As captured January 15, 2025

2 files changed, 11878 insertions, 11878 deletions

diff --git a/74055-0.txt b/74055-0.txt
index cac50be..9741308 100644
--- a/74055-0.txt
+++ b/74055-0.txt
@@ -1,5832 +1,5832 @@
-

-*** START OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK 74055 ***

-

-

-MAGYAR IRÓK ARANYKÖNYVTÁRA

-

-XXX. KÖTET.

-

-SZOMAHÁZY ISTVÁN:

-

-MINDENNAPI PROBLÉMÁK

-

-BUDAPEST, 1909.

-

-GRILL KÁROLY KÖNYVKIADÓVÁLLALATA

-

-IV., VERES PÁLNÉ-UTCA 16.

-

-MINDENNAPI PROBLÉMÁK

-

-IRTA

-

-SZOMAHÁZY ISTVÁN

-

-BUDAPEST, 1909.

-

-GRILL KÁROLY KÖNYVKIADÓVÁLLALATA

-

-IV., VERES PÁLNÉ-UTCA 16.

-

-A NAP nyomdája, Budapest, VIII. Rökk Szilárd-utca 9.

-

-

-

-

-A snájdig leány

-

-Mivel, fájdalom, nem tartozom azok közé, akiknek nevét az ujságok a

-legtöbb adót fizetők listájában közölni szokták, s a jószágkormányzóm

-(aki a holdban él) becstelenül elhanyagolja a befolyó pénzek elküldését,

-viharos mult után, fehér hajjal, mint hites tanácsadó keresem a

-mindennapi Graham-kenyeremet. Hogy ez nem könnyü életpálya, ma is

-tapasztaltam, amikor egy szende, falusi kisasszony arra kér: magyarázzam

-meg neki, hogy mikép lehet valaki ugynevezett snájdig leánynyá, mert

-neki a környéken lakó fiatal urak valamennyien azt mondták, hogy a

-huszadik században csak a snájdig leányok hatnak a serdültebb ifjuságra.

-Akármi a véleményem erről a különös kérdésről, köteles vagyok eleget

-tenni az óhajtásnak, mert ha valaki – mint e sorok szerény irója –

-tanácsadásból él, hát nem szabad fitymálnia semmiféle problémát se. A

-kisasszony tudni akarja, hogy mik a snájdig leány kellékei, – nincs hát

-jogom hozzá, hogy holmi unalmas morálprédikációkkal hozakodjam elő,

-hanem rezonirozás nélkül eleget kell tennem a nyájas olvasó parancsának.

-Ezennel pontozatokba foglalom tehát azokat a kellékeket, amelyekkel a

-huszadik századbeli kisasszony a snájdig jelzőt megszerezheti magának.

-

-_A)_ A snájdig leány ugy viselkedik a társaságban, mintha

-kabaré-énekesnő lenne, s a pódiumon énekelne valami kétértelmü, vagy

-nagyon is egyértelmü kuplét. Vagyis: a szemei állandóan körutazást

-tesznek a férfiak arcán, a kezeivel feltünő gesztusokat csinál, s mindig

-olyan hangon beszél, hogy a távolabb ülők is kényelmesen meghallhassák.

-

-_B)_ A snájdig leány, ha ülő helyzetben van, az egyik lábát mindig

-átveti a másik lábán. Ez ugynevezett fius fesztelenséget kölcsönöz neki.

-

-_C)_ A férfiakat a snájdig leány mindig a keresztnevükön szólitja, akkor

-is, ha először látja őket életükben.

-

-_D)_ Szenvedélylyel használja a budapesti, kávéházi tolvajnyelvet. A

-beszélgetésében tehát sürün fordulnak elő az eféle kifejezések: „Maga

-nekem ilyen fiatal!“ – „Ezt a froclit jól beszopta, öregem!“ – „Maga is

-Montiba rulettezne most, ha elegendő dohánya lenne!“

-

-_E)_ Olyan szük szoknyát hord, hogy az összes járókelők megfordulnak

-utána.

-

-_F)_ Merészen szakit azokkal a régi hagyományokkal, amelyek a fiatal

-leányoktól holmi szüzies szemérmetességet követelnek. Lehetőleg ugy

-beszél, hogy a fiatal urak – mint a snájdig leányok mondani szokták –

-minél jobban „ugorjanak“. Tehát abszolute nem riad vissza attól, hogy az

-udvarlóinak eféle elmésségeket mondjon: „Hány évig vállalkoznék értem a

-juhászkutyuska szerepére?“ – „Mit gondol: lenne-e bennem bizonyos

-helyzetekben elég temperamentum?“ – „Nem haragudnék, ha egy kicsikét

-megbolondulnék, ugy-e?“ Stb. stb.

-

-_G)_ Kijelenti, hogy ha férjhez megy, teljes szabadságot ad az urának,

-de viszont teljes szabadságot is követel tőle.

-

-_H)_ Légyottokat ad, de nem megy el, hanem egy barátnőjével titokban

-kilesi a türelmetlenül föl- s alájáró fiatal urat.

-

-_I)_ Tüntet vele, hogy mindenről ép ugy informálva van, mint a vele

-egykoru férfiak.

-

-_J)_ Kijelenti, hogy ha egyszer férjhez megy, okvetetlenül a két

-gyermek-rendszer hive lesz.

-

-_K)_ Szenvedélyesen cigarettáz és pezsgőzik, s a szupé-csárdást ugy

-járja, hogy a legöregebb botokudnégerek is bizonyára elszédülnének, ha

-meglátnák.

-

-Ime körülbelül ezek a kellékek szükségesek ahhoz, hogy valaki a snájdig

-leány cimét és jellegét megkapja. Aki buzgón és ambicióval fog a

-dologhoz, bizonyára hamarosan elsajátithatja a felsorolt

-kvalifikációkat.

-

-A falusi kisasszony remélhetőleg meg lesz elégedve az előzékeny

-felvilágositással. Ha szerény szolgálataim révén sikerül most már

-snájdig leánynyá lennie, én szivemből gratulálok neki, de egyet

-óvatosságból kijelentek: ha nekem egy leányom lenne, aki a snájdig

-jelzőre pályáznék, én bizonyisten gondolkozás nélkül leütném a derekát.

-

-

-

-

-Házasságközvetitők

-

-A kérdés, melyet ma döntés céljából elibém terjesztettek, annyira

-kényes, hogy még én is, aki nem tartozom épen a gyáva legények közé, egy

-pillanatig szinte habozom a válaszszal… Egy fiatal leány titokban

-levelet ir nekem (ceruzával, mert minden pillanatban rajtakaphatják) s a

-felől kéri nagybecsü véleményemet, vajjon egy uri kisasszony, aki

-gyermekkorától fogva comme il faut-nevelésben részesült, férjhezmehet-e

-házasságközvetitő utján? Az apropos-t az adta meg ehhez a kérdéshez,

-hogy ő, a gyöngéd és érzékeny fiatal leány, a minap kihallgatta titokban

-a szülői beszélgetését, s rájött, hogy az a nagyszakállu, öreg bácsi,

-aki több izben megfordult a házukban, tulajdonképpen azért olyan gyakori

-vendég, mert őt végre hozzá akarja juttatni a főkötőhöz. A

-tiszteletreméltó aggastyán ugyanis közönséges házasságközvetitő.

-„Elképzelheti – irja az én bájos ismeretlenem – mennyire lesujt engem a

-szülőim összeesküvése; hiszen mindeddig csillogó álmokat szőttem arról,

-hogy egyszer, ha későn is, csakugyan megérkezik az a mesebeli lovag, aki

-engem a fehér leányszobámból elrabol… Hogy ugy adjanak el, mint egy

-mángorlót, vagy egy parádés lovat, ez a gondolat egyszerüen

-kétségbeejt.“

-

-Szivesen kacérkodom a vénségemmel, gyakran hivatkozom hófehér

-szakállamra, de annyira mégsem vagyok öreg, hogy ennek a szép és

-melegszivü kisleánynak a nagy bubánatát meg ne érteném. Hiszen talán az

-egész világ kifordulna sarkaiból, ha még ezeknek a naiv fiatal

-teremtéseknek a szive se nyujtana édes otthont a mindenünnen kiüldözött

-romantikának. Egy házasság, mely közvetitő utján jön létre: ugyan, hol

-az az álmodozó leány, akit ez a gondolat meg ne borzongatna? A házasság

-az égben köttetik, – mondja a régi közmondás – mily iszonyu lehet hát az

-a tudat, hogy az ő napfényes szőke hajkoronáját, csillogó, fekete szemét

-egy öreg, kiszáradtszivü üzletember veszi az ajkára valamelyik

-kávéházban?

-

-Beismerem, hogy ez a csunya próza engem is felháborit, – és mégis azt

-mondom: szép kisasszonyom, ne haragudjék azokra a jótékony tündérekre,

-akik magukat ridegen házasságközvetitőknek nevezik. Mert ha jobban

-meggondoljuk a dolgot, rájövünk, hogy ez a mesterség már talán a bibliai

-korban is a népszerüek közé tartozott, hogy ne is szóljak ősapáinkról és

-ősanyáinkról, akik – igaz, hogy iparjogositvány nélkül – mindannyian

-szivesen foglalkoztak a házasságközvetités mesterségével. Az asszonyok,

-főképp az öregasszonyok, minden időben valami perverzus gyönyörüséget

-találtak abban, hogy a fiatalokat egymás karjaiba vezessék, s ha a régi

-házasságokat megvizsgáljuk, akárhány olyat találunk közöttük, mely a

-Miska bácsi, vagy a Cenci néni atyafiságos gondosságának köszönheti a

-létrejöttét. De ma már se a Miska bácsik, se a Cenci nénik, nem érnek rá

-arra, hogy az Ámor istenke dolgaiba kontárkodjanak; Miska bácsi uj

-jelzálog-kölcsönökön töri a fejét, Cenci néni pedig a cselédszerző

-kifutójának udvarol, hogy a derék Samu egy jó mindenesleányt szerezzen

-neki. A dilettáns házasságközvetitő helyébe tehát a hivatásos

-házasságközvetitő lépett, vagyis az a férfiu, aki józan kenyérkereset

-céljából vette föl a törvényes szerelmet az ügykörébe. A mestersége

-tehát prózaibb, mint a régi urabácsiké és néniké, de annyiból talán

-megbizhatóbb, hogy – mivel az ő üzleti renomméja is kockán forog – ő

-jobban és alaposabban belemélyed a házassági ügyletet kötő fiatalok

-egyéniségébe. És van még egy, bizonyára nem kicsinylendő előnye: száz és

-száz olyan urat és hölgyet ismer, aki mind készen áll arra, hogy a

-házasság sulyos keresztjét magára vegye. Vagyis: minden módja megvan

-hozzá, hogy az egymáshoz illő karaktereket kiválaszsza. Igaz, hogy

-mindennek kissé üzleti ize van, de ki biztositja Kegyedet afelől, hogy ő

-nélküle rá fog találni az igazira, s hogy tisztán a romantika alapján

-nem lesz százszorta boldogtalanabb, mint igy, hogy köhögő öreg bácsi

-veszi a kezébe a sorsa intézését? Hány fiatal teremtés van, akinek a

-vénleánysága határáig sincs alkalma ahhoz, hogy hozzáillő urakkal

-megismerkedjék, s hogy azt a tökéletes férfi-ideált feltalálja, akiről

-leányszobájában álmodott? Hiszen a mai házasság kizárólag a véletlen

-alapján áll, a vak és szeszélyes véletlen alapján, mely néha, zsarnoki

-kegyetlenségében, épp azokat boronálja össze, akik örökös és

-elviselhetetlen gyötrelmeket okoznak egymásnak. Az a vén bácsi

-tulajdonképpen egy merész ujitást képvisel: ő háborut üzen a vak és

-megbizhatatlan véletlennek, s a logika, a pszikhologia és az

-emberismeret alalpjára helyezi az emberi intézmények leghatalmasabbját:

-a szent házasságot. Hátha éppen ő fogja megtalálni a Kegyed számára azt

-a csinos, derék és szerelmes legényt, akit az égiek már ötezer évvel

-ezelőtt arra szántak, hogy Kegyedet boldoggá tegye? A pajkos Ámortól –

-igy olvassuk a mitologiában – minden huncutság kitelik, miért ne telnék

-hát az is ki, hogy kopottcilinderes, tubákoló öregekkel képviseltesse

-magát ebben a kései évezredben?

-

-

-

-

-Levelezés

-

-A nagy svájci, olasz és egyéb nemzetközi hotelekben könnyen megy az

-ismerkedés. Diner után, amikor a hall fényes csillárai kigyuladnak, s a

-sok dekolletált, estélyruhás szép asszony és a sok jókedvü, viruló,

-fiatal leány a frakkok tömegében elvegyül, a hangulat villamos szikrái

-gyorsan lángra lobbantják a kezdődő barátságot, sőt a parázs módjára

-pislogó szerelmet is. A bájos és nyilttekintetü amerikai hölgyek,

-utazásaik közben, nem ellenségei a könnyed flirtnek és a fiatal ladyk és

-fraulein-ok kedves és mulatságos epizódnak tekintik, ha a pálmagruppok

-közt minél több olyan gavallérjuk akad, akivel, lefekvés előtt, pompásan

-agyon tudnak ütni egy órácskát… De nem csak itt, a szállodák

-milieujében, kedves ez a rohamosan fejlődő barátság, hanem mindenütt,

-ahol gondtalan, vidám és előkelő emberek kerülnek együvé. A nagy,

-óceánjáró hajók fedélzetén, mikor a stewardok elszedték a

-virágbokrétákat az étterem asztalairól, odafenn, a kormányos bódéja

-körül, néha késő éjfélig se szünik meg a terefere és a kacagás… A

-hallgató, csillagfényes tenger közepén száz vonzalom és barátság

-születik meg, melynek néha akkor is folytatásuk van, amikor a hajó már

-rég befutott a kikötőbe. Nem mindig komoly folytatásuk – ezek a női

-globetrotterek nem gondolnak folyton a házasságra, mint a mi fiatal

-hölgyeink, – hanem olyan, mely nálunk csak az egynemüek közt szokásos:

-meleg és gyakran évekig tartó jó pajtásság… Az amerikai leány, amikor a

-gőzös Plymouthban kiköt, férfiasan megrázza a gavallérja kezét és igy

-szól hozzá, minden furfangos mellékgondolat nélkül:

-

-– Nagyon megörvendeztet, ha ir nekem Londonba, a Carlton-szállodába…

-Majd én is megirom, hogy hol találhat meg bennünket juliusban vagy

-augusztusban…

-

-A nagy kulturnemzetek hölgyei ugyanis nem találnak semmi különöset

-abban, ha idegen férfiakkal leveleznek. Sőt ez a szokás mindjobban tért

-hódit: a hall-, hajó- és fürdőbeli barátkozásnak rendesen nincs vége az

-elválás után, mert mindkét fél szükségét érzi annak, hogy még ezután is

-hirt halljon egymásról. Azok a boldog emberek, akik nem a hétköznapi

-élet ördögmalmában töltik az idejüket, hanem a világ minden szép taván

-hajóznak, minden valamirevaló hegyét megmászszák és minden előkelő

-szállodájában végigülnek nehány dinert: többnyire állandó levelezésben

-állanak azokkal a fiatal leányokkal, akikkel utazásaik közben

-megbarátkoztak… Az ilyen levélváltás kedves és pikáns füszere e szomoru

-életnek, s igazán nincs reá semmi ok, hogy holmi hazug és affektált

-illendőségi smokkságok miatt az okos emberek lemondjanak róla. Miért ne

-beszélnénk szivesebben egy bájos és frisslelkü fiatal leánynyal – ha

-csak levélileg is – mint egy unalmas és nagyképü férfivel? Föltéve, hogy

-nem üres és frivol léhaságok kerülnek szóba köztük, még a legóvatosabb

-mama se találhat kivetőt abban, ha a jólnevelt leánya egy komoly és

-értékes emberrel levelez. Annak a fiatal teremtésnek tehát, aki ma

-kérdésével hozzám fordul, bizvást azt válaszolnám, hogy semmi oka sincs

-megvonni magától ezt az ártatlan élvezetet, – és mégis azt mondom: hogy

-a mi viszonyaink között az ilyen intimitást nem helyeslem. Én, mint apa,

-nem engedném meg, hogy a leányom idegen férfiaktól levelet kapjon, de

-nem azért, mintha általánosságban helytelennek tartanám ezt a szokást,

-hanem azért, mert a mi fiatal uraink még nem érték el azt a műveltségi

-szinvonalat, mely e kiváltságra kvalifikálná őket. Az a férfi, aki

-nálunk egy fiatal leánynyal levelez, már a harmadik levelében okvetetlen

-szerelmi célzásokkal hozakodik elő, mert valami különös virtust lát

-abban, hogy minden nőt, aki a barátságával kitünteti, hamarosan magába

-bolonditson. Önzetlenül, jó pajtás módjára egyáltalában nem tud beszélni

-egy fiatal leánynyal, s igazi elemében csak akkor érzi magát, ha léha,

-kétértelmü és haszontalan megjegyzésekkel hozakodik elő. Ez, fájdalom,

-annak a jele, hogy a nyugateurópai, internacionális műveltség még

-meglehetősen ritka vendég nálunk. A mi ifju gavallérjaink nem a kedves,

-finomlelkü, diszkrét jó barátot látják a fiatal hölgyben, hanem a

-szerelmi hóditásaikra alkalmas médiumot. És ezért: a leghatározottabban

-ellene vagyok annak, hogy a mi hajadon leányaink egy idegen ur levelét

-elfogadhassák. Ennek az ideje csak akkor fog elérkezni, ha az általános

-gondolkodás nálunk is nemesebbé és magasabbrendüvé lesz. Sajnos, nincs

-reményem hozzá, hogy én, a fehérhaju öreg, ezt a boldog időt megérhetem.

-

-

-

-

-Vőlegényjelöltek

-

-Egy névtelen levél ma – sok száz, sőt több ezer anya nevében – olyan

-kérdést vet föl, melynek megoldása bizonyára nagyon népszerü lenne, nem

-csupán a Kárpátoktól az Adriáig, hanem Skandinávia legszélső csucsától

-kezdve egész a sziciliai partokig, sőt talán még azokban az idegen

-világrészekben is, melyeknek társadalmi életét csak a tudósok leirásából

-ismerjük. Az Anonymus, vagy talán helyesebben: az Anonyma azt kérdezi

-ugyanis tőlem, mik azok a módok, melyek egy jó és gondos anyának a

-rendelkezésére állanak, amikor a leánya udvarlóját rá akarja birni arra,

-hogy értelmesen és világosan beszéljen. „Mert a férfiak közt – irja a

-levél – nagyon sokan vannak, akik állandóan kitüntetik leányainkat az

-érdeklődésükkel, megeszik az összes kompótot, ami az éléstárunk polcain

-található, néha egy-egy ibolyabokrétával is kifejezést adnak leányunk

-iránt táplált rokonszenvüknek, de ne adj’ isten, hogy végre magukra

-huznák azt a bizonyos szalonkabátot, melyben a felnőtt kisasszonyok

-kezét az uriemberek megkérni szokták. Mit tegyen ilyen körülmények

-között a gondos anya? Azt mégse lehet kivánni tőlünk, hogy egyenesen

-fölkináljuk a leányainkat egy idegen férfinak, sőt még célzásokat se

-szabad tennünk arra, hogy már nagyon is vágyakozunk az anyósi

-méltóságra, – hol van hát az a módszer, amelylyel ezeket a néma és

-nyakig begombolkozott csukákat megszólaltathatjuk?“

-

-Konstatálnom kell, hogy az aggódó anya a hasonlatok terén nem müködik

-valami nagy szerencsével, mert a nyakig begombolkozott csukák

-meglehetősen ismeretlenek a természetrajzban. De én – mint gavallér

-ember – nem ragaszkodom tulságosan a szavakhoz s értem és méltányolom a

-tiszteletreméltó hölgy fájdalmát, akinek ölelő karjaiból szive drága

-gyermekét abszolute nem akarják elrabolni. Utóvégre nagyon is

-természetes dolog, hogy minden anya a maga leányát tartja a föld

-legtökéletesebb teremtésének, s igy csakugyan nem értheti meg ama rideg

-kompótevők lelki állapotát, akik oly nehezen akarják magukra ölteni a

-leánykéréshez szükséges szalonkabátot. Szivesen koncedálom, hogy ezek az

-emberek kőszivü vandálok, de mindenesetre van egy enyhitő körülményük:

-ők nem a mama gyöngéd szemével nézik azt a karcsu és mégis molett

-kisasszonyt, akit néha egy-egy ibolyabokréta erejéig kitüntetnek. De még

-ha azzal is néznék: akkor is százszor és még százszor meggondolják, amig

-az életbevágó nyilatkozatot megteszik, mert manapság már a leglángolóbb

-szerelmesek is tisztában vannak a lakásinséggel és a piaci árakkal s jól

-tudják, hogy a szende kicsike, aki a mama szerint önmaga szokta varrni a

-bluzait, asszonykorában nyomorult smuciánnak minősiti az urát, ha nem a

-Berkovicsné műhelyében rendelheti meg az uj tavaszi toilette-jét. A

-házasélet ma már olyan luxus, amit nem mindenki engedhet meg magának s

-ez az oka, hogy a kétezer forint jövedelemmel rendelkező fiatal ur ez

-idő szerint már nem a mamát nézi meg, hogy a leányát elvegye (mint a

-régi közmondás ajánlja), hanem a telekkönyvet vagy az édes apa

-folyószámláját.

-

-Annak a körülménynek tehát, hogy a csuka nyakig begombolkozik, nem a

-házasulandó ifjak szemérmetességében kell keresni a magyarázatát, mert

-ezek az ifjak, amig nőtelenek, távolról se olyan ostobák, ahogy a

-tépelődő mamák hiszik. Ők nem szégyenkezésből hallgatnak, hanem abból a

-megokolt félelemből, hogy a drága gyermeket esetleg hozomány nélkül

-varrják a nyakukba. Ez az oka annak, hogy oly nemes nonchalançe-szal

-eszik a kompótot és a sandwicheket, anélkül, hogy beszédes ajkukat szóra

-nyitnák. Nem bátoritás kell hát nekik, hanem az a bizonyosság, hogy az

-édes kicsike az apai áldáson kivül egy olyan könyvet is hoz magával,

-melynek nem Mikszáth Kálmán vagy Kiss József, hanem Lánczy Leó vagy

-Kornfeld Zsigmond a szerzője s melynek felmutatása ellenében a

-legzárkózottabb pénzesszekrények is készségesen széttárják az ajtajukat.

-Ha ez a könyv feltünik a látóhatáron, a félénk ifju azonnal bátorrá

-lesz, oly bátorrá, mint Hannibál vagy Leonidás. A gyöngéd és pironkodó

-szemérem csak perfid álarc, melynek védelme alatt teljes biztosságban

-lehet elpusztitani egy polgári család éléstárát.

-

-A válasz tehát, melyet a népszerü kérdésre adhatok, nagyon egyszerü: a

-bátoritásnak sohase a mamától kell kiindulnia, hanem a józan, rideg és

-emberismerő apától. Azt a fiatal embert, aki hosszabb ismeretség után se

-nyilatkozik, a legravaszabb fogások se hozzák ki a sodrából, mert a

-csirkefogó nem szemérmetességből hallgat, hanem hitvány és alávaló

-taktikából. Képes hónapokon át az ostobát adni, csakhogy a

-függetlenségét megőrizhesse. De tessék csak hozzáküldeni a derék

-nagybácsit, aki az ilyen intim családi ügyeket intézni szokta, majd

-meglátják: mint jön meg egyszerre az esze és a bátorsága, melyet a

-kompótfogyasztás közben oly gondosan és sikerrel eltitkolt.

-

-Igaz, hogy a szerelmi házasságok se pusztultak még ki egészen ebből a

-józan világból, de az ilyen esetekben talán még kevesebb szükség van az

-édes mamára, mint azokban, ahol az anyagi kérdések dominálják a

-helyzetet. Ha a kisasszony és az urfi anyai beavatkozás nélkül nem értik

-meg egymást, akkor a dolgon a legravaszabb furfang épp oly kevéssé

-segithet, mint a legropogósabb dinnyekompót.

-

-

-

-

-Háztűznézés

-

-– Tudja Ön, hogy miből áll voltaképen a háztüznézés? – kérdezi ma tőlem

-egy ismeretlen fiatal ember, aki, ugy látszik, most egyik nevezetes

-fordulópontja előtt áll az életének. Az ember gyönyörüen

-megborotválkozik, fölveszi a smokingját vagy a redingot-ját s beállit

-egy vadonat-idegen házba, melynek felnőtt, férjhezmenő leánya van.

-Mindenki tudja, hogy miért jött – nemcsak az apa, anya, a

-menyasszonyjelölt tudja, hanem a nevelőnő és a szobaleány is, – de

-mindenki oly ártatlan arcot vág, mintha sejtelme se lenne róla, hogy a

-látogatásnak mi a célja? Az egész ház zavarban van, a papa ostobaságokat

-beszél, a mama kipirul, a fiatal leány, aki a tiszteletünkre szende

-Gretchennek öltözött ki, elsápad, a szobalány gunyosan mosolyog, a

-kisebb gyerekek lopva leskelődnek az ajtó függönyén keresztül s nekünk

-ezer szamárságról kell beszélnünk, amelyek bennünket épp oly kevéssé

-érdekelnek, mint a háziakat. Mikor végre eltávozunk, oly boldogan és

-megkönnyebbülve lélekzünk fel, mint egy vizből kifogott öngyilkosjelölt.

-Lelkiállapotunk ugyanaz marad, akár tetszik a leány, akár nem tetszik, s

-mikor a smokingot levetjük, dühösen megfogadjuk, hogy inkább százszor

-agglegények maradunk, semhogy még egyszer hasonló helyzetbe keveredjünk.

-Persze a fogadalmat csak addig tartjuk meg, amig egy uj, fiatal hölgy

-föl nem tünik a látóhatáron, mert ekkor megint előlről kezdődik az egész

-processzus. Házasságot ilyen kinszenvedések nélkül nem lehet kötni, ha

-csak valami váratlan, kivételes szerencse nem ér bennünket. Helyesnek

-tartja Ön a mai háztüznézés rendszerét? Nem gondolja, hogy ezek nélkül a

-borzasztó formaságok nélkül is férjjé lehetne az ember? Ha gondolja, hát

-az isten szerelméért, árulja el hamar a háztüznézés diszkrétebb és

-kellemesebb formáját, mert elhiheti, hogy számtalan fiatal ember csak

-azért őrizkedik a házasságtól, mert ezek az előleges gyötrelmek idegessé

-teszik.

-

-A nagy lépésre készülő, boldogtalan ifju lelki-állapotát tökéletesen

-megértem, mert valóban, nem kis hősiesség kell hozzá, hogy az ember egy

-óra hosszat a Shaw és Pinero darabjai felől csevegjen, amikor egy

-szerető és savanyuan hangolt család a legfürkészőbb

-Röntgen-pillantásokkal igyekszik belelátni a lelkébe. Mikor tudom, hogy

-ők tudják, hogy én egész másra gondolok, mint amit élő szóval elmondok,

-s mikor világosan érzem, hogy a gondos apa, a szerető anya, sőt a

-szendén piruló menyasszony is annyit törődik e pillanatban Shaw-al s

-Pineróval, mint a dalai láma reggeli papucsaival, kétségtelenül kitünő

-idegzetre mutat, ha mosolygó arccal és nyugateurópai biztonsággal tudom

-adni az elmés és gyakorlott causeurt. Hiszen én is tudom, ők is tudják,

-hogy nekem nem a Vigszinház repertoirja van eszemben, s őket sem a

-Mücsarnok tavaszi kiállitása érdekli, hanem mindnyájan arra gondolunk,

-hogy: istenem, milyen jó lenne immár öregebbnek lennünk egy félórával!

-Ők a vagyoni viszonyaim felől szeretnének kimeritő információt kapni, én

-pedig a keblem mélyén azt kutatom: hogy a pironkodó kisleányból, aki

-most a szelid mezei vadvirágot játszsza előttem, nem egy hisztérikus,

-bájos kis bestia fog-e kigubózkodni három hónap mulva, amikor már az a

-fölemelő hivatás várakozik majd rá, hogy az én hangulataimat és

-gallérjaimat gondozza. De azért mindnyájan édesen, elragadtatva

-mosolygunk, – és szenvedélyes, sőt viharos érdeklődéssel emlegetjük

-Morris Rosenfeldet, vagy azt a másik, barátságos idegent, akit épp ebben

-az időben vetnek föl az aktualitás hullámai.

-

-Arra a kérdésre tehát, hogy helyesnek tartom-e a mai háztüznézés

-rendszerét, habozás nélkül azt felelem, nem tartom helyesnek. A fiatal

-legény komoly szándékkal csak abban az esetben jelenjék meg a leányos

-házban, ha már régebbről is jó ismerőse a családnak, vagy: ha már az

-előző formaságokon tulesett. A közeledésnek hasonlithatatlanul

-kellemesebb módja, ha a két fél idegen terrénumon találkozik egymással,

-de az istenért, ne gondoljanak a kávéházra, – ez a megjegyzés Budapesten

-nem fölösleges – mert ez a mód valamennyi közt a legutolsó. Ott a

-szinház, ott vannak a finom és előkelő éttermek, ahol csakugyan a

-véletlenség látszatával ismerkedhetik meg egymással két egymás után

-vágyakozó, fiatal teremtés. Az ilyen találkozást boszorkányos

-ügyességgel inszcenálhatja egy közös és jólelkü ismerős. De a szinházon,

-az előkelő éttermeken kivül is számtalan hely van, ahol egy disztingvált

-uri ember egy disztingvált leánynyal megismerkedhetik; hiszen a fiatal

-hölgyeket manapság már nem magáncellákban őrzik odahaza, s Budapesten

-is, a vidéken is alig van olyan urileány, aki néha-napján a hozzá illő

-társaságot föl ne keresné. Itt, az idegen társaságban, a fiatalok könnyü

-szerrel közelithetnek egymáshoz, hiszen a férfi, akinek frakkja és

-társadalmi poziciója van, mindenüvé bejuthat, ahova tetszik neki. A zsúr

-vagy a délutáni tea intim sokadalmában bizvást megbarátkozhatnak

-egymással, akiket a sors egymásnak szánt, anélkül, hogy heves

-szivdobogással vagy utólagos ideglázzal kellene az ismeretségért

-megfizetniök.

-

-A háztüznéző-vizit, melyet a fiatal ember egy idegen családnál megtesz,

-csak tévedésből vagy szórakozottságból maradt ki a _Pokol_ cimü

-elbeszélő költeményből.

-

-

-

-

-Jegyesek

-

-Szereplő személyek: _apa_ (vidéki ügyvéd, aki semmit se tud megtagadni

-az ő bájos kis leányától), _mama_ (aki jókedvü és még egészen szemrevaló

-asszony, de nagyon hirtelen eljár a keze), _a felnőtt kisasszony_ (a

-kinek két hónap mulva lesz az esküvője, már a lakás is megvan) s a

-_vőlegény_ (állami mérnök s a Dunántul legszebb angol bajuszának a

-tulajdonosa.)

-

-Ezek a probléma szereplői. A dráma maga a következő:

-

-A kisasszony e pillanatban élete legboldogabb korszakát éli, amennyiben

-rövid hatvan nap mulva ahhoz az urhoz fog feleségül menni, akibe

-tizennégyéves kora óta halálosan szerelmes. A szülők szivesen adják

-áldásukat a készülő frigyre, mert a vőlegény szorgalmas, talentumos és

-derék fiu, aki bizonyosan épp ugy fogja kényeztetni a leányukat, ahogy

-ők – a mama egy-két pofonjától eltekintve – a gyerekkora óta

-kényeztették. A fiatalok nagyon meg vannak elégedve sorsukkal, csupán

-két megváltozhatatlan tény ellen van kifogásuk: az ellen, hogy a nap

-mindössze csak huszonnégy órából áll, s hogy az állami mérnöki hivatal

-oly kegyetlen és kőszivü, hogy ebből a nyomorult huszonnégy órából is

-ötöt naponkint elrabol tőlük. Vegyük tekintetbe azt is, hogy az ember az

-alvásra is kénytelen forditani hét órát s hogy kora reggel nem szokásos

-a vizitelés; marad tehát összesen vagy kilenc óra, melyet a két

-szerelmes együtt tölthet. Kilenc óra, amikor kilenc teljes esztendő se

-lenne elég ahhoz, hogy a legsürgősebb mondanivalóikat közöljék

-egymással. Ugyebár, ily körülmények között el lehet képzelni, hogy ezt a

-kilenc órát akkor is egymásnak szentelnék, ha a háborgó Vezuv tövében

-várnák azt a pillanatot, mikor mindörökké az egymáséi lesznek?…

-

-Eddig tehát rendben lenne a dolog, de most jön a bökkenő: a két

-szerelmes kilencórás boldogságának is megvannak a sötétlelkü irigyei…

-Még pedig nem a menyasszony barátnői, a vőlegény kollégái, s a kisváros

-pletykázó kávénénikéi, hanem azok, akik a legközelebb állanak hozzájuk:

-a szülők. Ez hihetetlen és vérfagylaló dolog, de igy van. Legalább a

-szerencsétlen jegyespárnak ez a véleménye. És hogy ez a vélemény nagyon

-is megokolt, az kitetszik a következő szimptomákból:

-

-A vőlegény és a menyasszony egyedül ülnek az ebédlő félhomályában. Hogy

-mivel töltik az időt, azt ne kutassuk (valószinüleg a régi spanyol

-költők tájszólásairól beszélgetnek), de annyi bizonyos, hogy nem

-élvezhetik sokáig az egyedüllétet; öt perc mulva ugyanis kinyilik az

-ajtó s a mama mosolygó arccal lép az ebédlőbe.

-

-– Nem láttad, kis lányom, a huskönyvet? – kérdezi a pironkodó

-menyasszonytól.

-

-E szavak után tiz percig lázasan keresgél a szobában s csak akkor

-távozik, amikor a jegyesek már olyan arccal néznek rá, amilyent szegény

-Dózsa György vághatott, mikor a tüzes széken helyet kináltak neki. De

-alig maradnak ismét három percig egyedül, már apa ront be hozzájuk

-hangos szóval az irodából.

-

-– Holnapra jegyeket vettem a szinházba, – ujságolja oly diadalmasan,

-mintha legalább is megütötte volna az osztálysorsjáték főnyereményét.

-

-Az apa is ott marad egy negyedórán át, s mikor nagynehezen eszébe jut,

-hogy az irodában a peres felek már várakoznak rá, akkor a kisebbik lány,

-a szakácsnő, a kárpitos, a varrókisasszony lép be hozzájuk valami

-kifogással az ebédlőbe. Szóval: nincs olyan tiz percük, hogy

-háborithatatlanul beszélgethetnének egymással s a szimptomák

-határozottan arra vallanak, hogy mindez nem puszta véletlenség: a szülők

-direkte ugy intézik a dolgokat, hogy valaki minduntalan megzavarja őket.

-

-„Hitted volna-e, oh, bölcs kádi, – kérdi hozzám intézett levelében a

-vőlegény, – hogy ily tigrisanyák is élhetnek a világon, s hogy akadhat

-szülő, aki egyenesen gyönyörüséget talál abban, ha a leánya

-idegrendszerét ennyire fölborzolhatja?“

-

-Édes fiam, én megértem a te szomoruságodat, s a helyedben magam is azt

-mondanám, hogy a vérszomjas tigris szelid galamb e rettentő anyához

-képest, de mivel, fájdalom, már tul vagyok azon a koron, amikor az

-embernek sürgős beszélni valója van egy szép leánynyal, hát azt mondom:

-hogy az a tigris-anya okosan cselekszik, sőt egyenesen az anyai

-kötelességét hanyagolná el, ha nem keresné az ebédlőben a huskönyvet. És

-az apa is, a kisebbik leány is, sőt a szakácsnő is, meg a kárpitos is

-helyesen cselekszik, mikor a tárgyalásaitokat öt percenkint megszakitja.

-Hogy miért, azt hiába magyaráznám neked és hiába magyarázom a bájos kis

-menyasszonyodnak is, mert ti ugy se fogtok igazat adni nekem és ha

-igazat adnátok, meg se érdemelnétek, hogy a jó isten ilyen boldogokká

-tett benneteket. Vannak izgalmak, melyekből a kevés is sok, s vannak

-gyönyörüségek, melyeknek az adja meg az igazi értéküket, hogy csak

-ritkán és akadályokon keresztül lehet hozzájuk jutni. Égő gyufával nem

-szabad ott járni a puskaporos torony körül, s aki a toronynál őrt áll,

-csak a kötelességét teljesiti, ha minden közeledő gyujtószálra ügyel.

-Mindez csak képletes beszéd, de ha buksi, szerelmes fejedet kissé töröd

-rajta, hamar rá fogsz jönni, édes fiam, hogy annak a tigrisanyának igaza

-van. Már azért is, mert e rövid földi életben tulajdonképpen a boldogság

-reménye a legnagyobb boldogság. Aki a holnapi ezresbankóját ma kisértékü

-aprópénzre eszkomptáltatja, az még a szerelem terén se mondható kiváló

-szakembernek. Várd meg a holnapot, mikor a nagy pénzedet teljes értékben

-beváltják, – és gondolj arra, hogy az ember – már az ismert kép szerint

-is – csak akkor van „végre egyedül“, mikor az oltár elől eltávozott.

-Addig bele kell nyugodni abba a fájdalmas tudatba, hogy apák, mamák,

-szakácsnék és kárpitosok is vannak e nyomorult földtekén.

-

-

-

-

-A szökevények

-

-– T. problémagyártó uram, irja ma egy uriember, akinek minden során

-meglátszik, hogy nagyon meg van botránkozva. Ön előszeretettel adja a

-csalhatatlan római pápát minden illendőségi kérdésben, hát döntse el

-most azt az érdekes vitát, mely köztem és egy barátom közt felmerült.

-Mind a ketten hivatalosak voltunk egy esküvőre s nagy gálában meg is

-jelentünk a lakodalmas asztalnál, mely csak ugy görnyedezett a

-virágoktól és az ezüsttől. Ott volt minden notabilitás, akiket állitólag

-egy notabilitás-szállitó vállalattól szoktak kibérelni az örömszülők,

-egy sereg szép asszony ült a kényelmes karosszékekben, az asztalfőn

-pedig a fiatal pár foglalt helyet, akiket félórával azelőtt kötöttek

-össze egy hosszu életre az oltár előtt. A hangulat természetesen lelkes

-volt, a pincérek sürögve jártak nagy ezüst tálaikkal az asztal körül, a

-pezsgő durrogott, a napsugár bekandikált a selyemfüggönyökön át, szóval

-érezni lehetett, hogy itt valami édes mámor lebeg a levegőben. Engem

-általában száraz legénynek tartanak, aki egykönnyen nem vesziti el a

-fejét, de most az én lelkem is megtelt azzal a lázzal, mely a teremben

-mindenkit elfogott s a pecsenyénél felálltam, hogy a fiatal párt

-felköszöntsem. Már bele is fogtam a beszédembe, amikor hirtelen az

-asztalfőre esett a pillantásom s nagy bámulatomra azt láttam, hogy a

-fiatal párt egyáltalában nem látom. Eltüntek, vagyis helyesebben:

-megszöktek. Gondolhatja, hogy majdnem a torkomon akadt a szó, mert a

-legnagyobb mértékben illetlennek találtam, hogy azok, akiknek

-ünneplésére az égész nagy társaság összegyült, egyszerüen kereket

-oldanak és elpárolognak. Miért huztunk mi akkor frakkot, miért vették

-magukra a hölgyek a legszebb ruhájukat? A beszédemet azért, ugy ahogy

-befejeztem – csak azért nem hagytam abba, mert nem akartam botrányt

-okozni, – de a lakodalmas ebéd után élénken kikeltem az ellen a csuf

-szokás ellen, hogy az uj házaspár ilyen neveletlenül faképnél hagyja a

-tiszteletére összegyülekezett társaságot. Voltak, akik nekem adtak

-igazat, de a jelenlévők legnagyobb része frivol mosolylyal hallgatta a

-vitát s amellett kardoskodott, hogy ezt az édes kis illetlenséget nem

-szabad tulságosan rossz néven venni… Szóval nagy többséggel leszavaztak,

-de én nem nyugszom meg ebben a verdiktben, hanem Csalhatatlanságodhoz

-fordulok azzal a kérdéssel: vajjon van-e joguk az uj pároknak ahhoz,

-hogy az etikett törvényeit ennyire lábbal tapodják?

-

-Mielőtt Csalhatatlanságom erre a sulyos kérdésre válaszolna, előbb

-szives engedelmükkel megállapitok egy tényállást: azt, hogy ez a

-megbotránkozott uriember jóval tulhaladta az ötvenedik évét, hogy

-elvileg sohase gondolt a házasságra, szóval: hogy tizenhárompróbás,

-megsavanyodott agglegény. Minderről egy szót se ir a levelében, de

-szivesen felajánlok száz forintot egy ellen, hogy ez a jellemzés

-megfelel a valóságnak. Mert csak egy agglegény beszáradt szive képes

-arra, hogy ezeknek a mohó, szerelmes kis csacsiknak a viselkedését az

-illem rideg paragrafusai szerint itélje meg…

-

-De hagyjuk ezt, hiszen nem jellemzést kiván tőlem Savanyuságod, hanem

-komoly és humor nélkül való döntvényt, melylyel barátai előtt az igazát

-megvédheti. Hogy lojalitásomról teljes bizonyságot adjak, ime,

-készséggel kijelentem: az a vadonatuj házaspár igenis, illetlenül

-viselkedett. Oly illetlenül, hogy a összes német divatlapok szerkesztői

-postája jogosan elitélné őket, mert teringettét, az már csakugyan több a

-soknál, hogy az ünnepeltek angolosan távozzanak el attól az asztaltól,

-ahol az ő tiszteletükre gyült össze egy tekintélyes vendégsereg. Az

-illemtanból ezek a könnyelmü fiatalok feltétlenül megérdemelnék a

-szekundát. Önnek tehát minden bizonynyal igaza van, – és lássa, én mégis

-azt mondom, hogy az a másfélórás férj, aki nem szöktetné meg hasonló

-módon a feleségét, bizvást megérdemelné, hogy a világ összes

-illemkodexeit végig kelljen olvasnia, mielőtt a pironkodó asszonyával

-egyedül marad…

-

-Mert a dolog, tisztelt komolykodó uram, akként áll, hogy kétféle

-szempont szerint lehet megitélni a földi emberek cselekedeteit: az illem

-és a természetes ösztönök szempontjából. Az illemet a kétkoronás

-kézikönyvekből tanuljuk meg, a természetes ösztönt pedig, dijtalan

-podgyászként, magunkkal hozzuk erre a gyönyörüséges világra. És az

-egyiknek épp ugy hasznát vesszük, mint a másiknak; csakhogy az elsőnek

-akkor, a midőn zsurokra és five o’clock teákra megyünk, a másiknak

-akkor, amidőn minden vércsöppünk lángolni kezd arra a gondolatra, hogy

-egy drága, kicsike teremtést a karjainkba szoritsunk…

-

-Az a fiatal pár, amelyik az esküvői lakomáról ilyen rövid uton

-megszökött, kétségtelenül megérdemli a szekundát az etikettből s én

-habozás nélkül ki is mondom a verdiktet, hogy itt nagy és sulyos

-illetlenség történt. De ez a verdikt egyuttal azt jelenti, hogy a két

-szökevény százezerszer bölcsebb volt, mint a világ összes agglegényei,

-mert a szerelemben – emlékezzék csak vissza a régmult időkre! – az

-illetlenség a legnagyobb bölcseségek közé tartozik. Aki az üres

-etikettet még az esküvője napján se rugdossa félre, az vagy olyan öreg,

-mint ön, vagy olyan szédületes smokk, mint az a német tanár, aki egy

-könyvében komolyan megirja, hogy egy előkelő ur csak délelőtt tizenegy

-és tizenkét óra között hunyhatja örök álomra a szemeit.

-

-

-

-

-A flirtelés határai

-

-Erős a gyanum, hogy a kérdést, mely ma, döntés céljából, hozzám

-érkezett, viharos jelenet előzte meg: afféle ebédutáni, vagy vacsoraközi

-jelenet, mely a házasok életében nem ritka, s mely az agglegényekben

-mindig azt a hitet költi föl, hogy mégis csak ők a legokosabb emberek.

-Ugy képzelem, hogy egy bájos asszony, aki a szoknyáját feszesebbre fogja

-össze, mint ahogy az a filiszter férjeknek tetszeni szokott, a korzón, a

-dunaparti étteremben, a szinházban vagy a váci-utcán kissé többet

-mosolygott egy raglános urra, mint a mennyit a feleségek illemkodexe

-megenged s hogy e mosolygás következésképp egy derék nyárspolgár magából

-kikelve rohant el este az intimus ebédlőből, hogy az alsós, vagy a

-baccarat izgalmaiban keressen kárpótlást családi boldogtalanságáért…

-

-A kérdés, melyet a meghasonlott lélek kissé zavaros levelében elibém

-terjeszt, a fölösleges frázisokat elhagyva, oda konkludál: hol van és

-meddig terjed az a határ, amelyen tul már a lojális és nagyvilági férj

-se türheti meg, hogy szép feleségének udvaroljanak? Vagyis: meddig

-köteles szemet hunyni az idegen férfiak bizalmaskodása fölött és mikor

-érkezik el az a pillanat, amidőn az udvarlás ellen joggal és teljes

-méltósággal tiltakozhatik?

-

-A probléma nem olyan könnyü, mint amilyennek látszik, mert

-általánosságban nem lehet rá megadni a helyes választ. Itt minden a férj

-társadalmi helyzetétől függ, – legalább hosszu csatangolásaim közben

-állandóan igy tapasztaltam. Egy nagykövet bátran megengedheti, hogy a

-felesége idegen urakkal üljön a szinházi páholyban, Marlborough hercegnő

-nyugodtan automobilozhat a barátaival, de egy pesti ügyvéd felesége

-rosszul tenné, ha az ura nélkül, idegen férfiak társaságában menne az

-előkelő étterembe, a szolid iparosné pedig már azzal is gyanut kelt, ha

-a fiatal szomszédjával sétálgat tulsokat a külvárosi utcán. Helyes-e,

-nem helyes-e, más kérdés, de bizonyos, hogy a mai társadalom fölfogása

-szerint az előkelőbb pozicióju hölgy a flirtelés tekintetében több

-szabadságra tarthat jogot, mint a kevésbé előkelő. Ez azonban inkább

-csak a látszat dolga: ami a lényeget illeti, bizvást el lehet mondani,

-hogy az angol peerek, az amerikai vasutkirályok, a francia vicomte-ok

-épp oly kevéssé örülnek annak, ha fiatal feleségük más férfiakkal

-kacérkodik, mint a pesti orvosok, hivatalnokok és napidijasok. Ez nem a

-társadalmi helyzettől függ, hanem attól: ki mennyire szereti azt a

-csinos asszonyt, akivel az ebédlőjét, a szalonját és a hálószobáját

-megosztja. A legtöbb férj – valljuk meg az igazat – akkor érezné magát

-legnyugodtabbnak, ha ő nagysága egyáltalában nem érintkeznék idegen

-urakkal; de mivel a nyugoti konvenció a háremszerü elzárást, fájdalom,

-nem engedi meg, kénytelen-kelletlen tesz bizonyos koncessziókat a

-társadalomnak s büszke, melanchólikus, vagy ostoba arcot vág, amikor a

-felesége decolletage-ára tapadó, éhes és csillogó szemeket megpillantja…

-

-Nem beszélek azokról a férjekről, akik ezt a hermetikus elzárást

-gyakorlatban is megvalósitják, – hiszen az ilyen nem igen tudna megélni

-a mai önző és liberális társadalomban – de bizonyos, hogy még a

-leglojálisabb férj is elérkezik némelykor ahhoz a határhoz, a mikor

-teljes joggal juthat már az eszébe, hogy nem a más számára házasodott. A

-modern asszonyt, aki forradalmi eszméket hordoz a fejecskéjében, nem

-lehet eltiltani attól, hogy olykor kellemes és ártatlan flirtekkel

-izgassa az idegeit, annál inkább se, mert ennek a könnyü bizsergésnek

-legutolsó felvonását ugyis csak a törvényes férj élvezi. Az idegen

-férfiakkal való ingerkedést, a pajkos és talán pikáns szinezetü tréfát,

-mely az asszonyok és férfiak társaságbeli érintkezését oly vonzóvá

-teszi, a mai kor teljesen akceptálta, s a morózus férj, aki az ilyen

-ártatlan mulatságot rossz néven veszi, voltaképp csak maga alatt vágja a

-fát, mert a gyanakvó hitvestársak felszarvazása már a bibliai kortól

-kezdve megszokott dolog. De a pillanatnak, amelytől kezdve a két nem

-érintkezése veszedelmessé válik, épp ugy meg vannak a bizonyos

-szimptómái, mint akármelyik testi betegségnek, s az okos férj már a

-legelső szimptómánál sietve megteszi az óvóintézkedéseket. Mikor az

-asszony már a legyezőjével csap az idegen férfi kezére, nagy társaságban

-is suttogva beszél, s a férjet, aki gyanutlanul közeledik hozzá, az

-udvarlója előtt tulságos gyöngédséggel kezeli: az okos ember – anélkül,

-hogy a gyanujának bármily külső jellel is kifejezést adna –

-tapintatosan, szinte az öntudatlanság látszatával vágja ketté azt a

-fejlődőben levő bizalmaskodást, melynek csak a különböző stádiumai

-mások, de a vége többnyira ugyanaz. A comme il faut férj a felesége száz

-udvarlójától se ijed meg, de föltétlenül alapos oka van a tünődésre, a

-mikor ugyanaz a barátja tulságosan kezd ragaszkodni hozzá, szivesen

-föláldozza érte az estéjét, s a szinházba, az étterembe is elkiséri,

-mert, „ugyse tudna egyebet tenni az idejével“. Persze a kirándulásokon ő

-nagysága is résztvesz, ő nagysága, aki jókedvü lenézéssel beszél az

-ostoba, de jó fiuról.

-

-Arra, hogy az összes aggasztó szimptómákat felsoroljam, valószinüleg nem

-reflektál a mai levél irója, – hiszen a férjek idegzete épp ugy megérzi

-a házaséleti változásokat, mint a leveli békáé az időjárás fordulásait.

-De a legtöbb férj – bár valami homályos sejtelem ott motoszkál a lelke

-mélyén – egyszerüen abszurdnak tartja azt a gondolatot, hogy őt a

-felesége megcsalhatná. És ez a gondolat tényleg abszurd, még maguk az

-érdekelt felek: az asszonyok előtt is. De istenem, hát van-e édesebb és

-pikánsabb élvezet, mint egy abszurdumot megvalósitani?

-

-

-

-

-A mama lánya

-

-Egy derék, komoly és szimpatikus fiatal ember szerelmes egy bájos,

-fiatal leányba. A leány viszonozza az érzelmeit: neki is fölragyognak a

-szemei, ha véletlenül összetalálkoznak valahol. A férfinak jó állása

-van, évek óta sokat keres, nincs tehát semmi kétség az iránt, hogy a

-leendő családját tisztsségesen eltarthatja. A leány jómódu szülők

-gyermeke; az apa is, a biztositó társaság is csinos összeget fog

-kifizetni annak a szerencsés urnak, akivel majd az anyakönyvvezető előtt

-megjelenik. Mindketten szépek, egészségesek, jókedvüek. A leány szülei

-is, a férfi szülei is örömmel látnák, ha a kedves vonzalomból örökös

-frigykötés lenne. Szóval: minden kellék megvan ahhoz, hogy egy boldog,

-példaszerü, harmonikus házasság keletkezzék.

-

-És ime, ahelyett, hogy a jegyváltás expressz uton megtörténnék, a fiatal

-ur aggódó arccal ül le az iróasztalához, s hosszu, töprenkedő levelet ir

-nekem, az ismeretlen, vén globetrotternek, s a levélben szinte esdeklően

-arra kér: adjak neki, az isten szerelmére, lelkiismeretes tanácsot arra

-nézve, vajjon ezt a bájos, kékszemü, barnahaju gyermeket csakugyan

-elveheti-e feleségül? És minden egyes sorából az látszik, hogy komoly és

-izgatott lelki tusák előzték meg ennek a furcsa levélnek az elküldését…

-

-Miért ez az érthetetlen aggódás? Nem azt kell-e hinnünk, hogy ennek a

-fiatal urnak a nagy boldogság hirtelen megzavarta az eszét?

-

-Nem. A töprenkedésnek megvan az alapja. Száz házasulandó férfi közül

-legalább kilencven szakasztottan ugy cselekednék, mint ez az én különös

-levelezőm.

-

-A leánynak ugyanis, akiben minden kellék megvan ahhoz, hogy egy derék

-embert magába bolonditson, nemcsak apja van, hanem anyja is. Még pedig

-olyan anyja, aki ma is a legszebb asszonyok egyike. Harminchét éves, de

-nem igen látszik többnek harminckettőnél. Karcsu és mégis telt, csillogó

-szemü, csábitó, szép asszony. És ezenkivül pikáns, jókedvü és jólelkü

-asszony is. Már menyecske korában is szivesen vette, ha udvaroltak neki

-és még ma se érezné jól magát, ha nem venné körül az udvarlók és a

-bámulók serege. A kis városban hire van a kacérságának; és a rossz

-nyelvek azt beszélik, hogy nem igen elégszik meg az elméleti

-kacérsággal. Több olyan urról beszéltek, akik szerencsével udvaroltak

-neki. A szép asszony gyakran fölrándul Budapestre, s ilyenkor az

-aranyifjuság egyik-másik tagja is eltünik néhány napra a kisvárosból.

-Ezt mindenki tudja, beszéli, terjeszti, csupán a férj nem vesz róla

-tudomást. A férj szorgalmasan dolgozik reggeltől estig a hivatalában, s

-nagyon boldog, mikor a feleségének egy-egy szenzációs uj toilletje a

-fővárosból megérkezik. A pletykák nem érdeklik, talán nem is hisz

-bennük. Pedig aligha lehet rideg ember, hiszen a kis leányával

-bizalmasan összebujva szokott sétálgatni esténkint a kisváros korzóján.

-

-Értik-e most már, hogy miért habozik az a fiatal ur?

-

-Ha nem értenék, ide irok néhány sort a hozzám intézett leveléből:

-

-„Tisztelt uram, ön azt mondja, hogy öreg, tapasztalt és világlátott

-ember, aki mindenütt járt, mindent megfigyelt és az a szenvedélye, hogy

-a lelki problémákkal foglalkozzék. Bizalommal és szeretettel fordulok

-tehát önhöz azzal a kérdéssel: vajjon elvehetem-e feleségül ennek a léha

-és haszontalan asszonynak a leányát? Nem kell-e attól tartanom, hogy a

-szerény és egyszerü gyermekben is az édesanyja nyughatatlan vére lobog?

-Ki biztosit róla, hogy nem egy kacér, rossz és felületes asszony fog

-kigubózkodni ebből a finom és ártatlan kisleányból? Hiszen a közvélemény

-is azt mondja, hogy az ilyen lépés előtt az édesanyát kell megnézni…

-Mindenre kérem, adjon nekem valami jó tanácsot, mert a magam

-temperamentumát ismerve, bizonyos vagyok benne, hogy borzasztó

-katasztrófa lenne abból, ha az én feleségem is olyan asszonynyá lenne,

-amilyen az édesanyja.“

-

-Kedves, ismeretlen barátom, aki e percben valószinüleg dobogó szivvel és

-sötét kétségekkel a lelkében kóborol egy vidéki ház ablaka alatt, –

-melyen belül a szép mama talán éppen a legfrissebb udvarlójával flirtel

-– én értem, nagyon is értem azokat a motivumokat, melyek önt arra

-birhatták, hogy hozzám forduljon… Nem ön az első és nem ön az egyetlen,

-aki ebben a csunya és embertelen babonában hisz… Az átöröklésről annyit

-beszélnek a mi korunkban, hogy nem csoda, ha valaki e jelszó örve alatt

-egy szegény és ártatlan gyermeket ilyen kegyetlenül meggyanusit… Örülök,

-hogy hozzám fordult, mert igy elmondhatom önnek, hogy amit gondol, az

-érthetetlen barbárság. Hosszu bolyongásaim közben mindig ugy láttam,

-hogy a rossz és erkölcstelen anyáknak éppen felnőtt leányaik, a

-szerencsétlen kis mártirok, a legszigorubb kritikusai… Az ő

-gyermekszivük mindig megérzi, hogy az a lény, akit legjobban kellene

-tisztelniök a világon, a romlottság és alávalóság utját járja… Nézze meg

-a serdülő leányt, akinek anyja a korrektség ösvényéről letért:

-valamennyi szinte beteges ragaszkodással csügg a szomoru és hallgatag

-férfiun: az édesapján… Ezek a sajnálatraméltó gyermekek nem a léhaságot

-viszik magukkal abba az uj világba, ahova a szerelmesük elvezeti őket,

-hanem a természetes undorodást mindattól, ami piszkos, alávaló és

-erkölcstelen… Csupán a férjtől függ, hogy ez az uj világ mindazért a sok

-fájdalomért kárpótolja őket, amit gyermekszivük mélyében oly sokáig és

-oly mérhetetlen kínok közt rejtegettek…

-

-Ha ön becsületes és jó ember – és a levele után itélve, bizonyosan az –

-akkor gondolkodás nélkül megkéri annak az édes kis teremtésnek a kezét

-és a lehető legrövidebb idő alatt kiragadja abból a milieuből, melybe

-egy gonosz és mostoha véletlen helyezte…

-

-

-

-

-A szerelem sportsmanjei

-

-Az eset, amelyről egyik, ma hozzám intézett levélben szó van,

-egyáltalában nem tartozik a rendkivüliek közé, de mivel a tipust,

-amelyik ennek a vidéki kis regénynek a hőse, még nem méltányolták

-eléggé, szivesen megállok mellette egy pillanatra. Érdemes, mert a

-férfiaknak ez a fajtája épp ugy feltalálható a legkisebb pusztai tanyán,

-mint a budapesti kávéházakban.

-

-Aki a mai levélben szerepel, az nagyon csinos és szeretetreméltó fiu.

-Jól öltözködik, elolvassa az ujságok művészi és irodalmi rovatát,

-elmésen cseveg s kitünően tud beszélni az asszonyok nyelvén. Azok közé a

-férfiak közé tartozik, akiket a francia _homme à femmes_-oknak nevez. Az

-az élet-eleme, ha leányok és férjes nők társaságában lehet. Udvarol,

-tréfál, ezer apró szolgálatot tesz, szóval: kellemes, szinte

-nélkülözhetetlen ember. És mégis: egyike a legveszedelmesebb

-kalandoroknak, a mint a következőkből kitetszik.

-

-Egy fiatal ur – irja a levél, melyről föntebb szólottam – naponként

-eljár egy uri házba, ahol csinos, felnőtt leány van. Majdnem mindennap

-ott iszsza meg a teáját, de néha ebédre és vacsorára is ott tartják. A

-szülők azon a véleményen vannak, hogy a kedves, fiatal ember a felnőtt

-kisasszony kezére pályázik. És mivel jó és biztos állása van, s a leány

-is láthatólag rokonszenvez vele, a mama nagyon szivesen venné, ha az

-elmés causeurt hamarosan a vejének mondhatná. De mulik az idő, fogy a

-tea és a sandwich, a fiatal ur azonban nem nyilatkozik érdemlegesen.

-Végre a gondos anya megkérdezi a leányát:

-

-– Még mindig nem szólt?

-

-Mire a komoly leány, akinek nincs titka az édesanyja előtt, igy

-válaszol:

-

-– Arról, hogy feleségül akar venni, még nem szólott. De minden jel arra

-mutat, hogy mégis csak ez a szándéka. Amikor elválunk, mindig

-megszoritja a kezemet, százszor elmondja, hogy szerelmes belém, s néha

-órákon át zaklat, vajjon én is szeretem-e? Már meg is mondtam neki, hogy

-szeretem, mire hálásan és elérzékenyülve szoritotta meg ujra a kezemet…

-

-A mama megnyugszik: mi következhetik ezek után egyéb, mint hogy a

-fiatalember meg fogja kérni a lánya kezét? De nem kéri, hónapok mulva se

-kéri, bár naponkint ott van a házukban, s épp oly meleg pillantásokat

-vált a szép leánynyal, mint megismerkedésük elején. Sőt azóta is

-mindennap megkérdezi: vajjon igazán szerelmes-e bele? És ha a fiatal

-teremtés egy napon kedvetlenül válaszol, hát lehorgasztott orral,

-láthatólag megsértődve ballag mellette a kisváros sétaterén.

-

-Vajjon mi hát a célja ennek a furcsa fiatal urnak? – kérdezi a levél,

-melyet a család egy jó barátnője hozzám intéz.

-

-Meg fogom mondani, hogy mi a célja, s egyuttal bemutatom azt a tipust,

-melyből ez a szentimentális, de fölöttébb óvatos lovag kikerült.

-

-Kegyed, asszonyom, bizonyosan meg fog érteni engem. Hiszen ennek a

-tipusnak az asszonyok között aránytalanul több a tagja, mint a férfiak

-között.

-

-Nincs kétségem benne, hogy Kegyed a mintafeleségek példaképe. De

-gondoljon csak vissza arra az időre, amikor még fiatal, jókedvü és

-pajkos volt (most már, a levele szerint, fehér a haja), vajjon nem

-szerzett-e örömet és mulatságot Kegyednek, mikor azt látta, hogy egyik

-udvarlóját magába bolonditotta? Biztos vagyok benne, hogy még

-gondolatban se volt hütlen az urához, de hiuságának mód fölött jól

-esett, hogy hódolói serege megszaporodott. Ne szégyenkezzék, ne mondjon

-ellent; a legbecsületesebb asszony se haragszik meg érte, ha azt látja,

-hogy valakiben szerelmet ébresztett.

-

-A férfiak, legalább régente, nem elégedtek meg ezzel az elméleti

-diadallal. Ők vagy mindent akartak, vagy semmit. Nem arra a tudatra

-pályáztak, hogy egy szép teremtést meghóditottak, hanem arra a gyönyörü

-és mámoritó pillanatra, amikor egy bájos nő szerelmesen a nyakukba

-borul.

-

-Manapság – hihetetlen és mégis ugy van – mindjobban megszaporodik ama

-férfiak száma, akik izgalmas sportnak tekintik, hogy a szerelmi

-vallomásokat rakásra gyüjtsék. Ezeknek elég, ha a kiszemelt áldozat

-pirulva beismeri, hogy szereti őket. Az asszonytól kicsikarják a

-légyottot, amelyre nem mennek el; a lányt magukba bolonditják, de nem

-veszik el feleségül. Szóval: azokra az előkelő rókavadászokra

-hasonlitanak, akik tüskön-bokron át kergetik a szerencsétlen állatot, de

-ha elérik, nyugodtan visszafordulnak, mert nekik nem a róka kell, hanem

-a diadaluk és ügyességük tudata.

-

-Ebből a tipusból való a Kegyed fiatal gavallérja, asszonyom. Az ő

-hiuságát tökéletesen kielégiti, ha egy szép leány a kézszoritását

-viszonozza, s dobogó szivvel sugja a fülébe, hogy mindörökre szeretni

-fogja. Ez gyönyörü, izgalmas és édes érzés, mely bőven megéri a _run_

-fáradságát. A légyott (ha férjes asszonyokról lenne szó) már azzal a

-veszedelemmel járna, hogy egy vérszomjas férj is feltünhetne a

-látóhatáron; a házasság (ha leány van a játékban) azzal, hogy az

-embernek egy egész, hosszu életre le kellene mondania a függetlenségéről

-és a szabadságáról. De a szerelmi vallomás kicsikarása olyan sport,

-melynek nincsenek kockázatai és következései…

-

-Kegyed azt hiszi, hogy csupán a perverz gondolkodásu férfiak találhatnak

-örömet ebben a módszerben? Én azon a véleményen vagyok, hogy a hiuságnak

-is lehet olyan fokozata, mely a perverzitással határos.

-

-

-

-

-A hallgató asszony

-

-Kedves atyámfia, aki egyéb dolgod hijján azt a kérdést intézed hozzám,

-hogy mikép lehet kikurálni rettenetes bajából a _hallgató_ asszonyt,

-hidd meg nekem, hogy a te problémádhoz képest a földkerekség minden

-problémája ártatlan gyermekmese, nem véve ki még a kormányozható léghajó

-kérdését se, amit különben – naponként olvashatod az ujságokban – ma már

-kényük-kedvük szerint oldogatnak a tekintetes tudós urak. Hiszen az

-végre is csak a technika kérdése, s a technika, istennek hála, szinte

-nap-nap után tökéletesedik. De a hallgató asszony betegségét nem

-gyógyithatja meg a legnagyobb tudomány se, mely az emberi lélek bajai

-ellen ép oly tehetetlen, akár a mi legnagyobb bajunk: a halál ellen.

-Ezredévek mulva, mikor a levegőben talán már gyönyörü pályaudvarok

-lesznek a gyors- és az expressz-léghajók számára, s amikor a tifuszt, a

-tuberkulózist, a rákot s a többi nyavalyát egy éjszakán át kifujják az

-emberi szervezetből, még mindig seregestül fognak élni a földön a

-hallgató asszonyok, akik a férjük életét tiz-tizenöt évecskével

-megröviditik.

-

-Az olvasó előtt, aki ismeri – a saját tapasztalásából ismeri – a

-házsártos, nyelvelő és veszekedő asszonyt, talán meg kell magyaráznom

-néhány szóval, hogy te, tisztelt atyámfia, mit is értesz voltaképen a

-_hallgató asszony_ elnevezése alatt? Röviden kijelenthetem, hogy a

-hallgató asszony a házsártos asszony ellentéte. Vagyis: nem veszekszik,

-nem csapja a földhöz az ártatlan teáscsészéket, nem karmolja ki első

-felháborodásában az ura szemét, nem használ testi erőszakot a

-konyhapénzeket sikkasztó Julcsa ellen, hanem konokul, rémületesen és

-ijesztő következetességgel hallgat. Ugyebár azt hihetnéd, hogy ez az

-asszony az ideálja a jó és kellemes feleségnek? De te, oh nyájas

-olvasóm, nem hiszed ezt, mert a magad szomoru tapasztalásából jól tudod,

-hogy a lármázó és pörlekedő asszonynál, akinek házához képest a

-hajmáskéri tüzérségi hadgyakorlat szinhelye egyszerü trappista kolostor,

-csak egyetlen borzalmasabb tipus van a világon: az a feleség, aki

-napokon át se nyitja fel rózsapiros ajkacskáit. A lárma ellen még

-találhat fegyvert az a férj, aki nem ijed meg a saját maga árnyékától;

-hiszen istennek hála, még vannak kaszinók és kávéházak, ahová az ember a

-családi viharok elől elmenekülhet. Tapasztalt gourmandok szerint kevés

-nagyobb élvezet van a világon, mint az az alsós-partie, melyet a békés

-tüzhelyünk mellett lejátszódott nagy jelenet után játszunk a kávéház

-zöld asztalánál. Mert vagy nyerünk, s akkor a sors kedvezésében találunk

-kárpótlást magánéletünk kellemetlenségeiért cserében, vagy vesztünk, s

-ekkor megvigasztal bennünket az a tudat, hogy nemcsak a magunk, de

-kedves nőnk őnagysága vagyonából is elpocsékoltunk valamicskét. Ám hogy

-rohanjunk el hazulról, mikor a hatásos távozást nem alapozza meg előbb a

-haragos feleség patáliája? A lárma ellen ezer módunk van a védekezésre,

-de hogyan védekezzünk a konok hallgatás ellen, amelylyel imádott

-feleségünk az idegeinket kínpadra fesziti? A veszekedést könnyü

-kiparirozni a viszontveszekedéssel, de a hallgatás ellen a

-viszonthallgatás semmit se használ, mert mit ér az erkölcsi elégtétel,

-ha az ember belsőleg megpukkad?

-

-Nekem, tisztelt atyámfia, régi és szent meggyőződésem, hogy kiváló

-irótársam, az öreg Dante, aki oly megrázó szinekkel tárja elénk a

-pokolban kinálkozó gyötrelmeket, nagy és értékes mulasztást követett el,

-a mikor irásművének félelmetes alakjai közül a hallgató – vagyis

-budapesti idioma szerint: truccoló – asszonyt kifelejtette. Mert abba a

-gondolatba, hogy forró olajban kell főnöm potom tiz-huszezer esztendeig,

-még csak meg tudok nyugodni valahogy; de ha elgondolom, hogy tulvilági

-büntetésemképpen kétszáz truccoló asszony közt kell majd vezekelnem, hát

-már most is hidegség fut át a hátam közepén, s kijelentem, hogy inkább

-ebben a földi siralomvölgyében maradok még akár százötven évig is,

-semhogy az élet izgalmait a halál nyugalmával fölcseréljem. Nem kell

-bizonyitgatnom, hogy az ember türelmetlenül várja azt a pillanatot,

-amikor a földi életet a tulvilág kellemességeivel fölcserélheti, de én –

-akár hiszik, akár nem – inkább meg se halnék, semhogy a hallgató

-asszonyok között kelljen a pokol borzalmait megizlelnem.

-

-Az Ön naiv és gyermeki lelkére vall, kedves barátom, hogy a kedves neje

-kikurálása ügyében tanácsot kér tőlem. Ha éppen ragaszkodik hozzá,

-készséggel a rendelkezésére állok, minden bonyolultabb esetben:

-megmondom, hogyan menekülhet meg a tigristől, ha véletlenül a sivatag

-közepén összetalálkozik vele, felvilágositom, hogyan ugorhat ki ügyesen

-a töltésről lezuhanó gyorsvonatból, biztos szert ajánlhatok a skorbut és

-a lépfene ellen, – de a truccoló asszony betegségére a földi életem

-eddigi nyolcvan esztendeje alatt még, fájdalom, nem találtam meg az

-orvosságot. Ez nem is betegség, hanem sorscsapás. Az ember épp ugy

-belenyugszik, mint abba, hogy néha a föld megremeg és hogy a tüzhányó

-kitör és eget kér. Okosabbat, mint ha belenyugszik, ugyse tehet.

-

-

-

-

-A könyvvezető feleség

-

-A minap egy elkeseredett férj bevádolta előttem a feleségét, még pedig

-nem azért, mintha az asszony kokett, pazarló, vagy hűtelen lenne, hanem

-abból a különös okból, hogy őnagysága rendszeres könyvet vezet a

-kiadásairól és bevételeiről. Persze a dolognak vannak némi bonyodalmai,

-mert annyira még egy férj se lehet bolond, hogy ezt a szokást csak ugy

-egyszerüen inkriminálja. A baj ott van, hogy a szép asszony este,

-vacsora után, bibelődik a könyveivel, s akkor veszi elő a tollat és a

-tintát, mikor a szobaleány már végzett az asztalbontással. A férj, aki

-szorgalmasan dolgozó hivatalnok, s este többnyire elálmosodik, nem győzi

-bevárni a könyvvezetés végét, hanem néhány elkeseredett ásitás után

-nyugalomra tér, s mire a felesége őnagysága lefekszik, már javában az

-igazak álmát aluszsza.

-

-– Hát kérem, – irta a derék ember felháborodva, – azért házasodtam én

-meg, azért vettem el olyan asszonyt, akiért minden barátom irigyel, hogy

-a feleségem minden este a főkönyvvel meg a strazzával bibelődjék?

-Tisztelt kádi, nem tudom hány esztendős Ön, de biztositom róla, Ön is

-elvesztené a hidegvérét, ha egy szerelmes feleség helyett egy pedáns

-könyvvezető hölgygyel ülne minden áldott estén az asztal mellett…

-

-Nem akarok most a szóban forgó esettel foglalkozni (mert az még vita

-tárgya se lehet, hogy ez a bájos, fiatal asszony helytelenül cselekszik,

-mikor vacsora után a könyveit dédelgeti az ura helyett) de

-általánosságban – mivel már különben is többen megkérdezték e felől a

-véleményemet – készséggel válaszolok arra a kérdésre: vajjon a korrekt

-háziasszony qualifikációjába szigoruan beletartozik-e az is, hogy

-rendszeres könyvet vezessen a kiadásairól és a bevételeiről s nem egy

-parányi smokkság-e, ha egy szép, fiatal hölgy ilyen pedáns és unalmas

-munkával foglalkozik?

-

-A kérdést – ha igazságosak akarunk lenni – épp oly kevéssé szabad

-eldöntenünk a felsőbb leányiskolák szempontjából, mint a gunyolódó és

-indolens férjek felfogása szerint. A leányiskolákban arra tanitják a

-növendékeket, hogy a könyvvezetés elengedhetetlen kellék minden

-háztartásban, melynek épp ugy szüksége van a maga rendszeres budgetjére,

-akár egy kereskedő cégnek, egy részvénytársaságnak, vagy magának a

-mindenható államnak. A férjek ellenben (már t. i. azok, akik minden

-nemes eszmét kigunyolnak) cinikus vállvonogatással nézik a könyvei

-fölött görnyedő, fiatal teremtést s ahelyett, hogy elismerőleg a

-keblükre ölelnék, bizonyos felsőbbséges lenézéssel igy szólanak hozzá:

-

-– Édes szivem, ugyan miért rontod a szemedet az efféle fölösleges

-munkával? Az asszonyokat arra teremtette a jó istenke, hogy paradicsommá

-tegyék ezt a nyomorult, földi létet, – ehhez pedig sem dupla

-könyvvezetés, sem nyers mérleg nem szükséges. A fődolog az, hogy a

-konyhapénzedből elsejéig kijöjj, – hogy aztán mire költekeztél hónap

-közben, az már bizony isten, mellékes dolog.

-

-Vajjon melyik a helyes a két különböző felfogás közül? Én azt hiszem,

-feltétlenül a leányiskoláké. Első sorban azért, mert a legtöbb család

-anyagi viszonyait a háztartás budgetje dönti el, hiszen – mindig

-középsorsu, polgári családokról beszélünk s nem milliós

-részvénytársaságok vezérigazgatóiról – a férj keresetének legnagyobb

-részét direkte a háztartás emészti fel. Miért lenne hát fölösleges

-munka, hogy ez a budget épp oly világossá, meggondolttá és reálissá

-tétessék, akár egy tisztességes kereskedő-cégé? A magánember

-jövedelmének bölcs beosztása legalább is oly fontos kellék magára az

-illető magánemberre, mint a bankjövedelmek beosztása egy gazdag és

-előkelő részvénytársaságra. Nekem az a meggyőződésem, hogy a család

-vagyonosodása, vagy anyagi lezüllése, többnyire a feleség

-gazdálkodásától függ, s igazán nagy könnyelmüség kell hozzá, hogy a

-háztartás költségvetésének megállapitását és ellenőrzését vállvonogató

-nembánomsággal intézzük el. De van egy második szempont is, mely szintén

-nyom valamicskét a latban: az, hogy a könyveivel bibelődő, komoly és

-lelkiismeretes feleség aligha fog olyan léhaságokra gondolni, mint az a

-csillogó, felületes, pénzfecsérlő teremtés, aki a verébfejecskéjével

-egyáltalában meg se tudja érteni: micsoda nagy és kinos küzdelmekbe

-kerül manapság, hogy a férj tisztességgel és becsülettel gondoskodhassék

-a családja szükségletei felől. A könyvvezető asszony bizonyosan a

-fogához ver minden nikkel-huszfillérest, mielőtt könnyelmüen kiadná, de

-persze csak akkor, ha ez a bájos pedantéria a vérében van, s nem csupán

-ideig-óráig, a házassága legelső hónapjaiban foglalkozik, affektálásból,

-a háztartási könyvével.

-

-

-

-

-Kártyázó asszonyok

-

-Egy fiatal, még majdnem mézeshetes asszony e héten összeveszett az

-urával, s most megtört szivvel fordul hozzám, a bölcs és jószivü

-öreghez, hogy ügyében expressz uton igazságot szolgáltassak, mert

-különben annyira elbusulja magát, hogy még a reggeli tisztogatást is el

-fogja hanyagolni, ami – lássák be, t. felebarátaim! – mégis csak a

-legnagyobb dolog a világon. Arról van szó, hogy az ifju párhoz a minap

-egész sereg látogató érkezett, sok férfi és egy asszony is, s ezek a

-látogatók azzal töltötték el az időt, hogy ebédutántól késő estig

-kártyáztak. A ház urnője egy darabig ott tett-vett a kártyázók háta

-mögött, de mivel ő szegény nem tudja megkülönböztetni a makk felsőt a

-piros nyolcastól, hát végre is megunta a mulatságot, s csöndesen

-félrevonult valami sarokba, nehogy a vendégei mulatságát zavarja. A kis

-menyecske azt hitte, hogy helyesen cselekszik, pedig ugy látszik, valami

-szörnyü dolgot müvelt, legalább az ura, mikor a látogatók végre késő

-este eltávoztak, keserü szemrehányásokat tett neki, hogy udvariatlanul

-és illetlenül viselkedett.

-

-– De hiszen én nem értek a kártyázáshoz, – mondta a fiatal asszony

-könyezve.

-

-A zord férjet azonban nem hatották meg a könyek.

-

-– Elég hiba, hogy nem értesz hozzá, – szólott haragosan. – Az édes anyád

-megtanithatott volna rá, mert neki, amilyen öreg, már tudnia kellene,

-hogy manapság minden társaságbeli asszony kártyázik. De ha már ugy

-elhanyagolták a nevelésedet, legalább annyi belátásod lehetne, hogy ne

-kuksolj egy sarokban, mintha az orrod vére folyna… A vendégek teljes

-joggal ostobának tarthatnak, s elképzelheted, hogy ez nekem egyáltalában

-nem kellemes…

-

-A nagyságos ur e kis monológ után elvonult a kaszinóba, a menyecske

-pedig gyászbaborult szivvel ült le az éjjeli szekrény elé, hogy előttem

-e tengernyi bánatát kiöntse… Csakugyan igaz-e, – kérdi tőlem – hogy az

-édes anyja oly szörnyüségeset hibázott, mikor a kártyázásra elfeledte

-megtanitani? Tarthatja-e ő magát tovább is intelligens női lénynek,

-amikor most ilyen szégyenszemre kitudódott, hogy a tercet nem tudja

-megkülönböztetni a bélakasszától? És mit kell tennie, hogy a haragos

-uracskáját kiengesztelje, amiért a vendégek előtt a szegény embert ilyen

-sulyosan kompromittálta?

-

-Kedves kis nagyságos asszonyom, Kegyed nem hiába fordult hozzám a

-panaszával, mert én olyan tanácsot fogok adni, hogy az egész életében

-hálás lesz érte. A sikerért én becsületszóra garanciát vállalok, csak

-azt az egyet kötöm ki, hogy pontosan az előirásom szerint viselkedjék.

-

-Tehát hallgasson ide: Kegyed holnap délben, amikor a szegény,

-kompromittált férje zord arccal helyet foglal az asztalnál, hogy a

-levesét elköltse, nyugodtan oda fog állni elébe és igy szól hozzá:

-

-– Édes fiam, tedd le most egy pillanatra a kanalat, mert amit mondani

-fogok, az egy csöppet se tréfaság. Te a minap ostobának neveztél engem,

-mert az édes anyám nem tanitott meg a kártyázásra. Vedd tudomásul kedves

-barátom, hogy gonoszabb ostobaságot még soha se mondott senki, mint

-amilyet te mondtál a fiatal és ártatlan feleségednek. Engem az édes

-anyám nem kártyapartnernek nevelt, mert ha kártyapartnerre volt

-szükséged, akkor mentél volna el háztüznézni a legelső budapesti

-kávéházba. És én magam se pályázom arra, hogy a makk felsőt meg tudjam

-különböztetni a piros nyolcastól, mert én nem azt fogadtam meg az

-anyakönyvvezető előtt, hogy jó angén- vagy alsós-játékos leszek, hanem

-azt, hogy hüséges, jólelkü, együttérző társa leszek az uramnak. Ha van

-olyan asszony, aki a kártyázásban örömet talál, hát lelke rajta; én

-tőlem akár azt is megteheti, hogy karambolt játszik egy nyilvános

-kávéházban. De én sem kártyázni nem fogok, sem azt meg nem türöm, hogy a

-boldog házi tüzhelyemet kávéházzá degradálják. Nem mondom, hogy néha,

-egy-egy téli estén, a jó pajtásaiddal itthon is nem játszhatsz egy-egy

-kedélyes partiet; de délután, asszonyok között, ezt a léha mulatságot

-egyáltalában nem engedem meg. És még csak pajtáskodni se fogok az olyan

-asszonyokkal, akik illetlenül kártyát vesznek a kezükbe, amikor én, a

-ház urnője, nem értek ehhez a tudományhoz. Azt hiszem, megértetted, amit

-mondtam, mert meglehetős világosan beszéltem. És most, ha ugy tetszik

-édes fiam, hát tovább kanalazhatod a levesedet.

-

-Mondja el ezt, az én felelősségemre, a kompromittált urának s én ezennel

-jót állok róla, hogy a kis prédikáció nem fog válópörrel végződni. Sőt

-nagyon tévednék, ha a kedves férje nem egy bünbánó, szégyenkező

-kézcsókkal felelne erre a jogos és önérzetes beszédre.

-

-

-

-

-Hires emberek feleségei

-

-Az a probléma, hogy a hires emberek miért imponálnak az egész világnak,

-csupán a tulajdon feleségüknek nem: igazság szerint nem is mondható

-problémának. Annyira természetes dolog ez, hogy a legkisebb fejtörés

-nélkül is rá lehet jönni a megoldására. Az igazán nagy ember ugyanis még

-a feleségének is imponálna; de hol a földkerekségén az a férfi, aki a

-felesége szemében is nagy maradna?

-

-Kérem, tessék csak megvizsgálni annak a fiatal leánynak a lelki

-állapotát, aki egy hires celebritáshoz megy felségül.

-

-A közönséges ember abban a kellemes helyzetben van, hogy többnyire

-olyannak nézik, mint amilyen. A kereskedőről, az orvosról, az ügyvédről,

-a tanárról még a legnaivabb lány is el tudja képzelni, hogy meg vannak

-benne mindazok az emberi gyöngeségek, melyeket családja férfitagjainál

-annyiszor látott. Kivételes lénynek az ilyen józan kenyérkeresőt még a

-legálmodozóbb leány se látja; nem csalódik tehát, s nem kell lemondania

-az illuzióról, amikor szive bálványa, hat hónapi házasság után,

-egyszer-másszor akut idegrohamokat kap. De az a fiatal hölgy, aki egy

-iróhoz, festőhöz, szobrászhoz, vagy zeneszerzőhöz megy feleségül, vagy

-az a férfi, aki a szinpad egy tündöklő starját vezeti az oltár elé,

-abban a szent hitben távozik el a szerelmesével az anyakönyvvezető elől,

-hogy egy tökéletes emberi lény karján fogja végigjárni az életét. Kell-e

-mondanom, hogy ez a rózsás képzelődés hova vezet? Tökéletes asszonyok és

-tökéletes férfiak, fájdalom, nincsenek ezen a világon, s a legnagyobb

-drámairóról és leggeniálisabb zeneszerzőről is nagyon hamar kitudódik,

-hogy a magánéletében nem tartozik a félistenek közé. Sőt: ami az

-idegzetét illeti, bátran fölveheti a versenyt a szanatóriumok

-legtörzsökösebb habituéivel is. Mi lehetne hát egyéb vége a rettentő

-szerelemnek, mint a leghidegebb és legjózanabb kiábrándulás?

-

-Egy tizennyolc éves, álmodozó, szép leány könyek közt hallgat végig a

-szinházban egy drámát, melyet egy kitünő költő irt. Vagy: megindult

-szivvel olvas el egy gyönyörü novellát, mely hazai szépirodalmunk egyik

-kiváló oszlopának tolla alól került ki. Vagy: reszketve és boldogan

-élvezi azt a megragadó szimfoniát, mely egy nagystilü zeneszerző viharos

-lelkében született meg. Nem természetes-e, hogy a költőt, a novellairót,

-a komponistát hasonlithatatlanul különb férfinak tartja, mint azt a sok

-cinikus, hétköznapi frátert, aki banális elmésségekkel mulattatja? S nem

-dobog-e fel büszkén a szive, mikor ez a hires ember őt választja ki

-élettársául? Hiszen bolondos gyermeklelkében ugy képzeli, hogy a müvész

-mindörökre ki fogja őt ragadni a hétköznapiság hullámai közül – s ugyan,

-hol az a fiatal lány a világon, akit meg ne inditana és el ne

-érzékenyitene az a remény, hogy egy müvész álomképe és kedvese lehet?

-

-A menyasszonyság sejtelmesen boldog óráit azonban fájdalom, nagyon hamar

-fölváltja a házasélet rideg és hétköznapi prózája. A geniális drámairó

-veszett sakálként ordit, ha a gallér-állománya véletlenül kifogy, a

-novellistának lefoglalják a fizetését egy rendezetlen váltótartozás

-következtében, s a fjordok hangulatában tobzódó zeneszerző becsületsértő

-kifejezésekkel illeti a szakácsnét, ha a levesben főtt marhahus nem

-olyan puha, mint a piritott libamáj. A drámairónak, a novellistának, a

-zeneszerzőnek is kétségtelenül igaza van, de istenem: nem borzasztó és

-fölháboritó tudat-e mégis, hogy az az ember, aki a holt királyok

-tragédiáját szedi versekbe, a sápadt holdvilág miszticizmusáról mond

-édes és hátborzongató meséket, s a dal szárnyán messze felülemelkedik a

-föld piszkos párakörén, egy kirojtolt gallér, egy szövetkezeti tartozás,

-vagy egy darab kevésbé sikerült marhahus miatt épp ugy lármázzék és

-dühöngjön, akár egy Rákóczi-uti cipőkereskedő? A fiatal asszony ámulva

-és megdöbbenve nézi a borzalmas jelenetet s álmait siratva, igy szól

-magában, mikor az ebédlőben egyedül marad:

-

-– Hiszen az uram épp olyan közönséges ember, akár Vermes ur, vagy Radó

-ur, akiket miatta kikosaraztam… Mi a különbség akkor a müvész és a

-bádogos között, ha a müvész épp oly prózai legény, mint a bádogos?… Ez

-az ur engem csunyául felültetett, amikor a kivételes lényt játszotta

-előttem…

-

-És amikor ezt gondolja, már mindörökre vége is annak a boldog álomnak,

-mely leányélete utolsó perceit megédesitette. Mert az ügyvédnek, a

-tanárnak, a kereskedőnek még a legfinomabb asszony is megbocsátja, ha

-néha-néha közönségessé lesz, de a müvész, ha a piedesztáljáról leszáll,

-már végérvényesen elveszitette a játszmát. Még a nagy Napoleon is

-törpévé lett a saját felesége előtt, – hogyne lenne hát törpévé az a

-szerencsétlen alanyi költő, aki még csak arra se képes, hogy egy rongyos

-csatát megnyerjen?

-

-Hogy a müvészházasságok legnagyobb része boldogtalan, az tehát nagyon is

-érthető dolog. A hamisköves gyürüt – ha tisztában vagyunk az értékével –

-esetleg nyugodtan hordhatjuk egy életen át, de a csillogó ékszert,

-melyről váratlanul kitudódik, hogy silány hamisitvány, megvetéssel a

-sutba dobjuk.

-

-

-

-

-Toilette-számlák

-

-Ha iskolakönyvek számára irnék erkölcsös olvasmányokat, akkor a

-kérdésre, melyet ma egy olvasónőm hozzám intéz, körülbelül ezekkel a

-szavakkal válaszolnék:

-

-– Nagyságos asszonyom, Kegyednek nincs igaza, amikor a szegény urától,

-aki nehéz munkával keresi meg a mindennapi, köritett marhahus árát,

-finom kalapokat, drága toiletteket és puha, karlsbadi cipőket kiván. A

-jó feleséget az efféle bünös hiuság nem gyötri; s inkább olcsó

-kartonbluzt visel, a kalapját is maga disziti, semhogy az urának

-gondokat és fejfájást okozzon. Hiszen a boldogság nem a drága ruhákban

-rejlik, hanem a lélek nemességében és harmóniájában…

-

-Igy szólanék, ha a vallás- és közoktatásügyi miniszter azzal bizna meg,

-hogy egy népszerü olvasókönyvet szerkeszszek. De mivel nem a

-kultuszminiszter ur ő excellenciája, tehát nem a Bandika és Juliska

-számára irok, hanem a felnőtt asszonyok és urak számára, a válaszomat

-egészen máskép fogalmazom meg. Eképpen:

-

-– Nagyságos asszonyom, Kegyednek tökéletesen igaza van, amikor a léha

-urától, aki kávéházakra, klubokra, szivarokra és kártyaveszteségre nem

-sajnálja a pénzét, azt kivánja, hogy finom kalapokban, drága

-toilettekben és puha, karlsbadi cipőkben járassa. Mert a feleség

-akármilyen jó és egyszerü is, sohase tud lemondani arról az élvezetről,

-hogy másoknak tetszeni akarjon. És százszor jaj neki, ha erről lemond,

-mert akkor egyuttal a házasélete boldogságát is kockára teszi. A férjek

-ugyanis, akik elvileg a takarékosság és egyszerüség barátai, hamarosan

-megunnák azt az angyalt, aki a lélek nemességével akarja őket megtartani

-a hitvesi hüség ösvényén. A legjobb férjnek is csak akkor tetszik igazán

-a felesége, ha látja, hogy mások is osztoznak vele a szép asszony

-bámulatában. Az a nő, aki jól és csábitóan öltözködik, sokkal hosszabb

-időre bebiztositja a férjeura szerelmét, mint az, aki délután is a

-kopott és megkopott barket-pongyoláját viseli…

-

-Ezek után talán fölösleges mondanom, hogy én az asszonyoktól nem

-követelem azt a természeti abnormitást, hogy a külsejüket elhanyagolják.

-Sőt: egyenesen azt mondom, hogy az okos nő mindig különben öltözködik

-egy fokkal, mint ahogy azt a társadalmi helyzete megengedi. És ez a

-nézetem nem is immorális; mert az emberi, – igazabban a férji lélek

-ismeretéről tanuskodik. Ismerem a saját fajtámat és igy tudom, hogy

-bármennyire puritánok legyünk is, nagyon hamar megunjuk a puszta lelki

-nemességet, s kedves nőnk ő nagyságát hasonlithatatlanul csábitóbbnak

-találjuk, ha nem csupán házias erényeivel, hanem bájos megjelenésével is

-elkápráztat bennünket.

-

-A probléma tehát szerencsésen meg lenne oldva, ha a döntvénynyel

-kapcsolatban nem merülne föl egy másik, égető kérdés: honnan vegye az

-okos feleség azokat az összegeket, amelyekből a toilette-költségeit

-fedezheti? Mert a toilettek, a finom toilettek, veszettül drágák és a

-férjek – miért ne vallanók be magunk között? – semmitől se irtóznak

-annyira, mint hogy az édes és szeretett nő ruhaszámláit kifizessék. Még

-az is, aki nincs ráutalva a takarékosságra, akut idegrohamok közt intézi

-el ezt a kinos és kellemetlen ügyet; hát még a megszámlált pénzből élő

-nyárspolgár, akinél egyenesen katasztrófaszámba megy, hogy egy nagyobb

-összeget egyszerre kifizessen. Hiszen már a történetirók is

-megállapitották, hogy a családi viharok legnagyobb részét a feleség

-ruhaszámlái okozzák. Az okos nő tehát kikerüli ezeket a veszedelmes

-szirteket s tudván, hogy a gaz férfiak csak az idegen hölgyekkel szemben

-gavallérok, ama bölcs pénzügyminiszterek példáját követi, akik az

-ugynevezett indirekt adórendszer segitségével szivják ki a vért a

-szegény polgárok testéből. Amit e ravasz államférfiak a szesz, a dohány,

-a kártya, a bélyeg utján vesznek ki a zsebünkből, azt ő nagysága,

-szeretett nőnk, a konyhapénz törvényes cimén szerezheti meg a

-legkönnyebb és a legkényelmesebb módon. Ne mondja nekem senki, hogy a

-férfiak a konyhapénz dolgában se bőkezüek. Igaz, hogy a legtöbben e

-téren is becstelenül fukarok, de mivel a sárgarépa, a kelkáposzta és a

-nullás liszt tekintetében még a legfurfangosabb férfiu se tartozik a

-kipróbált szakemberek közé, a praktikus asszony mindig talál rá módot,

-hogy háztartási budgetjét, drága férje lóvátételével, fölemelje. Akinek

-nincs pénze, az sikkaszt a konyhapénzből, – mondja egy ismeretlen bölcs,

-aki jól ismerte a huszadik század férjeit s bölcsen tudta, hogy a meg

-nem vásárolt sárgarépa néha szenzációs selyembluzokká és pompás

-kalapokká változik. A fukar bestia legfölebb éhesen kel föl az asztal

-mellől, de mi ez ahhoz a másik éhséghez képest, amely a csinos,

-jólöltözött, elegáns felesége megpillantásakor elfogja?

-

-

-

-

-A velezpongyola

-

-Egy érdekes és sajátszerü rébusznak a megfejtéséről van szó, mely rövid

-szavakba foglalva ekképpen hangzik: miért rokonszenvez oly feltünően a

-férjes asszonyok kilencvenöt százaléka a velezből, vagy – közkedveltebb

-kifejezéssel élve – a pargetből készült házi pongyolával?

-

-Ez a kérdés, igy felületesen nézve, egyszerü divatproblemának látszik,

-de aki a szivekbe és a vesékbe lát, jól tudja, hogy mély és fontos,

-lélektani motivumok rejtőznek az egyszerü velezpongyola mögött.

-

-A rébusznak ugyanis – akármilyen különösen is hangzik ez a válasz – az a

-megfejtése, hogy a nagyságos asszonyokat nem igen bántja az az ambició,

-hogy a férjeik őket bájos és csábitó teremtéseknek tartsák. Helyesebben

-szólva: egyáltalában nem törődnek azzal, hogy szeretett hitestársuk

-azzal a pillantással nézi-e őket, ami minden szép asszonynak kijár

-minden jóizlésü férfiutól. A velezpongyola, ha beszélni tudna, igy

-szólana hozzánk:

-

-– A férjnek az a kötelessége, hogy a háztartási pénzt rendesen kiadja

-nekünk, hogy a házbért pontosan kifizesse a háziurnak, hogy drága, szép

-és elegáns toilettekről gondoskodjék, melyeket azonban csak akkor

-veszünk magunkra, ha idegen férfiak tünnek fel a látóhatáron. Azonfelül

-kötelessége, hogy a rossz ebédet jónak találja, hogy a cselédkérdések

-viharait elsimitsa, s hogy sündisznó módjára összekuporodjék, mikor a

-rendes, heti idegrohamunk meglátogat bennünket. Joga e kötelességekkel

-szemben mindössze annyi, hogy egyszer-másszor – ha jó hangulatban

-vagyunk – megcsókolhat bennünket. Arra azonban, hogy a kedvéért szépek

-és kedvesek igyekezzünk lenni, semmi esetre se reflektálhat, mert mi már

-akkor is módfelett kitüntettük őt, amikor megtiszteltük azzal, hogy

-feleségül mentünk hozzá. A férjünket már az esküvő előtt meghóditottuk,

-az esküvő után tehát azokat a férfiakat kell meghóditanunk, akik még

-leánykorukban nem bolondultak belénk…

-

-Ezt mondaná a velezpongyola, ha beszélni tudna, – mert mi egyéb, más

-jelentősége lehetne annak a titkos ligának, melyet ez a csuf, esetlen,

-közönyt és hidegséget jelentő ruhadarab szimbolizál? Mi egyebet lehetne

-következtetni abból a furcsa, de általánosan elterjedt szokásból, hogy

-bájos, fiatal asszonyok is, akik a nyilvánosság előtt mindig elragadóan

-tökéletes full dress-ben jelennek meg, otthon, amikor nem találkoznak

-más férfiszemmel az urukén kivül, szándékosan és bünös nemtörődömséggel

-elcsufitják magukat? Nem kétszer kettő négy-e, hogy a férjük hideg

-butordarabbá, az otthon egy szükséges kellékévé lett a szemükben, akinek

-a tetszése, vagy a nem tetszése, teljesen hidegen hagyja őket, épp ugy,

-mint valamikor az édes apjuké, a kedves, jólelkü, de minden földi

-szenvedelemtől megszabadult öreg emberé…

-

-A velezpongyola, a kopott, a szinehagyott ruhadarab, melyet imádott

-nőink oly babonás ragaszkodással öltenek magukra a házi tüzhely

-magányában, kétségtelenül ennek a tébolyitóan józan felfogásnak a

-szimboluma, de a velezpongyolának – higyjék meg nekem – nincs igaza. A

-férj, bármilyen jó és nemes lélek legyen is különben, sohase fog

-ékeskedni azokban a polgári erényekben, melyek a szülői ház szelid

-patriarcháját az önök édesatyját jellemezték. Ő is szeretettel és

-gyöngédséggel nézi Kegyeteket, amikor, mint édes kis fészkük tündérei,

-fürgén, rózsás arccal végzik házi dolgaikat, de ez a szeretet és

-gyöngédség mérhetetlenül különbözik az apa érzéseitől, melyek tiszták,

-nemesek és hófehérek voltak, mint a Mont Blanc csillogó hegyorma. A férj

-szeretete, bármily háborgó oceán legyen is, önzetlenségben nem

-versenyezhet az apáéval, mert ő nemcsak a házitüzhely szelid nemtőjét

-látja Kegyetekben, hanem a férfi örök és izgató álmát: az asszonyt is.

-Az apa illuzióinak tehát még a legkopottabb velezpongyola se ártott – ő

-az alatt is csupán az édes kis leánykája lelkét látta – de a férjet, aki

-nem elégszik meg a lelki szépséggel, a kijózanodásnak valami hideg

-szellője csapja meg, amikor szive királynője paradicsomfoltos

-pargetszövetbe burkolja fejedelmi termetét. És ez természetes is, hiszen

-ő nem csupán az együttérző pajtást keresi abban a nőben, akit oltárhoz

-vezetett, hanem a csábitó és kivánatos asszonyt is, aki minden asszonyok

-közt a legszebb és a legtökéletesebb. Mennyire kiábránditja hát, ha a

-drága lény piszkos és gyürődött pongyolában fogadja, holott mindazideig,

-amig a maga házi tüzhelyét meg nem alapitotta, sohse találkozott olyan

-nőkkel, akik otthon züllött pargetszövetekben sürgölődtek. Akiket addig

-látott, mind csipkés selyempongyolát viseltek, – illuzióinak fájdalmas

-és szomoru vesztét jelenti tehát, mikor épp azt látja közönségesnek és

-banálisnak, aki eddig mint a poézis és a finomság képviselője szerepelt

-féltve őrzött álmaiban.

-

-Az asszonyoknak, akik annyira rokonszenveznek a pargetszövettel, azt

-ajánlom: öltsék fel ezután a hites férjük kedvéért is a legszebb

-pongyolájukat. Mert különben megtörténhetik, hogy a kedves férjük más,

-praktikusabb nőknél fogja keresni a csipkével diszitett,

-selyemotthonkát.

-

-

-

-

-Az ujságolvasó férj

-

-Egy nő – csak nő képes az ilyesmire – azt a különös kérdést szögezi a

-mellemnek, hogy mi érdekel jobban a kettő közül: Bosznia-Hercegovina

-annektálása-e, vagy egy bájos, huszonhárom esztendős, karcsu asszony,

-akinek az az egyetlen ambiciója, hogy én őt szépnek és kivánatosnak

-találjam. Mondhatnám, hogy engem a boszniai események jobban érdekelnek

-– az én koromban már azt is elhiszik az emberről, – de nem akarok

-hazudni, hát bevallom, hogy dacára ezüstfehér szakállamnak és

-tiszteletreméltó, patriarchai ábrázatomnak, engem százszor, ezerszer,

-sőt tizezerszer jobban izgat egy édes és kacér asszony, mint a világ

-összes politikai eseményei.

-

-A probléma tehát pár szóval meg lenne oldva, ha a kérdésben nem

-rejtőznék valami ravaszság – mert hogy a dolog nem olyan egyszerü,

-amilyennek látszik, azt mindenki eltalálja, aki az asszonyokat ismeri. Ő

-nagysága ugyanis bővebben kifejti, hogy tulajdonképpen mit akar tudni, s

-igy elárulhatom, hogy nem ilyen ártatlan és akadémikus jellegü

-elméletről van szó. A szelid kérdés mögött természetesen egy haszontalan

-férj rejtőzik, aki délben, mikor a hivatalából hazajön, rögtön ujságot

-kap a kezébe, s mohó kiváncsisággal legeli végig a politikai

-eseményekről szóló cikkeket és táviratokat. Este, változatosság okáért a

-hirrovatot és a törvényszéki csarnokot olvassa, s a lapot csak akkor

-teszi le a kezéből, amikor a hirdetéseknek is a végükre ér. „Hát nem

-égbekiáltó barbárság ez? – kérdezi tőlem a szép asszony megbotránkozva.

-– Én egész nap a cselédekkel és a lakással bajlódom, s alig várom, hogy

-egy órát, vagy másfél órát az urammal tölthessek. Nem szégyellem

-bevallani, hogy egyenesen kacérkodom vele – a legcsábitóbb pongyolámat

-veszem föl, mire hazaérkezik – de hiába minden raffinéria: ezt a

-szörnyeteget jobban érdekli a politika, mint az én legbájosabb mosolyom.

-Olvas, olvas és mindegyre csak olvas, – már nem csodálnám, ha olyan

-tudós lenne, mint egy akadémiai rendes tag. Mondja meg kérem, mit akar

-ez a szamár az ujságoktól? Biztositom róla, hogy más férfi örömkönyekkel

-a szemében borulna a lábaimhoz, ha ennyire kelletném magamat előtte, –

-ez a fabábu pedig közömbösen, ásitva szól hozzám elvétve egy-két szót,

-hogy aztán ujra belemerüljön az unalmas és kiállhatatlan ujságjába. Nem

-vagyok inklinálva semmi rosszra, de ha ez igy tart tovább, bizony isten

-nem állok jót magamról.“

-

-Észrevehették, hogy szivesen kokettálok e cikkekben az öregségemmel, s

-igy könnyü volna azt mondanom, hogy a politika is van olyan fontos, mint

-akármelyik szép asszony, de nem tartüffösködöm, s nem adom a kihült

-szivü vulkánt, hanem becsületszavamra kijelentem, hogy az az ur

-csakugyan nagy csacsi. Azt is mondhatnám, hogy nagy szamár, de én finom

-ember vagyok, s tartózkodom az erősebb kifejezésektől. Mert az isten

-szent szerelméért, nem ostoba-e az olyan férj, aki nagyorru Ferdinánd

-kiáltványait olvassa, ahelyett, hogy a szép felesége karcsu derekát

-ölelgetné? Mindennek megvan a maga ideje – és senkise találhat

-kifogásolni valót abban, ha egy felnőtt férfi a közesemények iránt is

-érdeklődik. Ott a kaszinó és a kávéház, ahol mindenki óraszámra

-olvashatja az ujságokat (mert bizonyos, hogy ez az ur is jár kávéházba),

-sőt az estéből is marad mindenkinek annyi ideje, hogy kedvére

-tobzódhatik a legszenzációsabb táviratokban. De hogy egy férj, akit egy

-csinos asszony vár otthon, minden szabad idejét ujságolvasással töltse,

-ez már csakugyan barbárság. Sőt nemcsak barbárság, hanem a legsulyosabb

-meggondolatlanság is, mert egy fiatal teremtéstől csakugyan nem lehet

-azt kivánni, hogy órák hosszáig szótalan elragadtatásssal gyönyörködjék

-a drága férje arcvonásában. Az asszonynak is joga van hozzá, hogy a

-szórakozásokból kivegye a maga részét, s ha az ura nem méltatja arra,

-hogy foglalkozzék vele, hát végre is az idegen uraknál keres majd

-kárpótlást, akik egyáltalában nem csinálnak titkot belőle, hogy őt

-érdekesebbnek találják, mint a Balkán-kérdést. Ma még az ostoba ura

-kedvéért veszi föl azt az elragadó, csipkés pongyolát, de holnap már

-megtörténhetik, hogy a titkos látogatóját fogja elkápráztatni a csábitó

-selyemdress-szel. Hiszen már egy ismeretlen indus bölcs is megmondta,

-hogy a világ minden asszonya erényes egy bizonyos időpontig: addig, amig

-el nem szánja magát arra, hogy az erényének bucsut mondjon.

-

-Az uraknak tehát, akik most oly türelmetlen mohósággal olvassák ő szent

-apostoli királyi felségének bölcseségtől sugárzó kiáltványait, jó lesz

-meggondolniok, hogy politikai jártasságukat esetleg nagyon drágán kell

-megfizetniök. Mert még ő szent apostoli felsége, koronás királyunk se

-segithet többé rajtuk, ha egyszer a más kedvéért fogja fölvenni ő

-nagysága a csipkés pongyolát.

-

-

-

-

-A férj felöltője

-

-Kedves, nagyságos asszonyom, engedje meg, hogy szeretetreméltó szavaira,

-melyeket tegnap egy közös barátnőnk házában hozzám intézett, itt, a nagy

-nyilvánosság szine előtt válaszoljak. Tegnap oly szerencsés voltam, hogy

-kegyeddel – akinek szépségéről már annyit hallottam – végre személyesen

-is megismerkedhettem s ne vegye banális bóknak, ha azt mondom, hogy amit

-láttam, messze felülmulta még a barátaim lelkes ditirambuszait is.

-Higyje meg, hogy csak az ilyen világot járt csavargó, mint én, tudja

-igazán méltányolni azt a budapesti asszonytipust, amelynek Kegyed egyik

-legragyogóbb képviselője. Napról-napra olvasunk a francia nő

-bájosságáról és szelleméről, az angol leány karcsu termetéről és rózsás

-arcszinéről, – de én becsületszavamra azt mondom Kegyednek, hogy

-mindezek a hölgyek bizvást elbujhatnak a társaságbeli budapesti asszony

-előtt. Régi szakember vagyok e téren, hát ezt én nekem habozás nélkül

-elhiheti. Amikor Kegyed a csillár szivárványfényben sziporkázó

-üvegprizmái alatt, ott, abban a kedves, intim szalónban előttem állott,

-én, a rezignált, fehérhaju öreg, egy pillanatig ugy éreztem, mintha

-mindjárt sirva kellene fakadnom az örökre eltünt fiatalságom miatt.

-Istenem, hát hogyan is lehet élni, ha már reménységünk sincs meg többé

-arra, hogy az ilyen édes asszonyok, mint Kegyed, valamikor szerelmesen a

-nyakunkba borulnak?

-

-Amint látja, nem azért irom ezt a levelet, hogy Kegyednek, szép

-barátnőm, udvariatlanságokat mondjak, – de reflektálnom kell egy tréfás

-megjegyzésére, amelyet tegnap, abban a jókedvü és csillogó sokaságban,

-nem méltányolhattam eléggé. Kegyed oly szeretetreméltó volt, hogy

-jóakaró elismeréssel beszélt az ujságban közzétett fecsegéseim felől s

-dijmentesen nekem adományozta a világ legszebb cimét, azt, hogy: az

-asszonyok lovagja. Hozzátehette volna, hogy a kopott és megrokkant

-lovagja, de Kegyed sokkal kedvesebb, semhogy a koromat is éreztette

-volna velem. Hiszen minden asszony született pszichologus s igy Kegyed

-nagyon is jól tudja, hogy hiába kacérkodunk mi, vén csacsik a korunkkal,

-alapjában véve épp oly hiuk vagyunk még nyolcvanéves korunkban is, mint

-akkor, amidőn lángoló szivvel huzattuk el az ilyen szép asszonyok

-ablakai alatt a legszomorubb magyar nótákat. De bocsánat, nem erről

-akarok beszélni, hiszen ezeket az elemi dolgokat Kegyed épp oly jól

-tudja, mint én… Ami a tollat a kezembe adja, az egy furcsa epizód, mely

-akkor történt, mikor a barátnőnk selyemtapétás kis interieurjéből

-eltávoztunk. Kegyed kitüntetett azzal, hogy a vénasszonyos fecsegéseimet

-dicsérte, sőt odáig ment a jóságában, hogy az öreg embert a lovagjául

-fogadta s megengedte, hogy a tea után hazakisérjem. Együtt jöttünk végig

-a Mária Valéria-utcán és a Fürdő-utcán s a József-tér sarkán egy

-sajátszerü urral találkoztunk, aki Kegyednek udvariasan kezet csókolt.

-Az idegent, aki kopott felöltőt, gyanusan foltos fekete kalapot s

-züllött nyakkendőt viselt, Kegyed igy mutatta be nekem:

-

-– Az uram.

-

-Kezet ráztunk, kölcsönösen örültünk a szerencsének s ekkor – hiszen

-Kegyed olyan pszichológus, aki kényelmesen olvas a magamfajta egyszerü

-ember lelkében – egyszerre csak nevetve igy szólott hozzám:

-

-– Igen, ez az uram, aki megveti a világi hiuságokat… Ő csak akkor érzi

-jól magát, ha a rézkapcsos főkönyvei fölött gubbaszthat, – s még álmában

-se jut eszébe azzal törődni, hogy a felesége közben a legveszedelmesebb

-udvarlókkal flirtöl…

-

-Ezt mondta s mind a hárman nevettünk: Kegyed szivből és kissé kacéran,

-én némiképp zavart arccal, a kedves ura pedig azzal az ismert

-savanyusággal, mely a férjeket háromezer év óta jellemzi. Ezután

-beszéltünk még egy-két közömbös és felületes szót, együtt mentünk

-hármasban a Nagykorona-utcáig s ott elváltunk egymástól, azzal az

-igérettel, hogy én legközelebb a Kegyetek házában is tisztelkedni fogok…

-

-Édes, nagyságos asszonyom, engedje meg nekem, hogy a megigért tisztelgés

-helyett, ime, egy levéllel állitsak be Kegyedhez, egy levéllel, mely

-talán nem lesz oly udvarias, mint amilyet tőlem teljes joggal

-elvárhatna…

-

-A megjegyzésre, melyet tegnap a József-tér sarkán tett, itt az

-iróasztalomnál akarok válaszolni Kegyednek. Még pedig röviden, de

-határozottan, csak annyit, hogy: én a szegény ura iránt, aki oly

-szenvedélylyel gubbaszt a rézkapcsos főkönyvei fölött, mélységes

-részvétet éreztem…

-

-Nézze, édes, nagyságos asszonyom, mondok Kegyednek valamit: én gyülölöm

-azokat a bájos és elegáns teremtéseket, akiknek a férjei kopott felöltőt

-és gyanusan foltos fekete kalapokat viselnek. Még pedig azért gyülölöm

-őket, mert szent meggyőződésem, hogy ezek nemcsak hiu és kacér

-teremtések – ehhez végre is joguk van, – hanem rossz, szivtelen és

-vérszomjas kis fenevadak is. Az asszony, aki maga két-háromszáz forintos

-toilettekben jár, mig az ura züllött nyakkendővel botorkál mellette az

-utca aszaltján, körülbelül azt a rettenetes hatást teszi rám, mint a

-ragadozó, amely a gyöngébb állat vérét kegyetlenül és mohó élvezettel

-szivja mindaddig, amig az a szerencsétlen el nem pusztul…

-

-Valamikor azt irtam egy szép asszony emlékkönyvébe: mutasd meg nekem az

-uradat és én megmondom, hogy ki vagy! Most oda bővitem ki az axiómámat,

-hogy az az asszony, akinek az ura kopott, de az udvarlója elegáns, az én

-szememben akkor is bukott nő, ha sohase is tudná rászánni magát arra,

-hogy szerelmi légyottokra siessen…

-

-Az a felöltő, amit a Kegyed férje tegnap viselt, testvérek közt is alig

-érne meg öt forintot. De ez még nem lenne olyan nagy baj, mint hogy a

-felöltő öt gombja közül kettő – a középső kettő – hiányzott. Ezzel

-szemben Kegyed, édes, nagyságos asszonyom, szép és elegáns volt, mint

-egy francia marquisné s azt hiszem, nem tévedek, mikor azt gondolom,

-hogy a kalapja – fenomenálisan szép kalap volt – legalább is belekerült

-annyiba, mint egy sárberényi földszintes ház.

-

-Lássa, ez az oka annak, hogy én ezt a hosszu és kellemetlen levelet

-megirtam.

-

-Én a Kegyetek uri házába, bár tegnap este határozottan megigértem,

-sohase fogok elmenni. Még pedig nem megyek el azért, mert ez a látogatás

-nem szerezne örömet nekem. Irtózom a vérszopóktól, még akkor is irtózom,

-ha ilyen bájosak és szeretetreméltóak, mint Kegyed, világszép nagyságos

-asszonyom…

-

-

-

-

-A régi kedves

-

-A fiatal, mézeshetes menyecske, aki kerek tiz nappal ezelőtt távozott el

-az anyakönyves szine elől, két nagyon édes és nagyon forró csók között

-hizelkedve odaborul az ura nyakába s asszonyos kiváncsisággal igy szól

-hozzá:

-

-– Drágám, ha csak egy picurkát is szeretsz, hát elmondod nekem, hogy

-kikkel volt viszonyod, mielőtt engem feleségül vettél!…

-

-A férj erre nyugodtan ezt válaszolja:

-

-– Édes kis csacsim, én nemcsak egy picurkát szeretlek, hanem ugy

-szeretlek, hogy már a fodrászsegéd is leolvassa a nagy szerelmemet az

-arcomról, mikor reggelenként a bajuszomat felköti. De a kérésedet még se

-teljesithetem, egyrészt azért, mert nekem senkivel se volt viszonyom,

-mielőtt megházasodtam, másodszor, mert ha lettek is volna viszonyaim,

-ezt nem illetnék bevallani a tiznapos feleségem előtt…

-

-A fiatal asszony erre még szorosabban átöleli az ura nyakát s miközben

-az ajkacskája, mint egy megbántott bébének, félig-meddig már sirásra

-áll, szepegve ezt mondja:

-

-– Ha igazán szeretnél, nem lennél ilyen gonosz és bizalmatlan hozzám…

-Miért ne vallhatnád be, hogy kiket csókoltál meg az esküvőd előtt?…

-Hiszen csak nem vagyok olyan ostoba, hogy azokra legyek féltékeny,

-akiket előttem szerettél… Most tudom, hogy csak engem szeretsz, – azok a

-többiek hát ugy sem számitanak komolyan… De ha mindent elmondanál, azzal

-bebizonyitanád, hogy az egész világon én vagyok neked a legkedvesebb…

-

-Az uj férj tréfával, komoly beszéddel, majd sértődéssel akarja elütni a

-furcsa kivánságot, de végre is, ki az a vasember, aki egy tiznapos

-menyecskétől meg tudna tagadni valamit? Másnap, harmadnap, vagy

-negyednap – reggel, este, vagy éjszaka-e, az mellékes – a férj magához

-szoritja az izgatottságában kipirult asszonykát, aztán vállatvonva, nagy

-sóhajtások közepette, igy szól hozzá:

-

-– Hát isten neki, kövessünk el megint valami ostobaságot…

-

-És ekkor őszintén – olyan őszinteséggel, amilyenre csak egy naiv és

-szerelmes férj képes – mindent meggyón a ragyogó szemmel figyelő

-menyecskének: a csinos szobalányokat, a jókedvü kis szinésznőket, az

-orfeumok könnyüvérü pillangóit, s a szép, kokett polgári asszonyokat,

-akik garçonkorának egyedülvalóságában megvigasztalták… Valamennyit

-felsorolja, egész a legutolsóig, akinek közvetetlen az eljegyzése előtt

-nyomta a végső csókot a sima, hófehér vállára…

-

-– De most már elég a bolondságokból, – mondja röstelkedve, mikor az

-asszony még ujabb, kiváncsi kérdésekkel akarja ostromolni…

-

-A dolog ezzel rendben van, a mézeshetek tovább folynak, a kis házastárs

-mindjobban tökéletesedik, a férj gyöngéd, az asszony szerelmes s egyszer

-– a turbékolások rózsaszinü korszaka még javában tart – elérkezik a

-szomoru időpont, mikor a társadalomnak is meg kell adni a magáét…

-Vagyis: meg kell kezdeni az etikettszerü látogatásokat, mert a kis

-városban az ilyesmit sokkal szigorubban veszik, mint itt Budapesten… A

-menyecske tehát előkésziti a legszebb selyemruháját, a férj kivasaltatja

-a redingot-ját, s egy este, nagyot sóhajtva, összeállitják ama családok

-névsorát, akiknél az ilyen fészekrakóknak jelentkezniök kell… És akkor

-váratlan dolog történik: az egyik névnél a fiatal asszony hirtelen

-megrázza a szőkefürtös fejecskéjét, s röviden, de határozottan ezt

-mondja:

-

-– Oda, édes fiacskám, én nem megyek.

-

-– Miért nem? – kérdezi megdöbbenve a férj.

-

-– Azért, mert az a hölgy legénykorodban a szeretőd volt. Magad vallottad

-be, hogy csak közvetetlen az eljegyzésünk előtt szünt meg köztetek a

-szerelmi viszony. Azt hiszem, hogy nem kivánhatod hát tőlem, hogy ezzel

-a nővel szemben kedves és udvarias legyek…

-

-– De, drágám, hiszen magad mondtad, hogy nem vagy féltékeny a multamra…

-Gondold meg, hogy az ilyen kisvárosban a legnagyobb mértékben gyanus

-lenne, ha egy uriasszonyt negligálnánk… Még a férjnek is jogosan

-feltünnék ez az illetlenség… És ezenfelül: a család előkelő és

-befolyásos, s egyszerüen tönkretenném az exisztenciámat, ha ilyen

-neveletlenül viselkedném… Ne légy hát csacsi, kis fiam, hanem szánd el

-magad szépen erre a tizperces látogatásra…

-

-A menyecske ismét megrázza a fejét s konokul ezt válaszolja:

-

-– Akármi történik is, de ahhoz a nőhöz én nem megyek… Még ha elválsz

-tőlem, akkor se megyek… Elájulnék izgatottságomban, ha ott ülnék

-szemtől-szemben egy olyan asszonynyal, akiről tudom, hogy épp ugy

-csókolt, mint én…

-

-A férj még egyszer kapacitálni akarja a bolond kis teremtést, de hiába

-minden: az asszony kijelenti, hogy ott semmi szin alatt se vizitel… És

-most ugy áll a dolog, hogy botrány, még pedig csinos botrány készül

-abban a pletykázó kisvárosban…

-

-„Bölcs kádi, – irja most a férj, aki ugyancsak kinos helyzetbe jutott –

-engedd meg, hogy mi, két bolondok, ezennel odajáruljunk a szőnyeged elé,

-melyen pipázva, filozófus nyugalommal osztogatod az igazságot, s

-alázatos szivvel arra kérjünk: mondd meg, hogy melyikünk cselekszik

-helyesen? Én-e, aki mindenáron el akarom vinni a feleségemet az egykori

-kedvesem házába, avagy a feleségem-e, aki hallani se akar affelől, hogy

-azzal a hölgygyel, akárcsak tiz percre is, összetalálkozzék.“

-

-Gyermekeim, a kérdés nem nagyon könnyü, s bizony, egy-kétszer végig kell

-simitanom hófehér szakállamat, hogy a kellő megoldással szolgálhassak

-nektek, de azért mégis megpróbálom, hogy itéletet tegyek köztetek.

-Járuljatok csak ide szépen a szőnyegem elé, s hallgassátok meg lehajtott

-fővel a következőket:

-

-– Te, édes fiam, oktalanul és meggondolás nélkül cselekedtél, mikor

-annak a hizelkedő kis cicának a duruzsolására a legbelsőbb titkaidat is

-elárultad. Akárhogy is szereted a feleségedet, meg kellett volna

-fontolnod, hogy az asszony akkor se hall szivesen a vetélytársairól,

-mikor azok már visszavonhatatlanul és végérvényesen bevándoroltak a mult

-idők ködébe… És meg kellett volna fontolnod azt is, hogy nem a nagy

-metropolisok háztengerében élsz, hanem egy kicsike városban, ahol

-mindenki mindenkinek a szomszédja… Nem tudhattad-e előre, hogy ez a

-találkozás kikerülhetetlen?… Gyönge és együgyü voltál, édes fiam, s

-bizony alaposan rászolgáltál, hogy a sors egy kicsit megcibáljon a

-könnyelmüségedért…

-

-– Neked, édes lányom, feltétlenül igazad van, amikor attól a kellemetlen

-látogatástól huzódozol… Igazad van és mégse cselekszel helyesen, amikor

-az igazadból tőkét kovácsolsz… Ha ezt tennéd, csaló és szédelgő lennél,

-mert akkor, azon a nevezetes éjszakán, ugyancsak tiltakoztál az ellen,

-hogy a multakra féltékeny vagy. Hiszen ugyis tudom, hogy nem

-meggyőződésből okozol nehézséget az uradnak, aki őszinteségében ugy

-vallott, mint a parancsolat. Ha tudod, hogy csak téged szeret, miért

-félsz attól a találkozástól? A mult miatt?… Hát mutasd meg nekem azt a

-férfiut a föld kerekségén, aki ilyen vagy még zajosabb mult nélkül lép

-az anyakönyves hivatalába! Édes lányom, az öreg kádi azt parancsolja

-neked, hogy habozás nélkül vedd magadra azt a hires selyemruhát, s meg

-se állj addig az emeletes házig, ahol egy szegény, irigykedő asszony

-várakozik rád… És beszélj vele tiz percig az irodalomról és a

-müvészetekről, hozd szóba a cselédkérdés mizériáit, ha az idődből

-tellik, vegyed bonckés alá az uj, tavaszi kalapdivatot is, – aztán térj

-vissza az uraddal a magad édes kis fészkébe, s öleld magadhoz igaz

-szeretettel azt a nagy darab legényt, aki bizonyára nem rosszabb, mint

-az édesapád volt, s mint amilyen – süsd csak le a szemedet! – a te fiad

-lesz, akivel a gólya már bizonyosan készülődik hozzád…

-

-És most, gyermekeim, menjetek a jó isten hirével és hagyjátok, hogy a

-pipámat tovább szivjam…

-

-

-

-

-A szédelgő

-

-A történet annyira mindennapi, hogy nem is lenne érdemes foglalkozni

-vele, de a pointe, mely egyáltalában nem mondható banálisnak, elég

-érdekes és jellemző ahoz, hogy ezt az egész, kortörténelmi esetet szóvá

-tegyük. A történetnek két szereplője van: a férj és a feleség. A férj az

-ismert teherhordó állatok közül való, akik szivesen törik magukat

-reggeltől estig a legnehezebb munkában, csakhogy ő nagysága finom

-toilettekben járhasson, elegáns fürdőkben tölthesse a nyarat, s a

-szinházban, a hangversenyteremben a prédikátumos hölgyek szomszédságában

-ülhessen. Ő maga gyürött kabátban, rojtos kézelőben jelenik meg a

-nyilvánosság szine előtt, rossz ötös szivarokat szi, s mig kedves neje a

-hüs hullámokban kacér uszó-öltözetekkel ragadja el az udvarlóit, ő

-kilógó nyelvvel, verejtékes homlokkal lohol a pesti aszfalton, silány

-korcsmákban ebédel, s legfölebb szombaton este rándul le a fürdőbe, hogy

-a családi tüzhely képzelt melegét élvezhesse. Ilyenkor ugy fest ő

-nagysága mellett, mint egy polgári ruhába öltözött hordár, s ezt az

-elegáns asszony meglehetősen érezteti is vele. De hogy is ne! Hiszen ő,

-a „jó családból való“ fiatal leány valóságos martiriumot követett el,

-amikor ehez a Schlemihl Péterhez feleségül ment. Hogy ez a Schlemihl

-Péter fárad, dolgozik, liheg érette, hogy időnap előtt megöregszik, hogy

-az életből a munkán kivül nincs egyéb élvezete, – ugyan, hát van olyan

-ostoba ember, aki ezt is érdemnek kvalifikálja? Köszönje meg az a

-komikus figura, hogy az ilyen szép, ünnepelt, elegáns asszony a nevét

-viseli, s hogy néha – amikor különös jó kedvében van – még azt is

-kegyesen eltüri tőle, hogy az éjszaka leple alatt magához szoritsa.

-Vajjon ez is nem százszor, sőt ezerszer több annál, mint amit ez az

-igavonó barom megérdemel?

-

-Azt hiszem, senki sincs Önök között, t. olvasók, aki őnagyságát, s

-kedves férjét közvetlen tapasztalásból ne ismerné, hiszen az ilyen

-házasság éppenséggel nem tartozik a ritkák közé. Az alakok itt

-meglehetősen banálisak – Budapesten, ha a kezünket kinyujtjuk,

-okvetetlen megfogunk egy efajta férjet, – de az én történetem mégse

-tartozik a mindennapiak közé, mert a vége nagyon eltér a rendes,

-megszokott sablontól. A férj ugyanis, akiről szó van, nem olyan

-szerencsés, mint a kollegái. Annyiból nem, hogy a munkája kevesebbet

-kamatozik, mint amennyire szüksége van. Hiába gyötrődött, hiába

-lihegett, mióta az eszét tudja, az üzletek mindennap rosszabbul mentek,

-egyre több szédelgő akadt, aki furfangosan rászedte, szóval: elérkezett

-egyszer az a pillanat, amikor sehonnét se lehetett többé megszerezni azt

-a pénzt, amire ő nagyságának szüksége volt. És ekkor – mit tehetett

-volna mást? – a szerencsétlen ember rálépett arra az ösvényre, mely

-egyenesen Kisfaludy fogházigazgató ur karjaiba vezet: sikkasztani kezdte

-az alkalmazottjai kaucióit, sőt uj és uj alkalmazottakat szerződtetett,

-csakhogy minél több kauciót sikkaszthasson. Ez a manőver csak akkor

-szünt meg, amikor a rendőrségtől egy detektiv jelentkezett az irodában,

-s a főnök urat egylovas bérkocsin beszállitotta az ugynevezett

-központba. Ez a központ nem teketóriázott sokat, hanem nehány furfangos

-keresztkérdés után egyszerüen letartóztatta a boldogtalan teherhordót,

-abban a pillanatban, amikor a nagyságos asszony éppen teljes gőzzel

-Siófokra készülődött, hogy barátnőit az uj tailettejeivel megpukkaszsza.

-A váratlan epizód után azonban egyelőre lemondott az utról, e helyett

-elájult és sirógörcsöt kapott, majd – mikor fellocsolták – telefonált az

-ügyvédjének, hogy adja be sürgősen a válópert.

-

-– De hiszen tisztára csak ő miatta sikkasztottam! – kiáltott fel a

-boldogtalan férj, mikor cellájában a szomoru hirt közölték vele.

-

-Ő nagysága azonban, mikor e nyilatkozat felől értesült, haragosan vonta

-össze gyönyörü szemöldökét.

-

-– Akármiért sikkasztott, – mondta nemes megbotránkozással, – azt senkise

-kivánhatja tőlem, hogy egy megbélyegzett emberrel, egy börtönviselt

-szédelgővel, együtt éljek. Engem leánykoromban ugy neveltek, hogy soha

-semmit se kellett nélkülöznöm abból, amiben csak valamikor örömem telt.

-Nem azért mentem férjhez, hogy rossz ruhákban járjak, s hogy a lemondás

-erényében gyakoroljam magamat. Az uramtól jogosan megvárhattam, hogy

-minden jóval elhalmozzon, – hogy honnan vette a pénzt, ez kizárólag csak

-ő reá tartozott. Azt se bántam volna, hogy sikkaszt, ha a büne a világ

-előtt ki nem tudódik. De igy vége köztünk a barátságnak, mert egy

-gazemberrel nem lakhatom egy födél alatt. Sajnálom, de én nem születtem

-arra, hogy mártir legyek…

-

-Aki ezt az esetet beküldte nekem, arra kér: mondjak kemény itéletet az

-asszony felett, aki ilyen galádul cserbenhagyja azt az ostoba és magáról

-megfeledkezett boldogtalant. Nem teszem, mert ellenkeznék a

-meggyőződésemmel: annak a bestiának tökéletesen igaza van. Sajnálnunk

-talán lehet azt a szegény félbolondot, de együtt nem érezhetünk vele: a

-férfi, aki becstelenné lesz, csakhogy a felesége drága toilettekben

-járhasson, valóban rászorult arra a büntetésre, hogy éppen az hagyja

-legelőször a faképnél, akinek kedvéért a becsületét feláldozta. Ez a

-legtisztább nemezis, melyről az antik bölcsek beszélnek. Az az asszony,

-aki alávaló költekezésével az ura életét és tisztességét tönkre tenni

-akarja, bizonyára megérdemli, hogy épp ugy kikergessék a házból, mint

-azt a másikat, aki a hitvesi becsületéről megfeledkezett. Az a férj,

-akinek nincs meg ehez az ereje, föltétlenül érdemes a részvétünkre, de

-nem érdemes arra, hogy a sors attól a nagy és borzalmas fájdalomtól

-megkimélje, melynek az a szegény sikkasztó áldozatul esett.

-

-

-

-

-Kirándulás a vánkos alá

-

-Tisztelt uram, aki oly kegyes, hogy a soraimat végigolvassa, nem tudom,

-vajjon kegyed ama boldogok közé tartozik-e, akik házasságkötés céljából

-valaha az anyakönyvvezető előtt megfordultak, de ha van egy női lény a

-földön, aki a kegyed gyönyörü hangzásu nevét viseli, hát akkor

-bizonyosan jól ismeri a mindennapi élet következő epizódját:

-

-Kegyed fölkel, kicsinositja magát, s reggel kilenc óra tájban elballag a

-hivatalába. A villanyoson, ahol az átszállójegyet megváltja, előveszi a

-pénzestárcáját, hogy az aprópénz közül egy huszfillérest kihalászszon.

-De mielőtt a pénzt kivenné, tünődve néz maga elé a levegőbe, s igy szól,

-miközben a homlokán kidagadnak az erek:

-

-– Bizonyosan tudom, hogy tegnap este legalább is husz korona aprópénzem

-volt, mert az alsósban csinos összeget nyertem s a partnereim mindketten

-aprópénzzel fizettek. Azóta nem adtam ki többet egy koronánál, s lám,

-most mégis négy koronám és harmincnyolc fillérem van mindössze. Hova

-tünt tehát tegnap este óta tizennégy korona? A pénzestárca egész éjjel a

-vánkosom alatt volt, a cselédnek tehát nem volt alkalma, hogy

-megdézsmálja. De különben is bizonyos vagyok róla, hogy Teréz, aki három

-év óta nálunk szolgál, nem nyul semmi körülmények között idegen pénzhez.

-

-E monológ után átveszi a kalauztól az átszállójegyet, s ekkép folytatja

-az érdekes magánbeszélgetést:

-

-– Imádott nőm őnagysága lopott el megint tizennégy koronát a

-pénztárcámból…

-

-Ha kegyed ama boldog emberek közé tartozik, akik egy drága nőt a

-magukénak mondhatnak, akkor épp oly jól tudja, mint én, hogy ez a

-monológ mindennap százszor és százszor megismétlődik Budapesten és az

-ország többi részein, a villamoson, a tovarobogó konflis ölében, vagy a

-gyalogjáró aszfaltján. Az édes kis teremtések, akik a férjük

-pénztárcáját kora hajnalban megdézsmálják, tekintélyes számban élnek

-szeretett hazánk virányain, mert az asszonyi felfogás egyáltalában nem

-egyezik meg a büntetőtörvénykönyv paragrafusával, mely tudvalevőleg

-ridegen lopásnak minősiti azt a tényt, ha valaki tudtunkon kivül a

-pénzünket eltulajdonitja. A szende nő, akit dobogó szivvel vezettünk

-valaha az oltár elé, többnyire annak a nézetnek hódol, hogy a férj

-pénzéhez a feleségnek is joga van, s igy akkor, amidőn vidám horkolásunk

-órái alatt kifosztogat bennünket, abszolute nem müvel helytelen dolgot.

-„A csicserlit (igy nevezik a polgári háztartásokban az aprópénzt) a jó

-istenke arra teremtette, hogy a hüséges feleség ellopja“, – mondják

-szeretett élettársaink, akik egyébként attól se riadnának vissza nagyon,

-hogy az osztrák-magyar bank velinpapirosra nyomott utalványait is

-kiszedegessék hófehér párnácskáink alól.

-

-A vánkosok alatt kalózkodó hölgyek problemáját abból az alkalomból

-teszem itt fejtegetés tárgyává, hogy egy naiv asszony kérdést intéz

-hozzám affelől: vajjon csakugyan bünt követ-e el a feleség, ha az ura

-pénzestárcáját ilyenmódon kiüriti? Mielőtt a választ megadnám,

-mindenesetre kalapot emelek e romlatlan virágszál előtt, aki e közkeletü

-cselekedet elkövetése előtt az én szankciómat kéri, holott sokkal

-egyszerübb lenne, ha utólagos jóváhagyásom reményében tenne

-kirándulásokat a szeretett férje vánkosa alá. De mivel kérdez, hát

-szivesen válaszolok: én bizonyos fentartással az asszonyok pártjára

-állok s kijelentem, hogy az aprópénzes tárca kifosztogatását nem

-minősitem fegyházra méltó büntettnek. Tudom, hogy ezzel a nézetemmel az

-összes férjeket magam ellen bőszitem, de én az igazságért szivesen

-megköveztetem magamat, s az igazság ebben az esetben az: hogy a férj

-vagyona egyuttal a feleségé is s igy áldottlelkü hitvesünk csupán a maga

-tőkéjét fogyasztja, amikor szendergésünk édes pillanataiban kirabol

-bennünket. De – amint mondtam – csak bizonyos fentartással teszem ezt a

-kijelentést, s ez a fentartás abból áll, hogy csupán a takarékos és

-szolid feleségeknek adom meg a jogot a haramia-iparhoz, ellenben

-könyörtelen vagyok azokkal az asszonyokkal szemben, akik az ekként

-elharácsolt aprópénzt haszontalan fényüzésre forditják. Aki az ilyen

-pénzből a kis gyerekeit ruházza, a maga toilette-számláját fedezi, a

-háztartás horribilis kiadásait pótolja, azt előre is fölmentem a lopás

-vádja alól. Az ilyen asszony nem lop, hanem csupán a budgetjét emeli

-föl, a mi hallgatag jóváhagyásunkkal.

-

-Tessék tehát csak bátran odanyulni az alá a vánkos alá. A jóravaló férj

-– biztositom önöket róla – nem fog megharagudni az ilyen kedves és

-ártatlan tréfáért. Ellenkezőleg: örülni fog, hogy a feleségének

-akaratlanul is örömet szerezhet.

-

-_Nb._ megjegyzem, hogy én nem a vánkosom alá teszem a pénzestárcámat,

-hanem gondosan elzárom a Wertheim-szekrénybe.

-

-

-

-

-Más

-

-Minthogy sokkal becsületesebb vagyok, semhogy titokban az elégedetlen

-férjekkel összejátszszam, ezennel ridegen leleplezem azt az urat, aki

-ma, nagy diszkréció kikötése mellett, arra kér, hogy mossam meg ebben a

-rovatban a felesége fejét, mert őnagysága meg nem érdemelt jóakarattal

-viseltetik az én öreges fecsegéseim iránt, s igy bizonyára sokkal jobban

-imponál neki az, amit én leirok, mint az, amit az ura a polemizálás

-hevében mondani szokott. A ravasz ember arra biztat, hogy a világért se

-szolgáltassam őt ki a feleségének, vagyis: ne áruljam el, hogy az ő

-levelére válaszolok, hanem csak ugy, általánosságban beszéljek arról a

-problémáról, amit ő négyszemközt közöl velem. Amint Önök látják, én nem

-vagyok kapható az ilyen csalafintataságokra, s ezennel nyiltan

-kijelentem, hogy direkte ennek az urnak a levele szolgáltatja nekem az

-alkalmat ahhoz, hogy a dolog felől a véleményemet elmondjam. Remélem, ez

-a nyiltságom a legnagyobb mértékben lekötelezi őnagyságát, az én

-ismeretlen tisztelőmet, annyira lekötelezi, hogy most már nem fogja

-rossz néven venni tőlem, ha magában a lényegben nem adok neki igazat.

-Hiszen az asszonyoknál a forma mindig hasonlithatatlanul fontosabb a

-lényegnél…

-

-Maga a kérdés, melyről nyilatkoznom kell, abból áll: mi a véleményem

-azokról a feleségekről, akik a házasélet akut vitái közben sürüen és

-előszeretettel használják az efféle kijelentéseket:

-

-– Más férjnek a szeme sülne ki, ha igy beszélne!

-

-– Más férj tejbe-vajba füröszti a feleségét, mig én ott is sirok, ahol

-senki se látja!

-

-– Más férj akkor a legboldogabb, ha észreveszi, hogy a felesége

-mindenkinek tetszik.

-

-– Más asszony már rég kikaparta volna a szemedet!

-

-– Más asszonynak mindig puccon jár az esze, mig én olyan kalapokban

-járok, hogy a hátam mögött minden ismerősöm kinevet.

-

-– Más asszony majd tudná, hogy mit csináljon, ha ilyen banditához került

-volna!

-

-Szóval: azokról az asszonyokról kell nyilatkoznom, akik minden polémiát

-akképp intéznek el, hogy mást képzelnek a maguk vagy a férjük helyébe s

-az ugynevezett összehasonlitó iskola révén jutnak el arra az eredményre,

-hogy az uruk tizenhárompróbás csirkefogó, ők pedig sajnálatraméltó

-mártirok.

-

-Lojalitásommal, melynek föntebb oly nemeslelküen a tanujelét adtam, azt

-hiszem, jogot váltottam ahhoz, hogy őszintén felelhessek a kérdésre.

-Tehát udvariaskodás nélkül kijelenthetem, hogy őnagysága módszerét nem

-találom se őszintének, se igazságosnak. Mert én nemcsak abban nem

-hiszek, hogy más férj, vagy más feleség olyan lenne, amilyennek az

-elégedetlen asszonyok elkeseredett felkiáltásaiban szerepel, hanem még

-abban se, hogy maguk az elégedetlen asszonyok komolyan hinnék azt, amit

-mondanak. Sajnos, mindnyájan tudjuk, hogy más férj se angyal, sőt:

-valamennyi épp ugy kártyázik, épp ugy füllent, épp ugy félreudvarol,

-mint az, akivel szemben oly lesujtó hangon kijátszszák őket. Aminthogy

-az se titok előttünk, hogy más asszonyok se kaparják ki mirnix-dirnix a

-férjük szemét, s hogy a folytonos puccon csak azoknak jár az eszük, akik

-léhák, felületesek és haszontalanok. Az ilyen példálózás csak üres

-beszéd, mert valamint nincs kétség abban, hogy udvariasabb férfiak is

-vannak a világon, mint őnagysága férje, ugy az is egészen bizonyos, hogy

-nála sokkal rosszabbak, durvábbak és szivtelenebbek is ezrével

-megfordultak már az anyakönyvvezető előtt. Sőt egy kis jóakarattal

-minden asszony konstatálhatja, hogy a barátnői közül talán nem is ő járt

-a legrosszabbul, aminthogy higgadt perceiben még a legméltánytalanabb

-férj is beismeri a lelke mélyén, hogy őnagyságánál sokkalta léhább

-teremtések is sürüen bitorolják az asszonyi méltóságot.

-

-A másra való hivatkozásnak, amit az asszonyok oly előszeretettel

-gyakorolnak, különben nem is az a célja, hogy az igazság konstatáltassék

-vele, hanem az, hogy a férjek ideggörcsöket kapjanak, s távol legyen

-tőlem olyasmit állitani, hogy ez a cél talán nem méltó tárgya egy finom,

-női lélek ambiciójának. Utóvégre: ha már az ember nem csináltathat

-minden szezonban három-négy uj toilettet, legalább azzal szórakozik,

-hogy drága hitestársát minél sürübben megpukkaszsza. Ez legalább vidám

-és olcsó mulatság.

-

-

-

-

-„Maga“ vagy „te“?

-

-Kedves kis barátnőm, aki sulyos lelki tépelődései közben most hozzám

-fordul azzal a kéréssel, hogy gyötrő gondjaitól megszabaditsam, a Kegyed

-levele élénken eszembe juttatja azt a pedagógust, aki a felsőbb

-leányiskolák számára a Shakspere szinmüveit átdolgozta. Ez a derék ember

-nagyon komolyan vette a feladatát, s például Romeót és Juliát olyan

-illedelmes tónusban beszéltette egymással, hogy munkáját még a

-leggondosabb mama is teljes megnyugvással adhatta a serdülő kis leánya

-kezébe. Romeó az erkély alatt a Julia hogyléte felől tudakozódott,

-megkérdezte tőle, hogy végzett-e már a tisztogatással, Julia pedig

-gyöngéden igy szólott:

-

-– Kérem, türje föl a gallérját, mert ebben a hidegben meghülhet és

-náthát kaphat…

-

-Mi, akik nem foglalkozunk pedagógiával, talán furcsának találjuk a

-kitünő tanerő ujitását, de illedelem szempontjából – hiába tagadnók – a

-tisztes férfiu föltétlenül különb, mint a hatalmas britt oroszlán. És

-bár sokan vannak, akik az érzelmek viharai közepette meglehetős kis

-szerepet juttatnak az etikett kérdéseinek, bizonyos, hogy a körültekintő

-ember mindig tekintettel van azokra a §-okra is, melyeket az illemkodex

-fejezetei előirnak…

-

-Kegyed, szegény kis barátnőm, most különös zavarban van: pár hónapja

-férjhez ment egy szeretetreméltó uri emberhez, még pedig egy egész

-idegen városba, ahol az urán kivül mindeddig senkit se ismert.

-Természetesen sorra vizitelte a kisváros minden valamirevaló családját,

-s ugyancsak megijedt, a mikor azt a tapasztalatot tette, hogy a

-házaspárok, akiknél megfordult, kivétel nélkül magázzák egymást… Abban a

-városban egyenesen parasztságnak minősitik, ha egy férj és egy feleség

-palam et publice tegeződnek… Kegyed (nekem négyszemközt be meri vallani)

-már menyasszony korában is te-nek szólitotta a vőlegényét, s most szinte

-képtelennek érzi magát arra, hogy ilyen idegen és szertartásos stilusban

-beszéljen vele… De mit tegyen, ha nem akarja, hogy kipletykázzák?

-Affektálja-e a magázást, mint a többiek, vagy ne törődjék senkivel és

-semmivel, hanem megmaradjon tovább is a _te_ szócska mellett?… Az ügy

-oly kényes és sürgető, hogy immár egy pillanatig se várhat tovább s

-azért engem, a huszadik század vén magán-Kniggéjét kér meg arra, hogy a

-borzadalmas kétségéből kimentsem…

-

-Kedves asszonyom, amikor az imént arra a derék pedagógusra hivatkoztam,

-aki az öreg Shaksperet a zsur-illem szempontjából átdolgozta, már

-körülbelül meg is feleltem a kérdésére. Azok a házaspárok, akik az

-arisztokratikus magázást kultiválják, szintén azt az önkénytelen humort

-müvelik, mint ama jónevelésü tanférfiu… Mert ha a megfejelt Romeó, aki

-Juliát Kegyednek szólitja, furcsa és nevetséges figura, legalább is

-ugyanilyen nevetséges az a férj és feleség, aki az illemkodex kodifikált

-paragrafusai szerint beszélget egymással. Már tudniillik a logika

-szempontjából, – mert hiszen a divat, amint tudjuk, egyáltalában nincs

-összefüggésben a logikával. A divat nagyobb ur, mint a logika, nemcsak a

-francia szinmüvekben, ahol a férj asszonyom-nak szólitja a feleségét,

-hanem a polgári életben is, ahol – ha már automobilt nem tarthat az

-ember – legalább az előkelő magázással ringatja bele magát az előkelőség

-illuziójába. A mágnások kivétel nélkül magázzák a feleségüket, – miért

-ne magázzuk hát őket mi is, amikor ez az arisztokratáskodás egyetlen

-fillérünkbe se kerül? A divat tehát készséggel elfogadta ezt az uzust,

-de a szegény logika sirva vonul meg a sarokban ennek a sok nevetséges,

-affektáló komédiásnak a láttára. Mert mondja meg nekem, édes, naiv kis

-szivem, mi a logika abban, hogy otthon, a négy fal között, a maga

-uracskája olyan jeleneteket rögtönöz minden este, hogy az

-olvasókönyvbeli Illem riadtan menekül a kulcslyukon át (ha ott maradna,

-bizonyosan megpukkadna mérgében) s másutt, idegen társaságban, Kegyed

-is, az ura is földig hajolnak a kifestett arcu vén dáma előtt, akit

-hazulról, mikor egyedül maradnak a puha fészkükben, kacagva kergetnek el

-minden nap? Nem éreznék-e, hogy természetellenes dolgot cselekesznek,

-amikor Kegyetek, a két bolondos, szilaj, szerelmes jópajtás, egyszerre

-ilyen idegen hangon beszélnének egymással? Nem, akármit is pletykáznak

-azok a hegyesorru kávénénikék, maguk csak maradjanak meg ezután is a

-tegeződésnél, s higyjék meg nekem, hogy nem az az igazi Illem, amit az

-ünnepélyes, vén szamarak annak mondanak…

-

-

-

-

-Civakodó házastársak

-

-Két ember összevész és nagyon szeretne kibékülni egymással, de mindegyik

-sokkal büszkébb, semhogy a kibékülést kezdeményezné. Ugyebár, ez igen

-könnyen megoldható probléma? Amelyik okosabb – és kétségtelen, hogy

-mindakettő okosabb – az egyszerüen odalép a másikhoz és igy szól hozzá:

-

-– Vigyen el az ördög, ne bolondozz, hanem nyujtsd ide a kezedet, vén

-kutya!

-

-Ez volna a leghelyesebb megoldás, ha nem volna egy sulyos bökkenője a

-dolognak: a két haragos fél ugyanis nem két jó barát, hanem – egy ur és

-egy hölgy, vagyis röviden szólva, egy házaspár. Igy már sokkal bajosabb

-a helyzet. Mert két jóbarát közt még csak elképzelhető az ilyen egyszerü

-kibékülési jelenet, de egy házaspár közt – soha! Azok közül egyik se lép

-oda a másikhoz ilyen rövid uton, mert mindegyik meg van győződve róla,

-hogy véres igazságtalanság esett rajta. Hiszen ha nem ezt gondolná, ugy

-az összeszólalkozásnak bizonyára nem lett volna harag a vége. „Csak nem

-alázkodhatom meg akkor, amikor igazam van!“ – mondja magában a férj is,

-a feleség is. És igy történik, hogy néha napokig, sőt hetekig

-lehorgasztott orral ül az asztalnál két ember, aki tulajdonképpen ugy

-szereti egymást, mint a galamb a tiszta buzát, sőt néha szótalan

-haraggal át is öleli egymást – persze csak a diszkrét sötétség leple

-alatt – hogy aztán, mikor az öreg nap ismét elárasztja sugaraival a

-világot, ott folytassa a haragot, hol tegnap este abbahagyta.

-

-– Mi itt a teendő? – kérdezi tőlem levelében az egyik fél, aki nagyon

-lelkemre köti, hogy óvatosan kezeljem az ügyet, mert a férje még rá

-talál jönni, hogy ő fordult tanácsért a vén világcsavargóhoz, s oktalan

-elbizakodottságában azt hiszi, hogy ő az, aki a kibékülést forszirozni

-akarja.

-

-Édes gyermekem, én koros, tehát udvarias ember vagyok, s igy föltétlenül

-meg vagyok győződve róla, hogy Kegyed egy szelid és ártatlan bárány, az

-ura pedig egy rabiátus fenevad. Efelől egészen bizonyos vagyok és mégis

-azt mondom: Kegyed épp oly hibás a dolgok idáig való fejlődésében, mint

-az a brutális és kiméletlen fráter… Egy öreg, immár fogatlan diplomata

-tanitott meg engem egy igen nagy bölcseségre, valahol egy kairói hotel

-terraszán, februárban, mikor a fekete kávénkat szürcsöltük s mindenféle

-haszontalanságokról beszélgettünk… Arról volt szó, hogy néha a

-legszerelmesebb házaspárok is teáscsészéket vagdosnak az egymás fejéhez

-(persze csak jelképes értelemben) s hogy ostoba félreértésekből

-némelykor véres tragédiák születnek… A fehérhaju diplomata, aki a

-szerelmi kérdésekben is elsőrangu szakember volt, egy darabig

-elgondolkodva szivta a szivarját, aztán igy szólott:

-

-– Van egy biztos mód arra, hogy ezeket a csunya jeleneteket minden

-házaspár kikerülje, de csak abban az esetben, ha a férj is, a feleség is

-azt a hatszázéves, öreg kabalát alkalmazza, amely – ugy emlékszem – még

-a boldogult Kis Pipintől ered… Ez a kabala abból áll, hogy a megsértett

-házasfél, mielőtt a sértésre illendően válaszolna, előbb elmondja

-magában háromszor egymásután a Miatyánkot…

-

-Ezt mondta az öreg diplomata és én épp oly csodálkozva néztem rá, mint

-Kegyed most énreám, de azzal a különbséggel, hogy én csakhamar

-megértettem az ő bölcseségét… Mert bizonyos, hogy a legtöbb

-összeveszésnek a hirtelen harag az oka, mely bizonyosan elpárolog, vagy

-legalább is megenyhül, ha a vér ismét visszatér a fejünkből a szivünkbe…

-Erre jó a Miatyánk, sőt jó az egyszeregy és a Garay János Kont vitéze

-is, minden jó, amivel az ember a meggondolatlan válasz veszedelmét

-elkerülheti…

-

-Ezzel tehát meg lehetne akadályozni a házastársak összekoccanását, de

-mivel a Kegyetek esetében már nem arról van szó, hogy egy készülő

-összekoccanást megakadályozzunk, hanem arról, hogy egy már megtörtént

-ostobaságot elsimitsunk, ideirom azt a másik bölcseséget is, amire a

-sivatagban tanitott engem egy bronzarcu törzsfőnök, aki a sátorát

-vendégszeretőleg megosztotta velem.

-

-– Édes fiam, – mondta a százhusz éves aggastyán, aki reggeltől másnap

-reggelig sohase ejtette ki a szájából a nargiléja szopókáját, – a

-haragosok kibékülésének legbizonyosabb módját egy ismeretlen próféta

-hagyta ránk, aki kétezer évvel ezelőtt halálozott meg,

-háromszázesztendős korában… Ez a próféta szigoruan meghagyta az ő

-hiveinek, hogy két haragos fél közül mindig annak kell előbb

-megalázkodnia a másik előtt, akinek kettejük közül – igaza van…

-

-Kedves gyermekem, a szivem egész melegével azt ajánlom önnek, függeszsze

-ki a régi próféta tanitását a hálószobája falára. És fügeszsze ki a

-többi millió házas is, akivel – ugyebár? – annyi keserü jogtalanság

-történik. Ha a tanitást követik, nem lesz egy asszony és egy férfi se

-ebben az egész országban, aki készséggel meg ne alázkodnék a hitvestársa

-előtt. Mert a két millió ember közt egyetlenegy se akad, akinek ne lenne

-igaza…

-

-

-

-

-Lidia és a többiek

-

-Igen, igen, legyünk már végre lojálisak és valljuk be, hogy szegény nőnk

-őnagyságának se olyan zavartalan, fenékig tejfel az élete, amilyennek

-mi, férjek, feltüntetni szeretjük. Igaz, hogy az élet legsulyosabb

-gondjai: az anyagi gondok nem őszitik meg őt időnek előtte, mint

-bennünket, s a mord férfiak elől, akik az előszobában a kifizetetlen

-számlákat lobogtatják, nyugodtan visszavonulhat a hálószoba vagy az

-ebédlő magányába, mig mi verejtékes homlokkal emlegetjük azt a bizonyos

-elsejét vagy tizenötödikét, amikor minden hitelezőnkkel

-visszavonhatatlanul leszámolunk. Abban a kellemes viaskodásban, melyet a

-mai, sőt a tegnapelőtti kenyér megszerzéséért folytatunk (mert az

-adósságokat a tegnapelőtti kenyér okozta) neki, a kiváltságos lénynek,

-nincs része. Ő csak a véres viaskodás végeredményét veszi át tőlünk:

-vagyis a finom készpénzt, melynek csak a sürgős elköltése tartozik a

-resszortjába. A látszat szerint tehát irigylendő a helyzete, mert hiszen

-ugy rendezheti be az életét, a hogyan önmagának tetszik: a háztartási

-aprólékosságok elintézése után teljesen annak a nagy és nemes

-hivatásának szentelheti minden idejét, hogy a barátait (esetleg néha az

-urát is) mindennap ujólag meghóditsa. A külszin azt mutatja, hogy az

-asszony, akinek lelkiismeretes férje van, az életnek csupán a derüs

-oldalait élvezi. Igy tartja a felületes férfiak közhite, – de én,

-tisztelt atyámfiai, azt mondom nektek, hogy a külszin, mint annyi

-sokszor, ebben az esetben is nyomorultul hazudik.

-

-Nincs szándékomban, hogy az ugynevezett cselédkérdés millió

-kellemetlenségét most részletesen felsoroljam, de röviden meg kell

-állapitanom, hogy a mai házasélet tiszta harmoniáját leginkább azok a

-válságok zavarják meg, amelyeknek a konyha vagy a reggeli pongyolájában

-levő lakás a szinhelye, s a bekötöttfejü Mari, Terka, Anna vagy Lidia a

-hősnői. Amikor imádott nőnk délben egy vértanu ábrázatával telepedik le

-a teritett asztal mellé, amikor egyenesen személyes megbántásnak

-minősiti, ha a marhahus keménységi fokozatát természetrajzi alapon

-megállapitjuk, amikor gyöngéd hitvesi csókunkat „már megint ilyen

-ostobaságokon jár az eszed“ kiáltással viszonozza: bizonyosra vehetjük,

-hogy távollétünk órái alatt sulyos és megrázó viharok dühöngtek a nyájas

-fészekben, melyet a sors, csekély két vagy három ezer korona lefizetése

-ellenében a rendelkezésünkre bocsátott. Vajjon e viharok abból

-keletkeztek-e, hogy Mari egyéni alapokon számolt-e be neuraszténikus

-angyalunknak a konyhapénzzel, avagy abból, hogy Lidia a kefélést azzal a

-könnyed nonchalençe-szal végezte, melyet a mindeneslányokban távolról se

-becsülünk annyira, mint az Ohnet-regények hőseiben, ez egészen mellékes;

-bennünket csak az a szomoru és lesujtó tény érdekel, hogy szivünk

-bálványa a Mari vagy a Lidia büneiért bennünket minősit becstelen

-gazembereknek. Még pedig nem azért, hogy a lusta Lidia helyett nem mi

-járjuk el a parketten a koradélelőtti szupé-csárdást, hanem azért, mert

-közömbösen és szelid arccal hallgatjuk végig a Lidia gonoszságainak

-történetét. Ha csak annyi becsületérzés lenne bennünk, mint amennyi egy

-kicsike ezüstgyüszübe elfér, megbotránkozva, égnek álló hajjal rohannánk

-ki Lidiához a konyhába, hogy örökre emlékezetessé tegyük előtte azt a

-napot, amelyen drága nőnk idegrendszerét felborzolta.

-

-Ime, most eljutottam a cselédkérdésnek ahhoz a részéhez, mely immár

-csakugyan problémává csucsosodik ki; ahhoz a kérdéshez: vajjon a

-természet büszke ura, a férfi, helyesen cselekszik-e, ha a cselédügyek

-elintézésében aktiv részt vállal, s ha bátran kiperdül a sikra, amikor a

-szegény nagysága asszonyi tekintélyét komoly veszedelem fenyegeti. Azok,

-akik a sulyos problémát csak felületes szemmel nézik, bizonyára azon a

-véleményen vannak, hogy nem cselekszik helyesen; hiszen a feleségnek

-amugy sincs egyéb dolga az élet küzdelmeiben, mint hogy az efféle

-ügyeket a saját hatáskörében elintézze. De ezek a kényelmes és rossz

-férjek elfelejtik, hogy az elintézés nem mindig a feleség jó

-szándékaitól függ, mert mit ér a legjobb szándék, ha Mari, Terka, Anna,

-Zsófi vagy Lidia a vita hevében némi célzatossággal emlékeznek meg

-életüknek arról a nevezetes epizódjáról, amikor előbbi asszonyuknak a

-kávédarálót a fejéhez vágták. A tárgyalásnak ebben a stádiumában a

-szegény nagysága csakugyan nem tehet mást, mint hogy sietve visszavonul

-a belső termekbe, mert a harcias amazontól kitelik, hogy hőstettét

-ezuttal is megismétli. Az asszony ugyanis nem imponál a bátor Marinak

-vagy Lidiának, mert az asszony már a legelső vita alkalmával elmondja

-mindazt, amiből bölcs beosztással, egy egész éven át megélhetne. A

-szende nő – hibáztassátok a végzetet, mely ilyennek alkotta! – mindjárt

-tulságosan hasznát veszi a nyelvének s igy már eleve lemond arról a

-hatásról, melyet a pirongatások taktikus beosztása által elérhetne. A

-feleségnek tehát egy egész prédikációja nem ér annyit, mint a férj

-egyetlen, majdnem légies megjegyzése. A történelem muzsája följegyezte,

-hogy a temperamentumos Lidia, akinek egyéniségéről hatástalanul

-pattogott le az asszonyi szidalmazások egész özöne, jámborul és

-szerényen burkolózott be a félénk hallgatás köpenyébe, mikor a ház ura

-foghegyről csak ennyit mondott neki:

-

-– Azt ajánlom, hogy becsülje meg magát, mert különben, bizony isten, baj

-lesz…

-

-Miért ne lépne ki tehát a jó férj a porondra, ha a hatás ilyen

-eszközeivel rendelkezik? Egyszerüen kötelessége, hogy a megpróbáltatás

-perceiben odaszegődjék az asszonya mellé, ami természetesen nem jelenti

-azt, hogy a férfiui tekintélyét a fölösleges szófecsérléssel

-tönkretegye.

-

-A döntvény tehát ez: igenis, vannak esetek, mikor a teremtés koronája is

-köteles kirándulni a konyhába.

-

-

-

-

-A szalmaözvegy kiskátéja

-

-_Több szalmaözvegy_ aláirással egy asztaltársaság utbaigazitásokat kér

-tőlem ama boldogtalan férjek számára, akiket szerető hitvesük a nyári

-hónapok idejére egyedül hagy itthon, ebben a kietlen nagy városban.

-Mivel az elhagyottak és a szerencsétlenek sorsa mindig részvétet kelt a

-szivemben, készséggel eleget teszek a kérdésnek s ezennel összeállitom a

-szalmaözvegyek kátéját, még pedig, ahogy szokás, dióhéjban.

-

-

-1. §.

-

-Nem okvetlen szükséges, hogy az ember egyetlen éjszakán az összes

-mulatókat és kávéházakat bejárja. Egy éjszakán tökéletesen elég, ha a

-szalmaözvegy két mulatót és nyolc kávéházat megtisztel a jelenlétével. A

-bölcs és mértékletes beosztás nagyban hozzájárul a lélek harmóniájához.

-

-

-2. §.

-

-Egyáltalában nincs értelme annak, hogy a szalmaözvegy az utcán, vagy a

-szolidabb kávéházakban minden különösebb ok nélkül „tyuhaj, haj, haj,

-haj“ kiáltásba törjön ki. Az okos ember még a tuláradó örömét is

-óvatosan elrejti a külvilág elől.

-

-

-3. §.

-

-A szalmaözvegy határozottan téved, amikor azt hiszi, hogy a pincérek

-össze fogják téveszteni a walesi herceggel, ha annak a nagykalapos

-hölgynek, akivel az éjszakát egy szeparéban együtt tölti, három

-ugynevezett finom falatot, öt befőttes omlettet s kilenc giardinettot

-fizet, a nagyszámban elfogyasztott pezsgőkön felül. A pincérek ez

-esetben nem a walesi hercegnek tartják, hanem egy agyalágyult vén

-szamárnak.

-

-

-4. §.

-

-A szalmaözvegy, amikor hajnali öt óra felé nyugalomra tér, föltétlenül

-rosszul cselekszik, ha a házmestert „hoci ide, vén cimbora!“ kiáltással

-zokogva a keblére öleli. A házmester ugyanis, aki a duplájára fölemelt

-kapupénzt sokkal többre becsüli, mint a leglángolóbb szerelmi vallomást,

-később, ha a borongós ősz elérkezik, a szőnyegporolás viharai közben

-okvetetlenül megemlékezik erről az epizódról, mert reméli, hogy ezzel

-nagy mértékben – hozzájárul a szekánt nagysága megpukkasztásához.

-

-

-5. §.

-

-A távollevő feleséghez intézett sóvárgó leveleket az ember sohase irja

-abban a szeparéban, amelyikben a barátnőjével együtt mulat. Mert ismét

-megtörténhetik, ami már egyizben megtörtént: hogy a becsipett kis szőke

-titokban ezt az utóiratot csempészi a levélre: „Csak tessen egészen

-nyugodtan lenni, én jól vigyázok a mucusra. Virágvölgyi Nünüke,

-szininövendék.“

-

-

-6. §.

-

-Fiatal nőket, este tiz óra után, az ember nem fogad a szalmaözvegyi

-otthonában, azon a cimen, hogy a kiadó lakást nézik. Lehetnek ideges

-feleségek, akik még ezt az ártatlan epizódot is félremagyarázzák.

-

-

-7. §.

-

-Az okos szalmaözvegy óvakodik azoktól az uriemberektől, akik – egyéb

-kenyérkereső foglalkozás hiján – a nyári hónapokban mint ugynevezett

-inspekciós busulnok-ok tesznek szert kellemes szinekurára. Ezek az urak

-ugyanis juliustól szeptemberig abból élnek, hogy este hétkor jólelküleg

-hozzászegődnek a kiszemelt szalmaözvegyhez s cigánymuzsika mellett

-együtt busulnak vele hajnalig. Ők azok, akik könybeborult szemmel

-fujatják a kurucnótákat a tárogatóssal, de közben harminc szardiniát,

-négy fölvágottat s kilenc őszi barackot megesznek, természetesen a

-cimborájuk költségére. Hogy mit isznak meg, arról egyáltalán ne

-beszéljünk.

-

-

-8. §.

-

-Annyira még a szalmaözvegynek se szabad becsipnie, hogy az itthonmaradt

-szobaleány előtt a feleségéről mint vén és veszekedő hárpiáról

-beszéljen. Azt se szükséges elmondani a szobaleánynak, hogy őnagysága, a

-ház urnője, csupán tizezer korona hozományt kapott, de ugy költekezik,

-mintha kétszázezret kapott volna. Mert igaz ugyan, hogy a szobaleány

-mennyei élvezettel hallgatja végig ezeket a bizalmas vallomásokat, de

-alkalomadtán, ha a bérfizetség körül nézeteltérések támadnak, a szende

-Mari a legnyugodtabb hangon vágja oda ájuldozó urnőjének:

-

-– Az én bérem nem hozomány, hogy a nagysága svindlizzen vele.

-

-

-9. §.

-

-Az se okvetlenül szükséges, hogy a szalmaözvegy a fönmaradást tisztára

-öncélképpen kultiválja. Aki csupán azért virraszt hajnalig, hogy egy

-magasztos elvhez hü maradjon, nem cselekszik okosan. Ha tehát valakinek

-gyomorgörcse, oldalnyilalása, vagy fejgörcse van, kivételesen már

-éjfélkor is nyugalomra térhet, anélkül, hogy ezzel a kar becsülete ellen

-vétkeznék.

-

-

-10. §.

-

-Arról a komoly tényről, hogy őnagysága a fürdőből hazakészülődik, bölcs

-szalmaözvegy az összes Miciket, Ducikat, Nusikat és Tusikat előzetesen

-és idejekorán értesiti. Igy bizonyosan elkerüli azt a kellemetlenséget,

-hogy a Micik, Ducik, Nusik és Tusik, mikor őszszel a feleségével jár a

-Koronaherceg-utcán vagy a dunaparti korzón, tréfásan megfenyegessék az

-ujjukkal s félhangosan igy szóljanak hozzá:

-

-– Nyomorult, hát ilyen hamar hütelen lettél hozzám…

-

-*

-

-A tanácsokat, ha akad még, aki reflektál rájuk, szivesen folytatom.

-

-

-

-

-A tipikus pesti család

-

-Abból az alkalomból, hogy egy tisztességes, komoly, de nagyon naiv

-fiatal ember hosszu levélben panaszolja el nekem a maga siralmas

-helyzetét, szóvá kell tennem a tipikus pesti családot, mely számtalan

-kollekcióban él, mulat és busul is néha ebben a szédelgő, nagyvárosi

-sokadalomban. A tipikus pesti családot, mely ma még nem tudja

-bizonyosan, hogy holnap mit fog ebédelni, de azért vidám, jókedvü,

-optimista és szakasztottan ugy él, mintha egy pedáns jószágigazgató

-hónaponként pontosan a postára tenné a vidéki nagybirtokai jövedelmét.

-

-Itt van az apa, a derék, gondtalan csirkefogó, aki hajnali tizkor kel,

-gondosan megborotválkozik, aztán reggelizni a kávéházba siet, ahol

-csevegéssel és ujságolvasással tölti el a délelőtti órákat. Délben

-megebédel, majd feketekávézni ujra elmegy a kávéházba, ahol estig

-egy-egy jövedelmező tartli-partieval üti agyon a hosszu és unalmas időt.

-Vacsora után természetesen ismét elsiet a kávéházba s napi programmjában

-csak akkor áll be némi változás, ha a Lovar-egylet plakátjai megjelennek

-az utcai hirdető-oszlopokon. Ilyenkor délután a totalizatőr és a

-bookmakerek körül kószál, tipeket hajszol, gyanus alakokkal tárgyal s

-néha tekintélyes bankjegyekkel tér meg családi tüzhelyéhez. Szóval: e

-derék ember a kedvező véletlenek kivárásával tölti el az életét s ez nem

-csupán a játékra vonatkozik, mert abszolute nincs elvi kifogása az ellen

-se, hogy más uton szerezze meg azt a csinos összeget, melyre szüksége

-van. Olykor váratlan jó üzletek akadnak a kávéházban is: alkalmi

-ügynökösködések, megszorult gavallérok összehozása a kedélyes uzsorás

-bácsikkal, sőt nem ritkán olyan kedvezően alakulnak az üzleti

-konjunkturák, hogy egy-egy váltócskát is el lehet helyezni valamelyik

-kevéssé skrupulózus szövetkezetben. Pénz tehát mindig cseppen valahonnan

-s ilyenkor a lelkes apa – akiből a közszereplés nem ölte ki a családja

-iránt érzett szeretetet – sugárzó kedvvel toppan be a háromszobás

-lakásba s félóráig azzal tölti az idejét, hogy a magával hozott

-csomagokat bontogatja. Ami e csomagokban van, az talán a néhai öreg

-Esterházy herceget is sárga irigységgel töltené el; mert e derék

-embernek semmise drága, csakhogy familiájának örömet szerezzen. Tengeri

-rák, friss szőlő januárban, szamóca március közepén, sárga dinnye

-áprilisban: mindez inycsiklandozó illatok kiséretében kerül az asztalra,

-miközben a vidám családfő szemcsiptetve ezt mondja:

-

-– Egye meg a fene, ugyis meghalunk, hát legalább éljünk jól!

-

-Igaz, hogy némelykor marhahusra se jut pénz, hogy a végrehajtó hetenként

-kétszer felirja a diófaszekrényeket és az ebédlői kredencet, hogy a

-füszeres legénye olykor botrányokat csap az előszobában, – de ki törődik

-az életnek ezekkel az apró és szórványos kellemetlenségeivel? Ha nincs

-pénz, akkor az ember legfeljebb hitelbe tartlizik, de ha van, akkor

-páholyba megy és ifju libákat ebédel, még pedig haragos zöld saláták

-kapcsán.

-

-Itt van a mama, a kissé elhizott, de még mindig mutatós asszony, aki

-kettőkor már öltözködni kezd, nehogy a kávéházból lekéssék, aki a

-hitelezők megnyugtatásában széditő virtuozitásra tett szert házasélete

-huszonhat esztendeje alatt, aki a lelke harmóniáját nem áldozza fel

-olyan csekélységeknek, hogy a mindenesleány nem tisztogat alaposan (mire

-való az ágy alja, ha nem arra, hogy alája söpörjék a szemetet?) s aki

-bámulattal és elragadtatással néz az urára, mikor meghallja, hogy ismét

-szerencsésen elhelyezett egy háromszáz koronás váltót. Itt vannak a

-fiuk, akik ellopják az ezüstnemüt (ha ugyan nincs zálogban) s annak az

-árából játszszák meg a favoritokat a lóversenyen. Itt vannak a felnőtt

-leányok, akik titokban az összes antikvárius-kiadványokat végigolvassák,

-a lelkük mélyén arról álmodoznak, hogy egy magánsziniiskolába fölvétetik

-magukat s az utcán ráütnek a fiatal emberek kezére, mert azok szemtelen

-s nagyon is egyértelmü tréfákkal mulattatják őket. Nem édes, csillogó és

-nagyszerü családi élet-e ez? Nem kell-e mindnyájunknak irigykedve

-tekintenünk e jókedvü, okos, gondtalan és mulatós emberekre, akiknek

-frisseségét, humorát, rugalmasságát, könnyü vérét ugyancsak nem

-pusztithatja el az életnek semmi váratlan csapása?

-

-Nekem és olvasóimnak is bizonyára imponál ez a szimpatikus pesti család,

-de a fiatal ember, aki ma egy hosszu levélben fordul hozzám tanácsért,

-nincs olyan könnyü helyzetben, mint mi vagyunk: ő ugyanis – szegény –

-halálosan szerelmes egy csinos leányba, akit ebben a milieuben neveltek

-fel s mivel ő maga komoly, derék és szorgalmas hivatalnok, most attól

-fél, hogy örök életére szerencsétlenné lehet, ha ezt a szép leányt

-feleségül veszi. Tőlem vár vigasztalást és bátoritást, de én – ha nem

-lenne a levelében egy olyan passzus is, melyre azonnal vissza fogok

-térni – fájó szivvel azt tanácsolnám neki: hogy fusson, de minél

-gyorsabban fusson el ezeknek a jókedvü szédelgőknek a közeléből s inkább

-vonuljon be trappista vagy ferencrendi barátnak valami kolostorba,

-semhogy ilyen auspiciumokkal kezdje meg a családi életét. Ezek a

-kisasszonyok ugyanis tényleg a magánsziniiskolák számára születtek, de

-arra igazán nincsenek kvalifikálva, hogy egy pedáns és tisztességes

-magánhivatalnok ingébe reggelenként a gombokat betegyék. Ezt felelném,

-még pedig minden habozás nélkül, ha az én ismeretlen barátom még valamit

-nem irna a levelében: azt, hogy a szóbanforgó fiatal hölgy egyáltalában

-nem hasonlit a szüleire, mert mindennek inkább látszik, mint léha,

-felületes és könnyüvérü teremtésnek. Sőt inkább: nagyon szolid, egyszerü

-és házias leány. Őt nem is a kisasszony karaktere aggasztja, hanem a

-szülei élete, mert azt hiszi, hogy az ilyen környezetben felnőtt

-leányból később épp olyan haszontalan asszony lesz, mint az édes

-anyjából. Tisztelt barátom, szabad kérdeznem, hogy miért etette meg Ön

-velem a békát? Mért adott föl olyan problémát, mely nem is probléma? Azt

-mondom Önnek, hogy siessen el gondolkodás nélkül abba a kávéházba, ahol

-e derék kis teremtés édesapja tartlizni szokott s a vén csirkefogótól

-minden gondolkodás nélkül kérje meg a leánya kezét. Mert abból a

-gyermekből, aki egy ilyen házban szolid és egyszerü maradt, oly derék és

-tökéletes feleség lesz, hogy a legszkeptikusabb szaldo-kontista is már

-előre megnyalhatja a száját, ha az a jó kis leány a kezét elfogadja.

-

-

-

-

-A kölcsönkérés technikája

-

-Az a fiu, aki ma egy hosszu levélben a kölcsönkérés technikája felől

-tudakozódik nálam, nem tartozik a humor nélkül szükölködő szegények

-közé. A fiatal ur előbb bizalmasan beavat abba a titokba, hogy ő

-tizennyolc éves kora óta állandóan pénzzavarban szenved (nyolcvan forint

-fizetésből nem élhet meg egy pesti gavallér, aki társaságba jár és

-tisztességesen öltözködik), aztán nemes nyiltsággal igy folytatja a

-levelét:

-

-Lehet, hogy könnyelmü fickó vagyok, lehet, hogy nem vagyok rosszabb,

-mint a többi, de annyi bizonyos, hogy nem emlékszem olyan időre, amikor

-három napig mentes lettem volna az anyagi gondoktól. Ha ma nem is volt

-gondom az ebédre és a vacsorára, ha a hatalmas istenek egyszer meg is

-engedték érnem azt a gyönyörüséget, hogy a szabószámlámat pontosan

-kifizethessem, – a következő nap már kétségtelenül nehéz gondok közt

-virradt rám s a kávéházban, reggelizés közben, már azon kellett törnöm a

-fejemet, hogy, jó isten, miből fogok ma borravalót adni a képviselőék

-szobalányának, aki a zsur után a kabátomat fölsegiti. Három napig

-egymásután még sohasem örvendtem ugynevezett konszolidált

-pénzviszonyoknak s igy Ön, aki – legalább eddig ugy vettem észre – nem

-holmi pedáns smokkoskodással kezeli a fiatal urak könnyelmüségét –

-bizonyosan nem itél meg valami sulyosan azért, hogy amióta az eszemet

-tudom, jóformán mindig kölcsönből élek. A pénzügyi politikámnak az az

-alapja, hogy – az egyik lyukat állandóan betömöm a másik lyukkal.

-Vagyis: ma azt fizetem meg, amit tegnap kölcsön kértem, s holnap azt

-fogom megfizetni, amivel jószivü barátaim a mai napon kisegitettek. Ez a

-politika egészen célszerü is lenne (hiszen utóvégre én is el fogok

-egyszer jutni abba a nyugodalmas révbe, amelynek hajóhidján egy jószivü

-após várakozik a kikötni készülő fiatal emberre), ha nem lenne egy

-borzalmas tulajdonságom, mely állandóan Damokles-kardjaként függ a fejem

-fölött: az, hogy még mindig ostoba módon zavarba jövök, ha valakit arra

-kérek, hogy tiz forinttal kisegitsen. Ebben a tekintetben hasonlitok

-Blaha Lujzához, aki emlékirataiban megirta, hogy bár gyermekkora óta

-folytonosan a szinpadon mozog, még mindig halálos lámpaláz gyötri, ha a

-kulisszák közt a jelenésre várakozik. Talán szemtelenség tőlem, ha a

-nemzet csalogányához hasonlitom magamat, de bizonyos, hogy én is ugy

-vagyok, mint ő: bár innen-onnan tizenöt esztendeje lesz, hogy a

-kölcsönkérési müveletekben a drámai hős szerepét játszom, még mindig

-összeszorul a torkom a lámpaláztól, amikor a kulisszák közt a

-jelenésemre várakozom. És ez – bármennyire mulasson is rajtam, öreg

-tanácskofa – nagy, igen nagy, sőt borzasztóan nagy szerencsétlenség reám

-nézve, mert a kölcsönkérés átka, mint egy indus bölcs már kétezer és

-egynehány évvel ezelőtt megállapitotta, föltétlenül abban rejtőzik, hogy

-micsoda ábrázattal s a biztosság milyen mértékével tudom meghóditani a

-leendő hitelezőmet. Ha sápadtan, reszketve, izgatott dadogással adom elő

-a kérésemet, tiz eset közül nyolcszor okvetetlen tagadó válaszban van

-részem. Ellenben, ha mosolyogva, nyugodt nonchalance-szal (mint a

-boldogult Degré Alajos hiszi) s az előkelő ember könnyedségével kérek

-holnapig huszonöt koronát, alig akad még a fukar férfiak közt is olyan

-cinikus fickó, aki könyörtelenül kosarat adna. A nyugodt hang tehát a

-kölcsönkérőnél szinte exisztenciális kérdés, mert e nélkül ezen a pályán

-csak a legritkább ember boldogulhat. Mit tegyek hát, hogy ezt a

-nyugodtságot elsajátitsam? Már tiz nyilt brosurát elolvastam, melyeknek

-ez volt a cimük: Wie werde ich energisch? – de, fájdalom, egyik se

-használt. Végső zavaromban hozzád fordulok hát egy jó tanácsért s

-biztositlak róla, hogy még a legutolsó váltóm aláirásakor is hálával

-fogok visszagondolni rád, ha most az egyszer a bölcs utbaigazitásodat

-meg nem vonod tőlem.

-

-Az imént azt mondtam, hogy a levél irója nem szükölködik minden humor

-nélkül, de a dolog tulajdonképpen ugy áll, hogy ezeknek a soroknak a

-látszólagos humora alatt komoly és érdekes pszikhológiai igazságok

-rejlenek. Régi tapasztalás, hogy a kölcsönkérő akció sikere sohase a

-szenvedő féltől függ (vagyis attól, akit a sors hitelezőnek

-predesztinált), hanem mindig attól, aki mint adós készül szerepelni a

-keletkező ügyletben. Egy öreg barátom, aki negyven évig a barátai

-jóvoltából élt – még pedig jól és előkelően élt – a bizalmas vallomások

-egy pillanatában egyszer elmesélt erről nekem egyet-mást, a maga

-tapasztalatainak gazdag és érdekes tárházából.

-

-– Ha azzal a szándékkal megyek valakihez, – mondta ez a vidám kóbor

-lovag – hogy a tárcáján eret vágjak, én már a lépcsőházban

-csalhatatlanul megérzem, vajjon sikerrel vagy kudarccal fogok-e távozni

-a kiszemelt áldozat lakásáról? Ebben az érzésemben még sohase csalódtam.

-És tudja, hogy miért nem? Azért, mert a siker mindig és kizárólag az én

-pillanatnyi diszpoziciómtól függ. Ha inspirálva vagyok (hiába nevet, a

-kölcsönkéréshez épp olyan inspiráció kell, mint a lirai költemények

-irásához), nincs az a fukar kutya, aki ellent tudna állani a kérésemnek,

-– viszont bizonyos, hogy a leghitványabb kifogással is le tud valaki

-rázni a nyakáról, ha gyáván, minden ihlet nélkül adom elő a dadogó

-kérésemet. A szuggerálás ereje seholse nyilatkozik meg oly elemi erővel,

-mint a kölcsönkérés gyönyörü és magasztos perceiben…

-

-Igy szólt a legklasszikusabb pumpoló, akit világéletemben megismertem, –

-nálam inkább tehát senkise tudja méltányolni azt a panaszos levelet,

-amelyet ma ez a fiatal ur hozzám intéz. De ha méltányolom is a bánatát,

-segiteni nem tudok rajta, mint ahogy az orvos se tud segiteni azon a

-betegén, aki tüdővészes lázában igy szól hozzá:

-

-– Mentsen meg, – és én még a haló porában is áldani fogom…

-

-Hogyan mentse meg, ha a halál már eljegyezte magának? Uj tüdőt még a

-világ legnagyobb doktora se adhat a betegének, – aminthogy uj energiát

-se lehet adni annak a szerencsétlen embernek, akit a természet gyávának

-és izgatottnak alkotott, vagyis: aki nincs inklinálva arra, hogy a

-közadósi pályából megéljen. Fáj a szivem, de én megjósolom, hogy az én

-fiatal barátom betegsége gyógyithatatlan s hogy egyszer – oh, rémes nap!

-– el fog érkezni az az idő, mikor a szegény fiu arra lesz utalva, hogy a

-fizetéséből megéljen. Ez ugyan borzalmas perspektiva, de istenem, a

-halandó ember mindig kénytelen belenyugodni abba a szörnyüségbe, hogy a

-végzet egy értékes talentumot megtagadott tőle.

-

-

-

-

-Sértődések

-

-A sértődés, mely bizonyos tekintetben közös betegsége az egész

-emberiségnek, aligha grasszál valahol oly hatalmas mértékben, mint

-minálunk. A legtöbb ember napjában egyszer okvetetlen megsértődik,

-függetlenül attól a poziciótól, melyet a társadalmi életben elfoglal. A

-képviselő sértődötten vonul félre, ha a miniszter egy fokkal hidegebben

-viszonozta a köszöntését, az ügyvéd megsértődik, ha a tárgyaló biró az

-ékesszólása zsilipjeit egy brüszk közbeszólással elzárja, az orvos

-morózus arccal veszi tudomásul, hogy a paciens nem tartja szentirásnak

-mindazt, amit ő a betegágynál enunciál. Az uriasszony megsértődik, ha az

-előkelő estélyre meg nem hivják, de esetleg akkor is megsértődik, ha

-meghivják, mert a levél hangja nem felel meg teljesen az izlésének. A

-kávéházi vendég a maga méltatlan lealázásának veszi, ha két másodpercen

-belül nem kapja meg azt az ujságot, melyet a pikkolótól kért. A vidéki

-fiatal ur haragos arccal veszi tudomásul, hogy a kaszinó

-rendező-bizottságába nem választották be, de az arca akkor se lesz

-barátságosabbá, ha beválasztották, mert igy meg abban lát célzatos

-tendenciát, hogy nem ültették bele az alelnöki vagy a főpénztárosi

-méltóságba. A nyárspolgár panamáról beszél, ha nem választják meg

-iskolaszéki tagnak, az iskolaszéki tag csuf mellőzésről beszél, amiért

-nem vették fel a bizottsági tagok listájába. Akit egy estélyre, egy

-eljegyzésre, egy esküvőre, egy névnapra meg nem hivtak, akinek a

-köszönését nem ugy viszonozzák, mint az abruzzói hercegét, akinek a

-szerelmi vallomására nem csókkal és lázas öleléssel válaszolnak, akinek

-a villamos kalauz nem „parancsoljon nagyságos ur“ – megszólitással adja

-vissza a husz fillérjéből kijáró nyolc fillért, az mind a legkomolyabban

-megsértődik, s föltétlenül meg van győződve a felől, hogy embertársai

-viselkedése és tettei mögött határozott mellőzés és kisebbités rejtőzik.

-

-Mindezt régen tudom, s polgártársaimnak e csuf betegség iránt való

-fogékonyságát jól ismerem, de mégis meglep az a levél, melyet ma egy

-intelligens uri asszony intéz hozzám. Ez a fiatal és szeretetreméltó

-hölgy keservesen panaszkodik amiatt, hogy őt érzékenyen megsértették, s

-mivel nem tudja, hogyan szerezzen magának elégtételt, hozzám fordul,

-hogy tanácsaimmal a szolgálatára legyek. Panaszának az a lényege, hogy a

-törvényszéki elnök, a város egyik legtekintélyesebb polgára, a minap

-meghalt s gyászbaborult özvegye, aki a halálesetet diszes partecédulában

-tudatta a kisváros értelmiségével, őt – bizonyára szándékosan – nem

-tisztelte meg a gyászjelentéssel. „Mindenki kapott partét, – irja

-izgatott levelében – mindenki, aki csak valamit is számit az idevaló

-társaságban. Én azonban, aki vagyok annyi, mint akárki, nem kaptam, még

-pedig bizonyosan azért, mert az a felfuvalkodott nő örömet talált abban,

-hogy ilyen módon megsértsen. Roppantul lekötelezne, ha megirná, hogyan

-viszonozzam ezt a szemtelen és bizonyára tendenciózus mellőzést.“

-

-Merem állitani, hogy engem már a legnagyobb abszurdummal se lehet

-kihozni a sodromból, de ez a levél megtette azt, amire immár hosszu idők

-óta nem vagyok képes: őszintén és a legnagyobb mértékben megdöbbentett.

-Hogy a sértődés még a koporsó mellett is grasszálhat, ezt még én se

-hittem, aki pedig mindent elhiszek, s aki szeretett polgártársaimat még

-a legőrültebb lehetetlenségek elkövetésére is képeseknek tartom. Ő

-nagysága szakasztottan ugy ir, mintha egy vidám és kedélyes mulatságon

-mellőzték volna, s mintha valami nagy kitüntetés lenne, ha valakit egy

-temetésre meghivnak. A gyászszertartásnak ez a batyu-bállal vagy névnapi

-mulatsággal való összetévesztése már csakugyan több a soknál, sőt több

-mindannál, amit eddig nálunk a sértődés terén produkáltak. Pedig az

-európai rekord ezen a téren ősidőktől fogva állandóan a miénk volt.

-

-Ugyan mondja csak, kedves, érzékeny lelkü, nagyságos asszonyom: nem

-gondolt egy pillanatig se arra, hogy a mellőzésnek más oka is lehetett,

-mint az, hogy Kegyedet tudatosan megsérteni akarták? Nem gondolt például

-arra, hogy egy gyászbaborult özvegynek az ura koporsója mellett talán

-más egyéb is járhat az eszében, mint a temetésre meghivandók névsora? És

-nem hiszi, hogy lehetnek pillanatok az életben, mikor valaki ártatlan is

-lehet abban, hogy az etikett szabályai ellen véteni merészelt? Én azt

-ajánlom, tegye jégre a haragját addig a napig, amelyen a törvényszéki

-elnökné majd a legidősebb leányát férjhez adja, s Önt, aki minden

-tiszteletre érdemes, elfelejti meghivni az esküvői ebédre.

-

-

-

-

-A szép férfi

-

-Az a kérdés, melyet egy olvasóm ma hozzám intéz, eszembe juttatja a

-hires anekdótát, melyet a zsidó talmud-bölcsek ma is gyakran emlegetnek:

-az anekdótát az eleven és a holt csukáról. A levél ugyanis, mely

-természetesen négyoldalas (az emberek nem tudják megtanulni nálunk a

-rövidséget), abban a kérdésben konkludál: miért van, hogy a legtöbb szép

-asszony és szép leány nem szereti a nagyon is szép férfiakat? Mielőtt a

-problémával foglalkoznám, elmondom a nagyszakállu zsidó bölcs esetét,

-akihez hivei egy napon azt a kérdést intézték: miért sulyosabb a holt

-csuka, mint az eleven csuka? A bölcs bezárkózott a szobájába, két hétig

-bujta a könyveket és a szentirásokat, aztán kijelentette, hogy a meglepő

-sulybeli differenciának a vér elváltozása az oka. A hivek megnyugodtak a

-magyarázatban, de egy akadékoskodó hitsorsos ekkor hirtelen közbeszólt:

-

-– De vajjon igaz-e, hogy a holt csuka sulyosabb, mint az eleven csuka?

-

-A talmudtudós meghőkölt, s a hivek erre megmérték a csukát: és ekkor

-kiderült, hogy az árnyékvilágból elköltözött csuka egyáltalában nem

-sulyosabb, mint az eleven. A bölcset tehát egyszerüen felültették.

-

-A levél, mely a mai problemát elibém terjeszti, élénken felidézi bennem

-a régi anekdotát s én is azt kérdezem, amit amaz izgága hitsorsos

-kérdezett:

-

-– De vajjon igaz-e, hogy a szép férfiut kevésbbé szeretik az asszonyok

-és leányok, mint a csunya férfit?

-

-Az én alázatos nézetem ugyanis az, hogy ez az egész probléma hamis, mert

-hiába filozófálunk, kedves atyámfiai, hiába hozakodunk elő a szép

-emberek közmondásos ostobaságával, a dolog, fájdalom, ugy áll, hogy

-ezeknek a délceg, csinos bajuszu férfiaknak sokkal nagyobb a

-szerencséjük a nőknél, mint nekünk, elmésségtől sugárzó legényeknek. Az

-átlag-nő (tehát a többség) bizony szó nélkül ott hagy bennünket a

-faképnél, mikor egy ilyen ragyogó külsejü, szép fiu a látóhatáron

-feltünik, s hiába a mi francia esprit-nk és egyéni

-szeretetreméltóságunk, egy karcsu termet, egy domboru mellkas, s egy

-szabályszerüen megkonstruált arc mindig többet nyom a latban, mint a mi

-legjobb és legfrappánsabb ötleteink. Ne tartsuk mi az asszonyt

-különbnek, mint a férfit: az első, ami a nőt megkapja, mindig a külső

-megjelenés, aminthogy – terringettét, valljuk csak be! – mi se a szép

-lelket keressük a korzón és a Váci-utcában, hanem a gyönyörü alakot, a

-bájosan pisze orrot, s nevető buzavirágszin vagy éjfekete szempárt. A

-szép nőnek (hiába a nagy bölcseségünk és elmésségünk) már a legelső

-pillanatban nyert ügye van nálunk, amint hogy a nők se az én ragyogó

-szellememmel fognak kokettálni a verőfényes tavaszi délelőttökön, hanem

-a mulandó, de formás testi mivoltommal. A csunya férfinak, ha

-érvényesülni akar, előbb diadalmasan meg kell küzdenie azzal a

-kellemetlen impresszióval, amit külső megjelenése okoz. Nem mondom, hogy

-ez lehetetlen: hiszen csakugyan elég példa van rá, hogy egy rosszabb

-külsejü férfiu, a szellemi felsőbbségével, le tudja győzni azokat a

-vetélytársait is, akik nála, testi megjelenés dolgában,

-beszámithatatlanul különbek. De ez először is mindig sokkal nagyobb

-időbe kerül, mint amennyit az ugynevezett szép emberek az

-átlag-hóditásaikra rendesen forditanak. Másodszor: a csunya emberek csak

-a szellemileg nagyon kiváló nőknél arathatnak igazi szerelmi sikert. Az

-a leány, vagy asszony, aki az esztétikai érzés rovására a csunya férfiut

-jobban kitünteti, mint a szépet: föltétlenül csak finom, előkelő

-gondolkodásu, tartalmas nő lehet, akinek lelkében épp oly antipátiát

-kelt a szép emberek nevetséges parvenü-gőgje és affektált szerénysége,

-mint amennyire őszinte rokonérzésekre hangolják az igazi férfi nemes és

-imponáló belső tulajdonságai. Hála isten, ilyen nő is elég van, s ez

-éppen a legmeggyőzőbb cáfolata azoknak a frivol pszichológusoknak, akik

-az asszony lelkét alábbvalónak mondják a férfiénál. A csunya, de elmés

-férfiak szerencséje gyönyörü bizonysága a női lélek finomságainak, s

-annak az igazságnak, hogy a magasabbrendü gondolkodás sohase a nemtől

-függ, hanem az ember egyéni diszpozicióitól.

-

-

-

-

-Pikantériák

-

-Őszintén szólva, nagyon szeretnék a szemébe nézni a mai levél irójának,

-mielőtt pikáns, de közérdekü levelére a választ megadnám. Mert – ha be

-szabad vallanom az igazat – nekem az a gyanum, hogy ennek a szép

-asszonynak a megbotránkozása nem egészen komoly, bár én, akit afféle

-morálcsősznek tartanak, nagyon örülnék, ha csakugyan egy haragtól

-csillogó szempár rejtőznék az érdekes levél mögött. De a tapasztalásaim,

-fájdalom, arra tanitottak, hogy az effajta panaszok többnyire csak

-elméleti alapokon nyugszanak, s hogy a divatos asszonyok egyáltalában

-nem veszik rossz néven, ha a gavallérjaik kissé megfeledkeznek arról a

-tiszteletről, melyet a régi, naiv illemkódexek előirtak.

-

-Beszéljünk világosabban: egy csinos hölgy – aki önjellemzése szerint

-hüséges feleség és jó anya – az iránt panaszkodik, hogy a társaságokban,

-amelyekben az urával megfordul, a fiatal urak olyan tónusban

-beszélgetnek vele, amely neki, a szerény és jólnevelt teremtésnek,

-mindig az arcába kergeti a vért. „A szinházban még csak megjárja ez a

-hang, – mondja szép levéliróm – mert ott az előadás alatt, nagyon

-bölcsen, elhomályositják a nézőteret s a szinészek, akik

-kétértelmüségeket mondanak és cselekesznek, nem csupán nekem, a

-zsöllyémen diszkrétül meghuzódó asszonynak beszélnek, hanem mind a

-kétezer embernek, aki a földszintet, a páholyokat és az emeleteket

-megtölti. Ott legalább a szemem elé tarthatom a gukkeremet, vagy lázasan

-belemerülhetek a szinlap tanulmányozásába, szóval: meg van hozzá a

-módom, hogy elterelhetem magamról a figyelmet. Nem tagadom, hogy a

-szinházban jól is mulatok ezeken a pikantériákon, hiszen mi, becsületes

-asszonyok is rászomjazunk némelykor egy kis elméleti erkölcstelenségre.

-De a társaságban, a villamos lámpák ragyogó fényében, amikor

-szemtől-szemben ülök egy idegen férfiuval, már egészen másképp áll a

-helyzet: ott direkte nekem mondják a sikamlósságokat, s direkte azért

-mondják, hogy zavarba hozzanak. És itt még a gukkert se emelhetem a

-szememhez, még a szinlapot se tarthatom magam elé, hanem

-kénytelen-kelletlen meg kell hallgatnom azokat az impertinenciákat,

-amelyekkel ezek a léha urak mulattatnak. Sőt mosolyognom is kell, nehogy

-ostobának, vagy prude-nek tartsanak. Mi erről az ön véleménye, tisztelt

-globetrotter uram? Kénytelen vagyok-e eltürni ezt a haszontalan modort,

-vagy megmondjam-e nyiltan azoknak az uraknak, hogy szemtelenül

-viselkednek? Az uramnak semmi esetre se panaszkodom, mert ő, amilyen

-hübele-Balázs, még képes lenne belekötni a gavallérjaimba, s arra már

-igazán semmi kedvem, hogy ezt a derék embert lovagias affaire-ba

-kényszeritsem.“

-

-Azt mondtam az imént, hogy szeretnék a szemébe nézni a mai levél

-irójának, s ime, ez a csinos és haragos asszony akaratlanul többet

-mutat, mint amit kivántam: megengedi, hogy a lelkébe vethessek egy

-pillantást. Elárulja ugyanis, hogy még a becsületes asszonyok is

-rászomjaznak némelykor egy kis elméleti erkölcstelenségre s ezért nagyon

-jól érzik magukat azokban a szinházakban, melyeknek szinpadján a

-házasságtörő feleség rendes és szivesen látott habitüé. Tehát nem a

-pikantériák ellen van kifogásuk, hanem a külső látszat ellen. Ott, ahol

-óvatosan elrejtőzhetnek a nézőtér kétezer főnyi sokaságában, egyenesen

-élvezetet okoz nekik, ha a szinmüvész ur vagy a szinmüvésznő ő nagysága

-malacságokat beszél; de a társaságban ugyanezért már megbotránkoznak,

-mert ott nincs szinlap és nincs gukker, amelylyel a közfigyelmet

-elterelhetik magukról. A morál tultengésének ezt a felfogást bizonyára

-nem mondhatom, de megérteni megértem, hiszen a legtöbb becsületes

-asszony igy gondolkozik. Sőt elismerem, hogy a két eset közt van is némi

-különbség, mert a szinész egy nagy, személytelen nézőtérnek beszél, mig

-az a fiatal ur direkte egy-egy pironkodó nagyságos asszony zavarában és

-szeméremérzékének feltámadásában keres valami kellemes izgalmat a maga

-számára. De tulontul tragikusnak még ennek a fiatal urnak a viselkedését

-sem tartom, mert – ismerjük csak be – a mai hölgyek rákapatták a

-gavallérjaikat erre a tónusra, sőt majdnem provokálják, hogy igy

-beszéljenek velük. A pikáns és kétértelmü beszélgetés: ez éppen a

-privilégiuma szerintük a feleségi méltóságnak. Persze-persze, azok az

-urak kötelesek lennének tekintetbe venni, hogy kivel beszélnek, de

-istenem: miért bocsátkoznának szegények pszikologiai kutatásokba, amikor

-majdnem bizonyosra vehetik, hogy a sikamlósságaikat minden asszony

-szivesen meghallgatja?

-

-Hogy mégis miképp védekezzenek a szolid asszonyok az eféle erkölcsi

-orvtámadás ellen? Nagyon egyszerüen: ne csináljanak különös kázust az

-esetből. Hallgassák meg, – mit tehetnének egyebet? – a gavallérjuk

-kétértelmüségeit, de egyáltalában ne reagáljanak rájuk; se bájos

-mosolylyal, se azzal, hogy – a vidék némely pontjain ez szokásos – a

-legyezőjükkel ráüssenek az udvarlóik kezére. Hallgassák meg nyugodtan a

-pikantériákat, aztán térjenek át minden megjegyzés nélkül egy más

-témára: ennyi tökéletesen elég, hogy azok az urak a tónusukat

-megváltoztassák. A védekezésnek ez az egyetlen módja, hogy nem szabad

-táplálékot adni a megkezdett téma folytatásának: se nevetéssel, se

-tiltakozással, se megbotránkozott pillantással. De ez a mód mindenesetre

-veszedelmes, mert ezektől az uraktól csakugyan kitelik, hogy nem

-mondanak többé egyetlen pikantériát se.

-

-

-

-

-Tavaszi gondok

-

-Kedves barátaim, azt mondom nektek, hogy az ilyen fehérhaju, gyékényen

-guggoló magánbölcs élete se mindig olyan fenékig tejfel ám, ahogy ti, a

-láthatatlan messzeségben, hiszitek… Lám, ma reggel a posta – ajánlott,

-express-levélben – egy sereg sulyos gorombaságot hozott a ti szegény,

-vén szolgátoknak, aki bizonyára nem adott még okot arra, hogy ilyen

-szigoruan bánjanak vele. Van bennem annyi hiuság, hogy az egész levelet

-nem árulom el nektek, de egyet-mást mégis kiszedek belőle, hogy az

-együgyü reflexióimat nyilvánosságra hozhassam.

-

-„Bölcs kádi – mondja a levél – én szédületesen el vagyok ragadtatva a te

-hatalmas eszedtől, de engedd meg azt az alázatos megjegyzést, hogy a

-tanitásaid nem érnek egy fabatkát. Összegyüjtött müveidet meg nem

-érdemelt figyelemmel olvasom minden nap, de olyan bölcseségre, aminek én

-is hasznát vehetném, még nem akadtam az irásaidban. Mit akarsz

-folyton-folyvást a szerelemtől, s azoktól a rejtelmes, lelki

-processzusoktól, amiket csak a dologtalan novellisták találtak ki? Te is

-azt hiszed, hogy az egész világ csak a szerelem körül forog? Nem akarlak

-kiábránditani, öreg világcsavargóm, de hidd el nekem, hogy ez mind csak

-olyan smonca, ahogy ti, pesti irók, oly bájos közvetetlenséggel mondani

-szoktátok. Nekem például, aki e sorokat irom, százszor, sőt ezerszer

-több gondot okoz az a probléma, hogy miből fogom előteremteni a családom

-fürdőzési költségeit, mint az, hogy miféle viharok játszódnak le a

-Tusznelda grófnő szivében. Ezt a problemát oldd meg bölcs kádi, s akkor

-én, a józan pesszimista, is le fogom emelni előtted tönkrezüllött

-borzalino-kalapomat. Hagyj nekem békét a szerelemmel, de mondd meg

-magyarán és értelmesen: honnan keritsek elő junius végéig nyolcszáz

-forintot, mert legalább is ennyire van szükségem, ha nem akarom, hogy

-tisztelt nőm ő nagysága az egész nyaramat megkeseritse.“

-

-Ime, száraz magva a „józan pesszimista“ levélnek, melynek egyes

-kifejezéseiért még a VI. ker. kir. járásbiróság is habozás nélkül

-megállapitaná a becsületsértést. Én azonban nem fogom föl a dolgot

-nagyon érzékenyen, hiszen jól tudom, hogy a pénztelen ember nem szokott

-pályázni a középeurópai udvariassági rekordra. Sőt azt is elismerem,

-hogy a haragos levélirónak némileg igaza van, mert azokban az esetekben,

-mikor üres az erszényünk, csakugyan nem szoktunk érdeklődni a Tusznelda

-grófnő szerelmi problemái iránt. De ha én ilyen nemeslelkü és konciliáns

-vagyok, viszont névtelen levélirómtól is megkivánhatom, hogy ne engem

-okoljon azokért a bajaiért, melyeknek előidézésében igazán nincs részem.

-Tovább megyek: még módom sincs hozzá, hogy legalább a tanácsaimmal

-segitsek. A gyékényen ülő remeték ugyanis feltétlenül bölcs férfiak, de

-mint váltógiránsok nem tartoznak a legjobbak közé. Kornfeld Zsigmond is,

-Lánczy Leó is gondolkodás nélkül ajtót mutatnának az öreg Diogénesnek,

-ha mint jótálló vagy készfizető kezes akarná a jóakaratukat megnyerni.

-Igy tehát – bármennyire szeretném – nem ajánlhatom fel a gondbaborult

-családapának szerény girómat, sőt még azt se tanácsolhatom neki, hogy a

-szövetkezetekhez forduljon, mert, ha a klienseimtől hallott hirek

-megfelelnek a valóságnak, akkor a szövetkezeti vezérigazgatók mostanában

-adósak maradnak a főpincérnek a kávéjuk árával. Gyakorlati utbaigazitást

-tehát nem adhatok, de egy tényállást mégse hallgathatok el: azt, hogy

-ezek a különleges tavaszi gondok tisztára a mi szép hazánk

-specialitásai. A külföldön minden középsorsu polgár már októberben

-számolni kezd a nyaralás kérdésével, s jövedelmeiből pedánsul félrerak

-egynehány százalékot, hogy aztán junius végén, vagy julius elején

-elvihesse a családját a nagyvárosból. A fürdőköltség rendes, szigoruan

-respektált rovata a német, francia, vagy angol háztartás budgetjének.

-Nálunk, nehány komoly hivatalnok-családtól eltekintve, a fürdőzés

-problemája csak akkor kerül felszinre, mikor a fürdők nagyhangu

-prospektusai megjelennek az ujságokban. Ilyenkor aztán megered a

-futkosás: a véres hajsza a pénz után, a szégyenkezések, megalázások és

-megőszülések korszaka, amikor a bankok előszobái mindig tele vannak

-verejtékező uri emberekkel, s amikor az államnyomda fokozott üzemmel

-nyomatja a váltókat és az adósleveleket. Mindenki a bank pénzéből akarja

-meghozatni szerető családjának a sárgadinnyét, ahelyett, hogy ahoz az

-összeghez nyulna, melyet – a viszonyaihoz képest – az egész év folyamán

-félrerakott. Ez a baj, tisztelt atyámfia, nem pedig az, hogy én szerelmi

-smoncákat irok. Mert nekem nem az anyagi ügyek elintézése a resszortom,

-hanem a lelki problémák földeritése. Az anyagi kérdéseket az okos ember

-mindig a saját eszével oldja meg, s nem fordul miattuk öreg remetékhez,

-akik boldogok, ha sóskát és salátát ehetnek, s ha a finom és illatos

-dohány naphosszat ki nem fogy a pipájukból…

-

-

-

-

-Az utipodgyász

-

-Mostanában, amikor még az is utazási tervekkel bibelődik, aki még a

-zálogház esedékes kamatait se tudja kifizetni, nagyon aktuális az a

-kérdés, amelyet egy „gazdag, budapesti magánzó“ intéz hozzám: hogy mit

-visz magával a praktikus ember, ha négy-öt heti időre fürdőkkel és

-idegen városokkal cseréli fel a megszokott otthonát. „Eddig ugyanis –

-irja az óvatos magánzó – sem én, sem a feleségem sohase tudtuk teljesen

-élvezni azt a gyönyörüséget, amit az ilyen céltalan kóborlás nyujt; mert

-habár mindig kitünően éreztük magunkat, s a sok uj látnivaló nagy lelki

-élvezetet okozott mindkettőnknek, volt valami, ami következetesen

-elrontotta az örömünket: a podgyász. Nem beszélek a vámvizsgálatokról,

-ahonnét az ember mindig agyonhajszolt állatként kerül vissza a kupéjába;

-nekünk az ugynevezett kispodgyász is mindig elkeseritette az életünket.

-Az a két-három kézi koffer, az utitáska, a kalapskatulyák, az

-esernyőtartók: mindez oly pokoli gyötrelmeket okozott az átszálló

-állomásokon, hogy akárhányszor még azt a percet is megátkoztuk, amikor

-az utazásra elszántuk magunkat. Nem is akarok most azzal előhozakodni,

-hogy a temérdek hordárdij jóformán megkétszerezte az utazás költségeit,

-mert ebben még csak megnyugodtam volna, de azt a sok vesződséget,

-izgalmat, futkosást, amivel az ilyen aprólékos podgyász szállitása jár,

-csakugyan nem birja ki az olyan ember, akinek nincsenek hajókötelekből

-az idegei. Higyje meg, hogy inkább lemondok az utazásról, semhogy még

-egyszer ezeket a borzasztó és türhetetlen izgalmakat átszenvedjem.“

-

-Ha van kérdés, melyhez illetékesen hozzászólhatok, ugy ennek a levélnek

-a problémája bizonyára az, hiszen a Kegyetek öreg szolgája ugyszólván az

-élete háromnegyed részét a vasuti kupékban és a nagy hajók födélzetén

-töltötte. Mint elsőrangu szakember mondhatom tehát, hogy szeretett

-honfitársaim abszolute nem is konyitanak az utazás müvészetéhez.

-Akárhányszor megtörtént velem, hogy belső részvéttel néztem a szegény,

-verejtékező magyart, aki a vasutról a hátán vitte át a podgyászát a

-hajóállomáshoz – hordárt tudvalevőleg nem mindig kap az ember – mig a

-felesége könnyes szemmel tipegett mellette a gyalogjárón. Az ilyen

-pillanatokban mindig elhatároztam, hogy nyilttérben fogom figyelmeztetni

-turista-honfitársaimat a praktikus utazás törvényére, de az ilyen

-fogadalmakat öt perc mulva, fájdalom, mindenki elfelejti. Most tehát

-jóváteszem a mulasztásomat, s ideirom azt az aranyszabályt, mely csupán

-egyetlen §-ból áll, de amelynek megtartásával temérdek pénzt,

-vesződséget és gyötrelmet megtakarithatunk, s mely igy hangzik:

-

-„Az okos ember mindig csak annyi podgyászt visz magával, amennyit

-végszükségben sajátkezüleg is el tudna vinni két kilométernyire,

-anélkül, hogy ezt a hátidegei megsinylenék.“

-

-Kegyetek ezt az aranyszabályt még némi kételkedéssel olvassák végig, de

-az amerikai, az angol, sőt ujabban a francia utas is már teljesen

-tisztában van vele, hogy a kényelmes utazásnak ez a paragrafus a

-legfontosabb biztositéka. A kultur-utazó ma ugyanis kétféle módszer

-szerint utazik: másképp, ha például egy fényüző fürdőben akar eltölteni

-nehány hetet, – és másképp, ha egyik városból a másikba siet, vagyis, ha

-jóformán naponként más és más szállodában akarja nyugalomra hajtani a

-fejét. Az első esetben egyszerüen mindazt becsomagolja, amire a

-reprezentációs helyen szüksége lehet, s az egész podgyászt feladja arra

-az állomásra, amelyik a vasuti utjának a végcélja. A második esetben

-csupán a legszükségesebb holmit viszi magával, vagyis: a hölgy némi

-fehérnemüt, két bluzt, s egy esti parádés ruhát, az ur egy jó és finom

-uti ruhát, – ez rajta van – s egy tisztességes smoking-öltözéket.

-Ezenfelül két puha inget, négy kemény inget, a többi elengedhetetlen

-fehérnemüt, s egy fogport, kefét s egyebeket magában foglaló

-utinecessaire-t. Minden más holmi teljesen fölösleges. Uton a

-legelőkelőbb hölgy is állandóan bluzban jár, s a legelegánsabb ur is

-szürke öltözetben nézheti végig a képtárakat, a templomokat és az egyéb

-látnivalókat. Öltözködni csak este kell, a diner-hez, s ehhez a hölgy

-egyetlen estélyruhája s az ur egyetlen smokingja tökéletesen elegendő. A

-fehérnemüt minden jó hotelben huszonnégy óra alatt megtisztitják, s ha

-még valamire hirtelen szükség van: ezt utközben bizvást meg lehet venni

-abból a pénzből, amit az ember a hordárokon és a kocsikon megtakarit. Az

-amerikai milliárdosok kivétel nélkül ennek a principiumnak az alapján

-utaznak, s józan észszel igazán nem lehet belátni, hogy mi, a szegény

-emberek, miért lennénk előkelőbbek, mint a newyorki vasutkirályok és

-szilvaizhercegek.

-

-Persze, mindezt könnyebb leirni, mint betartani, mert a mi hölgyeink még

-mindig valami lealázkodásfélét látnak abban, ha nem öt kalappal, három

-napernyővel és nyolc elegáns toilette-tel száguldnak végig a svájci vagy

-az olaszországi hoteleken. De arra való a férj, hogy az ilyen

-kérdésekben egész a késhegyig energikus legyen. Mint udvarias férfiu,

-halálomig azt vallom, hogy a házassági konfliktusokban föltétlenül a

-férj kötelessége a kapitulálás, de e szabály alól van egy kivétel: az a

-konfliktus, mely az utipodgyász ügyében támad. A férj, aki ebben a

-kérdésben enged, kihallgatás nélkül megérdemel hat hónapi börtönt, vagy

-– ami ezzel egyenértékü – két esztendei szanatoriumot.

-

-

-

-

-Téli fürdőzés

-

-Hogy mi a véleményem a téli fürdőzésről általában és azokról az

-emberekről, akik havas esőben, minusz tiz fokos hidegségben szakitják el

-magukat a hivataluktól és a rendes társaságuktól, hogy a természet szüzi

-fehérségével, vagy a délszaki vidékek aranyos napsugaraival cseréljék

-fel a budapesti zsurokat és a füstös kávéházakat? Édes nagyságos

-asszonyom, attól tartok, hogy engem is épp ugy le fog nézni, mint azokat

-a csavargókat, akikről oly fensőséges lenézéssel beszél a levelében,

-mert – mi tagadás benne – én, a fehérhaju öreg is, akárhányszor sárga

-irigységgel gondolok szerencsésebb barátaimra, akik ilyenkor a nagy,

-angol bőröndjeiket csomagolják, s távirati uton rendelnek egy jó

-hálóhelyet a szentpétervár-nizzai luxusvonat egyik kényelmes fülkéjében.

-Sőt: még azt is irigységgel hallom, ha ezek a csavargók – Ön nevezte igy

-a téli fürdőzőket – egy-két hétre kiszabaditják magukat a rendes

-igájukból, s a Tátra hótól és jégtől csillogó világában skiznek,

-ródliznak és tobogánoznak. Akár csavargók, akár nem, én őszinte szivvel

-irigylem őket, mert az a meggyőződésem, hogy voltaképpen valamennyien a

-kószálásra születtünk, s hogy emberi hivatásukat talán leginkább

-nyughatatlan vérü ősapáink közelitették meg, akik addig maradtak egy

-helyben, amig lovaik és marháik a körülöttük zöldelő friss füvet

-lelegelték. Az az ördögmalom, amelyben mi az életünket leéljük,

-egyszerüen megöli a fantáziánkat, kipusztitja belőlünk a lelkünk

-rugalmasságát, s időnek előtte megvénit és kiszárit bennünket. Ne

-hozakodjék nekem elő a boldog és nyugodt öregekkel, akik halálukig se

-hagyták el a kedves falujuk határát, mert ezek a boldog emberek még nem

-ismerték az idegek intézményét, s bizonyára sohase gondoltak olyan

-együgyüségre, hogy rostélyos és töltött káposzta helyett bromnatriummal

-kinozzák a gyomrukat. A mi idegrendszerünk más, mint az övék, még pedig,

-fájdalom, a mi hátrányunkra. Mi nemcsak, hogy belepenészesedünk a

-mindennapiságba, hanem egyenesen fizikai szenvedések között éljük le

-monoton életünket, ha néha-napján a rendes környezetünknek bucsut nem

-mondunk. Nem is beszélek most az irókról, a müvészekről, s azokról az

-egyéb szellemi foglalkozásokat üző emberekről, akik időnek előtte

-kimerülnek a munkájukban; de azt mondom, hogy manapság e lázas és

-tülekedő világban még a hivatalnoknak, a kereskedőnek vagy az iparosnak

-is szüksége van arra, hogy egyszer-másszor uj milieuben frissitse föl

-elernyedt lelki képességeit. Ennek a változatosságnak a vágya oly

-élénken él mindnyájunkban, hogy akárhányszor sirva, tehetetlen dühvel

-forgatjuk a vasuti menetrendet, s anarchista vérszomjusággal gondolunk a

-boldog kiváltságosokra, akik ilyenkor az aranytapétás express vonatokban

-szelik át a tavaszi szellőktől illatos Itáliát, s kupéjuk ablakából

-ragyogó pillantást vethetnek a Cote d’azur narancserdeire, a zöld lombok

-közül kifehérlő villákra, a Földközi-tenger olvasztott fejérhabjaira, s

-a virágoktól, ezüsttől csillogó nagyvilági pensiókra, ahol dekolletált

-asszonyok kacagásában fürödhetik a frakkosok és szmokingosok hada.

-Dehogy is szabad csodálkoznia, ha a szivem már a gondolatára is kalimpál

-annak a gyönyörüségnek, hogy én is ott lehessek ebben a paradicsomban, s

-ha megvetés helyett olajsárga irigységgel bucsuzom azoktól a

-csavargóktól, akiknek ilyenkor, havas tél derekán is módjuk van hozzá,

-hogy ezt a nagyszerü milieut megvásárolhassák maguknak.

-

-Persze más kérdés – s itt rögtön egy nézeten leszünk – az, vajjon

-helyes-e, hogy manapság már nemcsak a gazdag emberek, de a szerényebben

-szituáltak is rendszeresen beállanak a téli fürdőzők mind jobban

-megsokasodó gárdájába? Ennél a pontnál már nem térnek el véleményeink,

-mert magam is azt mondom, hogy nagy átlagban bizony nem ugy élünk, ahogy

-a vagyoni viszonyaink megengednék. Ez különben egyáltalában nem ujság,

-hiszen akik társaséletünket figyelemmel kisérik, régóta tudják, hogy

-percentuális tekintetben talán mi közülünk kerül ki a legtöbb szédelgő

-Európában. Nem azokat a szédelgőket értem, akik hiszékenyebb

-embertársaikat rászedik és megkárositják s akik a számlájuk és a

-podgyászuk hátrahagyásával távoznak az elegáns hotelekből, hanem azokat,

-akik minden reális alap nélkül játszszák a dusgazdag és könnyüpénzü

-utazót. Ezt a tipust mi képviseljük a legsürübben, amiről mindenki

-tanuságot tehet, aki télen Nizzában vagy Cairóban, nyáron Ostendében

-vagy Aix les Bains-ben megfordult. A belga tengerparton, vagy a

-montecarlói kaszinóban lépten-nyomon összetalálkozunk olyan

-honfitársainkkal, akiknek tudomásunk szerint nemcsak hogy vagyonuk

-nincs, de akik évi jövedelem tekintetében se igen mehetnének tul a

-ránk-herlányi fürdő határain. Gyanus alakok, akiknek semmi látható

-kenyérkeresetük nincs, elsőrangu hotelekben laknak, pezsgőt bontatnak

-fel az ebédjükhöz, s olyan összegekben játszanak, amilyet a középsorsu

-államhivatalnok legfölebb csak álmában lát. Honnan szerzik meg ezek az

-urak a passzióikhoz szükséges pénzeket? Csak a jó isten tudja. Ha

-hölgyek volnának, – mert azok még nagyobb számban vannak – könnyen meg

-tudnók fejteni a nagy titkot, de hol az a zsilip, melyen át e

-férfi-szédelgők ölébe hull az aranyak és bankjegyek zuhatagja? Ezt

-sohase tudtam kitalálni, de annyit, ugyebár, jogosan sejthetek, hogy

-derék honfitársaim nem idegenkednek a szelidebb fajtáju szédelgésektől,

-s hogy nem mindenki szükségszerüleg gentleman, aki frakkot és fehér

-nyakkendőt ölt, ha a Palace Hotel-ek diner-jein megjelenik?

-

-Ezért, nagyságos asszonyom, azt ajánlom, egyezzünk ki ötven százalékra,

-s mondjuk ki határozatilag, hogy a téli fürdőzés igen okos divat, de

-csupán azok számára, akik a kellő óvatossággal választották meg annak

-idején a kedves szülőiket, vagy akik legalább is három nagy bankban

-huzzák az igazgatói tantiéme-eket.

-

-

-

-

-Levéltitok

-

-A régi francia drámákból mindenki emlékszik a redingot-kabátos, előkelő

-marquisra, aki a faragványos rokokó-kandalló előtt, melyben vigan égnek

-a tölgyfahasábok, merev arccal veszi el a lakájtól az ezüst-tálcán

-átnyujtott leveleket, majd igy szól ahhoz a hajporos, fiatal dámához,

-aki lorgnonján át eddig egy selyemkötéses diszmüben lapozgatott:

-

-– Marquisné, ez a levél a kegyedé…

-

-A fiatal hölgy átveszi és felbontja az illatos levelet, futólag

-végigszalad a sorokon, aztán egyszerüen a kandalló tüzébe dobja a

-halványkék velinpapirt. A marquis ur pedig nyugodtan olvassa tovább a

-Temps hireit, s ugyancsak nem jut eszébe az a dőreség, hogy a levél

-tartalma felől tudakozódjék.

-

-Igy volt a régi, francia drámákban és a nézőtér szép, polgári asszonyai,

-akik irigykedő pillantásokat vetettek a szalon pompás butoraira, a

-kandallóban égő hasábokra, s a lakáj aranyszegélyes frakkjára, meghatva

-és elámulva gondolták:

-

-– Istenem, milyen finomak és előkelők ezek a francia marquis-k és

-marquisnék!… Egészen ugy viselkednek egymás iránt, mintha abszolute nem

-lenne közük egymáshoz…

-

-A szép polgári hölgyeknek ugyanis nagyon imponált, hogy a hajporos dáma

-nem mutatta meg az urának a levelet s hogy az ura még csak nem is

-érdeklődött az iránt, vajjon nem valami fiatal gavallér irt-e neki

-lángoló szerelmi vallomást? Elvileg gyönyörünek találták ezt az

-arisztokratikus bizalmat, de otthon, mikor a rokokó szalon milieujéből a

-maguk ó-német ebédlőjébe visszatértek, ugyancsak más hurokat pengettek

-volna, ha a férjek ezt az előkelő szokást a maguk házi tüzhelyénél

-meghonositani próbálják…

-

-A marquis-k és marquisnék párbeszéde abból az alkalomból jut eszembe,

-hogy egy olvasónőm ma kérdést intéz hozzám az iránt, vajjon illő-e,

-helyes-e, megengedhető-e, hogy a házastársak az egymás leveleit

-fölbontsák és elolvassák? A levélből azt következtetem, hogy ő nagysága

-már rég megoldotta ezt a problémát, még pedig oly módon, hogy ő minden

-lelkifurdalás nélkül felbontja az urához érkező irásokat. Sőt azt is

-tudom, hogy a polgári asszonyok legnagyobb része habozás nélkül

-elolvassa az ura egész korrespondenciáját, részint nyiltan, minden

-titkolódzás nélkül, részint a hajtü, horgolótü és egyéb tüfajok

-segitségével. Az asszonyok ugyanis elég naivok ahoz, hogy ilyen egyszerü

-és gyermekes módon akarnak hozzájutni a ravasz férjük titkaihoz.

-Elfelejtik, hogy a férj – még az is, aki a legártatlanabbnak látszik

-köztük – sokkal óvatosabb annál, semhogy a gyanus leveleket, ha ilyenek

-egyáltalában érkeznek hozzá, a lakására cimeztesse. Menjen el ő nagysága

-a kaszinóba, a kávéházba, vagy a férje hivatalába, ott esetleg elcsiphet

-egy olyan levelet, amelyért az ura szemeit kikarmolhatja; de otthon

-nyugodtan meg fogja érni az aranylakodalmát, annélkül, hogy valami

-diszkrét titoknak a nyomára akadjon. A kalandor-férjnek ezer és ezer

-módja van ahhoz, hogy gazságaihoz az előmunkálatokat megtehesse; s

-nagyon ostoba legény lenne, ha galád cselszövése szálait a saját lakásán

-vezetné keresztül. Ezért nincs praktikus célja annak, hogy a feleség az

-ura levelei után kémlelődjék. Az ilyen szokás csak arra jó, hogy a

-bizalmat a két fél köztt megrontsa, s a kölcsönös, nobilis tisztelet

-helyett a gyanakodás méltatlan bázisára helyezze egymáshoz való

-viszonyukat. Az én nézetem szerint az egész házaséletnek finomabb és

-előkelőbb a tónusa, ha a férj és feleség a külső látszat szerint is

-biznak egymásban. Az az asszony, aki nem nyul az ura postájához s az a

-férj, aki gyanutlanul és – olvasatlanul adja át a feleségének még a

-leggyanusabb levélkét is, okvetetlenül nagyot nő a másik fél

-becsülésében. És ezt annál könnyebb megtenni, mert igazi, telivér

-titkokhoz ugy se lehet hozzájutni a hajtü és a horgolótü utján.

-

-A döntvény tehát, melyet a hozzám intézett kérdésben hoznom kell,

-föltétlenül az, hogy a levéltitkot az okos házasoknak respektálniok

-kell. Természetesen nincs kétségem benne, hogy a kiváncsi és ideges

-feleségek az én döntvényem ellenére se fognak megváltozni s ezután is

-izgatottan fogják kihuzni a frizurájukból a hajtüt, ha a levélhordó az

-előszoba ajtaján becsönget.

-

-

-

-

-Lovagiasság

-

-Egy vidéki kaszinóban két ur kártyázik. Az egyik nyer, a másik –

-természetesen – veszit. Ez a másik egyébként igen jóravaló uri ember, de

-nem tartozik ama gentlemanok közé, akik az Ohnet-mester regényeiben egy

-szemhunyoritás nélkül fizetnek ki a partnerüknek tizezer aranyat, ha a

-kártyaszerencse elfordul tőlük. Az Ohnet hősei ugyanis az ilyen esetben

-nyugodtan leteszik a kezükből a kártyát, a zsebükből egy zöldboritékos

-könyvecskét vesznek elő, aztán igy szólnak, miközben a havannájukból

-bodor füstmacskákat eregetnek a plafond felé:

-

-– Itt van, tengernagy, egy tizezer aranyról szóló cheque. Holnap majd

-eljövök a revancheért…

-

-Az én vidéki uriemberem nagyon szereti olvasni az Ohnet regényeit, de az

-őrgrófok és tengernagyok példája nem hat reá: ő nem veszi elő a

-cheque-könyvét, nem bocsát bodor füstmacskákat a levegőbe, hanem igen

-dühösen fizeti ki a kilencforintos kártyadifferenciát. Sőt annyira nem

-nyugszik bele a végzetébe, hogy igy szól fizetség közben a partneréhez:

-

-– A fene ette volna meg azt az ötletemet, hogy magával kártyázzam.

-

-– Hogy érti ezt? – kérdi a szerencsés nyerő.

-

-– Ugy értem, hogy csak olyan emberekkel passzió kártyázni, akik szépen

-és uri módon játszanak. Önt a hideg rázza félelmében, hogy esetleg husz

-krajcárt elveszit…

-

-Az ilyen beszéd rendes uzus az ugynevezett alrendi kártyázók között, s a

-ravasz nagyvárosi játékosok nem is csinálnak belőle valami különösebb

-affaire-t. De az áldott vidéken, ahol még hisznek a lovagias ügyek

-szentségében, s ahol a kaszinó kigolyózza azt a gyáva egyént, aki a

-rajta esett sérelmet nem torolja meg fegyveres kézzel, egészen más

-megvilágitás alá esik az efféle kedélyeskedés. A boldog nyerő itt

-hidegen zsebrevágja a kilenc forintot, majd begombolja a kabátját és igy

-szól:

-

-– Elég, uram, a többit majd elvégzik a segédeink…

-

-Ezzel, mint egy modern Antonius, távozik a füstbe burkolt kaszinói

-teremből.

-

-Még aznap este két komor férfiu jelenik meg a sértegető ur lakásán, s a

-nyerő nevében ünnepies arccal elégtételt kér. A sértegető azonban,

-ahelyett, hogy a maga segédeit megnevezné, közömbös vállvonogatással ezt

-válaszolja:

-

-– Ilyen szamárságokba egyáltalában nem megyek… Nem vagyok én Bayard

-lovag, hogy egy éles karddal hadonázzak… Elégedjék meg az az ur azzal,

-hogy a kilenc pengőforintomat elnyerte…

-

-Igy állnak most az ügyek s nagyon természetes, hogy a kisvárosban

-egyébről se beszélnek, mint a megtagadott elégtételről. Némelyek már azt

-az eszmét is fölvetették, hogy a lovagiatlan urat ki kellene golyózni a

-kaszinóból, de mielőtt erre a rémes lépésre sor kerülne, hozzám, mint

-világban járatos férfiuhoz fordulnak azzal a kérdéssel: vajjon nem

-becstelen himpellér-e, aki sérteget, de gyáván elbujik, mikor a

-sértéseit számon kérik?

-

-Tisztelt uraim, én tudom, hogy mivel tartozom a közvéleménynek, s nagyon

-érzem, hogy az elém terjesztett problémára az lenne az egyedüli, méltó

-válasz, hogy: ki ezzel a salakkal a lovagias társadalom testéből! De nem

-bánom, ha engem disztagnak is választanak a kaszinóba, csak azért, hogy

-egyhangulag kigolyózzanak belőle, nyiltan, félelem nélkül kimondom:

-annak a lovagiatlan himpellérnek igaza van. Nemcsak azért van igaza,

-mert a párbaj felnőtt emberek között manapság már ugyszólván végképp

-kiment a divatból. Tessék csak megnézni a társadalom ugynevezett

-oszlopait: a politikusokat, államférfiakat, mágnásokat, előkelő kaszinói

-tagokat: ezek immár évek óta se veszik kezükbe a vértől rozsdás, harci

-szablyákat. A párbajokat e nobilis férfiak többnyire egy iv

-miniszterpapiroson intézik el. De erre, amint mondtam, nem is

-hivatkozom; mert ha a párbaj épp ugy a virágkorát élné ez idő szerint,

-mint a középkorban, akkor is hüdéses butaságnak lehetne minősiteni, ha

-valaki az ilyen kártyaügyből kifolyólag vágatna folytonossági hiányt a

-bőrére. A vesztő mindig haragszik; ezt már a boldogult Tubalkain épp ugy

-tudta, mint a mai kaszinótagok és kávéházi törzsvendégek. Nyugodt márkik

-csak a rossz francia regényekben vannak; az eleven játékosok nem igen

-tudnak beletörődni abba a gondolatba, hogy egy rosszabb kártyás (mert a

-partner mindig kevesebbet tud, mint ők) nyerte el az ő finom

-készpénzüket. A kártyaasztalnál mondott gorombáskodás tehát az okos

-ember szemében nem számit, föltéve, hogy a szokvány-gorombáskodás

-törvényes határait nem lépte át. Az ilyesmit az ember egy jókedvü

-viszont-gorombáskodással intézi el, de nem küld gérokkos segédeket, ha

-csak azt nem akarja, hogy kinevessék. A józan férfiu ugyanis nem teheti

-kockára az életét azért, hogy több volt a quintje, mint az ellenfelének.

-A bejött quintért – mint a költő oly szépen dalolja – az ember fölir egy

-bummedlit, de nem áll ki érte, harci karddal a kezében, a lovagiasság

-porondjára.

-

-Az az ur egyébiránt még okosabban intézte volna el az ügyét, ha eleget

-tesz a formaságoknak is s előzékenyen megnevezi a segédeit. A segédek

-majd gondoskodtak volna róla, hogy egy iv miniszterpapir árán megmentsék

-a veszélyben forgó becsületet.

-

-

-

-

-A kézcsókról

-

-Egy vidéki fiatal ember, aki – a levele szerint – gyakran megfordul a

-fővárosban is, azzal a kérdéssel fordul hozzám: mi a legujabb divat a

-kézcsók dolgában, s igaz-e, amit neki egy igen előkelő uriember mondott

-a kaszinóban, hogy t. i. a comme il faut gavallér mindig kezet csókol a

-hölgyeknek. Az uriember, aki annyira kardoskodott az obligatorius

-kézcsók mellett, állitólag Pesten, a Nemzeti Szinházban, gyakran tanuja

-volt annak, hogy Mihályfi Károly nemes eleganciával csókolta meg a

-márkinők és a hercegnők kezét, mikor a dráma második felvonásában a

-főuri szalonba belépett.

-

-Szivesen foglalkozom a kézcsók kérdésével, mert ebben a dologban még

-talán nagyobb a bizonytalanság nálunk, mint abban, hogy fekete vagy

-fehér csokrot csatoljon-e a társaságbéli ur a gallérjára, amikor előkelő

-hölgyek között megjelenik. Akárhányan vannak, akik elvileg megnyalják

-minden csinosabb uriasszony kezét, sőt a fiatal leányoknak is kezet

-csókolnak, azzal a megokolással, hogy ez a mulatság „nagyon jól esik a

-magyarnak.“ Szép hazám kávéházaiban gyakran láttam, hogy egy-egy fiatal

-ur, akit négy vagy öt uri hölgynek bemutattak, mindegyik asszonynak

-megnyálazta a jobb kezét, tekintet nélkül arra, hogy ezek a szegény nők

-egész a homlokukig elpirultak zavarukban. Mások a kávéházban nem

-csókolnak ugyan kezet, de a szinházban már, ha a mellettük ülő hölgy

-régi ismerősük, nem vonják meg maguktól ezt az élvezetet, abszolute nem

-törődve azzal, hogy egy egész zsufolt nézőtér a tanuja parlagi

-udvariasságuknak. Ismét mások a szinházban is megőrzik diszkréciójukat,

-ellenben a zsurokon valóságos körcsókolózást végeznek a jelenlevő

-asszonyok kezén. Sőt olyanok is akadnak, akik egyenesen faragatlan

-fráternek minősitenek minden férfit, aki az ismerős asszonyok kezét nem

-hozza érintkezésbe az ajkizmaival.

-

-E viharos nézeteltérések ellenére én nem habozom azzal a kijelentéssel,

-hogy a kézcsók a legtöbb esetben határozottan illetlenség. Nem tudom,

-hogy viselkedik Mihályfi ur a főuri szalonokban, lovagias ügybe se

-óhajtok bocsátkozni ama tiszteletreméltó kaszinói uriemberrel, akire

-névtelen levéliróm hivatkozik, de kimondom és megállapitom, hogy sehol a

-nagyvilágban nem grasszál annyira ez az izléstelen szokás, mint nálunk.

-Nem a divatra hivatkozom – a Mode-Journal áprilisi füzetét még,

-fájdalom, nem olvastam – de arra az ösztönszerü jó izlésre, melyet az

-igazi uri emberek már születésükkor magukkal hoznak erre a tökéletlen

-világra. Az igazi gavallér csak azoknak a hölgyeknek csókol kezet, akik

-már kétségkivül tul vannak a flirtelés korán, mert ezt a kézcsókot

-senkise magyarázhatja tolakodó és neveletlen léhaságnak. A fiatal, szép

-asszonyokkal szemben csak akkor engedheti meg magának valaki ezt a

-bizalmaskodást, ha erre világos felhatalmazást kapott. Akarata ellenére

-senkit se lehet arra kényszeriteni, hogy a kezét egy idegen férfi

-ajkával benyálaztassa. Kezet csókolhatunk ezenfelül a menyasszonyunknak,

-annak a jó barátunk feleségének, aki ezt a lovagias hódolatot

-szemmelláthatólag szivesen veszi tőlünk, de idegen hölgyeknek, vagy

-azoknak, akiket csak felületesen ismerünk, ilyen módon sohase szabad a

-tudtukra adnunk, hogy ez a közvetlen érintkezés mennyire jól esik

-nekünk.

-

-Tudom, hogy ez a kijelentés nem pályázhat valami nagy népszerüségre,

-mert mi tagadás, mindenkinek jól esik, ha egy finom, fehér, puha kezet

-egy pillanatig odaszorithat az ajkához. Még nekem, a vén embernek is jól

-esik, s akárhányszor bizony szivesen elengednék az elmult életemből tiz

-esztendőt, ha egy bájos, fiatal teremtés plasztikus kezét

-megcsókolhatnám. Sőt teringettét, attól se riadnék vissza, hogy a forró,

-piros ajkát megcsókoljam. De amint nem tehetem meg ez utóbbit, épp ugy

-nincs jogom az előbbihez sem, bárhogy is kalimpál ez a vén szivem attól

-a vágytól, hogy ilyen édes, ingerlő közelségbe juthassak a jó barátaim

-feleségeivel.

-

-

-

-

-A köhögő nézőtér

-

-Egy elmés, de nagyon haragos fiatal hölgy ma hosszu levelet ir nekem,

-amelyben szörnyen kikel a budapesti szinházlátogató közönség ellen. Nem

-azzal az immár banálissá lett panaszszal hozakodik elő, hogy nálunk

-minden második ember későn jön a szinházba, hanem egy másikkal, melyben

-csakugyan sok az igazság: azzal, hogy a mi szinházaink nézőterén

-ugyszólván légyottot ad egymásnak a náthás és influenzás közönség.

-

-– Ez már nem is szinház, mondja a levél, hanem valóságos szanatórium,

-melyben négy-ötszáz ember szinte versenyt köhög egymással. Kérem, én

-drága pénzen megváltom a földszinti támlásszékemet, hat-nyolc koronát

-fizetek, csakhogy kényelmesen végighallgathassam az előadást s ehelyett

-mi történik? Az történik, hogy a legjobb esetben csak minden

-második-harmadik szót tudok megérteni, mert ez a köhögőlavina a legszebb

-és legizgalmasabb jeleneteken is végighömpölyög. A P. Gazsi Mariska és

-Tanay legszebb jelenetét, mikor már-már a meghatottság könyei

-szivárognak a szemembe, egyszerre tulköhögi a szomszédom, s én kénytelen

-vagyok részvéttel nézni rá, hátha megfullad a szegény, amikor

-tulajdonképp az esnék jól, ha ugy a kedvem szerint arculüthetném. Nincs

-szinház Budapesten, ahol ez időtájt ne ülne két-háromszáz köhögő, aki

-tönkreteszi az előadott szindarabokat, s versenyt lármáz a zenekari nagy

-dobbal. Azt hiszem, igazat ad nekem, ha azt mondom, hogy ez csunya

-kiméletlenség a nem köhögő társadalom idegei ellen. Hiszen a tapintatlan

-orrfuvásoktól is eleget kell szenvednünk, – még csak az hiányzik hát,

-hogy az emberek köhögni is a szinházba jöjjenek. Miért nem marad otthon

-az az ember, aki a rossz időjárás folytán meghült? Ki kényszeriti, hogy

-a szinházba jöjjön, ahelyett, hogy Priessnitz-borogatásokat rakna a

-mellére, s fiakkerporral, meg forró teával kurálná magát? Kérem,

-figyelmeztesse az olvasókat, hogy ez épp oly kevéssé járja, mint az,

-hogy ha valaki jodoformos vattába burkolózva jelennék meg egy szinház

-nézőterén.

-

-A hozzám intézett óhajtásnak készséggel eleget teszek, s ime,

-figyelmeztetem az olvasókat, hogy ha meg vannak hülve, akkor maradjanak

-szépen otthon a meleg kályha mellett, mert a gégénk vagy a hangszálaink

-betegségéhez épp oly kevés köze van a nyilvánosságnak mint ahhoz, ha

-reménytelenül szeretünk. Én ugyanis megengedem, hogy a köhögés kitünő

-szórakozás lehet annak, aki köhög, de semmiképp se kitünő a másik

-száznak vagy ezernek, aki a köhögést végighallgatni kénytelen. Mert

-csakugyan nem kell éppen tulzottan neuraszténikusnak lennünk, hogy

-ezeken a nézőtéri koncerteken felháborodjunk. Az ember nyolc koronát

-fizet egy támlásszékért, hogy Hegedüs Gyulát, Varsányi Irént hallja, s

-ehelyett egy jómódu kereskedőt, vagy egy öreg ügyvédet hall, aki két

-percig hasztalan erőlködik, hogy a köhögését visszafojtsa, s a harmadik

-percben szinte explodál ettől a visszafojtott indulattól. És az ügyet

-még bonyolitja, hogy az ilyen köhögési rohamok, isten tudja miért, a

-legnagyobb mértékben ragályosak, s ha a földszinten egy ur öblös basszus

-hangon köhögni kezd, rögtön megjön a válasz az erkélyekről és a

-karzatokról, s egyszerre olyan orkán zug végig az egész házon, hogy még

-egy egész zenekar is beleveszne, nemhogy egy szalonhangon előadott

-dialog. Még pedig – ez szintén a megfejthetetlen rejtélyek egyike –

-mindig a point-t köhögik agyon, vagy pedig azokat a részleteket, melyek

-okvetlenül szükségesek a cselekvény megértéséhez.

-

-Én tehát mindenkinek ezennel szigoruan a lelkére kötöm, hogy a jövőben

-csak egészséges gégével menjen a szinházba, de attól tartok, hogy a

-figyelmeztetésemnek nem lesz sok foganatja, mert a budapesti ember csak

-akkor marad otthon, ha már agonizálni kezd. Egy kis köhögésért, vagy egy

-gyöngébb torokgyuladásért senki se hajlandó szobafogságban sinlődni,

-mert az otthonlét rideg és unalmas, ellenben a kávéház, a szinház, a

-hangverseny mulatságos és szórakoztató időtöltés. Mert mondani se kell,

-hogy a köhögők táborkara nem csupán a szinházak nézőterét lepi el, hanem

-a kávéházakat és a hangverseny-termeket is. Mindenki irtózik attól, hogy

-egy egész napot – vagy, horribile dictu, esetleg kettőt – otthon

-töltsön, a kártyázásról, a pletykáról, a szivarozásról lemondjon, s

-herbateát igyék félbarna kapuciner helyett. Inkább tovább köhög néhány

-nappal, de nem hagyja el a rendes szórakozásait, mert az kizökkentené a

-rendes kerékvágásból. Arra, hogy nem csupán önmagának árt, hanem idegen

-embereket is felboszant, a budapesti köhögő még csak nem is gondol, mert

-az ő elve az:

-

-– Aki nem akar köhögést hallani a szinházban, az maradjon szépen otthon,

-ahol senkise háborgatja.

-

-Sok reményem tehát nincs rá, hogy a cikkemmel az ügynek használni fogok,

-mert a közfelfogás nálunk az, hogy a szinházban mindenki szabadon

-köhöghet a pénzeért, s akinek ez nem tetszik, az ne menjen szinházba.

-Aminthogy a jelekből itélve, tényleg ugy áll a dolog, hogy nem is megy

-más, csak aki a köhögők hangversenyében résztvehet.

-

-

-

-

-Egylovasok és kétlovasok

-

-A mai kérdés – vajjon az igazi uriember odahajtathat-e egylovas

-bérkocsiban egy előkelő fogadó vagy egy finom magánpalota kapuja elé? –

-eszembe juttatja egy régi, müncheni látogatásomat, amikor valakinél

-dolgom akadt a régens-herceg palotájában. Miközben öltözködtem,

-becsöngettem a szobapincért, s meghagytam neki, hogy állittasson egy

-csinos fiakkert a szálloda kapujához. Mily nagy volt azonban a

-bámulatom, amikor en pleine parade lefelé haladva a lépcsőkön, egy

-kopott, rozzant droschkéra esett a pillantásom, melybe csupán egyetlen,

-sovány ló volt fogva.

-

-– Mi ez? – kiáltottam dühösen a _Vier Jahreszeiten_ elegáns portására.

-

-– Ez, uram, egy müncheni droschke, – válaszolta nyugodtan a portás.

-

-– Hát nem mondták meg, hogy én fiakkert akarok? Csak nem képzeli talán,

-hogy ezen a hitvány járművön fogok odahajtatni a régensherceg

-kastélyához?

-

-Az aranysipkás portás hidegen vállat vont, aztán nagy flegmával igy

-felelt:

-

-– Ön egész nyugodtan mehet egy lóval a régensherceghez, hiszen a

-régensherceg maga is egy lóval szokott idehajtatni a fogadó elé…

-

-Hogy a portásnak igaza volt; arról tiz perc mulva meggyőződtem; a

-régensherceg kapusa – dacára, hogy csak egy lóval jöttem – mély

-tisztelettel nyitotta ki a rozzant kocsi ajtaját, s egyáltalában nem

-éreztette velem, hogy közönséges és krajcároskodó fráternek tart.

-Valószinüleg sokkal inkább csodálkozott volna abban az esetben, ha két

-orosz trapperrel robogok az aranycirádás kapuhoz.

-

-A világotjárt embernek nem szükséges megmagyaráznom, hogy a müncheni

-felfogás Európaszerte érvényben van; Párisban, Berlinben, Londonban épp

-oly ritkaság a fiakkeren járó gentleman, mint a bajorok fővárosában. Sőt

-egyáltalában nincsen is fiakker; két lóval csak az az ember jár, aki

-saját maga tart fogatot, vagy annyi a dolga, hogy hónapszámra fogatot

-bérelhet. A hercegnek, a grófnak, a szenátornak, a képviselőnek

-egyképpen nem derogál, hogy egylovas bérkocsiba üljön, mert mindegyiknek

-az a véleménye, hogy az igazi előkelőség nem a használatba vett lóerők

-számától függ. Csupán Bécs és Budapest tobzódnak ebben a viszonyaikhoz

-nem illő eleganciában, még pedig olyan mértékben, hogy a külföldről

-idetévedt utas jogosan a milliomosok városának tarthatja ezt a

-szerencsétlen koldusfészket. Olyan emberek, akik nyolcvan forintot

-keresnek havonként, fiakkeren hajtatnak a lóversenyre, s a legszerényebb

-polgári családok programmjából se hiányzik a vasárnapi gummirádlizás.

-Csak akkor hiányzik, ha egyáltalában nem kapnak fiakkert, ami sokkal

-gyakoribb eset, mint az ellenkező, mert a kövér és pirosarcu budapesti

-fiakkeres ugyancsak megnézi azt a legényt, akit ünnepnapon a kocsijára

-fölenged. Bizvást el lehet mondani, hogy a gondos családapa, aki a

-legkedvesebb leányát akarja férjhezadni, távolról se végez olyan

-pszikhológiai kutatásokat a leendő vőlegénynyel szemben, mint amilyennel

-a bakon ülő ur a pironkodó utasnak a veséjébe tekint. És ennek az

-előzetes vizsgálatnak nagyon is megvan az oka; a derék fiakkeres csak

-akkor csördit a lovai közé, ha két órai hajtással bőven megkeresheti a

-lovai két hétre való abrakocskáját. Miért menne olcsóbban, mikor ezt az

-árat is szivesen megfizetik neki? Istennek hála, a sikkasztók még nem

-haltak ki a világból, – és ahol a sikkasztási ipar virul, ott a szegény,

-kétlovas bérkocsis is hozzájuthat néha-napján egy-egy havanna-szivarhoz.

-

-Hogy ez nem tulzás, azt minden budapesti ember tudja, – és mégis: a

-jóravaló, becsületes, makulátlan uraknak egész sokasága él közöttünk,

-akinek az az ambiciója, hogy a sikkasztókat utánozza, s aki egyenesen

-dehonesztálónak tekintené, ha fényes napvilágnál egylovas bérkocsival

-hajtatna végig a Kossuth Lajos-utcán vagy a Kristóf-téren. Sőt egyenesen

-megborzong arra a gondolatra, hogy az előkelő szálloda portása egy

-nyomorult konflis belsejéből segitené ki a gyalogjáró aszfaltjára. Nem

-gondolják ezek a tiszteletreméltó uri emberek, hogy felfogásuk nagyon is

-balkánízü? A művelt nyugaton még az előkelő urak is csak akkor járnak

-kétlovas kocsin, ha ez saját maguknak élvezetet szerez; nálunk a

-portások, a pincérek, az utcai járókelők kedvéért ülnek az emberek a

-gummirádlis párnájára. Nem hasonlit-e némiképp ez a felfogásuk annak a

-vidéki gavallérnak a tempójához, aki rántott békát rendelt az

-étteremben, hogy előkelő urnak tartsák, – pedig bizonyosan tudta, hogy

-vacsora után nagyzolási mániába fog esni, összetévesztvén magát az öreg

-Vézuvval, a szobája padlóját pedig ama kisded falvakkal, melyek az

-illetlen hegy lábainál meghuzódnak?…

-

-

-

-

-Egyenruhás rablók

-

-Nem a pincér-borravalókról akarok beszélni, – ezt a témát rég

-elkoptatták előttem az aktualitásokban dolgozó társadalmi bölcsek, –

-hanem azokról a mindennap előforduló, időleges tiszteletdijakról,

-melyekkel a különböző, apró szolgálatokat fizeti meg a nagy városokban

-járó kulturember. A liftes, a kalauz, a muzeumi- és kiállitási őr

-tiszteletdijáról, mely az utasnak épp oly mindennapi kiadása, akár a

-szállodai vagy a vendéglői költekezés. És mindjárt meg is állapitom,

-hogy Budapest e tekintetben puritánul tisztességes város; a nagy

-rablókat, akik a hires, nyugateurópai metropólisokban oly szemérmetlen

-merényleteket intéznek a pénzintézetek ellen, itt jóformán nem ismerik.

-Talán azért, mert kevés a gyakorlatuk benne, hiszen Budapest – fájdalom

-– még nem esik bele a gazdag, nemzetközi csavargók rayonjába.

-

-A külföldön régóta rendes és becikkelyezett törvényen alapszik az utasok

-megadóztatása, Mikor Versaillesban a Maria Antoinette hálószobáját

-megmutatták nekünk, s a társaság néhány praktikus tagja észrevétlenül ki

-akart surranni az egyik mellékajtón, hogy a borravaló elől

-megmeneküljön: mindnyájan ijedten álltak meg, mert hiába nyomogatták

-óvatosan a kilincset, az ajtó egyáltalában nem nyilt fel. Be volt

-csukva, még pedig kulcscsal, aminthogy az összes ajtók be voltak csukva,

-amelyek a világhirü parkba vezettek. Az idegent itt egyszerüen zár alá

-helyezik, s a fogságból csak akkor engedik ki, amikor a bőbeszédü ur az

-összes mondanivalóit elmondta, s mosolygó arccal, kinyujtott tenyérrel

-foglal helyet a kijárás mellett. Belépti dij ugyanis nincs a versaillesi

-kastélyba, de kilépti dij, az bezzeg van; s a leggyakorlottabb smuciánok

-se párologhatnak el, ha az obulusaikat le nem fizetik. De Versaillesben

-utóvégre csak szolgák vannak, akiket senki meg nem szólhat azért, hogy

-borravalót kérnek. Ám a londoni Westminster-Abbeyban, ahol meggörnyedt,

-ősz barátok mutogatják a Dickens, Tennyson és Stuart Mária

-nyugvóhelyeit, épp ugy megkivánják a borravalót, akár egy köruti

-kávéházban. A tiszteletreméltó szerzetes, a penészes szarkofágok között,

-méltatlankodva nyujtja felénk reszkető kezét, ha csupán hálás

-köszönetünk kifejezése mellett akarunk eltávozni a boltivek alól.

-Köszönet? Ebből nem lehet megélni, mondja megbotránkozva a kulcscsomóját

-zörgető, jámbor atya, aki gondosan megnézi az ezüstpénzeket, mert haj,

-temérdek a kalandor, s az isten szolgái gyakran ki vannak téve annak,

-hogy silány hamispénzt nyujtanak át nekik a szépen csengő ezüst helyett.

-

-Mikor Párisban, a Pantheonban jártam, a halottak öreg pásztora

-szeretetreméltó előzékenységgel kalauzolt végig az apró fülkék között,

-melyekben a művészet és irodalom legnagyobb geniejei pihennek. Évekkel

-ezelőtt irtam már a Pesti Hirlapban arról a párbeszédről, melyet akkor a

-vén ciceronéval folytattam; de most, hogy a borravalók kérdése szóban

-forog, megint eszembe jut a borvirágosarcu, egyenruhás aggastyán, aki

-nyájasan, derüs kedvben mutatta be nekem a halottjait, közben vidáman

-pattintva fel a tubákos szelencéjét, hogy az orrnak is megadja azt, ami

-az orré. A bőbeszédü bácsi kissé fitymálva mutatta meg nekem a Rousseau

-megragadóan szép siremlékét – a sirboltból kinyuló kart, a lobogó

-fáklyával – ellenben a szeme csillogott a lelkesedéstől, amikor a Victor

-Hugo fülkéje előtt megállott velem.

-

-– Ez a legkülönb ember valamennyi közt, mondta mély meggyőződéssel,

-miközben elismerőleg bólogatott a hatalmas kőszárkofág felé.

-

-– Annyira szereti a _Hernáni-t_ és a _Századok legendájá_-t?

-

-Az öreg megrázta a fejét.

-

-– Én uram, egyiket se olvastam, részben, mert gyönge a szemem, részben,

-mert nem birom a derekamat, ha esténként a Montmartre-ba hazavetődöm. De

-azért mégis azt mondom, hogy Victor Hugo a mi legnagyobb halottunk. Csak

-egy van még nagyobb nála, de az, fájdalom, nem lakik itt a mi

-szállodánkban…

-

-– És az kicsoda?

-

-– Emile Zola, uram, az utólérhetetlen regényiró. Bárcsak megjönne már a

-kormány esze és mielőbb idehozná nekem ezt a nagyszerü embert. De az

-ostobák még mindig tiltakoznak ellene…

-

-– A Zola munkáit eszerint végigolvasta?

-

-– Mondom, hogy nekem nincs időm az efféle időfecsérlésre. Én tőlem akár

-tücsköt-bogarat összeirhatott, ahhoz én, világtól elmaradt öreg, amugy

-se értek. De azt tudom, hogy kétféle halott van itt a kezem alatt:

-finom, jól jövedelmező halott, – és olyan, aki iránt az angolok meg az

-amerikaiak nem érdeklődnek. A Victor Hugo koporsóját minden amerikai

-leány izgatott kiváncsisággal nézi meg, Zolát ugy keresik, mintha drága

-brilliáns volna, de Voltaire ma már nem igen kell a turistáknak. Hugo

-pompásan jövedelmez, néha öt- meg tizfrankot is kapok a fülkéje előtt a

-lelkes missektől és mistressektől. Hát még ha Zolát is idehoznák! De a

-mi kormányférfiaink, uram, vakok és siketek, akik nem tudják megitélni,

-hogy ki való a Pantheonba…

-

-Igy szólt a halhatatlanság kapusa és hálásan zsebrevágta az ötfrankost,

-amit a Rousseau sirja előtt adtam neki. Sőt: csodálkozó és elismerő

-pillantást vetett a Confession irójának fülkéjére. Terringettét, mégse

-lehetett ez amolyan értéktelen ember, ha kerek öt frankot jövedelmez!

-

-Mikor a zsaroló Budapestről hallok, gyakran eszembe jut a vén cicerone,

-aki a kegyeletet olyan gyönyörüen gyümölcsözteti, ott, a halhatatlanság

-csarnokában. És elismeréssel konstatálom, hogy sokkal jobbak vagyunk a

-hirünknél. Egyenruhás rablók legalább nincsenek Budapesten.

-

-

-

-

-Full dress

-

-Keserves panaszszal fordul ma hozzám egy uriember amiatt, hogy a rendes

-nyári fürdőjében valami érthetetlen nagyzási mánia fogta el a szállodát

-bérlő vendéglőst: az étterembe – amely a fürdőben a legelőkelőbb – csak

-frakkban vagy smokingban engedik be az esti étkezéshez a vendégeket. Aki

-szürke redingot-ban, vagy tisztességes utcai saccóban jön, azt a

-főpincér diszkrétül figyelmezteti, hogy a _full dress_ kötelező, s aki

-nem igy jelenik meg, azt legnagyobb sajnálatukra nem szolgálhatják ki.

-„Mit szól ehhez a legujabb bogárhoz?“ – kérdezi az én ismeretlenem

-felháborodva. Eddig – ha már egyéb kellemességük nem is volt a magyar

-fürdőknek – az az egy megvolt, hogy az ember patriarchális

-egyszerüséggel mozoghatott az étteremben és a terrászon. Most már ez az

-egy sincs meg, – vitte volna el az ördög azt a sok külföldi fürdőt, akit

-immár nálunk is majmolni kezdenek.“

-

-Végtelenül rosszul esik nekem, hogy t. felebarátom haragjában nem

-osztozhatom, s nem szedhetem le a keresztvizet arról a nagyképü

-vendéglősről, – de őszintén be kell vallanom, hogy ez a férfiu egyenesen

-imponál nekem, s ha irásban lehetséges lenne a tapsolás, hát én lelkes

-tapssal fogadnám ezt az okos és nagyvilági ujitást. Mert bármennyire is

-barátja vagyok annak a patriarchális egyszerüségnek, melyről a panaszos

-ur oly melancholikus hangon emlékezik meg a levelében, az a nézetem,

-hogy éppen ez a nagy és vidám fesztelenség rontotta meg évtizedeken át a

-magyar fürdők tónusát. A borozgató, cigányozó, hangos urak, akik néha

-fekete jaquetben, néha züllött lüszterkabátban telepednek le a vendéglők

-asztalai mellé, különös és nyughatatlan jelleget adtak szép hazánk

-fürdőhelyeinek, teljesen eltérőt attól, amelylyel a nagy és elegáns,

-külföldi fürdőkben találkozunk. A pohárcsörömpölés, a poharakon való

-hangversenyezés, a praepotens hang, melylyel egy-egy asztaltársaság a

-legteljesebb magánügyeit megbeszélte, szerintem mind abban a bájos

-fesztelenségben gyökerezik, mely a magyar fürdőket annyira

-hasonlatosakká teszi a szilaj és mulatós vidéki városokhoz. A frakk és

-smoking – bármily furcsa is a dolog – a temperamentumra is tompitólag és

-finomitólag hat, s aki full dress-ben ül le a fehér asztal mellé,

-nemcsak a külső megjelenésében lesz előkelőbbé, hanem a modorában és a

-tónusában is. Ez a titka a nagy, külföldi restaurantok szinte templomi

-csendjének és hangulatának, mely – mit tagadjuk? – százszor finomabb és

-kellemesebb, mint a legkedélyesebb lárma és duhajkodás. Az a vendéglős

-tehát, higyje meg, okos dolgot cselekedett, s igazán célszerü és

-kivánatos lenne, ha a példáját minden jobb magyar fürdőben követnék.

-Szivesen elhiszem, hogy ez a mindennapi öltözködés eleintén terhes és

-alkalmatlan, de ha a művelt angol, francia, sőt orosz is megteszi,

-egyáltalában nem tudom belátni, miért ne tenné meg a művelt magyar is,

-aki föltétlenül van olyan uri legény, mint akármelyik a külföldiek

-közül.

-

-De ha már itt tartunk, én tovább megyek egy lépéssel, s nem elégszem meg

-a frakkal és a smokinggal, hanem bátor vagyok azt kérdezni a vendéglős

-uraktól: miért nem honositják meg a magyar fürdőkben is a table

-d’hôte-rendszert, mely immár Európaszerte divatban van? Az á la

-carte-étkezés ma már mindenütt szinte zsarolásszámba megy, de

-eltörlésének, ettől eltekintve is van egy pszichológiai oka; a table

-d’hôte-rendszer – ha másutt nem – de legalább a vendéglőben egyenlőkké

-teszi az embereket, s megszünteti az a balkáni állapotot, hogy a pincér

-csak azt tartja uri embernek, aki a legdrágább ételeket választja ki az

-étlapból. Aki szerényebben költ, azt csak immel-ámmal szolgálják ki, még

-pedig hátul, a mosogató helyiség közelében levő asztaloknál. Külföldön

-ez a csuf osztályozás már régóta nincs meg; a table d’hôte-ért mindenki

-ugyanazt az összeget fizeti, s igy a herceg, a gróf, az ügyvéd, a

-kereskedő tökéletesen egyforma ur az étterem ajtaján belül. De, persze,

-az ilyesmi nálunk még nem tetszetős, mert ugyan hogy tudnának megélni a

-vendéglősök, ha a fürdővendégek nem azzal bizonyitanák uri voltukat,

-hogy két forintot adnak egy adag sárga dinnyéért, s harmadfelet egy adag

-amerikai befőttért. Azt azonban e derék férfiak elfelejtik, hogy egy

-vendég megzsarolásával száz más vendéget elriasztanak a magyar fürdőből,

-s igy végeredményben, az egész szezon alatt legalább háromszorosan

-elvesztik azt, amit két hét alatt jogtalanul összeharácsoltak. A

-pillanatnyi haszon még nem tiszta haszon, – ennek szomoru bizonyságai

-azok a magyar fürdők, amelyeknek vendéglősei – bár öt koronát kérnek egy

-adag rántott csirkéért, – a csőd viharos tengerén végzik be közéleti

-szereplésüket.

-

-

-

-

-Idegek

-

-

-I.

-

-Az ilyen vén ember, mint én, aki sandwicheinek javát már megette s a

-szép, női ajkakat, melyeket a sors kijelölt a számára, már mind

-végigcsókolta hosszu életében, – bizonyára nem sok embert irigyel ezen a

-földön, mert régen, nagyon régen belátta, hogy olyan halandó, aki az

-irigylésre érdemes lenne, nem igen él még az afrikai őserdőkben sem… Én

-a magam részéről sokkal inkább kivánkozom arra, hogy nyugodtan emészszek

-és jól aludjam, mint arra, hogy a londoni Rothschild vagy a newyorki

-Carnegie helyében legyek… És mégis: ma elfogott a legsárgább irigység,

-még pedig egy kicsike, ortográfiai hibáktól hemzsegő levél olvasása

-után, amelyben egy vidéki gazdálkodó – ah, boldogok legboldogabbja! –

-azt kérdezi tőlem, kalendáriumi mindentudótól: magyarázzam meg neki,

-lehetőleg értelmesen, hogy micsoda is legyen voltaképp az az idegesség,

-melyet mostanában annyiszor emlegetnek?

-

-Ime, barátaim, hát mégis vannak még arkádiai pásztorok; egy huszadik

-századbeli, eleven, európai férfiu nem tudja, hogy miből áll az

-idegesség, s épp oly kiváncsian tudakozódik felőle, mintha valami

-ismeretlen, keletázsiai betegségről lenne szó, melyről csak az ujságok

-Vegyes rovata beszél…

-

-A levél meghatott és felháboritott, de utóbb, mikor nyugodtabban

-elolvastam, az a furcsa gondolat ötlött az eszembe, hogy ez az ember

-talán nem is kiván tőlem oktalan dolgot… Az idegességről csakugyan

-érdemes elmondani egyet-mást, mert ez a betegség maga is probléma, még

-pedig a legnagyobbak egyike, melyekkel csak az orvostudomány

-foglalkozik… Idegorvosok már sürün élnek a kulturországokban, az aranyos

-cégtáblák hencegve hirdetik, hogy a tudós férfiak egész légiója

-szentelte már magát annak a nemes hivatásnak, hogy a neuraszténikusokból

-józan polgárokat faragjon, – de az idegek életéből és titkaiból (nem

-bánom, ha meg is köveznek, de kimondom) a doktorok ma sem tudnak sokkal

-többet, mint őseik, a boszorkány-konyhában dolgozó felcserek… Anatomice

-jól ismerik az idegeket, az élettani funkciók, melyek szerint igazodnak,

-nem tartoznak többé a titkok közé, de a hatások, melyeket az érzésekre

-és a hangulatokra gyakorolnak, melyek az akaratot és az energiát

-akárhányszor sulyosan megbénitják, melyek vérszomjas hősökké

-változtatják a gyávákat és siránkozó vénasszonyokká a bátrakat és

-erőseket: majdnem egészen ismeretlenek még ama kitünő orvosdoktorok

-előtt is, akik szünetlenül az idegesek bajaival foglalkoznak…

-Hidegfürdő, félfürdő, séta, táplálkozás és bromnátrium: ime a doktorok

-egész tudománya ama száz- és százféle baj, kellemetlenség és gyötrelem

-ellen, amely a modern ember életét megkeseriti, a családi tüzhely

-hangulatát tönkresilányitja, s a néma és hangtalan tragédiák sokaságával

-döbbenti meg azokat, akik belelátnak a társaságos élet kulisszái közé.

-Bizvást el lehet mondani, hogy manapság száz felnőtt ember (sőt száz

-felnőtt ifju) között legalább kilencvennyolc ideges van, s az izmaikkal

-kérkedő athléták között, akik büszkén mutogatnak sulydobási és

-távgyaloglási rekordjaikra, épp annyi példány akad, aki a keble mélyén

-titokban bolondnak hiszi magát, mint a hajós kapitányok, az irók és a

-családanyák, sőt: mint az okleveles és gyakorló orvosdoktorok között. A

-neuraszténikusok száma hasonlithatatlanul több, mint a náthásoké s a

-különbség mindössze annyi, hogy amig a náthásnak megvan a bátorsága

-hozzá, hogy a baját nyiltan bevallja, az ideges szinte remeg a

-félelemtől, hogy valaki a félbolondot felismerheti benne…

-

-Ez a nagy probléma tehát mindenképpen megérdemli, hogy kissé szemügyre

-vegyük, még pedig nem a tudomány szempontjából, – hiszen ehhez majdnem

-oly keveset értünk, mint az orvosok – hanem a társadalom, a józan ész s

-a humor pápaszemén keresztül. Irjunk egyet-mást az idegességről és az

-ideges emberekről, nem rendszeres tanulmányt, hanem apró vázlatokat és

-megfigyeléseket, amelyeknek egy hasznuk mindenesetre meglesz: a sok

-gyáva, titkolózó, sunyi módon meglapuló neuraszténikus rá fog jönni

-arra, hogy baja ezer, sőt százezer halandóval közös, s hogy ami neki

-fáj, az a barátjának, a sógorának, a szomszédjának, a fölebbvalójának,

-az alárendeltjének is épp ugy fáj, ha nem jobban. És ha már egyéb

-vigasztalásuk nincs, hát az is valami, felebarátaim, hogy a

-szégyenkezésre egyáltalában semmi okunk: az a sok őrült gondolat, mely a

-mi fejünkben megfordul, polgártársainkat, a látszólag nyugodt és

-hidegvérü gentlemaneket is épp ugy meggyötri, mint jó magunkat.

-

-

-II.

-

-Kezdjük ott, mikor az ideges ember – az édes és undoritó gyermek –

-hajnali hétkor, kilenckor, vagy tizenkettőkor az éjszakai álmából

-fölébred. Mondjuk, hogy előzőleg hét órát nyugodtan és zavartalanul

-aludt, – bár ezt sohase fogja elismerni – tegyük fel, hogy

-váltólejárata, kitüzött árverése s más egyéb kellemetlensége se

-esedékes, szóval: minden oka meglenne rá, hogy bizonyos életvidorsággal

-tekintsen az előtte álló órák felé. Ez logikus és érthető lenne, de nem

-igy történik; a neuraszténikus fölnyitja a szemét s mindenekelőtt

-konstatálja, hogy a dereka sajog, a feje zug, a közérzete pedig

-körülbelül olyan, aminő Husz Ábrahámé lehetett félórával a kivégzése

-előtt. Amig a szobában álmosan körülnéz, egyszerre ugy rémlik neki, hogy

-az egész élet csak ostoba időfecsérlés. Minek élni? Tulajdonképpen mi

-vár rá ma, holnap és holnapután? Az, hogy a huszezredik kávét megigya,

-hogy képtelen együgyüségeket beszéljen közömbös idegenekkel, hogy ismét

-befaljon egy köritett marhahust, s hogy izgatottan lesse, vajjon a makk

-alsó, melylyel quintje lenne és a parthiet megnyerné, véletlenül

-odatéved-e a kezébe? Hát ez lenne egy komoly, felnőtt szakállas ember

-minden életcélja és ambiciója? Fanyarul nyul az éjjeli szekrényére

-készitett reggeli lap után s ismét – századszor, ezredszer, tizezredszer

-– megállapitja, hogy ebből a szürke betütengerből őt tulajdonképpen

-semmi sem érdekli, mert ő egy mákszemnyivel se fogja jobban érezni

-magát, ha az angolok összecsókolóznak az oroszokkal, ha a koronajáradék

-sülyed vagy emelkedik, s ha Bárczy István még ujabb és ujabb

-segédorvosokat fog kinevezni a balparti közkórházakba. Utálattal dobja

-el az ujságot, nagy nehezen rászánja magát, hogy fölkel, miközben ugy

-érzi, hogy szédül, hogy sirógörcse lesz s hogy egy falat nem sok, de

-annyit se tudna lenyelni a torkán, habár az inkák kincsét is neki adnák

-azért a kegyességeért, hogy jóizüen megreggelizzék.

-

-Életvidámnak tehát tulzás lenne most állitani neuraszténikus barátunkat

-s a környezet, mely a fölkelés után következő pillanatok hangulatait,

-fájdalom, régóta ismeri, gondosan óvakodik attól, hogy a nagyságos,

-időleges tébolyodott urnak még a legenyhébben is ellentmondjon. Az okos

-feleség tisztában van vele, hogy ilyenkor csak egyetlen taktika segit:

-mindent helyben kell hagyni, amit imádott, de félbolond férje állit. Ha

-csütörtökön azt mondja, hogy vasárnap van, ha kijelenti, hogy a

-könyvnyomdát Franklin Rezső találta ki, a puskaport pedig Kolumbus

-Fülöp, a szerető hitves nyájasan bólint s szeliden igy válaszol:

-

-– Igazad van, fiacskám…

-

-Mert jaj, százszor jaj neki, ha ellentmond, ha a vitatkozás vörös

-posztójával ingerli az amugy is feldühödött bestiát… Az okos asszony

-óvakodik is ettől a könnyelmüségtől, hiszen jól tudja, hogy az ő ideje

-is elérkezik, s délben, mikor a hajnali hangulat már elpárolgott, a

-kedve szerint boszut állhat mindazokért a méltatlanságokért, melyeket

-másfélóráig elszenvedett. Reggel tehát a legképtelenebb abszurdumokat is

-készséggel helybenhagyja, s csak annyit mond az édes mamájának, ha a

-családi életéről szó esik:

-

-– Az uram nyolctól kilencig dühöngő őrült, de különben jóravaló és

-kedves fiu…

-

-És a fiuk, akik már iskolába járnak, szinte dicsekedve mondják a

-barátaiknak, ha az apák kiváló tulajdonságai a tizórai uzsonna

-alkalmából szóba kerülnek:

-

-– A te papád egy közönséges filiszter, de az enyém minden reggel

-megtébolyodik… Ugy ordit és hadonáz, hogy majdnem megpukkadunk

-nevettünkben…

-

-Szerencsére a legnagyobb vihar is kitombolja magát egyszer s igy az a

-pillanat is elérkezik, mikor a neuraszténikus végre eltávozik hazulról.

-Az első negyedórában még vadállatként rohan végig az utcákon, ha valaki

-megszólitja, csak egytagu szavakkal válaszol, a kávéházban lelkifurdalás

-nélkül meg tudná ölni azt a becstelen gazembert, aki beszélgetéssel

-akarja molesztálni, – de lassankint – a jó isten tudja, micsoda belső

-processzusok következtében? – a fölkorbácsolt idegei mindinkább

-elzsibbadnak, a vére lehül és nyugodtabbá lesz, s negyven perccel

-azután, hogy a hálószobáját elhagyta, egyszerre csak tisztába jön azzal,

-hogy egyszerü téboly volt, amit odahaza müvelt… És ekkor megsajnálja és

-mártirnak minősiti a feleségét s miközben a kiflijét belemártja a

-kávéba, józanul igy szól magához:

-

-– Lipót, Lipót, igazán nem értelek… Hiszen különben okos és jóravaló

-fickó vagy, – hogy tudhatsz hát ennyire megfeledkezni magadról?…

-

-És ekkor ugy tünik fel neki, hogy az élet mégis csak szép és mulatságos,

-hogy az angol király kolosszálisan geniális uralkodó, hogy a

-koronajáradék árcsökkenése határozottan érdekes jelenség s hogy Bárczy

-István nagyon helyesen cselekszik, mikor a balparti közkórházak

-orvos-állományát megszaporitja… És mikor a jó reggeli után a

-medea-szivarját meggyujtja, már édes és türelmetlen vágyakozással gondol

-a délutáni kártyaparthiejára.

-

-Ebédkor három szál gyönyörü rózsát visz haza a feleségének s szemlesütve

-hallgatja, mikor az asszony igy szól hozzá:

-

-– Lipót, ma reggel ismét dühöngő őrült voltál… Mondd, nem szégyenled

-magad a felnőtt és okos gyermekeid előtt?…

-

-Lipót nem felel, hanem szégyenli magát. Ilyenkor megfogadja, hogy

-másnaptól kezdve oly hidegvérü lesz, mint egy aggkori gyengeségben

-szenvedő csuka, de másnap – megint csak a jó isten tudja, hogy miért? –

-ujra és előlről kezdi a tegnapi, a tegnapelőtti és a multheti komédiát…

-

-Vajjon mi a patologiai oka a Lipótok e szédületes

-hangulatváltozásainak?…

-

-

-III.

-

-A jó isten tudja, mi a magyarázata annak, hogy az ideges ember valami

-oktalan szeméremmel igyekszik eltitkolni a betegségét a világ előtt. A

-náthásnak eszébe se jut tagadni, hogy a nyákhártyái gyuladásban vannak,

-a rheumás még a felületes ismerőseitől is tanácsot kér a bajára

-vonatkozólag, az pedig, aki a gyomrát elrontja, fünek-fának panaszkodik,

-akár a gyermek, aki érdemet lát abban, hogy betegnek méltóztatik lennie.

-Régi tapasztalás, hogy a hiányos egészségü ember bizonyos gyönyörüséggel

-sütkérezik a közrészvétben, amivel ravaszul áltatják. Egyedül a

-neuraszténikus szégyenli bevallani, hogy az idegei nincsenek

-hajókötelekből, még pedig azért szégyenli, mert az ideges szó nálunk

-majdnem szinonim a félbolond szóval, sőt – rosszabb esetekben – a

-paralitikus-sal is. Innen van, hogy a neuraszténikus szinte beteges

-erőlködéssel imitálja a nyugodt és a jókedvü bohémet, nehogy az

-ismerősei és a barátai agylágyultnak tartsák. És ez a felületes látszat

-az oka annak, hogy a szegény fiu aki néha törni és zuzni szeretne, mint

-aranykedélyü humorista él a köztudatban, s ezáltal olyan tragikomikus

-helyzetekbe kerül, amelyek még a legjobb bohózatiróknak is a

-becsületükre válnának.

-

-Tegyük fel, hogy az ideges ember a kávéházban vagy a kaszinója

-karosszékében ül, s mig látszólag derüs arccal kevergeti a fekete

-kávéját, voltaképpen egy különös perspektivára gondol. E perspektivában

-ott csillog a nagy, lipótmezei nyaraló egyik dusan kipárnázott cellája,

-ahová a vendéget, az érvényben levő etikett-szabályok szerint, csak

-ugynevezett kényszer-smokingban bocsátják be, a rácsos ablak, mely

-mögött ő, az egyszerü és igénytelen ügyvéd, a hatalmas padisahnak, vagy

-a chinai anyacsászárnénak fogja hinni magát, s a kicsike, virágokkal

-boritott sirdomb, ahová gyászbaborult özvegye nemsokára elzarándokol,

-hogy könyeivel öntözze a hantokat, mely mögött porladó mindensége

-nyugszik. Aki az ideges embert ismeri, jól tudja, hogy a legenyhébb

-szivdobogás, a legszelidebb derékfájás is elébe tudja varázsolni ezeket

-a csábitó képeket, melyeknek bizonyosságában szinte képtelen

-pesszimizmussal hisz. Külsőleg azonban az elégedett filisztert adja, aki

-boldogan és kéjes lustasággal emészt… Még pedig oly élethüséggel adja,

-hogy a klub vagy a kávéház ismert közéleti bajnoka, aki csak akkor érzi

-jól magát, ha türelmes és udvarias hallgatóra talál, bizalommal melléje

-telepszik az asztalhoz. Nemcsak melléje telepszik, hanem beszélni is

-kezd, még pedig frissen, kitartóan és majdnem hipnotizáló

-bőbeszédüséggel. Sorra veszi a politikát, a városi közügyeket, a külföld

-szenzációit, s mindebből levonja a maga jól megokolt elméletét, melyet

-abszolute nem igyekszik eltitkolni… Beszél, beszél és beszél, miközben a

-szerencsétlen neuraszténikus udvariasan, lekötelezőleg, majd sóhajtva,

-fészkelődve, verejtékes homlokkal, kidülledt szemmel mosolyog és

-titokban ezt gondolja magában:

-

-– Ha ez a vadállat két perc alatt el nem hallgat, bizonyos, hogy rosszul

-leszek itt a kávéházban…

-

-De a vadállat nem hallgat el, hanem tovább beszél, addig beszél, mig a

-partnere – minden látható ok nélkül – egyszerre csak felugrik a

-helyéből, s pár mentegetőző szót dadogva, elrohan a kávéházból. Ez a

-legokosabb, amit tehet, mert ha tovább maradna, bizonyosan beleszédülne

-a visszafojtott izgalomba…

-

-A neuraszténikus ugyanis pompásan tudja mimelni a figyelmes és kiváncsi

-hallgatót, de csupán záros határidőig: két percig, három percig, esetleg

-öt percig. Azontul végképpen kimerül és összeroppan, főképp akkor, ha

-nem olyan ügyekről van szó, melyek őt személyileg érdeklik. A hosszu

-elbeszélések kinpadra feszitik az idegeit, de azért megható erőlködéssel

-igyekszik adni a nyugateurópait, holott titokban talán a körmeit vájja

-bele a karosszék oldalába. A helyzet még sulyosabbá válik, mikor

-anekdotákat mesélnek neki, amelyeknek a pointejét egyáltalában nem érti

-meg, vagy tanácsot kérnek tőle, amikor majdnem felrobban a vágytól, hogy

-feltünés nélkül távozhassék. De ah, a vágyból, fájdalom, nem lehet

-valóság: az anekdotázó görcsösen ragaszkodik ahhoz, hogy a Jaj de fain!

-cimü kötet összes elévült adomáit elmesélje, s a tanácskérő se tartozik

-ama fiuk közé, akik egy kelletlen mozdulat láttára diszkrétül

-meghátrálnának. Ő szivósan, törhetetlenül megtisztel bennünket a

-bizalmával, tekintet nélkül arra, hogy mi sokkal közelébb állunk ahhoz,

-hogy egy kopogós vitustáncot eljárjunk, minthogy embertársainkat – bár

-az ördög valamennyit elvinné! – egy jó tanácscsal megsegitsük.

-

-Az agyonbeszélő, a mókafiu és eszmecserélő: ezek azok a tipusok, melyek

-a neuraszténikus ember szegény idegeit lassan, de biztosan megőrlik.

-

-

-

-

-A pesti tónus

-

-Én, aki azt a különös mesterséget választottam öregségem hivatásául,

-hogy embertársaim gyöngeségeit pellengérre állitom, nem térhetek ki

-annak a különös betegségnek a leirása elől se, amely sehol a világon nem

-grasszál annyira, mint a mi szép és virágzó fővárosunkban, s amely

-ujabban még a mindeddig romlatlan naiv vidéket is tökéletesen

-inficiálta. Ez a betegség a cinizmusig menő léhaság, melylyel nálunk

-minden ember, aki szereti, ha modern huszadik századbelinek nézik, a

-világ összes eseményeit megbirálja. Utóvégre másutt is vannak cinikus és

-gunyolódó lelkek, s a frázisok kora talán már a Kongó partján is

-végképpen lejárt, de annak a ragályszámba menő léhaságnak, mely a mi

-zsurjainkon, kávéházainkban, társaságaink körében, sőt szinházi

-nézőtereinken is dühöng, sehol a civilizált világon nem találni a

-párjára.

-

-Nem tudom bizonyosan, hogy megértik-e rögtön, amit mondani akarok, de ha

-egy kissé körülnéznek azok között, akikkel mindennap érintkeznek,

-bizonyosan habozás nélkül igazat adnak nekem. Budapesten – és most már a

-vidéken is – egy évtized óta abból áll a modernség, hogy senki semmit se

-vesz komolyan. Vagy helyesebben: mindenki szégyelli bevallani, hogy

-valamit komolyan vett. Nincs olyan nagy és szent dolog, amit ne gunyosan

-és cinikus léhasággal tárgyalnának, kivéve a nagyon kis helységekben

-lakó becsületes és puritán férfiakat, akik legalább a politikai

-dolgokban, nem értik a tréfát! A többiek bizonyos megvető iróniával

-beszélnek az emberi élet minden nagy motivuma felől, s a szerelmet, a

-házaséletet, a tudományt, a művészetet, sőt magát a halált is olyan

-tónusban tárgyalják, mintha egy érdekes alsóspartieről lenne szó. Azt

-hiszik, hogy csupán az ostoba vagy elmaradt emberek képesek arra, hogy

-lelkesedjenek vagy elérzékenyüljenek valamin, s hogy a moderneket éppen

-az jellemzi, hogy a világban minden fölött gunyolódnak. Valami furcsa,

-lenéző, irónikus és léha tónus lett urrá ebben az országban, melyet

-azelőtt csak a kávéházi bohémek használtak, akik mindenkit, aki tiszta

-gallért viselt, bárgyu és komikus strébernek tartottak. A züllött,

-kapucinert ebédelő bohémek tolvajnyelve volt ez, mely tiz év óta, isten

-tudja hogyan, az országnak, de főképp Budapestnek egész sereg komoly és

-tisztességes osztályát is inficiálta. Az ember ma néha csodálkozva néz

-körül a kávéházi asztalnál, a szinházi nézőtéren, az uri családok

-szalonjában: államhivatalnokok, ügyvédek, orvosok, tanárok mind ezen a

-csuf és léha argot-n csevegnek egymással, mintha valami óriási szellemi

-fejlettségre mutatna, ha valaki mindenről a világon gunyos és cinikus

-hangon beszél. Nálunk már ugy áll a dolog, hogy az ember, aki ebben a

-hangban nem járatos, ügyetlennek és félszegnek érzi magát a társaságban,

-mert azt hiszi, hogy a környezete ostobának tartja. Innen van, hogy

-Budapesten majdnem minden hazai darab megbukik, minden magyar festő

-képét silány tákolmánynak minősitik, s minden szinészt, komponistát és

-tudóst csufolkodva lekicsinyelnek. A külföldi munkát nem merjük bántani,

-mert ez esetleg a müveletlenség gyanujába keverne bennünket, de a hazait

-lenézzük és megvetjük, mert ez, a léha felfogásuak szerint, a mi lelki

-felsőbbségünket bizonyitja. Ez a cinizmus már annyira megy, hogy nem

-csupán az idegen embereken gunyolódunk, hanem önmagunkon is, s pokoli

-módon röstelkedünk, ha azon kapnak bennünket, hogy valamin – kivételesen

-– elérzékenyedtünk. A meghatottságunkat a világért se vallanánk be a

-nyilvánosság előtt, mert isten ments, még ostoba és elmaradt embereknek

-tartanának bennünket. Szégyelljük, hogy szerelmesek vagyunk,

-szégyelljük, hogy a családunkhoz ragaszkodunk, szégyelljük, hogy egy

-szép és nemes gondolat föllelkesit bennünket, s százszor, ezerszer

-cinikusabbnak tüntetjük fel magunkat, mint amilyenek a valóságban

-vagyunk. Közönséges, alantasan gondolkodó, felületes frátereknek

-hazudjuk magunkat, még akkor is, ha minden távolabb áll tőlünk, semhogy

-csakugyan ilyenek legyünk. És azt hiszszük, – az ördög tudja, honnan

-vettük ezt a hitünket? – hogy ezzel az okosságunkat és a modern

-voltunkat demonstráljuk.

-

-Talán a mi kávéházi törzsvendégeink se fogják tagadásba venni, hogy

-Angliában, Franciaországban, Németországban is vannak modern és okos

-emberek, – pedig ezekben a nagy, kulturától ragyogó, igazán fejlett

-országokban még nyoma sincs annak a cinizmusnak, mely a mi

-társaságainkat jellemzi. A legműveltebb angol, francia, vagy német ember

-se szégyelli, hogy a szép dolgokon lelkesedni tud s hogy az élet minden

-nagy motivumát komolyan veszi. Ezt a lenéző, kicsinyes gunyolódást, s a

-tónusnak ezt a léha és alantas módját seholse ismerik annyira, mint

-minálunk. Itt már komoly és értékes beszélgetést egyáltalában nem is

-lehet hallani, mert azok, akik az ilyen beszédre kvalifikálva lennének,

-félénken elbujnak a világ elől, nehogy a hitvány és értéktelen fecsegők

-kinevessék őket.

-

-

-

-

-A bezárt ebédlő

-

-Egy általánosan elterjedt, pesti szokásról akarok irni, mely a szegény

-férjeket régóta elkeseriti, anélkül, hogy panaszkodni vagy lázongani

-mernének. Én azonban vitézül elmondom a véleményemet, mert a

-szerkesztőség biztos négy fala között az ember nyugodtan adhatja a hőst,

-még ha otthon, az édes házi tüzhelynél, ugy meg is lapul és össze is

-gubbaszkodik, akár egy jól bedresszirozott házinyul.

-

-A szokás, amelyről beszélek, abból áll, hogy a pesti családok

-kilencvenkét százaléka (sőt, amint mondják, a vidéki családok egy

-tekintélyes percentje is) az előszobában, a fürdőszobában, a spájzban,

-vagy a hálószobában költi el az ebédjét és vacsoráját, mert a nagyságos

-asszony, aki azt akarja, hogy a lakása mindig rendben legyen, még a

-gondolatától is remeg annak a szörnyüségnek, hogy az ebédlője féltett

-tisztaságát megbolygassa. Előkelő, uri családok, akik kilencszáz, ezer,

-vagy ezerkétszáz forintot fizetnek egy-egy gyönyörü, ötszobás lakásért,

-voltaképpen csak azért dobnak ki ilyen horribilis pénzeket, hogy egyszer

-egy hétben a vendégeik előtt henceghessenek. Az öt szobából ugyanis

-mindössze csak két szobát használnak: a hálót és a gyerekszobát, a

-többibe egész héten át nem léphet be más, mint a bekötöttfejü

-szobaleány, aki minden reggel az arca verejtékével kefél és törölget,

-nehogy egy lázongó porszem valami rejtett zugban elbujhasson. Ha a

-tisztogatásnak vége, a három fölösleges szobát gondosan bezárják s csak

-akkor nyitják ki ujra, ha zsurt tartanak, vagy látogató érkezik a házba.

-Vagyis: két szoba tökéletesen elég lenne, a szobaleányt

-megtakarithatnák, adót, házmesterpénzt kevesebbet fizetnének, ha a

-vendégek kedvéért nem tartanák szükségesnek a nagy, ezer forintos

-lakást. Sőt: olyan familiák se használják a szalont és az ebédlőt,

-amelyek három hónapban csak egyszer fogadnak vendéget. Az előkelő,

-fényesen butorozott helyiségbe itt hónapszámra se lép be más, mint a

-szobalány és a tisztogatásban asszisztáló nagyságos asszony, de azért

-fizetik a drága lakáspénzt, – hogy miért: arra csak a jó istenke tudna

-feleletet adni. A család, ha nincs vendég – pedig ugyszólván soha sincs

-– az előszobában vagy a fürdőszobában ebédel és vacsorál, nehogy a

-gyerekek a parkettet bepiszkitsák, vagy a drága butor, isten ments,

-megrongálódjék. És ha a férj burkolt célzást tesz arra, hogy minek a

-nagy lakás, ha az ember egyáltalában nem veszi hasznát, a feleség

-idegesen igy válaszol:

-

-– Azt hiszem, nem engedheted meg magadnak, édes szivem, hogy minden két

-évben uj butorokat vásárolj. Majd ha a lányod megnő és fiatal urak

-járnak a házhoz, neked is nagyon jól fog esni, hogy a butoraimat

-megkiméltem.

-

-– De hát akkor miért fizetem addig hiába a méregdrága lakást? – kérdezi

-a szegény férj bátortalanul. – Tizenöt évig, mire a kis leányunkból nagy

-kisasszony lesz, e szerint egy kétszobás, udvari lakás is megtenné.

-

-A nagyságos asszony ilyenkor dacosan vállat von s ezt mondja az ő

-sajátságosan misztikus logikájával:

-

-– Drágám, engem nem ugy neveltek otthon, hogy most egy háromszáz

-forintos udvari lakásban kucorogjak…

-

-Bebizonyitott tény, hogy a férjek legnagyobb része többre becsüli a

-családi békét, mint a nagyuri kényelmet s igy előbb vagy utóbb

-valamennyi hozzászokik ahhoz a gondolathoz, hogy a puritán család az

-előszoba sántikáló asztalán, vagy a sötét fürdőszobában ebédel. Az

-étkezés, utóvégre is, nem tart soká s a gyönyörü, tükörablakos,

-márványoszlopokon nyugvó kávéház pompásan kárpótolja az embert azokért a

-kényelmetlenségekért, amelyekben a házi tüzhelynél része van. Hallgat

-tehát és sieve nyeli le az utolsó falatot, hogy aztán lóhalálában,

-türelmetlenül rohanhasson el a kávéházba, ahol előkelő és kellemes

-milieuben költheti el legalább a fekete kávéját.

-

-Az asszonyi logika nem tartozik a sziklaszilárd épitmények közé, de

-azért mégis különös és érthetetlen dolog, hogy a nők majdnem szándékosan

-gyülöltetik meg a férjükkel a családi otthonukat, holott ha kissé

-okosabban gondolkodnának, gyönyörüen rá tudnák szoktatni őket arra is,

-hogy sehol se érezzék magukat oly kellemesen, mint a saját lakásukban.

-Az a férj, aki a pompás, világos, ezüstnemütől csillogó, meleg

-ebédlőjében ülhet asztalhoz s nem a sötét, légvonatos, barátságtalan

-előszobában kénytelen elkölteni ebédjét, bizonyára kétszer is

-meggondolná, mielőtt a maga kellemes fészkéből kimozdulna s

-kétségtelenül több időt töltene otthon, mint az idegenek lármájától

-hangos kávéházban. És a serdülő gyerek, aki a mostani rendszer mellett

-önkéntelenül megszokja azt a gondolatot, hogy a világot a jó isten csak

-a vendégek kedvéért alkotta, mert ha vendég nincs, hát a homályos

-előszoba, a piszkos abrosz is jó: mennyivel több finomságot, harmóniát

-és jóizlést szivna a lelkébe, ha mindig az a másik, tiszta és derüs

-milieut látná maga előtt, amit most oly szigoruan elzárnak előle. De a

-nagyságos asszonyok, akik öltözködés dolgában oly szivesen hódolnak a

-legfinomabb izlésnek, s a párisi Paquinnál, a bécsi Drecollnál és a

-pesti Holzernél vásárolják a nyilvánosság számára a toilettjeiket,

-otthon, a négy fal között, egyáltalában nem törődnek a finomsággal és a

-jó izléssel. Pedig ha tudnák, hogy milyen oktalanul cselekesznek, hát

-mindennap hófehér abroszszal terittetnének föl az ebédlőben s még talán

-egy virágbokréta bevásárlásától se riadnának vissza, amelylyel ezüsttől

-csillogó asztalukat feldiszitenék.

-

-

-

-

-A fehér asztal analfabétái

-

-Az apró helytelenségek közt, melyeknek tárgyalását a programmomra

-tüztem, van egy, mely első látásra nem látszik valami fontosnak, de

-amely szerintem távolról sem olyan alárendelt jelentőségü, amilyennek,

-felületes szemmel nézve, tartanók: az az indolencia, melylyel nálunk az

-evés müvészetét kultiválják. Jó étvágya, istennek hála, sok embernek van

-Budapesten és Magyarországon, de enni csak kevesen tudnak, már t. i.

-olyan módon, hogy a szemlélő esztetikai érzését ne bántsák. Igaz, hogy

-ez szociális szempontból nem nagy baj, mert a fődolog mindig az marad,

-hogy legyen mivel csillapitanunk az étvágyunkat, de ha elismerjük, hogy

-nemcsak a testi szükségleteknek, hanem a jó modornak is megvannak a maga

-törvényei, hát bizony igen gyakran jutunk abba a helyzetbe, hogy kissé

-szégyenkeznünk kell embertársaink modortalansága miatt. Aki a nagy,

-előkelő, külföldi restaurantokban megfordult, csodálkozva látja, hogy

-bár első pillantásra csupa szemenszedett nyugateurópai hölgy és ur ül

-nálunk is az éttermek asztalai mellett – a nők gyönyörü estélyruhát, a

-férfiak kifogástalan frakkot vagy smokingot viselnek, – de a dekolletált

-selyemderék és a csillogó ingplasztron mögött voltaképpen álcázott

-tatárok rejtőznek. A menü itt is ugyanaz, ami Párisban, az étvágy pedig

-sokkal jobb, de a stilus, melylyel a gazdag lakomát elköltjük, már

-ugyancsak nem hasonlit arra, melyet az elegáns angol és francia ember

-kultivál az éttermek fehér asztalainál.

-

-Azokról a sokszor szóvátett malacságokról, hogy uri emberek a kés hegyén

-szállitják az ajkaik közé a mártást, vagy a főzeléket, hogy a levest

-hangos szürcsölés közt tüntetik el a tányérjukról, hogy a kenyeret

-vágják, a sajtot pedig törik: egyáltalában nem is akarok beszélni,

-hiszen ezeket az apró illetlenségeket már százszor és százszor megrótták

-előttem. Föl kell tennem, hogy az evés e vulgáris helytelenségeivel

-minden jó társaságbeli ember tisztában van, bár őszintén szólva –

-szégyellem, de mégis leirom – akárhány bájos és előkelő asszonyt láttam

-már, aki mennyei ártatlansággal veszi az ajkai közé a kést, sőt: ha jól

-esik neki, kenyérrel mártogatja ki a tányérjából a tatármártást. Akár

-hiszik, akár nem, nálunk az asszonyok közt is aggasztóan tekintélyes

-számban találkoznak az evés müvészetének analfabétái. Olyan hölgyek,

-akik a külsejük után itélve, hivatottak volnának arra, hogy egy

-királyasszony udvarhölgyei legyenek, néha szakasztottan ugy esznek, mint

-egy középfinom szobalány. De ismétlem: ezeket az elemi dolgokat nem is

-akarom szóvá tenni, csak általánosságban konstatálom a szomoru

-igazságot, hogy az étkezés technikájában nálunk csak a legritkább ember

-otthonos. Az a finom, diszkrét stilus, mely a nyugati országokban szinte

-magától értetődik, nálunk majd csaknem egészen ismeretlen. Száz előkelő

-asszony és száz uri ember közt loyálisan számitva se akad tiz, aki a

-villát és a kést helyesen tartaná a kezében s aki már a legelső

-mozdulatával is el ne árulná, hogy nem igen járt a jóizlés egyetemére.

-Pedig az emberismerők jól tudják, hogy nem a drága lakás, a vagyonokba

-kerülő butor, a párisi toilette, a pezsgős vacsora, a five o’clock thea

-az igazi finomság szimboluma, hanem a fehér asztalnál való tökéletes és

-kifogástalan viselkedés. Régebben azt mondták, hogy az urat a cipőjéről

-lehet felismerni, ma már tisztában vagyunk vele, hogy jó pénzért elegáns

-cipőt is könnyü venni, de egy egész latifundium sem elég arra, hogy

-valaki, ha nem az, igazi urnak lássék az ebédlőben és a nyilvános

-étteremben. „Vedd a kezedbe a kést és villát s én rögtön megmondom, hogy

-ki vagy!“ – szólanak manapság a modern emberismerők, akiknek sokkal jobb

-a szemük, semhogy a drága toilette és a fényes ékszer tévutra vezetné

-őket.

-

-Annak, hogy nálunk ilyen kevés müvésze van az asztalnál való jó

-modornak, kétségtelenül az az oka, hogy a gyermeknevelés programmjában

-ez a lényeges pont egyáltalában nem szerepel. A matrózruhás, kényeskedő

-kis hölgyeket és urakat senkise tanitja meg arra, hogy a villával meg a

-késsel való bánást épp ugy meg kell tanulniok, akár a bostont, vagy a

-zongorázást. A mamák azt hiszik, hogy tökéletesen elég, ha a gyermekeik

-franciául gagyognak és – ugy, ahogy – eljátszanak egy divatos keringőt,

-– az evést épp ugy maguktól megtanulják, ahogy a járást és a beszédet.

-Pedig ez sulyos és szomoru tévedés, amelynek következéseit akárhányszor

-szégyenkezve érezzük meg mindnyájan, akiket erre a léhának látszó, de

-voltaképpen igen fontos tudományra elfelejtettek megtanitani a szülői

-házban. A francia vagy az angol gyermeket sokkal sürgősebben avatják

-bele az étkezés müvészetébe, mint a zene vagy az idegen nyelvek

-rejtelmeibe. Emezeket érett fővel is pótolhatja, amazt, ha kis korában

-rá nem szoktatták, sohasem. Innen van, hogy a francia fiu néha nem

-tudja, hogy mi Afganisztán fővárosa, de azt korrektül tudja, hogy a kést

-miképp kell tartania a kezében, ha azt akarja, hogy később majd finom és

-előkelő férfinak nézzék. És akármilyen léhaság is, de bizonyos, hogy

-ennek a tudományának sokkal több hasznát veszi, mint amannak.

-

-

-

-

-A levegőbe néző ember

-

-Abban a tág keretben, amelyet a _Mindennapi problémák_ rovata felölel,

-szives engedelmükkel szóvá fogom tenni azokat az apró helytelenségeket

-és abuzusokat, amiktől a mi társadalmi életünk annyira hemzseg s amiket

-a nyugatról érkező ember azonnal észrevesz, mikor kószáló

-globetrotterből átvedlik budapesti nyárspolgárrá. Egész sereg kicsike

-illetlenség tolakszik elibénk ebben a mi gyönyörüen fejlődő

-fővárosunkban s szerintem mindenki érdemeket szerez a hazai kultura

-körül, ha a maga ez irányu impresszióit nyilvánosságra hozza.

-

-Nem tudom, láttak-e már Kegyetek orvosi tankönyvet, mely a betegségeket

-akképpen demonstrálja, hogy egy képzeletbeli alakon szemléltető

-rajzokban mutatja be a pathologiai elváltozásokat. Én is a tankönyvirók

-példáját követem s egy közkeletü helytelenségről irván, magát az alakot

-mutatom be, aki ezt a helytelenséget leginkább személyesiti. De amint

-látni fogják, az én alakom egyáltalában nem tartozik a képzeletbeli

-lények közé.

-

-Ha a figurámnak, akit ezennel bemutatok Kegyeteknek, nevet adnék, hát

-röviden igy nevezném: a levegőbe néző ember…

-

-Meg fogom magyarázni, hogy kit értek a levegőbe néző ember alatt?

-

-Azt hiszem, La Bruyère mondta ki elsőnek azt az axiómát, hogy a

-legfényesebb carriéreket nem azok a férfiak futják be, akik a beszédnek

-és az elmésségnek a virtuózai, hanem azok, akik a mások meghallgatásának

-müvészetében érik el a legnagyobb tökéletességet. Az első pillanatban

-ezt talán nem értik meg Kegyetek egészen, de ha kissé megfigyelik a

-finom, előkelő és igazán uriasan viselkedő embereket, gyorsan rá fognak

-jönni, hogy az érvényesülésnek a legnagyobb titka csakugyan ebben a

-furcsa axiomában rejlik. Beszélni ugyanis mindenki tud (nálunk még

-jobban, mint másutt) s azok a talentumos és kitünő egyéniségek se

-ritkák, akik ötleteikkel egész hallgatóságukat elkápráztatják. De

-bármilyen hihetetlenül is hangzik, a talentumnak ez a fajtája nem sokat

-ér. A nagyon elmés férfiakat senki se szereti, mert fölényes okosságuk

-élesen és néha kellemetlenül tünteti ki környezetük alárendeltebb

-szellemi voltát. Rokonérzésünk inkább azok felé fordul, akik a mi

-elmésségünknek hódolnak, vagyis: akik elismerő mosolyukkal, szemmel

-látható érdeklődésükkel, tekintetük, gesztusaik, fölkiáltásaik

-élénkségével állandóan azt demonstrálják, hogy kiváló, érdekes és

-szimpatikus egyéniségeknek tartanak bennünket. Aki engem ragyogó

-ötletekkel mulattat, azt esetleg nagytehetségü, de hiu és elbizakodott

-fráternek tarthatom; ám aki viharos tetszéssel, vagy legalább is:

-látható elismeréssel fogadja az én beszédemet, az rögtön a maga pártjára

-hódit, mert én is csak hiu és gyarló ember vagyok, akinek jól esik, ha

-mások okos és elmés férfiunak tartanak. Aki tehát müvészettel tudja adni

-előttem a figyelmes és elbájolt hallgatót, annak rögtön nyert ügye van

-nálam, mert az az impresszióm róla, hogy kellemes, udvarias és finom

-férfiu. Ez annyira általános, emberi vonás, hogy a nagy kulturnemzetek

-közt mindenki számol vele s innen van, hogy a nyugati országokban már a

-gyermekbe is beleoltják a figyelni tudás kincseket érő talentumát. Ha

-egy francia, egy angol vagy egy bajor embernek másfél óráig fogok

-beszélni olyan témáról, mely őt abszolute nem érdekli, véges-végig oly

-lázas kiváncsisággal fog a szemembe nézni, mintha az egész exisztenciája

-függne attól, amit abban a percben mondok neki. Belsőleg talán

-unatkozik, de az idegrendszere oly fegyelmezett, hogy az igazi érzéseit,

-ha azok kellemetlenek reám nézve, sohasem fogja elárulni előttem.

-

-Őszintén meg kell vallanom, hogy a comme il faut és kellemes

-nyugateurópai modor ellen nálunk nagyon gyakran vétenek. Elmés ember itt

-talán több van, mint másutt, de a sima, fegyelmezett, udvarias ember

-már, fájdalom, a kivételek közé tartozik. A társaságunk legtöbb tagja

-szivesen mulattat bennünket saját ötleteivel, de ha arra kerül a sor,

-hogy a mi történeteinket meghallgassa, egyszerre szemmelláthatólag

-unatkozni kezd. Ásit, idegesen fészkelődik, az asztalon dobol s nyilván

-nagyon kellemetlen neki, hogy öt percig hallgatásra van kárhoztatva.

-Vagy ha nem is mutatja ilyen feltünően, hogy szabadulni szeretne tőlünk,

-gépiesen, üveges szemmel néz maga elé a levegőbe, világosan elárulva,

-hogy egyáltalában nem is hallja, amit beszélünk hozzá. Egy tekintet, egy

-mozdulat, egy mosoly se jelzi, hogy előadásunk a legtávolabbról is

-érdekelné. Vonásai csak akkor elevenednek meg ismét, ha a beszédet

-abbahagytuk s ujra alkalmat adunk nekik, hogy a maga elmésségét

-csillogtassa előttünk.

-

-Ime, ez az a tipus, melynek tagjait az imént a levegőbe néző embereknek

-mondtam. Bizvást el lehet mondani róla, hogy hazai specialitás, mely

-minduntalan eszünkbe juttatja, hogy finomság, udvariasság és modor

-tekintetében még fájdalom, távol állunk a nyugateurópai szinvonaltól.

-

-

-

-

-A székesfővárosi pacsirta

-

-Főtisztelendő Ormándy Miklós tanár ur, aki engem annak idején a

-természetrajz titkaiba beavatott, teljes tizenkét órán át beszélt a

-veszprémi gimnáziumban a különféle énekes madarakról, de a

-székesfővárosi pacsirtát – most sem értem, hogy miért? – épp oly kevéssé

-emlitette, mint ahogy Hanák Ker. János s a többi tudós se emliti a

-Magyarországban ismeretes szárnyasok között. Ez annál különösebb, mert

-az összes, közismert pacsirtafajok között a székesfővárosi pacsirta a

-leggyakoribb.

-

-A székesfővárosi pacsirta (alauda metropoliana) abban különbözik a mezei

-pacsirtától, hogy majdnem kizárólag a székesfőváros falai között

-található. Leginkább a kávéházakban, a borbélymühelyekben s tulzsufolt

-villamos kocsikon tanyázik. Tollazata nem oly egyszerü, mint parlagi

-atyafiáé; többnyire kockás ruhát, szines mellényt és ugynevezett zöld

-agrárius-kalapot visel. Familiáris viszonyaira nézve megjegyzendő, hogy

-tulajdonképpen nem a pacsirták családjába tartozik, hanem a jóhangzásu

-gentry- vagy lipótvárosi családokba.

-

-Nyájas olvasóm, ugye-bár, ismered a mezei pacsirtát, akiről a költő oly

-gyönyörü sorokban emlékszik meg? A kis pacsirta vigan szárnyal a

-levegőég magányában s vidám trillájával édes himnuszokat zeng a teremtés

-urához, mig a szegény szántóvető, mosolygó pillantást vetve rá, boldogan

-törli meg porlepte ingujjával munkától gyöngyöző, verejtékes homlokát. A

-székesfővárosi pacsirtának nincsenek ilyen költői ambiciói; ő nem a

-levegőégben szárnyal, hanem alsóst játszik a kávéházak kártyaszobájában,

-vagy a borbély vasfogantyus székén hajtja hátra érdekes, barna fejét. De

-trillázni épp ugy trilláz, mint a mezei pacsirta, bár nincs közelében

-egy fia szántóvető se, aki mosolygó pillantást vetne rá. Épp

-ellenkezőleg: aki hallja, nem a maga homlokát törli végig porlepte

-ingével, hanem őt, a trillázó kis pacsirtát, szeretné kedve szerint

-nyakon törülni.

-

-Azt hiszem, e poétikus bevezetés után fölhagyhatok immár a képtelen

-beszéddel s elárulhatom – amit Önök már ugy is tudnak – hogy a mi

-pacsirtánk nem egy rokonszenves énekesmadár, hanem egy igen antipátikus

-fiatal ur, aki száz és száz példányban él itt a mi gyönyörü

-székesfővárosunkban. A nevezetessége abból áll, hogy egy különös fixa

-ideája van: azt képzeli magáról, hogy az énekesmadarak családjába

-tartozik. És e fixa idea kifolyásakép mindig és mindenütt fütyül: a

-kártyaszobában, ahol rajta kivül még huszan vagy huszonöten játszanak,

-az étteremben, ahová azért megyek, hogy zenekiséret nélkül ebédelhessek,

-a villamos kocsiban, ahol finom uri hölgyek is ülnek s a

-borbélymühelyben, ahol még tiz ártatlan ember várja, hogy a tokáját

-beszappanozzák. Mindezek a hölgyek és urak abszolute nem reflektálnak

-arra, hogy fényes nappal fütty-hangversenyt halljanak, de akár

-reflektálnak rá, akár nem, a tarka mellényü pacsirta sans gène elfujja

-jelenlétükben a kedvenc nótáit, akárha nem is nyilvános helyen volna,

-hanem a saját lakásának hálószobájában. Lelkesen, fanatikus kitartással

-fütyül, ügyet se vetve az ideges pillantásokra, melyek mindenünnen

-feléje repülnek. És – a dologban talán ez a legborzasztóbb – mindig

-ugyanazt a nótát fütyüli, ami egy szakaszjegy keretein belül még csak

-elviselhető valahogy, de határozottan kinos a hosszabb utvonalon. Én

-például föltétlenül kedvesnek találom, ha valaki a Nyugoti

-pályaudvar–Andrássy-uti vonalon a holdvilág-nótát fütyüli a fülembe, de

-némileg idegessé leszek, ha ugyanezzel a nótával mulattatnak a

-Podmaniczky-utcától a Boráros-térig. A jóból is megárt a sok s én azt

-hiszem, hogy Boda Dezső főkapitány ur mindnyájunk elismerésére tarthatna

-számot, ha a villamos vasut trillázó kis pacsirtáit gazdagabb és

-változatosabb müsor megállapitására utasitaná.

-

-De Spass à part, ahogy a Terézvárosban mondani szokták: mi a véleményük

-Önöknek ezekről a nyilvánosság előtt fütyölő legényekről? Nekem az a

-véleményem róluk, hogy nagyon neveletlen fickók, akik épp oly kevéssé

-illenek bele egy kulturváros légkörébe, mint azok az emberek, akik

-sohasem adják mosásba a zsebkendőjüket, mert a zsebkendő oda van nőve a

-jobb karjukhoz. Aki a vendéglőben, a villamos kocsiban, a

-borbélymühelyben hangosan és öntelten fütyöl, az nem pacsirta, hanem

-paraszt. A jónevelésü ember ilyen ripőkösködésre sohase képes, mert

-tudja, hogy a jóizlésü uri ember nemcsak a zsebkendőjében, hanem a

-viselkedésében is kerüli a rikitó szineket.

-

-

-

-

-Havanna és tengeri rák

-

-Abban, hogy a zsúr, a five o’clock, a szükséges intézmények közé

-tartozik, már nagyon régen megállapodtak a társadalmi élet bölcsei, akik

-tudják, hogy az ilyen tömeges vendéglátás a legegyszerübb és a

-legkényelmesebb elintézése az uri család társadalmi kötelezettségeinek.

-Az egynapos, fix vendégeskedés mindenesetre sokkal praktikusabb, mint a

-mindennapi, s az erszényem, az idegeim egyaránt hasznát látják annak, ha

-a hétnek vagy hónapnak csupán egy előre meghatározott napján kell

-vizsgálatot tennem a házigazdai erényeimből. A zsúr szükségessége –

-főképp a lányos házakban – nem is lehet tehát többé vita tárgya, de

-annál többet lehet beszélni arról a keretről, amelyben ezek a fesztelen

-összejövetelek a magyar uri házakban lefolynak.

-

-A zsúrnak vagy a five o’clock-nak, legalább elméletben, az a célja, hogy

-az egymással rokonszenvező, s egyazon müveltségi fokon álló öregek és

-fiatalok kedves és vidám hangulatban töltsék el a téli alkonyatok óráit.

-Vagyis: elmésen megbeszéljék a mindennapi élet, a müvészet, az irodalom

-eseményeit, néha-néha jókedvüen táncra perdüljenek s tréfával,

-udvarlással, olykor egy kis ártatlan emberszólással édesitsék meg ezt a

-különben annyira szürke és szomoru földi létet. Aki a zsúrt kitalálta,

-bizonyára poétikus, vidám és melegszivü ember volt; hiszen lehet-e

-finomabb és kellemesebb mulatság, mint egy finom, világos szalonban,

-örökzöld pálmák alatt csevegni okos asszonyokkal és bájosan piruló

-leányokkal, mig odakünn ólmos eső hull a csillogó aszfaltra? Nem kell

-éppen tulságosan fiatalnak lenni, hogy az ember az efféle intim

-szórakozásban a kedvét találja; hiszen még nekem, a fehérhaju öregnek,

-is azok a legkedvesebb perceim, amikor szép és elmés asszonyok szemébe

-nézve mondhatom el ó-divatu bókjaimat…

-

-Távol áll tehát tőlem, hogy a zsúrok ellen izgassak, hiszen minden

-intézmény, mely a közélet tónusának a megfinomitását szolgálja,

-kétszeresen, sőt háromszorosan kedves nekem. De akármilyen fanatikus

-barátja is vagyok a zsúrnak általánosságban, egy csöppet se lelkesedem

-azokért a zsúrokért, amelyek a mi uri házainkban szokásosak. Mert azok

-már nem finom, egyszerü és vidám összejövetelek, hanem valóságos felsőbb

-tanfolyamai az üres hencegésnek, a kellemetlen nagyzolásnak és annak a

-huszadik századbeli szörnyüségnek, melyre nincsen is magyar szó: a

-proccolásnak. A mi uri hölgyeink azt hiszik, hogy a zsúr csak akkor

-zsúr, ha az ember a szegény ura egész havi jövedelmét elkölti a

-vendégeire. Tehát nem egy csésze theát, egy kevés édességet

-szolgáltatnak föl a házuk barátainak, hanem dús és százakba kerülő

-lakomákat, melyeknek költségeit aztán heteken át megsinylik.

-Akárhányszor tanuja voltam annak, hogy tisztességesen szituált, polgári

-családoknál, melyeknek évi jövedelme tizezer koronára rug – ez manapság

-egészen csinos összeg, – a délutáni összejöveteleken kétszáz forintba

-kerülő buffet áll a vendégek rendelkezésére, s a háziur

-nyolcvankrajcáros havannákkal kinálta az urakat, nem is szólva arról,

-hogy drága cigánybandát is hozatott a rögtönzött tánchoz, holott zongora

-is, zongorajátszó is okvetlen akadt volna a társaságban. Az ilyen

-látvány engem mindig gondolkodóba ejt, főképp akkor, ha tudom, hogy

-mindez a ház felnőtt kisasszonya kedvéért történik. A mamák ugyanis

-konokul azt hiszik, hogy a lányaik hamarabb főkötő alá jutnak, ha a

-nőtlen urakat a fényüzésükkel elkápráztatják. Én azt hiszem, hogy ez

-nagyon silány taktika, mert a fiatal urak, akik szeretnek jól élni s

-akik élvezettel szivják végig a papa óriási havanna-rudjait, rögtön más

-szemmel nézik a mulatságot, ha arról van szó, hogy az ilyen környezetben

-fölserdült kisasszonyt feleségül vegyék. Vendégi minőségükben pompásnak

-találják ezt a divatos zsúrt, de mint házasulandó legények, alighanem

-aggódva kerülik az esetleg félremagyarázható nyilatkozatokat. Mert ugyan

-mi az ördögért vállalkoznának arra, hogy a vendég kényelmes stallumát a

-házigazda tövises életével fölcseréljék?

-

-Délutáni összejövetelek a müvelt nyugaton is vannak, de ennek az oktalan

-nagyzolásnak, nyugodtan elmondhatom, sehol sincs párja. Az angol uri

-házakban csupán egy csésze teával s pár falat édességgel tisztelik meg a

-vendéget, de azért minden fiatal ur boldognak érzi magát, ha egy előkelő

-családhoz bejuthat. Az ilyen éretlen hencegésnek, valljuk meg őszintén,

-kissé Balkán-ize van. Legalább azoknál a középosztálybeli, uri

-családoknál, amelyek a családfő becsületes munkájából élnek. Ahhoz, hogy

-az ember valahol jól érezze magát, sem tengeri rák, sem januári barack,

-sem a vitéz Don Quijotte-ról elnevezett szivarfaj nem szükséges. Sőt:

-néha az ember épp ott unatkozik legjobban, ahol a havannák legnagyobbak.

-

-

-

-

-A vendégszeretet túlzásai

-

-Ezt a cikket nem a finom és tökéletes, pesti zsúrasszonyok számára irom,

-akiknek tudvalevőleg minden illemkérdés a kisujjukban van, hanem a

-kedves, naiv és tapasztalatlan kis vidéki teremtések számára, akik

-valahol egy falusi udvarházban serdültek fel viruló, fiatal asszonyokká

-s akik egy reggelen hirtelen arra ébredtek, hogy ők, a kis zöldségek,

-egy nagy, polgári háztartás élén állanak s épp oly korlátlan urnői az

-egész háztartásnak, mint édes mamájuk, a tapasztalatokban megőszült

-matróna. Ezeket az édes asszonykákat akarom kitanitani arra a nagyon

-fontos és örökké aktuális tudományra: hogy miként kell viselkedni az

-embernek olyankor, ha vendég ül az asztala mellett? Most ugyanis, amióta

-a hivatásos nagybácsik korába léptem s gyakrabban megfordulok azokban a

-vidéki uriházakban, ahol a vendég kedvéért még a falakat is szivesen

-lebontanák, a magam tapasztalásából győződtem meg a felől, hogy ebben a

-szép országban, melynek a vendégszerető hirét még a külföldön is jól

-ismerik, alapjában véve nincsen is olyan jó dolga a vendégnek, mint

-ahogy a legendák mesélik. Még pedig – bármily különösen is hangzik ez az

-állitás – éppen azért nincs jó dolga, mert a mi vidéki asszonyaink

-egyenesen tulzásba viszik a vendégszeretetet s a házukba tévedő

-jóbarátot olyan kellemetlen torturákban részesitik, hogy még hosszu

-hónapok mulva is bizonyosan megemlegeti.

-

-Akik a vidéki uriházakban megfordulnak, már bizonyára kitalálták, hogy

-arról a furcsa és kinos szokásról akarok beszélni, melyet az ország

-minden szép asszonya szinte hagyományszerüen kultivál: a vendégeknek

-egész a molesztálásig való kinálásáról. Én magam például azok közé az

-emberek közé tartozom, akik délben csak azért ülnek az asztalhoz, hogy a

-fekete kávét, mely az életnek tagadhatatlanul egyik fénypontja,

-kellőképen megalapozzák. Nekem délben tökéletesen elég, ha két kanál

-levest, egy szeletke filet-t, egy izletes csirkecombot s egy barackot

-vagy egy nemes fajtáju almát megeszem. Ha egyedül vagyok, nem is

-szerepel egyéb az étlapomon, aminthogy – bizonyosan tudom – sokan

-vannak, akik a déli étkezés dolgában épp oly szerények, mint jó magam.

-Már most velem is, másokkal is, sürün megtörténik, hogy vendégképpen

-kell megjelennem egy-egy derék, vidéki család asztalánál, amely

-természetesen csakugy görnyedezik a magyar konyhaművészet remekei alatt.

-Ha rám biznák a dolgot, minden ételből enném egy-két falatot s

-szerencsésen a végére érhetnék az ebédnek, a nélkül, hogy másnap az

-orvosi tudományhoz kellene fordulnom segitségért. De nem bizzák rám, –

-oh, dehogy! – hanem addig kinálnak, addig molesztálnak, amig végre is

-kimerül minden energiám s tehetetlenül végigeszem az egész menüt,

-miközben borzongó hátgerinccel gondolok arra, hogy holnap

-harminckilencfokos lázzal fogok hánykolódni hófehér párnáim között. A

-bájos háziasszony valami különös ambiciót helyez abba, hogy én, a

-szegény mártir, a gyomromat tönkretegyem s a világért se nyugszik, amig

-egy tigris telhetetlenségével mindazt vérbenforgó szemmel fel nem falom,

-amit a vendégszeretet örve alatt a tányéromon felhalmoz. Sőt egyenesen

-sértésnek veszi, ha betegen nem távozom a házából. Hogy miért gyötör meg

-ennyire, azt ő épp oly kevéssé tudja, mint én, – de mivel az anyja, a

-nagyanyja is igy bántak a vendégeikkel, hát ő se akar rosszabb

-háziasszony lenni, mint azok voltak.

-

-Kedves, jó, vendégszerető, finomlelkü, nagyságos asszonyaim, engedjék

-meg nekem azt az alázatos kérdést: ugyan mire való ez a kannibálokhoz se

-méltó kegyetlen és izléstelen szokás? Mit akarnak bebizonyitani azzal,

-hogy a házukba tévedő idegent agyonetetik? Talán azt, hogy nem sajnálnak

-tőle két rostbeefet se s hogy akár egy egész libát is szivesen

-feláldoznak a vendégszeretet oltárán? Ez csakugyan nem szorul

-bizonyitásra, mert minden vendégük készséggel elhiszi önökről, hogy a

-pénzkérdés az ilyen meghivásoknál nem fontos. De ha nem ez a prózai

-momentum készteti önöket a középkori emberkinzásra, akkor az isten

-szerelméért miért kinálják agyon a szegény és tehetetlen vendégeiket?

-Nem teszik fel róluk, hogy kinálás nélkül se halnak éhen? Hiszen végre

-is huszadik századbeli emberekről van szó, akik tudvalevőleg nem annyira

-szemérmesek, hogy csupa affektálásból szándékosan éhesek maradjanak.

-

-Nagyságos asszonyok, akik az áldott vidéken oly megvesztegető

-bájossággal képviselik a magyar vendégszeretetet, nagyon kérem Önöket,

-gondoljanak arra, hogy a spanyol inquizició szokásai már sok száz évvel

-ezelőtt elévültek s hogy ma már épp oly kevés értelme van a

-hüvelykszoritónak és a spanyol csizmának, mint annak, hogy valakit a

-fehér asztal mellett megkinozzanak. Az emberszeretet nevében, összetett

-kézzel, arra kérem Önöket: hagyjanak fel már egyszer végképpen a

-kinálgatással…

-

-

-

-

-Ingujjban

-

-Budapest kávéházaiban – még a jobbakban is – pár nap óta mind sürübben

-tünik fel a kánikula ismert és kedves alakja: az ingujjas ember. Már

-kora ebéd után megjelenik s egyenesen a kártyaszoba, vagy a

-billiárdterem felé tart, ahol igy szól egybegyült barátaihoz:

-

-– Nézzünk az után, amiből élünk!

-

-E szavakkal leveti a kabátját s vidáman letelepedik a zöld asztal mellé,

-vagy kezébe veszi a dákót, hogy délutáni szórakozását megkezdje. Az ing,

-mely a kabát alól kibukkanik, néha tiszta és száraz, de néha gyürött és

-piszkos, sőt: többnyire gyürött és piszkos. Azonfelül láthatólag magán

-viseli a harmincfokos hőség nyomait, vagyis: az izzadtságtól egyenesen

-rátapad a vidám játékos testére. Ez mindenesetre érthető – hiszen ki nem

-izzad ebben a pokoli kánikulában? – de mint látvány, nagyon kellemetlen,

-mert mi tagadás: mindenki szivesebben legelteti a szemét ilyenkor egy

-hófödte glecscseren, mint egy önlevében kifőni készülő alsósjátékoson. A

-finom fehérnemünek akárhányan a bolondjai vagyunk, de a züllött,

-kifakult, csuronviz, párolgó kanavász látása nem tartozik azok közé az

-élvezetek közé, melyeket okvetetlenül megkivánnánk a pikkolónk mellé.

-Pedig akár kivánjuk, akár nem, részünk van benne, mert a budapesti

-kávéházban az ingujjas ember elfogadott, sőt népszerü tipus, akit a

-kávéháztulajdonos épp ugy respektál, akár a pincér, vagy a többi vendég.

-

-Nem vagyok valami etiketthajhászó félbolond, azt is elismerem, hogy az

-ilyen nagy melegben jogunk van kissé meglazitani a társadalmi

-törvényeket, de az ingujjas ember feltünő szereplése már régóta szálka a

-szememben. Kis, külvárosi kávémérésekben, ahova a mult évtizedek hires

-Sauwirthjei visszavonultak, piszkos matrózkorcsmákban, ahol a pofon épp

-oly elfogadott akció, mint a sörivás vagy a kolbászevés, egyáltalában

-nem találom feltünőnek, ha a vendég ingujjban, sőt feltürt ingujjal

-telepedik le a keresztlábu asztalhoz. De uri helyen, a nagy,

-tükörablakos kávéházakban, a ragyogó csillárok és freskók alatt az ilyen

-fesztelenség – ne tessék rossz néven venni az erős kifejezést –

-egyenesen illetlen és undoritó. Ha a kávéházba megyek, nemcsak ahhoz van

-jogom, hogy egy szelet fagylaltot kivánjak a pénzemért, hanem ahhoz is,

-hogy az esztétikai érzésemet kielégitsék. Az a kávéháztulajdonos tehát,

-aki az ingujjas embert a márványoszlopai között megtüri, nem csupán

-önmagát, meg a helyiségét becsüli le, hanem engem is, aki nem azért

-jöttem a kávéházba, hogy harmatozó, öreg izraelitákat nézzek. Akinek

-melege van, az menjen el egy dunai uszodába, vagy menjen haza a saját

-lakására, ahol – ha ugy tetszik neki – nemcsak a kabátját vetheti le,

-hanem az ingét is. Az alsósra vagy a karamboljátékra tudtommal semmiféle

-törvény se kényszeriti a honpolgárokat s aki kabátban nem képes arra,

-hogy a partiet blank bélára felvegye, az inkább mondjon le arról a

-gyönyörüségről, hogy a nyári hónapokban az embertársait megkoppaszsza.

-

-Ez alkalommal válaszolok annak a mézeshetes asszonynak a levelére is,

-aki nagy megbotránkozással panaszolja, hogy az ura – a tökéletes

-férfi-ideál – pár nap óta ingujjban ül le délben az asztalhoz, holott a

-szülői házban soha életében se látott hasonló illetlenséget. Én ugyan

-abban a véleményben vagyok, hogy a férjtől juliusban és augusztusban nem

-szabad tulságos szigoruan venni az effélét, de azért azt mondom, hogy az

-okos és jólnevelt férj a felesége jelenlétében még se ül le ingujjban az

-ebédhez. Nem azért, mintha ezzel valami égbekiáltó bünt követne el,

-hanem azért, mert a családi tüzhely finom tónusán még az efféle

-kisebbfajta neveletlenséggel is csorbát üt az ember. A középsorsu ur

-mindig megengedheti magának azt a fényüzést, hogy egy pehelykönnyü

-lüszterkabátot vásároljon, amit az ebéd ideje alatt magára vehet. A

-feleség, aki bizonyos pillanatokban maga is szintén megfeledkezik az

-ünnepies etikett-törvényekről, a saját megbecsülését látja abban, ha az

-ura vele szemben comme il faut gentleman módjára viselkedik. Az etikett

-felfüggesztésének pillanatai annál édesebbek és ingerlőbbek, mentül

-inkább ragaszkodik az ember az etiketthez azokban az órákban, amikor nem

-a forró sziv, hanem a hideg társadalom törvényei szerint kell

-cselekednie…

-

-

-

-

-Babonaság

-

-A kaszinónkban, ahol a hazárdjátékok legválogatottabb fajtáival

-támogatták az alapszabályokban sürüen emlegetett nemzeti kulturát, egy

-öreg doktor is gyakran megfordult a kártyaasztal mellett. Egyébként

-vidám és kedves bácsi volt, de ha a kártyaszerencse egy-egy negyedórára

-elpártolt tőle, nyugodtan legyilkolta volna azokat a szerencsétleneket,

-akik szerényen a háta mögé telepedtek. Szentül meg volt győződve róla,

-hogy a rossz kártyajárásnak kizárólag a gibicek az okai s ezt a nézetét

-nem is igyekezett eltitkolni előttük.

-

-– De kedves bátyám, mondta neki egyszer valami fiatal ügyvéd, csak nem

-hisz komolyan abban a szamárságban, hogy a kártyát a háta mögött ülő

-gibic megváltoztathatja?

-

-Az öreg doktor haragosan rázta meg hófehér üstökét:

-

-– Micsoda, hogy ebben a szamárságban nem hiszek? Jegyezd meg öcsém, hogy

-az én koromban már semmiben sem hisz az ember, se az igaz hazafiságban,

-se a forró szerelemben, sőt még talán a gondviselésben sem, de a

-babonában ugy hisz, mint ti, bigott komédiások, a szentirásban. Hogy a

-föld csakugyan gömbölyü, a felől nem vagyok egészen bizonyos, de hogy

-egy rossz gibic Rothschildot is tönkreteheti, abban egy pillanatig se

-kételkedem…

-

-Ez az öreg, goromba doktor jut az eszembe, mikor most egy „kiváncsi

-olvasó“ (aki valószinüleg maga is tagja a rossz gibicek grémiumának) azt

-a kérdést intézi hozzám: honnan van, hogy a különben okos és intelligens

-emberek is gyakorta épp oly babonásak, mint a legostobább falusi anyóka?

-Ez a derék ember érthetetlennek találja az ilyen elmebeli aberratiót,

-mert ő maga – amint irja – sohase lenne képes rá, hogy egészen közömbös

-jelenségeknek és tárgyaknak befolyást tulajdonitson az emberek sorsára

-és életére. Ebben talán igaza is van, de abban már egyáltalán nincs,

-hogy a babonaság érthetetlen. A babonaság nagyon is érthető és

-megmagyarázható, nem csupán az ostoba és elmaradt embereknél, hanem az

-okosoknál és az intelligenseknél is. Sőt ezeknél talán még inkább, mint

-amazoknál. Hiszen annyi rejtélyes és földeritetlen titok vesz körül

-bennünket bölcsőnktől a sirunkig, annyi misztikus és homályos

-jelenséggel találkozunk még a mindennapi életünkben is, hogy nem csoda,

-ha olyan befolyásokban is hiszünk, melyeket a logika nem tudna

-megmagyarázni. A logika még az élet legnagyobb processzusainál is

-csütörtököt mond, maga a születésünk és a halálunk is oly félelmetesen

-titokzatos, hogy a megmagyarázhatatlan befolyásoknak joggal helyet

-adhatunk azon a mesgyén is, mely létezésünknek ezt a két végállomását

-elválasztja egymástól.

-

-A babonaság tehát föltétlenül érthető, ami természetesen nem jelenti

-azt, hogy a humoros perceinkben ezeket a tébolyitó furcsaságokat

-komolyan kell vennünk. Az az ember, aki csak azért jár mindig a

-Rákóczi-ut jobboldalán, mert a baloldalon való járás a hite szerint bajt

-hoz a fejére, vagy az a másik, aki minden vállalkozása előtt kabalából

-nyers citromot eszik: mindenesetre bohózati alak, aminthogy a játékosok

-babonái is többnyire kacagtató bárgyuságoknak látszanak. Mert a

-játékosok közt, akik a kártya véletlennek látszó titokzatosságai révén

-lesznek nábobokká vagy koldusokká, természetesen aránytalanul több a

-babonás, mint a hazardozást elvileg megvető emberek között. Én ismertem

-kártyást, aki babonából dugóhuzót hordott a mellényzsebében, aki a játék

-megkezdése előtt kezet fogott a tüzlegénynyel, sőt olyat is láttam, aki

-selyemhernyókat hozott magával a kaszinóba a kalapja bélésében, mert

-szentül meg volt győződve róla, hogy a selyemhernyó jelenléte okozati

-összefüggésben van az ugynevezett pointeur-seriessel. De ki nem ismer

-akárhány embert, akinek ennél még százszor különösebb kabalái vannak?

-Engem az se lepne meg, ha valaki védjegyet tetováltatna a hátára,

-mielőtt a kártyaasztalhoz leül, vagy játékközben gyaluforgácsot és nyers

-gummi arabicum-ot rágicsálna, mert a babonás embertől minden őrültség

-kitelik. És az őrültség se őrültség, ha olyan valaki követi el, aki a

-babona misztikumában hisz. Ez a földi élet annyira tele van félelmetes

-titkokkal, hogy néha a babonaság sokkal inkább megadja hozzájuk a

-magyarázatot, mint a leghidegebb és a legkristályosabb logika.

-

-

-

-

-A szép nénik

-

-Él itt Budapesten egy fiatal rokonom, aki foglalkozására nézve

-szorgalmas ügyvédjelölt, jellemére nézve derék és megbizható fiu, de van

-egy nagy hibája: betegesen rokonszenvez a kávéházi élettel. Reggel

-kávéházban költi el a kávéját, ebéd után feketekávézni siet a nagy

-tükörablakok mögé, hattól nyolcig a megszokott törzsasztalánál

-uzsonnázik, este pedig, ha az utolsó falatot lenyelte, már megint ott ül

-a hosszu márványasztal mellett, hogy a világ valamennyi képes és

-képtelen ujságját végigolvassa. A sorrend csak vasár- és ünnepnapokon

-változik meg, amikor változatosság okából, ebéd előtt is a kávéházban

-tölt el egy órácskát.

-

-A minap, mikor megkérdeztem tőle, hogy miért ragaszkodik ennyire a

-füstös levegőhöz, mely végre is tönkre fogja tenni az idegrendszerét, a

-fiu jóizüen elnevette magát.

-

-– Miért?… Mondhatom, hogy furcsa kérdés. Hát mi másért járnék a

-kávéházba, mint a szép nénikért, akiket minden időben ott talál az

-ember…

-

-– Micsoda szép nénikről beszélsz?

-

-– A pesti kávéházak törzsvendégeiről, akik elég jószivüek hozzá, hogy

-velünk egy födél alatt töltsék el az összes szabad idejüket… A szép

-nénik, épp ugy, mint mi, a kávéházban költik el az uzsonnájukat s csak

-este nyolc után mennek haza, amikor a helyiséget söpörni kezdik…

-

-Igy szólt, bajuszát pödörgetve, az én lovagias öcsém, aki – teringettét,

-hiszen a véremből való fiu – nem tartozik amaz egyének közé, akik a

-barátságos szép asszonyokat elkerülik. Főképp a „szép néni“-ket nem

-kerüli el, a nyájas, selyembluzos ifju hölgyeket, akik négy óra után már

-letelepednek a különböző kávéházakba s az illusztrált lapok forgatása

-közben meleg pillantásokat vetnek a körülöttük settenkedő urakra. Én

-tehát mindenképpen megértem lelkes öcsém álláspontját, akinek a VI.,

-VII. és VIII-nál töltött száraz délelőttjei után föltétlenül jól esik,

-ha bájos és jószivü hölgyek közt felüdülhet. Sőt a „szép nénik“-et is

-megértem, akik az élet unalmáért és keserüségeiért legalább röpke

-kávéházi ismeretségekben keresnek kárpótlást. De nem értem meg – s ez

-az, amiért ezt a banális témát ujra a nyilvánosság elé viszem – azokat a

-polgári asszonyokat, akik a „szép nénik“ cimére és jellegére pályáznak.

-Vagyis: a kávéház jószivü tündérei közé keveredő, tisztességes

-_filiszter_ hölgyeket. Az ő kávéházi szereplésük igazán budapesti

-specialitás; mert sehol a nagy világon – se Londonban, se Párisban, se

-Madridban, se Newyorkban, se Tokióban – nincs az a szolid uri asszony,

-aki nappali világitásnál – pláne férfikisérő nélkül – a kávéházban

-lebzselne. Már csak azért se – a háziasszonyi elfoglaltságáról nem

-beszélek – nehogy a „szép nénik“-kel összetéveszszék. Budapesten azonban

-ez a szokás annyira lábrakapott, hogy az embernek szinte azt kell

-hinnie: a filiszter asszonyok egyenesen valami pajkos kalandnak nézik,

-ha a kávéházban félreismerik őket. Hogy ennek a különös ambiciónak mi a

-lelki rugója: azt, fájdalom, nem tudom megérteni. Annyi bizonyos, hogy

-Európa többi kulturvárosában az igazi uri nő nem ülne be órákra olyan

-helyiségbe, ahol egész sereg kalandhős fixirozza s ahol a füst, a trágár

-szóbeszéd és a trágár pillantás ugyszólván benne van a leltárban.

-

-Mindezzel azonban nem azt akarom mondani, hogy a tisztességes nő

-egyáltalában nem járhat a kávéházba. Járhat, de csak bizonyos időben: én

-szerintem este tiz és tizenkét óra között. Akkor a legdiszkrétebb

-felfogás se találhat semmi kivetőt abban, hogy az uri asszony, aki a

-szinházi előadás után még egy csésze forró teát akar meginni, a férje

-karján egy előkelő és jó tónusu kávéházban megjelenjék. Aki ilyenkor

-jön, arról mindenki elhiszi, hogy nem az én feketebajuszu öcsém miatt

-harapja a füstöt s nem azért fogja a kezébe a spanyol képes ujságot,

-hogy e sánc mögül négy márványasztal összes férfi-népével kacérkodjék.

-De a kávéházban egyedül, vagy a barátnőivel uzsonnázó asszony mindig ki

-van téve annak a gyanunak, hogy ő is a „szép nénik“ közé tartozik, abba

-az osztályba, melyet ezzel a léha jargonnal keresztelt el a kávéházakban

-lebzselő fiatalság. Az uri nő, ha nappal nyilvános helyre akar menni, ám

-menjen a jóhirnevü cukrászdába, ahol senkise ad át neki olyan

-ujságlapokat, melyeknek margóján szerelmi találkákat kérnek tőle. Mert

-ha szép, akkor az én drágalátos öcsém okvetlen kér tőle egy találkát, de

-nemcsak ő kér, hanem minden naplopó, aki az aranyos oszlopok között

-tartja a hivatalos óráit. A közhit ugyanis azt tartja, hogy aki a „szép

-néni“ cimére rászolgál, az már közel van hozzá, hogy a jelleget is

-megkapja.

-

-

-

-

-A vásárló szenvedélyről

-

-– Magyarázza meg nekem – irja ma egy fiatal ember, akinek levelét

-ezennel tárgyalásra kitüzöm – magyarázza meg, ha tudja, mi az oka annak,

-hogy engem, aki februárban már elmultam huszonhat éves, s a közvélemény

-szerint nem tartozom a legostobábbak közé, semmi a világon nem izgat:

-sem a szerelem, sem a szinház, sem a Conan Doyle regényei, de egy

-körülmény mindig megfoszt a józan eszemtől: az, ha több pénz van a

-zsebemben a szokottnál. Amikor öt forintom van, nyugodtan és higgadtan

-járok az emberek között, olcsón és szerényen vacsorázom, gyalog járok,

-hogy a villamost kispóroljam, de ha véletlenül ötven, vagy száz

-forinthoz jutok egyszerre, a szó szoros értelmében becsipek a vagyontól

-s még álomra se tudom hajtani a fejemet, ha a pénztől hamarosan meg nem

-szabadultam. Ilyenkor mindent összevásárlok, ami csak a szemem elé

-kerül, oktalanul, sőt nevetségesen gavallér vagyok s egyáltalában nem

-gondolok arra, hogy holnap, holnapután is nap lesz. Elköltöm az utolsó

-krajcáromat s csak utólag, amikor már ismét antivirilista vagyok, tépem

-ki a hajamat bosszuságomban, hogy ujra könnyelmü és beszámithatatlan

-voltam. Meg tudná mondani, hogy mi ennek az oka? És ha megtudná, tud

-valami orvosságot is ajánlani, amely ebből a nevetséges szenvedélyemből

-kigyógyit?

-

-Ime, a fiatal ur problemája, mely nem is olyan kómikus, mint amilyennek

-az első pillanatban látszik, főképp azért nem, mert rengeteg sok ember

-él a világon, aki ugyanebben a betegségben szenved. És ez a betegség

-annyira veszedelmes, hogy nekem, ha afféle unalmas moralista lennék,

-most alaposan le kellene szidnom a könnyelmü fickót s nagy

-prédikációkkal bizonyitanom, hogy az ilyen szenvedély a biztos romlás

-alapja, mert már apáink megmondották, hogy a pénzt sokkal könnyebb

-megszerezni, mint megtartani. De mivel sem moralista, sem Tartuffe nem

-vagyok, hát bevallom, hogy ezt az időleges részegséget, amit a pénz

-okoz, nagyon meg tudom érteni, még pedig azért, mert magam is igen

-sokáig szenvedtem a vásárlási mániának nevezett nyavalyában. Ez a hires

-bölcs, aki most a gyékényen pipázva adja a nyugodt és hidegvérü

-filozófust, valamikor szintén fiatal és hóbortos legény volt, aki a

-nélkülözés órái után mindig megszédült, mikor váratlanul pénzhez jutott.

-Én voltam az, aki ezer forinttal a zsebemben, reggeltől estig ott

-lebzseltem a nagyvárosi utcák kirakatai előtt s nemcsak finom

-fehérnemüt, drága nyakkendőket, kincsekbe kerülő szivartárcákat

-vásároltam, hanem ujfajta dugóhuzókat, silány szobrokat, japán

-papirszalvétákat és ó-német kártyapréseket is, szóval csupa olyan

-tárgyat, melnyek világéletemben se vettem hasznát. Emlékszem rá, hogy

-egyszer Londonban, mikor a pénzeslevélhordó egy napon váratlanul

-benyitott hozzám, a Piccadilly-cirkuszon egy kis ölebet vásároltam két

-fontért, pedig bizonyosan tudtam, hogy a boarding-house-omba nem

-bocsátanak be háziállatokat. De a pénztől én is becsiptem, mint

-mindenki, aki nem szokta meg, hogy állandóan százfontosai legyenek a

-zsebében. Az ilyen oktalan költekezésnek épp a vagyon szokatlan tudata

-adja meg a pszichológiai magyarázatát. És még valami; a rendes, komoly,

-pedáns elfoglaltság hiánya, vagyis: az unalom. Tessék csak megnézni a

-személyvonat utasát, aki tizenkét órát tölt a vasuti kocsiban s majdnem

-megőszül idegességében, amig az utazása céljához ér. Az ilyen ember nem

-csupán a menetrendeket és az ujságokat vásárolja meg, hanem a közbeeső

-állomások összes automatáit kifosztja. Egész gyüjteményt szed össze a

-kölni vizből, a Sarg-féle szappanból és kalodontból, a pörkölt és

-pörköletlen mandulából, a savanyu cukorkából, a gyujtóból és a

-bajuszpedrőből. Pedig az egyikre épp oly kevés szüksége van, mint a

-másikra. De megveszi, mert az utazás egyhanguságába még az az esemény is

-édes változatosságot hoz, ha az ember a nikkel-huszfillérest az automata

-nyilásába beledobja.

-

-A betegséget tehát én tökéletesen megértem, de ami az orvosságot illeti,

-hát az a nézetem, hogy az ilyen baj hasonlit a neuraszténiához: csak az

-idő gyógyitja meg, de az is ritkán. Aki erre a betegségre inklinál, az

-többnyire a haláláig nem gyógyul ki belőle. Mérhetetlenül nagy energia

-kell hozzá, hogy az ember hidegen tovább menjen a kirakatok előtt, mikor

-pénz, sőt sok pénz van a zsebében. És ha tovább is megy, többnyire ugy

-jár, mint az a galiciai zsidó napszámos, aki öt pálinkamérést hősiesen

-kikerült, de a hatodikban már emelt fővel kért egy pohár borovicskát,

-mert gyönyörü önmegtartóztatásáért bőven rászolgált erre a kis

-jutalomra. Miért mondjam, hogy az ilyen könnyelmü fecsérlő föltétlenül

-jellembeli fogyatékosságban szenved? Ha azok a keserves pillanatok,

-mikor egy huszforintos kalitka megvásárlása után kénytelen adós maradni

-a főpincérnek a kávéja árával, nem tudják kigyógyitani a betegségéből,

-akkor az én szavam ugyis csak annyit ér, mint egy öreg szarvasbogár

-döngése.

-

-

-

-

-Az utca lovagja

-

-„Lehetnek-e olyan esetek, amikor a feleség nem köteles megmondani az

-igazságot az urának?“ – kérdezi ma tőlem egy habozó, fiatal asszony,

-akinek – ugy látszik – van egy ilyen delikát esete, s most az én

-girómmal akarja megnyugtatni a lelkiismeretét. Nemcsak azért, mert az

-ilyen ifju teremtések lekötelezése különös örömet szerez nekem, hanem

-teljes, férfias meggyőződésemmel azt válaszolom: hogy igenis vannak, még

-pedig gyakran vannak ilyen esetek, s az asszony, mikor az igazságot

-elhallgatja, akárhányszor korrektebbül cselekszik, mint akkor, amidőn

-naiv csacsisággal fölösleges dolgokat is elmesél az ő szerelmes

-uracskájának.

-

-Ne komédiázzunk és valljuk be igy négyszemközt, hogy tulajdonképpen nem

-is különböző esetekről van szó, hanem egyetlen egy esetről, – mert a

-többiben már nem értem a tréfát, s a legnagyobb határozottsággal azt

-vallom, hogy a házastársaknak nincs egymás előtt titkolni valójuk.

-Helyesebben: a tisztességes asszony nem is követ el olyasmit, amit

-titkolnia kellene az ura előtt. Persze akkor, amidőn az igazság őszinte

-beismerése mellett kardoskodom, nem az ugynevezett konyhabeli

-kulissza-ügyeket értem, mert azt a fontos tényt, hogy a szakácsné

-gorombán visszafeleselt, vagy azt, hogy a szobalány bünös hanyagságot

-tanusitott a padlókefélés körül, nemcsak szabad, de kötelesség is

-elhallgatni a férj előtt, akinek igazán nincs feje ahhoz, hogy ezekben a

-komolytalan affaire-ekben itélkezzék. Ilyenekről tehát aligha van szó a

-kiváncsi, fiatal asszony kérdésében. Hogy miről van szó, azt bátor

-leszek rögtön kitalálni, hiszen a magamfajta vén globetrotterek, ha

-kincseket nem is tudnak összegyüjteni hosszas kóborlásaik közben, egy

-nagy kincsre mindenesetre szert tettek: arra a tudományra, hogy az ilyen

-nyughatatlan vérü, fiatal teremtések lelkében éppen ugy tudnak olvasni,

-mint a nyitott könyvben.

-

-Tehát lássuk csak a tényállást, kedves kis barátnőm: ugy-e ezuttal is az

-utca lovagjairól, a derék aszfaltbetyárokról van szó? Ön szerényen,

-lesütött szemmel sétlált a Kossuth Lajos-utcán, vagy esetleg a

-Rákóczi-uton, amikor az a borzalmas orvtámadás érte, melyre most is csak

-heves szivdobogással tud visszagondolni… A részletek már banálisak: a

-felsütött bajuszu gazember megemelte Ön előtt a kalapját s udvariasan

-megkérdezte, vajjon megengedi-e, hogy a divatárusnőjéhez elkisérje?

-Egyuttal azt is elmondta, hogy Kegyedet már hosszabb idő óta néma

-tisztelettel szokta követni az aszfalton, de most már nincs többé lelki

-ereje ahhoz, hogy érzéseit eltitkolja…

-

-Ugye-bár, igy történt a hires eset? Kegyed az első pillanatban azt

-hitte, hogy rögtön el fog ájulni ijedtében, de aztán meggondolta magát s

-nem ájult el, hanem egy megvető pillantást vetve az aszfalt Romeójára,

-olyan lépésekkel távozott, mint Jászai Mari szokott egy-egy

-Shakespeare-dráma negyedik felvonásában… És az egész uton az járt a

-szőke vagy barna fejecskéjében, hogy ugyan mit fog mondani a törvényes

-szerelmese, ha erről a rémületes kalandjáról referál neki?

-

-Kedves kis nagyságos asszonyom, mindenekelőtt fogadja a tisztelt férje

-nevében is forró köszönetemet azért, hogy nem neki mondta el ezt a

-furcsa történetet, hanem nekem. Ha őt avatta volna be életének ebbe a

-fájdalmas titkába, fölösleges izgalmakat szerzett volna a derék

-embernek, mig én mosolyogva azt mondom: nem történt Kegyeddel semmi

-olyasmi, amiért érdemes lenne nyugtalankodnia… Az aszfaltbetyárok népes

-családfáját sem az ilyen jó és szolid asszonykák, sem a rendőrök, sem

-én, öreg csavargó, nem tudjuk kiirtani a föld szinéről, mert ez a fajzat

-sokkal inkább szaporodik, mint a legalsóbbrendü élősdiek… De

-szerencsére, nem olyan veszedelmesek, mint azok, mert az olyan bátor

-megvetés, amivel Kegyed a kloaka szerelmesét elhessegette magától,

-minden esetben elég, hogy a szép és fiatal teremtések a piszkos

-tolakodásától megszabaduljanak…

-

-Mi célja lenne annak, hogy ezt a kalandját a tiszta családi tüzhelye

-mellett fölmelegitse? A férje – aki bizonyosan föltétlenül meg van

-győződve a Kegyed makulátlan tisztességéről – egy pillanatig azt

-hihetné, hogy talán egy ártatlan, de mégis hibáztatni való kacérság

-bátoritotta föl azt a gyalázatos csirkefogót. Minek zavarná föl ennek a

-derék embernek a nyugalmát, mikor a lelke mélyén tökéletesen meg van

-győződve a felől, hogy egyáltalában nem cselekedett inkorrekt dolgot?

-Hiszen az a lovag amugy is kényelmes inkognitóban párolgott el a

-nagyvárosi utca emberoceánja között, – és ha a véletlen ugy akarná, hogy

-Kegyed föl tudja lebbenteni azt az inkognitót, ugyan volna-e szive

-hozzá, hogy az urát egy olyan lovagias affaire-ba kényszeritse, amelyben

-egy tisztességes és gáncs nélkül való gentleman lenne kitéve egy

-jellemtelen kalandor golyójának…

-

-Az őszinteségnek csak abban az esetben volna értelme, ha a társadalom az

-ilyen arcátlan gavallért egyértelmüleg kilökné magából. De a mi

-viszonyaink, fájdalom, olyanok, hogy a leleplezés – a helyett, hogy

-tönkretenné – jóformán glóriát fon a bátor férfiu feje köré, aki egy

-védtelen asszonyt hősiesen inzultálni merészelt…

-

-

-

-

-Közkeletü neveletlenségek

-

-Mikor néha, hosszabb távollét után, a hazámba visszatérek, az első napon

-rendesen ugyanazt a két furcsa jelenséget konstatálom: az utcák sokkal

-csöndesebbek, a nyilvános helyek – az éttermeket és a kávéházakat értem

-– sokkal hangosabbak, mint a külföldön. Az elsőt könnyen megértem;

-Budapest, utcai forgalom tekintetében, még nem érte el a nagy európai

-metropólisok szinvonalát. Igazán nagyvárosinak csak néhány exponált

-pontja mondható; a Rákóczi-ut, az Andrássy-ut belső része s szép időben

-a korzó és a divatos belvárosi utcák egyike-másika. A többi majdnem egy

-vidéki város impresszióját kelti, ha az ember Párisból, Londonból vagy

-akár Bécsből érkezik meg a keleti pályaudvarra. (A minap, fényes délben,

-egész Budáig egyetlen járó-kelővel se találkoztam az uj Erzsébet-hidon.)

-Ez azonban még megérthető valahogy; ahhoz, hogy egy nagy városnak oly

-széditő utcai élete legyen, mint a nagy nyugateurópai centrumoknak, az

-üzleti forgalomnak oly mesés arányai kellenek, amilyeneket odakünn lát

-az ember. Ez tehát tisztára csak idő kérdése; ha a mi szép Budapestünk

-is olyan üzleti centrummá lesz, mint Páris vagy Berlin, itt is

-lépten-nyomon ki leszünk téve annak a gyönyörüségnek, hogy a

-tyukszemünket ötpercenkint letapossák.

-

-Amit nem értek s ami állandóan felborzolja még az én nyugodt és

-meghiggadt idegeimet is, az nem a mi utcai életünk abnormális

-csendessége, hanem a nyilvános helyek csuf és izléstelen lármája,

-melyhez hasonlóra csak az ázsiai bazárokban találunk. A budapesti ember,

-mikor a kávéházba vagy a vendéglőbe megy, mintha egyenesen valami

-perverzus örömet találna abban, ha a szomszédait idegesekké teheti. Nem

-is beszélek most azokról a furcsa hölgyekről és urakról, akik

-izléstelenül hangosan beszélnek a vendéglői vagy a kávéházi asztal

-mellett s akik a legszigorubb magánügyeiket is olyan tónusban

-pertraktálják, amilyet a régi rómaiak csak a fórumon használtak, de ők

-is csupán akkor, ha a haza komolyan veszedelemben forgott. Ez az

-ildomtalanság végre is nem általános szokás s igy inkább humoros, mint

-boszantó hatással van a nyilvános helyek többi jóizlésü vendégére. De

-ami egyenesen felháboritó, az a budapesti embernek ama közforgalomban

-levő neveletlensége, amelyet a pincérrel, az ujsághordó gyerekkel s az

-összes szomszédai idegeivel szemben elkövet. Mindig csodálkozom rajta,

-miképp tudja itt valaki nyugodtan végigolvasni az ujságját, amikor

-valóságos vihara tombol körülötte a csöngetésnek, kopogtatásnak,

-kiabálásnak, visitásnak, sőt néha orditozásnak is. Száz ember közül

-százegy a késsel veri a poharát, a gyürüjével üti a márványasztalt s

-olyan pokoli zsivajt csap, hogy az elmegyógyitó intézetek dühöngő

-osztálya valóságos trappista kolostor a budapesti kávéházakhoz és

-vendéglőkhöz képest. A bennszülött fővárosi még akkor is csönget, sőt

-harangoz, ha abszolute nyugodt állapotban van; de mit müvel, jó isten,

-olyankor, ha a felszolgáló pincér nem hozza el két percen belül a kivánt

-ujságját (amit háromszáz ujság közül kell kiválasztania) s ha a főpincér

-nem abban a minutumban terem előtte, amikor éppen fizetni akar. Ilyenkor

-kivörösödik, reszket, görcsöket kap, mert valami felháboritó injuriának

-tekinti, hogy őt, aki husz krajcárt ad azért, hogy kávét, ujságot,

-vizet, szóda bicarbonát, cimjegyzéket, menetrendet kapjon s a telefont

-is annyiszor használhatja, amennyiszer jól esik neki, két vagy – uram

-bocsáss – öt percig megvárakoztatják. Ez egyenesen galád beletaposás az

-ő egyéni szabadságába s igy csupán a legszentebb jogával él, amikor

-megbotránkozása egész orkánját zuditja az alpincér, a főpincér s a

-kávéházat birtokló uzsorás fejéhez. Hogy e közben én, az ő ártatlan

-vendégtársa, is megőrülök, azzal természetesen nem törődik, hiszen nekem

-is jogom van hozzá, hogy csöngessek, visitsak és orditozzak.

-

-Bizonyos, hogy a tombolásnak ez a fajtája sehol a müvelt külföldön nem

-szokásos s hogy Budapesten is el lehetne szokni tőle, ha a nagyságos

-vendég urak a türelem szent erényében kissé gyakorolnák magukat. Elvégre

-még a legbuzgóbb főpincér se járhat biciklin a kávéházban s ha egyszerre

-tiz ember akar fizetni neki, kilencet még akkor is kénytelen

-megvárakoztatni, ha a kötelességérzet valósággal dühöng benne. A husz

-krajcáromért egész sereg jogot szerzek meg magamnak a kávéházban, de azt

-a jogot, hogy egymagamban eljátszszam a sziu-indiánok összes harci

-jeleneteit, még e tekintélyes pénzösszeggel se szerzem meg. Mert a kés

-arra való, hogy a ramsteaket elvágjam vele, a gyürü arra, hogy kedves

-nőm őnagyságára emlékeztessen, de már arra, hogy száz ártatlan embert

-megőrjitsek, sem a kés, sem a gyürü nem való. Hiszen a kávéház és a

-Lipótmező között mégis kell lenni valamiféle különbségnek.

-

-

-

-

-A jóakaró

-

-Igen, igen, a lovagiasságnak is megvan a maga humora, – s ez a humor

-gyönyörüen nyilatkozik meg a problémában, melyet egy naiv ifju ma elibém

-terjeszt, ujabb bizonyságot szolgáltatva a felől, hogy a szelid,

-himporos kedélyek még nem haltak ki végképpen a világból. Ennek a naiv

-ifjunak ugyanis van egy ravasz ismerőse, aki már huzamosabb idő óta

-minden erejével arra törekszik, hogy neki minél több kellemetlenséget

-okozzon. Hogy miért haragszik rá, arról levéliróm nem világosit föl, de

-azt tényként megállapitja, hogy ez az ur minden lehető és lehetetlen

-alkalmat fölhasznál az ő boszantására s legutóbb olyan trükköt eszelt

-ki, amely egyenesen hallatlan és vérlázitó. A minap ugyanis nyájas

-arccal félrehivta s igy szólott hozzá:

-

-– Tegnap egy társaságban Önről volt szó. Nem vagyok vénasszony s nem

-szivesen vállalkozom arra, hogy pletykákat terjeszszek, de sokkal jobb

-szeretem Önt, semhogy elhallgassam, hogy mit beszéltek. A társaság egyik

-tagja ugyanis azt mondta, hogy Önnél haszontalanabb, jellemtelenebb

-frátert még sohase látott. Valószinü, hogy kellemetlenséget szerzek most

-Önnek, de azt hiszem, hogy kötelességem az őszinteség…

-

-– És ki volt az az ember, aki igy beszélt rólam? – kérdezte, aránylag

-nyugodt hangon, a naiv fiu.

-

-– Bocsásson meg, de ezt nem vagyok hajlandó elárulni. Egy gentleman nem

-szolgáltathat ki valakit, aki a bizalmával megtisztelte. Ez különben,

-ugy hiszem, mellékes is. Nekem csupán az volt a célom, hogy Önt a

-keringő hirek felől felvilágositsam…

-

-Akár hiszi a nyájas olvasó, akár nem hiszi, az én levéliróm nem ütötte

-arcul a derék gentlemant, sőt: annyira zavarba jött, hogy egyáltalában

-semmit se tudott válaszolni neki. Csak másnap tért annyira magához, hogy

-a kis epizódot el birta mesélni nekem, annak a kérésnek kapcsán: hogy

-adjak neki tanácsot, mit cselekedjék az ő különös jóakarójával szemben?

-

-– Meg nem sérthetem – irja édes csacsisággal – mert hiszen nem ő volt,

-aki ilyen galádságokat beszélt rólam. Be se pörölhetem, mert hiszen

-ugyancsak nem ő volt, aki ilyen alávaló módon gázolt a becsületemben. De

-hát mi akkor a tennivalóm? Én nem tudok kieszelni semmi okosat s ezért

-Önhöz fordulok, hogy sulyos helyzetemben valamikép sziveskedjék a

-segitségemre lenni…

-

-Amint látják, vannak még szelid lelkek a világon, akik még azokkal az

-ismert, ősrégi trükkökkel sincsenek tisztában, amelyeket már a

-középkorban is sikerrel használtak a naiv kedélyek megpukkasztására. Ez

-a fiatal ur még nem ismeri azt a kedves, barátságos, jólelkü fiut, aki e

-szavakkal telepedik le a kávéházi asztalhoz:

-

-– Tegnap este ugyancsak kihoztak Ön miatt a sodromból. Van már legalább

-is öt éve, hogy nem mérgelődtem annyit, mint tegnap.

-

-– Mi történt? – kérdezzük ijedten és kiváncsi hangon.

-

-– Egy ur, vagyis a leghelyesebben egy szmokingos csirkefogó, nagy

-társaság előtt azt állitotta Önről, hogy öreg és szerelemre éhes hölgyek

-pénzéből él. Képzelheti, hogy nem maradtam nyugodt az ilyen szemtelenség

-hallatára s ugyancsak megmondtam a véleményemet annak a haszontalan

-rágalmazónak…

-

-– És nem lenne oly kedves, hogy a rágalmazó nevét is közölné velem?

-

-– Nem, kedves barátom, ezt már nem szabad kivánnia tőlem. De nincs is rá

-szüksége, mert elhiheti, hogy derekasan megvédelmeztem…

-

-Ez a trükk már majdnem oly régi, mint az ó-testamentom s a komoly

-emberek egyáltalában nem is csinálnak valami különös kázust belőle.

-Legfölebb azt cselekszik meg, hogy a védelmezőjüket sonica arcul ütik.

-De még talán ennyi is fölösleges. Van az elintézésnek egy célszerübb

-módja is s ha megengedi, – hiszen tanácsot kér tőlem, ugy-e? – szivesen

-közlöm Önnel ezt az ügyes és kipróbált metódust.

-

-Az elintézés leghelyesebb módja a következő:

-

-Három napig ne szóljon semmit se, sőt: érintkezzék továbbra is

-legbarátságosabban azzal a derék gentlemannal, aki a minap annyira

-kitüntette Önt a jóakaratával. Három nap mulva azonban hivja félre s

-mondja neki, szintén nyájas hangon, a következőket:

-

-– Kedves barátom, ma alkalmam volt rá, hogy az Ön kedvességét

-viszonozzam.

-

-– Hogy-hogy? – fogja kérdezni a kitünő uri ember.

-

-– Ugy, hogy tegnap én is egy nagyobb társaságban voltam, ahol az Ön neve

-is szóba került. Egy ur ugyanis azt állitotta, hogy gyávább, piszkosabb,

-ravaszabb rágalmazót még egyáltalában nem ismert, mint Ön. Képzelheti,

-hogy nem türtem ezt a hangot s derekasan megfeleltem annak a

-becsületrablónak. Ne hálálkodjék, hiszen az Ön minapi jóakarata után ez

-egyszerüen a kötelességem volt…

-

-E szavak után szoritsa meg forrón a derék gentleman kezét és távozzék

-nyugodtan a kávéházból. A lovagias ügyet – higyje meg nekem – e

-nyilatkozattal végérvényesen elintézi.

-

-

-

-

-Lemondás

-

-Kedves uram, aki oly izgatottan és szorongva várja a választ, melyből

-sulyos lelki fájdalmának elmulását reméli, az ön levele eszembe juttatja

-nemes kollegáimat, a testi bajok doktorait, akik lelkiismeretes

-diagnózisuk után többnyire rögtön megirják a receptet, melylyel a

-páciensüket meggyógyitják, de néha komolyan és szánakozva szoritják meg

-a szegény betegük kezét.

-

-– A szervi bajok ellen nem sokat használ az orvosi tudomány, mondják

-szomoruan. Uj szivet, fájdalom, nem adhatok önnek s igy csak azt

-tanácsolhatom, őrizkedjék minden izgalomtól és felindulástól… A jó isten

-hatalmával, sajnos, még a legjobb orvosdoktor se rendelkezhetik…

-

-Mióta én, a dologtalan öreg, egyszerü gyékényemen a várószobámat

-berendeztem, gyakran ugy érzem magam, mint az orvos, aki diagnózist

-csinál és recepteket ir… És néha ugy képzelem, hogy a zsámolyom fölött

-valami láthatatlan tábla csillog ezzel a felirással:

-

-LELKI BETEGEK DOKTORA. RENDEL HAJNALTÓL ESTÉLIG.

-

-Igy képzelem – és a szivem nekem is épp ugy elfacsarodik olykor, mint a

-doktoré, aki bizonyosan tudja, hogy nem segithet a betegén… Mert a

-szervi bajokkal szemben a lelki orvos is tehetetlen… És ilyenkor én is

-azt mondom, amit a professzor, aki a páciensét végigkopogtatta:

-

-– A jó isten hatalmával, fájdalom, én se rendelkezhetem…

-

-… Ön, kedves uram, azt irja nekem, hogy alighanem a revolvergolyó lesz

-az egyetlen orvosság, amely önt végképpen meggyógyitja. Ön, aki előkelő

-állásu ember s négy kedves, gyönyörü gyermek apja, fél év előtt

-beleszeretett egy tizennyolc esztendős leányba s érzi, hogy ettől a

-gyötrő szenvedélytől sohase fog megszabadulni… Mit tegyen?… A

-lemondáshoz egyáltalában nincs ereje, arra a gazságra pedig, hogy a

-derék feleségét, az ártatlan kicsikéit elhagyja, sohase lenne képes… Hol

-találja meg a kivezető utat ebből a szörnyüséges helyzetéből?… Utolsó

-reménykép hozzám, a tapasztalt vén emberhez fordul tanácsért, de érzi,

-hogy ez a lépése is hiábavaló; kétségbeejtő bizonyossággal látja már

-közeledni azt a pillanatot, mikor vigasztalan küzdelmében kimerül…

-

-Az imént azt mondtam, hogy a szervi bajokkal szemben a lelki orvos is

-tehetetlen. Az ön betegsége, szegény uram, szervi baj. Nem azért, mert

-egy uj és bünös szerelmet engedett urrá lenni a szivében, hanem azért,

-mert gyáván a revolvere golyójáról beszél, amikor négy ártatlan

-apróságnak van még szüksége az ön kétségbeejtően tünedező energiájára.

-

-Az az apa, aki szerelmi fájdalom miatt öngyilkosságra gondol, épp olyan

-gyógyithatatlan beteg, mint a phtizises, aki már csak a tüdeje

-roncsaiból él.

-

-Az elmeorvosok azt beszélik, hogy még a legsulyosabb őrülteknek is

-vannak néha világos pillanataik. Nem volt még önnek soha egy világos

-pillanata? És ha volt, nem gondolt-e szégyenkezve arra, hogy amit ön

-leküzdhetetlen szenvedélynek nevez, az voltaképpen kegyetlen és

-egyenesen őrületes gonoszság?

-

-Négy szegény, fejletlen kis emberi lelket akar ön támasz nélkül hagyni

-ebben a hideg világban egy ostoba és éretlen fellobbanás miatt? Hát

-annál a tébolyodott önzésnél, melyet ön regényes módon szerelemnek mond,

-nem százszor, ezerszer komolyabb érzés-e az, amit a természet még a

-vadállatba is beleoltott: az apa féltő, ragaszkodó, kimondhatatlan

-szeretete a támaszra szoruló gyermeke iránt?

-

-Uram, nézzen körül a világban: mindazok, akiket maga körül lát,

-többé-kevésbé megalkudtak már az élettel. Ki az álmairól mondott le, ki

-az ambiciójáról, ki egy édes, drága teremtésről, akire valamikor a

-boldogság könyeivel gondolt. Mindenki lemondott valamiről, hiszen a

-halandók egész élete se más, mint a legszomorubb lemondások sorozata.

-Akik mosolyogva rójuk a napfényes utcákat, titokban sirva gondolunk

-örökre elveszett álmainkra, de nem panaszkodunk, mert az élet hamar

-megtanit bennünket arra, hogy az igazi fájdalomban senkinek sincs

-osztályosa… A küzdelmeket magunknak kell végigvivnunk, hiszen ami

-rajtunk kivül van, az egy idegen és távoli világ… Valamennyien rejtett

-könyekkel kószálunk ezen a földön, – miért kiván ön jobb sorsot, mint a

-csendesen szenvedő milliók, akik némán és türelmesen hordják láthatatlan

-keresztjüket?… Édes uram, vessen egy pillantást szegény gyermekeire – és

-szégyelje magát azért a levélért, melylyel a részvétemet provokálni

-akarta…

-

-

-

-

-Az ördöghinta

-

-Ilyenkor, amidőn a mindennapi munka hosszu és szürke időszaka után pár

-hétre kimozdulok a mi imádott Budapestünkről s a megszokott

-társaságomnak, klubomnak és kávéházamnak egy elhatározással bucsut

-mondok egy darabka időre, mindig ugy érzem magam, mint a szenvedélyes

-alkoholista, aki egy ritka józan pillanatában hirtelen csak rájön arra,

-hogy együgyü, oktalan és szomoru életet él… Mert nemcsak az alkoholnak,

-a kártyának vagy a szerelemnek vannak meg a javithatatlan fanatikusai,

-hanem az ugynevezett megszokásnak is. Mi budapestiek többnyire a szürke

-és közömbös megszokás martirjai vagyunk. A lelkünk tele van a

-függetlenség és a szabadság vágyával, elméletben ugy suhanunk el a

-tengerek, hegyek és idegen városok fölött, mint egy-egy gazdátlan

-léghajó, de ha arra kerül a sor, hogy egyszer-másszor meg is valósitsuk

-e vágyainkat, hát érthetetlen módon belesüppedünk megint a legsivárabb

-indolenciába. Ezer és ezer intelligens ember él itt, akit a müveltsége,

-a hajlamai, sőt a vagyoni viszonyai bizvást arra ösztönözhetnének, hogy

-bizonyos időközökben kiragadja magát a rendes környezetéből és

-életmódjából, hogy uj, szines gazdag impressziókkal frissitse fel

-pislákoló életkedvét, de csodálatos: a legtöbb sokkal nagyobb lelki

-emóciók után birja csak rászánni magát arra, hogy például Velencébe vagy

-a Garda-tó mellé kiránduljon, mint az angol ur vagy akár egy angol dáma

-arra, hogy az indiai hajóra felszálljon. Valamennyien szinte babonás

-kegyelettel ragaszkodunk megszokott mindennapi életünk apró kellékeihez,

-a pletykázó, kávéházi társaságokhoz, az Andrássy-ut aszfaltjához, vagy a

-piszkos konflishoz, melynek ölében a lakásunkból a hivatalunkba vagy a

-hivatalunkból a lakásunkba robogunk. Egy szédületesen unalmas, szürke

-ördöghintában éljük le az életünket, abba a csalódásba ringatva

-magunkat, hogy gyönyörü galoppban utazunk az érzések és impressziók

-sokaságán keresztül, pedig éveken át mindig ugyanazt a kicsike kört

-járjuk végig, mig egyszer az utolsó állomáshoz meg nem érkezünk.

-

-Ez az indolencia nagyon csodálatos, mert uj benyomásokra, uj életkedvre

-minden intellektuális életet élő embernek egyképpen szüksége van, nem

-csupán a festőnek, a szobrásznak, az irónak, hanem a kereskedőnek, a

-hivatalnoknak, az orvosnak is; aki mindig a megszokott, szük, unalmas

-körben mozog, lassankint megsavanyodik és kiszárad, még ha nagy és

-jelentékeny talentumokkal ékeskednék is lelki világának kincsesháza. Az

-utazás izgalma, a szemünk előtt megcsillanó uj és ismeretlen szinek, az

-idegen emberek, a tőlünk távolabb hullámzó világ érintése olyan hatással

-van a müvelt emberre, mint az oxigénes levegő a fuldoklóra. A

-neuraszténiának azt a könnyü és divatos fajtáját, mely a modern embert

-gyötri, semmi se gyógyitja ki oly gyorsan és gyökeresen, mint az

-ismeretlen benyomásoknak az a tarka sokasága, amely idegen országokban

-megcsap bennünket.

-

-Hogyan lehet mégis, hogy a budapesti ember oly patópáli közömbösséggel

-tud belesüppedni mindennapi életébe? Nem igen tudom. Mert az a kifogás,

-hogy az utazás sok pénzbe kerül, csak nagyon gyengén állja meg a helyét.

-Igaz, hogy mindenki nem szánhat külön tételt a budgetjében az

-utazásoknak, de az ördöghinta utasai között olyan is fölös számmal akad,

-akit az anyagi szempontok nem igen alterálnak. Sőt azt mondom: az

-ugynevezett középosztálybeliek közül majdnem mindenki jut néha abba a

-helyzetbe, hogy utazásra is szánhat valamicskét. Igaz, hogy maga a

-vasuti költség elég drága, de az életmód külföldön hasonlithatatlanul

-olcsóbb, mint minálunk. Nem beszélek most a kivételesen luxuriőz

-helyekről – mindenütt akadnak szállodák, ahol maga a lakás

-harminc-negyven frankba kerül – de jó, kényelmes s finom és uri

-penziókat lehet kapni már napi tiz frankért, még pedig nem csupán a

-kisebb, félreesőbb helyeken, hanem olyan exponált pontokon is, mint

-például Róma, Palermo, Nizza, Mentone, vagy akár Montecarlo. Három heti

-teljes ellátás – a bort és a szivart kivéve – akárhol megszerezhető

-kétszáztiz frankért, vagyis, a mi pénzünk szerint, száz forintért. Ez

-csak nem nagy pénz, ugy-e? Akárhány bakkistát ismerek – még pedig nem

-csupán a vagyonos emberek közül – aki száz- vagy százötven forint

-veszteség után oly nyugodtan áll fel a helyéről, mintha csupán a cipőjét

-huzta volna fel. Akár egy héten keresztül mindennap elveszit száz

-forintot, de az már éveken át sem jut az eszébe, hogy utazásra, tehát a

-maga restaurálására két-háromszáz forintot elköltsön. Vajjon nem a

-legbünösebb és a legostobább indolencia ez?

-

-

-

-

-A magántisztek

-

-Hadd konstatálok mindenekelőtt egy igazságot: a budapesti ember – az

-átlag-ember – köszönés dolgában a müvelt Európa legilletlenebb

-egyéniségei közé tartozik. Nem beszélek azokról a fiatal és jólöltözött

-gavallérokról, akik a Kossuth Lajos-utcán, a Szervita-téren, a dunaparti

-korzón ismerős hölgyeket üdvözölnek; mert ezek nemcsak hogy finoman és

-illedelmesen emelik meg a kalapjukat, de meghajlás tekintetében is

-bátran fölvehetik a versenyt az aktiv szolgálatban levő diplomatákkal. A

-társaságbeli ur Budapesten is tudja, hogy mivel tartozik a hölgyeknek,

-habár itt-ott ugynevezett uri ember is akad, aki a rája nézve közömbös

-asszonyokat csak könnyed kézlegyintéssel köszönti. De az ilyen ur,

-istennek hála, még a mi fővárosunkban is a kivételek közé tartozik, mert

-a hölgyekkel szemben – nem hiába, hogy gavallér nemzet hirében állunk –

-a magyar föltétlenül lovagias.

-

-Nem is a hölgyek ismerőseiről akarok beszélni ebben a levélben, hanem

-azokról az urakról, akik velünk, férfiakkal állanak köszönési

-viszonyban. Ezek közt – bocsássák meg nekem a kemény kifejezést – már

-meglehetősen nagy százalékot képviselnek a jólöltözött parasztok. A

-budapesti utcán egész sereg olyan ur sétál, aki a kalapját elvileg csak

-a nála föltétlenül magasabb rangfokozatban álló notabilitás előtt emeli

-meg, ellenben a többieknek, akik udvarias üdvözlésükkel megtisztelik,

-csak egy lefitymáló kézmozdulattal válaszol. Ezek az urak – ugy látszik

-– abban a tévhitben élnek, hogy ők afféle magánhadnagyok,

-magánkapitányok és magántábornokok, mert a köszönést állandóan snájdig

-szalutálással viszonozzák. Nekem, aki Európa nagyvárosaiban mindig azt

-tapasztaltam, hogy az előkelő férfiu éppen az előzékenységével tünik ki

-a többi közül, mindig a fejembe száll a vérem, amikor egy-egy uborkafára

-fölkapaszkodott, üresfejü stréber ily leereszkedő mozdulattal hálálja

-meg, hogy én a kalapomat megemelem előtte. Akárhányszor megesik velem,

-hogy boszuságomban állva maradok az utca közepén s csak egy hajszál

-hiányzik, hogy utána nem futok a neveletlen fráternek s igy nem szólok

-hozzá, mindenek füle hallatára:

-

-– Hallja az ur, vagy ne fogadja egyáltalában a köszönésemet (de akkor

-számon fogom kérni a parasztságát) vagy köszönjön ugy vissza, mint a

-müvelt emberek között világszerte szokásban van. Aki polgári ruhában

-szalutálással viszonozza az udvarias üdvözlést, azt szó nélkül be kell

-csukni a bolondok házába.

-

-Amint látják, még engem, a higgadt és öreg embert is ilyen módfölött

-fölháborit ez a ripők-viselkedés, mennyire boszanthatja hát a fiatalt,

-aki még nem tud ugy uralkodni az indulatain, mint én, akinek már

-ugyszólván minden mindegy. De én se veszem a dolgot mindig ilyen

-tragikusan, sőt akárhányszor a humor kerekedik felül bennem: főképp

-azokban az esetekben, mikor a mi szép városunknak egy másik ismert

-tipusával találkozom, aki arról nevezetes, hogy minden ravaszságát

-fölhasználja, csakhogy a köszönést kicsiklandozza belőlem. Ez az ur már

-messziről lekötelezőleg mosolyog, mikor meglát, ha közeledik, félig

-meghajol, mintha a következő pillanatban már köszönni akarna, de a

-világért se köszön, hanem furfangosan megvárja amig én megemelem előtte

-a kalapomat. Ekkor aztán hirtelen tekintélyes arcot vág s hüvös

-leereszkedéssel igy szól hozzám:

-

-– Jó napot!

-

-Vagyis: a helyett, hogy ő köszönne, ahogy a mozdulataival jelezte,

-egyszerüen csak visszaköszön, abba a tévedésbe ejtve a járókelőket, hogy

-őt még az utcán se hagyják nyugton a tolakodó idegenek.

-

-Ez azonban csak humoros alak, akit könnyen ki lehet játszani azzal, hogy

-az ember másodizben már nem ül föl a ravaszságának. De a szalutáló ur

-már sokkal boszantóbb alak nála, aki ellen komolyan tömörülniök kellene

-az illemtudó embereknek. Mert az ilyen fejlődő nagyvárosban semilyen

-harc se jogosultabb, mint az, melyet a neveletlen ripőkök ellen indit a

-müveltek és a jólneveltek gárdája.

-

-

-

-

-Öröm és gyász

-

-Alig hinné az ember, hogy egyébként irástudó hölgyeknek és uraknak

-mennyi sulyos gondot okoz az a kérdés, hogy micsoda szavakkal fejezzék

-ki részvétüket vagy üdvözletüket polgártársaik gyászesetei vagy

-örömnapjai alkalmából. Igy, látszatra, nagyon egyszerü a dolog; az ember

-papirt, tintát kér a kávéházban a főpincértől, félrevonul az egyik

-asztal mellé s könnyedén igy szól magában:

-

-– Ma délben van a Bandi esküvője Nagyváradon. Most meg fogom neki irni a

-gratuláló telegrammot.

-

-Bemártja a tollat a tintába, leirja a cimet s akkor veszi észre, hogy

-nem jut semmi dolog az eszébe. Mit irjon? A legegyszerübb az volna,

-hogy:

-

-„A mai napon melegen üdvözöl és egész életedre szóló, zavartalan

-boldogságot kiván – Miska.“

-

-De ez a szöveg együgyünek és banálisnak tünik föl, ami nem méltó

-intelligens férfiuhoz. Az üdvözlő táviratnak – ez a közhit – elmésnek és

-sziporkázónak kell lennie. És azonfelül kissé pikánsnak is, hogy az

-örömapa nevetve pödörje olvastára a bajuszát, az örömanya és a szende

-menyasszony egész a homlokukig elpiruljanak, Bandi, a vőlegény pedig ezt

-mondja:

-

-– Terringettét, Miska még mindig a régi, javithatatlan csirkefogó!

-

-De hol vegyen az ember egy elmés és pikáns ötletet? Az elmésségek és

-pikantériák nem röpködnek a levegőben s polgártársaink, mikor egy

-szellemes megjegyzést kölcsönkérünk tőlük, rendesen ostobák, mint egy

-muzeumi ágyu. A szerencsétlen gratuláló tehát félig elrágja a tolla

-szárát s a végén is olyan táviratot eszel ki, melyet csak bizonyos

-szégyenkezéssel ad át a rács mögött ülő hivatalnoknak.

-

-Természetes, hogy nem mindenkinek okoz ilyen nagy gondot az esküvői

-táviratok kérdése, mert vannak szerencsés halandók, akik ilyen esetekben

-azt a bizonyos körökben közkeletü humort veszik igénybe, melyet a nép

-ajka röviden vigéchumornak nevez. Ebben a genre-ban főképp a verses

-üdvözletek a népszerüek. Például:

-

-  „Rég megmondta a kasznár:

-  Éljen az uj házaspár!“

-

-Vagy:

-

-  „Két zsák liszt és két zsák dara,

-  Éljen soká a szép ara!“

-

-Az ilyen táviratok azonban többnyire csak a kisebb, rendezett tanácsu

-városokban lakó jegyeseknél szokásosak. Az elmésségnek ezt a fajtáját

-képviseli a vigéc-humor pikáns alosztálya is, mely ilyen és ehhez

-hasonló, pajzán versikéket biz az ártatan dróthuzalra:

-

-  „Én vagyok a Miska, te a vőlegény,

-  Bár csak én volnék te és te volnál én!“

-

-Azok a kényesebb férfiak, akiknek izlését ez a játszi humor nem elégiti

-ki, hosszu negyedórákig gyötrik az agyvelejüket, amig egy valamirevaló

-táviratban megállapodnak. Ugyanilyen sulyos gondot okoz nekik az a

-kérdés is, miképpen fejezzék ki részvétüket ama barátaiknak, akik

-gyászukban embertársaik vigasztalására szorultak. A részvét kijelentése

-mindig banális és uj fordulatok e téren a legnagyobb stilisták se tudnak

-kieszelni. Hogyan eszelnének hát ki azok a derék nyárspolgárok, akik a

-fogalmazás terén föltétlenül kisebb kaliberek, mint Ferenc Antal ur,

-ahogy Anatole France-t a vérmesebb chauvinisták nevezni szokták.

-

-Az én szerény véleményem e kérdésben az, hogy a gratuláló is, a

-részvétkijelentő is akkor jár a helyes uton, ha minél egyszerübben s

-mentül kevesebb cikornyával fejezi ki a mondanivalóját. Amennyire

-illetlen és izléstelen az egyik genre-ban a humor és a pikantéria,

-annyira nevetséges a másikban a nagyhangu és értelmetlen frázis. Hiszen

-az efféle levelezés és táviratozás többnyire csak felületes etikett

-kérdése s az üdvözlő és a kondoleáló a legtöbb esetben csak a társadalmi

-illendőség szempontjából jelentkezik. A bizalmas barátok mindig meg

-fogják találni a helyes hangot; azok pedig, akik csak egy közkeletü

-formaság miatt szaporitják a postakincstár jövedelmeit, azzal puszta

-ténynyel, hogy egyáltalában megemlékeznek ismerőseik öröméről, vagy

-gyászáról, már teljesitették társadalmi kötelességüket. A léha

-konfidencia épp oly hibáztatni való, mint azok a dagályos frázisok,

-melyekkel embertársaikat gyászukban megzavarják. Pár egyszerü, szivből

-jövő szó: ennyi tökéletesen elég ahhoz, hogy udvarias és jómodoru

-embereknek tartsanak bennünket.

-

-

-

-

-Vacsora vagy illuzió?

-

-A párisi Rothschild alkalmasint jóizü mosolylyal olvasná azt a levelet,

-amelylyel ma engem egy derék fiatal ur megtisztelt, sőt bizonyos vagyok

-benne, hogy az öreg Rockefeller vagy Carnegie se őrizné meg közmondásos

-komolyságát, ha ennek az ifju embernek a problemája a szemei elé

-kerülne. De én, aki szivesebben foglalkozom az emberi lélek

-szövevényeivel, mint a lóversenyek favoritjaival s aki néha egy töprengő

-kis magánhivatalnokot értékesebb egyéniségnek tartok, mint egy idegbeteg

-milliomost, én teljesen megőrizem a komolyságomat akkor is, amidőn az

-ilyen naiv fiuk járulnak kétségükkel a gyékényem elé. Bizonyos, hogy az

-én mai levéliróm problémája nem tartozik azok közé, melyekről Maurice

-Donnay valaha drámát fog irni, de én azért mégis tárgyalás alá veszem a

-kérdését, mert valószinü, hogy nem ő az egyedüli ember, aki efféle

-furcsaságokkal bibelődik.

-

-A fiatal ur, akiről már föntebb megirtam, hogy magánhivatalnok, azt a

-kérdést intézi hozzám: mit csinál egy finomlelkü férfiu olyankor, ha

-este, mikor a vacsora ideje elérkezik, mindössze csak két koronát

-mondhat magáénak a nagy világegyetem rengeteg és beláthatatlan

-vagyonából? Elmegy-e egy kicsike és közönséges korcsmába, ahol azon a

-pénzen tisztességesen jóllakhatik ugyan, de piszkos abroszon kell

-elköltenie az estebédjét, avagy: megiszik-e egy finom kávéházban egy

-csésze teát, amely esetben föltétlenül éhesen marad, de legalább nem

-rontja el a hangulatát egy piszkos és harmadrendü korcsma milieujével.

-

-Nincs kétségem benne, hogy olvasóim kétharmadrésze nagyon könnyen meg

-fogja találni a választ erre a kérdésre, mert finomkodás ide vagy oda,

-valljuk meg őszintén, hogy az előkelőség igen fölösleges fényüzés, ha az

-embernek a gyomra korog. A piszkos abrosz kétségtelenül szétrobbantja az

-elegáns hangulatot, de egy indus bölcs szerint az éhség perceiben a

-halandónak nem hangulatra van szüksége, hanem – ha egyéb nem akad – kis

-gulyásra és emmenthali sajtra. Erről még vitatkozni is bolondság lenne –

-és mégis: én megértem és méltányolom az én fiatal barátom kételyeit,

-sőt: kalapot is emelek előtte, hogy egy röpke hangulat kedvéért le tud

-mondani az élet reális élvezeteiről. És eszembe jut egy meghalt, öreg

-pajtásom, akit mi magunk közt állandóan „az őrgróf“-nak neveztünk, egy

-szegény, álmodozó fiu, az életnek amolyan don Quichotte-ja, ki hires

-volt arról, hogy sohase volt egyszerre száz forintja, de azért, ami az

-előkelőséget illeti, bizvást fölvehette volna a versenyt azokkal a

-selyemfrakkos hercegekkel, akik a napkirály udvarában éltek. Ez a fiu

-este mindig frakkba öltözött, hófehér plasztronján gyönyörü csokor

-ragyogott s igy ült be Budapest legfinomabb kávéházába, ahol egy teát

-rendelt minden nélkül. A tea mellé elszivott néhány jó egyiptomi

-cigarettát, végigolvasta a _Temps_-t és a _Figaro_-t, s aztán, miután

-egy-egy hatos borravalót adott a pincéreknek, boldogan és megelégedetten

-tért haza a szegényes legénylakására. Az esti szórakozás mindössze

-nyolcvan krajcárjába került, vagyis az ötödrészébe annak az összegnek,

-amiből egy comme il faut vendéglőben az uri ember Budapesten

-megvacsorázhat. Ő hétszám se evett rendes vacsorát, de azért tökéletesen

-meg volt elégedve a sorsával, mert olcsó pénzen meg tudta őrizni az

-illuzióit.

-

-– Mit kapok nyolcvan krajcárért? – mondta vállatvonva, amikor egyszer

-bizalmasan beszélgettem vele. – Néhány silány husdarabot egy olyan

-vendéglőben, ahol még minden asztalon nyoma van a tegnapelőtti

-paradicsommártásnak. Az ilyen környezet tönkretenné minden hangulatomat,

-pedig a magamfajta szegény embernek mi más öröme van az életből, mint

-néha egy kis előkelő hangulata…

-

-Ez a szegény pajtásom néhány évvel ezelőtt örökre itt hagyott minden

-földi hangulatot s én már azt hittem, hogy végképp kihalt vele azoknak

-az azráknak a fajtája, akik egy illatos illuzió kedvéért ilyen hősiesen

-le tudnak mondani a meleg és reális marhahusról. És lám, mennyire

-tévedtem: ime, még rajta kivül is élnek halandók ebben a józan

-nagyvárosban, akik inkább a lelkük táplálékára gondolnak, mint arra,

-hogy a gyomrukat kielégitsék.

-

-Kedves, finomlelkü, fiatal barátom: választ én az ön kérdésére nem

-adhatok. Ha az illuziók önt csakugyan boldoggá teszik, akkor maradjon

-meg ezután is a teája mellett, de ne felejtse el, hogy a vérsejtjei

-aligha fognak megelégedni azzal, ha állandóan illuziókkal táplálja őket…

-

-

-

-

-A látszat

-

-Kedves, öreg, régi világból ittrekedt asszonyom, aki ma oly okos

-szavakkal bélyegzi meg ennek a nagyzoló nemzedéknek az üres és

-haszontalan fényüzését, jöjjön, üljön ide mellém a vén karosszékbe, mely

-isten tudja, hányadik ükapámról maradt rám, – és szidjuk együtt ezeket

-az oktalan és felületes fiatalokat, akik azt hiszik, hogy ez az egész

-nagyvilág csak a látszaton alapszik s hogy a boldogság tulajdonképp

-abból áll, hogy az idegeneknek minél több port szórnak a szemükbe. Mi

-ketten, akik még hatalmas cserépkályhák mellett, pádimentumos szobákban

-nevelkedtünk, olyan uri házakban, melyeknek még a fele is terjedelmesebb

-volt, mint sok mai zsurasszony szalónja, mi megértjük egymást és

-helyeslőleg bólintgatunk, mert mi ketten már tisztában vagyunk azzal,

-hogy minden földi hivalkodás esztelenség. A Kegyed tisztes, derült

-matrónaarca fölé bizonyára jól illik az egyszerü fejkötő is, nekem

-minden polgári diszem a hosszu császárkabát s ha a lobogó tüz mellett

-néha a bemohosodott gyermekkorunkra visszagondolunk, nem holmi csipkés,

-szalagos kis öregek jelennek meg a lelki szemeink előtt, hanem satin

-clott- vagy kretonruhás gyermekek, akik naphosszat egy öreg kertben

-futkostak, este maszatosan tértek meg a családi tüzhelyhez s mégis

-százszor boldogabbak voltak, mint ezek a hencegő kis grandseigneurök és

-grande dame-ok, akiknek talán egyetlen ruhája többe kerül, mint a mi

-összes, gyermekkori toilette-ünk.

-

-Kegyed, tisztelt asszonyom, arra szólit föl engem, irjak valamit az

-esztelen fényüzés ellen, mely napjainkban annyira lábrakapott. „Nézze

-meg – irja bölcs és kedves levelében – azt a páváskodó kis lánysereget,

-mely délfelé az iskolákból hazafelé özönlik. Mind csupa csipke és

-szalag, – egyetlenegy ilyen toilette árából hat egyszerü ruha

-kényelmesen kikerülne. Nem elég, hogy az anyák rengeteg összeget

-költenek az öltözködésre, még a gyermekeket is a legujabb divat szerint

-öltöztetik. Kell-e mondanom, mennyire demoralizálja ez a boldogtalan

-kicsikék lelkét? Ezek a szegény gyermekek nem arra gondolnak, hogy az

-iskolában kitüntessék magukat, hanem arra, hogy elegáncia dolgában minél

-inkább tultegyenek a kollégáikon. Pedig én azt hiszem, hogy az egyszerü

-ruházkodás nem tenné boldogtalanná a gyermeket. De igenis boldogtalanná

-teszi, hogy ennyire kifejlesztik a hiuságát, mert ha felnő, még a

-becsületétől is inkább megválik, semhogy a drága ruhákról lemondjon. A

-szülők, akiknek módjukban áll, hogy az apróságaikat divat szerint

-öltöztessék, tegyék azt nyáron, a vakációban, de az iskola falai között

-ne honositsák meg a bünös és haszontalan fényüzést. Én a magam részéről

-nagyon helyesnek tartanám, ha a közoktatásügyi hatóságok egyenesen

-köteleznék a szülőket arra, hogy a gyermekeiket egyszerü ruhában küldjék

-az iskolába.

-

-Kétség se fér hozzá, hogy amit ez a puritán matróna leir, mind szinarany

-igazság, de bátor vagyok azt kérdezni: miért éppen az iskolásgyermekek

-fényüzésén ütközünk meg, amikor ennek a kornak minden téren az üres és

-hivalkodó fényüzés a legjellegzetesebb tulajdonsága? Nézzen körül

-bármelyikünk a saját körében: mindnyájan százával találjuk ismerőseink

-és barátaink között a viszonyain felül költekező hölgyeket és férfiakat,

-akiknek egész élete alig egyéb, mint nehéz és örökös küzdelem a külső

-látszat fentartásáért. A kétezer forintnyi jövedelemmel rendelkező

-családok nyolcszáz forintos lakást tartanak, az ötvenforintos hivatalnok

-egy forintot költ naponként a kávéházban s olyan emberek, akiknek a

-holnaputáni ebédjük még a legnagyobb mértékben bizonytalan, öt forintot

-fizetnek ki a vacsoráért a dunaparti fogadóban, csakhogy az

-ismerőseiknek imponáljanak. Budapesten a szük polgári viszonyok közt élő

-uriasszonyok százhuszforintos utcai ruhát hordanak, a kezdő ügyvédnék

-(akiknek a férje néha sulyos gyötrelmeket áll ki a felragasztandó

-aktabélyegek miatt) elvileg csupán a páholyból nézik a szinházi előadást

-s a kereskedőnék, orvosnék, hivatalnoknék, akik még tulontul gyakran meg

-vannak akadva a konyhapénz miatt, vasárnaponként gummitalpas kocsin

-hajtatnak végig a Stefánia-uton. Valamennyien személyesen, sőt egészen

-közelről ismerjük ezeket a nevetséges nagyzolókat, tisztában vagyunk

-vele, hogy a fogadói vacsora, a páholy, a gummitalpas kocsi

-váltókölcsönből, szövetkezeti uzsorából s olykor egyenesen a zálogházból

-kerül ki, de a fényüzésen még se botránkozunk meg, mert magunk se

-vagyunk jobbak a Deákné vásznánál. Miért vennők rossz néven a mások

-nagyzolását, amikor ünnepnapon mi is nyolc forintot fizetünk a szigoru

-fiakkeres urnak, holott még a legtávolabbról se vagyunk tisztában annak

-a másik problémának a megoldásával: hogy miből fogjuk kifizetni másnap a

-szövetkezetnek esedékes kamatokat és óvatolási költségeket?

-

-Kedves asszonyom, már a jó öreg Murai Károly, a Kazinczy egykori

-lakótársa, bölcsen megmondotta nyolcvan esztendővel ezelőtt, hogy minden

-ember egy fokkal előkelőbben él nálunk, mint ahogy a viszonyai

-megengednék. Azóta megváltoztak az állapotok: a mai nemzedék nem egy, de

-legalább öt fokkal nagyobb urnak akar látszani, mint amekkora uraság

-igazában megilletné. Ezen a mi gyámoltalan, öreg szavunk nem segithet.

-Bele kell nyugodnunk abba, hogy minden igy van rendjén, ahogyan van, ha

-csak azt nem akarjuk, hogy ez a sok pokolian előkelő ember jóizüen

-kikacagjon bennünket.

-

-

-

-

-Akiknek mindenki tetszik

-

-Egy korrekt, udvarias és mindeddig kifogástalan férjről aki különben

-szolid, polgári foglalkozást üz, (a magyar állammal áll üzleti

-összeköttetésben) a minap hirtelen kiderült, hogy távolról se olyan

-filiszter, amilyennek látszik: a felesége rájött, hogy két év óta

-rendszeresen megcsalja – mindössze három éve, hogy házasok – még pedig

-nem ugyanazzal a nővel, hanem bármelyikkel, amelyik éppen hajlandó rá,

-hogy a szerelmi ajánlatait meghallgassa. Vagyis: nevelőnőkkel, elárusitó

-kisasszonyokkal, kávéházi pénztárosnőkkel, sőt csinos szobalányokkal is,

-ha ezek bizalmasan rámosolyognak. Mindez kétségtelenül kitudódott – és

-ekkor a feleség, aki mindeddig azt hitte az uráról, hogy egyedül csak őt

-szereti, minden viharosabb jelenet fölidézése nélkül csupán ennyit

-mondott:

-

-– Költözz el egy szállodába, – én egyelőre itthon maradok a gyerekekkel.

-A válópört még holnap délelőtt be fogom adatni a törvényszékhez.

-

-Igy szólott a vérig sértett asszony – és a férj nagyon különösen

-válaszolt neki: egyszerüen sirva fakadt, mint valami alsóosztályu

-gimnázista. És később, mikor a könyei nagynehezen felszáradtak, a

-következő vallomást tette a feleségének:

-

-– Esküszöm neked, a két kis gyermekem életére, hogy egyedül csak téged

-szeretlek… Jobban szeretlek, mint bárkit a világon – és ha csakugyan

-beváltanád fenyegetésedet, minden habozás nélkül főbelőném magamat… Nem

-tudnék élni nélküled – és mégis megcsaltalak; minden nővel megcsaltalak,

-aki az utamba akadt. Nincs erőm hozzá, hogy az ilyen pillanatnyi

-szerelmi kalandokról lemondjak, – de el kell hinned nekem, hogy ezek a

-hitvány gerjedelmek még csak föl se érnek ahhoz a tiszta és szent

-érzéshez, amivel te irántad viseltetem… Amaz csak állati szomjuság, – de

-téged jobban szeretlek, mint ahogy valamikor az édesanyámat szerettem…

-És látod, azt is előre tudom, hogy a jövőben épp ugy meg foglak csalni,

-ahogy a multban megcsaltalak, mert oly nyomorult a természetem, hogy nem

-tudok ezeknek a rossz nőknek ellentállni… De az istenre kérlek, ne vedd

-komolyan a piszkos kalandjaimat, hiszen most még jobban imádlak, mint

-amikor az oltár elől eljöttem veled… Hunyj szemet és sajnálj: hidd meg,

-hogy igazán sajnálatraméltó vagyok…

-

-Mindezt most a feleség hosszu levélben megirja nekem s levelét ezzel a

-kérdéssel fejezi be:

-

-– Csakugyan szemet hunyjak? Ön is azt hiszi, hogy igy járok el a

-legkorrektebbül? Kérem, irja meg, mert az a szándékom, hogy követni

-fogom a tanácsát…

-

-Kedves, okos és hidegvérü asszonyom, a Kegyed kérdését épp oly kevéssé

-tartom komolynak, mintha például egy királytigris az iránt érdeklődnék

-nálam, vajjon helyesen cselekszik-e, ha ezentul véres hus helyett

-tejberizskását fog vacsorázni esténként? Mert az a feleség, aki a férje

-apró gazságai fölött szemet huny, még sokkal nagyobb természeti

-ritkaság, mint a tejkurára átpártolt ragadozó állat. Még az a feleség se

-huny szemet, aki maga is megcsalja az urát; mert ha a szivét nem is

-érinti a hitvestársa hütlensége, a hiuságát okvetetlen megsebzi az a

-tudat, hogy egy más asszony diadalmaskodik rajta. A pszichológusok

-akárhány csapodár feleségről tudnak, aki vitrióllal boszulta meg az ura

-legelső ballépését.

-

-Ezt a módszert tehát nem ajánlhatom Kegyednek, mert nemcsak balga és

-lehetetlen, hanem egyenesen ellene van a természet törvényeinek. Sokkal

-célravezetőbbnek tartanám, ha Kegyed – a helyett, hogy a váláshoz

-ragaszkodik – egyszerüen igy szólana a t. férjének:

-

-– Kedves barátom, meggondoltam a dolgot és belátom, hogy tökéletesen

-igazad van. Csakugyan bünt követnék el akkor, ha a pillanatnyi, érzéki

-fellobbanásaidat az irántam érzett szerelmeddel összetéveszteném. Az

-alkut tehát ezennel elfogadom; a jövőben, mint jó feleség, készséggel

-szemet hunyok a kalandjaid fölött, de csupán egyetlen föltétellel: ha te

-is ugyanilyen szempontból fogod megitélni az én elkövetendő

-ballépéseimet. Vagyis: nem fogsz kázust csinálni abból, ha néha-napján

-én is megcsallak valakivel. Biztositlak róla, hogy erre nem is lenne

-okod, mert elhiheted, hogy szeretni csak téged szeretlek igazán. Az az

-érzéki kaland nem fogja érinteni a szivemet, amely kizárólag csak te

-érted dobog. Remélem, hogy igy mindaketten nyugodtak, jókedvüek és

-boldogok leszünk.

-

-Igy kell, hogy válaszoljon az urának, mert ez az egyetlen mód, hogy az ő

-ajánlata abszurd, kegyetlen voltát megértesse vele. Meg fogja látni,

-mekkora szemeket mereszt majd, ha ezt a kis monológot elszavalja neki;

-és mint fog vérbenforgó szemekkel felugrani, ha elhiszi, hogy Kegyed

-komolyan hiszi is, amit mondott. Mert bár igaz, hogy teméntelen férj

-van, akit a felsége iránt érzett szerelme nem gátol abban, hogy piszkos

-kalandok után futkosson, az bizonyos, hogy egy sincs, aki a megoldásnak

-ezt a módját ne találná egyenesen vérlázitónak. Az ilyen ember csak

-akkor látja be a maga viselkedésének gazságát, ha a felesége az ő saját,

-alávaló logikáját forditja ellene. A szép szóra, vagy a viharos

-jelenetre nem reagál; de ugyancsak elmegy a kedve a könnyü portyázástól,

-ha a maga házatáját veszedelem fenyegeti. Mihelyt el tudja hitetni vele,

-hogy a legelső hütlenségét hasonló hütlenséggel fogja viszonozni, már

-meg is fosztja őt attól, hogy léha kalandokra disponálva legyen. Aki

-joggal fél attól, hogy a felesége egy idegen férfi karjaiba siet, annak

-bizonyosan nincs kedve ahhoz, hogy pillanatnyi hóditások után

-szaladgáljon.

-

-Ha a t. férje csakugyan szereti Kegyedet, akkor ez a módszer százszor

-biztosabb, mint a válópörrel való fenyegetődzés.

-

-

-

-

-A tréfás fiuk

-

-Egy közeli rokonom, aki egyéb, okos foglalkozás hiján, haszontalan mesék

-irásával keresi meg a mindennapi fekete kávéját, nemrégiben könyvet irt

-egy huncut, de nagyon bájos gépirókisasszonyról, aki addig intrikál,

-hizelkedik és kelleti magát, mig a hatalmas pénzintézet félistene, a

-milliomos vezérigazgató feleségül veszi. Ez a szőke, kékszemü és

-szörnyen ravasz kis teremtés érdemetlenül nagy népszerüségre tesz szert

-az olvasók között, ami nem is csoda, hiszen hol az a fiatal leány, aki

-ne álmodoznék arról, hogy a mesék lovagja – nem a régi módi keresztes

-vitéz, hanem a modern bankigazgató – egy szép napon mint szerelmes kérő

-fog a lányszobájában megjelenni? Mióta a piszeorru Lehmann Vilmából

-Hontiné ő méltósága lett, azóta minden gépirókisasszony szivdobogva megy

-el a főlépcsőn a bank félelmetes ura mellett, hiszen ami a mesében olyan

-egyszerüen megtörténhetett, miért ne történhetnék meg végre az életben

-is? Az irógépek ábrándozó kis tündérei között tehát joggal népszerü lett

-ez az én meséket firkáló atyámfia, sőt – hihetetlen, de igaz – még reám,

-az ő vén bátyjára is esett egy-két sugárnyi ebből a kedves és

-irigylésreméltó szimpátiából. Abban a temérdek levélben, melylyel a

-postás naponként megörvendeztet, mindig van nehány, mely az irógépek

-szorgalmas kezelőnőitől ered s valamennyi a szerencsés Lehmann Vilmára

-hivatkozik, aki a családom egy tagjának köszönheti, hogy ilyen

-tüneményes karriért csinált. Ha Lehmann Vilmáért ennyire exponáltuk

-magunkat, akkor – mondják bizalommal – az ő panaszaik se fognak süket

-fülekre találni nálunk. Ezek a naiv teremtések ugyanis azt hiszik, hogy

-a nagybácsi nemcsak az öcscse adósságaiért, hanem az irodalmi müveiért

-is felelősséggel tartozik.

-

-Őszintén szólva, sokkal jobban szeretném, ha az öcsém egy négyezer

-holdas birtokon gazdálkodnék, mint hogy haszontalan meséket ir, de mivel

-mindig gavallér voltam világéletemben, isten neki, vállalom ezt a

-felelősséget is, s családunk kreaturája, az aranyhaju Lehmann Vilma

-révén ezennel magamévá teszem mindazokat a panaszokat, melyekkel az

-irógépes kisasszonyok fölkeresnek s kijelentem, hogy mától fogva

-mindenkinek velem gyülik meg a baja, aki ezeket a szép és szorgalmas kis

-leányokat megbántani merészeli. És terringettét senkinek se ajánlom,

-hogy engem a sodromból kihozzon, mert habár az öreg kezem reszket is már

-némelykor, még nem halt ám meg bennem végképpen az a spadassin, aki a

-kardjával valaha öt embert a másvilágra küldött…

-

-És most, hogy a harci szablyámat igy készenlétbe helyeztem, hallgassuk

-csak meg azt a szegény és vérig sértett kisasszonyt, aki ma könyezve

-fordul hozzám a keserüségével s tőlem várja, hogy a tanácsommal

-megsegitem, mert ha én is cserbenhagyom, akkor igazán senkije sincs, aki

-előtt a bánatos szivecskéjét kiöntse. Ez a derék kis leány az irógépet

-kezeli egy nagy kereskedőház irodájában s mindeddig becsülettel

-megkereste ott a kenyerét, de most közel áll hozzá, hogy az

-exisztenciáját elveszitse. Még pedig – hihető-e ez vajjon? – a

-férfikollégái szégyenletes brutalitásai miatt. Ezek a kamasz legények

-ugyanis abban találják a mulatságukat, hogy egész nap piszkos

-kétértelmüségeket beszélnek előtte, még pedig szemmelláthatólag azért,

-hogy őt, a szégyenkező kisleányt, zavarba hozzák. Ő ugyan váltig

-igyekszik, hogy ne vegyék észre a zavarát, de hiába minden igyekezet,

-mert mindig elpirul, ha körülötte ilyen ocsmányságok süvitenek a

-levegőben. Mit tegyen hát, hogy a durva inzultusokat elkerülje? Ha

-reagál rájuk, csak szitja a perverz antilovagok tüzét, ha az állását

-otthagyja, akkor magát is, az öreg édesanyját is megfosztja a mindennapi

-kenyerétől. Legokosabb lenne, ha ugy tenne, mintha semmit se hallana, de

-erre, fájdalom, nem képes, mert a pirulása mindig elárulja, hogy a

-gonosz ripőkségeket megértette.

-

-E levelet olvasva, csakugyan azt látnám az egyetlen megoldásnak, ha

-ezeket a lovagiatlan sihedereket derekasan fejbekólintanám, de mivel ez

-a mód első lépésnek talán mégis tulzott lenne, azt ajánlom, hogy

-próbáljunk meg egy másik expedienst. Még pedig olyat, ami a legtöbb

-esetben célhoz vezet; az egyenes és az őszinte beszédet. Szedje össze,

-kis leányom, az összes bátorságát s ha még egyszer ilyen gaz módon

-megsértik, álljon fel nyugodtan a gépe mellől s szóljon azokhoz a

-csirkefogókhoz a következőképpen:

-

-– Aki Angolországban egy dolgos leányt megsértene, azt a legelső idegen

-férfi megbotozná. Mi még nem tartunk ott, ahol az angolok, de azért

-lovagias férfi, istennek hála, nálunk is akad. Figyelmeztetem magukat,

-hogy egy ilyen férfihez fogok fordulni segitségért, ha a becsületes

-munkámban még egyszer háborgatni merészelnek.

-

-Én azt hiszem, hogy ennyi tökéletesen elég lesz, – de ha nem lenne: irja

-meg nekem azonnal egy expressz-levélben. Akkor majd előszedjük azt az

-öreg kardot s ugy közibük vágunk a tréfás fiuknak, hogy egész a holtuk

-napjáig megemlegetik. Ha azonban a kard esetleg nem lesz kéznél, akkor

-egy jó vastag bot is megteszi…

-

-

-

-

-Kaland a nápolyi gyorsvonaton

-

-Egy külföldön járó magyar ur ma különös ügyben fordul hozzám tanácsért,

-kedves alkalmat adva nekem, hogy hofitársaim egy helytelen szokását,

-melyet kóborlásaim közben magam is gyakran tapasztaltam, ebben a

-rovatban szóvá tegyem. A tanácskérő ur egy előkelő, luzerni fogadóban

-lakik s a minap, a table d’hote-teremben, két elegáns, uri hölgy

-szomszédságába került, akik maguk közt franciául beszélgettek. Azt

-kellett tehát hinni róluk, hogy párisi asszonyok, – ezt nemcsak a

-beszédjük, hanem a toilette-jük, a modoruk is igazolni látszott.

-Honfitársunk szivesen nézegette őket ebéd közben – a fiatalabbik nagyon

-csinos volt – s egy alkalommal igy szólott ahhoz a másik magyar urhoz,

-akivel együtt lakik a szállóban:

-

-– Ezekkel a hölgyekkel meg kellene ismerkednünk. A kis leány nagyon

-kacérnak látszik s azt hiszem, nem haragudnék meg, ha bemutatkoznánk

-neki.

-

-Ezt magyarul mondta a barátjának, vagyis olyan nyelven, amit a két

-párisi hölgy nem érthetett meg. De mit tesz isten? Mikor az ebédnek vége

-volt, az idősebb uriasszony, távozóban, egy pillanatig megállott a két

-gentleman asztala előtt s haragtól kipirulva, tiszta magyar nyelven, igy

-szólott hozzájuk:

-

-– Uri emberek, ha jó izlésük van, nem szoktak megjegyzéseket tenni az

-idegen hölgyekre.

-

-E szavak után fölemelt fővel távozott, a vérig sértett kis leánynyal

-együtt, aki szintén megvető pillantással mérte végig őket. A fiatal

-uraknak még annyi idejük se volt, hogy egy exkuzáló szót mondhassanak.

-Zavartan, lángoló arccal fogadták a rendreutasitást s most engem, az

-idegent, kérnek föl egy sürgős expresszlevélben arra, hogy tanácsot

-adjak nekik: mint tehetnék jóvá az akaratukon kivül elkövetett

-tapintatlanságot. A hölgyek ugyanis még mindig ott laknak a szállóban s

-igy mindennap találkoznak velük a dejeunernél és a dinernél.

-

-– Elképzelheti – irják a levelükben – mennyire kinos ez a naponként való

-találkozás. Nagyon kérjük, ajánljon valami tisztességes módot, amivel a

-szép honfitársnőinket kiengesztelhetnők.

-

-Megvallom, hogy a kérdést még különösebbnek találom, mint a történetet,

-mert hogy két uri ember önmagától is rá nem jön a szatiszfakció

-leghelyesebb formájára, az engem ugyancsak bámulatba ejt. Ugyan, már mi

-ezen a töprengeni való? Az ember, ha ez a kis malheur megesett vele,

-másnap bünbánó arccal bemutatkozik a haragos hölgyeknek s egyszerüen ezt

-mondja nekik:

-

-– Ha hibát követtünk el, van egy mentségünk: a nagyságos asszonyt és a

-kedves leányát franciáknak néztük. Nem gondoltuk tehát még álmunkban se,

-hogy a mi hóbortos megjegyzéseinket megértik. Ha sértve érzik magukat,

-milliószor bocsánatot kérünk. De a nagyságos asszonynak figyelembe kell

-vennie, hogy a férfiak, ha egymás közt vannak, néha olyat is beszélnek,

-amit maguk se vesznek komolyan.

-

-Bizonyos, hogy a két uri hölgy megbocsátott volna s a probléma

-gyönyörüen meg lenne oldva, anélkül, hogy ezért egy kétezer

-kilométernyire szunnyadozó aggastyánt kellene zavarni az ebéd után való

-bóbiskolásában. A levelet nem is azért teszem szóvá, hogy az elibém

-terjesztett problémát megfejtsem – erre a fiatal urak bizonyosan

-maguktól is képesk lettek volna, – hanem azért, hogy honfitársaimat arra

-a helytelen szokásukra figyelmeztessem, amely a külföldön már annyi

-kellemetlenséget szerzett nekik: hogy t. i. magyarul sans gène teszik a

-legfurcsább megjegyzéseket, abban a biztos tudatban, hogy ugy sem értik

-meg őket. Pedig ma már mindenütt találkozik az ember magyar utasokkal,

-nemcsak Luzernben, hanem még Tuniszban vagy Hammerfestben is. Az a skót

-ruhás ur, aki a szomszéd asztalnál angolos flegmával csepegteti a mézet

-a vajas kenyerére, esetleg marosvásárhelyi fiskális s az a kokett,

-karcsu asszony, aki dekolletált ruhában libben be a palermói hotel

-éttermébe, talán mérnökné vagy háztulajdonosné Nagyváradon. Senkinek

-sincs a homlokára irva, hogy honnan való s könnyen megeshetik, hogy a

-vélt francia kokottról tett megjegyzésünkkel egy tisztességes magyar uri

-asszonyt sértünk vérig. Amióta, pár évvel ezelőtt, magam is a hősévé

-lettem egy ilyen kinos félreismerésnek, – szerencsére, csak a passziv

-hősévé – azóta gondosan őrizkedem attól, hogy semmiféle nyelven se

-tegyek valakire félremagyarázható megjegyzést. Rómából utaztam Nápolyba

-s valami közbeeső, kis állomáson kiszálltam a kupéból, hogy egy olasz

-ujságot vásároljak. Visszamenet, nagy siettemben, egy idegen szakaszba

-ugrottam, ahol egy fiatal, magyar házaspár ült. A vonat időközben

-megindult s mivel a kocsinak nem volt közlekedése a többi kocsival,

-kénytelen-kelletlen ott maradtam s olvasgatni kezdtem az állomáson vett

-olasz lapot. Ugy látszik, nem lehettem valami szivesen látott vendég,

-mert a fiatal férj haragosan nézett végig rajtam, majd igy szólott

-magyarul a feleségéhez:

-

-– Ennek a bivalynak is éppen ide kellett beszállnia…

-

-Mindig szerény ember voltam s igy most se tartottam szükségesnek, hogy

-az inkognitómat leleplezzem, – hanem óvatosan elrejtőztem a _Corriere

-della Sera_ kibontott lepedője mögé. Szeretetreméltó honfitársaim erre

-még egy ideig hasonló modorban tárgyalták csekély személyemet, aztán –

-megunva ezt a témát – áttértek a maguk tagadhatatlanul érdekesebb

-dolgaira; öt perc mulva tudtam, hogy kétnapos házasok s hogy ő nagysága

-gyönyörünek és édesnek találja a mézeshetek intézményét. Még sok egyebet

-is megtudtam, még pedig olyan részletességgel, hogy valósággal lángba

-borultam az ujságom mögött. A nászutasok isteni fesztelenséggel

-csevegtek olyan intimitások felől, amelyekbe harmadik embert még a világ

-teremtése óta se avatott bele jóizlésü házaspár. Igy folyt a beszélgetés

-vagy másfél órán keresztül, amikor a vonat megint egy nagyobb állomásra

-ért s utitársam, aki már azt hitte, hogy lemaradtam valahol, izgatottan

-rontott be hozzám a kupéba:

-

-– Hát te itt vagy? – kiáltotta magyarul. – Már telegrafálni akartam,

-hogy az esti vonattal visszautazom hozzád…

-

-Hogy e szavakra mi történt, azt talán nem szükséges elmondanom. Még ma

-is oda vagyok a csodálkozástól, hogy a kétnapos menyecske ájulás nélkül

-esett tul ezen a borzalmas meglepetésen.

-

-Én ott, a nápolyi gyorsvonaton, szentül megfogadtam, hogy ezután

-semmiféle nyelven se teszek megjegyzéseket olyan emberekre, akikről nem

-tudom, hogy kicsodák. Szabadszáju honfitársaimnak melegen ajánlom, hogy

-kövessék a példámat.

-

-

-

-

-*** END OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK 74055 ***

+
+*** START OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK 74055 ***
+
+
+MAGYAR IRÓK ARANYKÖNYVTÁRA
+
+XXX. KÖTET.
+
+SZOMAHÁZY ISTVÁN:
+
+MINDENNAPI PROBLÉMÁK
+
+BUDAPEST, 1909.
+
+GRILL KÁROLY KÖNYVKIADÓVÁLLALATA
+
+IV., VERES PÁLNÉ-UTCA 16.
+
+MINDENNAPI PROBLÉMÁK
+
+IRTA
+
+SZOMAHÁZY ISTVÁN
+
+BUDAPEST, 1909.
+
+GRILL KÁROLY KÖNYVKIADÓVÁLLALATA
+
+IV., VERES PÁLNÉ-UTCA 16.
+
+A NAP nyomdája, Budapest, VIII. Rökk Szilárd-utca 9.
+
+
+
+
+A snájdig leány
+
+Mivel, fájdalom, nem tartozom azok közé, akiknek nevét az ujságok a
+legtöbb adót fizetők listájában közölni szokták, s a jószágkormányzóm
+(aki a holdban él) becstelenül elhanyagolja a befolyó pénzek elküldését,
+viharos mult után, fehér hajjal, mint hites tanácsadó keresem a
+mindennapi Graham-kenyeremet. Hogy ez nem könnyü életpálya, ma is
+tapasztaltam, amikor egy szende, falusi kisasszony arra kér: magyarázzam
+meg neki, hogy mikép lehet valaki ugynevezett snájdig leánynyá, mert
+neki a környéken lakó fiatal urak valamennyien azt mondták, hogy a
+huszadik században csak a snájdig leányok hatnak a serdültebb ifjuságra.
+Akármi a véleményem erről a különös kérdésről, köteles vagyok eleget
+tenni az óhajtásnak, mert ha valaki – mint e sorok szerény irója –
+tanácsadásból él, hát nem szabad fitymálnia semmiféle problémát se. A
+kisasszony tudni akarja, hogy mik a snájdig leány kellékei, – nincs hát
+jogom hozzá, hogy holmi unalmas morálprédikációkkal hozakodjam elő,
+hanem rezonirozás nélkül eleget kell tennem a nyájas olvasó parancsának.
+Ezennel pontozatokba foglalom tehát azokat a kellékeket, amelyekkel a
+huszadik századbeli kisasszony a snájdig jelzőt megszerezheti magának.
+
+_A)_ A snájdig leány ugy viselkedik a társaságban, mintha
+kabaré-énekesnő lenne, s a pódiumon énekelne valami kétértelmü, vagy
+nagyon is egyértelmü kuplét. Vagyis: a szemei állandóan körutazást
+tesznek a férfiak arcán, a kezeivel feltünő gesztusokat csinál, s mindig
+olyan hangon beszél, hogy a távolabb ülők is kényelmesen meghallhassák.
+
+_B)_ A snájdig leány, ha ülő helyzetben van, az egyik lábát mindig
+átveti a másik lábán. Ez ugynevezett fius fesztelenséget kölcsönöz neki.
+
+_C)_ A férfiakat a snájdig leány mindig a keresztnevükön szólitja, akkor
+is, ha először látja őket életükben.
+
+_D)_ Szenvedélylyel használja a budapesti, kávéházi tolvajnyelvet. A
+beszélgetésében tehát sürün fordulnak elő az eféle kifejezések: „Maga
+nekem ilyen fiatal!“ – „Ezt a froclit jól beszopta, öregem!“ – „Maga is
+Montiba rulettezne most, ha elegendő dohánya lenne!“
+
+_E)_ Olyan szük szoknyát hord, hogy az összes járókelők megfordulnak
+utána.
+
+_F)_ Merészen szakit azokkal a régi hagyományokkal, amelyek a fiatal
+leányoktól holmi szüzies szemérmetességet követelnek. Lehetőleg ugy
+beszél, hogy a fiatal urak – mint a snájdig leányok mondani szokták –
+minél jobban „ugorjanak“. Tehát abszolute nem riad vissza attól, hogy az
+udvarlóinak eféle elmésségeket mondjon: „Hány évig vállalkoznék értem a
+juhászkutyuska szerepére?“ – „Mit gondol: lenne-e bennem bizonyos
+helyzetekben elég temperamentum?“ – „Nem haragudnék, ha egy kicsikét
+megbolondulnék, ugy-e?“ Stb. stb.
+
+_G)_ Kijelenti, hogy ha férjhez megy, teljes szabadságot ad az urának,
+de viszont teljes szabadságot is követel tőle.
+
+_H)_ Légyottokat ad, de nem megy el, hanem egy barátnőjével titokban
+kilesi a türelmetlenül föl- s alájáró fiatal urat.
+
+_I)_ Tüntet vele, hogy mindenről ép ugy informálva van, mint a vele
+egykoru férfiak.
+
+_J)_ Kijelenti, hogy ha egyszer férjhez megy, okvetetlenül a két
+gyermek-rendszer hive lesz.
+
+_K)_ Szenvedélyesen cigarettáz és pezsgőzik, s a szupé-csárdást ugy
+járja, hogy a legöregebb botokudnégerek is bizonyára elszédülnének, ha
+meglátnák.
+
+Ime körülbelül ezek a kellékek szükségesek ahhoz, hogy valaki a snájdig
+leány cimét és jellegét megkapja. Aki buzgón és ambicióval fog a
+dologhoz, bizonyára hamarosan elsajátithatja a felsorolt
+kvalifikációkat.
+
+A falusi kisasszony remélhetőleg meg lesz elégedve az előzékeny
+felvilágositással. Ha szerény szolgálataim révén sikerül most már
+snájdig leánynyá lennie, én szivemből gratulálok neki, de egyet
+óvatosságból kijelentek: ha nekem egy leányom lenne, aki a snájdig
+jelzőre pályáznék, én bizonyisten gondolkozás nélkül leütném a derekát.
+
+
+
+
+Házasságközvetitők
+
+A kérdés, melyet ma döntés céljából elibém terjesztettek, annyira
+kényes, hogy még én is, aki nem tartozom épen a gyáva legények közé, egy
+pillanatig szinte habozom a válaszszal… Egy fiatal leány titokban
+levelet ir nekem (ceruzával, mert minden pillanatban rajtakaphatják) s a
+felől kéri nagybecsü véleményemet, vajjon egy uri kisasszony, aki
+gyermekkorától fogva comme il faut-nevelésben részesült, férjhezmehet-e
+házasságközvetitő utján? Az apropos-t az adta meg ehhez a kérdéshez,
+hogy ő, a gyöngéd és érzékeny fiatal leány, a minap kihallgatta titokban
+a szülői beszélgetését, s rájött, hogy az a nagyszakállu, öreg bácsi,
+aki több izben megfordult a házukban, tulajdonképpen azért olyan gyakori
+vendég, mert őt végre hozzá akarja juttatni a főkötőhöz. A
+tiszteletreméltó aggastyán ugyanis közönséges házasságközvetitő.
+„Elképzelheti – irja az én bájos ismeretlenem – mennyire lesujt engem a
+szülőim összeesküvése; hiszen mindeddig csillogó álmokat szőttem arról,
+hogy egyszer, ha későn is, csakugyan megérkezik az a mesebeli lovag, aki
+engem a fehér leányszobámból elrabol… Hogy ugy adjanak el, mint egy
+mángorlót, vagy egy parádés lovat, ez a gondolat egyszerüen
+kétségbeejt.“
+
+Szivesen kacérkodom a vénségemmel, gyakran hivatkozom hófehér
+szakállamra, de annyira mégsem vagyok öreg, hogy ennek a szép és
+melegszivü kisleánynak a nagy bubánatát meg ne érteném. Hiszen talán az
+egész világ kifordulna sarkaiból, ha még ezeknek a naiv fiatal
+teremtéseknek a szive se nyujtana édes otthont a mindenünnen kiüldözött
+romantikának. Egy házasság, mely közvetitő utján jön létre: ugyan, hol
+az az álmodozó leány, akit ez a gondolat meg ne borzongatna? A házasság
+az égben köttetik, – mondja a régi közmondás – mily iszonyu lehet hát az
+a tudat, hogy az ő napfényes szőke hajkoronáját, csillogó, fekete szemét
+egy öreg, kiszáradtszivü üzletember veszi az ajkára valamelyik
+kávéházban?
+
+Beismerem, hogy ez a csunya próza engem is felháborit, – és mégis azt
+mondom: szép kisasszonyom, ne haragudjék azokra a jótékony tündérekre,
+akik magukat ridegen házasságközvetitőknek nevezik. Mert ha jobban
+meggondoljuk a dolgot, rájövünk, hogy ez a mesterség már talán a bibliai
+korban is a népszerüek közé tartozott, hogy ne is szóljak ősapáinkról és
+ősanyáinkról, akik – igaz, hogy iparjogositvány nélkül – mindannyian
+szivesen foglalkoztak a házasságközvetités mesterségével. Az asszonyok,
+főképp az öregasszonyok, minden időben valami perverzus gyönyörüséget
+találtak abban, hogy a fiatalokat egymás karjaiba vezessék, s ha a régi
+házasságokat megvizsgáljuk, akárhány olyat találunk közöttük, mely a
+Miska bácsi, vagy a Cenci néni atyafiságos gondosságának köszönheti a
+létrejöttét. De ma már se a Miska bácsik, se a Cenci nénik, nem érnek rá
+arra, hogy az Ámor istenke dolgaiba kontárkodjanak; Miska bácsi uj
+jelzálog-kölcsönökön töri a fejét, Cenci néni pedig a cselédszerző
+kifutójának udvarol, hogy a derék Samu egy jó mindenesleányt szerezzen
+neki. A dilettáns házasságközvetitő helyébe tehát a hivatásos
+házasságközvetitő lépett, vagyis az a férfiu, aki józan kenyérkereset
+céljából vette föl a törvényes szerelmet az ügykörébe. A mestersége
+tehát prózaibb, mint a régi urabácsiké és néniké, de annyiból talán
+megbizhatóbb, hogy – mivel az ő üzleti renomméja is kockán forog – ő
+jobban és alaposabban belemélyed a házassági ügyletet kötő fiatalok
+egyéniségébe. És van még egy, bizonyára nem kicsinylendő előnye: száz és
+száz olyan urat és hölgyet ismer, aki mind készen áll arra, hogy a
+házasság sulyos keresztjét magára vegye. Vagyis: minden módja megvan
+hozzá, hogy az egymáshoz illő karaktereket kiválaszsza. Igaz, hogy
+mindennek kissé üzleti ize van, de ki biztositja Kegyedet afelől, hogy ő
+nélküle rá fog találni az igazira, s hogy tisztán a romantika alapján
+nem lesz százszorta boldogtalanabb, mint igy, hogy köhögő öreg bácsi
+veszi a kezébe a sorsa intézését? Hány fiatal teremtés van, akinek a
+vénleánysága határáig sincs alkalma ahhoz, hogy hozzáillő urakkal
+megismerkedjék, s hogy azt a tökéletes férfi-ideált feltalálja, akiről
+leányszobájában álmodott? Hiszen a mai házasság kizárólag a véletlen
+alapján áll, a vak és szeszélyes véletlen alapján, mely néha, zsarnoki
+kegyetlenségében, épp azokat boronálja össze, akik örökös és
+elviselhetetlen gyötrelmeket okoznak egymásnak. Az a vén bácsi
+tulajdonképpen egy merész ujitást képvisel: ő háborut üzen a vak és
+megbizhatatlan véletlennek, s a logika, a pszikhologia és az
+emberismeret alalpjára helyezi az emberi intézmények leghatalmasabbját:
+a szent házasságot. Hátha éppen ő fogja megtalálni a Kegyed számára azt
+a csinos, derék és szerelmes legényt, akit az égiek már ötezer évvel
+ezelőtt arra szántak, hogy Kegyedet boldoggá tegye? A pajkos Ámortól –
+igy olvassuk a mitologiában – minden huncutság kitelik, miért ne telnék
+hát az is ki, hogy kopottcilinderes, tubákoló öregekkel képviseltesse
+magát ebben a kései évezredben?
+
+
+
+
+Levelezés
+
+A nagy svájci, olasz és egyéb nemzetközi hotelekben könnyen megy az
+ismerkedés. Diner után, amikor a hall fényes csillárai kigyuladnak, s a
+sok dekolletált, estélyruhás szép asszony és a sok jókedvü, viruló,
+fiatal leány a frakkok tömegében elvegyül, a hangulat villamos szikrái
+gyorsan lángra lobbantják a kezdődő barátságot, sőt a parázs módjára
+pislogó szerelmet is. A bájos és nyilttekintetü amerikai hölgyek,
+utazásaik közben, nem ellenségei a könnyed flirtnek és a fiatal ladyk és
+fraulein-ok kedves és mulatságos epizódnak tekintik, ha a pálmagruppok
+közt minél több olyan gavallérjuk akad, akivel, lefekvés előtt, pompásan
+agyon tudnak ütni egy órácskát… De nem csak itt, a szállodák
+milieujében, kedves ez a rohamosan fejlődő barátság, hanem mindenütt,
+ahol gondtalan, vidám és előkelő emberek kerülnek együvé. A nagy,
+óceánjáró hajók fedélzetén, mikor a stewardok elszedték a
+virágbokrétákat az étterem asztalairól, odafenn, a kormányos bódéja
+körül, néha késő éjfélig se szünik meg a terefere és a kacagás… A
+hallgató, csillagfényes tenger közepén száz vonzalom és barátság
+születik meg, melynek néha akkor is folytatásuk van, amikor a hajó már
+rég befutott a kikötőbe. Nem mindig komoly folytatásuk – ezek a női
+globetrotterek nem gondolnak folyton a házasságra, mint a mi fiatal
+hölgyeink, – hanem olyan, mely nálunk csak az egynemüek közt szokásos:
+meleg és gyakran évekig tartó jó pajtásság… Az amerikai leány, amikor a
+gőzös Plymouthban kiköt, férfiasan megrázza a gavallérja kezét és igy
+szól hozzá, minden furfangos mellékgondolat nélkül:
+
+– Nagyon megörvendeztet, ha ir nekem Londonba, a Carlton-szállodába…
+Majd én is megirom, hogy hol találhat meg bennünket juliusban vagy
+augusztusban…
+
+A nagy kulturnemzetek hölgyei ugyanis nem találnak semmi különöset
+abban, ha idegen férfiakkal leveleznek. Sőt ez a szokás mindjobban tért
+hódit: a hall-, hajó- és fürdőbeli barátkozásnak rendesen nincs vége az
+elválás után, mert mindkét fél szükségét érzi annak, hogy még ezután is
+hirt halljon egymásról. Azok a boldog emberek, akik nem a hétköznapi
+élet ördögmalmában töltik az idejüket, hanem a világ minden szép taván
+hajóznak, minden valamirevaló hegyét megmászszák és minden előkelő
+szállodájában végigülnek nehány dinert: többnyire állandó levelezésben
+állanak azokkal a fiatal leányokkal, akikkel utazásaik közben
+megbarátkoztak… Az ilyen levélváltás kedves és pikáns füszere e szomoru
+életnek, s igazán nincs reá semmi ok, hogy holmi hazug és affektált
+illendőségi smokkságok miatt az okos emberek lemondjanak róla. Miért ne
+beszélnénk szivesebben egy bájos és frisslelkü fiatal leánynyal – ha
+csak levélileg is – mint egy unalmas és nagyképü férfivel? Föltéve, hogy
+nem üres és frivol léhaságok kerülnek szóba köztük, még a legóvatosabb
+mama se találhat kivetőt abban, ha a jólnevelt leánya egy komoly és
+értékes emberrel levelez. Annak a fiatal teremtésnek tehát, aki ma
+kérdésével hozzám fordul, bizvást azt válaszolnám, hogy semmi oka sincs
+megvonni magától ezt az ártatlan élvezetet, – és mégis azt mondom: hogy
+a mi viszonyaink között az ilyen intimitást nem helyeslem. Én, mint apa,
+nem engedném meg, hogy a leányom idegen férfiaktól levelet kapjon, de
+nem azért, mintha általánosságban helytelennek tartanám ezt a szokást,
+hanem azért, mert a mi fiatal uraink még nem érték el azt a műveltségi
+szinvonalat, mely e kiváltságra kvalifikálná őket. Az a férfi, aki
+nálunk egy fiatal leánynyal levelez, már a harmadik levelében okvetetlen
+szerelmi célzásokkal hozakodik elő, mert valami különös virtust lát
+abban, hogy minden nőt, aki a barátságával kitünteti, hamarosan magába
+bolonditson. Önzetlenül, jó pajtás módjára egyáltalában nem tud beszélni
+egy fiatal leánynyal, s igazi elemében csak akkor érzi magát, ha léha,
+kétértelmü és haszontalan megjegyzésekkel hozakodik elő. Ez, fájdalom,
+annak a jele, hogy a nyugateurópai, internacionális műveltség még
+meglehetősen ritka vendég nálunk. A mi ifju gavallérjaink nem a kedves,
+finomlelkü, diszkrét jó barátot látják a fiatal hölgyben, hanem a
+szerelmi hóditásaikra alkalmas médiumot. És ezért: a leghatározottabban
+ellene vagyok annak, hogy a mi hajadon leányaink egy idegen ur levelét
+elfogadhassák. Ennek az ideje csak akkor fog elérkezni, ha az általános
+gondolkodás nálunk is nemesebbé és magasabbrendüvé lesz. Sajnos, nincs
+reményem hozzá, hogy én, a fehérhaju öreg, ezt a boldog időt megérhetem.
+
+
+
+
+Vőlegényjelöltek
+
+Egy névtelen levél ma – sok száz, sőt több ezer anya nevében – olyan
+kérdést vet föl, melynek megoldása bizonyára nagyon népszerü lenne, nem
+csupán a Kárpátoktól az Adriáig, hanem Skandinávia legszélső csucsától
+kezdve egész a sziciliai partokig, sőt talán még azokban az idegen
+világrészekben is, melyeknek társadalmi életét csak a tudósok leirásából
+ismerjük. Az Anonymus, vagy talán helyesebben: az Anonyma azt kérdezi
+ugyanis tőlem, mik azok a módok, melyek egy jó és gondos anyának a
+rendelkezésére állanak, amikor a leánya udvarlóját rá akarja birni arra,
+hogy értelmesen és világosan beszéljen. „Mert a férfiak közt – irja a
+levél – nagyon sokan vannak, akik állandóan kitüntetik leányainkat az
+érdeklődésükkel, megeszik az összes kompótot, ami az éléstárunk polcain
+található, néha egy-egy ibolyabokrétával is kifejezést adnak leányunk
+iránt táplált rokonszenvüknek, de ne adj’ isten, hogy végre magukra
+huznák azt a bizonyos szalonkabátot, melyben a felnőtt kisasszonyok
+kezét az uriemberek megkérni szokták. Mit tegyen ilyen körülmények
+között a gondos anya? Azt mégse lehet kivánni tőlünk, hogy egyenesen
+fölkináljuk a leányainkat egy idegen férfinak, sőt még célzásokat se
+szabad tennünk arra, hogy már nagyon is vágyakozunk az anyósi
+méltóságra, – hol van hát az a módszer, amelylyel ezeket a néma és
+nyakig begombolkozott csukákat megszólaltathatjuk?“
+
+Konstatálnom kell, hogy az aggódó anya a hasonlatok terén nem müködik
+valami nagy szerencsével, mert a nyakig begombolkozott csukák
+meglehetősen ismeretlenek a természetrajzban. De én – mint gavallér
+ember – nem ragaszkodom tulságosan a szavakhoz s értem és méltányolom a
+tiszteletreméltó hölgy fájdalmát, akinek ölelő karjaiból szive drága
+gyermekét abszolute nem akarják elrabolni. Utóvégre nagyon is
+természetes dolog, hogy minden anya a maga leányát tartja a föld
+legtökéletesebb teremtésének, s igy csakugyan nem értheti meg ama rideg
+kompótevők lelki állapotát, akik oly nehezen akarják magukra ölteni a
+leánykéréshez szükséges szalonkabátot. Szivesen koncedálom, hogy ezek az
+emberek kőszivü vandálok, de mindenesetre van egy enyhitő körülményük:
+ők nem a mama gyöngéd szemével nézik azt a karcsu és mégis molett
+kisasszonyt, akit néha egy-egy ibolyabokréta erejéig kitüntetnek. De még
+ha azzal is néznék: akkor is százszor és még százszor meggondolják, amig
+az életbevágó nyilatkozatot megteszik, mert manapság már a leglángolóbb
+szerelmesek is tisztában vannak a lakásinséggel és a piaci árakkal s jól
+tudják, hogy a szende kicsike, aki a mama szerint önmaga szokta varrni a
+bluzait, asszonykorában nyomorult smuciánnak minősiti az urát, ha nem a
+Berkovicsné műhelyében rendelheti meg az uj tavaszi toilette-jét. A
+házasélet ma már olyan luxus, amit nem mindenki engedhet meg magának s
+ez az oka, hogy a kétezer forint jövedelemmel rendelkező fiatal ur ez
+idő szerint már nem a mamát nézi meg, hogy a leányát elvegye (mint a
+régi közmondás ajánlja), hanem a telekkönyvet vagy az édes apa
+folyószámláját.
+
+Annak a körülménynek tehát, hogy a csuka nyakig begombolkozik, nem a
+házasulandó ifjak szemérmetességében kell keresni a magyarázatát, mert
+ezek az ifjak, amig nőtelenek, távolról se olyan ostobák, ahogy a
+tépelődő mamák hiszik. Ők nem szégyenkezésből hallgatnak, hanem abból a
+megokolt félelemből, hogy a drága gyermeket esetleg hozomány nélkül
+varrják a nyakukba. Ez az oka annak, hogy oly nemes nonchalançe-szal
+eszik a kompótot és a sandwicheket, anélkül, hogy beszédes ajkukat szóra
+nyitnák. Nem bátoritás kell hát nekik, hanem az a bizonyosság, hogy az
+édes kicsike az apai áldáson kivül egy olyan könyvet is hoz magával,
+melynek nem Mikszáth Kálmán vagy Kiss József, hanem Lánczy Leó vagy
+Kornfeld Zsigmond a szerzője s melynek felmutatása ellenében a
+legzárkózottabb pénzesszekrények is készségesen széttárják az ajtajukat.
+Ha ez a könyv feltünik a látóhatáron, a félénk ifju azonnal bátorrá
+lesz, oly bátorrá, mint Hannibál vagy Leonidás. A gyöngéd és pironkodó
+szemérem csak perfid álarc, melynek védelme alatt teljes biztosságban
+lehet elpusztitani egy polgári család éléstárát.
+
+A válasz tehát, melyet a népszerü kérdésre adhatok, nagyon egyszerü: a
+bátoritásnak sohase a mamától kell kiindulnia, hanem a józan, rideg és
+emberismerő apától. Azt a fiatal embert, aki hosszabb ismeretség után se
+nyilatkozik, a legravaszabb fogások se hozzák ki a sodrából, mert a
+csirkefogó nem szemérmetességből hallgat, hanem hitvány és alávaló
+taktikából. Képes hónapokon át az ostobát adni, csakhogy a
+függetlenségét megőrizhesse. De tessék csak hozzáküldeni a derék
+nagybácsit, aki az ilyen intim családi ügyeket intézni szokta, majd
+meglátják: mint jön meg egyszerre az esze és a bátorsága, melyet a
+kompótfogyasztás közben oly gondosan és sikerrel eltitkolt.
+
+Igaz, hogy a szerelmi házasságok se pusztultak még ki egészen ebből a
+józan világból, de az ilyen esetekben talán még kevesebb szükség van az
+édes mamára, mint azokban, ahol az anyagi kérdések dominálják a
+helyzetet. Ha a kisasszony és az urfi anyai beavatkozás nélkül nem értik
+meg egymást, akkor a dolgon a legravaszabb furfang épp oly kevéssé
+segithet, mint a legropogósabb dinnyekompót.
+
+
+
+
+Háztűznézés
+
+– Tudja Ön, hogy miből áll voltaképen a háztüznézés? – kérdezi ma tőlem
+egy ismeretlen fiatal ember, aki, ugy látszik, most egyik nevezetes
+fordulópontja előtt áll az életének. Az ember gyönyörüen
+megborotválkozik, fölveszi a smokingját vagy a redingot-ját s beállit
+egy vadonat-idegen házba, melynek felnőtt, férjhezmenő leánya van.
+Mindenki tudja, hogy miért jött – nemcsak az apa, anya, a
+menyasszonyjelölt tudja, hanem a nevelőnő és a szobaleány is, – de
+mindenki oly ártatlan arcot vág, mintha sejtelme se lenne róla, hogy a
+látogatásnak mi a célja? Az egész ház zavarban van, a papa ostobaságokat
+beszél, a mama kipirul, a fiatal leány, aki a tiszteletünkre szende
+Gretchennek öltözött ki, elsápad, a szobalány gunyosan mosolyog, a
+kisebb gyerekek lopva leskelődnek az ajtó függönyén keresztül s nekünk
+ezer szamárságról kell beszélnünk, amelyek bennünket épp oly kevéssé
+érdekelnek, mint a háziakat. Mikor végre eltávozunk, oly boldogan és
+megkönnyebbülve lélekzünk fel, mint egy vizből kifogott öngyilkosjelölt.
+Lelkiállapotunk ugyanaz marad, akár tetszik a leány, akár nem tetszik, s
+mikor a smokingot levetjük, dühösen megfogadjuk, hogy inkább százszor
+agglegények maradunk, semhogy még egyszer hasonló helyzetbe keveredjünk.
+Persze a fogadalmat csak addig tartjuk meg, amig egy uj, fiatal hölgy
+föl nem tünik a látóhatáron, mert ekkor megint előlről kezdődik az egész
+processzus. Házasságot ilyen kinszenvedések nélkül nem lehet kötni, ha
+csak valami váratlan, kivételes szerencse nem ér bennünket. Helyesnek
+tartja Ön a mai háztüznézés rendszerét? Nem gondolja, hogy ezek nélkül a
+borzasztó formaságok nélkül is férjjé lehetne az ember? Ha gondolja, hát
+az isten szerelméért, árulja el hamar a háztüznézés diszkrétebb és
+kellemesebb formáját, mert elhiheti, hogy számtalan fiatal ember csak
+azért őrizkedik a házasságtól, mert ezek az előleges gyötrelmek idegessé
+teszik.
+
+A nagy lépésre készülő, boldogtalan ifju lelki-állapotát tökéletesen
+megértem, mert valóban, nem kis hősiesség kell hozzá, hogy az ember egy
+óra hosszat a Shaw és Pinero darabjai felől csevegjen, amikor egy
+szerető és savanyuan hangolt család a legfürkészőbb
+Röntgen-pillantásokkal igyekszik belelátni a lelkébe. Mikor tudom, hogy
+ők tudják, hogy én egész másra gondolok, mint amit élő szóval elmondok,
+s mikor világosan érzem, hogy a gondos apa, a szerető anya, sőt a
+szendén piruló menyasszony is annyit törődik e pillanatban Shaw-al s
+Pineróval, mint a dalai láma reggeli papucsaival, kétségtelenül kitünő
+idegzetre mutat, ha mosolygó arccal és nyugateurópai biztonsággal tudom
+adni az elmés és gyakorlott causeurt. Hiszen én is tudom, ők is tudják,
+hogy nekem nem a Vigszinház repertoirja van eszemben, s őket sem a
+Mücsarnok tavaszi kiállitása érdekli, hanem mindnyájan arra gondolunk,
+hogy: istenem, milyen jó lenne immár öregebbnek lennünk egy félórával!
+Ők a vagyoni viszonyaim felől szeretnének kimeritő információt kapni, én
+pedig a keblem mélyén azt kutatom: hogy a pironkodó kisleányból, aki
+most a szelid mezei vadvirágot játszsza előttem, nem egy hisztérikus,
+bájos kis bestia fog-e kigubózkodni három hónap mulva, amikor már az a
+fölemelő hivatás várakozik majd rá, hogy az én hangulataimat és
+gallérjaimat gondozza. De azért mindnyájan édesen, elragadtatva
+mosolygunk, – és szenvedélyes, sőt viharos érdeklődéssel emlegetjük
+Morris Rosenfeldet, vagy azt a másik, barátságos idegent, akit épp ebben
+az időben vetnek föl az aktualitás hullámai.
+
+Arra a kérdésre tehát, hogy helyesnek tartom-e a mai háztüznézés
+rendszerét, habozás nélkül azt felelem, nem tartom helyesnek. A fiatal
+legény komoly szándékkal csak abban az esetben jelenjék meg a leányos
+házban, ha már régebbről is jó ismerőse a családnak, vagy: ha már az
+előző formaságokon tulesett. A közeledésnek hasonlithatatlanul
+kellemesebb módja, ha a két fél idegen terrénumon találkozik egymással,
+de az istenért, ne gondoljanak a kávéházra, – ez a megjegyzés Budapesten
+nem fölösleges – mert ez a mód valamennyi közt a legutolsó. Ott a
+szinház, ott vannak a finom és előkelő éttermek, ahol csakugyan a
+véletlenség látszatával ismerkedhetik meg egymással két egymás után
+vágyakozó, fiatal teremtés. Az ilyen találkozást boszorkányos
+ügyességgel inszcenálhatja egy közös és jólelkü ismerős. De a szinházon,
+az előkelő éttermeken kivül is számtalan hely van, ahol egy disztingvált
+uri ember egy disztingvált leánynyal megismerkedhetik; hiszen a fiatal
+hölgyeket manapság már nem magáncellákban őrzik odahaza, s Budapesten
+is, a vidéken is alig van olyan urileány, aki néha-napján a hozzá illő
+társaságot föl ne keresné. Itt, az idegen társaságban, a fiatalok könnyü
+szerrel közelithetnek egymáshoz, hiszen a férfi, akinek frakkja és
+társadalmi poziciója van, mindenüvé bejuthat, ahova tetszik neki. A zsúr
+vagy a délutáni tea intim sokadalmában bizvást megbarátkozhatnak
+egymással, akiket a sors egymásnak szánt, anélkül, hogy heves
+szivdobogással vagy utólagos ideglázzal kellene az ismeretségért
+megfizetniök.
+
+A háztüznéző-vizit, melyet a fiatal ember egy idegen családnál megtesz,
+csak tévedésből vagy szórakozottságból maradt ki a _Pokol_ cimü
+elbeszélő költeményből.
+
+
+
+
+Jegyesek
+
+Szereplő személyek: _apa_ (vidéki ügyvéd, aki semmit se tud megtagadni
+az ő bájos kis leányától), _mama_ (aki jókedvü és még egészen szemrevaló
+asszony, de nagyon hirtelen eljár a keze), _a felnőtt kisasszony_ (a
+kinek két hónap mulva lesz az esküvője, már a lakás is megvan) s a
+_vőlegény_ (állami mérnök s a Dunántul legszebb angol bajuszának a
+tulajdonosa.)
+
+Ezek a probléma szereplői. A dráma maga a következő:
+
+A kisasszony e pillanatban élete legboldogabb korszakát éli, amennyiben
+rövid hatvan nap mulva ahhoz az urhoz fog feleségül menni, akibe
+tizennégyéves kora óta halálosan szerelmes. A szülők szivesen adják
+áldásukat a készülő frigyre, mert a vőlegény szorgalmas, talentumos és
+derék fiu, aki bizonyosan épp ugy fogja kényeztetni a leányukat, ahogy
+ők – a mama egy-két pofonjától eltekintve – a gyerekkora óta
+kényeztették. A fiatalok nagyon meg vannak elégedve sorsukkal, csupán
+két megváltozhatatlan tény ellen van kifogásuk: az ellen, hogy a nap
+mindössze csak huszonnégy órából áll, s hogy az állami mérnöki hivatal
+oly kegyetlen és kőszivü, hogy ebből a nyomorult huszonnégy órából is
+ötöt naponkint elrabol tőlük. Vegyük tekintetbe azt is, hogy az ember az
+alvásra is kénytelen forditani hét órát s hogy kora reggel nem szokásos
+a vizitelés; marad tehát összesen vagy kilenc óra, melyet a két
+szerelmes együtt tölthet. Kilenc óra, amikor kilenc teljes esztendő se
+lenne elég ahhoz, hogy a legsürgősebb mondanivalóikat közöljék
+egymással. Ugyebár, ily körülmények között el lehet képzelni, hogy ezt a
+kilenc órát akkor is egymásnak szentelnék, ha a háborgó Vezuv tövében
+várnák azt a pillanatot, mikor mindörökké az egymáséi lesznek?…
+
+Eddig tehát rendben lenne a dolog, de most jön a bökkenő: a két
+szerelmes kilencórás boldogságának is megvannak a sötétlelkü irigyei…
+Még pedig nem a menyasszony barátnői, a vőlegény kollégái, s a kisváros
+pletykázó kávénénikéi, hanem azok, akik a legközelebb állanak hozzájuk:
+a szülők. Ez hihetetlen és vérfagylaló dolog, de igy van. Legalább a
+szerencsétlen jegyespárnak ez a véleménye. És hogy ez a vélemény nagyon
+is megokolt, az kitetszik a következő szimptomákból:
+
+A vőlegény és a menyasszony egyedül ülnek az ebédlő félhomályában. Hogy
+mivel töltik az időt, azt ne kutassuk (valószinüleg a régi spanyol
+költők tájszólásairól beszélgetnek), de annyi bizonyos, hogy nem
+élvezhetik sokáig az egyedüllétet; öt perc mulva ugyanis kinyilik az
+ajtó s a mama mosolygó arccal lép az ebédlőbe.
+
+– Nem láttad, kis lányom, a huskönyvet? – kérdezi a pironkodó
+menyasszonytól.
+
+E szavak után tiz percig lázasan keresgél a szobában s csak akkor
+távozik, amikor a jegyesek már olyan arccal néznek rá, amilyent szegény
+Dózsa György vághatott, mikor a tüzes széken helyet kináltak neki. De
+alig maradnak ismét három percig egyedül, már apa ront be hozzájuk
+hangos szóval az irodából.
+
+– Holnapra jegyeket vettem a szinházba, – ujságolja oly diadalmasan,
+mintha legalább is megütötte volna az osztálysorsjáték főnyereményét.
+
+Az apa is ott marad egy negyedórán át, s mikor nagynehezen eszébe jut,
+hogy az irodában a peres felek már várakoznak rá, akkor a kisebbik lány,
+a szakácsnő, a kárpitos, a varrókisasszony lép be hozzájuk valami
+kifogással az ebédlőbe. Szóval: nincs olyan tiz percük, hogy
+háborithatatlanul beszélgethetnének egymással s a szimptomák
+határozottan arra vallanak, hogy mindez nem puszta véletlenség: a szülők
+direkte ugy intézik a dolgokat, hogy valaki minduntalan megzavarja őket.
+
+„Hitted volna-e, oh, bölcs kádi, – kérdi hozzám intézett levelében a
+vőlegény, – hogy ily tigrisanyák is élhetnek a világon, s hogy akadhat
+szülő, aki egyenesen gyönyörüséget talál abban, ha a leánya
+idegrendszerét ennyire fölborzolhatja?“
+
+Édes fiam, én megértem a te szomoruságodat, s a helyedben magam is azt
+mondanám, hogy a vérszomjas tigris szelid galamb e rettentő anyához
+képest, de mivel, fájdalom, már tul vagyok azon a koron, amikor az
+embernek sürgős beszélni valója van egy szép leánynyal, hát azt mondom:
+hogy az a tigris-anya okosan cselekszik, sőt egyenesen az anyai
+kötelességét hanyagolná el, ha nem keresné az ebédlőben a huskönyvet. És
+az apa is, a kisebbik leány is, sőt a szakácsnő is, meg a kárpitos is
+helyesen cselekszik, mikor a tárgyalásaitokat öt percenkint megszakitja.
+Hogy miért, azt hiába magyaráznám neked és hiába magyarázom a bájos kis
+menyasszonyodnak is, mert ti ugy se fogtok igazat adni nekem és ha
+igazat adnátok, meg se érdemelnétek, hogy a jó isten ilyen boldogokká
+tett benneteket. Vannak izgalmak, melyekből a kevés is sok, s vannak
+gyönyörüségek, melyeknek az adja meg az igazi értéküket, hogy csak
+ritkán és akadályokon keresztül lehet hozzájuk jutni. Égő gyufával nem
+szabad ott járni a puskaporos torony körül, s aki a toronynál őrt áll,
+csak a kötelességét teljesiti, ha minden közeledő gyujtószálra ügyel.
+Mindez csak képletes beszéd, de ha buksi, szerelmes fejedet kissé töröd
+rajta, hamar rá fogsz jönni, édes fiam, hogy annak a tigrisanyának igaza
+van. Már azért is, mert e rövid földi életben tulajdonképpen a boldogság
+reménye a legnagyobb boldogság. Aki a holnapi ezresbankóját ma kisértékü
+aprópénzre eszkomptáltatja, az még a szerelem terén se mondható kiváló
+szakembernek. Várd meg a holnapot, mikor a nagy pénzedet teljes értékben
+beváltják, – és gondolj arra, hogy az ember – már az ismert kép szerint
+is – csak akkor van „végre egyedül“, mikor az oltár elől eltávozott.
+Addig bele kell nyugodni abba a fájdalmas tudatba, hogy apák, mamák,
+szakácsnék és kárpitosok is vannak e nyomorult földtekén.
+
+
+
+
+A szökevények
+
+– T. problémagyártó uram, irja ma egy uriember, akinek minden során
+meglátszik, hogy nagyon meg van botránkozva. Ön előszeretettel adja a
+csalhatatlan római pápát minden illendőségi kérdésben, hát döntse el
+most azt az érdekes vitát, mely köztem és egy barátom közt felmerült.
+Mind a ketten hivatalosak voltunk egy esküvőre s nagy gálában meg is
+jelentünk a lakodalmas asztalnál, mely csak ugy görnyedezett a
+virágoktól és az ezüsttől. Ott volt minden notabilitás, akiket állitólag
+egy notabilitás-szállitó vállalattól szoktak kibérelni az örömszülők,
+egy sereg szép asszony ült a kényelmes karosszékekben, az asztalfőn
+pedig a fiatal pár foglalt helyet, akiket félórával azelőtt kötöttek
+össze egy hosszu életre az oltár előtt. A hangulat természetesen lelkes
+volt, a pincérek sürögve jártak nagy ezüst tálaikkal az asztal körül, a
+pezsgő durrogott, a napsugár bekandikált a selyemfüggönyökön át, szóval
+érezni lehetett, hogy itt valami édes mámor lebeg a levegőben. Engem
+általában száraz legénynek tartanak, aki egykönnyen nem vesziti el a
+fejét, de most az én lelkem is megtelt azzal a lázzal, mely a teremben
+mindenkit elfogott s a pecsenyénél felálltam, hogy a fiatal párt
+felköszöntsem. Már bele is fogtam a beszédembe, amikor hirtelen az
+asztalfőre esett a pillantásom s nagy bámulatomra azt láttam, hogy a
+fiatal párt egyáltalában nem látom. Eltüntek, vagyis helyesebben:
+megszöktek. Gondolhatja, hogy majdnem a torkomon akadt a szó, mert a
+legnagyobb mértékben illetlennek találtam, hogy azok, akiknek
+ünneplésére az égész nagy társaság összegyült, egyszerüen kereket
+oldanak és elpárolognak. Miért huztunk mi akkor frakkot, miért vették
+magukra a hölgyek a legszebb ruhájukat? A beszédemet azért, ugy ahogy
+befejeztem – csak azért nem hagytam abba, mert nem akartam botrányt
+okozni, – de a lakodalmas ebéd után élénken kikeltem az ellen a csuf
+szokás ellen, hogy az uj házaspár ilyen neveletlenül faképnél hagyja a
+tiszteletére összegyülekezett társaságot. Voltak, akik nekem adtak
+igazat, de a jelenlévők legnagyobb része frivol mosolylyal hallgatta a
+vitát s amellett kardoskodott, hogy ezt az édes kis illetlenséget nem
+szabad tulságosan rossz néven venni… Szóval nagy többséggel leszavaztak,
+de én nem nyugszom meg ebben a verdiktben, hanem Csalhatatlanságodhoz
+fordulok azzal a kérdéssel: vajjon van-e joguk az uj pároknak ahhoz,
+hogy az etikett törvényeit ennyire lábbal tapodják?
+
+Mielőtt Csalhatatlanságom erre a sulyos kérdésre válaszolna, előbb
+szives engedelmükkel megállapitok egy tényállást: azt, hogy ez a
+megbotránkozott uriember jóval tulhaladta az ötvenedik évét, hogy
+elvileg sohase gondolt a házasságra, szóval: hogy tizenhárompróbás,
+megsavanyodott agglegény. Minderről egy szót se ir a levelében, de
+szivesen felajánlok száz forintot egy ellen, hogy ez a jellemzés
+megfelel a valóságnak. Mert csak egy agglegény beszáradt szive képes
+arra, hogy ezeknek a mohó, szerelmes kis csacsiknak a viselkedését az
+illem rideg paragrafusai szerint itélje meg…
+
+De hagyjuk ezt, hiszen nem jellemzést kiván tőlem Savanyuságod, hanem
+komoly és humor nélkül való döntvényt, melylyel barátai előtt az igazát
+megvédheti. Hogy lojalitásomról teljes bizonyságot adjak, ime,
+készséggel kijelentem: az a vadonatuj házaspár igenis, illetlenül
+viselkedett. Oly illetlenül, hogy a összes német divatlapok szerkesztői
+postája jogosan elitélné őket, mert teringettét, az már csakugyan több a
+soknál, hogy az ünnepeltek angolosan távozzanak el attól az asztaltól,
+ahol az ő tiszteletükre gyült össze egy tekintélyes vendégsereg. Az
+illemtanból ezek a könnyelmü fiatalok feltétlenül megérdemelnék a
+szekundát. Önnek tehát minden bizonynyal igaza van, – és lássa, én mégis
+azt mondom, hogy az a másfélórás férj, aki nem szöktetné meg hasonló
+módon a feleségét, bizvást megérdemelné, hogy a világ összes
+illemkodexeit végig kelljen olvasnia, mielőtt a pironkodó asszonyával
+egyedül marad…
+
+Mert a dolog, tisztelt komolykodó uram, akként áll, hogy kétféle
+szempont szerint lehet megitélni a földi emberek cselekedeteit: az illem
+és a természetes ösztönök szempontjából. Az illemet a kétkoronás
+kézikönyvekből tanuljuk meg, a természetes ösztönt pedig, dijtalan
+podgyászként, magunkkal hozzuk erre a gyönyörüséges világra. És az
+egyiknek épp ugy hasznát vesszük, mint a másiknak; csakhogy az elsőnek
+akkor, a midőn zsurokra és five o’clock teákra megyünk, a másiknak
+akkor, amidőn minden vércsöppünk lángolni kezd arra a gondolatra, hogy
+egy drága, kicsike teremtést a karjainkba szoritsunk…
+
+Az a fiatal pár, amelyik az esküvői lakomáról ilyen rövid uton
+megszökött, kétségtelenül megérdemli a szekundát az etikettből s én
+habozás nélkül ki is mondom a verdiktet, hogy itt nagy és sulyos
+illetlenség történt. De ez a verdikt egyuttal azt jelenti, hogy a két
+szökevény százezerszer bölcsebb volt, mint a világ összes agglegényei,
+mert a szerelemben – emlékezzék csak vissza a régmult időkre! – az
+illetlenség a legnagyobb bölcseségek közé tartozik. Aki az üres
+etikettet még az esküvője napján se rugdossa félre, az vagy olyan öreg,
+mint ön, vagy olyan szédületes smokk, mint az a német tanár, aki egy
+könyvében komolyan megirja, hogy egy előkelő ur csak délelőtt tizenegy
+és tizenkét óra között hunyhatja örök álomra a szemeit.
+
+
+
+
+A flirtelés határai
+
+Erős a gyanum, hogy a kérdést, mely ma, döntés céljából, hozzám
+érkezett, viharos jelenet előzte meg: afféle ebédutáni, vagy vacsoraközi
+jelenet, mely a házasok életében nem ritka, s mely az agglegényekben
+mindig azt a hitet költi föl, hogy mégis csak ők a legokosabb emberek.
+Ugy képzelem, hogy egy bájos asszony, aki a szoknyáját feszesebbre fogja
+össze, mint ahogy az a filiszter férjeknek tetszeni szokott, a korzón, a
+dunaparti étteremben, a szinházban vagy a váci-utcán kissé többet
+mosolygott egy raglános urra, mint a mennyit a feleségek illemkodexe
+megenged s hogy e mosolygás következésképp egy derék nyárspolgár magából
+kikelve rohant el este az intimus ebédlőből, hogy az alsós, vagy a
+baccarat izgalmaiban keressen kárpótlást családi boldogtalanságáért…
+
+A kérdés, melyet a meghasonlott lélek kissé zavaros levelében elibém
+terjeszt, a fölösleges frázisokat elhagyva, oda konkludál: hol van és
+meddig terjed az a határ, amelyen tul már a lojális és nagyvilági férj
+se türheti meg, hogy szép feleségének udvaroljanak? Vagyis: meddig
+köteles szemet hunyni az idegen férfiak bizalmaskodása fölött és mikor
+érkezik el az a pillanat, amidőn az udvarlás ellen joggal és teljes
+méltósággal tiltakozhatik?
+
+A probléma nem olyan könnyü, mint amilyennek látszik, mert
+általánosságban nem lehet rá megadni a helyes választ. Itt minden a férj
+társadalmi helyzetétől függ, – legalább hosszu csatangolásaim közben
+állandóan igy tapasztaltam. Egy nagykövet bátran megengedheti, hogy a
+felesége idegen urakkal üljön a szinházi páholyban, Marlborough hercegnő
+nyugodtan automobilozhat a barátaival, de egy pesti ügyvéd felesége
+rosszul tenné, ha az ura nélkül, idegen férfiak társaságában menne az
+előkelő étterembe, a szolid iparosné pedig már azzal is gyanut kelt, ha
+a fiatal szomszédjával sétálgat tulsokat a külvárosi utcán. Helyes-e,
+nem helyes-e, más kérdés, de bizonyos, hogy a mai társadalom fölfogása
+szerint az előkelőbb pozicióju hölgy a flirtelés tekintetében több
+szabadságra tarthat jogot, mint a kevésbé előkelő. Ez azonban inkább
+csak a látszat dolga: ami a lényeget illeti, bizvást el lehet mondani,
+hogy az angol peerek, az amerikai vasutkirályok, a francia vicomte-ok
+épp oly kevéssé örülnek annak, ha fiatal feleségük más férfiakkal
+kacérkodik, mint a pesti orvosok, hivatalnokok és napidijasok. Ez nem a
+társadalmi helyzettől függ, hanem attól: ki mennyire szereti azt a
+csinos asszonyt, akivel az ebédlőjét, a szalonját és a hálószobáját
+megosztja. A legtöbb férj – valljuk meg az igazat – akkor érezné magát
+legnyugodtabbnak, ha ő nagysága egyáltalában nem érintkeznék idegen
+urakkal; de mivel a nyugoti konvenció a háremszerü elzárást, fájdalom,
+nem engedi meg, kénytelen-kelletlen tesz bizonyos koncessziókat a
+társadalomnak s büszke, melanchólikus, vagy ostoba arcot vág, amikor a
+felesége decolletage-ára tapadó, éhes és csillogó szemeket megpillantja…
+
+Nem beszélek azokról a férjekről, akik ezt a hermetikus elzárást
+gyakorlatban is megvalósitják, – hiszen az ilyen nem igen tudna megélni
+a mai önző és liberális társadalomban – de bizonyos, hogy még a
+leglojálisabb férj is elérkezik némelykor ahhoz a határhoz, a mikor
+teljes joggal juthat már az eszébe, hogy nem a más számára házasodott. A
+modern asszonyt, aki forradalmi eszméket hordoz a fejecskéjében, nem
+lehet eltiltani attól, hogy olykor kellemes és ártatlan flirtekkel
+izgassa az idegeit, annál inkább se, mert ennek a könnyü bizsergésnek
+legutolsó felvonását ugyis csak a törvényes férj élvezi. Az idegen
+férfiakkal való ingerkedést, a pajkos és talán pikáns szinezetü tréfát,
+mely az asszonyok és férfiak társaságbeli érintkezését oly vonzóvá
+teszi, a mai kor teljesen akceptálta, s a morózus férj, aki az ilyen
+ártatlan mulatságot rossz néven veszi, voltaképp csak maga alatt vágja a
+fát, mert a gyanakvó hitvestársak felszarvazása már a bibliai kortól
+kezdve megszokott dolog. De a pillanatnak, amelytől kezdve a két nem
+érintkezése veszedelmessé válik, épp ugy meg vannak a bizonyos
+szimptómái, mint akármelyik testi betegségnek, s az okos férj már a
+legelső szimptómánál sietve megteszi az óvóintézkedéseket. Mikor az
+asszony már a legyezőjével csap az idegen férfi kezére, nagy társaságban
+is suttogva beszél, s a férjet, aki gyanutlanul közeledik hozzá, az
+udvarlója előtt tulságos gyöngédséggel kezeli: az okos ember – anélkül,
+hogy a gyanujának bármily külső jellel is kifejezést adna –
+tapintatosan, szinte az öntudatlanság látszatával vágja ketté azt a
+fejlődőben levő bizalmaskodást, melynek csak a különböző stádiumai
+mások, de a vége többnyira ugyanaz. A comme il faut férj a felesége száz
+udvarlójától se ijed meg, de föltétlenül alapos oka van a tünődésre, a
+mikor ugyanaz a barátja tulságosan kezd ragaszkodni hozzá, szivesen
+föláldozza érte az estéjét, s a szinházba, az étterembe is elkiséri,
+mert, „ugyse tudna egyebet tenni az idejével“. Persze a kirándulásokon ő
+nagysága is résztvesz, ő nagysága, aki jókedvü lenézéssel beszél az
+ostoba, de jó fiuról.
+
+Arra, hogy az összes aggasztó szimptómákat felsoroljam, valószinüleg nem
+reflektál a mai levél irója, – hiszen a férjek idegzete épp ugy megérzi
+a házaséleti változásokat, mint a leveli békáé az időjárás fordulásait.
+De a legtöbb férj – bár valami homályos sejtelem ott motoszkál a lelke
+mélyén – egyszerüen abszurdnak tartja azt a gondolatot, hogy őt a
+felesége megcsalhatná. És ez a gondolat tényleg abszurd, még maguk az
+érdekelt felek: az asszonyok előtt is. De istenem, hát van-e édesebb és
+pikánsabb élvezet, mint egy abszurdumot megvalósitani?
+
+
+
+
+A mama lánya
+
+Egy derék, komoly és szimpatikus fiatal ember szerelmes egy bájos,
+fiatal leányba. A leány viszonozza az érzelmeit: neki is fölragyognak a
+szemei, ha véletlenül összetalálkoznak valahol. A férfinak jó állása
+van, évek óta sokat keres, nincs tehát semmi kétség az iránt, hogy a
+leendő családját tisztsségesen eltarthatja. A leány jómódu szülők
+gyermeke; az apa is, a biztositó társaság is csinos összeget fog
+kifizetni annak a szerencsés urnak, akivel majd az anyakönyvvezető előtt
+megjelenik. Mindketten szépek, egészségesek, jókedvüek. A leány szülei
+is, a férfi szülei is örömmel látnák, ha a kedves vonzalomból örökös
+frigykötés lenne. Szóval: minden kellék megvan ahhoz, hogy egy boldog,
+példaszerü, harmonikus házasság keletkezzék.
+
+És ime, ahelyett, hogy a jegyváltás expressz uton megtörténnék, a fiatal
+ur aggódó arccal ül le az iróasztalához, s hosszu, töprenkedő levelet ir
+nekem, az ismeretlen, vén globetrotternek, s a levélben szinte esdeklően
+arra kér: adjak neki, az isten szerelmére, lelkiismeretes tanácsot arra
+nézve, vajjon ezt a bájos, kékszemü, barnahaju gyermeket csakugyan
+elveheti-e feleségül? És minden egyes sorából az látszik, hogy komoly és
+izgatott lelki tusák előzték meg ennek a furcsa levélnek az elküldését…
+
+Miért ez az érthetetlen aggódás? Nem azt kell-e hinnünk, hogy ennek a
+fiatal urnak a nagy boldogság hirtelen megzavarta az eszét?
+
+Nem. A töprenkedésnek megvan az alapja. Száz házasulandó férfi közül
+legalább kilencven szakasztottan ugy cselekednék, mint ez az én különös
+levelezőm.
+
+A leánynak ugyanis, akiben minden kellék megvan ahhoz, hogy egy derék
+embert magába bolonditson, nemcsak apja van, hanem anyja is. Még pedig
+olyan anyja, aki ma is a legszebb asszonyok egyike. Harminchét éves, de
+nem igen látszik többnek harminckettőnél. Karcsu és mégis telt, csillogó
+szemü, csábitó, szép asszony. És ezenkivül pikáns, jókedvü és jólelkü
+asszony is. Már menyecske korában is szivesen vette, ha udvaroltak neki
+és még ma se érezné jól magát, ha nem venné körül az udvarlók és a
+bámulók serege. A kis városban hire van a kacérságának; és a rossz
+nyelvek azt beszélik, hogy nem igen elégszik meg az elméleti
+kacérsággal. Több olyan urról beszéltek, akik szerencsével udvaroltak
+neki. A szép asszony gyakran fölrándul Budapestre, s ilyenkor az
+aranyifjuság egyik-másik tagja is eltünik néhány napra a kisvárosból.
+Ezt mindenki tudja, beszéli, terjeszti, csupán a férj nem vesz róla
+tudomást. A férj szorgalmasan dolgozik reggeltől estig a hivatalában, s
+nagyon boldog, mikor a feleségének egy-egy szenzációs uj toilletje a
+fővárosból megérkezik. A pletykák nem érdeklik, talán nem is hisz
+bennük. Pedig aligha lehet rideg ember, hiszen a kis leányával
+bizalmasan összebujva szokott sétálgatni esténkint a kisváros korzóján.
+
+Értik-e most már, hogy miért habozik az a fiatal ur?
+
+Ha nem értenék, ide irok néhány sort a hozzám intézett leveléből:
+
+„Tisztelt uram, ön azt mondja, hogy öreg, tapasztalt és világlátott
+ember, aki mindenütt járt, mindent megfigyelt és az a szenvedélye, hogy
+a lelki problémákkal foglalkozzék. Bizalommal és szeretettel fordulok
+tehát önhöz azzal a kérdéssel: vajjon elvehetem-e feleségül ennek a léha
+és haszontalan asszonynak a leányát? Nem kell-e attól tartanom, hogy a
+szerény és egyszerü gyermekben is az édesanyja nyughatatlan vére lobog?
+Ki biztosit róla, hogy nem egy kacér, rossz és felületes asszony fog
+kigubózkodni ebből a finom és ártatlan kisleányból? Hiszen a közvélemény
+is azt mondja, hogy az ilyen lépés előtt az édesanyát kell megnézni…
+Mindenre kérem, adjon nekem valami jó tanácsot, mert a magam
+temperamentumát ismerve, bizonyos vagyok benne, hogy borzasztó
+katasztrófa lenne abból, ha az én feleségem is olyan asszonynyá lenne,
+amilyen az édesanyja.“
+
+Kedves, ismeretlen barátom, aki e percben valószinüleg dobogó szivvel és
+sötét kétségekkel a lelkében kóborol egy vidéki ház ablaka alatt, –
+melyen belül a szép mama talán éppen a legfrissebb udvarlójával flirtel
+– én értem, nagyon is értem azokat a motivumokat, melyek önt arra
+birhatták, hogy hozzám forduljon… Nem ön az első és nem ön az egyetlen,
+aki ebben a csunya és embertelen babonában hisz… Az átöröklésről annyit
+beszélnek a mi korunkban, hogy nem csoda, ha valaki e jelszó örve alatt
+egy szegény és ártatlan gyermeket ilyen kegyetlenül meggyanusit… Örülök,
+hogy hozzám fordult, mert igy elmondhatom önnek, hogy amit gondol, az
+érthetetlen barbárság. Hosszu bolyongásaim közben mindig ugy láttam,
+hogy a rossz és erkölcstelen anyáknak éppen felnőtt leányaik, a
+szerencsétlen kis mártirok, a legszigorubb kritikusai… Az ő
+gyermekszivük mindig megérzi, hogy az a lény, akit legjobban kellene
+tisztelniök a világon, a romlottság és alávalóság utját járja… Nézze meg
+a serdülő leányt, akinek anyja a korrektség ösvényéről letért:
+valamennyi szinte beteges ragaszkodással csügg a szomoru és hallgatag
+férfiun: az édesapján… Ezek a sajnálatraméltó gyermekek nem a léhaságot
+viszik magukkal abba az uj világba, ahova a szerelmesük elvezeti őket,
+hanem a természetes undorodást mindattól, ami piszkos, alávaló és
+erkölcstelen… Csupán a férjtől függ, hogy ez az uj világ mindazért a sok
+fájdalomért kárpótolja őket, amit gyermekszivük mélyében oly sokáig és
+oly mérhetetlen kínok közt rejtegettek…
+
+Ha ön becsületes és jó ember – és a levele után itélve, bizonyosan az –
+akkor gondolkodás nélkül megkéri annak az édes kis teremtésnek a kezét
+és a lehető legrövidebb idő alatt kiragadja abból a milieuből, melybe
+egy gonosz és mostoha véletlen helyezte…
+
+
+
+
+A szerelem sportsmanjei
+
+Az eset, amelyről egyik, ma hozzám intézett levélben szó van,
+egyáltalában nem tartozik a rendkivüliek közé, de mivel a tipust,
+amelyik ennek a vidéki kis regénynek a hőse, még nem méltányolták
+eléggé, szivesen megállok mellette egy pillanatra. Érdemes, mert a
+férfiaknak ez a fajtája épp ugy feltalálható a legkisebb pusztai tanyán,
+mint a budapesti kávéházakban.
+
+Aki a mai levélben szerepel, az nagyon csinos és szeretetreméltó fiu.
+Jól öltözködik, elolvassa az ujságok művészi és irodalmi rovatát,
+elmésen cseveg s kitünően tud beszélni az asszonyok nyelvén. Azok közé a
+férfiak közé tartozik, akiket a francia _homme à femmes_-oknak nevez. Az
+az élet-eleme, ha leányok és férjes nők társaságában lehet. Udvarol,
+tréfál, ezer apró szolgálatot tesz, szóval: kellemes, szinte
+nélkülözhetetlen ember. És mégis: egyike a legveszedelmesebb
+kalandoroknak, a mint a következőkből kitetszik.
+
+Egy fiatal ur – irja a levél, melyről föntebb szólottam – naponként
+eljár egy uri házba, ahol csinos, felnőtt leány van. Majdnem mindennap
+ott iszsza meg a teáját, de néha ebédre és vacsorára is ott tartják. A
+szülők azon a véleményen vannak, hogy a kedves, fiatal ember a felnőtt
+kisasszony kezére pályázik. És mivel jó és biztos állása van, s a leány
+is láthatólag rokonszenvez vele, a mama nagyon szivesen venné, ha az
+elmés causeurt hamarosan a vejének mondhatná. De mulik az idő, fogy a
+tea és a sandwich, a fiatal ur azonban nem nyilatkozik érdemlegesen.
+Végre a gondos anya megkérdezi a leányát:
+
+– Még mindig nem szólt?
+
+Mire a komoly leány, akinek nincs titka az édesanyja előtt, igy
+válaszol:
+
+– Arról, hogy feleségül akar venni, még nem szólott. De minden jel arra
+mutat, hogy mégis csak ez a szándéka. Amikor elválunk, mindig
+megszoritja a kezemet, százszor elmondja, hogy szerelmes belém, s néha
+órákon át zaklat, vajjon én is szeretem-e? Már meg is mondtam neki, hogy
+szeretem, mire hálásan és elérzékenyülve szoritotta meg ujra a kezemet…
+
+A mama megnyugszik: mi következhetik ezek után egyéb, mint hogy a
+fiatalember meg fogja kérni a lánya kezét? De nem kéri, hónapok mulva se
+kéri, bár naponkint ott van a házukban, s épp oly meleg pillantásokat
+vált a szép leánynyal, mint megismerkedésük elején. Sőt azóta is
+mindennap megkérdezi: vajjon igazán szerelmes-e bele? És ha a fiatal
+teremtés egy napon kedvetlenül válaszol, hát lehorgasztott orral,
+láthatólag megsértődve ballag mellette a kisváros sétaterén.
+
+Vajjon mi hát a célja ennek a furcsa fiatal urnak? – kérdezi a levél,
+melyet a család egy jó barátnője hozzám intéz.
+
+Meg fogom mondani, hogy mi a célja, s egyuttal bemutatom azt a tipust,
+melyből ez a szentimentális, de fölöttébb óvatos lovag kikerült.
+
+Kegyed, asszonyom, bizonyosan meg fog érteni engem. Hiszen ennek a
+tipusnak az asszonyok között aránytalanul több a tagja, mint a férfiak
+között.
+
+Nincs kétségem benne, hogy Kegyed a mintafeleségek példaképe. De
+gondoljon csak vissza arra az időre, amikor még fiatal, jókedvü és
+pajkos volt (most már, a levele szerint, fehér a haja), vajjon nem
+szerzett-e örömet és mulatságot Kegyednek, mikor azt látta, hogy egyik
+udvarlóját magába bolonditotta? Biztos vagyok benne, hogy még
+gondolatban se volt hütlen az urához, de hiuságának mód fölött jól
+esett, hogy hódolói serege megszaporodott. Ne szégyenkezzék, ne mondjon
+ellent; a legbecsületesebb asszony se haragszik meg érte, ha azt látja,
+hogy valakiben szerelmet ébresztett.
+
+A férfiak, legalább régente, nem elégedtek meg ezzel az elméleti
+diadallal. Ők vagy mindent akartak, vagy semmit. Nem arra a tudatra
+pályáztak, hogy egy szép teremtést meghóditottak, hanem arra a gyönyörü
+és mámoritó pillanatra, amikor egy bájos nő szerelmesen a nyakukba
+borul.
+
+Manapság – hihetetlen és mégis ugy van – mindjobban megszaporodik ama
+férfiak száma, akik izgalmas sportnak tekintik, hogy a szerelmi
+vallomásokat rakásra gyüjtsék. Ezeknek elég, ha a kiszemelt áldozat
+pirulva beismeri, hogy szereti őket. Az asszonytól kicsikarják a
+légyottot, amelyre nem mennek el; a lányt magukba bolonditják, de nem
+veszik el feleségül. Szóval: azokra az előkelő rókavadászokra
+hasonlitanak, akik tüskön-bokron át kergetik a szerencsétlen állatot, de
+ha elérik, nyugodtan visszafordulnak, mert nekik nem a róka kell, hanem
+a diadaluk és ügyességük tudata.
+
+Ebből a tipusból való a Kegyed fiatal gavallérja, asszonyom. Az ő
+hiuságát tökéletesen kielégiti, ha egy szép leány a kézszoritását
+viszonozza, s dobogó szivvel sugja a fülébe, hogy mindörökre szeretni
+fogja. Ez gyönyörü, izgalmas és édes érzés, mely bőven megéri a _run_
+fáradságát. A légyott (ha férjes asszonyokról lenne szó) már azzal a
+veszedelemmel járna, hogy egy vérszomjas férj is feltünhetne a
+látóhatáron; a házasság (ha leány van a játékban) azzal, hogy az
+embernek egy egész, hosszu életre le kellene mondania a függetlenségéről
+és a szabadságáról. De a szerelmi vallomás kicsikarása olyan sport,
+melynek nincsenek kockázatai és következései…
+
+Kegyed azt hiszi, hogy csupán a perverz gondolkodásu férfiak találhatnak
+örömet ebben a módszerben? Én azon a véleményen vagyok, hogy a hiuságnak
+is lehet olyan fokozata, mely a perverzitással határos.
+
+
+
+
+A hallgató asszony
+
+Kedves atyámfia, aki egyéb dolgod hijján azt a kérdést intézed hozzám,
+hogy mikép lehet kikurálni rettenetes bajából a _hallgató_ asszonyt,
+hidd meg nekem, hogy a te problémádhoz képest a földkerekség minden
+problémája ártatlan gyermekmese, nem véve ki még a kormányozható léghajó
+kérdését se, amit különben – naponként olvashatod az ujságokban – ma már
+kényük-kedvük szerint oldogatnak a tekintetes tudós urak. Hiszen az
+végre is csak a technika kérdése, s a technika, istennek hála, szinte
+nap-nap után tökéletesedik. De a hallgató asszony betegségét nem
+gyógyithatja meg a legnagyobb tudomány se, mely az emberi lélek bajai
+ellen ép oly tehetetlen, akár a mi legnagyobb bajunk: a halál ellen.
+Ezredévek mulva, mikor a levegőben talán már gyönyörü pályaudvarok
+lesznek a gyors- és az expressz-léghajók számára, s amikor a tifuszt, a
+tuberkulózist, a rákot s a többi nyavalyát egy éjszakán át kifujják az
+emberi szervezetből, még mindig seregestül fognak élni a földön a
+hallgató asszonyok, akik a férjük életét tiz-tizenöt évecskével
+megröviditik.
+
+Az olvasó előtt, aki ismeri – a saját tapasztalásából ismeri – a
+házsártos, nyelvelő és veszekedő asszonyt, talán meg kell magyaráznom
+néhány szóval, hogy te, tisztelt atyámfia, mit is értesz voltaképen a
+_hallgató asszony_ elnevezése alatt? Röviden kijelenthetem, hogy a
+hallgató asszony a házsártos asszony ellentéte. Vagyis: nem veszekszik,
+nem csapja a földhöz az ártatlan teáscsészéket, nem karmolja ki első
+felháborodásában az ura szemét, nem használ testi erőszakot a
+konyhapénzeket sikkasztó Julcsa ellen, hanem konokul, rémületesen és
+ijesztő következetességgel hallgat. Ugyebár azt hihetnéd, hogy ez az
+asszony az ideálja a jó és kellemes feleségnek? De te, oh nyájas
+olvasóm, nem hiszed ezt, mert a magad szomoru tapasztalásából jól tudod,
+hogy a lármázó és pörlekedő asszonynál, akinek házához képest a
+hajmáskéri tüzérségi hadgyakorlat szinhelye egyszerü trappista kolostor,
+csak egyetlen borzalmasabb tipus van a világon: az a feleség, aki
+napokon át se nyitja fel rózsapiros ajkacskáit. A lárma ellen még
+találhat fegyvert az a férj, aki nem ijed meg a saját maga árnyékától;
+hiszen istennek hála, még vannak kaszinók és kávéházak, ahová az ember a
+családi viharok elől elmenekülhet. Tapasztalt gourmandok szerint kevés
+nagyobb élvezet van a világon, mint az az alsós-partie, melyet a békés
+tüzhelyünk mellett lejátszódott nagy jelenet után játszunk a kávéház
+zöld asztalánál. Mert vagy nyerünk, s akkor a sors kedvezésében találunk
+kárpótlást magánéletünk kellemetlenségeiért cserében, vagy vesztünk, s
+ekkor megvigasztal bennünket az a tudat, hogy nemcsak a magunk, de
+kedves nőnk őnagysága vagyonából is elpocsékoltunk valamicskét. Ám hogy
+rohanjunk el hazulról, mikor a hatásos távozást nem alapozza meg előbb a
+haragos feleség patáliája? A lárma ellen ezer módunk van a védekezésre,
+de hogyan védekezzünk a konok hallgatás ellen, amelylyel imádott
+feleségünk az idegeinket kínpadra fesziti? A veszekedést könnyü
+kiparirozni a viszontveszekedéssel, de a hallgatás ellen a
+viszonthallgatás semmit se használ, mert mit ér az erkölcsi elégtétel,
+ha az ember belsőleg megpukkad?
+
+Nekem, tisztelt atyámfia, régi és szent meggyőződésem, hogy kiváló
+irótársam, az öreg Dante, aki oly megrázó szinekkel tárja elénk a
+pokolban kinálkozó gyötrelmeket, nagy és értékes mulasztást követett el,
+a mikor irásművének félelmetes alakjai közül a hallgató – vagyis
+budapesti idioma szerint: truccoló – asszonyt kifelejtette. Mert abba a
+gondolatba, hogy forró olajban kell főnöm potom tiz-huszezer esztendeig,
+még csak meg tudok nyugodni valahogy; de ha elgondolom, hogy tulvilági
+büntetésemképpen kétszáz truccoló asszony közt kell majd vezekelnem, hát
+már most is hidegség fut át a hátam közepén, s kijelentem, hogy inkább
+ebben a földi siralomvölgyében maradok még akár százötven évig is,
+semhogy az élet izgalmait a halál nyugalmával fölcseréljem. Nem kell
+bizonyitgatnom, hogy az ember türelmetlenül várja azt a pillanatot,
+amikor a földi életet a tulvilág kellemességeivel fölcserélheti, de én –
+akár hiszik, akár nem – inkább meg se halnék, semhogy a hallgató
+asszonyok között kelljen a pokol borzalmait megizlelnem.
+
+Az Ön naiv és gyermeki lelkére vall, kedves barátom, hogy a kedves neje
+kikurálása ügyében tanácsot kér tőlem. Ha éppen ragaszkodik hozzá,
+készséggel a rendelkezésére állok, minden bonyolultabb esetben:
+megmondom, hogyan menekülhet meg a tigristől, ha véletlenül a sivatag
+közepén összetalálkozik vele, felvilágositom, hogyan ugorhat ki ügyesen
+a töltésről lezuhanó gyorsvonatból, biztos szert ajánlhatok a skorbut és
+a lépfene ellen, – de a truccoló asszony betegségére a földi életem
+eddigi nyolcvan esztendeje alatt még, fájdalom, nem találtam meg az
+orvosságot. Ez nem is betegség, hanem sorscsapás. Az ember épp ugy
+belenyugszik, mint abba, hogy néha a föld megremeg és hogy a tüzhányó
+kitör és eget kér. Okosabbat, mint ha belenyugszik, ugyse tehet.
+
+
+
+
+A könyvvezető feleség
+
+A minap egy elkeseredett férj bevádolta előttem a feleségét, még pedig
+nem azért, mintha az asszony kokett, pazarló, vagy hűtelen lenne, hanem
+abból a különös okból, hogy őnagysága rendszeres könyvet vezet a
+kiadásairól és bevételeiről. Persze a dolognak vannak némi bonyodalmai,
+mert annyira még egy férj se lehet bolond, hogy ezt a szokást csak ugy
+egyszerüen inkriminálja. A baj ott van, hogy a szép asszony este,
+vacsora után, bibelődik a könyveivel, s akkor veszi elő a tollat és a
+tintát, mikor a szobaleány már végzett az asztalbontással. A férj, aki
+szorgalmasan dolgozó hivatalnok, s este többnyire elálmosodik, nem győzi
+bevárni a könyvvezetés végét, hanem néhány elkeseredett ásitás után
+nyugalomra tér, s mire a felesége őnagysága lefekszik, már javában az
+igazak álmát aluszsza.
+
+– Hát kérem, – irta a derék ember felháborodva, – azért házasodtam én
+meg, azért vettem el olyan asszonyt, akiért minden barátom irigyel, hogy
+a feleségem minden este a főkönyvvel meg a strazzával bibelődjék?
+Tisztelt kádi, nem tudom hány esztendős Ön, de biztositom róla, Ön is
+elvesztené a hidegvérét, ha egy szerelmes feleség helyett egy pedáns
+könyvvezető hölgygyel ülne minden áldott estén az asztal mellett…
+
+Nem akarok most a szóban forgó esettel foglalkozni (mert az még vita
+tárgya se lehet, hogy ez a bájos, fiatal asszony helytelenül cselekszik,
+mikor vacsora után a könyveit dédelgeti az ura helyett) de
+általánosságban – mivel már különben is többen megkérdezték e felől a
+véleményemet – készséggel válaszolok arra a kérdésre: vajjon a korrekt
+háziasszony qualifikációjába szigoruan beletartozik-e az is, hogy
+rendszeres könyvet vezessen a kiadásairól és a bevételeiről s nem egy
+parányi smokkság-e, ha egy szép, fiatal hölgy ilyen pedáns és unalmas
+munkával foglalkozik?
+
+A kérdést – ha igazságosak akarunk lenni – épp oly kevéssé szabad
+eldöntenünk a felsőbb leányiskolák szempontjából, mint a gunyolódó és
+indolens férjek felfogása szerint. A leányiskolákban arra tanitják a
+növendékeket, hogy a könyvvezetés elengedhetetlen kellék minden
+háztartásban, melynek épp ugy szüksége van a maga rendszeres budgetjére,
+akár egy kereskedő cégnek, egy részvénytársaságnak, vagy magának a
+mindenható államnak. A férjek ellenben (már t. i. azok, akik minden
+nemes eszmét kigunyolnak) cinikus vállvonogatással nézik a könyvei
+fölött görnyedő, fiatal teremtést s ahelyett, hogy elismerőleg a
+keblükre ölelnék, bizonyos felsőbbséges lenézéssel igy szólanak hozzá:
+
+– Édes szivem, ugyan miért rontod a szemedet az efféle fölösleges
+munkával? Az asszonyokat arra teremtette a jó istenke, hogy paradicsommá
+tegyék ezt a nyomorult, földi létet, – ehhez pedig sem dupla
+könyvvezetés, sem nyers mérleg nem szükséges. A fődolog az, hogy a
+konyhapénzedből elsejéig kijöjj, – hogy aztán mire költekeztél hónap
+közben, az már bizony isten, mellékes dolog.
+
+Vajjon melyik a helyes a két különböző felfogás közül? Én azt hiszem,
+feltétlenül a leányiskoláké. Első sorban azért, mert a legtöbb család
+anyagi viszonyait a háztartás budgetje dönti el, hiszen – mindig
+középsorsu, polgári családokról beszélünk s nem milliós
+részvénytársaságok vezérigazgatóiról – a férj keresetének legnagyobb
+részét direkte a háztartás emészti fel. Miért lenne hát fölösleges
+munka, hogy ez a budget épp oly világossá, meggondolttá és reálissá
+tétessék, akár egy tisztességes kereskedő-cégé? A magánember
+jövedelmének bölcs beosztása legalább is oly fontos kellék magára az
+illető magánemberre, mint a bankjövedelmek beosztása egy gazdag és
+előkelő részvénytársaságra. Nekem az a meggyőződésem, hogy a család
+vagyonosodása, vagy anyagi lezüllése, többnyire a feleség
+gazdálkodásától függ, s igazán nagy könnyelmüség kell hozzá, hogy a
+háztartás költségvetésének megállapitását és ellenőrzését vállvonogató
+nembánomsággal intézzük el. De van egy második szempont is, mely szintén
+nyom valamicskét a latban: az, hogy a könyveivel bibelődő, komoly és
+lelkiismeretes feleség aligha fog olyan léhaságokra gondolni, mint az a
+csillogó, felületes, pénzfecsérlő teremtés, aki a verébfejecskéjével
+egyáltalában meg se tudja érteni: micsoda nagy és kinos küzdelmekbe
+kerül manapság, hogy a férj tisztességgel és becsülettel gondoskodhassék
+a családja szükségletei felől. A könyvvezető asszony bizonyosan a
+fogához ver minden nikkel-huszfillérest, mielőtt könnyelmüen kiadná, de
+persze csak akkor, ha ez a bájos pedantéria a vérében van, s nem csupán
+ideig-óráig, a házassága legelső hónapjaiban foglalkozik, affektálásból,
+a háztartási könyvével.
+
+
+
+
+Kártyázó asszonyok
+
+Egy fiatal, még majdnem mézeshetes asszony e héten összeveszett az
+urával, s most megtört szivvel fordul hozzám, a bölcs és jószivü
+öreghez, hogy ügyében expressz uton igazságot szolgáltassak, mert
+különben annyira elbusulja magát, hogy még a reggeli tisztogatást is el
+fogja hanyagolni, ami – lássák be, t. felebarátaim! – mégis csak a
+legnagyobb dolog a világon. Arról van szó, hogy az ifju párhoz a minap
+egész sereg látogató érkezett, sok férfi és egy asszony is, s ezek a
+látogatók azzal töltötték el az időt, hogy ebédutántól késő estig
+kártyáztak. A ház urnője egy darabig ott tett-vett a kártyázók háta
+mögött, de mivel ő szegény nem tudja megkülönböztetni a makk felsőt a
+piros nyolcastól, hát végre is megunta a mulatságot, s csöndesen
+félrevonult valami sarokba, nehogy a vendégei mulatságát zavarja. A kis
+menyecske azt hitte, hogy helyesen cselekszik, pedig ugy látszik, valami
+szörnyü dolgot müvelt, legalább az ura, mikor a látogatók végre késő
+este eltávoztak, keserü szemrehányásokat tett neki, hogy udvariatlanul
+és illetlenül viselkedett.
+
+– De hiszen én nem értek a kártyázáshoz, – mondta a fiatal asszony
+könyezve.
+
+A zord férjet azonban nem hatották meg a könyek.
+
+– Elég hiba, hogy nem értesz hozzá, – szólott haragosan. – Az édes anyád
+megtanithatott volna rá, mert neki, amilyen öreg, már tudnia kellene,
+hogy manapság minden társaságbeli asszony kártyázik. De ha már ugy
+elhanyagolták a nevelésedet, legalább annyi belátásod lehetne, hogy ne
+kuksolj egy sarokban, mintha az orrod vére folyna… A vendégek teljes
+joggal ostobának tarthatnak, s elképzelheted, hogy ez nekem egyáltalában
+nem kellemes…
+
+A nagyságos ur e kis monológ után elvonult a kaszinóba, a menyecske
+pedig gyászbaborult szivvel ült le az éjjeli szekrény elé, hogy előttem
+e tengernyi bánatát kiöntse… Csakugyan igaz-e, – kérdi tőlem – hogy az
+édes anyja oly szörnyüségeset hibázott, mikor a kártyázásra elfeledte
+megtanitani? Tarthatja-e ő magát tovább is intelligens női lénynek,
+amikor most ilyen szégyenszemre kitudódott, hogy a tercet nem tudja
+megkülönböztetni a bélakasszától? És mit kell tennie, hogy a haragos
+uracskáját kiengesztelje, amiért a vendégek előtt a szegény embert ilyen
+sulyosan kompromittálta?
+
+Kedves kis nagyságos asszonyom, Kegyed nem hiába fordult hozzám a
+panaszával, mert én olyan tanácsot fogok adni, hogy az egész életében
+hálás lesz érte. A sikerért én becsületszóra garanciát vállalok, csak
+azt az egyet kötöm ki, hogy pontosan az előirásom szerint viselkedjék.
+
+Tehát hallgasson ide: Kegyed holnap délben, amikor a szegény,
+kompromittált férje zord arccal helyet foglal az asztalnál, hogy a
+levesét elköltse, nyugodtan oda fog állni elébe és igy szól hozzá:
+
+– Édes fiam, tedd le most egy pillanatra a kanalat, mert amit mondani
+fogok, az egy csöppet se tréfaság. Te a minap ostobának neveztél engem,
+mert az édes anyám nem tanitott meg a kártyázásra. Vedd tudomásul kedves
+barátom, hogy gonoszabb ostobaságot még soha se mondott senki, mint
+amilyet te mondtál a fiatal és ártatlan feleségednek. Engem az édes
+anyám nem kártyapartnernek nevelt, mert ha kártyapartnerre volt
+szükséged, akkor mentél volna el háztüznézni a legelső budapesti
+kávéházba. És én magam se pályázom arra, hogy a makk felsőt meg tudjam
+különböztetni a piros nyolcastól, mert én nem azt fogadtam meg az
+anyakönyvvezető előtt, hogy jó angén- vagy alsós-játékos leszek, hanem
+azt, hogy hüséges, jólelkü, együttérző társa leszek az uramnak. Ha van
+olyan asszony, aki a kártyázásban örömet talál, hát lelke rajta; én
+tőlem akár azt is megteheti, hogy karambolt játszik egy nyilvános
+kávéházban. De én sem kártyázni nem fogok, sem azt meg nem türöm, hogy a
+boldog házi tüzhelyemet kávéházzá degradálják. Nem mondom, hogy néha,
+egy-egy téli estén, a jó pajtásaiddal itthon is nem játszhatsz egy-egy
+kedélyes partiet; de délután, asszonyok között, ezt a léha mulatságot
+egyáltalában nem engedem meg. És még csak pajtáskodni se fogok az olyan
+asszonyokkal, akik illetlenül kártyát vesznek a kezükbe, amikor én, a
+ház urnője, nem értek ehhez a tudományhoz. Azt hiszem, megértetted, amit
+mondtam, mert meglehetős világosan beszéltem. És most, ha ugy tetszik
+édes fiam, hát tovább kanalazhatod a levesedet.
+
+Mondja el ezt, az én felelősségemre, a kompromittált urának s én ezennel
+jót állok róla, hogy a kis prédikáció nem fog válópörrel végződni. Sőt
+nagyon tévednék, ha a kedves férje nem egy bünbánó, szégyenkező
+kézcsókkal felelne erre a jogos és önérzetes beszédre.
+
+
+
+
+Hires emberek feleségei
+
+Az a probléma, hogy a hires emberek miért imponálnak az egész világnak,
+csupán a tulajdon feleségüknek nem: igazság szerint nem is mondható
+problémának. Annyira természetes dolog ez, hogy a legkisebb fejtörés
+nélkül is rá lehet jönni a megoldására. Az igazán nagy ember ugyanis még
+a feleségének is imponálna; de hol a földkerekségén az a férfi, aki a
+felesége szemében is nagy maradna?
+
+Kérem, tessék csak megvizsgálni annak a fiatal leánynak a lelki
+állapotát, aki egy hires celebritáshoz megy felségül.
+
+A közönséges ember abban a kellemes helyzetben van, hogy többnyire
+olyannak nézik, mint amilyen. A kereskedőről, az orvosról, az ügyvédről,
+a tanárról még a legnaivabb lány is el tudja képzelni, hogy meg vannak
+benne mindazok az emberi gyöngeségek, melyeket családja férfitagjainál
+annyiszor látott. Kivételes lénynek az ilyen józan kenyérkeresőt még a
+legálmodozóbb leány se látja; nem csalódik tehát, s nem kell lemondania
+az illuzióról, amikor szive bálványa, hat hónapi házasság után,
+egyszer-másszor akut idegrohamokat kap. De az a fiatal hölgy, aki egy
+iróhoz, festőhöz, szobrászhoz, vagy zeneszerzőhöz megy feleségül, vagy
+az a férfi, aki a szinpad egy tündöklő starját vezeti az oltár elé,
+abban a szent hitben távozik el a szerelmesével az anyakönyvvezető elől,
+hogy egy tökéletes emberi lény karján fogja végigjárni az életét. Kell-e
+mondanom, hogy ez a rózsás képzelődés hova vezet? Tökéletes asszonyok és
+tökéletes férfiak, fájdalom, nincsenek ezen a világon, s a legnagyobb
+drámairóról és leggeniálisabb zeneszerzőről is nagyon hamar kitudódik,
+hogy a magánéletében nem tartozik a félistenek közé. Sőt: ami az
+idegzetét illeti, bátran fölveheti a versenyt a szanatóriumok
+legtörzsökösebb habituéivel is. Mi lehetne hát egyéb vége a rettentő
+szerelemnek, mint a leghidegebb és legjózanabb kiábrándulás?
+
+Egy tizennyolc éves, álmodozó, szép leány könyek közt hallgat végig a
+szinházban egy drámát, melyet egy kitünő költő irt. Vagy: megindult
+szivvel olvas el egy gyönyörü novellát, mely hazai szépirodalmunk egyik
+kiváló oszlopának tolla alól került ki. Vagy: reszketve és boldogan
+élvezi azt a megragadó szimfoniát, mely egy nagystilü zeneszerző viharos
+lelkében született meg. Nem természetes-e, hogy a költőt, a novellairót,
+a komponistát hasonlithatatlanul különb férfinak tartja, mint azt a sok
+cinikus, hétköznapi frátert, aki banális elmésségekkel mulattatja? S nem
+dobog-e fel büszkén a szive, mikor ez a hires ember őt választja ki
+élettársául? Hiszen bolondos gyermeklelkében ugy képzeli, hogy a müvész
+mindörökre ki fogja őt ragadni a hétköznapiság hullámai közül – s ugyan,
+hol az a fiatal lány a világon, akit meg ne inditana és el ne
+érzékenyitene az a remény, hogy egy müvész álomképe és kedvese lehet?
+
+A menyasszonyság sejtelmesen boldog óráit azonban fájdalom, nagyon hamar
+fölváltja a házasélet rideg és hétköznapi prózája. A geniális drámairó
+veszett sakálként ordit, ha a gallér-állománya véletlenül kifogy, a
+novellistának lefoglalják a fizetését egy rendezetlen váltótartozás
+következtében, s a fjordok hangulatában tobzódó zeneszerző becsületsértő
+kifejezésekkel illeti a szakácsnét, ha a levesben főtt marhahus nem
+olyan puha, mint a piritott libamáj. A drámairónak, a novellistának, a
+zeneszerzőnek is kétségtelenül igaza van, de istenem: nem borzasztó és
+fölháboritó tudat-e mégis, hogy az az ember, aki a holt királyok
+tragédiáját szedi versekbe, a sápadt holdvilág miszticizmusáról mond
+édes és hátborzongató meséket, s a dal szárnyán messze felülemelkedik a
+föld piszkos párakörén, egy kirojtolt gallér, egy szövetkezeti tartozás,
+vagy egy darab kevésbé sikerült marhahus miatt épp ugy lármázzék és
+dühöngjön, akár egy Rákóczi-uti cipőkereskedő? A fiatal asszony ámulva
+és megdöbbenve nézi a borzalmas jelenetet s álmait siratva, igy szól
+magában, mikor az ebédlőben egyedül marad:
+
+– Hiszen az uram épp olyan közönséges ember, akár Vermes ur, vagy Radó
+ur, akiket miatta kikosaraztam… Mi a különbség akkor a müvész és a
+bádogos között, ha a müvész épp oly prózai legény, mint a bádogos?… Ez
+az ur engem csunyául felültetett, amikor a kivételes lényt játszotta
+előttem…
+
+És amikor ezt gondolja, már mindörökre vége is annak a boldog álomnak,
+mely leányélete utolsó perceit megédesitette. Mert az ügyvédnek, a
+tanárnak, a kereskedőnek még a legfinomabb asszony is megbocsátja, ha
+néha-néha közönségessé lesz, de a müvész, ha a piedesztáljáról leszáll,
+már végérvényesen elveszitette a játszmát. Még a nagy Napoleon is
+törpévé lett a saját felesége előtt, – hogyne lenne hát törpévé az a
+szerencsétlen alanyi költő, aki még csak arra se képes, hogy egy rongyos
+csatát megnyerjen?
+
+Hogy a müvészházasságok legnagyobb része boldogtalan, az tehát nagyon is
+érthető dolog. A hamisköves gyürüt – ha tisztában vagyunk az értékével –
+esetleg nyugodtan hordhatjuk egy életen át, de a csillogó ékszert,
+melyről váratlanul kitudódik, hogy silány hamisitvány, megvetéssel a
+sutba dobjuk.
+
+
+
+
+Toilette-számlák
+
+Ha iskolakönyvek számára irnék erkölcsös olvasmányokat, akkor a
+kérdésre, melyet ma egy olvasónőm hozzám intéz, körülbelül ezekkel a
+szavakkal válaszolnék:
+
+– Nagyságos asszonyom, Kegyednek nincs igaza, amikor a szegény urától,
+aki nehéz munkával keresi meg a mindennapi, köritett marhahus árát,
+finom kalapokat, drága toiletteket és puha, karlsbadi cipőket kiván. A
+jó feleséget az efféle bünös hiuság nem gyötri; s inkább olcsó
+kartonbluzt visel, a kalapját is maga disziti, semhogy az urának
+gondokat és fejfájást okozzon. Hiszen a boldogság nem a drága ruhákban
+rejlik, hanem a lélek nemességében és harmóniájában…
+
+Igy szólanék, ha a vallás- és közoktatásügyi miniszter azzal bizna meg,
+hogy egy népszerü olvasókönyvet szerkeszszek. De mivel nem a
+kultuszminiszter ur ő excellenciája, tehát nem a Bandika és Juliska
+számára irok, hanem a felnőtt asszonyok és urak számára, a válaszomat
+egészen máskép fogalmazom meg. Eképpen:
+
+– Nagyságos asszonyom, Kegyednek tökéletesen igaza van, amikor a léha
+urától, aki kávéházakra, klubokra, szivarokra és kártyaveszteségre nem
+sajnálja a pénzét, azt kivánja, hogy finom kalapokban, drága
+toilettekben és puha, karlsbadi cipőkben járassa. Mert a feleség
+akármilyen jó és egyszerü is, sohase tud lemondani arról az élvezetről,
+hogy másoknak tetszeni akarjon. És százszor jaj neki, ha erről lemond,
+mert akkor egyuttal a házasélete boldogságát is kockára teszi. A férjek
+ugyanis, akik elvileg a takarékosság és egyszerüség barátai, hamarosan
+megunnák azt az angyalt, aki a lélek nemességével akarja őket megtartani
+a hitvesi hüség ösvényén. A legjobb férjnek is csak akkor tetszik igazán
+a felesége, ha látja, hogy mások is osztoznak vele a szép asszony
+bámulatában. Az a nő, aki jól és csábitóan öltözködik, sokkal hosszabb
+időre bebiztositja a férjeura szerelmét, mint az, aki délután is a
+kopott és megkopott barket-pongyoláját viseli…
+
+Ezek után talán fölösleges mondanom, hogy én az asszonyoktól nem
+követelem azt a természeti abnormitást, hogy a külsejüket elhanyagolják.
+Sőt: egyenesen azt mondom, hogy az okos nő mindig különben öltözködik
+egy fokkal, mint ahogy azt a társadalmi helyzete megengedi. És ez a
+nézetem nem is immorális; mert az emberi, – igazabban a férji lélek
+ismeretéről tanuskodik. Ismerem a saját fajtámat és igy tudom, hogy
+bármennyire puritánok legyünk is, nagyon hamar megunjuk a puszta lelki
+nemességet, s kedves nőnk ő nagyságát hasonlithatatlanul csábitóbbnak
+találjuk, ha nem csupán házias erényeivel, hanem bájos megjelenésével is
+elkápráztat bennünket.
+
+A probléma tehát szerencsésen meg lenne oldva, ha a döntvénynyel
+kapcsolatban nem merülne föl egy másik, égető kérdés: honnan vegye az
+okos feleség azokat az összegeket, amelyekből a toilette-költségeit
+fedezheti? Mert a toilettek, a finom toilettek, veszettül drágák és a
+férjek – miért ne vallanók be magunk között? – semmitől se irtóznak
+annyira, mint hogy az édes és szeretett nő ruhaszámláit kifizessék. Még
+az is, aki nincs ráutalva a takarékosságra, akut idegrohamok közt intézi
+el ezt a kinos és kellemetlen ügyet; hát még a megszámlált pénzből élő
+nyárspolgár, akinél egyenesen katasztrófaszámba megy, hogy egy nagyobb
+összeget egyszerre kifizessen. Hiszen már a történetirók is
+megállapitották, hogy a családi viharok legnagyobb részét a feleség
+ruhaszámlái okozzák. Az okos nő tehát kikerüli ezeket a veszedelmes
+szirteket s tudván, hogy a gaz férfiak csak az idegen hölgyekkel szemben
+gavallérok, ama bölcs pénzügyminiszterek példáját követi, akik az
+ugynevezett indirekt adórendszer segitségével szivják ki a vért a
+szegény polgárok testéből. Amit e ravasz államférfiak a szesz, a dohány,
+a kártya, a bélyeg utján vesznek ki a zsebünkből, azt ő nagysága,
+szeretett nőnk, a konyhapénz törvényes cimén szerezheti meg a
+legkönnyebb és a legkényelmesebb módon. Ne mondja nekem senki, hogy a
+férfiak a konyhapénz dolgában se bőkezüek. Igaz, hogy a legtöbben e
+téren is becstelenül fukarok, de mivel a sárgarépa, a kelkáposzta és a
+nullás liszt tekintetében még a legfurfangosabb férfiu se tartozik a
+kipróbált szakemberek közé, a praktikus asszony mindig talál rá módot,
+hogy háztartási budgetjét, drága férje lóvátételével, fölemelje. Akinek
+nincs pénze, az sikkaszt a konyhapénzből, – mondja egy ismeretlen bölcs,
+aki jól ismerte a huszadik század férjeit s bölcsen tudta, hogy a meg
+nem vásárolt sárgarépa néha szenzációs selyembluzokká és pompás
+kalapokká változik. A fukar bestia legfölebb éhesen kel föl az asztal
+mellől, de mi ez ahhoz a másik éhséghez képest, amely a csinos,
+jólöltözött, elegáns felesége megpillantásakor elfogja?
+
+
+
+
+A velezpongyola
+
+Egy érdekes és sajátszerü rébusznak a megfejtéséről van szó, mely rövid
+szavakba foglalva ekképpen hangzik: miért rokonszenvez oly feltünően a
+férjes asszonyok kilencvenöt százaléka a velezből, vagy – közkedveltebb
+kifejezéssel élve – a pargetből készült házi pongyolával?
+
+Ez a kérdés, igy felületesen nézve, egyszerü divatproblemának látszik,
+de aki a szivekbe és a vesékbe lát, jól tudja, hogy mély és fontos,
+lélektani motivumok rejtőznek az egyszerü velezpongyola mögött.
+
+A rébusznak ugyanis – akármilyen különösen is hangzik ez a válasz – az a
+megfejtése, hogy a nagyságos asszonyokat nem igen bántja az az ambició,
+hogy a férjeik őket bájos és csábitó teremtéseknek tartsák. Helyesebben
+szólva: egyáltalában nem törődnek azzal, hogy szeretett hitestársuk
+azzal a pillantással nézi-e őket, ami minden szép asszonynak kijár
+minden jóizlésü férfiutól. A velezpongyola, ha beszélni tudna, igy
+szólana hozzánk:
+
+– A férjnek az a kötelessége, hogy a háztartási pénzt rendesen kiadja
+nekünk, hogy a házbért pontosan kifizesse a háziurnak, hogy drága, szép
+és elegáns toilettekről gondoskodjék, melyeket azonban csak akkor
+veszünk magunkra, ha idegen férfiak tünnek fel a látóhatáron. Azonfelül
+kötelessége, hogy a rossz ebédet jónak találja, hogy a cselédkérdések
+viharait elsimitsa, s hogy sündisznó módjára összekuporodjék, mikor a
+rendes, heti idegrohamunk meglátogat bennünket. Joga e kötelességekkel
+szemben mindössze annyi, hogy egyszer-másszor – ha jó hangulatban
+vagyunk – megcsókolhat bennünket. Arra azonban, hogy a kedvéért szépek
+és kedvesek igyekezzünk lenni, semmi esetre se reflektálhat, mert mi már
+akkor is módfelett kitüntettük őt, amikor megtiszteltük azzal, hogy
+feleségül mentünk hozzá. A férjünket már az esküvő előtt meghóditottuk,
+az esküvő után tehát azokat a férfiakat kell meghóditanunk, akik még
+leánykorukban nem bolondultak belénk…
+
+Ezt mondaná a velezpongyola, ha beszélni tudna, – mert mi egyéb, más
+jelentősége lehetne annak a titkos ligának, melyet ez a csuf, esetlen,
+közönyt és hidegséget jelentő ruhadarab szimbolizál? Mi egyebet lehetne
+következtetni abból a furcsa, de általánosan elterjedt szokásból, hogy
+bájos, fiatal asszonyok is, akik a nyilvánosság előtt mindig elragadóan
+tökéletes full dress-ben jelennek meg, otthon, amikor nem találkoznak
+más férfiszemmel az urukén kivül, szándékosan és bünös nemtörődömséggel
+elcsufitják magukat? Nem kétszer kettő négy-e, hogy a férjük hideg
+butordarabbá, az otthon egy szükséges kellékévé lett a szemükben, akinek
+a tetszése, vagy a nem tetszése, teljesen hidegen hagyja őket, épp ugy,
+mint valamikor az édes apjuké, a kedves, jólelkü, de minden földi
+szenvedelemtől megszabadult öreg emberé…
+
+A velezpongyola, a kopott, a szinehagyott ruhadarab, melyet imádott
+nőink oly babonás ragaszkodással öltenek magukra a házi tüzhely
+magányában, kétségtelenül ennek a tébolyitóan józan felfogásnak a
+szimboluma, de a velezpongyolának – higyjék meg nekem – nincs igaza. A
+férj, bármilyen jó és nemes lélek legyen is különben, sohase fog
+ékeskedni azokban a polgári erényekben, melyek a szülői ház szelid
+patriarcháját az önök édesatyját jellemezték. Ő is szeretettel és
+gyöngédséggel nézi Kegyeteket, amikor, mint édes kis fészkük tündérei,
+fürgén, rózsás arccal végzik házi dolgaikat, de ez a szeretet és
+gyöngédség mérhetetlenül különbözik az apa érzéseitől, melyek tiszták,
+nemesek és hófehérek voltak, mint a Mont Blanc csillogó hegyorma. A férj
+szeretete, bármily háborgó oceán legyen is, önzetlenségben nem
+versenyezhet az apáéval, mert ő nemcsak a házitüzhely szelid nemtőjét
+látja Kegyetekben, hanem a férfi örök és izgató álmát: az asszonyt is.
+Az apa illuzióinak tehát még a legkopottabb velezpongyola se ártott – ő
+az alatt is csupán az édes kis leánykája lelkét látta – de a férjet, aki
+nem elégszik meg a lelki szépséggel, a kijózanodásnak valami hideg
+szellője csapja meg, amikor szive királynője paradicsomfoltos
+pargetszövetbe burkolja fejedelmi termetét. És ez természetes is, hiszen
+ő nem csupán az együttérző pajtást keresi abban a nőben, akit oltárhoz
+vezetett, hanem a csábitó és kivánatos asszonyt is, aki minden asszonyok
+közt a legszebb és a legtökéletesebb. Mennyire kiábránditja hát, ha a
+drága lény piszkos és gyürődött pongyolában fogadja, holott mindazideig,
+amig a maga házi tüzhelyét meg nem alapitotta, sohse találkozott olyan
+nőkkel, akik otthon züllött pargetszövetekben sürgölődtek. Akiket addig
+látott, mind csipkés selyempongyolát viseltek, – illuzióinak fájdalmas
+és szomoru vesztét jelenti tehát, mikor épp azt látja közönségesnek és
+banálisnak, aki eddig mint a poézis és a finomság képviselője szerepelt
+féltve őrzött álmaiban.
+
+Az asszonyoknak, akik annyira rokonszenveznek a pargetszövettel, azt
+ajánlom: öltsék fel ezután a hites férjük kedvéért is a legszebb
+pongyolájukat. Mert különben megtörténhetik, hogy a kedves férjük más,
+praktikusabb nőknél fogja keresni a csipkével diszitett,
+selyemotthonkát.
+
+
+
+
+Az ujságolvasó férj
+
+Egy nő – csak nő képes az ilyesmire – azt a különös kérdést szögezi a
+mellemnek, hogy mi érdekel jobban a kettő közül: Bosznia-Hercegovina
+annektálása-e, vagy egy bájos, huszonhárom esztendős, karcsu asszony,
+akinek az az egyetlen ambiciója, hogy én őt szépnek és kivánatosnak
+találjam. Mondhatnám, hogy engem a boszniai események jobban érdekelnek
+– az én koromban már azt is elhiszik az emberről, – de nem akarok
+hazudni, hát bevallom, hogy dacára ezüstfehér szakállamnak és
+tiszteletreméltó, patriarchai ábrázatomnak, engem százszor, ezerszer,
+sőt tizezerszer jobban izgat egy édes és kacér asszony, mint a világ
+összes politikai eseményei.
+
+A probléma tehát pár szóval meg lenne oldva, ha a kérdésben nem
+rejtőznék valami ravaszság – mert hogy a dolog nem olyan egyszerü,
+amilyennek látszik, azt mindenki eltalálja, aki az asszonyokat ismeri. Ő
+nagysága ugyanis bővebben kifejti, hogy tulajdonképpen mit akar tudni, s
+igy elárulhatom, hogy nem ilyen ártatlan és akadémikus jellegü
+elméletről van szó. A szelid kérdés mögött természetesen egy haszontalan
+férj rejtőzik, aki délben, mikor a hivatalából hazajön, rögtön ujságot
+kap a kezébe, s mohó kiváncsisággal legeli végig a politikai
+eseményekről szóló cikkeket és táviratokat. Este, változatosság okáért a
+hirrovatot és a törvényszéki csarnokot olvassa, s a lapot csak akkor
+teszi le a kezéből, amikor a hirdetéseknek is a végükre ér. „Hát nem
+égbekiáltó barbárság ez? – kérdezi tőlem a szép asszony megbotránkozva.
+– Én egész nap a cselédekkel és a lakással bajlódom, s alig várom, hogy
+egy órát, vagy másfél órát az urammal tölthessek. Nem szégyellem
+bevallani, hogy egyenesen kacérkodom vele – a legcsábitóbb pongyolámat
+veszem föl, mire hazaérkezik – de hiába minden raffinéria: ezt a
+szörnyeteget jobban érdekli a politika, mint az én legbájosabb mosolyom.
+Olvas, olvas és mindegyre csak olvas, – már nem csodálnám, ha olyan
+tudós lenne, mint egy akadémiai rendes tag. Mondja meg kérem, mit akar
+ez a szamár az ujságoktól? Biztositom róla, hogy más férfi örömkönyekkel
+a szemében borulna a lábaimhoz, ha ennyire kelletném magamat előtte, –
+ez a fabábu pedig közömbösen, ásitva szól hozzám elvétve egy-két szót,
+hogy aztán ujra belemerüljön az unalmas és kiállhatatlan ujságjába. Nem
+vagyok inklinálva semmi rosszra, de ha ez igy tart tovább, bizony isten
+nem állok jót magamról.“
+
+Észrevehették, hogy szivesen kokettálok e cikkekben az öregségemmel, s
+igy könnyü volna azt mondanom, hogy a politika is van olyan fontos, mint
+akármelyik szép asszony, de nem tartüffösködöm, s nem adom a kihült
+szivü vulkánt, hanem becsületszavamra kijelentem, hogy az az ur
+csakugyan nagy csacsi. Azt is mondhatnám, hogy nagy szamár, de én finom
+ember vagyok, s tartózkodom az erősebb kifejezésektől. Mert az isten
+szent szerelméért, nem ostoba-e az olyan férj, aki nagyorru Ferdinánd
+kiáltványait olvassa, ahelyett, hogy a szép felesége karcsu derekát
+ölelgetné? Mindennek megvan a maga ideje – és senkise találhat
+kifogásolni valót abban, ha egy felnőtt férfi a közesemények iránt is
+érdeklődik. Ott a kaszinó és a kávéház, ahol mindenki óraszámra
+olvashatja az ujságokat (mert bizonyos, hogy ez az ur is jár kávéházba),
+sőt az estéből is marad mindenkinek annyi ideje, hogy kedvére
+tobzódhatik a legszenzációsabb táviratokban. De hogy egy férj, akit egy
+csinos asszony vár otthon, minden szabad idejét ujságolvasással töltse,
+ez már csakugyan barbárság. Sőt nemcsak barbárság, hanem a legsulyosabb
+meggondolatlanság is, mert egy fiatal teremtéstől csakugyan nem lehet
+azt kivánni, hogy órák hosszáig szótalan elragadtatásssal gyönyörködjék
+a drága férje arcvonásában. Az asszonynak is joga van hozzá, hogy a
+szórakozásokból kivegye a maga részét, s ha az ura nem méltatja arra,
+hogy foglalkozzék vele, hát végre is az idegen uraknál keres majd
+kárpótlást, akik egyáltalában nem csinálnak titkot belőle, hogy őt
+érdekesebbnek találják, mint a Balkán-kérdést. Ma még az ostoba ura
+kedvéért veszi föl azt az elragadó, csipkés pongyolát, de holnap már
+megtörténhetik, hogy a titkos látogatóját fogja elkápráztatni a csábitó
+selyemdress-szel. Hiszen már egy ismeretlen indus bölcs is megmondta,
+hogy a világ minden asszonya erényes egy bizonyos időpontig: addig, amig
+el nem szánja magát arra, hogy az erényének bucsut mondjon.
+
+Az uraknak tehát, akik most oly türelmetlen mohósággal olvassák ő szent
+apostoli királyi felségének bölcseségtől sugárzó kiáltványait, jó lesz
+meggondolniok, hogy politikai jártasságukat esetleg nagyon drágán kell
+megfizetniök. Mert még ő szent apostoli felsége, koronás királyunk se
+segithet többé rajtuk, ha egyszer a más kedvéért fogja fölvenni ő
+nagysága a csipkés pongyolát.
+
+
+
+
+A férj felöltője
+
+Kedves, nagyságos asszonyom, engedje meg, hogy szeretetreméltó szavaira,
+melyeket tegnap egy közös barátnőnk házában hozzám intézett, itt, a nagy
+nyilvánosság szine előtt válaszoljak. Tegnap oly szerencsés voltam, hogy
+kegyeddel – akinek szépségéről már annyit hallottam – végre személyesen
+is megismerkedhettem s ne vegye banális bóknak, ha azt mondom, hogy amit
+láttam, messze felülmulta még a barátaim lelkes ditirambuszait is.
+Higyje meg, hogy csak az ilyen világot járt csavargó, mint én, tudja
+igazán méltányolni azt a budapesti asszonytipust, amelynek Kegyed egyik
+legragyogóbb képviselője. Napról-napra olvasunk a francia nő
+bájosságáról és szelleméről, az angol leány karcsu termetéről és rózsás
+arcszinéről, – de én becsületszavamra azt mondom Kegyednek, hogy
+mindezek a hölgyek bizvást elbujhatnak a társaságbeli budapesti asszony
+előtt. Régi szakember vagyok e téren, hát ezt én nekem habozás nélkül
+elhiheti. Amikor Kegyed a csillár szivárványfényben sziporkázó
+üvegprizmái alatt, ott, abban a kedves, intim szalónban előttem állott,
+én, a rezignált, fehérhaju öreg, egy pillanatig ugy éreztem, mintha
+mindjárt sirva kellene fakadnom az örökre eltünt fiatalságom miatt.
+Istenem, hát hogyan is lehet élni, ha már reménységünk sincs meg többé
+arra, hogy az ilyen édes asszonyok, mint Kegyed, valamikor szerelmesen a
+nyakunkba borulnak?
+
+Amint látja, nem azért irom ezt a levelet, hogy Kegyednek, szép
+barátnőm, udvariatlanságokat mondjak, – de reflektálnom kell egy tréfás
+megjegyzésére, amelyet tegnap, abban a jókedvü és csillogó sokaságban,
+nem méltányolhattam eléggé. Kegyed oly szeretetreméltó volt, hogy
+jóakaró elismeréssel beszélt az ujságban közzétett fecsegéseim felől s
+dijmentesen nekem adományozta a világ legszebb cimét, azt, hogy: az
+asszonyok lovagja. Hozzátehette volna, hogy a kopott és megrokkant
+lovagja, de Kegyed sokkal kedvesebb, semhogy a koromat is éreztette
+volna velem. Hiszen minden asszony született pszichologus s igy Kegyed
+nagyon is jól tudja, hogy hiába kacérkodunk mi, vén csacsik a korunkkal,
+alapjában véve épp oly hiuk vagyunk még nyolcvanéves korunkban is, mint
+akkor, amidőn lángoló szivvel huzattuk el az ilyen szép asszonyok
+ablakai alatt a legszomorubb magyar nótákat. De bocsánat, nem erről
+akarok beszélni, hiszen ezeket az elemi dolgokat Kegyed épp oly jól
+tudja, mint én… Ami a tollat a kezembe adja, az egy furcsa epizód, mely
+akkor történt, mikor a barátnőnk selyemtapétás kis interieurjéből
+eltávoztunk. Kegyed kitüntetett azzal, hogy a vénasszonyos fecsegéseimet
+dicsérte, sőt odáig ment a jóságában, hogy az öreg embert a lovagjául
+fogadta s megengedte, hogy a tea után hazakisérjem. Együtt jöttünk végig
+a Mária Valéria-utcán és a Fürdő-utcán s a József-tér sarkán egy
+sajátszerü urral találkoztunk, aki Kegyednek udvariasan kezet csókolt.
+Az idegent, aki kopott felöltőt, gyanusan foltos fekete kalapot s
+züllött nyakkendőt viselt, Kegyed igy mutatta be nekem:
+
+– Az uram.
+
+Kezet ráztunk, kölcsönösen örültünk a szerencsének s ekkor – hiszen
+Kegyed olyan pszichológus, aki kényelmesen olvas a magamfajta egyszerü
+ember lelkében – egyszerre csak nevetve igy szólott hozzám:
+
+– Igen, ez az uram, aki megveti a világi hiuságokat… Ő csak akkor érzi
+jól magát, ha a rézkapcsos főkönyvei fölött gubbaszthat, – s még álmában
+se jut eszébe azzal törődni, hogy a felesége közben a legveszedelmesebb
+udvarlókkal flirtöl…
+
+Ezt mondta s mind a hárman nevettünk: Kegyed szivből és kissé kacéran,
+én némiképp zavart arccal, a kedves ura pedig azzal az ismert
+savanyusággal, mely a férjeket háromezer év óta jellemzi. Ezután
+beszéltünk még egy-két közömbös és felületes szót, együtt mentünk
+hármasban a Nagykorona-utcáig s ott elváltunk egymástól, azzal az
+igérettel, hogy én legközelebb a Kegyetek házában is tisztelkedni fogok…
+
+Édes, nagyságos asszonyom, engedje meg nekem, hogy a megigért tisztelgés
+helyett, ime, egy levéllel állitsak be Kegyedhez, egy levéllel, mely
+talán nem lesz oly udvarias, mint amilyet tőlem teljes joggal
+elvárhatna…
+
+A megjegyzésre, melyet tegnap a József-tér sarkán tett, itt az
+iróasztalomnál akarok válaszolni Kegyednek. Még pedig röviden, de
+határozottan, csak annyit, hogy: én a szegény ura iránt, aki oly
+szenvedélylyel gubbaszt a rézkapcsos főkönyvei fölött, mélységes
+részvétet éreztem…
+
+Nézze, édes, nagyságos asszonyom, mondok Kegyednek valamit: én gyülölöm
+azokat a bájos és elegáns teremtéseket, akiknek a férjei kopott felöltőt
+és gyanusan foltos fekete kalapokat viselnek. Még pedig azért gyülölöm
+őket, mert szent meggyőződésem, hogy ezek nemcsak hiu és kacér
+teremtések – ehhez végre is joguk van, – hanem rossz, szivtelen és
+vérszomjas kis fenevadak is. Az asszony, aki maga két-háromszáz forintos
+toilettekben jár, mig az ura züllött nyakkendővel botorkál mellette az
+utca aszaltján, körülbelül azt a rettenetes hatást teszi rám, mint a
+ragadozó, amely a gyöngébb állat vérét kegyetlenül és mohó élvezettel
+szivja mindaddig, amig az a szerencsétlen el nem pusztul…
+
+Valamikor azt irtam egy szép asszony emlékkönyvébe: mutasd meg nekem az
+uradat és én megmondom, hogy ki vagy! Most oda bővitem ki az axiómámat,
+hogy az az asszony, akinek az ura kopott, de az udvarlója elegáns, az én
+szememben akkor is bukott nő, ha sohase is tudná rászánni magát arra,
+hogy szerelmi légyottokra siessen…
+
+Az a felöltő, amit a Kegyed férje tegnap viselt, testvérek közt is alig
+érne meg öt forintot. De ez még nem lenne olyan nagy baj, mint hogy a
+felöltő öt gombja közül kettő – a középső kettő – hiányzott. Ezzel
+szemben Kegyed, édes, nagyságos asszonyom, szép és elegáns volt, mint
+egy francia marquisné s azt hiszem, nem tévedek, mikor azt gondolom,
+hogy a kalapja – fenomenálisan szép kalap volt – legalább is belekerült
+annyiba, mint egy sárberényi földszintes ház.
+
+Lássa, ez az oka annak, hogy én ezt a hosszu és kellemetlen levelet
+megirtam.
+
+Én a Kegyetek uri házába, bár tegnap este határozottan megigértem,
+sohase fogok elmenni. Még pedig nem megyek el azért, mert ez a látogatás
+nem szerezne örömet nekem. Irtózom a vérszopóktól, még akkor is irtózom,
+ha ilyen bájosak és szeretetreméltóak, mint Kegyed, világszép nagyságos
+asszonyom…
+
+
+
+
+A régi kedves
+
+A fiatal, mézeshetes menyecske, aki kerek tiz nappal ezelőtt távozott el
+az anyakönyves szine elől, két nagyon édes és nagyon forró csók között
+hizelkedve odaborul az ura nyakába s asszonyos kiváncsisággal igy szól
+hozzá:
+
+– Drágám, ha csak egy picurkát is szeretsz, hát elmondod nekem, hogy
+kikkel volt viszonyod, mielőtt engem feleségül vettél!…
+
+A férj erre nyugodtan ezt válaszolja:
+
+– Édes kis csacsim, én nemcsak egy picurkát szeretlek, hanem ugy
+szeretlek, hogy már a fodrászsegéd is leolvassa a nagy szerelmemet az
+arcomról, mikor reggelenként a bajuszomat felköti. De a kérésedet még se
+teljesithetem, egyrészt azért, mert nekem senkivel se volt viszonyom,
+mielőtt megházasodtam, másodszor, mert ha lettek is volna viszonyaim,
+ezt nem illetnék bevallani a tiznapos feleségem előtt…
+
+A fiatal asszony erre még szorosabban átöleli az ura nyakát s miközben
+az ajkacskája, mint egy megbántott bébének, félig-meddig már sirásra
+áll, szepegve ezt mondja:
+
+– Ha igazán szeretnél, nem lennél ilyen gonosz és bizalmatlan hozzám…
+Miért ne vallhatnád be, hogy kiket csókoltál meg az esküvőd előtt?…
+Hiszen csak nem vagyok olyan ostoba, hogy azokra legyek féltékeny,
+akiket előttem szerettél… Most tudom, hogy csak engem szeretsz, – azok a
+többiek hát ugy sem számitanak komolyan… De ha mindent elmondanál, azzal
+bebizonyitanád, hogy az egész világon én vagyok neked a legkedvesebb…
+
+Az uj férj tréfával, komoly beszéddel, majd sértődéssel akarja elütni a
+furcsa kivánságot, de végre is, ki az a vasember, aki egy tiznapos
+menyecskétől meg tudna tagadni valamit? Másnap, harmadnap, vagy
+negyednap – reggel, este, vagy éjszaka-e, az mellékes – a férj magához
+szoritja az izgatottságában kipirult asszonykát, aztán vállatvonva, nagy
+sóhajtások közepette, igy szól hozzá:
+
+– Hát isten neki, kövessünk el megint valami ostobaságot…
+
+És ekkor őszintén – olyan őszinteséggel, amilyenre csak egy naiv és
+szerelmes férj képes – mindent meggyón a ragyogó szemmel figyelő
+menyecskének: a csinos szobalányokat, a jókedvü kis szinésznőket, az
+orfeumok könnyüvérü pillangóit, s a szép, kokett polgári asszonyokat,
+akik garçonkorának egyedülvalóságában megvigasztalták… Valamennyit
+felsorolja, egész a legutolsóig, akinek közvetetlen az eljegyzése előtt
+nyomta a végső csókot a sima, hófehér vállára…
+
+– De most már elég a bolondságokból, – mondja röstelkedve, mikor az
+asszony még ujabb, kiváncsi kérdésekkel akarja ostromolni…
+
+A dolog ezzel rendben van, a mézeshetek tovább folynak, a kis házastárs
+mindjobban tökéletesedik, a férj gyöngéd, az asszony szerelmes s egyszer
+– a turbékolások rózsaszinü korszaka még javában tart – elérkezik a
+szomoru időpont, mikor a társadalomnak is meg kell adni a magáét…
+Vagyis: meg kell kezdeni az etikettszerü látogatásokat, mert a kis
+városban az ilyesmit sokkal szigorubban veszik, mint itt Budapesten… A
+menyecske tehát előkésziti a legszebb selyemruháját, a férj kivasaltatja
+a redingot-ját, s egy este, nagyot sóhajtva, összeállitják ama családok
+névsorát, akiknél az ilyen fészekrakóknak jelentkezniök kell… És akkor
+váratlan dolog történik: az egyik névnél a fiatal asszony hirtelen
+megrázza a szőkefürtös fejecskéjét, s röviden, de határozottan ezt
+mondja:
+
+– Oda, édes fiacskám, én nem megyek.
+
+– Miért nem? – kérdezi megdöbbenve a férj.
+
+– Azért, mert az a hölgy legénykorodban a szeretőd volt. Magad vallottad
+be, hogy csak közvetetlen az eljegyzésünk előtt szünt meg köztetek a
+szerelmi viszony. Azt hiszem, hogy nem kivánhatod hát tőlem, hogy ezzel
+a nővel szemben kedves és udvarias legyek…
+
+– De, drágám, hiszen magad mondtad, hogy nem vagy féltékeny a multamra…
+Gondold meg, hogy az ilyen kisvárosban a legnagyobb mértékben gyanus
+lenne, ha egy uriasszonyt negligálnánk… Még a férjnek is jogosan
+feltünnék ez az illetlenség… És ezenfelül: a család előkelő és
+befolyásos, s egyszerüen tönkretenném az exisztenciámat, ha ilyen
+neveletlenül viselkedném… Ne légy hát csacsi, kis fiam, hanem szánd el
+magad szépen erre a tizperces látogatásra…
+
+A menyecske ismét megrázza a fejét s konokul ezt válaszolja:
+
+– Akármi történik is, de ahhoz a nőhöz én nem megyek… Még ha elválsz
+tőlem, akkor se megyek… Elájulnék izgatottságomban, ha ott ülnék
+szemtől-szemben egy olyan asszonynyal, akiről tudom, hogy épp ugy
+csókolt, mint én…
+
+A férj még egyszer kapacitálni akarja a bolond kis teremtést, de hiába
+minden: az asszony kijelenti, hogy ott semmi szin alatt se vizitel… És
+most ugy áll a dolog, hogy botrány, még pedig csinos botrány készül
+abban a pletykázó kisvárosban…
+
+„Bölcs kádi, – irja most a férj, aki ugyancsak kinos helyzetbe jutott –
+engedd meg, hogy mi, két bolondok, ezennel odajáruljunk a szőnyeged elé,
+melyen pipázva, filozófus nyugalommal osztogatod az igazságot, s
+alázatos szivvel arra kérjünk: mondd meg, hogy melyikünk cselekszik
+helyesen? Én-e, aki mindenáron el akarom vinni a feleségemet az egykori
+kedvesem házába, avagy a feleségem-e, aki hallani se akar affelől, hogy
+azzal a hölgygyel, akárcsak tiz percre is, összetalálkozzék.“
+
+Gyermekeim, a kérdés nem nagyon könnyü, s bizony, egy-kétszer végig kell
+simitanom hófehér szakállamat, hogy a kellő megoldással szolgálhassak
+nektek, de azért mégis megpróbálom, hogy itéletet tegyek köztetek.
+Járuljatok csak ide szépen a szőnyegem elé, s hallgassátok meg lehajtott
+fővel a következőket:
+
+– Te, édes fiam, oktalanul és meggondolás nélkül cselekedtél, mikor
+annak a hizelkedő kis cicának a duruzsolására a legbelsőbb titkaidat is
+elárultad. Akárhogy is szereted a feleségedet, meg kellett volna
+fontolnod, hogy az asszony akkor se hall szivesen a vetélytársairól,
+mikor azok már visszavonhatatlanul és végérvényesen bevándoroltak a mult
+idők ködébe… És meg kellett volna fontolnod azt is, hogy nem a nagy
+metropolisok háztengerében élsz, hanem egy kicsike városban, ahol
+mindenki mindenkinek a szomszédja… Nem tudhattad-e előre, hogy ez a
+találkozás kikerülhetetlen?… Gyönge és együgyü voltál, édes fiam, s
+bizony alaposan rászolgáltál, hogy a sors egy kicsit megcibáljon a
+könnyelmüségedért…
+
+– Neked, édes lányom, feltétlenül igazad van, amikor attól a kellemetlen
+látogatástól huzódozol… Igazad van és mégse cselekszel helyesen, amikor
+az igazadból tőkét kovácsolsz… Ha ezt tennéd, csaló és szédelgő lennél,
+mert akkor, azon a nevezetes éjszakán, ugyancsak tiltakoztál az ellen,
+hogy a multakra féltékeny vagy. Hiszen ugyis tudom, hogy nem
+meggyőződésből okozol nehézséget az uradnak, aki őszinteségében ugy
+vallott, mint a parancsolat. Ha tudod, hogy csak téged szeret, miért
+félsz attól a találkozástól? A mult miatt?… Hát mutasd meg nekem azt a
+férfiut a föld kerekségén, aki ilyen vagy még zajosabb mult nélkül lép
+az anyakönyves hivatalába! Édes lányom, az öreg kádi azt parancsolja
+neked, hogy habozás nélkül vedd magadra azt a hires selyemruhát, s meg
+se állj addig az emeletes házig, ahol egy szegény, irigykedő asszony
+várakozik rád… És beszélj vele tiz percig az irodalomról és a
+müvészetekről, hozd szóba a cselédkérdés mizériáit, ha az idődből
+tellik, vegyed bonckés alá az uj, tavaszi kalapdivatot is, – aztán térj
+vissza az uraddal a magad édes kis fészkébe, s öleld magadhoz igaz
+szeretettel azt a nagy darab legényt, aki bizonyára nem rosszabb, mint
+az édesapád volt, s mint amilyen – süsd csak le a szemedet! – a te fiad
+lesz, akivel a gólya már bizonyosan készülődik hozzád…
+
+És most, gyermekeim, menjetek a jó isten hirével és hagyjátok, hogy a
+pipámat tovább szivjam…
+
+
+
+
+A szédelgő
+
+A történet annyira mindennapi, hogy nem is lenne érdemes foglalkozni
+vele, de a pointe, mely egyáltalában nem mondható banálisnak, elég
+érdekes és jellemző ahoz, hogy ezt az egész, kortörténelmi esetet szóvá
+tegyük. A történetnek két szereplője van: a férj és a feleség. A férj az
+ismert teherhordó állatok közül való, akik szivesen törik magukat
+reggeltől estig a legnehezebb munkában, csakhogy ő nagysága finom
+toilettekben járhasson, elegáns fürdőkben tölthesse a nyarat, s a
+szinházban, a hangversenyteremben a prédikátumos hölgyek szomszédságában
+ülhessen. Ő maga gyürött kabátban, rojtos kézelőben jelenik meg a
+nyilvánosság szine előtt, rossz ötös szivarokat szi, s mig kedves neje a
+hüs hullámokban kacér uszó-öltözetekkel ragadja el az udvarlóit, ő
+kilógó nyelvvel, verejtékes homlokkal lohol a pesti aszfalton, silány
+korcsmákban ebédel, s legfölebb szombaton este rándul le a fürdőbe, hogy
+a családi tüzhely képzelt melegét élvezhesse. Ilyenkor ugy fest ő
+nagysága mellett, mint egy polgári ruhába öltözött hordár, s ezt az
+elegáns asszony meglehetősen érezteti is vele. De hogy is ne! Hiszen ő,
+a „jó családból való“ fiatal leány valóságos martiriumot követett el,
+amikor ehez a Schlemihl Péterhez feleségül ment. Hogy ez a Schlemihl
+Péter fárad, dolgozik, liheg érette, hogy időnap előtt megöregszik, hogy
+az életből a munkán kivül nincs egyéb élvezete, – ugyan, hát van olyan
+ostoba ember, aki ezt is érdemnek kvalifikálja? Köszönje meg az a
+komikus figura, hogy az ilyen szép, ünnepelt, elegáns asszony a nevét
+viseli, s hogy néha – amikor különös jó kedvében van – még azt is
+kegyesen eltüri tőle, hogy az éjszaka leple alatt magához szoritsa.
+Vajjon ez is nem százszor, sőt ezerszer több annál, mint amit ez az
+igavonó barom megérdemel?
+
+Azt hiszem, senki sincs Önök között, t. olvasók, aki őnagyságát, s
+kedves férjét közvetlen tapasztalásból ne ismerné, hiszen az ilyen
+házasság éppenséggel nem tartozik a ritkák közé. Az alakok itt
+meglehetősen banálisak – Budapesten, ha a kezünket kinyujtjuk,
+okvetetlen megfogunk egy efajta férjet, – de az én történetem mégse
+tartozik a mindennapiak közé, mert a vége nagyon eltér a rendes,
+megszokott sablontól. A férj ugyanis, akiről szó van, nem olyan
+szerencsés, mint a kollegái. Annyiból nem, hogy a munkája kevesebbet
+kamatozik, mint amennyire szüksége van. Hiába gyötrődött, hiába
+lihegett, mióta az eszét tudja, az üzletek mindennap rosszabbul mentek,
+egyre több szédelgő akadt, aki furfangosan rászedte, szóval: elérkezett
+egyszer az a pillanat, amikor sehonnét se lehetett többé megszerezni azt
+a pénzt, amire ő nagyságának szüksége volt. És ekkor – mit tehetett
+volna mást? – a szerencsétlen ember rálépett arra az ösvényre, mely
+egyenesen Kisfaludy fogházigazgató ur karjaiba vezet: sikkasztani kezdte
+az alkalmazottjai kaucióit, sőt uj és uj alkalmazottakat szerződtetett,
+csakhogy minél több kauciót sikkaszthasson. Ez a manőver csak akkor
+szünt meg, amikor a rendőrségtől egy detektiv jelentkezett az irodában,
+s a főnök urat egylovas bérkocsin beszállitotta az ugynevezett
+központba. Ez a központ nem teketóriázott sokat, hanem nehány furfangos
+keresztkérdés után egyszerüen letartóztatta a boldogtalan teherhordót,
+abban a pillanatban, amikor a nagyságos asszony éppen teljes gőzzel
+Siófokra készülődött, hogy barátnőit az uj tailettejeivel megpukkaszsza.
+A váratlan epizód után azonban egyelőre lemondott az utról, e helyett
+elájult és sirógörcsöt kapott, majd – mikor fellocsolták – telefonált az
+ügyvédjének, hogy adja be sürgősen a válópert.
+
+– De hiszen tisztára csak ő miatta sikkasztottam! – kiáltott fel a
+boldogtalan férj, mikor cellájában a szomoru hirt közölték vele.
+
+Ő nagysága azonban, mikor e nyilatkozat felől értesült, haragosan vonta
+össze gyönyörü szemöldökét.
+
+– Akármiért sikkasztott, – mondta nemes megbotránkozással, – azt senkise
+kivánhatja tőlem, hogy egy megbélyegzett emberrel, egy börtönviselt
+szédelgővel, együtt éljek. Engem leánykoromban ugy neveltek, hogy soha
+semmit se kellett nélkülöznöm abból, amiben csak valamikor örömem telt.
+Nem azért mentem férjhez, hogy rossz ruhákban járjak, s hogy a lemondás
+erényében gyakoroljam magamat. Az uramtól jogosan megvárhattam, hogy
+minden jóval elhalmozzon, – hogy honnan vette a pénzt, ez kizárólag csak
+ő reá tartozott. Azt se bántam volna, hogy sikkaszt, ha a büne a világ
+előtt ki nem tudódik. De igy vége köztünk a barátságnak, mert egy
+gazemberrel nem lakhatom egy födél alatt. Sajnálom, de én nem születtem
+arra, hogy mártir legyek…
+
+Aki ezt az esetet beküldte nekem, arra kér: mondjak kemény itéletet az
+asszony felett, aki ilyen galádul cserbenhagyja azt az ostoba és magáról
+megfeledkezett boldogtalant. Nem teszem, mert ellenkeznék a
+meggyőződésemmel: annak a bestiának tökéletesen igaza van. Sajnálnunk
+talán lehet azt a szegény félbolondot, de együtt nem érezhetünk vele: a
+férfi, aki becstelenné lesz, csakhogy a felesége drága toilettekben
+járhasson, valóban rászorult arra a büntetésre, hogy éppen az hagyja
+legelőször a faképnél, akinek kedvéért a becsületét feláldozta. Ez a
+legtisztább nemezis, melyről az antik bölcsek beszélnek. Az az asszony,
+aki alávaló költekezésével az ura életét és tisztességét tönkre tenni
+akarja, bizonyára megérdemli, hogy épp ugy kikergessék a házból, mint
+azt a másikat, aki a hitvesi becsületéről megfeledkezett. Az a férj,
+akinek nincs meg ehez az ereje, föltétlenül érdemes a részvétünkre, de
+nem érdemes arra, hogy a sors attól a nagy és borzalmas fájdalomtól
+megkimélje, melynek az a szegény sikkasztó áldozatul esett.
+
+
+
+
+Kirándulás a vánkos alá
+
+Tisztelt uram, aki oly kegyes, hogy a soraimat végigolvassa, nem tudom,
+vajjon kegyed ama boldogok közé tartozik-e, akik házasságkötés céljából
+valaha az anyakönyvvezető előtt megfordultak, de ha van egy női lény a
+földön, aki a kegyed gyönyörü hangzásu nevét viseli, hát akkor
+bizonyosan jól ismeri a mindennapi élet következő epizódját:
+
+Kegyed fölkel, kicsinositja magát, s reggel kilenc óra tájban elballag a
+hivatalába. A villanyoson, ahol az átszállójegyet megváltja, előveszi a
+pénzestárcáját, hogy az aprópénz közül egy huszfillérest kihalászszon.
+De mielőtt a pénzt kivenné, tünődve néz maga elé a levegőbe, s igy szól,
+miközben a homlokán kidagadnak az erek:
+
+– Bizonyosan tudom, hogy tegnap este legalább is husz korona aprópénzem
+volt, mert az alsósban csinos összeget nyertem s a partnereim mindketten
+aprópénzzel fizettek. Azóta nem adtam ki többet egy koronánál, s lám,
+most mégis négy koronám és harmincnyolc fillérem van mindössze. Hova
+tünt tehát tegnap este óta tizennégy korona? A pénzestárca egész éjjel a
+vánkosom alatt volt, a cselédnek tehát nem volt alkalma, hogy
+megdézsmálja. De különben is bizonyos vagyok róla, hogy Teréz, aki három
+év óta nálunk szolgál, nem nyul semmi körülmények között idegen pénzhez.
+
+E monológ után átveszi a kalauztól az átszállójegyet, s ekkép folytatja
+az érdekes magánbeszélgetést:
+
+– Imádott nőm őnagysága lopott el megint tizennégy koronát a
+pénztárcámból…
+
+Ha kegyed ama boldog emberek közé tartozik, akik egy drága nőt a
+magukénak mondhatnak, akkor épp oly jól tudja, mint én, hogy ez a
+monológ mindennap százszor és százszor megismétlődik Budapesten és az
+ország többi részein, a villamoson, a tovarobogó konflis ölében, vagy a
+gyalogjáró aszfaltján. Az édes kis teremtések, akik a férjük
+pénztárcáját kora hajnalban megdézsmálják, tekintélyes számban élnek
+szeretett hazánk virányain, mert az asszonyi felfogás egyáltalában nem
+egyezik meg a büntetőtörvénykönyv paragrafusával, mely tudvalevőleg
+ridegen lopásnak minősiti azt a tényt, ha valaki tudtunkon kivül a
+pénzünket eltulajdonitja. A szende nő, akit dobogó szivvel vezettünk
+valaha az oltár elé, többnyire annak a nézetnek hódol, hogy a férj
+pénzéhez a feleségnek is joga van, s igy akkor, amidőn vidám horkolásunk
+órái alatt kifosztogat bennünket, abszolute nem müvel helytelen dolgot.
+„A csicserlit (igy nevezik a polgári háztartásokban az aprópénzt) a jó
+istenke arra teremtette, hogy a hüséges feleség ellopja“, – mondják
+szeretett élettársaink, akik egyébként attól se riadnának vissza nagyon,
+hogy az osztrák-magyar bank velinpapirosra nyomott utalványait is
+kiszedegessék hófehér párnácskáink alól.
+
+A vánkosok alatt kalózkodó hölgyek problemáját abból az alkalomból
+teszem itt fejtegetés tárgyává, hogy egy naiv asszony kérdést intéz
+hozzám affelől: vajjon csakugyan bünt követ-e el a feleség, ha az ura
+pénzestárcáját ilyenmódon kiüriti? Mielőtt a választ megadnám,
+mindenesetre kalapot emelek e romlatlan virágszál előtt, aki e közkeletü
+cselekedet elkövetése előtt az én szankciómat kéri, holott sokkal
+egyszerübb lenne, ha utólagos jóváhagyásom reményében tenne
+kirándulásokat a szeretett férje vánkosa alá. De mivel kérdez, hát
+szivesen válaszolok: én bizonyos fentartással az asszonyok pártjára
+állok s kijelentem, hogy az aprópénzes tárca kifosztogatását nem
+minősitem fegyházra méltó büntettnek. Tudom, hogy ezzel a nézetemmel az
+összes férjeket magam ellen bőszitem, de én az igazságért szivesen
+megköveztetem magamat, s az igazság ebben az esetben az: hogy a férj
+vagyona egyuttal a feleségé is s igy áldottlelkü hitvesünk csupán a maga
+tőkéjét fogyasztja, amikor szendergésünk édes pillanataiban kirabol
+bennünket. De – amint mondtam – csak bizonyos fentartással teszem ezt a
+kijelentést, s ez a fentartás abból áll, hogy csupán a takarékos és
+szolid feleségeknek adom meg a jogot a haramia-iparhoz, ellenben
+könyörtelen vagyok azokkal az asszonyokkal szemben, akik az ekként
+elharácsolt aprópénzt haszontalan fényüzésre forditják. Aki az ilyen
+pénzből a kis gyerekeit ruházza, a maga toilette-számláját fedezi, a
+háztartás horribilis kiadásait pótolja, azt előre is fölmentem a lopás
+vádja alól. Az ilyen asszony nem lop, hanem csupán a budgetjét emeli
+föl, a mi hallgatag jóváhagyásunkkal.
+
+Tessék tehát csak bátran odanyulni az alá a vánkos alá. A jóravaló férj
+– biztositom önöket róla – nem fog megharagudni az ilyen kedves és
+ártatlan tréfáért. Ellenkezőleg: örülni fog, hogy a feleségének
+akaratlanul is örömet szerezhet.
+
+_Nb._ megjegyzem, hogy én nem a vánkosom alá teszem a pénzestárcámat,
+hanem gondosan elzárom a Wertheim-szekrénybe.
+
+
+
+
+Más
+
+Minthogy sokkal becsületesebb vagyok, semhogy titokban az elégedetlen
+férjekkel összejátszszam, ezennel ridegen leleplezem azt az urat, aki
+ma, nagy diszkréció kikötése mellett, arra kér, hogy mossam meg ebben a
+rovatban a felesége fejét, mert őnagysága meg nem érdemelt jóakarattal
+viseltetik az én öreges fecsegéseim iránt, s igy bizonyára sokkal jobban
+imponál neki az, amit én leirok, mint az, amit az ura a polemizálás
+hevében mondani szokott. A ravasz ember arra biztat, hogy a világért se
+szolgáltassam őt ki a feleségének, vagyis: ne áruljam el, hogy az ő
+levelére válaszolok, hanem csak ugy, általánosságban beszéljek arról a
+problémáról, amit ő négyszemközt közöl velem. Amint Önök látják, én nem
+vagyok kapható az ilyen csalafintataságokra, s ezennel nyiltan
+kijelentem, hogy direkte ennek az urnak a levele szolgáltatja nekem az
+alkalmat ahhoz, hogy a dolog felől a véleményemet elmondjam. Remélem, ez
+a nyiltságom a legnagyobb mértékben lekötelezi őnagyságát, az én
+ismeretlen tisztelőmet, annyira lekötelezi, hogy most már nem fogja
+rossz néven venni tőlem, ha magában a lényegben nem adok neki igazat.
+Hiszen az asszonyoknál a forma mindig hasonlithatatlanul fontosabb a
+lényegnél…
+
+Maga a kérdés, melyről nyilatkoznom kell, abból áll: mi a véleményem
+azokról a feleségekről, akik a házasélet akut vitái közben sürüen és
+előszeretettel használják az efféle kijelentéseket:
+
+– Más férjnek a szeme sülne ki, ha igy beszélne!
+
+– Más férj tejbe-vajba füröszti a feleségét, mig én ott is sirok, ahol
+senki se látja!
+
+– Más férj akkor a legboldogabb, ha észreveszi, hogy a felesége
+mindenkinek tetszik.
+
+– Más asszony már rég kikaparta volna a szemedet!
+
+– Más asszonynak mindig puccon jár az esze, mig én olyan kalapokban
+járok, hogy a hátam mögött minden ismerősöm kinevet.
+
+– Más asszony majd tudná, hogy mit csináljon, ha ilyen banditához került
+volna!
+
+Szóval: azokról az asszonyokról kell nyilatkoznom, akik minden polémiát
+akképp intéznek el, hogy mást képzelnek a maguk vagy a férjük helyébe s
+az ugynevezett összehasonlitó iskola révén jutnak el arra az eredményre,
+hogy az uruk tizenhárompróbás csirkefogó, ők pedig sajnálatraméltó
+mártirok.
+
+Lojalitásommal, melynek föntebb oly nemeslelküen a tanujelét adtam, azt
+hiszem, jogot váltottam ahhoz, hogy őszintén felelhessek a kérdésre.
+Tehát udvariaskodás nélkül kijelenthetem, hogy őnagysága módszerét nem
+találom se őszintének, se igazságosnak. Mert én nemcsak abban nem
+hiszek, hogy más férj, vagy más feleség olyan lenne, amilyennek az
+elégedetlen asszonyok elkeseredett felkiáltásaiban szerepel, hanem még
+abban se, hogy maguk az elégedetlen asszonyok komolyan hinnék azt, amit
+mondanak. Sajnos, mindnyájan tudjuk, hogy más férj se angyal, sőt:
+valamennyi épp ugy kártyázik, épp ugy füllent, épp ugy félreudvarol,
+mint az, akivel szemben oly lesujtó hangon kijátszszák őket. Aminthogy
+az se titok előttünk, hogy más asszonyok se kaparják ki mirnix-dirnix a
+férjük szemét, s hogy a folytonos puccon csak azoknak jár az eszük, akik
+léhák, felületesek és haszontalanok. Az ilyen példálózás csak üres
+beszéd, mert valamint nincs kétség abban, hogy udvariasabb férfiak is
+vannak a világon, mint őnagysága férje, ugy az is egészen bizonyos, hogy
+nála sokkal rosszabbak, durvábbak és szivtelenebbek is ezrével
+megfordultak már az anyakönyvvezető előtt. Sőt egy kis jóakarattal
+minden asszony konstatálhatja, hogy a barátnői közül talán nem is ő járt
+a legrosszabbul, aminthogy higgadt perceiben még a legméltánytalanabb
+férj is beismeri a lelke mélyén, hogy őnagyságánál sokkalta léhább
+teremtések is sürüen bitorolják az asszonyi méltóságot.
+
+A másra való hivatkozásnak, amit az asszonyok oly előszeretettel
+gyakorolnak, különben nem is az a célja, hogy az igazság konstatáltassék
+vele, hanem az, hogy a férjek ideggörcsöket kapjanak, s távol legyen
+tőlem olyasmit állitani, hogy ez a cél talán nem méltó tárgya egy finom,
+női lélek ambiciójának. Utóvégre: ha már az ember nem csináltathat
+minden szezonban három-négy uj toilettet, legalább azzal szórakozik,
+hogy drága hitestársát minél sürübben megpukkaszsza. Ez legalább vidám
+és olcsó mulatság.
+
+
+
+
+„Maga“ vagy „te“?
+
+Kedves kis barátnőm, aki sulyos lelki tépelődései közben most hozzám
+fordul azzal a kéréssel, hogy gyötrő gondjaitól megszabaditsam, a Kegyed
+levele élénken eszembe juttatja azt a pedagógust, aki a felsőbb
+leányiskolák számára a Shakspere szinmüveit átdolgozta. Ez a derék ember
+nagyon komolyan vette a feladatát, s például Romeót és Juliát olyan
+illedelmes tónusban beszéltette egymással, hogy munkáját még a
+leggondosabb mama is teljes megnyugvással adhatta a serdülő kis leánya
+kezébe. Romeó az erkély alatt a Julia hogyléte felől tudakozódott,
+megkérdezte tőle, hogy végzett-e már a tisztogatással, Julia pedig
+gyöngéden igy szólott:
+
+– Kérem, türje föl a gallérját, mert ebben a hidegben meghülhet és
+náthát kaphat…
+
+Mi, akik nem foglalkozunk pedagógiával, talán furcsának találjuk a
+kitünő tanerő ujitását, de illedelem szempontjából – hiába tagadnók – a
+tisztes férfiu föltétlenül különb, mint a hatalmas britt oroszlán. És
+bár sokan vannak, akik az érzelmek viharai közepette meglehetős kis
+szerepet juttatnak az etikett kérdéseinek, bizonyos, hogy a körültekintő
+ember mindig tekintettel van azokra a §-okra is, melyeket az illemkodex
+fejezetei előirnak…
+
+Kegyed, szegény kis barátnőm, most különös zavarban van: pár hónapja
+férjhez ment egy szeretetreméltó uri emberhez, még pedig egy egész
+idegen városba, ahol az urán kivül mindeddig senkit se ismert.
+Természetesen sorra vizitelte a kisváros minden valamirevaló családját,
+s ugyancsak megijedt, a mikor azt a tapasztalatot tette, hogy a
+házaspárok, akiknél megfordult, kivétel nélkül magázzák egymást… Abban a
+városban egyenesen parasztságnak minősitik, ha egy férj és egy feleség
+palam et publice tegeződnek… Kegyed (nekem négyszemközt be meri vallani)
+már menyasszony korában is te-nek szólitotta a vőlegényét, s most szinte
+képtelennek érzi magát arra, hogy ilyen idegen és szertartásos stilusban
+beszéljen vele… De mit tegyen, ha nem akarja, hogy kipletykázzák?
+Affektálja-e a magázást, mint a többiek, vagy ne törődjék senkivel és
+semmivel, hanem megmaradjon tovább is a _te_ szócska mellett?… Az ügy
+oly kényes és sürgető, hogy immár egy pillanatig se várhat tovább s
+azért engem, a huszadik század vén magán-Kniggéjét kér meg arra, hogy a
+borzadalmas kétségéből kimentsem…
+
+Kedves asszonyom, amikor az imént arra a derék pedagógusra hivatkoztam,
+aki az öreg Shaksperet a zsur-illem szempontjából átdolgozta, már
+körülbelül meg is feleltem a kérdésére. Azok a házaspárok, akik az
+arisztokratikus magázást kultiválják, szintén azt az önkénytelen humort
+müvelik, mint ama jónevelésü tanférfiu… Mert ha a megfejelt Romeó, aki
+Juliát Kegyednek szólitja, furcsa és nevetséges figura, legalább is
+ugyanilyen nevetséges az a férj és feleség, aki az illemkodex kodifikált
+paragrafusai szerint beszélget egymással. Már tudniillik a logika
+szempontjából, – mert hiszen a divat, amint tudjuk, egyáltalában nincs
+összefüggésben a logikával. A divat nagyobb ur, mint a logika, nemcsak a
+francia szinmüvekben, ahol a férj asszonyom-nak szólitja a feleségét,
+hanem a polgári életben is, ahol – ha már automobilt nem tarthat az
+ember – legalább az előkelő magázással ringatja bele magát az előkelőség
+illuziójába. A mágnások kivétel nélkül magázzák a feleségüket, – miért
+ne magázzuk hát őket mi is, amikor ez az arisztokratáskodás egyetlen
+fillérünkbe se kerül? A divat tehát készséggel elfogadta ezt az uzust,
+de a szegény logika sirva vonul meg a sarokban ennek a sok nevetséges,
+affektáló komédiásnak a láttára. Mert mondja meg nekem, édes, naiv kis
+szivem, mi a logika abban, hogy otthon, a négy fal között, a maga
+uracskája olyan jeleneteket rögtönöz minden este, hogy az
+olvasókönyvbeli Illem riadtan menekül a kulcslyukon át (ha ott maradna,
+bizonyosan megpukkadna mérgében) s másutt, idegen társaságban, Kegyed
+is, az ura is földig hajolnak a kifestett arcu vén dáma előtt, akit
+hazulról, mikor egyedül maradnak a puha fészkükben, kacagva kergetnek el
+minden nap? Nem éreznék-e, hogy természetellenes dolgot cselekesznek,
+amikor Kegyetek, a két bolondos, szilaj, szerelmes jópajtás, egyszerre
+ilyen idegen hangon beszélnének egymással? Nem, akármit is pletykáznak
+azok a hegyesorru kávénénikék, maguk csak maradjanak meg ezután is a
+tegeződésnél, s higyjék meg nekem, hogy nem az az igazi Illem, amit az
+ünnepélyes, vén szamarak annak mondanak…
+
+
+
+
+Civakodó házastársak
+
+Két ember összevész és nagyon szeretne kibékülni egymással, de mindegyik
+sokkal büszkébb, semhogy a kibékülést kezdeményezné. Ugyebár, ez igen
+könnyen megoldható probléma? Amelyik okosabb – és kétségtelen, hogy
+mindakettő okosabb – az egyszerüen odalép a másikhoz és igy szól hozzá:
+
+– Vigyen el az ördög, ne bolondozz, hanem nyujtsd ide a kezedet, vén
+kutya!
+
+Ez volna a leghelyesebb megoldás, ha nem volna egy sulyos bökkenője a
+dolognak: a két haragos fél ugyanis nem két jó barát, hanem – egy ur és
+egy hölgy, vagyis röviden szólva, egy házaspár. Igy már sokkal bajosabb
+a helyzet. Mert két jóbarát közt még csak elképzelhető az ilyen egyszerü
+kibékülési jelenet, de egy házaspár közt – soha! Azok közül egyik se lép
+oda a másikhoz ilyen rövid uton, mert mindegyik meg van győződve róla,
+hogy véres igazságtalanság esett rajta. Hiszen ha nem ezt gondolná, ugy
+az összeszólalkozásnak bizonyára nem lett volna harag a vége. „Csak nem
+alázkodhatom meg akkor, amikor igazam van!“ – mondja magában a férj is,
+a feleség is. És igy történik, hogy néha napokig, sőt hetekig
+lehorgasztott orral ül az asztalnál két ember, aki tulajdonképpen ugy
+szereti egymást, mint a galamb a tiszta buzát, sőt néha szótalan
+haraggal át is öleli egymást – persze csak a diszkrét sötétség leple
+alatt – hogy aztán, mikor az öreg nap ismét elárasztja sugaraival a
+világot, ott folytassa a haragot, hol tegnap este abbahagyta.
+
+– Mi itt a teendő? – kérdezi tőlem levelében az egyik fél, aki nagyon
+lelkemre köti, hogy óvatosan kezeljem az ügyet, mert a férje még rá
+talál jönni, hogy ő fordult tanácsért a vén világcsavargóhoz, s oktalan
+elbizakodottságában azt hiszi, hogy ő az, aki a kibékülést forszirozni
+akarja.
+
+Édes gyermekem, én koros, tehát udvarias ember vagyok, s igy föltétlenül
+meg vagyok győződve róla, hogy Kegyed egy szelid és ártatlan bárány, az
+ura pedig egy rabiátus fenevad. Efelől egészen bizonyos vagyok és mégis
+azt mondom: Kegyed épp oly hibás a dolgok idáig való fejlődésében, mint
+az a brutális és kiméletlen fráter… Egy öreg, immár fogatlan diplomata
+tanitott meg engem egy igen nagy bölcseségre, valahol egy kairói hotel
+terraszán, februárban, mikor a fekete kávénkat szürcsöltük s mindenféle
+haszontalanságokról beszélgettünk… Arról volt szó, hogy néha a
+legszerelmesebb házaspárok is teáscsészéket vagdosnak az egymás fejéhez
+(persze csak jelképes értelemben) s hogy ostoba félreértésekből
+némelykor véres tragédiák születnek… A fehérhaju diplomata, aki a
+szerelmi kérdésekben is elsőrangu szakember volt, egy darabig
+elgondolkodva szivta a szivarját, aztán igy szólott:
+
+– Van egy biztos mód arra, hogy ezeket a csunya jeleneteket minden
+házaspár kikerülje, de csak abban az esetben, ha a férj is, a feleség is
+azt a hatszázéves, öreg kabalát alkalmazza, amely – ugy emlékszem – még
+a boldogult Kis Pipintől ered… Ez a kabala abból áll, hogy a megsértett
+házasfél, mielőtt a sértésre illendően válaszolna, előbb elmondja
+magában háromszor egymásután a Miatyánkot…
+
+Ezt mondta az öreg diplomata és én épp oly csodálkozva néztem rá, mint
+Kegyed most énreám, de azzal a különbséggel, hogy én csakhamar
+megértettem az ő bölcseségét… Mert bizonyos, hogy a legtöbb
+összeveszésnek a hirtelen harag az oka, mely bizonyosan elpárolog, vagy
+legalább is megenyhül, ha a vér ismét visszatér a fejünkből a szivünkbe…
+Erre jó a Miatyánk, sőt jó az egyszeregy és a Garay János Kont vitéze
+is, minden jó, amivel az ember a meggondolatlan válasz veszedelmét
+elkerülheti…
+
+Ezzel tehát meg lehetne akadályozni a házastársak összekoccanását, de
+mivel a Kegyetek esetében már nem arról van szó, hogy egy készülő
+összekoccanást megakadályozzunk, hanem arról, hogy egy már megtörtént
+ostobaságot elsimitsunk, ideirom azt a másik bölcseséget is, amire a
+sivatagban tanitott engem egy bronzarcu törzsfőnök, aki a sátorát
+vendégszeretőleg megosztotta velem.
+
+– Édes fiam, – mondta a százhusz éves aggastyán, aki reggeltől másnap
+reggelig sohase ejtette ki a szájából a nargiléja szopókáját, – a
+haragosok kibékülésének legbizonyosabb módját egy ismeretlen próféta
+hagyta ránk, aki kétezer évvel ezelőtt halálozott meg,
+háromszázesztendős korában… Ez a próféta szigoruan meghagyta az ő
+hiveinek, hogy két haragos fél közül mindig annak kell előbb
+megalázkodnia a másik előtt, akinek kettejük közül – igaza van…
+
+Kedves gyermekem, a szivem egész melegével azt ajánlom önnek, függeszsze
+ki a régi próféta tanitását a hálószobája falára. És fügeszsze ki a
+többi millió házas is, akivel – ugyebár? – annyi keserü jogtalanság
+történik. Ha a tanitást követik, nem lesz egy asszony és egy férfi se
+ebben az egész országban, aki készséggel meg ne alázkodnék a hitvestársa
+előtt. Mert a két millió ember közt egyetlenegy se akad, akinek ne lenne
+igaza…
+
+
+
+
+Lidia és a többiek
+
+Igen, igen, legyünk már végre lojálisak és valljuk be, hogy szegény nőnk
+őnagyságának se olyan zavartalan, fenékig tejfel az élete, amilyennek
+mi, férjek, feltüntetni szeretjük. Igaz, hogy az élet legsulyosabb
+gondjai: az anyagi gondok nem őszitik meg őt időnek előtte, mint
+bennünket, s a mord férfiak elől, akik az előszobában a kifizetetlen
+számlákat lobogtatják, nyugodtan visszavonulhat a hálószoba vagy az
+ebédlő magányába, mig mi verejtékes homlokkal emlegetjük azt a bizonyos
+elsejét vagy tizenötödikét, amikor minden hitelezőnkkel
+visszavonhatatlanul leszámolunk. Abban a kellemes viaskodásban, melyet a
+mai, sőt a tegnapelőtti kenyér megszerzéséért folytatunk (mert az
+adósságokat a tegnapelőtti kenyér okozta) neki, a kiváltságos lénynek,
+nincs része. Ő csak a véres viaskodás végeredményét veszi át tőlünk:
+vagyis a finom készpénzt, melynek csak a sürgős elköltése tartozik a
+resszortjába. A látszat szerint tehát irigylendő a helyzete, mert hiszen
+ugy rendezheti be az életét, a hogyan önmagának tetszik: a háztartási
+aprólékosságok elintézése után teljesen annak a nagy és nemes
+hivatásának szentelheti minden idejét, hogy a barátait (esetleg néha az
+urát is) mindennap ujólag meghóditsa. A külszin azt mutatja, hogy az
+asszony, akinek lelkiismeretes férje van, az életnek csupán a derüs
+oldalait élvezi. Igy tartja a felületes férfiak közhite, – de én,
+tisztelt atyámfiai, azt mondom nektek, hogy a külszin, mint annyi
+sokszor, ebben az esetben is nyomorultul hazudik.
+
+Nincs szándékomban, hogy az ugynevezett cselédkérdés millió
+kellemetlenségét most részletesen felsoroljam, de röviden meg kell
+állapitanom, hogy a mai házasélet tiszta harmoniáját leginkább azok a
+válságok zavarják meg, amelyeknek a konyha vagy a reggeli pongyolájában
+levő lakás a szinhelye, s a bekötöttfejü Mari, Terka, Anna vagy Lidia a
+hősnői. Amikor imádott nőnk délben egy vértanu ábrázatával telepedik le
+a teritett asztal mellé, amikor egyenesen személyes megbántásnak
+minősiti, ha a marhahus keménységi fokozatát természetrajzi alapon
+megállapitjuk, amikor gyöngéd hitvesi csókunkat „már megint ilyen
+ostobaságokon jár az eszed“ kiáltással viszonozza: bizonyosra vehetjük,
+hogy távollétünk órái alatt sulyos és megrázó viharok dühöngtek a nyájas
+fészekben, melyet a sors, csekély két vagy három ezer korona lefizetése
+ellenében a rendelkezésünkre bocsátott. Vajjon e viharok abból
+keletkeztek-e, hogy Mari egyéni alapokon számolt-e be neuraszténikus
+angyalunknak a konyhapénzzel, avagy abból, hogy Lidia a kefélést azzal a
+könnyed nonchalençe-szal végezte, melyet a mindeneslányokban távolról se
+becsülünk annyira, mint az Ohnet-regények hőseiben, ez egészen mellékes;
+bennünket csak az a szomoru és lesujtó tény érdekel, hogy szivünk
+bálványa a Mari vagy a Lidia büneiért bennünket minősit becstelen
+gazembereknek. Még pedig nem azért, hogy a lusta Lidia helyett nem mi
+járjuk el a parketten a koradélelőtti szupé-csárdást, hanem azért, mert
+közömbösen és szelid arccal hallgatjuk végig a Lidia gonoszságainak
+történetét. Ha csak annyi becsületérzés lenne bennünk, mint amennyi egy
+kicsike ezüstgyüszübe elfér, megbotránkozva, égnek álló hajjal rohannánk
+ki Lidiához a konyhába, hogy örökre emlékezetessé tegyük előtte azt a
+napot, amelyen drága nőnk idegrendszerét felborzolta.
+
+Ime, most eljutottam a cselédkérdésnek ahhoz a részéhez, mely immár
+csakugyan problémává csucsosodik ki; ahhoz a kérdéshez: vajjon a
+természet büszke ura, a férfi, helyesen cselekszik-e, ha a cselédügyek
+elintézésében aktiv részt vállal, s ha bátran kiperdül a sikra, amikor a
+szegény nagysága asszonyi tekintélyét komoly veszedelem fenyegeti. Azok,
+akik a sulyos problémát csak felületes szemmel nézik, bizonyára azon a
+véleményen vannak, hogy nem cselekszik helyesen; hiszen a feleségnek
+amugy sincs egyéb dolga az élet küzdelmeiben, mint hogy az efféle
+ügyeket a saját hatáskörében elintézze. De ezek a kényelmes és rossz
+férjek elfelejtik, hogy az elintézés nem mindig a feleség jó
+szándékaitól függ, mert mit ér a legjobb szándék, ha Mari, Terka, Anna,
+Zsófi vagy Lidia a vita hevében némi célzatossággal emlékeznek meg
+életüknek arról a nevezetes epizódjáról, amikor előbbi asszonyuknak a
+kávédarálót a fejéhez vágták. A tárgyalásnak ebben a stádiumában a
+szegény nagysága csakugyan nem tehet mást, mint hogy sietve visszavonul
+a belső termekbe, mert a harcias amazontól kitelik, hogy hőstettét
+ezuttal is megismétli. Az asszony ugyanis nem imponál a bátor Marinak
+vagy Lidiának, mert az asszony már a legelső vita alkalmával elmondja
+mindazt, amiből bölcs beosztással, egy egész éven át megélhetne. A
+szende nő – hibáztassátok a végzetet, mely ilyennek alkotta! – mindjárt
+tulságosan hasznát veszi a nyelvének s igy már eleve lemond arról a
+hatásról, melyet a pirongatások taktikus beosztása által elérhetne. A
+feleségnek tehát egy egész prédikációja nem ér annyit, mint a férj
+egyetlen, majdnem légies megjegyzése. A történelem muzsája följegyezte,
+hogy a temperamentumos Lidia, akinek egyéniségéről hatástalanul
+pattogott le az asszonyi szidalmazások egész özöne, jámborul és
+szerényen burkolózott be a félénk hallgatás köpenyébe, mikor a ház ura
+foghegyről csak ennyit mondott neki:
+
+– Azt ajánlom, hogy becsülje meg magát, mert különben, bizony isten, baj
+lesz…
+
+Miért ne lépne ki tehát a jó férj a porondra, ha a hatás ilyen
+eszközeivel rendelkezik? Egyszerüen kötelessége, hogy a megpróbáltatás
+perceiben odaszegődjék az asszonya mellé, ami természetesen nem jelenti
+azt, hogy a férfiui tekintélyét a fölösleges szófecsérléssel
+tönkretegye.
+
+A döntvény tehát ez: igenis, vannak esetek, mikor a teremtés koronája is
+köteles kirándulni a konyhába.
+
+
+
+
+A szalmaözvegy kiskátéja
+
+_Több szalmaözvegy_ aláirással egy asztaltársaság utbaigazitásokat kér
+tőlem ama boldogtalan férjek számára, akiket szerető hitvesük a nyári
+hónapok idejére egyedül hagy itthon, ebben a kietlen nagy városban.
+Mivel az elhagyottak és a szerencsétlenek sorsa mindig részvétet kelt a
+szivemben, készséggel eleget teszek a kérdésnek s ezennel összeállitom a
+szalmaözvegyek kátéját, még pedig, ahogy szokás, dióhéjban.
+
+
+1. §.
+
+Nem okvetlen szükséges, hogy az ember egyetlen éjszakán az összes
+mulatókat és kávéházakat bejárja. Egy éjszakán tökéletesen elég, ha a
+szalmaözvegy két mulatót és nyolc kávéházat megtisztel a jelenlétével. A
+bölcs és mértékletes beosztás nagyban hozzájárul a lélek harmóniájához.
+
+
+2. §.
+
+Egyáltalában nincs értelme annak, hogy a szalmaözvegy az utcán, vagy a
+szolidabb kávéházakban minden különösebb ok nélkül „tyuhaj, haj, haj,
+haj“ kiáltásba törjön ki. Az okos ember még a tuláradó örömét is
+óvatosan elrejti a külvilág elől.
+
+
+3. §.
+
+A szalmaözvegy határozottan téved, amikor azt hiszi, hogy a pincérek
+össze fogják téveszteni a walesi herceggel, ha annak a nagykalapos
+hölgynek, akivel az éjszakát egy szeparéban együtt tölti, három
+ugynevezett finom falatot, öt befőttes omlettet s kilenc giardinettot
+fizet, a nagyszámban elfogyasztott pezsgőkön felül. A pincérek ez
+esetben nem a walesi hercegnek tartják, hanem egy agyalágyult vén
+szamárnak.
+
+
+4. §.
+
+A szalmaözvegy, amikor hajnali öt óra felé nyugalomra tér, föltétlenül
+rosszul cselekszik, ha a házmestert „hoci ide, vén cimbora!“ kiáltással
+zokogva a keblére öleli. A házmester ugyanis, aki a duplájára fölemelt
+kapupénzt sokkal többre becsüli, mint a leglángolóbb szerelmi vallomást,
+később, ha a borongós ősz elérkezik, a szőnyegporolás viharai közben
+okvetetlenül megemlékezik erről az epizódról, mert reméli, hogy ezzel
+nagy mértékben – hozzájárul a szekánt nagysága megpukkasztásához.
+
+
+5. §.
+
+A távollevő feleséghez intézett sóvárgó leveleket az ember sohase irja
+abban a szeparéban, amelyikben a barátnőjével együtt mulat. Mert ismét
+megtörténhetik, ami már egyizben megtörtént: hogy a becsipett kis szőke
+titokban ezt az utóiratot csempészi a levélre: „Csak tessen egészen
+nyugodtan lenni, én jól vigyázok a mucusra. Virágvölgyi Nünüke,
+szininövendék.“
+
+
+6. §.
+
+Fiatal nőket, este tiz óra után, az ember nem fogad a szalmaözvegyi
+otthonában, azon a cimen, hogy a kiadó lakást nézik. Lehetnek ideges
+feleségek, akik még ezt az ártatlan epizódot is félremagyarázzák.
+
+
+7. §.
+
+Az okos szalmaözvegy óvakodik azoktól az uriemberektől, akik – egyéb
+kenyérkereső foglalkozás hiján – a nyári hónapokban mint ugynevezett
+inspekciós busulnok-ok tesznek szert kellemes szinekurára. Ezek az urak
+ugyanis juliustól szeptemberig abból élnek, hogy este hétkor jólelküleg
+hozzászegődnek a kiszemelt szalmaözvegyhez s cigánymuzsika mellett
+együtt busulnak vele hajnalig. Ők azok, akik könybeborult szemmel
+fujatják a kurucnótákat a tárogatóssal, de közben harminc szardiniát,
+négy fölvágottat s kilenc őszi barackot megesznek, természetesen a
+cimborájuk költségére. Hogy mit isznak meg, arról egyáltalán ne
+beszéljünk.
+
+
+8. §.
+
+Annyira még a szalmaözvegynek se szabad becsipnie, hogy az itthonmaradt
+szobaleány előtt a feleségéről mint vén és veszekedő hárpiáról
+beszéljen. Azt se szükséges elmondani a szobaleánynak, hogy őnagysága, a
+ház urnője, csupán tizezer korona hozományt kapott, de ugy költekezik,
+mintha kétszázezret kapott volna. Mert igaz ugyan, hogy a szobaleány
+mennyei élvezettel hallgatja végig ezeket a bizalmas vallomásokat, de
+alkalomadtán, ha a bérfizetség körül nézeteltérések támadnak, a szende
+Mari a legnyugodtabb hangon vágja oda ájuldozó urnőjének:
+
+– Az én bérem nem hozomány, hogy a nagysága svindlizzen vele.
+
+
+9. §.
+
+Az se okvetlenül szükséges, hogy a szalmaözvegy a fönmaradást tisztára
+öncélképpen kultiválja. Aki csupán azért virraszt hajnalig, hogy egy
+magasztos elvhez hü maradjon, nem cselekszik okosan. Ha tehát valakinek
+gyomorgörcse, oldalnyilalása, vagy fejgörcse van, kivételesen már
+éjfélkor is nyugalomra térhet, anélkül, hogy ezzel a kar becsülete ellen
+vétkeznék.
+
+
+10. §.
+
+Arról a komoly tényről, hogy őnagysága a fürdőből hazakészülődik, bölcs
+szalmaözvegy az összes Miciket, Ducikat, Nusikat és Tusikat előzetesen
+és idejekorán értesiti. Igy bizonyosan elkerüli azt a kellemetlenséget,
+hogy a Micik, Ducik, Nusik és Tusik, mikor őszszel a feleségével jár a
+Koronaherceg-utcán vagy a dunaparti korzón, tréfásan megfenyegessék az
+ujjukkal s félhangosan igy szóljanak hozzá:
+
+– Nyomorult, hát ilyen hamar hütelen lettél hozzám…
+
+*
+
+A tanácsokat, ha akad még, aki reflektál rájuk, szivesen folytatom.
+
+
+
+
+A tipikus pesti család
+
+Abból az alkalomból, hogy egy tisztességes, komoly, de nagyon naiv
+fiatal ember hosszu levélben panaszolja el nekem a maga siralmas
+helyzetét, szóvá kell tennem a tipikus pesti családot, mely számtalan
+kollekcióban él, mulat és busul is néha ebben a szédelgő, nagyvárosi
+sokadalomban. A tipikus pesti családot, mely ma még nem tudja
+bizonyosan, hogy holnap mit fog ebédelni, de azért vidám, jókedvü,
+optimista és szakasztottan ugy él, mintha egy pedáns jószágigazgató
+hónaponként pontosan a postára tenné a vidéki nagybirtokai jövedelmét.
+
+Itt van az apa, a derék, gondtalan csirkefogó, aki hajnali tizkor kel,
+gondosan megborotválkozik, aztán reggelizni a kávéházba siet, ahol
+csevegéssel és ujságolvasással tölti el a délelőtti órákat. Délben
+megebédel, majd feketekávézni ujra elmegy a kávéházba, ahol estig
+egy-egy jövedelmező tartli-partieval üti agyon a hosszu és unalmas időt.
+Vacsora után természetesen ismét elsiet a kávéházba s napi programmjában
+csak akkor áll be némi változás, ha a Lovar-egylet plakátjai megjelennek
+az utcai hirdető-oszlopokon. Ilyenkor délután a totalizatőr és a
+bookmakerek körül kószál, tipeket hajszol, gyanus alakokkal tárgyal s
+néha tekintélyes bankjegyekkel tér meg családi tüzhelyéhez. Szóval: e
+derék ember a kedvező véletlenek kivárásával tölti el az életét s ez nem
+csupán a játékra vonatkozik, mert abszolute nincs elvi kifogása az ellen
+se, hogy más uton szerezze meg azt a csinos összeget, melyre szüksége
+van. Olykor váratlan jó üzletek akadnak a kávéházban is: alkalmi
+ügynökösködések, megszorult gavallérok összehozása a kedélyes uzsorás
+bácsikkal, sőt nem ritkán olyan kedvezően alakulnak az üzleti
+konjunkturák, hogy egy-egy váltócskát is el lehet helyezni valamelyik
+kevéssé skrupulózus szövetkezetben. Pénz tehát mindig cseppen valahonnan
+s ilyenkor a lelkes apa – akiből a közszereplés nem ölte ki a családja
+iránt érzett szeretetet – sugárzó kedvvel toppan be a háromszobás
+lakásba s félóráig azzal tölti az idejét, hogy a magával hozott
+csomagokat bontogatja. Ami e csomagokban van, az talán a néhai öreg
+Esterházy herceget is sárga irigységgel töltené el; mert e derék
+embernek semmise drága, csakhogy familiájának örömet szerezzen. Tengeri
+rák, friss szőlő januárban, szamóca március közepén, sárga dinnye
+áprilisban: mindez inycsiklandozó illatok kiséretében kerül az asztalra,
+miközben a vidám családfő szemcsiptetve ezt mondja:
+
+– Egye meg a fene, ugyis meghalunk, hát legalább éljünk jól!
+
+Igaz, hogy némelykor marhahusra se jut pénz, hogy a végrehajtó hetenként
+kétszer felirja a diófaszekrényeket és az ebédlői kredencet, hogy a
+füszeres legénye olykor botrányokat csap az előszobában, – de ki törődik
+az életnek ezekkel az apró és szórványos kellemetlenségeivel? Ha nincs
+pénz, akkor az ember legfeljebb hitelbe tartlizik, de ha van, akkor
+páholyba megy és ifju libákat ebédel, még pedig haragos zöld saláták
+kapcsán.
+
+Itt van a mama, a kissé elhizott, de még mindig mutatós asszony, aki
+kettőkor már öltözködni kezd, nehogy a kávéházból lekéssék, aki a
+hitelezők megnyugtatásában széditő virtuozitásra tett szert házasélete
+huszonhat esztendeje alatt, aki a lelke harmóniáját nem áldozza fel
+olyan csekélységeknek, hogy a mindenesleány nem tisztogat alaposan (mire
+való az ágy alja, ha nem arra, hogy alája söpörjék a szemetet?) s aki
+bámulattal és elragadtatással néz az urára, mikor meghallja, hogy ismét
+szerencsésen elhelyezett egy háromszáz koronás váltót. Itt vannak a
+fiuk, akik ellopják az ezüstnemüt (ha ugyan nincs zálogban) s annak az
+árából játszszák meg a favoritokat a lóversenyen. Itt vannak a felnőtt
+leányok, akik titokban az összes antikvárius-kiadványokat végigolvassák,
+a lelkük mélyén arról álmodoznak, hogy egy magánsziniiskolába fölvétetik
+magukat s az utcán ráütnek a fiatal emberek kezére, mert azok szemtelen
+s nagyon is egyértelmü tréfákkal mulattatják őket. Nem édes, csillogó és
+nagyszerü családi élet-e ez? Nem kell-e mindnyájunknak irigykedve
+tekintenünk e jókedvü, okos, gondtalan és mulatós emberekre, akiknek
+frisseségét, humorát, rugalmasságát, könnyü vérét ugyancsak nem
+pusztithatja el az életnek semmi váratlan csapása?
+
+Nekem és olvasóimnak is bizonyára imponál ez a szimpatikus pesti család,
+de a fiatal ember, aki ma egy hosszu levélben fordul hozzám tanácsért,
+nincs olyan könnyü helyzetben, mint mi vagyunk: ő ugyanis – szegény –
+halálosan szerelmes egy csinos leányba, akit ebben a milieuben neveltek
+fel s mivel ő maga komoly, derék és szorgalmas hivatalnok, most attól
+fél, hogy örök életére szerencsétlenné lehet, ha ezt a szép leányt
+feleségül veszi. Tőlem vár vigasztalást és bátoritást, de én – ha nem
+lenne a levelében egy olyan passzus is, melyre azonnal vissza fogok
+térni – fájó szivvel azt tanácsolnám neki: hogy fusson, de minél
+gyorsabban fusson el ezeknek a jókedvü szédelgőknek a közeléből s inkább
+vonuljon be trappista vagy ferencrendi barátnak valami kolostorba,
+semhogy ilyen auspiciumokkal kezdje meg a családi életét. Ezek a
+kisasszonyok ugyanis tényleg a magánsziniiskolák számára születtek, de
+arra igazán nincsenek kvalifikálva, hogy egy pedáns és tisztességes
+magánhivatalnok ingébe reggelenként a gombokat betegyék. Ezt felelném,
+még pedig minden habozás nélkül, ha az én ismeretlen barátom még valamit
+nem irna a levelében: azt, hogy a szóbanforgó fiatal hölgy egyáltalában
+nem hasonlit a szüleire, mert mindennek inkább látszik, mint léha,
+felületes és könnyüvérü teremtésnek. Sőt inkább: nagyon szolid, egyszerü
+és házias leány. Őt nem is a kisasszony karaktere aggasztja, hanem a
+szülei élete, mert azt hiszi, hogy az ilyen környezetben felnőtt
+leányból később épp olyan haszontalan asszony lesz, mint az édes
+anyjából. Tisztelt barátom, szabad kérdeznem, hogy miért etette meg Ön
+velem a békát? Mért adott föl olyan problémát, mely nem is probléma? Azt
+mondom Önnek, hogy siessen el gondolkodás nélkül abba a kávéházba, ahol
+e derék kis teremtés édesapja tartlizni szokott s a vén csirkefogótól
+minden gondolkodás nélkül kérje meg a leánya kezét. Mert abból a
+gyermekből, aki egy ilyen házban szolid és egyszerü maradt, oly derék és
+tökéletes feleség lesz, hogy a legszkeptikusabb szaldo-kontista is már
+előre megnyalhatja a száját, ha az a jó kis leány a kezét elfogadja.
+
+
+
+
+A kölcsönkérés technikája
+
+Az a fiu, aki ma egy hosszu levélben a kölcsönkérés technikája felől
+tudakozódik nálam, nem tartozik a humor nélkül szükölködő szegények
+közé. A fiatal ur előbb bizalmasan beavat abba a titokba, hogy ő
+tizennyolc éves kora óta állandóan pénzzavarban szenved (nyolcvan forint
+fizetésből nem élhet meg egy pesti gavallér, aki társaságba jár és
+tisztességesen öltözködik), aztán nemes nyiltsággal igy folytatja a
+levelét:
+
+Lehet, hogy könnyelmü fickó vagyok, lehet, hogy nem vagyok rosszabb,
+mint a többi, de annyi bizonyos, hogy nem emlékszem olyan időre, amikor
+három napig mentes lettem volna az anyagi gondoktól. Ha ma nem is volt
+gondom az ebédre és a vacsorára, ha a hatalmas istenek egyszer meg is
+engedték érnem azt a gyönyörüséget, hogy a szabószámlámat pontosan
+kifizethessem, – a következő nap már kétségtelenül nehéz gondok közt
+virradt rám s a kávéházban, reggelizés közben, már azon kellett törnöm a
+fejemet, hogy, jó isten, miből fogok ma borravalót adni a képviselőék
+szobalányának, aki a zsur után a kabátomat fölsegiti. Három napig
+egymásután még sohasem örvendtem ugynevezett konszolidált
+pénzviszonyoknak s igy Ön, aki – legalább eddig ugy vettem észre – nem
+holmi pedáns smokkoskodással kezeli a fiatal urak könnyelmüségét –
+bizonyosan nem itél meg valami sulyosan azért, hogy amióta az eszemet
+tudom, jóformán mindig kölcsönből élek. A pénzügyi politikámnak az az
+alapja, hogy – az egyik lyukat állandóan betömöm a másik lyukkal.
+Vagyis: ma azt fizetem meg, amit tegnap kölcsön kértem, s holnap azt
+fogom megfizetni, amivel jószivü barátaim a mai napon kisegitettek. Ez a
+politika egészen célszerü is lenne (hiszen utóvégre én is el fogok
+egyszer jutni abba a nyugodalmas révbe, amelynek hajóhidján egy jószivü
+após várakozik a kikötni készülő fiatal emberre), ha nem lenne egy
+borzalmas tulajdonságom, mely állandóan Damokles-kardjaként függ a fejem
+fölött: az, hogy még mindig ostoba módon zavarba jövök, ha valakit arra
+kérek, hogy tiz forinttal kisegitsen. Ebben a tekintetben hasonlitok
+Blaha Lujzához, aki emlékirataiban megirta, hogy bár gyermekkora óta
+folytonosan a szinpadon mozog, még mindig halálos lámpaláz gyötri, ha a
+kulisszák közt a jelenésre várakozik. Talán szemtelenség tőlem, ha a
+nemzet csalogányához hasonlitom magamat, de bizonyos, hogy én is ugy
+vagyok, mint ő: bár innen-onnan tizenöt esztendeje lesz, hogy a
+kölcsönkérési müveletekben a drámai hős szerepét játszom, még mindig
+összeszorul a torkom a lámpaláztól, amikor a kulisszák közt a
+jelenésemre várakozom. És ez – bármennyire mulasson is rajtam, öreg
+tanácskofa – nagy, igen nagy, sőt borzasztóan nagy szerencsétlenség reám
+nézve, mert a kölcsönkérés átka, mint egy indus bölcs már kétezer és
+egynehány évvel ezelőtt megállapitotta, föltétlenül abban rejtőzik, hogy
+micsoda ábrázattal s a biztosság milyen mértékével tudom meghóditani a
+leendő hitelezőmet. Ha sápadtan, reszketve, izgatott dadogással adom elő
+a kérésemet, tiz eset közül nyolcszor okvetetlen tagadó válaszban van
+részem. Ellenben, ha mosolyogva, nyugodt nonchalance-szal (mint a
+boldogult Degré Alajos hiszi) s az előkelő ember könnyedségével kérek
+holnapig huszonöt koronát, alig akad még a fukar férfiak közt is olyan
+cinikus fickó, aki könyörtelenül kosarat adna. A nyugodt hang tehát a
+kölcsönkérőnél szinte exisztenciális kérdés, mert e nélkül ezen a pályán
+csak a legritkább ember boldogulhat. Mit tegyek hát, hogy ezt a
+nyugodtságot elsajátitsam? Már tiz nyilt brosurát elolvastam, melyeknek
+ez volt a cimük: Wie werde ich energisch? – de, fájdalom, egyik se
+használt. Végső zavaromban hozzád fordulok hát egy jó tanácsért s
+biztositlak róla, hogy még a legutolsó váltóm aláirásakor is hálával
+fogok visszagondolni rád, ha most az egyszer a bölcs utbaigazitásodat
+meg nem vonod tőlem.
+
+Az imént azt mondtam, hogy a levél irója nem szükölködik minden humor
+nélkül, de a dolog tulajdonképpen ugy áll, hogy ezeknek a soroknak a
+látszólagos humora alatt komoly és érdekes pszikhológiai igazságok
+rejlenek. Régi tapasztalás, hogy a kölcsönkérő akció sikere sohase a
+szenvedő féltől függ (vagyis attól, akit a sors hitelezőnek
+predesztinált), hanem mindig attól, aki mint adós készül szerepelni a
+keletkező ügyletben. Egy öreg barátom, aki negyven évig a barátai
+jóvoltából élt – még pedig jól és előkelően élt – a bizalmas vallomások
+egy pillanatában egyszer elmesélt erről nekem egyet-mást, a maga
+tapasztalatainak gazdag és érdekes tárházából.
+
+– Ha azzal a szándékkal megyek valakihez, – mondta ez a vidám kóbor
+lovag – hogy a tárcáján eret vágjak, én már a lépcsőházban
+csalhatatlanul megérzem, vajjon sikerrel vagy kudarccal fogok-e távozni
+a kiszemelt áldozat lakásáról? Ebben az érzésemben még sohase csalódtam.
+És tudja, hogy miért nem? Azért, mert a siker mindig és kizárólag az én
+pillanatnyi diszpoziciómtól függ. Ha inspirálva vagyok (hiába nevet, a
+kölcsönkéréshez épp olyan inspiráció kell, mint a lirai költemények
+irásához), nincs az a fukar kutya, aki ellent tudna állani a kérésemnek,
+– viszont bizonyos, hogy a leghitványabb kifogással is le tud valaki
+rázni a nyakáról, ha gyáván, minden ihlet nélkül adom elő a dadogó
+kérésemet. A szuggerálás ereje seholse nyilatkozik meg oly elemi erővel,
+mint a kölcsönkérés gyönyörü és magasztos perceiben…
+
+Igy szólt a legklasszikusabb pumpoló, akit világéletemben megismertem, –
+nálam inkább tehát senkise tudja méltányolni azt a panaszos levelet,
+amelyet ma ez a fiatal ur hozzám intéz. De ha méltányolom is a bánatát,
+segiteni nem tudok rajta, mint ahogy az orvos se tud segiteni azon a
+betegén, aki tüdővészes lázában igy szól hozzá:
+
+– Mentsen meg, – és én még a haló porában is áldani fogom…
+
+Hogyan mentse meg, ha a halál már eljegyezte magának? Uj tüdőt még a
+világ legnagyobb doktora se adhat a betegének, – aminthogy uj energiát
+se lehet adni annak a szerencsétlen embernek, akit a természet gyávának
+és izgatottnak alkotott, vagyis: aki nincs inklinálva arra, hogy a
+közadósi pályából megéljen. Fáj a szivem, de én megjósolom, hogy az én
+fiatal barátom betegsége gyógyithatatlan s hogy egyszer – oh, rémes nap!
+– el fog érkezni az az idő, mikor a szegény fiu arra lesz utalva, hogy a
+fizetéséből megéljen. Ez ugyan borzalmas perspektiva, de istenem, a
+halandó ember mindig kénytelen belenyugodni abba a szörnyüségbe, hogy a
+végzet egy értékes talentumot megtagadott tőle.
+
+
+
+
+Sértődések
+
+A sértődés, mely bizonyos tekintetben közös betegsége az egész
+emberiségnek, aligha grasszál valahol oly hatalmas mértékben, mint
+minálunk. A legtöbb ember napjában egyszer okvetetlen megsértődik,
+függetlenül attól a poziciótól, melyet a társadalmi életben elfoglal. A
+képviselő sértődötten vonul félre, ha a miniszter egy fokkal hidegebben
+viszonozta a köszöntését, az ügyvéd megsértődik, ha a tárgyaló biró az
+ékesszólása zsilipjeit egy brüszk közbeszólással elzárja, az orvos
+morózus arccal veszi tudomásul, hogy a paciens nem tartja szentirásnak
+mindazt, amit ő a betegágynál enunciál. Az uriasszony megsértődik, ha az
+előkelő estélyre meg nem hivják, de esetleg akkor is megsértődik, ha
+meghivják, mert a levél hangja nem felel meg teljesen az izlésének. A
+kávéházi vendég a maga méltatlan lealázásának veszi, ha két másodpercen
+belül nem kapja meg azt az ujságot, melyet a pikkolótól kért. A vidéki
+fiatal ur haragos arccal veszi tudomásul, hogy a kaszinó
+rendező-bizottságába nem választották be, de az arca akkor se lesz
+barátságosabbá, ha beválasztották, mert igy meg abban lát célzatos
+tendenciát, hogy nem ültették bele az alelnöki vagy a főpénztárosi
+méltóságba. A nyárspolgár panamáról beszél, ha nem választják meg
+iskolaszéki tagnak, az iskolaszéki tag csuf mellőzésről beszél, amiért
+nem vették fel a bizottsági tagok listájába. Akit egy estélyre, egy
+eljegyzésre, egy esküvőre, egy névnapra meg nem hivtak, akinek a
+köszönését nem ugy viszonozzák, mint az abruzzói hercegét, akinek a
+szerelmi vallomására nem csókkal és lázas öleléssel válaszolnak, akinek
+a villamos kalauz nem „parancsoljon nagyságos ur“ – megszólitással adja
+vissza a husz fillérjéből kijáró nyolc fillért, az mind a legkomolyabban
+megsértődik, s föltétlenül meg van győződve a felől, hogy embertársai
+viselkedése és tettei mögött határozott mellőzés és kisebbités rejtőzik.
+
+Mindezt régen tudom, s polgártársaimnak e csuf betegség iránt való
+fogékonyságát jól ismerem, de mégis meglep az a levél, melyet ma egy
+intelligens uri asszony intéz hozzám. Ez a fiatal és szeretetreméltó
+hölgy keservesen panaszkodik amiatt, hogy őt érzékenyen megsértették, s
+mivel nem tudja, hogyan szerezzen magának elégtételt, hozzám fordul,
+hogy tanácsaimmal a szolgálatára legyek. Panaszának az a lényege, hogy a
+törvényszéki elnök, a város egyik legtekintélyesebb polgára, a minap
+meghalt s gyászbaborult özvegye, aki a halálesetet diszes partecédulában
+tudatta a kisváros értelmiségével, őt – bizonyára szándékosan – nem
+tisztelte meg a gyászjelentéssel. „Mindenki kapott partét, – irja
+izgatott levelében – mindenki, aki csak valamit is számit az idevaló
+társaságban. Én azonban, aki vagyok annyi, mint akárki, nem kaptam, még
+pedig bizonyosan azért, mert az a felfuvalkodott nő örömet talált abban,
+hogy ilyen módon megsértsen. Roppantul lekötelezne, ha megirná, hogyan
+viszonozzam ezt a szemtelen és bizonyára tendenciózus mellőzést.“
+
+Merem állitani, hogy engem már a legnagyobb abszurdummal se lehet
+kihozni a sodromból, de ez a levél megtette azt, amire immár hosszu idők
+óta nem vagyok képes: őszintén és a legnagyobb mértékben megdöbbentett.
+Hogy a sértődés még a koporsó mellett is grasszálhat, ezt még én se
+hittem, aki pedig mindent elhiszek, s aki szeretett polgártársaimat még
+a legőrültebb lehetetlenségek elkövetésére is képeseknek tartom. Ő
+nagysága szakasztottan ugy ir, mintha egy vidám és kedélyes mulatságon
+mellőzték volna, s mintha valami nagy kitüntetés lenne, ha valakit egy
+temetésre meghivnak. A gyászszertartásnak ez a batyu-bállal vagy névnapi
+mulatsággal való összetévesztése már csakugyan több a soknál, sőt több
+mindannál, amit eddig nálunk a sértődés terén produkáltak. Pedig az
+európai rekord ezen a téren ősidőktől fogva állandóan a miénk volt.
+
+Ugyan mondja csak, kedves, érzékeny lelkü, nagyságos asszonyom: nem
+gondolt egy pillanatig se arra, hogy a mellőzésnek más oka is lehetett,
+mint az, hogy Kegyedet tudatosan megsérteni akarták? Nem gondolt például
+arra, hogy egy gyászbaborult özvegynek az ura koporsója mellett talán
+más egyéb is járhat az eszében, mint a temetésre meghivandók névsora? És
+nem hiszi, hogy lehetnek pillanatok az életben, mikor valaki ártatlan is
+lehet abban, hogy az etikett szabályai ellen véteni merészelt? Én azt
+ajánlom, tegye jégre a haragját addig a napig, amelyen a törvényszéki
+elnökné majd a legidősebb leányát férjhez adja, s Önt, aki minden
+tiszteletre érdemes, elfelejti meghivni az esküvői ebédre.
+
+
+
+
+A szép férfi
+
+Az a kérdés, melyet egy olvasóm ma hozzám intéz, eszembe juttatja a
+hires anekdótát, melyet a zsidó talmud-bölcsek ma is gyakran emlegetnek:
+az anekdótát az eleven és a holt csukáról. A levél ugyanis, mely
+természetesen négyoldalas (az emberek nem tudják megtanulni nálunk a
+rövidséget), abban a kérdésben konkludál: miért van, hogy a legtöbb szép
+asszony és szép leány nem szereti a nagyon is szép férfiakat? Mielőtt a
+problémával foglalkoznám, elmondom a nagyszakállu zsidó bölcs esetét,
+akihez hivei egy napon azt a kérdést intézték: miért sulyosabb a holt
+csuka, mint az eleven csuka? A bölcs bezárkózott a szobájába, két hétig
+bujta a könyveket és a szentirásokat, aztán kijelentette, hogy a meglepő
+sulybeli differenciának a vér elváltozása az oka. A hivek megnyugodtak a
+magyarázatban, de egy akadékoskodó hitsorsos ekkor hirtelen közbeszólt:
+
+– De vajjon igaz-e, hogy a holt csuka sulyosabb, mint az eleven csuka?
+
+A talmudtudós meghőkölt, s a hivek erre megmérték a csukát: és ekkor
+kiderült, hogy az árnyékvilágból elköltözött csuka egyáltalában nem
+sulyosabb, mint az eleven. A bölcset tehát egyszerüen felültették.
+
+A levél, mely a mai problemát elibém terjeszti, élénken felidézi bennem
+a régi anekdotát s én is azt kérdezem, amit amaz izgága hitsorsos
+kérdezett:
+
+– De vajjon igaz-e, hogy a szép férfiut kevésbbé szeretik az asszonyok
+és leányok, mint a csunya férfit?
+
+Az én alázatos nézetem ugyanis az, hogy ez az egész probléma hamis, mert
+hiába filozófálunk, kedves atyámfiai, hiába hozakodunk elő a szép
+emberek közmondásos ostobaságával, a dolog, fájdalom, ugy áll, hogy
+ezeknek a délceg, csinos bajuszu férfiaknak sokkal nagyobb a
+szerencséjük a nőknél, mint nekünk, elmésségtől sugárzó legényeknek. Az
+átlag-nő (tehát a többség) bizony szó nélkül ott hagy bennünket a
+faképnél, mikor egy ilyen ragyogó külsejü, szép fiu a látóhatáron
+feltünik, s hiába a mi francia esprit-nk és egyéni
+szeretetreméltóságunk, egy karcsu termet, egy domboru mellkas, s egy
+szabályszerüen megkonstruált arc mindig többet nyom a latban, mint a mi
+legjobb és legfrappánsabb ötleteink. Ne tartsuk mi az asszonyt
+különbnek, mint a férfit: az első, ami a nőt megkapja, mindig a külső
+megjelenés, aminthogy – terringettét, valljuk csak be! – mi se a szép
+lelket keressük a korzón és a Váci-utcában, hanem a gyönyörü alakot, a
+bájosan pisze orrot, s nevető buzavirágszin vagy éjfekete szempárt. A
+szép nőnek (hiába a nagy bölcseségünk és elmésségünk) már a legelső
+pillanatban nyert ügye van nálunk, amint hogy a nők se az én ragyogó
+szellememmel fognak kokettálni a verőfényes tavaszi délelőttökön, hanem
+a mulandó, de formás testi mivoltommal. A csunya férfinak, ha
+érvényesülni akar, előbb diadalmasan meg kell küzdenie azzal a
+kellemetlen impresszióval, amit külső megjelenése okoz. Nem mondom, hogy
+ez lehetetlen: hiszen csakugyan elég példa van rá, hogy egy rosszabb
+külsejü férfiu, a szellemi felsőbbségével, le tudja győzni azokat a
+vetélytársait is, akik nála, testi megjelenés dolgában,
+beszámithatatlanul különbek. De ez először is mindig sokkal nagyobb
+időbe kerül, mint amennyit az ugynevezett szép emberek az
+átlag-hóditásaikra rendesen forditanak. Másodszor: a csunya emberek csak
+a szellemileg nagyon kiváló nőknél arathatnak igazi szerelmi sikert. Az
+a leány, vagy asszony, aki az esztétikai érzés rovására a csunya férfiut
+jobban kitünteti, mint a szépet: föltétlenül csak finom, előkelő
+gondolkodásu, tartalmas nő lehet, akinek lelkében épp oly antipátiát
+kelt a szép emberek nevetséges parvenü-gőgje és affektált szerénysége,
+mint amennyire őszinte rokonérzésekre hangolják az igazi férfi nemes és
+imponáló belső tulajdonságai. Hála isten, ilyen nő is elég van, s ez
+éppen a legmeggyőzőbb cáfolata azoknak a frivol pszichológusoknak, akik
+az asszony lelkét alábbvalónak mondják a férfiénál. A csunya, de elmés
+férfiak szerencséje gyönyörü bizonysága a női lélek finomságainak, s
+annak az igazságnak, hogy a magasabbrendü gondolkodás sohase a nemtől
+függ, hanem az ember egyéni diszpozicióitól.
+
+
+
+
+Pikantériák
+
+Őszintén szólva, nagyon szeretnék a szemébe nézni a mai levél irójának,
+mielőtt pikáns, de közérdekü levelére a választ megadnám. Mert – ha be
+szabad vallanom az igazat – nekem az a gyanum, hogy ennek a szép
+asszonynak a megbotránkozása nem egészen komoly, bár én, akit afféle
+morálcsősznek tartanak, nagyon örülnék, ha csakugyan egy haragtól
+csillogó szempár rejtőznék az érdekes levél mögött. De a tapasztalásaim,
+fájdalom, arra tanitottak, hogy az effajta panaszok többnyire csak
+elméleti alapokon nyugszanak, s hogy a divatos asszonyok egyáltalában
+nem veszik rossz néven, ha a gavallérjaik kissé megfeledkeznek arról a
+tiszteletről, melyet a régi, naiv illemkódexek előirtak.
+
+Beszéljünk világosabban: egy csinos hölgy – aki önjellemzése szerint
+hüséges feleség és jó anya – az iránt panaszkodik, hogy a társaságokban,
+amelyekben az urával megfordul, a fiatal urak olyan tónusban
+beszélgetnek vele, amely neki, a szerény és jólnevelt teremtésnek,
+mindig az arcába kergeti a vért. „A szinházban még csak megjárja ez a
+hang, – mondja szép levéliróm – mert ott az előadás alatt, nagyon
+bölcsen, elhomályositják a nézőteret s a szinészek, akik
+kétértelmüségeket mondanak és cselekesznek, nem csupán nekem, a
+zsöllyémen diszkrétül meghuzódó asszonynak beszélnek, hanem mind a
+kétezer embernek, aki a földszintet, a páholyokat és az emeleteket
+megtölti. Ott legalább a szemem elé tarthatom a gukkeremet, vagy lázasan
+belemerülhetek a szinlap tanulmányozásába, szóval: meg van hozzá a
+módom, hogy elterelhetem magamról a figyelmet. Nem tagadom, hogy a
+szinházban jól is mulatok ezeken a pikantériákon, hiszen mi, becsületes
+asszonyok is rászomjazunk némelykor egy kis elméleti erkölcstelenségre.
+De a társaságban, a villamos lámpák ragyogó fényében, amikor
+szemtől-szemben ülök egy idegen férfiuval, már egészen másképp áll a
+helyzet: ott direkte nekem mondják a sikamlósságokat, s direkte azért
+mondják, hogy zavarba hozzanak. És itt még a gukkert se emelhetem a
+szememhez, még a szinlapot se tarthatom magam elé, hanem
+kénytelen-kelletlen meg kell hallgatnom azokat az impertinenciákat,
+amelyekkel ezek a léha urak mulattatnak. Sőt mosolyognom is kell, nehogy
+ostobának, vagy prude-nek tartsanak. Mi erről az ön véleménye, tisztelt
+globetrotter uram? Kénytelen vagyok-e eltürni ezt a haszontalan modort,
+vagy megmondjam-e nyiltan azoknak az uraknak, hogy szemtelenül
+viselkednek? Az uramnak semmi esetre se panaszkodom, mert ő, amilyen
+hübele-Balázs, még képes lenne belekötni a gavallérjaimba, s arra már
+igazán semmi kedvem, hogy ezt a derék embert lovagias affaire-ba
+kényszeritsem.“
+
+Azt mondtam az imént, hogy szeretnék a szemébe nézni a mai levél
+irójának, s ime, ez a csinos és haragos asszony akaratlanul többet
+mutat, mint amit kivántam: megengedi, hogy a lelkébe vethessek egy
+pillantást. Elárulja ugyanis, hogy még a becsületes asszonyok is
+rászomjaznak némelykor egy kis elméleti erkölcstelenségre s ezért nagyon
+jól érzik magukat azokban a szinházakban, melyeknek szinpadján a
+házasságtörő feleség rendes és szivesen látott habitüé. Tehát nem a
+pikantériák ellen van kifogásuk, hanem a külső látszat ellen. Ott, ahol
+óvatosan elrejtőzhetnek a nézőtér kétezer főnyi sokaságában, egyenesen
+élvezetet okoz nekik, ha a szinmüvész ur vagy a szinmüvésznő ő nagysága
+malacságokat beszél; de a társaságban ugyanezért már megbotránkoznak,
+mert ott nincs szinlap és nincs gukker, amelylyel a közfigyelmet
+elterelhetik magukról. A morál tultengésének ezt a felfogást bizonyára
+nem mondhatom, de megérteni megértem, hiszen a legtöbb becsületes
+asszony igy gondolkozik. Sőt elismerem, hogy a két eset közt van is némi
+különbség, mert a szinész egy nagy, személytelen nézőtérnek beszél, mig
+az a fiatal ur direkte egy-egy pironkodó nagyságos asszony zavarában és
+szeméremérzékének feltámadásában keres valami kellemes izgalmat a maga
+számára. De tulontul tragikusnak még ennek a fiatal urnak a viselkedését
+sem tartom, mert – ismerjük csak be – a mai hölgyek rákapatták a
+gavallérjaikat erre a tónusra, sőt majdnem provokálják, hogy igy
+beszéljenek velük. A pikáns és kétértelmü beszélgetés: ez éppen a
+privilégiuma szerintük a feleségi méltóságnak. Persze-persze, azok az
+urak kötelesek lennének tekintetbe venni, hogy kivel beszélnek, de
+istenem: miért bocsátkoznának szegények pszikologiai kutatásokba, amikor
+majdnem bizonyosra vehetik, hogy a sikamlósságaikat minden asszony
+szivesen meghallgatja?
+
+Hogy mégis miképp védekezzenek a szolid asszonyok az eféle erkölcsi
+orvtámadás ellen? Nagyon egyszerüen: ne csináljanak különös kázust az
+esetből. Hallgassák meg, – mit tehetnének egyebet? – a gavallérjuk
+kétértelmüségeit, de egyáltalában ne reagáljanak rájuk; se bájos
+mosolylyal, se azzal, hogy – a vidék némely pontjain ez szokásos – a
+legyezőjükkel ráüssenek az udvarlóik kezére. Hallgassák meg nyugodtan a
+pikantériákat, aztán térjenek át minden megjegyzés nélkül egy más
+témára: ennyi tökéletesen elég, hogy azok az urak a tónusukat
+megváltoztassák. A védekezésnek ez az egyetlen módja, hogy nem szabad
+táplálékot adni a megkezdett téma folytatásának: se nevetéssel, se
+tiltakozással, se megbotránkozott pillantással. De ez a mód mindenesetre
+veszedelmes, mert ezektől az uraktól csakugyan kitelik, hogy nem
+mondanak többé egyetlen pikantériát se.
+
+
+
+
+Tavaszi gondok
+
+Kedves barátaim, azt mondom nektek, hogy az ilyen fehérhaju, gyékényen
+guggoló magánbölcs élete se mindig olyan fenékig tejfel ám, ahogy ti, a
+láthatatlan messzeségben, hiszitek… Lám, ma reggel a posta – ajánlott,
+express-levélben – egy sereg sulyos gorombaságot hozott a ti szegény,
+vén szolgátoknak, aki bizonyára nem adott még okot arra, hogy ilyen
+szigoruan bánjanak vele. Van bennem annyi hiuság, hogy az egész levelet
+nem árulom el nektek, de egyet-mást mégis kiszedek belőle, hogy az
+együgyü reflexióimat nyilvánosságra hozhassam.
+
+„Bölcs kádi – mondja a levél – én szédületesen el vagyok ragadtatva a te
+hatalmas eszedtől, de engedd meg azt az alázatos megjegyzést, hogy a
+tanitásaid nem érnek egy fabatkát. Összegyüjtött müveidet meg nem
+érdemelt figyelemmel olvasom minden nap, de olyan bölcseségre, aminek én
+is hasznát vehetném, még nem akadtam az irásaidban. Mit akarsz
+folyton-folyvást a szerelemtől, s azoktól a rejtelmes, lelki
+processzusoktól, amiket csak a dologtalan novellisták találtak ki? Te is
+azt hiszed, hogy az egész világ csak a szerelem körül forog? Nem akarlak
+kiábránditani, öreg világcsavargóm, de hidd el nekem, hogy ez mind csak
+olyan smonca, ahogy ti, pesti irók, oly bájos közvetetlenséggel mondani
+szoktátok. Nekem például, aki e sorokat irom, százszor, sőt ezerszer
+több gondot okoz az a probléma, hogy miből fogom előteremteni a családom
+fürdőzési költségeit, mint az, hogy miféle viharok játszódnak le a
+Tusznelda grófnő szivében. Ezt a problemát oldd meg bölcs kádi, s akkor
+én, a józan pesszimista, is le fogom emelni előtted tönkrezüllött
+borzalino-kalapomat. Hagyj nekem békét a szerelemmel, de mondd meg
+magyarán és értelmesen: honnan keritsek elő junius végéig nyolcszáz
+forintot, mert legalább is ennyire van szükségem, ha nem akarom, hogy
+tisztelt nőm ő nagysága az egész nyaramat megkeseritse.“
+
+Ime, száraz magva a „józan pesszimista“ levélnek, melynek egyes
+kifejezéseiért még a VI. ker. kir. járásbiróság is habozás nélkül
+megállapitaná a becsületsértést. Én azonban nem fogom föl a dolgot
+nagyon érzékenyen, hiszen jól tudom, hogy a pénztelen ember nem szokott
+pályázni a középeurópai udvariassági rekordra. Sőt azt is elismerem,
+hogy a haragos levélirónak némileg igaza van, mert azokban az esetekben,
+mikor üres az erszényünk, csakugyan nem szoktunk érdeklődni a Tusznelda
+grófnő szerelmi problemái iránt. De ha én ilyen nemeslelkü és konciliáns
+vagyok, viszont névtelen levélirómtól is megkivánhatom, hogy ne engem
+okoljon azokért a bajaiért, melyeknek előidézésében igazán nincs részem.
+Tovább megyek: még módom sincs hozzá, hogy legalább a tanácsaimmal
+segitsek. A gyékényen ülő remeték ugyanis feltétlenül bölcs férfiak, de
+mint váltógiránsok nem tartoznak a legjobbak közé. Kornfeld Zsigmond is,
+Lánczy Leó is gondolkodás nélkül ajtót mutatnának az öreg Diogénesnek,
+ha mint jótálló vagy készfizető kezes akarná a jóakaratukat megnyerni.
+Igy tehát – bármennyire szeretném – nem ajánlhatom fel a gondbaborult
+családapának szerény girómat, sőt még azt se tanácsolhatom neki, hogy a
+szövetkezetekhez forduljon, mert, ha a klienseimtől hallott hirek
+megfelelnek a valóságnak, akkor a szövetkezeti vezérigazgatók mostanában
+adósak maradnak a főpincérnek a kávéjuk árával. Gyakorlati utbaigazitást
+tehát nem adhatok, de egy tényállást mégse hallgathatok el: azt, hogy
+ezek a különleges tavaszi gondok tisztára a mi szép hazánk
+specialitásai. A külföldön minden középsorsu polgár már októberben
+számolni kezd a nyaralás kérdésével, s jövedelmeiből pedánsul félrerak
+egynehány százalékot, hogy aztán junius végén, vagy julius elején
+elvihesse a családját a nagyvárosból. A fürdőköltség rendes, szigoruan
+respektált rovata a német, francia, vagy angol háztartás budgetjének.
+Nálunk, nehány komoly hivatalnok-családtól eltekintve, a fürdőzés
+problemája csak akkor kerül felszinre, mikor a fürdők nagyhangu
+prospektusai megjelennek az ujságokban. Ilyenkor aztán megered a
+futkosás: a véres hajsza a pénz után, a szégyenkezések, megalázások és
+megőszülések korszaka, amikor a bankok előszobái mindig tele vannak
+verejtékező uri emberekkel, s amikor az államnyomda fokozott üzemmel
+nyomatja a váltókat és az adósleveleket. Mindenki a bank pénzéből akarja
+meghozatni szerető családjának a sárgadinnyét, ahelyett, hogy ahoz az
+összeghez nyulna, melyet – a viszonyaihoz képest – az egész év folyamán
+félrerakott. Ez a baj, tisztelt atyámfia, nem pedig az, hogy én szerelmi
+smoncákat irok. Mert nekem nem az anyagi ügyek elintézése a resszortom,
+hanem a lelki problémák földeritése. Az anyagi kérdéseket az okos ember
+mindig a saját eszével oldja meg, s nem fordul miattuk öreg remetékhez,
+akik boldogok, ha sóskát és salátát ehetnek, s ha a finom és illatos
+dohány naphosszat ki nem fogy a pipájukból…
+
+
+
+
+Az utipodgyász
+
+Mostanában, amikor még az is utazási tervekkel bibelődik, aki még a
+zálogház esedékes kamatait se tudja kifizetni, nagyon aktuális az a
+kérdés, amelyet egy „gazdag, budapesti magánzó“ intéz hozzám: hogy mit
+visz magával a praktikus ember, ha négy-öt heti időre fürdőkkel és
+idegen városokkal cseréli fel a megszokott otthonát. „Eddig ugyanis –
+irja az óvatos magánzó – sem én, sem a feleségem sohase tudtuk teljesen
+élvezni azt a gyönyörüséget, amit az ilyen céltalan kóborlás nyujt; mert
+habár mindig kitünően éreztük magunkat, s a sok uj látnivaló nagy lelki
+élvezetet okozott mindkettőnknek, volt valami, ami következetesen
+elrontotta az örömünket: a podgyász. Nem beszélek a vámvizsgálatokról,
+ahonnét az ember mindig agyonhajszolt állatként kerül vissza a kupéjába;
+nekünk az ugynevezett kispodgyász is mindig elkeseritette az életünket.
+Az a két-három kézi koffer, az utitáska, a kalapskatulyák, az
+esernyőtartók: mindez oly pokoli gyötrelmeket okozott az átszálló
+állomásokon, hogy akárhányszor még azt a percet is megátkoztuk, amikor
+az utazásra elszántuk magunkat. Nem is akarok most azzal előhozakodni,
+hogy a temérdek hordárdij jóformán megkétszerezte az utazás költségeit,
+mert ebben még csak megnyugodtam volna, de azt a sok vesződséget,
+izgalmat, futkosást, amivel az ilyen aprólékos podgyász szállitása jár,
+csakugyan nem birja ki az olyan ember, akinek nincsenek hajókötelekből
+az idegei. Higyje meg, hogy inkább lemondok az utazásról, semhogy még
+egyszer ezeket a borzasztó és türhetetlen izgalmakat átszenvedjem.“
+
+Ha van kérdés, melyhez illetékesen hozzászólhatok, ugy ennek a levélnek
+a problémája bizonyára az, hiszen a Kegyetek öreg szolgája ugyszólván az
+élete háromnegyed részét a vasuti kupékban és a nagy hajók födélzetén
+töltötte. Mint elsőrangu szakember mondhatom tehát, hogy szeretett
+honfitársaim abszolute nem is konyitanak az utazás müvészetéhez.
+Akárhányszor megtörtént velem, hogy belső részvéttel néztem a szegény,
+verejtékező magyart, aki a vasutról a hátán vitte át a podgyászát a
+hajóállomáshoz – hordárt tudvalevőleg nem mindig kap az ember – mig a
+felesége könnyes szemmel tipegett mellette a gyalogjárón. Az ilyen
+pillanatokban mindig elhatároztam, hogy nyilttérben fogom figyelmeztetni
+turista-honfitársaimat a praktikus utazás törvényére, de az ilyen
+fogadalmakat öt perc mulva, fájdalom, mindenki elfelejti. Most tehát
+jóváteszem a mulasztásomat, s ideirom azt az aranyszabályt, mely csupán
+egyetlen §-ból áll, de amelynek megtartásával temérdek pénzt,
+vesződséget és gyötrelmet megtakarithatunk, s mely igy hangzik:
+
+„Az okos ember mindig csak annyi podgyászt visz magával, amennyit
+végszükségben sajátkezüleg is el tudna vinni két kilométernyire,
+anélkül, hogy ezt a hátidegei megsinylenék.“
+
+Kegyetek ezt az aranyszabályt még némi kételkedéssel olvassák végig, de
+az amerikai, az angol, sőt ujabban a francia utas is már teljesen
+tisztában van vele, hogy a kényelmes utazásnak ez a paragrafus a
+legfontosabb biztositéka. A kultur-utazó ma ugyanis kétféle módszer
+szerint utazik: másképp, ha például egy fényüző fürdőben akar eltölteni
+nehány hetet, – és másképp, ha egyik városból a másikba siet, vagyis, ha
+jóformán naponként más és más szállodában akarja nyugalomra hajtani a
+fejét. Az első esetben egyszerüen mindazt becsomagolja, amire a
+reprezentációs helyen szüksége lehet, s az egész podgyászt feladja arra
+az állomásra, amelyik a vasuti utjának a végcélja. A második esetben
+csupán a legszükségesebb holmit viszi magával, vagyis: a hölgy némi
+fehérnemüt, két bluzt, s egy esti parádés ruhát, az ur egy jó és finom
+uti ruhát, – ez rajta van – s egy tisztességes smoking-öltözéket.
+Ezenfelül két puha inget, négy kemény inget, a többi elengedhetetlen
+fehérnemüt, s egy fogport, kefét s egyebeket magában foglaló
+utinecessaire-t. Minden más holmi teljesen fölösleges. Uton a
+legelőkelőbb hölgy is állandóan bluzban jár, s a legelegánsabb ur is
+szürke öltözetben nézheti végig a képtárakat, a templomokat és az egyéb
+látnivalókat. Öltözködni csak este kell, a diner-hez, s ehhez a hölgy
+egyetlen estélyruhája s az ur egyetlen smokingja tökéletesen elegendő. A
+fehérnemüt minden jó hotelben huszonnégy óra alatt megtisztitják, s ha
+még valamire hirtelen szükség van: ezt utközben bizvást meg lehet venni
+abból a pénzből, amit az ember a hordárokon és a kocsikon megtakarit. Az
+amerikai milliárdosok kivétel nélkül ennek a principiumnak az alapján
+utaznak, s józan észszel igazán nem lehet belátni, hogy mi, a szegény
+emberek, miért lennénk előkelőbbek, mint a newyorki vasutkirályok és
+szilvaizhercegek.
+
+Persze, mindezt könnyebb leirni, mint betartani, mert a mi hölgyeink még
+mindig valami lealázkodásfélét látnak abban, ha nem öt kalappal, három
+napernyővel és nyolc elegáns toilette-tel száguldnak végig a svájci vagy
+az olaszországi hoteleken. De arra való a férj, hogy az ilyen
+kérdésekben egész a késhegyig energikus legyen. Mint udvarias férfiu,
+halálomig azt vallom, hogy a házassági konfliktusokban föltétlenül a
+férj kötelessége a kapitulálás, de e szabály alól van egy kivétel: az a
+konfliktus, mely az utipodgyász ügyében támad. A férj, aki ebben a
+kérdésben enged, kihallgatás nélkül megérdemel hat hónapi börtönt, vagy
+– ami ezzel egyenértékü – két esztendei szanatoriumot.
+
+
+
+
+Téli fürdőzés
+
+Hogy mi a véleményem a téli fürdőzésről általában és azokról az
+emberekről, akik havas esőben, minusz tiz fokos hidegségben szakitják el
+magukat a hivataluktól és a rendes társaságuktól, hogy a természet szüzi
+fehérségével, vagy a délszaki vidékek aranyos napsugaraival cseréljék
+fel a budapesti zsurokat és a füstös kávéházakat? Édes nagyságos
+asszonyom, attól tartok, hogy engem is épp ugy le fog nézni, mint azokat
+a csavargókat, akikről oly fensőséges lenézéssel beszél a levelében,
+mert – mi tagadás benne – én, a fehérhaju öreg is, akárhányszor sárga
+irigységgel gondolok szerencsésebb barátaimra, akik ilyenkor a nagy,
+angol bőröndjeiket csomagolják, s távirati uton rendelnek egy jó
+hálóhelyet a szentpétervár-nizzai luxusvonat egyik kényelmes fülkéjében.
+Sőt: még azt is irigységgel hallom, ha ezek a csavargók – Ön nevezte igy
+a téli fürdőzőket – egy-két hétre kiszabaditják magukat a rendes
+igájukból, s a Tátra hótól és jégtől csillogó világában skiznek,
+ródliznak és tobogánoznak. Akár csavargók, akár nem, én őszinte szivvel
+irigylem őket, mert az a meggyőződésem, hogy voltaképpen valamennyien a
+kószálásra születtünk, s hogy emberi hivatásukat talán leginkább
+nyughatatlan vérü ősapáink közelitették meg, akik addig maradtak egy
+helyben, amig lovaik és marháik a körülöttük zöldelő friss füvet
+lelegelték. Az az ördögmalom, amelyben mi az életünket leéljük,
+egyszerüen megöli a fantáziánkat, kipusztitja belőlünk a lelkünk
+rugalmasságát, s időnek előtte megvénit és kiszárit bennünket. Ne
+hozakodjék nekem elő a boldog és nyugodt öregekkel, akik halálukig se
+hagyták el a kedves falujuk határát, mert ezek a boldog emberek még nem
+ismerték az idegek intézményét, s bizonyára sohase gondoltak olyan
+együgyüségre, hogy rostélyos és töltött káposzta helyett bromnatriummal
+kinozzák a gyomrukat. A mi idegrendszerünk más, mint az övék, még pedig,
+fájdalom, a mi hátrányunkra. Mi nemcsak, hogy belepenészesedünk a
+mindennapiságba, hanem egyenesen fizikai szenvedések között éljük le
+monoton életünket, ha néha-napján a rendes környezetünknek bucsut nem
+mondunk. Nem is beszélek most az irókról, a müvészekről, s azokról az
+egyéb szellemi foglalkozásokat üző emberekről, akik időnek előtte
+kimerülnek a munkájukban; de azt mondom, hogy manapság e lázas és
+tülekedő világban még a hivatalnoknak, a kereskedőnek vagy az iparosnak
+is szüksége van arra, hogy egyszer-másszor uj milieuben frissitse föl
+elernyedt lelki képességeit. Ennek a változatosságnak a vágya oly
+élénken él mindnyájunkban, hogy akárhányszor sirva, tehetetlen dühvel
+forgatjuk a vasuti menetrendet, s anarchista vérszomjusággal gondolunk a
+boldog kiváltságosokra, akik ilyenkor az aranytapétás express vonatokban
+szelik át a tavaszi szellőktől illatos Itáliát, s kupéjuk ablakából
+ragyogó pillantást vethetnek a Cote d’azur narancserdeire, a zöld lombok
+közül kifehérlő villákra, a Földközi-tenger olvasztott fejérhabjaira, s
+a virágoktól, ezüsttől csillogó nagyvilági pensiókra, ahol dekolletált
+asszonyok kacagásában fürödhetik a frakkosok és szmokingosok hada.
+Dehogy is szabad csodálkoznia, ha a szivem már a gondolatára is kalimpál
+annak a gyönyörüségnek, hogy én is ott lehessek ebben a paradicsomban, s
+ha megvetés helyett olajsárga irigységgel bucsuzom azoktól a
+csavargóktól, akiknek ilyenkor, havas tél derekán is módjuk van hozzá,
+hogy ezt a nagyszerü milieut megvásárolhassák maguknak.
+
+Persze más kérdés – s itt rögtön egy nézeten leszünk – az, vajjon
+helyes-e, hogy manapság már nemcsak a gazdag emberek, de a szerényebben
+szituáltak is rendszeresen beállanak a téli fürdőzők mind jobban
+megsokasodó gárdájába? Ennél a pontnál már nem térnek el véleményeink,
+mert magam is azt mondom, hogy nagy átlagban bizony nem ugy élünk, ahogy
+a vagyoni viszonyaink megengednék. Ez különben egyáltalában nem ujság,
+hiszen akik társaséletünket figyelemmel kisérik, régóta tudják, hogy
+percentuális tekintetben talán mi közülünk kerül ki a legtöbb szédelgő
+Európában. Nem azokat a szédelgőket értem, akik hiszékenyebb
+embertársaikat rászedik és megkárositják s akik a számlájuk és a
+podgyászuk hátrahagyásával távoznak az elegáns hotelekből, hanem azokat,
+akik minden reális alap nélkül játszszák a dusgazdag és könnyüpénzü
+utazót. Ezt a tipust mi képviseljük a legsürübben, amiről mindenki
+tanuságot tehet, aki télen Nizzában vagy Cairóban, nyáron Ostendében
+vagy Aix les Bains-ben megfordult. A belga tengerparton, vagy a
+montecarlói kaszinóban lépten-nyomon összetalálkozunk olyan
+honfitársainkkal, akiknek tudomásunk szerint nemcsak hogy vagyonuk
+nincs, de akik évi jövedelem tekintetében se igen mehetnének tul a
+ránk-herlányi fürdő határain. Gyanus alakok, akiknek semmi látható
+kenyérkeresetük nincs, elsőrangu hotelekben laknak, pezsgőt bontatnak
+fel az ebédjükhöz, s olyan összegekben játszanak, amilyet a középsorsu
+államhivatalnok legfölebb csak álmában lát. Honnan szerzik meg ezek az
+urak a passzióikhoz szükséges pénzeket? Csak a jó isten tudja. Ha
+hölgyek volnának, – mert azok még nagyobb számban vannak – könnyen meg
+tudnók fejteni a nagy titkot, de hol az a zsilip, melyen át e
+férfi-szédelgők ölébe hull az aranyak és bankjegyek zuhatagja? Ezt
+sohase tudtam kitalálni, de annyit, ugyebár, jogosan sejthetek, hogy
+derék honfitársaim nem idegenkednek a szelidebb fajtáju szédelgésektől,
+s hogy nem mindenki szükségszerüleg gentleman, aki frakkot és fehér
+nyakkendőt ölt, ha a Palace Hotel-ek diner-jein megjelenik?
+
+Ezért, nagyságos asszonyom, azt ajánlom, egyezzünk ki ötven százalékra,
+s mondjuk ki határozatilag, hogy a téli fürdőzés igen okos divat, de
+csupán azok számára, akik a kellő óvatossággal választották meg annak
+idején a kedves szülőiket, vagy akik legalább is három nagy bankban
+huzzák az igazgatói tantiéme-eket.
+
+
+
+
+Levéltitok
+
+A régi francia drámákból mindenki emlékszik a redingot-kabátos, előkelő
+marquisra, aki a faragványos rokokó-kandalló előtt, melyben vigan égnek
+a tölgyfahasábok, merev arccal veszi el a lakájtól az ezüst-tálcán
+átnyujtott leveleket, majd igy szól ahhoz a hajporos, fiatal dámához,
+aki lorgnonján át eddig egy selyemkötéses diszmüben lapozgatott:
+
+– Marquisné, ez a levél a kegyedé…
+
+A fiatal hölgy átveszi és felbontja az illatos levelet, futólag
+végigszalad a sorokon, aztán egyszerüen a kandalló tüzébe dobja a
+halványkék velinpapirt. A marquis ur pedig nyugodtan olvassa tovább a
+Temps hireit, s ugyancsak nem jut eszébe az a dőreség, hogy a levél
+tartalma felől tudakozódjék.
+
+Igy volt a régi, francia drámákban és a nézőtér szép, polgári asszonyai,
+akik irigykedő pillantásokat vetettek a szalon pompás butoraira, a
+kandallóban égő hasábokra, s a lakáj aranyszegélyes frakkjára, meghatva
+és elámulva gondolták:
+
+– Istenem, milyen finomak és előkelők ezek a francia marquis-k és
+marquisnék!… Egészen ugy viselkednek egymás iránt, mintha abszolute nem
+lenne közük egymáshoz…
+
+A szép polgári hölgyeknek ugyanis nagyon imponált, hogy a hajporos dáma
+nem mutatta meg az urának a levelet s hogy az ura még csak nem is
+érdeklődött az iránt, vajjon nem valami fiatal gavallér irt-e neki
+lángoló szerelmi vallomást? Elvileg gyönyörünek találták ezt az
+arisztokratikus bizalmat, de otthon, mikor a rokokó szalon milieujéből a
+maguk ó-német ebédlőjébe visszatértek, ugyancsak más hurokat pengettek
+volna, ha a férjek ezt az előkelő szokást a maguk házi tüzhelyénél
+meghonositani próbálják…
+
+A marquis-k és marquisnék párbeszéde abból az alkalomból jut eszembe,
+hogy egy olvasónőm ma kérdést intéz hozzám az iránt, vajjon illő-e,
+helyes-e, megengedhető-e, hogy a házastársak az egymás leveleit
+fölbontsák és elolvassák? A levélből azt következtetem, hogy ő nagysága
+már rég megoldotta ezt a problémát, még pedig oly módon, hogy ő minden
+lelkifurdalás nélkül felbontja az urához érkező irásokat. Sőt azt is
+tudom, hogy a polgári asszonyok legnagyobb része habozás nélkül
+elolvassa az ura egész korrespondenciáját, részint nyiltan, minden
+titkolódzás nélkül, részint a hajtü, horgolótü és egyéb tüfajok
+segitségével. Az asszonyok ugyanis elég naivok ahoz, hogy ilyen egyszerü
+és gyermekes módon akarnak hozzájutni a ravasz férjük titkaihoz.
+Elfelejtik, hogy a férj – még az is, aki a legártatlanabbnak látszik
+köztük – sokkal óvatosabb annál, semhogy a gyanus leveleket, ha ilyenek
+egyáltalában érkeznek hozzá, a lakására cimeztesse. Menjen el ő nagysága
+a kaszinóba, a kávéházba, vagy a férje hivatalába, ott esetleg elcsiphet
+egy olyan levelet, amelyért az ura szemeit kikarmolhatja; de otthon
+nyugodtan meg fogja érni az aranylakodalmát, annélkül, hogy valami
+diszkrét titoknak a nyomára akadjon. A kalandor-férjnek ezer és ezer
+módja van ahhoz, hogy gazságaihoz az előmunkálatokat megtehesse; s
+nagyon ostoba legény lenne, ha galád cselszövése szálait a saját lakásán
+vezetné keresztül. Ezért nincs praktikus célja annak, hogy a feleség az
+ura levelei után kémlelődjék. Az ilyen szokás csak arra jó, hogy a
+bizalmat a két fél köztt megrontsa, s a kölcsönös, nobilis tisztelet
+helyett a gyanakodás méltatlan bázisára helyezze egymáshoz való
+viszonyukat. Az én nézetem szerint az egész házaséletnek finomabb és
+előkelőbb a tónusa, ha a férj és feleség a külső látszat szerint is
+biznak egymásban. Az az asszony, aki nem nyul az ura postájához s az a
+férj, aki gyanutlanul és – olvasatlanul adja át a feleségének még a
+leggyanusabb levélkét is, okvetetlenül nagyot nő a másik fél
+becsülésében. És ezt annál könnyebb megtenni, mert igazi, telivér
+titkokhoz ugy se lehet hozzájutni a hajtü és a horgolótü utján.
+
+A döntvény tehát, melyet a hozzám intézett kérdésben hoznom kell,
+föltétlenül az, hogy a levéltitkot az okos házasoknak respektálniok
+kell. Természetesen nincs kétségem benne, hogy a kiváncsi és ideges
+feleségek az én döntvényem ellenére se fognak megváltozni s ezután is
+izgatottan fogják kihuzni a frizurájukból a hajtüt, ha a levélhordó az
+előszoba ajtaján becsönget.
+
+
+
+
+Lovagiasság
+
+Egy vidéki kaszinóban két ur kártyázik. Az egyik nyer, a másik –
+természetesen – veszit. Ez a másik egyébként igen jóravaló uri ember, de
+nem tartozik ama gentlemanok közé, akik az Ohnet-mester regényeiben egy
+szemhunyoritás nélkül fizetnek ki a partnerüknek tizezer aranyat, ha a
+kártyaszerencse elfordul tőlük. Az Ohnet hősei ugyanis az ilyen esetben
+nyugodtan leteszik a kezükből a kártyát, a zsebükből egy zöldboritékos
+könyvecskét vesznek elő, aztán igy szólnak, miközben a havannájukból
+bodor füstmacskákat eregetnek a plafond felé:
+
+– Itt van, tengernagy, egy tizezer aranyról szóló cheque. Holnap majd
+eljövök a revancheért…
+
+Az én vidéki uriemberem nagyon szereti olvasni az Ohnet regényeit, de az
+őrgrófok és tengernagyok példája nem hat reá: ő nem veszi elő a
+cheque-könyvét, nem bocsát bodor füstmacskákat a levegőbe, hanem igen
+dühösen fizeti ki a kilencforintos kártyadifferenciát. Sőt annyira nem
+nyugszik bele a végzetébe, hogy igy szól fizetség közben a partneréhez:
+
+– A fene ette volna meg azt az ötletemet, hogy magával kártyázzam.
+
+– Hogy érti ezt? – kérdi a szerencsés nyerő.
+
+– Ugy értem, hogy csak olyan emberekkel passzió kártyázni, akik szépen
+és uri módon játszanak. Önt a hideg rázza félelmében, hogy esetleg husz
+krajcárt elveszit…
+
+Az ilyen beszéd rendes uzus az ugynevezett alrendi kártyázók között, s a
+ravasz nagyvárosi játékosok nem is csinálnak belőle valami különösebb
+affaire-t. De az áldott vidéken, ahol még hisznek a lovagias ügyek
+szentségében, s ahol a kaszinó kigolyózza azt a gyáva egyént, aki a
+rajta esett sérelmet nem torolja meg fegyveres kézzel, egészen más
+megvilágitás alá esik az efféle kedélyeskedés. A boldog nyerő itt
+hidegen zsebrevágja a kilenc forintot, majd begombolja a kabátját és igy
+szól:
+
+– Elég, uram, a többit majd elvégzik a segédeink…
+
+Ezzel, mint egy modern Antonius, távozik a füstbe burkolt kaszinói
+teremből.
+
+Még aznap este két komor férfiu jelenik meg a sértegető ur lakásán, s a
+nyerő nevében ünnepies arccal elégtételt kér. A sértegető azonban,
+ahelyett, hogy a maga segédeit megnevezné, közömbös vállvonogatással ezt
+válaszolja:
+
+– Ilyen szamárságokba egyáltalában nem megyek… Nem vagyok én Bayard
+lovag, hogy egy éles karddal hadonázzak… Elégedjék meg az az ur azzal,
+hogy a kilenc pengőforintomat elnyerte…
+
+Igy állnak most az ügyek s nagyon természetes, hogy a kisvárosban
+egyébről se beszélnek, mint a megtagadott elégtételről. Némelyek már azt
+az eszmét is fölvetették, hogy a lovagiatlan urat ki kellene golyózni a
+kaszinóból, de mielőtt erre a rémes lépésre sor kerülne, hozzám, mint
+világban járatos férfiuhoz fordulnak azzal a kérdéssel: vajjon nem
+becstelen himpellér-e, aki sérteget, de gyáván elbujik, mikor a
+sértéseit számon kérik?
+
+Tisztelt uraim, én tudom, hogy mivel tartozom a közvéleménynek, s nagyon
+érzem, hogy az elém terjesztett problémára az lenne az egyedüli, méltó
+válasz, hogy: ki ezzel a salakkal a lovagias társadalom testéből! De nem
+bánom, ha engem disztagnak is választanak a kaszinóba, csak azért, hogy
+egyhangulag kigolyózzanak belőle, nyiltan, félelem nélkül kimondom:
+annak a lovagiatlan himpellérnek igaza van. Nemcsak azért van igaza,
+mert a párbaj felnőtt emberek között manapság már ugyszólván végképp
+kiment a divatból. Tessék csak megnézni a társadalom ugynevezett
+oszlopait: a politikusokat, államférfiakat, mágnásokat, előkelő kaszinói
+tagokat: ezek immár évek óta se veszik kezükbe a vértől rozsdás, harci
+szablyákat. A párbajokat e nobilis férfiak többnyire egy iv
+miniszterpapiroson intézik el. De erre, amint mondtam, nem is
+hivatkozom; mert ha a párbaj épp ugy a virágkorát élné ez idő szerint,
+mint a középkorban, akkor is hüdéses butaságnak lehetne minősiteni, ha
+valaki az ilyen kártyaügyből kifolyólag vágatna folytonossági hiányt a
+bőrére. A vesztő mindig haragszik; ezt már a boldogult Tubalkain épp ugy
+tudta, mint a mai kaszinótagok és kávéházi törzsvendégek. Nyugodt márkik
+csak a rossz francia regényekben vannak; az eleven játékosok nem igen
+tudnak beletörődni abba a gondolatba, hogy egy rosszabb kártyás (mert a
+partner mindig kevesebbet tud, mint ők) nyerte el az ő finom
+készpénzüket. A kártyaasztalnál mondott gorombáskodás tehát az okos
+ember szemében nem számit, föltéve, hogy a szokvány-gorombáskodás
+törvényes határait nem lépte át. Az ilyesmit az ember egy jókedvü
+viszont-gorombáskodással intézi el, de nem küld gérokkos segédeket, ha
+csak azt nem akarja, hogy kinevessék. A józan férfiu ugyanis nem teheti
+kockára az életét azért, hogy több volt a quintje, mint az ellenfelének.
+A bejött quintért – mint a költő oly szépen dalolja – az ember fölir egy
+bummedlit, de nem áll ki érte, harci karddal a kezében, a lovagiasság
+porondjára.
+
+Az az ur egyébiránt még okosabban intézte volna el az ügyét, ha eleget
+tesz a formaságoknak is s előzékenyen megnevezi a segédeit. A segédek
+majd gondoskodtak volna róla, hogy egy iv miniszterpapir árán megmentsék
+a veszélyben forgó becsületet.
+
+
+
+
+A kézcsókról
+
+Egy vidéki fiatal ember, aki – a levele szerint – gyakran megfordul a
+fővárosban is, azzal a kérdéssel fordul hozzám: mi a legujabb divat a
+kézcsók dolgában, s igaz-e, amit neki egy igen előkelő uriember mondott
+a kaszinóban, hogy t. i. a comme il faut gavallér mindig kezet csókol a
+hölgyeknek. Az uriember, aki annyira kardoskodott az obligatorius
+kézcsók mellett, állitólag Pesten, a Nemzeti Szinházban, gyakran tanuja
+volt annak, hogy Mihályfi Károly nemes eleganciával csókolta meg a
+márkinők és a hercegnők kezét, mikor a dráma második felvonásában a
+főuri szalonba belépett.
+
+Szivesen foglalkozom a kézcsók kérdésével, mert ebben a dologban még
+talán nagyobb a bizonytalanság nálunk, mint abban, hogy fekete vagy
+fehér csokrot csatoljon-e a társaságbéli ur a gallérjára, amikor előkelő
+hölgyek között megjelenik. Akárhányan vannak, akik elvileg megnyalják
+minden csinosabb uriasszony kezét, sőt a fiatal leányoknak is kezet
+csókolnak, azzal a megokolással, hogy ez a mulatság „nagyon jól esik a
+magyarnak.“ Szép hazám kávéházaiban gyakran láttam, hogy egy-egy fiatal
+ur, akit négy vagy öt uri hölgynek bemutattak, mindegyik asszonynak
+megnyálazta a jobb kezét, tekintet nélkül arra, hogy ezek a szegény nők
+egész a homlokukig elpirultak zavarukban. Mások a kávéházban nem
+csókolnak ugyan kezet, de a szinházban már, ha a mellettük ülő hölgy
+régi ismerősük, nem vonják meg maguktól ezt az élvezetet, abszolute nem
+törődve azzal, hogy egy egész zsufolt nézőtér a tanuja parlagi
+udvariasságuknak. Ismét mások a szinházban is megőrzik diszkréciójukat,
+ellenben a zsurokon valóságos körcsókolózást végeznek a jelenlevő
+asszonyok kezén. Sőt olyanok is akadnak, akik egyenesen faragatlan
+fráternek minősitenek minden férfit, aki az ismerős asszonyok kezét nem
+hozza érintkezésbe az ajkizmaival.
+
+E viharos nézeteltérések ellenére én nem habozom azzal a kijelentéssel,
+hogy a kézcsók a legtöbb esetben határozottan illetlenség. Nem tudom,
+hogy viselkedik Mihályfi ur a főuri szalonokban, lovagias ügybe se
+óhajtok bocsátkozni ama tiszteletreméltó kaszinói uriemberrel, akire
+névtelen levéliróm hivatkozik, de kimondom és megállapitom, hogy sehol a
+nagyvilágban nem grasszál annyira ez az izléstelen szokás, mint nálunk.
+Nem a divatra hivatkozom – a Mode-Journal áprilisi füzetét még,
+fájdalom, nem olvastam – de arra az ösztönszerü jó izlésre, melyet az
+igazi uri emberek már születésükkor magukkal hoznak erre a tökéletlen
+világra. Az igazi gavallér csak azoknak a hölgyeknek csókol kezet, akik
+már kétségkivül tul vannak a flirtelés korán, mert ezt a kézcsókot
+senkise magyarázhatja tolakodó és neveletlen léhaságnak. A fiatal, szép
+asszonyokkal szemben csak akkor engedheti meg magának valaki ezt a
+bizalmaskodást, ha erre világos felhatalmazást kapott. Akarata ellenére
+senkit se lehet arra kényszeriteni, hogy a kezét egy idegen férfi
+ajkával benyálaztassa. Kezet csókolhatunk ezenfelül a menyasszonyunknak,
+annak a jó barátunk feleségének, aki ezt a lovagias hódolatot
+szemmelláthatólag szivesen veszi tőlünk, de idegen hölgyeknek, vagy
+azoknak, akiket csak felületesen ismerünk, ilyen módon sohase szabad a
+tudtukra adnunk, hogy ez a közvetlen érintkezés mennyire jól esik
+nekünk.
+
+Tudom, hogy ez a kijelentés nem pályázhat valami nagy népszerüségre,
+mert mi tagadás, mindenkinek jól esik, ha egy finom, fehér, puha kezet
+egy pillanatig odaszorithat az ajkához. Még nekem, a vén embernek is jól
+esik, s akárhányszor bizony szivesen elengednék az elmult életemből tiz
+esztendőt, ha egy bájos, fiatal teremtés plasztikus kezét
+megcsókolhatnám. Sőt teringettét, attól se riadnék vissza, hogy a forró,
+piros ajkát megcsókoljam. De amint nem tehetem meg ez utóbbit, épp ugy
+nincs jogom az előbbihez sem, bárhogy is kalimpál ez a vén szivem attól
+a vágytól, hogy ilyen édes, ingerlő közelségbe juthassak a jó barátaim
+feleségeivel.
+
+
+
+
+A köhögő nézőtér
+
+Egy elmés, de nagyon haragos fiatal hölgy ma hosszu levelet ir nekem,
+amelyben szörnyen kikel a budapesti szinházlátogató közönség ellen. Nem
+azzal az immár banálissá lett panaszszal hozakodik elő, hogy nálunk
+minden második ember későn jön a szinházba, hanem egy másikkal, melyben
+csakugyan sok az igazság: azzal, hogy a mi szinházaink nézőterén
+ugyszólván légyottot ad egymásnak a náthás és influenzás közönség.
+
+– Ez már nem is szinház, mondja a levél, hanem valóságos szanatórium,
+melyben négy-ötszáz ember szinte versenyt köhög egymással. Kérem, én
+drága pénzen megváltom a földszinti támlásszékemet, hat-nyolc koronát
+fizetek, csakhogy kényelmesen végighallgathassam az előadást s ehelyett
+mi történik? Az történik, hogy a legjobb esetben csak minden
+második-harmadik szót tudok megérteni, mert ez a köhögőlavina a legszebb
+és legizgalmasabb jeleneteken is végighömpölyög. A P. Gazsi Mariska és
+Tanay legszebb jelenetét, mikor már-már a meghatottság könyei
+szivárognak a szemembe, egyszerre tulköhögi a szomszédom, s én kénytelen
+vagyok részvéttel nézni rá, hátha megfullad a szegény, amikor
+tulajdonképp az esnék jól, ha ugy a kedvem szerint arculüthetném. Nincs
+szinház Budapesten, ahol ez időtájt ne ülne két-háromszáz köhögő, aki
+tönkreteszi az előadott szindarabokat, s versenyt lármáz a zenekari nagy
+dobbal. Azt hiszem, igazat ad nekem, ha azt mondom, hogy ez csunya
+kiméletlenség a nem köhögő társadalom idegei ellen. Hiszen a tapintatlan
+orrfuvásoktól is eleget kell szenvednünk, – még csak az hiányzik hát,
+hogy az emberek köhögni is a szinházba jöjjenek. Miért nem marad otthon
+az az ember, aki a rossz időjárás folytán meghült? Ki kényszeriti, hogy
+a szinházba jöjjön, ahelyett, hogy Priessnitz-borogatásokat rakna a
+mellére, s fiakkerporral, meg forró teával kurálná magát? Kérem,
+figyelmeztesse az olvasókat, hogy ez épp oly kevéssé járja, mint az,
+hogy ha valaki jodoformos vattába burkolózva jelennék meg egy szinház
+nézőterén.
+
+A hozzám intézett óhajtásnak készséggel eleget teszek, s ime,
+figyelmeztetem az olvasókat, hogy ha meg vannak hülve, akkor maradjanak
+szépen otthon a meleg kályha mellett, mert a gégénk vagy a hangszálaink
+betegségéhez épp oly kevés köze van a nyilvánosságnak mint ahhoz, ha
+reménytelenül szeretünk. Én ugyanis megengedem, hogy a köhögés kitünő
+szórakozás lehet annak, aki köhög, de semmiképp se kitünő a másik
+száznak vagy ezernek, aki a köhögést végighallgatni kénytelen. Mert
+csakugyan nem kell éppen tulzottan neuraszténikusnak lennünk, hogy
+ezeken a nézőtéri koncerteken felháborodjunk. Az ember nyolc koronát
+fizet egy támlásszékért, hogy Hegedüs Gyulát, Varsányi Irént hallja, s
+ehelyett egy jómódu kereskedőt, vagy egy öreg ügyvédet hall, aki két
+percig hasztalan erőlködik, hogy a köhögését visszafojtsa, s a harmadik
+percben szinte explodál ettől a visszafojtott indulattól. És az ügyet
+még bonyolitja, hogy az ilyen köhögési rohamok, isten tudja miért, a
+legnagyobb mértékben ragályosak, s ha a földszinten egy ur öblös basszus
+hangon köhögni kezd, rögtön megjön a válasz az erkélyekről és a
+karzatokról, s egyszerre olyan orkán zug végig az egész házon, hogy még
+egy egész zenekar is beleveszne, nemhogy egy szalonhangon előadott
+dialog. Még pedig – ez szintén a megfejthetetlen rejtélyek egyike –
+mindig a point-t köhögik agyon, vagy pedig azokat a részleteket, melyek
+okvetlenül szükségesek a cselekvény megértéséhez.
+
+Én tehát mindenkinek ezennel szigoruan a lelkére kötöm, hogy a jövőben
+csak egészséges gégével menjen a szinházba, de attól tartok, hogy a
+figyelmeztetésemnek nem lesz sok foganatja, mert a budapesti ember csak
+akkor marad otthon, ha már agonizálni kezd. Egy kis köhögésért, vagy egy
+gyöngébb torokgyuladásért senki se hajlandó szobafogságban sinlődni,
+mert az otthonlét rideg és unalmas, ellenben a kávéház, a szinház, a
+hangverseny mulatságos és szórakoztató időtöltés. Mert mondani se kell,
+hogy a köhögők táborkara nem csupán a szinházak nézőterét lepi el, hanem
+a kávéházakat és a hangverseny-termeket is. Mindenki irtózik attól, hogy
+egy egész napot – vagy, horribile dictu, esetleg kettőt – otthon
+töltsön, a kártyázásról, a pletykáról, a szivarozásról lemondjon, s
+herbateát igyék félbarna kapuciner helyett. Inkább tovább köhög néhány
+nappal, de nem hagyja el a rendes szórakozásait, mert az kizökkentené a
+rendes kerékvágásból. Arra, hogy nem csupán önmagának árt, hanem idegen
+embereket is felboszant, a budapesti köhögő még csak nem is gondol, mert
+az ő elve az:
+
+– Aki nem akar köhögést hallani a szinházban, az maradjon szépen otthon,
+ahol senkise háborgatja.
+
+Sok reményem tehát nincs rá, hogy a cikkemmel az ügynek használni fogok,
+mert a közfelfogás nálunk az, hogy a szinházban mindenki szabadon
+köhöghet a pénzeért, s akinek ez nem tetszik, az ne menjen szinházba.
+Aminthogy a jelekből itélve, tényleg ugy áll a dolog, hogy nem is megy
+más, csak aki a köhögők hangversenyében résztvehet.
+
+
+
+
+Egylovasok és kétlovasok
+
+A mai kérdés – vajjon az igazi uriember odahajtathat-e egylovas
+bérkocsiban egy előkelő fogadó vagy egy finom magánpalota kapuja elé? –
+eszembe juttatja egy régi, müncheni látogatásomat, amikor valakinél
+dolgom akadt a régens-herceg palotájában. Miközben öltözködtem,
+becsöngettem a szobapincért, s meghagytam neki, hogy állittasson egy
+csinos fiakkert a szálloda kapujához. Mily nagy volt azonban a
+bámulatom, amikor en pleine parade lefelé haladva a lépcsőkön, egy
+kopott, rozzant droschkéra esett a pillantásom, melybe csupán egyetlen,
+sovány ló volt fogva.
+
+– Mi ez? – kiáltottam dühösen a _Vier Jahreszeiten_ elegáns portására.
+
+– Ez, uram, egy müncheni droschke, – válaszolta nyugodtan a portás.
+
+– Hát nem mondták meg, hogy én fiakkert akarok? Csak nem képzeli talán,
+hogy ezen a hitvány járművön fogok odahajtatni a régensherceg
+kastélyához?
+
+Az aranysipkás portás hidegen vállat vont, aztán nagy flegmával igy
+felelt:
+
+– Ön egész nyugodtan mehet egy lóval a régensherceghez, hiszen a
+régensherceg maga is egy lóval szokott idehajtatni a fogadó elé…
+
+Hogy a portásnak igaza volt; arról tiz perc mulva meggyőződtem; a
+régensherceg kapusa – dacára, hogy csak egy lóval jöttem – mély
+tisztelettel nyitotta ki a rozzant kocsi ajtaját, s egyáltalában nem
+éreztette velem, hogy közönséges és krajcároskodó fráternek tart.
+Valószinüleg sokkal inkább csodálkozott volna abban az esetben, ha két
+orosz trapperrel robogok az aranycirádás kapuhoz.
+
+A világotjárt embernek nem szükséges megmagyaráznom, hogy a müncheni
+felfogás Európaszerte érvényben van; Párisban, Berlinben, Londonban épp
+oly ritkaság a fiakkeren járó gentleman, mint a bajorok fővárosában. Sőt
+egyáltalában nincsen is fiakker; két lóval csak az az ember jár, aki
+saját maga tart fogatot, vagy annyi a dolga, hogy hónapszámra fogatot
+bérelhet. A hercegnek, a grófnak, a szenátornak, a képviselőnek
+egyképpen nem derogál, hogy egylovas bérkocsiba üljön, mert mindegyiknek
+az a véleménye, hogy az igazi előkelőség nem a használatba vett lóerők
+számától függ. Csupán Bécs és Budapest tobzódnak ebben a viszonyaikhoz
+nem illő eleganciában, még pedig olyan mértékben, hogy a külföldről
+idetévedt utas jogosan a milliomosok városának tarthatja ezt a
+szerencsétlen koldusfészket. Olyan emberek, akik nyolcvan forintot
+keresnek havonként, fiakkeren hajtatnak a lóversenyre, s a legszerényebb
+polgári családok programmjából se hiányzik a vasárnapi gummirádlizás.
+Csak akkor hiányzik, ha egyáltalában nem kapnak fiakkert, ami sokkal
+gyakoribb eset, mint az ellenkező, mert a kövér és pirosarcu budapesti
+fiakkeres ugyancsak megnézi azt a legényt, akit ünnepnapon a kocsijára
+fölenged. Bizvást el lehet mondani, hogy a gondos családapa, aki a
+legkedvesebb leányát akarja férjhezadni, távolról se végez olyan
+pszikhológiai kutatásokat a leendő vőlegénynyel szemben, mint amilyennel
+a bakon ülő ur a pironkodó utasnak a veséjébe tekint. És ennek az
+előzetes vizsgálatnak nagyon is megvan az oka; a derék fiakkeres csak
+akkor csördit a lovai közé, ha két órai hajtással bőven megkeresheti a
+lovai két hétre való abrakocskáját. Miért menne olcsóbban, mikor ezt az
+árat is szivesen megfizetik neki? Istennek hála, a sikkasztók még nem
+haltak ki a világból, – és ahol a sikkasztási ipar virul, ott a szegény,
+kétlovas bérkocsis is hozzájuthat néha-napján egy-egy havanna-szivarhoz.
+
+Hogy ez nem tulzás, azt minden budapesti ember tudja, – és mégis: a
+jóravaló, becsületes, makulátlan uraknak egész sokasága él közöttünk,
+akinek az az ambiciója, hogy a sikkasztókat utánozza, s aki egyenesen
+dehonesztálónak tekintené, ha fényes napvilágnál egylovas bérkocsival
+hajtatna végig a Kossuth Lajos-utcán vagy a Kristóf-téren. Sőt egyenesen
+megborzong arra a gondolatra, hogy az előkelő szálloda portása egy
+nyomorult konflis belsejéből segitené ki a gyalogjáró aszfaltjára. Nem
+gondolják ezek a tiszteletreméltó uri emberek, hogy felfogásuk nagyon is
+balkánízü? A művelt nyugaton még az előkelő urak is csak akkor járnak
+kétlovas kocsin, ha ez saját maguknak élvezetet szerez; nálunk a
+portások, a pincérek, az utcai járókelők kedvéért ülnek az emberek a
+gummirádlis párnájára. Nem hasonlit-e némiképp ez a felfogásuk annak a
+vidéki gavallérnak a tempójához, aki rántott békát rendelt az
+étteremben, hogy előkelő urnak tartsák, – pedig bizonyosan tudta, hogy
+vacsora után nagyzolási mániába fog esni, összetévesztvén magát az öreg
+Vézuvval, a szobája padlóját pedig ama kisded falvakkal, melyek az
+illetlen hegy lábainál meghuzódnak?…
+
+
+
+
+Egyenruhás rablók
+
+Nem a pincér-borravalókról akarok beszélni, – ezt a témát rég
+elkoptatták előttem az aktualitásokban dolgozó társadalmi bölcsek, –
+hanem azokról a mindennap előforduló, időleges tiszteletdijakról,
+melyekkel a különböző, apró szolgálatokat fizeti meg a nagy városokban
+járó kulturember. A liftes, a kalauz, a muzeumi- és kiállitási őr
+tiszteletdijáról, mely az utasnak épp oly mindennapi kiadása, akár a
+szállodai vagy a vendéglői költekezés. És mindjárt meg is állapitom,
+hogy Budapest e tekintetben puritánul tisztességes város; a nagy
+rablókat, akik a hires, nyugateurópai metropólisokban oly szemérmetlen
+merényleteket intéznek a pénzintézetek ellen, itt jóformán nem ismerik.
+Talán azért, mert kevés a gyakorlatuk benne, hiszen Budapest – fájdalom
+– még nem esik bele a gazdag, nemzetközi csavargók rayonjába.
+
+A külföldön régóta rendes és becikkelyezett törvényen alapszik az utasok
+megadóztatása, Mikor Versaillesban a Maria Antoinette hálószobáját
+megmutatták nekünk, s a társaság néhány praktikus tagja észrevétlenül ki
+akart surranni az egyik mellékajtón, hogy a borravaló elől
+megmeneküljön: mindnyájan ijedten álltak meg, mert hiába nyomogatták
+óvatosan a kilincset, az ajtó egyáltalában nem nyilt fel. Be volt
+csukva, még pedig kulcscsal, aminthogy az összes ajtók be voltak csukva,
+amelyek a világhirü parkba vezettek. Az idegent itt egyszerüen zár alá
+helyezik, s a fogságból csak akkor engedik ki, amikor a bőbeszédü ur az
+összes mondanivalóit elmondta, s mosolygó arccal, kinyujtott tenyérrel
+foglal helyet a kijárás mellett. Belépti dij ugyanis nincs a versaillesi
+kastélyba, de kilépti dij, az bezzeg van; s a leggyakorlottabb smuciánok
+se párologhatnak el, ha az obulusaikat le nem fizetik. De Versaillesben
+utóvégre csak szolgák vannak, akiket senki meg nem szólhat azért, hogy
+borravalót kérnek. Ám a londoni Westminster-Abbeyban, ahol meggörnyedt,
+ősz barátok mutogatják a Dickens, Tennyson és Stuart Mária
+nyugvóhelyeit, épp ugy megkivánják a borravalót, akár egy köruti
+kávéházban. A tiszteletreméltó szerzetes, a penészes szarkofágok között,
+méltatlankodva nyujtja felénk reszkető kezét, ha csupán hálás
+köszönetünk kifejezése mellett akarunk eltávozni a boltivek alól.
+Köszönet? Ebből nem lehet megélni, mondja megbotránkozva a kulcscsomóját
+zörgető, jámbor atya, aki gondosan megnézi az ezüstpénzeket, mert haj,
+temérdek a kalandor, s az isten szolgái gyakran ki vannak téve annak,
+hogy silány hamispénzt nyujtanak át nekik a szépen csengő ezüst helyett.
+
+Mikor Párisban, a Pantheonban jártam, a halottak öreg pásztora
+szeretetreméltó előzékenységgel kalauzolt végig az apró fülkék között,
+melyekben a művészet és irodalom legnagyobb geniejei pihennek. Évekkel
+ezelőtt irtam már a Pesti Hirlapban arról a párbeszédről, melyet akkor a
+vén ciceronéval folytattam; de most, hogy a borravalók kérdése szóban
+forog, megint eszembe jut a borvirágosarcu, egyenruhás aggastyán, aki
+nyájasan, derüs kedvben mutatta be nekem a halottjait, közben vidáman
+pattintva fel a tubákos szelencéjét, hogy az orrnak is megadja azt, ami
+az orré. A bőbeszédü bácsi kissé fitymálva mutatta meg nekem a Rousseau
+megragadóan szép siremlékét – a sirboltból kinyuló kart, a lobogó
+fáklyával – ellenben a szeme csillogott a lelkesedéstől, amikor a Victor
+Hugo fülkéje előtt megállott velem.
+
+– Ez a legkülönb ember valamennyi közt, mondta mély meggyőződéssel,
+miközben elismerőleg bólogatott a hatalmas kőszárkofág felé.
+
+– Annyira szereti a _Hernáni-t_ és a _Századok legendájá_-t?
+
+Az öreg megrázta a fejét.
+
+– Én uram, egyiket se olvastam, részben, mert gyönge a szemem, részben,
+mert nem birom a derekamat, ha esténként a Montmartre-ba hazavetődöm. De
+azért mégis azt mondom, hogy Victor Hugo a mi legnagyobb halottunk. Csak
+egy van még nagyobb nála, de az, fájdalom, nem lakik itt a mi
+szállodánkban…
+
+– És az kicsoda?
+
+– Emile Zola, uram, az utólérhetetlen regényiró. Bárcsak megjönne már a
+kormány esze és mielőbb idehozná nekem ezt a nagyszerü embert. De az
+ostobák még mindig tiltakoznak ellene…
+
+– A Zola munkáit eszerint végigolvasta?
+
+– Mondom, hogy nekem nincs időm az efféle időfecsérlésre. Én tőlem akár
+tücsköt-bogarat összeirhatott, ahhoz én, világtól elmaradt öreg, amugy
+se értek. De azt tudom, hogy kétféle halott van itt a kezem alatt:
+finom, jól jövedelmező halott, – és olyan, aki iránt az angolok meg az
+amerikaiak nem érdeklődnek. A Victor Hugo koporsóját minden amerikai
+leány izgatott kiváncsisággal nézi meg, Zolát ugy keresik, mintha drága
+brilliáns volna, de Voltaire ma már nem igen kell a turistáknak. Hugo
+pompásan jövedelmez, néha öt- meg tizfrankot is kapok a fülkéje előtt a
+lelkes missektől és mistressektől. Hát még ha Zolát is idehoznák! De a
+mi kormányférfiaink, uram, vakok és siketek, akik nem tudják megitélni,
+hogy ki való a Pantheonba…
+
+Igy szólt a halhatatlanság kapusa és hálásan zsebrevágta az ötfrankost,
+amit a Rousseau sirja előtt adtam neki. Sőt: csodálkozó és elismerő
+pillantást vetett a Confession irójának fülkéjére. Terringettét, mégse
+lehetett ez amolyan értéktelen ember, ha kerek öt frankot jövedelmez!
+
+Mikor a zsaroló Budapestről hallok, gyakran eszembe jut a vén cicerone,
+aki a kegyeletet olyan gyönyörüen gyümölcsözteti, ott, a halhatatlanság
+csarnokában. És elismeréssel konstatálom, hogy sokkal jobbak vagyunk a
+hirünknél. Egyenruhás rablók legalább nincsenek Budapesten.
+
+
+
+
+Full dress
+
+Keserves panaszszal fordul ma hozzám egy uriember amiatt, hogy a rendes
+nyári fürdőjében valami érthetetlen nagyzási mánia fogta el a szállodát
+bérlő vendéglőst: az étterembe – amely a fürdőben a legelőkelőbb – csak
+frakkban vagy smokingban engedik be az esti étkezéshez a vendégeket. Aki
+szürke redingot-ban, vagy tisztességes utcai saccóban jön, azt a
+főpincér diszkrétül figyelmezteti, hogy a _full dress_ kötelező, s aki
+nem igy jelenik meg, azt legnagyobb sajnálatukra nem szolgálhatják ki.
+„Mit szól ehhez a legujabb bogárhoz?“ – kérdezi az én ismeretlenem
+felháborodva. Eddig – ha már egyéb kellemességük nem is volt a magyar
+fürdőknek – az az egy megvolt, hogy az ember patriarchális
+egyszerüséggel mozoghatott az étteremben és a terrászon. Most már ez az
+egy sincs meg, – vitte volna el az ördög azt a sok külföldi fürdőt, akit
+immár nálunk is majmolni kezdenek.“
+
+Végtelenül rosszul esik nekem, hogy t. felebarátom haragjában nem
+osztozhatom, s nem szedhetem le a keresztvizet arról a nagyképü
+vendéglősről, – de őszintén be kell vallanom, hogy ez a férfiu egyenesen
+imponál nekem, s ha irásban lehetséges lenne a tapsolás, hát én lelkes
+tapssal fogadnám ezt az okos és nagyvilági ujitást. Mert bármennyire is
+barátja vagyok annak a patriarchális egyszerüségnek, melyről a panaszos
+ur oly melancholikus hangon emlékezik meg a levelében, az a nézetem,
+hogy éppen ez a nagy és vidám fesztelenség rontotta meg évtizedeken át a
+magyar fürdők tónusát. A borozgató, cigányozó, hangos urak, akik néha
+fekete jaquetben, néha züllött lüszterkabátban telepednek le a vendéglők
+asztalai mellé, különös és nyughatatlan jelleget adtak szép hazánk
+fürdőhelyeinek, teljesen eltérőt attól, amelylyel a nagy és elegáns,
+külföldi fürdőkben találkozunk. A pohárcsörömpölés, a poharakon való
+hangversenyezés, a praepotens hang, melylyel egy-egy asztaltársaság a
+legteljesebb magánügyeit megbeszélte, szerintem mind abban a bájos
+fesztelenségben gyökerezik, mely a magyar fürdőket annyira
+hasonlatosakká teszi a szilaj és mulatós vidéki városokhoz. A frakk és
+smoking – bármily furcsa is a dolog – a temperamentumra is tompitólag és
+finomitólag hat, s aki full dress-ben ül le a fehér asztal mellé,
+nemcsak a külső megjelenésében lesz előkelőbbé, hanem a modorában és a
+tónusában is. Ez a titka a nagy, külföldi restaurantok szinte templomi
+csendjének és hangulatának, mely – mit tagadjuk? – százszor finomabb és
+kellemesebb, mint a legkedélyesebb lárma és duhajkodás. Az a vendéglős
+tehát, higyje meg, okos dolgot cselekedett, s igazán célszerü és
+kivánatos lenne, ha a példáját minden jobb magyar fürdőben követnék.
+Szivesen elhiszem, hogy ez a mindennapi öltözködés eleintén terhes és
+alkalmatlan, de ha a művelt angol, francia, sőt orosz is megteszi,
+egyáltalában nem tudom belátni, miért ne tenné meg a művelt magyar is,
+aki föltétlenül van olyan uri legény, mint akármelyik a külföldiek
+közül.
+
+De ha már itt tartunk, én tovább megyek egy lépéssel, s nem elégszem meg
+a frakkal és a smokinggal, hanem bátor vagyok azt kérdezni a vendéglős
+uraktól: miért nem honositják meg a magyar fürdőkben is a table
+d’hôte-rendszert, mely immár Európaszerte divatban van? Az á la
+carte-étkezés ma már mindenütt szinte zsarolásszámba megy, de
+eltörlésének, ettől eltekintve is van egy pszichológiai oka; a table
+d’hôte-rendszer – ha másutt nem – de legalább a vendéglőben egyenlőkké
+teszi az embereket, s megszünteti az a balkáni állapotot, hogy a pincér
+csak azt tartja uri embernek, aki a legdrágább ételeket választja ki az
+étlapból. Aki szerényebben költ, azt csak immel-ámmal szolgálják ki, még
+pedig hátul, a mosogató helyiség közelében levő asztaloknál. Külföldön
+ez a csuf osztályozás már régóta nincs meg; a table d’hôte-ért mindenki
+ugyanazt az összeget fizeti, s igy a herceg, a gróf, az ügyvéd, a
+kereskedő tökéletesen egyforma ur az étterem ajtaján belül. De, persze,
+az ilyesmi nálunk még nem tetszetős, mert ugyan hogy tudnának megélni a
+vendéglősök, ha a fürdővendégek nem azzal bizonyitanák uri voltukat,
+hogy két forintot adnak egy adag sárga dinnyéért, s harmadfelet egy adag
+amerikai befőttért. Azt azonban e derék férfiak elfelejtik, hogy egy
+vendég megzsarolásával száz más vendéget elriasztanak a magyar fürdőből,
+s igy végeredményben, az egész szezon alatt legalább háromszorosan
+elvesztik azt, amit két hét alatt jogtalanul összeharácsoltak. A
+pillanatnyi haszon még nem tiszta haszon, – ennek szomoru bizonyságai
+azok a magyar fürdők, amelyeknek vendéglősei – bár öt koronát kérnek egy
+adag rántott csirkéért, – a csőd viharos tengerén végzik be közéleti
+szereplésüket.
+
+
+
+
+Idegek
+
+
+I.
+
+Az ilyen vén ember, mint én, aki sandwicheinek javát már megette s a
+szép, női ajkakat, melyeket a sors kijelölt a számára, már mind
+végigcsókolta hosszu életében, – bizonyára nem sok embert irigyel ezen a
+földön, mert régen, nagyon régen belátta, hogy olyan halandó, aki az
+irigylésre érdemes lenne, nem igen él még az afrikai őserdőkben sem… Én
+a magam részéről sokkal inkább kivánkozom arra, hogy nyugodtan emészszek
+és jól aludjam, mint arra, hogy a londoni Rothschild vagy a newyorki
+Carnegie helyében legyek… És mégis: ma elfogott a legsárgább irigység,
+még pedig egy kicsike, ortográfiai hibáktól hemzsegő levél olvasása
+után, amelyben egy vidéki gazdálkodó – ah, boldogok legboldogabbja! –
+azt kérdezi tőlem, kalendáriumi mindentudótól: magyarázzam meg neki,
+lehetőleg értelmesen, hogy micsoda is legyen voltaképp az az idegesség,
+melyet mostanában annyiszor emlegetnek?
+
+Ime, barátaim, hát mégis vannak még arkádiai pásztorok; egy huszadik
+századbeli, eleven, európai férfiu nem tudja, hogy miből áll az
+idegesség, s épp oly kiváncsian tudakozódik felőle, mintha valami
+ismeretlen, keletázsiai betegségről lenne szó, melyről csak az ujságok
+Vegyes rovata beszél…
+
+A levél meghatott és felháboritott, de utóbb, mikor nyugodtabban
+elolvastam, az a furcsa gondolat ötlött az eszembe, hogy ez az ember
+talán nem is kiván tőlem oktalan dolgot… Az idegességről csakugyan
+érdemes elmondani egyet-mást, mert ez a betegség maga is probléma, még
+pedig a legnagyobbak egyike, melyekkel csak az orvostudomány
+foglalkozik… Idegorvosok már sürün élnek a kulturországokban, az aranyos
+cégtáblák hencegve hirdetik, hogy a tudós férfiak egész légiója
+szentelte már magát annak a nemes hivatásnak, hogy a neuraszténikusokból
+józan polgárokat faragjon, – de az idegek életéből és titkaiból (nem
+bánom, ha meg is köveznek, de kimondom) a doktorok ma sem tudnak sokkal
+többet, mint őseik, a boszorkány-konyhában dolgozó felcserek… Anatomice
+jól ismerik az idegeket, az élettani funkciók, melyek szerint igazodnak,
+nem tartoznak többé a titkok közé, de a hatások, melyeket az érzésekre
+és a hangulatokra gyakorolnak, melyek az akaratot és az energiát
+akárhányszor sulyosan megbénitják, melyek vérszomjas hősökké
+változtatják a gyávákat és siránkozó vénasszonyokká a bátrakat és
+erőseket: majdnem egészen ismeretlenek még ama kitünő orvosdoktorok
+előtt is, akik szünetlenül az idegesek bajaival foglalkoznak…
+Hidegfürdő, félfürdő, séta, táplálkozás és bromnátrium: ime a doktorok
+egész tudománya ama száz- és százféle baj, kellemetlenség és gyötrelem
+ellen, amely a modern ember életét megkeseriti, a családi tüzhely
+hangulatát tönkresilányitja, s a néma és hangtalan tragédiák sokaságával
+döbbenti meg azokat, akik belelátnak a társaságos élet kulisszái közé.
+Bizvást el lehet mondani, hogy manapság száz felnőtt ember (sőt száz
+felnőtt ifju) között legalább kilencvennyolc ideges van, s az izmaikkal
+kérkedő athléták között, akik büszkén mutogatnak sulydobási és
+távgyaloglási rekordjaikra, épp annyi példány akad, aki a keble mélyén
+titokban bolondnak hiszi magát, mint a hajós kapitányok, az irók és a
+családanyák, sőt: mint az okleveles és gyakorló orvosdoktorok között. A
+neuraszténikusok száma hasonlithatatlanul több, mint a náthásoké s a
+különbség mindössze annyi, hogy amig a náthásnak megvan a bátorsága
+hozzá, hogy a baját nyiltan bevallja, az ideges szinte remeg a
+félelemtől, hogy valaki a félbolondot felismerheti benne…
+
+Ez a nagy probléma tehát mindenképpen megérdemli, hogy kissé szemügyre
+vegyük, még pedig nem a tudomány szempontjából, – hiszen ehhez majdnem
+oly keveset értünk, mint az orvosok – hanem a társadalom, a józan ész s
+a humor pápaszemén keresztül. Irjunk egyet-mást az idegességről és az
+ideges emberekről, nem rendszeres tanulmányt, hanem apró vázlatokat és
+megfigyeléseket, amelyeknek egy hasznuk mindenesetre meglesz: a sok
+gyáva, titkolózó, sunyi módon meglapuló neuraszténikus rá fog jönni
+arra, hogy baja ezer, sőt százezer halandóval közös, s hogy ami neki
+fáj, az a barátjának, a sógorának, a szomszédjának, a fölebbvalójának,
+az alárendeltjének is épp ugy fáj, ha nem jobban. És ha már egyéb
+vigasztalásuk nincs, hát az is valami, felebarátaim, hogy a
+szégyenkezésre egyáltalában semmi okunk: az a sok őrült gondolat, mely a
+mi fejünkben megfordul, polgártársainkat, a látszólag nyugodt és
+hidegvérü gentlemaneket is épp ugy meggyötri, mint jó magunkat.
+
+
+II.
+
+Kezdjük ott, mikor az ideges ember – az édes és undoritó gyermek –
+hajnali hétkor, kilenckor, vagy tizenkettőkor az éjszakai álmából
+fölébred. Mondjuk, hogy előzőleg hét órát nyugodtan és zavartalanul
+aludt, – bár ezt sohase fogja elismerni – tegyük fel, hogy
+váltólejárata, kitüzött árverése s más egyéb kellemetlensége se
+esedékes, szóval: minden oka meglenne rá, hogy bizonyos életvidorsággal
+tekintsen az előtte álló órák felé. Ez logikus és érthető lenne, de nem
+igy történik; a neuraszténikus fölnyitja a szemét s mindenekelőtt
+konstatálja, hogy a dereka sajog, a feje zug, a közérzete pedig
+körülbelül olyan, aminő Husz Ábrahámé lehetett félórával a kivégzése
+előtt. Amig a szobában álmosan körülnéz, egyszerre ugy rémlik neki, hogy
+az egész élet csak ostoba időfecsérlés. Minek élni? Tulajdonképpen mi
+vár rá ma, holnap és holnapután? Az, hogy a huszezredik kávét megigya,
+hogy képtelen együgyüségeket beszéljen közömbös idegenekkel, hogy ismét
+befaljon egy köritett marhahust, s hogy izgatottan lesse, vajjon a makk
+alsó, melylyel quintje lenne és a parthiet megnyerné, véletlenül
+odatéved-e a kezébe? Hát ez lenne egy komoly, felnőtt szakállas ember
+minden életcélja és ambiciója? Fanyarul nyul az éjjeli szekrényére
+készitett reggeli lap után s ismét – századszor, ezredszer, tizezredszer
+– megállapitja, hogy ebből a szürke betütengerből őt tulajdonképpen
+semmi sem érdekli, mert ő egy mákszemnyivel se fogja jobban érezni
+magát, ha az angolok összecsókolóznak az oroszokkal, ha a koronajáradék
+sülyed vagy emelkedik, s ha Bárczy István még ujabb és ujabb
+segédorvosokat fog kinevezni a balparti közkórházakba. Utálattal dobja
+el az ujságot, nagy nehezen rászánja magát, hogy fölkel, miközben ugy
+érzi, hogy szédül, hogy sirógörcse lesz s hogy egy falat nem sok, de
+annyit se tudna lenyelni a torkán, habár az inkák kincsét is neki adnák
+azért a kegyességeért, hogy jóizüen megreggelizzék.
+
+Életvidámnak tehát tulzás lenne most állitani neuraszténikus barátunkat
+s a környezet, mely a fölkelés után következő pillanatok hangulatait,
+fájdalom, régóta ismeri, gondosan óvakodik attól, hogy a nagyságos,
+időleges tébolyodott urnak még a legenyhébben is ellentmondjon. Az okos
+feleség tisztában van vele, hogy ilyenkor csak egyetlen taktika segit:
+mindent helyben kell hagyni, amit imádott, de félbolond férje állit. Ha
+csütörtökön azt mondja, hogy vasárnap van, ha kijelenti, hogy a
+könyvnyomdát Franklin Rezső találta ki, a puskaport pedig Kolumbus
+Fülöp, a szerető hitves nyájasan bólint s szeliden igy válaszol:
+
+– Igazad van, fiacskám…
+
+Mert jaj, százszor jaj neki, ha ellentmond, ha a vitatkozás vörös
+posztójával ingerli az amugy is feldühödött bestiát… Az okos asszony
+óvakodik is ettől a könnyelmüségtől, hiszen jól tudja, hogy az ő ideje
+is elérkezik, s délben, mikor a hajnali hangulat már elpárolgott, a
+kedve szerint boszut állhat mindazokért a méltatlanságokért, melyeket
+másfélóráig elszenvedett. Reggel tehát a legképtelenebb abszurdumokat is
+készséggel helybenhagyja, s csak annyit mond az édes mamájának, ha a
+családi életéről szó esik:
+
+– Az uram nyolctól kilencig dühöngő őrült, de különben jóravaló és
+kedves fiu…
+
+És a fiuk, akik már iskolába járnak, szinte dicsekedve mondják a
+barátaiknak, ha az apák kiváló tulajdonságai a tizórai uzsonna
+alkalmából szóba kerülnek:
+
+– A te papád egy közönséges filiszter, de az enyém minden reggel
+megtébolyodik… Ugy ordit és hadonáz, hogy majdnem megpukkadunk
+nevettünkben…
+
+Szerencsére a legnagyobb vihar is kitombolja magát egyszer s igy az a
+pillanat is elérkezik, mikor a neuraszténikus végre eltávozik hazulról.
+Az első negyedórában még vadállatként rohan végig az utcákon, ha valaki
+megszólitja, csak egytagu szavakkal válaszol, a kávéházban lelkifurdalás
+nélkül meg tudná ölni azt a becstelen gazembert, aki beszélgetéssel
+akarja molesztálni, – de lassankint – a jó isten tudja, micsoda belső
+processzusok következtében? – a fölkorbácsolt idegei mindinkább
+elzsibbadnak, a vére lehül és nyugodtabbá lesz, s negyven perccel
+azután, hogy a hálószobáját elhagyta, egyszerre csak tisztába jön azzal,
+hogy egyszerü téboly volt, amit odahaza müvelt… És ekkor megsajnálja és
+mártirnak minősiti a feleségét s miközben a kiflijét belemártja a
+kávéba, józanul igy szól magához:
+
+– Lipót, Lipót, igazán nem értelek… Hiszen különben okos és jóravaló
+fickó vagy, – hogy tudhatsz hát ennyire megfeledkezni magadról?…
+
+És ekkor ugy tünik fel neki, hogy az élet mégis csak szép és mulatságos,
+hogy az angol király kolosszálisan geniális uralkodó, hogy a
+koronajáradék árcsökkenése határozottan érdekes jelenség s hogy Bárczy
+István nagyon helyesen cselekszik, mikor a balparti közkórházak
+orvos-állományát megszaporitja… És mikor a jó reggeli után a
+medea-szivarját meggyujtja, már édes és türelmetlen vágyakozással gondol
+a délutáni kártyaparthiejára.
+
+Ebédkor három szál gyönyörü rózsát visz haza a feleségének s szemlesütve
+hallgatja, mikor az asszony igy szól hozzá:
+
+– Lipót, ma reggel ismét dühöngő őrült voltál… Mondd, nem szégyenled
+magad a felnőtt és okos gyermekeid előtt?…
+
+Lipót nem felel, hanem szégyenli magát. Ilyenkor megfogadja, hogy
+másnaptól kezdve oly hidegvérü lesz, mint egy aggkori gyengeségben
+szenvedő csuka, de másnap – megint csak a jó isten tudja, hogy miért? –
+ujra és előlről kezdi a tegnapi, a tegnapelőtti és a multheti komédiát…
+
+Vajjon mi a patologiai oka a Lipótok e szédületes
+hangulatváltozásainak?…
+
+
+III.
+
+A jó isten tudja, mi a magyarázata annak, hogy az ideges ember valami
+oktalan szeméremmel igyekszik eltitkolni a betegségét a világ előtt. A
+náthásnak eszébe se jut tagadni, hogy a nyákhártyái gyuladásban vannak,
+a rheumás még a felületes ismerőseitől is tanácsot kér a bajára
+vonatkozólag, az pedig, aki a gyomrát elrontja, fünek-fának panaszkodik,
+akár a gyermek, aki érdemet lát abban, hogy betegnek méltóztatik lennie.
+Régi tapasztalás, hogy a hiányos egészségü ember bizonyos gyönyörüséggel
+sütkérezik a közrészvétben, amivel ravaszul áltatják. Egyedül a
+neuraszténikus szégyenli bevallani, hogy az idegei nincsenek
+hajókötelekből, még pedig azért szégyenli, mert az ideges szó nálunk
+majdnem szinonim a félbolond szóval, sőt – rosszabb esetekben – a
+paralitikus-sal is. Innen van, hogy a neuraszténikus szinte beteges
+erőlködéssel imitálja a nyugodt és a jókedvü bohémet, nehogy az
+ismerősei és a barátai agylágyultnak tartsák. És ez a felületes látszat
+az oka annak, hogy a szegény fiu aki néha törni és zuzni szeretne, mint
+aranykedélyü humorista él a köztudatban, s ezáltal olyan tragikomikus
+helyzetekbe kerül, amelyek még a legjobb bohózatiróknak is a
+becsületükre válnának.
+
+Tegyük fel, hogy az ideges ember a kávéházban vagy a kaszinója
+karosszékében ül, s mig látszólag derüs arccal kevergeti a fekete
+kávéját, voltaképpen egy különös perspektivára gondol. E perspektivában
+ott csillog a nagy, lipótmezei nyaraló egyik dusan kipárnázott cellája,
+ahová a vendéget, az érvényben levő etikett-szabályok szerint, csak
+ugynevezett kényszer-smokingban bocsátják be, a rácsos ablak, mely
+mögött ő, az egyszerü és igénytelen ügyvéd, a hatalmas padisahnak, vagy
+a chinai anyacsászárnénak fogja hinni magát, s a kicsike, virágokkal
+boritott sirdomb, ahová gyászbaborult özvegye nemsokára elzarándokol,
+hogy könyeivel öntözze a hantokat, mely mögött porladó mindensége
+nyugszik. Aki az ideges embert ismeri, jól tudja, hogy a legenyhébb
+szivdobogás, a legszelidebb derékfájás is elébe tudja varázsolni ezeket
+a csábitó képeket, melyeknek bizonyosságában szinte képtelen
+pesszimizmussal hisz. Külsőleg azonban az elégedett filisztert adja, aki
+boldogan és kéjes lustasággal emészt… Még pedig oly élethüséggel adja,
+hogy a klub vagy a kávéház ismert közéleti bajnoka, aki csak akkor érzi
+jól magát, ha türelmes és udvarias hallgatóra talál, bizalommal melléje
+telepszik az asztalhoz. Nemcsak melléje telepszik, hanem beszélni is
+kezd, még pedig frissen, kitartóan és majdnem hipnotizáló
+bőbeszédüséggel. Sorra veszi a politikát, a városi közügyeket, a külföld
+szenzációit, s mindebből levonja a maga jól megokolt elméletét, melyet
+abszolute nem igyekszik eltitkolni… Beszél, beszél és beszél, miközben a
+szerencsétlen neuraszténikus udvariasan, lekötelezőleg, majd sóhajtva,
+fészkelődve, verejtékes homlokkal, kidülledt szemmel mosolyog és
+titokban ezt gondolja magában:
+
+– Ha ez a vadállat két perc alatt el nem hallgat, bizonyos, hogy rosszul
+leszek itt a kávéházban…
+
+De a vadállat nem hallgat el, hanem tovább beszél, addig beszél, mig a
+partnere – minden látható ok nélkül – egyszerre csak felugrik a
+helyéből, s pár mentegetőző szót dadogva, elrohan a kávéházból. Ez a
+legokosabb, amit tehet, mert ha tovább maradna, bizonyosan beleszédülne
+a visszafojtott izgalomba…
+
+A neuraszténikus ugyanis pompásan tudja mimelni a figyelmes és kiváncsi
+hallgatót, de csupán záros határidőig: két percig, három percig, esetleg
+öt percig. Azontul végképpen kimerül és összeroppan, főképp akkor, ha
+nem olyan ügyekről van szó, melyek őt személyileg érdeklik. A hosszu
+elbeszélések kinpadra feszitik az idegeit, de azért megható erőlködéssel
+igyekszik adni a nyugateurópait, holott titokban talán a körmeit vájja
+bele a karosszék oldalába. A helyzet még sulyosabbá válik, mikor
+anekdotákat mesélnek neki, amelyeknek a pointejét egyáltalában nem érti
+meg, vagy tanácsot kérnek tőle, amikor majdnem felrobban a vágytól, hogy
+feltünés nélkül távozhassék. De ah, a vágyból, fájdalom, nem lehet
+valóság: az anekdotázó görcsösen ragaszkodik ahhoz, hogy a Jaj de fain!
+cimü kötet összes elévült adomáit elmesélje, s a tanácskérő se tartozik
+ama fiuk közé, akik egy kelletlen mozdulat láttára diszkrétül
+meghátrálnának. Ő szivósan, törhetetlenül megtisztel bennünket a
+bizalmával, tekintet nélkül arra, hogy mi sokkal közelébb állunk ahhoz,
+hogy egy kopogós vitustáncot eljárjunk, minthogy embertársainkat – bár
+az ördög valamennyit elvinné! – egy jó tanácscsal megsegitsük.
+
+Az agyonbeszélő, a mókafiu és eszmecserélő: ezek azok a tipusok, melyek
+a neuraszténikus ember szegény idegeit lassan, de biztosan megőrlik.
+
+
+
+
+A pesti tónus
+
+Én, aki azt a különös mesterséget választottam öregségem hivatásául,
+hogy embertársaim gyöngeségeit pellengérre állitom, nem térhetek ki
+annak a különös betegségnek a leirása elől se, amely sehol a világon nem
+grasszál annyira, mint a mi szép és virágzó fővárosunkban, s amely
+ujabban még a mindeddig romlatlan naiv vidéket is tökéletesen
+inficiálta. Ez a betegség a cinizmusig menő léhaság, melylyel nálunk
+minden ember, aki szereti, ha modern huszadik századbelinek nézik, a
+világ összes eseményeit megbirálja. Utóvégre másutt is vannak cinikus és
+gunyolódó lelkek, s a frázisok kora talán már a Kongó partján is
+végképpen lejárt, de annak a ragályszámba menő léhaságnak, mely a mi
+zsurjainkon, kávéházainkban, társaságaink körében, sőt szinházi
+nézőtereinken is dühöng, sehol a civilizált világon nem találni a
+párjára.
+
+Nem tudom bizonyosan, hogy megértik-e rögtön, amit mondani akarok, de ha
+egy kissé körülnéznek azok között, akikkel mindennap érintkeznek,
+bizonyosan habozás nélkül igazat adnak nekem. Budapesten – és most már a
+vidéken is – egy évtized óta abból áll a modernség, hogy senki semmit se
+vesz komolyan. Vagy helyesebben: mindenki szégyelli bevallani, hogy
+valamit komolyan vett. Nincs olyan nagy és szent dolog, amit ne gunyosan
+és cinikus léhasággal tárgyalnának, kivéve a nagyon kis helységekben
+lakó becsületes és puritán férfiakat, akik legalább a politikai
+dolgokban, nem értik a tréfát! A többiek bizonyos megvető iróniával
+beszélnek az emberi élet minden nagy motivuma felől, s a szerelmet, a
+házaséletet, a tudományt, a művészetet, sőt magát a halált is olyan
+tónusban tárgyalják, mintha egy érdekes alsóspartieről lenne szó. Azt
+hiszik, hogy csupán az ostoba vagy elmaradt emberek képesek arra, hogy
+lelkesedjenek vagy elérzékenyüljenek valamin, s hogy a moderneket éppen
+az jellemzi, hogy a világban minden fölött gunyolódnak. Valami furcsa,
+lenéző, irónikus és léha tónus lett urrá ebben az országban, melyet
+azelőtt csak a kávéházi bohémek használtak, akik mindenkit, aki tiszta
+gallért viselt, bárgyu és komikus strébernek tartottak. A züllött,
+kapucinert ebédelő bohémek tolvajnyelve volt ez, mely tiz év óta, isten
+tudja hogyan, az országnak, de főképp Budapestnek egész sereg komoly és
+tisztességes osztályát is inficiálta. Az ember ma néha csodálkozva néz
+körül a kávéházi asztalnál, a szinházi nézőtéren, az uri családok
+szalonjában: államhivatalnokok, ügyvédek, orvosok, tanárok mind ezen a
+csuf és léha argot-n csevegnek egymással, mintha valami óriási szellemi
+fejlettségre mutatna, ha valaki mindenről a világon gunyos és cinikus
+hangon beszél. Nálunk már ugy áll a dolog, hogy az ember, aki ebben a
+hangban nem járatos, ügyetlennek és félszegnek érzi magát a társaságban,
+mert azt hiszi, hogy a környezete ostobának tartja. Innen van, hogy
+Budapesten majdnem minden hazai darab megbukik, minden magyar festő
+képét silány tákolmánynak minősitik, s minden szinészt, komponistát és
+tudóst csufolkodva lekicsinyelnek. A külföldi munkát nem merjük bántani,
+mert ez esetleg a müveletlenség gyanujába keverne bennünket, de a hazait
+lenézzük és megvetjük, mert ez, a léha felfogásuak szerint, a mi lelki
+felsőbbségünket bizonyitja. Ez a cinizmus már annyira megy, hogy nem
+csupán az idegen embereken gunyolódunk, hanem önmagunkon is, s pokoli
+módon röstelkedünk, ha azon kapnak bennünket, hogy valamin – kivételesen
+– elérzékenyedtünk. A meghatottságunkat a világért se vallanánk be a
+nyilvánosság előtt, mert isten ments, még ostoba és elmaradt embereknek
+tartanának bennünket. Szégyelljük, hogy szerelmesek vagyunk,
+szégyelljük, hogy a családunkhoz ragaszkodunk, szégyelljük, hogy egy
+szép és nemes gondolat föllelkesit bennünket, s százszor, ezerszer
+cinikusabbnak tüntetjük fel magunkat, mint amilyenek a valóságban
+vagyunk. Közönséges, alantasan gondolkodó, felületes frátereknek
+hazudjuk magunkat, még akkor is, ha minden távolabb áll tőlünk, semhogy
+csakugyan ilyenek legyünk. És azt hiszszük, – az ördög tudja, honnan
+vettük ezt a hitünket? – hogy ezzel az okosságunkat és a modern
+voltunkat demonstráljuk.
+
+Talán a mi kávéházi törzsvendégeink se fogják tagadásba venni, hogy
+Angliában, Franciaországban, Németországban is vannak modern és okos
+emberek, – pedig ezekben a nagy, kulturától ragyogó, igazán fejlett
+országokban még nyoma sincs annak a cinizmusnak, mely a mi
+társaságainkat jellemzi. A legműveltebb angol, francia, vagy német ember
+se szégyelli, hogy a szép dolgokon lelkesedni tud s hogy az élet minden
+nagy motivumát komolyan veszi. Ezt a lenéző, kicsinyes gunyolódást, s a
+tónusnak ezt a léha és alantas módját seholse ismerik annyira, mint
+minálunk. Itt már komoly és értékes beszélgetést egyáltalában nem is
+lehet hallani, mert azok, akik az ilyen beszédre kvalifikálva lennének,
+félénken elbujnak a világ elől, nehogy a hitvány és értéktelen fecsegők
+kinevessék őket.
+
+
+
+
+A bezárt ebédlő
+
+Egy általánosan elterjedt, pesti szokásról akarok irni, mely a szegény
+férjeket régóta elkeseriti, anélkül, hogy panaszkodni vagy lázongani
+mernének. Én azonban vitézül elmondom a véleményemet, mert a
+szerkesztőség biztos négy fala között az ember nyugodtan adhatja a hőst,
+még ha otthon, az édes házi tüzhelynél, ugy meg is lapul és össze is
+gubbaszkodik, akár egy jól bedresszirozott házinyul.
+
+A szokás, amelyről beszélek, abból áll, hogy a pesti családok
+kilencvenkét százaléka (sőt, amint mondják, a vidéki családok egy
+tekintélyes percentje is) az előszobában, a fürdőszobában, a spájzban,
+vagy a hálószobában költi el az ebédjét és vacsoráját, mert a nagyságos
+asszony, aki azt akarja, hogy a lakása mindig rendben legyen, még a
+gondolatától is remeg annak a szörnyüségnek, hogy az ebédlője féltett
+tisztaságát megbolygassa. Előkelő, uri családok, akik kilencszáz, ezer,
+vagy ezerkétszáz forintot fizetnek egy-egy gyönyörü, ötszobás lakásért,
+voltaképpen csak azért dobnak ki ilyen horribilis pénzeket, hogy egyszer
+egy hétben a vendégeik előtt henceghessenek. Az öt szobából ugyanis
+mindössze csak két szobát használnak: a hálót és a gyerekszobát, a
+többibe egész héten át nem léphet be más, mint a bekötöttfejü
+szobaleány, aki minden reggel az arca verejtékével kefél és törölget,
+nehogy egy lázongó porszem valami rejtett zugban elbujhasson. Ha a
+tisztogatásnak vége, a három fölösleges szobát gondosan bezárják s csak
+akkor nyitják ki ujra, ha zsurt tartanak, vagy látogató érkezik a házba.
+Vagyis: két szoba tökéletesen elég lenne, a szobaleányt
+megtakarithatnák, adót, házmesterpénzt kevesebbet fizetnének, ha a
+vendégek kedvéért nem tartanák szükségesnek a nagy, ezer forintos
+lakást. Sőt: olyan familiák se használják a szalont és az ebédlőt,
+amelyek három hónapban csak egyszer fogadnak vendéget. Az előkelő,
+fényesen butorozott helyiségbe itt hónapszámra se lép be más, mint a
+szobalány és a tisztogatásban asszisztáló nagyságos asszony, de azért
+fizetik a drága lakáspénzt, – hogy miért: arra csak a jó istenke tudna
+feleletet adni. A család, ha nincs vendég – pedig ugyszólván soha sincs
+– az előszobában vagy a fürdőszobában ebédel és vacsorál, nehogy a
+gyerekek a parkettet bepiszkitsák, vagy a drága butor, isten ments,
+megrongálódjék. És ha a férj burkolt célzást tesz arra, hogy minek a
+nagy lakás, ha az ember egyáltalában nem veszi hasznát, a feleség
+idegesen igy válaszol:
+
+– Azt hiszem, nem engedheted meg magadnak, édes szivem, hogy minden két
+évben uj butorokat vásárolj. Majd ha a lányod megnő és fiatal urak
+járnak a házhoz, neked is nagyon jól fog esni, hogy a butoraimat
+megkiméltem.
+
+– De hát akkor miért fizetem addig hiába a méregdrága lakást? – kérdezi
+a szegény férj bátortalanul. – Tizenöt évig, mire a kis leányunkból nagy
+kisasszony lesz, e szerint egy kétszobás, udvari lakás is megtenné.
+
+A nagyságos asszony ilyenkor dacosan vállat von s ezt mondja az ő
+sajátságosan misztikus logikájával:
+
+– Drágám, engem nem ugy neveltek otthon, hogy most egy háromszáz
+forintos udvari lakásban kucorogjak…
+
+Bebizonyitott tény, hogy a férjek legnagyobb része többre becsüli a
+családi békét, mint a nagyuri kényelmet s igy előbb vagy utóbb
+valamennyi hozzászokik ahhoz a gondolathoz, hogy a puritán család az
+előszoba sántikáló asztalán, vagy a sötét fürdőszobában ebédel. Az
+étkezés, utóvégre is, nem tart soká s a gyönyörü, tükörablakos,
+márványoszlopokon nyugvó kávéház pompásan kárpótolja az embert azokért a
+kényelmetlenségekért, amelyekben a házi tüzhelynél része van. Hallgat
+tehát és sieve nyeli le az utolsó falatot, hogy aztán lóhalálában,
+türelmetlenül rohanhasson el a kávéházba, ahol előkelő és kellemes
+milieuben költheti el legalább a fekete kávéját.
+
+Az asszonyi logika nem tartozik a sziklaszilárd épitmények közé, de
+azért mégis különös és érthetetlen dolog, hogy a nők majdnem szándékosan
+gyülöltetik meg a férjükkel a családi otthonukat, holott ha kissé
+okosabban gondolkodnának, gyönyörüen rá tudnák szoktatni őket arra is,
+hogy sehol se érezzék magukat oly kellemesen, mint a saját lakásukban.
+Az a férj, aki a pompás, világos, ezüstnemütől csillogó, meleg
+ebédlőjében ülhet asztalhoz s nem a sötét, légvonatos, barátságtalan
+előszobában kénytelen elkölteni ebédjét, bizonyára kétszer is
+meggondolná, mielőtt a maga kellemes fészkéből kimozdulna s
+kétségtelenül több időt töltene otthon, mint az idegenek lármájától
+hangos kávéházban. És a serdülő gyerek, aki a mostani rendszer mellett
+önkéntelenül megszokja azt a gondolatot, hogy a világot a jó isten csak
+a vendégek kedvéért alkotta, mert ha vendég nincs, hát a homályos
+előszoba, a piszkos abrosz is jó: mennyivel több finomságot, harmóniát
+és jóizlést szivna a lelkébe, ha mindig az a másik, tiszta és derüs
+milieut látná maga előtt, amit most oly szigoruan elzárnak előle. De a
+nagyságos asszonyok, akik öltözködés dolgában oly szivesen hódolnak a
+legfinomabb izlésnek, s a párisi Paquinnál, a bécsi Drecollnál és a
+pesti Holzernél vásárolják a nyilvánosság számára a toilettjeiket,
+otthon, a négy fal között, egyáltalában nem törődnek a finomsággal és a
+jó izléssel. Pedig ha tudnák, hogy milyen oktalanul cselekesznek, hát
+mindennap hófehér abroszszal terittetnének föl az ebédlőben s még talán
+egy virágbokréta bevásárlásától se riadnának vissza, amelylyel ezüsttől
+csillogó asztalukat feldiszitenék.
+
+
+
+
+A fehér asztal analfabétái
+
+Az apró helytelenségek közt, melyeknek tárgyalását a programmomra
+tüztem, van egy, mely első látásra nem látszik valami fontosnak, de
+amely szerintem távolról sem olyan alárendelt jelentőségü, amilyennek,
+felületes szemmel nézve, tartanók: az az indolencia, melylyel nálunk az
+evés müvészetét kultiválják. Jó étvágya, istennek hála, sok embernek van
+Budapesten és Magyarországon, de enni csak kevesen tudnak, már t. i.
+olyan módon, hogy a szemlélő esztetikai érzését ne bántsák. Igaz, hogy
+ez szociális szempontból nem nagy baj, mert a fődolog mindig az marad,
+hogy legyen mivel csillapitanunk az étvágyunkat, de ha elismerjük, hogy
+nemcsak a testi szükségleteknek, hanem a jó modornak is megvannak a maga
+törvényei, hát bizony igen gyakran jutunk abba a helyzetbe, hogy kissé
+szégyenkeznünk kell embertársaink modortalansága miatt. Aki a nagy,
+előkelő, külföldi restaurantokban megfordult, csodálkozva látja, hogy
+bár első pillantásra csupa szemenszedett nyugateurópai hölgy és ur ül
+nálunk is az éttermek asztalai mellett – a nők gyönyörü estélyruhát, a
+férfiak kifogástalan frakkot vagy smokingot viselnek, – de a dekolletált
+selyemderék és a csillogó ingplasztron mögött voltaképpen álcázott
+tatárok rejtőznek. A menü itt is ugyanaz, ami Párisban, az étvágy pedig
+sokkal jobb, de a stilus, melylyel a gazdag lakomát elköltjük, már
+ugyancsak nem hasonlit arra, melyet az elegáns angol és francia ember
+kultivál az éttermek fehér asztalainál.
+
+Azokról a sokszor szóvátett malacságokról, hogy uri emberek a kés hegyén
+szállitják az ajkaik közé a mártást, vagy a főzeléket, hogy a levest
+hangos szürcsölés közt tüntetik el a tányérjukról, hogy a kenyeret
+vágják, a sajtot pedig törik: egyáltalában nem is akarok beszélni,
+hiszen ezeket az apró illetlenségeket már százszor és százszor megrótták
+előttem. Föl kell tennem, hogy az evés e vulgáris helytelenségeivel
+minden jó társaságbeli ember tisztában van, bár őszintén szólva –
+szégyellem, de mégis leirom – akárhány bájos és előkelő asszonyt láttam
+már, aki mennyei ártatlansággal veszi az ajkai közé a kést, sőt: ha jól
+esik neki, kenyérrel mártogatja ki a tányérjából a tatármártást. Akár
+hiszik, akár nem, nálunk az asszonyok közt is aggasztóan tekintélyes
+számban találkoznak az evés müvészetének analfabétái. Olyan hölgyek,
+akik a külsejük után itélve, hivatottak volnának arra, hogy egy
+királyasszony udvarhölgyei legyenek, néha szakasztottan ugy esznek, mint
+egy középfinom szobalány. De ismétlem: ezeket az elemi dolgokat nem is
+akarom szóvá tenni, csak általánosságban konstatálom a szomoru
+igazságot, hogy az étkezés technikájában nálunk csak a legritkább ember
+otthonos. Az a finom, diszkrét stilus, mely a nyugati országokban szinte
+magától értetődik, nálunk majd csaknem egészen ismeretlen. Száz előkelő
+asszony és száz uri ember közt loyálisan számitva se akad tiz, aki a
+villát és a kést helyesen tartaná a kezében s aki már a legelső
+mozdulatával is el ne árulná, hogy nem igen járt a jóizlés egyetemére.
+Pedig az emberismerők jól tudják, hogy nem a drága lakás, a vagyonokba
+kerülő butor, a párisi toilette, a pezsgős vacsora, a five o’clock thea
+az igazi finomság szimboluma, hanem a fehér asztalnál való tökéletes és
+kifogástalan viselkedés. Régebben azt mondták, hogy az urat a cipőjéről
+lehet felismerni, ma már tisztában vagyunk vele, hogy jó pénzért elegáns
+cipőt is könnyü venni, de egy egész latifundium sem elég arra, hogy
+valaki, ha nem az, igazi urnak lássék az ebédlőben és a nyilvános
+étteremben. „Vedd a kezedbe a kést és villát s én rögtön megmondom, hogy
+ki vagy!“ – szólanak manapság a modern emberismerők, akiknek sokkal jobb
+a szemük, semhogy a drága toilette és a fényes ékszer tévutra vezetné
+őket.
+
+Annak, hogy nálunk ilyen kevés müvésze van az asztalnál való jó
+modornak, kétségtelenül az az oka, hogy a gyermeknevelés programmjában
+ez a lényeges pont egyáltalában nem szerepel. A matrózruhás, kényeskedő
+kis hölgyeket és urakat senkise tanitja meg arra, hogy a villával meg a
+késsel való bánást épp ugy meg kell tanulniok, akár a bostont, vagy a
+zongorázást. A mamák azt hiszik, hogy tökéletesen elég, ha a gyermekeik
+franciául gagyognak és – ugy, ahogy – eljátszanak egy divatos keringőt,
+– az evést épp ugy maguktól megtanulják, ahogy a járást és a beszédet.
+Pedig ez sulyos és szomoru tévedés, amelynek következéseit akárhányszor
+szégyenkezve érezzük meg mindnyájan, akiket erre a léhának látszó, de
+voltaképpen igen fontos tudományra elfelejtettek megtanitani a szülői
+házban. A francia vagy az angol gyermeket sokkal sürgősebben avatják
+bele az étkezés müvészetébe, mint a zene vagy az idegen nyelvek
+rejtelmeibe. Emezeket érett fővel is pótolhatja, amazt, ha kis korában
+rá nem szoktatták, sohasem. Innen van, hogy a francia fiu néha nem
+tudja, hogy mi Afganisztán fővárosa, de azt korrektül tudja, hogy a kést
+miképp kell tartania a kezében, ha azt akarja, hogy később majd finom és
+előkelő férfinak nézzék. És akármilyen léhaság is, de bizonyos, hogy
+ennek a tudományának sokkal több hasznát veszi, mint amannak.
+
+
+
+
+A levegőbe néző ember
+
+Abban a tág keretben, amelyet a _Mindennapi problémák_ rovata felölel,
+szives engedelmükkel szóvá fogom tenni azokat az apró helytelenségeket
+és abuzusokat, amiktől a mi társadalmi életünk annyira hemzseg s amiket
+a nyugatról érkező ember azonnal észrevesz, mikor kószáló
+globetrotterből átvedlik budapesti nyárspolgárrá. Egész sereg kicsike
+illetlenség tolakszik elibénk ebben a mi gyönyörüen fejlődő
+fővárosunkban s szerintem mindenki érdemeket szerez a hazai kultura
+körül, ha a maga ez irányu impresszióit nyilvánosságra hozza.
+
+Nem tudom, láttak-e már Kegyetek orvosi tankönyvet, mely a betegségeket
+akképpen demonstrálja, hogy egy képzeletbeli alakon szemléltető
+rajzokban mutatja be a pathologiai elváltozásokat. Én is a tankönyvirók
+példáját követem s egy közkeletü helytelenségről irván, magát az alakot
+mutatom be, aki ezt a helytelenséget leginkább személyesiti. De amint
+látni fogják, az én alakom egyáltalában nem tartozik a képzeletbeli
+lények közé.
+
+Ha a figurámnak, akit ezennel bemutatok Kegyeteknek, nevet adnék, hát
+röviden igy nevezném: a levegőbe néző ember…
+
+Meg fogom magyarázni, hogy kit értek a levegőbe néző ember alatt?
+
+Azt hiszem, La Bruyère mondta ki elsőnek azt az axiómát, hogy a
+legfényesebb carriéreket nem azok a férfiak futják be, akik a beszédnek
+és az elmésségnek a virtuózai, hanem azok, akik a mások meghallgatásának
+müvészetében érik el a legnagyobb tökéletességet. Az első pillanatban
+ezt talán nem értik meg Kegyetek egészen, de ha kissé megfigyelik a
+finom, előkelő és igazán uriasan viselkedő embereket, gyorsan rá fognak
+jönni, hogy az érvényesülésnek a legnagyobb titka csakugyan ebben a
+furcsa axiomában rejlik. Beszélni ugyanis mindenki tud (nálunk még
+jobban, mint másutt) s azok a talentumos és kitünő egyéniségek se
+ritkák, akik ötleteikkel egész hallgatóságukat elkápráztatják. De
+bármilyen hihetetlenül is hangzik, a talentumnak ez a fajtája nem sokat
+ér. A nagyon elmés férfiakat senki se szereti, mert fölényes okosságuk
+élesen és néha kellemetlenül tünteti ki környezetük alárendeltebb
+szellemi voltát. Rokonérzésünk inkább azok felé fordul, akik a mi
+elmésségünknek hódolnak, vagyis: akik elismerő mosolyukkal, szemmel
+látható érdeklődésükkel, tekintetük, gesztusaik, fölkiáltásaik
+élénkségével állandóan azt demonstrálják, hogy kiváló, érdekes és
+szimpatikus egyéniségeknek tartanak bennünket. Aki engem ragyogó
+ötletekkel mulattat, azt esetleg nagytehetségü, de hiu és elbizakodott
+fráternek tarthatom; ám aki viharos tetszéssel, vagy legalább is:
+látható elismeréssel fogadja az én beszédemet, az rögtön a maga pártjára
+hódit, mert én is csak hiu és gyarló ember vagyok, akinek jól esik, ha
+mások okos és elmés férfiunak tartanak. Aki tehát müvészettel tudja adni
+előttem a figyelmes és elbájolt hallgatót, annak rögtön nyert ügye van
+nálam, mert az az impresszióm róla, hogy kellemes, udvarias és finom
+férfiu. Ez annyira általános, emberi vonás, hogy a nagy kulturnemzetek
+közt mindenki számol vele s innen van, hogy a nyugati országokban már a
+gyermekbe is beleoltják a figyelni tudás kincseket érő talentumát. Ha
+egy francia, egy angol vagy egy bajor embernek másfél óráig fogok
+beszélni olyan témáról, mely őt abszolute nem érdekli, véges-végig oly
+lázas kiváncsisággal fog a szemembe nézni, mintha az egész exisztenciája
+függne attól, amit abban a percben mondok neki. Belsőleg talán
+unatkozik, de az idegrendszere oly fegyelmezett, hogy az igazi érzéseit,
+ha azok kellemetlenek reám nézve, sohasem fogja elárulni előttem.
+
+Őszintén meg kell vallanom, hogy a comme il faut és kellemes
+nyugateurópai modor ellen nálunk nagyon gyakran vétenek. Elmés ember itt
+talán több van, mint másutt, de a sima, fegyelmezett, udvarias ember
+már, fájdalom, a kivételek közé tartozik. A társaságunk legtöbb tagja
+szivesen mulattat bennünket saját ötleteivel, de ha arra kerül a sor,
+hogy a mi történeteinket meghallgassa, egyszerre szemmelláthatólag
+unatkozni kezd. Ásit, idegesen fészkelődik, az asztalon dobol s nyilván
+nagyon kellemetlen neki, hogy öt percig hallgatásra van kárhoztatva.
+Vagy ha nem is mutatja ilyen feltünően, hogy szabadulni szeretne tőlünk,
+gépiesen, üveges szemmel néz maga elé a levegőbe, világosan elárulva,
+hogy egyáltalában nem is hallja, amit beszélünk hozzá. Egy tekintet, egy
+mozdulat, egy mosoly se jelzi, hogy előadásunk a legtávolabbról is
+érdekelné. Vonásai csak akkor elevenednek meg ismét, ha a beszédet
+abbahagytuk s ujra alkalmat adunk nekik, hogy a maga elmésségét
+csillogtassa előttünk.
+
+Ime, ez az a tipus, melynek tagjait az imént a levegőbe néző embereknek
+mondtam. Bizvást el lehet mondani róla, hogy hazai specialitás, mely
+minduntalan eszünkbe juttatja, hogy finomság, udvariasság és modor
+tekintetében még fájdalom, távol állunk a nyugateurópai szinvonaltól.
+
+
+
+
+A székesfővárosi pacsirta
+
+Főtisztelendő Ormándy Miklós tanár ur, aki engem annak idején a
+természetrajz titkaiba beavatott, teljes tizenkét órán át beszélt a
+veszprémi gimnáziumban a különféle énekes madarakról, de a
+székesfővárosi pacsirtát – most sem értem, hogy miért? – épp oly kevéssé
+emlitette, mint ahogy Hanák Ker. János s a többi tudós se emliti a
+Magyarországban ismeretes szárnyasok között. Ez annál különösebb, mert
+az összes, közismert pacsirtafajok között a székesfővárosi pacsirta a
+leggyakoribb.
+
+A székesfővárosi pacsirta (alauda metropoliana) abban különbözik a mezei
+pacsirtától, hogy majdnem kizárólag a székesfőváros falai között
+található. Leginkább a kávéházakban, a borbélymühelyekben s tulzsufolt
+villamos kocsikon tanyázik. Tollazata nem oly egyszerü, mint parlagi
+atyafiáé; többnyire kockás ruhát, szines mellényt és ugynevezett zöld
+agrárius-kalapot visel. Familiáris viszonyaira nézve megjegyzendő, hogy
+tulajdonképpen nem a pacsirták családjába tartozik, hanem a jóhangzásu
+gentry- vagy lipótvárosi családokba.
+
+Nyájas olvasóm, ugye-bár, ismered a mezei pacsirtát, akiről a költő oly
+gyönyörü sorokban emlékszik meg? A kis pacsirta vigan szárnyal a
+levegőég magányában s vidám trillájával édes himnuszokat zeng a teremtés
+urához, mig a szegény szántóvető, mosolygó pillantást vetve rá, boldogan
+törli meg porlepte ingujjával munkától gyöngyöző, verejtékes homlokát. A
+székesfővárosi pacsirtának nincsenek ilyen költői ambiciói; ő nem a
+levegőégben szárnyal, hanem alsóst játszik a kávéházak kártyaszobájában,
+vagy a borbély vasfogantyus székén hajtja hátra érdekes, barna fejét. De
+trillázni épp ugy trilláz, mint a mezei pacsirta, bár nincs közelében
+egy fia szántóvető se, aki mosolygó pillantást vetne rá. Épp
+ellenkezőleg: aki hallja, nem a maga homlokát törli végig porlepte
+ingével, hanem őt, a trillázó kis pacsirtát, szeretné kedve szerint
+nyakon törülni.
+
+Azt hiszem, e poétikus bevezetés után fölhagyhatok immár a képtelen
+beszéddel s elárulhatom – amit Önök már ugy is tudnak – hogy a mi
+pacsirtánk nem egy rokonszenves énekesmadár, hanem egy igen antipátikus
+fiatal ur, aki száz és száz példányban él itt a mi gyönyörü
+székesfővárosunkban. A nevezetessége abból áll, hogy egy különös fixa
+ideája van: azt képzeli magáról, hogy az énekesmadarak családjába
+tartozik. És e fixa idea kifolyásakép mindig és mindenütt fütyül: a
+kártyaszobában, ahol rajta kivül még huszan vagy huszonöten játszanak,
+az étteremben, ahová azért megyek, hogy zenekiséret nélkül ebédelhessek,
+a villamos kocsiban, ahol finom uri hölgyek is ülnek s a
+borbélymühelyben, ahol még tiz ártatlan ember várja, hogy a tokáját
+beszappanozzák. Mindezek a hölgyek és urak abszolute nem reflektálnak
+arra, hogy fényes nappal fütty-hangversenyt halljanak, de akár
+reflektálnak rá, akár nem, a tarka mellényü pacsirta sans gène elfujja
+jelenlétükben a kedvenc nótáit, akárha nem is nyilvános helyen volna,
+hanem a saját lakásának hálószobájában. Lelkesen, fanatikus kitartással
+fütyül, ügyet se vetve az ideges pillantásokra, melyek mindenünnen
+feléje repülnek. És – a dologban talán ez a legborzasztóbb – mindig
+ugyanazt a nótát fütyüli, ami egy szakaszjegy keretein belül még csak
+elviselhető valahogy, de határozottan kinos a hosszabb utvonalon. Én
+például föltétlenül kedvesnek találom, ha valaki a Nyugoti
+pályaudvar–Andrássy-uti vonalon a holdvilág-nótát fütyüli a fülembe, de
+némileg idegessé leszek, ha ugyanezzel a nótával mulattatnak a
+Podmaniczky-utcától a Boráros-térig. A jóból is megárt a sok s én azt
+hiszem, hogy Boda Dezső főkapitány ur mindnyájunk elismerésére tarthatna
+számot, ha a villamos vasut trillázó kis pacsirtáit gazdagabb és
+változatosabb müsor megállapitására utasitaná.
+
+De Spass à part, ahogy a Terézvárosban mondani szokták: mi a véleményük
+Önöknek ezekről a nyilvánosság előtt fütyölő legényekről? Nekem az a
+véleményem róluk, hogy nagyon neveletlen fickók, akik épp oly kevéssé
+illenek bele egy kulturváros légkörébe, mint azok az emberek, akik
+sohasem adják mosásba a zsebkendőjüket, mert a zsebkendő oda van nőve a
+jobb karjukhoz. Aki a vendéglőben, a villamos kocsiban, a
+borbélymühelyben hangosan és öntelten fütyöl, az nem pacsirta, hanem
+paraszt. A jónevelésü ember ilyen ripőkösködésre sohase képes, mert
+tudja, hogy a jóizlésü uri ember nemcsak a zsebkendőjében, hanem a
+viselkedésében is kerüli a rikitó szineket.
+
+
+
+
+Havanna és tengeri rák
+
+Abban, hogy a zsúr, a five o’clock, a szükséges intézmények közé
+tartozik, már nagyon régen megállapodtak a társadalmi élet bölcsei, akik
+tudják, hogy az ilyen tömeges vendéglátás a legegyszerübb és a
+legkényelmesebb elintézése az uri család társadalmi kötelezettségeinek.
+Az egynapos, fix vendégeskedés mindenesetre sokkal praktikusabb, mint a
+mindennapi, s az erszényem, az idegeim egyaránt hasznát látják annak, ha
+a hétnek vagy hónapnak csupán egy előre meghatározott napján kell
+vizsgálatot tennem a házigazdai erényeimből. A zsúr szükségessége –
+főképp a lányos házakban – nem is lehet tehát többé vita tárgya, de
+annál többet lehet beszélni arról a keretről, amelyben ezek a fesztelen
+összejövetelek a magyar uri házakban lefolynak.
+
+A zsúrnak vagy a five o’clock-nak, legalább elméletben, az a célja, hogy
+az egymással rokonszenvező, s egyazon müveltségi fokon álló öregek és
+fiatalok kedves és vidám hangulatban töltsék el a téli alkonyatok óráit.
+Vagyis: elmésen megbeszéljék a mindennapi élet, a müvészet, az irodalom
+eseményeit, néha-néha jókedvüen táncra perdüljenek s tréfával,
+udvarlással, olykor egy kis ártatlan emberszólással édesitsék meg ezt a
+különben annyira szürke és szomoru földi létet. Aki a zsúrt kitalálta,
+bizonyára poétikus, vidám és melegszivü ember volt; hiszen lehet-e
+finomabb és kellemesebb mulatság, mint egy finom, világos szalonban,
+örökzöld pálmák alatt csevegni okos asszonyokkal és bájosan piruló
+leányokkal, mig odakünn ólmos eső hull a csillogó aszfaltra? Nem kell
+éppen tulságosan fiatalnak lenni, hogy az ember az efféle intim
+szórakozásban a kedvét találja; hiszen még nekem, a fehérhaju öregnek,
+is azok a legkedvesebb perceim, amikor szép és elmés asszonyok szemébe
+nézve mondhatom el ó-divatu bókjaimat…
+
+Távol áll tehát tőlem, hogy a zsúrok ellen izgassak, hiszen minden
+intézmény, mely a közélet tónusának a megfinomitását szolgálja,
+kétszeresen, sőt háromszorosan kedves nekem. De akármilyen fanatikus
+barátja is vagyok a zsúrnak általánosságban, egy csöppet se lelkesedem
+azokért a zsúrokért, amelyek a mi uri házainkban szokásosak. Mert azok
+már nem finom, egyszerü és vidám összejövetelek, hanem valóságos felsőbb
+tanfolyamai az üres hencegésnek, a kellemetlen nagyzolásnak és annak a
+huszadik századbeli szörnyüségnek, melyre nincsen is magyar szó: a
+proccolásnak. A mi uri hölgyeink azt hiszik, hogy a zsúr csak akkor
+zsúr, ha az ember a szegény ura egész havi jövedelmét elkölti a
+vendégeire. Tehát nem egy csésze theát, egy kevés édességet
+szolgáltatnak föl a házuk barátainak, hanem dús és százakba kerülő
+lakomákat, melyeknek költségeit aztán heteken át megsinylik.
+Akárhányszor tanuja voltam annak, hogy tisztességesen szituált, polgári
+családoknál, melyeknek évi jövedelme tizezer koronára rug – ez manapság
+egészen csinos összeg, – a délutáni összejöveteleken kétszáz forintba
+kerülő buffet áll a vendégek rendelkezésére, s a háziur
+nyolcvankrajcáros havannákkal kinálta az urakat, nem is szólva arról,
+hogy drága cigánybandát is hozatott a rögtönzött tánchoz, holott zongora
+is, zongorajátszó is okvetlen akadt volna a társaságban. Az ilyen
+látvány engem mindig gondolkodóba ejt, főképp akkor, ha tudom, hogy
+mindez a ház felnőtt kisasszonya kedvéért történik. A mamák ugyanis
+konokul azt hiszik, hogy a lányaik hamarabb főkötő alá jutnak, ha a
+nőtlen urakat a fényüzésükkel elkápráztatják. Én azt hiszem, hogy ez
+nagyon silány taktika, mert a fiatal urak, akik szeretnek jól élni s
+akik élvezettel szivják végig a papa óriási havanna-rudjait, rögtön más
+szemmel nézik a mulatságot, ha arról van szó, hogy az ilyen környezetben
+fölserdült kisasszonyt feleségül vegyék. Vendégi minőségükben pompásnak
+találják ezt a divatos zsúrt, de mint házasulandó legények, alighanem
+aggódva kerülik az esetleg félremagyarázható nyilatkozatokat. Mert ugyan
+mi az ördögért vállalkoznának arra, hogy a vendég kényelmes stallumát a
+házigazda tövises életével fölcseréljék?
+
+Délutáni összejövetelek a müvelt nyugaton is vannak, de ennek az oktalan
+nagyzolásnak, nyugodtan elmondhatom, sehol sincs párja. Az angol uri
+házakban csupán egy csésze teával s pár falat édességgel tisztelik meg a
+vendéget, de azért minden fiatal ur boldognak érzi magát, ha egy előkelő
+családhoz bejuthat. Az ilyen éretlen hencegésnek, valljuk meg őszintén,
+kissé Balkán-ize van. Legalább azoknál a középosztálybeli, uri
+családoknál, amelyek a családfő becsületes munkájából élnek. Ahhoz, hogy
+az ember valahol jól érezze magát, sem tengeri rák, sem januári barack,
+sem a vitéz Don Quijotte-ról elnevezett szivarfaj nem szükséges. Sőt:
+néha az ember épp ott unatkozik legjobban, ahol a havannák legnagyobbak.
+
+
+
+
+A vendégszeretet túlzásai
+
+Ezt a cikket nem a finom és tökéletes, pesti zsúrasszonyok számára irom,
+akiknek tudvalevőleg minden illemkérdés a kisujjukban van, hanem a
+kedves, naiv és tapasztalatlan kis vidéki teremtések számára, akik
+valahol egy falusi udvarházban serdültek fel viruló, fiatal asszonyokká
+s akik egy reggelen hirtelen arra ébredtek, hogy ők, a kis zöldségek,
+egy nagy, polgári háztartás élén állanak s épp oly korlátlan urnői az
+egész háztartásnak, mint édes mamájuk, a tapasztalatokban megőszült
+matróna. Ezeket az édes asszonykákat akarom kitanitani arra a nagyon
+fontos és örökké aktuális tudományra: hogy miként kell viselkedni az
+embernek olyankor, ha vendég ül az asztala mellett? Most ugyanis, amióta
+a hivatásos nagybácsik korába léptem s gyakrabban megfordulok azokban a
+vidéki uriházakban, ahol a vendég kedvéért még a falakat is szivesen
+lebontanák, a magam tapasztalásából győződtem meg a felől, hogy ebben a
+szép országban, melynek a vendégszerető hirét még a külföldön is jól
+ismerik, alapjában véve nincsen is olyan jó dolga a vendégnek, mint
+ahogy a legendák mesélik. Még pedig – bármily különösen is hangzik ez az
+állitás – éppen azért nincs jó dolga, mert a mi vidéki asszonyaink
+egyenesen tulzásba viszik a vendégszeretetet s a házukba tévedő
+jóbarátot olyan kellemetlen torturákban részesitik, hogy még hosszu
+hónapok mulva is bizonyosan megemlegeti.
+
+Akik a vidéki uriházakban megfordulnak, már bizonyára kitalálták, hogy
+arról a furcsa és kinos szokásról akarok beszélni, melyet az ország
+minden szép asszonya szinte hagyományszerüen kultivál: a vendégeknek
+egész a molesztálásig való kinálásáról. Én magam például azok közé az
+emberek közé tartozom, akik délben csak azért ülnek az asztalhoz, hogy a
+fekete kávét, mely az életnek tagadhatatlanul egyik fénypontja,
+kellőképen megalapozzák. Nekem délben tökéletesen elég, ha két kanál
+levest, egy szeletke filet-t, egy izletes csirkecombot s egy barackot
+vagy egy nemes fajtáju almát megeszem. Ha egyedül vagyok, nem is
+szerepel egyéb az étlapomon, aminthogy – bizonyosan tudom – sokan
+vannak, akik a déli étkezés dolgában épp oly szerények, mint jó magam.
+Már most velem is, másokkal is, sürün megtörténik, hogy vendégképpen
+kell megjelennem egy-egy derék, vidéki család asztalánál, amely
+természetesen csakugy görnyedezik a magyar konyhaművészet remekei alatt.
+Ha rám biznák a dolgot, minden ételből enném egy-két falatot s
+szerencsésen a végére érhetnék az ebédnek, a nélkül, hogy másnap az
+orvosi tudományhoz kellene fordulnom segitségért. De nem bizzák rám, –
+oh, dehogy! – hanem addig kinálnak, addig molesztálnak, amig végre is
+kimerül minden energiám s tehetetlenül végigeszem az egész menüt,
+miközben borzongó hátgerinccel gondolok arra, hogy holnap
+harminckilencfokos lázzal fogok hánykolódni hófehér párnáim között. A
+bájos háziasszony valami különös ambiciót helyez abba, hogy én, a
+szegény mártir, a gyomromat tönkretegyem s a világért se nyugszik, amig
+egy tigris telhetetlenségével mindazt vérbenforgó szemmel fel nem falom,
+amit a vendégszeretet örve alatt a tányéromon felhalmoz. Sőt egyenesen
+sértésnek veszi, ha betegen nem távozom a házából. Hogy miért gyötör meg
+ennyire, azt ő épp oly kevéssé tudja, mint én, – de mivel az anyja, a
+nagyanyja is igy bántak a vendégeikkel, hát ő se akar rosszabb
+háziasszony lenni, mint azok voltak.
+
+Kedves, jó, vendégszerető, finomlelkü, nagyságos asszonyaim, engedjék
+meg nekem azt az alázatos kérdést: ugyan mire való ez a kannibálokhoz se
+méltó kegyetlen és izléstelen szokás? Mit akarnak bebizonyitani azzal,
+hogy a házukba tévedő idegent agyonetetik? Talán azt, hogy nem sajnálnak
+tőle két rostbeefet se s hogy akár egy egész libát is szivesen
+feláldoznak a vendégszeretet oltárán? Ez csakugyan nem szorul
+bizonyitásra, mert minden vendégük készséggel elhiszi önökről, hogy a
+pénzkérdés az ilyen meghivásoknál nem fontos. De ha nem ez a prózai
+momentum készteti önöket a középkori emberkinzásra, akkor az isten
+szerelméért miért kinálják agyon a szegény és tehetetlen vendégeiket?
+Nem teszik fel róluk, hogy kinálás nélkül se halnak éhen? Hiszen végre
+is huszadik századbeli emberekről van szó, akik tudvalevőleg nem annyira
+szemérmesek, hogy csupa affektálásból szándékosan éhesek maradjanak.
+
+Nagyságos asszonyok, akik az áldott vidéken oly megvesztegető
+bájossággal képviselik a magyar vendégszeretetet, nagyon kérem Önöket,
+gondoljanak arra, hogy a spanyol inquizició szokásai már sok száz évvel
+ezelőtt elévültek s hogy ma már épp oly kevés értelme van a
+hüvelykszoritónak és a spanyol csizmának, mint annak, hogy valakit a
+fehér asztal mellett megkinozzanak. Az emberszeretet nevében, összetett
+kézzel, arra kérem Önöket: hagyjanak fel már egyszer végképpen a
+kinálgatással…
+
+
+
+
+Ingujjban
+
+Budapest kávéházaiban – még a jobbakban is – pár nap óta mind sürübben
+tünik fel a kánikula ismert és kedves alakja: az ingujjas ember. Már
+kora ebéd után megjelenik s egyenesen a kártyaszoba, vagy a
+billiárdterem felé tart, ahol igy szól egybegyült barátaihoz:
+
+– Nézzünk az után, amiből élünk!
+
+E szavakkal leveti a kabátját s vidáman letelepedik a zöld asztal mellé,
+vagy kezébe veszi a dákót, hogy délutáni szórakozását megkezdje. Az ing,
+mely a kabát alól kibukkanik, néha tiszta és száraz, de néha gyürött és
+piszkos, sőt: többnyire gyürött és piszkos. Azonfelül láthatólag magán
+viseli a harmincfokos hőség nyomait, vagyis: az izzadtságtól egyenesen
+rátapad a vidám játékos testére. Ez mindenesetre érthető – hiszen ki nem
+izzad ebben a pokoli kánikulában? – de mint látvány, nagyon kellemetlen,
+mert mi tagadás: mindenki szivesebben legelteti a szemét ilyenkor egy
+hófödte glecscseren, mint egy önlevében kifőni készülő alsósjátékoson. A
+finom fehérnemünek akárhányan a bolondjai vagyunk, de a züllött,
+kifakult, csuronviz, párolgó kanavász látása nem tartozik azok közé az
+élvezetek közé, melyeket okvetetlenül megkivánnánk a pikkolónk mellé.
+Pedig akár kivánjuk, akár nem, részünk van benne, mert a budapesti
+kávéházban az ingujjas ember elfogadott, sőt népszerü tipus, akit a
+kávéháztulajdonos épp ugy respektál, akár a pincér, vagy a többi vendég.
+
+Nem vagyok valami etiketthajhászó félbolond, azt is elismerem, hogy az
+ilyen nagy melegben jogunk van kissé meglazitani a társadalmi
+törvényeket, de az ingujjas ember feltünő szereplése már régóta szálka a
+szememben. Kis, külvárosi kávémérésekben, ahova a mult évtizedek hires
+Sauwirthjei visszavonultak, piszkos matrózkorcsmákban, ahol a pofon épp
+oly elfogadott akció, mint a sörivás vagy a kolbászevés, egyáltalában
+nem találom feltünőnek, ha a vendég ingujjban, sőt feltürt ingujjal
+telepedik le a keresztlábu asztalhoz. De uri helyen, a nagy,
+tükörablakos kávéházakban, a ragyogó csillárok és freskók alatt az ilyen
+fesztelenség – ne tessék rossz néven venni az erős kifejezést –
+egyenesen illetlen és undoritó. Ha a kávéházba megyek, nemcsak ahhoz van
+jogom, hogy egy szelet fagylaltot kivánjak a pénzemért, hanem ahhoz is,
+hogy az esztétikai érzésemet kielégitsék. Az a kávéháztulajdonos tehát,
+aki az ingujjas embert a márványoszlopai között megtüri, nem csupán
+önmagát, meg a helyiségét becsüli le, hanem engem is, aki nem azért
+jöttem a kávéházba, hogy harmatozó, öreg izraelitákat nézzek. Akinek
+melege van, az menjen el egy dunai uszodába, vagy menjen haza a saját
+lakására, ahol – ha ugy tetszik neki – nemcsak a kabátját vetheti le,
+hanem az ingét is. Az alsósra vagy a karamboljátékra tudtommal semmiféle
+törvény se kényszeriti a honpolgárokat s aki kabátban nem képes arra,
+hogy a partiet blank bélára felvegye, az inkább mondjon le arról a
+gyönyörüségről, hogy a nyári hónapokban az embertársait megkoppaszsza.
+
+Ez alkalommal válaszolok annak a mézeshetes asszonynak a levelére is,
+aki nagy megbotránkozással panaszolja, hogy az ura – a tökéletes
+férfi-ideál – pár nap óta ingujjban ül le délben az asztalhoz, holott a
+szülői házban soha életében se látott hasonló illetlenséget. Én ugyan
+abban a véleményben vagyok, hogy a férjtől juliusban és augusztusban nem
+szabad tulságos szigoruan venni az effélét, de azért azt mondom, hogy az
+okos és jólnevelt férj a felesége jelenlétében még se ül le ingujjban az
+ebédhez. Nem azért, mintha ezzel valami égbekiáltó bünt követne el,
+hanem azért, mert a családi tüzhely finom tónusán még az efféle
+kisebbfajta neveletlenséggel is csorbát üt az ember. A középsorsu ur
+mindig megengedheti magának azt a fényüzést, hogy egy pehelykönnyü
+lüszterkabátot vásároljon, amit az ebéd ideje alatt magára vehet. A
+feleség, aki bizonyos pillanatokban maga is szintén megfeledkezik az
+ünnepies etikett-törvényekről, a saját megbecsülését látja abban, ha az
+ura vele szemben comme il faut gentleman módjára viselkedik. Az etikett
+felfüggesztésének pillanatai annál édesebbek és ingerlőbbek, mentül
+inkább ragaszkodik az ember az etiketthez azokban az órákban, amikor nem
+a forró sziv, hanem a hideg társadalom törvényei szerint kell
+cselekednie…
+
+
+
+
+Babonaság
+
+A kaszinónkban, ahol a hazárdjátékok legválogatottabb fajtáival
+támogatták az alapszabályokban sürüen emlegetett nemzeti kulturát, egy
+öreg doktor is gyakran megfordult a kártyaasztal mellett. Egyébként
+vidám és kedves bácsi volt, de ha a kártyaszerencse egy-egy negyedórára
+elpártolt tőle, nyugodtan legyilkolta volna azokat a szerencsétleneket,
+akik szerényen a háta mögé telepedtek. Szentül meg volt győződve róla,
+hogy a rossz kártyajárásnak kizárólag a gibicek az okai s ezt a nézetét
+nem is igyekezett eltitkolni előttük.
+
+– De kedves bátyám, mondta neki egyszer valami fiatal ügyvéd, csak nem
+hisz komolyan abban a szamárságban, hogy a kártyát a háta mögött ülő
+gibic megváltoztathatja?
+
+Az öreg doktor haragosan rázta meg hófehér üstökét:
+
+– Micsoda, hogy ebben a szamárságban nem hiszek? Jegyezd meg öcsém, hogy
+az én koromban már semmiben sem hisz az ember, se az igaz hazafiságban,
+se a forró szerelemben, sőt még talán a gondviselésben sem, de a
+babonában ugy hisz, mint ti, bigott komédiások, a szentirásban. Hogy a
+föld csakugyan gömbölyü, a felől nem vagyok egészen bizonyos, de hogy
+egy rossz gibic Rothschildot is tönkreteheti, abban egy pillanatig se
+kételkedem…
+
+Ez az öreg, goromba doktor jut az eszembe, mikor most egy „kiváncsi
+olvasó“ (aki valószinüleg maga is tagja a rossz gibicek grémiumának) azt
+a kérdést intézi hozzám: honnan van, hogy a különben okos és intelligens
+emberek is gyakorta épp oly babonásak, mint a legostobább falusi anyóka?
+Ez a derék ember érthetetlennek találja az ilyen elmebeli aberratiót,
+mert ő maga – amint irja – sohase lenne képes rá, hogy egészen közömbös
+jelenségeknek és tárgyaknak befolyást tulajdonitson az emberek sorsára
+és életére. Ebben talán igaza is van, de abban már egyáltalán nincs,
+hogy a babonaság érthetetlen. A babonaság nagyon is érthető és
+megmagyarázható, nem csupán az ostoba és elmaradt embereknél, hanem az
+okosoknál és az intelligenseknél is. Sőt ezeknél talán még inkább, mint
+amazoknál. Hiszen annyi rejtélyes és földeritetlen titok vesz körül
+bennünket bölcsőnktől a sirunkig, annyi misztikus és homályos
+jelenséggel találkozunk még a mindennapi életünkben is, hogy nem csoda,
+ha olyan befolyásokban is hiszünk, melyeket a logika nem tudna
+megmagyarázni. A logika még az élet legnagyobb processzusainál is
+csütörtököt mond, maga a születésünk és a halálunk is oly félelmetesen
+titokzatos, hogy a megmagyarázhatatlan befolyásoknak joggal helyet
+adhatunk azon a mesgyén is, mely létezésünknek ezt a két végállomását
+elválasztja egymástól.
+
+A babonaság tehát föltétlenül érthető, ami természetesen nem jelenti
+azt, hogy a humoros perceinkben ezeket a tébolyitó furcsaságokat
+komolyan kell vennünk. Az az ember, aki csak azért jár mindig a
+Rákóczi-ut jobboldalán, mert a baloldalon való járás a hite szerint bajt
+hoz a fejére, vagy az a másik, aki minden vállalkozása előtt kabalából
+nyers citromot eszik: mindenesetre bohózati alak, aminthogy a játékosok
+babonái is többnyire kacagtató bárgyuságoknak látszanak. Mert a
+játékosok közt, akik a kártya véletlennek látszó titokzatosságai révén
+lesznek nábobokká vagy koldusokká, természetesen aránytalanul több a
+babonás, mint a hazardozást elvileg megvető emberek között. Én ismertem
+kártyást, aki babonából dugóhuzót hordott a mellényzsebében, aki a játék
+megkezdése előtt kezet fogott a tüzlegénynyel, sőt olyat is láttam, aki
+selyemhernyókat hozott magával a kaszinóba a kalapja bélésében, mert
+szentül meg volt győződve róla, hogy a selyemhernyó jelenléte okozati
+összefüggésben van az ugynevezett pointeur-seriessel. De ki nem ismer
+akárhány embert, akinek ennél még százszor különösebb kabalái vannak?
+Engem az se lepne meg, ha valaki védjegyet tetováltatna a hátára,
+mielőtt a kártyaasztalhoz leül, vagy játékközben gyaluforgácsot és nyers
+gummi arabicum-ot rágicsálna, mert a babonás embertől minden őrültség
+kitelik. És az őrültség se őrültség, ha olyan valaki követi el, aki a
+babona misztikumában hisz. Ez a földi élet annyira tele van félelmetes
+titkokkal, hogy néha a babonaság sokkal inkább megadja hozzájuk a
+magyarázatot, mint a leghidegebb és a legkristályosabb logika.
+
+
+
+
+A szép nénik
+
+Él itt Budapesten egy fiatal rokonom, aki foglalkozására nézve
+szorgalmas ügyvédjelölt, jellemére nézve derék és megbizható fiu, de van
+egy nagy hibája: betegesen rokonszenvez a kávéházi élettel. Reggel
+kávéházban költi el a kávéját, ebéd után feketekávézni siet a nagy
+tükörablakok mögé, hattól nyolcig a megszokott törzsasztalánál
+uzsonnázik, este pedig, ha az utolsó falatot lenyelte, már megint ott ül
+a hosszu márványasztal mellett, hogy a világ valamennyi képes és
+képtelen ujságját végigolvassa. A sorrend csak vasár- és ünnepnapokon
+változik meg, amikor változatosság okából, ebéd előtt is a kávéházban
+tölt el egy órácskát.
+
+A minap, mikor megkérdeztem tőle, hogy miért ragaszkodik ennyire a
+füstös levegőhöz, mely végre is tönkre fogja tenni az idegrendszerét, a
+fiu jóizüen elnevette magát.
+
+– Miért?… Mondhatom, hogy furcsa kérdés. Hát mi másért járnék a
+kávéházba, mint a szép nénikért, akiket minden időben ott talál az
+ember…
+
+– Micsoda szép nénikről beszélsz?
+
+– A pesti kávéházak törzsvendégeiről, akik elég jószivüek hozzá, hogy
+velünk egy födél alatt töltsék el az összes szabad idejüket… A szép
+nénik, épp ugy, mint mi, a kávéházban költik el az uzsonnájukat s csak
+este nyolc után mennek haza, amikor a helyiséget söpörni kezdik…
+
+Igy szólt, bajuszát pödörgetve, az én lovagias öcsém, aki – teringettét,
+hiszen a véremből való fiu – nem tartozik amaz egyének közé, akik a
+barátságos szép asszonyokat elkerülik. Főképp a „szép néni“-ket nem
+kerüli el, a nyájas, selyembluzos ifju hölgyeket, akik négy óra után már
+letelepednek a különböző kávéházakba s az illusztrált lapok forgatása
+közben meleg pillantásokat vetnek a körülöttük settenkedő urakra. Én
+tehát mindenképpen megértem lelkes öcsém álláspontját, akinek a VI.,
+VII. és VIII-nál töltött száraz délelőttjei után föltétlenül jól esik,
+ha bájos és jószivü hölgyek közt felüdülhet. Sőt a „szép nénik“-et is
+megértem, akik az élet unalmáért és keserüségeiért legalább röpke
+kávéházi ismeretségekben keresnek kárpótlást. De nem értem meg – s ez
+az, amiért ezt a banális témát ujra a nyilvánosság elé viszem – azokat a
+polgári asszonyokat, akik a „szép nénik“ cimére és jellegére pályáznak.
+Vagyis: a kávéház jószivü tündérei közé keveredő, tisztességes
+_filiszter_ hölgyeket. Az ő kávéházi szereplésük igazán budapesti
+specialitás; mert sehol a nagy világon – se Londonban, se Párisban, se
+Madridban, se Newyorkban, se Tokióban – nincs az a szolid uri asszony,
+aki nappali világitásnál – pláne férfikisérő nélkül – a kávéházban
+lebzselne. Már csak azért se – a háziasszonyi elfoglaltságáról nem
+beszélek – nehogy a „szép nénik“-kel összetéveszszék. Budapesten azonban
+ez a szokás annyira lábrakapott, hogy az embernek szinte azt kell
+hinnie: a filiszter asszonyok egyenesen valami pajkos kalandnak nézik,
+ha a kávéházban félreismerik őket. Hogy ennek a különös ambiciónak mi a
+lelki rugója: azt, fájdalom, nem tudom megérteni. Annyi bizonyos, hogy
+Európa többi kulturvárosában az igazi uri nő nem ülne be órákra olyan
+helyiségbe, ahol egész sereg kalandhős fixirozza s ahol a füst, a trágár
+szóbeszéd és a trágár pillantás ugyszólván benne van a leltárban.
+
+Mindezzel azonban nem azt akarom mondani, hogy a tisztességes nő
+egyáltalában nem járhat a kávéházba. Járhat, de csak bizonyos időben: én
+szerintem este tiz és tizenkét óra között. Akkor a legdiszkrétebb
+felfogás se találhat semmi kivetőt abban, hogy az uri asszony, aki a
+szinházi előadás után még egy csésze forró teát akar meginni, a férje
+karján egy előkelő és jó tónusu kávéházban megjelenjék. Aki ilyenkor
+jön, arról mindenki elhiszi, hogy nem az én feketebajuszu öcsém miatt
+harapja a füstöt s nem azért fogja a kezébe a spanyol képes ujságot,
+hogy e sánc mögül négy márványasztal összes férfi-népével kacérkodjék.
+De a kávéházban egyedül, vagy a barátnőivel uzsonnázó asszony mindig ki
+van téve annak a gyanunak, hogy ő is a „szép nénik“ közé tartozik, abba
+az osztályba, melyet ezzel a léha jargonnal keresztelt el a kávéházakban
+lebzselő fiatalság. Az uri nő, ha nappal nyilvános helyre akar menni, ám
+menjen a jóhirnevü cukrászdába, ahol senkise ad át neki olyan
+ujságlapokat, melyeknek margóján szerelmi találkákat kérnek tőle. Mert
+ha szép, akkor az én drágalátos öcsém okvetlen kér tőle egy találkát, de
+nemcsak ő kér, hanem minden naplopó, aki az aranyos oszlopok között
+tartja a hivatalos óráit. A közhit ugyanis azt tartja, hogy aki a „szép
+néni“ cimére rászolgál, az már közel van hozzá, hogy a jelleget is
+megkapja.
+
+
+
+
+A vásárló szenvedélyről
+
+– Magyarázza meg nekem – irja ma egy fiatal ember, akinek levelét
+ezennel tárgyalásra kitüzöm – magyarázza meg, ha tudja, mi az oka annak,
+hogy engem, aki februárban már elmultam huszonhat éves, s a közvélemény
+szerint nem tartozom a legostobábbak közé, semmi a világon nem izgat:
+sem a szerelem, sem a szinház, sem a Conan Doyle regényei, de egy
+körülmény mindig megfoszt a józan eszemtől: az, ha több pénz van a
+zsebemben a szokottnál. Amikor öt forintom van, nyugodtan és higgadtan
+járok az emberek között, olcsón és szerényen vacsorázom, gyalog járok,
+hogy a villamost kispóroljam, de ha véletlenül ötven, vagy száz
+forinthoz jutok egyszerre, a szó szoros értelmében becsipek a vagyontól
+s még álomra se tudom hajtani a fejemet, ha a pénztől hamarosan meg nem
+szabadultam. Ilyenkor mindent összevásárlok, ami csak a szemem elé
+kerül, oktalanul, sőt nevetségesen gavallér vagyok s egyáltalában nem
+gondolok arra, hogy holnap, holnapután is nap lesz. Elköltöm az utolsó
+krajcáromat s csak utólag, amikor már ismét antivirilista vagyok, tépem
+ki a hajamat bosszuságomban, hogy ujra könnyelmü és beszámithatatlan
+voltam. Meg tudná mondani, hogy mi ennek az oka? És ha megtudná, tud
+valami orvosságot is ajánlani, amely ebből a nevetséges szenvedélyemből
+kigyógyit?
+
+Ime, a fiatal ur problemája, mely nem is olyan kómikus, mint amilyennek
+az első pillanatban látszik, főképp azért nem, mert rengeteg sok ember
+él a világon, aki ugyanebben a betegségben szenved. És ez a betegség
+annyira veszedelmes, hogy nekem, ha afféle unalmas moralista lennék,
+most alaposan le kellene szidnom a könnyelmü fickót s nagy
+prédikációkkal bizonyitanom, hogy az ilyen szenvedély a biztos romlás
+alapja, mert már apáink megmondották, hogy a pénzt sokkal könnyebb
+megszerezni, mint megtartani. De mivel sem moralista, sem Tartuffe nem
+vagyok, hát bevallom, hogy ezt az időleges részegséget, amit a pénz
+okoz, nagyon meg tudom érteni, még pedig azért, mert magam is igen
+sokáig szenvedtem a vásárlási mániának nevezett nyavalyában. Ez a hires
+bölcs, aki most a gyékényen pipázva adja a nyugodt és hidegvérü
+filozófust, valamikor szintén fiatal és hóbortos legény volt, aki a
+nélkülözés órái után mindig megszédült, mikor váratlanul pénzhez jutott.
+Én voltam az, aki ezer forinttal a zsebemben, reggeltől estig ott
+lebzseltem a nagyvárosi utcák kirakatai előtt s nemcsak finom
+fehérnemüt, drága nyakkendőket, kincsekbe kerülő szivartárcákat
+vásároltam, hanem ujfajta dugóhuzókat, silány szobrokat, japán
+papirszalvétákat és ó-német kártyapréseket is, szóval csupa olyan
+tárgyat, melnyek világéletemben se vettem hasznát. Emlékszem rá, hogy
+egyszer Londonban, mikor a pénzeslevélhordó egy napon váratlanul
+benyitott hozzám, a Piccadilly-cirkuszon egy kis ölebet vásároltam két
+fontért, pedig bizonyosan tudtam, hogy a boarding-house-omba nem
+bocsátanak be háziállatokat. De a pénztől én is becsiptem, mint
+mindenki, aki nem szokta meg, hogy állandóan százfontosai legyenek a
+zsebében. Az ilyen oktalan költekezésnek épp a vagyon szokatlan tudata
+adja meg a pszichológiai magyarázatát. És még valami; a rendes, komoly,
+pedáns elfoglaltság hiánya, vagyis: az unalom. Tessék csak megnézni a
+személyvonat utasát, aki tizenkét órát tölt a vasuti kocsiban s majdnem
+megőszül idegességében, amig az utazása céljához ér. Az ilyen ember nem
+csupán a menetrendeket és az ujságokat vásárolja meg, hanem a közbeeső
+állomások összes automatáit kifosztja. Egész gyüjteményt szed össze a
+kölni vizből, a Sarg-féle szappanból és kalodontból, a pörkölt és
+pörköletlen mandulából, a savanyu cukorkából, a gyujtóból és a
+bajuszpedrőből. Pedig az egyikre épp oly kevés szüksége van, mint a
+másikra. De megveszi, mert az utazás egyhanguságába még az az esemény is
+édes változatosságot hoz, ha az ember a nikkel-huszfillérest az automata
+nyilásába beledobja.
+
+A betegséget tehát én tökéletesen megértem, de ami az orvosságot illeti,
+hát az a nézetem, hogy az ilyen baj hasonlit a neuraszténiához: csak az
+idő gyógyitja meg, de az is ritkán. Aki erre a betegségre inklinál, az
+többnyire a haláláig nem gyógyul ki belőle. Mérhetetlenül nagy energia
+kell hozzá, hogy az ember hidegen tovább menjen a kirakatok előtt, mikor
+pénz, sőt sok pénz van a zsebében. És ha tovább is megy, többnyire ugy
+jár, mint az a galiciai zsidó napszámos, aki öt pálinkamérést hősiesen
+kikerült, de a hatodikban már emelt fővel kért egy pohár borovicskát,
+mert gyönyörü önmegtartóztatásáért bőven rászolgált erre a kis
+jutalomra. Miért mondjam, hogy az ilyen könnyelmü fecsérlő föltétlenül
+jellembeli fogyatékosságban szenved? Ha azok a keserves pillanatok,
+mikor egy huszforintos kalitka megvásárlása után kénytelen adós maradni
+a főpincérnek a kávéja árával, nem tudják kigyógyitani a betegségéből,
+akkor az én szavam ugyis csak annyit ér, mint egy öreg szarvasbogár
+döngése.
+
+
+
+
+Az utca lovagja
+
+„Lehetnek-e olyan esetek, amikor a feleség nem köteles megmondani az
+igazságot az urának?“ – kérdezi ma tőlem egy habozó, fiatal asszony,
+akinek – ugy látszik – van egy ilyen delikát esete, s most az én
+girómmal akarja megnyugtatni a lelkiismeretét. Nemcsak azért, mert az
+ilyen ifju teremtések lekötelezése különös örömet szerez nekem, hanem
+teljes, férfias meggyőződésemmel azt válaszolom: hogy igenis vannak, még
+pedig gyakran vannak ilyen esetek, s az asszony, mikor az igazságot
+elhallgatja, akárhányszor korrektebbül cselekszik, mint akkor, amidőn
+naiv csacsisággal fölösleges dolgokat is elmesél az ő szerelmes
+uracskájának.
+
+Ne komédiázzunk és valljuk be igy négyszemközt, hogy tulajdonképpen nem
+is különböző esetekről van szó, hanem egyetlen egy esetről, – mert a
+többiben már nem értem a tréfát, s a legnagyobb határozottsággal azt
+vallom, hogy a házastársaknak nincs egymás előtt titkolni valójuk.
+Helyesebben: a tisztességes asszony nem is követ el olyasmit, amit
+titkolnia kellene az ura előtt. Persze akkor, amidőn az igazság őszinte
+beismerése mellett kardoskodom, nem az ugynevezett konyhabeli
+kulissza-ügyeket értem, mert azt a fontos tényt, hogy a szakácsné
+gorombán visszafeleselt, vagy azt, hogy a szobalány bünös hanyagságot
+tanusitott a padlókefélés körül, nemcsak szabad, de kötelesség is
+elhallgatni a férj előtt, akinek igazán nincs feje ahhoz, hogy ezekben a
+komolytalan affaire-ekben itélkezzék. Ilyenekről tehát aligha van szó a
+kiváncsi, fiatal asszony kérdésében. Hogy miről van szó, azt bátor
+leszek rögtön kitalálni, hiszen a magamfajta vén globetrotterek, ha
+kincseket nem is tudnak összegyüjteni hosszas kóborlásaik közben, egy
+nagy kincsre mindenesetre szert tettek: arra a tudományra, hogy az ilyen
+nyughatatlan vérü, fiatal teremtések lelkében éppen ugy tudnak olvasni,
+mint a nyitott könyvben.
+
+Tehát lássuk csak a tényállást, kedves kis barátnőm: ugy-e ezuttal is az
+utca lovagjairól, a derék aszfaltbetyárokról van szó? Ön szerényen,
+lesütött szemmel sétlált a Kossuth Lajos-utcán, vagy esetleg a
+Rákóczi-uton, amikor az a borzalmas orvtámadás érte, melyre most is csak
+heves szivdobogással tud visszagondolni… A részletek már banálisak: a
+felsütött bajuszu gazember megemelte Ön előtt a kalapját s udvariasan
+megkérdezte, vajjon megengedi-e, hogy a divatárusnőjéhez elkisérje?
+Egyuttal azt is elmondta, hogy Kegyedet már hosszabb idő óta néma
+tisztelettel szokta követni az aszfalton, de most már nincs többé lelki
+ereje ahhoz, hogy érzéseit eltitkolja…
+
+Ugye-bár, igy történt a hires eset? Kegyed az első pillanatban azt
+hitte, hogy rögtön el fog ájulni ijedtében, de aztán meggondolta magát s
+nem ájult el, hanem egy megvető pillantást vetve az aszfalt Romeójára,
+olyan lépésekkel távozott, mint Jászai Mari szokott egy-egy
+Shakespeare-dráma negyedik felvonásában… És az egész uton az járt a
+szőke vagy barna fejecskéjében, hogy ugyan mit fog mondani a törvényes
+szerelmese, ha erről a rémületes kalandjáról referál neki?
+
+Kedves kis nagyságos asszonyom, mindenekelőtt fogadja a tisztelt férje
+nevében is forró köszönetemet azért, hogy nem neki mondta el ezt a
+furcsa történetet, hanem nekem. Ha őt avatta volna be életének ebbe a
+fájdalmas titkába, fölösleges izgalmakat szerzett volna a derék
+embernek, mig én mosolyogva azt mondom: nem történt Kegyeddel semmi
+olyasmi, amiért érdemes lenne nyugtalankodnia… Az aszfaltbetyárok népes
+családfáját sem az ilyen jó és szolid asszonykák, sem a rendőrök, sem
+én, öreg csavargó, nem tudjuk kiirtani a föld szinéről, mert ez a fajzat
+sokkal inkább szaporodik, mint a legalsóbbrendü élősdiek… De
+szerencsére, nem olyan veszedelmesek, mint azok, mert az olyan bátor
+megvetés, amivel Kegyed a kloaka szerelmesét elhessegette magától,
+minden esetben elég, hogy a szép és fiatal teremtések a piszkos
+tolakodásától megszabaduljanak…
+
+Mi célja lenne annak, hogy ezt a kalandját a tiszta családi tüzhelye
+mellett fölmelegitse? A férje – aki bizonyosan föltétlenül meg van
+győződve a Kegyed makulátlan tisztességéről – egy pillanatig azt
+hihetné, hogy talán egy ártatlan, de mégis hibáztatni való kacérság
+bátoritotta föl azt a gyalázatos csirkefogót. Minek zavarná föl ennek a
+derék embernek a nyugalmát, mikor a lelke mélyén tökéletesen meg van
+győződve a felől, hogy egyáltalában nem cselekedett inkorrekt dolgot?
+Hiszen az a lovag amugy is kényelmes inkognitóban párolgott el a
+nagyvárosi utca emberoceánja között, – és ha a véletlen ugy akarná, hogy
+Kegyed föl tudja lebbenteni azt az inkognitót, ugyan volna-e szive
+hozzá, hogy az urát egy olyan lovagias affaire-ba kényszeritse, amelyben
+egy tisztességes és gáncs nélkül való gentleman lenne kitéve egy
+jellemtelen kalandor golyójának…
+
+Az őszinteségnek csak abban az esetben volna értelme, ha a társadalom az
+ilyen arcátlan gavallért egyértelmüleg kilökné magából. De a mi
+viszonyaink, fájdalom, olyanok, hogy a leleplezés – a helyett, hogy
+tönkretenné – jóformán glóriát fon a bátor férfiu feje köré, aki egy
+védtelen asszonyt hősiesen inzultálni merészelt…
+
+
+
+
+Közkeletü neveletlenségek
+
+Mikor néha, hosszabb távollét után, a hazámba visszatérek, az első napon
+rendesen ugyanazt a két furcsa jelenséget konstatálom: az utcák sokkal
+csöndesebbek, a nyilvános helyek – az éttermeket és a kávéházakat értem
+– sokkal hangosabbak, mint a külföldön. Az elsőt könnyen megértem;
+Budapest, utcai forgalom tekintetében, még nem érte el a nagy európai
+metropólisok szinvonalát. Igazán nagyvárosinak csak néhány exponált
+pontja mondható; a Rákóczi-ut, az Andrássy-ut belső része s szép időben
+a korzó és a divatos belvárosi utcák egyike-másika. A többi majdnem egy
+vidéki város impresszióját kelti, ha az ember Párisból, Londonból vagy
+akár Bécsből érkezik meg a keleti pályaudvarra. (A minap, fényes délben,
+egész Budáig egyetlen járó-kelővel se találkoztam az uj Erzsébet-hidon.)
+Ez azonban még megérthető valahogy; ahhoz, hogy egy nagy városnak oly
+széditő utcai élete legyen, mint a nagy nyugateurópai centrumoknak, az
+üzleti forgalomnak oly mesés arányai kellenek, amilyeneket odakünn lát
+az ember. Ez tehát tisztára csak idő kérdése; ha a mi szép Budapestünk
+is olyan üzleti centrummá lesz, mint Páris vagy Berlin, itt is
+lépten-nyomon ki leszünk téve annak a gyönyörüségnek, hogy a
+tyukszemünket ötpercenkint letapossák.
+
+Amit nem értek s ami állandóan felborzolja még az én nyugodt és
+meghiggadt idegeimet is, az nem a mi utcai életünk abnormális
+csendessége, hanem a nyilvános helyek csuf és izléstelen lármája,
+melyhez hasonlóra csak az ázsiai bazárokban találunk. A budapesti ember,
+mikor a kávéházba vagy a vendéglőbe megy, mintha egyenesen valami
+perverzus örömet találna abban, ha a szomszédait idegesekké teheti. Nem
+is beszélek most azokról a furcsa hölgyekről és urakról, akik
+izléstelenül hangosan beszélnek a vendéglői vagy a kávéházi asztal
+mellett s akik a legszigorubb magánügyeiket is olyan tónusban
+pertraktálják, amilyet a régi rómaiak csak a fórumon használtak, de ők
+is csupán akkor, ha a haza komolyan veszedelemben forgott. Ez az
+ildomtalanság végre is nem általános szokás s igy inkább humoros, mint
+boszantó hatással van a nyilvános helyek többi jóizlésü vendégére. De
+ami egyenesen felháboritó, az a budapesti embernek ama közforgalomban
+levő neveletlensége, amelyet a pincérrel, az ujsághordó gyerekkel s az
+összes szomszédai idegeivel szemben elkövet. Mindig csodálkozom rajta,
+miképp tudja itt valaki nyugodtan végigolvasni az ujságját, amikor
+valóságos vihara tombol körülötte a csöngetésnek, kopogtatásnak,
+kiabálásnak, visitásnak, sőt néha orditozásnak is. Száz ember közül
+százegy a késsel veri a poharát, a gyürüjével üti a márványasztalt s
+olyan pokoli zsivajt csap, hogy az elmegyógyitó intézetek dühöngő
+osztálya valóságos trappista kolostor a budapesti kávéházakhoz és
+vendéglőkhöz képest. A bennszülött fővárosi még akkor is csönget, sőt
+harangoz, ha abszolute nyugodt állapotban van; de mit müvel, jó isten,
+olyankor, ha a felszolgáló pincér nem hozza el két percen belül a kivánt
+ujságját (amit háromszáz ujság közül kell kiválasztania) s ha a főpincér
+nem abban a minutumban terem előtte, amikor éppen fizetni akar. Ilyenkor
+kivörösödik, reszket, görcsöket kap, mert valami felháboritó injuriának
+tekinti, hogy őt, aki husz krajcárt ad azért, hogy kávét, ujságot,
+vizet, szóda bicarbonát, cimjegyzéket, menetrendet kapjon s a telefont
+is annyiszor használhatja, amennyiszer jól esik neki, két vagy – uram
+bocsáss – öt percig megvárakoztatják. Ez egyenesen galád beletaposás az
+ő egyéni szabadságába s igy csupán a legszentebb jogával él, amikor
+megbotránkozása egész orkánját zuditja az alpincér, a főpincér s a
+kávéházat birtokló uzsorás fejéhez. Hogy e közben én, az ő ártatlan
+vendégtársa, is megőrülök, azzal természetesen nem törődik, hiszen nekem
+is jogom van hozzá, hogy csöngessek, visitsak és orditozzak.
+
+Bizonyos, hogy a tombolásnak ez a fajtája sehol a müvelt külföldön nem
+szokásos s hogy Budapesten is el lehetne szokni tőle, ha a nagyságos
+vendég urak a türelem szent erényében kissé gyakorolnák magukat. Elvégre
+még a legbuzgóbb főpincér se járhat biciklin a kávéházban s ha egyszerre
+tiz ember akar fizetni neki, kilencet még akkor is kénytelen
+megvárakoztatni, ha a kötelességérzet valósággal dühöng benne. A husz
+krajcáromért egész sereg jogot szerzek meg magamnak a kávéházban, de azt
+a jogot, hogy egymagamban eljátszszam a sziu-indiánok összes harci
+jeleneteit, még e tekintélyes pénzösszeggel se szerzem meg. Mert a kés
+arra való, hogy a ramsteaket elvágjam vele, a gyürü arra, hogy kedves
+nőm őnagyságára emlékeztessen, de már arra, hogy száz ártatlan embert
+megőrjitsek, sem a kés, sem a gyürü nem való. Hiszen a kávéház és a
+Lipótmező között mégis kell lenni valamiféle különbségnek.
+
+
+
+
+A jóakaró
+
+Igen, igen, a lovagiasságnak is megvan a maga humora, – s ez a humor
+gyönyörüen nyilatkozik meg a problémában, melyet egy naiv ifju ma elibém
+terjeszt, ujabb bizonyságot szolgáltatva a felől, hogy a szelid,
+himporos kedélyek még nem haltak ki végképpen a világból. Ennek a naiv
+ifjunak ugyanis van egy ravasz ismerőse, aki már huzamosabb idő óta
+minden erejével arra törekszik, hogy neki minél több kellemetlenséget
+okozzon. Hogy miért haragszik rá, arról levéliróm nem világosit föl, de
+azt tényként megállapitja, hogy ez az ur minden lehető és lehetetlen
+alkalmat fölhasznál az ő boszantására s legutóbb olyan trükköt eszelt
+ki, amely egyenesen hallatlan és vérlázitó. A minap ugyanis nyájas
+arccal félrehivta s igy szólott hozzá:
+
+– Tegnap egy társaságban Önről volt szó. Nem vagyok vénasszony s nem
+szivesen vállalkozom arra, hogy pletykákat terjeszszek, de sokkal jobb
+szeretem Önt, semhogy elhallgassam, hogy mit beszéltek. A társaság egyik
+tagja ugyanis azt mondta, hogy Önnél haszontalanabb, jellemtelenebb
+frátert még sohase látott. Valószinü, hogy kellemetlenséget szerzek most
+Önnek, de azt hiszem, hogy kötelességem az őszinteség…
+
+– És ki volt az az ember, aki igy beszélt rólam? – kérdezte, aránylag
+nyugodt hangon, a naiv fiu.
+
+– Bocsásson meg, de ezt nem vagyok hajlandó elárulni. Egy gentleman nem
+szolgáltathat ki valakit, aki a bizalmával megtisztelte. Ez különben,
+ugy hiszem, mellékes is. Nekem csupán az volt a célom, hogy Önt a
+keringő hirek felől felvilágositsam…
+
+Akár hiszi a nyájas olvasó, akár nem hiszi, az én levéliróm nem ütötte
+arcul a derék gentlemant, sőt: annyira zavarba jött, hogy egyáltalában
+semmit se tudott válaszolni neki. Csak másnap tért annyira magához, hogy
+a kis epizódot el birta mesélni nekem, annak a kérésnek kapcsán: hogy
+adjak neki tanácsot, mit cselekedjék az ő különös jóakarójával szemben?
+
+– Meg nem sérthetem – irja édes csacsisággal – mert hiszen nem ő volt,
+aki ilyen galádságokat beszélt rólam. Be se pörölhetem, mert hiszen
+ugyancsak nem ő volt, aki ilyen alávaló módon gázolt a becsületemben. De
+hát mi akkor a tennivalóm? Én nem tudok kieszelni semmi okosat s ezért
+Önhöz fordulok, hogy sulyos helyzetemben valamikép sziveskedjék a
+segitségemre lenni…
+
+Amint látják, vannak még szelid lelkek a világon, akik még azokkal az
+ismert, ősrégi trükkökkel sincsenek tisztában, amelyeket már a
+középkorban is sikerrel használtak a naiv kedélyek megpukkasztására. Ez
+a fiatal ur még nem ismeri azt a kedves, barátságos, jólelkü fiut, aki e
+szavakkal telepedik le a kávéházi asztalhoz:
+
+– Tegnap este ugyancsak kihoztak Ön miatt a sodromból. Van már legalább
+is öt éve, hogy nem mérgelődtem annyit, mint tegnap.
+
+– Mi történt? – kérdezzük ijedten és kiváncsi hangon.
+
+– Egy ur, vagyis a leghelyesebben egy szmokingos csirkefogó, nagy
+társaság előtt azt állitotta Önről, hogy öreg és szerelemre éhes hölgyek
+pénzéből él. Képzelheti, hogy nem maradtam nyugodt az ilyen szemtelenség
+hallatára s ugyancsak megmondtam a véleményemet annak a haszontalan
+rágalmazónak…
+
+– És nem lenne oly kedves, hogy a rágalmazó nevét is közölné velem?
+
+– Nem, kedves barátom, ezt már nem szabad kivánnia tőlem. De nincs is rá
+szüksége, mert elhiheti, hogy derekasan megvédelmeztem…
+
+Ez a trükk már majdnem oly régi, mint az ó-testamentom s a komoly
+emberek egyáltalában nem is csinálnak valami különös kázust belőle.
+Legfölebb azt cselekszik meg, hogy a védelmezőjüket sonica arcul ütik.
+De még talán ennyi is fölösleges. Van az elintézésnek egy célszerübb
+módja is s ha megengedi, – hiszen tanácsot kér tőlem, ugy-e? – szivesen
+közlöm Önnel ezt az ügyes és kipróbált metódust.
+
+Az elintézés leghelyesebb módja a következő:
+
+Három napig ne szóljon semmit se, sőt: érintkezzék továbbra is
+legbarátságosabban azzal a derék gentlemannal, aki a minap annyira
+kitüntette Önt a jóakaratával. Három nap mulva azonban hivja félre s
+mondja neki, szintén nyájas hangon, a következőket:
+
+– Kedves barátom, ma alkalmam volt rá, hogy az Ön kedvességét
+viszonozzam.
+
+– Hogy-hogy? – fogja kérdezni a kitünő uri ember.
+
+– Ugy, hogy tegnap én is egy nagyobb társaságban voltam, ahol az Ön neve
+is szóba került. Egy ur ugyanis azt állitotta, hogy gyávább, piszkosabb,
+ravaszabb rágalmazót még egyáltalában nem ismert, mint Ön. Képzelheti,
+hogy nem türtem ezt a hangot s derekasan megfeleltem annak a
+becsületrablónak. Ne hálálkodjék, hiszen az Ön minapi jóakarata után ez
+egyszerüen a kötelességem volt…
+
+E szavak után szoritsa meg forrón a derék gentleman kezét és távozzék
+nyugodtan a kávéházból. A lovagias ügyet – higyje meg nekem – e
+nyilatkozattal végérvényesen elintézi.
+
+
+
+
+Lemondás
+
+Kedves uram, aki oly izgatottan és szorongva várja a választ, melyből
+sulyos lelki fájdalmának elmulását reméli, az ön levele eszembe juttatja
+nemes kollegáimat, a testi bajok doktorait, akik lelkiismeretes
+diagnózisuk után többnyire rögtön megirják a receptet, melylyel a
+páciensüket meggyógyitják, de néha komolyan és szánakozva szoritják meg
+a szegény betegük kezét.
+
+– A szervi bajok ellen nem sokat használ az orvosi tudomány, mondják
+szomoruan. Uj szivet, fájdalom, nem adhatok önnek s igy csak azt
+tanácsolhatom, őrizkedjék minden izgalomtól és felindulástól… A jó isten
+hatalmával, sajnos, még a legjobb orvosdoktor se rendelkezhetik…
+
+Mióta én, a dologtalan öreg, egyszerü gyékényemen a várószobámat
+berendeztem, gyakran ugy érzem magam, mint az orvos, aki diagnózist
+csinál és recepteket ir… És néha ugy képzelem, hogy a zsámolyom fölött
+valami láthatatlan tábla csillog ezzel a felirással:
+
+LELKI BETEGEK DOKTORA. RENDEL HAJNALTÓL ESTÉLIG.
+
+Igy képzelem – és a szivem nekem is épp ugy elfacsarodik olykor, mint a
+doktoré, aki bizonyosan tudja, hogy nem segithet a betegén… Mert a
+szervi bajokkal szemben a lelki orvos is tehetetlen… És ilyenkor én is
+azt mondom, amit a professzor, aki a páciensét végigkopogtatta:
+
+– A jó isten hatalmával, fájdalom, én se rendelkezhetem…
+
+… Ön, kedves uram, azt irja nekem, hogy alighanem a revolvergolyó lesz
+az egyetlen orvosság, amely önt végképpen meggyógyitja. Ön, aki előkelő
+állásu ember s négy kedves, gyönyörü gyermek apja, fél év előtt
+beleszeretett egy tizennyolc esztendős leányba s érzi, hogy ettől a
+gyötrő szenvedélytől sohase fog megszabadulni… Mit tegyen?… A
+lemondáshoz egyáltalában nincs ereje, arra a gazságra pedig, hogy a
+derék feleségét, az ártatlan kicsikéit elhagyja, sohase lenne képes… Hol
+találja meg a kivezető utat ebből a szörnyüséges helyzetéből?… Utolsó
+reménykép hozzám, a tapasztalt vén emberhez fordul tanácsért, de érzi,
+hogy ez a lépése is hiábavaló; kétségbeejtő bizonyossággal látja már
+közeledni azt a pillanatot, mikor vigasztalan küzdelmében kimerül…
+
+Az imént azt mondtam, hogy a szervi bajokkal szemben a lelki orvos is
+tehetetlen. Az ön betegsége, szegény uram, szervi baj. Nem azért, mert
+egy uj és bünös szerelmet engedett urrá lenni a szivében, hanem azért,
+mert gyáván a revolvere golyójáról beszél, amikor négy ártatlan
+apróságnak van még szüksége az ön kétségbeejtően tünedező energiájára.
+
+Az az apa, aki szerelmi fájdalom miatt öngyilkosságra gondol, épp olyan
+gyógyithatatlan beteg, mint a phtizises, aki már csak a tüdeje
+roncsaiból él.
+
+Az elmeorvosok azt beszélik, hogy még a legsulyosabb őrülteknek is
+vannak néha világos pillanataik. Nem volt még önnek soha egy világos
+pillanata? És ha volt, nem gondolt-e szégyenkezve arra, hogy amit ön
+leküzdhetetlen szenvedélynek nevez, az voltaképpen kegyetlen és
+egyenesen őrületes gonoszság?
+
+Négy szegény, fejletlen kis emberi lelket akar ön támasz nélkül hagyni
+ebben a hideg világban egy ostoba és éretlen fellobbanás miatt? Hát
+annál a tébolyodott önzésnél, melyet ön regényes módon szerelemnek mond,
+nem százszor, ezerszer komolyabb érzés-e az, amit a természet még a
+vadállatba is beleoltott: az apa féltő, ragaszkodó, kimondhatatlan
+szeretete a támaszra szoruló gyermeke iránt?
+
+Uram, nézzen körül a világban: mindazok, akiket maga körül lát,
+többé-kevésbé megalkudtak már az élettel. Ki az álmairól mondott le, ki
+az ambiciójáról, ki egy édes, drága teremtésről, akire valamikor a
+boldogság könyeivel gondolt. Mindenki lemondott valamiről, hiszen a
+halandók egész élete se más, mint a legszomorubb lemondások sorozata.
+Akik mosolyogva rójuk a napfényes utcákat, titokban sirva gondolunk
+örökre elveszett álmainkra, de nem panaszkodunk, mert az élet hamar
+megtanit bennünket arra, hogy az igazi fájdalomban senkinek sincs
+osztályosa… A küzdelmeket magunknak kell végigvivnunk, hiszen ami
+rajtunk kivül van, az egy idegen és távoli világ… Valamennyien rejtett
+könyekkel kószálunk ezen a földön, – miért kiván ön jobb sorsot, mint a
+csendesen szenvedő milliók, akik némán és türelmesen hordják láthatatlan
+keresztjüket?… Édes uram, vessen egy pillantást szegény gyermekeire – és
+szégyelje magát azért a levélért, melylyel a részvétemet provokálni
+akarta…
+
+
+
+
+Az ördöghinta
+
+Ilyenkor, amidőn a mindennapi munka hosszu és szürke időszaka után pár
+hétre kimozdulok a mi imádott Budapestünkről s a megszokott
+társaságomnak, klubomnak és kávéházamnak egy elhatározással bucsut
+mondok egy darabka időre, mindig ugy érzem magam, mint a szenvedélyes
+alkoholista, aki egy ritka józan pillanatában hirtelen csak rájön arra,
+hogy együgyü, oktalan és szomoru életet él… Mert nemcsak az alkoholnak,
+a kártyának vagy a szerelemnek vannak meg a javithatatlan fanatikusai,
+hanem az ugynevezett megszokásnak is. Mi budapestiek többnyire a szürke
+és közömbös megszokás martirjai vagyunk. A lelkünk tele van a
+függetlenség és a szabadság vágyával, elméletben ugy suhanunk el a
+tengerek, hegyek és idegen városok fölött, mint egy-egy gazdátlan
+léghajó, de ha arra kerül a sor, hogy egyszer-másszor meg is valósitsuk
+e vágyainkat, hát érthetetlen módon belesüppedünk megint a legsivárabb
+indolenciába. Ezer és ezer intelligens ember él itt, akit a müveltsége,
+a hajlamai, sőt a vagyoni viszonyai bizvást arra ösztönözhetnének, hogy
+bizonyos időközökben kiragadja magát a rendes környezetéből és
+életmódjából, hogy uj, szines gazdag impressziókkal frissitse fel
+pislákoló életkedvét, de csodálatos: a legtöbb sokkal nagyobb lelki
+emóciók után birja csak rászánni magát arra, hogy például Velencébe vagy
+a Garda-tó mellé kiránduljon, mint az angol ur vagy akár egy angol dáma
+arra, hogy az indiai hajóra felszálljon. Valamennyien szinte babonás
+kegyelettel ragaszkodunk megszokott mindennapi életünk apró kellékeihez,
+a pletykázó, kávéházi társaságokhoz, az Andrássy-ut aszfaltjához, vagy a
+piszkos konflishoz, melynek ölében a lakásunkból a hivatalunkba vagy a
+hivatalunkból a lakásunkba robogunk. Egy szédületesen unalmas, szürke
+ördöghintában éljük le az életünket, abba a csalódásba ringatva
+magunkat, hogy gyönyörü galoppban utazunk az érzések és impressziók
+sokaságán keresztül, pedig éveken át mindig ugyanazt a kicsike kört
+járjuk végig, mig egyszer az utolsó állomáshoz meg nem érkezünk.
+
+Ez az indolencia nagyon csodálatos, mert uj benyomásokra, uj életkedvre
+minden intellektuális életet élő embernek egyképpen szüksége van, nem
+csupán a festőnek, a szobrásznak, az irónak, hanem a kereskedőnek, a
+hivatalnoknak, az orvosnak is; aki mindig a megszokott, szük, unalmas
+körben mozog, lassankint megsavanyodik és kiszárad, még ha nagy és
+jelentékeny talentumokkal ékeskednék is lelki világának kincsesháza. Az
+utazás izgalma, a szemünk előtt megcsillanó uj és ismeretlen szinek, az
+idegen emberek, a tőlünk távolabb hullámzó világ érintése olyan hatással
+van a müvelt emberre, mint az oxigénes levegő a fuldoklóra. A
+neuraszténiának azt a könnyü és divatos fajtáját, mely a modern embert
+gyötri, semmi se gyógyitja ki oly gyorsan és gyökeresen, mint az
+ismeretlen benyomásoknak az a tarka sokasága, amely idegen országokban
+megcsap bennünket.
+
+Hogyan lehet mégis, hogy a budapesti ember oly patópáli közömbösséggel
+tud belesüppedni mindennapi életébe? Nem igen tudom. Mert az a kifogás,
+hogy az utazás sok pénzbe kerül, csak nagyon gyengén állja meg a helyét.
+Igaz, hogy mindenki nem szánhat külön tételt a budgetjében az
+utazásoknak, de az ördöghinta utasai között olyan is fölös számmal akad,
+akit az anyagi szempontok nem igen alterálnak. Sőt azt mondom: az
+ugynevezett középosztálybeliek közül majdnem mindenki jut néha abba a
+helyzetbe, hogy utazásra is szánhat valamicskét. Igaz, hogy maga a
+vasuti költség elég drága, de az életmód külföldön hasonlithatatlanul
+olcsóbb, mint minálunk. Nem beszélek most a kivételesen luxuriőz
+helyekről – mindenütt akadnak szállodák, ahol maga a lakás
+harminc-negyven frankba kerül – de jó, kényelmes s finom és uri
+penziókat lehet kapni már napi tiz frankért, még pedig nem csupán a
+kisebb, félreesőbb helyeken, hanem olyan exponált pontokon is, mint
+például Róma, Palermo, Nizza, Mentone, vagy akár Montecarlo. Három heti
+teljes ellátás – a bort és a szivart kivéve – akárhol megszerezhető
+kétszáztiz frankért, vagyis, a mi pénzünk szerint, száz forintért. Ez
+csak nem nagy pénz, ugy-e? Akárhány bakkistát ismerek – még pedig nem
+csupán a vagyonos emberek közül – aki száz- vagy százötven forint
+veszteség után oly nyugodtan áll fel a helyéről, mintha csupán a cipőjét
+huzta volna fel. Akár egy héten keresztül mindennap elveszit száz
+forintot, de az már éveken át sem jut az eszébe, hogy utazásra, tehát a
+maga restaurálására két-háromszáz forintot elköltsön. Vajjon nem a
+legbünösebb és a legostobább indolencia ez?
+
+
+
+
+A magántisztek
+
+Hadd konstatálok mindenekelőtt egy igazságot: a budapesti ember – az
+átlag-ember – köszönés dolgában a müvelt Európa legilletlenebb
+egyéniségei közé tartozik. Nem beszélek azokról a fiatal és jólöltözött
+gavallérokról, akik a Kossuth Lajos-utcán, a Szervita-téren, a dunaparti
+korzón ismerős hölgyeket üdvözölnek; mert ezek nemcsak hogy finoman és
+illedelmesen emelik meg a kalapjukat, de meghajlás tekintetében is
+bátran fölvehetik a versenyt az aktiv szolgálatban levő diplomatákkal. A
+társaságbeli ur Budapesten is tudja, hogy mivel tartozik a hölgyeknek,
+habár itt-ott ugynevezett uri ember is akad, aki a rája nézve közömbös
+asszonyokat csak könnyed kézlegyintéssel köszönti. De az ilyen ur,
+istennek hála, még a mi fővárosunkban is a kivételek közé tartozik, mert
+a hölgyekkel szemben – nem hiába, hogy gavallér nemzet hirében állunk –
+a magyar föltétlenül lovagias.
+
+Nem is a hölgyek ismerőseiről akarok beszélni ebben a levélben, hanem
+azokról az urakról, akik velünk, férfiakkal állanak köszönési
+viszonyban. Ezek közt – bocsássák meg nekem a kemény kifejezést – már
+meglehetősen nagy százalékot képviselnek a jólöltözött parasztok. A
+budapesti utcán egész sereg olyan ur sétál, aki a kalapját elvileg csak
+a nála föltétlenül magasabb rangfokozatban álló notabilitás előtt emeli
+meg, ellenben a többieknek, akik udvarias üdvözlésükkel megtisztelik,
+csak egy lefitymáló kézmozdulattal válaszol. Ezek az urak – ugy látszik
+– abban a tévhitben élnek, hogy ők afféle magánhadnagyok,
+magánkapitányok és magántábornokok, mert a köszönést állandóan snájdig
+szalutálással viszonozzák. Nekem, aki Európa nagyvárosaiban mindig azt
+tapasztaltam, hogy az előkelő férfiu éppen az előzékenységével tünik ki
+a többi közül, mindig a fejembe száll a vérem, amikor egy-egy uborkafára
+fölkapaszkodott, üresfejü stréber ily leereszkedő mozdulattal hálálja
+meg, hogy én a kalapomat megemelem előtte. Akárhányszor megesik velem,
+hogy boszuságomban állva maradok az utca közepén s csak egy hajszál
+hiányzik, hogy utána nem futok a neveletlen fráternek s igy nem szólok
+hozzá, mindenek füle hallatára:
+
+– Hallja az ur, vagy ne fogadja egyáltalában a köszönésemet (de akkor
+számon fogom kérni a parasztságát) vagy köszönjön ugy vissza, mint a
+müvelt emberek között világszerte szokásban van. Aki polgári ruhában
+szalutálással viszonozza az udvarias üdvözlést, azt szó nélkül be kell
+csukni a bolondok házába.
+
+Amint látják, még engem, a higgadt és öreg embert is ilyen módfölött
+fölháborit ez a ripők-viselkedés, mennyire boszanthatja hát a fiatalt,
+aki még nem tud ugy uralkodni az indulatain, mint én, akinek már
+ugyszólván minden mindegy. De én se veszem a dolgot mindig ilyen
+tragikusan, sőt akárhányszor a humor kerekedik felül bennem: főképp
+azokban az esetekben, mikor a mi szép városunknak egy másik ismert
+tipusával találkozom, aki arról nevezetes, hogy minden ravaszságát
+fölhasználja, csakhogy a köszönést kicsiklandozza belőlem. Ez az ur már
+messziről lekötelezőleg mosolyog, mikor meglát, ha közeledik, félig
+meghajol, mintha a következő pillanatban már köszönni akarna, de a
+világért se köszön, hanem furfangosan megvárja amig én megemelem előtte
+a kalapomat. Ekkor aztán hirtelen tekintélyes arcot vág s hüvös
+leereszkedéssel igy szól hozzám:
+
+– Jó napot!
+
+Vagyis: a helyett, hogy ő köszönne, ahogy a mozdulataival jelezte,
+egyszerüen csak visszaköszön, abba a tévedésbe ejtve a járókelőket, hogy
+őt még az utcán se hagyják nyugton a tolakodó idegenek.
+
+Ez azonban csak humoros alak, akit könnyen ki lehet játszani azzal, hogy
+az ember másodizben már nem ül föl a ravaszságának. De a szalutáló ur
+már sokkal boszantóbb alak nála, aki ellen komolyan tömörülniök kellene
+az illemtudó embereknek. Mert az ilyen fejlődő nagyvárosban semilyen
+harc se jogosultabb, mint az, melyet a neveletlen ripőkök ellen indit a
+müveltek és a jólneveltek gárdája.
+
+
+
+
+Öröm és gyász
+
+Alig hinné az ember, hogy egyébként irástudó hölgyeknek és uraknak
+mennyi sulyos gondot okoz az a kérdés, hogy micsoda szavakkal fejezzék
+ki részvétüket vagy üdvözletüket polgártársaik gyászesetei vagy
+örömnapjai alkalmából. Igy, látszatra, nagyon egyszerü a dolog; az ember
+papirt, tintát kér a kávéházban a főpincértől, félrevonul az egyik
+asztal mellé s könnyedén igy szól magában:
+
+– Ma délben van a Bandi esküvője Nagyváradon. Most meg fogom neki irni a
+gratuláló telegrammot.
+
+Bemártja a tollat a tintába, leirja a cimet s akkor veszi észre, hogy
+nem jut semmi dolog az eszébe. Mit irjon? A legegyszerübb az volna,
+hogy:
+
+„A mai napon melegen üdvözöl és egész életedre szóló, zavartalan
+boldogságot kiván – Miska.“
+
+De ez a szöveg együgyünek és banálisnak tünik föl, ami nem méltó
+intelligens férfiuhoz. Az üdvözlő táviratnak – ez a közhit – elmésnek és
+sziporkázónak kell lennie. És azonfelül kissé pikánsnak is, hogy az
+örömapa nevetve pödörje olvastára a bajuszát, az örömanya és a szende
+menyasszony egész a homlokukig elpiruljanak, Bandi, a vőlegény pedig ezt
+mondja:
+
+– Terringettét, Miska még mindig a régi, javithatatlan csirkefogó!
+
+De hol vegyen az ember egy elmés és pikáns ötletet? Az elmésségek és
+pikantériák nem röpködnek a levegőben s polgártársaink, mikor egy
+szellemes megjegyzést kölcsönkérünk tőlük, rendesen ostobák, mint egy
+muzeumi ágyu. A szerencsétlen gratuláló tehát félig elrágja a tolla
+szárát s a végén is olyan táviratot eszel ki, melyet csak bizonyos
+szégyenkezéssel ad át a rács mögött ülő hivatalnoknak.
+
+Természetes, hogy nem mindenkinek okoz ilyen nagy gondot az esküvői
+táviratok kérdése, mert vannak szerencsés halandók, akik ilyen esetekben
+azt a bizonyos körökben közkeletü humort veszik igénybe, melyet a nép
+ajka röviden vigéchumornak nevez. Ebben a genre-ban főképp a verses
+üdvözletek a népszerüek. Például:
+
+  „Rég megmondta a kasznár:
+  Éljen az uj házaspár!“
+
+Vagy:
+
+  „Két zsák liszt és két zsák dara,
+  Éljen soká a szép ara!“
+
+Az ilyen táviratok azonban többnyire csak a kisebb, rendezett tanácsu
+városokban lakó jegyeseknél szokásosak. Az elmésségnek ezt a fajtáját
+képviseli a vigéc-humor pikáns alosztálya is, mely ilyen és ehhez
+hasonló, pajzán versikéket biz az ártatan dróthuzalra:
+
+  „Én vagyok a Miska, te a vőlegény,
+  Bár csak én volnék te és te volnál én!“
+
+Azok a kényesebb férfiak, akiknek izlését ez a játszi humor nem elégiti
+ki, hosszu negyedórákig gyötrik az agyvelejüket, amig egy valamirevaló
+táviratban megállapodnak. Ugyanilyen sulyos gondot okoz nekik az a
+kérdés is, miképpen fejezzék ki részvétüket ama barátaiknak, akik
+gyászukban embertársaik vigasztalására szorultak. A részvét kijelentése
+mindig banális és uj fordulatok e téren a legnagyobb stilisták se tudnak
+kieszelni. Hogyan eszelnének hát ki azok a derék nyárspolgárok, akik a
+fogalmazás terén föltétlenül kisebb kaliberek, mint Ferenc Antal ur,
+ahogy Anatole France-t a vérmesebb chauvinisták nevezni szokták.
+
+Az én szerény véleményem e kérdésben az, hogy a gratuláló is, a
+részvétkijelentő is akkor jár a helyes uton, ha minél egyszerübben s
+mentül kevesebb cikornyával fejezi ki a mondanivalóját. Amennyire
+illetlen és izléstelen az egyik genre-ban a humor és a pikantéria,
+annyira nevetséges a másikban a nagyhangu és értelmetlen frázis. Hiszen
+az efféle levelezés és táviratozás többnyire csak felületes etikett
+kérdése s az üdvözlő és a kondoleáló a legtöbb esetben csak a társadalmi
+illendőség szempontjából jelentkezik. A bizalmas barátok mindig meg
+fogják találni a helyes hangot; azok pedig, akik csak egy közkeletü
+formaság miatt szaporitják a postakincstár jövedelmeit, azzal puszta
+ténynyel, hogy egyáltalában megemlékeznek ismerőseik öröméről, vagy
+gyászáról, már teljesitették társadalmi kötelességüket. A léha
+konfidencia épp oly hibáztatni való, mint azok a dagályos frázisok,
+melyekkel embertársaikat gyászukban megzavarják. Pár egyszerü, szivből
+jövő szó: ennyi tökéletesen elég ahhoz, hogy udvarias és jómodoru
+embereknek tartsanak bennünket.
+
+
+
+
+Vacsora vagy illuzió?
+
+A párisi Rothschild alkalmasint jóizü mosolylyal olvasná azt a levelet,
+amelylyel ma engem egy derék fiatal ur megtisztelt, sőt bizonyos vagyok
+benne, hogy az öreg Rockefeller vagy Carnegie se őrizné meg közmondásos
+komolyságát, ha ennek az ifju embernek a problemája a szemei elé
+kerülne. De én, aki szivesebben foglalkozom az emberi lélek
+szövevényeivel, mint a lóversenyek favoritjaival s aki néha egy töprengő
+kis magánhivatalnokot értékesebb egyéniségnek tartok, mint egy idegbeteg
+milliomost, én teljesen megőrizem a komolyságomat akkor is, amidőn az
+ilyen naiv fiuk járulnak kétségükkel a gyékényem elé. Bizonyos, hogy az
+én mai levéliróm problémája nem tartozik azok közé, melyekről Maurice
+Donnay valaha drámát fog irni, de én azért mégis tárgyalás alá veszem a
+kérdését, mert valószinü, hogy nem ő az egyedüli ember, aki efféle
+furcsaságokkal bibelődik.
+
+A fiatal ur, akiről már föntebb megirtam, hogy magánhivatalnok, azt a
+kérdést intézi hozzám: mit csinál egy finomlelkü férfiu olyankor, ha
+este, mikor a vacsora ideje elérkezik, mindössze csak két koronát
+mondhat magáénak a nagy világegyetem rengeteg és beláthatatlan
+vagyonából? Elmegy-e egy kicsike és közönséges korcsmába, ahol azon a
+pénzen tisztességesen jóllakhatik ugyan, de piszkos abroszon kell
+elköltenie az estebédjét, avagy: megiszik-e egy finom kávéházban egy
+csésze teát, amely esetben föltétlenül éhesen marad, de legalább nem
+rontja el a hangulatát egy piszkos és harmadrendü korcsma milieujével.
+
+Nincs kétségem benne, hogy olvasóim kétharmadrésze nagyon könnyen meg
+fogja találni a választ erre a kérdésre, mert finomkodás ide vagy oda,
+valljuk meg őszintén, hogy az előkelőség igen fölösleges fényüzés, ha az
+embernek a gyomra korog. A piszkos abrosz kétségtelenül szétrobbantja az
+elegáns hangulatot, de egy indus bölcs szerint az éhség perceiben a
+halandónak nem hangulatra van szüksége, hanem – ha egyéb nem akad – kis
+gulyásra és emmenthali sajtra. Erről még vitatkozni is bolondság lenne –
+és mégis: én megértem és méltányolom az én fiatal barátom kételyeit,
+sőt: kalapot is emelek előtte, hogy egy röpke hangulat kedvéért le tud
+mondani az élet reális élvezeteiről. És eszembe jut egy meghalt, öreg
+pajtásom, akit mi magunk közt állandóan „az őrgróf“-nak neveztünk, egy
+szegény, álmodozó fiu, az életnek amolyan don Quichotte-ja, ki hires
+volt arról, hogy sohase volt egyszerre száz forintja, de azért, ami az
+előkelőséget illeti, bizvást fölvehette volna a versenyt azokkal a
+selyemfrakkos hercegekkel, akik a napkirály udvarában éltek. Ez a fiu
+este mindig frakkba öltözött, hófehér plasztronján gyönyörü csokor
+ragyogott s igy ült be Budapest legfinomabb kávéházába, ahol egy teát
+rendelt minden nélkül. A tea mellé elszivott néhány jó egyiptomi
+cigarettát, végigolvasta a _Temps_-t és a _Figaro_-t, s aztán, miután
+egy-egy hatos borravalót adott a pincéreknek, boldogan és megelégedetten
+tért haza a szegényes legénylakására. Az esti szórakozás mindössze
+nyolcvan krajcárjába került, vagyis az ötödrészébe annak az összegnek,
+amiből egy comme il faut vendéglőben az uri ember Budapesten
+megvacsorázhat. Ő hétszám se evett rendes vacsorát, de azért tökéletesen
+meg volt elégedve a sorsával, mert olcsó pénzen meg tudta őrizni az
+illuzióit.
+
+– Mit kapok nyolcvan krajcárért? – mondta vállatvonva, amikor egyszer
+bizalmasan beszélgettem vele. – Néhány silány husdarabot egy olyan
+vendéglőben, ahol még minden asztalon nyoma van a tegnapelőtti
+paradicsommártásnak. Az ilyen környezet tönkretenné minden hangulatomat,
+pedig a magamfajta szegény embernek mi más öröme van az életből, mint
+néha egy kis előkelő hangulata…
+
+Ez a szegény pajtásom néhány évvel ezelőtt örökre itt hagyott minden
+földi hangulatot s én már azt hittem, hogy végképp kihalt vele azoknak
+az azráknak a fajtája, akik egy illatos illuzió kedvéért ilyen hősiesen
+le tudnak mondani a meleg és reális marhahusról. És lám, mennyire
+tévedtem: ime, még rajta kivül is élnek halandók ebben a józan
+nagyvárosban, akik inkább a lelkük táplálékára gondolnak, mint arra,
+hogy a gyomrukat kielégitsék.
+
+Kedves, finomlelkü, fiatal barátom: választ én az ön kérdésére nem
+adhatok. Ha az illuziók önt csakugyan boldoggá teszik, akkor maradjon
+meg ezután is a teája mellett, de ne felejtse el, hogy a vérsejtjei
+aligha fognak megelégedni azzal, ha állandóan illuziókkal táplálja őket…
+
+
+
+
+A látszat
+
+Kedves, öreg, régi világból ittrekedt asszonyom, aki ma oly okos
+szavakkal bélyegzi meg ennek a nagyzoló nemzedéknek az üres és
+haszontalan fényüzését, jöjjön, üljön ide mellém a vén karosszékbe, mely
+isten tudja, hányadik ükapámról maradt rám, – és szidjuk együtt ezeket
+az oktalan és felületes fiatalokat, akik azt hiszik, hogy ez az egész
+nagyvilág csak a látszaton alapszik s hogy a boldogság tulajdonképp
+abból áll, hogy az idegeneknek minél több port szórnak a szemükbe. Mi
+ketten, akik még hatalmas cserépkályhák mellett, pádimentumos szobákban
+nevelkedtünk, olyan uri házakban, melyeknek még a fele is terjedelmesebb
+volt, mint sok mai zsurasszony szalónja, mi megértjük egymást és
+helyeslőleg bólintgatunk, mert mi ketten már tisztában vagyunk azzal,
+hogy minden földi hivalkodás esztelenség. A Kegyed tisztes, derült
+matrónaarca fölé bizonyára jól illik az egyszerü fejkötő is, nekem
+minden polgári diszem a hosszu császárkabát s ha a lobogó tüz mellett
+néha a bemohosodott gyermekkorunkra visszagondolunk, nem holmi csipkés,
+szalagos kis öregek jelennek meg a lelki szemeink előtt, hanem satin
+clott- vagy kretonruhás gyermekek, akik naphosszat egy öreg kertben
+futkostak, este maszatosan tértek meg a családi tüzhelyhez s mégis
+százszor boldogabbak voltak, mint ezek a hencegő kis grandseigneurök és
+grande dame-ok, akiknek talán egyetlen ruhája többe kerül, mint a mi
+összes, gyermekkori toilette-ünk.
+
+Kegyed, tisztelt asszonyom, arra szólit föl engem, irjak valamit az
+esztelen fényüzés ellen, mely napjainkban annyira lábrakapott. „Nézze
+meg – irja bölcs és kedves levelében – azt a páváskodó kis lánysereget,
+mely délfelé az iskolákból hazafelé özönlik. Mind csupa csipke és
+szalag, – egyetlenegy ilyen toilette árából hat egyszerü ruha
+kényelmesen kikerülne. Nem elég, hogy az anyák rengeteg összeget
+költenek az öltözködésre, még a gyermekeket is a legujabb divat szerint
+öltöztetik. Kell-e mondanom, mennyire demoralizálja ez a boldogtalan
+kicsikék lelkét? Ezek a szegény gyermekek nem arra gondolnak, hogy az
+iskolában kitüntessék magukat, hanem arra, hogy elegáncia dolgában minél
+inkább tultegyenek a kollégáikon. Pedig én azt hiszem, hogy az egyszerü
+ruházkodás nem tenné boldogtalanná a gyermeket. De igenis boldogtalanná
+teszi, hogy ennyire kifejlesztik a hiuságát, mert ha felnő, még a
+becsületétől is inkább megválik, semhogy a drága ruhákról lemondjon. A
+szülők, akiknek módjukban áll, hogy az apróságaikat divat szerint
+öltöztessék, tegyék azt nyáron, a vakációban, de az iskola falai között
+ne honositsák meg a bünös és haszontalan fényüzést. Én a magam részéről
+nagyon helyesnek tartanám, ha a közoktatásügyi hatóságok egyenesen
+köteleznék a szülőket arra, hogy a gyermekeiket egyszerü ruhában küldjék
+az iskolába.
+
+Kétség se fér hozzá, hogy amit ez a puritán matróna leir, mind szinarany
+igazság, de bátor vagyok azt kérdezni: miért éppen az iskolásgyermekek
+fényüzésén ütközünk meg, amikor ennek a kornak minden téren az üres és
+hivalkodó fényüzés a legjellegzetesebb tulajdonsága? Nézzen körül
+bármelyikünk a saját körében: mindnyájan százával találjuk ismerőseink
+és barátaink között a viszonyain felül költekező hölgyeket és férfiakat,
+akiknek egész élete alig egyéb, mint nehéz és örökös küzdelem a külső
+látszat fentartásáért. A kétezer forintnyi jövedelemmel rendelkező
+családok nyolcszáz forintos lakást tartanak, az ötvenforintos hivatalnok
+egy forintot költ naponként a kávéházban s olyan emberek, akiknek a
+holnaputáni ebédjük még a legnagyobb mértékben bizonytalan, öt forintot
+fizetnek ki a vacsoráért a dunaparti fogadóban, csakhogy az
+ismerőseiknek imponáljanak. Budapesten a szük polgári viszonyok közt élő
+uriasszonyok százhuszforintos utcai ruhát hordanak, a kezdő ügyvédnék
+(akiknek a férje néha sulyos gyötrelmeket áll ki a felragasztandó
+aktabélyegek miatt) elvileg csupán a páholyból nézik a szinházi előadást
+s a kereskedőnék, orvosnék, hivatalnoknék, akik még tulontul gyakran meg
+vannak akadva a konyhapénz miatt, vasárnaponként gummitalpas kocsin
+hajtatnak végig a Stefánia-uton. Valamennyien személyesen, sőt egészen
+közelről ismerjük ezeket a nevetséges nagyzolókat, tisztában vagyunk
+vele, hogy a fogadói vacsora, a páholy, a gummitalpas kocsi
+váltókölcsönből, szövetkezeti uzsorából s olykor egyenesen a zálogházból
+kerül ki, de a fényüzésen még se botránkozunk meg, mert magunk se
+vagyunk jobbak a Deákné vásznánál. Miért vennők rossz néven a mások
+nagyzolását, amikor ünnepnapon mi is nyolc forintot fizetünk a szigoru
+fiakkeres urnak, holott még a legtávolabbról se vagyunk tisztában annak
+a másik problémának a megoldásával: hogy miből fogjuk kifizetni másnap a
+szövetkezetnek esedékes kamatokat és óvatolási költségeket?
+
+Kedves asszonyom, már a jó öreg Murai Károly, a Kazinczy egykori
+lakótársa, bölcsen megmondotta nyolcvan esztendővel ezelőtt, hogy minden
+ember egy fokkal előkelőbben él nálunk, mint ahogy a viszonyai
+megengednék. Azóta megváltoztak az állapotok: a mai nemzedék nem egy, de
+legalább öt fokkal nagyobb urnak akar látszani, mint amekkora uraság
+igazában megilletné. Ezen a mi gyámoltalan, öreg szavunk nem segithet.
+Bele kell nyugodnunk abba, hogy minden igy van rendjén, ahogyan van, ha
+csak azt nem akarjuk, hogy ez a sok pokolian előkelő ember jóizüen
+kikacagjon bennünket.
+
+
+
+
+Akiknek mindenki tetszik
+
+Egy korrekt, udvarias és mindeddig kifogástalan férjről aki különben
+szolid, polgári foglalkozást üz, (a magyar állammal áll üzleti
+összeköttetésben) a minap hirtelen kiderült, hogy távolról se olyan
+filiszter, amilyennek látszik: a felesége rájött, hogy két év óta
+rendszeresen megcsalja – mindössze három éve, hogy házasok – még pedig
+nem ugyanazzal a nővel, hanem bármelyikkel, amelyik éppen hajlandó rá,
+hogy a szerelmi ajánlatait meghallgassa. Vagyis: nevelőnőkkel, elárusitó
+kisasszonyokkal, kávéházi pénztárosnőkkel, sőt csinos szobalányokkal is,
+ha ezek bizalmasan rámosolyognak. Mindez kétségtelenül kitudódott – és
+ekkor a feleség, aki mindeddig azt hitte az uráról, hogy egyedül csak őt
+szereti, minden viharosabb jelenet fölidézése nélkül csupán ennyit
+mondott:
+
+– Költözz el egy szállodába, – én egyelőre itthon maradok a gyerekekkel.
+A válópört még holnap délelőtt be fogom adatni a törvényszékhez.
+
+Igy szólott a vérig sértett asszony – és a férj nagyon különösen
+válaszolt neki: egyszerüen sirva fakadt, mint valami alsóosztályu
+gimnázista. És később, mikor a könyei nagynehezen felszáradtak, a
+következő vallomást tette a feleségének:
+
+– Esküszöm neked, a két kis gyermekem életére, hogy egyedül csak téged
+szeretlek… Jobban szeretlek, mint bárkit a világon – és ha csakugyan
+beváltanád fenyegetésedet, minden habozás nélkül főbelőném magamat… Nem
+tudnék élni nélküled – és mégis megcsaltalak; minden nővel megcsaltalak,
+aki az utamba akadt. Nincs erőm hozzá, hogy az ilyen pillanatnyi
+szerelmi kalandokról lemondjak, – de el kell hinned nekem, hogy ezek a
+hitvány gerjedelmek még csak föl se érnek ahhoz a tiszta és szent
+érzéshez, amivel te irántad viseltetem… Amaz csak állati szomjuság, – de
+téged jobban szeretlek, mint ahogy valamikor az édesanyámat szerettem…
+És látod, azt is előre tudom, hogy a jövőben épp ugy meg foglak csalni,
+ahogy a multban megcsaltalak, mert oly nyomorult a természetem, hogy nem
+tudok ezeknek a rossz nőknek ellentállni… De az istenre kérlek, ne vedd
+komolyan a piszkos kalandjaimat, hiszen most még jobban imádlak, mint
+amikor az oltár elől eljöttem veled… Hunyj szemet és sajnálj: hidd meg,
+hogy igazán sajnálatraméltó vagyok…
+
+Mindezt most a feleség hosszu levélben megirja nekem s levelét ezzel a
+kérdéssel fejezi be:
+
+– Csakugyan szemet hunyjak? Ön is azt hiszi, hogy igy járok el a
+legkorrektebbül? Kérem, irja meg, mert az a szándékom, hogy követni
+fogom a tanácsát…
+
+Kedves, okos és hidegvérü asszonyom, a Kegyed kérdését épp oly kevéssé
+tartom komolynak, mintha például egy királytigris az iránt érdeklődnék
+nálam, vajjon helyesen cselekszik-e, ha ezentul véres hus helyett
+tejberizskását fog vacsorázni esténként? Mert az a feleség, aki a férje
+apró gazságai fölött szemet huny, még sokkal nagyobb természeti
+ritkaság, mint a tejkurára átpártolt ragadozó állat. Még az a feleség se
+huny szemet, aki maga is megcsalja az urát; mert ha a szivét nem is
+érinti a hitvestársa hütlensége, a hiuságát okvetetlen megsebzi az a
+tudat, hogy egy más asszony diadalmaskodik rajta. A pszichológusok
+akárhány csapodár feleségről tudnak, aki vitrióllal boszulta meg az ura
+legelső ballépését.
+
+Ezt a módszert tehát nem ajánlhatom Kegyednek, mert nemcsak balga és
+lehetetlen, hanem egyenesen ellene van a természet törvényeinek. Sokkal
+célravezetőbbnek tartanám, ha Kegyed – a helyett, hogy a váláshoz
+ragaszkodik – egyszerüen igy szólana a t. férjének:
+
+– Kedves barátom, meggondoltam a dolgot és belátom, hogy tökéletesen
+igazad van. Csakugyan bünt követnék el akkor, ha a pillanatnyi, érzéki
+fellobbanásaidat az irántam érzett szerelmeddel összetéveszteném. Az
+alkut tehát ezennel elfogadom; a jövőben, mint jó feleség, készséggel
+szemet hunyok a kalandjaid fölött, de csupán egyetlen föltétellel: ha te
+is ugyanilyen szempontból fogod megitélni az én elkövetendő
+ballépéseimet. Vagyis: nem fogsz kázust csinálni abból, ha néha-napján
+én is megcsallak valakivel. Biztositlak róla, hogy erre nem is lenne
+okod, mert elhiheted, hogy szeretni csak téged szeretlek igazán. Az az
+érzéki kaland nem fogja érinteni a szivemet, amely kizárólag csak te
+érted dobog. Remélem, hogy igy mindaketten nyugodtak, jókedvüek és
+boldogok leszünk.
+
+Igy kell, hogy válaszoljon az urának, mert ez az egyetlen mód, hogy az ő
+ajánlata abszurd, kegyetlen voltát megértesse vele. Meg fogja látni,
+mekkora szemeket mereszt majd, ha ezt a kis monológot elszavalja neki;
+és mint fog vérbenforgó szemekkel felugrani, ha elhiszi, hogy Kegyed
+komolyan hiszi is, amit mondott. Mert bár igaz, hogy teméntelen férj
+van, akit a felsége iránt érzett szerelme nem gátol abban, hogy piszkos
+kalandok után futkosson, az bizonyos, hogy egy sincs, aki a megoldásnak
+ezt a módját ne találná egyenesen vérlázitónak. Az ilyen ember csak
+akkor látja be a maga viselkedésének gazságát, ha a felesége az ő saját,
+alávaló logikáját forditja ellene. A szép szóra, vagy a viharos
+jelenetre nem reagál; de ugyancsak elmegy a kedve a könnyü portyázástól,
+ha a maga házatáját veszedelem fenyegeti. Mihelyt el tudja hitetni vele,
+hogy a legelső hütlenségét hasonló hütlenséggel fogja viszonozni, már
+meg is fosztja őt attól, hogy léha kalandokra disponálva legyen. Aki
+joggal fél attól, hogy a felesége egy idegen férfi karjaiba siet, annak
+bizonyosan nincs kedve ahhoz, hogy pillanatnyi hóditások után
+szaladgáljon.
+
+Ha a t. férje csakugyan szereti Kegyedet, akkor ez a módszer százszor
+biztosabb, mint a válópörrel való fenyegetődzés.
+
+
+
+
+A tréfás fiuk
+
+Egy közeli rokonom, aki egyéb, okos foglalkozás hiján, haszontalan mesék
+irásával keresi meg a mindennapi fekete kávéját, nemrégiben könyvet irt
+egy huncut, de nagyon bájos gépirókisasszonyról, aki addig intrikál,
+hizelkedik és kelleti magát, mig a hatalmas pénzintézet félistene, a
+milliomos vezérigazgató feleségül veszi. Ez a szőke, kékszemü és
+szörnyen ravasz kis teremtés érdemetlenül nagy népszerüségre tesz szert
+az olvasók között, ami nem is csoda, hiszen hol az a fiatal leány, aki
+ne álmodoznék arról, hogy a mesék lovagja – nem a régi módi keresztes
+vitéz, hanem a modern bankigazgató – egy szép napon mint szerelmes kérő
+fog a lányszobájában megjelenni? Mióta a piszeorru Lehmann Vilmából
+Hontiné ő méltósága lett, azóta minden gépirókisasszony szivdobogva megy
+el a főlépcsőn a bank félelmetes ura mellett, hiszen ami a mesében olyan
+egyszerüen megtörténhetett, miért ne történhetnék meg végre az életben
+is? Az irógépek ábrándozó kis tündérei között tehát joggal népszerü lett
+ez az én meséket firkáló atyámfia, sőt – hihetetlen, de igaz – még reám,
+az ő vén bátyjára is esett egy-két sugárnyi ebből a kedves és
+irigylésreméltó szimpátiából. Abban a temérdek levélben, melylyel a
+postás naponként megörvendeztet, mindig van nehány, mely az irógépek
+szorgalmas kezelőnőitől ered s valamennyi a szerencsés Lehmann Vilmára
+hivatkozik, aki a családom egy tagjának köszönheti, hogy ilyen
+tüneményes karriért csinált. Ha Lehmann Vilmáért ennyire exponáltuk
+magunkat, akkor – mondják bizalommal – az ő panaszaik se fognak süket
+fülekre találni nálunk. Ezek a naiv teremtések ugyanis azt hiszik, hogy
+a nagybácsi nemcsak az öcscse adósságaiért, hanem az irodalmi müveiért
+is felelősséggel tartozik.
+
+Őszintén szólva, sokkal jobban szeretném, ha az öcsém egy négyezer
+holdas birtokon gazdálkodnék, mint hogy haszontalan meséket ir, de mivel
+mindig gavallér voltam világéletemben, isten neki, vállalom ezt a
+felelősséget is, s családunk kreaturája, az aranyhaju Lehmann Vilma
+révén ezennel magamévá teszem mindazokat a panaszokat, melyekkel az
+irógépes kisasszonyok fölkeresnek s kijelentem, hogy mától fogva
+mindenkinek velem gyülik meg a baja, aki ezeket a szép és szorgalmas kis
+leányokat megbántani merészeli. És terringettét senkinek se ajánlom,
+hogy engem a sodromból kihozzon, mert habár az öreg kezem reszket is már
+némelykor, még nem halt ám meg bennem végképpen az a spadassin, aki a
+kardjával valaha öt embert a másvilágra küldött…
+
+És most, hogy a harci szablyámat igy készenlétbe helyeztem, hallgassuk
+csak meg azt a szegény és vérig sértett kisasszonyt, aki ma könyezve
+fordul hozzám a keserüségével s tőlem várja, hogy a tanácsommal
+megsegitem, mert ha én is cserbenhagyom, akkor igazán senkije sincs, aki
+előtt a bánatos szivecskéjét kiöntse. Ez a derék kis leány az irógépet
+kezeli egy nagy kereskedőház irodájában s mindeddig becsülettel
+megkereste ott a kenyerét, de most közel áll hozzá, hogy az
+exisztenciáját elveszitse. Még pedig – hihető-e ez vajjon? – a
+férfikollégái szégyenletes brutalitásai miatt. Ezek a kamasz legények
+ugyanis abban találják a mulatságukat, hogy egész nap piszkos
+kétértelmüségeket beszélnek előtte, még pedig szemmelláthatólag azért,
+hogy őt, a szégyenkező kisleányt, zavarba hozzák. Ő ugyan váltig
+igyekszik, hogy ne vegyék észre a zavarát, de hiába minden igyekezet,
+mert mindig elpirul, ha körülötte ilyen ocsmányságok süvitenek a
+levegőben. Mit tegyen hát, hogy a durva inzultusokat elkerülje? Ha
+reagál rájuk, csak szitja a perverz antilovagok tüzét, ha az állását
+otthagyja, akkor magát is, az öreg édesanyját is megfosztja a mindennapi
+kenyerétől. Legokosabb lenne, ha ugy tenne, mintha semmit se hallana, de
+erre, fájdalom, nem képes, mert a pirulása mindig elárulja, hogy a
+gonosz ripőkségeket megértette.
+
+E levelet olvasva, csakugyan azt látnám az egyetlen megoldásnak, ha
+ezeket a lovagiatlan sihedereket derekasan fejbekólintanám, de mivel ez
+a mód első lépésnek talán mégis tulzott lenne, azt ajánlom, hogy
+próbáljunk meg egy másik expedienst. Még pedig olyat, ami a legtöbb
+esetben célhoz vezet; az egyenes és az őszinte beszédet. Szedje össze,
+kis leányom, az összes bátorságát s ha még egyszer ilyen gaz módon
+megsértik, álljon fel nyugodtan a gépe mellől s szóljon azokhoz a
+csirkefogókhoz a következőképpen:
+
+– Aki Angolországban egy dolgos leányt megsértene, azt a legelső idegen
+férfi megbotozná. Mi még nem tartunk ott, ahol az angolok, de azért
+lovagias férfi, istennek hála, nálunk is akad. Figyelmeztetem magukat,
+hogy egy ilyen férfihez fogok fordulni segitségért, ha a becsületes
+munkámban még egyszer háborgatni merészelnek.
+
+Én azt hiszem, hogy ennyi tökéletesen elég lesz, – de ha nem lenne: irja
+meg nekem azonnal egy expressz-levélben. Akkor majd előszedjük azt az
+öreg kardot s ugy közibük vágunk a tréfás fiuknak, hogy egész a holtuk
+napjáig megemlegetik. Ha azonban a kard esetleg nem lesz kéznél, akkor
+egy jó vastag bot is megteszi…
+
+
+
+
+Kaland a nápolyi gyorsvonaton
+
+Egy külföldön járó magyar ur ma különös ügyben fordul hozzám tanácsért,
+kedves alkalmat adva nekem, hogy hofitársaim egy helytelen szokását,
+melyet kóborlásaim közben magam is gyakran tapasztaltam, ebben a
+rovatban szóvá tegyem. A tanácskérő ur egy előkelő, luzerni fogadóban
+lakik s a minap, a table d’hote-teremben, két elegáns, uri hölgy
+szomszédságába került, akik maguk közt franciául beszélgettek. Azt
+kellett tehát hinni róluk, hogy párisi asszonyok, – ezt nemcsak a
+beszédjük, hanem a toilette-jük, a modoruk is igazolni látszott.
+Honfitársunk szivesen nézegette őket ebéd közben – a fiatalabbik nagyon
+csinos volt – s egy alkalommal igy szólott ahhoz a másik magyar urhoz,
+akivel együtt lakik a szállóban:
+
+– Ezekkel a hölgyekkel meg kellene ismerkednünk. A kis leány nagyon
+kacérnak látszik s azt hiszem, nem haragudnék meg, ha bemutatkoznánk
+neki.
+
+Ezt magyarul mondta a barátjának, vagyis olyan nyelven, amit a két
+párisi hölgy nem érthetett meg. De mit tesz isten? Mikor az ebédnek vége
+volt, az idősebb uriasszony, távozóban, egy pillanatig megállott a két
+gentleman asztala előtt s haragtól kipirulva, tiszta magyar nyelven, igy
+szólott hozzájuk:
+
+– Uri emberek, ha jó izlésük van, nem szoktak megjegyzéseket tenni az
+idegen hölgyekre.
+
+E szavak után fölemelt fővel távozott, a vérig sértett kis leánynyal
+együtt, aki szintén megvető pillantással mérte végig őket. A fiatal
+uraknak még annyi idejük se volt, hogy egy exkuzáló szót mondhassanak.
+Zavartan, lángoló arccal fogadták a rendreutasitást s most engem, az
+idegent, kérnek föl egy sürgős expresszlevélben arra, hogy tanácsot
+adjak nekik: mint tehetnék jóvá az akaratukon kivül elkövetett
+tapintatlanságot. A hölgyek ugyanis még mindig ott laknak a szállóban s
+igy mindennap találkoznak velük a dejeunernél és a dinernél.
+
+– Elképzelheti – irják a levelükben – mennyire kinos ez a naponként való
+találkozás. Nagyon kérjük, ajánljon valami tisztességes módot, amivel a
+szép honfitársnőinket kiengesztelhetnők.
+
+Megvallom, hogy a kérdést még különösebbnek találom, mint a történetet,
+mert hogy két uri ember önmagától is rá nem jön a szatiszfakció
+leghelyesebb formájára, az engem ugyancsak bámulatba ejt. Ugyan, már mi
+ezen a töprengeni való? Az ember, ha ez a kis malheur megesett vele,
+másnap bünbánó arccal bemutatkozik a haragos hölgyeknek s egyszerüen ezt
+mondja nekik:
+
+– Ha hibát követtünk el, van egy mentségünk: a nagyságos asszonyt és a
+kedves leányát franciáknak néztük. Nem gondoltuk tehát még álmunkban se,
+hogy a mi hóbortos megjegyzéseinket megértik. Ha sértve érzik magukat,
+milliószor bocsánatot kérünk. De a nagyságos asszonynak figyelembe kell
+vennie, hogy a férfiak, ha egymás közt vannak, néha olyat is beszélnek,
+amit maguk se vesznek komolyan.
+
+Bizonyos, hogy a két uri hölgy megbocsátott volna s a probléma
+gyönyörüen meg lenne oldva, anélkül, hogy ezért egy kétezer
+kilométernyire szunnyadozó aggastyánt kellene zavarni az ebéd után való
+bóbiskolásában. A levelet nem is azért teszem szóvá, hogy az elibém
+terjesztett problémát megfejtsem – erre a fiatal urak bizonyosan
+maguktól is képesk lettek volna, – hanem azért, hogy honfitársaimat arra
+a helytelen szokásukra figyelmeztessem, amely a külföldön már annyi
+kellemetlenséget szerzett nekik: hogy t. i. magyarul sans gène teszik a
+legfurcsább megjegyzéseket, abban a biztos tudatban, hogy ugy sem értik
+meg őket. Pedig ma már mindenütt találkozik az ember magyar utasokkal,
+nemcsak Luzernben, hanem még Tuniszban vagy Hammerfestben is. Az a skót
+ruhás ur, aki a szomszéd asztalnál angolos flegmával csepegteti a mézet
+a vajas kenyerére, esetleg marosvásárhelyi fiskális s az a kokett,
+karcsu asszony, aki dekolletált ruhában libben be a palermói hotel
+éttermébe, talán mérnökné vagy háztulajdonosné Nagyváradon. Senkinek
+sincs a homlokára irva, hogy honnan való s könnyen megeshetik, hogy a
+vélt francia kokottról tett megjegyzésünkkel egy tisztességes magyar uri
+asszonyt sértünk vérig. Amióta, pár évvel ezelőtt, magam is a hősévé
+lettem egy ilyen kinos félreismerésnek, – szerencsére, csak a passziv
+hősévé – azóta gondosan őrizkedem attól, hogy semmiféle nyelven se
+tegyek valakire félremagyarázható megjegyzést. Rómából utaztam Nápolyba
+s valami közbeeső, kis állomáson kiszálltam a kupéból, hogy egy olasz
+ujságot vásároljak. Visszamenet, nagy siettemben, egy idegen szakaszba
+ugrottam, ahol egy fiatal, magyar házaspár ült. A vonat időközben
+megindult s mivel a kocsinak nem volt közlekedése a többi kocsival,
+kénytelen-kelletlen ott maradtam s olvasgatni kezdtem az állomáson vett
+olasz lapot. Ugy látszik, nem lehettem valami szivesen látott vendég,
+mert a fiatal férj haragosan nézett végig rajtam, majd igy szólott
+magyarul a feleségéhez:
+
+– Ennek a bivalynak is éppen ide kellett beszállnia…
+
+Mindig szerény ember voltam s igy most se tartottam szükségesnek, hogy
+az inkognitómat leleplezzem, – hanem óvatosan elrejtőztem a _Corriere
+della Sera_ kibontott lepedője mögé. Szeretetreméltó honfitársaim erre
+még egy ideig hasonló modorban tárgyalták csekély személyemet, aztán –
+megunva ezt a témát – áttértek a maguk tagadhatatlanul érdekesebb
+dolgaira; öt perc mulva tudtam, hogy kétnapos házasok s hogy ő nagysága
+gyönyörünek és édesnek találja a mézeshetek intézményét. Még sok egyebet
+is megtudtam, még pedig olyan részletességgel, hogy valósággal lángba
+borultam az ujságom mögött. A nászutasok isteni fesztelenséggel
+csevegtek olyan intimitások felől, amelyekbe harmadik embert még a világ
+teremtése óta se avatott bele jóizlésü házaspár. Igy folyt a beszélgetés
+vagy másfél órán keresztül, amikor a vonat megint egy nagyobb állomásra
+ért s utitársam, aki már azt hitte, hogy lemaradtam valahol, izgatottan
+rontott be hozzám a kupéba:
+
+– Hát te itt vagy? – kiáltotta magyarul. – Már telegrafálni akartam,
+hogy az esti vonattal visszautazom hozzád…
+
+Hogy e szavakra mi történt, azt talán nem szükséges elmondanom. Még ma
+is oda vagyok a csodálkozástól, hogy a kétnapos menyecske ájulás nélkül
+esett tul ezen a borzalmas meglepetésen.
+
+Én ott, a nápolyi gyorsvonaton, szentül megfogadtam, hogy ezután
+semmiféle nyelven se teszek megjegyzéseket olyan emberekre, akikről nem
+tudom, hogy kicsodák. Szabadszáju honfitársaimnak melegen ajánlom, hogy
+kövessék a példámat.
+
+
+
+
+*** END OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK 74055 ***
diff --git a/74055-h/74055-h.htm b/74055-h/74055-h.htm
index f7e64a2..b74a952 100644
--- a/74055-h/74055-h.htm
+++ b/74055-h/74055-h.htm
@@ -1,6046 +1,6046 @@
-<!DOCTYPE html PUBLIC "-//W3C//DTD XHTML 1.0 Strict//EN"

-    "http://www.w3.org/TR/xhtml1/DTD/xhtml1-strict.dtd">

-<html xmlns="http://www.w3.org/1999/xhtml" xml:lang="hu" lang="hu">

-<head>

-<meta name="generator" content=

-"HTML Tidy for HTML5 for Linux version 5.7.45" />

-<meta http-equiv="Content-Type" content=

-"text/html; charset=utf-8" />

-<meta http-equiv="Content-Style-Type" content="text/css" />

-<title>The Project Gutenberg eBook of Mindennapi problémák by

-István Szomaházy</title>

-

-<style type="text/css">

-/*<![CDATA[*/

-body {

- margin-left: 10%;

- margin-right: 10%;

-}

-

-h1,h2,h3 {

- text-align: center;

- clear: both;

- line-height: 200%;

-}

-

-h2,h3 {

- margin-top: 2em;

-}

-

-p {

- margin-top: 0.75em;

- margin-bottom: 0.75em;

-}

-

-body > p {

- text-align: justify;

- text-indent: 1.5em;

-}

-

-hr {

- width: 33%;

- margin-top: 2em;

- margin-bottom: 2em;

- margin-left: auto;

- margin-right: auto;

- clear: both;

-}

-

-hr.chap {width: 65%}

-

-.pagenum {

- position: absolute;

- right: 2%;

- color: gray;

- font-size: smaller;

- text-align: right;

- text-indent:0;

-}

-

-.blockquot {

- margin-left: 10%;

- margin-right: 0%;

- text-align: justify;

- text-indent: 1.5em;

-}

-

-.center {

- text-align: center;

- text-indent: 0;

-}

-

-.caption-small {font-weight: bold; font-size: small;}

-

-.caption {font-weight: bold;}

-

-.caption-large {font-weight: bold; font-size: large;}

-

-.caption-150 {font-weight: bold; font-size: 150%;}

-

-.figcenter {

- margin: auto;

- text-align: center;

-}

-

-.poem {

- font-size: 0.9em;

- display: table;

- margin: auto;

- text-align: left;

-}

-

-.figcenter, .figcenter img {

- max-width: 100%;

-}

-

-.poem .stanza {

- margin: 1em 0em 1em 0em;

-}

-

-.poem span.i0 {

- display: block;

- margin-left: 0em;

- padding-left: 3em;

- text-indent: -3em;

-}

-/*]]>*/

-</style>

-</head>

-<body>

-<div style='text-align:center'>*** START OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK 74055 ***</div>

-<hr class="chap" />

-<div class="chapter"></div>

-<div class="figcenter"><img src="images/cover.jpg" alt="" title=

-"" /></div>

-<p class="center"><span class="caption-150">MAGYAR IRÓK<br />

-ARANYKÖNYVTÁRA</span></p>

-<p>&nbsp;</p>

-<p class="center"><span class="caption">XXX. KÖTET.</span></p>

-<p>&nbsp;</p>

-<p class="center"><span class="caption">SZOMAHÁZY

-ISTVÁN:</span></p>

-<p class="center"><span class="caption-large">MINDENNAPI

-PROBLÉMÁK</span></p>

-<p>&nbsp;</p>

-<p>&nbsp;</p>

-<p class="center"><span class="caption">BUDAPEST, 1909.</span></p>

-<p class="center"><span class="caption">GRILL KÁROLY

-KÖNYVKIADÓVÁLLALATA</span></p>

-<p class="center"><span class="caption">IV., VERES PÁLNÉ-UTCA

-16.</span></p>

-<hr class="chap" />

-<h1>MINDENNAPI PROBLÉMÁK</h1>

-<p>&nbsp;</p>

-<p class="center"><span class="caption-small">IRTA</span></p>

-<p class="center"><span class="caption-large">SZOMAHÁZY

-ISTVÁN</span></p>

-<p>&nbsp;</p>

-<p>&nbsp;</p>

-<p class="center"><span class="caption">BUDAPEST, 1909.</span></p>

-<p class="center"><span class="caption">GRILL KÁROLY

-KÖNYVKIADÓVÁLLALATA</span></p>

-<p class="center"><span class="caption">IV., VERES PÁLNÉ-UTCA

-16.</span></p>

-<p class="center"><span class="caption-small">A NAP nyomdája,

-Budapest, VIII. Rökk Szilárd-utca 9.</span></p>

-<hr class="chap" />

-<p><span class="pagenum"><a name="Page_1" id=

-"Page_1">-1-</a></span></p>

-<div class="chapter">

-<h2>A snájdig leány</h2>

-</div>

-<p>Mivel, fájdalom, nem tartozom azok közé, akiknek nevét az

-ujságok a legtöbb adót fizetők listájában közölni szokták, s a

-jószágkormányzóm (aki a holdban él) becstelenül elhanyagolja a

-befolyó pénzek elküldését, viharos mult után, fehér hajjal, mint

-hites tanácsadó keresem a mindennapi Graham-kenyeremet. Hogy ez nem

-könnyü életpálya, ma is tapasztaltam, amikor egy szende, falusi

-kisasszony arra kér: magyarázzam meg neki, hogy mikép lehet valaki

-ugynevezett snájdig leánynyá, mert neki a környéken lakó fiatal

-urak valamennyien azt mondták, hogy a huszadik században csak a

-snájdig leányok hatnak a serdültebb ifjuságra. Akármi a véleményem

-erről a különös kérdésről, köteles vagyok eleget tenni az

-óhajtásnak, mert ha valaki – mint e sorok szerény irója –

-tanácsadásból él, hát nem szabad fitymálnia semmiféle problémát se.

-A kisasszony tudni akarja, hogy mik a snájdig leány kellékei, –

-nincs hát jogom hozzá, hogy holmi unalmas <span class=

-"pagenum"><a name="Page_2" id="Page_2">-2-</a></span>

-morálprédikációkkal hozakodjam elő, hanem rezonirozás nélkül eleget

-kell tennem a nyájas olvasó parancsának. Ezennel pontozatokba

-foglalom tehát azokat a kellékeket, amelyekkel a huszadik

-századbeli kisasszony a snájdig jelzőt megszerezheti magának.</p>

-<p><i>A)</i> A snájdig leány ugy viselkedik a társaságban, mintha

-kabaré-énekesnő lenne, s a pódiumon énekelne valami kétértelmü,

-vagy nagyon is egyértelmü kuplét. Vagyis: a szemei állandóan

-körutazást tesznek a férfiak arcán, a kezeivel feltünő gesztusokat

-csinál, s mindig olyan hangon beszél, hogy a távolabb ülők is

-kényelmesen meghallhassák.</p>

-<p><i>B)</i> A snájdig leány, ha ülő helyzetben van, az egyik lábát

-mindig átveti a másik lábán. Ez ugynevezett fius fesztelenséget

-kölcsönöz neki.</p>

-<p><i>C)</i> A férfiakat a snájdig leány mindig a keresztnevükön

-szólitja, akkor is, ha először látja őket életükben.</p>

-<p><i>D)</i> Szenvedélylyel használja a budapesti, kávéházi

-tolvajnyelvet. A beszélgetésében tehát sürün fordulnak elő az eféle

-kifejezések: „Maga nekem ilyen fiatal!“ – „Ezt a froclit jól

-beszopta, öregem!“ – „Maga is Montiba rulettezne most, ha elegendő

-dohánya lenne!“</p>

-<p><i>E)</i> Olyan szük szoknyát hord, hogy az összes járókelők

-megfordulnak utána.</p>

-<p><i>F)</i> Merészen szakit azokkal a régi hagyományokkal,

-<span class="pagenum"><a name="Page_3" id="Page_3">-3-</a></span>

-amelyek a fiatal leányoktól holmi szüzies szemérmetességet

-követelnek. Lehetőleg ugy beszél, hogy a fiatal urak – mint a

-snájdig leányok mondani szokták – minél jobban „ugorjanak“. Tehát

-abszolute nem riad vissza attól, hogy az udvarlóinak eféle

-elmésségeket mondjon: „Hány évig vállalkoznék értem a

-juhászkutyuska szerepére?“ – „Mit gondol: lenne-e bennem bizonyos

-helyzetekben elég temperamentum?“ – „Nem haragudnék, ha egy

-kicsikét megbolondulnék, ugy-e?“ Stb. stb.</p>

-<p><i>G)</i> Kijelenti, hogy ha férjhez megy, teljes szabadságot ad

-az urának, de viszont teljes szabadságot is követel tőle.</p>

-<p><i>H)</i> Légyottokat ad, de nem megy el, hanem egy barátnőjével

-titokban kilesi a türelmetlenül föl- s alájáró fiatal urat.</p>

-<p><i>I)</i> Tüntet vele, hogy mindenről ép ugy informálva van,

-mint a vele egykoru férfiak.</p>

-<p><i>J)</i> Kijelenti, hogy ha egyszer férjhez megy, okvetetlenül

-a két gyermek-rendszer hive lesz.</p>

-<p><i>K)</i> Szenvedélyesen cigarettáz és pezsgőzik, s a

-szupé-csárdást ugy járja, hogy a legöregebb botokudnégerek is

-bizonyára elszédülnének, ha meglátnák.</p>

-<p>Ime körülbelül ezek a kellékek szükségesek ahhoz, hogy valaki a

-snájdig leány cimét és jellegét megkapja. Aki buzgón és ambicióval

-fog a dologhoz, bizonyára hamarosan elsajátithatja a felsorolt

-kvalifikációkat. <span class="pagenum"><a name="Page_4" id=

-"Page_4">-4-</a></span></p>

-<p>A falusi kisasszony remélhetőleg meg lesz elégedve az előzékeny

-felvilágositással. Ha szerény szolgálataim révén sikerül most már

-snájdig leánynyá lennie, én szivemből gratulálok neki, de egyet

-óvatosságból kijelentek: ha nekem egy leányom lenne, aki a snájdig

-jelzőre pályáznék, én bizonyisten gondolkozás nélkül leütném a

-derekát.</p>

-<div class="chapter">

-<h2>Házasságközvetitők</h2>

-</div>

-<p>A kérdés, melyet ma döntés céljából elibém terjesztettek,

-annyira kényes, hogy még én is, aki nem tartozom épen a gyáva

-legények közé, egy pillanatig szinte habozom a válaszszal… Egy

-fiatal leány titokban levelet ir nekem (ceruzával, mert minden

-pillanatban rajtakaphatják) s a felől kéri nagybecsü véleményemet,

-vajjon egy uri kisasszony, aki gyermekkorától fogva comme il

-faut-nevelésben részesült, férjhezmehet-e házasságközvetitő utján?

-Az apropos-t az adta meg ehhez a kérdéshez, hogy ő, a gyöngéd és

-érzékeny fiatal leány, a minap kihallgatta titokban a szülői

-beszélgetését, s rájött, hogy az a nagyszakállu, öreg bácsi, aki

-több izben megfordult a házukban, tulajdonképpen azért olyan

-gyakori vendég, mert őt végre hozzá akarja juttatni a főkötőhöz. A

-tiszteletreméltó aggastyán ugyanis közönséges házasságközvetitő.

-„Elképzelheti – irja az én bájos ismeretlenem – mennyire lesujt

-<span class="pagenum"><a name="Page_5" id="Page_5">-5-</a></span>

-engem a szülőim összeesküvése; hiszen mindeddig csillogó álmokat

-szőttem arról, hogy egyszer, ha későn is, csakugyan megérkezik az a

-mesebeli lovag, aki engem a fehér leányszobámból elrabol… Hogy ugy

-adjanak el, mint egy mángorlót, vagy egy parádés lovat, ez a

-gondolat egyszerüen kétségbeejt.“</p>

-<p>Szivesen kacérkodom a vénségemmel, gyakran hivatkozom hófehér

-szakállamra, de annyira mégsem vagyok öreg, hogy ennek a szép és

-melegszivü kisleánynak a nagy bubánatát meg ne érteném. Hiszen

-talán az egész világ kifordulna sarkaiból, ha még ezeknek a naiv

-fiatal teremtéseknek a szive se nyujtana édes otthont a mindenünnen

-kiüldözött romantikának. Egy házasság, mely közvetitő utján jön

-létre: ugyan, hol az az álmodozó leány, akit ez a gondolat meg ne

-borzongatna? A házasság az égben köttetik, – mondja a régi

-közmondás – mily iszonyu lehet hát az a tudat, hogy az ő napfényes

-szőke hajkoronáját, csillogó, fekete szemét egy öreg,

-kiszáradtszivü üzletember veszi az ajkára valamelyik

-kávéházban?</p>

-<p>Beismerem, hogy ez a csunya próza engem is felháborit, – és

-mégis azt mondom: szép kisasszonyom, ne haragudjék azokra a

-jótékony tündérekre, akik magukat ridegen házasságközvetitőknek

-nevezik. Mert ha jobban meggondoljuk a dolgot, rájövünk, hogy ez a

-mesterség már talán a bibliai korban is a népszerüek közé

-tartozott, hogy ne is szóljak ősapáinkról és ősanyáinkról,

-<span class="pagenum"><a name="Page_6" id="Page_6">-6-</a></span>

-akik – igaz, hogy iparjogositvány nélkül – mindannyian szivesen

-foglalkoztak a házasságközvetités mesterségével. Az asszonyok,

-főképp az öregasszonyok, minden időben valami perverzus

-gyönyörüséget találtak abban, hogy a fiatalokat egymás karjaiba

-vezessék, s ha a régi házasságokat megvizsgáljuk, akárhány olyat

-találunk közöttük, mely a Miska bácsi, vagy a Cenci néni

-atyafiságos gondosságának köszönheti a létrejöttét. De ma már se a

-Miska bácsik, se a Cenci nénik, nem érnek rá arra, hogy az Ámor

-istenke dolgaiba kontárkodjanak; Miska bácsi uj

-jelzálog-kölcsönökön töri a fejét, Cenci néni pedig a cselédszerző

-kifutójának udvarol, hogy a derék Samu egy jó mindenesleányt

-szerezzen neki. A dilettáns házasságközvetitő helyébe tehát a

-hivatásos házasságközvetitő lépett, vagyis az a férfiu, aki józan

-kenyérkereset céljából vette föl a törvényes szerelmet az

-ügykörébe. A mestersége tehát prózaibb, mint a régi urabácsiké és

-néniké, de annyiból talán megbizhatóbb, hogy – mivel az ő üzleti

-renomméja is kockán forog – ő jobban és alaposabban belemélyed a

-házassági ügyletet kötő fiatalok egyéniségébe. És van még egy,

-bizonyára nem kicsinylendő előnye: száz és száz olyan urat és

-hölgyet ismer, aki mind készen áll arra, hogy a házasság sulyos

-keresztjét magára vegye. Vagyis: minden módja megvan hozzá, hogy az

-egymáshoz illő karaktereket kiválaszsza. Igaz, hogy mindennek kissé

-üzleti ize van, de ki biztositja <span class="pagenum"><a name=

-"Page_7" id="Page_7">-7-</a></span> Kegyedet afelől, hogy ő nélküle

-rá fog találni az igazira, s hogy tisztán a romantika alapján nem

-lesz százszorta boldogtalanabb, mint igy, hogy köhögő öreg bácsi

-veszi a kezébe a sorsa intézését? Hány fiatal teremtés van, akinek

-a vénleánysága határáig sincs alkalma ahhoz, hogy hozzáillő urakkal

-megismerkedjék, s hogy azt a tökéletes férfi-ideált feltalálja,

-akiről leányszobájában álmodott? Hiszen a mai házasság kizárólag a

-véletlen alapján áll, a vak és szeszélyes véletlen alapján, mely

-néha, zsarnoki kegyetlenségében, épp azokat boronálja össze, akik

-örökös és elviselhetetlen gyötrelmeket okoznak egymásnak. Az a vén

-bácsi tulajdonképpen egy merész ujitást képvisel: ő háborut üzen a

-vak és megbizhatatlan véletlennek, s a logika, a pszikhologia és az

-emberismeret alalpjára helyezi az emberi intézmények

-leghatalmasabbját: a szent házasságot. Hátha éppen ő fogja

-megtalálni a Kegyed számára azt a csinos, derék és szerelmes

-legényt, akit az égiek már ötezer évvel ezelőtt arra szántak, hogy

-Kegyedet boldoggá tegye? A pajkos Ámortól – igy olvassuk a

-mitologiában – minden huncutság kitelik, miért ne telnék hát az is

-ki, hogy kopottcilinderes, tubákoló öregekkel képviseltesse magát

-ebben a kései évezredben? <span class="pagenum"><a name="Page_8"

-id="Page_8">-8-</a></span></p>

-<div class="chapter">

-<h2>Levelezés</h2>

-</div>

-<p>A nagy svájci, olasz és egyéb nemzetközi hotelekben könnyen megy

-az ismerkedés. Diner után, amikor a hall fényes csillárai

-kigyuladnak, s a sok dekolletált, estélyruhás szép asszony és a sok

-jókedvü, viruló, fiatal leány a frakkok tömegében elvegyül, a

-hangulat villamos szikrái gyorsan lángra lobbantják a kezdődő

-barátságot, sőt a parázs módjára pislogó szerelmet is. A bájos és

-nyilttekintetü amerikai hölgyek, utazásaik közben, nem ellenségei a

-könnyed flirtnek és a fiatal ladyk és fraulein-ok kedves és

-mulatságos epizódnak tekintik, ha a pálmagruppok közt minél több

-olyan gavallérjuk akad, akivel, lefekvés előtt, pompásan agyon

-tudnak ütni egy órácskát… De nem csak itt, a szállodák milieujében,

-kedves ez a rohamosan fejlődő barátság, hanem mindenütt, ahol

-gondtalan, vidám és előkelő emberek kerülnek együvé. A nagy,

-óceánjáró hajók fedélzetén, mikor a stewardok elszedték a

-virágbokrétákat az étterem asztalairól, odafenn, a kormányos bódéja

-körül, néha késő éjfélig se szünik meg a terefere és a kacagás… A

-hallgató, csillagfényes tenger közepén száz vonzalom és barátság

-születik meg, melynek néha akkor is folytatásuk van, amikor a hajó

-már rég befutott a kikötőbe. Nem mindig komoly folytatásuk – ezek a

-női globetrotterek nem gondolnak folyton a házasságra, mint a mi

-fiatal hölgyeink, – hanem olyan, <span class="pagenum"><a name=

-"Page_9" id="Page_9">-9-</a></span> mely nálunk csak az egynemüek

-közt szokásos: meleg és gyakran évekig tartó jó pajtásság… Az

-amerikai leány, amikor a gőzös Plymouthban kiköt, férfiasan

-megrázza a gavallérja kezét és igy szól hozzá, minden furfangos

-mellékgondolat nélkül:</p>

-<p>– Nagyon megörvendeztet, ha ir nekem Londonba, a

-Carlton-szállodába… Majd én is megirom, hogy hol találhat meg

-bennünket juliusban vagy augusztusban…</p>

-<p>A nagy kulturnemzetek hölgyei ugyanis nem találnak semmi

-különöset abban, ha idegen férfiakkal leveleznek. Sőt ez a szokás

-mindjobban tért hódit: a hall-, hajó- és fürdőbeli barátkozásnak

-rendesen nincs vége az elválás után, mert mindkét fél szükségét

-érzi annak, hogy még ezután is hirt halljon egymásról. Azok a

-boldog emberek, akik nem a hétköznapi élet ördögmalmában töltik az

-idejüket, hanem a világ minden szép taván hajóznak, minden

-valamirevaló hegyét megmászszák és minden előkelő szállodájában

-végigülnek nehány dinert: többnyire állandó levelezésben állanak

-azokkal a fiatal leányokkal, akikkel utazásaik közben

-megbarátkoztak… Az ilyen levélváltás kedves és pikáns füszere e

-szomoru életnek, s igazán nincs reá semmi ok, hogy holmi hazug és

-affektált illendőségi smokkságok miatt az okos emberek lemondjanak

-róla. Miért ne beszélnénk szivesebben egy bájos és frisslelkü

-fiatal leánynyal – ha csak levélileg is – mint egy <span class=

-"pagenum"><a name="Page_10" id="Page_10">-10-</a></span> unalmas és

-nagyképü férfivel? Föltéve, hogy nem üres és frivol léhaságok

-kerülnek szóba köztük, még a legóvatosabb mama se találhat kivetőt

-abban, ha a jólnevelt leánya egy komoly és értékes emberrel

-levelez. Annak a fiatal teremtésnek tehát, aki ma kérdésével hozzám

-fordul, bizvást azt válaszolnám, hogy semmi oka sincs megvonni

-magától ezt az ártatlan élvezetet, – és mégis azt mondom: hogy a mi

-viszonyaink között az ilyen intimitást nem helyeslem. Én, mint apa,

-nem engedném meg, hogy a leányom idegen férfiaktól levelet kapjon,

-de nem azért, mintha általánosságban helytelennek tartanám ezt a

-szokást, hanem azért, mert a mi fiatal uraink még nem érték el azt

-a műveltségi szinvonalat, mely e kiváltságra kvalifikálná őket. Az

-a férfi, aki nálunk egy fiatal leánynyal levelez, már a harmadik

-levelében okvetetlen szerelmi célzásokkal hozakodik elő, mert

-valami különös virtust lát abban, hogy minden nőt, aki a

-barátságával kitünteti, hamarosan magába bolonditson. Önzetlenül,

-jó pajtás módjára egyáltalában nem tud beszélni egy fiatal

-leánynyal, s igazi elemében csak akkor érzi magát, ha léha,

-kétértelmü és haszontalan megjegyzésekkel hozakodik elő. Ez,

-fájdalom, annak a jele, hogy a nyugateurópai, internacionális

-műveltség még meglehetősen ritka vendég nálunk. A mi ifju

-gavallérjaink nem a kedves, finomlelkü, diszkrét jó barátot látják

-a fiatal hölgyben, hanem a szerelmi hóditásaikra alkalmas médiumot.

-<span class="pagenum"><a name="Page_11" id=

-"Page_11">-11-</a></span> És ezért: a leghatározottabban ellene

-vagyok annak, hogy a mi hajadon leányaink egy idegen ur levelét

-elfogadhassák. Ennek az ideje csak akkor fog elérkezni, ha az

-általános gondolkodás nálunk is nemesebbé és magasabbrendüvé lesz.

-Sajnos, nincs reményem hozzá, hogy én, a fehérhaju öreg, ezt a

-boldog időt megérhetem.</p>

-<div class="chapter">

-<h2>Vőlegényjelöltek</h2>

-</div>

-<p>Egy névtelen levél ma – sok száz, sőt több ezer anya nevében –

-olyan kérdést vet föl, melynek megoldása bizonyára nagyon népszerü

-lenne, nem csupán a Kárpátoktól az Adriáig, hanem Skandinávia

-legszélső csucsától kezdve egész a sziciliai partokig, sőt talán

-még azokban az idegen világrészekben is, melyeknek társadalmi

-életét csak a tudósok leirásából ismerjük. Az Anonymus, vagy talán

-helyesebben: az Anonyma azt kérdezi ugyanis tőlem, mik azok a

-módok, melyek egy jó és gondos anyának a rendelkezésére állanak,

-amikor a leánya udvarlóját rá akarja birni arra, hogy értelmesen és

-világosan beszéljen. „Mert a férfiak közt – irja a levél – nagyon

-sokan vannak, akik állandóan kitüntetik leányainkat az

-érdeklődésükkel, megeszik az összes kompótot, ami az éléstárunk

-polcain található, néha egy-egy ibolyabokrétával is kifejezést

-adnak leányunk iránt táplált rokonszenvüknek, <span class=

-"pagenum"><a name="Page_12" id="Page_12">-12-</a></span> de ne adj’

-isten, hogy végre magukra huznák azt a bizonyos szalonkabátot,

-melyben a felnőtt kisasszonyok kezét az uriemberek megkérni

-szokták. Mit tegyen ilyen körülmények között a gondos anya? Azt

-mégse lehet kivánni tőlünk, hogy egyenesen fölkináljuk a

-leányainkat egy idegen férfinak, sőt még célzásokat se szabad

-tennünk arra, hogy már nagyon is vágyakozunk az anyósi méltóságra,

-– hol van hát az a módszer, amelylyel ezeket a néma és nyakig

-begombolkozott csukákat megszólaltathatjuk?“</p>

-<p>Konstatálnom kell, hogy az aggódó anya a hasonlatok terén nem

-müködik valami nagy szerencsével, mert a nyakig begombolkozott

-csukák meglehetősen ismeretlenek a természetrajzban. De én – mint

-gavallér ember – nem ragaszkodom tulságosan a szavakhoz s értem és

-méltányolom a tiszteletreméltó hölgy fájdalmát, akinek ölelő

-karjaiból szive drága gyermekét abszolute nem akarják elrabolni.

-Utóvégre nagyon is természetes dolog, hogy minden anya a maga

-leányát tartja a föld legtökéletesebb teremtésének, s igy csakugyan

-nem értheti meg ama rideg kompótevők lelki állapotát, akik oly

-nehezen akarják magukra ölteni a leánykéréshez szükséges

-szalonkabátot. Szivesen koncedálom, hogy ezek az emberek kőszivü

-vandálok, de mindenesetre van egy enyhitő körülményük: ők nem a

-mama gyöngéd szemével nézik azt a karcsu és mégis molett

-kisasszonyt, akit néha egy-egy <span class="pagenum"><a name=

-"Page_13" id="Page_13">-13-</a></span> ibolyabokréta erejéig

-kitüntetnek. De még ha azzal is néznék: akkor is százszor és még

-százszor meggondolják, amig az életbevágó nyilatkozatot megteszik,

-mert manapság már a leglángolóbb szerelmesek is tisztában vannak a

-lakásinséggel és a piaci árakkal s jól tudják, hogy a szende

-kicsike, aki a mama szerint önmaga szokta varrni a bluzait,

-asszonykorában nyomorult smuciánnak minősiti az urát, ha nem a

-Berkovicsné műhelyében rendelheti meg az uj tavaszi toilette-jét. A

-házasélet ma már olyan luxus, amit nem mindenki engedhet meg

-magának s ez az oka, hogy a kétezer forint jövedelemmel rendelkező

-fiatal ur ez idő szerint már nem a mamát nézi meg, hogy a leányát

-elvegye (mint a régi közmondás ajánlja), hanem a telekkönyvet vagy

-az édes apa folyószámláját.</p>

-<p>Annak a körülménynek tehát, hogy a csuka nyakig begombolkozik,

-nem a házasulandó ifjak szemérmetességében kell keresni a

-magyarázatát, mert ezek az ifjak, amig nőtelenek, távolról se olyan

-ostobák, ahogy a tépelődő mamák hiszik. Ők nem szégyenkezésből

-hallgatnak, hanem abból a megokolt félelemből, hogy a drága

-gyermeket esetleg hozomány nélkül varrják a nyakukba. Ez az oka

-annak, hogy oly nemes nonchalançe-szal eszik a kompótot és a

-sandwicheket, anélkül, hogy beszédes ajkukat szóra nyitnák. Nem

-bátoritás kell hát nekik, hanem az a bizonyosság, hogy az édes

-kicsike az apai áldáson kivül egy olyan könyvet <span class=

-"pagenum"><a name="Page_14" id="Page_14">-14-</a></span> is hoz

-magával, melynek nem Mikszáth Kálmán vagy Kiss József, hanem Lánczy

-Leó vagy Kornfeld Zsigmond a szerzője s melynek felmutatása

-ellenében a legzárkózottabb pénzesszekrények is készségesen

-széttárják az ajtajukat. Ha ez a könyv feltünik a látóhatáron, a

-félénk ifju azonnal bátorrá lesz, oly bátorrá, mint Hannibál vagy

-Leonidás. A gyöngéd és pironkodó szemérem csak perfid álarc,

-melynek védelme alatt teljes biztosságban lehet elpusztitani egy

-polgári család éléstárát.</p>

-<p>A válasz tehát, melyet a népszerü kérdésre adhatok, nagyon

-egyszerü: a bátoritásnak sohase a mamától kell kiindulnia, hanem a

-józan, rideg és emberismerő apától. Azt a fiatal embert, aki

-hosszabb ismeretség után se nyilatkozik, a legravaszabb fogások se

-hozzák ki a sodrából, mert a csirkefogó nem szemérmetességből

-hallgat, hanem hitvány és alávaló taktikából. Képes hónapokon át az

-ostobát adni, csakhogy a függetlenségét megőrizhesse. De tessék

-csak hozzáküldeni a derék nagybácsit, aki az ilyen intim családi

-ügyeket intézni szokta, majd meglátják: mint jön meg egyszerre az

-esze és a bátorsága, melyet a kompótfogyasztás közben oly gondosan

-és sikerrel eltitkolt.</p>

-<p>Igaz, hogy a szerelmi házasságok se pusztultak még ki egészen

-ebből a józan világból, de az ilyen esetekben talán még kevesebb

-szükség van az édes mamára, mint azokban, ahol az anyagi kérdések

-dominálják <span class="pagenum"><a name="Page_15" id=

-"Page_15">-15-</a></span> a helyzetet. Ha a kisasszony és az urfi

-anyai beavatkozás nélkül nem értik meg egymást, akkor a dolgon a

-legravaszabb furfang épp oly kevéssé segithet, mint a legropogósabb

-dinnyekompót.</p>

-<div class="chapter">

-<h2>Háztűznézés</h2>

-</div>

-<p>– Tudja Ön, hogy miből áll voltaképen a háztüznézés? – kérdezi

-ma tőlem egy ismeretlen fiatal ember, aki, ugy látszik, most egyik

-nevezetes fordulópontja előtt áll az életének. Az ember gyönyörüen

-megborotválkozik, fölveszi a smokingját vagy a redingot-ját s

-beállit egy vadonat-idegen házba, melynek felnőtt, férjhezmenő

-leánya van. Mindenki tudja, hogy miért jött – nemcsak az apa, anya,

-a menyasszonyjelölt tudja, hanem a nevelőnő és a szobaleány is, –

-de mindenki oly ártatlan arcot vág, mintha sejtelme se lenne róla,

-hogy a látogatásnak mi a célja? Az egész ház zavarban van, a papa

-ostobaságokat beszél, a mama kipirul, a fiatal leány, aki a

-tiszteletünkre szende Gretchennek öltözött ki, elsápad, a szobalány

-gunyosan mosolyog, a kisebb gyerekek lopva leskelődnek az ajtó

-függönyén keresztül s nekünk ezer szamárságról kell beszélnünk,

-amelyek bennünket épp oly kevéssé érdekelnek, mint a háziakat.

-Mikor végre eltávozunk, oly boldogan és megkönnyebbülve lélekzünk

-fel, mint egy vizből kifogott öngyilkosjelölt. Lelkiállapotunk

-ugyanaz <span class="pagenum"><a name="Page_16" id=

-"Page_16">-16-</a></span> marad, akár tetszik a leány, akár nem

-tetszik, s mikor a smokingot levetjük, dühösen megfogadjuk, hogy

-inkább százszor agglegények maradunk, semhogy még egyszer hasonló

-helyzetbe keveredjünk. Persze a fogadalmat csak addig tartjuk meg,

-amig egy uj, fiatal hölgy föl nem tünik a látóhatáron, mert ekkor

-megint előlről kezdődik az egész processzus. Házasságot ilyen

-kinszenvedések nélkül nem lehet kötni, ha csak valami váratlan,

-kivételes szerencse nem ér bennünket. Helyesnek tartja Ön a mai

-háztüznézés rendszerét? Nem gondolja, hogy ezek nélkül a borzasztó

-formaságok nélkül is férjjé lehetne az ember? Ha gondolja, hát az

-isten szerelméért, árulja el hamar a háztüznézés diszkrétebb és

-kellemesebb formáját, mert elhiheti, hogy számtalan fiatal ember

-csak azért őrizkedik a házasságtól, mert ezek az előleges

-gyötrelmek idegessé teszik.</p>

-<p>A nagy lépésre készülő, boldogtalan ifju lelki-állapotát

-tökéletesen megértem, mert valóban, nem kis hősiesség kell hozzá,

-hogy az ember egy óra hosszat a Shaw és Pinero darabjai felől

-csevegjen, amikor egy szerető és savanyuan hangolt család a

-legfürkészőbb Röntgen-pillantásokkal igyekszik belelátni a lelkébe.

-Mikor tudom, hogy ők tudják, hogy én egész másra gondolok, mint

-amit élő szóval elmondok, s mikor világosan érzem, hogy a gondos

-apa, a szerető anya, sőt a szendén piruló menyasszony is annyit

-törődik e pillanatban Shaw-al s Pineróval, mint a dalai láma

-reggeli papucsaival, <span class="pagenum"><a name="Page_17" id=

-"Page_17">-17-</a></span> kétségtelenül kitünő idegzetre mutat, ha

-mosolygó arccal és nyugateurópai biztonsággal tudom adni az elmés

-és gyakorlott causeurt. Hiszen én is tudom, ők is tudják, hogy

-nekem nem a Vigszinház repertoirja van eszemben, s őket sem a

-Mücsarnok tavaszi kiállitása érdekli, hanem mindnyájan arra

-gondolunk, hogy: istenem, milyen jó lenne immár öregebbnek lennünk

-egy félórával! Ők a vagyoni viszonyaim felől szeretnének kimeritő

-információt kapni, én pedig a keblem mélyén azt kutatom: hogy a

-pironkodó kisleányból, aki most a szelid mezei vadvirágot játszsza

-előttem, nem egy hisztérikus, bájos kis bestia fog-e kigubózkodni

-három hónap mulva, amikor már az a fölemelő hivatás várakozik majd

-rá, hogy az én hangulataimat és gallérjaimat gondozza. De azért

-mindnyájan édesen, elragadtatva mosolygunk, – és szenvedélyes, sőt

-viharos érdeklődéssel emlegetjük Morris Rosenfeldet, vagy azt a

-másik, barátságos idegent, akit épp ebben az időben vetnek föl az

-aktualitás hullámai.</p>

-<p>Arra a kérdésre tehát, hogy helyesnek tartom-e a mai háztüznézés

-rendszerét, habozás nélkül azt felelem, nem tartom helyesnek. A

-fiatal legény komoly szándékkal csak abban az esetben jelenjék meg

-a leányos házban, ha már régebbről is jó ismerőse a családnak,

-vagy: ha már az előző formaságokon tulesett. A közeledésnek

-hasonlithatatlanul kellemesebb módja, ha a két fél idegen

-terrénumon találkozik egymással, de az istenért, <span class=

-"pagenum"><a name="Page_18" id="Page_18">-18-</a></span> ne

-gondoljanak a kávéházra, – ez a megjegyzés Budapesten nem

-fölösleges – mert ez a mód valamennyi közt a legutolsó. Ott a

-szinház, ott vannak a finom és előkelő éttermek, ahol csakugyan a

-véletlenség látszatával ismerkedhetik meg egymással két egymás után

-vágyakozó, fiatal teremtés. Az ilyen találkozást boszorkányos

-ügyességgel inszcenálhatja egy közös és jólelkü ismerős. De a

-szinházon, az előkelő éttermeken kivül is számtalan hely van, ahol

-egy disztingvált uri ember egy disztingvált leánynyal

-megismerkedhetik; hiszen a fiatal hölgyeket manapság már nem

-magáncellákban őrzik odahaza, s Budapesten is, a vidéken is alig

-van olyan urileány, aki néha-napján a hozzá illő társaságot föl ne

-keresné. Itt, az idegen társaságban, a fiatalok könnyü szerrel

-közelithetnek egymáshoz, hiszen a férfi, akinek frakkja és

-társadalmi poziciója van, mindenüvé bejuthat, ahova tetszik neki. A

-zsúr vagy a délutáni tea intim sokadalmában bizvást

-megbarátkozhatnak egymással, akiket a sors egymásnak szánt,

-anélkül, hogy heves szivdobogással vagy utólagos ideglázzal kellene

-az ismeretségért megfizetniök.</p>

-<p>A háztüznéző-vizit, melyet a fiatal ember egy idegen családnál

-megtesz, csak tévedésből vagy szórakozottságból maradt ki a

-<i>Pokol</i> cimü elbeszélő költeményből. <span class=

-"pagenum"><a name="Page_19" id="Page_19">-19-</a></span></p>

-<div class="chapter">

-<h2>Jegyesek</h2>

-</div>

-<p>Szereplő személyek: <i>apa</i> (vidéki ügyvéd, aki semmit se tud

-megtagadni az ő bájos kis leányától), <i>mama</i> (aki jókedvü és

-még egészen szemrevaló asszony, de nagyon hirtelen eljár a keze),

-<i>a felnőtt kisasszony</i> (a kinek két hónap mulva lesz az

-esküvője, már a lakás is megvan) s a <i>vőlegény</i> (állami mérnök

-s a Dunántul legszebb angol bajuszának a tulajdonosa.)</p>

-<p>Ezek a probléma szereplői. A dráma maga a következő:</p>

-<p>A kisasszony e pillanatban élete legboldogabb korszakát éli,

-amennyiben rövid hatvan nap mulva ahhoz az urhoz fog feleségül

-menni, akibe tizennégyéves kora óta halálosan szerelmes. A szülők

-szivesen adják áldásukat a készülő frigyre, mert a vőlegény

-szorgalmas, talentumos és derék fiu, aki bizonyosan épp ugy fogja

-kényeztetni a leányukat, ahogy ők – a mama egy-két pofonjától

-eltekintve – a gyerekkora óta kényeztették. A fiatalok nagyon meg

-vannak elégedve sorsukkal, csupán két megváltozhatatlan tény ellen

-van kifogásuk: az ellen, hogy a nap mindössze csak huszonnégy

-órából áll, s hogy az állami mérnöki hivatal oly kegyetlen és

-kőszivü, hogy ebből a nyomorult huszonnégy órából is ötöt naponkint

-elrabol tőlük. Vegyük tekintetbe azt is, hogy az ember az alvásra

-is kénytelen forditani hét órát s hogy kora reggel nem szokásos a

-vizitelés; <span class="pagenum"><a name="Page_20" id=

-"Page_20">-20-</a></span> marad tehát összesen vagy kilenc óra,

-melyet a két szerelmes együtt tölthet. Kilenc óra, amikor kilenc

-teljes esztendő se lenne elég ahhoz, hogy a legsürgősebb

-mondanivalóikat közöljék egymással. Ugyebár, ily körülmények között

-el lehet képzelni, hogy ezt a kilenc órát akkor is egymásnak

-szentelnék, ha a háborgó Vezuv tövében várnák azt a pillanatot,

-mikor mindörökké az egymáséi lesznek?…</p>

-<p>Eddig tehát rendben lenne a dolog, de most jön a bökkenő: a két

-szerelmes kilencórás boldogságának is megvannak a sötétlelkü

-irigyei… Még pedig nem a menyasszony barátnői, a vőlegény kollégái,

-s a kisváros pletykázó kávénénikéi, hanem azok, akik a legközelebb

-állanak hozzájuk: a szülők. Ez hihetetlen és vérfagylaló dolog, de

-igy van. Legalább a szerencsétlen jegyespárnak ez a véleménye. És

-hogy ez a vélemény nagyon is megokolt, az kitetszik a következő

-szimptomákból:</p>

-<p>A vőlegény és a menyasszony egyedül ülnek az ebédlő

-félhomályában. Hogy mivel töltik az időt, azt ne kutassuk

-(valószinüleg a régi spanyol költők tájszólásairól beszélgetnek),

-de annyi bizonyos, hogy nem élvezhetik sokáig az egyedüllétet; öt

-perc mulva ugyanis kinyilik az ajtó s a mama mosolygó arccal lép az

-ebédlőbe.</p>

-<p>– Nem láttad, kis lányom, a huskönyvet? – kérdezi a pironkodó

-menyasszonytól. <span class="pagenum"><a name="Page_21" id=

-"Page_21">-21-</a></span></p>

-<p>E szavak után tiz percig lázasan keresgél a szobában s csak

-akkor távozik, amikor a jegyesek már olyan arccal néznek rá,

-amilyent szegény Dózsa György vághatott, mikor a tüzes széken

-helyet kináltak neki. De alig maradnak ismét három percig egyedül,

-már apa ront be hozzájuk hangos szóval az irodából.</p>

-<p>– Holnapra jegyeket vettem a szinházba, – ujságolja oly

-diadalmasan, mintha legalább is megütötte volna az osztálysorsjáték

-főnyereményét.</p>

-<p>Az apa is ott marad egy negyedórán át, s mikor nagynehezen

-eszébe jut, hogy az irodában a peres felek már várakoznak rá, akkor

-a kisebbik lány, a szakácsnő, a kárpitos, a varrókisasszony lép be

-hozzájuk valami kifogással az ebédlőbe. Szóval: nincs olyan tiz

-percük, hogy háborithatatlanul beszélgethetnének egymással s a

-szimptomák határozottan arra vallanak, hogy mindez nem puszta

-véletlenség: a szülők direkte ugy intézik a dolgokat, hogy valaki

-minduntalan megzavarja őket.</p>

-<p>„Hitted volna-e, oh, bölcs kádi, – kérdi hozzám intézett

-levelében a vőlegény, – hogy ily tigrisanyák is élhetnek a világon,

-s hogy akadhat szülő, aki egyenesen gyönyörüséget talál abban, ha a

-leánya idegrendszerét ennyire fölborzolhatja?“</p>

-<p>Édes fiam, én megértem a te szomoruságodat, s a helyedben magam

-is azt mondanám, hogy a vérszomjas tigris szelid galamb e rettentő

-anyához képest, de mivel, fájdalom, már tul vagyok azon a koron,

-amikor <span class="pagenum"><a name="Page_22" id=

-"Page_22">-22-</a></span> az embernek sürgős beszélni valója van

-egy szép leánynyal, hát azt mondom: hogy az a tigris-anya okosan

-cselekszik, sőt egyenesen az anyai kötelességét hanyagolná el, ha

-nem keresné az ebédlőben a huskönyvet. És az apa is, a kisebbik

-leány is, sőt a szakácsnő is, meg a kárpitos is helyesen

-cselekszik, mikor a tárgyalásaitokat öt percenkint megszakitja.

-Hogy miért, azt hiába magyaráznám neked és hiába magyarázom a bájos

-kis menyasszonyodnak is, mert ti ugy se fogtok igazat adni nekem és

-ha igazat adnátok, meg se érdemelnétek, hogy a jó isten ilyen

-boldogokká tett benneteket. Vannak izgalmak, melyekből a kevés is

-sok, s vannak gyönyörüségek, melyeknek az adja meg az igazi

-értéküket, hogy csak ritkán és akadályokon keresztül lehet hozzájuk

-jutni. Égő gyufával nem szabad ott járni a puskaporos torony körül,

-s aki a toronynál őrt áll, csak a kötelességét teljesiti, ha minden

-közeledő gyujtószálra ügyel. Mindez csak képletes beszéd, de ha

-buksi, szerelmes fejedet kissé töröd rajta, hamar rá fogsz jönni,

-édes fiam, hogy annak a tigrisanyának igaza van. Már azért is, mert

-e rövid földi életben tulajdonképpen a boldogság reménye a

-legnagyobb boldogság. Aki a holnapi ezresbankóját ma kisértékü

-aprópénzre eszkomptáltatja, az még a szerelem terén se mondható

-kiváló szakembernek. Várd meg a holnapot, mikor a nagy pénzedet

-teljes értékben beváltják, – és gondolj arra, hogy az ember – már

-az <span class="pagenum"><a name="Page_23" id=

-"Page_23">-23-</a></span> ismert kép szerint is – csak akkor van

-„végre egyedül“, mikor az oltár elől eltávozott. Addig bele kell

-nyugodni abba a fájdalmas tudatba, hogy apák, mamák, szakácsnék és

-kárpitosok is vannak e nyomorult földtekén.</p>

-<div class="chapter">

-<h2>A szökevények</h2>

-</div>

-<p>– T. problémagyártó uram, irja ma egy uriember, akinek minden

-során meglátszik, hogy nagyon meg van botránkozva. Ön

-előszeretettel adja a csalhatatlan római pápát minden illendőségi

-kérdésben, hát döntse el most azt az érdekes vitát, mely köztem és

-egy barátom közt felmerült. Mind a ketten hivatalosak voltunk egy

-esküvőre s nagy gálában meg is jelentünk a lakodalmas asztalnál,

-mely csak ugy görnyedezett a virágoktól és az ezüsttől. Ott volt

-minden notabilitás, akiket állitólag egy notabilitás-szállitó

-vállalattól szoktak kibérelni az örömszülők, egy sereg szép asszony

-ült a kényelmes karosszékekben, az asztalfőn pedig a fiatal pár

-foglalt helyet, akiket félórával azelőtt kötöttek össze egy hosszu

-életre az oltár előtt. A hangulat természetesen lelkes volt, a

-pincérek sürögve jártak nagy ezüst tálaikkal az asztal körül, a

-pezsgő durrogott, a napsugár bekandikált a selyemfüggönyökön át,

-szóval érezni lehetett, hogy itt valami édes <span class=

-"pagenum"><a name="Page_24" id="Page_24">-24-</a></span> mámor

-lebeg a levegőben. Engem általában száraz legénynek tartanak, aki

-egykönnyen nem vesziti el a fejét, de most az én lelkem is megtelt

-azzal a lázzal, mely a teremben mindenkit elfogott s a pecsenyénél

-felálltam, hogy a fiatal párt felköszöntsem. Már bele is fogtam a

-beszédembe, amikor hirtelen az asztalfőre esett a pillantásom s

-nagy bámulatomra azt láttam, hogy a fiatal párt egyáltalában nem

-látom. Eltüntek, vagyis helyesebben: megszöktek. Gondolhatja, hogy

-majdnem a torkomon akadt a szó, mert a legnagyobb mértékben

-illetlennek találtam, hogy azok, akiknek ünneplésére az égész nagy

-társaság összegyült, egyszerüen kereket oldanak és elpárolognak.

-Miért huztunk mi akkor frakkot, miért vették magukra a hölgyek a

-legszebb ruhájukat? A beszédemet azért, ugy ahogy befejeztem – csak

-azért nem hagytam abba, mert nem akartam botrányt okozni, – de a

-lakodalmas ebéd után élénken kikeltem az ellen a csuf szokás ellen,

-hogy az uj házaspár ilyen neveletlenül faképnél hagyja a

-tiszteletére összegyülekezett társaságot. Voltak, akik nekem adtak

-igazat, de a jelenlévők legnagyobb része frivol mosolylyal

-hallgatta a vitát s amellett kardoskodott, hogy ezt az édes kis

-illetlenséget nem szabad tulságosan rossz néven venni… Szóval nagy

-többséggel leszavaztak, de én nem nyugszom meg ebben a verdiktben,

-hanem Csalhatatlanságodhoz fordulok azzal a kérdéssel: vajjon van-e

-joguk az uj pároknak <span class="pagenum"><a name="Page_25" id=

-"Page_25">-25-</a></span> ahhoz, hogy az etikett törvényeit ennyire

-lábbal tapodják?</p>

-<p>Mielőtt Csalhatatlanságom erre a sulyos kérdésre válaszolna,

-előbb szives engedelmükkel megállapitok egy tényállást: azt, hogy

-ez a megbotránkozott uriember jóval tulhaladta az ötvenedik évét,

-hogy elvileg sohase gondolt a házasságra, szóval: hogy

-tizenhárompróbás, megsavanyodott agglegény. Minderről egy szót se

-ir a levelében, de szivesen felajánlok száz forintot egy ellen,

-hogy ez a jellemzés megfelel a valóságnak. Mert csak egy agglegény

-beszáradt szive képes arra, hogy ezeknek a mohó, szerelmes kis

-csacsiknak a viselkedését az illem rideg paragrafusai szerint

-itélje meg…</p>

-<p>De hagyjuk ezt, hiszen nem jellemzést kiván tőlem Savanyuságod,

-hanem komoly és humor nélkül való döntvényt, melylyel barátai előtt

-az igazát megvédheti. Hogy lojalitásomról teljes bizonyságot adjak,

-ime, készséggel kijelentem: az a vadonatuj házaspár igenis,

-illetlenül viselkedett. Oly illetlenül, hogy a összes német

-divatlapok szerkesztői postája jogosan elitélné őket, mert

-teringettét, az már csakugyan több a soknál, hogy az ünnepeltek

-angolosan távozzanak el attól az asztaltól, ahol az ő tiszteletükre

-gyült össze egy tekintélyes vendégsereg. Az illemtanból ezek a

-könnyelmü fiatalok feltétlenül megérdemelnék a szekundát. Önnek

-tehát minden bizonynyal igaza van, – és lássa, én mégis azt mondom,

-hogy az a másfélórás férj, <span class="pagenum"><a name="Page_26"

-id="Page_26">-26-</a></span> aki nem szöktetné meg hasonló módon a

-feleségét, bizvást megérdemelné, hogy a világ összes illemkodexeit

-végig kelljen olvasnia, mielőtt a pironkodó asszonyával egyedül

-marad…</p>

-<p>Mert a dolog, tisztelt komolykodó uram, akként áll, hogy kétféle

-szempont szerint lehet megitélni a földi emberek cselekedeteit: az

-illem és a természetes ösztönök szempontjából. Az illemet a

-kétkoronás kézikönyvekből tanuljuk meg, a természetes ösztönt

-pedig, dijtalan podgyászként, magunkkal hozzuk erre a gyönyörüséges

-világra. És az egyiknek épp ugy hasznát vesszük, mint a másiknak;

-csakhogy az elsőnek akkor, a midőn zsurokra és five o’clock teákra

-megyünk, a másiknak akkor, amidőn minden vércsöppünk lángolni kezd

-arra a gondolatra, hogy egy drága, kicsike teremtést a karjainkba

-szoritsunk…</p>

-<p>Az a fiatal pár, amelyik az esküvői lakomáról ilyen rövid uton

-megszökött, kétségtelenül megérdemli a szekundát az etikettből s én

-habozás nélkül ki is mondom a verdiktet, hogy itt nagy és sulyos

-illetlenség történt. De ez a verdikt egyuttal azt jelenti, hogy a

-két szökevény százezerszer bölcsebb volt, mint a világ összes

-agglegényei, mert a szerelemben – emlékezzék csak vissza a régmult

-időkre! – az illetlenség a legnagyobb bölcseségek közé tartozik.

-Aki az üres etikettet még az esküvője napján se rugdossa félre, az

-vagy olyan öreg, mint ön, vagy olyan szédületes smokk, mint az a

-német <span class="pagenum"><a name="Page_27" id=

-"Page_27">-27-</a></span> tanár, aki egy könyvében komolyan

-megirja, hogy egy előkelő ur csak délelőtt tizenegy és tizenkét óra

-között hunyhatja örök álomra a szemeit.</p>

-<div class="chapter">

-<h2>A flirtelés határai</h2>

-</div>

-<p>Erős a gyanum, hogy a kérdést, mely ma, döntés céljából, hozzám

-érkezett, viharos jelenet előzte meg: afféle ebédutáni, vagy

-vacsoraközi jelenet, mely a házasok életében nem ritka, s mely az

-agglegényekben mindig azt a hitet költi föl, hogy mégis csak ők a

-legokosabb emberek. Ugy képzelem, hogy egy bájos asszony, aki a

-szoknyáját feszesebbre fogja össze, mint ahogy az a filiszter

-férjeknek tetszeni szokott, a korzón, a dunaparti étteremben, a

-szinházban vagy a váci-utcán kissé többet mosolygott egy raglános

-urra, mint a mennyit a feleségek illemkodexe megenged s hogy e

-mosolygás következésképp egy derék nyárspolgár magából kikelve

-rohant el este az intimus ebédlőből, hogy az alsós, vagy a baccarat

-izgalmaiban keressen kárpótlást családi boldogtalanságáért…</p>

-<p>A kérdés, melyet a meghasonlott lélek kissé zavaros levelében

-elibém terjeszt, a fölösleges frázisokat elhagyva, oda konkludál:

-hol van és meddig terjed az a határ, amelyen tul már a lojális és

-nagyvilági férj se türheti meg, hogy szép feleségének udvaroljanak?

-Vagyis: meddig köteles szemet hunyni az idegen férfiak <span class=

-"pagenum"><a name="Page_28" id="Page_28">-28-</a></span>

-bizalmaskodása fölött és mikor érkezik el az a pillanat, amidőn az

-udvarlás ellen joggal és teljes méltósággal tiltakozhatik?</p>

-<p>A probléma nem olyan könnyü, mint amilyennek látszik, mert

-általánosságban nem lehet rá megadni a helyes választ. Itt minden a

-férj társadalmi helyzetétől függ, – legalább hosszu csatangolásaim

-közben állandóan igy tapasztaltam. Egy nagykövet bátran

-megengedheti, hogy a felesége idegen urakkal üljön a szinházi

-páholyban, Marlborough hercegnő nyugodtan automobilozhat a

-barátaival, de egy pesti ügyvéd felesége rosszul tenné, ha az ura

-nélkül, idegen férfiak társaságában menne az előkelő étterembe, a

-szolid iparosné pedig már azzal is gyanut kelt, ha a fiatal

-szomszédjával sétálgat tulsokat a külvárosi utcán. Helyes-e, nem

-helyes-e, más kérdés, de bizonyos, hogy a mai társadalom fölfogása

-szerint az előkelőbb pozicióju hölgy a flirtelés tekintetében több

-szabadságra tarthat jogot, mint a kevésbé előkelő. Ez azonban

-inkább csak a látszat dolga: ami a lényeget illeti, bizvást el

-lehet mondani, hogy az angol peerek, az amerikai vasutkirályok, a

-francia vicomte-ok épp oly kevéssé örülnek annak, ha fiatal

-feleségük más férfiakkal kacérkodik, mint a pesti orvosok,

-hivatalnokok és napidijasok. Ez nem a társadalmi helyzettől függ,

-hanem attól: ki mennyire szereti azt a csinos asszonyt, akivel az

-ebédlőjét, a szalonját és a hálószobáját megosztja. A legtöbb férj

-– valljuk meg az <span class="pagenum"><a name="Page_29" id=

-"Page_29">-29-</a></span> igazat – akkor érezné magát

-legnyugodtabbnak, ha ő nagysága egyáltalában nem érintkeznék idegen

-urakkal; de mivel a nyugoti konvenció a háremszerü elzárást,

-fájdalom, nem engedi meg, kénytelen-kelletlen tesz bizonyos

-koncessziókat a társadalomnak s büszke, melanchólikus, vagy ostoba

-arcot vág, amikor a felesége decolletage-ára tapadó, éhes és

-csillogó szemeket megpillantja…</p>

-<p>Nem beszélek azokról a férjekről, akik ezt a hermetikus elzárást

-gyakorlatban is megvalósitják, – hiszen az ilyen nem igen tudna

-megélni a mai önző és liberális társadalomban – de bizonyos, hogy

-még a leglojálisabb férj is elérkezik némelykor ahhoz a határhoz, a

-mikor teljes joggal juthat már az eszébe, hogy nem a más számára

-házasodott. A modern asszonyt, aki forradalmi eszméket hordoz a

-fejecskéjében, nem lehet eltiltani attól, hogy olykor kellemes és

-ártatlan flirtekkel izgassa az idegeit, annál inkább se, mert ennek

-a könnyü bizsergésnek legutolsó felvonását ugyis csak a törvényes

-férj élvezi. Az idegen férfiakkal való ingerkedést, a pajkos és

-talán pikáns szinezetü tréfát, mely az asszonyok és férfiak

-társaságbeli érintkezését oly vonzóvá teszi, a mai kor teljesen

-akceptálta, s a morózus férj, aki az ilyen ártatlan mulatságot

-rossz néven veszi, voltaképp csak maga alatt vágja a fát, mert a

-gyanakvó hitvestársak felszarvazása már a bibliai kortól kezdve

-megszokott dolog. De a pillanatnak, amelytől kezdve a <span class=

-"pagenum"><a name="Page_30" id="Page_30">-30-</a></span> két nem

-érintkezése veszedelmessé válik, épp ugy meg vannak a bizonyos

-szimptómái, mint akármelyik testi betegségnek, s az okos férj már a

-legelső szimptómánál sietve megteszi az óvóintézkedéseket. Mikor az

-asszony már a legyezőjével csap az idegen férfi kezére, nagy

-társaságban is suttogva beszél, s a férjet, aki gyanutlanul

-közeledik hozzá, az udvarlója előtt tulságos gyöngédséggel kezeli:

-az okos ember – anélkül, hogy a gyanujának bármily külső jellel is

-kifejezést adna – tapintatosan, szinte az öntudatlanság látszatával

-vágja ketté azt a fejlődőben levő bizalmaskodást, melynek csak a

-különböző stádiumai mások, de a vége többnyira ugyanaz. A comme il

-faut férj a felesége száz udvarlójától se ijed meg, de föltétlenül

-alapos oka van a tünődésre, a mikor ugyanaz a barátja tulságosan

-kezd ragaszkodni hozzá, szivesen föláldozza érte az estéjét, s a

-szinházba, az étterembe is elkiséri, mert, „ugyse tudna egyebet

-tenni az idejével“. Persze a kirándulásokon ő nagysága is

-résztvesz, ő nagysága, aki jókedvü lenézéssel beszél az ostoba, de

-jó fiuról.</p>

-<p>Arra, hogy az összes aggasztó szimptómákat felsoroljam,

-valószinüleg nem reflektál a mai levél irója, – hiszen a férjek

-idegzete épp ugy megérzi a házaséleti változásokat, mint a leveli

-békáé az időjárás fordulásait. De a legtöbb férj – bár valami

-homályos sejtelem ott motoszkál a lelke mélyén – egyszerüen

-abszurdnak tartja azt a gondolatot, hogy őt a felesége <span class=

-"pagenum"><a name="Page_31" id="Page_31">-31-</a></span>

-megcsalhatná. És ez a gondolat tényleg abszurd, még maguk az

-érdekelt felek: az asszonyok előtt is. De istenem, hát van-e

-édesebb és pikánsabb élvezet, mint egy abszurdumot

-megvalósitani?</p>

-<div class="chapter">

-<h2>A mama lánya</h2>

-</div>

-<p>Egy derék, komoly és szimpatikus fiatal ember szerelmes egy

-bájos, fiatal leányba. A leány viszonozza az érzelmeit: neki is

-fölragyognak a szemei, ha véletlenül összetalálkoznak valahol. A

-férfinak jó állása van, évek óta sokat keres, nincs tehát semmi

-kétség az iránt, hogy a leendő családját tisztsségesen eltarthatja.

-A leány jómódu szülők gyermeke; az apa is, a biztositó társaság is

-csinos összeget fog kifizetni annak a szerencsés urnak, akivel majd

-az anyakönyvvezető előtt megjelenik. Mindketten szépek,

-egészségesek, jókedvüek. A leány szülei is, a férfi szülei is

-örömmel látnák, ha a kedves vonzalomból örökös frigykötés lenne.

-Szóval: minden kellék megvan ahhoz, hogy egy boldog, példaszerü,

-harmonikus házasság keletkezzék.</p>

-<p>És ime, ahelyett, hogy a jegyváltás expressz uton megtörténnék,

-a fiatal ur aggódó arccal ül le az iróasztalához, s hosszu,

-töprenkedő levelet ir nekem, az ismeretlen, vén globetrotternek, s

-a levélben szinte esdeklően arra kér: adjak neki, az isten

-szerelmére, lelkiismeretes tanácsot arra nézve, vajjon ezt a bájos,

-kékszemü, <span class="pagenum"><a name="Page_32" id=

-"Page_32">-32-</a></span> barnahaju gyermeket csakugyan elveheti-e

-feleségül? És minden egyes sorából az látszik, hogy komoly és

-izgatott lelki tusák előzték meg ennek a furcsa levélnek az

-elküldését…</p>

-<p>Miért ez az érthetetlen aggódás? Nem azt kell-e hinnünk, hogy

-ennek a fiatal urnak a nagy boldogság hirtelen megzavarta az

-eszét?</p>

-<p>Nem. A töprenkedésnek megvan az alapja. Száz házasulandó férfi

-közül legalább kilencven szakasztottan ugy cselekednék, mint ez az

-én különös levelezőm.</p>

-<p>A leánynak ugyanis, akiben minden kellék megvan ahhoz, hogy egy

-derék embert magába bolonditson, nemcsak apja van, hanem anyja is.

-Még pedig olyan anyja, aki ma is a legszebb asszonyok egyike.

-Harminchét éves, de nem igen látszik többnek harminckettőnél.

-Karcsu és mégis telt, csillogó szemü, csábitó, szép asszony. És

-ezenkivül pikáns, jókedvü és jólelkü asszony is. Már menyecske

-korában is szivesen vette, ha udvaroltak neki és még ma se érezné

-jól magát, ha nem venné körül az udvarlók és a bámulók serege. A

-kis városban hire van a kacérságának; és a rossz nyelvek azt

-beszélik, hogy nem igen elégszik meg az elméleti kacérsággal. Több

-olyan urról beszéltek, akik szerencsével udvaroltak neki. A szép

-asszony gyakran fölrándul Budapestre, s ilyenkor az aranyifjuság

-egyik-másik tagja is eltünik néhány napra a kisvárosból. Ezt

-mindenki tudja, beszéli, terjeszti, csupán a férj nem <span class=

-"pagenum"><a name="Page_33" id="Page_33">-33-</a></span> vesz róla

-tudomást. A férj szorgalmasan dolgozik reggeltől estig a

-hivatalában, s nagyon boldog, mikor a feleségének egy-egy

-szenzációs uj toilletje a fővárosból megérkezik. A pletykák nem

-érdeklik, talán nem is hisz bennük. Pedig aligha lehet rideg ember,

-hiszen a kis leányával bizalmasan összebujva szokott sétálgatni

-esténkint a kisváros korzóján.</p>

-<p>Értik-e most már, hogy miért habozik az a fiatal ur?</p>

-<p>Ha nem értenék, ide irok néhány sort a hozzám intézett

-leveléből:</p>

-<div class="blockquot">

-<p>„Tisztelt uram, ön azt mondja, hogy öreg, tapasztalt és

-világlátott ember, aki mindenütt járt, mindent megfigyelt és az a

-szenvedélye, hogy a lelki problémákkal foglalkozzék. Bizalommal és

-szeretettel fordulok tehát önhöz azzal a kérdéssel: vajjon

-elvehetem-e feleségül ennek a léha és haszontalan asszonynak a

-leányát? Nem kell-e attól tartanom, hogy a szerény és egyszerü

-gyermekben is az édesanyja nyughatatlan vére lobog? Ki biztosit

-róla, hogy nem egy kacér, rossz és felületes asszony fog

-kigubózkodni ebből a finom és ártatlan kisleányból? Hiszen a

-közvélemény is azt mondja, hogy az ilyen lépés előtt az édesanyát

-kell megnézni… Mindenre kérem, adjon nekem valami jó tanácsot, mert

-a magam temperamentumát ismerve, bizonyos vagyok benne, hogy

-borzasztó katasztrófa <span class="pagenum"><a name="Page_34" id=

-"Page_34">-34-</a></span> lenne abból, ha az én feleségem is olyan

-asszonynyá lenne, amilyen az édesanyja.“</p>

-</div>

-<p>Kedves, ismeretlen barátom, aki e percben valószinüleg dobogó

-szivvel és sötét kétségekkel a lelkében kóborol egy vidéki ház

-ablaka alatt, – melyen belül a szép mama talán éppen a legfrissebb

-udvarlójával flirtel – én értem, nagyon is értem azokat a

-motivumokat, melyek önt arra birhatták, hogy hozzám forduljon… Nem

-ön az első és nem ön az egyetlen, aki ebben a csunya és embertelen

-babonában hisz… Az átöröklésről annyit beszélnek a mi korunkban,

-hogy nem csoda, ha valaki e jelszó örve alatt egy szegény és

-ártatlan gyermeket ilyen kegyetlenül meggyanusit… Örülök, hogy

-hozzám fordult, mert igy elmondhatom önnek, hogy amit gondol, az

-érthetetlen barbárság. Hosszu bolyongásaim közben mindig ugy

-láttam, hogy a rossz és erkölcstelen anyáknak éppen felnőtt

-leányaik, a szerencsétlen kis mártirok, a legszigorubb kritikusai…

-Az ő gyermekszivük mindig megérzi, hogy az a lény, akit legjobban

-kellene tisztelniök a világon, a romlottság és alávalóság utját

-járja… Nézze meg a serdülő leányt, akinek anyja a korrektség

-ösvényéről letért: valamennyi szinte beteges ragaszkodással csügg a

-szomoru és hallgatag férfiun: az édesapján… Ezek a sajnálatraméltó

-gyermekek nem a léhaságot viszik magukkal abba az uj világba, ahova

-a szerelmesük elvezeti őket, hanem a természetes undorodást

-mindattól, ami piszkos, alávaló <span class="pagenum"><a name=

-"Page_35" id="Page_35">-35-</a></span> és erkölcstelen… Csupán a

-férjtől függ, hogy ez az uj világ mindazért a sok fájdalomért

-kárpótolja őket, amit gyermekszivük mélyében oly sokáig és oly

-mérhetetlen kínok közt rejtegettek…</p>

-<p>Ha ön becsületes és jó ember – és a levele után itélve,

-bizonyosan az – akkor gondolkodás nélkül megkéri annak az édes kis

-teremtésnek a kezét és a lehető legrövidebb idő alatt kiragadja

-abból a milieuből, melybe egy gonosz és mostoha véletlen

-helyezte…</p>

-<div class="chapter">

-<h2>A szerelem sportsmanjei</h2>

-</div>

-<p>Az eset, amelyről egyik, ma hozzám intézett levélben szó van,

-egyáltalában nem tartozik a rendkivüliek közé, de mivel a tipust,

-amelyik ennek a vidéki kis regénynek a hőse, még nem méltányolták

-eléggé, szivesen megállok mellette egy pillanatra. Érdemes, mert a

-férfiaknak ez a fajtája épp ugy feltalálható a legkisebb pusztai

-tanyán, mint a budapesti kávéházakban.</p>

-<p>Aki a mai levélben szerepel, az nagyon csinos és szeretetreméltó

-fiu. Jól öltözködik, elolvassa az ujságok művészi és irodalmi

-rovatát, elmésen cseveg s kitünően tud beszélni az asszonyok

-nyelvén. Azok közé a férfiak közé tartozik, akiket a francia

-<i>homme à femmes</i>-oknak nevez. Az az élet-eleme, ha leányok és

-férjes nők társaságában lehet. Udvarol, tréfál, ezer apró

-szolgálatot tesz, szóval: kellemes, szinte nélkülözhetetlen ember.

-És <span class="pagenum"><a name="Page_36" id=

-"Page_36">-36-</a></span> mégis: egyike a legveszedelmesebb

-kalandoroknak, a mint a következőkből kitetszik.</p>

-<p>Egy fiatal ur – irja a levél, melyről föntebb szólottam –

-naponként eljár egy uri házba, ahol csinos, felnőtt leány van.

-Majdnem mindennap ott iszsza meg a teáját, de néha ebédre és

-vacsorára is ott tartják. A szülők azon a véleményen vannak, hogy a

-kedves, fiatal ember a felnőtt kisasszony kezére pályázik. És mivel

-jó és biztos állása van, s a leány is láthatólag rokonszenvez vele,

-a mama nagyon szivesen venné, ha az elmés causeurt hamarosan a

-vejének mondhatná. De mulik az idő, fogy a tea és a sandwich, a

-fiatal ur azonban nem nyilatkozik érdemlegesen. Végre a gondos anya

-megkérdezi a leányát:</p>

-<p>– Még mindig nem szólt?</p>

-<p>Mire a komoly leány, akinek nincs titka az édesanyja előtt, igy

-válaszol:</p>

-<p>– Arról, hogy feleségül akar venni, még nem szólott. De minden

-jel arra mutat, hogy mégis csak ez a szándéka. Amikor elválunk,

-mindig megszoritja a kezemet, százszor elmondja, hogy szerelmes

-belém, s néha órákon át zaklat, vajjon én is szeretem-e? Már meg is

-mondtam neki, hogy szeretem, mire hálásan és elérzékenyülve

-szoritotta meg ujra a kezemet…</p>

-<p>A mama megnyugszik: mi következhetik ezek után egyéb, mint hogy

-a fiatalember meg fogja kérni a lánya kezét? De nem kéri, hónapok

-mulva se kéri, bár naponkint <span class="pagenum"><a name=

-"Page_37" id="Page_37">-37-</a></span> ott van a házukban, s épp

-oly meleg pillantásokat vált a szép leánynyal, mint megismerkedésük

-elején. Sőt azóta is mindennap megkérdezi: vajjon igazán

-szerelmes-e bele? És ha a fiatal teremtés egy napon kedvetlenül

-válaszol, hát lehorgasztott orral, láthatólag megsértődve ballag

-mellette a kisváros sétaterén.</p>

-<p>Vajjon mi hát a célja ennek a furcsa fiatal urnak? – kérdezi a

-levél, melyet a család egy jó barátnője hozzám intéz.</p>

-<p>Meg fogom mondani, hogy mi a célja, s egyuttal bemutatom azt a

-tipust, melyből ez a szentimentális, de fölöttébb óvatos lovag

-kikerült.</p>

-<p>Kegyed, asszonyom, bizonyosan meg fog érteni engem. Hiszen ennek

-a tipusnak az asszonyok között aránytalanul több a tagja, mint a

-férfiak között.</p>

-<p>Nincs kétségem benne, hogy Kegyed a mintafeleségek példaképe. De

-gondoljon csak vissza arra az időre, amikor még fiatal, jókedvü és

-pajkos volt (most már, a levele szerint, fehér a haja), vajjon nem

-szerzett-e örömet és mulatságot Kegyednek, mikor azt látta, hogy

-egyik udvarlóját magába bolonditotta? Biztos vagyok benne, hogy még

-gondolatban se volt hütlen az urához, de hiuságának mód fölött jól

-esett, hogy hódolói serege megszaporodott. Ne szégyenkezzék, ne

-mondjon ellent; a legbecsületesebb asszony se haragszik meg érte,

-ha azt látja, hogy valakiben szerelmet ébresztett. <span class=

-"pagenum"><a name="Page_38" id="Page_38">-38-</a></span></p>

-<p>A férfiak, legalább régente, nem elégedtek meg ezzel az elméleti

-diadallal. Ők vagy mindent akartak, vagy semmit. Nem arra a tudatra

-pályáztak, hogy egy szép teremtést meghóditottak, hanem arra a

-gyönyörü és mámoritó pillanatra, amikor egy bájos nő szerelmesen a

-nyakukba borul.</p>

-<p>Manapság – hihetetlen és mégis ugy van – mindjobban

-megszaporodik ama férfiak száma, akik izgalmas sportnak tekintik,

-hogy a szerelmi vallomásokat rakásra gyüjtsék. Ezeknek elég, ha a

-kiszemelt áldozat pirulva beismeri, hogy szereti őket. Az

-asszonytól kicsikarják a légyottot, amelyre nem mennek el; a lányt

-magukba bolonditják, de nem veszik el feleségül. Szóval: azokra az

-előkelő rókavadászokra hasonlitanak, akik tüskön-bokron át kergetik

-a szerencsétlen állatot, de ha elérik, nyugodtan visszafordulnak,

-mert nekik nem a róka kell, hanem a diadaluk és ügyességük

-tudata.</p>

-<p>Ebből a tipusból való a Kegyed fiatal gavallérja, asszonyom. Az

-ő hiuságát tökéletesen kielégiti, ha egy szép leány a kézszoritását

-viszonozza, s dobogó szivvel sugja a fülébe, hogy mindörökre

-szeretni fogja. Ez gyönyörü, izgalmas és édes érzés, mely bőven

-megéri a <i>run</i> fáradságát. A légyott (ha férjes asszonyokról

-lenne szó) már azzal a veszedelemmel járna, hogy egy vérszomjas

-férj is feltünhetne a látóhatáron; a házasság (ha leány van a

-játékban) azzal, hogy az embernek egy egész, <span class=

-"pagenum"><a name="Page_39" id="Page_39">-39-</a></span> hosszu

-életre le kellene mondania a függetlenségéről és a szabadságáról.

-De a szerelmi vallomás kicsikarása olyan sport, melynek nincsenek

-kockázatai és következései…</p>

-<p>Kegyed azt hiszi, hogy csupán a perverz gondolkodásu férfiak

-találhatnak örömet ebben a módszerben? Én azon a véleményen vagyok,

-hogy a hiuságnak is lehet olyan fokozata, mely a perverzitással

-határos.</p>

-<div class="chapter">

-<h2>A hallgató asszony</h2>

-</div>

-<p>Kedves atyámfia, aki egyéb dolgod hijján azt a kérdést intézed

-hozzám, hogy mikép lehet kikurálni rettenetes bajából a

-<i>hallgató</i> asszonyt, hidd meg nekem, hogy a te problémádhoz

-képest a földkerekség minden problémája ártatlan gyermekmese, nem

-véve ki még a kormányozható léghajó kérdését se, amit különben –

-naponként olvashatod az ujságokban – ma már kényük-kedvük szerint

-oldogatnak a tekintetes tudós urak. Hiszen az végre is csak a

-technika kérdése, s a technika, istennek hála, szinte nap-nap után

-tökéletesedik. De a hallgató asszony betegségét nem gyógyithatja

-meg a legnagyobb tudomány se, mely az emberi lélek bajai ellen ép

-oly tehetetlen, akár a mi legnagyobb bajunk: a halál ellen.

-Ezredévek mulva, mikor a levegőben talán már gyönyörü pályaudvarok

-lesznek a gyors- és az expressz-léghajók számára, s amikor a

-tifuszt, <span class="pagenum"><a name="Page_40" id=

-"Page_40">-40-</a></span> a tuberkulózist, a rákot s a többi

-nyavalyát egy éjszakán át kifujják az emberi szervezetből, még

-mindig seregestül fognak élni a földön a hallgató asszonyok, akik a

-férjük életét tiz-tizenöt évecskével megröviditik.</p>

-<p>Az olvasó előtt, aki ismeri – a saját tapasztalásából ismeri – a

-házsártos, nyelvelő és veszekedő asszonyt, talán meg kell

-magyaráznom néhány szóval, hogy te, tisztelt atyámfia, mit is

-értesz voltaképen a <i>hallgató asszony</i> elnevezése alatt?

-Röviden kijelenthetem, hogy a hallgató asszony a házsártos asszony

-ellentéte. Vagyis: nem veszekszik, nem csapja a földhöz az ártatlan

-teáscsészéket, nem karmolja ki első felháborodásában az ura szemét,

-nem használ testi erőszakot a konyhapénzeket sikkasztó Julcsa

-ellen, hanem konokul, rémületesen és ijesztő következetességgel

-hallgat. Ugyebár azt hihetnéd, hogy ez az asszony az ideálja a jó

-és kellemes feleségnek? De te, oh nyájas olvasóm, nem hiszed ezt,

-mert a magad szomoru tapasztalásából jól tudod, hogy a lármázó és

-pörlekedő asszonynál, akinek házához képest a hajmáskéri tüzérségi

-hadgyakorlat szinhelye egyszerü trappista kolostor, csak egyetlen

-borzalmasabb tipus van a világon: az a feleség, aki napokon át se

-nyitja fel rózsapiros ajkacskáit. A lárma ellen még találhat

-fegyvert az a férj, aki nem ijed meg a saját maga árnyékától;

-hiszen istennek hála, még vannak kaszinók és kávéházak, ahová az

-ember a családi viharok elől elmenekülhet. Tapasztalt gourmandok

-<span class="pagenum"><a name="Page_41" id=

-"Page_41">-41-</a></span> szerint kevés nagyobb élvezet van a

-világon, mint az az alsós-partie, melyet a békés tüzhelyünk mellett

-lejátszódott nagy jelenet után játszunk a kávéház zöld asztalánál.

-Mert vagy nyerünk, s akkor a sors kedvezésében találunk kárpótlást

-magánéletünk kellemetlenségeiért cserében, vagy vesztünk, s ekkor

-megvigasztal bennünket az a tudat, hogy nemcsak a magunk, de kedves

-nőnk őnagysága vagyonából is elpocsékoltunk valamicskét. Ám hogy

-rohanjunk el hazulról, mikor a hatásos távozást nem alapozza meg

-előbb a haragos feleség patáliája? A lárma ellen ezer módunk van a

-védekezésre, de hogyan védekezzünk a konok hallgatás ellen,

-amelylyel imádott feleségünk az idegeinket kínpadra fesziti? A

-veszekedést könnyü kiparirozni a viszontveszekedéssel, de a

-hallgatás ellen a viszonthallgatás semmit se használ, mert mit ér

-az erkölcsi elégtétel, ha az ember belsőleg megpukkad?</p>

-<p>Nekem, tisztelt atyámfia, régi és szent meggyőződésem, hogy

-kiváló irótársam, az öreg Dante, aki oly megrázó szinekkel tárja

-elénk a pokolban kinálkozó gyötrelmeket, nagy és értékes mulasztást

-követett el, a mikor irásművének félelmetes alakjai közül a

-hallgató – vagyis budapesti idioma szerint: truccoló – asszonyt

-kifelejtette. Mert abba a gondolatba, hogy forró olajban kell főnöm

-potom tiz-huszezer esztendeig, még csak meg tudok nyugodni

-valahogy; de ha elgondolom, hogy tulvilági büntetésemképpen kétszáz

-truccoló asszony <span class="pagenum"><a name="Page_42" id=

-"Page_42">-42-</a></span> közt kell majd vezekelnem, hát már most

-is hidegség fut át a hátam közepén, s kijelentem, hogy inkább ebben

-a földi siralomvölgyében maradok még akár százötven évig is,

-semhogy az élet izgalmait a halál nyugalmával fölcseréljem. Nem

-kell bizonyitgatnom, hogy az ember türelmetlenül várja azt a

-pillanatot, amikor a földi életet a tulvilág kellemességeivel

-fölcserélheti, de én – akár hiszik, akár nem – inkább meg se

-halnék, semhogy a hallgató asszonyok között kelljen a pokol

-borzalmait megizlelnem.</p>

-<p>Az Ön naiv és gyermeki lelkére vall, kedves barátom, hogy a

-kedves neje kikurálása ügyében tanácsot kér tőlem. Ha éppen

-ragaszkodik hozzá, készséggel a rendelkezésére állok, minden

-bonyolultabb esetben: megmondom, hogyan menekülhet meg a tigristől,

-ha véletlenül a sivatag közepén összetalálkozik vele,

-felvilágositom, hogyan ugorhat ki ügyesen a töltésről lezuhanó

-gyorsvonatból, biztos szert ajánlhatok a skorbut és a lépfene

-ellen, – de a truccoló asszony betegségére a földi életem eddigi

-nyolcvan esztendeje alatt még, fájdalom, nem találtam meg az

-orvosságot. Ez nem is betegség, hanem sorscsapás. Az ember épp ugy

-belenyugszik, mint abba, hogy néha a föld megremeg és hogy a

-tüzhányó kitör és eget kér. Okosabbat, mint ha belenyugszik, ugyse

-tehet. <span class="pagenum"><a name="Page_43" id=

-"Page_43">-43-</a></span></p>

-<div class="chapter">

-<h2>A könyvvezető feleség</h2>

-</div>

-<p>A minap egy elkeseredett férj bevádolta előttem a feleségét, még

-pedig nem azért, mintha az asszony kokett, pazarló, vagy hűtelen

-lenne, hanem abból a különös okból, hogy őnagysága rendszeres

-könyvet vezet a kiadásairól és bevételeiről. Persze a dolognak

-vannak némi bonyodalmai, mert annyira még egy férj se lehet bolond,

-hogy ezt a szokást csak ugy egyszerüen inkriminálja. A baj ott van,

-hogy a szép asszony este, vacsora után, bibelődik a könyveivel, s

-akkor veszi elő a tollat és a tintát, mikor a szobaleány már

-végzett az asztalbontással. A férj, aki szorgalmasan dolgozó

-hivatalnok, s este többnyire elálmosodik, nem győzi bevárni a

-könyvvezetés végét, hanem néhány elkeseredett ásitás után

-nyugalomra tér, s mire a felesége őnagysága lefekszik, már javában

-az igazak álmát aluszsza.</p>

-<p>– Hát kérem, – irta a derék ember felháborodva, – azért

-házasodtam én meg, azért vettem el olyan asszonyt, akiért minden

-barátom irigyel, hogy a feleségem minden este a főkönyvvel meg a

-strazzával bibelődjék? Tisztelt kádi, nem tudom hány esztendős Ön,

-de biztositom róla, Ön is elvesztené a hidegvérét, ha egy szerelmes

-feleség helyett egy pedáns könyvvezető hölgygyel ülne minden áldott

-estén az asztal mellett…</p>

-<p>Nem akarok most a szóban forgó esettel foglalkozni (mert az még

-vita tárgya se lehet, hogy ez a <span class="pagenum"><a name=

-"Page_44" id="Page_44">-44-</a></span> bájos, fiatal asszony

-helytelenül cselekszik, mikor vacsora után a könyveit dédelgeti az

-ura helyett) de általánosságban – mivel már különben is többen

-megkérdezték e felől a véleményemet – készséggel válaszolok arra a

-kérdésre: vajjon a korrekt háziasszony qualifikációjába szigoruan

-beletartozik-e az is, hogy rendszeres könyvet vezessen a

-kiadásairól és a bevételeiről s nem egy parányi smokkság-e, ha egy

-szép, fiatal hölgy ilyen pedáns és unalmas munkával

-foglalkozik?</p>

-<p>A kérdést – ha igazságosak akarunk lenni – épp oly kevéssé

-szabad eldöntenünk a felsőbb leányiskolák szempontjából, mint a

-gunyolódó és indolens férjek felfogása szerint. A leányiskolákban

-arra tanitják a növendékeket, hogy a könyvvezetés elengedhetetlen

-kellék minden háztartásban, melynek épp ugy szüksége van a maga

-rendszeres budgetjére, akár egy kereskedő cégnek, egy

-részvénytársaságnak, vagy magának a mindenható államnak. A férjek

-ellenben (már t. i. azok, akik minden nemes eszmét kigunyolnak)

-cinikus vállvonogatással nézik a könyvei fölött görnyedő, fiatal

-teremtést s ahelyett, hogy elismerőleg a keblükre ölelnék, bizonyos

-felsőbbséges lenézéssel igy szólanak hozzá:</p>

-<p>– Édes szivem, ugyan miért rontod a szemedet az efféle

-fölösleges munkával? Az asszonyokat arra teremtette a jó istenke,

-hogy paradicsommá tegyék ezt <span class="pagenum"><a name=

-"Page_45" id="Page_45">-45-</a></span> a nyomorult, földi létet, –

-ehhez pedig sem dupla könyvvezetés, sem nyers mérleg nem szükséges.

-A fődolog az, hogy a konyhapénzedből elsejéig kijöjj, – hogy aztán

-mire költekeztél hónap közben, az már bizony isten, mellékes

-dolog.</p>

-<p>Vajjon melyik a helyes a két különböző felfogás közül? Én azt

-hiszem, feltétlenül a leányiskoláké. Első sorban azért, mert a

-legtöbb család anyagi viszonyait a háztartás budgetje dönti el,

-hiszen – mindig középsorsu, polgári családokról beszélünk s nem

-milliós részvénytársaságok vezérigazgatóiról – a férj keresetének

-legnagyobb részét direkte a háztartás emészti fel. Miért lenne hát

-fölösleges munka, hogy ez a budget épp oly világossá, meggondolttá

-és reálissá tétessék, akár egy tisztességes kereskedő-cégé? A

-magánember jövedelmének bölcs beosztása legalább is oly fontos

-kellék magára az illető magánemberre, mint a bankjövedelmek

-beosztása egy gazdag és előkelő részvénytársaságra. Nekem az a

-meggyőződésem, hogy a család vagyonosodása, vagy anyagi lezüllése,

-többnyire a feleség gazdálkodásától függ, s igazán nagy

-könnyelmüség kell hozzá, hogy a háztartás költségvetésének

-megállapitását és ellenőrzését vállvonogató nembánomsággal intézzük

-el. De van egy második szempont is, mely szintén nyom valamicskét a

-latban: az, hogy a könyveivel bibelődő, komoly és lelkiismeretes

-feleség aligha fog olyan léhaságokra gondolni, mint az a csillogó,

-<span class="pagenum"><a name="Page_46" id=

-"Page_46">-46-</a></span> felületes, pénzfecsérlő teremtés, aki a

-verébfejecskéjével egyáltalában meg se tudja érteni: micsoda nagy

-és kinos küzdelmekbe kerül manapság, hogy a férj tisztességgel és

-becsülettel gondoskodhassék a családja szükségletei felől. A

-könyvvezető asszony bizonyosan a fogához ver minden

-nikkel-huszfillérest, mielőtt könnyelmüen kiadná, de persze csak

-akkor, ha ez a bájos pedantéria a vérében van, s nem csupán

-ideig-óráig, a házassága legelső hónapjaiban foglalkozik,

-affektálásból, a háztartási könyvével.</p>

-<div class="chapter">

-<h2>Kártyázó asszonyok</h2>

-</div>

-<p>Egy fiatal, még majdnem mézeshetes asszony e héten összeveszett

-az urával, s most megtört szivvel fordul hozzám, a bölcs és jószivü

-öreghez, hogy ügyében expressz uton igazságot szolgáltassak, mert

-különben annyira elbusulja magát, hogy még a reggeli tisztogatást

-is el fogja hanyagolni, ami – lássák be, t. felebarátaim! – mégis

-csak a legnagyobb dolog a világon. Arról van szó, hogy az ifju

-párhoz a minap egész sereg látogató érkezett, sok férfi és egy

-asszony is, s ezek a látogatók azzal töltötték el az időt, hogy

-ebédutántól késő estig kártyáztak. A ház urnője egy darabig ott

-tett-vett a kártyázók háta mögött, de mivel ő szegény nem tudja

-megkülönböztetni a makk felsőt a piros nyolcastól, hát végre is

-megunta a mulatságot, <span class="pagenum"><a name="Page_47" id=

-"Page_47">-47-</a></span> s csöndesen félrevonult valami sarokba,

-nehogy a vendégei mulatságát zavarja. A kis menyecske azt hitte,

-hogy helyesen cselekszik, pedig ugy látszik, valami szörnyü dolgot

-müvelt, legalább az ura, mikor a látogatók végre késő este

-eltávoztak, keserü szemrehányásokat tett neki, hogy udvariatlanul

-és illetlenül viselkedett.</p>

-<p>– De hiszen én nem értek a kártyázáshoz, – mondta a fiatal

-asszony könyezve.</p>

-<p>A zord férjet azonban nem hatották meg a könyek.</p>

-<p>– Elég hiba, hogy nem értesz hozzá, – szólott haragosan. – Az

-édes anyád megtanithatott volna rá, mert neki, amilyen öreg, már

-tudnia kellene, hogy manapság minden társaságbeli asszony

-kártyázik. De ha már ugy elhanyagolták a nevelésedet, legalább

-annyi belátásod lehetne, hogy ne kuksolj egy sarokban, mintha az

-orrod vére folyna… A vendégek teljes joggal ostobának tarthatnak, s

-elképzelheted, hogy ez nekem egyáltalában nem kellemes…</p>

-<p>A nagyságos ur e kis monológ után elvonult a kaszinóba, a

-menyecske pedig gyászbaborult szivvel ült le az éjjeli szekrény

-elé, hogy előttem e tengernyi bánatát kiöntse… Csakugyan igaz-e, –

-kérdi tőlem – hogy az édes anyja oly szörnyüségeset hibázott, mikor

-a kártyázásra elfeledte megtanitani? Tarthatja-e ő magát tovább is

-intelligens női lénynek, amikor <span class="pagenum"><a name=

-"Page_48" id="Page_48">-48-</a></span> most ilyen szégyenszemre

-kitudódott, hogy a tercet nem tudja megkülönböztetni a

-bélakasszától? És mit kell tennie, hogy a haragos uracskáját

-kiengesztelje, amiért a vendégek előtt a szegény embert ilyen

-sulyosan kompromittálta?</p>

-<p>Kedves kis nagyságos asszonyom, Kegyed nem hiába fordult hozzám

-a panaszával, mert én olyan tanácsot fogok adni, hogy az egész

-életében hálás lesz érte. A sikerért én becsületszóra garanciát

-vállalok, csak azt az egyet kötöm ki, hogy pontosan az előirásom

-szerint viselkedjék.</p>

-<p>Tehát hallgasson ide: Kegyed holnap délben, amikor a szegény,

-kompromittált férje zord arccal helyet foglal az asztalnál, hogy a

-levesét elköltse, nyugodtan oda fog állni elébe és igy szól

-hozzá:</p>

-<p>– Édes fiam, tedd le most egy pillanatra a kanalat, mert amit

-mondani fogok, az egy csöppet se tréfaság. Te a minap ostobának

-neveztél engem, mert az édes anyám nem tanitott meg a kártyázásra.

-Vedd tudomásul kedves barátom, hogy gonoszabb ostobaságot még soha

-se mondott senki, mint amilyet te mondtál a fiatal és ártatlan

-feleségednek. Engem az édes anyám nem kártyapartnernek nevelt, mert

-ha kártyapartnerre volt szükséged, akkor mentél volna el

-háztüznézni a legelső budapesti kávéházba. És én magam se pályázom

-arra, hogy a makk felsőt meg tudjam különböztetni a piros

-nyolcastól, mert én nem azt fogadtam <span class="pagenum"><a name=

-"Page_49" id="Page_49">-49-</a></span> meg az anyakönyvvezető

-előtt, hogy jó angén- vagy alsós-játékos leszek, hanem azt, hogy

-hüséges, jólelkü, együttérző társa leszek az uramnak. Ha van olyan

-asszony, aki a kártyázásban örömet talál, hát lelke rajta; én tőlem

-akár azt is megteheti, hogy karambolt játszik egy nyilvános

-kávéházban. De én sem kártyázni nem fogok, sem azt meg nem türöm,

-hogy a boldog házi tüzhelyemet kávéházzá degradálják. Nem mondom,

-hogy néha, egy-egy téli estén, a jó pajtásaiddal itthon is nem

-játszhatsz egy-egy kedélyes partiet; de délután, asszonyok között,

-ezt a léha mulatságot egyáltalában nem engedem meg. És még csak

-pajtáskodni se fogok az olyan asszonyokkal, akik illetlenül kártyát

-vesznek a kezükbe, amikor én, a ház urnője, nem értek ehhez a

-tudományhoz. Azt hiszem, megértetted, amit mondtam, mert meglehetős

-világosan beszéltem. És most, ha ugy tetszik édes fiam, hát tovább

-kanalazhatod a levesedet.</p>

-<p>Mondja el ezt, az én felelősségemre, a kompromittált urának s én

-ezennel jót állok róla, hogy a kis prédikáció nem fog válópörrel

-végződni. Sőt nagyon tévednék, ha a kedves férje nem egy bünbánó,

-szégyenkező kézcsókkal felelne erre a jogos és önérzetes beszédre.

-<span class="pagenum"><a name="Page_50" id=

-"Page_50">-50-</a></span></p>

-<div class="chapter">

-<h2>Hires emberek feleségei</h2>

-</div>

-<p>Az a probléma, hogy a hires emberek miért imponálnak az egész

-világnak, csupán a tulajdon feleségüknek nem: igazság szerint nem

-is mondható problémának. Annyira természetes dolog ez, hogy a

-legkisebb fejtörés nélkül is rá lehet jönni a megoldására. Az

-igazán nagy ember ugyanis még a feleségének is imponálna; de hol a

-földkerekségén az a férfi, aki a felesége szemében is nagy

-maradna?</p>

-<p>Kérem, tessék csak megvizsgálni annak a fiatal leánynak a lelki

-állapotát, aki egy hires celebritáshoz megy felségül.</p>

-<p>A közönséges ember abban a kellemes helyzetben van, hogy

-többnyire olyannak nézik, mint amilyen. A kereskedőről, az

-orvosról, az ügyvédről, a tanárról még a legnaivabb lány is el

-tudja képzelni, hogy meg vannak benne mindazok az emberi

-gyöngeségek, melyeket családja férfitagjainál annyiszor látott.

-Kivételes lénynek az ilyen józan kenyérkeresőt még a legálmodozóbb

-leány se látja; nem csalódik tehát, s nem kell lemondania az

-illuzióról, amikor szive bálványa, hat hónapi házasság után,

-egyszer-másszor akut idegrohamokat kap. De az a fiatal hölgy, aki

-egy iróhoz, festőhöz, szobrászhoz, vagy zeneszerzőhöz megy

-feleségül, vagy az a férfi, aki a szinpad egy tündöklő starját

-vezeti az oltár elé, abban a szent hitben távozik <span class=

-"pagenum"><a name="Page_51" id="Page_51">-51-</a></span> el a

-szerelmesével az anyakönyvvezető elől, hogy egy tökéletes emberi

-lény karján fogja végigjárni az életét. Kell-e mondanom, hogy ez a

-rózsás képzelődés hova vezet? Tökéletes asszonyok és tökéletes

-férfiak, fájdalom, nincsenek ezen a világon, s a legnagyobb

-drámairóról és leggeniálisabb zeneszerzőről is nagyon hamar

-kitudódik, hogy a magánéletében nem tartozik a félistenek közé.

-Sőt: ami az idegzetét illeti, bátran fölveheti a versenyt a

-szanatóriumok legtörzsökösebb habituéivel is. Mi lehetne hát egyéb

-vége a rettentő szerelemnek, mint a leghidegebb és legjózanabb

-kiábrándulás?</p>

-<p>Egy tizennyolc éves, álmodozó, szép leány könyek közt hallgat

-végig a szinházban egy drámát, melyet egy kitünő költő irt. Vagy:

-megindult szivvel olvas el egy gyönyörü novellát, mely hazai

-szépirodalmunk egyik kiváló oszlopának tolla alól került ki. Vagy:

-reszketve és boldogan élvezi azt a megragadó szimfoniát, mely egy

-nagystilü zeneszerző viharos lelkében született meg. Nem

-természetes-e, hogy a költőt, a novellairót, a komponistát

-hasonlithatatlanul különb férfinak tartja, mint azt a sok cinikus,

-hétköznapi frátert, aki banális elmésségekkel mulattatja? S nem

-dobog-e fel büszkén a szive, mikor ez a hires ember őt választja ki

-élettársául? Hiszen bolondos gyermeklelkében ugy képzeli, hogy a

-müvész mindörökre ki fogja őt ragadni a hétköznapiság hullámai

-közül – s ugyan, hol az a <span class="pagenum"><a name="Page_52"

-id="Page_52">-52-</a></span> fiatal lány a világon, akit meg ne

-inditana és el ne érzékenyitene az a remény, hogy egy müvész

-álomképe és kedvese lehet?</p>

-<p>A menyasszonyság sejtelmesen boldog óráit azonban fájdalom,

-nagyon hamar fölváltja a házasélet rideg és hétköznapi prózája. A

-geniális drámairó veszett sakálként ordit, ha a gallér-állománya

-véletlenül kifogy, a novellistának lefoglalják a fizetését egy

-rendezetlen váltótartozás következtében, s a fjordok hangulatában

-tobzódó zeneszerző becsületsértő kifejezésekkel illeti a

-szakácsnét, ha a levesben főtt marhahus nem olyan puha, mint a

-piritott libamáj. A drámairónak, a novellistának, a zeneszerzőnek

-is kétségtelenül igaza van, de istenem: nem borzasztó és

-fölháboritó tudat-e mégis, hogy az az ember, aki a holt királyok

-tragédiáját szedi versekbe, a sápadt holdvilág miszticizmusáról

-mond édes és hátborzongató meséket, s a dal szárnyán messze

-felülemelkedik a föld piszkos párakörén, egy kirojtolt gallér, egy

-szövetkezeti tartozás, vagy egy darab kevésbé sikerült marhahus

-miatt épp ugy lármázzék és dühöngjön, akár egy Rákóczi-uti

-cipőkereskedő? A fiatal asszony ámulva és megdöbbenve nézi a

-borzalmas jelenetet s álmait siratva, igy szól magában, mikor az

-ebédlőben egyedül marad:</p>

-<p>– Hiszen az uram épp olyan közönséges ember, akár Vermes ur,

-vagy Radó ur, akiket miatta kikosaraztam… Mi a különbség akkor a

-müvész és a bádogos <span class="pagenum"><a name="Page_53" id=

-"Page_53">-53-</a></span> között, ha a müvész épp oly prózai

-legény, mint a bádogos?… Ez az ur engem csunyául felültetett,

-amikor a kivételes lényt játszotta előttem…</p>

-<p>És amikor ezt gondolja, már mindörökre vége is annak a boldog

-álomnak, mely leányélete utolsó perceit megédesitette. Mert az

-ügyvédnek, a tanárnak, a kereskedőnek még a legfinomabb asszony is

-megbocsátja, ha néha-néha közönségessé lesz, de a müvész, ha a

-piedesztáljáról leszáll, már végérvényesen elveszitette a játszmát.

-Még a nagy Napoleon is törpévé lett a saját felesége előtt, –

-hogyne lenne hát törpévé az a szerencsétlen alanyi költő, aki még

-csak arra se képes, hogy egy rongyos csatát megnyerjen?</p>

-<p>Hogy a müvészházasságok legnagyobb része boldogtalan, az tehát

-nagyon is érthető dolog. A hamisköves gyürüt – ha tisztában vagyunk

-az értékével – esetleg nyugodtan hordhatjuk egy életen át, de a

-csillogó ékszert, melyről váratlanul kitudódik, hogy silány

-hamisitvány, megvetéssel a sutba dobjuk.</p>

-<div class="chapter">

-<h2>Toilette-számlák</h2>

-</div>

-<p>Ha iskolakönyvek számára irnék erkölcsös olvasmányokat, akkor a

-kérdésre, melyet ma egy olvasónőm hozzám intéz, körülbelül ezekkel

-a szavakkal válaszolnék:</p>

-<p>– Nagyságos asszonyom, Kegyednek nincs igaza, <span class=

-"pagenum"><a name="Page_54" id="Page_54">-54-</a></span> amikor a

-szegény urától, aki nehéz munkával keresi meg a mindennapi,

-köritett marhahus árát, finom kalapokat, drága toiletteket és puha,

-karlsbadi cipőket kiván. A jó feleséget az efféle bünös hiuság nem

-gyötri; s inkább olcsó kartonbluzt visel, a kalapját is maga

-disziti, semhogy az urának gondokat és fejfájást okozzon. Hiszen a

-boldogság nem a drága ruhákban rejlik, hanem a lélek nemességében

-és harmóniájában…</p>

-<p>Igy szólanék, ha a vallás- és közoktatásügyi miniszter azzal

-bizna meg, hogy egy népszerü olvasókönyvet szerkeszszek. De mivel

-nem a kultuszminiszter ur ő excellenciája, tehát nem a Bandika és

-Juliska számára irok, hanem a felnőtt asszonyok és urak számára, a

-válaszomat egészen máskép fogalmazom meg. Eképpen:</p>

-<p>– Nagyságos asszonyom, Kegyednek tökéletesen igaza van, amikor a

-léha urától, aki kávéházakra, klubokra, szivarokra és

-kártyaveszteségre nem sajnálja a pénzét, azt kivánja, hogy finom

-kalapokban, drága toilettekben és puha, karlsbadi cipőkben járassa.

-Mert a feleség akármilyen jó és egyszerü is, sohase tud lemondani

-arról az élvezetről, hogy másoknak tetszeni akarjon. És százszor

-jaj neki, ha erről lemond, mert akkor egyuttal a házasélete

-boldogságát is kockára teszi. A férjek ugyanis, akik elvileg a

-takarékosság és egyszerüség barátai, hamarosan megunnák azt az

-angyalt, aki a lélek nemességével akarja őket megtartani a hitvesi

-hüség ösvényén. A legjobb férjnek is csak <span class=

-"pagenum"><a name="Page_55" id="Page_55">-55-</a></span> akkor

-tetszik igazán a felesége, ha látja, hogy mások is osztoznak vele a

-szép asszony bámulatában. Az a nő, aki jól és csábitóan öltözködik,

-sokkal hosszabb időre bebiztositja a férjeura szerelmét, mint az,

-aki délután is a kopott és megkopott barket-pongyoláját viseli…</p>

-<p>Ezek után talán fölösleges mondanom, hogy én az asszonyoktól nem

-követelem azt a természeti abnormitást, hogy a külsejüket

-elhanyagolják. Sőt: egyenesen azt mondom, hogy az okos nő mindig

-különben öltözködik egy fokkal, mint ahogy azt a társadalmi

-helyzete megengedi. És ez a nézetem nem is immorális; mert az

-emberi, – igazabban a férji lélek ismeretéről tanuskodik. Ismerem a

-saját fajtámat és igy tudom, hogy bármennyire puritánok legyünk is,

-nagyon hamar megunjuk a puszta lelki nemességet, s kedves nőnk ő

-nagyságát hasonlithatatlanul csábitóbbnak találjuk, ha nem csupán

-házias erényeivel, hanem bájos megjelenésével is elkápráztat

-bennünket.</p>

-<p>A probléma tehát szerencsésen meg lenne oldva, ha a döntvénynyel

-kapcsolatban nem merülne föl egy másik, égető kérdés: honnan vegye

-az okos feleség azokat az összegeket, amelyekből a

-toilette-költségeit fedezheti? Mert a toilettek, a finom toilettek,

-veszettül drágák és a férjek – miért ne vallanók be magunk között?

-– semmitől se irtóznak annyira, mint hogy az édes és szeretett nő

-ruhaszámláit kifizessék. Még az is, aki nincs ráutalva a

-takarékosságra, akut idegrohamok <span class="pagenum"><a name=

-"Page_56" id="Page_56">-56-</a></span> közt intézi el ezt a kinos

-és kellemetlen ügyet; hát még a megszámlált pénzből élő

-nyárspolgár, akinél egyenesen katasztrófaszámba megy, hogy egy

-nagyobb összeget egyszerre kifizessen. Hiszen már a történetirók is

-megállapitották, hogy a családi viharok legnagyobb részét a feleség

-ruhaszámlái okozzák. Az okos nő tehát kikerüli ezeket a veszedelmes

-szirteket s tudván, hogy a gaz férfiak csak az idegen hölgyekkel

-szemben gavallérok, ama bölcs pénzügyminiszterek példáját követi,

-akik az ugynevezett indirekt adórendszer segitségével szivják ki a

-vért a szegény polgárok testéből. Amit e ravasz államférfiak a

-szesz, a dohány, a kártya, a bélyeg utján vesznek ki a zsebünkből,

-azt ő nagysága, szeretett nőnk, a konyhapénz törvényes cimén

-szerezheti meg a legkönnyebb és a legkényelmesebb módon. Ne mondja

-nekem senki, hogy a férfiak a konyhapénz dolgában se bőkezüek.

-Igaz, hogy a legtöbben e téren is becstelenül fukarok, de mivel a

-sárgarépa, a kelkáposzta és a nullás liszt tekintetében még a

-legfurfangosabb férfiu se tartozik a kipróbált szakemberek közé, a

-praktikus asszony mindig talál rá módot, hogy háztartási budgetjét,

-drága férje lóvátételével, fölemelje. Akinek nincs pénze, az

-sikkaszt a konyhapénzből, – mondja egy ismeretlen bölcs, aki jól

-ismerte a huszadik század férjeit s bölcsen tudta, hogy a meg nem

-vásárolt sárgarépa néha szenzációs selyembluzokká és pompás

-kalapokká változik. <span class="pagenum"><a name="Page_57" id=

-"Page_57">-57-</a></span> A fukar bestia legfölebb éhesen kel föl

-az asztal mellől, de mi ez ahhoz a másik éhséghez képest, amely a

-csinos, jólöltözött, elegáns felesége megpillantásakor elfogja?</p>

-<div class="chapter">

-<h2>A velezpongyola</h2>

-</div>

-<p>Egy érdekes és sajátszerü rébusznak a megfejtéséről van szó,

-mely rövid szavakba foglalva ekképpen hangzik: miért rokonszenvez

-oly feltünően a férjes asszonyok kilencvenöt százaléka a velezből,

-vagy – közkedveltebb kifejezéssel élve – a pargetből készült házi

-pongyolával?</p>

-<p>Ez a kérdés, igy felületesen nézve, egyszerü divatproblemának

-látszik, de aki a szivekbe és a vesékbe lát, jól tudja, hogy mély

-és fontos, lélektani motivumok rejtőznek az egyszerü velezpongyola

-mögött.</p>

-<p>A rébusznak ugyanis – akármilyen különösen is hangzik ez a

-válasz – az a megfejtése, hogy a nagyságos asszonyokat nem igen

-bántja az az ambició, hogy a férjeik őket bájos és csábitó

-teremtéseknek tartsák. Helyesebben szólva: egyáltalában nem

-törődnek azzal, hogy szeretett hitestársuk azzal a pillantással

-nézi-e őket, ami minden szép asszonynak kijár minden jóizlésü

-férfiutól. A velezpongyola, ha beszélni tudna, igy szólana

-hozzánk:</p>

-<p>– A férjnek az a kötelessége, hogy a háztartási <span class=

-"pagenum"><a name="Page_58" id="Page_58">-58-</a></span> pénzt

-rendesen kiadja nekünk, hogy a házbért pontosan kifizesse a

-háziurnak, hogy drága, szép és elegáns toilettekről gondoskodjék,

-melyeket azonban csak akkor veszünk magunkra, ha idegen férfiak

-tünnek fel a látóhatáron. Azonfelül kötelessége, hogy a rossz

-ebédet jónak találja, hogy a cselédkérdések viharait elsimitsa, s

-hogy sündisznó módjára összekuporodjék, mikor a rendes, heti

-idegrohamunk meglátogat bennünket. Joga e kötelességekkel szemben

-mindössze annyi, hogy egyszer-másszor – ha jó hangulatban vagyunk –

-megcsókolhat bennünket. Arra azonban, hogy a kedvéért szépek és

-kedvesek igyekezzünk lenni, semmi esetre se reflektálhat, mert mi

-már akkor is módfelett kitüntettük őt, amikor megtiszteltük azzal,

-hogy feleségül mentünk hozzá. A férjünket már az esküvő előtt

-meghóditottuk, az esküvő után tehát azokat a férfiakat kell

-meghóditanunk, akik még leánykorukban nem bolondultak belénk…</p>

-<p>Ezt mondaná a velezpongyola, ha beszélni tudna, – mert mi egyéb,

-más jelentősége lehetne annak a titkos ligának, melyet ez a csuf,

-esetlen, közönyt és hidegséget jelentő ruhadarab szimbolizál? Mi

-egyebet lehetne következtetni abból a furcsa, de általánosan

-elterjedt szokásból, hogy bájos, fiatal asszonyok is, akik a

-nyilvánosság előtt mindig elragadóan tökéletes full dress-ben

-jelennek meg, otthon, amikor nem találkoznak más férfiszemmel az

-urukén kivül, szándékosan és <span class="pagenum"><a name=

-"Page_59" id="Page_59">-59-</a></span> bünös nemtörődömséggel

-elcsufitják magukat? Nem kétszer kettő négy-e, hogy a férjük hideg

-butordarabbá, az otthon egy szükséges kellékévé lett a szemükben,

-akinek a tetszése, vagy a nem tetszése, teljesen hidegen hagyja

-őket, épp ugy, mint valamikor az édes apjuké, a kedves, jólelkü, de

-minden földi szenvedelemtől megszabadult öreg emberé…</p>

-<p>A velezpongyola, a kopott, a szinehagyott ruhadarab, melyet

-imádott nőink oly babonás ragaszkodással öltenek magukra a házi

-tüzhely magányában, kétségtelenül ennek a tébolyitóan józan

-felfogásnak a szimboluma, de a velezpongyolának – higyjék meg nekem

-– nincs igaza. A férj, bármilyen jó és nemes lélek legyen is

-különben, sohase fog ékeskedni azokban a polgári erényekben, melyek

-a szülői ház szelid patriarcháját az önök édesatyját jellemezték. Ő

-is szeretettel és gyöngédséggel nézi Kegyeteket, amikor, mint édes

-kis fészkük tündérei, fürgén, rózsás arccal végzik házi dolgaikat,

-de ez a szeretet és gyöngédség mérhetetlenül különbözik az apa

-érzéseitől, melyek tiszták, nemesek és hófehérek voltak, mint a

-Mont Blanc csillogó hegyorma. A férj szeretete, bármily háborgó

-oceán legyen is, önzetlenségben nem versenyezhet az apáéval, mert ő

-nemcsak a házitüzhely szelid nemtőjét látja Kegyetekben, hanem a

-férfi örök és izgató álmát: az asszonyt is. Az apa illuzióinak

-tehát még a legkopottabb velezpongyola se ártott – ő az alatt is

-csupán az édes kis <span class="pagenum"><a name="Page_60" id=

-"Page_60">-60-</a></span> leánykája lelkét látta – de a férjet, aki

-nem elégszik meg a lelki szépséggel, a kijózanodásnak valami hideg

-szellője csapja meg, amikor szive királynője paradicsomfoltos

-pargetszövetbe burkolja fejedelmi termetét. És ez természetes is,

-hiszen ő nem csupán az együttérző pajtást keresi abban a nőben,

-akit oltárhoz vezetett, hanem a csábitó és kivánatos asszonyt is,

-aki minden asszonyok közt a legszebb és a legtökéletesebb. Mennyire

-kiábránditja hát, ha a drága lény piszkos és gyürődött pongyolában

-fogadja, holott mindazideig, amig a maga házi tüzhelyét meg nem

-alapitotta, sohse találkozott olyan nőkkel, akik otthon züllött

-pargetszövetekben sürgölődtek. Akiket addig látott, mind csipkés

-selyempongyolát viseltek, – illuzióinak fájdalmas és szomoru

-vesztét jelenti tehát, mikor épp azt látja közönségesnek és

-banálisnak, aki eddig mint a poézis és a finomság képviselője

-szerepelt féltve őrzött álmaiban.</p>

-<p>Az asszonyoknak, akik annyira rokonszenveznek a pargetszövettel,

-azt ajánlom: öltsék fel ezután a hites férjük kedvéért is a

-legszebb pongyolájukat. Mert különben megtörténhetik, hogy a kedves

-férjük más, praktikusabb nőknél fogja keresni a csipkével

-diszitett, selyemotthonkát. <span class="pagenum"><a name="Page_61"

-id="Page_61">-61-</a></span></p>

-<div class="chapter">

-<h2>Az ujságolvasó férj</h2>

-</div>

-<p>Egy nő – csak nő képes az ilyesmire – azt a különös kérdést

-szögezi a mellemnek, hogy mi érdekel jobban a kettő közül:

-Bosznia-Hercegovina annektálása-e, vagy egy bájos, huszonhárom

-esztendős, karcsu asszony, akinek az az egyetlen ambiciója, hogy én

-őt szépnek és kivánatosnak találjam. Mondhatnám, hogy engem a

-boszniai események jobban érdekelnek – az én koromban már azt is

-elhiszik az emberről, – de nem akarok hazudni, hát bevallom, hogy

-dacára ezüstfehér szakállamnak és tiszteletreméltó, patriarchai

-ábrázatomnak, engem százszor, ezerszer, sőt tizezerszer jobban

-izgat egy édes és kacér asszony, mint a világ összes politikai

-eseményei.</p>

-<p>A probléma tehát pár szóval meg lenne oldva, ha a kérdésben nem

-rejtőznék valami ravaszság – mert hogy a dolog nem olyan egyszerü,

-amilyennek látszik, azt mindenki eltalálja, aki az asszonyokat

-ismeri. Ő nagysága ugyanis bővebben kifejti, hogy tulajdonképpen

-mit akar tudni, s igy elárulhatom, hogy nem ilyen ártatlan és

-akadémikus jellegü elméletről van szó. A szelid kérdés mögött

-természetesen egy haszontalan férj rejtőzik, aki délben, mikor a

-hivatalából hazajön, rögtön ujságot kap a kezébe, s mohó

-kiváncsisággal legeli végig a politikai eseményekről szóló cikkeket

-és táviratokat. Este, változatosság okáért a <span class=

-"pagenum"><a name="Page_62" id="Page_62">-62-</a></span> hirrovatot

-és a törvényszéki csarnokot olvassa, s a lapot csak akkor teszi le

-a kezéből, amikor a hirdetéseknek is a végükre ér. „Hát nem

-égbekiáltó barbárság ez? – kérdezi tőlem a szép asszony

-megbotránkozva. – Én egész nap a cselédekkel és a lakással

-bajlódom, s alig várom, hogy egy órát, vagy másfél órát az urammal

-tölthessek. Nem szégyellem bevallani, hogy egyenesen kacérkodom

-vele – a legcsábitóbb pongyolámat veszem föl, mire hazaérkezik – de

-hiába minden raffinéria: ezt a szörnyeteget jobban érdekli a

-politika, mint az én legbájosabb mosolyom. Olvas, olvas és

-mindegyre csak olvas, – már nem csodálnám, ha olyan tudós lenne,

-mint egy akadémiai rendes tag. Mondja meg kérem, mit akar ez a

-szamár az ujságoktól? Biztositom róla, hogy más férfi örömkönyekkel

-a szemében borulna a lábaimhoz, ha ennyire kelletném magamat

-előtte, – ez a fabábu pedig közömbösen, ásitva szól hozzám elvétve

-egy-két szót, hogy aztán ujra belemerüljön az unalmas és

-kiállhatatlan ujságjába. Nem vagyok inklinálva semmi rosszra, de ha

-ez igy tart tovább, bizony isten nem állok jót magamról.“</p>

-<p>Észrevehették, hogy szivesen kokettálok e cikkekben az

-öregségemmel, s igy könnyü volna azt mondanom, hogy a politika is

-van olyan fontos, mint akármelyik szép asszony, de nem

-tartüffösködöm, s nem adom a kihült szivü vulkánt, hanem

-becsületszavamra kijelentem, hogy az az ur csakugyan nagy csacsi.

-Azt <span class="pagenum"><a name="Page_63" id=

-"Page_63">-63-</a></span> is mondhatnám, hogy nagy szamár, de én

-finom ember vagyok, s tartózkodom az erősebb kifejezésektől. Mert

-az isten szent szerelméért, nem ostoba-e az olyan férj, aki

-nagyorru Ferdinánd kiáltványait olvassa, ahelyett, hogy a szép

-felesége karcsu derekát ölelgetné? Mindennek megvan a maga ideje –

-és senkise találhat kifogásolni valót abban, ha egy felnőtt férfi a

-közesemények iránt is érdeklődik. Ott a kaszinó és a kávéház, ahol

-mindenki óraszámra olvashatja az ujságokat (mert bizonyos, hogy ez

-az ur is jár kávéházba), sőt az estéből is marad mindenkinek annyi

-ideje, hogy kedvére tobzódhatik a legszenzációsabb táviratokban. De

-hogy egy férj, akit egy csinos asszony vár otthon, minden szabad

-idejét ujságolvasással töltse, ez már csakugyan barbárság. Sőt

-nemcsak barbárság, hanem a legsulyosabb meggondolatlanság is, mert

-egy fiatal teremtéstől csakugyan nem lehet azt kivánni, hogy órák

-hosszáig szótalan elragadtatásssal gyönyörködjék a drága férje

-arcvonásában. Az asszonynak is joga van hozzá, hogy a

-szórakozásokból kivegye a maga részét, s ha az ura nem méltatja

-arra, hogy foglalkozzék vele, hát végre is az idegen uraknál keres

-majd kárpótlást, akik egyáltalában nem csinálnak titkot belőle,

-hogy őt érdekesebbnek találják, mint a Balkán-kérdést. Ma még az

-ostoba ura kedvéért veszi föl azt az elragadó, csipkés pongyolát,

-de holnap már megtörténhetik, hogy a titkos látogatóját fogja

-elkápráztatni a csábitó selyemdress-szel. <span class=

-"pagenum"><a name="Page_64" id="Page_64">-64-</a></span> Hiszen már

-egy ismeretlen indus bölcs is megmondta, hogy a világ minden

-asszonya erényes egy bizonyos időpontig: addig, amig el nem szánja

-magát arra, hogy az erényének bucsut mondjon.</p>

-<p>Az uraknak tehát, akik most oly türelmetlen mohósággal olvassák

-ő szent apostoli királyi felségének bölcseségtől sugárzó

-kiáltványait, jó lesz meggondolniok, hogy politikai jártasságukat

-esetleg nagyon drágán kell megfizetniök. Mert még ő szent apostoli

-felsége, koronás királyunk se segithet többé rajtuk, ha egyszer a

-más kedvéért fogja fölvenni ő nagysága a csipkés pongyolát.</p>

-<div class="chapter">

-<h2>A férj felöltője</h2>

-</div>

-<p>Kedves, nagyságos asszonyom, engedje meg, hogy szeretetreméltó

-szavaira, melyeket tegnap egy közös barátnőnk házában hozzám

-intézett, itt, a nagy nyilvánosság szine előtt válaszoljak. Tegnap

-oly szerencsés voltam, hogy kegyeddel – akinek szépségéről már

-annyit hallottam – végre személyesen is megismerkedhettem s ne

-vegye banális bóknak, ha azt mondom, hogy amit láttam, messze

-felülmulta még a barátaim lelkes ditirambuszait is. Higyje meg,

-hogy csak az ilyen világot járt csavargó, mint én, tudja igazán

-méltányolni azt a budapesti asszonytipust, amelynek Kegyed egyik

-legragyogóbb képviselője. Napról-napra olvasunk a francia nő

-bájosságáról és szelleméről, az <span class="pagenum"><a name=

-"Page_65" id="Page_65">-65-</a></span> angol leány karcsu

-termetéről és rózsás arcszinéről, – de én becsületszavamra azt

-mondom Kegyednek, hogy mindezek a hölgyek bizvást elbujhatnak a

-társaságbeli budapesti asszony előtt. Régi szakember vagyok e

-téren, hát ezt én nekem habozás nélkül elhiheti. Amikor Kegyed a

-csillár szivárványfényben sziporkázó üvegprizmái alatt, ott, abban

-a kedves, intim szalónban előttem állott, én, a rezignált,

-fehérhaju öreg, egy pillanatig ugy éreztem, mintha mindjárt sirva

-kellene fakadnom az örökre eltünt fiatalságom miatt. Istenem, hát

-hogyan is lehet élni, ha már reménységünk sincs meg többé arra,

-hogy az ilyen édes asszonyok, mint Kegyed, valamikor szerelmesen a

-nyakunkba borulnak?</p>

-<p>Amint látja, nem azért irom ezt a levelet, hogy Kegyednek, szép

-barátnőm, udvariatlanságokat mondjak, – de reflektálnom kell egy

-tréfás megjegyzésére, amelyet tegnap, abban a jókedvü és csillogó

-sokaságban, nem méltányolhattam eléggé. Kegyed oly szeretetreméltó

-volt, hogy jóakaró elismeréssel beszélt az ujságban közzétett

-fecsegéseim felől s dijmentesen nekem adományozta a világ legszebb

-cimét, azt, hogy: az asszonyok lovagja. Hozzátehette volna, hogy a

-kopott és megrokkant lovagja, de Kegyed sokkal kedvesebb, semhogy a

-koromat is éreztette volna velem. Hiszen minden asszony született

-pszichologus s igy Kegyed nagyon is jól tudja, hogy hiába

-kacérkodunk mi, <span class="pagenum"><a name="Page_66" id=

-"Page_66">-66-</a></span> vén csacsik a korunkkal, alapjában véve

-épp oly hiuk vagyunk még nyolcvanéves korunkban is, mint akkor,

-amidőn lángoló szivvel huzattuk el az ilyen szép asszonyok ablakai

-alatt a legszomorubb magyar nótákat. De bocsánat, nem erről akarok

-beszélni, hiszen ezeket az elemi dolgokat Kegyed épp oly jól tudja,

-mint én… Ami a tollat a kezembe adja, az egy furcsa epizód, mely

-akkor történt, mikor a barátnőnk selyemtapétás kis interieurjéből

-eltávoztunk. Kegyed kitüntetett azzal, hogy a vénasszonyos

-fecsegéseimet dicsérte, sőt odáig ment a jóságában, hogy az öreg

-embert a lovagjául fogadta s megengedte, hogy a tea után

-hazakisérjem. Együtt jöttünk végig a Mária Valéria-utcán és a

-Fürdő-utcán s a József-tér sarkán egy sajátszerü urral

-találkoztunk, aki Kegyednek udvariasan kezet csókolt. Az idegent,

-aki kopott felöltőt, gyanusan foltos fekete kalapot s züllött

-nyakkendőt viselt, Kegyed igy mutatta be nekem:</p>

-<p>– Az uram.</p>

-<p>Kezet ráztunk, kölcsönösen örültünk a szerencsének s ekkor –

-hiszen Kegyed olyan pszichológus, aki kényelmesen olvas a

-magamfajta egyszerü ember lelkében – egyszerre csak nevetve igy

-szólott hozzám:</p>

-<p>– Igen, ez az uram, aki megveti a világi hiuságokat… Ő csak

-akkor érzi jól magát, ha a rézkapcsos főkönyvei fölött gubbaszthat,

-– s még álmában <span class="pagenum"><a name="Page_67" id=

-"Page_67">-67-</a></span> se jut eszébe azzal törődni, hogy a

-felesége közben a legveszedelmesebb udvarlókkal flirtöl…</p>

-<p>Ezt mondta s mind a hárman nevettünk: Kegyed szivből és kissé

-kacéran, én némiképp zavart arccal, a kedves ura pedig azzal az

-ismert savanyusággal, mely a férjeket háromezer év óta jellemzi.

-Ezután beszéltünk még egy-két közömbös és felületes szót, együtt

-mentünk hármasban a Nagykorona-utcáig s ott elváltunk egymástól,

-azzal az igérettel, hogy én legközelebb a Kegyetek házában is

-tisztelkedni fogok…</p>

-<p>Édes, nagyságos asszonyom, engedje meg nekem, hogy a megigért

-tisztelgés helyett, ime, egy levéllel állitsak be Kegyedhez, egy

-levéllel, mely talán nem lesz oly udvarias, mint amilyet tőlem

-teljes joggal elvárhatna…</p>

-<p>A megjegyzésre, melyet tegnap a József-tér sarkán tett, itt az

-iróasztalomnál akarok válaszolni Kegyednek. Még pedig röviden, de

-határozottan, csak annyit, hogy: én a szegény ura iránt, aki oly

-szenvedélylyel gubbaszt a rézkapcsos főkönyvei fölött, mélységes

-részvétet éreztem…</p>

-<p>Nézze, édes, nagyságos asszonyom, mondok Kegyednek valamit: én

-gyülölöm azokat a bájos és elegáns teremtéseket, akiknek a férjei

-kopott felöltőt és gyanusan foltos fekete kalapokat viselnek. Még

-pedig azért gyülölöm őket, mert szent meggyőződésem, hogy ezek

-nemcsak hiu és kacér teremtések – ehhez végre <span class=

-"pagenum"><a name="Page_68" id="Page_68">-68-</a></span> is joguk

-van, – hanem rossz, szivtelen és vérszomjas kis fenevadak is. Az

-asszony, aki maga két-háromszáz forintos toilettekben jár, mig az

-ura züllött nyakkendővel botorkál mellette az utca aszaltján,

-körülbelül azt a rettenetes hatást teszi rám, mint a ragadozó,

-amely a gyöngébb állat vérét kegyetlenül és mohó élvezettel szivja

-mindaddig, amig az a szerencsétlen el nem pusztul…</p>

-<p>Valamikor azt irtam egy szép asszony emlékkönyvébe: mutasd meg

-nekem az uradat és én megmondom, hogy ki vagy! Most oda bővitem ki

-az axiómámat, hogy az az asszony, akinek az ura kopott, de az

-udvarlója elegáns, az én szememben akkor is bukott nő, ha sohase is

-tudná rászánni magát arra, hogy szerelmi légyottokra siessen…</p>

-<p>Az a felöltő, amit a Kegyed férje tegnap viselt, testvérek közt

-is alig érne meg öt forintot. De ez még nem lenne olyan nagy baj,

-mint hogy a felöltő öt gombja közül kettő – a középső kettő –

-hiányzott. Ezzel szemben Kegyed, édes, nagyságos asszonyom, szép és

-elegáns volt, mint egy francia marquisné s azt hiszem, nem tévedek,

-mikor azt gondolom, hogy a kalapja – fenomenálisan szép kalap volt

-– legalább is belekerült annyiba, mint egy sárberényi földszintes

-ház.</p>

-<p>Lássa, ez az oka annak, hogy én ezt a hosszu és kellemetlen

-levelet megirtam.</p>

-<p>Én a Kegyetek uri házába, bár tegnap este határozottan

-<span class="pagenum"><a name="Page_69" id=

-"Page_69">-69-</a></span> megigértem, sohase fogok elmenni. Még

-pedig nem megyek el azért, mert ez a látogatás nem szerezne örömet

-nekem. Irtózom a vérszopóktól, még akkor is irtózom, ha ilyen

-bájosak és szeretetreméltóak, mint Kegyed, világszép nagyságos

-asszonyom…</p>

-<div class="chapter">

-<h2>A régi kedves</h2>

-</div>

-<p>A fiatal, mézeshetes menyecske, aki kerek tiz nappal ezelőtt

-távozott el az anyakönyves szine elől, két nagyon édes és nagyon

-forró csók között hizelkedve odaborul az ura nyakába s asszonyos

-kiváncsisággal igy szól hozzá:</p>

-<p>– Drágám, ha csak egy picurkát is szeretsz, hát elmondod nekem,

-hogy kikkel volt viszonyod, mielőtt engem feleségül vettél!…</p>

-<p>A férj erre nyugodtan ezt válaszolja:</p>

-<p>– Édes kis csacsim, én nemcsak egy picurkát szeretlek, hanem ugy

-szeretlek, hogy már a fodrászsegéd is leolvassa a nagy szerelmemet

-az arcomról, mikor reggelenként a bajuszomat felköti. De a

-kérésedet még se teljesithetem, egyrészt azért, mert nekem senkivel

-se volt viszonyom, mielőtt megházasodtam, másodszor, mert ha lettek

-is volna viszonyaim, ezt nem illetnék bevallani a tiznapos

-feleségem előtt…</p>

-<p>A fiatal asszony erre még szorosabban átöleli az ura nyakát s

-miközben az ajkacskája, mint egy megbántott <span class=

-"pagenum"><a name="Page_70" id="Page_70">-70-</a></span> bébének,

-félig-meddig már sirásra áll, szepegve ezt mondja:</p>

-<p>– Ha igazán szeretnél, nem lennél ilyen gonosz és bizalmatlan

-hozzám… Miért ne vallhatnád be, hogy kiket csókoltál meg az esküvőd

-előtt?… Hiszen csak nem vagyok olyan ostoba, hogy azokra legyek

-féltékeny, akiket előttem szerettél… Most tudom, hogy csak engem

-szeretsz, – azok a többiek hát ugy sem számitanak komolyan… De ha

-mindent elmondanál, azzal bebizonyitanád, hogy az egész világon én

-vagyok neked a legkedvesebb…</p>

-<p>Az uj férj tréfával, komoly beszéddel, majd sértődéssel akarja

-elütni a furcsa kivánságot, de végre is, ki az a vasember, aki egy

-tiznapos menyecskétől meg tudna tagadni valamit? Másnap, harmadnap,

-vagy negyednap – reggel, este, vagy éjszaka-e, az mellékes – a férj

-magához szoritja az izgatottságában kipirult asszonykát, aztán

-vállatvonva, nagy sóhajtások közepette, igy szól hozzá:</p>

-<p>– Hát isten neki, kövessünk el megint valami ostobaságot…</p>

-<p>És ekkor őszintén – olyan őszinteséggel, amilyenre csak egy naiv

-és szerelmes férj képes – mindent meggyón a ragyogó szemmel figyelő

-menyecskének: a csinos szobalányokat, a jókedvü kis szinésznőket,

-az orfeumok könnyüvérü pillangóit, s a szép, kokett polgári

-asszonyokat, akik garçonkorának egyedülvalóságában <span class=

-"pagenum"><a name="Page_71" id="Page_71">-71-</a></span>

-megvigasztalták… Valamennyit felsorolja, egész a legutolsóig,

-akinek közvetetlen az eljegyzése előtt nyomta a végső csókot a

-sima, hófehér vállára…</p>

-<p>– De most már elég a bolondságokból, – mondja röstelkedve, mikor

-az asszony még ujabb, kiváncsi kérdésekkel akarja ostromolni…</p>

-<p>A dolog ezzel rendben van, a mézeshetek tovább folynak, a kis

-házastárs mindjobban tökéletesedik, a férj gyöngéd, az asszony

-szerelmes s egyszer – a turbékolások rózsaszinü korszaka még

-javában tart – elérkezik a szomoru időpont, mikor a társadalomnak

-is meg kell adni a magáét… Vagyis: meg kell kezdeni az etikettszerü

-látogatásokat, mert a kis városban az ilyesmit sokkal szigorubban

-veszik, mint itt Budapesten… A menyecske tehát előkésziti a

-legszebb selyemruháját, a férj kivasaltatja a redingot-ját, s egy

-este, nagyot sóhajtva, összeállitják ama családok névsorát, akiknél

-az ilyen fészekrakóknak jelentkezniök kell… És akkor váratlan dolog

-történik: az egyik névnél a fiatal asszony hirtelen megrázza a

-szőkefürtös fejecskéjét, s röviden, de határozottan ezt mondja:</p>

-<p>– Oda, édes fiacskám, én nem megyek.</p>

-<p>– Miért nem? – kérdezi megdöbbenve a férj.</p>

-<p>– Azért, mert az a hölgy legénykorodban a szeretőd volt. Magad

-vallottad be, hogy csak közvetetlen <span class="pagenum"><a name=

-"Page_72" id="Page_72">-72-</a></span> az eljegyzésünk előtt szünt

-meg köztetek a szerelmi viszony. Azt hiszem, hogy nem kivánhatod

-hát tőlem, hogy ezzel a nővel szemben kedves és udvarias

-legyek…</p>

-<p>– De, drágám, hiszen magad mondtad, hogy nem vagy féltékeny a

-multamra… Gondold meg, hogy az ilyen kisvárosban a legnagyobb

-mértékben gyanus lenne, ha egy uriasszonyt negligálnánk… Még a

-férjnek is jogosan feltünnék ez az illetlenség… És ezenfelül: a

-család előkelő és befolyásos, s egyszerüen tönkretenném az

-exisztenciámat, ha ilyen neveletlenül viselkedném… Ne légy hát

-csacsi, kis fiam, hanem szánd el magad szépen erre a tizperces

-látogatásra…</p>

-<p>A menyecske ismét megrázza a fejét s konokul ezt válaszolja:</p>

-<p>– Akármi történik is, de ahhoz a nőhöz én nem megyek… Még ha

-elválsz tőlem, akkor se megyek… Elájulnék izgatottságomban, ha ott

-ülnék szemtől-szemben egy olyan asszonynyal, akiről tudom, hogy épp

-ugy csókolt, mint én…</p>

-<p>A férj még egyszer kapacitálni akarja a bolond kis teremtést, de

-hiába minden: az asszony kijelenti, hogy ott semmi szin alatt se

-vizitel… És most ugy áll a dolog, hogy botrány, még pedig csinos

-botrány készül abban a pletykázó kisvárosban…</p>

-<p>„Bölcs kádi, – irja most a férj, aki ugyancsak <span class=

-"pagenum"><a name="Page_73" id="Page_73">-73-</a></span> kinos

-helyzetbe jutott – engedd meg, hogy mi, két bolondok, ezennel

-odajáruljunk a szőnyeged elé, melyen pipázva, filozófus nyugalommal

-osztogatod az igazságot, s alázatos szivvel arra kérjünk: mondd

-meg, hogy melyikünk cselekszik helyesen? Én-e, aki mindenáron el

-akarom vinni a feleségemet az egykori kedvesem házába, avagy a

-feleségem-e, aki hallani se akar affelől, hogy azzal a hölgygyel,

-akárcsak tiz percre is, összetalálkozzék.“</p>

-<p>Gyermekeim, a kérdés nem nagyon könnyü, s bizony, egy-kétszer

-végig kell simitanom hófehér szakállamat, hogy a kellő megoldással

-szolgálhassak nektek, de azért mégis megpróbálom, hogy itéletet

-tegyek köztetek. Járuljatok csak ide szépen a szőnyegem elé, s

-hallgassátok meg lehajtott fővel a következőket:</p>

-<p>– Te, édes fiam, oktalanul és meggondolás nélkül cselekedtél,

-mikor annak a hizelkedő kis cicának a duruzsolására a legbelsőbb

-titkaidat is elárultad. Akárhogy is szereted a feleségedet, meg

-kellett volna fontolnod, hogy az asszony akkor se hall szivesen a

-vetélytársairól, mikor azok már visszavonhatatlanul és

-végérvényesen bevándoroltak a mult idők ködébe… És meg kellett

-volna fontolnod azt is, hogy nem a nagy metropolisok háztengerében

-élsz, hanem egy kicsike városban, ahol mindenki mindenkinek a

-szomszédja… Nem tudhattad-e előre, hogy ez a találkozás

-kikerülhetetlen?… Gyönge és együgyü voltál, édes fiam, s

-<span class="pagenum"><a name="Page_74" id=

-"Page_74">-74-</a></span> bizony alaposan rászolgáltál, hogy a sors

-egy kicsit megcibáljon a könnyelmüségedért…</p>

-<p>– Neked, édes lányom, feltétlenül igazad van, amikor attól a

-kellemetlen látogatástól huzódozol… Igazad van és mégse cselekszel

-helyesen, amikor az igazadból tőkét kovácsolsz… Ha ezt tennéd,

-csaló és szédelgő lennél, mert akkor, azon a nevezetes éjszakán,

-ugyancsak tiltakoztál az ellen, hogy a multakra féltékeny vagy.

-Hiszen ugyis tudom, hogy nem meggyőződésből okozol nehézséget az

-uradnak, aki őszinteségében ugy vallott, mint a parancsolat. Ha

-tudod, hogy csak téged szeret, miért félsz attól a találkozástól? A

-mult miatt?… Hát mutasd meg nekem azt a férfiut a föld kerekségén,

-aki ilyen vagy még zajosabb mult nélkül lép az anyakönyves

-hivatalába! Édes lányom, az öreg kádi azt parancsolja neked, hogy

-habozás nélkül vedd magadra azt a hires selyemruhát, s meg se állj

-addig az emeletes házig, ahol egy szegény, irigykedő asszony

-várakozik rád… És beszélj vele tiz percig az irodalomról és a

-müvészetekről, hozd szóba a cselédkérdés mizériáit, ha az idődből

-tellik, vegyed bonckés alá az uj, tavaszi kalapdivatot is, – aztán

-térj vissza az uraddal a magad édes kis fészkébe, s öleld magadhoz

-igaz szeretettel azt a nagy darab legényt, aki bizonyára nem

-rosszabb, mint az édesapád volt, s mint amilyen – süsd csak le a

-szemedet! <span class="pagenum"><a name="Page_75" id=

-"Page_75">-75-</a></span> – a te fiad lesz, akivel a gólya már

-bizonyosan készülődik hozzád…</p>

-<p>És most, gyermekeim, menjetek a jó isten hirével és hagyjátok,

-hogy a pipámat tovább szivjam…</p>

-<div class="chapter">

-<h2>A szédelgő</h2>

-</div>

-<p>A történet annyira mindennapi, hogy nem is lenne érdemes

-foglalkozni vele, de a pointe, mely egyáltalában nem mondható

-banálisnak, elég érdekes és jellemző ahoz, hogy ezt az egész,

-kortörténelmi esetet szóvá tegyük. A történetnek két szereplője

-van: a férj és a feleség. A férj az ismert teherhordó állatok közül

-való, akik szivesen törik magukat reggeltől estig a legnehezebb

-munkában, csakhogy ő nagysága finom toilettekben járhasson, elegáns

-fürdőkben tölthesse a nyarat, s a szinházban, a hangversenyteremben

-a prédikátumos hölgyek szomszédságában ülhessen. Ő maga gyürött

-kabátban, rojtos kézelőben jelenik meg a nyilvánosság szine előtt,

-rossz ötös szivarokat szi, s mig kedves neje a hüs hullámokban

-kacér uszó-öltözetekkel ragadja el az udvarlóit, ő kilógó nyelvvel,

-verejtékes homlokkal lohol a pesti aszfalton, silány korcsmákban

-ebédel, s legfölebb szombaton este rándul le a fürdőbe, hogy a

-családi tüzhely képzelt melegét élvezhesse. Ilyenkor ugy fest ő

-nagysága mellett, mint egy polgári ruhába öltözött hordár, s ezt az

-elegáns asszony meglehetősen <span class="pagenum"><a name=

-"Page_76" id="Page_76">-76-</a></span> érezteti is vele. De hogy is

-ne! Hiszen ő, a „jó családból való“ fiatal leány valóságos

-martiriumot követett el, amikor ehez a Schlemihl Péterhez feleségül

-ment. Hogy ez a Schlemihl Péter fárad, dolgozik, liheg érette, hogy

-időnap előtt megöregszik, hogy az életből a munkán kivül nincs

-egyéb élvezete, – ugyan, hát van olyan ostoba ember, aki ezt is

-érdemnek kvalifikálja? Köszönje meg az a komikus figura, hogy az

-ilyen szép, ünnepelt, elegáns asszony a nevét viseli, s hogy néha –

-amikor különös jó kedvében van – még azt is kegyesen eltüri tőle,

-hogy az éjszaka leple alatt magához szoritsa. Vajjon ez is nem

-százszor, sőt ezerszer több annál, mint amit ez az igavonó barom

-megérdemel?</p>

-<p>Azt hiszem, senki sincs Önök között, t. olvasók, aki őnagyságát,

-s kedves férjét közvetlen tapasztalásból ne ismerné, hiszen az

-ilyen házasság éppenséggel nem tartozik a ritkák közé. Az alakok

-itt meglehetősen banálisak – Budapesten, ha a kezünket kinyujtjuk,

-okvetetlen megfogunk egy efajta férjet, – de az én történetem mégse

-tartozik a mindennapiak közé, mert a vége nagyon eltér a rendes,

-megszokott sablontól. A férj ugyanis, akiről szó van, nem olyan

-szerencsés, mint a kollegái. Annyiból nem, hogy a munkája

-kevesebbet kamatozik, mint amennyire szüksége van. Hiába

-gyötrődött, hiába lihegett, mióta az eszét tudja, az üzletek

-mindennap rosszabbul mentek, egyre több <span class=

-"pagenum"><a name="Page_77" id="Page_77">-77-</a></span> szédelgő

-akadt, aki furfangosan rászedte, szóval: elérkezett egyszer az a

-pillanat, amikor sehonnét se lehetett többé megszerezni azt a

-pénzt, amire ő nagyságának szüksége volt. És ekkor – mit tehetett

-volna mást? – a szerencsétlen ember rálépett arra az ösvényre, mely

-egyenesen Kisfaludy fogházigazgató ur karjaiba vezet: sikkasztani

-kezdte az alkalmazottjai kaucióit, sőt uj és uj alkalmazottakat

-szerződtetett, csakhogy minél több kauciót sikkaszthasson. Ez a

-manőver csak akkor szünt meg, amikor a rendőrségtől egy detektiv

-jelentkezett az irodában, s a főnök urat egylovas bérkocsin

-beszállitotta az ugynevezett központba. Ez a központ nem

-teketóriázott sokat, hanem nehány furfangos keresztkérdés után

-egyszerüen letartóztatta a boldogtalan teherhordót, abban a

-pillanatban, amikor a nagyságos asszony éppen teljes gőzzel

-Siófokra készülődött, hogy barátnőit az uj tailettejeivel

-megpukkaszsza. A váratlan epizód után azonban egyelőre lemondott az

-utról, e helyett elájult és sirógörcsöt kapott, majd – mikor

-fellocsolták – telefonált az ügyvédjének, hogy adja be sürgősen a

-válópert.</p>

-<p>– De hiszen tisztára csak ő miatta sikkasztottam! – kiáltott fel

-a boldogtalan férj, mikor cellájában a szomoru hirt közölték

-vele.</p>

-<p>Ő nagysága azonban, mikor e nyilatkozat felől értesült,

-haragosan vonta össze gyönyörü szemöldökét.</p>

-<p>– Akármiért sikkasztott, – mondta nemes megbotránkozással,

-<span class="pagenum"><a name="Page_78" id=

-"Page_78">-78-</a></span> – azt senkise kivánhatja tőlem, hogy egy

-megbélyegzett emberrel, egy börtönviselt szédelgővel, együtt éljek.

-Engem leánykoromban ugy neveltek, hogy soha semmit se kellett

-nélkülöznöm abból, amiben csak valamikor örömem telt. Nem azért

-mentem férjhez, hogy rossz ruhákban járjak, s hogy a lemondás

-erényében gyakoroljam magamat. Az uramtól jogosan megvárhattam,

-hogy minden jóval elhalmozzon, – hogy honnan vette a pénzt, ez

-kizárólag csak ő reá tartozott. Azt se bántam volna, hogy sikkaszt,

-ha a büne a világ előtt ki nem tudódik. De igy vége köztünk a

-barátságnak, mert egy gazemberrel nem lakhatom egy födél alatt.

-Sajnálom, de én nem születtem arra, hogy mártir legyek…</p>

-<p>Aki ezt az esetet beküldte nekem, arra kér: mondjak kemény

-itéletet az asszony felett, aki ilyen galádul cserbenhagyja azt az

-ostoba és magáról megfeledkezett boldogtalant. Nem teszem, mert

-ellenkeznék a meggyőződésemmel: annak a bestiának tökéletesen igaza

-van. Sajnálnunk talán lehet azt a szegény félbolondot, de együtt

-nem érezhetünk vele: a férfi, aki becstelenné lesz, csakhogy a

-felesége drága toilettekben járhasson, valóban rászorult arra a

-büntetésre, hogy éppen az hagyja legelőször a faképnél, akinek

-kedvéért a becsületét feláldozta. Ez a legtisztább nemezis, melyről

-az antik bölcsek beszélnek. Az az asszony, aki alávaló

-költekezésével az ura életét és tisztességét <span class=

-"pagenum"><a name="Page_79" id="Page_79">-79-</a></span> tönkre

-tenni akarja, bizonyára megérdemli, hogy épp ugy kikergessék a

-házból, mint azt a másikat, aki a hitvesi becsületéről

-megfeledkezett. Az a férj, akinek nincs meg ehez az ereje,

-föltétlenül érdemes a részvétünkre, de nem érdemes arra, hogy a

-sors attól a nagy és borzalmas fájdalomtól megkimélje, melynek az a

-szegény sikkasztó áldozatul esett.</p>

-<div class="chapter">

-<h2>Kirándulás a vánkos alá</h2>

-</div>

-<p>Tisztelt uram, aki oly kegyes, hogy a soraimat végigolvassa, nem

-tudom, vajjon kegyed ama boldogok közé tartozik-e, akik

-házasságkötés céljából valaha az anyakönyvvezető előtt

-megfordultak, de ha van egy női lény a földön, aki a kegyed

-gyönyörü hangzásu nevét viseli, hát akkor bizonyosan jól ismeri a

-mindennapi élet következő epizódját:</p>

-<p>Kegyed fölkel, kicsinositja magát, s reggel kilenc óra tájban

-elballag a hivatalába. A villanyoson, ahol az átszállójegyet

-megváltja, előveszi a pénzestárcáját, hogy az aprópénz közül egy

-huszfillérest kihalászszon. De mielőtt a pénzt kivenné, tünődve néz

-maga elé a levegőbe, s igy szól, miközben a homlokán kidagadnak az

-erek:</p>

-<p>– Bizonyosan tudom, hogy tegnap este legalább is husz korona

-aprópénzem volt, mert az alsósban csinos összeget nyertem s a

-partnereim mindketten aprópénzzel <span class="pagenum"><a name=

-"Page_80" id="Page_80">-80-</a></span> fizettek. Azóta nem adtam ki

-többet egy koronánál, s lám, most mégis négy koronám és

-harmincnyolc fillérem van mindössze. Hova tünt tehát tegnap este

-óta tizennégy korona? A pénzestárca egész éjjel a vánkosom alatt

-volt, a cselédnek tehát nem volt alkalma, hogy megdézsmálja. De

-különben is bizonyos vagyok róla, hogy Teréz, aki három év óta

-nálunk szolgál, nem nyul semmi körülmények között idegen

-pénzhez.</p>

-<p>E monológ után átveszi a kalauztól az átszállójegyet, s ekkép

-folytatja az érdekes magánbeszélgetést:</p>

-<p>– Imádott nőm őnagysága lopott el megint tizennégy koronát a

-pénztárcámból…</p>

-<p>Ha kegyed ama boldog emberek közé tartozik, akik egy drága nőt a

-magukénak mondhatnak, akkor épp oly jól tudja, mint én, hogy ez a

-monológ mindennap százszor és százszor megismétlődik Budapesten és

-az ország többi részein, a villamoson, a tovarobogó konflis ölében,

-vagy a gyalogjáró aszfaltján. Az édes kis teremtések, akik a férjük

-pénztárcáját kora hajnalban megdézsmálják, tekintélyes számban

-élnek szeretett hazánk virányain, mert az asszonyi felfogás

-egyáltalában nem egyezik meg a büntetőtörvénykönyv paragrafusával,

-mely tudvalevőleg ridegen lopásnak minősiti azt a tényt, ha valaki

-tudtunkon kivül a pénzünket eltulajdonitja. A szende nő, akit

-dobogó szivvel vezettünk valaha az oltár elé, többnyire annak

-<span class="pagenum"><a name="Page_81" id=

-"Page_81">-81-</a></span> a nézetnek hódol, hogy a férj pénzéhez a

-feleségnek is joga van, s igy akkor, amidőn vidám horkolásunk órái

-alatt kifosztogat bennünket, abszolute nem müvel helytelen dolgot.

-„A csicserlit (igy nevezik a polgári háztartásokban az aprópénzt) a

-jó istenke arra teremtette, hogy a hüséges feleség ellopja“, –

-mondják szeretett élettársaink, akik egyébként attól se riadnának

-vissza nagyon, hogy az osztrák-magyar bank velinpapirosra nyomott

-utalványait is kiszedegessék hófehér párnácskáink alól.</p>

-<p>A vánkosok alatt kalózkodó hölgyek problemáját abból az

-alkalomból teszem itt fejtegetés tárgyává, hogy egy naiv asszony

-kérdést intéz hozzám affelől: vajjon csakugyan bünt követ-e el a

-feleség, ha az ura pénzestárcáját ilyenmódon kiüriti? Mielőtt a

-választ megadnám, mindenesetre kalapot emelek e romlatlan virágszál

-előtt, aki e közkeletü cselekedet elkövetése előtt az én

-szankciómat kéri, holott sokkal egyszerübb lenne, ha utólagos

-jóváhagyásom reményében tenne kirándulásokat a szeretett férje

-vánkosa alá. De mivel kérdez, hát szivesen válaszolok: én bizonyos

-fentartással az asszonyok pártjára állok s kijelentem, hogy az

-aprópénzes tárca kifosztogatását nem minősitem fegyházra méltó

-büntettnek. Tudom, hogy ezzel a nézetemmel az összes férjeket magam

-ellen bőszitem, de én az igazságért szivesen megköveztetem magamat,

-s az igazság ebben az esetben az: hogy a férj vagyona <span class=

-"pagenum"><a name="Page_82" id="Page_82">-82-</a></span> egyuttal a

-feleségé is s igy áldottlelkü hitvesünk csupán a maga tőkéjét

-fogyasztja, amikor szendergésünk édes pillanataiban kirabol

-bennünket. De – amint mondtam – csak bizonyos fentartással teszem

-ezt a kijelentést, s ez a fentartás abból áll, hogy csupán a

-takarékos és szolid feleségeknek adom meg a jogot a

-haramia-iparhoz, ellenben könyörtelen vagyok azokkal az

-asszonyokkal szemben, akik az ekként elharácsolt aprópénzt

-haszontalan fényüzésre forditják. Aki az ilyen pénzből a kis

-gyerekeit ruházza, a maga toilette-számláját fedezi, a háztartás

-horribilis kiadásait pótolja, azt előre is fölmentem a lopás vádja

-alól. Az ilyen asszony nem lop, hanem csupán a budgetjét emeli föl,

-a mi hallgatag jóváhagyásunkkal.</p>

-<p>Tessék tehát csak bátran odanyulni az alá a vánkos alá. A

-jóravaló férj – biztositom önöket róla – nem fog megharagudni az

-ilyen kedves és ártatlan tréfáért. Ellenkezőleg: örülni fog, hogy a

-feleségének akaratlanul is örömet szerezhet.</p>

-<p><i>Nb.</i> megjegyzem, hogy én nem a vánkosom alá teszem a

-pénzestárcámat, hanem gondosan elzárom a Wertheim-szekrénybe.

-<span class="pagenum"><a name="Page_83" id=

-"Page_83">-83-</a></span></p>

-<div class="chapter">

-<h2>Más</h2>

-</div>

-<p>Minthogy sokkal becsületesebb vagyok, semhogy titokban az

-elégedetlen férjekkel összejátszszam, ezennel ridegen leleplezem

-azt az urat, aki ma, nagy diszkréció kikötése mellett, arra kér,

-hogy mossam meg ebben a rovatban a felesége fejét, mert őnagysága

-meg nem érdemelt jóakarattal viseltetik az én öreges fecsegéseim

-iránt, s igy bizonyára sokkal jobban imponál neki az, amit én

-leirok, mint az, amit az ura a polemizálás hevében mondani szokott.

-A ravasz ember arra biztat, hogy a világért se szolgáltassam őt ki

-a feleségének, vagyis: ne áruljam el, hogy az ő levelére

-válaszolok, hanem csak ugy, általánosságban beszéljek arról a

-problémáról, amit ő négyszemközt közöl velem. Amint Önök látják, én

-nem vagyok kapható az ilyen csalafintataságokra, s ezennel nyiltan

-kijelentem, hogy direkte ennek az urnak a levele szolgáltatja nekem

-az alkalmat ahhoz, hogy a dolog felől a véleményemet elmondjam.

-Remélem, ez a nyiltságom a legnagyobb mértékben lekötelezi

-őnagyságát, az én ismeretlen tisztelőmet, annyira lekötelezi, hogy

-most már nem fogja rossz néven venni tőlem, ha magában a lényegben

-nem adok neki igazat. Hiszen az asszonyoknál a forma mindig

-hasonlithatatlanul fontosabb a lényegnél…</p>

-<p>Maga a kérdés, melyről nyilatkoznom kell, abból <span class=

-"pagenum"><a name="Page_84" id="Page_84">-84-</a></span> áll: mi a

-véleményem azokról a feleségekről, akik a házasélet akut vitái

-közben sürüen és előszeretettel használják az efféle

-kijelentéseket:</p>

-<p>– Más férjnek a szeme sülne ki, ha igy beszélne!</p>

-<p>– Más férj tejbe-vajba füröszti a feleségét, mig én ott is

-sirok, ahol senki se látja!</p>

-<p>– Más férj akkor a legboldogabb, ha észreveszi, hogy a felesége

-mindenkinek tetszik.</p>

-<p>– Más asszony már rég kikaparta volna a szemedet!</p>

-<p>– Más asszonynak mindig puccon jár az esze, mig én olyan

-kalapokban járok, hogy a hátam mögött minden ismerősöm kinevet.</p>

-<p>– Más asszony majd tudná, hogy mit csináljon, ha ilyen

-banditához került volna!</p>

-<p>Szóval: azokról az asszonyokról kell nyilatkoznom, akik minden

-polémiát akképp intéznek el, hogy mást képzelnek a maguk vagy a

-férjük helyébe s az ugynevezett összehasonlitó iskola révén jutnak

-el arra az eredményre, hogy az uruk tizenhárompróbás csirkefogó, ők

-pedig sajnálatraméltó mártirok.</p>

-<p>Lojalitásommal, melynek föntebb oly nemeslelküen a tanujelét

-adtam, azt hiszem, jogot váltottam ahhoz, hogy őszintén felelhessek

-a kérdésre. Tehát udvariaskodás nélkül kijelenthetem, hogy

-őnagysága módszerét nem találom se őszintének, se igazságosnak.

-Mert én nemcsak abban nem hiszek, hogy más férj, <span class=

-"pagenum"><a name="Page_85" id="Page_85">-85-</a></span> vagy más

-feleség olyan lenne, amilyennek az elégedetlen asszonyok

-elkeseredett felkiáltásaiban szerepel, hanem még abban se, hogy

-maguk az elégedetlen asszonyok komolyan hinnék azt, amit mondanak.

-Sajnos, mindnyájan tudjuk, hogy más férj se angyal, sőt: valamennyi

-épp ugy kártyázik, épp ugy füllent, épp ugy félreudvarol, mint az,

-akivel szemben oly lesujtó hangon kijátszszák őket. Aminthogy az se

-titok előttünk, hogy más asszonyok se kaparják ki mirnix-dirnix a

-férjük szemét, s hogy a folytonos puccon csak azoknak jár az eszük,

-akik léhák, felületesek és haszontalanok. Az ilyen példálózás csak

-üres beszéd, mert valamint nincs kétség abban, hogy udvariasabb

-férfiak is vannak a világon, mint őnagysága férje, ugy az is

-egészen bizonyos, hogy nála sokkal rosszabbak, durvábbak és

-szivtelenebbek is ezrével megfordultak már az anyakönyvvezető

-előtt. Sőt egy kis jóakarattal minden asszony konstatálhatja, hogy

-a barátnői közül talán nem is ő járt a legrosszabbul, aminthogy

-higgadt perceiben még a legméltánytalanabb férj is beismeri a lelke

-mélyén, hogy őnagyságánál sokkalta léhább teremtések is sürüen

-bitorolják az asszonyi méltóságot.</p>

-<p>A másra való hivatkozásnak, amit az asszonyok oly előszeretettel

-gyakorolnak, különben nem is az a célja, hogy az igazság

-konstatáltassék vele, hanem az, hogy a férjek ideggörcsöket

-kapjanak, s távol legyen tőlem olyasmit állitani, hogy ez a cél

-talán nem méltó <span class="pagenum"><a name="Page_86" id=

-"Page_86">-86-</a></span> tárgya egy finom, női lélek ambiciójának.

-Utóvégre: ha már az ember nem csináltathat minden szezonban

-három-négy uj toilettet, legalább azzal szórakozik, hogy drága

-hitestársát minél sürübben megpukkaszsza. Ez legalább vidám és

-olcsó mulatság.</p>

-<div class="chapter">

-<h2>„Maga“ vagy „te“?</h2>

-</div>

-<p>Kedves kis barátnőm, aki sulyos lelki tépelődései közben most

-hozzám fordul azzal a kéréssel, hogy gyötrő gondjaitól

-megszabaditsam, a Kegyed levele élénken eszembe juttatja azt a

-pedagógust, aki a felsőbb leányiskolák számára a Shakspere

-szinmüveit átdolgozta. Ez a derék ember nagyon komolyan vette a

-feladatát, s például Romeót és Juliát olyan illedelmes tónusban

-beszéltette egymással, hogy munkáját még a leggondosabb mama is

-teljes megnyugvással adhatta a serdülő kis leánya kezébe. Romeó az

-erkély alatt a Julia hogyléte felől tudakozódott, megkérdezte tőle,

-hogy végzett-e már a tisztogatással, Julia pedig gyöngéden igy

-szólott:</p>

-<p>– Kérem, türje föl a gallérját, mert ebben a hidegben meghülhet

-és náthát kaphat…</p>

-<p>Mi, akik nem foglalkozunk pedagógiával, talán furcsának találjuk

-a kitünő tanerő ujitását, de illedelem szempontjából – hiába

-tagadnók – a tisztes férfiu föltétlenül különb, mint a hatalmas

-britt oroszlán. És <span class="pagenum"><a name="Page_87" id=

-"Page_87">-87-</a></span> bár sokan vannak, akik az érzelmek

-viharai közepette meglehetős kis szerepet juttatnak az etikett

-kérdéseinek, bizonyos, hogy a körültekintő ember mindig tekintettel

-van azokra a §-okra is, melyeket az illemkodex fejezetei

-előirnak…</p>

-<p>Kegyed, szegény kis barátnőm, most különös zavarban van: pár

-hónapja férjhez ment egy szeretetreméltó uri emberhez, még pedig

-egy egész idegen városba, ahol az urán kivül mindeddig senkit se

-ismert. Természetesen sorra vizitelte a kisváros minden

-valamirevaló családját, s ugyancsak megijedt, a mikor azt a

-tapasztalatot tette, hogy a házaspárok, akiknél megfordult, kivétel

-nélkül magázzák egymást… Abban a városban egyenesen parasztságnak

-minősitik, ha egy férj és egy feleség palam et publice tegeződnek…

-Kegyed (nekem négyszemközt be meri vallani) már menyasszony korában

-is te-nek szólitotta a vőlegényét, s most szinte képtelennek érzi

-magát arra, hogy ilyen idegen és szertartásos stilusban beszéljen

-vele… De mit tegyen, ha nem akarja, hogy kipletykázzák?

-Affektálja-e a magázást, mint a többiek, vagy ne törődjék senkivel

-és semmivel, hanem megmaradjon tovább is a <i>te</i> szócska

-mellett?… Az ügy oly kényes és sürgető, hogy immár egy pillanatig

-se várhat tovább s azért engem, a huszadik század vén

-magán-Kniggéjét kér meg arra, hogy a borzadalmas kétségéből

-kimentsem… <span class="pagenum"><a name="Page_88" id=

-"Page_88">-88-</a></span></p>

-<p>Kedves asszonyom, amikor az imént arra a derék pedagógusra

-hivatkoztam, aki az öreg Shaksperet a zsur-illem szempontjából

-átdolgozta, már körülbelül meg is feleltem a kérdésére. Azok a

-házaspárok, akik az arisztokratikus magázást kultiválják, szintén

-azt az önkénytelen humort müvelik, mint ama jónevelésü tanférfiu…

-Mert ha a megfejelt Romeó, aki Juliát Kegyednek szólitja, furcsa és

-nevetséges figura, legalább is ugyanilyen nevetséges az a férj és

-feleség, aki az illemkodex kodifikált paragrafusai szerint

-beszélget egymással. Már tudniillik a logika szempontjából, – mert

-hiszen a divat, amint tudjuk, egyáltalában nincs összefüggésben a

-logikával. A divat nagyobb ur, mint a logika, nemcsak a francia

-szinmüvekben, ahol a férj asszonyom-nak szólitja a feleségét, hanem

-a polgári életben is, ahol – ha már automobilt nem tarthat az ember

-– legalább az előkelő magázással ringatja bele magát az előkelőség

-illuziójába. A mágnások kivétel nélkül magázzák a feleségüket, –

-miért ne magázzuk hát őket mi is, amikor ez az arisztokratáskodás

-egyetlen fillérünkbe se kerül? A divat tehát készséggel elfogadta

-ezt az uzust, de a szegény logika sirva vonul meg a sarokban ennek

-a sok nevetséges, affektáló komédiásnak a láttára. Mert mondja meg

-nekem, édes, naiv kis szivem, mi a logika abban, hogy otthon, a

-négy fal között, a maga uracskája olyan jeleneteket rögtönöz minden

-este, hogy az <span class="pagenum"><a name="Page_89" id=

-"Page_89">-89-</a></span> olvasókönyvbeli Illem riadtan menekül a

-kulcslyukon át (ha ott maradna, bizonyosan megpukkadna mérgében) s

-másutt, idegen társaságban, Kegyed is, az ura is földig hajolnak a

-kifestett arcu vén dáma előtt, akit hazulról, mikor egyedül

-maradnak a puha fészkükben, kacagva kergetnek el minden nap? Nem

-éreznék-e, hogy természetellenes dolgot cselekesznek, amikor

-Kegyetek, a két bolondos, szilaj, szerelmes jópajtás, egyszerre

-ilyen idegen hangon beszélnének egymással? Nem, akármit is

-pletykáznak azok a hegyesorru kávénénikék, maguk csak maradjanak

-meg ezután is a tegeződésnél, s higyjék meg nekem, hogy nem az az

-igazi Illem, amit az ünnepélyes, vén szamarak annak mondanak…</p>

-<div class="chapter">

-<h2>Civakodó házastársak</h2>

-</div>

-<p>Két ember összevész és nagyon szeretne kibékülni egymással, de

-mindegyik sokkal büszkébb, semhogy a kibékülést kezdeményezné.

-Ugyebár, ez igen könnyen megoldható probléma? Amelyik okosabb – és

-kétségtelen, hogy mindakettő okosabb – az egyszerüen odalép a

-másikhoz és igy szól hozzá:</p>

-<p>– Vigyen el az ördög, ne bolondozz, hanem nyujtsd ide a kezedet,

-vén kutya!</p>

-<p>Ez volna a leghelyesebb megoldás, ha nem volna egy sulyos

-bökkenője a dolognak: a két haragos fél <span class=

-"pagenum"><a name="Page_90" id="Page_90">-90-</a></span> ugyanis

-nem két jó barát, hanem – egy ur és egy hölgy, vagyis röviden

-szólva, egy házaspár. Igy már sokkal bajosabb a helyzet. Mert két

-jóbarát közt még csak elképzelhető az ilyen egyszerü kibékülési

-jelenet, de egy házaspár közt – soha! Azok közül egyik se lép oda a

-másikhoz ilyen rövid uton, mert mindegyik meg van győződve róla,

-hogy véres igazságtalanság esett rajta. Hiszen ha nem ezt gondolná,

-ugy az összeszólalkozásnak bizonyára nem lett volna harag a vége.

-„Csak nem alázkodhatom meg akkor, amikor igazam van!“ – mondja

-magában a férj is, a feleség is. És igy történik, hogy néha

-napokig, sőt hetekig lehorgasztott orral ül az asztalnál két ember,

-aki tulajdonképpen ugy szereti egymást, mint a galamb a tiszta

-buzát, sőt néha szótalan haraggal át is öleli egymást – persze csak

-a diszkrét sötétség leple alatt – hogy aztán, mikor az öreg nap

-ismét elárasztja sugaraival a világot, ott folytassa a haragot, hol

-tegnap este abbahagyta.</p>

-<p>– Mi itt a teendő? – kérdezi tőlem levelében az egyik fél, aki

-nagyon lelkemre köti, hogy óvatosan kezeljem az ügyet, mert a férje

-még rá talál jönni, hogy ő fordult tanácsért a vén

-világcsavargóhoz, s oktalan elbizakodottságában azt hiszi, hogy ő

-az, aki a kibékülést forszirozni akarja.</p>

-<p>Édes gyermekem, én koros, tehát udvarias ember vagyok, s igy

-föltétlenül meg vagyok győződve <span class="pagenum"><a name=

-"Page_91" id="Page_91">-91-</a></span> róla, hogy Kegyed egy szelid

-és ártatlan bárány, az ura pedig egy rabiátus fenevad. Efelől

-egészen bizonyos vagyok és mégis azt mondom: Kegyed épp oly hibás a

-dolgok idáig való fejlődésében, mint az a brutális és kiméletlen

-fráter… Egy öreg, immár fogatlan diplomata tanitott meg engem egy

-igen nagy bölcseségre, valahol egy kairói hotel terraszán,

-februárban, mikor a fekete kávénkat szürcsöltük s mindenféle

-haszontalanságokról beszélgettünk… Arról volt szó, hogy néha a

-legszerelmesebb házaspárok is teáscsészéket vagdosnak az egymás

-fejéhez (persze csak jelképes értelemben) s hogy ostoba

-félreértésekből némelykor véres tragédiák születnek… A fehérhaju

-diplomata, aki a szerelmi kérdésekben is elsőrangu szakember volt,

-egy darabig elgondolkodva szivta a szivarját, aztán igy

-szólott:</p>

-<p>– Van egy biztos mód arra, hogy ezeket a csunya jeleneteket

-minden házaspár kikerülje, de csak abban az esetben, ha a férj is,

-a feleség is azt a hatszázéves, öreg kabalát alkalmazza, amely –

-ugy emlékszem – még a boldogult Kis Pipintől ered… Ez a kabala

-abból áll, hogy a megsértett házasfél, mielőtt a sértésre illendően

-válaszolna, előbb elmondja magában háromszor egymásután a

-Miatyánkot…</p>

-<p>Ezt mondta az öreg diplomata és én épp oly csodálkozva néztem

-rá, mint Kegyed most énreám, de azzal a különbséggel, hogy én

-csakhamar megértettem <span class="pagenum"><a name="Page_92" id=

-"Page_92">-92-</a></span> az ő bölcseségét… Mert bizonyos, hogy a

-legtöbb összeveszésnek a hirtelen harag az oka, mely bizonyosan

-elpárolog, vagy legalább is megenyhül, ha a vér ismét visszatér a

-fejünkből a szivünkbe… Erre jó a Miatyánk, sőt jó az egyszeregy és

-a Garay János Kont vitéze is, minden jó, amivel az ember a

-meggondolatlan válasz veszedelmét elkerülheti…</p>

-<p>Ezzel tehát meg lehetne akadályozni a házastársak

-összekoccanását, de mivel a Kegyetek esetében már nem arról van

-szó, hogy egy készülő összekoccanást megakadályozzunk, hanem arról,

-hogy egy már megtörtént ostobaságot elsimitsunk, ideirom azt a

-másik bölcseséget is, amire a sivatagban tanitott engem egy

-bronzarcu törzsfőnök, aki a sátorát vendégszeretőleg megosztotta

-velem.</p>

-<p>– Édes fiam, – mondta a százhusz éves aggastyán, aki reggeltől

-másnap reggelig sohase ejtette ki a szájából a nargiléja

-szopókáját, – a haragosok kibékülésének legbizonyosabb módját egy

-ismeretlen próféta hagyta ránk, aki kétezer évvel ezelőtt

-halálozott meg, háromszázesztendős korában… Ez a próféta szigoruan

-meghagyta az ő hiveinek, hogy két haragos fél közül mindig annak

-kell előbb megalázkodnia a másik előtt, akinek kettejük közül –

-igaza van…</p>

-<p>Kedves gyermekem, a szivem egész melegével azt ajánlom önnek,

-függeszsze ki a régi próféta tanitását a hálószobája falára. És

-fügeszsze ki a többi millió <span class="pagenum"><a name="Page_93"

-id="Page_93">-93-</a></span> házas is, akivel – ugyebár? – annyi

-keserü jogtalanság történik. Ha a tanitást követik, nem lesz egy

-asszony és egy férfi se ebben az egész országban, aki készséggel

-meg ne alázkodnék a hitvestársa előtt. Mert a két millió ember közt

-egyetlenegy se akad, akinek ne lenne igaza…</p>

-<div class="chapter">

-<h2>Lidia és a többiek</h2>

-</div>

-<p>Igen, igen, legyünk már végre lojálisak és valljuk be, hogy

-szegény nőnk őnagyságának se olyan zavartalan, fenékig tejfel az

-élete, amilyennek mi, férjek, feltüntetni szeretjük. Igaz, hogy az

-élet legsulyosabb gondjai: az anyagi gondok nem őszitik meg őt

-időnek előtte, mint bennünket, s a mord férfiak elől, akik az

-előszobában a kifizetetlen számlákat lobogtatják, nyugodtan

-visszavonulhat a hálószoba vagy az ebédlő magányába, mig mi

-verejtékes homlokkal emlegetjük azt a bizonyos elsejét vagy

-tizenötödikét, amikor minden hitelezőnkkel visszavonhatatlanul

-leszámolunk. Abban a kellemes viaskodásban, melyet a mai, sőt a

-tegnapelőtti kenyér megszerzéséért folytatunk (mert az adósságokat

-a tegnapelőtti kenyér okozta) neki, a kiváltságos lénynek, nincs

-része. Ő csak a véres viaskodás végeredményét veszi át tőlünk:

-vagyis a finom készpénzt, melynek csak a sürgős elköltése tartozik

-a resszortjába. A látszat szerint tehát irigylendő a helyzete, mert

-hiszen ugy rendezheti be az életét, a <span class=

-"pagenum"><a name="Page_94" id="Page_94">-94-</a></span> hogyan

-önmagának tetszik: a háztartási aprólékosságok elintézése után

-teljesen annak a nagy és nemes hivatásának szentelheti minden

-idejét, hogy a barátait (esetleg néha az urát is) mindennap ujólag

-meghóditsa. A külszin azt mutatja, hogy az asszony, akinek

-lelkiismeretes férje van, az életnek csupán a derüs oldalait

-élvezi. Igy tartja a felületes férfiak közhite, – de én, tisztelt

-atyámfiai, azt mondom nektek, hogy a külszin, mint annyi sokszor,

-ebben az esetben is nyomorultul hazudik.</p>

-<p>Nincs szándékomban, hogy az ugynevezett cselédkérdés millió

-kellemetlenségét most részletesen felsoroljam, de röviden meg kell

-állapitanom, hogy a mai házasélet tiszta harmoniáját leginkább azok

-a válságok zavarják meg, amelyeknek a konyha vagy a reggeli

-pongyolájában levő lakás a szinhelye, s a bekötöttfejü Mari, Terka,

-Anna vagy Lidia a hősnői. Amikor imádott nőnk délben egy vértanu

-ábrázatával telepedik le a teritett asztal mellé, amikor egyenesen

-személyes megbántásnak minősiti, ha a marhahus keménységi fokozatát

-természetrajzi alapon megállapitjuk, amikor gyöngéd hitvesi

-csókunkat „már megint ilyen ostobaságokon jár az eszed“ kiáltással

-viszonozza: bizonyosra vehetjük, hogy távollétünk órái alatt sulyos

-és megrázó viharok dühöngtek a nyájas fészekben, melyet a sors,

-csekély két vagy három ezer korona lefizetése ellenében a

-rendelkezésünkre bocsátott. Vajjon e viharok abból <span class=

-"pagenum"><a name="Page_95" id="Page_95">-95-</a></span>

-keletkeztek-e, hogy Mari egyéni alapokon számolt-e be

-neuraszténikus angyalunknak a konyhapénzzel, avagy abból, hogy

-Lidia a kefélést azzal a könnyed nonchalençe-szal végezte, melyet a

-mindeneslányokban távolról se becsülünk annyira, mint az

-Ohnet-regények hőseiben, ez egészen mellékes; bennünket csak az a

-szomoru és lesujtó tény érdekel, hogy szivünk bálványa a Mari vagy

-a Lidia büneiért bennünket minősit becstelen gazembereknek. Még

-pedig nem azért, hogy a lusta Lidia helyett nem mi járjuk el a

-parketten a koradélelőtti szupé-csárdást, hanem azért, mert

-közömbösen és szelid arccal hallgatjuk végig a Lidia gonoszságainak

-történetét. Ha csak annyi becsületérzés lenne bennünk, mint amennyi

-egy kicsike ezüstgyüszübe elfér, megbotránkozva, égnek álló hajjal

-rohannánk ki Lidiához a konyhába, hogy örökre emlékezetessé tegyük

-előtte azt a napot, amelyen drága nőnk idegrendszerét

-felborzolta.</p>

-<p>Ime, most eljutottam a cselédkérdésnek ahhoz a részéhez, mely

-immár csakugyan problémává csucsosodik ki; ahhoz a kérdéshez:

-vajjon a természet büszke ura, a férfi, helyesen cselekszik-e, ha a

-cselédügyek elintézésében aktiv részt vállal, s ha bátran kiperdül

-a sikra, amikor a szegény nagysága asszonyi tekintélyét komoly

-veszedelem fenyegeti. Azok, akik a sulyos problémát csak felületes

-szemmel nézik, bizonyára azon a véleményen vannak, hogy nem

-cselekszik helyesen; hiszen <span class="pagenum"><a name="Page_96"

-id="Page_96">-96-</a></span> a feleségnek amugy sincs egyéb dolga

-az élet küzdelmeiben, mint hogy az efféle ügyeket a saját

-hatáskörében elintézze. De ezek a kényelmes és rossz férjek

-elfelejtik, hogy az elintézés nem mindig a feleség jó szándékaitól

-függ, mert mit ér a legjobb szándék, ha Mari, Terka, Anna, Zsófi

-vagy Lidia a vita hevében némi célzatossággal emlékeznek meg

-életüknek arról a nevezetes epizódjáról, amikor előbbi asszonyuknak

-a kávédarálót a fejéhez vágták. A tárgyalásnak ebben a stádiumában

-a szegény nagysága csakugyan nem tehet mást, mint hogy sietve

-visszavonul a belső termekbe, mert a harcias amazontól kitelik,

-hogy hőstettét ezuttal is megismétli. Az asszony ugyanis nem

-imponál a bátor Marinak vagy Lidiának, mert az asszony már a

-legelső vita alkalmával elmondja mindazt, amiből bölcs beosztással,

-egy egész éven át megélhetne. A szende nő – hibáztassátok a

-végzetet, mely ilyennek alkotta! – mindjárt tulságosan hasznát

-veszi a nyelvének s igy már eleve lemond arról a hatásról, melyet a

-pirongatások taktikus beosztása által elérhetne. A feleségnek tehát

-egy egész prédikációja nem ér annyit, mint a férj egyetlen, majdnem

-légies megjegyzése. A történelem muzsája följegyezte, hogy a

-temperamentumos Lidia, akinek egyéniségéről hatástalanul pattogott

-le az asszonyi szidalmazások egész özöne, jámborul és szerényen

-burkolózott be a félénk hallgatás <span class="pagenum"><a name=

-"Page_97" id="Page_97">-97-</a></span> köpenyébe, mikor a ház ura

-foghegyről csak ennyit mondott neki:</p>

-<p>– Azt ajánlom, hogy becsülje meg magát, mert különben, bizony

-isten, baj lesz…</p>

-<p>Miért ne lépne ki tehát a jó férj a porondra, ha a hatás ilyen

-eszközeivel rendelkezik? Egyszerüen kötelessége, hogy a

-megpróbáltatás perceiben odaszegődjék az asszonya mellé, ami

-természetesen nem jelenti azt, hogy a férfiui tekintélyét a

-fölösleges szófecsérléssel tönkretegye.</p>

-<p>A döntvény tehát ez: igenis, vannak esetek, mikor a teremtés

-koronája is köteles kirándulni a konyhába.</p>

-<div class="chapter">

-<h2>A szalmaözvegy kiskátéja</h2>

-</div>

-<p><i>Több szalmaözvegy</i> aláirással egy asztaltársaság

-utbaigazitásokat kér tőlem ama boldogtalan férjek számára, akiket

-szerető hitvesük a nyári hónapok idejére egyedül hagy itthon, ebben

-a kietlen nagy városban. Mivel az elhagyottak és a szerencsétlenek

-sorsa mindig részvétet kelt a szivemben, készséggel eleget teszek a

-kérdésnek s ezennel összeállitom a szalmaözvegyek kátéját, még

-pedig, ahogy szokás, dióhéjban.</p>

-<h3>1. §.</h3>

-<p>Nem okvetlen szükséges, hogy az ember egyetlen éjszakán az

-összes mulatókat és kávéházakat bejárja. Egy éjszakán tökéletesen

-elég, ha a szalmaözvegy <span class="pagenum"><a name="Page_98" id=

-"Page_98">-98-</a></span> két mulatót és nyolc kávéházat megtisztel

-a jelenlétével. A bölcs és mértékletes beosztás nagyban hozzájárul

-a lélek harmóniájához.</p>

-<h3>2. §.</h3>

-<p>Egyáltalában nincs értelme annak, hogy a szalmaözvegy az utcán,

-vagy a szolidabb kávéházakban minden különösebb ok nélkül „tyuhaj,

-haj, haj, haj“ kiáltásba törjön ki. Az okos ember még a tuláradó

-örömét is óvatosan elrejti a külvilág elől.</p>

-<h3>3. §.</h3>

-<p>A szalmaözvegy határozottan téved, amikor azt hiszi, hogy a

-pincérek össze fogják téveszteni a walesi herceggel, ha annak a

-nagykalapos hölgynek, akivel az éjszakát egy szeparéban együtt

-tölti, három ugynevezett finom falatot, öt befőttes omlettet s

-kilenc giardinettot fizet, a nagyszámban elfogyasztott pezsgőkön

-felül. A pincérek ez esetben nem a walesi hercegnek tartják, hanem

-egy agyalágyult vén szamárnak.</p>

-<h3>4. §.</h3>

-<p>A szalmaözvegy, amikor hajnali öt óra felé nyugalomra tér,

-föltétlenül rosszul cselekszik, ha a házmestert „hoci ide, vén

-cimbora!“ kiáltással zokogva a keblére öleli. A házmester ugyanis,

-aki a duplájára fölemelt kapupénzt sokkal többre becsüli, mint a

-leglángolóbb szerelmi vallomást, később, ha a borongós <span class=

-"pagenum"><a name="Page_99" id="Page_99">-99-</a></span> ősz

-elérkezik, a szőnyegporolás viharai közben okvetetlenül

-megemlékezik erről az epizódról, mert reméli, hogy ezzel nagy

-mértékben – hozzájárul a szekánt nagysága megpukkasztásához.</p>

-<h3>5. §.</h3>

-<p>A távollevő feleséghez intézett sóvárgó leveleket az ember

-sohase irja abban a szeparéban, amelyikben a barátnőjével együtt

-mulat. Mert ismét megtörténhetik, ami már egyizben megtörtént: hogy

-a becsipett kis szőke titokban ezt az utóiratot csempészi a

-levélre: „Csak tessen egészen nyugodtan lenni, én jól vigyázok a

-mucusra. Virágvölgyi Nünüke, szininövendék.“</p>

-<h3>6. §.</h3>

-<p>Fiatal nőket, este tiz óra után, az ember nem fogad a

-szalmaözvegyi otthonában, azon a cimen, hogy a kiadó lakást nézik.

-Lehetnek ideges feleségek, akik még ezt az ártatlan epizódot is

-félremagyarázzák.</p>

-<h3>7. §.</h3>

-<p>Az okos szalmaözvegy óvakodik azoktól az uriemberektől, akik –

-egyéb kenyérkereső foglalkozás hiján – a nyári hónapokban mint

-ugynevezett inspekciós busulnok-ok tesznek szert kellemes

-szinekurára. Ezek az urak ugyanis juliustól szeptemberig abból

-élnek, hogy este hétkor jólelküleg hozzászegődnek a kiszemelt

-szalmaözvegyhez s cigánymuzsika mellett <span class=

-"pagenum"><a name="Page_100" id="Page_100">-100-</a></span> együtt

-busulnak vele hajnalig. Ők azok, akik könybeborult szemmel fujatják

-a kurucnótákat a tárogatóssal, de közben harminc szardiniát, négy

-fölvágottat s kilenc őszi barackot megesznek, természetesen a

-cimborájuk költségére. Hogy mit isznak meg, arról egyáltalán ne

-beszéljünk.</p>

-<h3>8. §.</h3>

-<p>Annyira még a szalmaözvegynek se szabad becsipnie, hogy az

-itthonmaradt szobaleány előtt a feleségéről mint vén és veszekedő

-hárpiáról beszéljen. Azt se szükséges elmondani a szobaleánynak,

-hogy őnagysága, a ház urnője, csupán tizezer korona hozományt

-kapott, de ugy költekezik, mintha kétszázezret kapott volna. Mert

-igaz ugyan, hogy a szobaleány mennyei élvezettel hallgatja végig

-ezeket a bizalmas vallomásokat, de alkalomadtán, ha a bérfizetség

-körül nézeteltérések támadnak, a szende Mari a legnyugodtabb hangon

-vágja oda ájuldozó urnőjének:</p>

-<p>– Az én bérem nem hozomány, hogy a nagysága svindlizzen

-vele.</p>

-<h3>9. §.</h3>

-<p>Az se okvetlenül szükséges, hogy a szalmaözvegy a fönmaradást

-tisztára öncélképpen kultiválja. Aki csupán azért virraszt

-hajnalig, hogy egy magasztos elvhez hü maradjon, nem cselekszik

-okosan. Ha tehát valakinek gyomorgörcse, oldalnyilalása, vagy

-<span class="pagenum"><a name="Page_101" id=

-"Page_101">-101-</a></span> fejgörcse van, kivételesen már éjfélkor

-is nyugalomra térhet, anélkül, hogy ezzel a kar becsülete ellen

-vétkeznék.</p>

-<h3>10. §.</h3>

-<p>Arról a komoly tényről, hogy őnagysága a fürdőből

-hazakészülődik, bölcs szalmaözvegy az összes Miciket, Ducikat,

-Nusikat és Tusikat előzetesen és idejekorán értesiti. Igy

-bizonyosan elkerüli azt a kellemetlenséget, hogy a Micik, Ducik,

-Nusik és Tusik, mikor őszszel a feleségével jár a

-Koronaherceg-utcán vagy a dunaparti korzón, tréfásan megfenyegessék

-az ujjukkal s félhangosan igy szóljanak hozzá:</p>

-<p>– Nyomorult, hát ilyen hamar hütelen lettél hozzám…</p>

-<p class="center">*</p>

-<p>A tanácsokat, ha akad még, aki reflektál rájuk, szivesen

-folytatom.</p>

-<div class="chapter">

-<h2>A tipikus pesti család</h2>

-</div>

-<p>Abból az alkalomból, hogy egy tisztességes, komoly, de nagyon

-naiv fiatal ember hosszu levélben panaszolja el nekem a maga

-siralmas helyzetét, szóvá kell tennem a tipikus pesti családot,

-mely számtalan kollekcióban él, mulat és busul is néha ebben a

-szédelgő, nagyvárosi sokadalomban. A tipikus pesti családot, mely

-ma még nem tudja bizonyosan, hogy <span class="pagenum"><a name=

-"Page_102" id="Page_102">-102-</a></span> holnap mit fog ebédelni,

-de azért vidám, jókedvü, optimista és szakasztottan ugy él, mintha

-egy pedáns jószágigazgató hónaponként pontosan a postára tenné a

-vidéki nagybirtokai jövedelmét.</p>

-<p>Itt van az apa, a derék, gondtalan csirkefogó, aki hajnali

-tizkor kel, gondosan megborotválkozik, aztán reggelizni a kávéházba

-siet, ahol csevegéssel és ujságolvasással tölti el a délelőtti

-órákat. Délben megebédel, majd feketekávézni ujra elmegy a

-kávéházba, ahol estig egy-egy jövedelmező tartli-partieval üti

-agyon a hosszu és unalmas időt. Vacsora után természetesen ismét

-elsiet a kávéházba s napi programmjában csak akkor áll be némi

-változás, ha a Lovar-egylet plakátjai megjelennek az utcai

-hirdető-oszlopokon. Ilyenkor délután a totalizatőr és a bookmakerek

-körül kószál, tipeket hajszol, gyanus alakokkal tárgyal s néha

-tekintélyes bankjegyekkel tér meg családi tüzhelyéhez. Szóval: e

-derék ember a kedvező véletlenek kivárásával tölti el az életét s

-ez nem csupán a játékra vonatkozik, mert abszolute nincs elvi

-kifogása az ellen se, hogy más uton szerezze meg azt a csinos

-összeget, melyre szüksége van. Olykor váratlan jó üzletek akadnak a

-kávéházban is: alkalmi ügynökösködések, megszorult gavallérok

-összehozása a kedélyes uzsorás bácsikkal, sőt nem ritkán olyan

-kedvezően alakulnak az üzleti konjunkturák, hogy egy-egy váltócskát

-is el lehet helyezni valamelyik kevéssé skrupulózus szövetkezetben.

-<span class="pagenum"><a name="Page_103" id=

-"Page_103">-103-</a></span> Pénz tehát mindig cseppen valahonnan s

-ilyenkor a lelkes apa – akiből a közszereplés nem ölte ki a

-családja iránt érzett szeretetet – sugárzó kedvvel toppan be a

-háromszobás lakásba s félóráig azzal tölti az idejét, hogy a

-magával hozott csomagokat bontogatja. Ami e csomagokban van, az

-talán a néhai öreg Esterházy herceget is sárga irigységgel töltené

-el; mert e derék embernek semmise drága, csakhogy familiájának

-örömet szerezzen. Tengeri rák, friss szőlő januárban, szamóca

-március közepén, sárga dinnye áprilisban: mindez inycsiklandozó

-illatok kiséretében kerül az asztalra, miközben a vidám családfő

-szemcsiptetve ezt mondja:</p>

-<p>– Egye meg a fene, ugyis meghalunk, hát legalább éljünk jól!</p>

-<p>Igaz, hogy némelykor marhahusra se jut pénz, hogy a végrehajtó

-hetenként kétszer felirja a diófaszekrényeket és az ebédlői

-kredencet, hogy a füszeres legénye olykor botrányokat csap az

-előszobában, – de ki törődik az életnek ezekkel az apró és

-szórványos kellemetlenségeivel? Ha nincs pénz, akkor az ember

-legfeljebb hitelbe tartlizik, de ha van, akkor páholyba megy és

-ifju libákat ebédel, még pedig haragos zöld saláták kapcsán.</p>

-<p>Itt van a mama, a kissé elhizott, de még mindig mutatós asszony,

-aki kettőkor már öltözködni kezd, nehogy a kávéházból lekéssék, aki

-a hitelezők megnyugtatásában <span class="pagenum"><a name=

-"Page_104" id="Page_104">-104-</a></span> széditő virtuozitásra

-tett szert házasélete huszonhat esztendeje alatt, aki a lelke

-harmóniáját nem áldozza fel olyan csekélységeknek, hogy a

-mindenesleány nem tisztogat alaposan (mire való az ágy alja, ha nem

-arra, hogy alája söpörjék a szemetet?) s aki bámulattal és

-elragadtatással néz az urára, mikor meghallja, hogy ismét

-szerencsésen elhelyezett egy háromszáz koronás váltót. Itt vannak a

-fiuk, akik ellopják az ezüstnemüt (ha ugyan nincs zálogban) s annak

-az árából játszszák meg a favoritokat a lóversenyen. Itt vannak a

-felnőtt leányok, akik titokban az összes antikvárius-kiadványokat

-végigolvassák, a lelkük mélyén arról álmodoznak, hogy egy

-magánsziniiskolába fölvétetik magukat s az utcán ráütnek a fiatal

-emberek kezére, mert azok szemtelen s nagyon is egyértelmü

-tréfákkal mulattatják őket. Nem édes, csillogó és nagyszerü családi

-élet-e ez? Nem kell-e mindnyájunknak irigykedve tekintenünk e

-jókedvü, okos, gondtalan és mulatós emberekre, akiknek frisseségét,

-humorát, rugalmasságát, könnyü vérét ugyancsak nem pusztithatja el

-az életnek semmi váratlan csapása?</p>

-<p>Nekem és olvasóimnak is bizonyára imponál ez a szimpatikus pesti

-család, de a fiatal ember, aki ma egy hosszu levélben fordul hozzám

-tanácsért, nincs olyan könnyü helyzetben, mint mi vagyunk: ő

-ugyanis – szegény – halálosan szerelmes egy csinos leányba, akit

-ebben a milieuben neveltek fel s mivel ő maga <span class=

-"pagenum"><a name="Page_105" id="Page_105">-105-</a></span> komoly,

-derék és szorgalmas hivatalnok, most attól fél, hogy örök életére

-szerencsétlenné lehet, ha ezt a szép leányt feleségül veszi. Tőlem

-vár vigasztalást és bátoritást, de én – ha nem lenne a levelében

-egy olyan passzus is, melyre azonnal vissza fogok térni – fájó

-szivvel azt tanácsolnám neki: hogy fusson, de minél gyorsabban

-fusson el ezeknek a jókedvü szédelgőknek a közeléből s inkább

-vonuljon be trappista vagy ferencrendi barátnak valami kolostorba,

-semhogy ilyen auspiciumokkal kezdje meg a családi életét. Ezek a

-kisasszonyok ugyanis tényleg a magánsziniiskolák számára születtek,

-de arra igazán nincsenek kvalifikálva, hogy egy pedáns és

-tisztességes magánhivatalnok ingébe reggelenként a gombokat

-betegyék. Ezt felelném, még pedig minden habozás nélkül, ha az én

-ismeretlen barátom még valamit nem irna a levelében: azt, hogy a

-szóbanforgó fiatal hölgy egyáltalában nem hasonlit a szüleire, mert

-mindennek inkább látszik, mint léha, felületes és könnyüvérü

-teremtésnek. Sőt inkább: nagyon szolid, egyszerü és házias leány.

-Őt nem is a kisasszony karaktere aggasztja, hanem a szülei élete,

-mert azt hiszi, hogy az ilyen környezetben felnőtt leányból később

-épp olyan haszontalan asszony lesz, mint az édes anyjából. Tisztelt

-barátom, szabad kérdeznem, hogy miért etette meg Ön velem a békát?

-Mért adott föl olyan problémát, mely nem is probléma? Azt mondom

-Önnek, hogy siessen el gondolkodás nélkül <span class=

-"pagenum"><a name="Page_106" id="Page_106">-106-</a></span> abba a

-kávéházba, ahol e derék kis teremtés édesapja tartlizni szokott s a

-vén csirkefogótól minden gondolkodás nélkül kérje meg a leánya

-kezét. Mert abból a gyermekből, aki egy ilyen házban szolid és

-egyszerü maradt, oly derék és tökéletes feleség lesz, hogy a

-legszkeptikusabb szaldo-kontista is már előre megnyalhatja a

-száját, ha az a jó kis leány a kezét elfogadja.</p>

-<div class="chapter">

-<h2>A kölcsönkérés technikája</h2>

-</div>

-<p>Az a fiu, aki ma egy hosszu levélben a kölcsönkérés technikája

-felől tudakozódik nálam, nem tartozik a humor nélkül szükölködő

-szegények közé. A fiatal ur előbb bizalmasan beavat abba a titokba,

-hogy ő tizennyolc éves kora óta állandóan pénzzavarban szenved

-(nyolcvan forint fizetésből nem élhet meg egy pesti gavallér, aki

-társaságba jár és tisztességesen öltözködik), aztán nemes

-nyiltsággal igy folytatja a levelét:</p>

-<div class="blockquot">

-<p>Lehet, hogy könnyelmü fickó vagyok, lehet, hogy nem vagyok

-rosszabb, mint a többi, de annyi bizonyos, hogy nem emlékszem olyan

-időre, amikor három napig mentes lettem volna az anyagi gondoktól.

-Ha ma nem is volt gondom az ebédre és a vacsorára, ha a hatalmas

-istenek egyszer meg is engedték érnem azt a gyönyörüséget, hogy a

-szabószámlámat pontosan kifizethessem, – a következő <span class=

-"pagenum"><a name="Page_107" id="Page_107">-107-</a></span> nap már

-kétségtelenül nehéz gondok közt virradt rám s a kávéházban,

-reggelizés közben, már azon kellett törnöm a fejemet, hogy, jó

-isten, miből fogok ma borravalót adni a képviselőék szobalányának,

-aki a zsur után a kabátomat fölsegiti. Három napig egymásután még

-sohasem örvendtem ugynevezett konszolidált pénzviszonyoknak s igy

-Ön, aki – legalább eddig ugy vettem észre – nem holmi pedáns

-smokkoskodással kezeli a fiatal urak könnyelmüségét – bizonyosan

-nem itél meg valami sulyosan azért, hogy amióta az eszemet tudom,

-jóformán mindig kölcsönből élek. A pénzügyi politikámnak az az

-alapja, hogy – az egyik lyukat állandóan betömöm a másik lyukkal.

-Vagyis: ma azt fizetem meg, amit tegnap kölcsön kértem, s holnap

-azt fogom megfizetni, amivel jószivü barátaim a mai napon

-kisegitettek. Ez a politika egészen célszerü is lenne (hiszen

-utóvégre én is el fogok egyszer jutni abba a nyugodalmas révbe,

-amelynek hajóhidján egy jószivü após várakozik a kikötni készülő

-fiatal emberre), ha nem lenne egy borzalmas tulajdonságom, mely

-állandóan Damokles-kardjaként függ a fejem fölött: az, hogy még

-mindig ostoba módon zavarba jövök, ha valakit arra kérek, hogy tiz

-forinttal kisegitsen. Ebben a tekintetben hasonlitok Blaha

-Lujzához, aki emlékirataiban megirta, hogy bár gyermekkora óta

-folytonosan a szinpadon mozog, még <span class="pagenum"><a name=

-"Page_108" id="Page_108">-108-</a></span> mindig halálos lámpaláz

-gyötri, ha a kulisszák közt a jelenésre várakozik. Talán

-szemtelenség tőlem, ha a nemzet csalogányához hasonlitom magamat,

-de bizonyos, hogy én is ugy vagyok, mint ő: bár innen-onnan tizenöt

-esztendeje lesz, hogy a kölcsönkérési müveletekben a drámai hős

-szerepét játszom, még mindig összeszorul a torkom a lámpaláztól,

-amikor a kulisszák közt a jelenésemre várakozom. És ez –

-bármennyire mulasson is rajtam, öreg tanácskofa – nagy, igen nagy,

-sőt borzasztóan nagy szerencsétlenség reám nézve, mert a

-kölcsönkérés átka, mint egy indus bölcs már kétezer és egynehány

-évvel ezelőtt megállapitotta, föltétlenül abban rejtőzik, hogy

-micsoda ábrázattal s a biztosság milyen mértékével tudom

-meghóditani a leendő hitelezőmet. Ha sápadtan, reszketve, izgatott

-dadogással adom elő a kérésemet, tiz eset közül nyolcszor

-okvetetlen tagadó válaszban van részem. Ellenben, ha mosolyogva,

-nyugodt nonchalance-szal (mint a boldogult Degré Alajos hiszi) s az

-előkelő ember könnyedségével kérek holnapig huszonöt koronát, alig

-akad még a fukar férfiak közt is olyan cinikus fickó, aki

-könyörtelenül kosarat adna. A nyugodt hang tehát a kölcsönkérőnél

-szinte exisztenciális kérdés, mert e nélkül ezen a pályán csak a

-legritkább ember boldogulhat. Mit tegyek hát, hogy ezt a

-nyugodtságot elsajátitsam? Már tiz nyilt brosurát elolvastam,

-melyeknek <span class="pagenum"><a name="Page_109" id=

-"Page_109">-109-</a></span> ez volt a cimük: Wie werde ich

-energisch? – de, fájdalom, egyik se használt. Végső zavaromban

-hozzád fordulok hát egy jó tanácsért s biztositlak róla, hogy még a

-legutolsó váltóm aláirásakor is hálával fogok visszagondolni rád,

-ha most az egyszer a bölcs utbaigazitásodat meg nem vonod

-tőlem.</p>

-</div>

-<p>Az imént azt mondtam, hogy a levél irója nem szükölködik minden

-humor nélkül, de a dolog tulajdonképpen ugy áll, hogy ezeknek a

-soroknak a látszólagos humora alatt komoly és érdekes pszikhológiai

-igazságok rejlenek. Régi tapasztalás, hogy a kölcsönkérő akció

-sikere sohase a szenvedő féltől függ (vagyis attól, akit a sors

-hitelezőnek predesztinált), hanem mindig attól, aki mint adós

-készül szerepelni a keletkező ügyletben. Egy öreg barátom, aki

-negyven évig a barátai jóvoltából élt – még pedig jól és előkelően

-élt – a bizalmas vallomások egy pillanatában egyszer elmesélt erről

-nekem egyet-mást, a maga tapasztalatainak gazdag és érdekes

-tárházából.</p>

-<p>– Ha azzal a szándékkal megyek valakihez, – mondta ez a vidám

-kóbor lovag – hogy a tárcáján eret vágjak, én már a lépcsőházban

-csalhatatlanul megérzem, vajjon sikerrel vagy kudarccal fogok-e

-távozni a kiszemelt áldozat lakásáról? Ebben az érzésemben még

-sohase csalódtam. És tudja, hogy miért nem? Azért, mert a siker

-mindig és kizárólag az én pillanatnyi diszpoziciómtól függ. Ha

-inspirálva vagyok <span class="pagenum"><a name="Page_110" id=

-"Page_110">-110-</a></span> (hiába nevet, a kölcsönkéréshez épp

-olyan inspiráció kell, mint a lirai költemények irásához), nincs az

-a fukar kutya, aki ellent tudna állani a kérésemnek, – viszont

-bizonyos, hogy a leghitványabb kifogással is le tud valaki rázni a

-nyakáról, ha gyáván, minden ihlet nélkül adom elő a dadogó

-kérésemet. A szuggerálás ereje seholse nyilatkozik meg oly elemi

-erővel, mint a kölcsönkérés gyönyörü és magasztos perceiben…</p>

-<p>Igy szólt a legklasszikusabb pumpoló, akit világéletemben

-megismertem, – nálam inkább tehát senkise tudja méltányolni azt a

-panaszos levelet, amelyet ma ez a fiatal ur hozzám intéz. De ha

-méltányolom is a bánatát, segiteni nem tudok rajta, mint ahogy az

-orvos se tud segiteni azon a betegén, aki tüdővészes lázában igy

-szól hozzá:</p>

-<p>– Mentsen meg, – és én még a haló porában is áldani fogom…</p>

-<p>Hogyan mentse meg, ha a halál már eljegyezte magának? Uj tüdőt

-még a világ legnagyobb doktora se adhat a betegének, – aminthogy uj

-energiát se lehet adni annak a szerencsétlen embernek, akit a

-természet gyávának és izgatottnak alkotott, vagyis: aki nincs

-inklinálva arra, hogy a közadósi pályából megéljen. Fáj a szivem,

-de én megjósolom, hogy az én fiatal barátom betegsége

-gyógyithatatlan s hogy egyszer – oh, rémes nap! – el fog érkezni az

-az idő, mikor a szegény fiu arra lesz utalva, hogy a fizetéséből

-megéljen. <span class="pagenum"><a name="Page_111" id=

-"Page_111">-111-</a></span> Ez ugyan borzalmas perspektiva, de

-istenem, a halandó ember mindig kénytelen belenyugodni abba a

-szörnyüségbe, hogy a végzet egy értékes talentumot megtagadott

-tőle.</p>

-<div class="chapter">

-<h2>Sértődések</h2>

-</div>

-<p>A sértődés, mely bizonyos tekintetben közös betegsége az egész

-emberiségnek, aligha grasszál valahol oly hatalmas mértékben, mint

-minálunk. A legtöbb ember napjában egyszer okvetetlen megsértődik,

-függetlenül attól a poziciótól, melyet a társadalmi életben

-elfoglal. A képviselő sértődötten vonul félre, ha a miniszter egy

-fokkal hidegebben viszonozta a köszöntését, az ügyvéd megsértődik,

-ha a tárgyaló biró az ékesszólása zsilipjeit egy brüszk

-közbeszólással elzárja, az orvos morózus arccal veszi tudomásul,

-hogy a paciens nem tartja szentirásnak mindazt, amit ő a

-betegágynál enunciál. Az uriasszony megsértődik, ha az előkelő

-estélyre meg nem hivják, de esetleg akkor is megsértődik, ha

-meghivják, mert a levél hangja nem felel meg teljesen az izlésének.

-A kávéházi vendég a maga méltatlan lealázásának veszi, ha két

-másodpercen belül nem kapja meg azt az ujságot, melyet a pikkolótól

-kért. A vidéki fiatal ur haragos arccal veszi tudomásul, hogy a

-kaszinó rendező-bizottságába nem választották be, de az arca akkor

-se lesz barátságosabbá, ha beválasztották, mert igy meg abban lát

-célzatos tendenciát, hogy <span class="pagenum"><a name="Page_112"

-id="Page_112">-112-</a></span> nem ültették bele az alelnöki vagy a

-főpénztárosi méltóságba. A nyárspolgár panamáról beszél, ha nem

-választják meg iskolaszéki tagnak, az iskolaszéki tag csuf

-mellőzésről beszél, amiért nem vették fel a bizottsági tagok

-listájába. Akit egy estélyre, egy eljegyzésre, egy esküvőre, egy

-névnapra meg nem hivtak, akinek a köszönését nem ugy viszonozzák,

-mint az abruzzói hercegét, akinek a szerelmi vallomására nem

-csókkal és lázas öleléssel válaszolnak, akinek a villamos kalauz

-nem „parancsoljon nagyságos ur“ – megszólitással adja vissza a husz

-fillérjéből kijáró nyolc fillért, az mind a legkomolyabban

-megsértődik, s föltétlenül meg van győződve a felől, hogy

-embertársai viselkedése és tettei mögött határozott mellőzés és

-kisebbités rejtőzik.</p>

-<p>Mindezt régen tudom, s polgártársaimnak e csuf betegség iránt

-való fogékonyságát jól ismerem, de mégis meglep az a levél, melyet

-ma egy intelligens uri asszony intéz hozzám. Ez a fiatal és

-szeretetreméltó hölgy keservesen panaszkodik amiatt, hogy őt

-érzékenyen megsértették, s mivel nem tudja, hogyan szerezzen

-magának elégtételt, hozzám fordul, hogy tanácsaimmal a szolgálatára

-legyek. Panaszának az a lényege, hogy a törvényszéki elnök, a város

-egyik legtekintélyesebb polgára, a minap meghalt s gyászbaborult

-özvegye, aki a halálesetet diszes partecédulában tudatta a kisváros

-értelmiségével, őt – bizonyára szándékosan – nem tisztelte meg a

-gyászjelentéssel. „Mindenki kapott <span class="pagenum"><a name=

-"Page_113" id="Page_113">-113-</a></span> partét, – irja izgatott

-levelében – mindenki, aki csak valamit is számit az idevaló

-társaságban. Én azonban, aki vagyok annyi, mint akárki, nem kaptam,

-még pedig bizonyosan azért, mert az a felfuvalkodott nő örömet

-talált abban, hogy ilyen módon megsértsen. Roppantul lekötelezne,

-ha megirná, hogyan viszonozzam ezt a szemtelen és bizonyára

-tendenciózus mellőzést.“</p>

-<p>Merem állitani, hogy engem már a legnagyobb abszurdummal se

-lehet kihozni a sodromból, de ez a levél megtette azt, amire immár

-hosszu idők óta nem vagyok képes: őszintén és a legnagyobb

-mértékben megdöbbentett. Hogy a sértődés még a koporsó mellett is

-grasszálhat, ezt még én se hittem, aki pedig mindent elhiszek, s

-aki szeretett polgártársaimat még a legőrültebb lehetetlenségek

-elkövetésére is képeseknek tartom. Ő nagysága szakasztottan ugy ir,

-mintha egy vidám és kedélyes mulatságon mellőzték volna, s mintha

-valami nagy kitüntetés lenne, ha valakit egy temetésre meghivnak. A

-gyászszertartásnak ez a batyu-bállal vagy névnapi mulatsággal való

-összetévesztése már csakugyan több a soknál, sőt több mindannál,

-amit eddig nálunk a sértődés terén produkáltak. Pedig az európai

-rekord ezen a téren ősidőktől fogva állandóan a miénk volt.</p>

-<p>Ugyan mondja csak, kedves, érzékeny lelkü, nagyságos asszonyom:

-nem gondolt egy pillanatig se arra, <span class="pagenum"><a name=

-"Page_114" id="Page_114">-114-</a></span> hogy a mellőzésnek más

-oka is lehetett, mint az, hogy Kegyedet tudatosan megsérteni

-akarták? Nem gondolt például arra, hogy egy gyászbaborult özvegynek

-az ura koporsója mellett talán más egyéb is járhat az eszében, mint

-a temetésre meghivandók névsora? És nem hiszi, hogy lehetnek

-pillanatok az életben, mikor valaki ártatlan is lehet abban, hogy

-az etikett szabályai ellen véteni merészelt? Én azt ajánlom, tegye

-jégre a haragját addig a napig, amelyen a törvényszéki elnökné majd

-a legidősebb leányát férjhez adja, s Önt, aki minden tiszteletre

-érdemes, elfelejti meghivni az esküvői ebédre.</p>

-<div class="chapter">

-<h2>A szép férfi</h2>

-</div>

-<p>Az a kérdés, melyet egy olvasóm ma hozzám intéz, eszembe

-juttatja a hires anekdótát, melyet a zsidó talmud-bölcsek ma is

-gyakran emlegetnek: az anekdótát az eleven és a holt csukáról. A

-levél ugyanis, mely természetesen négyoldalas (az emberek nem

-tudják megtanulni nálunk a rövidséget), abban a kérdésben

-konkludál: miért van, hogy a legtöbb szép asszony és szép leány nem

-szereti a nagyon is szép férfiakat? Mielőtt a problémával

-foglalkoznám, elmondom a nagyszakállu zsidó bölcs esetét, akihez

-hivei egy napon azt a kérdést intézték: miért sulyosabb a holt

-csuka, mint az eleven csuka? A bölcs bezárkózott a szobájába, két

-hétig bujta a könyveket és a szentirásokat, aztán <span class=

-"pagenum"><a name="Page_115" id="Page_115">-115-</a></span>

-kijelentette, hogy a meglepő sulybeli differenciának a vér

-elváltozása az oka. A hivek megnyugodtak a magyarázatban, de egy

-akadékoskodó hitsorsos ekkor hirtelen közbeszólt:</p>

-<p>– De vajjon igaz-e, hogy a holt csuka sulyosabb, mint az eleven

-csuka?</p>

-<p>A talmudtudós meghőkölt, s a hivek erre megmérték a csukát: és

-ekkor kiderült, hogy az árnyékvilágból elköltözött csuka

-egyáltalában nem sulyosabb, mint az eleven. A bölcset tehát

-egyszerüen felültették.</p>

-<p>A levél, mely a mai problemát elibém terjeszti, élénken felidézi

-bennem a régi anekdotát s én is azt kérdezem, amit amaz izgága

-hitsorsos kérdezett:</p>

-<p>– De vajjon igaz-e, hogy a szép férfiut kevésbbé szeretik az

-asszonyok és leányok, mint a csunya férfit?</p>

-<p>Az én alázatos nézetem ugyanis az, hogy ez az egész probléma

-hamis, mert hiába filozófálunk, kedves atyámfiai, hiába hozakodunk

-elő a szép emberek közmondásos ostobaságával, a dolog, fájdalom,

-ugy áll, hogy ezeknek a délceg, csinos bajuszu férfiaknak sokkal

-nagyobb a szerencséjük a nőknél, mint nekünk, elmésségtől sugárzó

-legényeknek. Az átlag-nő (tehát a többség) bizony szó nélkül ott

-hagy bennünket a faképnél, mikor egy ilyen ragyogó külsejü, szép

-fiu a látóhatáron feltünik, s hiába a mi francia esprit-nk és

-egyéni szeretetreméltóságunk, egy karcsu termet, egy domboru

-mellkas, s egy szabályszerüen megkonstruált arc mindig <span class=

-"pagenum"><a name="Page_116" id="Page_116">-116-</a></span> többet

-nyom a latban, mint a mi legjobb és legfrappánsabb ötleteink. Ne

-tartsuk mi az asszonyt különbnek, mint a férfit: az első, ami a nőt

-megkapja, mindig a külső megjelenés, aminthogy – terringettét,

-valljuk csak be! – mi se a szép lelket keressük a korzón és a

-Váci-utcában, hanem a gyönyörü alakot, a bájosan pisze orrot, s

-nevető buzavirágszin vagy éjfekete szempárt. A szép nőnek (hiába a

-nagy bölcseségünk és elmésségünk) már a legelső pillanatban nyert

-ügye van nálunk, amint hogy a nők se az én ragyogó szellememmel

-fognak kokettálni a verőfényes tavaszi délelőttökön, hanem a

-mulandó, de formás testi mivoltommal. A csunya férfinak, ha

-érvényesülni akar, előbb diadalmasan meg kell küzdenie azzal a

-kellemetlen impresszióval, amit külső megjelenése okoz. Nem mondom,

-hogy ez lehetetlen: hiszen csakugyan elég példa van rá, hogy egy

-rosszabb külsejü férfiu, a szellemi felsőbbségével, le tudja győzni

-azokat a vetélytársait is, akik nála, testi megjelenés dolgában,

-beszámithatatlanul különbek. De ez először is mindig sokkal nagyobb

-időbe kerül, mint amennyit az ugynevezett szép emberek az

-átlag-hóditásaikra rendesen forditanak. Másodszor: a csunya emberek

-csak a szellemileg nagyon kiváló nőknél arathatnak igazi szerelmi

-sikert. Az a leány, vagy asszony, aki az esztétikai érzés rovására

-a csunya férfiut jobban kitünteti, mint a szépet: föltétlenül csak

-finom, előkelő gondolkodásu, tartalmas <span class=

-"pagenum"><a name="Page_117" id="Page_117">-117-</a></span> nő

-lehet, akinek lelkében épp oly antipátiát kelt a szép emberek

-nevetséges parvenü-gőgje és affektált szerénysége, mint amennyire

-őszinte rokonérzésekre hangolják az igazi férfi nemes és imponáló

-belső tulajdonságai. Hála isten, ilyen nő is elég van, s ez éppen a

-legmeggyőzőbb cáfolata azoknak a frivol pszichológusoknak, akik az

-asszony lelkét alábbvalónak mondják a férfiénál. A csunya, de elmés

-férfiak szerencséje gyönyörü bizonysága a női lélek finomságainak,

-s annak az igazságnak, hogy a magasabbrendü gondolkodás sohase a

-nemtől függ, hanem az ember egyéni diszpozicióitól.</p>

-<div class="chapter">

-<h2>Pikantériák</h2>

-</div>

-<p>Őszintén szólva, nagyon szeretnék a szemébe nézni a mai levél

-irójának, mielőtt pikáns, de közérdekü levelére a választ megadnám.

-Mert – ha be szabad vallanom az igazat – nekem az a gyanum, hogy

-ennek a szép asszonynak a megbotránkozása nem egészen komoly, bár

-én, akit afféle morálcsősznek tartanak, nagyon örülnék, ha

-csakugyan egy haragtól csillogó szempár rejtőznék az érdekes levél

-mögött. De a tapasztalásaim, fájdalom, arra tanitottak, hogy az

-effajta panaszok többnyire csak elméleti alapokon nyugszanak, s

-hogy a divatos asszonyok egyáltalában nem veszik rossz néven, ha a

-gavallérjaik kissé megfeledkeznek <span class="pagenum"><a name=

-"Page_118" id="Page_118">-118-</a></span> arról a tiszteletről,

-melyet a régi, naiv illemkódexek előirtak.</p>

-<p>Beszéljünk világosabban: egy csinos hölgy – aki önjellemzése

-szerint hüséges feleség és jó anya – az iránt panaszkodik, hogy a

-társaságokban, amelyekben az urával megfordul, a fiatal urak olyan

-tónusban beszélgetnek vele, amely neki, a szerény és jólnevelt

-teremtésnek, mindig az arcába kergeti a vért. „A szinházban még

-csak megjárja ez a hang, – mondja szép levéliróm – mert ott az

-előadás alatt, nagyon bölcsen, elhomályositják a nézőteret s a

-szinészek, akik kétértelmüségeket mondanak és cselekesznek, nem

-csupán nekem, a zsöllyémen diszkrétül meghuzódó asszonynak

-beszélnek, hanem mind a kétezer embernek, aki a földszintet, a

-páholyokat és az emeleteket megtölti. Ott legalább a szemem elé

-tarthatom a gukkeremet, vagy lázasan belemerülhetek a szinlap

-tanulmányozásába, szóval: meg van hozzá a módom, hogy elterelhetem

-magamról a figyelmet. Nem tagadom, hogy a szinházban jól is mulatok

-ezeken a pikantériákon, hiszen mi, becsületes asszonyok is

-rászomjazunk némelykor egy kis elméleti erkölcstelenségre. De a

-társaságban, a villamos lámpák ragyogó fényében, amikor

-szemtől-szemben ülök egy idegen férfiuval, már egészen másképp áll

-a helyzet: ott direkte nekem mondják a sikamlósságokat, s direkte

-azért mondják, hogy zavarba hozzanak. És itt még a gukkert se

-emelhetem a szememhez, még a <span class="pagenum"><a name=

-"Page_119" id="Page_119">-119-</a></span> szinlapot se tarthatom

-magam elé, hanem kénytelen-kelletlen meg kell hallgatnom azokat az

-impertinenciákat, amelyekkel ezek a léha urak mulattatnak. Sőt

-mosolyognom is kell, nehogy ostobának, vagy prude-nek tartsanak. Mi

-erről az ön véleménye, tisztelt globetrotter uram? Kénytelen

-vagyok-e eltürni ezt a haszontalan modort, vagy megmondjam-e

-nyiltan azoknak az uraknak, hogy szemtelenül viselkednek? Az

-uramnak semmi esetre se panaszkodom, mert ő, amilyen hübele-Balázs,

-még képes lenne belekötni a gavallérjaimba, s arra már igazán semmi

-kedvem, hogy ezt a derék embert lovagias affaire-ba

-kényszeritsem.“</p>

-<p>Azt mondtam az imént, hogy szeretnék a szemébe nézni a mai levél

-irójának, s ime, ez a csinos és haragos asszony akaratlanul többet

-mutat, mint amit kivántam: megengedi, hogy a lelkébe vethessek egy

-pillantást. Elárulja ugyanis, hogy még a becsületes asszonyok is

-rászomjaznak némelykor egy kis elméleti erkölcstelenségre s ezért

-nagyon jól érzik magukat azokban a szinházakban, melyeknek

-szinpadján a házasságtörő feleség rendes és szivesen látott

-habitüé. Tehát nem a pikantériák ellen van kifogásuk, hanem a külső

-látszat ellen. Ott, ahol óvatosan elrejtőzhetnek a nézőtér kétezer

-főnyi sokaságában, egyenesen élvezetet okoz nekik, ha a szinmüvész

-ur vagy a szinmüvésznő ő nagysága malacságokat beszél; de a

-társaságban ugyanezért már megbotránkoznak, mert ott nincs szinlap

-<span class="pagenum"><a name="Page_120" id=

-"Page_120">-120-</a></span> és nincs gukker, amelylyel a

-közfigyelmet elterelhetik magukról. A morál tultengésének ezt a

-felfogást bizonyára nem mondhatom, de megérteni megértem, hiszen a

-legtöbb becsületes asszony igy gondolkozik. Sőt elismerem, hogy a

-két eset közt van is némi különbség, mert a szinész egy nagy,

-személytelen nézőtérnek beszél, mig az a fiatal ur direkte egy-egy

-pironkodó nagyságos asszony zavarában és szeméremérzékének

-feltámadásában keres valami kellemes izgalmat a maga számára. De

-tulontul tragikusnak még ennek a fiatal urnak a viselkedését sem

-tartom, mert – ismerjük csak be – a mai hölgyek rákapatták a

-gavallérjaikat erre a tónusra, sőt majdnem provokálják, hogy igy

-beszéljenek velük. A pikáns és kétértelmü beszélgetés: ez éppen a

-privilégiuma szerintük a feleségi méltóságnak. Persze-persze, azok

-az urak kötelesek lennének tekintetbe venni, hogy kivel beszélnek,

-de istenem: miért bocsátkoznának szegények pszikologiai

-kutatásokba, amikor majdnem bizonyosra vehetik, hogy a

-sikamlósságaikat minden asszony szivesen meghallgatja?</p>

-<p>Hogy mégis miképp védekezzenek a szolid asszonyok az eféle

-erkölcsi orvtámadás ellen? Nagyon egyszerüen: ne csináljanak

-különös kázust az esetből. Hallgassák meg, – mit tehetnének

-egyebet? – a gavallérjuk kétértelmüségeit, de egyáltalában ne

-reagáljanak rájuk; se bájos mosolylyal, se azzal, hogy – a vidék

-<span class="pagenum"><a name="Page_121" id=

-"Page_121">-121-</a></span> némely pontjain ez szokásos – a

-legyezőjükkel ráüssenek az udvarlóik kezére. Hallgassák meg

-nyugodtan a pikantériákat, aztán térjenek át minden megjegyzés

-nélkül egy más témára: ennyi tökéletesen elég, hogy azok az urak a

-tónusukat megváltoztassák. A védekezésnek ez az egyetlen módja,

-hogy nem szabad táplálékot adni a megkezdett téma folytatásának: se

-nevetéssel, se tiltakozással, se megbotránkozott pillantással. De

-ez a mód mindenesetre veszedelmes, mert ezektől az uraktól

-csakugyan kitelik, hogy nem mondanak többé egyetlen pikantériát

-se.</p>

-<div class="chapter">

-<h2>Tavaszi gondok</h2>

-</div>

-<p>Kedves barátaim, azt mondom nektek, hogy az ilyen fehérhaju,

-gyékényen guggoló magánbölcs élete se mindig olyan fenékig tejfel

-ám, ahogy ti, a láthatatlan messzeségben, hiszitek… Lám, ma reggel

-a posta – ajánlott, express-levélben – egy sereg sulyos

-gorombaságot hozott a ti szegény, vén szolgátoknak, aki bizonyára

-nem adott még okot arra, hogy ilyen szigoruan bánjanak vele. Van

-bennem annyi hiuság, hogy az egész levelet nem árulom el nektek, de

-egyet-mást mégis kiszedek belőle, hogy az együgyü reflexióimat

-nyilvánosságra hozhassam.</p>

-<p>„Bölcs kádi – mondja a levél – én szédületesen el vagyok

-ragadtatva a te hatalmas eszedtől, de engedd <span class=

-"pagenum"><a name="Page_122" id="Page_122">-122-</a></span> meg azt

-az alázatos megjegyzést, hogy a tanitásaid nem érnek egy fabatkát.

-Összegyüjtött müveidet meg nem érdemelt figyelemmel olvasom minden

-nap, de olyan bölcseségre, aminek én is hasznát vehetném, még nem

-akadtam az irásaidban. Mit akarsz folyton-folyvást a szerelemtől, s

-azoktól a rejtelmes, lelki processzusoktól, amiket csak a

-dologtalan novellisták találtak ki? Te is azt hiszed, hogy az egész

-világ csak a szerelem körül forog? Nem akarlak kiábránditani, öreg

-világcsavargóm, de hidd el nekem, hogy ez mind csak olyan smonca,

-ahogy ti, pesti irók, oly bájos közvetetlenséggel mondani

-szoktátok. Nekem például, aki e sorokat irom, százszor, sőt

-ezerszer több gondot okoz az a probléma, hogy miből fogom

-előteremteni a családom fürdőzési költségeit, mint az, hogy miféle

-viharok játszódnak le a Tusznelda grófnő szivében. Ezt a problemát

-oldd meg bölcs kádi, s akkor én, a józan pesszimista, is le fogom

-emelni előtted tönkrezüllött borzalino-kalapomat. Hagyj nekem békét

-a szerelemmel, de mondd meg magyarán és értelmesen: honnan keritsek

-elő junius végéig nyolcszáz forintot, mert legalább is ennyire van

-szükségem, ha nem akarom, hogy tisztelt nőm ő nagysága az egész

-nyaramat megkeseritse.“</p>

-<p>Ime, száraz magva a „józan pesszimista“ levélnek, melynek egyes

-kifejezéseiért még a VI. ker. kir. járásbiróság is habozás nélkül

-megállapitaná a becsületsértést. Én azonban nem fogom föl a dolgot

-nagyon <span class="pagenum"><a name="Page_123" id=

-"Page_123">-123-</a></span> érzékenyen, hiszen jól tudom, hogy a

-pénztelen ember nem szokott pályázni a középeurópai udvariassági

-rekordra. Sőt azt is elismerem, hogy a haragos levélirónak némileg

-igaza van, mert azokban az esetekben, mikor üres az erszényünk,

-csakugyan nem szoktunk érdeklődni a Tusznelda grófnő szerelmi

-problemái iránt. De ha én ilyen nemeslelkü és konciliáns vagyok,

-viszont névtelen levélirómtól is megkivánhatom, hogy ne engem

-okoljon azokért a bajaiért, melyeknek előidézésében igazán nincs

-részem. Tovább megyek: még módom sincs hozzá, hogy legalább a

-tanácsaimmal segitsek. A gyékényen ülő remeték ugyanis feltétlenül

-bölcs férfiak, de mint váltógiránsok nem tartoznak a legjobbak

-közé. Kornfeld Zsigmond is, Lánczy Leó is gondolkodás nélkül ajtót

-mutatnának az öreg Diogénesnek, ha mint jótálló vagy készfizető

-kezes akarná a jóakaratukat megnyerni. Igy tehát – bármennyire

-szeretném – nem ajánlhatom fel a gondbaborult családapának szerény

-girómat, sőt még azt se tanácsolhatom neki, hogy a szövetkezetekhez

-forduljon, mert, ha a klienseimtől hallott hirek megfelelnek a

-valóságnak, akkor a szövetkezeti vezérigazgatók mostanában adósak

-maradnak a főpincérnek a kávéjuk árával. Gyakorlati utbaigazitást

-tehát nem adhatok, de egy tényállást mégse hallgathatok el: azt,

-hogy ezek a különleges tavaszi gondok tisztára a mi szép hazánk

-specialitásai. A külföldön minden középsorsu polgár már októberben

-számolni kezd <span class="pagenum"><a name="Page_124" id=

-"Page_124">-124-</a></span> a nyaralás kérdésével, s jövedelmeiből

-pedánsul félrerak egynehány százalékot, hogy aztán junius végén,

-vagy julius elején elvihesse a családját a nagyvárosból. A

-fürdőköltség rendes, szigoruan respektált rovata a német, francia,

-vagy angol háztartás budgetjének. Nálunk, nehány komoly

-hivatalnok-családtól eltekintve, a fürdőzés problemája csak akkor

-kerül felszinre, mikor a fürdők nagyhangu prospektusai megjelennek

-az ujságokban. Ilyenkor aztán megered a futkosás: a véres hajsza a

-pénz után, a szégyenkezések, megalázások és megőszülések korszaka,

-amikor a bankok előszobái mindig tele vannak verejtékező uri

-emberekkel, s amikor az államnyomda fokozott üzemmel nyomatja a

-váltókat és az adósleveleket. Mindenki a bank pénzéből akarja

-meghozatni szerető családjának a sárgadinnyét, ahelyett, hogy ahoz

-az összeghez nyulna, melyet – a viszonyaihoz képest – az egész év

-folyamán félrerakott. Ez a baj, tisztelt atyámfia, nem pedig az,

-hogy én szerelmi smoncákat irok. Mert nekem nem az anyagi ügyek

-elintézése a resszortom, hanem a lelki problémák földeritése. Az

-anyagi kérdéseket az okos ember mindig a saját eszével oldja meg, s

-nem fordul miattuk öreg remetékhez, akik boldogok, ha sóskát és

-salátát ehetnek, s ha a finom és illatos dohány naphosszat ki nem

-fogy a pipájukból… <span class="pagenum"><a name="Page_125" id=

-"Page_125">-125-</a></span></p>

-<div class="chapter">

-<h2>Az utipodgyász</h2>

-</div>

-<p>Mostanában, amikor még az is utazási tervekkel bibelődik, aki

-még a zálogház esedékes kamatait se tudja kifizetni, nagyon

-aktuális az a kérdés, amelyet egy „gazdag, budapesti magánzó“ intéz

-hozzám: hogy mit visz magával a praktikus ember, ha négy-öt heti

-időre fürdőkkel és idegen városokkal cseréli fel a megszokott

-otthonát. „Eddig ugyanis – irja az óvatos magánzó – sem én, sem a

-feleségem sohase tudtuk teljesen élvezni azt a gyönyörüséget, amit

-az ilyen céltalan kóborlás nyujt; mert habár mindig kitünően

-éreztük magunkat, s a sok uj látnivaló nagy lelki élvezetet okozott

-mindkettőnknek, volt valami, ami következetesen elrontotta az

-örömünket: a podgyász. Nem beszélek a vámvizsgálatokról, ahonnét az

-ember mindig agyonhajszolt állatként kerül vissza a kupéjába;

-nekünk az ugynevezett kispodgyász is mindig elkeseritette az

-életünket. Az a két-három kézi koffer, az utitáska, a

-kalapskatulyák, az esernyőtartók: mindez oly pokoli gyötrelmeket

-okozott az átszálló állomásokon, hogy akárhányszor még azt a percet

-is megátkoztuk, amikor az utazásra elszántuk magunkat. Nem is

-akarok most azzal előhozakodni, hogy a temérdek hordárdij jóformán

-megkétszerezte az utazás költségeit, mert ebben még csak

-megnyugodtam volna, de azt a sok vesződséget, izgalmat, futkosást,

-amivel az ilyen aprólékos <span class="pagenum"><a name="Page_126"

-id="Page_126">-126-</a></span> podgyász szállitása jár, csakugyan

-nem birja ki az olyan ember, akinek nincsenek hajókötelekből az

-idegei. Higyje meg, hogy inkább lemondok az utazásról, semhogy még

-egyszer ezeket a borzasztó és türhetetlen izgalmakat

-átszenvedjem.“</p>

-<p>Ha van kérdés, melyhez illetékesen hozzászólhatok, ugy ennek a

-levélnek a problémája bizonyára az, hiszen a Kegyetek öreg szolgája

-ugyszólván az élete háromnegyed részét a vasuti kupékban és a nagy

-hajók födélzetén töltötte. Mint elsőrangu szakember mondhatom

-tehát, hogy szeretett honfitársaim abszolute nem is konyitanak az

-utazás müvészetéhez. Akárhányszor megtörtént velem, hogy belső

-részvéttel néztem a szegény, verejtékező magyart, aki a vasutról a

-hátán vitte át a podgyászát a hajóállomáshoz – hordárt tudvalevőleg

-nem mindig kap az ember – mig a felesége könnyes szemmel tipegett

-mellette a gyalogjárón. Az ilyen pillanatokban mindig elhatároztam,

-hogy nyilttérben fogom figyelmeztetni turista-honfitársaimat a

-praktikus utazás törvényére, de az ilyen fogadalmakat öt perc

-mulva, fájdalom, mindenki elfelejti. Most tehát jóváteszem a

-mulasztásomat, s ideirom azt az aranyszabályt, mely csupán egyetlen

-§-ból áll, de amelynek megtartásával temérdek pénzt, vesződséget és

-gyötrelmet megtakarithatunk, s mely igy hangzik:</p>

-<div class="blockquot">

-<p>„Az okos ember mindig csak annyi podgyászt <span class=

-"pagenum"><a name="Page_127" id="Page_127">-127-</a></span> visz

-magával, amennyit végszükségben sajátkezüleg is el tudna vinni két

-kilométernyire, anélkül, hogy ezt a hátidegei megsinylenék.“</p>

-</div>

-<p>Kegyetek ezt az aranyszabályt még némi kételkedéssel olvassák

-végig, de az amerikai, az angol, sőt ujabban a francia utas is már

-teljesen tisztában van vele, hogy a kényelmes utazásnak ez a

-paragrafus a legfontosabb biztositéka. A kultur-utazó ma ugyanis

-kétféle módszer szerint utazik: másképp, ha például egy fényüző

-fürdőben akar eltölteni nehány hetet, – és másképp, ha egyik

-városból a másikba siet, vagyis, ha jóformán naponként más és más

-szállodában akarja nyugalomra hajtani a fejét. Az első esetben

-egyszerüen mindazt becsomagolja, amire a reprezentációs helyen

-szüksége lehet, s az egész podgyászt feladja arra az állomásra,

-amelyik a vasuti utjának a végcélja. A második esetben csupán a

-legszükségesebb holmit viszi magával, vagyis: a hölgy némi

-fehérnemüt, két bluzt, s egy esti parádés ruhát, az ur egy jó és

-finom uti ruhát, – ez rajta van – s egy tisztességes

-smoking-öltözéket. Ezenfelül két puha inget, négy kemény inget, a

-többi elengedhetetlen fehérnemüt, s egy fogport, kefét s egyebeket

-magában foglaló utinecessaire-t. Minden más holmi teljesen

-fölösleges. Uton a legelőkelőbb hölgy is állandóan bluzban jár, s a

-legelegánsabb ur is szürke öltözetben nézheti végig a képtárakat, a

-templomokat és az egyéb látnivalókat. <span class=

-"pagenum"><a name="Page_128" id="Page_128">-128-</a></span>

-Öltözködni csak este kell, a diner-hez, s ehhez a hölgy egyetlen

-estélyruhája s az ur egyetlen smokingja tökéletesen elegendő. A

-fehérnemüt minden jó hotelben huszonnégy óra alatt megtisztitják, s

-ha még valamire hirtelen szükség van: ezt utközben bizvást meg

-lehet venni abból a pénzből, amit az ember a hordárokon és a

-kocsikon megtakarit. Az amerikai milliárdosok kivétel nélkül ennek

-a principiumnak az alapján utaznak, s józan észszel igazán nem

-lehet belátni, hogy mi, a szegény emberek, miért lennénk

-előkelőbbek, mint a newyorki vasutkirályok és szilvaizhercegek.</p>

-<p>Persze, mindezt könnyebb leirni, mint betartani, mert a mi

-hölgyeink még mindig valami lealázkodásfélét látnak abban, ha nem

-öt kalappal, három napernyővel és nyolc elegáns toilette-tel

-száguldnak végig a svájci vagy az olaszországi hoteleken. De arra

-való a férj, hogy az ilyen kérdésekben egész a késhegyig energikus

-legyen. Mint udvarias férfiu, halálomig azt vallom, hogy a

-házassági konfliktusokban föltétlenül a férj kötelessége a

-kapitulálás, de e szabály alól van egy kivétel: az a konfliktus,

-mely az utipodgyász ügyében támad. A férj, aki ebben a kérdésben

-enged, kihallgatás nélkül megérdemel hat hónapi börtönt, vagy – ami

-ezzel egyenértékü – két esztendei szanatoriumot. <span class=

-"pagenum"><a name="Page_129" id="Page_129">-129-</a></span></p>

-<div class="chapter">

-<h2>Téli fürdőzés</h2>

-</div>

-<p>Hogy mi a véleményem a téli fürdőzésről általában és azokról az

-emberekről, akik havas esőben, minusz tiz fokos hidegségben

-szakitják el magukat a hivataluktól és a rendes társaságuktól, hogy

-a természet szüzi fehérségével, vagy a délszaki vidékek aranyos

-napsugaraival cseréljék fel a budapesti zsurokat és a füstös

-kávéházakat? Édes nagyságos asszonyom, attól tartok, hogy engem is

-épp ugy le fog nézni, mint azokat a csavargókat, akikről oly

-fensőséges lenézéssel beszél a levelében, mert – mi tagadás benne –

-én, a fehérhaju öreg is, akárhányszor sárga irigységgel gondolok

-szerencsésebb barátaimra, akik ilyenkor a nagy, angol bőröndjeiket

-csomagolják, s távirati uton rendelnek egy jó hálóhelyet a

-szentpétervár-nizzai luxusvonat egyik kényelmes fülkéjében. Sőt:

-még azt is irigységgel hallom, ha ezek a csavargók – Ön nevezte igy

-a téli fürdőzőket – egy-két hétre kiszabaditják magukat a rendes

-igájukból, s a Tátra hótól és jégtől csillogó világában skiznek,

-ródliznak és tobogánoznak. Akár csavargók, akár nem, én őszinte

-szivvel irigylem őket, mert az a meggyőződésem, hogy voltaképpen

-valamennyien a kószálásra születtünk, s hogy emberi hivatásukat

-talán leginkább nyughatatlan vérü ősapáink közelitették meg, akik

-addig maradtak egy helyben, amig lovaik és marháik a körülöttük

-zöldelő <span class="pagenum"><a name="Page_130" id=

-"Page_130">-130-</a></span> friss füvet lelegelték. Az az

-ördögmalom, amelyben mi az életünket leéljük, egyszerüen megöli a

-fantáziánkat, kipusztitja belőlünk a lelkünk rugalmasságát, s

-időnek előtte megvénit és kiszárit bennünket. Ne hozakodjék nekem

-elő a boldog és nyugodt öregekkel, akik halálukig se hagyták el a

-kedves falujuk határát, mert ezek a boldog emberek még nem ismerték

-az idegek intézményét, s bizonyára sohase gondoltak olyan

-együgyüségre, hogy rostélyos és töltött káposzta helyett

-bromnatriummal kinozzák a gyomrukat. A mi idegrendszerünk más, mint

-az övék, még pedig, fájdalom, a mi hátrányunkra. Mi nemcsak, hogy

-belepenészesedünk a mindennapiságba, hanem egyenesen fizikai

-szenvedések között éljük le monoton életünket, ha néha-napján a

-rendes környezetünknek bucsut nem mondunk. Nem is beszélek most az

-irókról, a müvészekről, s azokról az egyéb szellemi foglalkozásokat

-üző emberekről, akik időnek előtte kimerülnek a munkájukban; de azt

-mondom, hogy manapság e lázas és tülekedő világban még a

-hivatalnoknak, a kereskedőnek vagy az iparosnak is szüksége van

-arra, hogy egyszer-másszor uj milieuben frissitse föl elernyedt

-lelki képességeit. Ennek a változatosságnak a vágya oly élénken él

-mindnyájunkban, hogy akárhányszor sirva, tehetetlen dühvel

-forgatjuk a vasuti menetrendet, s anarchista vérszomjusággal

-gondolunk a boldog kiváltságosokra, akik ilyenkor az aranytapétás

-express <span class="pagenum"><a name="Page_131" id=

-"Page_131">-131-</a></span> vonatokban szelik át a tavaszi

-szellőktől illatos Itáliát, s kupéjuk ablakából ragyogó pillantást

-vethetnek a Cote d’azur narancserdeire, a zöld lombok közül

-kifehérlő villákra, a Földközi-tenger olvasztott fejérhabjaira, s a

-virágoktól, ezüsttől csillogó nagyvilági pensiókra, ahol

-dekolletált asszonyok kacagásában fürödhetik a frakkosok és

-szmokingosok hada. Dehogy is szabad csodálkoznia, ha a szivem már a

-gondolatára is kalimpál annak a gyönyörüségnek, hogy én is ott

-lehessek ebben a paradicsomban, s ha megvetés helyett olajsárga

-irigységgel bucsuzom azoktól a csavargóktól, akiknek ilyenkor,

-havas tél derekán is módjuk van hozzá, hogy ezt a nagyszerü milieut

-megvásárolhassák maguknak.</p>

-<p>Persze más kérdés – s itt rögtön egy nézeten leszünk – az,

-vajjon helyes-e, hogy manapság már nemcsak a gazdag emberek, de a

-szerényebben szituáltak is rendszeresen beállanak a téli fürdőzők

-mind jobban megsokasodó gárdájába? Ennél a pontnál már nem térnek

-el véleményeink, mert magam is azt mondom, hogy nagy átlagban

-bizony nem ugy élünk, ahogy a vagyoni viszonyaink megengednék. Ez

-különben egyáltalában nem ujság, hiszen akik társaséletünket

-figyelemmel kisérik, régóta tudják, hogy percentuális tekintetben

-talán mi közülünk kerül ki a legtöbb szédelgő Európában. Nem azokat

-a szédelgőket értem, akik hiszékenyebb embertársaikat rászedik és

-megkárositják <span class="pagenum"><a name="Page_132" id=

-"Page_132">-132-</a></span> s akik a számlájuk és a podgyászuk

-hátrahagyásával távoznak az elegáns hotelekből, hanem azokat, akik

-minden reális alap nélkül játszszák a dusgazdag és könnyüpénzü

-utazót. Ezt a tipust mi képviseljük a legsürübben, amiről mindenki

-tanuságot tehet, aki télen Nizzában vagy Cairóban, nyáron

-Ostendében vagy Aix les Bains-ben megfordult. A belga tengerparton,

-vagy a montecarlói kaszinóban lépten-nyomon összetalálkozunk olyan

-honfitársainkkal, akiknek tudomásunk szerint nemcsak hogy vagyonuk

-nincs, de akik évi jövedelem tekintetében se igen mehetnének tul a

-ránk-herlányi fürdő határain. Gyanus alakok, akiknek semmi látható

-kenyérkeresetük nincs, elsőrangu hotelekben laknak, pezsgőt

-bontatnak fel az ebédjükhöz, s olyan összegekben játszanak, amilyet

-a középsorsu államhivatalnok legfölebb csak álmában lát. Honnan

-szerzik meg ezek az urak a passzióikhoz szükséges pénzeket? Csak a

-jó isten tudja. Ha hölgyek volnának, – mert azok még nagyobb

-számban vannak – könnyen meg tudnók fejteni a nagy titkot, de hol

-az a zsilip, melyen át e férfi-szédelgők ölébe hull az aranyak és

-bankjegyek zuhatagja? Ezt sohase tudtam kitalálni, de annyit,

-ugyebár, jogosan sejthetek, hogy derék honfitársaim nem

-idegenkednek a szelidebb fajtáju szédelgésektől, s hogy nem

-mindenki szükségszerüleg gentleman, aki frakkot és fehér nyakkendőt

-ölt, ha a Palace Hotel-ek diner-jein megjelenik? <span class=

-"pagenum"><a name="Page_133" id="Page_133">-133-</a></span></p>

-<p>Ezért, nagyságos asszonyom, azt ajánlom, egyezzünk ki ötven

-százalékra, s mondjuk ki határozatilag, hogy a téli fürdőzés igen

-okos divat, de csupán azok számára, akik a kellő óvatossággal

-választották meg annak idején a kedves szülőiket, vagy akik

-legalább is három nagy bankban huzzák az igazgatói

-tantiéme-eket.</p>

-<div class="chapter">

-<h2>Levéltitok</h2>

-</div>

-<p>A régi francia drámákból mindenki emlékszik a redingot-kabátos,

-előkelő marquisra, aki a faragványos rokokó-kandalló előtt, melyben

-vigan égnek a tölgyfahasábok, merev arccal veszi el a lakájtól az

-ezüst-tálcán átnyujtott leveleket, majd igy szól ahhoz a hajporos,

-fiatal dámához, aki lorgnonján át eddig egy selyemkötéses diszmüben

-lapozgatott:</p>

-<p>– Marquisné, ez a levél a kegyedé…</p>

-<p>A fiatal hölgy átveszi és felbontja az illatos levelet, futólag

-végigszalad a sorokon, aztán egyszerüen a kandalló tüzébe dobja a

-halványkék velinpapirt. A marquis ur pedig nyugodtan olvassa tovább

-a Temps hireit, s ugyancsak nem jut eszébe az a dőreség, hogy a

-levél tartalma felől tudakozódjék.</p>

-<p>Igy volt a régi, francia drámákban és a nézőtér szép, polgári

-asszonyai, akik irigykedő pillantásokat vetettek a szalon pompás

-butoraira, a kandallóban <span class="pagenum"><a name="Page_134"

-id="Page_134">-134-</a></span> égő hasábokra, s a lakáj

-aranyszegélyes frakkjára, meghatva és elámulva gondolták:</p>

-<p>– Istenem, milyen finomak és előkelők ezek a francia marquis-k

-és marquisnék!… Egészen ugy viselkednek egymás iránt, mintha

-abszolute nem lenne közük egymáshoz…</p>

-<p>A szép polgári hölgyeknek ugyanis nagyon imponált, hogy a

-hajporos dáma nem mutatta meg az urának a levelet s hogy az ura még

-csak nem is érdeklődött az iránt, vajjon nem valami fiatal gavallér

-irt-e neki lángoló szerelmi vallomást? Elvileg gyönyörünek találták

-ezt az arisztokratikus bizalmat, de otthon, mikor a rokokó szalon

-milieujéből a maguk ó-német ebédlőjébe visszatértek, ugyancsak más

-hurokat pengettek volna, ha a férjek ezt az előkelő szokást a maguk

-házi tüzhelyénél meghonositani próbálják…</p>

-<p>A marquis-k és marquisnék párbeszéde abból az alkalomból jut

-eszembe, hogy egy olvasónőm ma kérdést intéz hozzám az iránt,

-vajjon illő-e, helyes-e, megengedhető-e, hogy a házastársak az

-egymás leveleit fölbontsák és elolvassák? A levélből azt

-következtetem, hogy ő nagysága már rég megoldotta ezt a problémát,

-még pedig oly módon, hogy ő minden lelkifurdalás nélkül felbontja

-az urához érkező irásokat. Sőt azt is tudom, hogy a polgári

-asszonyok legnagyobb része habozás nélkül elolvassa az ura egész

-korrespondenciáját, részint nyiltan, minden titkolódzás nélkül,

-részint <span class="pagenum"><a name="Page_135" id=

-"Page_135">-135-</a></span> a hajtü, horgolótü és egyéb tüfajok

-segitségével. Az asszonyok ugyanis elég naivok ahoz, hogy ilyen

-egyszerü és gyermekes módon akarnak hozzájutni a ravasz férjük

-titkaihoz. Elfelejtik, hogy a férj – még az is, aki a

-legártatlanabbnak látszik köztük – sokkal óvatosabb annál, semhogy

-a gyanus leveleket, ha ilyenek egyáltalában érkeznek hozzá, a

-lakására cimeztesse. Menjen el ő nagysága a kaszinóba, a kávéházba,

-vagy a férje hivatalába, ott esetleg elcsiphet egy olyan levelet,

-amelyért az ura szemeit kikarmolhatja; de otthon nyugodtan meg

-fogja érni az aranylakodalmát, annélkül, hogy valami diszkrét

-titoknak a nyomára akadjon. A kalandor-férjnek ezer és ezer módja

-van ahhoz, hogy gazságaihoz az előmunkálatokat megtehesse; s nagyon

-ostoba legény lenne, ha galád cselszövése szálait a saját lakásán

-vezetné keresztül. Ezért nincs praktikus célja annak, hogy a

-feleség az ura levelei után kémlelődjék. Az ilyen szokás csak arra

-jó, hogy a bizalmat a két fél köztt megrontsa, s a kölcsönös,

-nobilis tisztelet helyett a gyanakodás méltatlan bázisára helyezze

-egymáshoz való viszonyukat. Az én nézetem szerint az egész

-házaséletnek finomabb és előkelőbb a tónusa, ha a férj és feleség a

-külső látszat szerint is biznak egymásban. Az az asszony, aki nem

-nyul az ura postájához s az a férj, aki gyanutlanul és –

-olvasatlanul adja át a feleségének még a leggyanusabb levélkét is,

-okvetetlenül nagyot nő a másik <span class="pagenum"><a name=

-"Page_136" id="Page_136">-136-</a></span> fél becsülésében. És ezt

-annál könnyebb megtenni, mert igazi, telivér titkokhoz ugy se lehet

-hozzájutni a hajtü és a horgolótü utján.</p>

-<p>A döntvény tehát, melyet a hozzám intézett kérdésben hoznom

-kell, föltétlenül az, hogy a levéltitkot az okos házasoknak

-respektálniok kell. Természetesen nincs kétségem benne, hogy a

-kiváncsi és ideges feleségek az én döntvényem ellenére se fognak

-megváltozni s ezután is izgatottan fogják kihuzni a frizurájukból a

-hajtüt, ha a levélhordó az előszoba ajtaján becsönget.</p>

-<div class="chapter">

-<h2>Lovagiasság</h2>

-</div>

-<p>Egy vidéki kaszinóban két ur kártyázik. Az egyik nyer, a másik –

-természetesen – veszit. Ez a másik egyébként igen jóravaló uri

-ember, de nem tartozik ama gentlemanok közé, akik az Ohnet-mester

-regényeiben egy szemhunyoritás nélkül fizetnek ki a partnerüknek

-tizezer aranyat, ha a kártyaszerencse elfordul tőlük. Az Ohnet

-hősei ugyanis az ilyen esetben nyugodtan leteszik a kezükből a

-kártyát, a zsebükből egy zöldboritékos könyvecskét vesznek elő,

-aztán igy szólnak, miközben a havannájukból bodor füstmacskákat

-eregetnek a plafond felé:</p>

-<p>– Itt van, tengernagy, egy tizezer aranyról szóló cheque. Holnap

-majd eljövök a revancheért… <span class="pagenum"><a name=

-"Page_137" id="Page_137">-137-</a></span></p>

-<p>Az én vidéki uriemberem nagyon szereti olvasni az Ohnet

-regényeit, de az őrgrófok és tengernagyok példája nem hat reá: ő

-nem veszi elő a cheque-könyvét, nem bocsát bodor füstmacskákat a

-levegőbe, hanem igen dühösen fizeti ki a kilencforintos

-kártyadifferenciát. Sőt annyira nem nyugszik bele a végzetébe, hogy

-igy szól fizetség közben a partneréhez:</p>

-<p>– A fene ette volna meg azt az ötletemet, hogy magával

-kártyázzam.</p>

-<p>– Hogy érti ezt? – kérdi a szerencsés nyerő.</p>

-<p>– Ugy értem, hogy csak olyan emberekkel passzió kártyázni, akik

-szépen és uri módon játszanak. Önt a hideg rázza félelmében, hogy

-esetleg husz krajcárt elveszit…</p>

-<p>Az ilyen beszéd rendes uzus az ugynevezett alrendi kártyázók

-között, s a ravasz nagyvárosi játékosok nem is csinálnak belőle

-valami különösebb affaire-t. De az áldott vidéken, ahol még hisznek

-a lovagias ügyek szentségében, s ahol a kaszinó kigolyózza azt a

-gyáva egyént, aki a rajta esett sérelmet nem torolja meg fegyveres

-kézzel, egészen más megvilágitás alá esik az efféle kedélyeskedés.

-A boldog nyerő itt hidegen zsebrevágja a kilenc forintot, majd

-begombolja a kabátját és igy szól:</p>

-<p>– Elég, uram, a többit majd elvégzik a segédeink… <span class=

-"pagenum"><a name="Page_138" id="Page_138">-138-</a></span></p>

-<p>Ezzel, mint egy modern Antonius, távozik a füstbe burkolt

-kaszinói teremből.</p>

-<p>Még aznap este két komor férfiu jelenik meg a sértegető ur

-lakásán, s a nyerő nevében ünnepies arccal elégtételt kér. A

-sértegető azonban, ahelyett, hogy a maga segédeit megnevezné,

-közömbös vállvonogatással ezt válaszolja:</p>

-<p>– Ilyen szamárságokba egyáltalában nem megyek… Nem vagyok én

-Bayard lovag, hogy egy éles karddal hadonázzak… Elégedjék meg az az

-ur azzal, hogy a kilenc pengőforintomat elnyerte…</p>

-<p>Igy állnak most az ügyek s nagyon természetes, hogy a

-kisvárosban egyébről se beszélnek, mint a megtagadott elégtételről.

-Némelyek már azt az eszmét is fölvetették, hogy a lovagiatlan urat

-ki kellene golyózni a kaszinóból, de mielőtt erre a rémes lépésre

-sor kerülne, hozzám, mint világban járatos férfiuhoz fordulnak

-azzal a kérdéssel: vajjon nem becstelen himpellér-e, aki sérteget,

-de gyáván elbujik, mikor a sértéseit számon kérik?</p>

-<p>Tisztelt uraim, én tudom, hogy mivel tartozom a közvéleménynek,

-s nagyon érzem, hogy az elém terjesztett problémára az lenne az

-egyedüli, méltó válasz, hogy: ki ezzel a salakkal a lovagias

-társadalom testéből! De nem bánom, ha engem disztagnak is

-választanak a kaszinóba, csak azért, hogy egyhangulag kigolyózzanak

-belőle, nyiltan, félelem nélkül kimondom: <span class=

-"pagenum"><a name="Page_139" id="Page_139">-139-</a></span> annak a

-lovagiatlan himpellérnek igaza van. Nemcsak azért van igaza, mert a

-párbaj felnőtt emberek között manapság már ugyszólván végképp

-kiment a divatból. Tessék csak megnézni a társadalom ugynevezett

-oszlopait: a politikusokat, államférfiakat, mágnásokat, előkelő

-kaszinói tagokat: ezek immár évek óta se veszik kezükbe a vértől

-rozsdás, harci szablyákat. A párbajokat e nobilis férfiak többnyire

-egy iv miniszterpapiroson intézik el. De erre, amint mondtam, nem

-is hivatkozom; mert ha a párbaj épp ugy a virágkorát élné ez idő

-szerint, mint a középkorban, akkor is hüdéses butaságnak lehetne

-minősiteni, ha valaki az ilyen kártyaügyből kifolyólag vágatna

-folytonossági hiányt a bőrére. A vesztő mindig haragszik; ezt már a

-boldogult Tubalkain épp ugy tudta, mint a mai kaszinótagok és

-kávéházi törzsvendégek. Nyugodt márkik csak a rossz francia

-regényekben vannak; az eleven játékosok nem igen tudnak beletörődni

-abba a gondolatba, hogy egy rosszabb kártyás (mert a partner mindig

-kevesebbet tud, mint ők) nyerte el az ő finom készpénzüket. A

-kártyaasztalnál mondott gorombáskodás tehát az okos ember szemében

-nem számit, föltéve, hogy a szokvány-gorombáskodás törvényes

-határait nem lépte át. Az ilyesmit az ember egy jókedvü

-viszont-gorombáskodással intézi el, de nem küld gérokkos segédeket,

-ha csak azt nem akarja, hogy kinevessék. A józan férfiu ugyanis nem

-teheti kockára az életét azért, hogy <span class="pagenum"><a name=

-"Page_140" id="Page_140">-140-</a></span> több volt a quintje, mint

-az ellenfelének. A bejött quintért – mint a költő oly szépen

-dalolja – az ember fölir egy bummedlit, de nem áll ki érte, harci

-karddal a kezében, a lovagiasság porondjára.</p>

-<p>Az az ur egyébiránt még okosabban intézte volna el az ügyét, ha

-eleget tesz a formaságoknak is s előzékenyen megnevezi a segédeit.

-A segédek majd gondoskodtak volna róla, hogy egy iv miniszterpapir

-árán megmentsék a veszélyben forgó becsületet.</p>

-<div class="chapter">

-<h2>A kézcsókról</h2>

-</div>

-<p>Egy vidéki fiatal ember, aki – a levele szerint – gyakran

-megfordul a fővárosban is, azzal a kérdéssel fordul hozzám: mi a

-legujabb divat a kézcsók dolgában, s igaz-e, amit neki egy igen

-előkelő uriember mondott a kaszinóban, hogy t. i. a comme il faut

-gavallér mindig kezet csókol a hölgyeknek. Az uriember, aki annyira

-kardoskodott az obligatorius kézcsók mellett, állitólag Pesten, a

-Nemzeti Szinházban, gyakran tanuja volt annak, hogy Mihályfi Károly

-nemes eleganciával csókolta meg a márkinők és a hercegnők kezét,

-mikor a dráma második felvonásában a főuri szalonba belépett.</p>

-<p>Szivesen foglalkozom a kézcsók kérdésével, mert ebben a dologban

-még talán nagyobb a bizonytalanság nálunk, mint abban, hogy fekete

-vagy fehér csokrot <span class="pagenum"><a name="Page_141" id=

-"Page_141">-141-</a></span> csatoljon-e a társaságbéli ur a

-gallérjára, amikor előkelő hölgyek között megjelenik. Akárhányan

-vannak, akik elvileg megnyalják minden csinosabb uriasszony kezét,

-sőt a fiatal leányoknak is kezet csókolnak, azzal a megokolással,

-hogy ez a mulatság „nagyon jól esik a magyarnak.“ Szép hazám

-kávéházaiban gyakran láttam, hogy egy-egy fiatal ur, akit négy vagy

-öt uri hölgynek bemutattak, mindegyik asszonynak megnyálazta a jobb

-kezét, tekintet nélkül arra, hogy ezek a szegény nők egész a

-homlokukig elpirultak zavarukban. Mások a kávéházban nem csókolnak

-ugyan kezet, de a szinházban már, ha a mellettük ülő hölgy régi

-ismerősük, nem vonják meg maguktól ezt az élvezetet, abszolute nem

-törődve azzal, hogy egy egész zsufolt nézőtér a tanuja parlagi

-udvariasságuknak. Ismét mások a szinházban is megőrzik

-diszkréciójukat, ellenben a zsurokon valóságos körcsókolózást

-végeznek a jelenlevő asszonyok kezén. Sőt olyanok is akadnak, akik

-egyenesen faragatlan fráternek minősitenek minden férfit, aki az

-ismerős asszonyok kezét nem hozza érintkezésbe az ajkizmaival.</p>

-<p>E viharos nézeteltérések ellenére én nem habozom azzal a

-kijelentéssel, hogy a kézcsók a legtöbb esetben határozottan

-illetlenség. Nem tudom, hogy viselkedik Mihályfi ur a főuri

-szalonokban, lovagias ügybe se óhajtok bocsátkozni ama

-tiszteletreméltó kaszinói uriemberrel, akire névtelen levéliróm

-hivatkozik, <span class="pagenum"><a name="Page_142" id=

-"Page_142">-142-</a></span> de kimondom és megállapitom, hogy sehol

-a nagyvilágban nem grasszál annyira ez az izléstelen szokás, mint

-nálunk. Nem a divatra hivatkozom – a Mode-Journal áprilisi füzetét

-még, fájdalom, nem olvastam – de arra az ösztönszerü jó izlésre,

-melyet az igazi uri emberek már születésükkor magukkal hoznak erre

-a tökéletlen világra. Az igazi gavallér csak azoknak a hölgyeknek

-csókol kezet, akik már kétségkivül tul vannak a flirtelés korán,

-mert ezt a kézcsókot senkise magyarázhatja tolakodó és neveletlen

-léhaságnak. A fiatal, szép asszonyokkal szemben csak akkor

-engedheti meg magának valaki ezt a bizalmaskodást, ha erre világos

-felhatalmazást kapott. Akarata ellenére senkit se lehet arra

-kényszeriteni, hogy a kezét egy idegen férfi ajkával benyálaztassa.

-Kezet csókolhatunk ezenfelül a menyasszonyunknak, annak a jó

-barátunk feleségének, aki ezt a lovagias hódolatot

-szemmelláthatólag szivesen veszi tőlünk, de idegen hölgyeknek, vagy

-azoknak, akiket csak felületesen ismerünk, ilyen módon sohase

-szabad a tudtukra adnunk, hogy ez a közvetlen érintkezés mennyire

-jól esik nekünk.</p>

-<p>Tudom, hogy ez a kijelentés nem pályázhat valami nagy

-népszerüségre, mert mi tagadás, mindenkinek jól esik, ha egy finom,

-fehér, puha kezet egy pillanatig odaszorithat az ajkához. Még

-nekem, a vén embernek is jól esik, s akárhányszor bizony szivesen

-elengednék az elmult életemből tiz esztendőt, ha egy <span class=

-"pagenum"><a name="Page_143" id="Page_143">-143-</a></span> bájos,

-fiatal teremtés plasztikus kezét megcsókolhatnám. Sőt teringettét,

-attól se riadnék vissza, hogy a forró, piros ajkát megcsókoljam. De

-amint nem tehetem meg ez utóbbit, épp ugy nincs jogom az előbbihez

-sem, bárhogy is kalimpál ez a vén szivem attól a vágytól, hogy

-ilyen édes, ingerlő közelségbe juthassak a jó barátaim

-feleségeivel.</p>

-<div class="chapter">

-<h2>A köhögő nézőtér</h2>

-</div>

-<p>Egy elmés, de nagyon haragos fiatal hölgy ma hosszu levelet ir

-nekem, amelyben szörnyen kikel a budapesti szinházlátogató közönség

-ellen. Nem azzal az immár banálissá lett panaszszal hozakodik elő,

-hogy nálunk minden második ember későn jön a szinházba, hanem egy

-másikkal, melyben csakugyan sok az igazság: azzal, hogy a mi

-szinházaink nézőterén ugyszólván légyottot ad egymásnak a náthás és

-influenzás közönség.</p>

-<p>– Ez már nem is szinház, mondja a levél, hanem valóságos

-szanatórium, melyben négy-ötszáz ember szinte versenyt köhög

-egymással. Kérem, én drága pénzen megváltom a földszinti

-támlásszékemet, hat-nyolc koronát fizetek, csakhogy kényelmesen

-végighallgathassam az előadást s ehelyett mi történik? Az történik,

-hogy a legjobb esetben csak minden második-harmadik szót tudok

-megérteni, mert ez a köhögőlavina <span class="pagenum"><a name=

-"Page_144" id="Page_144">-144-</a></span> a legszebb és

-legizgalmasabb jeleneteken is végighömpölyög. A P. Gazsi Mariska és

-Tanay legszebb jelenetét, mikor már-már a meghatottság könyei

-szivárognak a szemembe, egyszerre tulköhögi a szomszédom, s én

-kénytelen vagyok részvéttel nézni rá, hátha megfullad a szegény,

-amikor tulajdonképp az esnék jól, ha ugy a kedvem szerint

-arculüthetném. Nincs szinház Budapesten, ahol ez időtájt ne ülne

-két-háromszáz köhögő, aki tönkreteszi az előadott szindarabokat, s

-versenyt lármáz a zenekari nagy dobbal. Azt hiszem, igazat ad

-nekem, ha azt mondom, hogy ez csunya kiméletlenség a nem köhögő

-társadalom idegei ellen. Hiszen a tapintatlan orrfuvásoktól is

-eleget kell szenvednünk, – még csak az hiányzik hát, hogy az

-emberek köhögni is a szinházba jöjjenek. Miért nem marad otthon az

-az ember, aki a rossz időjárás folytán meghült? Ki kényszeriti,

-hogy a szinházba jöjjön, ahelyett, hogy Priessnitz-borogatásokat

-rakna a mellére, s fiakkerporral, meg forró teával kurálná magát?

-Kérem, figyelmeztesse az olvasókat, hogy ez épp oly kevéssé járja,

-mint az, hogy ha valaki jodoformos vattába burkolózva jelennék meg

-egy szinház nézőterén.</p>

-<p>A hozzám intézett óhajtásnak készséggel eleget teszek, s ime,

-figyelmeztetem az olvasókat, hogy ha meg vannak hülve, akkor

-maradjanak szépen otthon a meleg kályha mellett, mert a gégénk vagy

-a hangszálaink betegségéhez épp oly kevés köze van a

-nyilvánosságnak <span class="pagenum"><a name="Page_145" id=

-"Page_145">-145-</a></span> mint ahhoz, ha reménytelenül szeretünk.

-Én ugyanis megengedem, hogy a köhögés kitünő szórakozás lehet

-annak, aki köhög, de semmiképp se kitünő a másik száznak vagy

-ezernek, aki a köhögést végighallgatni kénytelen. Mert csakugyan

-nem kell éppen tulzottan neuraszténikusnak lennünk, hogy ezeken a

-nézőtéri koncerteken felháborodjunk. Az ember nyolc koronát fizet

-egy támlásszékért, hogy Hegedüs Gyulát, Varsányi Irént hallja, s

-ehelyett egy jómódu kereskedőt, vagy egy öreg ügyvédet hall, aki

-két percig hasztalan erőlködik, hogy a köhögését visszafojtsa, s a

-harmadik percben szinte explodál ettől a visszafojtott indulattól.

-És az ügyet még bonyolitja, hogy az ilyen köhögési rohamok, isten

-tudja miért, a legnagyobb mértékben ragályosak, s ha a földszinten

-egy ur öblös basszus hangon köhögni kezd, rögtön megjön a válasz az

-erkélyekről és a karzatokról, s egyszerre olyan orkán zug végig az

-egész házon, hogy még egy egész zenekar is beleveszne, nemhogy egy

-szalonhangon előadott dialog. Még pedig – ez szintén a

-megfejthetetlen rejtélyek egyike – mindig a point-t köhögik agyon,

-vagy pedig azokat a részleteket, melyek okvetlenül szükségesek a

-cselekvény megértéséhez.</p>

-<p>Én tehát mindenkinek ezennel szigoruan a lelkére kötöm, hogy a

-jövőben csak egészséges gégével menjen a szinházba, de attól

-tartok, hogy a figyelmeztetésemnek nem lesz sok foganatja, mert a

-budapesti <span class="pagenum"><a name="Page_146" id=

-"Page_146">-146-</a></span> ember csak akkor marad otthon, ha már

-agonizálni kezd. Egy kis köhögésért, vagy egy gyöngébb

-torokgyuladásért senki se hajlandó szobafogságban sinlődni, mert az

-otthonlét rideg és unalmas, ellenben a kávéház, a szinház, a

-hangverseny mulatságos és szórakoztató időtöltés. Mert mondani se

-kell, hogy a köhögők táborkara nem csupán a szinházak nézőterét

-lepi el, hanem a kávéházakat és a hangverseny-termeket is. Mindenki

-irtózik attól, hogy egy egész napot – vagy, horribile dictu,

-esetleg kettőt – otthon töltsön, a kártyázásról, a pletykáról, a

-szivarozásról lemondjon, s herbateát igyék félbarna kapuciner

-helyett. Inkább tovább köhög néhány nappal, de nem hagyja el a

-rendes szórakozásait, mert az kizökkentené a rendes kerékvágásból.

-Arra, hogy nem csupán önmagának árt, hanem idegen embereket is

-felboszant, a budapesti köhögő még csak nem is gondol, mert az ő

-elve az:</p>

-<p>– Aki nem akar köhögést hallani a szinházban, az maradjon szépen

-otthon, ahol senkise háborgatja.</p>

-<p>Sok reményem tehát nincs rá, hogy a cikkemmel az ügynek

-használni fogok, mert a közfelfogás nálunk az, hogy a szinházban

-mindenki szabadon köhöghet a pénzeért, s akinek ez nem tetszik, az

-ne menjen szinházba. Aminthogy a jelekből itélve, tényleg ugy áll a

-dolog, hogy nem is megy más, csak aki a köhögők hangversenyében

-résztvehet. <span class="pagenum"><a name="Page_147" id=

-"Page_147">-147-</a></span></p>

-<div class="chapter">

-<h2>Egylovasok és kétlovasok</h2>

-</div>

-<p>A mai kérdés – vajjon az igazi uriember odahajtathat-e egylovas

-bérkocsiban egy előkelő fogadó vagy egy finom magánpalota kapuja

-elé? – eszembe juttatja egy régi, müncheni látogatásomat, amikor

-valakinél dolgom akadt a régens-herceg palotájában. Miközben

-öltözködtem, becsöngettem a szobapincért, s meghagytam neki, hogy

-állittasson egy csinos fiakkert a szálloda kapujához. Mily nagy

-volt azonban a bámulatom, amikor en pleine parade lefelé haladva a

-lépcsőkön, egy kopott, rozzant droschkéra esett a pillantásom,

-melybe csupán egyetlen, sovány ló volt fogva.</p>

-<p>– Mi ez? – kiáltottam dühösen a <i>Vier Jahreszeiten</i> elegáns

-portására.</p>

-<p>– Ez, uram, egy müncheni droschke, – válaszolta nyugodtan a

-portás.</p>

-<p>– Hát nem mondták meg, hogy én fiakkert akarok? Csak nem képzeli

-talán, hogy ezen a hitvány járművön fogok odahajtatni a

-régensherceg kastélyához?</p>

-<p>Az aranysipkás portás hidegen vállat vont, aztán nagy flegmával

-igy felelt:</p>

-<p>– Ön egész nyugodtan mehet egy lóval a régensherceghez, hiszen a

-régensherceg maga is egy lóval szokott idehajtatni a fogadó

-elé…</p>

-<p>Hogy a portásnak igaza volt; arról tiz perc mulva meggyőződtem;

-a régensherceg kapusa – dacára, hogy <span class="pagenum"><a name=

-"Page_148" id="Page_148">-148-</a></span> csak egy lóval jöttem –

-mély tisztelettel nyitotta ki a rozzant kocsi ajtaját, s

-egyáltalában nem éreztette velem, hogy közönséges és krajcároskodó

-fráternek tart. Valószinüleg sokkal inkább csodálkozott volna abban

-az esetben, ha két orosz trapperrel robogok az aranycirádás

-kapuhoz.</p>

-<p>A világotjárt embernek nem szükséges megmagyaráznom, hogy a

-müncheni felfogás Európaszerte érvényben van; Párisban, Berlinben,

-Londonban épp oly ritkaság a fiakkeren járó gentleman, mint a

-bajorok fővárosában. Sőt egyáltalában nincsen is fiakker; két lóval

-csak az az ember jár, aki saját maga tart fogatot, vagy annyi a

-dolga, hogy hónapszámra fogatot bérelhet. A hercegnek, a grófnak, a

-szenátornak, a képviselőnek egyképpen nem derogál, hogy egylovas

-bérkocsiba üljön, mert mindegyiknek az a véleménye, hogy az igazi

-előkelőség nem a használatba vett lóerők számától függ. Csupán Bécs

-és Budapest tobzódnak ebben a viszonyaikhoz nem illő eleganciában,

-még pedig olyan mértékben, hogy a külföldről idetévedt utas jogosan

-a milliomosok városának tarthatja ezt a szerencsétlen

-koldusfészket. Olyan emberek, akik nyolcvan forintot keresnek

-havonként, fiakkeren hajtatnak a lóversenyre, s a legszerényebb

-polgári családok programmjából se hiányzik a vasárnapi

-gummirádlizás. Csak akkor hiányzik, ha egyáltalában nem kapnak

-fiakkert, ami sokkal gyakoribb eset, mint az ellenkező,

-<span class="pagenum"><a name="Page_149" id=

-"Page_149">-149-</a></span> mert a kövér és pirosarcu budapesti

-fiakkeres ugyancsak megnézi azt a legényt, akit ünnepnapon a

-kocsijára fölenged. Bizvást el lehet mondani, hogy a gondos

-családapa, aki a legkedvesebb leányát akarja férjhezadni, távolról

-se végez olyan pszikhológiai kutatásokat a leendő vőlegénynyel

-szemben, mint amilyennel a bakon ülő ur a pironkodó utasnak a

-veséjébe tekint. És ennek az előzetes vizsgálatnak nagyon is megvan

-az oka; a derék fiakkeres csak akkor csördit a lovai közé, ha két

-órai hajtással bőven megkeresheti a lovai két hétre való

-abrakocskáját. Miért menne olcsóbban, mikor ezt az árat is szivesen

-megfizetik neki? Istennek hála, a sikkasztók még nem haltak ki a

-világból, – és ahol a sikkasztási ipar virul, ott a szegény,

-kétlovas bérkocsis is hozzájuthat néha-napján egy-egy

-havanna-szivarhoz.</p>

-<p>Hogy ez nem tulzás, azt minden budapesti ember tudja, – és

-mégis: a jóravaló, becsületes, makulátlan uraknak egész sokasága él

-közöttünk, akinek az az ambiciója, hogy a sikkasztókat utánozza, s

-aki egyenesen dehonesztálónak tekintené, ha fényes napvilágnál

-egylovas bérkocsival hajtatna végig a Kossuth Lajos-utcán vagy a

-Kristóf-téren. Sőt egyenesen megborzong arra a gondolatra, hogy az

-előkelő szálloda portása egy nyomorult konflis belsejéből segitené

-ki a gyalogjáró aszfaltjára. Nem gondolják ezek a tiszteletreméltó

-uri emberek, hogy felfogásuk nagyon is balkánízü? A művelt

-<span class="pagenum"><a name="Page_150" id=

-"Page_150">-150-</a></span> nyugaton még az előkelő urak is csak

-akkor járnak kétlovas kocsin, ha ez saját maguknak élvezetet

-szerez; nálunk a portások, a pincérek, az utcai járókelők kedvéért

-ülnek az emberek a gummirádlis párnájára. Nem hasonlit-e némiképp

-ez a felfogásuk annak a vidéki gavallérnak a tempójához, aki

-rántott békát rendelt az étteremben, hogy előkelő urnak tartsák, –

-pedig bizonyosan tudta, hogy vacsora után nagyzolási mániába fog

-esni, összetévesztvén magát az öreg Vézuvval, a szobája padlóját

-pedig ama kisded falvakkal, melyek az illetlen hegy lábainál

-meghuzódnak?…</p>

-<div class="chapter">

-<h2>Egyenruhás rablók</h2>

-</div>

-<p>Nem a pincér-borravalókról akarok beszélni, – ezt a témát rég

-elkoptatták előttem az aktualitásokban dolgozó társadalmi bölcsek,

-– hanem azokról a mindennap előforduló, időleges tiszteletdijakról,

-melyekkel a különböző, apró szolgálatokat fizeti meg a nagy

-városokban járó kulturember. A liftes, a kalauz, a muzeumi- és

-kiállitási őr tiszteletdijáról, mely az utasnak épp oly mindennapi

-kiadása, akár a szállodai vagy a vendéglői költekezés. És mindjárt

-meg is állapitom, hogy Budapest e tekintetben puritánul

-tisztességes város; a nagy rablókat, akik a hires, nyugateurópai

-metropólisokban oly szemérmetlen merényleteket intéznek

-<span class="pagenum"><a name="Page_151" id=

-"Page_151">-151-</a></span> a pénzintézetek ellen, itt jóformán nem

-ismerik. Talán azért, mert kevés a gyakorlatuk benne, hiszen

-Budapest – fájdalom – még nem esik bele a gazdag, nemzetközi

-csavargók rayonjába.</p>

-<p>A külföldön régóta rendes és becikkelyezett törvényen alapszik

-az utasok megadóztatása, Mikor Versaillesban a Maria Antoinette

-hálószobáját megmutatták nekünk, s a társaság néhány praktikus

-tagja észrevétlenül ki akart surranni az egyik mellékajtón, hogy a

-borravaló elől megmeneküljön: mindnyájan ijedten álltak meg, mert

-hiába nyomogatták óvatosan a kilincset, az ajtó egyáltalában nem

-nyilt fel. Be volt csukva, még pedig kulcscsal, aminthogy az összes

-ajtók be voltak csukva, amelyek a világhirü parkba vezettek. Az

-idegent itt egyszerüen zár alá helyezik, s a fogságból csak akkor

-engedik ki, amikor a bőbeszédü ur az összes mondanivalóit elmondta,

-s mosolygó arccal, kinyujtott tenyérrel foglal helyet a kijárás

-mellett. Belépti dij ugyanis nincs a versaillesi kastélyba, de

-kilépti dij, az bezzeg van; s a leggyakorlottabb smuciánok se

-párologhatnak el, ha az obulusaikat le nem fizetik. De

-Versaillesben utóvégre csak szolgák vannak, akiket senki meg nem

-szólhat azért, hogy borravalót kérnek. Ám a londoni

-Westminster-Abbeyban, ahol meggörnyedt, ősz barátok mutogatják a

-Dickens, Tennyson és Stuart Mária nyugvóhelyeit, épp ugy

-megkivánják a borravalót, akár egy köruti kávéházban. A

-tiszteletreméltó <span class="pagenum"><a name="Page_152" id=

-"Page_152">-152-</a></span> szerzetes, a penészes szarkofágok

-között, méltatlankodva nyujtja felénk reszkető kezét, ha csupán

-hálás köszönetünk kifejezése mellett akarunk eltávozni a boltivek

-alól. Köszönet? Ebből nem lehet megélni, mondja megbotránkozva a

-kulcscsomóját zörgető, jámbor atya, aki gondosan megnézi az

-ezüstpénzeket, mert haj, temérdek a kalandor, s az isten szolgái

-gyakran ki vannak téve annak, hogy silány hamispénzt nyujtanak át

-nekik a szépen csengő ezüst helyett.</p>

-<p>Mikor Párisban, a Pantheonban jártam, a halottak öreg pásztora

-szeretetreméltó előzékenységgel kalauzolt végig az apró fülkék

-között, melyekben a művészet és irodalom legnagyobb geniejei

-pihennek. Évekkel ezelőtt irtam már a Pesti Hirlapban arról a

-párbeszédről, melyet akkor a vén ciceronéval folytattam; de most,

-hogy a borravalók kérdése szóban forog, megint eszembe jut a

-borvirágosarcu, egyenruhás aggastyán, aki nyájasan, derüs kedvben

-mutatta be nekem a halottjait, közben vidáman pattintva fel a

-tubákos szelencéjét, hogy az orrnak is megadja azt, ami az orré. A

-bőbeszédü bácsi kissé fitymálva mutatta meg nekem a Rousseau

-megragadóan szép siremlékét – a sirboltból kinyuló kart, a lobogó

-fáklyával – ellenben a szeme csillogott a lelkesedéstől, amikor a

-Victor Hugo fülkéje előtt megállott velem.</p>

-<p>– Ez a legkülönb ember valamennyi közt, mondta <span class=

-"pagenum"><a name="Page_153" id="Page_153">-153-</a></span> mély

-meggyőződéssel, miközben elismerőleg bólogatott a hatalmas

-kőszárkofág felé.</p>

-<p>– Annyira szereti a <i>Hernáni-t</i> és a <i>Századok

-legendájá</i>-t?</p>

-<p>Az öreg megrázta a fejét.</p>

-<p>– Én uram, egyiket se olvastam, részben, mert gyönge a szemem,

-részben, mert nem birom a derekamat, ha esténként a Montmartre-ba

-hazavetődöm. De azért mégis azt mondom, hogy Victor Hugo a mi

-legnagyobb halottunk. Csak egy van még nagyobb nála, de az,

-fájdalom, nem lakik itt a mi szállodánkban…</p>

-<p>– És az kicsoda?</p>

-<p>– Emile Zola, uram, az utólérhetetlen regényiró. Bárcsak

-megjönne már a kormány esze és mielőbb idehozná nekem ezt a

-nagyszerü embert. De az ostobák még mindig tiltakoznak ellene…</p>

-<p>– A Zola munkáit eszerint végigolvasta?</p>

-<p>– Mondom, hogy nekem nincs időm az efféle időfecsérlésre. Én

-tőlem akár tücsköt-bogarat összeirhatott, ahhoz én, világtól

-elmaradt öreg, amugy se értek. De azt tudom, hogy kétféle halott

-van itt a kezem alatt: finom, jól jövedelmező halott, – és olyan,

-aki iránt az angolok meg az amerikaiak nem érdeklődnek. A Victor

-Hugo koporsóját minden amerikai leány izgatott kiváncsisággal nézi

-meg, Zolát ugy keresik, mintha drága brilliáns volna, de Voltaire

-ma már nem igen kell a turistáknak. Hugo pompásan jövedelmez, néha

-öt- meg <span class="pagenum"><a name="Page_154" id=

-"Page_154">-154-</a></span> tizfrankot is kapok a fülkéje előtt a

-lelkes missektől és mistressektől. Hát még ha Zolát is idehoznák!

-De a mi kormányférfiaink, uram, vakok és siketek, akik nem tudják

-megitélni, hogy ki való a Pantheonba…</p>

-<p>Igy szólt a halhatatlanság kapusa és hálásan zsebrevágta az

-ötfrankost, amit a Rousseau sirja előtt adtam neki. Sőt: csodálkozó

-és elismerő pillantást vetett a Confession irójának fülkéjére.

-Terringettét, mégse lehetett ez amolyan értéktelen ember, ha kerek

-öt frankot jövedelmez!</p>

-<p>Mikor a zsaroló Budapestről hallok, gyakran eszembe jut a vén

-cicerone, aki a kegyeletet olyan gyönyörüen gyümölcsözteti, ott, a

-halhatatlanság csarnokában. És elismeréssel konstatálom, hogy

-sokkal jobbak vagyunk a hirünknél. Egyenruhás rablók legalább

-nincsenek Budapesten.</p>

-<div class="chapter">

-<h2>Full dress</h2>

-</div>

-<p>Keserves panaszszal fordul ma hozzám egy uriember amiatt, hogy a

-rendes nyári fürdőjében valami érthetetlen nagyzási mánia fogta el

-a szállodát bérlő vendéglőst: az étterembe – amely a fürdőben a

-legelőkelőbb – csak frakkban vagy smokingban engedik be az esti

-étkezéshez a vendégeket. Aki szürke redingot-ban, vagy tisztességes

-utcai saccóban jön, azt a főpincér diszkrétül figyelmezteti, hogy a

-<i>full dress</i> kötelező, <span class="pagenum"><a name=

-"Page_155" id="Page_155">-155-</a></span> s aki nem igy jelenik

-meg, azt legnagyobb sajnálatukra nem szolgálhatják ki. „Mit szól

-ehhez a legujabb bogárhoz?“ – kérdezi az én ismeretlenem

-felháborodva. Eddig – ha már egyéb kellemességük nem is volt a

-magyar fürdőknek – az az egy megvolt, hogy az ember patriarchális

-egyszerüséggel mozoghatott az étteremben és a terrászon. Most már

-ez az egy sincs meg, – vitte volna el az ördög azt a sok külföldi

-fürdőt, akit immár nálunk is majmolni kezdenek.“</p>

-<p>Végtelenül rosszul esik nekem, hogy t. felebarátom haragjában

-nem osztozhatom, s nem szedhetem le a keresztvizet arról a nagyképü

-vendéglősről, – de őszintén be kell vallanom, hogy ez a férfiu

-egyenesen imponál nekem, s ha irásban lehetséges lenne a tapsolás,

-hát én lelkes tapssal fogadnám ezt az okos és nagyvilági ujitást.

-Mert bármennyire is barátja vagyok annak a patriarchális

-egyszerüségnek, melyről a panaszos ur oly melancholikus hangon

-emlékezik meg a levelében, az a nézetem, hogy éppen ez a nagy és

-vidám fesztelenség rontotta meg évtizedeken át a magyar fürdők

-tónusát. A borozgató, cigányozó, hangos urak, akik néha fekete

-jaquetben, néha züllött lüszterkabátban telepednek le a vendéglők

-asztalai mellé, különös és nyughatatlan jelleget adtak szép hazánk

-fürdőhelyeinek, teljesen eltérőt attól, amelylyel a nagy és

-elegáns, külföldi fürdőkben találkozunk. A pohárcsörömpölés, a

-poharakon való hangversenyezés, a praepotens <span class=

-"pagenum"><a name="Page_156" id="Page_156">-156-</a></span> hang,

-melylyel egy-egy asztaltársaság a legteljesebb magánügyeit

-megbeszélte, szerintem mind abban a bájos fesztelenségben

-gyökerezik, mely a magyar fürdőket annyira hasonlatosakká teszi a

-szilaj és mulatós vidéki városokhoz. A frakk és smoking – bármily

-furcsa is a dolog – a temperamentumra is tompitólag és finomitólag

-hat, s aki full dress-ben ül le a fehér asztal mellé, nemcsak a

-külső megjelenésében lesz előkelőbbé, hanem a modorában és a

-tónusában is. Ez a titka a nagy, külföldi restaurantok szinte

-templomi csendjének és hangulatának, mely – mit tagadjuk? –

-százszor finomabb és kellemesebb, mint a legkedélyesebb lárma és

-duhajkodás. Az a vendéglős tehát, higyje meg, okos dolgot

-cselekedett, s igazán célszerü és kivánatos lenne, ha a példáját

-minden jobb magyar fürdőben követnék. Szivesen elhiszem, hogy ez a

-mindennapi öltözködés eleintén terhes és alkalmatlan, de ha a

-művelt angol, francia, sőt orosz is megteszi, egyáltalában nem

-tudom belátni, miért ne tenné meg a művelt magyar is, aki

-föltétlenül van olyan uri legény, mint akármelyik a külföldiek

-közül.</p>

-<p>De ha már itt tartunk, én tovább megyek egy lépéssel, s nem

-elégszem meg a frakkal és a smokinggal, hanem bátor vagyok azt

-kérdezni a vendéglős uraktól: miért nem honositják meg a magyar

-fürdőkben is a table d’hôte-rendszert, mely immár Európaszerte

-divatban van? Az á la carte-étkezés ma már mindenütt <span class=

-"pagenum"><a name="Page_157" id="Page_157">-157-</a></span> szinte

-zsarolásszámba megy, de eltörlésének, ettől eltekintve is van egy

-pszichológiai oka; a table d’hôte-rendszer – ha másutt nem – de

-legalább a vendéglőben egyenlőkké teszi az embereket, s megszünteti

-az a balkáni állapotot, hogy a pincér csak azt tartja uri embernek,

-aki a legdrágább ételeket választja ki az étlapból. Aki

-szerényebben költ, azt csak immel-ámmal szolgálják ki, még pedig

-hátul, a mosogató helyiség közelében levő asztaloknál. Külföldön ez

-a csuf osztályozás már régóta nincs meg; a table d’hôte-ért

-mindenki ugyanazt az összeget fizeti, s igy a herceg, a gróf, az

-ügyvéd, a kereskedő tökéletesen egyforma ur az étterem ajtaján

-belül. De, persze, az ilyesmi nálunk még nem tetszetős, mert ugyan

-hogy tudnának megélni a vendéglősök, ha a fürdővendégek nem azzal

-bizonyitanák uri voltukat, hogy két forintot adnak egy adag sárga

-dinnyéért, s harmadfelet egy adag amerikai befőttért. Azt azonban e

-derék férfiak elfelejtik, hogy egy vendég megzsarolásával száz más

-vendéget elriasztanak a magyar fürdőből, s igy végeredményben, az

-egész szezon alatt legalább háromszorosan elvesztik azt, amit két

-hét alatt jogtalanul összeharácsoltak. A pillanatnyi haszon még nem

-tiszta haszon, – ennek szomoru bizonyságai azok a magyar fürdők,

-amelyeknek vendéglősei – bár öt koronát kérnek egy adag rántott

-csirkéért, – a csőd viharos tengerén végzik be közéleti

-szereplésüket. <span class="pagenum"><a name="Page_158" id=

-"Page_158">-158-</a></span></p>

-<div class="chapter">

-<h2>Idegek</h2>

-</div>

-<h3>I.</h3>

-<p>Az ilyen vén ember, mint én, aki sandwicheinek javát már megette

-s a szép, női ajkakat, melyeket a sors kijelölt a számára, már mind

-végigcsókolta hosszu életében, – bizonyára nem sok embert irigyel

-ezen a földön, mert régen, nagyon régen belátta, hogy olyan

-halandó, aki az irigylésre érdemes lenne, nem igen él még az

-afrikai őserdőkben sem… Én a magam részéről sokkal inkább

-kivánkozom arra, hogy nyugodtan emészszek és jól aludjam, mint

-arra, hogy a londoni Rothschild vagy a newyorki Carnegie helyében

-legyek… És mégis: ma elfogott a legsárgább irigység, még pedig egy

-kicsike, ortográfiai hibáktól hemzsegő levél olvasása után,

-amelyben egy vidéki gazdálkodó – ah, boldogok legboldogabbja! – azt

-kérdezi tőlem, kalendáriumi mindentudótól: magyarázzam meg neki,

-lehetőleg értelmesen, hogy micsoda is legyen voltaképp az az

-idegesség, melyet mostanában annyiszor emlegetnek?</p>

-<p>Ime, barátaim, hát mégis vannak még arkádiai pásztorok; egy

-huszadik századbeli, eleven, európai férfiu nem tudja, hogy miből

-áll az idegesség, s épp oly kiváncsian tudakozódik felőle, mintha

-valami ismeretlen, keletázsiai betegségről lenne szó, melyről csak

-az ujságok Vegyes rovata beszél… <span class="pagenum"><a name=

-"Page_159" id="Page_159">-159-</a></span></p>

-<p>A levél meghatott és felháboritott, de utóbb, mikor nyugodtabban

-elolvastam, az a furcsa gondolat ötlött az eszembe, hogy ez az

-ember talán nem is kiván tőlem oktalan dolgot… Az idegességről

-csakugyan érdemes elmondani egyet-mást, mert ez a betegség maga is

-probléma, még pedig a legnagyobbak egyike, melyekkel csak az

-orvostudomány foglalkozik… Idegorvosok már sürün élnek a

-kulturországokban, az aranyos cégtáblák hencegve hirdetik, hogy a

-tudós férfiak egész légiója szentelte már magát annak a nemes

-hivatásnak, hogy a neuraszténikusokból józan polgárokat faragjon, –

-de az idegek életéből és titkaiból (nem bánom, ha meg is köveznek,

-de kimondom) a doktorok ma sem tudnak sokkal többet, mint őseik, a

-boszorkány-konyhában dolgozó felcserek… Anatomice jól ismerik az

-idegeket, az élettani funkciók, melyek szerint igazodnak, nem

-tartoznak többé a titkok közé, de a hatások, melyeket az érzésekre

-és a hangulatokra gyakorolnak, melyek az akaratot és az energiát

-akárhányszor sulyosan megbénitják, melyek vérszomjas hősökké

-változtatják a gyávákat és siránkozó vénasszonyokká a bátrakat és

-erőseket: majdnem egészen ismeretlenek még ama kitünő orvosdoktorok

-előtt is, akik szünetlenül az idegesek bajaival foglalkoznak…

-Hidegfürdő, félfürdő, séta, táplálkozás és bromnátrium: ime a

-doktorok egész tudománya ama száz- és százféle baj, kellemetlenség

-és gyötrelem ellen, <span class="pagenum"><a name="Page_160" id=

-"Page_160">-160-</a></span> amely a modern ember életét

-megkeseriti, a családi tüzhely hangulatát tönkresilányitja, s a

-néma és hangtalan tragédiák sokaságával döbbenti meg azokat, akik

-belelátnak a társaságos élet kulisszái közé. Bizvást el lehet

-mondani, hogy manapság száz felnőtt ember (sőt száz felnőtt ifju)

-között legalább kilencvennyolc ideges van, s az izmaikkal kérkedő

-athléták között, akik büszkén mutogatnak sulydobási és

-távgyaloglási rekordjaikra, épp annyi példány akad, aki a keble

-mélyén titokban bolondnak hiszi magát, mint a hajós kapitányok, az

-irók és a családanyák, sőt: mint az okleveles és gyakorló

-orvosdoktorok között. A neuraszténikusok száma hasonlithatatlanul

-több, mint a náthásoké s a különbség mindössze annyi, hogy amig a

-náthásnak megvan a bátorsága hozzá, hogy a baját nyiltan bevallja,

-az ideges szinte remeg a félelemtől, hogy valaki a félbolondot

-felismerheti benne…</p>

-<p>Ez a nagy probléma tehát mindenképpen megérdemli, hogy kissé

-szemügyre vegyük, még pedig nem a tudomány szempontjából, – hiszen

-ehhez majdnem oly keveset értünk, mint az orvosok – hanem a

-társadalom, a józan ész s a humor pápaszemén keresztül. Irjunk

-egyet-mást az idegességről és az ideges emberekről, nem rendszeres

-tanulmányt, hanem apró vázlatokat és megfigyeléseket, amelyeknek

-egy hasznuk mindenesetre meglesz: a sok gyáva, titkolózó, sunyi

-módon meglapuló neuraszténikus rá fog jönni arra, <span class=

-"pagenum"><a name="Page_161" id="Page_161">-161-</a></span> hogy

-baja ezer, sőt százezer halandóval közös, s hogy ami neki fáj, az a

-barátjának, a sógorának, a szomszédjának, a fölebbvalójának, az

-alárendeltjének is épp ugy fáj, ha nem jobban. És ha már egyéb

-vigasztalásuk nincs, hát az is valami, felebarátaim, hogy a

-szégyenkezésre egyáltalában semmi okunk: az a sok őrült gondolat,

-mely a mi fejünkben megfordul, polgártársainkat, a látszólag

-nyugodt és hidegvérü gentlemaneket is épp ugy meggyötri, mint jó

-magunkat.</p>

-<h3>II.</h3>

-<p>Kezdjük ott, mikor az ideges ember – az édes és undoritó gyermek

-– hajnali hétkor, kilenckor, vagy tizenkettőkor az éjszakai álmából

-fölébred. Mondjuk, hogy előzőleg hét órát nyugodtan és zavartalanul

-aludt, – bár ezt sohase fogja elismerni – tegyük fel, hogy

-váltólejárata, kitüzött árverése s más egyéb kellemetlensége se

-esedékes, szóval: minden oka meglenne rá, hogy bizonyos

-életvidorsággal tekintsen az előtte álló órák felé. Ez logikus és

-érthető lenne, de nem igy történik; a neuraszténikus fölnyitja a

-szemét s mindenekelőtt konstatálja, hogy a dereka sajog, a feje

-zug, a közérzete pedig körülbelül olyan, aminő Husz Ábrahámé

-lehetett félórával a kivégzése előtt. Amig a szobában álmosan

-körülnéz, egyszerre ugy rémlik neki, hogy az egész élet csak ostoba

-időfecsérlés. Minek élni? Tulajdonképpen mi vár rá ma, holnap és

-holnapután? <span class="pagenum"><a name="Page_162" id=

-"Page_162">-162-</a></span> Az, hogy a huszezredik kávét megigya,

-hogy képtelen együgyüségeket beszéljen közömbös idegenekkel, hogy

-ismét befaljon egy köritett marhahust, s hogy izgatottan lesse,

-vajjon a makk alsó, melylyel quintje lenne és a parthiet megnyerné,

-véletlenül odatéved-e a kezébe? Hát ez lenne egy komoly, felnőtt

-szakállas ember minden életcélja és ambiciója? Fanyarul nyul az

-éjjeli szekrényére készitett reggeli lap után s ismét – századszor,

-ezredszer, tizezredszer – megállapitja, hogy ebből a szürke

-betütengerből őt tulajdonképpen semmi sem érdekli, mert ő egy

-mákszemnyivel se fogja jobban érezni magát, ha az angolok

-összecsókolóznak az oroszokkal, ha a koronajáradék sülyed vagy

-emelkedik, s ha Bárczy István még ujabb és ujabb segédorvosokat fog

-kinevezni a balparti közkórházakba. Utálattal dobja el az ujságot,

-nagy nehezen rászánja magát, hogy fölkel, miközben ugy érzi, hogy

-szédül, hogy sirógörcse lesz s hogy egy falat nem sok, de annyit se

-tudna lenyelni a torkán, habár az inkák kincsét is neki adnák azért

-a kegyességeért, hogy jóizüen megreggelizzék.</p>

-<p>Életvidámnak tehát tulzás lenne most állitani neuraszténikus

-barátunkat s a környezet, mely a fölkelés után következő pillanatok

-hangulatait, fájdalom, régóta ismeri, gondosan óvakodik attól, hogy

-a nagyságos, időleges tébolyodott urnak még a legenyhébben is

-ellentmondjon. Az okos feleség tisztában van vele, <span class=

-"pagenum"><a name="Page_163" id="Page_163">-163-</a></span> hogy

-ilyenkor csak egyetlen taktika segit: mindent helyben kell hagyni,

-amit imádott, de félbolond férje állit. Ha csütörtökön azt mondja,

-hogy vasárnap van, ha kijelenti, hogy a könyvnyomdát Franklin Rezső

-találta ki, a puskaport pedig Kolumbus Fülöp, a szerető hitves

-nyájasan bólint s szeliden igy válaszol:</p>

-<p>– Igazad van, fiacskám…</p>

-<p>Mert jaj, százszor jaj neki, ha ellentmond, ha a vitatkozás

-vörös posztójával ingerli az amugy is feldühödött bestiát… Az okos

-asszony óvakodik is ettől a könnyelmüségtől, hiszen jól tudja, hogy

-az ő ideje is elérkezik, s délben, mikor a hajnali hangulat már

-elpárolgott, a kedve szerint boszut állhat mindazokért a

-méltatlanságokért, melyeket másfélóráig elszenvedett. Reggel tehát

-a legképtelenebb abszurdumokat is készséggel helybenhagyja, s csak

-annyit mond az édes mamájának, ha a családi életéről szó esik:</p>

-<p>– Az uram nyolctól kilencig dühöngő őrült, de különben jóravaló

-és kedves fiu…</p>

-<p>És a fiuk, akik már iskolába járnak, szinte dicsekedve mondják a

-barátaiknak, ha az apák kiváló tulajdonságai a tizórai uzsonna

-alkalmából szóba kerülnek:</p>

-<p>– A te papád egy közönséges filiszter, de az enyém minden reggel

-megtébolyodik… Ugy ordit és hadonáz, hogy majdnem megpukkadunk

-nevettünkben…</p>

-<p>Szerencsére a legnagyobb vihar is kitombolja <span class=

-"pagenum"><a name="Page_164" id="Page_164">-164-</a></span> magát

-egyszer s igy az a pillanat is elérkezik, mikor a neuraszténikus

-végre eltávozik hazulról. Az első negyedórában még vadállatként

-rohan végig az utcákon, ha valaki megszólitja, csak egytagu

-szavakkal válaszol, a kávéházban lelkifurdalás nélkül meg tudná

-ölni azt a becstelen gazembert, aki beszélgetéssel akarja

-molesztálni, – de lassankint – a jó isten tudja, micsoda belső

-processzusok következtében? – a fölkorbácsolt idegei mindinkább

-elzsibbadnak, a vére lehül és nyugodtabbá lesz, s negyven perccel

-azután, hogy a hálószobáját elhagyta, egyszerre csak tisztába jön

-azzal, hogy egyszerü téboly volt, amit odahaza müvelt… És ekkor

-megsajnálja és mártirnak minősiti a feleségét s miközben a kiflijét

-belemártja a kávéba, józanul igy szól magához:</p>

-<p>– Lipót, Lipót, igazán nem értelek… Hiszen különben okos és

-jóravaló fickó vagy, – hogy tudhatsz hát ennyire megfeledkezni

-magadról?…</p>

-<p>És ekkor ugy tünik fel neki, hogy az élet mégis csak szép és

-mulatságos, hogy az angol király kolosszálisan geniális uralkodó,

-hogy a koronajáradék árcsökkenése határozottan érdekes jelenség s

-hogy Bárczy István nagyon helyesen cselekszik, mikor a balparti

-közkórházak orvos-állományát megszaporitja… És mikor a jó reggeli

-után a medea-szivarját meggyujtja, már édes és türelmetlen

-vágyakozással gondol a délutáni kártyaparthiejára. <span class=

-"pagenum"><a name="Page_165" id="Page_165">-165-</a></span></p>

-<p>Ebédkor három szál gyönyörü rózsát visz haza a feleségének s

-szemlesütve hallgatja, mikor az asszony igy szól hozzá:</p>

-<p>– Lipót, ma reggel ismét dühöngő őrült voltál… Mondd, nem

-szégyenled magad a felnőtt és okos gyermekeid előtt?…</p>

-<p>Lipót nem felel, hanem szégyenli magát. Ilyenkor megfogadja,

-hogy másnaptól kezdve oly hidegvérü lesz, mint egy aggkori

-gyengeségben szenvedő csuka, de másnap – megint csak a jó isten

-tudja, hogy miért? – ujra és előlről kezdi a tegnapi, a

-tegnapelőtti és a multheti komédiát…</p>

-<p>Vajjon mi a patologiai oka a Lipótok e szédületes

-hangulatváltozásainak?…</p>

-<h3>III.</h3>

-<p>A jó isten tudja, mi a magyarázata annak, hogy az ideges ember

-valami oktalan szeméremmel igyekszik eltitkolni a betegségét a

-világ előtt. A náthásnak eszébe se jut tagadni, hogy a nyákhártyái

-gyuladásban vannak, a rheumás még a felületes ismerőseitől is

-tanácsot kér a bajára vonatkozólag, az pedig, aki a gyomrát

-elrontja, fünek-fának panaszkodik, akár a gyermek, aki érdemet lát

-abban, hogy betegnek méltóztatik lennie. Régi tapasztalás, hogy a

-hiányos egészségü ember bizonyos gyönyörüséggel sütkérezik a

-közrészvétben, amivel ravaszul áltatják. Egyedül a neuraszténikus

-<span class="pagenum"><a name="Page_166" id=

-"Page_166">-166-</a></span> szégyenli bevallani, hogy az idegei

-nincsenek hajókötelekből, még pedig azért szégyenli, mert az ideges

-szó nálunk majdnem szinonim a félbolond szóval, sőt – rosszabb

-esetekben – a paralitikus-sal is. Innen van, hogy a neuraszténikus

-szinte beteges erőlködéssel imitálja a nyugodt és a jókedvü

-bohémet, nehogy az ismerősei és a barátai agylágyultnak tartsák. És

-ez a felületes látszat az oka annak, hogy a szegény fiu aki néha

-törni és zuzni szeretne, mint aranykedélyü humorista él a

-köztudatban, s ezáltal olyan tragikomikus helyzetekbe kerül,

-amelyek még a legjobb bohózatiróknak is a becsületükre

-válnának.</p>

-<p>Tegyük fel, hogy az ideges ember a kávéházban vagy a kaszinója

-karosszékében ül, s mig látszólag derüs arccal kevergeti a fekete

-kávéját, voltaképpen egy különös perspektivára gondol. E

-perspektivában ott csillog a nagy, lipótmezei nyaraló egyik dusan

-kipárnázott cellája, ahová a vendéget, az érvényben levő

-etikett-szabályok szerint, csak ugynevezett kényszer-smokingban

-bocsátják be, a rácsos ablak, mely mögött ő, az egyszerü és

-igénytelen ügyvéd, a hatalmas padisahnak, vagy a chinai

-anyacsászárnénak fogja hinni magát, s a kicsike, virágokkal

-boritott sirdomb, ahová gyászbaborult özvegye nemsokára

-elzarándokol, hogy könyeivel öntözze a hantokat, mely mögött

-porladó mindensége nyugszik. Aki az ideges embert ismeri, jól

-tudja, hogy a legenyhébb szivdobogás, a legszelidebb <span class=

-"pagenum"><a name="Page_167" id="Page_167">-167-</a></span>

-derékfájás is elébe tudja varázsolni ezeket a csábitó képeket,

-melyeknek bizonyosságában szinte képtelen pesszimizmussal hisz.

-Külsőleg azonban az elégedett filisztert adja, aki boldogan és

-kéjes lustasággal emészt… Még pedig oly élethüséggel adja, hogy a

-klub vagy a kávéház ismert közéleti bajnoka, aki csak akkor érzi

-jól magát, ha türelmes és udvarias hallgatóra talál, bizalommal

-melléje telepszik az asztalhoz. Nemcsak melléje telepszik, hanem

-beszélni is kezd, még pedig frissen, kitartóan és majdnem

-hipnotizáló bőbeszédüséggel. Sorra veszi a politikát, a városi

-közügyeket, a külföld szenzációit, s mindebből levonja a maga jól

-megokolt elméletét, melyet abszolute nem igyekszik eltitkolni…

-Beszél, beszél és beszél, miközben a szerencsétlen neuraszténikus

-udvariasan, lekötelezőleg, majd sóhajtva, fészkelődve, verejtékes

-homlokkal, kidülledt szemmel mosolyog és titokban ezt gondolja

-magában:</p>

-<p>– Ha ez a vadállat két perc alatt el nem hallgat, bizonyos, hogy

-rosszul leszek itt a kávéházban…</p>

-<p>De a vadállat nem hallgat el, hanem tovább beszél, addig beszél,

-mig a partnere – minden látható ok nélkül – egyszerre csak felugrik

-a helyéből, s pár mentegetőző szót dadogva, elrohan a kávéházból.

-Ez a legokosabb, amit tehet, mert ha tovább maradna, bizonyosan

-beleszédülne a visszafojtott izgalomba…</p>

-<p>A neuraszténikus ugyanis pompásan tudja mimelni <span class=

-"pagenum"><a name="Page_168" id="Page_168">-168-</a></span> a

-figyelmes és kiváncsi hallgatót, de csupán záros határidőig: két

-percig, három percig, esetleg öt percig. Azontul végképpen kimerül

-és összeroppan, főképp akkor, ha nem olyan ügyekről van szó, melyek

-őt személyileg érdeklik. A hosszu elbeszélések kinpadra feszitik az

-idegeit, de azért megható erőlködéssel igyekszik adni a

-nyugateurópait, holott titokban talán a körmeit vájja bele a

-karosszék oldalába. A helyzet még sulyosabbá válik, mikor

-anekdotákat mesélnek neki, amelyeknek a pointejét egyáltalában nem

-érti meg, vagy tanácsot kérnek tőle, amikor majdnem felrobban a

-vágytól, hogy feltünés nélkül távozhassék. De ah, a vágyból,

-fájdalom, nem lehet valóság: az anekdotázó görcsösen ragaszkodik

-ahhoz, hogy a Jaj de fain! cimü kötet összes elévült adomáit

-elmesélje, s a tanácskérő se tartozik ama fiuk közé, akik egy

-kelletlen mozdulat láttára diszkrétül meghátrálnának. Ő szivósan,

-törhetetlenül megtisztel bennünket a bizalmával, tekintet nélkül

-arra, hogy mi sokkal közelébb állunk ahhoz, hogy egy kopogós

-vitustáncot eljárjunk, minthogy embertársainkat – bár az ördög

-valamennyit elvinné! – egy jó tanácscsal megsegitsük.</p>

-<p>Az agyonbeszélő, a mókafiu és eszmecserélő: ezek azok a tipusok,

-melyek a neuraszténikus ember szegény idegeit lassan, de biztosan

-megőrlik. <span class="pagenum"><a name="Page_169" id=

-"Page_169">-169-</a></span></p>

-<div class="chapter">

-<h2>A pesti tónus</h2>

-</div>

-<p>Én, aki azt a különös mesterséget választottam öregségem

-hivatásául, hogy embertársaim gyöngeségeit pellengérre állitom, nem

-térhetek ki annak a különös betegségnek a leirása elől se, amely

-sehol a világon nem grasszál annyira, mint a mi szép és virágzó

-fővárosunkban, s amely ujabban még a mindeddig romlatlan naiv

-vidéket is tökéletesen inficiálta. Ez a betegség a cinizmusig menő

-léhaság, melylyel nálunk minden ember, aki szereti, ha modern

-huszadik századbelinek nézik, a világ összes eseményeit megbirálja.

-Utóvégre másutt is vannak cinikus és gunyolódó lelkek, s a frázisok

-kora talán már a Kongó partján is végképpen lejárt, de annak a

-ragályszámba menő léhaságnak, mely a mi zsurjainkon,

-kávéházainkban, társaságaink körében, sőt szinházi nézőtereinken is

-dühöng, sehol a civilizált világon nem találni a párjára.</p>

-<p>Nem tudom bizonyosan, hogy megértik-e rögtön, amit mondani

-akarok, de ha egy kissé körülnéznek azok között, akikkel mindennap

-érintkeznek, bizonyosan habozás nélkül igazat adnak nekem.

-Budapesten – és most már a vidéken is – egy évtized óta abból áll a

-modernség, hogy senki semmit se vesz komolyan. Vagy helyesebben:

-mindenki szégyelli bevallani, hogy valamit komolyan vett. Nincs

-olyan nagy és szent dolog, amit ne gunyosan és cinikus léhasággal

-tárgyalnának, <span class="pagenum"><a name="Page_170" id=

-"Page_170">-170-</a></span> kivéve a nagyon kis helységekben lakó

-becsületes és puritán férfiakat, akik legalább a politikai

-dolgokban, nem értik a tréfát! A többiek bizonyos megvető iróniával

-beszélnek az emberi élet minden nagy motivuma felől, s a szerelmet,

-a házaséletet, a tudományt, a művészetet, sőt magát a halált is

-olyan tónusban tárgyalják, mintha egy érdekes alsóspartieről lenne

-szó. Azt hiszik, hogy csupán az ostoba vagy elmaradt emberek

-képesek arra, hogy lelkesedjenek vagy elérzékenyüljenek valamin, s

-hogy a moderneket éppen az jellemzi, hogy a világban minden fölött

-gunyolódnak. Valami furcsa, lenéző, irónikus és léha tónus lett

-urrá ebben az országban, melyet azelőtt csak a kávéházi bohémek

-használtak, akik mindenkit, aki tiszta gallért viselt, bárgyu és

-komikus strébernek tartottak. A züllött, kapucinert ebédelő bohémek

-tolvajnyelve volt ez, mely tiz év óta, isten tudja hogyan, az

-országnak, de főképp Budapestnek egész sereg komoly és tisztességes

-osztályát is inficiálta. Az ember ma néha csodálkozva néz körül a

-kávéházi asztalnál, a szinházi nézőtéren, az uri családok

-szalonjában: államhivatalnokok, ügyvédek, orvosok, tanárok mind

-ezen a csuf és léha argot-n csevegnek egymással, mintha valami

-óriási szellemi fejlettségre mutatna, ha valaki mindenről a világon

-gunyos és cinikus hangon beszél. Nálunk már ugy áll a dolog, hogy

-az ember, aki ebben a hangban nem járatos, ügyetlennek és

-félszegnek érzi magát a <span class="pagenum"><a name="Page_171"

-id="Page_171">-171-</a></span> társaságban, mert azt hiszi, hogy a

-környezete ostobának tartja. Innen van, hogy Budapesten majdnem

-minden hazai darab megbukik, minden magyar festő képét silány

-tákolmánynak minősitik, s minden szinészt, komponistát és tudóst

-csufolkodva lekicsinyelnek. A külföldi munkát nem merjük bántani,

-mert ez esetleg a müveletlenség gyanujába keverne bennünket, de a

-hazait lenézzük és megvetjük, mert ez, a léha felfogásuak szerint,

-a mi lelki felsőbbségünket bizonyitja. Ez a cinizmus már annyira

-megy, hogy nem csupán az idegen embereken gunyolódunk, hanem

-önmagunkon is, s pokoli módon röstelkedünk, ha azon kapnak

-bennünket, hogy valamin – kivételesen – elérzékenyedtünk. A

-meghatottságunkat a világért se vallanánk be a nyilvánosság előtt,

-mert isten ments, még ostoba és elmaradt embereknek tartanának

-bennünket. Szégyelljük, hogy szerelmesek vagyunk, szégyelljük, hogy

-a családunkhoz ragaszkodunk, szégyelljük, hogy egy szép és nemes

-gondolat föllelkesit bennünket, s százszor, ezerszer cinikusabbnak

-tüntetjük fel magunkat, mint amilyenek a valóságban vagyunk.

-Közönséges, alantasan gondolkodó, felületes frátereknek hazudjuk

-magunkat, még akkor is, ha minden távolabb áll tőlünk, semhogy

-csakugyan ilyenek legyünk. És azt hiszszük, – az ördög tudja,

-honnan vettük ezt a hitünket? – hogy ezzel az okosságunkat és a

-modern voltunkat demonstráljuk.</p>

-<p>Talán a mi kávéházi törzsvendégeink se fogják <span class=

-"pagenum"><a name="Page_172" id="Page_172">-172-</a></span>

-tagadásba venni, hogy Angliában, Franciaországban, Németországban

-is vannak modern és okos emberek, – pedig ezekben a nagy,

-kulturától ragyogó, igazán fejlett országokban még nyoma sincs

-annak a cinizmusnak, mely a mi társaságainkat jellemzi. A

-legműveltebb angol, francia, vagy német ember se szégyelli, hogy a

-szép dolgokon lelkesedni tud s hogy az élet minden nagy motivumát

-komolyan veszi. Ezt a lenéző, kicsinyes gunyolódást, s a tónusnak

-ezt a léha és alantas módját seholse ismerik annyira, mint

-minálunk. Itt már komoly és értékes beszélgetést egyáltalában nem

-is lehet hallani, mert azok, akik az ilyen beszédre kvalifikálva

-lennének, félénken elbujnak a világ elől, nehogy a hitvány és

-értéktelen fecsegők kinevessék őket.</p>

-<div class="chapter">

-<h2>A bezárt ebédlő</h2>

-</div>

-<p>Egy általánosan elterjedt, pesti szokásról akarok irni, mely a

-szegény férjeket régóta elkeseriti, anélkül, hogy panaszkodni vagy

-lázongani mernének. Én azonban vitézül elmondom a véleményemet,

-mert a szerkesztőség biztos négy fala között az ember nyugodtan

-adhatja a hőst, még ha otthon, az édes házi tüzhelynél, ugy meg is

-lapul és össze is gubbaszkodik, akár egy jól bedresszirozott

-házinyul.</p>

-<p>A szokás, amelyről beszélek, abból áll, hogy a pesti családok

-kilencvenkét százaléka (sőt, amint mondják, <span class=

-"pagenum"><a name="Page_173" id="Page_173">-173-</a></span> a

-vidéki családok egy tekintélyes percentje is) az előszobában, a

-fürdőszobában, a spájzban, vagy a hálószobában költi el az ebédjét

-és vacsoráját, mert a nagyságos asszony, aki azt akarja, hogy a

-lakása mindig rendben legyen, még a gondolatától is remeg annak a

-szörnyüségnek, hogy az ebédlője féltett tisztaságát megbolygassa.

-Előkelő, uri családok, akik kilencszáz, ezer, vagy ezerkétszáz

-forintot fizetnek egy-egy gyönyörü, ötszobás lakásért, voltaképpen

-csak azért dobnak ki ilyen horribilis pénzeket, hogy egyszer egy

-hétben a vendégeik előtt henceghessenek. Az öt szobából ugyanis

-mindössze csak két szobát használnak: a hálót és a gyerekszobát, a

-többibe egész héten át nem léphet be más, mint a bekötöttfejü

-szobaleány, aki minden reggel az arca verejtékével kefél és

-törölget, nehogy egy lázongó porszem valami rejtett zugban

-elbujhasson. Ha a tisztogatásnak vége, a három fölösleges szobát

-gondosan bezárják s csak akkor nyitják ki ujra, ha zsurt tartanak,

-vagy látogató érkezik a házba. Vagyis: két szoba tökéletesen elég

-lenne, a szobaleányt megtakarithatnák, adót, házmesterpénzt

-kevesebbet fizetnének, ha a vendégek kedvéért nem tartanák

-szükségesnek a nagy, ezer forintos lakást. Sőt: olyan familiák se

-használják a szalont és az ebédlőt, amelyek három hónapban csak

-egyszer fogadnak vendéget. Az előkelő, fényesen butorozott

-helyiségbe itt hónapszámra se lép be más, mint a szobalány és a

-tisztogatásban asszisztáló <span class="pagenum"><a name="Page_174"

-id="Page_174">-174-</a></span> nagyságos asszony, de azért fizetik

-a drága lakáspénzt, – hogy miért: arra csak a jó istenke tudna

-feleletet adni. A család, ha nincs vendég – pedig ugyszólván soha

-sincs – az előszobában vagy a fürdőszobában ebédel és vacsorál,

-nehogy a gyerekek a parkettet bepiszkitsák, vagy a drága butor,

-isten ments, megrongálódjék. És ha a férj burkolt célzást tesz

-arra, hogy minek a nagy lakás, ha az ember egyáltalában nem veszi

-hasznát, a feleség idegesen igy válaszol:</p>

-<p>– Azt hiszem, nem engedheted meg magadnak, édes szivem, hogy

-minden két évben uj butorokat vásárolj. Majd ha a lányod megnő és

-fiatal urak járnak a házhoz, neked is nagyon jól fog esni, hogy a

-butoraimat megkiméltem.</p>

-<p>– De hát akkor miért fizetem addig hiába a méregdrága lakást? –

-kérdezi a szegény férj bátortalanul. – Tizenöt évig, mire a kis

-leányunkból nagy kisasszony lesz, e szerint egy kétszobás, udvari

-lakás is megtenné.</p>

-<p>A nagyságos asszony ilyenkor dacosan vállat von s ezt mondja az

-ő sajátságosan misztikus logikájával:</p>

-<p>– Drágám, engem nem ugy neveltek otthon, hogy most egy háromszáz

-forintos udvari lakásban kucorogjak…</p>

-<p>Bebizonyitott tény, hogy a férjek legnagyobb része többre

-becsüli a családi békét, mint a nagyuri kényelmet s igy előbb vagy

-utóbb valamennyi hozzászokik <span class="pagenum"><a name=

-"Page_175" id="Page_175">-175-</a></span> ahhoz a gondolathoz, hogy

-a puritán család az előszoba sántikáló asztalán, vagy a sötét

-fürdőszobában ebédel. Az étkezés, utóvégre is, nem tart soká s a

-gyönyörü, tükörablakos, márványoszlopokon nyugvó kávéház pompásan

-kárpótolja az embert azokért a kényelmetlenségekért, amelyekben a

-házi tüzhelynél része van. Hallgat tehát és sieve nyeli le az

-utolsó falatot, hogy aztán lóhalálában, türelmetlenül rohanhasson

-el a kávéházba, ahol előkelő és kellemes milieuben költheti el

-legalább a fekete kávéját.</p>

-<p>Az asszonyi logika nem tartozik a sziklaszilárd épitmények közé,

-de azért mégis különös és érthetetlen dolog, hogy a nők majdnem

-szándékosan gyülöltetik meg a férjükkel a családi otthonukat,

-holott ha kissé okosabban gondolkodnának, gyönyörüen rá tudnák

-szoktatni őket arra is, hogy sehol se érezzék magukat oly

-kellemesen, mint a saját lakásukban. Az a férj, aki a pompás,

-világos, ezüstnemütől csillogó, meleg ebédlőjében ülhet asztalhoz s

-nem a sötét, légvonatos, barátságtalan előszobában kénytelen

-elkölteni ebédjét, bizonyára kétszer is meggondolná, mielőtt a maga

-kellemes fészkéből kimozdulna s kétségtelenül több időt töltene

-otthon, mint az idegenek lármájától hangos kávéházban. És a serdülő

-gyerek, aki a mostani rendszer mellett önkéntelenül megszokja azt a

-gondolatot, hogy a világot a jó isten csak a vendégek kedvéért

-alkotta, mert ha vendég nincs, hát a homályos előszoba, a piszkos

-<span class="pagenum"><a name="Page_176" id=

-"Page_176">-176-</a></span> abrosz is jó: mennyivel több

-finomságot, harmóniát és jóizlést szivna a lelkébe, ha mindig az a

-másik, tiszta és derüs milieut látná maga előtt, amit most oly

-szigoruan elzárnak előle. De a nagyságos asszonyok, akik öltözködés

-dolgában oly szivesen hódolnak a legfinomabb izlésnek, s a párisi

-Paquinnál, a bécsi Drecollnál és a pesti Holzernél vásárolják a

-nyilvánosság számára a toilettjeiket, otthon, a négy fal között,

-egyáltalában nem törődnek a finomsággal és a jó izléssel. Pedig ha

-tudnák, hogy milyen oktalanul cselekesznek, hát mindennap hófehér

-abroszszal terittetnének föl az ebédlőben s még talán egy

-virágbokréta bevásárlásától se riadnának vissza, amelylyel ezüsttől

-csillogó asztalukat feldiszitenék.</p>

-<div class="chapter">

-<h2>A fehér asztal analfabétái</h2>

-</div>

-<p>Az apró helytelenségek közt, melyeknek tárgyalását a

-programmomra tüztem, van egy, mely első látásra nem látszik valami

-fontosnak, de amely szerintem távolról sem olyan alárendelt

-jelentőségü, amilyennek, felületes szemmel nézve, tartanók: az az

-indolencia, melylyel nálunk az evés müvészetét kultiválják. Jó

-étvágya, istennek hála, sok embernek van Budapesten és

-Magyarországon, de enni csak kevesen tudnak, már t. i. olyan módon,

-hogy a szemlélő esztetikai érzését ne bántsák. Igaz, hogy ez

-szociális szempontból nem nagy <span class="pagenum"><a name=

-"Page_177" id="Page_177">-177-</a></span> baj, mert a fődolog

-mindig az marad, hogy legyen mivel csillapitanunk az étvágyunkat,

-de ha elismerjük, hogy nemcsak a testi szükségleteknek, hanem a jó

-modornak is megvannak a maga törvényei, hát bizony igen gyakran

-jutunk abba a helyzetbe, hogy kissé szégyenkeznünk kell

-embertársaink modortalansága miatt. Aki a nagy, előkelő, külföldi

-restaurantokban megfordult, csodálkozva látja, hogy bár első

-pillantásra csupa szemenszedett nyugateurópai hölgy és ur ül nálunk

-is az éttermek asztalai mellett – a nők gyönyörü estélyruhát, a

-férfiak kifogástalan frakkot vagy smokingot viselnek, – de a

-dekolletált selyemderék és a csillogó ingplasztron mögött

-voltaképpen álcázott tatárok rejtőznek. A menü itt is ugyanaz, ami

-Párisban, az étvágy pedig sokkal jobb, de a stilus, melylyel a

-gazdag lakomát elköltjük, már ugyancsak nem hasonlit arra, melyet

-az elegáns angol és francia ember kultivál az éttermek fehér

-asztalainál.</p>

-<p>Azokról a sokszor szóvátett malacságokról, hogy uri emberek a

-kés hegyén szállitják az ajkaik közé a mártást, vagy a főzeléket,

-hogy a levest hangos szürcsölés közt tüntetik el a tányérjukról,

-hogy a kenyeret vágják, a sajtot pedig törik: egyáltalában nem is

-akarok beszélni, hiszen ezeket az apró illetlenségeket már százszor

-és százszor megrótták előttem. Föl kell tennem, hogy az evés e

-vulgáris helytelenségeivel minden jó társaságbeli ember tisztában

-van, bár őszintén <span class="pagenum"><a name="Page_178" id=

-"Page_178">-178-</a></span> szólva – szégyellem, de mégis leirom –

-akárhány bájos és előkelő asszonyt láttam már, aki mennyei

-ártatlansággal veszi az ajkai közé a kést, sőt: ha jól esik neki,

-kenyérrel mártogatja ki a tányérjából a tatármártást. Akár hiszik,

-akár nem, nálunk az asszonyok közt is aggasztóan tekintélyes

-számban találkoznak az evés müvészetének analfabétái. Olyan

-hölgyek, akik a külsejük után itélve, hivatottak volnának arra,

-hogy egy királyasszony udvarhölgyei legyenek, néha szakasztottan

-ugy esznek, mint egy középfinom szobalány. De ismétlem: ezeket az

-elemi dolgokat nem is akarom szóvá tenni, csak általánosságban

-konstatálom a szomoru igazságot, hogy az étkezés technikájában

-nálunk csak a legritkább ember otthonos. Az a finom, diszkrét

-stilus, mely a nyugati országokban szinte magától értetődik, nálunk

-majd csaknem egészen ismeretlen. Száz előkelő asszony és száz uri

-ember közt loyálisan számitva se akad tiz, aki a villát és a kést

-helyesen tartaná a kezében s aki már a legelső mozdulatával is el

-ne árulná, hogy nem igen járt a jóizlés egyetemére. Pedig az

-emberismerők jól tudják, hogy nem a drága lakás, a vagyonokba

-kerülő butor, a párisi toilette, a pezsgős vacsora, a five o’clock

-thea az igazi finomság szimboluma, hanem a fehér asztalnál való

-tökéletes és kifogástalan viselkedés. Régebben azt mondták, hogy az

-urat a cipőjéről lehet felismerni, ma már tisztában vagyunk vele,

-hogy jó pénzért elegáns cipőt is könnyü venni, de <span class=

-"pagenum"><a name="Page_179" id="Page_179">-179-</a></span> egy

-egész latifundium sem elég arra, hogy valaki, ha nem az, igazi

-urnak lássék az ebédlőben és a nyilvános étteremben. „Vedd a

-kezedbe a kést és villát s én rögtön megmondom, hogy ki vagy!“ –

-szólanak manapság a modern emberismerők, akiknek sokkal jobb a

-szemük, semhogy a drága toilette és a fényes ékszer tévutra vezetné

-őket.</p>

-<p>Annak, hogy nálunk ilyen kevés müvésze van az asztalnál való jó

-modornak, kétségtelenül az az oka, hogy a gyermeknevelés

-programmjában ez a lényeges pont egyáltalában nem szerepel. A

-matrózruhás, kényeskedő kis hölgyeket és urakat senkise tanitja meg

-arra, hogy a villával meg a késsel való bánást épp ugy meg kell

-tanulniok, akár a bostont, vagy a zongorázást. A mamák azt hiszik,

-hogy tökéletesen elég, ha a gyermekeik franciául gagyognak és –

-ugy, ahogy – eljátszanak egy divatos keringőt, – az evést épp ugy

-maguktól megtanulják, ahogy a járást és a beszédet. Pedig ez sulyos

-és szomoru tévedés, amelynek következéseit akárhányszor

-szégyenkezve érezzük meg mindnyájan, akiket erre a léhának látszó,

-de voltaképpen igen fontos tudományra elfelejtettek megtanitani a

-szülői házban. A francia vagy az angol gyermeket sokkal sürgősebben

-avatják bele az étkezés müvészetébe, mint a zene vagy az idegen

-nyelvek rejtelmeibe. Emezeket érett fővel is pótolhatja, amazt, ha

-kis korában rá nem szoktatták, sohasem. Innen van, hogy a francia

-fiu néha nem <span class="pagenum"><a name="Page_180" id=

-"Page_180">-180-</a></span> tudja, hogy mi Afganisztán fővárosa, de

-azt korrektül tudja, hogy a kést miképp kell tartania a kezében, ha

-azt akarja, hogy később majd finom és előkelő férfinak nézzék. És

-akármilyen léhaság is, de bizonyos, hogy ennek a tudományának

-sokkal több hasznát veszi, mint amannak.</p>

-<div class="chapter">

-<h2>A levegőbe néző ember</h2>

-</div>

-<p>Abban a tág keretben, amelyet a <i>Mindennapi problémák</i>

-rovata felölel, szives engedelmükkel szóvá fogom tenni azokat az

-apró helytelenségeket és abuzusokat, amiktől a mi társadalmi

-életünk annyira hemzseg s amiket a nyugatról érkező ember azonnal

-észrevesz, mikor kószáló globetrotterből átvedlik budapesti

-nyárspolgárrá. Egész sereg kicsike illetlenség tolakszik elibénk

-ebben a mi gyönyörüen fejlődő fővárosunkban s szerintem mindenki

-érdemeket szerez a hazai kultura körül, ha a maga ez irányu

-impresszióit nyilvánosságra hozza.</p>

-<p>Nem tudom, láttak-e már Kegyetek orvosi tankönyvet, mely a

-betegségeket akképpen demonstrálja, hogy egy képzeletbeli alakon

-szemléltető rajzokban mutatja be a pathologiai elváltozásokat. Én

-is a tankönyvirók példáját követem s egy közkeletü helytelenségről

-irván, magát az alakot mutatom be, aki ezt a helytelenséget

-leginkább személyesiti. De amint látni fogják, az <span class=

-"pagenum"><a name="Page_181" id="Page_181">-181-</a></span> én

-alakom egyáltalában nem tartozik a képzeletbeli lények közé.</p>

-<p>Ha a figurámnak, akit ezennel bemutatok Kegyeteknek, nevet

-adnék, hát röviden igy nevezném: a levegőbe néző ember…</p>

-<p>Meg fogom magyarázni, hogy kit értek a levegőbe néző ember

-alatt?</p>

-<p>Azt hiszem, La Bruyère mondta ki elsőnek azt az axiómát, hogy a

-legfényesebb carriéreket nem azok a férfiak futják be, akik a

-beszédnek és az elmésségnek a virtuózai, hanem azok, akik a mások

-meghallgatásának müvészetében érik el a legnagyobb tökéletességet.

-Az első pillanatban ezt talán nem értik meg Kegyetek egészen, de ha

-kissé megfigyelik a finom, előkelő és igazán uriasan viselkedő

-embereket, gyorsan rá fognak jönni, hogy az érvényesülésnek a

-legnagyobb titka csakugyan ebben a furcsa axiomában rejlik.

-Beszélni ugyanis mindenki tud (nálunk még jobban, mint másutt) s

-azok a talentumos és kitünő egyéniségek se ritkák, akik ötleteikkel

-egész hallgatóságukat elkápráztatják. De bármilyen hihetetlenül is

-hangzik, a talentumnak ez a fajtája nem sokat ér. A nagyon elmés

-férfiakat senki se szereti, mert fölényes okosságuk élesen és néha

-kellemetlenül tünteti ki környezetük alárendeltebb szellemi voltát.

-Rokonérzésünk inkább azok felé fordul, akik a mi elmésségünknek

-hódolnak, vagyis: akik elismerő mosolyukkal, szemmel látható

-érdeklődésükkel, tekintetük, <span class="pagenum"><a name=

-"Page_182" id="Page_182">-182-</a></span> gesztusaik, fölkiáltásaik

-élénkségével állandóan azt demonstrálják, hogy kiváló, érdekes és

-szimpatikus egyéniségeknek tartanak bennünket. Aki engem ragyogó

-ötletekkel mulattat, azt esetleg nagytehetségü, de hiu és

-elbizakodott fráternek tarthatom; ám aki viharos tetszéssel, vagy

-legalább is: látható elismeréssel fogadja az én beszédemet, az

-rögtön a maga pártjára hódit, mert én is csak hiu és gyarló ember

-vagyok, akinek jól esik, ha mások okos és elmés férfiunak tartanak.

-Aki tehát müvészettel tudja adni előttem a figyelmes és elbájolt

-hallgatót, annak rögtön nyert ügye van nálam, mert az az

-impresszióm róla, hogy kellemes, udvarias és finom férfiu. Ez

-annyira általános, emberi vonás, hogy a nagy kulturnemzetek közt

-mindenki számol vele s innen van, hogy a nyugati országokban már a

-gyermekbe is beleoltják a figyelni tudás kincseket érő talentumát.

-Ha egy francia, egy angol vagy egy bajor embernek másfél óráig

-fogok beszélni olyan témáról, mely őt abszolute nem érdekli,

-véges-végig oly lázas kiváncsisággal fog a szemembe nézni, mintha

-az egész exisztenciája függne attól, amit abban a percben mondok

-neki. Belsőleg talán unatkozik, de az idegrendszere oly

-fegyelmezett, hogy az igazi érzéseit, ha azok kellemetlenek reám

-nézve, sohasem fogja elárulni előttem.</p>

-<p>Őszintén meg kell vallanom, hogy a comme il faut és kellemes

-nyugateurópai modor ellen nálunk nagyon gyakran vétenek. Elmés

-ember itt talán több van, mint <span class="pagenum"><a name=

-"Page_183" id="Page_183">-183-</a></span> másutt, de a sima,

-fegyelmezett, udvarias ember már, fájdalom, a kivételek közé

-tartozik. A társaságunk legtöbb tagja szivesen mulattat bennünket

-saját ötleteivel, de ha arra kerül a sor, hogy a mi történeteinket

-meghallgassa, egyszerre szemmelláthatólag unatkozni kezd. Ásit,

-idegesen fészkelődik, az asztalon dobol s nyilván nagyon

-kellemetlen neki, hogy öt percig hallgatásra van kárhoztatva. Vagy

-ha nem is mutatja ilyen feltünően, hogy szabadulni szeretne tőlünk,

-gépiesen, üveges szemmel néz maga elé a levegőbe, világosan

-elárulva, hogy egyáltalában nem is hallja, amit beszélünk hozzá.

-Egy tekintet, egy mozdulat, egy mosoly se jelzi, hogy előadásunk a

-legtávolabbról is érdekelné. Vonásai csak akkor elevenednek meg

-ismét, ha a beszédet abbahagytuk s ujra alkalmat adunk nekik, hogy

-a maga elmésségét csillogtassa előttünk.</p>

-<p>Ime, ez az a tipus, melynek tagjait az imént a levegőbe néző

-embereknek mondtam. Bizvást el lehet mondani róla, hogy hazai

-specialitás, mely minduntalan eszünkbe juttatja, hogy finomság,

-udvariasság és modor tekintetében még fájdalom, távol állunk a

-nyugateurópai szinvonaltól. <span class="pagenum"><a name=

-"Page_184" id="Page_184">-184-</a></span></p>

-<div class="chapter">

-<h2>A székesfővárosi pacsirta</h2>

-</div>

-<p>Főtisztelendő Ormándy Miklós tanár ur, aki engem annak idején a

-természetrajz titkaiba beavatott, teljes tizenkét órán át beszélt a

-veszprémi gimnáziumban a különféle énekes madarakról, de a

-székesfővárosi pacsirtát – most sem értem, hogy miért? – épp oly

-kevéssé emlitette, mint ahogy Hanák Ker. János s a többi tudós se

-emliti a Magyarországban ismeretes szárnyasok között. Ez annál

-különösebb, mert az összes, közismert pacsirtafajok között a

-székesfővárosi pacsirta a leggyakoribb.</p>

-<p>A székesfővárosi pacsirta (alauda metropoliana) abban különbözik

-a mezei pacsirtától, hogy majdnem kizárólag a székesfőváros falai

-között található. Leginkább a kávéházakban, a borbélymühelyekben s

-tulzsufolt villamos kocsikon tanyázik. Tollazata nem oly egyszerü,

-mint parlagi atyafiáé; többnyire kockás ruhát, szines mellényt és

-ugynevezett zöld agrárius-kalapot visel. Familiáris viszonyaira

-nézve megjegyzendő, hogy tulajdonképpen nem a pacsirták családjába

-tartozik, hanem a jóhangzásu gentry- vagy lipótvárosi

-családokba.</p>

-<p>Nyájas olvasóm, ugye-bár, ismered a mezei pacsirtát, akiről a

-költő oly gyönyörü sorokban emlékszik meg? A kis pacsirta vigan

-szárnyal a levegőég magányában s vidám trillájával édes himnuszokat

-zeng <span class="pagenum"><a name="Page_185" id=

-"Page_185">-185-</a></span> a teremtés urához, mig a szegény

-szántóvető, mosolygó pillantást vetve rá, boldogan törli meg

-porlepte ingujjával munkától gyöngyöző, verejtékes homlokát. A

-székesfővárosi pacsirtának nincsenek ilyen költői ambiciói; ő nem a

-levegőégben szárnyal, hanem alsóst játszik a kávéházak

-kártyaszobájában, vagy a borbély vasfogantyus székén hajtja hátra

-érdekes, barna fejét. De trillázni épp ugy trilláz, mint a mezei

-pacsirta, bár nincs közelében egy fia szántóvető se, aki mosolygó

-pillantást vetne rá. Épp ellenkezőleg: aki hallja, nem a maga

-homlokát törli végig porlepte ingével, hanem őt, a trillázó kis

-pacsirtát, szeretné kedve szerint nyakon törülni.</p>

-<p>Azt hiszem, e poétikus bevezetés után fölhagyhatok immár a

-képtelen beszéddel s elárulhatom – amit Önök már ugy is tudnak –

-hogy a mi pacsirtánk nem egy rokonszenves énekesmadár, hanem egy

-igen antipátikus fiatal ur, aki száz és száz példányban él itt a mi

-gyönyörü székesfővárosunkban. A nevezetessége abból áll, hogy egy

-különös fixa ideája van: azt képzeli magáról, hogy az énekesmadarak

-családjába tartozik. És e fixa idea kifolyásakép mindig és

-mindenütt fütyül: a kártyaszobában, ahol rajta kivül még huszan

-vagy huszonöten játszanak, az étteremben, ahová azért megyek, hogy

-zenekiséret nélkül ebédelhessek, a villamos kocsiban, ahol finom

-uri hölgyek is ülnek s a borbélymühelyben, ahol még tiz ártatlan

-ember várja, hogy <span class="pagenum"><a name="Page_186" id=

-"Page_186">-186-</a></span> a tokáját beszappanozzák. Mindezek a

-hölgyek és urak abszolute nem reflektálnak arra, hogy fényes nappal

-fütty-hangversenyt halljanak, de akár reflektálnak rá, akár nem, a

-tarka mellényü pacsirta sans gène elfujja jelenlétükben a kedvenc

-nótáit, akárha nem is nyilvános helyen volna, hanem a saját

-lakásának hálószobájában. Lelkesen, fanatikus kitartással fütyül,

-ügyet se vetve az ideges pillantásokra, melyek mindenünnen feléje

-repülnek. És – a dologban talán ez a legborzasztóbb – mindig

-ugyanazt a nótát fütyüli, ami egy szakaszjegy keretein belül még

-csak elviselhető valahogy, de határozottan kinos a hosszabb

-utvonalon. Én például föltétlenül kedvesnek találom, ha valaki a

-Nyugoti pályaudvar–Andrássy-uti vonalon a holdvilág-nótát fütyüli a

-fülembe, de némileg idegessé leszek, ha ugyanezzel a nótával

-mulattatnak a Podmaniczky-utcától a Boráros-térig. A jóból is

-megárt a sok s én azt hiszem, hogy Boda Dezső főkapitány ur

-mindnyájunk elismerésére tarthatna számot, ha a villamos vasut

-trillázó kis pacsirtáit gazdagabb és változatosabb müsor

-megállapitására utasitaná.</p>

-<p>De Spass à part, ahogy a Terézvárosban mondani szokták: mi a

-véleményük Önöknek ezekről a nyilvánosság előtt fütyölő

-legényekről? Nekem az a véleményem róluk, hogy nagyon neveletlen

-fickók, akik épp oly kevéssé illenek bele egy kulturváros

-légkörébe, mint azok az emberek, akik sohasem adják mosásba a

-zsebkendőjüket, <span class="pagenum"><a name="Page_187" id=

-"Page_187">-187-</a></span> mert a zsebkendő oda van nőve a jobb

-karjukhoz. Aki a vendéglőben, a villamos kocsiban, a

-borbélymühelyben hangosan és öntelten fütyöl, az nem pacsirta,

-hanem paraszt. A jónevelésü ember ilyen ripőkösködésre sohase

-képes, mert tudja, hogy a jóizlésü uri ember nemcsak a

-zsebkendőjében, hanem a viselkedésében is kerüli a rikitó

-szineket.</p>

-<div class="chapter">

-<h2>Havanna és tengeri rák</h2>

-</div>

-<p>Abban, hogy a zsúr, a five o’clock, a szükséges intézmények közé

-tartozik, már nagyon régen megállapodtak a társadalmi élet bölcsei,

-akik tudják, hogy az ilyen tömeges vendéglátás a legegyszerübb és a

-legkényelmesebb elintézése az uri család társadalmi

-kötelezettségeinek. Az egynapos, fix vendégeskedés mindenesetre

-sokkal praktikusabb, mint a mindennapi, s az erszényem, az idegeim

-egyaránt hasznát látják annak, ha a hétnek vagy hónapnak csupán egy

-előre meghatározott napján kell vizsgálatot tennem a házigazdai

-erényeimből. A zsúr szükségessége – főképp a lányos házakban – nem

-is lehet tehát többé vita tárgya, de annál többet lehet beszélni

-arról a keretről, amelyben ezek a fesztelen összejövetelek a magyar

-uri házakban lefolynak.</p>

-<p>A zsúrnak vagy a five o’clock-nak, legalább elméletben, az a

-célja, hogy az egymással rokonszenvező, s <span class=

-"pagenum"><a name="Page_188" id="Page_188">-188-</a></span> egyazon

-müveltségi fokon álló öregek és fiatalok kedves és vidám

-hangulatban töltsék el a téli alkonyatok óráit. Vagyis: elmésen

-megbeszéljék a mindennapi élet, a müvészet, az irodalom eseményeit,

-néha-néha jókedvüen táncra perdüljenek s tréfával, udvarlással,

-olykor egy kis ártatlan emberszólással édesitsék meg ezt a különben

-annyira szürke és szomoru földi létet. Aki a zsúrt kitalálta,

-bizonyára poétikus, vidám és melegszivü ember volt; hiszen lehet-e

-finomabb és kellemesebb mulatság, mint egy finom, világos

-szalonban, örökzöld pálmák alatt csevegni okos asszonyokkal és

-bájosan piruló leányokkal, mig odakünn ólmos eső hull a csillogó

-aszfaltra? Nem kell éppen tulságosan fiatalnak lenni, hogy az ember

-az efféle intim szórakozásban a kedvét találja; hiszen még nekem, a

-fehérhaju öregnek, is azok a legkedvesebb perceim, amikor szép és

-elmés asszonyok szemébe nézve mondhatom el ó-divatu bókjaimat…</p>

-<p>Távol áll tehát tőlem, hogy a zsúrok ellen izgassak, hiszen

-minden intézmény, mely a közélet tónusának a megfinomitását

-szolgálja, kétszeresen, sőt háromszorosan kedves nekem. De

-akármilyen fanatikus barátja is vagyok a zsúrnak általánosságban,

-egy csöppet se lelkesedem azokért a zsúrokért, amelyek a mi uri

-házainkban szokásosak. Mert azok már nem finom, egyszerü és vidám

-összejövetelek, hanem valóságos felsőbb tanfolyamai az üres

-hencegésnek, a kellemetlen <span class="pagenum"><a name="Page_189"

-id="Page_189">-189-</a></span> nagyzolásnak és annak a huszadik

-századbeli szörnyüségnek, melyre nincsen is magyar szó: a

-proccolásnak. A mi uri hölgyeink azt hiszik, hogy a zsúr csak akkor

-zsúr, ha az ember a szegény ura egész havi jövedelmét elkölti a

-vendégeire. Tehát nem egy csésze theát, egy kevés édességet

-szolgáltatnak föl a házuk barátainak, hanem dús és százakba kerülő

-lakomákat, melyeknek költségeit aztán heteken át megsinylik.

-Akárhányszor tanuja voltam annak, hogy tisztességesen szituált,

-polgári családoknál, melyeknek évi jövedelme tizezer koronára rug –

-ez manapság egészen csinos összeg, – a délutáni összejöveteleken

-kétszáz forintba kerülő buffet áll a vendégek rendelkezésére, s a

-háziur nyolcvankrajcáros havannákkal kinálta az urakat, nem is

-szólva arról, hogy drága cigánybandát is hozatott a rögtönzött

-tánchoz, holott zongora is, zongorajátszó is okvetlen akadt volna a

-társaságban. Az ilyen látvány engem mindig gondolkodóba ejt, főképp

-akkor, ha tudom, hogy mindez a ház felnőtt kisasszonya kedvéért

-történik. A mamák ugyanis konokul azt hiszik, hogy a lányaik

-hamarabb főkötő alá jutnak, ha a nőtlen urakat a fényüzésükkel

-elkápráztatják. Én azt hiszem, hogy ez nagyon silány taktika, mert

-a fiatal urak, akik szeretnek jól élni s akik élvezettel szivják

-végig a papa óriási havanna-rudjait, rögtön más szemmel nézik a

-mulatságot, ha arról van szó, hogy az ilyen környezetben fölserdült

-kisasszonyt feleségül vegyék. Vendégi <span class=

-"pagenum"><a name="Page_190" id="Page_190">-190-</a></span>

-minőségükben pompásnak találják ezt a divatos zsúrt, de mint

-házasulandó legények, alighanem aggódva kerülik az esetleg

-félremagyarázható nyilatkozatokat. Mert ugyan mi az ördögért

-vállalkoznának arra, hogy a vendég kényelmes stallumát a házigazda

-tövises életével fölcseréljék?</p>

-<p>Délutáni összejövetelek a müvelt nyugaton is vannak, de ennek az

-oktalan nagyzolásnak, nyugodtan elmondhatom, sehol sincs párja. Az

-angol uri házakban csupán egy csésze teával s pár falat édességgel

-tisztelik meg a vendéget, de azért minden fiatal ur boldognak érzi

-magát, ha egy előkelő családhoz bejuthat. Az ilyen éretlen

-hencegésnek, valljuk meg őszintén, kissé Balkán-ize van. Legalább

-azoknál a középosztálybeli, uri családoknál, amelyek a családfő

-becsületes munkájából élnek. Ahhoz, hogy az ember valahol jól

-érezze magát, sem tengeri rák, sem januári barack, sem a vitéz Don

-Quijotte-ról elnevezett szivarfaj nem szükséges. Sőt: néha az ember

-épp ott unatkozik legjobban, ahol a havannák legnagyobbak.</p>

-<div class="chapter">

-<h2>A vendégszeretet túlzásai</h2>

-</div>

-<p>Ezt a cikket nem a finom és tökéletes, pesti zsúrasszonyok

-számára irom, akiknek tudvalevőleg minden illemkérdés a kisujjukban

-van, hanem a kedves, naiv és tapasztalatlan kis vidéki teremtések

-számára, akik <span class="pagenum"><a name="Page_191" id=

-"Page_191">-191-</a></span> valahol egy falusi udvarházban

-serdültek fel viruló, fiatal asszonyokká s akik egy reggelen

-hirtelen arra ébredtek, hogy ők, a kis zöldségek, egy nagy, polgári

-háztartás élén állanak s épp oly korlátlan urnői az egész

-háztartásnak, mint édes mamájuk, a tapasztalatokban megőszült

-matróna. Ezeket az édes asszonykákat akarom kitanitani arra a

-nagyon fontos és örökké aktuális tudományra: hogy miként kell

-viselkedni az embernek olyankor, ha vendég ül az asztala mellett?

-Most ugyanis, amióta a hivatásos nagybácsik korába léptem s

-gyakrabban megfordulok azokban a vidéki uriházakban, ahol a vendég

-kedvéért még a falakat is szivesen lebontanák, a magam

-tapasztalásából győződtem meg a felől, hogy ebben a szép országban,

-melynek a vendégszerető hirét még a külföldön is jól ismerik,

-alapjában véve nincsen is olyan jó dolga a vendégnek, mint ahogy a

-legendák mesélik. Még pedig – bármily különösen is hangzik ez az

-állitás – éppen azért nincs jó dolga, mert a mi vidéki asszonyaink

-egyenesen tulzásba viszik a vendégszeretetet s a házukba tévedő

-jóbarátot olyan kellemetlen torturákban részesitik, hogy még hosszu

-hónapok mulva is bizonyosan megemlegeti.</p>

-<p>Akik a vidéki uriházakban megfordulnak, már bizonyára

-kitalálták, hogy arról a furcsa és kinos szokásról akarok beszélni,

-melyet az ország minden szép asszonya szinte hagyományszerüen

-kultivál: a vendégeknek egész a molesztálásig való kinálásáról. Én

-magam <span class="pagenum"><a name="Page_192" id=

-"Page_192">-192-</a></span> például azok közé az emberek közé

-tartozom, akik délben csak azért ülnek az asztalhoz, hogy a fekete

-kávét, mely az életnek tagadhatatlanul egyik fénypontja, kellőképen

-megalapozzák. Nekem délben tökéletesen elég, ha két kanál levest,

-egy szeletke filet-t, egy izletes csirkecombot s egy barackot vagy

-egy nemes fajtáju almát megeszem. Ha egyedül vagyok, nem is

-szerepel egyéb az étlapomon, aminthogy – bizonyosan tudom – sokan

-vannak, akik a déli étkezés dolgában épp oly szerények, mint jó

-magam. Már most velem is, másokkal is, sürün megtörténik, hogy

-vendégképpen kell megjelennem egy-egy derék, vidéki család

-asztalánál, amely természetesen csakugy görnyedezik a magyar

-konyhaművészet remekei alatt. Ha rám biznák a dolgot, minden

-ételből enném egy-két falatot s szerencsésen a végére érhetnék az

-ebédnek, a nélkül, hogy másnap az orvosi tudományhoz kellene

-fordulnom segitségért. De nem bizzák rám, – oh, dehogy! – hanem

-addig kinálnak, addig molesztálnak, amig végre is kimerül minden

-energiám s tehetetlenül végigeszem az egész menüt, miközben

-borzongó hátgerinccel gondolok arra, hogy holnap harminckilencfokos

-lázzal fogok hánykolódni hófehér párnáim között. A bájos

-háziasszony valami különös ambiciót helyez abba, hogy én, a szegény

-mártir, a gyomromat tönkretegyem s a világért se nyugszik, amig egy

-tigris telhetetlenségével mindazt vérbenforgó szemmel fel nem

-falom, amit a vendégszeretet örve <span class="pagenum"><a name=

-"Page_193" id="Page_193">-193-</a></span> alatt a tányéromon

-felhalmoz. Sőt egyenesen sértésnek veszi, ha betegen nem távozom a

-házából. Hogy miért gyötör meg ennyire, azt ő épp oly kevéssé

-tudja, mint én, – de mivel az anyja, a nagyanyja is igy bántak a

-vendégeikkel, hát ő se akar rosszabb háziasszony lenni, mint azok

-voltak.</p>

-<p>Kedves, jó, vendégszerető, finomlelkü, nagyságos asszonyaim,

-engedjék meg nekem azt az alázatos kérdést: ugyan mire való ez a

-kannibálokhoz se méltó kegyetlen és izléstelen szokás? Mit akarnak

-bebizonyitani azzal, hogy a házukba tévedő idegent agyonetetik?

-Talán azt, hogy nem sajnálnak tőle két rostbeefet se s hogy akár

-egy egész libát is szivesen feláldoznak a vendégszeretet oltárán?

-Ez csakugyan nem szorul bizonyitásra, mert minden vendégük

-készséggel elhiszi önökről, hogy a pénzkérdés az ilyen

-meghivásoknál nem fontos. De ha nem ez a prózai momentum készteti

-önöket a középkori emberkinzásra, akkor az isten szerelméért miért

-kinálják agyon a szegény és tehetetlen vendégeiket? Nem teszik fel

-róluk, hogy kinálás nélkül se halnak éhen? Hiszen végre is huszadik

-századbeli emberekről van szó, akik tudvalevőleg nem annyira

-szemérmesek, hogy csupa affektálásból szándékosan éhesek

-maradjanak.</p>

-<p>Nagyságos asszonyok, akik az áldott vidéken oly megvesztegető

-bájossággal képviselik a magyar vendégszeretetet, nagyon kérem

-Önöket, gondoljanak arra, <span class="pagenum"><a name="Page_194"

-id="Page_194">-194-</a></span> hogy a spanyol inquizició szokásai

-már sok száz évvel ezelőtt elévültek s hogy ma már épp oly kevés

-értelme van a hüvelykszoritónak és a spanyol csizmának, mint annak,

-hogy valakit a fehér asztal mellett megkinozzanak. Az emberszeretet

-nevében, összetett kézzel, arra kérem Önöket: hagyjanak fel már

-egyszer végképpen a kinálgatással…</p>

-<div class="chapter">

-<h2>Ingujjban</h2>

-</div>

-<p>Budapest kávéházaiban – még a jobbakban is – pár nap óta mind

-sürübben tünik fel a kánikula ismert és kedves alakja: az ingujjas

-ember. Már kora ebéd után megjelenik s egyenesen a kártyaszoba,

-vagy a billiárdterem felé tart, ahol igy szól egybegyült

-barátaihoz:</p>

-<p>– Nézzünk az után, amiből élünk!</p>

-<p>E szavakkal leveti a kabátját s vidáman letelepedik a zöld

-asztal mellé, vagy kezébe veszi a dákót, hogy délutáni szórakozását

-megkezdje. Az ing, mely a kabát alól kibukkanik, néha tiszta és

-száraz, de néha gyürött és piszkos, sőt: többnyire gyürött és

-piszkos. Azonfelül láthatólag magán viseli a harmincfokos hőség

-nyomait, vagyis: az izzadtságtól egyenesen rátapad a vidám játékos

-testére. Ez mindenesetre érthető – hiszen ki nem izzad ebben a

-pokoli kánikulában? – de mint látvány, nagyon kellemetlen, mert mi

-tagadás: <span class="pagenum"><a name="Page_195" id=

-"Page_195">-195-</a></span> mindenki szivesebben legelteti a szemét

-ilyenkor egy hófödte glecscseren, mint egy önlevében kifőni készülő

-alsósjátékoson. A finom fehérnemünek akárhányan a bolondjai

-vagyunk, de a züllött, kifakult, csuronviz, párolgó kanavász látása

-nem tartozik azok közé az élvezetek közé, melyeket okvetetlenül

-megkivánnánk a pikkolónk mellé. Pedig akár kivánjuk, akár nem,

-részünk van benne, mert a budapesti kávéházban az ingujjas ember

-elfogadott, sőt népszerü tipus, akit a kávéháztulajdonos épp ugy

-respektál, akár a pincér, vagy a többi vendég.</p>

-<p>Nem vagyok valami etiketthajhászó félbolond, azt is elismerem,

-hogy az ilyen nagy melegben jogunk van kissé meglazitani a

-társadalmi törvényeket, de az ingujjas ember feltünő szereplése már

-régóta szálka a szememben. Kis, külvárosi kávémérésekben, ahova a

-mult évtizedek hires Sauwirthjei visszavonultak, piszkos

-matrózkorcsmákban, ahol a pofon épp oly elfogadott akció, mint a

-sörivás vagy a kolbászevés, egyáltalában nem találom feltünőnek, ha

-a vendég ingujjban, sőt feltürt ingujjal telepedik le a keresztlábu

-asztalhoz. De uri helyen, a nagy, tükörablakos kávéházakban, a

-ragyogó csillárok és freskók alatt az ilyen fesztelenség – ne

-tessék rossz néven venni az erős kifejezést – egyenesen illetlen és

-undoritó. Ha a kávéházba megyek, nemcsak ahhoz van jogom, hogy egy

-szelet fagylaltot kivánjak a pénzemért, hanem ahhoz is, hogy az

-esztétikai <span class="pagenum"><a name="Page_196" id=

-"Page_196">-196-</a></span> érzésemet kielégitsék. Az a

-kávéháztulajdonos tehát, aki az ingujjas embert a márványoszlopai

-között megtüri, nem csupán önmagát, meg a helyiségét becsüli le,

-hanem engem is, aki nem azért jöttem a kávéházba, hogy harmatozó,

-öreg izraelitákat nézzek. Akinek melege van, az menjen el egy dunai

-uszodába, vagy menjen haza a saját lakására, ahol – ha ugy tetszik

-neki – nemcsak a kabátját vetheti le, hanem az ingét is. Az alsósra

-vagy a karamboljátékra tudtommal semmiféle törvény se kényszeriti a

-honpolgárokat s aki kabátban nem képes arra, hogy a partiet blank

-bélára felvegye, az inkább mondjon le arról a gyönyörüségről, hogy

-a nyári hónapokban az embertársait megkoppaszsza.</p>

-<p>Ez alkalommal válaszolok annak a mézeshetes asszonynak a

-levelére is, aki nagy megbotránkozással panaszolja, hogy az ura – a

-tökéletes férfi-ideál – pár nap óta ingujjban ül le délben az

-asztalhoz, holott a szülői házban soha életében se látott hasonló

-illetlenséget. Én ugyan abban a véleményben vagyok, hogy a férjtől

-juliusban és augusztusban nem szabad tulságos szigoruan venni az

-effélét, de azért azt mondom, hogy az okos és jólnevelt férj a

-felesége jelenlétében még se ül le ingujjban az ebédhez. Nem azért,

-mintha ezzel valami égbekiáltó bünt követne el, hanem azért, mert a

-családi tüzhely finom tónusán még az efféle kisebbfajta

-neveletlenséggel is csorbát üt az ember. A középsorsu <span class=

-"pagenum"><a name="Page_197" id="Page_197">-197-</a></span> ur

-mindig megengedheti magának azt a fényüzést, hogy egy pehelykönnyü

-lüszterkabátot vásároljon, amit az ebéd ideje alatt magára vehet. A

-feleség, aki bizonyos pillanatokban maga is szintén megfeledkezik

-az ünnepies etikett-törvényekről, a saját megbecsülését látja

-abban, ha az ura vele szemben comme il faut gentleman módjára

-viselkedik. Az etikett felfüggesztésének pillanatai annál édesebbek

-és ingerlőbbek, mentül inkább ragaszkodik az ember az etiketthez

-azokban az órákban, amikor nem a forró sziv, hanem a hideg

-társadalom törvényei szerint kell cselekednie…</p>

-<div class="chapter">

-<h2>Babonaság</h2>

-</div>

-<p>A kaszinónkban, ahol a hazárdjátékok legválogatottabb fajtáival

-támogatták az alapszabályokban sürüen emlegetett nemzeti kulturát,

-egy öreg doktor is gyakran megfordult a kártyaasztal mellett.

-Egyébként vidám és kedves bácsi volt, de ha a kártyaszerencse

-egy-egy negyedórára elpártolt tőle, nyugodtan legyilkolta volna

-azokat a szerencsétleneket, akik szerényen a háta mögé telepedtek.

-Szentül meg volt győződve róla, hogy a rossz kártyajárásnak

-kizárólag a gibicek az okai s ezt a nézetét nem is igyekezett

-eltitkolni előttük.</p>

-<p>– De kedves bátyám, mondta neki egyszer valami fiatal ügyvéd,

-csak nem hisz komolyan abban a szamárságban, hogy a kártyát a háta

-mögött ülő gibic megváltoztathatja? <span class="pagenum"><a name=

-"Page_198" id="Page_198">-198-</a></span></p>

-<p>Az öreg doktor haragosan rázta meg hófehér üstökét:</p>

-<p>– Micsoda, hogy ebben a szamárságban nem hiszek? Jegyezd meg

-öcsém, hogy az én koromban már semmiben sem hisz az ember, se az

-igaz hazafiságban, se a forró szerelemben, sőt még talán a

-gondviselésben sem, de a babonában ugy hisz, mint ti, bigott

-komédiások, a szentirásban. Hogy a föld csakugyan gömbölyü, a felől

-nem vagyok egészen bizonyos, de hogy egy rossz gibic Rothschildot

-is tönkreteheti, abban egy pillanatig se kételkedem…</p>

-<p>Ez az öreg, goromba doktor jut az eszembe, mikor most egy

-„kiváncsi olvasó“ (aki valószinüleg maga is tagja a rossz gibicek

-grémiumának) azt a kérdést intézi hozzám: honnan van, hogy a

-különben okos és intelligens emberek is gyakorta épp oly babonásak,

-mint a legostobább falusi anyóka? Ez a derék ember érthetetlennek

-találja az ilyen elmebeli aberratiót, mert ő maga – amint irja –

-sohase lenne képes rá, hogy egészen közömbös jelenségeknek és

-tárgyaknak befolyást tulajdonitson az emberek sorsára és életére.

-Ebben talán igaza is van, de abban már egyáltalán nincs, hogy a

-babonaság érthetetlen. A babonaság nagyon is érthető és

-megmagyarázható, nem csupán az ostoba és elmaradt embereknél, hanem

-az okosoknál és az intelligenseknél is. Sőt ezeknél talán még

-inkább, mint amazoknál. Hiszen annyi rejtélyes és földeritetlen

-titok vesz <span class="pagenum"><a name="Page_199" id=

-"Page_199">-199-</a></span> körül bennünket bölcsőnktől a sirunkig,

-annyi misztikus és homályos jelenséggel találkozunk még a

-mindennapi életünkben is, hogy nem csoda, ha olyan befolyásokban is

-hiszünk, melyeket a logika nem tudna megmagyarázni. A logika még az

-élet legnagyobb processzusainál is csütörtököt mond, maga a

-születésünk és a halálunk is oly félelmetesen titokzatos, hogy a

-megmagyarázhatatlan befolyásoknak joggal helyet adhatunk azon a

-mesgyén is, mely létezésünknek ezt a két végállomását elválasztja

-egymástól.</p>

-<p>A babonaság tehát föltétlenül érthető, ami természetesen nem

-jelenti azt, hogy a humoros perceinkben ezeket a tébolyitó

-furcsaságokat komolyan kell vennünk. Az az ember, aki csak azért

-jár mindig a Rákóczi-ut jobboldalán, mert a baloldalon való járás a

-hite szerint bajt hoz a fejére, vagy az a másik, aki minden

-vállalkozása előtt kabalából nyers citromot eszik: mindenesetre

-bohózati alak, aminthogy a játékosok babonái is többnyire kacagtató

-bárgyuságoknak látszanak. Mert a játékosok közt, akik a kártya

-véletlennek látszó titokzatosságai révén lesznek nábobokká vagy

-koldusokká, természetesen aránytalanul több a babonás, mint a

-hazardozást elvileg megvető emberek között. Én ismertem kártyást,

-aki babonából dugóhuzót hordott a mellényzsebében, aki a játék

-megkezdése előtt kezet fogott a tüzlegénynyel, sőt olyat is láttam,

-aki selyemhernyókat hozott magával a kaszinóba a kalapja

-<span class="pagenum"><a name="Page_200" id=

-"Page_200">-200-</a></span> bélésében, mert szentül meg volt

-győződve róla, hogy a selyemhernyó jelenléte okozati összefüggésben

-van az ugynevezett pointeur-seriessel. De ki nem ismer akárhány

-embert, akinek ennél még százszor különösebb kabalái vannak? Engem

-az se lepne meg, ha valaki védjegyet tetováltatna a hátára, mielőtt

-a kártyaasztalhoz leül, vagy játékközben gyaluforgácsot és nyers

-gummi arabicum-ot rágicsálna, mert a babonás embertől minden

-őrültség kitelik. És az őrültség se őrültség, ha olyan valaki

-követi el, aki a babona misztikumában hisz. Ez a földi élet annyira

-tele van félelmetes titkokkal, hogy néha a babonaság sokkal inkább

-megadja hozzájuk a magyarázatot, mint a leghidegebb és a

-legkristályosabb logika.</p>

-<div class="chapter">

-<h2>A szép nénik</h2>

-</div>

-<p>Él itt Budapesten egy fiatal rokonom, aki foglalkozására nézve

-szorgalmas ügyvédjelölt, jellemére nézve derék és megbizható fiu,

-de van egy nagy hibája: betegesen rokonszenvez a kávéházi élettel.

-Reggel kávéházban költi el a kávéját, ebéd után feketekávézni siet

-a nagy tükörablakok mögé, hattól nyolcig a megszokott

-törzsasztalánál uzsonnázik, este pedig, ha az utolsó falatot

-lenyelte, már megint ott ül a hosszu márványasztal mellett, hogy a

-világ valamennyi képes és képtelen ujságját végigolvassa. A sorrend

-csak vasár- és <span class="pagenum"><a name="Page_201" id=

-"Page_201">-201-</a></span> ünnepnapokon változik meg, amikor

-változatosság okából, ebéd előtt is a kávéházban tölt el egy

-órácskát.</p>

-<p>A minap, mikor megkérdeztem tőle, hogy miért ragaszkodik ennyire

-a füstös levegőhöz, mely végre is tönkre fogja tenni az

-idegrendszerét, a fiu jóizüen elnevette magát.</p>

-<p>– Miért?… Mondhatom, hogy furcsa kérdés. Hát mi másért járnék a

-kávéházba, mint a szép nénikért, akiket minden időben ott talál az

-ember…</p>

-<p>– Micsoda szép nénikről beszélsz?</p>

-<p>– A pesti kávéházak törzsvendégeiről, akik elég jószivüek hozzá,

-hogy velünk egy födél alatt töltsék el az összes szabad idejüket… A

-szép nénik, épp ugy, mint mi, a kávéházban költik el az

-uzsonnájukat s csak este nyolc után mennek haza, amikor a

-helyiséget söpörni kezdik…</p>

-<p>Igy szólt, bajuszát pödörgetve, az én lovagias öcsém, aki –

-teringettét, hiszen a véremből való fiu – nem tartozik amaz egyének

-közé, akik a barátságos szép asszonyokat elkerülik. Főképp a „szép

-néni“-ket nem kerüli el, a nyájas, selyembluzos ifju hölgyeket,

-akik négy óra után már letelepednek a különböző kávéházakba s az

-illusztrált lapok forgatása közben meleg pillantásokat vetnek a

-körülöttük settenkedő urakra. Én tehát mindenképpen megértem lelkes

-öcsém álláspontját, akinek a VI., VII. és VIII-nál töltött száraz

-délelőttjei után föltétlenül jól esik, ha bájos és jószivü

-<span class="pagenum"><a name="Page_202" id=

-"Page_202">-202-</a></span> hölgyek közt felüdülhet. Sőt a „szép

-nénik“-et is megértem, akik az élet unalmáért és keserüségeiért

-legalább röpke kávéházi ismeretségekben keresnek kárpótlást. De nem

-értem meg – s ez az, amiért ezt a banális témát ujra a nyilvánosság

-elé viszem – azokat a polgári asszonyokat, akik a „szép nénik“

-cimére és jellegére pályáznak. Vagyis: a kávéház jószivü tündérei

-közé keveredő, tisztességes <i>filiszter</i> hölgyeket. Az ő

-kávéházi szereplésük igazán budapesti specialitás; mert sehol a

-nagy világon – se Londonban, se Párisban, se Madridban, se

-Newyorkban, se Tokióban – nincs az a szolid uri asszony, aki

-nappali világitásnál – pláne férfikisérő nélkül – a kávéházban

-lebzselne. Már csak azért se – a háziasszonyi elfoglaltságáról nem

-beszélek – nehogy a „szép nénik“-kel összetéveszszék. Budapesten

-azonban ez a szokás annyira lábrakapott, hogy az embernek szinte

-azt kell hinnie: a filiszter asszonyok egyenesen valami pajkos

-kalandnak nézik, ha a kávéházban félreismerik őket. Hogy ennek a

-különös ambiciónak mi a lelki rugója: azt, fájdalom, nem tudom

-megérteni. Annyi bizonyos, hogy Európa többi kulturvárosában az

-igazi uri nő nem ülne be órákra olyan helyiségbe, ahol egész sereg

-kalandhős fixirozza s ahol a füst, a trágár szóbeszéd és a trágár

-pillantás ugyszólván benne van a leltárban.</p>

-<p>Mindezzel azonban nem azt akarom mondani, hogy a tisztességes nő

-egyáltalában nem járhat a kávéházba. <span class="pagenum"><a name=

-"Page_203" id="Page_203">-203-</a></span> Járhat, de csak bizonyos

-időben: én szerintem este tiz és tizenkét óra között. Akkor a

-legdiszkrétebb felfogás se találhat semmi kivetőt abban, hogy az

-uri asszony, aki a szinházi előadás után még egy csésze forró teát

-akar meginni, a férje karján egy előkelő és jó tónusu kávéházban

-megjelenjék. Aki ilyenkor jön, arról mindenki elhiszi, hogy nem az

-én feketebajuszu öcsém miatt harapja a füstöt s nem azért fogja a

-kezébe a spanyol képes ujságot, hogy e sánc mögül négy

-márványasztal összes férfi-népével kacérkodjék. De a kávéházban

-egyedül, vagy a barátnőivel uzsonnázó asszony mindig ki van téve

-annak a gyanunak, hogy ő is a „szép nénik“ közé tartozik, abba az

-osztályba, melyet ezzel a léha jargonnal keresztelt el a

-kávéházakban lebzselő fiatalság. Az uri nő, ha nappal nyilvános

-helyre akar menni, ám menjen a jóhirnevü cukrászdába, ahol senkise

-ad át neki olyan ujságlapokat, melyeknek margóján szerelmi

-találkákat kérnek tőle. Mert ha szép, akkor az én drágalátos öcsém

-okvetlen kér tőle egy találkát, de nemcsak ő kér, hanem minden

-naplopó, aki az aranyos oszlopok között tartja a hivatalos óráit. A

-közhit ugyanis azt tartja, hogy aki a „szép néni“ cimére rászolgál,

-az már közel van hozzá, hogy a jelleget is megkapja. <span class=

-"pagenum"><a name="Page_204" id="Page_204">-204-</a></span></p>

-<div class="chapter">

-<h2>A vásárló szenvedélyről</h2>

-</div>

-<p>– Magyarázza meg nekem – irja ma egy fiatal ember, akinek

-levelét ezennel tárgyalásra kitüzöm – magyarázza meg, ha tudja, mi

-az oka annak, hogy engem, aki februárban már elmultam huszonhat

-éves, s a közvélemény szerint nem tartozom a legostobábbak közé,

-semmi a világon nem izgat: sem a szerelem, sem a szinház, sem a

-Conan Doyle regényei, de egy körülmény mindig megfoszt a józan

-eszemtől: az, ha több pénz van a zsebemben a szokottnál. Amikor öt

-forintom van, nyugodtan és higgadtan járok az emberek között,

-olcsón és szerényen vacsorázom, gyalog járok, hogy a villamost

-kispóroljam, de ha véletlenül ötven, vagy száz forinthoz jutok

-egyszerre, a szó szoros értelmében becsipek a vagyontól s még

-álomra se tudom hajtani a fejemet, ha a pénztől hamarosan meg nem

-szabadultam. Ilyenkor mindent összevásárlok, ami csak a szemem elé

-kerül, oktalanul, sőt nevetségesen gavallér vagyok s egyáltalában

-nem gondolok arra, hogy holnap, holnapután is nap lesz. Elköltöm az

-utolsó krajcáromat s csak utólag, amikor már ismét antivirilista

-vagyok, tépem ki a hajamat bosszuságomban, hogy ujra könnyelmü és

-beszámithatatlan voltam. Meg tudná mondani, hogy mi ennek az oka?

-És ha megtudná, tud valami orvosságot is ajánlani, amely ebből a

-nevetséges szenvedélyemből kigyógyit? <span class=

-"pagenum"><a name="Page_205" id="Page_205">-205-</a></span></p>

-<p>Ime, a fiatal ur problemája, mely nem is olyan kómikus, mint

-amilyennek az első pillanatban látszik, főképp azért nem, mert

-rengeteg sok ember él a világon, aki ugyanebben a betegségben

-szenved. És ez a betegség annyira veszedelmes, hogy nekem, ha

-afféle unalmas moralista lennék, most alaposan le kellene szidnom a

-könnyelmü fickót s nagy prédikációkkal bizonyitanom, hogy az ilyen

-szenvedély a biztos romlás alapja, mert már apáink megmondották,

-hogy a pénzt sokkal könnyebb megszerezni, mint megtartani. De mivel

-sem moralista, sem Tartuffe nem vagyok, hát bevallom, hogy ezt az

-időleges részegséget, amit a pénz okoz, nagyon meg tudom érteni,

-még pedig azért, mert magam is igen sokáig szenvedtem a vásárlási

-mániának nevezett nyavalyában. Ez a hires bölcs, aki most a

-gyékényen pipázva adja a nyugodt és hidegvérü filozófust, valamikor

-szintén fiatal és hóbortos legény volt, aki a nélkülözés órái után

-mindig megszédült, mikor váratlanul pénzhez jutott. Én voltam az,

-aki ezer forinttal a zsebemben, reggeltől estig ott lebzseltem a

-nagyvárosi utcák kirakatai előtt s nemcsak finom fehérnemüt, drága

-nyakkendőket, kincsekbe kerülő szivartárcákat vásároltam, hanem

-ujfajta dugóhuzókat, silány szobrokat, japán papirszalvétákat és

-ó-német kártyapréseket is, szóval csupa olyan tárgyat, melnyek

-világéletemben se vettem hasznát. Emlékszem rá, hogy egyszer

-Londonban, mikor a pénzeslevélhordó egy napon váratlanul

-<span class="pagenum"><a name="Page_206" id=

-"Page_206">-206-</a></span> benyitott hozzám, a

-Piccadilly-cirkuszon egy kis ölebet vásároltam két fontért, pedig

-bizonyosan tudtam, hogy a boarding-house-omba nem bocsátanak be

-háziállatokat. De a pénztől én is becsiptem, mint mindenki, aki nem

-szokta meg, hogy állandóan százfontosai legyenek a zsebében. Az

-ilyen oktalan költekezésnek épp a vagyon szokatlan tudata adja meg

-a pszichológiai magyarázatát. És még valami; a rendes, komoly,

-pedáns elfoglaltság hiánya, vagyis: az unalom. Tessék csak megnézni

-a személyvonat utasát, aki tizenkét órát tölt a vasuti kocsiban s

-majdnem megőszül idegességében, amig az utazása céljához ér. Az

-ilyen ember nem csupán a menetrendeket és az ujságokat vásárolja

-meg, hanem a közbeeső állomások összes automatáit kifosztja. Egész

-gyüjteményt szed össze a kölni vizből, a Sarg-féle szappanból és

-kalodontból, a pörkölt és pörköletlen mandulából, a savanyu

-cukorkából, a gyujtóból és a bajuszpedrőből. Pedig az egyikre épp

-oly kevés szüksége van, mint a másikra. De megveszi, mert az utazás

-egyhanguságába még az az esemény is édes változatosságot hoz, ha az

-ember a nikkel-huszfillérest az automata nyilásába beledobja.</p>

-<p>A betegséget tehát én tökéletesen megértem, de ami az orvosságot

-illeti, hát az a nézetem, hogy az ilyen baj hasonlit a

-neuraszténiához: csak az idő gyógyitja meg, de az is ritkán. Aki

-erre a betegségre inklinál, az többnyire a haláláig nem gyógyul ki

-belőle. Mérhetetlenül <span class="pagenum"><a name="Page_207" id=

-"Page_207">-207-</a></span> nagy energia kell hozzá, hogy az ember

-hidegen tovább menjen a kirakatok előtt, mikor pénz, sőt sok pénz

-van a zsebében. És ha tovább is megy, többnyire ugy jár, mint az a

-galiciai zsidó napszámos, aki öt pálinkamérést hősiesen kikerült,

-de a hatodikban már emelt fővel kért egy pohár borovicskát, mert

-gyönyörü önmegtartóztatásáért bőven rászolgált erre a kis

-jutalomra. Miért mondjam, hogy az ilyen könnyelmü fecsérlő

-föltétlenül jellembeli fogyatékosságban szenved? Ha azok a keserves

-pillanatok, mikor egy huszforintos kalitka megvásárlása után

-kénytelen adós maradni a főpincérnek a kávéja árával, nem tudják

-kigyógyitani a betegségéből, akkor az én szavam ugyis csak annyit

-ér, mint egy öreg szarvasbogár döngése.</p>

-<div class="chapter">

-<h2>Az utca lovagja</h2>

-</div>

-<p>„Lehetnek-e olyan esetek, amikor a feleség nem köteles

-megmondani az igazságot az urának?“ – kérdezi ma tőlem egy habozó,

-fiatal asszony, akinek – ugy látszik – van egy ilyen delikát esete,

-s most az én girómmal akarja megnyugtatni a lelkiismeretét. Nemcsak

-azért, mert az ilyen ifju teremtések lekötelezése különös örömet

-szerez nekem, hanem teljes, férfias meggyőződésemmel azt

-válaszolom: hogy igenis vannak, még pedig gyakran vannak ilyen

-esetek, s az asszony, mikor az igazságot elhallgatja, akárhányszor

-korrektebbül <span class="pagenum"><a name="Page_208" id=

-"Page_208">-208-</a></span> cselekszik, mint akkor, amidőn naiv

-csacsisággal fölösleges dolgokat is elmesél az ő szerelmes

-uracskájának.</p>

-<p>Ne komédiázzunk és valljuk be igy négyszemközt, hogy

-tulajdonképpen nem is különböző esetekről van szó, hanem egyetlen

-egy esetről, – mert a többiben már nem értem a tréfát, s a

-legnagyobb határozottsággal azt vallom, hogy a házastársaknak nincs

-egymás előtt titkolni valójuk. Helyesebben: a tisztességes asszony

-nem is követ el olyasmit, amit titkolnia kellene az ura előtt.

-Persze akkor, amidőn az igazság őszinte beismerése mellett

-kardoskodom, nem az ugynevezett konyhabeli kulissza-ügyeket értem,

-mert azt a fontos tényt, hogy a szakácsné gorombán visszafeleselt,

-vagy azt, hogy a szobalány bünös hanyagságot tanusitott a

-padlókefélés körül, nemcsak szabad, de kötelesség is elhallgatni a

-férj előtt, akinek igazán nincs feje ahhoz, hogy ezekben a

-komolytalan affaire-ekben itélkezzék. Ilyenekről tehát aligha van

-szó a kiváncsi, fiatal asszony kérdésében. Hogy miről van szó, azt

-bátor leszek rögtön kitalálni, hiszen a magamfajta vén

-globetrotterek, ha kincseket nem is tudnak összegyüjteni hosszas

-kóborlásaik közben, egy nagy kincsre mindenesetre szert tettek:

-arra a tudományra, hogy az ilyen nyughatatlan vérü, fiatal

-teremtések lelkében éppen ugy tudnak olvasni, mint a nyitott

-könyvben.</p>

-<p>Tehát lássuk csak a tényállást, kedves kis barátnőm:

-<span class="pagenum"><a name="Page_209" id=

-"Page_209">-209-</a></span> ugy-e ezuttal is az utca lovagjairól, a

-derék aszfaltbetyárokról van szó? Ön szerényen, lesütött szemmel

-sétlált a Kossuth Lajos-utcán, vagy esetleg a Rákóczi-uton, amikor

-az a borzalmas orvtámadás érte, melyre most is csak heves

-szivdobogással tud visszagondolni… A részletek már banálisak: a

-felsütött bajuszu gazember megemelte Ön előtt a kalapját s

-udvariasan megkérdezte, vajjon megengedi-e, hogy a divatárusnőjéhez

-elkisérje? Egyuttal azt is elmondta, hogy Kegyedet már hosszabb idő

-óta néma tisztelettel szokta követni az aszfalton, de most már

-nincs többé lelki ereje ahhoz, hogy érzéseit eltitkolja…</p>

-<p>Ugye-bár, igy történt a hires eset? Kegyed az első pillanatban

-azt hitte, hogy rögtön el fog ájulni ijedtében, de aztán

-meggondolta magát s nem ájult el, hanem egy megvető pillantást

-vetve az aszfalt Romeójára, olyan lépésekkel távozott, mint Jászai

-Mari szokott egy-egy Shakespeare-dráma negyedik felvonásában… És az

-egész uton az járt a szőke vagy barna fejecskéjében, hogy ugyan mit

-fog mondani a törvényes szerelmese, ha erről a rémületes

-kalandjáról referál neki?</p>

-<p>Kedves kis nagyságos asszonyom, mindenekelőtt fogadja a tisztelt

-férje nevében is forró köszönetemet azért, hogy nem neki mondta el

-ezt a furcsa történetet, hanem nekem. Ha őt avatta volna be

-életének ebbe a fájdalmas titkába, fölösleges izgalmakat szerzett

-<span class="pagenum"><a name="Page_210" id=

-"Page_210">-210-</a></span> volna a derék embernek, mig én

-mosolyogva azt mondom: nem történt Kegyeddel semmi olyasmi, amiért

-érdemes lenne nyugtalankodnia… Az aszfaltbetyárok népes családfáját

-sem az ilyen jó és szolid asszonykák, sem a rendőrök, sem én, öreg

-csavargó, nem tudjuk kiirtani a föld szinéről, mert ez a fajzat

-sokkal inkább szaporodik, mint a legalsóbbrendü élősdiek… De

-szerencsére, nem olyan veszedelmesek, mint azok, mert az olyan

-bátor megvetés, amivel Kegyed a kloaka szerelmesét elhessegette

-magától, minden esetben elég, hogy a szép és fiatal teremtések a

-piszkos tolakodásától megszabaduljanak…</p>

-<p>Mi célja lenne annak, hogy ezt a kalandját a tiszta családi

-tüzhelye mellett fölmelegitse? A férje – aki bizonyosan föltétlenül

-meg van győződve a Kegyed makulátlan tisztességéről – egy

-pillanatig azt hihetné, hogy talán egy ártatlan, de mégis

-hibáztatni való kacérság bátoritotta föl azt a gyalázatos

-csirkefogót. Minek zavarná föl ennek a derék embernek a nyugalmát,

-mikor a lelke mélyén tökéletesen meg van győződve a felől, hogy

-egyáltalában nem cselekedett inkorrekt dolgot? Hiszen az a lovag

-amugy is kényelmes inkognitóban párolgott el a nagyvárosi utca

-emberoceánja között, – és ha a véletlen ugy akarná, hogy Kegyed föl

-tudja lebbenteni azt az inkognitót, ugyan volna-e szive hozzá, hogy

-az urát egy olyan lovagias affaire-ba kényszeritse, amelyben egy

-tisztességes és <span class="pagenum"><a name="Page_211" id=

-"Page_211">-211-</a></span> gáncs nélkül való gentleman lenne

-kitéve egy jellemtelen kalandor golyójának…</p>

-<p>Az őszinteségnek csak abban az esetben volna értelme, ha a

-társadalom az ilyen arcátlan gavallért egyértelmüleg kilökné

-magából. De a mi viszonyaink, fájdalom, olyanok, hogy a leleplezés

-– a helyett, hogy tönkretenné – jóformán glóriát fon a bátor férfiu

-feje köré, aki egy védtelen asszonyt hősiesen inzultálni

-merészelt…</p>

-<div class="chapter">

-<h2>Közkeletü neveletlenségek</h2>

-</div>

-<p>Mikor néha, hosszabb távollét után, a hazámba visszatérek, az

-első napon rendesen ugyanazt a két furcsa jelenséget konstatálom:

-az utcák sokkal csöndesebbek, a nyilvános helyek – az éttermeket és

-a kávéházakat értem – sokkal hangosabbak, mint a külföldön. Az

-elsőt könnyen megértem; Budapest, utcai forgalom tekintetében, még

-nem érte el a nagy európai metropólisok szinvonalát. Igazán

-nagyvárosinak csak néhány exponált pontja mondható; a Rákóczi-ut,

-az Andrássy-ut belső része s szép időben a korzó és a divatos

-belvárosi utcák egyike-másika. A többi majdnem egy vidéki város

-impresszióját kelti, ha az ember Párisból, Londonból vagy akár

-Bécsből érkezik meg a keleti pályaudvarra. (A minap, fényes délben,

-egész Budáig egyetlen járó-kelővel se találkoztam az uj

-Erzsébet-hidon.) <span class="pagenum"><a name="Page_212" id=

-"Page_212">-212-</a></span> Ez azonban még megérthető valahogy;

-ahhoz, hogy egy nagy városnak oly széditő utcai élete legyen, mint

-a nagy nyugateurópai centrumoknak, az üzleti forgalomnak oly mesés

-arányai kellenek, amilyeneket odakünn lát az ember. Ez tehát

-tisztára csak idő kérdése; ha a mi szép Budapestünk is olyan üzleti

-centrummá lesz, mint Páris vagy Berlin, itt is lépten-nyomon ki

-leszünk téve annak a gyönyörüségnek, hogy a tyukszemünket

-ötpercenkint letapossák.</p>

-<p>Amit nem értek s ami állandóan felborzolja még az én nyugodt és

-meghiggadt idegeimet is, az nem a mi utcai életünk abnormális

-csendessége, hanem a nyilvános helyek csuf és izléstelen lármája,

-melyhez hasonlóra csak az ázsiai bazárokban találunk. A budapesti

-ember, mikor a kávéházba vagy a vendéglőbe megy, mintha egyenesen

-valami perverzus örömet találna abban, ha a szomszédait idegesekké

-teheti. Nem is beszélek most azokról a furcsa hölgyekről és

-urakról, akik izléstelenül hangosan beszélnek a vendéglői vagy a

-kávéházi asztal mellett s akik a legszigorubb magánügyeiket is

-olyan tónusban pertraktálják, amilyet a régi rómaiak csak a fórumon

-használtak, de ők is csupán akkor, ha a haza komolyan veszedelemben

-forgott. Ez az ildomtalanság végre is nem általános szokás s igy

-inkább humoros, mint boszantó hatással van a nyilvános helyek többi

-jóizlésü vendégére. De ami egyenesen felháboritó, az a budapesti

-embernek ama <span class="pagenum"><a name="Page_213" id=

-"Page_213">-213-</a></span> közforgalomban levő neveletlensége,

-amelyet a pincérrel, az ujsághordó gyerekkel s az összes szomszédai

-idegeivel szemben elkövet. Mindig csodálkozom rajta, miképp tudja

-itt valaki nyugodtan végigolvasni az ujságját, amikor valóságos

-vihara tombol körülötte a csöngetésnek, kopogtatásnak, kiabálásnak,

-visitásnak, sőt néha orditozásnak is. Száz ember közül százegy a

-késsel veri a poharát, a gyürüjével üti a márványasztalt s olyan

-pokoli zsivajt csap, hogy az elmegyógyitó intézetek dühöngő

-osztálya valóságos trappista kolostor a budapesti kávéházakhoz és

-vendéglőkhöz képest. A bennszülött fővárosi még akkor is csönget,

-sőt harangoz, ha abszolute nyugodt állapotban van; de mit müvel, jó

-isten, olyankor, ha a felszolgáló pincér nem hozza el két percen

-belül a kivánt ujságját (amit háromszáz ujság közül kell

-kiválasztania) s ha a főpincér nem abban a minutumban terem előtte,

-amikor éppen fizetni akar. Ilyenkor kivörösödik, reszket, görcsöket

-kap, mert valami felháboritó injuriának tekinti, hogy őt, aki husz

-krajcárt ad azért, hogy kávét, ujságot, vizet, szóda bicarbonát,

-cimjegyzéket, menetrendet kapjon s a telefont is annyiszor

-használhatja, amennyiszer jól esik neki, két vagy – uram bocsáss –

-öt percig megvárakoztatják. Ez egyenesen galád beletaposás az ő

-egyéni szabadságába s igy csupán a legszentebb jogával él, amikor

-megbotránkozása egész orkánját zuditja az alpincér, a főpincér s a

-kávéházat birtokló <span class="pagenum"><a name="Page_214" id=

-"Page_214">-214-</a></span> uzsorás fejéhez. Hogy e közben én, az ő

-ártatlan vendégtársa, is megőrülök, azzal természetesen nem

-törődik, hiszen nekem is jogom van hozzá, hogy csöngessek, visitsak

-és orditozzak.</p>

-<p>Bizonyos, hogy a tombolásnak ez a fajtája sehol a müvelt

-külföldön nem szokásos s hogy Budapesten is el lehetne szokni tőle,

-ha a nagyságos vendég urak a türelem szent erényében kissé

-gyakorolnák magukat. Elvégre még a legbuzgóbb főpincér se járhat

-biciklin a kávéházban s ha egyszerre tiz ember akar fizetni neki,

-kilencet még akkor is kénytelen megvárakoztatni, ha a

-kötelességérzet valósággal dühöng benne. A husz krajcáromért egész

-sereg jogot szerzek meg magamnak a kávéházban, de azt a jogot, hogy

-egymagamban eljátszszam a sziu-indiánok összes harci jeleneteit,

-még e tekintélyes pénzösszeggel se szerzem meg. Mert a kés arra

-való, hogy a ramsteaket elvágjam vele, a gyürü arra, hogy kedves

-nőm őnagyságára emlékeztessen, de már arra, hogy száz ártatlan

-embert megőrjitsek, sem a kés, sem a gyürü nem való. Hiszen a

-kávéház és a Lipótmező között mégis kell lenni valamiféle

-különbségnek. <span class="pagenum"><a name="Page_215" id=

-"Page_215">-215-</a></span></p>

-<div class="chapter">

-<h2>A jóakaró</h2>

-</div>

-<p>Igen, igen, a lovagiasságnak is megvan a maga humora, – s ez a

-humor gyönyörüen nyilatkozik meg a problémában, melyet egy naiv

-ifju ma elibém terjeszt, ujabb bizonyságot szolgáltatva a felől,

-hogy a szelid, himporos kedélyek még nem haltak ki végképpen a

-világból. Ennek a naiv ifjunak ugyanis van egy ravasz ismerőse, aki

-már huzamosabb idő óta minden erejével arra törekszik, hogy neki

-minél több kellemetlenséget okozzon. Hogy miért haragszik rá, arról

-levéliróm nem világosit föl, de azt tényként megállapitja, hogy ez

-az ur minden lehető és lehetetlen alkalmat fölhasznál az ő

-boszantására s legutóbb olyan trükköt eszelt ki, amely egyenesen

-hallatlan és vérlázitó. A minap ugyanis nyájas arccal félrehivta s

-igy szólott hozzá:</p>

-<p>– Tegnap egy társaságban Önről volt szó. Nem vagyok vénasszony s

-nem szivesen vállalkozom arra, hogy pletykákat terjeszszek, de

-sokkal jobb szeretem Önt, semhogy elhallgassam, hogy mit beszéltek.

-A társaság egyik tagja ugyanis azt mondta, hogy Önnél

-haszontalanabb, jellemtelenebb frátert még sohase látott.

-Valószinü, hogy kellemetlenséget szerzek most Önnek, de azt hiszem,

-hogy kötelességem az őszinteség…</p>

-<p>– És ki volt az az ember, aki igy beszélt rólam? – kérdezte,

-aránylag nyugodt hangon, a naiv fiu.</p>

-<p>– Bocsásson meg, de ezt nem vagyok hajlandó <span class=

-"pagenum"><a name="Page_216" id="Page_216">-216-</a></span>

-elárulni. Egy gentleman nem szolgáltathat ki valakit, aki a

-bizalmával megtisztelte. Ez különben, ugy hiszem, mellékes is.

-Nekem csupán az volt a célom, hogy Önt a keringő hirek felől

-felvilágositsam…</p>

-<p>Akár hiszi a nyájas olvasó, akár nem hiszi, az én levéliróm nem

-ütötte arcul a derék gentlemant, sőt: annyira zavarba jött, hogy

-egyáltalában semmit se tudott válaszolni neki. Csak másnap tért

-annyira magához, hogy a kis epizódot el birta mesélni nekem, annak

-a kérésnek kapcsán: hogy adjak neki tanácsot, mit cselekedjék az ő

-különös jóakarójával szemben?</p>

-<p>– Meg nem sérthetem – irja édes csacsisággal – mert hiszen nem ő

-volt, aki ilyen galádságokat beszélt rólam. Be se pörölhetem, mert

-hiszen ugyancsak nem ő volt, aki ilyen alávaló módon gázolt a

-becsületemben. De hát mi akkor a tennivalóm? Én nem tudok kieszelni

-semmi okosat s ezért Önhöz fordulok, hogy sulyos helyzetemben

-valamikép sziveskedjék a segitségemre lenni…</p>

-<p>Amint látják, vannak még szelid lelkek a világon, akik még

-azokkal az ismert, ősrégi trükkökkel sincsenek tisztában, amelyeket

-már a középkorban is sikerrel használtak a naiv kedélyek

-megpukkasztására. Ez a fiatal ur még nem ismeri azt a kedves,

-barátságos, jólelkü fiut, aki e szavakkal telepedik le a kávéházi

-asztalhoz:</p>

-<p>– Tegnap este ugyancsak kihoztak Ön miatt a <span class=

-"pagenum"><a name="Page_217" id="Page_217">-217-</a></span>

-sodromból. Van már legalább is öt éve, hogy nem mérgelődtem annyit,

-mint tegnap.</p>

-<p>– Mi történt? – kérdezzük ijedten és kiváncsi hangon.</p>

-<p>– Egy ur, vagyis a leghelyesebben egy szmokingos csirkefogó,

-nagy társaság előtt azt állitotta Önről, hogy öreg és szerelemre

-éhes hölgyek pénzéből él. Képzelheti, hogy nem maradtam nyugodt az

-ilyen szemtelenség hallatára s ugyancsak megmondtam a véleményemet

-annak a haszontalan rágalmazónak…</p>

-<p>– És nem lenne oly kedves, hogy a rágalmazó nevét is közölné

-velem?</p>

-<p>– Nem, kedves barátom, ezt már nem szabad kivánnia tőlem. De

-nincs is rá szüksége, mert elhiheti, hogy derekasan

-megvédelmeztem…</p>

-<p>Ez a trükk már majdnem oly régi, mint az ó-testamentom s a

-komoly emberek egyáltalában nem is csinálnak valami különös kázust

-belőle. Legfölebb azt cselekszik meg, hogy a védelmezőjüket sonica

-arcul ütik. De még talán ennyi is fölösleges. Van az elintézésnek

-egy célszerübb módja is s ha megengedi, – hiszen tanácsot kér

-tőlem, ugy-e? – szivesen közlöm Önnel ezt az ügyes és kipróbált

-metódust.</p>

-<p>Az elintézés leghelyesebb módja a következő:</p>

-<p>Három napig ne szóljon semmit se, sőt: érintkezzék továbbra is

-legbarátságosabban azzal a derék gentlemannal, aki a minap annyira

-kitüntette Önt a <span class="pagenum"><a name="Page_218" id=

-"Page_218">-218-</a></span> jóakaratával. Három nap mulva azonban

-hivja félre s mondja neki, szintén nyájas hangon, a

-következőket:</p>

-<p>– Kedves barátom, ma alkalmam volt rá, hogy az Ön kedvességét

-viszonozzam.</p>

-<p>– Hogy-hogy? – fogja kérdezni a kitünő uri ember.</p>

-<p>– Ugy, hogy tegnap én is egy nagyobb társaságban voltam, ahol az

-Ön neve is szóba került. Egy ur ugyanis azt állitotta, hogy

-gyávább, piszkosabb, ravaszabb rágalmazót még egyáltalában nem

-ismert, mint Ön. Képzelheti, hogy nem türtem ezt a hangot s

-derekasan megfeleltem annak a becsületrablónak. Ne hálálkodjék,

-hiszen az Ön minapi jóakarata után ez egyszerüen a kötelességem

-volt…</p>

-<p>E szavak után szoritsa meg forrón a derék gentleman kezét és

-távozzék nyugodtan a kávéházból. A lovagias ügyet – higyje meg

-nekem – e nyilatkozattal végérvényesen elintézi.</p>

-<div class="chapter">

-<h2>Lemondás</h2>

-</div>

-<p>Kedves uram, aki oly izgatottan és szorongva várja a választ,

-melyből sulyos lelki fájdalmának elmulását reméli, az ön levele

-eszembe juttatja nemes kollegáimat, a testi bajok doktorait, akik

-lelkiismeretes diagnózisuk után többnyire rögtön megirják a

-receptet, melylyel a páciensüket meggyógyitják, de néha komolyan

-<span class="pagenum"><a name="Page_219" id=

-"Page_219">-219-</a></span> és szánakozva szoritják meg a szegény

-betegük kezét.</p>

-<p>– A szervi bajok ellen nem sokat használ az orvosi tudomány,

-mondják szomoruan. Uj szivet, fájdalom, nem adhatok önnek s igy

-csak azt tanácsolhatom, őrizkedjék minden izgalomtól és

-felindulástól… A jó isten hatalmával, sajnos, még a legjobb

-orvosdoktor se rendelkezhetik…</p>

-<p>Mióta én, a dologtalan öreg, egyszerü gyékényemen a várószobámat

-berendeztem, gyakran ugy érzem magam, mint az orvos, aki diagnózist

-csinál és recepteket ir… És néha ugy képzelem, hogy a zsámolyom

-fölött valami láthatatlan tábla csillog ezzel a felirással:</p>

-<p class="center">LELKI BETEGEK DOKTORA.<br />

-RENDEL HAJNALTÓL ESTÉLIG.</p>

-<p>Igy képzelem – és a szivem nekem is épp ugy elfacsarodik olykor,

-mint a doktoré, aki bizonyosan tudja, hogy nem segithet a betegén…

-Mert a szervi bajokkal szemben a lelki orvos is tehetetlen… És

-ilyenkor én is azt mondom, amit a professzor, aki a páciensét

-végigkopogtatta:</p>

-<p>– A jó isten hatalmával, fájdalom, én se rendelkezhetem…</p>

-<p>… Ön, kedves uram, azt irja nekem, hogy alighanem a

-revolvergolyó lesz az egyetlen orvosság, amely önt végképpen

-meggyógyitja. Ön, aki előkelő állásu ember s négy kedves, gyönyörü

-gyermek apja, fél <span class="pagenum"><a name="Page_220" id=

-"Page_220">-220-</a></span> év előtt beleszeretett egy tizennyolc

-esztendős leányba s érzi, hogy ettől a gyötrő szenvedélytől sohase

-fog megszabadulni… Mit tegyen?… A lemondáshoz egyáltalában nincs

-ereje, arra a gazságra pedig, hogy a derék feleségét, az ártatlan

-kicsikéit elhagyja, sohase lenne képes… Hol találja meg a kivezető

-utat ebből a szörnyüséges helyzetéből?… Utolsó reménykép hozzám, a

-tapasztalt vén emberhez fordul tanácsért, de érzi, hogy ez a lépése

-is hiábavaló; kétségbeejtő bizonyossággal látja már közeledni azt a

-pillanatot, mikor vigasztalan küzdelmében kimerül…</p>

-<p>Az imént azt mondtam, hogy a szervi bajokkal szemben a lelki

-orvos is tehetetlen. Az ön betegsége, szegény uram, szervi baj. Nem

-azért, mert egy uj és bünös szerelmet engedett urrá lenni a

-szivében, hanem azért, mert gyáván a revolvere golyójáról beszél,

-amikor négy ártatlan apróságnak van még szüksége az ön

-kétségbeejtően tünedező energiájára.</p>

-<p>Az az apa, aki szerelmi fájdalom miatt öngyilkosságra gondol,

-épp olyan gyógyithatatlan beteg, mint a phtizises, aki már csak a

-tüdeje roncsaiból él.</p>

-<p>Az elmeorvosok azt beszélik, hogy még a legsulyosabb őrülteknek

-is vannak néha világos pillanataik. Nem volt még önnek soha egy

-világos pillanata? És ha volt, nem gondolt-e szégyenkezve arra,

-hogy amit ön leküzdhetetlen szenvedélynek nevez, az voltaképpen

-kegyetlen és egyenesen őrületes gonoszság? <span class=

-"pagenum"><a name="Page_221" id="Page_221">-221-</a></span></p>

-<p>Négy szegény, fejletlen kis emberi lelket akar ön támasz nélkül

-hagyni ebben a hideg világban egy ostoba és éretlen fellobbanás

-miatt? Hát annál a tébolyodott önzésnél, melyet ön regényes módon

-szerelemnek mond, nem százszor, ezerszer komolyabb érzés-e az, amit

-a természet még a vadállatba is beleoltott: az apa féltő,

-ragaszkodó, kimondhatatlan szeretete a támaszra szoruló gyermeke

-iránt?</p>

-<p>Uram, nézzen körül a világban: mindazok, akiket maga körül lát,

-többé-kevésbé megalkudtak már az élettel. Ki az álmairól mondott

-le, ki az ambiciójáról, ki egy édes, drága teremtésről, akire

-valamikor a boldogság könyeivel gondolt. Mindenki lemondott

-valamiről, hiszen a halandók egész élete se más, mint a

-legszomorubb lemondások sorozata. Akik mosolyogva rójuk a napfényes

-utcákat, titokban sirva gondolunk örökre elveszett álmainkra, de

-nem panaszkodunk, mert az élet hamar megtanit bennünket arra, hogy

-az igazi fájdalomban senkinek sincs osztályosa… A küzdelmeket

-magunknak kell végigvivnunk, hiszen ami rajtunk kivül van, az egy

-idegen és távoli világ… Valamennyien rejtett könyekkel kószálunk

-ezen a földön, – miért kiván ön jobb sorsot, mint a csendesen

-szenvedő milliók, akik némán és türelmesen hordják láthatatlan

-keresztjüket?… Édes uram, vessen egy pillantást szegény gyermekeire

-– és szégyelje magát azért a levélért, melylyel a részvétemet

-provokálni akarta… <span class="pagenum"><a name="Page_222" id=

-"Page_222">-222-</a></span></p>

-<div class="chapter">

-<h2>Az ördöghinta</h2>

-</div>

-<p>Ilyenkor, amidőn a mindennapi munka hosszu és szürke időszaka

-után pár hétre kimozdulok a mi imádott Budapestünkről s a

-megszokott társaságomnak, klubomnak és kávéházamnak egy

-elhatározással bucsut mondok egy darabka időre, mindig ugy érzem

-magam, mint a szenvedélyes alkoholista, aki egy ritka józan

-pillanatában hirtelen csak rájön arra, hogy együgyü, oktalan és

-szomoru életet él… Mert nemcsak az alkoholnak, a kártyának vagy a

-szerelemnek vannak meg a javithatatlan fanatikusai, hanem az

-ugynevezett megszokásnak is. Mi budapestiek többnyire a szürke és

-közömbös megszokás martirjai vagyunk. A lelkünk tele van a

-függetlenség és a szabadság vágyával, elméletben ugy suhanunk el a

-tengerek, hegyek és idegen városok fölött, mint egy-egy gazdátlan

-léghajó, de ha arra kerül a sor, hogy egyszer-másszor meg is

-valósitsuk e vágyainkat, hát érthetetlen módon belesüppedünk megint

-a legsivárabb indolenciába. Ezer és ezer intelligens ember él itt,

-akit a müveltsége, a hajlamai, sőt a vagyoni viszonyai bizvást arra

-ösztönözhetnének, hogy bizonyos időközökben kiragadja magát a

-rendes környezetéből és életmódjából, hogy uj, szines gazdag

-impressziókkal frissitse fel pislákoló életkedvét, de csodálatos: a

-legtöbb sokkal nagyobb lelki emóciók után birja csak rászánni magát

-arra, hogy például Velencébe vagy a <span class="pagenum"><a name=

-"Page_223" id="Page_223">-223-</a></span> Garda-tó mellé

-kiránduljon, mint az angol ur vagy akár egy angol dáma arra, hogy

-az indiai hajóra felszálljon. Valamennyien szinte babonás

-kegyelettel ragaszkodunk megszokott mindennapi életünk apró

-kellékeihez, a pletykázó, kávéházi társaságokhoz, az Andrássy-ut

-aszfaltjához, vagy a piszkos konflishoz, melynek ölében a

-lakásunkból a hivatalunkba vagy a hivatalunkból a lakásunkba

-robogunk. Egy szédületesen unalmas, szürke ördöghintában éljük le

-az életünket, abba a csalódásba ringatva magunkat, hogy gyönyörü

-galoppban utazunk az érzések és impressziók sokaságán keresztül,

-pedig éveken át mindig ugyanazt a kicsike kört járjuk végig, mig

-egyszer az utolsó állomáshoz meg nem érkezünk.</p>

-<p>Ez az indolencia nagyon csodálatos, mert uj benyomásokra, uj

-életkedvre minden intellektuális életet élő embernek egyképpen

-szüksége van, nem csupán a festőnek, a szobrásznak, az irónak,

-hanem a kereskedőnek, a hivatalnoknak, az orvosnak is; aki mindig a

-megszokott, szük, unalmas körben mozog, lassankint megsavanyodik és

-kiszárad, még ha nagy és jelentékeny talentumokkal ékeskednék is

-lelki világának kincsesháza. Az utazás izgalma, a szemünk előtt

-megcsillanó uj és ismeretlen szinek, az idegen emberek, a tőlünk

-távolabb hullámzó világ érintése olyan hatással van a müvelt

-emberre, mint az oxigénes levegő a fuldoklóra. A neuraszténiának

-azt a könnyü és divatos fajtáját, <span class="pagenum"><a name=

-"Page_224" id="Page_224">-224-</a></span> mely a modern embert

-gyötri, semmi se gyógyitja ki oly gyorsan és gyökeresen, mint az

-ismeretlen benyomásoknak az a tarka sokasága, amely idegen

-országokban megcsap bennünket.</p>

-<p>Hogyan lehet mégis, hogy a budapesti ember oly patópáli

-közömbösséggel tud belesüppedni mindennapi életébe? Nem igen tudom.

-Mert az a kifogás, hogy az utazás sok pénzbe kerül, csak nagyon

-gyengén állja meg a helyét. Igaz, hogy mindenki nem szánhat külön

-tételt a budgetjében az utazásoknak, de az ördöghinta utasai között

-olyan is fölös számmal akad, akit az anyagi szempontok nem igen

-alterálnak. Sőt azt mondom: az ugynevezett középosztálybeliek közül

-majdnem mindenki jut néha abba a helyzetbe, hogy utazásra is

-szánhat valamicskét. Igaz, hogy maga a vasuti költség elég drága,

-de az életmód külföldön hasonlithatatlanul olcsóbb, mint minálunk.

-Nem beszélek most a kivételesen luxuriőz helyekről – mindenütt

-akadnak szállodák, ahol maga a lakás harminc-negyven frankba kerül

-– de jó, kényelmes s finom és uri penziókat lehet kapni már napi

-tiz frankért, még pedig nem csupán a kisebb, félreesőbb helyeken,

-hanem olyan exponált pontokon is, mint például Róma, Palermo,

-Nizza, Mentone, vagy akár Montecarlo. Három heti teljes ellátás – a

-bort és a szivart kivéve – akárhol megszerezhető kétszáztiz

-frankért, vagyis, a mi pénzünk szerint, száz forintért. Ez csak nem

-nagy pénz, ugy-e? Akárhány <span class="pagenum"><a name="Page_225"

-id="Page_225">-225-</a></span> bakkistát ismerek – még pedig nem

-csupán a vagyonos emberek közül – aki száz- vagy százötven forint

-veszteség után oly nyugodtan áll fel a helyéről, mintha csupán a

-cipőjét huzta volna fel. Akár egy héten keresztül mindennap

-elveszit száz forintot, de az már éveken át sem jut az eszébe, hogy

-utazásra, tehát a maga restaurálására két-háromszáz forintot

-elköltsön. Vajjon nem a legbünösebb és a legostobább indolencia

-ez?</p>

-<div class="chapter">

-<h2>A magántisztek</h2>

-</div>

-<p>Hadd konstatálok mindenekelőtt egy igazságot: a budapesti ember

-– az átlag-ember – köszönés dolgában a müvelt Európa legilletlenebb

-egyéniségei közé tartozik. Nem beszélek azokról a fiatal és

-jólöltözött gavallérokról, akik a Kossuth Lajos-utcán, a

-Szervita-téren, a dunaparti korzón ismerős hölgyeket üdvözölnek;

-mert ezek nemcsak hogy finoman és illedelmesen emelik meg a

-kalapjukat, de meghajlás tekintetében is bátran fölvehetik a

-versenyt az aktiv szolgálatban levő diplomatákkal. A társaságbeli

-ur Budapesten is tudja, hogy mivel tartozik a hölgyeknek, habár

-itt-ott ugynevezett uri ember is akad, aki a rája nézve közömbös

-asszonyokat csak könnyed kézlegyintéssel köszönti. De az ilyen ur,

-istennek hála, még a mi fővárosunkban is a kivételek közé tartozik,

-mert a hölgyekkel szemben <span class="pagenum"><a name="Page_226"

-id="Page_226">-226-</a></span> – nem hiába, hogy gavallér nemzet

-hirében állunk – a magyar föltétlenül lovagias.</p>

-<p>Nem is a hölgyek ismerőseiről akarok beszélni ebben a levélben,

-hanem azokról az urakról, akik velünk, férfiakkal állanak köszönési

-viszonyban. Ezek közt – bocsássák meg nekem a kemény kifejezést –

-már meglehetősen nagy százalékot képviselnek a jólöltözött

-parasztok. A budapesti utcán egész sereg olyan ur sétál, aki a

-kalapját elvileg csak a nála föltétlenül magasabb rangfokozatban

-álló notabilitás előtt emeli meg, ellenben a többieknek, akik

-udvarias üdvözlésükkel megtisztelik, csak egy lefitymáló

-kézmozdulattal válaszol. Ezek az urak – ugy látszik – abban a

-tévhitben élnek, hogy ők afféle magánhadnagyok, magánkapitányok és

-magántábornokok, mert a köszönést állandóan snájdig szalutálással

-viszonozzák. Nekem, aki Európa nagyvárosaiban mindig azt

-tapasztaltam, hogy az előkelő férfiu éppen az előzékenységével

-tünik ki a többi közül, mindig a fejembe száll a vérem, amikor

-egy-egy uborkafára fölkapaszkodott, üresfejü stréber ily

-leereszkedő mozdulattal hálálja meg, hogy én a kalapomat megemelem

-előtte. Akárhányszor megesik velem, hogy boszuságomban állva

-maradok az utca közepén s csak egy hajszál hiányzik, hogy utána nem

-futok a neveletlen fráternek s igy nem szólok hozzá, mindenek füle

-hallatára:</p>

-<p>– Hallja az ur, vagy ne fogadja egyáltalában <span class=

-"pagenum"><a name="Page_227" id="Page_227">-227-</a></span> a

-köszönésemet (de akkor számon fogom kérni a parasztságát) vagy

-köszönjön ugy vissza, mint a müvelt emberek között világszerte

-szokásban van. Aki polgári ruhában szalutálással viszonozza az

-udvarias üdvözlést, azt szó nélkül be kell csukni a bolondok

-házába.</p>

-<p>Amint látják, még engem, a higgadt és öreg embert is ilyen

-módfölött fölháborit ez a ripők-viselkedés, mennyire boszanthatja

-hát a fiatalt, aki még nem tud ugy uralkodni az indulatain, mint

-én, akinek már ugyszólván minden mindegy. De én se veszem a dolgot

-mindig ilyen tragikusan, sőt akárhányszor a humor kerekedik felül

-bennem: főképp azokban az esetekben, mikor a mi szép városunknak

-egy másik ismert tipusával találkozom, aki arról nevezetes, hogy

-minden ravaszságát fölhasználja, csakhogy a köszönést

-kicsiklandozza belőlem. Ez az ur már messziről lekötelezőleg

-mosolyog, mikor meglát, ha közeledik, félig meghajol, mintha a

-következő pillanatban már köszönni akarna, de a világért se köszön,

-hanem furfangosan megvárja amig én megemelem előtte a kalapomat.

-Ekkor aztán hirtelen tekintélyes arcot vág s hüvös leereszkedéssel

-igy szól hozzám:</p>

-<p>– Jó napot!</p>

-<p>Vagyis: a helyett, hogy ő köszönne, ahogy a mozdulataival

-jelezte, egyszerüen csak visszaköszön, abba a tévedésbe ejtve a

-járókelőket, hogy őt még az utcán se hagyják nyugton a tolakodó

-idegenek. <span class="pagenum"><a name="Page_228" id=

-"Page_228">-228-</a></span></p>

-<p>Ez azonban csak humoros alak, akit könnyen ki lehet játszani

-azzal, hogy az ember másodizben már nem ül föl a ravaszságának. De

-a szalutáló ur már sokkal boszantóbb alak nála, aki ellen komolyan

-tömörülniök kellene az illemtudó embereknek. Mert az ilyen fejlődő

-nagyvárosban semilyen harc se jogosultabb, mint az, melyet a

-neveletlen ripőkök ellen indit a müveltek és a jólneveltek

-gárdája.</p>

-<div class="chapter">

-<h2>Öröm és gyász</h2>

-</div>

-<p>Alig hinné az ember, hogy egyébként irástudó hölgyeknek és

-uraknak mennyi sulyos gondot okoz az a kérdés, hogy micsoda

-szavakkal fejezzék ki részvétüket vagy üdvözletüket polgártársaik

-gyászesetei vagy örömnapjai alkalmából. Igy, látszatra, nagyon

-egyszerü a dolog; az ember papirt, tintát kér a kávéházban a

-főpincértől, félrevonul az egyik asztal mellé s könnyedén igy szól

-magában:</p>

-<p>– Ma délben van a Bandi esküvője Nagyváradon. Most meg fogom

-neki irni a gratuláló telegrammot.</p>

-<p>Bemártja a tollat a tintába, leirja a cimet s akkor veszi észre,

-hogy nem jut semmi dolog az eszébe. Mit irjon? A legegyszerübb az

-volna, hogy:</p>

-<div class="blockquot">

-<p>„A mai napon melegen üdvözöl és egész életedre szóló, zavartalan

-boldogságot kiván – Miska.“</p>

-</div>

-<p><span class="pagenum"><a name="Page_229" id=

-"Page_229">-229-</a></span></p>

-<p>De ez a szöveg együgyünek és banálisnak tünik föl, ami nem méltó

-intelligens férfiuhoz. Az üdvözlő táviratnak – ez a közhit –

-elmésnek és sziporkázónak kell lennie. És azonfelül kissé pikánsnak

-is, hogy az örömapa nevetve pödörje olvastára a bajuszát, az

-örömanya és a szende menyasszony egész a homlokukig elpiruljanak,

-Bandi, a vőlegény pedig ezt mondja:</p>

-<p>– Terringettét, Miska még mindig a régi, javithatatlan

-csirkefogó!</p>

-<p>De hol vegyen az ember egy elmés és pikáns ötletet? Az

-elmésségek és pikantériák nem röpködnek a levegőben s

-polgártársaink, mikor egy szellemes megjegyzést kölcsönkérünk

-tőlük, rendesen ostobák, mint egy muzeumi ágyu. A szerencsétlen

-gratuláló tehát félig elrágja a tolla szárát s a végén is olyan

-táviratot eszel ki, melyet csak bizonyos szégyenkezéssel ad át a

-rács mögött ülő hivatalnoknak.</p>

-<p>Természetes, hogy nem mindenkinek okoz ilyen nagy gondot az

-esküvői táviratok kérdése, mert vannak szerencsés halandók, akik

-ilyen esetekben azt a bizonyos körökben közkeletü humort veszik

-igénybe, melyet a nép ajka röviden vigéchumornak nevez. Ebben a

-genre-ban főképp a verses üdvözletek a népszerüek. Például:</p>

-<div class="poem">

-<div class="stanza"><span class="i0">„Rég megmondta a

-kasznár:<br /></span> <span class="i0">Éljen az uj

-házaspár!“<br /></span></div>

-</div>

-<p><span class="pagenum"><a name="Page_230" id=

-"Page_230">-230-</a></span></p>

-<p>Vagy:</p>

-<div class="poem">

-<div class="stanza"><span class="i0">„Két zsák liszt és két zsák

-dara,<br /></span> <span class="i0">Éljen soká a szép

-ara!“<br /></span></div>

-</div>

-<p>Az ilyen táviratok azonban többnyire csak a kisebb, rendezett

-tanácsu városokban lakó jegyeseknél szokásosak. Az elmésségnek ezt

-a fajtáját képviseli a vigéc-humor pikáns alosztálya is, mely ilyen

-és ehhez hasonló, pajzán versikéket biz az ártatan dróthuzalra:</p>

-<div class="poem">

-<div class="stanza"><span class="i0">„Én vagyok a Miska, te a

-vőlegény,<br /></span> <span class="i0">Bár csak én volnék te és te

-volnál én!“<br /></span></div>

-</div>

-<p>Azok a kényesebb férfiak, akiknek izlését ez a játszi humor nem

-elégiti ki, hosszu negyedórákig gyötrik az agyvelejüket, amig egy

-valamirevaló táviratban megállapodnak. Ugyanilyen sulyos gondot

-okoz nekik az a kérdés is, miképpen fejezzék ki részvétüket ama

-barátaiknak, akik gyászukban embertársaik vigasztalására szorultak.

-A részvét kijelentése mindig banális és uj fordulatok e téren a

-legnagyobb stilisták se tudnak kieszelni. Hogyan eszelnének hát ki

-azok a derék nyárspolgárok, akik a fogalmazás terén föltétlenül

-kisebb kaliberek, mint Ferenc Antal ur, ahogy Anatole France-t a

-vérmesebb chauvinisták nevezni szokták.</p>

-<p>Az én szerény véleményem e kérdésben az, hogy a gratuláló is, a

-részvétkijelentő is akkor jár a helyes uton, ha minél egyszerübben

-s mentül kevesebb cikornyával fejezi ki a mondanivalóját. Amennyire

-illetlen <span class="pagenum"><a name="Page_231" id=

-"Page_231">-231-</a></span> és izléstelen az egyik genre-ban a

-humor és a pikantéria, annyira nevetséges a másikban a nagyhangu és

-értelmetlen frázis. Hiszen az efféle levelezés és táviratozás

-többnyire csak felületes etikett kérdése s az üdvözlő és a

-kondoleáló a legtöbb esetben csak a társadalmi illendőség

-szempontjából jelentkezik. A bizalmas barátok mindig meg fogják

-találni a helyes hangot; azok pedig, akik csak egy közkeletü

-formaság miatt szaporitják a postakincstár jövedelmeit, azzal

-puszta ténynyel, hogy egyáltalában megemlékeznek ismerőseik

-öröméről, vagy gyászáról, már teljesitették társadalmi

-kötelességüket. A léha konfidencia épp oly hibáztatni való, mint

-azok a dagályos frázisok, melyekkel embertársaikat gyászukban

-megzavarják. Pár egyszerü, szivből jövő szó: ennyi tökéletesen elég

-ahhoz, hogy udvarias és jómodoru embereknek tartsanak

-bennünket.</p>

-<div class="chapter">

-<h2>Vacsora vagy illuzió?</h2>

-</div>

-<p>A párisi Rothschild alkalmasint jóizü mosolylyal olvasná azt a

-levelet, amelylyel ma engem egy derék fiatal ur megtisztelt, sőt

-bizonyos vagyok benne, hogy az öreg Rockefeller vagy Carnegie se

-őrizné meg közmondásos komolyságát, ha ennek az ifju embernek a

-problemája a szemei elé kerülne. De én, aki szivesebben foglalkozom

-az emberi lélek szövevényeivel, mint a lóversenyek favoritjaival s

-aki néha egy töprengő kis <span class="pagenum"><a name="Page_232"

-id="Page_232">-232-</a></span> magánhivatalnokot értékesebb

-egyéniségnek tartok, mint egy idegbeteg milliomost, én teljesen

-megőrizem a komolyságomat akkor is, amidőn az ilyen naiv fiuk

-járulnak kétségükkel a gyékényem elé. Bizonyos, hogy az én mai

-levéliróm problémája nem tartozik azok közé, melyekről Maurice

-Donnay valaha drámát fog irni, de én azért mégis tárgyalás alá

-veszem a kérdését, mert valószinü, hogy nem ő az egyedüli ember,

-aki efféle furcsaságokkal bibelődik.</p>

-<p>A fiatal ur, akiről már föntebb megirtam, hogy magánhivatalnok,

-azt a kérdést intézi hozzám: mit csinál egy finomlelkü férfiu

-olyankor, ha este, mikor a vacsora ideje elérkezik, mindössze csak

-két koronát mondhat magáénak a nagy világegyetem rengeteg és

-beláthatatlan vagyonából? Elmegy-e egy kicsike és közönséges

-korcsmába, ahol azon a pénzen tisztességesen jóllakhatik ugyan, de

-piszkos abroszon kell elköltenie az estebédjét, avagy: megiszik-e

-egy finom kávéházban egy csésze teát, amely esetben föltétlenül

-éhesen marad, de legalább nem rontja el a hangulatát egy piszkos és

-harmadrendü korcsma milieujével.</p>

-<p>Nincs kétségem benne, hogy olvasóim kétharmadrésze nagyon

-könnyen meg fogja találni a választ erre a kérdésre, mert

-finomkodás ide vagy oda, valljuk meg őszintén, hogy az előkelőség

-igen fölösleges fényüzés, ha az embernek a gyomra korog. A piszkos

-abrosz kétségtelenül szétrobbantja az elegáns hangulatot, de egy

-<span class="pagenum"><a name="Page_233" id=

-"Page_233">-233-</a></span> indus bölcs szerint az éhség perceiben

-a halandónak nem hangulatra van szüksége, hanem – ha egyéb nem akad

-– kis gulyásra és emmenthali sajtra. Erről még vitatkozni is

-bolondság lenne – és mégis: én megértem és méltányolom az én fiatal

-barátom kételyeit, sőt: kalapot is emelek előtte, hogy egy röpke

-hangulat kedvéért le tud mondani az élet reális élvezeteiről. És

-eszembe jut egy meghalt, öreg pajtásom, akit mi magunk közt

-állandóan „az őrgróf“-nak neveztünk, egy szegény, álmodozó fiu, az

-életnek amolyan don Quichotte-ja, ki hires volt arról, hogy sohase

-volt egyszerre száz forintja, de azért, ami az előkelőséget illeti,

-bizvást fölvehette volna a versenyt azokkal a selyemfrakkos

-hercegekkel, akik a napkirály udvarában éltek. Ez a fiu este mindig

-frakkba öltözött, hófehér plasztronján gyönyörü csokor ragyogott s

-igy ült be Budapest legfinomabb kávéházába, ahol egy teát rendelt

-minden nélkül. A tea mellé elszivott néhány jó egyiptomi

-cigarettát, végigolvasta a <i>Temps</i>-t és a <i>Figaro</i>-t, s

-aztán, miután egy-egy hatos borravalót adott a pincéreknek,

-boldogan és megelégedetten tért haza a szegényes legénylakására. Az

-esti szórakozás mindössze nyolcvan krajcárjába került, vagyis az

-ötödrészébe annak az összegnek, amiből egy comme il faut

-vendéglőben az uri ember Budapesten megvacsorázhat. Ő hétszám se

-evett rendes vacsorát, de azért tökéletesen meg volt elégedve

-<span class="pagenum"><a name="Page_234" id=

-"Page_234">-234-</a></span> a sorsával, mert olcsó pénzen meg tudta

-őrizni az illuzióit.</p>

-<p>– Mit kapok nyolcvan krajcárért? – mondta vállatvonva, amikor

-egyszer bizalmasan beszélgettem vele. – Néhány silány husdarabot

-egy olyan vendéglőben, ahol még minden asztalon nyoma van a

-tegnapelőtti paradicsommártásnak. Az ilyen környezet tönkretenné

-minden hangulatomat, pedig a magamfajta szegény embernek mi más

-öröme van az életből, mint néha egy kis előkelő hangulata…</p>

-<p>Ez a szegény pajtásom néhány évvel ezelőtt örökre itt hagyott

-minden földi hangulatot s én már azt hittem, hogy végképp kihalt

-vele azoknak az azráknak a fajtája, akik egy illatos illuzió

-kedvéért ilyen hősiesen le tudnak mondani a meleg és reális

-marhahusról. És lám, mennyire tévedtem: ime, még rajta kivül is

-élnek halandók ebben a józan nagyvárosban, akik inkább a lelkük

-táplálékára gondolnak, mint arra, hogy a gyomrukat kielégitsék.</p>

-<p>Kedves, finomlelkü, fiatal barátom: választ én az ön kérdésére

-nem adhatok. Ha az illuziók önt csakugyan boldoggá teszik, akkor

-maradjon meg ezután is a teája mellett, de ne felejtse el, hogy a

-vérsejtjei aligha fognak megelégedni azzal, ha állandóan

-illuziókkal táplálja őket… <span class="pagenum"><a name="Page_235"

-id="Page_235">-235-</a></span></p>

-<div class="chapter">

-<h2>A látszat</h2>

-</div>

-<p>Kedves, öreg, régi világból ittrekedt asszonyom, aki ma oly okos

-szavakkal bélyegzi meg ennek a nagyzoló nemzedéknek az üres és

-haszontalan fényüzését, jöjjön, üljön ide mellém a vén karosszékbe,

-mely isten tudja, hányadik ükapámról maradt rám, – és szidjuk

-együtt ezeket az oktalan és felületes fiatalokat, akik azt hiszik,

-hogy ez az egész nagyvilág csak a látszaton alapszik s hogy a

-boldogság tulajdonképp abból áll, hogy az idegeneknek minél több

-port szórnak a szemükbe. Mi ketten, akik még hatalmas cserépkályhák

-mellett, pádimentumos szobákban nevelkedtünk, olyan uri házakban,

-melyeknek még a fele is terjedelmesebb volt, mint sok mai

-zsurasszony szalónja, mi megértjük egymást és helyeslőleg

-bólintgatunk, mert mi ketten már tisztában vagyunk azzal, hogy

-minden földi hivalkodás esztelenség. A Kegyed tisztes, derült

-matrónaarca fölé bizonyára jól illik az egyszerü fejkötő is, nekem

-minden polgári diszem a hosszu császárkabát s ha a lobogó tüz

-mellett néha a bemohosodott gyermekkorunkra visszagondolunk, nem

-holmi csipkés, szalagos kis öregek jelennek meg a lelki szemeink

-előtt, hanem satin clott- vagy kretonruhás gyermekek, akik

-naphosszat egy öreg kertben futkostak, este maszatosan tértek meg a

-családi tüzhelyhez s mégis százszor boldogabbak voltak, mint ezek a

-hencegő kis grandseigneurök <span class="pagenum"><a name=

-"Page_236" id="Page_236">-236-</a></span> és grande dame-ok,

-akiknek talán egyetlen ruhája többe kerül, mint a mi összes,

-gyermekkori toilette-ünk.</p>

-<p>Kegyed, tisztelt asszonyom, arra szólit föl engem, irjak valamit

-az esztelen fényüzés ellen, mely napjainkban annyira lábrakapott.

-„Nézze meg – irja bölcs és kedves levelében – azt a páváskodó kis

-lánysereget, mely délfelé az iskolákból hazafelé özönlik. Mind

-csupa csipke és szalag, – egyetlenegy ilyen toilette árából hat

-egyszerü ruha kényelmesen kikerülne. Nem elég, hogy az anyák

-rengeteg összeget költenek az öltözködésre, még a gyermekeket is a

-legujabb divat szerint öltöztetik. Kell-e mondanom, mennyire

-demoralizálja ez a boldogtalan kicsikék lelkét? Ezek a szegény

-gyermekek nem arra gondolnak, hogy az iskolában kitüntessék

-magukat, hanem arra, hogy elegáncia dolgában minél inkább

-tultegyenek a kollégáikon. Pedig én azt hiszem, hogy az egyszerü

-ruházkodás nem tenné boldogtalanná a gyermeket. De igenis

-boldogtalanná teszi, hogy ennyire kifejlesztik a hiuságát, mert ha

-felnő, még a becsületétől is inkább megválik, semhogy a drága

-ruhákról lemondjon. A szülők, akiknek módjukban áll, hogy az

-apróságaikat divat szerint öltöztessék, tegyék azt nyáron, a

-vakációban, de az iskola falai között ne honositsák meg a bünös és

-haszontalan fényüzést. Én a magam részéről nagyon helyesnek

-tartanám, ha a közoktatásügyi hatóságok <span class=

-"pagenum"><a name="Page_237" id="Page_237">-237-</a></span>

-egyenesen köteleznék a szülőket arra, hogy a gyermekeiket egyszerü

-ruhában küldjék az iskolába.</p>

-<p>Kétség se fér hozzá, hogy amit ez a puritán matróna leir, mind

-szinarany igazság, de bátor vagyok azt kérdezni: miért éppen az

-iskolásgyermekek fényüzésén ütközünk meg, amikor ennek a kornak

-minden téren az üres és hivalkodó fényüzés a legjellegzetesebb

-tulajdonsága? Nézzen körül bármelyikünk a saját körében: mindnyájan

-százával találjuk ismerőseink és barátaink között a viszonyain

-felül költekező hölgyeket és férfiakat, akiknek egész élete alig

-egyéb, mint nehéz és örökös küzdelem a külső látszat fentartásáért.

-A kétezer forintnyi jövedelemmel rendelkező családok nyolcszáz

-forintos lakást tartanak, az ötvenforintos hivatalnok egy forintot

-költ naponként a kávéházban s olyan emberek, akiknek a holnaputáni

-ebédjük még a legnagyobb mértékben bizonytalan, öt forintot

-fizetnek ki a vacsoráért a dunaparti fogadóban, csakhogy az

-ismerőseiknek imponáljanak. Budapesten a szük polgári viszonyok

-közt élő uriasszonyok százhuszforintos utcai ruhát hordanak, a

-kezdő ügyvédnék (akiknek a férje néha sulyos gyötrelmeket áll ki a

-felragasztandó aktabélyegek miatt) elvileg csupán a páholyból nézik

-a szinházi előadást s a kereskedőnék, orvosnék, hivatalnoknék, akik

-még tulontul gyakran meg vannak akadva a konyhapénz miatt,

-vasárnaponként gummitalpas kocsin hajtatnak végig a Stefánia-uton.

-Valamennyien <span class="pagenum"><a name="Page_238" id=

-"Page_238">-238-</a></span> személyesen, sőt egészen közelről

-ismerjük ezeket a nevetséges nagyzolókat, tisztában vagyunk vele,

-hogy a fogadói vacsora, a páholy, a gummitalpas kocsi

-váltókölcsönből, szövetkezeti uzsorából s olykor egyenesen a

-zálogházból kerül ki, de a fényüzésen még se botránkozunk meg, mert

-magunk se vagyunk jobbak a Deákné vásznánál. Miért vennők rossz

-néven a mások nagyzolását, amikor ünnepnapon mi is nyolc forintot

-fizetünk a szigoru fiakkeres urnak, holott még a legtávolabbról se

-vagyunk tisztában annak a másik problémának a megoldásával: hogy

-miből fogjuk kifizetni másnap a szövetkezetnek esedékes kamatokat

-és óvatolási költségeket?</p>

-<p>Kedves asszonyom, már a jó öreg Murai Károly, a Kazinczy egykori

-lakótársa, bölcsen megmondotta nyolcvan esztendővel ezelőtt, hogy

-minden ember egy fokkal előkelőbben él nálunk, mint ahogy a

-viszonyai megengednék. Azóta megváltoztak az állapotok: a mai

-nemzedék nem egy, de legalább öt fokkal nagyobb urnak akar

-látszani, mint amekkora uraság igazában megilletné. Ezen a mi

-gyámoltalan, öreg szavunk nem segithet. Bele kell nyugodnunk abba,

-hogy minden igy van rendjén, ahogyan van, ha csak azt nem akarjuk,

-hogy ez a sok pokolian előkelő ember jóizüen kikacagjon bennünket.

-<span class="pagenum"><a name="Page_239" id=

-"Page_239">-239-</a></span></p>

-<div class="chapter">

-<h2>Akiknek mindenki tetszik</h2>

-</div>

-<p>Egy korrekt, udvarias és mindeddig kifogástalan férjről aki

-különben szolid, polgári foglalkozást üz, (a magyar állammal áll

-üzleti összeköttetésben) a minap hirtelen kiderült, hogy távolról

-se olyan filiszter, amilyennek látszik: a felesége rájött, hogy két

-év óta rendszeresen megcsalja – mindössze három éve, hogy házasok –

-még pedig nem ugyanazzal a nővel, hanem bármelyikkel, amelyik éppen

-hajlandó rá, hogy a szerelmi ajánlatait meghallgassa. Vagyis:

-nevelőnőkkel, elárusitó kisasszonyokkal, kávéházi pénztárosnőkkel,

-sőt csinos szobalányokkal is, ha ezek bizalmasan rámosolyognak.

-Mindez kétségtelenül kitudódott – és ekkor a feleség, aki mindeddig

-azt hitte az uráról, hogy egyedül csak őt szereti, minden

-viharosabb jelenet fölidézése nélkül csupán ennyit mondott:</p>

-<p>– Költözz el egy szállodába, – én egyelőre itthon maradok a

-gyerekekkel. A válópört még holnap délelőtt be fogom adatni a

-törvényszékhez.</p>

-<p>Igy szólott a vérig sértett asszony – és a férj nagyon különösen

-válaszolt neki: egyszerüen sirva fakadt, mint valami alsóosztályu

-gimnázista. És később, mikor a könyei nagynehezen felszáradtak, a

-következő vallomást tette a feleségének:</p>

-<p>– Esküszöm neked, a két kis gyermekem életére, hogy egyedül csak

-téged szeretlek… Jobban szeretlek, <span class="pagenum"><a name=

-"Page_240" id="Page_240">-240-</a></span> mint bárkit a világon –

-és ha csakugyan beváltanád fenyegetésedet, minden habozás nélkül

-főbelőném magamat… Nem tudnék élni nélküled – és mégis

-megcsaltalak; minden nővel megcsaltalak, aki az utamba akadt. Nincs

-erőm hozzá, hogy az ilyen pillanatnyi szerelmi kalandokról

-lemondjak, – de el kell hinned nekem, hogy ezek a hitvány

-gerjedelmek még csak föl se érnek ahhoz a tiszta és szent érzéshez,

-amivel te irántad viseltetem… Amaz csak állati szomjuság, – de

-téged jobban szeretlek, mint ahogy valamikor az édesanyámat

-szerettem… És látod, azt is előre tudom, hogy a jövőben épp ugy meg

-foglak csalni, ahogy a multban megcsaltalak, mert oly nyomorult a

-természetem, hogy nem tudok ezeknek a rossz nőknek ellentállni… De

-az istenre kérlek, ne vedd komolyan a piszkos kalandjaimat, hiszen

-most még jobban imádlak, mint amikor az oltár elől eljöttem veled…

-Hunyj szemet és sajnálj: hidd meg, hogy igazán sajnálatraméltó

-vagyok…</p>

-<p>Mindezt most a feleség hosszu levélben megirja nekem s levelét

-ezzel a kérdéssel fejezi be:</p>

-<p>– Csakugyan szemet hunyjak? Ön is azt hiszi, hogy igy járok el a

-legkorrektebbül? Kérem, irja meg, mert az a szándékom, hogy követni

-fogom a tanácsát…</p>

-<p>Kedves, okos és hidegvérü asszonyom, a Kegyed kérdését épp oly

-kevéssé tartom komolynak, mintha például egy királytigris az iránt

-érdeklődnék nálam, <span class="pagenum"><a name="Page_241" id=

-"Page_241">-241-</a></span> vajjon helyesen cselekszik-e, ha

-ezentul véres hus helyett tejberizskását fog vacsorázni esténként?

-Mert az a feleség, aki a férje apró gazságai fölött szemet huny,

-még sokkal nagyobb természeti ritkaság, mint a tejkurára átpártolt

-ragadozó állat. Még az a feleség se huny szemet, aki maga is

-megcsalja az urát; mert ha a szivét nem is érinti a hitvestársa

-hütlensége, a hiuságát okvetetlen megsebzi az a tudat, hogy egy más

-asszony diadalmaskodik rajta. A pszichológusok akárhány csapodár

-feleségről tudnak, aki vitrióllal boszulta meg az ura legelső

-ballépését.</p>

-<p>Ezt a módszert tehát nem ajánlhatom Kegyednek, mert nemcsak

-balga és lehetetlen, hanem egyenesen ellene van a természet

-törvényeinek. Sokkal célravezetőbbnek tartanám, ha Kegyed – a

-helyett, hogy a váláshoz ragaszkodik – egyszerüen igy szólana a t.

-férjének:</p>

-<p>– Kedves barátom, meggondoltam a dolgot és belátom, hogy

-tökéletesen igazad van. Csakugyan bünt követnék el akkor, ha a

-pillanatnyi, érzéki fellobbanásaidat az irántam érzett szerelmeddel

-összetéveszteném. Az alkut tehát ezennel elfogadom; a jövőben, mint

-jó feleség, készséggel szemet hunyok a kalandjaid fölött, de csupán

-egyetlen föltétellel: ha te is ugyanilyen szempontból fogod

-megitélni az én elkövetendő ballépéseimet. Vagyis: nem fogsz kázust

-csinálni abból, ha néha-napján én is megcsallak valakivel.

-Biztositlak <span class="pagenum"><a name="Page_242" id=

-"Page_242">-242-</a></span> róla, hogy erre nem is lenne okod, mert

-elhiheted, hogy szeretni csak téged szeretlek igazán. Az az érzéki

-kaland nem fogja érinteni a szivemet, amely kizárólag csak te érted

-dobog. Remélem, hogy igy mindaketten nyugodtak, jókedvüek és

-boldogok leszünk.</p>

-<p>Igy kell, hogy válaszoljon az urának, mert ez az egyetlen mód,

-hogy az ő ajánlata abszurd, kegyetlen voltát megértesse vele. Meg

-fogja látni, mekkora szemeket mereszt majd, ha ezt a kis monológot

-elszavalja neki; és mint fog vérbenforgó szemekkel felugrani, ha

-elhiszi, hogy Kegyed komolyan hiszi is, amit mondott. Mert bár

-igaz, hogy teméntelen férj van, akit a felsége iránt érzett

-szerelme nem gátol abban, hogy piszkos kalandok után futkosson, az

-bizonyos, hogy egy sincs, aki a megoldásnak ezt a módját ne találná

-egyenesen vérlázitónak. Az ilyen ember csak akkor látja be a maga

-viselkedésének gazságát, ha a felesége az ő saját, alávaló

-logikáját forditja ellene. A szép szóra, vagy a viharos jelenetre

-nem reagál; de ugyancsak elmegy a kedve a könnyü portyázástól, ha a

-maga házatáját veszedelem fenyegeti. Mihelyt el tudja hitetni vele,

-hogy a legelső hütlenségét hasonló hütlenséggel fogja viszonozni,

-már meg is fosztja őt attól, hogy léha kalandokra disponálva

-legyen. Aki joggal fél attól, hogy a felesége egy idegen férfi

-karjaiba siet, annak bizonyosan nincs kedve ahhoz, hogy pillanatnyi

-hóditások után szaladgáljon. <span class="pagenum"><a name=

-"Page_243" id="Page_243">-243-</a></span></p>

-<p>Ha a t. férje csakugyan szereti Kegyedet, akkor ez a módszer

-százszor biztosabb, mint a válópörrel való fenyegetődzés.</p>

-<div class="chapter">

-<h2>A tréfás fiuk</h2>

-</div>

-<p>Egy közeli rokonom, aki egyéb, okos foglalkozás hiján,

-haszontalan mesék irásával keresi meg a mindennapi fekete kávéját,

-nemrégiben könyvet irt egy huncut, de nagyon bájos

-gépirókisasszonyról, aki addig intrikál, hizelkedik és kelleti

-magát, mig a hatalmas pénzintézet félistene, a milliomos

-vezérigazgató feleségül veszi. Ez a szőke, kékszemü és szörnyen

-ravasz kis teremtés érdemetlenül nagy népszerüségre tesz szert az

-olvasók között, ami nem is csoda, hiszen hol az a fiatal leány, aki

-ne álmodoznék arról, hogy a mesék lovagja – nem a régi módi

-keresztes vitéz, hanem a modern bankigazgató – egy szép napon mint

-szerelmes kérő fog a lányszobájában megjelenni? Mióta a piszeorru

-Lehmann Vilmából Hontiné ő méltósága lett, azóta minden

-gépirókisasszony szivdobogva megy el a főlépcsőn a bank félelmetes

-ura mellett, hiszen ami a mesében olyan egyszerüen megtörténhetett,

-miért ne történhetnék meg végre az életben is? Az irógépek

-ábrándozó kis tündérei között tehát joggal népszerü lett ez az én

-meséket firkáló atyámfia, sőt – hihetetlen, de igaz – még reám, az

-ő vén bátyjára is esett egy-két <span class="pagenum"><a name=

-"Page_244" id="Page_244">-244-</a></span> sugárnyi ebből a kedves

-és irigylésreméltó szimpátiából. Abban a temérdek levélben,

-melylyel a postás naponként megörvendeztet, mindig van nehány, mely

-az irógépek szorgalmas kezelőnőitől ered s valamennyi a szerencsés

-Lehmann Vilmára hivatkozik, aki a családom egy tagjának köszönheti,

-hogy ilyen tüneményes karriért csinált. Ha Lehmann Vilmáért ennyire

-exponáltuk magunkat, akkor – mondják bizalommal – az ő panaszaik se

-fognak süket fülekre találni nálunk. Ezek a naiv teremtések ugyanis

-azt hiszik, hogy a nagybácsi nemcsak az öcscse adósságaiért, hanem

-az irodalmi müveiért is felelősséggel tartozik.</p>

-<p>Őszintén szólva, sokkal jobban szeretném, ha az öcsém egy

-négyezer holdas birtokon gazdálkodnék, mint hogy haszontalan

-meséket ir, de mivel mindig gavallér voltam világéletemben, isten

-neki, vállalom ezt a felelősséget is, s családunk kreaturája, az

-aranyhaju Lehmann Vilma révén ezennel magamévá teszem mindazokat a

-panaszokat, melyekkel az irógépes kisasszonyok fölkeresnek s

-kijelentem, hogy mától fogva mindenkinek velem gyülik meg a baja,

-aki ezeket a szép és szorgalmas kis leányokat megbántani merészeli.

-És terringettét senkinek se ajánlom, hogy engem a sodromból

-kihozzon, mert habár az öreg kezem reszket is már némelykor, még

-nem halt ám meg bennem végképpen az a spadassin, aki a kardjával

-valaha öt embert a másvilágra küldött… <span class=

-"pagenum"><a name="Page_245" id="Page_245">-245-</a></span></p>

-<p>És most, hogy a harci szablyámat igy készenlétbe helyeztem,

-hallgassuk csak meg azt a szegény és vérig sértett kisasszonyt, aki

-ma könyezve fordul hozzám a keserüségével s tőlem várja, hogy a

-tanácsommal megsegitem, mert ha én is cserbenhagyom, akkor igazán

-senkije sincs, aki előtt a bánatos szivecskéjét kiöntse. Ez a derék

-kis leány az irógépet kezeli egy nagy kereskedőház irodájában s

-mindeddig becsülettel megkereste ott a kenyerét, de most közel áll

-hozzá, hogy az exisztenciáját elveszitse. Még pedig – hihető-e ez

-vajjon? – a férfikollégái szégyenletes brutalitásai miatt. Ezek a

-kamasz legények ugyanis abban találják a mulatságukat, hogy egész

-nap piszkos kétértelmüségeket beszélnek előtte, még pedig

-szemmelláthatólag azért, hogy őt, a szégyenkező kisleányt, zavarba

-hozzák. Ő ugyan váltig igyekszik, hogy ne vegyék észre a zavarát,

-de hiába minden igyekezet, mert mindig elpirul, ha körülötte ilyen

-ocsmányságok süvitenek a levegőben. Mit tegyen hát, hogy a durva

-inzultusokat elkerülje? Ha reagál rájuk, csak szitja a perverz

-antilovagok tüzét, ha az állását otthagyja, akkor magát is, az öreg

-édesanyját is megfosztja a mindennapi kenyerétől. Legokosabb lenne,

-ha ugy tenne, mintha semmit se hallana, de erre, fájdalom, nem

-képes, mert a pirulása mindig elárulja, hogy a gonosz ripőkségeket

-megértette.</p>

-<p>E levelet olvasva, csakugyan azt látnám az egyetlen <span class=

-"pagenum"><a name="Page_246" id="Page_246">-246-</a></span>

-megoldásnak, ha ezeket a lovagiatlan sihedereket derekasan

-fejbekólintanám, de mivel ez a mód első lépésnek talán mégis

-tulzott lenne, azt ajánlom, hogy próbáljunk meg egy másik

-expedienst. Még pedig olyat, ami a legtöbb esetben célhoz vezet; az

-egyenes és az őszinte beszédet. Szedje össze, kis leányom, az

-összes bátorságát s ha még egyszer ilyen gaz módon megsértik,

-álljon fel nyugodtan a gépe mellől s szóljon azokhoz a

-csirkefogókhoz a következőképpen:</p>

-<p>– Aki Angolországban egy dolgos leányt megsértene, azt a legelső

-idegen férfi megbotozná. Mi még nem tartunk ott, ahol az angolok,

-de azért lovagias férfi, istennek hála, nálunk is akad.

-Figyelmeztetem magukat, hogy egy ilyen férfihez fogok fordulni

-segitségért, ha a becsületes munkámban még egyszer háborgatni

-merészelnek.</p>

-<p>Én azt hiszem, hogy ennyi tökéletesen elég lesz, – de ha nem

-lenne: irja meg nekem azonnal egy expressz-levélben. Akkor majd

-előszedjük azt az öreg kardot s ugy közibük vágunk a tréfás

-fiuknak, hogy egész a holtuk napjáig megemlegetik. Ha azonban a

-kard esetleg nem lesz kéznél, akkor egy jó vastag bot is megteszi…

-<span class="pagenum"><a name="Page_247" id=

-"Page_247">-247-</a></span></p>

-<div class="chapter">

-<h2>Kaland a nápolyi gyorsvonaton</h2>

-</div>

-<p>Egy külföldön járó magyar ur ma különös ügyben fordul hozzám

-tanácsért, kedves alkalmat adva nekem, hogy hofitársaim egy

-helytelen szokását, melyet kóborlásaim közben magam is gyakran

-tapasztaltam, ebben a rovatban szóvá tegyem. A tanácskérő ur egy

-előkelő, luzerni fogadóban lakik s a minap, a table

-d’hote-teremben, két elegáns, uri hölgy szomszédságába került, akik

-maguk közt franciául beszélgettek. Azt kellett tehát hinni róluk,

-hogy párisi asszonyok, – ezt nemcsak a beszédjük, hanem a

-toilette-jük, a modoruk is igazolni látszott. Honfitársunk szivesen

-nézegette őket ebéd közben – a fiatalabbik nagyon csinos volt – s

-egy alkalommal igy szólott ahhoz a másik magyar urhoz, akivel

-együtt lakik a szállóban:</p>

-<p>– Ezekkel a hölgyekkel meg kellene ismerkednünk. A kis leány

-nagyon kacérnak látszik s azt hiszem, nem haragudnék meg, ha

-bemutatkoznánk neki.</p>

-<p>Ezt magyarul mondta a barátjának, vagyis olyan nyelven, amit a

-két párisi hölgy nem érthetett meg. De mit tesz isten? Mikor az

-ebédnek vége volt, az idősebb uriasszony, távozóban, egy pillanatig

-megállott a két gentleman asztala előtt s haragtól kipirulva,

-tiszta magyar nyelven, igy szólott hozzájuk:</p>

-<p>– Uri emberek, ha jó izlésük van, nem szoktak megjegyzéseket

-tenni az idegen hölgyekre. <span class="pagenum"><a name="Page_248"

-id="Page_248">-248-</a></span></p>

-<p>E szavak után fölemelt fővel távozott, a vérig sértett kis

-leánynyal együtt, aki szintén megvető pillantással mérte végig

-őket. A fiatal uraknak még annyi idejük se volt, hogy egy exkuzáló

-szót mondhassanak. Zavartan, lángoló arccal fogadták a

-rendreutasitást s most engem, az idegent, kérnek föl egy sürgős

-expresszlevélben arra, hogy tanácsot adjak nekik: mint tehetnék

-jóvá az akaratukon kivül elkövetett tapintatlanságot. A hölgyek

-ugyanis még mindig ott laknak a szállóban s igy mindennap

-találkoznak velük a dejeunernél és a dinernél.</p>

-<p>– Elképzelheti – irják a levelükben – mennyire kinos ez a

-naponként való találkozás. Nagyon kérjük, ajánljon valami

-tisztességes módot, amivel a szép honfitársnőinket

-kiengesztelhetnők.</p>

-<p>Megvallom, hogy a kérdést még különösebbnek találom, mint a

-történetet, mert hogy két uri ember önmagától is rá nem jön a

-szatiszfakció leghelyesebb formájára, az engem ugyancsak bámulatba

-ejt. Ugyan, már mi ezen a töprengeni való? Az ember, ha ez a kis

-malheur megesett vele, másnap bünbánó arccal bemutatkozik a haragos

-hölgyeknek s egyszerüen ezt mondja nekik:</p>

-<p>– Ha hibát követtünk el, van egy mentségünk: a nagyságos

-asszonyt és a kedves leányát franciáknak néztük. Nem gondoltuk

-tehát még álmunkban se, hogy a mi hóbortos megjegyzéseinket

-megértik. Ha sértve <span class="pagenum"><a name="Page_249" id=

-"Page_249">-249-</a></span> érzik magukat, milliószor bocsánatot

-kérünk. De a nagyságos asszonynak figyelembe kell vennie, hogy a

-férfiak, ha egymás közt vannak, néha olyat is beszélnek, amit maguk

-se vesznek komolyan.</p>

-<p>Bizonyos, hogy a két uri hölgy megbocsátott volna s a probléma

-gyönyörüen meg lenne oldva, anélkül, hogy ezért egy kétezer

-kilométernyire szunnyadozó aggastyánt kellene zavarni az ebéd után

-való bóbiskolásában. A levelet nem is azért teszem szóvá, hogy az

-elibém terjesztett problémát megfejtsem – erre a fiatal urak

-bizonyosan maguktól is képesk lettek volna, – hanem azért, hogy

-honfitársaimat arra a helytelen szokásukra figyelmeztessem, amely a

-külföldön már annyi kellemetlenséget szerzett nekik: hogy t. i.

-magyarul sans gène teszik a legfurcsább megjegyzéseket, abban a

-biztos tudatban, hogy ugy sem értik meg őket. Pedig ma már

-mindenütt találkozik az ember magyar utasokkal, nemcsak Luzernben,

-hanem még Tuniszban vagy Hammerfestben is. Az a skót ruhás ur, aki

-a szomszéd asztalnál angolos flegmával csepegteti a mézet a vajas

-kenyerére, esetleg marosvásárhelyi fiskális s az a kokett, karcsu

-asszony, aki dekolletált ruhában libben be a palermói hotel

-éttermébe, talán mérnökné vagy háztulajdonosné Nagyváradon.

-Senkinek sincs a homlokára irva, hogy honnan való s könnyen

-megeshetik, hogy a vélt francia kokottról tett megjegyzésünkkel egy

-tisztességes magyar uri asszonyt sértünk vérig. Amióta,

-<span class="pagenum"><a name="Page_250" id=

-"Page_250">-250-</a></span> pár évvel ezelőtt, magam is a hősévé

-lettem egy ilyen kinos félreismerésnek, – szerencsére, csak a

-passziv hősévé – azóta gondosan őrizkedem attól, hogy semmiféle

-nyelven se tegyek valakire félremagyarázható megjegyzést. Rómából

-utaztam Nápolyba s valami közbeeső, kis állomáson kiszálltam a

-kupéból, hogy egy olasz ujságot vásároljak. Visszamenet, nagy

-siettemben, egy idegen szakaszba ugrottam, ahol egy fiatal, magyar

-házaspár ült. A vonat időközben megindult s mivel a kocsinak nem

-volt közlekedése a többi kocsival, kénytelen-kelletlen ott maradtam

-s olvasgatni kezdtem az állomáson vett olasz lapot. Ugy látszik,

-nem lehettem valami szivesen látott vendég, mert a fiatal férj

-haragosan nézett végig rajtam, majd igy szólott magyarul a

-feleségéhez:</p>

-<p>– Ennek a bivalynak is éppen ide kellett beszállnia…</p>

-<p>Mindig szerény ember voltam s igy most se tartottam

-szükségesnek, hogy az inkognitómat leleplezzem, – hanem óvatosan

-elrejtőztem a <i>Corriere della Sera</i> kibontott lepedője mögé.

-Szeretetreméltó honfitársaim erre még egy ideig hasonló modorban

-tárgyalták csekély személyemet, aztán – megunva ezt a témát –

-áttértek a maguk tagadhatatlanul érdekesebb dolgaira; öt perc mulva

-tudtam, hogy kétnapos házasok s hogy ő nagysága gyönyörünek és

-édesnek találja a mézeshetek intézményét. Még sok egyebet is

-megtudtam, még <span class="pagenum"><a name="Page_251" id=

-"Page_251">-251-</a></span> pedig olyan részletességgel, hogy

-valósággal lángba borultam az ujságom mögött. A nászutasok isteni

-fesztelenséggel csevegtek olyan intimitások felől, amelyekbe

-harmadik embert még a világ teremtése óta se avatott bele jóizlésü

-házaspár. Igy folyt a beszélgetés vagy másfél órán keresztül,

-amikor a vonat megint egy nagyobb állomásra ért s utitársam, aki

-már azt hitte, hogy lemaradtam valahol, izgatottan rontott be

-hozzám a kupéba:</p>

-<p>– Hát te itt vagy? – kiáltotta magyarul. – Már telegrafálni

-akartam, hogy az esti vonattal visszautazom hozzád…</p>

-<p>Hogy e szavakra mi történt, azt talán nem szükséges elmondanom.

-Még ma is oda vagyok a csodálkozástól, hogy a kétnapos menyecske

-ájulás nélkül esett tul ezen a borzalmas meglepetésen.</p>

-<p>Én ott, a nápolyi gyorsvonaton, szentül megfogadtam, hogy ezután

-semmiféle nyelven se teszek megjegyzéseket olyan emberekre, akikről

-nem tudom, hogy kicsodák. Szabadszáju honfitársaimnak melegen

-ajánlom, hogy kövessék a példámat.</p>

-<hr class="chap" />

-<div style='text-align:center'>*** END OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK 74055 ***</div>

-</body>

-</html>

-

+<!DOCTYPE html PUBLIC "-//W3C//DTD XHTML 1.0 Strict//EN"
+    "http://www.w3.org/TR/xhtml1/DTD/xhtml1-strict.dtd">
+<html xmlns="http://www.w3.org/1999/xhtml" xml:lang="hu" lang="hu">
+<head>
+<meta name="generator" content=
+"HTML Tidy for HTML5 for Linux version 5.7.45" />
+<meta http-equiv="Content-Type" content=
+"text/html; charset=utf-8" />
+<meta http-equiv="Content-Style-Type" content="text/css" />
+<title>The Project Gutenberg eBook of Mindennapi problémák by
+István Szomaházy</title>
+
+<style type="text/css">
+/*<![CDATA[*/
+body {
+ margin-left: 10%;
+ margin-right: 10%;
+}
+
+h1,h2,h3 {
+ text-align: center;
+ clear: both;
+ line-height: 200%;
+}
+
+h2,h3 {
+ margin-top: 2em;
+}
+
+p {
+ margin-top: 0.75em;
+ margin-bottom: 0.75em;
+}
+
+body > p {
+ text-align: justify;
+ text-indent: 1.5em;
+}
+
+hr {
+ width: 33%;
+ margin-top: 2em;
+ margin-bottom: 2em;
+ margin-left: auto;
+ margin-right: auto;
+ clear: both;
+}
+
+hr.chap {width: 65%}
+
+.pagenum {
+ position: absolute;
+ right: 2%;
+ color: gray;
+ font-size: smaller;
+ text-align: right;
+ text-indent:0;
+}
+
+.blockquot {
+ margin-left: 10%;
+ margin-right: 0%;
+ text-align: justify;
+ text-indent: 1.5em;
+}
+
+.center {
+ text-align: center;
+ text-indent: 0;
+}
+
+.caption-small {font-weight: bold; font-size: small;}
+
+.caption {font-weight: bold;}
+
+.caption-large {font-weight: bold; font-size: large;}
+
+.caption-150 {font-weight: bold; font-size: 150%;}
+
+.figcenter {
+ margin: auto;
+ text-align: center;
+}
+
+.poem {
+ font-size: 0.9em;
+ display: table;
+ margin: auto;
+ text-align: left;
+}
+
+.figcenter, .figcenter img {
+ max-width: 100%;
+}
+
+.poem .stanza {
+ margin: 1em 0em 1em 0em;
+}
+
+.poem span.i0 {
+ display: block;
+ margin-left: 0em;
+ padding-left: 3em;
+ text-indent: -3em;
+}
+/*]]>*/
+</style>
+</head>
+<body>
+<div style='text-align:center'>*** START OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK 74055 ***</div>
+<hr class="chap" />
+<div class="chapter"></div>
+<div class="figcenter"><img src="images/cover.jpg" alt="" title=
+"" /></div>
+<p class="center"><span class="caption-150">MAGYAR IRÓK<br />
+ARANYKÖNYVTÁRA</span></p>
+<p>&nbsp;</p>
+<p class="center"><span class="caption">XXX. KÖTET.</span></p>
+<p>&nbsp;</p>
+<p class="center"><span class="caption">SZOMAHÁZY
+ISTVÁN:</span></p>
+<p class="center"><span class="caption-large">MINDENNAPI
+PROBLÉMÁK</span></p>
+<p>&nbsp;</p>
+<p>&nbsp;</p>
+<p class="center"><span class="caption">BUDAPEST, 1909.</span></p>
+<p class="center"><span class="caption">GRILL KÁROLY
+KÖNYVKIADÓVÁLLALATA</span></p>
+<p class="center"><span class="caption">IV., VERES PÁLNÉ-UTCA
+16.</span></p>
+<hr class="chap" />
+<h1>MINDENNAPI PROBLÉMÁK</h1>
+<p>&nbsp;</p>
+<p class="center"><span class="caption-small">IRTA</span></p>
+<p class="center"><span class="caption-large">SZOMAHÁZY
+ISTVÁN</span></p>
+<p>&nbsp;</p>
+<p>&nbsp;</p>
+<p class="center"><span class="caption">BUDAPEST, 1909.</span></p>
+<p class="center"><span class="caption">GRILL KÁROLY
+KÖNYVKIADÓVÁLLALATA</span></p>
+<p class="center"><span class="caption">IV., VERES PÁLNÉ-UTCA
+16.</span></p>
+<p class="center"><span class="caption-small">A NAP nyomdája,
+Budapest, VIII. Rökk Szilárd-utca 9.</span></p>
+<hr class="chap" />
+<p><span class="pagenum"><a name="Page_1" id=
+"Page_1">-1-</a></span></p>
+<div class="chapter">
+<h2>A snájdig leány</h2>
+</div>
+<p>Mivel, fájdalom, nem tartozom azok közé, akiknek nevét az
+ujságok a legtöbb adót fizetők listájában közölni szokták, s a
+jószágkormányzóm (aki a holdban él) becstelenül elhanyagolja a
+befolyó pénzek elküldését, viharos mult után, fehér hajjal, mint
+hites tanácsadó keresem a mindennapi Graham-kenyeremet. Hogy ez nem
+könnyü életpálya, ma is tapasztaltam, amikor egy szende, falusi
+kisasszony arra kér: magyarázzam meg neki, hogy mikép lehet valaki
+ugynevezett snájdig leánynyá, mert neki a környéken lakó fiatal
+urak valamennyien azt mondták, hogy a huszadik században csak a
+snájdig leányok hatnak a serdültebb ifjuságra. Akármi a véleményem
+erről a különös kérdésről, köteles vagyok eleget tenni az
+óhajtásnak, mert ha valaki – mint e sorok szerény irója –
+tanácsadásból él, hát nem szabad fitymálnia semmiféle problémát se.
+A kisasszony tudni akarja, hogy mik a snájdig leány kellékei, –
+nincs hát jogom hozzá, hogy holmi unalmas <span class=
+"pagenum"><a name="Page_2" id="Page_2">-2-</a></span>
+morálprédikációkkal hozakodjam elő, hanem rezonirozás nélkül eleget
+kell tennem a nyájas olvasó parancsának. Ezennel pontozatokba
+foglalom tehát azokat a kellékeket, amelyekkel a huszadik
+századbeli kisasszony a snájdig jelzőt megszerezheti magának.</p>
+<p><i>A)</i> A snájdig leány ugy viselkedik a társaságban, mintha
+kabaré-énekesnő lenne, s a pódiumon énekelne valami kétértelmü,
+vagy nagyon is egyértelmü kuplét. Vagyis: a szemei állandóan
+körutazást tesznek a férfiak arcán, a kezeivel feltünő gesztusokat
+csinál, s mindig olyan hangon beszél, hogy a távolabb ülők is
+kényelmesen meghallhassák.</p>
+<p><i>B)</i> A snájdig leány, ha ülő helyzetben van, az egyik lábát
+mindig átveti a másik lábán. Ez ugynevezett fius fesztelenséget
+kölcsönöz neki.</p>
+<p><i>C)</i> A férfiakat a snájdig leány mindig a keresztnevükön
+szólitja, akkor is, ha először látja őket életükben.</p>
+<p><i>D)</i> Szenvedélylyel használja a budapesti, kávéházi
+tolvajnyelvet. A beszélgetésében tehát sürün fordulnak elő az eféle
+kifejezések: „Maga nekem ilyen fiatal!“ – „Ezt a froclit jól
+beszopta, öregem!“ – „Maga is Montiba rulettezne most, ha elegendő
+dohánya lenne!“</p>
+<p><i>E)</i> Olyan szük szoknyát hord, hogy az összes járókelők
+megfordulnak utána.</p>
+<p><i>F)</i> Merészen szakit azokkal a régi hagyományokkal,
+<span class="pagenum"><a name="Page_3" id="Page_3">-3-</a></span>
+amelyek a fiatal leányoktól holmi szüzies szemérmetességet
+követelnek. Lehetőleg ugy beszél, hogy a fiatal urak – mint a
+snájdig leányok mondani szokták – minél jobban „ugorjanak“. Tehát
+abszolute nem riad vissza attól, hogy az udvarlóinak eféle
+elmésségeket mondjon: „Hány évig vállalkoznék értem a
+juhászkutyuska szerepére?“ – „Mit gondol: lenne-e bennem bizonyos
+helyzetekben elég temperamentum?“ – „Nem haragudnék, ha egy
+kicsikét megbolondulnék, ugy-e?“ Stb. stb.</p>
+<p><i>G)</i> Kijelenti, hogy ha férjhez megy, teljes szabadságot ad
+az urának, de viszont teljes szabadságot is követel tőle.</p>
+<p><i>H)</i> Légyottokat ad, de nem megy el, hanem egy barátnőjével
+titokban kilesi a türelmetlenül föl- s alájáró fiatal urat.</p>
+<p><i>I)</i> Tüntet vele, hogy mindenről ép ugy informálva van,
+mint a vele egykoru férfiak.</p>
+<p><i>J)</i> Kijelenti, hogy ha egyszer férjhez megy, okvetetlenül
+a két gyermek-rendszer hive lesz.</p>
+<p><i>K)</i> Szenvedélyesen cigarettáz és pezsgőzik, s a
+szupé-csárdást ugy járja, hogy a legöregebb botokudnégerek is
+bizonyára elszédülnének, ha meglátnák.</p>
+<p>Ime körülbelül ezek a kellékek szükségesek ahhoz, hogy valaki a
+snájdig leány cimét és jellegét megkapja. Aki buzgón és ambicióval
+fog a dologhoz, bizonyára hamarosan elsajátithatja a felsorolt
+kvalifikációkat. <span class="pagenum"><a name="Page_4" id=
+"Page_4">-4-</a></span></p>
+<p>A falusi kisasszony remélhetőleg meg lesz elégedve az előzékeny
+felvilágositással. Ha szerény szolgálataim révén sikerül most már
+snájdig leánynyá lennie, én szivemből gratulálok neki, de egyet
+óvatosságból kijelentek: ha nekem egy leányom lenne, aki a snájdig
+jelzőre pályáznék, én bizonyisten gondolkozás nélkül leütném a
+derekát.</p>
+<div class="chapter">
+<h2>Házasságközvetitők</h2>
+</div>
+<p>A kérdés, melyet ma döntés céljából elibém terjesztettek,
+annyira kényes, hogy még én is, aki nem tartozom épen a gyáva
+legények közé, egy pillanatig szinte habozom a válaszszal… Egy
+fiatal leány titokban levelet ir nekem (ceruzával, mert minden
+pillanatban rajtakaphatják) s a felől kéri nagybecsü véleményemet,
+vajjon egy uri kisasszony, aki gyermekkorától fogva comme il
+faut-nevelésben részesült, férjhezmehet-e házasságközvetitő utján?
+Az apropos-t az adta meg ehhez a kérdéshez, hogy ő, a gyöngéd és
+érzékeny fiatal leány, a minap kihallgatta titokban a szülői
+beszélgetését, s rájött, hogy az a nagyszakállu, öreg bácsi, aki
+több izben megfordult a házukban, tulajdonképpen azért olyan
+gyakori vendég, mert őt végre hozzá akarja juttatni a főkötőhöz. A
+tiszteletreméltó aggastyán ugyanis közönséges házasságközvetitő.
+„Elképzelheti – irja az én bájos ismeretlenem – mennyire lesujt
+<span class="pagenum"><a name="Page_5" id="Page_5">-5-</a></span>
+engem a szülőim összeesküvése; hiszen mindeddig csillogó álmokat
+szőttem arról, hogy egyszer, ha későn is, csakugyan megérkezik az a
+mesebeli lovag, aki engem a fehér leányszobámból elrabol… Hogy ugy
+adjanak el, mint egy mángorlót, vagy egy parádés lovat, ez a
+gondolat egyszerüen kétségbeejt.“</p>
+<p>Szivesen kacérkodom a vénségemmel, gyakran hivatkozom hófehér
+szakállamra, de annyira mégsem vagyok öreg, hogy ennek a szép és
+melegszivü kisleánynak a nagy bubánatát meg ne érteném. Hiszen
+talán az egész világ kifordulna sarkaiból, ha még ezeknek a naiv
+fiatal teremtéseknek a szive se nyujtana édes otthont a mindenünnen
+kiüldözött romantikának. Egy házasság, mely közvetitő utján jön
+létre: ugyan, hol az az álmodozó leány, akit ez a gondolat meg ne
+borzongatna? A házasság az égben köttetik, – mondja a régi
+közmondás – mily iszonyu lehet hát az a tudat, hogy az ő napfényes
+szőke hajkoronáját, csillogó, fekete szemét egy öreg,
+kiszáradtszivü üzletember veszi az ajkára valamelyik
+kávéházban?</p>
+<p>Beismerem, hogy ez a csunya próza engem is felháborit, – és
+mégis azt mondom: szép kisasszonyom, ne haragudjék azokra a
+jótékony tündérekre, akik magukat ridegen házasságközvetitőknek
+nevezik. Mert ha jobban meggondoljuk a dolgot, rájövünk, hogy ez a
+mesterség már talán a bibliai korban is a népszerüek közé
+tartozott, hogy ne is szóljak ősapáinkról és ősanyáinkról,
+<span class="pagenum"><a name="Page_6" id="Page_6">-6-</a></span>
+akik – igaz, hogy iparjogositvány nélkül – mindannyian szivesen
+foglalkoztak a házasságközvetités mesterségével. Az asszonyok,
+főképp az öregasszonyok, minden időben valami perverzus
+gyönyörüséget találtak abban, hogy a fiatalokat egymás karjaiba
+vezessék, s ha a régi házasságokat megvizsgáljuk, akárhány olyat
+találunk közöttük, mely a Miska bácsi, vagy a Cenci néni
+atyafiságos gondosságának köszönheti a létrejöttét. De ma már se a
+Miska bácsik, se a Cenci nénik, nem érnek rá arra, hogy az Ámor
+istenke dolgaiba kontárkodjanak; Miska bácsi uj
+jelzálog-kölcsönökön töri a fejét, Cenci néni pedig a cselédszerző
+kifutójának udvarol, hogy a derék Samu egy jó mindenesleányt
+szerezzen neki. A dilettáns házasságközvetitő helyébe tehát a
+hivatásos házasságközvetitő lépett, vagyis az a férfiu, aki józan
+kenyérkereset céljából vette föl a törvényes szerelmet az
+ügykörébe. A mestersége tehát prózaibb, mint a régi urabácsiké és
+néniké, de annyiból talán megbizhatóbb, hogy – mivel az ő üzleti
+renomméja is kockán forog – ő jobban és alaposabban belemélyed a
+házassági ügyletet kötő fiatalok egyéniségébe. És van még egy,
+bizonyára nem kicsinylendő előnye: száz és száz olyan urat és
+hölgyet ismer, aki mind készen áll arra, hogy a házasság sulyos
+keresztjét magára vegye. Vagyis: minden módja megvan hozzá, hogy az
+egymáshoz illő karaktereket kiválaszsza. Igaz, hogy mindennek kissé
+üzleti ize van, de ki biztositja <span class="pagenum"><a name=
+"Page_7" id="Page_7">-7-</a></span> Kegyedet afelől, hogy ő nélküle
+rá fog találni az igazira, s hogy tisztán a romantika alapján nem
+lesz százszorta boldogtalanabb, mint igy, hogy köhögő öreg bácsi
+veszi a kezébe a sorsa intézését? Hány fiatal teremtés van, akinek
+a vénleánysága határáig sincs alkalma ahhoz, hogy hozzáillő urakkal
+megismerkedjék, s hogy azt a tökéletes férfi-ideált feltalálja,
+akiről leányszobájában álmodott? Hiszen a mai házasság kizárólag a
+véletlen alapján áll, a vak és szeszélyes véletlen alapján, mely
+néha, zsarnoki kegyetlenségében, épp azokat boronálja össze, akik
+örökös és elviselhetetlen gyötrelmeket okoznak egymásnak. Az a vén
+bácsi tulajdonképpen egy merész ujitást képvisel: ő háborut üzen a
+vak és megbizhatatlan véletlennek, s a logika, a pszikhologia és az
+emberismeret alalpjára helyezi az emberi intézmények
+leghatalmasabbját: a szent házasságot. Hátha éppen ő fogja
+megtalálni a Kegyed számára azt a csinos, derék és szerelmes
+legényt, akit az égiek már ötezer évvel ezelőtt arra szántak, hogy
+Kegyedet boldoggá tegye? A pajkos Ámortól – igy olvassuk a
+mitologiában – minden huncutság kitelik, miért ne telnék hát az is
+ki, hogy kopottcilinderes, tubákoló öregekkel képviseltesse magát
+ebben a kései évezredben? <span class="pagenum"><a name="Page_8"
+id="Page_8">-8-</a></span></p>
+<div class="chapter">
+<h2>Levelezés</h2>
+</div>
+<p>A nagy svájci, olasz és egyéb nemzetközi hotelekben könnyen megy
+az ismerkedés. Diner után, amikor a hall fényes csillárai
+kigyuladnak, s a sok dekolletált, estélyruhás szép asszony és a sok
+jókedvü, viruló, fiatal leány a frakkok tömegében elvegyül, a
+hangulat villamos szikrái gyorsan lángra lobbantják a kezdődő
+barátságot, sőt a parázs módjára pislogó szerelmet is. A bájos és
+nyilttekintetü amerikai hölgyek, utazásaik közben, nem ellenségei a
+könnyed flirtnek és a fiatal ladyk és fraulein-ok kedves és
+mulatságos epizódnak tekintik, ha a pálmagruppok közt minél több
+olyan gavallérjuk akad, akivel, lefekvés előtt, pompásan agyon
+tudnak ütni egy órácskát… De nem csak itt, a szállodák milieujében,
+kedves ez a rohamosan fejlődő barátság, hanem mindenütt, ahol
+gondtalan, vidám és előkelő emberek kerülnek együvé. A nagy,
+óceánjáró hajók fedélzetén, mikor a stewardok elszedték a
+virágbokrétákat az étterem asztalairól, odafenn, a kormányos bódéja
+körül, néha késő éjfélig se szünik meg a terefere és a kacagás… A
+hallgató, csillagfényes tenger közepén száz vonzalom és barátság
+születik meg, melynek néha akkor is folytatásuk van, amikor a hajó
+már rég befutott a kikötőbe. Nem mindig komoly folytatásuk – ezek a
+női globetrotterek nem gondolnak folyton a házasságra, mint a mi
+fiatal hölgyeink, – hanem olyan, <span class="pagenum"><a name=
+"Page_9" id="Page_9">-9-</a></span> mely nálunk csak az egynemüek
+közt szokásos: meleg és gyakran évekig tartó jó pajtásság… Az
+amerikai leány, amikor a gőzös Plymouthban kiköt, férfiasan
+megrázza a gavallérja kezét és igy szól hozzá, minden furfangos
+mellékgondolat nélkül:</p>
+<p>– Nagyon megörvendeztet, ha ir nekem Londonba, a
+Carlton-szállodába… Majd én is megirom, hogy hol találhat meg
+bennünket juliusban vagy augusztusban…</p>
+<p>A nagy kulturnemzetek hölgyei ugyanis nem találnak semmi
+különöset abban, ha idegen férfiakkal leveleznek. Sőt ez a szokás
+mindjobban tért hódit: a hall-, hajó- és fürdőbeli barátkozásnak
+rendesen nincs vége az elválás után, mert mindkét fél szükségét
+érzi annak, hogy még ezután is hirt halljon egymásról. Azok a
+boldog emberek, akik nem a hétköznapi élet ördögmalmában töltik az
+idejüket, hanem a világ minden szép taván hajóznak, minden
+valamirevaló hegyét megmászszák és minden előkelő szállodájában
+végigülnek nehány dinert: többnyire állandó levelezésben állanak
+azokkal a fiatal leányokkal, akikkel utazásaik közben
+megbarátkoztak… Az ilyen levélváltás kedves és pikáns füszere e
+szomoru életnek, s igazán nincs reá semmi ok, hogy holmi hazug és
+affektált illendőségi smokkságok miatt az okos emberek lemondjanak
+róla. Miért ne beszélnénk szivesebben egy bájos és frisslelkü
+fiatal leánynyal – ha csak levélileg is – mint egy <span class=
+"pagenum"><a name="Page_10" id="Page_10">-10-</a></span> unalmas és
+nagyképü férfivel? Föltéve, hogy nem üres és frivol léhaságok
+kerülnek szóba köztük, még a legóvatosabb mama se találhat kivetőt
+abban, ha a jólnevelt leánya egy komoly és értékes emberrel
+levelez. Annak a fiatal teremtésnek tehát, aki ma kérdésével hozzám
+fordul, bizvást azt válaszolnám, hogy semmi oka sincs megvonni
+magától ezt az ártatlan élvezetet, – és mégis azt mondom: hogy a mi
+viszonyaink között az ilyen intimitást nem helyeslem. Én, mint apa,
+nem engedném meg, hogy a leányom idegen férfiaktól levelet kapjon,
+de nem azért, mintha általánosságban helytelennek tartanám ezt a
+szokást, hanem azért, mert a mi fiatal uraink még nem érték el azt
+a műveltségi szinvonalat, mely e kiváltságra kvalifikálná őket. Az
+a férfi, aki nálunk egy fiatal leánynyal levelez, már a harmadik
+levelében okvetetlen szerelmi célzásokkal hozakodik elő, mert
+valami különös virtust lát abban, hogy minden nőt, aki a
+barátságával kitünteti, hamarosan magába bolonditson. Önzetlenül,
+jó pajtás módjára egyáltalában nem tud beszélni egy fiatal
+leánynyal, s igazi elemében csak akkor érzi magát, ha léha,
+kétértelmü és haszontalan megjegyzésekkel hozakodik elő. Ez,
+fájdalom, annak a jele, hogy a nyugateurópai, internacionális
+műveltség még meglehetősen ritka vendég nálunk. A mi ifju
+gavallérjaink nem a kedves, finomlelkü, diszkrét jó barátot látják
+a fiatal hölgyben, hanem a szerelmi hóditásaikra alkalmas médiumot.
+<span class="pagenum"><a name="Page_11" id=
+"Page_11">-11-</a></span> És ezért: a leghatározottabban ellene
+vagyok annak, hogy a mi hajadon leányaink egy idegen ur levelét
+elfogadhassák. Ennek az ideje csak akkor fog elérkezni, ha az
+általános gondolkodás nálunk is nemesebbé és magasabbrendüvé lesz.
+Sajnos, nincs reményem hozzá, hogy én, a fehérhaju öreg, ezt a
+boldog időt megérhetem.</p>
+<div class="chapter">
+<h2>Vőlegényjelöltek</h2>
+</div>
+<p>Egy névtelen levél ma – sok száz, sőt több ezer anya nevében –
+olyan kérdést vet föl, melynek megoldása bizonyára nagyon népszerü
+lenne, nem csupán a Kárpátoktól az Adriáig, hanem Skandinávia
+legszélső csucsától kezdve egész a sziciliai partokig, sőt talán
+még azokban az idegen világrészekben is, melyeknek társadalmi
+életét csak a tudósok leirásából ismerjük. Az Anonymus, vagy talán
+helyesebben: az Anonyma azt kérdezi ugyanis tőlem, mik azok a
+módok, melyek egy jó és gondos anyának a rendelkezésére állanak,
+amikor a leánya udvarlóját rá akarja birni arra, hogy értelmesen és
+világosan beszéljen. „Mert a férfiak közt – irja a levél – nagyon
+sokan vannak, akik állandóan kitüntetik leányainkat az
+érdeklődésükkel, megeszik az összes kompótot, ami az éléstárunk
+polcain található, néha egy-egy ibolyabokrétával is kifejezést
+adnak leányunk iránt táplált rokonszenvüknek, <span class=
+"pagenum"><a name="Page_12" id="Page_12">-12-</a></span> de ne adj’
+isten, hogy végre magukra huznák azt a bizonyos szalonkabátot,
+melyben a felnőtt kisasszonyok kezét az uriemberek megkérni
+szokták. Mit tegyen ilyen körülmények között a gondos anya? Azt
+mégse lehet kivánni tőlünk, hogy egyenesen fölkináljuk a
+leányainkat egy idegen férfinak, sőt még célzásokat se szabad
+tennünk arra, hogy már nagyon is vágyakozunk az anyósi méltóságra,
+– hol van hát az a módszer, amelylyel ezeket a néma és nyakig
+begombolkozott csukákat megszólaltathatjuk?“</p>
+<p>Konstatálnom kell, hogy az aggódó anya a hasonlatok terén nem
+müködik valami nagy szerencsével, mert a nyakig begombolkozott
+csukák meglehetősen ismeretlenek a természetrajzban. De én – mint
+gavallér ember – nem ragaszkodom tulságosan a szavakhoz s értem és
+méltányolom a tiszteletreméltó hölgy fájdalmát, akinek ölelő
+karjaiból szive drága gyermekét abszolute nem akarják elrabolni.
+Utóvégre nagyon is természetes dolog, hogy minden anya a maga
+leányát tartja a föld legtökéletesebb teremtésének, s igy csakugyan
+nem értheti meg ama rideg kompótevők lelki állapotát, akik oly
+nehezen akarják magukra ölteni a leánykéréshez szükséges
+szalonkabátot. Szivesen koncedálom, hogy ezek az emberek kőszivü
+vandálok, de mindenesetre van egy enyhitő körülményük: ők nem a
+mama gyöngéd szemével nézik azt a karcsu és mégis molett
+kisasszonyt, akit néha egy-egy <span class="pagenum"><a name=
+"Page_13" id="Page_13">-13-</a></span> ibolyabokréta erejéig
+kitüntetnek. De még ha azzal is néznék: akkor is százszor és még
+százszor meggondolják, amig az életbevágó nyilatkozatot megteszik,
+mert manapság már a leglángolóbb szerelmesek is tisztában vannak a
+lakásinséggel és a piaci árakkal s jól tudják, hogy a szende
+kicsike, aki a mama szerint önmaga szokta varrni a bluzait,
+asszonykorában nyomorult smuciánnak minősiti az urát, ha nem a
+Berkovicsné műhelyében rendelheti meg az uj tavaszi toilette-jét. A
+házasélet ma már olyan luxus, amit nem mindenki engedhet meg
+magának s ez az oka, hogy a kétezer forint jövedelemmel rendelkező
+fiatal ur ez idő szerint már nem a mamát nézi meg, hogy a leányát
+elvegye (mint a régi közmondás ajánlja), hanem a telekkönyvet vagy
+az édes apa folyószámláját.</p>
+<p>Annak a körülménynek tehát, hogy a csuka nyakig begombolkozik,
+nem a házasulandó ifjak szemérmetességében kell keresni a
+magyarázatát, mert ezek az ifjak, amig nőtelenek, távolról se olyan
+ostobák, ahogy a tépelődő mamák hiszik. Ők nem szégyenkezésből
+hallgatnak, hanem abból a megokolt félelemből, hogy a drága
+gyermeket esetleg hozomány nélkül varrják a nyakukba. Ez az oka
+annak, hogy oly nemes nonchalançe-szal eszik a kompótot és a
+sandwicheket, anélkül, hogy beszédes ajkukat szóra nyitnák. Nem
+bátoritás kell hát nekik, hanem az a bizonyosság, hogy az édes
+kicsike az apai áldáson kivül egy olyan könyvet <span class=
+"pagenum"><a name="Page_14" id="Page_14">-14-</a></span> is hoz
+magával, melynek nem Mikszáth Kálmán vagy Kiss József, hanem Lánczy
+Leó vagy Kornfeld Zsigmond a szerzője s melynek felmutatása
+ellenében a legzárkózottabb pénzesszekrények is készségesen
+széttárják az ajtajukat. Ha ez a könyv feltünik a látóhatáron, a
+félénk ifju azonnal bátorrá lesz, oly bátorrá, mint Hannibál vagy
+Leonidás. A gyöngéd és pironkodó szemérem csak perfid álarc,
+melynek védelme alatt teljes biztosságban lehet elpusztitani egy
+polgári család éléstárát.</p>
+<p>A válasz tehát, melyet a népszerü kérdésre adhatok, nagyon
+egyszerü: a bátoritásnak sohase a mamától kell kiindulnia, hanem a
+józan, rideg és emberismerő apától. Azt a fiatal embert, aki
+hosszabb ismeretség után se nyilatkozik, a legravaszabb fogások se
+hozzák ki a sodrából, mert a csirkefogó nem szemérmetességből
+hallgat, hanem hitvány és alávaló taktikából. Képes hónapokon át az
+ostobát adni, csakhogy a függetlenségét megőrizhesse. De tessék
+csak hozzáküldeni a derék nagybácsit, aki az ilyen intim családi
+ügyeket intézni szokta, majd meglátják: mint jön meg egyszerre az
+esze és a bátorsága, melyet a kompótfogyasztás közben oly gondosan
+és sikerrel eltitkolt.</p>
+<p>Igaz, hogy a szerelmi házasságok se pusztultak még ki egészen
+ebből a józan világból, de az ilyen esetekben talán még kevesebb
+szükség van az édes mamára, mint azokban, ahol az anyagi kérdések
+dominálják <span class="pagenum"><a name="Page_15" id=
+"Page_15">-15-</a></span> a helyzetet. Ha a kisasszony és az urfi
+anyai beavatkozás nélkül nem értik meg egymást, akkor a dolgon a
+legravaszabb furfang épp oly kevéssé segithet, mint a legropogósabb
+dinnyekompót.</p>
+<div class="chapter">
+<h2>Háztűznézés</h2>
+</div>
+<p>– Tudja Ön, hogy miből áll voltaképen a háztüznézés? – kérdezi
+ma tőlem egy ismeretlen fiatal ember, aki, ugy látszik, most egyik
+nevezetes fordulópontja előtt áll az életének. Az ember gyönyörüen
+megborotválkozik, fölveszi a smokingját vagy a redingot-ját s
+beállit egy vadonat-idegen házba, melynek felnőtt, férjhezmenő
+leánya van. Mindenki tudja, hogy miért jött – nemcsak az apa, anya,
+a menyasszonyjelölt tudja, hanem a nevelőnő és a szobaleány is, –
+de mindenki oly ártatlan arcot vág, mintha sejtelme se lenne róla,
+hogy a látogatásnak mi a célja? Az egész ház zavarban van, a papa
+ostobaságokat beszél, a mama kipirul, a fiatal leány, aki a
+tiszteletünkre szende Gretchennek öltözött ki, elsápad, a szobalány
+gunyosan mosolyog, a kisebb gyerekek lopva leskelődnek az ajtó
+függönyén keresztül s nekünk ezer szamárságról kell beszélnünk,
+amelyek bennünket épp oly kevéssé érdekelnek, mint a háziakat.
+Mikor végre eltávozunk, oly boldogan és megkönnyebbülve lélekzünk
+fel, mint egy vizből kifogott öngyilkosjelölt. Lelkiállapotunk
+ugyanaz <span class="pagenum"><a name="Page_16" id=
+"Page_16">-16-</a></span> marad, akár tetszik a leány, akár nem
+tetszik, s mikor a smokingot levetjük, dühösen megfogadjuk, hogy
+inkább százszor agglegények maradunk, semhogy még egyszer hasonló
+helyzetbe keveredjünk. Persze a fogadalmat csak addig tartjuk meg,
+amig egy uj, fiatal hölgy föl nem tünik a látóhatáron, mert ekkor
+megint előlről kezdődik az egész processzus. Házasságot ilyen
+kinszenvedések nélkül nem lehet kötni, ha csak valami váratlan,
+kivételes szerencse nem ér bennünket. Helyesnek tartja Ön a mai
+háztüznézés rendszerét? Nem gondolja, hogy ezek nélkül a borzasztó
+formaságok nélkül is férjjé lehetne az ember? Ha gondolja, hát az
+isten szerelméért, árulja el hamar a háztüznézés diszkrétebb és
+kellemesebb formáját, mert elhiheti, hogy számtalan fiatal ember
+csak azért őrizkedik a házasságtól, mert ezek az előleges
+gyötrelmek idegessé teszik.</p>
+<p>A nagy lépésre készülő, boldogtalan ifju lelki-állapotát
+tökéletesen megértem, mert valóban, nem kis hősiesség kell hozzá,
+hogy az ember egy óra hosszat a Shaw és Pinero darabjai felől
+csevegjen, amikor egy szerető és savanyuan hangolt család a
+legfürkészőbb Röntgen-pillantásokkal igyekszik belelátni a lelkébe.
+Mikor tudom, hogy ők tudják, hogy én egész másra gondolok, mint
+amit élő szóval elmondok, s mikor világosan érzem, hogy a gondos
+apa, a szerető anya, sőt a szendén piruló menyasszony is annyit
+törődik e pillanatban Shaw-al s Pineróval, mint a dalai láma
+reggeli papucsaival, <span class="pagenum"><a name="Page_17" id=
+"Page_17">-17-</a></span> kétségtelenül kitünő idegzetre mutat, ha
+mosolygó arccal és nyugateurópai biztonsággal tudom adni az elmés
+és gyakorlott causeurt. Hiszen én is tudom, ők is tudják, hogy
+nekem nem a Vigszinház repertoirja van eszemben, s őket sem a
+Mücsarnok tavaszi kiállitása érdekli, hanem mindnyájan arra
+gondolunk, hogy: istenem, milyen jó lenne immár öregebbnek lennünk
+egy félórával! Ők a vagyoni viszonyaim felől szeretnének kimeritő
+információt kapni, én pedig a keblem mélyén azt kutatom: hogy a
+pironkodó kisleányból, aki most a szelid mezei vadvirágot játszsza
+előttem, nem egy hisztérikus, bájos kis bestia fog-e kigubózkodni
+három hónap mulva, amikor már az a fölemelő hivatás várakozik majd
+rá, hogy az én hangulataimat és gallérjaimat gondozza. De azért
+mindnyájan édesen, elragadtatva mosolygunk, – és szenvedélyes, sőt
+viharos érdeklődéssel emlegetjük Morris Rosenfeldet, vagy azt a
+másik, barátságos idegent, akit épp ebben az időben vetnek föl az
+aktualitás hullámai.</p>
+<p>Arra a kérdésre tehát, hogy helyesnek tartom-e a mai háztüznézés
+rendszerét, habozás nélkül azt felelem, nem tartom helyesnek. A
+fiatal legény komoly szándékkal csak abban az esetben jelenjék meg
+a leányos házban, ha már régebbről is jó ismerőse a családnak,
+vagy: ha már az előző formaságokon tulesett. A közeledésnek
+hasonlithatatlanul kellemesebb módja, ha a két fél idegen
+terrénumon találkozik egymással, de az istenért, <span class=
+"pagenum"><a name="Page_18" id="Page_18">-18-</a></span> ne
+gondoljanak a kávéházra, – ez a megjegyzés Budapesten nem
+fölösleges – mert ez a mód valamennyi közt a legutolsó. Ott a
+szinház, ott vannak a finom és előkelő éttermek, ahol csakugyan a
+véletlenség látszatával ismerkedhetik meg egymással két egymás után
+vágyakozó, fiatal teremtés. Az ilyen találkozást boszorkányos
+ügyességgel inszcenálhatja egy közös és jólelkü ismerős. De a
+szinházon, az előkelő éttermeken kivül is számtalan hely van, ahol
+egy disztingvált uri ember egy disztingvált leánynyal
+megismerkedhetik; hiszen a fiatal hölgyeket manapság már nem
+magáncellákban őrzik odahaza, s Budapesten is, a vidéken is alig
+van olyan urileány, aki néha-napján a hozzá illő társaságot föl ne
+keresné. Itt, az idegen társaságban, a fiatalok könnyü szerrel
+közelithetnek egymáshoz, hiszen a férfi, akinek frakkja és
+társadalmi poziciója van, mindenüvé bejuthat, ahova tetszik neki. A
+zsúr vagy a délutáni tea intim sokadalmában bizvást
+megbarátkozhatnak egymással, akiket a sors egymásnak szánt,
+anélkül, hogy heves szivdobogással vagy utólagos ideglázzal kellene
+az ismeretségért megfizetniök.</p>
+<p>A háztüznéző-vizit, melyet a fiatal ember egy idegen családnál
+megtesz, csak tévedésből vagy szórakozottságból maradt ki a
+<i>Pokol</i> cimü elbeszélő költeményből. <span class=
+"pagenum"><a name="Page_19" id="Page_19">-19-</a></span></p>
+<div class="chapter">
+<h2>Jegyesek</h2>
+</div>
+<p>Szereplő személyek: <i>apa</i> (vidéki ügyvéd, aki semmit se tud
+megtagadni az ő bájos kis leányától), <i>mama</i> (aki jókedvü és
+még egészen szemrevaló asszony, de nagyon hirtelen eljár a keze),
+<i>a felnőtt kisasszony</i> (a kinek két hónap mulva lesz az
+esküvője, már a lakás is megvan) s a <i>vőlegény</i> (állami mérnök
+s a Dunántul legszebb angol bajuszának a tulajdonosa.)</p>
+<p>Ezek a probléma szereplői. A dráma maga a következő:</p>
+<p>A kisasszony e pillanatban élete legboldogabb korszakát éli,
+amennyiben rövid hatvan nap mulva ahhoz az urhoz fog feleségül
+menni, akibe tizennégyéves kora óta halálosan szerelmes. A szülők
+szivesen adják áldásukat a készülő frigyre, mert a vőlegény
+szorgalmas, talentumos és derék fiu, aki bizonyosan épp ugy fogja
+kényeztetni a leányukat, ahogy ők – a mama egy-két pofonjától
+eltekintve – a gyerekkora óta kényeztették. A fiatalok nagyon meg
+vannak elégedve sorsukkal, csupán két megváltozhatatlan tény ellen
+van kifogásuk: az ellen, hogy a nap mindössze csak huszonnégy
+órából áll, s hogy az állami mérnöki hivatal oly kegyetlen és
+kőszivü, hogy ebből a nyomorult huszonnégy órából is ötöt naponkint
+elrabol tőlük. Vegyük tekintetbe azt is, hogy az ember az alvásra
+is kénytelen forditani hét órát s hogy kora reggel nem szokásos a
+vizitelés; <span class="pagenum"><a name="Page_20" id=
+"Page_20">-20-</a></span> marad tehát összesen vagy kilenc óra,
+melyet a két szerelmes együtt tölthet. Kilenc óra, amikor kilenc
+teljes esztendő se lenne elég ahhoz, hogy a legsürgősebb
+mondanivalóikat közöljék egymással. Ugyebár, ily körülmények között
+el lehet képzelni, hogy ezt a kilenc órát akkor is egymásnak
+szentelnék, ha a háborgó Vezuv tövében várnák azt a pillanatot,
+mikor mindörökké az egymáséi lesznek?…</p>
+<p>Eddig tehát rendben lenne a dolog, de most jön a bökkenő: a két
+szerelmes kilencórás boldogságának is megvannak a sötétlelkü
+irigyei… Még pedig nem a menyasszony barátnői, a vőlegény kollégái,
+s a kisváros pletykázó kávénénikéi, hanem azok, akik a legközelebb
+állanak hozzájuk: a szülők. Ez hihetetlen és vérfagylaló dolog, de
+igy van. Legalább a szerencsétlen jegyespárnak ez a véleménye. És
+hogy ez a vélemény nagyon is megokolt, az kitetszik a következő
+szimptomákból:</p>
+<p>A vőlegény és a menyasszony egyedül ülnek az ebédlő
+félhomályában. Hogy mivel töltik az időt, azt ne kutassuk
+(valószinüleg a régi spanyol költők tájszólásairól beszélgetnek),
+de annyi bizonyos, hogy nem élvezhetik sokáig az egyedüllétet; öt
+perc mulva ugyanis kinyilik az ajtó s a mama mosolygó arccal lép az
+ebédlőbe.</p>
+<p>– Nem láttad, kis lányom, a huskönyvet? – kérdezi a pironkodó
+menyasszonytól. <span class="pagenum"><a name="Page_21" id=
+"Page_21">-21-</a></span></p>
+<p>E szavak után tiz percig lázasan keresgél a szobában s csak
+akkor távozik, amikor a jegyesek már olyan arccal néznek rá,
+amilyent szegény Dózsa György vághatott, mikor a tüzes széken
+helyet kináltak neki. De alig maradnak ismét három percig egyedül,
+már apa ront be hozzájuk hangos szóval az irodából.</p>
+<p>– Holnapra jegyeket vettem a szinházba, – ujságolja oly
+diadalmasan, mintha legalább is megütötte volna az osztálysorsjáték
+főnyereményét.</p>
+<p>Az apa is ott marad egy negyedórán át, s mikor nagynehezen
+eszébe jut, hogy az irodában a peres felek már várakoznak rá, akkor
+a kisebbik lány, a szakácsnő, a kárpitos, a varrókisasszony lép be
+hozzájuk valami kifogással az ebédlőbe. Szóval: nincs olyan tiz
+percük, hogy háborithatatlanul beszélgethetnének egymással s a
+szimptomák határozottan arra vallanak, hogy mindez nem puszta
+véletlenség: a szülők direkte ugy intézik a dolgokat, hogy valaki
+minduntalan megzavarja őket.</p>
+<p>„Hitted volna-e, oh, bölcs kádi, – kérdi hozzám intézett
+levelében a vőlegény, – hogy ily tigrisanyák is élhetnek a világon,
+s hogy akadhat szülő, aki egyenesen gyönyörüséget talál abban, ha a
+leánya idegrendszerét ennyire fölborzolhatja?“</p>
+<p>Édes fiam, én megértem a te szomoruságodat, s a helyedben magam
+is azt mondanám, hogy a vérszomjas tigris szelid galamb e rettentő
+anyához képest, de mivel, fájdalom, már tul vagyok azon a koron,
+amikor <span class="pagenum"><a name="Page_22" id=
+"Page_22">-22-</a></span> az embernek sürgős beszélni valója van
+egy szép leánynyal, hát azt mondom: hogy az a tigris-anya okosan
+cselekszik, sőt egyenesen az anyai kötelességét hanyagolná el, ha
+nem keresné az ebédlőben a huskönyvet. És az apa is, a kisebbik
+leány is, sőt a szakácsnő is, meg a kárpitos is helyesen
+cselekszik, mikor a tárgyalásaitokat öt percenkint megszakitja.
+Hogy miért, azt hiába magyaráznám neked és hiába magyarázom a bájos
+kis menyasszonyodnak is, mert ti ugy se fogtok igazat adni nekem és
+ha igazat adnátok, meg se érdemelnétek, hogy a jó isten ilyen
+boldogokká tett benneteket. Vannak izgalmak, melyekből a kevés is
+sok, s vannak gyönyörüségek, melyeknek az adja meg az igazi
+értéküket, hogy csak ritkán és akadályokon keresztül lehet hozzájuk
+jutni. Égő gyufával nem szabad ott járni a puskaporos torony körül,
+s aki a toronynál őrt áll, csak a kötelességét teljesiti, ha minden
+közeledő gyujtószálra ügyel. Mindez csak képletes beszéd, de ha
+buksi, szerelmes fejedet kissé töröd rajta, hamar rá fogsz jönni,
+édes fiam, hogy annak a tigrisanyának igaza van. Már azért is, mert
+e rövid földi életben tulajdonképpen a boldogság reménye a
+legnagyobb boldogság. Aki a holnapi ezresbankóját ma kisértékü
+aprópénzre eszkomptáltatja, az még a szerelem terén se mondható
+kiváló szakembernek. Várd meg a holnapot, mikor a nagy pénzedet
+teljes értékben beváltják, – és gondolj arra, hogy az ember – már
+az <span class="pagenum"><a name="Page_23" id=
+"Page_23">-23-</a></span> ismert kép szerint is – csak akkor van
+„végre egyedül“, mikor az oltár elől eltávozott. Addig bele kell
+nyugodni abba a fájdalmas tudatba, hogy apák, mamák, szakácsnék és
+kárpitosok is vannak e nyomorult földtekén.</p>
+<div class="chapter">
+<h2>A szökevények</h2>
+</div>
+<p>– T. problémagyártó uram, irja ma egy uriember, akinek minden
+során meglátszik, hogy nagyon meg van botránkozva. Ön
+előszeretettel adja a csalhatatlan római pápát minden illendőségi
+kérdésben, hát döntse el most azt az érdekes vitát, mely köztem és
+egy barátom közt felmerült. Mind a ketten hivatalosak voltunk egy
+esküvőre s nagy gálában meg is jelentünk a lakodalmas asztalnál,
+mely csak ugy görnyedezett a virágoktól és az ezüsttől. Ott volt
+minden notabilitás, akiket állitólag egy notabilitás-szállitó
+vállalattól szoktak kibérelni az örömszülők, egy sereg szép asszony
+ült a kényelmes karosszékekben, az asztalfőn pedig a fiatal pár
+foglalt helyet, akiket félórával azelőtt kötöttek össze egy hosszu
+életre az oltár előtt. A hangulat természetesen lelkes volt, a
+pincérek sürögve jártak nagy ezüst tálaikkal az asztal körül, a
+pezsgő durrogott, a napsugár bekandikált a selyemfüggönyökön át,
+szóval érezni lehetett, hogy itt valami édes <span class=
+"pagenum"><a name="Page_24" id="Page_24">-24-</a></span> mámor
+lebeg a levegőben. Engem általában száraz legénynek tartanak, aki
+egykönnyen nem vesziti el a fejét, de most az én lelkem is megtelt
+azzal a lázzal, mely a teremben mindenkit elfogott s a pecsenyénél
+felálltam, hogy a fiatal párt felköszöntsem. Már bele is fogtam a
+beszédembe, amikor hirtelen az asztalfőre esett a pillantásom s
+nagy bámulatomra azt láttam, hogy a fiatal párt egyáltalában nem
+látom. Eltüntek, vagyis helyesebben: megszöktek. Gondolhatja, hogy
+majdnem a torkomon akadt a szó, mert a legnagyobb mértékben
+illetlennek találtam, hogy azok, akiknek ünneplésére az égész nagy
+társaság összegyült, egyszerüen kereket oldanak és elpárolognak.
+Miért huztunk mi akkor frakkot, miért vették magukra a hölgyek a
+legszebb ruhájukat? A beszédemet azért, ugy ahogy befejeztem – csak
+azért nem hagytam abba, mert nem akartam botrányt okozni, – de a
+lakodalmas ebéd után élénken kikeltem az ellen a csuf szokás ellen,
+hogy az uj házaspár ilyen neveletlenül faképnél hagyja a
+tiszteletére összegyülekezett társaságot. Voltak, akik nekem adtak
+igazat, de a jelenlévők legnagyobb része frivol mosolylyal
+hallgatta a vitát s amellett kardoskodott, hogy ezt az édes kis
+illetlenséget nem szabad tulságosan rossz néven venni… Szóval nagy
+többséggel leszavaztak, de én nem nyugszom meg ebben a verdiktben,
+hanem Csalhatatlanságodhoz fordulok azzal a kérdéssel: vajjon van-e
+joguk az uj pároknak <span class="pagenum"><a name="Page_25" id=
+"Page_25">-25-</a></span> ahhoz, hogy az etikett törvényeit ennyire
+lábbal tapodják?</p>
+<p>Mielőtt Csalhatatlanságom erre a sulyos kérdésre válaszolna,
+előbb szives engedelmükkel megállapitok egy tényállást: azt, hogy
+ez a megbotránkozott uriember jóval tulhaladta az ötvenedik évét,
+hogy elvileg sohase gondolt a házasságra, szóval: hogy
+tizenhárompróbás, megsavanyodott agglegény. Minderről egy szót se
+ir a levelében, de szivesen felajánlok száz forintot egy ellen,
+hogy ez a jellemzés megfelel a valóságnak. Mert csak egy agglegény
+beszáradt szive képes arra, hogy ezeknek a mohó, szerelmes kis
+csacsiknak a viselkedését az illem rideg paragrafusai szerint
+itélje meg…</p>
+<p>De hagyjuk ezt, hiszen nem jellemzést kiván tőlem Savanyuságod,
+hanem komoly és humor nélkül való döntvényt, melylyel barátai előtt
+az igazát megvédheti. Hogy lojalitásomról teljes bizonyságot adjak,
+ime, készséggel kijelentem: az a vadonatuj házaspár igenis,
+illetlenül viselkedett. Oly illetlenül, hogy a összes német
+divatlapok szerkesztői postája jogosan elitélné őket, mert
+teringettét, az már csakugyan több a soknál, hogy az ünnepeltek
+angolosan távozzanak el attól az asztaltól, ahol az ő tiszteletükre
+gyült össze egy tekintélyes vendégsereg. Az illemtanból ezek a
+könnyelmü fiatalok feltétlenül megérdemelnék a szekundát. Önnek
+tehát minden bizonynyal igaza van, – és lássa, én mégis azt mondom,
+hogy az a másfélórás férj, <span class="pagenum"><a name="Page_26"
+id="Page_26">-26-</a></span> aki nem szöktetné meg hasonló módon a
+feleségét, bizvást megérdemelné, hogy a világ összes illemkodexeit
+végig kelljen olvasnia, mielőtt a pironkodó asszonyával egyedül
+marad…</p>
+<p>Mert a dolog, tisztelt komolykodó uram, akként áll, hogy kétféle
+szempont szerint lehet megitélni a földi emberek cselekedeteit: az
+illem és a természetes ösztönök szempontjából. Az illemet a
+kétkoronás kézikönyvekből tanuljuk meg, a természetes ösztönt
+pedig, dijtalan podgyászként, magunkkal hozzuk erre a gyönyörüséges
+világra. És az egyiknek épp ugy hasznát vesszük, mint a másiknak;
+csakhogy az elsőnek akkor, a midőn zsurokra és five o’clock teákra
+megyünk, a másiknak akkor, amidőn minden vércsöppünk lángolni kezd
+arra a gondolatra, hogy egy drága, kicsike teremtést a karjainkba
+szoritsunk…</p>
+<p>Az a fiatal pár, amelyik az esküvői lakomáról ilyen rövid uton
+megszökött, kétségtelenül megérdemli a szekundát az etikettből s én
+habozás nélkül ki is mondom a verdiktet, hogy itt nagy és sulyos
+illetlenség történt. De ez a verdikt egyuttal azt jelenti, hogy a
+két szökevény százezerszer bölcsebb volt, mint a világ összes
+agglegényei, mert a szerelemben – emlékezzék csak vissza a régmult
+időkre! – az illetlenség a legnagyobb bölcseségek közé tartozik.
+Aki az üres etikettet még az esküvője napján se rugdossa félre, az
+vagy olyan öreg, mint ön, vagy olyan szédületes smokk, mint az a
+német <span class="pagenum"><a name="Page_27" id=
+"Page_27">-27-</a></span> tanár, aki egy könyvében komolyan
+megirja, hogy egy előkelő ur csak délelőtt tizenegy és tizenkét óra
+között hunyhatja örök álomra a szemeit.</p>
+<div class="chapter">
+<h2>A flirtelés határai</h2>
+</div>
+<p>Erős a gyanum, hogy a kérdést, mely ma, döntés céljából, hozzám
+érkezett, viharos jelenet előzte meg: afféle ebédutáni, vagy
+vacsoraközi jelenet, mely a házasok életében nem ritka, s mely az
+agglegényekben mindig azt a hitet költi föl, hogy mégis csak ők a
+legokosabb emberek. Ugy képzelem, hogy egy bájos asszony, aki a
+szoknyáját feszesebbre fogja össze, mint ahogy az a filiszter
+férjeknek tetszeni szokott, a korzón, a dunaparti étteremben, a
+szinházban vagy a váci-utcán kissé többet mosolygott egy raglános
+urra, mint a mennyit a feleségek illemkodexe megenged s hogy e
+mosolygás következésképp egy derék nyárspolgár magából kikelve
+rohant el este az intimus ebédlőből, hogy az alsós, vagy a baccarat
+izgalmaiban keressen kárpótlást családi boldogtalanságáért…</p>
+<p>A kérdés, melyet a meghasonlott lélek kissé zavaros levelében
+elibém terjeszt, a fölösleges frázisokat elhagyva, oda konkludál:
+hol van és meddig terjed az a határ, amelyen tul már a lojális és
+nagyvilági férj se türheti meg, hogy szép feleségének udvaroljanak?
+Vagyis: meddig köteles szemet hunyni az idegen férfiak <span class=
+"pagenum"><a name="Page_28" id="Page_28">-28-</a></span>
+bizalmaskodása fölött és mikor érkezik el az a pillanat, amidőn az
+udvarlás ellen joggal és teljes méltósággal tiltakozhatik?</p>
+<p>A probléma nem olyan könnyü, mint amilyennek látszik, mert
+általánosságban nem lehet rá megadni a helyes választ. Itt minden a
+férj társadalmi helyzetétől függ, – legalább hosszu csatangolásaim
+közben állandóan igy tapasztaltam. Egy nagykövet bátran
+megengedheti, hogy a felesége idegen urakkal üljön a szinházi
+páholyban, Marlborough hercegnő nyugodtan automobilozhat a
+barátaival, de egy pesti ügyvéd felesége rosszul tenné, ha az ura
+nélkül, idegen férfiak társaságában menne az előkelő étterembe, a
+szolid iparosné pedig már azzal is gyanut kelt, ha a fiatal
+szomszédjával sétálgat tulsokat a külvárosi utcán. Helyes-e, nem
+helyes-e, más kérdés, de bizonyos, hogy a mai társadalom fölfogása
+szerint az előkelőbb pozicióju hölgy a flirtelés tekintetében több
+szabadságra tarthat jogot, mint a kevésbé előkelő. Ez azonban
+inkább csak a látszat dolga: ami a lényeget illeti, bizvást el
+lehet mondani, hogy az angol peerek, az amerikai vasutkirályok, a
+francia vicomte-ok épp oly kevéssé örülnek annak, ha fiatal
+feleségük más férfiakkal kacérkodik, mint a pesti orvosok,
+hivatalnokok és napidijasok. Ez nem a társadalmi helyzettől függ,
+hanem attól: ki mennyire szereti azt a csinos asszonyt, akivel az
+ebédlőjét, a szalonját és a hálószobáját megosztja. A legtöbb férj
+– valljuk meg az <span class="pagenum"><a name="Page_29" id=
+"Page_29">-29-</a></span> igazat – akkor érezné magát
+legnyugodtabbnak, ha ő nagysága egyáltalában nem érintkeznék idegen
+urakkal; de mivel a nyugoti konvenció a háremszerü elzárást,
+fájdalom, nem engedi meg, kénytelen-kelletlen tesz bizonyos
+koncessziókat a társadalomnak s büszke, melanchólikus, vagy ostoba
+arcot vág, amikor a felesége decolletage-ára tapadó, éhes és
+csillogó szemeket megpillantja…</p>
+<p>Nem beszélek azokról a férjekről, akik ezt a hermetikus elzárást
+gyakorlatban is megvalósitják, – hiszen az ilyen nem igen tudna
+megélni a mai önző és liberális társadalomban – de bizonyos, hogy
+még a leglojálisabb férj is elérkezik némelykor ahhoz a határhoz, a
+mikor teljes joggal juthat már az eszébe, hogy nem a más számára
+házasodott. A modern asszonyt, aki forradalmi eszméket hordoz a
+fejecskéjében, nem lehet eltiltani attól, hogy olykor kellemes és
+ártatlan flirtekkel izgassa az idegeit, annál inkább se, mert ennek
+a könnyü bizsergésnek legutolsó felvonását ugyis csak a törvényes
+férj élvezi. Az idegen férfiakkal való ingerkedést, a pajkos és
+talán pikáns szinezetü tréfát, mely az asszonyok és férfiak
+társaságbeli érintkezését oly vonzóvá teszi, a mai kor teljesen
+akceptálta, s a morózus férj, aki az ilyen ártatlan mulatságot
+rossz néven veszi, voltaképp csak maga alatt vágja a fát, mert a
+gyanakvó hitvestársak felszarvazása már a bibliai kortól kezdve
+megszokott dolog. De a pillanatnak, amelytől kezdve a <span class=
+"pagenum"><a name="Page_30" id="Page_30">-30-</a></span> két nem
+érintkezése veszedelmessé válik, épp ugy meg vannak a bizonyos
+szimptómái, mint akármelyik testi betegségnek, s az okos férj már a
+legelső szimptómánál sietve megteszi az óvóintézkedéseket. Mikor az
+asszony már a legyezőjével csap az idegen férfi kezére, nagy
+társaságban is suttogva beszél, s a férjet, aki gyanutlanul
+közeledik hozzá, az udvarlója előtt tulságos gyöngédséggel kezeli:
+az okos ember – anélkül, hogy a gyanujának bármily külső jellel is
+kifejezést adna – tapintatosan, szinte az öntudatlanság látszatával
+vágja ketté azt a fejlődőben levő bizalmaskodást, melynek csak a
+különböző stádiumai mások, de a vége többnyira ugyanaz. A comme il
+faut férj a felesége száz udvarlójától se ijed meg, de föltétlenül
+alapos oka van a tünődésre, a mikor ugyanaz a barátja tulságosan
+kezd ragaszkodni hozzá, szivesen föláldozza érte az estéjét, s a
+szinházba, az étterembe is elkiséri, mert, „ugyse tudna egyebet
+tenni az idejével“. Persze a kirándulásokon ő nagysága is
+résztvesz, ő nagysága, aki jókedvü lenézéssel beszél az ostoba, de
+jó fiuról.</p>
+<p>Arra, hogy az összes aggasztó szimptómákat felsoroljam,
+valószinüleg nem reflektál a mai levél irója, – hiszen a férjek
+idegzete épp ugy megérzi a házaséleti változásokat, mint a leveli
+békáé az időjárás fordulásait. De a legtöbb férj – bár valami
+homályos sejtelem ott motoszkál a lelke mélyén – egyszerüen
+abszurdnak tartja azt a gondolatot, hogy őt a felesége <span class=
+"pagenum"><a name="Page_31" id="Page_31">-31-</a></span>
+megcsalhatná. És ez a gondolat tényleg abszurd, még maguk az
+érdekelt felek: az asszonyok előtt is. De istenem, hát van-e
+édesebb és pikánsabb élvezet, mint egy abszurdumot
+megvalósitani?</p>
+<div class="chapter">
+<h2>A mama lánya</h2>
+</div>
+<p>Egy derék, komoly és szimpatikus fiatal ember szerelmes egy
+bájos, fiatal leányba. A leány viszonozza az érzelmeit: neki is
+fölragyognak a szemei, ha véletlenül összetalálkoznak valahol. A
+férfinak jó állása van, évek óta sokat keres, nincs tehát semmi
+kétség az iránt, hogy a leendő családját tisztsségesen eltarthatja.
+A leány jómódu szülők gyermeke; az apa is, a biztositó társaság is
+csinos összeget fog kifizetni annak a szerencsés urnak, akivel majd
+az anyakönyvvezető előtt megjelenik. Mindketten szépek,
+egészségesek, jókedvüek. A leány szülei is, a férfi szülei is
+örömmel látnák, ha a kedves vonzalomból örökös frigykötés lenne.
+Szóval: minden kellék megvan ahhoz, hogy egy boldog, példaszerü,
+harmonikus házasság keletkezzék.</p>
+<p>És ime, ahelyett, hogy a jegyváltás expressz uton megtörténnék,
+a fiatal ur aggódó arccal ül le az iróasztalához, s hosszu,
+töprenkedő levelet ir nekem, az ismeretlen, vén globetrotternek, s
+a levélben szinte esdeklően arra kér: adjak neki, az isten
+szerelmére, lelkiismeretes tanácsot arra nézve, vajjon ezt a bájos,
+kékszemü, <span class="pagenum"><a name="Page_32" id=
+"Page_32">-32-</a></span> barnahaju gyermeket csakugyan elveheti-e
+feleségül? És minden egyes sorából az látszik, hogy komoly és
+izgatott lelki tusák előzték meg ennek a furcsa levélnek az
+elküldését…</p>
+<p>Miért ez az érthetetlen aggódás? Nem azt kell-e hinnünk, hogy
+ennek a fiatal urnak a nagy boldogság hirtelen megzavarta az
+eszét?</p>
+<p>Nem. A töprenkedésnek megvan az alapja. Száz házasulandó férfi
+közül legalább kilencven szakasztottan ugy cselekednék, mint ez az
+én különös levelezőm.</p>
+<p>A leánynak ugyanis, akiben minden kellék megvan ahhoz, hogy egy
+derék embert magába bolonditson, nemcsak apja van, hanem anyja is.
+Még pedig olyan anyja, aki ma is a legszebb asszonyok egyike.
+Harminchét éves, de nem igen látszik többnek harminckettőnél.
+Karcsu és mégis telt, csillogó szemü, csábitó, szép asszony. És
+ezenkivül pikáns, jókedvü és jólelkü asszony is. Már menyecske
+korában is szivesen vette, ha udvaroltak neki és még ma se érezné
+jól magát, ha nem venné körül az udvarlók és a bámulók serege. A
+kis városban hire van a kacérságának; és a rossz nyelvek azt
+beszélik, hogy nem igen elégszik meg az elméleti kacérsággal. Több
+olyan urról beszéltek, akik szerencsével udvaroltak neki. A szép
+asszony gyakran fölrándul Budapestre, s ilyenkor az aranyifjuság
+egyik-másik tagja is eltünik néhány napra a kisvárosból. Ezt
+mindenki tudja, beszéli, terjeszti, csupán a férj nem <span class=
+"pagenum"><a name="Page_33" id="Page_33">-33-</a></span> vesz róla
+tudomást. A férj szorgalmasan dolgozik reggeltől estig a
+hivatalában, s nagyon boldog, mikor a feleségének egy-egy
+szenzációs uj toilletje a fővárosból megérkezik. A pletykák nem
+érdeklik, talán nem is hisz bennük. Pedig aligha lehet rideg ember,
+hiszen a kis leányával bizalmasan összebujva szokott sétálgatni
+esténkint a kisváros korzóján.</p>
+<p>Értik-e most már, hogy miért habozik az a fiatal ur?</p>
+<p>Ha nem értenék, ide irok néhány sort a hozzám intézett
+leveléből:</p>
+<div class="blockquot">
+<p>„Tisztelt uram, ön azt mondja, hogy öreg, tapasztalt és
+világlátott ember, aki mindenütt járt, mindent megfigyelt és az a
+szenvedélye, hogy a lelki problémákkal foglalkozzék. Bizalommal és
+szeretettel fordulok tehát önhöz azzal a kérdéssel: vajjon
+elvehetem-e feleségül ennek a léha és haszontalan asszonynak a
+leányát? Nem kell-e attól tartanom, hogy a szerény és egyszerü
+gyermekben is az édesanyja nyughatatlan vére lobog? Ki biztosit
+róla, hogy nem egy kacér, rossz és felületes asszony fog
+kigubózkodni ebből a finom és ártatlan kisleányból? Hiszen a
+közvélemény is azt mondja, hogy az ilyen lépés előtt az édesanyát
+kell megnézni… Mindenre kérem, adjon nekem valami jó tanácsot, mert
+a magam temperamentumát ismerve, bizonyos vagyok benne, hogy
+borzasztó katasztrófa <span class="pagenum"><a name="Page_34" id=
+"Page_34">-34-</a></span> lenne abból, ha az én feleségem is olyan
+asszonynyá lenne, amilyen az édesanyja.“</p>
+</div>
+<p>Kedves, ismeretlen barátom, aki e percben valószinüleg dobogó
+szivvel és sötét kétségekkel a lelkében kóborol egy vidéki ház
+ablaka alatt, – melyen belül a szép mama talán éppen a legfrissebb
+udvarlójával flirtel – én értem, nagyon is értem azokat a
+motivumokat, melyek önt arra birhatták, hogy hozzám forduljon… Nem
+ön az első és nem ön az egyetlen, aki ebben a csunya és embertelen
+babonában hisz… Az átöröklésről annyit beszélnek a mi korunkban,
+hogy nem csoda, ha valaki e jelszó örve alatt egy szegény és
+ártatlan gyermeket ilyen kegyetlenül meggyanusit… Örülök, hogy
+hozzám fordult, mert igy elmondhatom önnek, hogy amit gondol, az
+érthetetlen barbárság. Hosszu bolyongásaim közben mindig ugy
+láttam, hogy a rossz és erkölcstelen anyáknak éppen felnőtt
+leányaik, a szerencsétlen kis mártirok, a legszigorubb kritikusai…
+Az ő gyermekszivük mindig megérzi, hogy az a lény, akit legjobban
+kellene tisztelniök a világon, a romlottság és alávalóság utját
+járja… Nézze meg a serdülő leányt, akinek anyja a korrektség
+ösvényéről letért: valamennyi szinte beteges ragaszkodással csügg a
+szomoru és hallgatag férfiun: az édesapján… Ezek a sajnálatraméltó
+gyermekek nem a léhaságot viszik magukkal abba az uj világba, ahova
+a szerelmesük elvezeti őket, hanem a természetes undorodást
+mindattól, ami piszkos, alávaló <span class="pagenum"><a name=
+"Page_35" id="Page_35">-35-</a></span> és erkölcstelen… Csupán a
+férjtől függ, hogy ez az uj világ mindazért a sok fájdalomért
+kárpótolja őket, amit gyermekszivük mélyében oly sokáig és oly
+mérhetetlen kínok közt rejtegettek…</p>
+<p>Ha ön becsületes és jó ember – és a levele után itélve,
+bizonyosan az – akkor gondolkodás nélkül megkéri annak az édes kis
+teremtésnek a kezét és a lehető legrövidebb idő alatt kiragadja
+abból a milieuből, melybe egy gonosz és mostoha véletlen
+helyezte…</p>
+<div class="chapter">
+<h2>A szerelem sportsmanjei</h2>
+</div>
+<p>Az eset, amelyről egyik, ma hozzám intézett levélben szó van,
+egyáltalában nem tartozik a rendkivüliek közé, de mivel a tipust,
+amelyik ennek a vidéki kis regénynek a hőse, még nem méltányolták
+eléggé, szivesen megállok mellette egy pillanatra. Érdemes, mert a
+férfiaknak ez a fajtája épp ugy feltalálható a legkisebb pusztai
+tanyán, mint a budapesti kávéházakban.</p>
+<p>Aki a mai levélben szerepel, az nagyon csinos és szeretetreméltó
+fiu. Jól öltözködik, elolvassa az ujságok művészi és irodalmi
+rovatát, elmésen cseveg s kitünően tud beszélni az asszonyok
+nyelvén. Azok közé a férfiak közé tartozik, akiket a francia
+<i>homme à femmes</i>-oknak nevez. Az az élet-eleme, ha leányok és
+férjes nők társaságában lehet. Udvarol, tréfál, ezer apró
+szolgálatot tesz, szóval: kellemes, szinte nélkülözhetetlen ember.
+És <span class="pagenum"><a name="Page_36" id=
+"Page_36">-36-</a></span> mégis: egyike a legveszedelmesebb
+kalandoroknak, a mint a következőkből kitetszik.</p>
+<p>Egy fiatal ur – irja a levél, melyről föntebb szólottam –
+naponként eljár egy uri házba, ahol csinos, felnőtt leány van.
+Majdnem mindennap ott iszsza meg a teáját, de néha ebédre és
+vacsorára is ott tartják. A szülők azon a véleményen vannak, hogy a
+kedves, fiatal ember a felnőtt kisasszony kezére pályázik. És mivel
+jó és biztos állása van, s a leány is láthatólag rokonszenvez vele,
+a mama nagyon szivesen venné, ha az elmés causeurt hamarosan a
+vejének mondhatná. De mulik az idő, fogy a tea és a sandwich, a
+fiatal ur azonban nem nyilatkozik érdemlegesen. Végre a gondos anya
+megkérdezi a leányát:</p>
+<p>– Még mindig nem szólt?</p>
+<p>Mire a komoly leány, akinek nincs titka az édesanyja előtt, igy
+válaszol:</p>
+<p>– Arról, hogy feleségül akar venni, még nem szólott. De minden
+jel arra mutat, hogy mégis csak ez a szándéka. Amikor elválunk,
+mindig megszoritja a kezemet, százszor elmondja, hogy szerelmes
+belém, s néha órákon át zaklat, vajjon én is szeretem-e? Már meg is
+mondtam neki, hogy szeretem, mire hálásan és elérzékenyülve
+szoritotta meg ujra a kezemet…</p>
+<p>A mama megnyugszik: mi következhetik ezek után egyéb, mint hogy
+a fiatalember meg fogja kérni a lánya kezét? De nem kéri, hónapok
+mulva se kéri, bár naponkint <span class="pagenum"><a name=
+"Page_37" id="Page_37">-37-</a></span> ott van a házukban, s épp
+oly meleg pillantásokat vált a szép leánynyal, mint megismerkedésük
+elején. Sőt azóta is mindennap megkérdezi: vajjon igazán
+szerelmes-e bele? És ha a fiatal teremtés egy napon kedvetlenül
+válaszol, hát lehorgasztott orral, láthatólag megsértődve ballag
+mellette a kisváros sétaterén.</p>
+<p>Vajjon mi hát a célja ennek a furcsa fiatal urnak? – kérdezi a
+levél, melyet a család egy jó barátnője hozzám intéz.</p>
+<p>Meg fogom mondani, hogy mi a célja, s egyuttal bemutatom azt a
+tipust, melyből ez a szentimentális, de fölöttébb óvatos lovag
+kikerült.</p>
+<p>Kegyed, asszonyom, bizonyosan meg fog érteni engem. Hiszen ennek
+a tipusnak az asszonyok között aránytalanul több a tagja, mint a
+férfiak között.</p>
+<p>Nincs kétségem benne, hogy Kegyed a mintafeleségek példaképe. De
+gondoljon csak vissza arra az időre, amikor még fiatal, jókedvü és
+pajkos volt (most már, a levele szerint, fehér a haja), vajjon nem
+szerzett-e örömet és mulatságot Kegyednek, mikor azt látta, hogy
+egyik udvarlóját magába bolonditotta? Biztos vagyok benne, hogy még
+gondolatban se volt hütlen az urához, de hiuságának mód fölött jól
+esett, hogy hódolói serege megszaporodott. Ne szégyenkezzék, ne
+mondjon ellent; a legbecsületesebb asszony se haragszik meg érte,
+ha azt látja, hogy valakiben szerelmet ébresztett. <span class=
+"pagenum"><a name="Page_38" id="Page_38">-38-</a></span></p>
+<p>A férfiak, legalább régente, nem elégedtek meg ezzel az elméleti
+diadallal. Ők vagy mindent akartak, vagy semmit. Nem arra a tudatra
+pályáztak, hogy egy szép teremtést meghóditottak, hanem arra a
+gyönyörü és mámoritó pillanatra, amikor egy bájos nő szerelmesen a
+nyakukba borul.</p>
+<p>Manapság – hihetetlen és mégis ugy van – mindjobban
+megszaporodik ama férfiak száma, akik izgalmas sportnak tekintik,
+hogy a szerelmi vallomásokat rakásra gyüjtsék. Ezeknek elég, ha a
+kiszemelt áldozat pirulva beismeri, hogy szereti őket. Az
+asszonytól kicsikarják a légyottot, amelyre nem mennek el; a lányt
+magukba bolonditják, de nem veszik el feleségül. Szóval: azokra az
+előkelő rókavadászokra hasonlitanak, akik tüskön-bokron át kergetik
+a szerencsétlen állatot, de ha elérik, nyugodtan visszafordulnak,
+mert nekik nem a róka kell, hanem a diadaluk és ügyességük
+tudata.</p>
+<p>Ebből a tipusból való a Kegyed fiatal gavallérja, asszonyom. Az
+ő hiuságát tökéletesen kielégiti, ha egy szép leány a kézszoritását
+viszonozza, s dobogó szivvel sugja a fülébe, hogy mindörökre
+szeretni fogja. Ez gyönyörü, izgalmas és édes érzés, mely bőven
+megéri a <i>run</i> fáradságát. A légyott (ha férjes asszonyokról
+lenne szó) már azzal a veszedelemmel járna, hogy egy vérszomjas
+férj is feltünhetne a látóhatáron; a házasság (ha leány van a
+játékban) azzal, hogy az embernek egy egész, <span class=
+"pagenum"><a name="Page_39" id="Page_39">-39-</a></span> hosszu
+életre le kellene mondania a függetlenségéről és a szabadságáról.
+De a szerelmi vallomás kicsikarása olyan sport, melynek nincsenek
+kockázatai és következései…</p>
+<p>Kegyed azt hiszi, hogy csupán a perverz gondolkodásu férfiak
+találhatnak örömet ebben a módszerben? Én azon a véleményen vagyok,
+hogy a hiuságnak is lehet olyan fokozata, mely a perverzitással
+határos.</p>
+<div class="chapter">
+<h2>A hallgató asszony</h2>
+</div>
+<p>Kedves atyámfia, aki egyéb dolgod hijján azt a kérdést intézed
+hozzám, hogy mikép lehet kikurálni rettenetes bajából a
+<i>hallgató</i> asszonyt, hidd meg nekem, hogy a te problémádhoz
+képest a földkerekség minden problémája ártatlan gyermekmese, nem
+véve ki még a kormányozható léghajó kérdését se, amit különben –
+naponként olvashatod az ujságokban – ma már kényük-kedvük szerint
+oldogatnak a tekintetes tudós urak. Hiszen az végre is csak a
+technika kérdése, s a technika, istennek hála, szinte nap-nap után
+tökéletesedik. De a hallgató asszony betegségét nem gyógyithatja
+meg a legnagyobb tudomány se, mely az emberi lélek bajai ellen ép
+oly tehetetlen, akár a mi legnagyobb bajunk: a halál ellen.
+Ezredévek mulva, mikor a levegőben talán már gyönyörü pályaudvarok
+lesznek a gyors- és az expressz-léghajók számára, s amikor a
+tifuszt, <span class="pagenum"><a name="Page_40" id=
+"Page_40">-40-</a></span> a tuberkulózist, a rákot s a többi
+nyavalyát egy éjszakán át kifujják az emberi szervezetből, még
+mindig seregestül fognak élni a földön a hallgató asszonyok, akik a
+férjük életét tiz-tizenöt évecskével megröviditik.</p>
+<p>Az olvasó előtt, aki ismeri – a saját tapasztalásából ismeri – a
+házsártos, nyelvelő és veszekedő asszonyt, talán meg kell
+magyaráznom néhány szóval, hogy te, tisztelt atyámfia, mit is
+értesz voltaképen a <i>hallgató asszony</i> elnevezése alatt?
+Röviden kijelenthetem, hogy a hallgató asszony a házsártos asszony
+ellentéte. Vagyis: nem veszekszik, nem csapja a földhöz az ártatlan
+teáscsészéket, nem karmolja ki első felháborodásában az ura szemét,
+nem használ testi erőszakot a konyhapénzeket sikkasztó Julcsa
+ellen, hanem konokul, rémületesen és ijesztő következetességgel
+hallgat. Ugyebár azt hihetnéd, hogy ez az asszony az ideálja a jó
+és kellemes feleségnek? De te, oh nyájas olvasóm, nem hiszed ezt,
+mert a magad szomoru tapasztalásából jól tudod, hogy a lármázó és
+pörlekedő asszonynál, akinek házához képest a hajmáskéri tüzérségi
+hadgyakorlat szinhelye egyszerü trappista kolostor, csak egyetlen
+borzalmasabb tipus van a világon: az a feleség, aki napokon át se
+nyitja fel rózsapiros ajkacskáit. A lárma ellen még találhat
+fegyvert az a férj, aki nem ijed meg a saját maga árnyékától;
+hiszen istennek hála, még vannak kaszinók és kávéházak, ahová az
+ember a családi viharok elől elmenekülhet. Tapasztalt gourmandok
+<span class="pagenum"><a name="Page_41" id=
+"Page_41">-41-</a></span> szerint kevés nagyobb élvezet van a
+világon, mint az az alsós-partie, melyet a békés tüzhelyünk mellett
+lejátszódott nagy jelenet után játszunk a kávéház zöld asztalánál.
+Mert vagy nyerünk, s akkor a sors kedvezésében találunk kárpótlást
+magánéletünk kellemetlenségeiért cserében, vagy vesztünk, s ekkor
+megvigasztal bennünket az a tudat, hogy nemcsak a magunk, de kedves
+nőnk őnagysága vagyonából is elpocsékoltunk valamicskét. Ám hogy
+rohanjunk el hazulról, mikor a hatásos távozást nem alapozza meg
+előbb a haragos feleség patáliája? A lárma ellen ezer módunk van a
+védekezésre, de hogyan védekezzünk a konok hallgatás ellen,
+amelylyel imádott feleségünk az idegeinket kínpadra fesziti? A
+veszekedést könnyü kiparirozni a viszontveszekedéssel, de a
+hallgatás ellen a viszonthallgatás semmit se használ, mert mit ér
+az erkölcsi elégtétel, ha az ember belsőleg megpukkad?</p>
+<p>Nekem, tisztelt atyámfia, régi és szent meggyőződésem, hogy
+kiváló irótársam, az öreg Dante, aki oly megrázó szinekkel tárja
+elénk a pokolban kinálkozó gyötrelmeket, nagy és értékes mulasztást
+követett el, a mikor irásművének félelmetes alakjai közül a
+hallgató – vagyis budapesti idioma szerint: truccoló – asszonyt
+kifelejtette. Mert abba a gondolatba, hogy forró olajban kell főnöm
+potom tiz-huszezer esztendeig, még csak meg tudok nyugodni
+valahogy; de ha elgondolom, hogy tulvilági büntetésemképpen kétszáz
+truccoló asszony <span class="pagenum"><a name="Page_42" id=
+"Page_42">-42-</a></span> közt kell majd vezekelnem, hát már most
+is hidegség fut át a hátam közepén, s kijelentem, hogy inkább ebben
+a földi siralomvölgyében maradok még akár százötven évig is,
+semhogy az élet izgalmait a halál nyugalmával fölcseréljem. Nem
+kell bizonyitgatnom, hogy az ember türelmetlenül várja azt a
+pillanatot, amikor a földi életet a tulvilág kellemességeivel
+fölcserélheti, de én – akár hiszik, akár nem – inkább meg se
+halnék, semhogy a hallgató asszonyok között kelljen a pokol
+borzalmait megizlelnem.</p>
+<p>Az Ön naiv és gyermeki lelkére vall, kedves barátom, hogy a
+kedves neje kikurálása ügyében tanácsot kér tőlem. Ha éppen
+ragaszkodik hozzá, készséggel a rendelkezésére állok, minden
+bonyolultabb esetben: megmondom, hogyan menekülhet meg a tigristől,
+ha véletlenül a sivatag közepén összetalálkozik vele,
+felvilágositom, hogyan ugorhat ki ügyesen a töltésről lezuhanó
+gyorsvonatból, biztos szert ajánlhatok a skorbut és a lépfene
+ellen, – de a truccoló asszony betegségére a földi életem eddigi
+nyolcvan esztendeje alatt még, fájdalom, nem találtam meg az
+orvosságot. Ez nem is betegség, hanem sorscsapás. Az ember épp ugy
+belenyugszik, mint abba, hogy néha a föld megremeg és hogy a
+tüzhányó kitör és eget kér. Okosabbat, mint ha belenyugszik, ugyse
+tehet. <span class="pagenum"><a name="Page_43" id=
+"Page_43">-43-</a></span></p>
+<div class="chapter">
+<h2>A könyvvezető feleség</h2>
+</div>
+<p>A minap egy elkeseredett férj bevádolta előttem a feleségét, még
+pedig nem azért, mintha az asszony kokett, pazarló, vagy hűtelen
+lenne, hanem abból a különös okból, hogy őnagysága rendszeres
+könyvet vezet a kiadásairól és bevételeiről. Persze a dolognak
+vannak némi bonyodalmai, mert annyira még egy férj se lehet bolond,
+hogy ezt a szokást csak ugy egyszerüen inkriminálja. A baj ott van,
+hogy a szép asszony este, vacsora után, bibelődik a könyveivel, s
+akkor veszi elő a tollat és a tintát, mikor a szobaleány már
+végzett az asztalbontással. A férj, aki szorgalmasan dolgozó
+hivatalnok, s este többnyire elálmosodik, nem győzi bevárni a
+könyvvezetés végét, hanem néhány elkeseredett ásitás után
+nyugalomra tér, s mire a felesége őnagysága lefekszik, már javában
+az igazak álmát aluszsza.</p>
+<p>– Hát kérem, – irta a derék ember felháborodva, – azért
+házasodtam én meg, azért vettem el olyan asszonyt, akiért minden
+barátom irigyel, hogy a feleségem minden este a főkönyvvel meg a
+strazzával bibelődjék? Tisztelt kádi, nem tudom hány esztendős Ön,
+de biztositom róla, Ön is elvesztené a hidegvérét, ha egy szerelmes
+feleség helyett egy pedáns könyvvezető hölgygyel ülne minden áldott
+estén az asztal mellett…</p>
+<p>Nem akarok most a szóban forgó esettel foglalkozni (mert az még
+vita tárgya se lehet, hogy ez a <span class="pagenum"><a name=
+"Page_44" id="Page_44">-44-</a></span> bájos, fiatal asszony
+helytelenül cselekszik, mikor vacsora után a könyveit dédelgeti az
+ura helyett) de általánosságban – mivel már különben is többen
+megkérdezték e felől a véleményemet – készséggel válaszolok arra a
+kérdésre: vajjon a korrekt háziasszony qualifikációjába szigoruan
+beletartozik-e az is, hogy rendszeres könyvet vezessen a
+kiadásairól és a bevételeiről s nem egy parányi smokkság-e, ha egy
+szép, fiatal hölgy ilyen pedáns és unalmas munkával
+foglalkozik?</p>
+<p>A kérdést – ha igazságosak akarunk lenni – épp oly kevéssé
+szabad eldöntenünk a felsőbb leányiskolák szempontjából, mint a
+gunyolódó és indolens férjek felfogása szerint. A leányiskolákban
+arra tanitják a növendékeket, hogy a könyvvezetés elengedhetetlen
+kellék minden háztartásban, melynek épp ugy szüksége van a maga
+rendszeres budgetjére, akár egy kereskedő cégnek, egy
+részvénytársaságnak, vagy magának a mindenható államnak. A férjek
+ellenben (már t. i. azok, akik minden nemes eszmét kigunyolnak)
+cinikus vállvonogatással nézik a könyvei fölött görnyedő, fiatal
+teremtést s ahelyett, hogy elismerőleg a keblükre ölelnék, bizonyos
+felsőbbséges lenézéssel igy szólanak hozzá:</p>
+<p>– Édes szivem, ugyan miért rontod a szemedet az efféle
+fölösleges munkával? Az asszonyokat arra teremtette a jó istenke,
+hogy paradicsommá tegyék ezt <span class="pagenum"><a name=
+"Page_45" id="Page_45">-45-</a></span> a nyomorult, földi létet, –
+ehhez pedig sem dupla könyvvezetés, sem nyers mérleg nem szükséges.
+A fődolog az, hogy a konyhapénzedből elsejéig kijöjj, – hogy aztán
+mire költekeztél hónap közben, az már bizony isten, mellékes
+dolog.</p>
+<p>Vajjon melyik a helyes a két különböző felfogás közül? Én azt
+hiszem, feltétlenül a leányiskoláké. Első sorban azért, mert a
+legtöbb család anyagi viszonyait a háztartás budgetje dönti el,
+hiszen – mindig középsorsu, polgári családokról beszélünk s nem
+milliós részvénytársaságok vezérigazgatóiról – a férj keresetének
+legnagyobb részét direkte a háztartás emészti fel. Miért lenne hát
+fölösleges munka, hogy ez a budget épp oly világossá, meggondolttá
+és reálissá tétessék, akár egy tisztességes kereskedő-cégé? A
+magánember jövedelmének bölcs beosztása legalább is oly fontos
+kellék magára az illető magánemberre, mint a bankjövedelmek
+beosztása egy gazdag és előkelő részvénytársaságra. Nekem az a
+meggyőződésem, hogy a család vagyonosodása, vagy anyagi lezüllése,
+többnyire a feleség gazdálkodásától függ, s igazán nagy
+könnyelmüség kell hozzá, hogy a háztartás költségvetésének
+megállapitását és ellenőrzését vállvonogató nembánomsággal intézzük
+el. De van egy második szempont is, mely szintén nyom valamicskét a
+latban: az, hogy a könyveivel bibelődő, komoly és lelkiismeretes
+feleség aligha fog olyan léhaságokra gondolni, mint az a csillogó,
+<span class="pagenum"><a name="Page_46" id=
+"Page_46">-46-</a></span> felületes, pénzfecsérlő teremtés, aki a
+verébfejecskéjével egyáltalában meg se tudja érteni: micsoda nagy
+és kinos küzdelmekbe kerül manapság, hogy a férj tisztességgel és
+becsülettel gondoskodhassék a családja szükségletei felől. A
+könyvvezető asszony bizonyosan a fogához ver minden
+nikkel-huszfillérest, mielőtt könnyelmüen kiadná, de persze csak
+akkor, ha ez a bájos pedantéria a vérében van, s nem csupán
+ideig-óráig, a házassága legelső hónapjaiban foglalkozik,
+affektálásból, a háztartási könyvével.</p>
+<div class="chapter">
+<h2>Kártyázó asszonyok</h2>
+</div>
+<p>Egy fiatal, még majdnem mézeshetes asszony e héten összeveszett
+az urával, s most megtört szivvel fordul hozzám, a bölcs és jószivü
+öreghez, hogy ügyében expressz uton igazságot szolgáltassak, mert
+különben annyira elbusulja magát, hogy még a reggeli tisztogatást
+is el fogja hanyagolni, ami – lássák be, t. felebarátaim! – mégis
+csak a legnagyobb dolog a világon. Arról van szó, hogy az ifju
+párhoz a minap egész sereg látogató érkezett, sok férfi és egy
+asszony is, s ezek a látogatók azzal töltötték el az időt, hogy
+ebédutántól késő estig kártyáztak. A ház urnője egy darabig ott
+tett-vett a kártyázók háta mögött, de mivel ő szegény nem tudja
+megkülönböztetni a makk felsőt a piros nyolcastól, hát végre is
+megunta a mulatságot, <span class="pagenum"><a name="Page_47" id=
+"Page_47">-47-</a></span> s csöndesen félrevonult valami sarokba,
+nehogy a vendégei mulatságát zavarja. A kis menyecske azt hitte,
+hogy helyesen cselekszik, pedig ugy látszik, valami szörnyü dolgot
+müvelt, legalább az ura, mikor a látogatók végre késő este
+eltávoztak, keserü szemrehányásokat tett neki, hogy udvariatlanul
+és illetlenül viselkedett.</p>
+<p>– De hiszen én nem értek a kártyázáshoz, – mondta a fiatal
+asszony könyezve.</p>
+<p>A zord férjet azonban nem hatották meg a könyek.</p>
+<p>– Elég hiba, hogy nem értesz hozzá, – szólott haragosan. – Az
+édes anyád megtanithatott volna rá, mert neki, amilyen öreg, már
+tudnia kellene, hogy manapság minden társaságbeli asszony
+kártyázik. De ha már ugy elhanyagolták a nevelésedet, legalább
+annyi belátásod lehetne, hogy ne kuksolj egy sarokban, mintha az
+orrod vére folyna… A vendégek teljes joggal ostobának tarthatnak, s
+elképzelheted, hogy ez nekem egyáltalában nem kellemes…</p>
+<p>A nagyságos ur e kis monológ után elvonult a kaszinóba, a
+menyecske pedig gyászbaborult szivvel ült le az éjjeli szekrény
+elé, hogy előttem e tengernyi bánatát kiöntse… Csakugyan igaz-e, –
+kérdi tőlem – hogy az édes anyja oly szörnyüségeset hibázott, mikor
+a kártyázásra elfeledte megtanitani? Tarthatja-e ő magát tovább is
+intelligens női lénynek, amikor <span class="pagenum"><a name=
+"Page_48" id="Page_48">-48-</a></span> most ilyen szégyenszemre
+kitudódott, hogy a tercet nem tudja megkülönböztetni a
+bélakasszától? És mit kell tennie, hogy a haragos uracskáját
+kiengesztelje, amiért a vendégek előtt a szegény embert ilyen
+sulyosan kompromittálta?</p>
+<p>Kedves kis nagyságos asszonyom, Kegyed nem hiába fordult hozzám
+a panaszával, mert én olyan tanácsot fogok adni, hogy az egész
+életében hálás lesz érte. A sikerért én becsületszóra garanciát
+vállalok, csak azt az egyet kötöm ki, hogy pontosan az előirásom
+szerint viselkedjék.</p>
+<p>Tehát hallgasson ide: Kegyed holnap délben, amikor a szegény,
+kompromittált férje zord arccal helyet foglal az asztalnál, hogy a
+levesét elköltse, nyugodtan oda fog állni elébe és igy szól
+hozzá:</p>
+<p>– Édes fiam, tedd le most egy pillanatra a kanalat, mert amit
+mondani fogok, az egy csöppet se tréfaság. Te a minap ostobának
+neveztél engem, mert az édes anyám nem tanitott meg a kártyázásra.
+Vedd tudomásul kedves barátom, hogy gonoszabb ostobaságot még soha
+se mondott senki, mint amilyet te mondtál a fiatal és ártatlan
+feleségednek. Engem az édes anyám nem kártyapartnernek nevelt, mert
+ha kártyapartnerre volt szükséged, akkor mentél volna el
+háztüznézni a legelső budapesti kávéházba. És én magam se pályázom
+arra, hogy a makk felsőt meg tudjam különböztetni a piros
+nyolcastól, mert én nem azt fogadtam <span class="pagenum"><a name=
+"Page_49" id="Page_49">-49-</a></span> meg az anyakönyvvezető
+előtt, hogy jó angén- vagy alsós-játékos leszek, hanem azt, hogy
+hüséges, jólelkü, együttérző társa leszek az uramnak. Ha van olyan
+asszony, aki a kártyázásban örömet talál, hát lelke rajta; én tőlem
+akár azt is megteheti, hogy karambolt játszik egy nyilvános
+kávéházban. De én sem kártyázni nem fogok, sem azt meg nem türöm,
+hogy a boldog házi tüzhelyemet kávéházzá degradálják. Nem mondom,
+hogy néha, egy-egy téli estén, a jó pajtásaiddal itthon is nem
+játszhatsz egy-egy kedélyes partiet; de délután, asszonyok között,
+ezt a léha mulatságot egyáltalában nem engedem meg. És még csak
+pajtáskodni se fogok az olyan asszonyokkal, akik illetlenül kártyát
+vesznek a kezükbe, amikor én, a ház urnője, nem értek ehhez a
+tudományhoz. Azt hiszem, megértetted, amit mondtam, mert meglehetős
+világosan beszéltem. És most, ha ugy tetszik édes fiam, hát tovább
+kanalazhatod a levesedet.</p>
+<p>Mondja el ezt, az én felelősségemre, a kompromittált urának s én
+ezennel jót állok róla, hogy a kis prédikáció nem fog válópörrel
+végződni. Sőt nagyon tévednék, ha a kedves férje nem egy bünbánó,
+szégyenkező kézcsókkal felelne erre a jogos és önérzetes beszédre.
+<span class="pagenum"><a name="Page_50" id=
+"Page_50">-50-</a></span></p>
+<div class="chapter">
+<h2>Hires emberek feleségei</h2>
+</div>
+<p>Az a probléma, hogy a hires emberek miért imponálnak az egész
+világnak, csupán a tulajdon feleségüknek nem: igazság szerint nem
+is mondható problémának. Annyira természetes dolog ez, hogy a
+legkisebb fejtörés nélkül is rá lehet jönni a megoldására. Az
+igazán nagy ember ugyanis még a feleségének is imponálna; de hol a
+földkerekségén az a férfi, aki a felesége szemében is nagy
+maradna?</p>
+<p>Kérem, tessék csak megvizsgálni annak a fiatal leánynak a lelki
+állapotát, aki egy hires celebritáshoz megy felségül.</p>
+<p>A közönséges ember abban a kellemes helyzetben van, hogy
+többnyire olyannak nézik, mint amilyen. A kereskedőről, az
+orvosról, az ügyvédről, a tanárról még a legnaivabb lány is el
+tudja képzelni, hogy meg vannak benne mindazok az emberi
+gyöngeségek, melyeket családja férfitagjainál annyiszor látott.
+Kivételes lénynek az ilyen józan kenyérkeresőt még a legálmodozóbb
+leány se látja; nem csalódik tehát, s nem kell lemondania az
+illuzióról, amikor szive bálványa, hat hónapi házasság után,
+egyszer-másszor akut idegrohamokat kap. De az a fiatal hölgy, aki
+egy iróhoz, festőhöz, szobrászhoz, vagy zeneszerzőhöz megy
+feleségül, vagy az a férfi, aki a szinpad egy tündöklő starját
+vezeti az oltár elé, abban a szent hitben távozik <span class=
+"pagenum"><a name="Page_51" id="Page_51">-51-</a></span> el a
+szerelmesével az anyakönyvvezető elől, hogy egy tökéletes emberi
+lény karján fogja végigjárni az életét. Kell-e mondanom, hogy ez a
+rózsás képzelődés hova vezet? Tökéletes asszonyok és tökéletes
+férfiak, fájdalom, nincsenek ezen a világon, s a legnagyobb
+drámairóról és leggeniálisabb zeneszerzőről is nagyon hamar
+kitudódik, hogy a magánéletében nem tartozik a félistenek közé.
+Sőt: ami az idegzetét illeti, bátran fölveheti a versenyt a
+szanatóriumok legtörzsökösebb habituéivel is. Mi lehetne hát egyéb
+vége a rettentő szerelemnek, mint a leghidegebb és legjózanabb
+kiábrándulás?</p>
+<p>Egy tizennyolc éves, álmodozó, szép leány könyek közt hallgat
+végig a szinházban egy drámát, melyet egy kitünő költő irt. Vagy:
+megindult szivvel olvas el egy gyönyörü novellát, mely hazai
+szépirodalmunk egyik kiváló oszlopának tolla alól került ki. Vagy:
+reszketve és boldogan élvezi azt a megragadó szimfoniát, mely egy
+nagystilü zeneszerző viharos lelkében született meg. Nem
+természetes-e, hogy a költőt, a novellairót, a komponistát
+hasonlithatatlanul különb férfinak tartja, mint azt a sok cinikus,
+hétköznapi frátert, aki banális elmésségekkel mulattatja? S nem
+dobog-e fel büszkén a szive, mikor ez a hires ember őt választja ki
+élettársául? Hiszen bolondos gyermeklelkében ugy képzeli, hogy a
+müvész mindörökre ki fogja őt ragadni a hétköznapiság hullámai
+közül – s ugyan, hol az a <span class="pagenum"><a name="Page_52"
+id="Page_52">-52-</a></span> fiatal lány a világon, akit meg ne
+inditana és el ne érzékenyitene az a remény, hogy egy müvész
+álomképe és kedvese lehet?</p>
+<p>A menyasszonyság sejtelmesen boldog óráit azonban fájdalom,
+nagyon hamar fölváltja a házasélet rideg és hétköznapi prózája. A
+geniális drámairó veszett sakálként ordit, ha a gallér-állománya
+véletlenül kifogy, a novellistának lefoglalják a fizetését egy
+rendezetlen váltótartozás következtében, s a fjordok hangulatában
+tobzódó zeneszerző becsületsértő kifejezésekkel illeti a
+szakácsnét, ha a levesben főtt marhahus nem olyan puha, mint a
+piritott libamáj. A drámairónak, a novellistának, a zeneszerzőnek
+is kétségtelenül igaza van, de istenem: nem borzasztó és
+fölháboritó tudat-e mégis, hogy az az ember, aki a holt királyok
+tragédiáját szedi versekbe, a sápadt holdvilág miszticizmusáról
+mond édes és hátborzongató meséket, s a dal szárnyán messze
+felülemelkedik a föld piszkos párakörén, egy kirojtolt gallér, egy
+szövetkezeti tartozás, vagy egy darab kevésbé sikerült marhahus
+miatt épp ugy lármázzék és dühöngjön, akár egy Rákóczi-uti
+cipőkereskedő? A fiatal asszony ámulva és megdöbbenve nézi a
+borzalmas jelenetet s álmait siratva, igy szól magában, mikor az
+ebédlőben egyedül marad:</p>
+<p>– Hiszen az uram épp olyan közönséges ember, akár Vermes ur,
+vagy Radó ur, akiket miatta kikosaraztam… Mi a különbség akkor a
+müvész és a bádogos <span class="pagenum"><a name="Page_53" id=
+"Page_53">-53-</a></span> között, ha a müvész épp oly prózai
+legény, mint a bádogos?… Ez az ur engem csunyául felültetett,
+amikor a kivételes lényt játszotta előttem…</p>
+<p>És amikor ezt gondolja, már mindörökre vége is annak a boldog
+álomnak, mely leányélete utolsó perceit megédesitette. Mert az
+ügyvédnek, a tanárnak, a kereskedőnek még a legfinomabb asszony is
+megbocsátja, ha néha-néha közönségessé lesz, de a müvész, ha a
+piedesztáljáról leszáll, már végérvényesen elveszitette a játszmát.
+Még a nagy Napoleon is törpévé lett a saját felesége előtt, –
+hogyne lenne hát törpévé az a szerencsétlen alanyi költő, aki még
+csak arra se képes, hogy egy rongyos csatát megnyerjen?</p>
+<p>Hogy a müvészházasságok legnagyobb része boldogtalan, az tehát
+nagyon is érthető dolog. A hamisköves gyürüt – ha tisztában vagyunk
+az értékével – esetleg nyugodtan hordhatjuk egy életen át, de a
+csillogó ékszert, melyről váratlanul kitudódik, hogy silány
+hamisitvány, megvetéssel a sutba dobjuk.</p>
+<div class="chapter">
+<h2>Toilette-számlák</h2>
+</div>
+<p>Ha iskolakönyvek számára irnék erkölcsös olvasmányokat, akkor a
+kérdésre, melyet ma egy olvasónőm hozzám intéz, körülbelül ezekkel
+a szavakkal válaszolnék:</p>
+<p>– Nagyságos asszonyom, Kegyednek nincs igaza, <span class=
+"pagenum"><a name="Page_54" id="Page_54">-54-</a></span> amikor a
+szegény urától, aki nehéz munkával keresi meg a mindennapi,
+köritett marhahus árát, finom kalapokat, drága toiletteket és puha,
+karlsbadi cipőket kiván. A jó feleséget az efféle bünös hiuság nem
+gyötri; s inkább olcsó kartonbluzt visel, a kalapját is maga
+disziti, semhogy az urának gondokat és fejfájást okozzon. Hiszen a
+boldogság nem a drága ruhákban rejlik, hanem a lélek nemességében
+és harmóniájában…</p>
+<p>Igy szólanék, ha a vallás- és közoktatásügyi miniszter azzal
+bizna meg, hogy egy népszerü olvasókönyvet szerkeszszek. De mivel
+nem a kultuszminiszter ur ő excellenciája, tehát nem a Bandika és
+Juliska számára irok, hanem a felnőtt asszonyok és urak számára, a
+válaszomat egészen máskép fogalmazom meg. Eképpen:</p>
+<p>– Nagyságos asszonyom, Kegyednek tökéletesen igaza van, amikor a
+léha urától, aki kávéházakra, klubokra, szivarokra és
+kártyaveszteségre nem sajnálja a pénzét, azt kivánja, hogy finom
+kalapokban, drága toilettekben és puha, karlsbadi cipőkben járassa.
+Mert a feleség akármilyen jó és egyszerü is, sohase tud lemondani
+arról az élvezetről, hogy másoknak tetszeni akarjon. És százszor
+jaj neki, ha erről lemond, mert akkor egyuttal a házasélete
+boldogságát is kockára teszi. A férjek ugyanis, akik elvileg a
+takarékosság és egyszerüség barátai, hamarosan megunnák azt az
+angyalt, aki a lélek nemességével akarja őket megtartani a hitvesi
+hüség ösvényén. A legjobb férjnek is csak <span class=
+"pagenum"><a name="Page_55" id="Page_55">-55-</a></span> akkor
+tetszik igazán a felesége, ha látja, hogy mások is osztoznak vele a
+szép asszony bámulatában. Az a nő, aki jól és csábitóan öltözködik,
+sokkal hosszabb időre bebiztositja a férjeura szerelmét, mint az,
+aki délután is a kopott és megkopott barket-pongyoláját viseli…</p>
+<p>Ezek után talán fölösleges mondanom, hogy én az asszonyoktól nem
+követelem azt a természeti abnormitást, hogy a külsejüket
+elhanyagolják. Sőt: egyenesen azt mondom, hogy az okos nő mindig
+különben öltözködik egy fokkal, mint ahogy azt a társadalmi
+helyzete megengedi. És ez a nézetem nem is immorális; mert az
+emberi, – igazabban a férji lélek ismeretéről tanuskodik. Ismerem a
+saját fajtámat és igy tudom, hogy bármennyire puritánok legyünk is,
+nagyon hamar megunjuk a puszta lelki nemességet, s kedves nőnk ő
+nagyságát hasonlithatatlanul csábitóbbnak találjuk, ha nem csupán
+házias erényeivel, hanem bájos megjelenésével is elkápráztat
+bennünket.</p>
+<p>A probléma tehát szerencsésen meg lenne oldva, ha a döntvénynyel
+kapcsolatban nem merülne föl egy másik, égető kérdés: honnan vegye
+az okos feleség azokat az összegeket, amelyekből a
+toilette-költségeit fedezheti? Mert a toilettek, a finom toilettek,
+veszettül drágák és a férjek – miért ne vallanók be magunk között?
+– semmitől se irtóznak annyira, mint hogy az édes és szeretett nő
+ruhaszámláit kifizessék. Még az is, aki nincs ráutalva a
+takarékosságra, akut idegrohamok <span class="pagenum"><a name=
+"Page_56" id="Page_56">-56-</a></span> közt intézi el ezt a kinos
+és kellemetlen ügyet; hát még a megszámlált pénzből élő
+nyárspolgár, akinél egyenesen katasztrófaszámba megy, hogy egy
+nagyobb összeget egyszerre kifizessen. Hiszen már a történetirók is
+megállapitották, hogy a családi viharok legnagyobb részét a feleség
+ruhaszámlái okozzák. Az okos nő tehát kikerüli ezeket a veszedelmes
+szirteket s tudván, hogy a gaz férfiak csak az idegen hölgyekkel
+szemben gavallérok, ama bölcs pénzügyminiszterek példáját követi,
+akik az ugynevezett indirekt adórendszer segitségével szivják ki a
+vért a szegény polgárok testéből. Amit e ravasz államférfiak a
+szesz, a dohány, a kártya, a bélyeg utján vesznek ki a zsebünkből,
+azt ő nagysága, szeretett nőnk, a konyhapénz törvényes cimén
+szerezheti meg a legkönnyebb és a legkényelmesebb módon. Ne mondja
+nekem senki, hogy a férfiak a konyhapénz dolgában se bőkezüek.
+Igaz, hogy a legtöbben e téren is becstelenül fukarok, de mivel a
+sárgarépa, a kelkáposzta és a nullás liszt tekintetében még a
+legfurfangosabb férfiu se tartozik a kipróbált szakemberek közé, a
+praktikus asszony mindig talál rá módot, hogy háztartási budgetjét,
+drága férje lóvátételével, fölemelje. Akinek nincs pénze, az
+sikkaszt a konyhapénzből, – mondja egy ismeretlen bölcs, aki jól
+ismerte a huszadik század férjeit s bölcsen tudta, hogy a meg nem
+vásárolt sárgarépa néha szenzációs selyembluzokká és pompás
+kalapokká változik. <span class="pagenum"><a name="Page_57" id=
+"Page_57">-57-</a></span> A fukar bestia legfölebb éhesen kel föl
+az asztal mellől, de mi ez ahhoz a másik éhséghez képest, amely a
+csinos, jólöltözött, elegáns felesége megpillantásakor elfogja?</p>
+<div class="chapter">
+<h2>A velezpongyola</h2>
+</div>
+<p>Egy érdekes és sajátszerü rébusznak a megfejtéséről van szó,
+mely rövid szavakba foglalva ekképpen hangzik: miért rokonszenvez
+oly feltünően a férjes asszonyok kilencvenöt százaléka a velezből,
+vagy – közkedveltebb kifejezéssel élve – a pargetből készült házi
+pongyolával?</p>
+<p>Ez a kérdés, igy felületesen nézve, egyszerü divatproblemának
+látszik, de aki a szivekbe és a vesékbe lát, jól tudja, hogy mély
+és fontos, lélektani motivumok rejtőznek az egyszerü velezpongyola
+mögött.</p>
+<p>A rébusznak ugyanis – akármilyen különösen is hangzik ez a
+válasz – az a megfejtése, hogy a nagyságos asszonyokat nem igen
+bántja az az ambició, hogy a férjeik őket bájos és csábitó
+teremtéseknek tartsák. Helyesebben szólva: egyáltalában nem
+törődnek azzal, hogy szeretett hitestársuk azzal a pillantással
+nézi-e őket, ami minden szép asszonynak kijár minden jóizlésü
+férfiutól. A velezpongyola, ha beszélni tudna, igy szólana
+hozzánk:</p>
+<p>– A férjnek az a kötelessége, hogy a háztartási <span class=
+"pagenum"><a name="Page_58" id="Page_58">-58-</a></span> pénzt
+rendesen kiadja nekünk, hogy a házbért pontosan kifizesse a
+háziurnak, hogy drága, szép és elegáns toilettekről gondoskodjék,
+melyeket azonban csak akkor veszünk magunkra, ha idegen férfiak
+tünnek fel a látóhatáron. Azonfelül kötelessége, hogy a rossz
+ebédet jónak találja, hogy a cselédkérdések viharait elsimitsa, s
+hogy sündisznó módjára összekuporodjék, mikor a rendes, heti
+idegrohamunk meglátogat bennünket. Joga e kötelességekkel szemben
+mindössze annyi, hogy egyszer-másszor – ha jó hangulatban vagyunk –
+megcsókolhat bennünket. Arra azonban, hogy a kedvéért szépek és
+kedvesek igyekezzünk lenni, semmi esetre se reflektálhat, mert mi
+már akkor is módfelett kitüntettük őt, amikor megtiszteltük azzal,
+hogy feleségül mentünk hozzá. A férjünket már az esküvő előtt
+meghóditottuk, az esküvő után tehát azokat a férfiakat kell
+meghóditanunk, akik még leánykorukban nem bolondultak belénk…</p>
+<p>Ezt mondaná a velezpongyola, ha beszélni tudna, – mert mi egyéb,
+más jelentősége lehetne annak a titkos ligának, melyet ez a csuf,
+esetlen, közönyt és hidegséget jelentő ruhadarab szimbolizál? Mi
+egyebet lehetne következtetni abból a furcsa, de általánosan
+elterjedt szokásból, hogy bájos, fiatal asszonyok is, akik a
+nyilvánosság előtt mindig elragadóan tökéletes full dress-ben
+jelennek meg, otthon, amikor nem találkoznak más férfiszemmel az
+urukén kivül, szándékosan és <span class="pagenum"><a name=
+"Page_59" id="Page_59">-59-</a></span> bünös nemtörődömséggel
+elcsufitják magukat? Nem kétszer kettő négy-e, hogy a férjük hideg
+butordarabbá, az otthon egy szükséges kellékévé lett a szemükben,
+akinek a tetszése, vagy a nem tetszése, teljesen hidegen hagyja
+őket, épp ugy, mint valamikor az édes apjuké, a kedves, jólelkü, de
+minden földi szenvedelemtől megszabadult öreg emberé…</p>
+<p>A velezpongyola, a kopott, a szinehagyott ruhadarab, melyet
+imádott nőink oly babonás ragaszkodással öltenek magukra a házi
+tüzhely magányában, kétségtelenül ennek a tébolyitóan józan
+felfogásnak a szimboluma, de a velezpongyolának – higyjék meg nekem
+– nincs igaza. A férj, bármilyen jó és nemes lélek legyen is
+különben, sohase fog ékeskedni azokban a polgári erényekben, melyek
+a szülői ház szelid patriarcháját az önök édesatyját jellemezték. Ő
+is szeretettel és gyöngédséggel nézi Kegyeteket, amikor, mint édes
+kis fészkük tündérei, fürgén, rózsás arccal végzik házi dolgaikat,
+de ez a szeretet és gyöngédség mérhetetlenül különbözik az apa
+érzéseitől, melyek tiszták, nemesek és hófehérek voltak, mint a
+Mont Blanc csillogó hegyorma. A férj szeretete, bármily háborgó
+oceán legyen is, önzetlenségben nem versenyezhet az apáéval, mert ő
+nemcsak a házitüzhely szelid nemtőjét látja Kegyetekben, hanem a
+férfi örök és izgató álmát: az asszonyt is. Az apa illuzióinak
+tehát még a legkopottabb velezpongyola se ártott – ő az alatt is
+csupán az édes kis <span class="pagenum"><a name="Page_60" id=
+"Page_60">-60-</a></span> leánykája lelkét látta – de a férjet, aki
+nem elégszik meg a lelki szépséggel, a kijózanodásnak valami hideg
+szellője csapja meg, amikor szive királynője paradicsomfoltos
+pargetszövetbe burkolja fejedelmi termetét. És ez természetes is,
+hiszen ő nem csupán az együttérző pajtást keresi abban a nőben,
+akit oltárhoz vezetett, hanem a csábitó és kivánatos asszonyt is,
+aki minden asszonyok közt a legszebb és a legtökéletesebb. Mennyire
+kiábránditja hát, ha a drága lény piszkos és gyürődött pongyolában
+fogadja, holott mindazideig, amig a maga házi tüzhelyét meg nem
+alapitotta, sohse találkozott olyan nőkkel, akik otthon züllött
+pargetszövetekben sürgölődtek. Akiket addig látott, mind csipkés
+selyempongyolát viseltek, – illuzióinak fájdalmas és szomoru
+vesztét jelenti tehát, mikor épp azt látja közönségesnek és
+banálisnak, aki eddig mint a poézis és a finomság képviselője
+szerepelt féltve őrzött álmaiban.</p>
+<p>Az asszonyoknak, akik annyira rokonszenveznek a pargetszövettel,
+azt ajánlom: öltsék fel ezután a hites férjük kedvéért is a
+legszebb pongyolájukat. Mert különben megtörténhetik, hogy a kedves
+férjük más, praktikusabb nőknél fogja keresni a csipkével
+diszitett, selyemotthonkát. <span class="pagenum"><a name="Page_61"
+id="Page_61">-61-</a></span></p>
+<div class="chapter">
+<h2>Az ujságolvasó férj</h2>
+</div>
+<p>Egy nő – csak nő képes az ilyesmire – azt a különös kérdést
+szögezi a mellemnek, hogy mi érdekel jobban a kettő közül:
+Bosznia-Hercegovina annektálása-e, vagy egy bájos, huszonhárom
+esztendős, karcsu asszony, akinek az az egyetlen ambiciója, hogy én
+őt szépnek és kivánatosnak találjam. Mondhatnám, hogy engem a
+boszniai események jobban érdekelnek – az én koromban már azt is
+elhiszik az emberről, – de nem akarok hazudni, hát bevallom, hogy
+dacára ezüstfehér szakállamnak és tiszteletreméltó, patriarchai
+ábrázatomnak, engem százszor, ezerszer, sőt tizezerszer jobban
+izgat egy édes és kacér asszony, mint a világ összes politikai
+eseményei.</p>
+<p>A probléma tehát pár szóval meg lenne oldva, ha a kérdésben nem
+rejtőznék valami ravaszság – mert hogy a dolog nem olyan egyszerü,
+amilyennek látszik, azt mindenki eltalálja, aki az asszonyokat
+ismeri. Ő nagysága ugyanis bővebben kifejti, hogy tulajdonképpen
+mit akar tudni, s igy elárulhatom, hogy nem ilyen ártatlan és
+akadémikus jellegü elméletről van szó. A szelid kérdés mögött
+természetesen egy haszontalan férj rejtőzik, aki délben, mikor a
+hivatalából hazajön, rögtön ujságot kap a kezébe, s mohó
+kiváncsisággal legeli végig a politikai eseményekről szóló cikkeket
+és táviratokat. Este, változatosság okáért a <span class=
+"pagenum"><a name="Page_62" id="Page_62">-62-</a></span> hirrovatot
+és a törvényszéki csarnokot olvassa, s a lapot csak akkor teszi le
+a kezéből, amikor a hirdetéseknek is a végükre ér. „Hát nem
+égbekiáltó barbárság ez? – kérdezi tőlem a szép asszony
+megbotránkozva. – Én egész nap a cselédekkel és a lakással
+bajlódom, s alig várom, hogy egy órát, vagy másfél órát az urammal
+tölthessek. Nem szégyellem bevallani, hogy egyenesen kacérkodom
+vele – a legcsábitóbb pongyolámat veszem föl, mire hazaérkezik – de
+hiába minden raffinéria: ezt a szörnyeteget jobban érdekli a
+politika, mint az én legbájosabb mosolyom. Olvas, olvas és
+mindegyre csak olvas, – már nem csodálnám, ha olyan tudós lenne,
+mint egy akadémiai rendes tag. Mondja meg kérem, mit akar ez a
+szamár az ujságoktól? Biztositom róla, hogy más férfi örömkönyekkel
+a szemében borulna a lábaimhoz, ha ennyire kelletném magamat
+előtte, – ez a fabábu pedig közömbösen, ásitva szól hozzám elvétve
+egy-két szót, hogy aztán ujra belemerüljön az unalmas és
+kiállhatatlan ujságjába. Nem vagyok inklinálva semmi rosszra, de ha
+ez igy tart tovább, bizony isten nem állok jót magamról.“</p>
+<p>Észrevehették, hogy szivesen kokettálok e cikkekben az
+öregségemmel, s igy könnyü volna azt mondanom, hogy a politika is
+van olyan fontos, mint akármelyik szép asszony, de nem
+tartüffösködöm, s nem adom a kihült szivü vulkánt, hanem
+becsületszavamra kijelentem, hogy az az ur csakugyan nagy csacsi.
+Azt <span class="pagenum"><a name="Page_63" id=
+"Page_63">-63-</a></span> is mondhatnám, hogy nagy szamár, de én
+finom ember vagyok, s tartózkodom az erősebb kifejezésektől. Mert
+az isten szent szerelméért, nem ostoba-e az olyan férj, aki
+nagyorru Ferdinánd kiáltványait olvassa, ahelyett, hogy a szép
+felesége karcsu derekát ölelgetné? Mindennek megvan a maga ideje –
+és senkise találhat kifogásolni valót abban, ha egy felnőtt férfi a
+közesemények iránt is érdeklődik. Ott a kaszinó és a kávéház, ahol
+mindenki óraszámra olvashatja az ujságokat (mert bizonyos, hogy ez
+az ur is jár kávéházba), sőt az estéből is marad mindenkinek annyi
+ideje, hogy kedvére tobzódhatik a legszenzációsabb táviratokban. De
+hogy egy férj, akit egy csinos asszony vár otthon, minden szabad
+idejét ujságolvasással töltse, ez már csakugyan barbárság. Sőt
+nemcsak barbárság, hanem a legsulyosabb meggondolatlanság is, mert
+egy fiatal teremtéstől csakugyan nem lehet azt kivánni, hogy órák
+hosszáig szótalan elragadtatásssal gyönyörködjék a drága férje
+arcvonásában. Az asszonynak is joga van hozzá, hogy a
+szórakozásokból kivegye a maga részét, s ha az ura nem méltatja
+arra, hogy foglalkozzék vele, hát végre is az idegen uraknál keres
+majd kárpótlást, akik egyáltalában nem csinálnak titkot belőle,
+hogy őt érdekesebbnek találják, mint a Balkán-kérdést. Ma még az
+ostoba ura kedvéért veszi föl azt az elragadó, csipkés pongyolát,
+de holnap már megtörténhetik, hogy a titkos látogatóját fogja
+elkápráztatni a csábitó selyemdress-szel. <span class=
+"pagenum"><a name="Page_64" id="Page_64">-64-</a></span> Hiszen már
+egy ismeretlen indus bölcs is megmondta, hogy a világ minden
+asszonya erényes egy bizonyos időpontig: addig, amig el nem szánja
+magát arra, hogy az erényének bucsut mondjon.</p>
+<p>Az uraknak tehát, akik most oly türelmetlen mohósággal olvassák
+ő szent apostoli királyi felségének bölcseségtől sugárzó
+kiáltványait, jó lesz meggondolniok, hogy politikai jártasságukat
+esetleg nagyon drágán kell megfizetniök. Mert még ő szent apostoli
+felsége, koronás királyunk se segithet többé rajtuk, ha egyszer a
+más kedvéért fogja fölvenni ő nagysága a csipkés pongyolát.</p>
+<div class="chapter">
+<h2>A férj felöltője</h2>
+</div>
+<p>Kedves, nagyságos asszonyom, engedje meg, hogy szeretetreméltó
+szavaira, melyeket tegnap egy közös barátnőnk házában hozzám
+intézett, itt, a nagy nyilvánosság szine előtt válaszoljak. Tegnap
+oly szerencsés voltam, hogy kegyeddel – akinek szépségéről már
+annyit hallottam – végre személyesen is megismerkedhettem s ne
+vegye banális bóknak, ha azt mondom, hogy amit láttam, messze
+felülmulta még a barátaim lelkes ditirambuszait is. Higyje meg,
+hogy csak az ilyen világot járt csavargó, mint én, tudja igazán
+méltányolni azt a budapesti asszonytipust, amelynek Kegyed egyik
+legragyogóbb képviselője. Napról-napra olvasunk a francia nő
+bájosságáról és szelleméről, az <span class="pagenum"><a name=
+"Page_65" id="Page_65">-65-</a></span> angol leány karcsu
+termetéről és rózsás arcszinéről, – de én becsületszavamra azt
+mondom Kegyednek, hogy mindezek a hölgyek bizvást elbujhatnak a
+társaságbeli budapesti asszony előtt. Régi szakember vagyok e
+téren, hát ezt én nekem habozás nélkül elhiheti. Amikor Kegyed a
+csillár szivárványfényben sziporkázó üvegprizmái alatt, ott, abban
+a kedves, intim szalónban előttem állott, én, a rezignált,
+fehérhaju öreg, egy pillanatig ugy éreztem, mintha mindjárt sirva
+kellene fakadnom az örökre eltünt fiatalságom miatt. Istenem, hát
+hogyan is lehet élni, ha már reménységünk sincs meg többé arra,
+hogy az ilyen édes asszonyok, mint Kegyed, valamikor szerelmesen a
+nyakunkba borulnak?</p>
+<p>Amint látja, nem azért irom ezt a levelet, hogy Kegyednek, szép
+barátnőm, udvariatlanságokat mondjak, – de reflektálnom kell egy
+tréfás megjegyzésére, amelyet tegnap, abban a jókedvü és csillogó
+sokaságban, nem méltányolhattam eléggé. Kegyed oly szeretetreméltó
+volt, hogy jóakaró elismeréssel beszélt az ujságban közzétett
+fecsegéseim felől s dijmentesen nekem adományozta a világ legszebb
+cimét, azt, hogy: az asszonyok lovagja. Hozzátehette volna, hogy a
+kopott és megrokkant lovagja, de Kegyed sokkal kedvesebb, semhogy a
+koromat is éreztette volna velem. Hiszen minden asszony született
+pszichologus s igy Kegyed nagyon is jól tudja, hogy hiába
+kacérkodunk mi, <span class="pagenum"><a name="Page_66" id=
+"Page_66">-66-</a></span> vén csacsik a korunkkal, alapjában véve
+épp oly hiuk vagyunk még nyolcvanéves korunkban is, mint akkor,
+amidőn lángoló szivvel huzattuk el az ilyen szép asszonyok ablakai
+alatt a legszomorubb magyar nótákat. De bocsánat, nem erről akarok
+beszélni, hiszen ezeket az elemi dolgokat Kegyed épp oly jól tudja,
+mint én… Ami a tollat a kezembe adja, az egy furcsa epizód, mely
+akkor történt, mikor a barátnőnk selyemtapétás kis interieurjéből
+eltávoztunk. Kegyed kitüntetett azzal, hogy a vénasszonyos
+fecsegéseimet dicsérte, sőt odáig ment a jóságában, hogy az öreg
+embert a lovagjául fogadta s megengedte, hogy a tea után
+hazakisérjem. Együtt jöttünk végig a Mária Valéria-utcán és a
+Fürdő-utcán s a József-tér sarkán egy sajátszerü urral
+találkoztunk, aki Kegyednek udvariasan kezet csókolt. Az idegent,
+aki kopott felöltőt, gyanusan foltos fekete kalapot s züllött
+nyakkendőt viselt, Kegyed igy mutatta be nekem:</p>
+<p>– Az uram.</p>
+<p>Kezet ráztunk, kölcsönösen örültünk a szerencsének s ekkor –
+hiszen Kegyed olyan pszichológus, aki kényelmesen olvas a
+magamfajta egyszerü ember lelkében – egyszerre csak nevetve igy
+szólott hozzám:</p>
+<p>– Igen, ez az uram, aki megveti a világi hiuságokat… Ő csak
+akkor érzi jól magát, ha a rézkapcsos főkönyvei fölött gubbaszthat,
+– s még álmában <span class="pagenum"><a name="Page_67" id=
+"Page_67">-67-</a></span> se jut eszébe azzal törődni, hogy a
+felesége közben a legveszedelmesebb udvarlókkal flirtöl…</p>
+<p>Ezt mondta s mind a hárman nevettünk: Kegyed szivből és kissé
+kacéran, én némiképp zavart arccal, a kedves ura pedig azzal az
+ismert savanyusággal, mely a férjeket háromezer év óta jellemzi.
+Ezután beszéltünk még egy-két közömbös és felületes szót, együtt
+mentünk hármasban a Nagykorona-utcáig s ott elváltunk egymástól,
+azzal az igérettel, hogy én legközelebb a Kegyetek házában is
+tisztelkedni fogok…</p>
+<p>Édes, nagyságos asszonyom, engedje meg nekem, hogy a megigért
+tisztelgés helyett, ime, egy levéllel állitsak be Kegyedhez, egy
+levéllel, mely talán nem lesz oly udvarias, mint amilyet tőlem
+teljes joggal elvárhatna…</p>
+<p>A megjegyzésre, melyet tegnap a József-tér sarkán tett, itt az
+iróasztalomnál akarok válaszolni Kegyednek. Még pedig röviden, de
+határozottan, csak annyit, hogy: én a szegény ura iránt, aki oly
+szenvedélylyel gubbaszt a rézkapcsos főkönyvei fölött, mélységes
+részvétet éreztem…</p>
+<p>Nézze, édes, nagyságos asszonyom, mondok Kegyednek valamit: én
+gyülölöm azokat a bájos és elegáns teremtéseket, akiknek a férjei
+kopott felöltőt és gyanusan foltos fekete kalapokat viselnek. Még
+pedig azért gyülölöm őket, mert szent meggyőződésem, hogy ezek
+nemcsak hiu és kacér teremtések – ehhez végre <span class=
+"pagenum"><a name="Page_68" id="Page_68">-68-</a></span> is joguk
+van, – hanem rossz, szivtelen és vérszomjas kis fenevadak is. Az
+asszony, aki maga két-háromszáz forintos toilettekben jár, mig az
+ura züllött nyakkendővel botorkál mellette az utca aszaltján,
+körülbelül azt a rettenetes hatást teszi rám, mint a ragadozó,
+amely a gyöngébb állat vérét kegyetlenül és mohó élvezettel szivja
+mindaddig, amig az a szerencsétlen el nem pusztul…</p>
+<p>Valamikor azt irtam egy szép asszony emlékkönyvébe: mutasd meg
+nekem az uradat és én megmondom, hogy ki vagy! Most oda bővitem ki
+az axiómámat, hogy az az asszony, akinek az ura kopott, de az
+udvarlója elegáns, az én szememben akkor is bukott nő, ha sohase is
+tudná rászánni magát arra, hogy szerelmi légyottokra siessen…</p>
+<p>Az a felöltő, amit a Kegyed férje tegnap viselt, testvérek közt
+is alig érne meg öt forintot. De ez még nem lenne olyan nagy baj,
+mint hogy a felöltő öt gombja közül kettő – a középső kettő –
+hiányzott. Ezzel szemben Kegyed, édes, nagyságos asszonyom, szép és
+elegáns volt, mint egy francia marquisné s azt hiszem, nem tévedek,
+mikor azt gondolom, hogy a kalapja – fenomenálisan szép kalap volt
+– legalább is belekerült annyiba, mint egy sárberényi földszintes
+ház.</p>
+<p>Lássa, ez az oka annak, hogy én ezt a hosszu és kellemetlen
+levelet megirtam.</p>
+<p>Én a Kegyetek uri házába, bár tegnap este határozottan
+<span class="pagenum"><a name="Page_69" id=
+"Page_69">-69-</a></span> megigértem, sohase fogok elmenni. Még
+pedig nem megyek el azért, mert ez a látogatás nem szerezne örömet
+nekem. Irtózom a vérszopóktól, még akkor is irtózom, ha ilyen
+bájosak és szeretetreméltóak, mint Kegyed, világszép nagyságos
+asszonyom…</p>
+<div class="chapter">
+<h2>A régi kedves</h2>
+</div>
+<p>A fiatal, mézeshetes menyecske, aki kerek tiz nappal ezelőtt
+távozott el az anyakönyves szine elől, két nagyon édes és nagyon
+forró csók között hizelkedve odaborul az ura nyakába s asszonyos
+kiváncsisággal igy szól hozzá:</p>
+<p>– Drágám, ha csak egy picurkát is szeretsz, hát elmondod nekem,
+hogy kikkel volt viszonyod, mielőtt engem feleségül vettél!…</p>
+<p>A férj erre nyugodtan ezt válaszolja:</p>
+<p>– Édes kis csacsim, én nemcsak egy picurkát szeretlek, hanem ugy
+szeretlek, hogy már a fodrászsegéd is leolvassa a nagy szerelmemet
+az arcomról, mikor reggelenként a bajuszomat felköti. De a
+kérésedet még se teljesithetem, egyrészt azért, mert nekem senkivel
+se volt viszonyom, mielőtt megházasodtam, másodszor, mert ha lettek
+is volna viszonyaim, ezt nem illetnék bevallani a tiznapos
+feleségem előtt…</p>
+<p>A fiatal asszony erre még szorosabban átöleli az ura nyakát s
+miközben az ajkacskája, mint egy megbántott <span class=
+"pagenum"><a name="Page_70" id="Page_70">-70-</a></span> bébének,
+félig-meddig már sirásra áll, szepegve ezt mondja:</p>
+<p>– Ha igazán szeretnél, nem lennél ilyen gonosz és bizalmatlan
+hozzám… Miért ne vallhatnád be, hogy kiket csókoltál meg az esküvőd
+előtt?… Hiszen csak nem vagyok olyan ostoba, hogy azokra legyek
+féltékeny, akiket előttem szerettél… Most tudom, hogy csak engem
+szeretsz, – azok a többiek hát ugy sem számitanak komolyan… De ha
+mindent elmondanál, azzal bebizonyitanád, hogy az egész világon én
+vagyok neked a legkedvesebb…</p>
+<p>Az uj férj tréfával, komoly beszéddel, majd sértődéssel akarja
+elütni a furcsa kivánságot, de végre is, ki az a vasember, aki egy
+tiznapos menyecskétől meg tudna tagadni valamit? Másnap, harmadnap,
+vagy negyednap – reggel, este, vagy éjszaka-e, az mellékes – a férj
+magához szoritja az izgatottságában kipirult asszonykát, aztán
+vállatvonva, nagy sóhajtások közepette, igy szól hozzá:</p>
+<p>– Hát isten neki, kövessünk el megint valami ostobaságot…</p>
+<p>És ekkor őszintén – olyan őszinteséggel, amilyenre csak egy naiv
+és szerelmes férj képes – mindent meggyón a ragyogó szemmel figyelő
+menyecskének: a csinos szobalányokat, a jókedvü kis szinésznőket,
+az orfeumok könnyüvérü pillangóit, s a szép, kokett polgári
+asszonyokat, akik garçonkorának egyedülvalóságában <span class=
+"pagenum"><a name="Page_71" id="Page_71">-71-</a></span>
+megvigasztalták… Valamennyit felsorolja, egész a legutolsóig,
+akinek közvetetlen az eljegyzése előtt nyomta a végső csókot a
+sima, hófehér vállára…</p>
+<p>– De most már elég a bolondságokból, – mondja röstelkedve, mikor
+az asszony még ujabb, kiváncsi kérdésekkel akarja ostromolni…</p>
+<p>A dolog ezzel rendben van, a mézeshetek tovább folynak, a kis
+házastárs mindjobban tökéletesedik, a férj gyöngéd, az asszony
+szerelmes s egyszer – a turbékolások rózsaszinü korszaka még
+javában tart – elérkezik a szomoru időpont, mikor a társadalomnak
+is meg kell adni a magáét… Vagyis: meg kell kezdeni az etikettszerü
+látogatásokat, mert a kis városban az ilyesmit sokkal szigorubban
+veszik, mint itt Budapesten… A menyecske tehát előkésziti a
+legszebb selyemruháját, a férj kivasaltatja a redingot-ját, s egy
+este, nagyot sóhajtva, összeállitják ama családok névsorát, akiknél
+az ilyen fészekrakóknak jelentkezniök kell… És akkor váratlan dolog
+történik: az egyik névnél a fiatal asszony hirtelen megrázza a
+szőkefürtös fejecskéjét, s röviden, de határozottan ezt mondja:</p>
+<p>– Oda, édes fiacskám, én nem megyek.</p>
+<p>– Miért nem? – kérdezi megdöbbenve a férj.</p>
+<p>– Azért, mert az a hölgy legénykorodban a szeretőd volt. Magad
+vallottad be, hogy csak közvetetlen <span class="pagenum"><a name=
+"Page_72" id="Page_72">-72-</a></span> az eljegyzésünk előtt szünt
+meg köztetek a szerelmi viszony. Azt hiszem, hogy nem kivánhatod
+hát tőlem, hogy ezzel a nővel szemben kedves és udvarias
+legyek…</p>
+<p>– De, drágám, hiszen magad mondtad, hogy nem vagy féltékeny a
+multamra… Gondold meg, hogy az ilyen kisvárosban a legnagyobb
+mértékben gyanus lenne, ha egy uriasszonyt negligálnánk… Még a
+férjnek is jogosan feltünnék ez az illetlenség… És ezenfelül: a
+család előkelő és befolyásos, s egyszerüen tönkretenném az
+exisztenciámat, ha ilyen neveletlenül viselkedném… Ne légy hát
+csacsi, kis fiam, hanem szánd el magad szépen erre a tizperces
+látogatásra…</p>
+<p>A menyecske ismét megrázza a fejét s konokul ezt válaszolja:</p>
+<p>– Akármi történik is, de ahhoz a nőhöz én nem megyek… Még ha
+elválsz tőlem, akkor se megyek… Elájulnék izgatottságomban, ha ott
+ülnék szemtől-szemben egy olyan asszonynyal, akiről tudom, hogy épp
+ugy csókolt, mint én…</p>
+<p>A férj még egyszer kapacitálni akarja a bolond kis teremtést, de
+hiába minden: az asszony kijelenti, hogy ott semmi szin alatt se
+vizitel… És most ugy áll a dolog, hogy botrány, még pedig csinos
+botrány készül abban a pletykázó kisvárosban…</p>
+<p>„Bölcs kádi, – irja most a férj, aki ugyancsak <span class=
+"pagenum"><a name="Page_73" id="Page_73">-73-</a></span> kinos
+helyzetbe jutott – engedd meg, hogy mi, két bolondok, ezennel
+odajáruljunk a szőnyeged elé, melyen pipázva, filozófus nyugalommal
+osztogatod az igazságot, s alázatos szivvel arra kérjünk: mondd
+meg, hogy melyikünk cselekszik helyesen? Én-e, aki mindenáron el
+akarom vinni a feleségemet az egykori kedvesem házába, avagy a
+feleségem-e, aki hallani se akar affelől, hogy azzal a hölgygyel,
+akárcsak tiz percre is, összetalálkozzék.“</p>
+<p>Gyermekeim, a kérdés nem nagyon könnyü, s bizony, egy-kétszer
+végig kell simitanom hófehér szakállamat, hogy a kellő megoldással
+szolgálhassak nektek, de azért mégis megpróbálom, hogy itéletet
+tegyek köztetek. Járuljatok csak ide szépen a szőnyegem elé, s
+hallgassátok meg lehajtott fővel a következőket:</p>
+<p>– Te, édes fiam, oktalanul és meggondolás nélkül cselekedtél,
+mikor annak a hizelkedő kis cicának a duruzsolására a legbelsőbb
+titkaidat is elárultad. Akárhogy is szereted a feleségedet, meg
+kellett volna fontolnod, hogy az asszony akkor se hall szivesen a
+vetélytársairól, mikor azok már visszavonhatatlanul és
+végérvényesen bevándoroltak a mult idők ködébe… És meg kellett
+volna fontolnod azt is, hogy nem a nagy metropolisok háztengerében
+élsz, hanem egy kicsike városban, ahol mindenki mindenkinek a
+szomszédja… Nem tudhattad-e előre, hogy ez a találkozás
+kikerülhetetlen?… Gyönge és együgyü voltál, édes fiam, s
+<span class="pagenum"><a name="Page_74" id=
+"Page_74">-74-</a></span> bizony alaposan rászolgáltál, hogy a sors
+egy kicsit megcibáljon a könnyelmüségedért…</p>
+<p>– Neked, édes lányom, feltétlenül igazad van, amikor attól a
+kellemetlen látogatástól huzódozol… Igazad van és mégse cselekszel
+helyesen, amikor az igazadból tőkét kovácsolsz… Ha ezt tennéd,
+csaló és szédelgő lennél, mert akkor, azon a nevezetes éjszakán,
+ugyancsak tiltakoztál az ellen, hogy a multakra féltékeny vagy.
+Hiszen ugyis tudom, hogy nem meggyőződésből okozol nehézséget az
+uradnak, aki őszinteségében ugy vallott, mint a parancsolat. Ha
+tudod, hogy csak téged szeret, miért félsz attól a találkozástól? A
+mult miatt?… Hát mutasd meg nekem azt a férfiut a föld kerekségén,
+aki ilyen vagy még zajosabb mult nélkül lép az anyakönyves
+hivatalába! Édes lányom, az öreg kádi azt parancsolja neked, hogy
+habozás nélkül vedd magadra azt a hires selyemruhát, s meg se állj
+addig az emeletes házig, ahol egy szegény, irigykedő asszony
+várakozik rád… És beszélj vele tiz percig az irodalomról és a
+müvészetekről, hozd szóba a cselédkérdés mizériáit, ha az idődből
+tellik, vegyed bonckés alá az uj, tavaszi kalapdivatot is, – aztán
+térj vissza az uraddal a magad édes kis fészkébe, s öleld magadhoz
+igaz szeretettel azt a nagy darab legényt, aki bizonyára nem
+rosszabb, mint az édesapád volt, s mint amilyen – süsd csak le a
+szemedet! <span class="pagenum"><a name="Page_75" id=
+"Page_75">-75-</a></span> – a te fiad lesz, akivel a gólya már
+bizonyosan készülődik hozzád…</p>
+<p>És most, gyermekeim, menjetek a jó isten hirével és hagyjátok,
+hogy a pipámat tovább szivjam…</p>
+<div class="chapter">
+<h2>A szédelgő</h2>
+</div>
+<p>A történet annyira mindennapi, hogy nem is lenne érdemes
+foglalkozni vele, de a pointe, mely egyáltalában nem mondható
+banálisnak, elég érdekes és jellemző ahoz, hogy ezt az egész,
+kortörténelmi esetet szóvá tegyük. A történetnek két szereplője
+van: a férj és a feleség. A férj az ismert teherhordó állatok közül
+való, akik szivesen törik magukat reggeltől estig a legnehezebb
+munkában, csakhogy ő nagysága finom toilettekben járhasson, elegáns
+fürdőkben tölthesse a nyarat, s a szinházban, a hangversenyteremben
+a prédikátumos hölgyek szomszédságában ülhessen. Ő maga gyürött
+kabátban, rojtos kézelőben jelenik meg a nyilvánosság szine előtt,
+rossz ötös szivarokat szi, s mig kedves neje a hüs hullámokban
+kacér uszó-öltözetekkel ragadja el az udvarlóit, ő kilógó nyelvvel,
+verejtékes homlokkal lohol a pesti aszfalton, silány korcsmákban
+ebédel, s legfölebb szombaton este rándul le a fürdőbe, hogy a
+családi tüzhely képzelt melegét élvezhesse. Ilyenkor ugy fest ő
+nagysága mellett, mint egy polgári ruhába öltözött hordár, s ezt az
+elegáns asszony meglehetősen <span class="pagenum"><a name=
+"Page_76" id="Page_76">-76-</a></span> érezteti is vele. De hogy is
+ne! Hiszen ő, a „jó családból való“ fiatal leány valóságos
+martiriumot követett el, amikor ehez a Schlemihl Péterhez feleségül
+ment. Hogy ez a Schlemihl Péter fárad, dolgozik, liheg érette, hogy
+időnap előtt megöregszik, hogy az életből a munkán kivül nincs
+egyéb élvezete, – ugyan, hát van olyan ostoba ember, aki ezt is
+érdemnek kvalifikálja? Köszönje meg az a komikus figura, hogy az
+ilyen szép, ünnepelt, elegáns asszony a nevét viseli, s hogy néha –
+amikor különös jó kedvében van – még azt is kegyesen eltüri tőle,
+hogy az éjszaka leple alatt magához szoritsa. Vajjon ez is nem
+százszor, sőt ezerszer több annál, mint amit ez az igavonó barom
+megérdemel?</p>
+<p>Azt hiszem, senki sincs Önök között, t. olvasók, aki őnagyságát,
+s kedves férjét közvetlen tapasztalásból ne ismerné, hiszen az
+ilyen házasság éppenséggel nem tartozik a ritkák közé. Az alakok
+itt meglehetősen banálisak – Budapesten, ha a kezünket kinyujtjuk,
+okvetetlen megfogunk egy efajta férjet, – de az én történetem mégse
+tartozik a mindennapiak közé, mert a vége nagyon eltér a rendes,
+megszokott sablontól. A férj ugyanis, akiről szó van, nem olyan
+szerencsés, mint a kollegái. Annyiból nem, hogy a munkája
+kevesebbet kamatozik, mint amennyire szüksége van. Hiába
+gyötrődött, hiába lihegett, mióta az eszét tudja, az üzletek
+mindennap rosszabbul mentek, egyre több <span class=
+"pagenum"><a name="Page_77" id="Page_77">-77-</a></span> szédelgő
+akadt, aki furfangosan rászedte, szóval: elérkezett egyszer az a
+pillanat, amikor sehonnét se lehetett többé megszerezni azt a
+pénzt, amire ő nagyságának szüksége volt. És ekkor – mit tehetett
+volna mást? – a szerencsétlen ember rálépett arra az ösvényre, mely
+egyenesen Kisfaludy fogházigazgató ur karjaiba vezet: sikkasztani
+kezdte az alkalmazottjai kaucióit, sőt uj és uj alkalmazottakat
+szerződtetett, csakhogy minél több kauciót sikkaszthasson. Ez a
+manőver csak akkor szünt meg, amikor a rendőrségtől egy detektiv
+jelentkezett az irodában, s a főnök urat egylovas bérkocsin
+beszállitotta az ugynevezett központba. Ez a központ nem
+teketóriázott sokat, hanem nehány furfangos keresztkérdés után
+egyszerüen letartóztatta a boldogtalan teherhordót, abban a
+pillanatban, amikor a nagyságos asszony éppen teljes gőzzel
+Siófokra készülődött, hogy barátnőit az uj tailettejeivel
+megpukkaszsza. A váratlan epizód után azonban egyelőre lemondott az
+utról, e helyett elájult és sirógörcsöt kapott, majd – mikor
+fellocsolták – telefonált az ügyvédjének, hogy adja be sürgősen a
+válópert.</p>
+<p>– De hiszen tisztára csak ő miatta sikkasztottam! – kiáltott fel
+a boldogtalan férj, mikor cellájában a szomoru hirt közölték
+vele.</p>
+<p>Ő nagysága azonban, mikor e nyilatkozat felől értesült,
+haragosan vonta össze gyönyörü szemöldökét.</p>
+<p>– Akármiért sikkasztott, – mondta nemes megbotránkozással,
+<span class="pagenum"><a name="Page_78" id=
+"Page_78">-78-</a></span> – azt senkise kivánhatja tőlem, hogy egy
+megbélyegzett emberrel, egy börtönviselt szédelgővel, együtt éljek.
+Engem leánykoromban ugy neveltek, hogy soha semmit se kellett
+nélkülöznöm abból, amiben csak valamikor örömem telt. Nem azért
+mentem férjhez, hogy rossz ruhákban járjak, s hogy a lemondás
+erényében gyakoroljam magamat. Az uramtól jogosan megvárhattam,
+hogy minden jóval elhalmozzon, – hogy honnan vette a pénzt, ez
+kizárólag csak ő reá tartozott. Azt se bántam volna, hogy sikkaszt,
+ha a büne a világ előtt ki nem tudódik. De igy vége köztünk a
+barátságnak, mert egy gazemberrel nem lakhatom egy födél alatt.
+Sajnálom, de én nem születtem arra, hogy mártir legyek…</p>
+<p>Aki ezt az esetet beküldte nekem, arra kér: mondjak kemény
+itéletet az asszony felett, aki ilyen galádul cserbenhagyja azt az
+ostoba és magáról megfeledkezett boldogtalant. Nem teszem, mert
+ellenkeznék a meggyőződésemmel: annak a bestiának tökéletesen igaza
+van. Sajnálnunk talán lehet azt a szegény félbolondot, de együtt
+nem érezhetünk vele: a férfi, aki becstelenné lesz, csakhogy a
+felesége drága toilettekben járhasson, valóban rászorult arra a
+büntetésre, hogy éppen az hagyja legelőször a faképnél, akinek
+kedvéért a becsületét feláldozta. Ez a legtisztább nemezis, melyről
+az antik bölcsek beszélnek. Az az asszony, aki alávaló
+költekezésével az ura életét és tisztességét <span class=
+"pagenum"><a name="Page_79" id="Page_79">-79-</a></span> tönkre
+tenni akarja, bizonyára megérdemli, hogy épp ugy kikergessék a
+házból, mint azt a másikat, aki a hitvesi becsületéről
+megfeledkezett. Az a férj, akinek nincs meg ehez az ereje,
+föltétlenül érdemes a részvétünkre, de nem érdemes arra, hogy a
+sors attól a nagy és borzalmas fájdalomtól megkimélje, melynek az a
+szegény sikkasztó áldozatul esett.</p>
+<div class="chapter">
+<h2>Kirándulás a vánkos alá</h2>
+</div>
+<p>Tisztelt uram, aki oly kegyes, hogy a soraimat végigolvassa, nem
+tudom, vajjon kegyed ama boldogok közé tartozik-e, akik
+házasságkötés céljából valaha az anyakönyvvezető előtt
+megfordultak, de ha van egy női lény a földön, aki a kegyed
+gyönyörü hangzásu nevét viseli, hát akkor bizonyosan jól ismeri a
+mindennapi élet következő epizódját:</p>
+<p>Kegyed fölkel, kicsinositja magát, s reggel kilenc óra tájban
+elballag a hivatalába. A villanyoson, ahol az átszállójegyet
+megváltja, előveszi a pénzestárcáját, hogy az aprópénz közül egy
+huszfillérest kihalászszon. De mielőtt a pénzt kivenné, tünődve néz
+maga elé a levegőbe, s igy szól, miközben a homlokán kidagadnak az
+erek:</p>
+<p>– Bizonyosan tudom, hogy tegnap este legalább is husz korona
+aprópénzem volt, mert az alsósban csinos összeget nyertem s a
+partnereim mindketten aprópénzzel <span class="pagenum"><a name=
+"Page_80" id="Page_80">-80-</a></span> fizettek. Azóta nem adtam ki
+többet egy koronánál, s lám, most mégis négy koronám és
+harmincnyolc fillérem van mindössze. Hova tünt tehát tegnap este
+óta tizennégy korona? A pénzestárca egész éjjel a vánkosom alatt
+volt, a cselédnek tehát nem volt alkalma, hogy megdézsmálja. De
+különben is bizonyos vagyok róla, hogy Teréz, aki három év óta
+nálunk szolgál, nem nyul semmi körülmények között idegen
+pénzhez.</p>
+<p>E monológ után átveszi a kalauztól az átszállójegyet, s ekkép
+folytatja az érdekes magánbeszélgetést:</p>
+<p>– Imádott nőm őnagysága lopott el megint tizennégy koronát a
+pénztárcámból…</p>
+<p>Ha kegyed ama boldog emberek közé tartozik, akik egy drága nőt a
+magukénak mondhatnak, akkor épp oly jól tudja, mint én, hogy ez a
+monológ mindennap százszor és százszor megismétlődik Budapesten és
+az ország többi részein, a villamoson, a tovarobogó konflis ölében,
+vagy a gyalogjáró aszfaltján. Az édes kis teremtések, akik a férjük
+pénztárcáját kora hajnalban megdézsmálják, tekintélyes számban
+élnek szeretett hazánk virányain, mert az asszonyi felfogás
+egyáltalában nem egyezik meg a büntetőtörvénykönyv paragrafusával,
+mely tudvalevőleg ridegen lopásnak minősiti azt a tényt, ha valaki
+tudtunkon kivül a pénzünket eltulajdonitja. A szende nő, akit
+dobogó szivvel vezettünk valaha az oltár elé, többnyire annak
+<span class="pagenum"><a name="Page_81" id=
+"Page_81">-81-</a></span> a nézetnek hódol, hogy a férj pénzéhez a
+feleségnek is joga van, s igy akkor, amidőn vidám horkolásunk órái
+alatt kifosztogat bennünket, abszolute nem müvel helytelen dolgot.
+„A csicserlit (igy nevezik a polgári háztartásokban az aprópénzt) a
+jó istenke arra teremtette, hogy a hüséges feleség ellopja“, –
+mondják szeretett élettársaink, akik egyébként attól se riadnának
+vissza nagyon, hogy az osztrák-magyar bank velinpapirosra nyomott
+utalványait is kiszedegessék hófehér párnácskáink alól.</p>
+<p>A vánkosok alatt kalózkodó hölgyek problemáját abból az
+alkalomból teszem itt fejtegetés tárgyává, hogy egy naiv asszony
+kérdést intéz hozzám affelől: vajjon csakugyan bünt követ-e el a
+feleség, ha az ura pénzestárcáját ilyenmódon kiüriti? Mielőtt a
+választ megadnám, mindenesetre kalapot emelek e romlatlan virágszál
+előtt, aki e közkeletü cselekedet elkövetése előtt az én
+szankciómat kéri, holott sokkal egyszerübb lenne, ha utólagos
+jóváhagyásom reményében tenne kirándulásokat a szeretett férje
+vánkosa alá. De mivel kérdez, hát szivesen válaszolok: én bizonyos
+fentartással az asszonyok pártjára állok s kijelentem, hogy az
+aprópénzes tárca kifosztogatását nem minősitem fegyházra méltó
+büntettnek. Tudom, hogy ezzel a nézetemmel az összes férjeket magam
+ellen bőszitem, de én az igazságért szivesen megköveztetem magamat,
+s az igazság ebben az esetben az: hogy a férj vagyona <span class=
+"pagenum"><a name="Page_82" id="Page_82">-82-</a></span> egyuttal a
+feleségé is s igy áldottlelkü hitvesünk csupán a maga tőkéjét
+fogyasztja, amikor szendergésünk édes pillanataiban kirabol
+bennünket. De – amint mondtam – csak bizonyos fentartással teszem
+ezt a kijelentést, s ez a fentartás abból áll, hogy csupán a
+takarékos és szolid feleségeknek adom meg a jogot a
+haramia-iparhoz, ellenben könyörtelen vagyok azokkal az
+asszonyokkal szemben, akik az ekként elharácsolt aprópénzt
+haszontalan fényüzésre forditják. Aki az ilyen pénzből a kis
+gyerekeit ruházza, a maga toilette-számláját fedezi, a háztartás
+horribilis kiadásait pótolja, azt előre is fölmentem a lopás vádja
+alól. Az ilyen asszony nem lop, hanem csupán a budgetjét emeli föl,
+a mi hallgatag jóváhagyásunkkal.</p>
+<p>Tessék tehát csak bátran odanyulni az alá a vánkos alá. A
+jóravaló férj – biztositom önöket róla – nem fog megharagudni az
+ilyen kedves és ártatlan tréfáért. Ellenkezőleg: örülni fog, hogy a
+feleségének akaratlanul is örömet szerezhet.</p>
+<p><i>Nb.</i> megjegyzem, hogy én nem a vánkosom alá teszem a
+pénzestárcámat, hanem gondosan elzárom a Wertheim-szekrénybe.
+<span class="pagenum"><a name="Page_83" id=
+"Page_83">-83-</a></span></p>
+<div class="chapter">
+<h2>Más</h2>
+</div>
+<p>Minthogy sokkal becsületesebb vagyok, semhogy titokban az
+elégedetlen férjekkel összejátszszam, ezennel ridegen leleplezem
+azt az urat, aki ma, nagy diszkréció kikötése mellett, arra kér,
+hogy mossam meg ebben a rovatban a felesége fejét, mert őnagysága
+meg nem érdemelt jóakarattal viseltetik az én öreges fecsegéseim
+iránt, s igy bizonyára sokkal jobban imponál neki az, amit én
+leirok, mint az, amit az ura a polemizálás hevében mondani szokott.
+A ravasz ember arra biztat, hogy a világért se szolgáltassam őt ki
+a feleségének, vagyis: ne áruljam el, hogy az ő levelére
+válaszolok, hanem csak ugy, általánosságban beszéljek arról a
+problémáról, amit ő négyszemközt közöl velem. Amint Önök látják, én
+nem vagyok kapható az ilyen csalafintataságokra, s ezennel nyiltan
+kijelentem, hogy direkte ennek az urnak a levele szolgáltatja nekem
+az alkalmat ahhoz, hogy a dolog felől a véleményemet elmondjam.
+Remélem, ez a nyiltságom a legnagyobb mértékben lekötelezi
+őnagyságát, az én ismeretlen tisztelőmet, annyira lekötelezi, hogy
+most már nem fogja rossz néven venni tőlem, ha magában a lényegben
+nem adok neki igazat. Hiszen az asszonyoknál a forma mindig
+hasonlithatatlanul fontosabb a lényegnél…</p>
+<p>Maga a kérdés, melyről nyilatkoznom kell, abból <span class=
+"pagenum"><a name="Page_84" id="Page_84">-84-</a></span> áll: mi a
+véleményem azokról a feleségekről, akik a házasélet akut vitái
+közben sürüen és előszeretettel használják az efféle
+kijelentéseket:</p>
+<p>– Más férjnek a szeme sülne ki, ha igy beszélne!</p>
+<p>– Más férj tejbe-vajba füröszti a feleségét, mig én ott is
+sirok, ahol senki se látja!</p>
+<p>– Más férj akkor a legboldogabb, ha észreveszi, hogy a felesége
+mindenkinek tetszik.</p>
+<p>– Más asszony már rég kikaparta volna a szemedet!</p>
+<p>– Más asszonynak mindig puccon jár az esze, mig én olyan
+kalapokban járok, hogy a hátam mögött minden ismerősöm kinevet.</p>
+<p>– Más asszony majd tudná, hogy mit csináljon, ha ilyen
+banditához került volna!</p>
+<p>Szóval: azokról az asszonyokról kell nyilatkoznom, akik minden
+polémiát akképp intéznek el, hogy mást képzelnek a maguk vagy a
+férjük helyébe s az ugynevezett összehasonlitó iskola révén jutnak
+el arra az eredményre, hogy az uruk tizenhárompróbás csirkefogó, ők
+pedig sajnálatraméltó mártirok.</p>
+<p>Lojalitásommal, melynek föntebb oly nemeslelküen a tanujelét
+adtam, azt hiszem, jogot váltottam ahhoz, hogy őszintén felelhessek
+a kérdésre. Tehát udvariaskodás nélkül kijelenthetem, hogy
+őnagysága módszerét nem találom se őszintének, se igazságosnak.
+Mert én nemcsak abban nem hiszek, hogy más férj, <span class=
+"pagenum"><a name="Page_85" id="Page_85">-85-</a></span> vagy más
+feleség olyan lenne, amilyennek az elégedetlen asszonyok
+elkeseredett felkiáltásaiban szerepel, hanem még abban se, hogy
+maguk az elégedetlen asszonyok komolyan hinnék azt, amit mondanak.
+Sajnos, mindnyájan tudjuk, hogy más férj se angyal, sőt: valamennyi
+épp ugy kártyázik, épp ugy füllent, épp ugy félreudvarol, mint az,
+akivel szemben oly lesujtó hangon kijátszszák őket. Aminthogy az se
+titok előttünk, hogy más asszonyok se kaparják ki mirnix-dirnix a
+férjük szemét, s hogy a folytonos puccon csak azoknak jár az eszük,
+akik léhák, felületesek és haszontalanok. Az ilyen példálózás csak
+üres beszéd, mert valamint nincs kétség abban, hogy udvariasabb
+férfiak is vannak a világon, mint őnagysága férje, ugy az is
+egészen bizonyos, hogy nála sokkal rosszabbak, durvábbak és
+szivtelenebbek is ezrével megfordultak már az anyakönyvvezető
+előtt. Sőt egy kis jóakarattal minden asszony konstatálhatja, hogy
+a barátnői közül talán nem is ő járt a legrosszabbul, aminthogy
+higgadt perceiben még a legméltánytalanabb férj is beismeri a lelke
+mélyén, hogy őnagyságánál sokkalta léhább teremtések is sürüen
+bitorolják az asszonyi méltóságot.</p>
+<p>A másra való hivatkozásnak, amit az asszonyok oly előszeretettel
+gyakorolnak, különben nem is az a célja, hogy az igazság
+konstatáltassék vele, hanem az, hogy a férjek ideggörcsöket
+kapjanak, s távol legyen tőlem olyasmit állitani, hogy ez a cél
+talán nem méltó <span class="pagenum"><a name="Page_86" id=
+"Page_86">-86-</a></span> tárgya egy finom, női lélek ambiciójának.
+Utóvégre: ha már az ember nem csináltathat minden szezonban
+három-négy uj toilettet, legalább azzal szórakozik, hogy drága
+hitestársát minél sürübben megpukkaszsza. Ez legalább vidám és
+olcsó mulatság.</p>
+<div class="chapter">
+<h2>„Maga“ vagy „te“?</h2>
+</div>
+<p>Kedves kis barátnőm, aki sulyos lelki tépelődései közben most
+hozzám fordul azzal a kéréssel, hogy gyötrő gondjaitól
+megszabaditsam, a Kegyed levele élénken eszembe juttatja azt a
+pedagógust, aki a felsőbb leányiskolák számára a Shakspere
+szinmüveit átdolgozta. Ez a derék ember nagyon komolyan vette a
+feladatát, s például Romeót és Juliát olyan illedelmes tónusban
+beszéltette egymással, hogy munkáját még a leggondosabb mama is
+teljes megnyugvással adhatta a serdülő kis leánya kezébe. Romeó az
+erkély alatt a Julia hogyléte felől tudakozódott, megkérdezte tőle,
+hogy végzett-e már a tisztogatással, Julia pedig gyöngéden igy
+szólott:</p>
+<p>– Kérem, türje föl a gallérját, mert ebben a hidegben meghülhet
+és náthát kaphat…</p>
+<p>Mi, akik nem foglalkozunk pedagógiával, talán furcsának találjuk
+a kitünő tanerő ujitását, de illedelem szempontjából – hiába
+tagadnók – a tisztes férfiu föltétlenül különb, mint a hatalmas
+britt oroszlán. És <span class="pagenum"><a name="Page_87" id=
+"Page_87">-87-</a></span> bár sokan vannak, akik az érzelmek
+viharai közepette meglehetős kis szerepet juttatnak az etikett
+kérdéseinek, bizonyos, hogy a körültekintő ember mindig tekintettel
+van azokra a §-okra is, melyeket az illemkodex fejezetei
+előirnak…</p>
+<p>Kegyed, szegény kis barátnőm, most különös zavarban van: pár
+hónapja férjhez ment egy szeretetreméltó uri emberhez, még pedig
+egy egész idegen városba, ahol az urán kivül mindeddig senkit se
+ismert. Természetesen sorra vizitelte a kisváros minden
+valamirevaló családját, s ugyancsak megijedt, a mikor azt a
+tapasztalatot tette, hogy a házaspárok, akiknél megfordult, kivétel
+nélkül magázzák egymást… Abban a városban egyenesen parasztságnak
+minősitik, ha egy férj és egy feleség palam et publice tegeződnek…
+Kegyed (nekem négyszemközt be meri vallani) már menyasszony korában
+is te-nek szólitotta a vőlegényét, s most szinte képtelennek érzi
+magát arra, hogy ilyen idegen és szertartásos stilusban beszéljen
+vele… De mit tegyen, ha nem akarja, hogy kipletykázzák?
+Affektálja-e a magázást, mint a többiek, vagy ne törődjék senkivel
+és semmivel, hanem megmaradjon tovább is a <i>te</i> szócska
+mellett?… Az ügy oly kényes és sürgető, hogy immár egy pillanatig
+se várhat tovább s azért engem, a huszadik század vén
+magán-Kniggéjét kér meg arra, hogy a borzadalmas kétségéből
+kimentsem… <span class="pagenum"><a name="Page_88" id=
+"Page_88">-88-</a></span></p>
+<p>Kedves asszonyom, amikor az imént arra a derék pedagógusra
+hivatkoztam, aki az öreg Shaksperet a zsur-illem szempontjából
+átdolgozta, már körülbelül meg is feleltem a kérdésére. Azok a
+házaspárok, akik az arisztokratikus magázást kultiválják, szintén
+azt az önkénytelen humort müvelik, mint ama jónevelésü tanférfiu…
+Mert ha a megfejelt Romeó, aki Juliát Kegyednek szólitja, furcsa és
+nevetséges figura, legalább is ugyanilyen nevetséges az a férj és
+feleség, aki az illemkodex kodifikált paragrafusai szerint
+beszélget egymással. Már tudniillik a logika szempontjából, – mert
+hiszen a divat, amint tudjuk, egyáltalában nincs összefüggésben a
+logikával. A divat nagyobb ur, mint a logika, nemcsak a francia
+szinmüvekben, ahol a férj asszonyom-nak szólitja a feleségét, hanem
+a polgári életben is, ahol – ha már automobilt nem tarthat az ember
+– legalább az előkelő magázással ringatja bele magát az előkelőség
+illuziójába. A mágnások kivétel nélkül magázzák a feleségüket, –
+miért ne magázzuk hát őket mi is, amikor ez az arisztokratáskodás
+egyetlen fillérünkbe se kerül? A divat tehát készséggel elfogadta
+ezt az uzust, de a szegény logika sirva vonul meg a sarokban ennek
+a sok nevetséges, affektáló komédiásnak a láttára. Mert mondja meg
+nekem, édes, naiv kis szivem, mi a logika abban, hogy otthon, a
+négy fal között, a maga uracskája olyan jeleneteket rögtönöz minden
+este, hogy az <span class="pagenum"><a name="Page_89" id=
+"Page_89">-89-</a></span> olvasókönyvbeli Illem riadtan menekül a
+kulcslyukon át (ha ott maradna, bizonyosan megpukkadna mérgében) s
+másutt, idegen társaságban, Kegyed is, az ura is földig hajolnak a
+kifestett arcu vén dáma előtt, akit hazulról, mikor egyedül
+maradnak a puha fészkükben, kacagva kergetnek el minden nap? Nem
+éreznék-e, hogy természetellenes dolgot cselekesznek, amikor
+Kegyetek, a két bolondos, szilaj, szerelmes jópajtás, egyszerre
+ilyen idegen hangon beszélnének egymással? Nem, akármit is
+pletykáznak azok a hegyesorru kávénénikék, maguk csak maradjanak
+meg ezután is a tegeződésnél, s higyjék meg nekem, hogy nem az az
+igazi Illem, amit az ünnepélyes, vén szamarak annak mondanak…</p>
+<div class="chapter">
+<h2>Civakodó házastársak</h2>
+</div>
+<p>Két ember összevész és nagyon szeretne kibékülni egymással, de
+mindegyik sokkal büszkébb, semhogy a kibékülést kezdeményezné.
+Ugyebár, ez igen könnyen megoldható probléma? Amelyik okosabb – és
+kétségtelen, hogy mindakettő okosabb – az egyszerüen odalép a
+másikhoz és igy szól hozzá:</p>
+<p>– Vigyen el az ördög, ne bolondozz, hanem nyujtsd ide a kezedet,
+vén kutya!</p>
+<p>Ez volna a leghelyesebb megoldás, ha nem volna egy sulyos
+bökkenője a dolognak: a két haragos fél <span class=
+"pagenum"><a name="Page_90" id="Page_90">-90-</a></span> ugyanis
+nem két jó barát, hanem – egy ur és egy hölgy, vagyis röviden
+szólva, egy házaspár. Igy már sokkal bajosabb a helyzet. Mert két
+jóbarát közt még csak elképzelhető az ilyen egyszerü kibékülési
+jelenet, de egy házaspár közt – soha! Azok közül egyik se lép oda a
+másikhoz ilyen rövid uton, mert mindegyik meg van győződve róla,
+hogy véres igazságtalanság esett rajta. Hiszen ha nem ezt gondolná,
+ugy az összeszólalkozásnak bizonyára nem lett volna harag a vége.
+„Csak nem alázkodhatom meg akkor, amikor igazam van!“ – mondja
+magában a férj is, a feleség is. És igy történik, hogy néha
+napokig, sőt hetekig lehorgasztott orral ül az asztalnál két ember,
+aki tulajdonképpen ugy szereti egymást, mint a galamb a tiszta
+buzát, sőt néha szótalan haraggal át is öleli egymást – persze csak
+a diszkrét sötétség leple alatt – hogy aztán, mikor az öreg nap
+ismét elárasztja sugaraival a világot, ott folytassa a haragot, hol
+tegnap este abbahagyta.</p>
+<p>– Mi itt a teendő? – kérdezi tőlem levelében az egyik fél, aki
+nagyon lelkemre köti, hogy óvatosan kezeljem az ügyet, mert a férje
+még rá talál jönni, hogy ő fordult tanácsért a vén
+világcsavargóhoz, s oktalan elbizakodottságában azt hiszi, hogy ő
+az, aki a kibékülést forszirozni akarja.</p>
+<p>Édes gyermekem, én koros, tehát udvarias ember vagyok, s igy
+föltétlenül meg vagyok győződve <span class="pagenum"><a name=
+"Page_91" id="Page_91">-91-</a></span> róla, hogy Kegyed egy szelid
+és ártatlan bárány, az ura pedig egy rabiátus fenevad. Efelől
+egészen bizonyos vagyok és mégis azt mondom: Kegyed épp oly hibás a
+dolgok idáig való fejlődésében, mint az a brutális és kiméletlen
+fráter… Egy öreg, immár fogatlan diplomata tanitott meg engem egy
+igen nagy bölcseségre, valahol egy kairói hotel terraszán,
+februárban, mikor a fekete kávénkat szürcsöltük s mindenféle
+haszontalanságokról beszélgettünk… Arról volt szó, hogy néha a
+legszerelmesebb házaspárok is teáscsészéket vagdosnak az egymás
+fejéhez (persze csak jelképes értelemben) s hogy ostoba
+félreértésekből némelykor véres tragédiák születnek… A fehérhaju
+diplomata, aki a szerelmi kérdésekben is elsőrangu szakember volt,
+egy darabig elgondolkodva szivta a szivarját, aztán igy
+szólott:</p>
+<p>– Van egy biztos mód arra, hogy ezeket a csunya jeleneteket
+minden házaspár kikerülje, de csak abban az esetben, ha a férj is,
+a feleség is azt a hatszázéves, öreg kabalát alkalmazza, amely –
+ugy emlékszem – még a boldogult Kis Pipintől ered… Ez a kabala
+abból áll, hogy a megsértett házasfél, mielőtt a sértésre illendően
+válaszolna, előbb elmondja magában háromszor egymásután a
+Miatyánkot…</p>
+<p>Ezt mondta az öreg diplomata és én épp oly csodálkozva néztem
+rá, mint Kegyed most énreám, de azzal a különbséggel, hogy én
+csakhamar megértettem <span class="pagenum"><a name="Page_92" id=
+"Page_92">-92-</a></span> az ő bölcseségét… Mert bizonyos, hogy a
+legtöbb összeveszésnek a hirtelen harag az oka, mely bizonyosan
+elpárolog, vagy legalább is megenyhül, ha a vér ismét visszatér a
+fejünkből a szivünkbe… Erre jó a Miatyánk, sőt jó az egyszeregy és
+a Garay János Kont vitéze is, minden jó, amivel az ember a
+meggondolatlan válasz veszedelmét elkerülheti…</p>
+<p>Ezzel tehát meg lehetne akadályozni a házastársak
+összekoccanását, de mivel a Kegyetek esetében már nem arról van
+szó, hogy egy készülő összekoccanást megakadályozzunk, hanem arról,
+hogy egy már megtörtént ostobaságot elsimitsunk, ideirom azt a
+másik bölcseséget is, amire a sivatagban tanitott engem egy
+bronzarcu törzsfőnök, aki a sátorát vendégszeretőleg megosztotta
+velem.</p>
+<p>– Édes fiam, – mondta a százhusz éves aggastyán, aki reggeltől
+másnap reggelig sohase ejtette ki a szájából a nargiléja
+szopókáját, – a haragosok kibékülésének legbizonyosabb módját egy
+ismeretlen próféta hagyta ránk, aki kétezer évvel ezelőtt
+halálozott meg, háromszázesztendős korában… Ez a próféta szigoruan
+meghagyta az ő hiveinek, hogy két haragos fél közül mindig annak
+kell előbb megalázkodnia a másik előtt, akinek kettejük közül –
+igaza van…</p>
+<p>Kedves gyermekem, a szivem egész melegével azt ajánlom önnek,
+függeszsze ki a régi próféta tanitását a hálószobája falára. És
+fügeszsze ki a többi millió <span class="pagenum"><a name="Page_93"
+id="Page_93">-93-</a></span> házas is, akivel – ugyebár? – annyi
+keserü jogtalanság történik. Ha a tanitást követik, nem lesz egy
+asszony és egy férfi se ebben az egész országban, aki készséggel
+meg ne alázkodnék a hitvestársa előtt. Mert a két millió ember közt
+egyetlenegy se akad, akinek ne lenne igaza…</p>
+<div class="chapter">
+<h2>Lidia és a többiek</h2>
+</div>
+<p>Igen, igen, legyünk már végre lojálisak és valljuk be, hogy
+szegény nőnk őnagyságának se olyan zavartalan, fenékig tejfel az
+élete, amilyennek mi, férjek, feltüntetni szeretjük. Igaz, hogy az
+élet legsulyosabb gondjai: az anyagi gondok nem őszitik meg őt
+időnek előtte, mint bennünket, s a mord férfiak elől, akik az
+előszobában a kifizetetlen számlákat lobogtatják, nyugodtan
+visszavonulhat a hálószoba vagy az ebédlő magányába, mig mi
+verejtékes homlokkal emlegetjük azt a bizonyos elsejét vagy
+tizenötödikét, amikor minden hitelezőnkkel visszavonhatatlanul
+leszámolunk. Abban a kellemes viaskodásban, melyet a mai, sőt a
+tegnapelőtti kenyér megszerzéséért folytatunk (mert az adósságokat
+a tegnapelőtti kenyér okozta) neki, a kiváltságos lénynek, nincs
+része. Ő csak a véres viaskodás végeredményét veszi át tőlünk:
+vagyis a finom készpénzt, melynek csak a sürgős elköltése tartozik
+a resszortjába. A látszat szerint tehát irigylendő a helyzete, mert
+hiszen ugy rendezheti be az életét, a <span class=
+"pagenum"><a name="Page_94" id="Page_94">-94-</a></span> hogyan
+önmagának tetszik: a háztartási aprólékosságok elintézése után
+teljesen annak a nagy és nemes hivatásának szentelheti minden
+idejét, hogy a barátait (esetleg néha az urát is) mindennap ujólag
+meghóditsa. A külszin azt mutatja, hogy az asszony, akinek
+lelkiismeretes férje van, az életnek csupán a derüs oldalait
+élvezi. Igy tartja a felületes férfiak közhite, – de én, tisztelt
+atyámfiai, azt mondom nektek, hogy a külszin, mint annyi sokszor,
+ebben az esetben is nyomorultul hazudik.</p>
+<p>Nincs szándékomban, hogy az ugynevezett cselédkérdés millió
+kellemetlenségét most részletesen felsoroljam, de röviden meg kell
+állapitanom, hogy a mai házasélet tiszta harmoniáját leginkább azok
+a válságok zavarják meg, amelyeknek a konyha vagy a reggeli
+pongyolájában levő lakás a szinhelye, s a bekötöttfejü Mari, Terka,
+Anna vagy Lidia a hősnői. Amikor imádott nőnk délben egy vértanu
+ábrázatával telepedik le a teritett asztal mellé, amikor egyenesen
+személyes megbántásnak minősiti, ha a marhahus keménységi fokozatát
+természetrajzi alapon megállapitjuk, amikor gyöngéd hitvesi
+csókunkat „már megint ilyen ostobaságokon jár az eszed“ kiáltással
+viszonozza: bizonyosra vehetjük, hogy távollétünk órái alatt sulyos
+és megrázó viharok dühöngtek a nyájas fészekben, melyet a sors,
+csekély két vagy három ezer korona lefizetése ellenében a
+rendelkezésünkre bocsátott. Vajjon e viharok abból <span class=
+"pagenum"><a name="Page_95" id="Page_95">-95-</a></span>
+keletkeztek-e, hogy Mari egyéni alapokon számolt-e be
+neuraszténikus angyalunknak a konyhapénzzel, avagy abból, hogy
+Lidia a kefélést azzal a könnyed nonchalençe-szal végezte, melyet a
+mindeneslányokban távolról se becsülünk annyira, mint az
+Ohnet-regények hőseiben, ez egészen mellékes; bennünket csak az a
+szomoru és lesujtó tény érdekel, hogy szivünk bálványa a Mari vagy
+a Lidia büneiért bennünket minősit becstelen gazembereknek. Még
+pedig nem azért, hogy a lusta Lidia helyett nem mi járjuk el a
+parketten a koradélelőtti szupé-csárdást, hanem azért, mert
+közömbösen és szelid arccal hallgatjuk végig a Lidia gonoszságainak
+történetét. Ha csak annyi becsületérzés lenne bennünk, mint amennyi
+egy kicsike ezüstgyüszübe elfér, megbotránkozva, égnek álló hajjal
+rohannánk ki Lidiához a konyhába, hogy örökre emlékezetessé tegyük
+előtte azt a napot, amelyen drága nőnk idegrendszerét
+felborzolta.</p>
+<p>Ime, most eljutottam a cselédkérdésnek ahhoz a részéhez, mely
+immár csakugyan problémává csucsosodik ki; ahhoz a kérdéshez:
+vajjon a természet büszke ura, a férfi, helyesen cselekszik-e, ha a
+cselédügyek elintézésében aktiv részt vállal, s ha bátran kiperdül
+a sikra, amikor a szegény nagysága asszonyi tekintélyét komoly
+veszedelem fenyegeti. Azok, akik a sulyos problémát csak felületes
+szemmel nézik, bizonyára azon a véleményen vannak, hogy nem
+cselekszik helyesen; hiszen <span class="pagenum"><a name="Page_96"
+id="Page_96">-96-</a></span> a feleségnek amugy sincs egyéb dolga
+az élet küzdelmeiben, mint hogy az efféle ügyeket a saját
+hatáskörében elintézze. De ezek a kényelmes és rossz férjek
+elfelejtik, hogy az elintézés nem mindig a feleség jó szándékaitól
+függ, mert mit ér a legjobb szándék, ha Mari, Terka, Anna, Zsófi
+vagy Lidia a vita hevében némi célzatossággal emlékeznek meg
+életüknek arról a nevezetes epizódjáról, amikor előbbi asszonyuknak
+a kávédarálót a fejéhez vágták. A tárgyalásnak ebben a stádiumában
+a szegény nagysága csakugyan nem tehet mást, mint hogy sietve
+visszavonul a belső termekbe, mert a harcias amazontól kitelik,
+hogy hőstettét ezuttal is megismétli. Az asszony ugyanis nem
+imponál a bátor Marinak vagy Lidiának, mert az asszony már a
+legelső vita alkalmával elmondja mindazt, amiből bölcs beosztással,
+egy egész éven át megélhetne. A szende nő – hibáztassátok a
+végzetet, mely ilyennek alkotta! – mindjárt tulságosan hasznát
+veszi a nyelvének s igy már eleve lemond arról a hatásról, melyet a
+pirongatások taktikus beosztása által elérhetne. A feleségnek tehát
+egy egész prédikációja nem ér annyit, mint a férj egyetlen, majdnem
+légies megjegyzése. A történelem muzsája följegyezte, hogy a
+temperamentumos Lidia, akinek egyéniségéről hatástalanul pattogott
+le az asszonyi szidalmazások egész özöne, jámborul és szerényen
+burkolózott be a félénk hallgatás <span class="pagenum"><a name=
+"Page_97" id="Page_97">-97-</a></span> köpenyébe, mikor a ház ura
+foghegyről csak ennyit mondott neki:</p>
+<p>– Azt ajánlom, hogy becsülje meg magát, mert különben, bizony
+isten, baj lesz…</p>
+<p>Miért ne lépne ki tehát a jó férj a porondra, ha a hatás ilyen
+eszközeivel rendelkezik? Egyszerüen kötelessége, hogy a
+megpróbáltatás perceiben odaszegődjék az asszonya mellé, ami
+természetesen nem jelenti azt, hogy a férfiui tekintélyét a
+fölösleges szófecsérléssel tönkretegye.</p>
+<p>A döntvény tehát ez: igenis, vannak esetek, mikor a teremtés
+koronája is köteles kirándulni a konyhába.</p>
+<div class="chapter">
+<h2>A szalmaözvegy kiskátéja</h2>
+</div>
+<p><i>Több szalmaözvegy</i> aláirással egy asztaltársaság
+utbaigazitásokat kér tőlem ama boldogtalan férjek számára, akiket
+szerető hitvesük a nyári hónapok idejére egyedül hagy itthon, ebben
+a kietlen nagy városban. Mivel az elhagyottak és a szerencsétlenek
+sorsa mindig részvétet kelt a szivemben, készséggel eleget teszek a
+kérdésnek s ezennel összeállitom a szalmaözvegyek kátéját, még
+pedig, ahogy szokás, dióhéjban.</p>
+<h3>1. §.</h3>
+<p>Nem okvetlen szükséges, hogy az ember egyetlen éjszakán az
+összes mulatókat és kávéházakat bejárja. Egy éjszakán tökéletesen
+elég, ha a szalmaözvegy <span class="pagenum"><a name="Page_98" id=
+"Page_98">-98-</a></span> két mulatót és nyolc kávéházat megtisztel
+a jelenlétével. A bölcs és mértékletes beosztás nagyban hozzájárul
+a lélek harmóniájához.</p>
+<h3>2. §.</h3>
+<p>Egyáltalában nincs értelme annak, hogy a szalmaözvegy az utcán,
+vagy a szolidabb kávéházakban minden különösebb ok nélkül „tyuhaj,
+haj, haj, haj“ kiáltásba törjön ki. Az okos ember még a tuláradó
+örömét is óvatosan elrejti a külvilág elől.</p>
+<h3>3. §.</h3>
+<p>A szalmaözvegy határozottan téved, amikor azt hiszi, hogy a
+pincérek össze fogják téveszteni a walesi herceggel, ha annak a
+nagykalapos hölgynek, akivel az éjszakát egy szeparéban együtt
+tölti, három ugynevezett finom falatot, öt befőttes omlettet s
+kilenc giardinettot fizet, a nagyszámban elfogyasztott pezsgőkön
+felül. A pincérek ez esetben nem a walesi hercegnek tartják, hanem
+egy agyalágyult vén szamárnak.</p>
+<h3>4. §.</h3>
+<p>A szalmaözvegy, amikor hajnali öt óra felé nyugalomra tér,
+föltétlenül rosszul cselekszik, ha a házmestert „hoci ide, vén
+cimbora!“ kiáltással zokogva a keblére öleli. A házmester ugyanis,
+aki a duplájára fölemelt kapupénzt sokkal többre becsüli, mint a
+leglángolóbb szerelmi vallomást, később, ha a borongós <span class=
+"pagenum"><a name="Page_99" id="Page_99">-99-</a></span> ősz
+elérkezik, a szőnyegporolás viharai közben okvetetlenül
+megemlékezik erről az epizódról, mert reméli, hogy ezzel nagy
+mértékben – hozzájárul a szekánt nagysága megpukkasztásához.</p>
+<h3>5. §.</h3>
+<p>A távollevő feleséghez intézett sóvárgó leveleket az ember
+sohase irja abban a szeparéban, amelyikben a barátnőjével együtt
+mulat. Mert ismét megtörténhetik, ami már egyizben megtörtént: hogy
+a becsipett kis szőke titokban ezt az utóiratot csempészi a
+levélre: „Csak tessen egészen nyugodtan lenni, én jól vigyázok a
+mucusra. Virágvölgyi Nünüke, szininövendék.“</p>
+<h3>6. §.</h3>
+<p>Fiatal nőket, este tiz óra után, az ember nem fogad a
+szalmaözvegyi otthonában, azon a cimen, hogy a kiadó lakást nézik.
+Lehetnek ideges feleségek, akik még ezt az ártatlan epizódot is
+félremagyarázzák.</p>
+<h3>7. §.</h3>
+<p>Az okos szalmaözvegy óvakodik azoktól az uriemberektől, akik –
+egyéb kenyérkereső foglalkozás hiján – a nyári hónapokban mint
+ugynevezett inspekciós busulnok-ok tesznek szert kellemes
+szinekurára. Ezek az urak ugyanis juliustól szeptemberig abból
+élnek, hogy este hétkor jólelküleg hozzászegődnek a kiszemelt
+szalmaözvegyhez s cigánymuzsika mellett <span class=
+"pagenum"><a name="Page_100" id="Page_100">-100-</a></span> együtt
+busulnak vele hajnalig. Ők azok, akik könybeborult szemmel fujatják
+a kurucnótákat a tárogatóssal, de közben harminc szardiniát, négy
+fölvágottat s kilenc őszi barackot megesznek, természetesen a
+cimborájuk költségére. Hogy mit isznak meg, arról egyáltalán ne
+beszéljünk.</p>
+<h3>8. §.</h3>
+<p>Annyira még a szalmaözvegynek se szabad becsipnie, hogy az
+itthonmaradt szobaleány előtt a feleségéről mint vén és veszekedő
+hárpiáról beszéljen. Azt se szükséges elmondani a szobaleánynak,
+hogy őnagysága, a ház urnője, csupán tizezer korona hozományt
+kapott, de ugy költekezik, mintha kétszázezret kapott volna. Mert
+igaz ugyan, hogy a szobaleány mennyei élvezettel hallgatja végig
+ezeket a bizalmas vallomásokat, de alkalomadtán, ha a bérfizetség
+körül nézeteltérések támadnak, a szende Mari a legnyugodtabb hangon
+vágja oda ájuldozó urnőjének:</p>
+<p>– Az én bérem nem hozomány, hogy a nagysága svindlizzen
+vele.</p>
+<h3>9. §.</h3>
+<p>Az se okvetlenül szükséges, hogy a szalmaözvegy a fönmaradást
+tisztára öncélképpen kultiválja. Aki csupán azért virraszt
+hajnalig, hogy egy magasztos elvhez hü maradjon, nem cselekszik
+okosan. Ha tehát valakinek gyomorgörcse, oldalnyilalása, vagy
+<span class="pagenum"><a name="Page_101" id=
+"Page_101">-101-</a></span> fejgörcse van, kivételesen már éjfélkor
+is nyugalomra térhet, anélkül, hogy ezzel a kar becsülete ellen
+vétkeznék.</p>
+<h3>10. §.</h3>
+<p>Arról a komoly tényről, hogy őnagysága a fürdőből
+hazakészülődik, bölcs szalmaözvegy az összes Miciket, Ducikat,
+Nusikat és Tusikat előzetesen és idejekorán értesiti. Igy
+bizonyosan elkerüli azt a kellemetlenséget, hogy a Micik, Ducik,
+Nusik és Tusik, mikor őszszel a feleségével jár a
+Koronaherceg-utcán vagy a dunaparti korzón, tréfásan megfenyegessék
+az ujjukkal s félhangosan igy szóljanak hozzá:</p>
+<p>– Nyomorult, hát ilyen hamar hütelen lettél hozzám…</p>
+<p class="center">*</p>
+<p>A tanácsokat, ha akad még, aki reflektál rájuk, szivesen
+folytatom.</p>
+<div class="chapter">
+<h2>A tipikus pesti család</h2>
+</div>
+<p>Abból az alkalomból, hogy egy tisztességes, komoly, de nagyon
+naiv fiatal ember hosszu levélben panaszolja el nekem a maga
+siralmas helyzetét, szóvá kell tennem a tipikus pesti családot,
+mely számtalan kollekcióban él, mulat és busul is néha ebben a
+szédelgő, nagyvárosi sokadalomban. A tipikus pesti családot, mely
+ma még nem tudja bizonyosan, hogy <span class="pagenum"><a name=
+"Page_102" id="Page_102">-102-</a></span> holnap mit fog ebédelni,
+de azért vidám, jókedvü, optimista és szakasztottan ugy él, mintha
+egy pedáns jószágigazgató hónaponként pontosan a postára tenné a
+vidéki nagybirtokai jövedelmét.</p>
+<p>Itt van az apa, a derék, gondtalan csirkefogó, aki hajnali
+tizkor kel, gondosan megborotválkozik, aztán reggelizni a kávéházba
+siet, ahol csevegéssel és ujságolvasással tölti el a délelőtti
+órákat. Délben megebédel, majd feketekávézni ujra elmegy a
+kávéházba, ahol estig egy-egy jövedelmező tartli-partieval üti
+agyon a hosszu és unalmas időt. Vacsora után természetesen ismét
+elsiet a kávéházba s napi programmjában csak akkor áll be némi
+változás, ha a Lovar-egylet plakátjai megjelennek az utcai
+hirdető-oszlopokon. Ilyenkor délután a totalizatőr és a bookmakerek
+körül kószál, tipeket hajszol, gyanus alakokkal tárgyal s néha
+tekintélyes bankjegyekkel tér meg családi tüzhelyéhez. Szóval: e
+derék ember a kedvező véletlenek kivárásával tölti el az életét s
+ez nem csupán a játékra vonatkozik, mert abszolute nincs elvi
+kifogása az ellen se, hogy más uton szerezze meg azt a csinos
+összeget, melyre szüksége van. Olykor váratlan jó üzletek akadnak a
+kávéházban is: alkalmi ügynökösködések, megszorult gavallérok
+összehozása a kedélyes uzsorás bácsikkal, sőt nem ritkán olyan
+kedvezően alakulnak az üzleti konjunkturák, hogy egy-egy váltócskát
+is el lehet helyezni valamelyik kevéssé skrupulózus szövetkezetben.
+<span class="pagenum"><a name="Page_103" id=
+"Page_103">-103-</a></span> Pénz tehát mindig cseppen valahonnan s
+ilyenkor a lelkes apa – akiből a közszereplés nem ölte ki a
+családja iránt érzett szeretetet – sugárzó kedvvel toppan be a
+háromszobás lakásba s félóráig azzal tölti az idejét, hogy a
+magával hozott csomagokat bontogatja. Ami e csomagokban van, az
+talán a néhai öreg Esterházy herceget is sárga irigységgel töltené
+el; mert e derék embernek semmise drága, csakhogy familiájának
+örömet szerezzen. Tengeri rák, friss szőlő januárban, szamóca
+március közepén, sárga dinnye áprilisban: mindez inycsiklandozó
+illatok kiséretében kerül az asztalra, miközben a vidám családfő
+szemcsiptetve ezt mondja:</p>
+<p>– Egye meg a fene, ugyis meghalunk, hát legalább éljünk jól!</p>
+<p>Igaz, hogy némelykor marhahusra se jut pénz, hogy a végrehajtó
+hetenként kétszer felirja a diófaszekrényeket és az ebédlői
+kredencet, hogy a füszeres legénye olykor botrányokat csap az
+előszobában, – de ki törődik az életnek ezekkel az apró és
+szórványos kellemetlenségeivel? Ha nincs pénz, akkor az ember
+legfeljebb hitelbe tartlizik, de ha van, akkor páholyba megy és
+ifju libákat ebédel, még pedig haragos zöld saláták kapcsán.</p>
+<p>Itt van a mama, a kissé elhizott, de még mindig mutatós asszony,
+aki kettőkor már öltözködni kezd, nehogy a kávéházból lekéssék, aki
+a hitelezők megnyugtatásában <span class="pagenum"><a name=
+"Page_104" id="Page_104">-104-</a></span> széditő virtuozitásra
+tett szert házasélete huszonhat esztendeje alatt, aki a lelke
+harmóniáját nem áldozza fel olyan csekélységeknek, hogy a
+mindenesleány nem tisztogat alaposan (mire való az ágy alja, ha nem
+arra, hogy alája söpörjék a szemetet?) s aki bámulattal és
+elragadtatással néz az urára, mikor meghallja, hogy ismét
+szerencsésen elhelyezett egy háromszáz koronás váltót. Itt vannak a
+fiuk, akik ellopják az ezüstnemüt (ha ugyan nincs zálogban) s annak
+az árából játszszák meg a favoritokat a lóversenyen. Itt vannak a
+felnőtt leányok, akik titokban az összes antikvárius-kiadványokat
+végigolvassák, a lelkük mélyén arról álmodoznak, hogy egy
+magánsziniiskolába fölvétetik magukat s az utcán ráütnek a fiatal
+emberek kezére, mert azok szemtelen s nagyon is egyértelmü
+tréfákkal mulattatják őket. Nem édes, csillogó és nagyszerü családi
+élet-e ez? Nem kell-e mindnyájunknak irigykedve tekintenünk e
+jókedvü, okos, gondtalan és mulatós emberekre, akiknek frisseségét,
+humorát, rugalmasságát, könnyü vérét ugyancsak nem pusztithatja el
+az életnek semmi váratlan csapása?</p>
+<p>Nekem és olvasóimnak is bizonyára imponál ez a szimpatikus pesti
+család, de a fiatal ember, aki ma egy hosszu levélben fordul hozzám
+tanácsért, nincs olyan könnyü helyzetben, mint mi vagyunk: ő
+ugyanis – szegény – halálosan szerelmes egy csinos leányba, akit
+ebben a milieuben neveltek fel s mivel ő maga <span class=
+"pagenum"><a name="Page_105" id="Page_105">-105-</a></span> komoly,
+derék és szorgalmas hivatalnok, most attól fél, hogy örök életére
+szerencsétlenné lehet, ha ezt a szép leányt feleségül veszi. Tőlem
+vár vigasztalást és bátoritást, de én – ha nem lenne a levelében
+egy olyan passzus is, melyre azonnal vissza fogok térni – fájó
+szivvel azt tanácsolnám neki: hogy fusson, de minél gyorsabban
+fusson el ezeknek a jókedvü szédelgőknek a közeléből s inkább
+vonuljon be trappista vagy ferencrendi barátnak valami kolostorba,
+semhogy ilyen auspiciumokkal kezdje meg a családi életét. Ezek a
+kisasszonyok ugyanis tényleg a magánsziniiskolák számára születtek,
+de arra igazán nincsenek kvalifikálva, hogy egy pedáns és
+tisztességes magánhivatalnok ingébe reggelenként a gombokat
+betegyék. Ezt felelném, még pedig minden habozás nélkül, ha az én
+ismeretlen barátom még valamit nem irna a levelében: azt, hogy a
+szóbanforgó fiatal hölgy egyáltalában nem hasonlit a szüleire, mert
+mindennek inkább látszik, mint léha, felületes és könnyüvérü
+teremtésnek. Sőt inkább: nagyon szolid, egyszerü és házias leány.
+Őt nem is a kisasszony karaktere aggasztja, hanem a szülei élete,
+mert azt hiszi, hogy az ilyen környezetben felnőtt leányból később
+épp olyan haszontalan asszony lesz, mint az édes anyjából. Tisztelt
+barátom, szabad kérdeznem, hogy miért etette meg Ön velem a békát?
+Mért adott föl olyan problémát, mely nem is probléma? Azt mondom
+Önnek, hogy siessen el gondolkodás nélkül <span class=
+"pagenum"><a name="Page_106" id="Page_106">-106-</a></span> abba a
+kávéházba, ahol e derék kis teremtés édesapja tartlizni szokott s a
+vén csirkefogótól minden gondolkodás nélkül kérje meg a leánya
+kezét. Mert abból a gyermekből, aki egy ilyen házban szolid és
+egyszerü maradt, oly derék és tökéletes feleség lesz, hogy a
+legszkeptikusabb szaldo-kontista is már előre megnyalhatja a
+száját, ha az a jó kis leány a kezét elfogadja.</p>
+<div class="chapter">
+<h2>A kölcsönkérés technikája</h2>
+</div>
+<p>Az a fiu, aki ma egy hosszu levélben a kölcsönkérés technikája
+felől tudakozódik nálam, nem tartozik a humor nélkül szükölködő
+szegények közé. A fiatal ur előbb bizalmasan beavat abba a titokba,
+hogy ő tizennyolc éves kora óta állandóan pénzzavarban szenved
+(nyolcvan forint fizetésből nem élhet meg egy pesti gavallér, aki
+társaságba jár és tisztességesen öltözködik), aztán nemes
+nyiltsággal igy folytatja a levelét:</p>
+<div class="blockquot">
+<p>Lehet, hogy könnyelmü fickó vagyok, lehet, hogy nem vagyok
+rosszabb, mint a többi, de annyi bizonyos, hogy nem emlékszem olyan
+időre, amikor három napig mentes lettem volna az anyagi gondoktól.
+Ha ma nem is volt gondom az ebédre és a vacsorára, ha a hatalmas
+istenek egyszer meg is engedték érnem azt a gyönyörüséget, hogy a
+szabószámlámat pontosan kifizethessem, – a következő <span class=
+"pagenum"><a name="Page_107" id="Page_107">-107-</a></span> nap már
+kétségtelenül nehéz gondok közt virradt rám s a kávéházban,
+reggelizés közben, már azon kellett törnöm a fejemet, hogy, jó
+isten, miből fogok ma borravalót adni a képviselőék szobalányának,
+aki a zsur után a kabátomat fölsegiti. Három napig egymásután még
+sohasem örvendtem ugynevezett konszolidált pénzviszonyoknak s igy
+Ön, aki – legalább eddig ugy vettem észre – nem holmi pedáns
+smokkoskodással kezeli a fiatal urak könnyelmüségét – bizonyosan
+nem itél meg valami sulyosan azért, hogy amióta az eszemet tudom,
+jóformán mindig kölcsönből élek. A pénzügyi politikámnak az az
+alapja, hogy – az egyik lyukat állandóan betömöm a másik lyukkal.
+Vagyis: ma azt fizetem meg, amit tegnap kölcsön kértem, s holnap
+azt fogom megfizetni, amivel jószivü barátaim a mai napon
+kisegitettek. Ez a politika egészen célszerü is lenne (hiszen
+utóvégre én is el fogok egyszer jutni abba a nyugodalmas révbe,
+amelynek hajóhidján egy jószivü após várakozik a kikötni készülő
+fiatal emberre), ha nem lenne egy borzalmas tulajdonságom, mely
+állandóan Damokles-kardjaként függ a fejem fölött: az, hogy még
+mindig ostoba módon zavarba jövök, ha valakit arra kérek, hogy tiz
+forinttal kisegitsen. Ebben a tekintetben hasonlitok Blaha
+Lujzához, aki emlékirataiban megirta, hogy bár gyermekkora óta
+folytonosan a szinpadon mozog, még <span class="pagenum"><a name=
+"Page_108" id="Page_108">-108-</a></span> mindig halálos lámpaláz
+gyötri, ha a kulisszák közt a jelenésre várakozik. Talán
+szemtelenség tőlem, ha a nemzet csalogányához hasonlitom magamat,
+de bizonyos, hogy én is ugy vagyok, mint ő: bár innen-onnan tizenöt
+esztendeje lesz, hogy a kölcsönkérési müveletekben a drámai hős
+szerepét játszom, még mindig összeszorul a torkom a lámpaláztól,
+amikor a kulisszák közt a jelenésemre várakozom. És ez –
+bármennyire mulasson is rajtam, öreg tanácskofa – nagy, igen nagy,
+sőt borzasztóan nagy szerencsétlenség reám nézve, mert a
+kölcsönkérés átka, mint egy indus bölcs már kétezer és egynehány
+évvel ezelőtt megállapitotta, föltétlenül abban rejtőzik, hogy
+micsoda ábrázattal s a biztosság milyen mértékével tudom
+meghóditani a leendő hitelezőmet. Ha sápadtan, reszketve, izgatott
+dadogással adom elő a kérésemet, tiz eset közül nyolcszor
+okvetetlen tagadó válaszban van részem. Ellenben, ha mosolyogva,
+nyugodt nonchalance-szal (mint a boldogult Degré Alajos hiszi) s az
+előkelő ember könnyedségével kérek holnapig huszonöt koronát, alig
+akad még a fukar férfiak közt is olyan cinikus fickó, aki
+könyörtelenül kosarat adna. A nyugodt hang tehát a kölcsönkérőnél
+szinte exisztenciális kérdés, mert e nélkül ezen a pályán csak a
+legritkább ember boldogulhat. Mit tegyek hát, hogy ezt a
+nyugodtságot elsajátitsam? Már tiz nyilt brosurát elolvastam,
+melyeknek <span class="pagenum"><a name="Page_109" id=
+"Page_109">-109-</a></span> ez volt a cimük: Wie werde ich
+energisch? – de, fájdalom, egyik se használt. Végső zavaromban
+hozzád fordulok hát egy jó tanácsért s biztositlak róla, hogy még a
+legutolsó váltóm aláirásakor is hálával fogok visszagondolni rád,
+ha most az egyszer a bölcs utbaigazitásodat meg nem vonod
+tőlem.</p>
+</div>
+<p>Az imént azt mondtam, hogy a levél irója nem szükölködik minden
+humor nélkül, de a dolog tulajdonképpen ugy áll, hogy ezeknek a
+soroknak a látszólagos humora alatt komoly és érdekes pszikhológiai
+igazságok rejlenek. Régi tapasztalás, hogy a kölcsönkérő akció
+sikere sohase a szenvedő féltől függ (vagyis attól, akit a sors
+hitelezőnek predesztinált), hanem mindig attól, aki mint adós
+készül szerepelni a keletkező ügyletben. Egy öreg barátom, aki
+negyven évig a barátai jóvoltából élt – még pedig jól és előkelően
+élt – a bizalmas vallomások egy pillanatában egyszer elmesélt erről
+nekem egyet-mást, a maga tapasztalatainak gazdag és érdekes
+tárházából.</p>
+<p>– Ha azzal a szándékkal megyek valakihez, – mondta ez a vidám
+kóbor lovag – hogy a tárcáján eret vágjak, én már a lépcsőházban
+csalhatatlanul megérzem, vajjon sikerrel vagy kudarccal fogok-e
+távozni a kiszemelt áldozat lakásáról? Ebben az érzésemben még
+sohase csalódtam. És tudja, hogy miért nem? Azért, mert a siker
+mindig és kizárólag az én pillanatnyi diszpoziciómtól függ. Ha
+inspirálva vagyok <span class="pagenum"><a name="Page_110" id=
+"Page_110">-110-</a></span> (hiába nevet, a kölcsönkéréshez épp
+olyan inspiráció kell, mint a lirai költemények irásához), nincs az
+a fukar kutya, aki ellent tudna állani a kérésemnek, – viszont
+bizonyos, hogy a leghitványabb kifogással is le tud valaki rázni a
+nyakáról, ha gyáván, minden ihlet nélkül adom elő a dadogó
+kérésemet. A szuggerálás ereje seholse nyilatkozik meg oly elemi
+erővel, mint a kölcsönkérés gyönyörü és magasztos perceiben…</p>
+<p>Igy szólt a legklasszikusabb pumpoló, akit világéletemben
+megismertem, – nálam inkább tehát senkise tudja méltányolni azt a
+panaszos levelet, amelyet ma ez a fiatal ur hozzám intéz. De ha
+méltányolom is a bánatát, segiteni nem tudok rajta, mint ahogy az
+orvos se tud segiteni azon a betegén, aki tüdővészes lázában igy
+szól hozzá:</p>
+<p>– Mentsen meg, – és én még a haló porában is áldani fogom…</p>
+<p>Hogyan mentse meg, ha a halál már eljegyezte magának? Uj tüdőt
+még a világ legnagyobb doktora se adhat a betegének, – aminthogy uj
+energiát se lehet adni annak a szerencsétlen embernek, akit a
+természet gyávának és izgatottnak alkotott, vagyis: aki nincs
+inklinálva arra, hogy a közadósi pályából megéljen. Fáj a szivem,
+de én megjósolom, hogy az én fiatal barátom betegsége
+gyógyithatatlan s hogy egyszer – oh, rémes nap! – el fog érkezni az
+az idő, mikor a szegény fiu arra lesz utalva, hogy a fizetéséből
+megéljen. <span class="pagenum"><a name="Page_111" id=
+"Page_111">-111-</a></span> Ez ugyan borzalmas perspektiva, de
+istenem, a halandó ember mindig kénytelen belenyugodni abba a
+szörnyüségbe, hogy a végzet egy értékes talentumot megtagadott
+tőle.</p>
+<div class="chapter">
+<h2>Sértődések</h2>
+</div>
+<p>A sértődés, mely bizonyos tekintetben közös betegsége az egész
+emberiségnek, aligha grasszál valahol oly hatalmas mértékben, mint
+minálunk. A legtöbb ember napjában egyszer okvetetlen megsértődik,
+függetlenül attól a poziciótól, melyet a társadalmi életben
+elfoglal. A képviselő sértődötten vonul félre, ha a miniszter egy
+fokkal hidegebben viszonozta a köszöntését, az ügyvéd megsértődik,
+ha a tárgyaló biró az ékesszólása zsilipjeit egy brüszk
+közbeszólással elzárja, az orvos morózus arccal veszi tudomásul,
+hogy a paciens nem tartja szentirásnak mindazt, amit ő a
+betegágynál enunciál. Az uriasszony megsértődik, ha az előkelő
+estélyre meg nem hivják, de esetleg akkor is megsértődik, ha
+meghivják, mert a levél hangja nem felel meg teljesen az izlésének.
+A kávéházi vendég a maga méltatlan lealázásának veszi, ha két
+másodpercen belül nem kapja meg azt az ujságot, melyet a pikkolótól
+kért. A vidéki fiatal ur haragos arccal veszi tudomásul, hogy a
+kaszinó rendező-bizottságába nem választották be, de az arca akkor
+se lesz barátságosabbá, ha beválasztották, mert igy meg abban lát
+célzatos tendenciát, hogy <span class="pagenum"><a name="Page_112"
+id="Page_112">-112-</a></span> nem ültették bele az alelnöki vagy a
+főpénztárosi méltóságba. A nyárspolgár panamáról beszél, ha nem
+választják meg iskolaszéki tagnak, az iskolaszéki tag csuf
+mellőzésről beszél, amiért nem vették fel a bizottsági tagok
+listájába. Akit egy estélyre, egy eljegyzésre, egy esküvőre, egy
+névnapra meg nem hivtak, akinek a köszönését nem ugy viszonozzák,
+mint az abruzzói hercegét, akinek a szerelmi vallomására nem
+csókkal és lázas öleléssel válaszolnak, akinek a villamos kalauz
+nem „parancsoljon nagyságos ur“ – megszólitással adja vissza a husz
+fillérjéből kijáró nyolc fillért, az mind a legkomolyabban
+megsértődik, s föltétlenül meg van győződve a felől, hogy
+embertársai viselkedése és tettei mögött határozott mellőzés és
+kisebbités rejtőzik.</p>
+<p>Mindezt régen tudom, s polgártársaimnak e csuf betegség iránt
+való fogékonyságát jól ismerem, de mégis meglep az a levél, melyet
+ma egy intelligens uri asszony intéz hozzám. Ez a fiatal és
+szeretetreméltó hölgy keservesen panaszkodik amiatt, hogy őt
+érzékenyen megsértették, s mivel nem tudja, hogyan szerezzen
+magának elégtételt, hozzám fordul, hogy tanácsaimmal a szolgálatára
+legyek. Panaszának az a lényege, hogy a törvényszéki elnök, a város
+egyik legtekintélyesebb polgára, a minap meghalt s gyászbaborult
+özvegye, aki a halálesetet diszes partecédulában tudatta a kisváros
+értelmiségével, őt – bizonyára szándékosan – nem tisztelte meg a
+gyászjelentéssel. „Mindenki kapott <span class="pagenum"><a name=
+"Page_113" id="Page_113">-113-</a></span> partét, – irja izgatott
+levelében – mindenki, aki csak valamit is számit az idevaló
+társaságban. Én azonban, aki vagyok annyi, mint akárki, nem kaptam,
+még pedig bizonyosan azért, mert az a felfuvalkodott nő örömet
+talált abban, hogy ilyen módon megsértsen. Roppantul lekötelezne,
+ha megirná, hogyan viszonozzam ezt a szemtelen és bizonyára
+tendenciózus mellőzést.“</p>
+<p>Merem állitani, hogy engem már a legnagyobb abszurdummal se
+lehet kihozni a sodromból, de ez a levél megtette azt, amire immár
+hosszu idők óta nem vagyok képes: őszintén és a legnagyobb
+mértékben megdöbbentett. Hogy a sértődés még a koporsó mellett is
+grasszálhat, ezt még én se hittem, aki pedig mindent elhiszek, s
+aki szeretett polgártársaimat még a legőrültebb lehetetlenségek
+elkövetésére is képeseknek tartom. Ő nagysága szakasztottan ugy ir,
+mintha egy vidám és kedélyes mulatságon mellőzték volna, s mintha
+valami nagy kitüntetés lenne, ha valakit egy temetésre meghivnak. A
+gyászszertartásnak ez a batyu-bállal vagy névnapi mulatsággal való
+összetévesztése már csakugyan több a soknál, sőt több mindannál,
+amit eddig nálunk a sértődés terén produkáltak. Pedig az európai
+rekord ezen a téren ősidőktől fogva állandóan a miénk volt.</p>
+<p>Ugyan mondja csak, kedves, érzékeny lelkü, nagyságos asszonyom:
+nem gondolt egy pillanatig se arra, <span class="pagenum"><a name=
+"Page_114" id="Page_114">-114-</a></span> hogy a mellőzésnek más
+oka is lehetett, mint az, hogy Kegyedet tudatosan megsérteni
+akarták? Nem gondolt például arra, hogy egy gyászbaborult özvegynek
+az ura koporsója mellett talán más egyéb is járhat az eszében, mint
+a temetésre meghivandók névsora? És nem hiszi, hogy lehetnek
+pillanatok az életben, mikor valaki ártatlan is lehet abban, hogy
+az etikett szabályai ellen véteni merészelt? Én azt ajánlom, tegye
+jégre a haragját addig a napig, amelyen a törvényszéki elnökné majd
+a legidősebb leányát férjhez adja, s Önt, aki minden tiszteletre
+érdemes, elfelejti meghivni az esküvői ebédre.</p>
+<div class="chapter">
+<h2>A szép férfi</h2>
+</div>
+<p>Az a kérdés, melyet egy olvasóm ma hozzám intéz, eszembe
+juttatja a hires anekdótát, melyet a zsidó talmud-bölcsek ma is
+gyakran emlegetnek: az anekdótát az eleven és a holt csukáról. A
+levél ugyanis, mely természetesen négyoldalas (az emberek nem
+tudják megtanulni nálunk a rövidséget), abban a kérdésben
+konkludál: miért van, hogy a legtöbb szép asszony és szép leány nem
+szereti a nagyon is szép férfiakat? Mielőtt a problémával
+foglalkoznám, elmondom a nagyszakállu zsidó bölcs esetét, akihez
+hivei egy napon azt a kérdést intézték: miért sulyosabb a holt
+csuka, mint az eleven csuka? A bölcs bezárkózott a szobájába, két
+hétig bujta a könyveket és a szentirásokat, aztán <span class=
+"pagenum"><a name="Page_115" id="Page_115">-115-</a></span>
+kijelentette, hogy a meglepő sulybeli differenciának a vér
+elváltozása az oka. A hivek megnyugodtak a magyarázatban, de egy
+akadékoskodó hitsorsos ekkor hirtelen közbeszólt:</p>
+<p>– De vajjon igaz-e, hogy a holt csuka sulyosabb, mint az eleven
+csuka?</p>
+<p>A talmudtudós meghőkölt, s a hivek erre megmérték a csukát: és
+ekkor kiderült, hogy az árnyékvilágból elköltözött csuka
+egyáltalában nem sulyosabb, mint az eleven. A bölcset tehát
+egyszerüen felültették.</p>
+<p>A levél, mely a mai problemát elibém terjeszti, élénken felidézi
+bennem a régi anekdotát s én is azt kérdezem, amit amaz izgága
+hitsorsos kérdezett:</p>
+<p>– De vajjon igaz-e, hogy a szép férfiut kevésbbé szeretik az
+asszonyok és leányok, mint a csunya férfit?</p>
+<p>Az én alázatos nézetem ugyanis az, hogy ez az egész probléma
+hamis, mert hiába filozófálunk, kedves atyámfiai, hiába hozakodunk
+elő a szép emberek közmondásos ostobaságával, a dolog, fájdalom,
+ugy áll, hogy ezeknek a délceg, csinos bajuszu férfiaknak sokkal
+nagyobb a szerencséjük a nőknél, mint nekünk, elmésségtől sugárzó
+legényeknek. Az átlag-nő (tehát a többség) bizony szó nélkül ott
+hagy bennünket a faképnél, mikor egy ilyen ragyogó külsejü, szép
+fiu a látóhatáron feltünik, s hiába a mi francia esprit-nk és
+egyéni szeretetreméltóságunk, egy karcsu termet, egy domboru
+mellkas, s egy szabályszerüen megkonstruált arc mindig <span class=
+"pagenum"><a name="Page_116" id="Page_116">-116-</a></span> többet
+nyom a latban, mint a mi legjobb és legfrappánsabb ötleteink. Ne
+tartsuk mi az asszonyt különbnek, mint a férfit: az első, ami a nőt
+megkapja, mindig a külső megjelenés, aminthogy – terringettét,
+valljuk csak be! – mi se a szép lelket keressük a korzón és a
+Váci-utcában, hanem a gyönyörü alakot, a bájosan pisze orrot, s
+nevető buzavirágszin vagy éjfekete szempárt. A szép nőnek (hiába a
+nagy bölcseségünk és elmésségünk) már a legelső pillanatban nyert
+ügye van nálunk, amint hogy a nők se az én ragyogó szellememmel
+fognak kokettálni a verőfényes tavaszi délelőttökön, hanem a
+mulandó, de formás testi mivoltommal. A csunya férfinak, ha
+érvényesülni akar, előbb diadalmasan meg kell küzdenie azzal a
+kellemetlen impresszióval, amit külső megjelenése okoz. Nem mondom,
+hogy ez lehetetlen: hiszen csakugyan elég példa van rá, hogy egy
+rosszabb külsejü férfiu, a szellemi felsőbbségével, le tudja győzni
+azokat a vetélytársait is, akik nála, testi megjelenés dolgában,
+beszámithatatlanul különbek. De ez először is mindig sokkal nagyobb
+időbe kerül, mint amennyit az ugynevezett szép emberek az
+átlag-hóditásaikra rendesen forditanak. Másodszor: a csunya emberek
+csak a szellemileg nagyon kiváló nőknél arathatnak igazi szerelmi
+sikert. Az a leány, vagy asszony, aki az esztétikai érzés rovására
+a csunya férfiut jobban kitünteti, mint a szépet: föltétlenül csak
+finom, előkelő gondolkodásu, tartalmas <span class=
+"pagenum"><a name="Page_117" id="Page_117">-117-</a></span> nő
+lehet, akinek lelkében épp oly antipátiát kelt a szép emberek
+nevetséges parvenü-gőgje és affektált szerénysége, mint amennyire
+őszinte rokonérzésekre hangolják az igazi férfi nemes és imponáló
+belső tulajdonságai. Hála isten, ilyen nő is elég van, s ez éppen a
+legmeggyőzőbb cáfolata azoknak a frivol pszichológusoknak, akik az
+asszony lelkét alábbvalónak mondják a férfiénál. A csunya, de elmés
+férfiak szerencséje gyönyörü bizonysága a női lélek finomságainak,
+s annak az igazságnak, hogy a magasabbrendü gondolkodás sohase a
+nemtől függ, hanem az ember egyéni diszpozicióitól.</p>
+<div class="chapter">
+<h2>Pikantériák</h2>
+</div>
+<p>Őszintén szólva, nagyon szeretnék a szemébe nézni a mai levél
+irójának, mielőtt pikáns, de közérdekü levelére a választ megadnám.
+Mert – ha be szabad vallanom az igazat – nekem az a gyanum, hogy
+ennek a szép asszonynak a megbotránkozása nem egészen komoly, bár
+én, akit afféle morálcsősznek tartanak, nagyon örülnék, ha
+csakugyan egy haragtól csillogó szempár rejtőznék az érdekes levél
+mögött. De a tapasztalásaim, fájdalom, arra tanitottak, hogy az
+effajta panaszok többnyire csak elméleti alapokon nyugszanak, s
+hogy a divatos asszonyok egyáltalában nem veszik rossz néven, ha a
+gavallérjaik kissé megfeledkeznek <span class="pagenum"><a name=
+"Page_118" id="Page_118">-118-</a></span> arról a tiszteletről,
+melyet a régi, naiv illemkódexek előirtak.</p>
+<p>Beszéljünk világosabban: egy csinos hölgy – aki önjellemzése
+szerint hüséges feleség és jó anya – az iránt panaszkodik, hogy a
+társaságokban, amelyekben az urával megfordul, a fiatal urak olyan
+tónusban beszélgetnek vele, amely neki, a szerény és jólnevelt
+teremtésnek, mindig az arcába kergeti a vért. „A szinházban még
+csak megjárja ez a hang, – mondja szép levéliróm – mert ott az
+előadás alatt, nagyon bölcsen, elhomályositják a nézőteret s a
+szinészek, akik kétértelmüségeket mondanak és cselekesznek, nem
+csupán nekem, a zsöllyémen diszkrétül meghuzódó asszonynak
+beszélnek, hanem mind a kétezer embernek, aki a földszintet, a
+páholyokat és az emeleteket megtölti. Ott legalább a szemem elé
+tarthatom a gukkeremet, vagy lázasan belemerülhetek a szinlap
+tanulmányozásába, szóval: meg van hozzá a módom, hogy elterelhetem
+magamról a figyelmet. Nem tagadom, hogy a szinházban jól is mulatok
+ezeken a pikantériákon, hiszen mi, becsületes asszonyok is
+rászomjazunk némelykor egy kis elméleti erkölcstelenségre. De a
+társaságban, a villamos lámpák ragyogó fényében, amikor
+szemtől-szemben ülök egy idegen férfiuval, már egészen másképp áll
+a helyzet: ott direkte nekem mondják a sikamlósságokat, s direkte
+azért mondják, hogy zavarba hozzanak. És itt még a gukkert se
+emelhetem a szememhez, még a <span class="pagenum"><a name=
+"Page_119" id="Page_119">-119-</a></span> szinlapot se tarthatom
+magam elé, hanem kénytelen-kelletlen meg kell hallgatnom azokat az
+impertinenciákat, amelyekkel ezek a léha urak mulattatnak. Sőt
+mosolyognom is kell, nehogy ostobának, vagy prude-nek tartsanak. Mi
+erről az ön véleménye, tisztelt globetrotter uram? Kénytelen
+vagyok-e eltürni ezt a haszontalan modort, vagy megmondjam-e
+nyiltan azoknak az uraknak, hogy szemtelenül viselkednek? Az
+uramnak semmi esetre se panaszkodom, mert ő, amilyen hübele-Balázs,
+még képes lenne belekötni a gavallérjaimba, s arra már igazán semmi
+kedvem, hogy ezt a derék embert lovagias affaire-ba
+kényszeritsem.“</p>
+<p>Azt mondtam az imént, hogy szeretnék a szemébe nézni a mai levél
+irójának, s ime, ez a csinos és haragos asszony akaratlanul többet
+mutat, mint amit kivántam: megengedi, hogy a lelkébe vethessek egy
+pillantást. Elárulja ugyanis, hogy még a becsületes asszonyok is
+rászomjaznak némelykor egy kis elméleti erkölcstelenségre s ezért
+nagyon jól érzik magukat azokban a szinházakban, melyeknek
+szinpadján a házasságtörő feleség rendes és szivesen látott
+habitüé. Tehát nem a pikantériák ellen van kifogásuk, hanem a külső
+látszat ellen. Ott, ahol óvatosan elrejtőzhetnek a nézőtér kétezer
+főnyi sokaságában, egyenesen élvezetet okoz nekik, ha a szinmüvész
+ur vagy a szinmüvésznő ő nagysága malacságokat beszél; de a
+társaságban ugyanezért már megbotránkoznak, mert ott nincs szinlap
+<span class="pagenum"><a name="Page_120" id=
+"Page_120">-120-</a></span> és nincs gukker, amelylyel a
+közfigyelmet elterelhetik magukról. A morál tultengésének ezt a
+felfogást bizonyára nem mondhatom, de megérteni megértem, hiszen a
+legtöbb becsületes asszony igy gondolkozik. Sőt elismerem, hogy a
+két eset közt van is némi különbség, mert a szinész egy nagy,
+személytelen nézőtérnek beszél, mig az a fiatal ur direkte egy-egy
+pironkodó nagyságos asszony zavarában és szeméremérzékének
+feltámadásában keres valami kellemes izgalmat a maga számára. De
+tulontul tragikusnak még ennek a fiatal urnak a viselkedését sem
+tartom, mert – ismerjük csak be – a mai hölgyek rákapatták a
+gavallérjaikat erre a tónusra, sőt majdnem provokálják, hogy igy
+beszéljenek velük. A pikáns és kétértelmü beszélgetés: ez éppen a
+privilégiuma szerintük a feleségi méltóságnak. Persze-persze, azok
+az urak kötelesek lennének tekintetbe venni, hogy kivel beszélnek,
+de istenem: miért bocsátkoznának szegények pszikologiai
+kutatásokba, amikor majdnem bizonyosra vehetik, hogy a
+sikamlósságaikat minden asszony szivesen meghallgatja?</p>
+<p>Hogy mégis miképp védekezzenek a szolid asszonyok az eféle
+erkölcsi orvtámadás ellen? Nagyon egyszerüen: ne csináljanak
+különös kázust az esetből. Hallgassák meg, – mit tehetnének
+egyebet? – a gavallérjuk kétértelmüségeit, de egyáltalában ne
+reagáljanak rájuk; se bájos mosolylyal, se azzal, hogy – a vidék
+<span class="pagenum"><a name="Page_121" id=
+"Page_121">-121-</a></span> némely pontjain ez szokásos – a
+legyezőjükkel ráüssenek az udvarlóik kezére. Hallgassák meg
+nyugodtan a pikantériákat, aztán térjenek át minden megjegyzés
+nélkül egy más témára: ennyi tökéletesen elég, hogy azok az urak a
+tónusukat megváltoztassák. A védekezésnek ez az egyetlen módja,
+hogy nem szabad táplálékot adni a megkezdett téma folytatásának: se
+nevetéssel, se tiltakozással, se megbotránkozott pillantással. De
+ez a mód mindenesetre veszedelmes, mert ezektől az uraktól
+csakugyan kitelik, hogy nem mondanak többé egyetlen pikantériát
+se.</p>
+<div class="chapter">
+<h2>Tavaszi gondok</h2>
+</div>
+<p>Kedves barátaim, azt mondom nektek, hogy az ilyen fehérhaju,
+gyékényen guggoló magánbölcs élete se mindig olyan fenékig tejfel
+ám, ahogy ti, a láthatatlan messzeségben, hiszitek… Lám, ma reggel
+a posta – ajánlott, express-levélben – egy sereg sulyos
+gorombaságot hozott a ti szegény, vén szolgátoknak, aki bizonyára
+nem adott még okot arra, hogy ilyen szigoruan bánjanak vele. Van
+bennem annyi hiuság, hogy az egész levelet nem árulom el nektek, de
+egyet-mást mégis kiszedek belőle, hogy az együgyü reflexióimat
+nyilvánosságra hozhassam.</p>
+<p>„Bölcs kádi – mondja a levél – én szédületesen el vagyok
+ragadtatva a te hatalmas eszedtől, de engedd <span class=
+"pagenum"><a name="Page_122" id="Page_122">-122-</a></span> meg azt
+az alázatos megjegyzést, hogy a tanitásaid nem érnek egy fabatkát.
+Összegyüjtött müveidet meg nem érdemelt figyelemmel olvasom minden
+nap, de olyan bölcseségre, aminek én is hasznát vehetném, még nem
+akadtam az irásaidban. Mit akarsz folyton-folyvást a szerelemtől, s
+azoktól a rejtelmes, lelki processzusoktól, amiket csak a
+dologtalan novellisták találtak ki? Te is azt hiszed, hogy az egész
+világ csak a szerelem körül forog? Nem akarlak kiábránditani, öreg
+világcsavargóm, de hidd el nekem, hogy ez mind csak olyan smonca,
+ahogy ti, pesti irók, oly bájos közvetetlenséggel mondani
+szoktátok. Nekem például, aki e sorokat irom, százszor, sőt
+ezerszer több gondot okoz az a probléma, hogy miből fogom
+előteremteni a családom fürdőzési költségeit, mint az, hogy miféle
+viharok játszódnak le a Tusznelda grófnő szivében. Ezt a problemát
+oldd meg bölcs kádi, s akkor én, a józan pesszimista, is le fogom
+emelni előtted tönkrezüllött borzalino-kalapomat. Hagyj nekem békét
+a szerelemmel, de mondd meg magyarán és értelmesen: honnan keritsek
+elő junius végéig nyolcszáz forintot, mert legalább is ennyire van
+szükségem, ha nem akarom, hogy tisztelt nőm ő nagysága az egész
+nyaramat megkeseritse.“</p>
+<p>Ime, száraz magva a „józan pesszimista“ levélnek, melynek egyes
+kifejezéseiért még a VI. ker. kir. járásbiróság is habozás nélkül
+megállapitaná a becsületsértést. Én azonban nem fogom föl a dolgot
+nagyon <span class="pagenum"><a name="Page_123" id=
+"Page_123">-123-</a></span> érzékenyen, hiszen jól tudom, hogy a
+pénztelen ember nem szokott pályázni a középeurópai udvariassági
+rekordra. Sőt azt is elismerem, hogy a haragos levélirónak némileg
+igaza van, mert azokban az esetekben, mikor üres az erszényünk,
+csakugyan nem szoktunk érdeklődni a Tusznelda grófnő szerelmi
+problemái iránt. De ha én ilyen nemeslelkü és konciliáns vagyok,
+viszont névtelen levélirómtól is megkivánhatom, hogy ne engem
+okoljon azokért a bajaiért, melyeknek előidézésében igazán nincs
+részem. Tovább megyek: még módom sincs hozzá, hogy legalább a
+tanácsaimmal segitsek. A gyékényen ülő remeték ugyanis feltétlenül
+bölcs férfiak, de mint váltógiránsok nem tartoznak a legjobbak
+közé. Kornfeld Zsigmond is, Lánczy Leó is gondolkodás nélkül ajtót
+mutatnának az öreg Diogénesnek, ha mint jótálló vagy készfizető
+kezes akarná a jóakaratukat megnyerni. Igy tehát – bármennyire
+szeretném – nem ajánlhatom fel a gondbaborult családapának szerény
+girómat, sőt még azt se tanácsolhatom neki, hogy a szövetkezetekhez
+forduljon, mert, ha a klienseimtől hallott hirek megfelelnek a
+valóságnak, akkor a szövetkezeti vezérigazgatók mostanában adósak
+maradnak a főpincérnek a kávéjuk árával. Gyakorlati utbaigazitást
+tehát nem adhatok, de egy tényállást mégse hallgathatok el: azt,
+hogy ezek a különleges tavaszi gondok tisztára a mi szép hazánk
+specialitásai. A külföldön minden középsorsu polgár már októberben
+számolni kezd <span class="pagenum"><a name="Page_124" id=
+"Page_124">-124-</a></span> a nyaralás kérdésével, s jövedelmeiből
+pedánsul félrerak egynehány százalékot, hogy aztán junius végén,
+vagy julius elején elvihesse a családját a nagyvárosból. A
+fürdőköltség rendes, szigoruan respektált rovata a német, francia,
+vagy angol háztartás budgetjének. Nálunk, nehány komoly
+hivatalnok-családtól eltekintve, a fürdőzés problemája csak akkor
+kerül felszinre, mikor a fürdők nagyhangu prospektusai megjelennek
+az ujságokban. Ilyenkor aztán megered a futkosás: a véres hajsza a
+pénz után, a szégyenkezések, megalázások és megőszülések korszaka,
+amikor a bankok előszobái mindig tele vannak verejtékező uri
+emberekkel, s amikor az államnyomda fokozott üzemmel nyomatja a
+váltókat és az adósleveleket. Mindenki a bank pénzéből akarja
+meghozatni szerető családjának a sárgadinnyét, ahelyett, hogy ahoz
+az összeghez nyulna, melyet – a viszonyaihoz képest – az egész év
+folyamán félrerakott. Ez a baj, tisztelt atyámfia, nem pedig az,
+hogy én szerelmi smoncákat irok. Mert nekem nem az anyagi ügyek
+elintézése a resszortom, hanem a lelki problémák földeritése. Az
+anyagi kérdéseket az okos ember mindig a saját eszével oldja meg, s
+nem fordul miattuk öreg remetékhez, akik boldogok, ha sóskát és
+salátát ehetnek, s ha a finom és illatos dohány naphosszat ki nem
+fogy a pipájukból… <span class="pagenum"><a name="Page_125" id=
+"Page_125">-125-</a></span></p>
+<div class="chapter">
+<h2>Az utipodgyász</h2>
+</div>
+<p>Mostanában, amikor még az is utazási tervekkel bibelődik, aki
+még a zálogház esedékes kamatait se tudja kifizetni, nagyon
+aktuális az a kérdés, amelyet egy „gazdag, budapesti magánzó“ intéz
+hozzám: hogy mit visz magával a praktikus ember, ha négy-öt heti
+időre fürdőkkel és idegen városokkal cseréli fel a megszokott
+otthonát. „Eddig ugyanis – irja az óvatos magánzó – sem én, sem a
+feleségem sohase tudtuk teljesen élvezni azt a gyönyörüséget, amit
+az ilyen céltalan kóborlás nyujt; mert habár mindig kitünően
+éreztük magunkat, s a sok uj látnivaló nagy lelki élvezetet okozott
+mindkettőnknek, volt valami, ami következetesen elrontotta az
+örömünket: a podgyász. Nem beszélek a vámvizsgálatokról, ahonnét az
+ember mindig agyonhajszolt állatként kerül vissza a kupéjába;
+nekünk az ugynevezett kispodgyász is mindig elkeseritette az
+életünket. Az a két-három kézi koffer, az utitáska, a
+kalapskatulyák, az esernyőtartók: mindez oly pokoli gyötrelmeket
+okozott az átszálló állomásokon, hogy akárhányszor még azt a percet
+is megátkoztuk, amikor az utazásra elszántuk magunkat. Nem is
+akarok most azzal előhozakodni, hogy a temérdek hordárdij jóformán
+megkétszerezte az utazás költségeit, mert ebben még csak
+megnyugodtam volna, de azt a sok vesződséget, izgalmat, futkosást,
+amivel az ilyen aprólékos <span class="pagenum"><a name="Page_126"
+id="Page_126">-126-</a></span> podgyász szállitása jár, csakugyan
+nem birja ki az olyan ember, akinek nincsenek hajókötelekből az
+idegei. Higyje meg, hogy inkább lemondok az utazásról, semhogy még
+egyszer ezeket a borzasztó és türhetetlen izgalmakat
+átszenvedjem.“</p>
+<p>Ha van kérdés, melyhez illetékesen hozzászólhatok, ugy ennek a
+levélnek a problémája bizonyára az, hiszen a Kegyetek öreg szolgája
+ugyszólván az élete háromnegyed részét a vasuti kupékban és a nagy
+hajók födélzetén töltötte. Mint elsőrangu szakember mondhatom
+tehát, hogy szeretett honfitársaim abszolute nem is konyitanak az
+utazás müvészetéhez. Akárhányszor megtörtént velem, hogy belső
+részvéttel néztem a szegény, verejtékező magyart, aki a vasutról a
+hátán vitte át a podgyászát a hajóállomáshoz – hordárt tudvalevőleg
+nem mindig kap az ember – mig a felesége könnyes szemmel tipegett
+mellette a gyalogjárón. Az ilyen pillanatokban mindig elhatároztam,
+hogy nyilttérben fogom figyelmeztetni turista-honfitársaimat a
+praktikus utazás törvényére, de az ilyen fogadalmakat öt perc
+mulva, fájdalom, mindenki elfelejti. Most tehát jóváteszem a
+mulasztásomat, s ideirom azt az aranyszabályt, mely csupán egyetlen
+§-ból áll, de amelynek megtartásával temérdek pénzt, vesződséget és
+gyötrelmet megtakarithatunk, s mely igy hangzik:</p>
+<div class="blockquot">
+<p>„Az okos ember mindig csak annyi podgyászt <span class=
+"pagenum"><a name="Page_127" id="Page_127">-127-</a></span> visz
+magával, amennyit végszükségben sajátkezüleg is el tudna vinni két
+kilométernyire, anélkül, hogy ezt a hátidegei megsinylenék.“</p>
+</div>
+<p>Kegyetek ezt az aranyszabályt még némi kételkedéssel olvassák
+végig, de az amerikai, az angol, sőt ujabban a francia utas is már
+teljesen tisztában van vele, hogy a kényelmes utazásnak ez a
+paragrafus a legfontosabb biztositéka. A kultur-utazó ma ugyanis
+kétféle módszer szerint utazik: másképp, ha például egy fényüző
+fürdőben akar eltölteni nehány hetet, – és másképp, ha egyik
+városból a másikba siet, vagyis, ha jóformán naponként más és más
+szállodában akarja nyugalomra hajtani a fejét. Az első esetben
+egyszerüen mindazt becsomagolja, amire a reprezentációs helyen
+szüksége lehet, s az egész podgyászt feladja arra az állomásra,
+amelyik a vasuti utjának a végcélja. A második esetben csupán a
+legszükségesebb holmit viszi magával, vagyis: a hölgy némi
+fehérnemüt, két bluzt, s egy esti parádés ruhát, az ur egy jó és
+finom uti ruhát, – ez rajta van – s egy tisztességes
+smoking-öltözéket. Ezenfelül két puha inget, négy kemény inget, a
+többi elengedhetetlen fehérnemüt, s egy fogport, kefét s egyebeket
+magában foglaló utinecessaire-t. Minden más holmi teljesen
+fölösleges. Uton a legelőkelőbb hölgy is állandóan bluzban jár, s a
+legelegánsabb ur is szürke öltözetben nézheti végig a képtárakat, a
+templomokat és az egyéb látnivalókat. <span class=
+"pagenum"><a name="Page_128" id="Page_128">-128-</a></span>
+Öltözködni csak este kell, a diner-hez, s ehhez a hölgy egyetlen
+estélyruhája s az ur egyetlen smokingja tökéletesen elegendő. A
+fehérnemüt minden jó hotelben huszonnégy óra alatt megtisztitják, s
+ha még valamire hirtelen szükség van: ezt utközben bizvást meg
+lehet venni abból a pénzből, amit az ember a hordárokon és a
+kocsikon megtakarit. Az amerikai milliárdosok kivétel nélkül ennek
+a principiumnak az alapján utaznak, s józan észszel igazán nem
+lehet belátni, hogy mi, a szegény emberek, miért lennénk
+előkelőbbek, mint a newyorki vasutkirályok és szilvaizhercegek.</p>
+<p>Persze, mindezt könnyebb leirni, mint betartani, mert a mi
+hölgyeink még mindig valami lealázkodásfélét látnak abban, ha nem
+öt kalappal, három napernyővel és nyolc elegáns toilette-tel
+száguldnak végig a svájci vagy az olaszországi hoteleken. De arra
+való a férj, hogy az ilyen kérdésekben egész a késhegyig energikus
+legyen. Mint udvarias férfiu, halálomig azt vallom, hogy a
+házassági konfliktusokban föltétlenül a férj kötelessége a
+kapitulálás, de e szabály alól van egy kivétel: az a konfliktus,
+mely az utipodgyász ügyében támad. A férj, aki ebben a kérdésben
+enged, kihallgatás nélkül megérdemel hat hónapi börtönt, vagy – ami
+ezzel egyenértékü – két esztendei szanatoriumot. <span class=
+"pagenum"><a name="Page_129" id="Page_129">-129-</a></span></p>
+<div class="chapter">
+<h2>Téli fürdőzés</h2>
+</div>
+<p>Hogy mi a véleményem a téli fürdőzésről általában és azokról az
+emberekről, akik havas esőben, minusz tiz fokos hidegségben
+szakitják el magukat a hivataluktól és a rendes társaságuktól, hogy
+a természet szüzi fehérségével, vagy a délszaki vidékek aranyos
+napsugaraival cseréljék fel a budapesti zsurokat és a füstös
+kávéházakat? Édes nagyságos asszonyom, attól tartok, hogy engem is
+épp ugy le fog nézni, mint azokat a csavargókat, akikről oly
+fensőséges lenézéssel beszél a levelében, mert – mi tagadás benne –
+én, a fehérhaju öreg is, akárhányszor sárga irigységgel gondolok
+szerencsésebb barátaimra, akik ilyenkor a nagy, angol bőröndjeiket
+csomagolják, s távirati uton rendelnek egy jó hálóhelyet a
+szentpétervár-nizzai luxusvonat egyik kényelmes fülkéjében. Sőt:
+még azt is irigységgel hallom, ha ezek a csavargók – Ön nevezte igy
+a téli fürdőzőket – egy-két hétre kiszabaditják magukat a rendes
+igájukból, s a Tátra hótól és jégtől csillogó világában skiznek,
+ródliznak és tobogánoznak. Akár csavargók, akár nem, én őszinte
+szivvel irigylem őket, mert az a meggyőződésem, hogy voltaképpen
+valamennyien a kószálásra születtünk, s hogy emberi hivatásukat
+talán leginkább nyughatatlan vérü ősapáink közelitették meg, akik
+addig maradtak egy helyben, amig lovaik és marháik a körülöttük
+zöldelő <span class="pagenum"><a name="Page_130" id=
+"Page_130">-130-</a></span> friss füvet lelegelték. Az az
+ördögmalom, amelyben mi az életünket leéljük, egyszerüen megöli a
+fantáziánkat, kipusztitja belőlünk a lelkünk rugalmasságát, s
+időnek előtte megvénit és kiszárit bennünket. Ne hozakodjék nekem
+elő a boldog és nyugodt öregekkel, akik halálukig se hagyták el a
+kedves falujuk határát, mert ezek a boldog emberek még nem ismerték
+az idegek intézményét, s bizonyára sohase gondoltak olyan
+együgyüségre, hogy rostélyos és töltött káposzta helyett
+bromnatriummal kinozzák a gyomrukat. A mi idegrendszerünk más, mint
+az övék, még pedig, fájdalom, a mi hátrányunkra. Mi nemcsak, hogy
+belepenészesedünk a mindennapiságba, hanem egyenesen fizikai
+szenvedések között éljük le monoton életünket, ha néha-napján a
+rendes környezetünknek bucsut nem mondunk. Nem is beszélek most az
+irókról, a müvészekről, s azokról az egyéb szellemi foglalkozásokat
+üző emberekről, akik időnek előtte kimerülnek a munkájukban; de azt
+mondom, hogy manapság e lázas és tülekedő világban még a
+hivatalnoknak, a kereskedőnek vagy az iparosnak is szüksége van
+arra, hogy egyszer-másszor uj milieuben frissitse föl elernyedt
+lelki képességeit. Ennek a változatosságnak a vágya oly élénken él
+mindnyájunkban, hogy akárhányszor sirva, tehetetlen dühvel
+forgatjuk a vasuti menetrendet, s anarchista vérszomjusággal
+gondolunk a boldog kiváltságosokra, akik ilyenkor az aranytapétás
+express <span class="pagenum"><a name="Page_131" id=
+"Page_131">-131-</a></span> vonatokban szelik át a tavaszi
+szellőktől illatos Itáliát, s kupéjuk ablakából ragyogó pillantást
+vethetnek a Cote d’azur narancserdeire, a zöld lombok közül
+kifehérlő villákra, a Földközi-tenger olvasztott fejérhabjaira, s a
+virágoktól, ezüsttől csillogó nagyvilági pensiókra, ahol
+dekolletált asszonyok kacagásában fürödhetik a frakkosok és
+szmokingosok hada. Dehogy is szabad csodálkoznia, ha a szivem már a
+gondolatára is kalimpál annak a gyönyörüségnek, hogy én is ott
+lehessek ebben a paradicsomban, s ha megvetés helyett olajsárga
+irigységgel bucsuzom azoktól a csavargóktól, akiknek ilyenkor,
+havas tél derekán is módjuk van hozzá, hogy ezt a nagyszerü milieut
+megvásárolhassák maguknak.</p>
+<p>Persze más kérdés – s itt rögtön egy nézeten leszünk – az,
+vajjon helyes-e, hogy manapság már nemcsak a gazdag emberek, de a
+szerényebben szituáltak is rendszeresen beállanak a téli fürdőzők
+mind jobban megsokasodó gárdájába? Ennél a pontnál már nem térnek
+el véleményeink, mert magam is azt mondom, hogy nagy átlagban
+bizony nem ugy élünk, ahogy a vagyoni viszonyaink megengednék. Ez
+különben egyáltalában nem ujság, hiszen akik társaséletünket
+figyelemmel kisérik, régóta tudják, hogy percentuális tekintetben
+talán mi közülünk kerül ki a legtöbb szédelgő Európában. Nem azokat
+a szédelgőket értem, akik hiszékenyebb embertársaikat rászedik és
+megkárositják <span class="pagenum"><a name="Page_132" id=
+"Page_132">-132-</a></span> s akik a számlájuk és a podgyászuk
+hátrahagyásával távoznak az elegáns hotelekből, hanem azokat, akik
+minden reális alap nélkül játszszák a dusgazdag és könnyüpénzü
+utazót. Ezt a tipust mi képviseljük a legsürübben, amiről mindenki
+tanuságot tehet, aki télen Nizzában vagy Cairóban, nyáron
+Ostendében vagy Aix les Bains-ben megfordult. A belga tengerparton,
+vagy a montecarlói kaszinóban lépten-nyomon összetalálkozunk olyan
+honfitársainkkal, akiknek tudomásunk szerint nemcsak hogy vagyonuk
+nincs, de akik évi jövedelem tekintetében se igen mehetnének tul a
+ránk-herlányi fürdő határain. Gyanus alakok, akiknek semmi látható
+kenyérkeresetük nincs, elsőrangu hotelekben laknak, pezsgőt
+bontatnak fel az ebédjükhöz, s olyan összegekben játszanak, amilyet
+a középsorsu államhivatalnok legfölebb csak álmában lát. Honnan
+szerzik meg ezek az urak a passzióikhoz szükséges pénzeket? Csak a
+jó isten tudja. Ha hölgyek volnának, – mert azok még nagyobb
+számban vannak – könnyen meg tudnók fejteni a nagy titkot, de hol
+az a zsilip, melyen át e férfi-szédelgők ölébe hull az aranyak és
+bankjegyek zuhatagja? Ezt sohase tudtam kitalálni, de annyit,
+ugyebár, jogosan sejthetek, hogy derék honfitársaim nem
+idegenkednek a szelidebb fajtáju szédelgésektől, s hogy nem
+mindenki szükségszerüleg gentleman, aki frakkot és fehér nyakkendőt
+ölt, ha a Palace Hotel-ek diner-jein megjelenik? <span class=
+"pagenum"><a name="Page_133" id="Page_133">-133-</a></span></p>
+<p>Ezért, nagyságos asszonyom, azt ajánlom, egyezzünk ki ötven
+százalékra, s mondjuk ki határozatilag, hogy a téli fürdőzés igen
+okos divat, de csupán azok számára, akik a kellő óvatossággal
+választották meg annak idején a kedves szülőiket, vagy akik
+legalább is három nagy bankban huzzák az igazgatói
+tantiéme-eket.</p>
+<div class="chapter">
+<h2>Levéltitok</h2>
+</div>
+<p>A régi francia drámákból mindenki emlékszik a redingot-kabátos,
+előkelő marquisra, aki a faragványos rokokó-kandalló előtt, melyben
+vigan égnek a tölgyfahasábok, merev arccal veszi el a lakájtól az
+ezüst-tálcán átnyujtott leveleket, majd igy szól ahhoz a hajporos,
+fiatal dámához, aki lorgnonján át eddig egy selyemkötéses diszmüben
+lapozgatott:</p>
+<p>– Marquisné, ez a levél a kegyedé…</p>
+<p>A fiatal hölgy átveszi és felbontja az illatos levelet, futólag
+végigszalad a sorokon, aztán egyszerüen a kandalló tüzébe dobja a
+halványkék velinpapirt. A marquis ur pedig nyugodtan olvassa tovább
+a Temps hireit, s ugyancsak nem jut eszébe az a dőreség, hogy a
+levél tartalma felől tudakozódjék.</p>
+<p>Igy volt a régi, francia drámákban és a nézőtér szép, polgári
+asszonyai, akik irigykedő pillantásokat vetettek a szalon pompás
+butoraira, a kandallóban <span class="pagenum"><a name="Page_134"
+id="Page_134">-134-</a></span> égő hasábokra, s a lakáj
+aranyszegélyes frakkjára, meghatva és elámulva gondolták:</p>
+<p>– Istenem, milyen finomak és előkelők ezek a francia marquis-k
+és marquisnék!… Egészen ugy viselkednek egymás iránt, mintha
+abszolute nem lenne közük egymáshoz…</p>
+<p>A szép polgári hölgyeknek ugyanis nagyon imponált, hogy a
+hajporos dáma nem mutatta meg az urának a levelet s hogy az ura még
+csak nem is érdeklődött az iránt, vajjon nem valami fiatal gavallér
+irt-e neki lángoló szerelmi vallomást? Elvileg gyönyörünek találták
+ezt az arisztokratikus bizalmat, de otthon, mikor a rokokó szalon
+milieujéből a maguk ó-német ebédlőjébe visszatértek, ugyancsak más
+hurokat pengettek volna, ha a férjek ezt az előkelő szokást a maguk
+házi tüzhelyénél meghonositani próbálják…</p>
+<p>A marquis-k és marquisnék párbeszéde abból az alkalomból jut
+eszembe, hogy egy olvasónőm ma kérdést intéz hozzám az iránt,
+vajjon illő-e, helyes-e, megengedhető-e, hogy a házastársak az
+egymás leveleit fölbontsák és elolvassák? A levélből azt
+következtetem, hogy ő nagysága már rég megoldotta ezt a problémát,
+még pedig oly módon, hogy ő minden lelkifurdalás nélkül felbontja
+az urához érkező irásokat. Sőt azt is tudom, hogy a polgári
+asszonyok legnagyobb része habozás nélkül elolvassa az ura egész
+korrespondenciáját, részint nyiltan, minden titkolódzás nélkül,
+részint <span class="pagenum"><a name="Page_135" id=
+"Page_135">-135-</a></span> a hajtü, horgolótü és egyéb tüfajok
+segitségével. Az asszonyok ugyanis elég naivok ahoz, hogy ilyen
+egyszerü és gyermekes módon akarnak hozzájutni a ravasz férjük
+titkaihoz. Elfelejtik, hogy a férj – még az is, aki a
+legártatlanabbnak látszik köztük – sokkal óvatosabb annál, semhogy
+a gyanus leveleket, ha ilyenek egyáltalában érkeznek hozzá, a
+lakására cimeztesse. Menjen el ő nagysága a kaszinóba, a kávéházba,
+vagy a férje hivatalába, ott esetleg elcsiphet egy olyan levelet,
+amelyért az ura szemeit kikarmolhatja; de otthon nyugodtan meg
+fogja érni az aranylakodalmát, annélkül, hogy valami diszkrét
+titoknak a nyomára akadjon. A kalandor-férjnek ezer és ezer módja
+van ahhoz, hogy gazságaihoz az előmunkálatokat megtehesse; s nagyon
+ostoba legény lenne, ha galád cselszövése szálait a saját lakásán
+vezetné keresztül. Ezért nincs praktikus célja annak, hogy a
+feleség az ura levelei után kémlelődjék. Az ilyen szokás csak arra
+jó, hogy a bizalmat a két fél köztt megrontsa, s a kölcsönös,
+nobilis tisztelet helyett a gyanakodás méltatlan bázisára helyezze
+egymáshoz való viszonyukat. Az én nézetem szerint az egész
+házaséletnek finomabb és előkelőbb a tónusa, ha a férj és feleség a
+külső látszat szerint is biznak egymásban. Az az asszony, aki nem
+nyul az ura postájához s az a férj, aki gyanutlanul és –
+olvasatlanul adja át a feleségének még a leggyanusabb levélkét is,
+okvetetlenül nagyot nő a másik <span class="pagenum"><a name=
+"Page_136" id="Page_136">-136-</a></span> fél becsülésében. És ezt
+annál könnyebb megtenni, mert igazi, telivér titkokhoz ugy se lehet
+hozzájutni a hajtü és a horgolótü utján.</p>
+<p>A döntvény tehát, melyet a hozzám intézett kérdésben hoznom
+kell, föltétlenül az, hogy a levéltitkot az okos házasoknak
+respektálniok kell. Természetesen nincs kétségem benne, hogy a
+kiváncsi és ideges feleségek az én döntvényem ellenére se fognak
+megváltozni s ezután is izgatottan fogják kihuzni a frizurájukból a
+hajtüt, ha a levélhordó az előszoba ajtaján becsönget.</p>
+<div class="chapter">
+<h2>Lovagiasság</h2>
+</div>
+<p>Egy vidéki kaszinóban két ur kártyázik. Az egyik nyer, a másik –
+természetesen – veszit. Ez a másik egyébként igen jóravaló uri
+ember, de nem tartozik ama gentlemanok közé, akik az Ohnet-mester
+regényeiben egy szemhunyoritás nélkül fizetnek ki a partnerüknek
+tizezer aranyat, ha a kártyaszerencse elfordul tőlük. Az Ohnet
+hősei ugyanis az ilyen esetben nyugodtan leteszik a kezükből a
+kártyát, a zsebükből egy zöldboritékos könyvecskét vesznek elő,
+aztán igy szólnak, miközben a havannájukból bodor füstmacskákat
+eregetnek a plafond felé:</p>
+<p>– Itt van, tengernagy, egy tizezer aranyról szóló cheque. Holnap
+majd eljövök a revancheért… <span class="pagenum"><a name=
+"Page_137" id="Page_137">-137-</a></span></p>
+<p>Az én vidéki uriemberem nagyon szereti olvasni az Ohnet
+regényeit, de az őrgrófok és tengernagyok példája nem hat reá: ő
+nem veszi elő a cheque-könyvét, nem bocsát bodor füstmacskákat a
+levegőbe, hanem igen dühösen fizeti ki a kilencforintos
+kártyadifferenciát. Sőt annyira nem nyugszik bele a végzetébe, hogy
+igy szól fizetség közben a partneréhez:</p>
+<p>– A fene ette volna meg azt az ötletemet, hogy magával
+kártyázzam.</p>
+<p>– Hogy érti ezt? – kérdi a szerencsés nyerő.</p>
+<p>– Ugy értem, hogy csak olyan emberekkel passzió kártyázni, akik
+szépen és uri módon játszanak. Önt a hideg rázza félelmében, hogy
+esetleg husz krajcárt elveszit…</p>
+<p>Az ilyen beszéd rendes uzus az ugynevezett alrendi kártyázók
+között, s a ravasz nagyvárosi játékosok nem is csinálnak belőle
+valami különösebb affaire-t. De az áldott vidéken, ahol még hisznek
+a lovagias ügyek szentségében, s ahol a kaszinó kigolyózza azt a
+gyáva egyént, aki a rajta esett sérelmet nem torolja meg fegyveres
+kézzel, egészen más megvilágitás alá esik az efféle kedélyeskedés.
+A boldog nyerő itt hidegen zsebrevágja a kilenc forintot, majd
+begombolja a kabátját és igy szól:</p>
+<p>– Elég, uram, a többit majd elvégzik a segédeink… <span class=
+"pagenum"><a name="Page_138" id="Page_138">-138-</a></span></p>
+<p>Ezzel, mint egy modern Antonius, távozik a füstbe burkolt
+kaszinói teremből.</p>
+<p>Még aznap este két komor férfiu jelenik meg a sértegető ur
+lakásán, s a nyerő nevében ünnepies arccal elégtételt kér. A
+sértegető azonban, ahelyett, hogy a maga segédeit megnevezné,
+közömbös vállvonogatással ezt válaszolja:</p>
+<p>– Ilyen szamárságokba egyáltalában nem megyek… Nem vagyok én
+Bayard lovag, hogy egy éles karddal hadonázzak… Elégedjék meg az az
+ur azzal, hogy a kilenc pengőforintomat elnyerte…</p>
+<p>Igy állnak most az ügyek s nagyon természetes, hogy a
+kisvárosban egyébről se beszélnek, mint a megtagadott elégtételről.
+Némelyek már azt az eszmét is fölvetették, hogy a lovagiatlan urat
+ki kellene golyózni a kaszinóból, de mielőtt erre a rémes lépésre
+sor kerülne, hozzám, mint világban járatos férfiuhoz fordulnak
+azzal a kérdéssel: vajjon nem becstelen himpellér-e, aki sérteget,
+de gyáván elbujik, mikor a sértéseit számon kérik?</p>
+<p>Tisztelt uraim, én tudom, hogy mivel tartozom a közvéleménynek,
+s nagyon érzem, hogy az elém terjesztett problémára az lenne az
+egyedüli, méltó válasz, hogy: ki ezzel a salakkal a lovagias
+társadalom testéből! De nem bánom, ha engem disztagnak is
+választanak a kaszinóba, csak azért, hogy egyhangulag kigolyózzanak
+belőle, nyiltan, félelem nélkül kimondom: <span class=
+"pagenum"><a name="Page_139" id="Page_139">-139-</a></span> annak a
+lovagiatlan himpellérnek igaza van. Nemcsak azért van igaza, mert a
+párbaj felnőtt emberek között manapság már ugyszólván végképp
+kiment a divatból. Tessék csak megnézni a társadalom ugynevezett
+oszlopait: a politikusokat, államférfiakat, mágnásokat, előkelő
+kaszinói tagokat: ezek immár évek óta se veszik kezükbe a vértől
+rozsdás, harci szablyákat. A párbajokat e nobilis férfiak többnyire
+egy iv miniszterpapiroson intézik el. De erre, amint mondtam, nem
+is hivatkozom; mert ha a párbaj épp ugy a virágkorát élné ez idő
+szerint, mint a középkorban, akkor is hüdéses butaságnak lehetne
+minősiteni, ha valaki az ilyen kártyaügyből kifolyólag vágatna
+folytonossági hiányt a bőrére. A vesztő mindig haragszik; ezt már a
+boldogult Tubalkain épp ugy tudta, mint a mai kaszinótagok és
+kávéházi törzsvendégek. Nyugodt márkik csak a rossz francia
+regényekben vannak; az eleven játékosok nem igen tudnak beletörődni
+abba a gondolatba, hogy egy rosszabb kártyás (mert a partner mindig
+kevesebbet tud, mint ők) nyerte el az ő finom készpénzüket. A
+kártyaasztalnál mondott gorombáskodás tehát az okos ember szemében
+nem számit, föltéve, hogy a szokvány-gorombáskodás törvényes
+határait nem lépte át. Az ilyesmit az ember egy jókedvü
+viszont-gorombáskodással intézi el, de nem küld gérokkos segédeket,
+ha csak azt nem akarja, hogy kinevessék. A józan férfiu ugyanis nem
+teheti kockára az életét azért, hogy <span class="pagenum"><a name=
+"Page_140" id="Page_140">-140-</a></span> több volt a quintje, mint
+az ellenfelének. A bejött quintért – mint a költő oly szépen
+dalolja – az ember fölir egy bummedlit, de nem áll ki érte, harci
+karddal a kezében, a lovagiasság porondjára.</p>
+<p>Az az ur egyébiránt még okosabban intézte volna el az ügyét, ha
+eleget tesz a formaságoknak is s előzékenyen megnevezi a segédeit.
+A segédek majd gondoskodtak volna róla, hogy egy iv miniszterpapir
+árán megmentsék a veszélyben forgó becsületet.</p>
+<div class="chapter">
+<h2>A kézcsókról</h2>
+</div>
+<p>Egy vidéki fiatal ember, aki – a levele szerint – gyakran
+megfordul a fővárosban is, azzal a kérdéssel fordul hozzám: mi a
+legujabb divat a kézcsók dolgában, s igaz-e, amit neki egy igen
+előkelő uriember mondott a kaszinóban, hogy t. i. a comme il faut
+gavallér mindig kezet csókol a hölgyeknek. Az uriember, aki annyira
+kardoskodott az obligatorius kézcsók mellett, állitólag Pesten, a
+Nemzeti Szinházban, gyakran tanuja volt annak, hogy Mihályfi Károly
+nemes eleganciával csókolta meg a márkinők és a hercegnők kezét,
+mikor a dráma második felvonásában a főuri szalonba belépett.</p>
+<p>Szivesen foglalkozom a kézcsók kérdésével, mert ebben a dologban
+még talán nagyobb a bizonytalanság nálunk, mint abban, hogy fekete
+vagy fehér csokrot <span class="pagenum"><a name="Page_141" id=
+"Page_141">-141-</a></span> csatoljon-e a társaságbéli ur a
+gallérjára, amikor előkelő hölgyek között megjelenik. Akárhányan
+vannak, akik elvileg megnyalják minden csinosabb uriasszony kezét,
+sőt a fiatal leányoknak is kezet csókolnak, azzal a megokolással,
+hogy ez a mulatság „nagyon jól esik a magyarnak.“ Szép hazám
+kávéházaiban gyakran láttam, hogy egy-egy fiatal ur, akit négy vagy
+öt uri hölgynek bemutattak, mindegyik asszonynak megnyálazta a jobb
+kezét, tekintet nélkül arra, hogy ezek a szegény nők egész a
+homlokukig elpirultak zavarukban. Mások a kávéházban nem csókolnak
+ugyan kezet, de a szinházban már, ha a mellettük ülő hölgy régi
+ismerősük, nem vonják meg maguktól ezt az élvezetet, abszolute nem
+törődve azzal, hogy egy egész zsufolt nézőtér a tanuja parlagi
+udvariasságuknak. Ismét mások a szinházban is megőrzik
+diszkréciójukat, ellenben a zsurokon valóságos körcsókolózást
+végeznek a jelenlevő asszonyok kezén. Sőt olyanok is akadnak, akik
+egyenesen faragatlan fráternek minősitenek minden férfit, aki az
+ismerős asszonyok kezét nem hozza érintkezésbe az ajkizmaival.</p>
+<p>E viharos nézeteltérések ellenére én nem habozom azzal a
+kijelentéssel, hogy a kézcsók a legtöbb esetben határozottan
+illetlenség. Nem tudom, hogy viselkedik Mihályfi ur a főuri
+szalonokban, lovagias ügybe se óhajtok bocsátkozni ama
+tiszteletreméltó kaszinói uriemberrel, akire névtelen levéliróm
+hivatkozik, <span class="pagenum"><a name="Page_142" id=
+"Page_142">-142-</a></span> de kimondom és megállapitom, hogy sehol
+a nagyvilágban nem grasszál annyira ez az izléstelen szokás, mint
+nálunk. Nem a divatra hivatkozom – a Mode-Journal áprilisi füzetét
+még, fájdalom, nem olvastam – de arra az ösztönszerü jó izlésre,
+melyet az igazi uri emberek már születésükkor magukkal hoznak erre
+a tökéletlen világra. Az igazi gavallér csak azoknak a hölgyeknek
+csókol kezet, akik már kétségkivül tul vannak a flirtelés korán,
+mert ezt a kézcsókot senkise magyarázhatja tolakodó és neveletlen
+léhaságnak. A fiatal, szép asszonyokkal szemben csak akkor
+engedheti meg magának valaki ezt a bizalmaskodást, ha erre világos
+felhatalmazást kapott. Akarata ellenére senkit se lehet arra
+kényszeriteni, hogy a kezét egy idegen férfi ajkával benyálaztassa.
+Kezet csókolhatunk ezenfelül a menyasszonyunknak, annak a jó
+barátunk feleségének, aki ezt a lovagias hódolatot
+szemmelláthatólag szivesen veszi tőlünk, de idegen hölgyeknek, vagy
+azoknak, akiket csak felületesen ismerünk, ilyen módon sohase
+szabad a tudtukra adnunk, hogy ez a közvetlen érintkezés mennyire
+jól esik nekünk.</p>
+<p>Tudom, hogy ez a kijelentés nem pályázhat valami nagy
+népszerüségre, mert mi tagadás, mindenkinek jól esik, ha egy finom,
+fehér, puha kezet egy pillanatig odaszorithat az ajkához. Még
+nekem, a vén embernek is jól esik, s akárhányszor bizony szivesen
+elengednék az elmult életemből tiz esztendőt, ha egy <span class=
+"pagenum"><a name="Page_143" id="Page_143">-143-</a></span> bájos,
+fiatal teremtés plasztikus kezét megcsókolhatnám. Sőt teringettét,
+attól se riadnék vissza, hogy a forró, piros ajkát megcsókoljam. De
+amint nem tehetem meg ez utóbbit, épp ugy nincs jogom az előbbihez
+sem, bárhogy is kalimpál ez a vén szivem attól a vágytól, hogy
+ilyen édes, ingerlő közelségbe juthassak a jó barátaim
+feleségeivel.</p>
+<div class="chapter">
+<h2>A köhögő nézőtér</h2>
+</div>
+<p>Egy elmés, de nagyon haragos fiatal hölgy ma hosszu levelet ir
+nekem, amelyben szörnyen kikel a budapesti szinházlátogató közönség
+ellen. Nem azzal az immár banálissá lett panaszszal hozakodik elő,
+hogy nálunk minden második ember későn jön a szinházba, hanem egy
+másikkal, melyben csakugyan sok az igazság: azzal, hogy a mi
+szinházaink nézőterén ugyszólván légyottot ad egymásnak a náthás és
+influenzás közönség.</p>
+<p>– Ez már nem is szinház, mondja a levél, hanem valóságos
+szanatórium, melyben négy-ötszáz ember szinte versenyt köhög
+egymással. Kérem, én drága pénzen megváltom a földszinti
+támlásszékemet, hat-nyolc koronát fizetek, csakhogy kényelmesen
+végighallgathassam az előadást s ehelyett mi történik? Az történik,
+hogy a legjobb esetben csak minden második-harmadik szót tudok
+megérteni, mert ez a köhögőlavina <span class="pagenum"><a name=
+"Page_144" id="Page_144">-144-</a></span> a legszebb és
+legizgalmasabb jeleneteken is végighömpölyög. A P. Gazsi Mariska és
+Tanay legszebb jelenetét, mikor már-már a meghatottság könyei
+szivárognak a szemembe, egyszerre tulköhögi a szomszédom, s én
+kénytelen vagyok részvéttel nézni rá, hátha megfullad a szegény,
+amikor tulajdonképp az esnék jól, ha ugy a kedvem szerint
+arculüthetném. Nincs szinház Budapesten, ahol ez időtájt ne ülne
+két-háromszáz köhögő, aki tönkreteszi az előadott szindarabokat, s
+versenyt lármáz a zenekari nagy dobbal. Azt hiszem, igazat ad
+nekem, ha azt mondom, hogy ez csunya kiméletlenség a nem köhögő
+társadalom idegei ellen. Hiszen a tapintatlan orrfuvásoktól is
+eleget kell szenvednünk, – még csak az hiányzik hát, hogy az
+emberek köhögni is a szinházba jöjjenek. Miért nem marad otthon az
+az ember, aki a rossz időjárás folytán meghült? Ki kényszeriti,
+hogy a szinházba jöjjön, ahelyett, hogy Priessnitz-borogatásokat
+rakna a mellére, s fiakkerporral, meg forró teával kurálná magát?
+Kérem, figyelmeztesse az olvasókat, hogy ez épp oly kevéssé járja,
+mint az, hogy ha valaki jodoformos vattába burkolózva jelennék meg
+egy szinház nézőterén.</p>
+<p>A hozzám intézett óhajtásnak készséggel eleget teszek, s ime,
+figyelmeztetem az olvasókat, hogy ha meg vannak hülve, akkor
+maradjanak szépen otthon a meleg kályha mellett, mert a gégénk vagy
+a hangszálaink betegségéhez épp oly kevés köze van a
+nyilvánosságnak <span class="pagenum"><a name="Page_145" id=
+"Page_145">-145-</a></span> mint ahhoz, ha reménytelenül szeretünk.
+Én ugyanis megengedem, hogy a köhögés kitünő szórakozás lehet
+annak, aki köhög, de semmiképp se kitünő a másik száznak vagy
+ezernek, aki a köhögést végighallgatni kénytelen. Mert csakugyan
+nem kell éppen tulzottan neuraszténikusnak lennünk, hogy ezeken a
+nézőtéri koncerteken felháborodjunk. Az ember nyolc koronát fizet
+egy támlásszékért, hogy Hegedüs Gyulát, Varsányi Irént hallja, s
+ehelyett egy jómódu kereskedőt, vagy egy öreg ügyvédet hall, aki
+két percig hasztalan erőlködik, hogy a köhögését visszafojtsa, s a
+harmadik percben szinte explodál ettől a visszafojtott indulattól.
+És az ügyet még bonyolitja, hogy az ilyen köhögési rohamok, isten
+tudja miért, a legnagyobb mértékben ragályosak, s ha a földszinten
+egy ur öblös basszus hangon köhögni kezd, rögtön megjön a válasz az
+erkélyekről és a karzatokról, s egyszerre olyan orkán zug végig az
+egész házon, hogy még egy egész zenekar is beleveszne, nemhogy egy
+szalonhangon előadott dialog. Még pedig – ez szintén a
+megfejthetetlen rejtélyek egyike – mindig a point-t köhögik agyon,
+vagy pedig azokat a részleteket, melyek okvetlenül szükségesek a
+cselekvény megértéséhez.</p>
+<p>Én tehát mindenkinek ezennel szigoruan a lelkére kötöm, hogy a
+jövőben csak egészséges gégével menjen a szinházba, de attól
+tartok, hogy a figyelmeztetésemnek nem lesz sok foganatja, mert a
+budapesti <span class="pagenum"><a name="Page_146" id=
+"Page_146">-146-</a></span> ember csak akkor marad otthon, ha már
+agonizálni kezd. Egy kis köhögésért, vagy egy gyöngébb
+torokgyuladásért senki se hajlandó szobafogságban sinlődni, mert az
+otthonlét rideg és unalmas, ellenben a kávéház, a szinház, a
+hangverseny mulatságos és szórakoztató időtöltés. Mert mondani se
+kell, hogy a köhögők táborkara nem csupán a szinházak nézőterét
+lepi el, hanem a kávéházakat és a hangverseny-termeket is. Mindenki
+irtózik attól, hogy egy egész napot – vagy, horribile dictu,
+esetleg kettőt – otthon töltsön, a kártyázásról, a pletykáról, a
+szivarozásról lemondjon, s herbateát igyék félbarna kapuciner
+helyett. Inkább tovább köhög néhány nappal, de nem hagyja el a
+rendes szórakozásait, mert az kizökkentené a rendes kerékvágásból.
+Arra, hogy nem csupán önmagának árt, hanem idegen embereket is
+felboszant, a budapesti köhögő még csak nem is gondol, mert az ő
+elve az:</p>
+<p>– Aki nem akar köhögést hallani a szinházban, az maradjon szépen
+otthon, ahol senkise háborgatja.</p>
+<p>Sok reményem tehát nincs rá, hogy a cikkemmel az ügynek
+használni fogok, mert a közfelfogás nálunk az, hogy a szinházban
+mindenki szabadon köhöghet a pénzeért, s akinek ez nem tetszik, az
+ne menjen szinházba. Aminthogy a jelekből itélve, tényleg ugy áll a
+dolog, hogy nem is megy más, csak aki a köhögők hangversenyében
+résztvehet. <span class="pagenum"><a name="Page_147" id=
+"Page_147">-147-</a></span></p>
+<div class="chapter">
+<h2>Egylovasok és kétlovasok</h2>
+</div>
+<p>A mai kérdés – vajjon az igazi uriember odahajtathat-e egylovas
+bérkocsiban egy előkelő fogadó vagy egy finom magánpalota kapuja
+elé? – eszembe juttatja egy régi, müncheni látogatásomat, amikor
+valakinél dolgom akadt a régens-herceg palotájában. Miközben
+öltözködtem, becsöngettem a szobapincért, s meghagytam neki, hogy
+állittasson egy csinos fiakkert a szálloda kapujához. Mily nagy
+volt azonban a bámulatom, amikor en pleine parade lefelé haladva a
+lépcsőkön, egy kopott, rozzant droschkéra esett a pillantásom,
+melybe csupán egyetlen, sovány ló volt fogva.</p>
+<p>– Mi ez? – kiáltottam dühösen a <i>Vier Jahreszeiten</i> elegáns
+portására.</p>
+<p>– Ez, uram, egy müncheni droschke, – válaszolta nyugodtan a
+portás.</p>
+<p>– Hát nem mondták meg, hogy én fiakkert akarok? Csak nem képzeli
+talán, hogy ezen a hitvány járművön fogok odahajtatni a
+régensherceg kastélyához?</p>
+<p>Az aranysipkás portás hidegen vállat vont, aztán nagy flegmával
+igy felelt:</p>
+<p>– Ön egész nyugodtan mehet egy lóval a régensherceghez, hiszen a
+régensherceg maga is egy lóval szokott idehajtatni a fogadó
+elé…</p>
+<p>Hogy a portásnak igaza volt; arról tiz perc mulva meggyőződtem;
+a régensherceg kapusa – dacára, hogy <span class="pagenum"><a name=
+"Page_148" id="Page_148">-148-</a></span> csak egy lóval jöttem –
+mély tisztelettel nyitotta ki a rozzant kocsi ajtaját, s
+egyáltalában nem éreztette velem, hogy közönséges és krajcároskodó
+fráternek tart. Valószinüleg sokkal inkább csodálkozott volna abban
+az esetben, ha két orosz trapperrel robogok az aranycirádás
+kapuhoz.</p>
+<p>A világotjárt embernek nem szükséges megmagyaráznom, hogy a
+müncheni felfogás Európaszerte érvényben van; Párisban, Berlinben,
+Londonban épp oly ritkaság a fiakkeren járó gentleman, mint a
+bajorok fővárosában. Sőt egyáltalában nincsen is fiakker; két lóval
+csak az az ember jár, aki saját maga tart fogatot, vagy annyi a
+dolga, hogy hónapszámra fogatot bérelhet. A hercegnek, a grófnak, a
+szenátornak, a képviselőnek egyképpen nem derogál, hogy egylovas
+bérkocsiba üljön, mert mindegyiknek az a véleménye, hogy az igazi
+előkelőség nem a használatba vett lóerők számától függ. Csupán Bécs
+és Budapest tobzódnak ebben a viszonyaikhoz nem illő eleganciában,
+még pedig olyan mértékben, hogy a külföldről idetévedt utas jogosan
+a milliomosok városának tarthatja ezt a szerencsétlen
+koldusfészket. Olyan emberek, akik nyolcvan forintot keresnek
+havonként, fiakkeren hajtatnak a lóversenyre, s a legszerényebb
+polgári családok programmjából se hiányzik a vasárnapi
+gummirádlizás. Csak akkor hiányzik, ha egyáltalában nem kapnak
+fiakkert, ami sokkal gyakoribb eset, mint az ellenkező,
+<span class="pagenum"><a name="Page_149" id=
+"Page_149">-149-</a></span> mert a kövér és pirosarcu budapesti
+fiakkeres ugyancsak megnézi azt a legényt, akit ünnepnapon a
+kocsijára fölenged. Bizvást el lehet mondani, hogy a gondos
+családapa, aki a legkedvesebb leányát akarja férjhezadni, távolról
+se végez olyan pszikhológiai kutatásokat a leendő vőlegénynyel
+szemben, mint amilyennel a bakon ülő ur a pironkodó utasnak a
+veséjébe tekint. És ennek az előzetes vizsgálatnak nagyon is megvan
+az oka; a derék fiakkeres csak akkor csördit a lovai közé, ha két
+órai hajtással bőven megkeresheti a lovai két hétre való
+abrakocskáját. Miért menne olcsóbban, mikor ezt az árat is szivesen
+megfizetik neki? Istennek hála, a sikkasztók még nem haltak ki a
+világból, – és ahol a sikkasztási ipar virul, ott a szegény,
+kétlovas bérkocsis is hozzájuthat néha-napján egy-egy
+havanna-szivarhoz.</p>
+<p>Hogy ez nem tulzás, azt minden budapesti ember tudja, – és
+mégis: a jóravaló, becsületes, makulátlan uraknak egész sokasága él
+közöttünk, akinek az az ambiciója, hogy a sikkasztókat utánozza, s
+aki egyenesen dehonesztálónak tekintené, ha fényes napvilágnál
+egylovas bérkocsival hajtatna végig a Kossuth Lajos-utcán vagy a
+Kristóf-téren. Sőt egyenesen megborzong arra a gondolatra, hogy az
+előkelő szálloda portása egy nyomorult konflis belsejéből segitené
+ki a gyalogjáró aszfaltjára. Nem gondolják ezek a tiszteletreméltó
+uri emberek, hogy felfogásuk nagyon is balkánízü? A művelt
+<span class="pagenum"><a name="Page_150" id=
+"Page_150">-150-</a></span> nyugaton még az előkelő urak is csak
+akkor járnak kétlovas kocsin, ha ez saját maguknak élvezetet
+szerez; nálunk a portások, a pincérek, az utcai járókelők kedvéért
+ülnek az emberek a gummirádlis párnájára. Nem hasonlit-e némiképp
+ez a felfogásuk annak a vidéki gavallérnak a tempójához, aki
+rántott békát rendelt az étteremben, hogy előkelő urnak tartsák, –
+pedig bizonyosan tudta, hogy vacsora után nagyzolási mániába fog
+esni, összetévesztvén magát az öreg Vézuvval, a szobája padlóját
+pedig ama kisded falvakkal, melyek az illetlen hegy lábainál
+meghuzódnak?…</p>
+<div class="chapter">
+<h2>Egyenruhás rablók</h2>
+</div>
+<p>Nem a pincér-borravalókról akarok beszélni, – ezt a témát rég
+elkoptatták előttem az aktualitásokban dolgozó társadalmi bölcsek,
+– hanem azokról a mindennap előforduló, időleges tiszteletdijakról,
+melyekkel a különböző, apró szolgálatokat fizeti meg a nagy
+városokban járó kulturember. A liftes, a kalauz, a muzeumi- és
+kiállitási őr tiszteletdijáról, mely az utasnak épp oly mindennapi
+kiadása, akár a szállodai vagy a vendéglői költekezés. És mindjárt
+meg is állapitom, hogy Budapest e tekintetben puritánul
+tisztességes város; a nagy rablókat, akik a hires, nyugateurópai
+metropólisokban oly szemérmetlen merényleteket intéznek
+<span class="pagenum"><a name="Page_151" id=
+"Page_151">-151-</a></span> a pénzintézetek ellen, itt jóformán nem
+ismerik. Talán azért, mert kevés a gyakorlatuk benne, hiszen
+Budapest – fájdalom – még nem esik bele a gazdag, nemzetközi
+csavargók rayonjába.</p>
+<p>A külföldön régóta rendes és becikkelyezett törvényen alapszik
+az utasok megadóztatása, Mikor Versaillesban a Maria Antoinette
+hálószobáját megmutatták nekünk, s a társaság néhány praktikus
+tagja észrevétlenül ki akart surranni az egyik mellékajtón, hogy a
+borravaló elől megmeneküljön: mindnyájan ijedten álltak meg, mert
+hiába nyomogatták óvatosan a kilincset, az ajtó egyáltalában nem
+nyilt fel. Be volt csukva, még pedig kulcscsal, aminthogy az összes
+ajtók be voltak csukva, amelyek a világhirü parkba vezettek. Az
+idegent itt egyszerüen zár alá helyezik, s a fogságból csak akkor
+engedik ki, amikor a bőbeszédü ur az összes mondanivalóit elmondta,
+s mosolygó arccal, kinyujtott tenyérrel foglal helyet a kijárás
+mellett. Belépti dij ugyanis nincs a versaillesi kastélyba, de
+kilépti dij, az bezzeg van; s a leggyakorlottabb smuciánok se
+párologhatnak el, ha az obulusaikat le nem fizetik. De
+Versaillesben utóvégre csak szolgák vannak, akiket senki meg nem
+szólhat azért, hogy borravalót kérnek. Ám a londoni
+Westminster-Abbeyban, ahol meggörnyedt, ősz barátok mutogatják a
+Dickens, Tennyson és Stuart Mária nyugvóhelyeit, épp ugy
+megkivánják a borravalót, akár egy köruti kávéházban. A
+tiszteletreméltó <span class="pagenum"><a name="Page_152" id=
+"Page_152">-152-</a></span> szerzetes, a penészes szarkofágok
+között, méltatlankodva nyujtja felénk reszkető kezét, ha csupán
+hálás köszönetünk kifejezése mellett akarunk eltávozni a boltivek
+alól. Köszönet? Ebből nem lehet megélni, mondja megbotránkozva a
+kulcscsomóját zörgető, jámbor atya, aki gondosan megnézi az
+ezüstpénzeket, mert haj, temérdek a kalandor, s az isten szolgái
+gyakran ki vannak téve annak, hogy silány hamispénzt nyujtanak át
+nekik a szépen csengő ezüst helyett.</p>
+<p>Mikor Párisban, a Pantheonban jártam, a halottak öreg pásztora
+szeretetreméltó előzékenységgel kalauzolt végig az apró fülkék
+között, melyekben a művészet és irodalom legnagyobb geniejei
+pihennek. Évekkel ezelőtt irtam már a Pesti Hirlapban arról a
+párbeszédről, melyet akkor a vén ciceronéval folytattam; de most,
+hogy a borravalók kérdése szóban forog, megint eszembe jut a
+borvirágosarcu, egyenruhás aggastyán, aki nyájasan, derüs kedvben
+mutatta be nekem a halottjait, közben vidáman pattintva fel a
+tubákos szelencéjét, hogy az orrnak is megadja azt, ami az orré. A
+bőbeszédü bácsi kissé fitymálva mutatta meg nekem a Rousseau
+megragadóan szép siremlékét – a sirboltból kinyuló kart, a lobogó
+fáklyával – ellenben a szeme csillogott a lelkesedéstől, amikor a
+Victor Hugo fülkéje előtt megállott velem.</p>
+<p>– Ez a legkülönb ember valamennyi közt, mondta <span class=
+"pagenum"><a name="Page_153" id="Page_153">-153-</a></span> mély
+meggyőződéssel, miközben elismerőleg bólogatott a hatalmas
+kőszárkofág felé.</p>
+<p>– Annyira szereti a <i>Hernáni-t</i> és a <i>Századok
+legendájá</i>-t?</p>
+<p>Az öreg megrázta a fejét.</p>
+<p>– Én uram, egyiket se olvastam, részben, mert gyönge a szemem,
+részben, mert nem birom a derekamat, ha esténként a Montmartre-ba
+hazavetődöm. De azért mégis azt mondom, hogy Victor Hugo a mi
+legnagyobb halottunk. Csak egy van még nagyobb nála, de az,
+fájdalom, nem lakik itt a mi szállodánkban…</p>
+<p>– És az kicsoda?</p>
+<p>– Emile Zola, uram, az utólérhetetlen regényiró. Bárcsak
+megjönne már a kormány esze és mielőbb idehozná nekem ezt a
+nagyszerü embert. De az ostobák még mindig tiltakoznak ellene…</p>
+<p>– A Zola munkáit eszerint végigolvasta?</p>
+<p>– Mondom, hogy nekem nincs időm az efféle időfecsérlésre. Én
+tőlem akár tücsköt-bogarat összeirhatott, ahhoz én, világtól
+elmaradt öreg, amugy se értek. De azt tudom, hogy kétféle halott
+van itt a kezem alatt: finom, jól jövedelmező halott, – és olyan,
+aki iránt az angolok meg az amerikaiak nem érdeklődnek. A Victor
+Hugo koporsóját minden amerikai leány izgatott kiváncsisággal nézi
+meg, Zolát ugy keresik, mintha drága brilliáns volna, de Voltaire
+ma már nem igen kell a turistáknak. Hugo pompásan jövedelmez, néha
+öt- meg <span class="pagenum"><a name="Page_154" id=
+"Page_154">-154-</a></span> tizfrankot is kapok a fülkéje előtt a
+lelkes missektől és mistressektől. Hát még ha Zolát is idehoznák!
+De a mi kormányférfiaink, uram, vakok és siketek, akik nem tudják
+megitélni, hogy ki való a Pantheonba…</p>
+<p>Igy szólt a halhatatlanság kapusa és hálásan zsebrevágta az
+ötfrankost, amit a Rousseau sirja előtt adtam neki. Sőt: csodálkozó
+és elismerő pillantást vetett a Confession irójának fülkéjére.
+Terringettét, mégse lehetett ez amolyan értéktelen ember, ha kerek
+öt frankot jövedelmez!</p>
+<p>Mikor a zsaroló Budapestről hallok, gyakran eszembe jut a vén
+cicerone, aki a kegyeletet olyan gyönyörüen gyümölcsözteti, ott, a
+halhatatlanság csarnokában. És elismeréssel konstatálom, hogy
+sokkal jobbak vagyunk a hirünknél. Egyenruhás rablók legalább
+nincsenek Budapesten.</p>
+<div class="chapter">
+<h2>Full dress</h2>
+</div>
+<p>Keserves panaszszal fordul ma hozzám egy uriember amiatt, hogy a
+rendes nyári fürdőjében valami érthetetlen nagyzási mánia fogta el
+a szállodát bérlő vendéglőst: az étterembe – amely a fürdőben a
+legelőkelőbb – csak frakkban vagy smokingban engedik be az esti
+étkezéshez a vendégeket. Aki szürke redingot-ban, vagy tisztességes
+utcai saccóban jön, azt a főpincér diszkrétül figyelmezteti, hogy a
+<i>full dress</i> kötelező, <span class="pagenum"><a name=
+"Page_155" id="Page_155">-155-</a></span> s aki nem igy jelenik
+meg, azt legnagyobb sajnálatukra nem szolgálhatják ki. „Mit szól
+ehhez a legujabb bogárhoz?“ – kérdezi az én ismeretlenem
+felháborodva. Eddig – ha már egyéb kellemességük nem is volt a
+magyar fürdőknek – az az egy megvolt, hogy az ember patriarchális
+egyszerüséggel mozoghatott az étteremben és a terrászon. Most már
+ez az egy sincs meg, – vitte volna el az ördög azt a sok külföldi
+fürdőt, akit immár nálunk is majmolni kezdenek.“</p>
+<p>Végtelenül rosszul esik nekem, hogy t. felebarátom haragjában
+nem osztozhatom, s nem szedhetem le a keresztvizet arról a nagyképü
+vendéglősről, – de őszintén be kell vallanom, hogy ez a férfiu
+egyenesen imponál nekem, s ha irásban lehetséges lenne a tapsolás,
+hát én lelkes tapssal fogadnám ezt az okos és nagyvilági ujitást.
+Mert bármennyire is barátja vagyok annak a patriarchális
+egyszerüségnek, melyről a panaszos ur oly melancholikus hangon
+emlékezik meg a levelében, az a nézetem, hogy éppen ez a nagy és
+vidám fesztelenség rontotta meg évtizedeken át a magyar fürdők
+tónusát. A borozgató, cigányozó, hangos urak, akik néha fekete
+jaquetben, néha züllött lüszterkabátban telepednek le a vendéglők
+asztalai mellé, különös és nyughatatlan jelleget adtak szép hazánk
+fürdőhelyeinek, teljesen eltérőt attól, amelylyel a nagy és
+elegáns, külföldi fürdőkben találkozunk. A pohárcsörömpölés, a
+poharakon való hangversenyezés, a praepotens <span class=
+"pagenum"><a name="Page_156" id="Page_156">-156-</a></span> hang,
+melylyel egy-egy asztaltársaság a legteljesebb magánügyeit
+megbeszélte, szerintem mind abban a bájos fesztelenségben
+gyökerezik, mely a magyar fürdőket annyira hasonlatosakká teszi a
+szilaj és mulatós vidéki városokhoz. A frakk és smoking – bármily
+furcsa is a dolog – a temperamentumra is tompitólag és finomitólag
+hat, s aki full dress-ben ül le a fehér asztal mellé, nemcsak a
+külső megjelenésében lesz előkelőbbé, hanem a modorában és a
+tónusában is. Ez a titka a nagy, külföldi restaurantok szinte
+templomi csendjének és hangulatának, mely – mit tagadjuk? –
+százszor finomabb és kellemesebb, mint a legkedélyesebb lárma és
+duhajkodás. Az a vendéglős tehát, higyje meg, okos dolgot
+cselekedett, s igazán célszerü és kivánatos lenne, ha a példáját
+minden jobb magyar fürdőben követnék. Szivesen elhiszem, hogy ez a
+mindennapi öltözködés eleintén terhes és alkalmatlan, de ha a
+művelt angol, francia, sőt orosz is megteszi, egyáltalában nem
+tudom belátni, miért ne tenné meg a művelt magyar is, aki
+föltétlenül van olyan uri legény, mint akármelyik a külföldiek
+közül.</p>
+<p>De ha már itt tartunk, én tovább megyek egy lépéssel, s nem
+elégszem meg a frakkal és a smokinggal, hanem bátor vagyok azt
+kérdezni a vendéglős uraktól: miért nem honositják meg a magyar
+fürdőkben is a table d’hôte-rendszert, mely immár Európaszerte
+divatban van? Az á la carte-étkezés ma már mindenütt <span class=
+"pagenum"><a name="Page_157" id="Page_157">-157-</a></span> szinte
+zsarolásszámba megy, de eltörlésének, ettől eltekintve is van egy
+pszichológiai oka; a table d’hôte-rendszer – ha másutt nem – de
+legalább a vendéglőben egyenlőkké teszi az embereket, s megszünteti
+az a balkáni állapotot, hogy a pincér csak azt tartja uri embernek,
+aki a legdrágább ételeket választja ki az étlapból. Aki
+szerényebben költ, azt csak immel-ámmal szolgálják ki, még pedig
+hátul, a mosogató helyiség közelében levő asztaloknál. Külföldön ez
+a csuf osztályozás már régóta nincs meg; a table d’hôte-ért
+mindenki ugyanazt az összeget fizeti, s igy a herceg, a gróf, az
+ügyvéd, a kereskedő tökéletesen egyforma ur az étterem ajtaján
+belül. De, persze, az ilyesmi nálunk még nem tetszetős, mert ugyan
+hogy tudnának megélni a vendéglősök, ha a fürdővendégek nem azzal
+bizonyitanák uri voltukat, hogy két forintot adnak egy adag sárga
+dinnyéért, s harmadfelet egy adag amerikai befőttért. Azt azonban e
+derék férfiak elfelejtik, hogy egy vendég megzsarolásával száz más
+vendéget elriasztanak a magyar fürdőből, s igy végeredményben, az
+egész szezon alatt legalább háromszorosan elvesztik azt, amit két
+hét alatt jogtalanul összeharácsoltak. A pillanatnyi haszon még nem
+tiszta haszon, – ennek szomoru bizonyságai azok a magyar fürdők,
+amelyeknek vendéglősei – bár öt koronát kérnek egy adag rántott
+csirkéért, – a csőd viharos tengerén végzik be közéleti
+szereplésüket. <span class="pagenum"><a name="Page_158" id=
+"Page_158">-158-</a></span></p>
+<div class="chapter">
+<h2>Idegek</h2>
+</div>
+<h3>I.</h3>
+<p>Az ilyen vén ember, mint én, aki sandwicheinek javát már megette
+s a szép, női ajkakat, melyeket a sors kijelölt a számára, már mind
+végigcsókolta hosszu életében, – bizonyára nem sok embert irigyel
+ezen a földön, mert régen, nagyon régen belátta, hogy olyan
+halandó, aki az irigylésre érdemes lenne, nem igen él még az
+afrikai őserdőkben sem… Én a magam részéről sokkal inkább
+kivánkozom arra, hogy nyugodtan emészszek és jól aludjam, mint
+arra, hogy a londoni Rothschild vagy a newyorki Carnegie helyében
+legyek… És mégis: ma elfogott a legsárgább irigység, még pedig egy
+kicsike, ortográfiai hibáktól hemzsegő levél olvasása után,
+amelyben egy vidéki gazdálkodó – ah, boldogok legboldogabbja! – azt
+kérdezi tőlem, kalendáriumi mindentudótól: magyarázzam meg neki,
+lehetőleg értelmesen, hogy micsoda is legyen voltaképp az az
+idegesség, melyet mostanában annyiszor emlegetnek?</p>
+<p>Ime, barátaim, hát mégis vannak még arkádiai pásztorok; egy
+huszadik századbeli, eleven, európai férfiu nem tudja, hogy miből
+áll az idegesség, s épp oly kiváncsian tudakozódik felőle, mintha
+valami ismeretlen, keletázsiai betegségről lenne szó, melyről csak
+az ujságok Vegyes rovata beszél… <span class="pagenum"><a name=
+"Page_159" id="Page_159">-159-</a></span></p>
+<p>A levél meghatott és felháboritott, de utóbb, mikor nyugodtabban
+elolvastam, az a furcsa gondolat ötlött az eszembe, hogy ez az
+ember talán nem is kiván tőlem oktalan dolgot… Az idegességről
+csakugyan érdemes elmondani egyet-mást, mert ez a betegség maga is
+probléma, még pedig a legnagyobbak egyike, melyekkel csak az
+orvostudomány foglalkozik… Idegorvosok már sürün élnek a
+kulturországokban, az aranyos cégtáblák hencegve hirdetik, hogy a
+tudós férfiak egész légiója szentelte már magát annak a nemes
+hivatásnak, hogy a neuraszténikusokból józan polgárokat faragjon, –
+de az idegek életéből és titkaiból (nem bánom, ha meg is köveznek,
+de kimondom) a doktorok ma sem tudnak sokkal többet, mint őseik, a
+boszorkány-konyhában dolgozó felcserek… Anatomice jól ismerik az
+idegeket, az élettani funkciók, melyek szerint igazodnak, nem
+tartoznak többé a titkok közé, de a hatások, melyeket az érzésekre
+és a hangulatokra gyakorolnak, melyek az akaratot és az energiát
+akárhányszor sulyosan megbénitják, melyek vérszomjas hősökké
+változtatják a gyávákat és siránkozó vénasszonyokká a bátrakat és
+erőseket: majdnem egészen ismeretlenek még ama kitünő orvosdoktorok
+előtt is, akik szünetlenül az idegesek bajaival foglalkoznak…
+Hidegfürdő, félfürdő, séta, táplálkozás és bromnátrium: ime a
+doktorok egész tudománya ama száz- és százféle baj, kellemetlenség
+és gyötrelem ellen, <span class="pagenum"><a name="Page_160" id=
+"Page_160">-160-</a></span> amely a modern ember életét
+megkeseriti, a családi tüzhely hangulatát tönkresilányitja, s a
+néma és hangtalan tragédiák sokaságával döbbenti meg azokat, akik
+belelátnak a társaságos élet kulisszái közé. Bizvást el lehet
+mondani, hogy manapság száz felnőtt ember (sőt száz felnőtt ifju)
+között legalább kilencvennyolc ideges van, s az izmaikkal kérkedő
+athléták között, akik büszkén mutogatnak sulydobási és
+távgyaloglási rekordjaikra, épp annyi példány akad, aki a keble
+mélyén titokban bolondnak hiszi magát, mint a hajós kapitányok, az
+irók és a családanyák, sőt: mint az okleveles és gyakorló
+orvosdoktorok között. A neuraszténikusok száma hasonlithatatlanul
+több, mint a náthásoké s a különbség mindössze annyi, hogy amig a
+náthásnak megvan a bátorsága hozzá, hogy a baját nyiltan bevallja,
+az ideges szinte remeg a félelemtől, hogy valaki a félbolondot
+felismerheti benne…</p>
+<p>Ez a nagy probléma tehát mindenképpen megérdemli, hogy kissé
+szemügyre vegyük, még pedig nem a tudomány szempontjából, – hiszen
+ehhez majdnem oly keveset értünk, mint az orvosok – hanem a
+társadalom, a józan ész s a humor pápaszemén keresztül. Irjunk
+egyet-mást az idegességről és az ideges emberekről, nem rendszeres
+tanulmányt, hanem apró vázlatokat és megfigyeléseket, amelyeknek
+egy hasznuk mindenesetre meglesz: a sok gyáva, titkolózó, sunyi
+módon meglapuló neuraszténikus rá fog jönni arra, <span class=
+"pagenum"><a name="Page_161" id="Page_161">-161-</a></span> hogy
+baja ezer, sőt százezer halandóval közös, s hogy ami neki fáj, az a
+barátjának, a sógorának, a szomszédjának, a fölebbvalójának, az
+alárendeltjének is épp ugy fáj, ha nem jobban. És ha már egyéb
+vigasztalásuk nincs, hát az is valami, felebarátaim, hogy a
+szégyenkezésre egyáltalában semmi okunk: az a sok őrült gondolat,
+mely a mi fejünkben megfordul, polgártársainkat, a látszólag
+nyugodt és hidegvérü gentlemaneket is épp ugy meggyötri, mint jó
+magunkat.</p>
+<h3>II.</h3>
+<p>Kezdjük ott, mikor az ideges ember – az édes és undoritó gyermek
+– hajnali hétkor, kilenckor, vagy tizenkettőkor az éjszakai álmából
+fölébred. Mondjuk, hogy előzőleg hét órát nyugodtan és zavartalanul
+aludt, – bár ezt sohase fogja elismerni – tegyük fel, hogy
+váltólejárata, kitüzött árverése s más egyéb kellemetlensége se
+esedékes, szóval: minden oka meglenne rá, hogy bizonyos
+életvidorsággal tekintsen az előtte álló órák felé. Ez logikus és
+érthető lenne, de nem igy történik; a neuraszténikus fölnyitja a
+szemét s mindenekelőtt konstatálja, hogy a dereka sajog, a feje
+zug, a közérzete pedig körülbelül olyan, aminő Husz Ábrahámé
+lehetett félórával a kivégzése előtt. Amig a szobában álmosan
+körülnéz, egyszerre ugy rémlik neki, hogy az egész élet csak ostoba
+időfecsérlés. Minek élni? Tulajdonképpen mi vár rá ma, holnap és
+holnapután? <span class="pagenum"><a name="Page_162" id=
+"Page_162">-162-</a></span> Az, hogy a huszezredik kávét megigya,
+hogy képtelen együgyüségeket beszéljen közömbös idegenekkel, hogy
+ismét befaljon egy köritett marhahust, s hogy izgatottan lesse,
+vajjon a makk alsó, melylyel quintje lenne és a parthiet megnyerné,
+véletlenül odatéved-e a kezébe? Hát ez lenne egy komoly, felnőtt
+szakállas ember minden életcélja és ambiciója? Fanyarul nyul az
+éjjeli szekrényére készitett reggeli lap után s ismét – századszor,
+ezredszer, tizezredszer – megállapitja, hogy ebből a szürke
+betütengerből őt tulajdonképpen semmi sem érdekli, mert ő egy
+mákszemnyivel se fogja jobban érezni magát, ha az angolok
+összecsókolóznak az oroszokkal, ha a koronajáradék sülyed vagy
+emelkedik, s ha Bárczy István még ujabb és ujabb segédorvosokat fog
+kinevezni a balparti közkórházakba. Utálattal dobja el az ujságot,
+nagy nehezen rászánja magát, hogy fölkel, miközben ugy érzi, hogy
+szédül, hogy sirógörcse lesz s hogy egy falat nem sok, de annyit se
+tudna lenyelni a torkán, habár az inkák kincsét is neki adnák azért
+a kegyességeért, hogy jóizüen megreggelizzék.</p>
+<p>Életvidámnak tehát tulzás lenne most állitani neuraszténikus
+barátunkat s a környezet, mely a fölkelés után következő pillanatok
+hangulatait, fájdalom, régóta ismeri, gondosan óvakodik attól, hogy
+a nagyságos, időleges tébolyodott urnak még a legenyhébben is
+ellentmondjon. Az okos feleség tisztában van vele, <span class=
+"pagenum"><a name="Page_163" id="Page_163">-163-</a></span> hogy
+ilyenkor csak egyetlen taktika segit: mindent helyben kell hagyni,
+amit imádott, de félbolond férje állit. Ha csütörtökön azt mondja,
+hogy vasárnap van, ha kijelenti, hogy a könyvnyomdát Franklin Rezső
+találta ki, a puskaport pedig Kolumbus Fülöp, a szerető hitves
+nyájasan bólint s szeliden igy válaszol:</p>
+<p>– Igazad van, fiacskám…</p>
+<p>Mert jaj, százszor jaj neki, ha ellentmond, ha a vitatkozás
+vörös posztójával ingerli az amugy is feldühödött bestiát… Az okos
+asszony óvakodik is ettől a könnyelmüségtől, hiszen jól tudja, hogy
+az ő ideje is elérkezik, s délben, mikor a hajnali hangulat már
+elpárolgott, a kedve szerint boszut állhat mindazokért a
+méltatlanságokért, melyeket másfélóráig elszenvedett. Reggel tehát
+a legképtelenebb abszurdumokat is készséggel helybenhagyja, s csak
+annyit mond az édes mamájának, ha a családi életéről szó esik:</p>
+<p>– Az uram nyolctól kilencig dühöngő őrült, de különben jóravaló
+és kedves fiu…</p>
+<p>És a fiuk, akik már iskolába járnak, szinte dicsekedve mondják a
+barátaiknak, ha az apák kiváló tulajdonságai a tizórai uzsonna
+alkalmából szóba kerülnek:</p>
+<p>– A te papád egy közönséges filiszter, de az enyém minden reggel
+megtébolyodik… Ugy ordit és hadonáz, hogy majdnem megpukkadunk
+nevettünkben…</p>
+<p>Szerencsére a legnagyobb vihar is kitombolja <span class=
+"pagenum"><a name="Page_164" id="Page_164">-164-</a></span> magát
+egyszer s igy az a pillanat is elérkezik, mikor a neuraszténikus
+végre eltávozik hazulról. Az első negyedórában még vadállatként
+rohan végig az utcákon, ha valaki megszólitja, csak egytagu
+szavakkal válaszol, a kávéházban lelkifurdalás nélkül meg tudná
+ölni azt a becstelen gazembert, aki beszélgetéssel akarja
+molesztálni, – de lassankint – a jó isten tudja, micsoda belső
+processzusok következtében? – a fölkorbácsolt idegei mindinkább
+elzsibbadnak, a vére lehül és nyugodtabbá lesz, s negyven perccel
+azután, hogy a hálószobáját elhagyta, egyszerre csak tisztába jön
+azzal, hogy egyszerü téboly volt, amit odahaza müvelt… És ekkor
+megsajnálja és mártirnak minősiti a feleségét s miközben a kiflijét
+belemártja a kávéba, józanul igy szól magához:</p>
+<p>– Lipót, Lipót, igazán nem értelek… Hiszen különben okos és
+jóravaló fickó vagy, – hogy tudhatsz hát ennyire megfeledkezni
+magadról?…</p>
+<p>És ekkor ugy tünik fel neki, hogy az élet mégis csak szép és
+mulatságos, hogy az angol király kolosszálisan geniális uralkodó,
+hogy a koronajáradék árcsökkenése határozottan érdekes jelenség s
+hogy Bárczy István nagyon helyesen cselekszik, mikor a balparti
+közkórházak orvos-állományát megszaporitja… És mikor a jó reggeli
+után a medea-szivarját meggyujtja, már édes és türelmetlen
+vágyakozással gondol a délutáni kártyaparthiejára. <span class=
+"pagenum"><a name="Page_165" id="Page_165">-165-</a></span></p>
+<p>Ebédkor három szál gyönyörü rózsát visz haza a feleségének s
+szemlesütve hallgatja, mikor az asszony igy szól hozzá:</p>
+<p>– Lipót, ma reggel ismét dühöngő őrült voltál… Mondd, nem
+szégyenled magad a felnőtt és okos gyermekeid előtt?…</p>
+<p>Lipót nem felel, hanem szégyenli magát. Ilyenkor megfogadja,
+hogy másnaptól kezdve oly hidegvérü lesz, mint egy aggkori
+gyengeségben szenvedő csuka, de másnap – megint csak a jó isten
+tudja, hogy miért? – ujra és előlről kezdi a tegnapi, a
+tegnapelőtti és a multheti komédiát…</p>
+<p>Vajjon mi a patologiai oka a Lipótok e szédületes
+hangulatváltozásainak?…</p>
+<h3>III.</h3>
+<p>A jó isten tudja, mi a magyarázata annak, hogy az ideges ember
+valami oktalan szeméremmel igyekszik eltitkolni a betegségét a
+világ előtt. A náthásnak eszébe se jut tagadni, hogy a nyákhártyái
+gyuladásban vannak, a rheumás még a felületes ismerőseitől is
+tanácsot kér a bajára vonatkozólag, az pedig, aki a gyomrát
+elrontja, fünek-fának panaszkodik, akár a gyermek, aki érdemet lát
+abban, hogy betegnek méltóztatik lennie. Régi tapasztalás, hogy a
+hiányos egészségü ember bizonyos gyönyörüséggel sütkérezik a
+közrészvétben, amivel ravaszul áltatják. Egyedül a neuraszténikus
+<span class="pagenum"><a name="Page_166" id=
+"Page_166">-166-</a></span> szégyenli bevallani, hogy az idegei
+nincsenek hajókötelekből, még pedig azért szégyenli, mert az ideges
+szó nálunk majdnem szinonim a félbolond szóval, sőt – rosszabb
+esetekben – a paralitikus-sal is. Innen van, hogy a neuraszténikus
+szinte beteges erőlködéssel imitálja a nyugodt és a jókedvü
+bohémet, nehogy az ismerősei és a barátai agylágyultnak tartsák. És
+ez a felületes látszat az oka annak, hogy a szegény fiu aki néha
+törni és zuzni szeretne, mint aranykedélyü humorista él a
+köztudatban, s ezáltal olyan tragikomikus helyzetekbe kerül,
+amelyek még a legjobb bohózatiróknak is a becsületükre
+válnának.</p>
+<p>Tegyük fel, hogy az ideges ember a kávéházban vagy a kaszinója
+karosszékében ül, s mig látszólag derüs arccal kevergeti a fekete
+kávéját, voltaképpen egy különös perspektivára gondol. E
+perspektivában ott csillog a nagy, lipótmezei nyaraló egyik dusan
+kipárnázott cellája, ahová a vendéget, az érvényben levő
+etikett-szabályok szerint, csak ugynevezett kényszer-smokingban
+bocsátják be, a rácsos ablak, mely mögött ő, az egyszerü és
+igénytelen ügyvéd, a hatalmas padisahnak, vagy a chinai
+anyacsászárnénak fogja hinni magát, s a kicsike, virágokkal
+boritott sirdomb, ahová gyászbaborult özvegye nemsokára
+elzarándokol, hogy könyeivel öntözze a hantokat, mely mögött
+porladó mindensége nyugszik. Aki az ideges embert ismeri, jól
+tudja, hogy a legenyhébb szivdobogás, a legszelidebb <span class=
+"pagenum"><a name="Page_167" id="Page_167">-167-</a></span>
+derékfájás is elébe tudja varázsolni ezeket a csábitó képeket,
+melyeknek bizonyosságában szinte képtelen pesszimizmussal hisz.
+Külsőleg azonban az elégedett filisztert adja, aki boldogan és
+kéjes lustasággal emészt… Még pedig oly élethüséggel adja, hogy a
+klub vagy a kávéház ismert közéleti bajnoka, aki csak akkor érzi
+jól magát, ha türelmes és udvarias hallgatóra talál, bizalommal
+melléje telepszik az asztalhoz. Nemcsak melléje telepszik, hanem
+beszélni is kezd, még pedig frissen, kitartóan és majdnem
+hipnotizáló bőbeszédüséggel. Sorra veszi a politikát, a városi
+közügyeket, a külföld szenzációit, s mindebből levonja a maga jól
+megokolt elméletét, melyet abszolute nem igyekszik eltitkolni…
+Beszél, beszél és beszél, miközben a szerencsétlen neuraszténikus
+udvariasan, lekötelezőleg, majd sóhajtva, fészkelődve, verejtékes
+homlokkal, kidülledt szemmel mosolyog és titokban ezt gondolja
+magában:</p>
+<p>– Ha ez a vadállat két perc alatt el nem hallgat, bizonyos, hogy
+rosszul leszek itt a kávéházban…</p>
+<p>De a vadállat nem hallgat el, hanem tovább beszél, addig beszél,
+mig a partnere – minden látható ok nélkül – egyszerre csak felugrik
+a helyéből, s pár mentegetőző szót dadogva, elrohan a kávéházból.
+Ez a legokosabb, amit tehet, mert ha tovább maradna, bizonyosan
+beleszédülne a visszafojtott izgalomba…</p>
+<p>A neuraszténikus ugyanis pompásan tudja mimelni <span class=
+"pagenum"><a name="Page_168" id="Page_168">-168-</a></span> a
+figyelmes és kiváncsi hallgatót, de csupán záros határidőig: két
+percig, három percig, esetleg öt percig. Azontul végképpen kimerül
+és összeroppan, főképp akkor, ha nem olyan ügyekről van szó, melyek
+őt személyileg érdeklik. A hosszu elbeszélések kinpadra feszitik az
+idegeit, de azért megható erőlködéssel igyekszik adni a
+nyugateurópait, holott titokban talán a körmeit vájja bele a
+karosszék oldalába. A helyzet még sulyosabbá válik, mikor
+anekdotákat mesélnek neki, amelyeknek a pointejét egyáltalában nem
+érti meg, vagy tanácsot kérnek tőle, amikor majdnem felrobban a
+vágytól, hogy feltünés nélkül távozhassék. De ah, a vágyból,
+fájdalom, nem lehet valóság: az anekdotázó görcsösen ragaszkodik
+ahhoz, hogy a Jaj de fain! cimü kötet összes elévült adomáit
+elmesélje, s a tanácskérő se tartozik ama fiuk közé, akik egy
+kelletlen mozdulat láttára diszkrétül meghátrálnának. Ő szivósan,
+törhetetlenül megtisztel bennünket a bizalmával, tekintet nélkül
+arra, hogy mi sokkal közelébb állunk ahhoz, hogy egy kopogós
+vitustáncot eljárjunk, minthogy embertársainkat – bár az ördög
+valamennyit elvinné! – egy jó tanácscsal megsegitsük.</p>
+<p>Az agyonbeszélő, a mókafiu és eszmecserélő: ezek azok a tipusok,
+melyek a neuraszténikus ember szegény idegeit lassan, de biztosan
+megőrlik. <span class="pagenum"><a name="Page_169" id=
+"Page_169">-169-</a></span></p>
+<div class="chapter">
+<h2>A pesti tónus</h2>
+</div>
+<p>Én, aki azt a különös mesterséget választottam öregségem
+hivatásául, hogy embertársaim gyöngeségeit pellengérre állitom, nem
+térhetek ki annak a különös betegségnek a leirása elől se, amely
+sehol a világon nem grasszál annyira, mint a mi szép és virágzó
+fővárosunkban, s amely ujabban még a mindeddig romlatlan naiv
+vidéket is tökéletesen inficiálta. Ez a betegség a cinizmusig menő
+léhaság, melylyel nálunk minden ember, aki szereti, ha modern
+huszadik századbelinek nézik, a világ összes eseményeit megbirálja.
+Utóvégre másutt is vannak cinikus és gunyolódó lelkek, s a frázisok
+kora talán már a Kongó partján is végképpen lejárt, de annak a
+ragályszámba menő léhaságnak, mely a mi zsurjainkon,
+kávéházainkban, társaságaink körében, sőt szinházi nézőtereinken is
+dühöng, sehol a civilizált világon nem találni a párjára.</p>
+<p>Nem tudom bizonyosan, hogy megértik-e rögtön, amit mondani
+akarok, de ha egy kissé körülnéznek azok között, akikkel mindennap
+érintkeznek, bizonyosan habozás nélkül igazat adnak nekem.
+Budapesten – és most már a vidéken is – egy évtized óta abból áll a
+modernség, hogy senki semmit se vesz komolyan. Vagy helyesebben:
+mindenki szégyelli bevallani, hogy valamit komolyan vett. Nincs
+olyan nagy és szent dolog, amit ne gunyosan és cinikus léhasággal
+tárgyalnának, <span class="pagenum"><a name="Page_170" id=
+"Page_170">-170-</a></span> kivéve a nagyon kis helységekben lakó
+becsületes és puritán férfiakat, akik legalább a politikai
+dolgokban, nem értik a tréfát! A többiek bizonyos megvető iróniával
+beszélnek az emberi élet minden nagy motivuma felől, s a szerelmet,
+a házaséletet, a tudományt, a művészetet, sőt magát a halált is
+olyan tónusban tárgyalják, mintha egy érdekes alsóspartieről lenne
+szó. Azt hiszik, hogy csupán az ostoba vagy elmaradt emberek
+képesek arra, hogy lelkesedjenek vagy elérzékenyüljenek valamin, s
+hogy a moderneket éppen az jellemzi, hogy a világban minden fölött
+gunyolódnak. Valami furcsa, lenéző, irónikus és léha tónus lett
+urrá ebben az országban, melyet azelőtt csak a kávéházi bohémek
+használtak, akik mindenkit, aki tiszta gallért viselt, bárgyu és
+komikus strébernek tartottak. A züllött, kapucinert ebédelő bohémek
+tolvajnyelve volt ez, mely tiz év óta, isten tudja hogyan, az
+országnak, de főképp Budapestnek egész sereg komoly és tisztességes
+osztályát is inficiálta. Az ember ma néha csodálkozva néz körül a
+kávéházi asztalnál, a szinházi nézőtéren, az uri családok
+szalonjában: államhivatalnokok, ügyvédek, orvosok, tanárok mind
+ezen a csuf és léha argot-n csevegnek egymással, mintha valami
+óriási szellemi fejlettségre mutatna, ha valaki mindenről a világon
+gunyos és cinikus hangon beszél. Nálunk már ugy áll a dolog, hogy
+az ember, aki ebben a hangban nem járatos, ügyetlennek és
+félszegnek érzi magát a <span class="pagenum"><a name="Page_171"
+id="Page_171">-171-</a></span> társaságban, mert azt hiszi, hogy a
+környezete ostobának tartja. Innen van, hogy Budapesten majdnem
+minden hazai darab megbukik, minden magyar festő képét silány
+tákolmánynak minősitik, s minden szinészt, komponistát és tudóst
+csufolkodva lekicsinyelnek. A külföldi munkát nem merjük bántani,
+mert ez esetleg a müveletlenség gyanujába keverne bennünket, de a
+hazait lenézzük és megvetjük, mert ez, a léha felfogásuak szerint,
+a mi lelki felsőbbségünket bizonyitja. Ez a cinizmus már annyira
+megy, hogy nem csupán az idegen embereken gunyolódunk, hanem
+önmagunkon is, s pokoli módon röstelkedünk, ha azon kapnak
+bennünket, hogy valamin – kivételesen – elérzékenyedtünk. A
+meghatottságunkat a világért se vallanánk be a nyilvánosság előtt,
+mert isten ments, még ostoba és elmaradt embereknek tartanának
+bennünket. Szégyelljük, hogy szerelmesek vagyunk, szégyelljük, hogy
+a családunkhoz ragaszkodunk, szégyelljük, hogy egy szép és nemes
+gondolat föllelkesit bennünket, s százszor, ezerszer cinikusabbnak
+tüntetjük fel magunkat, mint amilyenek a valóságban vagyunk.
+Közönséges, alantasan gondolkodó, felületes frátereknek hazudjuk
+magunkat, még akkor is, ha minden távolabb áll tőlünk, semhogy
+csakugyan ilyenek legyünk. És azt hiszszük, – az ördög tudja,
+honnan vettük ezt a hitünket? – hogy ezzel az okosságunkat és a
+modern voltunkat demonstráljuk.</p>
+<p>Talán a mi kávéházi törzsvendégeink se fogják <span class=
+"pagenum"><a name="Page_172" id="Page_172">-172-</a></span>
+tagadásba venni, hogy Angliában, Franciaországban, Németországban
+is vannak modern és okos emberek, – pedig ezekben a nagy,
+kulturától ragyogó, igazán fejlett országokban még nyoma sincs
+annak a cinizmusnak, mely a mi társaságainkat jellemzi. A
+legműveltebb angol, francia, vagy német ember se szégyelli, hogy a
+szép dolgokon lelkesedni tud s hogy az élet minden nagy motivumát
+komolyan veszi. Ezt a lenéző, kicsinyes gunyolódást, s a tónusnak
+ezt a léha és alantas módját seholse ismerik annyira, mint
+minálunk. Itt már komoly és értékes beszélgetést egyáltalában nem
+is lehet hallani, mert azok, akik az ilyen beszédre kvalifikálva
+lennének, félénken elbujnak a világ elől, nehogy a hitvány és
+értéktelen fecsegők kinevessék őket.</p>
+<div class="chapter">
+<h2>A bezárt ebédlő</h2>
+</div>
+<p>Egy általánosan elterjedt, pesti szokásról akarok irni, mely a
+szegény férjeket régóta elkeseriti, anélkül, hogy panaszkodni vagy
+lázongani mernének. Én azonban vitézül elmondom a véleményemet,
+mert a szerkesztőség biztos négy fala között az ember nyugodtan
+adhatja a hőst, még ha otthon, az édes házi tüzhelynél, ugy meg is
+lapul és össze is gubbaszkodik, akár egy jól bedresszirozott
+házinyul.</p>
+<p>A szokás, amelyről beszélek, abból áll, hogy a pesti családok
+kilencvenkét százaléka (sőt, amint mondják, <span class=
+"pagenum"><a name="Page_173" id="Page_173">-173-</a></span> a
+vidéki családok egy tekintélyes percentje is) az előszobában, a
+fürdőszobában, a spájzban, vagy a hálószobában költi el az ebédjét
+és vacsoráját, mert a nagyságos asszony, aki azt akarja, hogy a
+lakása mindig rendben legyen, még a gondolatától is remeg annak a
+szörnyüségnek, hogy az ebédlője féltett tisztaságát megbolygassa.
+Előkelő, uri családok, akik kilencszáz, ezer, vagy ezerkétszáz
+forintot fizetnek egy-egy gyönyörü, ötszobás lakásért, voltaképpen
+csak azért dobnak ki ilyen horribilis pénzeket, hogy egyszer egy
+hétben a vendégeik előtt henceghessenek. Az öt szobából ugyanis
+mindössze csak két szobát használnak: a hálót és a gyerekszobát, a
+többibe egész héten át nem léphet be más, mint a bekötöttfejü
+szobaleány, aki minden reggel az arca verejtékével kefél és
+törölget, nehogy egy lázongó porszem valami rejtett zugban
+elbujhasson. Ha a tisztogatásnak vége, a három fölösleges szobát
+gondosan bezárják s csak akkor nyitják ki ujra, ha zsurt tartanak,
+vagy látogató érkezik a házba. Vagyis: két szoba tökéletesen elég
+lenne, a szobaleányt megtakarithatnák, adót, házmesterpénzt
+kevesebbet fizetnének, ha a vendégek kedvéért nem tartanák
+szükségesnek a nagy, ezer forintos lakást. Sőt: olyan familiák se
+használják a szalont és az ebédlőt, amelyek három hónapban csak
+egyszer fogadnak vendéget. Az előkelő, fényesen butorozott
+helyiségbe itt hónapszámra se lép be más, mint a szobalány és a
+tisztogatásban asszisztáló <span class="pagenum"><a name="Page_174"
+id="Page_174">-174-</a></span> nagyságos asszony, de azért fizetik
+a drága lakáspénzt, – hogy miért: arra csak a jó istenke tudna
+feleletet adni. A család, ha nincs vendég – pedig ugyszólván soha
+sincs – az előszobában vagy a fürdőszobában ebédel és vacsorál,
+nehogy a gyerekek a parkettet bepiszkitsák, vagy a drága butor,
+isten ments, megrongálódjék. És ha a férj burkolt célzást tesz
+arra, hogy minek a nagy lakás, ha az ember egyáltalában nem veszi
+hasznát, a feleség idegesen igy válaszol:</p>
+<p>– Azt hiszem, nem engedheted meg magadnak, édes szivem, hogy
+minden két évben uj butorokat vásárolj. Majd ha a lányod megnő és
+fiatal urak járnak a házhoz, neked is nagyon jól fog esni, hogy a
+butoraimat megkiméltem.</p>
+<p>– De hát akkor miért fizetem addig hiába a méregdrága lakást? –
+kérdezi a szegény férj bátortalanul. – Tizenöt évig, mire a kis
+leányunkból nagy kisasszony lesz, e szerint egy kétszobás, udvari
+lakás is megtenné.</p>
+<p>A nagyságos asszony ilyenkor dacosan vállat von s ezt mondja az
+ő sajátságosan misztikus logikájával:</p>
+<p>– Drágám, engem nem ugy neveltek otthon, hogy most egy háromszáz
+forintos udvari lakásban kucorogjak…</p>
+<p>Bebizonyitott tény, hogy a férjek legnagyobb része többre
+becsüli a családi békét, mint a nagyuri kényelmet s igy előbb vagy
+utóbb valamennyi hozzászokik <span class="pagenum"><a name=
+"Page_175" id="Page_175">-175-</a></span> ahhoz a gondolathoz, hogy
+a puritán család az előszoba sántikáló asztalán, vagy a sötét
+fürdőszobában ebédel. Az étkezés, utóvégre is, nem tart soká s a
+gyönyörü, tükörablakos, márványoszlopokon nyugvó kávéház pompásan
+kárpótolja az embert azokért a kényelmetlenségekért, amelyekben a
+házi tüzhelynél része van. Hallgat tehát és sieve nyeli le az
+utolsó falatot, hogy aztán lóhalálában, türelmetlenül rohanhasson
+el a kávéházba, ahol előkelő és kellemes milieuben költheti el
+legalább a fekete kávéját.</p>
+<p>Az asszonyi logika nem tartozik a sziklaszilárd épitmények közé,
+de azért mégis különös és érthetetlen dolog, hogy a nők majdnem
+szándékosan gyülöltetik meg a férjükkel a családi otthonukat,
+holott ha kissé okosabban gondolkodnának, gyönyörüen rá tudnák
+szoktatni őket arra is, hogy sehol se érezzék magukat oly
+kellemesen, mint a saját lakásukban. Az a férj, aki a pompás,
+világos, ezüstnemütől csillogó, meleg ebédlőjében ülhet asztalhoz s
+nem a sötét, légvonatos, barátságtalan előszobában kénytelen
+elkölteni ebédjét, bizonyára kétszer is meggondolná, mielőtt a maga
+kellemes fészkéből kimozdulna s kétségtelenül több időt töltene
+otthon, mint az idegenek lármájától hangos kávéházban. És a serdülő
+gyerek, aki a mostani rendszer mellett önkéntelenül megszokja azt a
+gondolatot, hogy a világot a jó isten csak a vendégek kedvéért
+alkotta, mert ha vendég nincs, hát a homályos előszoba, a piszkos
+<span class="pagenum"><a name="Page_176" id=
+"Page_176">-176-</a></span> abrosz is jó: mennyivel több
+finomságot, harmóniát és jóizlést szivna a lelkébe, ha mindig az a
+másik, tiszta és derüs milieut látná maga előtt, amit most oly
+szigoruan elzárnak előle. De a nagyságos asszonyok, akik öltözködés
+dolgában oly szivesen hódolnak a legfinomabb izlésnek, s a párisi
+Paquinnál, a bécsi Drecollnál és a pesti Holzernél vásárolják a
+nyilvánosság számára a toilettjeiket, otthon, a négy fal között,
+egyáltalában nem törődnek a finomsággal és a jó izléssel. Pedig ha
+tudnák, hogy milyen oktalanul cselekesznek, hát mindennap hófehér
+abroszszal terittetnének föl az ebédlőben s még talán egy
+virágbokréta bevásárlásától se riadnának vissza, amelylyel ezüsttől
+csillogó asztalukat feldiszitenék.</p>
+<div class="chapter">
+<h2>A fehér asztal analfabétái</h2>
+</div>
+<p>Az apró helytelenségek közt, melyeknek tárgyalását a
+programmomra tüztem, van egy, mely első látásra nem látszik valami
+fontosnak, de amely szerintem távolról sem olyan alárendelt
+jelentőségü, amilyennek, felületes szemmel nézve, tartanók: az az
+indolencia, melylyel nálunk az evés müvészetét kultiválják. Jó
+étvágya, istennek hála, sok embernek van Budapesten és
+Magyarországon, de enni csak kevesen tudnak, már t. i. olyan módon,
+hogy a szemlélő esztetikai érzését ne bántsák. Igaz, hogy ez
+szociális szempontból nem nagy <span class="pagenum"><a name=
+"Page_177" id="Page_177">-177-</a></span> baj, mert a fődolog
+mindig az marad, hogy legyen mivel csillapitanunk az étvágyunkat,
+de ha elismerjük, hogy nemcsak a testi szükségleteknek, hanem a jó
+modornak is megvannak a maga törvényei, hát bizony igen gyakran
+jutunk abba a helyzetbe, hogy kissé szégyenkeznünk kell
+embertársaink modortalansága miatt. Aki a nagy, előkelő, külföldi
+restaurantokban megfordult, csodálkozva látja, hogy bár első
+pillantásra csupa szemenszedett nyugateurópai hölgy és ur ül nálunk
+is az éttermek asztalai mellett – a nők gyönyörü estélyruhát, a
+férfiak kifogástalan frakkot vagy smokingot viselnek, – de a
+dekolletált selyemderék és a csillogó ingplasztron mögött
+voltaképpen álcázott tatárok rejtőznek. A menü itt is ugyanaz, ami
+Párisban, az étvágy pedig sokkal jobb, de a stilus, melylyel a
+gazdag lakomát elköltjük, már ugyancsak nem hasonlit arra, melyet
+az elegáns angol és francia ember kultivál az éttermek fehér
+asztalainál.</p>
+<p>Azokról a sokszor szóvátett malacságokról, hogy uri emberek a
+kés hegyén szállitják az ajkaik közé a mártást, vagy a főzeléket,
+hogy a levest hangos szürcsölés közt tüntetik el a tányérjukról,
+hogy a kenyeret vágják, a sajtot pedig törik: egyáltalában nem is
+akarok beszélni, hiszen ezeket az apró illetlenségeket már százszor
+és százszor megrótták előttem. Föl kell tennem, hogy az evés e
+vulgáris helytelenségeivel minden jó társaságbeli ember tisztában
+van, bár őszintén <span class="pagenum"><a name="Page_178" id=
+"Page_178">-178-</a></span> szólva – szégyellem, de mégis leirom –
+akárhány bájos és előkelő asszonyt láttam már, aki mennyei
+ártatlansággal veszi az ajkai közé a kést, sőt: ha jól esik neki,
+kenyérrel mártogatja ki a tányérjából a tatármártást. Akár hiszik,
+akár nem, nálunk az asszonyok közt is aggasztóan tekintélyes
+számban találkoznak az evés müvészetének analfabétái. Olyan
+hölgyek, akik a külsejük után itélve, hivatottak volnának arra,
+hogy egy királyasszony udvarhölgyei legyenek, néha szakasztottan
+ugy esznek, mint egy középfinom szobalány. De ismétlem: ezeket az
+elemi dolgokat nem is akarom szóvá tenni, csak általánosságban
+konstatálom a szomoru igazságot, hogy az étkezés technikájában
+nálunk csak a legritkább ember otthonos. Az a finom, diszkrét
+stilus, mely a nyugati országokban szinte magától értetődik, nálunk
+majd csaknem egészen ismeretlen. Száz előkelő asszony és száz uri
+ember közt loyálisan számitva se akad tiz, aki a villát és a kést
+helyesen tartaná a kezében s aki már a legelső mozdulatával is el
+ne árulná, hogy nem igen járt a jóizlés egyetemére. Pedig az
+emberismerők jól tudják, hogy nem a drága lakás, a vagyonokba
+kerülő butor, a párisi toilette, a pezsgős vacsora, a five o’clock
+thea az igazi finomság szimboluma, hanem a fehér asztalnál való
+tökéletes és kifogástalan viselkedés. Régebben azt mondták, hogy az
+urat a cipőjéről lehet felismerni, ma már tisztában vagyunk vele,
+hogy jó pénzért elegáns cipőt is könnyü venni, de <span class=
+"pagenum"><a name="Page_179" id="Page_179">-179-</a></span> egy
+egész latifundium sem elég arra, hogy valaki, ha nem az, igazi
+urnak lássék az ebédlőben és a nyilvános étteremben. „Vedd a
+kezedbe a kést és villát s én rögtön megmondom, hogy ki vagy!“ –
+szólanak manapság a modern emberismerők, akiknek sokkal jobb a
+szemük, semhogy a drága toilette és a fényes ékszer tévutra vezetné
+őket.</p>
+<p>Annak, hogy nálunk ilyen kevés müvésze van az asztalnál való jó
+modornak, kétségtelenül az az oka, hogy a gyermeknevelés
+programmjában ez a lényeges pont egyáltalában nem szerepel. A
+matrózruhás, kényeskedő kis hölgyeket és urakat senkise tanitja meg
+arra, hogy a villával meg a késsel való bánást épp ugy meg kell
+tanulniok, akár a bostont, vagy a zongorázást. A mamák azt hiszik,
+hogy tökéletesen elég, ha a gyermekeik franciául gagyognak és –
+ugy, ahogy – eljátszanak egy divatos keringőt, – az evést épp ugy
+maguktól megtanulják, ahogy a járást és a beszédet. Pedig ez sulyos
+és szomoru tévedés, amelynek következéseit akárhányszor
+szégyenkezve érezzük meg mindnyájan, akiket erre a léhának látszó,
+de voltaképpen igen fontos tudományra elfelejtettek megtanitani a
+szülői házban. A francia vagy az angol gyermeket sokkal sürgősebben
+avatják bele az étkezés müvészetébe, mint a zene vagy az idegen
+nyelvek rejtelmeibe. Emezeket érett fővel is pótolhatja, amazt, ha
+kis korában rá nem szoktatták, sohasem. Innen van, hogy a francia
+fiu néha nem <span class="pagenum"><a name="Page_180" id=
+"Page_180">-180-</a></span> tudja, hogy mi Afganisztán fővárosa, de
+azt korrektül tudja, hogy a kést miképp kell tartania a kezében, ha
+azt akarja, hogy később majd finom és előkelő férfinak nézzék. És
+akármilyen léhaság is, de bizonyos, hogy ennek a tudományának
+sokkal több hasznát veszi, mint amannak.</p>
+<div class="chapter">
+<h2>A levegőbe néző ember</h2>
+</div>
+<p>Abban a tág keretben, amelyet a <i>Mindennapi problémák</i>
+rovata felölel, szives engedelmükkel szóvá fogom tenni azokat az
+apró helytelenségeket és abuzusokat, amiktől a mi társadalmi
+életünk annyira hemzseg s amiket a nyugatról érkező ember azonnal
+észrevesz, mikor kószáló globetrotterből átvedlik budapesti
+nyárspolgárrá. Egész sereg kicsike illetlenség tolakszik elibénk
+ebben a mi gyönyörüen fejlődő fővárosunkban s szerintem mindenki
+érdemeket szerez a hazai kultura körül, ha a maga ez irányu
+impresszióit nyilvánosságra hozza.</p>
+<p>Nem tudom, láttak-e már Kegyetek orvosi tankönyvet, mely a
+betegségeket akképpen demonstrálja, hogy egy képzeletbeli alakon
+szemléltető rajzokban mutatja be a pathologiai elváltozásokat. Én
+is a tankönyvirók példáját követem s egy közkeletü helytelenségről
+irván, magát az alakot mutatom be, aki ezt a helytelenséget
+leginkább személyesiti. De amint látni fogják, az <span class=
+"pagenum"><a name="Page_181" id="Page_181">-181-</a></span> én
+alakom egyáltalában nem tartozik a képzeletbeli lények közé.</p>
+<p>Ha a figurámnak, akit ezennel bemutatok Kegyeteknek, nevet
+adnék, hát röviden igy nevezném: a levegőbe néző ember…</p>
+<p>Meg fogom magyarázni, hogy kit értek a levegőbe néző ember
+alatt?</p>
+<p>Azt hiszem, La Bruyère mondta ki elsőnek azt az axiómát, hogy a
+legfényesebb carriéreket nem azok a férfiak futják be, akik a
+beszédnek és az elmésségnek a virtuózai, hanem azok, akik a mások
+meghallgatásának müvészetében érik el a legnagyobb tökéletességet.
+Az első pillanatban ezt talán nem értik meg Kegyetek egészen, de ha
+kissé megfigyelik a finom, előkelő és igazán uriasan viselkedő
+embereket, gyorsan rá fognak jönni, hogy az érvényesülésnek a
+legnagyobb titka csakugyan ebben a furcsa axiomában rejlik.
+Beszélni ugyanis mindenki tud (nálunk még jobban, mint másutt) s
+azok a talentumos és kitünő egyéniségek se ritkák, akik ötleteikkel
+egész hallgatóságukat elkápráztatják. De bármilyen hihetetlenül is
+hangzik, a talentumnak ez a fajtája nem sokat ér. A nagyon elmés
+férfiakat senki se szereti, mert fölényes okosságuk élesen és néha
+kellemetlenül tünteti ki környezetük alárendeltebb szellemi voltát.
+Rokonérzésünk inkább azok felé fordul, akik a mi elmésségünknek
+hódolnak, vagyis: akik elismerő mosolyukkal, szemmel látható
+érdeklődésükkel, tekintetük, <span class="pagenum"><a name=
+"Page_182" id="Page_182">-182-</a></span> gesztusaik, fölkiáltásaik
+élénkségével állandóan azt demonstrálják, hogy kiváló, érdekes és
+szimpatikus egyéniségeknek tartanak bennünket. Aki engem ragyogó
+ötletekkel mulattat, azt esetleg nagytehetségü, de hiu és
+elbizakodott fráternek tarthatom; ám aki viharos tetszéssel, vagy
+legalább is: látható elismeréssel fogadja az én beszédemet, az
+rögtön a maga pártjára hódit, mert én is csak hiu és gyarló ember
+vagyok, akinek jól esik, ha mások okos és elmés férfiunak tartanak.
+Aki tehát müvészettel tudja adni előttem a figyelmes és elbájolt
+hallgatót, annak rögtön nyert ügye van nálam, mert az az
+impresszióm róla, hogy kellemes, udvarias és finom férfiu. Ez
+annyira általános, emberi vonás, hogy a nagy kulturnemzetek közt
+mindenki számol vele s innen van, hogy a nyugati országokban már a
+gyermekbe is beleoltják a figyelni tudás kincseket érő talentumát.
+Ha egy francia, egy angol vagy egy bajor embernek másfél óráig
+fogok beszélni olyan témáról, mely őt abszolute nem érdekli,
+véges-végig oly lázas kiváncsisággal fog a szemembe nézni, mintha
+az egész exisztenciája függne attól, amit abban a percben mondok
+neki. Belsőleg talán unatkozik, de az idegrendszere oly
+fegyelmezett, hogy az igazi érzéseit, ha azok kellemetlenek reám
+nézve, sohasem fogja elárulni előttem.</p>
+<p>Őszintén meg kell vallanom, hogy a comme il faut és kellemes
+nyugateurópai modor ellen nálunk nagyon gyakran vétenek. Elmés
+ember itt talán több van, mint <span class="pagenum"><a name=
+"Page_183" id="Page_183">-183-</a></span> másutt, de a sima,
+fegyelmezett, udvarias ember már, fájdalom, a kivételek közé
+tartozik. A társaságunk legtöbb tagja szivesen mulattat bennünket
+saját ötleteivel, de ha arra kerül a sor, hogy a mi történeteinket
+meghallgassa, egyszerre szemmelláthatólag unatkozni kezd. Ásit,
+idegesen fészkelődik, az asztalon dobol s nyilván nagyon
+kellemetlen neki, hogy öt percig hallgatásra van kárhoztatva. Vagy
+ha nem is mutatja ilyen feltünően, hogy szabadulni szeretne tőlünk,
+gépiesen, üveges szemmel néz maga elé a levegőbe, világosan
+elárulva, hogy egyáltalában nem is hallja, amit beszélünk hozzá.
+Egy tekintet, egy mozdulat, egy mosoly se jelzi, hogy előadásunk a
+legtávolabbról is érdekelné. Vonásai csak akkor elevenednek meg
+ismét, ha a beszédet abbahagytuk s ujra alkalmat adunk nekik, hogy
+a maga elmésségét csillogtassa előttünk.</p>
+<p>Ime, ez az a tipus, melynek tagjait az imént a levegőbe néző
+embereknek mondtam. Bizvást el lehet mondani róla, hogy hazai
+specialitás, mely minduntalan eszünkbe juttatja, hogy finomság,
+udvariasság és modor tekintetében még fájdalom, távol állunk a
+nyugateurópai szinvonaltól. <span class="pagenum"><a name=
+"Page_184" id="Page_184">-184-</a></span></p>
+<div class="chapter">
+<h2>A székesfővárosi pacsirta</h2>
+</div>
+<p>Főtisztelendő Ormándy Miklós tanár ur, aki engem annak idején a
+természetrajz titkaiba beavatott, teljes tizenkét órán át beszélt a
+veszprémi gimnáziumban a különféle énekes madarakról, de a
+székesfővárosi pacsirtát – most sem értem, hogy miért? – épp oly
+kevéssé emlitette, mint ahogy Hanák Ker. János s a többi tudós se
+emliti a Magyarországban ismeretes szárnyasok között. Ez annál
+különösebb, mert az összes, közismert pacsirtafajok között a
+székesfővárosi pacsirta a leggyakoribb.</p>
+<p>A székesfővárosi pacsirta (alauda metropoliana) abban különbözik
+a mezei pacsirtától, hogy majdnem kizárólag a székesfőváros falai
+között található. Leginkább a kávéházakban, a borbélymühelyekben s
+tulzsufolt villamos kocsikon tanyázik. Tollazata nem oly egyszerü,
+mint parlagi atyafiáé; többnyire kockás ruhát, szines mellényt és
+ugynevezett zöld agrárius-kalapot visel. Familiáris viszonyaira
+nézve megjegyzendő, hogy tulajdonképpen nem a pacsirták családjába
+tartozik, hanem a jóhangzásu gentry- vagy lipótvárosi
+családokba.</p>
+<p>Nyájas olvasóm, ugye-bár, ismered a mezei pacsirtát, akiről a
+költő oly gyönyörü sorokban emlékszik meg? A kis pacsirta vigan
+szárnyal a levegőég magányában s vidám trillájával édes himnuszokat
+zeng <span class="pagenum"><a name="Page_185" id=
+"Page_185">-185-</a></span> a teremtés urához, mig a szegény
+szántóvető, mosolygó pillantást vetve rá, boldogan törli meg
+porlepte ingujjával munkától gyöngyöző, verejtékes homlokát. A
+székesfővárosi pacsirtának nincsenek ilyen költői ambiciói; ő nem a
+levegőégben szárnyal, hanem alsóst játszik a kávéházak
+kártyaszobájában, vagy a borbély vasfogantyus székén hajtja hátra
+érdekes, barna fejét. De trillázni épp ugy trilláz, mint a mezei
+pacsirta, bár nincs közelében egy fia szántóvető se, aki mosolygó
+pillantást vetne rá. Épp ellenkezőleg: aki hallja, nem a maga
+homlokát törli végig porlepte ingével, hanem őt, a trillázó kis
+pacsirtát, szeretné kedve szerint nyakon törülni.</p>
+<p>Azt hiszem, e poétikus bevezetés után fölhagyhatok immár a
+képtelen beszéddel s elárulhatom – amit Önök már ugy is tudnak –
+hogy a mi pacsirtánk nem egy rokonszenves énekesmadár, hanem egy
+igen antipátikus fiatal ur, aki száz és száz példányban él itt a mi
+gyönyörü székesfővárosunkban. A nevezetessége abból áll, hogy egy
+különös fixa ideája van: azt képzeli magáról, hogy az énekesmadarak
+családjába tartozik. És e fixa idea kifolyásakép mindig és
+mindenütt fütyül: a kártyaszobában, ahol rajta kivül még huszan
+vagy huszonöten játszanak, az étteremben, ahová azért megyek, hogy
+zenekiséret nélkül ebédelhessek, a villamos kocsiban, ahol finom
+uri hölgyek is ülnek s a borbélymühelyben, ahol még tiz ártatlan
+ember várja, hogy <span class="pagenum"><a name="Page_186" id=
+"Page_186">-186-</a></span> a tokáját beszappanozzák. Mindezek a
+hölgyek és urak abszolute nem reflektálnak arra, hogy fényes nappal
+fütty-hangversenyt halljanak, de akár reflektálnak rá, akár nem, a
+tarka mellényü pacsirta sans gène elfujja jelenlétükben a kedvenc
+nótáit, akárha nem is nyilvános helyen volna, hanem a saját
+lakásának hálószobájában. Lelkesen, fanatikus kitartással fütyül,
+ügyet se vetve az ideges pillantásokra, melyek mindenünnen feléje
+repülnek. És – a dologban talán ez a legborzasztóbb – mindig
+ugyanazt a nótát fütyüli, ami egy szakaszjegy keretein belül még
+csak elviselhető valahogy, de határozottan kinos a hosszabb
+utvonalon. Én például föltétlenül kedvesnek találom, ha valaki a
+Nyugoti pályaudvar–Andrássy-uti vonalon a holdvilág-nótát fütyüli a
+fülembe, de némileg idegessé leszek, ha ugyanezzel a nótával
+mulattatnak a Podmaniczky-utcától a Boráros-térig. A jóból is
+megárt a sok s én azt hiszem, hogy Boda Dezső főkapitány ur
+mindnyájunk elismerésére tarthatna számot, ha a villamos vasut
+trillázó kis pacsirtáit gazdagabb és változatosabb müsor
+megállapitására utasitaná.</p>
+<p>De Spass à part, ahogy a Terézvárosban mondani szokták: mi a
+véleményük Önöknek ezekről a nyilvánosság előtt fütyölő
+legényekről? Nekem az a véleményem róluk, hogy nagyon neveletlen
+fickók, akik épp oly kevéssé illenek bele egy kulturváros
+légkörébe, mint azok az emberek, akik sohasem adják mosásba a
+zsebkendőjüket, <span class="pagenum"><a name="Page_187" id=
+"Page_187">-187-</a></span> mert a zsebkendő oda van nőve a jobb
+karjukhoz. Aki a vendéglőben, a villamos kocsiban, a
+borbélymühelyben hangosan és öntelten fütyöl, az nem pacsirta,
+hanem paraszt. A jónevelésü ember ilyen ripőkösködésre sohase
+képes, mert tudja, hogy a jóizlésü uri ember nemcsak a
+zsebkendőjében, hanem a viselkedésében is kerüli a rikitó
+szineket.</p>
+<div class="chapter">
+<h2>Havanna és tengeri rák</h2>
+</div>
+<p>Abban, hogy a zsúr, a five o’clock, a szükséges intézmények közé
+tartozik, már nagyon régen megállapodtak a társadalmi élet bölcsei,
+akik tudják, hogy az ilyen tömeges vendéglátás a legegyszerübb és a
+legkényelmesebb elintézése az uri család társadalmi
+kötelezettségeinek. Az egynapos, fix vendégeskedés mindenesetre
+sokkal praktikusabb, mint a mindennapi, s az erszényem, az idegeim
+egyaránt hasznát látják annak, ha a hétnek vagy hónapnak csupán egy
+előre meghatározott napján kell vizsgálatot tennem a házigazdai
+erényeimből. A zsúr szükségessége – főképp a lányos házakban – nem
+is lehet tehát többé vita tárgya, de annál többet lehet beszélni
+arról a keretről, amelyben ezek a fesztelen összejövetelek a magyar
+uri házakban lefolynak.</p>
+<p>A zsúrnak vagy a five o’clock-nak, legalább elméletben, az a
+célja, hogy az egymással rokonszenvező, s <span class=
+"pagenum"><a name="Page_188" id="Page_188">-188-</a></span> egyazon
+müveltségi fokon álló öregek és fiatalok kedves és vidám
+hangulatban töltsék el a téli alkonyatok óráit. Vagyis: elmésen
+megbeszéljék a mindennapi élet, a müvészet, az irodalom eseményeit,
+néha-néha jókedvüen táncra perdüljenek s tréfával, udvarlással,
+olykor egy kis ártatlan emberszólással édesitsék meg ezt a különben
+annyira szürke és szomoru földi létet. Aki a zsúrt kitalálta,
+bizonyára poétikus, vidám és melegszivü ember volt; hiszen lehet-e
+finomabb és kellemesebb mulatság, mint egy finom, világos
+szalonban, örökzöld pálmák alatt csevegni okos asszonyokkal és
+bájosan piruló leányokkal, mig odakünn ólmos eső hull a csillogó
+aszfaltra? Nem kell éppen tulságosan fiatalnak lenni, hogy az ember
+az efféle intim szórakozásban a kedvét találja; hiszen még nekem, a
+fehérhaju öregnek, is azok a legkedvesebb perceim, amikor szép és
+elmés asszonyok szemébe nézve mondhatom el ó-divatu bókjaimat…</p>
+<p>Távol áll tehát tőlem, hogy a zsúrok ellen izgassak, hiszen
+minden intézmény, mely a közélet tónusának a megfinomitását
+szolgálja, kétszeresen, sőt háromszorosan kedves nekem. De
+akármilyen fanatikus barátja is vagyok a zsúrnak általánosságban,
+egy csöppet se lelkesedem azokért a zsúrokért, amelyek a mi uri
+házainkban szokásosak. Mert azok már nem finom, egyszerü és vidám
+összejövetelek, hanem valóságos felsőbb tanfolyamai az üres
+hencegésnek, a kellemetlen <span class="pagenum"><a name="Page_189"
+id="Page_189">-189-</a></span> nagyzolásnak és annak a huszadik
+századbeli szörnyüségnek, melyre nincsen is magyar szó: a
+proccolásnak. A mi uri hölgyeink azt hiszik, hogy a zsúr csak akkor
+zsúr, ha az ember a szegény ura egész havi jövedelmét elkölti a
+vendégeire. Tehát nem egy csésze theát, egy kevés édességet
+szolgáltatnak föl a házuk barátainak, hanem dús és százakba kerülő
+lakomákat, melyeknek költségeit aztán heteken át megsinylik.
+Akárhányszor tanuja voltam annak, hogy tisztességesen szituált,
+polgári családoknál, melyeknek évi jövedelme tizezer koronára rug –
+ez manapság egészen csinos összeg, – a délutáni összejöveteleken
+kétszáz forintba kerülő buffet áll a vendégek rendelkezésére, s a
+háziur nyolcvankrajcáros havannákkal kinálta az urakat, nem is
+szólva arról, hogy drága cigánybandát is hozatott a rögtönzött
+tánchoz, holott zongora is, zongorajátszó is okvetlen akadt volna a
+társaságban. Az ilyen látvány engem mindig gondolkodóba ejt, főképp
+akkor, ha tudom, hogy mindez a ház felnőtt kisasszonya kedvéért
+történik. A mamák ugyanis konokul azt hiszik, hogy a lányaik
+hamarabb főkötő alá jutnak, ha a nőtlen urakat a fényüzésükkel
+elkápráztatják. Én azt hiszem, hogy ez nagyon silány taktika, mert
+a fiatal urak, akik szeretnek jól élni s akik élvezettel szivják
+végig a papa óriási havanna-rudjait, rögtön más szemmel nézik a
+mulatságot, ha arról van szó, hogy az ilyen környezetben fölserdült
+kisasszonyt feleségül vegyék. Vendégi <span class=
+"pagenum"><a name="Page_190" id="Page_190">-190-</a></span>
+minőségükben pompásnak találják ezt a divatos zsúrt, de mint
+házasulandó legények, alighanem aggódva kerülik az esetleg
+félremagyarázható nyilatkozatokat. Mert ugyan mi az ördögért
+vállalkoznának arra, hogy a vendég kényelmes stallumát a házigazda
+tövises életével fölcseréljék?</p>
+<p>Délutáni összejövetelek a müvelt nyugaton is vannak, de ennek az
+oktalan nagyzolásnak, nyugodtan elmondhatom, sehol sincs párja. Az
+angol uri házakban csupán egy csésze teával s pár falat édességgel
+tisztelik meg a vendéget, de azért minden fiatal ur boldognak érzi
+magát, ha egy előkelő családhoz bejuthat. Az ilyen éretlen
+hencegésnek, valljuk meg őszintén, kissé Balkán-ize van. Legalább
+azoknál a középosztálybeli, uri családoknál, amelyek a családfő
+becsületes munkájából élnek. Ahhoz, hogy az ember valahol jól
+érezze magát, sem tengeri rák, sem januári barack, sem a vitéz Don
+Quijotte-ról elnevezett szivarfaj nem szükséges. Sőt: néha az ember
+épp ott unatkozik legjobban, ahol a havannák legnagyobbak.</p>
+<div class="chapter">
+<h2>A vendégszeretet túlzásai</h2>
+</div>
+<p>Ezt a cikket nem a finom és tökéletes, pesti zsúrasszonyok
+számára irom, akiknek tudvalevőleg minden illemkérdés a kisujjukban
+van, hanem a kedves, naiv és tapasztalatlan kis vidéki teremtések
+számára, akik <span class="pagenum"><a name="Page_191" id=
+"Page_191">-191-</a></span> valahol egy falusi udvarházban
+serdültek fel viruló, fiatal asszonyokká s akik egy reggelen
+hirtelen arra ébredtek, hogy ők, a kis zöldségek, egy nagy, polgári
+háztartás élén állanak s épp oly korlátlan urnői az egész
+háztartásnak, mint édes mamájuk, a tapasztalatokban megőszült
+matróna. Ezeket az édes asszonykákat akarom kitanitani arra a
+nagyon fontos és örökké aktuális tudományra: hogy miként kell
+viselkedni az embernek olyankor, ha vendég ül az asztala mellett?
+Most ugyanis, amióta a hivatásos nagybácsik korába léptem s
+gyakrabban megfordulok azokban a vidéki uriházakban, ahol a vendég
+kedvéért még a falakat is szivesen lebontanák, a magam
+tapasztalásából győződtem meg a felől, hogy ebben a szép országban,
+melynek a vendégszerető hirét még a külföldön is jól ismerik,
+alapjában véve nincsen is olyan jó dolga a vendégnek, mint ahogy a
+legendák mesélik. Még pedig – bármily különösen is hangzik ez az
+állitás – éppen azért nincs jó dolga, mert a mi vidéki asszonyaink
+egyenesen tulzásba viszik a vendégszeretetet s a házukba tévedő
+jóbarátot olyan kellemetlen torturákban részesitik, hogy még hosszu
+hónapok mulva is bizonyosan megemlegeti.</p>
+<p>Akik a vidéki uriházakban megfordulnak, már bizonyára
+kitalálták, hogy arról a furcsa és kinos szokásról akarok beszélni,
+melyet az ország minden szép asszonya szinte hagyományszerüen
+kultivál: a vendégeknek egész a molesztálásig való kinálásáról. Én
+magam <span class="pagenum"><a name="Page_192" id=
+"Page_192">-192-</a></span> például azok közé az emberek közé
+tartozom, akik délben csak azért ülnek az asztalhoz, hogy a fekete
+kávét, mely az életnek tagadhatatlanul egyik fénypontja, kellőképen
+megalapozzák. Nekem délben tökéletesen elég, ha két kanál levest,
+egy szeletke filet-t, egy izletes csirkecombot s egy barackot vagy
+egy nemes fajtáju almát megeszem. Ha egyedül vagyok, nem is
+szerepel egyéb az étlapomon, aminthogy – bizonyosan tudom – sokan
+vannak, akik a déli étkezés dolgában épp oly szerények, mint jó
+magam. Már most velem is, másokkal is, sürün megtörténik, hogy
+vendégképpen kell megjelennem egy-egy derék, vidéki család
+asztalánál, amely természetesen csakugy görnyedezik a magyar
+konyhaművészet remekei alatt. Ha rám biznák a dolgot, minden
+ételből enném egy-két falatot s szerencsésen a végére érhetnék az
+ebédnek, a nélkül, hogy másnap az orvosi tudományhoz kellene
+fordulnom segitségért. De nem bizzák rám, – oh, dehogy! – hanem
+addig kinálnak, addig molesztálnak, amig végre is kimerül minden
+energiám s tehetetlenül végigeszem az egész menüt, miközben
+borzongó hátgerinccel gondolok arra, hogy holnap harminckilencfokos
+lázzal fogok hánykolódni hófehér párnáim között. A bájos
+háziasszony valami különös ambiciót helyez abba, hogy én, a szegény
+mártir, a gyomromat tönkretegyem s a világért se nyugszik, amig egy
+tigris telhetetlenségével mindazt vérbenforgó szemmel fel nem
+falom, amit a vendégszeretet örve <span class="pagenum"><a name=
+"Page_193" id="Page_193">-193-</a></span> alatt a tányéromon
+felhalmoz. Sőt egyenesen sértésnek veszi, ha betegen nem távozom a
+házából. Hogy miért gyötör meg ennyire, azt ő épp oly kevéssé
+tudja, mint én, – de mivel az anyja, a nagyanyja is igy bántak a
+vendégeikkel, hát ő se akar rosszabb háziasszony lenni, mint azok
+voltak.</p>
+<p>Kedves, jó, vendégszerető, finomlelkü, nagyságos asszonyaim,
+engedjék meg nekem azt az alázatos kérdést: ugyan mire való ez a
+kannibálokhoz se méltó kegyetlen és izléstelen szokás? Mit akarnak
+bebizonyitani azzal, hogy a házukba tévedő idegent agyonetetik?
+Talán azt, hogy nem sajnálnak tőle két rostbeefet se s hogy akár
+egy egész libát is szivesen feláldoznak a vendégszeretet oltárán?
+Ez csakugyan nem szorul bizonyitásra, mert minden vendégük
+készséggel elhiszi önökről, hogy a pénzkérdés az ilyen
+meghivásoknál nem fontos. De ha nem ez a prózai momentum készteti
+önöket a középkori emberkinzásra, akkor az isten szerelméért miért
+kinálják agyon a szegény és tehetetlen vendégeiket? Nem teszik fel
+róluk, hogy kinálás nélkül se halnak éhen? Hiszen végre is huszadik
+századbeli emberekről van szó, akik tudvalevőleg nem annyira
+szemérmesek, hogy csupa affektálásból szándékosan éhesek
+maradjanak.</p>
+<p>Nagyságos asszonyok, akik az áldott vidéken oly megvesztegető
+bájossággal képviselik a magyar vendégszeretetet, nagyon kérem
+Önöket, gondoljanak arra, <span class="pagenum"><a name="Page_194"
+id="Page_194">-194-</a></span> hogy a spanyol inquizició szokásai
+már sok száz évvel ezelőtt elévültek s hogy ma már épp oly kevés
+értelme van a hüvelykszoritónak és a spanyol csizmának, mint annak,
+hogy valakit a fehér asztal mellett megkinozzanak. Az emberszeretet
+nevében, összetett kézzel, arra kérem Önöket: hagyjanak fel már
+egyszer végképpen a kinálgatással…</p>
+<div class="chapter">
+<h2>Ingujjban</h2>
+</div>
+<p>Budapest kávéházaiban – még a jobbakban is – pár nap óta mind
+sürübben tünik fel a kánikula ismert és kedves alakja: az ingujjas
+ember. Már kora ebéd után megjelenik s egyenesen a kártyaszoba,
+vagy a billiárdterem felé tart, ahol igy szól egybegyült
+barátaihoz:</p>
+<p>– Nézzünk az után, amiből élünk!</p>
+<p>E szavakkal leveti a kabátját s vidáman letelepedik a zöld
+asztal mellé, vagy kezébe veszi a dákót, hogy délutáni szórakozását
+megkezdje. Az ing, mely a kabát alól kibukkanik, néha tiszta és
+száraz, de néha gyürött és piszkos, sőt: többnyire gyürött és
+piszkos. Azonfelül láthatólag magán viseli a harmincfokos hőség
+nyomait, vagyis: az izzadtságtól egyenesen rátapad a vidám játékos
+testére. Ez mindenesetre érthető – hiszen ki nem izzad ebben a
+pokoli kánikulában? – de mint látvány, nagyon kellemetlen, mert mi
+tagadás: <span class="pagenum"><a name="Page_195" id=
+"Page_195">-195-</a></span> mindenki szivesebben legelteti a szemét
+ilyenkor egy hófödte glecscseren, mint egy önlevében kifőni készülő
+alsósjátékoson. A finom fehérnemünek akárhányan a bolondjai
+vagyunk, de a züllött, kifakult, csuronviz, párolgó kanavász látása
+nem tartozik azok közé az élvezetek közé, melyeket okvetetlenül
+megkivánnánk a pikkolónk mellé. Pedig akár kivánjuk, akár nem,
+részünk van benne, mert a budapesti kávéházban az ingujjas ember
+elfogadott, sőt népszerü tipus, akit a kávéháztulajdonos épp ugy
+respektál, akár a pincér, vagy a többi vendég.</p>
+<p>Nem vagyok valami etiketthajhászó félbolond, azt is elismerem,
+hogy az ilyen nagy melegben jogunk van kissé meglazitani a
+társadalmi törvényeket, de az ingujjas ember feltünő szereplése már
+régóta szálka a szememben. Kis, külvárosi kávémérésekben, ahova a
+mult évtizedek hires Sauwirthjei visszavonultak, piszkos
+matrózkorcsmákban, ahol a pofon épp oly elfogadott akció, mint a
+sörivás vagy a kolbászevés, egyáltalában nem találom feltünőnek, ha
+a vendég ingujjban, sőt feltürt ingujjal telepedik le a keresztlábu
+asztalhoz. De uri helyen, a nagy, tükörablakos kávéházakban, a
+ragyogó csillárok és freskók alatt az ilyen fesztelenség – ne
+tessék rossz néven venni az erős kifejezést – egyenesen illetlen és
+undoritó. Ha a kávéházba megyek, nemcsak ahhoz van jogom, hogy egy
+szelet fagylaltot kivánjak a pénzemért, hanem ahhoz is, hogy az
+esztétikai <span class="pagenum"><a name="Page_196" id=
+"Page_196">-196-</a></span> érzésemet kielégitsék. Az a
+kávéháztulajdonos tehát, aki az ingujjas embert a márványoszlopai
+között megtüri, nem csupán önmagát, meg a helyiségét becsüli le,
+hanem engem is, aki nem azért jöttem a kávéházba, hogy harmatozó,
+öreg izraelitákat nézzek. Akinek melege van, az menjen el egy dunai
+uszodába, vagy menjen haza a saját lakására, ahol – ha ugy tetszik
+neki – nemcsak a kabátját vetheti le, hanem az ingét is. Az alsósra
+vagy a karamboljátékra tudtommal semmiféle törvény se kényszeriti a
+honpolgárokat s aki kabátban nem képes arra, hogy a partiet blank
+bélára felvegye, az inkább mondjon le arról a gyönyörüségről, hogy
+a nyári hónapokban az embertársait megkoppaszsza.</p>
+<p>Ez alkalommal válaszolok annak a mézeshetes asszonynak a
+levelére is, aki nagy megbotránkozással panaszolja, hogy az ura – a
+tökéletes férfi-ideál – pár nap óta ingujjban ül le délben az
+asztalhoz, holott a szülői házban soha életében se látott hasonló
+illetlenséget. Én ugyan abban a véleményben vagyok, hogy a férjtől
+juliusban és augusztusban nem szabad tulságos szigoruan venni az
+effélét, de azért azt mondom, hogy az okos és jólnevelt férj a
+felesége jelenlétében még se ül le ingujjban az ebédhez. Nem azért,
+mintha ezzel valami égbekiáltó bünt követne el, hanem azért, mert a
+családi tüzhely finom tónusán még az efféle kisebbfajta
+neveletlenséggel is csorbát üt az ember. A középsorsu <span class=
+"pagenum"><a name="Page_197" id="Page_197">-197-</a></span> ur
+mindig megengedheti magának azt a fényüzést, hogy egy pehelykönnyü
+lüszterkabátot vásároljon, amit az ebéd ideje alatt magára vehet. A
+feleség, aki bizonyos pillanatokban maga is szintén megfeledkezik
+az ünnepies etikett-törvényekről, a saját megbecsülését látja
+abban, ha az ura vele szemben comme il faut gentleman módjára
+viselkedik. Az etikett felfüggesztésének pillanatai annál édesebbek
+és ingerlőbbek, mentül inkább ragaszkodik az ember az etiketthez
+azokban az órákban, amikor nem a forró sziv, hanem a hideg
+társadalom törvényei szerint kell cselekednie…</p>
+<div class="chapter">
+<h2>Babonaság</h2>
+</div>
+<p>A kaszinónkban, ahol a hazárdjátékok legválogatottabb fajtáival
+támogatták az alapszabályokban sürüen emlegetett nemzeti kulturát,
+egy öreg doktor is gyakran megfordult a kártyaasztal mellett.
+Egyébként vidám és kedves bácsi volt, de ha a kártyaszerencse
+egy-egy negyedórára elpártolt tőle, nyugodtan legyilkolta volna
+azokat a szerencsétleneket, akik szerényen a háta mögé telepedtek.
+Szentül meg volt győződve róla, hogy a rossz kártyajárásnak
+kizárólag a gibicek az okai s ezt a nézetét nem is igyekezett
+eltitkolni előttük.</p>
+<p>– De kedves bátyám, mondta neki egyszer valami fiatal ügyvéd,
+csak nem hisz komolyan abban a szamárságban, hogy a kártyát a háta
+mögött ülő gibic megváltoztathatja? <span class="pagenum"><a name=
+"Page_198" id="Page_198">-198-</a></span></p>
+<p>Az öreg doktor haragosan rázta meg hófehér üstökét:</p>
+<p>– Micsoda, hogy ebben a szamárságban nem hiszek? Jegyezd meg
+öcsém, hogy az én koromban már semmiben sem hisz az ember, se az
+igaz hazafiságban, se a forró szerelemben, sőt még talán a
+gondviselésben sem, de a babonában ugy hisz, mint ti, bigott
+komédiások, a szentirásban. Hogy a föld csakugyan gömbölyü, a felől
+nem vagyok egészen bizonyos, de hogy egy rossz gibic Rothschildot
+is tönkreteheti, abban egy pillanatig se kételkedem…</p>
+<p>Ez az öreg, goromba doktor jut az eszembe, mikor most egy
+„kiváncsi olvasó“ (aki valószinüleg maga is tagja a rossz gibicek
+grémiumának) azt a kérdést intézi hozzám: honnan van, hogy a
+különben okos és intelligens emberek is gyakorta épp oly babonásak,
+mint a legostobább falusi anyóka? Ez a derék ember érthetetlennek
+találja az ilyen elmebeli aberratiót, mert ő maga – amint irja –
+sohase lenne képes rá, hogy egészen közömbös jelenségeknek és
+tárgyaknak befolyást tulajdonitson az emberek sorsára és életére.
+Ebben talán igaza is van, de abban már egyáltalán nincs, hogy a
+babonaság érthetetlen. A babonaság nagyon is érthető és
+megmagyarázható, nem csupán az ostoba és elmaradt embereknél, hanem
+az okosoknál és az intelligenseknél is. Sőt ezeknél talán még
+inkább, mint amazoknál. Hiszen annyi rejtélyes és földeritetlen
+titok vesz <span class="pagenum"><a name="Page_199" id=
+"Page_199">-199-</a></span> körül bennünket bölcsőnktől a sirunkig,
+annyi misztikus és homályos jelenséggel találkozunk még a
+mindennapi életünkben is, hogy nem csoda, ha olyan befolyásokban is
+hiszünk, melyeket a logika nem tudna megmagyarázni. A logika még az
+élet legnagyobb processzusainál is csütörtököt mond, maga a
+születésünk és a halálunk is oly félelmetesen titokzatos, hogy a
+megmagyarázhatatlan befolyásoknak joggal helyet adhatunk azon a
+mesgyén is, mely létezésünknek ezt a két végállomását elválasztja
+egymástól.</p>
+<p>A babonaság tehát föltétlenül érthető, ami természetesen nem
+jelenti azt, hogy a humoros perceinkben ezeket a tébolyitó
+furcsaságokat komolyan kell vennünk. Az az ember, aki csak azért
+jár mindig a Rákóczi-ut jobboldalán, mert a baloldalon való járás a
+hite szerint bajt hoz a fejére, vagy az a másik, aki minden
+vállalkozása előtt kabalából nyers citromot eszik: mindenesetre
+bohózati alak, aminthogy a játékosok babonái is többnyire kacagtató
+bárgyuságoknak látszanak. Mert a játékosok közt, akik a kártya
+véletlennek látszó titokzatosságai révén lesznek nábobokká vagy
+koldusokká, természetesen aránytalanul több a babonás, mint a
+hazardozást elvileg megvető emberek között. Én ismertem kártyást,
+aki babonából dugóhuzót hordott a mellényzsebében, aki a játék
+megkezdése előtt kezet fogott a tüzlegénynyel, sőt olyat is láttam,
+aki selyemhernyókat hozott magával a kaszinóba a kalapja
+<span class="pagenum"><a name="Page_200" id=
+"Page_200">-200-</a></span> bélésében, mert szentül meg volt
+győződve róla, hogy a selyemhernyó jelenléte okozati összefüggésben
+van az ugynevezett pointeur-seriessel. De ki nem ismer akárhány
+embert, akinek ennél még százszor különösebb kabalái vannak? Engem
+az se lepne meg, ha valaki védjegyet tetováltatna a hátára, mielőtt
+a kártyaasztalhoz leül, vagy játékközben gyaluforgácsot és nyers
+gummi arabicum-ot rágicsálna, mert a babonás embertől minden
+őrültség kitelik. És az őrültség se őrültség, ha olyan valaki
+követi el, aki a babona misztikumában hisz. Ez a földi élet annyira
+tele van félelmetes titkokkal, hogy néha a babonaság sokkal inkább
+megadja hozzájuk a magyarázatot, mint a leghidegebb és a
+legkristályosabb logika.</p>
+<div class="chapter">
+<h2>A szép nénik</h2>
+</div>
+<p>Él itt Budapesten egy fiatal rokonom, aki foglalkozására nézve
+szorgalmas ügyvédjelölt, jellemére nézve derék és megbizható fiu,
+de van egy nagy hibája: betegesen rokonszenvez a kávéházi élettel.
+Reggel kávéházban költi el a kávéját, ebéd után feketekávézni siet
+a nagy tükörablakok mögé, hattól nyolcig a megszokott
+törzsasztalánál uzsonnázik, este pedig, ha az utolsó falatot
+lenyelte, már megint ott ül a hosszu márványasztal mellett, hogy a
+világ valamennyi képes és képtelen ujságját végigolvassa. A sorrend
+csak vasár- és <span class="pagenum"><a name="Page_201" id=
+"Page_201">-201-</a></span> ünnepnapokon változik meg, amikor
+változatosság okából, ebéd előtt is a kávéházban tölt el egy
+órácskát.</p>
+<p>A minap, mikor megkérdeztem tőle, hogy miért ragaszkodik ennyire
+a füstös levegőhöz, mely végre is tönkre fogja tenni az
+idegrendszerét, a fiu jóizüen elnevette magát.</p>
+<p>– Miért?… Mondhatom, hogy furcsa kérdés. Hát mi másért járnék a
+kávéházba, mint a szép nénikért, akiket minden időben ott talál az
+ember…</p>
+<p>– Micsoda szép nénikről beszélsz?</p>
+<p>– A pesti kávéházak törzsvendégeiről, akik elég jószivüek hozzá,
+hogy velünk egy födél alatt töltsék el az összes szabad idejüket… A
+szép nénik, épp ugy, mint mi, a kávéházban költik el az
+uzsonnájukat s csak este nyolc után mennek haza, amikor a
+helyiséget söpörni kezdik…</p>
+<p>Igy szólt, bajuszát pödörgetve, az én lovagias öcsém, aki –
+teringettét, hiszen a véremből való fiu – nem tartozik amaz egyének
+közé, akik a barátságos szép asszonyokat elkerülik. Főképp a „szép
+néni“-ket nem kerüli el, a nyájas, selyembluzos ifju hölgyeket,
+akik négy óra után már letelepednek a különböző kávéházakba s az
+illusztrált lapok forgatása közben meleg pillantásokat vetnek a
+körülöttük settenkedő urakra. Én tehát mindenképpen megértem lelkes
+öcsém álláspontját, akinek a VI., VII. és VIII-nál töltött száraz
+délelőttjei után föltétlenül jól esik, ha bájos és jószivü
+<span class="pagenum"><a name="Page_202" id=
+"Page_202">-202-</a></span> hölgyek közt felüdülhet. Sőt a „szép
+nénik“-et is megértem, akik az élet unalmáért és keserüségeiért
+legalább röpke kávéházi ismeretségekben keresnek kárpótlást. De nem
+értem meg – s ez az, amiért ezt a banális témát ujra a nyilvánosság
+elé viszem – azokat a polgári asszonyokat, akik a „szép nénik“
+cimére és jellegére pályáznak. Vagyis: a kávéház jószivü tündérei
+közé keveredő, tisztességes <i>filiszter</i> hölgyeket. Az ő
+kávéházi szereplésük igazán budapesti specialitás; mert sehol a
+nagy világon – se Londonban, se Párisban, se Madridban, se
+Newyorkban, se Tokióban – nincs az a szolid uri asszony, aki
+nappali világitásnál – pláne férfikisérő nélkül – a kávéházban
+lebzselne. Már csak azért se – a háziasszonyi elfoglaltságáról nem
+beszélek – nehogy a „szép nénik“-kel összetéveszszék. Budapesten
+azonban ez a szokás annyira lábrakapott, hogy az embernek szinte
+azt kell hinnie: a filiszter asszonyok egyenesen valami pajkos
+kalandnak nézik, ha a kávéházban félreismerik őket. Hogy ennek a
+különös ambiciónak mi a lelki rugója: azt, fájdalom, nem tudom
+megérteni. Annyi bizonyos, hogy Európa többi kulturvárosában az
+igazi uri nő nem ülne be órákra olyan helyiségbe, ahol egész sereg
+kalandhős fixirozza s ahol a füst, a trágár szóbeszéd és a trágár
+pillantás ugyszólván benne van a leltárban.</p>
+<p>Mindezzel azonban nem azt akarom mondani, hogy a tisztességes nő
+egyáltalában nem járhat a kávéházba. <span class="pagenum"><a name=
+"Page_203" id="Page_203">-203-</a></span> Járhat, de csak bizonyos
+időben: én szerintem este tiz és tizenkét óra között. Akkor a
+legdiszkrétebb felfogás se találhat semmi kivetőt abban, hogy az
+uri asszony, aki a szinházi előadás után még egy csésze forró teát
+akar meginni, a férje karján egy előkelő és jó tónusu kávéházban
+megjelenjék. Aki ilyenkor jön, arról mindenki elhiszi, hogy nem az
+én feketebajuszu öcsém miatt harapja a füstöt s nem azért fogja a
+kezébe a spanyol képes ujságot, hogy e sánc mögül négy
+márványasztal összes férfi-népével kacérkodjék. De a kávéházban
+egyedül, vagy a barátnőivel uzsonnázó asszony mindig ki van téve
+annak a gyanunak, hogy ő is a „szép nénik“ közé tartozik, abba az
+osztályba, melyet ezzel a léha jargonnal keresztelt el a
+kávéházakban lebzselő fiatalság. Az uri nő, ha nappal nyilvános
+helyre akar menni, ám menjen a jóhirnevü cukrászdába, ahol senkise
+ad át neki olyan ujságlapokat, melyeknek margóján szerelmi
+találkákat kérnek tőle. Mert ha szép, akkor az én drágalátos öcsém
+okvetlen kér tőle egy találkát, de nemcsak ő kér, hanem minden
+naplopó, aki az aranyos oszlopok között tartja a hivatalos óráit. A
+közhit ugyanis azt tartja, hogy aki a „szép néni“ cimére rászolgál,
+az már közel van hozzá, hogy a jelleget is megkapja. <span class=
+"pagenum"><a name="Page_204" id="Page_204">-204-</a></span></p>
+<div class="chapter">
+<h2>A vásárló szenvedélyről</h2>
+</div>
+<p>– Magyarázza meg nekem – irja ma egy fiatal ember, akinek
+levelét ezennel tárgyalásra kitüzöm – magyarázza meg, ha tudja, mi
+az oka annak, hogy engem, aki februárban már elmultam huszonhat
+éves, s a közvélemény szerint nem tartozom a legostobábbak közé,
+semmi a világon nem izgat: sem a szerelem, sem a szinház, sem a
+Conan Doyle regényei, de egy körülmény mindig megfoszt a józan
+eszemtől: az, ha több pénz van a zsebemben a szokottnál. Amikor öt
+forintom van, nyugodtan és higgadtan járok az emberek között,
+olcsón és szerényen vacsorázom, gyalog járok, hogy a villamost
+kispóroljam, de ha véletlenül ötven, vagy száz forinthoz jutok
+egyszerre, a szó szoros értelmében becsipek a vagyontól s még
+álomra se tudom hajtani a fejemet, ha a pénztől hamarosan meg nem
+szabadultam. Ilyenkor mindent összevásárlok, ami csak a szemem elé
+kerül, oktalanul, sőt nevetségesen gavallér vagyok s egyáltalában
+nem gondolok arra, hogy holnap, holnapután is nap lesz. Elköltöm az
+utolsó krajcáromat s csak utólag, amikor már ismét antivirilista
+vagyok, tépem ki a hajamat bosszuságomban, hogy ujra könnyelmü és
+beszámithatatlan voltam. Meg tudná mondani, hogy mi ennek az oka?
+És ha megtudná, tud valami orvosságot is ajánlani, amely ebből a
+nevetséges szenvedélyemből kigyógyit? <span class=
+"pagenum"><a name="Page_205" id="Page_205">-205-</a></span></p>
+<p>Ime, a fiatal ur problemája, mely nem is olyan kómikus, mint
+amilyennek az első pillanatban látszik, főképp azért nem, mert
+rengeteg sok ember él a világon, aki ugyanebben a betegségben
+szenved. És ez a betegség annyira veszedelmes, hogy nekem, ha
+afféle unalmas moralista lennék, most alaposan le kellene szidnom a
+könnyelmü fickót s nagy prédikációkkal bizonyitanom, hogy az ilyen
+szenvedély a biztos romlás alapja, mert már apáink megmondották,
+hogy a pénzt sokkal könnyebb megszerezni, mint megtartani. De mivel
+sem moralista, sem Tartuffe nem vagyok, hát bevallom, hogy ezt az
+időleges részegséget, amit a pénz okoz, nagyon meg tudom érteni,
+még pedig azért, mert magam is igen sokáig szenvedtem a vásárlási
+mániának nevezett nyavalyában. Ez a hires bölcs, aki most a
+gyékényen pipázva adja a nyugodt és hidegvérü filozófust, valamikor
+szintén fiatal és hóbortos legény volt, aki a nélkülözés órái után
+mindig megszédült, mikor váratlanul pénzhez jutott. Én voltam az,
+aki ezer forinttal a zsebemben, reggeltől estig ott lebzseltem a
+nagyvárosi utcák kirakatai előtt s nemcsak finom fehérnemüt, drága
+nyakkendőket, kincsekbe kerülő szivartárcákat vásároltam, hanem
+ujfajta dugóhuzókat, silány szobrokat, japán papirszalvétákat és
+ó-német kártyapréseket is, szóval csupa olyan tárgyat, melnyek
+világéletemben se vettem hasznát. Emlékszem rá, hogy egyszer
+Londonban, mikor a pénzeslevélhordó egy napon váratlanul
+<span class="pagenum"><a name="Page_206" id=
+"Page_206">-206-</a></span> benyitott hozzám, a
+Piccadilly-cirkuszon egy kis ölebet vásároltam két fontért, pedig
+bizonyosan tudtam, hogy a boarding-house-omba nem bocsátanak be
+háziállatokat. De a pénztől én is becsiptem, mint mindenki, aki nem
+szokta meg, hogy állandóan százfontosai legyenek a zsebében. Az
+ilyen oktalan költekezésnek épp a vagyon szokatlan tudata adja meg
+a pszichológiai magyarázatát. És még valami; a rendes, komoly,
+pedáns elfoglaltság hiánya, vagyis: az unalom. Tessék csak megnézni
+a személyvonat utasát, aki tizenkét órát tölt a vasuti kocsiban s
+majdnem megőszül idegességében, amig az utazása céljához ér. Az
+ilyen ember nem csupán a menetrendeket és az ujságokat vásárolja
+meg, hanem a közbeeső állomások összes automatáit kifosztja. Egész
+gyüjteményt szed össze a kölni vizből, a Sarg-féle szappanból és
+kalodontból, a pörkölt és pörköletlen mandulából, a savanyu
+cukorkából, a gyujtóból és a bajuszpedrőből. Pedig az egyikre épp
+oly kevés szüksége van, mint a másikra. De megveszi, mert az utazás
+egyhanguságába még az az esemény is édes változatosságot hoz, ha az
+ember a nikkel-huszfillérest az automata nyilásába beledobja.</p>
+<p>A betegséget tehát én tökéletesen megértem, de ami az orvosságot
+illeti, hát az a nézetem, hogy az ilyen baj hasonlit a
+neuraszténiához: csak az idő gyógyitja meg, de az is ritkán. Aki
+erre a betegségre inklinál, az többnyire a haláláig nem gyógyul ki
+belőle. Mérhetetlenül <span class="pagenum"><a name="Page_207" id=
+"Page_207">-207-</a></span> nagy energia kell hozzá, hogy az ember
+hidegen tovább menjen a kirakatok előtt, mikor pénz, sőt sok pénz
+van a zsebében. És ha tovább is megy, többnyire ugy jár, mint az a
+galiciai zsidó napszámos, aki öt pálinkamérést hősiesen kikerült,
+de a hatodikban már emelt fővel kért egy pohár borovicskát, mert
+gyönyörü önmegtartóztatásáért bőven rászolgált erre a kis
+jutalomra. Miért mondjam, hogy az ilyen könnyelmü fecsérlő
+föltétlenül jellembeli fogyatékosságban szenved? Ha azok a keserves
+pillanatok, mikor egy huszforintos kalitka megvásárlása után
+kénytelen adós maradni a főpincérnek a kávéja árával, nem tudják
+kigyógyitani a betegségéből, akkor az én szavam ugyis csak annyit
+ér, mint egy öreg szarvasbogár döngése.</p>
+<div class="chapter">
+<h2>Az utca lovagja</h2>
+</div>
+<p>„Lehetnek-e olyan esetek, amikor a feleség nem köteles
+megmondani az igazságot az urának?“ – kérdezi ma tőlem egy habozó,
+fiatal asszony, akinek – ugy látszik – van egy ilyen delikát esete,
+s most az én girómmal akarja megnyugtatni a lelkiismeretét. Nemcsak
+azért, mert az ilyen ifju teremtések lekötelezése különös örömet
+szerez nekem, hanem teljes, férfias meggyőződésemmel azt
+válaszolom: hogy igenis vannak, még pedig gyakran vannak ilyen
+esetek, s az asszony, mikor az igazságot elhallgatja, akárhányszor
+korrektebbül <span class="pagenum"><a name="Page_208" id=
+"Page_208">-208-</a></span> cselekszik, mint akkor, amidőn naiv
+csacsisággal fölösleges dolgokat is elmesél az ő szerelmes
+uracskájának.</p>
+<p>Ne komédiázzunk és valljuk be igy négyszemközt, hogy
+tulajdonképpen nem is különböző esetekről van szó, hanem egyetlen
+egy esetről, – mert a többiben már nem értem a tréfát, s a
+legnagyobb határozottsággal azt vallom, hogy a házastársaknak nincs
+egymás előtt titkolni valójuk. Helyesebben: a tisztességes asszony
+nem is követ el olyasmit, amit titkolnia kellene az ura előtt.
+Persze akkor, amidőn az igazság őszinte beismerése mellett
+kardoskodom, nem az ugynevezett konyhabeli kulissza-ügyeket értem,
+mert azt a fontos tényt, hogy a szakácsné gorombán visszafeleselt,
+vagy azt, hogy a szobalány bünös hanyagságot tanusitott a
+padlókefélés körül, nemcsak szabad, de kötelesség is elhallgatni a
+férj előtt, akinek igazán nincs feje ahhoz, hogy ezekben a
+komolytalan affaire-ekben itélkezzék. Ilyenekről tehát aligha van
+szó a kiváncsi, fiatal asszony kérdésében. Hogy miről van szó, azt
+bátor leszek rögtön kitalálni, hiszen a magamfajta vén
+globetrotterek, ha kincseket nem is tudnak összegyüjteni hosszas
+kóborlásaik közben, egy nagy kincsre mindenesetre szert tettek:
+arra a tudományra, hogy az ilyen nyughatatlan vérü, fiatal
+teremtések lelkében éppen ugy tudnak olvasni, mint a nyitott
+könyvben.</p>
+<p>Tehát lássuk csak a tényállást, kedves kis barátnőm:
+<span class="pagenum"><a name="Page_209" id=
+"Page_209">-209-</a></span> ugy-e ezuttal is az utca lovagjairól, a
+derék aszfaltbetyárokról van szó? Ön szerényen, lesütött szemmel
+sétlált a Kossuth Lajos-utcán, vagy esetleg a Rákóczi-uton, amikor
+az a borzalmas orvtámadás érte, melyre most is csak heves
+szivdobogással tud visszagondolni… A részletek már banálisak: a
+felsütött bajuszu gazember megemelte Ön előtt a kalapját s
+udvariasan megkérdezte, vajjon megengedi-e, hogy a divatárusnőjéhez
+elkisérje? Egyuttal azt is elmondta, hogy Kegyedet már hosszabb idő
+óta néma tisztelettel szokta követni az aszfalton, de most már
+nincs többé lelki ereje ahhoz, hogy érzéseit eltitkolja…</p>
+<p>Ugye-bár, igy történt a hires eset? Kegyed az első pillanatban
+azt hitte, hogy rögtön el fog ájulni ijedtében, de aztán
+meggondolta magát s nem ájult el, hanem egy megvető pillantást
+vetve az aszfalt Romeójára, olyan lépésekkel távozott, mint Jászai
+Mari szokott egy-egy Shakespeare-dráma negyedik felvonásában… És az
+egész uton az járt a szőke vagy barna fejecskéjében, hogy ugyan mit
+fog mondani a törvényes szerelmese, ha erről a rémületes
+kalandjáról referál neki?</p>
+<p>Kedves kis nagyságos asszonyom, mindenekelőtt fogadja a tisztelt
+férje nevében is forró köszönetemet azért, hogy nem neki mondta el
+ezt a furcsa történetet, hanem nekem. Ha őt avatta volna be
+életének ebbe a fájdalmas titkába, fölösleges izgalmakat szerzett
+<span class="pagenum"><a name="Page_210" id=
+"Page_210">-210-</a></span> volna a derék embernek, mig én
+mosolyogva azt mondom: nem történt Kegyeddel semmi olyasmi, amiért
+érdemes lenne nyugtalankodnia… Az aszfaltbetyárok népes családfáját
+sem az ilyen jó és szolid asszonykák, sem a rendőrök, sem én, öreg
+csavargó, nem tudjuk kiirtani a föld szinéről, mert ez a fajzat
+sokkal inkább szaporodik, mint a legalsóbbrendü élősdiek… De
+szerencsére, nem olyan veszedelmesek, mint azok, mert az olyan
+bátor megvetés, amivel Kegyed a kloaka szerelmesét elhessegette
+magától, minden esetben elég, hogy a szép és fiatal teremtések a
+piszkos tolakodásától megszabaduljanak…</p>
+<p>Mi célja lenne annak, hogy ezt a kalandját a tiszta családi
+tüzhelye mellett fölmelegitse? A férje – aki bizonyosan föltétlenül
+meg van győződve a Kegyed makulátlan tisztességéről – egy
+pillanatig azt hihetné, hogy talán egy ártatlan, de mégis
+hibáztatni való kacérság bátoritotta föl azt a gyalázatos
+csirkefogót. Minek zavarná föl ennek a derék embernek a nyugalmát,
+mikor a lelke mélyén tökéletesen meg van győződve a felől, hogy
+egyáltalában nem cselekedett inkorrekt dolgot? Hiszen az a lovag
+amugy is kényelmes inkognitóban párolgott el a nagyvárosi utca
+emberoceánja között, – és ha a véletlen ugy akarná, hogy Kegyed föl
+tudja lebbenteni azt az inkognitót, ugyan volna-e szive hozzá, hogy
+az urát egy olyan lovagias affaire-ba kényszeritse, amelyben egy
+tisztességes és <span class="pagenum"><a name="Page_211" id=
+"Page_211">-211-</a></span> gáncs nélkül való gentleman lenne
+kitéve egy jellemtelen kalandor golyójának…</p>
+<p>Az őszinteségnek csak abban az esetben volna értelme, ha a
+társadalom az ilyen arcátlan gavallért egyértelmüleg kilökné
+magából. De a mi viszonyaink, fájdalom, olyanok, hogy a leleplezés
+– a helyett, hogy tönkretenné – jóformán glóriát fon a bátor férfiu
+feje köré, aki egy védtelen asszonyt hősiesen inzultálni
+merészelt…</p>
+<div class="chapter">
+<h2>Közkeletü neveletlenségek</h2>
+</div>
+<p>Mikor néha, hosszabb távollét után, a hazámba visszatérek, az
+első napon rendesen ugyanazt a két furcsa jelenséget konstatálom:
+az utcák sokkal csöndesebbek, a nyilvános helyek – az éttermeket és
+a kávéházakat értem – sokkal hangosabbak, mint a külföldön. Az
+elsőt könnyen megértem; Budapest, utcai forgalom tekintetében, még
+nem érte el a nagy európai metropólisok szinvonalát. Igazán
+nagyvárosinak csak néhány exponált pontja mondható; a Rákóczi-ut,
+az Andrássy-ut belső része s szép időben a korzó és a divatos
+belvárosi utcák egyike-másika. A többi majdnem egy vidéki város
+impresszióját kelti, ha az ember Párisból, Londonból vagy akár
+Bécsből érkezik meg a keleti pályaudvarra. (A minap, fényes délben,
+egész Budáig egyetlen járó-kelővel se találkoztam az uj
+Erzsébet-hidon.) <span class="pagenum"><a name="Page_212" id=
+"Page_212">-212-</a></span> Ez azonban még megérthető valahogy;
+ahhoz, hogy egy nagy városnak oly széditő utcai élete legyen, mint
+a nagy nyugateurópai centrumoknak, az üzleti forgalomnak oly mesés
+arányai kellenek, amilyeneket odakünn lát az ember. Ez tehát
+tisztára csak idő kérdése; ha a mi szép Budapestünk is olyan üzleti
+centrummá lesz, mint Páris vagy Berlin, itt is lépten-nyomon ki
+leszünk téve annak a gyönyörüségnek, hogy a tyukszemünket
+ötpercenkint letapossák.</p>
+<p>Amit nem értek s ami állandóan felborzolja még az én nyugodt és
+meghiggadt idegeimet is, az nem a mi utcai életünk abnormális
+csendessége, hanem a nyilvános helyek csuf és izléstelen lármája,
+melyhez hasonlóra csak az ázsiai bazárokban találunk. A budapesti
+ember, mikor a kávéházba vagy a vendéglőbe megy, mintha egyenesen
+valami perverzus örömet találna abban, ha a szomszédait idegesekké
+teheti. Nem is beszélek most azokról a furcsa hölgyekről és
+urakról, akik izléstelenül hangosan beszélnek a vendéglői vagy a
+kávéházi asztal mellett s akik a legszigorubb magánügyeiket is
+olyan tónusban pertraktálják, amilyet a régi rómaiak csak a fórumon
+használtak, de ők is csupán akkor, ha a haza komolyan veszedelemben
+forgott. Ez az ildomtalanság végre is nem általános szokás s igy
+inkább humoros, mint boszantó hatással van a nyilvános helyek többi
+jóizlésü vendégére. De ami egyenesen felháboritó, az a budapesti
+embernek ama <span class="pagenum"><a name="Page_213" id=
+"Page_213">-213-</a></span> közforgalomban levő neveletlensége,
+amelyet a pincérrel, az ujsághordó gyerekkel s az összes szomszédai
+idegeivel szemben elkövet. Mindig csodálkozom rajta, miképp tudja
+itt valaki nyugodtan végigolvasni az ujságját, amikor valóságos
+vihara tombol körülötte a csöngetésnek, kopogtatásnak, kiabálásnak,
+visitásnak, sőt néha orditozásnak is. Száz ember közül százegy a
+késsel veri a poharát, a gyürüjével üti a márványasztalt s olyan
+pokoli zsivajt csap, hogy az elmegyógyitó intézetek dühöngő
+osztálya valóságos trappista kolostor a budapesti kávéházakhoz és
+vendéglőkhöz képest. A bennszülött fővárosi még akkor is csönget,
+sőt harangoz, ha abszolute nyugodt állapotban van; de mit müvel, jó
+isten, olyankor, ha a felszolgáló pincér nem hozza el két percen
+belül a kivánt ujságját (amit háromszáz ujság közül kell
+kiválasztania) s ha a főpincér nem abban a minutumban terem előtte,
+amikor éppen fizetni akar. Ilyenkor kivörösödik, reszket, görcsöket
+kap, mert valami felháboritó injuriának tekinti, hogy őt, aki husz
+krajcárt ad azért, hogy kávét, ujságot, vizet, szóda bicarbonát,
+cimjegyzéket, menetrendet kapjon s a telefont is annyiszor
+használhatja, amennyiszer jól esik neki, két vagy – uram bocsáss –
+öt percig megvárakoztatják. Ez egyenesen galád beletaposás az ő
+egyéni szabadságába s igy csupán a legszentebb jogával él, amikor
+megbotránkozása egész orkánját zuditja az alpincér, a főpincér s a
+kávéházat birtokló <span class="pagenum"><a name="Page_214" id=
+"Page_214">-214-</a></span> uzsorás fejéhez. Hogy e közben én, az ő
+ártatlan vendégtársa, is megőrülök, azzal természetesen nem
+törődik, hiszen nekem is jogom van hozzá, hogy csöngessek, visitsak
+és orditozzak.</p>
+<p>Bizonyos, hogy a tombolásnak ez a fajtája sehol a müvelt
+külföldön nem szokásos s hogy Budapesten is el lehetne szokni tőle,
+ha a nagyságos vendég urak a türelem szent erényében kissé
+gyakorolnák magukat. Elvégre még a legbuzgóbb főpincér se járhat
+biciklin a kávéházban s ha egyszerre tiz ember akar fizetni neki,
+kilencet még akkor is kénytelen megvárakoztatni, ha a
+kötelességérzet valósággal dühöng benne. A husz krajcáromért egész
+sereg jogot szerzek meg magamnak a kávéházban, de azt a jogot, hogy
+egymagamban eljátszszam a sziu-indiánok összes harci jeleneteit,
+még e tekintélyes pénzösszeggel se szerzem meg. Mert a kés arra
+való, hogy a ramsteaket elvágjam vele, a gyürü arra, hogy kedves
+nőm őnagyságára emlékeztessen, de már arra, hogy száz ártatlan
+embert megőrjitsek, sem a kés, sem a gyürü nem való. Hiszen a
+kávéház és a Lipótmező között mégis kell lenni valamiféle
+különbségnek. <span class="pagenum"><a name="Page_215" id=
+"Page_215">-215-</a></span></p>
+<div class="chapter">
+<h2>A jóakaró</h2>
+</div>
+<p>Igen, igen, a lovagiasságnak is megvan a maga humora, – s ez a
+humor gyönyörüen nyilatkozik meg a problémában, melyet egy naiv
+ifju ma elibém terjeszt, ujabb bizonyságot szolgáltatva a felől,
+hogy a szelid, himporos kedélyek még nem haltak ki végképpen a
+világból. Ennek a naiv ifjunak ugyanis van egy ravasz ismerőse, aki
+már huzamosabb idő óta minden erejével arra törekszik, hogy neki
+minél több kellemetlenséget okozzon. Hogy miért haragszik rá, arról
+levéliróm nem világosit föl, de azt tényként megállapitja, hogy ez
+az ur minden lehető és lehetetlen alkalmat fölhasznál az ő
+boszantására s legutóbb olyan trükköt eszelt ki, amely egyenesen
+hallatlan és vérlázitó. A minap ugyanis nyájas arccal félrehivta s
+igy szólott hozzá:</p>
+<p>– Tegnap egy társaságban Önről volt szó. Nem vagyok vénasszony s
+nem szivesen vállalkozom arra, hogy pletykákat terjeszszek, de
+sokkal jobb szeretem Önt, semhogy elhallgassam, hogy mit beszéltek.
+A társaság egyik tagja ugyanis azt mondta, hogy Önnél
+haszontalanabb, jellemtelenebb frátert még sohase látott.
+Valószinü, hogy kellemetlenséget szerzek most Önnek, de azt hiszem,
+hogy kötelességem az őszinteség…</p>
+<p>– És ki volt az az ember, aki igy beszélt rólam? – kérdezte,
+aránylag nyugodt hangon, a naiv fiu.</p>
+<p>– Bocsásson meg, de ezt nem vagyok hajlandó <span class=
+"pagenum"><a name="Page_216" id="Page_216">-216-</a></span>
+elárulni. Egy gentleman nem szolgáltathat ki valakit, aki a
+bizalmával megtisztelte. Ez különben, ugy hiszem, mellékes is.
+Nekem csupán az volt a célom, hogy Önt a keringő hirek felől
+felvilágositsam…</p>
+<p>Akár hiszi a nyájas olvasó, akár nem hiszi, az én levéliróm nem
+ütötte arcul a derék gentlemant, sőt: annyira zavarba jött, hogy
+egyáltalában semmit se tudott válaszolni neki. Csak másnap tért
+annyira magához, hogy a kis epizódot el birta mesélni nekem, annak
+a kérésnek kapcsán: hogy adjak neki tanácsot, mit cselekedjék az ő
+különös jóakarójával szemben?</p>
+<p>– Meg nem sérthetem – irja édes csacsisággal – mert hiszen nem ő
+volt, aki ilyen galádságokat beszélt rólam. Be se pörölhetem, mert
+hiszen ugyancsak nem ő volt, aki ilyen alávaló módon gázolt a
+becsületemben. De hát mi akkor a tennivalóm? Én nem tudok kieszelni
+semmi okosat s ezért Önhöz fordulok, hogy sulyos helyzetemben
+valamikép sziveskedjék a segitségemre lenni…</p>
+<p>Amint látják, vannak még szelid lelkek a világon, akik még
+azokkal az ismert, ősrégi trükkökkel sincsenek tisztában, amelyeket
+már a középkorban is sikerrel használtak a naiv kedélyek
+megpukkasztására. Ez a fiatal ur még nem ismeri azt a kedves,
+barátságos, jólelkü fiut, aki e szavakkal telepedik le a kávéházi
+asztalhoz:</p>
+<p>– Tegnap este ugyancsak kihoztak Ön miatt a <span class=
+"pagenum"><a name="Page_217" id="Page_217">-217-</a></span>
+sodromból. Van már legalább is öt éve, hogy nem mérgelődtem annyit,
+mint tegnap.</p>
+<p>– Mi történt? – kérdezzük ijedten és kiváncsi hangon.</p>
+<p>– Egy ur, vagyis a leghelyesebben egy szmokingos csirkefogó,
+nagy társaság előtt azt állitotta Önről, hogy öreg és szerelemre
+éhes hölgyek pénzéből él. Képzelheti, hogy nem maradtam nyugodt az
+ilyen szemtelenség hallatára s ugyancsak megmondtam a véleményemet
+annak a haszontalan rágalmazónak…</p>
+<p>– És nem lenne oly kedves, hogy a rágalmazó nevét is közölné
+velem?</p>
+<p>– Nem, kedves barátom, ezt már nem szabad kivánnia tőlem. De
+nincs is rá szüksége, mert elhiheti, hogy derekasan
+megvédelmeztem…</p>
+<p>Ez a trükk már majdnem oly régi, mint az ó-testamentom s a
+komoly emberek egyáltalában nem is csinálnak valami különös kázust
+belőle. Legfölebb azt cselekszik meg, hogy a védelmezőjüket sonica
+arcul ütik. De még talán ennyi is fölösleges. Van az elintézésnek
+egy célszerübb módja is s ha megengedi, – hiszen tanácsot kér
+tőlem, ugy-e? – szivesen közlöm Önnel ezt az ügyes és kipróbált
+metódust.</p>
+<p>Az elintézés leghelyesebb módja a következő:</p>
+<p>Három napig ne szóljon semmit se, sőt: érintkezzék továbbra is
+legbarátságosabban azzal a derék gentlemannal, aki a minap annyira
+kitüntette Önt a <span class="pagenum"><a name="Page_218" id=
+"Page_218">-218-</a></span> jóakaratával. Három nap mulva azonban
+hivja félre s mondja neki, szintén nyájas hangon, a
+következőket:</p>
+<p>– Kedves barátom, ma alkalmam volt rá, hogy az Ön kedvességét
+viszonozzam.</p>
+<p>– Hogy-hogy? – fogja kérdezni a kitünő uri ember.</p>
+<p>– Ugy, hogy tegnap én is egy nagyobb társaságban voltam, ahol az
+Ön neve is szóba került. Egy ur ugyanis azt állitotta, hogy
+gyávább, piszkosabb, ravaszabb rágalmazót még egyáltalában nem
+ismert, mint Ön. Képzelheti, hogy nem türtem ezt a hangot s
+derekasan megfeleltem annak a becsületrablónak. Ne hálálkodjék,
+hiszen az Ön minapi jóakarata után ez egyszerüen a kötelességem
+volt…</p>
+<p>E szavak után szoritsa meg forrón a derék gentleman kezét és
+távozzék nyugodtan a kávéházból. A lovagias ügyet – higyje meg
+nekem – e nyilatkozattal végérvényesen elintézi.</p>
+<div class="chapter">
+<h2>Lemondás</h2>
+</div>
+<p>Kedves uram, aki oly izgatottan és szorongva várja a választ,
+melyből sulyos lelki fájdalmának elmulását reméli, az ön levele
+eszembe juttatja nemes kollegáimat, a testi bajok doktorait, akik
+lelkiismeretes diagnózisuk után többnyire rögtön megirják a
+receptet, melylyel a páciensüket meggyógyitják, de néha komolyan
+<span class="pagenum"><a name="Page_219" id=
+"Page_219">-219-</a></span> és szánakozva szoritják meg a szegény
+betegük kezét.</p>
+<p>– A szervi bajok ellen nem sokat használ az orvosi tudomány,
+mondják szomoruan. Uj szivet, fájdalom, nem adhatok önnek s igy
+csak azt tanácsolhatom, őrizkedjék minden izgalomtól és
+felindulástól… A jó isten hatalmával, sajnos, még a legjobb
+orvosdoktor se rendelkezhetik…</p>
+<p>Mióta én, a dologtalan öreg, egyszerü gyékényemen a várószobámat
+berendeztem, gyakran ugy érzem magam, mint az orvos, aki diagnózist
+csinál és recepteket ir… És néha ugy képzelem, hogy a zsámolyom
+fölött valami láthatatlan tábla csillog ezzel a felirással:</p>
+<p class="center">LELKI BETEGEK DOKTORA.<br />
+RENDEL HAJNALTÓL ESTÉLIG.</p>
+<p>Igy képzelem – és a szivem nekem is épp ugy elfacsarodik olykor,
+mint a doktoré, aki bizonyosan tudja, hogy nem segithet a betegén…
+Mert a szervi bajokkal szemben a lelki orvos is tehetetlen… És
+ilyenkor én is azt mondom, amit a professzor, aki a páciensét
+végigkopogtatta:</p>
+<p>– A jó isten hatalmával, fájdalom, én se rendelkezhetem…</p>
+<p>… Ön, kedves uram, azt irja nekem, hogy alighanem a
+revolvergolyó lesz az egyetlen orvosság, amely önt végképpen
+meggyógyitja. Ön, aki előkelő állásu ember s négy kedves, gyönyörü
+gyermek apja, fél <span class="pagenum"><a name="Page_220" id=
+"Page_220">-220-</a></span> év előtt beleszeretett egy tizennyolc
+esztendős leányba s érzi, hogy ettől a gyötrő szenvedélytől sohase
+fog megszabadulni… Mit tegyen?… A lemondáshoz egyáltalában nincs
+ereje, arra a gazságra pedig, hogy a derék feleségét, az ártatlan
+kicsikéit elhagyja, sohase lenne képes… Hol találja meg a kivezető
+utat ebből a szörnyüséges helyzetéből?… Utolsó reménykép hozzám, a
+tapasztalt vén emberhez fordul tanácsért, de érzi, hogy ez a lépése
+is hiábavaló; kétségbeejtő bizonyossággal látja már közeledni azt a
+pillanatot, mikor vigasztalan küzdelmében kimerül…</p>
+<p>Az imént azt mondtam, hogy a szervi bajokkal szemben a lelki
+orvos is tehetetlen. Az ön betegsége, szegény uram, szervi baj. Nem
+azért, mert egy uj és bünös szerelmet engedett urrá lenni a
+szivében, hanem azért, mert gyáván a revolvere golyójáról beszél,
+amikor négy ártatlan apróságnak van még szüksége az ön
+kétségbeejtően tünedező energiájára.</p>
+<p>Az az apa, aki szerelmi fájdalom miatt öngyilkosságra gondol,
+épp olyan gyógyithatatlan beteg, mint a phtizises, aki már csak a
+tüdeje roncsaiból él.</p>
+<p>Az elmeorvosok azt beszélik, hogy még a legsulyosabb őrülteknek
+is vannak néha világos pillanataik. Nem volt még önnek soha egy
+világos pillanata? És ha volt, nem gondolt-e szégyenkezve arra,
+hogy amit ön leküzdhetetlen szenvedélynek nevez, az voltaképpen
+kegyetlen és egyenesen őrületes gonoszság? <span class=
+"pagenum"><a name="Page_221" id="Page_221">-221-</a></span></p>
+<p>Négy szegény, fejletlen kis emberi lelket akar ön támasz nélkül
+hagyni ebben a hideg világban egy ostoba és éretlen fellobbanás
+miatt? Hát annál a tébolyodott önzésnél, melyet ön regényes módon
+szerelemnek mond, nem százszor, ezerszer komolyabb érzés-e az, amit
+a természet még a vadállatba is beleoltott: az apa féltő,
+ragaszkodó, kimondhatatlan szeretete a támaszra szoruló gyermeke
+iránt?</p>
+<p>Uram, nézzen körül a világban: mindazok, akiket maga körül lát,
+többé-kevésbé megalkudtak már az élettel. Ki az álmairól mondott
+le, ki az ambiciójáról, ki egy édes, drága teremtésről, akire
+valamikor a boldogság könyeivel gondolt. Mindenki lemondott
+valamiről, hiszen a halandók egész élete se más, mint a
+legszomorubb lemondások sorozata. Akik mosolyogva rójuk a napfényes
+utcákat, titokban sirva gondolunk örökre elveszett álmainkra, de
+nem panaszkodunk, mert az élet hamar megtanit bennünket arra, hogy
+az igazi fájdalomban senkinek sincs osztályosa… A küzdelmeket
+magunknak kell végigvivnunk, hiszen ami rajtunk kivül van, az egy
+idegen és távoli világ… Valamennyien rejtett könyekkel kószálunk
+ezen a földön, – miért kiván ön jobb sorsot, mint a csendesen
+szenvedő milliók, akik némán és türelmesen hordják láthatatlan
+keresztjüket?… Édes uram, vessen egy pillantást szegény gyermekeire
+– és szégyelje magát azért a levélért, melylyel a részvétemet
+provokálni akarta… <span class="pagenum"><a name="Page_222" id=
+"Page_222">-222-</a></span></p>
+<div class="chapter">
+<h2>Az ördöghinta</h2>
+</div>
+<p>Ilyenkor, amidőn a mindennapi munka hosszu és szürke időszaka
+után pár hétre kimozdulok a mi imádott Budapestünkről s a
+megszokott társaságomnak, klubomnak és kávéházamnak egy
+elhatározással bucsut mondok egy darabka időre, mindig ugy érzem
+magam, mint a szenvedélyes alkoholista, aki egy ritka józan
+pillanatában hirtelen csak rájön arra, hogy együgyü, oktalan és
+szomoru életet él… Mert nemcsak az alkoholnak, a kártyának vagy a
+szerelemnek vannak meg a javithatatlan fanatikusai, hanem az
+ugynevezett megszokásnak is. Mi budapestiek többnyire a szürke és
+közömbös megszokás martirjai vagyunk. A lelkünk tele van a
+függetlenség és a szabadság vágyával, elméletben ugy suhanunk el a
+tengerek, hegyek és idegen városok fölött, mint egy-egy gazdátlan
+léghajó, de ha arra kerül a sor, hogy egyszer-másszor meg is
+valósitsuk e vágyainkat, hát érthetetlen módon belesüppedünk megint
+a legsivárabb indolenciába. Ezer és ezer intelligens ember él itt,
+akit a müveltsége, a hajlamai, sőt a vagyoni viszonyai bizvást arra
+ösztönözhetnének, hogy bizonyos időközökben kiragadja magát a
+rendes környezetéből és életmódjából, hogy uj, szines gazdag
+impressziókkal frissitse fel pislákoló életkedvét, de csodálatos: a
+legtöbb sokkal nagyobb lelki emóciók után birja csak rászánni magát
+arra, hogy például Velencébe vagy a <span class="pagenum"><a name=
+"Page_223" id="Page_223">-223-</a></span> Garda-tó mellé
+kiránduljon, mint az angol ur vagy akár egy angol dáma arra, hogy
+az indiai hajóra felszálljon. Valamennyien szinte babonás
+kegyelettel ragaszkodunk megszokott mindennapi életünk apró
+kellékeihez, a pletykázó, kávéházi társaságokhoz, az Andrássy-ut
+aszfaltjához, vagy a piszkos konflishoz, melynek ölében a
+lakásunkból a hivatalunkba vagy a hivatalunkból a lakásunkba
+robogunk. Egy szédületesen unalmas, szürke ördöghintában éljük le
+az életünket, abba a csalódásba ringatva magunkat, hogy gyönyörü
+galoppban utazunk az érzések és impressziók sokaságán keresztül,
+pedig éveken át mindig ugyanazt a kicsike kört járjuk végig, mig
+egyszer az utolsó állomáshoz meg nem érkezünk.</p>
+<p>Ez az indolencia nagyon csodálatos, mert uj benyomásokra, uj
+életkedvre minden intellektuális életet élő embernek egyképpen
+szüksége van, nem csupán a festőnek, a szobrásznak, az irónak,
+hanem a kereskedőnek, a hivatalnoknak, az orvosnak is; aki mindig a
+megszokott, szük, unalmas körben mozog, lassankint megsavanyodik és
+kiszárad, még ha nagy és jelentékeny talentumokkal ékeskednék is
+lelki világának kincsesháza. Az utazás izgalma, a szemünk előtt
+megcsillanó uj és ismeretlen szinek, az idegen emberek, a tőlünk
+távolabb hullámzó világ érintése olyan hatással van a müvelt
+emberre, mint az oxigénes levegő a fuldoklóra. A neuraszténiának
+azt a könnyü és divatos fajtáját, <span class="pagenum"><a name=
+"Page_224" id="Page_224">-224-</a></span> mely a modern embert
+gyötri, semmi se gyógyitja ki oly gyorsan és gyökeresen, mint az
+ismeretlen benyomásoknak az a tarka sokasága, amely idegen
+országokban megcsap bennünket.</p>
+<p>Hogyan lehet mégis, hogy a budapesti ember oly patópáli
+közömbösséggel tud belesüppedni mindennapi életébe? Nem igen tudom.
+Mert az a kifogás, hogy az utazás sok pénzbe kerül, csak nagyon
+gyengén állja meg a helyét. Igaz, hogy mindenki nem szánhat külön
+tételt a budgetjében az utazásoknak, de az ördöghinta utasai között
+olyan is fölös számmal akad, akit az anyagi szempontok nem igen
+alterálnak. Sőt azt mondom: az ugynevezett középosztálybeliek közül
+majdnem mindenki jut néha abba a helyzetbe, hogy utazásra is
+szánhat valamicskét. Igaz, hogy maga a vasuti költség elég drága,
+de az életmód külföldön hasonlithatatlanul olcsóbb, mint minálunk.
+Nem beszélek most a kivételesen luxuriőz helyekről – mindenütt
+akadnak szállodák, ahol maga a lakás harminc-negyven frankba kerül
+– de jó, kényelmes s finom és uri penziókat lehet kapni már napi
+tiz frankért, még pedig nem csupán a kisebb, félreesőbb helyeken,
+hanem olyan exponált pontokon is, mint például Róma, Palermo,
+Nizza, Mentone, vagy akár Montecarlo. Három heti teljes ellátás – a
+bort és a szivart kivéve – akárhol megszerezhető kétszáztiz
+frankért, vagyis, a mi pénzünk szerint, száz forintért. Ez csak nem
+nagy pénz, ugy-e? Akárhány <span class="pagenum"><a name="Page_225"
+id="Page_225">-225-</a></span> bakkistát ismerek – még pedig nem
+csupán a vagyonos emberek közül – aki száz- vagy százötven forint
+veszteség után oly nyugodtan áll fel a helyéről, mintha csupán a
+cipőjét huzta volna fel. Akár egy héten keresztül mindennap
+elveszit száz forintot, de az már éveken át sem jut az eszébe, hogy
+utazásra, tehát a maga restaurálására két-háromszáz forintot
+elköltsön. Vajjon nem a legbünösebb és a legostobább indolencia
+ez?</p>
+<div class="chapter">
+<h2>A magántisztek</h2>
+</div>
+<p>Hadd konstatálok mindenekelőtt egy igazságot: a budapesti ember
+– az átlag-ember – köszönés dolgában a müvelt Európa legilletlenebb
+egyéniségei közé tartozik. Nem beszélek azokról a fiatal és
+jólöltözött gavallérokról, akik a Kossuth Lajos-utcán, a
+Szervita-téren, a dunaparti korzón ismerős hölgyeket üdvözölnek;
+mert ezek nemcsak hogy finoman és illedelmesen emelik meg a
+kalapjukat, de meghajlás tekintetében is bátran fölvehetik a
+versenyt az aktiv szolgálatban levő diplomatákkal. A társaságbeli
+ur Budapesten is tudja, hogy mivel tartozik a hölgyeknek, habár
+itt-ott ugynevezett uri ember is akad, aki a rája nézve közömbös
+asszonyokat csak könnyed kézlegyintéssel köszönti. De az ilyen ur,
+istennek hála, még a mi fővárosunkban is a kivételek közé tartozik,
+mert a hölgyekkel szemben <span class="pagenum"><a name="Page_226"
+id="Page_226">-226-</a></span> – nem hiába, hogy gavallér nemzet
+hirében állunk – a magyar föltétlenül lovagias.</p>
+<p>Nem is a hölgyek ismerőseiről akarok beszélni ebben a levélben,
+hanem azokról az urakról, akik velünk, férfiakkal állanak köszönési
+viszonyban. Ezek közt – bocsássák meg nekem a kemény kifejezést –
+már meglehetősen nagy százalékot képviselnek a jólöltözött
+parasztok. A budapesti utcán egész sereg olyan ur sétál, aki a
+kalapját elvileg csak a nála föltétlenül magasabb rangfokozatban
+álló notabilitás előtt emeli meg, ellenben a többieknek, akik
+udvarias üdvözlésükkel megtisztelik, csak egy lefitymáló
+kézmozdulattal válaszol. Ezek az urak – ugy látszik – abban a
+tévhitben élnek, hogy ők afféle magánhadnagyok, magánkapitányok és
+magántábornokok, mert a köszönést állandóan snájdig szalutálással
+viszonozzák. Nekem, aki Európa nagyvárosaiban mindig azt
+tapasztaltam, hogy az előkelő férfiu éppen az előzékenységével
+tünik ki a többi közül, mindig a fejembe száll a vérem, amikor
+egy-egy uborkafára fölkapaszkodott, üresfejü stréber ily
+leereszkedő mozdulattal hálálja meg, hogy én a kalapomat megemelem
+előtte. Akárhányszor megesik velem, hogy boszuságomban állva
+maradok az utca közepén s csak egy hajszál hiányzik, hogy utána nem
+futok a neveletlen fráternek s igy nem szólok hozzá, mindenek füle
+hallatára:</p>
+<p>– Hallja az ur, vagy ne fogadja egyáltalában <span class=
+"pagenum"><a name="Page_227" id="Page_227">-227-</a></span> a
+köszönésemet (de akkor számon fogom kérni a parasztságát) vagy
+köszönjön ugy vissza, mint a müvelt emberek között világszerte
+szokásban van. Aki polgári ruhában szalutálással viszonozza az
+udvarias üdvözlést, azt szó nélkül be kell csukni a bolondok
+házába.</p>
+<p>Amint látják, még engem, a higgadt és öreg embert is ilyen
+módfölött fölháborit ez a ripők-viselkedés, mennyire boszanthatja
+hát a fiatalt, aki még nem tud ugy uralkodni az indulatain, mint
+én, akinek már ugyszólván minden mindegy. De én se veszem a dolgot
+mindig ilyen tragikusan, sőt akárhányszor a humor kerekedik felül
+bennem: főképp azokban az esetekben, mikor a mi szép városunknak
+egy másik ismert tipusával találkozom, aki arról nevezetes, hogy
+minden ravaszságát fölhasználja, csakhogy a köszönést
+kicsiklandozza belőlem. Ez az ur már messziről lekötelezőleg
+mosolyog, mikor meglát, ha közeledik, félig meghajol, mintha a
+következő pillanatban már köszönni akarna, de a világért se köszön,
+hanem furfangosan megvárja amig én megemelem előtte a kalapomat.
+Ekkor aztán hirtelen tekintélyes arcot vág s hüvös leereszkedéssel
+igy szól hozzám:</p>
+<p>– Jó napot!</p>
+<p>Vagyis: a helyett, hogy ő köszönne, ahogy a mozdulataival
+jelezte, egyszerüen csak visszaköszön, abba a tévedésbe ejtve a
+járókelőket, hogy őt még az utcán se hagyják nyugton a tolakodó
+idegenek. <span class="pagenum"><a name="Page_228" id=
+"Page_228">-228-</a></span></p>
+<p>Ez azonban csak humoros alak, akit könnyen ki lehet játszani
+azzal, hogy az ember másodizben már nem ül föl a ravaszságának. De
+a szalutáló ur már sokkal boszantóbb alak nála, aki ellen komolyan
+tömörülniök kellene az illemtudó embereknek. Mert az ilyen fejlődő
+nagyvárosban semilyen harc se jogosultabb, mint az, melyet a
+neveletlen ripőkök ellen indit a müveltek és a jólneveltek
+gárdája.</p>
+<div class="chapter">
+<h2>Öröm és gyász</h2>
+</div>
+<p>Alig hinné az ember, hogy egyébként irástudó hölgyeknek és
+uraknak mennyi sulyos gondot okoz az a kérdés, hogy micsoda
+szavakkal fejezzék ki részvétüket vagy üdvözletüket polgártársaik
+gyászesetei vagy örömnapjai alkalmából. Igy, látszatra, nagyon
+egyszerü a dolog; az ember papirt, tintát kér a kávéházban a
+főpincértől, félrevonul az egyik asztal mellé s könnyedén igy szól
+magában:</p>
+<p>– Ma délben van a Bandi esküvője Nagyváradon. Most meg fogom
+neki irni a gratuláló telegrammot.</p>
+<p>Bemártja a tollat a tintába, leirja a cimet s akkor veszi észre,
+hogy nem jut semmi dolog az eszébe. Mit irjon? A legegyszerübb az
+volna, hogy:</p>
+<div class="blockquot">
+<p>„A mai napon melegen üdvözöl és egész életedre szóló, zavartalan
+boldogságot kiván – Miska.“</p>
+</div>
+<p><span class="pagenum"><a name="Page_229" id=
+"Page_229">-229-</a></span></p>
+<p>De ez a szöveg együgyünek és banálisnak tünik föl, ami nem méltó
+intelligens férfiuhoz. Az üdvözlő táviratnak – ez a közhit –
+elmésnek és sziporkázónak kell lennie. És azonfelül kissé pikánsnak
+is, hogy az örömapa nevetve pödörje olvastára a bajuszát, az
+örömanya és a szende menyasszony egész a homlokukig elpiruljanak,
+Bandi, a vőlegény pedig ezt mondja:</p>
+<p>– Terringettét, Miska még mindig a régi, javithatatlan
+csirkefogó!</p>
+<p>De hol vegyen az ember egy elmés és pikáns ötletet? Az
+elmésségek és pikantériák nem röpködnek a levegőben s
+polgártársaink, mikor egy szellemes megjegyzést kölcsönkérünk
+tőlük, rendesen ostobák, mint egy muzeumi ágyu. A szerencsétlen
+gratuláló tehát félig elrágja a tolla szárát s a végén is olyan
+táviratot eszel ki, melyet csak bizonyos szégyenkezéssel ad át a
+rács mögött ülő hivatalnoknak.</p>
+<p>Természetes, hogy nem mindenkinek okoz ilyen nagy gondot az
+esküvői táviratok kérdése, mert vannak szerencsés halandók, akik
+ilyen esetekben azt a bizonyos körökben közkeletü humort veszik
+igénybe, melyet a nép ajka röviden vigéchumornak nevez. Ebben a
+genre-ban főképp a verses üdvözletek a népszerüek. Például:</p>
+<div class="poem">
+<div class="stanza"><span class="i0">„Rég megmondta a
+kasznár:<br /></span> <span class="i0">Éljen az uj
+házaspár!“<br /></span></div>
+</div>
+<p><span class="pagenum"><a name="Page_230" id=
+"Page_230">-230-</a></span></p>
+<p>Vagy:</p>
+<div class="poem">
+<div class="stanza"><span class="i0">„Két zsák liszt és két zsák
+dara,<br /></span> <span class="i0">Éljen soká a szép
+ara!“<br /></span></div>
+</div>
+<p>Az ilyen táviratok azonban többnyire csak a kisebb, rendezett
+tanácsu városokban lakó jegyeseknél szokásosak. Az elmésségnek ezt
+a fajtáját képviseli a vigéc-humor pikáns alosztálya is, mely ilyen
+és ehhez hasonló, pajzán versikéket biz az ártatan dróthuzalra:</p>
+<div class="poem">
+<div class="stanza"><span class="i0">„Én vagyok a Miska, te a
+vőlegény,<br /></span> <span class="i0">Bár csak én volnék te és te
+volnál én!“<br /></span></div>
+</div>
+<p>Azok a kényesebb férfiak, akiknek izlését ez a játszi humor nem
+elégiti ki, hosszu negyedórákig gyötrik az agyvelejüket, amig egy
+valamirevaló táviratban megállapodnak. Ugyanilyen sulyos gondot
+okoz nekik az a kérdés is, miképpen fejezzék ki részvétüket ama
+barátaiknak, akik gyászukban embertársaik vigasztalására szorultak.
+A részvét kijelentése mindig banális és uj fordulatok e téren a
+legnagyobb stilisták se tudnak kieszelni. Hogyan eszelnének hát ki
+azok a derék nyárspolgárok, akik a fogalmazás terén föltétlenül
+kisebb kaliberek, mint Ferenc Antal ur, ahogy Anatole France-t a
+vérmesebb chauvinisták nevezni szokták.</p>
+<p>Az én szerény véleményem e kérdésben az, hogy a gratuláló is, a
+részvétkijelentő is akkor jár a helyes uton, ha minél egyszerübben
+s mentül kevesebb cikornyával fejezi ki a mondanivalóját. Amennyire
+illetlen <span class="pagenum"><a name="Page_231" id=
+"Page_231">-231-</a></span> és izléstelen az egyik genre-ban a
+humor és a pikantéria, annyira nevetséges a másikban a nagyhangu és
+értelmetlen frázis. Hiszen az efféle levelezés és táviratozás
+többnyire csak felületes etikett kérdése s az üdvözlő és a
+kondoleáló a legtöbb esetben csak a társadalmi illendőség
+szempontjából jelentkezik. A bizalmas barátok mindig meg fogják
+találni a helyes hangot; azok pedig, akik csak egy közkeletü
+formaság miatt szaporitják a postakincstár jövedelmeit, azzal
+puszta ténynyel, hogy egyáltalában megemlékeznek ismerőseik
+öröméről, vagy gyászáról, már teljesitették társadalmi
+kötelességüket. A léha konfidencia épp oly hibáztatni való, mint
+azok a dagályos frázisok, melyekkel embertársaikat gyászukban
+megzavarják. Pár egyszerü, szivből jövő szó: ennyi tökéletesen elég
+ahhoz, hogy udvarias és jómodoru embereknek tartsanak
+bennünket.</p>
+<div class="chapter">
+<h2>Vacsora vagy illuzió?</h2>
+</div>
+<p>A párisi Rothschild alkalmasint jóizü mosolylyal olvasná azt a
+levelet, amelylyel ma engem egy derék fiatal ur megtisztelt, sőt
+bizonyos vagyok benne, hogy az öreg Rockefeller vagy Carnegie se
+őrizné meg közmondásos komolyságát, ha ennek az ifju embernek a
+problemája a szemei elé kerülne. De én, aki szivesebben foglalkozom
+az emberi lélek szövevényeivel, mint a lóversenyek favoritjaival s
+aki néha egy töprengő kis <span class="pagenum"><a name="Page_232"
+id="Page_232">-232-</a></span> magánhivatalnokot értékesebb
+egyéniségnek tartok, mint egy idegbeteg milliomost, én teljesen
+megőrizem a komolyságomat akkor is, amidőn az ilyen naiv fiuk
+járulnak kétségükkel a gyékényem elé. Bizonyos, hogy az én mai
+levéliróm problémája nem tartozik azok közé, melyekről Maurice
+Donnay valaha drámát fog irni, de én azért mégis tárgyalás alá
+veszem a kérdését, mert valószinü, hogy nem ő az egyedüli ember,
+aki efféle furcsaságokkal bibelődik.</p>
+<p>A fiatal ur, akiről már föntebb megirtam, hogy magánhivatalnok,
+azt a kérdést intézi hozzám: mit csinál egy finomlelkü férfiu
+olyankor, ha este, mikor a vacsora ideje elérkezik, mindössze csak
+két koronát mondhat magáénak a nagy világegyetem rengeteg és
+beláthatatlan vagyonából? Elmegy-e egy kicsike és közönséges
+korcsmába, ahol azon a pénzen tisztességesen jóllakhatik ugyan, de
+piszkos abroszon kell elköltenie az estebédjét, avagy: megiszik-e
+egy finom kávéházban egy csésze teát, amely esetben föltétlenül
+éhesen marad, de legalább nem rontja el a hangulatát egy piszkos és
+harmadrendü korcsma milieujével.</p>
+<p>Nincs kétségem benne, hogy olvasóim kétharmadrésze nagyon
+könnyen meg fogja találni a választ erre a kérdésre, mert
+finomkodás ide vagy oda, valljuk meg őszintén, hogy az előkelőség
+igen fölösleges fényüzés, ha az embernek a gyomra korog. A piszkos
+abrosz kétségtelenül szétrobbantja az elegáns hangulatot, de egy
+<span class="pagenum"><a name="Page_233" id=
+"Page_233">-233-</a></span> indus bölcs szerint az éhség perceiben
+a halandónak nem hangulatra van szüksége, hanem – ha egyéb nem akad
+– kis gulyásra és emmenthali sajtra. Erről még vitatkozni is
+bolondság lenne – és mégis: én megértem és méltányolom az én fiatal
+barátom kételyeit, sőt: kalapot is emelek előtte, hogy egy röpke
+hangulat kedvéért le tud mondani az élet reális élvezeteiről. És
+eszembe jut egy meghalt, öreg pajtásom, akit mi magunk közt
+állandóan „az őrgróf“-nak neveztünk, egy szegény, álmodozó fiu, az
+életnek amolyan don Quichotte-ja, ki hires volt arról, hogy sohase
+volt egyszerre száz forintja, de azért, ami az előkelőséget illeti,
+bizvást fölvehette volna a versenyt azokkal a selyemfrakkos
+hercegekkel, akik a napkirály udvarában éltek. Ez a fiu este mindig
+frakkba öltözött, hófehér plasztronján gyönyörü csokor ragyogott s
+igy ült be Budapest legfinomabb kávéházába, ahol egy teát rendelt
+minden nélkül. A tea mellé elszivott néhány jó egyiptomi
+cigarettát, végigolvasta a <i>Temps</i>-t és a <i>Figaro</i>-t, s
+aztán, miután egy-egy hatos borravalót adott a pincéreknek,
+boldogan és megelégedetten tért haza a szegényes legénylakására. Az
+esti szórakozás mindössze nyolcvan krajcárjába került, vagyis az
+ötödrészébe annak az összegnek, amiből egy comme il faut
+vendéglőben az uri ember Budapesten megvacsorázhat. Ő hétszám se
+evett rendes vacsorát, de azért tökéletesen meg volt elégedve
+<span class="pagenum"><a name="Page_234" id=
+"Page_234">-234-</a></span> a sorsával, mert olcsó pénzen meg tudta
+őrizni az illuzióit.</p>
+<p>– Mit kapok nyolcvan krajcárért? – mondta vállatvonva, amikor
+egyszer bizalmasan beszélgettem vele. – Néhány silány husdarabot
+egy olyan vendéglőben, ahol még minden asztalon nyoma van a
+tegnapelőtti paradicsommártásnak. Az ilyen környezet tönkretenné
+minden hangulatomat, pedig a magamfajta szegény embernek mi más
+öröme van az életből, mint néha egy kis előkelő hangulata…</p>
+<p>Ez a szegény pajtásom néhány évvel ezelőtt örökre itt hagyott
+minden földi hangulatot s én már azt hittem, hogy végképp kihalt
+vele azoknak az azráknak a fajtája, akik egy illatos illuzió
+kedvéért ilyen hősiesen le tudnak mondani a meleg és reális
+marhahusról. És lám, mennyire tévedtem: ime, még rajta kivül is
+élnek halandók ebben a józan nagyvárosban, akik inkább a lelkük
+táplálékára gondolnak, mint arra, hogy a gyomrukat kielégitsék.</p>
+<p>Kedves, finomlelkü, fiatal barátom: választ én az ön kérdésére
+nem adhatok. Ha az illuziók önt csakugyan boldoggá teszik, akkor
+maradjon meg ezután is a teája mellett, de ne felejtse el, hogy a
+vérsejtjei aligha fognak megelégedni azzal, ha állandóan
+illuziókkal táplálja őket… <span class="pagenum"><a name="Page_235"
+id="Page_235">-235-</a></span></p>
+<div class="chapter">
+<h2>A látszat</h2>
+</div>
+<p>Kedves, öreg, régi világból ittrekedt asszonyom, aki ma oly okos
+szavakkal bélyegzi meg ennek a nagyzoló nemzedéknek az üres és
+haszontalan fényüzését, jöjjön, üljön ide mellém a vén karosszékbe,
+mely isten tudja, hányadik ükapámról maradt rám, – és szidjuk
+együtt ezeket az oktalan és felületes fiatalokat, akik azt hiszik,
+hogy ez az egész nagyvilág csak a látszaton alapszik s hogy a
+boldogság tulajdonképp abból áll, hogy az idegeneknek minél több
+port szórnak a szemükbe. Mi ketten, akik még hatalmas cserépkályhák
+mellett, pádimentumos szobákban nevelkedtünk, olyan uri házakban,
+melyeknek még a fele is terjedelmesebb volt, mint sok mai
+zsurasszony szalónja, mi megértjük egymást és helyeslőleg
+bólintgatunk, mert mi ketten már tisztában vagyunk azzal, hogy
+minden földi hivalkodás esztelenség. A Kegyed tisztes, derült
+matrónaarca fölé bizonyára jól illik az egyszerü fejkötő is, nekem
+minden polgári diszem a hosszu császárkabát s ha a lobogó tüz
+mellett néha a bemohosodott gyermekkorunkra visszagondolunk, nem
+holmi csipkés, szalagos kis öregek jelennek meg a lelki szemeink
+előtt, hanem satin clott- vagy kretonruhás gyermekek, akik
+naphosszat egy öreg kertben futkostak, este maszatosan tértek meg a
+családi tüzhelyhez s mégis százszor boldogabbak voltak, mint ezek a
+hencegő kis grandseigneurök <span class="pagenum"><a name=
+"Page_236" id="Page_236">-236-</a></span> és grande dame-ok,
+akiknek talán egyetlen ruhája többe kerül, mint a mi összes,
+gyermekkori toilette-ünk.</p>
+<p>Kegyed, tisztelt asszonyom, arra szólit föl engem, irjak valamit
+az esztelen fényüzés ellen, mely napjainkban annyira lábrakapott.
+„Nézze meg – irja bölcs és kedves levelében – azt a páváskodó kis
+lánysereget, mely délfelé az iskolákból hazafelé özönlik. Mind
+csupa csipke és szalag, – egyetlenegy ilyen toilette árából hat
+egyszerü ruha kényelmesen kikerülne. Nem elég, hogy az anyák
+rengeteg összeget költenek az öltözködésre, még a gyermekeket is a
+legujabb divat szerint öltöztetik. Kell-e mondanom, mennyire
+demoralizálja ez a boldogtalan kicsikék lelkét? Ezek a szegény
+gyermekek nem arra gondolnak, hogy az iskolában kitüntessék
+magukat, hanem arra, hogy elegáncia dolgában minél inkább
+tultegyenek a kollégáikon. Pedig én azt hiszem, hogy az egyszerü
+ruházkodás nem tenné boldogtalanná a gyermeket. De igenis
+boldogtalanná teszi, hogy ennyire kifejlesztik a hiuságát, mert ha
+felnő, még a becsületétől is inkább megválik, semhogy a drága
+ruhákról lemondjon. A szülők, akiknek módjukban áll, hogy az
+apróságaikat divat szerint öltöztessék, tegyék azt nyáron, a
+vakációban, de az iskola falai között ne honositsák meg a bünös és
+haszontalan fényüzést. Én a magam részéről nagyon helyesnek
+tartanám, ha a közoktatásügyi hatóságok <span class=
+"pagenum"><a name="Page_237" id="Page_237">-237-</a></span>
+egyenesen köteleznék a szülőket arra, hogy a gyermekeiket egyszerü
+ruhában küldjék az iskolába.</p>
+<p>Kétség se fér hozzá, hogy amit ez a puritán matróna leir, mind
+szinarany igazság, de bátor vagyok azt kérdezni: miért éppen az
+iskolásgyermekek fényüzésén ütközünk meg, amikor ennek a kornak
+minden téren az üres és hivalkodó fényüzés a legjellegzetesebb
+tulajdonsága? Nézzen körül bármelyikünk a saját körében: mindnyájan
+százával találjuk ismerőseink és barátaink között a viszonyain
+felül költekező hölgyeket és férfiakat, akiknek egész élete alig
+egyéb, mint nehéz és örökös küzdelem a külső látszat fentartásáért.
+A kétezer forintnyi jövedelemmel rendelkező családok nyolcszáz
+forintos lakást tartanak, az ötvenforintos hivatalnok egy forintot
+költ naponként a kávéházban s olyan emberek, akiknek a holnaputáni
+ebédjük még a legnagyobb mértékben bizonytalan, öt forintot
+fizetnek ki a vacsoráért a dunaparti fogadóban, csakhogy az
+ismerőseiknek imponáljanak. Budapesten a szük polgári viszonyok
+közt élő uriasszonyok százhuszforintos utcai ruhát hordanak, a
+kezdő ügyvédnék (akiknek a férje néha sulyos gyötrelmeket áll ki a
+felragasztandó aktabélyegek miatt) elvileg csupán a páholyból nézik
+a szinházi előadást s a kereskedőnék, orvosnék, hivatalnoknék, akik
+még tulontul gyakran meg vannak akadva a konyhapénz miatt,
+vasárnaponként gummitalpas kocsin hajtatnak végig a Stefánia-uton.
+Valamennyien <span class="pagenum"><a name="Page_238" id=
+"Page_238">-238-</a></span> személyesen, sőt egészen közelről
+ismerjük ezeket a nevetséges nagyzolókat, tisztában vagyunk vele,
+hogy a fogadói vacsora, a páholy, a gummitalpas kocsi
+váltókölcsönből, szövetkezeti uzsorából s olykor egyenesen a
+zálogházból kerül ki, de a fényüzésen még se botránkozunk meg, mert
+magunk se vagyunk jobbak a Deákné vásznánál. Miért vennők rossz
+néven a mások nagyzolását, amikor ünnepnapon mi is nyolc forintot
+fizetünk a szigoru fiakkeres urnak, holott még a legtávolabbról se
+vagyunk tisztában annak a másik problémának a megoldásával: hogy
+miből fogjuk kifizetni másnap a szövetkezetnek esedékes kamatokat
+és óvatolási költségeket?</p>
+<p>Kedves asszonyom, már a jó öreg Murai Károly, a Kazinczy egykori
+lakótársa, bölcsen megmondotta nyolcvan esztendővel ezelőtt, hogy
+minden ember egy fokkal előkelőbben él nálunk, mint ahogy a
+viszonyai megengednék. Azóta megváltoztak az állapotok: a mai
+nemzedék nem egy, de legalább öt fokkal nagyobb urnak akar
+látszani, mint amekkora uraság igazában megilletné. Ezen a mi
+gyámoltalan, öreg szavunk nem segithet. Bele kell nyugodnunk abba,
+hogy minden igy van rendjén, ahogyan van, ha csak azt nem akarjuk,
+hogy ez a sok pokolian előkelő ember jóizüen kikacagjon bennünket.
+<span class="pagenum"><a name="Page_239" id=
+"Page_239">-239-</a></span></p>
+<div class="chapter">
+<h2>Akiknek mindenki tetszik</h2>
+</div>
+<p>Egy korrekt, udvarias és mindeddig kifogástalan férjről aki
+különben szolid, polgári foglalkozást üz, (a magyar állammal áll
+üzleti összeköttetésben) a minap hirtelen kiderült, hogy távolról
+se olyan filiszter, amilyennek látszik: a felesége rájött, hogy két
+év óta rendszeresen megcsalja – mindössze három éve, hogy házasok –
+még pedig nem ugyanazzal a nővel, hanem bármelyikkel, amelyik éppen
+hajlandó rá, hogy a szerelmi ajánlatait meghallgassa. Vagyis:
+nevelőnőkkel, elárusitó kisasszonyokkal, kávéházi pénztárosnőkkel,
+sőt csinos szobalányokkal is, ha ezek bizalmasan rámosolyognak.
+Mindez kétségtelenül kitudódott – és ekkor a feleség, aki mindeddig
+azt hitte az uráról, hogy egyedül csak őt szereti, minden
+viharosabb jelenet fölidézése nélkül csupán ennyit mondott:</p>
+<p>– Költözz el egy szállodába, – én egyelőre itthon maradok a
+gyerekekkel. A válópört még holnap délelőtt be fogom adatni a
+törvényszékhez.</p>
+<p>Igy szólott a vérig sértett asszony – és a férj nagyon különösen
+válaszolt neki: egyszerüen sirva fakadt, mint valami alsóosztályu
+gimnázista. És később, mikor a könyei nagynehezen felszáradtak, a
+következő vallomást tette a feleségének:</p>
+<p>– Esküszöm neked, a két kis gyermekem életére, hogy egyedül csak
+téged szeretlek… Jobban szeretlek, <span class="pagenum"><a name=
+"Page_240" id="Page_240">-240-</a></span> mint bárkit a világon –
+és ha csakugyan beváltanád fenyegetésedet, minden habozás nélkül
+főbelőném magamat… Nem tudnék élni nélküled – és mégis
+megcsaltalak; minden nővel megcsaltalak, aki az utamba akadt. Nincs
+erőm hozzá, hogy az ilyen pillanatnyi szerelmi kalandokról
+lemondjak, – de el kell hinned nekem, hogy ezek a hitvány
+gerjedelmek még csak föl se érnek ahhoz a tiszta és szent érzéshez,
+amivel te irántad viseltetem… Amaz csak állati szomjuság, – de
+téged jobban szeretlek, mint ahogy valamikor az édesanyámat
+szerettem… És látod, azt is előre tudom, hogy a jövőben épp ugy meg
+foglak csalni, ahogy a multban megcsaltalak, mert oly nyomorult a
+természetem, hogy nem tudok ezeknek a rossz nőknek ellentállni… De
+az istenre kérlek, ne vedd komolyan a piszkos kalandjaimat, hiszen
+most még jobban imádlak, mint amikor az oltár elől eljöttem veled…
+Hunyj szemet és sajnálj: hidd meg, hogy igazán sajnálatraméltó
+vagyok…</p>
+<p>Mindezt most a feleség hosszu levélben megirja nekem s levelét
+ezzel a kérdéssel fejezi be:</p>
+<p>– Csakugyan szemet hunyjak? Ön is azt hiszi, hogy igy járok el a
+legkorrektebbül? Kérem, irja meg, mert az a szándékom, hogy követni
+fogom a tanácsát…</p>
+<p>Kedves, okos és hidegvérü asszonyom, a Kegyed kérdését épp oly
+kevéssé tartom komolynak, mintha például egy királytigris az iránt
+érdeklődnék nálam, <span class="pagenum"><a name="Page_241" id=
+"Page_241">-241-</a></span> vajjon helyesen cselekszik-e, ha
+ezentul véres hus helyett tejberizskását fog vacsorázni esténként?
+Mert az a feleség, aki a férje apró gazságai fölött szemet huny,
+még sokkal nagyobb természeti ritkaság, mint a tejkurára átpártolt
+ragadozó állat. Még az a feleség se huny szemet, aki maga is
+megcsalja az urát; mert ha a szivét nem is érinti a hitvestársa
+hütlensége, a hiuságát okvetetlen megsebzi az a tudat, hogy egy más
+asszony diadalmaskodik rajta. A pszichológusok akárhány csapodár
+feleségről tudnak, aki vitrióllal boszulta meg az ura legelső
+ballépését.</p>
+<p>Ezt a módszert tehát nem ajánlhatom Kegyednek, mert nemcsak
+balga és lehetetlen, hanem egyenesen ellene van a természet
+törvényeinek. Sokkal célravezetőbbnek tartanám, ha Kegyed – a
+helyett, hogy a váláshoz ragaszkodik – egyszerüen igy szólana a t.
+férjének:</p>
+<p>– Kedves barátom, meggondoltam a dolgot és belátom, hogy
+tökéletesen igazad van. Csakugyan bünt követnék el akkor, ha a
+pillanatnyi, érzéki fellobbanásaidat az irántam érzett szerelmeddel
+összetéveszteném. Az alkut tehát ezennel elfogadom; a jövőben, mint
+jó feleség, készséggel szemet hunyok a kalandjaid fölött, de csupán
+egyetlen föltétellel: ha te is ugyanilyen szempontból fogod
+megitélni az én elkövetendő ballépéseimet. Vagyis: nem fogsz kázust
+csinálni abból, ha néha-napján én is megcsallak valakivel.
+Biztositlak <span class="pagenum"><a name="Page_242" id=
+"Page_242">-242-</a></span> róla, hogy erre nem is lenne okod, mert
+elhiheted, hogy szeretni csak téged szeretlek igazán. Az az érzéki
+kaland nem fogja érinteni a szivemet, amely kizárólag csak te érted
+dobog. Remélem, hogy igy mindaketten nyugodtak, jókedvüek és
+boldogok leszünk.</p>
+<p>Igy kell, hogy válaszoljon az urának, mert ez az egyetlen mód,
+hogy az ő ajánlata abszurd, kegyetlen voltát megértesse vele. Meg
+fogja látni, mekkora szemeket mereszt majd, ha ezt a kis monológot
+elszavalja neki; és mint fog vérbenforgó szemekkel felugrani, ha
+elhiszi, hogy Kegyed komolyan hiszi is, amit mondott. Mert bár
+igaz, hogy teméntelen férj van, akit a felsége iránt érzett
+szerelme nem gátol abban, hogy piszkos kalandok után futkosson, az
+bizonyos, hogy egy sincs, aki a megoldásnak ezt a módját ne találná
+egyenesen vérlázitónak. Az ilyen ember csak akkor látja be a maga
+viselkedésének gazságát, ha a felesége az ő saját, alávaló
+logikáját forditja ellene. A szép szóra, vagy a viharos jelenetre
+nem reagál; de ugyancsak elmegy a kedve a könnyü portyázástól, ha a
+maga házatáját veszedelem fenyegeti. Mihelyt el tudja hitetni vele,
+hogy a legelső hütlenségét hasonló hütlenséggel fogja viszonozni,
+már meg is fosztja őt attól, hogy léha kalandokra disponálva
+legyen. Aki joggal fél attól, hogy a felesége egy idegen férfi
+karjaiba siet, annak bizonyosan nincs kedve ahhoz, hogy pillanatnyi
+hóditások után szaladgáljon. <span class="pagenum"><a name=
+"Page_243" id="Page_243">-243-</a></span></p>
+<p>Ha a t. férje csakugyan szereti Kegyedet, akkor ez a módszer
+százszor biztosabb, mint a válópörrel való fenyegetődzés.</p>
+<div class="chapter">
+<h2>A tréfás fiuk</h2>
+</div>
+<p>Egy közeli rokonom, aki egyéb, okos foglalkozás hiján,
+haszontalan mesék irásával keresi meg a mindennapi fekete kávéját,
+nemrégiben könyvet irt egy huncut, de nagyon bájos
+gépirókisasszonyról, aki addig intrikál, hizelkedik és kelleti
+magát, mig a hatalmas pénzintézet félistene, a milliomos
+vezérigazgató feleségül veszi. Ez a szőke, kékszemü és szörnyen
+ravasz kis teremtés érdemetlenül nagy népszerüségre tesz szert az
+olvasók között, ami nem is csoda, hiszen hol az a fiatal leány, aki
+ne álmodoznék arról, hogy a mesék lovagja – nem a régi módi
+keresztes vitéz, hanem a modern bankigazgató – egy szép napon mint
+szerelmes kérő fog a lányszobájában megjelenni? Mióta a piszeorru
+Lehmann Vilmából Hontiné ő méltósága lett, azóta minden
+gépirókisasszony szivdobogva megy el a főlépcsőn a bank félelmetes
+ura mellett, hiszen ami a mesében olyan egyszerüen megtörténhetett,
+miért ne történhetnék meg végre az életben is? Az irógépek
+ábrándozó kis tündérei között tehát joggal népszerü lett ez az én
+meséket firkáló atyámfia, sőt – hihetetlen, de igaz – még reám, az
+ő vén bátyjára is esett egy-két <span class="pagenum"><a name=
+"Page_244" id="Page_244">-244-</a></span> sugárnyi ebből a kedves
+és irigylésreméltó szimpátiából. Abban a temérdek levélben,
+melylyel a postás naponként megörvendeztet, mindig van nehány, mely
+az irógépek szorgalmas kezelőnőitől ered s valamennyi a szerencsés
+Lehmann Vilmára hivatkozik, aki a családom egy tagjának köszönheti,
+hogy ilyen tüneményes karriért csinált. Ha Lehmann Vilmáért ennyire
+exponáltuk magunkat, akkor – mondják bizalommal – az ő panaszaik se
+fognak süket fülekre találni nálunk. Ezek a naiv teremtések ugyanis
+azt hiszik, hogy a nagybácsi nemcsak az öcscse adósságaiért, hanem
+az irodalmi müveiért is felelősséggel tartozik.</p>
+<p>Őszintén szólva, sokkal jobban szeretném, ha az öcsém egy
+négyezer holdas birtokon gazdálkodnék, mint hogy haszontalan
+meséket ir, de mivel mindig gavallér voltam világéletemben, isten
+neki, vállalom ezt a felelősséget is, s családunk kreaturája, az
+aranyhaju Lehmann Vilma révén ezennel magamévá teszem mindazokat a
+panaszokat, melyekkel az irógépes kisasszonyok fölkeresnek s
+kijelentem, hogy mától fogva mindenkinek velem gyülik meg a baja,
+aki ezeket a szép és szorgalmas kis leányokat megbántani merészeli.
+És terringettét senkinek se ajánlom, hogy engem a sodromból
+kihozzon, mert habár az öreg kezem reszket is már némelykor, még
+nem halt ám meg bennem végképpen az a spadassin, aki a kardjával
+valaha öt embert a másvilágra küldött… <span class=
+"pagenum"><a name="Page_245" id="Page_245">-245-</a></span></p>
+<p>És most, hogy a harci szablyámat igy készenlétbe helyeztem,
+hallgassuk csak meg azt a szegény és vérig sértett kisasszonyt, aki
+ma könyezve fordul hozzám a keserüségével s tőlem várja, hogy a
+tanácsommal megsegitem, mert ha én is cserbenhagyom, akkor igazán
+senkije sincs, aki előtt a bánatos szivecskéjét kiöntse. Ez a derék
+kis leány az irógépet kezeli egy nagy kereskedőház irodájában s
+mindeddig becsülettel megkereste ott a kenyerét, de most közel áll
+hozzá, hogy az exisztenciáját elveszitse. Még pedig – hihető-e ez
+vajjon? – a férfikollégái szégyenletes brutalitásai miatt. Ezek a
+kamasz legények ugyanis abban találják a mulatságukat, hogy egész
+nap piszkos kétértelmüségeket beszélnek előtte, még pedig
+szemmelláthatólag azért, hogy őt, a szégyenkező kisleányt, zavarba
+hozzák. Ő ugyan váltig igyekszik, hogy ne vegyék észre a zavarát,
+de hiába minden igyekezet, mert mindig elpirul, ha körülötte ilyen
+ocsmányságok süvitenek a levegőben. Mit tegyen hát, hogy a durva
+inzultusokat elkerülje? Ha reagál rájuk, csak szitja a perverz
+antilovagok tüzét, ha az állását otthagyja, akkor magát is, az öreg
+édesanyját is megfosztja a mindennapi kenyerétől. Legokosabb lenne,
+ha ugy tenne, mintha semmit se hallana, de erre, fájdalom, nem
+képes, mert a pirulása mindig elárulja, hogy a gonosz ripőkségeket
+megértette.</p>
+<p>E levelet olvasva, csakugyan azt látnám az egyetlen <span class=
+"pagenum"><a name="Page_246" id="Page_246">-246-</a></span>
+megoldásnak, ha ezeket a lovagiatlan sihedereket derekasan
+fejbekólintanám, de mivel ez a mód első lépésnek talán mégis
+tulzott lenne, azt ajánlom, hogy próbáljunk meg egy másik
+expedienst. Még pedig olyat, ami a legtöbb esetben célhoz vezet; az
+egyenes és az őszinte beszédet. Szedje össze, kis leányom, az
+összes bátorságát s ha még egyszer ilyen gaz módon megsértik,
+álljon fel nyugodtan a gépe mellől s szóljon azokhoz a
+csirkefogókhoz a következőképpen:</p>
+<p>– Aki Angolországban egy dolgos leányt megsértene, azt a legelső
+idegen férfi megbotozná. Mi még nem tartunk ott, ahol az angolok,
+de azért lovagias férfi, istennek hála, nálunk is akad.
+Figyelmeztetem magukat, hogy egy ilyen férfihez fogok fordulni
+segitségért, ha a becsületes munkámban még egyszer háborgatni
+merészelnek.</p>
+<p>Én azt hiszem, hogy ennyi tökéletesen elég lesz, – de ha nem
+lenne: irja meg nekem azonnal egy expressz-levélben. Akkor majd
+előszedjük azt az öreg kardot s ugy közibük vágunk a tréfás
+fiuknak, hogy egész a holtuk napjáig megemlegetik. Ha azonban a
+kard esetleg nem lesz kéznél, akkor egy jó vastag bot is megteszi…
+<span class="pagenum"><a name="Page_247" id=
+"Page_247">-247-</a></span></p>
+<div class="chapter">
+<h2>Kaland a nápolyi gyorsvonaton</h2>
+</div>
+<p>Egy külföldön járó magyar ur ma különös ügyben fordul hozzám
+tanácsért, kedves alkalmat adva nekem, hogy hofitársaim egy
+helytelen szokását, melyet kóborlásaim közben magam is gyakran
+tapasztaltam, ebben a rovatban szóvá tegyem. A tanácskérő ur egy
+előkelő, luzerni fogadóban lakik s a minap, a table
+d’hote-teremben, két elegáns, uri hölgy szomszédságába került, akik
+maguk közt franciául beszélgettek. Azt kellett tehát hinni róluk,
+hogy párisi asszonyok, – ezt nemcsak a beszédjük, hanem a
+toilette-jük, a modoruk is igazolni látszott. Honfitársunk szivesen
+nézegette őket ebéd közben – a fiatalabbik nagyon csinos volt – s
+egy alkalommal igy szólott ahhoz a másik magyar urhoz, akivel
+együtt lakik a szállóban:</p>
+<p>– Ezekkel a hölgyekkel meg kellene ismerkednünk. A kis leány
+nagyon kacérnak látszik s azt hiszem, nem haragudnék meg, ha
+bemutatkoznánk neki.</p>
+<p>Ezt magyarul mondta a barátjának, vagyis olyan nyelven, amit a
+két párisi hölgy nem érthetett meg. De mit tesz isten? Mikor az
+ebédnek vége volt, az idősebb uriasszony, távozóban, egy pillanatig
+megállott a két gentleman asztala előtt s haragtól kipirulva,
+tiszta magyar nyelven, igy szólott hozzájuk:</p>
+<p>– Uri emberek, ha jó izlésük van, nem szoktak megjegyzéseket
+tenni az idegen hölgyekre. <span class="pagenum"><a name="Page_248"
+id="Page_248">-248-</a></span></p>
+<p>E szavak után fölemelt fővel távozott, a vérig sértett kis
+leánynyal együtt, aki szintén megvető pillantással mérte végig
+őket. A fiatal uraknak még annyi idejük se volt, hogy egy exkuzáló
+szót mondhassanak. Zavartan, lángoló arccal fogadták a
+rendreutasitást s most engem, az idegent, kérnek föl egy sürgős
+expresszlevélben arra, hogy tanácsot adjak nekik: mint tehetnék
+jóvá az akaratukon kivül elkövetett tapintatlanságot. A hölgyek
+ugyanis még mindig ott laknak a szállóban s igy mindennap
+találkoznak velük a dejeunernél és a dinernél.</p>
+<p>– Elképzelheti – irják a levelükben – mennyire kinos ez a
+naponként való találkozás. Nagyon kérjük, ajánljon valami
+tisztességes módot, amivel a szép honfitársnőinket
+kiengesztelhetnők.</p>
+<p>Megvallom, hogy a kérdést még különösebbnek találom, mint a
+történetet, mert hogy két uri ember önmagától is rá nem jön a
+szatiszfakció leghelyesebb formájára, az engem ugyancsak bámulatba
+ejt. Ugyan, már mi ezen a töprengeni való? Az ember, ha ez a kis
+malheur megesett vele, másnap bünbánó arccal bemutatkozik a haragos
+hölgyeknek s egyszerüen ezt mondja nekik:</p>
+<p>– Ha hibát követtünk el, van egy mentségünk: a nagyságos
+asszonyt és a kedves leányát franciáknak néztük. Nem gondoltuk
+tehát még álmunkban se, hogy a mi hóbortos megjegyzéseinket
+megértik. Ha sértve <span class="pagenum"><a name="Page_249" id=
+"Page_249">-249-</a></span> érzik magukat, milliószor bocsánatot
+kérünk. De a nagyságos asszonynak figyelembe kell vennie, hogy a
+férfiak, ha egymás közt vannak, néha olyat is beszélnek, amit maguk
+se vesznek komolyan.</p>
+<p>Bizonyos, hogy a két uri hölgy megbocsátott volna s a probléma
+gyönyörüen meg lenne oldva, anélkül, hogy ezért egy kétezer
+kilométernyire szunnyadozó aggastyánt kellene zavarni az ebéd után
+való bóbiskolásában. A levelet nem is azért teszem szóvá, hogy az
+elibém terjesztett problémát megfejtsem – erre a fiatal urak
+bizonyosan maguktól is képesk lettek volna, – hanem azért, hogy
+honfitársaimat arra a helytelen szokásukra figyelmeztessem, amely a
+külföldön már annyi kellemetlenséget szerzett nekik: hogy t. i.
+magyarul sans gène teszik a legfurcsább megjegyzéseket, abban a
+biztos tudatban, hogy ugy sem értik meg őket. Pedig ma már
+mindenütt találkozik az ember magyar utasokkal, nemcsak Luzernben,
+hanem még Tuniszban vagy Hammerfestben is. Az a skót ruhás ur, aki
+a szomszéd asztalnál angolos flegmával csepegteti a mézet a vajas
+kenyerére, esetleg marosvásárhelyi fiskális s az a kokett, karcsu
+asszony, aki dekolletált ruhában libben be a palermói hotel
+éttermébe, talán mérnökné vagy háztulajdonosné Nagyváradon.
+Senkinek sincs a homlokára irva, hogy honnan való s könnyen
+megeshetik, hogy a vélt francia kokottról tett megjegyzésünkkel egy
+tisztességes magyar uri asszonyt sértünk vérig. Amióta,
+<span class="pagenum"><a name="Page_250" id=
+"Page_250">-250-</a></span> pár évvel ezelőtt, magam is a hősévé
+lettem egy ilyen kinos félreismerésnek, – szerencsére, csak a
+passziv hősévé – azóta gondosan őrizkedem attól, hogy semmiféle
+nyelven se tegyek valakire félremagyarázható megjegyzést. Rómából
+utaztam Nápolyba s valami közbeeső, kis állomáson kiszálltam a
+kupéból, hogy egy olasz ujságot vásároljak. Visszamenet, nagy
+siettemben, egy idegen szakaszba ugrottam, ahol egy fiatal, magyar
+házaspár ült. A vonat időközben megindult s mivel a kocsinak nem
+volt közlekedése a többi kocsival, kénytelen-kelletlen ott maradtam
+s olvasgatni kezdtem az állomáson vett olasz lapot. Ugy látszik,
+nem lehettem valami szivesen látott vendég, mert a fiatal férj
+haragosan nézett végig rajtam, majd igy szólott magyarul a
+feleségéhez:</p>
+<p>– Ennek a bivalynak is éppen ide kellett beszállnia…</p>
+<p>Mindig szerény ember voltam s igy most se tartottam
+szükségesnek, hogy az inkognitómat leleplezzem, – hanem óvatosan
+elrejtőztem a <i>Corriere della Sera</i> kibontott lepedője mögé.
+Szeretetreméltó honfitársaim erre még egy ideig hasonló modorban
+tárgyalták csekély személyemet, aztán – megunva ezt a témát –
+áttértek a maguk tagadhatatlanul érdekesebb dolgaira; öt perc mulva
+tudtam, hogy kétnapos házasok s hogy ő nagysága gyönyörünek és
+édesnek találja a mézeshetek intézményét. Még sok egyebet is
+megtudtam, még <span class="pagenum"><a name="Page_251" id=
+"Page_251">-251-</a></span> pedig olyan részletességgel, hogy
+valósággal lángba borultam az ujságom mögött. A nászutasok isteni
+fesztelenséggel csevegtek olyan intimitások felől, amelyekbe
+harmadik embert még a világ teremtése óta se avatott bele jóizlésü
+házaspár. Igy folyt a beszélgetés vagy másfél órán keresztül,
+amikor a vonat megint egy nagyobb állomásra ért s utitársam, aki
+már azt hitte, hogy lemaradtam valahol, izgatottan rontott be
+hozzám a kupéba:</p>
+<p>– Hát te itt vagy? – kiáltotta magyarul. – Már telegrafálni
+akartam, hogy az esti vonattal visszautazom hozzád…</p>
+<p>Hogy e szavakra mi történt, azt talán nem szükséges elmondanom.
+Még ma is oda vagyok a csodálkozástól, hogy a kétnapos menyecske
+ájulás nélkül esett tul ezen a borzalmas meglepetésen.</p>
+<p>Én ott, a nápolyi gyorsvonaton, szentül megfogadtam, hogy ezután
+semmiféle nyelven se teszek megjegyzéseket olyan emberekre, akikről
+nem tudom, hogy kicsodák. Szabadszáju honfitársaimnak melegen
+ajánlom, hogy kövessék a példámat.</p>
+<hr class="chap" />
+<div style='text-align:center'>*** END OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK 74055 ***</div>
+</body>
+</html>
+