diff options
| author | nfenwick <nfenwick@pglaf.org> | 2025-01-25 09:47:02 -0800 |
|---|---|---|
| committer | nfenwick <nfenwick@pglaf.org> | 2025-01-25 09:47:02 -0800 |
| commit | 653702c0208e7df961050b3ed3e6106deb88905e (patch) | |
| tree | 2de0235fdeabd8d9979d9402430dd9c2cf3d5549 /old/69811-h | |
| parent | b06796dc0e040fadde228f265db0802c5db01444 (diff) | |
Diffstat (limited to 'old/69811-h')
| -rw-r--r-- | old/69811-h/69811-h.htm | 3722 |
1 files changed, 0 insertions, 3722 deletions
diff --git a/old/69811-h/69811-h.htm b/old/69811-h/69811-h.htm deleted file mode 100644 index b865ea4..0000000 --- a/old/69811-h/69811-h.htm +++ /dev/null @@ -1,3722 +0,0 @@ -<!DOCTYPE html PUBLIC "-//W3C//DTD XHTML 1.0 Strict//EN" - "http://www.w3.org/TR/xhtml1/DTD/xhtml1-strict.dtd"> -<html xmlns="http://www.w3.org/1999/xhtml" xml:lang="hu" lang="hu"> -<head> -<meta name="generator" content= -"HTML Tidy for HTML5 for Linux version 5.7.45" /> -<meta http-equiv="Content-Type" content= -"text/html; charset=utf-8" /> -<meta http-equiv="Content-Style-Type" content="text/css" /> -<title>The Project Gutenberg eBook of Ismerősök by Ferenc -Molnár</title> - -<style type="text/css"> -/*<![CDATA[*/ -body { - margin-left: 10%; - margin-right: 10%; -} - -h1,h2 { - text-align: center; - clear: both; - line-height: 200%; -} - -h2 { - margin-top: 2em; -} - -p { - margin-top: 0.75em; - margin-bottom: 0.75em; -} - -body > p { - text-align: justify; - text-indent: 1.5em; -} - -hr { - width: 33%; - margin-top: 2em; - margin-bottom: 2em; - margin-left: auto; - margin-right: auto; - clear: both; -} - -hr.chap {width: 65%} - -table { - margin-left: auto; - margin-right: auto; -} - -td { - padding-left: 1em; - padding-right: 1em; -} - -.pagenum { - position: absolute; - right: 2%; - color: gray; - font-size: smaller; - text-align: right; - text-indent:0; -} - -.tdr {text-align: right;} - -.center { - text-align: center; - text-indent: 0; -} - -.right { - text-align: right; - margin-right: 1.5em; -} - -.dropcap { - font-size: 200%; -} - -.caption-small {font-weight: bold; font-size: small;} - -.caption {font-weight: bold;} - -.caption-large {font-weight: bold; font-size: large;} - -.caption-150 {font-weight: bold; font-size: 150%;} - -.transnote { - background-color: #E6E6FA; - color: black; - padding: 0.5em; - font-family: sans-serif, serif; - font-size: 0.9em; -} - -.transnote p { - text-align: center; - text-indent: 1.5em; -} - -ul.TOC { - list-style-type: none; - padding-left: 10%; - text-indent: -5%; - width: 70%; - text-align: justify; -} - -ul.TOC li { - margin-top: 0.25em; -} - -span.ralign { - position: absolute; - text-align: right; - right: 15%; - top: auto; -} -/*]]>*/ -</style> -</head> -<body> -<div lang='en' xml:lang='en'> -<p style='text-align:center; font-size:1.2em; font-weight:bold'>The Project Gutenberg eBook of <span lang='hu' xml:lang='hu'>Ismerősök</span>, by Ferenc Molnár</p> -<div style='display:block; margin:1em 0'> -This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and -most other parts of the world at no cost and with almost no restrictions -whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it under the terms -of the Project Gutenberg License included with this eBook or online -at <a href="https://www.gutenberg.org">www.gutenberg.org</a>. If you -are not located in the United States, you will have to check the laws of the -country where you are located before using this eBook. -</div> -</div> - -<p style='display:block; margin-top:1em; margin-bottom:0; margin-left:2em; text-indent:-2em'>Title: <span lang='hu' xml:lang='hu'>Ismerősök</span></p> -<p style='display:block; margin-left:2em; text-indent:0; margin-top:0; margin-bottom:1em;'><span lang='hu' xml:lang='hu'>Feljegyzések, krónikák</span></p> -<p style='display:block; margin-top:1em; margin-bottom:0; margin-left:2em; text-indent:-2em'>Author: Ferenc Molnár</p> -<p style='display:block; text-indent:0; margin:1em 0'>Release Date: January 16, 2023 [eBook #69811]</p> -<p style='display:block; text-indent:0; margin:1em 0'>Language: Hungarian</p> - <p style='display:block; margin-top:1em; margin-bottom:0; margin-left:2em; text-indent:-2em; text-align:left'>Produced by: Albert László from page images generously made available by the Google Books Library Project</p> -<div style='margin-top:2em; margin-bottom:4em'>*** START OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK <span lang='hu' xml:lang='hu'>ISMERŐSÖK</span> ***</div> -<div class="transnote"> -<p class="center"><span class="caption">Megjegyzés:</span></p> -<p>A tartalomjegyzék a <a href="#Page_218">218</a>. oldalon -található.</p> -</div> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<h1>ISMERŐSÖK</h1> -<p class="center"><span class="caption">(FELJEGYZÉSEK, -KRÓNIKÁK)</span></p> -<p> </p> -<p class="center"><span class="caption-small">ÍRTA</span></p> -<p class="center"><span class="caption-150">MOLNÁR -FERENC</span></p> -<p> </p> -<p> </p> -<p class="center"><span class="caption">BUDAPEST, 1917</span></p> -<p class="center"><span class= -"caption-large">FRANKLIN-TÁRSULAT</span></p> -<p class="center"><span class="caption-small">MAGYAR IROD. INTÉZET -ÉS KÖNYVNYOMDA</span></p> -<p class="center"><span class="caption">KIADÁSA</span></p> -<p class="center"><span class="caption-small">FRANKLIN-TÁRSULAT -NYOMDÁJA.</span></p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_3" id= -"Page_3">-3-</a></span></p> -<p><i><span class="dropcap">E</span>zek a naplószerű feljegyzések: -– anekdoták, vitatkozások, felháborodások, ujsághírekhez és -olvasmányokhoz irott széljegyzetek – kereszteződés gyermekei. A -napló és az ujságcikk házassága ez a műfaj, amit különleges magyar -viszonyaink teremtettek meg. A papirosra naplónak iródtak, de az -iró tudta, hogy még meg se szárad a tintájuk, már nedves lesz -rajtuk a nyomdafesték.</i></p> -<p><i>Ismerősökről szólnak: az én ismerőseimről és a mindenki -ismerőseiről, nagynevűekről, névtelenekről – kortársakról. Ha egy -elszánt kutató száz év mulva egy könyvtár zugában megtalálja ezt a -könyvecskét, tekintse bátran</i> <span class="pagenum"><a name= -"Page_4" id="Page_4">-4-</a></span> <i>naplónak. Akkorra már -lehervad róla minden, ami nem napló.</i></p> -<p><i>Ennek a késői olvasónak üzenem: a kor, amelyben ez apróságok -iródtak, nyugtalan és fülledt, de még boldog kor volt, a háborút -megelőző néhány év kora. Az utolsó fejezet Ferenc Ferdinánd -haláláról szól. Ez mentse az előzőek gondtalan hangját, ez jelölje -meg pontosan a könyvecske korát és talán azt a napot is, amelylyel -a mi életünk boldogsága tulajdonképpen végleg lezáródott.</i></p> -<hr class="chap" /> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_5" id= -"Page_5">-5-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h2>A gyermekvédő</h2> -</div> -<p class="right">1910 április.</p> -<p>Ma már hatalmas szervezet a Gyermekvédő Liga, de még talán maguk -a liga vezérei se tudják, hogy ki volt az első gyermekvédő Pesten. -A külső Józsefvárosban, Ferencvárosban minden kisiparos tudja. -Valóságos legendakör szól róla. Ismert, kitünő úriember, most már -nyugdíjban van, de akkoriban rendőrtanácsos volt és a toloncház -igazgatója. Urs Nándornak hivták. Hatalmas, szélesvállú, zord arcú, -nagyon félelmes ember volt, és amikor fényes egyenruhájában, zörgő -karddal, villogó szemmel végigment az utcán, reszketett tőle -mindenki, akinek volt <span class="pagenum"><a name="Page_6" id= -"Page_6">-6-</a></span> oka a rendőrségtől félni. De azt mindenki -tudta róla, hogy aranyszívűbb ember kevés hordja a rendőrtisztek -uniformisát. Furcsán hangzik, de így van: valósággal imádták a -tolvajok és betörők. Az ő idejében igazán humánus intézmény volt a -toloncház, ahol leginkább az odakerült gyerekek iránt -érdeklődött.</p> -<p>Az ő gyermekvédő akciója olyanformán kezdődött, hogy -időről-időre szemlét tartott a toloncházba került züllött fiúk -fölött. Kikérdezte, vallatta őket és amelyiknél azt látta, hogy még -megmenthető az emberiség számára, arra rámordult:</p> -<p>– Gyere fel az irodámba.</p> -<p>A gyerek reszketve ment föl és ott Urs bácsi ismét -rámordult:</p> -<p>– Akarsz tisztességes ember lenni?</p> -<p>– Hogyne akarnék.</p> -<p>– Megigéred nekem, hogy ember lesz belőled? <span class= -"pagenum"><a name="Page_7" id="Page_7">-7-</a></span></p> -<p>– Megigérem.</p> -<p>– Dolgozni fogsz, jól viseled magadat, tisztességes leszel, nem -hozol szégyent rám.</p> -<p>– Megigérem.</p> -<p>– Akkor most eredj le, megfürösztenek, kifésülnek, rendes ruhába -bujtatnak és eljösz velem, munkát szerzek neked.</p> -<p>Félóra mulva ismét jelentkezett a gyerek, tisztára mosva, új -ruhában, mint egy kis herceg. A tanácsos felcsatolta a kardját, -szemébe vágta sipkáját és elindult a gyerekkel a Józsefváros felé. -Az emberek megnézték őket az utcán: az óriási és zord rendőrtisztet -és a szegény kis gyereket. A legtöbbet kézenfogva vezette. -Befordult vele a kis utcákba és a szemével mustrálta a kis -pinceműhelyeket, ahol szegény asztalosok, lakatosok, kárpitosok -dolgoznak. Az egyik műhelynél, amely a legbíztatóbbnak látszott, -megállt a gyerekkel: <span class="pagenum"><a name="Page_8" id= -"Page_8">-8-</a></span></p> -<p>– Akarsz kárpitos lenni?</p> -<p>– Hogyne, nagyságos úr.</p> -<p>Erre lement vele a pincébe és ott az álmélkodó, nagyon megijedt -mesternek elmondta, hogy ez egy jóravaló gyerek, akiből embert kell -csinálni, mert ez keresztényi kötelesség. Ő ajánlja és majd el fog -jönni, kérdezősködni utána. A szegény iparos rettenetesen meg volt -tisztelve és felfogadta a fiút. A tanácsos elment büszkén, -boldogan. Hetekig beszéltek a kis utcákban arról, hogy milyen -fényes, kardos nagy úr hozta ide a fiút.</p> -<p>Azután mi történt? Rendszerint az történt, hogy a fiú szépen -dolgozott két-három napig, akkor feltörte a mester fiókját, -összeszedte az ezüstkanalakat és visszaszökött a tolvajok közé a -Csikágóba vagy Erzsébetfalvára. De a derék öreg urat ez nem -bántotta. Egy hét mulva egy másik utcában jelent meg egy másik -fiúval. Aztán két <span class="pagenum"><a name="Page_9" id= -"Page_9">-9-</a></span> hét mulva a Ferencvárosba vitt egyet. Azt -mondta magában: az egyiknél majd csak sikerül. (Az igazságnak -tartozom azzal, hogy sok esetben sikerült is ez a gyermekvédelem.) -És fáradhatatlanul csinálta ezt az akciót, a maga lelkének örömére, -nem iratta ki a lapokban, nem árulta el senkinek. Csakhogy aztán -egy kis baj mégis lett a dologból. Mikor már ismerték a -Ferencvárosban meg a Józsefvárosban mindenütt, az öreg úr -egyszerűen rémévé vált a kisiparnak.</p> -<p>– Jézus Mária – mondták a kis utcákban, mikor befordult a -sarkon, kezénél fogva egy szelid kis fiút – csak ide ne hozza!</p> -<p>Később pedig, mikor a csöndes, muskátlis kis józsefvárosi -utcában megcsendült a kardja, a kis mesterek egyszerűen -leeresztették a redőnyöket, elbujtak és vacogva várták, hogy -elhaladjon a bezárt műhely előtt. <span class="pagenum"><a name= -"Page_10" id="Page_10">-10-</a></span></p> -<p>– Hála Istennek – mondták aztán – nem hozzánk jött.</p> -<p>Ott kuksoltak az ajtó mögött, a repedéseken néztek ki, -gusztálták, hogy hová megy, kit ér a csapás. Végül aztán nem volt a -kis utcákban rémületet okozóbb jelszó, mint az, amelyet egy-egy -ijedten elrohanó asszony sivított végig a csöndes nyári -délutánokon:</p> -<p>– Hamar, hamar bezárni, <i>jön az Urs egy tisztességes -gyerekkel!</i></p> -<p>Ezt egy szegény öreg józsefvárosi könyvkötő mondta el nekem, az -ő lelkén szárad, ha túlzás is van benne. De neki is volt egy inasa -Urs bácsitól. És azt hiszem, illett megemlékezni az első pesti -gyermekvédőről, ma, amikor a gyermekvédelemből már kitünően meg is -lehet élni. Ha nem csalódom, ő volt az egyetlen magyar gyermekvédő, -aki ráfizetett. <span class="pagenum"><a name="Page_11" id= -"Page_11">-11-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h2>A legnagyobb szemtelenség</h2> -</div> -<p class="right">1910 május.</p> -<p>Mikor a király legutóbb Pesten volt, ismét megjelent a -tudósításokban a kedves és ismert epizód. Ő felsége a cercle alatt -odalép Izéhez, a magyar királyi állami Izé főizéjéhez és -barátságosan megkérdezi tőle:</p> -<p>– Hogy van, kedves Izé?</p> -<p>Izé erre meghatottan válaszol:</p> -<p>– Hódolattal köszönöm Felséged kegyes érdeklődését, hála -Istennek jól vagyok.</p> -<p>Nem akarom elmulasztani, hogy ebből az alkalomból föl ne -elevenítsem egy okos és kedves ember emlékét, <span class= -"pagenum"><a name="Page_12" id="Page_12">-12-</a></span> akinek az -ilyen magas érdeklődés tekintetében határozottan különvéleménye -volt. Salamon Ödön volt ez, az évekkel ezelőtt elhalt író és -ujságíró. A Margitszigeten lakott vagy húsz esztendeig -egyfolytában. Az öreg József főherceg volt a szigetre vonatkozóan a -protektora, az ő parancsára adtak a beteges Salamonnak a szállóban -egy szép szobát, amely abban különbözött a többi szobától, hogy nem -járt hozzá számla. Ezt a boldog állapotot valamikor régen, egyszer -elrendelte József főherceg s azontúl húsz évig tradició volt a -margitszigeti fürdőkezelőségnél az, hogy Salamon Ödönnek nem -küldtek számlát. Ő, szegény, korrekt úriember volt és még a -főhercegtől sem fogadott el ajándékot. Azzal szolgálta meg a -szobát, hogy ő fogalmazta mindazokat a közleményeket, amiket a -főhercegi kezelőség a lapoknak küldött. <span class= -"pagenum"><a name="Page_13" id="Page_13">-13-</a></span></p> -<p>Egy nyáron aztán, hogy, hogy nem, új ember jött a hivatalba, s -ennek elfelejtették megmondani, hogy Salamon szobáját nem illik -megszámlázni. És egy szombati napon egyszerre csak megjelenik -Salamonnál a szobaleány és letesz az asztalra egy cédulát, amelyre -ez a cím van nyomtatva: «Számla.» Húsz forintot kértek tőle az -elmult hétről. Szegény bizony megijedt. Végtelenül szegény ember -volt és ami keveset a tárcáival keresett, azt arra költötte, hogy -ne legyen adóssága s hogy mindig elegánsan öltözzék. (Ezt -respektálta nála Bródy Sándor is, egyetlen barátja, aki a halálos -ágyánál virrasztott; mikor koporsóba tették, Bródy öltöztette -frakkba, a saját arany manzsettagombját tűzte az ingébe – «szegény -Ödön, menjen előkelően a másvilágra».)</p> -<p>Megijedt a húsz forintos számlától, de behajókázott Pestre és -estére kihozta <span class="pagenum"><a name="Page_14" id= -"Page_14">-14-</a></span> a pénzt. Kifizette a számlát. Azt mondtuk -neki:</p> -<p>– Miért nem mondod meg, hogy nem szoktál számlát kapni? -Bizonyos, hogy tévedés…</p> -<p>– Mindegy – mondta büszkén és nekünk is megtiltotta, hogy -elmenjünk az irodába érdekében «kunyorálni».</p> -<p>De a dolog kezdett kellemetlen lenni. A következő szombaton -megint jött egy számla, az is belekerült húsz forintba s azontúl -minden szombat számlával virradt.</p> -<p>– Nem – mondta egy napon – én ezt nem bírom. Nem vagyok én báró -Hirsch Mór, hogy havonta nyolcvan pengőt fizessek a szobámért.</p> -<p>– Mit fogsz csinálni?</p> -<p>– Rendet csinálok én itten, megálljatok. Rendet csinálok, -anélkül, hogy megalázkodnám a fürdődirektorok előtt. <span class= -"pagenum"><a name="Page_15" id="Page_15">-15-</a></span></p> -<p>– Hát hol csinálsz rendet?</p> -<p>– Fönt! – mondja titokzatos mosollyal. És hozzátette: – -Figyeljetek jól holnap délben és majd meglátjátok, hogy kell az -ilyen ügyet egy főherceggel személyesen, de előkelően -elintézni.</p> -<p>Másnap délelőtt hallottuk, hogy a főhercegi familia a -vendéglőben fog ebédelni. Ez úgy szokott történni, hogy a többi -vendégektől kissé elkülönítve megterítettek egy nagy asztalt, -amelyen egy csomó virág is volt. Erről tudták az emberek, hogy -«Józsefék» a kocsmában ebédelnek. Ebéd után aztán az volt a szokás, -hogy mikor a főhercegék fölkeltek az asztaltól és elindultak -sétálni, mindazok, akik személyes ismeretségben voltak velük, a -vendéglő előtt csoportosultak. Ilyenkor az öreg főherceg odalépett -hozzájuk, mindenkitől megkérdezte, hogy: «hogy van, kedves Izé?» – -kezet fogott <span class="pagenum"><a name="Page_16" id= -"Page_16">-16-</a></span> vele és távozott. Mi, többiek, -körülállottuk a csoportot és bámészkodtunk.</p> -<p>Hát aznap is, hogy vége az ebédnek, lejön a terrasz lépcsőjén -József főherceg és a csoport felé tart. A csoport szélén áll -Salamon Ödön. Mi mögötte és várunk. A sok «hogy van – hogy van» -során egyszerre csak elérkezik az öreg úr Salamonhoz. Szigorúan néz -rá, de hozzá is odalép és megszólítja:</p> -<p>– Hogy van kedves Salamon?</p> -<p>Most olyasvalami történt, amire még nincs példa a -világtörténelemben. Talán nem is lesz soha többé. Mert Salamon ezt -felelte a főhercegnek:</p> -<p>– <i>Rosszul, fenség, nagyon rosszul.</i></p> -<p>Az öreg úr nagyot nézett. Ehez igazán nincsenek hozzászokva a -királyok és a főhercegek. Ha ilyen nagy úr kérdi valakitől, hogy -hogy van, akkor az a valaki csak «köszönöm, nagyon jól» lehet.</p> -<p>– Rosszul? – kérdi. – Mi baja? <span class="pagenum"><a name= -"Page_17" id="Page_17">-17-</a></span></p> -<p>Salamon nyugodtan felel:</p> -<p>– Nem nekem van bajom, fenség.</p> -<p>– Hát kinek?</p> -<p>– A szobámnak, fenség.</p> -<p>– És mi baja a szobájának?</p> -<p>– <i>Drága, fenség.</i></p> -<p>Itt következett csak be az a pillanat, amelyről az ujságok azt -szokták írni, hogy «a fenség kegyesen elmosolyodott». A kezét -nyujtotta Salamonnak és nevetett:</p> -<p>– Jól van, Salamon – mondta, majd olcsóbban adjuk ezentúl.</p> -<p>Az olvasó bizonyára kitalálta, mi a vége. Hogy nem jött több -számla. Salamon pedig a lelkünkre kötötte:</p> -<p>– Fiúk, ezt írjátok meg rólam, ha meghalok. Írjátok meg, hogy én -voltam a világ teremtése óta az egyetlen magyar ember, aki egy -osztrák főhercegnek arra a kérdésére, hogy: «hogy van», azt -feleltem: «rosszul».</p> -<p>Volt egy vastag füzete, amibe minden <span class= -"pagenum"><a name="Page_18" id="Page_18">-18-</a></span> este a -gondolatait írta be aforizmák alakjában. (Később ki is nyomatta a -javát.) Ebbe a füzetbe aznap ezt írta bele:</p> -<p>«Mi a legnagyobb szemtelenség?»</p> -<p>«– Az, ha a koronás fő ama kérdésére: hogy van? – egy szegény -ujságíró azt feleli: rosszul.»</p> -<p>Íme, ez volt az ő kritikája erről az esetről s íme, ez az az -eset, amely e mögött az aforizma mögött meghuzódott. <span class= -"pagenum"><a name="Page_19" id="Page_19">-19-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h2>A magyar Pest</h2> -</div> -<p class="right">1911 november.</p> -<p>Százszor hallgattam el, százszor szerettem volna leírni, -százszor gondoltam meg magamat, de most már ellenállhatatlan erővel -kívánkozik ki belőlem: valahányszor arról van szó, hogy a főváros -magyar-e, vagy nem magyar, valahányszor arról beszélnek és írnak, -hogy Budapest idegen és semmi köze a magyarsághoz, valahányszor ez -az éles és elkeseredett vita megindul, mindannyiszor elképzelem -lelki szemeimmel Magyarország óriási térképét, amelynek közepén -Budapest úgy áll, mint egy tanácstalan <span class= -"pagenum"><a name="Page_20" id="Page_20">-20-</a></span> szegény -zsidó. Mert akármit mondanak vagy írnak róla, tulajdonképen ez -formálódik ki belőle. Nem én akarom ilyennek látni, az ellenségei -pingálják és formálják ilyenné. Azt mondják: amerikai, nemzetközi, -hazafiatlan, magyartalan, szedett-vedett, széllel-bélelt, semmi -köze a magyarsághoz, nem érdemli meg az «ország szíve» nevet.</p> -<p>Eszembe kell hogy jusson az a szeptemberi alkonyat, mikor – az -idén – egy külföldi társaságnak mutattam meg a várost. Félhat -lehetett. A városligetből jöttünk automobilon a Rákóczi-út, a -Kossuth Lajos utca és az Erzsébet-híd felé. Abban az időben nagy -vízhiány volt és nem öntözték az utcát. Sürű porfelhő feküdt a -városon és a nap különösen szép színekkel ment Óbudára aludni. -Nincs szebb, mint mikor a városi por, a füsttel keveredett, -felszijja a nap színeit. Itt <span class="pagenum"><a name= -"Page_21" id="Page_21">-21-</a></span> tüzes narancssárgák, -kardinálvörösek, parasztkendő-rózsaszínek és olyan enyhe és mégis -égő zöldek sugároztak át a poron, aminőket még soha sem láttam. A -keleti pályaudvarnál pokoli lárma volt. Soha életemben, se -Párisban, se Londonban még ekkora, ilyen zavaros, ilyen hatalmasan -tülekedő kocsiforgalmat nem láttam. Végig a hídig kavargó, ordító, -vaszörgéses, csöngető élet tombolt, az autónak folyton tülkölnie -kellett, a mellékutcák ontották az embereket és a kocsikat, és -amikor kiértünk a Ferenciek-terére, egyszerre megjelent előttünk a -két Klotild-palota színházi díszletszerű tornyaival, a mélybe -süllyesztett templom, a híd égbetörő két vasoszlopa és túlnan a -nagy hegy, mindez leöntve, átitatva, besugározva azzal a földöntúli -fényhatással, amit a porral és füsttel kevert lángoló napnyugta tud -csak előidézni. A távolban <span class="pagenum"><a name="Page_22" -id="Page_22">-22-</a></span> már égett egy-két lámpa, a budai -várpalota már sötétbarnán vált el a szó szoros értelmében -bibornok-vörös égbolttól, lent a barna Dunán lánggal égő aranyhalak -millióira oszlott az ég tükörképe, be kell vallanom, – pillanatra -megállt a lélegzetem, olyan gyönyörű, hatalmas, sehol nem látott és -sajátságos kép volt ez, úgy agyonnyomta a szívemet egy pillanatra -ez a város, amellyel együtt nőttem fel, amelyet együtt szidtam a -többivel, amelyet már sokszor megutáltam, megszerettem, kicsinek, -sárosnak, sötétnek is láttam, este láttam, reggel láttam, – -éreztem, hogy a fejünkre nőtt, kisiklott a kezünkből, titokzatos, -dekorativ, hatalmas rengeteggé fejlődött, – mondom, intenziven -éreztem mindezt, amikor az egyik külföldi hölgy, aki a kocsiban -ült, felkiáltott:</p> -<p>– Milyen különös, milyen semmihez se hasonlítható, <i>milyen -magyar</i> kép ez! <span class="pagenum"><a name="Page_23" id= -"Page_23">-23-</a></span></p> -<p>Ez az, kérem. Ők látják és mi nem látjuk. Ez a dáma nem Pestet -látta elsőnek Magyarországból, mert mielőtt idejött volna, harminc -falut látott, négy-öt igazán magyar kisvárost nézett meg, nem -vonaton utazott, hanem automobilon, az országútat járta, tengelyig -porban, tropikus napsütésben és tele bámulattal, nagyranyitott -szemmel nézte ennek a földnek minden más földektől való -különbözőségét és méltóságteljes báját, ez a hölgy egészen -természetesnek találta, hogy eme kisvárosok és ama falvak után ez -következik, ama magyar emberek után, akiket ismert, ez a város jön, -ez az elragadtatott, szónokias, pompaszerető építkezés, ez a por, -por, por mindenütt, ez a vad és igazi lárma, ez a kelet küszöbén -épült Amerika. És igazat kellett adnom neki, mikor ezt is -speciálisan magyarnak látta. Mert volt egy érve, <span class= -"pagenum"><a name="Page_24" id="Page_24">-24-</a></span> amely -előtt meg kellett hajolnom, és amelyet figyelmébe ajánlok -mindenkinek. Ez az, hogy ilyen sehol nincs máshol az egész világon. -Ilyen kép, ilyen hangulat csak itt van. Ez nem hasonlít semmihez. -Magyarok csinálták, magyar földön áll, hát akkor mi az -istencsudája? Még ha úgy különböznék is a vidék magyarságától, mint -egy gyufaskatulya a pápai tiárától, akkor is magyar volna, mert ha -nem magyar, akkor micsoda? Nemzetközi? Ördögöt. Zsidó? Dehogy az, -hiszen láttuk a zsidók városhangulatát a ghettókban, láthatjuk -Galiciában egész községekben. Ezekhez sincs semmi köze. Az -osztráktól úgy különbözik, mint ég a földtől. Páris? Nevetséges. -Berlin? Soha, soha. Az olasz városok imitációja? Szent Isten, erre -még gondolni is! Amerika? Valami nagyon kevés van benne ebből, de -az igazi karakterében messzibb van Amerikától, <span class= -"pagenum"><a name="Page_25" id="Page_25">-25-</a></span> mint akár -a térképen. Mint a jó bécsiek mondják: <i>da nutzt ká vánen</i> – -magyar ez, a miénk, speciálisan a miénk, csak nem látjuk, nem -tudjuk, nem érezzük, mint ahogy az ember nem érzi a maga szagát. -Már pedig a nemzeti karakter egészen pontosan olyan, mint a szag, -csak a szimattal konstatálható és a természet már úgy rendezte be -az embert, hogy szimatja csak a más szaga számára van.</p> -<p>Mikor erről van szó, az emberek a legostobább és -legrosszhiszeműbb érvekkel küzdenek a főváros ellen. Hej, mondják, -nem ez a magyar, hanem a kis zsupfedeles házikó, az a magyar, a -muskátlis ablak, az a magyar, az akácfa, a dali legény, a -végeláthatatlan rónaság, az a magyar. Bécs csak nemzeti város, de -ki az ördögnek jutott valaha eszébe Bécsben a stájer falvak illatos -nyugalmát keresni, ki kívánta a bécsiektől, hogy stájer vagy tiroli -<span class="pagenum"><a name="Page_26" id= -"Page_26">-26-</a></span> motivumokat keverjenek a frakkjukba, -mikor varratják, ki kereste ott az osztrák parasztházakat és ki -tévesztette állandóan össze a falusi élet szépségeit a nemzeti -tulajdonságokkal? Ki volt oly ostoba vagy rosszhiszemű, hogy egy -fővárostól azt kívánta volna, hogy más életet élő emberek -tulajdonságait vegye föl, ki kivánta ott az ügyvédtől, hogy -népdalokat dudoljon, mialatt az előszobájában ötven izgatott ember -vár, ki kívánta, hogy a Bristol vagy a Meissl és Schaden étterme -olyan legyen, mint a kis tiroli kocsma, kinek jutott valaha eszébe -keresni az osztrák vidék sajátságait az osztrák fővárosban? Soha, -senkinek. Csak nálunk lehet ráijeszteni Budapestre azzal, hogy neki -saját külön bűne az, ami minden más fővárosnál csak természetes, -tudniillik az, hogy a nemzeti életből csak azt veszi át, ami -városiasítható, ami megfelel egymillió együttélő embernek, -<span class="pagenum"><a name="Page_27" id= -"Page_27">-27-</a></span> hogy nem ambiciója falunak látszani, hogy -megcsinálja a maga saját külön magyarságát, amely a részletekben -nem hasonlít a vidék magyarságához, de amely kifelé, az -elfogulatlan ember szemében épen oly magyar, mint amaz, már csak -azért is, mert nem lehet más, mégha kénköves tűzeső zuhog is az -égből. Azok az urak, akik Budapest magyarságát megtagadják, -elfelejtik, hogy amikor egy földterületnek az a hivatása, hogy egy -ország fővárosa legyen, akkor az a földterület abban a pillanatban -belép a fővárosok nemzetközi szövetségébe és egy sehol meg nem írt, -de a világ köztudatában meglevő ceremóniálé szerint tartozik élni, -kénytelen fölvenni tízezer olyan szokást, amelyet minden főváros -fölvesz, kénytelen börzét építeni, villamos vasutat járatni, -satöbbi, satöbbi, és ezzel kénytelen a külső képét főváros-szerűvé -tenni, ami egyenesen ellentmond a falu <span class= -"pagenum"><a name="Page_28" id="Page_28">-28-</a></span> és a -kisváros hangulatának, amit ezek az urak állandóan összetévesztenek -a nemzeti és faji hangulattal. Most már ezen a tízezer dolgon belül -megtartja a magyarságát nyelvben, érzésben, törekvésben, e nagy -dolgokban épúgy, mint a rendőrei egyenruhájában, a -cigánymuzsikájában, a magyarstílű épületekben, tehát a kis -dolgokban. De a jó urak csak azt látják, vagy csak azt akarják -látni, hogy itt sehol nem látszik a rónaság, itt sehol nem -bólongatnak a jegenyék és nincs sehol gömbakác, nem hallatszik az -aratók danája, mire a jó urak kiköpnek, elszomorodnak és szidják -ezt a nemzetközi magyartalan fészket és addig szidják, amíg szerény -magam is, aki szeretem ezt a várost és tudom is róla, hogy magyar, -elkámpicsorodom és úgy képzelem el őt magamnak Magyarország -térképének kellő közepén, mint egy szomorú zsidót. <span class= -"pagenum"><a name="Page_29" id="Page_29">-29-</a></span></p> -<p>Hallatlanul népszerűek itt azok a sóhajtások, amik a Fráter -Loránt nótáiból, a Szabolcska verseiből és bizonyos képviselők -beszédeiből hangzanak ki. Tele van a város akácfavirággal, de ez -nem az igazi. Nem falusi, tehát nem magyar. A ménes sehol nem -legelget a Teréz-köruton. Hej, pedig akkor volna csak igazán magyar -ez a város, ha a parlament előtt ménes legelgetne. És az -Andrássy-úton sehol nem hullámzik az aranyszínű vetés, pfuj. Ki -kereste valaha Párisban a champagnei szőlők végtelen zöldjét? Okos -ember ott már csak a szénsavval pezsgővé magasztosított szőlőlevet -kereste, mert tudta, hogy a fővárosban a szőlőhegy ezzé válik. A -buzát a főváros börzévé változtatja. És azért még nem nemzetközi és -zsidó és idegen és hazafiatlan, hanem csak főváros. Az emberek, a -főváros legromlatlanabb magyarjai is nem csöndesek, bölcsek, -méltóságteljesek, <span class="pagenum"><a name="Page_30" id= -"Page_30">-30-</a></span> pipázók, mint az igazi magyarok. Miért? -Mert ahol egy millió ember szalad a kenyere után, ott nem ér rá -senki emlékezni magyarságának azokra a tulajdonságaira, amelyek -szorosan össze vannak forrva a vidéki élet nyugalmasabb tempójával. -Erre azt mondják: elzsidósodott. Ördögöt. Elvárosiasodott, ez az -igazság. Apponyi Albert azt mondta Rooseveltnek, mikor itt járt, -hogy a főváros nem magyar. És elvitte vidékre, megmutatni neki -Magyarországot. Ahelyett, hogy azt mondta volna neki: elnök úr, itt -is úgy van, mint önöknél, mint mindenütt az egész világon, úgy van, -hogy a főváros épen a maga város-volta miatt különbözik a vidéki -élettől, de ha azt is akarja látni, azt is megmutatom. Roosevelt -soha nem mondta volna Apponyi Albertnek, hogy Newyork hazafiatlan, -mert nincsenek benne prairiek, indiánok és az igazi, becsületes -<span class="pagenum"><a name="Page_31" id= -"Page_31">-31-</a></span> faj-amerikai farmer-élet kiveszett -belőle. A Kossuth Lajos temetésén mit mondott volna Rooseveltnek -Apponyi? A nemzeti tüntetések idején, amikor huszárok nyargaltak -közénk és ugyancsak Kossuth temetése előtt, amikor egy zászlóért, -ami valamit jelentett, ötven ember fogatta el magát és száz meg -száz verette meg magát a rendőrökkel, nem voltunk magyarok? És -minden küzdelmünk, minden gondolatunk, minden városi büszkeségünk, -minden mulatságunk nem magyar? A legmulatságosabb, hogy mindazok az -idegenek, akik idejárnak (volt szerencsém elégnek végigmutogatni -itt minden lehetőt), valósággal lelkesednek még a mi rongyos és -szerintem utálatos kávéházi életünkért is, nagyszerűen meglátják -benne a mi politizáló kedvünknek, nemzeti élénkségünknek, -henyélésünknek és még tíz-húsz elismert magyar tulajdonságunknak a -képét. <span class="pagenum"><a name="Page_32" id= -"Page_32">-32-</a></span> Pedig ez már csak igazán nemzetközi -Apponyiék szerint. Még ha kinevetnek is érte, meg kell mondanom, -hogy például az a mód, ahogy nálunk a kávéházban ülnek – az «ülnek» -szón van a hangsúly – az emberek, speciálisan magyar. Így nem ül a -világon senki, csak mi. Nézzék meg, hogy ül Deák Ferenc a szobrán, -vagy Arany János a Múzeum előtt. A fotelnek ez az úri kényelemben -való hatalombavevése, ez a méltóságteljes ülés, amely felér -méltóság és erő dolgában egy német ember állásával, ez a hintóhoz -szokott, gyalog nem járó emberre valló, anekdotázó ülés ezer meg -ezer példányban látható a kávéházakban. És nem tehetek róla, de így -van, még Kohn Móric is, amikor nyitott fiakkeren a lóversenyre -megy, úgy ül a kocsiban, mint ahogy a legmagyarabb mágnásoktól és a -legfajtisztább főispánoktól tanulta, nem úgy, mint a bécsi ember, -nem úgy, mint a <span class="pagenum"><a name="Page_33" id= -"Page_33">-33-</a></span> londoni vagy a párisi, hanem kényelmesen -a kocsi sarkába vetve magát, egy kicsit balra vagy jobbra hajtva a -fejét, aszerint, hogy melyik oldalon ül, miért? mert a magyar úr -kihajtja oldalt egy kicsit a fejét, hogy a lovai járásában -gyönyörködjék, hogy a lovai lábait lássa. Ezt Kohn Móric már nem -tudja, de azért félrebillent fővel ül, mert így ül gróf Főrendiházy -is, még akkor is, ha fiakkerben ül és nem a saját lovai húzzák. -Persze ezt mi már nem látjuk, amíg a pihentszemű külföldi nem -figyelmeztet rá és nem látjuk azt a millió ilyen kicsiséget, -amikből a speciális karakter összerakódik és felülünk azoknak a -sóhajtozóknak, akik az akáclombot kivánják vissza a -Ferenciek-terére és akik az ilyesmiből tőkét kovácsolnak ellenünk. -Bezzeg kinevetnék azt a pesti embert, aki Szakál-Högyészen azt -kérdezné: hol van itt a Newyork-kávéház? De nekik, <span class= -"pagenum"><a name="Page_34" id="Page_34">-34-</a></span> akik onnan -jönnek, szabad itt azt kérdezni, hogy hol van az akáclombos kis -utca. Nem akarják megérteni, hogy ha egy milliós város magyar, az -másként magyar, mint egy háromezer lakóssal bíró község és nem -akarják belátni, hogy Budapest még akkor se lehetne magyartalan, ha -akarna, mert a szent, hatalmas és áthághatatlan természeti törvény -értelmében ezt a várost a magyar föld izzadta ki, és csakis -olyannak izzadhatta, amilyen, és ha ilyennek izzadta, hát ez a -magyar. <span class="pagenum"><a name="Page_35" id= -"Page_35">-35-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h2>Dilettánsok</h2> -</div> -<p class="right">1912 március.</p> -<p>Még nincs ez a mondás annyira elterjedve, hogy tilos volna -elmesélni: egy lipótvárosi úrhölgytől, akinek három szép, -egészséges fia van, azt kérdezte valaki, hogy mi lesz a fiaiból. -Milyen pályára adja őket? Azt mondja boldog mosollyal a jó hölgy: -«az én fiaim legyenek dilettánsok. Amíg mások a jogászi pályán -lumpolnak, addig ők fessenek, írjanak, komponáljanak. Legyenek -dilettánsok.»</p> -<p>A jó hölgy ezt nem mondta gúnyos éllel. A jó hölgy ezt egészen -komolyan mondta, mert látja, hogy Budapesten <span class= -"pagenum"><a name="Page_36" id="Page_36">-36-</a></span> százszámra -vannak ilyen jobbmódú ifjak és lányok, akik egyszerűen a dilettánsi -pályára készültek, nem tudnak semmit, de megkövetelik és ami a -keserves, meg is kapják a művészi pályának kijáró ama tiszteletet -és megbecsülést, amelyet oly sokszor tagad meg a közönség az igazi -művészektől. Ifju urak, akiknek a papájuk sok pénz fölött -rendelkezik, műtermet tartanak, ott kennek, mázolnak, modernkednek -estig, amikor is smokingot öltenek és elmennek a társadalomba -inkasszálni a dicsőséget. Más ifju urak zenéket izzadnak, dalokat -szereznek, operetteket írnak, este szintén frakkba vagy smokingba -bujnak és inkasszálnak. Az embernek már nem biztos az élete Pesten; -némely családban nem szabad Shakespearet dicsérni, mert van egy kis -fiú, aki darabokat ír és van egy kis színigazgató, akinek addig -sírja tele az ifjú a fülét, amíg elő is adja a darabot. -<span class="pagenum"><a name="Page_37" id= -"Page_37">-37-</a></span> Más családban nem szabad Fényes Adolfot -vagy Rippl-Rónait említeni, mert a bubi képeket fest és Fényes -bácsi vagy Rónai mester egyszer félrehúzta a száját, amikor a -spenótot meglátta és nem akart rögtön belemenni, hogy a spenót -jobb, mint Greco. Puccininek, amikor itt járt, minden familiában, -amely kötéllel meg tudta fogni, a bubi eljátszott egy saját -szerzeményt, és hogy Puccini nem aratta itt azokat a szimpátiákat, -amelyeket várt, annak főoka az, hogy nem borult a sok bubi nyakába -és nem mondta, hogy ő azonnal leugrik a Gresham-palota negyedik -emeletéről, mert nem érdemes zenésznek ezt a nyomorult életet -folytatni, ha bubi műveit hallotta. Bubi minden családban, -ahelyett, hogy a könyvei fölé borulna és az alapvizsgájára -készülne, vagy bejárna a papa boltjába és ott megtanulná, hogy -hogyan kell a szigetszentmártoni <span class="pagenum"><a name= -"Page_38" id="Page_38">-38-</a></span> rőfösnek a nyakába sózni a -piros bársonyszalagot fekete szegéllyel, zenét komponál a -zongoránál, hosszú hajat és rémes adósságokat növeszt, fekete inget -visel, gyalázza az igazi művészeket és a legtöbb esetben beugratja -családját is abba az ostoba szolidaritásba, amely miatt, mint -mondám, Spitzingeréknél nem szabad Shakespeareről beszélni, -Sputzingeréknél nem szabad Fényes bácsit említeni és -Spatzingeréknél nem illik Puccini nevét kimondani. Aki ma Pesten -társaságba jár, annak meg kell tanulnia nemcsak azoknak a nevét, -akiktől a ház úrnője hosszú házasélete folyamán már elvált, nemcsak -azok neveit, akikkel a papát a színházak táján emlegetik, hanem ha -azt akarja, hogy közkedvelt egyén legyen, meg kell tanulnia a bubi -műveinek a címeit is és indexre kell helyezni azoknak a rossz -bácsiknak az egész életét, akik <span class="pagenum"><a name= -"Page_39" id="Page_39">-39-</a></span> elég merészek voltak, -bubiról azt mondani, hogy olyan tehetségtelen, mint a tök.</p> -<p>Dilettánsoknak adom a fiaimat, – mondta a jó hölgy, és a maga -szempontjából igaza volt. Ennek igen érdekes oka van Pesten. Még -pedig kettő. Az első oka ennek az a sok legenda, amely mind arról -szól, hogy rideg apák mint akarták megakadályozni most már híres -művészek pályáját. Valamikor régen, a mi gyermekkorunk idejében az -volt a divat, hogyha a fiú ujságírónak, szinésznek, festőnek vagy -muzsikusnak akart menni, a jó apa így szólt: kitépem a füledet. Még -régibb példáig visszamenve, a jó öreg kocsmáros, Petőfi apja, is -azt akarta, hogy a fia az ő mesterségét folytassa. Már most ezeket -az apákat egymásután érte az úgynevezett blamázs. A derék polgárok -fiaiból igen sokszor nagy művészek lettek és a László <span class= -"pagenum"><a name="Page_40" id="Page_40">-40-</a></span> Fülöpök -családjai, akik látták, hogy a fiuk mégis csak jól tette, hogy nem -maradt Streliskynél fotografus-legény, mert ime, a világ -leghíresebb festője lett belőle, személyes barátja a német -császárnak és a saját palotájában lakik Londonban, elszégyelték -magukat azért, amiért valamikor azt merték mondani a fiúnak: -«maradj csak te meg a pályádon, ha szorgalmas leszel, majd csak -nyitsz egy kis fotografus-termet és jól megélsz belőle.» Az apák ma -Pesten meg vannak félemlítve, szerény és derék polgári apa már nem -meri kupánütni a gyereket, ha elkerüli az iskolát, mert attól fél, -hogy a fiából valamikor László Fülöp vagy Mikszáth Kálmán lesz és -akkor őrajta, az apán, fog nevetni az egész világ. Hallottam -egyszer két apát panaszkodni egymásnak egy társaságban. Az egyiknek -százezreket jövedelmező terménykereskedése van, a másik hatalmas -birtokot <span class="pagenum"><a name="Page_41" id= -"Page_41">-41-</a></span> bérel. Mind a kettőnek a bubija kávéházba -jár és fekete inget növeszt.</p> -<p>– Jaj, – sóhajtott az egyik, – ha én tudnám, hogy a fiúnak van -tehetsége, nem kényszeríteném, hogy üljön be az én százezreimbe. De -ki tudhatja azt biztosan előre? Nézze, itt van a Spotzinger, az is -kitépte a fia fülit, amiért nem tanult és most az ő fia az a híres -Spocányi, akinek egy arcképért tízezer font sterlinget fizetnek -Londonban.</p> -<p>Azt mondja erre a másik:</p> -<p>– Apának mindenesetre be kell biztosítania magát arra az esetre, -ha a fiából nagy ember találna lenni. Azt hiszi, olyan nagy öröm -nekem, hogy valaha beleírják az irodalomtörténetbe, hogy én -megvertem a fiamat, amikor a versíráson rajtakaptam? Miért -szerepeljek én a világ végezetéig az iskolakönyvekben, mint -<span class="pagenum"><a name="Page_42" id= -"Page_42">-42-</a></span> ostoba, szűk látkörű és rideg apa? Én nem -akadályozom meg a fiamat semmiben. Írjon. Ne járjon az egyetemre. -Törje be a tükröket. Ez az apa kötelessége.</p> -<p>Terrorizálva vannak. Ez az egyik ok. Nem akarnak nevetségesekké, -s ami ennél komolyabb, nem akarnak akaratukon kívül rossz apákká -válni. A másik ok már közel jár az anyagiassághoz. A művészi pálya -az egész világon, de nálunk, ahol sokáig egyértelmű volt a -koplalással, jövedelmező dologgá vált. Hogy francia, angol és német -írókról, művészekről ne is beszéljünk, ma már van néhány magyar -művész, aki a maga százezer koronáját megkeresi évenkint, ha nem -éri baleset. Több van, akinél ötven-hatvanezer korona évi jövedelem -szinte biztos. Az ujságírói pályán azokkal szemben, akik, fájdalom, -még most is éhbérekért dolgoznak, van tizenöt-húsz ujságíró, -<span class="pagenum"><a name="Page_43" id= -"Page_43">-43-</a></span> aki megkeresi a maga harmincezer -koronáját, ha mellékesen egy kis irodalmat vagy operettet is űz. -Festők vannak évi húszezer korona adósságtól fölfelé évi -nyolcvanezer korona keresetig. Szobrászok szerencsés esetben -százezrekhez juthatnak. És amióta Lehár Ferencnek volt esztendeje, -hogy félmilliót keresett zeneszerzéssel, és nálánál kisebb alakok, -mint például a bécsi Fall Leó, a jobb éveikben nem is adják havonta -ötven-hatvanezer korona tantiémen alul, azóta muzsikát írni sem -épen lenézett dolog a pesti apák szemében, pláne, ha ezzel szemben -láthattak már életükben egy-egy jól kifejlődött orvosi vagy tanári, -bírói, hivatalnoki nyomort. Ami a pénzügyi részét illeti a -dolognak, ma már nincs az a kajla bécsi operettszöveg-gyártó, aki -leül írni egy felvonást annyiért, amennyi fizetést nálunk az -államtitkár kap. Ezen a ponton <span class="pagenum"><a name= -"Page_44" id="Page_44">-44-</a></span> igaza is van az anyagelvű -apának, mert mi az ördögnek verje ő fejbe a fiát azért, amiért több -pénzt akar keresni, mint az államtitkár.</p> -<p>Ezek az okok. Az eredmények pedig igen antipatikusak. Nagyon sok -művészt azért Magyarország sem tud eltartani és a tapasztalat épen -azt mutatja, hogy a dilettánsok sokkal nehezebben mondanak le a -művészi pályáról, mint az igazi tehetségek. Ezeket el lehet -riasztani, mert folyton kétkednek magukban, érzékenyek, -bizonytalanok, ijedősek. A dilettáns ezzel szemben először is -jobban ragaszkodik a nyomorult kis fél-talentumához, mert őnála a -művészet boldogtalan szerelem, és az már ősrégi tapasztalat, hogy -az igazi szerelem mindig a viszonzatlan szerelem. Másodszor azért -ragaszkodik hozzá, mert igazi művészre nézve sohse szégyen, ha -nyomorúságában rőfös boltot nyit vagy elmegy hivatalt <span class= -"pagenum"><a name="Page_45" id="Page_45">-45-</a></span> vállalni, -így ha Jókai Mór nem tudott volna megélni a regényeiből és -kénytelen lett volna a Józsefvárosban fűszerüzletet nyitni, ezzel a -cégtáblával: <i>Jókai Mór vegyeskereskedése</i>, azért Jókai Mór -maradt volna és minden körülmények között ő lett volna a magyar -haza legnagyobb elbeszélője, – de képzeljék el, hogy -Spitzinger-fiú, már mint a zseniális Spitzinger-fiú, kénytelen -bemenni a papa terményüzletébe, ugyan mi marad akkor a zseniális -Spitzinger-fiúból? Ezért fog ő görcsösen ragaszkodni a művészi -pályához, ezért fog vacsorákat adni festők és szinigazgatók -tiszteletére, ezért fogja keresni a befolyásos ujságírók -társaságát, ezért fogja inkább elenni a kenyeret mások elől azzal -az ingyencikkel, amit ír, vagy azzal az ingyenmuzsikával, amit -komponál, ezért fog utolsó lehelletéig ragaszkodni az ő -művészetéhez, érzékenyebben, több hiúsággal, nagyobb <span class= -"pagenum"><a name="Page_46" id="Page_46">-46-</a></span> -áldozatokkal, mint a világirodalom bármely Petőfije vagy -Beethovenje. Félre ne értessem: ez nem jelenti azt, hogy milliomos -nem lehet egyszersmind jó író és nagy művész is. Erre nálunk is van -egy-két példa.</p> -<p>Mindez pedig nem feljajdulás, csak konstatálása annak, hogy -kezdenek már egy kicsit sokan lenni a zseniális bubik. Kezdenek -nagyon is tolakodni, nyomakodni a műtárlatokon, a redakciókban, a -szinházaknál. Kezd már egy kicsit tele lenni velük Pest. Itt már -van egy egészen új bubi-irodalom, amelynek megvannak a maga -drámaírói, lírikusai, tudósai, van egy egészen új bubi-festészet, -amelynek megvan a maga Cézanneja, Manetje, sőt a maga Benczúrja is, -van egy bubi-zene, amely Strauss Richárdokat és Debussyket termel -és mindezekre ráadásul van egy bubi-közönség, amely a -bubi-művészetet <span class="pagenum"><a name="Page_47" id= -"Page_47">-47-</a></span> pártolja, számontartja, amely -elragadtatott és elvakult apákból, anyákból, rokonokból, szerelmes -lányokból és – most jön a keserves – még igazi művészekből is áll, -olyanokból, akik a bubi papájánál váltóilag vannak angazsálva, vagy -akiktől képet vesz a bubi rokonsága. A nyomor már sok igazi művészt -hajtott bubiék szolgálatába és a legtöbb bubi mögött mint pártfogó, -egy nemkereső, szegénységben maradt, eladósodott igazi áll, aki a -bubit elviszi a kávéházba és bemutatja Szinnyei bácsinak, de mikor -este hazamegy és magára marad, elátkozza bubit és a maga -szegénységét. Ezenkívül még egy-két körülmény segíti bubit a -dilettánsi pályán. Többek közt az, hogy nálunk semmi téren nincs -igazi kritika s így nem is vehetjük rossz néven a közönségtől, hogy -bizonyos, komplikáltabb műfajoknál összekeveri bubit az igazi -művésszel. Voltam én már olyan verniszázson, ahol bubit -<span class="pagenum"><a name="Page_48" id= -"Page_48">-48-</a></span> nagyon kinevették, de rosszat senki nem -írt róla az ujságba. És többek közt segíti őket az a furcsa -körülmény, hogy ahol nincs igazi közönség bizonyos dolgokra, mint -például nálunk, ott a bubi személyes hívei igen sokszor pártját -fogják a dilettánsnak az igazi művésszel szemben. A nem-szervezett -közönségnek ez a jóindulata a dilettánssal szemben legjobban -látszik meg azokon a hangversenyeken, amelyek tízével-húszával -hangzanak el a téli szezonban Pesten, és ahol médi vagy bubi olyan -tapsokat kap, amilyeneket akar, ugyanattól a közönségtől, amely az -Operában Carusot a szó szoros értelmében kipisszegte. Az ilyen, nem -kulturált és kritikával nem fegyelmezett közönség mindig valami -belső ellenségeskedéssel volt a professzionátusok iránt, mindig -jobban szerette a maga fajtáját, azt a «művészt», aki <span class= -"pagenum"><a name="Page_49" id="Page_49">-49-</a></span> félig maga -is publikum, aki közelebb áll hozzá, mint egy-egy vad géniusz. -Ezért vannak most bubiék divatban Pesten, és ezért értem én -teljes-tökéletesen azt a jó hölgyet, aki azt mondta, hogy -dilettánsokat csinál a fiaiból. <span class="pagenum"><a name= -"Page_50" id="Page_50">-50-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h2>A maláji medve</h2> -</div> -<p class="right">1912 junius.</p> -<p>Abból a sok csendőrből, aki most Pesten a rendőrséget őrzi, -mindenhova jut egy-kettő. Nem tudom, az enyém szabadnapos volt-e, -vagy más címen járt az állatkertben, elég az hozzá, hogy ott láttam -sétálni. Kakastollát lengette a szél, ő pedig ment egyik ketrectől -a másikhoz, egy noteszkönyvvel a kezében. Mindenütt megállt, nézte -egy ideig az állatot, aztán megnyalta a ceruzáját és írt valamit a -noteszbe. Ment tovább. Ejnye – mondom magamban – ez mégis csak -érdekes, ez a karhatalmi tényező, aki jegyzeteket csinál az -állatkertben. Mentem utána. Bevallom, már akkor egy <span class= -"pagenum"><a name="Page_51" id="Page_51">-51-</a></span> kicsit meg -voltam hatva, mert sejtettem, hogy mit ír. A maláji medve -barlangjánál mögéje álltam és belenéztem a noteszébe. Gyönyörű -kalligráfiával ezt írta bele: «Maláji medve, kicsiny, csinos barna -állat, szabadon látható.» Azzal ment tovább, a másik barlang -felé.</p> -<p>Uraim, uraim, politikus uraim, ez mindenütt a világon tréfás -eset volna, a párisi Jardin d’Acclimatationban épúgy, mint a -berlini Zooban. Nálunk nem az, és engedjék meg, hogy egy nagy adag -meghatottságot jelentsek be ez eset kapcsán. A karhatalom, amikor -szerét tehette, elment művelődni az állatkertbe és jegyzeteket -csinált. Képzeljétek el, hol az isten háta mögött állomásozik ez a -jó fiú, és képzeljétek el, milyen szép lesz az, amikor majd -hazatér, körülülik és ő előveszi a noteszt és felolvassa, hogy a -maláji medve milyen kicsiny, csinos barna állat. Gondoljátok el, -milyen Balkán az a <span class="pagenum"><a name="Page_52" id= -"Page_52">-52-</a></span> politika, amiért ő szegény itt lakik most -Pesten és milyen Európa az, amit ő csinált, mikor tanulni ment -férfikorban, deresedő fejjel, az állatkertbe. Gondolkozzatok csak -egy percig azon, hogy milyen messze volt ő ott a maláji medve -ketrece előtt mindattól a montenegrói államtudománytól, amely -Pestre rendelte, mily messze volt tőle kulturában, jóakaratban, -bölcseségben, nyugalomban és az élet szépségében. Ha nem tudnám, -hogy a kenyerét veszítheti ezért, megkérdeztem volna a nevét tőle -és most kiírnám. De így otthagytam, egy kis örömmel a szívemben, -egy kis reménnyel, egy kis boldogsággal, mert arra gondoltam, hogy -mégis lesz itt valaha emberség, komolyság, becsület és munka, és -lesz itt még egyszer sok, igen sok embernek ilyen naiv hite az élet -szebb értékeiben, aminő hit ebben a noteszes csendőrben volt. -<span class="pagenum"><a name="Page_53" id= -"Page_53">-53-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h2>A galamblövők</h2> -</div> -<p class="right">1912 junius.</p> -<p>A margitszigeti rendőrök, nem tudom hányan vannak, tízre, -tizenkettőre becsülöm a kirendeltséget, szerény tapasztalatom -szerint ennek az egész világnak a legjobb rendőrei. Lehet, hogy -külön válogatják oda őket, lehet, hogy a szép és előkelő környezet -teszi, de öröm őket hallgatni, mikor az idegent kalauzolják, öröm -látni a buzgóságukat, amellyel a nem-rendőri szívességeket teszik a -publikumnak, ahogy hölgyeken segítenek, ahogy gyerekekre vigyáznak, -– tizenöt év óta nézem őket, de még egy se volt köztük, aki -<span class="pagenum"><a name="Page_54" id= -"Page_54">-54-</a></span> ne lett volna különb a híres londoni -rendőrnél. A minap dolgom akadt az egyikkel. A kis szállóban lakó -fürdővendég kocsiját nem eresztette tovább a hajóállomásnál. -Kérdésemre udvariasan azt felelte, hogy ez a rendelete. És tréfálni -nem lehet, mert neki is van notesze, és ha a renitens kocsist vagy -soffőrt oda beírja, akkor biztos a büntetés. Egyszer azonban látom, -hogy mégis csak robog autó a tiloson túl, benne nagy büszkén két -közismert vasaltnadrágos. Ejnye – mondom magamban – ezt nem értem. -Odamegyek hozzá és megkérdezem, miért szabad annak a kettőnek az, -ami a többinek nem szabad. «Hja, uram» – mondja a rendőr okos -mosollyal – «azok az urak a galamblövészetre mennek.» Mosolygott, -mert ő is érezte az igazságtalanságot, amelynek védelmét reá -bízták. Kisült a következő. <span class="pagenum"><a name="Page_55" -id="Page_55">-55-</a></span> A beteg fürdővendégnek, annak nem -szabad a kocsijával a szállóig hajtatni, mert az két-háromszáz -koronát fizet a szobájáért havonta és azért lakik ott, hogy -gyógyítkozzék. Ez a vendég port ver és akadályozza a forgalmat, ez -gyalogoljon egy fél kilométert, ha haza akar menni. De gróf -Uborkafa és báró Pénzenvette és minden egyéb földi kisisten, akinek -kedve szottyan galambokat puffogtatni a sziget végében, felrobog, -port ver, forgalmat akadályoz szabadon és jogosan, és gőgös -mosollyal robog el a hotel mellett, ahova a fizető polgárnak csak -gyalog szabad mennie. Mikor az öreg főherceg derék és józan -gazdatisztjei kormányozták a szigetet, akkor víztorony még nem -volt, de nem volt ilyen haszontalan és ordináré igazságtalanság se -azon a területen. Ezt a luxust nem merte volna megengedni magának -<span class="pagenum"><a name="Page_56" id= -"Page_56">-56-</a></span> annak a nagy úrnak a hivatalnoka, mert -épen a gazdája, aki igazi nagy úr volt, azt hitte, hogy még az -ilyen kicsiségben is egyforma jogaik vannak az embereknek. Abban a -pillanatban, amikor a demokrata főváros kezd parancsolni a -szigeten, már nem szabad Kis Péternek az, ami szabad gróf -Lámpavasnak és báró Pártkasszának. Azon az egyszerű okon, hogy ez -galambot megy lőni, szabad neki az, ami nem szabad a sántának, aki -a vízgyógyintézetben lakik. Ép az a jellemző a mi kis -kellemetlenségeinkre itt Pesten, hogy felháborítóbbak, mint -Lipcsében egy vasúti szerencsétlenség. Én nem tudom, a többiek is -így vannak-e vele, de én egy napig betege tudok lenni az ilyen kis -silányságnak. A rendőr, szegény, igazat ad nekem a szemével, de -mosolyog. Ő már különb dolgokat is látott. Én pedig odább -<span class="pagenum"><a name="Page_57" id= -"Page_57">-57-</a></span> kullogok és egy kicsit szégyellem -magamat: ezen boszankodom, mikor az ország a feje tetején áll. -Viszont aztán az az érzésem, hogy talán épen ezek azok a dolgok, -amikért az ország a feje tetején áll és még mindig nem a talpán. -<span class="pagenum"><a name="Page_58" id= -"Page_58">-58-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h2>Egy vadászról</h2> -</div> -<p class="right">1912 junius.</p> -<p>Még egy kis eset az állatkertből. Megyek, nézek, bámulok, -egyszerre csak látom, hogy egy szürkeruhás ember, aki addig -nyugodtan állt mellettem, és akinek addig semmi baja sem volt, -felkapja a sétapálcáját, arcához illeszti, ahogy a puskát szokás és -lelövi vele az oroszlánt. Az oroszlán nyugodtan aludt tovább, a -szürkeruhás pedig újra célbavette a bottal, hosszan célzott reá, -aztán csöndesen, szinte csupán a maga mulattatására, azt mondta, -hogy pppu. Majd hirtelen utána megint: pppu. Duplacsövű puskának -képzelte <span class="pagenum"><a name="Page_59" id= -"Page_59">-59-</a></span> a botot. Kettőt lőtt belőle. Aztán -megkezdődött a mulatság. Az ember ment egyik állattól a másikhoz. -Utána négy-öt idegen. A szürkeruhás lelőtte a zsiráfot, a -disznószarvast, a bölényt, a gnut, az elefántot, majd a vizilóhoz -indult, kétségkívül azzal a szándékkal, hogy azt is lelövi. Akkor -már hajtói is voltak, két másik úr kiflit dobált a pocsolyába -Jónásnak, mire ez kidugta a fejét a vízből. A ravasz vadász -természetesen rögtön főbelőtte, kétszer, aztán ment tovább. A -társasággal a kengurunál találkoztam ismét, akkor már százötvenen -lehettek. Elől ment a vadász, utána a hajtók a kiflikkel, majd a -közönség, boldogan. Szegény kenguru nem is sejtette, mi vár rá, -bámult egy ideig a népre, aztán elugrott. Rettenetes pillanat volt. -A vadász célbavette és halkan, hogy az állat meg ne hallja, -megjegyezte: «ezt nehéz, mert nagyon ugrál.» «Mindegy, <span class= -"pagenum"><a name="Page_60" id="Page_60">-60-</a></span> mindegy», -– biztatták a többiek – «maga olyan ügyes ember, hogy ezt is -eltalálja.» A vadász ismét célzott. Halotti csönd volt. Aztán -halkan hangzott: pppú. Rögtön utána a második: pppú. Egy hang azt -mondta a tömegből: «nem volt meg.» A vadász hátrafordult, piros, -dühös arccal és izgatottan szólt: «ki mondta, hogy nem volt meg?» -Senki se felelt, a közbeszóló gyáva volt, nem mert jelentkezni. De -már tizen ordítottak hátra: «Igenis megvolt.» A kenguru vígan -ugrált és ha jól láttam, kavicsot evett ezalatt, a tömeg pedig -majdnem hajbakapott azon, hogy megvolt-e, vagy nem volt meg. A -vadász és pártja már dühös volt. «Hallatlan. Hiszen itt álltak -mellettem, hát nem a két szeme közt volt meg?» «Persze, hogy -megvolt!» Elindultak. «Menjünk a fókához» – mondta valaki, – «az a -legnehezebb.» <span class="pagenum"><a name="Page_61" id= -"Page_61">-61-</a></span> «Kérem» – mondta a vadász, – «tessék -akármit elém adni, hogy nem találom-e el.» És mentek, porfelhőt -verve, izgatottan, akkor már kétszázan is lehettek, fókát lőni. -Elől a vadász. A sétabottal.</p> -<p>Nem tudom, mi mindenre lehetne ezt hamarjában alkalmazni. Mert -annyi mindenre lehet gondolni, ha eszembe jut ez a szegény pesti -oroszlánvadász. Bálványokra, amiket az emberek maguknak csinálnak, -hogy aztán higyjenek bennük, magyar közéleti karriérekre, olyan -férfiakra, akik a közéletben vadásztak így évekig, amíg végre egy -párt tömörült mögéjük és minden lövésükre vakon megvoltot kiáltott, -államférfiakra, akik folyton lelőtték az oroszlánt, mindig csak -sétabottal, mialatt az oroszlán aludt és nem is tudta, hogy ő már -megvolt, írókra, művészekre, akik egy életen keresztül <span class= -"pagenum"><a name="Page_62" id="Page_62">-62-</a></span> lőttek -sétabottal, a szélhámosokra, akik sétabotból tüzelnek a börzén… Nem -is kell, ne is állapodjunk meg egyikben sem. Konstatáljuk csak, -hogy ennek a bolond kis heccnek átkozottul pesti íze volt. -<span class="pagenum"><a name="Page_63" id= -"Page_63">-63-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h2>A rikkancs és egy úr</h2> -</div> -<p class="right">1912 junius.</p> -<p>Délután négy órakor jöttem befelé a városba, villamoson. Hátul -álltunk a kalauznál többen, mellettem egy idősebb, szigorú arcú úr. -Az egyik állomásnál, épen, mikor a kocsi indul, felugrik egy -rongyos kis gyerek, Estet árulni. «Nem méc», – mondja a kalauz – -«most ugrasz fel, amikor már megy a kocsi?» És le akarja lökni. -Egyszerűen és kedvesen, lelökni, a pótkocsi alá. «Ejnye» – mondja -mellettem az idősebb úr – «nem hagyja békében azt a gyereket?» De -nem volt tanácsos a kalauznak most szólni, <span class= -"pagenum"><a name="Page_64" id="Page_64">-64-</a></span> mert az -öreg úrnak villogott a szeme és egy kicsit reszketett a hangja. -«Nézze meg az ember» – mondja aztán kissé csöndesebben az öreg. – -«Gyere ide, fiacskám. Adj egy Estet. Nesze, itt van három krajcár. -Egy krajcár a tied.» – «Kezeit csókolom» – mondja a gyerek. – «Csak -hagyd <i>édesem</i>», mondja az öreg úr. Édesem. Erre a szóra -mindenki az öreg úrra néz. Ilyet nem szoktak rikkancsnak mondani. A -gyerek már nem volt sehol, leugrott, talán már egy másik -villamosról akarta lelökni a kalauz, de ez a szó, ez az «édesem», -ez ott maradt a kocsin, beszállt a nyitott ajtón, amelyen át -kinéztek a bennülők az öreg úrra, némelyek mosolyogtak, egy kövér -asszony iszonyú komolyan nézte az urat és robogtunk, csöngettünk, -vágtattunk, visítottunk a kanyarodóknál, de valami melegség volt a -kocsin ettől az édesemtől, amelyen most éreztem <span class= -"pagenum"><a name="Page_65" id="Page_65">-65-</a></span> először, -hogy milyen szép és milyen magyar szó, mennyire lefordíthatatlan, -nem lehet azt mondani, <i>mein Süsser</i>, azt se, hogy <i>mon -doux</i>, sem azt, hogy <i>my sveet</i>, ezt csak édesemnek lehet -mondani, ebben a kicsit elkopott és íme, mégis oly aranyos -melegségben fénylő magyar értelmében. Most megint megszólalt az -öreg úr. Szelíd hangon mondta a kalauznak: «mit akar attól a -szegény gyerektől, fiam? Annak is kell élni. Legyen egy kis szíve, -fiam. Emberek vagyunk és szeressük egymást.» A kalauz nem felelt -egy szót sem, zavarban volt, magában igazat adott az öreg úrnak, -érezte is a közhangulatot, jól is esett neki a szelíd és emberséges -hang, amellyel az öreg mintegy visszavonta az iménti ridegebb -rendreutasítást. Aztán megint robogtunk, csöngettünk, búgtunk, -kanyarodtunk. Egyszerre csak felszáll egy állomáson egy -<span class="pagenum"><a name="Page_66" id= -"Page_66">-66-</a></span> úr és köszön a mi öregünknek. Azt mondja: -«jó napot, doktor úr.» «Adjon isten» – felel az öreg. Kérdi a -jövevény: «Hová tetszik, doktor úr?» Feleli az öreg: «Megyek haza, -temetésről jövök. Szegény Albertet temettük… négy gyerek maradt -utána… borzasztó volt.» Aztán nem beszéltek semmit, én leszálltam. -És most már értettem az «édesem»-et. Aztán lassan megértettem a -kalauznak mondottakat: legyen szíve, fiam, mit akar attól a szegény -gyerektől? Kezdtem megérteni azt a sok lágyságot, emberszeretetet, -külön krajcárt, szelíd hangot, amit ez az öreg úr mind, mind a -temetőből hozott ide a piszkos villamos perronra, hogy két percre -egy egészen semmi kis affért csináljon, de ebből a kis afférből -mégis valami addig érthetetlen melegséget és jóságot leheljen az -egész kocsi publikumába. Abban a temetőben bizonyára nagyon sírtak -<span class="pagenum"><a name="Page_67" id= -"Page_67">-67-</a></span> azok a gyerekek. A pap bizonyára szépen -beszélt és már itt a nyár, virágok voltak, szép fák, zöld fű, nagy -darab kék ég, sok csöndes, szelíd tekintetű ember, énekszó, a Jézus -neve, amint elszállt a sírok közt, aztán mindaz a sok szent dolog, -ami ott az embert tisztára mossa: az árvaság, egy ittmaradt nő, aki -szerette az eltávozottat, a búcsúzás, szeretet, szerelem, a mi -kicsinységünk és romlandóságunk, a szép kétezer éves vigasztalás: -idegenek és zsellérek vagyunk a földön, a nagy és szent izgalom, -ami elfogja az embert, amikor a másikat a földbe teszik, az a kis -visszafojtott orkán, ami végigvágtat az idegrendszerünkön, mikor az -első darab föld zuhan a deszkára és mindehhez még egyszer: virágok, -kék ég, szomorú ének, az arcokon fénylő szeretet és megbocsátás… -innen jött az öreg úr. Persze, hogy neki az napon «édesem» -<span class="pagenum"><a name="Page_68" id= -"Page_68">-68-</a></span> volt a rikkancs és «fiam» a durva kalauz. -Ilyen közelről nem mindennap látja az ember az elmélyedésnek -hatását az emberre. Ilyen közelről még nem láttam soha azt, hogy -mint váltódik aprópénzre a nagy és forró gondolatok hatása. És ha -valaha elvesztettem volna – mint ahogy nem vesztettem el soha – a -hitemet abban, hogy az élet elviselhetetlen volna amaz alkalmak -nélkül, amelyek a lelket gondolkodásra, érzésre serkentik, akkor ez -a kis eset elég volna ahhoz, hogy ettől datálva megint higyjek -minden elmélyedés, minden művészet, minden jó könyv, minden szép -vers, szép zene, szép kép hallatlan fontosságában és örökre -letárgyaljam belül, ott, ahol mindenki gyerek marad haláláig, -azokat az embereket, akik ezt az életet e dolgok nélkül el tudják -képzelni. <span class="pagenum"><a name="Page_69" id= -"Page_69">-69-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h2>Ki a gavallér?</h2> -</div> -<p class="right">1912 augusztus.</p> -<p>A szigeti kis lóvasút zörgős kocsiján két úr ül előttem. Hűvös -van már most minden este, a fákról kis sárga szakaszjegyek -röpködnek, vége a nyárnak, – az urak is csöndesen szemlélik az -őszies estét és gubbasztva szivaroznak a sötétben. Azt mondja az -egyik:</p> -<p>– Háromszor jött, egyszer se adtam.</p> -<p>– Én mindig adtam, – mondja a másik.</p> -<p>– Látja, így rontják őket! A pesti publikum maga alatt vágja a -fát. <span class="pagenum"><a name="Page_70" id= -"Page_70">-70-</a></span></p> -<p>Arról volt szó, hogy a cigány tányérozott a vendéglőben. A -cigány, szegény, jól tette. Az ő két hangszere: a hegedű meg a -tányér. Azt mondják, hogy a bandák már nem is a jó hegedűst -keresik, hanem a jó tányérost. Mert hegedülni nem nagy kunszt, -ellenben a tányéron játszani, ehhez tehetség kell. Megállani a -vacsorázó ember mellett. Nem szólni, a világért sem, mert ezt nem -szabad. Csak állni, szerényen, de mégis szigorúan, mereven, mint -aki nem egykönnyen megy el, még sem tolakodóan. Megvárni, míg a -pasas észreveszi. Megvárni, míg leteszi a kést, villát, lenyeli a -falatot, megtörli a kezét, benyúl a zsebébe, kiveszi az erszényt, -fölteszi a cvikkerét, kikapar egy koronát, előhívja a főpincért, -felváltja nála az ezüstöt öt nikkelre, hogy az egyik nikkelt -bedobhassa a tányérba. Ezalatt a tányérosnak úgy kell állania, -mintha márványból <span class="pagenum"><a name="Page_71" id= -"Page_71">-71-</a></span> volna. Az arcán ne lássék meg sem a -kevés, sem a sok. A krajcárt hamar dugja a szalvéta alá, mert egy -krajcár százat csinál. Az emberek rá találnak szokni. Tányéros csak -az lehet, aki olyan emberismerő, mint Balzac, olyan következetes, -mint Bismarck és olyan hideg, mint az angol semmítőszék elnöke. -Kis, szerény, alázatos ember rossz tányéros. Nem kap semmit. Nagy, -zord, dühös, kövér cigány rossz tányéros. Tízfilléreseket kap. A jó -tányéros legyen kövér, lassú, komoly, csöndes és a szenvedélyt ne -ismerje. A jó tányéros ugyanaz az embertípus, mint a jó -adófelügyelő. Ez a pálya ilyen embereket követel. De hagyjuk ezt. -Lássuk mi volt a baj a szigeten.</p> -<p>Azt mondja az egyik úr:</p> -<p>– Tíz korona gyógy- és zenedíjat fizetek a közmunkatanácsnak. -Nekem se gyógy, se zene nem kell, de egye <span class= -"pagenum"><a name="Page_72" id="Page_72">-72-</a></span> fene, -rajta volt a számlán, kifizettem. A szigeti szállókban már eddig -hétszáz lakó fordult meg, szezon végéig lesz ezer. Ezer ember, tíz -koronájával számítva, tízezer korona. A cigány a vendéglőben -játszik, tehát föltételezem, hogy a vendéglős is hozzájárul -ugyanennyivel: ez húszezer korona. Na hát, kérem, ebből tarthat -cigányt anélkül, hogy még ráadásul a nyakamra küldje -tányérozni.</p> -<p>– Na hallja… az az egy-két hatos!</p> -<p>– Az az egy-két hatos a negyedik tiszteletdíj, amit a cigánynak -adok. Az első a huszonöt fillérben van, amit belépődíj címen -fizetek a hídon, a sziget gyönyöreiért, köztük a cigányért. A -második benne van a magas vendéglői árakban. A harmadik a gyógy- és -zenedíjban. A tányér negyedszer vág mellbe egy és ugyanazon -kéj-élvezetért.</p> -<p>– Na hallja… az az egy-két hatos! <span class="pagenum"><a name= -"Page_73" id="Page_73">-73-</a></span> Gavallér-ember nem -számolgatja ezt így.</p> -<p>Ez az.</p> -<p>Itt álljunk meg, ide akartunk érkezni, a gavallérságnak ehhez a -speciálisan pesti értelmezéséhez, amely valamikor általános divat -volt, amelyet sehol máshol nem ismertek, nem ismernek, mindenütt -kinevetnek s amely már nem annyira, mint azelőtt, de mégis üldözi a -józan embert. Ennek a különleges pesti-magyar gavallérságnak a -kódexe körülbelül a következőkbe foglalható össze:</p> -<p>1. Velem szemben ezen a világon senki sem gavallér, de én legyek -gavallér mindenkivel szemben.</p> -<p>2. Ne számítsam utána a főpincér összeadását, mikor egy társaság -kétszáz koronás számláját fizetem, mert azzal, hogy a számlát én -fizetem, még nem vagyok gavallér, de ha fölfedezem a számlában, -hogy egy üveg francia <span class="pagenum"><a name="Page_74" id= -"Page_74">-74-</a></span> pezsgővel többet számított, fogjam be a -számat és vágjak hozzá némán húsz koronát, amivel nem tartozom, -mert ha utána számolok, akkor ő gúnyosan mosolyog, ugyanezt teszi a -társaság is és én abban a pillanatban smucig kutyává változtam, -mert az emberek nem a lényeget tekintik, nem azt, hogy én voltam a -bőkezű házigazda, hanem a formát, ami úgy szép, ha tűröm a -csalást.</p> -<p>3. A papirpénzből visszakapott összeget nem szabad megolvasni, -mert az emberek összemosolyognak, ez nem gavallér dolog. -Úriembernek mindegy, hogy a boltban vagy a kávéházban mennyivel -tévednek, a visszakapott pénzt sülyessze a zsebébe olvasatlanul, -mert így szebb.</p> -<p>4. Meleg nyári éjszaka. Elmegyek egy barátommal a kerti -mulatóba, munka után, azzal, hogy megiszunk ketten egy üveg -pezsgőt. Meg is isszuk <span class="pagenum"><a name="Page_75" id= -"Page_75">-75-</a></span> és amikor a pincér az utolsó pohárral is -kitöltötte, már ott az újabb üveg, ami nem kell, mert nem berúgni -mentünk oda, nem búfelejteni vagy a helységben feltünni, hanem -eldiskurálni egy pohár pezsgő mellett. De az új üveg már ott van, a -pincér már nyitja. A barátom nem meri neki azt mondani, hogy nem -kell, mert fél, hogy smuciánnak fog látszani. Ugyanígy cselekszem -én is. Ő pedig vígan felbontja az üveget, tölt a pohárba, ami aztán -ott is marad. De nem szólt senki, mert ez nem gavallér dolog. Mert -azt nem mi határozzuk meg egymásról, hogy gavallérok vagyunk-e, -hanem a pincérek. És Pesten száz ember közül kilencvenkilenc engedi -magát terrorizálni a pincértől, mert fél, hogy félrehúzza a száját -és a pesti ember elvégre még is csak a pincért tartja bírónak abban -a kérdésben, hogy ki a gavallér. <span class="pagenum"><a name= -"Page_76" id="Page_76">-76-</a></span></p> -<p>5. Gavallér ember nem veszekszik a fiakkeressel a fizetésnél. Mi -következik ebből Pesten? Egyetlen egy dolog, de az aztán mindig. S -ez az, hogy a kocsis, bármennyit kap, még kér. Mert a kocsis tudja, -hogy a gavallérnak nem szabad vitázni. Hogy inkább fizet. Már most, -aki ez ellen tiltakozik, az smucián. Az «veszekszik a szegény -kocsissal». Annak azt mondják: «ülnél csak te egész nap a bakon, -szélben, hóban, esőben». És soha, senkinek nem jut eszébe azt -mondani: «ülne csak ő egész nap helyettem a rendelő-szobában és -bujna ő be oda három forintért, ahova nekem orvosi esküm alapján be -kell bujnom». Nem. Ez nem gavallér-beszéd, mert ez a komoly, -kenyérkereső ember józan beszéde. Ez smucig kutyaság Pesten. Az -ilyen ember járjon villamoson. Az ilyen ne élvezhessen soha egy -puhapárnás, gummikerekű kocsit. Mert a <span class= -"pagenum"><a name="Page_77" id="Page_77">-77-</a></span> kocsistól -függ, hogy ki a gavallér. Hát persze, hogy a sikkasztó a gavallér, -hát persze, hogy a bakkarat-kullancs, a mások szerencsétlenségéből -pénzelő klub-szemét a gavallér, hát persze, hogy a lóverseny -kvóta-eltalálója a gavallér. Aki szórja, dobja a pénzt, mert más -tekintélye ebben az életben nem lehet, a kocsisnak az a gavallér. A -pesti ember pedig meg van félemlítve és nem Batthyány Elemértől -vagy Szemere Miklóstól tanulja meg, hogy mi a gavallér-tempó, hanem -a fiakeres kocsistól. Mert Szemere Miklóst nem ismeri, a kocsiba -ellenben minden héten beleül. A vége az, hogy megzsarolják és -kinevetik. A pénzéért még gavallér se volt.</p> -<p>6. Minden munkakerülő pumpfráter bírája Pesten a gavallérságnak. -A cigány, a pincér, a kocsis legalább dolgozik ezért a magas -méltóságért. De a professzionátus pénzkérő, az elegáns <span class= -"pagenum"><a name="Page_78" id="Page_78">-78-</a></span> zsaroló, -az ötkoronás «mellbevágótól» föl egészen az ötven koronás soha meg -nem adóig, mind ingyen viseli az <i>arbiter gavallériarum</i> -címet. «Kérlek öregem… húsz korona…» Ha rögtön, boldogan, kéjjel, -szerényen nem nyúlsz a zsebedbe és oda nem adod neki azt a húsz -koronát, amit egy órával azelőtt a keserves munkádért kaptál, -amiért periratot írtál, gyereket tanítottál, cikket izzadtál ki, -vagy amit váltóra fölvettél, akkor smucig kutya vagy. «Nem kérné, -ha nem szorulna rá.» Ezt mondják. Vagy: «ugyan, mi az neked, húsz -korona!» De ha elgondolom, hogy mindennap olvashatok az ujságban -egy emberről, aki öt forintért leütötte a másikat, egy asszonyról, -aki a két forint szobabérét nem tudta megfizetni és ezért elvágta a -gyereke nyakát, ha eszembe jut, hogy minden nap találkozom szegény -és szemérmes emberekkel, akik <span class="pagenum"><a name= -"Page_79" id="Page_79">-79-</a></span> tisztességből szalonnát -vacsoráznak, mert nem akarnak pumpolni, ha eszembe jut, hogy egy -borbély egy negyedóráig dolgozik huszonöt krajcárért és ebből -családot tart, házbért fizet, tükröt, borotvát, szappant vásárol, -ha elgondolom, hogy a rendőr beviszi azt a tépett öreg kéregetőt, -aki már olyan nyomorulttá penészedett, hogy a kalapját a fejétől -nem tudom megkülönböztetni: akkor hallatlan felháborodás zúdul föl -bennem a fehérkamáslis pumpfráter ellen, aki a gavallérság nevében -leterrorizál, elveszi tőlem az ajándékot és a szó szoros értelmében -megkárosítja azt a húsz szegény elgázoltját az életnek, akinek -egy-egy jó percet szerezhettem volna egy-egy koronával s akinek így -aztán nem jut, mert akármilyen jól kereső fogorvos, hivatalnok, -ügyvéd vagy író vagyok, még sem én vagyok a Pesti Hazai Első -Takarékpénztár. <span class="pagenum"><a name="Page_80" id= -"Page_80">-80-</a></span> A kisebb polgári klubokban, a nagy -kávéházakban pedig ez a fajzat terjeszti az emberekről azt, hogy -gavallérok-e vagy nem gavallérok. A munkanélküli vagy megszorult -kabátos ember, a pénztelen művész, a könnyelmű cimbora, aki -ráfanyalodik a pumpra, az hallgat, szegény. De ez az elegáns, -professzionátus gavallérpróbáratevő, ez a zsaroló álkoldus, ez -aztán ordít: «Sófalvy egy posvány, Sófalvy egy fösvény, Sófalvy egy -kutya, attól éhen halhat bárki!» – És viszont ordít reklámot is: -«Tófalvy egy angyal, Tófalvy egy magyar mágnás, Tófalvy egy -gavallér». Akinek ez a reklám kell, aki ettől a kritikától fél, -annak úgy kell.</p> -<p>Röviden: ki a gavallér Pesten? Aki könnyen hagyja magát -megzsarolni. Érzem, hogy abban a gavallérvilágban, ahol a föntebb -említett elem osztogatja a címeket, az se gavalléros <span class= -"pagenum"><a name="Page_81" id="Page_81">-81-</a></span> dolog, -hogy ilyesmi ellen kikel az ember. De ha már egyszer eszébe jut az -embernek ilyesmi, nem szabad álszenteskedni. Ennél -félrecsúszottabb, félremagyarázottabb valami, mint ez a pesti -nyilvános gavallérság, kevés van még nálunk is. És furcsa, hogy ép -ebben a városban, ahol az emberek oly nyomorultul, oly nehezen -keresik meg a kenyerüket, ahol annyit kínlódnak minden krajcárért, -ép ebben a városban akad a legtöbb balek, aki ennek a bepiszkolt -szép fogalomnak ebben a formájában felül. Egy német ember fölényes -gőggel nevet azon, hogy mit tart róla a Vurcni Mulató főpincére. -Neki az a fontos, hogy a többi gépészmérnök jó szakembernek -tartja-e, vagy nem. A kocsistól sem fél, mert az ő ambíciója az, -hogy jó mérnök, jó ember, jó hazafi, jó férj, jó apa legyen, nem -pedig, hogy jó pasas legyen. Pesten mindenki jó pasas <span class= -"pagenum"><a name="Page_82" id="Page_82">-82-</a></span> akar -lenni. Pesten az a boldog és büszke, aki jó balek. Azt hiszik, hogy -aki balek, az már gavallér is. Pedig ez a két fogalom egymás közt -való viszonylatában könnyen tisztázható: balek az, aki fizet és nem -tudja, hogy gavallér volt; gavallér az, aki fizet és nem tudja, -hogy balek volt. Pesten azt a közvéleményt csinálták a bérkocsisok, -a portások, a cigányok, a pincérek, hogy a német smucig nép, a -francia még smucigabb, az angol pedig túltesz mind a kettőn. A -maguk szempontjából igazuk is van. A portás lenézi a francia -vendéget, mert az nem hajlandó neki pusztán a köszönéséért két -forintot adni. De a francia viszont fütyül a portás, a fiakeres és -a főpincér kritikáira. Az angol még csak nem is fütyül rá. A -munkát, amit igénybe vesz, tisztességgel megfizeti, a szegény -embert ildomos és szerény formában segíti. Ez az ő <span class= -"pagenum"><a name="Page_83" id="Page_83">-83-</a></span> -gavallérsága és ez a gavallérsága annak az igazi magyar úrnak is, -akinek a gavallérság vérében van s aki a veleszületett jó érzékétől -kérdezi meg, hogy mi a gavallérság, nem pedig azoktól, akik egy -szaftos pesti szövetkezeti sikkasztóért odaadják az egész francia -nemzet gavallérságát. <span class="pagenum"><a name="Page_84" id= -"Page_84">-84-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h2>Lencsés</h2> -</div> -<p class="right">1912 szeptember.</p> -<p>Hajnali háromnegyed négy. Nem tehetek róla, szomorú, de így van: -a kávéházban ülök, hátul a sarokban, egyedül. Még sötét van, de egy -félóra mulva már egy kicsit világos lesz, az ember akkor szép -csöndesen hazamegy, a gyönyörű szürkületben, a gyöngyszínű ég -alatt, a friss kis szélben, amely még illatokat is hoz, isten -tudja, hol veszi magát Pesten hajnalban a mezei virágok szaga, de -ebben a félórában még az is van. Addig azonban még itt kell ülni, -ebben a tükrökkel ragyogó, túlfényes bazilikában, ezen a csiszolt -<span class="pagenum"><a name="Page_85" id= -"Page_85">-85-</a></span> üvegből, vert sárgarézből és -paliszanderfából összekomponált szemétdombon, egyedül. Nem baj. Egy -hölgy a pezsgősvödröket fényezi, pasztával. A pincér levest eszik -fenn, egy zugban. Csönd volna, ha az ívlámpák nem zümmögnének. De -zümmögnek, az ember ezt is figyeli egy kicsit, így zúg, zümmög -évtizedek óta, ebben is van valami érzése a végtelenségnek, más a -tengerparton mereng, én most az ívlámpa partján ülve hallgatom az -örök zúgást. Az ember azonban élvhajhászó állat. Kedvem támad egy -métermázsa képes ujságban böngészni. A kávéházban bánkódó lélek -olykor megkívánja a kis fehér dűlt kereszttel jelzett szász király -arcképét a Wochéban, amint leleplez egy szobrot. Angol -miniszterelnököt sem láttam rég, íróasztala mellett. Hadihajók után -vágyódom, jó sűrű füstöt okádó hadihajók után az Illustrated London -<span class="pagenum"><a name="Page_86" id= -"Page_86">-86-</a></span> News-ban, a jó öreg Graphic-ban. Igen, -igen, képeket…</p> -<p>– Pincér!</p> -<p>– Parancsol?</p> -<p>– Lapokat kérek…</p> -<p>– Azonnal küldöm az ujságos gyereket.</p> -<p>És eltűnik. Csönd. Egy perc mulva ott áll előttem valaki.</p> -<p>– Milyen lapokat tetszik?</p> -<p>Ránézek.</p> -<p>– Ejnye… – mondom – hát te ki vagy, fiatalember?</p> -<p>Mosolyognom kell. A fiatalember akkora, hogy ép túlnyúlik a feje -a márványasztalon. Aranyszőke és gyermekien maszatos. Smoking van -rajta, kétszer akkora, mint ő, kis piszkos báli gallér, fekete -nyakkendő. A smoking ujjából kifityeg vékonyujjú kis gyerekkeze. -Nagy, kék szeme van, nagy kék karikákkal. Szelid, komoly kis pofa, -vékony, alázatos <span class="pagenum"><a name="Page_87" id= -"Page_87">-87-</a></span> kis hang. Haptákban áll, komolyan -vár.</p> -<p>– Ejnye – mondom – most már nem is kell lap. Hogy kerülsz te -ide?</p> -<p>– Én vagyok az ujságos fiú.</p> -<p>– Hogy hívnak?</p> -<p>– Ferenc.</p> -<p>– Milyen Ferenc?</p> -<p>– Lencsés Ferenc.</p> -<p>Furcsa. A nevétől egészen meg vagyok hatva. Lencsés Ferenc. -Akkora, mint egy lencse, és már Ferenc.</p> -<p>– Nem Feri? – kérdezem.</p> -<p>– Nem – mondja, még mindig komolyan – Ferenc.</p> -<p>– Hány éves vagy?</p> -<p>– Tizenkettő leszek.</p> -<p>Hajnali négy óra. Akkora, mint egy lencse, Ferenc, tizenkettő -lesz. Hajnali négykor még itt van. Munkában. De olyan ábrándosan -komoly kis parasztgyerek-képe van, olyan nagy, vastagtalpú cipőben -kopogott, mikor idejött, <span class="pagenum"><a name="Page_88" -id="Page_88">-88-</a></span> akkorákat lépett, mint egy felnőtt, az -egész jelenség olyan komoly, mintha valami nagyon régi meséből -került volna ide, úgy hogy melléje képzelem a többi kis -parasztgyereket, akik közt komolyan áll, mint egy kis csuda, a bő -smokingjában.</p> -<p>– Na, – mondom – kedves Lencsés, most te el fogod nekem mondani, -hogy honnan az ördögből kerültél ide az Andrássy-útra, mit keresel -itt éjszakának idején öreg zsidónak öltözve, mért vágsz olyan -komoly pofát, egyáltalán, mindent el fogsz mondani, amit tudni -akarok rólad, mert eddig nyugodtan ültem itt, de most már kezd -valami bántani, kezd az egész dolog nem tetszeni nekem, itt valami -baj van.</p> -<p>Hát lassan sikerül Lencsés bizalmát megnyerni és azzal -megkezdődik a kihallgatás.</p> -<p>– Hány órától vagy szolgálatban? <span class="pagenum"><a name= -"Page_89" id="Page_89">-89-</a></span></p> -<p>– Este hatkor kell bejönnöm a kávéházba és reggel hétkor mehetek -haza.</p> -<p>– Szép. (Tizenkét éves és tizenhárom órát dolgozik) Hol -lakol?</p> -<p>– Kispesten.</p> -<p>– Mi? Onnan jársz be ide?</p> -<p>– Onnan.</p> -<p>– Elmondod nekem, hogy hogyan jársz be ide Kispestről, de -pontosan.</p> -<p>– Elindulok délután félnégykor hazulról és akkor megyek gyalog -egy és fél órát egészen addig, amíg a villamoshoz nem érek. Akkor -felszállok a villamosra és bejövök vele egészen idáig. Akkor már -van hat óra. Reggel hét órakor pedig elmegyek innen, felszállok a -villamosra, egy óra alatt künn vagyok Kispesten, az Erzsébet-téren, -onnan megint gyalogolok másfél órát hazáig, fél tízkor otthon -vagyok és akkor lefekszek aludni.</p> -<p>– Fekszem.</p> -<p>– Lefekszek. <span class="pagenum"><a name="Page_90" id= -"Page_90">-90-</a></span></p> -<p>– Lefekszem – úgy mondd.</p> -<p>– Lefekszem.</p> -<p>Nem mosolyog, úgy mondja, mint a leckét. Tizenkét éves, -tizenhárom órát dolgozik, két órát utazik, három órát gyalogol. Hat -órát alszik. Tulajdonképen tizenhat órát gyalogol, mert a -kávéházban nem ül, szaladgál a lapokkal. Smokingban. És tizenkét -éves. Az is csak lesz.</p> -<p>– Ejnye – mondom – ejnye Lencsés, nem sok neked ez a strapa?</p> -<p>– Nem.</p> -<p>– Mi az apád?</p> -<p>– Nincs.</p> -<p>– Anyád?</p> -<p>– Főz… egy hentesnél.</p> -<p>– És tűri, hogy te egész éjjel dolgozzál?</p> -<p>– Hazaviszem a pénzt neki. De nem mindig vagyok itt éjjel. Másik -hónapban nappal vagyok. Akkor reggel fél négykor indulok el -hazulról, mert <span class="pagenum"><a name="Page_91" id= -"Page_91">-91-</a></span> reggel háromkor kelek fel. És reggel -hattól aztán itt vagyok este hétig. Akkor hazamegyek és otthon -vagyok este fél tízkor.</p> -<p>– Télen?</p> -<p>– Igen.</p> -<p>– Akkor is gyalog mégy másfél órát?</p> -<p>– Igen. Csak télen rossz, mert nincs lámpa. És a hidegbe -gyalogolok a sötétbe. És ha nagyon összefázok, akkor bemegyek a -csőszkunyhóba, mert ott a péteri határnál van csőszkunyhó és addig -várok, amíg fölmelegszek, és ha nagyon esik az eső, akkor is ide -megyek a kunyhóba, amíg eláll.</p> -<p>– És ha nem áll el?</p> -<p>– Eláll. Hát várok, amíg eláll.</p> -<p>– Szép. (Ne felejtsük el, ha hideg van és esik, akkor vagy megy -az esőben másfél órát a sötétben, vagy vár, amíg eláll, didereg a -csőszkunyhóban és akkor csak négy órát alszik. Ne felejtsük -<span class="pagenum"><a name="Page_92" id= -"Page_92">-92-</a></span> el, tizenkettő lesz. Reggel háromkor már -föl kell kelnie.)</p> -<p>Hozzáteszi, kiegészítésül:</p> -<p>– A péteri határnál van egy lámpa is. Azt már messziről látom, -arról tudom, hogy merre kell menni. De ha a szél eloltja a lámpát, -akkor el szoktam tévedni.</p> -<p>Szünet. Vár, hogy még mire kell felelni.</p> -<p>– Na – mondom – Lencsés, hát most aztán halljuk, mi fizetésed -van.</p> -<p>– Tíz forint.</p> -<p>– Lencsés, – mondom – mi kell neked villamosra minden nap?</p> -<p>– Tizenöt krajcár ki és tizenöt krajcár be. Összesen -harminc.</p> -<p>– Tyű – mondom – Lencsés Ferenc, akkor mi most számítsuk ki, -mennyi marad neked a fizetésedből. Gyere. Egy hónapban van harminc -nap. Harmincszor harminc krajcár, az kilenc forint, maradna tehát a -jó hónapokban <span class="pagenum"><a name="Page_93" id= -"Page_93">-93-</a></span> neked egy forint. Ellenben van az évnek -hét olyan hónapja, amikor a tíz forint gázsiból kilenc forint -harminc krajcár megy el villamosra, akkor neked az egész havi -munkádért, napi két óra utazásért, napi három óra gyaloglásért, -napi tizenhárom óra futkosásért, cipelésért, munkáért, ázásért, -fázásért, sötétért, hidegért összesen hetven krajcárod marad, amit -az édesanyádnak hazaviszel. Ha ez így van, Lencsés, akkor ez már -kezd egy kicsit undorító lenni és… és…</p> -<p>– Kapok borravalót is – vigasztal.</p> -<p>Ő engem.</p> -<p>– Nem – mondom – Lencsés, ez nem megy így… ez… Mi akarsz -lenni?</p> -<p>– Pincér – mondja. Boldogan, mintha azt mondaná: tábornok.</p> -<p>Most mit csináljak Lencséssel? Régen mondom, nem szabad egy -példányt kikapni a nyomorból és így megtanulmányozni, <span class= -"pagenum"><a name="Page_94" id="Page_94">-94-</a></span> mert az -ember nem tud tőle aludni két napig. Mit csináljak vele? Adjak -pénzt neki? Adtam neki pénzt. Talán rajta segített ez valami nagyon -keveset, az a pár hatos, de rajtam már nem. És nem igaz, rajta se -segített. Nem lett volna szabad szóbaállnom vele, mert akkor nem -érezném most a teljes tehetetlenségemet minden nyomorral szemben. -Nem volna ez a fojtogató, égő érzésem, ez a vak düh, ez a dadogásra -késztető valami, ez a nyugtalanító, forraló, a mellemben -fel-felzúgó harag… az ördög vigyen el, Lencsés, a szép kis szőke -hajaddal, a mesebeli kis magyar arcoddal, a vén smokingoddal és a -letaposott kis fiatalságoddal. Az ördög vigye el mind a -mesekönyveket és a gyermekjátékokat, a bájos pubi-képeket, a fehér -gyermek-ágyacskákat, a matrózgallérokat és a hadihajók arany neveit -a pubik szalmakalapján. Az ördög <span class="pagenum"><a name= -"Page_95" id="Page_95">-95-</a></span> vigye el a francia -kisasszonyokat és a gyermekbálokat és a baby-zsúrokat és a -születésnapi tortákat és a «gyermekszájból» mondásokat. Az ördög -vigye el a hintalovakat, a karikákat, a kis huszáruniformisokat, a -fűthető kis mozdonyokat és az én összes jó megfigyeléseimet a -gyermeki báj köréből. Mit érek én most mindezzel, amikor elébem áll -reggel fél ötkor Lencsés olyan komolyan, mint egy rendőr és -ideteszi az asztalomra ezt a rongyos, maszatos kis életét, ami még -csak nem is mártirium, mert ezrével van az ilyen, mint ő, ideteszi -elém az asztalra ezt az ázott-fázott kis tépett, hetvenkrajcáros -veréb-életét, mindenre felel vékony gyerekhangon, nem is tudja, -hogy panaszkodnia is lehetne, hetven krajcárt kínlódik össze egy -hónapban és még nincs tizenkét éves.</p> -<p>Szerencsére elhívják.</p> -<p>– Fizetni – mondom a főpincérnek. <span class="pagenum"><a name= -"Page_96" id="Page_96">-96-</a></span></p> -<p>Odajön.</p> -<p>– A gyerekkel tetszett diskurálni?</p> -<p>– Igen.</p> -<p>– Okos gyerek – mondja.</p> -<p>– Mondja kérem – fordulok hozzá – mennyit ér ez a kávéház?</p> -<p>– Tavaly ötszázezer koronát igértek érte, nem adták el.</p> -<p>– Mit hoz tisztán?</p> -<p>– Évente tisztán… százharmincezer koronát.</p> -<p>– Köszönöm.</p> -<p>A kávéháznak van vagy húsz alkalmazottja. A húsz alkalmazottal -akkora forgalmat csinál, hogy évente százharmincezer korona tiszta -haszna marad. És a húsz alkalmazottja közül az egyik Lencsés -Ferenc, havi hetven krajcár fizetéssel, Lencsés Ferenc Kispestről. -Gyalog három óra, esőben, hóban. Villamoson két óra. Szaladgálás -tizenhárom óra. Életkor: még nem tizenkettő. Smoking. A -százharmincezerből <span class="pagenum"><a name="Page_97" id= -"Page_97">-97-</a></span> őreá összesen tizenkilenc korona nyolcvan -fillér jut évente.</p> -<p>Gyerünk haza, már világos van. A kávésra nem haragszom, mert jó -öreg ember, a fiút megsímogatja és nem ad neki kevesebbet, mint a -többi kávés. A kávés ellen semmi kifogásom sincs. Semmi. Általában -nem is tudom, miért vagyok úgy kétségbeesve. Hisz nem történt semmi -különös. Érzem, hogy cikket fogok írni Lencsésről, mert amit itt -elmondtam, az az utolsó betűig igaz. És nem szeretem az ilyen -cikkeket, szégyellem az ilyen megható kipiszkálást a nyomornak, -szégyellek dicséretet kapni a Lencsés szenvedéseiért, utálom, hogy -ő kínlódik és én ezt szépen megírom cikknek, feltűzöm a mellemre, -mint egy rendjelet és büszkélkedem vele. Mert így van. És mégis, -mégis, mégis…</p> -<p>Most már késő. Ott volt a hiba, amikor szóbaálltam Lencséssel. -<span class="pagenum"><a name="Page_98" id= -"Page_98">-98-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h2>A szalvéta</h2> -</div> -<p class="right">1913 február.</p> -<p>Egy viccet mesélnek most mindenfelé Pesten, egy emberről, aki -elment vacsorálni a Ritz-szálló éttermébe és régi polgári szokás -szerint a nyakába kötötte a szalvétát. A pincér a vicc szerint -odament ehhez az emberhez és ezt mondta neki:</p> -<p>– Kérem, itt nem lehet borotválkozni.</p> -<p>Eddig van. Lehet, hogy igaz történet, lehet, hogy azok közül -való, amelyekről azt szokták mondani, hogy <i>ben trovato</i>. Ahol -csak hallottam, mindenütt kitünően mulattak rajta, az <span class= -"pagenum"><a name="Page_99" id="Page_99">-99-</a></span> emberek -így közvetve kinevették a szegény oktondit, aki a nyakába kötötte a -szalvétát és hallgatagon is ünnepelték a gyorseszű és élesnyelvű -pincért, aki őt ilyen jól lefőzte. Eszembe jutott erről az adomáról -az a valóságos kultusz, amit Pesten nyolc-tíz év előtt kezdtek az -emberek űzni azzal a tilalommal, hogy a halat nem szabad késsel -enni. Ez a kérdés soha sehol a világon nem volt illem-viták anyaga, -csak Pesten. Valaki fölvetette akkor ezt a kérdést, s aztán éveken -át tartó nyargalás következett ezen a témán, mindenütt lehetett -ilyeneket hallani: «hiszen az az úr késsel eszi a halat» – vagy: -«na hallja, ez olyan dolog, mintha valaki késsel enné a halat», – -bizonyára lesznek még aggastyánok, akik erre a campagnera emlékezni -fognak, ez igen sokáig tartó divat volt Pesten, csak egy-két éve, -hogy meg szűnt. Csak addig tartott, amíg kisült, <span class= -"pagenum"><a name="Page_100" id="Page_100">-100-</a></span> hogy a -halat tényleg késsel kell enni, csakhogy ezüstpengéjű késsel. Sőt -tovább megyek: addig tartott, amíg kisült, hogy közönséges -acélpengéjű késsel is szabad enni a halat, mert ennek az egész -kérdésnek semmi köze az illendőséghez, a modorhoz vagy a -jólneveltséghez. Azok a pesti illemmagántanárok, akik most olyan -fölényesen nevetnek a nyakbakötött szalvétán s akik gúnyos hajszát -indítottak azok ellen a szegény hivatalnokok ellen, akik a főnök úr -bankettjén késsel mertek a halhoz nyúlni, nem tudták, milyen -viszonyban van a hal a késsel. A hal a késsel olyan viszonyban van, -hogy megfeketíti, különösen akkor, ha a hal a tengerből való, a kés -pedig acélból van. A tengervíz, mint tudjuk, a són kívül igen sok -más olyan maró anyagot tartalmaz, amely a vasat megtámadja, s a -halak, amelyek ezekben a maró anyagokban élnek, s amelyek -<span class="pagenum"><a name="Page_101" id= -"Page_101">-101-</a></span> ezenkívül bővelkednek foszfortartalmú -vegyületekben, mikor a tányéron találkoznak a fényes acélpengével, -megtámadják, azonnal jelentkező fekete rozsdát marnak reá. Így -tehát az angolok és a franciák, akiktől a budapesti smokk enni -tanult, s akiknél a «hal» fogalma majdnem egyértelmű a tengeri hal -fogalmával, nem eszik acélkéssel a halat, hanem ha úgy van -elkészítve, hogy nem puha, akkor ezüstkéssel nyúlnak hozzá, mert az -ezüstöt nem rozsdásítja meg a hal. Mi sem természetesebb, minthogy -a pesti smokk ebből a vegytani kérdésből illemkérdést csinált, -kinevette azokat, akik késsel ették a jó dunai vagy balatoni halat, -de ugyanez a pesti smokk az almát acélkéssel hámozta meg, holott az -alma nedve is rút fekete rozsdát mar a késre és ugyanez a pesti -smokk ezüstvillát és ezüstkanalat tett a salátába, holott az is -bizonyos, <span class="pagenum"><a name="Page_102" id= -"Page_102">-102-</a></span> hogy a saláta leve megmarja, sőt -mérgessé teszi a rézzel kevert «ezüst» evőeszközt. Mindegy, divat -volt nevetni és most is divat sajnálkozni azon, aki a roston -ropogósra sült fogashoz késsel mer nyúlni, miután egy félóráig -hiába turkálta a villával.</p> -<p>Még néhány ilyen félreértett szabállyal terrorizálják a pesti -középosztályt az illemtanárok. Aki frakkhoz nem visel úgynevezett -<i>escarpin</i>-t, mélyen kivágott gombnélküli, vékony -lakkcipőcskét, az konfliskocsis. Az olyan, mintha késsel enné a -halat és a nyakába kötné a szalvétát. És a szegény, megijesztett -középrangú frakkos férfiú hideg télben, éjszaka ilyen cipőben -kutyagol haza a körúton az estélyről vagy bálból és egészen -biztosan beszerzi a náthát vagy a tüdőgyulladást. Az illemsmokk -ugyanis nem tudja, hogy ezt a viseletet azok az igen nagy urak -találták ki, akik attól a pillanattól <span class= -"pagenum"><a name="Page_103" id="Page_103">-103-</a></span> kezdve, -hogy frakkban a kapun kitették a lábukat, nem járnak gyalog az -utcán, csak a kaputól a kocsijukig és a kocsitól a kapuig. A pesti -smokk nem tudja, hogy itt száz frakkos ember közül nyolcvan gyalog -megy haza a téli éjszakában, tehát egészen bizonyosan ostobaságot -követ el, ha félcipőt húz az illem kedvéért. Ő csak azt tudja, hogy -az angol gentleman lábán ilyen van, hát a magyar frakkos lábán is -ilyennek kell lenni.</p> -<p>Divat volt ezenkívül kinevetni azt a jámbor embert is, aki az -ebéd végén felszolgált szájmosó vizet megitta. Tudja isten, sohse -tudtam nevetni rajta, mert mindig jobban tetszett csekélységemnek a -jámbor ember ama logikája, hogy ebédlőasztalnál a pohárban levő víz -arra való, hogy megigyák, mint az a most már szerencsére -pusztulófélben levő szokás, hogy az asztalnál egyszerre tíz ember -kezdjen <span class="pagenum"><a name="Page_104" id= -"Page_104">-104-</a></span> el a szájában vizet szotyogtatni és -egymás szemeláttára köpdösni. Még ha százszor bevett szokás is ez -az udvari ebédeken. De nálunk ezen nevetni kell, mert ha az ember -nem nevet rajta, akkor konfliskocsis. Azt mondták a smokkok: az -embert még gyerekkorában megtaníthatták otthon a szülei arra, hogy -az ilyen víz mire való és aki nem tanulta meg, azt nem nevelték -jól. A smokk e ponton viszont az felejtette el, hogy ebben a most -feltörekvő országban csak igen kevés férfiúnak volt olyan gazdag -családja, amelynek tellett ilyen mosdókészletre, s hogy itt száz -közül nyolcvan férfiú a nyomorból küzdötte fel magát a bankettig és -az előkelő helyen való vacsorázásig és hogy ugyane nyolcvan férfiú -küzdelmes ifjúkorában este papirosról legelte a szalonnát és a -parizert vacsora helyett, s ezért nem volt alkalma megtanulni, hogy -a művelt <span class="pagenum"><a name="Page_105" id= -"Page_105">-105-</a></span> gentlemannek úri kötelessége ebéd végén -a vizet a pohárból átköpni a tányérba. Én ezen nem tudok nevetni, -még ha pávatollal csiklandoznak, akkor sem, valaminthogy nem tudok -nevetni a magas cipőn és a késsel vágott halon sem. Nevessen rajta -lord Derby vagy herceg Talleyrand-Périgord, neki szabad.</p> -<p>Így fogja el az embert lassan valami demokratikus düh, amikor -végigtapasztalja, hogy milyen jól mulat a balparti Budapest a -Ritz-beli emberen. Meg azon a többi emberen, akit e nagyvilági -helyen a pincérek francia beszéddel főztek le. Egész legendakör -kezdődik most a neveletlen magyarról és a mindentudó illempincérről -és a közönség mindig a neveletlen magyaron mulat. Már azt kell -hinnünk, hogy innen fog kiindulni az az áldásos illemvihar, amely -el fog söpörni Pesten minden csunyaságot és ha a derék <span class= -"pagenum"><a name="Page_106" id="Page_106">-106-</a></span> grófi -hotel még sokáig szíveskedik a felnőttek oktatásával foglalkozni és -móresre tanítani ezt a szegény pesti középosztályt, akkor idővel -minden ház, minden lakás egy kis Ritz-hotellé fog válni, ahol jól -nevelt emberek térdükre teszik a szalvétát, villával vágják a -halat, tányéron köpik egymást és úgy halnak meg éhen a -nyomorúságtól. Igazán, ennél a mi pesti közönségünknél naivabb, -türelmesebb és gyermekibb lelkű nép nincs sehol a világon. Ez az -egyetlen közönség, amellyel még azt is meg lehet csinálni, hogy a -drága pénzéért pincérekkel taníttatják enni. Viszont ez az a -közönség, amely megérdemli, hogy értelmetlen pozőrök üljenek a -nyakára a nyilvános illem kérdéseiben, mert ez az a közönség, -amelynek nincs elég erkölcsi bátorsága úgy élni, ahogy az isten -teremtette, ennek az országnak, ennek a fajnak, ennek a városnak a -<span class="pagenum"><a name="Page_107" id= -"Page_107">-107-</a></span> természeti és társadalmi viszonyai -szerint, a pénze, a gusztusa, a természetadta józan illemtudása -szerint. A villamos megállóhelyein úgy lökdösik egymást, mint a -sülyedő hajó utasai a mentőcsónakoknál, a kávéházban idegenek oly -pillantásokat lövellnek egymásra, mint a harctéren az előretolt -előőrsök, a vendéglőben olyan hangosan beszélnek, mint a jó -népszónokok, ötven pék egy hét alatt nem tud annyi sóskiflit sütni, -mint amennyit egy nyári estén a Városligetben letagadnak, a nőket -megszólítják az utcán, a villamoson beleolvasnak a szomszédjuk -ujságjába, a pletykát úgy imádják, mint az amerikaiak a csillagos -lobogót, – de azért roppant elszégyellik magukat, ha a -csirkecsontot véletlenül a kezükbe vették és roppant mulatnak, mert -egy őszinte, egyszerű és becsületes magyar a nyaka köré kötötte a -szalvétáját a Ritzben. <span class="pagenum"><a name="Page_108" id= -"Page_108">-108-</a></span></p> -<p>Bizonyos demokratikus düh fogja el az embert, ha arra gondol, -hogy az erős és természetes angol nép a maga tradicionális és -már-már dogmaerősségű neveletlenségét olyan büszkén és olyan -kérlelhetetlen következetességgel utaztatja végig a világon, mintha -nemzeti intézmény volna, s hogy annak elnézi a legritzebb pincér -magában az igazi, a londoni Ritzben, hogy mindenüvé felrakja a -lábát, ahová nem szabad, s ezzel szemben a parvenüillemtan -bennünket rokokóra tanít, mikor bizonyos az, hogy nem a parvenű -határozza meg az illemet, hanem az élet. A lábat a székre felrakni -angol nemzeti jog, ezen joga van a franciának nevetni, de Londonban -ezen nem nevet senki. És a szalvétát a nyak köré kötni, ami -egyébként látványnak kedves, mulatságos, családias, tiszta, -joviális, észszerű és semmiféle finomabb érzését a józan embernek -nem sérti, magyar <span class="pagenum"><a name="Page_109" id= -"Page_109">-109-</a></span> nemzeti, vagy ha úgy tetszik: régimódi -pesti polgári szokás, amit tanuljon meg Ritz, ha még nem ismerte és -tartsa kutyakötelességének megszokni, sőt respektálni. Bolond volna -a pesti publikum, ha ilyen ügyekben terrorizálni engedné magát -saját smokkjaitól.</p> -<p>Ez a szalvéta egyébként nem olyan tragikus, hogy ekkora -tanulmányt lett volna érdemes róla szerkeszteni, de szimbolum, s -mint ilyen, még hosszabb elmélkedést is megérdemel. Szimbóluma -annak, hogy az igazi illemet, azt, amely szorosan összefügg az -ember erkölcsi életével s amelynek minden legkisebb törvényében -kimutatható egy morális gondolatnak egy paránya – azt nem nagyon -kultiválják itt Pesten, de azt a szamár ál-illemet, amit smokkok, -pincérek és parvenűk állapítanak meg, szentnek tartjuk. Ennek a -szimbóluma ez a szalvéta, ez az egyszerű <span class= -"pagenum"><a name="Page_110" id="Page_110">-110-</a></span> -szalvéta, amely lobogója lehetne egy most fejlődő, most települő, -most ismerkedő és csak majd ötven év mulva egységes városi -társadalomnak, amelynek most még nincs meg a bátorsága ahhoz, hogy -őszintén élje a maga életét, amely most még minden parvenűtől -megijed, mert érzi, hogy valahol baj van a viselkedése körül. De ez -se tragédia, ötven év alatt majd rájön, hogy hol a hiba. De a -fentebb ecsetelt nevelési módszert kérje ki magának és ne álljon a -nevelők pártjára azzal, hogy kineveti a szalvétás embert. -<span class="pagenum"><a name="Page_111" id= -"Page_111">-111-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h2>Bécsi levél</h2> -</div> -<p class="right">Bécs, 1913 február.</p> -<p>Ez az eset, bár röviden, a mi lapjainkban is olvasható volt. -Itt, a császár városában magántársaságban mesélte el egy úr, aki -magától az érdekelt hercegnőtől hallotta. Úgy történt, hogy a -hercegnő bevásárolni ment a bécsi belvárosba, a kocsiján, egy -számozatlan fogaton, amelyet libériás kocsis hajtott. Egy szűk -utcán szembekerült az egyszerű, jeltelen fogat egy automobillal. A -soffőr nem akart szabályszerűen kitérni, hanem intett a libériás -kocsisnak, hogy merre menjen. A kocsis azonban a hajtási -szabályokhoz <span class="pagenum"><a name="Page_112" id= -"Page_112">-112-</a></span> tartotta magát és visszaintett a -soffőrnek, hogy tessék neki is a szabályhoz alkalmazkodni. Ebből az -lett, hogy egyik sem engedett a maga véleményéből és végül is -összeakadt a két járómű. A soffőr leszállt és harsányan szidta a -kocsis mamáját. A kocsis azonban flegmatikusan viselkedett és nem -nagyon felelt. A soffőr hiába ordítozott rá, nem engedett az -álláspontjából. Ekkor váratlanul kiugrott az autóból az utas, -akinek bizonyára sietős dolga volt, különben nem fogta volna föl -olyan tragikusan ezt a forgalmi akadályt, – mondom, kiugrott és a -soffőr álláspontjára helyezkedve, szintén gyalázni kezdte a -kocsist. A kocsis jellem volt és nem engedett a bécsi -negyvennyolcból, sőt kikérte magának az autó-utas szidalmait, -tekintet nélkül arra, hogy az autó-utas a császári és királyi -hadsereg huszártisztjeinek sneidig egyenruháját viselte. -<span class="pagenum"><a name="Page_113" id= -"Page_113">-113-</a></span> Erre aztán a huszártiszt se volt rest, -a kocsis első megjegyzésére kirántotta a kardját és serény -szorgalommal fejbevagdalta vele a kocsist. A jellem vérbeborult és -elhallgatott. Ellenben a magánfogatból kiszállott egy úrhölgy, -odalépett a huszártiszthez és így szólott hozzá:</p> -<p>– Nevem Liechtenstein hercegnő. Szabad kérnem, hogy hívják -önt?</p> -<p>A huszártiszt haptákba vágta magát, megmondta a nevét és -visszaült az automobilba. A kocsist felmosták a mentők, a hercegnő -gyalog ment haza és másnap, mikor a hírlapírók megjelentek nála és -tüzetes felvilágosítást kértek erről az afférről, dicsérendő -temperamentummal szállt síkra öreg, összevagdalt kocsisa érdekében, -kijelentette, hogy a tiszt minden ok nélkül rántott kardot és -pusztán privát kedvtelésből vagdalta össze a kocsist, akinél -derekabb, nyugodtabb, szerényebb <span class="pagenum"><a name= -"Page_114" id="Page_114">-114-</a></span> szegény ember – mondá a -hercegnő – nincs is a világon.</p> -<p>Ez volt az eset és még most sincs vége. Most intézik el mindazok -a magas fórumok, amelyek éppen a hercegnőre való tekintettel -azonnal a legerélyesebben beleavatkoztak az ügybe. De Bécsben -mindenki sejti, mi lesz a vége: rossz vége lesz a huszártiszt -szempontjából, nemcsak azért, mert a vagdalás igaztalanul történt, -hanem azért is, mert az igaztalan vagdalás ezuttal nem valami -szegény, védtelen magánhivatalnokot ért, hanem éppen Liechtenstein -hercegnő kocsisát érte, akiért, íme, maga a hercegnő nem átallotta -a bécsi sajtóban a legerősebben exponálni magát.</p> -<p>Maga ez a történet nem is nagyon szenzációs, de azok közé -tartozik, aminőket szeret olvasni az ember. A demokratikus érzelmű -ujságolvasó – és melyik ujságolvasó nem demokratikus <span class= -"pagenum"><a name="Page_115" id="Page_115">-115-</a></span> -érzelmű? – szereti azokat az igaz történeteket, ahol póruljárnak s -hatalmaskodók. Az ember örül, mikor azokról olvas, akik vele -hivatalokban vagy egyebütt hatalmaskodni szoktak s akik oly módon -járnak pórul, hogy egyszer, amikor nem is sejtik, s amikor -legerősebben élnek vissza a hatalmukkal, a véletlen szembeállítja -őket valakivel, aki hatalmasabb, mint ők, s ennélfogva habozás -nélkül móresre tanítja őket. Az ember szereti olvasni ama gyakran -visszatérő történeteket, amelyek a goromba postahivatalnokról -szólnak, aki nem akarja fölvenni a táviratot, mert épen ujságot -olvas s aki végül, mikor végre megkönyörül a szerény kis öreg úron, -aki türelmesen vár már egy órája a táviratával, megtudja, hogy az -öreg úr nem más, mint a postaigazgató vagy a kereskedelmi -miniszter, vagy maga a miniszterelnök. Az ember úgy érzi, hogy most -<span class="pagenum"><a name="Page_116" id= -"Page_116">-116-</a></span> rekompenzálva van minden keserűségért, -ami valaha a postán érte. A dolgos, szerény civilember félni -szokott a garázda katonatiszttől és boldog mosolyra derül a reggeli -kávénál, amikor azt olvassa az ujságban, hogy a tiszt egy szerény -öreg civillel szemben garázdálkodott, egy civillel, akiről aztán -kisült, hogy tábornok vagy főherceg. Ez esetben hercegnő volt az -illető, de véletlenül olyan hercegnő, aki az udvarhoz való -viszonylatánál fogva kellemetlenebb volt a vagdalkozó tisztre -nézve, mint egy eleven tábornok. Ennél nagyobb magánpech kevés -huszártisztet ért itt Bécsben. Sok százezer elnyomott civil nagy -örömére éppen egy Liechtenstein hercegnő öreg kocsisát vagdalni -rántottává – ha a munka pillanatában kéj is, utóbb a legkeserűbb -csapások egyike, ami csak aktiv huszártisztet a monarchiában érhet. -<span class="pagenum"><a name="Page_117" id= -"Page_117">-117-</a></span></p> -<p>Reánk, pestiekre nézve egyetlen érdekes momentum van ebben az -ügyben, de ez aztán nagyon érdekes. És ez a momentum az, hogy ez az -az eset, ami világosan megmagyarázza nekünk: miért van itt Bécsben -ez a nagy rend és tisztességtudás az utcán, a kávéházban, a -vendéglőben, a hivatalokban, minden hatóságnál, minden nyilvános -helyen, miért udvarias és korrekt itt minden levélhordó, vasuti -pénztáros, színházi portás, minden rendőr, minden pincér, soffőr, -kocsis, ajtónálló, sőt minden járókelő ember, akit útja a nagyobb -forgalmú vonalakra visz. Azért, mert ennek a városnak a lakói -évszázadok óta arra vannak nevelve, hogy őrizkedjenek a -huszártisztéhez hasonló esetektől. Az udvar, a császári udvar -csinált ebből a rengeteg nagy Bécsből rendes, tiszta, udvarias és -tisztességtudó várost. Egy kicsit ismerni kell a bécsieket, hogy az -<span class="pagenum"><a name="Page_118" id= -"Page_118">-118-</a></span> ember ezt egészen megértse. Itt a -levélhordó nem mer gorombáskodni senkivel, mert itt egy hatodrendű -udvari levéltári hivatalnoknak hetven rokona lakik és mind a hetven -az első rossz szóra azonnal az udvari levéltári hivatalnokhoz -szalad a panaszával, és ha ez a kis udvari ember elmegy panaszra a -postaigazgatóhoz, akkor az nem tud ebédelni a félelemtől, mert ki -tudja, melyik főherceg a protektora a levéltári Hofbeamternek? Nem -irigylem azt a levélhordót, aki az udvari hivatalnokocska nagynénje -harmadik unokatestvérének a sógornőjével egyszer gorombáskodni -próbált. De van esze és nem gorombáskodik senkivel, mert itt igazán -minden ház minden emeletén találhat valakit, akit sógorság, komaság -köt az udvarhoz, ha ugyan ő maga nem udvari hivatalnok. Inkább -ráadja magát az udvariasságra és mindenkihez egyformán kedves. -<span class="pagenum"><a name="Page_119" id= -"Page_119">-119-</a></span> Ignotus írta valahol, hogy Bécs nem -egyéb, mint a császári család palotája, amely köré kétmillió hű -lélek épített házakat. Ezt az igazságot csak az tudja méltányolni, -aki egy kicsit belekeveredett ennek a városnak az igazi -társadalmába és aki tapasztalhatja, hogy Bécs lakossága viszont nem -egyéb, mint a Habsburg-család, amely köré ennek rengeteg sok -alkalmazottja és ez alkalmazottak kétmillió rokona vagy egyéb -függősége telepedett le. A Bristol-szálló előtt ácsorgunk, szabad -és vad magyarok, s egyszerre csak azt látjuk, hogy az arra száguldó -ezer automobil közül kiválik az egyik és megáll a szálló előtt. Az -autón, hátul, a szám helyén, császári korona. A soffőr mellől -leugrik az udvari lakáj, bemegy a hotelbe és a portásnál lead egy -névjegyet valamelyik itt lakó tróntalan király vagy átutazó királyi -herceg számára. Mindannyian szabad <span class="pagenum"><a name= -"Page_120" id="Page_120">-120-</a></span> és vad magyarok, -bebámulunk az autóba, amelyre ügyet se vetnek a járókelők. Ferenc -Ferdinánd ül benne a feleségével, kivillog az autó sötétségéből -tábornoki köpenyének vérpiros bélése. A lakáj levett cilinderrel -jelenti, hogy leadta a névjegyet, visszaül a soffőr mellé és az -autó csöndesen, gyorsan beszalad a sorba a többi száz autó közé, -eltünik a világvárosi kavarodásban, anélkül, hogy csak öt ember is -csődült volna köréje, amíg ott állott. Ugyan melyik soffőrnek van -itt kedve szemtelen kunsztokat csinálni az utcán, mikor sohse -tudhatja, melyik pillanatban jön mögötte a leendő császár egyszerű -fekete limousine-ja, melyik rendőr feledkezik itt meg az udvarias -kötelességtudásról, mikor sohse tudhatja, melyik pillanatban hajol -ki egy kocsiból egy főherceg, vagy, ami talán még a főhercegnél is -súlyosabb a rendőr szempontjából <span class="pagenum"><a name= -"Page_121" id="Page_121">-121-</a></span> – egy idegen nagykövet? -Láttuk, a huszártiszt soffőrje egyszer feledkezett meg arról, hogy -ennek a kedélyes, népszerű, de igen szigorú Habsburg-családnak a -városában száguldozik és akkor is éppen egy Liechtenstein hercegnő -kocsijával hozta össze a véletlen. Ördögöt a véletlen. Nem a -véletlen, hanem a statisztika hozta össze, mert itt igazán nem kell -ahhoz véletlen, hogy az ember olyanokba ütközzék, akik az udvartól -jönnek, vagy az udvarhoz mennek. Statisztikai tény, hogy itt a jól -öltözött elem keretén belül minden második embernek van egy szála, -amely őt a mindenható udvarhoz köti. Ezért kivétel és szenzációs -szerencsétlenség itt a huszártiszt esete, ezért bánnak itt -mindenkivel kedvesen a legkisebb postahivatalban, a legnagyobb -vámhivatalban, minden pályaudvaron, minden vendéglőben, mindenütt. -Az udvar <span class="pagenum"><a name="Page_122" id= -"Page_122">-122-</a></span> tart itt rendet, az udvarnak köszönhető -a közhivatalt viselő kisebb alkalmazottaknak ez a némileg szolgai, -de végtelenül kellemes alázatossága és kedves udvariassága, -szolgálatkészsége, az udvar miatt tiszták az utcák, fényesek a -lámpák, az udvar miatt hintik föl a csúszós gyalogjárót kőporral -napjában húszszor, mert – szent isten – hátha éppen egy főherceg, -egy főhercegi nevelő, egy főhercegi nevelő unokaöccse, egy -főhercegi nevelő unokaöccsének leendő sógora csúszik el és töri el -a lábát a síkos aszfalton? Mit kap akkor az a háziúr és az a -házmester, aki a gyalogjáróért felelős, mit kap az a rendőr, akinek -a körzetébe e gyalogjáró ellenőrzése tartozik, és mit kap az a -kerületi rendőrfőnök, aki olyan rendőröket tart, akik még a síkos -gyalogjárót sem poroztatják föl a lusta házmesterekkel? Úgy át van -szőve, át van itatva, át <span class="pagenum"><a name="Page_123" -id="Page_123">-123-</a></span> van házasodva itt minden és mindenki -az udvarral és olyan tökéletes, majdnem végtelen hatalom itt az -udvar, hogy nem csoda, ha csendet, rendet, tisztaságot és -emberséget parancsol itt mindenkinek, aki két lábon jár.</p> -<p>Hát nekünk, idegen vendégeknek, boldogító érzés ez. Nagy dolog -ilyen városban élni. És furcsa érzés, innen nem is messziről, -hazagondolni Pestre, a mi megszokott rendetlenségünkre, a komiszul -életveszélyes utcai forgalmunkra, arra a féktelen önkényre, aminek -a nyomorult adófizető minden nyilvános helyen ki van szolgáltatva, -arra a hadvezéri hangra, ahogy nálunk egy adóhivatalban az emberrel -beszélnek, arra a keleties, vegyesen turáni és semita -hányivetiségre, lökdösődésre, aminek Pesten ki van téve az a -szerencsétlen, akit sorsa a közintézményekkel való érintkezésre -kényszerít – milyen messze van mindez ettől a fegyelmezett -<span class="pagenum"><a name="Page_124" id= -"Page_124">-124-</a></span> és mégis jókedvű társadalomtól! Mikor a -magyar embert itt valami váratlan udvariasság, szolgálatkészség -avagy tisztességtudás éri, majdnem sírva fakad a meghatottságtól. -És este, mikor a hoteljében elgondolkozik, nagyokat sóhajt. Boldog, -szép rendes, tisztességes város, ahol egyetlen család ilyen -századokra szóló nevelő hatással van.</p> -<p>És mégis, tudja isten, poron, szeméten keresztül, politizáló, -hanyag rendőrségen és napoleoni adógyakornokokon, csupa -köztársasági elnökökből álló segédhivatalokon és konfidensül -rendetlen közintézményeken keresztül, dacára az éjjel részegen -repülő soffőröknek, udvariatlan utcai sétálóknak, dacára minden -kétségbeejtő rosszaságnak, könnyelműségnek és megbízhatatlanságnak -– nem szebb-e úgy élni, ahogy mi élünk? Pillanatnyilag szép és -fölemelő dolog <span class="pagenum"><a name="Page_125" id= -"Page_125">-125-</a></span> itt ez a nagy rend, de alapjában véve -nem szebb-e az a kamaszkodó, tehetséges és vad erőtől duzzadó, -neveletlen és senkitől sem félő fiatalsága az én kövezett -szülőföldemnek? Istenem, csak legalább tíz évig maradhatna az ember -húszéves, micsoda nagy gyönyör volna Pesten élni! Csak ne jönne meg -az évekkel ez a vágy a rend után, ez a polgári felháborodás -mindennel szemben, ami az érett férfi életének egyenletes nyugalmát -megpiszkálja! <span class="pagenum"><a name="Page_126" id= -"Page_126">-126-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h2>Pestet szeretni…</h2> -</div> -<p class="right">1913 augusztus.</p> -<p>Egy német lapban cikk jelent meg, amely arról szólott, hogy -Budapest városa kölcsönt keres külföldön. A cikk nem volt -rosszakaratú, de erősen gúnyos hang vonult végig rajta. Valami -abból a gúnyból, amiért jóérzésű szülék meg szokták fogni a -gyermekeik fülét, amikor a gyerek a koldus háta mögött szamárfület -mutat. Felháborító, hogy mi viccelni való van azon, mikor egy -nagyváros ötven vagy száz milliót akar fölvenni s ez nehezen megy, -mert rosszak a hitelviszonyok az egész világon. Mi ennek a -viccelődésnek <span class="pagenum"><a name="Page_127" id= -"Page_127">-127-</a></span> az oka? Miért nem hallunk vagy olvasunk -semmit, amikor a stettini, a wormsi vagy a gráci polgármester indul -el pénzt szerezni a városának? Miért tudja ezt csöndben elintézni -minden orosz város, minden kis balkáni metropólis és miért csak -kizárólag az a kitünő vicc- és gúny-anyag, hogy Budapest akar pénzt -fölvenni?</p> -<p>Hát mi vagyunk az okai. Nem lehet szó nélkül elmenni amellett, -hogy mikor Bárczy elindult Németországba pénzt szerezni, innen, -Pestről, utána kiabáltak, fütyültek, nevettek, innen egy valóságos -macskazene kísérte ki, vicces cikkek, kuplék, élclapok tréfás képei -kívántak neki szerencsés utat. Az ügy iránt való minden szeretet, -minden meggondolás nélkül ez a cinizmusnak és nemtörődöm-humornak -olyan forrásává vált Pesten, hogy az minden más városban -elképzelhetetlen. Természetes, hogy ez utat talál a külföldi -<span class="pagenum"><a name="Page_128" id= -"Page_128">-128-</a></span> sajtóba, különösen az osztrákba, meg a -németbe, ahol egymás hátán ülnek a németül hirlapíró magyar -kivándorlottak. Sohse voltam Stettinben vagy Koblenzben, de százat -teszek egy ellen, hogy ha e városok polgármestere pénzszerző -körútra indul, otthon visszafojtott lélegzettel várják az -eredményt. Ha valaki, mint én, végighallgatta volna másfél órán át -a legutóbbi pénzszerző-kísérlet bizalmas történetét a kitünő Krausz -Simontól, aki részt vett benne s aki úgy tudja elmesélni, mint egy -hőskölteményt, annak össze kell csapnia a kezét annyi cinizmus, -annyi szeretetlenség hallatára, amennyi a pesti pénzkereső -küldöttséget külföldre kísérte. Mikor aztán megjöttek – pénz -nélkül, mert innen, Pestről, gáncsot vetettek nekik – akkor a -kárörömnek olyan szerenádja fogadta őket, hogy csak azt csodálom, -hogy ki nem világították a várost. <span class="pagenum"><a name= -"Page_129" id="Page_129">-129-</a></span></p> -<p>Az ok? Amit már régen hirdetünk szóval és irásban: Pesten nincs -községi hazaszeretet, régi jó néven: lokálpatriotizmus. A -politikusaink vidéki földbirtokosok, akik itt nincsenek itthon, -Pest nekik egy nagy kávéház, amelyet alapjában véve utálnak. Fiatal -pesti tehetségeink: írók, ujságírók, festők, szobrászok, színészek -– vidékről feljött emberek, akiknek természetesen hazahúz a szívük -a szülővároskába vagy az akáclombos faluba, amelynek közigazgatását -sohse szidják, amelynek a kacsaúsztató pocsolyája – igen -természetesen – kedvesebb nekik, mint a Duna. Idegenül járkálnak -itt, nekik ez egy nagy vásár, nagy szálloda. A legtöbb, ma -férfikorban levő pesti embernek az apja «feljött Pestre». -Hetvenkettőben jöttünk fel Pestre. Nyolcvanötben helyezték Pestre a -papát. Mit bánják ezek a polgármestert, mikor pénzért megy? -<span class="pagenum"><a name="Page_130" id= -"Page_130">-130-</a></span> Affektált fiatalok a kávéházban -sóhajtoznak: «csak innen el, csak kivándorolni!» Hogy szeressék -Pestet, valamit kapniok kell tőle. Lenéznek a Halászbástyáról és -azt mondják: «mégis csak a világ legszebb városa». Átmennek éjjel a -Lánchídon és megjegyzik: «szebb, mint Velence». De ingyen nem -tudják szeretni. Minden szegény falusi ember ingyen szereti a -faluját, anélkül, hogy tündéri kilátást, éjjeli kivilágítást várna -tőle. Szereti egy kis viskóért, ahol született, a csöndes -temetőért, ahol a szülei alszanak. Szereti egy gömbölyű akácfáért, -egy düledező kerítésért, egy öreg papért. A pesti embert a sok -bevándorló elrontotta. Ő csak akkor szereti Pestet, ha az nyujt -neki valamit. A pesti ember érzékileg szereti a városát, nem a -szívével. Mint azok az úgynevezett nagyvilági férjek, akik csak -akkor kapnak gusztust a feleségükre, amikor az <span class= -"pagenum"><a name="Page_131" id="Page_131">-131-</a></span> kicsípi -magát és mélyen kivágott selyemruhában készül a bálba. Hát nem ez -az igazi szerelem. De nem kell elkeseredni, két-három generáció -múlva megjön ez is. Akkor majd nem lesz ritka madár a magunkfajta -ember, akinek ez az angólkoros város az akáclombos faluja, akinek -itt van a csöndes temetője a sok-sok csöndes emberrel, akit valaha -szeretett és azzal a kis darab földdel, ami őreá vár. Akkor majd -nem fogják megmosolyogni a jó Vázsonyit, amért számlálja a fákat a -Városligetben és felmászik a Gellérthegyre, megnézni, vajjon dél -vagy nyugat felé terjed-e a város a Lágymányoson. Akkor majd a -polgármester is nyugodtan nézhet pénz után, nem kell egy átutazóban -levő társadalom szívtelen vicceit útravalónak elvinnie. Amikor majd -nem kritikusok ülnek a korzón, hanem szerzők, akkor majd lesz itt -is, ami minden rongyos <span class="pagenum"><a name="Page_132" id= -"Page_132">-132-</a></span> faluban és minden milliós városban -megvan: a magunk fészkének elfogult szeretete, ami minden kritikára -feljogosítja az embert, de ami nélkül a kritika csak akadékoskodás. -A római mithosz szerint Juturna nimfát meglátogatta egyszer Jupiter -és hálából örök életet adott neki. Később meggyilkolták a nimfa -bátyját és a nimfa ezt nem akarta túlélni. De mert halhatatlan -volt, nem tudott vele halni. Hát belevetette magát a Tiberis folyó -mélyébe és a legenda szerint a pásztorok még sok száz év múltán is -hallották, amint zokog a víz fenekén. A rómaiak ezt a nimfát -megtették a «városi források őrző istennőjévé». A legendát Anatole -France írta meg és hozzátette, hogy íme, ilyen okosak és városukat -szerető emberek voltak a rómaiak: egyszer találtak egy facér -nimfát, azt is kinevezték községi istennővé, városi funkciót adtak -neki. Nálunk <span class="pagenum"><a name="Page_133" id= -"Page_133">-133-</a></span> másképen van. Mi boldogok vagyunk, ha a -községi isteneket a víz alá nyomhatjuk. Nálunk előbb isten, aztán -le vele, hadd sírjon a víz fenekén száz esztendeig. Minden darab -föld szent ezen a világon, csak némelyiknek még nincs hitközsége. -<span class="pagenum"><a name="Page_134" id= -"Page_134">-134-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h2>Buddha szekere</h2> -</div> -<p class="right">1913 augusztus.</p> -<p>Egy vastag, érdekes könyvet olvastam.</p> -<p>A könyvet egy amerikai diák, Harry Franck írta, aki tanulmányai -végeztével pénz, fegyver és podgyász nélkül utazta körül a világot, -mindenütt a csavargókkal haladva. Mellesleg mondva a legjobb -könyvek egyike, amiket valaha e nemben írtak. A szerzőjéről kisült, -hogy nemcsak vakmerő és elszánt utazó, hanem ragyogó íróművész is, -aki ezzel a vastag kötetével beállott a jó, modern amerikai írók -közé, akik szabatos, rövid, okos, metszően <span class= -"pagenum"><a name="Page_135" id="Page_135">-135-</a></span> elmés -és minden képzeletet felülmúló módon őszinte, szabad szellemek. De -nem erről akarunk beszélni, hanem ennek a jó könyvnek csak egyik -kis fejezetéről. Sőt, mint ki fog derülni, még csak nem is -arról.</p> -<p>Franck leír a könyvében egy indiai vallásos ünnepséget. Az -ünnepség egyetlen cerimóniája az, hogy a nép a hindu templomból -kihozza Buddhának egy aranyozott, tömör ércből készült szobrát, -szekérre teszi és átvontatja egy másik templomba. A szekér előtt -nincsen rúd, hanem egyetlen hatalmas hajókötél, amelyen -tíz-húszezer ember számára van hely. A vallás szabályai szerint, -aki ebben a hurcolkodásban segédkezik, azáltal, hogy segít húzni a -kötelet, sok bűntől nyer feloldozást. Már most a szegény hinduk -tízezrével zarándokolnak erre az ünnepségre és valósággal ölik -egymást, hogy ha csak egy percre is, de odaférkőzhessenek a -<span class="pagenum"><a name="Page_136" id= -"Page_136">-136-</a></span> kötélhez és húzhassanak rajta egyet. -Közben, mint a vihar, végigsöpör rajtuk a pestis. Naponta -két-háromszáz pestises beteg dűl ki a kötél mellől és hal meg az út -forró porában. De a tízezrek egymás hátán, oly sűrűn, hogy kéz -kezet ér, húzzák az érc-istent az országút napfényében, sírva, -énekelve, ujjongva, egymásra bukva, a földre görnyedve, -étlen-szomjan, dulakodva az ujon érkezettekkel, mert ha az egyik -csak egy pillanatra is elereszti a kötelet, húsz fanatikus kéz -markol a helyébe, húsz fáradt, meztelen, beteg, poros vándor -reszket, hogy csak húzhassa egy kicsit a bűnbocsátó kötelet. A -cerimónia egy hétig tart. Lassan gördül az isten szekere, beletelik -egy hét, amíg a rövid utat megteszi. Az amerikai vándor -végigfigyelte ezt az utat. Az első napon, a másodikon, még a -harmadikon is ember-ember hátán tolongott a kötél mellett. De -<span class="pagenum"><a name="Page_137" id= -"Page_137">-137-</a></span> aki már húzott rajta egyet, elment, -visszavándorolt a hazájába. A negyedik, ötödik napon elfogytak a -tízezrek és a hatodik napon ott állott a fényes isten a szekéren, -az ő mértföldes kötelével és a kutya se húzta. A bűnök le voltak -mosva s ez volt a cél. És mikor már minden lelkiismeret -megmosakodott a kötélhúzásban, akkor szépen otthagyták a jó -Sziddárthát az út közepén, a pestises halottak közt s a kötél -szomorú kígyóvonalban pihent előtte az üres, hosszú, fehér -országúton. Ekkor – írja az amerikai – előrejött négy-ötszáz -napszámos kuli, aki eddig a szekér mögött kísérte az istent s -akiket az állam fizet, előre tudva, hogy a hívők az út vége előtt -otthagyják a szekeret, előjöttek a kulik, szépen megfogták a -kötelet és minden bűnbocsánat nélkül, napi fizetésért elhúzták a -Buddha-szobrot a másik templomba, ahová jutnia kellett. És -<span class="pagenum"><a name="Page_138" id= -"Page_138">-138-</a></span> ez minden esztendőben így van. Húszezer -ordító dilettáns kezdi és ötszáz fizetett munkás végzi.</p> -<p>Nem tudtam ellentállni – bármily exotikusan nagyszerű és -megindító is ez a kép – hogy édes hazai közéletünkre ne gondoljak. -A jó öreg Seiffensteiner Salamon egy kicsit rászoktatott bennünket, -hogy minden történet mellett meglássunk egy osz-poszt vagy egy -girem-góremet. És ez a szent marakodás úgy hasonlít a mi -közéletünkhöz. Mikor ünnep van, mikor valami kérdés napirenden van, -mikor egy szerencsétlenség vagy botrány egyszerre fölvet, egyszerre -divatba hoz valami nyomorúságot: akkor eszeveszettül rohan mindenki -és úgy tesz, mintha ő is húzná a kötelet. Aztán hazaszalad mindenki -és a kötelet a szegény, névtelen kulik húzzák tovább. Agyonlövi -magát egy diák? Száz meg száz cikk, tanulmány, felszólalás, -határozat, mozgalom <span class="pagenum"><a name="Page_139" id= -"Page_139">-139-</a></span> – két napig. Aztán mindenki otthagyja a -kérdést az országút közepén, elszalad. A kérdést a szegény diákok, -tanárok húzzák tovább. Árvíz önti el az ország egy részét? Cikkek, -gyüjtések, egyletek, szónoklatok, panaszok, okoskodások harsannak -fel – három napig. Innen is elszalad mindenki. Szegény -hivatalnokok, szegény kárvallott parasztok maguk cipelik a -keresztet tovább. És így van ez, ha leég egy árúház (akkor -tűzrendészeti kötélhúzó-ünnep van), így van, ha összedől egy -épülőfélben levő ház (egy napra mindenki szakértő, hogy másnapra -elfelejtse az egészet), sőt így van a politikában is, amelynek -kátyúba jutott szekerén csak akkor ránt egyet a publikum, ha nagy -botrányünnep van, valami párbaj, Désy-pör, nagy panama, parlamenti -kaszabolás. Ilyenkor mindig húszezren rohannak oda, hogy -könnyítsenek a lelkiismeretükön <span class="pagenum"><a name= -"Page_140" id="Page_140">-140-</a></span> és mind a húszezren -otthagyják az ügyet, ha rántottak rajta egyet, nem törődve azzal, -hogy el van-e érve a cél, vagy nincs. Itt mindezek a társadalmi, -művészeti, politikai mozgalmak nagy rohanással, énekléssel -kezdődnek – és ott maradnak az út közepén, várva a közömbös, -szomorú kulikat, akik tovább vonszolják őket.</p> -<p>Nem valami keserves panasz akar lenni ez az analógia. Máshol tán -jobbak, de nem sokkal jobbak az emberek. Csak leírtam, mert furcsa -és új színű bizonyíték a bizonyítékok tengerében arra, hogy az -emberi szívet milyen egyformára csinálta a jó isten, hogy vagyunk -fehérek, barnák, feketék, sárgák, vörösek, de minden földrészek -minden szekereit minden ember egy módszer szerint húzza. -<span class="pagenum"><a name="Page_141" id= -"Page_141">-141-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h2>Történelem</h2> -</div> -<p class="right">1913 november.</p> -<p>Németebb dolgot, mint azt a fotografiát, amely a héten a -külföldi képes lapokat bejárta és beragyogta, alig lehet -elképzelni. A képen büszkén kidüllesztett mellel sorban állanak a -lipcsei rendőrök, előttük sorban fekszenek azok az oroszlánok, -amelyek egy lipcsei menazsériából szabadultak ki és addig cirkáltak -Lipcse utcáin, amíg e büszke rendőrök őket agyon nem lődözték. -Brutális karrikaturája ez a kép azoknak a képeknek, amelyek -császári vadászatokról jelennek meg: a földön fekvő vadak, mögöttük -<span class="pagenum"><a name="Page_142" id= -"Page_142">-142-</a></span> sorban a magasrangú vadászok. A -kereszttel jelölt büszke úr a császár. Német provinciális gondolat: -fényképen megörökíteni ezt a komikus hajszát, amelyben nem tudni, -kik féltek jobban, az oroszlánok-e vagy a rendőrök s amelyben annyi -golyót lőttek ki a biztosan célzó vadászok, hogy minden oroszlánban -száznál többet találtak, nem is szólva arról, hogy némelyik még -ezek után is élt, úgy hogy karddal kellett szívenszúrni, ha ugyan -kellett. A tudósítások, amelyek erről az újkori lipcsei népcsatáról -megjelentek, mind merevek, komolyak, vérszomjasak és hősiesek -voltak. A német riporterek bizonyos haditudósítói ízzel írták meg -az egyes rohamokat s végül a hős rendőrök döntő tüzelését. E -nyomtatott sorokban oroszlánfogak csattogtak, a fenevadak vért -hörögtek, tüzet lövelltek, bömböltek és ugrottak, trombitáltak és -sorakoztak, csudálom, <span class="pagenum"><a name="Page_143" id= -"Page_143">-143-</a></span> hogy nem olvastuk valahol, hogy lőttek -is. A rendőrök viszont minden percben húszszor vetették meg a -halált, ötvenen egyszerre lőttek egy-egy oroszlánra, újra -töltöttek, újra ötven golyót röpítettek a fenevadba, mely gúnyos -mosollyal vitte el a száz golyót, hogy tartalékért sietve újabb -támadást intézzen a rendőrség zárt sorai ellen. Végül mit sem ért a -rosszul felfegyverzett, hiányosan élelmezett és az egységes -vezetést nélkülöző oroszlánok bátorsága, csődöt mondott a hadi -tudományokban járatlan puszta szabadságvágy – győzött a német -túlerő, a lelkiismeretesség, a pedantéria és a fegyelem, a rendőrök -végérvényesen leverték a világtörténelem utolsó -oroszlán-szabadságharcát, melyet egy maroknyi lelkes és -szabadságszerető nép vívott a rideg elnyomó ellen. Hurrá, hurrá, -hurrá.</p> -<p>Ezzel szemben az artisták, a variété- és <span class= -"pagenum"><a name="Page_144" id="Page_144">-144-</a></span> -cirkuszművészek szaklapjában olvastam egy cikket annak a szegény -menazséria-igazgatónak a tollából, akinek jogos tulajdonai voltak -ezek az oroszlánok. Mondhatom, ennél meghatóbb olvasmány kevés -jelent meg az utóbbi időben. Érdemes volna odanyomtatni az egészet -minden egyes diadalmas rendőri csoportkép alá. Ebből a cikkből -kitűnik, hogy szegény oroszlánok úgy futottak a rendőrök elől, mint -a nyulak. Az igazgató felesége véletlenül ép akkor hajtatott végig -az utcán, mikor a rendőrök a vadászatot megkezdték. Kinézett a -kocsi ablakán és rémülten látta, hogy saját oroszlánjai futkosnak -az utcán és rendőrök tüzelnek rájuk. A direktorné kiugrott a -kocsiból, mire az egyik oroszlán meglátva őt, odaszaladt hozzá és a -kezét kezdte nyaldosni. A hölgy erre megölelte az oroszlánt és -vissza akarta vezetni a ketrecbe. De a rendőrök <span class= -"pagenum"><a name="Page_145" id="Page_145">-145-</a></span> -rákiáltottak, hogy eressze el, mert le akarják lőni. Mint az -igazgató szomorúan írja, a felesége zokogni kezdett és kérlelte a -rendőröket, hogy legalább ezt az egyet hagyják életben, mert ez az -ő kedvence. «Mein Liebling, mein Liebling!» kiáltotta zokogva a -rendőrök felé, még mindig átölelve az oroszlánt, mely szelíden -simult hozzá. «Eressze el – kiáltották vissza a rendőrök – mert -okvetlenül rálövünk és ön is kaphat egy golyót!» Az asszony erre -újból felzokogott, <i>elbúcsúzott az oroszlántól</i> és otthagyta. -Az még kullogott utána egy darabon, mint a kutya, de a rendőrök -annyi golyót lőttek bele, hogy egy szomorút nézett és felfordult. A -többi oroszlán – írja az igazgató – kétségbeesetten, rémülten -menekült a rendőrök elől, kapuk alá huzódott, kocsik alá bújt, -minden ketrecbe bement volna, amit elébe tartottak volna, de a -rendőrök <span class="pagenum"><a name="Page_146" id= -"Page_146">-146-</a></span> golyózáport lőttek beléjük. Az igazgató -maga majdnem összepofozkodott a rendőrséggel, amíg megengedték, -hogy ketrecet hozzon az állatkertből. Amint a ketrec megérkezett, a -még életben maradt oroszlánok úgy rohantak bele, hogy senki se -tudta volna őket visszatartani. Egy oroszlán egy hotelbe szaladt és -annak legfélreesőbb helyiségét kereste fel. A rendőrök ide is utána -akartak ágyúzni, de az igazgató kérésére ettől elállottak. Ide is -ketrecet vitetett az igazgató, kihívta az oroszlánt, amely boldogan -szaladt be a ketrecbe.</p> -<p>Mindezt pontosan, becsülettel írja le az igazgató s kár, hogy -nincs hely az egész cikkét lefordítani, mert azt a siránkozó -szánalmat, azt a fölényes és apai lenézést, amit oroszlánjaival -szemben e cikkben érez, nem lehet visszaadni. Ha az ember ezt a -cikket elolvassa, minden oroszlánt macskának <span class= -"pagenum"><a name="Page_147" id="Page_147">-147-</a></span> kell -hogy tartson. Végül az igazgató szigorúan megtámadja a rendőrséget, -mert fölöslegesen utálatos vérengzést rendezett. Az ő felesége -egymaga valamennyit bekergette volna a ketrecbe.</p> -<p>Tulajdonképen nem kellene ehhez semmi magyarázat, így szép ez a -két szempont, egymás mellé állítva: a hős rendőröké az ujságokban -és a gyáva oroszlánoké, amelyet a főnökük ír meg a szaklapban. De -Rudyard Kipling gyönyörűen le tudná vonni ebből a modern -állatmeséből azokat a következtetéseket, amelyeket háborúk, -szabadságharcok, véres csaták, bősz küzdelmek történetírói magukra -nézve kellemetleneknek találnának. A lipcsei oroszláncsata egy -igazi szabadságharc volt, annak minden fenségességével és -tragikomikumával, annak mindkét párton rögtön jelentkezett hazug -történetírásával és történelmi festészetével együtt. <span class= -"pagenum"><a name="Page_148" id="Page_148">-148-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h2>Dekameron</h2> -</div> -<p class="right">1913 december.</p> -<p>Egy vastag könyv fekszik előttem, első kötete egy tízkötetes -nagy munkának, amely száz magyar író száz legjobb elbeszélését, -önéletrajzát, arcképét fogja közölni. A kiadók Az Érdekes Ujság -Dekameronjának nevezik ezt a kis könyvtárat; nekem – amint -végignézek a tartalmán – a fiatal életem van benne. A barátaim, az -ellenségeim, az ideáljaim, a fölbuzdulásaim, az örömeim, az -ellankadásaim, a boldog és boldogtalan óráim, jó és rossz -esztendőim könyve ez, nem lehet róla másként, mint a -legszubjektívebb <span class="pagenum"><a name="Page_149" id= -"Page_149">-149-</a></span> hangon írnom, annyira összeforrottam, -jóban-rosszban annyira együtt éltem és küzdöttem ezzel a -generációval, amelyből ez a száz író és ez a száz elbeszélés -kitellett. Akik közülök már nem élnek, azoknak ott álltam a -koporsója mellett, mikor leeresztették a földbe. Némelyik megtette -azt a szívességet, hogy megöregedett és ezzel megszerezte nekünk -azt a vígasztalást, hogy még akadnak, akik bennünket fiataloknak -neveznek. Mások félénk kis fiúkból a nyakunkra nőttek és azzal -keserítenek, hogy mi vagyunk az ő öregjeik. Ezt az egész társaságot -a magyar íróknál tradicióvá vált közös és együttes élet, a kultura -imádatának még mindig kis térre való összeszorulása annyira -összeszőtte, annyira egymásra utalta és egymáshoz kényszerítette, -hogy most ez a Dekameron rám egy gyönyörű és egyetlen példányban -készült drága szőnyeg benyomását <span class="pagenum"><a name= -"Page_150" id="Page_150">-150-</a></span> teszi, amelybe a -fájdalmas emberi életét szőtte bele száz ember, aki mind valahogy -másként képzelte ezt, de miután belátta, hogy magyar földön csak -egyféleképen lehet, hát sorra leült mind a nagy szövőszék mellé s -beletörődött abba, hogy fel sem kel mellőle.</p> -<p>Köznapi magyarra fordítva ez azt jelenti, hogy a legutóbb eltelt -huszonöt esztendőben Magyarországon minden írónak ujságot kellett -írni, ha nem akarta, hogy felkopjék az álla. Jókai és Mikszáth járt -elől a példával. Halálukig nem mozdultak el a szerkesztőségi asztal -mellől, még akkor sem, amikor már nem nagyon volt szükségük az -ujságra, hogy olvasókat kapjanak. Tudtommal széles e világon sehol -nem ismerik a napi sajtónak az irodalommal való ezt a kötelező -összeforrottságát, az a néhány példa, amit ilyenkor idézni szoktak: -a Dosztojevszki <span class="pagenum"><a name="Page_151" id= -"Page_151">-151-</a></span> ujságíróskodása, a Dickens fiatalkori -riportersége, a Bret Harte vidéki zugszerkesztő-karrierje ritka -kivétel, amely elhalványul az általános elv mellett, amely a művelt -nyugaton élesen elhatárolja egymástól a két pályát, az íróét és az -ujságíróét. Azzal, hogy a rövid tárcanovella a külföldön is inkább -napilapokban jelent meg, mint a revuekben, még semmi összeköttetése -az írónak a lappal nem volt. Maupassant, aki legszebb elbeszélői -sikereit a Figaróban aratta, fiatalkorában egy papirszagú -miniszteriumi irodában élt s mikor híres lett, csak annyit törődött -a sajtóval, hogy maga vitte fel a kéziratait a Figaróhoz s maga -ácsorgott a pénztárnál az ezerfrankos utalvánnyal, amit a -novellájáért kapott. Ellenben az a jó magyar író, akinek az -elbeszélése a tárcarovatban ép oly büszke külsőségekkel, épúgy a -lap homlokán jelent meg, mint Párisban <span class= -"pagenum"><a name="Page_152" id="Page_152">-152-</a></span> a -Maupassanté, délután öttől reggeli háromig könyökölt egy szoba -sarkában, benn a szerkesztőségben, és írta a vezércikket, a -politikát, a gyilkosságot, a szini kritikát és gyűjtötte a -«Vegyeseket» a világ legkülönbözőbb lapjaiból. Kénytelen volt vele, -mert különben kiesett volna abból az együttes ujságírói és írói -életből, amelyről fentebb szóltam s amely most, épen most kezd -megszűnni, amely most ereszti szélnek, mostanában hagyja magukra az -írókat, ami csak nekünk szomorú, akik ebben a nagy családban -nőttünk fel, de nem szomorú az új generációnak, amely számára az -anyagi viszonyok javulását, az írói pálya lukrativvá válását, a -személyes szabadságot és az emberibb életet jelenti. Húsz évvel -ezelőtt az a réteg, amely ma egy novelláért száz koronát kap, három -forintot kapott. Az első következtetés, amit az írók <span class= -"pagenum"><a name="Page_153" id="Page_153">-153-</a></span> ebből -levontak, az, hogy különválnak az ujságírástól, a második pedig az, -hogy nem élnek együtt, rajban, mint azelőtt, hanem az boldog, -amelyik nem látja a másikat.</p> -<p>Ennek az ujságírással és így egymással is való nagy -együtt-élésnek két következménye volt. Az egyikkel hamar -végezhetünk, mert nem tartozik ide: az a raj író, aki belevette -magát a szerkesztőségekbe, megcsinálta Európa egyik legokosabb, -legművészibb, legötletesebb, legideálisabb sajtóját, a legkisebb -ujságírótól is írói tehetséget, ötletet, formát, hitet és -műveltséget követel megnemesítette, színvonalra emelte ezt az -intézményt. Most, hogy az írók kezdenek dezertálni a szerkesztőségi -asztalok mellől, meg is látszik ez a sajtón. Természetes, hogy a -modern felfogásnak van igaza: a lapokat ne írók csinálják, hanem -külön e pályára felkészült, hivatásos <span class= -"pagenum"><a name="Page_154" id="Page_154">-154-</a></span> -hírlapírók. Amíg azonban ebből a fajtából nem lesz annyi, hogy el -tudja látni az egész magyar sajtót, addig a hivatásos ujságíróknak, -azoknak, akik ma egyhangúlag keseregnek bizonyos állapotokon, el -kell ismerniök, hogy minden dilettánsok közt mégis csak azok a -szegény írók írták legjobban, legszebben és legnobilisabban a -magyar hírlapokat, azok a szegény magyar belletristák, akiket a -meleg szerkesztőségi szobákba vert be az eső, mert csak itt tudtak -egymással élni és egymással megélni.</p> -<p>A másik következménye ennek az állapotnak az volt, hogy a kis -novella, a rövid tárcanovella műfaja, az, amelyből a Dekameron a -legszebb százat gyűjtötte most össze, Magyarországon oly magas -művészi niveaura emelkedett az átlagban, mint sehol máshol a -világon. Itt a novella nem volt a regényírónak vagy a színpadi -szerzőnek <span class="pagenum"><a name="Page_155" id= -"Page_155">-155-</a></span> apró művészi mulatsága, sem pedig rövid -lélegzetű költőknek egyetlen lehető érvényesülési módja. Itt hosszú -évekig ez a rövid novella volt az <i>egyetlen prózai irodalmi -forma</i>, amelyben valaki jelentkezhetett. Regényre nem lehetett -kiadót kapni, mert magyar regényt – Jókaiét kivéve – nem akartak -olvasni az emberek. Évtizedekig a regény fogalma egyértelmű volt a -külföldi regény fogalmával, a regény címe alá sokszor a szerző -nevét oda se nyomatta a kiadó, hanem csak azt, hogy «angol regény» -vagy «francia regény» és megvolt a könyvkereskedői siker. Azután -sokáig még csupán Beniczkyné Bajza Lenke képviselte a magyar -regényt, aki műveivel elnyomott, szegénységbe, nyomorúságba és -elkeseredésbe hajtott egy egész generációra való tehetséges magyar -regényírót, visszavetette tíz évre a magyar regényírás -megindulásának lehetőségét, <span class="pagenum"><a name= -"Page_156" id="Page_156">-156-</a></span> s ezzel – hogy az -érdeméről se feledkezzünk meg – akarva, nem akarva hozzájárult a -magyar novellaírás felvirágzásához. A színpadon Csiky Gergely volt -az egyetlen elfogadott magyar író. Herczeg Ferencig nem kellett -magyar darab a közönségnek. Úgy rémlik, mintha száz éve lett volna, -de úgy volt, hogy a színházak irtóztak a magyar daraboktól, a -közönség még azt se nézte meg, amit előadtak, a lapok hiába -támadták a színházakat, hogy mellőzik a magyar irodalmat – darabot -írni magyar írótól elpazarolt idő, hiábavaló munka volt. Furcsa -visszagondolni erre most, amikor az igazgatók úgy táncolják körül a -magyar drámaírót, mint az aranyborjút és igazában a közönség nem is -avat valódi sikerré mást, mint magyar darabot, de így volt, nem is -olyan régen. Még tegnapelőtt.</p> -<p>Tehát kénytelen volt novellát írni <span class= -"pagenum"><a name="Page_157" id="Page_157">-157-</a></span> -mindenki. Erős drámaírók legszebb témáikat vetélték el egy -vasárnapi tárcává. Született színpadi tehetségek beletörődtek a -rövid elbeszélés korlátaiba és annyira beleszoktak, hogy mikor -felvirradt a magyar íróknak a színpad, már nem igen akaródzott -nekik kimenni a börtönből. Kétségtelen és biztos -regényíró-tehetségek felaprózták a nagy regényt kis jelenetekké, -évekig jártak egy-egy nagyobb koncepció gondolatával, hogy végül is -a legjobb esetben egy kis novellasorozatot írjanak belőle – ez a -forma, az egyetlen, amiért a kiadók fizettek, az egyetlen, amit egy -elrontott és közömbös olvasóközönség a magyar írótól elfogadott, -végül megtört, meghódított, láncravert mindenkit, aki magyarul írt. -A magyar novella így lett túlzsufolt, vérbő irodalmi forma, a -magyar író így írta bele egy költői élet minden kincsét tíz kötet -tárcába, <span class="pagenum"><a name="Page_158" id= -"Page_158">-158-</a></span> a magyar novella így lett valami -különös, emberevő műfajjá, amely felfalt mindenkit: regényírót, -színdarabszerzőt, lirai költőt s ezzel csak ezeknek a szegény és -küzdő embereknek ártott, akiknek a vérét szívta el, de magának csak -használt, magát természetfölöttivé hízlalta, magából így csinált – -minden nemzeti elfogultság nélkül mondhatom – világcsodáját. Így, -egy jobb kor küszöbéről nézve, a hideg irodalomtörténet-író -megelégedhetik azzal, hogy égig dícséri húsz esztendőnek ezt a -magyar elbeszéléstermését, a magas szempontból ítélő Gyulai Pál -megelégedhetett azzal, hogy a magyar írókat folyton hosszabb -elbeszélések és regények írására serkentette. De az, aki mint -szerény magam, tíz esztendeig a többivel rágtam a savanyú kenyeret, -aki tudom, hogy ez a gyermek azért szép, mert nemcsak születése -pillanatáig, hanem azon túl <span class="pagenum"><a name= -"Page_159" id="Page_159">-159-</a></span> is az anyja húsát ette, -az anyja vérét szívta, – embervért, ember-velőt, embercsontot falt -és csak így erősödhetett meg naggyá és széppé ezen a vidéken, -szebbé és nagyobbá, mint termékenyebb nyugoti országok kulturájának -gyermeke – aki tudom, hogy mijébe került egy nemzet legjobb fiainak -az a kis büszkeség, hogy e pillanatban a magyar novella a legjobb a -világon, nem adhatom magamat át az örömnek és a magyar büszkeségnek -fenntartás nélkül, ha erről a tárgyról elmélkedem.</p> -<p>A Dekameron tíz kötete ennek a generációnak az élettörténete -lesz, ennek a fájdalomban, szegénységben, küzdelemben fogant -irodalomnak számunkra, akik hozzája tartozunk, a legszebb emléke. -Még most sem fenékig tejföl itt nálunk az írás, de ennek a szomorú -és szép kornak egyelőre vége van, az bizonyos. Mi, sokat kipécézett -<span class="pagenum"><a name="Page_160" id= -"Page_160">-160-</a></span> milliomosai a magyar és külföldi -színházaknak, még mindig nem keresünk annyit, mint egy jobbfajta -fogorvos vagy egy jobbfajta kávés. A keresett és szerencsés magyar -elbeszélők ma sem keresnek annyit, amennyit világvárosi jólétnek -lehetne nevezni. Abból látszik, hogy milyen nyomorultak, milyen -koldusak, milyen siratnivalóan rosszak voltak régen a viszonyok, -hogy ma is még mindig rút csodálkozás, szűnni nem akaró megdöbbenés -tárgya az a tíz-tizenöt író, aki írásával a közpolgári jólét anyagi -feltételeit meg tudja szerezni. Mert hogy többet ma sem szerez, még -ha inast tart is vagy expresszen utazik is, arra leteszem a -fogadalmat. A francia, német, angol és amerikai írói jövedelmeknek -még ma is csak karrikaturái vagyunk büszke, de kétszobás -lakásainkkal, ahová csak aludni járunk, a Révay-utcai -kiskorcsmánkkal, ahol étkezünk, s nyomorult <span class= -"pagenum"><a name="Page_161" id="Page_161">-161-</a></span> -fényűzéseinkkel: egy nagy külföldi utazással, amelyre három kötet -könyvünk tiszteletdíja megy rá, egy automobillal, amelyre többet -költünk évente, mint lakásra, kosztra és ruházatra összevéve. De -maga a tény, hogy már polgári életet élhetünk, sőt kissé ostobán -bár, de kapkodunk az igazi fényűzés egy-egy részlete után, isteni -haladás a multhoz képest. Ezt a multat, ezt a közelmultat semmi sem -fejezi ki jobban, mint ez a Dekameron. A legszebb emlék, amit egy -sóhajtással egy jobb korba átvihetünk magunkkal.</p> -<p>A magyar novellaírás a magyar irodalom szabadságharca volt. -Büszkén érzem most, deresedő fejjel, most, mikor ennek a -küzdelemnek az eredményeit századmagammal együtt élem, hogy ennek a -szép, felejthetetlen és nekem mindörökké drága szabadságharcnak -valamikor én is a fiatal katonái közé tartoztam. <span class= -"pagenum"><a name="Page_162" id="Page_162">-162-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h2>A pinguinek köszönnek</h2> -</div> -<p class="right">1914 március.</p> -<p>Ezt Cholnoky Jenőnek egy most megjelent kitünő könyvéből tudtam -meg. A könyv a jégvilágról szól, s elmondja a Föld két sarkának a -történetét. Számtalan egyéb érdekes dolog között (– nem hallgatom -itt el azt az egyet, hogy soha még a sarkvidéken ember meg nem -hült, náthát nem kapott –) az is benne van ebben a könyvben, hogy a -pinguinek, a sarkvidék e kedves, barátságos madarai a szó szoros -értelmében köszöntik egymást, ha találkoznak. Van egy furcsa -szokásuk: csapatostul járnak sétálni, sétálni, mint <span class= -"pagenum"><a name="Page_163" id="Page_163">-163-</a></span> az -emberek, minden ok és cél nélkül, tisztán a séta kedvéért. Különös -és groteszk látvány lehet egy-egy ilyen csapat nagy madár – -akkorák, mint a hároméves gyerek – amint tipegő járással sétál a -végtelen jégmezőn. A csapat előtt egy vezető-madár megy. Aztán -ahogy mennek, mendegélnek, valahonnan jön szembe egy másik sétáló -csapat. Amikor a vezető ezt a másik csapatot meglátja, előresiet s -találkozik a másik csapat vezetőjével, aki szintén előresietett. És -akkor a két madár köszön egymásnak. A Cholnoky könyvében le is van -fotografálva ez a köszöntés. A pinguin lehajtja a fejét, mint a -köszönő ember, aztán gyorsan körbe-forgatja. Ha a másik madár -ugyanígy visszaköszön neki, akkor a két csapat nagykomolyan tovább -tipeg a hóban. Ha azonban a másik csapat elnöke nem fogadja a -köszöntést, akkor ez annak a jele, hogy a másik csapat <span class= -"pagenum"><a name="Page_164" id="Page_164">-164-</a></span> más -pinguin-fajtához tartozik. Ilyenkor a köszönő még kétszer-háromszor -köszön s ha egyik köszöntését sem viszonozzák, akkor baj van. -Verekedés következik: a derék madarak erős, csonka kis -szárnycsontjaikkal jól elpüfölik egymást.</p> -<p>De ez eddig csak természetrajzi érdekesség. A mulatságos része a -dolognak most következik. A pinguin szelid madár, az embertől nem -fél, sőt nagyon barátságos hozzá, pedig igazán eltelik néha száz -esztendő is, amíg egy-egy pinguin-fajta eleven embert lát. A -sarkutazók azzal magyarázzák e közömbösséget, hogy a pinguin az -embert is pinguinnek nézi, mert két lábon jár és szemre épúgy -viselkedik, mint ő. Mégis előfordult, hogy a pinguin-csapat -megtámadta a sarkutazók matrózait, többek közt Shackletonnak egy -matrózát alaposan elverték szárnyaikkal a pinguinek. Azóta a -<span class="pagenum"><a name="Page_165" id= -"Page_165">-165-</a></span> sarki expediciók matrózai, ha -csapatostul járnak a jégmezőn és sétáló pinguin-csapattal -találkoznak, egyszerűen <i>köszönnek nekik</i>. Egy matróz az élre -áll, lehajtja a fejét és körbe-forgatja. A pinguin-vezér viszonozza -a köszöntést és a csapat tovább megy, mintha mi sem történt volna. -Ilyen egyszerű az egész.</p> -<p>Megvallom, elképpedtem, amikor a kitünő tudós könyvében ezt -olvastam. Ez a kedves és graciózus ötlet: köszönni az állatoknak, -hogy az embert békében hagyják, annyira megfogott, hogy sokat -elvett a nagyszerű sarki küzdelmek leírásának későbbi hatásából. -Valami egészen originális új formája ez két olyan különböző világ -találkozásának, mint aminő az embervilág és az állatvilág. Ime, -messze fönt a fagyos sarkvidéken egy csapat sétáló madár és egy -csapat sétáló ember talál egy közös pontot, amelyen <span class= -"pagenum"><a name="Page_166" id="Page_166">-166-</a></span> a két -világ találkozik, s az ember ezt rögtön praktikus szempontból ki is -használja a maga javára. Az nem változtat a dolgon, hogy az a -fejmozdulat talán mást jelent a pinguinnél, mint az embernél. A -pinguinnél jelentheti azt, hogy «menjetek tovább, arrafelé van -eledel». Vagy jelentheti azt: «velünk párosodhattok, mert mi is a -fajtátokhoz tartozunk». Vagy jelenthet ezer más-egyebet. Az -embernél üdvözletet jelent, ami mellé az ember is gondolhat -ezerféle dolgot az eledelről vagy a párosodásról, amiről akar. De -az a tény, hogy valamint az egymásnak köszönő emberek is -megelégszenek a köszönés puszta formájával, magával a külső -mozdulattal, úgy a sarkvidék elhagyatott ősi madárfajtájának is -elég a puszta mozdulat arra, hogy viszonozza és békén tovább -haladjon, az a tény, hogy a gondolat kifejezésének megrövidítésére -<span class="pagenum"><a name="Page_167" id= -"Page_167">-167-</a></span> szolgáló jel, szignum, vagy mint a -gyorsírók mondják: <i>jelény</i> époly elfogadott formája legyen az -érintkezés egyszerűsítésének az állatok közt, mint az emberek közt, -s hogy az állat elfogadja az embertől ezt a jelt, amelynek -értelméről az embernek sejtelme sincsen, csak azért, mert jól -utánozza őt, ebben van valami nagyon megható elem, – nem szeretnék -túlozni, de ebben talán van valami parányi jele annak a nagy és -természetrajzi testvériségnek, ami bennünket embereket az -állatokhoz és a növényekhez, a Föld romlandó, élő-haló egyéb -teremtményeihez fűz.</p> -<p>És ha már így belemegyünk ennek a sarkvidéki anekdotának a -taglalásába, még szimbolikus jelentősége is van. Az ember nagyszerű -alkalmazkodási képességének kicsiny, de jellemző mutatója. Az ember -fél az izgága madártól, egyszer megtudja, hogy egy kis <span class= -"pagenum"><a name="Page_168" id="Page_168">-168-</a></span> -köszönéssel megtakaríthatja a lövöldözést, a háborút, hát gondol -egyet és köszön a madárnak. Azok a jótársaságban forgó úriemberek, -akik a déli sarkvidékre utaztak, akik Londonban előkelő klubok -tagjai és akik odahaza nagyon megválogatják azokat az urakat, -akiknek messziről előre köszönnek az utcán, elnyerik lenn a -jégmezőn emberi és kaszinói gőgjük méltó büntetését: hogy békében -maradhassanak, kénytelenek szépen előre köszönni egy madárnak. Ők -ezen bizonyára mulatnak, nevetnek, a madarat azért nem tisztelik, -lenézik, állatnak veszik, sőt meg is eszik, ha kell, de hiába -minden fölény, hiába minden magyarázat, a tény mégis az, hogy -szépen köszönnek egy buta nagy jéglibának, mert békében akarnak -vele élni. Ott lenn a jégmezőn, íme, tisztán, minden kétszínűségtől -mentesen jelentkezik az ember igazi természete. Amint <span class= -"pagenum"><a name="Page_169" id="Page_169">-169-</a></span> nem tűr -a jégvidék levegője semmiféle szennyet, baktériumot magában, úgy -nem tűr a jégvidék társadalma – amelyben állat, ember együtt él – -semmiféle hazugságot. Békén akarok élni, tehát udvariasan köszönök -a madárnak. Itt fenn, a mérsékelt égöv alatt ugyanezt csinálja -millió meg millió ember. A köszönést, a bókot, az udvariasságot, a -hizelgést, a dicséretet, az aggódó érdeklődést, a részvétet mind, -mind csak külső formájában gyakorolja, belül gondol hozzá, amit -akar. De itt a mérsékelt égöv alatt nem vallja be, hogy csak azért -bánik emberségesen a másikkal, mert békén akarja végigélni az -életét. Itt megköveteli, hogy komolyan vegyék, ha jó napot kíván, -ha gratulál az örömhöz, ha részvétet fejez ki a bánat alkalmából, -itt meg van sértve, ha kételkednek, egy újévi köszöntőjének az -őszinteségében, itt végigcsinálja az önvédelmi <span class= -"pagenum"><a name="Page_170" id="Page_170">-170-</a></span> -köszöntésnek egész skáláját a «szervusz öregem»-től kezdve egészen -addig, hogy «egész éjjel nem tudtam aludni, mikor meghallottam, -hogy a feleséged beteg» – itt épúgy utánoz, csal, hazudik és -köszön, mint a sarkvidéken: a saját nyugalma, a saját előmenetele, -a saját boldogsága érdekében, de mivel itt nem a pinguinektől fél, -hanem a többi emberektől, hát szégyelli beismerni, hogy mindez csak -önvédelem. Inkább elhiszi a másiknak is, hogy őszinte a köszöntése. -A pinguinek példája, a Shackleton matrózának véres elveretése -kellett ahhoz, hogy e világon valaha egy ember bevallja, hogy -önvédelemből köszönt. És mivel az érintkezés nagyrésze nem egyéb -köztünk emberek közt, mint mindenféle téren való más és más formájú -köszöntgetés, ha bevallanók egyszer azt, hogy mindezeknek a -köszönéseknek önvédelem az <span class="pagenum"><a name="Page_171" -id="Page_171">-171-</a></span> igazi oka, nagyon felfordulna a -világ. Ezért tehát maradunk ezentúl is a régiben: hogy a déli -sarkon oly tisztelettel köszönünk a pinguinnek, mint itthon a -püspöknek, az a mi emberi okosságunk és bölcs önvédelmünk, óriási -fölényünk a buta állat fölött. Hogy azonban idehaza ugyanily -mélyeket köszöntgetünk szóval, tettel, írásban és mozdulattal olyan -embereknek, akik közül sokat odaadnék ugyanannyi pinguinért, az – -senki ne merje mondani, hogy önvédelem, mert akkor sérti vele a -hiúságomat, az önérzetemet, az emberi büszkeségemet, óh, az nem -önvédelem, hanem az én udvariasságom, finomságom, jólneveltségem, -emberszeretetem, meg isten tudja még micsodám, csupa nagyszerű -tulajdonságom. Lenn a déli sarkon majd én is bevallom, hogy azért -köszönök a madárnak, mert félek, hogy oldalba vág. De amíg itt élek -és virágzom a mérsékelt <span class="pagenum"><a name="Page_172" -id="Page_172">-172-</a></span> égöv alatt, amely tele van -kulturával, baktériummal és hazugsággal, addig azért köszönök -messziről előre méltóságos hivatali főnökömnek, mert úri, udvarias -ember vagyok, nem pedig azért, mert félek az oldalbavágatástól. -Addig a világért se vallom be, hogy muszájból vigyorgok gaz -embertársaim arcába egy-egy «jónapot kegyelmes uram»-mal, hanem azt -mondom, hogy szuverén büszkeségem parancsolja rám az udvarias -modort. Majd lenn, a jégmezőn, mikor kétszáz kövér pinguin jön -felém, bevallom, hogy a bőrömet féltem, azért vagyok udvarias. -Állattal szemben nem szégyen a védekezés. Embertől szégyen félni, -de azért mégis félek tőle, csak letagadom ezt a félelmet. Azért -köszönök neki, mert nem köszönni neveletlenség. Merje valaki azt -mondani, hogy gyávaságból, érdekből, önvédelemből, önfenntartási -ösztönből vagyok jó modorú! <span class="pagenum"><a name= -"Page_173" id="Page_173">-173-</a></span></p> -<p>Még csak egyet.</p> -<p>A pesti állatkertben, a jegesmedve sziklái mellett van egy -rongyos, piszkos kis pinguin. Már régen van itt. Ahányszor az -állatkertbe megyek, ellátogatok hozzá. Most, hogy a Cholnoky -könyvét elolvastam, megint kimentem a pinguinhez. Köszöntem neki. -Ez már pesti pinguin. Nem köszönt vissza. <span class= -"pagenum"><a name="Page_174" id="Page_174">-174-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h2>Kinaiak</h2> -</div> -<p class="right">1914 április.</p> -<p>Egy szegény «szobrocska-árús» át akart menni az utca egyik -oldaláról a másikra, miközben jött egy automobil és szó nélkül -elgázolta. Meghalt. A lapokból a nevét se tudtam megállapítani. -Némelyek szerint Liuigi, mások szerint Liu-ki-ki Typhees, Tyu-igi -volt a neve, de a nagy átlag röviden Luiginek írta, mert ez -legalább szép és értelmes olasz név, azt jelenti, hogy Lajos.</p> -<p>Ez a szegény Lajos egyike volt azoknak a különös alakoknak, akik -egyszerre csak megjelentek Pesten s <span class="pagenum"><a name= -"Page_175" id="Page_175">-175-</a></span> nagy feltünést keltettek -azzal, hogy igazi piszkos kinaiak voltak és zsírkőből faragott kis -bálványokat és vadállatokat árultak. Aztán megszoktuk őket és most -már hozzátartoznak az utca és a kávéház életéhez, de hogy miből -élnek, azt még mindig nem tudom. Mint ahogy senki se látott még -szamarat megdögleni, úgy nem láttam még soha embert, aki ezektől -vásárolt volna valamit. Odaállnak az asztalhoz, vigyorognak, -mutatják a kis kősárkányt, a pesti ember meg odahívja a pincért és -így szól hozzá:</p> -<p>– Mondja meg neki, hogy nem kell semmi.</p> -<p>A pincér pedig kinai nyelven mondja neki:</p> -<p>– Génc hinausz.</p> -<p>És miután az ajtóra mutat, a kinai kedvesen vigyorog és távozik. -Úgylátszik, ebből meg tudnak élni. Valakitől azt hallottam, hogy a -szegény, <span class="pagenum"><a name="Page_176" id= -"Page_176">-176-</a></span> rendőri felügyelet alatt álló nők a -legjobb vevőik.</p> -<p>Kedves, finom és önérzetes emberek. Szeretik a viccet, amíg -magyarul van. Egyszer egy úr angolul viccelt velük, ezt megértették -és egyszerre megváltozott a mosoly az arcukon. Úgylátszik, a kinai -embernél a harag is mosoly formájában jelentkezik. A jóságos, -szomorkás mosoly helyett, mikor megsértődött, egy kis vadkörteízű -mosoly suhant át az arcán és álmos kis szeme mintha villant volna -egyet. Aztán elment, tovább, a másik asztalhoz és ott ismét a -jobbik mosolyával kínálta a fenevadjait.</p> -<p>Egy nyári estén Kramer Leopolddal, az ismert bécsi színésszel, -ültem itt Pesten egy vendéglő kertjében. Jön egy ilyen titokzatos -ázsiai kucséber és kínálja nekünk a kis faragott vadállatot. Kramer -elkezdi faggatni németül: <span class="pagenum"><a name="Page_177" -id="Page_177">-177-</a></span></p> -<p>– Micsoda maga? Kinai vagy japáni?</p> -<p>Vigyorog s a fenevadat kínálva mondja:</p> -<p>– Eine Krone.</p> -<p>– Nem azt kérdezem – mondja neki Kramer – hanem azt, hogy -Kinából jött-e, vagy Japánból?</p> -<p>– Eine Krone.</p> -<p>Kérdezi angolul, franciául, de az csak egyre a kő-vadat mutatja -és ezt vigyorogja hozzá rendületlenül:</p> -<p>– Eine Krone.</p> -<p>Kramer megunta a dolgot és letett elébe az asztalra egy koronát. -Az ázsiai ember elvette a pénzt és letette helyébe a szobrot. -Kramer fogta a szobrot és visszaadta neki, jelbeszéddel megértetve -vele, hogy a szobor nem kell, a koronát csak úgy kapta, -rokonszenvből. A japán-kinai nem szólt semmit, zsebredugta a -szobrot és visszaadta a koronát. A kezével, a fejével, a -táskájával, <span class="pagenum"><a name="Page_178" id= -"Page_178">-178-</a></span> mindenével azt intette, hogy alamizsna -nem kell neki, aki nem vesz tőle szobrot, az ne adjon neki pénzt. -És azzal a bizonyos vadkörte-mosollyal, sértődötten, büszkén -távozott.</p> -<p>– Barátom – mondta Kramer – most már tudom, miféle fajta ez a -büszke ember. Ez sem nem kinai, se nem japáni, ez -<i>spanyol</i>.</p> -<p>Megvallom, abban a percben nagyon meghatott ennek az állati -módon piszkos, rongyos, szegény, tüdővészes kis ázsiai embernek az -önérzete. Abban az életben, amit a magunkfajta ember itt ebben a -városban él, évtizedeken át nem látja a példáját annak, hogy valaki -tisztán, minden mellékgondolat nélkül mutasson egy szép férfiúi -tulajdonságot. Akit itt önérzetesnek látok, az okosságból -önérzetes, vagy azért, hogy a hatalma ne csorbuljon, vagy azért, -mert mások épen látják, vagy azért, mert bosszút akar állni ezzel -valakin, vagy <span class="pagenum"><a name="Page_179" id= -"Page_179">-179-</a></span> azért, mert épen nincs szüksége arra a -koronára. Pénz dolgában meg rendszerint az önérzetes, aki többet -akar, kezdve a taxisoffőrtől, aki visszaadja a borravalót, mert egy -hatossal többet várt, fel egészen a büszke kijáróig, aki -felháborodva küldi vissza a kétezer koronát, mert tízezerre -számított. Az önérzetet, a férfiúi büszkeséget a pénzzel szemben -ilyen tisztán, ennyire önmagáért, ennyire csupán a lelkiismeret -kedvéért, ennyire kizárólag a jó érzés kedvéért még nem is igen -láttam kivirágzani. Miért nem fogadta el a koronát ez a barnára -nyomorodott sárga ember? Attól félt, hogy méltóságos báró Udvari -Tanácsosék szoaréján a világ megszólja ezért? A rendőrségtől nem -félt, mert engedélye van árúsítani és ajándékot joga van elfogadni -még az árúsnak is. Azt is olvastam valahol, hogy a kinai kapzsi, -pénzvágyó ember, a kereskedésben <span class="pagenum"><a name= -"Page_180" id="Page_180">-180-</a></span> alattomos és kegyetlen, -pénzért minden rosszra képes. És ez mégis, a saját társadalmából -kitaszítva, a hazájától sok ezer mértföldnyire egy vendéglő -kertjében visszadob egy koronát, ahelyett, hogy a szobrot dobta -volna oda és úgy ment volna el a pénzzel, sem az ajándékot el nem -fogadja, sem a már odaadott pénzért az ellenértéket ott nem hagyja, -csak azért, mert azt intették neki, hogy a koronának -alamizsna-jellege van, hanem dühösen stornirozza az egész üzletet -és amúgy rongyosan, piszkosan, soványan, betegen, szegényen és -ismeretlenül, még azt se mondva meg, hogy miféle fajta, megsértődik -magán a puszta ajánlaton és elmegy. Még ha megmondta volna, hogy -kinai-e, vagy japáni, azt lehetett volna gondolni, hogy -hazafiságból büszke, mert nem akarja, hogy azt mondhassák: a kinai -koldul, vagy a japáni koldul. De még ez az ok sem <span class= -"pagenum"><a name="Page_181" id="Page_181">-181-</a></span> -játszott közre. Az egyszerű, minden érdektől mentes, egészen tiszta -férfiúi önérzet úgy villant fel a rongyai közt, mint egy darab -tiszta színarany a piszkos iszapban.</p> -<p>A rejtély, hogy ezek az emberek hogyan kerültek ide, körülbelül -meg van oldva. Eleinte azt hitték róluk, hogy valami cseh gyáros -hozatta őket Kinából, – mert kinaiak – hogy a Csehországban készült -kinai iparművészeti cikkekkel házaljanak. De aztán megtudtuk, hogy -nem így van. Ezeket a kis tarka vadkutyákat, vadbálványokat és -vad-tintatartókat ők maguk fabrikálják kemény késsel a puha kőből. -Az utóbbi években minden képzeletet felülmuló kivándorlási láz vett -erőt a nyomorult kinai lakósságon. Rengeteg ember vándorol onnan -Indiába, az ázsiai Oroszországba és Amerika nyugoti partjaira. -Szegények sehol sem kellenek, részint, mert olyan <span class= -"pagenum"><a name="Page_182" id="Page_182">-182-</a></span> -koldusok, hogy aki náluknál szegényebb, az csal, részint mert nincs -az a munkabér, amiért ne dolgoznának. Ezért aztán a hatóság is meg -a munkásság is üldözi őket mindenütt. Rettenetes bánásmódban van -részük, akárhová teszik be a lábukat. Ezek a pesti kóbor szobrászok -ennek a Kinából kihullámzó hatalmas áradatnak a legvégső -nyúlványai, ők vándoroltak legmesszibbre, mert nem Kelet felől -jöttek ide, hanem nyugatról, körül, a földgömb nagyobbik részét -megkerülve. El lehet képzelni, milyen rossz dolguk van odahaza, ha -ekkorát vándorolnak azért a jólétért, amiben itt részük van.</p> -<p>Még egyszer találkoztam velük. Látogatóban voltam egyszer náluk, -a lakásukon. Igaz, hogy nem az illedelmes látogatási időben, déli -tizenkettőkor, sem délután hatkor, hanem úgy éjfél körül, s akkor -se nagyon udvariasan, mert két rendőr nyomta be az ajtót, -<span class="pagenum"><a name="Page_183" id= -"Page_183">-183-</a></span> miután a zörgetésre nem nyitották ki. A -dolog úgy történt, hogy az előljáróság kiküldöttjével és két markos -rendőrrel elindultunk éjszaka a nyomortanyák megvizsgálására. Egy -jónevű és bizonyára igen jómódú úrnak a házában, a harmadik -emeleten volt egymás mellett vagy három ilyen egyszobás lakás. -Abban a szobában, ahol a kinaiakat találtuk, épen tizenhárman -aludtak. Nem akarom elrontani annak a napját, aki napfényes délben -olvassa ezt, sem annak az éjszakáját, aki az ágyban szivarozva -futja át e sorokat, ezért nem adok részletes leírást arról, amit -ott tapasztalni lehetett. Csak annyit, hogy a két rendőr levegő -után kapkodva szédült ki a folyosóra, miután benyomta az ajtót; -csak annyit, hogy miután abba a levegőbe bemenni nem lehetett s -elhatároztuk, hogy nyitva hagyjuk az ajtót, amíg egy kis friss -levegő megy be a <span class="pagenum"><a name="Page_184" id= -"Page_184">-184-</a></span> szobába, el kellett mennünk a folyosó -másik végébe, mert a nyitott ajtó körül az isten szabad ege alatt -nem bírtunk a kiáramló bűztől állani, pedig sem a derék -előljárósági hivatalnoknak, sem a két rendőrnek ez nem volt az első -ilynemű kirándulása, nem is szólva szerény magamról, aki többet -jártam Pesten ilyen helyen, mint rokokó-szalonban. Még talán csak -annyit, hogy párosával feküdtek az ágyakban a lakók, nők, férfiak -vegyesen és a falon annyi bogár mászott, hogy a kis tolvajlámpással -nem az orrunk elé, hanem a falra világítottunk, mikor mellette -elmentünk, mert aki hozzáért a falhoz, az néhányat elvitt onnan, -erre el lehetett készülve. Ebben a hotelben, ebben a társaságban -találtunk egy ágyban két kinait, amint boldogan aludtak. A -lámpafénybe is boldogan, mosolyogva pislákoltak, mialatt a többi -mind nagyon meg volt <span class="pagenum"><a name="Page_185" id= -"Page_185">-185-</a></span> ijedve. Egy ragyogó szemű, értelmes kis -zsidófiú mutatta be őket az egyik ágy sarkából.</p> -<p>– Kérem – mondta – ezek gazdag emberek.</p> -<p>– ???</p> -<p>– Igen, mert ma délelőtt voltak a vámházban és ötszáz koronát -tettek le készpénzben, Kinából jött nekik utánvétellel ötszáz -koronáért anyag, olyan puha kő, amiből szobrokat faragnak vésővel. -Itt faragják minden este tízig, ma is faragtak este tízig, amíg le -nem feküdtek. Mi meg néztük őket.</p> -<p>Az ágyért nyolcvan krajcárt fizetnek egy hétre. Ketten alszanak -benne. Ötszáz korona volt a párnájuk alatt. A Ritz elegánsabb -hotel, de abban sem alszanak korrektebb kereskedők. Eszembe jutott -a korona, amit a «spanyol» visszautasított. Egyik kinai olyan, mint -a másik, miért ne lehetett volna <span class="pagenum"><a name= -"Page_186" id="Page_186">-186-</a></span> a kettő közül az egyik -az, aki a vendéglőkertben oly büszke volt? Lehetett volna még egy -kicsit nézni őket, kérdezni őket, gondolkodni felőlük, ha bírtuk -volna tüdővel és gyomorral. Elmentünk, elől a rendőr vitte a lámpát -és rémülten vigyázott, hogy a falhoz ne érjen. Így rájuk sötétedett -a szoba és mi, akik utolsóknak jöttünk ki, hallottuk, amint a -tizenhárom ember felsóhajtott, fellélegzett. Aztán a csöndben, -ahogy a többi tizenegy utánunk fülelt, mikor már a rendőrkardok -kint csörrentek a folyosón, rekedten suttogva, nagyon gyorsan -beszélni kezdett egymással a két kinai. Hogy mit, azt nem tudom. A -végét nem is hallottam. Lehet, hogy ezt a gyönyörű, kényelmes, -boldog országot dicsérték, ahol ilyen jól lehet élni, nem úgy, mint -a nyomorult Kinában.</p> -<p>Azóta nem láttam közülök egyet se. Csak Liuigi vagy Tphuigi -kollegájukról <span class="pagenum"><a name="Page_187" id= -"Page_187">-187-</a></span> olvasom, hogy egészen váratlanul, egy -perc alatt meggyilkolta az automobil. Azt mondják, hogy néhány perc -alatt a város különböző részeiből vagy tíz kinai csődült oda a -holttestéhez és jajveszékelt, imádkozott fölötte az utca közepén. -Hogy hogyan terjedt el olyan hamar kinai nyelven a városban a -szomorú hír közöttük, az egészen titokzatos.</p> -<p>Körülbelül ez minden, amit a budapesti kinai kolóniáról tudok. -Hadd legyen legalább ez a nekrológja ennek a szerencsétlen sárga -vándormadárnak, akár ő volt a büszke spanyol, akár nem, akár őt -láttam aludni a nyomortanyán korrekt kis iparával, akár nem. -Mindenesetre ezekhez tartozott, tehát megérdemli a rokonszenvet. És -semmiesetre sem volt érdemes szegénynek ezért, amit itt kapott, -olyan messziről eljönnie a büszke férfiak és a korrekt üzletek e -szép városába. <span class="pagenum"><a name="Page_188" id= -"Page_188">-188-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h2>Egy ravatalnál</h2> -</div> -<p class="right">1914 junius.</p> -<p>Lechner Ödön sírjára a virágok közé egy nagy, ércfedelű -panaszkönyvet kellene tenni, mint ahogy Heine párisi sírján a -virágok között egy vaskosár van a névjegyek számára. A halála után -is üldözött költő ezzel a vaskosárral, amelybe egyébként minden -smokk és minden snob pontos lakáscímmel ellátott névjegyet dob be, -mintegy névszerinti szavazást kér az utókortól, hogy szembeszálljon -e szavazatok révén a hivatalos Németország gyűlöletével. A Lechner -Ödön sírján nincs szükség ilyen tüntetésre: az ő <span class= -"pagenum"><a name="Page_189" id="Page_189">-189-</a></span> -hazafiságát, az ő tehetségét nem vonta kétségbe senki. Az ő sírjára -a magyar művész-élet nagy és örök panaszkönyve illik, amelybe írja -bele a bánatát minden olyan ember, akinek itthon elismerték a -képességeit, s akit ennek dacára egyszerűen nem hagytak élni.</p> -<p>Lechner sírjánál hatalmas tüntetése zúg a jobbérzésű magyar -intellektuálisoknak. Egyhangú nagy keserűség azok ellen, akik ezt a -személyileg is végtelenül bájos, ártatlan, jó, kedves öreg embert -üldözték. Szeretném a lehetőségig pontosan és objektiven -megállapítani, hogy miért üldözték életében pályatársai ezt a nagy -művészt és mi volt a bűn, amit vele szemben elkövettek. Épenséggel -nem szabad kikelni az ellen, hogy e körül a koporsó körül a -lázadozás szele viharzik és a szemrehányások zápora hull. Ez nem az -a koporsó, amelyhez frázisok és az át nem érzett közrészvét -tömegkönnyei <span class="pagenum"><a name="Page_190" id= -"Page_190">-190-</a></span> illenek. Ebben a koporsóban rettenetes -erejű morális tanítás van, amely feszegeti belülről s amelyet nem -lehet elnyomni azzal az elvvel, hogy a halottnak béke és -ellenségeinek mentelmi jog jár. Ennek a halottnak nem kell a -gyászoló közönség tiszteletteljes nyugalma és az ő ellenségeitől -nem elég az, hogy most gyászflóros cilindert vesznek elő és a -ravatalnál megadják a tiszteletet. E mellett a koporsó mellett -fegyverrel és zászlóval kell állani és e mellett a koporsó mellett -nincs megbocsátás és egymás nyakába való borulás. Lechner Ödön nem -mártir, de ha van a magyar köztisztesség állapotának áldozata, úgy -ő az; ha van a művészi szabadság és becsület kérdésének agitatórius -halottja, úgy ő az.</p> -<p>Mese az, hogy nálunk bármely művészet terén fölfedezetlenül -maradhat a tehetség. A legutóbbi harminc év <span class= -"pagenum"><a name="Page_191" id="Page_191">-191-</a></span> vad -előretörtetésében nem maradt itt titokban semmi kvalitás, sőt azt -lehetne mondani, hogy irodalom és képzőművészet terén harminc év -óta valóságos fölfedezési mánia dühöng, amely a visszaélés határáig -is elmegy és olyan éhes, hogyha egy héten nem sikerül fölhajtania -az ismeretlenségből egy igazi tehetséget, nagy mohóságában -megelégszik a talmival is. Az az elve, hogy ne álljon be hiány a -fölfedezések folytonosságában. Minden hétre jusson egy új szobrász, -egy új író, egy új színész, egy új festő, egy új muzsikus. A -hivatalos, állami bányában dolgoznak Akadémiáék és Kisfaludyék, -választásokon, pályázatokon, Budapesti Szemléjükben, állami -megrendeléseikben és minisztériumi megbízásaiknál egyre újabb és -újabb neveket dobnak piacra. A színházaknak megvan a maguk külön -bányája, ahonnan gyors tempóban hozzák ki az új <span class= -"pagenum"><a name="Page_192" id="Page_192">-192-</a></span> -félisteneket. Hatalmas bányából merít a sajtó, amelynek kedvencei -viszont nem kellenek a hivatalos világnak, de amely például -szövetségben és kölcsönösségben van a színházzal és egynémely -művészeti egyesüléssel. Külön bánya a Nyugat és társasága, amely -nyilvánosságot és sikert biztosított nagyszámú új tehetségnek. Nem -is lehet fölsorolni azt a sok területet, amelyen ez a mohó -aranyásás folyik már néhány évtized óta és nem tudom elképzelni azt -a csak félig-meddig capax művészi hajlamot, amely, ha valamelyik -bányatársulatnál aranynak jelentkezik, meg ne kapja az illető -társulat fémjelzését. Ebből az következnék, hogy ezek a társulatok -dühös pártszenvedélytől vezéreltetve nem ismerik el kölcsönösen -egymás aranyát. Furcsa dolog, de nálunk ez még nincs így. Először -is a legtöbb igazi tehetség után egyszerre négy-öt társaság kapkod, -<span class="pagenum"><a name="Page_193" id= -"Page_193">-193-</a></span> hogy magának kaparintsa meg. Másodszor -pedig – ez tagadhatatlan – a fölfedezések iránt a nagy -közvéleményben olyan nagy és becsületes jóakarat van nálunk, az -átszivárgás az egyik társaságból a többibe annyival nagyobb, mint -külföldön, hogy képletesen szólva: nálunk minden művészeti -egyesülésnek, akár hivatalos, akár szabad egyesülés, akár -folyóirat, akár csak kávéházi asztal, valósággal elismert -bankjegykibocsátási joga van, a közönség elfogadja és készpénznek -veszi bármelyik csoport bankóját, fizet vele és megbecsüli az -értékét, annyival is inkább, mert – ismétlem – az egyes csoportok -nem ridegek egymás iránt, legfölebb ha egymás túlzásaiért -haragusznak, de teljesen megtagadni egymás jobbfajta fölfedezéseit -nem szokták. A fiatalok nem türelmetlenek egy Baksay Sándor kiváló -képességeivel szemben, az öregek lényegileg soha <span class= -"pagenum"><a name="Page_194" id="Page_194">-194-</a></span> nem -vonták kétségbe Ady Endre nagy költői hivatottságát; a Nyugat -tiszteli Kiss Józsefet és a Hét elismeri Móricz Zsigmondot; -Szinnyei-Merséért rajonganak a legfiatalabbak, Szép Ernő értékelői -közt sok «öreg» van. Bródyt, Gárdonyit minden «legfiatalabb» is -nagyra tartja. A festők közt, ahol pedig legélesebb a veszekedés, -minden gáncs azzal kezdődik, hogy «tehetséges ember, de…» vagy -azzal végződik, hogy «… de azért föltétlenül tehetséges ember.» -Örvendeni kell ennek a kölcsönös megbecsülésnek és annak az elvnek, -amely nagyjából mégis csak uralkodik nálunk, hogy aki igazán -talentum, attól azt ezer kifogás mellett sem szokták megtagadni a -bírálói vagy az ellenségei. Merem mondani, hogy amióta olvasok és -írok, itt nálunk még egy igazi tehetség se veszett el. Hogy -nyomorult anyagi viszonyainkba belenyomorodott és belepusztult -<span class="pagenum"><a name="Page_195" id= -"Page_195">-195-</a></span> egynehány, az bizonyos. De olyan módon, -amely módon francia, angol vagy német tehetségek igenis el szoktak -veszni: hogy senki nem törődik velük, hogy mindenütt hiába -kopogtatnak elismertetésért, – így nem veszett el nálunk az utóbbi -időben még egy fél tehetség sem. Szegényen élni, gondokban -megtörni, koldusan meghalni sokat hagyott ez a társadalom. De a -szikra isteni eredetét megtagadni, erre a pénzbe nem kerülő, de -másutt mégis oly gyakori makacsságra nem hajlott. Lechner Ödön -művészi tehetségét, sőt annak kivételesen magas fokát tudtommal -komoly ember Magyarországon nem tagadta soha. A megélhetéséhez -szükséges eszközei tudtommal – bár gazdag ember nem volt – időnkint -megvoltak, más években meglehettek volna nála. Mint minden igazi -bohémembernek: hol volt pénze, hol nem volt, de nem is <span class= -"pagenum"><a name="Page_196" id="Page_196">-196-</a></span> nagyon -ambicionálta, hogy milliók maradjanak utána. Miért van mégis annyi -mély szomorúság és olyan keserű érzés az emberben, ha az ő -pályájára gondol?</p> -<p>Miért nem vették be maguk közé Lechner Ödönt soha azok, akiktől -az anyagi boldogulás függ, akik teret tudtak volna adni az ilyen -ritka – az ő mesterségükben különösen ritka – tehetségnek, akik -lehetővé tudták volna tenni, hogy hatalmas nyomait hagyja ebben a -városban egy nagy építőgéniusz, – miért szidták, miért vonogatták a -vállukat, miért üldözték, miért hagyták ki, miért tolták hátra, -miért kergették el mindenünnen, mindig tele szájjal hangoztatva, -hogy «nagy tehetség, de…» Miért? Mert «<i>nem lehetett vele kezdeni -semmit</i>.» Ez a magyartalan, köznapi, sokat használt mondás a -legtömörebb összefoglalása mindannak, ami kifogás Lechner -<span class="pagenum"><a name="Page_197" id= -"Page_197">-197-</a></span> Ödön ellen gazdag és arrivált -pályatársai közt elhangzott. Ki az az ember, akivel «nem lehet -kezdeni semmit?» Ez az ember az, aki nem tartozik bele abba a -nemzetközi szövetségbe, amelynek tagjai világrészeken át nyújtják -egymás felé a kezüket, akik sötét éjszaka megismerik egymást, akik, -ha sohse találkoztak előbb az életben, csak egymásra néznek és -mindennel tisztában vannak, akik hamarább találták ki a nemzetközi -világnyelvet, mint dr. Zamenhof az esperantót, akik talán nem is -nézik, hanem szagolják egymást, mert olyan villámgyorsan és olyan -halálos biztonsággal ismernek egymásra, akikben megvan az az új és -nekünk ismeretlen rezgés-érzék, aminek szerveit a tudósok -denevérfajták szárnyában és fülében fedezték föl s amely több, mint -a látás, hallás, szaglás és tapintás együttvéve. Nem tudom, hogyan -<span class="pagenum"><a name="Page_198" id= -"Page_198">-198-</a></span> nevezzem el ezt az egész világon -egyöntetű nagy társaságot, hogy igazságtalan ne legyek. Mert az, -ami őket összetartja, néha kevesebb, néha több, mint korrupció. -Tehát nem mondhatjuk, hogy a korruptak szövetsége. Nem is a -tehetségteleneké, mert vannak köztük lángeszű emberek is. Nem is az -érvényesülteké, mert van köztük éhező is. Nem filiszterek és nem -smokkok. Amilyen világosan és tisztán érzem ennek a nagy -társaságnak a létezését és összetartását, oly nehéz és bonyolult -feladat papirosra leírni az alapszabályait. Kénytelen vagyok a -köznapi beszédhez visszamenekülni. Ezek azok, akikkel «lehet -valamit kezdeni», idetartozik, aki «hagy magával beszélni», aki -«nem veszi ezt olyan szigorúan», aki azt mondja «ugyan kérem, -másnak is kell élni», vagy «ugyan, kérem, ez majd csak elcsúszik a -többi közt». Egyéb jelszavai ennek <span class="pagenum"><a name= -"Page_199" id="Page_199">-199-</a></span> a társaságnak: «a fák nem -nőnek az égig», – vagy «mindennek van határa» – vagy «jó, jó, de -azért erre meg arra tekintettel kell lenni», vagy «bocsánat, de azt -mégse lehet mondani», – vagy «azért, mert valaki tehetséges, mégse -lehet ilyen modorban beszélni», – vagy «a közönséget mégis meg kell -becsülni, hiszen ő fizet» – vagy «kikérem magamnak, attól, hogy -rokonom, még lehet tehetséges ember». Azt mondják: «emberek vagyunk -mindnyájan, önnek is vannak hibái». Azt mondják: «hja, a puszta -tehetség még nem elég». Azt mondják: «uram, ne beszéljen így, mert -az az ember a berlini egyetem tanára». Azt mondják: «na, na, na, ne -túlozzuk a dolgot», ezt mondják: «bocsánat, ha ennyi tekintélyes -ember mondja, nem kell akadékoskodni». Nehéz őket determinálni, -mert legnagyobb fegyverük a hallgatás, legfontosabb <span class= -"pagenum"><a name="Page_200" id="Page_200">-200-</a></span> -alapelveik azok, amiket elhallgatnak, legerősebb közös akcióik -azok, amelyekről nem beszélnek, még egymás közt sem. Egy embert -egyszerűen kihagynak. Valami disznóságba amelyből hasznuk lehet, -némán belenyugszanak. Soha nem gyűléseznek, nem beszélnek össze, -nem lehet őket megcsipni valami összeesküvésen, mert a hatodik -érzékükkel érintkeznek. Nem szorulnak arra, hogy titkos jeleket -adjanak egymásnak, mint a szabadkőművesek. Ezek azok, akik sohse -járnak a klubba, de ha forrongás van, mint a sáska, úgy jönnek -leszavazni a reform-pártok ellen. Ezek azok, akik nem szeretik -Vázsonyit. Ezek azok, akik örülnek a sajtótörvénynek. Ezek azok, -akik Tiszát se szeretik mindig. Ezek utálják az ujságírót, az -ügyvédet, a szociálistát, mert ez a három fajta szerintük -kotnyeles, erőszakos, tolakodó. Ezek köpdösik meg a nagy mestereket -<span class="pagenum"><a name="Page_201" id= -"Page_201">-201-</a></span> azzal, hogy folyton rájuk hivatkoznak, -mintha azok is hozzájuk tartoztak volna. Ezek piszkolják be a -természetet azzal, hogy úgy tesznek, mintha imádnák. Ezek -népszerűtlenítik a vallást azzal, hogy fölhasználják. Ezek -egyezkednek ki egymás között, ezek vannak «tekintettel a -viszonyokra», ezek találják az időt «még el nem érkezettnek», nem -butaságból, hanem mert ez felel meg az érdekeiknek, ezek hallgatják -meg a leglázítóbb beszédeket egészen hidegen, ezeket nem lehet -meggyőzni, ezek kompromittálják a szép és jogosult -konzervativizmust, ezek rendezik a gaz ál-forradalmakat, ezek -fognak maguknak fiatal ál-úttörőket, ezek keresik a középutat ott -is, ahol vagy jobbra vagy balra kell menni a tisztességes embernek, -ezek miatt nem lehet zavartalanul szeretni egy nagy embert, akinek -a nevébe kapaszkodnak, ezek köpnek a sarokba, <span class= -"pagenum"><a name="Page_202" id="Page_202">-202-</a></span> ezek -mennek el a temetésekre, ezek gratulálnak, ezek jubilálnak, -banketteznek és protegálnak, ezek bérelnek kirándulóhajót, ezek -tesznek boldoggá kis korcsmárosokat, ezek fizetnek negyven éven át -egy cselédnek havi tizenkét forintot, ezek mondják egymásnak: -«elnök uram» és «kérlek nagyságos uram», ezeknek van csúnya és -szenvedő feleségük, ezek hortyognak alúl a hálókocsiban, mikor te -felmászol a harisnyáik közé, ezekből állnak a zsürik és -bizottságok, ezek beszélnek bele a gyermekeik házasságába, ezektől -félnek a vizsga után öngyilkos gyermekeik, ezek tudják a boszút -hidegre tenni, ezek foglalkoznak sokat klasszikusok fordításával, -ezek kártyáznak kicsibe, ezek szeretnék mindig a cipőjüket levetni, -ezek a zsidót csak akkor utálják, ha szegény, ezek nem járnak a -divatos kávéházakba és ezeknek van mindig valami testi szaguk, ha -más <span class="pagenum"><a name="Page_203" id= -"Page_203">-203-</a></span> nem, hát parfüm vagy otkolon, ezek -tudnak igazán, hősiesen és jól orrot fújni, ezek néznek bele a -zsebkendőbe, mielőtt visszateszik és ezek mondják e művelet után: -«… igen… hát hol is hagytam abba?»</p> -<p>Ezek azok, akiknek nem kellett Lechner Ödön. Sajnálom, hogy nem -tudtam rövidebben és jobb módszerrel meghatározni őket. Ezek azok, -akik üldözték. És az a Lechner Ödön művészi és emberi dicsősége, -hogy nem kellett nekik. Ezért a dicsőségért kellett neki, az -elismert tehetségnek, nyomorultul szenvednie testileg és lelkileg, -minden érzékenységgel, amivel csak a művész szenvedhet. És ez az a -dicsősége Lechner Ödönnek, amelyet nem tartok elég nagynak és -megnyugtatónak ahhoz, hogy belém fojtsa a keserűséget a ravatal -mellett. Másnak ez a társaság nem csinált annyi bajt, mint neki. -Másnak csak egy <span class="pagenum"><a name="Page_204" id= -"Page_204">-204-</a></span> házasságát rontotta el, vagy a -gazdagodását tette lehetetlenné, ismét másnak adott pénzt, de -megtagadott tőle valami állást vagy poziciót, ismét mást -leszavazott az Akadémián, egy egyetemi tanárságnál vagy egy -pályadíjnál. Annyira alaposan azonban nem végzett senkivel, mint -Lechner Ödönnel. Tulajdonképen soha semmi pozitiv rosszat nem -cselekedett vele, csak «nem tudott kezdeni vele semmit». Az életét -gyilkolta meg lassan, a lángját oltotta ki szivárgó nyálával. Most -ott áll a koporsója mellett és kórust énekel. Mert egyike -legfontosabb alapszabályainak, hogy aki meghalt, az automatice -tagjává válik. A halott ember megbízható ember. Mert második fontos -alapszabálya, hogy az embernek megbízhatónak kell lenni. Nem merek -elmenni szegény Lechner papa temetésére, mert nem bízom a -gyomromban, ha ott meglátom őket. <span class="pagenum"><a name= -"Page_205" id="Page_205">-205-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h2>Ferenc főherceg</h2> -</div> -<p class="right">1914 julius.</p> -<p>Még kitombolja magát a kiváncsiság és a magas politika – e -pillanatban még nem tudni, vajjon elmegy-e a politika az ágyúkig -is, – azután pedig minden emberi érdeklődésen, «érdekes részleten», -«szenzációs háttéren», minden ujságon, szertartáson, diplomácián és -háborún keresztül elérkezik Ferenc főherceg alakja a legendához. -Erről a Ferenc-legendáról beszéljünk egy kicsit.</p> -<p>Három címen is kijár Ferenc Ferdinándnak, vagy amint ő magát -nevezte: Ferenc főhercegnek a legenda. <span class= -"pagenum"><a name="Page_206" id="Page_206">-206-</a></span> Legenda -jár neki, mert trónörökös volt: ezért kapja az örök és soha még el -nem maradt királyfi-legendát. Legenda jár neki, mert hirtelen -megszakadt fiatal élet volt: ezen a címen kapja a második legendát, -a Petőfi, a reichstadti herceg, a Georges Bizet érdekességét. Végül -legenda jár neki, mert a nagy szerelmesek, a <i>grands amoureux</i> -közé tartozott, egy érdekes, erős, nagyon nyilvános, tiszta -szerelem férfihőse volt.</p> -<p>A trónörökös-legendák a költészetüket a trónörökösi állapot -hatalmas érdekességétől kapják. A leendő császár ezerszer -érdekesebb, mint maga a császár. A fejlődésben levő, előttünk -növekedő férfi körül, aki a trónnak van szánva, millió sejtés, -titok, terv, vágyakozás mosolyog, maga ez a foglalkozás csupa -költészet. A trónörökös viszonya ahhoz, akinek a trónjára vár, a -trónörökös obligát hallgatása <span class="pagenum"><a name= -"Page_207" id="Page_207">-207-</a></span> és titokzatossága, ami -mind azért van, hogy a trónon ülő ne nagyon érezze maga körül a -türelmetlenségnek még a szelét sem, minden trónörökösnek, mint -tettvágyó fiatal embernek, természetes elnyomatása minden öreg -uralkodó által, a szavaira tapintatból rakott békó, az okosságból -és illemből leláncolt temperamentuma, a befelé feszülő, mert -lelakatolt véleményei, maga az a letagadhatatlan és mindenkinek -minden percben eszébe jutó tény, hogy itt egy fiatal élet vár egy -öreg élet végére, hogy kiélhesse magát, – mindez a tömeg szemében -rejtélyes, érdekes, szomorú hőssé tesz minden trónörököst, mindez a -trónörökösből néma lovagot csinál. A trónörökös a mindenki titkos -vőlegénye.</p> -<p>Ezenfelül a trónörökös mindaz, ami az emberekben remény. A -trónörökös a «majd másképp lesz ez!» A trónörökös minden, ami -bevégzetlen, minden <span class="pagenum"><a name="Page_208" id= -"Page_208">-208-</a></span> ami változás; övé a vágyakozás és a -félelem, a trónörökösé a «holnap» szóba összetömörített minden -költészet. A trónörökös minden politikai reménynek a foglalatja és -ezért örökké fiatal, ezért nincs életkora, nincsenek ősz hajszálai, -ezért van mindig a pályája kezdetén, sőt ezért közeledik – mialatt -öregszik – mindjobban a pályája legkezdetéhez: – ezért az a -rettenetes és megnyugodni nem akaró érzés a népben, mikor egy -trónörökös meghal. Ő, aki a jövő. Ő, akinek leglényegesebb eleme, -hogy azért van a világon, hogy mást túléljen. Az élet, az élés -gondolatát oly intenziven képviseli, hogy az élete nem tud meghalni -ugyanabban a pillanatban, mint ő. Az ő élésének, túlélésének, -továbbélésének gondolata túllendül az ő testi halálán és legendává -lesz. A néptömeg érzésvilága nem akar belenyugodni annak a -halálába, akinek az <span class="pagenum"><a name="Page_209" id= -"Page_209">-209-</a></span> élést fő-foglalkozásává tette. A -Rudolf-legenda után jön a Ferenc-legenda. A trónörökösi pálya úgy -telítve van az emberi fiatalság gondolatával, hogy hirtelen -megszakadtával csak úgy dől belőle a költészet. Gondoljunk azokra a -trónörökösökre, akik körülöttünk élnek; mindeniknek megvan már -életében a maga titokzatos regényessége; a német trónörökös furcsa, -fékezhetetlen, sűrűvérű, szenvedélyes hire világraszóló érdekes -alakot csinált belőle; a volt szerb trónörökös kalandos, -vadregényes, végül tragikus alak lett; csupa titok és romantika a -beteg cárevics; az angol trónörökös valósággal lázba hozta a -közelmultban Párist. Legtökéletesebben a két osztrák és magyar -trónörökös fejezi ki ennek az állapotnak az érdekességét: Rudolf és -Ferenc. És mind a kettő megkapta a királyfiromantika mellé a -fiatalon és erőszakosan <span class="pagenum"><a name="Page_210" -id="Page_210">-210-</a></span> megszakított élet töviskoronáját, a -másik nagy és ellenállhatatlan legenda-termő elemet, amely a -polgári kiválóság értékét is hirtelen a kétszeresére szokta emelni, -amely Petőfit a nagy költő magasságából a félistenség fellegei közé -ragadta, ezt a fiatalon való meghalást, amely nélkül nincs az -emberiségnek örök bánata egy emberi élet után, örök szerelme egy -emberi szív iránt, s amely nem hiányzik, mert nem is hiányozhatik, -minden idők legszebb legendájából: a Jézus élettörténetéből -sem.</p> -<p>A harmadik költészettermő elem Ferenc főherceg esetében a nagy -és nem titkolt hitvesi szerelem. Ez egymaga elég volna ahhoz, hogy -bebalzsamozza az ő emlékét az utókor tömegei számára. Nála azonban -hozzájárul az emléke tökéletesebb konzerválásához, mert közelebb -viszi az alakját az anyákhoz és a feleségekhez, a hősi szabadítóról -álmodó <span class="pagenum"><a name="Page_211" id= -"Page_211">-211-</a></span> szegény leányokhoz és minden férfihez, -aki a nagy, erős, tiszta, bátor, egészséges, hű és törhetetlen -férfiúi szerelemnek ezt a nagyon egyszerű, majdnem minden lélektani -érdekességtől érintetlen klasszikus képét még romlatlan -tisztelettel tudja szemlélni.</p> -<p>A császársággá soha nem vált trónörökösség, a fiatalon elvágott -élet és a szerelem hármas forrásából ered tehát mindaz a költészet, -amely a tömeg lelkében túléli a főherceget. Ugyanaz a három elem, -amelyből a Rudolf költői képe van összetéve. És mégis, egy világ -választja el, különbözteti meg egymástól a két legenda zamatját. -Rudolfnak, még életében, lirai és szentimentális elemekből állott a -királyfi-érdekessége. A művészetek, tudományok barátja volt, s a -politikai hazugságok, amelyek róla elterjedtek, s amelyek legutolsó -hulláma a Larisch <span class="pagenum"><a name="Page_212" id= -"Page_212">-212-</a></span> grófné könyvének fantasztikus -összeesküvési meséje, mind magukon viselték a primitiv hősiesség -kisebb értékű szentimentálizmusának a bélyegét. Az ő -magyarbarátsága, az ehhez fűzött és a népben még ma is virágzó -politikai dalfüzér, az az ábrándos, népdalos, titkolt-reményes -szinezet, amelylyel magyar személyes hívei bezománcozták az -alakját, mind csupa lira, olyan, aminőt valamikor «szenvelgőnek» -neveztek. A Ferenc főherceg trónörökösi érdekessége csupa komor -erő, csupa époszi konstrukció, a róla elterjedt mendemondák is -nagyon kemény és nagyon mély embert mutattak, az ő anekdotái -szárazabbak és gőgösebbek, de férfiasabbak, mint a lágy -Rudolf-dalok. A két trónörökös emberi képét éppen a trónörökösi -állapot köteles remetesége titkolja el előttünk, meglátásukat -ezenkívül a világ legzárkózottabb etikettje: a Habsburg-etikett -<span class="pagenum"><a name="Page_213" id= -"Page_213">-213-</a></span> nehezíti meg. De az, amiről most mi itt -beszélünk, a legenda, úgysem az emberismeretből táplálkozik. A -hirtelen felvillanó képek, a hazugságok, a pletykák, a kiszivárgott -csonka igazságok alkotják a legenda levegőjét, amelyben él. És ez a -levegő Ferenc főhercegnél tiszta, kemény, éles és hűvös hegyi -levegő. A Rudolf-legenda légköre édes, nyári olasz tengerpart.</p> -<p>A Rudolf halála csupa dráma és regény, csupa lélektan, -szív-történet, titokzatosság és romantika. A Ferenc főhercegé csupa -történelem. Amilyen szines és izgató, szív-remegtető, -lélekzet-elfojtó, megríkató volt a meyerlingi halál, olyan -brutálisan nagyvonalú, olyan világos, olyan vadul, olyan erősen -férfiúi és katonás halál volt a sarajevói. Amaz ábrándos sírást -keltett, emez a szemek megvillanásához, az ökölbeszorított kézhez, -az összeszorított <span class="pagenum"><a name="Page_214" id= -"Page_214">-214-</a></span> ajkakhoz vezet. Amaz éjszaka történt, -ez fényes délben. Az egy titkos kertben álló titkos kastély -legtitkosabb szobájában, ez az utcán, ezer ember láttára. Rudolf -ruha nélkül halt meg, Ferenc tábornoki díszben. Rudolf halála után -mindenki, aki szerette, azon volt, hogy minél több részlet maradjon -titokban. Ferenc főherceg halála után mindenki fanatikusává lett a -legteljesebb világosságnak. Rudolf halála sötéten vigasztalan volt, -Ferenc főhercegről bizonyos, hogy érettünk halt meg. Az a halál -tragikus befejezés volt, ez a halál tragikus kezdet. Abban a -halálban minden a multat jelentette, ebben minden a jövőt jelenti. -Amaz egy bús, szenvedő emberszív elmulása volt, ez egy bátor katona -eleste. Azon a síron a megbocsátás emeli szemét az égre, ezen a -síron a komor bosszú néz a távolba. Az a sír a nyugalmat jelenti, -ez a <span class="pagenum"><a name="Page_215" id= -"Page_215">-215-</a></span> nyugtalanságot. Ferenc főherceg sírja a -bátorság, a munka, az erő, a nyers és tiszta férfiasság emléke a -legenda szemében.</p> -<p>A Rudolf szerelme dal, regény vagy dráma: már önmagában formába -öntött költészet. A Ferenc főhercegé nem lira, nem elbeszélés, nem -szenvedélyek összeütközése: a felületes szemlélő számára olyan -költészettelen, mint maga a tiszta víz vagy a tiszta levegő. A -legkezdetén megvolt benne a morganatikus szerelmek rendes -regényessége, ami a nagytömeget érdekelni szokta. A szebbik, a -magasabbik, az igazi költészet számára fontosabb része az volt, -amit most élt, a családi élet éveiben, s amelynek éppen a -részlettelensége, az epizódtalansága, a meglepetés-nélkülisége, a -tiszta és egyenletes, változatlan sodrú folyamatossága, állandó -magától-értetődése és éppen ezért a pletykakedvelők <span class= -"pagenum"><a name="Page_216" id="Page_216">-216-</a></span> -szemében való érdektelensége a hatalmas költői elem. A tiszta és és -büszke hitvesi szerelemnek olyan képe ez, amely párját ritkítja. A -férfihűségnek olyan példája, amely kell, hogy fölmelegítsen minden -igazi asszonyi szivet. Az apai becsületnek, a férji tisztaságnak a -szenvedélyes szerelemmel való olyan harmonikus egyesülése, amely -bizonyos magasabb rétegeknél általában majdnem ismeretlen. Ez a -minden betegség nélkül való tiszta szerelem, ez a minden -cikornyától és édeskés dísztől ment forró hitvesi élet, ez a két -egészséges, magas, erős, egyenestartású emberi lénynek mosolyogva -átélt, álszeméremből el nem titkolt, büszkén vallott, de soha alá -nem húzott szerelmi élete, amelyet a küzdelmek csak szebbé, -nyíltabbá és büszkébbé edzettek, a Ferenc-legendát a hitvesi -szerelem és hűség ujjongó költeményévé teszi, <span class= -"pagenum"><a name="Page_217" id="Page_217">-217-</a></span> -amelyből nem hiányzik, mint ahogy nem hiányzott a tiszta szerelem -diadalmas költeményeiből már az ókorban sem, az egyszerre, együtt -való elmúlás isteni kegyelme sem.</p> -<p>A Rudolf-legendát a múlt század végének titokimádó érzelmessége -formálta: a Ferenc-legendát ennek a századnak a napimádása, a -tiszta levegőben való lélegzés után érzett repeső vágya fogja -munkába venni. Amabban a régi költészet régi elemei találták meg a -maguk hősét, ebben az új költészet nyílt és bátor tekintete látja -meg a magáét. Csudálatos két sors, csudálatos két élet, és -csudálatos nagy érzése egy minden szenvedésen átégett öreg királyi -szívnek: ezen a két történeten, magános éjszakán, -elgondolkozni…</p> -<hr class="chap" /> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_218" id= -"Page_218">-218-</a></span></p> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_219" id="Page_219"><br /> --219-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h2>TARTALOM</h2> -</div> -<ul class="TOC"> -<li>A gyermekvédő <span class="ralign"><a href= -"#Page_5">5</a></span></li> -<li>A legnagyobb szemtelenség <span class="ralign"><a href= -"#Page_11">11</a></span></li> -<li>A magyar Pest <span class="ralign"><a href= -"#Page_19">19</a></span></li> -<li>Dilettánsok <span class="ralign"><a href= -"#Page_35">35</a></span></li> -<li>A maláji medve <span class="ralign"><a href= -"#Page_50">50</a></span></li> -<li>A galamblövők <span class="ralign"><a href= -"#Page_53">53</a></span></li> -<li>Egy vadászról <span class="ralign"><a href= -"#Page_58">58</a></span></li> -<li>A rikkancs és egy úr <span class="ralign"><a href= -"#Page_63">63</a></span></li> -<li>Ki a gavallér? <span class="ralign"><a href= -"#Page_69">69</a></span></li> -<li>Lencsés <span class="ralign"><a href= -"#Page_84">84</a></span></li> -<li>A szalvéta <span class="ralign"><a href= -"#Page_98">98</a></span></li> -<li>Bécsi levél <span class="ralign"><a href= -"#Page_111">111</a></span></li> -<li>Pestet szeretni… <span class="ralign"><a href= -"#Page_126">126</a></span></li> -<li>Buddha szekere <span class="ralign"><a href= -"#Page_134">134</a></span></li> -<li>Történelem <span class="ralign"><a href= -"#Page_141">141</a></span></li> -<li>Dekameron <span class="ralign"><a href= -"#Page_148">148</a></span></li> -<li>A pinguinek köszönnek <span class="ralign"><a href= -"#Page_162">162</a></span></li> -<li>Kinaiak <span class="ralign"><a href= -"#Page_174">174</a></span></li> -<li>Egy ravatalnál <span class="ralign"><a href= -"#Page_188">188</a></span></li> -<li>Ferenc főherceg <span class="ralign"><a href= -"#Page_205">205</a></span></li> -</ul> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<div class="transnote"> -<p class="center"><span class="caption">Javítások.</span></p> -<p>Az eredeti szöveg helyesírásán nem változtattunk.</p> -<p>A nyomdai hibákat javítottuk. Ezek listája:</p> -<table summary="Javítások"> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_60">60</a></td> -<td>az a legnehezebb.»</td> -<td>«az a legnehezebb.»</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_108">108</a></td> -<td>r kokóra</td> -<td>rokokóra</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_109">109</a></td> -<td>szorossn</td> -<td>szorosan</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_178">178</a></td> -<td>valakl … nélküi</td> -<td>valaki … nélkül</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_194">194</a></td> -<td>de…</td> -<td>de…»</td> -</tr> -</table> -</div> -<div lang='en' xml:lang='en'> -<div style='display:block; margin-top:4em'>*** END OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK <span lang='hu' xml:lang='hu'>ISMERŐSÖK</span> ***</div> -<div style='text-align:left'> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -Updated editions will replace the previous one—the old editions will -be renamed. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -Creating the works from print editions not protected by U.S. copyright -law means that no one owns a United States copyright in these works, -so the Foundation (and you!) can copy and distribute it in the United -States without permission and without paying copyright -royalties. Special rules, set forth in the General Terms of Use part -of this license, apply to copying and distributing Project -Gutenberg™ electronic works to protect the PROJECT GUTENBERG™ -concept and trademark. Project Gutenberg is a registered trademark, -and may not be used if you charge for an eBook, except by following -the terms of the trademark license, including paying royalties for use -of the Project Gutenberg trademark. If you do not charge anything for -copies of this eBook, complying with the trademark license is very -easy. You may use this eBook for nearly any purpose such as creation -of derivative works, reports, performances and research. Project -Gutenberg eBooks may be modified and printed and given away—you may -do practically ANYTHING in the United States with eBooks not protected -by U.S. copyright law. Redistribution is subject to the trademark -license, especially commercial redistribution. -</div> - -<div style='margin-top:1em; font-size:1.1em; text-align:center'>START: FULL LICENSE</div> -<div style='text-align:center;font-size:0.9em'>THE FULL PROJECT GUTENBERG LICENSE</div> -<div style='text-align:center;font-size:0.9em'>PLEASE READ THIS BEFORE YOU DISTRIBUTE OR USE THIS WORK</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -To protect the Project Gutenberg™ mission of promoting the free -distribution of electronic works, by using or distributing this work -(or any other work associated in any way with the phrase “Project -Gutenberg”), you agree to comply with all the terms of the Full -Project Gutenberg™ License available with this file or online at -www.gutenberg.org/license. -</div> - -<div style='display:block; font-size:1.1em; margin:1em 0; font-weight:bold'> -Section 1. General Terms of Use and Redistributing Project Gutenberg™ electronic works -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.A. By reading or using any part of this Project Gutenberg™ -electronic work, you indicate that you have read, understand, agree to -and accept all the terms of this license and intellectual property -(trademark/copyright) agreement. If you do not agree to abide by all -the terms of this agreement, you must cease using and return or -destroy all copies of Project Gutenberg™ electronic works in your -possession. If you paid a fee for obtaining a copy of or access to a -Project Gutenberg™ electronic work and you do not agree to be bound -by the terms of this agreement, you may obtain a refund from the person -or entity to whom you paid the fee as set forth in paragraph 1.E.8. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.B. “Project Gutenberg” is a registered trademark. It may only be -used on or associated in any way with an electronic work by people who -agree to be bound by the terms of this agreement. There are a few -things that you can do with most Project Gutenberg™ electronic works -even without complying with the full terms of this agreement. See -paragraph 1.C below. There are a lot of things you can do with Project -Gutenberg™ electronic works if you follow the terms of this -agreement and help preserve free future access to Project Gutenberg™ -electronic works. See paragraph 1.E below. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.C. The Project Gutenberg Literary Archive Foundation (“the -Foundation” or PGLAF), owns a compilation copyright in the collection -of Project Gutenberg™ electronic works. Nearly all the individual -works in the collection are in the public domain in the United -States. If an individual work is unprotected by copyright law in the -United States and you are located in the United States, we do not -claim a right to prevent you from copying, distributing, performing, -displaying or creating derivative works based on the work as long as -all references to Project Gutenberg are removed. Of course, we hope -that you will support the Project Gutenberg™ mission of promoting -free access to electronic works by freely sharing Project Gutenberg™ -works in compliance with the terms of this agreement for keeping the -Project Gutenberg™ name associated with the work. You can easily -comply with the terms of this agreement by keeping this work in the -same format with its attached full Project Gutenberg™ License when -you share it without charge with others. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.D. The copyright laws of the place where you are located also govern -what you can do with this work. Copyright laws in most countries are -in a constant state of change. If you are outside the United States, -check the laws of your country in addition to the terms of this -agreement before downloading, copying, displaying, performing, -distributing or creating derivative works based on this work or any -other Project Gutenberg™ work. The Foundation makes no -representations concerning the copyright status of any work in any -country other than the United States. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E. Unless you have removed all references to Project Gutenberg: -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E.1. The following sentence, with active links to, or other -immediate access to, the full Project Gutenberg™ License must appear -prominently whenever any copy of a Project Gutenberg™ work (any work -on which the phrase “Project Gutenberg” appears, or with which the -phrase “Project Gutenberg” is associated) is accessed, displayed, -performed, viewed, copied or distributed: -</div> - -<blockquote> - <div style='display:block; margin:1em 0'> - This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and most - other parts of the world at no cost and with almost no restrictions - whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it under the terms - of the Project Gutenberg License included with this eBook or online - at <a href="https://www.gutenberg.org">www.gutenberg.org</a>. If you - are not located in the United States, you will have to check the laws - of the country where you are located before using this eBook. - </div> -</blockquote> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E.2. If an individual Project Gutenberg™ electronic work is -derived from texts not protected by U.S. copyright law (does not -contain a notice indicating that it is posted with permission of the -copyright holder), the work can be copied and distributed to anyone in -the United States without paying any fees or charges. If you are -redistributing or providing access to a work with the phrase “Project -Gutenberg” associated with or appearing on the work, you must comply -either with the requirements of paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 or -obtain permission for the use of the work and the Project Gutenberg™ -trademark as set forth in paragraphs 1.E.8 or 1.E.9. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E.3. If an individual Project Gutenberg™ electronic work is posted -with the permission of the copyright holder, your use and distribution -must comply with both paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 and any -additional terms imposed by the copyright holder. Additional terms -will be linked to the Project Gutenberg™ License for all works -posted with the permission of the copyright holder found at the -beginning of this work. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E.4. Do not unlink or detach or remove the full Project Gutenberg™ -License terms from this work, or any files containing a part of this -work or any other work associated with Project Gutenberg™. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E.5. Do not copy, display, perform, distribute or redistribute this -electronic work, or any part of this electronic work, without -prominently displaying the sentence set forth in paragraph 1.E.1 with -active links or immediate access to the full terms of the Project -Gutenberg™ License. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E.6. You may convert to and distribute this work in any binary, -compressed, marked up, nonproprietary or proprietary form, including -any word processing or hypertext form. However, if you provide access -to or distribute copies of a Project Gutenberg™ work in a format -other than “Plain Vanilla ASCII” or other format used in the official -version posted on the official Project Gutenberg™ website -(www.gutenberg.org), you must, at no additional cost, fee or expense -to the user, provide a copy, a means of exporting a copy, or a means -of obtaining a copy upon request, of the work in its original “Plain -Vanilla ASCII” or other form. Any alternate format must include the -full Project Gutenberg™ License as specified in paragraph 1.E.1. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E.7. Do not charge a fee for access to, viewing, displaying, -performing, copying or distributing any Project Gutenberg™ works -unless you comply with paragraph 1.E.8 or 1.E.9. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E.8. You may charge a reasonable fee for copies of or providing -access to or distributing Project Gutenberg™ electronic works -provided that: -</div> - -<div style='margin-left:0.7em;'> - <div style='text-indent:-0.7em'> - • You pay a royalty fee of 20% of the gross profits you derive from - the use of Project Gutenberg™ works calculated using the method - you already use to calculate your applicable taxes. The fee is owed - to the owner of the Project Gutenberg™ trademark, but he has - agreed to donate royalties under this paragraph to the Project - Gutenberg Literary Archive Foundation. Royalty payments must be paid - within 60 days following each date on which you prepare (or are - legally required to prepare) your periodic tax returns. Royalty - payments should be clearly marked as such and sent to the Project - Gutenberg Literary Archive Foundation at the address specified in - Section 4, “Information about donations to the Project Gutenberg - Literary Archive Foundation.” - </div> - - <div style='text-indent:-0.7em'> - • You provide a full refund of any money paid by a user who notifies - you in writing (or by e-mail) within 30 days of receipt that s/he - does not agree to the terms of the full Project Gutenberg™ - License. You must require such a user to return or destroy all - copies of the works possessed in a physical medium and discontinue - all use of and all access to other copies of Project Gutenberg™ - works. - </div> - - <div style='text-indent:-0.7em'> - • You provide, in accordance with paragraph 1.F.3, a full refund of - any money paid for a work or a replacement copy, if a defect in the - electronic work is discovered and reported to you within 90 days of - receipt of the work. - </div> - - <div style='text-indent:-0.7em'> - • You comply with all other terms of this agreement for free - distribution of Project Gutenberg™ works. - </div> -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E.9. If you wish to charge a fee or distribute a Project -Gutenberg™ electronic work or group of works on different terms than -are set forth in this agreement, you must obtain permission in writing -from the Project Gutenberg Literary Archive Foundation, the manager of -the Project Gutenberg™ trademark. Contact the Foundation as set -forth in Section 3 below. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.F. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.F.1. Project Gutenberg volunteers and employees expend considerable -effort to identify, do copyright research on, transcribe and proofread -works not protected by U.S. copyright law in creating the Project -Gutenberg™ collection. Despite these efforts, Project Gutenberg™ -electronic works, and the medium on which they may be stored, may -contain “Defects,” such as, but not limited to, incomplete, inaccurate -or corrupt data, transcription errors, a copyright or other -intellectual property infringement, a defective or damaged disk or -other medium, a computer virus, or computer codes that damage or -cannot be read by your equipment. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.F.2. LIMITED WARRANTY, DISCLAIMER OF DAMAGES - Except for the “Right -of Replacement or Refund” described in paragraph 1.F.3, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation, the owner of the Project -Gutenberg™ trademark, and any other party distributing a Project -Gutenberg™ electronic work under this agreement, disclaim all -liability to you for damages, costs and expenses, including legal -fees. YOU AGREE THAT YOU HAVE NO REMEDIES FOR NEGLIGENCE, STRICT -LIABILITY, BREACH OF WARRANTY OR BREACH OF CONTRACT EXCEPT THOSE -PROVIDED IN PARAGRAPH 1.F.3. YOU AGREE THAT THE FOUNDATION, THE -TRADEMARK OWNER, AND ANY DISTRIBUTOR UNDER THIS AGREEMENT WILL NOT BE -LIABLE TO YOU FOR ACTUAL, DIRECT, INDIRECT, CONSEQUENTIAL, PUNITIVE OR -INCIDENTAL DAMAGES EVEN IF YOU GIVE NOTICE OF THE POSSIBILITY OF SUCH -DAMAGE. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.F.3. LIMITED RIGHT OF REPLACEMENT OR REFUND - If you discover a -defect in this electronic work within 90 days of receiving it, you can -receive a refund of the money (if any) you paid for it by sending a -written explanation to the person you received the work from. If you -received the work on a physical medium, you must return the medium -with your written explanation. The person or entity that provided you -with the defective work may elect to provide a replacement copy in -lieu of a refund. If you received the work electronically, the person -or entity providing it to you may choose to give you a second -opportunity to receive the work electronically in lieu of a refund. If -the second copy is also defective, you may demand a refund in writing -without further opportunities to fix the problem. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.F.4. Except for the limited right of replacement or refund set forth -in paragraph 1.F.3, this work is provided to you ‘AS-IS’, WITH NO -OTHER WARRANTIES OF ANY KIND, EXPRESS OR IMPLIED, INCLUDING BUT NOT -LIMITED TO WARRANTIES OF MERCHANTABILITY OR FITNESS FOR ANY PURPOSE. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.F.5. Some states do not allow disclaimers of certain implied -warranties or the exclusion or limitation of certain types of -damages. If any disclaimer or limitation set forth in this agreement -violates the law of the state applicable to this agreement, the -agreement shall be interpreted to make the maximum disclaimer or -limitation permitted by the applicable state law. The invalidity or -unenforceability of any provision of this agreement shall not void the -remaining provisions. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.F.6. INDEMNITY - You agree to indemnify and hold the Foundation, the -trademark owner, any agent or employee of the Foundation, anyone -providing copies of Project Gutenberg™ electronic works in -accordance with this agreement, and any volunteers associated with the -production, promotion and distribution of Project Gutenberg™ -electronic works, harmless from all liability, costs and expenses, -including legal fees, that arise directly or indirectly from any of -the following which you do or cause to occur: (a) distribution of this -or any Project Gutenberg™ work, (b) alteration, modification, or -additions or deletions to any Project Gutenberg™ work, and (c) any -Defect you cause. -</div> - -<div style='display:block; font-size:1.1em; margin:1em 0; font-weight:bold'> -Section 2. Information about the Mission of Project Gutenberg™ -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -Project Gutenberg™ is synonymous with the free distribution of -electronic works in formats readable by the widest variety of -computers including obsolete, old, middle-aged and new computers. It -exists because of the efforts of hundreds of volunteers and donations -from people in all walks of life. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -Volunteers and financial support to provide volunteers with the -assistance they need are critical to reaching Project Gutenberg™’s -goals and ensuring that the Project Gutenberg™ collection will -remain freely available for generations to come. In 2001, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation was created to provide a secure -and permanent future for Project Gutenberg™ and future -generations. To learn more about the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation and how your efforts and donations can help, see -Sections 3 and 4 and the Foundation information page at www.gutenberg.org. -</div> - -<div style='display:block; font-size:1.1em; margin:1em 0; font-weight:bold'> -Section 3. Information about the Project Gutenberg Literary Archive Foundation -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -The Project Gutenberg Literary Archive Foundation is a non-profit -501(c)(3) educational corporation organized under the laws of the -state of Mississippi and granted tax exempt status by the Internal -Revenue Service. The Foundation’s EIN or federal tax identification -number is 64-6221541. Contributions to the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation are tax deductible to the full extent permitted by -U.S. federal laws and your state’s laws. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -The Foundation’s business office is located at 809 North 1500 West, -Salt Lake City, UT 84116, (801) 596-1887. Email contact links and up -to date contact information can be found at the Foundation’s website -and official page at www.gutenberg.org/contact -</div> - -<div style='display:block; font-size:1.1em; margin:1em 0; font-weight:bold'> -Section 4. Information about Donations to the Project Gutenberg Literary Archive Foundation -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -Project Gutenberg™ depends upon and cannot survive without widespread -public support and donations to carry out its mission of -increasing the number of public domain and licensed works that can be -freely distributed in machine-readable form accessible by the widest -array of equipment including outdated equipment. Many small donations -($1 to $5,000) are particularly important to maintaining tax exempt -status with the IRS. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -The Foundation is committed to complying with the laws regulating -charities and charitable donations in all 50 states of the United -States. Compliance requirements are not uniform and it takes a -considerable effort, much paperwork and many fees to meet and keep up -with these requirements. We do not solicit donations in locations -where we have not received written confirmation of compliance. To SEND -DONATIONS or determine the status of compliance for any particular state -visit <a href="https://www.gutenberg.org/donate/">www.gutenberg.org/donate</a>. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -While we cannot and do not solicit contributions from states where we -have not met the solicitation requirements, we know of no prohibition -against accepting unsolicited donations from donors in such states who -approach us with offers to donate. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -International donations are gratefully accepted, but we cannot make -any statements concerning tax treatment of donations received from -outside the United States. U.S. laws alone swamp our small staff. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -Please check the Project Gutenberg web pages for current donation -methods and addresses. Donations are accepted in a number of other -ways including checks, online payments and credit card donations. To -donate, please visit: www.gutenberg.org/donate -</div> - -<div style='display:block; font-size:1.1em; margin:1em 0; font-weight:bold'> -Section 5. General Information About Project Gutenberg™ electronic works -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -Professor Michael S. Hart was the originator of the Project -Gutenberg™ concept of a library of electronic works that could be -freely shared with anyone. For forty years, he produced and -distributed Project Gutenberg™ eBooks with only a loose network of -volunteer support. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -Project Gutenberg™ eBooks are often created from several printed -editions, all of which are confirmed as not protected by copyright in -the U.S. unless a copyright notice is included. Thus, we do not -necessarily keep eBooks in compliance with any particular paper -edition. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -Most people start at our website which has the main PG search -facility: <a href="https://www.gutenberg.org">www.gutenberg.org</a>. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -This website includes information about Project Gutenberg™, -including how to make donations to the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation, how to help produce our new eBooks, and how to -subscribe to our email newsletter to hear about new eBooks. -</div> - -</div> -</div> -</body> -</html> |