diff options
| -rw-r--r-- | .gitattributes | 4 | ||||
| -rw-r--r-- | 75135-0.txt | 6093 | ||||
| -rw-r--r-- | 75135-h/75135-h.htm | 5898 | ||||
| -rw-r--r-- | 75135-h/images/cover.jpg | bin | 0 -> 173565 bytes | |||
| -rw-r--r-- | 75135-h/images/i001.jpg | bin | 0 -> 63378 bytes | |||
| -rw-r--r-- | LICENSE.txt | 11 | ||||
| -rw-r--r-- | README.md | 2 |
7 files changed, 12008 insertions, 0 deletions
diff --git a/.gitattributes b/.gitattributes new file mode 100644 index 0000000..d7b82bc --- /dev/null +++ b/.gitattributes @@ -0,0 +1,4 @@ +*.txt text eol=lf +*.htm text eol=lf +*.html text eol=lf +*.md text eol=lf diff --git a/75135-0.txt b/75135-0.txt new file mode 100644 index 0000000..6262097 --- /dev/null +++ b/75135-0.txt @@ -0,0 +1,6093 @@ + +*** START OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK 75135 *** + + +AZ ÉRDEKES UJSÁG KÖNYVEI + +SZERKESZTI: KABOS EDE + +MOLNÁR FERENC + +AZ ARUVIMI ERDŐ TITKA + +ÉS EGYÉB SZATIRÁK + +BUDAPEST + +LÉGRÁDY TESTVÉREK KIADÁSA + +AZ ARUVIMI ERDŐ TITKA + +ÉS EGYÉB SZATIRÁK + +IRTA + +MOLNÁR FERENC + +BUDAPEST + +LÉGRÁDY TESTVÉREK KIADÁSA + +LÉGRÁDY TESTVÉREK NYOMÁSA, BUDAPEST + +[Illustration: Molnár Ferenc] + + + + +AZ ARUVIMI ERDŐ TITKA. + + +ELŐSZÓ. + +Nyájas olvasó, fogadj tőlem ezuttal egy igen rövid rémregényt. Mindössze +néhány fejezetre fog terjedni, s amikor mind a ketten megunjuk, +egyszerüen befejezzük. Nem igérek semmi különöset, csak azt, hogy ha te +előbb találnád befejezni a regény olvasását, mint én az irását, akkor én +ezt meg fogom érezni s kevéssel azután magam is abbahagyom. Nem kell +tehát megijedned tőle. Még csak annyit, hogy az Aruvimi-erdő Afrikában +van, s nevét az Aruvimi-folyótól nyerte, amelynek folyását és sellőit H. +M. Stanley hirlapiró, a londoni királyi földrajzi társaság tiszteletbeli +tagja, 1887-ben kutatta fel. Az Aruvimi-erdőben, vagy más néven Afrikai +Nagyerdőn nevezett H. M. Stanley százhatvan nap alatt vergődött +keresztül a legnagyobb testi és lelki kinok közepette. + + +ELSŐ FEJEZET. + +Csöngettek. + +– A papa – mondta egy kis fiu és bekiáltott a másik szobába: – mama, +gyere, hazajött a papa. + +A másik szobából kijött Tisztességes Lajosné, a papa neje és igy szólt: + +– Terka, nyissa ki az ajtót az urnak és aztán rögtön hozhatja a +vacsorát. Ti pedig, gyerekek, Gyurka, Pista, Sanyi, Feri, Lajcsi, Dönci, +Dani, Miki, Gida, Jancsi, Erzsi, Nusi, Mici, Ella, Ilonka, Gertrud, +Margitka, Etelka és Magduska, üljetek szépen az asztalhoz és ne +rohanjatok mindig rá szegény papára, mikor este fáradtan jön haza a +hivatalból. + +A gyerekek asztalhoz ültek. A papa belépett, s miután megölelte nejét, a +gyerekekhez fordult: + +– Szervusztok gyerekek. + +– Jó estét papa! – hangzott kórusban. + +Az apa leült közibük s nemsokára elmerült a párolgó leves kanalazásában. + +– Lajos – mondta a felesége, miután a gyermekeknek levest adott – egy ur +volt itt délután és itthagyta ezt a boritékot. + +Egy boritékot adott át urának, melyet a rögtön felbontott. Három darab +huszkoronás hullott ki belőle, semmi más. + +– Mi ez? – kérdezte az apa. + +– Nem tudom. Egy ur hozta, itthagyta és csak azt mondott, hogy +tiszteltet szépen. A neve Braunauer. + +– Braunauer Bernát? + +– Igen. + +– Tudom. + +Az apa arcán könnyed pir futott végig, zsebretette a boritékot, amelybe +előzőleg visszahelyezte volt a három huszkoronást és tovább kanalazta a +levest. + +Tisztességes Lajos állami hivatalnok volt. Magyar királyi pénzügyi +másod-szaglász volt az állami benzinbűzmegállapitó-hivatalban. Nyájas +olvasó, aki nem vagy jártas a hivatalok rengetegének tömkelegében, +bizonyára fejcsóválással fogadod e ritkán szereplő hivatal nevét. Pedig +ott van, Budán, a Ló-utca 4-b. alatt, egy bérházban, amelyet az állam +kizárólag e hivatal céljaira bérelt ki egy országgyülési képviselőtől. +Ebben a hivatalban állapitják meg hivatalosan a benzin erősségét +szakavatott férfiak, akik közt Tisztességes Lajos a másod-szaglász igen +halványan dotált és egyébként sem kimagasló állását töltötte be. + +A hivatal keletkezése és működése elég érdekes és eléggé ismeretlen +ahhoz, hogy néhány szóban elmondhassuk. A hivatal (teljes cimén: Magyar +Királyi Állami Benzin Bűz Megállapitó Állomás) egy magáncég, a Braunauer +Bernát és Társai Egyenruha-Vegytisztitó Részvénytársaság +kezdeményezésére létesült. + +Miért kezdeményezte éppen ez a cég a hivatal létesitését? + +Ehhez tudnunk kell azt, hogy mivel foglalkozott a Braunauer-cég. A +Braunauer-cég feje és megalapitója, Bernát, egy napon arra az ideára +jött, hogy vállalatot alapit, amely a Budapesten lakó összes egyenruhás +állami alkalmazottak ruhájának vegyi tisztitását elvállalja. Az eszme +kitünő volt. Ezer meg ezer levélhordó, táviratkihordó, postakocsis, +hivatalszolga, portás, fogházőr, kézbesitő, rendőr, vámszedő, pénzügyőr +stb. stb. hordja az állam egyenruháját. Az államnak érdeke, hogy ez a +ruha mindig tiszta legyen, a sok ezer szegény embernek pedig nem telik +minden héten vegyitisztitóra. A cég tehát hajlandó ezt a rengeteg sok +egyenruhát: sapkát, nadrágot, kabátot, köpenyt állandóan, adott +időközökben vegyileg tisztitani, amiért az államtól dús fizetséget kér. +Nem telt bele három hónap, dr. Gurnemancz képviselő kijárta a dolgot, +annak idején a pártkassza csinos összeget kapott, dr. Gurnemancz a +vállalat jogtanácsosává lett és az állam megbizta a céget az állami +egyenruhás alkalmazottak ruháinak vegyi tisztitásával, egyelőre három +millió és hétszázezer tisztitással, próbaképen. Ha ez beválik – mondta +az államtitkár édes mosollyal – akkor megkötik a végleges szerződést. + +A cég berendezkedett. Hatalmas telepét Budán állitotta fel, egy +háromemeletes bérházban. Az egyenruhás alkalmazottak tartoztak +ruhadarabjaikat hetenkint egyszer a cég telepére szállitani – bizonyos +turnusokban – s másnap értük mehettek. A cég, miután ujabb összegeket +juttatott a pártkasszának, s miután dr. Gurnemancz ugy küzdött, mint egy +kölykétvesztett oroszlán, megkapta a végleges és kizárólagos szerződést, +nyolcvan évre. Ugyanekkor véglegesitette ideiglenes tisztitó-telepét. + +A tisztitási munka igen egyszerü, modern vegyészeti elv szerint folyt. A +ruhákat beszedték a BEADÁS feliratu helyiségben, hozzájuk sem nyultak, s +másnap visszaadták a jelentkező tulajdonosnak a KIADÁS feliratu +helyiségben. Az állami szubvención kivül ezért a vegyi műveletért a cég +maguktól a ruhatulajdonosoktól személyenkint csak negyven fillérnyi +dijat szedett. A cég szavatosságot vállalt a tisztitásnál tönkrement +ruhákért, de erre soha nem került a sor, mert, mint nem győzzük eléggé +hangsulyozni, a cég működése csak arra szoritkozott, hogy hétfőn +beszedte a ruhát és kedden – anélkül, hogy hozzányult volna – visszaadta +a tulajdonosnak. Id. Braunauer Bernát közben megszerezte a magyar +nemességet, még pedig burnótkövi előnévvel, ifj. burnótkövi Braunauer +Berci pedig b. Barnóczy Benő név alatt verseket és darabokat irt s +lóversenyistállót tartott Captain Bernhard néven. Ez mind nagyszerüen, +simán ment, a család gazdagodott, a levélhordót pedig, aki panaszkodott, +hogy a folt benne maradt az uniformisában, ugy rugták ki a panaszával +együtt, hogy soha többé nem jutott eszébe panaszra menni. A +Braunauer-cég üzletét két alapra helyezte. + +1. arra, hogy hozzá sem nyul az egyenruhákhoz, tehát kiadásai a +minimumra szoritkoznak, + +2. arra, hogy az állami alkalmazottak fenntebb felsorolt ezrei +_ételfoltot_ (ami a folt-kontingens legnagyobb százalékát teszi) – nem +fognak ejteni ruháikon, több okból, amelyek közül elégnek látszik +felemliteni azt, hogy nincs mit enniök. + +És igy éltek boldogan évekig, amig a cég egy elbocsátott alkalmazottja +nemtelen boszuból föl nem jelentette a céget, azt mondván +feljelentésében, hogy a cég nem tisztitja a ruhákat, mert soha életében +még csak egy liter benzint sem vásárolt. A cég nem ijedt meg ettől az +aljas rágalomtól. Braunauer bácsi látogatást tett a szomszédoknál és +kétszázhusz koronáért rá birta Halastavassy Benő magánhivatalnokot és +száznyolcvan koronáért Schmeckedig Mór utazó-alkuszt arra, hogy +följelentést adjanak be ellene az előljáróságnál, följelentést, amelyben +panaszkodnak a tisztitó-telepből kiáramló orrfacsaró benzinbűz miatt és +követelik, hogy a telepet az ugynevezett bűzös gyári-övezetbe helyezzék +ki. A miniszteriumban, ahová az elbocsátott hivatalnok följelentése +ment, Brunauer bácsi a két bűz-följelentés hivatalos aktáival +védekezett. Ekkor azonban Agyafurtovics, a közismert államtitkár, +felhivta magához Braunauer bácsit. + +– Bátyám – mondta neki – baj van. + +– Tudom, tudom – hagyta rá a bácsi – följelentettek, hogy benzin nélkül +tisztitunk. + +– Nem, nem – szólt ravaszul az államtitkár – mi ennek a rágalomnak nem +ülünk fel, hiszen láttuk a két följelentést, amit benzin-bűz miatt +tettek a szomszédok. + +– Nos? – kérdezte megnyugodva Braunauer bácsi. + +– Nos – mondá kajla pillantással és ördögien vigyorogva az államtitkár – +nem is emiatt van baj, hanem amiatt, hogy az önök telepének +elviselhetetlen benzinbűze miatt panaszkodnak a szomszédok. Ha ezen nem +segit, kihelyezzük az ön telepét. + +– Az istenért – kiáltott Braunauer bácsi – ezt én privatim mondom +méltóságodnak: soha még egy csöpp benzin be nem tette a lábát az én +telepemre. Mit akarnak tőlem? + +– A közelgő választások – mondá az államtitkár – valóban közelegnek… + +A többi diszkréten morajló párbeszéddé csöndesedett. Braunauer bácsi +fizetett a pártkasszának, fizetett Halastavassy és Schmeckedig uraknak, +hogy a panaszt visszavonják és minden rendben volt. + +Illetve, Braunauer azt hitte, hogy rendben van. A cég továbbra sem +eresztett be a telepre egy deci benzint sem, de a szomszédok megtudták, +hogy Halastavassy és Schmeckedig százakat kerestek a följelentéssel. Nem +telt bele egy hónap és háromszáznegyvenhat följelentést adtak be az +előljárósághoz, mindenik följelentésben élénk szinekkel ecsetelve azt az +utálatos állapotot, hogy a Braunauer-féle tisztitóból kiáramló benzinbűz +türhetetlenné teszi a környék levegőjét. Braunauer rémületében ceruzát +ragadott és kiszámitotta, hogy ha a háromszáznegyven följelentőt +lefizeti, s aztán lefizeti azt a hatszázat, aki rögtön jelentkezik mikor +megtudja, hogy keresni lehet, akkor kétszer annyi pénzt adott ki, mint +amennyit kiadott volna, ha tényleg kitisztitaná benzinnel az +egyenruhákat. A legborzasztóbb helyzetbe jutott. Körülbelül ezer +szomszédot pénzelni évről-évre, rengeteg kiadás. A becsületes utra térni +és tényleg benzinnel tisztitani, szintén nagy kiadás és amellett +megmaradnak az összes panaszok. Akik benzinbűzt éreznek benzin nélkül, +azok nagyon érzékenyek lesznek, ha valóban szerepelni fog a benzin. +Máshová menni? Uj telket venni, gyárat épiteni? Mind rengeteg pénzbe +kerül. Braunauer bácsi rémülten rohant vállalata jogtanácsosához, dr. +Gurnemancz országgyülési képviselőhöz. Hosszas tanácskozás után +fölmentek az államtitkárhoz és felajánlották, hogy viselik egy +felállitandó állami hivatal költségeinek 80 százalékát, s adnak a +pártkassza céljaira bizonyos összeget, ha az állam felállit egy kis +hivatalt, amely minden hó elsején megállapitja a Braunauer-cég által +tisztitásra használt benzinről, hogy szagtalan, s ezzel mindennemü +szomszédi zsarolásnak és följelentésnek elejét veszi. A Braunauer-cég +viszont kötelezi magát, hogy ezentul sem nyul hozzá a ruhákhoz sem +benzinnel, sem egyébbel, s a benzint csak arra használja, hogy minden hó +elsején belőle mintát mutat be az Állami Benzin Bűz Megállapitó +Állomásnak, amely aztán kimondja, hogy a bemutatott benzin bűze olyan +kismérvü, hogy az ellene emelt vagy emelendő panasz épp az állami +véleményre való hivatkozással elutasitandó. Ez volt Braunauer bácsi +számitása szerint a legolcsóbb megoldás. Az államtitkár el is fogadta, +fölvette a pénzt a pártkassza céljaira, elfogadta a 80 százalékos +hozzájárulást az uj hivatal költségeihez és igy szerveztetett meg a +Magyar Királyi Állami Benzin Bűz Megállapitó Állomás Budán, a Ló-utca +4-b. alatt, dr. Gurnemancz képviselő bérházában, az első emeleten. A +hivatal állott egy hivatalvezető miniszteri osztálytanácsosból, egy +miniszteri titkárból, két pénzügyi főszaglászból, egy pénzügyi +szaglászból, két pénzügyi másodszaglászból, egy raktárnokból, egy +tartálynokból, egy vegyészből és két irnokból, meg egy hivatalszolgából. + +Ebben a hivatalban volt egyike az emlitett két másodszaglásznak +Tisztességes Lajos, akinek ha valaki vézna kis alakját, vékony nyakon +ingadozó nagy, szomoru fejét és keskeny, szinte gyerekesen szük vállait +látta, nehezen hitte volna el, hogy tizenkilenc élő gyermeknek atyja. + +Ismétlem, kanalazta a levest, miután megtudta, hogy Braunauer Bernát a +lakásán járt és minden üzenet nélkül hatvan koronát hagyott nála egy +boritékban. De sovány, csontos fején végigszaladt a pirosság, mikor a +boritékot zsebretette, mert Tisztességes Lajos tisztességes ember volt +és Agyafurtovics államtitkár bizalmát éppen azzal vivta ki, hogy soha +senki semmi módon nem férhetett hozzá. + +– Miféle pénz ez? – kérdezte a felesége. + +– Piszkos pénz – morogta Tisztességes Lajos – holnap reggel visszaviszem +neki. + + +MÁSODIK FEJEZET. + +Tisztességes Lajos reggel nyolckor elindult hazulról, hogy burnótkövi +Braunauer Bernátnak visszavigye azt a hatvan koronát, amelyet az asszony +tegnap gyanutlanul fogadott el a vállalkozótól. Mielőtt elindult volna, +megcsókolta mind a tizenkilenc gyermekét és elköltötte szerény +reggelijét. Reggelije a magyar államhivatalnokok szokott reggelije volt: +egy szem olajbogyó, egy kicsiny bőrdarab neje tavalyi nyári bőrövéből, +forró vizben puhitva, sóval és papirkával s egy darab ugynevezett +„állami piritós“, amely ugy készül, hogy egy jól átjátszott kártyát +zsirban kisütnek és paniroznak. Lajos jó étvágygyal fogyasztotta el a +tök tizest, az olajbogyót mohón nyelte el, az öv-szalonnát pedig +szájában magával vitte az utra, mert annak megrágása bizonyos időt és +szorgalmat igényelt. + +Lement a harmadik emeletre és sógorától kölcsönkért villamosra nyolc +krajcárt. Erről váltót adott, majd nemsokára vigan fütyörészve ment ki a +kapun. A fütyörészés idejére az övcsemegét mellényzsebébe tette, mert a +két élvezet kizárta egymást, s Lajos különben sem tartozott ama kéjencek +közé, akik az élvezeteket mohón halmozva mindenben egyszerre akarnak +tobzódni. De lelkiismerete friss és üditő volt, mint egy pohár bécsi viz +s állandóan kiegyensulyozott jókedvben tartotta e férfiut. + +A villamos-állomáson várakozott. + +Nem szeretett emberek közé járni. Az volt a rögeszméje, hogy Pesten még +akkor is ragad romlottság az emberre, ha egyszerüen végigmegy az utcán. +És Lajos meg akarta őrizni ártatlanságát, tehát se jobbra, se balra nem +nézett, behuzta nyakát a gallérjába, mint hózivatarban az utcaseprő. De +hiába volt minden. + +Jött a villamos és Lajos felszállt rá. A nyolc krajcárt odaadta a +kalauznak, kapott ezért egy jegyet, amelyet gondosan összehajtott és a +gomblyukába tüzött. Chamberlain orchideát hordott a gomblyukában, Lajos +jegyet. De nem zugolódott. Állt hátul a perronon és nézte a világ +folyását, remegve, hogy valami korrupció ragad rá. Rövid robogás után +megtörtént az első gonoszság. A kocsi hátsó ütközőjére felkapaszkodott +egy gyerek, igy akarva kijátszani a villamos vasuttársaságot. Lajos +meghánytavetette a dolgot, s ugy találta, hogy az ifjui romlottság ellen +tenni kell valamit. Felnyitotta tehát a toló-ablakot, kihajolt rajta s a +gyermek kalapját lefricskázta a földre, ugy számitva, hogy a gyermek a +kalapjáért leugrik s aztán nem éri többé utól a kocsit. Lajos jól +számitott. A gyermek előbb a fejéhez kapott, majd ártatlan kék szemeit +Lajosra emelve, felköpött rá, aztán leugrott a kocsiról. Lajosnak előbb +Tisza Kálmán hires mondása jutott eszébe: hogyha valakire ráfröccsen +valami, várja meg, amig megszárad, mert akkor lehull magától. De utóbb +eszébe jutott, hogy ez csak a politikai életre vonatkozik. +Megtörülközött tehát s elővéve mellényzsebéből a zamatos bőrdarabkát, +csöndesen folytatta reggelijét. + +A következő állomáson azonban olyasvalami történt, ami igazolni látszott +Lajos emberkerülő modorát. Egy kis kövér, cilinderes ur szállott fel a +kocsira és a perron egy sarkába támaszkodva állt, amig a kalauz oda nem +lépett hozzá. + +– Szabad kérnem? – mondta a kalauz. + +– Nem ismer, maga marha? – szólt feddő hangon az idegen. – Szabadjegyem +van! + +A kalauz pislogott. + +– Kérem – mondta – legyen szives megmutatni. + +Lajos már az idegen fellépéséből sejtette, hogy nincs szabadjegye s a +kalauz gyanuja csak megerősitette ebben a nézetében. + +Az idegen szuró pillantást vetett a kalauzra és kotorászni kezdett +összes zsebeiben, még azokban a kis zsebekben is, amelyekbe bele sem fér +egy szabadjegy. Kereste mindenütt, az erszényében, a gyufaskatulyájában, +a cvikkertokjában, a kalapja bélésében, az órája fedele alatt, a +cipőjében, a harisnyájában, a zsebkendője ráncaiban. + +– Talán a bélésbe csuszott, – jegyezte meg jóakarattal Tisztességes +Lajos, aki az utolsó percig nem szünt meg az embereknél egy kis +jóhiszemüséget feltételezni. + +A kövér idegen erre összes béléseit megmarkolászta, majd a homlokára +ütött, mintha ott találta volna meg a jegyet. + +– Otthon felejtettem! – kiáltott fel. – A nachtkasztlin maradt. + +A kalauz savanyuan mosolygott. Elővette a jegyfüzetet és egyet nyalt +viharvert mutatóujján. + +– Hova tetszik? – kérdezte. + +Az idegen jóakaró mosollyal szólt: + +– Ide a szomszédba megyek csak, nyolc krajcáros jegy kellene, de ne +adjon jegyet, mindjárt leszállok, inkább adok magának három krajcárt, +maga is jól jár, én is jól járok, a társaságnak meg ugyis elég milliója +van. + +A kalauznak közben megszáradt a mutatóujja, tehát ismét nyalt rajta +egyet, mondván: + +– Nem lehet kérem. + +És a jegy után nyult. + +– Ne… ne! – mondta a kis kövér ember és megfogta a kezét, hogy ne +téphesse ki a jegyet – Ha nem megy bele az üzletbe, akkor legalább +keressen maga, itt a nyolc krajcár, nem kell jegy. + +– Nem lehet kérem – mondta a kalauz rideg becsületességgel, letépte a +jegyet, odaadta neki és a markát tartotta. Az idegen mosolyogva vont +vállat és egy hatost tett a kalauz markába. A kalauz vissza akart adni +két krajcárt. De az idegen csak egy krajcárt vett el tőle, a másik +krajcárra nézve kegyesen intett. A kalauz eltette a krajcárt, haptákba +állt, balkeze a nadrág zsinórján ahogy katonáéknál tanulta, jobbkeze a +sapkája simléderjén, s teli tüdőből üvöltötte: + +– Alássan köszönöm, nagyságos uram! + +Az idegen ismét kegyesen bólintott. + +Tisztességes Lajos összegezte a történteket: + +1. az idegen szabadjegyet hazudott, ingyen akart utazni. Ez nem +sikerülvén neki: + +2. az idegen három krajcárért akart utazni s öt krajcárt megtakaritani, +a kalauzt lopásra és sikkasztásra csábitva. Ez sem sikerülvén: + +3. az idegen meg akarta fizetni a rendesárat, de a kalauzt sikkasztásra +csábitotta csak azért, hogy ő ingyen, azaz a más pénzén lehessen +gavallér. Ez sem sikerülvén: + +4. az idegen megfizette a rendes árat, de a szokásos borravalóból ötven +százalékot levont, mert minden áron nyerni akart, de egyben az egész +afférben, mint gavallér, felül akart maradni. + +– Mennyi romlottság, – mormogta magában Tisztességes Lajos – mennyi +gazság egy egyszerü kis villamosjegy körül és mily szép, mily fölemelő, +hogy egy egyszerü és szegény kalauz korrektségén mindez megtört, +elporzott és visszaloccsant az idegen aljasságának tengerébe, mint +hullám a fekete szikláról. + +– Ön derék ember – sugta Lajos a kalauz fülébe, hogy az emberiség +nevében megjutalmazza őt – ön derék ember. Nagyon jól tette, amit tett. + +– Igaz is – suttogta vissza neki a kalauz – nem lehet tudni, hogy nem az +igazgatóság detektivje-e! + +És ravasz vigyorgással ment be a kocsiba. Lajos kebelében savanyu +érzések szálltak fel és fojtogatták a torkát. De nem szólt semmit. +Elraktározta emlékezetében a kalauzt amaz emberek közé, akikben +csalódott. + +Ellenőr pattant föl a kocsira. Megnézte a menetlevelet, irt rá valamit s +azzal elindult jegyet tépni. + +– Kérem – mondta, mikor Lajos jegyét megnézte – nem a földről szedte ezt +fel uraságod? + +Lajos elpirult. + +– Pardon – mondta a kalauz – a szám azért nem stimmel, mert… + +És mutogatott valamit a menetlevélen. Az ellenőr vad tekintettel adta +vissza Lajosnak a jegyét, boszuból kétszer akkora darabot tépve le +belőle, mint illett volna s ujjával megfenyegette Lajost. Azzal meglátva +a pocakost a cilinderrel, feszes haptákba állt és hangosan köszöntötte: + +– Jó reggelt, méltóságos uram. + +Az idegen kegyes mosollyal bólintott. Robogtak tovább. Az ellenőr +leszállt, s a méltóságos ur a kalauzhoz fordult: + +– Mondja… körülbelül mikor érkezünk Budára? + +– Pardon – mondta a kalauz – uraságod jegye csak a hidig érvényes… + +– Jó, jó, barátom – mondta a kis kövér – ne akadékoskodjék annyit, +mindenáron csak tömni akarja a társaságot… hiszen mindössze csak két +állomást megyek a hidon tul. + +Tehát mégis nyert az üzleten. Lajos épen ki akarta szájából venni a +bőrt, hogy kellőképen szörnyüködhessék, mikor az idegen megszólalt: + +– És mondja meg, barátom, annak az ellenőr urnak, hogy ha már megszólit, +akkor adja meg a cimemet rendesen. Én nem vagyok méltóságos ur. Én +kegyelmes ur vagyok. + +Lajos erre rémületében lenyelte a bőrt. Hosszu hivatalnoki pályáján most +először történt meg vele, hogy megrágatlanul ment le a torkán a csemege. +Szerencsére állomás következett és leszállt. Kissé kiábrándultan fordult +be egy mellékutcába és sietve ment addig a házig, amelyben a burnótkövi +Braunauer Bernát-cég összes vállalatainak központi irodája volt, de +amelyen francia és angol mintára csak egy levelezőlapnyi nagyságu fekete +márványtábla jelezte ezt a kapu alatt, a táblán szép, dülten irott +matt-arany betükkel: + +BRAUNAUER. + +Előkapta a zsebéből a tegnapi hatvan koronát, amely még az eredeti +boritékban volt s kissé izgatottan nyitott be az előszobába. + + +HARMADIK FEJEZET. + +Az előszobában libériás inas fogadta Tisztességes Lajost. + +– Braunauer urral akarok beszélni – mondta Lajos az inasnak. + +– Tessék erre, a titkár urhoz. + +És benyomta egy zöldposztós ajtón. Lajos egy váróteremben találta magát, +ahol épp egy álhirlapirót kisért ki a titkár. A titkár igy szólt az +álhirlapiróhoz: + +– Megengedi szerkesztő ur, hogy bemutassam önnek dr Sepsi urat? Ő +vállalatunk csaposa. + +– Csaposa? – kérdé remegve az álhirlapiró. + +– Igen. Szerkesztő ur most megkapta a nyolcszáz koronát, amit kért, de a +világ előtt fenn kell tartanunk egy kis látszatot, s ezért most +szerkesztő urat dr Sepsi, vállalatunk csaposa, ki fogja dobni és le +fogja rugni a lépcsőn. A lépcső alján egy királyi közjegyző ül, aki +erről jegyzőkönyvet vesz fel, aztán szerkesztő ur távozhatik. Mi +szivesen adunk pénzt, de ha valami botránypörben ez kisül, mi igazolni +akarjuk, hogy mi szerkesztő urat kirugtuk. Ne méltóztassék félni, a +lépcső élei le vannak gömbölyitve s az egészet vastag, csomózott, +nyiratlan futószőnyeg fedi. + +– Köszönöm – mondta kissé kelletlenül mosolyogva az álhirlapiró – +különben is jól ki vagyok tömve, mert innen egy bankpalotába megyek, +ahol márványlépcső van. De a fejem, uram, a fejem nem birja már a +lépcsőt. Borzasztókat koppan, ugrik egyik fokról a másikra és ne +feledje, hogy kopasz vagyok! + +– Fájdalom – mondá társasági mosollyal az elegáns titkár – a lerugástól +nem tekinthetünk el… legfölebb annyit tehetünk, hogy megadjuk önnek azt +a kedvezményt, amit csak kivételesen kap három-négy idősebb, érdemes, +régi álhirlapiró… + +– És mi az? – villant fel a másik. + +– Az, az, – felelt a titkár, – hogy adunk önnek egy vivómaszkot a +fejére. Ez megvédi a koppanásoktól. Életlen lépcső, szmirna-rendszerü +szőnyeg, fejvédőmaszk… igazán mindent megteszünk az ál-sajtóért. + +Szolgák jöttek egy intésre s ellátták az álszerkesztő fejét a +vivómaszkkal. + +– Isten önnel – mondta a titkár – én nem szeretem ezt nézni. + +Besietett a szobájába. + +– A viszontlátásra! – kiáltotta utána az álhirlapiró s azzal dr Sepsihez +fordult: + +– Mehetünk? + +– Azonnal – szólt a csapos és egy szócsőhöz lépett, amelynek vége a +falból állott ki. Dr Sepsi, mintha szenvedélyesen csókolta volna a +szócsövet, ugy állt ott előtte. + +– Halló – hangzott fojtottan. – Közjegyző ur? – - – Kérem, vigyázzon. +Álhirlapiró érkezik. Kérem bejegyezni: Ruggyanta F. Elemér, született +1873-ban, Vámospércsen, nős, hat gyermek atyja, vagyontalan. Bejegyezte? +Köszönöm. + +Érdekes és liberális szokás volt a cégnél, hogy a vallást soha nem +kérdezték. + +– Kérem a közepére állni – szólt üzletszerü hangon a vállalat csaposa. – +Ugy. Köszönöm. Ajánlom magamat. + +– Szolgája – dadogta az álhirlapiró és remegve várta a történendőket. +Nem mert hátranézni. + +A csapos unott hangon orditotta: + +– Takarodjék, gaz zsaroló! + +Azzal hirtelen bemártotta jobblábát az odakészitett erős kokain-oldatba +s igy érzéketlenitve az áldozatot, olyat rugott belé azon a helyen, +amelyet az emberi test egyensuly-viszonyai szinte predesztináltak erre a +műveletre s ahová bizonyos ősi ösztönnel az álhirlapiró várta is a +mozdulatot, hogy hangos csörömpöléssel és dübörgéssel gurult le tőle a +földszintre. + +– Tizenegy másodperc! – kiáltotta fel az időmérő, aki kronométerrel a +kezében állott lenn. + +– Brávó – dicsérte meg önmagát dr. Sepsi – ez rekord. De nem minden +álszerkesztő gurul ilyen gyorsan. Speichel szerkesztő ur tizenhat +másodpercig gurult. + +Dr. Sepsi önelégülten ment vissza irodájába, amelynek ajtaján ez a +felirás volt olvasható: CSAPOS. Tulajdonképen nem nagyon szerette ezt az +uj hivatalát, amelybe a Braunauer-cég egy elsőrendü football-csapattól +szerződtette el, melynek kiváló hátvédője volt. Hatalmas rugásai azonban +felköltötték Braunauer Bernát figyelmét, aki sportbarát volt, s mikor +nagy fizetést ajánltak neki, otthagyta a csapatot. De itt, e +bürokratikus és gépies pályán azzal vigasztalta magát, hogy bizonyos +sportszerüséget adott szerepének. Igy például az ő kérelmére fogadott a +cég időmérőt, aki sportszerüen mérte a repülő álszerkesztők utját. De +kiváló erő volt e téren, aki sok ujitással lepte meg a céget. A +kokainoldatot is az ő tanácsára szerezték be, ami fejlett humanisztikus +érzékéről tanuskodik. Már csak kevés, nagyon öreg álhirlapiró van, aki +vissza tud emlékezni amaz időkre, amikor még kokain nélkül rugtak a +bankokban. Ezek tudják, hogy dr Sepsi érdeme a helyi anaesthesia +bevitele a zsarolásba. Csak a csaposi cim ellen voltak kifogásai. +Braunauer Bernát azonban ragaszkodott e magyaros hangzásu cimhez és a +világért sem akart belemenni, hogy a doktor felvegye a hőn óhajtott +„sajtó-irányitó“ vagy a mások által is ajánlott segédrugalmazói cimet. +Hogy Sepsi hiuságát kielégitse, inkább megadta neki a „csapos“ cim mellé +a „nálamtitkár“ cimet, amit sokszor használt is, a doktor kéjes örömére. + +– Ronda mesterség – mormolta szobájában dr. Sepsi, miközben a kokainos +csizmát felcserélte ugyanolyan finom amerikai lakkcipővel, aminő a +ballábán volt. A hivatalszolga a sajtó-csizmát a fogasra akasztotta, a +doktor pedig hozzálátott a reggelijéhez, amely néhány korong kovásztalan +kenyérből, ugynevezett mazóth-ból állott, melyet a doktor egy félpohár +kávéba apritott vidám ropogtatással, addig, amig a kávé fönn ki nem +dagadt a pohárból. + +Tisztességes Lajos némán szemlélte végig a jelenetet a váróteremben, +majd szerényen szólitott meg egy ujabb szolgát: + +– Braunauer urral szeretnék beszélni. + +– Tessék a titkárhoz – mondta a szolga és benyomta őt azon az ajtón, +amelyen át az imént eltünt a titkár, aki „nem szereti ezt nézni.“ + +A titkár egy amerikai iróasztalnál ült és mikor Lajos belépett, az +előtte álló tiszta papirosra ezt irta fel: „Budapest, Budapest, +Budapest, Budapest, Budapest, Budapest, Budapest, – majd csupa nagy +betüvel: BUDAPEST, csak azért, hogy Lajos várjon, féljen, álljon és +remegjen az asztal mellett, hogy mikor kerül rá a sor. Majd hozzáirta +ezt: Budapest, Pest, Buda, majd ismét ezt, lassan, nagyon szép betükkel: +Bbbudapesttttttt, majd ezt Bukarest, majd ezt: BBBBBB s később +hozzárajzolt egy kis rajzot, mely egyre kisebbedő körökből állt, a +legkisebb kör közepén egy ponttal. Mikor mindezt elvégezte, az iv +papirost összehajtotta hosszában, kivül ráirta azt, hogy Budapest, 1914. +február 12., az aljára pedig ezt: B, b, B, b, 1914. Azzal oldalt +félretette az asztalon, mint valami elintézett aktát, bemártotta a +tollat és egy ujabb iv papirosra kezdett irni, fölül ezt irva rá: +bbbudapppest, aztán hirtelen összeráncolt szemöldökkel, balkezét +kinyujtva, mintha egy kérvényt akarna átvenni, türelmetlen, sürgető +hangon igy szólt a félénken váró Lajoshoz: + +– Mit akar? + +– Braunauer urral szeretnék beszélni – mondta tisztelettel Lajos. + +– Személyesen? + +– Személyesen. + +– Milyen ügyben? + +Lajos lenézett a földre: + +– Privát. + +A titkár vontatottan beszélt hozzá, mialatt sietve tovább irt az uj +ivre, most ezt irva rá vagy százszor egymásután: Braunauer BBB. +Braunauer BBB. Fel sem nézett az irásból: + +– Magánügy? + +– Igen. + +– Kérem – szólt a titkár – nekem tessék legalább körülírva megjelölni, +hogy miféle magánügy, mert én Braunauer ur titkárja vagyok és addig nem +bocsáthatok hozzá senkit, amig körülbelül nem tudom, miről van szó. + +– Kérem – mondta Lajos emeltebb hangon – ha ez igy van, akkor nem +csinálhatok belőle titkot. Én Tisztességes Lajos vagyok, állami +másodszaglász vagyok és visszahoztam Braunauer urnak egy összeget, amit +távollétemben nálam hagyott. + +A titkár tovább irt, sietve. Balkezével közben megnyomott egy csengőt, +mire egy szolga lépett be a szobába. A titkár fel sem nézve, nyugodtan +szólt a szolgának: + +– Az elmeorvost. + +A szolga meghajolt és kiment. Csönd lett, csak a titkár kaparása +hallatszott, amint a nagy B betüket rajzolta a papirosra. + +– Kérem – mondta Lajos – mit jelentsen ez? + +– Üljön le, barátom – szólt a titkár, – Önt elfogják szállitani a +Lipótmezőre. + +Lajos nagyot nézett: + +– Engem? + +– Önt. + +– Azt nem! – kiáltotta Lajos. – Nem vagyok bolond. Ismétlem, +visszahoztam a pénzt, amellyel Braunauer ur, igenis kimondom, megakart +vesztegetni! + +A titkár összehajtotta a papirost. + +– Kérem – mondta – ne orditson, mert azzal csak sulyosbitja helyzetét. +Hideg tussot kap. + +Az ajtó nyilott és egy pápaszemes fiatalember lépett be. + +– Doktor ur – fordult hozzá a titkár – ez az ur valami pénzt hozott +vissza. Kérem, vigyék át a megfigyelő-osztályba és ha szüksége +mutatkozik… + +– Szervusz! – mondta Lajos az orvosnak. – Szervusz Viktor. + +Iskolatársa volt. + +– Szervusz! – mondta az orvos. – Hát te vagy a bolond? + +Majd a titkárhoz fordult, mondván: + +– Uram, ez az én Lajos barátom… nincs ennek semmi baja. + +A titkár nagy szemeket meresztett: + +– Nincs baja? + +– Nincs. + +– Hiszen pénzt hozott vissza! + +Lajos mosolyogva szólalt meg: + +– Uram, legjobb lesz, ha Braunauer urhoz vezet. + +– Braunauer ur – felelt a titkár – künn van a gyártelepen. Az orvos ur +felelősségére magammal viszem, mert én is kimegyek hozzá a rendes déli +jelentést megtenni. Ha akar, jöjjön velem. + +– Milyen gyártelepen? – kérdezte Lajos. + +– Künn van a panama-gyárban. + +És már vette is a kabátját. + +– A panamagyárban? – kérdezte bámulva Tisztességes Lajos. + +– Ott, ott, – mondá a titkár. – Jöjjön. + +Elbucsuztak a vállalat elmeorvosától és lementek a lépcsőn. Lenn egy +nagy, náthás automobil köhögött görcsösen. Beültek. + +– A panamagyárba! – mondta a titkár a soffőrnek. + +A kocsi zugni, zörögni, durrogni kezdett, aztán megindult. Néhány perc +mulva már a külső Soroksári-uton repültek, puskaropogáshoz hasonló +zajjal. Tizenkét órakor megálltak egy kapunál, amely magas, olajos +deszkából készült palánkba volt vágva, amely palánk mellett már öt perc +óta robogott a kocsi. + +– Óriási telep! – mondta álmélkodva Lajos. + +A palánk mögött, husz darab égbenyuló, füstokádó kémény alatt egy +zegzugos, tornyos, hidas, kazános, koromtól fekete épülettömeg állott, +amelynek nagyságától és összevisszaságától Lajos valósággal megijedt. + +– Ne féljen – biztatta mosolyogva a titkár – ez csak kivülről ilyen +ijesztő. A panamagyárban vagyunk. + +Leszálltak a kocsiról. Tizenkét óra volt. A panamagyár az Első Magyar +Kiviteli Drámagyár mellett állott s a napsugaras déli órákban látni +lehetett, amint a drámagyárból vidám, kékzubbonyos, kormosképü magyar +szinműirók tódultak ki ezrével ebédelni. Némelyiket a felesége várta az +uton, egy fazékban az ebéddel, kézen vezetve kis gyermekét. + +A titkár udvariasan előrebocsátotta Tisztességes Lajost. Beléptek a +panamagyár udvarára. + + +NEGYEDIK FEJEZET. + +– Hol a főnök? – kérdezte Lajos a titkártól, elfogódottan bámulva a +hatalmas, zürzavaros gyártelepet. + +– A főnök ur a gyár tulsó végén van, az irodában. + +– Hát gyerünk, – mondta Lajos és elindult oldalt, a gyár mellett. + +– Nem arra! – kiáltott a titkár. + +– Hát merre? + +– A gyáron keresztül. + +– Ugyan miért? + +Lajoson végigfutott a hideg, mikor a titkár vigyorgó arcát meglátta. +Csak most vette észre, hogy a titkárnak minden második foga aranyból +van, s hogy a füle nemcsak hegyes, hanem szőrös is. + +– Az istenért – mondta rémülten – hát mit gyártanak ebben az ijesztő +gyárban? + +– Panamát – visitotta a titkár. + +– Panamát? + +– Azt. Tiszta panamát. + +– És miből csinálják? + +– Emberből. + +– És nekem ezen keresztül kell mennem? + +– Ha a főnök elé akar jutni, igen. + +– Másként nem juthatok elébe? + +– Nem. + +Vijjogva nevetett a titkár. És hozzátette: + +– Ez a gyár ugy van megépitve, fölszerelve és megszerkesztve, hogy aki +ezen az elülső ajtaján tisztességesen megy be, az, miután végigment +rajta, a hátsó ajtón már mint kész panamista lép ki. A hátsó ajtó pedig +egyenesen a főnök irodájába nyilik. Ezért ül a főnök a gyár mögött. És +mindig, mikor ilyen sárgacsőrü becsület-smokk akar nála jelentkezni, azt +végigvisszük a gyáron. Ugy, hogy mire Braunauer ur elé kerül, már lehet +vele beszélni, mert addig elvesztette a tisztességét. Látja azt a fekete +patakot? + +– Látom. + +– Hát az ennek a gyárnak a szennyvize. Ott folyik ki a gyárból az a sok +tisztességérzet, amit a kazánok kifőznek az ilyen szamarakból, mint +maga! Maga hatvan korona vesztegetési pénzt akar visszaadni a főnöknek. + +– Igen. + +– Hát akkor, előre… + +Lassan de biztosan tolta a bejárat-ajtó felé. + +– Elhunyt atyám, – mondta kezét összetéve és a szép tavaszi égre +feltekintve Lajos – te tudod, hogy nekem vissza kell adnom ezt a piszkos +pénzt, tizenkilenc gyermekem nevét nem sározhatom be vele. Adj tehát +erőt, ámen. + +Mielőtt beléptek volna az ajtón, Lajos még egyszer végigjártatta +tekintetét a gyártelepen. De nemsokig nézte, mert valósággal elkábult a +fekete kémények, gőztokádó csavart csövek, függő hidak, égbenyuló +vaskarok, daruk láttára, amelyek szorosan egybeépitett pavillonok közt +ágaskodtak, meredeztek, kusztak egyik falról a másikra. A fülét be +kellett fognia, akkora volt a zaj. A falakról kiálló kis vascsövek +haragos böfögéssel taktusra köpték a gőzt, miközben olajos lé csurgott +belőlük. Dinamógépek visitó bugása, a transzmisszió-szijjak észbontó +csattogása, rettenetes illatu, felforralt kátrányos szaftok rotyogása, +amely ugy hangzott, mintha ezrével sütögették volna a revolvereket, vagy +mintha egy vörösen izzó tüzesfenekü völgykatlanba nagy zsilipeken át +hirtelen beeresztettek volna egy libazsir-niagarát, veszetten visitó +gőzfütyülők, amelyekből olyan erővel harsogott ki a gőz, hogy a cső +végét ronggyá szaggatva vasdarabokat rántott fel magával a visszhangot +dörgő felhők közé, – a nagy középcsarnok felől olyan csörömpölő és mégis +gépiesen zakatoló vaslárma, mintha fölülről egy nagy pályaudvar +üvegtetejéhez dühösen mozdonyokat vagdosna gyors egymásutánban és aljas +boszuból egy elbocsátott pályaőr, kinek karját a szegény emberek haragos +istene akkorára növesztette, mint a Muzeum-körut, a tenyerét akkorára, +mint a Kálvin-tér, az öt ujját pedig akkorára, mint e tér kiágazó öt +utcája, a Baross-utca, az Üllői-ut, a Ráday-utca, a Vámház-körut és a +Kecskeméti-utca – ebben a lármában, amelyhez képest egy tüzhányó +jubiláris kitörése csak ugy szólt volna, mint egy dugópuska, mikor +csütörtököt mond, ebben a lármában, amelyhez fogható talán csak az a +lárma volt, amellyel az őskorban vajudó Alpesek, miután a tenger +visszahuzódott Budapest fölül, a Gellérthegyet előrenyomták addig a kis +vasrácsig, amely ma sem engedi tovább, ebben a lármában, amelynek +orkeszterében a legöregebb tölcséres tengeri vihar legföljebb az oboát +játszhatta volna, a sistergő tüzes istennyila pedig a triangulumot, e +lármában, amelyből csak Sümegi Vilmos hangja hallatszott ki tisztán, +amint – meg sem erőltetve magát – ezt kiáltotta: „Só, só, só!“, ebben a +lármában állt Tisztességes Lajos, harminc forinttal a kezében, rettenet +és félelem nélkül, mint Szent János a templom előtt, mikor a hét +angyalok kitöltötték a földre az Isten haragjának hét poharait „nagy +zendülések, villámlások és menydörgések és nagy földindulás“ közepette +(Ján. Jel. XVI. 18.) kétség és habozás nélkül, mert tiszta volt a +lelkiismerete, állt, állt, amig meg nem szólalt és ezt nem mondta: + +– Hát gyerünk, titkár ur. + +Beléptek egy kis üvegajtón, amely magától csukódott be utánuk s amelyen +belülről nem volt kilincs. Visszamenni innen nem lehetett. De itt benn +kedves és nyugalmas csönd volt, a gyártelep apokaliptikus lármáját a kis +ajtó kirekesztette, az csak ugy hallatszott ide, mint csöndes éjjeleken +a messzi tengerzugás a Karsztra, mikor Kamerál-Moravicán megáll a +gyorsvonat. Egy nyitott kandallóban vidám tüz pattogott s a tüz előtt +egy zsakettes ur állott, aki a hivatalos lapot olvasta. + +– Zabrugom schevalijé bu bu, spronc! – mondta a titkár egy érthetetlen +és különös nyelven a zsakettes urnak, aki e szavakra mosolyogva nézett +végig Lajoson és jóakarattal felelt: + +– Gru, gru, kartum spronc. + +És beirván nevét egy nagy könyvbe, tisztamagyarsággal, udvariasan mondta +Lajosnak: + +– Erre tessék. + +A titkár kitárt egy szárnyas ajtót. Lajost előrebocsátotta. Egy jól +fütött, szép, világos terembe értek. A teremben, tisztes távolban +egymástól, négy finom amerikai iróasztal állott. Mindeniknél egy-egy +pirospozsgás, kövér ur ült, nagyon elegáns ruhában. + +– Milyen terem ez? + +– Ez – mondá a titkár – az elfogadóterem. + +– Kinek az elfogadó-terme? + +– Senkié – mondta a titkár – ezt csak azért hivják igy, mert ezen a négy +uron mutatják be önnek azt, hogy hogy néz ki az olyan hivatalnok, aki +elfogadja a vesztegetési pénzt, ahelyett, hogy dőrén visszautasitaná. Ez +után következik – majd azt is megnézzük, óh iszonyat! – a +visszautasitó-terem. De egyelőre nézzen szét az elfogadó-teremben. + +Lajos szétnézett. A hivatalnokok, mind a négyen, kivétel nélkül a +körmüket piszkálták. Mindegyik mellett finommívü aranyozott ezüst +szemétláda állott, amelybe előkelő mozdulattal belepöccentették mindazt, +amit a Benvenuto Cellini egykori tervei szerint készült cizelált +arany-nyelü elefántcsont manikür-készlettel rózsás körmeikből +kipiszkáltak. De oly szépek, kövérek, tiszták és ápoltak voltak, hogy +nem jött más a körmük alól, mint piciny, illatos, hófehér +pehelyfoszlány. Lajosnak tátva maradt a szája. Mint minden +államhivatalnoknak, ugy neki is a körömpiszkálás volt a hetedik +menyországa. + +– Mily jól élnek! – dadogta. + +– Mert elfogadták a pénzt – súgta fülébe gyorsan a titkár. + +Mondom, Lajos eltátotta a száját. A négy mintahivatalnok, azt hivén, +hogy ásit, szintén kitátotta a száját. Szárnycsattogás hallatszott a +levegőben. Imbolygó, rángatózó repüléssel, mint ahogy Wotan hollói +jönnek, négy sült galamb repült be a hivatalnokok szájába. +Inycsiklandozó sült zsirszag terjengett a szobában. Lajos a felesége +nyári bőr-övére gondolt, amelyet megsózva-paprikázva szalonna helyett +szokott reggelizni. És azok a galambok! Nem repültek be durván, +egyszerre a hivatalnokok szájába, hogy ott kényelmetlenséget okozzanak. +Előbb az egyik kis combjukat dugták be s megvárták, mig a hivatalnok ezt +megeszi. Aztán a második combocskát, majd a két szárnyacskát tartották +oda. Majd kecses mozdulattal, mint ahogy anya a gyermekének nyujtja +emlőjét, kis izletes mellük-husát tartották oda s midőn a falánk száj +ezt lerágta róluk, hirtelen megfordultak s azzal a gráciával, amelylyel +a sanzonett hátul csomóba kapja és megemelinti a fodros rövid szoknyáját +a nagydob ütésére, hirtelen, de szemérmesen odakinálták a hivatalnoki +ajkaknak. + +– Igy tizóraiznak, – sugta forró lehelettel a titkár Lajos fülébe, – igy +tizóraiznak azok, akik elfogadják a pénzt. + +A hivatalnokok parfümös zsebkendővel törülték meg a szájukat, a galambok +maradványai pedig csontváz-szárnyaikkal halkan csörögve kirepültek a +szellőztetőn. A hivatalnokoknak csak a körmük látszott ki a sok +gyürüből, ami ujjaikat fedte, nem azért, mintha a körmükre nem jutott +volna gyürü, hanem mert ezt piszkálni kellett. Olyanok voltak az ujjaik +a sok aranygyürütől, mint a hosszu, gyürüs cső, amely a hajtóerőt +közvetiti a fogorvos fogfurójához. De ilyen szomoru dolog eszükbe se +jutott. Kéjesen mosolyogtak egymásra s az egyik halkan megszólalt. + +– Figyeljen! – mondta Lajosnak a titkár. + +– Adolf – mondta egyik kövér a másiknak – emeletet épittetek a villámra. + +A másik unottan felelt: + +– Az enyémnek már van. Én most összerakható ágyat szereltetek fel az +autómban. + +A harmadik ezt mondta: + +– Én azt már meg is untam. Én most villamos konyhát rendeztetek be a +harmadik szeretőm kisebbik motoros hajóján, mert a nagyobbik hajóján +gázkonyha van. + +– Gázkonyha a hajón? – kérdezte az első. + +– Igen – mondta könnyedén a harmadik, – mert mind az öt szeretőmnek +vettem egy-egy ilyen nagyobb hajót, konyhával és ha öten egyszerre +rándulnak ki, megy utánuk egy hatodik gázfejlesztő hajó, amelyből +csöveken megy a gáz a másik ötre, füteni és vilátitani. Nagyon praktikus +dolog. Ajánlom nektek is. + +Ketten beirták a noteszükbe, hogy még délután megvegyék babáiknak. A +negyediknek nem volt notesze, ő aranycsomót kötött brüsszeli +csipkekendőjére, hogy el ne felejtse. + +– A kis gázfejlesztő hajót – mondta a harmadik – a legkisebbik fiam +vette nekem a megspórolt uzsonnapénze egy részéből. + +A negyedikhez fordult: + +– Hát te min töröd a fejedet? + +– Én – mondta a negyedik – a vagyonom átvizsgálásánál tegnap nagy +fölösleget találtam, amivel már igazán nem tudtam mit csinálni. + +– Add jótékony célra, – mondta az első. + +– Eh, – mondá vállat vonva a negyedik, – tegnap épittettem egy kétezer +ágyas kórházat a szegények számára. És az egész fölösleg rongyos +tizenötezer korona. De már tudom, mit csinálok vele. + +– A Dunába dobod? + +– Nem… oda tegnap dobtam ötvenezer koronát. Más célra forditom. Ti is +olvastátok, ugy-e, hogy milyen zavarokat okoz a Lánchid két évi +elzárása. Hát ezen én segitek. + +– Tizenötezer koronával? + +– Kevesebbel. Tizennégyezerhatszázzal. + +– Hogyan? + +– Hát kérlek, tegnap Budára akartam menni, s mikor a Lánchidhoz értem, a +kocsimat nem engedték behajtani még a hid előtti térre sem. Akkor ezt +gondoltam: nem engednek behajtani, mert a hid el van zárva. Mi ez, ha +nem behajthatatlanság miatt való eljárás? Az 1879: XL. t.-c., a +Kihágásokról Szóló Büntető Törvénykönyv 22. §-ának harmadik bekezdése +kimondja, hogy egy napi elzárás tiz forintnak felel meg. Mi sem +egyszerübb tehát, mint hogy lefizetem a két évi elzárásért járó +hétezerháromszáz forintot, avagy tizennégyezerhatszáz koronát, akkor +minden rendben van, be lehet hajtani és az elzárás megszünt. Csudálom, +hogy a város nem jött rá erre az egyszerü elintézési módra. Nekem is jó, +mert sokat járok Budára, a háremem Budán van. + +Kivülről orditás hallatszott. + +– Mi ez? – kérdezte Lajos. + +– Semmi, – mondta a titkár, – csak a hivatalszolgák dobják ki a feleket, +hogy ne zavarják a hivatalnok urakat. Még a megvesztegetők se jöhetnek +be. A pénz csőpostán csuszik az asztalukra. + +A falióra hármat ütött. + +– Hogyan? – kérdezte Lajos, – mikor ide beléptünk, déli tizenkettő volt. +Alig vagyunk itt három perce, s az óra már három órát üt? + +– Hja, – vigyorgott a titkár, – ez az ő hivatalos órájuk. Egy perc egy +óra. + +Rejtekajtókból libériás inasok drága bundákat hoztak a négy urnak. + +– Gyerünk, – szólt a titkár, – a hivatalos órának vége. + +A terem tulsó végén levő ajtóhoz mentek. + +– Ez az ajtó – mondá elkomorodva a titkár – ama hivatalnokok termébe +vezet, akik nem fogadnak el pénzt senkitől. Akik olyanok, mint maga. + +– Gyerünk, nézzük! – kiáltott Lajos felragyogó szemmel és kinyitotta az +ajtót. + +Az ajtón tul sötét volt, de a mélyből, ahová az ajtó nyilott, olyan bűz +csapott fel, hogy Lajos visszatántorodott. A bűz hideg volt és piszkos +ruha, rothadó főzelék szagára emlékeztetett. + +– Ez – sugta a titkár – a tisztességes hivatalnokok élete. + +Lajos erőt vett magán és belépett a rettenetes levegőjü, nyirkos +sötétbe. A titkár betette mögötte az ajtót. + + +A MESTEREK. + +E regény szerzője, mielőtt áttérne az ötödik fejezetre, ujitást honosit +meg a hazai folytatásos regényirodalomban. Jelen regényéről nem állitja, +hogy a világirodalom remekművei közé tartozik, de azt büszkén vallja, +hogy az olvasóval való figyelmes bánásmód tekintetében az elsők közt +foglal helyet. Ez elvből kiindulva nem tesz ugy, mint más regényirók, +akik egyszerre csak váratlanul befejezik a regényt, hanem, ismervén az +illemet, ezennel bemondja a három mestert, ami azt jelenti, hogy az +olvasó kegyes türelmét az itt következővel együtt még három fejezet +fogja igénybe venni. E kis kitérés után pedig következik az + + +ÖTÖDIK FEJEZET. + +Mikor beléptek a megvesztegethető hivatalnokok kellemes, világos, +boldog, jól fütött, illatos és kényelmes terméből a tisztességes +hivatalnokok vaksötét, nyirkos, bűzletes barlangjába, Tisztességes +Lajosnak egy pillanatra elállott a lélegzete. A fürge titkár zöld +üvegben erős angol sókat tartott az orra alá. Ez felüditette Lajost, aki +szét akart nézni, de sötétben nem látott semmit. + +– Várjon – mondá a titkár és zsebéből villamos zseblámpát vett elő. +Megnyomta a gombot, mire szép kis fehér fény kezdett derengeni előttük. +Lassan kibontakozott a kép. Az ajtó, amelyen át ide beléptek, mind össze +csak egy kis erkély-félére vezetett, amelynek korlátján kihajolva le +lehetett nézni a mélységbe. Vagy tizszer olyan mély volt ez a barlang, +mint egy rendes pesti pince. A fejük fölött pedig olyan magasan volt a +tető, hogy ezt a magasságot a zseblámpa be se tudta világitani, csak +kimondott szavaik visszhangjából következtettek arra, hogy a barlang +magasabb, mint akármelyik templom. Az erkély keskeny vashidban +folytatódott, amely a széditő fekete mélységet merészen hidalta át. +Fölöttük, alattuk, jobbra-balra mellettük a nedves, rothadó szagu +feketeség, előttük semmi egyéb nem volt, mint a vékonyka vashid, amin +végig kellett menniök, hogy a tulsó lyukhoz érkezzenek, amely ebből a +rémes ürből kivezetett. + +– Szent isten – dadogta Lajos – hol vannak itt az emberek? + +– Lenn – mondta a titkár. + +Kongó léptekkel ballagtak a hid közepéig, s itt a titkár lefelé +forditotta a zseblámpa fényét. Kis vártatva messze, messze lenn, olyan +mélyen, hogy egészen picinyeknek, hangyáknak látszottak, a küzködő, +gyönge fényben látni lehetett a hivatalnokok százait, amint rozoga +asztalokon görnyedve irtak. A levegőt furcsa zaj töltötte meg: olyan +volt ez a zaj, mintha valami nagyon sürü, egyhangu eső esnék. + +– Ez a hang – szólt a titkár – annak a rengeteg sok tollnak a percegése, +amellyel lenn ezek a szegény emberek szorgalmasan körmölnek. + +Lajos elvette a gukkert, amelyet a titkár a kezébe nyomott. Lenézett a +csövön keresztül. Megdöbbenve látta, hogy nem száz meg száz, hanem ezer +meg ezer kis sovány, rosszul öltözött emberke ül és ir legalább tizezer +piciny asztalka mellett és egyetlen egy sem emeli fel a fejét. Egyszerre +csak elhalaványodott, megremegett kezében a látcső és el kellett vennie +a szeme elől, mert forrón és hirtelen elboritotta a szemét a köny. +Magamagát látta meg a kis hangyák közt, magamagát személyesen, amint az +Állami Benzin Bűz Megállapitó Állomás ingadozó asztala mellett ül és +szántja tollával, evvel az átkozott kis fekete ekével, az emberi elmék +minden nyomoruságának örök szántóföldjét, a fehér papirost. Kibuggyanó +könye, mint eső a földre, lehullott az ő fehér papirosára. Ekkor +hirtelen a szeméhez kapta ujból a gukkert és lenézett önmagára, hogy mit +csinál. Lenn, a hangyanagyságu Lajos az ő pici iróasztalán, amely akkora +volt, mint egy sakkrejtvény egy fekete kockája, felitatta a papirosáról +az itatóssal a lehullott könyet és egy akkora zsebkendővel, mint egy +pepita nadrág egy fehér kockája, megtörölte picinyke szemét. A feje +akkora volt, mint egy mákszem és a szine is olyan volt, de nem mint a +friss fekete máké, hanem szürke, mint azé a máké, amely a mákos veknin +látható a péknél. Akkor eszmélt fel, mikor alulról valami fojtott, mély +menydörgés szólalt meg s szállt elhalni a magas, sötét boltozatba. E +dörgést bugó szélroham követte, amely elkapta a kalapot Lajos fejéről s +megrázta a keskeny vashidat. + +– Mi ez? – kérdezte ijedten Lajos. + +– A menydörgéshez hasonló zaj – mondta a titkár – a sok-sok ezer +gyomornak a korgása amely egyesülve mordul itt az ég felé, de a tető, +amely parafával van bélelve, elfogja a hangot ugy, hogy senki nem hallja +meg. + +– És a zugó szél? + +– Az ő sóhajtásuk – mondta a titkár, – mert amikor egy-egy akta után +pontot tesznek, mind sóhajtanak. Azért van ez a hid vasból, mert a régi +hidat, amely fából volt, elvitte a sóhajtásuk karácsony táján. Akkor +sóhajtják a legnagyobbakat, karácsony ennek a barlangnak a szélviharos +időszaka. + +– És a pocsolyák lenn, amelyekben megcsillan a zseblámpa fénye? + +– A könyeik, amelyeket elég helytelenül, a földre sirnak. Már egyszer +megmondták nekik, hogy a higiénikus köpőcsészékbe sirjanak, de a +haszontalanok nem birják odáig visszatartani a könyeiket és állandóan +összesirják a padlót. Ennek a párolgásából oly nedves, nyirkos itt a +levegő. + +Lajos dideregve hajtotta fel a gallérját. Elhallgattak. Az elhaló +szélzugás utolsó hullámai most ültek el a fekete távolban. Aztán ismét +nem hallatszott egyéb, mint a tizezer tollacska gyors, szorgalmas +percegése. + +– És a bűz? – szólalt meg félénken Lajos. + +A titkár gunyos mosollyal felelt: + +– Az a tisztességes szegénységnek a szaga. A bűnnek meleg parfönszaga +van, mint a kokott fütött hálószobájának, mikor a hölgy lefekszik; a +becsület hideg és kelkáposzta-szagu, mint a fütetlen diákszoba téli +reggelen, mikor a diák felkel. + +Lassan mentek a kijárat felé. Lajos még egy kérdést riszkirozott meg: + +– És miért van itt sötét? + +– Azért – mondta a titkár – hogy ezek ne lássák egymást. + +– Hogy ne lássák egymást? + +– Azért. + +– ??? + +A titkár a füléhez hajolt: + +– Igy csak a legközelebbi szomszédaikat látják s az a tény, hogy a +szomszédjuk is csak olyan nyomorult, mint ők, megvigasztalja őket. De ha +itt egyszer világosság támadna és ők hirtelen meglátnák, hogy mennyi sok +ezren vannak, akkor rájönnének arra, hogy egyesülve elsöpörhetnének +mindent és akkor itt minden összedülne. Hiszen érezte az imént… a puszta +sóhajtásuktól inogni kezdett a vashid és megborzongott a menyezet. Hát +még ha orditani kezdenének… + +– Mi volna akkor? + +– Azt ne is kérdezze. Szerencsére nem orditanak, mert a sötétben nem +látják, mily rengeteg sokan vannak. + +Ujabb szélroham bugott fel a mélyből. Meg kellett kapaszkodniok a hid +vaskorlátjában. Az egész alkotmány megingott, hintált velük egy kicsit +az ijesztő mélység fölött. + +– Gyerünk innen – mondta izgatottan Lajos. – Van egy cigarettája? + +– Majd künn adok, – mondta a titkár, – mert itt nem szabad gyufát +gyujtani. + +– Miért? + +– Istenem, az is világosság. Ahányszor még itt egy-egy vigyázatlan +látogató gyufát gyujtott, egy csomó szegény hangya ott lenn meglátta +egymást. Egyszer a vasutasok álltak össze, egyszer a banktisztviselők +látták meg a fellobbanó fénynél, hogy mennyien vannak, egyszer pláne az +állami tisztviselők mozdultak meg, de hamar elfujtuk a gyufát. Egy kis +ideig még hallatszott a nyüzsgésük, aztán elcsöndesedtek. Néztek egy +kicsit abba az irányba, ahol a világosság fellobbant és kialudt, de +aztán egyik a másik után visszagörnyedt az iróasztalra, sóhajtva. Akkor +volt az, hogy a fahidat elvitte a vihar. De amióta vigyázunk, azóta +nincs baj és a sóhajtás se olyan viharos. Inkább mélyről jövő és +hosszabb. De csöndesebb. + +– A zseblámpa nem árt nekik? + +– Nem, mert az csak kis területre veti a sugarát. És a zseblámpára nem +is néznek, mert hiszen ők a tisztességes hivatalnokok, akik, ha az ember +a zsebébe nyul, mindjárt elforditják az arcukat. Nem tudják, hogy +lámpáért nyulok, csak azt látják, hogy valami fényes tárgyat huzok ki a +zsebemből és ez elég szegénykéknek ahhoz, hogy előbb durcásan +elforduljanak és aztán mind ráhajoljanak a papirosra és vadul irjanak +tovább. + +A fehér fénnyel együtt elérkeztek a hid végére. Itt ugyanolyan +vaserkélyben végződött a hid, mint aminőben kezdődött. A vaserkély +mögött volt a kijárat ajtaja. + +– Ki innen, ki! – fuldokolt Lajos és kirohant az ajtón. A titkár utána. + +A nagy csönd után, amelyet csak itt-ott szakitott meg a +gyomor-menydörgés és a sóhajtó szél, egyszerre pokoli zsivajba érkeztek. +Egy nagy, vixelt teremben ezer meg ezer ember tolongott, kavargott, +feketéllett. Fülrepesztő, állandó lárma harsogta tele az impozáns, +mórstilü csarnokot. Néhány pillanat mulva, hogy Lajos füle kezdett +hozzászokni a rettenetes zajhoz, észrevette, hogy a csarnok balfelén +tolongó tömeg egy szót ismétel csupán, a jobboldalon kavargók pedig +szintén mind egyetlen szót ismételgetnek, de egy másikat. + +A titkár a két tömeg közt végighuzódó, a fényes parketten üresen hagyott +ösvényen vezette végig Lajost. Élesen és egyenesen, mint a versaillesi +kertész nyiróollója a fasor lombját, vágta el az ösvény jobbról-balról a +két tömeget, amelyek közt nyilegyenesen vezetett az az ut minden korlát +nélkül. + +– Itt siessünk – magyarázta a titkár – mert ez nem nagyon érdekes. +Jobboldalt nyüzsögnek a becstelen hivatalnokok, összekeverve a gazdag +felekkel, vállalkozókkal, bankemberekkel, képviselőkkel, városi +bizottsági tagokkal, mohó kereskedőkkel és össze-vissza, keresztül-kasul +brudert isznak egymással. Az a sziszegő szó, amit valamennyien +fáradhatatlanul ismételnek, amig a nyelvük ki nem lóg, az a „szervusz“. +Itt szervuszolnak naponta tiz órát. Ennyi ideig tart, amig minden egyes +becstelen minden egyes befolyásossal leszervuszol. + +– És a másik oldalon? + +– Ott a tisztességesek hemzsegnek s az a komor, morgó szó, amit +lankadatlanul ismételnek, az a „maga“. Ugyanazok a gazdag felek, +vállalkozók, bankemberek, képviselők, városi bizottsági tagok és mohó +kereskedők, akik jobbról szervuszolnak, mikor minden becstelennel +leszervuszoltak, egy földalatti átjárón átmennek a baloldalra és dühösen +agyba-főbe magázzák a tisztességes hivatalnokokat, akik zordul +visszamagázzák őket. + +Lajos jobbra fülelt. Mint az erdő sürüjében zugó szél, hangzott: + +– Sz… sz… szszsz… szszervuszszszsz… szsz… sz… + +És balról, mint a basszust zakatoló nagy exploziós motor kipuffogója: + +– Magamagamagamagamaga… + +Jobbról mosoly, balról vadul villogó tekintet, jobbról tenyerek, balról +öklök, jobbról kövérek, balról soványak, jobbról a jólét meleg +szervusz-illata, balról a fent emlitett hideg magaszag. – Lajos reszkető +szivvel futott végig a keskeny ember-alléen és már fáradtan, hajszoltan, +kifulladva nyitotta ki a kijárat-ajtót. Megdöbbenve állt meg. Rettenetes +égbenyuló, sürü őserdő zugott előtte, tele a könyvekből sejtett, de soha +nem látott csodákkal, gőzölgő, forró párával, vad és fanyar illatokkal. + +Az Aruvimi-erdő volt. + + +HATODIK FEJEZET. + +Az ajtón tul – mint mondám – az Aruvimi-erdő képe tárult Lajos elé, +illetve ama másolaté, amelyet a panamagyár az erdőről csináltatott. +Kivülről ez az erdő látszott a gyár középső nagy üvegcsarnokának s +valóban a Braunauer-cég költséget és munkát nem kimélve, e hatalmas, +tiz-tizenöt pályaudvarral felérő üvegcsarnokot ama célból épittette, +hogy benne elhelyezze a hires afrikai nagyerdő pontos másolatát. A +gőzgépek, szivattyuk, dinamók, amelyek a gyár elképzelhetetlen lármáját +csinálták künn, a gépházakban, főként azért voltak, hogy ezt a tropikus +vidékről ideplántált erdőrészletet a kellő hőfokon tartsák, hogy földjét +az afrikai termőföld vegyi feltételeivel ellássák, s hogy a kellő +mennyiségü és minőségü esőt hullassák a kényes növényzetre. A cég +gondossága oly nagy volt, hogy még a légköri villamosság is pontosan +olyan volt ebben a szörnyü nagy üvegházban, aminőhöz az afrikai őserdő +van szokva. Hosszu esztendők gondos munkája, kertészek, tudósok és neves +utazók csüggedést nem ismerő küzdelme tette lehetővé, hogy ez az +ideutaztatott erdőrészlet végre itt gyökeret verjen, sőt megéljen. Az +erdő-másolat a cégnek huszonhárom és fél milliójába került, de idősb +Braunauer Bernát, mikor ezt a költségvetést annak idején meglátta, igy +kiáltott fel: + +– Szivesen áldozok e célra még többet is, mert ha csak egyetlen +államhivatalnok tántorodik is meg e helyiségekben, nem huszonhárom, de +negyvenhat milliót lehet keresnie annak, aki érti a csiziót. + +Pedig az erdőnek igen különös, inkább csak eszmei jelentősége volt a +panamagyárban. Hogy jelentőségét megértsük, lépjünk be Lajossal és +kisérőjével, a titkárral, az erdőbe. + +Sürü lombozatu fákból állott, amelyek háromszor, sőt négyszer akkorára +nőnek, mint a mi rendes erdei fáink. Ha elképzelünk egy közönséges, sürü +magyar erdőt, amelybe a dus lombtetőn át alig tud bevilágitani a +napfény, akkor csak némiképen van sejtelmünk arról a titokzatos és +bánatos sötétségről, amely ebben az afrikai erdőben honolt, s amelynek +hangulatáról csak ugy alkothatunk fogalmat, ha három, egymás tetejére +rakott sürü magyar erdőt képzelünk el. A nevető, aranyszinü napfény itt +egy-egy haragos-zöld derengéssé, de legtöbb helyütt csak mély violaszin +árnyékká válva sejteti azt, hogy fenn, a fák fölött nappal van. S miként +ha három erdőt egymás tetejére raknánk, a felső két erdő milliónyi kusza +gyökere belelógna az alatta sürüsödő lombkoronákba, sőt ezen áthatolva +görcsös-rongyos, szeszélyes ágazatait a legalsó erdő földjéig lógatná, +ugy függnek, himbálnak, kuszálódnak egymásba az afrikai őserdő +fantasztikus indái, légi gyökerei, kuszó növényei, karvastagságu +futókái, olyan sürün, hogy némely helyen, emeletnyi magasságban, a sürü +kuszaságba hullott falevelek rothadó humusszá, valóságos ujabb földdé +válnak, amely ujabb földből ujabb kuszónövények, bokrok, fák, valóságos +kis fiatal függő erdők nőnek ki az ember feje fölött belefuródnak a +lombkoronákba s az egész erdő felső részét olyan sürüvé teszik, hogy +arról az európai embernek csak ugy lehet fogalma, ha egy istentelen +nagy, akkora zöld spongyát képzel el, mint Budapest. A föld felé ez a +spongya ritkul, a likacsai nagyobbodnak, de még közvetlenül a föld +fölött is olyan sürü, hogy akkora lyuk, amekkorán az ember átbujhatna, +sehol sem látszik. + +Ut nincs. A földön bokrok, tüskés bozót – akkora tüskékkel, mint az +ember középujja – kidőlt és korhadt fatörzsek, amelyeknek csak az egyik +vége tudott a földön maradni, a felső vége, ahogy ledőlt, a kuszó +növényeken függ, amig apró darabokra nem rothad; bokornagyságura nőtt, +kövér, husos moha s annyi kiálló gyökér, amennyi csak egymás mellett +egymás alatt és fölött összegubancolódva elfér, itt-ott váratlanul +felbukkanó, parasztház-nagyságu, málló, porladó kőtuskók, amelyekről +senki se tudja, hogyan kerültek az erdő mélyére – ez az a talaj, amelyen +végig kell haladnia annak, aki az erdőn keresztül akar jutni. + +Meleg van. Nem száraz, hanem párás, gőzös, forróködös meleg. Mint a +gőzfürdő elzárt kamráiban. Akár esik az eső, akár nem, az +Aruvimi-erdőben mindig csöpög valami felülről. Langyos csöppek +koppannak, a fatörzsek a sötétben csillognak a nedvességtől, minden +vizes, párás, csuszós és forró. Ha esik az eső, azt csak ugy venni +észre, hogy mindenütt folyik, csurog a meleg viz. Szabadon hulló +esőcseppekről itt szó sem lehet. Csak arról, hogy ez a rettenetes, zöld +spongya valahonnan még lucskosabbá, még szaftosabbá szivja magát. +Ilyenkor aztán fényes délben is koromsötét van az erdőben. Hogy az eső +elállott, azt csak abból venni észre, hogy egy-egy helyen ismét +megjelenik a sötét violaszinü derengés, vagy valahol fenn a +lomb-emeleten egy-egy mérges-zölden villódzó fényfolt. + +A lélekzés felette keserves a nehézillatu nedves párában. Áporodott, +savanyu iszap émelyitő szaga keveredik itt erős és tolakodó +gyanta-illatokkal, a sürüből forró lehellet jön, mely egyesiti magában a +szétmorzsolt babérlevél, az égett cukor és a parti napmelegben rothadó +lusta tengerviz szagát. Kábit és bágyaszt ez a légkör, az orrlyukból +egyenesen az agyvelőbe megy, olyan meleg, fulladt és nyomasztó, hogy az +embernek a füle bedugul tőle, olyan csipős, hogy a szem könybeborul, az +arc kipirosodik tőle, a pulzus százon felül ver, nem csoda tehát, hogy +Lajos visszahőkölt, mikor ezt az erdőt meglátta. + +– Mi ez? – hápogta rémülten. + +A titkár felelt: + +– Az Aruvimi-erdő. Ennek a tulsó végén van a kijárat. + +– Amely Braunauer urhoz vezet? + +– Dehogy. Braunauer ur nem bolond, hogy igy nehezitse meg a hozzá való +eljutást. Az erdő két kilométer hosszu, akkora, mint a Margit-sziget, +vagy mint az egész Andrássy-ut. Aki idáig eljutott, mint ön, aki látta a +tisztességes hivatalnokok könyáztatta nyomoruságát és a +megvesztegethetők parfümös jólétét, mint ön, az előtt most két ut áll. + +– Vissza nem lehet menni? + +– Nem. Az ajtó emez oldalán nincs kilincs. + +Lajos rémülten nézett hátra. Valóban, a sulyos vasajtón semmi nem volt. +A titkár megtörülte izzadó homlokát és folytatta: + +– Két ut van. Az egyik megkerüli ezt az erdőt, sima és kavicsos, ez +egyenesen Braunauer ur megvesztegetési irodájába vezet. A másik ut maga +az erdő. Mert a másik kijárat a szabadba vezet. Csakhogy akkor ezen az +erdőn kell átvágnia magát… + +Szomoru mosollyal mutatott a feneketlen, sötétzöld sürübe. + +– És ha ezen átvágom magam? – kérdezte Lajos. + +– Akkor hazamehet. + +– És ha nem tudom végigvágni rajta magamat? + +– Akkor mindig visszatérhet a sima utra, mert ameddig vágta magát, addig +nyomot vágott s ezen mindig visszajöhet. Mikor a cég ezt a panamagyárat +épitette, akkor azért csinálta ide ezt az erdőt, mert ezzel akarja +megtörni az utolsó, eddig még megmaradt energiát az idejövő emberben. +Valamikor régen H. M. Stanley ur, egy egyszerü angol hirlapiró, az igazi +afrikai nagyerdőn, amely az Aruvimi-folyó irányában halad a Kongótól a +Nilus felé vezető földrészen s amely még dusabb, vadabb, sötétebb és +gyilkosabb mint ez, keresztülvágta magát, késsel, baltával, hirlapirói +ambicióval, az angol utazó kegyetlen és hóditó józanságával. Tehát ez +emberi munka. Ha ön igazán tisztességes és a látottak után még mindig +maradt önben annyi erő, hogy ne a boldogsághoz vezető sima utat, hanem a +boldogtalan szegénységhez vezető ezt az erdőt válassza, akkor vágjon +neki. Cégünk ugyan még akkor sem mond le önről, mert eddig még azok a +kivételek is akik nekivágtak, szépen rendre visszajöttek. De rábeszélnem +önt itt már egyik utra sem szabad. Sőt, én önt itt már elhagyom. + +– Elhagy? + +– Ugy van, ez a szabály. A végső habozás pillanatában az áldozat egyedül +marad. S akármelyik utat választja, egyedül megy rajta. Isten önnel! + +– Ne, ne… – nyögött Lajos – ne hagyjon itt! + +A titkár nem felelt. A vasajtó mellé lépett és egy másik kis ajtót +nyitott ki, amelyet eddig Lajos észre sem vett. A kis ajtó mögött szép +mahagóni lift volt, piros bársony pamlagocskával, csiszolt tükrökkel, +villamos lámpával és egy üveglap alá szögezett használati utasitással. +Lajos szólni akart, de az ajtó becsapódott az orra előtt és Lajos az +egyre távolodó zugásból következtetett arra, hogy a lift felszállt +valahová a titkárral. Egyedül maradt az erdő szélén s balra nézett, ahol +a sima, kavicsos ut vezetett a fal mellett az erdő sarkáig s ott nyilván +megkerülve az erdőt, a másik fal mellett huzódott egészen a Braunauer +Bernát irodájáig. + +Aztán előre nézett, be a forrón lélekző, titokzatosan zugó, +csöpögő-csurgó rengetegbe. Előtte a földön egy erős kertészkés, egy +fürész és egy éles fejsze feküdt. A cég – ugylátszik – nem kivánta, hogy +a tisztességes ember a puszta tiz körmével vágja át magát az erdőn. + +– Mamus, – mondta félhangon Lajos és mamus alatt a feleségét értette, – +mamus, reád gondolok e percben, amely a habozás perce. Reád, mamus és a +tizenkilenc gyermekre. Adj tanácsot, mutass utat! + +Ezt mondta, de a sötétben sehonnan nem jött semmiféle optikai vagy +akusztikai tünemény, amelyre ráfoghatta volna, hogy mamus álláspontját +jelzi. Még egyszer megszólalt, most már hangosan és türelmetlenül +követelő kiáltással: + +– Mamus, mit csináljak? + +Semmi válasz. + +– Mamus! – orditotta felsirva a forró sötétben Lajos, – te szegény, +lesoványodott, korán megöregedett mamus, te volt budai bálkirálynő és +bejegyzett gömbölyü, rózsás babaarc, akinek most hegyes, kemény és vörös +az orrod, vizes és karikás a szemed, kihullt a hajad, előredült a fogad +és minden évben két milliméterrel többet áll el a füled… mamus, aki +csupa csont vagy és mégis nagyobb a hasacskád, mint a mellecskéd… mamus, +te beesett arcu, beesett mellü, beesett hátu, beesett dereku, te drága, +hű, gyermeknevelő, szomoru és komoly mamus, a legjobb és legbeesettebb +mamus az egész világon, aki elcsunyultál az én tizenkilenc gyermekem és +egyetlenegy becsületem miatt, akinek a szoknyája hátul hosszabb, mint +elől, aki bajuszt kezdesz viselni a vékony és egyenes ajkaid fölött, te +madármellü, aggódó tekintetü, keveset beszélő, rosszul táplált, +angyalszivü budai mamus, aki a pesti meg nem értett szépasszonykák +fogyókuráitól oly messze vagy, mint a menyország, ahová jutni fogsz, a +büdös pokoltól, ahol a prémiér-mamus, a válópör-mamus, a +szükszoknya-mamus és filharmonikusi mamus főni fog örökkön és a Belzebub +kegyetlen ötletéből a fővés dacára hizni, hizni, egyre hizni… te jó +mamus, most mondd meg, hogy mit csináljak. + +Semmi válasz. + +Lajos habozott. + + +UTOLSÓ FEJEZET. + +Lajos hiába invokálta hű felesége szellemét. Hiába fülelt a gőzös, +sötét, mérgeslehelletü erőd féle, nem jött semmi hang. Magára hagyatva +állt ott és e pillanatban nem tudta, mit csináljon. Ha a sima utat +választja, amely Braunauer Bernát irodájába vezet, oda már nem érkezik +meg oly ridegen, oly egészen tiszta lélekkel, mint ahogy elindult. +Rettegett attól, hogy a vad és erőszakos vesztegető könyen elbánik +szegény fejével, amelyben lázasan kavargott mindaz, amit e rémületes +gyárban eddig látott. A nagy és áthatlan sürüségü erdőnek nekivágni, +hogy elmeneküljön, ki a szabadba, ahonnan esetleg postán is +visszaküldheti a pénzt a vesztegetőnek? Lesz ehhez elég ereje? + +Valóban, a gyár kitünően volt megszerkesztve. Ime, itt állott +Tisztességes Lajos és anélkül, hogy becstelenné vált volna, ugy meg volt +félemlitve, hogy nem mert a sima uton elindulni az iroda felé. És ugy +meg volt gyöngitve, hogy nem érzett magában elég erőt az erdőirtással +kapcsolatos menekvéshez. + +Mikor igy állt és tünődött, konstatálta magán, hogy nem tud saját +lelkébe belenézni. Egyszerü ember volt, aki nem sokat foglalkozott +lélektannal és akinek nem volt gyakorlata abban, hogy bizonyos percekben +mintegy szembeüljön önmagával diskurálni, vitatkozni kezdjen önmagával, +ő még ilyen helyzetben nem volt soha. Minden munkátlan, tangózó pesti +fiatalember ért ehhez, minden kis szerelemnél, a felületes zsúr-élet +minden rongyos kis problémájánál a pesti fiatalember le tud ülni az ágya +szélére és miközben lakkcipőjét lehuzza, szembenéz önmagával, mérleget +csinál, sőt elhatározásra is jut. Lajosnak egyéb dolga volt az életben +eddig, mint kriziseket megoldani. Ő itt állt, mint Buridán szamara és +arra gondolt, hogyha valami közbe nem jön, itt állva elszárad s +évezredek multán fogják megtalálni a falhoz támaszkodó mumiáját. + +De közbejött valami. + +Amint igy tünődött és kezdett lassan száradni, az erdő kusza bozótjából +egy kis ember bujt elő. Akkora volt, mint egy hároméves gyerek, sötét +rézbőre volt, amelyet azonban sürün benőtt a szőr. Stanley Avatikoban +találta meg ezt a törpe emberfajt, amelynek létezéséről Hekataesus már +Krisztus előtt 500-ban tudott. A gyár nem azért hozatta ezt az emberkét +Afrikából, hogy az őserdő stilszerübb legyen, hanem mert tudnivaló, hogy +az ősrengetegnek ez a törpe nép egyik legnagyobb veszedelme, amely még +nehezebbé teszi az erdőn való áthatolást. A földbe hegyükkel fölfelé +álló kis cövekeket vernek, amelyek hegye meg van mérgezve. Aki ilyen +fa-tűbe belelép, egy óra mulva meghal. Falomb közül, fatörzs mögül +nagyszerüen lőnek mérgezett hegyü nyilaikkal és gépies ügyességgel +dobják az ellenfél testébe éles lándzsáikat. Azonfelül okosak, ravaszok +és kegyetlenek. Ebédre embert esznek, ha más nincs. + +Lajos mereven bámult a törpére. + +– Én – mondta törpe – az erdő titkárja vagyok. Ön bizonyára erdei +szellemet vagy erdei manót lát bennem, de ez csak az ön hiányos +műveltségét jellemzi. Én itt titkár vagyok s azért fizetnek, hogy az +erdőn átjutni akarókat az ut nehézségeire és veszedelmeire +figyelmeztessem. Viszont az is kötelességem, hogy eláruljam önnek az +erdő titkát. + +– Halljuk, – mondta Lajos egy kis reménnyel a szivében. + +– Az erdő titkát – hadarta a törpe – Stanley ur, a kitartó riporter, +fejtette meg. A titok nyitja az, hogy az erdő csak akkor rettenetes, ha +igy ránéz az ember és azt képzeli, hogy egyszerre kell minden akadályt +leküzdeni. Stanley ur ugy hatolt át az erdőn, hogy minden egyes indát +külön vágott el, minden egyes gyökeret külön-külön fürészelt át, minden +egyes keresztben fekvő fatörzsön kézzel-lábbal kapaszkodott keresztül s +igy ért végére sok havi keserves munka után a rengetegnek. Az egész +erdőtől meg lehetne ijedni, de egyetlenegy gyökértől nem. Stanley urban +az tartotta a lelket, hogy mikor ment, sohasem az egész erdőt nézte, +sohasem az egészre gondolt, hanem mindig csak azzal az egyetlenegy darab +fával vagy ággal foglalkozott, ami éppen az utját állta. Stanley ur +mesterségesen megölte magában az általánositásra való hajlamot s +kifejlesztette a kis részletek iránt való érdeklődést. Ha minden percben +az egésszel állott volna szemben, elcsüggedt volna. De mert mindig csak +a lába elé nézett, megjött a bátorsága, mert igy szólt: „ezzel az egy +rongyos kiálló gyökérrel elbirok.“ S igy birt el minden egyes gyökérrel, +indával, kődarabbal, fatuskóval, amig egy szép napon azon vette magát, +észre, hogy átvágta magát a világ legrémesebb erdején. És akkor aztán +visszagondolt az egész erdőre. Akkor már megint szabad volt az egészet +egyszerre megnézni. + +– Szavamra, – kiáltott lelkesen Lajos, – ha a jó isten kiszabadit innen, +ezt elmondom Vázsonyinak. + +– Valóban, – mondá a törpe, – ön helyesen fog cselekedni. Ez az erdő +kitünő szimbolum mindazok számára, akik a korrupció-rengeteg ellen való +küzdelemre hajlamosak. És az ön által emlitett kiváló politikus hasznát +fogja venni Stanley ur módszerének, amely minden erdők örök titkát fejti +meg. + +– Megmondom neki! – kiáltott boldogan Lajos. + +– Jól teszi, ha megmondja, – szólt a törpe, – mert e közéleti férfiu, +akinek egyik legszebb tulajdonsága az érett korban is egyre való +fejlődés, az utóbbi időben gyakran tette azt a kijelentést, amit +legutóbb az ujságokban is közreadott, hogy szomorusággal nézi a +korrupció e rengetegét, amely az ő munkájának utját elállja. Ezt nem +szabad melancholiával nézni, mert ez azt jelenti, hogy minden +pillanatban az egészet látja, s ha az egészet nézi, akkor önmagát +gyöngének kell tartania egy ekkora küzdelemre. Az érzésben, +tapasztalatban, tudásban, emberismeretben való fejlődésnek nem szabad +oda vezetnie, hogy e férfiut a minden dolgok és összefüggések egyszerre +való látása önkritikára birja. Ez lehet a tudós vagy a költő fejlődése, +de nem az agitátoré, a harcosé, a fölfedezőé. A harcos agitátornak, +akinek végzete az, hogy soha tekintetét az ég felé nem emelheti, hanem +mindig a földi dolgokkal: az emberekkel, viszonyokkal, a reálitás millió +apróságával kell érintkeznie. Stanley ur módszerét kell követnie: a +látkörét szükiteni, minden kis dolgot fontosnak tartani, +lépésről-lépésre napról-napra haladni, egy kicsit iparrá sülyeszteni a +gondolatot, mely heviti, egy kicsit bürokratizálni az erkölcsi eszmét, +amelyért él. A modern harcosnak minden órában le kell ráznia magáról a +mestersége költészetét, mert ez megöli, ábrándozóvá és lustává teszi. +Valamint a modern háboruban sincs már semmi a régi csaták viharzó +költészetéből, ugy a modern közéleti vitéznek is disztelen, száraz, +poézismentes, majdnem robot a munkája. Az erkölcsi eszméért való +küzdelem napjainkban unalmas, kicsinyes, de kitartó munka, amelynek hőse +csak akkor emelje föl a fejét, ha visszanéz. Stanley ur az erdőben +favágó, szakács, gyógyszerész, épitőmunkás, cipőtalpaló, szemétkotró, +utmérő, csirkekergető, pék, orvos, evezős volt, minden volt, csak hős +nem. De mikor aztán Londonba hazament és onnan nézett vissza Afrikára, +akkor világosan láthatta, hogy az angol világhatalomnak egyik legnagyobb +honfoglalója, az angol gazdagságnak és az angol nép boldogságának +halhatatlan vitéze, az emberiségnek pedig különb fáklyahordozója volt, +mint Kolumbusz Kristóf, aki végeredményben Amerikát is oly véletlenül +fedezte föl, mint azt, hogy hogyan áll meg a hegyén a tojás. De ezt +annak köszönhette, hogy belátta: nem született még ember, aki elégnek +érezte volna magát a világ nagy erőivel szembeszállni. Azaz: valamikor +született egy, de az a keresztfán halt meg, mert nem harcos volt, hanem +gondolkozó. Az ő munkáját csak egy Szent Pál válthatta valósággá, mert +az egyenkint és csoportonkint vette elő az embereket. Ha Szent Pál ugy +látta volna a világot egyszerre a maga egészében, mint Jézus, akkor ő is +bus és szelid életet végzett volna el a kereszten, ahonnan az Isten +mellé vezet az ut. De Pál a részleteket nézte. Pál agitátor volt, Pált a +császár katonái fejezték le. Pál ugy élt és ugy halt, mint katona és +pártvezér és ő sohasem tudta, de mi most már tudjuk, hogy ő alapitotta +meg a kereszténységet. És azóta ezen a földön mindenkinek, aki valaha +elindult a Gonosz vagy az Ismeretlen ellen, be kellett látnia azt, hogy +eredményt csak ugy ér el, ha folyton a földre néz. Az égre nézni az +istenek dolga, de erre csak minden tizezer évben egyszer van szükség. +Aztán tizezer évig lehet ezért az egy tekintetért harcolni becsülettel +kinek-kinek a saját ereje szerint. + +Ezeket mondván a törpe eltünt. Elnyelte a sötét erdő sürü bozótja. A +rengeteg mélyéből pedig zugó, forró szél kerekedett. + +Lajos most már nem habozott. Némán hajolt le, fölvette a kertészkést, a +fürészt s neki kezdett az első gyökér eltávolitásának. + +– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – + +Fölébredt. + +– Nyugtalanul aludtál, – mondta mellette halkan a felesége, – talán +rosszat álmodtál? + +– Hány óra? – kérdezte Lajos, miközben hálóinge ujjába törülte szemét. + +– Most világosodik, – felelt az asszony, – négy óra lehet… aludj, papus. + +– Igen – mondta Lajos, – a miatt a nyomorult hatvan korona miatt nem +tudtam nyugodtan aludni. + +– Hiszen már mondtad, hogy visszaviszed Braunauer urnak! + +– Nem, nem, – kiáltott Lajos, – nem viszem, hanem küldöm. Reggel, amint +a postát kinyitják, visszaküldöm egy utalványon. Nem akarom látni őket. + +Mamus sóhajtott. + +– Igen, – mondta Lajos, most már kissé megnyugodva, – én nem javithatom +meg az egész világot, én csak annyit tehetek, amennyi tőlem telik. Én +visszaküldöm a hatvan koronát és ezzel legalább elvágtam egy kicsinyke +kis gyökérszálat. + +– Gyökérszálat? – kérdezte meglepetten mamus. + +– Te ezt nem érted, édesem, – mondta sóhajtva Tisztességes Lajos, – te +ezt nem is értheted. Annyi sokan vagyunk, oly rengeteg sokan vagyunk… és +ha mindenikünk csak egyetlen kis gyökeret vagy bokrot pusztit el, +kivilágosodik az erdő és mi keresztüljutunk rajta… akik utánunk jönnek, +utat találnak… + +Mamus felült az ágyban: + +– Összevissza beszélsz, Lajos. Rosszat álmodtál. Ha nem láttam volna, +hogy az egész vacsorát szétosztottad a gyerekek közt, azt kellene +hinnem, hogy megterhelted a gyomrodat, hogy sokat ettél. + +Lajos mosolygott: + +– Sokat ettem? Angyali mamus, mondd, mikor ettem én életemben sokat? + +Mamus halkan felelt: + +– Soha. + +Künn derengett. Tejeskocsik zörögtek a ház előtt. Lajos megfordult és +csöndesen, édesen elaludt. Mamus leszállt az ágyról, betakarta +tizenkilenc gyermekét, a legkisebbiknek kivette az öklét a szájából, +hogy meg ne fulladjon, aztán visszamászott az ágyába és még sokáig +virrasztott Lajos fölött, hogy vajon most is nyugtalan lesz-e az álma. +Mikor aztán látta, hogy az ura mozdulatlanul, mélyen alszik és rendesen +lélegzik, megcsókolta őt és ő is lefeküdt. De mikor megcsókolta, érezte, +hogy meleg és sós köny folyik végig az alvó ember arcán. Előbb egy +pillanatig habozott, hogy fölébressze-e, de aztán nem bántotta. + +– Mindegy no, – mondta magában, miközben a párna csücskét az arca alá +hajtotta, – majd reggel nyolckor, mikor a postát kinyitják, visszatér a +nyugalma, megint minden rendben lesz. Holnap már nem fog álmában sirni. + +Azzal sóhajtott egyet és ő is elaludt a kék derengésben. + + + + +A BUDAPESTI PLETYKA KIS KÉZIKÖNYVE, + +kezdők számára, rövid és áttekinthető összefoglalásban, példákkal +illusztrálva. Első kiadás. Budapest, 1916. + + +BEVEZETÉS. + +E rövid munkát azért bocsátom közre, hogy megbizható vezérfonalat adjak +azok kezébe, akik még nem érzik magukat egészen biztosnak a pletyka +terén. Szerénytelenség nélkül jegyzem meg, hogy egyikét birom Európa +legteljesebb pletykagyüjteményinek s e gazdag gyüjtemény rendezése +közben merült föl bennem a gondolat: egyszerü, népies nyelven megirt kis +kézikönyvet szerkeszteni azok számára, akik hajlamot mutatnak e +tudomány-ág iránt s egyéb elfoglaltságuk miatt nem tanulmányozhatják az +e téren kiváló szakmunkákat. + +_A szerző._ + + +ELSŐ FEJEZET. + +(A pletyka célja. – A pletyka főbb kellékei.) + +A pletyka, a magasabb művészi értelemben vett pletyka célja az, hogy +valaki megkisebbittessék általa. Szem előtt kell tartanunk, hogy minél +több embert nyomunk pletykával a viz alá, annál magasabb a mi értékünk. +Minél több emberről terjesztünk rossz és megalázó hireket, annál +kevesebben maradunk mi magunk s annál jobban emelkedünk ki a többi ember +közül. Tehát minden olyan pletyka rossz pletyka, ami más emberre nézve +hizelgő. + +Példa: „A szép Burmányinénak viszonya van dr. Rakamazovits Edével.“ Ez +rossz pletyka, mert bár a szép Burmányinét rágalmazza s bár férjét, +Burmányit, megalázza, hizeleg dr Rakamazovits Edének. Ezzel szemben: + +„A szép Burmányinénak viszonya van dr. Rakamazovits Edével, de +Rakamazovits pénzt fogad el tőle“ – jó pletyka, mert mindenki a viz alá +van nyomva benne. Ugyanez a pletyka megközeliti a tökéletességet a +következő változatban: + +„A szép Burmányinénak viszonya van dr. Rakamazovits Edével, de +Rakamazovits pénzt fogad el tőle, Burmányi ezt tudja és visszapumpolja a +pénzt Rakamazovitstól, de az egész pletyka Csákóbergertől ered, aki a +szép Burmányinét pénzeli.“ + +Mint e példából is látható, a pletyka nem egyszerü rágalom, mint azt a +tudatlanok hiszik, hanem a rágalomnak azon magasabb és összetett +halmaza, amelynek tagjai egymásba fonódnak és egymást erősitik. +Matematikai képlete, ha a pletykát P-vel, a rágalmat R-rel jelöljük: + +P = R. (R+R) + R. (R+R)… ∞ + +Ahol a ∞ jel a végtelenséget jelenti. + +De ez már a magasabb pletykatanhoz tartozik s idevonatkozó külön +teóriámat adandó alkalommal a „derivált pletyka-függvények +sajátságairól“ szóló értekezésemben fogom kifejteni. + +Itt egyelőre az egyszerü pletyka főbb kellékeiről szóljunk. Az egyszerü +pletyka: + +1. Legyen gonosz. – Legyen benne az egyszerü rosszakaraton kivül valami +ötlet, valami agyafurtság, szóval olyan elem, ami magasabb szellemi +munkára vall. Rossz példa: A. ellopta B. óráját. Jó példa: A. ellopta B. +óráját, amelyet az boldogult anyjától örökölt és A.-ra bizott megőrzés +végett. + +2. Legyen ragadós. – Legyen benne valami, ami miatt beleakadjon a másik +emberbe, ráragadjon, ne legyen lerázható. Tehát csimpaszkodjék az +embernek olyan tulajdonságába, amely feltünik, amelyről sokszor van szó, +mert igy könnyen eszébe jut mindenkinek. Például adva van A., akinek +szép felesége van és van egy sebhelye a homlokán. Most rossz pletyka +volna A.-ról azt mondani, hogy azért lett cégvezető, mert neje odaadta +magát a vezérigazgatónak. Jó pletyka ez esetben: „A.-nak a homlokán +azért van sebhely, mert egyszer rajtakapta a feleségét a +vezérigazgatóval, a vezérigazgató a fejéhez vágott egy poharat és +kártéritésül cégvezetővé léptette elő.“ Az előbbi, rossz példa esetében +az emberek könnyen elfelejtik a dolgot, hisz annyi férj köszönheti a +karrierjét a feleségének. Az utóbbi esetben, ahányszor csak A. leveszi a +kalapját, mindenkinek rögtön eszébe jut a sebhelyről a pletyka s ezt a +pletykát szegény A. addig viseli, amig a sebhelyet, tehát élete végéig. + +3. Legyen veszedelmes. – Már mint arra nézve, aki elmondja. Az olyan +pletyka, amely visszakerülve az áldozathoz, nem okoz nagyobb bajt, nem +izgatja az embereket. Az igazi jó pletyka azért imponál, mert az +elmondója bizonyos rizikót vállal. Tehát az, hogy: „X. kisasszony ledér +életet él“ – nem jó pletyka, mert ha X. kisasszony megtudja, hogy ezt +mondták róla, legföljebb egész délután sir, más baj nem esik. Ellenben +jó pletyka az, hogy: „X. huszárkapitánynak, a hires verekedőnek felesége +ledér életet él.“ Mert aki ezt mondja, kiteszi magát X. +huszárkapitánynak. Ez a kellék főként a pletyka elhihetőségének +szempontjából fontos, mert az emberek ugy gondolkoznak, hogy: „kell, +hogy legyen benne valami, mert egy harcias huszárkapitány nejéről nem +szivesen mond ilyet valaki.“ + +4. Legyen vakmerő. – Tudniillik kompozicióban vakmerő, váratlan, +meglepő. Közismert panamistáról azt mondani, hogy tegnap megint +elfogadott pénzt egy vizvezetéki cégtől, rossz pletyka. Jó pletyka +ugyanezt olyan emberről mondani, akiről köztudomásu, hogy becsületes. +Erre a kellékre azért van szüksége a pletykának, hogy egyáltalán +végighallgassák, hogy beleharapjanak az emberek. Ugyanezt kifejezhetjük +igy is: a jó pletyka lényeges kelléke, hogy ellentétben álljon a +köztudomással. + +5. Legyen mindig valami kis vonatkozása a büntető törvénykönyvhöz. – Ez +adja meg a zamatját a pletykának, enélkül sótalan. Az áldozat mindig ugy +legyen beállitva a pletykába, hogy valódiság esetén a törvény tegye rá a +kezét, ha egyéb okból nem, a házasságtörési paragrafus okából. + +6. Legyen exkluziv. – Ez azt jelenti, hogy ne jelenjen meg sok +példányban. Az igazi jó pletykás nem járja be a kávéházakat egy és +ugyanazon pletykával, mert ha ketten találkoznak, akik mind a ketten +tőle hallották, egyszerre vége az érdekességnek és azt mondják: „X. +szaladgál és terjeszti ezt a hirt.“ Ezt az emberek nem szeretik. Az +igazi pletykás a pletykát legföljebb két vagy három embernek mondja el, +és megvárja, mig az a három kilencnek az a kilenc huszonhétnek, az a +huszonhét nyolcvanegynek adja tovább. Az igazi pletykás nem türelmetlen +és nem szalad maga ehhez a nyolcvanegyhez, mert tudja, hogy a pletyka a +maga szaporodási módja szerint ugyis elterjed és még hozzá +kicsiszolódik, jobb, ügyesebb, ártalmasabb lesz a sok különböző kézen, +sőt az utolsó kézen már ugy megváltozik, hogy erre bátran mondhatja az +első: „ezt én nem mondtam, becsületszavamra, és csak azt mondtam, hogy… +stb.“ Igazi, kiváló pletykások e téren az ugynevezett „egyke-rendszer“ +hivei, ők csak egyvalakinek mondják el, de azt az egyvalakit persze jól +megválasztják. Ez a pont azért fontos, mert kezdő pletykálók ebbe a +hibába esnek legtöbbször s ezért elvesztik hitelüket. A pletyka e +tekintetben olyan, mint a sport: az emberek csak az amatőrjeit szeretik +és becsülik, a professzionátusait nem. + +7. Legyen erkölcsi alapja. – Ez ugyan meglepően hangzik, de igy van. A +leggonoszabb pletykát is ugy kell előadni, mintha az ember nagyon fel +volna háborodva vagy magán a tényen, vagy azon, hogy „arról a derék, +tisztességes asszonyról ilyeneket beszélnek.“ Az igazi, klasszikusan jó +pletykás mindig a pletykautáló jelmezében jelenik meg, minden igazán +komisz pletykát igy vezet be: „mégis csak hallatlan, milyen komiszak az +emberek, képzelje, erről a derék, angyali, tisztességes Görredönyinéről +azt merik mondani, hogy fogadásból egyszerre kilenc postatisztnek volt a +szeretője.“ Itt az erkölcsi alap maga a felháborodás. Ha még utána +teszi, azt hogy: „én a magam részéről egy szót se hiszek az egészből,“ +akkor nemcsak erkölcsi alapja, hanem erkölcsi magaslata is van. Erkölcsi +alapon állva kezdeni, erkölcsi magaslatra emelkedve végezni s az igazi +komisz pletykának ez a leghatásosabb előadási technikája, amely mindig +beválik, mert a pletyka ime olyan jó, hogy még az is ellöki magától, aki +elmondja. + + +MÁSODIK FEJEZET. + +(A pletyka különböző nemei.) + +Vidékek szerint a pletyka nemei változnak. Az összes lehető +pletyka-nemeket adandó alkalommal „Összefoglaló nemzetközi +pletykatanomban“ fogom ismertetni. E kézikönyv a budapesti viszonyokkal +foglalkozván, csupán a budapesti pletyka négy fő-fajtájára szoritkozik. +Ezek: + +1. A családi pletyka. + +2. A szerelmi pletyka. + +3. Az üzleti pletyka. + +4. A szinházi pletyka, (amely a családi, szerelmi és üzleti pletykát is +magában foglalja, s ezért némely kutatók szerint törzs- vagy +anya-pletykának is nevezhető.) + +Rövid jellemzése az egyes fajtáknak: + +1. A családi pletyka célja az, hogy kimutassa a család piszkos életét. +Az apa veri a gyerekeit és a feleségét. A feleség hűtlen nő és rossz +anya. A gyerekek romlottak. Az apa nem ad pénzt. Az anya tiltott uton +keres pénzt. A gyerekek váltót hamisitanak. A szülők válnak. + +2. A szerelmi pletyka célja az, hogy tiltott viszonyokat fedjen fel. +Tehát a férjes nő megcsalja az urát. A házasember szeretőt tart. A +házasember egy férjes nővel folytat viszonyt. Valaki azt, akivel +viszonyt folytat, megcsalja azzal, akivel nem folytat viszonyt. A +viszonyokat szerelmi pletyka csak a kezdetüknél és a végükön fogja meg. +„Együtt vannak,“ ez nem pletyka. Összekerülnek és szakitottak. Csak ezen +a ponton pletyka a pletyka. + +3. Az üzleti pletyka kizárólag az áldozat hitelképességének +csökkentésével foglalkozik, s ide tartozik a művészeti pletyka is, amely +azért nevezi az áldozatot tehetségtelennek, hogy hitelét rontsa. + +4. A szinházi, törzs- vagy anya-pletyka magában foglal mindent. Főbb +elvei: A szinésznő ledér. A szinész tehetségtelen. A férjes szinésznő +csalja az urát. A kisasszony-szinésznőnek titokban két gyermeke van. +(Sohasem egy.) Az öreg szinész pumpol. A fiatal szinész pumpol. A +szerzőnek viszonya van. A szerző tehetségtelen. Az igazgatónak rosszul +megy. Az igazgató tehetségtelen. Az igazgató viszonyt folytat a +szinésznővel. A nézőtér üres. A nézőtér tele van, de szabadjegyesekkel. +A darab rossz. A darab jó, de nem adják elő. A szerző fizet, hogy +előadják a darabját. A szinésznő viszonyt folytat, hogy szerepet kapjon. +A zene lopva van. A rendező nem érti a darabot. A sugó be volt zárva. Az +igazgató a csőd szélén áll. A darabot más irta. A szinész más szinésztől +lopta a nüánszot. Az ügynök csal. A darab külföldön megbukott. A szinész +válik. A szinésznő válik. A szerző válik. Az igazgató válik. A rendező +válik. A titkár megnősül. + + +BEFEJEZÉS. + +A tudományok népszerüsitésének az egész világon tapasztaható törekvése +adta kezembe a tollat, hogy az elhanyagolt tudomány-ág terén az alapvető +munkát elvégezzem. Aki az elmondottakat figyelemmel olvasgatja, +hamarosan megérti és megkedveli ezt a szakmát. Különösen ajánlom +kézikönyvemet a vidékről feljött lakosságnak, amely nem igen tudja a +különbséget a vidéki és a fővárosi pletyka között. Természetes, azért +senki se higyje, hogy e művel ki van meritve az egész anyag. Adandó +alkalommal közrebocsátandó „Bevezető a magasabb pletykatanba“ és a +„Teljes magasabb pletykatan“ cimü munkámhoz akart ez csupán szerény +előhang lenni. + + + + +EGY ANEKDOTA ÉS EGY PÉLDÁZAT. + +Mind a kettőt ajánlom annak az ismeretlen férfiunak a figyelmébe, aki +száz év mulva a Nemzeti Muzeum könyvtárában böngészve véletlenül rányit +e kötetnek erre az oldalára. Álljon meg a tekintete néhány percre ezen +az akkor már barna papiroson és olvassa el e szerény sorokat. Ma talán +nem is olyan mulatságosak és érdekesek, mint akkor lesznek. Fogadja +innen, a messzi multból, ismeretlenül is szives és bánatos üdvözletemet. + + +AZ ANEKDOTA. + +A Vázsonyi Vilmos ügyvédi praxisából való e történet, de méltó helye ama +százkötetes nagy szakmunkában volna, amelynek cime: „Budapest erkölcsi +története“ s amelyet soha sem fogok megirni. A szakmunkában elbeszélése +három kötetre terjedne, itt azonban az idő rövidsége és a tér szüke +miatt röviden iparkodom előadni. + +Egy délelőtt vészes csöngetés zavarja fel Vázsonyit délelőtti +olvasmányaiból. Egy üzletember névjegyét hozzák be, igen fontos és +halaszthatatlan ügyben azonnal akar beszélni a képviselő urral. +Bebocsátják. Bejön és utána tódul két hölgy: a felesége meg a leánya. A +következő pillanatban mind a hárman térdelnek Vázsonyi előtt, amiből ő +rögtön látja, hogy nem mint politikust, nem mint városi vezérférfiut, +hanem mint kriminalista ügyvédet keresik. Ezt a ballet-mozdulatot a +pesti büntető-ügyvédek már ismerik és megszokták. Minden nagy bünügy +ezzel és „az istenért, ügyvéd ur, mentsen meg!“-kiáltással kezdődik. + +Némi harc után fölkel a kétségbeesett család és helyet foglal a +foteleken. + +– Mivel szolgálhatok? – kérdi Vázsonyi. + +– Az istenért, képviselő ur – mondja zokogva a feleség – mentse meg az +uramat! + +Ujabb rohamok után a sáppadt férfiu előadja a baját. + +– Kérem, – mondja – engem a mult héten valami ügyben, amihez semmi közöm +nem volt, mint tanut kihallgattak a rendőrségen. Elmondtam, ami keveset +tudtam, s azzal hazamentem. Ma reggel aztán megjelenik nálam egy rendőr +és ezt az idézést hozza. + +Átnyujtja az idézést. Rendes rendőrségi idézőlevél volt, amelyben meg +volt hagyva a cimzettnek, hogy ma délelőtt tizenegy órakor jelenjék meg +Krecsányi detektivfőnöknél. Semmi egyéb nem volt rajta. + +– Nos? – kérdi Vázsonyi. + +– Hogyan? – mondja az üzletember. – Mi az a nos? Ma délelőtt tizenegyre +a detektivfőnökhöz vagyok idézve! + +– Az istenért – zokogja a hölgy – képviselő ur, mentse meg az uramat! +Csak ön segithet rajta… + +Vázsonyi egyikről a másikra néz, nem érti őket. Az üzletember dadogni +kezd: + +– Kérem – mondja – önnek el kell oda velem jönni. Mint ügyvédnek. +Megfizetem az ügyvédi honoráriumát. Ha nem sértem meg vele, száz koronát +adok ezért az utjáért. + +– Száz koronát vagy tiz koronát – szól Vázsonyi – ez engem most nem +érdekel, inkább mondja meg őszintén, mit követett el, hadd tudom miről +van szó. + +Az ember ötöl-hatol: + +– Hiszen ha tudnám, miért idéztek be! De nem tudom. Nem követtem én el +soha semmit, de tetszik tudni, pénzügynök vagyok, ügyleteket csinálok, +közvetitek és… tetszik tudni… tudja isten… az ember sohse tudhatja… + +Reszketett, mint a nyárfalevél. + +– De hát akkor miért menjek önnel? – kérdi Vázsonyi. + +Az asszony felel: + +– Istenem, mert hátha ott tartják. + +– Ő megmondta – szól megkönnyebbülten a férj és fellélekzik. A lány +csöndesen sirt a kanapé sarkában az egész idő alatt. + +Vázsonyi vállat von, elvégre ez ügyvédi kötelessége és utasitást ad a +cselédnek, hogy hozzon egy fiakkert. + +– Kettőt! – mondja a kliens. + +– Miért? + +– Az egyiket nekünk, a másikat a családomnak. + +– Hát a hölgyek is jönnek? + +– Igen. + +– Miért? + +A kliens hallgat. Megint az asszony felel helyette: + +– Hogyha… isten tudja… isten ne adja… esetleg mégis ott kell neki +maradni… hogy mindjárt küldhessünk neki éjjelre ágynemüt… meg ami +szükséges… + +Általános zokogás. A kocsik megérkeznek és a menet megindul a +főkapitányság épülete felé. Az első kocsiban halotthalványan, reszketve +a kliens, mellette némán szivarozva, szótlanul, Vázsonyi. A másik +kocsiban a két hölgy, kisirt szemmel, mintha temetésről jönnének. A +Zrinyi-utcában a hölgyek lenn maradnak, a kocsiban. A papa elbucsuzik +tőlük, férfias elszántsággal csókolja meg őket és megy fel Vázsonyival a +második emeletre, a detektivfőnök vésztjósló irodájába. A kapuban álló +rendőr egykedvüen nézi a siró dámákat. Ilyet ő naponta eleget lát. + +Fenn az előszobában azt mondja a kliens: + +– Kérem, képviselő ur, jobb lesz, ha nem megyünk be együtt. Talán tessék +előbb egyedül bemenni és megtudni, hogy mit akarnak tőlem. Én majd csak +azután megyek be, ha már tudom, miről van szó. + +Jól van. Vázsonyi bemegy egyedül. Krecsányi szeretetreméltóan fogadja s +Vázsonyi azonnal a tárgyra tér. + +– Kérem, – mondja – ez és ez a kliensem tizenegyre be van idézve +tanácsos urhoz. Mint ügyvédje, tisztelettel érdeklődöm, hogy miért. + +– Ő is itt van? – kérdi a detektivfőnök. + +– Igen. Kint vár. + +– Önt, mint ügyvédjét hozta magával? + +– Igen. + +– Hát kérem – mondja Krecsányi és felhuzza szemöldökét – mielőtt +megmondanám ügyvéd urnak az idézés okát s azt, hogy mi a szándéka a +rendőrségnek azzal az urral, engedje meg, hogy előbb egy kis +magánügyemről diskuráljak önnel… + +És nagy meglepetésre elkezd Vázsonyinak beszélni egy környékbeli +nyaralótelepről, amelynek nincs csatornázása, rossz a világitása, +kövezetlenek az utcái. + +– De kérem… + +– Kérem, kérem – szól mosolyogva Krecsányi – nekem annyi a dolgom, hogy +nem érek rá a főváros urait felkeresni ebben az ügyben és örülök, hogy a +véletlen most elém hozza Vázsonyi Vilmost, aki méltányolni fogja +nyaralótelepünk panaszait. + +– De a kliensem, aki künn vár! + +– Hadd várjon… + +És diskurál tovább a nyaralótelepről. Eltelik tiz perc, husz perc, egy +félóra. A kliens az előszobában felváltva hideget és meleget izzad, +Vázsonyi pedig feszeng a helyén, idegesen. Végre bevégzi Krecsányi az +előadást. Vázsonyi megszólal: + +– De most, ha megengedi, térjünk rá az én kliensemre. Miért idéztette +be? + +Krecsányi elmosolyodik. + +– Kérem – mondja – én nem ok nélkül beszéltem itt képviselő urnak egy +félóráig másról. Azt akartam, hogy a kliense üljön, várjon az +előszobában legalább egy félóráig. Az ön kliensét ugyanis a mult héten +mint tanut hallgattam itt ki. Akkor az az ur itt felejtette az +esernyőjét. Megtartani nem óhajtom, arra pedig nem vagyok kötelezve, +hogy az esernyőjét a lakására szállitsam. Hát egyszerüen megidéztem +mára, hogy vigye el az esernyőjét. + +– … + +– És az az üzletember, aki ugy megijed egy idézéstől, hogy nem mer +egyedül jönni a rendőrségre, hanem az ország első ügyvédjét hozza +magával, az az erkölcsi világrend nevében megérdemel legalább annyit, +hogy egy félóráig reszkessen a detektivfőnök előszobájában. + +Vázsonyi kivitte neki az esernyőjét. + +– Itt van – mondta –, ön itt felejtette az esernyőjét, ezért idézték +ide. Ha egyéb baja lett volna, a szokásos ügyvédi honoráriumot fizette +volna. De igy, kérem, délután pontosan küldje be az irodámba az igért +száz koronát. Isten áldja meg. + +És ott hagyta a faképnél. Mikor lement, a hölgyek még mindig sirtak a +kocsiban. Észre sem vették, mikor Vázsonyi óvatosan elkerülve őket, +felkapaszkodott egy villanyosra. + +Egyéb semmi sem történt. + + +A PÉLDÁZAT. + +A sajtó organumai, vagy mint Pesten mondják: „az összlapok“ foglalkoztak +ama kis cserkészfiu esetével, aki egy utcasarkon találtatott, amint +sirva kérte a rendőrt, hogy igazitsa utba, mert ő magától nem talál +haza. Tudvalevőleg – én ugyan csak egy hónap óta tudom – a +cserkész-intézmény egyik célja, hogy olyan fiukat neveljen, akiket a +külföldről idevetődött idegen a nemzetközi egyenruháról azonnal +megismerjen és akik az idegent a városban utbaigazitsák, kalauzolják. Mi +sem természetesebb, mint hogy Pesten maga a cserkész sem ismerte ki +magát, ami még nem volna katasztrófa, ha például azt nem tudná, hol van +a Mátyástemplom vagy a Központi Fertőtlenitő Intézet, de rögtön nemzeti +katasztrófává válik, mikor az sül ki róla, hogy még azt sem tudja, hol +lakik. + +Ezt a tipikus nyári szenzációt azért nevezem példázatnak, mert erről +majdnem kizárólag amaz ismeretlen férfiu kedvéért emlékezem meg, akit e +cikk bevezetésében volt szerencsém invokálni és aki e pillanatban még +meg sem született. Nekünk ez csak ártatlan vicc és nyári téma, de neki, +aki száz év mulva néz ránk vissza, talán kulcsa lesz sok olyan dolognak, +amit nem ért meg egyszerre, történelmi kutatásai folyamán. Ezért vagyok +bátor őt illő alázattal, mint akkor már por és hamu, a következőkre +figyelmeztetni. + +A mi időnkben Magyarországon és különösen Budapesten igen sok dolog nem +volt az, aminek hivták. A mi időnkben évente öt-hat dolognak a cimét, +nevét vettük át a külföldtől, de csak azért, hogy a külsőségeket +pontosan megtartva, belül egészen mást csináljunk belőle. Nem szeretek +mindig a rendőrségen nyargalni, de például ez alá a cim alá, hogy: +rendőrség, a mi időnkben olyasmi volt rejtve, aminek tisztán politikai +célja volt, tehetséges embereket és gonddal kitanitott magyar legényeket +egy gyarmati katonai hivatal teendőivel láttak el és mellesleg rájuk +bizták azt is, amit külföldön a rendőrségek szoktak elvégezni. A mi +időnkben átvették a külföldön mindenütt kitünően bevált ifjusági +jellemképző, testedző, egészség-gyarapitó és gyerek-nemesitő _boy-scout_ +intézmény külsőségeit: a szijjas bur-kalapot, a hygiénikus +flanell-inget, gyapjunyakkendőt, térdnadrágot, strapacipőt és hegymászó +botot, leforditották – elég ügyesen – az angol szót „cserkészfiu“-ra és +alapjában véve az eredeti intézménytől annyira különböző más intézményt +csináltak belőle, hogy attól még a kopasznak is ég felé mered minden +hajaszála, olyan intézmény-utánzatot, amely ugy különbözik az +eredetijétől, mint egy tiznapos osztriga egy tizéves elefánttól. +Tisztelt és nyájas idegen, hadd sirom feléd innen a multból, e szomoru +ezerkilencszáztizenhármas esztendőből, hogy még legalább száz ilyen +intézményünk van e pillanatban e hon virányain, hogy épp most van +körülöttünk kolera és épp most müködnek „közegészségügyi felügyelők“ és +épp most történnek „intézkedések“, akik és amelyek éppoly ügyesen vannak +angolból vagy németből leforditva, mint a cserkészfiuk, s akiknek és +amelyeknek pont annyi közük van az eredeti jelentésükhöz, mint a haza +nem találó pesti cserkésznek az idegenvezető boy-scouthoz. Tisztelt +utód, hidd el, hogy ez néha kétségbeejtő. Hidd el, hogy kétségbe kell +esni azon, hogy a „gyorsvonat“ milyen jó forditása a „Schnellzug“ +szónak, miközben olyan lassan megy a komisz épitkezés miatt, mint a +Schnellzug hazájában a Personenzug. Hidd el, hogy itt Sakk-otthonnak és +Sakk-szövetségnek hivták ama helyeket, ahonnan sértődötten dobták ki +azt, aki sakkozni merészelt, mert ott bakkozni kellett; hidd el, hogy +itt közéleti kritikának (Die Kritik, La critique) hivták azt, hogy ki +akar valakit a hatalomból azért kiturni, mert ő akar oda helyette +leülni; hidd el, hogy itt milliomos volt az, akinek száz-százötvenezer +korona vagyona volt; hidd el, mert igy volt majdnem minden, az egész +vonalon. És hidd el, hogy amilyen kevéssé feltünő, amilyen kicsinyes és +szerény kis tréfaság volt a haza nem találó professzionátus kalauz esete +Budapesten, ezerkilencszáztizenháromban, olyan jellemző volt erre a +kitünő forditói tehetséggel megáldott, de minden igazi belső tartalom +respektálásától irtózó lusta és felületes közéletre. + + + + +VASÁRNAP DÉLUTÁN. + +Tisztelt Uram! + +Ön a minap könnyelmüen azt kérdezte tőlem, hogy hogyan töltjük mi itt +Duna-Mócsingon a vasárnap délutánokat. Egy pesti embertől, aki idejött +nyaralni, a fővárostól háromnegyedórányira, nem is kérdezhetett volna +keservesebbet. Amikor kérdezte, szomoru kézlegyintéssel feleltem. Ön nem +is vette észre, mennyi keserüség volt e mozdulatban. Most azonban +megbüntetem a kiváncsiságáért és felelek a kérdésére. Még pedig +őszintén. Könnyebb áttekinthetőség kedvéért sorba megyek a +vasárnap-délután óráin. Hadd lássák Önök, pestiek, milyen kéj az, a +szomszédban nyaralni. + + +HÁROM ÓRA. + +Ebéd után le szoktam feküdni egy kicsit. Kettőkor ebédelünk s igy, mire +a kanapéhoz vánszorgok, félhárom. Az első délutáni vonat kettő +negyvenhatkor ér ide Pestről. Nyaralónk tiz percnyire van a vasuttól, +tehát körülbelül háromkor érkezik ide az első vendég, azt a keserves, +füzfán fütyülő rézangyalát Neki. A legrémesebb köztük Schmiri bácsi, aki +egy kis cekkerrel jön és mindig ugy néz ki, mintha hozna valamit, de még +soha sem hozott semmit. A cekkerben a sapkája van, meg a hálóinge, arra +az esetre, ha lekésne az utolsó vonatról. Természetesen, aki háromkor +jön, az fölver az álmomból. Schmiri bácsit azért utálom, mert azok közé +a rettenetes emberek közé tartozik, akik erkölcsi fölénnyel keltik föl +legédesebb álmából az embert, akik ezt a szemtelenséget egészségügyi +vagy egyéb jóakaratu szabályok nevében követik el. Például: „ne +lustálkodjál, elhizól“, vagy: „kelj föl, aztán éjjel nem tudsz aludni“, +vagy: „itt döglesz, ahelyett, hogy a kertben sétálnál“. Még rémesebb +Rőcze bácsi, aki azok rendjébe tartozik, akik mindenféle nyelvü +idézetekkel költik fel az embert, ilyen vadállat is igen sok van a +világon. Mikor legédesebben alszom, rám rivallnak: „fel, fel, vitézek, a +csatára!“, vagy tréfásan: „kelj fel párnáidról, doktor Pókainé“, +miközben huzzák ki a fejem alól a párnát. Németül: „auf, auf, ihr +muntere Gesellen“, franciául: „allons enfants de la patrie“, olaszul: +„andiamo, kis apám“, stb. Az vesse rám az első követ, aki még soha nem +akarta lelőni azt a vigyorgó embert, aki vicces versekkel költötte fel. +Ez az, tisztelt uram, amit én vasárnap délután három órakor hétről-hétre +bekapok, egész nyáron. + + +NÉGY ÓRA. + +Négy órakor jön Hermin néni, szegény rokonunk, öreg ruhákért és azért, +hogy kávét kapjon. Azért jön vasárnap, mert akkor sok vendég van s mert +tudja, hogy ő ilyenkor kellemetlen. Ilyenkor jajgat, hogy ő a konyhában +akar uzsonnázni, csak azért, hogy erőszakkal behuzzák a verandára, hogy +ott aztán sirva mondhassa a vendégeknek: „én nyomorban vagyok, ők +gazdagok, a konyhába akartam menni, de megszégyenitenek“. Tulajdonképpen +én tudom, hogy Hermin néni azért jön ki, hogy megsértsék. Ha nem sikerül +megsértődnie estig, kétségbe van esve és hogy mégis megsértsék, +olyanokat enged meg magának a vacsoránál, hogy krisztusi lény legyen, +aki nem sérti meg. Ezért ki van adva a gyerekeknek, hogy hat óráig +sértsék meg Hermin nénit (tessék elhinni, én esküszöm, hogy ugyis csak +azért jön ki), mert ha hatkor megsértik, a hét óra tizenötössel +hazamegy. De ha nem sértik meg, akkor a vacsoránál lehuzza a cipőjét, +mint a multkor, azt mondván, hogy kavics ment bele és odaadja a +vendégeknek, hogy nézzék meg, milyen rongyos, vagy, mint tavaly, addig +szagolja a tányéron a rostélyost, amig végre is a feleségem az elfojtott +dühtől reszketve megkérdi tőle, hogy mit szagol, mire Hermin néni +szerényen szól: „semmit, fiam, egészen jó hus ez, csak nem tudom, miért +kapom mindig én a büdöst?“ Valahogy azért megsérteti magát mindig. A +borzasztó az, hogy tőlem nem sértődik meg, mert engem gyülöl, rólam +tudja, hogy én tudom, mit akar, s kész vagyok nyolc-tiz olyan sértést +suttogni a fülébe, hogy elzöldül. Ez nem számit. Neki igazi, fájó sértés +kell a feleségemtől, vagy a gyerekektől. A gyerekek intézik el +rendszerint, amennyiben azt mondják neki, hogy boldogult férjét ő +mérgezte meg. De most már ez kezd elkopni, nem használ. Legutóbb a kis +fiam hátulról egy kis kárpitosszöget vert bele, de erre is csak akkor +sértődött meg, mikor a feleségem ezért nem akarta a fiut megverni. Igy +valahogy elment a hét tizenötössel. + + +ÖT ÓRA. + +Ötkor kezdenek jönni a gyerekek és a cselédek a szomszéd nyaralókból, +kölcsönkérni. Ezt csak a nyaraló emberiség tudja, hogy mit jelent. Ahol +sok vendég van, onnan jönnek kölcsönkérni: „Kettővel többen jöttek, a +mama kéret kölcsön két pár eszcejgot és négy tányért, ja igaz, még két +szalvéta is kell“. – „A nagysága tiszteletét küldi és kéri a +fagylaltgépet“. – „A papa üdvözletét küldi és kér egy párnát, mert +Uhajda bácsi kinn alszik“. – „A mama kéret szépen valamit olvasni, mert +senki se jött“. Igy kérnek kölcsön székeket, szódavizet, kártyát, +táblát, krétát, legyezőt, poharat, asztalt, grammofonlemezt, szivart, +szipkát, sőt cselédet is, ha nagyon „sokan jöttek“. Mert az ok mindig +ez: sokan jöttek, többen jöttek, mint amennyire számitottunk. Akihez nem +jött senki, az vagy olvasnivalót kér, vagy maga is átjön. Ez igy megy +hat óráig. Hatkor már rendesen ki vagyunk fosztva. + + +HAT ÓRA. + +Hatkor megjelenik két ifju. + +– Nevem Pök Ervin, – mondja az egyik. + +– Nevem Hebrányi, – a másik. + +Segédek? Nem. Rendezők. Jegyeket hoztak eladni. Szombaton este +hangverseny lesz az alsó Vadrovitz-féle vendéglőben. De felül is lehet +fizetni. Kedves neje szeret táncolni. Köszönöm, nem járunk sehova. De +jótékony cél. Nem, nem. Ugyan papa, adj egy forintot nekik a jótékonyra +és nem kell jegy. Oh, hova tetszik gondolni. + +A rettenetes az, hogy a vendégeimnek is eladnak jegyeket. Nem, mintha +sajnálnám a vendégeimet, hanem mert ezzel szombaton az én nyakamra +szabaditják őket és ilyenkor bál után az ebédlőben hatan alusznak délig. + +Nem, nem, köszönjük. De a kis lányok hadd táncoljanak. Oh, kérem, a kis +lányok még kicsik, az egyik hat éves, a másik négy. Nem baj, kérem, a +kis teremben gyerekbál van. De nekik korán kell lefeküdni. Nem baj, +kérem, a gyerekbál már délután ötkor kezdődik. + +Most jön a sugdosás nőm részéről: „Adjak nekik kávét?“ „Nem – sugom –, +hanem ha még van abból a multkori patkányméregből…“ Aztán folytatódik +fennhangon: „Isznak az urak egy kis kávét nálunk?“ Hehehe, már kétszer +kávéztunk. Mindegy no, kávézzanak harmadszor is. Hát ha olyan kedvesek… + +És kávéznak. Aztán elmennek. Alásszolgája, Pöck ur, alásszolgája, +Hebrányi ur. Pardon – mondják –, tévedés, _én_ vagyok Pöck és ő a +Hebrányi. Oh, pardon. Na ez igazán jó volt. De kérem, kérem. + +Mindnyájan vigyorgunk, kényszeredetten. Kikisérjük őket a kertajtóig. Jó +napot. Alásszolgája. Kullogunk vissza a kerten keresztül, szomoruan, a +verandán hemzsegő vendégekhez. Hol van Hermin néni? A fürdőszobában +zokog. Mi az? Végre sikerült megsértődnie: „nekem persze be se +mutattátok őket“. Tanácstalanul állok. Hermin néni csöndesen sir. A +szomszéd villa terraszáról halkan hozza át a szellő a hangokat: „nevem +Pöck, nevem Hebrányi…“ Esteledik. + + +HÉT ÓRA. + +Hét órakor szokott jönni az a gaz Söpkesz, ne tessék rossz néven venni, +hogy ilyen gorombán irok, de a fülemen jön ki az epe, ha erre a +Söpkeszre gondolok. Már egyszer a kertészünket megbiztam, hogy +utonállónak öltözve, hátulról üsse fejbe egy léccel, mikor elmegy +tőlünk, hátha nem jön többet. Ez meg is történt, de visszafelé sült el, +mert Söpkesz visszaszaladt és nálunk aludt az éjszaka. Hiába minden. Ha +a sötétben sétálni megyünk, a gyerekek még ott is, ahol nincs lépcső, +azt mondják neki: „Söpkesz bácsi vigyázzon, itt egy lépcső van“ – és +Söpkesz bácsi nagyot lép a semmibe, összecsuklik a lába, ami a +legutálatosabb dolgok egyike, de ilyen tréfák sem riasztják el. A +kávéjába külön e célra tartott stanicliból legyeket tesznek gyermekeim, +megbizásomból. Hiába. Ami szivart ő kap, abba egész délelőtt varrótüvel +lószőrt varr bele feleségem, kérésemre. Hiába. Amely székre ő leül, +abból szög áll ki, intézkedésemre. Hiába. Szereti a szódavizet, tehát +délelőtt egy szódásüvegbe közönséges vizet öntünk és azt kapja, hogy +véresre nyomja a billentyün az ujjait és semmi nem jön belőle, örömömre. +Hiába. Bor helyett külön csinálnak neki gyermekeim utasitásomra +ugynevezett „Söpkeszbácsi-féle házi badacsonyit“ ecetből, vizből, +cukorból és spirituszból. Hiába. Megissza. Hiába öljük, mérgezzük, +verjük, sántitjuk, kinozzuk, minden vasárnap megjelenik, mert kártyázni +akar és négy-öt koronát el akar nyerni tőlem, hogy azt mondhassa: +„benyertem az utiköltséget“. Az erőszakos nyári vasárnap délutáni +kártyázók királya Söpkesz, azoké, akik kihuzzák a házigazdát a vendégei +közül és két forint ötvenet akarnak nyerni tőle. + + +NYOLC ÓRA. + +Rövid, de keserves fejezet. Nyolc órakor jön az, illetve jönnek azok, +akik hiába jöttek ki Mócsingra, mert nem találták otthon azokat, akikhez +jöttek. Mócsingról ugyanis minden vasárnap megszökik a vendégek elől +ötven család. Jövőre ötvenegy ilyen család lesz. Ezek aztán „mondok, ha +már itt vagyunk“ – kiáltással jönnek be a kertbe és már az ajtóban +levetik a kabátjukat. + + +KILENC ÓRA. + +Ez a legfájdalmasabb óra a nyaraló életében. Ilyenkor már nem jön senki, +de a borzasztó az, hogy nem is megy senki. Nyolc ötvenkor megy egy vonat +Pestre, erre való tekintettel vasárnap kilenckor teritünk, hogy kedvet +ne kapjanak a vendégek, mert a nyári vendég ugy vadul a fehér abrosztól, +mint a bika a vörös kendőtől. Mondom, ha félkilenckor abroszt látnak, +végünk van. Hát csak az utolsóelőtti vonat után van terités. De az +példátlan és határtalan, hogy egy ilyen nyári vendég mily pontosan tudja +a környékbeli menetrendet. Öten-hatan mindig azt kérdik: „mikor megy az +utolsó vonat?“ Erre ugyan a feleségem azt szokta felelni, hogy: „ma +hideget vacsorálunk“, de ez nem szokott használni. A multkor már, hogy +megpukkadjanak, magunk is sajtot és kenyeret vacsoráltunk, de nem is +vették észre. + +E fájdalmas óra legfájdalmasabb előzménye az, amikor a verandáról +látjuk, amint boldog szomszédok kisérik vendégeiket a nyolc ötvenes +vonathoz, mikor nálunk még öten nyüzsögnek ingujjban, Söpkesz a házi +badacsonyit issza ál-szódával, Schmiri bácsi cipő nélkül egy fán ül, +Hermin néni rosszul van a hálószobában és a fejét borogatja, Rőcze bácsi +fogpiszkálóval oltja a rózsafáimat, dr. Csaruga és felesége fürdenek, +mert meleg van, Lujza néni csokoládét kényszerit a házőrző kutyába, a +gyerekek levesbe való legyeket fogdosnak Söpkesz bácsinak. Vadányi tanár +a kutat rontja el és Pista bácsi a hengemattéban hortyog, mint egy +halászlé a nyilt tüzön, miközben Sebész bácsi (hallott valaki ilyet, +hogy egy Schwarz Sebész-re magyarositsa a nevét? Ez is csak nálam +történhetik meg…), mondom, miközben Sebész bácsi azt számitja ki az +óráján, hogy hogyan lehetne lekésni az utolsó vonatról. + +És ezalatt a boldog szomszédok kisérik a jó, derék, kedves vendégeket a +vasuthoz és nevetve intenek be nekünk a keritésen. Rettenetes, uram, ezt +látni. Az embernek megszakad a szive. + + +TIZ ÓRA. + +Az utolsó vonat tiz huszonegykor megy. Tiz órakor már mi is vonulunk a +mi csapatunkkal az állomás felé. Ilyenkor mindig az jut eszembe, hogy jó +volna juhászkutyát is tartani, ugynevezett terelő pulit, amely mindig +egy csomóban tartsa a vendégeket, mert Sebész bácsi állandóan +elkalandozik, mindenáron le akar késni az utolsó vonatról, ami az idén +már kétszer sikerült neki. Tiz órától tiz huszonegyig tehát azzal telik +az idő, hogy Sebész bácsira vigyázunk. De már olyanokat talál ki, hogy +az csudálatos. Eleinte az óráját igazitotta vissza, eltünt és a vonat +távozása után jött bucsuzni. Ott akar aludni és másnap a kertben +reggelizni. Hiába minden. Az idén egyszer már odáig vittük, hogy +felszállt a vonat hágcsójára, de szántszándékkal lebotlott róla, +lábtörést szinlelt, a vonat persze nem várt, elment. Mikor már eltünt a +vonat, akkor Sebész bácsi kiegyezett velünk egy ficamodásba, majd – +attól félve, hogy orvost hivatunk, – lealkudta egy rándulásig, később +annyit koncedált, hogy nagyon megütötte a lábát, majd egy negyedóra +mulva „már nem is fáj“ kiáltással visszasétált velünk haza, az ebédlőben +aludt és másnap becsületből még bicegett egy kicsit, amikor délelőtt +tizkor elment. Ehhez a tiz órai fejezethez tartozik egyetlen vasárnapi +örömem is, hogy igazságos legyek. A vendégek, akik az utolsó vonattal +mennek haza, mindig vigan társalognak, mulatnak, hancuroznak a vonaton +Pestig, de Hermin nénihez soha senki egy szót sem szól. Mérgesen ül egy +sarokban Pestig. Ott nem köszönnek neki. És ő dühös, mert nem +sértődhetik meg: tudniillik mert senkinek se fájna, ha megsértődnék. Már +pedig neki ez kell. Mondom, ez az egy örömem van, s mikor féltizenegykor +lefekszem, elmosolyodom boldogan az ágyban, arra gondolva, hogy most +robog Pest felé a vonat a vidám társasággal és a sarokban ül mérgesen, +felfuvódva Hermin néni, mint egy mellőzött sündisznó. Félálomban ezen +mosolygok, mialatt künn a sötét ebédlőben Sebész bácsi óvatosan csuszik +négykézláb a cselédszoba felé, hogy én ne halljam és hogy elcsábitsa a +cselédeimet. Néha feldönt valamit és ilyenkor egy félóráig mozdulatlanul +lóg a feldöntött butorba kapaszkodva és drukkol, hogy nem hallottam-e +meg. Aztán visszamászik a kanapéra, ahol ágyaztunk neki és hangosan +köhög, krákog, hogy halljam, hogy ott van, hogy nem ő volt az, aki ki +akart menni a szobalányhoz. Jól van, Sebész bácsi. + +Hát ilyen a mi vasárnapunk, tisztelt uram. Ha egyszer nincs jobb dolga, +jőjjön ki. Duna-Mócsing, Pestmegye, Frühauf-féle villa, mindenki +utbaigazitja, ezt béreljük már öt éve. Tisztelettel + +_egy családapa._ + + + + +LEVÉL A MILLIÓKRÓL. + +Tisztelt Uram! + +Nevem Kispolgári Samu és mialatt e sorokat irom, a másik szobában két ur +mormol. A dolog ugy kezdődött, hogy csöngettek. A Malvin kiment ajtót +nyitni és a két ur benyomult az előszobába. Malvin megijedt és +megkérdezte: „Kik önök?“ Az egyik ur szivélyesen mondá: „nevem +adóvégrehajtó, gyerünk beljebb“. Most ülnek az asztalomnál és mormolnak, +az egyik mindig azt mondja: „fényezett szekrény“, a másik mindig azt +mondja: „mi van még?“ Én nem megyek ki, mert nem tudok az arcukba nézni, +félek, hogy dühbe jövök és rájuk ugrom, mint egy vad oroszlán, tudom, +tudom, ne tegyem, hatóság elleni erőszak, nem is teszem, csak +érzelmeimet mondom el uraságodnak, a köny kicsordul a szememből. + +Nevem Kispolgári Samu és százhetvennégy korona ötven fillérrel tartozom +adóba, ennyi az én kedves adóhátralékom, ezért ülnek és mormolják a +fényezett szekrényt, ma még csak mormolják, tisztelt uraság, de +nemsokára megint eljönnek és el is viszik, mert nem hogy százhetvennégy +korona és ötven fillért nem fogok tudni soha, soha felkaparni a föld +alól, de ha felhuznak az akasztófára vagy beledobnak egy cséplőgépbe, +akkor se tudok előteremteni százhetvennégy fillért és ötven koronát sem, +de még csak százhetvennégy svábbogarat és ötven rusznit sem, mert nem +tudom, uram, honnan vegyem, nem tudom, honnan huzzak, nyuzzak, vakarjak, +izzadjak, vérezzem elő akármiből százhetvennégyet és ötvenet. Nem megy. +Az adókivető bizottság előtt annak idején megjelentem, sirtam, +kiabáltam, koldultam, könyörögtem, nyomorogtam, a rossz fogaimat +mutattam, a sovány, öreg kis hasamra hivatkoztam, rosszul lettem, +bégettem, mekegtem, énekeltem, szónokoltam, gügyögtem, levetkőztem, +letérdeltem, de hiába, fagyos mosollyal ült ott dr Kerületi Vezér és nem +engedett el egy vasat sem, pedig éppen én előttem volt ott báró +Moslettbáró és miután sokalta az egy forint huszat, amit kiróttak rá, +leengedtek neki egy forint ötöt és most fizet tizenöt krajcár adót, +uram, egy gazdag ember, akinek gazdasági gépgyára van és akit évi +kétszázezer boronára becsül mindenki, nem kétszázezer koronára, hanem +kétszázezer boronára, mert mondom, gazdasági gépgyára van és elad egy +évben félmillió ekét és kétszázezer boronát. Fizet tizenöt krajcár adót. +Ön azt fogja mondani, hogy tulzok. Lehet, hogy az adatokban van egy kis +tulzás, de aki tudja, hogy mily különbség van fővárosunkban a politikai +jóbarát és a politikai ellenfél adója közt, az meg fogja bocsátani e +szerény tulzást nekem, aki nem szavazván oda, ahová dr Kerületi Vezér +kergetett, fizetek, illetve nem tudok fizetni százhetvennégyet és +ötvenet, s most hallgatom innen a mormolást, amit az adóvégrehajtó idéz +elő. Higyje el uram, szivrehatóan mormolni csak ő tud. Én sohse láttam +tengert, de sok jót hallottam a mormolásáról. Nem hinném azonban, hogy +oly izgatóan és oly szivfacsaróan tudná ezt, mint a két ur a másik +szobában. + +Nevem Kispolgári Samu és talán nem fog tetszeni uraságodnak ez a +keserüen tréfás, mondhatnám bolondos hang, amint levelem irom. Nem is ez +az én rendes hangom, mert nyugodt ember vagyok, soha könyvet nem +olvasok, szinházba nem járok, nekem még nem kabarézták el a fejemet az +iró és hirlapiró urak. De próbáljon ön egyszer panaszos levelet irni, +mialatt az összes fényezetteket felirják adóba a másik szobában és akkor +ön is tapasztalni fogja, hogy egyszerre elvigyorodik az emberben valami, +egyszerre tele lesz epével az ugynevezett kedélyvilága és mondom, feljön +valami izgalom az embernek a mellébe, ami arra ösztönzi, hogy +kirohanjon, mint egy vad oroszlán és széttépje a végrehajtót, de én ezt +mind mérséklem, belefojtom e panaszos levélbe, ettől olyan vad az +irályom, tisztelt uram, az ördög vigye el az életemet, ha már nem +szeretem a hatóság elleni erőszakot. Azért irok, uram, mert ugy érzem, +hogy ez az a perc, amikor igazi érzéssel lehet politikáról irni, olyan +embernek, mint én, aki soha nem foglalkoztam politikával, nem is értek +hozzá, pártember se vagyok. Tudniillik most elgondolom, hogy a nagyurak +egymást vádolva négymillió nyolcszázezer koronát vagdosnak egymás +fejéhez, pro és kontra. A fiam hazajön és azt mondja: „most meg ők +jönnek, azt mondják, hogy talpfapanama, meg szénpanama, negyven millió, +száz millió“. Én nem bánom. De elgondolkozom azon, hogy hova tartozik az +én szegény százhetvennégy korona ötvenem? Mert megveszik rajtam, végül, +uram, megveszik rajtam. Ha én nem tudom előkaparni, előkaparják ők, mert +addig viszik el és árverezik el a fényezettet, amig együtt lesz a pénz. +Mert én mindig előkaparok azért annyit, amennyi az uj fényezett +szekrényre kell, mert abban tartja Malvin a ruháját. Ők meg elviszik. Ez +már a negyedik fényezett szekrény. Hát végül, ugy-e, mégis csak +befizetem a százhetvennégy ötvenet? Már most hova tartozik ez? Hol van +elhelyezve? Egy szép kék százas, három szép tarka huszkoronás, egy +csinos tizkoronás, négy ezüstkorona és öt kis vekerle. Melyikben +foglaltatik benne? A négymillióban, vagy a nyolcszázezerben? Az első +millióban, a harmadikban, a másodikban, vagy a negyedikben? Mert ezek a +pénzek, ha szép nagy csomókban egymás mellé vannak rakva az asztalon, +elképzelem őket, gyönyörü kékes papiroszlopok, amelyek valamelyikében, +alul, felül vagy a középen, meghuzódik a Kispolgári Samu szegény +százhetven korona papirpénze, a nagy zsákban pedig a többi közt ott sir +az én négy korona ötven aprópénzem is. Furcsa gondolat egy egyszerü +embertől, ugy-e, uram, de én igy lelki szemeimmel utána nézek a rongyos +kis pénzemnek és keresem hová tették, melyik milliónak képezi +alkatrészeit, mert ha elvették az államtól a négymillió nyolcszázezret, +akkor azt mi pótoltuk, én, Samu és mi, többi samuk, ha pedig szegény kis +pénzemet a talpfához nevezték ki, akkor ott sorakozik a többi rongyos +kis adópénzzel együtt negyven millióvá, vagy tudom is én mennyivé. Nem +tudom, érti-e uram, mit akarok ebből kihozni, de azt szeretném, hogy +megértse, viszik a szekrényemet, egyiket a másik után, addig, amig +százhetvennégy ötven nem lesz belőle, sir a Malvin, a földön a ruha, +most benn ülnek, irnak, mormolnak és én elgondolkozom, hogy ebből a kis +pénzből, ami miatt itt sirnak és dühöngenek, amiért itt kinoznak, +rikatnak, bántanak, kifosztanak engem nyolcszor egymásután és ami most +ilyen komoly összeg és nagy szerencsétlenség nálunk, abból, mire olyan +sokan jönnek össze, ilyen samupénzek, hogy millió lesz belőlük, +egyszerre olyan komolytalan, ide-oda dobált, félvállról vett pénz lesz, +hogy őrgróf Pallavicini György nem is mondja meg az összeget, mert fél, +hogy egy-két millióval téved és egy másik beszéd négy-öt milliót emlit, +isten neki, néhány százezer ide vagy oda, a talpfa ügyében nem tudják, +negyven-e a millió, vagy száznegyven, – azt szeretném kihozni, uram, +hogy meg kell őrülni, ha elgondolom, milyen pontosság és erőszak van +ennek a huszonnégy koronát érő fényezett szekrényemnek az elvitelében +ugyanakkor, amikor odafönn négy milliótól negyvenig tart a „körülbelül“ +és a „lopta“ és a „nem lopta“ és a „jöjjünk tisztába a panama +fogalmával“ és a többi, amit össze-vissza beszélnek, mialatt itt +fillérre pontosan tépik el tőlem a szegény butoromat, keseritik el +Malvinom szivét és kinoznak engem. Nem lehet ennek az egész panama és +nempanama ügynek az égig orditó keservességét érezni, csak igy, ahogy én +érzem: ezekről az urakról és ezekről a milliókról akkor elmélkedve, +amikor ebből a piszkos, könyes, szegény, kinlódó életemből ilyen halálos +szigorusággal szakitják ki már a negyedik szekrényemet. Most irják fel, +két felnőtt ember messziről jött el ide érte, csöngetett, köszönt, +papirt vett elő, rubrikába ir, mormol és a jövő héten ujra kezdi. +Százhetvennégy korona, ötven fillér. Hol van, hol sir, hol szerénykedik? +Melyik csomóban? Melyik millióban? Rám ismerne-e, ha odamennék, ahol +ezek a rengeteg pénzek feküsznek egymáson, intene-e a csomagból, +mondaná-e: „idenézz, Samu, itt vagyok, én, szegény gyürött százas, nyolc +fényezett szekrényed. Malvinod nyolc sirása, nyolc elfojtott, csirájában +megszünt hatóság elleni erőszakod!“ + +Mikor igy elmerengenek a politika milliós vitáin, eszembe jut a másik +fiam, aki az orosz határon áll. Mikor azt olvasom: egy hadtest, két +hadtest, százötvenezer ember, a monarchia hadserege, – mindig azt +gondolom: ebben benne van az én fiam is. Azt hallom: százezer ember áll +itt vagy ott. Nekem egy fiam köztük van. A monarchiának: hadtest, +hadsereg, a statisztikának: százezer, félmillió, nekem: egy fiam. +Valahol, a fekete emberrengetegben egy pontocska, Kispolgári Samu fia, +Kispolgári Ede. Ugy áll benne a hadseregben, mint a százhetvennégy +koronám a sok millióban. Malvinom fájdalommal szülte, hét éves korában +sarlachja volt, azt hittük, megbolondulunk az aggodalomtól, az érettségi +előtt beteg lett a tanulástól, huszonhat évi gondom, bánatom szülői +szerelmem fekszik ebben a fiuban és az államnak csak egy szava van rá: +hadsereg. Igy fekszik benne a százhetvennégy koronámban a tönkrement +füszerüzletem öt esztendei keserve, az éjszakai másolások miatt égő +szemem, a veszekedésem a hentessel, hogy egy krajcárral olcsóbban adja a +szalonnát, a lyukas nadrágom, mint takarékosság, sok-sok kilométer, amit +gyalogoltam, hogy megspóroljam a villamospénzt, uram, én tiz krajcár +miatt Budáról gyalog megyek az Üllői-utra és hány ilyen keservesen +megváltott tiz krajcár van egy fényezett szekrényben, olyanban, amiből +nyolc kell, hogy fussa adóhátralékra? A testemnek, a lelkemnek, az +emberi méltóságomnak hány sanyaruságát kell odaadnom, amig futja belőle +arra az adóra, ami csöndes, rongyos kis részecskéje lesz annak a +milliónak, amiről félvállról beszélnek most a nagyurak? Nekem: az életem +nyomorusága, a vérem, az agyam, ötvenhat esztendőm gondja, bánata és a +politikának csak egy szava van rá: állampénz. Nem okoskodások ezek, +uram, hanem csak érzések. Nem akarok én uraságodnak megmagyarázni +semmit, csak meg akarom irni, hogy mit érzek, mialatt a másik szobámban +mormol az adóvégrehajtó. + +Csak egyet nem értek: azok a nagy urak, azok a miniszterek és képviselők +és grófok és egyéb földi istenek, hogy birják el ezt a rettenetes +felelősségérzést, mikor tudják, hogy minden állami millió ilyen Samuknak +a pénzecskéiből van összerakva? Vagy nem tudják? Hogy tudnak aludni? +Hogy megy le egy falat a torkukon? Vagy megváltozik az agyvelejük mikor +magas polcra jutnak, ugy, hogy mindezt elfelejtik? Vagy én vagyok +szamár, egy vén, csudálkozó szamár, aki megrémülök, mikor igy belenézek +az állami pénzek eredetébe? Vagy talán csak azért jut eszembe mindez, +mert ép most irják fel a butoromat? + +Ne tessék erre felelni, uram, csak azért kérdezem mindezt, hogy +könnyitsek a szivemen. Tudom én, hogy van ez. Mindegy, no. Miért nem +születtem püspöknek. Ne is törődjék ezzel a levelemmel, ha elolvasta, +dobja el és gondoljon annyit róla, hogy egy öreg ember azért irta, mert +valamibe bele kellett fojtani egy kitörni készülő hatóság elleni +erőszakot. De már ez is rendben van, elmult. Most mentek el, éppen. +Malvinom mosolyogva jön be, hogy ne lássam könyeit. Fiam kezében +estilap. Azt irja: „tisztázzuk a panama fogalmát“. + +Kitünő tisztelettel stb. + + + + +ESETEK. + +Hagyjuk egy kicsit a fontoskodást és nézzünk meg közelről néhány tréfás +kis esetet, hátha ilyesmiből is lehet okulni, az ember nem tudja, mitől +hizik. Külföldről jött urak mesélték, kénytelen leszek megnevezni őket, +olyannyira hihetetlennek tünik fel ez a pár apróság igy első hallásra. + +Heltai Jenő, illustris barátom, Bécsből jött s azon frissiben a +következőket meséli: A bécsi nagyköruton volt dolga, az Operával +szemközt. Gyalog ment, s mint ahogy kényelmes emberek szokták, nem ment +pontosan az Opera elé, hogy aztán onnan derékszögben, rövid uton siessen +át a tulsó oldalra, hanem amugy pestiesen már jóval előbb nekivágott a +kocsiutnak, ferdeszögben ment át a kocsifolyó egyik partjáról a másikra. +Amint igy megy-mendegél, vigyázva a villamosok és autók közt, egyszerre +csak – mint a régi regényirók mondanák – egy kéz nehezedik a vállára. +Megfordul, s konstatálja, hogy a kézen fekete keztyü van, s hogy a +fekete keztyühöz egy rendőr tartozik. Azt mondja neki a rendőr: + +– Szabad kérnem egy szóra, uram! + +Azzal karonfogja és kivezeti a kocsik kavarodásából, át a tulsó oldalra. +Ott udvariasan szalutál és ezt mondja: + +– Uram, sohse menjen át ferdeszögben az uttesten, hanem mindig ugy, hogy +addig menjen az egyik oldalon, amig csak nem muszáj átmennie a tulsóra. +Akkor pedig egyenesen vágjon át. Ha ferdeszög alatt megy, kétszer annyi +időt tölt a kocsik közt, mint kellene és a soffőrök se tudnak önre +vigyázni, mert nem tudják, hogy hova akar menni. Mig ha egyenesen vág +át, az autók is könnyen igazodnak s ön is egykettőre odaát van. + +Szólt, ismét szalutált és eltünt az utca forgatagában. Heltai annyira +meg volt hatva, hogy visszamerészkedett a kocsik közé, megkereste a +posztján és megköszönte neki a jó tanácsot. A rendőr pedig szigoruan +szólt: + +– Kérem, ez nekem utasitásom: minden egyes embert, aki rosszul megy át +az uton, kitanitani. + +Pont. Ennyi az egész. + +Második érzelmes történet, ugyancsak Bécsből, ugyancsak rendőrről. Stoll +Károly ur, a Király-szinház jeles főrendezője, szolgáltatta át nekünk. +Haza akart utazni, tehát beszállt egy szerény egyfogatuba, a kocsishoz +tette az utitáskáját és azt mondta neki: + +– Zentralbahnhof! + +– Igaz, hogy ezt a pályaudvart már nem igy hivják, hanem +„Staatsbahnhof“-nak, de ez mellékes. Döcög vele a kocsi egy negyedóráig, +végre megáll egy nagy ház előtt. Az utas kiszáll és látja, hogy a nagy +házra ez van felirva: „Centralbad“, központi fürdő. Elkezd veszekedni a +kocsissal, aki belátja tévedését, s miután a „Staatsbahnhof“ szót is +megkapta, tovább döcög. Eltelik egy ujabb negyedóra, akkor megint megáll +egy nagy ház előtt, de erre a házra meg az van irva: „Hauptzollamt“, +fővámhivatal. Utasunk ismét kiszáll és elkeseredett kijelentéseket tesz +a kocsisnak, akiről azonban csak most sül ki, hogy tökrészeg. A vitára +odalép egy rendőr és beavatkozik. Az utas elmondja neki az egész esetet. +A rendőr kiveszi az óráját, megnézi és igy szól: + +– Az ön vonatja tiz perc mulva indul, ez a részeg ember pedig egy félóra +alatt se tudja önt elszállitani a pályaudvarra. + +Azzal int egy autotaxinak és átteszi rá a konflisról a bőröndöt, majd a +soffőrhöz a következő beszédet intézi: + +– Ezt az urat elviszi a Staatsbahnhofra, nem fogad el tőle pénzt és a +viteldijért holnap jelentkezik a rendőrfőnökségen. Addig az én +jelentésem ott lesz a pénzzel együtt, amit majd ezen a részeg kocsison +veszek meg. + +És még mielőtt az utas egy szót szólhatott volna, benyomta az autóba, +rácsapta az ajtót és intett a soffőrnek, hogy menjen. Az egész +hősköltemény egy perc alatt történt. Az utas a pályaudvaron minden áron +ki akarta fizetni a soffőrt, de az nem fogadott el pénzt, azzal a +megokolással, hogy szigoruan megbüntetik, ha nem teljesiti szóról-szóra +a rendőr intézkedését. + +Pont. Ez is csak ennyi. + +Harmadik, szintén felette érzelmes história. Gyüjteményem számára Basch +Andor ur, az ismert fiatal festőmüvész, hozta Berlinből. A hotelje előtt +beül egy barátjával egy egyfogatu kocsiba és azt mondja a kocsisnak: + +– Hajtson a Kaiser Friedrich Museumhoz. + +Mennek, mendegélnek, egyszerre csak elérkeznek a Frigyes császárhoz +cimzett muzeum elé. Ott kiszállnak, be akarnak menni, s akkor látják, +hogy a muzeum be van zárva. Azt mondja az egyik: + +– Nem baj, fizessük ki a kocsit és sétáljunk haza gyalog. + +Előszedik az aprópénzt, megnézik a taxamétert, de e pillanatban odalép a +rendőr, aki eddig messziről figyelte őket. + +– Halt! – mondja. – Ne tessék fizetni. Az urak idegenek? + +– Igen. + +– Hol vették a kocsit? + +– A Bristól-szálló előtt. + +– És mit mondtak neki? + +– Hogy hajtson a Frigyes-muzeumhoz. + +– Köszönöm – mondja a rendőr –, az urak nem fogják megfizetni az utat. + +– Miért? + +– Mert a szállók előtt olyan kocsisok állomásoznak, akik ki vannak +tanitva az idegenek kalauzolására, tehát ennek a kocsisnak kötelessége +tudni, hogy a Frigyes-muzeum ma zárva van. Ha mégis idehozta az urakat, +akkor azért tette, hogy a tájékozatlanságukkal visszaélve fuvart +csináljon. + +És int a kocsisnak, hogy takarodjék. A kocsis elindul, lassu lépésben. +Az urak bámulnak, a rendőr pedig nyugodtan sétál tovább. De megsajnálják +a kocsist, utána mennek és oda akarják adni neki a pénzt. Erre odasiet a +rendőr, mondván: + +– Ha az urak az intézkedésemhez nem alkalmazkodnak, kénytelen leszek a +nevüket és lakásukat felirni. + +A kocsis akkor már ott se volt. Az urak pedig kénytelen-kelletlen +„alkalmazkodtak az intézkedéshez“. + +Pont. Ez sincs tovább. + +Negyedik számu, igen érzelmes történet, szerző saját gyüjtése, +Budapestről. Az elmult év tavaszán lassu léptekkel sétál szerző, e sorok +irója, az Erzsébet-köruton, nem egyedül, hanem tanuval, dr Szirmai +Albert zeneszerző urral (VI., Teréz-körut 24/a. III.). Este kilenc óra +volt, ép a Royal-szálló elé értünk, a csillagok ragyogtak, a légben a +tavasz ezernyi büvös illata szállongott, a pacsirta dalolt és a szálló +kapujában egy konfliskocsis rugdosott egy idősebb, fehér flanellruhás +urat. Az idős ur angolul kiabált segitségért be a szállóba, a kocsis +pedig magyarul fogta, rángatta, döfte le a lépcsőn, amibe nem +avatkoztunk volna bele, mert mindjárt láttuk, hogy itt idegenforgalomról +van szó, de mint mondám, rugások is fordultak elő, s mivel ép akkortájt +irtam egy hosszu cikket Budapest külföldi rajongóiról, hirtelen elfogott +az indulat és merész elhatározással beleavatkoztam az ügybe. Akkor már a +szálló igazgatója is kirohant és vele együtt fejtettük le a kocsist az +idegenről, akiről azonnal kisült, hogy amerikai orvos és a pesti +kórházakat jött tanulmányozni. Föntebb bejelentett tanu ur igazolja, +hogyha mi kellő időben nem érkezünk, az amerikai orvos a pesti kórházi +viszonyokat nem a doktor, hanem a páciens szempontjából tanulmányozta +volna. Most rövid, de elkeseredett tusa után, melyben a szálló portása +és kofferhordozói is magyar vitézséggel vettek részt, megfékeztük a +kocsist és megállapitottuk a tényállást, miközben ugyanaz a százezer +ember, aki Blériot felszállását végignézte, példás rendben helyezkedett +el körülöttünk. A következőket állapitottuk meg a kocsis és az +amerikánus előadásából. Az amerikai Budán volt, Fenyvesi Emil szinmüvész +urnál, aki rokona. Ott kocsit vett és átjött vele a Royalhoz. Itt +megnézte a taksamérőt, az összeghez hozzátett negyven fillér borravalót +és átadta a kocsisnak, mondván: „a többi a magáé“. Persze, németül +mondta, ahogy tudta. A kocsis erre lármázni kezdett vele magyarul, hogy +neki negyven fillér hidpénz is jár. Az amerikai nem értette, még egyszer +megnézte a taksamérőt, látta, hogy többet is adott, vállat vont és ment +be a hotelba. Kocsisunk ekkor, – aki ragaszkodott ahhoz, hogy a negyven +fillért borravalónak, ne pedig hidpénznek tekintse – ahelyett, hogy +bement volna a portáshoz és annak az utján hajtotta volna be a _másik_ +negyven fillért, tehát tulajdonképpen az _ajándékot_, egyszerübb +eljárásra határozta el magát, s karjánál fogva lerántotta a szálló +lépcsőjéről az idegent és el akarta verni. Ezt megállapitva, az +amerikainak megmagyaráztuk, hogy amiért az ő üres kocsija most +visszamegy Budára, ezért neki negyven fillért kell fizetnie, amit ugyan +nem értett meg, de készséggel fizetett. Ekkor ugy gondolkoztam, hogy ha +ez a jó kocsis boszuból rugdosta volna meg az idegent, mert az nem adott +neki pénzt, istenem, szóra sem volna érdemes a dolog, ez nálunk rendben +van, Fenyvesi majd megmagyarázza neki, hogy ez ősrégi magyar +csikóshagyomány, a puszta vad, de becsületes fiának nemes felháborodása, +stb. stb. De mivel a dulakodás még csak nem is a dukáló összegért, hanem +a husz krajcár borravalóért folyt, nem annyira okoskodás, mint +felháborodás utján elhatároztam, hogy rendőr kezére juttatom az embert. +Azt ugy-e, mondanom sem kell, hogy rendőr sehol nem volt, sőt ugy-e, azt +sem kell mondanom, hogy az a rendőr, akit a háziszolga aztán +előkeritett, azt mondta, hogy neki semmi köze ehhez, mert ő ép most megy +a másik kerületbe, a posztjára, sőt ugy-e, azt sem kell mondanom, hogy +ujabb negyedórába került, amig a szolga rendőrt hozott a Király-utca +sötét méhéből. Addig a kocsis igazán csak szivességből maradt körünkben. +A rendőr aztán följegyezte a tényállást, felirta a szálló igazgatójának +nevét; zeneszerző barátunkét s csekélységemét volt szerencsém magamnak +egy cédulára felirva átnyujtani; felirta a kocsist, szóval felirt +mindent, s most már nemsokára ismét tavaszodik, a légben ismét szálong a +kikelet ezernyi büvös illata, a pacsirta ismét dalol, de idézést ez +ügyben mind e mai napig nem kaptam. Lehet, hogy a hatóság lelkünkbe lát: +szivünk mélyén most már nem kivánjuk a szegény kocsis megbüntetését, egy +év alatt az ilyesmivel szemben ellágyul az ember, tudja isten, hány +gyereke van otthon a kocsisnak, minek bántsák, jobb lett volna talán +bele se szólni az egészbe. A hatóság tudja ezt és ezért nem kényszerit +most arra, hogy ártsak egy nyomorgó sorsban levő szegény embernek. De ha +akkor megidézték volna a tanukat, bizony talán még meg is büntették +volna a kocsist. Mert, mondom – már az unalomig ismétlem – rendben volt, +hogy rángatta és rugta az idegent, mert a kocsis jó magánjogász és bár +nem ért németül, de tudta, hogy az első husz krajcárt az idegen +borravalónak, ajándéknak minősitette, s igy ő csak ugy tekinthette volna +azt hidpénznek, ha az ajándékozási szerződést egyoldalulag felbontja, – +mondom, ez rendben volt, csak az nem volt rendben, hogy kocsisunk +nemcsak városunk jóhirnevébe, a közrendbe és köztisztességbe, hanem +köztiszteletben álló Büntető Törvénykönyvünk 350-ik paragrafusába is +belerugott, amikor valakit „erőszakkal valaminek cselekvésére“ +kényszeritett, hogy magának jogtalanul vagyoni hasznot szerezzen, amin +nem változtatna még az sem, hogy e pénz neki járt, mert hisz nem a +követelés anyagi jogtalansága, hanem érvényesitésének erőszakos módja a +fontos, lásd Döntvénytár u. f. XXVIII. 36. sz. és u. f. XXVII. 111. Hogy +pedig amit csinált, erőszak volt, az világos, mert fizikai erejét +sértőleg alkalmazta, ami szintén nem illik, mondja a Döntvénytár u. f. +XXXIV. 71. sz. Ez mind nem volt rendben, de hát elmult, vége. Olyan, +mint egy szép álom. Most már hiába is citálnának be, se a rendőrre, se a +kocsisra nem emlékszem, csak erre a kis történetre. S őszintén megvallva +nem is azért mondtam el, hogy rendőrségünket szekirozzam vele, mert +tisztelettel vagyok főkapitányunk iránt, aki nem tehet róla, hogy a +kormányok a sok politikától nem hagyják a rendőrséget nyugodtan szép +európai irányba fejlődni. Csak azért kellett elmesélni, mert egyszerre +jött a másik három történet és ez a negyedik olyan szépen illett +hozzájuk. A szives olvasó majd talán elgondolkozik egy kicsit és rájön +arra, amire mi is rájöttünk, hogy a mi nyomorult, nyugtalan, romlott +közviszonyaink okozzák, hogy nemcsak ebben a városban, de ebben az egész +országban már maholnap senkinek sem érdemes a maga mesterségének apró +szépségeit és finomságait kultiválni, mert minek tegye, mikor a feje +fölött ég a ház? Az a nyugodt bécsi és berlini rendőr nem él örök +ostromállapotban, az ráér ilyen finom, becsületes kis kunsztokat +csinálni s lassan, de biztosan nevelni kocsist és közönséget. Egészen +őszintén mondom: igazságtalanság volna a mienktől, szegénytől, ilyesmit +kivánni. + + + + +REGÉNYVÁZLAT. + +Változatosság kedvéért fogadjon el tőlem a szives olvasó egy kis +regényvázlatot. Hogy miért nem lett belőle két kötetes, vastag regény, +azt maga a tárgy elárulja. Vannak regénytémák, amelyek igazán csak arra +jók, hogy a vázlatnál többre ne vigyék. + +* + + +AZ ALAGUT-PANAMA. + +– REGÉNY KÉT KÖTETBEN. – + +A minap, egyikén ama szép nyári napoknak, amelyeket mostanában élvezünk, +dr Egyenes Péter országgyülési képviselő és fővárosi bizottsági tag +felébredt a kora délelőtti órákban és bekérte a postát. A doktor ur +valami bizottságnak is tagja volt, s mint ilyen megkapta a bizottság +legközelebbi ülésére szóló meghivót és az azzal kapcsolatos +tárgysorozatot. A tárgysorozat egy pontja bizonyos megütközést keltett +benne. Ez a pont körülbelül igy hangzott: + +„21. pont: X. Y. és társainak beadványa a budai Alagut átalakitása és +bérlete tárgyában“. + +Dr Egyenes Péter kiugrott az ágyából, gyorsan felöltözködött és elrohant +információért. Meg akarta tudni, hogy ki az az X. Y. és társai és mi az +az Alagut átalakitása és bérbeadása. Nem kellett sokat fáradnia, +délelőtt féltizenkettőkor már mindent tudott. X. Y. és társai, mint +előre sejtette, egy ugynevezett pénzcsoport volt. Az Alagut átalakitása +és bérbeadása pedig egyike volt az utóbbi év legcsinosabb ötleteinek. A +pénzcsoport ugyanis elhatározta, hogy értékesiteni fogja a budai +Alagutat, amely ugyszólván parlagon hever a Várhegy alatt. Azért a +néhány emberért, aki ezen a lyukon megy át a zöld Budára, igazán nem +érdemes üzemben tartani ezt az intézményt, elhatározták tehát, hogy egy +gyönyörü világvárosias tervvel járulnak a fővároshoz és a kormányhoz, az +Alagutból világraszóló nevezetességet csinálnak, amely nagy mértékben +fogja idevonzani az idegent, s amely már a maga különösségénél fogva is +a kontinens világcsodái közt fog helyet foglalni. A terv az volt, hogy +az Alagutat mindkét végén befalazzák és a közlekedés elől örök időkre +elzárják. Bent, az igy előállt helyiségben ezer darab villamos +ivlámpával vakitó fényt árasztanak, a mostani két gyalogjáró helyén a +fal mellett vonuló hosszu bársony pamlagokat állitanak fel, a mostani +kocsiutat pedig 40 centiméterrel felemelvén és zöld posztóval behuzván, +baccaratasztallá alakitják át. A tervezők szerint ez lesz a világ +legnagyobb baccaratasztala, amely már ennélfogva is megérdemli az állami +és városi támogatást. Az Alagut hossza ugyanis 349 méter és 66 +centiméter lévén, a bakkasztal maga 349 méter hosszu lesz, miután 66 +centimétert foglal el az Alagut kapuit fedő két Rabitz-fal. Az asztal +körül 700 játékos foglalhat egyszerre helyet, ami körülbelül hetven +fővárosi kártyaklubot tesz egyszerre feleslegessé, mivel tudvalevőleg +egy közönséges klubbeli baccaratasztal mellett csak 10–12 játékos ülhet. +A pénzcsoport az Alagutnak ilyen célra való kibérléséért hajlandó +évenként 500 korona bért fizetni, s egyben megengedni, hogy a Budára +tartó gyalogosok és kocsik minden külön dijfizetés nélkül +igénybevehessék az Albrecht-utat. Ezenkivül még csak néhány kisebb +kérelme van a pénzcsoportnak a fővároshoz: a város vállalja el az +Alagutnak télen gázzal való fütését, adja a villamos áramot önköltségi +árban és szubvencionálja ezt az idegenforgalmat emelő intézményt évi +nyolcvanezer koronával. + +Mikor ezt dr Egyenes Péter megtudta, felháborodott. Nem kellett sokáig +törnie a fejét, rövidesen rájött, hogy itt ismét valami panamáról van +szó. Előbb azt hitte, hogy a terv ugy sem fog keresztülmenni ama +helyeken, amelyek az ilyen ügyekben döntenek, de mikor a déli korzón +találkozott dr Kijáró, neves fővárosi ügyvéddel és pártvezérrel, s mikor +meghallotta tőle, hogy a terv nemcsak a városházán, de a kerületi +klubokban is nagy megértéssel és rokonszenvvel találkozik, kissé +megijedt. Habozás nélkül felrohant egy szerkesztőségbe és előadta +információit. A szerkesztő mereven nézett rá és megkérdezte tőle: + +– Hajlandó ön lapomban akciót inditani e panama ellen? + +Dr Egyenes Péter boldogan volt hajlandó és megigérte a szerkesztőnek, +hogy huszonnégy órán belül beszerzi az összes adatokat és a másnapi +számban megirja a panama történetét, kifejti a terv erkölcstelenségét és +káros voltát, szóval mint mi, lánglelkü purifikátorok, mondani szoktuk: +befütyül a disznóságnak. Miután mindezeket megigérte, hazasietett +ebédelni. Őszintén megvallva boldog volt, mert érezte, hogy igaza van. +Mégegyszer átfutotta jegyzeteit és fejcsóválva konstatálta, hogy milyen +merész, sőt milyen szemtelen ez a terv. Konstatálta, hogy az ötlet oly +szembeszökően ördögi, oly feneketlenül gaz, hogy könnyü munkája lesz +annak, aki ellene fellép és meg akarja akadályozni. E boldog tudatban +ebédelt, nyugodt lelkiismerettel. + +Délután háromkor megjelent nála dr Kijáró ügyvéd és vezérférfiu és igy +szólt hozzá: + +– Nézze kérem, miköze önnek ehhez az egészhez? Önnek jól megy az +irodája, önt mindenki szereti, önt senki sem bántja, önnek kedves +felesége és szép gyermeke van, ön nyugodtan él Pesten és nyáron +nyugodtan nyaral a Balaton partján, minek szerez ön ellenségeket? Mit +bánja ön az Alagutat! Semmi értelme annak, hogy mikor itt minden lépés, +ami ön körül történik, panama, akkor ön sokpanama közül kiragadjon egyet +és azt megtámadja. Ha pedig arról volna szó, hogy önnek hiányozni fog az +Alagut, ha kirándulásra megy, hát én máris kijelenthetem önnek, a +pénzcsoport részéről, hogy hajlandók vagyunk nagyobb kocsi-átalányt +bocsátani az ön és családja rendelkezésére, menjen kocsin a zöldbe. + +Miután dr Egyenes Péter a kollégát kirugta és cipőjét megtörölve +visszaült iróasztalához, hogy adatait a lap számára feldolgozza, megint +csöngettek. A sógora jelent meg, aki igazgatója volt a Fővárosi Minden +Lében Banknak, mely bank arról volt hires, hogy még az éjjeli cukrozott +narancshéj-árusitást is nagyban finanszirozta Pesten. + +– Nézd kérlek – mondta a sógor – hallom, hogy akadékoskodni akarsz az +Alagut-ügy körül. Nagyon jól tudod, hogy gyermektelen ember vagyok és +vagyonom a Te gyermekeidre fog szállni. Ez az Alagut-dolog egy gyönyörü +terv, amelyet a kicsinyesen gondolkozó pestiek nem értenek meg. Bezzeg +Páris, Berlin vagy London kapva-kapna az ilyen ötleten, elég baj, hogy +ott nincs e célra alkalmas Alagut. Pesten panamáról beszél ilyenkor +mindenki. Ne ülj fel nekik, nem veszed észre, hogy csak eszközül akarnak +felhasználni? Tudd meg, hogy hetvenezer koronával vagyok érdekelve a +dologban. A többit lelkiismeretedre bizom. + +Dr Egyenes sógorát már nem azzal a határozottsággal rugta ki, mint +föntebb emlitett kollégáját. Lelkében még mindig lobogott az igazságos +fölháborodás tüze, de rugásában már nem volt meg az a félreismerhetetlen +lendület, mely az igazi purifikátort jellemzi. A sógor által felhozott +mellékkörülmények bizonyos bágyadtságot kölcsönöztek e mozdulatnak, +ugyannyira, hogy a sógor, aki szaktekintély rugások megitélésében, meg +is jegyezte a kapu alatt aggódva várakozó bankcsoportnak: + +– Kirugott, de nem szivből. + +Dr Egyenes Péter ismét visszaült asztalához és eltemetkezett papirosai +közé. Egy félóra mulva ismét csöngettek. Legjobb barátja, dr Agressziv +Arnold jelent meg szobájában. Kezet fogtak és Arnold azonnal a tárgyra +tért: + +– Kedves barátom – mondta –, ugyebár tudod rólam, hogy született +ellensége vagyok minden panamának? + +– Tudom, – felelt Péter. + +– Tudod, ugyebár, hogy minden erőmből küzdeni szoktam a nyilvános +disznóságok ellen? + +– Tudom. + +– Nos – mondá székéből fölemelkedve és kiegyenesedve dr Agressziv, – azt +hallom, hogy te kellemetlenkedni akarsz az Alagut-csoportnak. Kijelentem +neked, hogy lelkiismeretesen átvizsgáltam az egész tervet és nem +találtam benne semmi olyat, ami bárkit is feljogositana e terv ellen +való állásfoglalásra. És ha _én_ mondok neked ilyet, akkor viselem is e +kijelentésemnek minden következményét. + +Dr Egyenes Péter megdöbbent. Ismerte Agressziv Arnoldot és tudta róla, +hogy számos panamában kiméletlenül támadta azokat, akik a közvagyon +rovására akartak meggazdagodni. Majd barátjához fordult és ezt a kérdést +intézte hozzá: + +– Ki ennek a pénzcsoportnak a jogtanácsosa? + +Dr Agressziv Arnold harsányan felelt: + +– Én. + +Péter szomoruan bucsuzott legjobb barátjától. Fel kell jegyeznünk, hogy +ezt már nem rugta ki, csak szeliden kinyomta az ajtón. És magára maradt +gondolataival. Mikor visszaült iróasztalához, ugy érezte, hogy már nincs +meg benne az az őszinte meggyőződés, ami a gazságok ellen inditott +harcban oly fontos. Pedig bizonyos, hogy nem kenyerezték le. Csak +_beszéltek vele_. És Péter érezte, hogy minden fenyegetésnél, +pressziónál, megvesztegetési kisérletnél erősebb fegyver a panamisták +kezében az az eszköz, amit ugy hivnak, hogy: beszélni vele. Most már nem +irta oly lázasan a leleplező cikket, mint az imént. Nagy szüneteket +tartott, gondolatai el-elkalandoztak és szinte örült, amidőn a munkában +ujabb csöngetés zavarta meg. A szobaleány beeresztette az idegent. Az +idegen nem volt más, mint az az egyetemi professzor, akinél Péterünk +fiának ősszel az utolsó pótvizsgát kellett tennie. + +– Csak azért jöttem – mondá a tanár ur, – mert felkerestek és megkértek, +hogy beszéljek önnel. + +– Milyen ügyben? + +– Abban a bizonyos Alagut-ügyben. + +– És mit parancsol tőlem tanár ur? + +– Meg akarom győzni arról, hogy felültették önt. + +– Hogy-hogy? + +– Ön naiv és tisztességes ember. Talán nem is tudja, hogy ez ellen az +Alagut-társaság ellen egy nagyszabásu zsaroló-manővert inditottak. Maguk +a közismert zsarolók, akik minden ilyen ügyben államnál, városnál meg +szokták támadni a vállalkozó pénzcsoportokat, nem mernek előbujni, mert +félnek a vállalat jogtanácsosától, a snájdig dr Agressziv Arnoldtól, +tudják róla, hogy könyörtelenül leleplezné őket. Ilyen ártatlan +emberekre van tehát szükségük, mint amilyen ön is. Önt az igazság +nevében fellovalják, ön felháborodik, beszédet mond a parlamentben, a +főváros közgyülésén, cikkeket ir a lapokba a dolog ellen és mikor +mindezt cselekszi, nem is sejti, hogy tulajdonképpen egy +zsaroló-kompánia eszközévé vált, amely az ön nevével fenyegetődzik és +amelyet végül le fognak fizetni. Akkor ön aztán itt áll az ön +felháborodásával és ha még tovább is merészkedik beszélni, egyszerüen +ráfogják önre, hogy azért lármázik, mert nem kapott. Mindezt nem azért +mondom, mert kedves fiának jövője kezembe van letéve, hanem azért, mert +jobban ismerem az életet, mint ön és meg akarom önt óvni az ilyen ügybe +való keveredéstől. Mi köze önnek az Alaguthoz? Maradjon békén és ne +törődjék a mások bajával. + +Ezt az urat már se nem rugta, se nem nyomta Egyenes Péter, ezt az urat +már szép udvariasan kikisérte. Visszament iróasztalához, mégegyszer +busan végignézte adatait és jegyzeteit, elolvasta a leleplező-cikknek +elejét, amelyet már megirt, majd nagyot sóhajtott és összetépte a +kéziratot. Azzal levélpapirosdoboza után nyult, kivett belőle egy +elegáns, szürke kartonlapot és a következőket irta rá: + +„Igen tisztelt Szerkesztő ur! Tegnap azt az igéretet tettem szerkesztő +urnak, hogy megszerzett információim alapján cikket irok b. lapjába az +Alagut-panamáról…“ + +(Itt egy kis szünetet tartott, a „panamáról“ szót kihuzta és ezt irta +helyébe „ügyről“.) + +„… Alagut-ügyről, mely legközelebb kerül illetékes helyen tárgyalás alá. +Legnagyobb sajnálatomra arról kell önt értesitenem, hogy egy kliensem +ügyében haladéktalanul Bécsbe kellvén utaznom, a cikket nem irhatom meg. +Kitünő tisztelettel dr _Egyenes_ Péter“. + +Ezt a levelet egy boy-jal azonnal elküldte a szerkesztőnek. Adatait és +jegyzeteit pedig beledobta a kályhába, amelyben ép a föntebb emlitett +zord nyári időre való tekintettel vigan lobogott a tüz. Felsóhajtott és +ugy érezte, hogy egy kő esett le a szivéről. Szinte boldog volt, hogy +kikerült ebből a dologból. Beszéltek vele. Elment sétálni a dunaparti +korzóra és ott azon tünődött, hogy vajjon mi különbség van ama férfiu +között, aki ingyen hallgat el, azzal szemben, aki pénzért hallgat el. +Hosszas gondolkozás után rájött, hogy a kettő közt csak egy különbség +van, s ez az, hogy az ingyen elhallgatón még nevetnek is. De dr Egyenes +Péter most már ezzel sem törődött, szivében kissé szomoru volt, órájára +nézett, konflisba ült és mint megigérte, elment feleségéért, aki dr +Agressziv Arnoldnénál volt zsuron. Többet aztán az egésszel nem is +törődött. + + + + +MODERN LEGENDA AZ IGAZSÁG BAJNOKÁRÓL, + +_aki Budapesten, az Urnak 1913-ik esztendejében élt, csodálatos történet +az ő különféle viszontagságairól és különös végéről, a becsületes +emberek okulására._ + +Az ifju, kinek rövid történetét az alábbiakban, a legenda ezüstös +lehelletével elfátyolozva elmondandó vagyok, egy tavaszi hajnalon lépett +ki a büzös kávéházból, s az Andrássy-ut 43-ik számu háza előtt +elhatározta, hogy felcsap az igazság bajnokának. Az ifju szegény volt, s +nem volt egyebe, mint ugynevezett irótolla. Ezzel akart nekimenni ama +köz-tébolynak, romlottságnak, feneketlen korrupciónak és toronymagasságu +erkölcsi szemétnek, amelyet maga körül látott. Lépteit tehát a +Városliget felé irányozá, s kifelé sietett, Isten szabad ege alá, ahol +nem zavarja az embert semmi földi zaj, ahol közvetlenül érintkezhetik +lelke az Urral. Átszellemült arcánál fogva az ifjut már e korai órában +bolondnak tartotta a járókelők tekintélyes többsége; egy hölgy, aki +plörőzös kalapját kezében tartva igyekezett haza egy frakkos ittassal, +hátba is ütötte. Az ifju azonban nem érezte ezt, valamint ama lökéseket +sem érezte, amelyekkel munkájukba siető koránkelő panamisták illették, +mert lelke tele volt az igazság illatával, gondolatai messze, a szent +magasságokban jártak és sietett ki, a magányba, hogy kedve szerint +társalkodhassék ama szent férfiakkal, akiket a protektori szerepre +szemelt ki. + +Az ifju végre meg is érkezett a végtelen mezőre, mely a városon kivül +terül el. Megállott és körülnézett. Háta mögött elhaló morajjal zugott +az ébredező bünös város, körülötte percről-percre csöndesen emelkedett a +telkek értéke, de midőn szemeit a tiszta kék tavaszi égre emelte, minden +földi komiszságot elfelejtett, s miután szándékai tiszták voltak, mint a +hó, mielőtt a városi légkörbe ér, belátott a fényes égbe és kedve +szerint társalkodhatott a szent férfiakkal. Mivel ujságiró volt, +legelőször is Szent Pálhoz emelte tekintetét, aki nemcsak a köszörüsök, +kosárfonók, fazekasok, kötélgyártók és szőnyegszövők védőszentje, hanem +az ujságiróké is. Mivel az igazság bajnokának készült, fölkereste +tekintetével a birák védőszentjét, Aranyszáju Szent János püspököt és +egyházatyát is. Nem feledkezett meg az irók és költők menyei +protektoráról, Nazianzi Szent Gergely egyházatyáról, s százötvennyolc +költemény szerzőjéről sem, sőt a magas pártfogás keresésében annyira +ment, hogy segitségül hivta még Szent Ágoston egyházatyát is, aki az +egyház ellenségéből annak leghivebb barátjává változott, s akit a +nyomdászok tisztelnek védőszentjüknek. + +Miután e szenteket segitségül hivta ama purifikáló munka szempontjából, +amelyre oly hévvel készült, s miután ezek kecses mosolyából joggal +következtetett arra, hogy tisztának, s az igazság bajnokának szerepére +hivatottnak találtatott, elindult vissza a városba, mindenről megirni és +megmondani az igazat. Még a délelőtt folyamán megjelent egy közkedvelt +estilap szerkesztőségében s ihletett hangon, a jó cselekedet hevétől +áthatva cikket irt a kártyázásra alakult klubok ellen, megnevezve amaz +urak neveit, akik a szenvedélytől elvakult szerencsétlen embertársaik +kártyapénzeiből százezreket keresnek. Az estilap a délutáni órákban +megjelent, s az ifju még az esti órákban több oly vehemens pofont kapott +a klubok gavallér vezetőitől, hogy fogai egy része kihullott, arca pedig +akkorára dagadt, mint egy dinnye. Az ifju boldog mosollyal fogadta e +szenvedést, de hajnalban ismét megjelent a magányos mezőn és igy +fohászkodott a föntebb megnevezett szentekhez: + +– Atyáim, nekem nem fáj az ütleg, amit az igazságért való küzdelemben +kapok, nem is ezért jöttem. De ha a fogaimat kiverik, nem tudok rágni, +ha az arcomat dinnyévé dagasztják, nem mehetek az emberek közé, részint +éhen halok, részint világ csufjává változom, – nem szolgálhatom az +igazságot. Segitsetek rajtam. + +Protektorai belátták, hogy igaza van, s némi közbenjárással +kieszközölték az Urnál, hogy az igazság bajnoka minden testi fájdalommal +szemben érzéketlenné váljék, fogai, csontjai törhetetlenek, husos részei +vághatatlanok és dagadhatatlanok legyenek, hogy igy durva ütlegek, +kardvágások, pisztolylövések ne akadályozhassák meg e tisztalelkü ifjut +az igazságnak Pesten való hirdetésében. Az ifju e tudatban boldogan tért +vissza a városba, népgyülést hirdetett és hivott össze a Vigadó +nagytermébe és ott elmondta mindazt a sok rosszat, amit a sajtóról +tudott. Másnap reggel végignézte a lapokat, amelyek tudósitást közöltek +előadásáról, s azokban a legsulyosabb támadásokat olvasta szülei, +testvérei és becsülete ellen. Ez mély fájdalmat okozván neki, ismét +elment a szentekhez és igy fohászkodott hozzájuk: + +– Atyáim, tegyetek érzéketlenné minden lelki fájdalom iránt, mert ember +vagyok és megőrli lelkemet e zord támadások hangja, s megtört lélekkel +hogyan legyek az igazság bajnoka? + +Magas pártfogói természetesnek találták, hogy az igazságot csak +olyasvalaki hirdetheti, aki a támadások fölött áll, s rövidesen +kieszközölték számára a teljes lelki érzéketlenséget mindennemü gonosz +kritika, ráfogás és becsületsértés tekintetében. Ő boldogan látott ujból +a tisztitó munkához, otthagyta az ujságirást, állást keresett egy +bankban, s miután ott bepillantást nyert a közgazdaság üzelmeibe, +felemelte szavát a nagybankok huncutságai ellen, a szegényemberek +védelmében. Ebből kifolyólag állásából elcsapták, s miután sehol nem +fogadták be, ismét védőihez fordult, mondván: + +– Atyáim, amig nekem ételre pénz kell, addig nem hirdethetem szabadon az +igazságot. + +Nem kellett sokáig tanácskozniuk, a szent atyák belátták, hogy +megkönnyitik az igazság bajnokának szép munkáját, ha fölmentik őt a +gyomor gondjai alól. Kieszközölték tehát számára azt az adományt, hogyha +levegővel teleszivta a gyomrát, jóllakott. Igy nem kellett soha eladnia +meggyőződését hitvány pénzért, amelylyel a teste táplálására szükséges +élelmiszereket megszerezze. Fogta magát tehát az ifju, kiállott az +Oktogontérre és a gyermekleányok megrontóját heves beszédben megtámadta. +Az előkelő gavallér párbajra hivta őt, s a golyó a füle mellett sivitott +el. Szerencsésen megmenekülve, a párbaj szinhelyéről egyenesen ama +mezőre ment, az égre emelte a szemét és ujabb panasszal járult a magas +méltóságokhoz. + +– Atyáim – mondta – ez az eset eszembe juttatta, hogy párbajban vagy +párbajon kivül egyszerüen lelőhet engem mindenki, akinek az igazság +kellemetlen. Akkor pedig igazán nem hirdethetem tovább az igazságot, +mert hogy is hirdethetem, ha meghaltam? + +Ez az okoskodás oly egyszerü volt, hogy pártfogói minden tanácskozás +nélkül siettek a legfőbb Hatalomhoz, ahol kieszközölték számára a +halhatatlanságot. Most már aztán bátran állt neki az igazság bajnoka a +purifikáló munkának, buzgón támadta a gonoszokat és ahányszor a szivét +keresztüllőtték, mindannyiszor derülten mosolygott s végigmondta a +beszédet, amelyet ép mondott. Most már rettegtek tőle az emberek, az +igazság bajnoka naponta reggeltől estig mondta az igazat, de azt +tapasztalta, hogy sok ezer évig kell még hirdetnie az erkölcs igéit, +mert annyi a gazság, hogy az csudálatos. De ujabb, váratlan akadályra +bukkant. Az emberek, látva, hogy nem tudnak neki ártani semmi módon, +mert a teste és lelke érzéketlen az emberi bántásokkal szemben, látva, +hogy megél magából a puszta levegőből, egyszerüen elbujtak előle. Sehová +nem eresztették be, ha valahol szónokolni kezdett, szétszaladtak, ugy, +hogy az ifju egy szép napon azon vette magát észre, hogy az emberek +egyszerüen kiközösitették maguk közül, nem volt többé hallgatósága, +ugynevezett bojkott alatt állott és ugy érezte, hogy megakadályozzák a +munkájában, mert ugyan kinek hirdesse az igazságot, ha nincs egy +teremtett lélek sem, aki meghallgassa? Ismét el kellett tehát mennie +hatalmas pártolóihoz, akik előtt ily szavakra fakadt: + +– Atyáim, egyedül maradtam. Ha meglátnak, elszaladnak előlem. Mit +tegyek? + +Az atyákat majd hogy zavarba nem hozta e fogas kérdés. Mert mit ér az +igazság bajnoka, ha nincs, akivel küzdjön? De tanácskozásuk eredménnyel +járt, közbenjártak a Minden-sorsok-intézőjénél és kis vártatva +megadhatták az igazság ifju bajnokának a láthatatlanság adományát, amely +arra képesitette őt, hogy bárhol megjelenvén, mivel láthatatlan volt, +meglephette az embereket, akik többé nem szaladhattak el előle. Az ifju, +mikor visszatért a városba munkáját folytatni, azt hitte, hogy most már +semmi sem áll többé utjában. Halhatatlan, testetlen, láthatatlan volt. +El is ment olyan helyekre, ahol az emberek nagy tömegekben voltak jelen, +mint korzóra, szinházba, s ott beszélni kezdett. De az emberek +kifogyhatatlanok voltak az igazság ellen való védekezés eszközeiben. +Mikor rájöttek, hogy az ifju igy harcol köztük, egyszerüen befogták a +fülüket és ravaszul vigyorogtak egymásra, konstatálván, hogy hiába volt +minden csuda, az igazság bajnoka hiába küzködik, nem hallgatja meg +senki. Ugy, hogy ez eklatáns sikertelenséget látva az ifju ismét +megjelent a mezőn, igy beszélve: + +– Atyáim, ha már eddig segitettek, ne hagyjatok cserben. + +Az atyák hosszu és fáradságos munka árán eszközölték ki az ifju számára +azt, hogy ne kelljen az emberek füleinek beszélni, hanem egyenes +összeköttetést kapjon a lelkükkel, a lelkiismeretükkel, a +gondolataikkal, ugy, hogy azontul az ifju beszélt és hiába fogták be +fülüket az emberek, mégis mindenik meghallotta az igazságot, belül, +gondolatban. Többé nem zárkózhatott el előle senki. Az ifju már majdnem +boldog volt, mert ugy gondolkozott, hogy ennyi kitünő tulajdonság talán +csak mégis képesiteni fogja őt arra, hogy megjavitsa az emberiséget. +Küzdött tehát éjjel-nappal, sokáig, egészen addig, amig az utolsó +akadállyal is találkozott. Ezt igy formulázta az atyák szine előtt: + +– Atyáim, most már minden rendben volna, csak két baj van még. Először +az, hogy csak amaz igaztalanságok ellen küzdhetek, amiket megtudok. +Millió gazság titokban marad előttem. Másodszor az a baj, hogy amikor +Pesten küzdök, azalatt New-Yorkban tovább gonoszkodnak az emberek. +Eszközöljétek ki tehát számomra azt, hogy mindent megtudjak és +egyszerre, egyidőben mindenütt ott lehessek és minden ember lelkével +beszélhessek. + +Az atyák – már csak azért is, mert már eddig oly erősen exponálták +magukat az ifjuért – ezzel a kéréssel is a trón elé járultak. De az Ur +azt mondta nekik: + +– Nem veszitek-e észre, hogyha én ennek az ifjunak a testetlensége, +halhatatlansága, a lelkekkel való közvetlen érintkezése és az igazsága +mellé még azt is megadom, hogy mindentudó és mindenütt jelenvaló legyen, +nem veszitek-e észre, hogy akkor egyszerüen egy második Jóistent +csináltam belőle? + +Az atyák megvitték e választ az ifjunak. + +– Akkor – mondta az ifju – hiába volt minden. + +– Az Ő akarata, – felelték az atyák. + +– Tehát – kérdezte az ifju – ahhoz, hogy valakiből tökéletesen áradjon +az igazság, istennek kell lenni? Az igazság bajnokának meg kell buknia, +ha csak egy gondolattal kevesebb is a hatalma, mint az Uré? + +– Ugylátszik, – felelték az atyák és szeretettel terjesztették áldó +kezeiket az ifju fölé. + +Az ifju szomoruan ment vissza a városba és lemondott arról, hogy az +igazság diadalmas bajnoka legyen. Visszaadta fényes kiváltságait és +ismét egyszerü emberré lett, elhallgatott. Senki nem bántotta többé. +Gyakran látom még most is, amint valami nagy igazságtalanságot hall és +nem tesz egyebet, mint hogy szomoruan csóválja a fejét. Néha sóhajt is. +De már nem küzd. Ő már tudja, mivé kellene lennie, hogy küzdhessen. Az +pedig lehetetlenség. Hát éldegél tovább, igy. + + + + +FRANCIA PEZSGŐ A CSÁRDÁBAN. + +Régi papirosok közt keresgélve, egy régi kis noteszkönyvben találtam ezt +az egysoros feljegyzést: „Francia pezsgő a csárdában, evezősklubok“. +Aztán rögtön eszembe jutott az egész história. Sok évvel ezelőtt azért +irtam fel ezt a sort a kis zöld könyvbe, hogy valamikor abban a bizonyos +nagy magyar társadalmi regényben felhasználjam. De az idő mulik, a +társadalmi regénytervekből részint ujságcikkek iródnak, részint füst +lesz belőlük a kávéházban, az ember még legjobban teszi, ha az ilyen kis +tapasztalatot minden irodalmi máz nélkül irja meg, ugy, ahogy történt. +Hátha akad valaki, aki szórakozik mellette, vagy elgondolkodik rajta. + +A Dunán fölfelé, Vácon is tul kódorogtunk egyszer nyáron. Dél felé +valami kocsmaféle után kellett nézni, ahol ebédelhessen a társaság. +Végre nagynehezen találtunk a parton egy csárdát. A Petőfi legrongyosabb +ütött-kopott csárdái lehettek olyanok, mint az volt, amelyet mi az éhes +fiatalság diadalorditásával üdvözöltünk. Berontunk, enni kérünk. Öt perc +mulva már kergették a csirkét a ház körül és mi lepihentünk, szemügyre +vettük a kocsma belsejét. Egyszerre csak látjuk, hogy egy polc tetejéről +rózsaszinü kupakok villognak felénk a félhomályban. + +– Pezsgő! + +Székre álltunk, megnéztük, valóban az volt. Lehetett vagy husz üveg +Mumm, igazi jó francia pezsgő, szépen sorjába fektetve. Nem tudtam +elképzelni, hogy mit keres a francia pezsgő ebben az ütött-kopott kis +kocsmában, amely messze esett a legközelebbi világvárostól, Váctól és +még messzibb volt a legdivatosabb erzsébetvárosi tengeri fürdőtől, +Nagymarostól. Honnan jönnek ide azok a grófok, bárók, őrnagyok, +bankigazgatók és drámairók, akiknek francia pezsgőre telik? + +Elő a kocsmárost. + +– Mi az ott fenn? Pezsgő? + +– Az. + +– Igazi, francia? + +– Az. + +– Hol vette? + +– Pesten. + +– Aztán miért nem tartja a pincében? + +– Hogy lássák. + +– Hát ki az ördög lássa meg ebben a rongyos csárdában? Kinek támad itt +gusztusa francia pezsgőre? + +Ravaszul vigyorgott: + +– Evezős urak isszák, instálom. Pestről jönnek ide fel, vékony csónakon. +Azok isszák. + +Aztán beszédes lett és elmondta azt, amiért az egész esetet feljegyeztem +a noteszbe. A pesti evezősök itt ki szoktak nála kötni, fürdenek, +ebédelnek, alszanak egyet az árnyékban, aztán eveznek vissza Pestre. +Sohse ittak mást, mint fröccsöt. Azt se sokat, csak ugy ebédhez +egyet-kettőt. Egyszer azonban megtörtént, hogy két különböző +evezőscsapat kötött ki a csárda mellett egyidőben. + +Az egyik „vékony csónakot“ gentry-fiuk röpitették idáig, a másikat pedig +egy olyan egylet tagjai, amely a tagfölvételnél nem helyezkedik +felekezeti alapra és éppen ezért teljesen felekezeti jellegü. Az urak +hidegen, de udvariasan köszöntötték egymást és két külön asztalhoz +telepedtek le. Aztán a kocsmáros-család kergetni kezdte a csirkét a ház +körül. Egyszerre csak elkiáltja magát a felekezeti csapat egy tagja: + +– Kocsmáros! Van pezsgő? + +– Biz az nincs, – mondta az öreg. + +– Hát legközelebb, ha jövünk, legyen. Még pedig francia pezsgő legyen. + +A másik asztalnál nagy csönd lett erre a rendelésre. Aztán ebédután +elmentek mind. A mi kocsmárosunk azonban élelmes fiu volt, valahol +hallotta, hogy a pezsgőn sokat lehet nyerni és se szó, se beszéd, +bevágtatott Pestre és ellátta magát francia pezsgővel. Mikor mi arra +jártunk, körülbelül a következőképpen állott a dolog. + +Ha _egy_ evezőcsapat jött, az fröccsöt ivott, akár gentry-csapat volt, +akár asszimilált csapat. De azokon a napokon, amikor a két csapat +véletlenül egyidőben került a kocsmába, _mind a kettő pezsgőt ivott_. +Utóbb fejlődött a dolog, mert amikor hire ment, hogy a rongyos csárdában +francia pezsgőt kapni, akkor nemcsak az egymástól felekezetben különböző +csapatok találkozásakor, hanem minden olyan esetben fogyott a pezsgő, +amikor két különböző egylet ebédelt a csárdában. Ugy, hogy a kocsmáros +végül valóságos szakemberré vált az evezőssport terén, mert meg tudta +egymástól különböztetni az egyenruhákat és ha két különböző ruhát +látott, szó nélkül pezsgőt állitott mind a két társaság elé. Ezek meg +egészen természetesnek találták, hogy ilyenkor ki kell vágni a rezet. És +itták a francia pezsgőt. Ezért volt a polcon husz üveg Mumm. A kocsmáros +abból élt, amiből Pesten már nem egy vállalkozó gazdagodott meg: a +fővárost alkotó két, egymástól fajilag különböző társadalmi osztály +nyilvános versengéséből. + +Azzal tettem vissza a noteszt a régi papirosok közé, hogy az a másfél +évtized, amely a beirás óta eltelt, bizony megváltoztatta a viszonyokat. +Különös dolog, de ennek a kis históriának már régies illata van. Olyan, +mintha negyven évvel ezelőtt történt volna. Hol vannak ma ezek a vidám +urasági versenyek? Ma, a tönkrement zsidó földbirtokosok és az okosan +müködő gentry bőrziánerek korában valóságos levendulaszaga van ennek a +könyvbepréselt régi emléknek. Felekezeti párbajheccek, báli +cigányafférek, dacból való pezsgőzések, hol vagytok? Nem lepődném meg, +ha azt hallanám, hogy a rongyos kis csárdában most már csak akkor fogy a +pezsgő, ha _egy_ csapat ebédel ott. És hogy hamar az asztal alá dugják, +ha bejön a kontracsapat, mert nem sportszerü dolog alkoholt szivni, +mikor sportol az ember. A felekezeti romantika valahogy elmult tőlünk és +azt hiszem, hogy kár érte, mert ez mindenesetre szebb és kedvesebb volt, +mint ez a mostani nyugodt állapot, amikor nem pezsgődurrogással, zamatos +pofonokkal, zártkörü bálokkal, cigánnyal és hasonló vidám jókkal folyik +a verseny, hanem minden játszma készpénzbe, állásba, földbirtokba és +hasonló szomoru jókba megy. + + + + +A RONGYÓDI BARACKOK. + +Fejezet egy társadalmi regényből, mely nem fog megiródni. + +Görbe Géza gyalogszerrel sétált haza az állomásról. Nagyon meleg volt, +tehát Géza bácsi törölgette a homlokáról az izzadságot s ugyanakkor egy +szürke selyemnapernyőt tartott a feje fölé. Ahogy a dülőut mellett +szerénykedő kis gyalogösvényen baktatott, boldogsággal töltötte el az a +tudat, hogy mindez a sok föld, ami körülötte elterül, az övé. A +gyümölcsöshöz ért és megállott. Szétnézett. A barackfák ágai a földig +hajoltak, ugy tele voltak barackkal. Géza bácsi rámosolygott a +barackerdőre, mert ez volt a büszkesége. Birtokát szerette volna azokon +a kis cimkéken, amelyeket terményeire ragasztott, „rongyódi +mintabarackászat“-nak nevezni, de a szó oly különös volt, hogy félt +tőle. Titokban azonban barackászatnak nevezte az egészet és semmivel nem +foglalkozott oly szivesen, mint a barackjaival. Géza bácsi a +sárgabarackra specializálta magát, exportált barackot Bécsbe, Drezdába +és Berlinbe, s amit nem exportált, abból a fák mögött fehérlő kis házban +főzték a hires rongyódi barackpálinkát, amely két tulajdonságáról volt +nevezetes: először olyan volt, mint a legjobb francia konyak, másodszor +pedig Géza bácsi bele tudta adni a kajszinbaracknak a jellegzetes izét, +még pedig oly alaposan, hogy az évek multán is benne maradt a +pálinkában. Ugyanebben a kis házban csinálták a hires rongyódi +barack-befőttet, s a melléképületben, mely büszkén viselte kapuja fölött +aranybetükből e felirást: „Lekvárda“, készült a nevezetes rongyódi +baracklekvár, amelynek a java kis kenőcsös-tégelyekben Londonban ment, +nagyrésze azonban a hazában maradt és a Kárpátokból az Adriáig minden +palacsintából kibugygyant, ha az ember életlen késsel kisérletezett a +palacsinta körül. Legbüszkébb Géza bátyánk erre a lekvárra volt, amelyet +szeretett a folyékony aranyhoz vagy a sötétsárga virágmézhez +hasonlitani, nem minden jog nélkül, mert a rongyódi baracklekvár pont +olyan fényesen, gusztusosan és átlátszóan aranysárga volt, mint az +ugynevezett sárga vazelin, amit a tudatlan gyermekek ugy szeretnek +kenyérre kenni. + +Géza bácsi az állomásról jött, ahol az állomásfőnökkel diskurált a +Désy-pörről. Egyikük sem volt ellenzéki ember, mindketten állandóan a +kormányra szavaztak. Géza bácsi azért, mert ez jót tett a +barackászatnak, a főnök ur pedig azért, mert minek szavazzon ő a kormány +ellen. Mondom, Géza bácsi az állomásról jött és megállván a +barackfáknál, szétnézett. Nem azért nézett szét, mintha látni akart +volna valamit, hanem azért, mert bajban volt. Nagy bajban volt. + +Tudniillik közeledett az állomásfőnök nevenapja és Géza bácsi az idén +igazán nem tudta, hogy hogyan viselkedjék. A dolog ugy áll, hogy a +gyümölcsérés ideje Magyarországon pontosan összeesik a vaggonhiány +idejével és ha ilyenkor még a személyszállitó Pullmann-kocsikat is +megrakná a máv. gyümölcscsel, akkor se tudná elszállitani azt a sok +gyümölcsöt, amit helyben a közönség nem tud elfogyasztani. Már pedig a +gyümölcs nem ismer tréfát: ha azonnal el nem szállitják, dühbe jön, +foltokat kap és ugy elrothad, mint a pinty. És a barack azok közé a +gyümölcsök közé tartozik, amelyek a legszigorubbak ilyenkor. Az alma, a +körte, ezek szelid és lojális gyümölcsök, amelyek kormánypárti +türelemmel alkalmazkodnak a magyar vasutviszonyokhoz. De a sárga barack +csökönyösen megmaradt ellenzéki gyümölcsnek, az nem paktált le, az +megköveteli a rendes, földmivelő-országhoz illő vasuti politikát, az +obstruál, mert ha nem kap vaggont, megkásásodik és bizonyos kárörömmel +poshad meg. Ilyenkor százával guggolnak a gyerekek az ut szélén +Rongyódon és törik két kő között a barackmagot ugy, hogy a messziről +jövő utas e kis kövek csattogását hallva, azt hihetné, hogy kőtörők +dolgoznak és javitják az országutat, de az utas nem ily ostoba, mert +ismeri a viszonyokat és ha Rongyód felé ballagtában hallja ezt a +kopogást, mélyen sóhajtva szól: „megint nem kapott elég vaggont a +nagyságos ur“. + +A barackok sorsa tehát Rongyódon az állomásfőnöktől függött. Nem azért, +mert annak adott vaggont, akinek akart. Ha ez igy lett volna, akkor egy +szem barack se rothadt volna el Géza bácsinál soha, mert akkor +vaggonhiány esetén a lekvárda dolgozott volna kettős hévvel és lekvár, +befőtt, barackpálinka és barackkonyak lett volna a barackból. De a baj +az volt, hogy a főnök a vaggont mindig megigérte, biztosra és +rendszerint csak az utolsó percben sült ki, hogy nincs más kocsi, mint +két petróleumtartály, ebben pedig nem lehet barackot szállitani, mert +tudvalevőleg barackszagot kapna a petróleum ettől az eljárástól. Ezért +függött a barackok sorsa Rongyódon az állomásfőnöktől, s ezért +választotta ki a főnök a keresztségben kapott három neve közül azt, +amelyik a naptárban legközelebb volt a barackérés idejéhez. Szóval, +összeesvén igy Rongyódon ez a három időpont: barackérés, vaggonhiány és +állomásfőnöki névnap, Géza bácsi szétnézett, mint mondám, nem azért, +mert látni akart valamit, hanem azért, mert bajban volt. Nem mert +kedveskedni az állomásfőnöknek a nevenapja alkalmából. A többi rongyódi +baracktermelők tegnap a kaszinóban kórusban kiabálták, hogy: „éljen a +független magyar biróság, éljen Désy, éljen Vázsonyi, le a panamával!“ +Ez alatt pedig azt értették, hogy az idén nem fog minden vaggont Géza +bácsi megkapni. „Résen leszünk“, – irta volna a Rongyód és Vidéke, ha +tavaly meg nem szünt volna. + +A rongyódi állomásfőnök ugyanis uszott a gyümölcsben. Aki a gyümölcseit +látta, joggal hihette volna őt Magyarország egyik legnagyobb +gyümölcstermelőjének, holott birtoka, amely az állomási épület mellett +terült el, tizenhat négyszögölre rugott, s a legjobb gazdálkodás mellett +sem termett rajta egyéb, mint két kis gömbölyü akácfa, három stanicli +mák és egy elég jókarban levő kutyaház, mint gazdasági épület, egy ebre +berendezve. Ellenben akkora barackjai voltak, mint a sárgadinnye, akkora +almái, mint a görögdinnye és akkora dinnyéi, mint a söröshordó. Ami szép +és nagy Rongyódon termett, az az állomásfőnöké volt. Egyszer egy +gyümölcstermelőnek ikrei születtek s első gondolata az volt, hogy az +egyiket az állomásfőnöknek adja. De mindennél fontosabb volt a névnap. +Ez volt Rongyódon a nemzeti ünnep, ez volt a Szent István, ez volt a +karácsony, husvét, az ujév, a március tizenöt. Főnök ur nevenapja körül +csoportosultak az év többi napjai. És Géza bácsinak az volt az erőssége, +hogy az összes gazdák közül ő tudta legjobban megbecsülni ezt a napot. +Főnök ur e napon kapott tőle aranyórát lánccal. Főnöknéni e napon kapott +Géza bácsi unokáitól bokrétát és benne egy szép brosstüt gyémánttal. +Vaggonról soha szó nem esett, a névnapon csak köztiszteletről és +személyes rokonszenvről folyt a beszéd. És most baj volt, mert +közeledett a névnap és a levegő tele volt panamával. Az állomásfőnök +kijelentette Géza bácsinak, hogy ezidén mellőzni kivánja a rendes +névnapi üdvözlést, mert mint a Désy-pörből kitünik, nincs a hazának oly +kicsiny községe, amelynek magánügyei egyszer az ország szine elé ne +hurcoltatnának. Ki hitte volna – körülbelül ezek voltak a főnök ur +szavai –, hogy valaha nemcsak az ország, hanem a müvelt külföld lapjai +is meg fogják pontosan számlálni, hogy hány szobában lakik a zalatnai +bányakapitány; ki hitte volna, hogy a kicsiny és szerény +államtisztviselői háztartás a maga kis ablakaival, egy méter nyolcvanöt +centiméter magas ajtóival, ugynevezett diszkertjével és huszonhárom +lépcsőjével, minden kispolgári titkával és csöndes életecskéjével +kicipeltetik a világ nyilvánossága elé, ahol mindenki belenéz, +beleszagol, hozzányul és belepiszkál; ki hitte volna, hogy egy nyári +délután öt és hat közt, egész Európa egy zalatnai viskó ablakán bámul be +és még a csirkecsontokat is megszámlálja bányakapitány ur tányérján? + +Körülbelül ezek voltak főnök ur szavai, mikor mély sóhajjal, de +határozottan kérte az ezidei névnapi ünnepségeknek és azok minden +konzekvenciájának mellőzését. „Tudja isten – igy végezte beszédjét főnök +ur – tudja isten, mikor kaparnak bennünket elő Pesten valami véletlenből +kifolyólag és akkor köszönöm szépen. Majd hozzátette: „Nem, nem, az idén +nem bánom, lesz, ahogy lesz, mindenki aránylagosan és sorrendben kap +vaggont és nem hagyom magamat lepiszkolni“. + +Szóval baj volt. Berlinben az idén hiányzani fog a rongyódi barack, +istenem, hát több lesz a lekvár meg a pálinka. A télen duzzadtabb lesz a +palacsinta a Kárpátoktól az Adriáig. De főnök ur nem hagyja lepiszkolni +magát. Géza bácsi rosszul jár, de hát mit csináljon az ember egy olyan +országban, amelynek ipara nincs, ellenben elég vasuti kocsija sincs, +amely a föld terményeit a kereskedőhöz szállitsa? Rongyód talaja és +klimája különösen kedvez a baracknak. De a többi baracktermelők még +annyi vaggont se kaptak, mint Géza bácsi. Mert Géza bácsi volt a +legbefolyásosabb. Mi marad most hátra? Géza bácsinak vannak Pesten +barátai és rokonai, Géza bácsi akciót indit, hogy épittessen az állam +annyi vaggont, amennyi kell. Nézze meg az ember. Fizetem a sok drága +adót és még az se legyen meg, hogy drága pénzért elszállitsák a +gyümölcsömet? Nézze meg az ember. Rendeljenek annyi vaggont, amennyi +kell. Akkor aztán nem kell drukkolni, hogy a nyakamon rothad-e a +gyümölcs, vagy sem. Igaz is. Miért én és miért nem mindenki? Disznóság. +Igaza volna a Rongyód és Vidékének, ha meg nem szünt volna. Eleget +szégyeltem eddig is, egész évben kazsulirozni az állomásfőnöknek egypár +rongyos vaggon miatt, ami jár nekem, mint egy földmivelő állam +polgárának. Nézze meg az ember. Legyen igazság. + +Ezek viszont Géza bácsi szavai voltak, amelyeket a szürke selyemnapernyő +alatt, homlokát törülgetve, gondolt el. Ő a Désy-pörben nem volt az +ellenzék álláspontján, de az állomásfőnöknek igaza van. Ki tudja, mikor +állitják oda Pesten a biró elé, ahová csak belépő jeggyel mehet be a +közönség, de Géza bácsi ugy gondolta, hogy neki is igaza volt a multban, +mert olyan országban termeszt barackot, ahol névnap nélkül nem +szállitják el a gyümölcsöt. + +– Mi ez? – kérdezte magában Géza bácsi, amikor ujra elindult kastélya +felé. – Mi ez? Rongyódra is elhatolt volna egy csöpp abból a +dezinficiáló anyagból, ami egy ily pör nyomán terem? Mi ez? Az egész +országban, mindenütt volna egy-két ilyen megijedt, vagy jobbik eszét, +szivét előkaparászó ember, mint főnök ur? Mi ez? Mindenütt volnának +emberek, olyanok, mint én, akik rájönnek, hogy főnök ur névnapjával +mégse lehet örök időkig elvurstlizni, hanem több vaggont kell kicsikarni +az államtól? Mi ez? Csak nem jobb idők kezdete, csak nem a rend +uralmának ugynevezett előszele? + +– Ez ugy van – mondá Géza bácsi, mikor kastélyához ért és kutyái vidám +ugatását meghallotta –, hogy _egy_ ilyen pörtől még nem tisztul meg +végleg az egész ország, de legalább százezerre teszem ama kicsiny és az +enyémhez hasonló panamák számát, amik mostanában hirtelen megszüntek a +pör hatása alatt. És nagyon sokan fogunk az idén lekvárt főzni. De ha +már annyian leszünk, akik panamahiány miatt lekvárt kénytelenek főzni, +hogy nagyon sokan leszünk, akkor az állam rendel sok uj vaggont és többé +nem lesz szükség a panamára. + +Majd mikor a hüvös lépcsőházban ment fölfelé, hozzátette: + +– És ez még mindig csak a barack terén lesz. És hány más, hány millió +más dolog tisztul, jön rendbe, hány millió más munka lesz értékesebb, +jobb, szebb… + +– Nos? – kérdezte a felesége. – Elérték a céljukat a kaszinóban azzal az +ellenzéki orditozásukkal? Nem kapunk az idén vaggont! + +– Lekvárt fogunk főzni, – mondta Géza bácsi komolyan. – Ne légy oly +kicsinyes, Erzsébet, ne légy oly kicsinyes, lekvárt fogunk főzni. Lesz, +ahogy lesz, de végül mégis csak lesz rend ebben az országban. + +És ünnepélyesen tekintett ki az ablakon, a messzeségbe, a napfényben +görnyedező barackfák felé. + + + + +MODERN NÉPBALLADA. + +Vacsora után egy urral beszéltem, aki felháborodva mesélte, hogy mi +történt a köruton. Ahogy este hétkor nagyban nyüzsögnek az emberek a +gyalogjárón, egyszerre csak kiöntenek valamit egy ablakból. Talán egy +pohár vizet. A lötty egy polgári külsejü urat ért. Megállt, levette a +kalapját, megtörölte és fölnézett. Többen azt mondták: „gyerünk be a +házmesterhez, az megmondja, föl kell jelenteni“. A lelöttyentett ur +azonban megvetőleg intett a kezével, mintha azt mondaná: „ugyan kérem, +örülök, hogy nem egy vasaló esett a fejemre“ – és eltünt a tömegben, +anélkül, hogy elégtételt vett vagy boszut állt volna. Az ur, aki ezt +elbeszélte, nagyon fel volt háborodva, azt mondta, hogy a pesti polgárt +ugy agyonkinozza az élet, hogy már semmi önérzet nincs benne, azt +mondta, hogy ez szimbolum, s azt jelenti, hogy: a pesti polgárral +mindent lehet csinálni, ennél türelmesebb mártir nincs az egész világon. + +Gondoltam: nem rossz, sőt érdekes, egyszer már lehetne irni arról, hogy +mi mindent tür el Pesten az ember. Aztán hazamentem és éjszaka régi +verseket olvastam. Egyszerre csak azt olvasom Buga Jakab énekében, amely +a XVII. század utolsó negyedében kelt, hogy: + + Az farkasbőrömnek lekopott az szőre, + Pókháló palackom az szegen bélepte; + Nyargalódzik rajtam az tetvek serege, + Mert szurkos az ingem: nincs ki fehéritse. + +Olvasom, mondom magamban: ejnye, ma már nincs, aki ilyen keményen, +szivbemarkolóan és mégis félvállról tudná megverselni az anyagi +nyomoruságot. A vége meg még szebb: + + … már az anyja! mint élhetek: élek, + Kivetem hasamat az szép verőfénynek; + Csak ugy dohányozok az midőn éhezek, + Igy én is másokkal szépen eltőngődök. + +Olvasom ezt is, mondom magamban: ha ma élne az, aki ezt irta, akkor nem +sokat kellene törnünk a fejünket azon, hogy hogyan ecseteljük, rajzoljuk +meg a magyar utókor számára a mai lomha, szomoru, indolens, a +nyomoruságába belefásult pesti kávéházi állatot, – megirná ezt négy +sorban, aki a koplaló, meggyötört kurucot ilyen szépen tette el nekünk. + +És igy jutott megint eszembe az a szegény lelöttyentett Buga Jakab, aki +a köruton megtörülközött és tovább ment. Bizonyos, hogy az ő +farkasbőrének is lekopott a szőre, s valószinü, hogy rajta is +nyargalódznak, ha nem is azok a madarak, amikről Buga Jakab szól, hát +egyéb hü állatok. Azok, amelyekről egy kedves piktor a minap ezt mondta: +„Képzeljétek, el kellett adnom a kutyámat, a macskámat, a háziur nem +enged mást tartani, csak poloskát“. Eszembe jutott ez a szegény, +türelmes, ismeretlen férfiu s az ő esete a keserü népköltészet +hangulatával vegyitve azt az ideát adta, hogy kellene hamarjában irni +egy modern pesti népballadát, a mai élet alakjaival, a mai ujságok +hangján. Hátha valamikor elolvassa valaki és megsajnál bennünket +legalább ugy, ahogy mi sajnáljuk kétszázharminc év ködén keresztül a jó +Buga Jakabot. + +Ime a rögtönzött vázlat, akinek tetszik, versbe szedheti: + + +ELSŐ STRÓFA. + +Az ablakból kihajol egy kormánypárti képviselő, befolyásos ember, tréfás +férfiu. A kezében poharat tart. A pohárban, mondjuk, viz van. Leönti az +utcára, fejen találja vele a rendőrt. Fogja magát a rendőr, bemegy a +kapu alá, megnézi a táblán, hogy ki lakik ottan, meglátja a képviselő +nevét, letörüli a sisakját és kimegy, azt mondván hangosan: + +– Esik az eső. + +Miért? + +Mert már megunta az utcán való fagyoskodást, régi derék rendőr, +szeretné, ha áttennék a detektivosztályba polgári ruhás rendőrnek, ugyis +elmegy jövő kedden Kijáry képviselőhöz, minek vesszen össze ép most a +kormánypárttal, odahaza nyolc gyerek van és csak hatnak jut leves. Esik +az eső. + + +MÁSODIK STRÓFA. + +Látja ezt a kormánypárti képviselő, szalad a vizvezetékhez és ujra +megtölti a poharat. Vár, vár, amig arra megy egy főkapitány. Fogja +magát, lötty, ezt is leönti. A főkapitány leveszi cilinderét, megtörli +szép hosszu, szőke szakállát, s arcán kaján rendőrfőnöki mosollyal belép +a kapu alá, a lakók táblájához, s mondhatatlan kéjjel gondol arra, mint +fogja megidéztetni, megbüntetni, négyfelé vágatni és elégettetni a +lelöttyentőt. Meglátja a nevet, kijön a kapun és azt mondja: + +– Ez az eső csak nem akar elállni. + +Miért? + +Mert ha a klubban egyetlen ember elkezd zavarogni, hogy a főkapitány +igy, meg a főkapitány ugy, akkor előjön a sarokból az a huszonhárom, aki +főkapitány szeretne lenni és akkor már huszonnégy tagból áll a +főkapitány-ellenes párt és huszonnégyen fognak gunyos megjegyzéseket +tenni a miniszterelnöknek a legközelebbi tüntetésnél, amikor nem sikerül +egészen szétverni a tömeget. És a legelső alkalommal, amikor a párt +bomlani kezd és a szájasoknak be kell tömni a száját, a miniszterelnök +azt mondja: „a főkapitány ugyis népszerütlen, gyere pajtás, ülj be a +helyére, ne izélj“. Ezért van igaza elvben minden főkapitánynak, amikor +azon az állásponton van, hogy ez az eső csak nem akar elállni. + + +HARMADIK STRÓFA. + +Látja ezt a vidám képviselő és ujra vizért rohan, majd ujra lesbeáll az +ablaknál. Egyszerre csak arra jön a városi férfiu, nem tudom: +alpolgármester-e, vagy csak tanácsnok, elég az hozzá, hogy nem +kinevezett kormányközeg, hanem a nép választott tisztviselője. „Kiváncsi +vagyok“ – szól a képviselő – és nyakonönti. A város ura felnéz, bemegy a +kapu alá, majd kijön és ezt mormogja: + +– Pedig mondta a feleségem, hogy vigyek esernyőt. + +Miért? + +Mert ki ül a választott tisztviselő nyakán? A kerületi bankdirektor, +mint klikkvezér. Ez szavaz és szavaztat rá. Kinek a hordárja, a +kutyamosója, a fia, a vőlegénye, a tejtestvére a kerületi bankvezér, +mint klikkdirektor? A kormánynak. Miért? Mert különben tiz kerület közül +kilencben fütyülne rá a községi választó. Kivel kell tehát jóban lenni a +választott, szabad, független tisztviselőnek? A bankklikkel, mint +vezérdirektorral, s ennek tejtestvérével, a mindenkori kormánnyal. +Csuda-e, ha eszébe jut az az áldott, gondos feleség, aki azt mondta, +hogy vigyen esernyőt? + + +NEGYEDIK STRÓFA. + +„Ejnye – mondja fenn a képviselő –, most egy tábornok jön“. Vizért +szalad és leönti őt, mert már elbizakodott és kiváncsi, meddig +feszitheti a hurt. A tábornok összeráncolja szemöldökét, becsörtet a +kapu alá, majd joviálisan kicsörtet, mondván: + +– Ezer bomba és kartács, csöpög az eresz. + +Miért? + +Mert minden jó a karriérnek, csak az nem, hogy az ember affért csináljon +a kormánypárti képviselővel, amikor ujabb százmilliókat kértek a +hadsereg céljaira és minden tábornok kedves az udvarnál, csak az nem, +aki bármily apróságból kifolyóan is, de hangulatot teremt a hadügyi +kiadások sima megszavazása ellen. + +Ezért csöpög az eresz. + + +ÖTÖDIK STRÓFA. + +Ujabb adagért rohan képviselőnk, mert jönni látja a hatalmas milliomost, +a mindenkitől független tőkést, bankvezért, akinek otthon száz milliója +van a nachtkasznijában és aki előtt földig görnyednek a miniszterek. +Lötty, leönti. Gazdagunk gunyosan mosolyog, mintha mondaná: „na te is +jól kiválasztottad azt, akivel ilyen tréfát lehet üzni“ – és befordul a +kapuba. Aztán kifordul és igy szól: + +– Zuhog. + +Miért? + +Mert már méltóságos ur, de szeretne kegyelmes ur lenni, mert már nemes, +de szeretne a báróság átugrásával gróf lenni, mert udvari tanácsos, de +szeretne belső és titkos lenni, mert van egy-két fia, akinek politikai +karriert szánt, mert mindent eltür, csak azt nem, hogy valaki félrehuzza +a száját, ha meglátja a klubban. Tehát zuhog. + + +HATODIK STRÓFA. + +Képviselőnk sokáig vár az ujabb lével, de ezuttal kifizeti magát a +várakozás, mert nemes vad közeleg. „Végre egy ember“ – mondja boldogan +–, „aki botrányt fog csinálni!“ Tudniillik a vad ellenzéki vezér jön +arra, szemei vadul forognak, lába alatt döng a föld, szájaszéléből vér +csurog. Püff, leönti ezt is. A vad vezér tigrisként ugrik a kapu alá. +Majd tigrisként ugrik is ki a kapu alól és távozik e szavakkal: + +– Olvad a hó. + +Mert a vad vezér el van adósodva. Hol van eladósodva a vad vezér? A +kormány bankjánál. A pénzt ugyan nem attól kapta, hanem Hersch +Geizigtől, az uzsorástól és a kormány csak utóbb vásárolta meg a +váltókat. Ezt lehet majd konstatálni, ha valami rágalmazó egyszer +felhozza. De mégse kell ugrálni, mert Hersch Geizig csak azért adott, +mert tudta, hogy a kormány meg fogja vásárolni a váltót, és a vad vezér +is tudta, hogy Hersch Geizig csak azért kapott pénzt a banktól, mert +megmondta, hogy a vad vezérnek kell. Igen meleg volt a déli órákban, +határozottan olvad a házak tetején a hó. + + +HETEDIK STRÓFA. + +Képviselőnk a büszkeségtől aklakában már kétakkorára dagadt, mint +amekkora az első pohár viznél volt. Keblét duzzasztja a felemelő tudat, +hogy minden földi hatalom fél tőle. De lelke mélyén ott settenkedik a +rémület, hogy talán mégis akad e hazában valaki, aki tőle, a +kormánypárti befolyásostól sem fél. Egyszerre elsáppad. Térdei +megremegnek. Kezében reszket a pohár viz. Ugy érzi, elérkezett az ő +megsemmisülésének órája is, mert jön, jön az, aki nálánál is nagyobb, +hatalmasabb, – jön a miniszterelnök. Fényes, uj cilinderben jön, +hetykén, büszkén. A képviselő szeme előtt elsötétül a világ. Halántéka +lázasan lüktet. És valami vad kajánság, valami veszély-kereső vakmerőség +arra ösztönzi, hogy lelöttyentse a miniszterelnököt is. Le is löttyenti. +Kormányfőnknek egy arcizma sem rándul meg. Ridegen, hideg boszuállásra +készen lépdel be a kapu alá, megtudandó, ki volt a vakmerő. Majd kijön, +tovább sétál, miközben ezt suttogja: + +– Ugy kell nekem, miért járok cilinderben gyalog. + +Miért? + +Mert ha van valaki a világon, aki retteg egy befolyásos kormánypárti +képviselőtől, akkor a miniszterelnök az. Ezt nem is kell magyarázni. +Kormányfőnk egyebet is türt volna, mert a „kilépek“ szócskára gondol. De +igaza van, ugy kell neki, miért jár cilinderben gyalog. + +Eddig van a ballada. Nem oly férfiasan tömör jellemzése a bus emberi +nyomornak, mint a kuruc ének. De talán valószinü magyarázata ama férfiu +esetének, akit a köruton leöntöttek és aki olyan okos volt, hogy még +csak nem is tudakolta meg, ki öntötte le. Ebben a szép esztendejében +hazánk e gyönyörü századának talán még neki kellett volna bocsánatot +kérnie. De nagybölcsen tovább ment. Igy ő is másokkal szépen eltöngődik. + + + + +KARÁCSONY ELŐTT. + +Hajnali három óra. Az egész tájon már minden ház sötét, csak a 38/b. +alatt világit még két ablak a negyedik emeleten. Átlagos F. Soma +lakásában. A szobában nagy asztal, tele papirossal. Óriási füst. Az +asztalon teacsésze, sárga cukormaradékkal és egy szivarvéggel a fenekén. +Soma fölkel az asztaltól, nagyot nyujtózik, aztán rendbe rakja a +papirosait. Vélnéd, egy drámairó fejezte be e pillanatban ötfelvonásos +szinmüvét, amelyen két év óta dolgozik. Soma cigarettára gyujt és halkan +átszól a másik szobába: + +– Mamus, alszol? + +Egy hang belülről: + +– Már megint micsoda kérdések ezek. Orditva kérdezed, hogy alszom-e. +Mondd őszintén, hogy ébredjek fel és menjek ki. + +Soma: + +– Ébredj fel és gyere ki! + +Most kis szünet következik, mely alatt Soma fel-alá jár, a jól végzett +nagy munka tudatában nyugodt, kissé mosolygó arccal. Mamus megjelenik az +ajtóban, slafrokban. A szemét bántja a fény. Soma odalép és enyhe +közönnyel arcon csókolja. Mamus megszólal: + +– Kész vagy? + +– Igen. + +– Minden megvan? + +– Minden, csak le kell irni. Ülj le, mamus, az asztalhoz és ird, majd én +diktálom. És ha valamivel más terved van, mondd meg. + +– Pfuj – mondja mamus álmosan – milyen piszkot csináltál itt az +asztalon. Mindenütt hamu, gyufa, cigarettavég. + +Azzal leül. Soma előveszi rendbeszedett iratait, jegyzeteit, mondván: + +– Ne brekegj, mamus. A forgalom még soha olyan jól nem sikerült, mint az +idén. Azt hiszem, hasznos és olcsó karácsonyunk lesz. Vegyél egy darab +papirt meg egy tollat. Nem azt, az el van törve. Azt a másikat. Ird: +„doktor bácsinak karácsonyi ajándék egy skatulya Upman-szivar“. + +Mamus: + +– Hogyhogy? + +– Steinerék akarnak nekünk karácsonyra valamit adni, mert félnek, hogy +az öcsém elcsapja az irógéposztályból Steiner Magdát, mert nem jár be +rendesen. Steiner megkérdezte, mit akarok karácsonyra, hogy olyasmit ne +vegyen, ami már van. Gondolkozási időt kértem. Elszaladtam doktor +bácsihoz, aki Ilonka fülét psriccelte két hétig és akinek muszáj valamit +adnunk. Gondoltam, majd olyat kérek Steinertől, amit mindjárt tovább +adhatok doktor bácsinak… + +– De hiszen doktor bácsinak nem szabad szivaroznia a meszesedés miatt. + +– Várd meg a végét. Mondom, elszaladtam doktor bácsihoz és ő azt mondta, +majd este telefonál. Addig megkérdezte Spónicer doktort, aki +konziliumokra szokta őt hivni, hogy mit akar karácsonyra. Spónicer azt +mondta: „Küldjön egy skatulya Upman-szivart, mert a háziuramnak azt +akarom adni karácsonyra, betapasztatta a kályhámat, illik valamit adnom +neki és azért adok neki szivart, mert ő ugyan nem sziv, de a veje +szivart kért tőle, mert a vejénél vendégek vannak Szilveszterkor és +azoknak kell valami jó szivar“. + +– Ez a Mádai? + +– Igen. + +– És a veje a Linczer Dudi? + +– Igen. + +– Hiszen mink is oda vagyunk hiva Szilveszterre! + +– Tudom. Ott vissza fogom lopni a szivart, amint meglátom. Hiszen +mondtam, hogy hasznos karácsony lesz az idén. De ne komplikáljuk a +dolgot, mert ebből az egészből mireánk csak az tartozik és csak ennyit +is irj fel: „doktor bácsinak egy skatulya Upman-szivar, kapjuk +Steineréktől“. + +Szünet. Mamus ir. Aztán ismét megszólal Soma: + +– Ird tovább: „Hermin néninek francia kisasszony utján otkolon, szájviz, +szappan, kávélikőr és szalmiákcukor“. + +– Ez mind? + +– Mind, mind. De ne zavarj, mert akkor nem igazodom el. Ezt kapjuk +doktor bácsitól. Doktor bácsi kapja gyógyszerésztől, ahová a pacienseit +kényszeriti. A gyógyszerész minden évben küld doktor bácsinak otkolont, +szájvizet, szappant, kávélikőrt, szalmiákcukrot és egy skatulya +Upman-szivart. + +– Upman-szivart? Hát akkor miért adjuk mi neki a Steinerék +Upman-szivarját? + +– Mamus, ne konfundálj. Steiner Magda leirta irógépen doktor bácsi +felolvasását az orvosegyesületben és ezért nem fogadott el tőle pénzt. +Doktor bácsi megkérdezte Magdát, hogy mit akar karácsonyra. Magda +megkérdezte az apját, hogy mit akar. Azt mondtam neked, hogy én +Steinertől Upman-szivart kértem doktor bácsinak. Erre Steiner azt mondta +a lányának: „Kérj tőle egy skatulya Upmant“. Erre, mikor Magda egy +skatulya Upmant kért doktor bácsitól, doktor bácsi a markába röhögött, +mert ő inditotta el nálam ezt az egész szivar-dolgot, ő már tudta, hogy +az Upman Magdán keresztül Steinerhez megy és Steinertől hozzám, hát +azért kért mindjárt tőlem Upmant, mert tudta, hogy igy visszakapja a +szivarját és adhat tovább Spónicernek. + +– Nem adhatta volna Spónicernek mindjárt, ugy, ahogy a gyógyszerésztől +kapta? + +– Nem. Mert Magdának kellett valamit adnia az irógépelésért. Igy Magda +is kap és Spónicer is kap. De ne zavarj, mamus, mert én ezt már +kidolgoztam és most összekavarodik a fejemben, ha mindig kérdezel. Hol +hagytuk el? + +– Hermin néni… + +– Igen, Hermin néni. Hát doktor bácsi nekünk adja az otkolont, +szájvizet, szappant, kávélikőrt és szalmiákcukrot, azért adja nekünk, +mert ezzel biztositani akarta azt, hogy én az Upmant elkérem Steinertől +s ezáltal visszajuttatom neki. Hogy az egész terv fel ne forduljon, +kedveskedni akar és ezt a csomag patikadolgot nekünk adja. Mi tovább +adjuk Hermin néninek, de nem közvetlenül. + +– Minek az Herminnek? Hermin szegény, minden karácsonykor öt forintot +szokott tőlünk kapni. + +– Igen, azt most is megkapja. De tudod, hogy ő ezért minden karácsonykor +ajándékoz nekünk valami apróságot és az idén nagyon panaszkodott, hogy +egy vasa sincs és azt mondta: „nem is kérdezem meg tőled az idén, Soma, +hogy mit akartok karácsonyra, mert olyan szegény vagyok“. Erre én azt +mondtam neki: „Már pedig Hermin néni, mi magától az idén otkolont, +szájvizet, szappant, kávélikőrt és szalmiákcukrot várunk“. Erre hosszu +orral távozott és én most mindezeket a dolgokat közvetett uton hozzá +juttatom, hogy aztán nekünk ajándékozhassa. + +– És minek az nekünk? + +– Na hallod? Csak kell valamit adnunk Steineréknek az Upman-szivarért, +nem hagyhatom, hogy azt higyje, az én öcsémet az irógép-osztályban meg +lehet vesztegetni egy skatulya szivarral, amit nem is neki ad, hanem +nekem! + +– Hát akkor Hermin néni ezt hogy kapja meg? + +– Ugy kapja meg, hogy mi a francia kisasszonynak adjuk, az pedig már +kérdezte tőlem, hogy mit vegyen Hermin néninek, aki két kalapot csinált +neki az idén. Én azt mondtam neki, hogy Hermin szenvedélyesen gyüjti az +otkolont, szájvizet, szappant, kávélikőrt és szalmiákcukrot. Most, mikor +mi a csomagot a kisasszonynak átadjuk, ugy, ahogy a doktor bácsitól +kapjuk, a kisasszony, mint az őrült, fog vele rohanni Herminhez. Hermin +fel fogja bontani, s látva, hogy pontosan az van benne, amit én tőle +kértem, az egészet el fogja hozni nekünk és mi aztán nyugodtan +odaajándékozhatjuk Steineréknek. Igy a francia kisasszonyt is +kielégitettük, Hermint is urrá tettük és a doktor bácsi is visszakapja a +holmiját. + +– A doktor bácsi? Hiszen mi Steineréknek adjuk. + +– Igen, de Steinerék odaajándékozzák doktor bácsinak az Upman-szivarért, +mert nem türik, hogy a lányuk ajándékot kapjon egy agglegénytől, ezért +viszonozzák. + +– Hát doktor bácsi ezt is visszakapja? + +– Vissza. Ne zavarj össze. Ebből mireánk csak annyi tartozik és csak +ennyit is irj fel: „Otkolon, szájviz, szappan, kávélikőr és +szalmiákcukor, kapjuk doktor bácsitól, adjuk francia kisasszonynak“. + +– Megvan. + +– Akkor nyugodtan visszatérhetünk a szivarra. Figyelj jól. + +– Milyen szivarra? + +– Az Upmanra. + +– Hiszen azt odaadtuk doktor bácsinak, doktor bácsi odaadta Spónicernek, +Spónicer Mádainak, Mádai a Linczer Dudinak, aki Szilveszter éjszakáján +kirakja a vendégeinek. + +– Ugy van cicám, de mint volt szerencséd konstatálni, mi Linczer +Dudiékhoz vagyunk hiva Szilveszterre, s mint volt szerencsém +megjegyezni, nekem első dolgom lesz a skatulya Upmant, amint meglátom, +kivinni a télikabátom zsebébe. Mert akkor következnek az ujévi +ajándékok. + +– Az ujévi ajándékok? + +– Igen, mamus. Ez most Pesten néhány éve divatba jött, mert ujévkor süti +el az ember azokat az ajándékokat, amiket karácsonyra kapott és amikkel +nem tud mit csinálni. Miután azonban én a karácsonyt teljesen kiaknáztam +és mindenkitől kapok és mindenkinek adok, anélkül, hogy a zsebembe +kellene nyulnom, de viszont nem marad meg otthon semmink, kénytelen +vagyok az ajándékot körforgási utján követni és ott csipni el, ahol +ráakadok. A szivarokkal a Lincer-estélyen van randevum, azokat ott +visszalopom. + +– És mit csinálsz velük? + +– Csak nem képzeled, hogy elszivom őket? A szivarokat ujévkor odaadom +Galgócer bácsinak, az uzsorásnak. + +– Hiszen nem is tartozunk neki. + +– Nem, de más baj van. A hivatalban bementem a főnökömhöz és +megkérdeztem tőle, hogy mit akar karácsonyra, nehogy olyat vegyek neki, +amije már van. Azt mondta, hogy majd megkérdezi a feleségét. Én ezt már +ismerem. Tavaly is ezt mondta, de nem a feleségét kérdezte meg, hanem +Galgócer bácsit, mert ő tartozik neki és kénytelen karácsonykor +kedveskedni neki. Emlékszel, tavaly milyen baj volt: Galgócer bácsi +tizenkétszemélyes ezüst evőeszközt kért tőle, s akkor ő nekünk azt +mondta, hogy a feleségének ez kell és nekem meg kellett venni a +tizenkétszemélyes ezüst evőeszközt. Hát az idén már jó előre elmentem +Galgócer bácsihoz és megkértem, hogy a rossz pénzviszonyokra való +tekintettel ne kérjen a főnökömtől valami drágát, mert azt ugyis nekem +kell megvennem. Ezért a szerénységért én neki ujévre egy skatulya finom +szivart igértem. Megegyeztünk Galgócerrel, hogy az idén nagyon szerény +lesz és magának egy üveg kávélikőrt, nejének pedig egy üveg otkolont fog +a főnökömtől kérni. A főnököm tegnap bejött a szobámba és nagy képpel +kávélikőrt és otkolont kért. Én megigértem és rögtön telefonáltam doktor +bácsinak, aki Galgócernek is háziorvosa, hogy ajándékozza nekünk kétszer +a likőrt meg az otkolont – mert egyszer, mint felirtad, már megkaptuk +tőle a szappannal, a szájvizzel és a szalmiákkal együtt, ami tovább megy +a franciánéhoz, onnan Herminhez, onnan vissza hozzánk, tőlünk +Steinerékhez, s onnan vissza doktor bácsihoz – mondom, ajándékozza +nekünk még egyszer ezt a két üveget, mert ujévre ugyis visszakapja +Galgócertől. Doktor bácsi belement, de nem nagyon szivesen, mert +keveslette ezt Galgócer bácsitól. Erre elárultam neki, hogy az +Upman-szivarjait Galgócernek igértem s ebbe aztán belement és +Galgócernek azt üzente, hogy ujévre likőrt, otkolont és szivart akar. +Igy aztán minden rendben van, mindenki kapott, mindenki adott és doktor +bácsi végleg visszakapta mindazt, amit a gyógyszerész neki karácsonyra +küldeni fog. Mert összes ismerőseink közül ő az egyetlen, aki tényleg a +magáéból ad. Viszont ezzel szemben ő az egyetlen, akihez valamennyien +elmegyünk vásárolni és aki mindnyájunkon nyer. Ugy, hogy ő sem fizet rá. +Érted, mamus? + +– Értem. + +Mamus átnézi a jegyzeteket és az órára néz. + +– Négy óra, – mondja. – Gyerünk aludni. + +– Igen – mondja Soma – gyerünk. Azt azonban el kell ismerni, hogy +hasznos és olcsó karácsonyt állitottam össze az idén. + +Mamus egy enyhe és közömbös puszit ad Somának, miközben halkan mondja: + +– Te egy kis Wekerle vagy Soma. + +És most már 38/b. alatt is elsötétedik a két ablak a negyedik emeleten. +Alszik az egész utca. + + + + +JÓTÉKONYSÁG. + +Esik az eső. Vége a szinháznak és a közönség nagy része a szomszéd +kávéházba megy vacsorázni. A nagy tükörablakra rászáll benn a meleg +pára, de ezen a lehellettől tompafényü üvegen is átfehérlik a sok +teritett asztal, az asztalon virág, fölötte száz villamos lámpa. Szép, +sárga, meleg fény van benn, künn a körut fekete, hideg és nyirkos. + +A bejárat előtt egy öreg koldus áll. Háromnegyed tizenegy van. + +Azt mondja a barátom, aki az ajtó mellett ül onnan néz ki az utcára, +gusztálva, hogy meddig emelik a hölgyek a szinházi toalettet: + +– Érdekes megfigyelést tettem. + +– ??? + +– Mégsem olyan rosszak az emberek. + +– ??? + +– Már egy negyedórája nézek itt ki és látom, hogyan állit meg mindenkit +ez az öreg koldus. És még eddig nem volt ember, aki bejött volna a +kávéházba ugy, hogy ne adott volna valamit neki. A hölgyek beszaladnak, +de az ur, aki kiséri őket, künn marad az esőben, amig ki nem gombolkozik +és valami kis pénzt nem kotorász elő. Egy se ment el mellette anélkül, +hogy ne adott volna neki valamit. Mégis szép. + +Hát persze, hogy szép. Mit csináljak a barátommal? Ő e percben meg van +hatva és szereti az emberiséget. _Now he is praying_ – mint Hamlet +mondja: most imádkozik. Oly ritka dolog valakit rajtakapni azon, amikor +épen el van ragadtatva az emberiségtől, hogy ilyenkor nem szabad +bántani. Az imádkozónak a mentelmi jogát élvezi. Kezdjem el most +magyarázni, hogy mekkora igazságtalanság az, hogy ez az ember itt most +egy óra alatt husz koronát szerez, mialatt hetvenezer más ember, aki +nálánál mind szegényebb, éhezőbb, fázóbb és nyomorultabb, valahol egy +vacokban vergődik és nem kap egy fillért sem? Magyarázzam neki, hogy +harminc-negyven szinházlátogató ezekkel a hatosokkal most hosszu időre +elintézi azt a szivbéli ügyét, hogy más ezer ember éhen hal, mialatt ő +párolt nyelvet eszik burgonyapuréevel, pedig „nem is vagyok éhes?“ +Magyarázzam neki, hogy az ügyes koldus az igazi szegények árulója, +ugyanaz, ami a háboruban a hazaáruló, mert megengedi a jómódu +polgárságnak, a városnak, az államnak, az egész emberiségnek, hogy +néhány koronával váltsa meg azt a szörnyü kötelességét, hogy enni adjon +mindenkinek, aki megszületett? Mondjam el neki századszor, hogy nincs +erkölcstelenebb dolog, mint ez az utszéli komisz és krajcáros +jótékonyság, amely aszerint jutalmazza a koldust, hogy elég undoritó-e a +sebe és tart-e a karján éhező csecsemőt, vagy nem? Győzzem meg, hogy +felületesség és igazságtalanság kiválogatni a nagyon szomoru, nagyon +csunya és nagyon tolakodó szegényeket és előnyben részesiteni őket azok +felett, akik olyan szegények, hogy ki se jöhetnek, vagy olyan +szégyenlősek, hogy ki se jönnek az utcára? Leplezzem le előtte a +koldusprimadonnákat, akik száz tehetségtelen szegény elől veszik el az +alamizsnát, mert jó kávéház elé állnak, mert rémitő hangon kéregetnek és +tudják, kit kell megszólitani? Ábránditsam ki abból az ostoba hitéből, +hogy aki az utcai koldusnak ad, az már ezért jó ember? Bizonyitsam be +neki, hogy a leglelketlenebb, legrosszabbmáju embereket egyenesen +jellemzi az, hogy minden koldusnak egy koronát adnak? Tanitsam meg arra, +hogy az igazi jótékonyságnak egészen más módszere van, s hogy ez az +utcai kolduspártolás nem jótékonyság, hanem idegesség, egy pillanatnyi +nyugtalanság olcsó megváltása, egy reflexmozdulat, amelynek az +emberszeretethez és szivhez ép oly kevés köze van, mint annak a +koldusnak az igazi szegénységhez? + +Nem bánom, hadd szeresse most egy kicsit az emberiséget. Sőt küldjön ki +egy hatost a pincérrel az ázó-fázó örenek. Adtam, mindig adok neki magam +is, elveim fenntartásával, mert azt tartom, hogy az ember akkor +ragaszkodjék ridegen az elveihez, amikor kinálnak neki valamit, nem +pedig akkor, amikor kérnek tőle. Hát ráhagyom, hogy ez nagyon szép +látvány mikor a szinházi közönség ilyen feltünően jótékony. De most, +hogy az iróasztalnál ülök és senki nem kér tőlem semmit, megmondhatom, +ugy-e, hogy nem is olyan nagyon szép. Sőt nagyon csunya, ha arra +gondolok, hogy ugyanez estén, valahol a város másik végén karddal verik +szét a rendőrök az éjszakában kenyérért orditó „két-háromszáz főnyi +tömeget.“ Csunya háziállat ilyenkor az öreg megalkuvó, amikor mosolyogva +nyal kezet a csontért, mialatt tompán elhallatszik hozzá vadon élő és +senkinél nem ügyeskedő társainak a halálorditása. Áruló öreg az. És +hipokrita mindenki, aki ajándékképen adja neki azt, amihez joga van, +csak azért, mert az öreg nem mint jogot, hanem mint ajándékot kéri. Ha +mint jogot kérné, kardlapot kapna. De elárulja a többi szegényeket, +belemegy abba a felfogásba, hogy ez neki nem dukál, csatlakozik +ellenségeinek, a gazdagoknak felfogásához, akik alamizsnának nevezik az +ő emberi jogát és ebből szépen megél. Az öreg áruló, de habozás nélkül +felmentést kap, minden meg van neki bocsátva, mert nincs jogom őt +megróni addig, amig a gazdagok bünösebbek, mint ő. Addig ne is adjon +nekem igazat, amig előbb az összes gazdagok ki nem mondták, hogy igazam +van. Ha ez meglesz, akkor lesz szivem az öreget összeszidni az +árulásáért. Addig azonban békén hagyom és adok neki husz fillért. De azt +nem hiszem el a barátomnak, hogy ez szép. + +Ellenben, ha már benne vagyunk, hadd mondom el egy ilyen +koldus-primadonna esetét, amely egy ismerősömmel történt meg s amely +tipikus példája annak, hogy hogyan fölözi le az ilyen ál-szegény a +hiszékeny bourgeois jótékonysági hajlamát, amelyre tulajdonképen az +igazi szegényeknek van joguk. + +Ez az ur egy napon levelet kap egy vidéki kórházból, egy embertől, +akinek nevét soha nem hallotta. + +„… Most szabadulok a kórházból – irja az idegen – s mivel nyáron +kerültem ide, most pedig tél van, arra kérem Nagyságodot, küldjön ide +nekem egy ócska télikabátot, hogy meg ne fagyjak, ha kimegyek.“ + +Az uriember fogja magát, előveszi az ócska télikabátját, hozzápakol egy +pár cipőt és egy viseltes nadrágot és elküldi az egészet a kórházba, +vidékre. + +Két hét mulva jelenti az inasa, hogy egy ember van künn, beszélni akar +vele. + +– Miféle ember? + +– Rendes, jól öltözött ember. + +Kimegy hozzá az előszobába, de nem ismeri. Az idegen igy szól: + +– Nem tetszik rám ismerni? + +– Nem. Sohse láttam. + +– De a kabát… a nadrág… + +Mutatja a télikabát alatt a csikos nadrágot. Erről aztán az ismerősöm rá +is ismer, már mint a nadrágjára meg a télikabátjára. + +– Maga az? + +– Igen, kérem. + +– Mit akar? + +– Hát kérem, ha már ki tetszett öltöztetni, tessék… utiköltséget is adni +Debrecenig. + +Az ur szó nélkül a markába nyomja az inasának a pénzt és elküldi a +szegény emberrel a pályaudvarra, hogy váltson neki jegyet Debrecenbe és +tegye fel a vonatra. Aztán eltünődik azon, hogy a szegény ember milyen +ravaszul bizonyitotta be a személyazonosságát. Mindegy, no, hadd utazzék +Debrecenbe. + +Debrecenből levél jön: + +– Uraságod elegáns embert csinált belőlem és elutaztatott Debrecenbe, +most itt állok munka nélkül és éhezem. Tulajdonképen semmi dolgom sincs +Debrecenben, de miután pénzt nem kaptam, csak vasuti jegyet, kénytelen +voltam ideutazni. Kérem, mentsen meg e borzasztó helyzetből, melybe +juttatott és küldjön egy kis pénzt, hogy visszautazhassak Budapestre, +ahol könnyebben kapok munkát.“ + +Vannak lelkiismeretes emberek, a mi emberünk is ilyenféle, tehát küld +neki pénzt, mert hisz ő „juttatta“ ebbe a nyomorba a fiut. És fölteszi +magában, hogy most már aztán vége, többe nem fog a télikabát kerülni. + +Hetek mulnak, egyszer csak bejön az inas: + +– Itt van az az ember, azt mondja, hogy a nagyságos ur rendelte fel +Pestre, meg pénzt is tetszett neki küldeni, hogy jöjjön fel. + +– Dobja ki – mondta ridegen az ismerősöm, ugy gondolva, hogy ezért az +emberért épp eleget tett. + +Künn kis vita, aztán csönd. Bejön az inas. + +– Elment? + +– El. De ezt itt hagyta. + +Átnyujt egy csomó piszkos papirost. Legfölül egy levél, hogy szerezzen +neki valami jótékony egyesülettől segélyt. „Okmányaim mellékelve“ – +mondja az utóirat s valóban ott van kórházi elbocsátó-levél, illetőségi +bizonyitvány, keresztlevél, erkölcsi- és szegénységi-bizonyitvány. Az ur +dühbe jön. + +– Tegye el ezeket a rongyokat – mondja az inasnak – és ha még egyszer +jön, adja vissza neki. Mondja meg neki, hogy sajnálom. Épp eleget kapott +tőlem. Más szegény ember is van a világon. + +Most hónapok teltek el, amig megint jelentkezett. Nem akart semmit, csak +az okmányait kérte vissza. De közben inasváltozás volt az uriembernél és +a rongy papirosokat nem találták sehol. Hiába kutattak utánuk két napig. +Akkor az uriember kiküldött neki husz koronát és megüzente, hogy +elvesztek az okmányai. A husz korona a fáradságért van, szerezzen róluk +másolatokat. Az ember elment a husz koronával, de nemsokára jött +helyette egy ügyvédi levél. + +„… Ügyfelem nevében – irta az ügyvéd – felszólitom Uraságodat, hogy az +ügyfelem által Önnél letétbe helyezett okmányokat haladéktalanul +szolgáltassa vissza, különben a törvényes eszközökkel fogom erre +kényszeriteni, stb.“ + +A végén: + +„Jelen levelem dija három korona és a postadij.“ + +Természetesen eldobta a levelet. És természetesen irást kapott a +biróságtól, már meg volt idézve, már kellemetlensége volt, már ő volt +az, aki egy nyomorgó szegény embert megfosztott az okmányaitól, +amelyekkel az segélyt vagy állást szerezhetett volna. A vége az lett, +hogy kifizette az ügyvédnek a költségeket és „felperessel“ kiegyezett +ötven koronában. + +Ez körülbelül másfél esztendeje történt vele s bár tanulságos történet, +nem mondtam volna el, ha az idén, most, novemberben nem kapott volna +ugyanez az ur, ugyanettől a szegény embertől egy másik vidéki kórházból +levelet, amelyben megint egy télikabátot kér tőle. + +És nem mondtam volna el, ha nem éreztem volna, hogy minden meggyőződés +mellett mégis csak kegyetlenség a koldusok ellen irni. Elég bajuk van +szegényeknek, még támadó cikkeket is kapjanak? Kellett egy ilyen +világosan rosszhiszemüt kiválasztanom közülök, hogy ezzel is igazoljam, +mennyire terméketlen, mennyire haszontalan az e fajta polgári +jótékonyság, amelyet a nagyvárosok népe gyakorol s amely ugy tetszett a +barátomnak a kávéház ablakán keresztül. A jótékonyság – régi, de eléggé +nem ismételhető dal – nem a meghatott premierlátogatók dolga, hanem az +államé. Igazi jótékonyság egyedül az, ha az államot arra szoritjuk, hogy +a munkaképes embernek munkát, a munkaképtelennek pedig pénzt adjon. +Ezért küzdeni, minden alkalommal ezt követelni, ez az egyedül helyes +jótékonyság. Amig azonban ezt a célt el nem értük, adni kell +mindenkinek, aki kér: igazi szegénynek ugy, mint svindler-szegénynek; +csak egy pillanatra sem szabad azt hinni, hogy ezzel jótékonyak voltunk +és hogy ez szép volt tőlünk. + + + + +„MAGYAROK DUDÁJA“ + +Ahányszor itt járó külföldiek valami különöset vesznek észre rajtunk, +eszembe jut egy csöndes, kedélyes éjszakai beszélgetés, amely most már +körülbelül kilencszáz éves s amely e kilencszáz hosszu esztendő alatt a +történelem minden viharain keresztül sem vesztette el a báját, a +kedvességét, olyan, mintha tegnap történt volna. Szent Gellért püspök +életrajzában fordul elő néhány sorban ez a kis beszélgetés. A püspök +olasz ember volt és magyarul tulajdonképpen sohasem tanult meg. Az +utitársa, akiről a krónika szól, német volt: Walther, a csanádi +zárdaiskola magistere. Valami ügyes-bajos dologban utaztak egyszer a +királyhoz és utközben megszállottak egy majorban. Szép nyári éjszaka +lehetett, mert mikor aludni tértek, nyitva hagyták az ablakot. +Vetköződtek és kifigyeltek az erdő felé. Egyszerre csak a püspök „… +éjfél körül hallja a malomkövek zugását, amelyeket ő egyébként nem vett +vala észre. Csudálkozék, hogy az mi légyen. Legottan egy nő, ki a malmot +hajtotta, énekelni kezde. A püspök pedig elámulva odaszól Walthernek: +Hallod-e Walther, miképpen szól a magyarok dudája (symphonia Ungarorum) +és mindketten nevettek ezen ének felett. Csak ez az egy némber hajtotta +a malmot, dalolása pedig magasra felment. A püspök, aki ezalatt lefeküdt +az ágyba, még mindig maga elé nevetve odaszól: Walther, magyarázd meg +nekem, micsoda dallamu éneklés ez, mely dalolásával szent olvasmányomat +abbahagyni kényszerit? Feleli amaz: a dalnak modulációja az, a nő pedig, +aki dalol, szolgálója annak a gazdának, akinél szállva vagyunk, aki +urának buzáját őrli olyan időben, amelyben ezen a földön más őrlő-malmot +feltalálni nem lehetne… Ó bámulatos dolog, mondja a püspök, miképpen +kinlódik az emberi nem… Boldog ez a némber, aki másnak hatalma alatt +állva, mégis vidám s ily jókedvüen, zugolódás nélkül teljesiti a köteles +szolgálatot.“ + +Ez a beszélgetés (Lánczy Gyula forditása), amelynek olvasása közben +szinte látja az ember abban a kis alacsony szobában az olajmécs +világánál az ágyban fekvő szelid püspököt, amint a paplanra ereszti le +szent olvasmányát és átdiskurál a másik külföldihez, hogy aztán +kedvesen, öregurasan nevessenek a nótás magyar cselédlányon – ez a +beszélgetés tulajdonképpen a legrégibb magyar zenetörténeti maradvány. A +magyar zene kutatói ezzel szokták bizonyitani, hogy már Szent István +korában is volt speciális magyar népdal, mert ha nem lett volna, akkor a +püspök és a magister nem nevettek volna rajta és nem tünődtek volna +azon, micsoda furcsa dallam is ez, quis istius melodiae cantussit. Maga +a dal nem maradt meg, csak ez a kedélyes kritika. Elvégre ez is valami a +kutató tudósok kezében. Ugyanez a kis beszélgetés más tekintetben is a +legrégibb történelmi nyom: legrégibb nyoma annak, hogy valaki +Magyarországon megszánta a dolgozó parasztot. A jólelkü püspök +Velencéből hozta a szivnek ezt a kulturáját. És ugyanez a beszélgetés +egy harmadik téren is a legrégibb ősi maradvány: ez volt, hogy profán +módon fejezzük ki magunkat, az első szállodai beszélgetés, éjjel, az +ágyban, két idevetődött külföldi közt, egyenes őse azoknak a +beszélgetéseknek, amelyek mostanában folynak a dunaparti finom +szállókban, nyitott ablak mellett, amelyen nyári éjjelen behallatszik a +budai gőzmalmok bugása és a kávéházi cigánymuzsika. Csak azért iktattam +ide bevezetésnek, mert szeretnék referálni ittjárt külföldieknek néhány +furcsa, apró megfigyeléséről, nem nagyon kutatva, hogy igazuk van-e vagy +nincs, nehány szokásunkról, amelyen ezek a külföldiek éppugy nevettek, +mint kilencszáz évvel ezelőtt az olasz Gellért és a német Walther a +magyar nótán. A zenetörténet ebből a nevetésből következtetett a magyar +nemzeti zenére. Talán az általam feljegyzett nevetésekből is lehet +valami magyar nemzeti sajátságra következtetni. + +* + +– Önök – mondta egy német ember – komikusok a folytonos +kéz-fogdosásukkal. A kávéházban elmegy valaki az asztaltól s ahelyett, +hogy meghajtaná magát és egy szóval bucsuznék, körüljár és összefogdossa +mindenkinek a kezét. Aki eszik, annak miatta le kell tennie a villát. +Aki olvas, annak el kell eresztenie az ujságot. Aki cigarettázik, annak +hamar a szájába kell kapnia a cigarettát. A kézfogdosással mindenkit +zavar a bucsuzó, de ugylátszik, hogy önök ezt nem érzik. Az utcán +találkoznak egymással, kezet fognak. Minek? Mi akkor fogunk kezet, ha +valaki a lakásunkon látogat meg bennünket, ha valaki elutazik vagy +megjön, mi a kézfogásnak megtartottuk a komolyabb jelentőségét: mindig +valami melegebbet, barátibbat, komolyabbat fejezünk ki vele. Azt hiszem, +önöknek ilyen esetekben legalább is csókolózniok kell, mert a kézfogásuk +már nem mond semmit. Arról nem is beszélek, hogy milyen nem gusztusos +dolog egy délután husz-harminc idegen, meztelen kezet szorongatni. Nekem +inkább az tünt fel Pesten, hogy milyen kevéssé komoly dolog ez maguknál +s hogy mennyit molesztálják egymást vele. Azt hallottam, hogy itt sértés +az, ha minduntalan nem fogom meg a kezét annak, akivel beszélek. Hát +kénytelen voltam beletörődni. De kinevettek, mikor észrevették, hogy +nekem le kell nézni a másik ember kezére, hogy merre nyujtja… önök oda +se néznek, egymás szemébe néznek és mégis eltalálják egymás kezét +valahol a gyomor magasságában. Sehol a világon nem tapasztaltam ezt. +Idegessé tett, bántott ez a kéz-kultusz, komédiázásnak tartom, nem +őszinte dolog. + +* + +– Azt a szót – mondta a másik idegen – hogy tisztességes ember, sehol +nem hallottam annyiszor és olyan áhitattal kimondani, mint Budapesten. +Sok emberről kérdezősködtem kollégáiknál, ismerőseiknél és ez a szó: +tisztességes ember, egyiknél-másiknál mindig visszatért, mint valami +nagyon fontos, nagyon különös, nagyon érdekes és nagyon ritka dolog. +Abból, hogy önök ezt mily fontoskodással mondják, hogy mennyire ezt +emelik ki egyik-másik emberüknél, arra kellett következtetnem, hogy +önöknél ritkább példány a tisztességes ember, mint más országokban. De +felvilágositottak, hogy ez csak egy romlott közéletnek a következménye. +De amig meg nem szoktam a tisztesség vagy nem tisztesség kérdésének ezt +a folytonos föltevését Magyarországon, addig ez a szokás azt a benyomást +tette rám, mintha ilyesmit hallanék: „X. ur? Tisztaingü ember.“ Oly +természetes bizonyos társadalmi osztálynál az ing tisztasága, hogy +megdöbbentő volna, ha például egy képviselőről kérdezősködve egyszerre +azt hallanám nagy komolyan, hogy: „… óh, annak tiszta az inge!“ És még +valami. Azt tapasztaltam, hogy önöknél a „tisztességes ember“ cimhez +elég az, ha valaki nem panamista, nem csaló, nem megvesztegethető. +Holott az emberi tisztességnek csak ötödik, vagy huszonnyolcadik +követelménye az anyagi érintetlenség. Azért mondom ötödiknek vagy +huszonnyolcadiknak, mert közpályán előbb jön ez a követelmény, mint a +magánembernél. De hogy a „tisztesség“ fogalmát majdnem kimeritse az +anyagi korrektség, ezt csak Magyarországon tapasztaltam. + +* + +– Érdekes – ezt egy német ember mondta – hogy Pesten a férfiak egymás +közt mily rettenetes disznóságokat beszélnek. Hiszen mindenütt a +férfi-beszélgetésnek legalább a felét teszi ki az ugynevezett disznóság. +De önök már észre sem veszik, hogy még politikai, irodalmi, társadalmi +tárgyu vitáik is mennyire telitve vannak brutális hasonlatokkal, +kifejezésekkel. Csak bámul a magamfajta német ember, (aki pedig +Berlinben ugyancsak megszokta a brutálisan erotikus vagy egyéb módon nem +női társaságba illő beszédet), ha hallja, hogy két magyar embernek a +külpolitikai vitája is tele van disznósággal, de ugy, hogy a két magyar +észre se veszi, hogy mit mond. Mikor én ezt először hallottam, nevettem, +mert azt hittem, hogy az én mulattatásomra hasonlitják Montenegrót +bizonyos helyiséghez, hogy különös viccből használnak minden állitmány +helyett pornografikus igét. De aztán, hogy több ilyen férfidiskurzusban +vettem részt, rájöttem, hogy ez speciálisan magyar férfi-stilus. Nem +prüdéria, hogy ez feltünik nekem, mert nem bánom, akármit hallok, +felnőtt ember vagyok, tudomásul veszek mindent. De végül már kómikussá +vált előttem, hogy akármilyen társaságban maradtunk magunkra férfiak, +rögtön záporként indult meg a disznóság, minden különösebb cél nélkül, +csak mint egy külön nyelv, mint valami kifejezésbeli könnyebbség, mintha +kényelmesebb volna igy a mondatszerkesztés, a visszavágás, az érvelés. A +vitatkozásnak valami parasztos megkönnyitése az, hogy rögtön a +gorombaságok után nyulnak, megelőzése annak, hogy a másik jöjjön elő az +érdes kifejezésekkel. Hiszen természetes, az előadás könnyebb, rövidebb +és pregnánsabb a közönséges embernek, ha szabadjára ereszti a száját és +a legtitkoltabb naturáliák köréből egészitheti ki a mondatait. De városi +embereknél ezt a segédeszközt ily nagy mértékben csak Pesten találtam. + +* + +– Pesten – mondta egy amerikai szinház-manager – annyira dicsérik +egymást az emberek, hogy már senkinek nem hiszek semmit. Itt, +ugylátszik, azt hiszik, abban áll a kollegialitás vagy a hazafiság, hogy +nem mondanak egymásról kritikát a külföldi ember előtt, vagy talán sokan +attól félnek, hogy az illető megtudja, mit mondtak róla a háta mögött. +De a magamfajta amerikai emberre lesujtó benyomást tett, mikor minden +iró, minden zeneszerző, minden szinész, akit mint üzletember +véleményadásra kértem fel, férfias vélemény és okos emberhez illő +kritika helyett valami rosszul felfogott és nem is őszinte +kollegialitásból hidegen, érzés nélkül, de agyba-főbe dicsérte a +kollegáját. Azt értem, ha valaki nem akar beszélni a kollegájáról, mert +nem szereti a pletykát, vagy nem akar ártani senkinek. De elfogadni a +felkérést, nyilatkozni és egyebet mint legfelsőbbfoku dicséretet nem +mondani minden meggyőződés nélkül olyan dolgokról, amelyekről később +ugyis kisül, hogy nem érnek sokat, ezt nem volna szabad tenniük. +Szinházi, irodalmi, művészi társaságban tapasztaltam ezt. Végül az volt +az érzésem, hogy egész Pest egy nagy összeesküvés, és nem hittem +senkinek. Bécsben ugyanez a társaság szidja egymást, mint a bokrot. Ez +legalább emberi gyöngeség és érthető. De ebben a hamis dicséret-özönben +van valami gyávaság és megbizhatatlanság, amitől a józan külföldi joggal +ijed meg… + +* + +Hamarjában csak ezt a néhány kis pesti nótát jegyeztem fel. Nem azért, +mintha ezek volnának a nagy és komoly hibáink, hanem azért, mert ezekre +igazán külföldi emberek figyelmeztettek. Nem is irom alá mindeniknél, +hogy hiba. De a külföldi ember fülének, ugylátszik, mégis csak magyar +nemzeti muzsika, magyarok dudája, symphonia Ungarorum, mint Szent +Gellért az ágyban mosolyogva mondta. + + + + +BOHÉMSÉG. + +Két szegény francia repülő-ember valahol fenn, a felhők között +meggyulladt és olyan tiszta, fényes, fekete szénné égett, hogy – mint +olvasom – aki letört belőlük egy darabkát, rajzolhatott vele fehér +papirosra. Ilyenkor a francia aviatikus-világ megkérdezi a többit, hogy +mit szól ehhez a dologhoz. A többi pedig már évek óta, tehát ez esetben +is, azt mondja, hogy az ilyen meggondolatlan aviatikus megérdemli a +sajnálatot, de nem jár ki neki a hősök tisztelete, mert nem az az igazi +aviatikus, aki reklámért, egy „kunszt“ kedvéért, valami nagyszerü +bátorságért hal meg, hanem az az igazi aviatikus, aki óvatosan, okosan, +csöndesen dolgozik azon, hogy valaha az emberiség nyugodt biztonsággal +repülhessen. A hires Pégoud, aki bukfenceket vet a levegőben, a vakmerő +Chevillard, aki többet repül fejjel lefelé mint rendesen, nem népszerü +alak a szakkörökben. Az igazi repülők ezeket bizonyos tekintetben +megvetik, náluk sokkal többre becsülik például Blériot-t, aki +egyet-kettőt repült, aztán végleg leszállott a gépről és most már csak +az emberiség jövője számára dolgozik a gyárában: konstruál. Most már, +alig néhány esztendei nyilvános élet után, az igazi aviatika belátta, +hogy igaza volt az öreg Voisinnak, aki, mint a francia repülés egyik +atyja, már régen kijelentette, hogy aviatikus csak kétféleképpen +végezheti a pályáját: vagy leszáll örökre a gépről, vagy meghal. A +francia aviatikai fellendülés azzal kezdődött, hogy az öreg Voisin +törvényének, a lex Voisin-nek a második részét szerették jobban, azokat +tisztelték a levegő hősei gyanánt, akik meghaltak a magasságokért. Most +már ott tartanak, hogy haragszanak azokra, akik meghalnak. A ma +elismerése az okosaké, az óvatosaké, azoké, akik leszálltak a gépről. A +francia bátorságnak, a francia halálmegvetésnek legszebb erkölcsi +bizonyitványa, hogy Párisban már nincs nemzeti gyász minden elpusztult +aviatikusért. Maga a repülés-okozta halál puszta ténye többé nem imponál +nekik. A lezuhantak és megégettek közül kiválasztják azokat, akik +ártatlanul haltak meg s ezeket megbecsülik. Akik könnyelmüségből vagy +vakmerőségből pusztultak el, azoknak nem jár ki a nemzet udvari gyásza. +A halál annyira összeforrott az aviatika gondolatával, hogy most már +minden eset reviziót követel. Mintha azt mondanák: „ravasz, hiu fráter, +aki meghal, csakhogy az aviatika mártirjainak glóriáját megkapta!“ És +nem adják meg mindeniknek. A glóriát nem kapják meg a merész +bukfencezők, még ha az életükkel is akarják megvásárolni; a glória az +okos, komoly óvatosaké, akiket egy váratlan széllökés vágott földhöz. +Aki azért hal meg, mert rossz motort vagy kevés benzint vitt a felhők +közé, az nem kapja meg tőlük a vértanu rangot, mert azt mondják, hogy +rossz motorral nem szabad felszállni és akinek nincs elég benzinje, az +maradjon a földön. Azt mondják: a világnak nem szenzációs vértanukra, +hanem jó konstruktorokra van szüksége. Az elv igaz, jó, hasznos, sőt +humánus. De bennünket, akik nem repülünk, meg kell hogy lepjen az a nagy +filiszter-áramlat, amely ime, a világ legkönnyelmübb népét, a francia +embermadarat is magával sodorta. Most már aztán igazán nem szabad a +polgári elemet a filiszterségeért csufolni, ha a pilóták se tisztelik +többé az egekbe törő szenvedélyt. + +Körülbelül hatvan-hetven esztendeje, hogy a filiszterség gyülölete és az +egyéniség, a fantázia, a szenvedély kicsapongásainak tisztelete +virágjában állott. A jó Petőfi soha nem látott kalapokon törte a fejét s +amikor rettenetes föveggel és tarkavirágos, fényes atlaszból varrott +ruhában az utcán megjelent, mindössze egy-két megjegyzést kapott a +barátaitól, de másnap már mindenki tisztelte ezt a féktelenségét. Pálffy +Albert azt mondta róla az első napon: „Mikor ez a Sándor elénk jön, +mindig van rajta valami, hogy az ember vele álmodik.“ De Jókai már azt +mondja róla, hogy: „ez a különcség őneki mind illett, az az ő izlése +volt, nem erőltette senkire.“ A tréfás Lisznyay, aki maga se volt +filiszter, mert mikor mindenki feketében járt, ő világoskék, delivörös +hajtókáju dolmányban, borzasan, nyakkendőtlen és fokossal a kezében +sétált, igy gratulált Petőfinek egy szép költeményéhez: + +– Sándor, te eget eszel és isteneket hánysz! + +Viszont Petőfi se szerénységből vagy tiszteletből tette, hogy Vörösmarty +Szózatát Pápán egy áhitatos gyülekezet előtt minden ok nélkül palócos +kiejtéssel szavalta el, rettenetes komolyan, ugy, hogy eleinte az +oldalukat fogták nevettükben az emberek, de végül annyira +megbotránkoztak, hogy a szavalót ki akarták dobni. + +Ilyeneken törték a fejüket s aztán este elmentek a hires Depscher-féle +tejesboltba, ahol valamennyien tejet és vajat vacsoráltak, szépen +elköszöntek egymástól s hazamentek tejjel teli bendővel veszettül részeg +bordalokat irni. Ez volt az a kor, amikor a tisztes polgár a maga +egyhangu életét nagyon szégyelte s az ágy alá bujt félelmében, mikor az +ablaka alatt felharsant a „szent őrültségek“ dicsérete, amikor Victor +Hugot és Shakespearet is nem azért imádták hazánkban, ami bennük +örökkévalóan művészi, hanem isteni rakoncátlanságaikért, egetverő +féktelenségeikért. Az egek ostromlásának ez a divatja szelid +decrescendoban majdnem napjainkig tartott. Most azonban földet ért ez a +decrescendo és egészen bizonyos, hogy a nagy ostrom többé nincs +divatban. Vége. Lám, azok is megtagadják, akik pedig a szó szoros +értelmében a felhők között járnak. + +Ennek a leszállásnak, a földhöz való lassu közeledésnek egyik állomása – +amely már igen közel esett a földhöz, de még tartotta a rokonságot a +felhőkkel – volt az ugynevezett bohémség, amely különösen Pesten olyan +károkat okozott, hogy az már egy jobbfajta szellemi sáskajárással is +fölért. Ami a Petőfiék egetostromlásában szép volt, az az a bizonyos +sokszor emlegetett morális alap volt, amelyről ezek az eget-zabáló és +isteneket-hányó jó fiuk tulajdonképpen egy pillanatra sem mozdultak el +soha. Megint a vezérükre, a legrakoncátlanabbra, a legféktelenebbre, +Petőfire kell hivatkoznom, akiről bebizonyosodott, hogy mikor kiadójától +az első nagyobb összeget kapta a verseiért, az egész pénzt, ugy, ahogy +kapta, az utolsó krajcárig odaadta tönkrement öreg szüleinek, de viszont +ugyanazon a napon ezt a verset irta: + + Nem azért szerzem a pénzt, hogy legyen. + Hanem azért, hogy megigyam s egyem! + +Ugyanigy a Murger hires bohémjei is minden megbizhatatlanságuk, kisebb +csalásaik, sőt tolvajlásaik mellett is keresztényi morálnak olyan elős +talapzatán állnak az utókor előtt, hogy onnan nem fogják őket soha +leráncigálni az álbohémek, akik gazdasági okoból bohémkedtek a pénzzel s +akik éppen forditva dolgoztak: nem az erős morális érzéküket takarták el +a bohém-csirkefogások tarka szövetével, hanem legtöbbnyire velük +született aljasságokat szineztek, takartak ezzel a virágos kendővel, +amelyről az emberiség már-már elhitte, hogy mindig gyermekien jó szivet, +nemes, erkölcsösen tiszta lelket fed. + +Ennek a decrescendonak az utolsó, a legmélyebb pontja kétségkivül az az +eset, amely véletlenül szintén ezen a héten történt, mint az aviatikusok +elcsöndesedése, Bécsben rendőrök hurcoltak el a szinpadi próbáról egy +szinésznőcskét, aki a bohémséget már odáig vitte, hogy egyik ékszerészt +a másik után csapta be sulyos ezrekkel. Ez is valamikor elengedhetetlen +kelléke volt az egetostromló bohémségnek: a hitelező ügyes kijátszása. +Emlékezetes a szinész esete, akit hitelezője, éppugy mint a bécsi +kisasszonyt, a délelőtti próbán látogatott meg a szinházban s aki addig +sétált a hitelezővel a szinpadon, amig az rá nem lépett a sülyesztőre, +amikor is az egész társulat nagy gaudiumára a hitelezőt lesülyesztették +a fekete pincébe. Valóságos legendakör alakult azokból az esetekből, +hogy szegény költők, piktorok, muzsikusok és szinészek hogyan játszották +ki a zord hitelezőt, aki a pénzéért jött jajgatni. És világosan +észrevehető, hogy hatvan év alatt lejárta magát ez a zsáner. Ma már +senki nem nevet ezeken a tréfákon, ha ma megtörténnek. Még a régiség ad +nekik valami türhető zománcot. De ha ma csinál valami ilyet a „bohém“, +az embereknek egyszerre eszükbe jut a hitelezési csalás paragrafusa és +fanyar megjegyzések következnek. Az igazi jószivü és gyermeki lelkü +bohémektől oly gyorsan vette át az emberiség söpredéke ezeket az +ötleteket, amelyekkel anyagi haszon jár, ez a söpredék oly erősen bizott +abban, hogy ezeknek az ötleteknek a romantikus és költői zománca megvédi +őt ama szemrehányásoktól, amelyek a csalóknak és bármilyen vicces, de +nyereségvágytól üzött kis gonosztevőknek kijár, hogy végül lejáratták +azt is, ami ebben igazán vidám, igazán kedves, ifjui és megbocsátható +volt – a bohémség az ő kezükön lassanként határvonallá vékonyodott, +amely a vidám tisztességet a komoly büntetőtörvénykönyvtől választja el. +A vége aztán természetesen az ilyen eset, mint a bécsi bohémkisasszonyé, +aki addig bohémkedett a hitelezőkkel, amig egyszer csak eljöttek érte a +rendőrök és a szinházból a dutyiba cipelték. S a vége az, hogy e +pillanatban nincs bohém a világon, aki a kisasszony pártjára állana +ebben az ügyben. A bohémek megunták az egek zabálását, miután annyi +álbohém zabálta az eget azért, hogy jóllakjék. A bohémek éppugy +elfiliszteresedtek, mint az aviatikusok. Valósággal fellélekzenek, +amikor valamelyik nagy külföldi költőről vagy festőről azt olvassák +valahol, hogy tiszta gallérban jár, példás családapa és pedáns ember. +Ahogy az ember-madarak közt az ilyen rettenetes gondolat, mint aminő az +oktalan halál, le tudta magát járni, sőt számukra boszantóvá lett, ugy +járta le magát a művészet és irodalom bohémjeinél az emberi rendetlenség +sok divatja, mert visszaéltek vele. A legszebb feljajdulásuknak Anatole +France adott hangot, amikor Renan szobránál azt konstatálván, hogy ez a +lángeszü ember nem volt zseniálisan rendetlen bohém, hanem pedáns ember, +hozzáfüzte, hogy ezt természetesnek is találja, mert aki az isteni és +emberi dolgok közt oly gyönyörüen megtalálta a világot teremtő és +kormányzó rendet, az ugyan miért ne tudott volna rendet tartani az +iróasztalán? + + + + +A ROTHSCHILDOK. + +Egy napon, mikor a Rothschild-hagyaték egy kanál pénzt öntött többek +közt a budapesti nyomor tengerébe is, ugy éreztem, hogy ez az érdekes és +irigyelt család megint nagyon aktuális. Sok mindenfélét lehetett volna +és lehetne róluk megirni, mert alapjában véve titokzatosak és sokkal +érdekesebbek, mint például azok az amerikai milliárdosok, akiknek a +karrierja is fényesebb, a pénze is több, mint a Rothschildoké. +Valahogyan ezek az amerikai pénzóriások nagyobb ellenőrzés alatt +állanak, mint az európaiak. Lehet, hogy ennek az amerikai sajtó +tulfejlettsége, sőt bizonyos tekintetben tul-züllöttsége az oka, de +annyi szent, hogy a Rockefeller, Vanderbilt, Carnegie, Astor, Gould, +Harriman családok vagyonáról és üzleteiről minden ujságolvasó ember +pontosan van tájékozva, ami pedig az életrajzukat illeti, azt átlag +hetenkint kétszer mondják el interjuvoló ujságiróknak, vagy irják meg +könyvekben. Tulajdonképen mind egy és ugyanarra a dicsőségre pályáznak: +kimutatni, hogy cipőszalaggal kezdték és vasuti hálózatokkal vagy +acélgyártó városrészekkel végzik. Valamikor ez uj, szenzációs, regényes +volt, most époly egyhangu, mint régen a földbirtokosok meggazdagodási +legendái voltak. + +Nekiindultam tehát, hogy a Rothschildek rövidre fogott családi +történetét pontos adatokkal szerezzem meg, mondjuk: az egyetemi +könyvtárban, s aztán emez adatok támogatásával mondjam el róluk azt, +amit el akartam mondani. Hála istennek, ebben a majdnem tudományos +kutatásban megakadályozott az ujságirók nagy segitő-társa, a véletlen. A +véletlent ezuttal Keszler Józsefnek hivták. Egy társaságban kerültünk +össze, s mialatt én a Rothschild-témán törtem a fejemet, egyszerre csak +hallom, hogy Keszler Rothschildékról mesél. Ha választani kell közte és +az egyetemi könyvtár közt – gondoltam – őt választom. Először is tud +annyit, mint az egyetemi könyvtár. Másodszor pedig biztosra veszem, hogy +ő, aki anekdotákban beszél, mint ahogy Paganini a hegedün beszélt, az ő +néhány anekdotájával jobban megmagyarázza nekem a Rothschildok +világszerepét, mint akármicsoda könyv. + +Ez tehát, ami itt következik, nem intervju, nem is lediktált +adomagyüjtemény, hanem egy ellesett társaságbeli diskurzus, amit +igyekezni fogok Keszler professzornak a szavaival visszaadni, mert ugy +érzem, hogy ha nekem oly szépen bevilágitott a Rothschildok életébe, a +közönség is igy jár vele. + +* + +Azt mondja többek közt: + +„– Azt a történetet mindenki tudja, hogy hogyan alapitották meg +kereskedői hirnevüket Rothschildék. Ezernyolcszázhatban elmenekült a +franciák elől Vilmos hesszeni választófejedelem. Akkor Frankfurtban +lakott a Rothschild-ős, akit ma finoman Mayer-Anzelmnek neveznek, de +bizony akkor csak Amschel volt a neve. Hát odaadta neki az egész +vagyonát a választófejedelem, hogy vigyázzon rá. A történelem csak azt +mondja, hogy Amschel visszaadta neki a pénzét. De hogy ez hogyan +történt, azt nem mindenki tudja. Ugy történt, hogy a fejedelem, mikor +visszajött Frankfurtba, nem is kérte a pénzt Amscheltől. Oly biztosra +vette, hogy a zsidó nem fogja neki visszaadni, hogy nem is kérte tőle. +De egy napon jelentik neki, hogy itt van Amschel Rothschild és beszélni +akar vele. Beeresztették hozzá. + +– Kérem, – mondja Amschel, – itt vagyok, hogy visszaadjam a pénzt. + +– Micsoda pénzt? + +– Fenséged pénzét, amit rám bizott. Lenn, a kapu előtt állnak a +szekerek, azon van a vagyon és hat százalék kamat. Tessék leküldeni +valakit, aki átvegye. + +– Ejnye, – mondja a fejedelem, – hát megvan a pénz? + +– Hogyne volna meg, mikor rám tetszett bizni. + +A fejedelem ámul-bámul: + +– De hiszen én ugy hallottam, kedves Amschel, hogy magát kirabolták. + +– Ugy van. + +– No és a rablók az én pénzemhez nem nyultak? Hogy lehet ez? + +– Ugy, hogy fenségednek szerencséje volt. Én a fenséged pénzét a +pincében tartottam, a magam pénzét meg a földszinten. A rablók meg csak +a földszintet rabolták ki. Igy maradt meg az ön pénze. + +A fejedelem megveregette a vállát a zsidónak. Azt mondta neki: + +– Hát becsületessége jutalmául legalább tartsa meg a kamatokat és az +összeg negyedrészét. + +– Micsoda? – fortyant fel Amschel. – Fenséged meg akar engem fizetni +azért, amért nem loptam el a pénzét? És le akar mondani a kamatokról, +amik önnek járnak? Hisz én ezt a pénzt forgattam, üzleteimben +angazsáltam, ezen én nyertem, kerestem, én meg vagyok fizetve. Hagyjon +engem Fenséged békében. + +Szólt és haragosan távozott. Öt fia volt. Hagyhatott-e szebb örökséget +az öt fiára (pedig hagyott rájuk egyebet is), mint ezt az anekdotát? +Nagyon téved, aki azt hiszi, hogy egy ilyen anekdota, amely még ráadásul +igaz is, nem terem milliókat. Termett is. + +* + +„– De egyik utódja, Jakab, a hires párizsi James Rothschild, egyszer +kikapott. Még pedig nem kisebb embertől, mint Heinétől. Az öreg James +nagyon szerette Heinét, aki akkor Párizsban élt. Az volt a főambiciója, +hogy az akkor már hires költő egyszer jöjjön el hozzá vacsorára, de nem +nagy társaságban, hanem egyedül, ugy, hogy csak ők ketten üldögéljenek +az asztalnál. A ravasz James maga akarta élvezni az érdekes, elmés +embert. Hát valahogy sikerült is neki Heinét ilyen módon megszereznie. +Heine megjelent a vacsorán és rövid diskurzus után leültek ketten a kis +asztalhoz. Képzelhetik, micsoda válogatottan jó és drága ételek jelentek +meg az abroszon. Egyszerre csak azt mondja James: + +– No most, kedves Heine, valami nagyon jót fogunk inni. + +Azzal int az inasnak, aki egy porlepte borospalackot hoz nagy áhitattal. +Gyönyörü aranysárga, tüzesszinü bort töltött belőle a két embernek. +Megizlelik. + +– Mi ez? kérdi Heine. + +– Ez egy igazi, hamisitatlan palack Lacrimae Christi. Drága, nagyon +drága… + +Szünet áll be. James Rothschild szürcsöl egyet a drága nedüből és +Heinéhez fordul: + +– Mondja, Heine… hiszen maga olyan okos ember… mivel tudná maga +megokolni, hogy ezt a bort Lacrimae Christi-nek, a Krisztus könnyeinek +nevezik… na, halljunk valami elmés megokolást! + +És várta a szellemességet. + +Heine ránéz, szomoru kis mosoly jelenik meg az ajkán és csöndesen azt +mondja: + +– Báró ur, ezek Krisztus könnyei. Mert Krisztus sokat sirt. És még most, +fenn az égben, az Atyaisten jobbján ülve is sir, ha lenéz és látja, hogy +két olyan rongyos zsidó, mint mi, ilyen jó bort iszunk. + +Aztán James nem tette többé próbára Heine szellemességét. + +* + +„– Van Párizsban egy Rothschild-kórház. Valahányszor egy szegény lengyel +zsidó Párizsba érkezik, első dolga az, hogy elmegy a pályaudvarról +egyenesen a Rothschild-kórházba és ott fekszik három hétig. Akár beteg, +akár nem. Ha beteg, azért, mert beteg. Ha meg nem beteg, hát a három +heti jó kosztért, finom életért, meg azért, hogy miért ajándékozza ő ezt +a három hetet Rothschildnak? Az egyszer biztos, hogy mindenkinek első +dolga ez a három heti maródi. Hát jött egyszer egy szegény, nagyon +szegény rabbinus Lengyelországból Párizsba, kifeküdte az obligát három +hetet és a kórházból egyenesen elment Rothschildhoz. + +– Alászolgája. + +– Jónapot – mondja Rothschild és már nyul a zsebébe – mivel lehetek +szolgálatára? + +– Báró ur – mondja nagyon előkelően a rabbi – én nem vagyok koldus, én +csak azért jöttem, mert én mindenütt fölkeresem a nagy embereket. Jöttem +tiszteletemet tenni. + +– Igen, igen – mondja Rothschild és átnyul abba a zsebébe, ahol a +nagyobb aranypénzek, a huszfrankos louis-k vannak. – Ön tiszteletét jött +tenni. + +– Igen. + +– Hát itt van egy arany. + +– Köszönöm, – rebegi a rabbi – köszönöm. + +Zsebredugja a pénzt és indul. A báró szeliden utána szól: + +– Tisztelendő ur, kérem… + +– Tessék. + +– Ha majd máskor is eljön hozzám tiszteletét tenni… mert én sejtem, hogy +még el fog jönni… izé… hát ne fáradjon föl ide az emeletre, hanem menjen +a földszinten balra, az udvarba, ott van az én jótékonysági irodám, ott +müködik Kohn ur, az majd… izé… szóval egyenesen hozzá tessék fordulni. + +– Alászolgája – mondja a rabbi és távozik. Két hét mulva ismét +megjelenik, de nem megy az udvarba Kohn urhoz, hanem megint egyenesen +föl az emeletre, Rothschild báróhoz. Hogy miért? Mert Kohn ur lenn +minden kedden ezüstpénzt osztogatott. Ötfrankos tallérokat. A rabbi +tudta ezt és neki nem volt elég az ezüst-adomány. Hát beállit megint a +báróhoz. A báró nagyot néz. + +– Kérem, – szólt a rabbi – jöttem tiszteletemet tenni. + +– Kérem – mondja a báró és átad neki megint husz frankot, aranyban. + +– Köszönöm – rebeg a rabbi és távozni készül. A báró megint utána szól: + +– Tisztelendő ur, egyszer már kitanitottam önt, most szerényen +megismétlem… az udvarban balra, minden kedden, monsieur Kohn… jegyezze +meg jól: monsieur Kohn, az udvarban, minden kedden, balra. + +A rabbi erre visszajön az ajtóból és dühösen szól: + +– Ejnye, báró ur. Micsoda dolog ez? Kicsoda ön? Ön báró Rothschild, a +világ leggazdagabb embere. _És ön akar engem koldulni tanitani?_“ + +* + +„– Fölmegy egyszer egy lármás kéregető a párizsi Rothschildhoz: + +– Kérem – mondja – mégis csak disznóság, hogy önnek harminc milliója +van, én meg éhen halok. Hogy egyezteti ezt ön össze az egyenlőség +gondolatával? + +– Kérem, kérem – mondja nyugodtan Rothschild – fogja, itt van egy frank. + +Az ember vigyorog: + +– Egy frank? Ön egy frankot ad nekem? + +– Igen. Ön azt mondja, nekem van harminc millióm. Viszont francia meg +szintén harminc millió él ebben az országban. Önre tehát jut egy frank. +Itt van. Hogy egyezteti ön össze az egyenlőség gondolatával azt, hogy +_önre több jusson, mint másra_?“ + +* + +„Ugyanez a Rothschild egyszer megnézte Amsterdamban Six polgármester +hires gyüjteményét. A gyüjteményben megtetszett neki négy kép: Van der +Mer van Delft, Ruysdael, Rembrandt és Peeter de Hoog egy-egy képe. +Odalépett a polgármesterhez és egyszerüen szólt: + +– Ezt a négy képet megvenném. Rothschild vagyok. + +– Nem eladó – mondta hidegen és gőgösen a polgármester és hátat +forditott neki. + +– Kérem – mondta Rothschild – én csak azt mondtam, hogy megvenném. Ezt +fönntartom most is. Ha majd eladó lesz, irjon nekem egy sort és én +minden összeget megadok ezért a négy képért. + +Két év mulva kap Rothschild egy levelet a polgármester aláirásával. A +levélben csak ez volt: + +_Eladó. Ára két millió frank._ + +Másnap, még mielőtt a képeket megkaphatta volna, elküldött a +polgármesternek Rothschild egy csekket két millióról és csak ennyit irt +egy levélben: + +_Csak egyre kérem, csomagoltassa be gondosan a képeket._ + +A négy kép azóta a Rothschild-muzeumban van. Igy vásárolt képet +Rothschild Alfonz. A mostani bankárok azonban, ugy látszik, nem tanultak +tőle“. + + + + +A TUTISTA ÉS A NIMOLISTA. + +A legjobb osztrák irók egyike, Felix Salten itt volt Pesten, felolvasást +tartott, egy-két mulatságon is résztvett, aztán hazament Bécsbe és onnan +a Berliner Tageblattnak tárcát irt Budapestről. Nagy örömünk lehetett +ebben az érdekes és szép tárcában, mert valóságos lelkesedéssel irt +Budapestről Salten, egy kicsit szerette a politikánkat, eddig még +külfölditől nem hallott értelmességgel és szimpátiával irt a magyar +nyelvről s leirta azt a tettvágyat, lelkességet, hirtelen fellángoló +vadságot, hangos és mégsem intenziv cselekvést, amit itt megfigyelt. +Szeretettel irt rólunk, látszott, hogy néhány napi itt időzése alatt +megfogta ennek a városnak furcsa és egészen speciális lendülete, de +amellett nem dobta sutba ujságirói okosságát sem és alapjában véve +igazságosan itélt rólunk. + +Főként két megjegyzése ragadta meg figyelmünket. Az egyik, amelyben azt +mondja, hogy szenvedélyes élvezők vagyunk. A másik, amelyben azt mondja, +hogy rettenetes gyorsan fejlődünk, palotáink, boltjaink csak ugy nőnek +ki a földből. Mikor igy konstatálja a gyors és intenziv élvezést és a +rohamos vállalkozást, igaza van. Csak egyben téved. Nem ugyanazok +élveznek, akik vállalkoznak. Meg kell neki magyaráznunk, – örülök, hogy +alkalom van rá – hogy néhány ezer normális életü embert leszámitva Pest +lakossága kétféle elemből áll. Hogy egészen megértessük magunkat, +segitségül kell hivnunk két budapesti argot-szót. (Ez is jellemez +bennünket: az az argot-nkat a tolvajnyelvből csináljuk). Az egyik szó a +_tutista_, a másik a _nimolista_. A „tuti“ szó a francia tout-ból, az +olasz tutto, tutti szavakból csinálódott és jelenti a mindent, a sikert, +a pénzt, a szerencsét, a hatalmat, a tekintélyt, – ebből kifolyólag a +tutista a minden-birtokos, a hatalmas, a pénzcsináló, a tekintélyes, az +aranyláncos, a jófellépésü, a szerencsés, akinek minden sikerül, aki +előtt minden nyitva áll. Tutista tehát Lánczy Leó, Khuen-Héderváry, +tutista Carnegie és Beöthy László, a német császár és Csortos Gyula, +mindenki, akinek szerencséje, ereje, hatalma van, aki divatban van. +Ezzel szemben a „nimolé“ szó, amely a nem-ből, a nincs-ből, a nihil-ből, +a niemand-ból csinálódott, jelenti a semmit, a pechet, a szomoru +sikertelenséget, a divatból kimentséget, a hiábavaló küzködést, még ha +tisztességgel és tehetséggel párosul is. Nimolista tehát a szegény +ember, aki állásért jön könyörögni egy csomó jó bizonyitvánnyal, +nimolista Justh Gyula, nimolista az orosz cár, szegény, nimolista az +egész szerb haza, nimolisták Haverda, Jánosi és Vojta, ellenben tutista +a királyi Curia, – hogy még érthetőbb legyek: a hercegprimás nimolista, +gróf Mailáth György tutista, az irodalomban Petőfi nimolista, +(fiatalság, tehetség, szegénység, boldogtalan szerelem, korai halál), +Heinrich Gusztáv tutista (magas állás, gyönge tehetség, tekintélyes +szakáll, lármás és ügyes fellépés, jó reklám), a festészetben Hollósy +Simon nimolista (tehetség, élhetetlenség, szegénység, számüzöttség), +László Fülöp tutista (ügyesség, összeköttetések, müvészietlenség, +csinosság, élelmesség, gazdagság). Ime már maga a budapestianizmus, ez a +keverék éjjeli, kávéházi-, artista-, pincér- és kocsisnyelv megcsinálta +a választó vonalat a két nagy tábor közt, amelyből ennek a városnak a +lakossága áll. + +Komolyan megfogva a kérdést: a tutisták azok, akikről Salten azt irja, +hogy palotákat, fényes üzleteket és vagyonokat csinálnak. Minden vagyon, +amikor csinálódik, erőszakos uton csinálódik. Nagy és nagyon rendezett +államokban. Németországban, Franciaországban, Angliában vannak vagyonok, +amiket évszázadok hangyamunkájával gyüjtöttek nagyapák, apák és fiuk. +Itt nálunk a vagyon egy-két év alatt csinálódik meg, hamar, amig él a +vagyonszerző és ez nem megy erőszak és rablás nélkül. Itt fogja magát +egy ember, nekimegy a pénzcsinálásnak, keresztültipor mindenen, +megvesztegeti a hivatalnokot, a bankigazgatót, a házmestert, a városi +üzletatyát, az álhirlapirót és vállalkozást csinál. Tönkreteszi a +parasztot, kidobja a beteget, felrugja a szülő anyát, kistájgerolja a +családot, elcsábitja a biztosállásut, elveszi a félkrajcáros hasznot a +kisvállalkozótól, csal, lop, rabol és gyilkol, kirugja a kéregetőt, nem +ad semmit semmiféle célra, csak rohan a vagyon után és véres erőszakkal, +frakkos gazsággal, uzsorával, estélyekkel, automobillal, elszegényedett +képviselők és megingott tisztességü hivatalnokok becsületének romjain +meg is csinálja. A vagyon megvan husz-harminc év alatt, azalatt a nagy +ragadozó, a Tutista megöregedett, megkapja az obligát vesebajt vagy +arterioszklerózist, a sok börzétől, szivartól, izgalomtól, spekulációtól +meghibban a szive, még vánszorog egyideig Nauheimban és a +Margitszigeten, aztán meghal. Persze, a boldog Salten csak a palotát +látja, amit épitett, meg a husz villamos lámpát, ami a boltja előtt ég. +Náluk, Saltenéknál, Bécsben, az a palota már szürke a régiségtől, a fiu +örökölte az apjától, akinek gyára van Csehországban és azzal szerezte a +vagyonát, hogy nem fekete papirosba csomagolta a varrótüt, amit +Délamerikába exportált, hanem piros papirosba és igy lefőzte az +angolokat, akik jobb varrótüt csinálnak, de a római pápa kedvéért sem +térnek el attól a szokástól, hogy fekete papirba pakolják a tüt, már +pedig a délamerikai vevő különösen babonás és visszadobja a kereskedőnek +a fekete csomagot, mint ezt egy kereskedelmi szaktudósitó jelentésében +olvastam. Saltenéknél Bécsbe ugy csinálódik egy vagyon, hogy valaki +talál egy bányát és azt kiaknázza, nálunk pedig ugy, hogy két tutista +összeáll a kávéházban és azt mondja: ki kell tekerni ennek a Grünbaumnak +a nyakát, csinálunk a kávéháza mellé egy nagyobbat, diszesebbet és őt +tönkretesszük. Aztán majd ideadja olcsón az egész életét. A derék +utleiró csak az éjjeli villanyfényben lobogó gyönyörü kávéházat látja. +Én tudom, hogy Grünbaumnak ezért agyon kellett lőnie magát és most kinn +fekszik a temetőben. + +A Salten élvezői, tisztelt hölgyeim és uraim, az élvezők, azok a +nimolisták. Itt az élvez, akinek semmije sincs. Elsején elfizeted a +fizetésedet házbérre, szabóra, mosásra, hazaküldesz negyven forintot +Böszörménybe mamáéknak, jön a suszter, a gázszámla, a gyerekeknek tandij +és dr. Bővitett tanár ur számtanának uj kiadása, marad összesen +tizennyolc koronád. Minden ember, akiben egy kis életismeret és belátás +van, megmondhatja: nincs-e igaza a nimolistának, ha ezzel a +tizennyolccal elmegy az orfeumba, megiszik hat üveg sört, küld egy +forintot a cigánynak, hogy játszsza el a Csingilingi prütty cimü kuplét, +aztán mielőtt hazatér, bemegy a Mahagóni-kávéházba és ott husz +krajcárért megiszik egy csésze fekete piszoklét kávé cimén, elolvassa az +összes estilapokat, annak az egynek kivételével, amit kilop a rámából, +hogy legyen az ágyban mit olvasnia, körülnéz a bronzvereteken és a +csiszolt tükrökön, megnézi a berakott japáni pimaszfát és az opálkék +mümárványimitációs üvegmozaik-fittyfrász-asztalt, kéri az Illustrated +London News-t, nem kapja meg, nem is nagyon akarja, elálmosodik, +káromkodik kettőt csöndben, egyet hangosan, leakaszt egy jó prémes +bundát, meglátja, hogy nem az övé, szeretné elvinni, megijed a +börtöntől, ráfanyalodik a saját korpásgalléru részletfizetéses +átmenetijére, megnézi az aprópénzét, van még van egy forint husza, ebből +konflisba ül, hazahajtat, ott pofozkodik a kocsissal, följelenti, kap a +rendőrtől egy unott gorombaságot, nem jön a házmester, aztán jön a +házmester, aztán nem megy a lift, aztán fölmegy gyalog a negyedik +emeletre és káposztaszag van és cselédszobaszag van és alvás-szag van és +lefekszik aludni és elalszik és ő most egy vivőr volt, egy Lebemann +volt, egy lump volt, egy élvező volt és a kitünő, okos és derék Salten +véletlenül meglátta őt ma éjjel és azt irta róla a Berliner Tageblattba, +hogy ő egy élvező, egy tüzes magyar élvező, sőt élvhajhász, aki keleti +bujaságból és magyar lendületből tobzódott és élvezett és éjszakázott. – +Pedig… pedig ő tudja, szegény, hogy ő egy nimolista és azért élvez, mert +ha még csak nem is élvezne, akkor igazán a szeméten rothadhatna el attól +a kulturától és attól a polgári kényelemtől, amit ez a tündérváros a +szegény embernek nyujt. Tanukul hivom az ugynevezett élvezetek +legközelebbi szemlélőit, az éjjeli mulatóhelyek tulajdonosait és +pincéreit, hogy nem ez-e az igazság. Hogy nem a legnagyobb ritkaság-e +Pesten, hogy egy gazdag ember költ pénzt éjszaka a +hejehujahopp-kávéházakban, hogy nem kizárólag a kétforintos és +hatkoronás cechelők tartják-e fenn az éjjeli életet, kivéve azt a +két-háromezer sikkasztót, aki hetven-nyolcvan koronát is költ és akinek +a sorsa a tavaszi lóversennyel dől el, mert tudniillik akkor vagy +visszateszi a pénzt, vagy nem teszi vissza. Nem először konstatálom, de +mert azóta csak még inkább meggyőződtem a valóságáról, ismételnem kell: +ezek a kávéházi és orfeumi cechek, ezek a kerületi kaszinóbarlangokban +elbakkarázott nyolcvan koronák és kilenc koronák és harminchét korona +ötvenek nem egyebek, mint csupa _elvetélt tőkék_, tőkeembriók, amelyeket +a párisi kistőkés elrak a postatakarékba vagy az ő kis bankjába, de +amelyeket a pesti kispolgár elver, szétpofoz, még embriókorában megszül, +mert nem érdemes neki kis-vagyont gyüjtenie, nem érdemes viselnie a +kistőkével való terhességet kilenc és kilencven évig, mert ugyis kétszer +annyit fizet a lakásáért, mint kellene, ugyis ötszörösen veszik meg +rajta a hus, a kávé, a liszt, a kenyér, a közlekedés árát és végül ugyis +csak nem a munkájából él meg, hanem valamelyik rabló tutistának a +kegyelméből, vagy a sógora nagybátyjának a protekciójából, vagy abból, +hogy egyszer tévedésből többet ad neki vissza a főpincér egy +huszkoronásból, mint amennyi járna neki. Az egész kispénz-életnek ez a +nagy irrealitása, ez a levegőben való lógása, ez a bizonytalansága, meg +az a körülmény, hogy a nagy rablók épen az életszükségletekre: a +kenyérre, a lakásra, a villamos vasutra, a világitásra, a marhahusra +vetik magukat, ahelyett, hogy aranybányákkal svindliznének, ez teszi +azt, hogy a kisember nem oszthatja be rendesen a pénzét, nem tehet +félre, nem hagyhat a gyermekére néhány ezer koronát, ez teszi azt, hogy +a kisember kénytelen beülni az Andrássy-uti kávé-zsinagógákba és +estilap-bazilikákba, a Mahagóni-kávéházba vagy a dombovári Babáriba, +ahol tüzes zsidó-angol-magyar népdalt harsog a cigány, akinek viszont +már több tányérja van, mint hegedüje, – ez teszi azt, hogy a derék, +pozitiv, reális és becsületes német iró megjelenik itt és látva a +mondhatatlan kéjnek és az éjjeli kéjgyönyörbe való fulladozásnak ezt a +hallatlan mértékét, ami abban áll, hogy Schwarc benn émelyeg a +kávéházban még fél egykor, mert otthon nincs fütve és Schwarcnak lelóg a +szája a nyomortól, a nem-fürdöttségtől, az adósságtól, a holnapi +lejárattól és attól a szégyentől, hogy délután fél kettőkor rendelt egy +pikkolót, azóta semmit, a cukrot zsebredugta és ahányszor dombovári +Babári a tányérral rá akart mosolyogni, kiszaladt a toalettbe s mivel +mindehhez négy ivlámpa ég és dombovári Babári a Grünermarcsa-indulót +vágja és mert a kávéházban meleg van és bűz van, azért Schwarcnak azt +kell magáról olvasni a Berliner Tageblattban, hogy ő egy élvező. Egy +keleti buja. Egy palotaépitő. Holott ő tudja, én tudom és mi tudjuk, +hogy ő egy nimolista. És Weisz Manfréd és Lánczy Leó és gróf Károlyi +Mihály három tutista. De ezeket nem is látta élvezni Felix Salten. + +A világért se higyje senki, hogy ezt az igazán kitünő és a +világirodalomban is jelentős irót ki akartuk csufolni a Budapestről +irott tárcájáért. Köszönet és hála neki, amiért a maga irói hirnevét és +tehetségét, ha csak egy napra is, de a mi városunk szolgálatába +állitotta. Ő a rólunk irott tárcája alcimeül ezt adta: „eine +Ansichtskarte“. Egy képes levelezőlap. És megirta hozzá a szöveget. +Legyen szabad nekünk, bennszülötteknek, ehhez a képeslevelezőlaphoz +ezennel liferálni a képet. + + + + +ÉLETMŰVÉSZET. + +Néhai Salamon Ödönről, a királyian gőgös bohémről, már sokszor +emlékeztem meg. Bölcs és nemes elme volt és akik ismerték, be fogják +látni, hogy igen sok alkalom van, amikor lehet rá hivatkozni, ha +bölcseségről és a lélek előkelőségéről van szó. Ugy jutott megint +eszembe, hogy valaki azt mondta: a pesti ember nem tud bánni a pénzével, +mert husz koronát ugy költ el, hogy két koronának látszik. A pénz nem +annyit ér, amennyi rá van irva, hanem annyit, amennyit mutat és nem +tréfa az, hogy a milliomos husz koronája többet ér, mint a szegény +emberé, hiába mondja a szólás-mondás, hogy: az én pénzem is csak annyit +ér, mint a kegyedé. + +A Margitszigeten laktunk, egy kis iró és ujságiró kolónia, ezelőtt +körülbelül tizenkét évvel. A társaságban Salamon Ödönt nevezték +királynak, mert ő volt közöttünk a legelőkelőbb. Pénze, az nem volt. Ha +volt nála két forint, akkor már gazdag embernek érezte magát. De azért +ugy ruházkodott, mint boldogult Sagan herceg és aki először látta, nem +mondta volna rá, hogy a világ egyik legszegényebb ujságirója, hanem +legalább is azt, hogy valami igen jómódu földbirtokos, aki most jött a +Nemzeti Kaszinóból és azért nézi a menetrendet, hogy holnap Párisba +utazzék a lóversenyekre. De ezt lehetett hinni róla akkor is, amikor +husz krajcár volt a zsebében, ami viszont a gyakoribb eset volt. +Egyizben – nem egyetlen alkalom volt ez – egyikünknek sem volt pénzünk +ebédre. Ilyenkor mi, ifjabbak és tapasztalatlanabbak, ősi szokás szerint +megebédeltünk és adósak maradtunk az ebéd árával. + +– Nem, – mondta a király, – ez nem helyes. Az embert nem tisztelik az +olyan vedéglőben, ahol adósa marad az ebéd árával. Már pedig az kell, +hogy az embert tiszteljék. + +Nagyot néztünk: + +– De ha nincs. + +– Akkor nem ebédel az ember. + +Valaki megszólalt: + +– Hát neked van? + +– Nekem sincs, – mondta nemes egyszerüséggel, – azaz hogy van. Pont +negyven krajcárom van. + +– Szóval nem fogsz ebédelni, vagy elmégy valami kis kocsmába, ahol +negyven krajcárért megebédel az ember. + +– Nem én. Uriember finom vendéglőben ebédel. Ha épen érdekel benneteket, +nézzétek végig, hogyan ebédelek én meg ebben a vendéglőben, ahol a +legolcsóbb étel nyolcvan krajcár, negyven krajcárból, ugy, hogy senki +sem fog lenézni, mindenki tisztelni fog és senki sem fogja hinni, hogy +pont csak épen ez a negyven krajcár van a zsebemben. + +Köréje gyültünk és végignéztük. Mindenkinek, aki szeret tanulni az +életben, ajánlom ezt a történetet. Többet lehet belőle tanulni az élet +számára, mint akármelyik könyvből. Az eset igy folyt le: + +– Pincér, – mondta unottan Salamon, – mi jó van az étlapon? + +A pincér odaadja az étlapot, Salamon unottan végigfut rajta a +tekintetével, aztán félredobja: + +– Nem érdemes maguknál kész ételt enni… csupa állott, izetlen holmi. +Csináltatni fogok valamit. Valami kiadósat, mert ma éhes vagyok… + +Mi csak bámultunk. + +Azt mondja a király: + +– Csináltasson nekem egy vagdalt beefsteaket… még pedig nem marhahusból, +hanem gyönge, szép borjuhusból, a javából, piritsák meg egy kicsit a +tüzön, hogy ropogós legyen, adjon hozzá valami jó főzeléket, mondjuk: +zöldborsót. De sokat. + +Néztük, néztük, vártuk a végét. Eltelik vagy husz perc, a pincér hozza a +kivánt ételt. Egy gyönyörü, pirosra sült, ropogós vagdalt beefsteaket, +amely dacára a nevének nem marhahusból készült, körülötte csodaszép zöld +borsó disszel. Leteszi az asztalra. + +– Ejnye, – mondja Salamon, – nem szégyenlik magukat? + +– Miért, kérem? – dadogja a pincér. + +– Ez hus? + +– Igen kérem. + +– Ez? Hiszen ez agyon van sütve, ez ki van égetve, ezt talán valami +porcellánolvasztó kohóban csinálták, olyan kemény… azt mondtam, hogy egy +kicsit piritsák meg, de nem azt, hogy égessék össze! + +– De kérem… – próbált valamit mondani a pincér. + +– Ne feleseljen! – szólt rá Salamon olyan arccal, mintha a feleselésre a +büntető törvénykönyvben tiz évi fegyház volna előirva. + +– Kérem, – mondja szeliden a pincér, – visszaviszem. + +– És azt hiszi, hogy én most itt megint várok egy félóráig, amig egy +másikat rontanak el, vagy hogy eszem valamit ebből a rossz étlapból. +Bocsánatot kérek, de az én gyomrom nem birja az ilyet. Ennél már +finnyásabb ember vagyok. + +A pincér tanácstalanul állt ott. + +– Vigye vissza a hust a konyhába, – szólt Salamon békülékenyebb hangon, +– mondja meg, hogy nem fogadom el, soha többé ebbe a vendéglőbe nem +jövök. + +A pincér nyul a tál után. + +– A főzeléket hagyja itt, – kiált rá. – Éhen csak nem halhatok. + +A pincér kiveszi a hust a tálból, ott hagyja a zöldborsót és távozik. +Salamon jóizüen elfogyasztja a zöldborsót, megeszik hozzá egy darab +kenyeret, aztán rászól a félénk pincérre: + +– Ananászt hozzon. + +A pincér nem felel. De az arcán látszik, hogy kinban van. + +– Ananászt hozzon, – kiált rá ismét a király. + +– Bocsánat, – hebegi, – ananász nincs. + +– Szép kis vendéglő! Ide igazán csak boszankodni jár az ember. Küldje +ide a fizetőpincért, fizetek, engem ugyan nem látnak többé. + +Megjelenik a fizetőpincér, hajlong. + +– Kérem, – mondja neki Salamon, – ide nem lehet járni. Rendelek egy +husételt, azt elrontják. Rendelek egy ananászt, egy egész ananászt, mert +a barátaimat is meg akartam kinálni, mert ők már ebéd után vannak, az +meg nincs. Igy aztán most fizetek egy főzeléket meg egy darab kenyeret. +Szégyeljék magukat! + +– Husz krajcár, – mondja a főpincér. + +Salamon letesz az asztalra husz krajcárt. Tiz krajcár borravalót ad a +főpincérnek, tiz krajcárt az ételhordónak, aztán fölkel és el akar +menni. Mikor veszi a kalapját, megjelenik ijedt arccal a vendéglős. + +– Bocsánat egy percre, Salamon ur, – mondja, – valamit szeretnék +mondani. + +– Halljuk, – hangzik a világ legelőkelőbb hangján. + +– Kérem, én csak bocsánatot akarok kérni Salamon urtól, mert rosszul +tetszett nálam ebédelni és igérem, hogy ezentul ez nem történik meg +soha. Kérem, ne haragudjék ránk és tiszteljen meg máskor is +látogatásával. + +Salamon nem felelt, jóakaróan biccentett a fejével és az összes pincérek +sorfala és hajlongása közepett ment ki a vendéglőből. A vendéglős a +bejáratig kisérte és ott földig hajolt előtte. + +– Lássátok, fiuk, – mondta, – igy kell negyven krajcárból előkelően +megebédelni. De egyet hozzáteszek. Ezt csak egyszer lehet egy +vendéglőben csinálni. Legközelebb, ha tiz forintom lesz, mind a tiz +forintot elebédelem itt. + +Ez az kicsiben és karrikaturában, amit ugy hivnak, hogy életmüvészet. Ez +az, amit a franciák tudnak és mi nem tudunk. Ez az, amit végig kellene +vinni az embernek mindenféle dolgában az egész életen keresztül – +„kellene“ ugy mondom, mert én, isten bizony, nem vittem végig, – ez az, +ami egy ember külső képét konzerválja, megrajzolja, színt, karaktert ad +neki. A pesti ember többet ad végül a konflisnak, mint a berlini ember +az automobilnak. Mégis a berlini embert sapkalengetéssel üdvözli a +soffőr, amikor kiszáll a kocsijából, a pesti ember után pedig +istállószagu megjegyzést tesz a kocsis. A pesti ember többet költ egy +másodrendü kis kocsmában, mint a párisi egy jobbfajta helyen és mégis, a +pesti embert lenézi a pincér, mert csak spriccert ivott, a párisit meg +hallatlanul tiszteli a pincér egy üveg furcsa és olcsó ásványvizért, +amit rendelt. A pesti ember annyit költ a ruházkodásra, mint egy +asszony, de hitelbe teszi és ezért a szabó megváratja és lenézi őt, +holott olcsóbban élne, ha készpénzzel fizetne és akkor másoknak kellene +őreá várniok, mikor próbál. Igaz, hogy ebben szerepet játszik az is, +hogy a pesti embernek nincs készpénze, de nem lehet eltagadni azt, hogy +nálunk például még azok is hitelbe dolgoztatnak a szabónál, akiknek nem +is esnék nehezükre kifizetni készpénzzel a ruha árát. Tudja isten, +mintha csak azért tennék, hogy drágábban és rosszabbul éljenek. Nálunk +vannak ügyvédek, akik annyit költenek konflisra, hogy abból a pénzből +egy igen elegáns egyfogatu, gummikerekü, számozatlan kocsit +tarthatnának, libériás kocsissal. Nem. Inkább veszekszenek a +kocsisokkal, szépen magukra engedik száradni a sok drága pénzükért a +smucigság hamis zománcát, rosszabbul élnek, kevesebbet mutatnak és +többet költenek. + +Mindez nem valami fontos probléma, de az életnek a tudományához +hozzátartozik, mert az élet látszatokból áll a nagy többség számára és +nincs száz között kettő, aki az életét belül, magának, mosollyal, +fölénnyel éli végig s akinek nincs szüksége erre az alapjában véve hamis +svindler-tudományra. Tehát ez a tudomány hasznos tudomány, mert az élet +tulajdonképen mégis csak a svindlereké, – és most a világért sem +gondolok Salamonra, aki egy nemes, tiszta és büszke szegénységet takart +el a tömeg előtt ezzel a módszerével. De gondolok arra a millió emberre, +aki felnő, megőszül, végigverekszik az életen és még mindig nem tudja, +hogy nem magának él, hanem a világnak és hogy annak, aki másnak él, +nevetni is máskép kell, fizetni is máskép kell, ebédelni is máskép kell, +jönni, menni, dolgozni, cselekedni is egészen máskép kell, mint hogy +szeretne. + + + + +A KÖZVETITŐ. + +Heltai Jenő a maga szelid és bölcs módján megmondta egyszer a Pesti +Hirlapban mindnyájunk véleményét a jótékony pumpokról, versben. +Kénytelen vagyok ennek dacára megénekelni ezt a témát, mert, komolyan +mondom, nincs az a járvány, amely az idén jobban és szorgalmasabban +pusztitott volna hazánkban, mint épen a jótékony pump, az isten tartsa +meg. Az idén jótékony volt mindenki, akinek csak ép volt a lába. Azt +hiszem, ha annyian adtak volna pénzt jótékony célra az idén, amennyien +gyüjtöttek, már minden humanitárius egyesület kiakasztotta volna a +Megtelt-táblát. Jótékony volt itt a jószivü uzsorás, a szőrösszivü és +prémesmáju emberbarát, jótékony volt a háziur, aki miután letette a +bicskát, amelylyel megnyuzta a negyedik emeleti lakókat, fölvette a +perselyt és gyüjtött a hajléktalanoknak, jótékony volt a szép hölgy, aki +minden szezonban öt-hatszáz korona gombostü-pénzt csinál magának ilyen +gyüjtésekből, jótékony, természetesen gyüjtőleg jótékony volt báró +Keserves, akinél ötforintos koldusok egyebet még, mint pofont a +lakájtól, nem kaptak, jótékony volt smuckai Smutzigh udvari tanácsos és +tüdővész-közangyal, aki még egyet-kettőt gyüjt néhány évig, hogy ezzel +is megszolgálja a magyar nemességet, amit ezen a cimen husz krajcárral +olcsóbban kapott, jótékony volt a főpincér, aki az én bőrömre az +elaggott markőrök üdülőházának második billiárdtermére gyüjtött egy +papagájszinü levélbélyeggel, amit a számolócédulára ragasztott, amire az +volt nyomtatva, hogy négy fillér, amiért felszámitott négy krajcárt, +fizettetett érte nyolcat és rossz visszaadás utján hozzávett tőlem még +kettőt, gyüjtött a szinésznő, aki már nem kap szerepet, tehát +szalonokban mint jótékony angyal vigyorog ki savanyu arcot vágó öreg +urakból néhány koronát, amit a nevezett vig aggastyánok csöndesen +elmormolt átkokkal füszerezve nyujtanak át, jótékony volt ősz nagyatyám, +aki Isaszegnél esett el, de fölkelt és most hosszu fehér álszakálla +révén elnök a kutyahamvasztás szent ügyét előmozditó egyletben, jótékony +volt pici unokám, aki persellyel a kezében jár éjjel a Helvecia +kávéházba és szeparéba viszi a cigányt, jótékony volt unokaöcsém, aki +elvállalta, hogy én jótékony cél érdekében dijtalanul olvasok fel az ő +kaszinójukban, jótékony volt morganatikus nagybátyám, aki megkért, +vegyem rá a Góth-párt, hogy ingyen utazzék az északi határra az ottani +gyomorhurut ellen küzdő egylet külön e célra készült hangversenyére, +jótékony volt itt én édes uram isten mindenki, aki tehette, mindenki, +aki másvalakit be tudott ugratni valami munkába, pénzkiadásba vagy nehéz +szolgálatba a jótékonyság ürügye alatt, röviden és őszintén: jótékony +volt itt mindenki, aki egy krajcárt sem akart adni jótékony célra és ezt +ügyesen óhajtotta leplezni. + +El kell mondani a szép régi anekdotát, mert még soha ugy nem passzolt, +mint ahogy most passzol. Akik ismerik, ne olvassák el. Áll a szegény +zsidó Bécsben az utca sarkán és keservesen sir. Arra megy egy másik +izraelita és megszólitja: + +– Miért sir, szegény ember? + +– Miért ne sirjak – mondja az – mikor tizenhárom gyerekem van, +tizenkettő betegen fekszik, a feleségem halálán van és nekem nincs egy +megveszekedett krajcárom sem. + +– Mennyi pénzzel volna magán segitve, jó ember? + +– Ezer forinttal. + +– Jöjjön – mondja a jószivü – én magának egy félóra alatt megszerzem az +ezer forintot. + +Az ámulva megy vele, ez meg vezeti, egyenesen az öreg Rothschildhoz. +Fölmennek hozzá, a jószivü bemutatja a siró embert s megmondja, hogy +ezer forinttal segitve van rajta. Rothschild benyul a zsebébe, kivesz +ezer forintot, odaadja a siró embernek, aki hálát rebeg és elrohan. A +másik ott marad és némán áll Rothschild előtt. Áll, áll, áll. Azt mondja +neki Rothschild: + +– Hát maga mit vár? + +– Mit várok? – mondja ez, – hogy mit várok? A proviziót várom. _Hiszen +én hoztam a pasast!_ + +Ebben a viccben már ezer évvel ezelőtt, amikor először hallottam, azt +találtam jónak, hogy a jószivü ember pasasnak nevezi a koldust. A vicc +tulajdonképen abban a perverz ötletben rejlik, hogy attól kéri a +proviziót, aki ezer forintot adott. De a perspektiva, az emberismeret és +a világbölcsesség ott van, hogy a koldust, aki kér és kap, baleknek, +pasasnak, áldozatnak, olyannak tekinti, mint aki az üzletben alul +maradt. Hogy nem az a balek, akitől kipumpolnak ezer pengőt, hanem az, +aki kapható arra, hogy Rothschild rajta kimutassa a jószivét. És ezzel +egyszeribe jogosultnak is látszik előttem, hogy proviziót kér, hiszen +oly ritka példányt hozott, hogy igazán tiszta nyereség, jó üzlet, sőt +uzsora volt Rothschild részéről az, hogy ennek csak ezer forintot adott. + +Nem akarok egy jótékony egyesületet sem megsérteni, de valóban vannak +köztük kitünő pasasok, amelyek rettenetes betegségekről vannak +elnevezve, jó fejős teheneknek, amelyeknek nem lehet ellentállni és +amelyeken mindenki olcsón elégitheti ki a jótékonysági viszketegét, +amely természetesen száz eset közül kilencvenkilencben nem abból áll, +hogy az emberben viszket valami abban az irányban, hogy adjon, hanem +abból, hogy neki viszket a szegény ember tenyere és ő megy gyüjteni +helyette. Már most épen ezeknek az embereknek a nagy serege, épen ez a +néhány ezer ur és hölgy, aki szenvedéllyel gyüjt, ez áll őrt a magyar +jótékonyság kapujában és ez háborodik fel akkor, ha valaki a +jótékonyságnak e neme ellen mer felszólalni. Ezek azok, akkik +szőrösszivünek nevezik azt, aki kidobja őket az iveikkel és a +perselyeikkel, ezek azok, akik minden ilyen cikk után, mint aminő ez is, +névtelen levelet irnak az irónak, hogy cinikus és szivtelen kutya ön, +sajnálja a pénzét a szegény embertől ön, holott pezsgőt zabál ön és +fütött szobában feküdjön betegen ön, ne éljen sokáig ön és hulljon ki a +haja önnek, iró ur. Ezek azok az emberek, akik ezeket irják és én +mondhatatlan kéjjel olvasom el e leveleiket, mert látom belőlük, hogy +megpukkadnak a dühtől, ha van valaki, aki a kis kártyáikba néz és aki a +körmükre üt. És ezek az emberek a maguk sokaságával és sokféleségével, +mert vannak köztük méltóságos, kegyelmes urak és asszonyok és vannak +köztük szegény emberek is, oly hatalmas falankszban állnak velünk, +pumpolandó emberiséggel szemben, hogy igazán nagyfoku elkeseredés szülte +kényszerü bátorság kell ahhoz, hogy megmondja nekik az ember a +véleményét. + +Most pedig, hogy kellőleg kigorombáskodtam magamat velük, itt következik +rövid pontokba foglalva az a bizonyos vélemény, amit meg szeretnénk +mindnyájan mondani nekik. + +1. Jótékony ember Magyarországon nem az, aki pénzt ad a jótékony célra, +mert annak más neve van, az a smucig disznó. Az sem jótékony ember, aki +kapja a pénzt, mert annak is más neve van, annak neve: „maga örüljön, +hogy él és örüljön, hogy ennyit kapott, mert ha még egy szót szól, soha +többé egy vasat sem kap az egylettől, hálátlan kutya“. Ez az ő neve. A +két lény közt, a smucig disznó és a hálátlan kutya közt áll a jótékony +ember, ez az, aki se nem ad, se nem kap, hanem közvetiti a smucig és a +hálátlan közt az üzletet s ebből legtöbbször erkölcsi, de néha anyagi +hasznot is huz. Mit szépitgessük a dolgot. Ebből él. + +2. A jótékony ember nemcsak kéri, de meg is kapja a proviziót +Rothschildtól. Mert ki a Rothschild? Én vagyok, te vagy, mi vagyunk, ti +vagytok. Aki két krajcárt dob a perselybe, az egy Rothschlid-rész, és mi +tizezren, akik adtunk, együtt egy Rothschild vagyunk, aki felé a jószivü +emberbarát kinyujtja a kezét provizióért és mi meg is adjuk azt neki +köztisztelet, magyar nemesség, udvari tanácsosság, magas tiszteletbeli +állás, fényes jubileum, vagy gyönyörü temetés formájában. Igenis, itt +látszik tisztán és világosan, hogy az adakozótól jár a provizió és mi +adunk neki népszerüséget és országos hirnevet, nem azért, mert szeretjük +és tiszteljük, hanem, mert ő az, aki a mi lelkiismereti furdalásainktól, +amelyek abból állnak, hogy mégis aljasság az, hogy amikor én a +Hungáriában cigányzene mellett vacsorázom, azalatt az Angyalföldön +késsel vágják el a torkát egy szegény vándorlegénynek, mert ötven +krajcár van nála, – e lelkiismereti furdalásaiktól, mondom, megszabadit +minden héten és még hozzá aránylag olcsón, mert csak néhány koronát kell +érte fizetnünk. + +3. A jótékony ember Magyarországon proviziót huz a szegény embertől is, +aki elé nagyképpel odaáll, mikor odaadja neki az én pénzemet. És ha +semmi egyebet nem vesz tőle, mint azt, hogy abban a pillanatban ő +képviseli az örömtől siró szegény koldus előtt az emberiség szivét és a +Krisztus tanitását, már ezért is megérdemli, hogy bekötött szemmel a +kaszárnya udvarára állitsák, egy sirgödör elé és husz katona töltött +fegyverrel vegye őt célba, majd a vezénylő tiszt parancsszavára +odarohanjon hozzá és jól összevissza pofozza. Én láttam gyerekkoromban +egy ünnepélyt, amikor egy egyesület felruházott szegény gyermekeket +abból a pénzből, amit a jobbmódu iskolásgyerekektől szedett be +szigoruan. Egy császárszakállas ur, aki maga bizonyára nem adott a +dologhoz többet két hatosnál, oly sugárzó mosollyal adta át a csizmákat +a siró szegény embereknek, oly fenkölt ábrázattal inkasszálta a szegény +anyák köszönetét, oly kéjjel engedte megcsókolni a kezét, oly kéjvágyóan +élvezte ki ezeket a perceket, hogy azt hiszem, istennek képzelte magát, +aki a mennyekből szállt le csizmát és bekecset hozni az éhező +kisfiuknak, miközben józan és egyszerü gyermekszivemre már akkor oly +undoritó benyomást gyakorolt, hogy szerettem volna rákiáltani: „mit +csókoltatja a kezét, hiszen mi adtuk össze a pénzt és aki nem hozta el +csütörtökön, az „be maradt zárva“. + +4. Röviden összefoglalva az előző három pontot: ezen a világon semmi +téren nem áll oly magas polcon a közvetitő, mint a jótékonyság terén, +természetes tehát, hogy e az a pálya, amelyen senki sem bolond a kinálat +vagy a kereslet pártjára állni, ha karriert akar csinálni, hanem +mindenki a közvetités felé törekszik. + +5. A magyar és speciálisan a budapesti jótékonyság az, amely megcsinálja +a professzionátus szegény ember tipusát. + +Miért? Mert nálunk nem ugy van, hogy előbb van valami baj, amin segiteni +kell és aztán ehhez a bajhoz alapitanak egy egyletet, hanem forditva +van. Előbb összejön husz ember, aki fel akar tünni, szerepet akar +játszani, elő akar lépni a hivatalában, kormány-elismerést vagy királyi +kegyet óhajt, ezek huszan megcsinálják az egyletet, aztán keresnek hozzá +valami betegséget vagy nyomoruságot és mikor már ez is megvan, keresnek +a nyomorusághoz szegény embert. El tudom képzelni, hogy vannak +szegények, keresett, szépszakállu öregek akik nagyobb dijért inkább az +uj egylettől hagyják magukat segélyezni és biztos tudomásom van róla, +hogy épen a szegény gyermekeket felruházó egyletek és asztaltársaságok +ugy csábitják el egymástól a segélyzendőket, mint a football-egyletek a +jó játékosokat. + +Ezeket óhajtottam tisztelettel lemondani e sulyos napokban, amikor báró +Keserves feltünési viszketege nem énrám bizza, hogy egy szegény kollégám +házbérét szép titokban kifizessem és e tudatban nyugodtan dobjam ki azt +a két bárónét, aki reggel felkölt egy persellyel, hanem aki megköveteli +tőlem azt, hogy azokat a célokat szolgáljam koronáimmal, amely célokért +ő előbb királyi, majd udvari tanácsosságot kap és ha a lánya +férjhezmegy, akkor a lapokban mint ismert emberbarát szerepel. És aki +megrevolverez a jótékonyság gondolatában rejlő erkölcsi hatalommal, aki +feltételezi rólam, hogy meg se merek mukkanni az ő svindler kis játékait +látva, mert félek attól, hogy cinikus gazfinak fognak tartani s azt +irják nekem névtelen levélben, hogy smucig és szivtelen kutya ön. De nem +bánom, jól esett egy kicsit megmondani nekik. Ne legyen nekik se fenékig +tejföl. + + + + +DIALÓGUS. + +Párbeszéd Budapest sokat emlegetett éjjeli életéről és arról a +kérdésről, hogy miért van nálunk egy egész kis társadalom, amely +kizárólag éjjel él. Természetesen két ember beszéli végig ezt a +dialógust, az egyik a rendes ember, a másik a rendetlen. + +_A rendes:_ Mert ha valami igaz volna abból, amit a külföldi +pornografikus müvek és a rosszakaratu német ujságcikkek irnak, +tudniillik, hogy Budapesten virágraszóló éjjeli élet van, amelynek +villamos fényében a világ legszebb kokottjai ragyognak, tüzesszemü +„tzigankák“ és erdélyi oláh menyecskék ropják a borjupörköltet zeneszó +mellett az Andrássy-ut közepén, deli magyar betyárok és villogószemü +barna gabonaügynökök rugják a port a csárdákban, reggel felé pedig +csókolózik az egész világ és piritott „varottascht“ meg „főischpan“-t +szerviroznak a pincérek aranyszinü tokayer kapcsán, – akkor, nem mondom, +nem csodálnám, hogy épen a legokosabb, legelmésebb emberek: az irók, +ujságirók, zeneszerzők, szinészek, meg egyéb müvészek reggel feküsznek +le és este kelnek. De igy… + +_A rendetlen:_ Önnek látszatra igaza is van. De ha felhasználja az +alkalmat, s tőlem, régi éjjeli embertől, meghallgatja az éjjeli élet +magyarázatát, mindjárt más nézeten lesz és meg fogja tudni magyarázni a +többi rendes embereknek, hogy a budapesti éjjelezésnek – persze, nem a +lumpolást értem, hanem a professzionátus, csökönyösen folytatott éjjeli +életet – sokkal mélyebb és szebb okai vannak, mint azt a rendes emberek +hiszik. + +_A rendes:_ Halljuk, halljuk. + +_A rendetlen:_ Egyszerü oka annak, hogy itt legalább ötszáz ember éjjel +él, az, hogy Pesten éjjel sokkal jobban, tisztességesebben lehet élni, +mint nappal. + +_A rendes:_ Halljuk a példákat. + +_A rendetlen:_ Minden rendszer nélkül fogom összehalmozni az éjjeli élet +előnyeit. Először is éjjel nincs lárma. A művészember, akinek nincs +pénze arra, hogy a Hüvösvölgyben villát épitsen magának, kénytelen az +Erzsébet-köruton lakni és éjjel irni a regényt, mert csak éjjel van +nyugalom. Aki éjjel dolgozik, annak éjjel is kell ennie. Az éjjeli +kocsmának kicsiny lévén a közönsége, sokkal jobban és izletesebben főz, +mint a nappali. Tehát éjjel jobban lehet enni Pesten, mint nappal. A +kávéházban nappal négyszáz vendégre esik átlagban hat pincér. Éjjel +három pincér van, de nem kétszáz vendég, hanem csak husz. Tehát mig +nappal körülbelül hetven vendégre esik egy pincér, addig éjjel hétre +esik egy. A kiszolgálás tehát pontosan tizszer olyan jó éjjel, mint +nappal. Gyerünk tovább. Azt kell föltételeznünk, hogy nappal Budapest +kilencszázezer lakosa közül legalább nyolcszázezer ébren van. Tehát élek +nyolcszázezer ember közt. Éjjel legfölebb, ha két-háromezer van ébren, +tehát, lakom egy városban, amelynek rám, éjjeli emberre nézve csak +két-háromezer lakosa van, szóval lakom egy faluban, amely villammal van +világitva, kövezve van, amelyben ragyogó kávéházak vannak, s amelynek +kétezer lakója közül ezer rendőr. Mit szól ehhez a mesebeli faluhoz, +ehhez a közbiztonsághoz, ahol minden emberre egy rendőr jut? + +_A rendes:_ Ideális. + +_A rendetlen:_ Minden ideges embernek, aki szellemi munkát végez, +utópiája egy csöndes kis falu, amelyben a kultura minden vivmánya +meglegyen. A világ legcsöndesebb faluja, vagy villatelepe, vagy +fürdőhelye pedig egy világváros, éjszaka. Minden sarkon kocsi, minden +sarkon vendéglő, kávéház, minden kávéházban orvos, ügyvéd, mérnök, +minden, ami kell. Az igazi éjjeli ember nem jön zavarba soha. Ha másnap +fontos tárgyalása van, tudja, melyik kávéházban talál ügyvédet, ha baja +esik, tudja, melyik éjjeli doktor melyik kávéházban tanyázik, nem tudok +foglalkozási ágat, amelynek képviselője éjjel ne volna valahol +található, még pedig rendesen épen a legtehetségesebb, legjobb +képviselője. Még éjjeli államtitkár is van, nem szólva az éjjeli +képviselőkről, vegyészekről, kereskedőkről, meg a többiről. + +_A rendes:_ És ülnek a kávéházban és nem csinálnak semmit. + +_A rendetlen:_ Beszélgetnek, némelyik félrevonul egy magányos asztalhoz +és a levelezését végzi, vagy irodalmat ir, némelyik hangszerel, a másik +számit, a harmadik üzletet köt, itt tulajdonképen egy megszükitett, +kisebbre fogott, de azért épen olyan intenziv élet folyik, mint a +nappali, s ez az, amit a rendes emberek nem tudnak megérteni, mikor +elitélik azokat az embereket, akik egész éjjel a kávéházban ülnek, +ahelyett, hogy otthon aludnának és reggelre kelve munkához látnának. Nem +akarják megérteni, hogy Pesten éjjel nem lumpolás folyik, – folyik az +is, de a nagy többségnél nem, – hanem egy furcsa és a pesti szegény +viszonyoknak megfelelő rendes kis élet, amely elmenekült a nappal elől, +akár azért, mert az ember ideges és nem birja a nappali lármát és +nyüzsgést, akár azért, mert nem bir rendes lakást fizetni, ahol magának +a munkájához nyugalmat biztositson, akár egyéb okból. + +_A rendes:_ Mi az az egyéb ok? + +_A rendetlen:_ Egyéb ok alatt értem az életnek azt a végtelen kényelmét, +amit csak az éjjel nyujt a szegény és intelligens embernek. Aki egyszer +ebbe belekóstolt, aztán megpróbált megint nappal élni, az visszasirja az +éjjeli nagy kényelmét és azt a megkönnyitett életet, amit az éjszaka +jelent. Persze mindvégig művészemberekről, ujságirókról, vagy legalább +is olyan emberekről van szó, akikre nézve mindegy, hogy mikor vannak +ébren. Mert jó iró, vagy vegyész lehet az ember éjjel is, de jó +miniszteri hivatalnok, vagy jó tanár nem. + +_A rendes:_ No és mik a nagy kényelmek? + +_A rendetlen:_ Ezeket is csak ötletszerüen sorolom fel. Például az üres +utca. Ahol ugy sétálok, ahogy nekem tetszik, ahol nem kell kitérni, +köszönésekre vigyázni, tolakodni és az átjáróknál a kocsikra vigyázni. +Tudja mi az: a Rákóczi-uton nappal keresztülmenni? Tudja ön, mi ez egy +ideges embernek? És éjjel semmi: kellemes kis séta. Másik kényelem: a +gondolkodás lehetősége. Éjszaka nem jön a nyakamra senki, nem keres a +levélhordó, a szabó, az ismerős, az állásnélküli iskolatárs, a néni, a +bácsi, az álbarát, az ismerős, az, aki „épen erre járt“, éjjel én vagyok +az ur, mert egy lépés és egyedül vagyok. + +_A rendes:_ Ez már valami. + +A rendetlen: Ha nappal fiakkerre akarok ülni, a kocsis van felül, mert +kegyelmet gyakorol velem, ha elvisz. Éjjel ugyan nem olyan szépek a +kocsik, mint nappal, de ha az állomásra megyek, én válogatok, örülnek, +hogy vihetnek. Ugyanigy vagyok a kávéházzal, a vendéglővel, a hajnali +ujságárussal, a korai órában a gőzfürdővel, mindennel, ami éjjel, vagy +kora hajnalban nyitva van. + +_A rendes:_ Ez is valami. + +_A rendetlen:_ Mindazt, ami Pesten nappal hibás és rossz, mindazt, ami +nappal Pesten Pest, azt az éjszaka megjavitja. Összes intézményeink +szükek ennek a gyorsan fejlődő városnak. Több, nagyobb a szükséglet, +mint a kielégités. Hát éjjel sokkal kisebb lévén a társadalom ugyanazok +mellett a kielégitések mellett, kényelmesebb és jobb az élet. Éjjel nem +szük a kocsiforgalomnak a Baross-utca és éjjel nem életveszélyes a +Calvin-téri villamos-forgalom. Tovább megyek, éjjel nem drága semmi, +mert be vannak csukva a boltok és nem lehet vásárolni. Épen ezért nem is +ébreszt vágyakat az emberben az éjszaka. Nem lát meg dolgokat a +kirakatban, amiket meg kéne venni. Nem lát csodás nőket, akiket el akar +érni, mert akiket lát, azokat elérheti, ha kedve van rá. Éjjel minden +férfi egy hóditó, egy hatalmas nőcsábász, mint Pesten mondják, mert nem +lehet olyan rút, oly esetlen és ügyetlen, hogy bármely nő, akit ő +kiválaszt magának, ne szeresse. A nagyváros furcsa berendezkedése, a +rendőri bölcseség és az emberi álszemérem teszi, hogy éjjel egyszerüen +meg van forditva a világ: nem a férfi hajszolja a nőt, hanem forditva. +És sok kiséletü, szerény igényü, ostoba és sikereket nem ismert férfi +van, akinek ez egyszerüen növeli az önérzetét és az életkedvét. + +_A rendes:_ No hiszen, ha azokat is nőknek tekinti… + +_A rendetlen:_ Kénytelen vagyok vele, amig a jóisten nőknek tekinti +őket. Ebben a kérdésben pedig egyedül ő a kompetens, amig ő gondoskodik +a teremtésükről. Majd ha ön rendezi be a világot férfiakkal, nőkkel, +növényekkel, kövekkel meg minden egyébbel, akkor önt fogom megkérdezni, +hogy kit tekintsek nőnek és kit férfinak. Egyelőre azonban el kell +ismernem, hogy egyike a legérdekesebb társadalmi tüneményeknek az a +négy-öt órai idő, amelynek keretén belül a férfi és a nő között való +természetes viszony egyszerüen megfordul. + +_A rendes:_ Azért, mert éjjel kisebb a társadalom, ép oly elviselhető, +vagy elviselhetetlen, mint nappal. Azzal, hogy kevesebb emberből áll, +nem változik. + +_A rendetlen:_ Ez épen a nagy tévedés. Minél kisebb a társadalom, annál +jobb. Gondoljon csak az eddig leirt legkisebb társadalomra, a Robinson +szigetére, ahol az egész társadalom Robinson Kruzoéból és az ő Péntek +barátjából állott. Milyen szép, jó, szeretetteljes kis társadalom volt +az! Már három ember rosszabb társaság, négy még rosszabb és igy tovább. +Én legalább ezzel magyarázom azt a titkos és sokat is +megmagyarázhatatlannak tartott köteléket, amely az éjjeli társadalom +embereit egymáshoz füzi. A kocsis udvariasabb, a vendég türelmesebb, a +pincér szolgálatkészebb, mint nappal, mindenki jobb, melegebb, +közlékenyebb, emberszeretőbb, mint például délben. Gazdag urak ilyenkor +intim beszélgetéseket folytatnak szegény koldusokkal, élettörténetek +hangzanak el olyan emberek szájáról, akiktől nappal igazán nem érdekli +az embert semmi, komolyan figyelik az elbeszélést olyanok, akik nappal +nagy szerencsétlenségek mellett is közömbösen tudnak elmenni. Nem is +lehet vitatkozni ezen, ezt megmondja önnek tapasztalásból mindenki: +éjjel az emberek sokkal jobban szeretik egymást, mint nappal. + +_A rendes:_ Szóval mindezekből vonjam le azt a konzequenciát, hogy +bolond, aki nappal él és önöknek, az ön ötszáz, vagy ezer társának van +igazuk, mikor kinevezik az éjszakát nappallá. + +_A rendetlen:_ Azt a világért sem mondom. Csak elnézést kérek önöktől, +egészséges, rendes mesterséget folytató emberektől azok számára, akik +más idegzettel más munkát folytatnak és rájöttek arra, hogy az éjszaka +jobban megfelel nekik, mint a nap világos és napsütéses része. Amért a +lumpok az éjszakát nevezték ki erkölcstelen naprésszé, azért az +intelligens és gondolkozó embernek nem szabad azt hinnie, hogy éjszaka +nem lehet munkás, rendes, erkölcsös és komoly életet folytatni. Pláne az +olyan városban, mint a mienk, ahol a rendőrség a sok politikától még +arra sem ért rá, hogy a kocsisokat megtanitsa minden körülmények között +balra hajtani és jobbra előzni, s ahol ezért nappal a konflis +életveszélyesebb, mint éjjel a repülőgép. Csak el kell választani a +szombati lumpokat, az állandóan lumpoló züllötteket attól a sok száz +embertől, aki minden áldozaton, lenézetésen, közfitymáláson keresztül is +éjszaka él, abból az egyszerü okból, mert nappal nem tud élni. Ha valaha +meg fogják irni Budapest mai életének történetét, az ugynevezett késő +utókor ugy fog beszélni ezekről az éjjeli lényekről, mint valami jobb, +érzékenyebb, fejlettebb, betegesebb, de tisztább szektáról, amely +különvált egy romlott és végleg elkomiszodott társadalomtól, hogy +magának és a magához hasonlóknak éljen klubokban, kávéházakban, +vendéglőkben, az utcán, – ott, ahol a többi, csak nem akkor, amikor a +többi. És ha önöknek mindegy az, hogy Pesten lakom-e, vagy Budán, akkor +legyen mindegy az is, hogy nappal élek-e, vagy éjszaka. Tudom, hogy nem +győztem meg önt, de legalább elmondtam, ami a szivemen feküdt. Én +szeretem az éjszakát, de azért igazán nem itélem el azokat, akik nappal +élnek. + + + + +MAGYARORSZÁG ÉS A KÜLFÖLD. + +Valahányszor szidnak bennünket a külföldön, mindig ujra meg ujra +sürgetjük valami nemzetközi sajtóiroda fölállitását, amely magyar +ügyekről informálná a külföldet. Az csak természetes, hogy igen hosszu +ősz szakállunk lesz, amig végre egyszer csak majd akad egy magyar +kormány, amely belátja ennek szükségességét. Addig is majd csak +sürgetjük a dolgot, elvégre nekünk ez a kötelességünk. De egy vidám és +néminemüleg fantasztikus esetet idejegyzek, talán föl tudja majd +használni száz év mulva az, akit megbiznak Magyarország és a külföld +viszonyának tanulmányozásával. + +Van egy ismert és sok pénzt kereső, sőt igen tehetséges angol iró, akit +ugy hivnak, hogy Louis Napoleon Parker. Nehány évvel ezelőtt elő is +adták a budapesti Nemzeti Szinházban egy darabját. _A biborost._ Ezzel a +Parkerrel szerencsém volt egyszer, személyes ismeretséget köthetni és +egy órácskát együtt tölteni vele, amely órának történetét itt az +emlékirat-iró pontosságával szeretném előadni. + +Egy hajó fenekén ismerkedtünk meg. A hajó Doverből ment a francia part +felé és én egy angol szinész ismerősömmel a nagy szél elől a hajó +fenekére huzódtam, ahol már többen ültek kis asztalok körül és whiskyt +ittak szódával. Egy kis asztalnál egyedül ült egy idősebb, sokat-élt +arcu, hivatalnok-külsejü szerény ur, őszes nagy bajusszal, szemére +huzott kalappal. Azt mondja a szinész: + +– Ez az ur Louis Napoleon Parker, a hires iró, az angol publikum +kedvence. Akar megismerkedni vele. + +– Hogyne, hogyne – mondom örömmel és már megyünk is az asztal felé. A +szinész bemutat, leülünk, mi is kapunk jó petroleumszagu hajó-whiskyt és +kifejlődik valami unott, fanyar diskurzus közöttünk. Megtudom, hogy +Parker ur Párizsba megy egy darabot megnézni. Ha a darab tetszik neki, +átdolgozza London számára. Parker ur roppant mogorva és üzletszerü, e +pillanatban én ugy érzem magamat, hogy százmillió mértföldnyire vagyok +hazulról, a szép Pesttől, a sárga villamosoktól, a Lánchidtól, az +Oktogontól, mindentől, amit szeretek. Itt ül velem szemben egy fanyar +öreg angol üzlet-iró és kérdezgeti tőlem, hogy mennyit jövedelmezett +Amerikában az a darab, amelynek szerzője vagyok. Elmondom, hogy magyar +vagyok és az én kormányom nem tartja kötelességének az állampolgárai +érdekeit védeni, tehát a magyar irónak a kutya sem fizet szerzői +tiszteletdijat Amerikában. + +– Hogyan, ön magyar? – kérdezi egyszerre vigan Parker mester. + +– Az vagyok. + +– Hisz akkor bizonyára tudja, hogy nekem adták a National Theaterben egy +darabomat, a Biborost. + +– Hogyne tudnám. + +– Érdekes – mondja – Magyarország vidám ország lehet. + +– Elég vidám – mondom – de miért épen a vidámságot méltóztatik +kiválasztani nemzeti tulajdonságaink közül? + +– Mert nekem egy nagyon furcsa esetem volt a magyarokkal. + +– Halljuk. + +– Előadták a darabomat az önök Nemzeti Szinházában és miután én +előfizettem egy vállalatnál arra, hogy megkapok minden kritikát, amely a +világ bármely részében előadott darabomról szól, megkaptam a magyar +kritikákat is. Persze, nem értettem őket és nem volt senki, aki +leforditott volna nekem csak egyet is. De két-három németnyelvü kritikát +is kaptam és ezek közül az egyik nagyszerü volt. + +– Nagyszerü? Mennyiben? + +– A kritikus lerántotta a darabomat a sárga földig. Összeszidott, +megirta, hogy nincs tehetségem, hogy a darabom tákolmány, de ezt én már +mind megszoktam, az ilyesmi nem bánt. De a végére egy viccet irt, ami +megmaradt az emlékezetemben. + +– Nos? + +– Azt irta, hogy aki ilyen rossz darabot ir, minek hivják azt +Napoleonnak? Mert ha valakit Napoleonnak hivnak, az már irjon jobb +darabot. Mit szól ehhez? + +– Nem rossz – mondom – a kritikusnak kötelessége a közönséget nemcsak +tanitani, hanem mulattatni is, és ha ő igy akarta mulattatni a +publikumát, ehhez is joga van. Különben is nálunk a német sajtó hatása +alatt a kritika egy része a tréfálkozásra adta magát, amit a publikum +nagyon szeret. + +– Igen ám – mondja ravaszul Parker bácsi – csakhogy én levelet irtam ám +ennek a kritikus urnak. + +– Mit irt neki? + +– Körülbelül a következőket irtam: Tisztelt uram! Olvasom az ön igen +tisztelt kritikájában, hogy kifogást emel a nevem ellen. Vegye +tudomásul, hogy mikor arról volt szó, hogy engem milyen névre +kereszteljenek, ámbátor jelen voltam, nagyon kevés beleszólásom volt a +dologba, valójában pedig meg se kérdeztek, hogy milyen nevet akarok. +Tehát igazságtalan hozzám, mikor olyasmiért hibáztat, amiért nem vagyok +felelős. Ellenben engedje meg biztositanom arról, hogy ha fiam születik +és arról lesz szó, hogy milyen névre kereszteltessem, akkor önt, igen +tisztelt uram, sürgönyileg okvetlenül meg fogom kérdezni és szives +tanácsa szerint fogok eljárni. Tisztelettel stb. + +– El is küldte a levelet? + +– El. Sőt választ is kaptam rá. A magyar kritikus ur olyan gyönyörü +angolsággal irt és olyan kedves levélben exkuzálta magát, hogy azóta már +nem haragszom rá, sőt, ha akarja, azt is belátom, hogy igaza van. + +– Szóval ezért mondja ön, hogy Magyarország vidám ország. + +– Ezért. + +A többi, amit diskuráltunk, nem tartozik ide. Majd elbucsuztam Parker +mestertől és azóta se láttam. Persze, Pestre érkezve, az első alkalommal +megkérdeztem azt a kollégát, akiről a történetben szó volt, hogy igy +történt-e az eset. Valóban, igy történt. + +Az egész nem valami szenzációs eset, de egy bizonyos. Hogy Parker ur +szemében Magyarország most már vidám ország marad egy időre. Itt +történhetik, ami akar, ő olvashat arról, hogy itt forradalom van és hogy +földrengés dul, ő ilyenkor mindig el fog mosolyodni és azt fogja +mondani, hogy Magyarország vidám hely, mert ott az ő nevét kifogásolták. +Magyarország fejlődhetik, ujra feloszthatja a földbirtokot az +állampolgárok között, uj törvényeket hozhat, háboruba keveredhetik, +Parker bácsi számára egy névkicsufoló ország marad, ahol az egyszerü +szántóvető paraszt egykedvüen ballag ekéje mögött és azon tünődik, hogy +miért hivják őt Napoleonnak, este pedig a falu alján összegyülnek a +menyecskék és a betyárlegények és szenvedelmes vitát folytatnak arról, +hogy elég jó darab-e a Biboros ahhoz, hogy a szerzőjét Napoleonnak +hivják. Ami természetes is, mert például egy igen okos ember egyszer azt +mondta többek hallattára, hogy Flórenc a világ legutálatosabb városa, +mert egyszer ő ott járt és akkor egy Csákvári nevü szinész harminc +forint erejéig pumpolta őt meg ebben a városban, amely harminc forintot +soha életében nem kapott meg. Az emberek nem bolondok, hogy objektivek +legyenek és mindenki a szerint szereti Ostendében a tengert, hogy +nyert-e a bakkarán, vagy nem. Igenis, mondják az emberek, én vagyok a +világ közepe és tőlem függ, hogy Magyarország milyen ország, tőlem függ, +hogy Flórenc gyönyörü-e, avagy utálatos. + +Már most oda szeretnék kilyukadni, hogy mi, magyarok, mindig csak ugy +csináltuk a nemzetközi rokonszenvet, hogy egyes emberek, vagy testületek +ilyen szempontjainak alávetettük magunkat. Kollégám, a kritikus sietve +exkuzálta magát Parker mester előtt, nehogy az rossz véleménnyel legyen +a magyarokról. Ha idegen ujságiró jelentkezik nálunk, az Otthonban meg +az Ujságiró Egyesületben ünneplik, kocsikázni viszik, szabadjegyet +szereznek neki, kifizetik a fiakkerét, Radics Bélával huzatnak a fülébe, +meghivatják ebédre előkelő emberekhez és azt hiszik, hogy ezzel most már +minden rendben van. Pedig ha elutazáskor a vasuti kalauz mindössze csak +két másodosztályu gorombaságot vág a fejéhez ennek az idegen +ujságirónak, akkor már hiába huzta Radics és hiába ünnepelt az Otthon, +hiába adta az ebédet a főur, mert akkor már Magyarország egy rossz +ország, ahol gorombák a kalauzok. A hires angol Nyolcvanas Klub +tejben-vajban fürdött, mikor kirándult Magyarországra. Abban az időben +nem volt szebb nemzeti feladat, mint a Nyolcvanasokat mézben füröszteni. +Közben pedig Scotus Viatort, a magyarbántó angolt, valahonnan kidobták, +ahová be akart menni jegy nélkül, s erre a kis öreg akkorákat döfött az +angol sajtóban Magyarországba, hogy ha a Nyolcvanasok mind a kilencvenen +egyebet se tennének életük végéig, csak a magyar hazát dicsérnék, akkor +se lehetne jóvátenni ezt a kidobást. + +Az volna a helyes, ha ezzel az ugynevezett személyes rendszerrel +szakitanánk. Arról nem is kell vitatkozni, hogy ez a rendszer ránk +szabaditja a világ összes zsaroló álhirlapiróit és álutazóit, pedig azok +jobban tudnak zsarolva álhirlapirni, mint a mieink, és nem is elégszenek +meg öt koronával. De a maga minden tiszteletreméltó buzgalma mellett +gyerekes és ostoba az a módszer, amely egyenként és nyolcvananként akar +barátokat fogni a magyar ügynek Európában. Igenis, itt határozottan, sőt +arrogánsan kell fellépni. Ez a naiv vendégünneplés nemcsak, hogy nem +használ, hanem egyenesen árt. Azt mondják: micsoda szomoru hely lehet +ez, ahol igy szeretik az idegent. Szép, szép a vendégszeretet, de egy +antipátiát, amely épen a világ vezető országaiban van elterjedve +ellenünk, nem ilyen szelid kis eszközökkel kell legyürni. A tapasztalás +mutatja, hogy meg vagyunk ijedve és ha itt egy idegent baj ér, azonnal +tüzzel-vassal büntetjük azokat a gazokat, akik az idegent például meg +merészelték zsarolni. Ugyan kit zsaroljanak szegény zsarolók, ha nem az +idegent? A párizsi kocsis nem az idegent zsarolja? Az olasz hordár nem +az idegennel gorombáskodik? Sem Franciaországban, sem Itáliában nem +kényeztetik el ugy az utast, mint itt. És itt ugy elkényeztetik, hogy +mindenik azt hiszi, ő most meghóditandó ellenfél, akinek lesik a +gusztusát, aki roppant fontos személy és akinek kötelessége végül +kimutatni, hogy ő milyen kulturális és szidni ezt a szomoru országot. +Határozott, sőt arrogáns föllépés alatt értjük azt, hogy nem kell ilyen +nagyon törődni egyesek megelégedésével. Nem kell igazat adni például +annak a német főkonzulnak, aki ránk recscsentett, mert csaló magyar +kereskedők Németországban fogtak balekeket. Spanyolországból évtizedek +óta fogják a baleket az örökség-svindlerek, de nem hinném, hogy egy +főkonzul, vagy nagykövet ezért meg merte volna Spanyolországot +fenyegetni. De akik igy minden alkalommal kimutatják, hogy milyen fontos +nekik egyesek rokonszenve, akik magyarán szólva igy elkényeztetik a +külföldet, mint mi, azok megérdemlik, hogy igy bánjanak velük. Ha annak +a rengeteg pénznek a feléért, amely itt vendégünneplésre megy el, egy +komoly és harcias sajtóirodát állitanának fel, sokkal többet +használnának a magyar ügynek. De amig beugrunk egyeseknek, amig a +Parkerek és társaik privát érzékenységét összetévesztjük a világ rólunk +való véleményével, addig mindig ki vagyunk téve a megdorgálásoknak. Az, +hogy valaki haragszik ránk, még nem elég ok arra, hogy kibéküljünk vele. +Mi pedig minden külföldivel folyton kibékülünk. Az élet ugy van +berendezve, hogy a haragosokat néha meg is kell ütni. Ebből az +önérzethibából ki kell gyógyulnunk. Ha nem érzi jól magát itt a +külföldi, hát nem érzi jól magát. Ha nem tetszik neki, ne jöjjön többé +ide. És ha bánt, ha rosszat és hazugságot pletykál rólunk, hát ne +béküljünk ki vele, hanem, hogy egészen népiesen szóljak, üssük kupán. +Már csak azért is, mert ettől rendszerint meg szokott jönni az +embereknek az eszük. + + + + +TERMÉSZETTUDOMÁNYOS SZOMJUSÁG. + +Imádott szülőfalum, a szép Pest, az a város, ahol nem lehet elégszer +elmesélni a párisi néger világfi esetét. A párisi néger világfi abban a +korban élt, amikor Sagan herceg, a divatkirály, legszebb sikereit +aratta. A néger hihetetlenül gazdag volt és versenyzett Sagan herceggel +előkelőség, főként pedig divatos öltözködés dolgában. Sagan herceget +boszantotta, de a jó párisiakat mulattatta ez a fekete legény, akinek a +frakkjai, cilinderei, mellényei és redingotejai méltán vették fel a +versenyt a herceg ruhatárával. Fájdalom, a dicsősége nem tartott sokáig. +Egy napon ugyanis valami borzasztó történt vele. Premiére volt a nagy +operában és a néger az utolsó percben érkezett haza, hogy frakkba vágja +magát. Nagy sietve felöltözött, el is vágtatott az operába, megjelent +rendes helyén a földszinten, de nem telt bele öt perc, az egész közönség +őt nézte, bizonyos moraj, sőt elégületlenség tört ki, a nyugtalanság +egyre nagyobb lett, ugy, hogy az előadás is majd hogy meg nem akadt. A +feltünésnek, amit a szép néger keltett, igen egyszerü oka volt. A szép +néger ugyanis annyira sietett az öltözködéssel, hogy elfelejtett +nadrágot huzni. Ugy tiz perc mulva ő maga is észrevette ezt a +jelentéktelen öltözködési hanyagságot, fölkelt és méltóságteljes +léptekkel hagyta el az opera nézőterét. A közönség tapsviharral kisérte +ki, a négert pedig nem látták többé Párisban. Az esetet pedig az utókor +számára az idősb Dumas jegyezte fel annak tanulságául, hogy elegáns +embernek születni kell. Bizonyos ideig birja a versenyt a parvenü, de +egyszer csak mégis kitör belőle a meztelenség, amit apáitól örökölt. + +Ilyenformán vagyunk mi az ugynevezett sexuális kérdéssel. Mi mindig +vagyunk valamivel ilyenformán, nekünk állandóan örömet okoz az, hogy +egy-egy ponton elcsipjük az európai hyperkulturát, vagy annak valamelyes +kinövését és büszkélkedünk vele, mint a néger a frakkjaival. Mintha +mindig ezt mondanók: „nem is olyan nagy kunszt ez a haut-gout-ja a +legnyugatibb, kissé rothadó, de épen a tönkremenetelében pikáns illatu +és kábitóan foszforeszkáló kulturának, tudjuk ezt mi is.“ Most a +sexuális kérdés taglalásának uj módszerére mondogatjuk büszkén, hogy: +tudjuk ezt mi is. Megjegyzendő, hogy odakünn, ahonnan mi a divatjainkat +hozatjuk, már lemenőben van a napja ennek a piaci tudomány-ágnak, +odakünn már nem olyan „fontos“, nem olyan „égető“, nem olyan „fájdalmas“ +ez a kérdés, mint nálunk. De mi büszkén verjük a mellünket, hogy +modernek vagyunk, sexuálisak vagyunk, nyiltak és bátrak vagyunk, +taglalunk és tárgyalunk, nem vagyunk mi holmi elmaradott, szemérmetes +Balkán, hanem bizony szép, büszke, pikáns nyugat vagyunk, mert +sexuálitás dolgában nem adhat nekünk előnyt semmiféle nép a világon. És +akármerre mégy, mindenütt boldog és szabad embereket látsz, akik azt +hiszik, hogy most már el van intézve minden, a sexuális kérdés többé nem +pornográfia, hanem szociologia és természettudomány, és ime, legnagyobb +meglepetésedre azt fogod látni, hogy mig eddig a természettudományba nem +akart belekapni Pornicsek albiróné a Belvárosból és Fidibusz Ilona a +Terézvárosból, hiába hivta őket a Természettudományi Társulat ingyen a +szép, érdekes felolvasásokra a tenger faunájáról és a Föld őskori +növényzetéről, addig most nincs természettudományosabb albiróné az egész +Veres Pálné-utcában és nincs szociológusabb Ilonka az egész +Aradi-utcában, mint épen ők, – miért? – miért?? – miért??? – csak azért, +mert most mindaz, amire néhány évvel ezelőtt az albiró azt mondta a +feleségének, hogy „ez már mégse illik tisztességes asszonyhoz“, és +mindaz, amiért Ilonka az édes-büvös leányszoba rózsaszinü derüjében +halk, de elhatározott anyai pofonokat kapott, az most mind +természettudomány és szociologia, felvilágosodás és modernizmus, az most +mind illik, divat és muszáj. Ha nem hölgyekről volna szó, azt kellene +mondanom, hogy mégis csak szemtelenség azt az érzést, amely ezt a +hallgatóságot a természettudomány és a szociológia karjaiba kergette, +összetéveszteni a tudományszomjjal. + +Természetesen, itt meg kell állanom néhány percre és kötelességszerüen +védekeznem dr Mandel Ibolyka levelével szemben, aki holnap „egy modern +leány“ aláirással levelet fog nekünk irni abban az értelemben, hogy +modern létünkre hogy beszélhetünk ilyen gunyosan erről a szent és +tudományos mozgalomról, és hogy vajon mi is amaz elmaradottak közé +tartozunk-e, akiket nem ihletett meg az áramlat, amely nyugatról jön, +fuj, viharzik. Meg kell mondani, hogy igazi nagy elragadtatással +méltányolnók ezt a tudományszomjat, ha a tudomány összes ágaira +kiterjedne és ha ebből a szomjuságból a sexuális életre csak épen annyi +jutna, amennyi érdeklődést a sexuális élet kérdése a tudomány egyéb +kérdései közé sorolva és a maga rangfokozatába beosztva megérdemel. Meg +kell mondani Ibolykának, hogy mégis csak gyanus az, hogy például a +légzőszervek betegségei iránt megdöbbentően kevés érdeklődés zug +Budapest tudományszomjas leánytársadalmában, holott tudtommal sexuális +élet nélkül még csak megvan az ember valahogy, de légzés nélkül igen +kevesen birják ki napokig. Meg kell mondani Ibolykának, hogy igaza van: +joga van minden leánykának kiválasztani a maga számára épen azt a +tudomány-ágat, amely őt érdekli és mi nem kötelezhetjük sem őt, sem +Ilonkát arra, hogy a Rysokephalus cimü élősdi-rák embriológiájával +foglalkozzék, mikor ő dr. Disznó hires német egyetemi tanár +szerelemtanát óhajtja bemagolni, csak azt kell megjegyeznünk, hogy +feltünő az, mikor egy városban ezer meg ezer leány és asszony egyszerre, +mintha összebeszélt volna, egyazon tudományágra veti magát. Higyje el, +ép ily feltünő volna és ép ily hosszu cikk megirására adna alkalmat az +is, ha ugyanaz a sok ezer hölgy, aki most dr. Pikáncs előadásaira jár és +dr. Nemy vaskos köteteit falja, mind, mind például váratlanul a +növénytanra vetette volna magát. Képzelhetik, mennyire feltünő, hogy +mind nem a növénytanra, hanem épen, véletlenül, a gusztusok meglepő +találkozásával a nem-tanra rohantak csillogó szemmel, a tudományra éhes +modern észlények féktelen fanatizmusával, sőt, ami a legboszantóbb, a +félreértettek, az ostobaságból-kigunyoltak, szóval a mártirok +allürjeivel. Meg kell mondani Ibolykának, hogy ezt a mozgalmat nyugaton +nem a nagy tudósok inditották, és még az a kevés nagy tudós is, aki +odaadta magát a mozgalomnak, hamar kiugrott belőle. A mozgalmat részint +könyvkiadócégek szervezték, akik horribilis üzleteket csináltak egy +Forel jóhiszemü és tudományos életének eredményeiből, akik Bloch Ivánt +nagyobb buzgalommal terjesztették, mint az angol bibliatársulat a +bibliát, részint pedig tönkremenőfélben levő német hangversenyrendező +cégek, amelyek már a jobb zenészeket, énekeseket és költőket nem kapták +meg és igy elkezdtek szegénysorsu egyetemi tanárokkal kereskedelmi, akik +egy-egy ilyen pseudo-tudományos pikáns felolvasásért két-háromezer +márkát kaptak és egy szezonban husz-harmincezer márkát keresvén, utóbb +maguk is hinni kezdték, hogy szent emberi missziót teljesitenek. Igy +került néhány előkelő német tudós, akinek a helye a kórházban, a +laboratóriumban, a tanteremben vagy az iróasztalánál volna, a +hangversenytermek pódiumaira, hogy nekivadult és elhanyagolt ál-Nórák és +a pubertás meleg viharait élő kis lányok előtt – minden teketória nélkül +kimondhatjuk – izgató előadásokat tartson. Már most az ilyen tudományos +hangverseny értékben és érdekességben csak nyert az által, hogy +férfiakat is bocsátottak be a terembe és ez ujitás révén +elvitathatatlanul fölvette a pikáns mozi jellegét és tudományos értékét. +Igy lassan, de biztosan igen szép társasjáték lett belőle, és most már +csak abban különbözik a pornografikus olvasmányoktól, hogy az ember +nincs egyedül, amikor az idegeire hatni engedi dr Disznó német egyetemi +tanárt, hanem mellette ül egy kipirult arcu modern leány, vagy egy +elborult szemü, meg nem értett asszony. Meg kell mondani Ibolykának, +bármennyire szabadság-ellenesen és haladás-ellenesen hangozzék is ez, +hogy az egész mozgalom nem egyéb, mint a tisztességes elemnek a +terrorizálása divatos jelszavakkal. Hisz itt Pesten már annyira vagyunk, +hogy az igazi haladott és modern ember már ki se meri nyitni a száját a +sok harsogó mű-modern miatt, mert a felületesek, a terroristák, a +tudatlanok, a frakkba öltözött, de nadrágot huzni elfelejtett négerek az +utcán ujjal mutatnak rá, hogy: itt megy a konzervativ ökör. Ma már itt, +a müveletlenségnek, a tudatlanságnak, a rendszertelen +kultura-habzsolásnak ebben a káoszában nagyobb bátorság kell bizonyos +konzervativizmushoz, mint az anarchiához. Ha egy szemtelenül és +aktualitás nélkül feltolakodott apró részletkérdésben nem vagy rögtön a +legszélsőbben radikális, akkor rögtön levelet kapsz Ibolykától, hogy +halj meg és temettesd el magad, mert tulajdonképen a mult században +kellett volna élned és csak tévedésből kerültél abba a korba, amelyben +Ilonkának kinyilott a szeme. + +Hát nem, tisztelt hölgyeim, ez se nem tudomány, se nem haladás. Ez az +egyik részről a terembérletre és a jegyárusitásra alapitott igen jó +üzlet, a másik részről pedig mohó kihasználása annak az alkalomnak, hogy +egy-két év óta minden tisztességes nő elmehet nyilvánosan +csiklandoztatni az idegeit anélkül, hogy ezért bárki megróhatná őt, mert +most az jár pórul, aki őt ezért megrója. Most itt – bizonyos, hogy már +nem sokáig, de fájdalom, mégis tovább, mint például Bécsben – az az +erkölcstelen, aki nem akarja belátni, hogy ez a misszió, komolyság és +tudomány; az a szemérmetlen, aki nem tartja a világ legfontosabb +kérdésének a sexuális kérdést. Pedig ha egyszer amugy istenigazában +kisexuáliskodhatná magát az a tudós a közönsége előtt, azzal kellene +kezdenie, hogy a szemérmesség igen lényeges és természettől belénk +oltott kelléke a sexualitásnak, és hogy a szemérmességet nem a prüdéria +tulzói találták föl, hanem maga a derék anyatermészet, amely ebbeli +véleményének kétségbevonhatatlan jelekkel adta bizonyitékát, jelekkel, +amelyek az igazi tudomány lapjára tartoznak, tehát sem itt, sem a +koncertteremben nem tárgyalhatók. Erős a hitem, hogy sem dr. Disznó +bécsi professzor, sem dr. Ibolyka pesti kulturlány nem fogja +megváltoztatni a világ rendjét még abban a kis részletében sem, hogy +vannak dolgok, amik magukon viselik örök időkre a négyszemköztiség +kötelező bélyegét. Ideig-óráig divat lehet az, hogy nyilvánosan +pertraktáltassanak ezek a dolgok, de mire itt egy uj és egészséges +társadalom rendje fog kialakulni és mind a bécsi professzor, mind +Ibolyka már rég a temetőben fog aludni, akkorra már egészen bizonyos +lesz az, hogy a természet nem minden ok és szándék nélkül rendezte be a +szerelmi életet épen két személy és nem három, vagy négy számára. Addig +is, nem valami rettenetes baj, ha a tanárok és a kisasszonyok kimulatják +magukat, csak azt az egyet ne akarják velünk elhitetni, hogy ez +tudomány. És amennyiben mégis tudomány, hát tanulják meg előbb a többi, +alapvető tudományokat, mert ugy találnak járni, mint a legfelül emlitett +néger, aki a meztelenségből egyszerre a párizsi divatra ugrott át. + + + + +TARTALOM: + + Az aruvimi erdő titka 5 + A budapesti pletyka kis kézikönyve 60 + Egy anekdota és egy példázat 68 + Vasárnap délután 77 + Levél a milliókról 87 + Esetek 95 + Regényvázlat 104 + Modern legenda az igazság bajnokáról 113 + Francia pezsgő a csárdában 121 + A rongyódi barackok 126 + Modern népballada 134 + Karácsony előtt 142 + Jótékonyság 151 + „Magyarok dudája“ 159 + Bohémség 166 + A Rothschildok 173 + A tutista és a nimolista 181 + Életművészet 189 + A közvetitő 196 + Dialógus 204 + Magyarország és a külföld 212 + Természettudományos szomjuság 220 + + + + + +*** END OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK 75135 *** diff --git a/75135-h/75135-h.htm b/75135-h/75135-h.htm new file mode 100644 index 0000000..6c78d48 --- /dev/null +++ b/75135-h/75135-h.htm @@ -0,0 +1,5898 @@ +<!DOCTYPE html PUBLIC "-//W3C//DTD XHTML 1.0 Strict//EN" + "http://www.w3.org/TR/xhtml1/DTD/xhtml1-strict.dtd"> +<html xmlns="http://www.w3.org/1999/xhtml" xml:lang="hu" lang="hu"> +<head> +<meta name="generator" content= +"HTML Tidy for HTML5 for Linux version 5.7.45" /> +<meta http-equiv="Content-Type" content= +"text/html; charset=utf-8" /> +<meta http-equiv="Content-Style-Type" content="text/css" /> +<title>Az aruvimi erdő titka | Project Gutenberg</title> + +<style type="text/css"> +/*<![CDATA[*/ +body { + margin-left: 10%; + margin-right: 10%; +} + +h1,h2,h3 { + text-align: center; + clear: both; + line-height: 200%; +} + +h2,h3 { + margin-top: 2em; +} + +h1 span.smaller { + font-size: 75%; + line-height: 200%; +} + +p { + margin-top: 0.75em; + margin-bottom: 0.75em; +} + +body > p { + text-align: justify; + text-indent: 1.5em; +} + +hr { + width: 33%; + margin-top: 2em; + margin-bottom: 2em; + margin-left: auto; + margin-right: auto; + clear: both; +} + +hr.chap {width: 65%} +hr.tb {width: 25%;} + +.pagenum { +/* visibility: hidden; */ +/* display: none; */ + position: absolute; + right: 2%; + color: gray; + font-size: smaller; + text-align: right; + text-indent:0; +} + +.center { + text-align: center; + text-indent: 0; +} + +.summary { + text-align: center; + text-indent: 0; + margin: auto; +} + +.right { + text-align: right; + margin-right: 1.5em; +} + +.dropcap { + font-size: 200%; +} + +em.gesperrt { + font-style: normal; + letter-spacing: 0.2em; + padding-left: 0.2em; +} + +.caption-small {font-weight: bold; font-size: small;} + +.caption {font-weight: bold;} + +.caption-large {font-weight: bold; font-size: large;} + +.caption-largest {font-weight: bold; font-size: 2em;} + +.caption-150 {font-weight: bold; font-size: 150%;} + +.figcenter { + margin: auto; + text-align: center; +} + +.poem { + font-size: 0.9em; + display: table; + margin: auto; + text-align: left; +} + +.figcenter, .figcenter img { + max-width: 100%; +} + +.poem .stanza { + margin: 1em 0em 1em 0em; +} + +.poem span.i0 { + display: block; + margin-left: 0em; + padding-left: 3em; + text-indent: -3em; +} + +ul.TOC { + list-style-type: none; + padding-left: 10%; + text-indent: -5%; + width: 70%; + text-align: justify; +} + +ul.TOC li { + margin-top: 0.25em; +} + +span.ralign { + position: absolute; + text-align: right; + right: 15%; + top: auto; +} +/*]]>*/ +</style> +</head> +<body> +<div style='text-align:center'>*** START OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK 75135 ***</div> +<hr class="chap" /> +<div class="chapter"></div> +<div class="chapter"></div> +<div class="figcenter"><img src="images/cover.jpg" alt="" title= +"" /></div> +<hr class="chap" /> +<p class="center"><span class="caption-150">AZ ÉRDEKES UJSÁG +KÖNYVEI</span></p> +<p class="center"><span class="caption-small">SZERKESZTI: KABOS +EDE</span></p> +<p> </p> +<p class="center"><span class="caption-large">MOLNÁR +FERENC</span></p> +<p class="center"><span class="caption-largest">AZ ARUVIMI ERDŐ +TITKA</span><br /> +<span class="caption-large">ÉS EGYÉB SZATIRÁK</span></p> +<p> </p> +<p> </p> +<p class="center"><span class="caption">BUDAPEST</span></p> +<p class="center"><span class="caption">LÉGRÁDY TESTVÉREK +KIADÁSA</span></p> +<hr class="chap" /> +<h1>AZ ARUVIMI ERDŐ TITKA<br /> +<span class="smaller">ÉS EGYÉB SZATIRÁK</span></h1> +<p> </p> +<p class="center"><span class="caption">IRTA</span></p> +<p class="center"><span class="caption-large">MOLNÁR +FERENC</span></p> +<p> </p> +<p> </p> +<p class="center"><span class="caption">BUDAPEST</span></p> +<p class="center"><span class="caption">LÉGRÁDY TESTVÉREK +KIADÁSA</span></p> +<p class="center"><span class="caption-small">LÉGRÁDY TESTVÉREK +NYOMÁSA, BUDAPEST</span></p> +<hr class="chap" /> +<div class="figcenter" style="width: 588px;"><img src= +"images/i001.jpg" alt="Molnár Ferenc" title= +"Molnár Ferenc" /></div> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_5" id= +"Page_5">-5-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h2>AZ ARUVIMI ERDŐ TITKA.</h2> +</div> +<h3>ELŐSZÓ.</h3> +<p><span class="dropcap">N</span>yájas olvasó, fogadj tőlem ezuttal +egy igen rövid rémregényt. Mindössze néhány fejezetre fog terjedni, +s amikor mind a ketten megunjuk, egyszerüen befejezzük. Nem igérek +semmi különöset, csak azt, hogy ha te előbb találnád befejezni a +regény olvasását, mint én az irását, akkor én ezt meg fogom érezni +s kevéssel azután magam is abbahagyom. Nem kell tehát megijedned +tőle. Még csak annyit, hogy az Aruvimi-erdő Afrikában van, s nevét +az Aruvimi-folyótól nyerte, amelynek folyását és sellőit H. M. +Stanley hirlapiró, a londoni királyi földrajzi társaság +tiszteletbeli tagja, 1887-ben kutatta fel. Az Aruvimi-erdőben, vagy +más néven Afrikai Nagyerdőn nevezett H. M. Stanley százhatvan nap +alatt vergődött keresztül a legnagyobb testi és lelki kinok +közepette.</p> +<h3>ELSŐ FEJEZET.</h3> +<p>Csöngettek.</p> +<p>– A papa – mondta egy kis fiu és bekiáltott a másik szobába: – +mama, gyere, hazajött a papa. <span class="pagenum"><a name= +"Page_6" id="Page_6">-6-</a></span></p> +<p>A másik szobából kijött Tisztességes Lajosné, a papa neje és igy +szólt:</p> +<p>– Terka, nyissa ki az ajtót az urnak és aztán rögtön hozhatja a +vacsorát. Ti pedig, gyerekek, Gyurka, Pista, Sanyi, Feri, Lajcsi, +Dönci, Dani, Miki, Gida, Jancsi, Erzsi, Nusi, Mici, Ella, Ilonka, +Gertrud, Margitka, Etelka és Magduska, üljetek szépen az asztalhoz +és ne rohanjatok mindig rá szegény papára, mikor este fáradtan jön +haza a hivatalból.</p> +<p>A gyerekek asztalhoz ültek. A papa belépett, s miután megölelte +nejét, a gyerekekhez fordult:</p> +<p>– Szervusztok gyerekek.</p> +<p>– Jó estét papa! – hangzott kórusban.</p> +<p>Az apa leült közibük s nemsokára elmerült a párolgó leves +kanalazásában.</p> +<p>– Lajos – mondta a felesége, miután a gyermekeknek levest adott +– egy ur volt itt délután és itthagyta ezt a boritékot.</p> +<p>Egy boritékot adott át urának, melyet a rögtön felbontott. Három +darab huszkoronás hullott ki belőle, semmi más.</p> +<p>– Mi ez? – kérdezte az apa.</p> +<p>– Nem tudom. Egy ur hozta, itthagyta és csak azt mondott, hogy +tiszteltet szépen. A neve Braunauer.</p> +<p>– Braunauer Bernát?</p> +<p>– Igen.</p> +<p>– Tudom.</p> +<p>Az apa arcán könnyed pir futott végig, zsebretette a boritékot, +amelybe előzőleg visszahelyezte volt a három huszkoronást és tovább +kanalazta a levest. <span class="pagenum"><a name="Page_7" id= +"Page_7">-7-</a></span></p> +<p>Tisztességes Lajos állami hivatalnok volt. Magyar királyi +pénzügyi másod-szaglász volt az állami +benzinbűzmegállapitó-hivatalban. Nyájas olvasó, aki nem vagy jártas +a hivatalok rengetegének tömkelegében, bizonyára fejcsóválással +fogadod e ritkán szereplő hivatal nevét. Pedig ott van, Budán, a +Ló-utca 4-b. alatt, egy bérházban, amelyet az állam kizárólag e +hivatal céljaira bérelt ki egy országgyülési képviselőtől. Ebben a +hivatalban állapitják meg hivatalosan a benzin erősségét +szakavatott férfiak, akik közt Tisztességes Lajos a másod-szaglász +igen halványan dotált és egyébként sem kimagasló állását töltötte +be.</p> +<p>A hivatal keletkezése és működése elég érdekes és eléggé +ismeretlen ahhoz, hogy néhány szóban elmondhassuk. A hivatal +(teljes cimén: Magyar Királyi Állami Benzin Bűz Megállapitó +Állomás) egy magáncég, a Braunauer Bernát és Társai +Egyenruha-Vegytisztitó Részvénytársaság kezdeményezésére +létesült.</p> +<p>Miért kezdeményezte éppen ez a cég a hivatal létesitését?</p> +<p>Ehhez tudnunk kell azt, hogy mivel foglalkozott a Braunauer-cég. +A Braunauer-cég feje és megalapitója, Bernát, egy napon arra az +ideára jött, hogy vállalatot alapit, amely a Budapesten lakó összes +egyenruhás állami alkalmazottak ruhájának vegyi tisztitását +elvállalja. Az eszme kitünő volt. Ezer meg ezer levélhordó, +táviratkihordó, postakocsis, hivatalszolga, portás, fogházőr, +kézbesitő, rendőr, vámszedő, pénzügyőr stb. stb. hordja az állam +egyenruháját. Az államnak érdeke, hogy ez a ruha mindig tiszta +legyen, a sok ezer <span class="pagenum"><a name="Page_8" id= +"Page_8">-8-</a></span> szegény embernek pedig nem telik minden +héten vegyitisztitóra. A cég tehát hajlandó ezt a rengeteg sok +egyenruhát: sapkát, nadrágot, kabátot, köpenyt állandóan, adott +időközökben vegyileg tisztitani, amiért az államtól dús fizetséget +kér. Nem telt bele három hónap, dr. Gurnemancz képviselő kijárta a +dolgot, annak idején a pártkassza csinos összeget kapott, dr. +Gurnemancz a vállalat jogtanácsosává lett és az állam megbizta a +céget az állami egyenruhás alkalmazottak ruháinak vegyi +tisztitásával, egyelőre három millió és hétszázezer tisztitással, +próbaképen. Ha ez beválik – mondta az államtitkár édes mosollyal – +akkor megkötik a végleges szerződést.</p> +<p>A cég berendezkedett. Hatalmas telepét Budán állitotta fel, egy +háromemeletes bérházban. Az egyenruhás alkalmazottak tartoztak +ruhadarabjaikat hetenkint egyszer a cég telepére szállitani – +bizonyos turnusokban – s másnap értük mehettek. A cég, miután ujabb +összegeket juttatott a pártkasszának, s miután dr. Gurnemancz ugy +küzdött, mint egy kölykétvesztett oroszlán, megkapta a végleges és +kizárólagos szerződést, nyolcvan évre. Ugyanekkor véglegesitette +ideiglenes tisztitó-telepét.</p> +<p>A tisztitási munka igen egyszerü, modern vegyészeti elv szerint +folyt. A ruhákat beszedték a BEADÁS feliratu helyiségben, hozzájuk +sem nyultak, s másnap visszaadták a jelentkező tulajdonosnak a +KIADÁS feliratu helyiségben. Az állami szubvención kivül ezért a +vegyi műveletért a cég maguktól a ruhatulajdonosoktól személyenkint +csak negyven fillérnyi dijat szedett. <span class= +"pagenum"><a name="Page_9" id="Page_9">-9-</a></span> A cég +szavatosságot vállalt a tisztitásnál tönkrement ruhákért, de erre +soha nem került a sor, mert, mint nem győzzük eléggé hangsulyozni, +a cég működése csak arra szoritkozott, hogy hétfőn beszedte a ruhát +és kedden – anélkül, hogy hozzányult volna – visszaadta a +tulajdonosnak. Id. Braunauer Bernát közben megszerezte a magyar +nemességet, még pedig burnótkövi előnévvel, ifj. burnótkövi +Braunauer Berci pedig b. Barnóczy Benő név alatt verseket és +darabokat irt s lóversenyistállót tartott Captain Bernhard néven. +Ez mind nagyszerüen, simán ment, a család gazdagodott, a +levélhordót pedig, aki panaszkodott, hogy a folt benne maradt az +uniformisában, ugy rugták ki a panaszával együtt, hogy soha többé +nem jutott eszébe panaszra menni. A Braunauer-cég üzletét két +alapra helyezte.</p> +<p>1. arra, hogy hozzá sem nyul az egyenruhákhoz, tehát kiadásai a +minimumra szoritkoznak,</p> +<p>2. arra, hogy az állami alkalmazottak fenntebb felsorolt ezrei +<i>ételfoltot</i> (ami a folt-kontingens legnagyobb százalékát +teszi) – nem fognak ejteni ruháikon, több okból, amelyek közül +elégnek látszik felemliteni azt, hogy nincs mit enniök.</p> +<p>És igy éltek boldogan évekig, amig a cég egy elbocsátott +alkalmazottja nemtelen boszuból föl nem jelentette a céget, azt +mondván feljelentésében, hogy a cég nem tisztitja a ruhákat, mert +soha életében még csak egy liter benzint sem vásárolt. A cég nem +ijedt meg ettől az aljas rágalomtól. Braunauer bácsi látogatást +tett a szomszédoknál és kétszázhusz koronáért rá birta Halastavassy +Benő magánhivatalnokot és száznyolcvan <span class= +"pagenum"><a name="Page_10" id="Page_10">-10-</a></span> koronáért +Schmeckedig Mór utazó-alkuszt arra, hogy följelentést adjanak be +ellene az előljáróságnál, följelentést, amelyben panaszkodnak a +tisztitó-telepből kiáramló orrfacsaró benzinbűz miatt és követelik, +hogy a telepet az ugynevezett bűzös gyári-övezetbe helyezzék ki. A +miniszteriumban, ahová az elbocsátott hivatalnok följelentése ment, +Brunauer bácsi a két bűz-följelentés hivatalos aktáival védekezett. +Ekkor azonban Agyafurtovics, a közismert államtitkár, felhivta +magához Braunauer bácsit.</p> +<p>– Bátyám – mondta neki – baj van.</p> +<p>– Tudom, tudom – hagyta rá a bácsi – följelentettek, hogy benzin +nélkül tisztitunk.</p> +<p>– Nem, nem – szólt ravaszul az államtitkár – mi ennek a +rágalomnak nem ülünk fel, hiszen láttuk a két följelentést, amit +benzin-bűz miatt tettek a szomszédok.</p> +<p>– Nos? – kérdezte megnyugodva Braunauer bácsi.</p> +<p>– Nos – mondá kajla pillantással és ördögien vigyorogva az +államtitkár – nem is emiatt van baj, hanem amiatt, hogy az önök +telepének elviselhetetlen benzinbűze miatt panaszkodnak a +szomszédok. Ha ezen nem segit, kihelyezzük az ön telepét.</p> +<p>– Az istenért – kiáltott Braunauer bácsi – ezt én privatim +mondom méltóságodnak: soha még egy csöpp benzin be nem tette a +lábát az én telepemre. Mit akarnak tőlem?</p> +<p>– A közelgő választások – mondá az államtitkár – valóban +közelegnek…</p> +<p>A többi diszkréten morajló párbeszéddé csöndesedett. +<span class="pagenum"><a name="Page_11" id= +"Page_11">-11-</a></span> Braunauer bácsi fizetett a pártkasszának, +fizetett Halastavassy és Schmeckedig uraknak, hogy a panaszt +visszavonják és minden rendben volt.</p> +<p>Illetve, Braunauer azt hitte, hogy rendben van. A cég továbbra +sem eresztett be a telepre egy deci benzint sem, de a szomszédok +megtudták, hogy Halastavassy és Schmeckedig százakat kerestek a +följelentéssel. Nem telt bele egy hónap és háromszáznegyvenhat +följelentést adtak be az előljárósághoz, mindenik följelentésben +élénk szinekkel ecsetelve azt az utálatos állapotot, hogy a +Braunauer-féle tisztitóból kiáramló benzinbűz türhetetlenné teszi a +környék levegőjét. Braunauer rémületében ceruzát ragadott és +kiszámitotta, hogy ha a háromszáznegyven följelentőt lefizeti, s +aztán lefizeti azt a hatszázat, aki rögtön jelentkezik mikor +megtudja, hogy keresni lehet, akkor kétszer annyi pénzt adott ki, +mint amennyit kiadott volna, ha tényleg kitisztitaná benzinnel az +egyenruhákat. A legborzasztóbb helyzetbe jutott. Körülbelül ezer +szomszédot pénzelni évről-évre, rengeteg kiadás. A becsületes utra +térni és tényleg benzinnel tisztitani, szintén nagy kiadás és +amellett megmaradnak az összes panaszok. Akik benzinbűzt éreznek +benzin nélkül, azok nagyon érzékenyek lesznek, ha valóban +szerepelni fog a benzin. Máshová menni? Uj telket venni, gyárat +épiteni? Mind rengeteg pénzbe kerül. Braunauer bácsi rémülten +rohant vállalata jogtanácsosához, dr. Gurnemancz országgyülési +képviselőhöz. Hosszas tanácskozás után fölmentek az államtitkárhoz +és felajánlották, hogy viselik egy felállitandó állami hivatal +költségeinek 80 százalékát, s adnak a pártkassza <span class= +"pagenum"><a name="Page_12" id="Page_12">-12-</a></span> céljaira +bizonyos összeget, ha az állam felállit egy kis hivatalt, amely +minden hó elsején megállapitja a Braunauer-cég által tisztitásra +használt benzinről, hogy szagtalan, s ezzel mindennemü szomszédi +zsarolásnak és följelentésnek elejét veszi. A Braunauer-cég viszont +kötelezi magát, hogy ezentul sem nyul hozzá a ruhákhoz sem +benzinnel, sem egyébbel, s a benzint csak arra használja, hogy +minden hó elsején belőle mintát mutat be az Állami Benzin Bűz +Megállapitó Állomásnak, amely aztán kimondja, hogy a bemutatott +benzin bűze olyan kismérvü, hogy az ellene emelt vagy emelendő +panasz épp az állami véleményre való hivatkozással elutasitandó. Ez +volt Braunauer bácsi számitása szerint a legolcsóbb megoldás. Az +államtitkár el is fogadta, fölvette a pénzt a pártkassza céljaira, +elfogadta a 80 százalékos hozzájárulást az uj hivatal költségeihez +és igy szerveztetett meg a Magyar Királyi Állami Benzin Bűz +Megállapitó Állomás Budán, a Ló-utca 4-b. alatt, dr. Gurnemancz +képviselő bérházában, az első emeleten. A hivatal állott egy +hivatalvezető miniszteri osztálytanácsosból, egy miniszteri +titkárból, két pénzügyi főszaglászból, egy pénzügyi szaglászból, +két pénzügyi másodszaglászból, egy raktárnokból, egy tartálynokból, +egy vegyészből és két irnokból, meg egy hivatalszolgából.</p> +<p>Ebben a hivatalban volt egyike az emlitett két másodszaglásznak +Tisztességes Lajos, akinek ha valaki vézna kis alakját, vékony +nyakon ingadozó nagy, szomoru fejét és keskeny, szinte gyerekesen +szük vállait látta, nehezen hitte volna el, hogy tizenkilenc élő +gyermeknek atyja. <span class="pagenum"><a name="Page_13" id= +"Page_13">-13-</a></span></p> +<p>Ismétlem, kanalazta a levest, miután megtudta, hogy Braunauer +Bernát a lakásán járt és minden üzenet nélkül hatvan koronát +hagyott nála egy boritékban. De sovány, csontos fején végigszaladt +a pirosság, mikor a boritékot zsebretette, mert Tisztességes Lajos +tisztességes ember volt és Agyafurtovics államtitkár bizalmát éppen +azzal vivta ki, hogy soha senki semmi módon nem férhetett +hozzá.</p> +<p>– Miféle pénz ez? – kérdezte a felesége.</p> +<p>– Piszkos pénz – morogta Tisztességes Lajos – holnap reggel +visszaviszem neki.</p> +<h3>MÁSODIK FEJEZET.</h3> +<p>Tisztességes Lajos reggel nyolckor elindult hazulról, hogy +burnótkövi Braunauer Bernátnak visszavigye azt a hatvan koronát, +amelyet az asszony tegnap gyanutlanul fogadott el a vállalkozótól. +Mielőtt elindult volna, megcsókolta mind a tizenkilenc gyermekét és +elköltötte szerény reggelijét. Reggelije a magyar államhivatalnokok +szokott reggelije volt: egy szem olajbogyó, egy kicsiny bőrdarab +neje tavalyi nyári bőrövéből, forró vizben puhitva, sóval és +papirkával s egy darab ugynevezett „állami piritós“, amely ugy +készül, hogy egy jól átjátszott kártyát zsirban kisütnek és +paniroznak. Lajos jó étvágygyal fogyasztotta el a tök tizest, az +olajbogyót mohón nyelte el, az öv-szalonnát pedig szájában magával +vitte az utra, mert annak megrágása bizonyos időt és szorgalmat +igényelt.</p> +<p>Lement a harmadik emeletre és sógorától kölcsönkért <span class= +"pagenum"><a name="Page_14" id="Page_14">-14-</a></span> villamosra +nyolc krajcárt. Erről váltót adott, majd nemsokára vigan +fütyörészve ment ki a kapun. A fütyörészés idejére az övcsemegét +mellényzsebébe tette, mert a két élvezet kizárta egymást, s Lajos +különben sem tartozott ama kéjencek közé, akik az élvezeteket mohón +halmozva mindenben egyszerre akarnak tobzódni. De lelkiismerete +friss és üditő volt, mint egy pohár bécsi viz s állandóan +kiegyensulyozott jókedvben tartotta e férfiut.</p> +<p>A villamos-állomáson várakozott.</p> +<p>Nem szeretett emberek közé járni. Az volt a rögeszméje, hogy +Pesten még akkor is ragad romlottság az emberre, ha egyszerüen +végigmegy az utcán. És Lajos meg akarta őrizni ártatlanságát, tehát +se jobbra, se balra nem nézett, behuzta nyakát a gallérjába, mint +hózivatarban az utcaseprő. De hiába volt minden.</p> +<p>Jött a villamos és Lajos felszállt rá. A nyolc krajcárt odaadta +a kalauznak, kapott ezért egy jegyet, amelyet gondosan összehajtott +és a gomblyukába tüzött. Chamberlain orchideát hordott a +gomblyukában, Lajos jegyet. De nem zugolódott. Állt hátul a +perronon és nézte a világ folyását, remegve, hogy valami korrupció +ragad rá. Rövid robogás után megtörtént az első gonoszság. A kocsi +hátsó ütközőjére felkapaszkodott egy gyerek, igy akarva kijátszani +a villamos vasuttársaságot. Lajos meghánytavetette a dolgot, s ugy +találta, hogy az ifjui romlottság ellen tenni kell valamit. +Felnyitotta tehát a toló-ablakot, kihajolt rajta s a gyermek +kalapját lefricskázta a földre, ugy számitva, hogy a gyermek a +kalapjáért leugrik s aztán nem éri többé utól a kocsit. +<span class="pagenum"><a name="Page_15" id= +"Page_15">-15-</a></span> Lajos jól számitott. A gyermek előbb a +fejéhez kapott, majd ártatlan kék szemeit Lajosra emelve, felköpött +rá, aztán leugrott a kocsiról. Lajosnak előbb Tisza Kálmán hires +mondása jutott eszébe: hogyha valakire ráfröccsen valami, várja +meg, amig megszárad, mert akkor lehull magától. De utóbb eszébe +jutott, hogy ez csak a politikai életre vonatkozik. Megtörülközött +tehát s elővéve mellényzsebéből a zamatos bőrdarabkát, csöndesen +folytatta reggelijét.</p> +<p>A következő állomáson azonban olyasvalami történt, ami igazolni +látszott Lajos emberkerülő modorát. Egy kis kövér, cilinderes ur +szállott fel a kocsira és a perron egy sarkába támaszkodva állt, +amig a kalauz oda nem lépett hozzá.</p> +<p>– Szabad kérnem? – mondta a kalauz.</p> +<p>– Nem ismer, maga marha? – szólt feddő hangon az idegen. – +Szabadjegyem van!</p> +<p>A kalauz pislogott.</p> +<p>– Kérem – mondta – legyen szives megmutatni.</p> +<p>Lajos már az idegen fellépéséből sejtette, hogy nincs +szabadjegye s a kalauz gyanuja csak megerősitette ebben a +nézetében.</p> +<p>Az idegen szuró pillantást vetett a kalauzra és kotorászni +kezdett összes zsebeiben, még azokban a kis zsebekben is, amelyekbe +bele sem fér egy szabadjegy. Kereste mindenütt, az erszényében, a +gyufaskatulyájában, a cvikkertokjában, a kalapja bélésében, az +órája fedele alatt, a cipőjében, a harisnyájában, a zsebkendője +ráncaiban.</p> +<p>– Talán a bélésbe csuszott, – jegyezte meg jóakarattal +<span class="pagenum"><a name="Page_16" id= +"Page_16">-16-</a></span> Tisztességes Lajos, aki az utolsó percig +nem szünt meg az embereknél egy kis jóhiszemüséget +feltételezni.</p> +<p>A kövér idegen erre összes béléseit megmarkolászta, majd a +homlokára ütött, mintha ott találta volna meg a jegyet.</p> +<p>– Otthon felejtettem! – kiáltott fel. – A nachtkasztlin +maradt.</p> +<p>A kalauz savanyuan mosolygott. Elővette a jegyfüzetet és egyet +nyalt viharvert mutatóujján.</p> +<p>– Hova tetszik? – kérdezte.</p> +<p>Az idegen jóakaró mosollyal szólt:</p> +<p>– Ide a szomszédba megyek csak, nyolc krajcáros jegy kellene, de +ne adjon jegyet, mindjárt leszállok, inkább adok magának három +krajcárt, maga is jól jár, én is jól járok, a társaságnak meg ugyis +elég milliója van.</p> +<p>A kalauznak közben megszáradt a mutatóujja, tehát ismét nyalt +rajta egyet, mondván:</p> +<p>– Nem lehet kérem.</p> +<p>És a jegy után nyult.</p> +<p>– Ne… ne! – mondta a kis kövér ember és megfogta a kezét, hogy +ne téphesse ki a jegyet – Ha nem megy bele az üzletbe, akkor +legalább keressen maga, itt a nyolc krajcár, nem kell jegy.</p> +<p>– Nem lehet kérem – mondta a kalauz rideg becsületességgel, +letépte a jegyet, odaadta neki és a markát tartotta. Az idegen +mosolyogva vont vállat és egy hatost tett a kalauz markába. A +kalauz vissza akart adni két krajcárt. De az idegen csak egy +krajcárt vett <span class="pagenum"><a name="Page_17" id= +"Page_17">-17-</a></span> el tőle, a másik krajcárra nézve kegyesen +intett. A kalauz eltette a krajcárt, haptákba állt, balkeze a +nadrág zsinórján ahogy katonáéknál tanulta, jobbkeze a sapkája +simléderjén, s teli tüdőből üvöltötte:</p> +<p>– Alássan köszönöm, nagyságos uram!</p> +<p>Az idegen ismét kegyesen bólintott.</p> +<p>Tisztességes Lajos összegezte a történteket:</p> +<p>1. az idegen szabadjegyet hazudott, ingyen akart utazni. Ez nem +sikerülvén neki:</p> +<p>2. az idegen három krajcárért akart utazni s öt krajcárt +megtakaritani, a kalauzt lopásra és sikkasztásra csábitva. Ez sem +sikerülvén:</p> +<p>3. az idegen meg akarta fizetni a rendesárat, de a kalauzt +sikkasztásra csábitotta csak azért, hogy ő ingyen, azaz a más +pénzén lehessen gavallér. Ez sem sikerülvén:</p> +<p>4. az idegen megfizette a rendes árat, de a szokásos +borravalóból ötven százalékot levont, mert minden áron nyerni +akart, de egyben az egész afférben, mint gavallér, felül akart +maradni.</p> +<p>– Mennyi romlottság, – mormogta magában Tisztességes Lajos – +mennyi gazság egy egyszerü kis villamosjegy körül és mily szép, +mily fölemelő, hogy egy egyszerü és szegény kalauz korrektségén +mindez megtört, elporzott és visszaloccsant az idegen aljasságának +tengerébe, mint hullám a fekete szikláról.</p> +<p>– Ön derék ember – sugta Lajos a kalauz fülébe, hogy az +emberiség nevében megjutalmazza őt – ön derék ember. Nagyon jól +tette, amit tett.</p> +<p>– Igaz is – suttogta vissza neki a kalauz – <span class= +"pagenum"><a name="Page_18" id="Page_18">-18-</a></span> nem lehet +tudni, hogy nem az igazgatóság detektivje-e!</p> +<p>És ravasz vigyorgással ment be a kocsiba. Lajos kebelében +savanyu érzések szálltak fel és fojtogatták a torkát. De nem szólt +semmit. Elraktározta emlékezetében a kalauzt amaz emberek közé, +akikben csalódott.</p> +<p>Ellenőr pattant föl a kocsira. Megnézte a menetlevelet, irt rá +valamit s azzal elindult jegyet tépni.</p> +<p>– Kérem – mondta, mikor Lajos jegyét megnézte – nem a földről +szedte ezt fel uraságod?</p> +<p>Lajos elpirult.</p> +<p>– Pardon – mondta a kalauz – a szám azért nem stimmel, mert…</p> +<p>És mutogatott valamit a menetlevélen. Az ellenőr vad tekintettel +adta vissza Lajosnak a jegyét, boszuból kétszer akkora darabot +tépve le belőle, mint illett volna s ujjával megfenyegette Lajost. +Azzal meglátva a pocakost a cilinderrel, feszes haptákba állt és +hangosan köszöntötte:</p> +<p>– Jó reggelt, méltóságos uram.</p> +<p>Az idegen kegyes mosollyal bólintott. Robogtak tovább. Az +ellenőr leszállt, s a méltóságos ur a kalauzhoz fordult:</p> +<p>– Mondja… körülbelül mikor érkezünk Budára?</p> +<p>– Pardon – mondta a kalauz – uraságod jegye csak a hidig +érvényes…</p> +<p>– Jó, jó, barátom – mondta a kis kövér – ne akadékoskodjék +annyit, mindenáron csak tömni akarja a társaságot… hiszen mindössze +csak két állomást megyek a hidon tul. <span class= +"pagenum"><a name="Page_19" id="Page_19">-19-</a></span></p> +<p>Tehát mégis nyert az üzleten. Lajos épen ki akarta szájából +venni a bőrt, hogy kellőképen szörnyüködhessék, mikor az idegen +megszólalt:</p> +<p>– És mondja meg, barátom, annak az ellenőr urnak, hogy ha már +megszólit, akkor adja meg a cimemet rendesen. Én nem vagyok +méltóságos ur. Én kegyelmes ur vagyok.</p> +<p>Lajos erre rémületében lenyelte a bőrt. Hosszu hivatalnoki +pályáján most először történt meg vele, hogy megrágatlanul ment le +a torkán a csemege. Szerencsére állomás következett és leszállt. +Kissé kiábrándultan fordult be egy mellékutcába és sietve ment +addig a házig, amelyben a burnótkövi Braunauer Bernát-cég összes +vállalatainak központi irodája volt, de amelyen francia és angol +mintára csak egy levelezőlapnyi nagyságu fekete márványtábla +jelezte ezt a kapu alatt, a táblán szép, dülten irott matt-arany +betükkel:</p> +<p class="center">BRAUNAUER.</p> +<p>Előkapta a zsebéből a tegnapi hatvan koronát, amely még az +eredeti boritékban volt s kissé izgatottan nyitott be az +előszobába.</p> +<h3>HARMADIK FEJEZET.</h3> +<p>Az előszobában libériás inas fogadta Tisztességes Lajost.</p> +<p>– Braunauer urral akarok beszélni – mondta Lajos az inasnak.</p> +<p>– Tessék erre, a titkár urhoz. <span class="pagenum"><a name= +"Page_20" id="Page_20">-20-</a></span></p> +<p>És benyomta egy zöldposztós ajtón. Lajos egy váróteremben +találta magát, ahol épp egy álhirlapirót kisért ki a titkár. A +titkár igy szólt az álhirlapiróhoz:</p> +<p>– Megengedi szerkesztő ur, hogy bemutassam önnek dr Sepsi urat? +Ő vállalatunk csaposa.</p> +<p>– Csaposa? – kérdé remegve az álhirlapiró.</p> +<p>– Igen. Szerkesztő ur most megkapta a nyolcszáz koronát, amit +kért, de a világ előtt fenn kell tartanunk egy kis látszatot, s +ezért most szerkesztő urat dr Sepsi, vállalatunk csaposa, ki fogja +dobni és le fogja rugni a lépcsőn. A lépcső alján egy királyi +közjegyző ül, aki erről jegyzőkönyvet vesz fel, aztán szerkesztő ur +távozhatik. Mi szivesen adunk pénzt, de ha valami botránypörben ez +kisül, mi igazolni akarjuk, hogy mi szerkesztő urat kirugtuk. Ne +méltóztassék félni, a lépcső élei le vannak gömbölyitve s az +egészet vastag, csomózott, nyiratlan futószőnyeg fedi.</p> +<p>– Köszönöm – mondta kissé kelletlenül mosolyogva az álhirlapiró +– különben is jól ki vagyok tömve, mert innen egy bankpalotába +megyek, ahol márványlépcső van. De a fejem, uram, a fejem nem birja +már a lépcsőt. Borzasztókat koppan, ugrik egyik fokról a másikra és +ne feledje, hogy kopasz vagyok!</p> +<p>– Fájdalom – mondá társasági mosollyal az elegáns titkár – a +lerugástól nem tekinthetünk el… legfölebb annyit tehetünk, hogy +megadjuk önnek azt a kedvezményt, amit csak kivételesen kap +három-négy idősebb, érdemes, régi álhirlapiró…</p> +<p>– És mi az? – villant fel a másik.</p> +<p>– Az, az, – felelt a titkár, – hogy adunk önnek <span class= +"pagenum"><a name="Page_21" id="Page_21">-21-</a></span> egy +vivómaszkot a fejére. Ez megvédi a koppanásoktól. Életlen lépcső, +szmirna-rendszerü szőnyeg, fejvédőmaszk… igazán mindent megteszünk +az ál-sajtóért.</p> +<p>Szolgák jöttek egy intésre s ellátták az álszerkesztő fejét a +vivómaszkkal.</p> +<p>– Isten önnel – mondta a titkár – én nem szeretem ezt nézni.</p> +<p>Besietett a szobájába.</p> +<p>– A viszontlátásra! – kiáltotta utána az álhirlapiró s azzal dr +Sepsihez fordult:</p> +<p>– Mehetünk?</p> +<p>– Azonnal – szólt a csapos és egy szócsőhöz lépett, amelynek +vége a falból állott ki. Dr Sepsi, mintha szenvedélyesen csókolta +volna a szócsövet, ugy állt ott előtte.</p> +<p>– Halló – hangzott fojtottan. – Közjegyző ur? – - – Kérem, +vigyázzon. Álhirlapiró érkezik. Kérem bejegyezni: Ruggyanta F. +Elemér, született 1873-ban, Vámospércsen, nős, hat gyermek atyja, +vagyontalan. Bejegyezte? Köszönöm.</p> +<p>Érdekes és liberális szokás volt a cégnél, hogy a vallást soha +nem kérdezték.</p> +<p>– Kérem a közepére állni – szólt üzletszerü hangon a vállalat +csaposa. – Ugy. Köszönöm. Ajánlom magamat.</p> +<p>– Szolgája – dadogta az álhirlapiró és remegve várta a +történendőket. Nem mert hátranézni.</p> +<p>A csapos unott hangon orditotta:</p> +<p>– Takarodjék, gaz zsaroló!</p> +<p>Azzal hirtelen bemártotta jobblábát az odakészitett <span class= +"pagenum"><a name="Page_22" id="Page_22">-22-</a></span> erős +kokain-oldatba s igy érzéketlenitve az áldozatot, olyat rugott belé +azon a helyen, amelyet az emberi test egyensuly-viszonyai szinte +predesztináltak erre a műveletre s ahová bizonyos ősi ösztönnel az +álhirlapiró várta is a mozdulatot, hogy hangos csörömpöléssel és +dübörgéssel gurult le tőle a földszintre.</p> +<p>– Tizenegy másodperc! – kiáltotta fel az időmérő, aki +kronométerrel a kezében állott lenn.</p> +<p>– Brávó – dicsérte meg önmagát dr. Sepsi – ez rekord. De nem +minden álszerkesztő gurul ilyen gyorsan. Speichel szerkesztő ur +tizenhat másodpercig gurult.</p> +<p>Dr. Sepsi önelégülten ment vissza irodájába, amelynek ajtaján ez +a felirás volt olvasható: CSAPOS. Tulajdonképen nem nagyon szerette +ezt az uj hivatalát, amelybe a Braunauer-cég egy elsőrendü +football-csapattól szerződtette el, melynek kiváló hátvédője volt. +Hatalmas rugásai azonban felköltötték Braunauer Bernát figyelmét, +aki sportbarát volt, s mikor nagy fizetést ajánltak neki, otthagyta +a csapatot. De itt, e bürokratikus és gépies pályán azzal +vigasztalta magát, hogy bizonyos sportszerüséget adott szerepének. +Igy például az ő kérelmére fogadott a cég időmérőt, aki +sportszerüen mérte a repülő álszerkesztők utját. De kiváló erő volt +e téren, aki sok ujitással lepte meg a céget. A kokainoldatot is az +ő tanácsára szerezték be, ami fejlett humanisztikus érzékéről +tanuskodik. Már csak kevés, nagyon öreg álhirlapiró van, aki vissza +tud emlékezni amaz időkre, amikor még kokain nélkül rugtak a +bankokban. Ezek tudják, hogy dr Sepsi érdeme a helyi anaesthesia +bevitele a zsarolásba. Csak a csaposi <span class= +"pagenum"><a name="Page_23" id="Page_23">-23-</a></span> cim ellen +voltak kifogásai. Braunauer Bernát azonban ragaszkodott e magyaros +hangzásu cimhez és a világért sem akart belemenni, hogy a doktor +felvegye a hőn óhajtott „sajtó-irányitó“ vagy a mások által is +ajánlott segédrugalmazói cimet. Hogy Sepsi hiuságát kielégitse, +inkább megadta neki a „csapos“ cim mellé a „nálamtitkár“ cimet, +amit sokszor használt is, a doktor kéjes örömére.</p> +<p>– Ronda mesterség – mormolta szobájában dr. Sepsi, miközben a +kokainos csizmát felcserélte ugyanolyan finom amerikai lakkcipővel, +aminő a ballábán volt. A hivatalszolga a sajtó-csizmát a fogasra +akasztotta, a doktor pedig hozzálátott a reggelijéhez, amely néhány +korong kovásztalan kenyérből, ugynevezett mazóth-ból állott, melyet +a doktor egy félpohár kávéba apritott vidám ropogtatással, addig, +amig a kávé fönn ki nem dagadt a pohárból.</p> +<p>Tisztességes Lajos némán szemlélte végig a jelenetet a +váróteremben, majd szerényen szólitott meg egy ujabb szolgát:</p> +<p>– Braunauer urral szeretnék beszélni.</p> +<p>– Tessék a titkárhoz – mondta a szolga és benyomta őt azon az +ajtón, amelyen át az imént eltünt a titkár, aki „nem szereti ezt +nézni.“</p> +<p>A titkár egy amerikai iróasztalnál ült és mikor Lajos belépett, +az előtte álló tiszta papirosra ezt irta fel: „Budapest, Budapest, +Budapest, Budapest, Budapest, Budapest, Budapest, – majd csupa nagy +betüvel: BUDAPEST, csak azért, hogy Lajos várjon, féljen, álljon és +remegjen az asztal mellett, hogy mikor kerül rá <span class= +"pagenum"><a name="Page_24" id="Page_24">-24-</a></span> a sor. +Majd hozzáirta ezt: Budapest, Pest, Buda, majd ismét ezt, lassan, +nagyon szép betükkel: Bbbudapesttttttt, majd ezt Bukarest, majd +ezt: BBBBBB s később hozzárajzolt egy kis rajzot, mely egyre +kisebbedő körökből állt, a legkisebb kör közepén egy ponttal. Mikor +mindezt elvégezte, az iv papirost összehajtotta hosszában, kivül +ráirta azt, hogy Budapest, 1914. február 12., az aljára pedig ezt: +B, b, B, b, 1914. Azzal oldalt félretette az asztalon, mint valami +elintézett aktát, bemártotta a tollat és egy ujabb iv papirosra +kezdett irni, fölül ezt irva rá: bbbudapppest, aztán hirtelen +összeráncolt szemöldökkel, balkezét kinyujtva, mintha egy kérvényt +akarna átvenni, türelmetlen, sürgető hangon igy szólt a félénken +váró Lajoshoz:</p> +<p>– Mit akar?</p> +<p>– Braunauer urral szeretnék beszélni – mondta tisztelettel +Lajos.</p> +<p>– Személyesen?</p> +<p>– Személyesen.</p> +<p>– Milyen ügyben?</p> +<p>Lajos lenézett a földre:</p> +<p>– Privát.</p> +<p>A titkár vontatottan beszélt hozzá, mialatt sietve tovább irt az +uj ivre, most ezt irva rá vagy százszor egymásután: Braunauer BBB. +Braunauer BBB. Fel sem nézett az irásból:</p> +<p>– Magánügy?</p> +<p>– Igen.</p> +<p>– Kérem – szólt a titkár – nekem tessék legalább körülírva +megjelölni, hogy miféle magánügy, mert <span class= +"pagenum"><a name="Page_25" id="Page_25">-25-</a></span> én +Braunauer ur titkárja vagyok és addig nem bocsáthatok hozzá senkit, +amig körülbelül nem tudom, miről van szó.</p> +<p>– Kérem – mondta Lajos emeltebb hangon – ha ez igy van, akkor +nem csinálhatok belőle titkot. Én Tisztességes Lajos vagyok, állami +másodszaglász vagyok és visszahoztam Braunauer urnak egy összeget, +amit távollétemben nálam hagyott.</p> +<p>A titkár tovább irt, sietve. Balkezével közben megnyomott egy +csengőt, mire egy szolga lépett be a szobába. A titkár fel sem +nézve, nyugodtan szólt a szolgának:</p> +<p>– Az elmeorvost.</p> +<p>A szolga meghajolt és kiment. Csönd lett, csak a titkár kaparása +hallatszott, amint a nagy B betüket rajzolta a papirosra.</p> +<p>– Kérem – mondta Lajos – mit jelentsen ez?</p> +<p>– Üljön le, barátom – szólt a titkár, – Önt elfogják szállitani +a Lipótmezőre.</p> +<p>Lajos nagyot nézett:</p> +<p>– Engem?</p> +<p>– Önt.</p> +<p>– Azt nem! – kiáltotta Lajos. – Nem vagyok bolond. Ismétlem, +visszahoztam a pénzt, amellyel Braunauer ur, igenis kimondom, +megakart vesztegetni!</p> +<p>A titkár összehajtotta a papirost.</p> +<p>– Kérem – mondta – ne orditson, mert azzal csak sulyosbitja +helyzetét. Hideg tussot kap.</p> +<p>Az ajtó nyilott és egy pápaszemes fiatalember lépett be.</p> +<p>– Doktor ur – fordult hozzá a titkár – ez az ur <span class= +"pagenum"><a name="Page_26" id="Page_26">-26-</a></span> valami +pénzt hozott vissza. Kérem, vigyék át a megfigyelő-osztályba és ha +szüksége mutatkozik…</p> +<p>– Szervusz! – mondta Lajos az orvosnak. – Szervusz Viktor.</p> +<p>Iskolatársa volt.</p> +<p>– Szervusz! – mondta az orvos. – Hát te vagy a bolond?</p> +<p>Majd a titkárhoz fordult, mondván:</p> +<p>– Uram, ez az én Lajos barátom… nincs ennek semmi baja.</p> +<p>A titkár nagy szemeket meresztett:</p> +<p>– Nincs baja?</p> +<p>– Nincs.</p> +<p>– Hiszen pénzt hozott vissza!</p> +<p>Lajos mosolyogva szólalt meg:</p> +<p>– Uram, legjobb lesz, ha Braunauer urhoz vezet.</p> +<p>– Braunauer ur – felelt a titkár – künn van a gyártelepen. Az +orvos ur felelősségére magammal viszem, mert én is kimegyek hozzá a +rendes déli jelentést megtenni. Ha akar, jöjjön velem.</p> +<p>– Milyen gyártelepen? – kérdezte Lajos.</p> +<p>– Künn van a panama-gyárban.</p> +<p>És már vette is a kabátját.</p> +<p>– A panamagyárban? – kérdezte bámulva Tisztességes Lajos.</p> +<p>– Ott, ott, – mondá a titkár. – Jöjjön.</p> +<p>Elbucsuztak a vállalat elmeorvosától és lementek a lépcsőn. Lenn +egy nagy, náthás automobil köhögött görcsösen. Beültek.</p> +<p>– A panamagyárba! – mondta a titkár a soffőrnek. <span class= +"pagenum"><a name="Page_27" id="Page_27">-27-</a></span></p> +<p>A kocsi zugni, zörögni, durrogni kezdett, aztán megindult. +Néhány perc mulva már a külső Soroksári-uton repültek, +puskaropogáshoz hasonló zajjal. Tizenkét órakor megálltak egy +kapunál, amely magas, olajos deszkából készült palánkba volt vágva, +amely palánk mellett már öt perc óta robogott a kocsi.</p> +<p>– Óriási telep! – mondta álmélkodva Lajos.</p> +<p>A palánk mögött, husz darab égbenyuló, füstokádó kémény alatt +egy zegzugos, tornyos, hidas, kazános, koromtól fekete épülettömeg +állott, amelynek nagyságától és összevisszaságától Lajos valósággal +megijedt.</p> +<p>– Ne féljen – biztatta mosolyogva a titkár – ez csak kivülről +ilyen ijesztő. A panamagyárban vagyunk.</p> +<p>Leszálltak a kocsiról. Tizenkét óra volt. A panamagyár az Első +Magyar Kiviteli Drámagyár mellett állott s a napsugaras déli +órákban látni lehetett, amint a drámagyárból vidám, kékzubbonyos, +kormosképü magyar szinműirók tódultak ki ezrével ebédelni. +Némelyiket a felesége várta az uton, egy fazékban az ebéddel, kézen +vezetve kis gyermekét.</p> +<p>A titkár udvariasan előrebocsátotta Tisztességes Lajost. +Beléptek a panamagyár udvarára.</p> +<h3>NEGYEDIK FEJEZET.</h3> +<p>– Hol a főnök? – kérdezte Lajos a titkártól, elfogódottan +bámulva a hatalmas, zürzavaros gyártelepet.</p> +<p>– A főnök ur a gyár tulsó végén van, az irodában. <span class= +"pagenum"><a name="Page_28" id="Page_28">-28-</a></span></p> +<p>– Hát gyerünk, – mondta Lajos és elindult oldalt, a gyár +mellett.</p> +<p>– Nem arra! – kiáltott a titkár.</p> +<p>– Hát merre?</p> +<p>– A gyáron keresztül.</p> +<p>– Ugyan miért?</p> +<p>Lajoson végigfutott a hideg, mikor a titkár vigyorgó arcát +meglátta. Csak most vette észre, hogy a titkárnak minden második +foga aranyból van, s hogy a füle nemcsak hegyes, hanem szőrös +is.</p> +<p>– Az istenért – mondta rémülten – hát mit gyártanak ebben az +ijesztő gyárban?</p> +<p>– Panamát – visitotta a titkár.</p> +<p>– Panamát?</p> +<p>– Azt. Tiszta panamát.</p> +<p>– És miből csinálják?</p> +<p>– Emberből.</p> +<p>– És nekem ezen keresztül kell mennem?</p> +<p>– Ha a főnök elé akar jutni, igen.</p> +<p>– Másként nem juthatok elébe?</p> +<p>– Nem.</p> +<p>Vijjogva nevetett a titkár. És hozzátette:</p> +<p>– Ez a gyár ugy van megépitve, fölszerelve és megszerkesztve, +hogy aki ezen az elülső ajtaján tisztességesen megy be, az, miután +végigment rajta, a hátsó ajtón már mint kész panamista lép ki. A +hátsó ajtó pedig egyenesen a főnök irodájába nyilik. Ezért ül a +főnök a gyár mögött. És mindig, mikor ilyen sárgacsőrü +becsület-smokk akar nála jelentkezni, azt végigvisszük a gyáron. +Ugy, hogy mire Braunauer ur elé kerül, már <span class= +"pagenum"><a name="Page_29" id="Page_29">-29-</a></span> lehet vele +beszélni, mert addig elvesztette a tisztességét. Látja azt a fekete +patakot?</p> +<p>– Látom.</p> +<p>– Hát az ennek a gyárnak a szennyvize. Ott folyik ki a gyárból +az a sok tisztességérzet, amit a kazánok kifőznek az ilyen +szamarakból, mint maga! Maga hatvan korona vesztegetési pénzt akar +visszaadni a főnöknek.</p> +<p>– Igen.</p> +<p>– Hát akkor, előre…</p> +<p>Lassan de biztosan tolta a bejárat-ajtó felé.</p> +<p>– Elhunyt atyám, – mondta kezét összetéve és a szép tavaszi égre +feltekintve Lajos – te tudod, hogy nekem vissza kell adnom ezt a +piszkos pénzt, tizenkilenc gyermekem nevét nem sározhatom be vele. +Adj tehát erőt, ámen.</p> +<p>Mielőtt beléptek volna az ajtón, Lajos még egyszer végigjártatta +tekintetét a gyártelepen. De nemsokig nézte, mert valósággal +elkábult a fekete kémények, gőztokádó csavart csövek, függő hidak, +égbenyuló vaskarok, daruk láttára, amelyek szorosan egybeépitett +pavillonok közt ágaskodtak, meredeztek, kusztak egyik falról a +másikra. A fülét be kellett fognia, akkora volt a zaj. A falakról +kiálló kis vascsövek haragos böfögéssel taktusra köpték a gőzt, +miközben olajos lé csurgott belőlük. Dinamógépek visitó bugása, a +transzmisszió-szijjak észbontó csattogása, rettenetes illatu, +felforralt kátrányos szaftok rotyogása, amely ugy hangzott, mintha +ezrével sütögették volna a revolvereket, vagy mintha egy vörösen +izzó tüzesfenekü völgykatlanba nagy zsilipeken át hirtelen +<span class="pagenum"><a name="Page_30" id= +"Page_30">-30-</a></span> beeresztettek volna egy +libazsir-niagarát, veszetten visitó gőzfütyülők, amelyekből olyan +erővel harsogott ki a gőz, hogy a cső végét ronggyá szaggatva +vasdarabokat rántott fel magával a visszhangot dörgő felhők közé, – +a nagy középcsarnok felől olyan csörömpölő és mégis gépiesen +zakatoló vaslárma, mintha fölülről egy nagy pályaudvar +üvegtetejéhez dühösen mozdonyokat vagdosna gyors egymásutánban és +aljas boszuból egy elbocsátott pályaőr, kinek karját a szegény +emberek haragos istene akkorára növesztette, mint a Muzeum-körut, a +tenyerét akkorára, mint a Kálvin-tér, az öt ujját pedig akkorára, +mint e tér kiágazó öt utcája, a Baross-utca, az Üllői-ut, a +Ráday-utca, a Vámház-körut és a Kecskeméti-utca – ebben a lármában, +amelyhez képest egy tüzhányó jubiláris kitörése csak ugy szólt +volna, mint egy dugópuska, mikor csütörtököt mond, ebben a +lármában, amelyhez fogható talán csak az a lárma volt, amellyel az +őskorban vajudó Alpesek, miután a tenger visszahuzódott Budapest +fölül, a Gellérthegyet előrenyomták addig a kis vasrácsig, amely ma +sem engedi tovább, ebben a lármában, amelynek orkeszterében a +legöregebb tölcséres tengeri vihar legföljebb az oboát játszhatta +volna, a sistergő tüzes istennyila pedig a triangulumot, e +lármában, amelyből csak Sümegi Vilmos hangja hallatszott ki +tisztán, amint – meg sem erőltetve magát – ezt kiáltotta: „Só, só, +só!“, ebben a lármában állt Tisztességes Lajos, harminc forinttal a +kezében, rettenet és félelem nélkül, mint Szent János a templom +előtt, mikor a hét angyalok kitöltötték a földre az Isten +haragjának hét poharait <span class="pagenum"><a name="Page_31" id= +"Page_31">-31-</a></span> „nagy zendülések, villámlások és +menydörgések és nagy földindulás“ közepette (Ján. Jel. XVI. 18.) +kétség és habozás nélkül, mert tiszta volt a lelkiismerete, állt, +állt, amig meg nem szólalt és ezt nem mondta:</p> +<p>– Hát gyerünk, titkár ur.</p> +<p>Beléptek egy kis üvegajtón, amely magától csukódott be utánuk s +amelyen belülről nem volt kilincs. Visszamenni innen nem lehetett. +De itt benn kedves és nyugalmas csönd volt, a gyártelep +apokaliptikus lármáját a kis ajtó kirekesztette, az csak ugy +hallatszott ide, mint csöndes éjjeleken a messzi tengerzugás a +Karsztra, mikor Kamerál-Moravicán megáll a gyorsvonat. Egy nyitott +kandallóban vidám tüz pattogott s a tüz előtt egy zsakettes ur +állott, aki a hivatalos lapot olvasta.</p> +<p>– Zabrugom schevalijé bu bu, spronc! – mondta a titkár egy +érthetetlen és különös nyelven a zsakettes urnak, aki e szavakra +mosolyogva nézett végig Lajoson és jóakarattal felelt:</p> +<p>– Gru, gru, kartum spronc.</p> +<p>És beirván nevét egy nagy könyvbe, tisztamagyarsággal, +udvariasan mondta Lajosnak:</p> +<p>– Erre tessék.</p> +<p>A titkár kitárt egy szárnyas ajtót. Lajost előrebocsátotta. Egy +jól fütött, szép, világos terembe értek. A teremben, tisztes +távolban egymástól, négy finom amerikai iróasztal állott. +Mindeniknél egy-egy pirospozsgás, kövér ur ült, nagyon elegáns +ruhában.</p> +<p>– Milyen terem ez?</p> +<p>– Ez – mondá a titkár – az elfogadóterem. <span class= +"pagenum"><a name="Page_32" id="Page_32">-32-</a></span></p> +<p>– Kinek az elfogadó-terme?</p> +<p>– Senkié – mondta a titkár – ezt csak azért hivják igy, mert +ezen a négy uron mutatják be önnek azt, hogy hogy néz ki az olyan +hivatalnok, aki elfogadja a vesztegetési pénzt, ahelyett, hogy +dőrén visszautasitaná. Ez után következik – majd azt is megnézzük, +óh iszonyat! – a visszautasitó-terem. De egyelőre nézzen szét az +elfogadó-teremben.</p> +<p>Lajos szétnézett. A hivatalnokok, mind a négyen, kivétel nélkül +a körmüket piszkálták. Mindegyik mellett finommívü aranyozott ezüst +szemétláda állott, amelybe előkelő mozdulattal belepöccentették +mindazt, amit a Benvenuto Cellini egykori tervei szerint készült +cizelált arany-nyelü elefántcsont manikür-készlettel rózsás +körmeikből kipiszkáltak. De oly szépek, kövérek, tiszták és ápoltak +voltak, hogy nem jött más a körmük alól, mint piciny, illatos, +hófehér pehelyfoszlány. Lajosnak tátva maradt a szája. Mint minden +államhivatalnoknak, ugy neki is a körömpiszkálás volt a hetedik +menyországa.</p> +<p>– Mily jól élnek! – dadogta.</p> +<p>– Mert elfogadták a pénzt – súgta fülébe gyorsan a titkár.</p> +<p>Mondom, Lajos eltátotta a száját. A négy mintahivatalnok, azt +hivén, hogy ásit, szintén kitátotta a száját. Szárnycsattogás +hallatszott a levegőben. Imbolygó, rángatózó repüléssel, mint ahogy +Wotan hollói jönnek, négy sült galamb repült be a hivatalnokok +szájába. Inycsiklandozó sült zsirszag terjengett a szobában. Lajos +a felesége nyári bőr-övére gondolt, amelyet megsózva-paprikázva +<span class="pagenum"><a name="Page_33" id= +"Page_33">-33-</a></span> szalonna helyett szokott reggelizni. És +azok a galambok! Nem repültek be durván, egyszerre a hivatalnokok +szájába, hogy ott kényelmetlenséget okozzanak. Előbb az egyik kis +combjukat dugták be s megvárták, mig a hivatalnok ezt megeszi. +Aztán a második combocskát, majd a két szárnyacskát tartották oda. +Majd kecses mozdulattal, mint ahogy anya a gyermekének nyujtja +emlőjét, kis izletes mellük-husát tartották oda s midőn a falánk +száj ezt lerágta róluk, hirtelen megfordultak s azzal a gráciával, +amelylyel a sanzonett hátul csomóba kapja és megemelinti a fodros +rövid szoknyáját a nagydob ütésére, hirtelen, de szemérmesen +odakinálták a hivatalnoki ajkaknak.</p> +<p>– Igy tizóraiznak, – sugta forró lehelettel a titkár Lajos +fülébe, – igy tizóraiznak azok, akik elfogadják a pénzt.</p> +<p>A hivatalnokok parfümös zsebkendővel törülték meg a szájukat, a +galambok maradványai pedig csontváz-szárnyaikkal halkan csörögve +kirepültek a szellőztetőn. A hivatalnokoknak csak a körmük látszott +ki a sok gyürüből, ami ujjaikat fedte, nem azért, mintha a körmükre +nem jutott volna gyürü, hanem mert ezt piszkálni kellett. Olyanok +voltak az ujjaik a sok aranygyürütől, mint a hosszu, gyürüs cső, +amely a hajtóerőt közvetiti a fogorvos fogfurójához. De ilyen +szomoru dolog eszükbe se jutott. Kéjesen mosolyogtak egymásra s az +egyik halkan megszólalt.</p> +<p>– Figyeljen! – mondta Lajosnak a titkár.</p> +<p>– Adolf – mondta egyik kövér a másiknak – emeletet épittetek a +villámra. <span class="pagenum"><a name="Page_34" id= +"Page_34">-34-</a></span></p> +<p>A másik unottan felelt:</p> +<p>– Az enyémnek már van. Én most összerakható ágyat szereltetek +fel az autómban.</p> +<p>A harmadik ezt mondta:</p> +<p>– Én azt már meg is untam. Én most villamos konyhát rendeztetek +be a harmadik szeretőm kisebbik motoros hajóján, mert a nagyobbik +hajóján gázkonyha van.</p> +<p>– Gázkonyha a hajón? – kérdezte az első.</p> +<p>– Igen – mondta könnyedén a harmadik, – mert mind az öt +szeretőmnek vettem egy-egy ilyen nagyobb hajót, konyhával és ha +öten egyszerre rándulnak ki, megy utánuk egy hatodik gázfejlesztő +hajó, amelyből csöveken megy a gáz a másik ötre, füteni és +vilátitani. Nagyon praktikus dolog. Ajánlom nektek is.</p> +<p>Ketten beirták a noteszükbe, hogy még délután megvegyék +babáiknak. A negyediknek nem volt notesze, ő aranycsomót kötött +brüsszeli csipkekendőjére, hogy el ne felejtse.</p> +<p>– A kis gázfejlesztő hajót – mondta a harmadik – a legkisebbik +fiam vette nekem a megspórolt uzsonnapénze egy részéből.</p> +<p>A negyedikhez fordult:</p> +<p>– Hát te min töröd a fejedet?</p> +<p>– Én – mondta a negyedik – a vagyonom átvizsgálásánál tegnap +nagy fölösleget találtam, amivel már igazán nem tudtam mit +csinálni.</p> +<p>– Add jótékony célra, – mondta az első.</p> +<p>– Eh, – mondá vállat vonva a negyedik, – tegnap épittettem egy +kétezer ágyas kórházat a szegények <span class="pagenum"><a name= +"Page_35" id="Page_35">-35-</a></span> számára. És az egész +fölösleg rongyos tizenötezer korona. De már tudom, mit csinálok +vele.</p> +<p>– A Dunába dobod?</p> +<p>– Nem… oda tegnap dobtam ötvenezer koronát. Más célra forditom. +Ti is olvastátok, ugy-e, hogy milyen zavarokat okoz a Lánchid két +évi elzárása. Hát ezen én segitek.</p> +<p>– Tizenötezer koronával?</p> +<p>– Kevesebbel. Tizennégyezerhatszázzal.</p> +<p>– Hogyan?</p> +<p>– Hát kérlek, tegnap Budára akartam menni, s mikor a Lánchidhoz +értem, a kocsimat nem engedték behajtani még a hid előtti térre +sem. Akkor ezt gondoltam: nem engednek behajtani, mert a hid el van +zárva. Mi ez, ha nem behajthatatlanság miatt való eljárás? Az 1879: +XL. t.-c., a Kihágásokról Szóló Büntető Törvénykönyv 22. §-ának +harmadik bekezdése kimondja, hogy egy napi elzárás tiz forintnak +felel meg. Mi sem egyszerübb tehát, mint hogy lefizetem a két évi +elzárásért járó hétezerháromszáz forintot, avagy +tizennégyezerhatszáz koronát, akkor minden rendben van, be lehet +hajtani és az elzárás megszünt. Csudálom, hogy a város nem jött rá +erre az egyszerü elintézési módra. Nekem is jó, mert sokat járok +Budára, a háremem Budán van.</p> +<p>Kivülről orditás hallatszott.</p> +<p>– Mi ez? – kérdezte Lajos.</p> +<p>– Semmi, – mondta a titkár, – csak a hivatalszolgák dobják ki a +feleket, hogy ne zavarják a hivatalnok urakat. Még a megvesztegetők +se jöhetnek be. A pénz csőpostán csuszik az asztalukra. +<span class="pagenum"><a name="Page_36" id= +"Page_36">-36-</a></span></p> +<p>A falióra hármat ütött.</p> +<p>– Hogyan? – kérdezte Lajos, – mikor ide beléptünk, déli +tizenkettő volt. Alig vagyunk itt három perce, s az óra már három +órát üt?</p> +<p>– Hja, – vigyorgott a titkár, – ez az ő hivatalos órájuk. Egy +perc egy óra.</p> +<p>Rejtekajtókból libériás inasok drága bundákat hoztak a négy +urnak.</p> +<p>– Gyerünk, – szólt a titkár, – a hivatalos órának vége.</p> +<p>A terem tulsó végén levő ajtóhoz mentek.</p> +<p>– Ez az ajtó – mondá elkomorodva a titkár – ama hivatalnokok +termébe vezet, akik nem fogadnak el pénzt senkitől. Akik olyanok, +mint maga.</p> +<p>– Gyerünk, nézzük! – kiáltott Lajos felragyogó szemmel és +kinyitotta az ajtót.</p> +<p>Az ajtón tul sötét volt, de a mélyből, ahová az ajtó nyilott, +olyan bűz csapott fel, hogy Lajos visszatántorodott. A bűz hideg +volt és piszkos ruha, rothadó főzelék szagára emlékeztetett.</p> +<p>– Ez – sugta a titkár – a tisztességes hivatalnokok élete.</p> +<p>Lajos erőt vett magán és belépett a rettenetes levegőjü, nyirkos +sötétbe. A titkár betette mögötte az ajtót.</p> +<h3>A MESTEREK.</h3> +<p>E regény szerzője, mielőtt áttérne az ötödik fejezetre, ujitást +honosit meg a hazai folytatásos regényirodalomban. Jelen regényéről +nem állitja, hogy a <span class="pagenum"><a name="Page_37" id= +"Page_37">-37-</a></span> világirodalom remekművei közé tartozik, +de azt büszkén vallja, hogy az olvasóval való figyelmes bánásmód +tekintetében az elsők közt foglal helyet. Ez elvből kiindulva nem +tesz ugy, mint más regényirók, akik egyszerre csak váratlanul +befejezik a regényt, hanem, ismervén az illemet, ezennel bemondja a +három mestert, ami azt jelenti, hogy az olvasó kegyes türelmét az +itt következővel együtt még három fejezet fogja igénybe venni. E +kis kitérés után pedig következik az</p> +<h3>ÖTÖDIK FEJEZET.</h3> +<p>Mikor beléptek a megvesztegethető hivatalnokok kellemes, +világos, boldog, jól fütött, illatos és kényelmes terméből a +tisztességes hivatalnokok vaksötét, nyirkos, bűzletes barlangjába, +Tisztességes Lajosnak egy pillanatra elállott a lélegzete. A fürge +titkár zöld üvegben erős angol sókat tartott az orra alá. Ez +felüditette Lajost, aki szét akart nézni, de sötétben nem látott +semmit.</p> +<p>– Várjon – mondá a titkár és zsebéből villamos zseblámpát vett +elő. Megnyomta a gombot, mire szép kis fehér fény kezdett derengeni +előttük. Lassan kibontakozott a kép. Az ajtó, amelyen át ide +beléptek, mind össze csak egy kis erkély-félére vezetett, amelynek +korlátján kihajolva le lehetett nézni a mélységbe. Vagy tizszer +olyan mély volt ez a barlang, mint egy rendes pesti pince. A fejük +fölött pedig olyan magasan volt a tető, hogy ezt a magasságot a +zseblámpa be se tudta világitani, csak kimondott szavaik +visszhangjából következtettek <span class="pagenum"><a name= +"Page_38" id="Page_38">-38-</a></span> arra, hogy a barlang +magasabb, mint akármelyik templom. Az erkély keskeny vashidban +folytatódott, amely a széditő fekete mélységet merészen hidalta át. +Fölöttük, alattuk, jobbra-balra mellettük a nedves, rothadó szagu +feketeség, előttük semmi egyéb nem volt, mint a vékonyka vashid, +amin végig kellett menniök, hogy a tulsó lyukhoz érkezzenek, amely +ebből a rémes ürből kivezetett.</p> +<p>– Szent isten – dadogta Lajos – hol vannak itt az emberek?</p> +<p>– Lenn – mondta a titkár.</p> +<p>Kongó léptekkel ballagtak a hid közepéig, s itt a titkár lefelé +forditotta a zseblámpa fényét. Kis vártatva messze, messze lenn, +olyan mélyen, hogy egészen picinyeknek, hangyáknak látszottak, a +küzködő, gyönge fényben látni lehetett a hivatalnokok százait, +amint rozoga asztalokon görnyedve irtak. A levegőt furcsa zaj +töltötte meg: olyan volt ez a zaj, mintha valami nagyon sürü, +egyhangu eső esnék.</p> +<p>– Ez a hang – szólt a titkár – annak a rengeteg sok tollnak a +percegése, amellyel lenn ezek a szegény emberek szorgalmasan +körmölnek.</p> +<p>Lajos elvette a gukkert, amelyet a titkár a kezébe nyomott. +Lenézett a csövön keresztül. Megdöbbenve látta, hogy nem száz meg +száz, hanem ezer meg ezer kis sovány, rosszul öltözött emberke ül +és ir legalább tizezer piciny asztalka mellett és egyetlen egy sem +emeli fel a fejét. Egyszerre csak elhalaványodott, megremegett +kezében a látcső és el kellett vennie a szeme elől, mert forrón és +hirtelen elboritotta a szemét a köny. <span class= +"pagenum"><a name="Page_39" id="Page_39">-39-</a></span> Magamagát +látta meg a kis hangyák közt, magamagát személyesen, amint az +Állami Benzin Bűz Megállapitó Állomás ingadozó asztala mellett ül +és szántja tollával, evvel az átkozott kis fekete ekével, az emberi +elmék minden nyomoruságának örök szántóföldjét, a fehér papirost. +Kibuggyanó könye, mint eső a földre, lehullott az ő fehér +papirosára. Ekkor hirtelen a szeméhez kapta ujból a gukkert és +lenézett önmagára, hogy mit csinál. Lenn, a hangyanagyságu Lajos az +ő pici iróasztalán, amely akkora volt, mint egy sakkrejtvény egy +fekete kockája, felitatta a papirosáról az itatóssal a lehullott +könyet és egy akkora zsebkendővel, mint egy pepita nadrág egy fehér +kockája, megtörölte picinyke szemét. A feje akkora volt, mint egy +mákszem és a szine is olyan volt, de nem mint a friss fekete máké, +hanem szürke, mint azé a máké, amely a mákos veknin látható a +péknél. Akkor eszmélt fel, mikor alulról valami fojtott, mély +menydörgés szólalt meg s szállt elhalni a magas, sötét boltozatba. +E dörgést bugó szélroham követte, amely elkapta a kalapot Lajos +fejéről s megrázta a keskeny vashidat.</p> +<p>– Mi ez? – kérdezte ijedten Lajos.</p> +<p>– A menydörgéshez hasonló zaj – mondta a titkár – a sok-sok ezer +gyomornak a korgása amely egyesülve mordul itt az ég felé, de a +tető, amely parafával van bélelve, elfogja a hangot ugy, hogy senki +nem hallja meg.</p> +<p>– És a zugó szél?</p> +<p>– Az ő sóhajtásuk – mondta a titkár, – mert <span class= +"pagenum"><a name="Page_40" id="Page_40">-40-</a></span> amikor +egy-egy akta után pontot tesznek, mind sóhajtanak. Azért van ez a +hid vasból, mert a régi hidat, amely fából volt, elvitte a +sóhajtásuk karácsony táján. Akkor sóhajtják a legnagyobbakat, +karácsony ennek a barlangnak a szélviharos időszaka.</p> +<p>– És a pocsolyák lenn, amelyekben megcsillan a zseblámpa +fénye?</p> +<p>– A könyeik, amelyeket elég helytelenül, a földre sirnak. Már +egyszer megmondták nekik, hogy a higiénikus köpőcsészékbe sirjanak, +de a haszontalanok nem birják odáig visszatartani a könyeiket és +állandóan összesirják a padlót. Ennek a párolgásából oly nedves, +nyirkos itt a levegő.</p> +<p>Lajos dideregve hajtotta fel a gallérját. Elhallgattak. Az +elhaló szélzugás utolsó hullámai most ültek el a fekete távolban. +Aztán ismét nem hallatszott egyéb, mint a tizezer tollacska gyors, +szorgalmas percegése.</p> +<p>– És a bűz? – szólalt meg félénken Lajos.</p> +<p>A titkár gunyos mosollyal felelt:</p> +<p>– Az a tisztességes szegénységnek a szaga. A bűnnek meleg +parfönszaga van, mint a kokott fütött hálószobájának, mikor a hölgy +lefekszik; a becsület hideg és kelkáposzta-szagu, mint a fütetlen +diákszoba téli reggelen, mikor a diák felkel.</p> +<p>Lassan mentek a kijárat felé. Lajos még egy kérdést riszkirozott +meg:</p> +<p>– És miért van itt sötét?</p> +<p>– Azért – mondta a titkár – hogy ezek ne lássák egymást.</p> +<p>– Hogy ne lássák egymást? <span class="pagenum"><a name= +"Page_41" id="Page_41">-41-</a></span></p> +<p>– Azért.</p> +<p>– ???</p> +<p>A titkár a füléhez hajolt:</p> +<p>– Igy csak a legközelebbi szomszédaikat látják s az a tény, hogy +a szomszédjuk is csak olyan nyomorult, mint ők, megvigasztalja +őket. De ha itt egyszer világosság támadna és ők hirtelen +meglátnák, hogy mennyi sok ezren vannak, akkor rájönnének arra, +hogy egyesülve elsöpörhetnének mindent és akkor itt minden +összedülne. Hiszen érezte az imént… a puszta sóhajtásuktól inogni +kezdett a vashid és megborzongott a menyezet. Hát még ha orditani +kezdenének…</p> +<p>– Mi volna akkor?</p> +<p>– Azt ne is kérdezze. Szerencsére nem orditanak, mert a sötétben +nem látják, mily rengeteg sokan vannak.</p> +<p>Ujabb szélroham bugott fel a mélyből. Meg kellett kapaszkodniok +a hid vaskorlátjában. Az egész alkotmány megingott, hintált velük +egy kicsit az ijesztő mélység fölött.</p> +<p>– Gyerünk innen – mondta izgatottan Lajos. – Van egy +cigarettája?</p> +<p>– Majd künn adok, – mondta a titkár, – mert itt nem szabad +gyufát gyujtani.</p> +<p>– Miért?</p> +<p>– Istenem, az is világosság. Ahányszor még itt egy-egy +vigyázatlan látogató gyufát gyujtott, egy csomó szegény hangya ott +lenn meglátta egymást. Egyszer a vasutasok álltak össze, egyszer a +banktisztviselők látták meg a fellobbanó fénynél, hogy mennyien +vannak, egyszer <span class="pagenum"><a name="Page_42" id= +"Page_42">-42-</a></span> pláne az állami tisztviselők mozdultak +meg, de hamar elfujtuk a gyufát. Egy kis ideig még hallatszott a +nyüzsgésük, aztán elcsöndesedtek. Néztek egy kicsit abba az +irányba, ahol a világosság fellobbant és kialudt, de aztán egyik a +másik után visszagörnyedt az iróasztalra, sóhajtva. Akkor volt az, +hogy a fahidat elvitte a vihar. De amióta vigyázunk, azóta nincs +baj és a sóhajtás se olyan viharos. Inkább mélyről jövő és +hosszabb. De csöndesebb.</p> +<p>– A zseblámpa nem árt nekik?</p> +<p>– Nem, mert az csak kis területre veti a sugarát. És a +zseblámpára nem is néznek, mert hiszen ők a tisztességes +hivatalnokok, akik, ha az ember a zsebébe nyul, mindjárt +elforditják az arcukat. Nem tudják, hogy lámpáért nyulok, csak azt +látják, hogy valami fényes tárgyat huzok ki a zsebemből és ez elég +szegénykéknek ahhoz, hogy előbb durcásan elforduljanak és aztán +mind ráhajoljanak a papirosra és vadul irjanak tovább.</p> +<p>A fehér fénnyel együtt elérkeztek a hid végére. Itt ugyanolyan +vaserkélyben végződött a hid, mint aminőben kezdődött. A vaserkély +mögött volt a kijárat ajtaja.</p> +<p>– Ki innen, ki! – fuldokolt Lajos és kirohant az ajtón. A titkár +utána.</p> +<p>A nagy csönd után, amelyet csak itt-ott szakitott meg a +gyomor-menydörgés és a sóhajtó szél, egyszerre pokoli zsivajba +érkeztek. Egy nagy, vixelt teremben ezer meg ezer ember tolongott, +kavargott, feketéllett. Fülrepesztő, állandó lárma harsogta tele az +impozáns, mórstilü csarnokot. Néhány pillanat mulva, hogy Lajos +<span class="pagenum"><a name="Page_43" id= +"Page_43">-43-</a></span> füle kezdett hozzászokni a rettenetes +zajhoz, észrevette, hogy a csarnok balfelén tolongó tömeg egy szót +ismétel csupán, a jobboldalon kavargók pedig szintén mind egyetlen +szót ismételgetnek, de egy másikat.</p> +<p>A titkár a két tömeg közt végighuzódó, a fényes parketten üresen +hagyott ösvényen vezette végig Lajost. Élesen és egyenesen, mint a +versaillesi kertész nyiróollója a fasor lombját, vágta el az ösvény +jobbról-balról a két tömeget, amelyek közt nyilegyenesen vezetett +az az ut minden korlát nélkül.</p> +<p>– Itt siessünk – magyarázta a titkár – mert ez nem nagyon +érdekes. Jobboldalt nyüzsögnek a becstelen hivatalnokok, +összekeverve a gazdag felekkel, vállalkozókkal, bankemberekkel, +képviselőkkel, városi bizottsági tagokkal, mohó kereskedőkkel és +össze-vissza, keresztül-kasul brudert isznak egymással. Az a +sziszegő szó, amit valamennyien fáradhatatlanul ismételnek, amig a +nyelvük ki nem lóg, az a „szervusz“. Itt szervuszolnak naponta tiz +órát. Ennyi ideig tart, amig minden egyes becstelen minden egyes +befolyásossal leszervuszol.</p> +<p>– És a másik oldalon?</p> +<p>– Ott a tisztességesek hemzsegnek s az a komor, morgó szó, amit +lankadatlanul ismételnek, az a „maga“. Ugyanazok a gazdag felek, +vállalkozók, bankemberek, képviselők, városi bizottsági tagok és +mohó kereskedők, akik jobbról szervuszolnak, mikor minden +becstelennel leszervuszoltak, egy földalatti átjárón átmennek a +baloldalra és dühösen agyba-főbe magázzák a tisztességes +hivatalnokokat, akik zordul visszamagázzák őket. <span class= +"pagenum"><a name="Page_44" id="Page_44">-44-</a></span></p> +<p>Lajos jobbra fülelt. Mint az erdő sürüjében zugó szél, +hangzott:</p> +<p>– Sz… sz… szszsz… szszervuszszszsz… szsz… sz…</p> +<p>És balról, mint a basszust zakatoló nagy exploziós motor +kipuffogója:</p> +<p>– Magamagamagamagamaga…</p> +<p>Jobbról mosoly, balról vadul villogó tekintet, jobbról tenyerek, +balról öklök, jobbról kövérek, balról soványak, jobbról a jólét +meleg szervusz-illata, balról a fent emlitett hideg magaszag. – +Lajos reszkető szivvel futott végig a keskeny ember-alléen és már +fáradtan, hajszoltan, kifulladva nyitotta ki a kijárat-ajtót. +Megdöbbenve állt meg. Rettenetes égbenyuló, sürü őserdő zugott +előtte, tele a könyvekből sejtett, de soha nem látott csodákkal, +gőzölgő, forró párával, vad és fanyar illatokkal.</p> +<p>Az Aruvimi-erdő volt.</p> +<h3>HATODIK FEJEZET.</h3> +<p>Az ajtón tul – mint mondám – az Aruvimi-erdő képe tárult Lajos +elé, illetve ama másolaté, amelyet a panamagyár az erdőről +csináltatott. Kivülről ez az erdő látszott a gyár középső nagy +üvegcsarnokának s valóban a Braunauer-cég költséget és munkát nem +kimélve, e hatalmas, tiz-tizenöt pályaudvarral felérő üvegcsarnokot +ama célból épittette, hogy benne elhelyezze a hires afrikai +nagyerdő pontos másolatát. A gőzgépek, szivattyuk, dinamók, amelyek +a gyár elképzelhetetlen lármáját csinálták künn, a gépházakban, +főként <span class="pagenum"><a name="Page_45" id= +"Page_45">-45-</a></span> azért voltak, hogy ezt a tropikus +vidékről ideplántált erdőrészletet a kellő hőfokon tartsák, hogy +földjét az afrikai termőföld vegyi feltételeivel ellássák, s hogy a +kellő mennyiségü és minőségü esőt hullassák a kényes növényzetre. A +cég gondossága oly nagy volt, hogy még a légköri villamosság is +pontosan olyan volt ebben a szörnyü nagy üvegházban, aminőhöz az +afrikai őserdő van szokva. Hosszu esztendők gondos munkája, +kertészek, tudósok és neves utazók csüggedést nem ismerő küzdelme +tette lehetővé, hogy ez az ideutaztatott erdőrészlet végre itt +gyökeret verjen, sőt megéljen. Az erdő-másolat a cégnek huszonhárom +és fél milliójába került, de idősb Braunauer Bernát, mikor ezt a +költségvetést annak idején meglátta, igy kiáltott fel:</p> +<p>– Szivesen áldozok e célra még többet is, mert ha csak egyetlen +államhivatalnok tántorodik is meg e helyiségekben, nem huszonhárom, +de negyvenhat milliót lehet keresnie annak, aki érti a csiziót.</p> +<p>Pedig az erdőnek igen különös, inkább csak eszmei jelentősége +volt a panamagyárban. Hogy jelentőségét megértsük, lépjünk be +Lajossal és kisérőjével, a titkárral, az erdőbe.</p> +<p>Sürü lombozatu fákból állott, amelyek háromszor, sőt négyszer +akkorára nőnek, mint a mi rendes erdei fáink. Ha elképzelünk egy +közönséges, sürü magyar erdőt, amelybe a dus lombtetőn át alig tud +bevilágitani a napfény, akkor csak némiképen van sejtelmünk arról a +titokzatos és bánatos sötétségről, amely ebben az afrikai erdőben +honolt, s amelynek hangulatáról csak ugy alkothatunk fogalmat, ha +három, egymás tetejére <span class="pagenum"><a name="Page_46" id= +"Page_46">-46-</a></span> rakott sürü magyar erdőt képzelünk el. A +nevető, aranyszinü napfény itt egy-egy haragos-zöld derengéssé, de +legtöbb helyütt csak mély violaszin árnyékká válva sejteti azt, +hogy fenn, a fák fölött nappal van. S miként ha három erdőt egymás +tetejére raknánk, a felső két erdő milliónyi kusza gyökere +belelógna az alatta sürüsödő lombkoronákba, sőt ezen áthatolva +görcsös-rongyos, szeszélyes ágazatait a legalsó erdő földjéig +lógatná, ugy függnek, himbálnak, kuszálódnak egymásba az afrikai +őserdő fantasztikus indái, légi gyökerei, kuszó növényei, +karvastagságu futókái, olyan sürün, hogy némely helyen, emeletnyi +magasságban, a sürü kuszaságba hullott falevelek rothadó humusszá, +valóságos ujabb földdé válnak, amely ujabb földből ujabb +kuszónövények, bokrok, fák, valóságos kis fiatal függő erdők nőnek +ki az ember feje fölött belefuródnak a lombkoronákba s az egész +erdő felső részét olyan sürüvé teszik, hogy arról az európai +embernek csak ugy lehet fogalma, ha egy istentelen nagy, akkora +zöld spongyát képzel el, mint Budapest. A föld felé ez a spongya +ritkul, a likacsai nagyobbodnak, de még közvetlenül a föld fölött +is olyan sürü, hogy akkora lyuk, amekkorán az ember átbujhatna, +sehol sem látszik.</p> +<p>Ut nincs. A földön bokrok, tüskés bozót – akkora tüskékkel, mint +az ember középujja – kidőlt és korhadt fatörzsek, amelyeknek csak +az egyik vége tudott a földön maradni, a felső vége, ahogy ledőlt, +a kuszó növényeken függ, amig apró darabokra nem rothad; +bokornagyságura nőtt, kövér, husos moha s annyi kiálló gyökér, +amennyi csak egymás mellett egymás <span class="pagenum"><a name= +"Page_47" id="Page_47">-47-</a></span> alatt és fölött +összegubancolódva elfér, itt-ott váratlanul felbukkanó, +parasztház-nagyságu, málló, porladó kőtuskók, amelyekről senki se +tudja, hogyan kerültek az erdő mélyére – ez az a talaj, amelyen +végig kell haladnia annak, aki az erdőn keresztül akar jutni.</p> +<p>Meleg van. Nem száraz, hanem párás, gőzös, forróködös meleg. +Mint a gőzfürdő elzárt kamráiban. Akár esik az eső, akár nem, az +Aruvimi-erdőben mindig csöpög valami felülről. Langyos csöppek +koppannak, a fatörzsek a sötétben csillognak a nedvességtől, minden +vizes, párás, csuszós és forró. Ha esik az eső, azt csak ugy venni +észre, hogy mindenütt folyik, csurog a meleg viz. Szabadon hulló +esőcseppekről itt szó sem lehet. Csak arról, hogy ez a rettenetes, +zöld spongya valahonnan még lucskosabbá, még szaftosabbá szivja +magát. Ilyenkor aztán fényes délben is koromsötét van az erdőben. +Hogy az eső elállott, azt csak abból venni észre, hogy egy-egy +helyen ismét megjelenik a sötét violaszinü derengés, vagy valahol +fenn a lomb-emeleten egy-egy mérges-zölden villódzó fényfolt.</p> +<p>A lélekzés felette keserves a nehézillatu nedves párában. +Áporodott, savanyu iszap émelyitő szaga keveredik itt erős és +tolakodó gyanta-illatokkal, a sürüből forró lehellet jön, mely +egyesiti magában a szétmorzsolt babérlevél, az égett cukor és a +parti napmelegben rothadó lusta tengerviz szagát. Kábit és bágyaszt +ez a légkör, az orrlyukból egyenesen az agyvelőbe megy, olyan +meleg, fulladt és nyomasztó, hogy az embernek a füle bedugul tőle, +olyan csipős, hogy a szem könybeborul, az arc kipirosodik tőle, a +pulzus százon <span class="pagenum"><a name="Page_48" id= +"Page_48">-48-</a></span> felül ver, nem csoda tehát, hogy Lajos +visszahőkölt, mikor ezt az erdőt meglátta.</p> +<p>– Mi ez? – hápogta rémülten.</p> +<p>A titkár felelt:</p> +<p>– Az Aruvimi-erdő. Ennek a tulsó végén van a kijárat.</p> +<p>– Amely Braunauer urhoz vezet?</p> +<p>– Dehogy. Braunauer ur nem bolond, hogy igy nehezitse meg a +hozzá való eljutást. Az erdő két kilométer hosszu, akkora, mint a +Margit-sziget, vagy mint az egész Andrássy-ut. Aki idáig eljutott, +mint ön, aki látta a tisztességes hivatalnokok könyáztatta +nyomoruságát és a megvesztegethetők parfümös jólétét, mint ön, az +előtt most két ut áll.</p> +<p>– Vissza nem lehet menni?</p> +<p>– Nem. Az ajtó emez oldalán nincs kilincs.</p> +<p>Lajos rémülten nézett hátra. Valóban, a sulyos vasajtón semmi +nem volt. A titkár megtörülte izzadó homlokát és folytatta:</p> +<p>– Két ut van. Az egyik megkerüli ezt az erdőt, sima és kavicsos, +ez egyenesen Braunauer ur megvesztegetési irodájába vezet. A másik +ut maga az erdő. Mert a másik kijárat a szabadba vezet. Csakhogy +akkor ezen az erdőn kell átvágnia magát…</p> +<p>Szomoru mosollyal mutatott a feneketlen, sötétzöld sürübe.</p> +<p>– És ha ezen átvágom magam? – kérdezte Lajos.</p> +<p>– Akkor hazamehet.</p> +<p>– És ha nem tudom végigvágni rajta magamat?</p> +<p>– Akkor mindig visszatérhet a sima utra, mert <span class= +"pagenum"><a name="Page_49" id="Page_49">-49-</a></span> ameddig +vágta magát, addig nyomot vágott s ezen mindig visszajöhet. Mikor a +cég ezt a panamagyárat épitette, akkor azért csinálta ide ezt az +erdőt, mert ezzel akarja megtörni az utolsó, eddig még megmaradt +energiát az idejövő emberben. Valamikor régen H. M. Stanley ur, egy +egyszerü angol hirlapiró, az igazi afrikai nagyerdőn, amely az +Aruvimi-folyó irányában halad a Kongótól a Nilus felé vezető +földrészen s amely még dusabb, vadabb, sötétebb és gyilkosabb mint +ez, keresztülvágta magát, késsel, baltával, hirlapirói ambicióval, +az angol utazó kegyetlen és hóditó józanságával. Tehát ez emberi +munka. Ha ön igazán tisztességes és a látottak után még mindig +maradt önben annyi erő, hogy ne a boldogsághoz vezető sima utat, +hanem a boldogtalan szegénységhez vezető ezt az erdőt válassza, +akkor vágjon neki. Cégünk ugyan még akkor sem mond le önről, mert +eddig még azok a kivételek is akik nekivágtak, szépen rendre +visszajöttek. De rábeszélnem önt itt már egyik utra sem szabad. +Sőt, én önt itt már elhagyom.</p> +<p>– Elhagy?</p> +<p>– Ugy van, ez a szabály. A végső habozás pillanatában az áldozat +egyedül marad. S akármelyik utat választja, egyedül megy rajta. +Isten önnel!</p> +<p>– Ne, ne… – nyögött Lajos – ne hagyjon itt!</p> +<p>A titkár nem felelt. A vasajtó mellé lépett és egy másik kis +ajtót nyitott ki, amelyet eddig Lajos észre sem vett. A kis ajtó +mögött szép mahagóni lift volt, piros bársony pamlagocskával, +csiszolt tükrökkel, villamos lámpával és egy üveglap alá szögezett +használati utasitással. Lajos szólni akart, de az ajtó becsapódott +<span class="pagenum"><a name="Page_50" id= +"Page_50">-50-</a></span> az orra előtt és Lajos az egyre távolodó +zugásból következtetett arra, hogy a lift felszállt valahová a +titkárral. Egyedül maradt az erdő szélén s balra nézett, ahol a +sima, kavicsos ut vezetett a fal mellett az erdő sarkáig s ott +nyilván megkerülve az erdőt, a másik fal mellett huzódott egészen a +Braunauer Bernát irodájáig.</p> +<p>Aztán előre nézett, be a forrón lélekző, titokzatosan zugó, +csöpögő-csurgó rengetegbe. Előtte a földön egy erős kertészkés, egy +fürész és egy éles fejsze feküdt. A cég – ugylátszik – nem kivánta, +hogy a tisztességes ember a puszta tiz körmével vágja át magát az +erdőn.</p> +<p>– Mamus, – mondta félhangon Lajos és mamus alatt a feleségét +értette, – mamus, reád gondolok e percben, amely a habozás perce. +Reád, mamus és a tizenkilenc gyermekre. Adj tanácsot, mutass +utat!</p> +<p>Ezt mondta, de a sötétben sehonnan nem jött semmiféle optikai +vagy akusztikai tünemény, amelyre ráfoghatta volna, hogy mamus +álláspontját jelzi. Még egyszer megszólalt, most már hangosan és +türelmetlenül követelő kiáltással:</p> +<p>– Mamus, mit csináljak?</p> +<p>Semmi válasz.</p> +<p>– Mamus! – orditotta felsirva a forró sötétben Lajos, – te +szegény, lesoványodott, korán megöregedett mamus, te volt budai +bálkirálynő és bejegyzett gömbölyü, rózsás babaarc, akinek most +hegyes, kemény és vörös az orrod, vizes és karikás a szemed, +kihullt a hajad, előredült a fogad és minden évben két +milliméterrel többet áll el a füled… mamus, aki csupa csont vagy és +mégis nagyobb a hasacskád, mint a mellecskéd… mamus, <span class= +"pagenum"><a name="Page_51" id="Page_51">-51-</a></span> te beesett +arcu, beesett mellü, beesett hátu, beesett dereku, te drága, hű, +gyermeknevelő, szomoru és komoly mamus, a legjobb és legbeesettebb +mamus az egész világon, aki elcsunyultál az én tizenkilenc +gyermekem és egyetlenegy becsületem miatt, akinek a szoknyája hátul +hosszabb, mint elől, aki bajuszt kezdesz viselni a vékony és +egyenes ajkaid fölött, te madármellü, aggódó tekintetü, keveset +beszélő, rosszul táplált, angyalszivü budai mamus, aki a pesti meg +nem értett szépasszonykák fogyókuráitól oly messze vagy, mint a +menyország, ahová jutni fogsz, a büdös pokoltól, ahol a +prémiér-mamus, a válópör-mamus, a szükszoknya-mamus és +filharmonikusi mamus főni fog örökkön és a Belzebub kegyetlen +ötletéből a fővés dacára hizni, hizni, egyre hizni… te jó mamus, +most mondd meg, hogy mit csináljak.</p> +<p>Semmi válasz.</p> +<p>Lajos habozott.</p> +<h3>UTOLSÓ FEJEZET.</h3> +<p>Lajos hiába invokálta hű felesége szellemét. Hiába fülelt a +gőzös, sötét, mérgeslehelletü erőd féle, nem jött semmi hang. +Magára hagyatva állt ott és e pillanatban nem tudta, mit csináljon. +Ha a sima utat választja, amely Braunauer Bernát irodájába vezet, +oda már nem érkezik meg oly ridegen, oly egészen tiszta lélekkel, +mint ahogy elindult. Rettegett attól, hogy a vad és erőszakos +vesztegető könyen elbánik szegény fejével, amelyben lázasan +kavargott mindaz, amit e rémületes gyárban eddig látott. A nagy és +áthatlan <span class="pagenum"><a name="Page_52" id= +"Page_52">-52-</a></span> sürüségü erdőnek nekivágni, hogy +elmeneküljön, ki a szabadba, ahonnan esetleg postán is +visszaküldheti a pénzt a vesztegetőnek? Lesz ehhez elég ereje?</p> +<p>Valóban, a gyár kitünően volt megszerkesztve. Ime, itt állott +Tisztességes Lajos és anélkül, hogy becstelenné vált volna, ugy meg +volt félemlitve, hogy nem mert a sima uton elindulni az iroda felé. +És ugy meg volt gyöngitve, hogy nem érzett magában elég erőt az +erdőirtással kapcsolatos menekvéshez.</p> +<p>Mikor igy állt és tünődött, konstatálta magán, hogy nem tud +saját lelkébe belenézni. Egyszerü ember volt, aki nem sokat +foglalkozott lélektannal és akinek nem volt gyakorlata abban, hogy +bizonyos percekben mintegy szembeüljön önmagával diskurálni, +vitatkozni kezdjen önmagával, ő még ilyen helyzetben nem volt soha. +Minden munkátlan, tangózó pesti fiatalember ért ehhez, minden kis +szerelemnél, a felületes zsúr-élet minden rongyos kis problémájánál +a pesti fiatalember le tud ülni az ágya szélére és miközben +lakkcipőjét lehuzza, szembenéz önmagával, mérleget csinál, sőt +elhatározásra is jut. Lajosnak egyéb dolga volt az életben eddig, +mint kriziseket megoldani. Ő itt állt, mint Buridán szamara és arra +gondolt, hogyha valami közbe nem jön, itt állva elszárad s +évezredek multán fogják megtalálni a falhoz támaszkodó +mumiáját.</p> +<p>De közbejött valami.</p> +<p>Amint igy tünődött és kezdett lassan száradni, az erdő kusza +bozótjából egy kis ember bujt elő. Akkora volt, mint egy hároméves +gyerek, sötét rézbőre <span class="pagenum"><a name="Page_53" id= +"Page_53">-53-</a></span> volt, amelyet azonban sürün benőtt a +szőr. Stanley Avatikoban találta meg ezt a törpe emberfajt, +amelynek létezéséről Hekataesus már Krisztus előtt 500-ban tudott. +A gyár nem azért hozatta ezt az emberkét Afrikából, hogy az őserdő +stilszerübb legyen, hanem mert tudnivaló, hogy az ősrengetegnek ez +a törpe nép egyik legnagyobb veszedelme, amely még nehezebbé teszi +az erdőn való áthatolást. A földbe hegyükkel fölfelé álló kis +cövekeket vernek, amelyek hegye meg van mérgezve. Aki ilyen fa-tűbe +belelép, egy óra mulva meghal. Falomb közül, fatörzs mögül +nagyszerüen lőnek mérgezett hegyü nyilaikkal és gépies ügyességgel +dobják az ellenfél testébe éles lándzsáikat. Azonfelül okosak, +ravaszok és kegyetlenek. Ebédre embert esznek, ha más nincs.</p> +<p>Lajos mereven bámult a törpére.</p> +<p>– Én – mondta törpe – az erdő titkárja vagyok. Ön bizonyára +erdei szellemet vagy erdei manót lát bennem, de ez csak az ön +hiányos műveltségét jellemzi. Én itt titkár vagyok s azért +fizetnek, hogy az erdőn átjutni akarókat az ut nehézségeire és +veszedelmeire figyelmeztessem. Viszont az is kötelességem, hogy +eláruljam önnek az erdő titkát.</p> +<p>– Halljuk, – mondta Lajos egy kis reménnyel a szivében.</p> +<p>– Az erdő titkát – hadarta a törpe – Stanley ur, a kitartó +riporter, fejtette meg. A titok nyitja az, hogy az erdő csak akkor +rettenetes, ha igy ránéz az ember és azt képzeli, hogy egyszerre +kell minden akadályt leküzdeni. Stanley ur ugy hatolt át az erdőn, +<span class="pagenum"><a name="Page_54" id= +"Page_54">-54-</a></span> hogy minden egyes indát külön vágott el, +minden egyes gyökeret külön-külön fürészelt át, minden egyes +keresztben fekvő fatörzsön kézzel-lábbal kapaszkodott keresztül s +igy ért végére sok havi keserves munka után a rengetegnek. Az egész +erdőtől meg lehetne ijedni, de egyetlenegy gyökértől nem. Stanley +urban az tartotta a lelket, hogy mikor ment, sohasem az egész erdőt +nézte, sohasem az egészre gondolt, hanem mindig csak azzal az +egyetlenegy darab fával vagy ággal foglalkozott, ami éppen az utját +állta. Stanley ur mesterségesen megölte magában az általánositásra +való hajlamot s kifejlesztette a kis részletek iránt való +érdeklődést. Ha minden percben az egésszel állott volna szemben, +elcsüggedt volna. De mert mindig csak a lába elé nézett, megjött a +bátorsága, mert igy szólt: „ezzel az egy rongyos kiálló gyökérrel +elbirok.“ S igy birt el minden egyes gyökérrel, indával, +kődarabbal, fatuskóval, amig egy szép napon azon vette magát, +észre, hogy átvágta magát a világ legrémesebb erdején. És akkor +aztán visszagondolt az egész erdőre. Akkor már megint szabad volt +az egészet egyszerre megnézni.</p> +<p>– Szavamra, – kiáltott lelkesen Lajos, – ha a jó isten +kiszabadit innen, ezt elmondom Vázsonyinak.</p> +<p>– Valóban, – mondá a törpe, – ön helyesen fog cselekedni. Ez az +erdő kitünő szimbolum mindazok számára, akik a korrupció-rengeteg +ellen való küzdelemre hajlamosak. És az ön által emlitett kiváló +politikus hasznát fogja venni Stanley ur módszerének, amely minden +erdők örök titkát fejti meg.</p> +<p>– Megmondom neki! – kiáltott boldogan Lajos. <span class= +"pagenum"><a name="Page_55" id="Page_55">-55-</a></span></p> +<p>– Jól teszi, ha megmondja, – szólt a törpe, – mert e közéleti +férfiu, akinek egyik legszebb tulajdonsága az érett korban is egyre +való fejlődés, az utóbbi időben gyakran tette azt a kijelentést, +amit legutóbb az ujságokban is közreadott, hogy szomorusággal nézi +a korrupció e rengetegét, amely az ő munkájának utját elállja. Ezt +nem szabad melancholiával nézni, mert ez azt jelenti, hogy minden +pillanatban az egészet látja, s ha az egészet nézi, akkor önmagát +gyöngének kell tartania egy ekkora küzdelemre. Az érzésben, +tapasztalatban, tudásban, emberismeretben való fejlődésnek nem +szabad oda vezetnie, hogy e férfiut a minden dolgok és +összefüggések egyszerre való látása önkritikára birja. Ez lehet a +tudós vagy a költő fejlődése, de nem az agitátoré, a harcosé, a +fölfedezőé. A harcos agitátornak, akinek végzete az, hogy soha +tekintetét az ég felé nem emelheti, hanem mindig a földi dolgokkal: +az emberekkel, viszonyokkal, a reálitás millió apróságával kell +érintkeznie. Stanley ur módszerét kell követnie: a látkörét +szükiteni, minden kis dolgot fontosnak tartani, lépésről-lépésre +napról-napra haladni, egy kicsit iparrá sülyeszteni a gondolatot, +mely heviti, egy kicsit bürokratizálni az erkölcsi eszmét, amelyért +él. A modern harcosnak minden órában le kell ráznia magáról a +mestersége költészetét, mert ez megöli, ábrándozóvá és lustává +teszi. Valamint a modern háboruban sincs már semmi a régi csaták +viharzó költészetéből, ugy a modern közéleti vitéznek is disztelen, +száraz, poézismentes, majdnem robot a munkája. Az erkölcsi eszméért +való küzdelem napjainkban unalmas, kicsinyes, <span class= +"pagenum"><a name="Page_56" id="Page_56">-56-</a></span> de kitartó +munka, amelynek hőse csak akkor emelje föl a fejét, ha visszanéz. +Stanley ur az erdőben favágó, szakács, gyógyszerész, épitőmunkás, +cipőtalpaló, szemétkotró, utmérő, csirkekergető, pék, orvos, evezős +volt, minden volt, csak hős nem. De mikor aztán Londonba hazament +és onnan nézett vissza Afrikára, akkor világosan láthatta, hogy az +angol világhatalomnak egyik legnagyobb honfoglalója, az angol +gazdagságnak és az angol nép boldogságának halhatatlan vitéze, az +emberiségnek pedig különb fáklyahordozója volt, mint Kolumbusz +Kristóf, aki végeredményben Amerikát is oly véletlenül fedezte föl, +mint azt, hogy hogyan áll meg a hegyén a tojás. De ezt annak +köszönhette, hogy belátta: nem született még ember, aki elégnek +érezte volna magát a világ nagy erőivel szembeszállni. Azaz: +valamikor született egy, de az a keresztfán halt meg, mert nem +harcos volt, hanem gondolkozó. Az ő munkáját csak egy Szent Pál +válthatta valósággá, mert az egyenkint és csoportonkint vette elő +az embereket. Ha Szent Pál ugy látta volna a világot egyszerre a +maga egészében, mint Jézus, akkor ő is bus és szelid életet végzett +volna el a kereszten, ahonnan az Isten mellé vezet az ut. De Pál a +részleteket nézte. Pál agitátor volt, Pált a császár katonái +fejezték le. Pál ugy élt és ugy halt, mint katona és pártvezér és ő +sohasem tudta, de mi most már tudjuk, hogy ő alapitotta meg a +kereszténységet. És azóta ezen a földön mindenkinek, aki valaha +elindult a Gonosz vagy az Ismeretlen ellen, be kellett látnia azt, +hogy eredményt csak ugy ér el, ha folyton a földre néz. Az égre +nézni az istenek dolga, <span class="pagenum"><a name="Page_57" id= +"Page_57">-57-</a></span> de erre csak minden tizezer évben egyszer +van szükség. Aztán tizezer évig lehet ezért az egy tekintetért +harcolni becsülettel kinek-kinek a saját ereje szerint.</p> +<p>Ezeket mondván a törpe eltünt. Elnyelte a sötét erdő sürü +bozótja. A rengeteg mélyéből pedig zugó, forró szél kerekedett.</p> +<p>Lajos most már nem habozott. Némán hajolt le, fölvette a +kertészkést, a fürészt s neki kezdett az első gyökér +eltávolitásának.</p> +<hr class="tb" /> +<p>Fölébredt.</p> +<p>– Nyugtalanul aludtál, – mondta mellette halkan a felesége, – +talán rosszat álmodtál?</p> +<p>– Hány óra? – kérdezte Lajos, miközben hálóinge ujjába törülte +szemét.</p> +<p>– Most világosodik, – felelt az asszony, – négy óra lehet… +aludj, papus.</p> +<p>– Igen – mondta Lajos, – a miatt a nyomorult hatvan korona miatt +nem tudtam nyugodtan aludni.</p> +<p>– Hiszen már mondtad, hogy visszaviszed Braunauer urnak!</p> +<p>– Nem, nem, – kiáltott Lajos, – nem viszem, hanem küldöm. +Reggel, amint a postát kinyitják, visszaküldöm egy utalványon. Nem +akarom látni őket.</p> +<p>Mamus sóhajtott.</p> +<p>– Igen, – mondta Lajos, most már kissé megnyugodva, – én nem +javithatom meg az egész világot, én csak annyit tehetek, amennyi +tőlem telik. Én visszaküldöm <span class="pagenum"><a name= +"Page_58" id="Page_58">-58-</a></span> a hatvan koronát és ezzel +legalább elvágtam egy kicsinyke kis gyökérszálat.</p> +<p>– Gyökérszálat? – kérdezte meglepetten mamus.</p> +<p>– Te ezt nem érted, édesem, – mondta sóhajtva Tisztességes +Lajos, – te ezt nem is értheted. Annyi sokan vagyunk, oly rengeteg +sokan vagyunk… és ha mindenikünk csak egyetlen kis gyökeret vagy +bokrot pusztit el, kivilágosodik az erdő és mi keresztüljutunk +rajta… akik utánunk jönnek, utat találnak…</p> +<p>Mamus felült az ágyban:</p> +<p>– Összevissza beszélsz, Lajos. Rosszat álmodtál. Ha nem láttam +volna, hogy az egész vacsorát szétosztottad a gyerekek közt, azt +kellene hinnem, hogy megterhelted a gyomrodat, hogy sokat +ettél.</p> +<p>Lajos mosolygott:</p> +<p>– Sokat ettem? Angyali mamus, mondd, mikor ettem én életemben +sokat?</p> +<p>Mamus halkan felelt:</p> +<p>– Soha.</p> +<p>Künn derengett. Tejeskocsik zörögtek a ház előtt. Lajos +megfordult és csöndesen, édesen elaludt. Mamus leszállt az ágyról, +betakarta tizenkilenc gyermekét, a legkisebbiknek kivette az öklét +a szájából, hogy meg ne fulladjon, aztán visszamászott az ágyába és +még sokáig virrasztott Lajos fölött, hogy vajon most is nyugtalan +lesz-e az álma. Mikor aztán látta, hogy az ura mozdulatlanul, +mélyen alszik és rendesen lélegzik, megcsókolta őt és ő is +lefeküdt. De mikor megcsókolta, érezte, hogy meleg és sós köny +folyik végig az alvó <span class="pagenum"><a name="Page_59" id= +"Page_59">-59-</a></span> ember arcán. Előbb egy pillanatig +habozott, hogy fölébressze-e, de aztán nem bántotta.</p> +<p>– Mindegy no, – mondta magában, miközben a párna csücskét az +arca alá hajtotta, – majd reggel nyolckor, mikor a postát +kinyitják, visszatér a nyugalma, megint minden rendben lesz. Holnap +már nem fog álmában sirni.</p> +<p>Azzal sóhajtott egyet és ő is elaludt a kék derengésben.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_60" id= +"Page_60">-60-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h2>A BUDAPESTI PLETYKA KIS KÉZIKÖNYVE,</h2> +</div> +<p class="summary">kezdők számára, rövid és áttekinthető +összefoglalásban, példákkal illusztrálva. Első kiadás. Budapest, +1916.</p> +<h3>BEVEZETÉS.</h3> +<p>E rövid munkát azért bocsátom közre, hogy megbizható +vezérfonalat adjak azok kezébe, akik még nem érzik magukat egészen +biztosnak a pletyka terén. Szerénytelenség nélkül jegyzem meg, hogy +egyikét birom Európa legteljesebb pletykagyüjteményinek s e gazdag +gyüjtemény rendezése közben merült föl bennem a gondolat: egyszerü, +népies nyelven megirt kis kézikönyvet szerkeszteni azok számára, +akik hajlamot mutatnak e tudomány-ág iránt s egyéb elfoglaltságuk +miatt nem tanulmányozhatják az e téren kiváló szakmunkákat.</p> +<p class="right"><i>A szerző.</i></p> +<h3>ELSŐ FEJEZET.</h3> +<p class="summary">(A pletyka célja. – A pletyka főbb +kellékei.)</p> +<p>A pletyka, a magasabb művészi értelemben vett pletyka célja az, +hogy valaki megkisebbittessék általa. Szem előtt kell tartanunk, +hogy minél több embert nyomunk <span class="pagenum"><a name= +"Page_61" id="Page_61">-61-</a></span> pletykával a viz alá, annál +magasabb a mi értékünk. Minél több emberről terjesztünk rossz és +megalázó hireket, annál kevesebben maradunk mi magunk s annál +jobban emelkedünk ki a többi ember közül. Tehát minden olyan +pletyka rossz pletyka, ami más emberre nézve hizelgő.</p> +<p>Példa: „A szép Burmányinénak viszonya van dr. Rakamazovits +Edével.“ Ez rossz pletyka, mert bár a szép Burmányinét rágalmazza s +bár férjét, Burmányit, megalázza, hizeleg dr Rakamazovits Edének. +Ezzel szemben:</p> +<p>„A szép Burmányinénak viszonya van dr. Rakamazovits Edével, de +Rakamazovits pénzt fogad el tőle“ – jó pletyka, mert mindenki a viz +alá van nyomva benne. Ugyanez a pletyka megközeliti a +tökéletességet a következő változatban:</p> +<p>„A szép Burmányinénak viszonya van dr. Rakamazovits Edével, de +Rakamazovits pénzt fogad el tőle, Burmányi ezt tudja és +visszapumpolja a pénzt Rakamazovitstól, de az egész pletyka +Csákóbergertől ered, aki a szép Burmányinét pénzeli.“</p> +<p>Mint e példából is látható, a pletyka nem egyszerü rágalom, mint +azt a tudatlanok hiszik, hanem a rágalomnak azon magasabb és +összetett halmaza, amelynek tagjai egymásba fonódnak és egymást +erősitik. Matematikai képlete, ha a pletykát P-vel, a rágalmat +R-rel jelöljük:</p> +<p>P = R. (R+R) + R. (R+R)… ∞</p> +<p>Ahol a ∞ jel a végtelenséget jelenti.</p> +<p>De ez már a magasabb pletykatanhoz tartozik s idevonatkozó külön +teóriámat adandó alkalommal a <span class="pagenum"><a name= +"Page_62" id="Page_62">-62-</a></span> „derivált pletyka-függvények +sajátságairól“ szóló értekezésemben fogom kifejteni.</p> +<p>Itt egyelőre az egyszerü pletyka főbb kellékeiről szóljunk. Az +egyszerü pletyka:</p> +<p>1. Legyen gonosz. – Legyen benne az egyszerü rosszakaraton kivül +valami ötlet, valami agyafurtság, szóval olyan elem, ami magasabb +szellemi munkára vall. Rossz példa: A. ellopta B. óráját. Jó példa: +A. ellopta B. óráját, amelyet az boldogult anyjától örökölt és +A.-ra bizott megőrzés végett.</p> +<p>2. Legyen ragadós. – Legyen benne valami, ami miatt beleakadjon +a másik emberbe, ráragadjon, ne legyen lerázható. Tehát +csimpaszkodjék az embernek olyan tulajdonságába, amely feltünik, +amelyről sokszor van szó, mert igy könnyen eszébe jut mindenkinek. +Például adva van A., akinek szép felesége van és van egy sebhelye a +homlokán. Most rossz pletyka volna A.-ról azt mondani, hogy azért +lett cégvezető, mert neje odaadta magát a vezérigazgatónak. Jó +pletyka ez esetben: „A.-nak a homlokán azért van sebhely, mert +egyszer rajtakapta a feleségét a vezérigazgatóval, a vezérigazgató +a fejéhez vágott egy poharat és kártéritésül cégvezetővé léptette +elő.“ Az előbbi, rossz példa esetében az emberek könnyen elfelejtik +a dolgot, hisz annyi férj köszönheti a karrierjét a feleségének. Az +utóbbi esetben, ahányszor csak A. leveszi a kalapját, mindenkinek +rögtön eszébe jut a sebhelyről a pletyka s ezt a pletykát szegény +A. addig viseli, amig a sebhelyet, tehát élete végéig.</p> +<p>3. Legyen veszedelmes. – Már mint arra nézve, <span class= +"pagenum"><a name="Page_63" id="Page_63">-63-</a></span> aki +elmondja. Az olyan pletyka, amely visszakerülve az áldozathoz, nem +okoz nagyobb bajt, nem izgatja az embereket. Az igazi jó pletyka +azért imponál, mert az elmondója bizonyos rizikót vállal. Tehát az, +hogy: „X. kisasszony ledér életet él“ – nem jó pletyka, mert ha X. +kisasszony megtudja, hogy ezt mondták róla, legföljebb egész +délután sir, más baj nem esik. Ellenben jó pletyka az, hogy: „X. +huszárkapitánynak, a hires verekedőnek felesége ledér életet él.“ +Mert aki ezt mondja, kiteszi magát X. huszárkapitánynak. Ez a +kellék főként a pletyka elhihetőségének szempontjából fontos, mert +az emberek ugy gondolkoznak, hogy: „kell, hogy legyen benne valami, +mert egy harcias huszárkapitány nejéről nem szivesen mond ilyet +valaki.“</p> +<p>4. Legyen vakmerő. – Tudniillik kompozicióban vakmerő, váratlan, +meglepő. Közismert panamistáról azt mondani, hogy tegnap megint +elfogadott pénzt egy vizvezetéki cégtől, rossz pletyka. Jó pletyka +ugyanezt olyan emberről mondani, akiről köztudomásu, hogy +becsületes. Erre a kellékre azért van szüksége a pletykának, hogy +egyáltalán végighallgassák, hogy beleharapjanak az emberek. +Ugyanezt kifejezhetjük igy is: a jó pletyka lényeges kelléke, hogy +ellentétben álljon a köztudomással.</p> +<p>5. Legyen mindig valami kis vonatkozása a büntető +törvénykönyvhöz. – Ez adja meg a zamatját a pletykának, enélkül +sótalan. Az áldozat mindig ugy legyen beállitva a pletykába, hogy +valódiság esetén a törvény tegye rá a kezét, ha egyéb okból nem, a +házasságtörési paragrafus okából. <span class="pagenum"><a name= +"Page_64" id="Page_64">-64-</a></span></p> +<p>6. Legyen exkluziv. – Ez azt jelenti, hogy ne jelenjen meg sok +példányban. Az igazi jó pletykás nem járja be a kávéházakat egy és +ugyanazon pletykával, mert ha ketten találkoznak, akik mind a +ketten tőle hallották, egyszerre vége az érdekességnek és azt +mondják: „X. szaladgál és terjeszti ezt a hirt.“ Ezt az emberek nem +szeretik. Az igazi pletykás a pletykát legföljebb két vagy három +embernek mondja el, és megvárja, mig az a három kilencnek az a +kilenc huszonhétnek, az a huszonhét nyolcvanegynek adja tovább. Az +igazi pletykás nem türelmetlen és nem szalad maga ehhez a +nyolcvanegyhez, mert tudja, hogy a pletyka a maga szaporodási módja +szerint ugyis elterjed és még hozzá kicsiszolódik, jobb, ügyesebb, +ártalmasabb lesz a sok különböző kézen, sőt az utolsó kézen már ugy +megváltozik, hogy erre bátran mondhatja az első: „ezt én nem +mondtam, becsületszavamra, és csak azt mondtam, hogy… stb.“ Igazi, +kiváló pletykások e téren az ugynevezett „egyke-rendszer“ hivei, ők +csak egyvalakinek mondják el, de azt az egyvalakit persze jól +megválasztják. Ez a pont azért fontos, mert kezdő pletykálók ebbe a +hibába esnek legtöbbször s ezért elvesztik hitelüket. A pletyka e +tekintetben olyan, mint a sport: az emberek csak az amatőrjeit +szeretik és becsülik, a professzionátusait nem.</p> +<p>7. Legyen erkölcsi alapja. – Ez ugyan meglepően hangzik, de igy +van. A leggonoszabb pletykát is ugy kell előadni, mintha az ember +nagyon fel volna háborodva vagy magán a tényen, vagy azon, hogy +„arról a derék, tisztességes asszonyról ilyeneket beszélnek.“ +<span class="pagenum"><a name="Page_65" id= +"Page_65">-65-</a></span> Az igazi, klasszikusan jó pletykás mindig +a pletykautáló jelmezében jelenik meg, minden igazán komisz +pletykát igy vezet be: „mégis csak hallatlan, milyen komiszak az +emberek, képzelje, erről a derék, angyali, tisztességes +Görredönyinéről azt merik mondani, hogy fogadásból egyszerre kilenc +postatisztnek volt a szeretője.“ Itt az erkölcsi alap maga a +felháborodás. Ha még utána teszi, azt hogy: „én a magam részéről +egy szót se hiszek az egészből,“ akkor nemcsak erkölcsi alapja, +hanem erkölcsi magaslata is van. Erkölcsi alapon állva kezdeni, +erkölcsi magaslatra emelkedve végezni s az igazi komisz pletykának +ez a leghatásosabb előadási technikája, amely mindig beválik, mert +a pletyka ime olyan jó, hogy még az is ellöki magától, aki +elmondja.</p> +<h3>MÁSODIK FEJEZET.</h3> +<p class="summary">(A pletyka különböző nemei.)</p> +<p>Vidékek szerint a pletyka nemei változnak. Az összes lehető +pletyka-nemeket adandó alkalommal „Összefoglaló nemzetközi +pletykatanomban“ fogom ismertetni. E kézikönyv a budapesti +viszonyokkal foglalkozván, csupán a budapesti pletyka négy +fő-fajtájára szoritkozik. Ezek:</p> +<p>1. A családi pletyka.</p> +<p>2. A szerelmi pletyka.</p> +<p>3. Az üzleti pletyka.</p> +<p>4. A szinházi pletyka, (amely a családi, szerelmi és üzleti +pletykát is magában foglalja, s ezért némely <span class= +"pagenum"><a name="Page_66" id="Page_66">-66-</a></span> kutatók +szerint törzs- vagy anya-pletykának is nevezhető.)</p> +<p>Rövid jellemzése az egyes fajtáknak:</p> +<p>1. A családi pletyka célja az, hogy kimutassa a család piszkos +életét. Az apa veri a gyerekeit és a feleségét. A feleség hűtlen nő +és rossz anya. A gyerekek romlottak. Az apa nem ad pénzt. Az anya +tiltott uton keres pénzt. A gyerekek váltót hamisitanak. A szülők +válnak.</p> +<p>2. A szerelmi pletyka célja az, hogy tiltott viszonyokat fedjen +fel. Tehát a férjes nő megcsalja az urát. A házasember szeretőt +tart. A házasember egy férjes nővel folytat viszonyt. Valaki azt, +akivel viszonyt folytat, megcsalja azzal, akivel nem folytat +viszonyt. A viszonyokat szerelmi pletyka csak a kezdetüknél és a +végükön fogja meg. „Együtt vannak,“ ez nem pletyka. Összekerülnek +és szakitottak. Csak ezen a ponton pletyka a pletyka.</p> +<p>3. Az üzleti pletyka kizárólag az áldozat hitelképességének +csökkentésével foglalkozik, s ide tartozik a művészeti pletyka is, +amely azért nevezi az áldozatot tehetségtelennek, hogy hitelét +rontsa.</p> +<p>4. A szinházi, törzs- vagy anya-pletyka magában foglal mindent. +Főbb elvei: A szinésznő ledér. A szinész tehetségtelen. A férjes +szinésznő csalja az urát. A kisasszony-szinésznőnek titokban két +gyermeke van. (Sohasem egy.) Az öreg szinész pumpol. A fiatal +szinész pumpol. A szerzőnek viszonya van. A szerző tehetségtelen. +Az igazgatónak rosszul megy. Az igazgató tehetségtelen. Az igazgató +viszonyt folytat a szinésznővel. A nézőtér <span class= +"pagenum"><a name="Page_67" id="Page_67">-67-</a></span> üres. A +nézőtér tele van, de szabadjegyesekkel. A darab rossz. A darab jó, +de nem adják elő. A szerző fizet, hogy előadják a darabját. A +szinésznő viszonyt folytat, hogy szerepet kapjon. A zene lopva van. +A rendező nem érti a darabot. A sugó be volt zárva. Az igazgató a +csőd szélén áll. A darabot más irta. A szinész más szinésztől lopta +a nüánszot. Az ügynök csal. A darab külföldön megbukott. A szinész +válik. A szinésznő válik. A szerző válik. Az igazgató válik. A +rendező válik. A titkár megnősül.</p> +<h3>BEFEJEZÉS.</h3> +<p>A tudományok népszerüsitésének az egész világon tapasztaható +törekvése adta kezembe a tollat, hogy az elhanyagolt tudomány-ág +terén az alapvető munkát elvégezzem. Aki az elmondottakat +figyelemmel olvasgatja, hamarosan megérti és megkedveli ezt a +szakmát. Különösen ajánlom kézikönyvemet a vidékről feljött +lakosságnak, amely nem igen tudja a különbséget a vidéki és a +fővárosi pletyka között. Természetes, azért senki se higyje, hogy e +művel ki van meritve az egész anyag. Adandó alkalommal +közrebocsátandó „Bevezető a magasabb pletykatanba“ és a „Teljes +magasabb pletykatan“ cimü munkámhoz akart ez csupán szerény előhang +lenni.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_68" id= +"Page_68">-68-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h2>EGY ANEKDOTA ÉS EGY PÉLDÁZAT.</h2> +</div> +<p><span class="dropcap">M</span>ind a kettőt ajánlom annak az +ismeretlen férfiunak a figyelmébe, aki száz év mulva a Nemzeti +Muzeum könyvtárában böngészve véletlenül rányit e kötetnek erre az +oldalára. Álljon meg a tekintete néhány percre ezen az akkor már +barna papiroson és olvassa el e szerény sorokat. Ma talán nem is +olyan mulatságosak és érdekesek, mint akkor lesznek. Fogadja innen, +a messzi multból, ismeretlenül is szives és bánatos +üdvözletemet.</p> +<h3>AZ ANEKDOTA.</h3> +<p>A Vázsonyi Vilmos ügyvédi praxisából való e történet, de méltó +helye ama százkötetes nagy szakmunkában volna, amelynek cime: +„Budapest erkölcsi története“ s amelyet soha sem fogok megirni. A +szakmunkában elbeszélése három kötetre terjedne, itt azonban az idő +rövidsége és a tér szüke miatt röviden iparkodom előadni.</p> +<p>Egy délelőtt vészes csöngetés zavarja fel Vázsonyit délelőtti +olvasmányaiból. Egy üzletember névjegyét hozzák be, igen fontos és +halaszthatatlan ügyben azonnal akar beszélni a képviselő urral. +Bebocsátják. Bejön <span class="pagenum"><a name="Page_69" id= +"Page_69">-69-</a></span> és utána tódul két hölgy: a felesége meg +a leánya. A következő pillanatban mind a hárman térdelnek Vázsonyi +előtt, amiből ő rögtön látja, hogy nem mint politikust, nem mint +városi vezérférfiut, hanem mint kriminalista ügyvédet keresik. Ezt +a ballet-mozdulatot a pesti büntető-ügyvédek már ismerik és +megszokták. Minden nagy bünügy ezzel és „az istenért, ügyvéd ur, +mentsen meg!“-kiáltással kezdődik.</p> +<p>Némi harc után fölkel a kétségbeesett család és helyet foglal a +foteleken.</p> +<p>– Mivel szolgálhatok? – kérdi Vázsonyi.</p> +<p>– Az istenért, képviselő ur – mondja zokogva a feleség – mentse +meg az uramat!</p> +<p>Ujabb rohamok után a sáppadt férfiu előadja a baját.</p> +<p>– Kérem, – mondja – engem a mult héten valami ügyben, amihez +semmi közöm nem volt, mint tanut kihallgattak a rendőrségen. +Elmondtam, ami keveset tudtam, s azzal hazamentem. Ma reggel aztán +megjelenik nálam egy rendőr és ezt az idézést hozza.</p> +<p>Átnyujtja az idézést. Rendes rendőrségi idézőlevél volt, +amelyben meg volt hagyva a cimzettnek, hogy ma délelőtt tizenegy +órakor jelenjék meg Krecsányi detektivfőnöknél. Semmi egyéb nem +volt rajta.</p> +<p>– Nos? – kérdi Vázsonyi.</p> +<p>– Hogyan? – mondja az üzletember. – Mi az a nos? Ma délelőtt +tizenegyre a detektivfőnökhöz vagyok idézve!</p> +<p>– Az istenért – zokogja a hölgy – képviselő ur, mentse meg az +uramat! Csak ön segithet rajta… <span class="pagenum"><a name= +"Page_70" id="Page_70">-70-</a></span></p> +<p>Vázsonyi egyikről a másikra néz, nem érti őket. Az üzletember +dadogni kezd:</p> +<p>– Kérem – mondja – önnek el kell oda velem jönni. Mint +ügyvédnek. Megfizetem az ügyvédi honoráriumát. Ha nem sértem meg +vele, száz koronát adok ezért az utjáért.</p> +<p>– Száz koronát vagy tiz koronát – szól Vázsonyi – ez engem most +nem érdekel, inkább mondja meg őszintén, mit követett el, hadd +tudom miről van szó.</p> +<p>Az ember ötöl-hatol:</p> +<p>– Hiszen ha tudnám, miért idéztek be! De nem tudom. Nem követtem +én el soha semmit, de tetszik tudni, pénzügynök vagyok, ügyleteket +csinálok, közvetitek és… tetszik tudni… tudja isten… az ember sohse +tudhatja…</p> +<p>Reszketett, mint a nyárfalevél.</p> +<p>– De hát akkor miért menjek önnel? – kérdi Vázsonyi.</p> +<p>Az asszony felel:</p> +<p>– Istenem, mert <em class="gesperrt">hátha ott tartják</em>.</p> +<p>– Ő megmondta – szól megkönnyebbülten a férj és fellélekzik. A +lány csöndesen sirt a kanapé sarkában az egész idő alatt.</p> +<p>Vázsonyi vállat von, elvégre ez ügyvédi kötelessége és utasitást +ad a cselédnek, hogy hozzon egy fiakkert.</p> +<p>– Kettőt! – mondja a kliens.</p> +<p>– Miért?</p> +<p>– Az egyiket nekünk, a másikat a családomnak.</p> +<p>– Hát a hölgyek is jönnek? <span class="pagenum"><a name= +"Page_71" id="Page_71">-71-</a></span></p> +<p>– Igen.</p> +<p>– Miért?</p> +<p>A kliens hallgat. Megint az asszony felel helyette:</p> +<p>– Hogyha… isten tudja… isten ne adja… esetleg mégis ott kell +neki maradni… hogy mindjárt küldhessünk neki éjjelre ágynemüt… meg +ami szükséges…</p> +<p>Általános zokogás. A kocsik megérkeznek és a menet megindul a +főkapitányság épülete felé. Az első kocsiban halotthalványan, +reszketve a kliens, mellette némán szivarozva, szótlanul, Vázsonyi. +A másik kocsiban a két hölgy, kisirt szemmel, mintha temetésről +jönnének. A Zrinyi-utcában a hölgyek lenn maradnak, a kocsiban. A +papa elbucsuzik tőlük, férfias elszántsággal csókolja meg őket és +megy fel Vázsonyival a második emeletre, a detektivfőnök vésztjósló +irodájába. A kapuban álló rendőr egykedvüen nézi a siró dámákat. +Ilyet ő naponta eleget lát.</p> +<p>Fenn az előszobában azt mondja a kliens:</p> +<p>– Kérem, képviselő ur, jobb lesz, ha nem megyünk be együtt. +Talán tessék előbb egyedül bemenni és megtudni, hogy mit akarnak +tőlem. Én majd csak azután megyek be, ha már tudom, miről van +szó.</p> +<p>Jól van. Vázsonyi bemegy egyedül. Krecsányi szeretetreméltóan +fogadja s Vázsonyi azonnal a tárgyra tér.</p> +<p>– Kérem, – mondja – ez és ez a kliensem tizenegyre be van idézve +tanácsos urhoz. Mint ügyvédje, tisztelettel érdeklődöm, hogy +miért.</p> +<p>– Ő is itt van? – kérdi a detektivfőnök.</p> +<p>– Igen. Kint vár. <span class="pagenum"><a name="Page_72" id= +"Page_72">-72-</a></span></p> +<p>– Önt, mint ügyvédjét hozta magával?</p> +<p>– Igen.</p> +<p>– Hát kérem – mondja Krecsányi és felhuzza szemöldökét – mielőtt +megmondanám ügyvéd urnak az idézés okát s azt, hogy mi a szándéka a +rendőrségnek azzal az urral, engedje meg, hogy előbb egy kis +magánügyemről diskuráljak önnel…</p> +<p>És nagy meglepetésre elkezd Vázsonyinak beszélni egy környékbeli +nyaralótelepről, amelynek nincs csatornázása, rossz a világitása, +kövezetlenek az utcái.</p> +<p>– De kérem…</p> +<p>– Kérem, kérem – szól mosolyogva Krecsányi – nekem annyi a +dolgom, hogy nem érek rá a főváros urait felkeresni ebben az ügyben +és örülök, hogy a véletlen most elém hozza Vázsonyi Vilmost, aki +méltányolni fogja nyaralótelepünk panaszait.</p> +<p>– De a kliensem, aki künn vár!</p> +<p>– Hadd várjon…</p> +<p>És diskurál tovább a nyaralótelepről. Eltelik tiz perc, husz +perc, egy félóra. A kliens az előszobában felváltva hideget és +meleget izzad, Vázsonyi pedig feszeng a helyén, idegesen. Végre +bevégzi Krecsányi az előadást. Vázsonyi megszólal:</p> +<p>– De most, ha megengedi, térjünk rá az én kliensemre. Miért +idéztette be?</p> +<p>Krecsányi elmosolyodik.</p> +<p>– Kérem – mondja – én nem ok nélkül beszéltem itt képviselő +urnak egy félóráig másról. Azt akartam, hogy a kliense üljön, +várjon az előszobában legalább egy félóráig. Az ön kliensét ugyanis +a mult héten <span class="pagenum"><a name="Page_73" id= +"Page_73">-73-</a></span> mint tanut hallgattam itt ki. Akkor az az +ur itt felejtette az esernyőjét. Megtartani nem óhajtom, arra pedig +nem vagyok kötelezve, hogy az esernyőjét a lakására szállitsam. Hát +egyszerüen megidéztem mára, hogy vigye el az esernyőjét.</p> +<p>– …</p> +<p>– És az az üzletember, aki ugy megijed egy idézéstől, hogy nem +mer egyedül jönni a rendőrségre, hanem az ország első ügyvédjét +hozza magával, az az erkölcsi világrend nevében megérdemel legalább +annyit, hogy egy félóráig reszkessen a detektivfőnök +előszobájában.</p> +<p>Vázsonyi kivitte neki az esernyőjét.</p> +<p>– Itt van – mondta –, ön itt felejtette az esernyőjét, ezért +idézték ide. Ha egyéb baja lett volna, a szokásos ügyvédi +honoráriumot fizette volna. De igy, kérem, délután pontosan küldje +be az irodámba az igért száz koronát. Isten áldja meg.</p> +<p>És ott hagyta a faképnél. Mikor lement, a hölgyek még mindig +sirtak a kocsiban. Észre sem vették, mikor Vázsonyi óvatosan +elkerülve őket, felkapaszkodott egy villanyosra.</p> +<p>Egyéb semmi sem történt.</p> +<h3>A PÉLDÁZAT.</h3> +<p>A sajtó organumai, vagy mint Pesten mondják: „az összlapok“ +foglalkoztak ama kis cserkészfiu esetével, aki egy utcasarkon +találtatott, amint sirva kérte a rendőrt, hogy igazitsa utba, mert +ő magától nem talál <span class="pagenum"><a name="Page_74" id= +"Page_74">-74-</a></span> haza. Tudvalevőleg – én ugyan csak egy +hónap óta tudom – a cserkész-intézmény egyik célja, hogy olyan +fiukat neveljen, akiket a külföldről idevetődött idegen a +nemzetközi egyenruháról azonnal megismerjen és akik az idegent a +városban utbaigazitsák, kalauzolják. Mi sem természetesebb, mint +hogy Pesten maga a cserkész sem ismerte ki magát, ami még nem volna +katasztrófa, ha például azt nem tudná, hol van a Mátyástemplom vagy +a Központi Fertőtlenitő Intézet, de rögtön nemzeti katasztrófává +válik, mikor az sül ki róla, hogy még azt sem tudja, hol lakik.</p> +<p>Ezt a tipikus nyári szenzációt azért nevezem példázatnak, mert +erről majdnem kizárólag amaz ismeretlen férfiu kedvéért emlékezem +meg, akit e cikk bevezetésében volt szerencsém invokálni és aki e +pillanatban még meg sem született. Nekünk ez csak ártatlan vicc és +nyári téma, de neki, aki száz év mulva néz ránk vissza, talán +kulcsa lesz sok olyan dolognak, amit nem ért meg egyszerre, +történelmi kutatásai folyamán. Ezért vagyok bátor őt illő +alázattal, mint akkor már por és hamu, a következőkre +figyelmeztetni.</p> +<p>A mi időnkben Magyarországon és különösen Budapesten igen sok +dolog nem volt az, aminek hivták. A mi időnkben évente öt-hat +dolognak a cimét, nevét vettük át a külföldtől, de csak azért, hogy +a külsőségeket pontosan megtartva, belül egészen mást csináljunk +belőle. Nem szeretek mindig a rendőrségen nyargalni, de például ez +alá a cim alá, hogy: rendőrség, a mi időnkben olyasmi volt rejtve, +aminek tisztán politikai célja volt, tehetséges embereket és +gonddal kitanitott <span class="pagenum"><a name="Page_75" id= +"Page_75">-75-</a></span> magyar legényeket egy gyarmati katonai +hivatal teendőivel láttak el és mellesleg rájuk bizták azt is, amit +külföldön a rendőrségek szoktak elvégezni. A mi időnkben átvették a +külföldön mindenütt kitünően bevált ifjusági jellemképző, testedző, +egészség-gyarapitó és gyerek-nemesitő <i>boy-scout</i> intézmény +külsőségeit: a szijjas bur-kalapot, a hygiénikus flanell-inget, +gyapjunyakkendőt, térdnadrágot, strapacipőt és hegymászó botot, +leforditották – elég ügyesen – az angol szót „cserkészfiu“-ra és +alapjában véve az eredeti intézménytől annyira különböző más +intézményt csináltak belőle, hogy attól még a kopasznak is ég felé +mered minden hajaszála, olyan intézmény-utánzatot, amely ugy +különbözik az eredetijétől, mint egy tiznapos osztriga egy tizéves +elefánttól. Tisztelt és nyájas idegen, hadd sirom feléd innen a +multból, e szomoru ezerkilencszáztizenhármas esztendőből, hogy még +legalább száz ilyen intézményünk van e pillanatban e hon virányain, +hogy épp most van körülöttünk kolera és épp most müködnek +„közegészségügyi felügyelők“ és épp most történnek „intézkedések“, +akik és amelyek éppoly ügyesen vannak angolból vagy németből +leforditva, mint a cserkészfiuk, s akiknek és amelyeknek pont annyi +közük van az eredeti jelentésükhöz, mint a haza nem találó pesti +cserkésznek az idegenvezető boy-scouthoz. Tisztelt utód, hidd el, +hogy ez néha kétségbeejtő. Hidd el, hogy kétségbe kell esni azon, +hogy a „gyorsvonat“ milyen jó forditása a „Schnellzug“ szónak, +miközben olyan lassan megy a komisz épitkezés miatt, mint a +Schnellzug hazájában a Personenzug. Hidd el, hogy itt +Sakk-otthonnak <span class="pagenum"><a name="Page_76" id= +"Page_76">-76-</a></span> és Sakk-szövetségnek hivták ama helyeket, +ahonnan sértődötten dobták ki azt, aki sakkozni merészelt, mert ott +bakkozni kellett; hidd el, hogy itt közéleti kritikának (Die +Kritik, La critique) hivták azt, hogy ki akar valakit a hatalomból +azért kiturni, mert ő akar oda helyette leülni; hidd el, hogy itt +milliomos volt az, akinek száz-százötvenezer korona vagyona volt; +hidd el, mert igy volt majdnem minden, az egész vonalon. És hidd +el, hogy amilyen kevéssé feltünő, amilyen kicsinyes és szerény kis +tréfaság volt a haza nem találó professzionátus kalauz esete +Budapesten, ezerkilencszáztizenháromban, olyan jellemző volt erre a +kitünő forditói tehetséggel megáldott, de minden igazi belső +tartalom respektálásától irtózó lusta és felületes közéletre.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_77" id= +"Page_77">-77-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h2>VASÁRNAP DÉLUTÁN.</h2> +</div> +<p>Tisztelt Uram!</p> +<p><span class="dropcap">Ö</span>n a minap könnyelmüen azt kérdezte +tőlem, hogy hogyan töltjük mi itt Duna-Mócsingon a vasárnap +délutánokat. Egy pesti embertől, aki idejött nyaralni, a fővárostól +háromnegyedórányira, nem is kérdezhetett volna keservesebbet. +Amikor kérdezte, szomoru kézlegyintéssel feleltem. Ön nem is vette +észre, mennyi keserüség volt e mozdulatban. Most azonban +megbüntetem a kiváncsiságáért és felelek a kérdésére. Még pedig +őszintén. Könnyebb áttekinthetőség kedvéért sorba megyek a +vasárnap-délután óráin. Hadd lássák Önök, pestiek, milyen kéj az, a +szomszédban nyaralni.</p> +<h3>HÁROM ÓRA.</h3> +<p>Ebéd után le szoktam feküdni egy kicsit. Kettőkor ebédelünk s +igy, mire a kanapéhoz vánszorgok, félhárom. Az első délutáni vonat +kettő negyvenhatkor ér ide Pestről. Nyaralónk tiz percnyire van a +vasuttól, tehát körülbelül háromkor érkezik ide az első vendég, azt +a keserves, füzfán fütyülő rézangyalát Neki. A legrémesebb köztük +Schmiri bácsi, aki egy kis cekkerrel jön és mindig ugy néz ki, +mintha hozna valamit, de <span class="pagenum"><a name="Page_78" +id="Page_78">-78-</a></span> még soha sem hozott semmit. A +cekkerben a sapkája van, meg a hálóinge, arra az esetre, ha lekésne +az utolsó vonatról. Természetesen, aki háromkor jön, az fölver az +álmomból. Schmiri bácsit azért utálom, mert azok közé a rettenetes +emberek közé tartozik, akik erkölcsi fölénnyel keltik föl +legédesebb álmából az embert, akik ezt a szemtelenséget +egészségügyi vagy egyéb jóakaratu szabályok nevében követik el. +Például: „ne lustálkodjál, elhizól“, vagy: „kelj föl, aztán éjjel +nem tudsz aludni“, vagy: „itt döglesz, ahelyett, hogy a kertben +sétálnál“. Még rémesebb Rőcze bácsi, aki azok rendjébe tartozik, +akik mindenféle nyelvü idézetekkel költik fel az embert, ilyen +vadállat is igen sok van a világon. Mikor legédesebben alszom, rám +rivallnak: „fel, fel, vitézek, a csatára!“, vagy tréfásan: „kelj +fel párnáidról, doktor Pókainé“, miközben huzzák ki a fejem alól a +párnát. Németül: „auf, auf, ihr muntere Gesellen“, franciául: +„allons enfants de la patrie“, olaszul: „andiamo, kis apám“, stb. +Az vesse rám az első követ, aki még soha nem akarta lelőni azt a +vigyorgó embert, aki vicces versekkel költötte fel. Ez az, tisztelt +uram, amit én vasárnap délután három órakor hétről-hétre bekapok, +egész nyáron.</p> +<h3>NÉGY ÓRA.</h3> +<p>Négy órakor jön Hermin néni, szegény rokonunk, öreg ruhákért és +azért, hogy kávét kapjon. Azért jön vasárnap, mert akkor sok vendég +van s mert tudja, hogy ő ilyenkor kellemetlen. Ilyenkor jajgat, +hogy ő a konyhában akar uzsonnázni, csak azért, hogy erőszakkal +<span class="pagenum"><a name="Page_79" id= +"Page_79">-79-</a></span> behuzzák a verandára, hogy ott aztán +sirva mondhassa a vendégeknek: „én nyomorban vagyok, ők gazdagok, a +konyhába akartam menni, de megszégyenitenek“. Tulajdonképpen én +tudom, hogy Hermin néni azért jön ki, hogy megsértsék. Ha nem +sikerül megsértődnie estig, kétségbe van esve és hogy mégis +megsértsék, olyanokat enged meg magának a vacsoránál, hogy +krisztusi lény legyen, aki nem sérti meg. Ezért ki van adva a +gyerekeknek, hogy hat óráig sértsék meg Hermin nénit (tessék +elhinni, én esküszöm, hogy ugyis csak azért jön ki), mert ha hatkor +megsértik, a hét óra tizenötössel hazamegy. De ha nem sértik meg, +akkor a vacsoránál lehuzza a cipőjét, mint a multkor, azt mondván, +hogy kavics ment bele és odaadja a vendégeknek, hogy nézzék meg, +milyen rongyos, vagy, mint tavaly, addig szagolja a tányéron a +rostélyost, amig végre is a feleségem az elfojtott dühtől reszketve +megkérdi tőle, hogy mit szagol, mire Hermin néni szerényen szól: +„semmit, fiam, egészen jó hus ez, csak nem tudom, miért kapom +mindig én a büdöst?“ Valahogy azért megsérteti magát mindig. A +borzasztó az, hogy tőlem nem sértődik meg, mert engem gyülöl, rólam +tudja, hogy én tudom, mit akar, s kész vagyok nyolc-tiz olyan +sértést suttogni a fülébe, hogy elzöldül. Ez nem számit. Neki +igazi, fájó sértés kell a feleségemtől, vagy a gyerekektől. A +gyerekek intézik el rendszerint, amennyiben azt mondják neki, hogy +boldogult férjét ő mérgezte meg. De most már ez kezd elkopni, nem +használ. Legutóbb a kis fiam hátulról egy kis kárpitosszöget vert +bele, de erre is csak akkor sértődött meg, mikor a feleségem +<span class="pagenum"><a name="Page_80" id= +"Page_80">-80-</a></span> ezért nem akarta a fiut megverni. Igy +valahogy elment a hét tizenötössel.</p> +<h3>ÖT ÓRA.</h3> +<p>Ötkor kezdenek jönni a gyerekek és a cselédek a szomszéd +nyaralókból, kölcsönkérni. Ezt csak a nyaraló emberiség tudja, hogy +mit jelent. Ahol sok vendég van, onnan jönnek kölcsönkérni: +„Kettővel többen jöttek, a mama kéret kölcsön két pár eszcejgot és +négy tányért, ja igaz, még két szalvéta is kell“. – „A nagysága +tiszteletét küldi és kéri a fagylaltgépet“. – „A papa üdvözletét +küldi és kér egy párnát, mert Uhajda bácsi kinn alszik“. – „A mama +kéret szépen valamit olvasni, mert senki se jött“. Igy kérnek +kölcsön székeket, szódavizet, kártyát, táblát, krétát, legyezőt, +poharat, asztalt, grammofonlemezt, szivart, szipkát, sőt cselédet +is, ha nagyon „sokan jöttek“. Mert az ok mindig ez: sokan jöttek, +többen jöttek, mint amennyire számitottunk. Akihez nem jött senki, +az vagy olvasnivalót kér, vagy maga is átjön. Ez igy megy hat +óráig. Hatkor már rendesen ki vagyunk fosztva.</p> +<h3>HAT ÓRA.</h3> +<p>Hatkor megjelenik két ifju.</p> +<p>– Nevem Pök Ervin, – mondja az egyik.</p> +<p>– Nevem Hebrányi, – a másik.</p> +<p>Segédek? Nem. Rendezők. Jegyeket hoztak eladni. Szombaton este +hangverseny lesz az alsó Vadrovitz-féle vendéglőben. De felül is +lehet fizetni. Kedves neje szeret táncolni. Köszönöm, nem járunk +sehova. De jótékony <span class="pagenum"><a name="Page_81" id= +"Page_81">-81-</a></span> cél. Nem, nem. Ugyan papa, adj egy +forintot nekik a jótékonyra és nem kell jegy. Oh, hova tetszik +gondolni.</p> +<p>A rettenetes az, hogy a vendégeimnek is eladnak jegyeket. Nem, +mintha sajnálnám a vendégeimet, hanem mert ezzel szombaton az én +nyakamra szabaditják őket és ilyenkor bál után az ebédlőben hatan +alusznak délig.</p> +<p>Nem, nem, köszönjük. De a kis lányok hadd táncoljanak. Oh, +kérem, a kis lányok még kicsik, az egyik hat éves, a másik négy. +Nem baj, kérem, a kis teremben gyerekbál van. De nekik korán kell +lefeküdni. Nem baj, kérem, a gyerekbál már délután ötkor +kezdődik.</p> +<p>Most jön a sugdosás nőm részéről: „Adjak nekik kávét?“ „Nem – +sugom –, hanem ha még van abból a multkori patkányméregből…“ Aztán +folytatódik fennhangon: „Isznak az urak egy kis kávét nálunk?“ +Hehehe, már kétszer kávéztunk. Mindegy no, kávézzanak harmadszor +is. Hát ha olyan kedvesek…</p> +<p>És kávéznak. Aztán elmennek. Alásszolgája, Pöck ur, +alásszolgája, Hebrányi ur. Pardon – mondják –, tévedés, <i>én</i> +vagyok Pöck és ő a Hebrányi. Oh, pardon. Na ez igazán jó volt. De +kérem, kérem.</p> +<p>Mindnyájan vigyorgunk, kényszeredetten. Kikisérjük őket a +kertajtóig. Jó napot. Alásszolgája. Kullogunk vissza a kerten +keresztül, szomoruan, a verandán hemzsegő vendégekhez. Hol van +Hermin néni? A fürdőszobában zokog. Mi az? Végre sikerült +megsértődnie: „nekem persze be se mutattátok őket“. Tanácstalanul +állok. Hermin néni csöndesen sir. A szomszéd villa terraszáról +<span class="pagenum"><a name="Page_82" id= +"Page_82">-82-</a></span> halkan hozza át a szellő a hangokat: +„nevem Pöck, nevem Hebrányi…“ Esteledik.</p> +<h3>HÉT ÓRA.</h3> +<p>Hét órakor szokott jönni az a gaz Söpkesz, ne tessék rossz néven +venni, hogy ilyen gorombán irok, de a fülemen jön ki az epe, ha +erre a Söpkeszre gondolok. Már egyszer a kertészünket megbiztam, +hogy utonállónak öltözve, hátulról üsse fejbe egy léccel, mikor +elmegy tőlünk, hátha nem jön többet. Ez meg is történt, de +visszafelé sült el, mert Söpkesz visszaszaladt és nálunk aludt az +éjszaka. Hiába minden. Ha a sötétben sétálni megyünk, a gyerekek +még ott is, ahol nincs lépcső, azt mondják neki: „Söpkesz bácsi +vigyázzon, itt egy lépcső van“ – és Söpkesz bácsi nagyot lép a +semmibe, összecsuklik a lába, ami a legutálatosabb dolgok egyike, +de ilyen tréfák sem riasztják el. A kávéjába külön e célra tartott +stanicliból legyeket tesznek gyermekeim, megbizásomból. Hiába. Ami +szivart ő kap, abba egész délelőtt varrótüvel lószőrt varr bele +feleségem, kérésemre. Hiába. Amely székre ő leül, abból szög áll +ki, intézkedésemre. Hiába. Szereti a szódavizet, tehát délelőtt egy +szódásüvegbe közönséges vizet öntünk és azt kapja, hogy véresre +nyomja a billentyün az ujjait és semmi nem jön belőle, örömömre. +Hiába. Bor helyett külön csinálnak neki gyermekeim utasitásomra +ugynevezett „Söpkeszbácsi-féle házi badacsonyit“ ecetből, vizből, +cukorból és spirituszból. Hiába. Megissza. Hiába öljük, mérgezzük, +verjük, sántitjuk, kinozzuk, minden vasárnap megjelenik, mert +kártyázni akar és <span class="pagenum"><a name="Page_83" id= +"Page_83">-83-</a></span> négy-öt koronát el akar nyerni tőlem, +hogy azt mondhassa: „benyertem az utiköltséget“. Az erőszakos nyári +vasárnap délutáni kártyázók királya Söpkesz, azoké, akik kihuzzák a +házigazdát a vendégei közül és két forint ötvenet akarnak nyerni +tőle.</p> +<h3>NYOLC ÓRA.</h3> +<p>Rövid, de keserves fejezet. Nyolc órakor jön az, illetve jönnek +azok, akik hiába jöttek ki Mócsingra, mert nem találták otthon +azokat, akikhez jöttek. Mócsingról ugyanis minden vasárnap +megszökik a vendégek elől ötven család. Jövőre ötvenegy ilyen +család lesz. Ezek aztán „mondok, ha már itt vagyunk“ – kiáltással +jönnek be a kertbe és már az ajtóban levetik a kabátjukat.</p> +<h3>KILENC ÓRA.</h3> +<p>Ez a legfájdalmasabb óra a nyaraló életében. Ilyenkor már nem +jön senki, de a borzasztó az, hogy nem is megy senki. Nyolc +ötvenkor megy egy vonat Pestre, erre való tekintettel vasárnap +kilenckor teritünk, hogy kedvet ne kapjanak a vendégek, mert a +nyári vendég ugy vadul a fehér abrosztól, mint a bika a vörös +kendőtől. Mondom, ha félkilenckor abroszt látnak, végünk van. Hát +csak az utolsóelőtti vonat után van terités. De az példátlan és +határtalan, hogy egy ilyen nyári vendég mily pontosan tudja a +környékbeli menetrendet. Öten-hatan mindig azt kérdik: „mikor megy +az utolsó vonat?“ Erre ugyan a feleségem azt szokta felelni, hogy: +„ma hideget vacsorálunk“, de ez <span class="pagenum"><a name= +"Page_84" id="Page_84">-84-</a></span> nem szokott használni. A +multkor már, hogy megpukkadjanak, magunk is sajtot és kenyeret +vacsoráltunk, de nem is vették észre.</p> +<p>E fájdalmas óra legfájdalmasabb előzménye az, amikor a +verandáról látjuk, amint boldog szomszédok kisérik vendégeiket a +nyolc ötvenes vonathoz, mikor nálunk még öten nyüzsögnek ingujjban, +Söpkesz a házi badacsonyit issza ál-szódával, Schmiri bácsi cipő +nélkül egy fán ül, Hermin néni rosszul van a hálószobában és a +fejét borogatja, Rőcze bácsi fogpiszkálóval oltja a rózsafáimat, +dr. Csaruga és felesége fürdenek, mert meleg van, Lujza néni +csokoládét kényszerit a házőrző kutyába, a gyerekek levesbe való +legyeket fogdosnak Söpkesz bácsinak. Vadányi tanár a kutat rontja +el és Pista bácsi a hengemattéban hortyog, mint egy halászlé a +nyilt tüzön, miközben Sebész bácsi (hallott valaki ilyet, hogy egy +Schwarz Sebész-re magyarositsa a nevét? Ez is csak nálam +történhetik meg…), mondom, miközben Sebész bácsi azt számitja ki az +óráján, hogy hogyan lehetne lekésni az utolsó vonatról.</p> +<p>És ezalatt a boldog szomszédok kisérik a jó, derék, kedves +vendégeket a vasuthoz és nevetve intenek be nekünk a keritésen. +Rettenetes, uram, ezt látni. Az embernek megszakad a szive.</p> +<h3>TIZ ÓRA.</h3> +<p>Az utolsó vonat tiz huszonegykor megy. Tiz órakor már mi is +vonulunk a mi csapatunkkal az állomás felé. Ilyenkor mindig az jut +eszembe, hogy jó volna juhászkutyát is tartani, ugynevezett terelő +pulit, amely <span class="pagenum"><a name="Page_85" id= +"Page_85">-85-</a></span> mindig egy csomóban tartsa a vendégeket, +mert Sebész bácsi állandóan elkalandozik, mindenáron le akar késni +az utolsó vonatról, ami az idén már kétszer sikerült neki. Tiz +órától tiz huszonegyig tehát azzal telik az idő, hogy Sebész +bácsira vigyázunk. De már olyanokat talál ki, hogy az csudálatos. +Eleinte az óráját igazitotta vissza, eltünt és a vonat távozása +után jött bucsuzni. Ott akar aludni és másnap a kertben reggelizni. +Hiába minden. Az idén egyszer már odáig vittük, hogy felszállt a +vonat hágcsójára, de szántszándékkal lebotlott róla, lábtörést +szinlelt, a vonat persze nem várt, elment. Mikor már eltünt a +vonat, akkor Sebész bácsi kiegyezett velünk egy ficamodásba, majd – +attól félve, hogy orvost hivatunk, – lealkudta egy rándulásig, +később annyit koncedált, hogy nagyon megütötte a lábát, majd egy +negyedóra mulva „már nem is fáj“ kiáltással visszasétált velünk +haza, az ebédlőben aludt és másnap becsületből még bicegett egy +kicsit, amikor délelőtt tizkor elment. Ehhez a tiz órai fejezethez +tartozik egyetlen vasárnapi örömem is, hogy igazságos legyek. A +vendégek, akik az utolsó vonattal mennek haza, mindig vigan +társalognak, mulatnak, hancuroznak a vonaton Pestig, de Hermin +nénihez soha senki egy szót sem szól. Mérgesen ül egy sarokban +Pestig. Ott nem köszönnek neki. És ő dühös, mert nem sértődhetik +meg: tudniillik mert senkinek se fájna, ha megsértődnék. Már pedig +neki ez kell. Mondom, ez az egy örömem van, s mikor féltizenegykor +lefekszem, elmosolyodom boldogan az ágyban, arra gondolva, hogy +most robog Pest felé a vonat a vidám társasággal és a sarokban +<span class="pagenum"><a name="Page_86" id= +"Page_86">-86-</a></span> ül mérgesen, felfuvódva Hermin néni, mint +egy mellőzött sündisznó. Félálomban ezen mosolygok, mialatt künn a +sötét ebédlőben Sebész bácsi óvatosan csuszik négykézláb a +cselédszoba felé, hogy én ne halljam és hogy elcsábitsa a +cselédeimet. Néha feldönt valamit és ilyenkor egy félóráig +mozdulatlanul lóg a feldöntött butorba kapaszkodva és drukkol, hogy +nem hallottam-e meg. Aztán visszamászik a kanapéra, ahol ágyaztunk +neki és hangosan köhög, krákog, hogy halljam, hogy ott van, hogy +nem ő volt az, aki ki akart menni a szobalányhoz. Jól van, Sebész +bácsi.</p> +<p>Hát ilyen a mi vasárnapunk, tisztelt uram. Ha egyszer nincs jobb +dolga, jőjjön ki. Duna-Mócsing, Pestmegye, Frühauf-féle villa, +mindenki utbaigazitja, ezt béreljük már öt éve. Tisztelettel</p> +<p class="right"><i>egy családapa.</i></p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_87" id= +"Page_87">-87-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h2>LEVÉL A MILLIÓKRÓL.</h2> +</div> +<p>Tisztelt Uram!</p> +<p><span class="dropcap">N</span>evem Kispolgári Samu és mialatt e +sorokat irom, a másik szobában két ur mormol. A dolog ugy +kezdődött, hogy csöngettek. A Malvin kiment ajtót nyitni és a két +ur benyomult az előszobába. Malvin megijedt és megkérdezte: „Kik +önök?“ Az egyik ur szivélyesen mondá: „nevem adóvégrehajtó, gyerünk +beljebb“. Most ülnek az asztalomnál és mormolnak, az egyik mindig +azt mondja: „fényezett szekrény“, a másik mindig azt mondja: „mi +van még?“ Én nem megyek ki, mert nem tudok az arcukba nézni, félek, +hogy dühbe jövök és rájuk ugrom, mint egy vad oroszlán, tudom, +tudom, ne tegyem, hatóság elleni erőszak, nem is teszem, csak +érzelmeimet mondom el uraságodnak, a köny kicsordul a +szememből.</p> +<p>Nevem Kispolgári Samu és százhetvennégy korona ötven fillérrel +tartozom adóba, ennyi az én kedves adóhátralékom, ezért ülnek és +mormolják a fényezett szekrényt, ma még csak mormolják, tisztelt +uraság, de nemsokára megint eljönnek és el is viszik, mert nem hogy +százhetvennégy korona és ötven fillért nem fogok tudni soha, soha +felkaparni a föld alól, de ha felhuznak az <span class= +"pagenum"><a name="Page_88" id="Page_88">-88-</a></span> +akasztófára vagy beledobnak egy cséplőgépbe, akkor se tudok +előteremteni százhetvennégy fillért és ötven koronát sem, de még +csak százhetvennégy svábbogarat és ötven rusznit sem, mert nem +tudom, uram, honnan vegyem, nem tudom, honnan huzzak, nyuzzak, +vakarjak, izzadjak, vérezzem elő akármiből százhetvennégyet és +ötvenet. Nem megy. Az adókivető bizottság előtt annak idején +megjelentem, sirtam, kiabáltam, koldultam, könyörögtem, +nyomorogtam, a rossz fogaimat mutattam, a sovány, öreg kis hasamra +hivatkoztam, rosszul lettem, bégettem, mekegtem, énekeltem, +szónokoltam, gügyögtem, levetkőztem, letérdeltem, de hiába, fagyos +mosollyal ült ott dr Kerületi Vezér és nem engedett el egy vasat +sem, pedig éppen én előttem volt ott báró Moslettbáró és miután +sokalta az egy forint huszat, amit kiróttak rá, leengedtek neki egy +forint ötöt és most fizet tizenöt krajcár adót, uram, egy gazdag +ember, akinek gazdasági gépgyára van és akit évi kétszázezer +boronára becsül mindenki, nem kétszázezer koronára, hanem +kétszázezer boronára, mert mondom, gazdasági gépgyára van és elad +egy évben félmillió ekét és kétszázezer boronát. Fizet tizenöt +krajcár adót. Ön azt fogja mondani, hogy tulzok. Lehet, hogy az +adatokban van egy kis tulzás, de aki tudja, hogy mily különbség van +fővárosunkban a politikai jóbarát és a politikai ellenfél adója +közt, az meg fogja bocsátani e szerény tulzást nekem, aki nem +szavazván oda, ahová dr Kerületi Vezér kergetett, fizetek, illetve +nem tudok fizetni százhetvennégyet és ötvenet, s most hallgatom +innen a mormolást, amit az adóvégrehajtó idéz elő. <span class= +"pagenum"><a name="Page_89" id="Page_89">-89-</a></span> Higyje el +uram, szivrehatóan mormolni csak ő tud. Én sohse láttam tengert, de +sok jót hallottam a mormolásáról. Nem hinném azonban, hogy oly +izgatóan és oly szivfacsaróan tudná ezt, mint a két ur a másik +szobában.</p> +<p>Nevem Kispolgári Samu és talán nem fog tetszeni uraságodnak ez a +keserüen tréfás, mondhatnám bolondos hang, amint levelem irom. Nem +is ez az én rendes hangom, mert nyugodt ember vagyok, soha könyvet +nem olvasok, szinházba nem járok, nekem még nem kabarézták el a +fejemet az iró és hirlapiró urak. De próbáljon ön egyszer panaszos +levelet irni, mialatt az összes fényezetteket felirják adóba a +másik szobában és akkor ön is tapasztalni fogja, hogy egyszerre +elvigyorodik az emberben valami, egyszerre tele lesz epével az +ugynevezett kedélyvilága és mondom, feljön valami izgalom az +embernek a mellébe, ami arra ösztönzi, hogy kirohanjon, mint egy +vad oroszlán és széttépje a végrehajtót, de én ezt mind mérséklem, +belefojtom e panaszos levélbe, ettől olyan vad az irályom, tisztelt +uram, az ördög vigye el az életemet, ha már nem szeretem a hatóság +elleni erőszakot. Azért irok, uram, mert ugy érzem, hogy ez az a +perc, amikor igazi érzéssel lehet politikáról irni, olyan embernek, +mint én, aki soha nem foglalkoztam politikával, nem is értek hozzá, +pártember se vagyok. Tudniillik most elgondolom, hogy a nagyurak +egymást vádolva négymillió nyolcszázezer koronát vagdosnak egymás +fejéhez, pro és kontra. A fiam hazajön és azt mondja: „most meg ők +jönnek, azt mondják, hogy talpfapanama, meg szénpanama, +<span class="pagenum"><a name="Page_90" id= +"Page_90">-90-</a></span> negyven millió, száz millió“. Én nem +bánom. De elgondolkozom azon, hogy hova tartozik az én szegény +százhetvennégy korona ötvenem? Mert megveszik rajtam, végül, uram, +megveszik rajtam. Ha én nem tudom előkaparni, előkaparják ők, mert +addig viszik el és árverezik el a fényezettet, amig együtt lesz a +pénz. Mert én mindig előkaparok azért annyit, amennyi az uj +fényezett szekrényre kell, mert abban tartja Malvin a ruháját. Ők +meg elviszik. Ez már a negyedik fényezett szekrény. Hát végül, +ugy-e, mégis csak befizetem a százhetvennégy ötvenet? Már most hova +tartozik ez? Hol van elhelyezve? Egy szép kék százas, három szép +tarka huszkoronás, egy csinos tizkoronás, négy ezüstkorona és öt +kis vekerle. Melyikben foglaltatik benne? A négymillióban, vagy a +nyolcszázezerben? Az első millióban, a harmadikban, a másodikban, +vagy a negyedikben? Mert ezek a pénzek, ha szép nagy csomókban +egymás mellé vannak rakva az asztalon, elképzelem őket, gyönyörü +kékes papiroszlopok, amelyek valamelyikében, alul, felül vagy a +középen, meghuzódik a Kispolgári Samu szegény százhetven korona +papirpénze, a nagy zsákban pedig a többi közt ott sir az én négy +korona ötven aprópénzem is. Furcsa gondolat egy egyszerü embertől, +ugy-e, uram, de én igy lelki szemeimmel utána nézek a rongyos kis +pénzemnek és keresem hová tették, melyik milliónak képezi +alkatrészeit, mert ha elvették az államtól a négymillió +nyolcszázezret, akkor azt mi pótoltuk, én, Samu és mi, többi samuk, +ha pedig szegény kis pénzemet a talpfához nevezték ki, akkor ott +sorakozik a többi rongyos kis adópénzzel <span class= +"pagenum"><a name="Page_91" id="Page_91">-91-</a></span> együtt +negyven millióvá, vagy tudom is én mennyivé. Nem tudom, érti-e +uram, mit akarok ebből kihozni, de azt szeretném, hogy megértse, +viszik a szekrényemet, egyiket a másik után, addig, amig +százhetvennégy ötven nem lesz belőle, sir a Malvin, a földön a +ruha, most benn ülnek, irnak, mormolnak és én elgondolkozom, hogy +ebből a kis pénzből, ami miatt itt sirnak és dühöngenek, amiért itt +kinoznak, rikatnak, bántanak, kifosztanak engem nyolcszor +egymásután és ami most ilyen komoly összeg és nagy szerencsétlenség +nálunk, abból, mire olyan sokan jönnek össze, ilyen samupénzek, +hogy millió lesz belőlük, egyszerre olyan komolytalan, ide-oda +dobált, félvállról vett pénz lesz, hogy őrgróf Pallavicini György +nem is mondja meg az összeget, mert fél, hogy egy-két millióval +téved és egy másik beszéd négy-öt milliót emlit, isten neki, néhány +százezer ide vagy oda, a talpfa ügyében nem tudják, negyven-e a +millió, vagy száznegyven, – azt szeretném kihozni, uram, hogy meg +kell őrülni, ha elgondolom, milyen pontosság és erőszak van ennek a +huszonnégy koronát érő fényezett szekrényemnek az elvitelében +ugyanakkor, amikor odafönn négy milliótól negyvenig tart a +„körülbelül“ és a „lopta“ és a „nem lopta“ és a „jöjjünk tisztába a +panama fogalmával“ és a többi, amit össze-vissza beszélnek, mialatt +itt fillérre pontosan tépik el tőlem a szegény butoromat, keseritik +el Malvinom szivét és kinoznak engem. Nem lehet ennek az egész +panama és nempanama ügynek az égig orditó keservességét érezni, +csak igy, ahogy én érzem: ezekről az urakról és ezekről a +milliókról akkor elmélkedve, <span class="pagenum"><a name= +"Page_92" id="Page_92">-92-</a></span> amikor ebből a piszkos, +könyes, szegény, kinlódó életemből ilyen halálos szigorusággal +szakitják ki már a negyedik szekrényemet. Most irják fel, két +felnőtt ember messziről jött el ide érte, csöngetett, köszönt, +papirt vett elő, rubrikába ir, mormol és a jövő héten ujra kezdi. +Százhetvennégy korona, ötven fillér. Hol van, hol sir, hol +szerénykedik? Melyik csomóban? Melyik millióban? Rám ismerne-e, ha +odamennék, ahol ezek a rengeteg pénzek feküsznek egymáson, intene-e +a csomagból, mondaná-e: „idenézz, Samu, itt vagyok, én, szegény +gyürött százas, nyolc fényezett szekrényed. Malvinod nyolc sirása, +nyolc elfojtott, csirájában megszünt hatóság elleni erőszakod!“</p> +<p>Mikor igy elmerengenek a politika milliós vitáin, eszembe jut a +másik fiam, aki az orosz határon áll. Mikor azt olvasom: egy +hadtest, két hadtest, százötvenezer ember, a monarchia hadserege, – +mindig azt gondolom: ebben benne van az én fiam is. Azt hallom: +százezer ember áll itt vagy ott. Nekem egy fiam köztük van. A +monarchiának: hadtest, hadsereg, a statisztikának: százezer, +félmillió, nekem: egy fiam. Valahol, a fekete emberrengetegben egy +pontocska, Kispolgári Samu fia, Kispolgári Ede. Ugy áll benne a +hadseregben, mint a százhetvennégy koronám a sok millióban. +Malvinom fájdalommal szülte, hét éves korában sarlachja volt, azt +hittük, megbolondulunk az aggodalomtól, az érettségi előtt beteg +lett a tanulástól, huszonhat évi gondom, bánatom szülői szerelmem +fekszik ebben a fiuban és az államnak csak egy szava van rá: +hadsereg. Igy fekszik benne a százhetvennégy koronámban a +<span class="pagenum"><a name="Page_93" id= +"Page_93">-93-</a></span> tönkrement füszerüzletem öt esztendei +keserve, az éjszakai másolások miatt égő szemem, a veszekedésem a +hentessel, hogy egy krajcárral olcsóbban adja a szalonnát, a lyukas +nadrágom, mint takarékosság, sok-sok kilométer, amit gyalogoltam, +hogy megspóroljam a villamospénzt, uram, én tiz krajcár miatt +Budáról gyalog megyek az Üllői-utra és hány ilyen keservesen +megváltott tiz krajcár van egy fényezett szekrényben, olyanban, +amiből nyolc kell, hogy fussa adóhátralékra? A testemnek, a +lelkemnek, az emberi méltóságomnak hány sanyaruságát kell odaadnom, +amig futja belőle arra az adóra, ami csöndes, rongyos kis +részecskéje lesz annak a milliónak, amiről félvállról beszélnek +most a nagyurak? Nekem: az életem nyomorusága, a vérem, az agyam, +ötvenhat esztendőm gondja, bánata és a politikának csak egy szava +van rá: állampénz. Nem okoskodások ezek, uram, hanem csak érzések. +Nem akarok én uraságodnak megmagyarázni semmit, csak meg akarom +irni, hogy mit érzek, mialatt a másik szobámban mormol az +adóvégrehajtó.</p> +<p>Csak egyet nem értek: azok a nagy urak, azok a miniszterek és +képviselők és grófok és egyéb földi istenek, hogy birják el ezt a +rettenetes felelősségérzést, mikor tudják, hogy minden állami +millió ilyen Samuknak a pénzecskéiből van összerakva? Vagy nem +tudják? Hogy tudnak aludni? Hogy megy le egy falat a torkukon? Vagy +megváltozik az agyvelejük mikor magas polcra jutnak, ugy, hogy +mindezt elfelejtik? Vagy én vagyok szamár, egy vén, csudálkozó +szamár, aki megrémülök, mikor igy belenézek az állami pénzek +eredetébe? <span class="pagenum"><a name="Page_94" id= +"Page_94">-94-</a></span> Vagy talán csak azért jut eszembe mindez, +mert ép most irják fel a butoromat?</p> +<p>Ne tessék erre felelni, uram, csak azért kérdezem mindezt, hogy +könnyitsek a szivemen. Tudom én, hogy van ez. Mindegy, no. Miért +nem születtem püspöknek. Ne is törődjék ezzel a levelemmel, ha +elolvasta, dobja el és gondoljon annyit róla, hogy egy öreg ember +azért irta, mert valamibe bele kellett fojtani egy kitörni készülő +hatóság elleni erőszakot. De már ez is rendben van, elmult. Most +mentek el, éppen. Malvinom mosolyogva jön be, hogy ne lássam +könyeit. Fiam kezében estilap. Azt irja: „tisztázzuk a panama +fogalmát“.</p> +<p>Kitünő tisztelettel stb.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_95" id= +"Page_95">-95-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h2>ESETEK.</h2> +</div> +<p><span class="dropcap">H</span>agyjuk egy kicsit a fontoskodást +és nézzünk meg közelről néhány tréfás kis esetet, hátha ilyesmiből +is lehet okulni, az ember nem tudja, mitől hizik. Külföldről jött +urak mesélték, kénytelen leszek megnevezni őket, olyannyira +hihetetlennek tünik fel ez a pár apróság igy első hallásra.</p> +<p>Heltai Jenő, illustris barátom, Bécsből jött s azon frissiben a +következőket meséli: A bécsi nagyköruton volt dolga, az Operával +szemközt. Gyalog ment, s mint ahogy kényelmes emberek szokták, nem +ment pontosan az Opera elé, hogy aztán onnan derékszögben, rövid +uton siessen át a tulsó oldalra, hanem amugy pestiesen már jóval +előbb nekivágott a kocsiutnak, ferdeszögben ment át a kocsifolyó +egyik partjáról a másikra. Amint igy megy-mendegél, vigyázva a +villamosok és autók közt, egyszerre csak – mint a régi regényirók +mondanák – egy kéz nehezedik a vállára. Megfordul, s konstatálja, +hogy a kézen fekete keztyü van, s hogy a fekete keztyühöz egy +rendőr tartozik. Azt mondja neki a rendőr:</p> +<p>– Szabad kérnem egy szóra, uram!</p> +<p>Azzal karonfogja és kivezeti a kocsik kavarodásából, +<span class="pagenum"><a name="Page_96" id= +"Page_96">-96-</a></span> át a tulsó oldalra. Ott udvariasan +szalutál és ezt mondja:</p> +<p>– Uram, sohse menjen át ferdeszögben az uttesten, hanem mindig +ugy, hogy addig menjen az egyik oldalon, amig csak nem muszáj +átmennie a tulsóra. Akkor pedig egyenesen vágjon át. Ha ferdeszög +alatt megy, kétszer annyi időt tölt a kocsik közt, mint kellene és +a soffőrök se tudnak önre vigyázni, mert nem tudják, hogy hova akar +menni. Mig ha egyenesen vág át, az autók is könnyen igazodnak s ön +is egykettőre odaát van.</p> +<p>Szólt, ismét szalutált és eltünt az utca forgatagában. Heltai +annyira meg volt hatva, hogy visszamerészkedett a kocsik közé, +megkereste a posztján és megköszönte neki a jó tanácsot. A rendőr +pedig szigoruan szólt:</p> +<p>– Kérem, ez nekem utasitásom: minden egyes embert, aki rosszul +megy át az uton, kitanitani.</p> +<p>Pont. Ennyi az egész.</p> +<p>Második érzelmes történet, ugyancsak Bécsből, ugyancsak +rendőrről. Stoll Károly ur, a Király-szinház jeles főrendezője, +szolgáltatta át nekünk. Haza akart utazni, tehát beszállt egy +szerény egyfogatuba, a kocsishoz tette az utitáskáját és azt mondta +neki:</p> +<p>– Zentralbahnhof!</p> +<p>– Igaz, hogy ezt a pályaudvart már nem igy hivják, hanem +„Staatsbahnhof“-nak, de ez mellékes. Döcög vele a kocsi egy +negyedóráig, végre megáll egy nagy ház előtt. Az utas kiszáll és +látja, hogy a nagy házra ez van felirva: „Centralbad“, központi +fürdő. <span class="pagenum"><a name="Page_97" id= +"Page_97">-97-</a></span> Elkezd veszekedni a kocsissal, aki +belátja tévedését, s miután a „Staatsbahnhof“ szót is megkapta, +tovább döcög. Eltelik egy ujabb negyedóra, akkor megint megáll egy +nagy ház előtt, de erre a házra meg az van irva: „Hauptzollamt“, +fővámhivatal. Utasunk ismét kiszáll és elkeseredett kijelentéseket +tesz a kocsisnak, akiről azonban csak most sül ki, hogy tökrészeg. +A vitára odalép egy rendőr és beavatkozik. Az utas elmondja neki az +egész esetet. A rendőr kiveszi az óráját, megnézi és igy szól:</p> +<p>– Az ön vonatja tiz perc mulva indul, ez a részeg ember pedig +egy félóra alatt se tudja önt elszállitani a pályaudvarra.</p> +<p>Azzal int egy autotaxinak és átteszi rá a konflisról a bőröndöt, +majd a soffőrhöz a következő beszédet intézi:</p> +<p>– Ezt az urat elviszi a Staatsbahnhofra, nem fogad el tőle pénzt +és a viteldijért holnap jelentkezik a rendőrfőnökségen. Addig az én +jelentésem ott lesz a pénzzel együtt, amit majd ezen a részeg +kocsison veszek meg.</p> +<p>És még mielőtt az utas egy szót szólhatott volna, benyomta az +autóba, rácsapta az ajtót és intett a soffőrnek, hogy menjen. Az +egész hősköltemény egy perc alatt történt. Az utas a pályaudvaron +minden áron ki akarta fizetni a soffőrt, de az nem fogadott el +pénzt, azzal a megokolással, hogy szigoruan megbüntetik, ha nem +teljesiti szóról-szóra a rendőr intézkedését.</p> +<p>Pont. Ez is csak ennyi.</p> +<p>Harmadik, szintén felette érzelmes história. Gyüjteményem +<span class="pagenum"><a name="Page_98" id= +"Page_98">-98-</a></span> számára Basch Andor ur, az ismert fiatal +festőmüvész, hozta Berlinből. A hotelje előtt beül egy barátjával +egy egyfogatu kocsiba és azt mondja a kocsisnak:</p> +<p>– Hajtson a Kaiser Friedrich Museumhoz.</p> +<p>Mennek, mendegélnek, egyszerre csak elérkeznek a Frigyes +császárhoz cimzett muzeum elé. Ott kiszállnak, be akarnak menni, s +akkor látják, hogy a muzeum be van zárva. Azt mondja az egyik:</p> +<p>– Nem baj, fizessük ki a kocsit és sétáljunk haza gyalog.</p> +<p>Előszedik az aprópénzt, megnézik a taxamétert, de e pillanatban +odalép a rendőr, aki eddig messziről figyelte őket.</p> +<p>– Halt! – mondja. – Ne tessék fizetni. Az urak idegenek?</p> +<p>– Igen.</p> +<p>– Hol vették a kocsit?</p> +<p>– A Bristól-szálló előtt.</p> +<p>– És mit mondtak neki?</p> +<p>– Hogy hajtson a Frigyes-muzeumhoz.</p> +<p>– Köszönöm – mondja a rendőr –, az urak nem fogják megfizetni az +utat.</p> +<p>– Miért?</p> +<p>– Mert a szállók előtt olyan kocsisok állomásoznak, akik ki +vannak tanitva az idegenek kalauzolására, tehát ennek a kocsisnak +kötelessége tudni, hogy a Frigyes-muzeum ma zárva van. Ha mégis +idehozta az urakat, akkor azért tette, hogy a tájékozatlanságukkal +visszaélve fuvart csináljon. <span class="pagenum"><a name= +"Page_99" id="Page_99">-99-</a></span></p> +<p>És int a kocsisnak, hogy takarodjék. A kocsis elindul, lassu +lépésben. Az urak bámulnak, a rendőr pedig nyugodtan sétál tovább. +De megsajnálják a kocsist, utána mennek és oda akarják adni neki a +pénzt. Erre odasiet a rendőr, mondván:</p> +<p>– Ha az urak az intézkedésemhez nem alkalmazkodnak, kénytelen +leszek a nevüket és lakásukat felirni.</p> +<p>A kocsis akkor már ott se volt. Az urak pedig +kénytelen-kelletlen „alkalmazkodtak az intézkedéshez“.</p> +<p>Pont. Ez sincs tovább.</p> +<p>Negyedik számu, igen érzelmes történet, szerző saját gyüjtése, +Budapestről. Az elmult év tavaszán lassu léptekkel sétál szerző, e +sorok irója, az Erzsébet-köruton, nem egyedül, hanem tanuval, dr +Szirmai Albert zeneszerző urral (VI., Teréz-körut 24/a. III.). Este +kilenc óra volt, ép a Royal-szálló elé értünk, a csillagok +ragyogtak, a légben a tavasz ezernyi büvös illata szállongott, a +pacsirta dalolt és a szálló kapujában egy konfliskocsis rugdosott +egy idősebb, fehér flanellruhás urat. Az idős ur angolul kiabált +segitségért be a szállóba, a kocsis pedig magyarul fogta, rángatta, +döfte le a lépcsőn, amibe nem avatkoztunk volna bele, mert mindjárt +láttuk, hogy itt idegenforgalomról van szó, de mint mondám, rugások +is fordultak elő, s mivel ép akkortájt irtam egy hosszu cikket +Budapest külföldi rajongóiról, hirtelen elfogott az indulat és +merész elhatározással beleavatkoztam az ügybe. Akkor már a szálló +igazgatója is kirohant és vele együtt fejtettük le a kocsist az +idegenről, akiről azonnal kisült, hogy amerikai <span class= +"pagenum"><a name="Page_100" id="Page_100">-100-</a></span> orvos +és a pesti kórházakat jött tanulmányozni. Föntebb bejelentett tanu +ur igazolja, hogyha mi kellő időben nem érkezünk, az amerikai orvos +a pesti kórházi viszonyokat nem a doktor, hanem a páciens +szempontjából tanulmányozta volna. Most rövid, de elkeseredett tusa +után, melyben a szálló portása és kofferhordozói is magyar +vitézséggel vettek részt, megfékeztük a kocsist és megállapitottuk +a tényállást, miközben ugyanaz a százezer ember, aki Blériot +felszállását végignézte, példás rendben helyezkedett el +körülöttünk. A következőket állapitottuk meg a kocsis és az +amerikánus előadásából. Az amerikai Budán volt, Fenyvesi Emil +szinmüvész urnál, aki rokona. Ott kocsit vett és átjött vele a +Royalhoz. Itt megnézte a taksamérőt, az összeghez hozzátett negyven +fillér borravalót és átadta a kocsisnak, mondván: „a többi a +magáé“. Persze, németül mondta, ahogy tudta. A kocsis erre lármázni +kezdett vele magyarul, hogy neki negyven fillér hidpénz is jár. Az +amerikai nem értette, még egyszer megnézte a taksamérőt, látta, +hogy többet is adott, vállat vont és ment be a hotelba. Kocsisunk +ekkor, – aki ragaszkodott ahhoz, hogy a negyven fillért +borravalónak, ne pedig hidpénznek tekintse – ahelyett, hogy bement +volna a portáshoz és annak az utján hajtotta volna be a +<i>másik</i> negyven fillért, tehát tulajdonképpen az +<i>ajándékot</i>, egyszerübb eljárásra határozta el magát, s +karjánál fogva lerántotta a szálló lépcsőjéről az idegent és el +akarta verni. Ezt megállapitva, az amerikainak megmagyaráztuk, hogy +amiért az ő üres kocsija most visszamegy Budára, ezért neki negyven +fillért kell <span class="pagenum"><a name="Page_101" id= +"Page_101">-101-</a></span> fizetnie, amit ugyan nem értett meg, de +készséggel fizetett. Ekkor ugy gondolkoztam, hogy ha ez a jó kocsis +boszuból rugdosta volna meg az idegent, mert az nem adott neki +pénzt, istenem, szóra sem volna érdemes a dolog, ez nálunk rendben +van, Fenyvesi majd megmagyarázza neki, hogy ez ősrégi magyar +csikóshagyomány, a puszta vad, de becsületes fiának nemes +felháborodása, stb. stb. De mivel a dulakodás még csak nem is a +dukáló összegért, hanem a husz krajcár borravalóért folyt, nem +annyira okoskodás, mint felháborodás utján elhatároztam, hogy +rendőr kezére juttatom az embert. Azt ugy-e, mondanom sem kell, +hogy rendőr sehol nem volt, sőt ugy-e, azt sem kell mondanom, hogy +az a rendőr, akit a háziszolga aztán előkeritett, azt mondta, hogy +neki semmi köze ehhez, mert ő ép most megy a másik kerületbe, a +posztjára, sőt ugy-e, azt sem kell mondanom, hogy ujabb negyedórába +került, amig a szolga rendőrt hozott a Király-utca sötét méhéből. +Addig a kocsis igazán csak szivességből maradt körünkben. A rendőr +aztán följegyezte a tényállást, felirta a szálló igazgatójának +nevét; zeneszerző barátunkét s csekélységemét volt szerencsém +magamnak egy cédulára felirva átnyujtani; felirta a kocsist, szóval +felirt mindent, s most már nemsokára ismét tavaszodik, a légben +ismét szálong a kikelet ezernyi büvös illata, a pacsirta ismét +dalol, de idézést ez ügyben mind e mai napig nem kaptam. Lehet, +hogy a hatóság lelkünkbe lát: szivünk mélyén most már nem kivánjuk +a szegény kocsis megbüntetését, egy év alatt az ilyesmivel szemben +ellágyul az ember, tudja isten, hány gyereke van <span class= +"pagenum"><a name="Page_102" id="Page_102">-102-</a></span> otthon +a kocsisnak, minek bántsák, jobb lett volna talán bele se szólni az +egészbe. A hatóság tudja ezt és ezért nem kényszerit most arra, +hogy ártsak egy nyomorgó sorsban levő szegény embernek. De ha akkor +megidézték volna a tanukat, bizony talán még meg is büntették volna +a kocsist. Mert, mondom – már az unalomig ismétlem – rendben volt, +hogy rángatta és rugta az idegent, mert a kocsis jó magánjogász és +bár nem ért németül, de tudta, hogy az első husz krajcárt az idegen +borravalónak, ajándéknak minősitette, s igy ő csak ugy tekinthette +volna azt hidpénznek, ha az ajándékozási szerződést egyoldalulag +felbontja, – mondom, ez rendben volt, csak az nem volt rendben, +hogy kocsisunk nemcsak városunk jóhirnevébe, a közrendbe és +köztisztességbe, hanem köztiszteletben álló Büntető Törvénykönyvünk +350-ik paragrafusába is belerugott, amikor valakit „erőszakkal +valaminek cselekvésére“ kényszeritett, hogy magának jogtalanul +vagyoni hasznot szerezzen, amin nem változtatna még az sem, hogy e +pénz neki járt, mert hisz nem a követelés anyagi jogtalansága, +hanem érvényesitésének erőszakos módja a fontos, lásd Döntvénytár +u. f. XXVIII. 36. sz. és u. f. XXVII. 111. Hogy pedig amit csinált, +erőszak volt, az világos, mert fizikai erejét sértőleg alkalmazta, +ami szintén nem illik, mondja a Döntvénytár u. f. XXXIV. 71. sz. Ez +mind nem volt rendben, de hát elmult, vége. Olyan, mint egy szép +álom. Most már hiába is citálnának be, se a rendőrre, se a kocsisra +nem emlékszem, csak erre a kis történetre. S őszintén megvallva nem +is azért mondtam el, hogy rendőrségünket szekirozzam <span class= +"pagenum"><a name="Page_103" id="Page_103">-103-</a></span> vele, +mert tisztelettel vagyok főkapitányunk iránt, aki nem tehet róla, +hogy a kormányok a sok politikától nem hagyják a rendőrséget +nyugodtan szép európai irányba fejlődni. Csak azért kellett +elmesélni, mert egyszerre jött a másik három történet és ez a +negyedik olyan szépen illett hozzájuk. A szives olvasó majd talán +elgondolkozik egy kicsit és rájön arra, amire mi is rájöttünk, hogy +a mi nyomorult, nyugtalan, romlott közviszonyaink okozzák, hogy +nemcsak ebben a városban, de ebben az egész országban már maholnap +senkinek sem érdemes a maga mesterségének apró szépségeit és +finomságait kultiválni, mert minek tegye, mikor a feje fölött ég a +ház? Az a nyugodt bécsi és berlini rendőr nem él örök +ostromállapotban, az ráér ilyen finom, becsületes kis kunsztokat +csinálni s lassan, de biztosan nevelni kocsist és közönséget. +Egészen őszintén mondom: igazságtalanság volna a mienktől, +szegénytől, ilyesmit kivánni.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_104" id= +"Page_104">-104-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h2>REGÉNYVÁZLAT.</h2> +</div> +<p><span class="dropcap">V</span>áltozatosság kedvéért fogadjon el +tőlem a szives olvasó egy kis regényvázlatot. Hogy miért nem lett +belőle két kötetes, vastag regény, azt maga a tárgy elárulja. +Vannak regénytémák, amelyek igazán csak arra jók, hogy a vázlatnál +többre ne vigyék.</p> +<p class="center">*</p> +<h3>AZ ALAGUT-PANAMA.</h3> +<p class="summary">– REGÉNY KÉT KÖTETBEN. –</p> +<p>A minap, egyikén ama szép nyári napoknak, amelyeket mostanában +élvezünk, dr Egyenes Péter országgyülési képviselő és fővárosi +bizottsági tag felébredt a kora délelőtti órákban és bekérte a +postát. A doktor ur valami bizottságnak is tagja volt, s mint ilyen +megkapta a bizottság legközelebbi ülésére szóló meghivót és az +azzal kapcsolatos tárgysorozatot. A tárgysorozat egy pontja +bizonyos megütközést keltett benne. Ez a pont körülbelül igy +hangzott:</p> +<p>„21. pont: X. Y. és társainak beadványa a budai Alagut +átalakitása és bérlete tárgyában“.</p> +<p>Dr Egyenes Péter kiugrott az ágyából, gyorsan felöltözködött és +elrohant információért. Meg akarta <span class="pagenum"><a name= +"Page_105" id="Page_105">-105-</a></span> tudni, hogy ki az az X. +Y. és társai és mi az az Alagut átalakitása és bérbeadása. Nem +kellett sokat fáradnia, délelőtt féltizenkettőkor már mindent +tudott. X. Y. és társai, mint előre sejtette, egy ugynevezett +pénzcsoport volt. Az Alagut átalakitása és bérbeadása pedig egyike +volt az utóbbi év legcsinosabb ötleteinek. A pénzcsoport ugyanis +elhatározta, hogy értékesiteni fogja a budai Alagutat, amely +ugyszólván parlagon hever a Várhegy alatt. Azért a néhány emberért, +aki ezen a lyukon megy át a zöld Budára, igazán nem érdemes üzemben +tartani ezt az intézményt, elhatározták tehát, hogy egy gyönyörü +világvárosias tervvel járulnak a fővároshoz és a kormányhoz, az +Alagutból világraszóló nevezetességet csinálnak, amely nagy +mértékben fogja idevonzani az idegent, s amely már a maga +különösségénél fogva is a kontinens világcsodái közt fog helyet +foglalni. A terv az volt, hogy az Alagutat mindkét végén befalazzák +és a közlekedés elől örök időkre elzárják. Bent, az igy előállt +helyiségben ezer darab villamos ivlámpával vakitó fényt árasztanak, +a mostani két gyalogjáró helyén a fal mellett vonuló hosszu bársony +pamlagokat állitanak fel, a mostani kocsiutat pedig 40 +centiméterrel felemelvén és zöld posztóval behuzván, +baccaratasztallá alakitják át. A tervezők szerint ez lesz a világ +legnagyobb baccaratasztala, amely már ennélfogva is megérdemli az +állami és városi támogatást. Az Alagut hossza ugyanis 349 méter és +66 centiméter lévén, a bakkasztal maga 349 méter hosszu lesz, +miután 66 centimétert foglal el az Alagut kapuit fedő két +Rabitz-fal. Az asztal körül 700 játékos foglalhat egyszerre +<span class="pagenum"><a name="Page_106" id= +"Page_106">-106-</a></span> helyet, ami körülbelül hetven fővárosi +kártyaklubot tesz egyszerre feleslegessé, mivel tudvalevőleg egy +közönséges klubbeli baccaratasztal mellett csak 10–12 játékos +ülhet. A pénzcsoport az Alagutnak ilyen célra való kibérléséért +hajlandó évenként 500 korona bért fizetni, s egyben megengedni, +hogy a Budára tartó gyalogosok és kocsik minden külön dijfizetés +nélkül igénybevehessék az Albrecht-utat. Ezenkivül még csak néhány +kisebb kérelme van a pénzcsoportnak a fővároshoz: a város vállalja +el az Alagutnak télen gázzal való fütését, adja a villamos áramot +önköltségi árban és szubvencionálja ezt az idegenforgalmat emelő +intézményt évi nyolcvanezer koronával.</p> +<p>Mikor ezt dr Egyenes Péter megtudta, felháborodott. Nem kellett +sokáig törnie a fejét, rövidesen rájött, hogy itt ismét valami +panamáról van szó. Előbb azt hitte, hogy a terv ugy sem fog +keresztülmenni ama helyeken, amelyek az ilyen ügyekben döntenek, de +mikor a déli korzón találkozott dr Kijáró, neves fővárosi ügyvéddel +és pártvezérrel, s mikor meghallotta tőle, hogy a terv nemcsak a +városházán, de a kerületi klubokban is nagy megértéssel és +rokonszenvvel találkozik, kissé megijedt. Habozás nélkül felrohant +egy szerkesztőségbe és előadta információit. A szerkesztő mereven +nézett rá és megkérdezte tőle:</p> +<p>– Hajlandó ön lapomban akciót inditani e panama ellen?</p> +<p>Dr Egyenes Péter boldogan volt hajlandó és megigérte a +szerkesztőnek, hogy huszonnégy órán belül beszerzi az összes +adatokat és a másnapi számban megirja <span class= +"pagenum"><a name="Page_107" id="Page_107">-107-</a></span> a +panama történetét, kifejti a terv erkölcstelenségét és káros +voltát, szóval mint mi, lánglelkü purifikátorok, mondani szoktuk: +befütyül a disznóságnak. Miután mindezeket megigérte, hazasietett +ebédelni. Őszintén megvallva boldog volt, mert érezte, hogy igaza +van. Mégegyszer átfutotta jegyzeteit és fejcsóválva konstatálta, +hogy milyen merész, sőt milyen szemtelen ez a terv. Konstatálta, +hogy az ötlet oly szembeszökően ördögi, oly feneketlenül gaz, hogy +könnyü munkája lesz annak, aki ellene fellép és meg akarja +akadályozni. E boldog tudatban ebédelt, nyugodt +lelkiismerettel.</p> +<p>Délután háromkor megjelent nála dr Kijáró ügyvéd és vezérférfiu +és igy szólt hozzá:</p> +<p>– Nézze kérem, miköze önnek ehhez az egészhez? Önnek jól megy az +irodája, önt mindenki szereti, önt senki sem bántja, önnek kedves +felesége és szép gyermeke van, ön nyugodtan él Pesten és nyáron +nyugodtan nyaral a Balaton partján, minek szerez ön ellenségeket? +Mit bánja ön az Alagutat! Semmi értelme annak, hogy mikor itt +minden lépés, ami ön körül történik, panama, akkor ön sokpanama +közül kiragadjon egyet és azt megtámadja. Ha pedig arról volna szó, +hogy önnek hiányozni fog az Alagut, ha kirándulásra megy, hát én +máris kijelenthetem önnek, a pénzcsoport részéről, hogy hajlandók +vagyunk nagyobb kocsi-átalányt bocsátani az ön és családja +rendelkezésére, menjen kocsin a zöldbe.</p> +<p>Miután dr Egyenes Péter a kollégát kirugta és cipőjét megtörölve +visszaült iróasztalához, hogy adatait a lap számára feldolgozza, +megint csöngettek. A sógora <span class="pagenum"><a name= +"Page_108" id="Page_108">-108-</a></span> jelent meg, aki +igazgatója volt a Fővárosi Minden Lében Banknak, mely bank arról +volt hires, hogy még az éjjeli cukrozott narancshéj-árusitást is +nagyban finanszirozta Pesten.</p> +<p>– Nézd kérlek – mondta a sógor – hallom, hogy akadékoskodni +akarsz az Alagut-ügy körül. Nagyon jól tudod, hogy gyermektelen +ember vagyok és vagyonom a Te gyermekeidre fog szállni. Ez az +Alagut-dolog egy gyönyörü terv, amelyet a kicsinyesen gondolkozó +pestiek nem értenek meg. Bezzeg Páris, Berlin vagy London +kapva-kapna az ilyen ötleten, elég baj, hogy ott nincs e célra +alkalmas Alagut. Pesten panamáról beszél ilyenkor mindenki. Ne ülj +fel nekik, nem veszed észre, hogy csak eszközül akarnak +felhasználni? Tudd meg, hogy hetvenezer koronával vagyok érdekelve +a dologban. A többit lelkiismeretedre bizom.</p> +<p>Dr Egyenes sógorát már nem azzal a határozottsággal rugta ki, +mint föntebb emlitett kollégáját. Lelkében még mindig lobogott az +igazságos fölháborodás tüze, de rugásában már nem volt meg az a +félreismerhetetlen lendület, mely az igazi purifikátort jellemzi. A +sógor által felhozott mellékkörülmények bizonyos bágyadtságot +kölcsönöztek e mozdulatnak, ugyannyira, hogy a sógor, aki +szaktekintély rugások megitélésében, meg is jegyezte a kapu alatt +aggódva várakozó bankcsoportnak:</p> +<p>– Kirugott, de nem szivből.</p> +<p>Dr Egyenes Péter ismét visszaült asztalához és eltemetkezett +papirosai közé. Egy félóra mulva ismét csöngettek. Legjobb barátja, +dr Agressziv Arnold jelent <span class="pagenum"><a name="Page_109" +id="Page_109">-109-</a></span> meg szobájában. Kezet fogtak és +Arnold azonnal a tárgyra tért:</p> +<p>– Kedves barátom – mondta –, ugyebár tudod rólam, hogy született +ellensége vagyok minden panamának?</p> +<p>– Tudom, – felelt Péter.</p> +<p>– Tudod, ugyebár, hogy minden erőmből küzdeni szoktam a +nyilvános disznóságok ellen?</p> +<p>– Tudom.</p> +<p>– Nos – mondá székéből fölemelkedve és kiegyenesedve dr +Agressziv, – azt hallom, hogy te kellemetlenkedni akarsz az +Alagut-csoportnak. Kijelentem neked, hogy lelkiismeretesen +átvizsgáltam az egész tervet és nem találtam benne semmi olyat, ami +bárkit is feljogositana e terv ellen való állásfoglalásra. És ha +<i>én</i> mondok neked ilyet, akkor viselem is e kijelentésemnek +minden következményét.</p> +<p>Dr Egyenes Péter megdöbbent. Ismerte Agressziv Arnoldot és tudta +róla, hogy számos panamában kiméletlenül támadta azokat, akik a +közvagyon rovására akartak meggazdagodni. Majd barátjához fordult +és ezt a kérdést intézte hozzá:</p> +<p>– Ki ennek a pénzcsoportnak a jogtanácsosa?</p> +<p>Dr Agressziv Arnold harsányan felelt:</p> +<p>– Én.</p> +<p>Péter szomoruan bucsuzott legjobb barátjától. Fel kell +jegyeznünk, hogy ezt már nem rugta ki, csak szeliden kinyomta az +ajtón. És magára maradt gondolataival. Mikor visszaült +iróasztalához, ugy érezte, hogy már nincs meg benne az az őszinte +meggyőződés, ami <span class="pagenum"><a name="Page_110" id= +"Page_110">-110-</a></span> a gazságok ellen inditott harcban oly +fontos. Pedig bizonyos, hogy nem kenyerezték le. Csak <i>beszéltek +vele</i>. És Péter érezte, hogy minden fenyegetésnél, pressziónál, +megvesztegetési kisérletnél erősebb fegyver a panamisták kezében az +az eszköz, amit ugy hivnak, hogy: beszélni vele. Most már nem irta +oly lázasan a leleplező cikket, mint az imént. Nagy szüneteket +tartott, gondolatai el-elkalandoztak és szinte örült, amidőn a +munkában ujabb csöngetés zavarta meg. A szobaleány beeresztette az +idegent. Az idegen nem volt más, mint az az egyetemi professzor, +akinél Péterünk fiának ősszel az utolsó pótvizsgát kellett +tennie.</p> +<p>– Csak azért jöttem – mondá a tanár ur, – mert felkerestek és +megkértek, hogy beszéljek önnel.</p> +<p>– Milyen ügyben?</p> +<p>– Abban a bizonyos Alagut-ügyben.</p> +<p>– És mit parancsol tőlem tanár ur?</p> +<p>– Meg akarom győzni arról, hogy felültették önt.</p> +<p>– Hogy-hogy?</p> +<p>– Ön naiv és tisztességes ember. Talán nem is tudja, hogy ez +ellen az Alagut-társaság ellen egy nagyszabásu zsaroló-manővert +inditottak. Maguk a közismert zsarolók, akik minden ilyen ügyben +államnál, városnál meg szokták támadni a vállalkozó +pénzcsoportokat, nem mernek előbujni, mert félnek a vállalat +jogtanácsosától, a snájdig dr Agressziv Arnoldtól, tudják róla, +hogy könyörtelenül leleplezné őket. Ilyen ártatlan emberekre van +tehát szükségük, mint amilyen ön is. Önt az igazság nevében +fellovalják, ön felháborodik, beszédet mond a parlamentben, a +főváros közgyülésén, cikkeket ir a <span class="pagenum"><a name= +"Page_111" id="Page_111">-111-</a></span> lapokba a dolog ellen és +mikor mindezt cselekszi, nem is sejti, hogy tulajdonképpen egy +zsaroló-kompánia eszközévé vált, amely az ön nevével fenyegetődzik +és amelyet végül le fognak fizetni. Akkor ön aztán itt áll az ön +felháborodásával és ha még tovább is merészkedik beszélni, +egyszerüen ráfogják önre, hogy azért lármázik, mert nem kapott. +Mindezt nem azért mondom, mert kedves fiának jövője kezembe van +letéve, hanem azért, mert jobban ismerem az életet, mint ön és meg +akarom önt óvni az ilyen ügybe való keveredéstől. Mi köze önnek az +Alaguthoz? Maradjon békén és ne törődjék a mások bajával.</p> +<p>Ezt az urat már se nem rugta, se nem nyomta Egyenes Péter, ezt +az urat már szép udvariasan kikisérte. Visszament iróasztalához, +mégegyszer busan végignézte adatait és jegyzeteit, elolvasta a +leleplező-cikknek elejét, amelyet már megirt, majd nagyot sóhajtott +és összetépte a kéziratot. Azzal levélpapirosdoboza után nyult, +kivett belőle egy elegáns, szürke kartonlapot és a következőket +irta rá:</p> +<p>„Igen tisztelt Szerkesztő ur! Tegnap azt az igéretet tettem +szerkesztő urnak, hogy megszerzett információim alapján cikket irok +b. lapjába az Alagut-panamáról…“</p> +<p>(Itt egy kis szünetet tartott, a „panamáról“ szót kihuzta és ezt +irta helyébe „ügyről“.)</p> +<p>„… Alagut-ügyről, mely legközelebb kerül illetékes helyen +tárgyalás alá. Legnagyobb sajnálatomra arról kell önt értesitenem, +hogy egy kliensem ügyében haladéktalanul Bécsbe kellvén utaznom, a +cikket nem irhatom meg. Kitünő tisztelettel dr <i>Egyenes</i> +Péter“. <span class="pagenum"><a name="Page_112" id= +"Page_112">-112-</a></span></p> +<p>Ezt a levelet egy boy-jal azonnal elküldte a szerkesztőnek. +Adatait és jegyzeteit pedig beledobta a kályhába, amelyben ép a +föntebb emlitett zord nyári időre való tekintettel vigan lobogott a +tüz. Felsóhajtott és ugy érezte, hogy egy kő esett le a szivéről. +Szinte boldog volt, hogy kikerült ebből a dologból. Beszéltek vele. +Elment sétálni a dunaparti korzóra és ott azon tünődött, hogy +vajjon mi különbség van ama férfiu között, aki ingyen hallgat el, +azzal szemben, aki pénzért hallgat el. Hosszas gondolkozás után +rájött, hogy a kettő közt csak egy különbség van, s ez az, hogy az +ingyen elhallgatón még nevetnek is. De dr Egyenes Péter most már +ezzel sem törődött, szivében kissé szomoru volt, órájára nézett, +konflisba ült és mint megigérte, elment feleségéért, aki dr +Agressziv Arnoldnénál volt zsuron. Többet aztán az egésszel nem is +törődött.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_113" id= +"Page_113">-113-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h2>MODERN LEGENDA AZ IGAZSÁG BAJNOKÁRÓL,</h2> +</div> +<p class="summary"><i>aki Budapesten, az Urnak 1913-ik +esztendejében élt, csodálatos történet az ő különféle +viszontagságairól és különös végéről, a becsületes emberek +okulására.</i></p> +<p><span class="dropcap">A</span>z ifju, kinek rövid történetét az +alábbiakban, a legenda ezüstös lehelletével elfátyolozva elmondandó +vagyok, egy tavaszi hajnalon lépett ki a büzös kávéházból, s az +Andrássy-ut 43-ik számu háza előtt elhatározta, hogy felcsap az +igazság bajnokának. Az ifju szegény volt, s nem volt egyebe, mint +ugynevezett irótolla. Ezzel akart nekimenni ama köz-tébolynak, +romlottságnak, feneketlen korrupciónak és toronymagasságu erkölcsi +szemétnek, amelyet maga körül látott. Lépteit tehát a Városliget +felé irányozá, s kifelé sietett, Isten szabad ege alá, ahol nem +zavarja az embert semmi földi zaj, ahol közvetlenül érintkezhetik +lelke az Urral. Átszellemült arcánál fogva az ifjut már e korai +órában bolondnak tartotta a járókelők tekintélyes többsége; egy +hölgy, aki plörőzös kalapját kezében tartva igyekezett haza egy +frakkos ittassal, hátba is ütötte. Az ifju azonban nem érezte ezt, +valamint ama lökéseket <span class="pagenum"><a name="Page_114" id= +"Page_114">-114-</a></span> sem érezte, amelyekkel munkájukba siető +koránkelő panamisták illették, mert lelke tele volt az igazság +illatával, gondolatai messze, a szent magasságokban jártak és +sietett ki, a magányba, hogy kedve szerint társalkodhassék ama +szent férfiakkal, akiket a protektori szerepre szemelt ki.</p> +<p>Az ifju végre meg is érkezett a végtelen mezőre, mely a városon +kivül terül el. Megállott és körülnézett. Háta mögött elhaló +morajjal zugott az ébredező bünös város, körülötte percről-percre +csöndesen emelkedett a telkek értéke, de midőn szemeit a tiszta kék +tavaszi égre emelte, minden földi komiszságot elfelejtett, s miután +szándékai tiszták voltak, mint a hó, mielőtt a városi légkörbe ér, +belátott a fényes égbe és kedve szerint társalkodhatott a szent +férfiakkal. Mivel ujságiró volt, legelőször is Szent Pálhoz emelte +tekintetét, aki nemcsak a köszörüsök, kosárfonók, fazekasok, +kötélgyártók és szőnyegszövők védőszentje, hanem az ujságiróké is. +Mivel az igazság bajnokának készült, fölkereste tekintetével a +birák védőszentjét, Aranyszáju Szent János püspököt és egyházatyát +is. Nem feledkezett meg az irók és költők menyei protektoráról, +Nazianzi Szent Gergely egyházatyáról, s százötvennyolc költemény +szerzőjéről sem, sőt a magas pártfogás keresésében annyira ment, +hogy segitségül hivta még Szent Ágoston egyházatyát is, aki az +egyház ellenségéből annak leghivebb barátjává változott, s akit a +nyomdászok tisztelnek védőszentjüknek.</p> +<p>Miután e szenteket segitségül hivta ama purifikáló munka +szempontjából, amelyre oly hévvel készült, s <span class= +"pagenum"><a name="Page_115" id="Page_115">-115-</a></span> miután +ezek kecses mosolyából joggal következtetett arra, hogy tisztának, +s az igazság bajnokának szerepére hivatottnak találtatott, elindult +vissza a városba, mindenről megirni és megmondani az igazat. Még a +délelőtt folyamán megjelent egy közkedvelt estilap +szerkesztőségében s ihletett hangon, a jó cselekedet hevétől +áthatva cikket irt a kártyázásra alakult klubok ellen, megnevezve +amaz urak neveit, akik a szenvedélytől elvakult szerencsétlen +embertársaik kártyapénzeiből százezreket keresnek. Az estilap a +délutáni órákban megjelent, s az ifju még az esti órákban több oly +vehemens pofont kapott a klubok gavallér vezetőitől, hogy fogai egy +része kihullott, arca pedig akkorára dagadt, mint egy dinnye. Az +ifju boldog mosollyal fogadta e szenvedést, de hajnalban ismét +megjelent a magányos mezőn és igy fohászkodott a föntebb +megnevezett szentekhez:</p> +<p>– Atyáim, nekem nem fáj az ütleg, amit az igazságért való +küzdelemben kapok, nem is ezért jöttem. De ha a fogaimat kiverik, +nem tudok rágni, ha az arcomat dinnyévé dagasztják, nem mehetek az +emberek közé, részint éhen halok, részint világ csufjává változom, +– nem szolgálhatom az igazságot. Segitsetek rajtam.</p> +<p>Protektorai belátták, hogy igaza van, s némi közbenjárással +kieszközölték az Urnál, hogy az igazság bajnoka minden testi +fájdalommal szemben érzéketlenné váljék, fogai, csontjai +törhetetlenek, husos részei vághatatlanok és dagadhatatlanok +legyenek, hogy igy durva ütlegek, kardvágások, pisztolylövések ne +akadályozhassák <span class="pagenum"><a name="Page_116" id= +"Page_116">-116-</a></span> meg e tisztalelkü ifjut az igazságnak +Pesten való hirdetésében. Az ifju e tudatban boldogan tért vissza a +városba, népgyülést hirdetett és hivott össze a Vigadó nagytermébe +és ott elmondta mindazt a sok rosszat, amit a sajtóról tudott. +Másnap reggel végignézte a lapokat, amelyek tudósitást közöltek +előadásáról, s azokban a legsulyosabb támadásokat olvasta szülei, +testvérei és becsülete ellen. Ez mély fájdalmat okozván neki, ismét +elment a szentekhez és igy fohászkodott hozzájuk:</p> +<p>– Atyáim, tegyetek érzéketlenné minden lelki fájdalom iránt, +mert ember vagyok és megőrli lelkemet e zord támadások hangja, s +megtört lélekkel hogyan legyek az igazság bajnoka?</p> +<p>Magas pártfogói természetesnek találták, hogy az igazságot csak +olyasvalaki hirdetheti, aki a támadások fölött áll, s rövidesen +kieszközölték számára a teljes lelki érzéketlenséget mindennemü +gonosz kritika, ráfogás és becsületsértés tekintetében. Ő boldogan +látott ujból a tisztitó munkához, otthagyta az ujságirást, állást +keresett egy bankban, s miután ott bepillantást nyert a közgazdaság +üzelmeibe, felemelte szavát a nagybankok huncutságai ellen, a +szegényemberek védelmében. Ebből kifolyólag állásából elcsapták, s +miután sehol nem fogadták be, ismét védőihez fordult, mondván:</p> +<p>– Atyáim, amig nekem ételre pénz kell, addig nem hirdethetem +szabadon az igazságot.</p> +<p>Nem kellett sokáig tanácskozniuk, a szent atyák belátták, hogy +megkönnyitik az igazság bajnokának szép munkáját, ha fölmentik őt a +gyomor gondjai alól. <span class="pagenum"><a name="Page_117" id= +"Page_117">-117-</a></span> Kieszközölték tehát számára azt az +adományt, hogyha levegővel teleszivta a gyomrát, jóllakott. Igy nem +kellett soha eladnia meggyőződését hitvány pénzért, amelylyel a +teste táplálására szükséges élelmiszereket megszerezze. Fogta magát +tehát az ifju, kiállott az Oktogontérre és a gyermekleányok +megrontóját heves beszédben megtámadta. Az előkelő gavallér +párbajra hivta őt, s a golyó a füle mellett sivitott el. +Szerencsésen megmenekülve, a párbaj szinhelyéről egyenesen ama +mezőre ment, az égre emelte a szemét és ujabb panasszal járult a +magas méltóságokhoz.</p> +<p>– Atyáim – mondta – ez az eset eszembe juttatta, hogy párbajban +vagy párbajon kivül egyszerüen lelőhet engem mindenki, akinek az +igazság kellemetlen. Akkor pedig igazán nem hirdethetem tovább az +igazságot, mert hogy is hirdethetem, ha meghaltam?</p> +<p>Ez az okoskodás oly egyszerü volt, hogy pártfogói minden +tanácskozás nélkül siettek a legfőbb Hatalomhoz, ahol kieszközölték +számára a halhatatlanságot. Most már aztán bátran állt neki az +igazság bajnoka a purifikáló munkának, buzgón támadta a gonoszokat +és ahányszor a szivét keresztüllőtték, mindannyiszor derülten +mosolygott s végigmondta a beszédet, amelyet ép mondott. Most már +rettegtek tőle az emberek, az igazság bajnoka naponta reggeltől +estig mondta az igazat, de azt tapasztalta, hogy sok ezer évig kell +még hirdetnie az erkölcs igéit, mert annyi a gazság, hogy az +csudálatos. De ujabb, váratlan akadályra bukkant. Az emberek, +látva, hogy nem tudnak neki ártani semmi módon, mert a teste és +lelke érzéketlen az emberi bántásokkal <span class= +"pagenum"><a name="Page_118" id="Page_118">-118-</a></span> +szemben, látva, hogy megél magából a puszta levegőből, egyszerüen +elbujtak előle. Sehová nem eresztették be, ha valahol szónokolni +kezdett, szétszaladtak, ugy, hogy az ifju egy szép napon azon vette +magát észre, hogy az emberek egyszerüen kiközösitették maguk közül, +nem volt többé hallgatósága, ugynevezett bojkott alatt állott és +ugy érezte, hogy megakadályozzák a munkájában, mert ugyan kinek +hirdesse az igazságot, ha nincs egy teremtett lélek sem, aki +meghallgassa? Ismét el kellett tehát mennie hatalmas pártolóihoz, +akik előtt ily szavakra fakadt:</p> +<p>– Atyáim, egyedül maradtam. Ha meglátnak, elszaladnak előlem. +Mit tegyek?</p> +<p>Az atyákat majd hogy zavarba nem hozta e fogas kérdés. Mert mit +ér az igazság bajnoka, ha nincs, akivel küzdjön? De tanácskozásuk +eredménnyel járt, közbenjártak a Minden-sorsok-intézőjénél és kis +vártatva megadhatták az igazság ifju bajnokának a láthatatlanság +adományát, amely arra képesitette őt, hogy bárhol megjelenvén, +mivel láthatatlan volt, meglephette az embereket, akik többé nem +szaladhattak el előle. Az ifju, mikor visszatért a városba munkáját +folytatni, azt hitte, hogy most már semmi sem áll többé utjában. +Halhatatlan, testetlen, láthatatlan volt. El is ment olyan +helyekre, ahol az emberek nagy tömegekben voltak jelen, mint +korzóra, szinházba, s ott beszélni kezdett. De az emberek +kifogyhatatlanok voltak az igazság ellen való védekezés +eszközeiben. Mikor rájöttek, hogy az ifju igy harcol köztük, +egyszerüen befogták a fülüket és ravaszul vigyorogtak egymásra, +konstatálván, hogy hiába <span class="pagenum"><a name="Page_119" +id="Page_119">-119-</a></span> volt minden csuda, az igazság +bajnoka hiába küzködik, nem hallgatja meg senki. Ugy, hogy ez +eklatáns sikertelenséget látva az ifju ismét megjelent a mezőn, igy +beszélve:</p> +<p>– Atyáim, ha már eddig segitettek, ne hagyjatok cserben.</p> +<p>Az atyák hosszu és fáradságos munka árán eszközölték ki az ifju +számára azt, hogy ne kelljen az emberek füleinek beszélni, hanem +egyenes összeköttetést kapjon a lelkükkel, a lelkiismeretükkel, a +gondolataikkal, ugy, hogy azontul az ifju beszélt és hiába fogták +be fülüket az emberek, mégis mindenik meghallotta az igazságot, +belül, gondolatban. Többé nem zárkózhatott el előle senki. Az ifju +már majdnem boldog volt, mert ugy gondolkozott, hogy ennyi kitünő +tulajdonság talán csak mégis képesiteni fogja őt arra, hogy +megjavitsa az emberiséget. Küzdött tehát éjjel-nappal, sokáig, +egészen addig, amig az utolsó akadállyal is találkozott. Ezt igy +formulázta az atyák szine előtt:</p> +<p>– Atyáim, most már minden rendben volna, csak két baj van még. +Először az, hogy csak amaz igaztalanságok ellen küzdhetek, amiket +megtudok. Millió gazság titokban marad előttem. Másodszor az a baj, +hogy amikor Pesten küzdök, azalatt New-Yorkban tovább gonoszkodnak +az emberek. Eszközöljétek ki tehát számomra azt, hogy mindent +megtudjak és egyszerre, egyidőben mindenütt ott lehessek és minden +ember lelkével beszélhessek.</p> +<p>Az atyák – már csak azért is, mert már eddig oly erősen +exponálták magukat az ifjuért – ezzel a <span class= +"pagenum"><a name="Page_120" id="Page_120">-120-</a></span> +kéréssel is a trón elé járultak. De az Ur azt mondta nekik:</p> +<p>– Nem veszitek-e észre, hogyha én ennek az ifjunak a +testetlensége, halhatatlansága, a lelkekkel való közvetlen +érintkezése és az igazsága mellé még azt is megadom, hogy +mindentudó és mindenütt jelenvaló legyen, nem veszitek-e észre, +hogy akkor egyszerüen egy második Jóistent csináltam belőle?</p> +<p>Az atyák megvitték e választ az ifjunak.</p> +<p>– Akkor – mondta az ifju – hiába volt minden.</p> +<p>– Az Ő akarata, – felelték az atyák.</p> +<p>– Tehát – kérdezte az ifju – ahhoz, hogy valakiből tökéletesen +áradjon az igazság, istennek kell lenni? Az igazság bajnokának meg +kell buknia, ha csak egy gondolattal kevesebb is a hatalma, mint az +Uré?</p> +<p>– Ugylátszik, – felelték az atyák és szeretettel terjesztették +áldó kezeiket az ifju fölé.</p> +<p>Az ifju szomoruan ment vissza a városba és lemondott arról, hogy +az igazság diadalmas bajnoka legyen. Visszaadta fényes kiváltságait +és ismét egyszerü emberré lett, elhallgatott. Senki nem bántotta +többé. Gyakran látom még most is, amint valami nagy +igazságtalanságot hall és nem tesz egyebet, mint hogy szomoruan +csóválja a fejét. Néha sóhajt is. De már nem küzd. Ő már tudja, +mivé kellene lennie, hogy küzdhessen. Az pedig lehetetlenség. Hát +éldegél tovább, igy.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_121" id= +"Page_121">-121-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h2>FRANCIA PEZSGŐ A CSÁRDÁBAN.</h2> +</div> +<p><span class="dropcap">R</span>égi papirosok közt keresgélve, egy +régi kis noteszkönyvben találtam ezt az egysoros feljegyzést: +„Francia pezsgő a csárdában, evezősklubok“. Aztán rögtön eszembe +jutott az egész história. Sok évvel ezelőtt azért irtam fel ezt a +sort a kis zöld könyvbe, hogy valamikor abban a bizonyos nagy +magyar társadalmi regényben felhasználjam. De az idő mulik, a +társadalmi regénytervekből részint ujságcikkek iródnak, részint +füst lesz belőlük a kávéházban, az ember még legjobban teszi, ha az +ilyen kis tapasztalatot minden irodalmi máz nélkül irja meg, ugy, +ahogy történt. Hátha akad valaki, aki szórakozik mellette, vagy +elgondolkodik rajta.</p> +<p>A Dunán fölfelé, Vácon is tul kódorogtunk egyszer nyáron. Dél +felé valami kocsmaféle után kellett nézni, ahol ebédelhessen a +társaság. Végre nagynehezen találtunk a parton egy csárdát. A +Petőfi legrongyosabb ütött-kopott csárdái lehettek olyanok, mint az +volt, amelyet mi az éhes fiatalság diadalorditásával üdvözöltünk. +Berontunk, enni kérünk. Öt perc mulva már kergették a csirkét a ház +körül és mi lepihentünk, szemügyre vettük a kocsma belsejét. +Egyszerre csak látjuk, <span class="pagenum"><a name="Page_122" id= +"Page_122">-122-</a></span> hogy egy polc tetejéről rózsaszinü +kupakok villognak felénk a félhomályban.</p> +<p>– Pezsgő!</p> +<p>Székre álltunk, megnéztük, valóban az volt. Lehetett vagy husz +üveg Mumm, igazi jó francia pezsgő, szépen sorjába fektetve. Nem +tudtam elképzelni, hogy mit keres a francia pezsgő ebben az +ütött-kopott kis kocsmában, amely messze esett a legközelebbi +világvárostól, Váctól és még messzibb volt a legdivatosabb +erzsébetvárosi tengeri fürdőtől, Nagymarostól. Honnan jönnek ide +azok a grófok, bárók, őrnagyok, bankigazgatók és drámairók, akiknek +francia pezsgőre telik?</p> +<p>Elő a kocsmárost.</p> +<p>– Mi az ott fenn? Pezsgő?</p> +<p>– Az.</p> +<p>– Igazi, francia?</p> +<p>– Az.</p> +<p>– Hol vette?</p> +<p>– Pesten.</p> +<p>– Aztán miért nem tartja a pincében?</p> +<p>– Hogy lássák.</p> +<p>– Hát ki az ördög lássa meg ebben a rongyos csárdában? Kinek +támad itt gusztusa francia pezsgőre?</p> +<p>Ravaszul vigyorgott:</p> +<p>– Evezős urak isszák, instálom. Pestről jönnek ide fel, vékony +csónakon. Azok isszák.</p> +<p>Aztán beszédes lett és elmondta azt, amiért az egész esetet +feljegyeztem a noteszbe. A pesti evezősök itt ki szoktak nála +kötni, fürdenek, ebédelnek, alszanak egyet az árnyékban, aztán +eveznek vissza Pestre. <span class="pagenum"><a name="Page_123" id= +"Page_123">-123-</a></span> Sohse ittak mást, mint fröccsöt. Azt se +sokat, csak ugy ebédhez egyet-kettőt. Egyszer azonban megtörtént, +hogy két különböző evezőscsapat kötött ki a csárda mellett +egyidőben.</p> +<p>Az egyik „vékony csónakot“ gentry-fiuk röpitették idáig, a +másikat pedig egy olyan egylet tagjai, amely a tagfölvételnél nem +helyezkedik felekezeti alapra és éppen ezért teljesen felekezeti +jellegü. Az urak hidegen, de udvariasan köszöntötték egymást és két +külön asztalhoz telepedtek le. Aztán a kocsmáros-család kergetni +kezdte a csirkét a ház körül. Egyszerre csak elkiáltja magát a +felekezeti csapat egy tagja:</p> +<p>– Kocsmáros! Van pezsgő?</p> +<p>– Biz az nincs, – mondta az öreg.</p> +<p>– Hát legközelebb, ha jövünk, legyen. Még pedig francia pezsgő +legyen.</p> +<p>A másik asztalnál nagy csönd lett erre a rendelésre. Aztán +ebédután elmentek mind. A mi kocsmárosunk azonban élelmes fiu volt, +valahol hallotta, hogy a pezsgőn sokat lehet nyerni és se szó, se +beszéd, bevágtatott Pestre és ellátta magát francia pezsgővel. +Mikor mi arra jártunk, körülbelül a következőképpen állott a +dolog.</p> +<p>Ha <i>egy</i> evezőcsapat jött, az fröccsöt ivott, akár +gentry-csapat volt, akár asszimilált csapat. De azokon a napokon, +amikor a két csapat véletlenül egyidőben került a kocsmába, <i>mind +a kettő pezsgőt ivott</i>. Utóbb fejlődött a dolog, mert amikor +hire ment, hogy a rongyos csárdában francia pezsgőt kapni, akkor +nemcsak az egymástól felekezetben különböző csapatok +találkozásakor, <span class="pagenum"><a name="Page_124" id= +"Page_124">-124-</a></span> hanem minden olyan esetben fogyott a +pezsgő, amikor két különböző egylet ebédelt a csárdában. Ugy, hogy +a kocsmáros végül valóságos szakemberré vált az evezőssport terén, +mert meg tudta egymástól különböztetni az egyenruhákat és ha két +különböző ruhát látott, szó nélkül pezsgőt állitott mind a két +társaság elé. Ezek meg egészen természetesnek találták, hogy +ilyenkor ki kell vágni a rezet. És itták a francia pezsgőt. Ezért +volt a polcon husz üveg Mumm. A kocsmáros abból élt, amiből Pesten +már nem egy vállalkozó gazdagodott meg: a fővárost alkotó két, +egymástól fajilag különböző társadalmi osztály nyilvános +versengéséből.</p> +<p>Azzal tettem vissza a noteszt a régi papirosok közé, hogy az a +másfél évtized, amely a beirás óta eltelt, bizony megváltoztatta a +viszonyokat. Különös dolog, de ennek a kis históriának már régies +illata van. Olyan, mintha negyven évvel ezelőtt történt volna. Hol +vannak ma ezek a vidám urasági versenyek? Ma, a tönkrement zsidó +földbirtokosok és az okosan müködő gentry bőrziánerek korában +valóságos levendulaszaga van ennek a könyvbepréselt régi emléknek. +Felekezeti párbajheccek, báli cigányafférek, dacból való +pezsgőzések, hol vagytok? Nem lepődném meg, ha azt hallanám, hogy a +rongyos kis csárdában most már csak akkor fogy a pezsgő, ha +<i>egy</i> csapat ebédel ott. És hogy hamar az asztal alá dugják, +ha bejön a kontracsapat, mert nem sportszerü dolog alkoholt szivni, +mikor sportol az ember. A felekezeti romantika valahogy elmult +tőlünk és azt hiszem, hogy kár érte, mert ez mindenesetre szebb és +kedvesebb volt, mint ez a mostani nyugodt <span class= +"pagenum"><a name="Page_125" id="Page_125">-125-</a></span> +állapot, amikor nem pezsgődurrogással, zamatos pofonokkal, zártkörü +bálokkal, cigánnyal és hasonló vidám jókkal folyik a verseny, hanem +minden játszma készpénzbe, állásba, földbirtokba és hasonló szomoru +jókba megy.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_126" id= +"Page_126">-126-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h2>A RONGYÓDI BARACKOK.</h2> +</div> +<p class="summary">Fejezet egy társadalmi regényből, mely nem fog +megiródni.</p> +<p><span class="dropcap">G</span>örbe Géza gyalogszerrel sétált +haza az állomásról. Nagyon meleg volt, tehát Géza bácsi törölgette +a homlokáról az izzadságot s ugyanakkor egy szürke selyemnapernyőt +tartott a feje fölé. Ahogy a dülőut mellett szerénykedő kis +gyalogösvényen baktatott, boldogsággal töltötte el az a tudat, hogy +mindez a sok föld, ami körülötte elterül, az övé. A gyümölcsöshöz +ért és megállott. Szétnézett. A barackfák ágai a földig hajoltak, +ugy tele voltak barackkal. Géza bácsi rámosolygott a barackerdőre, +mert ez volt a büszkesége. Birtokát szerette volna azokon a kis +cimkéken, amelyeket terményeire ragasztott, „rongyódi +mintabarackászat“-nak nevezni, de a szó oly különös volt, hogy félt +tőle. Titokban azonban barackászatnak nevezte az egészet és +semmivel nem foglalkozott oly szivesen, mint a barackjaival. Géza +bácsi a sárgabarackra specializálta magát, exportált barackot +Bécsbe, Drezdába és Berlinbe, s amit nem exportált, abból a fák +mögött fehérlő kis házban főzték a hires rongyódi barackpálinkát, +amely két tulajdonságáról volt nevezetes: először olyan volt, mint +a legjobb francia konyak, másodszor pedig Géza bácsi bele tudta +adni a kajszinbaracknak a jellegzetes <span class= +"pagenum"><a name="Page_127" id="Page_127">-127-</a></span> izét, +még pedig oly alaposan, hogy az évek multán is benne maradt a +pálinkában. Ugyanebben a kis házban csinálták a hires rongyódi +barack-befőttet, s a melléképületben, mely büszkén viselte kapuja +fölött aranybetükből e felirást: „Lekvárda“, készült a nevezetes +rongyódi baracklekvár, amelynek a java kis kenőcsös-tégelyekben +Londonban ment, nagyrésze azonban a hazában maradt és a Kárpátokból +az Adriáig minden palacsintából kibugygyant, ha az ember életlen +késsel kisérletezett a palacsinta körül. Legbüszkébb Géza bátyánk +erre a lekvárra volt, amelyet szeretett a folyékony aranyhoz vagy a +sötétsárga virágmézhez hasonlitani, nem minden jog nélkül, mert a +rongyódi baracklekvár pont olyan fényesen, gusztusosan és +átlátszóan aranysárga volt, mint az ugynevezett sárga vazelin, amit +a tudatlan gyermekek ugy szeretnek kenyérre kenni.</p> +<p>Géza bácsi az állomásról jött, ahol az állomásfőnökkel diskurált +a Désy-pörről. Egyikük sem volt ellenzéki ember, mindketten +állandóan a kormányra szavaztak. Géza bácsi azért, mert ez jót tett +a barackászatnak, a főnök ur pedig azért, mert minek szavazzon ő a +kormány ellen. Mondom, Géza bácsi az állomásról jött és megállván a +barackfáknál, szétnézett. Nem azért nézett szét, mintha látni akart +volna valamit, hanem azért, mert bajban volt. Nagy bajban volt.</p> +<p>Tudniillik közeledett az állomásfőnök nevenapja és Géza bácsi az +idén igazán nem tudta, hogy hogyan viselkedjék. A dolog ugy áll, +hogy a gyümölcsérés ideje Magyarországon pontosan összeesik a +vaggonhiány idejével <span class="pagenum"><a name="Page_128" id= +"Page_128">-128-</a></span> és ha ilyenkor még a személyszállitó +Pullmann-kocsikat is megrakná a máv. gyümölcscsel, akkor se tudná +elszállitani azt a sok gyümölcsöt, amit helyben a közönség nem tud +elfogyasztani. Már pedig a gyümölcs nem ismer tréfát: ha azonnal el +nem szállitják, dühbe jön, foltokat kap és ugy elrothad, mint a +pinty. És a barack azok közé a gyümölcsök közé tartozik, amelyek a +legszigorubbak ilyenkor. Az alma, a körte, ezek szelid és lojális +gyümölcsök, amelyek kormánypárti türelemmel alkalmazkodnak a magyar +vasutviszonyokhoz. De a sárga barack csökönyösen megmaradt +ellenzéki gyümölcsnek, az nem paktált le, az megköveteli a rendes, +földmivelő-országhoz illő vasuti politikát, az obstruál, mert ha +nem kap vaggont, megkásásodik és bizonyos kárörömmel poshad meg. +Ilyenkor százával guggolnak a gyerekek az ut szélén Rongyódon és +törik két kő között a barackmagot ugy, hogy a messziről jövő utas e +kis kövek csattogását hallva, azt hihetné, hogy kőtörők dolgoznak +és javitják az országutat, de az utas nem ily ostoba, mert ismeri a +viszonyokat és ha Rongyód felé ballagtában hallja ezt a kopogást, +mélyen sóhajtva szól: „megint nem kapott elég vaggont a nagyságos +ur“.</p> +<p>A barackok sorsa tehát Rongyódon az állomásfőnöktől függött. Nem +azért, mert annak adott vaggont, akinek akart. Ha ez igy lett +volna, akkor egy szem barack se rothadt volna el Géza bácsinál +soha, mert akkor vaggonhiány esetén a lekvárda dolgozott volna +kettős hévvel és lekvár, befőtt, barackpálinka és barackkonyak lett +volna a barackból. De a baj az volt, hogy <span class= +"pagenum"><a name="Page_129" id="Page_129">-129-</a></span> a főnök +a vaggont mindig megigérte, biztosra és rendszerint csak az utolsó +percben sült ki, hogy nincs más kocsi, mint két petróleumtartály, +ebben pedig nem lehet barackot szállitani, mert tudvalevőleg +barackszagot kapna a petróleum ettől az eljárástól. Ezért függött a +barackok sorsa Rongyódon az állomásfőnöktől, s ezért választotta ki +a főnök a keresztségben kapott három neve közül azt, amelyik a +naptárban legközelebb volt a barackérés idejéhez. Szóval, +összeesvén igy Rongyódon ez a három időpont: barackérés, +vaggonhiány és állomásfőnöki névnap, Géza bácsi szétnézett, mint +mondám, nem azért, mert látni akart valamit, hanem azért, mert +bajban volt. Nem mert kedveskedni az állomásfőnöknek a nevenapja +alkalmából. A többi rongyódi baracktermelők tegnap a kaszinóban +kórusban kiabálták, hogy: „éljen a független magyar biróság, éljen +Désy, éljen Vázsonyi, le a panamával!“ Ez alatt pedig azt értették, +hogy az idén nem fog minden vaggont Géza bácsi megkapni. „Résen +leszünk“, – irta volna a Rongyód és Vidéke, ha tavaly meg nem szünt +volna.</p> +<p>A rongyódi állomásfőnök ugyanis uszott a gyümölcsben. Aki a +gyümölcseit látta, joggal hihette volna őt Magyarország egyik +legnagyobb gyümölcstermelőjének, holott birtoka, amely az állomási +épület mellett terült el, tizenhat négyszögölre rugott, s a legjobb +gazdálkodás mellett sem termett rajta egyéb, mint két kis gömbölyü +akácfa, három stanicli mák és egy elég jókarban levő kutyaház, mint +gazdasági épület, egy ebre berendezve. Ellenben akkora barackjai +voltak, mint a sárgadinnye, akkora almái, mint a görögdinnye és +akkora <span class="pagenum"><a name="Page_130" id= +"Page_130">-130-</a></span> dinnyéi, mint a söröshordó. Ami szép és +nagy Rongyódon termett, az az állomásfőnöké volt. Egyszer egy +gyümölcstermelőnek ikrei születtek s első gondolata az volt, hogy +az egyiket az állomásfőnöknek adja. De mindennél fontosabb volt a +névnap. Ez volt Rongyódon a nemzeti ünnep, ez volt a Szent István, +ez volt a karácsony, husvét, az ujév, a március tizenöt. Főnök ur +nevenapja körül csoportosultak az év többi napjai. És Géza bácsinak +az volt az erőssége, hogy az összes gazdák közül ő tudta legjobban +megbecsülni ezt a napot. Főnök ur e napon kapott tőle aranyórát +lánccal. Főnöknéni e napon kapott Géza bácsi unokáitól bokrétát és +benne egy szép brosstüt gyémánttal. Vaggonról soha szó nem esett, a +névnapon csak köztiszteletről és személyes rokonszenvről folyt a +beszéd. És most baj volt, mert közeledett a névnap és a levegő tele +volt panamával. Az állomásfőnök kijelentette Géza bácsinak, hogy +ezidén mellőzni kivánja a rendes névnapi üdvözlést, mert mint a +Désy-pörből kitünik, nincs a hazának oly kicsiny községe, amelynek +magánügyei egyszer az ország szine elé ne hurcoltatnának. Ki hitte +volna – körülbelül ezek voltak a főnök ur szavai –, hogy valaha +nemcsak az ország, hanem a müvelt külföld lapjai is meg fogják +pontosan számlálni, hogy hány szobában lakik a zalatnai +bányakapitány; ki hitte volna, hogy a kicsiny és szerény +államtisztviselői háztartás a maga kis ablakaival, egy méter +nyolcvanöt centiméter magas ajtóival, ugynevezett diszkertjével és +huszonhárom lépcsőjével, minden kispolgári titkával és csöndes +életecskéjével kicipeltetik a világ nyilvánossága elé, ahol +mindenki <span class="pagenum"><a name="Page_131" id= +"Page_131">-131-</a></span> belenéz, beleszagol, hozzányul és +belepiszkál; ki hitte volna, hogy egy nyári délután öt és hat közt, +egész Európa egy zalatnai viskó ablakán bámul be és még a +csirkecsontokat is megszámlálja bányakapitány ur tányérján?</p> +<p>Körülbelül ezek voltak főnök ur szavai, mikor mély sóhajjal, de +határozottan kérte az ezidei névnapi ünnepségeknek és azok minden +konzekvenciájának mellőzését. „Tudja isten – igy végezte beszédjét +főnök ur – tudja isten, mikor kaparnak bennünket elő Pesten valami +véletlenből kifolyólag és akkor köszönöm szépen. Majd hozzátette: +„Nem, nem, az idén nem bánom, lesz, ahogy lesz, mindenki +aránylagosan és sorrendben kap vaggont és nem hagyom magamat +lepiszkolni“.</p> +<p>Szóval baj volt. Berlinben az idén hiányzani fog a rongyódi +barack, istenem, hát több lesz a lekvár meg a pálinka. A télen +duzzadtabb lesz a palacsinta a Kárpátoktól az Adriáig. De főnök ur +nem hagyja lepiszkolni magát. Géza bácsi rosszul jár, de hát mit +csináljon az ember egy olyan országban, amelynek ipara nincs, +ellenben elég vasuti kocsija sincs, amely a föld terményeit a +kereskedőhöz szállitsa? Rongyód talaja és klimája különösen kedvez +a baracknak. De a többi baracktermelők még annyi vaggont se kaptak, +mint Géza bácsi. Mert Géza bácsi volt a legbefolyásosabb. Mi marad +most hátra? Géza bácsinak vannak Pesten barátai és rokonai, Géza +bácsi akciót indit, hogy épittessen az állam annyi vaggont, amennyi +kell. Nézze meg az ember. Fizetem a sok drága adót és még az se +legyen meg, hogy drága pénzért elszállitsák a gyümölcsömet? +<span class="pagenum"><a name="Page_132" id= +"Page_132">-132-</a></span> Nézze meg az ember. Rendeljenek annyi +vaggont, amennyi kell. Akkor aztán nem kell drukkolni, hogy a +nyakamon rothad-e a gyümölcs, vagy sem. Igaz is. Miért én és miért +nem mindenki? Disznóság. Igaza volna a Rongyód és Vidékének, ha meg +nem szünt volna. Eleget szégyeltem eddig is, egész évben +kazsulirozni az állomásfőnöknek egypár rongyos vaggon miatt, ami +jár nekem, mint egy földmivelő állam polgárának. Nézze meg az +ember. Legyen igazság.</p> +<p>Ezek viszont Géza bácsi szavai voltak, amelyeket a szürke +selyemnapernyő alatt, homlokát törülgetve, gondolt el. Ő a +Désy-pörben nem volt az ellenzék álláspontján, de az +állomásfőnöknek igaza van. Ki tudja, mikor állitják oda Pesten a +biró elé, ahová csak belépő jeggyel mehet be a közönség, de Géza +bácsi ugy gondolta, hogy neki is igaza volt a multban, mert olyan +országban termeszt barackot, ahol névnap nélkül nem szállitják el a +gyümölcsöt.</p> +<p>– Mi ez? – kérdezte magában Géza bácsi, amikor ujra elindult +kastélya felé. – Mi ez? Rongyódra is elhatolt volna egy csöpp abból +a dezinficiáló anyagból, ami egy ily pör nyomán terem? Mi ez? Az +egész országban, mindenütt volna egy-két ilyen megijedt, vagy +jobbik eszét, szivét előkaparászó ember, mint főnök ur? Mi ez? +Mindenütt volnának emberek, olyanok, mint én, akik rájönnek, hogy +főnök ur névnapjával mégse lehet örök időkig elvurstlizni, hanem +több vaggont kell kicsikarni az államtól? Mi ez? Csak nem jobb idők +kezdete, csak nem a rend uralmának ugynevezett előszele? +<span class="pagenum"><a name="Page_133" id= +"Page_133">-133-</a></span></p> +<p>– Ez ugy van – mondá Géza bácsi, mikor kastélyához ért és kutyái +vidám ugatását meghallotta –, hogy <i>egy</i> ilyen pörtől még nem +tisztul meg végleg az egész ország, de legalább százezerre teszem +ama kicsiny és az enyémhez hasonló panamák számát, amik mostanában +hirtelen megszüntek a pör hatása alatt. És nagyon sokan fogunk az +idén lekvárt főzni. De ha már annyian leszünk, akik panamahiány +miatt lekvárt kénytelenek főzni, hogy nagyon sokan leszünk, akkor +az állam rendel sok uj vaggont és többé nem lesz szükség a +panamára.</p> +<p>Majd mikor a hüvös lépcsőházban ment fölfelé, hozzátette:</p> +<p>– És ez még mindig csak a barack terén lesz. És hány más, hány +millió más dolog tisztul, jön rendbe, hány millió más munka lesz +értékesebb, jobb, szebb…</p> +<p>– Nos? – kérdezte a felesége. – Elérték a céljukat a kaszinóban +azzal az ellenzéki orditozásukkal? Nem kapunk az idén vaggont!</p> +<p>– Lekvárt fogunk főzni, – mondta Géza bácsi komolyan. – Ne légy +oly kicsinyes, Erzsébet, ne légy oly kicsinyes, lekvárt fogunk +főzni. Lesz, ahogy lesz, de végül mégis csak lesz rend ebben az +országban.</p> +<p>És ünnepélyesen tekintett ki az ablakon, a messzeségbe, a +napfényben görnyedező barackfák felé.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_134" id= +"Page_134">-134-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h2>MODERN NÉPBALLADA.</h2> +</div> +<p>Vacsora után egy urral beszéltem, aki felháborodva mesélte, hogy +mi történt a köruton. Ahogy este hétkor nagyban nyüzsögnek az +emberek a gyalogjárón, egyszerre csak kiöntenek valamit egy +ablakból. Talán egy pohár vizet. A lötty egy polgári külsejü urat +ért. Megállt, levette a kalapját, megtörölte és fölnézett. Többen +azt mondták: „gyerünk be a házmesterhez, az megmondja, föl kell +jelenteni“. A lelöttyentett ur azonban megvetőleg intett a kezével, +mintha azt mondaná: „ugyan kérem, örülök, hogy nem egy vasaló esett +a fejemre“ – és eltünt a tömegben, anélkül, hogy elégtételt vett +vagy boszut állt volna. Az ur, aki ezt elbeszélte, nagyon fel volt +háborodva, azt mondta, hogy a pesti polgárt ugy agyonkinozza az +élet, hogy már semmi önérzet nincs benne, azt mondta, hogy ez +szimbolum, s azt jelenti, hogy: a pesti polgárral mindent lehet +csinálni, ennél türelmesebb mártir nincs az egész világon.</p> +<p>Gondoltam: nem rossz, sőt érdekes, egyszer már lehetne irni +arról, hogy mi mindent tür el Pesten az ember. Aztán hazamentem és +éjszaka régi verseket olvastam. Egyszerre csak azt olvasom Buga +Jakab énekében, <span class="pagenum"><a name="Page_135" id= +"Page_135">-135-</a></span> amely a XVII. század utolsó negyedében +kelt, hogy:</p> +<div class="poem"> +<div class="stanza"><span class="i0">Az farkasbőrömnek lekopott az +szőre,<br /></span> <span class="i0">Pókháló palackom az szegen +bélepte;<br /></span> <span class="i0">Nyargalódzik rajtam az +tetvek serege,<br /></span> <span class="i0">Mert szurkos az ingem: +nincs ki fehéritse.<br /></span></div> +</div> +<p>Olvasom, mondom magamban: ejnye, ma már nincs, aki ilyen +keményen, szivbemarkolóan és mégis félvállról tudná megverselni az +anyagi nyomoruságot. A vége meg még szebb:</p> +<div class="poem"> +<div class="stanza"><span class="i0">… már az anyja! mint élhetek: +élek,<br /></span> <span class="i0">Kivetem hasamat az szép +verőfénynek;<br /></span> <span class="i0">Csak ugy dohányozok az +midőn éhezek,<br /></span> <span class="i0">Igy én is másokkal +szépen eltőngődök.<br /></span></div> +</div> +<p>Olvasom ezt is, mondom magamban: ha ma élne az, aki ezt irta, +akkor nem sokat kellene törnünk a fejünket azon, hogy hogyan +ecseteljük, rajzoljuk meg a magyar utókor számára a mai lomha, +szomoru, indolens, a nyomoruságába belefásult pesti kávéházi +állatot, – megirná ezt négy sorban, aki a koplaló, meggyötört +kurucot ilyen szépen tette el nekünk.</p> +<p>És igy jutott megint eszembe az a szegény lelöttyentett Buga +Jakab, aki a köruton megtörülközött és tovább ment. Bizonyos, hogy +az ő farkasbőrének is lekopott a szőre, s valószinü, hogy rajta is +nyargalódznak, ha nem is azok a madarak, amikről Buga Jakab szól, +hát egyéb hü állatok. Azok, amelyekről egy kedves piktor a minap +ezt mondta: „Képzeljétek, el kellett adnom a kutyámat, a macskámat, +a háziur nem enged <span class="pagenum"><a name="Page_136" id= +"Page_136">-136-</a></span> mást tartani, csak poloskát“. Eszembe +jutott ez a szegény, türelmes, ismeretlen férfiu s az ő esete a +keserü népköltészet hangulatával vegyitve azt az ideát adta, hogy +kellene hamarjában irni egy modern pesti népballadát, a mai élet +alakjaival, a mai ujságok hangján. Hátha valamikor elolvassa valaki +és megsajnál bennünket legalább ugy, ahogy mi sajnáljuk +kétszázharminc év ködén keresztül a jó Buga Jakabot.</p> +<p>Ime a rögtönzött vázlat, akinek tetszik, versbe szedheti:</p> +<h3>ELSŐ STRÓFA.</h3> +<p>Az ablakból kihajol egy kormánypárti képviselő, befolyásos +ember, tréfás férfiu. A kezében poharat tart. A pohárban, mondjuk, +viz van. Leönti az utcára, fejen találja vele a rendőrt. Fogja +magát a rendőr, bemegy a kapu alá, megnézi a táblán, hogy ki lakik +ottan, meglátja a képviselő nevét, letörüli a sisakját és kimegy, +azt mondván hangosan:</p> +<p>– Esik az eső.</p> +<p>Miért?</p> +<p>Mert már megunta az utcán való fagyoskodást, régi derék rendőr, +szeretné, ha áttennék a detektivosztályba polgári ruhás rendőrnek, +ugyis elmegy jövő kedden Kijáry képviselőhöz, minek vesszen össze +ép most a kormánypárttal, odahaza nyolc gyerek van és csak hatnak +jut leves. Esik az eső.</p> +<h3>MÁSODIK STRÓFA.</h3> +<p>Látja ezt a kormánypárti képviselő, szalad a vizvezetékhez és +ujra megtölti a poharat. Vár, vár, amig <span class= +"pagenum"><a name="Page_137" id="Page_137">-137-</a></span> arra +megy egy főkapitány. Fogja magát, lötty, ezt is leönti. A +főkapitány leveszi cilinderét, megtörli szép hosszu, szőke +szakállát, s arcán kaján rendőrfőnöki mosollyal belép a kapu alá, a +lakók táblájához, s mondhatatlan kéjjel gondol arra, mint fogja +megidéztetni, megbüntetni, négyfelé vágatni és elégettetni a +lelöttyentőt. Meglátja a nevet, kijön a kapun és azt mondja:</p> +<p>– Ez az eső csak nem akar elállni.</p> +<p>Miért?</p> +<p>Mert ha a klubban egyetlen ember elkezd zavarogni, hogy a +főkapitány igy, meg a főkapitány ugy, akkor előjön a sarokból az a +huszonhárom, aki főkapitány szeretne lenni és akkor már huszonnégy +tagból áll a főkapitány-ellenes párt és huszonnégyen fognak gunyos +megjegyzéseket tenni a miniszterelnöknek a legközelebbi +tüntetésnél, amikor nem sikerül egészen szétverni a tömeget. És a +legelső alkalommal, amikor a párt bomlani kezd és a szájasoknak be +kell tömni a száját, a miniszterelnök azt mondja: „a főkapitány +ugyis népszerütlen, gyere pajtás, ülj be a helyére, ne izélj“. +Ezért van igaza elvben minden főkapitánynak, amikor azon az +állásponton van, hogy ez az eső csak nem akar elállni.</p> +<h3>HARMADIK STRÓFA.</h3> +<p>Látja ezt a vidám képviselő és ujra vizért rohan, majd ujra +lesbeáll az ablaknál. Egyszerre csak arra jön a városi férfiu, nem +tudom: alpolgármester-e, vagy csak tanácsnok, elég az hozzá, hogy +nem kinevezett kormányközeg, hanem a nép választott tisztviselője. +<span class="pagenum"><a name="Page_138" id= +"Page_138">-138-</a></span> „Kiváncsi vagyok“ – szól a képviselő – +és nyakonönti. A város ura felnéz, bemegy a kapu alá, majd kijön és +ezt mormogja:</p> +<p>– Pedig mondta a feleségem, hogy vigyek esernyőt.</p> +<p>Miért?</p> +<p>Mert ki ül a választott tisztviselő nyakán? A kerületi +bankdirektor, mint klikkvezér. Ez szavaz és szavaztat rá. Kinek a +hordárja, a kutyamosója, a fia, a vőlegénye, a tejtestvére a +kerületi bankvezér, mint klikkdirektor? A kormánynak. Miért? Mert +különben tiz kerület közül kilencben fütyülne rá a községi +választó. Kivel kell tehát jóban lenni a választott, szabad, +független tisztviselőnek? A bankklikkel, mint vezérdirektorral, s +ennek tejtestvérével, a mindenkori kormánnyal. Csuda-e, ha eszébe +jut az az áldott, gondos feleség, aki azt mondta, hogy vigyen +esernyőt?</p> +<h3>NEGYEDIK STRÓFA.</h3> +<p>„Ejnye – mondja fenn a képviselő –, most egy tábornok jön“. +Vizért szalad és leönti őt, mert már elbizakodott és kiváncsi, +meddig feszitheti a hurt. A tábornok összeráncolja szemöldökét, +becsörtet a kapu alá, majd joviálisan kicsörtet, mondván:</p> +<p>– Ezer bomba és kartács, csöpög az eresz.</p> +<p>Miért?</p> +<p>Mert minden jó a karriérnek, csak az nem, hogy az ember affért +csináljon a kormánypárti képviselővel, amikor ujabb százmilliókat +kértek a hadsereg céljaira és minden tábornok kedves az udvarnál, +csak az nem, aki bármily apróságból kifolyóan is, de hangulatot +<span class="pagenum"><a name="Page_139" id= +"Page_139">-139-</a></span> teremt a hadügyi kiadások sima +megszavazása ellen.</p> +<p>Ezért csöpög az eresz.</p> +<h3>ÖTÖDIK STRÓFA.</h3> +<p>Ujabb adagért rohan képviselőnk, mert jönni látja a hatalmas +milliomost, a mindenkitől független tőkést, bankvezért, akinek +otthon száz milliója van a nachtkasznijában és aki előtt földig +görnyednek a miniszterek. Lötty, leönti. Gazdagunk gunyosan +mosolyog, mintha mondaná: „na te is jól kiválasztottad azt, akivel +ilyen tréfát lehet üzni“ – és befordul a kapuba. Aztán kifordul és +igy szól:</p> +<p>– Zuhog.</p> +<p>Miért?</p> +<p>Mert már méltóságos ur, de szeretne kegyelmes ur lenni, mert már +nemes, de szeretne a báróság átugrásával gróf lenni, mert udvari +tanácsos, de szeretne belső és titkos lenni, mert van egy-két fia, +akinek politikai karriert szánt, mert mindent eltür, csak azt nem, +hogy valaki félrehuzza a száját, ha meglátja a klubban. Tehát +zuhog.</p> +<h3>HATODIK STRÓFA.</h3> +<p>Képviselőnk sokáig vár az ujabb lével, de ezuttal kifizeti magát +a várakozás, mert nemes vad közeleg. „Végre egy ember“ – mondja +boldogan –, „aki botrányt fog csinálni!“ Tudniillik a vad ellenzéki +vezér jön arra, szemei vadul forognak, lába alatt döng a föld, +szájaszéléből vér csurog. Püff, leönti ezt is. A vad <span class= +"pagenum"><a name="Page_140" id="Page_140">-140-</a></span> vezér +tigrisként ugrik a kapu alá. Majd tigrisként ugrik is ki a kapu +alól és távozik e szavakkal:</p> +<p>– Olvad a hó.</p> +<p>Mert a vad vezér el van adósodva. Hol van eladósodva a vad +vezér? A kormány bankjánál. A pénzt ugyan nem attól kapta, hanem +Hersch Geizigtől, az uzsorástól és a kormány csak utóbb vásárolta +meg a váltókat. Ezt lehet majd konstatálni, ha valami rágalmazó +egyszer felhozza. De mégse kell ugrálni, mert Hersch Geizig csak +azért adott, mert tudta, hogy a kormány meg fogja vásárolni a +váltót, és a vad vezér is tudta, hogy Hersch Geizig csak azért +kapott pénzt a banktól, mert megmondta, hogy a vad vezérnek kell. +Igen meleg volt a déli órákban, határozottan olvad a házak tetején +a hó.</p> +<h3>HETEDIK STRÓFA.</h3> +<p>Képviselőnk a büszkeségtől aklakában már kétakkorára dagadt, +mint amekkora az első pohár viznél volt. Keblét duzzasztja a +felemelő tudat, hogy minden földi hatalom fél tőle. De lelke mélyén +ott settenkedik a rémület, hogy talán mégis akad e hazában valaki, +aki tőle, a kormánypárti befolyásostól sem fél. Egyszerre elsáppad. +Térdei megremegnek. Kezében reszket a pohár viz. Ugy érzi, +elérkezett az ő megsemmisülésének órája is, mert jön, jön az, aki +nálánál is nagyobb, hatalmasabb, – jön a miniszterelnök. Fényes, uj +cilinderben jön, hetykén, büszkén. A képviselő szeme előtt +elsötétül a világ. Halántéka lázasan lüktet. És valami vad +kajánság, valami veszély-kereső vakmerőség <span class= +"pagenum"><a name="Page_141" id="Page_141">-141-</a></span> arra +ösztönzi, hogy lelöttyentse a miniszterelnököt is. Le is löttyenti. +Kormányfőnknek egy arcizma sem rándul meg. Ridegen, hideg +boszuállásra készen lépdel be a kapu alá, megtudandó, ki volt a +vakmerő. Majd kijön, tovább sétál, miközben ezt suttogja:</p> +<p>– Ugy kell nekem, miért járok cilinderben gyalog.</p> +<p>Miért?</p> +<p>Mert ha van valaki a világon, aki retteg egy befolyásos +kormánypárti képviselőtől, akkor a miniszterelnök az. Ezt nem is +kell magyarázni. Kormányfőnk egyebet is türt volna, mert a +„kilépek“ szócskára gondol. De igaza van, ugy kell neki, miért jár +cilinderben gyalog.</p> +<p>Eddig van a ballada. Nem oly férfiasan tömör jellemzése a bus +emberi nyomornak, mint a kuruc ének. De talán valószinü magyarázata +ama férfiu esetének, akit a köruton leöntöttek és aki olyan okos +volt, hogy még csak nem is tudakolta meg, ki öntötte le. Ebben a +szép esztendejében hazánk e gyönyörü századának talán még neki +kellett volna bocsánatot kérnie. De nagybölcsen tovább ment. Igy ő +is másokkal szépen eltöngődik.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_142" id= +"Page_142">-142-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h2>KARÁCSONY ELŐTT.</h2> +</div> +<p><span class="dropcap">H</span>ajnali három óra. Az egész tájon +már minden ház sötét, csak a 38/b. alatt világit még két ablak a +negyedik emeleten. Átlagos F. Soma lakásában. A szobában nagy +asztal, tele papirossal. Óriási füst. Az asztalon teacsésze, sárga +cukormaradékkal és egy szivarvéggel a fenekén. Soma fölkel az +asztaltól, nagyot nyujtózik, aztán rendbe rakja a papirosait. +Vélnéd, egy drámairó fejezte be e pillanatban ötfelvonásos +szinmüvét, amelyen két év óta dolgozik. Soma cigarettára gyujt és +halkan átszól a másik szobába:</p> +<p>– Mamus, alszol?</p> +<p>Egy hang belülről:</p> +<p>– Már megint micsoda kérdések ezek. Orditva kérdezed, hogy +alszom-e. Mondd őszintén, hogy ébredjek fel és menjek ki.</p> +<p>Soma:</p> +<p>– Ébredj fel és gyere ki!</p> +<p>Most kis szünet következik, mely alatt Soma fel-alá jár, a jól +végzett nagy munka tudatában nyugodt, kissé mosolygó arccal. Mamus +megjelenik az ajtóban, slafrokban. A szemét bántja a fény. Soma +odalép és enyhe közönnyel arcon csókolja. Mamus megszólal: +<span class="pagenum"><a name="Page_143" id= +"Page_143">-143-</a></span></p> +<p>– Kész vagy?</p> +<p>– Igen.</p> +<p>– Minden megvan?</p> +<p>– Minden, csak le kell irni. Ülj le, mamus, az asztalhoz és ird, +majd én diktálom. És ha valamivel más terved van, mondd meg.</p> +<p>– Pfuj – mondja mamus álmosan – milyen piszkot csináltál itt az +asztalon. Mindenütt hamu, gyufa, cigarettavég.</p> +<p>Azzal leül. Soma előveszi rendbeszedett iratait, jegyzeteit, +mondván:</p> +<p>– Ne brekegj, mamus. A forgalom még soha olyan jól nem sikerült, +mint az idén. Azt hiszem, hasznos és olcsó karácsonyunk lesz. +Vegyél egy darab papirt meg egy tollat. Nem azt, az el van törve. +Azt a másikat. Ird: „doktor bácsinak karácsonyi ajándék egy +skatulya Upman-szivar“.</p> +<p>Mamus:</p> +<p>– Hogyhogy?</p> +<p>– Steinerék akarnak nekünk karácsonyra valamit adni, mert +félnek, hogy az öcsém elcsapja az irógéposztályból Steiner Magdát, +mert nem jár be rendesen. Steiner megkérdezte, mit akarok +karácsonyra, hogy olyasmit ne vegyen, ami már van. Gondolkozási +időt kértem. Elszaladtam doktor bácsihoz, aki Ilonka fülét +psriccelte két hétig és akinek muszáj valamit adnunk. Gondoltam, +majd olyat kérek Steinertől, amit mindjárt tovább adhatok doktor +bácsinak…</p> +<p>– De hiszen doktor bácsinak nem szabad szivaroznia a meszesedés +miatt. <span class="pagenum"><a name="Page_144" id= +"Page_144">-144-</a></span></p> +<p>– Várd meg a végét. Mondom, elszaladtam doktor bácsihoz és ő azt +mondta, majd este telefonál. Addig megkérdezte Spónicer doktort, +aki konziliumokra szokta őt hivni, hogy mit akar karácsonyra. +Spónicer azt mondta: „Küldjön egy skatulya Upman-szivart, mert a +háziuramnak azt akarom adni karácsonyra, betapasztatta a kályhámat, +illik valamit adnom neki és azért adok neki szivart, mert ő ugyan +nem sziv, de a veje szivart kért tőle, mert a vejénél vendégek +vannak Szilveszterkor és azoknak kell valami jó szivar“.</p> +<p>– Ez a Mádai?</p> +<p>– Igen.</p> +<p>– És a veje a Linczer Dudi?</p> +<p>– Igen.</p> +<p>– Hiszen mink is oda vagyunk hiva Szilveszterre!</p> +<p>– Tudom. Ott vissza fogom lopni a szivart, amint meglátom. +Hiszen mondtam, hogy hasznos karácsony lesz az idén. De ne +komplikáljuk a dolgot, mert ebből az egészből mireánk csak az +tartozik és csak ennyit is irj fel: „doktor bácsinak egy skatulya +Upman-szivar, kapjuk Steineréktől“.</p> +<p>Szünet. Mamus ir. Aztán ismét megszólal Soma:</p> +<p>– Ird tovább: „Hermin néninek francia kisasszony utján otkolon, +szájviz, szappan, kávélikőr és szalmiákcukor“.</p> +<p>– Ez mind?</p> +<p>– Mind, mind. De ne zavarj, mert akkor nem igazodom el. Ezt +kapjuk doktor bácsitól. Doktor bácsi kapja gyógyszerésztől, ahová a +pacienseit kényszeriti. A gyógyszerész minden évben küld doktor +bácsinak otkolont, <span class="pagenum"><a name="Page_145" id= +"Page_145">-145-</a></span> szájvizet, szappant, kávélikőrt, +szalmiákcukrot és egy skatulya Upman-szivart.</p> +<p>– Upman-szivart? Hát akkor miért adjuk mi neki a Steinerék +Upman-szivarját?</p> +<p>– Mamus, ne konfundálj. Steiner Magda leirta irógépen doktor +bácsi felolvasását az orvosegyesületben és ezért nem fogadott el +tőle pénzt. Doktor bácsi megkérdezte Magdát, hogy mit akar +karácsonyra. Magda megkérdezte az apját, hogy mit akar. Azt mondtam +neked, hogy én Steinertől Upman-szivart kértem doktor bácsinak. +Erre Steiner azt mondta a lányának: „Kérj tőle egy skatulya +Upmant“. Erre, mikor Magda egy skatulya Upmant kért doktor +bácsitól, doktor bácsi a markába röhögött, mert ő inditotta el +nálam ezt az egész szivar-dolgot, ő már tudta, hogy az Upman Magdán +keresztül Steinerhez megy és Steinertől hozzám, hát azért kért +mindjárt tőlem Upmant, mert tudta, hogy igy visszakapja a szivarját +és adhat tovább Spónicernek.</p> +<p>– Nem adhatta volna Spónicernek mindjárt, ugy, ahogy a +gyógyszerésztől kapta?</p> +<p>– Nem. Mert Magdának kellett valamit adnia az irógépelésért. Igy +Magda is kap és Spónicer is kap. De ne zavarj, mamus, mert én ezt +már kidolgoztam és most összekavarodik a fejemben, ha mindig +kérdezel. Hol hagytuk el?</p> +<p>– Hermin néni…</p> +<p>– Igen, Hermin néni. Hát doktor bácsi nekünk adja az otkolont, +szájvizet, szappant, kávélikőrt és szalmiákcukrot, azért adja +nekünk, mert ezzel biztositani <span class="pagenum"><a name= +"Page_146" id="Page_146">-146-</a></span> akarta azt, hogy én az +Upmant elkérem Steinertől s ezáltal visszajuttatom neki. Hogy az +egész terv fel ne forduljon, kedveskedni akar és ezt a csomag +patikadolgot nekünk adja. Mi tovább adjuk Hermin néninek, de nem +közvetlenül.</p> +<p>– Minek az Herminnek? Hermin szegény, minden karácsonykor öt +forintot szokott tőlünk kapni.</p> +<p>– Igen, azt most is megkapja. De tudod, hogy ő ezért minden +karácsonykor ajándékoz nekünk valami apróságot és az idén nagyon +panaszkodott, hogy egy vasa sincs és azt mondta: „nem is kérdezem +meg tőled az idén, Soma, hogy mit akartok karácsonyra, mert olyan +szegény vagyok“. Erre én azt mondtam neki: „Már pedig Hermin néni, +mi magától az idén otkolont, szájvizet, szappant, kávélikőrt és +szalmiákcukrot várunk“. Erre hosszu orral távozott és én most +mindezeket a dolgokat közvetett uton hozzá juttatom, hogy aztán +nekünk ajándékozhassa.</p> +<p>– És minek az nekünk?</p> +<p>– Na hallod? Csak kell valamit adnunk Steineréknek az +Upman-szivarért, nem hagyhatom, hogy azt higyje, az én öcsémet az +irógép-osztályban meg lehet vesztegetni egy skatulya szivarral, +amit nem is neki ad, hanem nekem!</p> +<p>– Hát akkor Hermin néni ezt hogy kapja meg?</p> +<p>– Ugy kapja meg, hogy mi a francia kisasszonynak adjuk, az pedig +már kérdezte tőlem, hogy mit vegyen Hermin néninek, aki két kalapot +csinált neki az idén. Én azt mondtam neki, hogy Hermin +szenvedélyesen gyüjti az otkolont, szájvizet, szappant, kávélikőrt +<span class="pagenum"><a name="Page_147" id= +"Page_147">-147-</a></span> és szalmiákcukrot. Most, mikor mi a +csomagot a kisasszonynak átadjuk, ugy, ahogy a doktor bácsitól +kapjuk, a kisasszony, mint az őrült, fog vele rohanni Herminhez. +Hermin fel fogja bontani, s látva, hogy pontosan az van benne, amit +én tőle kértem, az egészet el fogja hozni nekünk és mi aztán +nyugodtan odaajándékozhatjuk Steineréknek. Igy a francia +kisasszonyt is kielégitettük, Hermint is urrá tettük és a doktor +bácsi is visszakapja a holmiját.</p> +<p>– A doktor bácsi? Hiszen mi Steineréknek adjuk.</p> +<p>– Igen, de Steinerék odaajándékozzák doktor bácsinak az +Upman-szivarért, mert nem türik, hogy a lányuk ajándékot kapjon egy +agglegénytől, ezért viszonozzák.</p> +<p>– Hát doktor bácsi ezt is visszakapja?</p> +<p>– Vissza. Ne zavarj össze. Ebből mireánk csak annyi tartozik és +csak ennyit is irj fel: „Otkolon, szájviz, szappan, kávélikőr és +szalmiákcukor, kapjuk doktor bácsitól, adjuk francia +kisasszonynak“.</p> +<p>– Megvan.</p> +<p>– Akkor nyugodtan visszatérhetünk a szivarra. Figyelj jól.</p> +<p>– Milyen szivarra?</p> +<p>– Az Upmanra.</p> +<p>– Hiszen azt odaadtuk doktor bácsinak, doktor bácsi odaadta +Spónicernek, Spónicer Mádainak, Mádai a Linczer Dudinak, aki +Szilveszter éjszakáján kirakja a vendégeinek.</p> +<p>– Ugy van cicám, de mint volt szerencséd konstatálni, mi Linczer +Dudiékhoz vagyunk hiva Szilveszterre, <span class= +"pagenum"><a name="Page_148" id="Page_148">-148-</a></span> s mint +volt szerencsém megjegyezni, nekem első dolgom lesz a skatulya +Upmant, amint meglátom, kivinni a télikabátom zsebébe. Mert akkor +következnek az ujévi ajándékok.</p> +<p>– Az ujévi ajándékok?</p> +<p>– Igen, mamus. Ez most Pesten néhány éve divatba jött, mert +ujévkor süti el az ember azokat az ajándékokat, amiket karácsonyra +kapott és amikkel nem tud mit csinálni. Miután azonban én a +karácsonyt teljesen kiaknáztam és mindenkitől kapok és mindenkinek +adok, anélkül, hogy a zsebembe kellene nyulnom, de viszont nem +marad meg otthon semmink, kénytelen vagyok az ajándékot körforgási +utján követni és ott csipni el, ahol ráakadok. A szivarokkal a +Lincer-estélyen van randevum, azokat ott visszalopom.</p> +<p>– És mit csinálsz velük?</p> +<p>– Csak nem képzeled, hogy elszivom őket? A szivarokat ujévkor +odaadom Galgócer bácsinak, az uzsorásnak.</p> +<p>– Hiszen nem is tartozunk neki.</p> +<p>– Nem, de más baj van. A hivatalban bementem a főnökömhöz és +megkérdeztem tőle, hogy mit akar karácsonyra, nehogy olyat vegyek +neki, amije már van. Azt mondta, hogy majd megkérdezi a feleségét. +Én ezt már ismerem. Tavaly is ezt mondta, de nem a feleségét +kérdezte meg, hanem Galgócer bácsit, mert ő tartozik neki és +kénytelen karácsonykor kedveskedni neki. Emlékszel, tavaly milyen +baj volt: Galgócer bácsi tizenkétszemélyes ezüst evőeszközt kért +tőle, s akkor ő nekünk azt mondta, hogy a feleségének ez kell és +nekem <span class="pagenum"><a name="Page_149" id= +"Page_149">-149-</a></span> meg kellett venni a tizenkétszemélyes +ezüst evőeszközt. Hát az idén már jó előre elmentem Galgócer +bácsihoz és megkértem, hogy a rossz pénzviszonyokra való +tekintettel ne kérjen a főnökömtől valami drágát, mert azt ugyis +nekem kell megvennem. Ezért a szerénységért én neki ujévre egy +skatulya finom szivart igértem. Megegyeztünk Galgócerrel, hogy az +idén nagyon szerény lesz és magának egy üveg kávélikőrt, nejének +pedig egy üveg otkolont fog a főnökömtől kérni. A főnököm tegnap +bejött a szobámba és nagy képpel kávélikőrt és otkolont kért. Én +megigértem és rögtön telefonáltam doktor bácsinak, aki Galgócernek +is háziorvosa, hogy ajándékozza nekünk kétszer a likőrt meg az +otkolont – mert egyszer, mint felirtad, már megkaptuk tőle a +szappannal, a szájvizzel és a szalmiákkal együtt, ami tovább megy a +franciánéhoz, onnan Herminhez, onnan vissza hozzánk, tőlünk +Steinerékhez, s onnan vissza doktor bácsihoz – mondom, ajándékozza +nekünk még egyszer ezt a két üveget, mert ujévre ugyis visszakapja +Galgócertől. Doktor bácsi belement, de nem nagyon szivesen, mert +keveslette ezt Galgócer bácsitól. Erre elárultam neki, hogy az +Upman-szivarjait Galgócernek igértem s ebbe aztán belement és +Galgócernek azt üzente, hogy ujévre likőrt, otkolont és szivart +akar. Igy aztán minden rendben van, mindenki kapott, mindenki adott +és doktor bácsi végleg visszakapta mindazt, amit a gyógyszerész +neki karácsonyra küldeni fog. Mert összes ismerőseink közül ő az +egyetlen, aki tényleg a magáéból ad. Viszont ezzel szemben ő az +egyetlen, akihez valamennyien elmegyünk vásárolni és aki +mindnyájunkon <span class="pagenum"><a name="Page_150" id= +"Page_150">-150-</a></span> nyer. Ugy, hogy ő sem fizet rá. Érted, +mamus?</p> +<p>– Értem.</p> +<p>Mamus átnézi a jegyzeteket és az órára néz.</p> +<p>– Négy óra, – mondja. – Gyerünk aludni.</p> +<p>– Igen – mondja Soma – gyerünk. Azt azonban el kell ismerni, +hogy hasznos és olcsó karácsonyt állitottam össze az idén.</p> +<p>Mamus egy enyhe és közömbös puszit ad Somának, miközben halkan +mondja:</p> +<p>– Te egy kis Wekerle vagy Soma.</p> +<p>És most már 38/b. alatt is elsötétedik a két ablak a negyedik +emeleten. Alszik az egész utca.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_151" id= +"Page_151">-151-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h2>JÓTÉKONYSÁG.</h2> +</div> +<p><span class="dropcap">E</span>sik az eső. Vége a szinháznak és a +közönség nagy része a szomszéd kávéházba megy vacsorázni. A nagy +tükörablakra rászáll benn a meleg pára, de ezen a lehellettől +tompafényü üvegen is átfehérlik a sok teritett asztal, az asztalon +virág, fölötte száz villamos lámpa. Szép, sárga, meleg fény van +benn, künn a körut fekete, hideg és nyirkos.</p> +<p>A bejárat előtt egy öreg koldus áll. Háromnegyed tizenegy +van.</p> +<p>Azt mondja a barátom, aki az ajtó mellett ül onnan néz ki az +utcára, gusztálva, hogy meddig emelik a hölgyek a szinházi +toalettet:</p> +<p>– Érdekes megfigyelést tettem.</p> +<p>– ???</p> +<p>– Mégsem olyan rosszak az emberek.</p> +<p>– ???</p> +<p>– Már egy negyedórája nézek itt ki és látom, hogyan állit meg +mindenkit ez az öreg koldus. És még eddig nem volt ember, aki +bejött volna a kávéházba ugy, hogy ne adott volna valamit neki. A +hölgyek beszaladnak, de az ur, aki kiséri őket, künn marad az +esőben, amig ki nem gombolkozik és valami kis pénzt <span class= +"pagenum"><a name="Page_152" id="Page_152">-152-</a></span> nem +kotorász elő. Egy se ment el mellette anélkül, hogy ne adott volna +neki valamit. Mégis szép.</p> +<p>Hát persze, hogy szép. Mit csináljak a barátommal? Ő e percben +meg van hatva és szereti az emberiséget. <i>Now he is praying</i> – +mint Hamlet mondja: most imádkozik. Oly ritka dolog valakit +rajtakapni azon, amikor épen el van ragadtatva az emberiségtől, +hogy ilyenkor nem szabad bántani. Az imádkozónak a mentelmi jogát +élvezi. Kezdjem el most magyarázni, hogy mekkora igazságtalanság +az, hogy ez az ember itt most egy óra alatt husz koronát szerez, +mialatt hetvenezer más ember, aki nálánál mind szegényebb, éhezőbb, +fázóbb és nyomorultabb, valahol egy vacokban vergődik és nem kap +egy fillért sem? Magyarázzam neki, hogy harminc-negyven +szinházlátogató ezekkel a hatosokkal most hosszu időre elintézi azt +a szivbéli ügyét, hogy más ezer ember éhen hal, mialatt ő párolt +nyelvet eszik burgonyapuréevel, pedig „nem is vagyok éhes?“ +Magyarázzam neki, hogy az ügyes koldus az igazi szegények árulója, +ugyanaz, ami a háboruban a hazaáruló, mert megengedi a jómódu +polgárságnak, a városnak, az államnak, az egész emberiségnek, hogy +néhány koronával váltsa meg azt a szörnyü kötelességét, hogy enni +adjon mindenkinek, aki megszületett? Mondjam el neki századszor, +hogy nincs erkölcstelenebb dolog, mint ez az utszéli komisz és +krajcáros jótékonyság, amely aszerint jutalmazza a koldust, hogy +elég undoritó-e a sebe és tart-e a karján éhező csecsemőt, vagy +nem? Győzzem meg, hogy felületesség és igazságtalanság kiválogatni +a nagyon szomoru, nagyon csunya és <span class="pagenum"><a name= +"Page_153" id="Page_153">-153-</a></span> nagyon tolakodó +szegényeket és előnyben részesiteni őket azok felett, akik olyan +szegények, hogy ki se jöhetnek, vagy olyan szégyenlősek, hogy ki se +jönnek az utcára? Leplezzem le előtte a koldusprimadonnákat, akik +száz tehetségtelen szegény elől veszik el az alamizsnát, mert jó +kávéház elé állnak, mert rémitő hangon kéregetnek és tudják, kit +kell megszólitani? Ábránditsam ki abból az ostoba hitéből, hogy aki +az utcai koldusnak ad, az már ezért jó ember? Bizonyitsam be neki, +hogy a leglelketlenebb, legrosszabbmáju embereket egyenesen +jellemzi az, hogy minden koldusnak egy koronát adnak? Tanitsam meg +arra, hogy az igazi jótékonyságnak egészen más módszere van, s hogy +ez az utcai kolduspártolás nem jótékonyság, hanem idegesség, egy +pillanatnyi nyugtalanság olcsó megváltása, egy reflexmozdulat, +amelynek az emberszeretethez és szivhez ép oly kevés köze van, mint +annak a koldusnak az igazi szegénységhez?</p> +<p>Nem bánom, hadd szeresse most egy kicsit az emberiséget. Sőt +küldjön ki egy hatost a pincérrel az ázó-fázó örenek. Adtam, mindig +adok neki magam is, elveim fenntartásával, mert azt tartom, hogy az +ember akkor ragaszkodjék ridegen az elveihez, amikor kinálnak neki +valamit, nem pedig akkor, amikor kérnek tőle. Hát ráhagyom, hogy ez +nagyon szép látvány mikor a szinházi közönség ilyen feltünően +jótékony. De most, hogy az iróasztalnál ülök és senki nem kér tőlem +semmit, megmondhatom, ugy-e, hogy nem is olyan nagyon szép. Sőt +nagyon csunya, ha arra gondolok, hogy ugyanez estén, valahol a +város másik végén karddal verik szét <span class="pagenum"><a name= +"Page_154" id="Page_154">-154-</a></span> a rendőrök az éjszakában +kenyérért orditó „két-háromszáz főnyi tömeget.“ Csunya háziállat +ilyenkor az öreg megalkuvó, amikor mosolyogva nyal kezet a +csontért, mialatt tompán elhallatszik hozzá vadon élő és senkinél +nem ügyeskedő társainak a halálorditása. Áruló öreg az. És +hipokrita mindenki, aki ajándékképen adja neki azt, amihez joga +van, csak azért, mert az öreg nem mint jogot, hanem mint ajándékot +kéri. Ha mint jogot kérné, kardlapot kapna. De elárulja a többi +szegényeket, belemegy abba a felfogásba, hogy ez neki nem dukál, +csatlakozik ellenségeinek, a gazdagoknak felfogásához, akik +alamizsnának nevezik az ő emberi jogát és ebből szépen megél. Az +öreg áruló, de habozás nélkül felmentést kap, minden meg van neki +bocsátva, mert nincs jogom őt megróni addig, amig a gazdagok +bünösebbek, mint ő. Addig ne is adjon nekem igazat, amig előbb az +összes gazdagok ki nem mondták, hogy igazam van. Ha ez meglesz, +akkor lesz szivem az öreget összeszidni az árulásáért. Addig +azonban békén hagyom és adok neki husz fillért. De azt nem hiszem +el a barátomnak, hogy ez szép.</p> +<p>Ellenben, ha már benne vagyunk, hadd mondom el egy ilyen +koldus-primadonna esetét, amely egy ismerősömmel történt meg s +amely tipikus példája annak, hogy hogyan fölözi le az ilyen +ál-szegény a hiszékeny bourgeois jótékonysági hajlamát, amelyre +tulajdonképen az igazi szegényeknek van joguk.</p> +<p>Ez az ur egy napon levelet kap egy vidéki kórházból, egy +embertől, akinek nevét soha nem hallotta.</p> +<p>„… Most szabadulok a kórházból – irja az idegen – s mivel nyáron +kerültem ide, most pedig tél van, <span class="pagenum"><a name= +"Page_155" id="Page_155">-155-</a></span> arra kérem Nagyságodot, +küldjön ide nekem egy ócska télikabátot, hogy meg ne fagyjak, ha +kimegyek.“</p> +<p>Az uriember fogja magát, előveszi az ócska télikabátját, +hozzápakol egy pár cipőt és egy viseltes nadrágot és elküldi az +egészet a kórházba, vidékre.</p> +<p>Két hét mulva jelenti az inasa, hogy egy ember van künn, +beszélni akar vele.</p> +<p>– Miféle ember?</p> +<p>– Rendes, jól öltözött ember.</p> +<p>Kimegy hozzá az előszobába, de nem ismeri. Az idegen igy +szól:</p> +<p>– Nem tetszik rám ismerni?</p> +<p>– Nem. Sohse láttam.</p> +<p>– De a kabát… a nadrág…</p> +<p>Mutatja a télikabát alatt a csikos nadrágot. Erről aztán az +ismerősöm rá is ismer, már mint a nadrágjára meg a +télikabátjára.</p> +<p>– Maga az?</p> +<p>– Igen, kérem.</p> +<p>– Mit akar?</p> +<p>– Hát kérem, ha már ki tetszett öltöztetni, tessék… utiköltséget +is adni Debrecenig.</p> +<p>Az ur szó nélkül a markába nyomja az inasának a pénzt és elküldi +a szegény emberrel a pályaudvarra, hogy váltson neki jegyet +Debrecenbe és tegye fel a vonatra. Aztán eltünődik azon, hogy a +szegény ember milyen ravaszul bizonyitotta be a személyazonosságát. +Mindegy, no, hadd utazzék Debrecenbe.</p> +<p>Debrecenből levél jön:</p> +<p>– Uraságod elegáns embert csinált belőlem és elutaztatott +<span class="pagenum"><a name="Page_156" id= +"Page_156">-156-</a></span> Debrecenbe, most itt állok munka nélkül +és éhezem. Tulajdonképen semmi dolgom sincs Debrecenben, de miután +pénzt nem kaptam, csak vasuti jegyet, kénytelen voltam ideutazni. +Kérem, mentsen meg e borzasztó helyzetből, <em class= +"gesperrt">melybe juttatott</em> és küldjön egy kis pénzt, hogy +visszautazhassak Budapestre, ahol könnyebben kapok munkát.“</p> +<p>Vannak lelkiismeretes emberek, a mi emberünk is ilyenféle, tehát +küld neki pénzt, mert hisz ő „juttatta“ ebbe a nyomorba a fiut. És +fölteszi magában, hogy most már aztán vége, többe nem fog a +télikabát kerülni.</p> +<p>Hetek mulnak, egyszer csak bejön az inas:</p> +<p>– Itt van az az ember, azt mondja, hogy a nagyságos ur rendelte +fel Pestre, meg pénzt is tetszett neki küldeni, hogy jöjjön +fel.</p> +<p>– Dobja ki – mondta ridegen az ismerősöm, ugy gondolva, hogy +ezért az emberért épp eleget tett.</p> +<p>Künn kis vita, aztán csönd. Bejön az inas.</p> +<p>– Elment?</p> +<p>– El. De ezt itt hagyta.</p> +<p>Átnyujt egy csomó piszkos papirost. Legfölül egy levél, hogy +szerezzen neki valami jótékony egyesülettől segélyt. „Okmányaim +mellékelve“ – mondja az utóirat s valóban ott van kórházi +elbocsátó-levél, illetőségi bizonyitvány, keresztlevél, erkölcsi- +és szegénységi-bizonyitvány. Az ur dühbe jön.</p> +<p>– Tegye el ezeket a rongyokat – mondja az inasnak – és ha még +egyszer jön, adja vissza neki. Mondja meg neki, hogy sajnálom. Épp +eleget kapott tőlem. Más szegény ember is van a világon. +<span class="pagenum"><a name="Page_157" id= +"Page_157">-157-</a></span></p> +<p>Most hónapok teltek el, amig megint jelentkezett. Nem akart +semmit, csak az okmányait kérte vissza. De közben inasváltozás volt +az uriembernél és a rongy papirosokat nem találták sehol. Hiába +kutattak utánuk két napig. Akkor az uriember kiküldött neki husz +koronát és megüzente, hogy elvesztek az okmányai. A husz korona a +fáradságért van, szerezzen róluk másolatokat. Az ember elment a +husz koronával, de nemsokára jött helyette egy ügyvédi levél.</p> +<p>„… Ügyfelem nevében – irta az ügyvéd – felszólitom Uraságodat, +hogy az ügyfelem által Önnél letétbe helyezett okmányokat +haladéktalanul szolgáltassa vissza, különben a törvényes +eszközökkel fogom erre kényszeriteni, stb.“</p> +<p>A végén:</p> +<p>„Jelen levelem dija három korona és a postadij.“</p> +<p>Természetesen eldobta a levelet. És természetesen irást kapott a +biróságtól, már meg volt idézve, már kellemetlensége volt, már ő +volt az, aki egy nyomorgó szegény embert megfosztott az +okmányaitól, amelyekkel az segélyt vagy állást szerezhetett volna. +A vége az lett, hogy kifizette az ügyvédnek a költségeket és +„felperessel“ kiegyezett ötven koronában.</p> +<p>Ez körülbelül másfél esztendeje történt vele s bár tanulságos +történet, nem mondtam volna el, ha az idén, most, novemberben nem +kapott volna ugyanez az ur, ugyanettől a szegény embertől egy másik +vidéki kórházból levelet, amelyben megint egy télikabátot kér +tőle.</p> +<p>És nem mondtam volna el, ha nem éreztem volna, hogy minden +meggyőződés mellett mégis csak kegyetlenség <span class= +"pagenum"><a name="Page_158" id="Page_158">-158-</a></span> a +koldusok ellen irni. Elég bajuk van szegényeknek, még támadó +cikkeket is kapjanak? Kellett egy ilyen világosan rosszhiszemüt +kiválasztanom közülök, hogy ezzel is igazoljam, mennyire +terméketlen, mennyire haszontalan az e fajta polgári jótékonyság, +amelyet a nagyvárosok népe gyakorol s amely ugy tetszett a +barátomnak a kávéház ablakán keresztül. A jótékonyság – régi, de +eléggé nem ismételhető dal – nem a meghatott premierlátogatók +dolga, hanem az államé. Igazi jótékonyság egyedül az, ha az államot +arra szoritjuk, hogy a munkaképes embernek munkát, a +munkaképtelennek pedig pénzt adjon. Ezért küzdeni, minden +alkalommal ezt követelni, ez az egyedül helyes jótékonyság. Amig +azonban ezt a célt el nem értük, adni kell mindenkinek, aki kér: +igazi szegénynek ugy, mint svindler-szegénynek; csak egy pillanatra +sem szabad azt hinni, hogy ezzel jótékonyak voltunk és hogy ez szép +volt tőlünk.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_159" id= +"Page_159">-159-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h2>„MAGYAROK DUDÁJA“</h2> +</div> +<p><span class="dropcap">A</span>hányszor itt járó külföldiek +valami különöset vesznek észre rajtunk, eszembe jut egy csöndes, +kedélyes éjszakai beszélgetés, amely most már körülbelül kilencszáz +éves s amely e kilencszáz hosszu esztendő alatt a történelem minden +viharain keresztül sem vesztette el a báját, a kedvességét, olyan, +mintha tegnap történt volna. Szent Gellért püspök életrajzában +fordul elő néhány sorban ez a kis beszélgetés. A püspök olasz ember +volt és magyarul tulajdonképpen sohasem tanult meg. Az utitársa, +akiről a krónika szól, német volt: Walther, a csanádi zárdaiskola +magistere. Valami ügyes-bajos dologban utaztak egyszer a királyhoz +és utközben megszállottak egy majorban. Szép nyári éjszaka +lehetett, mert mikor aludni tértek, nyitva hagyták az ablakot. +Vetköződtek és kifigyeltek az erdő felé. Egyszerre csak a püspök „… +éjfél körül hallja a malomkövek zugását, amelyeket ő egyébként nem +vett vala észre. Csudálkozék, hogy az mi légyen. Legottan egy nő, +ki a malmot hajtotta, énekelni kezde. A püspök pedig elámulva +odaszól Walthernek: Hallod-e Walther, miképpen szól a magyarok +dudája (symphonia Ungarorum) és <em class="gesperrt">mindketten +nevettek ezen ének felett</em>. Csak ez az egy némber hajtotta a +malmot, dalolása pedig magasra felment. A püspök, aki ezalatt +lefeküdt az ágyba, még <span class="pagenum"><a name="Page_160" id= +"Page_160">-160-</a></span> mindig maga elé nevetve odaszól: +Walther, magyarázd meg nekem, micsoda dallamu éneklés ez, mely +dalolásával szent olvasmányomat abbahagyni kényszerit? Feleli amaz: +a dalnak modulációja az, a nő pedig, aki dalol, szolgálója annak a +gazdának, akinél szállva vagyunk, aki urának buzáját őrli olyan +időben, amelyben ezen a földön más őrlő-malmot feltalálni nem +lehetne… Ó bámulatos dolog, mondja a püspök, miképpen kinlódik az +emberi nem… Boldog ez a némber, aki másnak hatalma alatt állva, +mégis vidám s ily jókedvüen, zugolódás nélkül teljesiti a köteles +szolgálatot.“</p> +<p>Ez a beszélgetés (Lánczy Gyula forditása), amelynek olvasása +közben szinte látja az ember abban a kis alacsony szobában az +olajmécs világánál az ágyban fekvő szelid püspököt, amint a +paplanra ereszti le szent olvasmányát és átdiskurál a másik +külföldihez, hogy aztán kedvesen, öregurasan nevessenek a nótás +magyar cselédlányon – ez a beszélgetés tulajdonképpen a legrégibb +magyar zenetörténeti maradvány. A magyar zene kutatói ezzel szokták +bizonyitani, hogy már Szent István korában is volt speciális magyar +népdal, mert ha nem lett volna, akkor a püspök és a magister nem +nevettek volna rajta és nem tünődtek volna azon, micsoda furcsa +dallam is ez, <em class="gesperrt">quis istius melodiae +cantussit</em>. Maga a dal nem maradt meg, csak ez a kedélyes +kritika. Elvégre ez is valami a kutató tudósok kezében. Ugyanez a +kis beszélgetés más tekintetben is a legrégibb történelmi nyom: +legrégibb nyoma annak, hogy valaki Magyarországon megszánta a +dolgozó parasztot. A jólelkü püspök Velencéből hozta a szivnek ezt +a kulturáját. <span class="pagenum"><a name="Page_161" id= +"Page_161">-161-</a></span> És ugyanez a beszélgetés egy harmadik +téren is a legrégibb ősi maradvány: ez volt, hogy profán módon +fejezzük ki magunkat, az első szállodai beszélgetés, éjjel, az +ágyban, két idevetődött külföldi közt, egyenes őse azoknak a +beszélgetéseknek, amelyek mostanában folynak a dunaparti finom +szállókban, nyitott ablak mellett, amelyen nyári éjjelen +behallatszik a budai gőzmalmok bugása és a kávéházi cigánymuzsika. +Csak azért iktattam ide bevezetésnek, mert szeretnék referálni +ittjárt külföldieknek néhány furcsa, apró megfigyeléséről, nem +nagyon kutatva, hogy igazuk van-e vagy nincs, nehány szokásunkról, +amelyen ezek a külföldiek éppugy nevettek, mint kilencszáz évvel +ezelőtt az olasz Gellért és a német Walther a magyar nótán. A +zenetörténet ebből a nevetésből következtetett a magyar nemzeti +zenére. Talán az általam feljegyzett nevetésekből is lehet valami +magyar nemzeti sajátságra következtetni.</p> +<p class="center">*</p> +<p>– Önök – mondta egy német ember – komikusok a folytonos +kéz-fogdosásukkal. A kávéházban elmegy valaki az asztaltól s +ahelyett, hogy meghajtaná magát és egy szóval bucsuznék, körüljár +és összefogdossa mindenkinek a kezét. Aki eszik, annak miatta le +kell tennie a villát. Aki olvas, annak el kell eresztenie az +ujságot. Aki cigarettázik, annak hamar a szájába kell kapnia a +cigarettát. A kézfogdosással mindenkit zavar a bucsuzó, de +ugylátszik, hogy önök ezt nem érzik. Az utcán találkoznak +egymással, kezet fognak. Minek? Mi akkor fogunk kezet, ha valaki a +lakásunkon látogat meg bennünket, ha valaki elutazik vagy megjön, +mi a kézfogásnak <span class="pagenum"><a name="Page_162" id= +"Page_162">-162-</a></span> megtartottuk a komolyabb jelentőségét: +mindig valami melegebbet, barátibbat, komolyabbat fejezünk ki vele. +Azt hiszem, önöknek ilyen esetekben legalább is csókolózniok kell, +mert a kézfogásuk már nem mond semmit. Arról nem is beszélek, hogy +milyen nem gusztusos dolog egy délután husz-harminc idegen, +meztelen kezet szorongatni. Nekem inkább az tünt fel Pesten, hogy +milyen kevéssé komoly dolog ez maguknál s hogy mennyit molesztálják +egymást vele. Azt hallottam, hogy itt sértés az, ha minduntalan nem +fogom meg a kezét annak, akivel beszélek. Hát kénytelen voltam +beletörődni. De kinevettek, mikor észrevették, hogy nekem le kell +nézni a másik ember kezére, hogy merre nyujtja… önök oda se néznek, +egymás szemébe néznek és mégis eltalálják egymás kezét valahol a +gyomor magasságában. Sehol a világon nem tapasztaltam ezt. Idegessé +tett, bántott ez a kéz-kultusz, komédiázásnak tartom, nem őszinte +dolog.</p> +<p class="center">*</p> +<p>– Azt a szót – mondta a másik idegen – hogy <em class= +"gesperrt">tisztességes ember</em>, sehol nem hallottam annyiszor +és olyan áhitattal kimondani, mint Budapesten. Sok emberről +kérdezősködtem kollégáiknál, ismerőseiknél és ez a szó: +tisztességes ember, egyiknél-másiknál mindig visszatért, mint +valami nagyon fontos, nagyon különös, nagyon érdekes és nagyon +ritka dolog. Abból, hogy önök ezt mily fontoskodással mondják, hogy +mennyire ezt emelik ki egyik-másik emberüknél, arra kellett +következtetnem, hogy önöknél ritkább példány a tisztességes ember, +mint más országokban. De felvilágositottak, <span class= +"pagenum"><a name="Page_163" id="Page_163">-163-</a></span> hogy ez +csak egy romlott közéletnek a következménye. De amig meg nem +szoktam a tisztesség vagy nem tisztesség kérdésének ezt a folytonos +föltevését Magyarországon, addig ez a szokás azt a benyomást tette +rám, mintha ilyesmit hallanék: „X. ur? Tisztaingü ember.“ Oly +természetes bizonyos társadalmi osztálynál az ing tisztasága, hogy +megdöbbentő volna, ha például egy képviselőről kérdezősködve +egyszerre azt hallanám nagy komolyan, hogy: „… óh, annak tiszta az +inge!“ És még valami. Azt tapasztaltam, hogy önöknél a +„tisztességes ember“ cimhez elég az, ha valaki nem panamista, nem +csaló, nem megvesztegethető. Holott az emberi tisztességnek csak +ötödik, vagy huszonnyolcadik követelménye az anyagi érintetlenség. +Azért mondom ötödiknek vagy huszonnyolcadiknak, mert közpályán +előbb jön ez a követelmény, mint a magánembernél. De hogy a +„tisztesség“ fogalmát majdnem kimeritse az anyagi korrektség, ezt +csak Magyarországon tapasztaltam.</p> +<p class="center">*</p> +<p>– Érdekes – ezt egy német ember mondta – hogy Pesten a férfiak +egymás közt mily rettenetes disznóságokat beszélnek. Hiszen +mindenütt a férfi-beszélgetésnek legalább a felét teszi ki az +ugynevezett disznóság. De önök már észre sem veszik, hogy még +politikai, irodalmi, társadalmi tárgyu vitáik is mennyire telitve +vannak brutális hasonlatokkal, kifejezésekkel. Csak bámul a +magamfajta német ember, (aki pedig Berlinben ugyancsak megszokta a +brutálisan erotikus vagy egyéb módon nem női társaságba illő +beszédet), ha hallja, hogy két magyar embernek a külpolitikai +vitája is tele van disznósággal, <span class="pagenum"><a name= +"Page_164" id="Page_164">-164-</a></span> de ugy, hogy a két magyar +észre se veszi, hogy mit mond. Mikor én ezt először hallottam, +nevettem, mert azt hittem, hogy az én mulattatásomra hasonlitják +Montenegrót bizonyos helyiséghez, hogy különös viccből használnak +minden állitmány helyett pornografikus igét. De aztán, hogy több +ilyen férfidiskurzusban vettem részt, rájöttem, hogy ez speciálisan +magyar férfi-stilus. Nem prüdéria, hogy ez feltünik nekem, mert nem +bánom, akármit hallok, felnőtt ember vagyok, tudomásul veszek +mindent. De végül már kómikussá vált előttem, hogy akármilyen +társaságban maradtunk magunkra férfiak, rögtön záporként indult meg +a disznóság, minden különösebb cél nélkül, csak mint egy külön +nyelv, mint valami kifejezésbeli könnyebbség, mintha kényelmesebb +volna igy a mondatszerkesztés, a visszavágás, az érvelés. A +vitatkozásnak valami parasztos megkönnyitése az, hogy rögtön a +gorombaságok után nyulnak, megelőzése annak, hogy a másik jöjjön +elő az érdes kifejezésekkel. Hiszen természetes, az előadás +könnyebb, rövidebb és pregnánsabb a közönséges embernek, ha +szabadjára ereszti a száját és a legtitkoltabb naturáliák köréből +egészitheti ki a mondatait. De városi embereknél ezt a segédeszközt +ily nagy mértékben csak Pesten találtam.</p> +<p class="center">*</p> +<p>– Pesten – mondta egy amerikai szinház-manager – annyira +dicsérik egymást az emberek, hogy már senkinek nem hiszek semmit. +Itt, ugylátszik, azt hiszik, abban áll a kollegialitás vagy a +hazafiság, hogy nem mondanak egymásról kritikát a külföldi ember +előtt, vagy talán sokan attól félnek, hogy az illető megtudja, mit +mondtak <span class="pagenum"><a name="Page_165" id= +"Page_165">-165-</a></span> róla a háta mögött. De a magamfajta +amerikai emberre lesujtó benyomást tett, mikor minden iró, minden +zeneszerző, minden szinész, akit mint üzletember véleményadásra +kértem fel, férfias vélemény és okos emberhez illő kritika helyett +valami rosszul felfogott és nem is őszinte kollegialitásból +hidegen, érzés nélkül, de agyba-főbe dicsérte a kollegáját. Azt +értem, ha valaki nem akar beszélni a kollegájáról, mert nem szereti +a pletykát, vagy nem akar ártani senkinek. De elfogadni a +felkérést, nyilatkozni és egyebet mint legfelsőbbfoku dicséretet +nem mondani minden meggyőződés nélkül olyan dolgokról, amelyekről +később ugyis kisül, hogy nem érnek sokat, ezt nem volna szabad +tenniük. Szinházi, irodalmi, művészi társaságban tapasztaltam ezt. +Végül az volt az érzésem, hogy egész Pest egy nagy összeesküvés, és +nem hittem senkinek. Bécsben ugyanez a társaság szidja egymást, +mint a bokrot. Ez legalább emberi gyöngeség és érthető. De ebben a +hamis dicséret-özönben van valami gyávaság és megbizhatatlanság, +amitől a józan külföldi joggal ijed meg…</p> +<p class="center">*</p> +<p>Hamarjában csak ezt a néhány kis pesti nótát jegyeztem fel. Nem +azért, mintha ezek volnának a nagy és komoly hibáink, hanem azért, +mert ezekre igazán külföldi emberek figyelmeztettek. Nem is irom +alá mindeniknél, hogy hiba. De a külföldi ember fülének, +ugylátszik, mégis csak magyar nemzeti muzsika, magyarok dudája, +symphonia Ungarorum, mint Szent Gellért az ágyban mosolyogva +mondta.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_166" id= +"Page_166">-166-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h2>BOHÉMSÉG.</h2> +</div> +<p><span class="dropcap">K</span>ét szegény francia repülő-ember +valahol fenn, a felhők között meggyulladt és olyan tiszta, fényes, +fekete szénné égett, hogy – mint olvasom – aki letört belőlük egy +darabkát, rajzolhatott vele fehér papirosra. Ilyenkor a francia +aviatikus-világ megkérdezi a többit, hogy mit szól ehhez a +dologhoz. A többi pedig már évek óta, tehát ez esetben is, azt +mondja, hogy az ilyen meggondolatlan aviatikus megérdemli a +sajnálatot, de nem jár ki neki a hősök tisztelete, mert nem az az +igazi aviatikus, aki reklámért, egy „kunszt“ kedvéért, valami +nagyszerü bátorságért hal meg, hanem az az igazi aviatikus, aki +óvatosan, okosan, csöndesen dolgozik azon, hogy valaha az emberiség +nyugodt biztonsággal repülhessen. A hires Pégoud, aki bukfenceket +vet a levegőben, a vakmerő Chevillard, aki többet repül fejjel +lefelé mint rendesen, nem népszerü alak a szakkörökben. Az igazi +repülők ezeket bizonyos tekintetben megvetik, náluk sokkal többre +becsülik például Blériot-t, aki egyet-kettőt repült, aztán végleg +leszállott a gépről és most már csak az emberiség jövője számára +dolgozik a gyárában: konstruál. Most már, alig néhány esztendei +nyilvános élet után, az igazi aviatika belátta, hogy igaza volt az +öreg Voisinnak, aki, mint a francia repülés egyik atyja, már régen +kijelentette, hogy aviatikus csak kétféleképpen <span class= +"pagenum"><a name="Page_167" id="Page_167">-167-</a></span> +végezheti a pályáját: vagy leszáll örökre a gépről, vagy meghal. A +francia aviatikai fellendülés azzal kezdődött, hogy az öreg Voisin +törvényének, a lex Voisin-nek a második részét szerették jobban, +azokat tisztelték a levegő hősei gyanánt, akik meghaltak a +magasságokért. Most már ott tartanak, hogy haragszanak azokra, akik +meghalnak. A ma elismerése az okosaké, az óvatosaké, azoké, akik +leszálltak a gépről. A francia bátorságnak, a francia +halálmegvetésnek legszebb erkölcsi bizonyitványa, hogy Párisban már +nincs nemzeti gyász minden elpusztult aviatikusért. Maga a +repülés-okozta halál puszta ténye többé nem imponál nekik. A +lezuhantak és megégettek közül kiválasztják azokat, akik ártatlanul +haltak meg s ezeket megbecsülik. Akik könnyelmüségből vagy +vakmerőségből pusztultak el, azoknak nem jár ki a nemzet udvari +gyásza. A halál annyira összeforrott az aviatika gondolatával, hogy +most már minden eset reviziót követel. Mintha azt mondanák: +„ravasz, hiu fráter, aki meghal, csakhogy az aviatika mártirjainak +glóriáját megkapta!“ És nem adják meg mindeniknek. A glóriát nem +kapják meg a merész bukfencezők, még ha az életükkel is akarják +megvásárolni; a glória az okos, komoly óvatosaké, akiket egy +váratlan széllökés vágott földhöz. Aki azért hal meg, mert rossz +motort vagy kevés benzint vitt a felhők közé, az nem kapja meg +tőlük a vértanu rangot, mert azt mondják, hogy rossz motorral nem +szabad felszállni és akinek nincs elég benzinje, az maradjon a +földön. Azt mondják: a világnak nem szenzációs vértanukra, hanem jó +konstruktorokra van szüksége. Az elv igaz, jó, hasznos, sőt +humánus. De bennünket, <span class="pagenum"><a name="Page_168" id= +"Page_168">-168-</a></span> akik nem repülünk, meg kell hogy lepjen +az a nagy filiszter-áramlat, amely ime, a világ legkönnyelmübb +népét, a francia embermadarat is magával sodorta. Most már aztán +igazán nem szabad a polgári elemet a filiszterségeért csufolni, ha +a pilóták se tisztelik többé az egekbe törő szenvedélyt.</p> +<p>Körülbelül hatvan-hetven esztendeje, hogy a filiszterség +gyülölete és az egyéniség, a fantázia, a szenvedély +kicsapongásainak tisztelete virágjában állott. A jó Petőfi soha nem +látott kalapokon törte a fejét s amikor rettenetes föveggel és +tarkavirágos, fényes atlaszból varrott ruhában az utcán megjelent, +mindössze egy-két megjegyzést kapott a barátaitól, de másnap már +mindenki tisztelte ezt a féktelenségét. Pálffy Albert azt mondta +róla az első napon: „Mikor ez a Sándor elénk jön, mindig van rajta +valami, hogy az ember vele álmodik.“ De Jókai már azt mondja róla, +hogy: „ez a különcség őneki mind illett, az az ő izlése volt, nem +erőltette senkire.“ A tréfás Lisznyay, aki maga se volt filiszter, +mert mikor mindenki feketében járt, ő világoskék, delivörös +hajtókáju dolmányban, borzasan, nyakkendőtlen és fokossal a kezében +sétált, igy gratulált Petőfinek egy szép költeményéhez:</p> +<p>– Sándor, te eget eszel és isteneket hánysz!</p> +<p>Viszont Petőfi se szerénységből vagy tiszteletből tette, hogy +Vörösmarty Szózatát Pápán egy áhitatos gyülekezet előtt minden ok +nélkül <em class="gesperrt">palócos</em> kiejtéssel szavalta el, +rettenetes komolyan, ugy, hogy eleinte az oldalukat fogták +nevettükben az emberek, de végül annyira megbotránkoztak, hogy a +szavalót ki akarták dobni. <span class="pagenum"><a name="Page_169" +id="Page_169">-169-</a></span></p> +<p>Ilyeneken törték a fejüket s aztán este elmentek a hires +Depscher-féle tejesboltba, ahol valamennyien tejet és vajat +vacsoráltak, szépen elköszöntek egymástól s hazamentek tejjel teli +bendővel veszettül részeg bordalokat irni. Ez volt az a kor, amikor +a tisztes polgár a maga egyhangu életét nagyon szégyelte s az ágy +alá bujt félelmében, mikor az ablaka alatt felharsant a „szent +őrültségek“ dicsérete, amikor Victor Hugot és Shakespearet is nem +azért imádták hazánkban, ami bennük örökkévalóan művészi, hanem +isteni rakoncátlanságaikért, egetverő féktelenségeikért. Az egek +ostromlásának ez a divatja szelid decrescendoban majdnem napjainkig +tartott. Most azonban földet ért ez a decrescendo és egészen +bizonyos, hogy a nagy ostrom többé nincs divatban. Vége. Lám, azok +is megtagadják, akik pedig a szó szoros értelmében a felhők között +járnak.</p> +<p>Ennek a leszállásnak, a földhöz való lassu közeledésnek egyik +állomása – amely már igen közel esett a földhöz, de még tartotta a +rokonságot a felhőkkel – volt az ugynevezett bohémség, amely +különösen Pesten olyan károkat okozott, hogy az már egy jobbfajta +szellemi sáskajárással is fölért. Ami a Petőfiék egetostromlásában +szép volt, az az a bizonyos sokszor emlegetett morális alap volt, +amelyről ezek az eget-zabáló és isteneket-hányó jó fiuk +tulajdonképpen egy pillanatra sem mozdultak el soha. Megint a +vezérükre, a legrakoncátlanabbra, a legféktelenebbre, Petőfire kell +hivatkoznom, akiről bebizonyosodott, hogy mikor kiadójától az első +nagyobb összeget kapta a verseiért, az egész pénzt, ugy, ahogy +kapta, az utolsó krajcárig odaadta tönkrement <span class= +"pagenum"><a name="Page_170" id="Page_170">-170-</a></span> öreg +szüleinek, de viszont ugyanazon a napon ezt a verset irta:</p> +<div class="poem"> +<div class="stanza"><span class="i0">Nem azért szerzem a pénzt, +hogy legyen.<br /></span> <span class="i0">Hanem azért, hogy +megigyam s egyem!<br /></span></div> +</div> +<p>Ugyanigy a Murger hires bohémjei is minden megbizhatatlanságuk, +kisebb csalásaik, sőt tolvajlásaik mellett is keresztényi morálnak +olyan elős talapzatán állnak az utókor előtt, hogy onnan nem fogják +őket soha leráncigálni az álbohémek, akik gazdasági okoból +bohémkedtek a pénzzel s akik éppen forditva dolgoztak: nem az erős +morális érzéküket takarták el a bohém-csirkefogások tarka +szövetével, hanem legtöbbnyire velük született aljasságokat +szineztek, takartak ezzel a virágos kendővel, amelyről az emberiség +már-már elhitte, hogy mindig gyermekien jó szivet, nemes, +erkölcsösen tiszta lelket fed.</p> +<p>Ennek a decrescendonak az utolsó, a legmélyebb pontja +kétségkivül az az eset, amely véletlenül szintén ezen a héten +történt, mint az aviatikusok elcsöndesedése, Bécsben rendőrök +hurcoltak el a szinpadi próbáról egy szinésznőcskét, aki a +bohémséget már odáig vitte, hogy egyik ékszerészt a másik után +csapta be sulyos ezrekkel. Ez is valamikor elengedhetetlen kelléke +volt az egetostromló bohémségnek: a hitelező ügyes kijátszása. +Emlékezetes a szinész esete, akit hitelezője, éppugy mint a bécsi +kisasszonyt, a délelőtti próbán látogatott meg a szinházban s aki +addig sétált a hitelezővel a szinpadon, amig az rá nem lépett a +sülyesztőre, amikor is az egész társulat nagy gaudiumára a +hitelezőt lesülyesztették a fekete pincébe. Valóságos legendakör +alakult <span class="pagenum"><a name="Page_171" id= +"Page_171">-171-</a></span> azokból az esetekből, hogy szegény +költők, piktorok, muzsikusok és szinészek hogyan játszották ki a +zord hitelezőt, aki a pénzéért jött jajgatni. És világosan +észrevehető, hogy hatvan év alatt lejárta magát ez a zsáner. Ma már +senki nem nevet ezeken a tréfákon, ha ma megtörténnek. Még a +régiség ad nekik valami türhető zománcot. De ha ma csinál valami +ilyet a „bohém“, az embereknek egyszerre eszükbe jut a hitelezési +csalás paragrafusa és fanyar megjegyzések következnek. Az igazi +jószivü és gyermeki lelkü bohémektől oly gyorsan vette át az +emberiség söpredéke ezeket az ötleteket, amelyekkel anyagi haszon +jár, ez a söpredék oly erősen bizott abban, hogy ezeknek az +ötleteknek a romantikus és költői zománca megvédi őt ama +szemrehányásoktól, amelyek a csalóknak és bármilyen vicces, de +nyereségvágytól üzött kis gonosztevőknek kijár, hogy végül +lejáratták azt is, ami ebben igazán vidám, igazán kedves, ifjui és +megbocsátható volt – a bohémség az ő kezükön lassanként +határvonallá vékonyodott, amely a vidám tisztességet a komoly +büntetőtörvénykönyvtől választja el. A vége aztán természetesen az +ilyen eset, mint a bécsi bohémkisasszonyé, aki addig bohémkedett a +hitelezőkkel, amig egyszer csak eljöttek érte a rendőrök és a +szinházból a dutyiba cipelték. S a vége az, hogy e pillanatban +nincs bohém a világon, aki a kisasszony pártjára állana ebben az +ügyben. A bohémek megunták az egek zabálását, miután annyi álbohém +zabálta az eget azért, hogy jóllakjék. A bohémek éppugy +elfiliszteresedtek, mint az aviatikusok. Valósággal fellélekzenek, +amikor valamelyik nagy külföldi költőről vagy festőről azt olvassák +<span class="pagenum"><a name="Page_172" id= +"Page_172">-172-</a></span> valahol, hogy tiszta gallérban jár, +példás családapa és pedáns ember. Ahogy az ember-madarak közt az +ilyen rettenetes gondolat, mint aminő az oktalan halál, le tudta +magát járni, sőt számukra boszantóvá lett, ugy járta le magát a +művészet és irodalom bohémjeinél az emberi rendetlenség sok +divatja, mert visszaéltek vele. A legszebb feljajdulásuknak Anatole +France adott hangot, amikor Renan szobránál azt konstatálván, hogy +ez a lángeszü ember nem volt zseniálisan rendetlen bohém, hanem +pedáns ember, hozzáfüzte, hogy ezt természetesnek is találja, mert +aki az isteni és emberi dolgok közt oly gyönyörüen megtalálta a +világot teremtő és kormányzó rendet, az ugyan miért ne tudott volna +rendet tartani az iróasztalán?</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_173" id= +"Page_173">-173-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h2>A ROTHSCHILDOK.</h2> +</div> +<p><span class="dropcap">E</span>gy napon, mikor a +Rothschild-hagyaték egy kanál pénzt öntött többek közt a budapesti +nyomor tengerébe is, ugy éreztem, hogy ez az érdekes és irigyelt +család megint nagyon aktuális. Sok mindenfélét lehetett volna és +lehetne róluk megirni, mert alapjában véve titokzatosak és sokkal +érdekesebbek, mint például azok az amerikai milliárdosok, akiknek a +karrierja is fényesebb, a pénze is több, mint a Rothschildoké. +Valahogyan ezek az amerikai pénzóriások nagyobb ellenőrzés alatt +állanak, mint az európaiak. Lehet, hogy ennek az amerikai sajtó +tulfejlettsége, sőt bizonyos tekintetben tul-züllöttsége az oka, de +annyi szent, hogy a Rockefeller, Vanderbilt, Carnegie, Astor, +Gould, Harriman családok vagyonáról és üzleteiről minden +ujságolvasó ember pontosan van tájékozva, ami pedig az életrajzukat +illeti, azt átlag hetenkint kétszer mondják el interjuvoló +ujságiróknak, vagy irják meg könyvekben. Tulajdonképen mind egy és +ugyanarra a dicsőségre pályáznak: kimutatni, hogy cipőszalaggal +kezdték és vasuti hálózatokkal vagy acélgyártó városrészekkel +végzik. Valamikor ez uj, szenzációs, regényes volt, most époly +egyhangu, mint régen a földbirtokosok meggazdagodási legendái +voltak. <span class="pagenum"><a name="Page_174" id= +"Page_174">-174-</a></span></p> +<p>Nekiindultam tehát, hogy a Rothschildek rövidre fogott családi +történetét pontos adatokkal szerezzem meg, mondjuk: az egyetemi +könyvtárban, s aztán emez adatok támogatásával mondjam el róluk +azt, amit el akartam mondani. Hála istennek, ebben a majdnem +tudományos kutatásban megakadályozott az ujságirók nagy +segitő-társa, a véletlen. A véletlent ezuttal Keszler Józsefnek +hivták. Egy társaságban kerültünk össze, s mialatt én a +Rothschild-témán törtem a fejemet, egyszerre csak hallom, hogy +Keszler Rothschildékról mesél. Ha választani kell közte és az +egyetemi könyvtár közt – gondoltam – őt választom. Először is tud +annyit, mint az egyetemi könyvtár. Másodszor pedig biztosra veszem, +hogy ő, aki anekdotákban beszél, mint ahogy Paganini a hegedün +beszélt, az ő néhány anekdotájával jobban megmagyarázza nekem a +Rothschildok világszerepét, mint akármicsoda könyv.</p> +<p>Ez tehát, ami itt következik, nem intervju, nem is lediktált +adomagyüjtemény, hanem egy ellesett társaságbeli diskurzus, amit +igyekezni fogok Keszler professzornak a szavaival visszaadni, mert +ugy érzem, hogy ha nekem oly szépen bevilágitott a Rothschildok +életébe, a közönség is igy jár vele.</p> +<p class="center">*</p> +<p>Azt mondja többek közt:</p> +<p>„– Azt a történetet mindenki tudja, hogy hogyan alapitották meg +kereskedői hirnevüket Rothschildék. Ezernyolcszázhatban elmenekült +a franciák elől Vilmos hesszeni választófejedelem. Akkor +Frankfurtban lakott <span class="pagenum"><a name="Page_175" id= +"Page_175">-175-</a></span> a Rothschild-ős, akit ma finoman +Mayer-Anzelmnek neveznek, de bizony akkor csak Amschel volt a neve. +Hát odaadta neki az egész vagyonát a választófejedelem, hogy +vigyázzon rá. A történelem csak azt mondja, hogy Amschel visszaadta +neki a pénzét. De hogy ez hogyan történt, azt nem mindenki tudja. +Ugy történt, hogy a fejedelem, mikor visszajött Frankfurtba, nem is +kérte a pénzt Amscheltől. Oly biztosra vette, hogy a zsidó nem +fogja neki visszaadni, hogy nem is kérte tőle. De egy napon +jelentik neki, hogy itt van Amschel Rothschild és beszélni akar +vele. Beeresztették hozzá.</p> +<p>– Kérem, – mondja Amschel, – itt vagyok, hogy visszaadjam a +pénzt.</p> +<p>– Micsoda pénzt?</p> +<p>– Fenséged pénzét, amit rám bizott. Lenn, a kapu előtt állnak a +szekerek, azon van a vagyon és hat százalék kamat. Tessék leküldeni +valakit, aki átvegye.</p> +<p>– Ejnye, – mondja a fejedelem, – hát megvan a pénz?</p> +<p>– Hogyne volna meg, mikor rám tetszett bizni.</p> +<p>A fejedelem ámul-bámul:</p> +<p>– De hiszen én ugy hallottam, kedves Amschel, hogy magát +kirabolták.</p> +<p>– Ugy van.</p> +<p>– No és a rablók az én pénzemhez nem nyultak? Hogy lehet ez?</p> +<p>– Ugy, hogy fenségednek szerencséje volt. Én a fenséged pénzét a +pincében tartottam, a magam pénzét meg a földszinten. A rablók meg +csak a földszintet rabolták ki. Igy maradt meg az ön pénze. +<span class="pagenum"><a name="Page_176" id= +"Page_176">-176-</a></span></p> +<p>A fejedelem megveregette a vállát a zsidónak. Azt mondta +neki:</p> +<p>– Hát becsületessége jutalmául legalább tartsa meg a kamatokat +és az összeg negyedrészét.</p> +<p>– Micsoda? – fortyant fel Amschel. – Fenséged meg akar engem +fizetni azért, amért nem loptam el a pénzét? És le akar mondani a +kamatokról, amik önnek járnak? Hisz én ezt a pénzt forgattam, +üzleteimben angazsáltam, ezen én nyertem, kerestem, én meg vagyok +fizetve. Hagyjon engem Fenséged békében.</p> +<p>Szólt és haragosan távozott. Öt fia volt. Hagyhatott-e szebb +örökséget az öt fiára (pedig hagyott rájuk egyebet is), mint ezt az +anekdotát? Nagyon téved, aki azt hiszi, hogy egy ilyen anekdota, +amely még ráadásul igaz is, nem terem milliókat. Termett is.</p> +<p class="center">*</p> +<p>„– De egyik utódja, Jakab, a hires párizsi James Rothschild, +egyszer kikapott. Még pedig nem kisebb embertől, mint Heinétől. Az +öreg James nagyon szerette Heinét, aki akkor Párizsban élt. Az volt +a főambiciója, hogy az akkor már hires költő egyszer jöjjön el +hozzá vacsorára, de nem nagy társaságban, hanem egyedül, ugy, hogy +csak ők ketten üldögéljenek az asztalnál. A ravasz James maga +akarta élvezni az érdekes, elmés embert. Hát valahogy sikerült is +neki Heinét ilyen módon megszereznie. Heine megjelent a vacsorán és +rövid diskurzus után leültek ketten a kis asztalhoz. Képzelhetik, +micsoda válogatottan jó és drága ételek jelentek meg az abroszon. +Egyszerre csak azt mondja James: <span class="pagenum"><a name= +"Page_177" id="Page_177">-177-</a></span></p> +<p>– No most, kedves Heine, valami nagyon jót fogunk inni.</p> +<p>Azzal int az inasnak, aki egy porlepte borospalackot hoz nagy +áhitattal. Gyönyörü aranysárga, tüzesszinü bort töltött belőle a +két embernek. Megizlelik.</p> +<p>– Mi ez? kérdi Heine.</p> +<p>– Ez egy igazi, hamisitatlan palack Lacrimae Christi. Drága, +nagyon drága…</p> +<p>Szünet áll be. James Rothschild szürcsöl egyet a drága nedüből +és Heinéhez fordul:</p> +<p>– Mondja, Heine… hiszen maga olyan okos ember… mivel tudná maga +megokolni, hogy ezt a bort Lacrimae Christi-nek, a Krisztus +könnyeinek nevezik… na, halljunk valami elmés megokolást!</p> +<p>És várta a szellemességet.</p> +<p>Heine ránéz, szomoru kis mosoly jelenik meg az ajkán és +csöndesen azt mondja:</p> +<p>– Báró ur, ezek Krisztus könnyei. Mert Krisztus sokat sirt. És +még most, fenn az égben, az Atyaisten jobbján ülve is sir, ha lenéz +és látja, hogy két olyan rongyos zsidó, mint mi, ilyen jó bort +iszunk.</p> +<p>Aztán James nem tette többé próbára Heine szellemességét.</p> +<p class="center">*</p> +<p>„– Van Párizsban egy Rothschild-kórház. Valahányszor egy szegény +lengyel zsidó Párizsba érkezik, első dolga az, hogy elmegy a +pályaudvarról egyenesen a Rothschild-kórházba és ott fekszik három +hétig. Akár beteg, akár nem. Ha beteg, azért, mert beteg. Ha meg +nem beteg, hát a három heti jó kosztért, finom életért, meg azért, +<span class="pagenum"><a name="Page_178" id= +"Page_178">-178-</a></span> hogy miért ajándékozza ő ezt a három +hetet Rothschildnak? Az egyszer biztos, hogy mindenkinek első dolga +ez a három heti maródi. Hát jött egyszer egy szegény, nagyon +szegény rabbinus Lengyelországból Párizsba, kifeküdte az obligát +három hetet és a kórházból egyenesen elment Rothschildhoz.</p> +<p>– Alászolgája.</p> +<p>– Jónapot – mondja Rothschild és már nyul a zsebébe – mivel +lehetek szolgálatára?</p> +<p>– Báró ur – mondja nagyon előkelően a rabbi – én nem vagyok +koldus, én csak azért jöttem, mert én mindenütt fölkeresem a nagy +embereket. Jöttem tiszteletemet tenni.</p> +<p>– Igen, igen – mondja Rothschild és átnyul abba a zsebébe, ahol +a nagyobb aranypénzek, a huszfrankos louis-k vannak. – Ön +tiszteletét jött tenni.</p> +<p>– Igen.</p> +<p>– Hát itt van egy arany.</p> +<p>– Köszönöm, – rebegi a rabbi – köszönöm.</p> +<p>Zsebredugja a pénzt és indul. A báró szeliden utána szól:</p> +<p>– Tisztelendő ur, kérem…</p> +<p>– Tessék.</p> +<p>– Ha majd máskor is eljön hozzám tiszteletét tenni… mert én +sejtem, hogy még el fog jönni… izé… hát ne fáradjon föl ide az +emeletre, hanem menjen a földszinten balra, az udvarba, ott van az +én jótékonysági irodám, ott müködik Kohn ur, az majd… izé… szóval +egyenesen hozzá tessék fordulni.</p> +<p>– Alászolgája – mondja a rabbi és távozik. Két <span class= +"pagenum"><a name="Page_179" id="Page_179">-179-</a></span> hét +mulva ismét megjelenik, de nem megy az udvarba Kohn urhoz, hanem +megint egyenesen föl az emeletre, Rothschild báróhoz. Hogy miért? +Mert Kohn ur lenn minden kedden ezüstpénzt osztogatott. Ötfrankos +tallérokat. A rabbi tudta ezt és neki nem volt elég az +ezüst-adomány. Hát beállit megint a báróhoz. A báró nagyot néz.</p> +<p>– Kérem, – szólt a rabbi – jöttem tiszteletemet tenni.</p> +<p>– Kérem – mondja a báró és átad neki megint husz frankot, +aranyban.</p> +<p>– Köszönöm – rebeg a rabbi és távozni készül. A báró megint +utána szól:</p> +<p>– Tisztelendő ur, egyszer már kitanitottam önt, most szerényen +megismétlem… az udvarban balra, minden kedden, monsieur Kohn… +jegyezze meg jól: monsieur Kohn, az udvarban, minden kedden, +balra.</p> +<p>A rabbi erre visszajön az ajtóból és dühösen szól:</p> +<p>– Ejnye, báró ur. Micsoda dolog ez? Kicsoda ön? Ön báró +Rothschild, a világ leggazdagabb embere. <i>És ön akar engem +koldulni tanitani?</i>“</p> +<p class="center">*</p> +<p>„– Fölmegy egyszer egy lármás kéregető a párizsi +Rothschildhoz:</p> +<p>– Kérem – mondja – mégis csak disznóság, hogy önnek harminc +milliója van, én meg éhen halok. Hogy egyezteti ezt ön össze az +egyenlőség gondolatával?</p> +<p>– Kérem, kérem – mondja nyugodtan Rothschild – fogja, itt van +egy frank.</p> +<p>Az ember vigyorog:</p> +<p>– Egy frank? Ön egy frankot ad nekem? <span class= +"pagenum"><a name="Page_180" id="Page_180">-180-</a></span></p> +<p>– Igen. Ön azt mondja, nekem van harminc millióm. Viszont +francia meg szintén harminc millió él ebben az országban. Önre +tehát jut egy frank. Itt van. Hogy egyezteti ön össze az egyenlőség +gondolatával azt, hogy <i>önre több jusson, mint másra</i>?“</p> +<p class="center">*</p> +<p>„Ugyanez a Rothschild egyszer megnézte Amsterdamban Six +polgármester hires gyüjteményét. A gyüjteményben megtetszett neki +négy kép: Van der Mer van Delft, Ruysdael, Rembrandt és Peeter de +Hoog egy-egy képe. Odalépett a polgármesterhez és egyszerüen +szólt:</p> +<p>– Ezt a négy képet megvenném. Rothschild vagyok.</p> +<p>– Nem eladó – mondta hidegen és gőgösen a polgármester és hátat +forditott neki.</p> +<p>– Kérem – mondta Rothschild – én csak azt mondtam, hogy +megvenném. Ezt fönntartom most is. Ha majd eladó lesz, irjon nekem +egy sort és én minden összeget megadok ezért a négy képért.</p> +<p>Két év mulva kap Rothschild egy levelet a polgármester +aláirásával. A levélben csak ez volt:</p> +<p><i>Eladó. Ára két millió frank.</i></p> +<p>Másnap, még mielőtt a képeket megkaphatta volna, elküldött a +polgármesternek Rothschild egy csekket két millióról és csak ennyit +irt egy levélben:</p> +<p><i>Csak egyre kérem, csomagoltassa be gondosan a +képeket.</i></p> +<p>A négy kép azóta a Rothschild-muzeumban van. Igy vásárolt képet +Rothschild Alfonz. A mostani bankárok azonban, ugy látszik, nem +tanultak tőle“.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_181" id= +"Page_181">-181-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h2>A TUTISTA ÉS A NIMOLISTA.</h2> +</div> +<p><span class="dropcap">A</span> legjobb osztrák irók egyike, +Felix Salten itt volt Pesten, felolvasást tartott, egy-két +mulatságon is résztvett, aztán hazament Bécsbe és onnan a Berliner +Tageblattnak tárcát irt Budapestről. Nagy örömünk lehetett ebben az +érdekes és szép tárcában, mert valóságos lelkesedéssel irt +Budapestről Salten, egy kicsit szerette a politikánkat, eddig még +külfölditől nem hallott értelmességgel és szimpátiával irt a magyar +nyelvről s leirta azt a tettvágyat, lelkességet, hirtelen +fellángoló vadságot, hangos és mégsem intenziv cselekvést, amit itt +megfigyelt. Szeretettel irt rólunk, látszott, hogy néhány napi itt +időzése alatt megfogta ennek a városnak furcsa és egészen speciális +lendülete, de amellett nem dobta sutba ujságirói okosságát sem és +alapjában véve igazságosan itélt rólunk.</p> +<p>Főként két megjegyzése ragadta meg figyelmünket. Az egyik, +amelyben azt mondja, hogy szenvedélyes élvezők vagyunk. A másik, +amelyben azt mondja, hogy rettenetes gyorsan fejlődünk, palotáink, +boltjaink csak ugy nőnek ki a földből. Mikor igy konstatálja a +gyors és intenziv élvezést és a rohamos vállalkozást, igaza van. +Csak egyben téved. Nem ugyanazok élveznek, akik vállalkoznak. Meg +kell neki magyaráznunk, – örülök, hogy <span class= +"pagenum"><a name="Page_182" id="Page_182">-182-</a></span> alkalom +van rá – hogy néhány ezer normális életü embert leszámitva Pest +lakossága kétféle elemből áll. Hogy egészen megértessük magunkat, +segitségül kell hivnunk két budapesti argot-szót. (Ez is jellemez +bennünket: az az argot-nkat a tolvajnyelvből csináljuk). Az egyik +szó a <i>tutista</i>, a másik a <i>nimolista</i>. A „tuti“ szó a +francia tout-ból, az olasz tutto, tutti szavakból csinálódott és +jelenti a mindent, a sikert, a pénzt, a szerencsét, a hatalmat, a +tekintélyt, – ebből kifolyólag a tutista a minden-birtokos, a +hatalmas, a pénzcsináló, a tekintélyes, az aranyláncos, a +jófellépésü, a szerencsés, akinek minden sikerül, aki előtt minden +nyitva áll. Tutista tehát Lánczy Leó, Khuen-Héderváry, tutista +Carnegie és Beöthy László, a német császár és Csortos Gyula, +mindenki, akinek szerencséje, ereje, hatalma van, aki divatban van. +Ezzel szemben a „nimolé“ szó, amely a nem-ből, a nincs-ből, a +nihil-ből, a niemand-ból csinálódott, jelenti a semmit, a pechet, a +szomoru sikertelenséget, a divatból kimentséget, a hiábavaló +küzködést, még ha tisztességgel és tehetséggel párosul is. +Nimolista tehát a szegény ember, aki állásért jön könyörögni egy +csomó jó bizonyitvánnyal, nimolista Justh Gyula, nimolista az orosz +cár, szegény, nimolista az egész szerb haza, nimolisták Haverda, +Jánosi és Vojta, ellenben tutista a királyi Curia, – hogy még +érthetőbb legyek: a hercegprimás nimolista, gróf Mailáth György +tutista, az irodalomban Petőfi nimolista, (fiatalság, tehetség, +szegénység, boldogtalan szerelem, korai halál), Heinrich Gusztáv +tutista (magas állás, gyönge tehetség, tekintélyes szakáll, lármás +és ügyes fellépés, jó reklám), a festészetben <span class= +"pagenum"><a name="Page_183" id="Page_183">-183-</a></span> Hollósy +Simon nimolista (tehetség, élhetetlenség, szegénység, +számüzöttség), László Fülöp tutista (ügyesség, összeköttetések, +müvészietlenség, csinosság, élelmesség, gazdagság). Ime már maga a +budapestianizmus, ez a keverék éjjeli, kávéházi-, artista-, pincér- +és kocsisnyelv megcsinálta a választó vonalat a két nagy tábor +közt, amelyből ennek a városnak a lakossága áll.</p> +<p>Komolyan megfogva a kérdést: a tutisták azok, akikről Salten azt +irja, hogy palotákat, fényes üzleteket és vagyonokat csinálnak. +Minden vagyon, amikor csinálódik, erőszakos uton csinálódik. Nagy +és nagyon rendezett államokban. Németországban, Franciaországban, +Angliában vannak vagyonok, amiket évszázadok hangyamunkájával +gyüjtöttek nagyapák, apák és fiuk. Itt nálunk a vagyon egy-két év +alatt csinálódik meg, hamar, amig él a vagyonszerző és ez nem megy +erőszak és rablás nélkül. Itt fogja magát egy ember, nekimegy a +pénzcsinálásnak, keresztültipor mindenen, megvesztegeti a +hivatalnokot, a bankigazgatót, a házmestert, a városi üzletatyát, +az álhirlapirót és vállalkozást csinál. Tönkreteszi a parasztot, +kidobja a beteget, felrugja a szülő anyát, kistájgerolja a +családot, elcsábitja a biztosállásut, elveszi a félkrajcáros +hasznot a kisvállalkozótól, csal, lop, rabol és gyilkol, kirugja a +kéregetőt, nem ad semmit semmiféle célra, csak rohan a vagyon után +és véres erőszakkal, frakkos gazsággal, uzsorával, estélyekkel, +automobillal, elszegényedett képviselők és megingott tisztességü +hivatalnokok becsületének romjain meg is csinálja. A vagyon megvan +husz-harminc év alatt, azalatt a nagy ragadozó, a Tutista +megöregedett, megkapja az obligát vesebajt <span class= +"pagenum"><a name="Page_184" id="Page_184">-184-</a></span> vagy +arterioszklerózist, a sok börzétől, szivartól, izgalomtól, +spekulációtól meghibban a szive, még vánszorog egyideig Nauheimban +és a Margitszigeten, aztán meghal. Persze, a boldog Salten csak a +palotát látja, amit épitett, meg a husz villamos lámpát, ami a +boltja előtt ég. Náluk, Saltenéknál, Bécsben, az a palota már +szürke a régiségtől, a fiu örökölte az apjától, akinek gyára van +Csehországban és azzal szerezte a vagyonát, hogy nem fekete +papirosba csomagolta a varrótüt, amit Délamerikába exportált, hanem +piros papirosba és igy lefőzte az angolokat, akik jobb varrótüt +csinálnak, de a római pápa kedvéért sem térnek el attól a +szokástól, hogy fekete papirba pakolják a tüt, már pedig a +délamerikai vevő különösen babonás és visszadobja a kereskedőnek a +fekete csomagot, mint ezt egy kereskedelmi szaktudósitó +jelentésében olvastam. Saltenéknél Bécsbe ugy csinálódik egy +vagyon, hogy valaki talál egy bányát és azt kiaknázza, nálunk pedig +ugy, hogy két tutista összeáll a kávéházban és azt mondja: ki kell +tekerni ennek a Grünbaumnak a nyakát, csinálunk a kávéháza mellé +egy nagyobbat, diszesebbet és őt tönkretesszük. Aztán majd ideadja +olcsón az egész életét. A derék utleiró csak az éjjeli +villanyfényben lobogó gyönyörü kávéházat látja. Én tudom, hogy +Grünbaumnak ezért agyon kellett lőnie magát és most kinn fekszik a +temetőben.</p> +<p>A Salten élvezői, tisztelt hölgyeim és uraim, az élvezők, azok a +nimolisták. Itt az élvez, akinek semmije sincs. Elsején elfizeted a +fizetésedet házbérre, szabóra, mosásra, hazaküldesz negyven +forintot Böszörménybe mamáéknak, jön a suszter, a gázszámla, a +gyerekeknek <span class="pagenum"><a name="Page_185" id= +"Page_185">-185-</a></span> tandij és dr. Bővitett tanár ur +számtanának uj kiadása, marad összesen tizennyolc koronád. Minden +ember, akiben egy kis életismeret és belátás van, megmondhatja: +nincs-e igaza a nimolistának, ha ezzel a tizennyolccal elmegy az +orfeumba, megiszik hat üveg sört, küld egy forintot a cigánynak, +hogy játszsza el a Csingilingi prütty cimü kuplét, aztán mielőtt +hazatér, bemegy a Mahagóni-kávéházba és ott husz krajcárért +megiszik egy csésze fekete piszoklét kávé cimén, elolvassa az +összes estilapokat, annak az egynek kivételével, amit kilop a +rámából, hogy legyen az ágyban mit olvasnia, körülnéz a +bronzvereteken és a csiszolt tükrökön, megnézi a berakott japáni +pimaszfát és az opálkék mümárványimitációs +üvegmozaik-fittyfrász-asztalt, kéri az Illustrated London News-t, +nem kapja meg, nem is nagyon akarja, elálmosodik, káromkodik kettőt +csöndben, egyet hangosan, leakaszt egy jó prémes bundát, meglátja, +hogy nem az övé, szeretné elvinni, megijed a börtöntől, +ráfanyalodik a saját korpásgalléru részletfizetéses átmenetijére, +megnézi az aprópénzét, van még van egy forint husza, ebből +konflisba ül, hazahajtat, ott pofozkodik a kocsissal, följelenti, +kap a rendőrtől egy unott gorombaságot, nem jön a házmester, aztán +jön a házmester, aztán nem megy a lift, aztán fölmegy gyalog a +negyedik emeletre és káposztaszag van és cselédszobaszag van és +alvás-szag van és lefekszik aludni és elalszik és ő most egy vivőr +volt, egy Lebemann volt, egy lump volt, egy élvező volt és a +kitünő, okos és derék Salten véletlenül meglátta őt ma éjjel és azt +irta róla a Berliner Tageblattba, hogy ő egy élvező, egy tüzes +magyar élvező, sőt élvhajhász, aki keleti bujaságból és +<span class="pagenum"><a name="Page_186" id= +"Page_186">-186-</a></span> magyar lendületből tobzódott és +élvezett és éjszakázott. – Pedig… pedig ő tudja, szegény, hogy ő +egy nimolista és azért élvez, mert ha még csak nem is élvezne, +akkor igazán a szeméten rothadhatna el attól a kulturától és attól +a polgári kényelemtől, amit ez a tündérváros a szegény embernek +nyujt. Tanukul hivom az ugynevezett élvezetek legközelebbi +szemlélőit, az éjjeli mulatóhelyek tulajdonosait és pincéreit, hogy +nem ez-e az igazság. Hogy nem a legnagyobb ritkaság-e Pesten, hogy +egy gazdag ember költ pénzt éjszaka a hejehujahopp-kávéházakban, +hogy nem kizárólag a kétforintos és hatkoronás cechelők tartják-e +fenn az éjjeli életet, kivéve azt a két-háromezer sikkasztót, aki +hetven-nyolcvan koronát is költ és akinek a sorsa a tavaszi +lóversennyel dől el, mert tudniillik akkor vagy visszateszi a +pénzt, vagy nem teszi vissza. Nem először konstatálom, de mert +azóta csak még inkább meggyőződtem a valóságáról, ismételnem kell: +ezek a kávéházi és orfeumi cechek, ezek a kerületi +kaszinóbarlangokban elbakkarázott nyolcvan koronák és kilenc +koronák és harminchét korona ötvenek nem egyebek, mint csupa +<i>elvetélt tőkék</i>, tőkeembriók, amelyeket a párisi kistőkés +elrak a postatakarékba vagy az ő kis bankjába, de amelyeket a pesti +kispolgár elver, szétpofoz, még embriókorában megszül, mert nem +érdemes neki kis-vagyont gyüjtenie, nem érdemes viselnie a +kistőkével való terhességet kilenc és kilencven évig, mert ugyis +kétszer annyit fizet a lakásáért, mint kellene, ugyis ötszörösen +veszik meg rajta a hus, a kávé, a liszt, a kenyér, a közlekedés +árát és végül ugyis csak nem a munkájából él meg, hanem valamelyik +rabló tutistának a kegyelméből, vagy <span class="pagenum"><a name= +"Page_187" id="Page_187">-187-</a></span> a sógora nagybátyjának a +protekciójából, vagy abból, hogy egyszer tévedésből többet ad neki +vissza a főpincér egy huszkoronásból, mint amennyi járna neki. Az +egész kispénz-életnek ez a nagy irrealitása, ez a levegőben való +lógása, ez a bizonytalansága, meg az a körülmény, hogy a nagy +rablók épen az életszükségletekre: a kenyérre, a lakásra, a +villamos vasutra, a világitásra, a marhahusra vetik magukat, +ahelyett, hogy aranybányákkal svindliznének, ez teszi azt, hogy a +kisember nem oszthatja be rendesen a pénzét, nem tehet félre, nem +hagyhat a gyermekére néhány ezer koronát, ez teszi azt, hogy a +kisember kénytelen beülni az Andrássy-uti kávé-zsinagógákba és +estilap-bazilikákba, a Mahagóni-kávéházba vagy a dombovári +Babáriba, ahol tüzes zsidó-angol-magyar népdalt harsog a cigány, +akinek viszont már több tányérja van, mint hegedüje, – ez teszi +azt, hogy a derék, pozitiv, reális és becsületes német iró +megjelenik itt és látva a mondhatatlan kéjnek és az éjjeli +kéjgyönyörbe való fulladozásnak ezt a hallatlan mértékét, ami abban +áll, hogy Schwarc benn émelyeg a kávéházban még fél egykor, mert +otthon nincs fütve és Schwarcnak lelóg a szája a nyomortól, a +nem-fürdöttségtől, az adósságtól, a holnapi lejárattól és attól a +szégyentől, hogy délután fél kettőkor rendelt egy pikkolót, azóta +semmit, a cukrot zsebredugta és ahányszor dombovári Babári a +tányérral rá akart mosolyogni, kiszaladt a toalettbe s mivel +mindehhez négy ivlámpa ég és dombovári Babári a +Grünermarcsa-indulót vágja és mert a kávéházban meleg van és bűz +van, azért Schwarcnak azt kell magáról olvasni a Berliner +Tageblattban, hogy ő egy élvező. Egy keleti buja. Egy palotaépitő. +<span class="pagenum"><a name="Page_188" id= +"Page_188">-188-</a></span> Holott ő tudja, én tudom és mi tudjuk, +hogy ő egy nimolista. És Weisz Manfréd és Lánczy Leó és gróf +Károlyi Mihály három tutista. De ezeket nem is látta élvezni Felix +Salten.</p> +<p>A világért se higyje senki, hogy ezt az igazán kitünő és a +világirodalomban is jelentős irót ki akartuk csufolni a Budapestről +irott tárcájáért. Köszönet és hála neki, amiért a maga irói +hirnevét és tehetségét, ha csak egy napra is, de a mi városunk +szolgálatába állitotta. Ő a rólunk irott tárcája alcimeül ezt adta: +„eine Ansichtskarte“. Egy képes levelezőlap. És megirta hozzá a +szöveget. Legyen szabad nekünk, bennszülötteknek, ehhez a +képeslevelezőlaphoz ezennel liferálni a képet.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_189" id= +"Page_189">-189-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h2>ÉLETMŰVÉSZET.</h2> +</div> +<p><span class="dropcap">N</span>éhai Salamon Ödönről, a királyian +gőgös bohémről, már sokszor emlékeztem meg. Bölcs és nemes elme +volt és akik ismerték, be fogják látni, hogy igen sok alkalom van, +amikor lehet rá hivatkozni, ha bölcseségről és a lélek +előkelőségéről van szó. Ugy jutott megint eszembe, hogy valaki azt +mondta: a pesti ember nem tud bánni a pénzével, mert husz koronát +ugy költ el, hogy két koronának látszik. A pénz nem annyit ér, +amennyi rá van irva, hanem annyit, amennyit mutat és nem tréfa az, +hogy a milliomos husz koronája többet ér, mint a szegény emberé, +hiába mondja a szólás-mondás, hogy: az én pénzem is csak annyit ér, +mint a kegyedé.</p> +<p>A Margitszigeten laktunk, egy kis iró és ujságiró kolónia, +ezelőtt körülbelül tizenkét évvel. A társaságban Salamon Ödönt +nevezték királynak, mert ő volt közöttünk a legelőkelőbb. Pénze, az +nem volt. Ha volt nála két forint, akkor már gazdag embernek érezte +magát. De azért ugy ruházkodott, mint boldogult Sagan herceg és aki +először látta, nem mondta volna rá, hogy a világ egyik +legszegényebb ujságirója, hanem legalább is azt, hogy valami igen +jómódu földbirtokos, aki most jött a Nemzeti Kaszinóból és azért +nézi a menetrendet, hogy holnap Párisba <span class= +"pagenum"><a name="Page_190" id="Page_190">-190-</a></span> utazzék +a lóversenyekre. De ezt lehetett hinni róla akkor is, amikor husz +krajcár volt a zsebében, ami viszont a gyakoribb eset volt. +Egyizben – nem egyetlen alkalom volt ez – egyikünknek sem volt +pénzünk ebédre. Ilyenkor mi, ifjabbak és tapasztalatlanabbak, ősi +szokás szerint megebédeltünk és adósak maradtunk az ebéd +árával.</p> +<p>– Nem, – mondta a király, – ez nem helyes. Az embert nem +tisztelik az olyan vedéglőben, ahol adósa marad az ebéd árával. Már +pedig az kell, hogy az embert tiszteljék.</p> +<p>Nagyot néztünk:</p> +<p>– De ha nincs.</p> +<p>– Akkor nem ebédel az ember.</p> +<p>Valaki megszólalt:</p> +<p>– Hát neked van?</p> +<p>– Nekem sincs, – mondta nemes egyszerüséggel, – azaz hogy van. +Pont negyven krajcárom van.</p> +<p>– Szóval nem fogsz ebédelni, vagy elmégy valami kis kocsmába, +ahol negyven krajcárért megebédel az ember.</p> +<p>– Nem én. Uriember finom vendéglőben ebédel. Ha épen érdekel +benneteket, nézzétek végig, hogyan ebédelek én meg ebben a +vendéglőben, ahol a legolcsóbb étel nyolcvan krajcár, negyven +krajcárból, ugy, hogy senki sem fog lenézni, mindenki tisztelni fog +és senki sem fogja hinni, hogy pont csak épen ez a negyven krajcár +van a zsebemben.</p> +<p>Köréje gyültünk és végignéztük. Mindenkinek, aki szeret tanulni +az életben, ajánlom ezt a történetet. Többet <span class= +"pagenum"><a name="Page_191" id="Page_191">-191-</a></span> lehet +belőle tanulni az élet számára, mint akármelyik könyvből. Az eset +igy folyt le:</p> +<p>– Pincér, – mondta unottan Salamon, – mi jó van az étlapon?</p> +<p>A pincér odaadja az étlapot, Salamon unottan végigfut rajta a +tekintetével, aztán félredobja:</p> +<p>– Nem érdemes maguknál kész ételt enni… csupa állott, izetlen +holmi. Csináltatni fogok valamit. Valami kiadósat, mert ma éhes +vagyok…</p> +<p>Mi csak bámultunk.</p> +<p>Azt mondja a király:</p> +<p>– Csináltasson nekem egy vagdalt beefsteaket… még pedig nem +marhahusból, hanem gyönge, szép borjuhusból, a javából, piritsák +meg egy kicsit a tüzön, hogy ropogós legyen, adjon hozzá valami jó +főzeléket, mondjuk: zöldborsót. De sokat.</p> +<p>Néztük, néztük, vártuk a végét. Eltelik vagy husz perc, a pincér +hozza a kivánt ételt. Egy gyönyörü, pirosra sült, ropogós vagdalt +beefsteaket, amely dacára a nevének nem marhahusból készült, +körülötte csodaszép zöld borsó disszel. Leteszi az asztalra.</p> +<p>– Ejnye, – mondja Salamon, – nem szégyenlik magukat?</p> +<p>– Miért, kérem? – dadogja a pincér.</p> +<p>– Ez hus?</p> +<p>– Igen kérem.</p> +<p>– Ez? Hiszen ez agyon van sütve, ez ki van égetve, ezt talán +valami porcellánolvasztó kohóban csinálták, olyan kemény… azt +mondtam, hogy egy kicsit piritsák meg, de nem azt, hogy égessék +össze! <span class="pagenum"><a name="Page_192" id= +"Page_192">-192-</a></span></p> +<p>– De kérem… – próbált valamit mondani a pincér.</p> +<p>– Ne feleseljen! – szólt rá Salamon olyan arccal, mintha a +feleselésre a büntető törvénykönyvben tiz évi fegyház volna +előirva.</p> +<p>– Kérem, – mondja szeliden a pincér, – visszaviszem.</p> +<p>– És azt hiszi, hogy én most itt megint várok egy félóráig, amig +egy másikat rontanak el, vagy hogy eszem valamit ebből a rossz +étlapból. Bocsánatot kérek, de az én gyomrom nem birja az ilyet. +Ennél már finnyásabb ember vagyok.</p> +<p>A pincér tanácstalanul állt ott.</p> +<p>– Vigye vissza a hust a konyhába, – szólt Salamon békülékenyebb +hangon, – mondja meg, hogy nem fogadom el, soha többé ebbe a +vendéglőbe nem jövök.</p> +<p>A pincér nyul a tál után.</p> +<p>– A főzeléket hagyja itt, – kiált rá. – Éhen csak nem +halhatok.</p> +<p>A pincér kiveszi a hust a tálból, ott hagyja a zöldborsót és +távozik. Salamon jóizüen elfogyasztja a zöldborsót, megeszik hozzá +egy darab kenyeret, aztán rászól a félénk pincérre:</p> +<p>– Ananászt hozzon.</p> +<p>A pincér nem felel. De az arcán látszik, hogy kinban van.</p> +<p>– Ananászt hozzon, – kiált rá ismét a király.</p> +<p>– Bocsánat, – hebegi, – ananász nincs.</p> +<p>– Szép kis vendéglő! Ide igazán csak boszankodni jár az ember. +Küldje ide a fizetőpincért, fizetek, engem ugyan nem látnak többé. +<span class="pagenum"><a name="Page_193" id= +"Page_193">-193-</a></span></p> +<p>Megjelenik a fizetőpincér, hajlong.</p> +<p>– Kérem, – mondja neki Salamon, – ide nem lehet járni. Rendelek +egy husételt, azt elrontják. Rendelek egy ananászt, egy egész +ananászt, mert a barátaimat is meg akartam kinálni, mert ők már +ebéd után vannak, az meg nincs. Igy aztán most fizetek egy +főzeléket meg egy darab kenyeret. Szégyeljék magukat!</p> +<p>– Husz krajcár, – mondja a főpincér.</p> +<p>Salamon letesz az asztalra husz krajcárt. Tiz krajcár borravalót +ad a főpincérnek, tiz krajcárt az ételhordónak, aztán fölkel és el +akar menni. Mikor veszi a kalapját, megjelenik ijedt arccal a +vendéglős.</p> +<p>– Bocsánat egy percre, Salamon ur, – mondja, – valamit szeretnék +mondani.</p> +<p>– Halljuk, – hangzik a világ legelőkelőbb hangján.</p> +<p>– Kérem, én csak bocsánatot akarok kérni Salamon urtól, mert +rosszul tetszett nálam ebédelni és igérem, hogy ezentul ez nem +történik meg soha. Kérem, ne haragudjék ránk és tiszteljen meg +máskor is látogatásával.</p> +<p>Salamon nem felelt, jóakaróan biccentett a fejével és az összes +pincérek sorfala és hajlongása közepett ment ki a vendéglőből. A +vendéglős a bejáratig kisérte és ott földig hajolt előtte.</p> +<p>– Lássátok, fiuk, – mondta, – igy kell negyven krajcárból +előkelően megebédelni. De egyet hozzáteszek. Ezt csak egyszer lehet +egy vendéglőben csinálni. Legközelebb, ha tiz forintom lesz, mind a +tiz forintot elebédelem itt.</p> +<p>Ez az kicsiben és karrikaturában, amit ugy hivnak, hogy +életmüvészet. Ez az, amit a franciák tudnak és mi <span class= +"pagenum"><a name="Page_194" id="Page_194">-194-</a></span> nem +tudunk. Ez az, amit végig kellene vinni az embernek mindenféle +dolgában az egész életen keresztül – „kellene“ ugy mondom, mert én, +isten bizony, nem vittem végig, – ez az, ami egy ember külső képét +konzerválja, megrajzolja, színt, karaktert ad neki. A pesti ember +többet ad végül a konflisnak, mint a berlini ember az automobilnak. +Mégis a berlini embert sapkalengetéssel üdvözli a soffőr, amikor +kiszáll a kocsijából, a pesti ember után pedig istállószagu +megjegyzést tesz a kocsis. A pesti ember többet költ egy másodrendü +kis kocsmában, mint a párisi egy jobbfajta helyen és mégis, a pesti +embert lenézi a pincér, mert csak spriccert ivott, a párisit meg +hallatlanul tiszteli a pincér egy üveg furcsa és olcsó +ásványvizért, amit rendelt. A pesti ember annyit költ a +ruházkodásra, mint egy asszony, de hitelbe teszi és ezért a szabó +megváratja és lenézi őt, holott olcsóbban élne, ha készpénzzel +fizetne és akkor másoknak kellene őreá várniok, mikor próbál. Igaz, +hogy ebben szerepet játszik az is, hogy a pesti embernek nincs +készpénze, de nem lehet eltagadni azt, hogy nálunk például még azok +is hitelbe dolgoztatnak a szabónál, akiknek nem is esnék nehezükre +kifizetni készpénzzel a ruha árát. Tudja isten, mintha csak azért +tennék, hogy drágábban és rosszabbul éljenek. Nálunk vannak +ügyvédek, akik annyit költenek konflisra, hogy abból a pénzből egy +igen elegáns egyfogatu, gummikerekü, számozatlan kocsit +tarthatnának, libériás kocsissal. Nem. Inkább veszekszenek a +kocsisokkal, szépen magukra engedik száradni a sok drága pénzükért +a smucigság hamis zománcát, rosszabbul élnek, kevesebbet mutatnak +és többet költenek. <span class="pagenum"><a name="Page_195" id= +"Page_195">-195-</a></span></p> +<p>Mindez nem valami fontos probléma, de az életnek a tudományához +hozzátartozik, mert az élet látszatokból áll a nagy többség számára +és nincs száz között kettő, aki az életét belül, magának, +mosollyal, fölénnyel éli végig s akinek nincs szüksége erre az +alapjában véve hamis svindler-tudományra. Tehát ez a tudomány +hasznos tudomány, mert az élet tulajdonképen mégis csak a +svindlereké, – és most a világért sem gondolok Salamonra, aki egy +nemes, tiszta és büszke szegénységet takart el a tömeg előtt ezzel +a módszerével. De gondolok arra a millió emberre, aki felnő, +megőszül, végigverekszik az életen és még mindig nem tudja, hogy +nem magának él, hanem a világnak és hogy annak, aki másnak él, +nevetni is máskép kell, fizetni is máskép kell, ebédelni is máskép +kell, jönni, menni, dolgozni, cselekedni is egészen máskép kell, +mint hogy szeretne.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_196" id= +"Page_196">-196-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h2>A KÖZVETITŐ.</h2> +</div> +<p><span class="dropcap">H</span>eltai Jenő a maga szelid és bölcs +módján megmondta egyszer a Pesti Hirlapban mindnyájunk véleményét a +jótékony pumpokról, versben. Kénytelen vagyok ennek dacára +megénekelni ezt a témát, mert, komolyan mondom, nincs az a járvány, +amely az idén jobban és szorgalmasabban pusztitott volna hazánkban, +mint épen a jótékony pump, az isten tartsa meg. Az idén jótékony +volt mindenki, akinek csak ép volt a lába. Azt hiszem, ha annyian +adtak volna pénzt jótékony célra az idén, amennyien gyüjtöttek, már +minden humanitárius egyesület kiakasztotta volna a Megtelt-táblát. +Jótékony volt itt a jószivü uzsorás, a szőrösszivü és prémesmáju +emberbarát, jótékony volt a háziur, aki miután letette a bicskát, +amelylyel megnyuzta a negyedik emeleti lakókat, fölvette a perselyt +és gyüjtött a hajléktalanoknak, jótékony volt a szép hölgy, aki +minden szezonban öt-hatszáz korona gombostü-pénzt csinál magának +ilyen gyüjtésekből, jótékony, természetesen gyüjtőleg jótékony volt +báró Keserves, akinél ötforintos koldusok egyebet még, mint pofont +a lakájtól, nem kaptak, jótékony volt smuckai Smutzigh udvari +tanácsos és tüdővész-közangyal, aki még egyet-kettőt gyüjt néhány +évig, hogy ezzel is megszolgálja a magyar <span class= +"pagenum"><a name="Page_197" id="Page_197">-197-</a></span> +nemességet, amit ezen a cimen husz krajcárral olcsóbban kapott, +jótékony volt a főpincér, aki az én bőrömre az elaggott markőrök +üdülőházának második billiárdtermére gyüjtött egy papagájszinü +levélbélyeggel, amit a számolócédulára ragasztott, amire az volt +nyomtatva, hogy négy fillér, amiért felszámitott négy krajcárt, +fizettetett érte nyolcat és rossz visszaadás utján hozzávett tőlem +még kettőt, gyüjtött a szinésznő, aki már nem kap szerepet, tehát +szalonokban mint jótékony angyal vigyorog ki savanyu arcot vágó +öreg urakból néhány koronát, amit a nevezett vig aggastyánok +csöndesen elmormolt átkokkal füszerezve nyujtanak át, jótékony volt +ősz nagyatyám, aki Isaszegnél esett el, de fölkelt és most hosszu +fehér álszakálla révén elnök a kutyahamvasztás szent ügyét +előmozditó egyletben, jótékony volt pici unokám, aki persellyel a +kezében jár éjjel a Helvecia kávéházba és szeparéba viszi a +cigányt, jótékony volt unokaöcsém, aki elvállalta, hogy én jótékony +cél érdekében dijtalanul olvasok fel az ő kaszinójukban, jótékony +volt morganatikus nagybátyám, aki megkért, vegyem rá a Góth-párt, +hogy ingyen utazzék az északi határra az ottani gyomorhurut ellen +küzdő egylet külön e célra készült hangversenyére, jótékony volt +itt én édes uram isten mindenki, aki tehette, mindenki, aki +másvalakit be tudott ugratni valami munkába, pénzkiadásba vagy +nehéz szolgálatba a jótékonyság ürügye alatt, röviden és őszintén: +jótékony volt itt mindenki, aki egy krajcárt sem akart adni +jótékony célra és ezt ügyesen óhajtotta leplezni.</p> +<p>El kell mondani a szép régi anekdotát, mert még soha ugy nem +passzolt, mint ahogy most passzol. Akik ismerik, <span class= +"pagenum"><a name="Page_198" id="Page_198">-198-</a></span> ne +olvassák el. Áll a szegény zsidó Bécsben az utca sarkán és +keservesen sir. Arra megy egy másik izraelita és megszólitja:</p> +<p>– Miért sir, szegény ember?</p> +<p>– Miért ne sirjak – mondja az – mikor tizenhárom gyerekem van, +tizenkettő betegen fekszik, a feleségem halálán van és nekem nincs +egy megveszekedett krajcárom sem.</p> +<p>– Mennyi pénzzel volna magán segitve, jó ember?</p> +<p>– Ezer forinttal.</p> +<p>– Jöjjön – mondja a jószivü – én magának egy félóra alatt +megszerzem az ezer forintot.</p> +<p>Az ámulva megy vele, ez meg vezeti, egyenesen az öreg +Rothschildhoz. Fölmennek hozzá, a jószivü bemutatja a siró embert s +megmondja, hogy ezer forinttal segitve van rajta. Rothschild benyul +a zsebébe, kivesz ezer forintot, odaadja a siró embernek, aki hálát +rebeg és elrohan. A másik ott marad és némán áll Rothschild előtt. +Áll, áll, áll. Azt mondja neki Rothschild:</p> +<p>– Hát maga mit vár?</p> +<p>– Mit várok? – mondja ez, – hogy mit várok? A proviziót várom. +<i>Hiszen én hoztam a pasast!</i></p> +<p>Ebben a viccben már ezer évvel ezelőtt, amikor először +hallottam, azt találtam jónak, hogy a jószivü ember pasasnak nevezi +a koldust. A vicc tulajdonképen abban a perverz ötletben rejlik, +hogy attól kéri a proviziót, aki ezer forintot adott. De a +perspektiva, az emberismeret és a világbölcsesség ott van, hogy a +koldust, aki kér és kap, baleknek, pasasnak, áldozatnak, olyannak +tekinti, mint aki az üzletben alul maradt. Hogy nem az a balek, +akitől <span class="pagenum"><a name="Page_199" id= +"Page_199">-199-</a></span> kipumpolnak ezer pengőt, hanem az, aki +kapható arra, hogy Rothschild rajta kimutassa a jószivét. És ezzel +egyszeribe jogosultnak is látszik előttem, hogy proviziót kér, +hiszen oly ritka példányt hozott, hogy igazán tiszta nyereség, jó +üzlet, sőt uzsora volt Rothschild részéről az, hogy ennek csak ezer +forintot adott.</p> +<p>Nem akarok egy jótékony egyesületet sem megsérteni, de valóban +vannak köztük kitünő pasasok, amelyek rettenetes betegségekről +vannak elnevezve, jó fejős teheneknek, amelyeknek nem lehet +ellentállni és amelyeken mindenki olcsón elégitheti ki a +jótékonysági viszketegét, amely természetesen száz eset közül +kilencvenkilencben nem abból áll, hogy az emberben viszket valami +abban az irányban, hogy adjon, hanem abból, hogy neki viszket a +szegény ember tenyere és ő megy gyüjteni helyette. Már most épen +ezeknek az embereknek a nagy serege, épen ez a néhány ezer ur és +hölgy, aki szenvedéllyel gyüjt, ez áll őrt a magyar jótékonyság +kapujában és ez háborodik fel akkor, ha valaki a jótékonyságnak e +neme ellen mer felszólalni. Ezek azok, akkik szőrösszivünek nevezik +azt, aki kidobja őket az iveikkel és a perselyeikkel, ezek azok, +akik minden ilyen cikk után, mint aminő ez is, névtelen levelet +irnak az irónak, hogy cinikus és szivtelen kutya ön, sajnálja a +pénzét a szegény embertől ön, holott pezsgőt zabál ön és fütött +szobában feküdjön betegen ön, ne éljen sokáig ön és hulljon ki a +haja önnek, iró ur. Ezek azok az emberek, akik ezeket irják és én +mondhatatlan kéjjel olvasom el e leveleiket, mert látom belőlük, +hogy megpukkadnak a dühtől, ha van valaki, aki a kis kártyáikba néz +és aki a körmükre üt. És ezek az <span class="pagenum"><a name= +"Page_200" id="Page_200">-200-</a></span> emberek a maguk +sokaságával és sokféleségével, mert vannak köztük méltóságos, +kegyelmes urak és asszonyok és vannak köztük szegény emberek is, +oly hatalmas falankszban állnak velünk, pumpolandó emberiséggel +szemben, hogy igazán nagyfoku elkeseredés szülte kényszerü bátorság +kell ahhoz, hogy megmondja nekik az ember a véleményét.</p> +<p>Most pedig, hogy kellőleg kigorombáskodtam magamat velük, itt +következik rövid pontokba foglalva az a bizonyos vélemény, amit meg +szeretnénk mindnyájan mondani nekik.</p> +<p>1. Jótékony ember Magyarországon nem az, aki pénzt ad a jótékony +célra, mert annak más neve van, az a smucig disznó. Az sem jótékony +ember, aki kapja a pénzt, mert annak is más neve van, annak neve: +„maga örüljön, hogy él és örüljön, hogy ennyit kapott, mert ha még +egy szót szól, soha többé egy vasat sem kap az egylettől, hálátlan +kutya“. Ez az ő neve. A két lény közt, a smucig disznó és a +hálátlan kutya közt áll a jótékony ember, ez az, aki se nem ad, se +nem kap, hanem közvetiti a smucig és a hálátlan közt az üzletet s +ebből legtöbbször erkölcsi, de néha anyagi hasznot is huz. Mit +szépitgessük a dolgot. Ebből él.</p> +<p>2. A jótékony ember nemcsak kéri, de meg is kapja a proviziót +Rothschildtól. Mert ki a Rothschild? Én vagyok, te vagy, mi +vagyunk, ti vagytok. Aki két krajcárt dob a perselybe, az egy +Rothschlid-rész, és mi tizezren, akik adtunk, együtt egy Rothschild +vagyunk, aki felé a jószivü emberbarát kinyujtja a kezét +provizióért és mi meg is adjuk azt neki köztisztelet, magyar +nemesség, udvari <span class="pagenum"><a name="Page_201" id= +"Page_201">-201-</a></span> tanácsosság, magas tiszteletbeli állás, +fényes jubileum, vagy gyönyörü temetés formájában. Igenis, itt +látszik tisztán és világosan, hogy az adakozótól jár a provizió és +mi adunk neki népszerüséget és országos hirnevet, nem azért, mert +szeretjük és tiszteljük, hanem, mert ő az, aki a mi lelkiismereti +furdalásainktól, amelyek abból állnak, hogy mégis aljasság az, hogy +amikor én a Hungáriában cigányzene mellett vacsorázom, azalatt az +Angyalföldön késsel vágják el a torkát egy szegény vándorlegénynek, +mert ötven krajcár van nála, – e lelkiismereti furdalásaiktól, +mondom, megszabadit minden héten és még hozzá aránylag olcsón, mert +csak néhány koronát kell érte fizetnünk.</p> +<p>3. A jótékony ember Magyarországon proviziót huz a szegény +embertől is, aki elé nagyképpel odaáll, mikor odaadja neki az én +pénzemet. És ha semmi egyebet nem vesz tőle, mint azt, hogy abban a +pillanatban ő képviseli az örömtől siró szegény koldus előtt az +emberiség szivét és a Krisztus tanitását, már ezért is megérdemli, +hogy bekötött szemmel a kaszárnya udvarára állitsák, egy sirgödör +elé és husz katona töltött fegyverrel vegye őt célba, majd a +vezénylő tiszt parancsszavára odarohanjon hozzá és jól összevissza +pofozza. Én láttam gyerekkoromban egy ünnepélyt, amikor egy +egyesület felruházott szegény gyermekeket abból a pénzből, amit a +jobbmódu iskolásgyerekektől szedett be szigoruan. Egy +császárszakállas ur, aki maga bizonyára nem adott a dologhoz többet +két hatosnál, oly sugárzó mosollyal adta át a csizmákat a siró +szegény embereknek, oly fenkölt ábrázattal inkasszálta a szegény +anyák köszönetét, oly kéjjel engedte <span class="pagenum"><a name= +"Page_202" id="Page_202">-202-</a></span> megcsókolni a kezét, oly +kéjvágyóan élvezte ki ezeket a perceket, hogy azt hiszem, istennek +képzelte magát, aki a mennyekből szállt le csizmát és bekecset +hozni az éhező kisfiuknak, miközben józan és egyszerü +gyermekszivemre már akkor oly undoritó benyomást gyakorolt, hogy +szerettem volna rákiáltani: „mit csókoltatja a kezét, hiszen mi +adtuk össze a pénzt és aki nem hozta el csütörtökön, az „be maradt +zárva“.</p> +<p>4. Röviden összefoglalva az előző három pontot: ezen a világon +semmi téren nem áll oly magas polcon a közvetitő, mint a +jótékonyság terén, természetes tehát, hogy e az a pálya, amelyen +senki sem bolond a kinálat vagy a kereslet pártjára állni, ha +karriert akar csinálni, hanem mindenki a közvetités felé +törekszik.</p> +<p>5. A magyar és speciálisan a budapesti jótékonyság az, amely +megcsinálja a professzionátus szegény ember tipusát.</p> +<p>Miért? Mert nálunk nem ugy van, hogy előbb van valami baj, amin +segiteni kell és aztán ehhez a bajhoz alapitanak egy egyletet, +hanem forditva van. Előbb összejön husz ember, aki fel akar tünni, +szerepet akar játszani, elő akar lépni a hivatalában, +kormány-elismerést vagy királyi kegyet óhajt, ezek huszan +megcsinálják az egyletet, aztán keresnek hozzá valami betegséget +vagy nyomoruságot és mikor már ez is megvan, keresnek a +nyomorusághoz szegény embert. El tudom képzelni, hogy vannak +szegények, keresett, szépszakállu öregek akik nagyobb dijért inkább +az uj egylettől hagyják magukat segélyezni és biztos tudomásom van +róla, hogy épen a szegény gyermekeket felruházó egyletek és +asztaltársaságok ugy csábitják <span class="pagenum"><a name= +"Page_203" id="Page_203">-203-</a></span> el egymástól a +segélyzendőket, mint a football-egyletek a jó játékosokat.</p> +<p>Ezeket óhajtottam tisztelettel lemondani e sulyos napokban, +amikor báró Keserves feltünési viszketege nem énrám bizza, hogy egy +szegény kollégám házbérét szép titokban kifizessem és e tudatban +nyugodtan dobjam ki azt a két bárónét, aki reggel felkölt egy +persellyel, hanem aki megköveteli tőlem azt, hogy azokat a célokat +szolgáljam koronáimmal, amely célokért ő előbb királyi, majd udvari +tanácsosságot kap és ha a lánya férjhezmegy, akkor a lapokban mint +ismert emberbarát szerepel. És aki megrevolverez a jótékonyság +gondolatában rejlő erkölcsi hatalommal, aki feltételezi rólam, hogy +meg se merek mukkanni az ő svindler kis játékait látva, mert félek +attól, hogy cinikus gazfinak fognak tartani s azt irják nekem +névtelen levélben, hogy smucig és szivtelen kutya ön. De nem bánom, +jól esett egy kicsit megmondani nekik. Ne legyen nekik se fenékig +tejföl.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_204" id= +"Page_204">-204-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h2>DIALÓGUS.</h2> +</div> +<p><span class="dropcap">P</span>árbeszéd Budapest sokat emlegetett +éjjeli életéről és arról a kérdésről, hogy miért van nálunk egy +egész kis társadalom, amely kizárólag éjjel él. Természetesen két +ember beszéli végig ezt a dialógust, az egyik a rendes ember, a +másik a rendetlen.</p> +<p><i>A rendes:</i> Mert ha valami igaz volna abból, amit a +külföldi pornografikus müvek és a rosszakaratu német ujságcikkek +irnak, tudniillik, hogy Budapesten virágraszóló éjjeli élet van, +amelynek villamos fényében a világ legszebb kokottjai ragyognak, +tüzesszemü „tzigankák“ és erdélyi oláh menyecskék ropják a +borjupörköltet zeneszó mellett az Andrássy-ut közepén, deli magyar +betyárok és villogószemü barna gabonaügynökök rugják a port a +csárdákban, reggel felé pedig csókolózik az egész világ és piritott +„varottascht“ meg „főischpan“-t szerviroznak a pincérek aranyszinü +tokayer kapcsán, – akkor, nem mondom, nem csodálnám, hogy épen a +legokosabb, legelmésebb emberek: az irók, ujságirók, zeneszerzők, +szinészek, meg egyéb müvészek reggel feküsznek le és este kelnek. +De igy…</p> +<p><i>A rendetlen:</i> Önnek látszatra igaza is van. De ha +felhasználja az alkalmat, s tőlem, régi éjjeli embertől, +<span class="pagenum"><a name="Page_205" id= +"Page_205">-205-</a></span> meghallgatja az éjjeli élet +magyarázatát, mindjárt más nézeten lesz és meg fogja tudni +magyarázni a többi rendes embereknek, hogy a budapesti éjjelezésnek +– persze, nem a lumpolást értem, hanem a professzionátus, +csökönyösen folytatott éjjeli életet – sokkal mélyebb és szebb okai +vannak, mint azt a rendes emberek hiszik.</p> +<p><i>A rendes:</i> Halljuk, halljuk.</p> +<p><i>A rendetlen:</i> Egyszerü oka annak, hogy itt legalább ötszáz +ember éjjel él, az, hogy Pesten éjjel sokkal jobban, +tisztességesebben lehet élni, mint nappal.</p> +<p><i>A rendes:</i> Halljuk a példákat.</p> +<p><i>A rendetlen:</i> Minden rendszer nélkül fogom összehalmozni +az éjjeli élet előnyeit. Először is éjjel nincs lárma. A +művészember, akinek nincs pénze arra, hogy a Hüvösvölgyben villát +épitsen magának, kénytelen az Erzsébet-köruton lakni és éjjel irni +a regényt, mert csak éjjel van nyugalom. Aki éjjel dolgozik, annak +éjjel is kell ennie. Az éjjeli kocsmának kicsiny lévén a közönsége, +sokkal jobban és izletesebben főz, mint a nappali. Tehát éjjel +jobban lehet enni Pesten, mint nappal. A kávéházban nappal négyszáz +vendégre esik átlagban hat pincér. Éjjel három pincér van, de nem +kétszáz vendég, hanem csak husz. Tehát mig nappal körülbelül hetven +vendégre esik egy pincér, addig éjjel hétre esik egy. A kiszolgálás +tehát pontosan tizszer olyan jó éjjel, mint nappal. Gyerünk tovább. +Azt kell föltételeznünk, hogy nappal Budapest kilencszázezer lakosa +közül legalább nyolcszázezer ébren van. Tehát élek nyolcszázezer +ember közt. Éjjel legfölebb, ha két-háromezer van ébren, tehát, +lakom egy városban, amelynek rám, éjjeli emberre nézve csak +<span class="pagenum"><a name="Page_206" id= +"Page_206">-206-</a></span> két-háromezer lakosa van, szóval lakom +egy faluban, amely villammal van világitva, kövezve van, amelyben +ragyogó kávéházak vannak, s amelynek kétezer lakója közül ezer +rendőr. Mit szól ehhez a mesebeli faluhoz, ehhez a közbiztonsághoz, +ahol minden emberre egy rendőr jut?</p> +<p><i>A rendes:</i> Ideális.</p> +<p><i>A rendetlen:</i> Minden ideges embernek, aki szellemi munkát +végez, utópiája egy csöndes kis falu, amelyben a kultura minden +vivmánya meglegyen. A világ legcsöndesebb faluja, vagy villatelepe, +vagy fürdőhelye pedig egy világváros, éjszaka. Minden sarkon kocsi, +minden sarkon vendéglő, kávéház, minden kávéházban orvos, ügyvéd, +mérnök, minden, ami kell. Az igazi éjjeli ember nem jön zavarba +soha. Ha másnap fontos tárgyalása van, tudja, melyik kávéházban +talál ügyvédet, ha baja esik, tudja, melyik éjjeli doktor melyik +kávéházban tanyázik, nem tudok foglalkozási ágat, amelynek +képviselője éjjel ne volna valahol található, még pedig rendesen +épen a legtehetségesebb, legjobb képviselője. Még éjjeli +államtitkár is van, nem szólva az éjjeli képviselőkről, +vegyészekről, kereskedőkről, meg a többiről.</p> +<p><i>A rendes:</i> És ülnek a kávéházban és nem csinálnak +semmit.</p> +<p><i>A rendetlen:</i> Beszélgetnek, némelyik félrevonul egy +magányos asztalhoz és a levelezését végzi, vagy irodalmat ir, +némelyik hangszerel, a másik számit, a harmadik üzletet köt, itt +tulajdonképen egy megszükitett, kisebbre fogott, de azért épen +olyan intenziv élet folyik, mint a nappali, s ez az, amit a rendes +emberek nem tudnak megérteni, mikor elitélik azokat az embereket, +akik <span class="pagenum"><a name="Page_207" id= +"Page_207">-207-</a></span> egész éjjel a kávéházban ülnek, +ahelyett, hogy otthon aludnának és reggelre kelve munkához +látnának. Nem akarják megérteni, hogy Pesten éjjel nem lumpolás +folyik, – folyik az is, de a nagy többségnél nem, – hanem egy +furcsa és a pesti szegény viszonyoknak megfelelő rendes kis élet, +amely elmenekült a nappal elől, akár azért, mert az ember ideges és +nem birja a nappali lármát és nyüzsgést, akár azért, mert nem bir +rendes lakást fizetni, ahol magának a munkájához nyugalmat +biztositson, akár egyéb okból.</p> +<p><i>A rendes:</i> Mi az az egyéb ok?</p> +<p><i>A rendetlen:</i> Egyéb ok alatt értem az életnek azt a +végtelen kényelmét, amit csak az éjjel nyujt a szegény és +intelligens embernek. Aki egyszer ebbe belekóstolt, aztán +megpróbált megint nappal élni, az visszasirja az éjjeli nagy +kényelmét és azt a megkönnyitett életet, amit az éjszaka jelent. +Persze mindvégig művészemberekről, ujságirókról, vagy legalább is +olyan emberekről van szó, akikre nézve mindegy, hogy mikor vannak +ébren. Mert jó iró, vagy vegyész lehet az ember éjjel is, de jó +miniszteri hivatalnok, vagy jó tanár nem.</p> +<p><i>A rendes:</i> No és mik a nagy kényelmek?</p> +<p><i>A rendetlen:</i> Ezeket is csak ötletszerüen sorolom fel. +Például az üres utca. Ahol ugy sétálok, ahogy nekem tetszik, ahol +nem kell kitérni, köszönésekre vigyázni, tolakodni és az átjáróknál +a kocsikra vigyázni. Tudja mi az: a Rákóczi-uton nappal +keresztülmenni? Tudja ön, mi ez egy ideges embernek? És éjjel +semmi: kellemes kis séta. Másik kényelem: a gondolkodás lehetősége. +Éjszaka nem jön a nyakamra senki, nem keres a levélhordó, +<span class="pagenum"><a name="Page_208" id= +"Page_208">-208-</a></span> a szabó, az ismerős, az állásnélküli +iskolatárs, a néni, a bácsi, az álbarát, az ismerős, az, aki „épen +erre járt“, éjjel én vagyok az ur, mert egy lépés és egyedül +vagyok.</p> +<p><i>A rendes:</i> Ez már valami.</p> +<p>A rendetlen: Ha nappal fiakkerre akarok ülni, a kocsis van +felül, mert kegyelmet gyakorol velem, ha elvisz. Éjjel ugyan nem +olyan szépek a kocsik, mint nappal, de ha az állomásra megyek, én +válogatok, örülnek, hogy vihetnek. Ugyanigy vagyok a kávéházzal, a +vendéglővel, a hajnali ujságárussal, a korai órában a gőzfürdővel, +mindennel, ami éjjel, vagy kora hajnalban nyitva van.</p> +<p><i>A rendes:</i> Ez is valami.</p> +<p><i>A rendetlen:</i> Mindazt, ami Pesten nappal hibás és rossz, +mindazt, ami nappal Pesten Pest, azt az éjszaka megjavitja. Összes +intézményeink szükek ennek a gyorsan fejlődő városnak. Több, +nagyobb a szükséglet, mint a kielégités. Hát éjjel sokkal kisebb +lévén a társadalom ugyanazok mellett a kielégitések mellett, +kényelmesebb és jobb az élet. Éjjel nem szük a kocsiforgalomnak a +Baross-utca és éjjel nem életveszélyes a Calvin-téri +villamos-forgalom. Tovább megyek, éjjel nem drága semmi, mert be +vannak csukva a boltok és nem lehet vásárolni. Épen ezért nem is +ébreszt vágyakat az emberben az éjszaka. Nem lát meg dolgokat a +kirakatban, amiket meg kéne venni. Nem lát csodás nőket, akiket el +akar érni, mert akiket lát, azokat elérheti, ha kedve van rá. Éjjel +minden férfi egy hóditó, egy hatalmas nőcsábász, mint Pesten +mondják, mert nem lehet olyan rút, oly esetlen és ügyetlen, hogy +bármely nő, akit ő kiválaszt magának, <span class= +"pagenum"><a name="Page_209" id="Page_209">-209-</a></span> ne +szeresse. A nagyváros furcsa berendezkedése, a rendőri bölcseség és +az emberi álszemérem teszi, hogy éjjel egyszerüen meg van forditva +a világ: nem a férfi hajszolja a nőt, hanem forditva. És sok +kiséletü, szerény igényü, ostoba és sikereket nem ismert férfi van, +akinek ez egyszerüen növeli az önérzetét és az életkedvét.</p> +<p><i>A rendes:</i> No hiszen, ha azokat is nőknek tekinti…</p> +<p><i>A rendetlen:</i> Kénytelen vagyok vele, amig a jóisten nőknek +tekinti őket. Ebben a kérdésben pedig egyedül ő a kompetens, amig ő +gondoskodik a teremtésükről. Majd ha ön rendezi be a világot +férfiakkal, nőkkel, növényekkel, kövekkel meg minden egyébbel, +akkor önt fogom megkérdezni, hogy kit tekintsek nőnek és kit +férfinak. Egyelőre azonban el kell ismernem, hogy egyike a +legérdekesebb társadalmi tüneményeknek az a négy-öt órai idő, +amelynek keretén belül a férfi és a nő között való természetes +viszony egyszerüen megfordul.</p> +<p><i>A rendes:</i> Azért, mert éjjel kisebb a társadalom, ép oly +elviselhető, vagy elviselhetetlen, mint nappal. Azzal, hogy +kevesebb emberből áll, nem változik.</p> +<p><i>A rendetlen:</i> Ez épen a nagy tévedés. Minél kisebb a +társadalom, annál jobb. Gondoljon csak az eddig leirt legkisebb +társadalomra, a Robinson szigetére, ahol az egész társadalom +Robinson Kruzoéból és az ő Péntek barátjából állott. Milyen szép, +jó, szeretetteljes kis társadalom volt az! Már három ember rosszabb +társaság, négy még rosszabb és igy tovább. Én legalább ezzel +magyarázom azt a titkos és sokat is megmagyarázhatatlannak tartott +köteléket, amely az éjjeli társadalom embereit egymáshoz füzi. A +kocsis udvariasabb, a vendég türelmesebb, <span class= +"pagenum"><a name="Page_210" id="Page_210">-210-</a></span> a +pincér szolgálatkészebb, mint nappal, mindenki jobb, melegebb, +közlékenyebb, emberszeretőbb, mint például délben. Gazdag urak +ilyenkor intim beszélgetéseket folytatnak szegény koldusokkal, +élettörténetek hangzanak el olyan emberek szájáról, akiktől nappal +igazán nem érdekli az embert semmi, komolyan figyelik az +elbeszélést olyanok, akik nappal nagy szerencsétlenségek mellett is +közömbösen tudnak elmenni. Nem is lehet vitatkozni ezen, ezt +megmondja önnek tapasztalásból mindenki: éjjel az emberek sokkal +jobban szeretik egymást, mint nappal.</p> +<p><i>A rendes:</i> Szóval mindezekből vonjam le azt a +konzequenciát, hogy bolond, aki nappal él és önöknek, az ön ötszáz, +vagy ezer társának van igazuk, mikor kinevezik az éjszakát +nappallá.</p> +<p><i>A rendetlen:</i> Azt a világért sem mondom. Csak elnézést +kérek önöktől, egészséges, rendes mesterséget folytató emberektől +azok számára, akik más idegzettel más munkát folytatnak és rájöttek +arra, hogy az éjszaka jobban megfelel nekik, mint a nap világos és +napsütéses része. Amért a lumpok az éjszakát nevezték ki +erkölcstelen naprésszé, azért az intelligens és gondolkozó embernek +nem szabad azt hinnie, hogy éjszaka nem lehet munkás, rendes, +erkölcsös és komoly életet folytatni. Pláne az olyan városban, mint +a mienk, ahol a rendőrség a sok politikától még arra sem ért rá, +hogy a kocsisokat megtanitsa minden körülmények között balra +hajtani és jobbra előzni, s ahol ezért nappal a konflis +életveszélyesebb, mint éjjel a repülőgép. Csak el kell választani a +szombati lumpokat, az állandóan lumpoló züllötteket <span class= +"pagenum"><a name="Page_211" id="Page_211">-211-</a></span> attól a +sok száz embertől, aki minden áldozaton, lenézetésen, +közfitymáláson keresztül is éjszaka él, abból az egyszerü okból, +mert nappal nem tud élni. Ha valaha meg fogják irni Budapest mai +életének történetét, az ugynevezett késő utókor ugy fog beszélni +ezekről az éjjeli lényekről, mint valami jobb, érzékenyebb, +fejlettebb, betegesebb, de tisztább szektáról, amely különvált egy +romlott és végleg elkomiszodott társadalomtól, hogy magának és a +magához hasonlóknak éljen klubokban, kávéházakban, vendéglőkben, az +utcán, – ott, ahol a többi, csak nem akkor, amikor a többi. És ha +önöknek mindegy az, hogy Pesten lakom-e, vagy Budán, akkor legyen +mindegy az is, hogy nappal élek-e, vagy éjszaka. Tudom, hogy nem +győztem meg önt, de legalább elmondtam, ami a szivemen feküdt. Én +szeretem az éjszakát, de azért igazán nem itélem el azokat, akik +nappal élnek.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_212" id= +"Page_212">-212-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h2>MAGYARORSZÁG ÉS A KÜLFÖLD.</h2> +</div> +<p><span class="dropcap">V</span>alahányszor szidnak bennünket a +külföldön, mindig ujra meg ujra sürgetjük valami nemzetközi +sajtóiroda fölállitását, amely magyar ügyekről informálná a +külföldet. Az csak természetes, hogy igen hosszu ősz szakállunk +lesz, amig végre egyszer csak majd akad egy magyar kormány, amely +belátja ennek szükségességét. Addig is majd csak sürgetjük a +dolgot, elvégre nekünk ez a kötelességünk. De egy vidám és +néminemüleg fantasztikus esetet idejegyzek, talán föl tudja majd +használni száz év mulva az, akit megbiznak Magyarország és a +külföld viszonyának tanulmányozásával.</p> +<p>Van egy ismert és sok pénzt kereső, sőt igen tehetséges angol +iró, akit ugy hivnak, hogy Louis Napoleon Parker. Nehány évvel +ezelőtt elő is adták a budapesti Nemzeti Szinházban egy darabját. +<i>A biborost.</i> Ezzel a Parkerrel szerencsém volt egyszer, +személyes ismeretséget köthetni és egy órácskát együtt tölteni +vele, amely órának történetét itt az emlékirat-iró pontosságával +szeretném előadni.</p> +<p>Egy hajó fenekén ismerkedtünk meg. A hajó Doverből ment a +francia part felé és én egy angol szinész ismerősömmel a nagy szél +elől a hajó fenekére huzódtam, ahol már többen ültek kis asztalok +körül és whiskyt ittak szódával. Egy kis asztalnál egyedül ült egy +idősebb, sokat-élt <span class="pagenum"><a name="Page_213" id= +"Page_213">-213-</a></span> arcu, hivatalnok-külsejü szerény ur, +őszes nagy bajusszal, szemére huzott kalappal. Azt mondja a +szinész:</p> +<p>– Ez az ur Louis Napoleon Parker, a hires iró, az angol publikum +kedvence. Akar megismerkedni vele.</p> +<p>– Hogyne, hogyne – mondom örömmel és már megyünk is az asztal +felé. A szinész bemutat, leülünk, mi is kapunk jó petroleumszagu +hajó-whiskyt és kifejlődik valami unott, fanyar diskurzus +közöttünk. Megtudom, hogy Parker ur Párizsba megy egy darabot +megnézni. Ha a darab tetszik neki, átdolgozza London számára. +Parker ur roppant mogorva és üzletszerü, e pillanatban én ugy érzem +magamat, hogy százmillió mértföldnyire vagyok hazulról, a szép +Pesttől, a sárga villamosoktól, a Lánchidtól, az Oktogontól, +mindentől, amit szeretek. Itt ül velem szemben egy fanyar öreg +angol üzlet-iró és kérdezgeti tőlem, hogy mennyit jövedelmezett +Amerikában az a darab, amelynek szerzője vagyok. Elmondom, hogy +magyar vagyok és az én kormányom nem tartja kötelességének az +állampolgárai érdekeit védeni, tehát a magyar irónak a kutya sem +fizet szerzői tiszteletdijat Amerikában.</p> +<p>– Hogyan, ön magyar? – kérdezi egyszerre vigan Parker +mester.</p> +<p>– Az vagyok.</p> +<p>– Hisz akkor bizonyára tudja, hogy nekem adták a National +Theaterben egy darabomat, a Biborost.</p> +<p>– Hogyne tudnám.</p> +<p>– Érdekes – mondja – Magyarország vidám ország lehet. +<span class="pagenum"><a name="Page_214" id= +"Page_214">-214-</a></span></p> +<p>– Elég vidám – mondom – de miért épen a vidámságot méltóztatik +kiválasztani nemzeti tulajdonságaink közül?</p> +<p>– Mert nekem egy nagyon furcsa esetem volt a magyarokkal.</p> +<p>– Halljuk.</p> +<p>– Előadták a darabomat az önök Nemzeti Szinházában és miután én +előfizettem egy vállalatnál arra, hogy megkapok minden kritikát, +amely a világ bármely részében előadott darabomról szól, megkaptam +a magyar kritikákat is. Persze, nem értettem őket és nem volt +senki, aki leforditott volna nekem csak egyet is. De két-három +németnyelvü kritikát is kaptam és ezek közül az egyik nagyszerü +volt.</p> +<p>– Nagyszerü? Mennyiben?</p> +<p>– A kritikus lerántotta a darabomat a sárga földig. +Összeszidott, megirta, hogy nincs tehetségem, hogy a darabom +tákolmány, de ezt én már mind megszoktam, az ilyesmi nem bánt. De a +végére egy viccet irt, ami megmaradt az emlékezetemben.</p> +<p>– Nos?</p> +<p>– Azt irta, hogy aki ilyen rossz darabot ir, minek hivják azt +Napoleonnak? Mert ha valakit Napoleonnak hivnak, az már irjon jobb +darabot. Mit szól ehhez?</p> +<p>– Nem rossz – mondom – a kritikusnak kötelessége a közönséget +nemcsak tanitani, hanem mulattatni is, és ha ő igy akarta +mulattatni a publikumát, ehhez is joga van. Különben is nálunk a +német sajtó hatása alatt a kritika egy része a tréfálkozásra adta +magát, amit a publikum nagyon szeret. <span class= +"pagenum"><a name="Page_215" id="Page_215">-215-</a></span></p> +<p>– Igen ám – mondja ravaszul Parker bácsi – csakhogy én levelet +irtam ám ennek a kritikus urnak.</p> +<p>– Mit irt neki?</p> +<p>– Körülbelül a következőket irtam: Tisztelt uram! Olvasom az ön +igen tisztelt kritikájában, hogy kifogást emel a nevem ellen. Vegye +tudomásul, hogy mikor arról volt szó, hogy engem milyen névre +kereszteljenek, ámbátor jelen voltam, nagyon kevés beleszólásom +volt a dologba, valójában pedig meg se kérdeztek, hogy milyen nevet +akarok. Tehát igazságtalan hozzám, mikor olyasmiért hibáztat, +amiért nem vagyok felelős. Ellenben engedje meg biztositanom arról, +hogy ha fiam születik és arról lesz szó, hogy milyen névre +kereszteltessem, akkor önt, igen tisztelt uram, sürgönyileg +okvetlenül meg fogom kérdezni és szives tanácsa szerint fogok +eljárni. Tisztelettel stb.</p> +<p>– El is küldte a levelet?</p> +<p>– El. Sőt választ is kaptam rá. A magyar kritikus ur olyan +gyönyörü angolsággal irt és olyan kedves levélben exkuzálta magát, +hogy azóta már nem haragszom rá, sőt, ha akarja, azt is belátom, +hogy igaza van.</p> +<p>– Szóval ezért mondja ön, hogy Magyarország vidám ország.</p> +<p>– Ezért.</p> +<p>A többi, amit diskuráltunk, nem tartozik ide. Majd elbucsuztam +Parker mestertől és azóta se láttam. Persze, Pestre érkezve, az +első alkalommal megkérdeztem azt a kollégát, akiről a történetben +szó volt, hogy igy történt-e az eset. Valóban, igy történt.</p> +<p>Az egész nem valami szenzációs eset, de egy bizonyos. +<span class="pagenum"><a name="Page_216" id= +"Page_216">-216-</a></span> Hogy Parker ur szemében Magyarország +most már vidám ország marad egy időre. Itt történhetik, ami akar, ő +olvashat arról, hogy itt forradalom van és hogy földrengés dul, ő +ilyenkor mindig el fog mosolyodni és azt fogja mondani, hogy +Magyarország vidám hely, mert ott az ő nevét kifogásolták. +Magyarország fejlődhetik, ujra feloszthatja a földbirtokot az +állampolgárok között, uj törvényeket hozhat, háboruba keveredhetik, +Parker bácsi számára egy névkicsufoló ország marad, ahol az +egyszerü szántóvető paraszt egykedvüen ballag ekéje mögött és azon +tünődik, hogy miért hivják őt Napoleonnak, este pedig a falu alján +összegyülnek a menyecskék és a betyárlegények és szenvedelmes vitát +folytatnak arról, hogy elég jó darab-e a Biboros ahhoz, hogy a +szerzőjét Napoleonnak hivják. Ami természetes is, mert például egy +igen okos ember egyszer azt mondta többek hallattára, hogy Flórenc +a világ legutálatosabb városa, mert egyszer ő ott járt és akkor egy +Csákvári nevü szinész harminc forint erejéig pumpolta őt meg ebben +a városban, amely harminc forintot soha életében nem kapott meg. Az +emberek nem bolondok, hogy objektivek legyenek és mindenki a +szerint szereti Ostendében a tengert, hogy nyert-e a bakkarán, vagy +nem. Igenis, mondják az emberek, én vagyok a világ közepe és tőlem +függ, hogy Magyarország milyen ország, tőlem függ, hogy Flórenc +gyönyörü-e, avagy utálatos.</p> +<p>Már most oda szeretnék kilyukadni, hogy mi, magyarok, mindig +csak ugy csináltuk a nemzetközi rokonszenvet, hogy egyes emberek, +vagy testületek ilyen szempontjainak alávetettük magunkat. +Kollégám, a kritikus <span class="pagenum"><a name="Page_217" id= +"Page_217">-217-</a></span> sietve exkuzálta magát Parker mester +előtt, nehogy az rossz véleménnyel legyen a magyarokról. Ha idegen +ujságiró jelentkezik nálunk, az Otthonban meg az Ujságiró +Egyesületben ünneplik, kocsikázni viszik, szabadjegyet szereznek +neki, kifizetik a fiakkerét, Radics Bélával huzatnak a fülébe, +meghivatják ebédre előkelő emberekhez és azt hiszik, hogy ezzel +most már minden rendben van. Pedig ha elutazáskor a vasuti kalauz +mindössze csak két másodosztályu gorombaságot vág a fejéhez ennek +az idegen ujságirónak, akkor már hiába huzta Radics és hiába +ünnepelt az Otthon, hiába adta az ebédet a főur, mert akkor már +Magyarország egy rossz ország, ahol gorombák a kalauzok. A hires +angol Nyolcvanas Klub tejben-vajban fürdött, mikor kirándult +Magyarországra. Abban az időben nem volt szebb nemzeti feladat, +mint a Nyolcvanasokat mézben füröszteni. Közben pedig Scotus +Viatort, a magyarbántó angolt, valahonnan kidobták, ahová be akart +menni jegy nélkül, s erre a kis öreg akkorákat döfött az angol +sajtóban Magyarországba, hogy ha a Nyolcvanasok mind a kilencvenen +egyebet se tennének életük végéig, csak a magyar hazát dicsérnék, +akkor se lehetne jóvátenni ezt a kidobást.</p> +<p>Az volna a helyes, ha ezzel az ugynevezett személyes rendszerrel +szakitanánk. Arról nem is kell vitatkozni, hogy ez a rendszer ránk +szabaditja a világ összes zsaroló álhirlapiróit és álutazóit, pedig +azok jobban tudnak zsarolva álhirlapirni, mint a mieink, és nem is +elégszenek meg öt koronával. De a maga minden tiszteletreméltó +buzgalma mellett gyerekes és ostoba az a módszer, amely egyenként +és nyolcvananként akar barátokat fogni a magyar <span class= +"pagenum"><a name="Page_218" id="Page_218">-218-</a></span> ügynek +Európában. Igenis, itt határozottan, sőt arrogánsan kell fellépni. +Ez a naiv vendégünneplés nemcsak, hogy nem használ, hanem egyenesen +árt. Azt mondják: micsoda szomoru hely lehet ez, ahol igy szeretik +az idegent. Szép, szép a vendégszeretet, de egy antipátiát, amely +épen a világ vezető országaiban van elterjedve ellenünk, nem ilyen +szelid kis eszközökkel kell legyürni. A tapasztalás mutatja, hogy +meg vagyunk ijedve és ha itt egy idegent baj ér, azonnal +tüzzel-vassal büntetjük azokat a gazokat, akik az idegent például +meg merészelték zsarolni. Ugyan kit zsaroljanak szegény zsarolók, +ha nem az idegent? A párizsi kocsis nem az idegent zsarolja? Az +olasz hordár nem az idegennel gorombáskodik? Sem Franciaországban, +sem Itáliában nem kényeztetik el ugy az utast, mint itt. És itt ugy +elkényeztetik, hogy mindenik azt hiszi, ő most meghóditandó +ellenfél, akinek lesik a gusztusát, aki roppant fontos személy és +akinek kötelessége végül kimutatni, hogy ő milyen kulturális és +szidni ezt a szomoru országot. Határozott, sőt arrogáns föllépés +alatt értjük azt, hogy nem kell ilyen nagyon törődni egyesek +megelégedésével. Nem kell igazat adni például annak a német +főkonzulnak, aki ránk recscsentett, mert csaló magyar kereskedők +Németországban fogtak balekeket. Spanyolországból évtizedek óta +fogják a baleket az örökség-svindlerek, de nem hinném, hogy egy +főkonzul, vagy nagykövet ezért meg merte volna Spanyolországot +fenyegetni. De akik igy minden alkalommal kimutatják, hogy milyen +fontos nekik egyesek rokonszenve, akik magyarán szólva igy +elkényeztetik a külföldet, mint mi, azok megérdemlik, hogy igy +bánjanak velük. Ha annak <span class="pagenum"><a name="Page_219" +id="Page_219">-219-</a></span> a rengeteg pénznek a feléért, amely +itt vendégünneplésre megy el, egy komoly és harcias sajtóirodát +állitanának fel, sokkal többet használnának a magyar ügynek. De +amig beugrunk egyeseknek, amig a Parkerek és társaik privát +érzékenységét összetévesztjük a világ rólunk való véleményével, +addig mindig ki vagyunk téve a megdorgálásoknak. Az, hogy valaki +haragszik ránk, még nem elég ok arra, hogy kibéküljünk vele. Mi +pedig minden külföldivel folyton kibékülünk. Az élet ugy van +berendezve, hogy a haragosokat néha meg is kell ütni. Ebből az +önérzethibából ki kell gyógyulnunk. Ha nem érzi jól magát itt a +külföldi, hát nem érzi jól magát. Ha nem tetszik neki, ne jöjjön +többé ide. És ha bánt, ha rosszat és hazugságot pletykál rólunk, +hát ne béküljünk ki vele, hanem, hogy egészen népiesen szóljak, +üssük kupán. Már csak azért is, mert ettől rendszerint meg szokott +jönni az embereknek az eszük.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_220" id= +"Page_220">-220-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h2>TERMÉSZETTUDOMÁNYOS SZOMJUSÁG.</h2> +</div> +<p><span class="dropcap">I</span>mádott szülőfalum, a szép Pest, az +a város, ahol nem lehet elégszer elmesélni a párisi néger világfi +esetét. A párisi néger világfi abban a korban élt, amikor Sagan +herceg, a divatkirály, legszebb sikereit aratta. A néger +hihetetlenül gazdag volt és versenyzett Sagan herceggel előkelőség, +főként pedig divatos öltözködés dolgában. Sagan herceget +boszantotta, de a jó párisiakat mulattatta ez a fekete legény, +akinek a frakkjai, cilinderei, mellényei és redingotejai méltán +vették fel a versenyt a herceg ruhatárával. Fájdalom, a dicsősége +nem tartott sokáig. Egy napon ugyanis valami borzasztó történt +vele. Premiére volt a nagy operában és a néger az utolsó percben +érkezett haza, hogy frakkba vágja magát. Nagy sietve felöltözött, +el is vágtatott az operába, megjelent rendes helyén a földszinten, +de nem telt bele öt perc, az egész közönség őt nézte, bizonyos +moraj, sőt elégületlenség tört ki, a nyugtalanság egyre nagyobb +lett, ugy, hogy az előadás is majd hogy meg nem akadt. A +feltünésnek, amit a szép néger keltett, igen egyszerü oka volt. A +szép néger ugyanis annyira sietett az öltözködéssel, hogy +elfelejtett nadrágot huzni. Ugy tiz perc mulva ő maga is észrevette +ezt a jelentéktelen öltözködési hanyagságot, fölkelt és +méltóságteljes léptekkel hagyta el az opera nézőterét. A közönség +tapsviharral kisérte ki, a négert pedig nem <span class= +"pagenum"><a name="Page_221" id="Page_221">-221-</a></span> látták +többé Párisban. Az esetet pedig az utókor számára az idősb Dumas +jegyezte fel annak tanulságául, hogy elegáns embernek születni +kell. Bizonyos ideig birja a versenyt a parvenü, de egyszer csak +mégis kitör belőle a meztelenség, amit apáitól örökölt.</p> +<p>Ilyenformán vagyunk mi az ugynevezett sexuális kérdéssel. Mi +mindig vagyunk valamivel ilyenformán, nekünk állandóan örömet okoz +az, hogy egy-egy ponton elcsipjük az európai hyperkulturát, vagy +annak valamelyes kinövését és büszkélkedünk vele, mint a néger a +frakkjaival. Mintha mindig ezt mondanók: „nem is olyan nagy kunszt +ez a haut-gout-ja a legnyugatibb, kissé rothadó, de épen a +tönkremenetelében pikáns illatu és kábitóan foszforeszkáló +kulturának, tudjuk ezt mi is.“ Most a sexuális kérdés taglalásának +uj módszerére mondogatjuk büszkén, hogy: tudjuk ezt mi is. +Megjegyzendő, hogy odakünn, ahonnan mi a divatjainkat hozatjuk, már +lemenőben van a napja ennek a piaci tudomány-ágnak, odakünn már nem +olyan „fontos“, nem olyan „égető“, nem olyan „fájdalmas“ ez a +kérdés, mint nálunk. De mi büszkén verjük a mellünket, hogy +modernek vagyunk, sexuálisak vagyunk, nyiltak és bátrak vagyunk, +taglalunk és tárgyalunk, nem vagyunk mi holmi elmaradott, +szemérmetes Balkán, hanem bizony szép, büszke, pikáns nyugat +vagyunk, mert sexuálitás dolgában nem adhat nekünk előnyt semmiféle +nép a világon. És akármerre mégy, mindenütt boldog és szabad +embereket látsz, akik azt hiszik, hogy most már el van intézve +minden, a sexuális kérdés többé nem pornográfia, hanem szociologia +és természettudomány, és ime, legnagyobb meglepetésedre +<span class="pagenum"><a name="Page_222" id= +"Page_222">-222-</a></span> azt fogod látni, hogy mig eddig a +természettudományba nem akart belekapni Pornicsek albiróné a +Belvárosból és Fidibusz Ilona a Terézvárosból, hiába hivta őket a +Természettudományi Társulat ingyen a szép, érdekes felolvasásokra a +tenger faunájáról és a Föld őskori növényzetéről, addig most nincs +természettudományosabb albiróné az egész Veres Pálné-utcában és +nincs szociológusabb Ilonka az egész Aradi-utcában, mint épen ők, – +miért? – miért?? – miért??? – csak azért, mert most mindaz, amire +néhány évvel ezelőtt az albiró azt mondta a feleségének, hogy „ez +már mégse illik tisztességes asszonyhoz“, és mindaz, amiért Ilonka +az édes-büvös leányszoba rózsaszinü derüjében halk, de elhatározott +anyai pofonokat kapott, az most mind természettudomány és +szociologia, felvilágosodás és modernizmus, az most mind illik, +divat és muszáj. Ha nem hölgyekről volna szó, azt kellene mondanom, +hogy mégis csak szemtelenség azt az érzést, amely ezt a +hallgatóságot a természettudomány és a szociológia karjaiba +kergette, összetéveszteni a tudományszomjjal.</p> +<p>Természetesen, itt meg kell állanom néhány percre és +kötelességszerüen védekeznem dr Mandel Ibolyka levelével szemben, +aki holnap „egy modern leány“ aláirással levelet fog nekünk irni +abban az értelemben, hogy modern létünkre hogy beszélhetünk ilyen +gunyosan erről a szent és tudományos mozgalomról, és hogy vajon mi +is amaz elmaradottak közé tartozunk-e, akiket nem ihletett meg az +áramlat, amely nyugatról jön, fuj, viharzik. Meg kell mondani, hogy +igazi nagy elragadtatással méltányolnók ezt a tudományszomjat, ha a +tudomány <span class="pagenum"><a name="Page_223" id= +"Page_223">-223-</a></span> összes ágaira kiterjedne és ha ebből a +szomjuságból a sexuális életre csak épen annyi jutna, amennyi +érdeklődést a sexuális élet kérdése a tudomány egyéb kérdései közé +sorolva és a maga rangfokozatába beosztva megérdemel. Meg kell +mondani Ibolykának, hogy mégis csak gyanus az, hogy például a +légzőszervek betegségei iránt megdöbbentően kevés érdeklődés zug +Budapest tudományszomjas leánytársadalmában, holott tudtommal +sexuális élet nélkül még csak megvan az ember valahogy, de légzés +nélkül igen kevesen birják ki napokig. Meg kell mondani Ibolykának, +hogy igaza van: joga van minden leánykának kiválasztani a maga +számára épen azt a tudomány-ágat, amely őt érdekli és mi nem +kötelezhetjük sem őt, sem Ilonkát arra, hogy a Rysokephalus cimü +élősdi-rák embriológiájával foglalkozzék, mikor ő dr. Disznó hires +német egyetemi tanár szerelemtanát óhajtja bemagolni, csak azt kell +megjegyeznünk, hogy feltünő az, mikor egy városban ezer meg ezer +leány és asszony egyszerre, mintha összebeszélt volna, egyazon +tudományágra veti magát. Higyje el, ép ily feltünő volna és ép ily +hosszu cikk megirására adna alkalmat az is, ha ugyanaz a sok ezer +hölgy, aki most dr. Pikáncs előadásaira jár és dr. Nemy vaskos +köteteit falja, mind, mind például váratlanul a növénytanra vetette +volna magát. Képzelhetik, mennyire feltünő, hogy mind nem a +növénytanra, hanem épen, véletlenül, a gusztusok meglepő +találkozásával a nem-tanra rohantak csillogó szemmel, a tudományra +éhes modern észlények féktelen fanatizmusával, sőt, ami a +legboszantóbb, a félreértettek, az ostobaságból-kigunyoltak, szóval +a mártirok allürjeivel. Meg <span class="pagenum"><a name= +"Page_224" id="Page_224">-224-</a></span> kell mondani Ibolykának, +hogy ezt a mozgalmat nyugaton nem a nagy tudósok inditották, és még +az a kevés nagy tudós is, aki odaadta magát a mozgalomnak, hamar +kiugrott belőle. A mozgalmat részint könyvkiadócégek szervezték, +akik horribilis üzleteket csináltak egy Forel jóhiszemü és +tudományos életének eredményeiből, akik Bloch Ivánt nagyobb +buzgalommal terjesztették, mint az angol bibliatársulat a bibliát, +részint pedig tönkremenőfélben levő német hangversenyrendező cégek, +amelyek már a jobb zenészeket, énekeseket és költőket nem kapták +meg és igy elkezdtek szegénysorsu egyetemi tanárokkal kereskedelmi, +akik egy-egy ilyen pseudo-tudományos pikáns felolvasásért +két-háromezer márkát kaptak és egy szezonban husz-harmincezer +márkát keresvén, utóbb maguk is hinni kezdték, hogy szent emberi +missziót teljesitenek. Igy került néhány előkelő német tudós, +akinek a helye a kórházban, a laboratóriumban, a tanteremben vagy +az iróasztalánál volna, a hangversenytermek pódiumaira, hogy +nekivadult és elhanyagolt ál-Nórák és a pubertás meleg viharait élő +kis lányok előtt – minden teketória nélkül kimondhatjuk – izgató +előadásokat tartson. Már most az ilyen tudományos hangverseny +értékben és érdekességben csak nyert az által, hogy férfiakat is +bocsátottak be a terembe és ez ujitás révén elvitathatatlanul +fölvette a pikáns mozi jellegét és tudományos értékét. Igy lassan, +de biztosan igen szép társasjáték lett belőle, és most már csak +abban különbözik a pornografikus olvasmányoktól, hogy az ember +nincs egyedül, amikor az idegeire hatni engedi dr Disznó német +egyetemi tanárt, hanem mellette ül egy kipirult arcu modern +<span class="pagenum"><a name="Page_225" id= +"Page_225">-225-</a></span> leány, vagy egy elborult szemü, meg nem +értett asszony. Meg kell mondani Ibolykának, bármennyire +szabadság-ellenesen és haladás-ellenesen hangozzék is ez, hogy az +egész mozgalom nem egyéb, mint a tisztességes elemnek a +terrorizálása divatos jelszavakkal. Hisz itt Pesten már annyira +vagyunk, hogy az igazi haladott és modern ember már ki se meri +nyitni a száját a sok harsogó mű-modern miatt, mert a felületesek, +a terroristák, a tudatlanok, a frakkba öltözött, de nadrágot huzni +elfelejtett négerek az utcán ujjal mutatnak rá, hogy: itt megy a +konzervativ ökör. Ma már itt, a müveletlenségnek, a tudatlanságnak, +a rendszertelen kultura-habzsolásnak ebben a káoszában nagyobb +bátorság kell bizonyos konzervativizmushoz, mint az anarchiához. Ha +egy szemtelenül és aktualitás nélkül feltolakodott apró +részletkérdésben nem vagy rögtön a legszélsőbben radikális, akkor +rögtön levelet kapsz Ibolykától, hogy halj meg és temettesd el +magad, mert tulajdonképen a mult században kellett volna élned és +csak tévedésből kerültél abba a korba, amelyben Ilonkának kinyilott +a szeme.</p> +<p>Hát nem, tisztelt hölgyeim, ez se nem tudomány, se nem haladás. +Ez az egyik részről a terembérletre és a jegyárusitásra alapitott +igen jó üzlet, a másik részről pedig mohó kihasználása annak az +alkalomnak, hogy egy-két év óta minden tisztességes nő elmehet +nyilvánosan csiklandoztatni az idegeit anélkül, hogy ezért bárki +megróhatná őt, mert most az jár pórul, aki őt ezért megrója. Most +itt – bizonyos, hogy már nem sokáig, de fájdalom, mégis tovább, +mint például Bécsben – az az erkölcstelen, aki nem akarja belátni, +hogy ez a misszió, <span class="pagenum"><a name="Page_226" id= +"Page_226">-226-</a></span> komolyság és tudomány; az a +szemérmetlen, aki nem tartja a világ legfontosabb kérdésének a +sexuális kérdést. Pedig ha egyszer amugy istenigazában +kisexuáliskodhatná magát az a tudós a közönsége előtt, azzal +kellene kezdenie, hogy a szemérmesség igen lényeges és természettől +belénk oltott kelléke a sexualitásnak, és hogy a szemérmességet nem +a prüdéria tulzói találták föl, hanem maga a derék anyatermészet, +amely ebbeli véleményének kétségbevonhatatlan jelekkel adta +bizonyitékát, jelekkel, amelyek az igazi tudomány lapjára +tartoznak, tehát sem itt, sem a koncertteremben nem tárgyalhatók. +Erős a hitem, hogy sem dr. Disznó bécsi professzor, sem dr. Ibolyka +pesti kulturlány nem fogja megváltoztatni a világ rendjét még abban +a kis részletében sem, hogy vannak dolgok, amik magukon viselik +örök időkre a négyszemköztiség kötelező bélyegét. Ideig-óráig divat +lehet az, hogy nyilvánosan pertraktáltassanak ezek a dolgok, de +mire itt egy uj és egészséges társadalom rendje fog kialakulni és +mind a bécsi professzor, mind Ibolyka már rég a temetőben fog +aludni, akkorra már egészen bizonyos lesz az, hogy a természet nem +minden ok és szándék nélkül rendezte be a szerelmi életet épen két +személy és nem három, vagy négy számára. Addig is, nem valami +rettenetes baj, ha a tanárok és a kisasszonyok kimulatják magukat, +csak azt az egyet ne akarják velünk elhitetni, hogy ez tudomány. És +amennyiben mégis tudomány, hát tanulják meg előbb a többi, alapvető +tudományokat, mert ugy találnak járni, mint a legfelül emlitett +néger, aki a meztelenségből egyszerre a párizsi divatra ugrott +át.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_227" id= +"Page_227">-227-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h2>TARTALOM:</h2> +</div> +<ul class="TOC"> +<li>Az aruvimi erdő titka <span class="ralign"><a href= +"#Page_5">5</a></span></li> +<li>A budapesti pletyka kis kézikönyve <span class= +"ralign"><a href="#Page_60">60</a></span></li> +<li>Egy anekdota és egy példázat <span class="ralign"><a href= +"#Page_68">68</a></span></li> +<li>Vasárnap délután <span class="ralign"><a href= +"#Page_77">77</a></span></li> +<li>Levél a milliókról <span class="ralign"><a href= +"#Page_87">87</a></span></li> +<li>Esetek <span class="ralign"><a href= +"#Page_95">95</a></span></li> +<li>Regényvázlat <span class="ralign"><a href= +"#Page_104">104</a></span></li> +<li>Modern legenda az igazság bajnokáról <span class= +"ralign"><a href="#Page_113">113</a></span></li> +<li>Francia pezsgő a csárdában <span class="ralign"><a href= +"#Page_121">121</a></span></li> +<li>A rongyódi barackok <span class="ralign"><a href= +"#Page_126">126</a></span></li> +<li>Modern népballada <span class="ralign"><a href= +"#Page_134">134</a></span></li> +<li>Karácsony előtt <span class="ralign"><a href= +"#Page_142">142</a></span></li> +<li>Jótékonyság <span class="ralign"><a href= +"#Page_151">151</a></span></li> +<li>„Magyarok dudája“ <span class="ralign"><a href= +"#Page_159">159</a></span></li> +<li>Bohémség <span class="ralign"><a href= +"#Page_166">166</a></span></li> +<li>A Rothschildok <span class="ralign"><a href= +"#Page_173">173</a></span></li> +<li>A tutista és a nimolista <span class="ralign"><a href= +"#Page_181">181</a></span></li> +<li>Életművészet <span class="ralign"><a href= +"#Page_189">189</a></span></li> +<li>A közvetitő <span class="ralign"><a href= +"#Page_196">196</a></span></li> +<li>Dialógus <span class="ralign"><a href= +"#Page_204">204</a></span></li> +<li>Magyarország és a külföld <span class="ralign"><a href= +"#Page_212">212</a></span></li> +<li>Természettudományos szomjuság <span class="ralign"><a href= +"#Page_220">220</a></span></li> +</ul> +<hr class="chap" /> +<div style='text-align:center'>*** END OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK 75135 ***</div> +</body> +</html> + diff --git a/75135-h/images/cover.jpg b/75135-h/images/cover.jpg Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..ca94028 --- /dev/null +++ b/75135-h/images/cover.jpg diff --git a/75135-h/images/i001.jpg b/75135-h/images/i001.jpg Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..6b8da22 --- /dev/null +++ b/75135-h/images/i001.jpg diff --git a/LICENSE.txt b/LICENSE.txt new file mode 100644 index 0000000..6312041 --- /dev/null +++ b/LICENSE.txt @@ -0,0 +1,11 @@ +This eBook, including all associated images, markup, improvements, +metadata, and any other content or labor, has been confirmed to be +in the PUBLIC DOMAIN IN THE UNITED STATES. + +Procedures for determining public domain status are described in +the "Copyright How-To" at https://www.gutenberg.org. + +No investigation has been made concerning possible copyrights in +jurisdictions other than the United States. Anyone seeking to utilize +this eBook outside of the United States should confirm copyright +status under the laws that apply to them. diff --git a/README.md b/README.md new file mode 100644 index 0000000..1c71bee --- /dev/null +++ b/README.md @@ -0,0 +1,2 @@ +Project Gutenberg (https://www.gutenberg.org) public repository for +eBook #75135 (https://www.gutenberg.org/ebooks/75135) |
