1 files changed, 4554 insertions, 0 deletions

diff --git a/75311-0.txt b/75311-0.txt
new file mode 100644
index 0000000..ea2687e
--- /dev/null
+++ b/75311-0.txt
@@ -0,0 +1,4554 @@
+
+*** START OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK 75311 ***
+
+
+GÁBOR ANDOR
+
+Petúr meg a dinnye és más 30 humor
+
+DICK MANÓ KIADÁSA
+
+BUDAPEST, VII., ERZSÉBET-KÖRUT 12.
+
+_Az összes jogok fenntartva. A forditás joga is. A jelenetek előadására
+engedélyt csak a szerző adhat: Budapest, V., Váci-út 18. III. 13. sz._
+
+A Nyugat nyomdája Budapest, IX., Lónyay-u. 18.
+
+
+
+
+TETSZIK A BLÚZOM, MUCUKA?
+
+A nő: Na, mucuka…
+
+A férfi: Mhm?
+
+A nő: Na mucuka.
+
+A férfi: Kérlekkérlekkérlekszépen. Mit akarsz avval, hogy namucuka?
+Mi-mucuka? Ki-mucuka? Hát ugy nézek én ki, mint egy mucuka?
+
+A nő: Mondd, mucuka, tetszik az uj blúzom?
+
+A férfi (oda se néz): Tetszik.
+
+A nő: Szóval tetszik?
+
+A férfi (oda se néz): Tetszik, hagyj élni, tetszik.
+
+A nő: Mi tetszik rajt?
+
+A férfi (oda se néz): A füle.
+
+A nő: A füle?
+
+A férfi: Nem a füle.
+
+A nő: Hát?
+
+A férfi (oda se néz): A cimpája. A válla perece… a recehártyája…
+Tetszik. Mer tetszetős, mer tetszőleges… mer… tudja nyavalya.
+
+A nő: Vagyis nem tetszik.
+
+A férfi: Vagyis tetszik.
+
+A nő: Csak mondd meg, ha nem tetszik.
+
+A férfi: Megmondom. Tetszik.
+
+A nő: Bátran bevallhatod, hogy nem tetszik.
+
+A férfi: Bevallom. Tetszik.
+
+A nő: Nem kell kerülgetni: nem tetszik.
+
+A férfi: Tetszik. Tetszik. Tetszik. Hipp-hipp-hurrá: tetszik!
+
+A nő: Nem így szoktad te azt mondani, ha tetszik…
+
+A férfi: Hát furulyázzam, mi? Hozassak egy flótát, két obojt, egy
+pikulkát és úgy cincogjam-ciperegjem: (utánozza a vékony hangszereket)
+Tecikatecikatecika blúzod. Mint egy cinegepacsirta.
+
+A nő: Nna, nem épen ugy…
+
+A férfi: Tehát kürtöket kivánsz? Trombitákat, harsonákat, pozaunokat?
+Azokon bőgjem, bugjam, brekegjem: (csinálja a kezével a pozaunt és
+utánozza) Tetszik a blúzod, a blúzod, a blúzod, blú, blú…
+
+A nő: Eszerint nem tetszik?
+
+A férfi: Eszerint? miszerint? Aszerint, hogy mondom, hogy tetszik,
+aszerint nem tetszik? Miszerint ha mondanám, hogy nem-tetszik, aszerint
+tetszik? Eszerint aszerint, hogyha tetszik, akkor nem tetszik és hogyha
+nem tetszik, akkor tetszik.
+
+A nő: Tetszik, vagy nem tetszik?
+
+A férfi: Tetszik, te általános titkos szerencsétlenség, te, te, te
+egyenlő, te községenkénti! Tetszik. De most már direkt nem tetszik, hogy
+tetszik, most már az tetszene, ha nem tetszene, mer hogy nekem tetszik,
+az neked nem tetszik, neked az tetszene, ha nekem nem tetszene. Slussz,
+cene.
+
+A nő: Hát, ha csakugyan tetszik…
+
+A férfi: Tetszik… hallod? tetszik! Nem volt az életben még valami, ami
+nekem ennyire tetszett volna. Nekem csak ez a blúz tetszik. Én láttam a
+pápa őszentsége vatikáni ünneplő biborpiros pillangós papucsát. Nem
+tetszett. Mér? Nem tudom. Kérdezte tőlem a pápa: »fiam, mér nem tetszik
+neked az én vatikáni ünneplős biborpiros pillangós papucsom? um
+gottezvillen, mér nem tetszik?« »Eminenc, mondtam neki, vagy emerenc,
+vagy referenc… én már csak ilyen ember vagyok. Nekem a szentséged
+vatikáni ünneplő biborpiros pillangós papucsa nem tetszik. Nekem a
+feleségem blúza tetszik.« Nekem megmutatta a Fedák az igazi, a valódi
+hacacárét, az eredeti csomagolásban. Nekem nem tetszett. Kérdezte tőlem
+a Fedák: »Mér nem tetszik magának az én valódi hacacárém az eredeti
+csomagolásban?« Én mondtam neki: »Zsazsukám, ih kann niht dafür, nekem a
+maga valódi hacacáréja az eredeti csomagolásban nem tetszik.« Ez vagyok
+én, nekem nem tetszik a Szójer Ilonka uncilija, nekem nem tetszik a
+Béldi Izidor smuncilija, nekem kizárólag a feleségem pici-piros,
+vérbélü, bikabőszitő blúza tetszik.
+
+A nő: Bikabőszítő? Ugy?
+
+A férfi: Azt mondtam, hogy bikabőszitő?
+
+A nő: Azt.
+
+A férfi: Azt mondtam bikabőszitő? Kibicsaklott a nyelvem, kificamodott,
+kitörte a nyakát…
+
+A nő: A nyelved?
+
+A férfi: Hehe. Kicsuszamodott. Bikabőszitő? Deeehogy! Tehénszeliditő!
+Őzike-nemesitő. Állatvédő, mint szövetkezet.
+
+A nő: Kigúnyolod a blúzomat.
+
+A férfi: Ki?
+
+A nő: Nem is tagadod? Ki?
+
+A férfi: Nem ki. Ki? Azt kérdem: ki? Mer én nem gúnyolom ki. Én a te
+blúzodat nagyrabecsülöm.
+
+A nő: Pedig nem nagy.
+
+A férfi: Dehogy nagy. Kicsi. De azér én nagyrabecsülöm. Mér? Mer tetszik
+nekem. Mér tetszik nekem? Mer nagyrabecsülöm. Ez egy cirkulusz viciózusz
+és egy virkulusz ciciózusz… Hagyj élni, hagyj élni, hagyj élni!
+
+A nő: Hát ennél sokkal egyszerübb volna, ha két szóval azt mondanád: nem
+tetszik.
+
+A férfi: Egy szó: Tetszik. Két szó: Nagyon tetszik. Három szó: Altfáter,
+geszler, harisbazár. Négy szó: Hagyj élni, hagyj élni, hagyj élni!
+
+A nő: Csak arra vagyok kiváncsi, hogy mér nem tetszik neked ez a blúz?
+
+A férfi: Mire vagy te kiváncsi?
+
+A nő: Hogy mér nem tetszik?
+
+A férfi: Hogy mér nem? Hát arra én is kiváncsi vagyok. Hogy egy ilyen
+piszok mér nem tetszik nekem? Mikor tetszhetne. Egy ilyen sund, egy
+ilyen utolsó vörös tepih-darab mér nem tetszik nekem? Egy ilyen
+szédületes, bődületes bóvli mér nem tetszik nekem? Egy ilyen
+smink-fecni, egy ilyen mosogató-rongy-maradék mér nem tetszik nekem?
+Hogy mér tetszik nekem a Svábhegy és vidéke és mér nem tetszik ez a
+szemét-domb-takaró? Hogy mér tetszik nekem a fekete szem éccakája és mér
+nem tetszik ez a paplan-foszlány, ez az ágyciha? Ez a
+tili-tuli-hipi-hupi zászlórészlet, ez a hottentotta kacabajka? ez az
+afrikai négerfőnök halottaslepedője? Ez az őseinknek véres kardja? Ez a
+szemideg-piszkáló-nevetési-inger-telep, hogy ez mér nem tetszik nekem.
+Mi? Mer tetszik.
+
+A nő: Na most már csak megmondtad, hogy nem tetszik.
+
+A férfi: Nem azt mondtam; azt mondtam, hogy tetszik. És itt most már
+minden hiába. Nekem ez a blúz, ami rajtad van tetszik.
+
+A nő: Ki beszél erről a blúzról? Én az uj blúzomat kérdezem, ami tegnap
+rajtam volt. A gyermek-zöld.
+
+A férfi (letérdel): Angyalos anyám, cukorbogaram! (Összekulcsolja a
+kezét.) Nekem az is tetszik. Itt a revolver, lőjj agyon, (odaadja) de én
+még ott is, a halál tövében is azt fogom mondani, hogy tetszik. Nekem
+tetszik.
+
+
+
+
+A REKLÁM EREJE
+
+Hónapok óta szomoruan baktatok haza a Váci-uton. Nagyon undok környék,
+bizonyisten nem tetszik nekem. A fejem lógni szokott előre, de néha
+felkapom. Olyankor, fenn a keritésen, a szemembe vigyorog egy ur, aki
+szmókingot visel és egy kereveten van kéjesen elnyulva. Ajkán pedig ez a
+kérdés lebeg:
+
+– Hol vette töltőtollát?
+
+Mindig megütött a kérdés. Hol vettem? Kedves szmókingos ur, ott fent a
+keritésen, mért kérdi ezt tőlem? Én, szégyellem bár, de seholse vettem.
+Nekem nincs töltőtollam, tehát seholse vettem. Én ceruzával irok
+többnyire, tollal csak akkor ha valami nagyon előkelő embert akarok
+megtisztelni levéllel. De mikor tisztelek én meg levéllel egy nagyon
+előkelő embert? Sohasem. Ezért nincs szükségem még töltetlen tollra sem,
+hogyan volna töltöttre.
+
+A szmókingos vigyori ur azonban nem hagyta magát. Ha otthon kimentem az
+erkélyre, hogy hármat szippantsak a finom levegőből (a kormot a
+salgótarjáni kőszénbánya hirneves Máv. zenekara szolgáltatja),
+felkiabált hozzám a keritésről:
+
+– Hol vette töltőtollát?
+
+És én megint exkuzáltam magamat szeliden. Hogy ne fáraszsza magát, ne is
+kérdezze, ugy sem tudok a kérdésére felelni. Harminc esztendős koromig
+eléltem töltőtoll nélkül, mindössze – ahogy’ mondják – csak becsülettel;
+a hátralevő hatvan évemet is leélem talán ceruzaháton. Igy én. De ő:
+
+– Hol vette töltőtollát?
+
+Reggel és este, délelőtt és délután. Állandóan. Ezen a héten már azon
+kaptam rajta magamat, hogy valamit keresek az iróasztalomon. Valamit,
+amiről csak azt tudtam, hogy nincs ott, de hogy mi ő, azt nem tudtam.
+Pedig minden rajta volt. A tizenhárom ceruza, a két tollszár, amikben
+rozsdás tollak vannak (mert mégis van toll odahaza), a kis üvegtányér,
+amiben szivacs van, bélyegnedvesitésre, ámbár még mindig csak primitiv
+módon a nyelvemmel nedvesitem a bélyeget, a japán papirvágó fakés (angol
+gyártmány, furcsa celluloid szaga van, noha fából látszik lenni), a
+hatalmas tőr, amit tavaly Ősbudában vettem szenegál késmüves barátomtól,
+azt hiszem husz frankért, s amiről azt mondta a leghatározottabban
+Guszti, az Edizon-kávéháztól, hogy öt koronáért kapható a
+Nagymező-uccában, ahol a szenegál is veszi. Két tintatartó, lila és kék
+tintával, hogy legyen a cselédnek mit kiönteni az irataimra. Továbbá a
+késeim, a ceruzahegyző-gépeim, amik sorban megbuktak, mert mind nemcsak
+kihegyezi, hanem le is töri a ceruzát.
+
+Satöbbi. Minden ott volt, csak az a valami hiányzott, ami nem volt ott.
+Megfájdult a fejem, ahogy megfájdul, mikor egy olyan szót keresünk az
+agyunkban, amit tudunk, de ami nem jut eszünkbe. Kimentem az erkélyre
+levegőzni. A szmókingos ur rám vigyorintott:
+
+– Hol vette töltőtollát?
+
+Azonnal megszünt a fejem fájása, amiből az következik, hogy a
+töltőtollat kerestem az iróasztalon; az volt az a valami, ami nem volt
+ott. Most már magam előtt is tisztáznom kellett magamat, hogy a
+töltőtoll nem is lehet ott, mert nincs töltőtollam.
+
+Igy teltek a napok és sajátságosképen csaknem mindennap hiányát éreztem
+a töltőtollnak. Az uccán fel kellett volna irni valamit. Ceruzám nem
+volt. Persze, ha töltőtollam volna, azt magammal hordanám. A postán egy
+csekket adtam föl s egy adatot lefelejtettem róla, rá kellett irni a
+csekkre, azonban mind a két állami toll kézben volt. Ennek következtében
+a rács előtt ujabb husz ember gyült össze s csaknem egy órát kellett
+várakoznom. Igen, ha töltőtollam lett volna, nem történik ez meg velem.
+Pénzt hozott a postás (két korona kilencvenet), a tinta-plajbásza el
+volt törve, kihozattam a tintát az előszobába, rádült a szőnyegre. Na
+ja, ha töltőtoll… S a szmókingos ur egyre erőszakosabban tette föl a
+kérdést:
+
+– Hol vette töltőtollát?
+
+Beláttam, hogy jogosan kérdezi.
+
+S ma reggel a vigyorgó szmókingos mellé egy még vigyorgóbb másikat
+szereltek fel a keritésre. Aki ezt mondta:
+
+– Nagyon meg vagyok elégedve.
+
+Nagyon érdekelt, hogy mért van valaki megelégedve ebben az igen szomoru
+világban s éppen a mai csuf pénzügyi viszonyok közt. A megokolást
+felszegelték a munkások:
+
+– Mert töltőtollamat Ciberénél vettem.
+
+Más nevet irok, mert nem akarok reklámot csinálni a töltőtollas embernek
+(ingyen; mivel most már tudom, hogy a reklámnak igen is van ereje).
+
+Valósággal megkönnyebbültnek éreztem magam, mikor megtudtam, hogy a
+töltőtollat Ciberénél kell venni. A cim nem állt rajta a reklámtáblán,
+de azonnal kikerestem a telefonkönyvből és telefonon rendeltem meg a
+töltőtollat.
+
+El is küldték, most itt fekszik előttem az iróasztalomon. Jó-e, rossz-e,
+nem tudom, nem is fogom megtudni soha, mert most már nincs szükségem rá,
+hiszen van töltőtollam s felelni tudok a szmókingosnak, hogy
+töltőtollamat én is Ciberénél vettem.
+
+Ó vágy! ó szivárvány! ó élet!
+
+Mit mondjak még önöknek egyebet?
+
+
+
+
+ELSEJÉN
+
+A férj hazajött a hivatalból, letette a kabátját, bement a szobába,
+megcirógatta a feleségét, leült melléje és elkezdte a beszélgetést.
+
+A férj: Itt a pénz, fiam.
+
+A feleség: A pénz? Mi az, amit te röviden pénznek nevezel?
+
+A férj: A gázsim. Az ötszáz korona.
+
+A feleség: Az pénz? Te azt hiszed, hogy az pénz?
+
+A férj: Hát Istenem, mit higyjek róla? Bankjegyek, aranyak és
+ezüstdarabok. Ezt pénznek szokták tekinteni…
+
+A feleség: Igen. Az angyalok odafenn. De idelenn kár erőlködni. Ez nem
+pénz.
+
+A férj: Hanem?
+
+A feleség: Hanem semmi. Sőt még annál is kevesebb. Ha semmink volna,
+akkor legalább tudnánk, hogy mink van. De mert ötszáz koronánk van, hát
+nem is tudom, hol kezdjem.
+
+A férj: Az elején.
+
+A feleség: De mikor nem tudom, hol áll a fejem.
+
+A férj: A nyakadon. Nem is áll, hanem ül.
+
+A feleség: Mi az? Te kómikusnak véled a helyzetet?
+
+A férj: Hát milyennek véljem?
+
+A feleség: Véld tragikusnak, különben ne is véld, mert anélkül is
+tragikus. Sirni kellene.
+
+A férj: Méltóztassál.
+
+A feleség: Nem méltóztatom, de az én helyemben minden más asszony
+elfakadna sirva.
+
+A férj: Fakadj el.
+
+A feleség: Ja, gorombaságok. Na igen, hiszen az nem nehéz. Pénzt
+hazahozni nehéz…
+
+A férj: Ha egy zsákkal van, akkor bizony nem könnyü.
+
+A feleség: Ja, cinizmus. Nem ismeretlen már előttem. Mutatkozz be talán
+egy másik oldalról.
+
+A férj: Összesen kettő van. Mind a kettőt ismered már.
+
+A feleség: Sajnos. Ismerem és torkig vagyok velük.
+
+A férj: Az oldalaimmal? Nem rossz.
+
+A feleség: Nagyon rossz. Torkig vagyok azzal is, hogy a szavaimnak
+kifacsard kezét-lábát s azt higyjed, hogy ezzel az anyagi romlás el van
+háritva a fejünk felől.
+
+A férj: Szépen fejezed ki magad. Anyagi romlás libog a fejünk felett? –
+hogy én is szépen fejezzem ki magamat.
+
+A feleség: Igenis, anyagi romlás. Tönk széle… Csőd…
+
+A férj: Csőd-közepe? mi? vagy annak is a széle?
+
+A feleség: Hagyd abba a mondat-tornászatot és mondd meg nekem…
+
+A férj: Mondd meg, hogy mit mondjak meg és én megmondom.
+
+A feleség: Azt mondd meg, hogyan költsek el ebből az ötszázból
+nyolcszázat?
+
+A férj: Hüm.
+
+A feleség: Töröd a fejed?
+
+A férj: Nem töröm én.
+
+A feleség: Hát mit csinálsz?
+
+A férj: Semmit.
+
+A feleség: Vagyis nem mondod meg, hogyan költsek ötszáz koronából
+nyolcszázat?
+
+A férj: Abszolute nem.
+
+A feleség: Mért nem mondod meg? Nem akarod, vagy nem tudod?
+
+A férj: Ha azt mondanám, hogy nem akarom?
+
+A feleség: Az szégyen-gyalázat volna, mert ha tudod, akkor miért ne
+akarnád?
+
+A férj: És ha azt mondanám, hogy nem tudom?
+
+A feleség: Akkor tudnám, hogy tudod, csak nem akarod.
+
+A férj: Várj. Zavarodik a fejem. Most már nem tudom, hogy tudom-e, vagy
+nem tudom, vagy csak nem akarom tudni, avagy nem tudom akarni…
+
+A feleség: A te fejed! Erigy már a fejeddel! (A férj fölkel és föl-alá
+jár.)
+
+A feleség: Most sétálsz?
+
+A férj: Igen. Parancsod szerint: megyek a fejemmel. Jó, hogy azt nem
+mondtad, hogy menjek a fejemen. Mert akkor most a fejemen mennék.
+
+A feleség: Hová?
+
+A férj: Hát hová? Az egyetemre. Beke Manóhoz.
+
+A feleség: Ki az a Manó? Mi a manó az?
+
+A férj: Matematikai professzor. Attól megkérdezném, hogy lehet-e
+ötszázból nyolcszázat elvenni?
+
+A feleség: Tébolyult ember. Ezért te az egyetemre mennél egy
+tiszteletreméltó tudóshoz?
+
+A férj: Valakitől csak meg kell kérdeznem! Legjobb ha mindjárt egy
+szakembertől kérdezem meg.
+
+A feleség: De nagyra vagy azzal a szakemberekkel! Jöjjön ide, ha olyan
+nagy tudós. Majd én megmutatom neki, hogy ötszázból nem lehet
+nyolcszázat költeni.
+
+A férj: Hát nem lehet?
+
+A feleség: Nem.
+
+A férj: Biztos vagy benne?
+
+A feleség: Egy kicsit.
+
+A férj: Akkor mit akarsz tőlem? Mért dobod belém ezt a kérdést? Mit
+boritod fel a kedélyemet? Mért gyujtod fel a lelkivilágom szénaboglyáit?
+S mért teszed ezt minden elsején, minden istenáldotta, azaz istenverte
+elsején? Te két dolgot tudsz nagyon jól. Először azt, hogy ötszázból
+csakugyan nem lehet nyolcszázat költeni; másodszor azt, hogy ötszázból
+igenis lehet nyolcszázat költeni. Mióta az eszemet tudom, mindig azt
+csináljuk, hogy ötszázból nyolcszázat költesz s azonnal szörnyet halnál,
+ha csak egyszer, egyetlenegyszer fölmerülne egy másik feladat.
+
+A feleség: Melyik?
+
+A férj: Hogy hogyan kell nyolcszázból ötszázat költeni.
+
+Az asszony elgondolkodik s aztán csendesen azt mondja:
+
+– Hát ez ne is merüljön fel. Nyolcból ötöt?… Nem, ilyen butaságra
+valóban nem pazarolom a drága időmet.
+
+
+
+
+A GŐZBEN
+
+A vendég jön, fürdőköpenyben, gyékénypapucscsal a lábán, ő az áldozat,
+akit meg fognak maszirozni.
+
+A vendég: Hehehe… hát itt mi van?… hehehe… Már voltam a langyosba, a
+hidegbe, a melegbe, a lagymatagba, a forróba, a forgatagba és a
+förgetegbe…
+
+Legény: Méltóztatott már lenni a szénsavas lekvárba?
+
+A vendég: Méltóztattam. Nagyon üde, hü de üde!
+
+Legény: Méltóztatott már lenni a lekváros szénsavba?
+
+A vendég: Méltóztattam. Nagyon üde. Üde hüde! Nagyon örültem, nagyon
+erilek.
+
+Legény: Akkor most következik egy kis finom masszázs. Nagyságodat
+masszirolni, macérozni fogom, mint egy rongyot.
+
+A vendég: Hehehe… Az jót tesz, mi? Hehehe.
+
+Legény: Nagyon jót, nagyszerüt. Nagyságod féllábbal már ugyis a sirban
+van.
+
+A vendég (döbbenettel): Miben?
+
+Legény: Akartam mondani, nagyságod féllábbal már ugyis a zsirban van.
+
+A vendég: Hehe. Ott igen. Zsirban igen. Kicsit zsiros vagyok, mi? de
+azért egészben véve proporcionális, mi?
+
+Legény: Valóban, méltóztatik krokorcionális lenni.
+
+A vendég: Na és hogy megy az? (Mutatja, hogy a maszázs.)
+
+Legény: Méltóztatik ide a deszkára ledőlni, csak könnyedén, mint a
+pille. Hanyatt, vagy hasmánt. Nagyságod választhat. Nagyságodnak
+választó joga van, az uj törvény szerint.
+
+A vendég (ledől, féloldalt, arccal a publikum felé): Igy?
+
+Legény: Akár igy is.
+
+A vendég: Mi ez? Hanyatt, vagy hasmánt?
+
+Legény: Egy olyan művelt középosztály, mondhatnám: hanyahasmánt, vagy
+hasmahanyánt. Méltóztassék talán kissé hanyattabban, ahogy mondják,
+hanyatt eleganciával.
+
+A vendég: És most?
+
+Legény: Most jön a gyurka.
+
+A vendég: Gyurka? Hol itt a gyurka!
+
+Legény: Most én kezdem gyurkálni nagyságodat, de csak könnyedén, mint a
+pille, mint a pillemadár.
+
+A vendég: De ne kiclizzen… hehehe… ne kiclizzen… nem látja a finom
+bőrömön, hogy kiclandós vagyok, tschicklandisch!
+
+Legény: Most kenem a keblet.
+
+A vendég: A keblet kenheti, de olyan finoman kenje, mintha vaj volna a
+fején. Légiesen kenje, fiatal barátom, mint a zefir.
+
+Legény: Igenis kérem, ugy kenem, mint a zafir.
+
+A vendég: Nem. Tévedés. Hallja? Nem. Olyan finoman kenje, mint a zefir.
+
+Legény: Értem. Mint a kefir. És különösen itt a zsirdomborulatoknál.
+
+A vendég: De mért döff? Mit döff maga engem? Mi maga? szarvasmarha?
+Miért öklel maga? Mért akar maga engem a szivére öklelni?
+
+Legény: Pardon, csak kenem-fenem nagyságodat.
+
+A vendég (félig felül): Nekem nem tetszik ez a kene-fene. Egyáltalában,
+im allgemejnen, mért huzza le a bőrömet? Háziur kegyed? vagy
+szövetkezet? Hol itt a pillemadár, amiről beszélt? Überhaupt: a bőrt
+rajtahagyni! Nem lehuzni a hasról a bőrt. Nem szaladgálhatok egy ekkora
+hassal bőr nélkül. Azt képzeli, hogy én vagyok a bőrharisnya?
+
+Legény: Ez jót tesz az emésztésnek.
+
+A vendég: Emészet! emészet! Sose eméssze magát. (Visszafekszik.) Csak
+enyhén… renyhén… lanyhán… lenyhén… Csak csókdossa a tenyerével, mint a
+galamb a zuzát – (kéjeleg)… halkan… piáno… pianisszimó…
+
+Legény (dalol és ritmusra dolgozik): Száj, száj, szép délibáb.
+
+A vendég (viccel): A szájamat csak hagyja, még az hiányzik, hogy
+kigyurja a szájamból a fogakat és lerombolja azt a szép uj aranyhidat,
+amit a doktor Kratohvil most épitett…
+
+Legény: Nagyságodnak hid van becses szájában?
+
+A vendég (viccel): Van. De csak egyik parttól a másikig. Lánchid. Sőt.
+Ferenc József-hid. Gérokk-hid. Eljöhetne hozzám hidvámszedőnek,
+ahelyett, hogy itt knédlit dagaszt az emberekből.
+
+Legény (üvölt): Start! (És egy iramot vesz.)
+
+A vendég (megrémül): Óvás! Halt! halt!
+
+Legény: Csendet kérek nagyságodtól.
+
+A vendég: Megállni! Kiszállok!
+
+Legény: Csendet kérek nagyságodtól.
+
+A vendég: Megállj! Pihenj! Vigyázat! Nicht stürzen! Mázolva!
+
+Legény: Csak még egy pár taktus, nagyságod.
+
+A vendég: Hagyja abba! Az én hasam nem tánciskola.
+
+Legény (trombitál): Trattatata!
+
+A vendég (döbbenettel): Mi az, az Isten szent szerelmére, mi az?
+
+Legény: Most jön a lovasroham! Hajrá! hajrá! Előre! Üsd-vágd, nem apád
+(gyurja).
+
+A vendég: Elég! Eláll! Rendre! Bitorló! Hazaáruló! Maga azt hiszi, hogy
+én velem balkáni háborut játszhat? hogy velem nikitázhat? hogy maga egy
+öttörökötgörögötdögönyöz? Hogy én egy csatatér vagyok és maga egy fujó
+paripák, aki vágtat a holttestemen át, száguldani a kivivott diadalra s
+otthagyni el engemet összetiporva, hogy itt szedjék össze elszórt
+csontomat, ha majd jön a nagy temetési nap?… Ká spúr! Maga lehet egy
+gyurka és lehet én tőlem egy györgy, de engem nem gyur és nem gyür és
+nem döfölész és nem dömöcköl. (Ledönti a maszirozó ágyra a legényt és ő
+kezdi gyurni.)
+
+Legény: De nagyságod!
+
+A vendég: Most jön a gyurka, most jön a kene-fene, most jön a fészkes
+fene, most jön a lovas-roham és a gyalog-zivatar.
+
+Legény (elhaló hangon): Segitség!
+
+A vendég: Várjon, várjon, most jön még a pillemadár. Majd adok én
+magának pillemadarat!
+
+
+
+
+PALIZANDER
+
+Határozatba menvén, hogy az ebédlő nem állhat üresen, tehát legalább is
+egy asztalt és hat széket kell venni bele, elindultam a Teleki-térre,
+ahol az ilyesmi a legalkalmasabban beszerezhető. Én ugyan amellett
+voltam, hogy tizenkét szék kell, de ellenfelem azt mondta, hogy az
+fölösleges, ha annyi vendég jön, hogy hat szék már kevés, akkor ugyis
+jobb, ha fölakasztjuk magunkat az ebédlőcsillárra, amely kovácsolt
+vasból való erős jószág s legalább hat személyt elbir, adott esetben. A
+Teleki-térre villamoson mentem, de már előtte egy sarokkal leszálltam,
+hogy olybá tünjek, mint egy ártatlan járókelő, akit csak véletlenül visz
+arra az utja. Olvastam, hogy igy kell tenni, egy elemi iskolai
+olvasókönyvben, Tömörkény István »Lóvásár« cimü novellájában. Általán
+igyekeztem ahhoz tartani magamat, amit ott kitünő társunk mond, ő ismeri
+a néplelket és a nép: nép, a Teleki-téren épen ugy, mint Szögedön a
+Buza-téren, föltéve hogy ilyen tér van ott. De hogy Debrecenben van,
+arról biztos tudomást szereztem.
+
+Ártatlan arccal értem tehát a Teleki-térre és végigmentem azon a soron,
+amelyiken egyetlen butorkereskedő sincs, hogy, ravaszul, onnan kerüljek
+vissza arra a sorra, amelyiken igenis vannak butorárusok, sőt kizárólag
+csak azok vannak. Igyekeztem elfogulatlan és kedélyes lenni, ami,
+jórészben, sikerült is, ugy hogy, mire a butorosokhoz értem és megálltam
+az első bolt előtt, ezen szavakkal »ebédlő-asztal és hat szék«: az árus
+rám se nézett s csak ugy félfogról vetette oda:
+
+– Az attul függ, van-e vevőszándéka az urnak.
+
+Igy mondta: »az urnak«, ami mégis kissé tultanyaiasan zengett
+nagyságosurhoz szokott fülemnek.
+
+– Van, – mondtam – van. Ugy nézek ki, mint akinek nincs vevőszándéka?
+
+Ezt kérdeztem s hosszabb bocsánatkérő magyarázatot vártam. De a válasz
+röviden ez volt:
+
+– Ugy.
+
+– Mindegy. Mégis vevőszándékom van.
+
+– Mi tetszene?
+
+– Ebédlő-asztal, hat szék.
+
+– Az van. Milyen kell?
+
+– Jó.
+
+– Uj?
+
+– Régi.
+
+– Régi nem jó.
+
+– Nem jó? Miért nem jó?
+
+– Mert régi.
+
+– De a régi olcsó legalább?
+
+– Nem. Drága.
+
+– Miért drága?
+
+– Mert régi.
+
+Ez elég röviden volt megmondva. Tovább nem is igen akart tárgyalni velem
+az elárusitó. Ott álltam és zavarban voltam, de ő a világért ki nem
+segitett volna a zavaromból. Nekem kellett fölvenni az elejtett fonalat:
+
+– Jól mehet maguknak.
+
+– Istennek hála.
+
+– Hogy a vevővel ilyen röviden…
+
+– Asztal és hat szék?
+
+– Az.
+
+– Akkor arról beszéljünk. Ciprusfa?
+
+– Nem tudom, mi az.
+
+– Az uriosztály tudja. Kőrisfa?
+
+– Nem. Na. És nem iharfa és nem juharfa.
+
+A boltos megint befagyott.
+
+– Hát? – kérdeztem én.
+
+– Az ur viccelni akar, nem venni.
+
+– Venni akarok, nem viccelni.
+
+– Kell palaszander?
+
+– Pali – mondtam én.
+
+– Pala – mondta ő.
+
+– Pali – ismételtem makacson.
+
+– Akkor hagyjuk – felelte ő és hozzákészült, hogy rágyujtson egy
+szivarra. Ez már boszantott. Az is, hogy ugy ragaszkodott a palizander
+rossz kiejtéséhez, az is, hogy tiszteletlenül szivarra mert rágyujtani.
+Ugy tettem, mint aki menni akar. De mindjárt láttam, hogy baj lesz, ez a
+közönyös ember el enged menni. Megint kapitulálni kellett:
+
+– Na, jó lesz az is.
+
+– Mi? – kérdezte ő, vagyis azt akarta, hogy megalázzam magam és
+kimondjam az ő szavát. – Mi?
+
+– A palaszander.
+
+– Akkor tessék velem jönni a raktárba.
+
+És kulcsokat vett és elindultunk. Ő ment elől. Áthaladtunk egy nagy
+udvaron, meg egy kis udvaron, akkor két középudvaron és kint voltunk az
+utcán.
+
+– Ejnye, – mondtam – ilyen messze van?
+
+– Visszamehetünk – felelt a butoros.
+
+– Miért mehetünk vissza?
+
+– Mert nem muszáj nekem eladni a butort.
+
+Komoran ment tovább. Át egy keresztuccán, aztán hosszába egy uccán és
+megint keresztbe egy uccán.
+
+– Messze van a raktár a bolttól?
+
+– Nincs – mondta ő. – A bolt van messze a raktártól.
+
+Megérkeztünk a negyedik uccában egy ház elé és egy vasajtó elé. A
+vasajtót kinyitotta és leindult a lépcsőn. Rettenetes magasságu lépcsők
+voltak. De már lent volt.
+
+– Borzasztó lépcsők – szóltam én, még fönt.
+
+– Akkor ne tessék lejönni.
+
+– Hogy nézzem meg a butort?
+
+– Sehogy.
+
+– Látatlanba nem veszek.
+
+– Nem is kell. Ki mondta, hogy vegyen az ur?
+
+Lementem. A butoros petróleumlámpát vett a kezébe és a homályos
+távolságok felé indult. A petróleum füstölt.
+
+– Füst – mondtam, most már egy kicsit bátortalanul.
+
+– Füst, persze – vágott rá ő. – De az ur segithet rajta.
+
+– Hogyan?
+
+– Ugyis olyan vicces ember. Kitalálhatja a füstnélküli petróleumot. Itt
+a palaszander.
+
+És megállt, mert a palizander-osztályhoz értünk. Megnéztem a butort.
+
+– Ez régi?
+
+– Nem. Ez uj.
+
+– De én régit akartam.
+
+– Az lehet. De ez mégis uj.
+
+– Hol a régi?
+
+– A muzeumba. Palaszanderba nincs régi.
+
+– Hát hová teszik, mikor régi lesz?
+
+– Kidobják.
+
+Nem volt ugyan szándékom, hogy az ócskástól vegyek uj butort, de már
+nagyon meg voltam törve.
+
+– Ez olcsó?
+
+– Nem.
+
+– Miért?
+
+– Mert uj.
+
+– Az előbb azt mondta…
+
+– Azt, azt, de ez palaszander. A palaszanderbe megforditva van.
+
+– Itt az uj a régi?
+
+– Nem. Itt a régi nem uj.
+
+Ott, a sötét pincében, vörös butoroktól, fekete sötétségtől és zöld
+petróleumfüsttől körülvéve ez nagyon rejtélyesnek hangzott. Nem
+gondolkodtam rajta. Megkérdeztem a butor árát.
+
+– Százhusz…
+
+És még mielőtt kinyithattam volna a számat:
+
+– … forint. Százhusz forint. De nem muszáj megvenni. Mehetünk is.
+
+– Egy asztal és hat szék! Százhusz forint?
+
+– Igen. Hat asztal és egy szék még drágább volna. Töltjük az időt.
+
+Láttam, hogy minden hiába. Megalkudtam százhusz forintban (ezt csak
+azért mondom, hogy az »alkudni« igét használhassam) és mentünk vissza a
+boltba. Ott lefizettem a százhusz forintot.
+
+– Hová parancsolja a nagyságos ur?
+
+Megmondtam a cimemet, bucsuztam, de ugy észlelvén, hogy már nagyságos ur
+lettem, erre a kérdésre bátorodtam:
+
+– Mondja, miért olyan méregdrága ez a butor?
+
+– Mert palaszander.
+
+Felhasználtam az alkalmat.
+
+– Pali.
+
+– Hagyja már, nagyságos ur – mondta a boltos és barátságosan a vállamra
+tette a kezét. – Pala az, nagyságos ur. A butor az pala. Aki megveszi,
+az a Pali.
+
+
+
+
+A FEHÉR NÉGER
+
+Ezelőtt két évvel járt Budapesten az állatkertben egy néger, aki fehér
+volt; ez volt a neve: Ama, a fehér néger. A néger elment, ez a jelenet
+ittmaradt.
+
+A családapa (sétapálcával, keztyüben, cilinderrel a fején): Na,
+induljunk, induljunk, gyerekek.
+
+A gyerek (a mamához): Hova megyünk, mamuka?
+
+Az anya (a férjhez): Hova megyünk papuka?
+
+Az apa: Hová? hová? A tejutra! Hová mennénk?
+
+Az anya: Ép azt kérdem.
+
+Az apa: Hát hova megy egy tisztes pesti polgár vasárnap?
+
+Az anya: Hát hová?
+
+Az apa: Az állatkertbe.
+
+A gyerek: Hála isten, hogy már kint van. Éljenek az állatok! Éljen a
+papa!
+
+Az anya: Tiszteletlen gyermek. Ne emlitsd az állatokkal egy szinvonalon
+atyádat.
+
+Az apa (jóságosan): Csak hadd a gyereket. Én nem sértődök meg.
+
+Az anya (haragvóan): Te nem. De az állatok.
+
+Az apa: Riza, Riza. Ez megint kezdete valaminek?
+
+Az anya: Nn… nem. A vége.
+
+Az apa: Hát legyen is vége. Kezdd mingyárt ugy, hogy vége is legyen.
+
+Az anya: Hát vége.
+
+Az apa: Na, ne kezdd!… Inkább vedd fel, cunus, a fehér ruhádat és az
+állatkertben megnézzük a négert.
+
+Az anya: Éppen!
+
+Az apa: Mé-mé-mér’ mondod te, hogy éppen?
+
+Az anya: Hogy az egész világ rajtam röhögjön. Éppen egy négert megyek
+megnézni fehér ruhában.
+
+A gyerek: Igaza van.
+
+Az apa! Fogd be. (Oda se néz.)
+
+Az anya: Inkább fölveszem a fekete ruhámat a frézzel.
+
+Az apa: Jó, vedd föl a fekete ruhádat a frázzal, csak gyerünk, gyerünk,
+gyerünk. Mert okvetlen meg kell nézni azt a fehér négert.
+
+A gyerek: Ujjé! fehér néger.
+
+Az apa (oda se néz): Fogd be.
+
+Az anya: Adolf. Nem vagyok abba a hangulatba.
+
+Az apa (kinosan): Milyen hangulatba?
+
+Az anya: Az én életem nem olyan rózsás. Nekem te ne mondd, hogy fehér
+néger.
+
+Az apa: Hogyhogy hogy ne mondjam, hogy fehér néger?
+
+Az anya: Nekem csak mondd a négert ugy, ahogy a jó isten megteremtette.
+
+Az apa: Ugy mondom. Fehér néger.
+
+Az anya: Velem ne élcelj.
+
+Az apa: Élcelek? én élcelek? Ez abszolut nem élcelet. Hát nem láttad a
+plakátot, amelyiken az áll, hogy Ama, a fehér néger?
+
+Az anya: Ne folytasd, ne nagyon folytasd. Ha nekem nincs is az a
+müveltségem, azért én tudom, hogy Ama, az nem egy néger, hanem egy
+mutogató névmás.
+
+Az apa (legyint): Igen, igen, az egy névmás, de ez egy más név!
+
+A gyerek: Igaza van. Ahol igaza van, ott igaza van.
+
+Az apa (oda se néz): Fogd be. (Odanéz.) Haladéktalanul fogd be, vagy
+lepényre pofozlak.
+
+Az anya: Ugy! Most csak brutalizáld a gyereket. Igy van ez, ha egy atya
+nem áll hivatása magaslatán és anekdótákat mond egy serdületlen gyerek
+jelenlétében.
+
+Az apa: De anyuskám! Esküszöm a boldogult keresztanyád sirjára.
+
+Az anya: Hihhetetlen. Belevonja a keresztanyám szentemlékü sirját egy
+ilyen aljas vitába.
+
+Az apa (türelmetlenül): Hát jó, a kalácsára esküszöm.
+
+Az anya: A kalácsára?
+
+Az apa: Igen. A térde kalácsára.
+
+Az anya: Arra?
+
+Az apa: Arra. Amarra. Ki akarok menni az állatkertbe és meg akarom nézni
+a fehér négert.
+
+Az anya: Szóval ragaszkodol ehhez a buta vicchez?
+
+Az apa: Melyikhez?
+
+Az anya: A fehér négerhez.
+
+Az apa: Én nem ragaszkodom. A néger ragaszkodik.
+
+Az anya: Mondd csak, kérlek, mi az a néger?
+
+Az apa: Mit tudom én? Egy tábornok. Vagy egy viharágyu. Egy néger, az
+egy néger.
+
+Az anya: Vagyis az a néger: egy néger.
+
+Az apa: Igen, igen: egy néger.
+
+Az anya (határozottan): Akkor fekete. Ha néger, akkor fekete. Vagy
+fehér?
+
+Az apa (boldogan): Igen-igen. Éppen ez az, hogy fehér.
+
+Az anya (határozottan): Akkor nem néger. Ha fehér, akkor nem néger. Csak
+nem akarod azt mondani, hogy én néger vagyok?
+
+Az apa: Te! Én azt mondtam, hogy te néger vagy?
+
+Az anya: Azt mondtad. Azt mondtad, hogy ami fehér, az néger. És én mégse
+vagyok néger. Érted?!
+
+Az apa: De cunus, értsd meg már, hogy miről van szó!
+
+Az anya: Éppen azt akarom. Svarc auv vejsz tudni akarom, hogy fehér-e
+vagy fekete?
+
+Az apa: Ahogy vesszük.
+
+A gyerek: Höhöhö.
+
+Az apa (némán ránéz, megrázza a fejét): Ahogy vesszük. (Még egyszer
+ránéz.) Ahogy vesszük. Amennyiben néger, annyiban fekete, de amennyiben
+fehér…
+
+Az anya: Annyiban nem néger.
+
+Az apa: De értsétek meg angyalkáim. Ez egy természeti tünemény.
+
+Az anya: Höhöhö.
+
+Az apa (a gyerekre néz): Mit csinálsz?
+
+Az anya: Az semmit. Én kacagok.
+
+Az apa (a gyereket kérdi): Min kacagsz?
+
+Az anya: A természeti tüneményen kacagok. Micsoda természeti tünemény
+egy néger általában és speciell egy néger, aki nem fekete? Egy fekete,
+aki fehér? Akkor te is egy természeti tünemény vagy.
+
+Az apa (fölemeli fenyegetően az ujját): Riza. Riza. Mért volnék én egy
+természeti tünemény?
+
+Az anya: Mert te is fehér vagy és mégse vagy fekete. Vagy talán azt
+mondod, hogy fekete vagy? Mert te képes vagy arra is. Egy ember, aki azt
+mondja, hogy a néger nem fekete, az képes azt is mondani, hogy a fehér
+nem fehér, vagy hogy a fekete nem fekete, vagy hogy a fehér fekete, vagy
+hogy a fekete fehér…
+
+Az apa: De ki mondta! Én egy percig se állitottam, hogy a fehér nem
+fekete, vagy hogy a fekete nem fehér, vagy hogy ami fehér, az nem néger,
+vagy hogy a néger fekete…
+
+Az anya: Akkor mit akarsz?
+
+Az apa: Én semmit. De te rámtámadsz, mint egy fekete haramia.
+
+Az anya: Mi-a?
+
+Az apa (fejetlenül): Hekete haramia. Én csak azt mondtam, hogy az a
+féger… illetve az a héger… (Abbanhagyja, mert reménytelen.) Na igen.
+(Esedezve.) Drága kicsi csillagocskám, idehallgass, hiszen olyan
+egyszerü. Ha a kávéházban hozatsz egy feketét…
+
+Az anya (könyörtelenül): Akkor az fekete.
+
+Az apa (rimánkodva): Hát ne igy vegyük. Vegyük ugy, hogy ha a kávéházban
+hozatsz egy fehéret…
+
+Az anya (kegyetlenül): Akkor az fehér.
+
+Az apa (esengve): Riza. Kibeszélni! Ha hozatsz egy fehéret és azt
+mondod, hogy legyen benne sok fekete. (Örömmel.) Ez az! igen, ez az…
+
+Az anya (kajánul): Te szerencsétlen! Akkor az egy fehér néger? Akkor az
+egy kapuciner! Te képes vagy bemenni egy kávéházba és rendelni nekem egy
+négert, habbal és két kocka cukorral. (Imperative.) De hogy én abból
+egyem, abból te nem eszel. Azt te iszod meg. Belőlem nem csinálsz
+emberivót. Én nem leszek egy hanibál.
+
+Az apa: Kanibál!
+
+(Keresztbe rohannak a szobában fel és alá.)
+
+Az anya: Nekem hiába kanibálsz!
+
+A gyerek: Pszt! Stén blejbn!
+
+(Mindaketten megállnak és egyik jobbról, a másik balról ragadja meg a
+gyereket)
+
+A gyerek: Mielőtt széjjeltépnétek, mondjátok meg, hogy fehér-e vagy
+fekete?
+
+
+
+
+VASÁRNAP
+
+Két óra elmult, mindenki megebédelt, az uccán rozmarinszagu cselédek és
+bajuszpödrő-szagu mesterlegények. Mindenki boldog: munkaszünet van.
+Fülledt meleg, ólomnehéz levegő, az égen fekete felhők sürüsödnek, de
+már tizenkettő óta. Nem tudja rászánni magát az eső, hogy essen. Két
+öntözőember jön, csikos egyenruhában, sapka a fejükön, a sapka mellé
+egy-egy szál rózsaszin virág van dugva. Az egyiknek a vállán egy nagy
+rézcső, a másiknak a vállán az öntöző gumi- vagy vászonkigyó, amelyiknek
+a végén kupak van, amiből kispriccel a viz. Az öntöző-emberek fiatal és
+vidám legények, de e pillanatban rosszkedvük van, egészen rossz. Hogyne.
+Vasárnap délután. És nekik öntözési inspekciójuk van, végig kell
+locsolniuk ezt a ronda Váci-utat. Mi mindent lehetne csinálni ehelyett,
+például a ligetben, a ringlispilek körül, esetleg az Angol parkban is,
+ámbár oda már elég nagy a belépti. Még lány is kerülne s igen kitünően
+lehetne végezni ezt a gyönyörü vasárnapot. Na igen, de ha spriccelni
+kell.
+
+Megállnak a kövezetnek annál a darabjánál, amelyen egy kis vastábla van.
+Azt felcsapintják, hogy hozzálássanak a munkához. Közben följebb tolják
+a homlokukról a sapkájukat, megvakarják a fejüket. Az egyik fölnéz az
+égre, a másik ezt mondja:
+
+– Az istenit. Eshetne.
+
+Igen, eshetne, mert a felhők feketék és csakugy lóg belőlük az eső. De
+ha egyszer nem esik. Nem kezdik el a spriccelést, látni rajtuk, hogy az
+esőt várják. Inasgyerek megy el mellettük, mingyárt észreveszi, miről
+van szó és odaszól az öntözőknek:
+
+– Gyerünk csak. Lehet már kezdeni; nem lesz itt eső karácsonyig.
+
+– Kuss – mondja az egyik öntöző és a vállán lógó gumikigyóval utána
+legyint a gyereknek.
+
+A gumikigyót ugyanis nem csavarták még rá a rézcsőre. Hátha. Hátha
+elered az eső. De nem ered el. Rá kell csavarni a kigyót a rézcsőre. De
+azt a csákányforma vas-szerszámot, amivel a vizet kinyitják, még most
+sem forditják el. Hátha. Hátha nem lesz rá szükség.
+
+A villamos váltó-igazgatója, a gyerek, akinek szintén nincs vasárnapja,
+nézi a szenvedést és veleérez a két pehhes spriccelővel. Szól is:
+
+– Mingyár esik. Egy félórába se tart.
+
+Ezt ugyan a jóakarat diktálta, de, mert egyelőre nem esik még, az
+öntözők ezt is gunyosra magyarázzák, s az egyik megadja rá a választ:
+
+– Kuss.
+
+A másik elforditja a csákányt, az egyik irányitja a csövet:
+
+– Srr! – mondja a viz, ahogy kidugja az orrát a gumikigyó szájából.
+
+– Hoa-hopp! – mondja a csővezető lagymatagon, inkább szokásból.
+
+Azonban az öntözés csak ugy átabotába történik, nagy fehér darabok
+maradnak a kövezeten szárazon. A spriccelő nem céloz, nincs kedve,
+boszuságában oldalba spricceli a villamoskocsit. Nem árt neki, lakkozva
+van.
+
+Lanyhán felöntözik még a lábuk közvetlen környékét, vigyázva – mégis
+vasárnap van – hogy a cipő el ne vizesedjék, a csákány elcsendesiti a
+vizet, megint a vállukra vetik a rézcsövet és a gumikigyót. Mennének is
+tovább.
+
+De sárga villám pislant el a házak felett, az ég megdördül és kövér
+cseppekben hullani kezd az eső.
+
+A spriccelők állnak, kicsit már boldogan; nézik, hogy elég kiadós
+lesz-e? Lesz. Néhány perc alatt fel van öntözve az egész Váci-ut. Több
+nem is kell. Cső és gumikigyó nélkül csinálja az isten, de, meg kell
+hagyni neki, egész jól csinálja.
+
+Fajeramt. A spriccelők ragyogó arccal baktatnak odébb. Lehet már a
+ligetbe menni. Nagyszerüen lehet, mert az eső még esik, de a nap ott
+bujkál már az egyik nagy gyárkémény felett.
+
+A villamos-igazgató, a gyerek, önérzetesen kiabál utánuk:
+
+– Na ugy-e, megmondtam!
+
+A spriccelők visszafordulnak és igen kedvesen mondja a rézcsöves:
+
+– Fogd be.
+
+A gumikigyós kiegésziti:
+
+– A pofád.
+
+És eltünnek a szemem elől.
+
+
+
+
+A LAPDA-ÉPOSZ
+
+Részlet akármelyik napilap elmult vasárnapi sportbeszámolójából. Az
+esemény, amelyről szó van – hogy mindenki megértse, ideirom –
+magyarjaink győzelme az osztrák ármány ellen a bécsi Hend and Fiess
+football-egylet pályáján. Magyarjaink (rózsák fakadjanak lábaik nyomán!)
+4:1 arányra verték a bécsieket. A magyar kaput Zsák védte. Zsák. Zsák.
+Zsák. Zsák. Zsák. Zsák. Zsák.
+
+(Kezdődik:)
+
+… Bömböletes éljen reszketteti meg Vindobona kék egének aranyszárnyu
+kapuit. A mieink jönnek. Nyurgányi fiuk, mindmegannyi ugyanannyi; daliák
+a szó leghizelgőbb értelmében. Ikrás lábuk a földet éri, combjuk
+közvetlenül az al-szár felett következik, melyen a csodadomboru mellek
+foglalnak helyet, fejük legfelül göndörödik. Sok édes női szem dobban
+meg a délceteg leventék láttára. Borbás, a kapitány lendül az élen,
+kezében bodorodó háromszinü zászlót csókolgat a vasárnapi zepfir.
+
+– Ez Borbás! – suttogják a beavatottak és szájról-szájra röppen a hir:
+
+– Ez Borbás!
+
+S bizonyos megnyugvás hegedül bele halkan a szivekbe. Itt, honunk
+határitól háromszázharminc kilométer távolságban, itt, ahonnan messze
+kell utazni, mig az ember hegyet láthat, itt oly jól esik tudni, hogy
+Borbás izomzatában fekszik nemzetünk becsülete; több: országunk
+mentsvára; több: minden és semmi!
+
+És ahogy kint vannak a zöld gyeppel boritott végtelen sikságon, a biró
+is kiszökell.
+
+– Go on! For ever! What is news! Daily Graphic! Leslies Weekly! –
+hangzik a buzditó szózat a mi hőseink, a mi népünk válogatottjai felé.
+
+A biró könnyedén csettint nyelvével. Mint megannyi szarvasünő inalnak a
+magyarok. Közepütt a lapda. Egészen gömbölyü. A half-center offside-ot
+lő, puha árnyalással. Kerekes Izsák, a bal-back, ápolja a lapdát,
+csavaros lábrángással széditi ellenfeleit, akik nem birják az iramot.
+Most Kőmives Kelemen rohan fel, simitott és csiszolt billentyümenettel.
+Már-már mintha, de mégsem. Az égre komor viharfelhők szenderednek. A
+szinhely áttételt szenved, a játék a magyar kapu elé torlad.
+
+Ki áll magyarok kapujában? Ki áll amott a szirttetőn? Ki vagy te bánat
+embere? Ki az, mi az, vagy ugy? Igen, ez a hatalmas Zsák, a pöttön
+gyerek, akit kultuszminiszteri engedélylyel váltottak ki az elemi iskola
+I c) osztályából, melyet tavaly kellett volna diadalmasan elvégeznie.
+Zsák áll a kapuban, a kapu zsákban áll s az áll a zsákban kapu, mig a
+kapu az állban zsák. Tébolyitó gondolat. Gondolatzsák, eszmezacskó. Ez a
+kis gömböc, aki duda gyanánt magaslik ki a hórihorgas kapuból, ledobban
+a lapda elé, mely már a hálót surolja homlokával; meglátni és
+megszeretni egy pillanat műve volt, mert a lapda jobbról pöndörült és
+balra dürgött, de láthatólag a tangens irányában akart cölöpölni.
+Emberére akadt azonban Zsákban. Ez a sudár óriás sivó fenevadként
+vetette magát a görgetegszerü lapdára. Percekig tusázott vele,
+tuslakodott benne, tuskározta azt. A lapda hörgött és harácsolt, de Zsák
+lebirkózta őt. A napóleoni hadjáratok óta, aki pedig négy piramidolról
+tekintett alá az évezrek sivatagába, nem látott ilyet a tribünök
+közönsége:
+
+– Hurrá! – harsant fel az ajkakon s fölzendült a jól ismert futballvers,
+amely játszi kedvteléssel ösztökéli a mi zsákunkat:
+
+  Zsák hátán fót (fault),
+  Kibe tü sose vót (vault)…
+
+S utána többen ezt énekelték kipirult arccal:
+
+  Elszakadt a zsák,
+  Kiömlött a mák,
+  Azér’ ugat a kis pudli,
+  Mert nincs máma mákos nudli.
+
+Zsák mámorittasan rugta oldalba a lapdát, ugy hogy az nyüvitett a
+fájdalomtól. A mieink pedig a jobbközépen már vitték is azt. Egyre
+közelebb, mindegyre közelebb. E rovat nem alkalmas a föllengző költői
+leirások eszközölhetésére. De lehetetlen nem vázolnunk e pillanatot,
+melyet vázolnunk lehetetlen. Majom Pali ment elül, mögötte Érc Barnabás
+és Kohn Arnold futottak, nem futás volt e futás, hanem a szárnyszegett
+sas zuhanó mozgalmassága. Tintalusz Hebrencs a box-calf csatár, diktálta
+a speedet, mely mihamarabb észvesztő orkánná sebesedett. A másodperc
+tört részei alatt másfél méterrel a mieink már ott voltak az osztrák
+fonadék előtt, mely bevehetetlennek látszott. Szilaj Manó azonban
+sevró-lakk métercentnerünk szuronyt szegezve öblögetett a kapu felé. A
+lapda hármat trendelizett és Tinódi Sebestyén széles ecsetkezeléssel
+helyezte el az osztrákok világot jelentő deszkáján.
+
+– Never Mór! – hömpölygött a lelkes üdv magyarjaink felé. Egyesek Zsákot
+kapták vállaikra, mások Zsákot emelték a magasba, ismét mások Zsákot
+ünnepelték s voltak olyanok is, akik Zsákkal ajkukon mentek a
+küzdelembe:
+
+– Vagy ezzel, vagy ezen, – szóltak az anyák s büszkén mutatták meg
+fiaiknak, hogy mi egy magyar Zsák.
+
+Half-time.
+
+A fiuk gőzölgő pirkadással fogyasztották rövid reggelijüket. Kiküldött
+munkatársunk azonnal felkereste Zsákot öltözőjében. A sarokban feküdt,
+mint egy Zsák. Munkatársunkat azonnal megszólitással tüntette ki:
+
+– Még sok dolgunk lesz a második félidőben – mondotta és intett
+munkatársunknak, hogy haladék nélkül távozzék, mert láb-in-izomzati
+pótgyakorlatait óhajtja elvégzendő tréning szempontjának alapjából.
+
+Igy folyt le a második idő is. De mért folytatnám? Akik ott voltak,
+sosem fogják elfelejteni a pillanatot. Akik nem voltak ott, sosem fogják
+elfelejteni, hogy ott voltak és nem felejthetik el, amit elfelejtettek.
+Mégcsak Zsákról kell néhány egyszerü szóval megemlékeznem. Csodákat
+müvelt és finom tónusai a legelkényeztettebb gurmandot is kielégitették.
+Megdöbbentő ékesszólással végezte munkáját s szédületes fortékat és
+fortisszimókat fogott a lapda hurozatán. Lehetetlen meg nem állapitani
+róla, hogy Zsák ma klasszist képez és pedig legjobbjaink sorában,
+Munkácsy Mihálylyal, Sauer Emillel és Szentjóbi Szabó Lászlóval egy
+napon emlithető.
+
+E vázlatos és száraz jelentés után lapunk olvasói holnap kapják a
+részletes beszámolót. Eredmény 4:1, a józan ész rovására.
+
+
+
+
+NYUGALOM
+
+(A férj ül az asztalnál és levelet ir. A felesége nézi, mig meg nem
+szólal.)
+
+A nő: Na és most mit csinálsz?
+
+A férfi: Én most szép nyugodtan egy levelet irok. Amit ugyan magadtól is
+kitalálhattál volna, mert egy ember, akinek toll van a kezében és
+levélpapir van az orra alat, az az ember biztosan nem tenniszezik és
+biztosan nem is biliárdozik, hanem minden valószinüség megvan arra, hogy
+az az ember levelet ir. Máskor mást feleltem volna neked, de mióta
+elhatároztam, hogy szép nyugodt ember leszek, azóta akármit kérdezhetsz
+és én akármire felelek.
+
+A nő: Kinek irsz?
+
+A férfi: A Bródbejszer Jánosnak irok, aki tegnap a kávéházban
+pofonvágott.
+
+A nő: Kit?
+
+A férfi: Kit? Engem.
+
+A nő: És te visszavágtad?
+
+A férfi: Nem; ha tegnapelőtt vágott volna pofon, akkor standepé
+visszavágtam volna, de amióta elhatároztam, hogy szép nyugodt ember
+leszek, azóta nem vágtam vissza, hanem szépen nyugodtan megirom neki,
+milyen helytelen és illetlen az, hogy ő engem pofonvágott.
+
+A nő: Kár, hogy nem tegnapelőtt vágott pofon.
+
+A férfi: Miért kár?
+
+A nő: Mert tegnapelőtt visszavágtad volna és tegnap nem történt volna
+meg veled az a szégyen, hogy egy Bródbejszer mir-nix-dir-nix pofonvág.
+
+A férfi: Nekem te beszélhetsz! Én egy szép nyugodt ember vagyok és az
+megszünt, hogy te engem felhuzhass és én ugorjak neked. Á. Az megszünt.
+Á.
+
+A nő: Bé.
+
+A férfi: Bé? Azt mondtad: bé?
+
+A nő: Azt mondtam: bé.
+
+A férfi: És miért mondtad azt, hogy bé?
+
+A nő: Mert te azt mondtad, hogy á.
+
+A férfi: Hát ennek vége. Hogy te engem felhuzhass és én ugorjak neked,
+annak vége. Hogy te bét mondj, mikor én át mondok, annak vége. Á.
+
+A nő: Á.
+
+A férfi: Mit mondtál?
+
+A nő: Azt mondtam: á.
+
+A férfi: Mért mondtad te azt, hogy: á?
+
+A nő: Az előbb azt mondtam bé és az nem volt helyes. Most azt mondom,
+hogy á, talán ez sem helyes?
+
+A férfi: De helyes. A leghelyesebb. De hogy te engem felhuzhass és én
+ugorjak neked, az nincs. Én egy szép nyugodt ember vagyok ezentul. Én
+vagyok a Deák-szobor a Lojd-palota előtt… én vagyok a sóbálvány a
+bibliából… én vagyok a nyugalom oszlopa.
+
+A nő: Na, oszlopnak nem vagy elég vékony.
+
+A férfi: Parancsolod, hogy midert viseljek? Kérlek! A te kedvedért
+füzőbe fogom szoritani rengő-ringó derekamat. Jó? Én leszek a vékony
+deszka kerités. Jó? Sétapálcika leszek és te a kezedbe veszel és sétálni
+fogsz velem. Jó? Egy szalmaszál leszek, amellyel majd limonádét
+szopogatsz, hogy fulladj meg rajta. Mert nem, nyuszinkó, nem, te engem
+nem üttetsz meg a gutával. Hojojoj! Hol vagyok én és hol a guta?
+
+A nő: Komárommegye csalló-közi járásában.
+
+A férfi: Mi?
+
+A nő: Guta; nagyközség. 1035 házzal és 7834 magyarajku lakossal.
+
+A férfi: Mi?
+
+A nő: Guta. A Vágnak az érsekujvári Kis-Dunába ömlésénél. Sré-vizavi.
+Jelentékeny halászatot üz.
+
+A férfi: Mi?
+
+A nő: Guta. Postahivatala van. A tutajozás ott igen jelentékeny.
+
+A férfi: Hja ugy!? Tehát már tutajozni is akarsz az idegeimen? Eddig
+csak szánkáztál és csorkoláztál rajtuk, ezentul már tutajozni is fogsz?
+És csónakázni? Mi? Azt is? Kérlek, holnap elmegyek a Plökl és Házhoz és
+veszek egy szandolint. És ha azt kérdik, hogy minek, akkor megmondom,
+hogy a feleségemnek, aki regattázni akar az idegeimen. És adjanak egy
+csónakázó-dresszt is, kis sapkával. És adjanak egy ródlit is, hogy a
+feleségem télen ródlizhasson is az idegeimen. És tanulj meg spiccelni a
+Nizsinszkitől, hogy balettet is táncolhass az idegeimen. Hogy eljárhasd
+rajtuk a poloseci táncokat.
+
+A nő: Poloveci.
+
+A férfi: Poloseci. Péterváron lehet poloveci, de itt Pesten csak
+poloseci.
+
+A nő: Ahogy gondolod.
+
+A férfi: Én, mejnerzejc, sehogyse gondolom. Én csak ugy gondolom, hogy
+annak, hogy te engem felhuzhass és én ugorjak neked, annak már
+befellegzett. Itt, barátom, rendben vannak az idegek. És ha gombostüket
+szurkálsz belém és ha kalapácscsal ütögeted a fejemet, itt akkor is
+nyugalom van.
+
+A nő: Hála Istennek.
+
+A férfi: Ne rendezz hálaadó istentiszteletet, arra itt semmi szükség. Én
+egy szép nyugodt ember vagyok. És egy nyugodt ember, az egy nyugodt
+ember. És itt egy nyugodt emberrel állunk szemben.
+
+A nő: Állok.
+
+A férfi: Állunk!
+
+A nő: Állok, mondom.
+
+A férfi: És mért, ha szabad esengenem? És mért, ha szabad könyörögnöm?
+Ha szabad kuncorognom. Mért? Mért srófolod te ki az én szavaimat? Mért
+állok és mért nem állunk?
+
+A nő: De kérlek, mert csak én állok egy nyugodt emberrel szemben.
+
+A férfi: Hol? Hol állsz te egy nyugodt emberrel szemben? Mutasd meg
+nekem azt a nyugodt embert.
+
+A nő: Itt, itt, az Istenért, hiszen te magad mondtad.
+
+A férfi: Az mindegy: akárki mondta.
+
+A nő: És én csakugyan állok a nyugodt emberrel szemben. De te nem.
+
+A férfi: Ugy? Te igen és én nem? Amit te tudsz, azt én nem tudom? Én
+nem? És miért nem? Miért nem?
+
+A nő: Mert te ülsz.
+
+A férfi (felugrik): Hát tudod mit, én már nem is ülök. Én már állok. És
+tudod mit, én már nem is állok. Én már megyek. És tudod mit, én már nem
+is megyek, hanem rohanok. És tudod mit, én már nem is rohanok, hanem ugy
+vágom pofon háromszor en-suite a Bródbejszer Jánost, hogy az eget
+pattogatott kukoricának nézi és megtudja, hogy egy szép nyugodt emberrel
+nem lehet kukoricázni. Agyé.
+
+
+
+
+MADÁRHANGOK
+
+– Ramage des Oiseaux. –
+
+Kint voltam az állatkertben tegnap délután; ne féljenek, nem találtam
+semmi rendetlent, nem akarok megszidni senkit, nem akarok jobban-tudni
+semmit, nem akarok felvilágositani, helyreigazitani, remonstrálni,
+demonstrálni, nyugodt polgári egyénként voltam kint, sétáltam a
+lábammal, szittam a levegőt orromon át a tüdőmmel, néztem a fülemmel,
+hallgattam a szememmel, igy csináltam, ugy csináltam, tudja Isten hogy
+csináltam, hacacárehacaca. Láttam, hogy a róka ravasz, hogy móka a
+tavasz és a fóka a kavasz; a foltos hiénára még a tavalyi foltok voltak
+rávarrva, a mosómedve mint egy Iluska csak áll a patak partján és mossa,
+mossa, ugyanugy, mint Ágnes asszony; a vizi állatok nagyon tüzesek, a
+tüzi legények nagyon vizesek (mert már melegebbek az idők). Hiányzott
+ugyan az én jó Taszilóm, az állatkerti főrendező, és – fene a maliciámat
+– egy pillanatig arra gondoltam, hogy hat óra után már ő is visszavonul,
+de aztán rendreutasitottam magamat, hogy nem illik Taszilót, a kedves
+derék Taszilót még gondolatban sem megbántani s tovább sétáltam a
+tüdőmmel, néztem a lábammal satöbbi, lásd fentebb.
+
+Minden rendben volt, sőt még némi öröm is kipirkadt belőlem, látván,
+hogy a szimfónikai zenekagylovat elhordták és a zenészek Isten szabad
+ege alatt huzzák a dalt a jó Isten hóna alá. A Tannhäuser
+nászindulójától kisérve haladtam el a kisded tó mellett, melyben
+hosszulábu, elegáns gólyák, kócsagok, daruk és egyéb kalapdiszek
+lépdegélnek, megannyi freystädtler lovagokként, el, el a madárház felé,
+amelyben kis énekeseink laknak. S a kis énekesek kalitkáján ime mire
+bukkantam! Nagyon okos és bájos dologra. A kalitkában nyüzsögnek a
+madarak, s az ördög jobban tudja, hogy melyik melyik. Ezen segitendő, a
+vasrácsra fel van szögezve mindegyik madárnak a fotográfiája. De nemcsak
+fotográfiája, hanem személyleirása is. Igy:
+
+»Erdei pityerke, magassága tiz centiméter, hossza huszonkettő,
+szélessége öt, köbtartalma harminc deciliter, tollainak szine sárgába
+vesző kékes-zöld a szárnyon, mig a nyakon inkább kékbe vesző
+zöldes-sárga és a farka tövében zöldbe vesző sárgás-kék.«
+
+S aztán még egy felvilágositás:
+
+»Hangja: pityeripityeripittypittypitty.«
+
+És igy igen érdekes madárhangok vannak. A mezei ibrik például ezt
+mondja:
+
+– Rutyutyunyihaha.
+
+A lila mitugrásznak a hangja ez:
+
+– Cipegecipegecupp.
+
+Elgondolkoztam, mert ez nálam hamar megesik. Azon a nagy kalitkán
+gondolkodtam el, amelyben én is élek, a többi madarakkal együtt, szóval
+Budapest jutott eszembe, s elhatároztam, hogy megpróbálok én is ilyen
+személyleirásokat eszközölni madártársaimról és kiszögezem a kalitkára,
+hadd lehessen felismerni őket. Itt vannak a próbák:
+
+*
+
+
+Hordár-madár.
+
+(Trogerus arcticus et antarcticus.)
+
+Feje veres, kis rézlemezzel ellátott, tollazata kopott. Orra megnyult és
+horgas, zsidó madarakéra emlékeztető. A sarkokon fordul elő, ugy az
+északi, mint a déli sarkon. De a déli sarkon ritkábban, mert akkor
+ebédelni szokott menni. Lassan és méltóságteljesen lépked, különösen ha
+megbizása van. Rendesen igen sok gyermeke szokott lenni, akiknek számára
+egy szobából és konyhából álló meleg fészket épit, amelybe este maga is
+visszavonul. Hangja: »Denagyságosurcsaknemkivánjahogyháromhatoséradobutc
+ábólafilatorigátramenjekojojoj«.
+
+
+Kocsiska.
+
+(Inimicus vitae, gorombus.)
+
+Magas emelvényen él, melynek alul négy kereke van, ennek többnyire kocsi
+a neve, bár külső megjelenése nem is egészen olyan. Fent, elül, a mellső
+végtagok egyikéből fapálcika nyulik ki, melyre bőrfonál van erősitve, a
+bőrfonállal pattogtatni lehet s e pattogtatással kiséri e szárnyas
+azokat az életmegnyilvánulásait, melyek miatt a gorombus melléknevet
+kapta. Vannak, akik azt mondják, hogy ez a madár nem az ornitológiába,
+hanem az orditológiába tartozik. A kérdés egyelőre nincs eldöntve.
+Megszelidithető, de csak egészen nagy összegekkel. Hangja: »Akutyaisteni
+thátloptaménalovamatmegacejgothogymagaittegyforinttalakarjakiszurniaszem
+emetmáskormegnézemkiteresztekfelakocsimranyavalyatörjeki«.
+
+
+Jegyszedősi-ruhatáros.
+
+(Garderobius molestans.)
+
+Különösen kedvező talaj számára a szinházak mocsaras környéke, melyben
+vadon tenyész. Felismerhető azokról a zsinórokról és sujtásokról,
+melyekkel a szinházigazgató sujtja őt. Ez egyébiránt az egyetlen, amit a
+szinházigazgatótól (Director haperer) kap, ugy hogy teljesen a
+ragadozásra van kényszeritve. Jellemző, hogy áldozatát, melyet már igen
+messziről kiszemel, csak felsőruhájától fosztja meg, aztán menekülni
+engedi. Néha megrozsdásodik, ilyenkor csikorog, a fogainál fogva, s
+legjobb borravaló nevü kenőcscsel megkenni. Hangja: »Méltóztatikparancso
+lnihogykikészitsemmeravéginnagyatolongássokszemétemberjáridemihozzánk«.
+
+
+Csőrös ellenőr.
+
+(Undorca electricus.)
+
+Vidám madaracska, mely egész életét ugrándozással tölti. Egyik sárga
+kalitkáról a másikra szökdel, amiben nagy segitségére vannak lábai,
+melyek lefelé a földig elérnek. Csak ott jelenik meg, ahol előzőleg már
+a kalauzusz-madár fészkelt. Csőrét mindenüvé és többizben is bedugja s
+mindenütt kis szines cédulákat keres, s ha megtalálja őket, akkor
+boldogan gőgicsél. Hangja:
+»Kerremajegyetturaimkerremajegyetturraimholnincsjegytessékváltani«.
+
+*
+
+A többi madarakról szóló részletes leirással még nem készültem el. A mü
+azonban nagyon terjedelmes lesz s valószinüleg az Akadémia segitségével
+fogom kiadni. Egyelőre azonban még nem vagyok tisztában azokkal a
+hangokkal, amiket a pályaudvari-portás-madár szokott használni minden
+vonat elindulása előtt. Valószinü, hogy mihamarabb ezt is megfejthetem s
+akkor az egész tudományos anyaggal a közönség elé lépek.
+
+
+
+
+PETÚR MEG A DINNYE
+
+A nagyságos ur és a nagyságos asszony teritett asztal mellett ülnek,
+amelyen, tányéron, csak egy sárgadinnye van. Lehetőleg ne legyen
+kasirozott, hanem igazi. A nagyságos ur fogpiszkálóval turja a fogait,
+mint aki boldogan evett, közben cipog is hangosan, vagyis neveletlenül
+szivja a fogát.
+
+A nagyságos: Hát ez? Ez. Ez itten?
+
+A nagysága: Dinnye. Melóne.
+
+A nagyságos: Látom.
+
+A nagysága: Mit látsz?
+
+A nagyságos: Hogy dinnye.
+
+A nagysága: Nincs ráirva.
+
+A nagyságos: Mégis látom. Hát látod, ez vagyok én. Mégis látom.
+
+A nagysága: Ha látod, mér’ kérded?
+
+A nagyságos: Hogyhogy mér’ kérdem? Mér’ kérded, hogy mér’ kérdem? Nem
+azt kérdem, hogy dinnye-e, mer’ azt látom, hanem azt kérdem, hogy
+görög-e?
+
+A nagysága: Mer’ azt nem látod?
+
+A nagyságos: Nem, az istenfáját.
+
+A nagysága: Az istenfáját azt látod? Hogy görög-e, azt nem?
+
+A nagyságos: Nem.
+
+A nagysága: Szóval a nemzetiségét óhajtod? Kérlek. Nem görög. Szerb.
+Vagy bulgár. Vagy cernagóric…
+
+A nagyságos: Nem ugy értettem, Jeti, te nagyon jól tudod, Jeti, hogy nem
+ugy értettem. Tudod, hogy mit mond Petur a Bánkbánban?
+
+A nagysága: Azt mondja amit akar, akar a Bankbanban, akar a Zugligetben.
+
+A nagyságos: Petur azt mondja, Jeti, és pedig nem a Zugligetben, hanem a
+Bánkbánban mondja: Görög, gubás, bojér olasz, német, zsidó… nekem az
+mindegy, ha fejét a korona disziti.
+
+A nagysága: Mit gagyogsz felnőtt férfi étedre? Láttál már gubás dinnyét,
+vagy bojér dinnyét, vagy zsidó dinnyét? Láttál? Petúr?
+
+A nagyságos: Nana, Jeti. Mér’ nem kérded, hogy láttam-e olyan dinnyét,
+amelyiknek a fejét korona disziti? Hallatlan, Jeti.
+
+A nagysága: Mit fitogsz a latin müveltségeddel? Mit fitogsz Petúr?
+
+A nagyságos: Nem fitogok.
+
+A nagysága: Én gyönge nő vagyok, én nem járhattam gimnáziomba, mer akkor
+még nem volt, ha lett volna és ha jártam volna, akkor talán meg tudnám
+mondani neked a dinnye nemzetiségét.
+
+A nagyságos: Lasz ab, Jeti, lasz ab. Te tudod, hogy épen azt mondtam
+evvel az idézettel, hogy engem nem a dinnye nemzetisége érdekel. Csak
+azt akartam megtudni, hogy ez a dinnye görög-e vagy sárga?
+
+A nagysága: Ugy? Te viszont azér’ jártál gimnáziomba, hogy tőlem,
+védtelen nőtől, tudakold, hogy ez a dinnye görög-e, vagy sárga?
+
+A nagyságos: Vagyis nem vagy hajlandó elárulni, hogy ez a dinnye görög-e
+vagy sárga?
+
+A nagysága: Hajlandó vagyok.
+
+A nagyságos: Akkor mér’ nem árulod el?
+
+A nagysága: Mer’ már megmondtam, hogy nem görög.
+
+A nagyságos: Többet nem mondasz? Ha többet mondanál, az indiszkréció
+volna evvel a görhes dinnyével szemben?
+
+A nagysága: Többet nem, mert ebből minden kétlábu kitalálhatja a másik
+eshetőséget.
+
+A nagyságos: A másik eshetőség az, hogy én négylábu vagyok? Mi?
+
+A nagysága: Nem. A másik eshetőség az, hogy ez a dinnye sárga.
+
+A nagyságos: Hála. Istennek hála.
+
+A nagysága: Mit imádkozol?
+
+A nagyságos: Azt imádkozom, hogy végre egy saját háztartásomban élő
+görögdinnyéről megtudhattam, hogy sárga.
+
+A nagysága: Ezt egy kétéves gyerek is megmondhatta volna neked.
+
+A nagyságos: Hol? Hol az a kétéves gyerek? Honnan vegyem én itt a
+kétéves gyereket? Szüljek egy gyereket és mingyárt egy kétéves gyereket
+szüljek, hogy megmondja nekem a szőnyegen forgó dinnyéről, hogy görög-e
+vagy sárga.
+
+A nagysága: Ha az uccán megkérdezed, akármelyik kétéves gyerek
+megmondja.
+
+A nagyságos: Eszerint én ezt a dinnyét vigyem most le a uccára? Kérlek.
+(A dinnyét a hóna alá fogja.)
+
+A nagysága: Ne vidd le.
+
+A nagyságos: Hát mit csináljak vele?
+
+A nagysága: Isten! Isten! Egyél belőle.
+
+(A nagysága felveszi a kést és, kaján örömmel, mintha egy férfiba
+szurná, beleszur. A nagyságos érzi, hogy nekiszól ez a késszurás.
+Reagál.)
+
+A nagyságos: Sárgadinnye?
+
+A nagysága: Az, az. Megmondtam. De látja is, aki nem vak. (A dinnye
+tényleg zöld.)
+
+A nagyságos: Én zöldet látok.
+
+A nagysága: Pedig sárga.
+
+A nagyságos: Vagyis én vak vagyok? Vak.
+
+A nagysága: Nem. De a dinnye sárga.
+
+A nagyságos: Ha sárga, akkor mér zöld? Nem lennél szives ezt megmondani?
+
+A nagysága: Mer csak kivül zöld. Belül sárga.
+
+A nagyságos: És ezér kivül-belül sárgának nevezték el?
+
+A nagysága: Annak. De nem én neveztem el. Nem is voltam ott, amikor
+elnevezték.
+
+A nagyságos: Azt akarod mondani, hogy nem vagy a felelős szerkesztője
+ennek a dinnyének? Hogy nem vagy a körösztanyja?
+
+A nagysága: Igen. És hogy nem vagyok benne ebben a dinnyében.
+
+A nagyságos: Kár. Milyen kár!
+
+A nagysága: Mér kár?
+
+A nagyságos: Mer ha benne volnál, akkor felkapnám és kihajitanám az
+ablakon.
+
+A nagysága: Nem volna hasznod belőle.
+
+A nagyságos: Nem? Agglegény lennék. Hojóhopp!
+
+A nagysága: De a dinnye mégis sárga lenne.
+
+A nagyságos: Énmiattam ottsárgulhatna, amig meg nem zöldül.
+
+A nagysága: Ha belül megzöldülne, akkor zöld dinnye lenne belőle.
+
+A nagyságos: És a héja?
+
+A nagysága: A héja egy madár.
+
+A nagyságos: De a dinnye héja, Jeti, a dinnye héja?
+
+A nagysága: Ilyen nevü madár nincs.
+
+A nagyságos: Nem ugy értem. De hogyha a dinnyének a héja sárga volna,
+akkor a dinnye zöld dinnye lenne? Hallatlan, Jeti, hallatlan!
+(Megkóstolja a dinnyét.)
+
+A nagyságos: Édes, ez a dinnye nem édes.
+
+A nagysága: Édes, ez a dinnye édes.
+
+A nagyságos: Nem édes, édes. Meg kell cukrozni.
+
+A nagysága: Nem kell megcukrozni, édes, mer édes. Csak azér nem édes,
+mer édes tésztát ettél előtte.
+
+A nagyságos: Ne ettem volna édes tésztát? Mér nem mondtad, hogy azér
+főztél édes tésztát és azér tálaltad be ide, hogy ne egyem belőle? Mér
+nem mondtad, hogy a tészta csak egy átmeneti állapot a dinnye felé? Hogy
+ez csak interregnum? Mér nem mondtad, hogy a tészta után egy hómó
+régiusz jön, aki előkésziti a dinnyét? Aki bejön, meghajtja magát és azt
+mondja: Igzipzilan vagyok, kedves felesége őnagysága megbizásából jövök,
+jelentendő, hogy utánam a dinnye következik? Mer mindezt mondani kellett
+volna.
+
+A nagysága: Hogyne. A Lipótmezőn, de ez itt a Csalogány-ucca, itt nem
+lefetyelünk ilyen szamárságokat, itt, akinek józan esze van, tudja, hogy
+a tészta után, ha nagyon édes, várni kell, csak azután ehetjük a
+dinnyét.
+
+A nagyságos: Várni?
+
+A nagysága: Tényleg.
+
+A nagyságos: Hötyötyö. Ne épitsünk várótermet? Talán irjuk is rá, hogy
+»Első és második osztályu váróterem?« Talán azt is irjuk rá, hogy
+»dinnyeevők kisérőinek tilos a tányérra lépni.« És hogy »a perrónjegy,
+ami a dinnyébe való belépésre jogosit a portásnál kapható?« És állitsuk
+oda a portást és az kiabálja: »Budapest, Rákoscsaba, Vámospércs,
+Sepsiszentörgy, Sárgadinnye, tessék beszállni!«
+
+A nagysága: Ne, ne. Hanem a tészta után egyél egy falat kenyeret.
+
+A nagyságos: Mi-hit?
+
+A nagysága: Kenyeret.
+
+A nagyságos: Kenyeret? Hát az a keresztelő Szent János, aki a dinnyét
+megelőzi?
+
+A nagysága: Nevezd annak, de egyél.
+
+A nagyságos: Nem eszem. Eszem ágába sincs, hogy eszem. Ha dinnyét eszem,
+akkor elvből nem eszem kenyeret. Nem azér eszem dinnyét, hogy kenyeret
+egyem. Rabok legyünk, vagy szabadok; vagy kenyeret együnk, vagy dinnyét.
+Mondtad volna, hogy a tészta után kenyérevés jön…
+
+A nagysága: Akkor ettél volna?
+
+A nagyságos: Akkor se ettem volna, akkor is a tészta előtt ettem volna
+kenyeret. És ha a dinnye előtt kenyeret egyem, mért nem ettem a kenyér
+előtt dinnyét?
+
+A nagysága: Mi ez?
+
+A nagyságos: Ez a paritás, amit a kenyér joggal megkövetelhet. És
+különben is. Micsoda butaság? Mióta sütik a kenyeret cukorral? Mér
+édesitené meg a kenyér a dinnyét? Ha megédesitené, akkor Nagysurányban
+mér cukrot sütnek, mér nem kenyeret főznek?
+
+A nagysága: Nem, a kenyérnek nem ez a szerepe.
+
+A nagyságos: Szerepe van? Hát mi a kenyér? Egy Csortos? egy Hegedüs
+Gyula? Talán az a szerepe, hogy a tésztától elvonja a cukrot? Akkor mér
+nem pakolják a cukorbetegeket a kenyérbe? És akkor mér akkarod énbelém
+tömni a kenyeret? Tömd a dinnyébe. Én már ettem máma kenyeret, a dinnye
+még nem evett.
+
+(Állnak az asztal mellett, a nagyságának a kés van a kezében, a
+nagyságosnak az egész dinnye, támadásra készen, szikrázó szemmel)
+
+A nagysága: Nem, nem tömöm a kenyeret a dinnyébe.
+
+A nagyságos: És mér nem, ha szabad informálódnom?
+
+A nagysága: Mer a dinnye nem tud megfulladni.
+
+A nagyságos: Én tudok, Jeti? Én tudok, mi?
+
+A nagysága (roppant megvetéssel): Nem tudom, de egyszer megpróbálhatnád.
+(Kimegy.)
+
+A nagyságos (diadalmasan utána kiált): Csak ön után, nagyságos
+asszonyom, csak ön után!
+
+
+
+
+A BÖJTRŐL
+
+Asszonyom, önhöz már annyian intézték soraikat, hogy rózsaszinü fülének
+botocskája már meg sem mozdul egy ilyen ujabb megszólitás hallatára.
+Asszonyom, én megmondom nyiltan és határozottan, hogy midőn ez elegáns,
+könnyed és franciás cimzést kiejtem, a világon senkire sem gondolok,
+mert sem Budapesten, sem Európa összes fővárosaiban nincs egyetlenegy
+nőnemü teremtés, akit én e megszólitással illetni szoktam volna.
+Elárulhatom, hogy ugy akartam megirni e vidám karcolatot, mert az lesz
+ez irás, vidám karcolat, könnyed csevegés, folyékony olvasmány, ugy
+akartam megirni, hogy két beszélgető urat léptettem volna fel benne, azt
+a két pesti kávéházi beszélgetőt, akik közül az egyiket Egyiknek, a
+másikat Másiknak hivják, s akik, mind a ketten, a világ legbölcsebb,
+legszellemesebb, vagy legstupidabb és legunalmasabb emberei, asszerint
+hogy a vidám karcolatot, könnyed csemegést, folyékony orvocsmányt ki
+veti a papirra. De azután eszembe jutott, hogy e forma már elavult, s
+hogy aki igazán könnyed, valóban vidám és csakugyan folyékony akar
+lenni, annak önt kell megszólitania, asszonyom, s az ön csücsörödő két
+piros ajkát és édes kis cimpilimpáját is bele kell vonnia a vitába.
+
+Bár ez nekem kissé abbésnak tünik fel s részünkről, ifju magyar irók
+részéről, némileg jogtalannak érzem az abbézást, mert tudtommal a Röck
+Szilárd-utcai papnöveldéből – nevezzük őt röviden e néven – nem abbék
+kerülnek ki, hanem, gall fordulattal: sőt ellenkezőleg. Nem állhatván
+tehát ellen az idők késztető szavának, hajlitsa felém bodros szőke
+fejét, asszonyom, s hadd mondom el önnek észleleteimet. A böjtről van
+szó, melyet minden februárban annyiszor hallok emlegetni, még pedig a
+farsang ellentéteképpen. Ön erre azt fogja csengeni:
+
+– Kedves barátom, mon chéri, mit tud ön a farsangról és a böjtről?
+
+– C’est ça, – felelem én – eh bien c’est ça, – éppen azt akarom mondani,
+hogy én sem a farsangról, sem a böjtről nem tudok. C’ est ridicule,
+n’est ce pas? A farsangról nem értesültem, mert a farsangról csak annyit
+tudok, hogy akkor maszkáknak kell az utcákon mászkálniok, s én maszkákat
+hosszu, kampós orral, árvalányhajas kalappal fejükön nem láttam, s hogy
+mindaz, amit Karnevál hercegről plakátokon és egyéb iratokban mondani
+szoktak, bárgyuság gyanánt hat lelki szemeimre, mert mi közünk nekünk
+szürkére szomorodott embereknek Karnevál herceghez és kiséretéhez? Ha
+tehát már a farsanggal ilyen bajban vagyok, hogyne volnék bajban a reá
+következő böjttel is?
+
+– Comment donc! – mondja erre ön, asszonyom.
+
+– Mais oui, – válaszolom én lehelletfinoman.
+
+Mindig bizonyos idegenkedéssel hallom e szót, hogy böjt, mert
+világfelfogásom, amit hazulról hoztam el, – s e világfelfogás az
+egyetlen, amit hazulról elhoznom alkalmam nyilott – azt mondja, hogy
+böjtnek a csillagfölkeltétől csillagfölkeltéig való koplalást kell
+nevezni. Ellenben a társadalomnak másik fele, amely nem tartozik
+felekezetemhez és (bővitsük) a mi felekezetünkhöz, böjt alatt még egyre
+azt érti, hogy csak halat és tejes ételt szabad enni, husosat és
+zsirosat tilos.
+
+Ó, a jankiper – ventre-saint-gris! ez kiszaladt a számon, ezt mégsem
+akartam ilyen egyszerüen ideejteni, mert ezt a szót ebben a formában,
+ebben a jó, családias, falusias formában még nem engedték be az
+irodalomba, – tehát: ó! a hosszunap, az sokkal komolyabb dolog, madame.
+Az böjt, asszonyom, a halas és tejes világfelfogás ezzel szemben
+tréfaságnak látszik. Mert halból és tejes ételekből oly nagy mennyiséget
+étkezhetik az ember, hogy a tulterheléstől még halálát is lelheti.
+
+Quelle chance ou bien quel malheur, meghalni attól, hogy böjtöltem és
+pedig ugy böjtöltem, hogy a fülem is kettéállt a jóllakottság érzetétől!
+És böjtnek érzem ama szegényebbsorsu egyetemi hallgatók állapotát is,
+akik reggel kávéznak, délben sétálnak, délután kávéznak, vacsorára
+lefeküsznek, bár szikrázó szemmel, de heroikus elhatározással s másnap
+reggel ismét csak egyszerü kávéjukat költik el. Ez az életmód, különösen
+esztendőkre perpetuálva, s legföljebb ötér-liptaival meg-megszakitva,
+szintén böjtnek nevezhető. Továbbá böjtnek éreztem tegnap este Scott
+kapitány éhenhalását is, azért éppen tegnap este, mert Shackleton
+hadnagy délsarki könyvét olvastam, s a szemem kopogott az éhségtől,
+olyan szuggesztiv erejü volt e derék angolnak az irása arról, hogyan
+huzott ő és még három tagbaszakadt szigetlakó egy nyavalyás szánt
+hetekig, előbb délfelé, a déli sark irányában, naponként husz-harmincz
+kilométernyit talpalván előre a havon, majd észak felé, visszafordulván
+az el nem ért saroktól, s közben egész nap csak egy darab csokoládét és
+negyedkiló kétszersültet étkezvén bele szimfóniákat korgó gyomraikba.
+
+Ez böjt, mi, asszonyom?
+
+Ellenben az, hogy kalácsot reggelizem, fogast-vajban ebédelek és
+omlettet vacsorázom, az nem böjt, amint az sem böjt, ha egész nap csak
+aszpirint és antidolt eszem, mert a tegnapi pezsgőnek az ize még
+szájamban keseredik. Engedje meg tehát, asszonyom, hogy ne mondjak
+habkönnyü aperszüket az előkelő témáról, a böjtről és hogy a hamvazásról
+se nyilatkozzam poétikusan. Rosszul állnak nekünk ezek a dolgok, ma mie,
+magyarul mami, vagy mamuka, mert mi nem franciák vagyunk, hanem zsi… bón
+a Wesselényi-családnak gyönyörü kastélya van; emlékszik még rá,
+asszonyom?
+
+
+
+
+AKI MÁR HAZAJÖTT
+
+(A szereplő tragikus alak az az ember, aki az ő hivatalában május
+tizenötödikén »vette ki« a szabadságát és junius tizenötödikén már
+itthon van, befejezett nyaralás után. Nevezzük őt Megjött urnak. Tudni
+kell, hogy Megjött ur május tizenötödikétől junius tizenötödikéig
+valóban Európát járta, elköltötte mindazt a pénzt, ami rendelkezésére
+állt, ami nem volna baj, de elköltötte azt is, ami nem állt
+rendelkezésére. E pillanatban tehát egy kutya vasa sincs, el van
+adósodva, rémesen melege van és semmi kilátása nincs arra, hogy
+Budapestről egy esztendőn belül elmozdulhasson. Önmaga is érzi, hogy
+benne egy tragikus konfliktus magjai vannak eltemetve.)
+
+A másik: Az istállófáját, hogy itt milyen disznó meleg van.
+
+Megjött: Van, van. És ha veszszük, hogy Svájcban most milyen kellemes.
+
+A másik: Ugyan menjen a maga tavalyi emlékeivel!
+
+Megjött: Pardon, ezt nem mondanám.
+
+A másik: Mit nem mondana, mi, mit?
+
+Megjött: Hogy tavalyi emlékei, azt nem.
+
+A másik: Én mondanám, de sőt én mondom is, mert ha egy ember nekem
+tavalyi reminiszcenciákat tálal, akkor én nem mondhatok mást, mint amit
+mondtam.
+
+Megjött: Ön igazságtalan.
+
+A másik: Ön bolond, drágaságom, vagy hogy ne éljek olyan erős szóval, ön
+meg van tébolyogva.
+
+Megjött: Téved, ha mondom. Az én emlékeim nem tavalyiak, hanem ideiek.
+Olyan ideiek, mint az idei csirke, vagy saláta, vagy uborka, vagy
+uborkasaláta. Nem is lehet ideibb valami, mint amilyen ideiek az én
+emlékeim.
+
+A másik: Ember! ezek időszámitási zavarok. Ne felejtse el, hogy
+Gregorianus-naptár szerint élünk, s a megboldogult Gergely pápa óta ami
+tavaly volt, az nincs az idén és megforditva. Továbbá ön nem óhitü…
+
+Megjött: Na, ahogy veszszük.
+
+A másik: Csere, fogalomzavar. Zsidóság nem óhitüség. Óhitü az, aminek
+junius tizedikén még csak május huszadika van. Ha tehát óhitü volna,
+akkor még valahogy érteném, hogy a tavalyiságot ideiségnek nézi. Igy
+azonban ugy állok ön előtt, mint a…
+
+Megjött:… borju az…
+
+A másik: Igen, mint a borju az ökör előtt, ha éppen közmondást
+parancsol.
+
+Megjött: Arról van szó, kérném, hogy én közvetlen tapasztalatból
+nyilatkozom Svájcról.
+
+A másik: Levelet kapott onnan.
+
+Megjött: Nem…
+
+A másik: Anzikckártyát. Mit táncol a szavak körül? Postán jött magának
+az az értesités, hogy Svájcban most milyen az idő.
+
+Megjött: Nem, kérem.
+
+A másik: Olvasta a Nájfrejpressz vizállásrovatában. Elfogy a türelmem.
+
+Megjött: Nem olvastam! Szót kérek! Hagyjon már engem is ugatni, necsak
+mindig maga pofázzon. Hadd mondom már meg, hogy én a a Svájcból jövök.
+
+A másik: Nyihihi.
+
+Megjött: Ne nyihározzon, mert maga kezd már az idegeimre üllepedni.
+Svájcból jövök. Érti? Mert ott voltam. Érti? Ott töltöttem a szabadságom
+egy részét.
+
+A másik: Ühühü.
+
+Megjött: Vigyázz, ha jön a vonat. Valószinü, hogy én önt el fogom
+gázolni. Lehetetlen, hogy kétlábu ember meg ne értse és tudomásul ne
+vegye, hogy én már nyaralás után vagyok, amennyiben a mi szomoru
+viszonyaink közt nyaralásnak számit, az a négy hét, ami szabadságot az
+ember abban a nyavalyás hivatalában ki tud venni. Szolgálati érdekek.
+Érti?
+
+A másik: Mi? Érti a kórság.
+
+Megjött: Igenis szolgálati érdekek kivánják, hogy egy hivatalban,
+melynek nagy a személyzete, május tizenötödikétől szeptember
+tizenötödikéig vegye ki mindenki a szabadságát. Turnus. Turnus-rendszer.
+
+A másik: Azzal mi baja?
+
+Megjött: Turnus-rendszerrel oldható csak meg a kérdés. Vannak, akik
+május közepétől junius közepéig, vannak, akik junius közepétől julius
+közepéig…
+
+A másik: Mi lesz? Előadja nekem a hónapokat, egyiknek a közepétől a
+másiknak a közepéig? Akkor tegye már azt is hozzá, hogy Kóly a világ
+közepe.
+
+Megjött: Mért tenném hozzá? Nem is volt szó a világ közepéről, egyrészt;
+másrészt mit tudom én, hogy mi a világ közepe és hogy jön maga ahhoz,
+hogy éppen Kólyt nevezze a világ közepének. Itt konfuzió van.
+
+A másik: Amelyet maga idézett föl azzal, hogy ugy tett, mintha maga már
+nyaralt volna, ojjé, tavaszszal.
+
+Megjött: Hát nem látja, hogy lesültem.
+
+A másik: Na. Kunszt. Nekem is lesülne a bőr az ábrázatomról, ha
+valakivel el akarnám hitetni, hogy én már igen, amikor még nem… Kár
+erről szolnokolni.
+
+Megjött: De, könyörgöm alázatossággal, kedves barátom-uram, mi van azon
+hihetetlen, amit én mondok? Kivettem a szabadságomat és elköltöttem.
+Azaz eltöltöttem, mert a pénzt költöttem el, az időt töltjük.
+
+A másik: Igen. Töltött idő, töltött galamb… sült galamb, más szóval
+hazugság.
+
+Megjött: Rá-…
+
+A másik:… galom? Ne dobálózzék ilyen szavakkal. Hja, az álszemérem.
+
+Megjött: Esedezem, édes szomszéd…
+
+A másik: Álszemérem. Megöli a pesti embert. Mért nem mondja maga
+egyszerüen, kereken, vagy nyersen és szögletesen, hogy szegény ördög
+vagyok, árva sertés, akinek nem telik a Hüvösvölgyre se, hát nem megyek
+sehova az idén és még husz évig, előreláthatólag.
+
+Megjött: Mert…
+
+A másik: Csitt te. Csiba. Legalább hallgassa meg, ha egy tisztességes
+erkölcsi érzésü uriember egypár jótanácsot ad egy ilyen konvencionális
+hazugságoktól megfertőzött hogyishijjáknak. Az ember addig vakarózik,
+ameddig a vakaró ér. Igy mondják. És igy igaz. De nem…
+
+Megjött: Persze nem!
+
+A másik: Tu-udom! Én azonban mást akarok mondani. Ezt: de nem. Ő itt
+fantasztikus meséket kohol ki a hónapok közepéről, szolgálati érdeket
+makog, turnus-rendszert mekeg és egyéb szamárságokat hord össze, mint
+egy megvadult hegyi patak. Ne kapkodjon! Megvadult hegyi patak nem sértő
+kitétel még a parlamentben sem. Ezt akár egy parlamenti őrnek is
+mondhatja, a fasirozottság minden veszedelme nélkül. Tehát összehadar
+itt tündérregéket és Svájcnak a személyét belevonja e minden alapot
+nélkülöző álomvilágba. Nahát, barátom, ezt ne tegye. Menjen el
+szabadságra január közepétől juliusz-cézár közepéig. Bánom én!? Töltse
+ezt az időt akár a rákosszentmihályi temetőben, akár egy vákum-kliner
+medencéjében. Bánom én!? És mondja aztán mindenkinek, hogy Egyiptomban
+volt, a legelésző gulák tövében. Bánom én!? Nem bánom. De nekem speciell
+ne jöjjön ilyen bárgyuságokkal, mert nekem érzékem van az igazság iránt.
+És nemhogy egy ilyen harmincnapos hazugságot érzek meg, hanem egy
+ötperceset is megérzek. Megmondjam kegyednek az igazat? Meg? Hát tessék:
+Kegyed nem volt sehol és maga nem lesz sehol. Maga itthon fog
+szellőcködni a Szmetenai-utcában és tönkre fogja tenni a leget ezekkel a
+tur-retur oda-vissza való hazudozásokkal.
+
+Megjött: Isten!
+
+A másik: Ne hijja őt. Ő egy becsületes ember. De maga rossz utra tért,
+nagyon sajnálom. Egy ilyen kis hiusági dolog miatt! Métely. Kár magáért.
+Magát fel köllene akasztani, hogy megjavuljon. Infekció. Jó napot.
+
+
+
+
+LESÜLNI!
+
+A tenger közepén egy trambolin áll ki a vizből és a trambolinon sárga
+napfényben két fekete nokedli fekszik. Ámbár a sárga-fekete osztrák
+szin, a két nokedli mégis magyarok, tengeri magyarok, ami egészen mást
+jelent, ahogy a nyul és tengeri nyul, malac és tengeri malac is abszolut
+különböző állatok. A két tengeri magyarok Áfonya doktor és Berkenye
+doktor, pesti ügyvédek. Ezt beszélik:
+
+– Lesülni.
+
+– Az. Lesülni. Le kell sülni.
+
+– Muszáj. Ha kérdik, hogy nem sül-e le… ezt felelem: hát igenis nem sül
+le, az enyémről nem sül le télen, mert nyáron sül le. Efelől én akármit
+elkövethetek és egy huszonhét koronás ügyben hétszáz koronás számlát
+üthetek össze: nem sül le. Nincs, ami lesüljön. Tudja, mit csináltam,
+amikor ideértem e tengeri fürdőre?
+
+– Tudom.
+
+– Honnan tudja?
+
+– Onnan, hogy én is ugyanazt csináltam. Figyeljen csak. Eldugtam a
+kalapomat, a kofferem fenekére rádobáltam az összes fehérnemüt,
+becsuktam a koffert, s a kulcsot behajitottam a tengerbe.
+
+– Én is ezt csináltam. Pont ezt.
+
+– Tehát kalapviselés nincs. Süssön a nap az arcba. Süssön. Ahogy tud.
+Süsse ki magát. Süsse kő. Itt az arcom, nem disznóláb, annyit süthet
+bele, amennyit, mint a legfőbb sütő, a sütőipartestület elnöke, süthet.
+Ettül kap patinát az arcbőr, s kell hogy ugy menjek vissza Pestre,
+mintha én volnék Széchenyi István ércszobra, hogy mikor a Deák-szobor
+alatt elmegyek, a jó Ferenc leszóljon: ejnye, Pista, miért jöttél le
+talapzatodról, persze, persze, sétálsz egy kicsit, de nekem
+ludtalpazatom van, engem fáraszt a járás, hát csak üldögélek.
+
+– Mingyárt egy viccet is mondjon a Deák-szobor?
+
+– De bizony. Ha az én pantinámat meglátja, akkor mondjon egy viccet is.
+Mer’ ez olyan patina. Igaz, megszerezni nem könnyü. Az első napokon
+nyolc óra hosszat kell henteregni a napsütésen. Az első nyolc órától
+piros leszek, mint a hajnal, a másodiktól veres mint a rák, a
+harmadiktól biboros, mint Csernoch…
+
+– Az véletlenül nem biboros.
+
+– Feküdjön ki a napra, majd lesz. A harmadik napon biboros lesz, mint
+Rampolla. Az csak biboros?
+
+– De mennyire, már meg is unta.
+
+– Az is feküdjön ki a napra.
+
+– Attól pápa lesz?
+
+– Nem, hanem elveszti a biborságát. Mert a negyedik napon kezdődnek a
+barna szinek. Először a félbarna, minden nélkül, aztán a barnás barna,
+majd a Buza barna, a barna barna és a barnabás barna. Ez öt-hat napot
+vesz igénybe.
+
+– Én az első héten végigcsináltam.
+
+– Jó. Akkor tudja, hogy jön az Uchácius-állapot, a rézbarna korszak. A
+két comb pontosan olyan, mint amilyenek az osztrák-magyar hagsereg ágyui
+voltak, mig Vilmos császár azt nem mondta, hogy ő nem a barna ágyut
+szereti, hanem a szőkét, s akkor az egész ágyuparkot kicserélték.
+
+– Hát most miből csinálják az ágyut?
+
+– Nem tudom. Azt hiszem, vajból, mert az szőke, vagy dunavizből, mert az
+szőkébb, esetleg árvalányhajból, mert az a legszőkébb. Azonban a
+tárgyra. Uchácius után jön a szoborszerüség, amit már emlitettem, az
+ember a fekete alapra még egy kis zöld penészt is süttet a nappal és
+kész.
+
+– Hajahaj.
+
+– Mért sóhajt?
+
+– Mert maga olyan egyszerüen elmondta ezt, mintha szenvedni nem is
+kellene. Amit én összeszenvedek a patináig!
+
+– Hát bizony. De én az első napon ecetben fürdöm. Az jó, mert puhitja a
+bőrt.
+
+– Igen. Utána bórvazelin jön és cirók-olaj.
+
+– Az.
+
+– És rozmarin-olaj.
+
+– Az is.
+
+– És himbér-olaj.
+
+– Kell.
+
+– És boróka-olaj.
+
+– Szükséges.
+
+– És tábla-olaj és kuria-olaj, szóval az olajok, fel-fel a legfelsőbb
+fórum-olajig.
+
+– És nemcsak a testet kell kenni.
+
+– Nem ám, hanem az uszómestert is, hogy elnézze, hogy az ember itt a
+legiszonyatosabb bőrszinekkel feküdjön és ne telefonáljon a mentőkért,
+hogy vigyék már el ezt az őrültet a legközelebbi szanatóriumba.
+
+– És mondja: mikor fürdik maga?
+
+– Soha. A viz nem szinezi a bőrt, a vizben meg van az a helytelen
+törekvés, hogy a bőrt bőrszinüvé tegye. Én ide, a trambolinra, csónakon
+szállittatom magamat és ez elég magas ahhoz, hogy ide föl ne csapjon a
+viz. Ha fölcsappan, akkor vége volna az egésznek.
+
+– Tudom. Mert a patinának csak egy részét adja a nap. A többit az
+ugynevezett ansziennitás adja. Minél régibb az ember, annál patinásabb.
+
+– De mondja, édes kollégám, mért is jövünk mi tengeri fürdőre?
+
+– Mért? Mért? Először, mert muszáj, másodszor, mert itt tartózkodhatik
+az ember a legmakacsabbul a fürdéstől, harmadszor, mert fürdeni azér’
+mégis nagyszerü.
+
+– Hogy tudja?
+
+– Ugy, hogy szeptember végén, amikor mindenki kicsodálkozta magát a
+patinámon, akkor otthon bemegyek a fürdőszobámba és megujhodom.
+
+– Hát persze. Azt is kell.
+
+– Igen, mert az árja-indogermán népcsaládhoz tartozom, s e minőségemben
+kötelességem az év néhány hónapját fehéren tölteni. Jó, töltöm. Hadd
+legyen ennek a családnak legalább ennyi haszna belőlünk. Egyébként ugyis
+szégyent hozunk erre a familiára.
+
+– Mint emberek, kolléga?
+
+– Nem, kolléga. Nem mint emberek. Mint ügyvédek.
+
+
+
+
+TAVASZI KALAPVÁSÁR.
+
+(A Rézi, akiről az alábbiakban szó lesz, a mi cselédünk, aki
+elhatározta, hogy tekintettel az elkövetkezett tavaszra, kimegy a
+Rákóczi-utra és egy jobbfajta üzletben fedezni fogja tavaszi
+kalapszükségletét. Egy jobbfajta üzletig azonban nem juthat el, mert a
+Behuzó, aki egy rosszabbfajta üzletnek az ajtajában áll, Rézit, mert az
+arcára valósággal rá van irva, hogy kalapot akar venni, szó nélkül
+bevonszolja.)
+
+A Behuzó (a becipelt Rizit odaállitja a kalapok elé): Méltóztassék
+besétálni, nagyságos asszonyom. Itt vannak a kalapok, ni. Itt volnának a
+kalapok, la!
+
+A Rézi: Ezek?
+
+A Behuzó: Valóban ezek, nagyságos asszonyom. Parancsoljon, nagyságos
+asszonyom, megtekinteni eme kalapokat, melyek egyenesen Párisból
+érkeztek cégünk rendelésére.
+
+A Rézi: Párisból?
+
+A Behuzó: Valóban onnan, nagyságos asszonyom. Ne kegyeskedjék azzal
+törődni, nagyságos asszonyom, hogy a mi cégünk a Kerepesi-uton létez.
+Ezért a pénzért és ezekkel a kalapokkal cégünk akár a Belváros
+közepes-közepén létezhetne, melyek bizonyitására van szerencsém
+felhozni, hogy igy görbüljek meg, ha nem igaz. (Az ujját abszolut
+egyenesen tartja a Rézi elé.) Mert, nagyságos asszonyom, mit kér a
+Karsay kegyedtől?
+
+A Rézi (aki életében először hallja ezt a nevet): Kicsoda?
+
+A Behuzó: Mondjuk: a Karsay.
+
+A Rézi: Hát azt csak ne mondjuk, mer az nem kér tőlem semmit, mer annak
+én semmivel se tartozom.
+
+A Behuzó: De csak mondjuk.
+
+A Rézi: Hát csak mondjuk.
+
+A Behuzó: Igenis, nagyságos asszonyom, mit kér kegyedtől a Karsay egy
+ilyen formáért, mely a florentin és az angol zabszalma nagyszerü
+keveréke?
+
+A Rézi: Angol zabszalma?
+
+A Behuzó: Javában az. Csakis eredeti angol zabszalma. Kérdem: hogy’
+görbüljek meg, ha nem igaz? Nagyságos asszonyom, igy görbüljek meg, ha
+nem igaz. És mi van ezen a formán, nagyságos asszonyom? Látszólag
+ugyebár semmi sincs e formán?
+
+A Rézi: Hát az igaz… ezen semmi se látszik.
+
+A Behuzó: Látszólag, asszonyom, látszólag. De valójában minden rajta
+van. Mert, nagyságos asszonyom, ez a forma mindent pótol. Kell-e
+valamely kalapra: szalag, csipke, virág, bokor és saláta?
+
+A Rézi: (meggyőződés nélkül): Bizohogy köll.
+
+A Behuzó: Éppen ez az, nagyságos asszonyom. Erre a kalapra nem kell.
+Mert e kalapnak már formája olyan, mintha szalag, csipke, virág, bokor
+és saláta máris rajta helyet foglalnának. Látni méltóztatik?
+
+A Rézi: Nem méltóztatok.
+
+A Behuzó: Akkor térjünk át talán emerre. És kérdem mély tisztelettel a
+nagyságos asszonyt, lehet-e egy kalap olyan puszta, mint az ujjam?
+Nemdenem hogy nem lehet? S ezen a kalapon, melyet most megtekintés miatt
+itélete alá terjeszteni bátorkodom, ezen a kalapon minden rajta van, ami
+nélkül kalap józan észszel nem képzelhető.
+
+A Rézi: Ez mi itt rajta?
+
+A Behuzó: (némi tanakodás után): Ez? Ez szőlőfürt, nagyságos asszonyom.
+
+A Rézi: Szőlőfürt?
+
+A Behuzó: Kizárólag szőlőfürt. Mert London és Páris előkelő hölgyvilága,
+mint cégünknek onnan jelentik, immáron egyetlen lépést sem tesznek, nem
+is tehetnek, szőlőfürt nélkül.
+
+A Rézi: Szüretkor, mi?
+
+A Behuzó: Szüretkor, vagy amikor parancsolja, nagyságos asszonyom.
+Szőlőfürt és kis görögdinnye ma már ugy kellenek a kalapra, mint a falat
+kenyér.
+
+A Rézi: Hát az is kell?
+
+A Behuzó: Ahogy mondám, nagyságos asszonyom. A kalapra minden kell.
+Például mit méltóztatik észlelni eme bübájos alkotáson?
+
+A Rézi: Észlelni?
+
+A Behuzó: Ugy van: észlelni.
+
+A Rézi: Azt én nem tudok.
+
+A Behuzó: Ugy mit kegyeskedik látni rajta, nagyságos asszonyom?
+
+A Rézi: Hi. Ugy néz ki, mint egy kifli.
+
+A Behuzó: Nemcsak, nagyságos asszonyom, nemcsak ugy néz ki, hanem
+valójában az is. Ez a kalap, ezzel a kiflivel az idei évad
+legszenzációsabb kreációja. Ilyen van már a két legragyogóbb szinházi
+csillagunknak is, névszerint Fedák Jozefin és Csortos Gabriella
+kisasszonyoknak.
+
+A Rézi: Azok is itt vesznek maguknál?
+
+A Behuzó: Csakis. Nevezettek csakis cégünknél beszerzik szükségleteiket.
+Sőt tovább megyek, nagyságos asszonyom, bizonyára méltóztatik ismerni
+Tompa Mihálynak Családi Kör cimü kedves költeményét, mely szerint a föld
+Isten kalapja. Nos, ez a kalap is a mi cégünknél lett beszerezve.
+
+A Rézi: Jó, jó, de nekem azér mégse…
+
+A Behuzó: Hogy kegyeskedik ezt érteni, nagyságos asszonyom?
+
+A Rézi: Hogy én nem veszem meg egyiket se…
+
+A Behuzó (röviden): Nem köll?
+
+A Rézi: Nem.
+
+A Behuzó (határozottan): Akkor gyerünk.
+
+A Rézi: Nono… megyek én másüvé, ahol kapok egy tisztességes kalapot.
+
+A Behuzó: Indulás, indulás!
+
+A Rézi: Csak nem…
+
+A Behuzó: De igen. Egy-kettő. Lódulás.
+
+A Rézi: Még kidob…
+
+A Behuzó: Hinauz, mint már emlitettem. De figyelmeztetem a nagyságos
+asszonyt, hogy az ilyen kócos mosogatólányt, akit egyelőre
+részletesebben nem óhajtok jellemezni, az ilyen mosdatlan
+szakácsnőmindenest más üzletből ugy vetik ki, hogy kilencet pöndörödik.
+
+A Rézi (gyorsan távozik).
+
+A Behuzó (ismét kint áll az ajtóban és utána kiabálja): És ha még
+egyszer idetolod a pofádat, majd szólok a konstábler urnak, te ripacsos!
+
+
+
+
+A KÖZÖNYÖS EMBER
+
+(A jelenet a kávéházban játszódik le, aminthogy egyáltalán minden a
+kávéházban játszódik le, még az apagyilkosság is, amelynek, mert oly
+ritkán történik, tudvalevőleg, meg kell bocsátani. A kávéházban ül a
+közönyös ember a széken, mindkét lábát közönyösen a másik székre teszi
+föl és közönyösen olvassa az összes lapokat, melyek egy mellette álló
+harmadik székem felhalmozvák. Ebből kiderül, hogy még a jó közönyhöz is
+legalább három szék kell egy budapesti kávéházban. A közönyös ember
+kövér, elzsirosodott, (ezért közönyös), mig ellenben partnere, az
+érdeklődő ember, sovány és ugrékony. Valószinü, hogy mindketten zsidók,
+ami talán a beszélgetésükből ki is derül. E pillanatban a közönyös ember
+és az érdeklődő is ujságot olvasnak.)
+
+Az érdeklődő: És kegyed? ha szabad kéreckednem?
+
+A közönyös: Mi az, hogy kegyem? Mit akar már megint tőlem, kedves
+Hexnschussz ur? Mit akar?
+
+Az érdeklődő: Hogy mit gondol, ha szabad kéreckednem?
+
+A közönyös: Hogyhogy: hogy én mit gondolok? Mit gondoljak én? Én,
+részemről, semmitse gondolok.
+
+Az érdeklődő: Hehehe.
+
+A közönyös: Mért hehehéz? Mért akar maga engem dühbe hehehézni?
+
+Az érdeklődő: Hehehe, mondom, hogy egy ilyen jó hazafi, amilyennek én
+kegyedet, Brézli ur, ismerem, csak itt üljön a kávéházba és csak
+olvassa-olvassa a Zazujságot, a Zanapot és semmitse gondoljon,
+paregzempele a kibontakozásról, daz egzesztirt doh niht!
+
+A közönyös: A kibontakozásról?
+
+Az érdeklődő: Arról.
+
+A közönyös: Mér? maga arról gondol valamit?
+
+Az érdeklődő: Na! Meghiszem azt!
+
+A közönyös: Hát azt a fórt én magának nem adom. A kibontakozásról, arról
+én is gondolok…
+
+Az érdeklődő: Mit?
+
+A közönyös: Nna… igy-ugy… ezt-azt… egyet-mást…
+
+Az érdeklődő: Eszerint gondolja, hogy a választójog… a véderő… a
+parlamenti őrség…
+
+A közönyös: Átandé, vagy ahogy a mi vidékünkön mondják: átanduz!
+Kitartás. Ne folytassa. Mert ezekre én, ih svőr drauf, nem gondolok.
+Ezekre én még álmomban se gondolok. Ká spúr. Hogy jövök én ahhoz, hogy
+én ezekre gondoljak? Egyszer, őszintén bevallva, egyetlen-egyszer,
+gondoltam ezekre álmomban, mert nagyon sok krumplis núdlit ettem
+vacsorára. De azóta nem fordult elő. Bevettem egy szódabikát…
+
+Az érdeklődő: Mit vett be, ha szabad kéreckednem?
+
+A közönyös: Egy szódabikabóniumot… mert én a latin nevüket is tudom
+ezeknek a specerájoknak… Mondom, bevettem egy szódabikabornyut és vége.
+Pássz. Többször nem fordult elő. Ih pit’ zi: mit akarnak evvel a
+választójoggal? Ih pit’ zi: hogy jövök én ahhoz, hogy én az én kilencven
+kilómmal, csak annyit nyomjak a latba, mint egy 30 kilós zsoké? Ih pit’
+zi! A kormánynak kötelessége lett volna gondoskodni arról, hogy az
+emberek egyéni sulya érvényesüljön. Én eddig is választó voltam, de nem
+éltem vele. Mer én egyszer rosszul választottam.
+
+Az érdeklődő: Mikor, ha szabad kéreckednem?
+
+A közönyös: Egyszer. Mikor a feleségemet választottam, hogy ott egye meg
+a fene, ahol van. Azóta nem választok. Ha mondják: Éljen Apponyi –
+éljen! Fon mir auz? Éljen. Éntőlem nem szijja el a levegőt.
+
+Az érdeklődő: De kérem, a véderő, például…
+
+A közönyös: Hagyjuk ezt, kedves barátom, hagyjuk ezt. Véderő: véderő.
+Énmiattam purclipámot vethet vasárnap reggel négy órakor a Vérmezőn,
+föltéve, hogy ezt megfelelő helynek tartja. Én, részemről, én nem voltam
+véderő és ha az isten élteti Picege bácsit, a fiam se lesz véderő. Az én
+fiam – az isten őt velem együtt százhusz évig megtartsa! – nem lesz
+véderő még akkor se, ha az ellenség beül a Nyuhork kávéházba és onnan
+lődöz át kemény zsemléket a Palermóba. Miattam, ih pit’ zi,
+felállithatnak az Erzsébet-téren tábori barackokat.
+
+Az érdeklődő: Tarackokat, ha szabad kéreckednem.
+
+A közönyös: Gut: bátori tarackokat. Miattam felállithatnak duránci
+tarackokat. Éntülem beülhet az orosz cár ő szent felsége tarackozni a
+Frihaufba…
+
+Az érdeklődő: Tarokkozni, nemde?
+
+A közönyös: Dede. Az én fiam mégse lesz véderő. Ha Picege bácsit az
+isten élteti.
+
+Az érdeklődő: Ki az a Picege bácsi, ha végül már szabad kéreckednem?
+
+A közönyös: Nem ismeri? Picege bácsit nem ismeri? Picege bácsi az én
+családi katonaszabaditóm. Ahogy nekem egy fiam születik, abba a minutába
+Picege bácsi a tenyerét dörgöli és gratulál és a jobb kezével megrázza a
+balt.
+
+Az érdeklődő: Kiét, ha szabad kéreckednem?
+
+A közönyös: A magáét. Nem a magáét. Hanem a magamagáét. Mer Picege
+bácsinak: ahány fiu nekem, annyi ezer korona neki. Az esemény igy nyeri
+az ő lefolyását: fiu megszületik, anyakönyvvezető megfogja jobbkezét és
+bevezeti anyakönyvbe. Itt lép fel Picege bácsi, ő viszont megfogja a
+balkezét és kivezeti véderőből. És hadsereg mehet sóhivatalba. Ih pit’
+zi: hogy jövök én ahhoz, hogy én fiakat szüljek a hadseregnek?
+
+Az érdeklődő: Perszepersze. Hogy jön maga ahhoz, ejgentlih?
+
+A közönyös: Ih pit’ zi! Én szülök, ha kell, egy fiat az iparnak, ha
+kell, szülök egy fiat a kereskedelemnek, szülök egyet a kulturának és
+kettőt a civilezációnak…
+
+Az érdeklődő: Civelizációnak…
+
+A közönyös: Jó, a cevilizációnak. Kettőt. De a hadseregnek? Annak
+principiel nem szülök. Egy macskát se. Hogy jövök én ahhoz?
+
+Az érdeklődő: Ez igaz. Hogy jön kegyed ahhoz, hogy férfi létére
+egyáltalán szüljön? és hogy jön pláne ahhoz, hogy auzgevélt egy macskát
+szüljön? De viszont ne felejtsük el, hogy ha háboru van, akkor a
+póttartaléknak is be kell vonulni és a népfölkelésnek is.
+
+A közönyös: Nana. Ahogy én nép vagyok, édes barátom, és ahogy én
+fölkelek. Ha én egyszer lefekszem, akkor én nem kelek fel, ha maga báró
+Hazai Sámuel őexellenciája trombitál is a fülembe az ezredtrombitával.
+
+Az érdeklődő: De be kell menni a népfölkelésnek sáncot hányni.
+
+A közönyös: Ojojoj. Kevés sánsza van arra a hadseregnek, hogy én sánszot
+hányjak. Én nem ettem földet, én nem hányok sáncot. Én egy rendes ember
+vagyok.
+
+Az érdeklődő: Ugy? De a parlamenti őrség, kedves jó uram!?
+
+A közönyös: Sigán. Én mondom magának: egy sigán. Kiváncsi vagyok, mért
+nem mindegy annak az ikszipszilant ellenzéki képviselőnek, hogy ki rugja
+ki őtet a parlamentből: egy rendőr, egy csendőr, vagy egy parlamendőr?
+Ejn sigán fon Vázsonyi. A fő, hogy valaki kirugja. Ha már az embert
+kirugják valahonnan, akkor ne nézze, hogy zsinór van-e az illetőn, vagy
+paszománt, hanem csak azt nézze, hogy csizma van-e a lábán vagy cipő,
+mert ez az egyetlen, ami ilyenkor érzékenyen érinti. Bizony, barátom.
+Ellenben…
+
+Az érdeklődő: Halljuk, halljuk.
+
+A közönyös: Ellenben bemondom magának, hogy mindaz, amit ezek az emberek
+itt csinálnak a politikában: csupa szürke szamárság.
+
+Az érdeklődő: És mér? Ha maga volna a miniszterelnök?
+
+A közönyös: Hajahaj! Az máskép nézne ki. Ha én volnék a miniszterelnök,
+akkor bemennék a Házba, felállnék a helyemen és mondanám: Tisztelt
+gyülekezet, vagy ahogy az ott már szokás, tisztelt ezmegez, nyavalya
+álljon a pesti pékekbe, halljukhalljuk a tulsóbaloldalon. Tisztelt
+hölgyeim és uraim, ezennel van szerencsém egy törvényjavaslást betenni a
+Ház asztalába, miszerint a kiflinek a hossza harminc, szélessége
+tizenkét centiméter okvetlenül meglenni el ne mulasztassék. Általános
+helyeslés a balsójobboldalon.
+
+Az érdeklődő: Ahogy vesszük. Ez nem s rossz.
+
+A közönyös: Micsoda beszéd az, hogy nem rossz? Ez kell nekem, nem azok a
+firlefáncok. Ez ugy kell nekem, mint a hal a viznek…
+
+Az érdeklődő: Mint a viz a halnak.
+
+A közönyös: Bánom is én! Ezt intézzék el a hal meg a viz egymás közt. Ih
+mizs mih niht erejn. Tény, hogy addig nálam nem lesz béke, mig a
+miniszterelnök nékem nem hoz az egyik kezében egy autotaxit, a másikban
+egy pirosra sült szarvacsot.
+
+Az érdeklődő: Mi–it?
+
+A közönyös: Szarvacsot. Ez a kifli régi magyar neve.
+
+Az érdeklődő: Ugyan menjen, hiszen a kifli nem olyan régi.
+
+A közönyös: Nem régi?! Nézze meg itt ezt a kiflit: ez legalább három
+napos.
+
+Az érdeklődő: És mi lesz akkor, ha a kifli meglessz?
+
+A közönyös: Hogy mi? Mi? Hogy mi? Akkor lesz a hejretyutyutyu, akkor
+lesz a világbéke, akkor a farkas ramslit fog játszani a báránnyal és az
+oroszlán zabot fog enni a maga tenyeréből. És én fölveszem az én finom
+fekete ferencjózsef kabátomat, ami az esküvőm óta nem volt rajtam, bár
+akkor se lett volna, egy autotaxiba ülök, két kiflit veszek a kezembe,
+kettőt dugok a cilinderem mellé, kettőt a fülembe tüzök és fölmegyek a
+Várba és mondom az inasnak, hogy a Brézli van itt, az én felséges
+barátom hűséges alattvalója és akkor belépek Hozzá, csinálok egy
+reverencet és ezt mondom: Felség! Brézli vagyok, a te egyszerü
+alattvalód, Damjánovics-ucca kilenc, második emelet kettő, de én most
+meg vagyok elégedve, igazán elégedve vagyok, s ha parancsolod, szülök
+neked egy fiat, egy ilyen cukor fiat, direkt a véderő használatára.
+
+
+
+
+FÉRFI-DEKOLTÁZS
+
+Nem az ön nyakáról lesz szó, Hercegnőm, nem arról a gyöngéd-vonalu
+elefántcsont faragványról, melynek stilusát e pillanatban jellemezni nem
+tudom, mert a lexikon tőlem a harmadik szobában van, s igy bármi
+szivesen lennék bájosan tudákos, nem tehetem, mert az adatok nem állanak
+rendelkezésemre, mondom, nem az ön édes nyakáról beszélek, mely midőn
+Jesurum velencei csipkéiből[1] illatosodik felém, szemem elborul, mint
+XIV. Lajosé, midőn Rohan hercegnője közeledett feléje, igy szólitva meg
+a Napkirályt:
+
+– Sire! le chapeau de mon ami est plus beau que celui de mon oncle![2]
+
+Amiről én beszélni fogok, Hercegnőm, az nem a finoman bodorodó
+térdszalagrend, melyről Diderot azt mondja, hogy… Olvasta ön Diderotnak
+azt a büvös kis munkáját, melyet a Porte Royale hüvös boltivei alatt
+árult Maître Izay, a puderesfejü könyvmárki? Nem olvasta? Én sem
+olvastam, fogalmam sincs róla, hogy mi állhat benne, valószinüleg semmi
+sem áll benne a térdszalagrendről s különben is nem a térdszalagrendről
+akartam szólni, de azért jól esik elméláznom francia memoárok el-lengett
+parfőmjei közt s figyelmeztetnem önt, Hercegnőm, hogy a férfi-dekoltázs,
+amit most a Danube partján meghonositottak, nem az a divat, amit követni
+kellene.[3]
+
+Látta-e már ön a férfiakat, amint kihajtott inggallérral megjelennek a
+korzó watteaui nyirásu akácfái alatt? Látta-e, hogy nagyobbára milyen
+piszkos a nyakuk nékik, vagy ha nem is piszkos, mindig ott van rajta a
+télen viselt gallérnak a másszinü stráfja, s elül, sous le tchoutca
+d’Adam, az Ádám-csutka alatt, az acélgombnak elfeketedett nyoma, melyet
+ama Shakspere szerint, aki az Avon partján született, Arábiának minden
+füszere sem moshat le. Ó, Hercegnőm, ön bizonyára tudja, mi az, bár e
+dologban Voltaire-rel tartok, aki sehol egyetlen szóval sem emlékezett
+meg a gőzfürdőről.[4] Mindamellett nem szeretem, ha a nyilvános uccát
+gőzfürdővé alakitják át s nekem olyan férfi-szépségek szemlélete jut,
+melyekből nem kértem, nem kérek s talán soha kérni sem fogok. De nyilván
+ismerni fogja ön, Hercegnőm, Daudet Alfonzó Taraszkoni Tartarénját, ha
+egyébként nem, rossz magyar forditásaiból, s emlékszik azokra az
+oroszlánvadászokra, akik ott leirvák. Mon dieu, nekem mindig ezek az
+oroszlánvadászok jutnak az eszembe, mikor a kivágott nyaku férfiakat
+látom. Mert hősieseknek látszanak ők, de nem olyan hősöknek, akik a
+meleg ellen küzdenek, zsebkendővel kezükben, hanem Afrika meghóditóinak,
+kik dum-dumra töltött golyószórókkal mennek ki a sivatagba, hogy
+elefántokat teritsenek le.[5]
+
+Hercegnőm! Nem szép a férfitest, ebben megállapodhatunk s nem bolondság
+az, hogy az európai férfi végül olyan külső takarókat szerkesztett meg a
+maga számára, amely őt talpától a nyakáig beboritja. Csak a fejet hagyta
+szabadon a mindenkori öltözködés. De én tartozom egy vallomással Önnek,
+ma Princesse. Én ezt a fejet is szivesen nélkülözném és télen-nyáron
+szivesen járulnék hozzá egy olyan férfidivathoz, amely a férfiak fejét
+is abszolut eltakarná. De semmiesetre meg nem szavazom azt a törekvést,
+hogy a fej után a nyak, a nyak után esetleg az eszményi kebel is, ha
+éppen muszáj, az erős vállak is, megruhátlanithatók. Nem, nem, ez
+fölösleges. És ha még-olyan meleg volna is. És ha már nem lehetne
+kibirni az életet, akkor sem. Gondoljunk az angolokra, akik
+meghóditották Indiát, Istennek e legmelegebb tartományát, és pedig
+meghóditották totál felöltözve és begombolkozva, sőt még fejükre is
+vászon-sisakot és fátyol-lobogót teritve. Itt ellenben az a szokás
+merült fel, hogy aki csak a Stefánia-utnak meghóditására indul is, egy
+fiakker-kocsin, melynek taxamérőjén a számok ugrálása a legnagyobb
+szorongással tölti el, már leveszi fejéről a kalapot. Mért teszi ezt?
+Gondolatait érintteti a friss levegővel?[6] Ez, bővebb megokolás nélkül,
+szükségtelen. Mindamellett a fejnek ez a szellőztetése még valahogy
+érthető. Hadd menjen be a levegő a fejbe, hadd legyen a fejben valami.
+De a nyakban, Hercegnőm? Ott még gondolat sincs? A nyak nem a
+gondolkodás székhelye, a nyak egyáltalán semminek sem székhelye, csak a
+már előbb emlitett Ádám-csutkáé. Igen, ha a szivre lehetne enyhe leget
+bocsátani, a szivre, mely forró, sőt tüzes. Ennek volna értelme. De a
+sziv csak ott ül a negyedik és a hetedik borda közt, elvégezvén
+kötelességét, melyet ama minősége hárit rája, hogy ő a vérkeringés
+középpontja, s tekintet nélkül a vér minőségére, muszáj neki e vért
+pitvaraiba bebocsátani és onnan ismét az artériákba kilökni.[7] A sziv
+nem kiván semmit, legföljebb, ha néha szerelmet kiván, de ilyen hév
+nyáron még azt sem.
+
+Mit akarnak hát Bouillon Godofréd lovagjai a mezitelen nyakkal?
+Jeruzsálem visszafoglalásáról már ugysem lehet szó. Jeruzsálem a
+törököké és tiz éven belül semmitsem lehet elvenni a törököktől, mert
+mostanában olyan sok mindent elvettek tőlük.
+
+Még egyszer összefoglalom tehát, Hercegnőm, a mondottakat. A férfi türje
+a meleget, hiszen korunkban ugysem állitja az élet valamely más,
+keményebb harc elé. Ne feledjük el, hogy a magyar paraszt, aki pedig a
+férfiméltóságnak jogosan a mintaképe, nyáron is ugyanazt a bundát
+viseli, mint télen, mindössze – ha néprajzi ismereteim nem csalnak –
+szőrével kifelé forditva.[8] Ez férfiasság. Ez erő. Ez valami. Ezt kell
+utána csinálni, s nem mihelyt a nap kissé melegebben, mert
+merőlegesebben, bocsátja ránk sugarait, még a bőrünket is ledobálni
+magunkról és igy – bőrtelenül – közlekedni uccáinkon és tereinken.
+
+Zárom levelemet, Hercegnőm, mert le kell vetnem a galléromat s meg kell
+néznem a tükörben, hogy csinos vagyok-e igy. Megnéztem. Nagyon csinos
+vagyok. Délután találkozni fogunk Gerbeaud bosquet-jaiban, melyeket oly
+gyönyörüen tervezett a kertészet atyja Le Nôtre.
+
+Le Vôtre:
+
+_André Gabor_.
+
+
+
+
+A DERÉK IPAROS
+
+Szegény beteg ember vagyok, a betegségem neve: morbus hurtzolcodici.
+Leri az ábrázatomról; orvostanárok ötven lépésről, kapásból
+diagnosztizálják. Mindamellett bemegyek a Derék Iparoshoz s köszönök a
+Derék Iparosnak. Ő is azonnal nem köszön vissza.
+
+Én: Van szerencsém.
+
+A Derék Iparos: Tudom.
+
+Én: Hogyan méltóztatja tudni?
+
+A D. I.: Ugy, hogy aki az én üzletembe téved, annak valóban szerencséje
+van. Mert betévedhetne egy csirkefogóhoz, aki a mesterségét nem
+gyakorolja tisztességesen. Ahelyett azonban hozzám téved. Én vagyok a
+Derék Iparos.
+
+Én: Örvendek.
+
+A D. I.: Örvendhet is.
+
+Én: Örvendek, hogy örvendhetek.
+
+A D. I.: Annak is örvendhet.
+
+Én: Térjek a tárgyra?
+
+A D. I.: Végnmejner.
+
+Én: Akkor térek.
+
+A D. I.: Csak bátran. Ne nézze a köztünk fenforgó különbséget. Ne
+gondoljon arra, hogy Én a Derék Iparos vagyok, aki bevezettem az ön
+őseit Egyiptomba, a rabszolgaság házába s hogy ön csak egy… micsoda ön?
+
+Én: Ez meg ez vagyok.
+
+A D. I.: Na nem baj, azért élhet. Szeretem az irókat. Psilandertől már
+több jó dolgot olvastam is.
+
+Én: Psilander nem…
+
+A D. I.: Nana. Psilander igen!
+
+Én: Kérem, kérem…
+
+A D. I.: Villanyzsinórt akarsz szereltetni?
+
+Én: Ténydolog.
+
+A D. I.: Hol lax?
+
+Én: Váczi-ut 18.
+
+A D. I.: Váczi-körut? Nem rossz hely.
+
+Én: Nem Váczi-körut, csak Váczi-ut.
+
+A D. I.: Hát persze, hogy ut. Ut. Hogy igy összecserélem! Ott leszek,
+mindjárt ott leszek, sőt már ott is vagyok. A Váczi-köruton.
+
+Én: Uton.
+
+A D. I.: Uton, uton. Körutat mondtam? Ejnye, hogy téved az ember. Megyek
+is már a Váczi-körutra.
+
+*
+
+Itt véget ér első találkozásom a Derék Iparossal. Visszavonulok
+lakosztályaimba, melyek teljesen zsinórtalanok. Egészen egyszerüek, mint
+a magyar mándli, vagy a frakk. Nincs rajtuk zsinór. Várom a Derék
+Iparost, aki nem jöhet, mert mostanában mindenki költözik, tehát nagyon
+sok a dolog. De azért, bizonyos idő elmultával jelentkezem nála. Nagyon
+szivélyesen fogad. Ajtóval kinál meg.
+
+*
+
+Ő: Tegye bolonddá az öregapját. Megyek a Váczi-körut tizennyolc alá és
+kérdem, hogy itt lakik-e a Psilander, az iró? Hát lakik? Nem lakik.
+
+Én: Kérlek szépen, hiszen mondtam, hogy Psilander nem egy iró és hogy én
+nem vagyok Psilander és hogy Psilander nem lakik a Váczi-köruton, hanem
+én a Váczi-uton lakom. Tizennyolc. Zsinórok.
+
+Ő: Értem, ne magyarázza uraságod. Nem estem én a fejem lágyára.
+Tizennyolc zsinór kell a váczi-köruti lakásodra. Megvan. Menj haza és
+nézd meg. Már meg is van. De máskor ne mondj be hamis adatokat, ne
+mondd, hogy Psilander Váczon lakik a zsinórpadláson, mondd meg, hogy te
+a Váczi-köruton lakol a Psilander házában. Ezt azután nem téveszthetem
+el. Azt a házat már ismerem. Ott már leszereltem egy felszerelést. De ha
+te egy felszerelést akarsz leszereltetni, az öt koronával drágább. Nincs
+baj, légy nyugodt. Váczi zsinórokat akarsz a köruton keresztülhuzatni?
+Jójójó. A többit tudom.
+
+*
+
+Hazamegyek és nyugodt vagyok. Mégis jó, ha az ember a Derék Iparos
+kezébe tette le a sorsát! A Derék Iparos megjelenik. Isten tudja hogyan
+találta meg a lakásomat, de tény, hogy itt van. Kurta, fehér szoknyában
+fogadom, pici rózsacsokorral a kezemben. Megcsipi a szobalány állát, de
+ahogy jobban odanézek, látom, hogy a feleségem vállát csipte meg.
+
+– Megcsipett – mondja a nő.
+
+Uriember vagyok, tehát tudom a kötelességemet. Megvakarom a megcsipett
+helyet.
+
+A Derék Iparos már szögeket ver az ajtóba.
+
+– Szögek? – rebegem én.
+
+– Szögek az ajtóban – feleli ő. – Nagyon jól hangzik. Ugyanugy mint:
+Sikolyok az éjszakában, vagy: Szerelmek az alagutban.
+
+– De talán nem muszáj szögeket és éppen az ajtóba… Palizander-ajtó…
+fehér lakk… nyolcvan korona darabja… én fizettem… nem a háziur.
+
+– Nyugalom, a szögek kihuzva lesznek.
+
+– De lyuk marad.
+
+– Csakis lyuk. Semmi egyéb. Köpj a szemem közé, ha más marad, mint lyuk.
+De az aztán marad. Ahány szöget verek az ajtóba, annyi lyuk marad benne.
+De vegyük fel az elbeszélés fonalát. Hozd be édesanyád delén-szoknyáját.
+
+– Jól hallom?
+
+– Jól. A delén-szoknyán vannak azok a zsinórok, amiket itt nagyon jól
+alkalmazhatunk. Majd meglátod, milyen csinos lesz.
+
+*
+
+A Derék Iparos lefejti a zsinórt és dolgozgat. A létrát az iróasztalomra
+állitotta. Én ülök az iróasztal mellett (élni muszáj), ő a létrán áll és
+dalol. Torkaszakadtából, agyamrepedtéből. Igy munkálkodunk egy darabig.
+
+– Te – hagyja félben ő a dalt.
+
+– Parancsol? – kérdem én.
+
+– Nem tud maga irni ugy, hogy ne szuszogjon?
+
+– Szuszogok?
+
+– Szuszogsz és zavarsz vele. Eltévesztem a ritmust.
+
+– A kalapácsolásban?
+
+– Nem. A dalolásban. Ne szuszogj. Én nem bánom, ha irsz, de ne végy
+közben lélekzetet.
+
+Csend.
+
+Lélekzetfojtva hallgatom a Derék Iparost. Népdalokat dall.
+
+– Hallod-e Psilander – mondja egy kis idő mulva.
+
+– Kérlek alásan.
+
+– Tud a te feleséged zongorázni?
+
+– Azt hiszem.
+
+– Akkor jöjjön be és zongorázzon. Ma, ugy látszik, nem vagyok
+diszponálva, nem jól dalolok kiséret nélkül.
+
+A nő leül a zongorához.
+
+– Sajó kutyám – mondja a Derék Iparos és már dolgozza is a dalt.
+Megtudom, hogy az ő Sajó kutyája jaj de mélyen aluszik s igy nem
+láthatta az ő rózsáját valahol.
+
+A Derék Iparos leejti a kalapácsot odafönn. A fejem nagyot koppan
+idelenn. Szisszenet, részemről. A Derék Iparos lejőn a létráról:
+
+– Abbahagyom máma. Először undorodom a vértől és nem nézhetem, hogy pont
+ideülsz alám a véres fejeddel. Másodszor, hogy ti polgári elemek hogyan
+házasodtok?! Hallod, hogyan zongorázik ez a nő? Nem, édesem, hogy ti
+nekem az idegeimre menjetek, azt azért mégse muszáj nekem csakugy szó
+nélkül lenyelni. Vannak még birák Berlinben.
+
+Veszi a kabátomat és megy.
+
+– És a zsinór? – lehelem én.
+
+– Na, jobb lett volna, ha nem emlegeted. Nem szégyeled magad? Milyen
+ruhákba járatod az anyádat? Leveszem a zsinórt a delén-szoknyáról. Hát
+nincs benne vezeték-drót! Gyere el holnap délelőtt az ipartestületbe és
+hozz egy botot magaddal. Majd rádveretek huszonötöt hatóság elleni
+erőszak miatt. De a pénzt is hozd el.
+
+Kimegy az ajtón és a lépcsőről visszakiabál:
+
+– Te! Psilander! Hogy te milyen marhaságokat irtál össze ott az
+iróasztalon! Bléd vagy te, tisztára bléd.
+
+
+
+
+A JÓZAN KUTYA ÉS A RÉSZEG EMBER.
+
+Uccai jelenet.
+
+Megyek a kutyával az uccán. Én megyek, ő szalad, furcsán harangozva a
+lábaival. Vidám kutya, semmi baja, semmi gondja, semmi fejtörése. A
+részeg ember jön; szembe. Nem is jön, lódul. Egyik oldalról a másikra. A
+kutya megáll előtte és ráugat. A részeg ember meghökken, fékez.
+Egyensulyt keres. Megáll. És igy szól:
+
+– Ó, kutya!
+
+És édesen mosolyog.
+
+A kutya ugat. Az ember beszél:
+
+– Kis kutya, picike kutya… hát mért?… mondd, miért? Vagy talán azt
+hiszed, hogy…? Nincs rá ok, nincs rá alap… Esküszöm. Teljesen,
+teljességgel. Az könnyü, ugatni az könnyü. Ugatni mindenki… Te is, én
+is… aki akar. Ugat. Ugathat. Ja, de nem ugy… nem olyan egyszerü. Hol a
+megokolás? Az. Hol? Ha körülnézünk, mi? Mert nézzünk körül, jobbra,
+balra, előre, hátra, kelet és nyugat… Na igen. Akkor? Mi ez? Ugatás.
+Bele a levegőbe. Szép is volna… Hova jutnánk?… Barátom, meg kell
+hallgatni az embert… Nem igaz?
+
+Leguggol és meg akarja simogatni a kutyát. Megsimogatja mellette a
+levegőt, de azért barátságosan és jósággal, mintha valóban a kutya
+volna. A kutya oldalról ugat, az ember a simogatás alá beszél:
+
+– Ez jól esik, he? Ha hizelgek, ugy-e?… Nem azért, mintha… Á. Dehogy.
+Nem szoktam. Egyenes ember vagyok… Mint a tenyerem. Nádszál. De
+rászolgáltam-e? Az a kérdés. Anélkül nem lehet… Mert a ruha sáros? Hohó!
+Az még nem minden, édesem. Édesem. Bizony, édesem. És a jogcim, ha
+szabad érdeklődnöm? És a bizonyitékok? Na, látod. Igy állunk evvel a
+dologgal.
+
+A guggolásban megbillen és a hátuljára csüccsen. A kutya rávakkant, az
+ember folytatja:
+
+– Tessék csak. Tessék leülni. Helyet foglalni. Bátran. Stercinger nem az
+az ember. A király is ideülhet. Tartom szerencsémnek. De az ugatás
+egészen más. Hogyan? És ki mondta, hogy…? Van-e megbizás?…
+fölhatalmazás?… Tetszik látni. Nincs… Se égen, se földön… Vagyis nincs.
+És ha nincs, hát nincs. És akkor ki van zárva… Még nem fordult elő…
+Szabad? Hjáj, de ez nem elég. Persze. De azér’ még nem muszáj. Éppen
+Stercingert. Ki az? A legutolsó? Dolgozik a pénzér’… Lopja?… Nana! Ezt
+nem kell mondani! Figyelmeztetem. Törvény van… Megvédi.
+
+A részeg ember mögött egy fa van, annak dül a háta, a feje lejjebb
+konyul. A kutya már csak nézi, de az ember még beszél.
+
+– Megtiltom. Kikérem. És mindig? Valahányszor? Jön és ugat. Hol vagyunk?
+Uri ember? Az nem teszi, barátom, kedves barátom. Inkább a nyelvét, azt…
+leharapja… de egy rossz szó, annyi se… Érzékenységről szó sincs…
+Azonban. Katona viselt embert? Itt a katonakönyv, ha parancsolja.
+Megmutatom… meg… micsoda beszéd… meg.
+
+A zsebe felé igyekszik a kezével és ezzel oldalt nyomja magát, hanyatt
+esik és ugy marad, a kalapja lenyilik a fejéről, a keze keresztben áll a
+mellén, a szeme becsuklódik, a szája kitárul.
+
+Alszik csendesen.
+
+A kutya közelebb megy hozzá, megszagolja trüsszent egyet. Rossz szaga
+van.
+
+
+
+
+SZEPTEMBERI KÖNYVPIAC
+
+Sötétkékbe öltözöm, hogy egy árnyalattal még az ibolyánál is szerényebb
+legyek, ugy lopódzom a kiadóm fejedelmi kastélya elé. Tizennegyedik
+Lajosoknak öltözött inasok huzzák le rólam a felöltőt s az illetékes
+ajtó kilincséig rugnak. Halkan kopogok, mint a kis madár az ágon s
+benyitok kiadóm kolibri-pehelylyel párnázott dolgozó-szobájába. Kiadóm
+oltárszerü emelvényen ül, parafa-övvel derekán, mert ez a napnak amaz
+órája, melyben ő üzleti gondjaiba szokott merülni. A parafa-öv arra
+való, hogy meg ne fulladjon. Hogy fulladjon meg.
+
+– Á, Málnaszörp ur! – mondja eltagadó mosollyal, melyet akkor szokott
+meg, amikor a könyveimből eladott példányok számáról tárgyaltunk.
+
+– Citrom Szelet – dadogom én a nevemet s emlékeztetőül hozzáteszem: – a
+»Humorkák és egyéb savanyuságok« cimü kötet…
+
+– Szerzője? Nemde? Tudom, emlékszem. Nagyon csinosan adtunk el belőle.
+Tizenhét példány rövid tizenkilenc hónap alatt. Most mivel állhatok
+rendelkezésére?
+
+– Szeretnék megint egy…
+
+– Kötet? Kötetke?
+
+– Olyasmi.
+
+– De milyesmi? Legyen szerencsém. Nyögj, az apád!
+
+– Beszélyek…
+
+– O, kérem, bátran, csak beszéljen. Vagy én beszéljek?
+
+– Pardón, nem ugy gondoltam: beszélyek, vagyis novellák.
+
+– Tudja mit? Maga fiatal és törekvő ember. Ifju és bóher. Mondok
+valamit. Minek ez a bolondság? Dalok, novellák és egyéb ökörségek. Ez
+nem pénz. Tudja mi a pénz?
+
+– Igen. Az értékcsere eszköze.
+
+– Jó, Jó. A pénz: az iskolakönyv. Irjon nekem egy iskolakönyvet. Maga el
+nem képzeli, milyen ökrök irnak iskolakönyveket.
+
+– Elképzelem.
+
+– Akkor is rosszul képzeli. Belőlem a jóakarat köhög. Mert nekem
+mindegy, hogy ki irja az iskolakönyvet. Az iskolakönyvnek is mindegy. De
+én azt akarom, hogy maga keressen egyszer. Mit adok én magának egy
+szépirodalmi kötetért?
+
+– Egy semmit.
+
+– Ez az. Ezt adom. De ha egy pindurnyi iskolakönyvet ir, mint a
+kisujjam, szivesen adok ezer koronát. Hát ir? Vagy mit mondok: ir?
+Csinál? Vagy mit beszélek: csinál? Csak összeállit, összeszállit,
+összenéz, összetüz, összefüz, összelopint, csapint és kapint. Egy hordár
+nagyszerüen megeszközli. Ha hordárt mondok: értsen meszenzser-bojt
+alatta. Nem mondom, hogy egy kémiát hozzon létre, ámbár azt is
+nagyszerüen megtehetné, mert ahhoz sem ért. Azt sem kivánom, hogy egy
+filozófia-propedeutikát kanyaritson, mert véletlenül talán olvasott már
+valami filozófiát. De egy magyar olvasókönyvet, barátom, maga olyat tud
+termelni, hogy a miniszternek ketté áll a füle a gyönyörüségtől. Oly
+egyszerü ez uram, oly egyszerü! Mert mit vesz? Veszi a hajókötelet
+Jókaitól, veszi az eljátszottadmárt Vörösmartytól, veszi az
+ilykésőéjszakánt Eötvöstől, veszi a hetenvagyunkuramhetent a
+Kurcfellovtól. Ezeknek ugyis muszáj benne lenni. Aztán, mert maga
+fiatalember, bevesz néhány ujabb irót is. Homoktól egy népieset,
+Zömöktől egy pestiest, három kis költeményt Csopakitól, Kopakitól és
+Lopakitól. És megvan a legmodernebb magyar olvasókönyv középiskolák
+alsóbb osztályai számára. Cézével.
+
+– Parancsol?
+
+– Na igen, az idén még cézével. Ebből eladunk tizezer példányt. Ezt még
+cézével adjuk el.
+
+– Kérem?
+
+– De jövőre lényegesen javitott kiadást adunk. Az már nem cézével lesz.
+Addig az Akadémia meggondolja a dolgot, a puszta Cö mellett dönt, s
+akkor a Cziczkányról szóló elbeszélést is adjuk a könyvben: A
+Cickányról. Aztán adunk egy kiadást cekával, igy: lacktopán, és egyet
+cehával, igy: börzekrach, aztán megint egyet, amiben laktopán lesz, és
+egyet, amelyben börzekrakk fog állani. Egy kiadásban a laktopánt
+lakkcipőcske névvel illetjük, egy másikban a börze helyett ezt irjuk:
+tőzsde. Ami megadja a lehetőségét egy ujabb kiadásnak, melyben a tőzsde
+trafik-ra lesz javitva. Öt év mulva a trafikot dohányárudára bővitjük,
+de akkor már én a kávéházban milliárdozom Rockefellerrel, illetve
+Rókefellerrel és ön csinos háromemeletes villával eszi a
+fogolypecsenyét. És tudja mibe kerül nekem az egész?
+
+– Mibe?
+
+– Egy snókába.
+
+– Mibe?
+
+– Abba. Mert honoráriumot én csak magának adok. Mint nyirónak. Az
+irónak, aki az olvasókönyvben jelen van két szempontból nem adok
+honoráriumot. Első szempont: nyavalya jár halott nagyjainknak, nem
+honorárium. Második szempont: ha halott nagyjainknak az jár, mi-fene
+járna elevenjeinknek? Csináljuk meg az üzletet, fiatal barátom. Ön még
+csaló poraimban is áldani fogja emlékemet. Egy ilyen kis olvasókönyvből
+még az unokái is finoman megélnek. És nevet szerez magának, sőt, hogy
+tovább menjek, fogalommá magasztosul. Igen, barátom, szvorényi lesz
+önből, baróticsánki lesz önből, szvorényinál csánkibb baróti. És a
+karrier? Rendes tagja lesz a Fülelógiai közlönynek, levelező tagja az
+Akadémiai nyelvelmi és gépirodalmi alosztályának. A finn Rööt Öököör
+társaság kis ezüst iram-marha szobrocskával fogja megtisztelni. Hát nyir
+nekem egy kis olvasókönyvet?
+
+– Még nem tudom… talán… vamazén…
+
+A kiadó még egyszer, és nem utoljára félreértett:
+
+– Hát jó, küldje el hozzám Vamazén urat. Keressen az. De mondja meg
+neki, hogy Vamazayra fogjuk magyarositani a nevét. – Hazamenet ollók
+károgtak a fejem fölött. Azok az ollók, amik az iskolakönyveket
+megirják.
+
+
+
+
+PÁRBAJ A LIGETBEN
+
+Tanulságos jelenet.
+
+(Azelőtt az ördög sem vette észre, hogy a mutatványos bódék előtt
+kikiáltók is vannak. Pedig voltak. Sőt azelőtt voltak igazán, a
+mostaniak már csak szomoru epigónok. A kikiáltók hőskora tehát elmult
+anélkül, hogy a folklóristák figyelme feléjük fordult volna, s igy a
+kikiáltás legszebb virágai lehervadtak, mielőtt valaki koszoruba kötötte
+volna őket. Baj, baj, de ugyanez történt, tetszik tudni, a magyar
+mesének és mondának, sőt még a magyar irodalomnak a kezdeteivel is. Az
+énekmondók csacskaságait senki föl nem jegyezte, a kikiáltók marhaságait
+senki meg nem örökitette. Most ellenben jól megy a kikiáltóknak,
+orákulumokká léptek elő, akiknek szavait nagy publikum-gyürü hallgatja.
+De csak egyrészt orákulumok a kikiáltók, másrészt konferensziérek (lásd
+conférencier cimszó alatt), akik elmés visszavágásokkal parirozzák az ő
+édes kis közönségük odavágásait. A közbevágók, természetesen, nem
+követségi titkárok, vagy kuriai birák, hanem a nép egyszerü
+kereskedősegédei, kik egy heti tompitó munka után vasárnap kénytelenek
+élesre köszörülni elméjüket. Egy ilyen beszélgetést itt adok
+gyüjteményemből.)
+
+A Kikiáltó (folytatva mondókáját):… s a kigyó, melyről mindenki
+személyesen meggyőződhetik, az afrikai sivatagok legveszedelmesebb
+raggadoszója, melyet Szidi Ali Ben Bibi…
+
+A Közbevágó: Ben Bibi? Miért nem Kinn bibi?
+
+A Kikiáltó: Ha nem hallom tisztelt uraság közbenszólásait, nem nyilhatik
+alkalom számomra, hogy azokra válaszolhassak.
+
+A Közbevágó: Azt kérdem: mért jár olyan sokat a pofája?
+
+A Kikiáltó: Csak szelemesen, uraság, csak szelemesen. Mindenki
+közbeszólhat, a legutolsó vizesnyolcas is, ha kellő szelemesség felett
+rendelkezik.
+
+A Közbevágó: Mért nem fogja be a pofáját?
+
+A Kikiáltó: Pofája uraságon kivül csak a többi lovaknak van, uraság.
+
+(Egy kis csend. A közbevágó, mert körül a nép vihog s nem annyira a
+kikiáltón, mint inkább őrajta, elhallgat és hallgatás közben
+gondolkodik. A fegyvereit szedi rendbe a következő támadásra.)
+
+A Kikiáltó (folytatja mondókáját):… melyet Szidi Ali Ben Bibi… (itt vár,
+hogy a kereskedősegéd nem kerül-e horogra; de nem. Lehet tovább
+beszélni)… külön e célra hozott el a nagyérdemü közönség mélyen tisztelt
+körébe, hogy itt jóizüen elfogyaszthassa. Szidi Ali Ben Bibi nem
+undorodik a kigyótól…
+
+A Közbevágó: De magától undorodik?!
+
+A Kikiáltó: Magától csakugyan undorodik, de mondja, tisztelt uraság, ki
+nem undorodik magától? Egy pudlispringertől, aki elszalad a rőf mellől
+és beslisszöl az Angol-parkba, hogy…
+
+A Közbevágó (boldogan, hogy most egy nagyon jót mond): Van jegyem.
+Anyajegyem van. Hihi.
+
+A Kikiáltó: Uraság mingyárt röhög is saját vicén, de jól is teszi, mert
+ha uraság nem röhögne, a mélyen tisztelt közönség valóban nem kacagna
+uraság sületlenségein. A mélyen tisztelt közönség nagyon jól tudja, mi
+egy igazi Nagyendre, s mi egy értéktelen utánzat, melyet a szemétkosárba
+dobni kell. A mélyen tisztelt közönség már régen a szemétkosárba dobta
+uraságot, ne méltóztatott volna belőle kimászni.
+
+(A nép ismét mulat a közbevágó rovására, aki kezd kivörösödni s kezdi az
+inge gallérját kicsit szüknek érezni, de még egyelőre nem adja fel a
+csatát, mert határozott szellemi fölényt éréz e nyavalyás kikiáltóval
+szemben. Csak még nem tudta eddig kifejteni.)
+
+A Kikiáltó (folytatja mondókáját): Szidi Ali Ben Bibi nem irtózik a
+kigyótól, s azt minden előzetes elkészités nélkül pár pillanatok alatt
+költi el…
+
+A Közbevágó (ragyogva): Mer’ az egy költő? Mi?
+
+A Kikiáltó (gondolkodik, hogy lecsapjon-e? De mert ugyis kevés publikum
+van, kevés lesz a belépő, tehát ráér, elhatározza, hogy lecsap): Az egy
+költő. De uraság egy nyálasszáju, aki még egyetlenegy szelemeset sem
+méltóztatott közbeugatni, mert uraság feje csak arra való, hogy a
+nyakkendő le ne csuszszon a nyakáról. Uraság nagyszerü üzletet
+csinálhatna becses fejével, ha eladná a szecskát, ami benne van.
+Szivesen vennék meg, mert uraság fejében kellő mennyiségü viz is van, s
+igy a szecska mingyárt nedvesen kerülhetne a tinók elé.
+
+A Közbevágó (még egy utolsó kisérletet tesz): Minók?
+
+A Kikiáltó: Tinók. Amit uraság nem tudhat, mert négy elemi osztályokat
+is hiányosan végezte el s kezében tölcsérrel nevelkedett a Blicc és Blau
+cég lámpakamrájában.
+
+A Közbevágó (eldobja a kardot és más térre helyezkedik át): Hogy mer
+maga velem gorombáskodni, maga kódis?
+
+A Kikiáltó (tudja, hogy ez már a győzelem, most még csak üldözni kell a
+megvert ellenséget s egészen meg kell semmisiteni): Uraság ne sirjon,
+mert az itten nem szokásos. Uraság persze azt hitte, hogy facérságának
+idejében ide kijöhet és a jó öreg bohém kikkiáltót itt kiviccelheti.
+Uraság azonban csalódott, mert ehhez szelemesség legszükségesebb, ami
+uraságnak abszolute nincs, mint azt a mélyen tisztelt közönség
+személyesen meggyőződhette. Uraságod magával hozta kedves Babája
+kisasszonyt is, aki most elbujik az uraság háta mögé, mert szégyelli
+magát az uraság helyett. Jól is teszi s én sajnálom is a kedves Babája
+kisasszonyt, s ha én az ő helyébe volnék, én a jó öreg bohém kikkiáltót
+szeretném, aki egy vices ember, s nem egy csupaszképü majom, melynek
+bajusz helyett mitesszerek vannak görbe orra alatt.
+
+A Közbevágó: Ha fölmegyek, agyonpofozlak, te vörös zsidó.
+
+A Kikiáltó (tudja, hogy ez a föltételes mondat sohasem lesz még csak
+állitó mondattá se, nemhogy tetté erősödne. »Ha fölmegyek«, mondta a
+hörgő ellenfél, de nem jön fel, örül, ha bele tud elegyedni a tömegbe és
+feltünés nélkül elmosódhatik. A kikiáltó tehát már nem is reflektál erre
+a »megjegyzésre«, hanem folytatja az ő mondókáját): A kigyó
+elfogyasztása teljesen a mélyen tisztelt közönség szeme-láttára
+történik, s mindenki meggyőződést szerezhet róla, hogy a természet egy
+csodájával állunk szemben. Első hely hussz, második hely tissz krajcár…
+Az a jingli, ha még itt volna, ingyen is bemehetne kedves Cucája
+kisasszonynyal.
+
+
+
+
+A KÉM
+
+Részlet a »Katonai Magyarország« cimü ajtó alatt és sajtó fölött levő
+regényemből.
+
+… A kém elborult kedélylyel, de halkan sóhajtott föl. Ugyan hangosan is
+fölsóhajthatott volna, mert az ördög sem törődött a kémmel, de a kém
+tudta, hogy nomen est omen s hogy noblesse oblige. Aki kém, az kém, az
+viselje ugy magát, ahogy egy tisztességtelen kémhez illik. A kém tehát
+fölsóhajtott:
+
+– Kém vagyok. Az Orosz Birodalom belső munkatársa.
+
+Aztán hallgatott, mert nem volt több mondanivalója… Mi manót csináljon
+egy kém reggel nyolc órakor Budapesten?…
+
+– Kémlelnem kellene – töprengett magában… De aztán átvillant az agyán:
+hátha nem kémlelni kellene, hanem kémelni?… Mert eszébe jutott zsenge
+gyermekkora, amikor a negyedik középiskolában a Toldit tanulta Arany
+Jánostól s abban ezt a két sort látta:
+
+  Ösztövér kutágas, hórihorgas gémmel,
+  Mélyen néz a kutba, benne vizet kémel.
+
+Tehát kémel és nem kémlel, gondolta. Arany János szerint tehát neki nem
+is kémlelni kellene, hanem kémelni.
+
+– Ibrignz… – szólott hirtelen és oroszos átmenettel – egészen mindegy,
+hogy ellel vagy el nélkül fogom fel a mesterségemet… amikor nem tudom,
+hogy mit csináljak?… Szak-könyveket akart hozatni, de aztán eszébe
+jutott, hogy a magyar irodalom olyan szegény, hogy egy jó szakkönyv,
+»Kém a mellényzsebben« vagy »Kis-kém katekizmusa« ugy sincsen, hát mit
+erőlködjön?… Német könyvet pedig nem akart hozatni, egyrészt mert
+Lipcsén át legalább egy hétig eltart, mig a rendelés megérkezik…
+másrészt mert ezek a gyalázatos könyvkereskedők egy márkát hetven
+krajcárnak számitanak, ámbár ötvenet is alig ér…
+
+Egy ellopott (verstohlen) pillantást vetett az éjjeli szekrényre… és
+óvatosan megállapitotta, hogy már elmult nyolc óra… Rekedten suttogta:
+
+– Ideje volna felcihelődnöm…
+
+A c betü rejtelmesen sziszegett a szoba szomoru szférájában… A kém
+megdöbbent.
+
+– Hah – mondotta…
+
+Aztán megint hosszu ideig nem mondott semmit s csak a szive dobogott a
+fölfedezéstőli félelem gyötrelmében… Majd ásitott… Leszállt az ágyáról…
+lehajolt… fölszedte a guruló rubeleket… melyeket az éjszaka folyamán
+Szasszanov küldött számára…
+
+– Egy forint husz… – mondotta.
+
+Sokáig megint nem jutott az eszébe semmi… De aztán kis vártatva, vagy
+kicsinyég, hozzátette:
+
+– Kevés…
+
+Fölvette komor karbonári-köpönyegét, arcát a redőkbe rejtette…
+
+– Igy ni… – szólott – ember legyen a talpán, aki fölismer…
+
+Macskabársonyságu léptekkel ment le a kávéházba… Szorosan a fal mellett
+haladt… vonásain kegyetlen félhomály játszadozott… A rejtekajtón suhant
+be… Leült s tenyerébe temette fejét…
+
+– Jó reggelt, Spion ur – mondá egy feketébe öltözött alak.
+
+– Öh… öh… – hebegett a kém. – Spi…? mi…? Spi…?! Ki mondja? – dörgött rá
+megszólitójára hatalmasan. – Ki meri állitani?!
+
+– Hetyetye, – mosolygott a pincér (mert ő volt) – hát nem méltóztatik
+Spion ur lenni, félbarna szürve, minden nélkül? Vagy talán méltóztatott
+megmagyarositani a nevet? Komt-so-fór… hetyetye…
+
+– Igaz is… – dünnyögte a kém, félig fehéren mint a fal, de félig barnán,
+szürve, minden nélkül.
+
+– Pszt – mondá azután, mutatóujját jelentősen ajkára szoritva. – Egy
+szót se; csak hozza, amit mondok. Arannyal fogok érte megfizetni,
+mihelyt Szassza… – elharapta a szót.
+
+– Mihamarabb elszóltam volna magamat – mondá zavart mosolylyal. De a
+pincér már meghallotta:
+
+– Szassza? – kérdé tőle gyanakodva.
+
+– Igen – füzé tovább a kém könnyedén. – Hopszassza… azt ahartam mondani:
+aranynyal fogok megfizetni mihelyt hopszassza-világot élünk.
+
+– Ugy? – szólt a pincér s a pesti pincérnél már nem szokatlan
+konfidenciával leült az asztal mellé. – Hopszassza-világ? S ha szabad
+tudakolódoznom, mikor lesz az? Egy jó tipp van, mi?
+
+– Pszt, – mondá ujólag a kém – nem tipp. De önt beavatom. Beavassam?
+
+– Be, – szólt a másik – be. Avas. Avasbe.
+
+– Ugy beavatlak. Tudd meg tehát, hogy Szasszanov-bej, a törökök orosz
+főkonzula…
+
+– Szasszanov-bej? nem ismerem. Egy ilyen bejről hallottam, azt
+Auvgevakszen-bejnek hitták…
+
+– Az is hatalmas ember – mondá a kém. – Hogyne! Auvgevakszen-bej: az is
+barátom, de most Szasszanov-bejről van szó. Erődökről…
+
+– Erőd?
+
+– Az. Erőd.
+
+– Hát az nekem nincs, kérlek. Ne csodáld, a sok éjszakai munka… Nekünk
+pincéreknek… – és némán lehorgasztá (vagy lehorgászta) fejét.
+
+– Nem a te erőd, hanem erőd, erőditmény…
+
+– Az más. Erődi? Ismerem.
+
+E pillanatban katona lépett be. Sas-szemekkel nézett körül. A kém
+revolvert vont elő s golyót röpitett a katona agyába… A golyó célt
+tévesztett. A katona egyszerü, rendes katona volt. Nem volt agya neki.
+
+
+
+
+MIKOR ASTA ITTJÁRT
+
+(Az emberek ültek az orfeum földszintjén és várták a nagy Asta
+fölléptét. És beszélgettek egymással erről a nagy eseményről.)
+
+– Maguk is itt vannak, né?
+
+– Eljöttünk magunknak, mert mi is meg akarjuk nézni, mit tud ez a nő.
+Azt mondják, hogy nagyon sovány legyen, olyan mint, egy bot, és hogy
+csak a csont meg a bőr. De a szeme olyan nagy legyen, mint egy
+maceszgombóc, és a szája olyan széles, mint a Duna Orsovánál.
+
+– Én nem tudom, én csak a moziba láttam. Ott nagyon megfelelő volt.
+Különösen a lelki izéket tudja kihozni. Ha ez egyszer elkezd haldokolni
+a lepedőn, akkor a nézőtéren szem nem marad szárazon. Ezt olvastam is
+róla a mi lapunkba.
+
+– Mindig más ez a nő.
+
+– Ehe. És mindig egyforma.
+
+– Igen, mindig más és mindig egyforma, éppen ez a müvészet. A Ráhel is…
+
+– Rasel, daz iszt némlih francézis…
+
+– Jó; a Ráhel – én már csak igy mondom – az lett volna ilyen nagy. De én
+nem tudom, mert én a Ráhelt nem láttam.
+
+– Pszt, már kezdik.
+
+– Még nem, most még csak vetitenek. Mit is jálszik ez az Asta?
+
+– Valami mime-drámát.
+
+– Nem mimo?
+
+– Nem hiszem. Tegnap is láttam egy meszenzserbojt, arra is az volt irva:
+Mime-kavasz. Hát biztosan ez is mime lesz.
+
+– És ki a fene irja ezeket a mime-dolgokat?
+
+– A többieket mind a Rejchard irja, az most ezekbe a legjobb, de az
+Astának bizonyos Ürben Gad dolgozik, Gad Orbán, olvastam a lapba.
+Egyuttal a férje is legyen.
+
+– Pszt, most igazán kezdik.
+
+– Mi-i? Ez volna az Asta?
+
+– Persze.
+
+– De hiszen férfiruha van rajta!
+
+– Ez nem férfiruha, ez egy pijeró-kosztüm.
+
+– Pijeró, pijeró, mi az, hogy pijeró?
+
+– Az egy külföldi bolondság. Minden ilyen mime-ügyben van egy pijeró. Az
+annyit tesz: Péterke.
+
+– Hogy jön az ide? Péterke. Őtet Astának hijják, az is elég furcsa név,
+de mégse Péterke. És ilyen sovány Péterke!
+
+– Hiszen mondtam, hogy olyan, mint egy bot.
+
+– Bot!? Hol van egy ilyen vékony bot? És milyen fekete. És ha ennyire
+sovány, mért nem töm egy kicsit? Nem mondok sokat, de a
+legszükségesebbet. Egy kis ikrát tömjön magának, hiszen egy csöpp ikrája
+nincs a lábon.
+
+– Az nem is kell; a müvészet nem az ikrában van.
+
+– A dánoknál. De nálam legyen egy müvésznőnek ikrája. Hogy jövök én
+ahhoz, hogy drukkoljak, hogy eltörik a lába, mert nincs rajta ikra? És
+mit csavargatja magát, mit vonaglik? Mért nem mondja meg, hogy mit akar?
+
+– Éppen az a mime benne! Egész este egy szót se fognak beszélni.
+
+– Hallatlan!
+
+– Hát hallani bizony nem lehet. Ahol mime van, ott pijeró van, és ahol
+pijeró van, ott nincs egy kukk se. Csak egy nagy fehér krézli van a
+nyakon és meszelés az arcon.
+
+– De kérem, ez egy félrevezetés. Én azér jöttem, hogy halljam ezt az
+Astát. Némaságot már pont eleget hallottam tőle a moziban. De ott
+legalább nem volt pijeró, hanem szoknyát viselt és szépen játszott és
+mindig volt értelme.
+
+– Ennek is van, csak figyelni kell. Most például a pijeró szereti a
+pijerettet…
+
+– A pijerettet?
+
+– Azt; az is mindég van, mikor pijeró van.
+
+– De akkor miért játszszák el éppen most?
+
+– Hogyhogy? Eztet nem értem.
+
+– Ugy hogy ha maga már tudja is, hogy mi van a pijeróval és ha ezt már
+mindenki régen tudja, akkor mit akarnak evvel itt?
+
+– Hogy az Asta fellépjen.
+
+– Nézze, nézze, most kitátotta a száját. Óriási? Tényleg óriási.
+
+– Na látja, ugy-e hogy…
+
+– Mit ugy-e hogy? Én már a moziba elhittem, hogy nagy szája van, én nem
+vagyok vizsgálóbiró, hogy kiszálljak a szinhelyre és meggyőződjek, hogy
+valami igaz-e? Én látni akartam, hogy’ tud beszélni avval a nagy
+szájával.
+
+– Megjegyzem, hogy az én feleségemnek is van ilyen nagy szája.
+
+– És az se tud beszélni vele?
+
+– Nem tud? Ojojoj! De mennyire tud!
+
+– Akkor a maga felesége annyival nagyobb müvésznő.
+
+– Tudja, hogy én nem megyek arra. Inkább vennék a feleségemnek egy ilyen
+pijeró-kosztümöt, krézlivel fönn és két pipaszárral lent, ha tudnám,
+hogy akkor ugy hallgatna, mint ezek itt.
+
+– Most vége! Most a pijeró meghal.
+
+– Akkor már nem beszél, ha eddig nem beszélt. Mit tapsol, mint egy
+őrült?
+
+– Mert nekem azér mégis nagyon tetszett. Tudja Isten, van benne valami.
+
+– De hiszen oda se nézett.
+
+– Lehherlih. Azért mégis van benne valami. Azt azér megérzi az ember.
+
+– Ahá, most itt a lámpa előtt látom az Astát. Nem is olyan nagyon sovány
+és ki ez a szőke ur?
+
+– Ez az Orbán, az ura. Ez irta a darabot.
+
+– Hühühü!
+
+– Mit nevet?
+
+– Ahogy ezt a darabot irni kellett! Mit kell irni egy olyan darabon,
+amit halak játszanak el, viz alatt, fekete ruhában?
+
+(Csend van, a produkciónak vége.)
+
+– Azért ezt az Orbánt mégis sajnálom. Szép fiatal fiu és néma.
+
+– Megbolondult?
+
+– Nem. Biztosan néma. Ilyen némajátékokat csak egy igazi néma tud ilyen
+jól megirni. Talán még süketnéma is. Szegény! De legalább sokat keres
+vele. Bizonyisten gunálom neki.
+
+
+
+
+FÜRDÉS
+
+– Ha vajjon nem vette-é Ön észre mélytudományu doktor ur, hogy a fürdés
+az Artézia-fürdőben (Artézia, ó mily szép női név!) három koronába
+kerül, ami már joggal nevezhető tekintélyes összegnek?
+
+– Valóban észrevettem. De biztosithatom felőle, hogy az a három korona
+az utolsó láncszem a magyar fürdőről szóló gyönyörü elméletemben, amit
+nyolckötetes, nagy munkámban fogok megnemirni és az utókorra
+átnemörökiteni.
+
+– Elmélete élénk érdeklődésre izgatja elmémet.
+
+– S mégis elő fogom adni Önnek az egészet, mielőtt még megrepedne a
+türelmetlenségtől.
+
+– Halljuk, halljuk!
+
+– Ön, aki a művelt középosztályt oly szép eredménynyel végezte és sokat
+érzett és gondolkodott, mint Kölcsey, nyilván tudja, hogy vannak a
+magyar nyelvben bizonyos általános mondások, amik távolról nézve
+hencegéseknek látszanak, közelebbről megtekintve azonban alapigazságok,
+hosszu századok során leszürvék.
+
+– Leszürvék? Nem leszurvák?
+
+– Nem. Leszürvék. Például: Bort iszik a magyar ember. Magyarnak
+orvosság, németnek halál. Magyar központi hitelszövetkezet. És igy
+tovább. Ezekhez a mondásokhoz vagyok bátor még egyet csatolni, amely igy
+hangzik: Magyar ember nem fürdik. Már eleink nem fürödtek…
+
+– Pardón! Hogy beszél ön? Azt akarta mondani, hogy már elejünk nem
+fürdött?
+
+– Nem. Eleinkről, elődeinkről, vagyis eldődeinkről, tehát őseinkről
+beszéltem. Akik, midőn bejöttek országunkba, még találtak néhány római
+eredetü fürdőt itt. Meglátni és megutálni egy pillanat műve volt. A
+fürdőket gyors egymásutánban parlamentekké, megyeházakká, pipatóriumokká
+alakitották át. A fürdéssel ezután már csak a Königsbergi Töredékben
+találkozunk, e kitételben: »Kisdedét firisztye, musja«. Amint látja, itt
+sem fürdésről, fördésről, vagy firdésről, hanem firisztésről, vagyis
+fürösztésről van szó, egy kisdednek a megfürösztéséről, amely már akkor
+sem volt mellőzhető. Mert a felnőttek aztán felnőttek ugy, hogy a
+fürdéstől eltekintettek. Roppant ritka és nagyfontosságu eseménynek
+vélték lenni, amit egy másik, igen régi példával fogok bizonyitani. Az
+az ősi gyermekvers, amit a 13. századból eredőnek mondanak, igy szól:
+
+  Kis kacsa fördik
+  Fekete tóba,
+  Fiához készül
+  Lengyelországba.
+
+Nos, nem tünt fel önnek, hogy a kis kacsa fürdését, amely mindennapos
+jelenségnek mondható, a magyar néplélek olyan hosszadalmas és fáradságos
+utazással okolja meg, amilyen a lengyelországi ut? Ha a kis kacsa nem
+akarna vizitbe menni Lengyelországban lakó fiához, akkor – a magyar
+néplélek szerint – meg sem fürödne.
+
+S hogy mingyárt a dalformáju népmegnyilatkozásnál maradjunk,
+emlékeztetem önt arra, hogy a magyar népdalok bizonyos értelmetleneknek
+látszó (s valóban értelmetlen) sorokkal szoktak kezdődni. Ezek a sorok –
+igy tanultuk az iskolában – csak megütik a hurt, amelynek a következő
+sor már értelmes hangját adja. Igy: »Rózsabokor a domboldalon…«
+
+A következő sor: »Buruj a válomra angyalom…« De nem akarok hosszabb
+lenni, mint a kémény s igyekszem a tárgy felé. Emlékeztetem Önt egy
+dalra, Petőfiére, akivel mostanság sokat és alapos készületlenséggel
+foglalkoznak. E dal igy kezdődik: »Fürdik a holdvilág…« (amint látja,
+itt sem a magyar ember fürdik, hanem egy védekezni nem tudó égitestet
+kényszerit e fürdésre) s utána azt mondja a költő, hogy méláz a haramja
+és roppant sötét hangulatképet fest. Tehát a legnagyobb szomoruság
+alaphangjának megütésére a költő a fürdés megemlitését vélte
+legalkalmasabbnak. A fürdéstől az akasztófáig már alig néhány strófa.
+Mit mondjak önnek még?
+
+– Csak mondja, ami a szivén hever.
+
+– Hát megmondom, hogy a Magyar Nyelvtörténeti Szótárban nyolc évszázad
+irodalmából csak nyolc példa van idézve a fürödni szónál. (A magyar
+nyelv tehát minden száz évben csak egyszer fürdik, de nem, mert:) e
+nyolc példa közül csak egyetlenegy vonatkozik igazi, testi fürdésre. A
+többi mind csak átvitt értelmü fürdés. Ha fürdeni kell, a magyar ember
+egyszerüen átviszi az értelmét a vizen. Kinban fürdik, vérben fürdik,
+verejtékben fürdik, csak éppen nem vizben fürdik. És a magyar
+közmondások kincstárában összesen csak négy olyan mondás van, amely a
+fürdéssel foglalkozik. Ezek közül is kettő inkább elitélő tendenciával.
+Idézni fogom őket.
+
+– Idézze, szép idétlen ember.
+
+– Egyik igy hangzik: »Sokat fürdik a malomkő, mégis fekete marad.« Tehát
+a morál ebből az, hogy fürödni nem kell, mert nem használ. S a másik
+mondás ezzel egy huron penderedik: »Hiába fürdik a csóka, mégse
+fehérszik a tolla.« Tetszik látni: mégis és mégse, ellenző értelmü
+kötőszavak, amik azt mutatják, hogy a magyar ember mégis fürdik, de
+alapjában a fürdést mégse szereti. Ezek után…
+
+– Ugy? Még ezek után is van valami?
+
+– Hogyne volna! Az egész konkluzió hátra van.
+
+– Tegye előre.
+
+– Teszem is, mert nem akarom a fürdővel együtt a gyereket is kiönteni.
+Ezek után nem csoda, hogy egy Mária Artézia korabeli fürdő árát a
+főváros három koronában szabja meg. Aki fürödni akar itt, az egy
+szenvedélytől elvakult ember, aki nem törődik vele, ha a szenvedélyét
+még olyan erősen adóztatják is meg. Aki fürödni akar, az vesz három
+koronáért egy autót, kisüstörög a ligetbe, megfürdik három koronáért és
+még egyszer három koronáért haza benzinez.
+
+– És mit csinál?
+
+– Megfürdik otthon. Lefürdi magáról, amit a ligetben felfürdött magára.
+
+– Akkor mért ment a ligetbe?
+
+– Mért? mért? Mért megyünk el egy csókért Amerikába? Mért szerelmes a
+nap a holdba? Mért vijjog a saskeselyü? Mért oly borus? Oly kérdések,
+amikre a tudomány ma még nem tud felelni. És mondok még egyet. Hogy mért
+megy? Hát nem is megy! És ha nem megy, akkor igazán mindegy, hogy hány
+koronáért nem-fürdünk az Artéziában. Egy fürdő, amin három koronát
+spórolok meg, jobban tisztitja a lelket a másik fürdőnél, amire kiadok
+egy korona tényleges ércpénzt. Ez az.
+
+
+
+
+DISZKRÉT ÜGYEM
+
+Megmondom, mert most már ugyis mindegy, hogy mielőtt e sorokat irni
+kezdtem volna, az vala szándékom, hogy ez irásommal egy nagyon diszkrét
+ügyemet fogom elintézni. Hogy ezen a levélpapiroson majd irok annak az
+ismerősömnek, a városatyának, hogy szóljon a polgármesternek, hogy az
+szóljon az államtitkárnak, hogy az beszéljen a miniszterrel, abban az
+ügyben, abban a diszkrét ügyben, amit már voltam bátor multkori
+együttlétünk alkalmával fölemliteni. A kávéházban jutott eszembe, hogy
+irni kellene már a városatyának, s hogy a levelet azonnal feladhassam,
+még a kávéházban meg óhajtottam irni a levelemet. De mihelyt kiadtam
+csendes parancsomat, hogy hozzanak papirt és tintát meg tollat (mert
+ilyen diszkrét ügyben nem illik ceruzával irni), azonnal élénk feltünést
+keltettem.
+
+A pikoló-gyerek vette át a rendeletet, de mert őneki nem hatásköre a
+dolog, továbbadta a kiszolgáló pincérnek.
+
+– Papirt a zirónak. Ziró irni akar. Hühü.
+
+A hühü arra vonatkozott, hogy én egy közismert humoros vagyok, tehát egy
+közismerten humorosat fogok irni, tehát már előre hühü.
+
+A kiszolgáló pincér, aki semminő kellékkel nem rendelkezik, mert az
+egészen más ügyosztályba tartozik, átvitte kivánságomat a főpincérre:
+
+– Papirt bal-jobb kettő. Ugy látszik, irni kell neki valamit. Vicceseket
+ir. – A főpincér jobb fülén bebocsátotta a rendeletet s a bal fülén át
+eljuttatta a ruhatároshoz. Ő az illetékes fórum. Miért, miért nem, ezt
+sohasem fogom megtudni, e kávéházban papirnak, tollnak, tintának a
+ruhatáros a letéteményese.
+
+Rögtön hozta is a kért cikkeket.
+
+A papirt letette az orrom elé, a tintát letette a papir elé, a tollat
+letette a tinta elé és önmagát letette a hátam mögé. Közvetlenül a hátam
+mögé. És elkezdte nézni a kezemet, hogy mit csinálok vele, s ha irnék
+vele, mit irok vele.
+
+Mikor ezt észrevettem, pedig azonnal észrevettem, mert lehetetlen volt
+nem észrevennem, a ruhatáros ugyanis kicsit asztmás, ezért hangosan
+szuszogott a hátam mögött, akkor mélázni kezdtem a levegőbe, mintha
+gondolkodnám rajta, hogy mit irjak a papirra. Bár pontosan tudtam már a
+mondatokat is, amiket irandó voltam a városatyának, aki majd szól a
+polgármesternek, aki majd szól a… satöbbi, föl a miniszterig: mégis nem
+kezdhettem bele az irásba, mert ez diszkrét ügy, az onokanővéremről van
+szó, akivel nagyanyai ágon a városligetben ismerkedtem meg s akinek egy
+telefonkezelőnői állás kellene valamelyik kis vidéki központban, ahol
+kicsiny a forgalom, sok a szabadidő.
+
+Na. Ez panama. Ezt nem lehet a ruhatáros előtt.
+
+Közben azonban már a pikoló-fi is odaállt a hátam mögé, a ruhatáros, a
+magas férfiu udvariasan maga elé eresztette s a pikoló ennek
+következtében lélekzetével nyakamat melegitette. A pikoló látta, hogy
+nagyon töröm a fejemet, ebből joggal következtette, hogy valami egészen
+finom vicces dologról lesz szó, amit érdemes kivárni.
+
+Ily körülmények közt elhatároztam, hogy valóban nem irom meg azt a
+diszkrét levelet abban a diszkrét ügyben, hanem irom ezt, amit itt irok.
+És irtam. Eleddig csak a ruhatáros, meg a pikoló olvasták, de egyelőre
+nincsenek tisztában jellegével. Nem tudják, komoly-e vagy tréfa.
+Odaintették tehát a kiszolgáló pincért is, hogy segitsen nekik e halott
+irás agnoszkálásában.
+
+Most érkezett mögém a kiszolgáló pincér s összes szemei megfeszitésével
+olvassa, a vállamon át, e szerény sorokat, odébbigazitva a ruhatáros
+fülét, mert nagyon széles és kajla és elzárja előle a kilátást. Viszont
+a pikolókölök cukrot vett elő, a szájába dugta s most a nyakamba
+csemcseg, de nem verhetem pofon érte, mert azzal elárulnám, hogy tudom,
+hogy a hátam mögött van s akkor – ha tudom és mégis türöm – semmi
+tekintélyem nem lesz a személyzet előtt s legközelebb, ha diszkrét
+levelet irok, legközelebb… Mit is csinálhatnak legközelebb? Belenéznek
+abba, amit irok. Valóban, csak ezt csinálhatják, semmi egyebet s ezt már
+most is megcselekszik. Eszerint talán mégis jobb lesz, ha a pikolót
+nyakonverem ugy, hogy a szája elferdül?
+
+A pikoló olvassa e neki szóló üzenetet, de, csodálatosképpen, mégsem
+megy el a hátam mögül. Mondd, te kis törpe csipa, mért nem mész el a
+hátam mögül, mikor látod, hogy az a két másik aljas is itt áll? Sőt most
+már hárman vannak, mert a fizető meg akarván nézni, mi érdekli a két
+kollégát ennyire, szintén megérkezett. És most igy egymáshoz vagyunk
+láncolva. Én itt irom ezt a hogyishijjákot, ők hárman – azaz a pikolóval
+együtt negyedfelen – olvassák. Én nem szólhatok nekik a föntebb
+körvonalozott okoknál fogva, ezzel szemben ők, ha én akármi sulyosat
+irok róluk, nem sértődhetnek meg, mert ezzel elárulnák, hogy olvassák,
+amit irok.
+
+Bátran ideirhatom tehát róluk, nyájas olvasó ur, hogy négy ilyen disznót
+én még életemben nem láttam.
+
+Hopp!
+
+Érzem, hogy megmozdultak. Megsértődtek talán?
+
+Most a fejüket tagadólag rázzák, hogy nem sértődtek meg. Hát uraim, itt
+a hátam mögött: nincs bőr a kegyetek pofáján? Esküszöm önöknek, hogy én
+még akkor sem nézek bele a főpincér ur irásába, mikor a számlát irja
+össze nékem, pedig ha belenéznék, sok pénzt megtakarithatnék.
+
+Gyerekek, menjetek innen a hátam mögül, mert idegessé tesztek. A
+neuraszténiát lélekzitek a nyakamba.
+
+Nem mennek.
+
+– Fizetek! – kiáltom el magamat.
+
+Siker. A főpincér elszalad a kávéház másik sarkába. Azért szalad oda,
+mert neki kötelessége meg nem hallani, ha valaki fizetni akar. Most már
+egy óra hosszáig nem kerül sem elém, sem mögém.
+
+Ugyanezen az alapon még a következőket süvitem a légbe, anélkül hogy
+megfordulnék:
+
+– Kapuciner, pohárba!
+
+A kiszolgáló pincér kámforrá válik.
+
+– Ruhatár!
+
+A ruhatáros elsülyed valahol a pincehelyiségben.
+
+Most még csak a pikoló van itt. Most hátra fogok önteni egy pohár vizet
+a pikoló tömpe orrába.
+
+Megtettem.
+
+De sikertelenül. Mert a pikoló még nagy figyelemmel olvasta az előbbi
+kikezdést, értesült szándékomról, kitempózta a vizet, a viz a szomszéd
+asztalra ömlött…
+
+Pardón, abba kell hagynom az irást, a szomszéd asztali ur, aki kapott a
+vizből, méltóságteljesen közeledik felém, de már távolról is vizfejünek
+nevez. Affér lesz.
+
+Majd megirom a fejleményeket.
+
+
+
+
+MIT TUDOK MEG A VILLAMOSON?
+
+Beülök a villamosba, csendesen egy sarokba rokkanok. Mert a villamos
+közlekedési eszköz és én közlekedni akarok. Ne felejtsük el, hogy a
+villamos nem lexikon. Ezt ne felejtsük el.
+
+Gördül a villamos keresztül Budán és én a gondolataimat legeltetem.
+Mindenfélére gondolok, semmire se gondolok. Pénz kéne. Nem is igaz, nem
+is kéne pénz, ugyse tudnék mit kezdeni vele. Vagy jönne egy szélhámos és
+kicsalná tőlem és akkor boszankodnám. Satöbbi. Vagy talán többet nem is
+gondoltam.
+
+Magam ültem a sarokban egy darabig. De egyszerre csak megáll a villamos
+a déli vasut előtt és emberek szállnak be. Odajönnek hozzám, az én
+sarkomba és leülnek szemben velem. Jó, jó, leülnek, ez még nem valami
+sulyos dolog. Gördül a kocsi, billen a fejem jobbra meg balra. A
+vizaviim hallgatnak, de aztán mégis megszólalnak. A férfi mondja:
+
+– Kár. Kár, hogy nem lehetett ma megfürdeni.
+
+(Megtudtam, hogy a Balatonról jönnek.)
+
+Az asszony felel:
+
+– Persze, hideg volt az idő.
+
+(Megtudtam, hogy az idő hideg volt.)
+
+Csend. Elég. Nem akarok megtudni többet.
+
+A férfi mondja:
+
+– A Gejl azért mégis egy pipogya.
+
+(Egész rakéta: Megtudtam, hogy van egy Gejl a világon, hogy pipogya,
+hogy nem volna muszáj pipogyának lennie. Ez elég is Gejlről. Nem elég.)
+
+– Melyik Gejl? – kérdi az asszony.
+
+– Melyik? A Béla. A Gejl Béla.
+
+(Tehát Béla. A fene ott egye meg, ahol van.)
+
+– Mert nem mondom, hogy agyon kell verni ilyenkor az asszonyt, de
+valamit csak csinálni kell.
+
+– Mit? Mit csináljon? Nem szereti, pont. Nem őtet szereti, hanem a
+Cindert.
+
+(Gejlné a Cindert szereti.)
+
+– Az lehet. De azért a Cindernek nem kell ott lenni sülve-főve. Valamit
+a világra is adni kell.
+
+(Gejlné a Cindert vigyázatlanul szereti.)
+
+– Eressze be écaka, mikor a Gejl Pesten alszik a naftalinos lakásban. Ne
+eressze be délután, mikor a Gejl esedékes. Éppen szombat délután.
+
+(Szombat délután Gejlné megcsalta az urát.)
+
+– Eressze be szombat délután is, ha éppen kedve tartja. Nem mondom, hogy
+ne eressze be. De tudja a menetrendet, tessék a menetrendet tudni.
+Öthuszkor ér a gyors Siófokra.
+
+(Gejl Béláné Siófokon szombat délután öthuszkor csalta meg az urát.)
+
+– Ötharminckor Gejl már ott van a villánál. Ha Cinder öthuszkor elmegy,
+az is jó. Ha öthuszonötkor megy el, az se rossz. De ötharminckor?
+Különben én az ötharmincba is belemegyek. No, de hogy akar elmenni
+ötharminckor, ha még nincs felöltözve?
+
+(Cindert Gejl Béla hiányos öltözékben lepte meg Siófokon, a feleségénél,
+szombaton délután öt óra harminc perckor.)
+
+– Szóval Gejl benyitott?
+
+– Be.
+
+– És látta?
+
+– Ajaj.
+
+– És akkor nem szólt semmit?
+
+– Se akkor, se azután.
+
+– Csak rájukcsapta az ajtót.
+
+– Rájuk és elment a Fogasba és megkávézott.
+
+– És evvel passz?
+
+– Passz. Pedig a Cinder is ott van a cégnél.
+
+– Az Általánosnál?
+
+– Ott, de ő csak főkönyvelő, a Gejl már prokurista. Nagyszerü gázsija
+van. Hétszáz korona. A Cindernek csak háromszáz. Pipogya ember.
+
+– A Cinder.
+
+– Nem. A Gejl. A Cinder egy disznó. Ilyet az ember nem tesz a saját
+főnökével.
+
+Csend.
+
+Mindent megtudtam Gejl Béláról, az Általános prokuristájáról. Hogy
+gázsija van, hogy felesége van, hogy a gázsija nem csalja meg, a
+felesége igen. Cinderrel, a főkönyvelővel, háromszázér. Siófokon
+nyaralnak, Gejl egy pipogya, Cinder egy disznó.
+
+A villamos továbbgördül, mert nem lexikon, hanem közlekedési eszköz.
+Holnaptól kezdve vattát dugok a fülembe, vagy még jobb lesz, ha az
+emberek szájába dugom. Mert különben mindenről értesülök. És én nem
+vagyok kiváncsi. Ezt ne felejtsük el.
+
+
+
+
+ÜGYVÉDIPAR
+
+Ülj mellém az iróasztalomhoz egyszerü polgárember, mesélek neked
+valamit, amit ugyis tudsz. Hát idehallgass. Volt nekem, hol nem volt, az
+összes határidőkön tul, volt két adósom, akik tartoztak uraságomnak.
+Egyik tartozott 150 koronával, másik tartozott 190 koronával. Tartoztak,
+tartozgattak és nagyon jól érezték magukat, mert sohasem fizettek,
+fizetgettek. Azt mondom én az ügyvédnek egyszer:
+
+– Urambátyám, talán be lehetne pörölni a két adósokat?
+
+– Lehetne, lehetne – feleli ő és szavát tett követte.
+
+Bepörölte nékem a két jó adósokat. Huzott-huzóckodott a két pör, de
+azért, jó isten segitségével, egy esztendő alatt mégis véget ért mind a
+kettő. Megnyertük-nyeregettük a pöröket. És vártuk, hogy most már a két
+adósok fizessenek. Hát csakugyan nem fizettek. De az egyik, a 150
+koronás, azt mondta (állitólag) az ügyvédnek:
+
+– Én fizetnék becsülettel, ha elfogadnának tőlem 150 helyett 70-et.
+
+– Egye fene – mondtam én.
+
+– Valóban – mondta az ügyvéd. – Egye.
+
+Aztán mult, mulogatott az idő, én nem láttam se 70 koronát, se 150-et,
+se 190-et. Semmit se láttam, mert rövidlátó vagyok. De végül mégis
+láttam egy levelet, amit az ügyvédem irt. Ezt irta benne:
+
+– Kedves barátom. Tudod, hogy a 190 koronás pört is megnyertük, de az
+illető nem fizet. Ekzekválni kellene, de a jó isten tudja, van-e rajta
+ekzekválni való. Meg azután nagyon költséges is az ekzekválás, hagyjuk
+ezt barátom. Mellékelem költségjegyzékemet a 190 koronás ügyben.
+
+És mellékelte.
+
+Szó szerint lemásolom, csak a neveket hagyom ki belőle:
+
+1912. okt. 30.  Levél alperesnek                       1.06 K
+      nov. 4.   Levél a félnek                         1.06 «
+      nov. 15.  Sommás kereset szerkesztése, leirása,
+                beadása a VII. ker. járásbirósághoz
+                bélyeg 3.30 K portó 12 fillér         13.42 «
+      dec. 11.  Telefonértekezés alperessel             1.– «
+      dec. 11.  Telefonértekezés a fél anyjával         1.– «
+      dec. 12.  Tárgyalás                              11.– «
+      dec. 21.  Más ügyben a fél részére adott 7.50
+                koronát ez ügyben a fél terhére irom   7.50 «
+1913. jan. 2.   Tárgyalás                              11.– «
+      febr. 14. Tárgyalás, kocsi                      11.20 «
+      febr. 27. Tárgyalás, itélet                      15.– «
+      márc. 22. Levél alperesnek                       1.06 «
+      jun. 9.   Levél alperesnek                       1.06 «
+      jun. 20.  Levél a félnek, költségszámla
+                szerkesztése, leirása elküldése        2.12 «
+                                             Összesen|75.48 K
+
+azaz hetvenöt korona negyvennyolc fillér.
+
+A 150 koronás ügyedből járna neked 70 koronád. Ezt a 70 koronát
+itt-fogom és kérlek, a rend kedvéért külddbe nekem az 5 korona 48
+fillért.
+
+Eddig az ügyvéd levele. Most jövök én:
+
+Megnyertem két pört, összesen 340 korona értékben. Kaptam összesen… Mit
+is kaptam? Igaz is: semmit se kaptam, ellenben adósa vagyok az ügyvédnek
+5 korona 48 fillérrel. Miért? Mert megnyertem két pört. Ha elvesztettem
+volna őket, akkor most nyilván kapnék valami pénzt, de igy nem kapok,
+igy még én fizetek.
+
+Ön azt kérdi, hogy mi volt ez a 340 korona? Uzsorára kiadott pénz,
+gonoszságom szülötte? Nem, ó nem. Kialkudott munkabér volt, melynek
+fejében én voltam bátor a munkát el is végezni, s az ügyvéd – a végén,
+amint tetszett látni – volt szerencsés a pénzt fölvenni. Ismételve, hogy
+ki dolgozott? Én. Ki vette föl a pénzt? Az ügyvéd. Ki nyerte meg a pört?
+Én. Ki nem vesztette el az idejét? Az ügyvéd. Ki csikorgatja a fogát?
+Én. Ki nevet a markába? Az ügyvéd. Ki nem indit többé pört? Én. Ki fogja
+ezeket a pöröket vinni? Az ügyvéd.
+
+És hogy, ha lesz fiam, akkor én őt minek nevelem? Csakis és okvetlenül
+ügyvédnek. S ha Budapesten addig ötszázezerre szaporodik az ügyvédek
+száma, s ha az égből apró ügyvédbojtárok potyognak is, a fiam ügyvéd
+lesz, mert ez az egyetlen mesterség, amiből feltétlenül meg lehet élni.
+Ébren és alva, állva és ülve, élve és halva, főve és sülve, pro és
+kontra.
+
+S aki kérdi, van-e egy jó tanácsom az adósok számára, annak megmondom,
+hogy van. Nem szabad kifizetni, amivel az ember tartozik. Ezt az egyet
+soha, de sohasem szabad megcselekedni, mert a mellékelt ábrából kiderül,
+hogy a hitelező sohasem juthat a pénzéhez. S mert az adós, ha már fizet,
+akkor nyilván a hitelezője lebeg a szeme előtt, s mert ki van zárva,
+hogy a hitelező pénzt kapjon, nem is szabad fölmerülnie az adós lelkében
+annak a gondolatnak, hogy fizessen. Vissza kell állitani az adósok
+börtönét és abba bele kell csukni azt az orcátlan adóst, aki fizetni
+akar, hogy ezzel a hitelezőjét bosszantsa. S mivel mindebből a
+tréfaságból az a komoly adat bontakozik ki, hogy a tartozást behajtani
+ugy sem lehet, uraim, engedjék meg, hogy én is belépjek
+világszövetségükbe. Kocogok a poháron és büszkén kiáltom:
+
+– Pincér! Nem fizetek.
+
+
+
+
+AZ ÉN BORBÉLYOM
+
+Hajnali féltiz, jön a borbély, friss, viruló, üde ifju, bajusza Vimos
+császár szerint való. Ülök a székben, alszom, nem hallom, amit beszél,
+ezt beszéli:
+
+– Jó reggelt, jó reggelt, csinos időnk van ma, csak ez az örökös szél ne
+volna. De persze van. Innen a Dunáról jön. Fene tudja, hogy honnan jön a
+Dunára. Örökös szél, fuj, fuj.
+
+Én is fujok, mert alszom bár, de látom, hogy sem meleg viz, sem szappan
+nincs még a kezében.
+
+– Igaz is, a szappan, mondja ő, és hozza a szappant. Alszom, nem hallom
+mit mond, ezt mondja:
+
+– Igen, ezek az angol botszappanok nem rosszak. De a tojásszappan, az
+például nem megfelelő. Nem mintha nem verne habot. Mert ver. Habot, azt
+ver. De milyen habot? Olyat, amelyik azonnal megszárad. Abban a
+minutában. Tojásszappant nem lehet használni. Nem is szólva a közönséges
+konyhaszappanról. Az, kérem, szóba sem jöhet. Nem mondom, hogy nincs
+benn szóda, mert lehet, hogy szóda van benne. De azért mégse. A
+konyhaszappan, az nem. Ne-em. Az angol botszappanok, azok igen.
+
+Bár alszom, tudom, hogy még nem hozott melegvizet.
+
+– Á, viz! – mondja ő és kimegy avizért. Behozza a melegvizet. Lotybálja
+a kezével. Alszom, nem hallom a beszédét. Ez a beszéde:
+
+– Mer’ azér’ lehetne hidegvizzel is. De ugy továbbtart. A hidegviz nem
+puhitja ugy meg a gyökeret. A gyökér a legfontosabb. A melegviz
+megpuhitja, a kés csak ugy siklik, mint a korcsolya. Én is szeretnék
+korcsolyázni, de csak télen lehet. És ki ér rá? És olyan ritkán van jég.
+Két-három hét az egész szezon. A főnök kijár a nagy jégre. Gavalléroz.
+Na szép kis pofa. Kézzel, vagy pemzlivel?
+
+Nem felelek, nem is felelhetek, mert alszom, s mert ő is tudja nagyon
+jól, hogy még nem volt eset rá, hogy kézzel. A pemzli kit is van
+készitve az iróasztalomra. Tehát biztos, hogy pemzlivel. Alszom, süket
+vagyok. Borbély ezt mondja:
+
+– A pemzlinek megvannak az előnyei. Ki tudja, hogy az a nyavalyás
+zóna-borbély kit-mindenkit maszatolt be a tenyerével? Amilyen emberek
+egy olyan zónaborbélynál megfordulnak! Hát persze, hogy megmossa a kezét
+minden vendég után. De lehet abban bizni? Pesten nem. Ki van zárva.
+Párisban más, ott minden vendég sajátkezüleg. Muszijé – azt mondja ott a
+fodrász és akkor a vendég sajátkezüleg. Ha a pemzliből hullik a szőr,
+akkor az megint nem az igazi.
+
+Alszom, de tudom, hogy az eset kissé távol van, mert ebből a pemzliből
+nem hull a szőr. Vas-szőr van benne, nem is hullhatik. Lehetne már
+kezdeni a szappanozást. Istenuccse lehetne. Kutya legyek, ha nem
+lehetne. A zene megadja az utolsó jelt és a szappanozás az ő kezdetét
+veszi. Ekközben a következő párbeszéd játszódik le köztünk:
+
+Ő: Torontál, Torontál, én onnan valósi vagyok, de ott minden embernek
+saját háza van. Egy kis malac, egy kis tehén, van az mindegyiknek.
+Szereznek mind, szereznek. Hát persze, semmi rezsi, csak csupa
+jövödelem. Egy héten egyszer borotválkozik a sváb, de az aztán két hétre
+elég néki. Ott se szeretnék borbély lenni. Bácsalmáson például a grófnak
+kastélya van, nagy kert, egész erdő, őserdő. Vasárnap mindenki bemehet.
+És milyen négy ló! Paripák. Na, nem is az automobil. A legjobbnak is
+petróleumszaga van. Meg az a sok elgázolás. Uri ember nem ül fel rája.
+De egy hátas ló, reggel a fasorban, az valami!
+
+Én: – – – – – – – – (Alszom.)
+
+A szappanozással készen vagyunk, át lehetne térni a késelésre, a
+voltaképpeni beretvációra. Talán nem is volna lehetetlen? Előre, előre!
+Ne csüggedjünk; excelzior! Fel a vár fokára! Taszintsuk le a pogányt.
+Megvillan a kés, kisuhan a zsebből. Fenetik. Lassan, ritmikusan.
+Fene-fene-fenetik.
+
+Hurrá! Az arcomon már a kés.
+
+Mélyen és édesdeden alszom, angyalok muzsikálnak a fülembe. Ezt mondom
+dörgő hangon:
+
+– Akasztófáravaló. Két esetben halsz meg halálnak halálával: _a)_ ha a
+jéghideg mellső lábaid egyikével meg mered fogni az orromat; _b)_ ha,
+megfogván az orromat, alatta tovább ásod azt a kis árkot, amit
+beretvacsapásokkal már eddig is te ástál, s éppen azzal, hogy megfogtad
+az orromat, kifeszitetted alatta a bőrt, ezáltal vékonynyá s az
+ellentállásra képtelenné tetted; _c)_ ha nem az árkot ásod tovább, ami
+már ugyis mindegy, hanem keresztbe vágsz és ezzel gyógyithatatlan sebet
+okozol. A revolver is ott van az asztalon, öt érchegyü golyó szalad a
+testedbe. Indulj!
+
+Két pillanat.
+
+Első pillanat: megragadta az orromat.
+
+Második pillanat: egyet vágott az árokkal párhuzamosan és egyet
+keresztbe.
+
+Alszom. Mélyen, édesdeden alszom.
+
+
+
+
+A KACSAVADÁSZ
+
+A boldogtalan ember ott állt a kacsászati pavillon mellett, az
+Angolparkban s nézte a kacsákat, hogyan kacsáznak a kis sziget körül,
+amely szigeten a kacsászat tulajdonosa lakik és botra füzi a karikákat,
+mint a pereces a perecet s aztán kiadja a kisasszonynak, akitől két
+darabot husz fillérért e karikákból átvenni lehet. A kacsák ugy usztak,
+mint az elevenek, vagy még jobban, mert még a lábukat sem kellett
+mozgatniuk s bádogtestükkel mégis mindenféle vicces és kacsai
+mozdulatokat végeztek. Öröm volt nézni őket s még nagyobb öröm dobálni
+rájuk. Különösen egy bubos gácsér! Hogy az milyen kacsaszerü kacsa!
+Kacsább kacsa a kacsánál. Igazi kacsa, valóságos kacsa-kacsa.
+
+A kacsavadász csak nézte a bubos gácsért. (Nem-vidékiek számára,
+magyarázatul: gácsér himkacsát vagy kacsakant jelent, a nősténykacsa a
+kacsa csak, hacsak nem rucának hijjuk.) Nagyon tetszett neki, de szólni
+nem mert, mert mellette állt a felesége, egy kövér lud, aki azonban
+goromba volt, mint egy oroszlán.
+
+– Na te mámlász, – mondta az asszony – te persze csak nézed. Mások
+nyerik a kövér kacsákat, de mi érjük be a gágogásukkal.
+
+– Hápogásukkal – felelt szerényen a férj. – A liba gágog, a kacsa hápog.
+
+– Mit hápogsz te szerencsétlen? – gágogta az asszony. – Mások veszik a
+karikát, odakarikintják a kacsa nyakába és viszik a finom
+kacsapecsenyét. De persze te. Na, én is jól mentem férjhez.
+
+Megjegyzendő, hogy amit az asszony mondott, az abszolut minden alapot
+nélkülözött. A mások tizével vették a karikát, hajigálták a kacsákra, de
+még csak közel se jártak hozzájuk. Különben ez nem is megjegyzendő.
+
+– Én is dobnék – rebegte a férfi.
+
+– Igen, hogy három pengőt elhajigálj. Hogyne! Mer’ megér nekem az a
+kacsa három pengőt? mi? Három pengőér’ egy csinos kis bornyut is lehet
+venni, egy hétig eszünk belőle és a bőrit eltehetjük, mig a Gyurika
+megnő és katona lesz. Nem gondoltad, hogy a három-pengőket csak ugy
+bedobáljuk a vizbe?
+
+– Ne-nem, – dadogta a férfi – de meg lehetne próbálni, csak egy
+hatosér’, kettőt.
+
+– Két kacsát?
+
+– Nehem; két karikát.
+
+Az asszonyt fellázitotta ez a vakmerőség. Kivett a ridiküljéből egy
+hatost és igy szólt a kisasszonynak, hangosan, jó hangosan, hogy
+mindenki hallja:
+
+– Na, kisasszony, adjon ennek a mámlásznak is két karikát. Nem elég,
+hogy a hozományomat elkártyázta, most még az egyetlen fia cipőit is a
+kacsák nyakába akarja szórni.
+
+A férj lehorgasztott fejjel vette át a karikákat. Az asszony pedig ezt
+mondta:
+
+– Höhöhö. Most persze mingyárt odadobod ezt a két izét és egy perc alatt
+vége a pénznek. Aztán mehetek mosni vagy vasalni, hogy a költséges
+passzióidat fedezzem.
+
+A férj nem szólt semmit, csak várt. Várta a bubos gácsért, melyet
+szeretett és várta a kedvező pillanatot. Hogy a vad a legalkalmasabb
+pózban kerüljön puskacső elé, ahogy’ ez vadászati novellákban
+előfordulni szokott. De a gácsér nem jött, mert hátul a karika-halászó
+fiu feltartóztatta. Várni kellett a gácsérra.
+
+– Ugy, ugy – mondta az asszony – töltsük itt az egész estét, várjunk,
+mig ránkhajnalodik. Hiszen ráérünk mi. Holnap majd tizkor kelsz föl és
+kirugnak a hivatalból és én mehetek szakácsnénak akármelyik
+uricsaládhoz. Mer’ én ugyis arra születtem.
+
+De a férj csak várt, megvárta, mig a gácsér előkerült. Már a
+kanyarodónál uszott. A férj fogta a karikát és készenlétben tartotta.
+
+– Mit csinálsz, te mámlász? – kérdezte az asszony.
+
+– Célzok – felelt csendesen a férfi.
+
+– Jahahahaha! – hahotázott az asszony. Ő céloz! Mit csinál ő? Ő céloz!
+Mert ő egy olyan vadász, aki egész életét pagonyban töltötte és nem
+lőhet a karikával, ha előbb egy óráig nem célzott. Te! te! Te
+boldogtalan! Mér’ nem állitsz a hátad mögé két fővadászmestert, mint a
+király őfelsége Gödöllőn? Az is kell egy ilyen Nimrojdnak. Ő céloz! Hisz
+ez hihetetlen! Ahelyett, hogy odavetné a két karikát, ami már ugyis a
+kutyáké, még itt az idegeimet feszegeti.
+
+A férfi hallgatott. A gácsér már ott volt előtte, feléje dobta a
+karikát.
+
+– Hühü! – szólt az asszony. – Nem nézek oda. Nem nézem, mikor egy ilyen
+tinó kacsára vadászik.
+
+A karika pontosan a gácsér nyakába esett és lecsuszott a bögyéig. Az
+asszony igy beszélt:
+
+– Na! vége? vége már a hatosnak? Elpazaltad már a karikákat, te pehhes.
+Én nem nézek oda.
+
+– Nem. Még csak az egyiket dobtam rá.
+
+– Melléje? Mi? Egy kilométerrel odébb? Átdobtad az Ártézi-fürdőbe,
+ugy-i?
+
+– Nem. A nyakába esett. Már hozzák is a kacsát.
+
+– Micsoda kacsát?
+
+– Amit nyertem.
+
+Az asszony egy pillanatra elhallgatott. A kacsát hozták, valóban hozták.
+A gácsérról pedig levették a karikát s a gácsér ujra ott bukdácsolt a
+fordulónál. A férfi megint célzott a karikával.
+
+– Hallod-e? – csikorgott az asszony. – Hallod-e, te isten báránykája,
+csak nem képzeled avval a meghőbörödött eszeddel, hogy a kacsa megint
+beleszalad a karikába? Annak a bádogrécének csak egyszer volt kevesebb
+sütnivalója, mint neked. Ne kisértsd az istent, erigy onnan és szégyeld
+magad, hogy az ilyen bambaság neked még sikerül is.
+
+A férfi dobta a karikát, a karika talált, a gácsér ismét megkarikázva
+uszott tovább. Hozták a másik kacsát is.
+
+– Parancsoljon, nagyságos asszony, – mondta a kacsa-mamzell. – Itt
+vannak a kacsák.
+
+Az asszony felhördült:
+
+– Na ne! Te árvizi hajós, te! Itt a két kacsa. Akasszam fel őket
+fülbevalóknak a fülembe?
+
+– Be lehet váltani – makogta a férfi. – Három korona készpénzt adnak
+értük.
+
+– Mihihi? – mondta az asszony. – Hát megőrültem én? Hát két kacsa három
+koronát ér? Te persze azt hiszed! Mer’ amig én hajnalba a piacra
+vánszorgok, addig te hortyogsz az ágyban! Mit tudsz te a világról! Mit
+tudsz te arról, hogy egy kacsa négy korona, ha valamirevaló! Majd én
+most kettőt elajándékozok három koronáér’?! Talán loptam én ezt a két
+kacsát!?
+
+– Nem loptad, doptad – mondta a férfi.
+
+– Hát akkor már bitang jószág, Csáky almája? Mer’ nekem kézügyességem
+van és el tudok venni egy perc alatt két kacsát ettül a zsidótól,
+mingyárt boldogitsam is, hogy még holnap is rajtam röhögjön!?
+
+– Hazavisszük…
+
+– Hogyne! majd világcsufjára végigkorzózok Pesten két kacsával?
+
+– Én viszem…
+
+– Irtózat egy ilyen ember! – mondta az asszony és megindult. Ő ment
+elül, a férje utána, jobb- és balkezében egy-egy kacsával. Mikor a
+kijárathoz értek, az asszony intett egy fiakkernek.
+
+A férfi arca felragyogott az örömtől: fiakkeron viszik haza a kacsákat!
+Az asszony pedig ezt mondta:
+
+– Én most hazamegyek ezen a kocsin, mer’ ezekkel a kacsákkal két napi
+konyhapénzt megspóroltunk. Te meg hazahozod szépen a kacsákat, de nehogy
+valami bajuk legyen, mert kitekerem a nyakadat.
+
+És már beült a fiakkerbe s ezt mondta a kocsisnak:
+
+– Viziváros, Donáti-utca 9.
+
+A kocsiból, amely már gördült, még hátrakiabált:
+
+– Nehogy az alaguton gyere át! Az egész életed nem éri meg azt a két
+krajcárt!
+
+Aztán a kocsi eltünt.
+
+A férfi vitte a két kacsát, végig a ligeten, az Andrássy-uton, a
+Fürdő-utcán. Mikor a Lánchid közepére ért, lenézett a vizbe, eloldozta a
+kacsák összekötött lábait és beugrott. Azért oldozta el a kacsák lábait,
+hogy a kacsák uszni tudjanak. Nagyon-nagyon jó ember volt szegény. A
+vizből háromszor merült föl, mindannyiszor a kacsákat nézte, akik békén
+és boldogan usztak mellette.
+
+– Éljetek, éljetek, – mondta a kacsáknak, aztán egy nagyot ivott még a
+szőke Duna ronda vizéből s többé soha elő nem került.
+
+
+
+
+A GÁZEMBER
+
+Tisztelt lakosság! Ez költözködési téma, tehát minden fertály körül
+három napig a népek millióit érdekli. Budapesten van a ház, a házban van
+a lakás, a lakásban van a fürdőszoba, a fürdőszobában van a gázkályha, a
+gázkályhában van az örökláng. Forditsuk meg a sorozatot: az örökláng
+nincs a gázkályhában, a gázkályha nincs a fürdőszobában, a fürdőszoba
+nincs a lakásban, a lakás nincs a házban, a ház nincs Budapesten. Ezen
+tehát segiteni kell. Az örökláng megszerkesztendő. Itt lép be
+elbeszélésünk kereteibe a gázember. Neki kell megcsinálni az öröklángot,
+én nem csinálhatom meg, mert én nem vagyok gázember. Jön tehát a
+gázember. Midőn történetünk kezdetét veszi, a gázember éppen azzal van
+elfoglalva, hogy nem jön. Nem ér rá, vagy nincs ideje, mert angol
+vadászkastélyában tartózkodik, mindegy: nem jön. Csütörtök. A házmester
+szól a gázembernek, hogy jöjjön. Péntek. A gázember megüzeni, hogy
+azonnal jön. Szombat. Munkaszünet van az egész világon. Vasárnap.
+Égszinkék dolgok következnek. Magyarul blaunak hivják. Hétfő. A gázember
+megizeni, hogy szombaton nem jöhetett. Kedd. De csütörtökön jönni
+foghat. Szerda. Jövök már kérem, ne tessék türelmetlenkedni. Csütörtök.
+A gázember valóban belép elbeszélésünk keretébe, jön. Péntek.
+
+– Hm, – mondja – itt nincs gázszag. Elmegy. Szombat. Munkaszünet van az
+egész világon, még az Antillákon is. Vasárnap. Buzavirágkék dolgok
+következnek. Blau. Hétfő. A gázember eljön, körülszaglálódik az
+előszobában.
+
+– Hm, – mondja – itt gázszag van. Veszi a kalapját és elmegy. Kedd.
+
+– Az istenteket – mondom én. A gázember ujra fellép, immáron hozzányul a
+gázórához és igy szól:
+
+– Hát uram – mondja – ezt meg kell csinálni. És nyul a kalapjához.
+Szerda. Lebontja a gázórát. Csütörtök, péntek, szombat. A vasárnapot és
+a hétfőt már voltam bátor emliteni. A lebontott gázórát visszarakják.
+Kedd. Nem itt van a hiba, hanem a kályhában. Szerda. Délután hat óra
+előtt öt perccel nagyobb munkáskülönitmény érkezik. Mindent lebontanak.
+A téglát kiveszik a falból, a falat kiveszik a házból. Megkérnek, hogy
+addig távozzam a lakásból. Hat órakor leteszik a kanalat, a furót, a
+vésőt, a rézfuvókat és a cintányérokat. Fajeramt. Csütörtök, majd
+holnap, hat óra előtt öt perccel folytatják. Addig nem lakom a lakásban.
+Hol lakom? Á, hát a Ritzben. Semmi az, kérem. Nem kerül az többe
+naponként ötven koronánál. Van neki, van neki, van neki van.
+Karika-gyürője, barna szeretője? Hol is tartottunk? Csütörtök. Pénteken
+nem jönnek a gyerekek, valami kis mozgalom van; szombaton nem érdemes
+nekik eljönni, mert ugyis vasárnap meg hétfő lesz. Kedden pontosan
+megérkeznek. Azt mondják, hogy vigyem ki a gangra a fürdőkádat.
+Kiviszem, miért ne? Miért ne vinném ki, ha ilyen derék emberek kérik?
+Kiviszem a kádat a gangra és a gangot kiviszem a ligetbe. A ligetet
+odébbtolom két kilométerrel. A gázgyerekek átépitették a lakást,
+rájöttek a hibára, de nem hoztak magukkal forrasztót. Majd hoznak.
+Május. Nem hoznak. Junius. Hoznak. Julius. Forrasztanak a forrasztóval.
+Augusztus, szeptember. Rendbehozták a fürdőszobát. Október, november,
+december. Az előszobát is rendezik. 1914., tessék kiszállni. El kell
+küldeni a központba, hogy a plombát vegyék le az óráról, hogy az óra
+megkezdhesse a gázszolgáltatást 1915.
+
+És most minden készen van, boldogan görögök be a fürdőszobába, hogy egy
+fürdőt csináljak magamnak. Már éppen megeresztem a csapot, mikor egy kis
+kövér ember a vállamra teszi a kezét. A háziur. És így szól:
+
+– Mit csinál fiam?
+
+– Fördőt, atyám – mondom én.
+
+– Ugyan, – mondja ő – minek az? Tegnap lejárt a szerződése. Csak nem
+akar egy idegen lakásba fürödni? Menjen a gőzbe fiam, ha fürödni akar.
+
+
+
+
+EGY SZEGÉNY SOFFŐR HUSZONNÉGY ÓRÁJA
+
+
+1. Ébredés.
+
+A szegény soffőr reggel hat órakor ébred, de akkor még átfordul a másik
+oldalára, mert mi a manót keresne reggel hatkor a szegény soffőr az
+uccán a masinájával, ha ez a masina autotaxi névre hallgat s évek óta
+Budapest közkivánságát képezi? Hat órakor kik járnak az uccán? Munkások,
+akik munkába mennek. És pedig vagy gyalog teszik ezt, vagy villamoson.
+Autón ritkán, autotaxin soha. Tejesek és zsemlések. Ezek a kosaruk és a
+kannájuk miatt föl sem szállhatnának az autóra. Szemetesek. Ezeknek
+rendelkezésükre áll egy igen kényelmes jármü, a szemeteskocsi. Azonfelül
+be is piszkolnák az autót a ruhájukkal. Van ugyan még néhány ujságiró,
+aki reggel jár haza. De van azoknak pénzük? Van?
+
+
+2. Kivonulás.
+
+A szegény soffőr nyolc órakor mégis fölkel, mert nem illik egy
+nem-latejner embernek nyolc órán tul ágyban maradni, s a soffőr, ha a
+modern tehnikának bármennyire uj vivmánya, mégsem latejner s nem
+tartozik a honorácior osztályhoz. Kötelezőnek érzi tehát a reggel nyolc
+órakor való fölkelést, fölkel és kitekint, semmitse hall, se lát – épugy
+mint Gyulay Pál ama balladájának ama közismert alakja. Kimegy az
+istállóba, megvakargatja a benzint, megfényesiti, hogy a napsugár is
+hanyattessék, ha rátéved, aztán befogja a kocsiba. Azért cselekszi ezt
+igy, mert azelőtt fiakkeres volt s már megszokta, hogy azzal, ami a
+kocsit huzza, igy bánjon el. Tehát a benzinnel is csak ugyanezt
+cselekszi. Befogja, mondom, és kikocog vele a standra. Ja igaz. Majd
+elfelejtettem. Fölteszi a simléderes sapkát, ami a soffőrt a többi
+emberektől oly előnyösen megkülönbözteti. Mert nehogy azt higyje valaki,
+hogy a soffőr az autóban rejlik, vagy a benzinben, vagy a
+gépüzemüségben. Nem. A soffőr a sapkában van eltemetve. Hogy milyen a
+soffőri sapka, azt én meg sem tudnám mondani, de egészen másmilyen, mint
+a többi simléderes sapka. Ezer simléder közül megismerem a soffőrt. S ha
+egy olyan szigeten kötnék ki, amely az automobil lehetőségétől
+negyvenezer mérföldnyire fekszik, s szembejönne velem egy ember,
+anyaszült mezitlenen, dárdával a kezében, de ezzel a bizonyos simléderes
+sapkával a fején, akkor tudnám, hogy ez az ember nem indiánfőnök, nem
+néger kacika, nem ez és nem az, hanem soffőr. Annyira a sapka teszi a
+soffőrt. S ha valakinek nincs ez a sapka a fején, akkor az amerikai
+soffőr-egyetemen tanulhatta a soffságot, én akkor sem merek mögéje ülni
+a kocsiba. Nem soffőr az, aminek nincs »olyan« sapkája.
+
+
+3. A délelőtt.
+
+Tehát a sajátságos sapkával saját fején s teste alatt a benzinüzte
+kocsival, a soffőr kinéz a standra. Mikor odaér, igy szól:
+
+– Hopphó, megálljunk!
+
+És megállitja a kocsit s a közeli kávéházból reggelit hozat magának,
+amit a kocsin ülve fogyaszt el. Bemehetne ugyan a kávéházba, de nem
+teszi, mert hátha mégis. Lehet. Nincs egészen kizárva, ámbár egészen ki
+van zárva. Odahozatja a reggeli lapokat is és végigböngészgeti őket. A
+vezércikket nem igen olvassa, mert a vezércikk régi műfaj. Bizony a
+vezércikk még abból a korból való, amikor a kéziratokat delizsáncon
+vitték a nyomdába. Hol van egy soffőr ettől az időtől? Böngészgetés
+közben néha igy mormol magában:
+
+– Hm. A tarifa. Hát az nem olcsó, ebben igazuk van a szerkesztő uraknak.
+De várjunk. Azér’ meg kell próbálni evvel a tarifával is.
+
+És megpróbálja. Ül-üldögél, nézegeti az uccai életet. Kocsik is jönnek.
+Reves konflisok. Mindegyikben ül valaki. Persze mindenkinek nem telik
+autóra: de majd csak akad. A horgász is sokszor órák hosszat silbakol a
+botja nyele mellett, amig egy halacska horogra kerül. Az élet olyan,
+mint a tenger és a tenger olyan, mint az élet. Nemcsak egyik hasonlit a
+másikhoz, hanem mindakettő nagyon hasonlit egymáshoz. Nincs ez máskép.
+
+Az első délelőtti lap megjelentét a soffőr kitörő örömmel fogadja.
+Ugyanugy fogadja a másodikét is. A harmadikét szintén. Hála istennek
+elegen vannak, nem kell, hogy az ember elunja magát, még akkor sem, ha
+az ember soffőr egy gépen, amely autotaxi névre hallgat s évek óta
+Budapest közkivánságát képezi.
+
+
+4. Ebéd.
+
+Ez már nem a gépen lesz elfogyasztva, mert ördög bujjék abba a vendégbe,
+ha már egész délelőtt nem jött, mért jönne pont ebéd-időben? No, nem is
+jön. A soffőr nyugodtan falatozik s elfoglalja őrhelyét a kocsi bakján.
+
+
+5. Délután.
+
+O idő, futós idő, mint Csokonai Vitéz Mihály mondotta. Az idő valóban
+telik-mulik, s az aszfalton felpirkad az első délutáni lap. Majd a
+második, harmadik és igy tovább; nincsenek ők kevesen s ugy komoly
+tartalmukkal, valamint kedvre-deritő közleményeikkel enyhe szender méla
+mézét mázolják a soffőr szemének héjára. Hogy Homérosz is? Igen A soffőr
+szintén. Szundit egyet, mint akinek rendben a szénája. S az övé rendben
+van, mert neki nincs szénája. Szundit és álmot lát. Ezt látja:
+
+… és ime a folyóvizből jőnek vala ki hét szép és kövér gépkocsik, melyek
+esznek vala a mocsáros helyen…
+
+… ismét azok után más hét bérkocsik jönek vala ki a folyóvizből, rutak
+és ösztövérek, melyek állanak vala ama gépkocsik mellett a folyóviz
+partjain…
+
+… és elnyelék a rut és ösztövér bérkocsik ama hét szép és kövér
+gépkocsikat… és felserkene fáráó…
+
+Azaz: nem! Nem a fáráó, hanem a sofáráó, a soffőr, serkenne fel. Este
+van. Visszavonhatatlanul este lett. Megdörzsöli a szemét és nem kérdi,
+hogy hogy »hol vagyok?« Minek kérdezné? Tudja, hol van. A standon van,
+egy gépen, amely autótaxi névre hallgat s évek óta Budapest
+közkivánságát képezi.
+
+– Gyi te! – mondja a soffőr és csendesen hazaporoszkál. Otthon leteszi a
+sapkát és kétszer pofoncserditi a feleségét. Egyszer jobbról és
+mégegyszer jobbról.
+
+– A tarifa miatt! – mondja neki szeliden.
+
+
+
+
+Lábjegyzetek.
+
+[Footnote 1: Azt hiszem, jól emlékszem a cégre. Velence, Szent-Márk-tér
+2.]
+
+[Footnote 2: V. ö. Ollendorf, Grammatik der franz. Sprache I. rész.]
+
+[Footnote 3: Lásd: L’abbé Hochma Quelques Aperçus concernants la
+Toilette des Hommes.]
+
+[Footnote 4: Voltaire (François Marie Arouet): Erigy a gőzbe!]
+
+[Footnote 5: Carlyle: Heroworship, IX. fejezet: A jinglikről.]
+
+[Footnote 6: Pascal: Sur la pensée, qui n’existe pas.]
+
+[Footnote 7: V. ö. Charcot: Confusion anatomique.]
+
+[Footnote 8: Tissot: La Bunda des Magyars et autres tissotises.]
+
+
+
+
+TARTALOMJEGYZÉK.
+
+  Tetszik a blúzom, Mucuka?  3
+  A reklám ereje  8
+  Elsején  12
+  A gőzben  17
+  Palizander  22
+  A fehér néger  28
+  Vasárnap  35
+  A lapda-éposz  39
+  Nyugalom  44
+  Madárhangok  49
+  Petúr meg a dinnye  54
+  A böjtről  62
+  Aki már hazajött  66
+  Lesülni!  72
+  Tavaszi kalapvásár  77
+  A közönyös ember  82
+  Férfi-dekoltázs  90
+  A derék iparos  95
+  A józan kutya és a részeg ember  101
+  Szeptemberi könyvpiac  104
+  Párbaj a ligetben  109
+  A kém  114
+  Mikor Asta ittjárt  118
+  Fürdés  123
+  Diszkrét ügyem  128
+  Mit tudok meg a villamoson?  133
+  Ügyvédipar  137
+  Az én borbélyom  141
+  A kacsavadász  145
+  A gázember  152
+  Egy szegény soffőr huszonnégy órája  155
+
+
+
+
+*** END OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK 75311 ***