diff options
Diffstat (limited to 'old/69811-0.txt')
| -rw-r--r-- | old/69811-0.txt | 3296 |
1 files changed, 0 insertions, 3296 deletions
diff --git a/old/69811-0.txt b/old/69811-0.txt deleted file mode 100644 index 80716d4..0000000 --- a/old/69811-0.txt +++ /dev/null @@ -1,3296 +0,0 @@ -The Project Gutenberg eBook of Ismerősök, by Ferenc Molnár - -This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and -most other parts of the world at no cost and with almost no restrictions -whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it under the terms -of the Project Gutenberg License included with this eBook or online at -www.gutenberg.org. If you are not located in the United States, you -will have to check the laws of the country where you are located before -using this eBook. - -Title: Ismerősök - Feljegyzések, krónikák - -Author: Ferenc Molnár - -Release Date: January 16, 2023 [eBook #69811] - -Language: Hungarian - -Produced by: Albert László from page images generously made available - by the Google Books Library Project - -*** START OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK ISMERŐSÖK *** - - -ISMERŐSÖK - -(FELJEGYZÉSEK, KRÓNIKÁK) - -ÍRTA - -MOLNÁR FERENC - -BUDAPEST, 1917 - -FRANKLIN-TÁRSULAT - -MAGYAR IROD. INTÉZET ÉS KÖNYVNYOMDA - -KIADÁSA - -FRANKLIN-TÁRSULAT NYOMDÁJA. - -_Ezek a naplószerű feljegyzések: – anekdoták, vitatkozások, -felháborodások, ujsághírekhez és olvasmányokhoz irott széljegyzetek – -kereszteződés gyermekei. A napló és az ujságcikk házassága ez a műfaj, -amit különleges magyar viszonyaink teremtettek meg. A papirosra naplónak -iródtak, de az iró tudta, hogy még meg se szárad a tintájuk, már nedves -lesz rajtuk a nyomdafesték._ - -_Ismerősökről szólnak: az én ismerőseimről és a mindenki ismerőseiről, -nagynevűekről, névtelenekről – kortársakról. Ha egy elszánt kutató száz -év mulva egy könyvtár zugában megtalálja ezt a könyvecskét, tekintse -bátran_ _naplónak. Akkorra már lehervad róla minden, ami nem napló._ - -_Ennek a késői olvasónak üzenem: a kor, amelyben ez apróságok iródtak, -nyugtalan és fülledt, de még boldog kor volt, a háborút megelőző néhány -év kora. Az utolsó fejezet Ferenc Ferdinánd haláláról szól. Ez mentse az -előzőek gondtalan hangját, ez jelölje meg pontosan a könyvecske korát és -talán azt a napot is, amelylyel a mi életünk boldogsága tulajdonképpen -végleg lezáródott._ - - - - -A gyermekvédő - -1910 április. - -Ma már hatalmas szervezet a Gyermekvédő Liga, de még talán maguk a liga -vezérei se tudják, hogy ki volt az első gyermekvédő Pesten. A külső -Józsefvárosban, Ferencvárosban minden kisiparos tudja. Valóságos -legendakör szól róla. Ismert, kitünő úriember, most már nyugdíjban van, -de akkoriban rendőrtanácsos volt és a toloncház igazgatója. Urs -Nándornak hivták. Hatalmas, szélesvállú, zord arcú, nagyon félelmes -ember volt, és amikor fényes egyenruhájában, zörgő karddal, villogó -szemmel végigment az utcán, reszketett tőle mindenki, akinek volt oka a -rendőrségtől félni. De azt mindenki tudta róla, hogy aranyszívűbb ember -kevés hordja a rendőrtisztek uniformisát. Furcsán hangzik, de így van: -valósággal imádták a tolvajok és betörők. Az ő idejében igazán humánus -intézmény volt a toloncház, ahol leginkább az odakerült gyerekek iránt -érdeklődött. - -Az ő gyermekvédő akciója olyanformán kezdődött, hogy időről-időre -szemlét tartott a toloncházba került züllött fiúk fölött. Kikérdezte, -vallatta őket és amelyiknél azt látta, hogy még megmenthető az emberiség -számára, arra rámordult: - -– Gyere fel az irodámba. - -A gyerek reszketve ment föl és ott Urs bácsi ismét rámordult: - -– Akarsz tisztességes ember lenni? - -– Hogyne akarnék. - -– Megigéred nekem, hogy ember lesz belőled? - -– Megigérem. - -– Dolgozni fogsz, jól viseled magadat, tisztességes leszel, nem hozol -szégyent rám. - -– Megigérem. - -– Akkor most eredj le, megfürösztenek, kifésülnek, rendes ruhába -bujtatnak és eljösz velem, munkát szerzek neked. - -Félóra mulva ismét jelentkezett a gyerek, tisztára mosva, új ruhában, -mint egy kis herceg. A tanácsos felcsatolta a kardját, szemébe vágta -sipkáját és elindult a gyerekkel a Józsefváros felé. Az emberek -megnézték őket az utcán: az óriási és zord rendőrtisztet és a szegény -kis gyereket. A legtöbbet kézenfogva vezette. Befordult vele a kis -utcákba és a szemével mustrálta a kis pinceműhelyeket, ahol szegény -asztalosok, lakatosok, kárpitosok dolgoznak. Az egyik műhelynél, amely a -legbíztatóbbnak látszott, megállt a gyerekkel: - -– Akarsz kárpitos lenni? - -– Hogyne, nagyságos úr. - -Erre lement vele a pincébe és ott az álmélkodó, nagyon megijedt -mesternek elmondta, hogy ez egy jóravaló gyerek, akiből embert kell -csinálni, mert ez keresztényi kötelesség. Ő ajánlja és majd el fog -jönni, kérdezősködni utána. A szegény iparos rettenetesen meg volt -tisztelve és felfogadta a fiút. A tanácsos elment büszkén, boldogan. -Hetekig beszéltek a kis utcákban arról, hogy milyen fényes, kardos nagy -úr hozta ide a fiút. - -Azután mi történt? Rendszerint az történt, hogy a fiú szépen dolgozott -két-három napig, akkor feltörte a mester fiókját, összeszedte az -ezüstkanalakat és visszaszökött a tolvajok közé a Csikágóba vagy -Erzsébetfalvára. De a derék öreg urat ez nem bántotta. Egy hét mulva egy -másik utcában jelent meg egy másik fiúval. Aztán két hét mulva a -Ferencvárosba vitt egyet. Azt mondta magában: az egyiknél majd csak -sikerül. (Az igazságnak tartozom azzal, hogy sok esetben sikerült is ez -a gyermekvédelem.) És fáradhatatlanul csinálta ezt az akciót, a maga -lelkének örömére, nem iratta ki a lapokban, nem árulta el senkinek. -Csakhogy aztán egy kis baj mégis lett a dologból. Mikor már ismerték a -Ferencvárosban meg a Józsefvárosban mindenütt, az öreg úr egyszerűen -rémévé vált a kisiparnak. - -– Jézus Mária – mondták a kis utcákban, mikor befordult a sarkon, -kezénél fogva egy szelid kis fiút – csak ide ne hozza! - -Később pedig, mikor a csöndes, muskátlis kis józsefvárosi utcában -megcsendült a kardja, a kis mesterek egyszerűen leeresztették a -redőnyöket, elbujtak és vacogva várták, hogy elhaladjon a bezárt műhely -előtt. - -– Hála Istennek – mondták aztán – nem hozzánk jött. - -Ott kuksoltak az ajtó mögött, a repedéseken néztek ki, gusztálták, hogy -hová megy, kit ér a csapás. Végül aztán nem volt a kis utcákban -rémületet okozóbb jelszó, mint az, amelyet egy-egy ijedten elrohanó -asszony sivított végig a csöndes nyári délutánokon: - -– Hamar, hamar bezárni, _jön az Urs egy tisztességes gyerekkel!_ - -Ezt egy szegény öreg józsefvárosi könyvkötő mondta el nekem, az ő lelkén -szárad, ha túlzás is van benne. De neki is volt egy inasa Urs bácsitól. -És azt hiszem, illett megemlékezni az első pesti gyermekvédőről, ma, -amikor a gyermekvédelemből már kitünően meg is lehet élni. Ha nem -csalódom, ő volt az egyetlen magyar gyermekvédő, aki ráfizetett. - - - - -A legnagyobb szemtelenség - -1910 május. - -Mikor a király legutóbb Pesten volt, ismét megjelent a tudósításokban a -kedves és ismert epizód. Ő felsége a cercle alatt odalép Izéhez, a -magyar királyi állami Izé főizéjéhez és barátságosan megkérdezi tőle: - -– Hogy van, kedves Izé? - -Izé erre meghatottan válaszol: - -– Hódolattal köszönöm Felséged kegyes érdeklődését, hála Istennek jól -vagyok. - -Nem akarom elmulasztani, hogy ebből az alkalomból föl ne elevenítsem egy -okos és kedves ember emlékét, akinek az ilyen magas érdeklődés -tekintetében határozottan különvéleménye volt. Salamon Ödön volt ez, az -évekkel ezelőtt elhalt író és ujságíró. A Margitszigeten lakott vagy -húsz esztendeig egyfolytában. Az öreg József főherceg volt a szigetre -vonatkozóan a protektora, az ő parancsára adtak a beteges Salamonnak a -szállóban egy szép szobát, amely abban különbözött a többi szobától, -hogy nem járt hozzá számla. Ezt a boldog állapotot valamikor régen, -egyszer elrendelte József főherceg s azontúl húsz évig tradició volt a -margitszigeti fürdőkezelőségnél az, hogy Salamon Ödönnek nem küldtek -számlát. Ő, szegény, korrekt úriember volt és még a főhercegtől sem -fogadott el ajándékot. Azzal szolgálta meg a szobát, hogy ő fogalmazta -mindazokat a közleményeket, amiket a főhercegi kezelőség a lapoknak -küldött. - -Egy nyáron aztán, hogy, hogy nem, új ember jött a hivatalba, s ennek -elfelejtették megmondani, hogy Salamon szobáját nem illik megszámlázni. -És egy szombati napon egyszerre csak megjelenik Salamonnál a szobaleány -és letesz az asztalra egy cédulát, amelyre ez a cím van nyomtatva: -«Számla.» Húsz forintot kértek tőle az elmult hétről. Szegény bizony -megijedt. Végtelenül szegény ember volt és ami keveset a tárcáival -keresett, azt arra költötte, hogy ne legyen adóssága s hogy mindig -elegánsan öltözzék. (Ezt respektálta nála Bródy Sándor is, egyetlen -barátja, aki a halálos ágyánál virrasztott; mikor koporsóba tették, -Bródy öltöztette frakkba, a saját arany manzsettagombját tűzte az ingébe -– «szegény Ödön, menjen előkelően a másvilágra».) - -Megijedt a húsz forintos számlától, de behajókázott Pestre és estére -kihozta a pénzt. Kifizette a számlát. Azt mondtuk neki: - -– Miért nem mondod meg, hogy nem szoktál számlát kapni? Bizonyos, hogy -tévedés… - -– Mindegy – mondta büszkén és nekünk is megtiltotta, hogy elmenjünk az -irodába érdekében «kunyorálni». - -De a dolog kezdett kellemetlen lenni. A következő szombaton megint jött -egy számla, az is belekerült húsz forintba s azontúl minden szombat -számlával virradt. - -– Nem – mondta egy napon – én ezt nem bírom. Nem vagyok én báró Hirsch -Mór, hogy havonta nyolcvan pengőt fizessek a szobámért. - -– Mit fogsz csinálni? - -– Rendet csinálok én itten, megálljatok. Rendet csinálok, anélkül, hogy -megalázkodnám a fürdődirektorok előtt. - -– Hát hol csinálsz rendet? - -– Fönt! – mondja titokzatos mosollyal. És hozzátette: – Figyeljetek jól -holnap délben és majd meglátjátok, hogy kell az ilyen ügyet egy -főherceggel személyesen, de előkelően elintézni. - -Másnap délelőtt hallottuk, hogy a főhercegi familia a vendéglőben fog -ebédelni. Ez úgy szokott történni, hogy a többi vendégektől kissé -elkülönítve megterítettek egy nagy asztalt, amelyen egy csomó virág is -volt. Erről tudták az emberek, hogy «Józsefék» a kocsmában ebédelnek. -Ebéd után aztán az volt a szokás, hogy mikor a főhercegék fölkeltek az -asztaltól és elindultak sétálni, mindazok, akik személyes ismeretségben -voltak velük, a vendéglő előtt csoportosultak. Ilyenkor az öreg főherceg -odalépett hozzájuk, mindenkitől megkérdezte, hogy: «hogy van, kedves -Izé?» – kezet fogott vele és távozott. Mi, többiek, körülállottuk a -csoportot és bámészkodtunk. - -Hát aznap is, hogy vége az ebédnek, lejön a terrasz lépcsőjén József -főherceg és a csoport felé tart. A csoport szélén áll Salamon Ödön. Mi -mögötte és várunk. A sok «hogy van – hogy van» során egyszerre csak -elérkezik az öreg úr Salamonhoz. Szigorúan néz rá, de hozzá is odalép és -megszólítja: - -– Hogy van kedves Salamon? - -Most olyasvalami történt, amire még nincs példa a világtörténelemben. -Talán nem is lesz soha többé. Mert Salamon ezt felelte a főhercegnek: - -– _Rosszul, fenség, nagyon rosszul._ - -Az öreg úr nagyot nézett. Ehez igazán nincsenek hozzászokva a királyok -és a főhercegek. Ha ilyen nagy úr kérdi valakitől, hogy hogy van, akkor -az a valaki csak «köszönöm, nagyon jól» lehet. - -– Rosszul? – kérdi. – Mi baja? - -Salamon nyugodtan felel: - -– Nem nekem van bajom, fenség. - -– Hát kinek? - -– A szobámnak, fenség. - -– És mi baja a szobájának? - -– _Drága, fenség._ - -Itt következett csak be az a pillanat, amelyről az ujságok azt szokták -írni, hogy «a fenség kegyesen elmosolyodott». A kezét nyujtotta -Salamonnak és nevetett: - -– Jól van, Salamon – mondta, majd olcsóbban adjuk ezentúl. - -Az olvasó bizonyára kitalálta, mi a vége. Hogy nem jött több számla. -Salamon pedig a lelkünkre kötötte: - -– Fiúk, ezt írjátok meg rólam, ha meghalok. Írjátok meg, hogy én voltam -a világ teremtése óta az egyetlen magyar ember, aki egy osztrák -főhercegnek arra a kérdésére, hogy: «hogy van», azt feleltem: «rosszul». - -Volt egy vastag füzete, amibe minden este a gondolatait írta be -aforizmák alakjában. (Később ki is nyomatta a javát.) Ebbe a füzetbe -aznap ezt írta bele: - -«Mi a legnagyobb szemtelenség?» - -«– Az, ha a koronás fő ama kérdésére: hogy van? – egy szegény ujságíró -azt feleli: rosszul.» - -Íme, ez volt az ő kritikája erről az esetről s íme, ez az az eset, amely -e mögött az aforizma mögött meghuzódott. - - - - -A magyar Pest - -1911 november. - -Százszor hallgattam el, százszor szerettem volna leírni, százszor -gondoltam meg magamat, de most már ellenállhatatlan erővel kívánkozik ki -belőlem: valahányszor arról van szó, hogy a főváros magyar-e, vagy nem -magyar, valahányszor arról beszélnek és írnak, hogy Budapest idegen és -semmi köze a magyarsághoz, valahányszor ez az éles és elkeseredett vita -megindul, mindannyiszor elképzelem lelki szemeimmel Magyarország óriási -térképét, amelynek közepén Budapest úgy áll, mint egy tanácstalan -szegény zsidó. Mert akármit mondanak vagy írnak róla, tulajdonképen ez -formálódik ki belőle. Nem én akarom ilyennek látni, az ellenségei -pingálják és formálják ilyenné. Azt mondják: amerikai, nemzetközi, -hazafiatlan, magyartalan, szedett-vedett, széllel-bélelt, semmi köze a -magyarsághoz, nem érdemli meg az «ország szíve» nevet. - -Eszembe kell hogy jusson az a szeptemberi alkonyat, mikor – az idén – -egy külföldi társaságnak mutattam meg a várost. Félhat lehetett. A -városligetből jöttünk automobilon a Rákóczi-út, a Kossuth Lajos utca és -az Erzsébet-híd felé. Abban az időben nagy vízhiány volt és nem öntözték -az utcát. Sürű porfelhő feküdt a városon és a nap különösen szép -színekkel ment Óbudára aludni. Nincs szebb, mint mikor a városi por, a -füsttel keveredett, felszijja a nap színeit. Itt tüzes narancssárgák, -kardinálvörösek, parasztkendő-rózsaszínek és olyan enyhe és mégis égő -zöldek sugároztak át a poron, aminőket még soha sem láttam. A keleti -pályaudvarnál pokoli lárma volt. Soha életemben, se Párisban, se -Londonban még ekkora, ilyen zavaros, ilyen hatalmasan tülekedő -kocsiforgalmat nem láttam. Végig a hídig kavargó, ordító, vaszörgéses, -csöngető élet tombolt, az autónak folyton tülkölnie kellett, a -mellékutcák ontották az embereket és a kocsikat, és amikor kiértünk a -Ferenciek-terére, egyszerre megjelent előttünk a két Klotild-palota -színházi díszletszerű tornyaival, a mélybe süllyesztett templom, a híd -égbetörő két vasoszlopa és túlnan a nagy hegy, mindez leöntve, átitatva, -besugározva azzal a földöntúli fényhatással, amit a porral és füsttel -kevert lángoló napnyugta tud csak előidézni. A távolban már égett -egy-két lámpa, a budai várpalota már sötétbarnán vált el a szó szoros -értelmében bibornok-vörös égbolttól, lent a barna Dunán lánggal égő -aranyhalak millióira oszlott az ég tükörképe, be kell vallanom, – -pillanatra megállt a lélegzetem, olyan gyönyörű, hatalmas, sehol nem -látott és sajátságos kép volt ez, úgy agyonnyomta a szívemet egy -pillanatra ez a város, amellyel együtt nőttem fel, amelyet együtt -szidtam a többivel, amelyet már sokszor megutáltam, megszerettem, -kicsinek, sárosnak, sötétnek is láttam, este láttam, reggel láttam, – -éreztem, hogy a fejünkre nőtt, kisiklott a kezünkből, titokzatos, -dekorativ, hatalmas rengeteggé fejlődött, – mondom, intenziven éreztem -mindezt, amikor az egyik külföldi hölgy, aki a kocsiban ült, -felkiáltott: - -– Milyen különös, milyen semmihez se hasonlítható, _milyen magyar_ kép -ez! - -Ez az, kérem. Ők látják és mi nem látjuk. Ez a dáma nem Pestet látta -elsőnek Magyarországból, mert mielőtt idejött volna, harminc falut -látott, négy-öt igazán magyar kisvárost nézett meg, nem vonaton utazott, -hanem automobilon, az országútat járta, tengelyig porban, tropikus -napsütésben és tele bámulattal, nagyranyitott szemmel nézte ennek a -földnek minden más földektől való különbözőségét és méltóságteljes -báját, ez a hölgy egészen természetesnek találta, hogy eme kisvárosok és -ama falvak után ez következik, ama magyar emberek után, akiket ismert, -ez a város jön, ez az elragadtatott, szónokias, pompaszerető építkezés, -ez a por, por, por mindenütt, ez a vad és igazi lárma, ez a kelet -küszöbén épült Amerika. És igazat kellett adnom neki, mikor ezt is -speciálisan magyarnak látta. Mert volt egy érve, amely előtt meg kellett -hajolnom, és amelyet figyelmébe ajánlok mindenkinek. Ez az, hogy ilyen -sehol nincs máshol az egész világon. Ilyen kép, ilyen hangulat csak itt -van. Ez nem hasonlít semmihez. Magyarok csinálták, magyar földön áll, -hát akkor mi az istencsudája? Még ha úgy különböznék is a vidék -magyarságától, mint egy gyufaskatulya a pápai tiárától, akkor is magyar -volna, mert ha nem magyar, akkor micsoda? Nemzetközi? Ördögöt. Zsidó? -Dehogy az, hiszen láttuk a zsidók városhangulatát a ghettókban, -láthatjuk Galiciában egész községekben. Ezekhez sincs semmi köze. Az -osztráktól úgy különbözik, mint ég a földtől. Páris? Nevetséges. Berlin? -Soha, soha. Az olasz városok imitációja? Szent Isten, erre még gondolni -is! Amerika? Valami nagyon kevés van benne ebből, de az igazi -karakterében messzibb van Amerikától, mint akár a térképen. Mint a jó -bécsiek mondják: _da nutzt ká vánen_ – magyar ez, a miénk, speciálisan a -miénk, csak nem látjuk, nem tudjuk, nem érezzük, mint ahogy az ember nem -érzi a maga szagát. Már pedig a nemzeti karakter egészen pontosan olyan, -mint a szag, csak a szimattal konstatálható és a természet már úgy -rendezte be az embert, hogy szimatja csak a más szaga számára van. - -Mikor erről van szó, az emberek a legostobább és legrosszhiszeműbb -érvekkel küzdenek a főváros ellen. Hej, mondják, nem ez a magyar, hanem -a kis zsupfedeles házikó, az a magyar, a muskátlis ablak, az a magyar, -az akácfa, a dali legény, a végeláthatatlan rónaság, az a magyar. Bécs -csak nemzeti város, de ki az ördögnek jutott valaha eszébe Bécsben a -stájer falvak illatos nyugalmát keresni, ki kívánta a bécsiektől, hogy -stájer vagy tiroli motivumokat keverjenek a frakkjukba, mikor varratják, -ki kereste ott az osztrák parasztházakat és ki tévesztette állandóan -össze a falusi élet szépségeit a nemzeti tulajdonságokkal? Ki volt oly -ostoba vagy rosszhiszemű, hogy egy fővárostól azt kívánta volna, hogy -más életet élő emberek tulajdonságait vegye föl, ki kivánta ott az -ügyvédtől, hogy népdalokat dudoljon, mialatt az előszobájában ötven -izgatott ember vár, ki kívánta, hogy a Bristol vagy a Meissl és Schaden -étterme olyan legyen, mint a kis tiroli kocsma, kinek jutott valaha -eszébe keresni az osztrák vidék sajátságait az osztrák fővárosban? Soha, -senkinek. Csak nálunk lehet ráijeszteni Budapestre azzal, hogy neki -saját külön bűne az, ami minden más fővárosnál csak természetes, -tudniillik az, hogy a nemzeti életből csak azt veszi át, ami -városiasítható, ami megfelel egymillió együttélő embernek, hogy nem -ambiciója falunak látszani, hogy megcsinálja a maga saját külön -magyarságát, amely a részletekben nem hasonlít a vidék magyarságához, de -amely kifelé, az elfogulatlan ember szemében épen oly magyar, mint amaz, -már csak azért is, mert nem lehet más, mégha kénköves tűzeső zuhog is az -égből. Azok az urak, akik Budapest magyarságát megtagadják, elfelejtik, -hogy amikor egy földterületnek az a hivatása, hogy egy ország fővárosa -legyen, akkor az a földterület abban a pillanatban belép a fővárosok -nemzetközi szövetségébe és egy sehol meg nem írt, de a világ -köztudatában meglevő ceremóniálé szerint tartozik élni, kénytelen -fölvenni tízezer olyan szokást, amelyet minden főváros fölvesz, -kénytelen börzét építeni, villamos vasutat járatni, satöbbi, satöbbi, és -ezzel kénytelen a külső képét főváros-szerűvé tenni, ami egyenesen -ellentmond a falu és a kisváros hangulatának, amit ezek az urak -állandóan összetévesztenek a nemzeti és faji hangulattal. Most már ezen -a tízezer dolgon belül megtartja a magyarságát nyelvben, érzésben, -törekvésben, e nagy dolgokban épúgy, mint a rendőrei egyenruhájában, a -cigánymuzsikájában, a magyarstílű épületekben, tehát a kis dolgokban. De -a jó urak csak azt látják, vagy csak azt akarják látni, hogy itt sehol -nem látszik a rónaság, itt sehol nem bólongatnak a jegenyék és nincs -sehol gömbakác, nem hallatszik az aratók danája, mire a jó urak -kiköpnek, elszomorodnak és szidják ezt a nemzetközi magyartalan fészket -és addig szidják, amíg szerény magam is, aki szeretem ezt a várost és -tudom is róla, hogy magyar, elkámpicsorodom és úgy képzelem el őt -magamnak Magyarország térképének kellő közepén, mint egy szomorú zsidót. - -Hallatlanul népszerűek itt azok a sóhajtások, amik a Fráter Loránt -nótáiból, a Szabolcska verseiből és bizonyos képviselők beszédeiből -hangzanak ki. Tele van a város akácfavirággal, de ez nem az igazi. Nem -falusi, tehát nem magyar. A ménes sehol nem legelget a Teréz-köruton. -Hej, pedig akkor volna csak igazán magyar ez a város, ha a parlament -előtt ménes legelgetne. És az Andrássy-úton sehol nem hullámzik az -aranyszínű vetés, pfuj. Ki kereste valaha Párisban a champagnei szőlők -végtelen zöldjét? Okos ember ott már csak a szénsavval pezsgővé -magasztosított szőlőlevet kereste, mert tudta, hogy a fővárosban a -szőlőhegy ezzé válik. A buzát a főváros börzévé változtatja. És azért -még nem nemzetközi és zsidó és idegen és hazafiatlan, hanem csak -főváros. Az emberek, a főváros legromlatlanabb magyarjai is nem -csöndesek, bölcsek, méltóságteljesek, pipázók, mint az igazi magyarok. -Miért? Mert ahol egy millió ember szalad a kenyere után, ott nem ér rá -senki emlékezni magyarságának azokra a tulajdonságaira, amelyek szorosan -össze vannak forrva a vidéki élet nyugalmasabb tempójával. Erre azt -mondják: elzsidósodott. Ördögöt. Elvárosiasodott, ez az igazság. Apponyi -Albert azt mondta Rooseveltnek, mikor itt járt, hogy a főváros nem -magyar. És elvitte vidékre, megmutatni neki Magyarországot. Ahelyett, -hogy azt mondta volna neki: elnök úr, itt is úgy van, mint önöknél, mint -mindenütt az egész világon, úgy van, hogy a főváros épen a maga -város-volta miatt különbözik a vidéki élettől, de ha azt is akarja -látni, azt is megmutatom. Roosevelt soha nem mondta volna Apponyi -Albertnek, hogy Newyork hazafiatlan, mert nincsenek benne prairiek, -indiánok és az igazi, becsületes faj-amerikai farmer-élet kiveszett -belőle. A Kossuth Lajos temetésén mit mondott volna Rooseveltnek -Apponyi? A nemzeti tüntetések idején, amikor huszárok nyargaltak közénk -és ugyancsak Kossuth temetése előtt, amikor egy zászlóért, ami valamit -jelentett, ötven ember fogatta el magát és száz meg száz verette meg -magát a rendőrökkel, nem voltunk magyarok? És minden küzdelmünk, minden -gondolatunk, minden városi büszkeségünk, minden mulatságunk nem magyar? -A legmulatságosabb, hogy mindazok az idegenek, akik idejárnak (volt -szerencsém elégnek végigmutogatni itt minden lehetőt), valósággal -lelkesednek még a mi rongyos és szerintem utálatos kávéházi életünkért -is, nagyszerűen meglátják benne a mi politizáló kedvünknek, nemzeti -élénkségünknek, henyélésünknek és még tíz-húsz elismert magyar -tulajdonságunknak a képét. Pedig ez már csak igazán nemzetközi Apponyiék -szerint. Még ha kinevetnek is érte, meg kell mondanom, hogy például az a -mód, ahogy nálunk a kávéházban ülnek – az «ülnek» szón van a hangsúly – -az emberek, speciálisan magyar. Így nem ül a világon senki, csak mi. -Nézzék meg, hogy ül Deák Ferenc a szobrán, vagy Arany János a Múzeum -előtt. A fotelnek ez az úri kényelemben való hatalombavevése, ez a -méltóságteljes ülés, amely felér méltóság és erő dolgában egy német -ember állásával, ez a hintóhoz szokott, gyalog nem járó emberre valló, -anekdotázó ülés ezer meg ezer példányban látható a kávéházakban. És nem -tehetek róla, de így van, még Kohn Móric is, amikor nyitott fiakkeren a -lóversenyre megy, úgy ül a kocsiban, mint ahogy a legmagyarabb -mágnásoktól és a legfajtisztább főispánoktól tanulta, nem úgy, mint a -bécsi ember, nem úgy, mint a londoni vagy a párisi, hanem kényelmesen a -kocsi sarkába vetve magát, egy kicsit balra vagy jobbra hajtva a fejét, -aszerint, hogy melyik oldalon ül, miért? mert a magyar úr kihajtja -oldalt egy kicsit a fejét, hogy a lovai járásában gyönyörködjék, hogy a -lovai lábait lássa. Ezt Kohn Móric már nem tudja, de azért félrebillent -fővel ül, mert így ül gróf Főrendiházy is, még akkor is, ha fiakkerben -ül és nem a saját lovai húzzák. Persze ezt mi már nem látjuk, amíg a -pihentszemű külföldi nem figyelmeztet rá és nem látjuk azt a millió -ilyen kicsiséget, amikből a speciális karakter összerakódik és felülünk -azoknak a sóhajtozóknak, akik az akáclombot kivánják vissza a -Ferenciek-terére és akik az ilyesmiből tőkét kovácsolnak ellenünk. -Bezzeg kinevetnék azt a pesti embert, aki Szakál-Högyészen azt kérdezné: -hol van itt a Newyork-kávéház? De nekik, akik onnan jönnek, szabad itt -azt kérdezni, hogy hol van az akáclombos kis utca. Nem akarják -megérteni, hogy ha egy milliós város magyar, az másként magyar, mint egy -háromezer lakóssal bíró község és nem akarják belátni, hogy Budapest még -akkor se lehetne magyartalan, ha akarna, mert a szent, hatalmas és -áthághatatlan természeti törvény értelmében ezt a várost a magyar föld -izzadta ki, és csakis olyannak izzadhatta, amilyen, és ha ilyennek -izzadta, hát ez a magyar. - - - - -Dilettánsok - -1912 március. - -Még nincs ez a mondás annyira elterjedve, hogy tilos volna elmesélni: -egy lipótvárosi úrhölgytől, akinek három szép, egészséges fia van, azt -kérdezte valaki, hogy mi lesz a fiaiból. Milyen pályára adja őket? Azt -mondja boldog mosollyal a jó hölgy: «az én fiaim legyenek dilettánsok. -Amíg mások a jogászi pályán lumpolnak, addig ők fessenek, írjanak, -komponáljanak. Legyenek dilettánsok.» - -A jó hölgy ezt nem mondta gúnyos éllel. A jó hölgy ezt egészen komolyan -mondta, mert látja, hogy Budapesten százszámra vannak ilyen jobbmódú -ifjak és lányok, akik egyszerűen a dilettánsi pályára készültek, nem -tudnak semmit, de megkövetelik és ami a keserves, meg is kapják a -művészi pályának kijáró ama tiszteletet és megbecsülést, amelyet oly -sokszor tagad meg a közönség az igazi művészektől. Ifju urak, akiknek a -papájuk sok pénz fölött rendelkezik, műtermet tartanak, ott kennek, -mázolnak, modernkednek estig, amikor is smokingot öltenek és elmennek a -társadalomba inkasszálni a dicsőséget. Más ifju urak zenéket izzadnak, -dalokat szereznek, operetteket írnak, este szintén frakkba vagy -smokingba bujnak és inkasszálnak. Az embernek már nem biztos az élete -Pesten; némely családban nem szabad Shakespearet dicsérni, mert van egy -kis fiú, aki darabokat ír és van egy kis színigazgató, akinek addig -sírja tele az ifjú a fülét, amíg elő is adja a darabot. Más családban -nem szabad Fényes Adolfot vagy Rippl-Rónait említeni, mert a bubi -képeket fest és Fényes bácsi vagy Rónai mester egyszer félrehúzta a -száját, amikor a spenótot meglátta és nem akart rögtön belemenni, hogy a -spenót jobb, mint Greco. Puccininek, amikor itt járt, minden familiában, -amely kötéllel meg tudta fogni, a bubi eljátszott egy saját szerzeményt, -és hogy Puccini nem aratta itt azokat a szimpátiákat, amelyeket várt, -annak főoka az, hogy nem borult a sok bubi nyakába és nem mondta, hogy ő -azonnal leugrik a Gresham-palota negyedik emeletéről, mert nem érdemes -zenésznek ezt a nyomorult életet folytatni, ha bubi műveit hallotta. -Bubi minden családban, ahelyett, hogy a könyvei fölé borulna és az -alapvizsgájára készülne, vagy bejárna a papa boltjába és ott megtanulná, -hogy hogyan kell a szigetszentmártoni rőfösnek a nyakába sózni a piros -bársonyszalagot fekete szegéllyel, zenét komponál a zongoránál, hosszú -hajat és rémes adósságokat növeszt, fekete inget visel, gyalázza az -igazi művészeket és a legtöbb esetben beugratja családját is abba az -ostoba szolidaritásba, amely miatt, mint mondám, Spitzingeréknél nem -szabad Shakespeareről beszélni, Sputzingeréknél nem szabad Fényes bácsit -említeni és Spatzingeréknél nem illik Puccini nevét kimondani. Aki ma -Pesten társaságba jár, annak meg kell tanulnia nemcsak azoknak a nevét, -akiktől a ház úrnője hosszú házasélete folyamán már elvált, nemcsak azok -neveit, akikkel a papát a színházak táján emlegetik, hanem ha azt -akarja, hogy közkedvelt egyén legyen, meg kell tanulnia a bubi műveinek -a címeit is és indexre kell helyezni azoknak a rossz bácsiknak az egész -életét, akik elég merészek voltak, bubiról azt mondani, hogy olyan -tehetségtelen, mint a tök. - -Dilettánsoknak adom a fiaimat, – mondta a jó hölgy, és a maga -szempontjából igaza volt. Ennek igen érdekes oka van Pesten. Még pedig -kettő. Az első oka ennek az a sok legenda, amely mind arról szól, hogy -rideg apák mint akarták megakadályozni most már híres művészek pályáját. -Valamikor régen, a mi gyermekkorunk idejében az volt a divat, hogyha a -fiú ujságírónak, szinésznek, festőnek vagy muzsikusnak akart menni, a jó -apa így szólt: kitépem a füledet. Még régibb példáig visszamenve, a jó -öreg kocsmáros, Petőfi apja, is azt akarta, hogy a fia az ő mesterségét -folytassa. Már most ezeket az apákat egymásután érte az úgynevezett -blamázs. A derék polgárok fiaiból igen sokszor nagy művészek lettek és a -László Fülöpök családjai, akik látták, hogy a fiuk mégis csak jól tette, -hogy nem maradt Streliskynél fotografus-legény, mert ime, a világ -leghíresebb festője lett belőle, személyes barátja a német császárnak és -a saját palotájában lakik Londonban, elszégyelték magukat azért, amiért -valamikor azt merték mondani a fiúnak: «maradj csak te meg a pályádon, -ha szorgalmas leszel, majd csak nyitsz egy kis fotografus-termet és jól -megélsz belőle.» Az apák ma Pesten meg vannak félemlítve, szerény és -derék polgári apa már nem meri kupánütni a gyereket, ha elkerüli az -iskolát, mert attól fél, hogy a fiából valamikor László Fülöp vagy -Mikszáth Kálmán lesz és akkor őrajta, az apán, fog nevetni az egész -világ. Hallottam egyszer két apát panaszkodni egymásnak egy társaságban. -Az egyiknek százezreket jövedelmező terménykereskedése van, a másik -hatalmas birtokot bérel. Mind a kettőnek a bubija kávéházba jár és -fekete inget növeszt. - -– Jaj, – sóhajtott az egyik, – ha én tudnám, hogy a fiúnak van -tehetsége, nem kényszeríteném, hogy üljön be az én százezreimbe. De ki -tudhatja azt biztosan előre? Nézze, itt van a Spotzinger, az is kitépte -a fia fülit, amiért nem tanult és most az ő fia az a híres Spocányi, -akinek egy arcképért tízezer font sterlinget fizetnek Londonban. - -Azt mondja erre a másik: - -– Apának mindenesetre be kell biztosítania magát arra az esetre, ha a -fiából nagy ember találna lenni. Azt hiszi, olyan nagy öröm nekem, hogy -valaha beleírják az irodalomtörténetbe, hogy én megvertem a fiamat, -amikor a versíráson rajtakaptam? Miért szerepeljek én a világ végezetéig -az iskolakönyvekben, mint ostoba, szűk látkörű és rideg apa? Én nem -akadályozom meg a fiamat semmiben. Írjon. Ne járjon az egyetemre. Törje -be a tükröket. Ez az apa kötelessége. - -Terrorizálva vannak. Ez az egyik ok. Nem akarnak nevetségesekké, s ami -ennél komolyabb, nem akarnak akaratukon kívül rossz apákká válni. A -másik ok már közel jár az anyagiassághoz. A művészi pálya az egész -világon, de nálunk, ahol sokáig egyértelmű volt a koplalással, -jövedelmező dologgá vált. Hogy francia, angol és német írókról, -művészekről ne is beszéljünk, ma már van néhány magyar művész, aki a -maga százezer koronáját megkeresi évenkint, ha nem éri baleset. Több -van, akinél ötven-hatvanezer korona évi jövedelem szinte biztos. Az -ujságírói pályán azokkal szemben, akik, fájdalom, még most is éhbérekért -dolgoznak, van tizenöt-húsz ujságíró, aki megkeresi a maga harmincezer -koronáját, ha mellékesen egy kis irodalmat vagy operettet is űz. Festők -vannak évi húszezer korona adósságtól fölfelé évi nyolcvanezer korona -keresetig. Szobrászok szerencsés esetben százezrekhez juthatnak. És -amióta Lehár Ferencnek volt esztendeje, hogy félmilliót keresett -zeneszerzéssel, és nálánál kisebb alakok, mint például a bécsi Fall Leó, -a jobb éveikben nem is adják havonta ötven-hatvanezer korona tantiémen -alul, azóta muzsikát írni sem épen lenézett dolog a pesti apák szemében, -pláne, ha ezzel szemben láthattak már életükben egy-egy jól kifejlődött -orvosi vagy tanári, bírói, hivatalnoki nyomort. Ami a pénzügyi részét -illeti a dolognak, ma már nincs az a kajla bécsi operettszöveg-gyártó, -aki leül írni egy felvonást annyiért, amennyi fizetést nálunk az -államtitkár kap. Ezen a ponton igaza is van az anyagelvű apának, mert mi -az ördögnek verje ő fejbe a fiát azért, amiért több pénzt akar keresni, -mint az államtitkár. - -Ezek az okok. Az eredmények pedig igen antipatikusak. Nagyon sok művészt -azért Magyarország sem tud eltartani és a tapasztalat épen azt mutatja, -hogy a dilettánsok sokkal nehezebben mondanak le a művészi pályáról, -mint az igazi tehetségek. Ezeket el lehet riasztani, mert folyton -kétkednek magukban, érzékenyek, bizonytalanok, ijedősek. A dilettáns -ezzel szemben először is jobban ragaszkodik a nyomorult kis -fél-talentumához, mert őnála a művészet boldogtalan szerelem, és az már -ősrégi tapasztalat, hogy az igazi szerelem mindig a viszonzatlan -szerelem. Másodszor azért ragaszkodik hozzá, mert igazi művészre nézve -sohse szégyen, ha nyomorúságában rőfös boltot nyit vagy elmegy hivatalt -vállalni, így ha Jókai Mór nem tudott volna megélni a regényeiből és -kénytelen lett volna a Józsefvárosban fűszerüzletet nyitni, ezzel a -cégtáblával: _Jókai Mór vegyeskereskedése_, azért Jókai Mór maradt volna -és minden körülmények között ő lett volna a magyar haza legnagyobb -elbeszélője, – de képzeljék el, hogy Spitzinger-fiú, már mint a -zseniális Spitzinger-fiú, kénytelen bemenni a papa terményüzletébe, -ugyan mi marad akkor a zseniális Spitzinger-fiúból? Ezért fog ő -görcsösen ragaszkodni a művészi pályához, ezért fog vacsorákat adni -festők és szinigazgatók tiszteletére, ezért fogja keresni a befolyásos -ujságírók társaságát, ezért fogja inkább elenni a kenyeret mások elől -azzal az ingyencikkel, amit ír, vagy azzal az ingyenmuzsikával, amit -komponál, ezért fog utolsó lehelletéig ragaszkodni az ő művészetéhez, -érzékenyebben, több hiúsággal, nagyobb áldozatokkal, mint a -világirodalom bármely Petőfije vagy Beethovenje. Félre ne értessem: ez -nem jelenti azt, hogy milliomos nem lehet egyszersmind jó író és nagy -művész is. Erre nálunk is van egy-két példa. - -Mindez pedig nem feljajdulás, csak konstatálása annak, hogy kezdenek már -egy kicsit sokan lenni a zseniális bubik. Kezdenek nagyon is tolakodni, -nyomakodni a műtárlatokon, a redakciókban, a szinházaknál. Kezd már egy -kicsit tele lenni velük Pest. Itt már van egy egészen új bubi-irodalom, -amelynek megvannak a maga drámaírói, lírikusai, tudósai, van egy egészen -új bubi-festészet, amelynek megvan a maga Cézanneja, Manetje, sőt a maga -Benczúrja is, van egy bubi-zene, amely Strauss Richárdokat és Debussyket -termel és mindezekre ráadásul van egy bubi-közönség, amely a -bubi-művészetet pártolja, számontartja, amely elragadtatott és elvakult -apákból, anyákból, rokonokból, szerelmes lányokból és – most jön a -keserves – még igazi művészekből is áll, olyanokból, akik a bubi -papájánál váltóilag vannak angazsálva, vagy akiktől képet vesz a bubi -rokonsága. A nyomor már sok igazi művészt hajtott bubiék szolgálatába és -a legtöbb bubi mögött mint pártfogó, egy nemkereső, szegénységben -maradt, eladósodott igazi áll, aki a bubit elviszi a kávéházba és -bemutatja Szinnyei bácsinak, de mikor este hazamegy és magára marad, -elátkozza bubit és a maga szegénységét. Ezenkívül még egy-két körülmény -segíti bubit a dilettánsi pályán. Többek közt az, hogy nálunk semmi -téren nincs igazi kritika s így nem is vehetjük rossz néven a -közönségtől, hogy bizonyos, komplikáltabb műfajoknál összekeveri bubit -az igazi művésszel. Voltam én már olyan verniszázson, ahol bubit nagyon -kinevették, de rosszat senki nem írt róla az ujságba. És többek közt -segíti őket az a furcsa körülmény, hogy ahol nincs igazi közönség -bizonyos dolgokra, mint például nálunk, ott a bubi személyes hívei igen -sokszor pártját fogják a dilettánsnak az igazi művésszel szemben. A -nem-szervezett közönségnek ez a jóindulata a dilettánssal szemben -legjobban látszik meg azokon a hangversenyeken, amelyek tízével-húszával -hangzanak el a téli szezonban Pesten, és ahol médi vagy bubi olyan -tapsokat kap, amilyeneket akar, ugyanattól a közönségtől, amely az -Operában Carusot a szó szoros értelmében kipisszegte. Az ilyen, nem -kulturált és kritikával nem fegyelmezett közönség mindig valami belső -ellenségeskedéssel volt a professzionátusok iránt, mindig jobban -szerette a maga fajtáját, azt a «művészt», aki félig maga is publikum, -aki közelebb áll hozzá, mint egy-egy vad géniusz. Ezért vannak most -bubiék divatban Pesten, és ezért értem én teljes-tökéletesen azt a jó -hölgyet, aki azt mondta, hogy dilettánsokat csinál a fiaiból. - - - - -A maláji medve - -1912 junius. - -Abból a sok csendőrből, aki most Pesten a rendőrséget őrzi, mindenhova -jut egy-kettő. Nem tudom, az enyém szabadnapos volt-e, vagy más címen -járt az állatkertben, elég az hozzá, hogy ott láttam sétálni. -Kakastollát lengette a szél, ő pedig ment egyik ketrectől a másikhoz, -egy noteszkönyvvel a kezében. Mindenütt megállt, nézte egy ideig az -állatot, aztán megnyalta a ceruzáját és írt valamit a noteszbe. Ment -tovább. Ejnye – mondom magamban – ez mégis csak érdekes, ez a karhatalmi -tényező, aki jegyzeteket csinál az állatkertben. Mentem utána. Bevallom, -már akkor egy kicsit meg voltam hatva, mert sejtettem, hogy mit ír. A -maláji medve barlangjánál mögéje álltam és belenéztem a noteszébe. -Gyönyörű kalligráfiával ezt írta bele: «Maláji medve, kicsiny, csinos -barna állat, szabadon látható.» Azzal ment tovább, a másik barlang felé. - -Uraim, uraim, politikus uraim, ez mindenütt a világon tréfás eset volna, -a párisi Jardin d’Acclimatationban épúgy, mint a berlini Zooban. Nálunk -nem az, és engedjék meg, hogy egy nagy adag meghatottságot jelentsek be -ez eset kapcsán. A karhatalom, amikor szerét tehette, elment művelődni -az állatkertbe és jegyzeteket csinált. Képzeljétek el, hol az isten háta -mögött állomásozik ez a jó fiú, és képzeljétek el, milyen szép lesz az, -amikor majd hazatér, körülülik és ő előveszi a noteszt és felolvassa, -hogy a maláji medve milyen kicsiny, csinos barna állat. Gondoljátok el, -milyen Balkán az a politika, amiért ő szegény itt lakik most Pesten és -milyen Európa az, amit ő csinált, mikor tanulni ment férfikorban, -deresedő fejjel, az állatkertbe. Gondolkozzatok csak egy percig azon, -hogy milyen messze volt ő ott a maláji medve ketrece előtt mindattól a -montenegrói államtudománytól, amely Pestre rendelte, mily messze volt -tőle kulturában, jóakaratban, bölcseségben, nyugalomban és az élet -szépségében. Ha nem tudnám, hogy a kenyerét veszítheti ezért, -megkérdeztem volna a nevét tőle és most kiírnám. De így otthagytam, egy -kis örömmel a szívemben, egy kis reménnyel, egy kis boldogsággal, mert -arra gondoltam, hogy mégis lesz itt valaha emberség, komolyság, becsület -és munka, és lesz itt még egyszer sok, igen sok embernek ilyen naiv hite -az élet szebb értékeiben, aminő hit ebben a noteszes csendőrben volt. - - - - -A galamblövők - -1912 junius. - -A margitszigeti rendőrök, nem tudom hányan vannak, tízre, tizenkettőre -becsülöm a kirendeltséget, szerény tapasztalatom szerint ennek az egész -világnak a legjobb rendőrei. Lehet, hogy külön válogatják oda őket, -lehet, hogy a szép és előkelő környezet teszi, de öröm őket hallgatni, -mikor az idegent kalauzolják, öröm látni a buzgóságukat, amellyel a -nem-rendőri szívességeket teszik a publikumnak, ahogy hölgyeken -segítenek, ahogy gyerekekre vigyáznak, – tizenöt év óta nézem őket, de -még egy se volt köztük, aki ne lett volna különb a híres londoni -rendőrnél. A minap dolgom akadt az egyikkel. A kis szállóban lakó -fürdővendég kocsiját nem eresztette tovább a hajóállomásnál. Kérdésemre -udvariasan azt felelte, hogy ez a rendelete. És tréfálni nem lehet, mert -neki is van notesze, és ha a renitens kocsist vagy soffőrt oda beírja, -akkor biztos a büntetés. Egyszer azonban látom, hogy mégis csak robog -autó a tiloson túl, benne nagy büszkén két közismert vasaltnadrágos. -Ejnye – mondom magamban – ezt nem értem. Odamegyek hozzá és megkérdezem, -miért szabad annak a kettőnek az, ami a többinek nem szabad. «Hja, uram» -– mondja a rendőr okos mosollyal – «azok az urak a galamblövészetre -mennek.» Mosolygott, mert ő is érezte az igazságtalanságot, amelynek -védelmét reá bízták. Kisült a következő. A beteg fürdővendégnek, annak -nem szabad a kocsijával a szállóig hajtatni, mert az két-háromszáz -koronát fizet a szobájáért havonta és azért lakik ott, hogy -gyógyítkozzék. Ez a vendég port ver és akadályozza a forgalmat, ez -gyalogoljon egy fél kilométert, ha haza akar menni. De gróf Uborkafa és -báró Pénzenvette és minden egyéb földi kisisten, akinek kedve szottyan -galambokat puffogtatni a sziget végében, felrobog, port ver, forgalmat -akadályoz szabadon és jogosan, és gőgös mosollyal robog el a hotel -mellett, ahova a fizető polgárnak csak gyalog szabad mennie. Mikor az -öreg főherceg derék és józan gazdatisztjei kormányozták a szigetet, -akkor víztorony még nem volt, de nem volt ilyen haszontalan és ordináré -igazságtalanság se azon a területen. Ezt a luxust nem merte volna -megengedni magának annak a nagy úrnak a hivatalnoka, mert épen a -gazdája, aki igazi nagy úr volt, azt hitte, hogy még az ilyen -kicsiségben is egyforma jogaik vannak az embereknek. Abban a -pillanatban, amikor a demokrata főváros kezd parancsolni a szigeten, már -nem szabad Kis Péternek az, ami szabad gróf Lámpavasnak és báró -Pártkasszának. Azon az egyszerű okon, hogy ez galambot megy lőni, szabad -neki az, ami nem szabad a sántának, aki a vízgyógyintézetben lakik. Ép -az a jellemző a mi kis kellemetlenségeinkre itt Pesten, hogy -felháborítóbbak, mint Lipcsében egy vasúti szerencsétlenség. Én nem -tudom, a többiek is így vannak-e vele, de én egy napig betege tudok -lenni az ilyen kis silányságnak. A rendőr, szegény, igazat ad nekem a -szemével, de mosolyog. Ő már különb dolgokat is látott. Én pedig odább -kullogok és egy kicsit szégyellem magamat: ezen boszankodom, mikor az -ország a feje tetején áll. Viszont aztán az az érzésem, hogy talán épen -ezek azok a dolgok, amikért az ország a feje tetején áll és még mindig -nem a talpán. - - - - -Egy vadászról - -1912 junius. - -Még egy kis eset az állatkertből. Megyek, nézek, bámulok, egyszerre csak -látom, hogy egy szürkeruhás ember, aki addig nyugodtan állt mellettem, -és akinek addig semmi baja sem volt, felkapja a sétapálcáját, arcához -illeszti, ahogy a puskát szokás és lelövi vele az oroszlánt. Az oroszlán -nyugodtan aludt tovább, a szürkeruhás pedig újra célbavette a bottal, -hosszan célzott reá, aztán csöndesen, szinte csupán a maga -mulattatására, azt mondta, hogy pppu. Majd hirtelen utána megint: pppu. -Duplacsövű puskának képzelte a botot. Kettőt lőtt belőle. Aztán -megkezdődött a mulatság. Az ember ment egyik állattól a másikhoz. Utána -négy-öt idegen. A szürkeruhás lelőtte a zsiráfot, a disznószarvast, a -bölényt, a gnut, az elefántot, majd a vizilóhoz indult, kétségkívül -azzal a szándékkal, hogy azt is lelövi. Akkor már hajtói is voltak, két -másik úr kiflit dobált a pocsolyába Jónásnak, mire ez kidugta a fejét a -vízből. A ravasz vadász természetesen rögtön főbelőtte, kétszer, aztán -ment tovább. A társasággal a kengurunál találkoztam ismét, akkor már -százötvenen lehettek. Elől ment a vadász, utána a hajtók a kiflikkel, -majd a közönség, boldogan. Szegény kenguru nem is sejtette, mi vár rá, -bámult egy ideig a népre, aztán elugrott. Rettenetes pillanat volt. A -vadász célbavette és halkan, hogy az állat meg ne hallja, megjegyezte: -«ezt nehéz, mert nagyon ugrál.» «Mindegy, mindegy», – biztatták a -többiek – «maga olyan ügyes ember, hogy ezt is eltalálja.» A vadász -ismét célzott. Halotti csönd volt. Aztán halkan hangzott: pppú. Rögtön -utána a második: pppú. Egy hang azt mondta a tömegből: «nem volt meg.» A -vadász hátrafordult, piros, dühös arccal és izgatottan szólt: «ki -mondta, hogy nem volt meg?» Senki se felelt, a közbeszóló gyáva volt, -nem mert jelentkezni. De már tizen ordítottak hátra: «Igenis megvolt.» A -kenguru vígan ugrált és ha jól láttam, kavicsot evett ezalatt, a tömeg -pedig majdnem hajbakapott azon, hogy megvolt-e, vagy nem volt meg. A -vadász és pártja már dühös volt. «Hallatlan. Hiszen itt álltak -mellettem, hát nem a két szeme közt volt meg?» «Persze, hogy megvolt!» -Elindultak. «Menjünk a fókához» – mondta valaki, – «az a legnehezebb.» -«Kérem» – mondta a vadász, – «tessék akármit elém adni, hogy nem -találom-e el.» És mentek, porfelhőt verve, izgatottan, akkor már -kétszázan is lehettek, fókát lőni. Elől a vadász. A sétabottal. - -Nem tudom, mi mindenre lehetne ezt hamarjában alkalmazni. Mert annyi -mindenre lehet gondolni, ha eszembe jut ez a szegény pesti -oroszlánvadász. Bálványokra, amiket az emberek maguknak csinálnak, hogy -aztán higyjenek bennük, magyar közéleti karriérekre, olyan férfiakra, -akik a közéletben vadásztak így évekig, amíg végre egy párt tömörült -mögéjük és minden lövésükre vakon megvoltot kiáltott, államférfiakra, -akik folyton lelőtték az oroszlánt, mindig csak sétabottal, mialatt az -oroszlán aludt és nem is tudta, hogy ő már megvolt, írókra, művészekre, -akik egy életen keresztül lőttek sétabottal, a szélhámosokra, akik -sétabotból tüzelnek a börzén… Nem is kell, ne is állapodjunk meg -egyikben sem. Konstatáljuk csak, hogy ennek a bolond kis heccnek -átkozottul pesti íze volt. - - - - -A rikkancs és egy úr - -1912 junius. - -Délután négy órakor jöttem befelé a városba, villamoson. Hátul álltunk a -kalauznál többen, mellettem egy idősebb, szigorú arcú úr. Az egyik -állomásnál, épen, mikor a kocsi indul, felugrik egy rongyos kis gyerek, -Estet árulni. «Nem méc», – mondja a kalauz – «most ugrasz fel, amikor -már megy a kocsi?» És le akarja lökni. Egyszerűen és kedvesen, lelökni, -a pótkocsi alá. «Ejnye» – mondja mellettem az idősebb úr – «nem hagyja -békében azt a gyereket?» De nem volt tanácsos a kalauznak most szólni, -mert az öreg úrnak villogott a szeme és egy kicsit reszketett a hangja. -«Nézze meg az ember» – mondja aztán kissé csöndesebben az öreg. – «Gyere -ide, fiacskám. Adj egy Estet. Nesze, itt van három krajcár. Egy krajcár -a tied.» – «Kezeit csókolom» – mondja a gyerek. – «Csak hagyd _édesem_», -mondja az öreg úr. Édesem. Erre a szóra mindenki az öreg úrra néz. Ilyet -nem szoktak rikkancsnak mondani. A gyerek már nem volt sehol, leugrott, -talán már egy másik villamosról akarta lelökni a kalauz, de ez a szó, ez -az «édesem», ez ott maradt a kocsin, beszállt a nyitott ajtón, amelyen -át kinéztek a bennülők az öreg úrra, némelyek mosolyogtak, egy kövér -asszony iszonyú komolyan nézte az urat és robogtunk, csöngettünk, -vágtattunk, visítottunk a kanyarodóknál, de valami melegség volt a -kocsin ettől az édesemtől, amelyen most éreztem először, hogy milyen -szép és milyen magyar szó, mennyire lefordíthatatlan, nem lehet azt -mondani, _mein Süsser_, azt se, hogy _mon doux_, sem azt, hogy _my -sveet_, ezt csak édesemnek lehet mondani, ebben a kicsit elkopott és -íme, mégis oly aranyos melegségben fénylő magyar értelmében. Most megint -megszólalt az öreg úr. Szelíd hangon mondta a kalauznak: «mit akar attól -a szegény gyerektől, fiam? Annak is kell élni. Legyen egy kis szíve, -fiam. Emberek vagyunk és szeressük egymást.» A kalauz nem felelt egy -szót sem, zavarban volt, magában igazat adott az öreg úrnak, érezte is a -közhangulatot, jól is esett neki a szelíd és emberséges hang, amellyel -az öreg mintegy visszavonta az iménti ridegebb rendreutasítást. Aztán -megint robogtunk, csöngettünk, búgtunk, kanyarodtunk. Egyszerre csak -felszáll egy állomáson egy úr és köszön a mi öregünknek. Azt mondja: «jó -napot, doktor úr.» «Adjon isten» – felel az öreg. Kérdi a jövevény: -«Hová tetszik, doktor úr?» Feleli az öreg: «Megyek haza, temetésről -jövök. Szegény Albertet temettük… négy gyerek maradt utána… borzasztó -volt.» Aztán nem beszéltek semmit, én leszálltam. És most már értettem -az «édesem»-et. Aztán lassan megértettem a kalauznak mondottakat: legyen -szíve, fiam, mit akar attól a szegény gyerektől? Kezdtem megérteni azt a -sok lágyságot, emberszeretetet, külön krajcárt, szelíd hangot, amit ez -az öreg úr mind, mind a temetőből hozott ide a piszkos villamos -perronra, hogy két percre egy egészen semmi kis affért csináljon, de -ebből a kis afférből mégis valami addig érthetetlen melegséget és -jóságot leheljen az egész kocsi publikumába. Abban a temetőben bizonyára -nagyon sírtak azok a gyerekek. A pap bizonyára szépen beszélt és már itt -a nyár, virágok voltak, szép fák, zöld fű, nagy darab kék ég, sok -csöndes, szelíd tekintetű ember, énekszó, a Jézus neve, amint elszállt a -sírok közt, aztán mindaz a sok szent dolog, ami ott az embert tisztára -mossa: az árvaság, egy ittmaradt nő, aki szerette az eltávozottat, a -búcsúzás, szeretet, szerelem, a mi kicsinységünk és romlandóságunk, a -szép kétezer éves vigasztalás: idegenek és zsellérek vagyunk a földön, a -nagy és szent izgalom, ami elfogja az embert, amikor a másikat a földbe -teszik, az a kis visszafojtott orkán, ami végigvágtat az -idegrendszerünkön, mikor az első darab föld zuhan a deszkára és -mindehhez még egyszer: virágok, kék ég, szomorú ének, az arcokon fénylő -szeretet és megbocsátás… innen jött az öreg úr. Persze, hogy neki az -napon «édesem» volt a rikkancs és «fiam» a durva kalauz. Ilyen közelről -nem mindennap látja az ember az elmélyedésnek hatását az emberre. Ilyen -közelről még nem láttam soha azt, hogy mint váltódik aprópénzre a nagy -és forró gondolatok hatása. És ha valaha elvesztettem volna – mint ahogy -nem vesztettem el soha – a hitemet abban, hogy az élet elviselhetetlen -volna amaz alkalmak nélkül, amelyek a lelket gondolkodásra, érzésre -serkentik, akkor ez a kis eset elég volna ahhoz, hogy ettől datálva -megint higyjek minden elmélyedés, minden művészet, minden jó könyv, -minden szép vers, szép zene, szép kép hallatlan fontosságában és örökre -letárgyaljam belül, ott, ahol mindenki gyerek marad haláláig, azokat az -embereket, akik ezt az életet e dolgok nélkül el tudják képzelni. - - - - -Ki a gavallér? - -1912 augusztus. - -A szigeti kis lóvasút zörgős kocsiján két úr ül előttem. Hűvös van már -most minden este, a fákról kis sárga szakaszjegyek röpködnek, vége a -nyárnak, – az urak is csöndesen szemlélik az őszies estét és gubbasztva -szivaroznak a sötétben. Azt mondja az egyik: - -– Háromszor jött, egyszer se adtam. - -– Én mindig adtam, – mondja a másik. - -– Látja, így rontják őket! A pesti publikum maga alatt vágja a fát. - -Arról volt szó, hogy a cigány tányérozott a vendéglőben. A cigány, -szegény, jól tette. Az ő két hangszere: a hegedű meg a tányér. Azt -mondják, hogy a bandák már nem is a jó hegedűst keresik, hanem a jó -tányérost. Mert hegedülni nem nagy kunszt, ellenben a tányéron játszani, -ehhez tehetség kell. Megállani a vacsorázó ember mellett. Nem szólni, a -világért sem, mert ezt nem szabad. Csak állni, szerényen, de mégis -szigorúan, mereven, mint aki nem egykönnyen megy el, még sem tolakodóan. -Megvárni, míg a pasas észreveszi. Megvárni, míg leteszi a kést, villát, -lenyeli a falatot, megtörli a kezét, benyúl a zsebébe, kiveszi az -erszényt, fölteszi a cvikkerét, kikapar egy koronát, előhívja a -főpincért, felváltja nála az ezüstöt öt nikkelre, hogy az egyik nikkelt -bedobhassa a tányérba. Ezalatt a tányérosnak úgy kell állania, mintha -márványból volna. Az arcán ne lássék meg sem a kevés, sem a sok. A -krajcárt hamar dugja a szalvéta alá, mert egy krajcár százat csinál. Az -emberek rá találnak szokni. Tányéros csak az lehet, aki olyan -emberismerő, mint Balzac, olyan következetes, mint Bismarck és olyan -hideg, mint az angol semmítőszék elnöke. Kis, szerény, alázatos ember -rossz tányéros. Nem kap semmit. Nagy, zord, dühös, kövér cigány rossz -tányéros. Tízfilléreseket kap. A jó tányéros legyen kövér, lassú, -komoly, csöndes és a szenvedélyt ne ismerje. A jó tányéros ugyanaz az -embertípus, mint a jó adófelügyelő. Ez a pálya ilyen embereket követel. -De hagyjuk ezt. Lássuk mi volt a baj a szigeten. - -Azt mondja az egyik úr: - -– Tíz korona gyógy- és zenedíjat fizetek a közmunkatanácsnak. Nekem se -gyógy, se zene nem kell, de egye fene, rajta volt a számlán, kifizettem. -A szigeti szállókban már eddig hétszáz lakó fordult meg, szezon végéig -lesz ezer. Ezer ember, tíz koronájával számítva, tízezer korona. A -cigány a vendéglőben játszik, tehát föltételezem, hogy a vendéglős is -hozzájárul ugyanennyivel: ez húszezer korona. Na hát, kérem, ebből -tarthat cigányt anélkül, hogy még ráadásul a nyakamra küldje tányérozni. - -– Na hallja… az az egy-két hatos! - -– Az az egy-két hatos a negyedik tiszteletdíj, amit a cigánynak adok. Az -első a huszonöt fillérben van, amit belépődíj címen fizetek a hídon, a -sziget gyönyöreiért, köztük a cigányért. A második benne van a magas -vendéglői árakban. A harmadik a gyógy- és zenedíjban. A tányér -negyedszer vág mellbe egy és ugyanazon kéj-élvezetért. - -– Na hallja… az az egy-két hatos! Gavallér-ember nem számolgatja ezt -így. - -Ez az. - -Itt álljunk meg, ide akartunk érkezni, a gavallérságnak ehhez a -speciálisan pesti értelmezéséhez, amely valamikor általános divat volt, -amelyet sehol máshol nem ismertek, nem ismernek, mindenütt kinevetnek s -amely már nem annyira, mint azelőtt, de mégis üldözi a józan embert. -Ennek a különleges pesti-magyar gavallérságnak a kódexe körülbelül a -következőkbe foglalható össze: - -1. Velem szemben ezen a világon senki sem gavallér, de én legyek -gavallér mindenkivel szemben. - -2. Ne számítsam utána a főpincér összeadását, mikor egy társaság kétszáz -koronás számláját fizetem, mert azzal, hogy a számlát én fizetem, még -nem vagyok gavallér, de ha fölfedezem a számlában, hogy egy üveg francia -pezsgővel többet számított, fogjam be a számat és vágjak hozzá némán -húsz koronát, amivel nem tartozom, mert ha utána számolok, akkor ő -gúnyosan mosolyog, ugyanezt teszi a társaság is és én abban a -pillanatban smucig kutyává változtam, mert az emberek nem a lényeget -tekintik, nem azt, hogy én voltam a bőkezű házigazda, hanem a formát, -ami úgy szép, ha tűröm a csalást. - -3. A papirpénzből visszakapott összeget nem szabad megolvasni, mert az -emberek összemosolyognak, ez nem gavallér dolog. Úriembernek mindegy, -hogy a boltban vagy a kávéházban mennyivel tévednek, a visszakapott -pénzt sülyessze a zsebébe olvasatlanul, mert így szebb. - -4. Meleg nyári éjszaka. Elmegyek egy barátommal a kerti mulatóba, munka -után, azzal, hogy megiszunk ketten egy üveg pezsgőt. Meg is isszuk és -amikor a pincér az utolsó pohárral is kitöltötte, már ott az újabb üveg, -ami nem kell, mert nem berúgni mentünk oda, nem búfelejteni vagy a -helységben feltünni, hanem eldiskurálni egy pohár pezsgő mellett. De az -új üveg már ott van, a pincér már nyitja. A barátom nem meri neki azt -mondani, hogy nem kell, mert fél, hogy smuciánnak fog látszani. Ugyanígy -cselekszem én is. Ő pedig vígan felbontja az üveget, tölt a pohárba, ami -aztán ott is marad. De nem szólt senki, mert ez nem gavallér dolog. Mert -azt nem mi határozzuk meg egymásról, hogy gavallérok vagyunk-e, hanem a -pincérek. És Pesten száz ember közül kilencvenkilenc engedi magát -terrorizálni a pincértől, mert fél, hogy félrehúzza a száját és a pesti -ember elvégre még is csak a pincért tartja bírónak abban a kérdésben, -hogy ki a gavallér. - -5. Gavallér ember nem veszekszik a fiakkeressel a fizetésnél. Mi -következik ebből Pesten? Egyetlen egy dolog, de az aztán mindig. S ez -az, hogy a kocsis, bármennyit kap, még kér. Mert a kocsis tudja, hogy a -gavallérnak nem szabad vitázni. Hogy inkább fizet. Már most, aki ez -ellen tiltakozik, az smucián. Az «veszekszik a szegény kocsissal». Annak -azt mondják: «ülnél csak te egész nap a bakon, szélben, hóban, esőben». -És soha, senkinek nem jut eszébe azt mondani: «ülne csak ő egész nap -helyettem a rendelő-szobában és bujna ő be oda három forintért, ahova -nekem orvosi esküm alapján be kell bujnom». Nem. Ez nem gavallér-beszéd, -mert ez a komoly, kenyérkereső ember józan beszéde. Ez smucig kutyaság -Pesten. Az ilyen ember járjon villamoson. Az ilyen ne élvezhessen soha -egy puhapárnás, gummikerekű kocsit. Mert a kocsistól függ, hogy ki a -gavallér. Hát persze, hogy a sikkasztó a gavallér, hát persze, hogy a -bakkarat-kullancs, a mások szerencsétlenségéből pénzelő klub-szemét a -gavallér, hát persze, hogy a lóverseny kvóta-eltalálója a gavallér. Aki -szórja, dobja a pénzt, mert más tekintélye ebben az életben nem lehet, a -kocsisnak az a gavallér. A pesti ember pedig meg van félemlítve és nem -Batthyány Elemértől vagy Szemere Miklóstól tanulja meg, hogy mi a -gavallér-tempó, hanem a fiakeres kocsistól. Mert Szemere Miklóst nem -ismeri, a kocsiba ellenben minden héten beleül. A vége az, hogy -megzsarolják és kinevetik. A pénzéért még gavallér se volt. - -6. Minden munkakerülő pumpfráter bírája Pesten a gavallérságnak. A -cigány, a pincér, a kocsis legalább dolgozik ezért a magas méltóságért. -De a professzionátus pénzkérő, az elegáns zsaroló, az ötkoronás -«mellbevágótól» föl egészen az ötven koronás soha meg nem adóig, mind -ingyen viseli az _arbiter gavallériarum_ címet. «Kérlek öregem… húsz -korona…» Ha rögtön, boldogan, kéjjel, szerényen nem nyúlsz a zsebedbe és -oda nem adod neki azt a húsz koronát, amit egy órával azelőtt a keserves -munkádért kaptál, amiért periratot írtál, gyereket tanítottál, cikket -izzadtál ki, vagy amit váltóra fölvettél, akkor smucig kutya vagy. «Nem -kérné, ha nem szorulna rá.» Ezt mondják. Vagy: «ugyan, mi az neked, húsz -korona!» De ha elgondolom, hogy mindennap olvashatok az ujságban egy -emberről, aki öt forintért leütötte a másikat, egy asszonyról, aki a két -forint szobabérét nem tudta megfizetni és ezért elvágta a gyereke -nyakát, ha eszembe jut, hogy minden nap találkozom szegény és szemérmes -emberekkel, akik tisztességből szalonnát vacsoráznak, mert nem akarnak -pumpolni, ha eszembe jut, hogy egy borbély egy negyedóráig dolgozik -huszonöt krajcárért és ebből családot tart, házbért fizet, tükröt, -borotvát, szappant vásárol, ha elgondolom, hogy a rendőr beviszi azt a -tépett öreg kéregetőt, aki már olyan nyomorulttá penészedett, hogy a -kalapját a fejétől nem tudom megkülönböztetni: akkor hallatlan -felháborodás zúdul föl bennem a fehérkamáslis pumpfráter ellen, aki a -gavallérság nevében leterrorizál, elveszi tőlem az ajándékot és a szó -szoros értelmében megkárosítja azt a húsz szegény elgázoltját az -életnek, akinek egy-egy jó percet szerezhettem volna egy-egy koronával s -akinek így aztán nem jut, mert akármilyen jól kereső fogorvos, -hivatalnok, ügyvéd vagy író vagyok, még sem én vagyok a Pesti Hazai Első -Takarékpénztár. A kisebb polgári klubokban, a nagy kávéházakban pedig ez -a fajzat terjeszti az emberekről azt, hogy gavallérok-e vagy nem -gavallérok. A munkanélküli vagy megszorult kabátos ember, a pénztelen -művész, a könnyelmű cimbora, aki ráfanyalodik a pumpra, az hallgat, -szegény. De ez az elegáns, professzionátus gavallérpróbáratevő, ez a -zsaroló álkoldus, ez aztán ordít: «Sófalvy egy posvány, Sófalvy egy -fösvény, Sófalvy egy kutya, attól éhen halhat bárki!» – És viszont ordít -reklámot is: «Tófalvy egy angyal, Tófalvy egy magyar mágnás, Tófalvy egy -gavallér». Akinek ez a reklám kell, aki ettől a kritikától fél, annak -úgy kell. - -Röviden: ki a gavallér Pesten? Aki könnyen hagyja magát megzsarolni. -Érzem, hogy abban a gavallérvilágban, ahol a föntebb említett elem -osztogatja a címeket, az se gavalléros dolog, hogy ilyesmi ellen kikel -az ember. De ha már egyszer eszébe jut az embernek ilyesmi, nem szabad -álszenteskedni. Ennél félrecsúszottabb, félremagyarázottabb valami, mint -ez a pesti nyilvános gavallérság, kevés van még nálunk is. És furcsa, -hogy ép ebben a városban, ahol az emberek oly nyomorultul, oly nehezen -keresik meg a kenyerüket, ahol annyit kínlódnak minden krajcárért, ép -ebben a városban akad a legtöbb balek, aki ennek a bepiszkolt szép -fogalomnak ebben a formájában felül. Egy német ember fölényes gőggel -nevet azon, hogy mit tart róla a Vurcni Mulató főpincére. Neki az a -fontos, hogy a többi gépészmérnök jó szakembernek tartja-e, vagy nem. A -kocsistól sem fél, mert az ő ambíciója az, hogy jó mérnök, jó ember, jó -hazafi, jó férj, jó apa legyen, nem pedig, hogy jó pasas legyen. Pesten -mindenki jó pasas akar lenni. Pesten az a boldog és büszke, aki jó -balek. Azt hiszik, hogy aki balek, az már gavallér is. Pedig ez a két -fogalom egymás közt való viszonylatában könnyen tisztázható: balek az, -aki fizet és nem tudja, hogy gavallér volt; gavallér az, aki fizet és -nem tudja, hogy balek volt. Pesten azt a közvéleményt csinálták a -bérkocsisok, a portások, a cigányok, a pincérek, hogy a német smucig -nép, a francia még smucigabb, az angol pedig túltesz mind a kettőn. A -maguk szempontjából igazuk is van. A portás lenézi a francia vendéget, -mert az nem hajlandó neki pusztán a köszönéséért két forintot adni. De a -francia viszont fütyül a portás, a fiakeres és a főpincér kritikáira. Az -angol még csak nem is fütyül rá. A munkát, amit igénybe vesz, -tisztességgel megfizeti, a szegény embert ildomos és szerény formában -segíti. Ez az ő gavallérsága és ez a gavallérsága annak az igazi magyar -úrnak is, akinek a gavallérság vérében van s aki a veleszületett jó -érzékétől kérdezi meg, hogy mi a gavallérság, nem pedig azoktól, akik -egy szaftos pesti szövetkezeti sikkasztóért odaadják az egész francia -nemzet gavallérságát. - - - - -Lencsés - -1912 szeptember. - -Hajnali háromnegyed négy. Nem tehetek róla, szomorú, de így van: a -kávéházban ülök, hátul a sarokban, egyedül. Még sötét van, de egy félóra -mulva már egy kicsit világos lesz, az ember akkor szép csöndesen -hazamegy, a gyönyörű szürkületben, a gyöngyszínű ég alatt, a friss kis -szélben, amely még illatokat is hoz, isten tudja, hol veszi magát Pesten -hajnalban a mezei virágok szaga, de ebben a félórában még az is van. -Addig azonban még itt kell ülni, ebben a tükrökkel ragyogó, túlfényes -bazilikában, ezen a csiszolt üvegből, vert sárgarézből és -paliszanderfából összekomponált szemétdombon, egyedül. Nem baj. Egy -hölgy a pezsgősvödröket fényezi, pasztával. A pincér levest eszik fenn, -egy zugban. Csönd volna, ha az ívlámpák nem zümmögnének. De zümmögnek, -az ember ezt is figyeli egy kicsit, így zúg, zümmög évtizedek óta, ebben -is van valami érzése a végtelenségnek, más a tengerparton mereng, én -most az ívlámpa partján ülve hallgatom az örök zúgást. Az ember azonban -élvhajhászó állat. Kedvem támad egy métermázsa képes ujságban böngészni. -A kávéházban bánkódó lélek olykor megkívánja a kis fehér dűlt kereszttel -jelzett szász király arcképét a Wochéban, amint leleplez egy szobrot. -Angol miniszterelnököt sem láttam rég, íróasztala mellett. Hadihajók -után vágyódom, jó sűrű füstöt okádó hadihajók után az Illustrated London -News-ban, a jó öreg Graphic-ban. Igen, igen, képeket… - -– Pincér! - -– Parancsol? - -– Lapokat kérek… - -– Azonnal küldöm az ujságos gyereket. - -És eltűnik. Csönd. Egy perc mulva ott áll előttem valaki. - -– Milyen lapokat tetszik? - -Ránézek. - -– Ejnye… – mondom – hát te ki vagy, fiatalember? - -Mosolyognom kell. A fiatalember akkora, hogy ép túlnyúlik a feje a -márványasztalon. Aranyszőke és gyermekien maszatos. Smoking van rajta, -kétszer akkora, mint ő, kis piszkos báli gallér, fekete nyakkendő. A -smoking ujjából kifityeg vékonyujjú kis gyerekkeze. Nagy, kék szeme van, -nagy kék karikákkal. Szelid, komoly kis pofa, vékony, alázatos kis hang. -Haptákban áll, komolyan vár. - -– Ejnye – mondom – most már nem is kell lap. Hogy kerülsz te ide? - -– Én vagyok az ujságos fiú. - -– Hogy hívnak? - -– Ferenc. - -– Milyen Ferenc? - -– Lencsés Ferenc. - -Furcsa. A nevétől egészen meg vagyok hatva. Lencsés Ferenc. Akkora, mint -egy lencse, és már Ferenc. - -– Nem Feri? – kérdezem. - -– Nem – mondja, még mindig komolyan – Ferenc. - -– Hány éves vagy? - -– Tizenkettő leszek. - -Hajnali négy óra. Akkora, mint egy lencse, Ferenc, tizenkettő lesz. -Hajnali négykor még itt van. Munkában. De olyan ábrándosan komoly kis -parasztgyerek-képe van, olyan nagy, vastagtalpú cipőben kopogott, mikor -idejött, akkorákat lépett, mint egy felnőtt, az egész jelenség olyan -komoly, mintha valami nagyon régi meséből került volna ide, úgy hogy -melléje képzelem a többi kis parasztgyereket, akik közt komolyan áll, -mint egy kis csuda, a bő smokingjában. - -– Na, – mondom – kedves Lencsés, most te el fogod nekem mondani, hogy -honnan az ördögből kerültél ide az Andrássy-útra, mit keresel itt -éjszakának idején öreg zsidónak öltözve, mért vágsz olyan komoly pofát, -egyáltalán, mindent el fogsz mondani, amit tudni akarok rólad, mert -eddig nyugodtan ültem itt, de most már kezd valami bántani, kezd az -egész dolog nem tetszeni nekem, itt valami baj van. - -Hát lassan sikerül Lencsés bizalmát megnyerni és azzal megkezdődik a -kihallgatás. - -– Hány órától vagy szolgálatban? - -– Este hatkor kell bejönnöm a kávéházba és reggel hétkor mehetek haza. - -– Szép. (Tizenkét éves és tizenhárom órát dolgozik) Hol lakol? - -– Kispesten. - -– Mi? Onnan jársz be ide? - -– Onnan. - -– Elmondod nekem, hogy hogyan jársz be ide Kispestről, de pontosan. - -– Elindulok délután félnégykor hazulról és akkor megyek gyalog egy és -fél órát egészen addig, amíg a villamoshoz nem érek. Akkor felszállok a -villamosra és bejövök vele egészen idáig. Akkor már van hat óra. Reggel -hét órakor pedig elmegyek innen, felszállok a villamosra, egy óra alatt -künn vagyok Kispesten, az Erzsébet-téren, onnan megint gyalogolok másfél -órát hazáig, fél tízkor otthon vagyok és akkor lefekszek aludni. - -– Fekszem. - -– Lefekszek. - -– Lefekszem – úgy mondd. - -– Lefekszem. - -Nem mosolyog, úgy mondja, mint a leckét. Tizenkét éves, tizenhárom órát -dolgozik, két órát utazik, három órát gyalogol. Hat órát alszik. -Tulajdonképen tizenhat órát gyalogol, mert a kávéházban nem ül, -szaladgál a lapokkal. Smokingban. És tizenkét éves. Az is csak lesz. - -– Ejnye – mondom – ejnye Lencsés, nem sok neked ez a strapa? - -– Nem. - -– Mi az apád? - -– Nincs. - -– Anyád? - -– Főz… egy hentesnél. - -– És tűri, hogy te egész éjjel dolgozzál? - -– Hazaviszem a pénzt neki. De nem mindig vagyok itt éjjel. Másik -hónapban nappal vagyok. Akkor reggel fél négykor indulok el hazulról, -mert reggel háromkor kelek fel. És reggel hattól aztán itt vagyok este -hétig. Akkor hazamegyek és otthon vagyok este fél tízkor. - -– Télen? - -– Igen. - -– Akkor is gyalog mégy másfél órát? - -– Igen. Csak télen rossz, mert nincs lámpa. És a hidegbe gyalogolok a -sötétbe. És ha nagyon összefázok, akkor bemegyek a csőszkunyhóba, mert -ott a péteri határnál van csőszkunyhó és addig várok, amíg fölmelegszek, -és ha nagyon esik az eső, akkor is ide megyek a kunyhóba, amíg eláll. - -– És ha nem áll el? - -– Eláll. Hát várok, amíg eláll. - -– Szép. (Ne felejtsük el, ha hideg van és esik, akkor vagy megy az -esőben másfél órát a sötétben, vagy vár, amíg eláll, didereg a -csőszkunyhóban és akkor csak négy órát alszik. Ne felejtsük el, -tizenkettő lesz. Reggel háromkor már föl kell kelnie.) - -Hozzáteszi, kiegészítésül: - -– A péteri határnál van egy lámpa is. Azt már messziről látom, arról -tudom, hogy merre kell menni. De ha a szél eloltja a lámpát, akkor el -szoktam tévedni. - -Szünet. Vár, hogy még mire kell felelni. - -– Na – mondom – Lencsés, hát most aztán halljuk, mi fizetésed van. - -– Tíz forint. - -– Lencsés, – mondom – mi kell neked villamosra minden nap? - -– Tizenöt krajcár ki és tizenöt krajcár be. Összesen harminc. - -– Tyű – mondom – Lencsés Ferenc, akkor mi most számítsuk ki, mennyi -marad neked a fizetésedből. Gyere. Egy hónapban van harminc nap. -Harmincszor harminc krajcár, az kilenc forint, maradna tehát a jó -hónapokban neked egy forint. Ellenben van az évnek hét olyan hónapja, -amikor a tíz forint gázsiból kilenc forint harminc krajcár megy el -villamosra, akkor neked az egész havi munkádért, napi két óra utazásért, -napi három óra gyaloglásért, napi tizenhárom óra futkosásért, -cipelésért, munkáért, ázásért, fázásért, sötétért, hidegért összesen -hetven krajcárod marad, amit az édesanyádnak hazaviszel. Ha ez így van, -Lencsés, akkor ez már kezd egy kicsit undorító lenni és… és… - -– Kapok borravalót is – vigasztal. - -Ő engem. - -– Nem – mondom – Lencsés, ez nem megy így… ez… Mi akarsz lenni? - -– Pincér – mondja. Boldogan, mintha azt mondaná: tábornok. - -Most mit csináljak Lencséssel? Régen mondom, nem szabad egy példányt -kikapni a nyomorból és így megtanulmányozni, mert az ember nem tud tőle -aludni két napig. Mit csináljak vele? Adjak pénzt neki? Adtam neki -pénzt. Talán rajta segített ez valami nagyon keveset, az a pár hatos, de -rajtam már nem. És nem igaz, rajta se segített. Nem lett volna szabad -szóbaállnom vele, mert akkor nem érezném most a teljes tehetetlenségemet -minden nyomorral szemben. Nem volna ez a fojtogató, égő érzésem, ez a -vak düh, ez a dadogásra késztető valami, ez a nyugtalanító, forraló, a -mellemben fel-felzúgó harag… az ördög vigyen el, Lencsés, a szép kis -szőke hajaddal, a mesebeli kis magyar arcoddal, a vén smokingoddal és a -letaposott kis fiatalságoddal. Az ördög vigye el mind a mesekönyveket és -a gyermekjátékokat, a bájos pubi-képeket, a fehér gyermek-ágyacskákat, a -matrózgallérokat és a hadihajók arany neveit a pubik szalmakalapján. Az -ördög vigye el a francia kisasszonyokat és a gyermekbálokat és a -baby-zsúrokat és a születésnapi tortákat és a «gyermekszájból» -mondásokat. Az ördög vigye el a hintalovakat, a karikákat, a kis -huszáruniformisokat, a fűthető kis mozdonyokat és az én összes jó -megfigyeléseimet a gyermeki báj köréből. Mit érek én most mindezzel, -amikor elébem áll reggel fél ötkor Lencsés olyan komolyan, mint egy -rendőr és ideteszi az asztalomra ezt a rongyos, maszatos kis életét, ami -még csak nem is mártirium, mert ezrével van az ilyen, mint ő, ideteszi -elém az asztalra ezt az ázott-fázott kis tépett, hetvenkrajcáros -veréb-életét, mindenre felel vékony gyerekhangon, nem is tudja, hogy -panaszkodnia is lehetne, hetven krajcárt kínlódik össze egy hónapban és -még nincs tizenkét éves. - -Szerencsére elhívják. - -– Fizetni – mondom a főpincérnek. - -Odajön. - -– A gyerekkel tetszett diskurálni? - -– Igen. - -– Okos gyerek – mondja. - -– Mondja kérem – fordulok hozzá – mennyit ér ez a kávéház? - -– Tavaly ötszázezer koronát igértek érte, nem adták el. - -– Mit hoz tisztán? - -– Évente tisztán… százharmincezer koronát. - -– Köszönöm. - -A kávéháznak van vagy húsz alkalmazottja. A húsz alkalmazottal akkora -forgalmat csinál, hogy évente százharmincezer korona tiszta haszna -marad. És a húsz alkalmazottja közül az egyik Lencsés Ferenc, havi -hetven krajcár fizetéssel, Lencsés Ferenc Kispestről. Gyalog három óra, -esőben, hóban. Villamoson két óra. Szaladgálás tizenhárom óra. Életkor: -még nem tizenkettő. Smoking. A százharmincezerből őreá összesen -tizenkilenc korona nyolcvan fillér jut évente. - -Gyerünk haza, már világos van. A kávésra nem haragszom, mert jó öreg -ember, a fiút megsímogatja és nem ad neki kevesebbet, mint a többi -kávés. A kávés ellen semmi kifogásom sincs. Semmi. Általában nem is -tudom, miért vagyok úgy kétségbeesve. Hisz nem történt semmi különös. -Érzem, hogy cikket fogok írni Lencsésről, mert amit itt elmondtam, az az -utolsó betűig igaz. És nem szeretem az ilyen cikkeket, szégyellem az -ilyen megható kipiszkálást a nyomornak, szégyellek dicséretet kapni a -Lencsés szenvedéseiért, utálom, hogy ő kínlódik és én ezt szépen megírom -cikknek, feltűzöm a mellemre, mint egy rendjelet és büszkélkedem vele. -Mert így van. És mégis, mégis, mégis… - -Most már késő. Ott volt a hiba, amikor szóbaálltam Lencséssel. - - - - -A szalvéta - -1913 február. - -Egy viccet mesélnek most mindenfelé Pesten, egy emberről, aki elment -vacsorálni a Ritz-szálló éttermébe és régi polgári szokás szerint a -nyakába kötötte a szalvétát. A pincér a vicc szerint odament ehhez az -emberhez és ezt mondta neki: - -– Kérem, itt nem lehet borotválkozni. - -Eddig van. Lehet, hogy igaz történet, lehet, hogy azok közül való, -amelyekről azt szokták mondani, hogy _ben trovato_. Ahol csak hallottam, -mindenütt kitünően mulattak rajta, az emberek így közvetve kinevették a -szegény oktondit, aki a nyakába kötötte a szalvétát és hallgatagon is -ünnepelték a gyorseszű és élesnyelvű pincért, aki őt ilyen jól lefőzte. -Eszembe jutott erről az adomáról az a valóságos kultusz, amit Pesten -nyolc-tíz év előtt kezdtek az emberek űzni azzal a tilalommal, hogy a -halat nem szabad késsel enni. Ez a kérdés soha sehol a világon nem volt -illem-viták anyaga, csak Pesten. Valaki fölvetette akkor ezt a kérdést, -s aztán éveken át tartó nyargalás következett ezen a témán, mindenütt -lehetett ilyeneket hallani: «hiszen az az úr késsel eszi a halat» – -vagy: «na hallja, ez olyan dolog, mintha valaki késsel enné a halat», – -bizonyára lesznek még aggastyánok, akik erre a campagnera emlékezni -fognak, ez igen sokáig tartó divat volt Pesten, csak egy-két éve, hogy -meg szűnt. Csak addig tartott, amíg kisült, hogy a halat tényleg késsel -kell enni, csakhogy ezüstpengéjű késsel. Sőt tovább megyek: addig -tartott, amíg kisült, hogy közönséges acélpengéjű késsel is szabad enni -a halat, mert ennek az egész kérdésnek semmi köze az illendőséghez, a -modorhoz vagy a jólneveltséghez. Azok a pesti illemmagántanárok, akik -most olyan fölényesen nevetnek a nyakbakötött szalvétán s akik gúnyos -hajszát indítottak azok ellen a szegény hivatalnokok ellen, akik a főnök -úr bankettjén késsel mertek a halhoz nyúlni, nem tudták, milyen -viszonyban van a hal a késsel. A hal a késsel olyan viszonyban van, hogy -megfeketíti, különösen akkor, ha a hal a tengerből való, a kés pedig -acélból van. A tengervíz, mint tudjuk, a són kívül igen sok más olyan -maró anyagot tartalmaz, amely a vasat megtámadja, s a halak, amelyek -ezekben a maró anyagokban élnek, s amelyek ezenkívül bővelkednek -foszfortartalmú vegyületekben, mikor a tányéron találkoznak a fényes -acélpengével, megtámadják, azonnal jelentkező fekete rozsdát marnak reá. -Így tehát az angolok és a franciák, akiktől a budapesti smokk enni -tanult, s akiknél a «hal» fogalma majdnem egyértelmű a tengeri hal -fogalmával, nem eszik acélkéssel a halat, hanem ha úgy van elkészítve, -hogy nem puha, akkor ezüstkéssel nyúlnak hozzá, mert az ezüstöt nem -rozsdásítja meg a hal. Mi sem természetesebb, minthogy a pesti smokk -ebből a vegytani kérdésből illemkérdést csinált, kinevette azokat, akik -késsel ették a jó dunai vagy balatoni halat, de ugyanez a pesti smokk az -almát acélkéssel hámozta meg, holott az alma nedve is rút fekete rozsdát -mar a késre és ugyanez a pesti smokk ezüstvillát és ezüstkanalat tett a -salátába, holott az is bizonyos, hogy a saláta leve megmarja, sőt -mérgessé teszi a rézzel kevert «ezüst» evőeszközt. Mindegy, divat volt -nevetni és most is divat sajnálkozni azon, aki a roston ropogósra sült -fogashoz késsel mer nyúlni, miután egy félóráig hiába turkálta a -villával. - -Még néhány ilyen félreértett szabállyal terrorizálják a pesti -középosztályt az illemtanárok. Aki frakkhoz nem visel úgynevezett -_escarpin_-t, mélyen kivágott gombnélküli, vékony lakkcipőcskét, az -konfliskocsis. Az olyan, mintha késsel enné a halat és a nyakába kötné a -szalvétát. És a szegény, megijesztett középrangú frakkos férfiú hideg -télben, éjszaka ilyen cipőben kutyagol haza a körúton az estélyről vagy -bálból és egészen biztosan beszerzi a náthát vagy a tüdőgyulladást. Az -illemsmokk ugyanis nem tudja, hogy ezt a viseletet azok az igen nagy -urak találták ki, akik attól a pillanattól kezdve, hogy frakkban a kapun -kitették a lábukat, nem járnak gyalog az utcán, csak a kaputól a -kocsijukig és a kocsitól a kapuig. A pesti smokk nem tudja, hogy itt -száz frakkos ember közül nyolcvan gyalog megy haza a téli éjszakában, -tehát egészen bizonyosan ostobaságot követ el, ha félcipőt húz az illem -kedvéért. Ő csak azt tudja, hogy az angol gentleman lábán ilyen van, hát -a magyar frakkos lábán is ilyennek kell lenni. - -Divat volt ezenkívül kinevetni azt a jámbor embert is, aki az ebéd végén -felszolgált szájmosó vizet megitta. Tudja isten, sohse tudtam nevetni -rajta, mert mindig jobban tetszett csekélységemnek a jámbor ember ama -logikája, hogy ebédlőasztalnál a pohárban levő víz arra való, hogy -megigyák, mint az a most már szerencsére pusztulófélben levő szokás, -hogy az asztalnál egyszerre tíz ember kezdjen el a szájában vizet -szotyogtatni és egymás szemeláttára köpdösni. Még ha százszor bevett -szokás is ez az udvari ebédeken. De nálunk ezen nevetni kell, mert ha az -ember nem nevet rajta, akkor konfliskocsis. Azt mondták a smokkok: az -embert még gyerekkorában megtaníthatták otthon a szülei arra, hogy az -ilyen víz mire való és aki nem tanulta meg, azt nem nevelték jól. A -smokk e ponton viszont az felejtette el, hogy ebben a most feltörekvő -országban csak igen kevés férfiúnak volt olyan gazdag családja, amelynek -tellett ilyen mosdókészletre, s hogy itt száz közül nyolcvan férfiú a -nyomorból küzdötte fel magát a bankettig és az előkelő helyen való -vacsorázásig és hogy ugyane nyolcvan férfiú küzdelmes ifjúkorában este -papirosról legelte a szalonnát és a parizert vacsora helyett, s ezért -nem volt alkalma megtanulni, hogy a művelt gentlemannek úri kötelessége -ebéd végén a vizet a pohárból átköpni a tányérba. Én ezen nem tudok -nevetni, még ha pávatollal csiklandoznak, akkor sem, valaminthogy nem -tudok nevetni a magas cipőn és a késsel vágott halon sem. Nevessen rajta -lord Derby vagy herceg Talleyrand-Périgord, neki szabad. - -Így fogja el az embert lassan valami demokratikus düh, amikor -végigtapasztalja, hogy milyen jól mulat a balparti Budapest a Ritz-beli -emberen. Meg azon a többi emberen, akit e nagyvilági helyen a pincérek -francia beszéddel főztek le. Egész legendakör kezdődik most a neveletlen -magyarról és a mindentudó illempincérről és a közönség mindig a -neveletlen magyaron mulat. Már azt kell hinnünk, hogy innen fog -kiindulni az az áldásos illemvihar, amely el fog söpörni Pesten minden -csunyaságot és ha a derék grófi hotel még sokáig szíveskedik a felnőttek -oktatásával foglalkozni és móresre tanítani ezt a szegény pesti -középosztályt, akkor idővel minden ház, minden lakás egy kis -Ritz-hotellé fog válni, ahol jól nevelt emberek térdükre teszik a -szalvétát, villával vágják a halat, tányéron köpik egymást és úgy halnak -meg éhen a nyomorúságtól. Igazán, ennél a mi pesti közönségünknél -naivabb, türelmesebb és gyermekibb lelkű nép nincs sehol a világon. Ez -az egyetlen közönség, amellyel még azt is meg lehet csinálni, hogy a -drága pénzéért pincérekkel taníttatják enni. Viszont ez az a közönség, -amely megérdemli, hogy értelmetlen pozőrök üljenek a nyakára a nyilvános -illem kérdéseiben, mert ez az a közönség, amelynek nincs elég erkölcsi -bátorsága úgy élni, ahogy az isten teremtette, ennek az országnak, ennek -a fajnak, ennek a városnak a természeti és társadalmi viszonyai szerint, -a pénze, a gusztusa, a természetadta józan illemtudása szerint. A -villamos megállóhelyein úgy lökdösik egymást, mint a sülyedő hajó utasai -a mentőcsónakoknál, a kávéházban idegenek oly pillantásokat lövellnek -egymásra, mint a harctéren az előretolt előőrsök, a vendéglőben olyan -hangosan beszélnek, mint a jó népszónokok, ötven pék egy hét alatt nem -tud annyi sóskiflit sütni, mint amennyit egy nyári estén a Városligetben -letagadnak, a nőket megszólítják az utcán, a villamoson beleolvasnak a -szomszédjuk ujságjába, a pletykát úgy imádják, mint az amerikaiak a -csillagos lobogót, – de azért roppant elszégyellik magukat, ha a -csirkecsontot véletlenül a kezükbe vették és roppant mulatnak, mert egy -őszinte, egyszerű és becsületes magyar a nyaka köré kötötte a -szalvétáját a Ritzben. - -Bizonyos demokratikus düh fogja el az embert, ha arra gondol, hogy az -erős és természetes angol nép a maga tradicionális és már-már -dogmaerősségű neveletlenségét olyan büszkén és olyan kérlelhetetlen -következetességgel utaztatja végig a világon, mintha nemzeti intézmény -volna, s hogy annak elnézi a legritzebb pincér magában az igazi, a -londoni Ritzben, hogy mindenüvé felrakja a lábát, ahová nem szabad, s -ezzel szemben a parvenüillemtan bennünket rokokóra tanít, mikor bizonyos -az, hogy nem a parvenű határozza meg az illemet, hanem az élet. A lábat -a székre felrakni angol nemzeti jog, ezen joga van a franciának nevetni, -de Londonban ezen nem nevet senki. És a szalvétát a nyak köré kötni, ami -egyébként látványnak kedves, mulatságos, családias, tiszta, joviális, -észszerű és semmiféle finomabb érzését a józan embernek nem sérti, -magyar nemzeti, vagy ha úgy tetszik: régimódi pesti polgári szokás, amit -tanuljon meg Ritz, ha még nem ismerte és tartsa kutyakötelességének -megszokni, sőt respektálni. Bolond volna a pesti publikum, ha ilyen -ügyekben terrorizálni engedné magát saját smokkjaitól. - -Ez a szalvéta egyébként nem olyan tragikus, hogy ekkora tanulmányt lett -volna érdemes róla szerkeszteni, de szimbolum, s mint ilyen, még -hosszabb elmélkedést is megérdemel. Szimbóluma annak, hogy az igazi -illemet, azt, amely szorosan összefügg az ember erkölcsi életével s -amelynek minden legkisebb törvényében kimutatható egy morális -gondolatnak egy paránya – azt nem nagyon kultiválják itt Pesten, de azt -a szamár ál-illemet, amit smokkok, pincérek és parvenűk állapítanak meg, -szentnek tartjuk. Ennek a szimbóluma ez a szalvéta, ez az egyszerű -szalvéta, amely lobogója lehetne egy most fejlődő, most települő, most -ismerkedő és csak majd ötven év mulva egységes városi társadalomnak, -amelynek most még nincs meg a bátorsága ahhoz, hogy őszintén élje a maga -életét, amely most még minden parvenűtől megijed, mert érzi, hogy -valahol baj van a viselkedése körül. De ez se tragédia, ötven év alatt -majd rájön, hogy hol a hiba. De a fentebb ecsetelt nevelési módszert -kérje ki magának és ne álljon a nevelők pártjára azzal, hogy kineveti a -szalvétás embert. - - - - -Bécsi levél - -Bécs, 1913 február. - -Ez az eset, bár röviden, a mi lapjainkban is olvasható volt. Itt, a -császár városában magántársaságban mesélte el egy úr, aki magától az -érdekelt hercegnőtől hallotta. Úgy történt, hogy a hercegnő bevásárolni -ment a bécsi belvárosba, a kocsiján, egy számozatlan fogaton, amelyet -libériás kocsis hajtott. Egy szűk utcán szembekerült az egyszerű, -jeltelen fogat egy automobillal. A soffőr nem akart szabályszerűen -kitérni, hanem intett a libériás kocsisnak, hogy merre menjen. A kocsis -azonban a hajtási szabályokhoz tartotta magát és visszaintett a -soffőrnek, hogy tessék neki is a szabályhoz alkalmazkodni. Ebből az -lett, hogy egyik sem engedett a maga véleményéből és végül is összeakadt -a két járómű. A soffőr leszállt és harsányan szidta a kocsis mamáját. A -kocsis azonban flegmatikusan viselkedett és nem nagyon felelt. A soffőr -hiába ordítozott rá, nem engedett az álláspontjából. Ekkor váratlanul -kiugrott az autóból az utas, akinek bizonyára sietős dolga volt, -különben nem fogta volna föl olyan tragikusan ezt a forgalmi akadályt, – -mondom, kiugrott és a soffőr álláspontjára helyezkedve, szintén gyalázni -kezdte a kocsist. A kocsis jellem volt és nem engedett a bécsi -negyvennyolcból, sőt kikérte magának az autó-utas szidalmait, tekintet -nélkül arra, hogy az autó-utas a császári és királyi hadsereg -huszártisztjeinek sneidig egyenruháját viselte. Erre aztán a huszártiszt -se volt rest, a kocsis első megjegyzésére kirántotta a kardját és serény -szorgalommal fejbevagdalta vele a kocsist. A jellem vérbeborult és -elhallgatott. Ellenben a magánfogatból kiszállott egy úrhölgy, odalépett -a huszártiszthez és így szólott hozzá: - -– Nevem Liechtenstein hercegnő. Szabad kérnem, hogy hívják önt? - -A huszártiszt haptákba vágta magát, megmondta a nevét és visszaült az -automobilba. A kocsist felmosták a mentők, a hercegnő gyalog ment haza -és másnap, mikor a hírlapírók megjelentek nála és tüzetes -felvilágosítást kértek erről az afférről, dicsérendő temperamentummal -szállt síkra öreg, összevagdalt kocsisa érdekében, kijelentette, hogy a -tiszt minden ok nélkül rántott kardot és pusztán privát kedvtelésből -vagdalta össze a kocsist, akinél derekabb, nyugodtabb, szerényebb -szegény ember – mondá a hercegnő – nincs is a világon. - -Ez volt az eset és még most sincs vége. Most intézik el mindazok a magas -fórumok, amelyek éppen a hercegnőre való tekintettel azonnal a -legerélyesebben beleavatkoztak az ügybe. De Bécsben mindenki sejti, mi -lesz a vége: rossz vége lesz a huszártiszt szempontjából, nemcsak azért, -mert a vagdalás igaztalanul történt, hanem azért is, mert az igaztalan -vagdalás ezuttal nem valami szegény, védtelen magánhivatalnokot ért, -hanem éppen Liechtenstein hercegnő kocsisát érte, akiért, íme, maga a -hercegnő nem átallotta a bécsi sajtóban a legerősebben exponálni magát. - -Maga ez a történet nem is nagyon szenzációs, de azok közé tartozik, -aminőket szeret olvasni az ember. A demokratikus érzelmű ujságolvasó – -és melyik ujságolvasó nem demokratikus érzelmű? – szereti azokat az igaz -történeteket, ahol póruljárnak s hatalmaskodók. Az ember örül, mikor -azokról olvas, akik vele hivatalokban vagy egyebütt hatalmaskodni -szoktak s akik oly módon járnak pórul, hogy egyszer, amikor nem is -sejtik, s amikor legerősebben élnek vissza a hatalmukkal, a véletlen -szembeállítja őket valakivel, aki hatalmasabb, mint ők, s ennélfogva -habozás nélkül móresre tanítja őket. Az ember szereti olvasni ama -gyakran visszatérő történeteket, amelyek a goromba postahivatalnokról -szólnak, aki nem akarja fölvenni a táviratot, mert épen ujságot olvas s -aki végül, mikor végre megkönyörül a szerény kis öreg úron, aki -türelmesen vár már egy órája a táviratával, megtudja, hogy az öreg úr -nem más, mint a postaigazgató vagy a kereskedelmi miniszter, vagy maga a -miniszterelnök. Az ember úgy érzi, hogy most rekompenzálva van minden -keserűségért, ami valaha a postán érte. A dolgos, szerény civilember -félni szokott a garázda katonatiszttől és boldog mosolyra derül a -reggeli kávénál, amikor azt olvassa az ujságban, hogy a tiszt egy -szerény öreg civillel szemben garázdálkodott, egy civillel, akiről aztán -kisült, hogy tábornok vagy főherceg. Ez esetben hercegnő volt az illető, -de véletlenül olyan hercegnő, aki az udvarhoz való viszonylatánál fogva -kellemetlenebb volt a vagdalkozó tisztre nézve, mint egy eleven -tábornok. Ennél nagyobb magánpech kevés huszártisztet ért itt Bécsben. -Sok százezer elnyomott civil nagy örömére éppen egy Liechtenstein -hercegnő öreg kocsisát vagdalni rántottává – ha a munka pillanatában kéj -is, utóbb a legkeserűbb csapások egyike, ami csak aktiv huszártisztet a -monarchiában érhet. - -Reánk, pestiekre nézve egyetlen érdekes momentum van ebben az ügyben, de -ez aztán nagyon érdekes. És ez a momentum az, hogy ez az az eset, ami -világosan megmagyarázza nekünk: miért van itt Bécsben ez a nagy rend és -tisztességtudás az utcán, a kávéházban, a vendéglőben, a hivatalokban, -minden hatóságnál, minden nyilvános helyen, miért udvarias és korrekt -itt minden levélhordó, vasuti pénztáros, színházi portás, minden rendőr, -minden pincér, soffőr, kocsis, ajtónálló, sőt minden járókelő ember, -akit útja a nagyobb forgalmú vonalakra visz. Azért, mert ennek a -városnak a lakói évszázadok óta arra vannak nevelve, hogy őrizkedjenek a -huszártisztéhez hasonló esetektől. Az udvar, a császári udvar csinált -ebből a rengeteg nagy Bécsből rendes, tiszta, udvarias és tisztességtudó -várost. Egy kicsit ismerni kell a bécsieket, hogy az ember ezt egészen -megértse. Itt a levélhordó nem mer gorombáskodni senkivel, mert itt egy -hatodrendű udvari levéltári hivatalnoknak hetven rokona lakik és mind a -hetven az első rossz szóra azonnal az udvari levéltári hivatalnokhoz -szalad a panaszával, és ha ez a kis udvari ember elmegy panaszra a -postaigazgatóhoz, akkor az nem tud ebédelni a félelemtől, mert ki tudja, -melyik főherceg a protektora a levéltári Hofbeamternek? Nem irigylem azt -a levélhordót, aki az udvari hivatalnokocska nagynénje harmadik -unokatestvérének a sógornőjével egyszer gorombáskodni próbált. De van -esze és nem gorombáskodik senkivel, mert itt igazán minden ház minden -emeletén találhat valakit, akit sógorság, komaság köt az udvarhoz, ha -ugyan ő maga nem udvari hivatalnok. Inkább ráadja magát az udvariasságra -és mindenkihez egyformán kedves. Ignotus írta valahol, hogy Bécs nem -egyéb, mint a császári család palotája, amely köré kétmillió hű lélek -épített házakat. Ezt az igazságot csak az tudja méltányolni, aki egy -kicsit belekeveredett ennek a városnak az igazi társadalmába és aki -tapasztalhatja, hogy Bécs lakossága viszont nem egyéb, mint a -Habsburg-család, amely köré ennek rengeteg sok alkalmazottja és ez -alkalmazottak kétmillió rokona vagy egyéb függősége telepedett le. A -Bristol-szálló előtt ácsorgunk, szabad és vad magyarok, s egyszerre csak -azt látjuk, hogy az arra száguldó ezer automobil közül kiválik az egyik -és megáll a szálló előtt. Az autón, hátul, a szám helyén, császári -korona. A soffőr mellől leugrik az udvari lakáj, bemegy a hotelbe és a -portásnál lead egy névjegyet valamelyik itt lakó tróntalan király vagy -átutazó királyi herceg számára. Mindannyian szabad és vad magyarok, -bebámulunk az autóba, amelyre ügyet se vetnek a járókelők. Ferenc -Ferdinánd ül benne a feleségével, kivillog az autó sötétségéből -tábornoki köpenyének vérpiros bélése. A lakáj levett cilinderrel -jelenti, hogy leadta a névjegyet, visszaül a soffőr mellé és az autó -csöndesen, gyorsan beszalad a sorba a többi száz autó közé, eltünik a -világvárosi kavarodásban, anélkül, hogy csak öt ember is csődült volna -köréje, amíg ott állott. Ugyan melyik soffőrnek van itt kedve szemtelen -kunsztokat csinálni az utcán, mikor sohse tudhatja, melyik pillanatban -jön mögötte a leendő császár egyszerű fekete limousine-ja, melyik rendőr -feledkezik itt meg az udvarias kötelességtudásról, mikor sohse tudhatja, -melyik pillanatban hajol ki egy kocsiból egy főherceg, vagy, ami talán -még a főhercegnél is súlyosabb a rendőr szempontjából – egy idegen -nagykövet? Láttuk, a huszártiszt soffőrje egyszer feledkezett meg arról, -hogy ennek a kedélyes, népszerű, de igen szigorú Habsburg-családnak a -városában száguldozik és akkor is éppen egy Liechtenstein hercegnő -kocsijával hozta össze a véletlen. Ördögöt a véletlen. Nem a véletlen, -hanem a statisztika hozta össze, mert itt igazán nem kell ahhoz -véletlen, hogy az ember olyanokba ütközzék, akik az udvartól jönnek, -vagy az udvarhoz mennek. Statisztikai tény, hogy itt a jól öltözött elem -keretén belül minden második embernek van egy szála, amely őt a -mindenható udvarhoz köti. Ezért kivétel és szenzációs szerencsétlenség -itt a huszártiszt esete, ezért bánnak itt mindenkivel kedvesen a -legkisebb postahivatalban, a legnagyobb vámhivatalban, minden -pályaudvaron, minden vendéglőben, mindenütt. Az udvar tart itt rendet, -az udvarnak köszönhető a közhivatalt viselő kisebb alkalmazottaknak ez a -némileg szolgai, de végtelenül kellemes alázatossága és kedves -udvariassága, szolgálatkészsége, az udvar miatt tiszták az utcák, -fényesek a lámpák, az udvar miatt hintik föl a csúszós gyalogjárót -kőporral napjában húszszor, mert – szent isten – hátha éppen egy -főherceg, egy főhercegi nevelő, egy főhercegi nevelő unokaöccse, egy -főhercegi nevelő unokaöccsének leendő sógora csúszik el és töri el a -lábát a síkos aszfalton? Mit kap akkor az a háziúr és az a házmester, -aki a gyalogjáróért felelős, mit kap az a rendőr, akinek a körzetébe e -gyalogjáró ellenőrzése tartozik, és mit kap az a kerületi rendőrfőnök, -aki olyan rendőröket tart, akik még a síkos gyalogjárót sem poroztatják -föl a lusta házmesterekkel? Úgy át van szőve, át van itatva, át van -házasodva itt minden és mindenki az udvarral és olyan tökéletes, majdnem -végtelen hatalom itt az udvar, hogy nem csoda, ha csendet, rendet, -tisztaságot és emberséget parancsol itt mindenkinek, aki két lábon jár. - -Hát nekünk, idegen vendégeknek, boldogító érzés ez. Nagy dolog ilyen -városban élni. És furcsa érzés, innen nem is messziről, hazagondolni -Pestre, a mi megszokott rendetlenségünkre, a komiszul életveszélyes -utcai forgalmunkra, arra a féktelen önkényre, aminek a nyomorult -adófizető minden nyilvános helyen ki van szolgáltatva, arra a hadvezéri -hangra, ahogy nálunk egy adóhivatalban az emberrel beszélnek, arra a -keleties, vegyesen turáni és semita hányivetiségre, lökdösődésre, aminek -Pesten ki van téve az a szerencsétlen, akit sorsa a közintézményekkel -való érintkezésre kényszerít – milyen messze van mindez ettől a -fegyelmezett és mégis jókedvű társadalomtól! Mikor a magyar embert itt -valami váratlan udvariasság, szolgálatkészség avagy tisztességtudás éri, -majdnem sírva fakad a meghatottságtól. És este, mikor a hoteljében -elgondolkozik, nagyokat sóhajt. Boldog, szép rendes, tisztességes város, -ahol egyetlen család ilyen századokra szóló nevelő hatással van. - -És mégis, tudja isten, poron, szeméten keresztül, politizáló, hanyag -rendőrségen és napoleoni adógyakornokokon, csupa köztársasági elnökökből -álló segédhivatalokon és konfidensül rendetlen közintézményeken -keresztül, dacára az éjjel részegen repülő soffőröknek, udvariatlan -utcai sétálóknak, dacára minden kétségbeejtő rosszaságnak, -könnyelműségnek és megbízhatatlanságnak – nem szebb-e úgy élni, ahogy mi -élünk? Pillanatnyilag szép és fölemelő dolog itt ez a nagy rend, de -alapjában véve nem szebb-e az a kamaszkodó, tehetséges és vad erőtől -duzzadó, neveletlen és senkitől sem félő fiatalsága az én kövezett -szülőföldemnek? Istenem, csak legalább tíz évig maradhatna az ember -húszéves, micsoda nagy gyönyör volna Pesten élni! Csak ne jönne meg az -évekkel ez a vágy a rend után, ez a polgári felháborodás mindennel -szemben, ami az érett férfi életének egyenletes nyugalmát megpiszkálja! - - - - -Pestet szeretni… - -1913 augusztus. - -Egy német lapban cikk jelent meg, amely arról szólott, hogy Budapest -városa kölcsönt keres külföldön. A cikk nem volt rosszakaratú, de erősen -gúnyos hang vonult végig rajta. Valami abból a gúnyból, amiért jóérzésű -szülék meg szokták fogni a gyermekeik fülét, amikor a gyerek a koldus -háta mögött szamárfület mutat. Felháborító, hogy mi viccelni való van -azon, mikor egy nagyváros ötven vagy száz milliót akar fölvenni s ez -nehezen megy, mert rosszak a hitelviszonyok az egész világon. Mi ennek a -viccelődésnek az oka? Miért nem hallunk vagy olvasunk semmit, amikor a -stettini, a wormsi vagy a gráci polgármester indul el pénzt szerezni a -városának? Miért tudja ezt csöndben elintézni minden orosz város, minden -kis balkáni metropólis és miért csak kizárólag az a kitünő vicc- és -gúny-anyag, hogy Budapest akar pénzt fölvenni? - -Hát mi vagyunk az okai. Nem lehet szó nélkül elmenni amellett, hogy -mikor Bárczy elindult Németországba pénzt szerezni, innen, Pestről, -utána kiabáltak, fütyültek, nevettek, innen egy valóságos macskazene -kísérte ki, vicces cikkek, kuplék, élclapok tréfás képei kívántak neki -szerencsés utat. Az ügy iránt való minden szeretet, minden meggondolás -nélkül ez a cinizmusnak és nemtörődöm-humornak olyan forrásává vált -Pesten, hogy az minden más városban elképzelhetetlen. Természetes, hogy -ez utat talál a külföldi sajtóba, különösen az osztrákba, meg a németbe, -ahol egymás hátán ülnek a németül hirlapíró magyar kivándorlottak. Sohse -voltam Stettinben vagy Koblenzben, de százat teszek egy ellen, hogy ha e -városok polgármestere pénzszerző körútra indul, otthon visszafojtott -lélegzettel várják az eredményt. Ha valaki, mint én, végighallgatta -volna másfél órán át a legutóbbi pénzszerző-kísérlet bizalmas történetét -a kitünő Krausz Simontól, aki részt vett benne s aki úgy tudja -elmesélni, mint egy hőskölteményt, annak össze kell csapnia a kezét -annyi cinizmus, annyi szeretetlenség hallatára, amennyi a pesti -pénzkereső küldöttséget külföldre kísérte. Mikor aztán megjöttek – pénz -nélkül, mert innen, Pestről, gáncsot vetettek nekik – akkor a kárörömnek -olyan szerenádja fogadta őket, hogy csak azt csodálom, hogy ki nem -világították a várost. - -Az ok? Amit már régen hirdetünk szóval és irásban: Pesten nincs községi -hazaszeretet, régi jó néven: lokálpatriotizmus. A politikusaink vidéki -földbirtokosok, akik itt nincsenek itthon, Pest nekik egy nagy kávéház, -amelyet alapjában véve utálnak. Fiatal pesti tehetségeink: írók, -ujságírók, festők, szobrászok, színészek – vidékről feljött emberek, -akiknek természetesen hazahúz a szívük a szülővároskába vagy az -akáclombos faluba, amelynek közigazgatását sohse szidják, amelynek a -kacsaúsztató pocsolyája – igen természetesen – kedvesebb nekik, mint a -Duna. Idegenül járkálnak itt, nekik ez egy nagy vásár, nagy szálloda. A -legtöbb, ma férfikorban levő pesti embernek az apja «feljött Pestre». -Hetvenkettőben jöttünk fel Pestre. Nyolcvanötben helyezték Pestre a -papát. Mit bánják ezek a polgármestert, mikor pénzért megy? Affektált -fiatalok a kávéházban sóhajtoznak: «csak innen el, csak kivándorolni!» -Hogy szeressék Pestet, valamit kapniok kell tőle. Lenéznek a -Halászbástyáról és azt mondják: «mégis csak a világ legszebb városa». -Átmennek éjjel a Lánchídon és megjegyzik: «szebb, mint Velence». De -ingyen nem tudják szeretni. Minden szegény falusi ember ingyen szereti a -faluját, anélkül, hogy tündéri kilátást, éjjeli kivilágítást várna tőle. -Szereti egy kis viskóért, ahol született, a csöndes temetőért, ahol a -szülei alszanak. Szereti egy gömbölyű akácfáért, egy düledező -kerítésért, egy öreg papért. A pesti embert a sok bevándorló elrontotta. -Ő csak akkor szereti Pestet, ha az nyujt neki valamit. A pesti ember -érzékileg szereti a városát, nem a szívével. Mint azok az úgynevezett -nagyvilági férjek, akik csak akkor kapnak gusztust a feleségükre, amikor -az kicsípi magát és mélyen kivágott selyemruhában készül a bálba. Hát -nem ez az igazi szerelem. De nem kell elkeseredni, két-három generáció -múlva megjön ez is. Akkor majd nem lesz ritka madár a magunkfajta ember, -akinek ez az angólkoros város az akáclombos faluja, akinek itt van a -csöndes temetője a sok-sok csöndes emberrel, akit valaha szeretett és -azzal a kis darab földdel, ami őreá vár. Akkor majd nem fogják -megmosolyogni a jó Vázsonyit, amért számlálja a fákat a Városligetben és -felmászik a Gellérthegyre, megnézni, vajjon dél vagy nyugat felé -terjed-e a város a Lágymányoson. Akkor majd a polgármester is nyugodtan -nézhet pénz után, nem kell egy átutazóban levő társadalom szívtelen -vicceit útravalónak elvinnie. Amikor majd nem kritikusok ülnek a korzón, -hanem szerzők, akkor majd lesz itt is, ami minden rongyos faluban és -minden milliós városban megvan: a magunk fészkének elfogult szeretete, -ami minden kritikára feljogosítja az embert, de ami nélkül a kritika -csak akadékoskodás. A római mithosz szerint Juturna nimfát meglátogatta -egyszer Jupiter és hálából örök életet adott neki. Később meggyilkolták -a nimfa bátyját és a nimfa ezt nem akarta túlélni. De mert halhatatlan -volt, nem tudott vele halni. Hát belevetette magát a Tiberis folyó -mélyébe és a legenda szerint a pásztorok még sok száz év múltán is -hallották, amint zokog a víz fenekén. A rómaiak ezt a nimfát megtették a -«városi források őrző istennőjévé». A legendát Anatole France írta meg -és hozzátette, hogy íme, ilyen okosak és városukat szerető emberek -voltak a rómaiak: egyszer találtak egy facér nimfát, azt is kinevezték -községi istennővé, városi funkciót adtak neki. Nálunk másképen van. Mi -boldogok vagyunk, ha a községi isteneket a víz alá nyomhatjuk. Nálunk -előbb isten, aztán le vele, hadd sírjon a víz fenekén száz esztendeig. -Minden darab föld szent ezen a világon, csak némelyiknek még nincs -hitközsége. - - - - -Buddha szekere - -1913 augusztus. - -Egy vastag, érdekes könyvet olvastam. - -A könyvet egy amerikai diák, Harry Franck írta, aki tanulmányai -végeztével pénz, fegyver és podgyász nélkül utazta körül a világot, -mindenütt a csavargókkal haladva. Mellesleg mondva a legjobb könyvek -egyike, amiket valaha e nemben írtak. A szerzőjéről kisült, hogy nemcsak -vakmerő és elszánt utazó, hanem ragyogó íróművész is, aki ezzel a vastag -kötetével beállott a jó, modern amerikai írók közé, akik szabatos, -rövid, okos, metszően elmés és minden képzeletet felülmúló módon -őszinte, szabad szellemek. De nem erről akarunk beszélni, hanem ennek a -jó könyvnek csak egyik kis fejezetéről. Sőt, mint ki fog derülni, még -csak nem is arról. - -Franck leír a könyvében egy indiai vallásos ünnepséget. Az ünnepség -egyetlen cerimóniája az, hogy a nép a hindu templomból kihozza Buddhának -egy aranyozott, tömör ércből készült szobrát, szekérre teszi és -átvontatja egy másik templomba. A szekér előtt nincsen rúd, hanem -egyetlen hatalmas hajókötél, amelyen tíz-húszezer ember számára van -hely. A vallás szabályai szerint, aki ebben a hurcolkodásban segédkezik, -azáltal, hogy segít húzni a kötelet, sok bűntől nyer feloldozást. Már -most a szegény hinduk tízezrével zarándokolnak erre az ünnepségre és -valósággal ölik egymást, hogy ha csak egy percre is, de -odaférkőzhessenek a kötélhez és húzhassanak rajta egyet. Közben, mint a -vihar, végigsöpör rajtuk a pestis. Naponta két-háromszáz pestises beteg -dűl ki a kötél mellől és hal meg az út forró porában. De a tízezrek -egymás hátán, oly sűrűn, hogy kéz kezet ér, húzzák az érc-istent az -országút napfényében, sírva, énekelve, ujjongva, egymásra bukva, a -földre görnyedve, étlen-szomjan, dulakodva az ujon érkezettekkel, mert -ha az egyik csak egy pillanatra is elereszti a kötelet, húsz fanatikus -kéz markol a helyébe, húsz fáradt, meztelen, beteg, poros vándor -reszket, hogy csak húzhassa egy kicsit a bűnbocsátó kötelet. A cerimónia -egy hétig tart. Lassan gördül az isten szekere, beletelik egy hét, amíg -a rövid utat megteszi. Az amerikai vándor végigfigyelte ezt az utat. Az -első napon, a másodikon, még a harmadikon is ember-ember hátán tolongott -a kötél mellett. De aki már húzott rajta egyet, elment, visszavándorolt -a hazájába. A negyedik, ötödik napon elfogytak a tízezrek és a hatodik -napon ott állott a fényes isten a szekéren, az ő mértföldes kötelével és -a kutya se húzta. A bűnök le voltak mosva s ez volt a cél. És mikor már -minden lelkiismeret megmosakodott a kötélhúzásban, akkor szépen -otthagyták a jó Sziddárthát az út közepén, a pestises halottak közt s a -kötél szomorú kígyóvonalban pihent előtte az üres, hosszú, fehér -országúton. Ekkor – írja az amerikai – előrejött négy-ötszáz napszámos -kuli, aki eddig a szekér mögött kísérte az istent s akiket az állam -fizet, előre tudva, hogy a hívők az út vége előtt otthagyják a szekeret, -előjöttek a kulik, szépen megfogták a kötelet és minden bűnbocsánat -nélkül, napi fizetésért elhúzták a Buddha-szobrot a másik templomba, -ahová jutnia kellett. És ez minden esztendőben így van. Húszezer ordító -dilettáns kezdi és ötszáz fizetett munkás végzi. - -Nem tudtam ellentállni – bármily exotikusan nagyszerű és megindító is ez -a kép – hogy édes hazai közéletünkre ne gondoljak. A jó öreg -Seiffensteiner Salamon egy kicsit rászoktatott bennünket, hogy minden -történet mellett meglássunk egy osz-poszt vagy egy girem-góremet. És ez -a szent marakodás úgy hasonlít a mi közéletünkhöz. Mikor ünnep van, -mikor valami kérdés napirenden van, mikor egy szerencsétlenség vagy -botrány egyszerre fölvet, egyszerre divatba hoz valami nyomorúságot: -akkor eszeveszettül rohan mindenki és úgy tesz, mintha ő is húzná a -kötelet. Aztán hazaszalad mindenki és a kötelet a szegény, névtelen -kulik húzzák tovább. Agyonlövi magát egy diák? Száz meg száz cikk, -tanulmány, felszólalás, határozat, mozgalom – két napig. Aztán mindenki -otthagyja a kérdést az országút közepén, elszalad. A kérdést a szegény -diákok, tanárok húzzák tovább. Árvíz önti el az ország egy részét? -Cikkek, gyüjtések, egyletek, szónoklatok, panaszok, okoskodások -harsannak fel – három napig. Innen is elszalad mindenki. Szegény -hivatalnokok, szegény kárvallott parasztok maguk cipelik a keresztet -tovább. És így van ez, ha leég egy árúház (akkor tűzrendészeti -kötélhúzó-ünnep van), így van, ha összedől egy épülőfélben levő ház (egy -napra mindenki szakértő, hogy másnapra elfelejtse az egészet), sőt így -van a politikában is, amelynek kátyúba jutott szekerén csak akkor ránt -egyet a publikum, ha nagy botrányünnep van, valami párbaj, Désy-pör, -nagy panama, parlamenti kaszabolás. Ilyenkor mindig húszezren rohannak -oda, hogy könnyítsenek a lelkiismeretükön és mind a húszezren otthagyják -az ügyet, ha rántottak rajta egyet, nem törődve azzal, hogy el van-e -érve a cél, vagy nincs. Itt mindezek a társadalmi, művészeti, politikai -mozgalmak nagy rohanással, énekléssel kezdődnek – és ott maradnak az út -közepén, várva a közömbös, szomorú kulikat, akik tovább vonszolják őket. - -Nem valami keserves panasz akar lenni ez az analógia. Máshol tán jobbak, -de nem sokkal jobbak az emberek. Csak leírtam, mert furcsa és új színű -bizonyíték a bizonyítékok tengerében arra, hogy az emberi szívet milyen -egyformára csinálta a jó isten, hogy vagyunk fehérek, barnák, feketék, -sárgák, vörösek, de minden földrészek minden szekereit minden ember egy -módszer szerint húzza. - - - - -Történelem - -1913 november. - -Németebb dolgot, mint azt a fotografiát, amely a héten a külföldi képes -lapokat bejárta és beragyogta, alig lehet elképzelni. A képen büszkén -kidüllesztett mellel sorban állanak a lipcsei rendőrök, előttük sorban -fekszenek azok az oroszlánok, amelyek egy lipcsei menazsériából -szabadultak ki és addig cirkáltak Lipcse utcáin, amíg e büszke rendőrök -őket agyon nem lődözték. Brutális karrikaturája ez a kép azoknak a -képeknek, amelyek császári vadászatokról jelennek meg: a földön fekvő -vadak, mögöttük sorban a magasrangú vadászok. A kereszttel jelölt büszke -úr a császár. Német provinciális gondolat: fényképen megörökíteni ezt a -komikus hajszát, amelyben nem tudni, kik féltek jobban, az oroszlánok-e -vagy a rendőrök s amelyben annyi golyót lőttek ki a biztosan célzó -vadászok, hogy minden oroszlánban száznál többet találtak, nem is szólva -arról, hogy némelyik még ezek után is élt, úgy hogy karddal kellett -szívenszúrni, ha ugyan kellett. A tudósítások, amelyek erről az újkori -lipcsei népcsatáról megjelentek, mind merevek, komolyak, vérszomjasak és -hősiesek voltak. A német riporterek bizonyos haditudósítói ízzel írták -meg az egyes rohamokat s végül a hős rendőrök döntő tüzelését. E -nyomtatott sorokban oroszlánfogak csattogtak, a fenevadak vért hörögtek, -tüzet lövelltek, bömböltek és ugrottak, trombitáltak és sorakoztak, -csudálom, hogy nem olvastuk valahol, hogy lőttek is. A rendőrök viszont -minden percben húszszor vetették meg a halált, ötvenen egyszerre lőttek -egy-egy oroszlánra, újra töltöttek, újra ötven golyót röpítettek a -fenevadba, mely gúnyos mosollyal vitte el a száz golyót, hogy -tartalékért sietve újabb támadást intézzen a rendőrség zárt sorai ellen. -Végül mit sem ért a rosszul felfegyverzett, hiányosan élelmezett és az -egységes vezetést nélkülöző oroszlánok bátorsága, csődöt mondott a hadi -tudományokban járatlan puszta szabadságvágy – győzött a német túlerő, a -lelkiismeretesség, a pedantéria és a fegyelem, a rendőrök végérvényesen -leverték a világtörténelem utolsó oroszlán-szabadságharcát, melyet egy -maroknyi lelkes és szabadságszerető nép vívott a rideg elnyomó ellen. -Hurrá, hurrá, hurrá. - -Ezzel szemben az artisták, a variété- és cirkuszművészek szaklapjában -olvastam egy cikket annak a szegény menazséria-igazgatónak a tollából, -akinek jogos tulajdonai voltak ezek az oroszlánok. Mondhatom, ennél -meghatóbb olvasmány kevés jelent meg az utóbbi időben. Érdemes volna -odanyomtatni az egészet minden egyes diadalmas rendőri csoportkép alá. -Ebből a cikkből kitűnik, hogy szegény oroszlánok úgy futottak a rendőrök -elől, mint a nyulak. Az igazgató felesége véletlenül ép akkor hajtatott -végig az utcán, mikor a rendőrök a vadászatot megkezdték. Kinézett a -kocsi ablakán és rémülten látta, hogy saját oroszlánjai futkosnak az -utcán és rendőrök tüzelnek rájuk. A direktorné kiugrott a kocsiból, mire -az egyik oroszlán meglátva őt, odaszaladt hozzá és a kezét kezdte -nyaldosni. A hölgy erre megölelte az oroszlánt és vissza akarta vezetni -a ketrecbe. De a rendőrök rákiáltottak, hogy eressze el, mert le akarják -lőni. Mint az igazgató szomorúan írja, a felesége zokogni kezdett és -kérlelte a rendőröket, hogy legalább ezt az egyet hagyják életben, mert -ez az ő kedvence. «Mein Liebling, mein Liebling!» kiáltotta zokogva a -rendőrök felé, még mindig átölelve az oroszlánt, mely szelíden simult -hozzá. «Eressze el – kiáltották vissza a rendőrök – mert okvetlenül -rálövünk és ön is kaphat egy golyót!» Az asszony erre újból felzokogott, -_elbúcsúzott az oroszlántól_ és otthagyta. Az még kullogott utána egy -darabon, mint a kutya, de a rendőrök annyi golyót lőttek bele, hogy egy -szomorút nézett és felfordult. A többi oroszlán – írja az igazgató – -kétségbeesetten, rémülten menekült a rendőrök elől, kapuk alá huzódott, -kocsik alá bújt, minden ketrecbe bement volna, amit elébe tartottak -volna, de a rendőrök golyózáport lőttek beléjük. Az igazgató maga -majdnem összepofozkodott a rendőrséggel, amíg megengedték, hogy ketrecet -hozzon az állatkertből. Amint a ketrec megérkezett, a még életben maradt -oroszlánok úgy rohantak bele, hogy senki se tudta volna őket -visszatartani. Egy oroszlán egy hotelbe szaladt és annak legfélreesőbb -helyiségét kereste fel. A rendőrök ide is utána akartak ágyúzni, de az -igazgató kérésére ettől elállottak. Ide is ketrecet vitetett az -igazgató, kihívta az oroszlánt, amely boldogan szaladt be a ketrecbe. - -Mindezt pontosan, becsülettel írja le az igazgató s kár, hogy nincs hely -az egész cikkét lefordítani, mert azt a siránkozó szánalmat, azt a -fölényes és apai lenézést, amit oroszlánjaival szemben e cikkben érez, -nem lehet visszaadni. Ha az ember ezt a cikket elolvassa, minden -oroszlánt macskának kell hogy tartson. Végül az igazgató szigorúan -megtámadja a rendőrséget, mert fölöslegesen utálatos vérengzést -rendezett. Az ő felesége egymaga valamennyit bekergette volna a -ketrecbe. - -Tulajdonképen nem kellene ehhez semmi magyarázat, így szép ez a két -szempont, egymás mellé állítva: a hős rendőröké az ujságokban és a gyáva -oroszlánoké, amelyet a főnökük ír meg a szaklapban. De Rudyard Kipling -gyönyörűen le tudná vonni ebből a modern állatmeséből azokat a -következtetéseket, amelyeket háborúk, szabadságharcok, véres csaták, -bősz küzdelmek történetírói magukra nézve kellemetleneknek találnának. A -lipcsei oroszláncsata egy igazi szabadságharc volt, annak minden -fenségességével és tragikomikumával, annak mindkét párton rögtön -jelentkezett hazug történetírásával és történelmi festészetével együtt. - - - - -Dekameron - -1913 december. - -Egy vastag könyv fekszik előttem, első kötete egy tízkötetes nagy -munkának, amely száz magyar író száz legjobb elbeszélését, önéletrajzát, -arcképét fogja közölni. A kiadók Az Érdekes Ujság Dekameronjának nevezik -ezt a kis könyvtárat; nekem – amint végignézek a tartalmán – a fiatal -életem van benne. A barátaim, az ellenségeim, az ideáljaim, a -fölbuzdulásaim, az örömeim, az ellankadásaim, a boldog és boldogtalan -óráim, jó és rossz esztendőim könyve ez, nem lehet róla másként, mint a -legszubjektívebb hangon írnom, annyira összeforrottam, jóban-rosszban -annyira együtt éltem és küzdöttem ezzel a generációval, amelyből ez a -száz író és ez a száz elbeszélés kitellett. Akik közülök már nem élnek, -azoknak ott álltam a koporsója mellett, mikor leeresztették a földbe. -Némelyik megtette azt a szívességet, hogy megöregedett és ezzel -megszerezte nekünk azt a vígasztalást, hogy még akadnak, akik bennünket -fiataloknak neveznek. Mások félénk kis fiúkból a nyakunkra nőttek és -azzal keserítenek, hogy mi vagyunk az ő öregjeik. Ezt az egész -társaságot a magyar íróknál tradicióvá vált közös és együttes élet, a -kultura imádatának még mindig kis térre való összeszorulása annyira -összeszőtte, annyira egymásra utalta és egymáshoz kényszerítette, hogy -most ez a Dekameron rám egy gyönyörű és egyetlen példányban készült -drága szőnyeg benyomását teszi, amelybe a fájdalmas emberi életét szőtte -bele száz ember, aki mind valahogy másként képzelte ezt, de miután -belátta, hogy magyar földön csak egyféleképen lehet, hát sorra leült -mind a nagy szövőszék mellé s beletörődött abba, hogy fel sem kel -mellőle. - -Köznapi magyarra fordítva ez azt jelenti, hogy a legutóbb eltelt -huszonöt esztendőben Magyarországon minden írónak ujságot kellett írni, -ha nem akarta, hogy felkopjék az álla. Jókai és Mikszáth járt elől a -példával. Halálukig nem mozdultak el a szerkesztőségi asztal mellől, még -akkor sem, amikor már nem nagyon volt szükségük az ujságra, hogy -olvasókat kapjanak. Tudtommal széles e világon sehol nem ismerik a napi -sajtónak az irodalommal való ezt a kötelező összeforrottságát, az a -néhány példa, amit ilyenkor idézni szoktak: a Dosztojevszki -ujságíróskodása, a Dickens fiatalkori riportersége, a Bret Harte vidéki -zugszerkesztő-karrierje ritka kivétel, amely elhalványul az általános -elv mellett, amely a művelt nyugaton élesen elhatárolja egymástól a két -pályát, az íróét és az ujságíróét. Azzal, hogy a rövid tárcanovella a -külföldön is inkább napilapokban jelent meg, mint a revuekben, még semmi -összeköttetése az írónak a lappal nem volt. Maupassant, aki legszebb -elbeszélői sikereit a Figaróban aratta, fiatalkorában egy papirszagú -miniszteriumi irodában élt s mikor híres lett, csak annyit törődött a -sajtóval, hogy maga vitte fel a kéziratait a Figaróhoz s maga ácsorgott -a pénztárnál az ezerfrankos utalvánnyal, amit a novellájáért kapott. -Ellenben az a jó magyar író, akinek az elbeszélése a tárcarovatban ép -oly büszke külsőségekkel, épúgy a lap homlokán jelent meg, mint Párisban -a Maupassanté, délután öttől reggeli háromig könyökölt egy szoba -sarkában, benn a szerkesztőségben, és írta a vezércikket, a politikát, a -gyilkosságot, a szini kritikát és gyűjtötte a «Vegyeseket» a világ -legkülönbözőbb lapjaiból. Kénytelen volt vele, mert különben kiesett -volna abból az együttes ujságírói és írói életből, amelyről fentebb -szóltam s amely most, épen most kezd megszűnni, amely most ereszti -szélnek, mostanában hagyja magukra az írókat, ami csak nekünk szomorú, -akik ebben a nagy családban nőttünk fel, de nem szomorú az új -generációnak, amely számára az anyagi viszonyok javulását, az írói pálya -lukrativvá válását, a személyes szabadságot és az emberibb életet -jelenti. Húsz évvel ezelőtt az a réteg, amely ma egy novelláért száz -koronát kap, három forintot kapott. Az első következtetés, amit az írók -ebből levontak, az, hogy különválnak az ujságírástól, a második pedig -az, hogy nem élnek együtt, rajban, mint azelőtt, hanem az boldog, -amelyik nem látja a másikat. - -Ennek az ujságírással és így egymással is való nagy együtt-élésnek két -következménye volt. Az egyikkel hamar végezhetünk, mert nem tartozik -ide: az a raj író, aki belevette magát a szerkesztőségekbe, megcsinálta -Európa egyik legokosabb, legművészibb, legötletesebb, legideálisabb -sajtóját, a legkisebb ujságírótól is írói tehetséget, ötletet, formát, -hitet és műveltséget követel megnemesítette, színvonalra emelte ezt az -intézményt. Most, hogy az írók kezdenek dezertálni a szerkesztőségi -asztalok mellől, meg is látszik ez a sajtón. Természetes, hogy a modern -felfogásnak van igaza: a lapokat ne írók csinálják, hanem külön e -pályára felkészült, hivatásos hírlapírók. Amíg azonban ebből a fajtából -nem lesz annyi, hogy el tudja látni az egész magyar sajtót, addig a -hivatásos ujságíróknak, azoknak, akik ma egyhangúlag keseregnek bizonyos -állapotokon, el kell ismerniök, hogy minden dilettánsok közt mégis csak -azok a szegény írók írták legjobban, legszebben és legnobilisabban a -magyar hírlapokat, azok a szegény magyar belletristák, akiket a meleg -szerkesztőségi szobákba vert be az eső, mert csak itt tudtak egymással -élni és egymással megélni. - -A másik következménye ennek az állapotnak az volt, hogy a kis novella, a -rövid tárcanovella műfaja, az, amelyből a Dekameron a legszebb százat -gyűjtötte most össze, Magyarországon oly magas művészi niveaura -emelkedett az átlagban, mint sehol máshol a világon. Itt a novella nem -volt a regényírónak vagy a színpadi szerzőnek apró művészi mulatsága, -sem pedig rövid lélegzetű költőknek egyetlen lehető érvényesülési módja. -Itt hosszú évekig ez a rövid novella volt az _egyetlen prózai irodalmi -forma_, amelyben valaki jelentkezhetett. Regényre nem lehetett kiadót -kapni, mert magyar regényt – Jókaiét kivéve – nem akartak olvasni az -emberek. Évtizedekig a regény fogalma egyértelmű volt a külföldi regény -fogalmával, a regény címe alá sokszor a szerző nevét oda se nyomatta a -kiadó, hanem csak azt, hogy «angol regény» vagy «francia regény» és -megvolt a könyvkereskedői siker. Azután sokáig még csupán Beniczkyné -Bajza Lenke képviselte a magyar regényt, aki műveivel elnyomott, -szegénységbe, nyomorúságba és elkeseredésbe hajtott egy egész -generációra való tehetséges magyar regényírót, visszavetette tíz évre a -magyar regényírás megindulásának lehetőségét, s ezzel – hogy az -érdeméről se feledkezzünk meg – akarva, nem akarva hozzájárult a magyar -novellaírás felvirágzásához. A színpadon Csiky Gergely volt az egyetlen -elfogadott magyar író. Herczeg Ferencig nem kellett magyar darab a -közönségnek. Úgy rémlik, mintha száz éve lett volna, de úgy volt, hogy a -színházak irtóztak a magyar daraboktól, a közönség még azt se nézte meg, -amit előadtak, a lapok hiába támadták a színházakat, hogy mellőzik a -magyar irodalmat – darabot írni magyar írótól elpazarolt idő, hiábavaló -munka volt. Furcsa visszagondolni erre most, amikor az igazgatók úgy -táncolják körül a magyar drámaírót, mint az aranyborjút és igazában a -közönség nem is avat valódi sikerré mást, mint magyar darabot, de így -volt, nem is olyan régen. Még tegnapelőtt. - -Tehát kénytelen volt novellát írni mindenki. Erős drámaírók legszebb -témáikat vetélték el egy vasárnapi tárcává. Született színpadi -tehetségek beletörődtek a rövid elbeszélés korlátaiba és annyira -beleszoktak, hogy mikor felvirradt a magyar íróknak a színpad, már nem -igen akaródzott nekik kimenni a börtönből. Kétségtelen és biztos -regényíró-tehetségek felaprózták a nagy regényt kis jelenetekké, évekig -jártak egy-egy nagyobb koncepció gondolatával, hogy végül is a legjobb -esetben egy kis novellasorozatot írjanak belőle – ez a forma, az -egyetlen, amiért a kiadók fizettek, az egyetlen, amit egy elrontott és -közömbös olvasóközönség a magyar írótól elfogadott, végül megtört, -meghódított, láncravert mindenkit, aki magyarul írt. A magyar novella -így lett túlzsufolt, vérbő irodalmi forma, a magyar író így írta bele -egy költői élet minden kincsét tíz kötet tárcába, a magyar novella így -lett valami különös, emberevő műfajjá, amely felfalt mindenkit: -regényírót, színdarabszerzőt, lirai költőt s ezzel csak ezeknek a -szegény és küzdő embereknek ártott, akiknek a vérét szívta el, de -magának csak használt, magát természetfölöttivé hízlalta, magából így -csinált – minden nemzeti elfogultság nélkül mondhatom – világcsodáját. -Így, egy jobb kor küszöbéről nézve, a hideg irodalomtörténet-író -megelégedhetik azzal, hogy égig dícséri húsz esztendőnek ezt a magyar -elbeszéléstermését, a magas szempontból ítélő Gyulai Pál megelégedhetett -azzal, hogy a magyar írókat folyton hosszabb elbeszélések és regények -írására serkentette. De az, aki mint szerény magam, tíz esztendeig a -többivel rágtam a savanyú kenyeret, aki tudom, hogy ez a gyermek azért -szép, mert nemcsak születése pillanatáig, hanem azon túl is az anyja -húsát ette, az anyja vérét szívta, – embervért, ember-velőt, -embercsontot falt és csak így erősödhetett meg naggyá és széppé ezen a -vidéken, szebbé és nagyobbá, mint termékenyebb nyugoti országok -kulturájának gyermeke – aki tudom, hogy mijébe került egy nemzet legjobb -fiainak az a kis büszkeség, hogy e pillanatban a magyar novella a -legjobb a világon, nem adhatom magamat át az örömnek és a magyar -büszkeségnek fenntartás nélkül, ha erről a tárgyról elmélkedem. - -A Dekameron tíz kötete ennek a generációnak az élettörténete lesz, ennek -a fájdalomban, szegénységben, küzdelemben fogant irodalomnak számunkra, -akik hozzája tartozunk, a legszebb emléke. Még most sem fenékig tejföl -itt nálunk az írás, de ennek a szomorú és szép kornak egyelőre vége van, -az bizonyos. Mi, sokat kipécézett milliomosai a magyar és külföldi -színházaknak, még mindig nem keresünk annyit, mint egy jobbfajta -fogorvos vagy egy jobbfajta kávés. A keresett és szerencsés magyar -elbeszélők ma sem keresnek annyit, amennyit világvárosi jólétnek lehetne -nevezni. Abból látszik, hogy milyen nyomorultak, milyen koldusak, milyen -siratnivalóan rosszak voltak régen a viszonyok, hogy ma is még mindig -rút csodálkozás, szűnni nem akaró megdöbbenés tárgya az a tíz-tizenöt -író, aki írásával a közpolgári jólét anyagi feltételeit meg tudja -szerezni. Mert hogy többet ma sem szerez, még ha inast tart is vagy -expresszen utazik is, arra leteszem a fogadalmat. A francia, német, -angol és amerikai írói jövedelmeknek még ma is csak karrikaturái vagyunk -büszke, de kétszobás lakásainkkal, ahová csak aludni járunk, a -Révay-utcai kiskorcsmánkkal, ahol étkezünk, s nyomorult fényűzéseinkkel: -egy nagy külföldi utazással, amelyre három kötet könyvünk tiszteletdíja -megy rá, egy automobillal, amelyre többet költünk évente, mint lakásra, -kosztra és ruházatra összevéve. De maga a tény, hogy már polgári életet -élhetünk, sőt kissé ostobán bár, de kapkodunk az igazi fényűzés egy-egy -részlete után, isteni haladás a multhoz képest. Ezt a multat, ezt a -közelmultat semmi sem fejezi ki jobban, mint ez a Dekameron. A legszebb -emlék, amit egy sóhajtással egy jobb korba átvihetünk magunkkal. - -A magyar novellaírás a magyar irodalom szabadságharca volt. Büszkén -érzem most, deresedő fejjel, most, mikor ennek a küzdelemnek az -eredményeit századmagammal együtt élem, hogy ennek a szép, -felejthetetlen és nekem mindörökké drága szabadságharcnak valamikor én -is a fiatal katonái közé tartoztam. - - - - -A pinguinek köszönnek - -1914 március. - -Ezt Cholnoky Jenőnek egy most megjelent kitünő könyvéből tudtam meg. A -könyv a jégvilágról szól, s elmondja a Föld két sarkának a történetét. -Számtalan egyéb érdekes dolog között (– nem hallgatom itt el azt az -egyet, hogy soha még a sarkvidéken ember meg nem hült, náthát nem kapott -–) az is benne van ebben a könyvben, hogy a pinguinek, a sarkvidék e -kedves, barátságos madarai a szó szoros értelmében köszöntik egymást, ha -találkoznak. Van egy furcsa szokásuk: csapatostul járnak sétálni, -sétálni, mint az emberek, minden ok és cél nélkül, tisztán a séta -kedvéért. Különös és groteszk látvány lehet egy-egy ilyen csapat nagy -madár – akkorák, mint a hároméves gyerek – amint tipegő járással sétál a -végtelen jégmezőn. A csapat előtt egy vezető-madár megy. Aztán ahogy -mennek, mendegélnek, valahonnan jön szembe egy másik sétáló csapat. -Amikor a vezető ezt a másik csapatot meglátja, előresiet s találkozik a -másik csapat vezetőjével, aki szintén előresietett. És akkor a két madár -köszön egymásnak. A Cholnoky könyvében le is van fotografálva ez a -köszöntés. A pinguin lehajtja a fejét, mint a köszönő ember, aztán -gyorsan körbe-forgatja. Ha a másik madár ugyanígy visszaköszön neki, -akkor a két csapat nagykomolyan tovább tipeg a hóban. Ha azonban a másik -csapat elnöke nem fogadja a köszöntést, akkor ez annak a jele, hogy a -másik csapat más pinguin-fajtához tartozik. Ilyenkor a köszönő még -kétszer-háromszor köszön s ha egyik köszöntését sem viszonozzák, akkor -baj van. Verekedés következik: a derék madarak erős, csonka kis -szárnycsontjaikkal jól elpüfölik egymást. - -De ez eddig csak természetrajzi érdekesség. A mulatságos része a -dolognak most következik. A pinguin szelid madár, az embertől nem fél, -sőt nagyon barátságos hozzá, pedig igazán eltelik néha száz esztendő is, -amíg egy-egy pinguin-fajta eleven embert lát. A sarkutazók azzal -magyarázzák e közömbösséget, hogy a pinguin az embert is pinguinnek -nézi, mert két lábon jár és szemre épúgy viselkedik, mint ő. Mégis -előfordult, hogy a pinguin-csapat megtámadta a sarkutazók matrózait, -többek közt Shackletonnak egy matrózát alaposan elverték szárnyaikkal a -pinguinek. Azóta a sarki expediciók matrózai, ha csapatostul járnak a -jégmezőn és sétáló pinguin-csapattal találkoznak, egyszerűen _köszönnek -nekik_. Egy matróz az élre áll, lehajtja a fejét és körbe-forgatja. A -pinguin-vezér viszonozza a köszöntést és a csapat tovább megy, mintha mi -sem történt volna. Ilyen egyszerű az egész. - -Megvallom, elképpedtem, amikor a kitünő tudós könyvében ezt olvastam. Ez -a kedves és graciózus ötlet: köszönni az állatoknak, hogy az embert -békében hagyják, annyira megfogott, hogy sokat elvett a nagyszerű sarki -küzdelmek leírásának későbbi hatásából. Valami egészen originális új -formája ez két olyan különböző világ találkozásának, mint aminő az -embervilág és az állatvilág. Ime, messze fönt a fagyos sarkvidéken egy -csapat sétáló madár és egy csapat sétáló ember talál egy közös pontot, -amelyen a két világ találkozik, s az ember ezt rögtön praktikus -szempontból ki is használja a maga javára. Az nem változtat a dolgon, -hogy az a fejmozdulat talán mást jelent a pinguinnél, mint az embernél. -A pinguinnél jelentheti azt, hogy «menjetek tovább, arrafelé van -eledel». Vagy jelentheti azt: «velünk párosodhattok, mert mi is a -fajtátokhoz tartozunk». Vagy jelenthet ezer más-egyebet. Az embernél -üdvözletet jelent, ami mellé az ember is gondolhat ezerféle dolgot az -eledelről vagy a párosodásról, amiről akar. De az a tény, hogy valamint -az egymásnak köszönő emberek is megelégszenek a köszönés puszta -formájával, magával a külső mozdulattal, úgy a sarkvidék elhagyatott ősi -madárfajtájának is elég a puszta mozdulat arra, hogy viszonozza és békén -tovább haladjon, az a tény, hogy a gondolat kifejezésének -megrövidítésére szolgáló jel, szignum, vagy mint a gyorsírók mondják: -_jelény_ époly elfogadott formája legyen az érintkezés egyszerűsítésének -az állatok közt, mint az emberek közt, s hogy az állat elfogadja az -embertől ezt a jelt, amelynek értelméről az embernek sejtelme sincsen, -csak azért, mert jól utánozza őt, ebben van valami nagyon megható elem, -– nem szeretnék túlozni, de ebben talán van valami parányi jele annak a -nagy és természetrajzi testvériségnek, ami bennünket embereket az -állatokhoz és a növényekhez, a Föld romlandó, élő-haló egyéb -teremtményeihez fűz. - -És ha már így belemegyünk ennek a sarkvidéki anekdotának a taglalásába, -még szimbolikus jelentősége is van. Az ember nagyszerű alkalmazkodási -képességének kicsiny, de jellemző mutatója. Az ember fél az izgága -madártól, egyszer megtudja, hogy egy kis köszönéssel megtakaríthatja a -lövöldözést, a háborút, hát gondol egyet és köszön a madárnak. Azok a -jótársaságban forgó úriemberek, akik a déli sarkvidékre utaztak, akik -Londonban előkelő klubok tagjai és akik odahaza nagyon megválogatják -azokat az urakat, akiknek messziről előre köszönnek az utcán, elnyerik -lenn a jégmezőn emberi és kaszinói gőgjük méltó büntetését: hogy békében -maradhassanak, kénytelenek szépen előre köszönni egy madárnak. Ők ezen -bizonyára mulatnak, nevetnek, a madarat azért nem tisztelik, lenézik, -állatnak veszik, sőt meg is eszik, ha kell, de hiába minden fölény, -hiába minden magyarázat, a tény mégis az, hogy szépen köszönnek egy buta -nagy jéglibának, mert békében akarnak vele élni. Ott lenn a jégmezőn, -íme, tisztán, minden kétszínűségtől mentesen jelentkezik az ember igazi -természete. Amint nem tűr a jégvidék levegője semmiféle szennyet, -baktériumot magában, úgy nem tűr a jégvidék társadalma – amelyben állat, -ember együtt él – semmiféle hazugságot. Békén akarok élni, tehát -udvariasan köszönök a madárnak. Itt fenn, a mérsékelt égöv alatt -ugyanezt csinálja millió meg millió ember. A köszönést, a bókot, az -udvariasságot, a hizelgést, a dicséretet, az aggódó érdeklődést, a -részvétet mind, mind csak külső formájában gyakorolja, belül gondol -hozzá, amit akar. De itt a mérsékelt égöv alatt nem vallja be, hogy csak -azért bánik emberségesen a másikkal, mert békén akarja végigélni az -életét. Itt megköveteli, hogy komolyan vegyék, ha jó napot kíván, ha -gratulál az örömhöz, ha részvétet fejez ki a bánat alkalmából, itt meg -van sértve, ha kételkednek, egy újévi köszöntőjének az őszinteségében, -itt végigcsinálja az önvédelmi köszöntésnek egész skáláját a «szervusz -öregem»-től kezdve egészen addig, hogy «egész éjjel nem tudtam aludni, -mikor meghallottam, hogy a feleséged beteg» – itt épúgy utánoz, csal, -hazudik és köszön, mint a sarkvidéken: a saját nyugalma, a saját -előmenetele, a saját boldogsága érdekében, de mivel itt nem a -pinguinektől fél, hanem a többi emberektől, hát szégyelli beismerni, -hogy mindez csak önvédelem. Inkább elhiszi a másiknak is, hogy őszinte a -köszöntése. A pinguinek példája, a Shackleton matrózának véres -elveretése kellett ahhoz, hogy e világon valaha egy ember bevallja, hogy -önvédelemből köszönt. És mivel az érintkezés nagyrésze nem egyéb köztünk -emberek közt, mint mindenféle téren való más és más formájú -köszöntgetés, ha bevallanók egyszer azt, hogy mindezeknek a -köszönéseknek önvédelem az igazi oka, nagyon felfordulna a világ. Ezért -tehát maradunk ezentúl is a régiben: hogy a déli sarkon oly tisztelettel -köszönünk a pinguinnek, mint itthon a püspöknek, az a mi emberi -okosságunk és bölcs önvédelmünk, óriási fölényünk a buta állat fölött. -Hogy azonban idehaza ugyanily mélyeket köszöntgetünk szóval, tettel, -írásban és mozdulattal olyan embereknek, akik közül sokat odaadnék -ugyanannyi pinguinért, az – senki ne merje mondani, hogy önvédelem, mert -akkor sérti vele a hiúságomat, az önérzetemet, az emberi büszkeségemet, -óh, az nem önvédelem, hanem az én udvariasságom, finomságom, -jólneveltségem, emberszeretetem, meg isten tudja még micsodám, csupa -nagyszerű tulajdonságom. Lenn a déli sarkon majd én is bevallom, hogy -azért köszönök a madárnak, mert félek, hogy oldalba vág. De amíg itt -élek és virágzom a mérsékelt égöv alatt, amely tele van kulturával, -baktériummal és hazugsággal, addig azért köszönök messziről előre -méltóságos hivatali főnökömnek, mert úri, udvarias ember vagyok, nem -pedig azért, mert félek az oldalbavágatástól. Addig a világért se vallom -be, hogy muszájból vigyorgok gaz embertársaim arcába egy-egy «jónapot -kegyelmes uram»-mal, hanem azt mondom, hogy szuverén büszkeségem -parancsolja rám az udvarias modort. Majd lenn, a jégmezőn, mikor kétszáz -kövér pinguin jön felém, bevallom, hogy a bőrömet féltem, azért vagyok -udvarias. Állattal szemben nem szégyen a védekezés. Embertől szégyen -félni, de azért mégis félek tőle, csak letagadom ezt a félelmet. Azért -köszönök neki, mert nem köszönni neveletlenség. Merje valaki azt -mondani, hogy gyávaságból, érdekből, önvédelemből, önfenntartási -ösztönből vagyok jó modorú! - -Még csak egyet. - -A pesti állatkertben, a jegesmedve sziklái mellett van egy rongyos, -piszkos kis pinguin. Már régen van itt. Ahányszor az állatkertbe megyek, -ellátogatok hozzá. Most, hogy a Cholnoky könyvét elolvastam, megint -kimentem a pinguinhez. Köszöntem neki. Ez már pesti pinguin. Nem köszönt -vissza. - - - - -Kinaiak - -1914 április. - -Egy szegény «szobrocska-árús» át akart menni az utca egyik oldaláról a -másikra, miközben jött egy automobil és szó nélkül elgázolta. Meghalt. A -lapokból a nevét se tudtam megállapítani. Némelyek szerint Liuigi, mások -szerint Liu-ki-ki Typhees, Tyu-igi volt a neve, de a nagy átlag röviden -Luiginek írta, mert ez legalább szép és értelmes olasz név, azt jelenti, -hogy Lajos. - -Ez a szegény Lajos egyike volt azoknak a különös alakoknak, akik -egyszerre csak megjelentek Pesten s nagy feltünést keltettek azzal, hogy -igazi piszkos kinaiak voltak és zsírkőből faragott kis bálványokat és -vadállatokat árultak. Aztán megszoktuk őket és most már hozzátartoznak -az utca és a kávéház életéhez, de hogy miből élnek, azt még mindig nem -tudom. Mint ahogy senki se látott még szamarat megdögleni, úgy nem -láttam még soha embert, aki ezektől vásárolt volna valamit. Odaállnak az -asztalhoz, vigyorognak, mutatják a kis kősárkányt, a pesti ember meg -odahívja a pincért és így szól hozzá: - -– Mondja meg neki, hogy nem kell semmi. - -A pincér pedig kinai nyelven mondja neki: - -– Génc hinausz. - -És miután az ajtóra mutat, a kinai kedvesen vigyorog és távozik. -Úgylátszik, ebből meg tudnak élni. Valakitől azt hallottam, hogy a -szegény, rendőri felügyelet alatt álló nők a legjobb vevőik. - -Kedves, finom és önérzetes emberek. Szeretik a viccet, amíg magyarul -van. Egyszer egy úr angolul viccelt velük, ezt megértették és egyszerre -megváltozott a mosoly az arcukon. Úgylátszik, a kinai embernél a harag -is mosoly formájában jelentkezik. A jóságos, szomorkás mosoly helyett, -mikor megsértődött, egy kis vadkörteízű mosoly suhant át az arcán és -álmos kis szeme mintha villant volna egyet. Aztán elment, tovább, a -másik asztalhoz és ott ismét a jobbik mosolyával kínálta a fenevadjait. - -Egy nyári estén Kramer Leopolddal, az ismert bécsi színésszel, ültem itt -Pesten egy vendéglő kertjében. Jön egy ilyen titokzatos ázsiai kucséber -és kínálja nekünk a kis faragott vadállatot. Kramer elkezdi faggatni -németül: - -– Micsoda maga? Kinai vagy japáni? - -Vigyorog s a fenevadat kínálva mondja: - -– Eine Krone. - -– Nem azt kérdezem – mondja neki Kramer – hanem azt, hogy Kinából -jött-e, vagy Japánból? - -– Eine Krone. - -Kérdezi angolul, franciául, de az csak egyre a kő-vadat mutatja és ezt -vigyorogja hozzá rendületlenül: - -– Eine Krone. - -Kramer megunta a dolgot és letett elébe az asztalra egy koronát. Az -ázsiai ember elvette a pénzt és letette helyébe a szobrot. Kramer fogta -a szobrot és visszaadta neki, jelbeszéddel megértetve vele, hogy a -szobor nem kell, a koronát csak úgy kapta, rokonszenvből. A japán-kinai -nem szólt semmit, zsebredugta a szobrot és visszaadta a koronát. A -kezével, a fejével, a táskájával, mindenével azt intette, hogy alamizsna -nem kell neki, aki nem vesz tőle szobrot, az ne adjon neki pénzt. És -azzal a bizonyos vadkörte-mosollyal, sértődötten, büszkén távozott. - -– Barátom – mondta Kramer – most már tudom, miféle fajta ez a büszke -ember. Ez sem nem kinai, se nem japáni, ez _spanyol_. - -Megvallom, abban a percben nagyon meghatott ennek az állati módon -piszkos, rongyos, szegény, tüdővészes kis ázsiai embernek az önérzete. -Abban az életben, amit a magunkfajta ember itt ebben a városban él, -évtizedeken át nem látja a példáját annak, hogy valaki tisztán, minden -mellékgondolat nélkül mutasson egy szép férfiúi tulajdonságot. Akit itt -önérzetesnek látok, az okosságból önérzetes, vagy azért, hogy a hatalma -ne csorbuljon, vagy azért, mert mások épen látják, vagy azért, mert -bosszút akar állni ezzel valakin, vagy azért, mert épen nincs szüksége -arra a koronára. Pénz dolgában meg rendszerint az önérzetes, aki többet -akar, kezdve a taxisoffőrtől, aki visszaadja a borravalót, mert egy -hatossal többet várt, fel egészen a büszke kijáróig, aki felháborodva -küldi vissza a kétezer koronát, mert tízezerre számított. Az önérzetet, -a férfiúi büszkeséget a pénzzel szemben ilyen tisztán, ennyire -önmagáért, ennyire csupán a lelkiismeret kedvéért, ennyire kizárólag a -jó érzés kedvéért még nem is igen láttam kivirágzani. Miért nem fogadta -el a koronát ez a barnára nyomorodott sárga ember? Attól félt, hogy -méltóságos báró Udvari Tanácsosék szoaréján a világ megszólja ezért? A -rendőrségtől nem félt, mert engedélye van árúsítani és ajándékot joga -van elfogadni még az árúsnak is. Azt is olvastam valahol, hogy a kinai -kapzsi, pénzvágyó ember, a kereskedésben alattomos és kegyetlen, pénzért -minden rosszra képes. És ez mégis, a saját társadalmából kitaszítva, a -hazájától sok ezer mértföldnyire egy vendéglő kertjében visszadob egy -koronát, ahelyett, hogy a szobrot dobta volna oda és úgy ment volna el a -pénzzel, sem az ajándékot el nem fogadja, sem a már odaadott pénzért az -ellenértéket ott nem hagyja, csak azért, mert azt intették neki, hogy a -koronának alamizsna-jellege van, hanem dühösen stornirozza az egész -üzletet és amúgy rongyosan, piszkosan, soványan, betegen, szegényen és -ismeretlenül, még azt se mondva meg, hogy miféle fajta, megsértődik -magán a puszta ajánlaton és elmegy. Még ha megmondta volna, hogy -kinai-e, vagy japáni, azt lehetett volna gondolni, hogy hazafiságból -büszke, mert nem akarja, hogy azt mondhassák: a kinai koldul, vagy a -japáni koldul. De még ez az ok sem játszott közre. Az egyszerű, minden -érdektől mentes, egészen tiszta férfiúi önérzet úgy villant fel a -rongyai közt, mint egy darab tiszta színarany a piszkos iszapban. - -A rejtély, hogy ezek az emberek hogyan kerültek ide, körülbelül meg van -oldva. Eleinte azt hitték róluk, hogy valami cseh gyáros hozatta őket -Kinából, – mert kinaiak – hogy a Csehországban készült kinai -iparművészeti cikkekkel házaljanak. De aztán megtudtuk, hogy nem így -van. Ezeket a kis tarka vadkutyákat, vadbálványokat és vad-tintatartókat -ők maguk fabrikálják kemény késsel a puha kőből. Az utóbbi években -minden képzeletet felülmuló kivándorlási láz vett erőt a nyomorult kinai -lakósságon. Rengeteg ember vándorol onnan Indiába, az ázsiai -Oroszországba és Amerika nyugoti partjaira. Szegények sehol sem -kellenek, részint, mert olyan koldusok, hogy aki náluknál szegényebb, az -csal, részint mert nincs az a munkabér, amiért ne dolgoznának. Ezért -aztán a hatóság is meg a munkásság is üldözi őket mindenütt. Rettenetes -bánásmódban van részük, akárhová teszik be a lábukat. Ezek a pesti kóbor -szobrászok ennek a Kinából kihullámzó hatalmas áradatnak a legvégső -nyúlványai, ők vándoroltak legmesszibbre, mert nem Kelet felől jöttek -ide, hanem nyugatról, körül, a földgömb nagyobbik részét megkerülve. El -lehet képzelni, milyen rossz dolguk van odahaza, ha ekkorát vándorolnak -azért a jólétért, amiben itt részük van. - -Még egyszer találkoztam velük. Látogatóban voltam egyszer náluk, a -lakásukon. Igaz, hogy nem az illedelmes látogatási időben, déli -tizenkettőkor, sem délután hatkor, hanem úgy éjfél körül, s akkor se -nagyon udvariasan, mert két rendőr nyomta be az ajtót, miután a -zörgetésre nem nyitották ki. A dolog úgy történt, hogy az előljáróság -kiküldöttjével és két markos rendőrrel elindultunk éjszaka a -nyomortanyák megvizsgálására. Egy jónevű és bizonyára igen jómódú úrnak -a házában, a harmadik emeleten volt egymás mellett vagy három ilyen -egyszobás lakás. Abban a szobában, ahol a kinaiakat találtuk, épen -tizenhárman aludtak. Nem akarom elrontani annak a napját, aki napfényes -délben olvassa ezt, sem annak az éjszakáját, aki az ágyban szivarozva -futja át e sorokat, ezért nem adok részletes leírást arról, amit ott -tapasztalni lehetett. Csak annyit, hogy a két rendőr levegő után -kapkodva szédült ki a folyosóra, miután benyomta az ajtót; csak annyit, -hogy miután abba a levegőbe bemenni nem lehetett s elhatároztuk, hogy -nyitva hagyjuk az ajtót, amíg egy kis friss levegő megy be a szobába, el -kellett mennünk a folyosó másik végébe, mert a nyitott ajtó körül az -isten szabad ege alatt nem bírtunk a kiáramló bűztől állani, pedig sem a -derék előljárósági hivatalnoknak, sem a két rendőrnek ez nem volt az -első ilynemű kirándulása, nem is szólva szerény magamról, aki többet -jártam Pesten ilyen helyen, mint rokokó-szalonban. Még talán csak -annyit, hogy párosával feküdtek az ágyakban a lakók, nők, férfiak -vegyesen és a falon annyi bogár mászott, hogy a kis tolvajlámpással nem -az orrunk elé, hanem a falra világítottunk, mikor mellette elmentünk, -mert aki hozzáért a falhoz, az néhányat elvitt onnan, erre el lehetett -készülve. Ebben a hotelben, ebben a társaságban találtunk egy ágyban két -kinait, amint boldogan aludtak. A lámpafénybe is boldogan, mosolyogva -pislákoltak, mialatt a többi mind nagyon meg volt ijedve. Egy ragyogó -szemű, értelmes kis zsidófiú mutatta be őket az egyik ágy sarkából. - -– Kérem – mondta – ezek gazdag emberek. - -– ??? - -– Igen, mert ma délelőtt voltak a vámházban és ötszáz koronát tettek le -készpénzben, Kinából jött nekik utánvétellel ötszáz koronáért anyag, -olyan puha kő, amiből szobrokat faragnak vésővel. Itt faragják minden -este tízig, ma is faragtak este tízig, amíg le nem feküdtek. Mi meg -néztük őket. - -Az ágyért nyolcvan krajcárt fizetnek egy hétre. Ketten alszanak benne. -Ötszáz korona volt a párnájuk alatt. A Ritz elegánsabb hotel, de abban -sem alszanak korrektebb kereskedők. Eszembe jutott a korona, amit a -«spanyol» visszautasított. Egyik kinai olyan, mint a másik, miért ne -lehetett volna a kettő közül az egyik az, aki a vendéglőkertben oly -büszke volt? Lehetett volna még egy kicsit nézni őket, kérdezni őket, -gondolkodni felőlük, ha bírtuk volna tüdővel és gyomorral. Elmentünk, -elől a rendőr vitte a lámpát és rémülten vigyázott, hogy a falhoz ne -érjen. Így rájuk sötétedett a szoba és mi, akik utolsóknak jöttünk ki, -hallottuk, amint a tizenhárom ember felsóhajtott, fellélegzett. Aztán a -csöndben, ahogy a többi tizenegy utánunk fülelt, mikor már a -rendőrkardok kint csörrentek a folyosón, rekedten suttogva, nagyon -gyorsan beszélni kezdett egymással a két kinai. Hogy mit, azt nem tudom. -A végét nem is hallottam. Lehet, hogy ezt a gyönyörű, kényelmes, boldog -országot dicsérték, ahol ilyen jól lehet élni, nem úgy, mint a nyomorult -Kinában. - -Azóta nem láttam közülök egyet se. Csak Liuigi vagy Tphuigi -kollegájukról olvasom, hogy egészen váratlanul, egy perc alatt -meggyilkolta az automobil. Azt mondják, hogy néhány perc alatt a város -különböző részeiből vagy tíz kinai csődült oda a holttestéhez és -jajveszékelt, imádkozott fölötte az utca közepén. Hogy hogyan terjedt el -olyan hamar kinai nyelven a városban a szomorú hír közöttük, az egészen -titokzatos. - -Körülbelül ez minden, amit a budapesti kinai kolóniáról tudok. Hadd -legyen legalább ez a nekrológja ennek a szerencsétlen sárga -vándormadárnak, akár ő volt a büszke spanyol, akár nem, akár őt láttam -aludni a nyomortanyán korrekt kis iparával, akár nem. Mindenesetre -ezekhez tartozott, tehát megérdemli a rokonszenvet. És semmiesetre sem -volt érdemes szegénynek ezért, amit itt kapott, olyan messziről eljönnie -a büszke férfiak és a korrekt üzletek e szép városába. - - - - -Egy ravatalnál - -1914 junius. - -Lechner Ödön sírjára a virágok közé egy nagy, ércfedelű panaszkönyvet -kellene tenni, mint ahogy Heine párisi sírján a virágok között egy -vaskosár van a névjegyek számára. A halála után is üldözött költő ezzel -a vaskosárral, amelybe egyébként minden smokk és minden snob pontos -lakáscímmel ellátott névjegyet dob be, mintegy névszerinti szavazást kér -az utókortól, hogy szembeszálljon e szavazatok révén a hivatalos -Németország gyűlöletével. A Lechner Ödön sírján nincs szükség ilyen -tüntetésre: az ő hazafiságát, az ő tehetségét nem vonta kétségbe senki. -Az ő sírjára a magyar művész-élet nagy és örök panaszkönyve illik, -amelybe írja bele a bánatát minden olyan ember, akinek itthon elismerték -a képességeit, s akit ennek dacára egyszerűen nem hagytak élni. - -Lechner sírjánál hatalmas tüntetése zúg a jobbérzésű magyar -intellektuálisoknak. Egyhangú nagy keserűség azok ellen, akik ezt a -személyileg is végtelenül bájos, ártatlan, jó, kedves öreg embert -üldözték. Szeretném a lehetőségig pontosan és objektiven megállapítani, -hogy miért üldözték életében pályatársai ezt a nagy művészt és mi volt a -bűn, amit vele szemben elkövettek. Épenséggel nem szabad kikelni az -ellen, hogy e körül a koporsó körül a lázadozás szele viharzik és a -szemrehányások zápora hull. Ez nem az a koporsó, amelyhez frázisok és az -át nem érzett közrészvét tömegkönnyei illenek. Ebben a koporsóban -rettenetes erejű morális tanítás van, amely feszegeti belülről s amelyet -nem lehet elnyomni azzal az elvvel, hogy a halottnak béke és -ellenségeinek mentelmi jog jár. Ennek a halottnak nem kell a gyászoló -közönség tiszteletteljes nyugalma és az ő ellenségeitől nem elég az, -hogy most gyászflóros cilindert vesznek elő és a ravatalnál megadják a -tiszteletet. E mellett a koporsó mellett fegyverrel és zászlóval kell -állani és e mellett a koporsó mellett nincs megbocsátás és egymás -nyakába való borulás. Lechner Ödön nem mártir, de ha van a magyar -köztisztesség állapotának áldozata, úgy ő az; ha van a művészi szabadság -és becsület kérdésének agitatórius halottja, úgy ő az. - -Mese az, hogy nálunk bármely művészet terén fölfedezetlenül maradhat a -tehetség. A legutóbbi harminc év vad előretörtetésében nem maradt itt -titokban semmi kvalitás, sőt azt lehetne mondani, hogy irodalom és -képzőművészet terén harminc év óta valóságos fölfedezési mánia dühöng, -amely a visszaélés határáig is elmegy és olyan éhes, hogyha egy héten -nem sikerül fölhajtania az ismeretlenségből egy igazi tehetséget, nagy -mohóságában megelégszik a talmival is. Az az elve, hogy ne álljon be -hiány a fölfedezések folytonosságában. Minden hétre jusson egy új -szobrász, egy új író, egy új színész, egy új festő, egy új muzsikus. A -hivatalos, állami bányában dolgoznak Akadémiáék és Kisfaludyék, -választásokon, pályázatokon, Budapesti Szemléjükben, állami -megrendeléseikben és minisztériumi megbízásaiknál egyre újabb és újabb -neveket dobnak piacra. A színházaknak megvan a maguk külön bányája, -ahonnan gyors tempóban hozzák ki az új félisteneket. Hatalmas bányából -merít a sajtó, amelynek kedvencei viszont nem kellenek a hivatalos -világnak, de amely például szövetségben és kölcsönösségben van a -színházzal és egynémely művészeti egyesüléssel. Külön bánya a Nyugat és -társasága, amely nyilvánosságot és sikert biztosított nagyszámú új -tehetségnek. Nem is lehet fölsorolni azt a sok területet, amelyen ez a -mohó aranyásás folyik már néhány évtized óta és nem tudom elképzelni azt -a csak félig-meddig capax művészi hajlamot, amely, ha valamelyik -bányatársulatnál aranynak jelentkezik, meg ne kapja az illető társulat -fémjelzését. Ebből az következnék, hogy ezek a társulatok dühös -pártszenvedélytől vezéreltetve nem ismerik el kölcsönösen egymás -aranyát. Furcsa dolog, de nálunk ez még nincs így. Először is a legtöbb -igazi tehetség után egyszerre négy-öt társaság kapkod, hogy magának -kaparintsa meg. Másodszor pedig – ez tagadhatatlan – a fölfedezések -iránt a nagy közvéleményben olyan nagy és becsületes jóakarat van -nálunk, az átszivárgás az egyik társaságból a többibe annyival nagyobb, -mint külföldön, hogy képletesen szólva: nálunk minden művészeti -egyesülésnek, akár hivatalos, akár szabad egyesülés, akár folyóirat, -akár csak kávéházi asztal, valósággal elismert bankjegykibocsátási joga -van, a közönség elfogadja és készpénznek veszi bármelyik csoport -bankóját, fizet vele és megbecsüli az értékét, annyival is inkább, mert -– ismétlem – az egyes csoportok nem ridegek egymás iránt, legfölebb ha -egymás túlzásaiért haragusznak, de teljesen megtagadni egymás jobbfajta -fölfedezéseit nem szokták. A fiatalok nem türelmetlenek egy Baksay -Sándor kiváló képességeivel szemben, az öregek lényegileg soha nem -vonták kétségbe Ady Endre nagy költői hivatottságát; a Nyugat tiszteli -Kiss Józsefet és a Hét elismeri Móricz Zsigmondot; Szinnyei-Merséért -rajonganak a legfiatalabbak, Szép Ernő értékelői közt sok «öreg» van. -Bródyt, Gárdonyit minden «legfiatalabb» is nagyra tartja. A festők közt, -ahol pedig legélesebb a veszekedés, minden gáncs azzal kezdődik, hogy -«tehetséges ember, de…» vagy azzal végződik, hogy «… de azért -föltétlenül tehetséges ember.» Örvendeni kell ennek a kölcsönös -megbecsülésnek és annak az elvnek, amely nagyjából mégis csak uralkodik -nálunk, hogy aki igazán talentum, attól azt ezer kifogás mellett sem -szokták megtagadni a bírálói vagy az ellenségei. Merem mondani, hogy -amióta olvasok és írok, itt nálunk még egy igazi tehetség se veszett el. -Hogy nyomorult anyagi viszonyainkba belenyomorodott és belepusztult -egynehány, az bizonyos. De olyan módon, amely módon francia, angol vagy -német tehetségek igenis el szoktak veszni: hogy senki nem törődik velük, -hogy mindenütt hiába kopogtatnak elismertetésért, – így nem veszett el -nálunk az utóbbi időben még egy fél tehetség sem. Szegényen élni, -gondokban megtörni, koldusan meghalni sokat hagyott ez a társadalom. De -a szikra isteni eredetét megtagadni, erre a pénzbe nem kerülő, de másutt -mégis oly gyakori makacsságra nem hajlott. Lechner Ödön művészi -tehetségét, sőt annak kivételesen magas fokát tudtommal komoly ember -Magyarországon nem tagadta soha. A megélhetéséhez szükséges eszközei -tudtommal – bár gazdag ember nem volt – időnkint megvoltak, más években -meglehettek volna nála. Mint minden igazi bohémembernek: hol volt pénze, -hol nem volt, de nem is nagyon ambicionálta, hogy milliók maradjanak -utána. Miért van mégis annyi mély szomorúság és olyan keserű érzés az -emberben, ha az ő pályájára gondol? - -Miért nem vették be maguk közé Lechner Ödönt soha azok, akiktől az -anyagi boldogulás függ, akik teret tudtak volna adni az ilyen ritka – az -ő mesterségükben különösen ritka – tehetségnek, akik lehetővé tudták -volna tenni, hogy hatalmas nyomait hagyja ebben a városban egy nagy -építőgéniusz, – miért szidták, miért vonogatták a vállukat, miért -üldözték, miért hagyták ki, miért tolták hátra, miért kergették el -mindenünnen, mindig tele szájjal hangoztatva, hogy «nagy tehetség, de…» -Miért? Mert «_nem lehetett vele kezdeni semmit_.» Ez a magyartalan, -köznapi, sokat használt mondás a legtömörebb összefoglalása mindannak, -ami kifogás Lechner Ödön ellen gazdag és arrivált pályatársai közt -elhangzott. Ki az az ember, akivel «nem lehet kezdeni semmit?» Ez az -ember az, aki nem tartozik bele abba a nemzetközi szövetségbe, amelynek -tagjai világrészeken át nyújtják egymás felé a kezüket, akik sötét -éjszaka megismerik egymást, akik, ha sohse találkoztak előbb az életben, -csak egymásra néznek és mindennel tisztában vannak, akik hamarább -találták ki a nemzetközi világnyelvet, mint dr. Zamenhof az esperantót, -akik talán nem is nézik, hanem szagolják egymást, mert olyan -villámgyorsan és olyan halálos biztonsággal ismernek egymásra, akikben -megvan az az új és nekünk ismeretlen rezgés-érzék, aminek szerveit a -tudósok denevérfajták szárnyában és fülében fedezték föl s amely több, -mint a látás, hallás, szaglás és tapintás együttvéve. Nem tudom, hogyan -nevezzem el ezt az egész világon egyöntetű nagy társaságot, hogy -igazságtalan ne legyek. Mert az, ami őket összetartja, néha kevesebb, -néha több, mint korrupció. Tehát nem mondhatjuk, hogy a korruptak -szövetsége. Nem is a tehetségteleneké, mert vannak köztük lángeszű -emberek is. Nem is az érvényesülteké, mert van köztük éhező is. Nem -filiszterek és nem smokkok. Amilyen világosan és tisztán érzem ennek a -nagy társaságnak a létezését és összetartását, oly nehéz és bonyolult -feladat papirosra leírni az alapszabályait. Kénytelen vagyok a köznapi -beszédhez visszamenekülni. Ezek azok, akikkel «lehet valamit kezdeni», -idetartozik, aki «hagy magával beszélni», aki «nem veszi ezt olyan -szigorúan», aki azt mondja «ugyan kérem, másnak is kell élni», vagy -«ugyan, kérem, ez majd csak elcsúszik a többi közt». Egyéb jelszavai -ennek a társaságnak: «a fák nem nőnek az égig», – vagy «mindennek van -határa» – vagy «jó, jó, de azért erre meg arra tekintettel kell lenni», -vagy «bocsánat, de azt mégse lehet mondani», – vagy «azért, mert valaki -tehetséges, mégse lehet ilyen modorban beszélni», – vagy «a közönséget -mégis meg kell becsülni, hiszen ő fizet» – vagy «kikérem magamnak, -attól, hogy rokonom, még lehet tehetséges ember». Azt mondják: «emberek -vagyunk mindnyájan, önnek is vannak hibái». Azt mondják: «hja, a puszta -tehetség még nem elég». Azt mondják: «uram, ne beszéljen így, mert az az -ember a berlini egyetem tanára». Azt mondják: «na, na, na, ne túlozzuk a -dolgot», ezt mondják: «bocsánat, ha ennyi tekintélyes ember mondja, nem -kell akadékoskodni». Nehéz őket determinálni, mert legnagyobb fegyverük -a hallgatás, legfontosabb alapelveik azok, amiket elhallgatnak, -legerősebb közös akcióik azok, amelyekről nem beszélnek, még egymás közt -sem. Egy embert egyszerűen kihagynak. Valami disznóságba amelyből -hasznuk lehet, némán belenyugszanak. Soha nem gyűléseznek, nem beszélnek -össze, nem lehet őket megcsipni valami összeesküvésen, mert a hatodik -érzékükkel érintkeznek. Nem szorulnak arra, hogy titkos jeleket adjanak -egymásnak, mint a szabadkőművesek. Ezek azok, akik sohse járnak a -klubba, de ha forrongás van, mint a sáska, úgy jönnek leszavazni a -reform-pártok ellen. Ezek azok, akik nem szeretik Vázsonyit. Ezek azok, -akik örülnek a sajtótörvénynek. Ezek azok, akik Tiszát se szeretik -mindig. Ezek utálják az ujságírót, az ügyvédet, a szociálistát, mert ez -a három fajta szerintük kotnyeles, erőszakos, tolakodó. Ezek köpdösik -meg a nagy mestereket azzal, hogy folyton rájuk hivatkoznak, mintha azok -is hozzájuk tartoztak volna. Ezek piszkolják be a természetet azzal, -hogy úgy tesznek, mintha imádnák. Ezek népszerűtlenítik a vallást azzal, -hogy fölhasználják. Ezek egyezkednek ki egymás között, ezek vannak -«tekintettel a viszonyokra», ezek találják az időt «még el nem -érkezettnek», nem butaságból, hanem mert ez felel meg az érdekeiknek, -ezek hallgatják meg a leglázítóbb beszédeket egészen hidegen, ezeket nem -lehet meggyőzni, ezek kompromittálják a szép és jogosult -konzervativizmust, ezek rendezik a gaz ál-forradalmakat, ezek fognak -maguknak fiatal ál-úttörőket, ezek keresik a középutat ott is, ahol vagy -jobbra vagy balra kell menni a tisztességes embernek, ezek miatt nem -lehet zavartalanul szeretni egy nagy embert, akinek a nevébe -kapaszkodnak, ezek köpnek a sarokba, ezek mennek el a temetésekre, ezek -gratulálnak, ezek jubilálnak, banketteznek és protegálnak, ezek bérelnek -kirándulóhajót, ezek tesznek boldoggá kis korcsmárosokat, ezek fizetnek -negyven éven át egy cselédnek havi tizenkét forintot, ezek mondják -egymásnak: «elnök uram» és «kérlek nagyságos uram», ezeknek van csúnya -és szenvedő feleségük, ezek hortyognak alúl a hálókocsiban, mikor te -felmászol a harisnyáik közé, ezekből állnak a zsürik és bizottságok, -ezek beszélnek bele a gyermekeik házasságába, ezektől félnek a vizsga -után öngyilkos gyermekeik, ezek tudják a boszút hidegre tenni, ezek -foglalkoznak sokat klasszikusok fordításával, ezek kártyáznak kicsibe, -ezek szeretnék mindig a cipőjüket levetni, ezek a zsidót csak akkor -utálják, ha szegény, ezek nem járnak a divatos kávéházakba és ezeknek -van mindig valami testi szaguk, ha más nem, hát parfüm vagy otkolon, -ezek tudnak igazán, hősiesen és jól orrot fújni, ezek néznek bele a -zsebkendőbe, mielőtt visszateszik és ezek mondják e művelet után: «… -igen… hát hol is hagytam abba?» - -Ezek azok, akiknek nem kellett Lechner Ödön. Sajnálom, hogy nem tudtam -rövidebben és jobb módszerrel meghatározni őket. Ezek azok, akik -üldözték. És az a Lechner Ödön művészi és emberi dicsősége, hogy nem -kellett nekik. Ezért a dicsőségért kellett neki, az elismert -tehetségnek, nyomorultul szenvednie testileg és lelkileg, minden -érzékenységgel, amivel csak a művész szenvedhet. És ez az a dicsősége -Lechner Ödönnek, amelyet nem tartok elég nagynak és megnyugtatónak -ahhoz, hogy belém fojtsa a keserűséget a ravatal mellett. Másnak ez a -társaság nem csinált annyi bajt, mint neki. Másnak csak egy házasságát -rontotta el, vagy a gazdagodását tette lehetetlenné, ismét másnak adott -pénzt, de megtagadott tőle valami állást vagy poziciót, ismét mást -leszavazott az Akadémián, egy egyetemi tanárságnál vagy egy pályadíjnál. -Annyira alaposan azonban nem végzett senkivel, mint Lechner Ödönnel. -Tulajdonképen soha semmi pozitiv rosszat nem cselekedett vele, csak «nem -tudott kezdeni vele semmit». Az életét gyilkolta meg lassan, a lángját -oltotta ki szivárgó nyálával. Most ott áll a koporsója mellett és kórust -énekel. Mert egyike legfontosabb alapszabályainak, hogy aki meghalt, az -automatice tagjává válik. A halott ember megbízható ember. Mert második -fontos alapszabálya, hogy az embernek megbízhatónak kell lenni. Nem -merek elmenni szegény Lechner papa temetésére, mert nem bízom a -gyomromban, ha ott meglátom őket. - - - - -Ferenc főherceg - -1914 julius. - -Még kitombolja magát a kiváncsiság és a magas politika – e pillanatban -még nem tudni, vajjon elmegy-e a politika az ágyúkig is, – azután pedig -minden emberi érdeklődésen, «érdekes részleten», «szenzációs háttéren», -minden ujságon, szertartáson, diplomácián és háborún keresztül elérkezik -Ferenc főherceg alakja a legendához. Erről a Ferenc-legendáról -beszéljünk egy kicsit. - -Három címen is kijár Ferenc Ferdinándnak, vagy amint ő magát nevezte: -Ferenc főhercegnek a legenda. Legenda jár neki, mert trónörökös volt: -ezért kapja az örök és soha még el nem maradt királyfi-legendát. Legenda -jár neki, mert hirtelen megszakadt fiatal élet volt: ezen a címen kapja -a második legendát, a Petőfi, a reichstadti herceg, a Georges Bizet -érdekességét. Végül legenda jár neki, mert a nagy szerelmesek, a _grands -amoureux_ közé tartozott, egy érdekes, erős, nagyon nyilvános, tiszta -szerelem férfihőse volt. - -A trónörökös-legendák a költészetüket a trónörökösi állapot hatalmas -érdekességétől kapják. A leendő császár ezerszer érdekesebb, mint maga a -császár. A fejlődésben levő, előttünk növekedő férfi körül, aki a -trónnak van szánva, millió sejtés, titok, terv, vágyakozás mosolyog, -maga ez a foglalkozás csupa költészet. A trónörökös viszonya ahhoz, -akinek a trónjára vár, a trónörökös obligát hallgatása és -titokzatossága, ami mind azért van, hogy a trónon ülő ne nagyon érezze -maga körül a türelmetlenségnek még a szelét sem, minden trónörökösnek, -mint tettvágyó fiatal embernek, természetes elnyomatása minden öreg -uralkodó által, a szavaira tapintatból rakott békó, az okosságból és -illemből leláncolt temperamentuma, a befelé feszülő, mert lelakatolt -véleményei, maga az a letagadhatatlan és mindenkinek minden percben -eszébe jutó tény, hogy itt egy fiatal élet vár egy öreg élet végére, -hogy kiélhesse magát, – mindez a tömeg szemében rejtélyes, érdekes, -szomorú hőssé tesz minden trónörököst, mindez a trónörökösből néma -lovagot csinál. A trónörökös a mindenki titkos vőlegénye. - -Ezenfelül a trónörökös mindaz, ami az emberekben remény. A trónörökös a -«majd másképp lesz ez!» A trónörökös minden, ami bevégzetlen, minden ami -változás; övé a vágyakozás és a félelem, a trónörökösé a «holnap» szóba -összetömörített minden költészet. A trónörökös minden politikai -reménynek a foglalatja és ezért örökké fiatal, ezért nincs életkora, -nincsenek ősz hajszálai, ezért van mindig a pályája kezdetén, sőt ezért -közeledik – mialatt öregszik – mindjobban a pályája legkezdetéhez: – -ezért az a rettenetes és megnyugodni nem akaró érzés a népben, mikor egy -trónörökös meghal. Ő, aki a jövő. Ő, akinek leglényegesebb eleme, hogy -azért van a világon, hogy mást túléljen. Az élet, az élés gondolatát oly -intenziven képviseli, hogy az élete nem tud meghalni ugyanabban a -pillanatban, mint ő. Az ő élésének, túlélésének, továbbélésének -gondolata túllendül az ő testi halálán és legendává lesz. A néptömeg -érzésvilága nem akar belenyugodni annak a halálába, akinek az élést -fő-foglalkozásává tette. A Rudolf-legenda után jön a Ferenc-legenda. A -trónörökösi pálya úgy telítve van az emberi fiatalság gondolatával, hogy -hirtelen megszakadtával csak úgy dől belőle a költészet. Gondoljunk -azokra a trónörökösökre, akik körülöttünk élnek; mindeniknek megvan már -életében a maga titokzatos regényessége; a német trónörökös furcsa, -fékezhetetlen, sűrűvérű, szenvedélyes hire világraszóló érdekes alakot -csinált belőle; a volt szerb trónörökös kalandos, vadregényes, végül -tragikus alak lett; csupa titok és romantika a beteg cárevics; az angol -trónörökös valósággal lázba hozta a közelmultban Párist. -Legtökéletesebben a két osztrák és magyar trónörökös fejezi ki ennek az -állapotnak az érdekességét: Rudolf és Ferenc. És mind a kettő megkapta a -királyfiromantika mellé a fiatalon és erőszakosan megszakított élet -töviskoronáját, a másik nagy és ellenállhatatlan legenda-termő elemet, -amely a polgári kiválóság értékét is hirtelen a kétszeresére szokta -emelni, amely Petőfit a nagy költő magasságából a félistenség fellegei -közé ragadta, ezt a fiatalon való meghalást, amely nélkül nincs az -emberiségnek örök bánata egy emberi élet után, örök szerelme egy emberi -szív iránt, s amely nem hiányzik, mert nem is hiányozhatik, minden idők -legszebb legendájából: a Jézus élettörténetéből sem. - -A harmadik költészettermő elem Ferenc főherceg esetében a nagy és nem -titkolt hitvesi szerelem. Ez egymaga elég volna ahhoz, hogy -bebalzsamozza az ő emlékét az utókor tömegei számára. Nála azonban -hozzájárul az emléke tökéletesebb konzerválásához, mert közelebb viszi -az alakját az anyákhoz és a feleségekhez, a hősi szabadítóról álmodó -szegény leányokhoz és minden férfihez, aki a nagy, erős, tiszta, bátor, -egészséges, hű és törhetetlen férfiúi szerelemnek ezt a nagyon egyszerű, -majdnem minden lélektani érdekességtől érintetlen klasszikus képét még -romlatlan tisztelettel tudja szemlélni. - -A császársággá soha nem vált trónörökösség, a fiatalon elvágott élet és -a szerelem hármas forrásából ered tehát mindaz a költészet, amely a -tömeg lelkében túléli a főherceget. Ugyanaz a három elem, amelyből a -Rudolf költői képe van összetéve. És mégis, egy világ választja el, -különbözteti meg egymástól a két legenda zamatját. Rudolfnak, még -életében, lirai és szentimentális elemekből állott a -királyfi-érdekessége. A művészetek, tudományok barátja volt, s a -politikai hazugságok, amelyek róla elterjedtek, s amelyek legutolsó -hulláma a Larisch grófné könyvének fantasztikus összeesküvési meséje, -mind magukon viselték a primitiv hősiesség kisebb értékű -szentimentálizmusának a bélyegét. Az ő magyarbarátsága, az ehhez fűzött -és a népben még ma is virágzó politikai dalfüzér, az az ábrándos, -népdalos, titkolt-reményes szinezet, amelylyel magyar személyes hívei -bezománcozták az alakját, mind csupa lira, olyan, aminőt valamikor -«szenvelgőnek» neveztek. A Ferenc főherceg trónörökösi érdekessége csupa -komor erő, csupa époszi konstrukció, a róla elterjedt mendemondák is -nagyon kemény és nagyon mély embert mutattak, az ő anekdotái szárazabbak -és gőgösebbek, de férfiasabbak, mint a lágy Rudolf-dalok. A két -trónörökös emberi képét éppen a trónörökösi állapot köteles remetesége -titkolja el előttünk, meglátásukat ezenkívül a világ legzárkózottabb -etikettje: a Habsburg-etikett nehezíti meg. De az, amiről most mi itt -beszélünk, a legenda, úgysem az emberismeretből táplálkozik. A hirtelen -felvillanó képek, a hazugságok, a pletykák, a kiszivárgott csonka -igazságok alkotják a legenda levegőjét, amelyben él. És ez a levegő -Ferenc főhercegnél tiszta, kemény, éles és hűvös hegyi levegő. A -Rudolf-legenda légköre édes, nyári olasz tengerpart. - -A Rudolf halála csupa dráma és regény, csupa lélektan, szív-történet, -titokzatosság és romantika. A Ferenc főhercegé csupa történelem. Amilyen -szines és izgató, szív-remegtető, lélekzet-elfojtó, megríkató volt a -meyerlingi halál, olyan brutálisan nagyvonalú, olyan világos, olyan -vadul, olyan erősen férfiúi és katonás halál volt a sarajevói. Amaz -ábrándos sírást keltett, emez a szemek megvillanásához, az -ökölbeszorított kézhez, az összeszorított ajkakhoz vezet. Amaz éjszaka -történt, ez fényes délben. Az egy titkos kertben álló titkos kastély -legtitkosabb szobájában, ez az utcán, ezer ember láttára. Rudolf ruha -nélkül halt meg, Ferenc tábornoki díszben. Rudolf halála után mindenki, -aki szerette, azon volt, hogy minél több részlet maradjon titokban. -Ferenc főherceg halála után mindenki fanatikusává lett a legteljesebb -világosságnak. Rudolf halála sötéten vigasztalan volt, Ferenc -főhercegről bizonyos, hogy érettünk halt meg. Az a halál tragikus -befejezés volt, ez a halál tragikus kezdet. Abban a halálban minden a -multat jelentette, ebben minden a jövőt jelenti. Amaz egy bús, szenvedő -emberszív elmulása volt, ez egy bátor katona eleste. Azon a síron a -megbocsátás emeli szemét az égre, ezen a síron a komor bosszú néz a -távolba. Az a sír a nyugalmat jelenti, ez a nyugtalanságot. Ferenc -főherceg sírja a bátorság, a munka, az erő, a nyers és tiszta férfiasság -emléke a legenda szemében. - -A Rudolf szerelme dal, regény vagy dráma: már önmagában formába öntött -költészet. A Ferenc főhercegé nem lira, nem elbeszélés, nem szenvedélyek -összeütközése: a felületes szemlélő számára olyan költészettelen, mint -maga a tiszta víz vagy a tiszta levegő. A legkezdetén megvolt benne a -morganatikus szerelmek rendes regényessége, ami a nagytömeget érdekelni -szokta. A szebbik, a magasabbik, az igazi költészet számára fontosabb -része az volt, amit most élt, a családi élet éveiben, s amelynek éppen a -részlettelensége, az epizódtalansága, a meglepetés-nélkülisége, a tiszta -és egyenletes, változatlan sodrú folyamatossága, állandó -magától-értetődése és éppen ezért a pletykakedvelők szemében való -érdektelensége a hatalmas költői elem. A tiszta és és büszke hitvesi -szerelemnek olyan képe ez, amely párját ritkítja. A férfihűségnek olyan -példája, amely kell, hogy fölmelegítsen minden igazi asszonyi szivet. Az -apai becsületnek, a férji tisztaságnak a szenvedélyes szerelemmel való -olyan harmonikus egyesülése, amely bizonyos magasabb rétegeknél -általában majdnem ismeretlen. Ez a minden betegség nélkül való tiszta -szerelem, ez a minden cikornyától és édeskés dísztől ment forró hitvesi -élet, ez a két egészséges, magas, erős, egyenestartású emberi lénynek -mosolyogva átélt, álszeméremből el nem titkolt, büszkén vallott, de soha -alá nem húzott szerelmi élete, amelyet a küzdelmek csak szebbé, -nyíltabbá és büszkébbé edzettek, a Ferenc-legendát a hitvesi szerelem és -hűség ujjongó költeményévé teszi, amelyből nem hiányzik, mint ahogy nem -hiányzott a tiszta szerelem diadalmas költeményeiből már az ókorban sem, -az egyszerre, együtt való elmúlás isteni kegyelme sem. - -A Rudolf-legendát a múlt század végének titokimádó érzelmessége -formálta: a Ferenc-legendát ennek a századnak a napimádása, a tiszta -levegőben való lélegzés után érzett repeső vágya fogja munkába venni. -Amabban a régi költészet régi elemei találták meg a maguk hősét, ebben -az új költészet nyílt és bátor tekintete látja meg a magáét. Csudálatos -két sors, csudálatos két élet, és csudálatos nagy érzése egy minden -szenvedésen átégett öreg királyi szívnek: ezen a két történeten, magános -éjszakán, elgondolkozni… - - - - -TARTALOM - - A gyermekvédő 5 - A legnagyobb szemtelenség 11 - A magyar Pest 19 - Dilettánsok 35 - A maláji medve 50 - A galamblövők 53 - Egy vadászról 58 - A rikkancs és egy úr 63 - Ki a gavallér? 69 - Lencsés 84 - A szalvéta 98 - Bécsi levél 111 - Pestet szeretni… 126 - Buddha szekere 134 - Történelem 141 - Dekameron 148 - A pinguinek köszönnek 162 - Kinaiak 174 - Egy ravatalnál 188 - Ferenc főherceg 205 - - -[Transcriber's Note: - -Javítások. - -Az eredeti szöveg helyesírásán nem változtattunk. - -A nyomdai hibákat javítottuk. Ezek listája: - -60 |az a legnehezebb.» |«az a legnehezebb.» - -108 |r kokóra |rokokóra - -109 |szorossn |szorosan - -178 |valakl … nélküi |valaki … nélkül - -194 |de… |de…»] - - -*** END OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK ISMERŐSÖK *** - -Updated editions will replace the previous one--the old editions will -be renamed. - -Creating the works from print editions not protected by U.S. copyright -law means that no one owns a United States copyright in these works, -so the Foundation (and you!) can copy and distribute it in the -United States without permission and without paying copyright -royalties. Special rules, set forth in the General Terms of Use part -of this license, apply to copying and distributing Project -Gutenberg™ electronic works to protect the PROJECT GUTENBERG™ -concept and trademark. Project Gutenberg is a registered trademark, -and may not be used if you charge for an eBook, except by following -the terms of the trademark license, including paying royalties for use -of the Project Gutenberg trademark. If you do not charge anything for -copies of this eBook, complying with the trademark license is very -easy. You may use this eBook for nearly any purpose such as creation -of derivative works, reports, performances and research. Project -Gutenberg eBooks may be modified and printed and given away--you may -do practically ANYTHING in the United States with eBooks not protected -by U.S. copyright law. Redistribution is subject to the trademark -license, especially commercial redistribution. - -START: FULL LICENSE - -THE FULL PROJECT GUTENBERG LICENSE -PLEASE READ THIS BEFORE YOU DISTRIBUTE OR USE THIS WORK - -To protect the Project Gutenberg™ mission of promoting the free -distribution of electronic works, by using or distributing this work -(or any other work associated in any way with the phrase “Project -Gutenberg”), you agree to comply with all the terms of the Full -Project Gutenberg™ License available with this file or online at -www.gutenberg.org/license. - -Section 1. General Terms of Use and Redistributing Project -Gutenberg™ electronic works - -1.A. By reading or using any part of this Project Gutenberg™ -electronic work, you indicate that you have read, understand, agree to -and accept all the terms of this license and intellectual property -(trademark/copyright) agreement. If you do not agree to abide by all -the terms of this agreement, you must cease using and return or -destroy all copies of Project Gutenberg™ electronic works in your -possession. If you paid a fee for obtaining a copy of or access to a -Project Gutenberg™ electronic work and you do not agree to be bound -by the terms of this agreement, you may obtain a refund from the -person or entity to whom you paid the fee as set forth in paragraph -1.E.8. - -1.B. “Project Gutenberg” is a registered trademark. It may only be -used on or associated in any way with an electronic work by people who -agree to be bound by the terms of this agreement. There are a few -things that you can do with most Project Gutenberg™ electronic works -even without complying with the full terms of this agreement. See -paragraph 1.C below. There are a lot of things you can do with Project -Gutenberg™ electronic works if you follow the terms of this -agreement and help preserve free future access to Project Gutenberg™ -electronic works. See paragraph 1.E below. - -1.C. The Project Gutenberg Literary Archive Foundation (“the -Foundation” or PGLAF), owns a compilation copyright in the collection -of Project Gutenberg™ electronic works. Nearly all the individual -works in the collection are in the public domain in the United -States. If an individual work is unprotected by copyright law in the -United States and you are located in the United States, we do not -claim a right to prevent you from copying, distributing, performing, -displaying or creating derivative works based on the work as long as -all references to Project Gutenberg are removed. Of course, we hope -that you will support the Project Gutenberg™ mission of promoting -free access to electronic works by freely sharing Project Gutenberg™ -works in compliance with the terms of this agreement for keeping the -Project Gutenberg™ name associated with the work. You can easily -comply with the terms of this agreement by keeping this work in the -same format with its attached full Project Gutenberg™ License when -you share it without charge with others. - -1.D. The copyright laws of the place where you are located also govern -what you can do with this work. Copyright laws in most countries are -in a constant state of change. If you are outside the United States, -check the laws of your country in addition to the terms of this -agreement before downloading, copying, displaying, performing, -distributing or creating derivative works based on this work or any -other Project Gutenberg™ work. The Foundation makes no -representations concerning the copyright status of any work in any -country other than the United States. - -1.E. Unless you have removed all references to Project Gutenberg: - -1.E.1. The following sentence, with active links to, or other -immediate access to, the full Project Gutenberg™ License must appear -prominently whenever any copy of a Project Gutenberg™ work (any work -on which the phrase “Project Gutenberg” appears, or with which the -phrase “Project Gutenberg” is associated) is accessed, displayed, -performed, viewed, copied or distributed: - - This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and - most other parts of the world at no cost and with almost no - restrictions whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it - under the terms of the Project Gutenberg License included with this - eBook or online at www.gutenberg.org. If you are not located in the - United States, you will have to check the laws of the country where - you are located before using this eBook. - -1.E.2. If an individual Project Gutenberg™ electronic work is -derived from texts not protected by U.S. copyright law (does not -contain a notice indicating that it is posted with permission of the -copyright holder), the work can be copied and distributed to anyone in -the United States without paying any fees or charges. If you are -redistributing or providing access to a work with the phrase “Project -Gutenberg” associated with or appearing on the work, you must comply -either with the requirements of paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 or -obtain permission for the use of the work and the Project Gutenberg™ -trademark as set forth in paragraphs 1.E.8 or 1.E.9. - -1.E.3. If an individual Project Gutenberg™ electronic work is posted -with the permission of the copyright holder, your use and distribution -must comply with both paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 and any -additional terms imposed by the copyright holder. Additional terms -will be linked to the Project Gutenberg™ License for all works -posted with the permission of the copyright holder found at the -beginning of this work. - -1.E.4. Do not unlink or detach or remove the full Project Gutenberg™ -License terms from this work, or any files containing a part of this -work or any other work associated with Project Gutenberg™. - -1.E.5. Do not copy, display, perform, distribute or redistribute this -electronic work, or any part of this electronic work, without -prominently displaying the sentence set forth in paragraph 1.E.1 with -active links or immediate access to the full terms of the Project -Gutenberg™ License. - -1.E.6. You may convert to and distribute this work in any binary, -compressed, marked up, nonproprietary or proprietary form, including -any word processing or hypertext form. However, if you provide access -to or distribute copies of a Project Gutenberg™ work in a format -other than “Plain Vanilla ASCII” or other format used in the official -version posted on the official Project Gutenberg™ website -(www.gutenberg.org), you must, at no additional cost, fee or expense -to the user, provide a copy, a means of exporting a copy, or a means -of obtaining a copy upon request, of the work in its original “Plain -Vanilla ASCII” or other form. Any alternate format must include the -full Project Gutenberg™ License as specified in paragraph 1.E.1. - -1.E.7. Do not charge a fee for access to, viewing, displaying, -performing, copying or distributing any Project Gutenberg™ works -unless you comply with paragraph 1.E.8 or 1.E.9. - -1.E.8. You may charge a reasonable fee for copies of or providing -access to or distributing Project Gutenberg™ electronic works -provided that: - -• You pay a royalty fee of 20% of the gross profits you derive from - the use of Project Gutenberg™ works calculated using the method - you already use to calculate your applicable taxes. The fee is owed - to the owner of the Project Gutenberg™ trademark, but he has - agreed to donate royalties under this paragraph to the Project - Gutenberg Literary Archive Foundation. Royalty payments must be paid - within 60 days following each date on which you prepare (or are - legally required to prepare) your periodic tax returns. Royalty - payments should be clearly marked as such and sent to the Project - Gutenberg Literary Archive Foundation at the address specified in - Section 4, “Information about donations to the Project Gutenberg - Literary Archive Foundation.” - -• You provide a full refund of any money paid by a user who notifies - you in writing (or by e-mail) within 30 days of receipt that s/he - does not agree to the terms of the full Project Gutenberg™ - License. You must require such a user to return or destroy all - copies of the works possessed in a physical medium and discontinue - all use of and all access to other copies of Project Gutenberg™ - works. - -• You provide, in accordance with paragraph 1.F.3, a full refund of - any money paid for a work or a replacement copy, if a defect in the - electronic work is discovered and reported to you within 90 days of - receipt of the work. - -• You comply with all other terms of this agreement for free - distribution of Project Gutenberg™ works. - -1.E.9. If you wish to charge a fee or distribute a Project -Gutenberg™ electronic work or group of works on different terms than -are set forth in this agreement, you must obtain permission in writing -from the Project Gutenberg Literary Archive Foundation, the manager of -the Project Gutenberg™ trademark. Contact the Foundation as set -forth in Section 3 below. - -1.F. - -1.F.1. Project Gutenberg volunteers and employees expend considerable -effort to identify, do copyright research on, transcribe and proofread -works not protected by U.S. copyright law in creating the Project -Gutenberg™ collection. Despite these efforts, Project Gutenberg™ -electronic works, and the medium on which they may be stored, may -contain “Defects,” such as, but not limited to, incomplete, inaccurate -or corrupt data, transcription errors, a copyright or other -intellectual property infringement, a defective or damaged disk or -other medium, a computer virus, or computer codes that damage or -cannot be read by your equipment. - -1.F.2. LIMITED WARRANTY, DISCLAIMER OF DAMAGES - Except for the “Right -of Replacement or Refund” described in paragraph 1.F.3, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation, the owner of the Project -Gutenberg™ trademark, and any other party distributing a Project -Gutenberg™ electronic work under this agreement, disclaim all -liability to you for damages, costs and expenses, including legal -fees. YOU AGREE THAT YOU HAVE NO REMEDIES FOR NEGLIGENCE, STRICT -LIABILITY, BREACH OF WARRANTY OR BREACH OF CONTRACT EXCEPT THOSE -PROVIDED IN PARAGRAPH 1.F.3. YOU AGREE THAT THE FOUNDATION, THE -TRADEMARK OWNER, AND ANY DISTRIBUTOR UNDER THIS AGREEMENT WILL NOT BE -LIABLE TO YOU FOR ACTUAL, DIRECT, INDIRECT, CONSEQUENTIAL, PUNITIVE OR -INCIDENTAL DAMAGES EVEN IF YOU GIVE NOTICE OF THE POSSIBILITY OF SUCH -DAMAGE. - -1.F.3. LIMITED RIGHT OF REPLACEMENT OR REFUND - If you discover a -defect in this electronic work within 90 days of receiving it, you can -receive a refund of the money (if any) you paid for it by sending a -written explanation to the person you received the work from. If you -received the work on a physical medium, you must return the medium -with your written explanation. The person or entity that provided you -with the defective work may elect to provide a replacement copy in -lieu of a refund. If you received the work electronically, the person -or entity providing it to you may choose to give you a second -opportunity to receive the work electronically in lieu of a refund. If -the second copy is also defective, you may demand a refund in writing -without further opportunities to fix the problem. - -1.F.4. Except for the limited right of replacement or refund set forth -in paragraph 1.F.3, this work is provided to you “AS-IS”, WITH NO -OTHER WARRANTIES OF ANY KIND, EXPRESS OR IMPLIED, INCLUDING BUT NOT -LIMITED TO WARRANTIES OF MERCHANTABILITY OR FITNESS FOR ANY PURPOSE. - -1.F.5. Some states do not allow disclaimers of certain implied -warranties or the exclusion or limitation of certain types of -damages. If any disclaimer or limitation set forth in this agreement -violates the law of the state applicable to this agreement, the -agreement shall be interpreted to make the maximum disclaimer or -limitation permitted by the applicable state law. The invalidity or -unenforceability of any provision of this agreement shall not void the -remaining provisions. - -1.F.6. INDEMNITY - You agree to indemnify and hold the Foundation, the -trademark owner, any agent or employee of the Foundation, anyone -providing copies of Project Gutenberg™ electronic works in -accordance with this agreement, and any volunteers associated with the -production, promotion and distribution of Project Gutenberg™ -electronic works, harmless from all liability, costs and expenses, -including legal fees, that arise directly or indirectly from any of -the following which you do or cause to occur: (a) distribution of this -or any Project Gutenberg™ work, (b) alteration, modification, or -additions or deletions to any Project Gutenberg™ work, and (c) any -Defect you cause. - -Section 2. Information about the Mission of Project Gutenberg™ - -Project Gutenberg™ is synonymous with the free distribution of -electronic works in formats readable by the widest variety of -computers including obsolete, old, middle-aged and new computers. It -exists because of the efforts of hundreds of volunteers and donations -from people in all walks of life. - -Volunteers and financial support to provide volunteers with the -assistance they need are critical to reaching Project Gutenberg™'s -goals and ensuring that the Project Gutenberg™ collection will -remain freely available for generations to come. In 2001, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation was created to provide a secure -and permanent future for Project Gutenberg™ and future -generations. To learn more about the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation and how your efforts and donations can help, see -Sections 3 and 4 and the Foundation information page at -www.gutenberg.org - -Section 3. Information about the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation - -The Project Gutenberg Literary Archive Foundation is a non-profit -501(c)(3) educational corporation organized under the laws of the -state of Mississippi and granted tax exempt status by the Internal -Revenue Service. The Foundation's EIN or federal tax identification -number is 64-6221541. Contributions to the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation are tax deductible to the full extent permitted by -U.S. federal laws and your state's laws. - -The Foundation's business office is located at 809 North 1500 West, -Salt Lake City, UT 84116, (801) 596-1887. Email contact links and up -to date contact information can be found at the Foundation's website -and official page at www.gutenberg.org/contact - -Section 4. Information about Donations to the Project Gutenberg -Literary Archive Foundation - -Project Gutenberg™ depends upon and cannot survive without -widespread public support and donations to carry out its mission of -increasing the number of public domain and licensed works that can be -freely distributed in machine-readable form accessible by the widest -array of equipment including outdated equipment. Many small donations -($1 to $5,000) are particularly important to maintaining tax exempt -status with the IRS. - -The Foundation is committed to complying with the laws regulating -charities and charitable donations in all 50 states of the United -States. Compliance requirements are not uniform and it takes a -considerable effort, much paperwork and many fees to meet and keep up -with these requirements. We do not solicit donations in locations -where we have not received written confirmation of compliance. To SEND -DONATIONS or determine the status of compliance for any particular -state visit www.gutenberg.org/donate - -While we cannot and do not solicit contributions from states where we -have not met the solicitation requirements, we know of no prohibition -against accepting unsolicited donations from donors in such states who -approach us with offers to donate. - -International donations are gratefully accepted, but we cannot make -any statements concerning tax treatment of donations received from -outside the United States. U.S. laws alone swamp our small staff. - -Please check the Project Gutenberg web pages for current donation -methods and addresses. Donations are accepted in a number of other -ways including checks, online payments and credit card donations. To -donate, please visit: www.gutenberg.org/donate - -Section 5. General Information About Project Gutenberg™ electronic works - -Professor Michael S. Hart was the originator of the Project -Gutenberg™ concept of a library of electronic works that could be -freely shared with anyone. For forty years, he produced and -distributed Project Gutenberg™ eBooks with only a loose network of -volunteer support. - -Project Gutenberg™ eBooks are often created from several printed -editions, all of which are confirmed as not protected by copyright in -the U.S. unless a copyright notice is included. Thus, we do not -necessarily keep eBooks in compliance with any particular paper -edition. - -Most people start at our website which has the main PG search -facility: www.gutenberg.org - -This website includes information about Project Gutenberg™, -including how to make donations to the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation, how to help produce our new eBooks, and how to -subscribe to our email newsletter to hear about new eBooks. |