diff options
| -rw-r--r-- | .gitattributes | 4 | ||||
| -rw-r--r-- | LICENSE.txt | 11 | ||||
| -rw-r--r-- | README.md | 2 | ||||
| -rw-r--r-- | old/69689-0.txt | 7670 | ||||
| -rw-r--r-- | old/69689-0.zip | bin | 122494 -> 0 bytes | |||
| -rw-r--r-- | old/69689-h.zip | bin | 4172302 -> 0 bytes | |||
| -rw-r--r-- | old/69689-h/69689-h.htm | 6576 | ||||
| -rw-r--r-- | old/69689-h/images/cover.jpg | bin | 93808 -> 0 bytes | |||
| -rw-r--r-- | old/69689-h/images/i001.jpg | bin | 35705 -> 0 bytes | |||
| -rw-r--r-- | old/69689-h/images/i001.png | bin | 36852 -> 0 bytes | |||
| -rw-r--r-- | old/69689-h/images/i001hq.jpg | bin | 123446 -> 0 bytes | |||
| -rw-r--r-- | old/69689-h/images/i001hq.png | bin | 112156 -> 0 bytes | |||
| -rw-r--r-- | old/69689-h/images/i002.jpg | bin | 33999 -> 0 bytes | |||
| -rw-r--r-- | old/69689-h/images/i002.png | bin | 26170 -> 0 bytes | |||
| -rw-r--r-- | old/69689-h/images/i002hq.jpg | bin | 116603 -> 0 bytes | |||
| -rw-r--r-- | old/69689-h/images/i002hq.png | bin | 79880 -> 0 bytes | |||
| -rw-r--r-- | old/69689-h/images/i003.jpg | bin | 39254 -> 0 bytes | |||
| -rw-r--r-- | old/69689-h/images/i003.png | bin | 38355 -> 0 bytes | |||
| -rw-r--r-- | old/69689-h/images/i003hq.jpg | bin | 140170 -> 0 bytes | |||
| -rw-r--r-- | old/69689-h/images/i003hq.png | bin | 122621 -> 0 bytes | |||
| -rw-r--r-- | old/69689-h/images/i004.jpg | bin | 25234 -> 0 bytes | |||
| -rw-r--r-- | old/69689-h/images/i004.png | bin | 20442 -> 0 bytes | |||
| -rw-r--r-- | old/69689-h/images/i004hq.jpg | bin | 101432 -> 0 bytes | |||
| -rw-r--r-- | old/69689-h/images/i004hq.png | bin | 61975 -> 0 bytes | |||
| -rw-r--r-- | old/69689-h/images/i005.jpg | bin | 38377 -> 0 bytes | |||
| -rw-r--r-- | old/69689-h/images/i005.png | bin | 28080 -> 0 bytes | |||
| -rw-r--r-- | old/69689-h/images/i005hq.jpg | bin | 134255 -> 0 bytes | |||
| -rw-r--r-- | old/69689-h/images/i005hq.png | bin | 84246 -> 0 bytes | |||
| -rw-r--r-- | old/69689-h/images/i006.jpg | bin | 15953 -> 0 bytes | |||
| -rw-r--r-- | old/69689-h/images/i006.png | bin | 34041 -> 0 bytes | |||
| -rw-r--r-- | old/69689-h/images/i006hq.jpg | bin | 59822 -> 0 bytes | |||
| -rw-r--r-- | old/69689-h/images/i006hq.png | bin | 106283 -> 0 bytes | |||
| -rw-r--r-- | old/69689-h/images/i007.jpg | bin | 26382 -> 0 bytes | |||
| -rw-r--r-- | old/69689-h/images/i007.png | bin | 37262 -> 0 bytes | |||
| -rw-r--r-- | old/69689-h/images/i007hq.jpg | bin | 95066 -> 0 bytes | |||
| -rw-r--r-- | old/69689-h/images/i007hq.png | bin | 122876 -> 0 bytes | |||
| -rw-r--r-- | old/69689-h/images/i008.jpg | bin | 31211 -> 0 bytes | |||
| -rw-r--r-- | old/69689-h/images/i008.png | bin | 23740 -> 0 bytes | |||
| -rw-r--r-- | old/69689-h/images/i008hq.jpg | bin | 108082 -> 0 bytes | |||
| -rw-r--r-- | old/69689-h/images/i008hq.png | bin | 74070 -> 0 bytes | |||
| -rw-r--r-- | old/69689-h/images/i009.png | bin | 15341 -> 0 bytes | |||
| -rw-r--r-- | old/69689-h/images/i009hq.png | bin | 45318 -> 0 bytes | |||
| -rw-r--r-- | old/69689-h/images/i010.png | bin | 24908 -> 0 bytes | |||
| -rw-r--r-- | old/69689-h/images/i010hq.png | bin | 78285 -> 0 bytes | |||
| -rw-r--r-- | old/69689-h/images/i011.png | bin | 18987 -> 0 bytes | |||
| -rw-r--r-- | old/69689-h/images/i011hq.png | bin | 54675 -> 0 bytes | |||
| -rw-r--r-- | old/69689-h/images/i012.png | bin | 25586 -> 0 bytes | |||
| -rw-r--r-- | old/69689-h/images/i012hq.png | bin | 79336 -> 0 bytes | |||
| -rw-r--r-- | old/69689-h/images/i013.png | bin | 24878 -> 0 bytes | |||
| -rw-r--r-- | old/69689-h/images/i013hq.png | bin | 75174 -> 0 bytes | |||
| -rw-r--r-- | old/69689-h/images/i014.png | bin | 22958 -> 0 bytes | |||
| -rw-r--r-- | old/69689-h/images/i014hq.png | bin | 70866 -> 0 bytes | |||
| -rw-r--r-- | old/69689-h/images/i015.png | bin | 6634 -> 0 bytes | |||
| -rw-r--r-- | old/69689-h/images/i015hq.png | bin | 14772 -> 0 bytes | |||
| -rw-r--r-- | old/69689-h/images/i016.png | bin | 30425 -> 0 bytes | |||
| -rw-r--r-- | old/69689-h/images/i016hq.png | bin | 91465 -> 0 bytes | |||
| -rw-r--r-- | old/69689-h/images/i017.png | bin | 24798 -> 0 bytes | |||
| -rw-r--r-- | old/69689-h/images/i017hq.png | bin | 77002 -> 0 bytes | |||
| -rw-r--r-- | old/69689-h/images/i018.png | bin | 31899 -> 0 bytes | |||
| -rw-r--r-- | old/69689-h/images/i018hq.png | bin | 94985 -> 0 bytes | |||
| -rw-r--r-- | old/69689-h/images/i019.png | bin | 26642 -> 0 bytes | |||
| -rw-r--r-- | old/69689-h/images/i019hq.png | bin | 80417 -> 0 bytes | |||
| -rw-r--r-- | old/69689-h/images/i020.png | bin | 22044 -> 0 bytes | |||
| -rw-r--r-- | old/69689-h/images/i020hq.png | bin | 65586 -> 0 bytes | |||
| -rw-r--r-- | old/69689-h/images/i021.png | bin | 20070 -> 0 bytes | |||
| -rw-r--r-- | old/69689-h/images/i021hq.png | bin | 59594 -> 0 bytes | |||
| -rw-r--r-- | old/69689-h/images/i022.png | bin | 21304 -> 0 bytes | |||
| -rw-r--r-- | old/69689-h/images/i022hq.png | bin | 65746 -> 0 bytes | |||
| -rw-r--r-- | old/69689-h/images/i023.png | bin | 13025 -> 0 bytes | |||
| -rw-r--r-- | old/69689-h/images/i023hq.png | bin | 28369 -> 0 bytes | |||
| -rw-r--r-- | old/69689-h/images/i024.png | bin | 31401 -> 0 bytes | |||
| -rw-r--r-- | old/69689-h/images/i024hq.png | bin | 93958 -> 0 bytes | |||
| -rw-r--r-- | old/69689-h/images/i025.png | bin | 25860 -> 0 bytes | |||
| -rw-r--r-- | old/69689-h/images/i025hq.png | bin | 80420 -> 0 bytes | |||
| -rw-r--r-- | old/69689-h/images/i026.png | bin | 13392 -> 0 bytes | |||
| -rw-r--r-- | old/69689-h/images/i026hq.png | bin | 40490 -> 0 bytes | |||
| -rw-r--r-- | old/69689-h/images/i027.png | bin | 27026 -> 0 bytes | |||
| -rw-r--r-- | old/69689-h/images/i027hq.png | bin | 82799 -> 0 bytes | |||
| -rw-r--r-- | old/69689-h/images/i028.png | bin | 14159 -> 0 bytes | |||
| -rw-r--r-- | old/69689-h/images/i028hq.png | bin | 42722 -> 0 bytes | |||
| -rw-r--r-- | old/69689-h/images/i029.png | bin | 18455 -> 0 bytes | |||
| -rw-r--r-- | old/69689-h/images/i029hq.png | bin | 56402 -> 0 bytes |
82 files changed, 17 insertions, 14246 deletions
diff --git a/.gitattributes b/.gitattributes new file mode 100644 index 0000000..d7b82bc --- /dev/null +++ b/.gitattributes @@ -0,0 +1,4 @@ +*.txt text eol=lf +*.htm text eol=lf +*.html text eol=lf +*.md text eol=lf diff --git a/LICENSE.txt b/LICENSE.txt new file mode 100644 index 0000000..6312041 --- /dev/null +++ b/LICENSE.txt @@ -0,0 +1,11 @@ +This eBook, including all associated images, markup, improvements, +metadata, and any other content or labor, has been confirmed to be +in the PUBLIC DOMAIN IN THE UNITED STATES. + +Procedures for determining public domain status are described in +the "Copyright How-To" at https://www.gutenberg.org. + +No investigation has been made concerning possible copyrights in +jurisdictions other than the United States. Anyone seeking to utilize +this eBook outside of the United States should confirm copyright +status under the laws that apply to them. diff --git a/README.md b/README.md new file mode 100644 index 0000000..b506506 --- /dev/null +++ b/README.md @@ -0,0 +1,2 @@ +Project Gutenberg (https://www.gutenberg.org) public repository for +eBook #69689 (https://www.gutenberg.org/ebooks/69689) diff --git a/old/69689-0.txt b/old/69689-0.txt deleted file mode 100644 index e290346..0000000 --- a/old/69689-0.txt +++ /dev/null @@ -1,7670 +0,0 @@ -The Project Gutenberg eBook of A Pál-utcai fiúk, by Ferenc Molnár - -This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and -most other parts of the world at no cost and with almost no restrictions -whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it under the terms -of the Project Gutenberg License included with this eBook or online at -www.gutenberg.org. If you are not located in the United States, you -will have to check the laws of the country where you are located before -using this eBook. - -Title: A Pál-utcai fiúk - Regény kis diákok számára - -Author: Ferenc Molnár - -Release Date: January 2, 2023 [eBook #69689] - -Language: Hungarian - -Produced by: Albert László from page images generously made available - by the Google Books Library Project - -*** START OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK A PÁL-UTCAI FIÚK *** - - -A PÁL-UTCAI FIÚK - -REGÉNY KIS DIÁKOK SZÁMÁRA - -IRTA - -MOLNÁR FERENC - -MÁSODIK KIADÁS - -BUDAPEST, 1916 - -FRANKLIN-TÁRSULAT - -MAGYAR IROD. INTÉZET ÉS KÖNYVNYOMDA - -KIADÁSA - -FRANKLIN-TÁRSULAT NYOMDÁJA. - - - - -I. - -Háromnegyed egykor, ép abban a pillanatban, mikor a természetrajzi terem -katedraasztalán hosszú és sikertelen kísérletek után végre-valahára, -nagynehezen, izgatott várakozás jutalmául a Bunsen-lámpa színtelen -lángjában fellobbant egy gyönyörű, smaragdzöld csík, annak jeléül, hogy -az a vegyület, melyről a tanár úr be akarta bizonyítani, hogy zöldre -festi a lángot, a lángot csakugyan zöldre festette, mondom: pont -háromnegyed egykor, ép ebben a diadalmas minutumban megpendült a -szomszéd ház udvarán egy zongora-verkli s ezzel minden komolyságnak -egyszeribe vége szakadt. Az ablakok tárva-nyitva voltak a meleg márciusi -napon s a friss tavaszi szellő szárnyán berepült a muzsika a tanterembe. -Valami vidám magyar nóta volt, ami a verkliből indulónak hangzott s -olyan csinnadrattásan, olyan bécsiesen pengett hogy az egész osztály -mosolyogni szeretett volna, sőt voltak, akik valóban mosolyogtak is -rajta. A Bunsen-lámpában vígan lobogott a zöld csík s ezt valahogyan még -csak bámulta az első padból néhány fiú. De a többiek kinéztek az -ablakon, amelyen át a szomszédos kis házak teteit lehetett látni s a -távolban, az aranyos déli napon a templomtornyot, melynek óráján a -nagymutató vígasztalóan haladt a tizenkettős felé. És hogy kifigyeltek -az ablakon, a muzsikával együtt más, ide nem tartozó hangok is jöttek be -a terembe. Tülköltek a lóvasúti kocsisok, valamelyik udvaron dalolt egy -cselédlány, de egészen mást, mint amit a zongora-verkli játszott. És -izegni-mozogni kezdett az osztály. Némelyek turkálni kezdtek a padban a -könyveik közt, a rendesebbek megtörülték a tollaikat, Boka becsukta a -kicsiny, piros bőrrel bevont zsebtintatartóját, melynek igen ügyes -szerkezete volt, úgy, hogy sohase folyt ki belőle a tinta, csak akkor, -ha zsebre vágta az ember, a Csele összeszedte a lapokat, amelyek nála a -könyveket helyettesítették, mert a Csele gigerli volt és nem pakolta a -hóna alá az egész könyvtárat, mint a többi, hanem csak a szükséges -lapokat szokta volt elhozni, ezeket is gondosan elosztva összes külső és -belső zsebeiben, a Csónakos az utolsó padban akkorát ásított, mint -valami unatkozó víziló, a Weisz kifordította zsebeit és kiszórta belőle -az összes délelőtti morzsákat, melyek ama kifliből maradtak ott, amelyet -Weisz a tíz órától egy óráig terjedő időközben a zsebéből evett ki -darabonkint, a Geréb csoszogni kezdett a pad alatt a lábával, mint aki -úgy tesz, mintha föl akarna állani, a Barabás pedig minden szemérem -nélkül terítette a pad alatt térdére a viaszkos vásznat, nagyság szerint -rakván bele a könyveket s majd egy szíjjal akkorát húzván rajta, hogy a -pad is megreccsent és ő maga belevörösödött, – egyszóval mindenki -előkészületeket tett a távozásra s csak egyedül a tanár úr nem vett -tudomást arról, hogy öt perc mulva vége lesz mindennek, mert a tanár úr -végig hordozta szelíd tekintetét a sok buksi gyerekfej fölött és így -szólt: - -– Mi az? - -Nagy csönd lett erre. Halálos csönd. A Barabás kénytelen volt -elereszteni a szíjat, a Geréb maga alá kapta a lábát, a Weisz ismét -befordította a zsebét, a Csónakos befogta a száját kezével és a tenyere -mögött végezte be az ásítást, a Csele békében hagyta a «lapokat», a Boka -hamar zsebrevágta a piros tintatartót, melyből, a zsebet megérezve, -rögtön szivárogni kezdett a szép kék antracén. - -– Mi az? – ismételte a tanár úr s ekkor már mindenki mozdulatlanul ült a -helyén. Aztán az ablakra nézett, amelyen át vígan cincogott be a -verkliszó, mintegy éreztetve mindenkivel, hogy ő nem tartozik a tanári -fegyelem alá. De a tanár úr azért szigorúan nézett a verkli irányában és -így szólt: - -– Csengey csukd be az ablakot. - -Csengey, a kis Csengey pedig, aki «első pad első» volt, fölkelt és az ő -komoly, szigorú kis pofájával az ablakhoz ment, hogy becsukja. - -E pillanatban Csónakos kihajolt a padsor szélén és odasúgta egy kis -szőke fiúnak: - -– Vigyázz, Nemecsek! - -Nemecsek hátra sandított, majd a földre nézett. Egy kis papirosgombóc -gurult melléje. Fölvette, kihajtogatta. Az egyik oldalára ez volt írva: -_Add tovább Bokának_. - -[Illustration: «Mi az?»] - -Nemecsek tudta, hogy ez csak címzés és hogy maga a levél, az igazi -mondanivaló a papiros másik oldalán van. De Nemecsek határozottan -jellemes férfiú volt és nem akarta a más levelét elolvasni. Tehát ő is -gombócot csinált belőle, megvárta a kellő pillanatot, s most ő hajolt ki -a két padsor között hagyott utcára és ő súgta: - -– Vigyázz, Boka! - -És most Boka nézett le a földre, amely rendes közlekedési eszköze volt -az üzleteknek. Valóban, gurulva jött a kis papirosgombóc. A másik -oldalára, tehát arra az oldalára, amelyet a szőke Nemecsek becsületből -nem olvasott el, ez volt írva: - -«_Délután háromkor közgyűlés. Elnökválasztás a grundon. Kihirdetni_». - -Boka zsebrevágta a kis papirost és egy utolsót szorított már -összecsomagolt könyvein. Egy óra volt. A villamos óra berregni kezdett -és most már a tanár úr is tudta, hogy vége az órának. A Bunsen-lámpát -eloltotta, a leckét kijelölte és visszament a természetrajzi szertárba, -a gyűjtemények közé, honnan minden ajtónyíláskor kitömött állatok, -polcon tollászkodó kitömött madarak kandikálnak ki buta üvegszemükkel s -ahol a sarokban csöndesen, de méltósággal állongott a titkok-titka, a -rémek-réme, egy megsárgult emberi csontváz. - -És az osztály egy perc alatt künn volt a teremből. A nagy, oszlopos -lépcsőházban vad rohanások történtek, melyek csak akkor szelidültek -sietéssé, mikor egy-egy tanár magas alakja keveredett a zajgó -gyerek-tömeg közé. Ilyenkor fékeztek a szaladók, egy-egy pillanatra -csönd lett, de amint a professzor a kanyarodónál eltünt, újra -elkezdődött a lefelé való lóverseny. - -[Illustration: «És az osztály egy perc alatt künn volt a teremből.»] - -A kapun csak úgy dűlt kifelé a sok gyerek. Fele jobbra, fele balra -oszlott. És tanárok jöttek köztük és ilyenkor lerepültek a kis kalapok. -És mindnyája fáradtan, éhesen ballagott a ragyogóan napfényes utcán. Egy -kis kábultság járt a fejükben, mely csak nagy lassan oszladozott a sok -vidám és életet jelentő látványra, amit az utca nyujt. Mintha -kiszabadult kis rabok lettek volna, úgy támolyogtak a sok levegőn és a -sok napfényen, úgy kószáltak bele ebbe a lármás, friss, mozgalmas -városba, amely számukra nem volt egyéb, mint kocsik, lóvasutak, utcák, -boltok zűrzavaros keveréke, amelyben haza kellett találni. - -A Csele titokban törökmézre alkudott egy szomszédos kapu alatt. A -törökmézes ember ugyanis szemérmetlenül fölemelte az árakat. A törökméz -ára tudvalevőleg az egész világon egy krajcár. Ezt úgy kell érteni, hogy -a törökmézes ember megfogja a kis bárdot s amennyit a nagy darab fehér, -mogyoróval spékelt masszából egy ütésre le tud belőle hasítani, az egy -krajcárba kerül. Valamint hogy a kapu alatt minden egy krajcárba kerül, -ez lévén az egység. Egy krajcár a fapálcikára nyársalt három szilva, -három fél-füge, három prünella, három fél-dió, mind megannyi folyós -cukorba mártva. Egy krajcár a nagy darab medvecukor és ugyancsak egy -krajcár az árpacukor. Sőt egy krajcár az úgynevezett diák-abrak is, mely -apró staniclikba van osztva s mely a legízletesebb keverékek egyike. Van -ebben mogyoró, mazsola, malagaszőlő, cukordarabka, mandula, utcai -szemét, szentjánoskenyér-törmelék és légy. Egy krajcárért a diák-abrak -felöleli a gyáripar, a növény- és állatvilág igen sok termékét. - -Csele alkudott, ami azt jelenti, hogy a törökmézes ember fölemelte az -árakat. A kereskedelem törvényeinek ismerői jól tudják, hogy az árak -akkor is emelkednek, ha az üzletcsinálás veszéllyel jár. Így például -drágák azok az ázsiai teák, amelyeket rablóklakta vidékeken cipelnek -végig a karavánok. Ezt a veszedelmet nekünk, nyugateurópai embereknek -kell megfizetnünk. És a törökmézesben határozottan volt üzleti szellem, -mert szegényt el akarták tiltani az iskola közeléből. Tudta jól, szegény -feje, hogy ha el akarják tiltani, hát el is tiltják s minden -cukorkészlete ellenére nem tud oly édesen mosolyogni, az előtte elhaladó -tanárokra, hogy azok benne az ifjúság ellenségét ne lássák. - -– A gyerekek minden pénzüket annál az olasznál költik el, – mondogatták. -És az olasz érezte, hogy üzletének nem lesz hosszú élete a gimnázium -mellett. Tehát fölemelte az árakat. Ha már mennie kell innen, legalább -nyerjen rajta valamit. És meg is mondta Cselének: - -– Azelőtt volt minden egy krajcár. Ezután most minden két krajcár. - -És amíg nagynehezen kinyögte ezeket a magyar szavakat, vadul hadonászott -a levegőben a kis bárddal. Geréb odasúgott Cselének: - -– Vágd a kalapodat a cukor közé. - -Csele el volt ragadtatva ettől az eszmétől. Tyű, micsoda gyönyörűség -lett volna ez! Hogy repültek volna jobbra-balra a cukrok! És hogy -mulattak volna a fiúk! - -Geréb, mint az ördög, suttogta fülébe a csábítás igéit: - -– Vágd oda a kalapodat. Ez uzsorás. - -Csele levette a kalapját. - -– Ezt a szép kalapot? – mondta. - -El volt tévesztve a dolog. Geréb rossz helyen tette a szép ajánlatot. -Hiszen Csele gigerli volt és csak lapokat hozott a könyvekből. - -– Sajnálod? – kérdezte tőle. - -– Sajnálom, – mondta Csele. – De azért ne hidd, hogy gyáva vagyok. Én -nem vagyok gyáva, csak a kalapot sajnálom. Én ezt be is bizonyíthatom, -mert ha akarod, én a te kalapodat nagyon szívesen odavágom. - -Ilyet nem lehetett Gerébnek mondani. Ez majdnem sértés volt. Fel is -fortyant. Ezt mondta: - -– Ha már az én kalapomról van szó, hát odavágom én magam. Ez egy -uzsorás. Ha félsz, menj el. - -És azzal a mozdulattal, ami nála a harciasságot jelentette, le is vette -a kalapját, hogy szétüssön vele az ikszlábú asztalon, mely teli volt -rakva cukorral. - -De valaki megfogta hátul a kezét. Egy majdnem férfiasan komoly hang ezt -kérdezte tőle: - -– Mit csinálsz? - -Geréb hátra nézett. Boka állt mögötte. - -– Mit csinálsz? – kérdezte tőle ismét. - -És komolyan, szelíden nézett rá. Geréb morgott egyet, mint az oroszlán, -mikor az állatszelidítő a szemébe néz. Meghunyászkodott. A fejére tette -a kalapot és vonogatta a vállát. Boka csöndesen mondta: - -– Ne bántsd ezt az embert. Én szeretem ha valaki bátor, de ennek semmi -értelme nincs. Gyere. - -És feléje nyujtotta a kezét. A keze csupa tinta volt. A tintatartó -kedélyesen csöpögtette a zsebébe a sötétkék levet és Boka mitsem sejtve -húzta ki a zsebéből a kezét. De ezzel nem törődtek. Boka a falhoz kente -a kezét, aminek az lett a következménye, hogy a fal tintás lett, de a -Boka keze viszont nem tisztult meg. A tintaügy azonban ezzel be volt -fejezve. Boka karonfogta Gerébet és elindultak a hosszú utcán. Mögöttük -maradt a csinos kis Csele. Még hallották, amint fojtott hangon, a levert -forradalmár bús lemondásával szólt az olasznak: - -– Hát ha már ezentúl minden két krajcár, hát adjon két krajcárért -törökmézet. - -És belenyult finom kis zöld erszényébe. Az olasz pedig mosolygott és -azon törhette a fejét, hogy mi volna, ha holnaptól kezdve minden – három -krajcár volna? De ez csak álom volt. Ez olyasvalami volt, mint amikor -valaki azt álmodja, hogy minden forint egy százast ér. Nagyot sújtott a -késsel a törökmézre s a lepattant szilánkot egy kis papirba tette. - -Csele keserűen nézett rá. - -– Hiszen ez kevesebb, mint azelőtt! - -Az olaszt most már szemtelenné tette az üzleti siker. Vigyorogva szólt: - -– Hát most drágább, hát most kevesebb. - -[Illustration: «És egyszerre kapta be a szájába az egész törökmézet.»] - -És már egy új vevő felé fordult, aki ezen az eseten okulva, a kezében -tartotta a két krajcárt. És vagdosta a fehér cukormasszát a kis bárddal -olyasvalami furcsa mozdulatokkal, mintha valami mesebeli középkori, -óriási hóhér lett volna, aki apró, mogyorófejű emberkéknek csapkodja le -a fejüket egy kis arasznyi bárddal. Szinte vérengzett a törökmézben. - -– Pfuj, – mondta Csele az új vevőnek, – ne vegyen ennél. Ez egy uzsorás. - -És egyszerre csapta be a szájába az egész török-mézet, amelyre a fele -papir ráragadt, letéphetetlenül, de nem lenyalhatatlanul. - -– Várjatok! – kiáltott Bokáék után és utánuk szaladt. - -A sarkon érte őket utól s itt befordultak a Pipa-utcába, a -Soroksári-utca felé. Összekapaszkodtak hárman; középütt Boka ment és -magyarázott valamit csöndesen, komolyan, ahogy szokta. Tizennégy -esztendős volt s arcán kevés nyoma volt még a férfiasságnak. De ha -kinyitotta a száját, nyert néhány évet. A hangja mély volt, szelid és -komoly. S amit mondott, az is olyanforma volt, mint a hangja. Ritkán -beszélt ostobaságot és nem mutatott semmi kedvet az úgynevezett -csirkefogó-tempókhoz. Kisebb veszekedésekbe nem is szólt bele, sőt ha -bírónak hívták, akkor is kitért. Ő már megtanulta, hogy az ítélet után -az egyik fél mindig keserűséggel megy el és ezt a keserűséget a bíró -iránt érzi. De mikor már elhatalmasodott a baj és a veszekedés akkora -lett, hogy már-már tanári beavatkozás vált szükségessé, akkor -közbelépett Boka, békíteni. És aki békít, arra legalább nem haragszik -egyik fél sem. Szóval okos fiúnak látszott Boka és úgy indult, mint aki -az életben – ha sokra nem is viszi, – de becsületes férfi gyanánt fogja -a helyét megállni. - -A hazamenés iránya azt követelte, hogy a Soroksári-utcából a -Köztelek-utcába forduljanak be. A csöndes kis utcán édesen sütött a -tavaszi nap s halkan dohogott a dohánygyár, mely az egyik oldalán -véges-végig húzódik. A Köztelek-utcában mindössze két alak volt látható. -A közepén álltak és vártak. Csónakos volt az egyik, az erős Csónakos s a -másik a kis szőke Nemecsek. - -Mikor Csónakos meglátta a három összefogódzott kis legényt, örömében a -szájába vette két ujját és egy akkorát fütyölt, mint valami gőzmozdony. -Ez a fütty különben az ő különlegessége volt. Ezt nem tudta utána -csinálni senki a negyedikben, sőt az egész gimnáziumban alig volt néhány -fiú, aki ezt a kocsisfüttyöt értette volna. Mindössze talán csak -Cinderről, az önképzőkör elnökéről tudták, hogy tud ilyen módon -fütyölni, de Cinder csak addig fütyölt, amíg az önképzőkör elnökévé nem -lett. Azontúl Cinder többé nem vette az ujját a szájába. Az önképzőkör -elnökéhez, aki minden szerdán délután a magyar-tanár mellett ült a -katedrán, ez nem illett volna. - -Tehát süvített egyet Csónakos. A fiúk odaértek hozzá és megállottak a -csoportban, az utca közepén. - -Csónakos a kis Nemecsekhez fordult: - -– Nekik még nem mondtad el? - -– Nem, – mondta Nemecsek. - -A többi mind egyszerre kérdezte: - -– Mit? - -Csónakos felelt a kis szőke helyett: - -– A múziumban tegnap megint _einstandot_ csináltak! - -– Kik? - -– Hát a Pásztorok. A két Pásztor. - -Nagy csönd lett erre. - -Ehhez tudni kell, mi az az _einstand_. Ez különleges pesti gyerekszó. -Mikor valamelyik erősebb fiú golyózni, tollazni vagy -szent-jánoskenyérmagba – pesti nyelven: _boxenliebe_ – játszani lát -magánál gyöngébbet s a játékot el akarja venni tőlük, akkor azt mondja: -_einstand_. Ez a csúf német szó azt jelenti, hogy az erős fiú -hadizsákmánynak nyilvánítja a golyót s aki ellenállni merészel, azzal -szemben erőszakot fog használni. Az «einstand» tehát hadüzenet is. -Egyszersmind az ostromállapotnak, az erőszaknak, az ököljognak és a -kalóz-uralomnak rövid, de velős kijelentése. - -Csele szólalt meg elsőnek. Borzadva mondta a finom Csele: - -– Einstandot csináltak? - -– Azt, – mondta erre neki bátorodva a kis Nemecsek, miután látta, hogy a -dolog mily hatást tett. - -Most Geréb fakadt ki: - -– Ezt nem lehet tovább tűrni! Én már régen mondom, hogy kell valamit -csinálni, de Boka mindig savanyú pofákat vág. Ha nem csinálunk semmit, -még meg is vernek bennünket. - -Csónakos a szájába vette a két ujját annak jeléül, hogy most fütyölni -fog örömében. Ő minden forradalomhoz kész volt örömmel csatlakozni. De -Boka lefogta a kezét: - -– Ne süketíts meg, – szólt rá. És komolyan kérdezte a kis szőkétől: - -– Hát hogy történt? - -– Az einstand? - -– Az. Mikor volt? - -– Tegnap délután. - -– Hol? - -– A múziumban. - -A múzeumkertet hívják így. - -– Hát mondd el, úgy, ahogy volt, de pontosan úgy, ahogy volt, mert -nekünk az igazat kell tudnunk, ha csinálni akarunk ellenük valamit… - -A kis Nemecsek izgatott volt, mikor érezte, hogy egy fontos dolog -középpontjává válik. Ez ritkán esett meg vele. A Nemecsek mindenkinek -levegő volt. Se nem osztott, se nem szorzott, mint az _egy_ a -számtanban. Senki se törődött vele. Jelentéktelen kis sovány fiú volt, -gyönge gyerek. És talán éppen ez tette alkalmassá arra, hogy jó legyen -áldozatnak. Elkezdett beszélni s a fiúk összedugták fejüket. - -– Úgy volt, – mondotta, – hogy ebéd után kimentünk a múziumba, a Weisz -meg én, meg a Richter, meg a Kolnay, meg a Barabás. Előbb métát akartunk -játszani az Eszterházy-utcában, de a lapda a reálistáké volt és azok nem -engedték. Akkor azt mondja Barabás: «Menjünk be a múziumba és golyózzunk -a falnál». És akkor mind bementünk a múziumba és golyózni kezdtünk a -falnál. Azt játszottuk, hogy mindenki gurít egy golyót és akinek a -golyója eltalál egy olyan golyót, ami már oda van gurítva, akkor azé az -összes golyó. És sorba gurítottuk a golyókat, már volt a falnál vagy -tizenöt golyó és volt közte két üveg is. És akkor egyszerre csak azt -kiáltja a Richter: «Vége van, jönnek a Pásztorok!» És a sarkon jöttek is -a Pásztorok, zsebre volt dugva a kezük és lehajtották a fejüket és olyan -lassan jöttek, hogy mi mindnyájan nagyon megijedtünk. Hát hiába is -voltunk mi öten, ők ketten olyan erősek, hogy tizet is elvernek. És nem -is szabad minket úgy számítani, hogy mi öten vagyunk, mert ha baj van, -akkor a Kolnay is elszalad és a Barabás is elszalad, hát csak hármat -szabad számítani. Esetleg én is elszaladok, hát csak kettőt szabad -számítani. És ha esetleg mind az öten elszaladunk, akkor se ér az egész -semmit, mert a Pásztorok a legjobb futók az egész múziumban és mink -hiába szaladunk, mert utólérnek. Hát csak jöttek a Pásztorok, egyre -közelebb jöttek és nézték nagyon a golyókat. Mondom a Kolnaynak: «Te, -ezeknek tetszik a mi golyónk!» És még a Weisz volt a legokosabb, mert ő -mindjárt mondta: «Gyönnek, gyönnek, ebből a gyövésből nagy einstand -lesz!» De én azt gondoltam, hogy nem fognak minket bántani, hiszen mi -soha nem csináltunk nekik semmit. És eleinte nem is bántottak, csak -odaálltak és nézték a játékot. A Kolnay azt súgta a fülembe: «Te, -Nemecsek, hagyjuk abba». Azt mondom neki: «Hogyne, majd éppen most, -amikor te gurítottál és nem találtál! Most rajtam a sor. Ha megnyerem, -abbahagyjuk». Közben a Richter gurított, de annak már reszketett a keze -a félelemtől és félszemmel a Pásztorokra nézett, hát persze, hogy nem -talált. De a Pásztorok nem is mozdúltak, csak ott álltak, zsebredugott -kézzel. Akkor aztán én gurítottam és találtam. Megnyertem az összes -golyókat. És oda akarok menni, hogy összeszedjem, volt már vagy harminc -golyó, de elémbe ugrott az egyik Pásztor, a kisebbik és rám kiáltott: -_Einstand!_ Én hátranéztem és a Kolnay meg a Barabás már szaladtak, a -Weisz a falnál állt és sápadt volt, a Richter meg még gondolkozott, hogy -szaladjon-e vagy nem. Én próbáltam előbb becsületesen. Azt mondtam: -«Kérem, ehhez maguknak nincs joguk.» De akkor már az öregebbik Pásztor -szedte fel a golyókat és rakta be a zsebébe. A fiatalabbik meg megfogta -a mellemen a kabátomat és rám kiáltott: «Nem hallottad, hogy einstand?» -Hát persze, aztán én se szóltam semmit. A Weisz pityeregni kezdett a -falnál. És a Kolnay meg a Kende a múzium sarkából kukucskáltak vissza, -hogy mi történik. És a Pásztorok mind fölszedték a golyókat és egy szót -se szóltak, csak tovább mentek. Ez volt az egész. - -[Illustration: «Nem hallottad, hogy einstand?»] - -– Hallatlan! – mondá fölháborodva Geréb. - -– Valóságos rablás! - -Ezt Csele mondta. Csónakos süvített egyet, annak jeléül, hogy puskaporos -a levegő. Boka csöndesen állt és gondolkozott. Mindenki őt figyelte. -Mindenki arra volt kiváncsi, hogy mit fog Boka szólni ezekhez a -dolgokhoz, amiket már mindenki panaszolt hónapok óta s amiket eddig Boka -nem vett komolyan. Ez az eset azonban, ennek az esetnek kiáltó -igazságtalansága még Bokát is megindította. Halkan szólt: - -– Hát most csak menjünk ebédelni. Délután találkozunk a grundon. Ott -mindent meg fogunk beszélni. Most már én is azt mondom, hogy ez -hallatlan dolog! - -Mindenkinek tetszett ez a kijelentés. Boka nagyon rokonszenves volt -ebben a pillanatban. Szeretettel néztek rá a fiúk, mosolyogva nézték -okos kis fejét, ragyogó fekete szemét, amelyben most valami harcias tűz -lobogott. Szerették volna megcsókolni Bokát, amiért végre ő is -felháborodott. - -Elindultak hazafelé. Egy vidám harang kongott valamerre a -Józsefvárosban, a nap sütött és minden szép volt és minden örömmel volt -teli. A fiúk nagy dolgok előtt állottak. Mindenikben fellobbant a -tettvágy s mindeniket izgatta, hogy most már mi lesz? Mert ha Boka -mondta, hogy valami lesz, akkor lesz valami! - -Mentek, mendegéltek az Üllői-út felé. Csónakos hátramaradt Nemecsekkel. -Mikor Boka hátrafordúlt feléjük, mindaketten a dohánygyár egyik -pinceablakánál állottak, melyre vastag sárga rétegben rakódott le a -finom dohánypor. - -– Tubák! – kiáltott vígan Csónakos, újra süvített egyet és -telegyömöszölte az orrát a sárga porral. - -Nemecsek szívből nevetett, a kis majom. Ő is odanyúlt és felszippantott -vékony kis ujjahegyéről egy kicsit a dohányporból. És tüsszögve vonúltak -végig ketten a Köztelek-utcán, boldog örömet érezve e fölfedezésen. -Csónakos nagyokat, bömbölőeket tüsszentett, mint valami ágyú. A kis -szőke meg csak prüszkölt, mint a tengeri nyúl, ha bosszantják. És -prüszköltek, nevettek, szaladtak s ebben a percben ez oly nagy boldogság -volt, hogy még azt a nagy igazságtalanságot is elfelejtették, amire -Boka, maga Boka, a csöndes és komoly Boka is azt mondta, hogy hallatlan. - - - - -II. - -A grund… Ti szép, egészséges alföldi diákok, akiknek csak egyet kell -lépnetek, hogy künn legyetek a végtelen rónán, a csodálatos nagy kék -bura alatt, melynek égbolt a neve, akiknek a szemetek hozzászokott a -nagy távolságokhoz, a messzenézéshez, akik nem éltek magas házak közé -ékelve, ti nem is tudjátok, mi a pesti gyereknek egy üres telek. A pesti -gyereknek ez az alföldje, a rónája, a síksága. Ez jelenti számára a -végtelenséget és a szabadságot. Egy darabka föld, melyet egyik oldaláról -düledező palánk határol s melynek többi oldalain nagy házfalak merednek -az ég felé. Most már a Pál-utcai _grundon_ is nagy, négyemeletes ház -szomorkodik, tele lakóval, akik közül talán egy se tudja, hogy ez a -darabka föld néhány szegény pesti kis diáknak a fiatalságát jelentette. - -A grund maga üres volt, mint ahogy ez üres telekhez illik is. A palánkja -a Pál-utca felől húzódott végig. Jobbról-balról két nagy ház határolta s -hátúl… igen, hátúl volt az ami a grundot nagyszerűvé, érdekessé tette. -Itt tudniillik egy másik nagy telek következett. Ezt a másik nagy telket -egy gőzfürészelő cég bérelte s a telek telisteli volt farakásokkal. -Szabályos kockákba rakva állott itt az ölfa s a hatalmas kockák közt kis -utcák voltak. Valóságos labirintus. Ötven-hatvan kis szűk utca -keresztezte egymást a néma, sötét farakások közt s nem volt könnyű dolog -ebben a labirintusban eligazodni. Aki mégis nagynehezen -keresztülvergődött rajta, az egy kis térre jutott, amelyen kis házikó -állt. Ez a házikó volt a gőzfürész. Furcsa, titokzatos, félelmes kis ház -volt. Nyáron a vadszőllő véges-végig befutotta s a zöld lomb közül -pöfögött ki a karcsú kis fekete kémény, amely az óramű pontosságával, -szabályos időközökben köpködte a tiszta fehér gőzt. Ilyenkor azt hitte -volna az ember, ha messziről hallotta, hogy a farakások közt valahol egy -gőzmozdony kínlódik, amely nem tud elindúlni. - -A házikó körül nagy, otromba fáskocsik állottak. Időről-időre az egyik -kocsi odaállott a ház eresze alá s akkor recsegés-ropogás hallatszott. A -házikó eresze alatt volt egy kis ablak s az ablakból deszkavályú nyúlt -ki. Mikor a kocsi odaállott a kis ablak alá, egyszerre csak potyogni -kezdett a deszkavályúból az aprófa s szinte csurgott a nagy kocsiba, -olyan szaporán jött. És mikor a kocsi tele lett aprófával, a kocsis -kiáltott egyet. Erre abbamaradt a kis kémény pöfögése, egyszeribe nagy -csönd támadt a házikóban, a kocsis rászólt a lovakra és a lovak -elindúltak a tele kocsival. Aztán másik kocsi állt az eresz alá, éhesen, -üresen s akkor megint puffogni kezdett a gőz a fekete vaskéményben és -megint potyogott az aprófa. És ez így ment évek óta. Ami fát a kis -házban felaprózott a masina, ahelyett nagy szekerek újat hoztak a -telekre. Így azután sohse fogyott el a farakás a nagy udvarról és sohse -szűnt meg a gőzfűrész sivítása. Néhány csenevész eperfa állott a kis ház -előtt s az egyik eperfa tövében fakalyiba volt összetákolva. Ebben -lakott a tót, aki éjszaka a fát őrizte, hogy el ne lopják, vagy föl ne -gyújtsák. - -Hát kellett ennél gyönyörűbb hely a mulatozásra? Nekünk, városi fiúknak -bizony nem kellett. Ennél szebbet, ennél indiánosabbat mi el se tudunk -képzelni. A Pál-utcai telek gyönyörű síkföld volt s ez volt az, ami az -amerikai prairieket helyettesítette. A hátúlsó rész, a fatelep, ez volt -minden egyéb: ez volt város, az erdő, a sziklás hegyvidék, szóval -mindennap az volt, amivé éppen aznap kinevezték. És valahogy azt ne -higyjétek, hogy védtelen hely volt a fatelep! Az egyes nagyobb farakások -tetejében várak, erődök voltak építve. Hogy melyik pontot kell -megerősíteni, azt Boka határozta meg. Az erődöt azonban Csónakos meg -Nemecsek építette. Négy-öt ponton volt erőd és minden erődnek megvolt a -maga kapitánya. Kapitány, főhadnagy, hadnagy. Ez volt a hadsereg. -Közlegény, fájdalom, nem volt, csak egy. Az egész grundon, a kapitányok, -főhadnagyok és hadnagyok egyetlen közlegénynek parancsoltak, egyetlen -közlegényt execiroztattak, egyetlen közlegényt itéltek holmi -kihágásokért várfogságra. - -Talán nem is kell mondani, hogy ez az egyetlen közlegény Nemecsek volt, -a kis szőke Nemecsek. A kapitányok, főhadnagyok és hadnagyok csak amúgy -kedélyesen szalutáltak egymásnak a grundon, még ha százszor is -találkoztak egy délután. Úgy kutyafuttában emelték a kezüket a -sapkájukhoz és azt mondták egymásnak: - -– Szervusz! - -Csak a szegény Nemecseknek kellett magát mindúntalan haptákba vágnia és -némán, mereven szalutálni. És aki csak elsétált előtte, mind rákiáltott: - -– Hogy állasz?! - -– Össze a sarkot! - -– Ki a mellet, be a hasat! - -– Hapták! - -És Nemecsek boldogan engedelmeskedett mindenkinek. Olyan fiúk is vannak, -akiknek öröm az: szépen engedelmeskedni. De a legtöbb fiú mégis -parancsolni szeret. Ilyenek az emberek. És ezért volt természetes dolog -az, hogy a grundon mindenki tiszt volt, csak éppen Nemecsek volt a -közlegény. - -Délután fél háromkor még senki se volt a grundon. A kalyiba előtt -lópokróc volt a földön és ezen aludt édesen a tót. A tót mindig nappal -aludt, mert éjszaka a farakások közt kóborolt, vagy fönn ült az egyik -erődben és bámulta a holdvilágot. A gőzfűrész zúgott, a kis fekete -kémény köpködte a hófehér gőzfelhőcskéket és az aprófa potyogott a nagy -kocsiba. - -Fél három után néhány perccel megcsikordúlt a Pál-utcai kis ajtó és -bejött rajta Nemecsek. Egy nagy darab kenyeret húzott ki a zsebéből, -körülnézett s miután látta, hogy még senki sincs itt, csöndesen -majszolni kezdte a kenyérhéjját. De előbb gondosan bereteszelte az -ajtót, mert a grund törvényei közt az volt egyike a legfontosabbaknak, -hogy aki bejön, tartozik maga után bereteszelni az ajtót. Aki ezt -elmulasztotta, annak várfogság járt. Általában igen nagy volt a katonai -fegyelem. - -Nemecsek leült egy kőre, ette a kenyérhéjjat és várta a többit. Ma -nagyon érdekesnek igérkezett a grund. A levegőben volt, hogy ma nagy -dolgok fognak történni s mi tagadás, Nemecsek e pillanatban nagyon -büszke volt arra, hogy ő is tagja a grundnak, a Pál-utcai fiúk híres -társaságának. Majszolta egyideig a kenyeret s aztán unalmában sétálni -indúlt a farakások felé. A kis utcákban mászkált s egyszer találkozott a -tót nagy fekete kutyájával. - -– Hektor! – kiáltott rá barátságosan, de Hektor egy csöpp kedvet nem -mutatott arra, hogy a köszöntést viszonozza. Röpke kis farkcsóválást -jelzett, ami a kutyáknál olyanforma jelentőségű, mint mikor mi -siettünkben megbillentjük a kalapunkat. Azzal tovább vágtatott és -dühösen ugatott. A szőke Nemecsek pedig utána szaladt. A Hektor egy -farakás alatt állott meg s azt ugatta nagy hévvel. A farakás egyike volt -azoknak, amelyekre a fiúk erődöt építettek. Fenn, a rakás tetején -védőfal volt hasábfákból és egy vékony pálcikán kicsi piros-zöld zászló -lengett. A kutya körülugrálta az erődöt és szünet nélkül ugatott. - -– Mi lehet ez? – kérdezte a kis szőke a kutyától, mert a kis szőke nagy -barátságban volt a fekete kutyával. Talán azért, mert rajta kívül Hektor -volt az egyetlen közlegény a hadseregben. - -Felnézett az erődre. Nem látott fenn senkit, de érezte, hogy valaki -motoszkál az ölfák közt. Hát neki indúlt és fölkapaszkodott a kiálló -végeken. Feleúton volt, amikor tisztán és világosan hallotta, hogy -valaki teszi-veszi fönn a fadarabokat. Dobogni kezdett a szíve s most -kedve lett volna visszafordúlni. De mikor lenézett és lenn meglátta -Hektort, megint nekibátorodott. - -– Ne félj, Nemecsek, – mondta magának és óvatosan kapaszkodott tovább. -Minden foknál újra bátorította magát. Egyre ezt mondogatta: - -– Ne félj, Nemecsek. Ne félj, Nemecsek. - -És felért a farakás tetejére. Ott még egy utolsó «ne félj Nemecsek»-et -mondott, mikor az erőd alacsony falán át akart lépni, de ijedtében a -levegőben maradt az a lába, amelyikkel lépni akart. - -– Jesszus! – kiáltotta. - -És hanyatt-homlok kapaszkodott vissza lefelé a fokokon. Mikor a földre -ért, hangosan dobogott a szíve. Fölnézett az erődre. A zászló mellett, -jobb lábát az erőd falára téve, állott fönn Áts Feri, a rettenetes Áts -Feri, mindnyájuk ellensége, a füvészkertiek vezére. Bő vörös ingét -lobogtatta a szél, ő pedig gúnyosan mosolygott. Csendesen szólt le a kis -fiúnak: - -– Ne félj, Nemecsek. - -De Nemecsek akkor már félt, sőt szaladt. A fekete kutya utána rohant s -együtt kanyarogtak a farakások közt vissza a grund felé. A szél szárnyán -utánuk repült Áts Feri gúnyos kiáltása: - -– Ne félj, Nemecsek! - -[Illustration: «Ne félj, Nemecsek!»] - -De mire a telekről visszanézett, már nem volt fenn a tetőn az Áts Feri -vörös inge. Hanem a zászló is hiányzott az erődről. A kis piros-zöld -zászlót, amelyet a Csele nővére varrt, magával vitte. Eltünt a farakások -közt. Talán kiment a Mária-utcán, a gőzfűrész felől, de az is meglehet, -hogy elrejtőzött valahol a barátaival, a Pásztor-fiúkkal. - -És arra a gondolatra, hogy a Pásztorok is itt vannak, végig ment a hideg -Nemecsek hátán. Ő már tudta, mi az: a Pásztorokkal találkozni. De Áts -Ferit most látta először közelről. Nagyon megijedt tőle, de őszintén -megvallva, tetszett neki a fiú. Szép, vállas, barna fiú volt s pompásan -illett rá a bő vörös ing. Ez valami harciasságot adott a megjelenésének. -Valami «garibaldis» volt abban a vörös ingben. A fűvészkertiek különben -mind vörös inget hordtak, mert mind utánozták Áts Ferit. - -A grund palánkjának ajtaján szabályos egymásutánban négyet koppantottak. -Nemecsek föllélekzett. A négy koppantás a Pál-utcai fiúk jele volt. -Odarohant a bereteszelt ajtóhoz és kinyitotta. Boka jött Cselével meg -Gerébbel. Nemecsek alig várta, hogy elmondhassa nekik a félelmetes -újságot, de azért nem feledkezett meg arról, hogy ő közlegény s hogy -mivel tartozik a főhadnagyoknak és a kapitányoknak. Tehát haptákba -állott és feszesen szalutált. - -– Szervusz! – mondták az újonjöttek. – Mi ujság? Nemecsek a levegőbe -kapkodott és szeretett volna mindent egyszerre, egy szuszra elmondani. - -– Borzasztó! – kiáltotta. - -– Micsoda? - -– Rettenetes! - -– Nem fogjátok elhinni! - -– De micsoda? - -– Áts Feri itt volt! - -Most a másik három legényen volt a sor. Hirtelen elkomolyodtak. - -– Nem igaz! – mondta Geréb. - -Nemecsek a mellére tette a kezét: - -– Isten bizony! - -– Ne esküdözzél, – szólt rá Boka s hogy nagyobb nyomatékot adjon a -szavának, rákiáltott: - -– Hapták! - -Nemecsek összecsapta a sarkát. Boka odalépett hozzá: - -– Részletesen mondd el, mit láttál. - -– Mikor odamentem az utcák közé, – mondta – a kutya ugatott. Utána -mentem és valami recsegést hallottam a középső citadellában. Fölmásztam -rá és fönn állott Áts Feri vörös ingben. - -– Fönn állott? A citadellán? - -– Fönn! – mondta a kis szőke és majdnem megesküdött megint. Már a mellén -volt a keze, de Boka szigorú pillantására visszakapta. És hozzátette: - -– A zászlót is elvitte. - -Csele fölszisszent: - -– A zászlót? - -– Azt. - -Odaszaladtak mind a négyen. Nemecsek szerényen leghátul szaladt, részben -azért, mert ő közlegény volt, részben azonban azért, mert nem lehetett -tudni, hátha ott bújkál még az utcákban Áts Feri. Az erőd előtt -megállottak. Valóban, a zászló hiányzott. Még a nyele se volt ott. -Mindnyájan nagyon izgatottak voltak, csak Boka tartotta meg a -hidegvérét. - -– Mondd meg a nővérednek, – fordúlt Cseléhez – hogy holnapra csináljon -új zászlót. - -– Igen ám, – szólt Csele – de már nincsen több zöld szövetje. Piros még -van, de zöld már nincs. - -Boka nyugodtan intézkedett: - -– Fehér van? - -– Van. - -– Hát akkor csináljon egy piros-fehér zászlót. Ezentúl piros-fehér lesz -a színünk. - -Ebben megnyugodtak. Geréb rákiáltott Nemecsekre: - -– Közlegény! - -– Jelen! - -– Holnapra javítsa ki a törvényekben, hogy ezentúl nem piros-zöld a -színünk, hanem piros-fehér. - -– Igenis, főhadnagy úr. - -És Geréb kegyelmesen vetette oda a feszesen álló kis szőkének: - -– Pihenj! - -A kis szőke pedig «pihent». A fiúk felmásztak a várba és konstatálták, -hogy a zászló nyelét letörte Áts Feri. A nyél oda volt szögezve s az a -kis darabja, ami a szög alatt volt, még most is ott búslakodott. - -A grundról kiáltások hallatszottak: - -– Hahó, hó! Hahó, hó! - -Ez volt a jelszavuk. Úgy látszik, már megérkeztek a többiek is és -keresték őket. Élesen hangzott a sok gyerektorokból: - -– Hahó, hó! Hahó, hó! - -Csele odaintette magához Nemecseket: - -– Közlegény! - -– Jelen! - -– Feleljen a többieknek! - -– Igenis, hadnagy úr. - -És tölcsért csinálva a szája előtt a tenyeréből, kieresztette vékony kis -gyerekhangját: - -– Hahó, hó! - -Azzal lemásztak és megindúltak a síkság felé. A síkság közepén csoportba -verődve álltak a többiek: Csónakos, Weisz, Kende, Kolnay és még -néhányan. Mikor Bokát meglátták, mind haptákba állottak, mert ő volt a -kapitány. - -– Szervusztok! – mondta Boka. - -Kolnay kiállott a csomóból. - -– Alássan jelentem, – mondta – mikor bejöttünk, a kis kapú nem volt -bezárva. A törvény szerint pedig a kapúnak belülről be kell reteszelve -lennie. - -Szigorúan nézett hátra Boka a kísérete felé. És a többiek is mind -Nemecsekre néztek. Nemecseknek már megint a mellén volt a keze és épp -esküdni akart, hogy nem ő hagyta nyitva az ajtót, mikor a kapitány -megszólalt: - -– Ki jött be utoljára? - -Nagy csönd lett. Senki se jött be utoljára. Egy pillanatig hallgatott -mindenki. És ekkor Nemecseknek földerűlt az arca. Megszólalt: - -– A kapitány úr jött be utóljára. - -– Én? – mondta Boka. - -– Igen. - -Kissé gondolkozott. - -[Illustration: «Ezért írja fel a nevemet a fekete könyvbe, főhadnagy -úr.»] - -– Igazad van, – mondta aztán komolyan. – Elfelejtettem bereteszelni az -ajtót. Ezért írja fel a nevemet a fekete könyvbe, főhadnagy úr. - -Gerébhez fordult. Geréb kivett a zsebéből egy kis fekete notesz-könyvet -és nagy betűkkel beleírta: «Boka János». És hogy tudja is miről van szó, -melléje jegyezte: «ajtó». – Ez tetszett a fiúknak. Boka igazságos fiú -volt. Ez az önbüntetés oly gyönyörű példája volt a férfiasságnak, aminőt -még a latin órán se lehetett hallani, pedig a latin óra tele van római -jellemekkel. De Boka is ember volt, Boka se volt ment minden -gyöngeségtől. Feliratta ugyan magát, de odafordult Kolnayhoz, ki a -nyitott ajtót bejelentette: - -– Neked pedig ne járjon mindíg a szád. Főhadnagy úr, írja fel Kolnayt -árulkodásért. - -A főhadnagy úr megint előkaparászta a rettenetes noteszt és beleírta -Kolnayt. Nemecsek pedig, aki leghátul állott, örömében egy csöndes kis -csárdást táncolt, hogy ez egyszer nem őt írják be a könyvbe. Mert tudni -kell, hogy a könyvben egyéb se volt olvasható, mint Nemecsek neve. -Mindíg, mindenért, mindenki csak őt iratta fel. És a törvényszék, mely -minden szombaton ült össze, mindíg őt ítélte el. Hiába, ez így volt. Ő -volt az egyetlen közlegény. - -És most nagy megbeszélés következett. Néhány perc multán mindenki tudta -a nagy ujságot, hogy Áts Feri, a vörösingesek kapitánya ide -merészkedett, a grund szívébe, felmászott a középső citadellába és -elvitte a zászlót. A szörnyűködés általános volt. Az egész társaság -Nemecseket vette körül, aki egyre újabb és újabb részletekkel toldotta -meg a szenzációs hírt: - -– És mondott neked valamit? - -– Hogyne! – büszkélkedett Nemecsek. - -– Mit? - -– Rám kiáltott. - -– Mit kiáltott? - -– Azt kiáltotta, hogy: «Nem félsz, Nemecsek?» - -Itt nyelt egyet a kis szőke, mert érezte, hogy ez nem volt egészen igaz. -Sőt épp az ellenkezője volt az igazságnak. Mert ez úgy hangzott, mintha -ő nagyon is bátor lett volna, úgy, hogy ezen Áts Feri is elcsodálkozott -és rászólt: «Nem félsz, Nemecsek?» - -– És te nem féltél? - -– Nem én. Megálltam az erőd alatt. Aztán ő oldalt lemászott és eltűnt. -Elszaladt. - -Geréb közbekiáltott: - -– Az nem igaz! Áts Feri még soha sem szaladt el senki elől! - -Boka ránézett Gerébre. - -– Ejnye, de véded! – mondta. - -– Csak azért mondom, – szólt egy kicsit csöndesebb hangon Geréb – mert -az nem valószínű, hogy Áts Feri megijedt Nemecsektől. - -Erre mindnyájan nevettek. Igazán, ez nem volt valószínű. Nemecsek -zavartan állt a csomó közepén és a vállát vonogatta. Aztán Boka állott a -középre: - -– Hát itt tenni kell valamit, fiúk. Mára úgyis elnökválasztást -hirdettünk. Elnököt fogunk választani, még pedig teljhatalmú elnököt, -akinek minden parancsát vakon kell teljesíteni. Meglehet, hogy a -dologból háború lesz és akkor szükség van valakire, aki a dolgokat előre -elintézze, mint az igazi csatában. Közlegény, álljon elő. Hapták. Vágjon -annyi darabka papirost, ahányan vagyunk és mindenki reá fogja írni a -papírra, hogy kit akar elnöknek. A papirokat majd egy kalapba dobjuk és -aki a legtöbb szavazatot kapja, az lesz az elnök. - -– Éljen! – kiáltottak egyszerre mind és Csónakos a szájába vette két -ujját és olyat fütyölt, mint egy cséplőgép. Notesz-könyvekből papírlapok -kerültek elő és Weisz elővette a ceruzáját. Hátul ketten azon -veszekedtek, hogy kinek a kalapját érje a megtiszteltetés. Kolnay és -Barabás, akiknek mindíg volt bajuk egymással, már majd hogy ölre nem -mentek. Kolnay azt mondta, hogy a Barabás kalapja nem jó, mert zsíros. -Kende viszont azt állította, hogy a Kolnay kalapja még zsírosabb. Erre -rögtön zsírpróbát is tartottak. Kis késsel vakargatták egymás kalapjában -a belső bőrszallagot. De már akkor késő is volt. Csele odaadta a -közcélra csinos kis fekete kalapját. Hiába, kalap dolgában Cselén nem -tett túl senki. - -Nemecsek azonban, legnagyobb meglepetésre ahelyett, hogy szétosztotta -volna a cédulákat, felhasználta az alkalmat, hogy a közfigyelem egy -pillanatra feléje terelődött és piszkos kis kezébe szorítva a cédulákat, -előlépett. Haptákba vágta magát és remegő hangon így szólt: - -– Kérem, kapitány úr, az mégse járja, hogy én itt egyedül legyek -közlegény… már azóta, mióta a társaságot megalapítottuk, mindenki tiszt -lett, csak én vagyok még mindíg közlegény és nekem mindenki parancsol… -és mindent nekem kell csinálnom… és… és… - -Itt nagyon elérzékenyedett a szőke és finom kis arcán kövér könnycseppek -kezdtek végigfolyni. - -Csele előkelően szólott: - -– Ki kell zárni. Sír. - -[Illustration: «Ki kell zárni. Sir!»] - -Egy hang megszólalt hátul: - -– Bőg. - -Mind nevettek. És ez végképpen elkeserítette Nemecseket. Nagyon fájt -szegénykének a szíve s most aztán szabadjára eresztette a könnyeit. -Zokogott és sírás közben ezt mondta: - -– Nézzétek meg… a… a… fekete könyvben is… is… én vagyok mindíg beírva… -én… én… én vagyok a kutya… - -Boka nyugodtan szólt: - -– Ha azonnal nem hagyod abba a bőgést, többé nem jöhetsz velünk. -Pockokkal nem játszunk. - -A «pocok» szó aztán megtette a hatását. Nemecsek, szegény kis Nemecsek -nagyon megijedt és lassankint abbahagyta a sírást. A kapitány pedig a -vállára tette a kezét: - -– Ha jól viseled magad és kitünteted magad, májusban még tiszt lehet -belőled. Most egyelőre megmaradsz közlegénynek. - -A többiek ezt helyeselték, mert ha Nemecsek is tisztté lett volna a mai -napon, igazán nem ért volna az egész semmit. Nem lett volna kinek -parancsolni. Felharsant Geréb éles hangja: - -– Közlegény, hegyezze meg ezt a ceruzát. - -A markába nyomták a Weisz ceruzáját, melynek a hegye a zsebben, a golyók -közt letörött. És a közlegény engedelmesen vette át a ceruzát, könnyes -szemmel, könnyes arccal állt haptákba s aztán elkezdte hegyezni, -hegyezni, egy kicsit szepegve-szipogva, ahogy nagy sírás után szokás és -minden bánatát, kis szívének minden keserűségét belehegyezte ebbe a -kettes számú Hardtmuth ceruzába. - -– Me… meg van hegyezve, főhadnagy úr. - -Visszaadta és nagyot sóhajtott. S ezzel a sóhajtással egyelőre le is -mondott az előléptetésről. - -Kiosztották a cédulákat. Mindenki félre vonult, mindenki külön ment, -mert ez nagy és fontos ügy volt. Aztán a közlegény összeszedte a -cédulákat és beledobta valamennyit a Csele kalapjába. Mikor a Csele -kalapját körülvitte, oldalba lökte Barabás Kolnayt: - -– Ez is zsíros. - -Kolnay belenézett a kalapba. És érezték mind a ketten, hogy nincs többé -min szégyenkezniök. Ha már a Csele kalapja is zsíros, akkor már igazán -vége a világnak. - -Az összegyüjtött cédulákat Boka olvasta fel és mindeniket átadta a -mellette álló Gerébnek. Tizennégy cédula gyűlt össze. Sorba olvasta: -Boka János, Boka János, Boka János. Aztán egyszer ezt olvasta: Geréb -Dezső. A fiúk összenéztek. Tudták, hogy ez a Boka cédulája volt. -Udvariasságból szavazott Gerébre. Aztán megint csupa Boka János -következett. És akkor megint egy Geréb Dezső. És végül még egy Geréb -Dezső. Tehát tizenegy szavazata volt Bokának és három Gerébnek. Geréb -zavartan mosolygott. Most történt először, hogy nyiltan a vetélytársa -volt a társaságban Bokának. És jól esett neki ez a három szavazat. -Bokának azonban a három közül kettő fájt. Egy pillanatig gondolkozott -azon, hogy ki lehet az a kettő, akinek ő nem tetszik, de aztán -belenyugodott. - -– Tehát engem választottatok elnökké. - -Megint éljeneztek és Csónakos megint fütyölt. Nemecseknek még könnyes -volt a szeme, de azért óriási lelkesedéssel éljenzett. Szerette Bokát -nagyon. - -Az elnök pedig intett, hogy csönd legyen, mert beszélni akar. - -– Köszönöm, fiúk, – mondta – és azonnal lássunk is hozzá a dolgunkhoz. -Azt hiszem, mindnyájan tisztában vagytok azzal, hogy a vörösingesek el -akarják tőlünk venni a grundot és a farakásokat. Már tegnap is elvették -a fiúktól a golyókat a Pásztorok és ma itt bujkált Áts Feri és elvitte a -zászlónkat. Előbb-utóbb ide fognak jönni, hogy minket innen -elkergessenek. Már pedig mi ezt a helyet meg fogjuk védelmezni. - -Csónakos közbe bömbölt: - -– Éljen a grund! - -És fölrepültek a kalapok. Mindenki teli torokkal lelkesen kiáltotta: - -– Éljen a grund! - -Szétnéztek a szép nagy telken és a farakásokon, melyeket beragyogott az -édes tavaszi délután napja. Látszott a szemükön, hogy szeretik ezt a kis -darabka földet és hogy meg is küzdenének érte, ha arra kerülne a sor. Ez -a hazaszeretetnek egy neme volt. Úgy kiáltották, hogy «Éljen a grund!» – -mintha azt kiáltották volna, hogy: «Éljen a haza!» És ragyogtak a -szemeik és mindenkinek tele volt a szíve. - -Boka pedig folytatta: - -– Mielőtt még ők ide fognak jönni, mi fogunk elmenni hozzájuk, a -füvészkertbe! - -Máskor ilyen merész terv elől talán meghátráltak volna a fiúk. De a -lelkesedés ez órájában mindenki egy szívvel-lélekkel kiáltotta: - -– Elmegyünk! - -És miután mindenki azt kiáltotta, hogy elmegy, hát Nemecsek is azt -kiáltotta, hogy «elmegyünk». Ő szegény úgyis hátul fog menni és cipelni -fogja a tiszt urak kabátját. És egy borízű hang is jött a farakások -felől. Az is azt kiáltotta, hogy «Elmegyünk!» Odanéztek. A tót volt. Ott -állt, pipával a szájában, vigyorogva. Mellette a Hektor. A fiúk -nevettek. A tót pedig utánozta őket: levegőbe dobta a kalapját és -ordított: - -– Elmegyung! - -S ezzel a hivatalos dolgok véget értek. Méta következett. Valamelyik -gőgösen kiáltott: - -– Közlegény, menjen a raktárba és hozza elő a lapdát meg a levattát! - -És Nemecsek szaladt a raktárba. A raktár egy farakás alatt volt. Alábujt -és kihúzta a levattát meg a lapdát. A farakás mellett állott a tót és a -tót mellett állott Kende és Kolnay. Kendének a kezében volt a tót -kalapja, Kolnay pedig zsírpróbát csinált benne. Határozottan a tóté volt -a legzsírosabb. - -Boka odament Gerébhez. - -– Te is kaptál három szavazatot, – mondta neki. - -– Igen, – felelt büszkén Geréb és erősen a szemébe nézett. - - - - -III. - -A haditerv másnap délután, a gyorsírási óra után már készen volt. A -gyorsírási órának ötkor volt vége s az utcán már gyujtogatták a -lámpákat. Az iskolából kijövet Boka azt mondta a fiúknak: - -– Mielőtt támadnánk, be fogjuk bizonyítani, hogy mi is vagyunk olyan -bátrak, mint ők. Én magam mellé fogom venni a két legbátrabb emberemet -és kimegyek velük a füvészkertbe. Be fogunk hatolni az ő szigetjükre és -odaszögezzük a fára ezt a papirost. - -Azzal elővett a zsebéből egy darabka piros papírt, amelyre csupa nagy -betűvel ez volt írva: - -ITT VOLTAK A PÁL-UTCAI FIÚK! - -A többiek áhítattal nézték a papirost. Csónakos, aki nem tanult -gyorsírást, de akit a kíváncsiság idevonzott, megjegyezte: - -– Valami gorombaságot is kellene arra a papírra írni. - -Boka tagadólag rázta a fejét. - -– Nem szabad. Sőt mi nem fogunk olyasmit cselekedni, aminőt Áts Feri -tett, mikor elvitte a zászlónkat. Mi csak meg fogjuk nekik mutatni, hogy -nem félünk tőlük és oda merünk menni az ő birodalmukba, ahol a -gyűléseiket tartják és ahol a fegyvereik le vannak rakva. Ez a darab -piros papír a mi névjegyünk. Ezt ott hagyjuk nekik. - -[Illustration: «És odatűzzük egy fára ezt a papirt!»] - -Csele is megszólalt. - -– Kérlek, – mondta – én úgy hallottam, hogy ők ilyenkor, este vannak ott -a szigeten és rabló-pandurt szoktak játszani. - -– Nem baj. Áts Feri is olyankor jött, amikor tudta, hogy mi a grundon -leszünk. Aki fél, az nem jön velem. - -De senki se félt. Sőt Nemecsek határozottan bátornak mutatkozott. -Látnivaló volt, hogy érdemeket akar szerezni az előléptetésre. Büszkén -állott elő: - -– Én veled megyek! - -Itt az iskola előtt ugyanis nem kellett haptákba állani és szalutálni, -mert csak a grundon voltak érvényesek a törvények. Itt mindenki egyforma -volt. Csónakos is előállott: - -– Én is! - -– De igérd meg, hogy nem fogsz fütyölni! - -– Megigérem. Csak most… hagyjatok még egyszer, utoljára fütyölni egyet! - -– Hát fütyölj! - -Csónakos pedig füttyentett. Amolyan jót, kedvére valót, hogy az emberek -visszafordultak az utcán. - -– Most kifütyöltem magamat mára, – mondta boldogan. - -Boka Cseléhez fordult: - -– Te nem jössz? - -– Mit csináljak? – szólt szomorúan Csele. – Nem mehetek, mert otthon -kell lennem félhatra. Az édesanyám számon tartja, hogy mikor végződik a -gyorsírás-óra. És félek, hogy ha ma elkésem, többet aztán nem enged -sehova. - -És roppantul megijedt ennél a gondolatnál. Vége volna mindennek: a -grundnak, a főhadnagyságnak! - -– Hát akkor maradj. Elviszem magammal Csónakost és Nemecseket. És holnap -reggel az iskolában megtudtok mindent, ami történt. - -Kezet fogtak. Bokának eszébe jutott valami: - -– Mondjátok, úgy-e Geréb ma nem volt gyorsírás-órán? - -– Nem. - -– Talán beteg? - -– Nem hinném. Délben együtt mentünk haza. Kutya baja volt. - -Nem tetszett neki Geréb viselkedése. Geréb a legnagyobb mértékben gyanús -volt előtte. Tegnap oly furcsán, oly sokat jelentően nézett a szemébe, -mikor elváltak. Látszott a fiún, hogy megérezte, hogy amíg Boka ebben a -társaságban van, addig őbelőle itt nem lehet semmi. Féltékeny volt -Bokára. Őbenne sokkal több volt a vér, a vakmerőség; a Boka csöndes, -okos, komoly természete nem tetszett neki. Ő magát sokkal különb -legénynek tartotta. - -– Tudja Isten, – mondta csöndesen és elindult a két fiúval. Csónakos -komolyan ment mellette, Nemecsek pedig vidám volt és úszott a -boldogságban, hogy végre ilyen kevesed-magával vesz részt egy érdekes -kalandban. Oly vidám volt, hogy Boka meg is rótta: - -– Ne bolondozz, Nemecsek. Vagy talán azt hiszed, hogy mulatni megyünk? -Ez a kirándulás sokkal veszedelmesebb, mint gondolod! Emlékezzél csak a -Pásztorokra! - -Ennél a szónál aztán a kis szőkének is a torkán akadt a bolondozás. -Hiszen Áts Feri is rettenetes fiú volt, sőt híre járt, hogy kicsapták a -reál-iskolából. Erős gyerek volt és hihetetlenül merész. De volt a -szemében valami kedves és megnyerő, ami a Pásztorok szeméből hiányzott. -Ezek mindig lehajtott fővel jártak, komoran és szúrósan néztek, -napbarnított fekete fiúk voltak és még soha senki nem látta őket -nevetni. A Pásztoroktól lehetett félni. És a három kis legény sietve -ment kifelé a végtelen Üllői-úton. Most már egészen besötétedett, korán -este lett. A lámpák mind égtek már az úton s ez a szokatlan idő -nyugtalanná tette a fiúkat. Ők ebéd után szoktak szórakozni. Ilyenkor ők -nem jártak az utcán, hanem otthon kuksoltak a könyveik mellett. Némán -mentek egymás mellett s negyedóra alatt kiértek a füvészkerthez. A kőfal -mögül ijesztően meredtek feléjük a nagy fák, melyek most kezdtek -lombosodni. A szél zúgott a friss lomb között, sötét volt és ahogy -elterült előttük az óriási füvészkert a maga titokzatos, zárt kapujával, -rejtelmesen susogva, megdobbant a szívük. Nemecsek csöngetni akart a -kapun. - -– Az Istenért, valahogy ne csöngess! – mondta Boka. – Megtudják, hogy -itt vagyunk! Vagy az úton találkozunk velük… és különben se nyitják ki -nekünk a kaput! - -– Hát hogy megyünk be? - -Boka a szemével intett a fal felé. - -– A falon? - -– A falon. - -– Itt, az Üllői-úton? - -– Dehogy! Megkerüljük a kertet. Hátul sokkal alacsonyabb a fal. - -Azzal befordultak a sötét kis utcába, ahol a kőfalat csakhamar -deszkapalánk váltotta fel. Itt baktattak a palánk mellett, keresve -valami alkalmas helyet, ahol be lehetne mászni. Egy helyen, ahová az -utcalámpa világossága nem hatolt el, megállottak. A deszkapalánkon -belül, közvetlenül a palánk mellett egy nagy akácfa állott. - -– Ha itt fölmászunk, – suttogta Boka – akkor ezen az akácfán könnyű lesz -lemászni. És azért is jó, mert a fa tetejéről messzire elláthatunk s -megfigyelhetjük, hogy nincsenek-e a közelben. - -Ezt a másik kettő is helyeselte. S a következő pillanatban már hozzá is -fogtak a munkához. Csónakos leguggolt s kezével a palánknak -támaszkodott. Boka óvatosan felállott a vállára és benézett a kerítésen. -Nagy csöndben voltak, egyikük se pisszent. Miután Boka meggyőződött -arról, hogy nincs a közelben senki, intett a kezével. Nemecsek pedig -odasúgta Csónakosnak: - -– Emeld! - -És Csónakos beemelte a palánkon az elnököt. Az elnök felkapaszkodott a -palánk tetejére s ekkor recsegni-ropogni kezdett alatta a korhadó -alkotmány. - -[Illustration: «Az elnök felkapaszkodott a palánk tetejére.»] - -– Ugorj be! – súgta Csónakos. - -Még néhány roppanás hallatszott s a következő pillanatban tompa -puffanás. Boka benn volt, egy veteményes ágy kellő közepén. Utána -Nemecsek mászott be, majd Csónakos. De Csónakos előbb felmászott az -akácfára, ő értett a fáramászáshoz, mert ő vidéki fiú volt. A másik -kettő alulról kérdezgette: - -– Látsz valamit? - -Fojtott hang felelt a fa tetejéről: - -– Nagyon keveset, mert sötét van. - -– A szigetet látod? - -– Azt látom. - -– Van ott valaki? - -Csónakos figyelmesen hajolt jobbra-balra az ágak közt s merően nézett a -sötétbe a tó felé: - -– A szigeten nem látni semmit a fáktól meg a bokroktól… de a hídon… - -Itt elhallgatott. Följebb mászott egy ággal. Onnan folytatta: - -– Most már jól látom. A hídon két alak áll. - -Boka csöndesen szólt: - -– Ott vannak. A hídon, azok az őrök. - -Aztán újra recsegtek az ágak. Csónakos lemászott a fáról. Nagy csöndben -állottak ott hárman s azon gondolkoztak, hogy most mitévők legyenek. -Legubbaszkodtak egy bokor mögé, hogy senki meg ne láthassa őket s ott -csöndes, suttogó hangon indúlt meg a tanácskozás. - -– A legjobb lesz, – mondta Boka, – ha most itt a bokrok mentén valahogy -eljutunk a várromig. Tudjátok… van ott egy várrom, arra jobbra, egy domb -szélébe van beépítve. - -A másik kettő némán intett, hogy ismeri ezt a helyet. - -– A várromig el lehet jutni óvatosan, guggolva a bokrok közt. Ott aztán -valamelyik fel fog mászni a dombra és körülnéz. Ha nincs senki, akkor -hasra fekszünk és lemászunk a dombról. A domb egyenest a tónak megy. Ott -aztán elbújunk a sás között és majd meglátjuk, mit csinálunk. - -Két villogó szempár figyelte Bokát. Csónakos meg Nemecsek minden szavát -szentírásnak vette. Boka megkérdezte: - -– Jó lesz? - -– Jó! – intette a másik kettő. - -– Hát akkor rajta, előre! Csak jertek mindenütt utánam. Én ismerem itt a -járást. - -És elkezdett négykézláb mászni az alacsony bokrok között. Alig térdelt a -földre két kísérője, hosszú, éles fütty halatszott a távolból. - -– Észrevettek! – mondta Nemecsek és talpra ugrott. - -– Vissza! Vissza! Hasalj le, – adta ki Boka a parancsot és erre mind a -hárman lehasaltak a fűbe. Visszafojtott lélekzettel várták, hogy most mi -fog történni. Csakugyan észrevették volna őket? - -De nem jött senki. A szél zúgott a fák között. Boka suttogva szólt: - -– Semmi. - -De ekkor újra éles fütty hasította a levegőt. Ismét vártak, de megint -nem jött senki. Nemecsek reszketve szólt egy bokor tövében: - -– Körül kellene nézni a fáról. - -– Igazad van. Csónakos, menj fel a fára! - -És Csónakos, mint a macska, már fenn is volt megint a nagy akácfán. - -– Mit látsz? - -– A hídon alakok mozognak… most négyen vannak… most kettő visszament a -szigetre. - -– Akkor rendben van minden, – mondta megnyugodva Boka. – Gyere le. A -fütty azt jelentette, hogy a hídon felváltották az őröket. - -Csónakos lejött a fáról s azzal elindultak mind a hárman, szépen -négykézláb, a domb felé. A nagy titokzatos füvészkertre ilyenkor ráül a -csönd. A látogatók elmennek a jelző harangszóra s nem marad ott más -idegen, mint csak az, aki rossz járatban van, vagy az, aki haditerveket -forgat a fejében, mint ez a három kis sötét alak, aki gombóccá -gubbaszkodva lopózott egyik bokortól a másikig. Nem szóltak egymáshoz -egy szót sem, oly fontosnak érezték a küldetésüket. Sőt őszintén -megvallva, egy kis félelem is szorult beléjük. Nagy merészség kellett -hozzá: a vörösingesek jól felszerelt várába, egy kis tó közepén álló -szigetre bejutni akarni, mikor az egyetlen fahídon, mely a szigetre -vezet, őrök állanak. «Talán éppen a Pásztorok», – gondolta Nemecsek és -eszébe jutottak a szép, finom, szines golyók, amelyek közt üveggolyó is -volt és még most is bosszankodott arra a gondolatra, hogy épp akkor -hangzott el a borzasztó «einstand» szó, amikor ő gurított és mindezt a -sok szép golyót megnyerhette volna… - -– Jaj! – kiáltott Nemecsek. - -A másik kettő ijedten hagyta abba a mászást. - -– Mi az? - -Nemecsek akkor már térden állott és az ujját tövig beszopta. - -– Mi történt veled? - -Ki se vette ujját a szájából, úgy felelt: - -– Csalánba léptem – a kezemmel! - -– Szopd, csak szopd papuskám, – mondta Csónakos, de esze volt és a saját -kezét bekötötte a zsebkendőjével. - -Csúsztak-másztak tovább és csakhamar a dombhoz értek. Ide, a domb egyik -oldalába, mint már tudjuk, olyan kis mesterséges várromot építettek, -aminőt nagyúri kertekbe szokás építeni, gondosan utánozva a régi várak -építési módját, mesterséges mohával teletűzdelve a nagy kövek közeit. - -– Ez itt a várrom – magyarázta Boka. – Itt vigyáznunk kell, mert -hallottam, hogy a vörösingesek ide is ki szoktak rándulni. - -Csónakos is megszólalt: - -– Micsoda vár ez? A történelemben nem tanultuk, hogy a füvészkertben vár -lett volna… - -– Ez csak rom. Ezt már romnak építették. - -Nemecsek nevetni kezdett: - -– Hát ha már építették miért nem építettek új várat? Száz év mulva -magától rom lett volna belőle… - -– Ejnye de jó kedved van! – szólt rá Boka. – Bezzeg ha majd szemedbe -néznek a Pásztorok, elmegy a kedved a tréfától. - -Valóban a kis Nemecsek erre savanyú pofát vágott. Olyan fiú volt, aki -minduntalan elfelejtette, hogy bajban van. Folyton emlékeztetni kellett -rá. - -S azzal fölfelé kezdtek mászni a bodzabokrok közt, a rom kövein -kapaszkodva a dombra. Most Csónakos ment elől. Egyszerre úgy ahogy volt -négykézláb megállott. Fölemelte a jobb kezét. Majd hátra fordult és -ijedt hangon szólt: - -– Itt jár valaki. - -Lebújtak a magas fűbe. A mindenféle giz-gaz jól eltakarta kis alakjukat. -Csak a szemeik villogtak ki a sűrűből. Figyeltek. - -– Tedd a földre a füledet Csónakos – adta ki suttogva a parancsot Boka. -– Az indiánok így szoktak hallgatózni. Így könnyen meghallja az ember ha -jár valaki a közelben. - -Csónakos engedelmeskedett. Lehasalt a földre s egy helyen ahol nem nőtt -fű a földre hajtotta a fülét. De rögtön fel is kapta. - -– Jönnek! – suttogta rémülten. - -Most már indián módszer nélkül is lehetett hallani, hogy valaki csörtet -a bokrok közt. S ez a titokzatos valaki, akiről egyelőre azt se lehetett -tudni, hogy állat-e vagy ember, egyenesen feléjük jött. A fiúk -megszeppentek és még a fejüket is lekapták a fűbe. Csak Nemecsek szólalt -meg, halk, nyöszörgő hangon: - -– Én haza szeretnék menni. - -Csónakos nem vesztette el kedélyét. Ezt mondta: - -– Lapulj meg, papuskám. - -De miután Nemecsek erre még sem volt hajlandó bátornak lenni, Boka -kidugta a fejét a fűből és haragtól villogó szemmel szólt rá, persze -suttogva, hogy el ne árulja magát: - -– Közlegény, lapuljon meg a fűben! - -Ennek a parancsnak engedelmeskedni kellett. Nemecsek meglapult. A -titokzatos valaki pedig egyre csörtetett, de most úgy hallatszott, -mintha irányt változtatott volna s nem feléjük jönne. Boka újra -felágaskodott a fűben és szétnézett. Sötét alakot látott, aki most már -lefelé ment a dombról s botjával a bokrokat piszkálta. - -– Elment, mondta a fűben hasaló fiúknak. – Az őr volt. - -A vörösingesek őre? - -Nem. A füvészkert őre. - -Erre föllélekzettek. Felnőtt embertől ők meg nem ijedtek. Példa reá a -bibircsós orrú öreg honvéd a múzeum-kertben, aki nem bírt velük. Tovább -folytatták a mászást. De ekkor, úgy látszik, az őr meghallott valamit, -mert megállt és fülelni kezdett. - -– Észrevettek, – dadogta Nemecsek. Most mind a ketten Bokára néztek, -várva intézkedését. - -– Be a romba! – adta ki a parancsot Boka. - -[Illustration: «Látták, hogy ez a valami egy tomahawk.»] - -Mind a hárman hanyatthomlok bukdácsoltak lefelé a dombon, melyre az -imént oly óvatosan másztak fel. A romnak kis csúcsíves ablakai voltak. -Ijedten vették észre, hogy az első ablakot vasrács védi. A másodikhoz -sompolyogtak, azon is vasrács volt. Egy helyen végre találtak a kövek -közt egy akkora hasadékot, amelyen éppen befértek. Bebújtak a sötét -fülkébe és lélekzetüket is visszafojtották. Az őr alakja elhaladt az -ablakok előtt. Innen látták, hogy most végképpen elmegy a kert üllői-úti -része felé, ahol a lakóháza volt. - -– Hála Istennek, – szólalt meg Csónakos, – ezen átestünk. - -S azzal körülnéztek a sötét fülkében. Nyirkos, dohos volt itt a levegő, -mintha valami igazi vár pincéjében lettek volna. Botorkálás közben -egyszerre megállott Boka. Elbotlott valamiben. Lehajolt és fölvette a -földről ezt a valamit. A másik kettő odaugrott melléje, s az alkonyat -gyér világosságánál látták, hogy az a valami – egy tomahawk. Olyan -szekerce-féle, aminővel a regények tanusága szerint az indiánok szoktak -hadakozni. A tomahawk fából volt faragva s ezüstpapírral volt -beragasztva. Félelmetesen csillogott a sötétben. - -– Ez az övék! – mondta áhítattal Nemecsek. - -– Úgy van, – jegyezte meg Boka – s ha ez az egy itt volt, akkor itt -többnek is kell lenni. - -Kutatni kezdtek s az egyik sarokban még hetet találtak. Ebből könnyű -volt kitalálni, hogy nyolcan vannak a vörösingesek. Úgy látszik, ez volt -a rejtett fegyvertáruk. Csónakosnak az volt az első gondolata, hogy a -nyolc szekercét hadizsákmány gyanánt el kellene vinni. - -– Nem, – szólt Boka, – azt nem tesszük. Ez egyszerű lopás volna. - -Csónakos elszégyelte magát. - -– Most beszélj, papuskám! – bátorodott neki Nemecsek, de Boka gyöngéden -oldalba bökte, mire elhallgatott. - -– Ne vesztegessük az időt. Másszunk ki és fel a dombra! Nem akarom, hogy -akkor érjünk a szigetre, amikor már nincs ott senki. - -Ez a merész gondolat aztán újra kedvet adott nekik a kalandhoz. A -szekercéket szétszórták a fülkében, hogy lássák, járt itt valaki. Aztán -kimásztak a hasadékon és most már bátorságra kapva siettek fel a domb -tetejére. A domb tetejéről messzire el lehetett látni. Megálltak egymás -mellett és szétnéztek. Boka egy kis csomagot vett ki a zsebéből. -Újságpapirost göngyölt le róla s a papirosból egy kis -gyöngyház-távcsövet vett elő. - -– Ez a Csele nővérének a szinházi gukkerja, – mondta és belenézett. De -szabad szemmel is el lehetett látni a szigetre. A kis sziget körül -fénylett a kicsike tó, ahol a vízi növényeket tenyésztik s amelynek a -partja sűrűn be volt nőve sással meg náddal. A sziget lombos fái, magas -bokrai közt kicsi fénypont csillogott. Erre a látványra mind a három fiú -elkomolyodott. - -– Ott vannak, szólt fojtott hangon Csónakos. Nemecseknek a lámpa -tetszett: - -– Lámpájuk is van! - -A kis fénypont izgett-mozgott a szigeten, hol eltünt egy bokor mögött, -hol megint fölvillant a parton. Valaki vitte a lámpát ide-oda. - -– Úgy látom, – szólt Boka, aki el nem vette volna a szeme elől a -távcsövet egy pillanatra sem, – úgy látom, hogy készülődnek valamire. -Vagy esti gyakorlatot tartanak… vagy… - -Itt hirtelen elhallgatott. - -– Nos? – kérdezte aggódva a másik kettő. - -– Szent Isten, – mondta Boka, egyre a távcsőbe nézve, – az, aki a lámpát -viszi… az… - -– Nos? Ki az? - -– Ismerős alak… csak nem… - -Följebb ment, hogy jobban lásson, de ekkor a lámpafény eltűnt egy bokor -mögött. Boka levette szeme elől a gukkert. - -– Eltűnt, – mondta csöndesen. - -– De ki volt? - -– Nem mondhatom meg. Nem láttam jól és épp mikor szemügyre akartam -venni, eltűnt előlem. S amíg biztosan nem tudom, nem akarok senkit -meggyanusítani… - -– Talán valaki a mieink közül? - -Szomorúan felelt az elnök: - -– Azt hiszem. - -– De hiszen ez árulás! – kiáltott fel Csónakos, elfeledkezve arról, hogy -csöndben kell maradnia. - -– Hallgass! Ha odaérünk, mindent meg fogunk tudni. Légy addig -türelemmel. - -Most bizony már a kíváncsiság is hajtotta őket. Boka nem akarta -megmondani, kihez hasonlított a lámpás alak. Találgatták, de ezt is -megtiltotta az elnök, azzal a megjegyzéssel, hogy nem szabad gyanúba -keverni senkit. Izgatottan siettek le a dombról s lenn ismét négykézláb -folytatták útjukat a fűben. Most már észre se vették, ha tüske, csalán, -vagy éles kavics akadt a kezük alá. Siettek, némán csúsztak egyre -közelebb a titokzatos kis tó partjához. - -Odaértek. Itt föl lehetett állani, mert a sűrű sás, nád, meg a parti -bokor oly magas volt, hogy eltakarta kis alakjukat. Boka hidegvérrel -adta ki a parancsokat: - -– Itt valahol egy csónaknak kell lenni. Én majd jobbra megyek a parton, -keresni a csónakot Nemecsekkel, te meg Csónakos balra mégy. Aki előbb -akad rá a csónakra, az megvárja a másikat. - -Néma csöndben rögtön el is indultak. De alig tettek néhány lépést, Boka -a sás között meglátta a csónakot. - -– Várjunk, – mondta. - -Vártak, míg Csónakos majd egészen megkerüli a tavat és a túlsó oldalról -visszakerül ide. Leültek a partra s kis ideig a csillagos eget nézték. -Aztán figyeltek, hogy nem hallatszik-e át valami beszéd a szigetről. -Nemecsek okos akart lenni. - -– Te, mondta, – majd én a földre hajtom a fülemet. - -– Hagyd csak a füledet békén, – szólt Boka, – azt ugyan hiába hajtanád -víz partján a földre. De ha lehajolunk a víz fölé, ott jobban hallunk. A -halászokat láttam, amint a Dunán a víz fölé hajolva diskurálnak -egymással az egyik partról a másikra. Este a víz kitűnően viszi a -hangot. - -Le is hajoltak a víz fölé, de nem hallottak érthető szavakat. Csak -suttogás, motoszkálás hallatszott a kis szigetről. Közben megérkezett -Csónakos s búsan jelentette: - -– Nincs csónak sehol. - -– Ne búsulj, papuskám – vigasztalta Nemecsek, – már megvan. - -És elindultak, le a csónak felé. - -– Beleülünk? - -– Nem itt ülünk bele, – szólt Boka. – A csónakot előbb elvontatjuk a -híddal átellenben eső partra, hogy ha észrevesznek, ne legyünk a híd -közelében. A hídtól legmesszebb eső ponton fogunk átevezni, hogy nagyot -kelljen kerülniök, ha utánunk akarnak szaladni. - -Ez az előrelátó okosság tetszett a másik kettőnek. Bátorságot öntött -beléjük az a tudat, hogy a vezérük ilyen okos fiú s ilyen ügyesen tud -számítani. A vezér pedig megszólalt: - -– Kinél van spárga? - -Csónakosnál volt. Csónakos zsebében minden volt. Nincs az a bazár, -amiben annyi minden lett volna, mint a Csónakos zsebében. Volt abban -bicska, spárga, golyó, rézkilincs, szög, kulcs, rongy, noteszkönyv, -srófhúzó, meg még Isten tudja micsoda. Elővette a spárgát s ezt Boka -rákötötte a csónak orrán levő karikára. S azzal a parton vontatni -kezdték nagyon lassan, óvatosan a csónakot, a sziget tulsó oldala felé. -Miközben vontatták, folyton figyelték a szigetet. És mikor elérkeztek -arra a helyre, ahol be akartak ülni a rozoga alkotmányba, ismét -hallották az iménti füttyöt. De most már nem ijedtek meg tőle. Tudták -jól, hogy ez jelenti az őrváltást a hídon. És már csak azért sem voltak -most már ijedősek, mert úgy érezték, hogy benne vannak a harc hevében. -Így vannak ezzel az igazi katonák is, az igazi háborúban. Amíg nem -láttak ellenséget, minden bokortól ijedeznek. Mikor aztán az első golyó -elfütyült a fülük mellett, nekibátorodnak, szinte megrészegednek tőle és -elfelejtik, hogy a halálnak rohannak. - -A fiúk beleültek a csónakba. Elsőnek Boka lépett bele, másodiknak -Csónakos. Nemecsek félénken lépkedett az iszapos parton. - -– Gyere, gyere papuskám, – biztatta Csónakos. - -– Jövök, papuskám, – mondta Nemecsek, azzal egyet csúszott, ijedtében -belekapaszkodott egy vékony nádszálba és szó nélkül belepottyant a -vízbe. Nyakig merült a lébe, de kiáltani nem mert. Rögtön felállott a -sekély mederben és nagyon nevetséges kis figura volt, amint csurgott -róla a víz s a kezében még mindig görcsösen szorongatta a tollszár -vékonyságú nádszálat. - -Csónakos nem tudta visszatartani a nevetést, kipuffant: - -– Ittál, papuskám? - -– Nem ittam, – mondta ijedt arccal a kis szőke s amúgy vizesen, sárosan, -csurogva-csöpögve beült a csónakba. Még sápadt volt az ijedtségtől. - -– Nem hittem volna, hogy ma még fürödni is fogok, – mondta csöndesen. - -De nem volt veszteni való idő. Boka meg Csónakos megkapták az evezőket -és ellökték a parttól a csónakot. A nehéz csónak lustán lendült ki a -vízre és felfodrozta a csöndes tavacskát maga körül. Az evezőket -nesztelenül mártogatták, a vízbe, s olyan nagy volt a csönd, hogy -tisztán lehetett hallani, amint a csónak orrában gubbaszkodó kis -Nemecseknek vacogott a foga. Néhány pillanat multán a sziget partjára -szaladt a csónak. A fiúk sietve jöttek ki belőle, s azonnal lebújtak egy -bokor mögé. - -– No idáig is eljutottunk volna, – mondta Boka, s halkan, óvatosan -mászni kezdett a parton. A másik kettő utána. - -– Hohó – fordult vissza az elnök – a csónakot nem hagyhatjuk magára. Ha -meglátják, nem tudunk elmenekülni a szigetről. A hídon őrök állanak. Te -maradj a csónaknál, úgyis Csónakos a neved. És ha valaki észreveszi a -csónakot, vedd a szádba az ujjadat és fütyülj akkorát, amekkorát csak -tudsz. Mi majd visszarohanunk, beugrunk a csónakba és te eltaszítod a -parttól. - -Csónakos visszakullogott a ladikhoz és titokban annak örült, hogy talán -lesz alkalma egy akkorát füttyenteni, amekkorát csak tud… - -Boka pedig tovább ment a kis szőkével a víz mentén. Ahol a bokrok -magasabbak voltak, ott felállottak, s úgy osontak tovább. Az egyik ilyen -magas bokornál aztán megállottak. Itt félrehajtották a lombot. Beláttak -a sziget közepére, melyen kis tisztás volt, s ekkor meglátták a -vörösingesek félelmetes csapatját. Nemecseknek dobogni kezdett a szíve. -Közelebb simúlt Bokához. - -– Ne félj – súgta a fülébe az elnök. - -A tisztás közepén nagy kő volt, s a kövön volt a lámpa. A lámpa körül -guggoltak a vörösingesek. Valóban, mindnyájának vörös volt az inge. Áts -Feri mellett guggolt a két Pásztor és a kisebbik Pásztor mellett valaki, -akinek nem volt vörös tornainge… - -Boka érezte, amint Nemecsek reszketni kezd mellette. - -– Te… – mondta Nemecsek, de csak ennyit tudott mondani – te… - -Aztán halkan hozzátette: - -– Látod? - -– Látom – szólt szomorúan Boka. - -A vörösingesek mellett ott guggolt Geréb. Tehát nem csalódott, mikor a -dombról erre nézett. Valóban Geréb volt az, aki a lámpával járt-kelt az -imént. Most kettőzött figyelemmel figyelték a vörösinges csapatot. A -lámpa furcsán világította meg a sötétarcú Pásztorokat, meg a többiek -vörös ingét. Mind hallgattak, csak Geréb beszélt csöndesen. Valami olyat -adhatott elő, ami nagyon érdekelte a többit, mert mind feléje hajoltak s -nagy figyelemmel hallgatták. Az esti nagy csöndben a két Pál-utcai fiú -is hallotta Geréb szavait. Ezt mondta: - -– A grundra kétfelől lehet bejutni… Be lehet menni a Pál-utcáról, de -onnan nehéz, mert a törvénybe van írva, hogy aki bemegy, annak be kell -reteszelni maga után az ajtót. A másik bejárás a Mária-utca felől van. -Itt a gőzfűrész nagy kapuja tárva-nyitva áll, s a farakások közt el -lehet innen jutni a grundba. Ez csak azért nehéz, mert a farakások közt -az utcákban erődök vannak… - -– Tudom – szólt közbe Áts Feri mély hangon, mely megborzongatta a -Pál-utcaiakat. - -– Tudhatod, hiszen ott voltál – folytatta Geréb. – Az erődökben őrök -vannak s ezek azonnal jelt adnak, ha valaki közeledik a farakások közt. -Nem is ajánlom, hogy arról jőjjetek… - -Tehát arról volt szó, hogy a vörösingesek odajőjjenek a grundra… - -Geréb tovább beszélt: - -– A legjobb az lesz, ha előre megbeszéljük, hogy mikor jöttök. Akkor -majd én megyek be a grundra utolsónak és nyitva hagyom a kis ajtót. Nem -fogom bereteszelni. - -– Jól van – szólt közbe Áts Feri – ez helyes. A világért sem akarom -olyankor elfoglalni a grundot, amikor nincs ott senki. Annak rendje és -módja szerint háborút fogunk viselni. Ha ők meg tudják védeni a -grundjukat, jó. Ha nem tudják megvédeni, elfoglaljuk és kitűzzük a vörös -zászlókat. Nem kapzsiságból tesszük, hiszen tudjátok… - -Az egyik Pásztor szólalt most meg: - -– Azért tesszük, hogy legyen hol labdáznunk. Itt nem lehet és az -Eszterházy-utcában mindig veszekedni kell a helyért… Nekünk labdaterület -kell és punktum! - -Íme, épp olyan okból határozták el a háborút, mint amilyen okokért az -igazi katonák szoktak harcolni. Az oroszoknak tenger kellett, azért -hadakoztak a japániakkal. A vörösingeseknek labdahely kellett, s miután -máskép nem ment, háború útján akarták megszerezni. - -– Tehát annyiban maradunk – szólt a vörösingesek vezére, Áts Feri – hogy -a megbeszélés szerint te nyitva fogod felejteni a Pál-utcai kis kaput. - -– Igen! – mondta Geréb. - -Szegény kis szőke Nemecseknek azonban most már nagyon fájt a szíve. Ott -állott, csuromvíz ruhában, nagyranyitott szemmel nézve a tűzfény körül -ülő vörösingeseket s köztük az árulót. Annyira fájt a szíve, hogy mikor -Geréb szájából elhangzott az «igen», mely azt jelentette, hogy Geréb -hajlandó elárulni a grundot, sírva fakadt. Megölelte Boka nyakát, -csöndesen zokogott és csak ezt mondogatta: - -– Elnök úr… elnök úr… elnök úr… - -Boka szelíden eltolta magától: - -– Most nem érünk semmit a sírással. - -De az ő torkát is fojtogatta valami. Nagyon szomorú dolog volt az, amit -Geréb itt művelt. - -De most hirtelen, Áts Feri intésére felállottak a vörösingesek. - -– Haza fogunk menni – szólt a vezér. – Mindenkinek megvan a fegyvere? - -– Igen – mondták egyszerre valamennyien s fölvették a földről hosszú -falándzsáikat, melyeknek a végén pici vörös zászlócska volt. - -– Előre – vezényelte Áts Feri – be a bokrok közé, gúlába rakni a -fegyvereket. - -És elindultak mind, Áts Ferivel az élükön, a kis sziget belseje felé. -Geréb is velük ment. A kis térség üresen maradt, közepén a kő, a kövön -az égő lámpa. Hallatszottak a lépteik, amint egyre távolodtak, mentek -befelé a sűrűbe, elrejteni a lándzsáikat. - -Boka megmozdúlt. - -– Most – súgta oda Nemecseknek s a zsebébe nyúlt. A piros cédulát vette -elő, melybe már bele volt illesztve egy rajzszög. Félrehajtotta a bokor -ágait s hátraszólt a kis szőkének: - -– Itt várj. Meg se moccanj! - -S azzal beugrott a kis tisztásra, ahol az előbb még körben ültek a -vörösingesek. Nemecsek még a lélekzetét is visszafojtotta, úgy nézett -utána. Bokának első dolga az volt, hogy a nagy fához ugrott, mely a -tisztás szélén állott, s mely lombkoronájával, mint valami nagy ernyő, -az egész szigetet betakarta. A fatörzsre egy szempillantás alatt -feltűzte a piros cédulát s azzal a lámpához osont. Kinyitotta a lámpa -egyik ablakát s belefújt. A gyertya elaludt s e pillanatban Nemecsek -Bokát is elvesztette szem elől. De még hozzá sem szokott a szeme a -sötétséghez, már mellette állott Boka s karonfogta: - -– Rohanj utánam, ahogy csak tudsz! - -Azzal vágtatni kezdtek a sziget partjára, a csónak felé. Mikor Csónakos -meglátta őket, beugrott a ladikba, a partnak támasztotta az evezőt, hogy -minden pillanatban kész legyen az indulásra. – A két fiú beugrott a -csónakba. - -– Mehetünk – lihegte Boka. - -Csónakos nekifeszítette a partnak az evezőt, de a csónak nem indúlt. -Nagyon erősen szaladtak neki idejövet a partnak s a csónak félig -szárazon volt. Valakinek ki kellett szállani belőle, hogy megemelje az -orrát s beletaszítsa a vízbe. De már ekkor hangok hallatszottak a -tisztás felől. A vörösingesek visszatértek a fegyvertárból és eloltva -találták a lámpát. Eleinte azt hitték, hogy a szél fútta el, de mikor -Áts Feri megnézte, látta, hogy a lámpa kis ablaka nyitva van. - -[Illustration: «A fatörzsre egy szempillantás alatt feltűzte a piros -cédulát.»] - -– Itt járt valaki! – kiáltotta bömbölő hangján s oly hangosan, hogy a -csónakkal kínlódó fiúk is meghallották. - -Meggyújtották a lámpát s ekkor mindenkinek szemébe tűnt a fára tűzött -piros cédula. «Itt voltak a Pál-utcai fiúk.» A vörösingesek összenéztek. -Áts Feri elkiáltotta magát: - -– Hát ha itt voltak, akkor még most is itt vannak! Utánuk! - -Nagyot füttyentett. A hídról besiettek az őrök és jelentették, hogy a -hídon senki sem jöhetett be a szigetre. - -– Csónakon jöttek – mondta a fiatalabbik Pásztor. - -És a csónakkal bajlódó három fiú rémülten hallotta a rájuk vonatkozó -harsány kiáltást: - -– Utánuk! - -S épp, mikor ez a szó elhangzott, sikerült Csónakosnak a ladikot a vízbe -taszítani s neki magának még beleugrani. Rögtön meg is kapták az -evezőket és teljes erővel kezdtek a part felé evezni. Áts Feri ordítva -adta ki a rendelkezéseket: - -– Wendauer fel a fára, utánuk nézni! Pásztorék, ki a hídra és -jobbról-balról a tó partján keríts! - -Most úgy látszott, hogy be vannak kerítve. Amíg azt a négy-öt -evezőcsapást megteszik, mely a partra viszi őket, addig a gyorsanfutó -Pásztorok megkerülik a tavat s aztán nincs menekvés se jobbra, se balra. -Ha pedig előbb jutnak a partra, mint a Pásztorok, akkor a fa tetejére -küldött őrszem szemmel tarthatja őket s megmondja, merre menekülnek. A -csónakból látták, amint Áts Feri a lámpával a kezében futkosott a sziget -partján. Aztán dobogás hallatszott: most rohantak ki a Pásztorok a -fahídon a szigetről… - -Mire azonban az őrszem felkapaszkodott a fára, ők partot értek. - -– Most kötött ki a csónak a parton! – süvöltözött egy hang a fáról. S -rögtön felelt rá a vezér mély hangja: - -– Utánuk mindenki! - -A három Pál-utcai fiú azonban most már lélekszakadtából futott. - -– Nem szabad, hogy utólérjenek – mondta futásközben Boka. – Sokkal -többen vannak, mint mi! - -Tovább vágtattak, úton, gyepen keresztűl, elől Boka, nyomában a másik -kettő. Egyenest az üvegház felé tartottak. - -– Be az üvegházba! – lihegett Boka s az üvegház kisajtaja felé rohant. -Az ajtó szerencsére nyitva volt. Besurrantak és elbújtak a nagy ciprusok -mögé. Künn csönd volt. Úgy látszik, az üldözők elvesztették a nyomot. - -A három kis legény most megpihent kissé. Körülnéztek a furcsa épületben, -melynek üvegtetején, üvegfalain beszűrődött a városi este halvány -világossága. Furcsa, érdekes hely volt ez a nagy üvegház. Ők a -balszárnyában voltak s azon túl még az épület középrésze következett, -majd a jobbszárnya. Végesvégig nagylevelű, kövértörzsű fák állottak nagy -zöld dézsákban. Hosszú ládákban a páfrány és mimóza tenyészett. A -középső rész nagy kupolája alatt pedig legyezőlevelű pálmák meredtek -fölfelé s délszaki növényekből valóságos kis erdő állott itt. Az erdő -közepén aranyhalas medence, a medence mellett pad. Aztán megint -magnóliák, babérok, narancsfák, óriási páfrányok. Csupa erős, fojtó -illatú növény, amely fűszeres szaggal tölti meg a levegőt. S a gőzzel -fűtött nagy üvegcsarnokban állandóan csurgott-csöpögött a víz. Koppantak -a csöppek a nagy, kövér leveleken s amikor egy-egy nagy pálmalevél -megzörrent, a fiúk mindíg valami furcsa délszaki állatot véltek látni, -amely itt futkos ebben a meleg, nyirkos, sűrű kis erdőben, a zöld dézsák -között. Biztosságban érezték magukat s kezdtek azon tűnődni, hogy mikor -fognak innen szabadulni. - -– Csak ránk ne zárják az üvegházat – suttogta Nemecsek, aki kimerülten -ült egy nagy pálma tövében, s akinek jól esett a fűtött helyiség, mert -bőrig át volt ázva. - -Boka megnyugtatta: - -– Ha eddig nem zárták be, ezúttal sem zárják be. - -Hát ültek és füleltek. Semmi hang. Itt senkinek se jutott eszébe keresni -őket. Aztán fölkeltek és botorkálni kezdtek a magas polcok között, -melyek telistele voltak rakva zöld bokrocskákkal, szagos füvekkel, nagy -virágokkal. Csónakos neki is ment az egyik polcnak és beléje botlott. -Nemecsek szolgálatkész akart lenni. - -– Megállj – mondta – majd világítok. - -És mielőtt még Boka ebben megakadályozhatta volna, gyújtót vett elő a -zsebéből és rápörcentett az egyikre. A gyújtó fellobbant, de a következő -pillanatban ki is aludt, mert Boka kiütötte a kis szőke kezéből. - -– Majom! – szólt rá haragosan. – Elfelejted, hogy üvegházban vagy! -Hiszen ennek a háznak a fala is üvegből van… most biztosan meglátták a -fényt! - -Megálltak és hallgatóztak. Valóban, Bokának igaza volt. A vörösingesek -meglátták a fellobbanó világosságot, mely egy pillanatra az egész -üvegházat kivilágította. S a következő pillanatban már hallatszottak a -kavicson ropogó lépteik. Ők is a balszárny ajtaja felé tartottak. -Hallották, amint Áts Feriből megint kitört a hadvezér: - -– Pásztorok a jobb kis ajtón – kiáltotta – Szebenics a középajtón, én -meg itt! - -A Pál-utcaiak egy pillanat alatt elbújtak. Csónakos egy polc alá hasalt. -Nemecseket pedig azzal a megokolással, hogy ő már úgyis vizes, -beleküldték az aranyhalas medencébe. A kis szőke állig bújt le a vízben -s a fejét egy nagy páfránylevél alá húzta. Bokának már csak annyi ideje -maradt, hogy a nyitott ajtó mögé állhasson. - -Áts Feri pedig bevonúlt kiséretével az ajtón, a lámpával a kezében. A -lámpa fénye úgy esett az üvegajtóra, hogy Boka jól láthatta Áts Ferit, -de ez nem láthatta az ajtó mögé rejtőzött Bokát. És Boka jól megnézte a -vörösinges vezért, akit csak egyszer látott közelről, a múzeum-kertben. -Szép fiú volt Áts Feri s most ragyogott a szeme a harcvágytól. De -csakhamar eltűnt előle. Bejárta a többivel az utakat s a jobb szárnyban -a polcok alá is néztek. A medencében egyiknek sem jutott eszébe -keresgélni. Csónakos pedig csak úgy menekedett meg a fölfedeztetéstől, -hogy mikor az ő polca alá akartak nézni, az a fiú, akit Áts Feri -Szebenicsnek nevezett, így szólt: - -– Ezek már rég kimentek innen a jobboldali ajtón… - -És miután ő arra indúlt, a keresgélés hevében a többi is utána szaladt. -Keresztülvágtattak az üvegházon s néhány tompa puffanás jelezte, hogy ők -se nagyon kimélték a cserepeket. Aztán kimentek s újra csönd lett. -Elsőnek Csónakos bújt elő. - -– Papuskám – mondta – a fejemre dőlt egy cserép. Csupa föld vagyok… - -És buzgón köpte a homokot, amivel tele volt orra-szája. Másodiknak, mint -valami vízi szörnyeteg, Nemecsek bújt ki a medencéből. Szegényke megint -csurgott-csöpögött s amint ő már szokta, pityergőre álló hangon -panaszkodott: - -– Hát én már egész életemben folyton a vízben leszek? Mi vagyok én? -Béka? - -Megrázta magát, mint a vízzel leöntött pincsikutya. - -– Ne síránkozzál, – szól rá Boka. – És most gyerünk, hadd legyen már -vége egyszer ennek az estének… - -Nemecsek sóhajtott: - -[Illustration: «Egész életemben folyton a vízben leszek?»] - -– De szeretnék már otthon lenni! - -Itt eszébe jutott, hogy mily fogadtatásban lesz része otthon, ha -meglátják a vizes ruháját. Hát kijavította amit mondott: - -– Nem is szeretnék olyan nagyon otthon lenni! - -Szaladtak vissza az akácfa mellé, ahol bemásztak a düledező palánkon. -Néhány perc alatt elérték. Csónakos fel is mászott a fára, de mielőtt -rálépett volna a kerítés tetejére, visszanézett a kertbe. Ijedten -kiáltotta: - -– Ott jönnek! - -– Vissza a fára! – szólt Boka. - -Csónakos visszament a fára s maga után fölsegítette két társát. Olyan -magasra másztak, amily magasan csak bírta őket az ág. Boszantotta őket -az a gondolat, hogy épp most csípjék el őket, amikor már oly közel -voltak a meneküléshez. - -A vörösinges csapat hangos trappolással érkezett a fához. A fiúk fönn -némán kuksoltak, mint három nagy madár a sűrű lomb között… - -Megint az a Szebenics szólalt meg, aki az üvegházban is elbolondította -előlük a csapatot: - -– Láttam, amint keresztülugrottak a kerítésen! - -Úgy látszik, ez volt a legostobább köztük, ez a Szebenics. És mivel -rendesen a legostobább egyszersmind a leglármásabb is, hát folyton ő -kiabált. A vörösingesek, akik ügyes tornászok voltak, egy pillanat alatt -átvetették magukat a palánkon. Áts Feri utolsónak maradt s mielőtt -kimászott volna, elfújta a lámpát. Ugyanazon az akácfán kapaszkodott fel -ő is a palánkra, amelynek tetejében a három madár fészkelt. Sőt -Nemecsekről, aki még egyre csöpögött, mint valami lyukas eresz, a nyaka -közé is hullott néhány kövér vízcsepp. - -– Esik az eső – kiáltotta Áts Feri, megtörülte a nyakát és azután ő is -kiugrott az utcára. - -– Ott mennek! – hangzott az utcáról s mind szaladni kezdtek, annak -jeléűl, hogy Szebenics megint tévedett. Meg is jegyezte Boka: - -– Ha ez a Szebenics nem volna, már rég a kezük közé kerültünk volna… - -Most már érezték, hogy végleg megmenekültek a vörösingesek elől. Látták -őket, amint két csöndesen ballagó fiú után szaladtak az egyik kis utcán. -A két fiú megijedt tőlük és szintén szaladni kezdett. Nagy ordítás tört -ki erre és a vörösingesek nekivadultan rohantak utánuk. A lárma messze -halt el, valami józsefvárosi kis utcácskában… - -Lemásztak a kerítésről és nagyot lélekzettek, mikor megint az utca -kövezetét érezték a lábuk alatt. Egy öreg asszony baktatott arrafelé, -majd más járókelők jöttek. Érezték, hogy megint a városban vannak s itt -már semmi bajuk nem történhetik. Fáradtak, éhesek voltak. A közeli -árvaházban, melynek ablakai barátságosan világlottak ki a sötét estébe, -vacsorára harangoztak. - -Nemecsek didergett. - -– Siessünk – mondta. - -– Megállj – szólt Boka – te lóvonaton menj haza. Nesze, adok pénzt. - -A zsebébe nyúlt, de bennakadt a keze. Csak három krajcárja volt az -elnöknek. Nem volt más a zsebében, mint három rézkrajcár, meg a finom -tintatartó, melyből vidáman folydogált a kék tinta. Előhúzta a tintás -három krajcárt és odaadta Nemecseknek: - -– Csak ennyi van. - -Csónakosnál akadt még két krajcár. És a kis szőkének volt egy angyalos -szerencsekrajcárja, amit egy pilulás skatulyában hordott magával. Ez -összesen hat krajcár volt. Ezzel fölült a lóvonatra. - -Boka megállott az utcán. Még mindig tele volt a szíve a Geréb dolgával. -Szomorúan állott és hallgatott. De Csónakos még nem tudott az árulásról -semmit, tehát ő vidám volt. - -– Ide figyelj, papuska! – mondta s mikor Boka odanézett, bekapta két -ujját a szájába és fülrepesztőt süvített. Akkorát, amekkorát csak -tudott. Aztán úgy nézett körül, mintha ezzel a füttyel jóllakott volna. - -– Ezt már egész este tartogatom – mondta vidáman – de most kikívánkozott -belőlem, papuskám! - -Karonfogta a szomorú Bokát s azzal ennyi izgalom után fáradtan kezdtek a -város felé ballagni a hosszú Üllői-úton… - - - - -IV. - -Az osztályteremben ismét egyet ütött az óra s a fiúk a könyveikhez -kaptak. Rácz tanár úr becsapta a könyvét és felállott a katedrán. A -szolgálatkész kis Csengey, az első pad első, odaugrott hozzá és -fölsegítette rá a felöltőt. A Pál-utcaiak a különböző padokból -összenéztek, várva Boka intézkedését. Tudták, hogy ma délután már -kettőkor lesz a gyülekezés a grundon, mert a három tagból álló -előörscsapat be fog számolni füvészkerti élményeiről. Azt mindenik -tudta, hogy a kirándulás sikerült s hogy a Pál-utcaiak elnöke bátran -adta vissza a látogatást a vörösingeseknek. De a dolog részleteire -voltak kiváncsiak, az egyes kalandokra, a veszedelmekre, melyekben a -fiúk forogtak. Bokától harapófogóval sem lehetett volna egy szót sem -kivenni. Csónakos mindenfélét beszélt össze-vissza s isten bocsássa meg -neki, de nagyokat füllentett. Még vadállatokról is beszélt, amelyekkel a -füvészkerti romok közt találkoztak… Hogy Nemecsek majd belefulladt a -tóba… Hogy a vörösingesek egy rettenetes máglya körűl ültek… De -össze-vissza beszélt és épp a fontos dolgokat felejtette mindig ki. És -nem lehetett a beszédjét végighallgatni, mert majd megsüketítette a -hallgatóit a folytonos füttyökkel, melyeket pontok helyett rakott a -mondatok végére. - -Nemecsek meg olyan fontosnak érezte a szerepét, hogy nagyon komolyan -titkolózott. Ha kérdezték, így felelt: - -– Nem mondhatok semmit. - -Vagy ezt mondta: - -– Kérdezzétek meg az elnök úrtól. - -A többiek rettenetesen irigyelték Nemecseket, aki közlegény létére ilyen -gyönyörű kalandban vehetett részt. A hadnagyok és főhadnagyok érezték, -hogy ezek után ők eltörpűlnek a közlegény mellett, sőt némelyek már azt -is hangoztatták, hogy a kis szőkét ezek után okvetlenűl tisztté fogják -előléptetni s akkor nem marad más közlegény a grundon, mint Hektor, a -tót fekete kutyája… - -Még mielőtt Rácz tanár úr kiment volna az osztályból, Boka felemelte két -ujját a Pál-utcaiak felé, annak jeléül, hogy két órakor lesz a -találkozó. A többi fiúk, akik nem tartoztak a Pál-utcaiak közé, -rettenetesen irigyelték őket, mikor Boka intésére valamennyien -szalutáltak, ezzel mutatva, hogy tudomásúl vették az elnök jelét. - -És már mind indúlni akartak, mikor történt valami. - -Rácz tanár úr megállott a katedra lépcsőjén: - -– Várjatok – mondta. - -Nagy csönd lett erre. - -A tanár úr kis cédulát húzott elő a felöltője zsebéből. Föltette a -szemüvegét s a cédulákról olvasni kezdte a következő neveket: - -– Weisz! - -– Jelen – mondta ijedten Weisz. - -A tanár úr folytatta: - -– Richter! Csele! Kolnay! Barabás! Leszik! Nemecsek! - -Valamennyi rendre felelt: - -– Jelen! - -Rácz tanár úr zsebretette a cédulát és így szólt: - -– Ti most nem mentek haza, hanem bejöttök velem a tanári szobába. Egy -kis dolgom van veletek. - -Azzal elindúlt s anélkül, hogy ennek a furcsa meghívásnak okát adta -volna, kisietett a teremből. - -Nagy zúgás, zsongás támadt erre. - -– Miért hív? - -– Miért maradunk itt? - -– Mit akarnak velünk? - -Ezt kérdezgették egymástól a meghívottak. És miután valamennyien -Pál-utcaiak voltak, Boka köré sereglettek. - -– Én nem tudom, mi lehet, – mondta az elnök. – Csak menjetek be és én -majd megvárlak a folyosón benneteket. - -Azzal a többiekhez fordúlt: - -– Hát nem kettőkor találkozunk, hanem háromkor. Akadály jött közbe. - -Az iskola nagy folyosója megnépesült. A többi osztályok is ontották -magukból a fiúkat, nagy kavarodás, sietés, csoszogás lett úrrá a máskor -csöndes, nagyablakos folyosón. Mindenki sietett. - -– Be vagytok zárva? – kérdezte egy fiú a szomorú csoporttól, mely a -tanári szoba ajtaja előtt feketélett. - -– Nem – mondta büszkén Weisz. - -A fiú azzal elszaladt. Irigyen néztek utána. Ő már hazamehet… - -Néhány percnyi várakozás után kinyílott a tanári szoba ajtaja s a -tejüveges ajtó mögött megjelent Rácz tanár úr magas sovány alakja. - -– Gyertek be – szólt és előrement. - -A tanári szoba üres volt. A hosszú zöld asztal körül állottak fel a -fiúk, halálos csöndben. Az utolsó tiszteletteljesen csukta be az ajtót. -Rácz tanár úr leült az asztalfőre és körülnézett: - -– Mind itt vagytok? - -– Igen. - -Alulról, az udvarról a hazasiető fiúk boldog lármája hallatszott fel. A -tanár úr becsukatta az ablakot s most ijesztő lett a csönd a nagy, -könyvtáras szobában. Síri csöndben szólalt meg Rácz tanár úr! - -– Itt arról van szó, hogy ti valami egyletet alakítottatok. Ezt -megtudtam. Valami úgynevezett gitt-egyletről hallottam. Akitől ezt -tudom, az átadta nekem az egylet tagjainak a névsorát is. Az egylet -tagjai ti vagytok. Igaz-e? - -Senkise felelt. Mind lehorgasztott fővel, némán állottak egymás mellett, -annak jeléül, hogy a vád igaz volt. - -A tanár úr folytatta: - -– Menjünk szép sorjában. Mindenekelőtt azt akarom tudni, hogy ki -alapította az egyletet, mikor világosan megmondtam, hogy semmiféle -egylet alapítását nem tűröm meg. Ki alapította? - -Nagy csönd. - -Egy félénk hang szólalt meg: - -– A Weisz. - -Rácz tanár úr szigorúan nézett Weiszre: - -– Weisz! Nem tudsz magadtól jelentkezni? - -Szerényen hangzott a felelet: - -– De igen, tudok. - -– Hát miért nem jelentkeztél? - -Erre megint nem felelt szegény Weisz. Rácz tanár úr rágyújtott egy -szivarra s a füstöt a levegőbe fújta. - -– Hát menjünk szép sorjában, – mondta. – Először is mondd meg nekem, mi -az a gitt? - -Felelet helyett Weisz kivett a zsebéből egy hatalmas gittet és letette -az asztalra. Egy ideig nézte, aztán olyan halkan, hogy alig lehetett -hallani, kijelentette: - -– Ez a gitt. - -– És mi ez? – kérdezte a tanár. - -– Ez egy olyan pép, amivel az üvegesek az ablakot beragasztják a fába. -Az üveges bekeni oda és az ember a körmével kikaparja az ablakból. - -– És ezt te kapartad ki? - -– Nem kérem. Ez az egyleti gitt. - -A tanár úr tágra nyitotta a szemét: - -– Mi az? – kérdezte. - -Weisz most már nekibátorodott egy kicsit: - -– Ezt a tagok gyűjtötték – mondta – és a választmány rám bízta, hogy én -őrizzem meg. Mert azelőtt Kolnay őrizte, mert ő volt a pénztárnok, de -nála elszáradt, mert ő sohasem rágta. - -– Hát ezt rágni kell? - -– Igen, mert különben megkeményedik és nem lehet nyomkodni. Én mindennap -megrágtam. - -– Mért éppen te? - -– Mert benne van az alapszabályokban, hogy az elnök köteles minden nap -legalább egyszer megrágni az egyleti gittet, mert különben -megkeményedik… - -Itt sírva fakadt Weisz. Pityeregve tette hozzá: - -– És most én vagyok az elnök… - -Komoly volt a hangulat. A tanár szigorúan kiáltott: - -– Hol szedtétek össze ezt a nagy darabot? - -Csönd lett. A tanár Kolnayra nézett: - -– Kolnay! Hol szedtétek ezt össze? - -Kolnay hadarva felelt, mint aki őszinte vallomással akar segíteni a -helyzetén: - -– Ez van kérem tanár úr, már egy hónapja. Én egy hétig rágtam, de akkor -kisebb volt. Az első darabot a Weisz hozta és ezért alapítottuk az -egyletet. Őtet az apja elvitte kocsin és ő a kocsiablakból kaparta ki. -Egész véres lett a körme. Aztán akkor betört az énekteremben az ablak és -én eljöttem délután és egész délután vártam, amíg az üveges jött és öt -órakor jött az üveges és én megszólítottam, hogy adjon nekem egy kis -gittet, de ő nem felelt, mert ő nem tudott felelni, mert neki tele volt -a pofája gittel. - -A tanár úr szigorúan ráncolta össze a homlokát: - -– Micsoda szavak ezek? Pofája a lónak van! - -– Hát a szája volt tele. Aztán odamentem és kértem, hogy hagyjon nézni, -amíg ő az ablakot csinálja. És intett, hogy hagy. És én néztem és ő -bevágta az ablakot és elment. És mikor ő elment, akkor én odamentem és -kikapartam a gittet az ablakból és elvittem. - -[Illustration: «Ez a gitt.»] - -De nem magamnak loptam, hanem az egyletnek… az ehegy… lehet… nehek… Ő is -sírt. - -– Ne sírj – mondta Rácz tanár úr. - -Weisz a kabátja szélét tépdeste és zavarában szükségesnek találta -megjegyezni: - -– Mingyár bőg… - -De Kolnay csak zokogott, szívettépően zokogott. Weisz súgva szólt rá: - -– Ne bőgj! - -S azzal ő is bőgni kezdett. A nagy sírás meghatotta Rácz tanár urat. -Nagyokat szippantott a szivarjából. S ekkor előlépett a sorból Csele, az -elegáns Csele, büszkén kiállott a tanár elé s elhatározta, hogy most ő -is római jellem lesz, mint a minap a grundon Boka. Határozott hangon -mondta: - -– Kérem tanár úr, én is hoztam az egyletnek gittet. - -Büszkén nézett a tanár szemébe. Rácz tanár úr megkérdezte: - -– Honnan? - -– Odahaza – szólt Csele – összetörtem a madárfürdőkádat és a mamám -becsináltatta és én rögtön kiszedtem a gittet. A víz mind kifolyt a -szőnyegre, mikor a mandi fürdött. Minek is kell fürödni egy ilyen -madárnak? A verebek nem fürödnek soha, mégis piszkosak! - -Rácz tanár úr előrehajolt a székén. Fenyegetőleg mondá: - -– Jó kedved van, Csele, majd segítek én mindjárt a bajodon! Folytasd, -Kolnay! - -Kolnay szipogott és szepegett. Az orrát törülte: - -– Mit folytassak? - -– Honnan szedtétek a többit? - -– Hát most mondta a Csele… És az egylet nekem adott egyszer hatvan -krajcárt, hogy én is szerezzek. - -Ez már nem tetszett Rácz tanár úrnak. - -– Hát pénzért is vettetek? - -– Nem – mondta Kolnay. – Hanem az én papám orvos és délelőtt -komfortáblin jár a betegekhez és egyszer elvitt és a kocsi-ablakból -kiszedtem a gittet és az nagyon jó puha gitt volt és akkor az egylet -adott hat hatost, hogy magam üljek be abba a kocsiba és én délután -beleültem és kimentem vele a Tisztviselő telepig és kiszedtem belőle -mind a gittet, mind a négy ablakból és akkor gyalog jöttem haza a -telepről. - -A tanár emlékezett rá: - -– Ez akkor volt, amikor találkoztam veled a Ludovikánál? - -– Igen. - -– És megszólítottalak… Te meg nem feleltél. - -Kolnay lehajtotta a fejét és szomorúan szólt: - -– Mert tele volt a pofám gittel. - -És újra eltörött a mécses, Kolnay újra sírni kezdett. Weisz megint -izgatott lett, megint tépdesni kezdte a kabátja szélét, megint azt -mondta zavarában, hogy: - -– Mingyár bőg… - -És ő maga is megint rákezdte. A tanár úr felállott s föl-alá kezdett -sétálni a szobában. A fejét csóválta: - -– Szép kis egylet. És ki volt az elnök? - -Erre a kérdésre Weisz hirtelen elfelejtette a bánatát. Abbahagyta a -sírást és büszkén szólt: - -– Én. - -– És ki volt a pénztárnok? - -– A Kolnay. - -– Add elő, ami pénz maradt. - -– Tessék. - -Azzal a zsebébe nyúlt Kolnay. Neki se volt kisebb zsebe, mint -Csónakosnak. Kotorászni kezdett benne és sorra kirakott az asztalra -mindent. Mindenekelőtt egy forint negyvenhárom krajcár került elő. Aztán -két darab öt krajcáros bélyeg, egy zárt levelezőlap, két darab -egykoronás okmánybélyeg, nyolc új toll és egy színes üveggolyó. A tanár -úr megolvasta a pénzt s ennek láttára elkomorodott: - -– A pénzt hol vettétek? - -– Tagdíjakból. Mindenki minden héten fizetett egy hatost. - -– És mire kellett a pénz? - -– Csakhogy be legyen fizetve a tagdíj. A Weisz lemondott az elnöki -fizetésről. - -– Mennyi volt az? - -– Öt krajcár egy hétre. A bélyegeket én hoztam, a levelezőlapot a -Barabás és az okmánybélyeget a Richter. Neki az apja… Ő az apjától… - -A tanár közbevágott: - -– Lopta? Mi? Richter! - -Richter előállt és lesütötte a szemét. - -– Loptad? - -Némán intett, hogy igen. A tanár úr a fejét csóválta: - -– Micsoda romlottság! Mi az apád? - -– Dr. Richter Ernő köz- és váltóügyvéd. De az egylet visszalopta a -bélyeget. - -– Hogy-hogy? - -– Hát mert én elloptam a papától a bélyeget és aztán féltem és az egylet -adott nekem egy koronát és én vettem rajta egy másik bélyeget és -visszaloptam az íróasztalra. És a papa rajtakapott, nem amikor loptam, -hanem amikor visszatettem és a nyakam közé sózott érte… - -A tanár egy szigorú pillantására kijavította: - -– Megvert érte és külön még megpofozott, mert visszatettem és kérdezte, -hogy hol loptam és én nem akartam megmondani, mert akkor megint külön -megpofozott volna, hát azt mondtam, hogy a Kolnaytól kaptam és akkor ő -azt mondta, hogy «tüstént vidd vissza a Kolnaynak, mert az bizonyára -valahol lopta» – és én visszavittem a Kolnaynak és ezért van most az -egyletnek két bélyege. - -Gondolkodóba esett ezen Rácz tanár úr: - -– Hát minek vettetek új bélyeget, hiszen a régit is visszatehetted -volna! - -– Azt nem lehetett – felelte helyette Kolnay – mert már a hátán volt az -egylet pecsétje. - -– Pecsét is van? Hol a pecsét? - -– A Barabás a pecsétőr. - -Most Barabáson volt a sor. Most ő lépett elő. Gyilkos pillantást vetett -Kolnayra, akivel mindig baja volt. Még emlékezetében volt a kalapügy a -grundon… De nem tehetett semmi egyebet, szépen letette a gummiból -készült bélyegzőt a zöld tanári asztalra, a hozzávaló tinta-párnás -bádogskatulyával együtt. A tanár megnézte a pecsétnyomót. Ez volt -ráírva: «Gittgyűjtő Egyesület, Budapest, 1889.» Rácz tanár úr elfojtotta -a mosolygását és megint megcsóválta a fejét. Ezen fölbátorodott Barabás. -Az asztal felé nyúlt és vissza akarta venni a pecsétnyomót. De a tanár -úr rátette a kezét. - -– Mit akarsz? - -– Kérem – vágta ki Barabás – én esküt tettem, hogy inkább az életemmel -is megvédelmezem a pecsétet, de a kezemből ki nem adom. - -A tanár úr zsebre dugta a pecsétet. - -– Csönd! – mondta. - -De Barabás most már nem maradt nyugton: - -– Akkor – szólt – tessék a Cselétől a zászlót is elvenni. - -– Hát zászló is van? Add ide – mondta a tanár a Csele felé fordulva. -Csele belenyúlt a zsebébe és egy picike kis drótnyelű zászlót húzott -onnan elő. Ezt is a nővére csinálta, mint a grund zászlaját. Általában, -az ilyen varrnivaló dolgokat mind a Csele nővére csinálta. De ez a -zászló piros-fehér-zöld volt s ez volt ráírva: «Gittgyűjtő Egyesület, -Budapest, 1889. Esküszünk, hogy rabok továb nem leszünk». - -– Hm – szólt a tanár úr – ki az a finom madár, aki _tovább_-ot egy b-vel -írja? Ki írta ezt? - -Senki nem felelt. A tanár úr dörgő hangon ismételte a kérdést: Ki írta -ezt? - -Ekkor Csele gondolt egyet. Azt gondolta, hogy miért mártsa ő be a bajba -a fiúkat? A továbbot ugyan Barabás írta egy b-vel, de miért szenvedjen -Barabás? Tehát szerényen ezt mondta: - -– A nővérem írta, kérem. - -És nyelt egyet utána. Nem volt szép tőle, de megmentette ezzel a -pajtását… A tanár nem felelt semmit. És a fiúk most össze-vissza kezdtek -beszélni. - -– Kérem, a Barabástól nem szép, hogy elárulta a zászlót – jegyezte meg -dühösen Kolnay. - -Barabás mentegetőzött: - -– Mindig velem van baja! Ha tőlem elvették a pecsétet, akkor már úgyis -vége az egyletnek. - -– Csönd! – vágta el a vitát Rácz tanár úr. – Majd segítek én a -bajotokon. Ezennel fel van oszlatva az egylet és meg ne halljam többé, -hogy ilyesmikbe keveredtek. Magaviseletből valamennyien szabályszerűt -fogtok kapni és Weisz pedig kevésbé szabályszerűt, mert ő volt az elnök. - -– Pardon! – jegyezte meg szerényen Weisz – éppen ma voltam utoljára az -elnök, mert ma kellett volna a közgyűlésnek lenni és már mást jelöltünk -erre a hónapra! - -– A Kolnayt jelöltük – mondta vigyorogva Barabás. - -– Az nekem mindegy – szólt a tanár. – Holnap valamennyien itt maradtok -kettőig. Majd segítek én a bajotokon. Most pedig mehettek! - -– Alászolgája! – hangzott kórusban és mind megmozdultak. Ezt a zavaros -pillanatot Weisz arra használta fel, hogy a gitt után nyúlt. A tanár -meglátta: - -– Nem hagyod békében? - -Weisz alázatos pofát vágott: - -– Hát a gittet nem kapjuk vissza? - -– Nem. Sőt akinél még van, az adja rögtön vissza, mert ha megtudom, hogy -valamelyiknél maradt, azzal szemben a legszigorúbban fogok eljárni. - -Erre előlépett a Leszik, aki eddig hallgatott, mint a potyka. Kivett a -szájából egy darab gittet és odaragasztotta az egyleti csomóhoz, fájó -szívvel és maszatos kézzel. - -– Több nincs? - -Felelet helyett a Leszik kitátotta a száját. Mutatta, hogy nincs több. A -tanár úr a kalapját vette. - -– És csak még egyszer halljam, hogy egyletet alapítottatok! Takarodjatok -haza. - -A fiúk némán sompolyogtak ki, csak egyikük szólalt meg csöndesen: - -– Alászolgája! – mondta külön Leszik, mert az előbb, mikor a többiek -köszöntek, neki tele volt a szája. - -A tanár úr elment s a föloszlatott gitt-egylet egyedül maradt. Szomorúan -néztek egymásra a fiúk. Kolnay a várakozó Bokának mesélte el a -kihallgatás történetét. Boka föllélekzett. - -– Nagyon megijedtem – mondta, – mert már azt hittem, hogy a grundot -árulta el valaki… - -Ezalatt Nemecsek odament a csoporthoz és suttogva szólt: - -– Nézzétek… mialatt kihallgatott benneteket… és az ablaknál álltam… egy -új ablak volt… és… - -Megmutatta a darab friss gittet, amit az ablakból kapart ki. A többiek -áhítattal nézték. Weisznek fölragyogott a szeme: - -– Hát ha gitt van, akkor megint egylet is van! A grundon megtartjuk a -közgyűlést. - -– A grundon! A grundon! – kiáltotta a többi is. És valamennyien szaladni -kezdtek, hazafelé. A lépcső visszhangzott a kiáltásaiktól, amint a -Pál-utcaiak jelszavát harsogták: - -– Hahó! Hó! Hahó! Hó! - -És valamennyien kivágtattak a kapun. Boka egyedül ment, lassan. Neki nem -volt jókedve. Neki Geréb járt az eszében, az áruló Geréb, aki a lámpát -cipelte a füvészkerti szigeten. Gondolatokba mélyedve ment haza, -megebédelt s nekiállott a másnapi latin leckének… - -Isten tudja, hogy csinálták ilyen gyorsan, de a gitt-egylet tagjai már -fél háromkor megjelentek a grundon. Barabás egyenesen ebédről jött, mert -még majszolt egy nagy darab kenyérhéjat. Az ajtóban várta Kolnayt, hogy -barackot nyomjon a fejére. Sok volt már a Kolnay rovásán. - -[Illustration: Felelet helyett Leszik kitátotta a száját.] - -Mikor teljes számban voltak, Weisz a farakások közé hívta őket. - -– Megnyitom a közgyűlést, – mondta rettentő komolyan. - -Kolnay, aki már megkapta, sőt Barabásnak vissza is adta a barackot, azon -a nézeten volt, hogy a tanári tilalom ellenére fönn kell tartani az -egyletet. - -Barabás azonban meggyanusította: - -– Azért mondja, mert most rajta a sor elnöknek lenni. Én azt mondom, -hogy elég volt a gitt-egyletből. Ti itt mind sorra elnökök vagytok, mi -meg hiába rágjuk a gittet. Én már utálom. Hát már egyéb se legyen a -szájamban, csak folyton ez a ragacs? - -Most Nemecsek akart felszólalni. - -– Szót kérek, – mondta az elnöknek. - -– A titkár úr szót kér – mondta komolyan Weisz és csöngetett egy kis -kétkrajcáros csöngetyűvel. - -Nemecsekbe azonban, aki a gitt-egyletben titkári tisztet viselt, -belefagyott a szó. Meglátta az egyik farakás mellett Gerébet. Senki más -nem tudta Gerébről azt, amit ő tudott, amit azon az emlékezetes estén -Bokával együtt ő is látott. Geréb egyedül sompolygott a farakások között -és egyenesen a felé a kis gunyhó felé futott, amelyben a tót lakott a -kutyájával. Nemecsek érezte, hogy neki kötelessége szemmel tartani az -árulót, vigyázni minden lépésére. Boka azt mondta, hogy addig, amíg ő -nem jön, Gerébnek nem szabad megtudnia, hogy látták a vörösingesekkel -ülni a lámpa körül, a szigeten. Hadd higyje, hogy senki sem tud a dolog -felől. - -De most itt volt, itt sompolygott. Nemecsek mindenáron tudni akarta, -hogy miért megy a tóthoz. Tehát így szólt: - -– Köszönöm, elnök úr, de a beszédemet majd máskor mondom el. Eszembe -jutott, hogy valami dolgom van. - -Weisz megint megrázta a kis csengőt: - -– A titkár úr elhalasztja a beszédjét. - -De a titkár úr akkor már szaladt. Szaladt, de nem Geréb után, hanem -elébe. Keresztülvágtatott az üres telken és kiment a Pál-utcára. Innen a -Mária-utcába kanyarodott és lóhalálában száguldott a gőzfűrész kapuja -felé. Majd hogy el nem gázolta egy hatalmas aprófás szekér, amely ép -akkor döcögött ki a kapun. A kis vaskémény pöfögött, köpködte a fehér -gőzt. A gőzfűrész fájdalmasan visított benn a házban, mintha azt mondta -volna: - -– Viiiigyázz! Viiiigyázz! - -– Bizony vigyázok is! – felelt neki futtában Nemecsek s a kis ház -mellett elhaladva, lekerült a farakások közé s egyenesen a tót gunyhója -mögé ment. A tót gunyhójának menedékes volt a teteje és majdnem összeért -ennek a tetőnek a széle azzal a farakással, amely a gunyhó mögött volt. -Nemecsek felkapaszkodott a farakásra s hasrafeküdt rajta. Oldalt -pislogott ki és várta, hogy most mi lesz. Mit akarhat Geréb a tóttól? -Talán a vörösingeseknek valamely hadicsele volt ez? Elhatározta, hogy -kihallgatja a beszélgetést, bármi történjék is vele. Ó, mily dicsőséget -fog ez neki hozni! Mily büszke lesz, amiért ő fedezte fel ezt az újabb -árulást! - -Amint várt, nézegetett, egyszerre meglátta Gerébet. Geréb lassan, -óvatosan közeledett a gunyhó felé s folyton hátratekintgetett attól való -féltében, hogy követi valaki. S csak miután meggyőződött arról, hogy -senki se jön utána, vágott neki bátran az útnak. A tót nyugodtan -üldögélt a gunyhó előtt a padon s szívta a pipájából azokat a -szivarvégeket, amiket a fiúk szoktak volt neki hozni. Mert mindenki -gyűjtötte a szivarvégeket Janónak. - -Felugrott mellőle a kutya. Egyet-kettőt vakkantott Geréb felé, de mikor -megérezte, hogy idevaló ember, visszafeküdt a helyére. Geréb egészen -közel ment Janóhoz, úgy, hogy a háztető elrejtette őket Nemecsek szeme -elől. De most már merész lett a kis szőke. Halkan, olyan halkan, ahogy -csak tudott, átmászott a farakásról a gunyhó tetejére. Hasrafeküdt a -tetőn is és úgy csúszott előre, fölfelé, hogy majd elől, az ajtó fölött -kidugja a fejét és lenézzen rájuk. Egyet-kettőt reccsentek is a deszkák -alatta s ilyenkor Nemecsek úgy érezte, hogy az ereiben megáll a vér… De -tovább mászott, óvatosan előredugta a fejét és ha e pillanatban a tótnak -vagy Gerébnek eszébe jutott volna, hogy fölnézzen, ugyancsak megijedt -volna, ha ott látja a deszkák peremén a Nemecsek okos kis szőke fejét, -amint tágranyitott szemmel figyel le azokra a dolgokra, amik a gunyhó -előtt történnek. - -Geréb odalépett a tóthoz és barátságosan mondta neki: - -– Jónapot Janó! - -– Jónapot! – felelt a tót és ki se vette a pipát a szájából. - -Geréb közel hajolt hozzá: - -– Szivart hoztam Janó! - -Erre már kivette szájából a pipát a tót. Felragyogott a szeme. Szegény -Jankónak életében nem sokszor jutott osztályrészül az a szerencse, hogy -egészben lássa a szivart. Ő csak olyankor jutott hozzá, amikor már -valaki elszívta a javát. - -Geréb három szivart vett elő a zsebéből és Janó markába nyomta. - -– Ejnye – gondolta magában Nemecsek – jól tettem hogy fölmásztam ide. Ez -akar valamit a tóttal, ha szivarral kezdi! - -És hallotta, amint Geréb csöndesen mondta a tótnak: - -– Janó jőjjön be velem a gunyhóba… nem akarok itt künn beszélni magával… -nem akarom, hogy meglássanak… valami fontos dologról van szó. Lehet itt -még szivart kapni nálam többet is! - -És kihúzott a zsebéből egy egész marék szivart. - -Nemecsek a fejét csóválta a háztetőn. - -– Nagy komiszság lehet – gondolta, ha ilyen sok szivart hozott! - -Persze a tót örömmel ment be a gunyhóba s Geréb utána. Geréb után -besompolygott a kutya is. Nemecsek bosszankodni kezdett. - -– Semmit se fogsz hallani abból, amit beszélnek – gondolta – füstbe ment -az egész jól kieszelt tervem… - -És nagyon irigyelte a kutyát, amely besompolyoghatott utánuk, még -mielőtt becsukták az ajtót. Mert még az ajtót is becsukták maguk után. -Nemecseknek eszébe jutottak azok a mesék, amelyekben a vasorrú bába -fekete kutyává változtatja a királyfit – és igazán most szívesen adott -volna érte tíz-húsz finom üveggolyót, ha valami vasorrú bába nehány -percre fekete kutyává varázsolta volna s helyette a Hektorból csinált -volna egy kis szőke Nemecseket. Hisz elvégre kollégák voltak, -közlegények voltak mind a ketten… - -De a vasorrú bába helyett segítségére jött – egy vasfogú bogár. Az a -szegény szú, amely a fedél egyik deszkáját valamikor régen kirágta s az -egész családjával együtt jóllakott a jó puha fával, nem is sejtve, hogy -valamikor milyen nagy szolgálatot fog tenni a Pál-utcai fiúknak. Ahol a -szú megrágta a deszkát, ott vékonyabb volt. Nemecsek ráhajtotta a fülét -a deszkára és hallgatódzott. Tompa hangok jöttek a kis gunyhóból és -Nemecsek nemsokára örömmel tapasztalta, hogy minden szót, amit benn -egymással beszélnek, kitünően hall. Geréb csöndesen beszélt, mint aki -még ezen a magányos helyen is fél, hogy meghallja valaki, amit mond. Ezt -mondta a tótnak: - -– Janó legyen esze. Tőlem annyi szivart kaphat, amennyit akar. De ezért -meg kell tenni valamit. - -Janó dörmögve kérdezte: - -– Mit kell csinálni? - -– Csak ki kell kergetni a fiúkat a grundról. Nem kell megengedni, hogy -itt lapdázzanak, hogy széthordják a farakásokat. - -Most néhány pillanatig nem hallatszott semmi. Nemecsek ebből arra -következtetett, hogy a tót gondolkozik. Aztán ismét hallatszott a tót -hangja: - -– Ki kell kergetni? - -– Igen. - -– Miért? - -– Mert mások akarnak idejárni. Ezek a mások csupa gazdag fiúk… annyi -szivar lesz, amennyi csak kell… még pénz is lesz… - -Ez hatott. - -– Pénz is lesz? – kérdezte Janó. - -– Lesz. Forint lesz. - -A forint aztán végleg lekenyerezte a tótot. - -– Rendben van – mondta. – Ki fogjuk kergetni. - -Csattant a kilincs, nyikorgott az ajtó. Geréb kilépett a gunyhóból. De -már akkor Nemecsek nem volt a háztetőn. Mint a macska, oly ügyesen -mászott le róla, talpraugrott és rohant a farakások közt vissza, a grund -felé. Nagyon izgatott volt a kis szőke és érezte, hogy e pillanatban az -összes fiúk sorsa, az egész grund jövője az ő kezében van. Mikor a -csoportot meglátta, már messziről kiáltott: - -– Boka! - -De nem felelt senki. - -Újra kiáltott: - -– Boka! Elnök úr! - -Egy hang felelt: - -– Még nincs itt! - -Nemecsek száguldott, mint a szélvész. Erről az esetről azonnal -értesíteni kell Bokát. Azonnal kell cselekedni, még mielőtt kikergetik -őket a birodalmukból. Mikor az utolsó farakás mellett rohant el, -meglátta a gitt-egylet tagjait, akik még mindig gyűléseztek. Weisz még -mindig komoly arccal elnökölt és amikor a kis szőke elrobogott a -közgyűlés mellett, rákiáltott: - -– Hahó! Hó! Titkár úr! - -Nemecsek futtában intett, hogy nem áll meg. - -– Titkár úr! – süvöltött utána Weisz s hogy nagyobb legyen a tekintélye, -erősen megrázta az elnöki csengőt. - -– Nem érek rá! – kiáltott vissza Nemecsek és szaladt, hogy Bokát a -lakásán keresse föl. Weisz ekkor az utolsó eszközhöz nyúlt. Recsegő -hangon kiáltott utána: - -– Közlegény! Állj! - -Erre aztán meg kellett állnia, hiszen Weisz hadnagy volt… Dúlt-fúlt -mérgében a kis szőke, de kénytelen volt engedelmeskedni, mihelyt Weisz -elővette a rangját. - -– Parancsol, hadnagy úr? - -És haptákba állt. - -– Kérem – mondta a gitt-egylet elnöke – épp most mondtuk ki, hogy a -gitt-egylet mától fogva mint titkos egylet fog tovább működni. Új -elnököt is választottunk. - -A fiúk lelkesen kiáltották az új elnök nevét: - -– Éljen Kolnay! - -Csak Barabás mondta vigyorogva: - -– Abcug Kolnay. - -Az elnök pedig folytatta: - -– Ha titkár úr meg akarja tartani a titkári állást, akkor most velünk -együtt le kell tennie a titoktartási becsületszót, mert ha Rácz tanár úr -megtudja, hogy… - -Ebben a pillanatban meglátta Nemecsek a farakások közt sompolyogni -Gerébet. Ha Geréb most elmegy, vége mindennek… Vége az erődöknek, vége a -grundnak… De ha Boka itt a lelkére beszélne, még talán erőt venne rajta -a jobb érzés. A kis szőke majdnem sírt dühében. Belevágott az elnök -szavába: - -[Illustration: «Pénz is lesz.»] - -– Elnök úr… Én nem érek rá… nekem el kell mennem… - -Weisz szigorúan kérdezte: - -– Talán fél a titkár úr? Talán attól fél a titkár úr, hogy ha rájönnek, -önt is megbüntetik? - -De Nemecsek már nem figyelt rá. Csak Gerébet nézte, aki meglapult a -farakások között s azt várta, hogy a fiúk másfelé menjenek s ő azalatt -kiosonhasson az utcára… És mikor ezt meglátta, se szó, se beszéd, a -faképnél hagyta a gitt-egyletet, összefogta elől a kabátját s uccu neki -– mint a szélvész, keresztülvágtatott a grundon és kirohant a kapun. - -Néma csönd lett a közgyűlésen. A síri csöndben aztán megszólalt az -elnök, síri hangon: - -– A tisztelt tagok mindnyájan látták Nemecsek Ernő viselkedését. -Kijelentem, hogy Nemecsek Ernő gyáva! - -– Úgy van! – harsogta a közgyűlés. - -Sőt Kolnay ezt kiáltotta: - -– Áruló! - -Richter izgatottan jelentkezett szólásra: - -– Indítványozom, hogy a gyáva árulót, aki az egyletet a bajban -cserbenhagyta, csapjuk le a titkárságról, zárjuk ki az egyletből s -vegyük bele a titkos jegyzőkönyvbe, hogy áruló! - -– Éljen! – hangzott egyszerre minden torokból. S az elnök néma csöndben -hirdette ki az ítéletet: - -– A közgyűlés Nemecsek Ernőt gyáva árulónak jelenti ki, a titkárságból -lecsapja és az egyletből kizárja. Jegyző úr! - -– Jelen! – szólt Leszik. - -– Vegye be a jegyzőkönyvbe, hogy Nemecsek Ernőt a közgyűlés árulónak -nyilvánítja és írja a nevét kis betűvel. - -Moraj futott végig a közgyűlésen. Az alapszabályok szerint ez volt a -legszigorúbb büntetés. És sokan állták körül Lesziket, aki azonnal a -földre ült, a térdére fektette az ötkrajcáros füzetet, mely az egylet -jegyzőkönyve volt s nagy ákombákom betűkkel beleírta, hogy: - -«nemecsek ernő áruló!!!» - -Így vette el Nemecsek Ernőtől a gitt-egylet a becsületét… - -Nemecsek Ernő pedig, vagy ha így jobban tetszik: nemecsek ernő rohant, -el a Kinizsi-utca felé, ahol Boka lakott egy kis szerény földszintes -házban. Berohant a kapu alá s ott egyenesen nekiszaladt Bokának. - -– Nini! – mondta Boka, mikor magához tért. – Hát te mit keresel itt? - -Nemecsek lihegve mondta el tapasztalatait s a kabátjánál fogva húzta -Bokát, hogy siessen. Most együtt szaladtak a grund felé. - -– Te ezt mind hallottad, láttad? – kérdezte futtában Boka. - -– Hallottam is, láttam is. - -– És még ott van Geréb? - -– Ha sietünk, még ott találjuk. - -A klinika mellett meg kellett állniok. Szegény Nemecsek köhögni kezdett. -Nekitámaszkodott a falnak: - -– Te csak… – mondta – te csak siess oda… én… én… majd kiköhögöm magamat. - -És nagyokat köhögött. - -– Meg vagyok hűlve – mondta Bokának, aki nem mozdult mellőle. – A -füvészkertben hűltem meg… Mikor a tóba pottyantam, az még nem volt baj. -De az üvegházban, mikor a medencében kucorogtam, ott nagyon hűvös volt a -víz. Ott végigfutott rajtam a hideg. - -Befordultak a Pál-utcába. S épp akkor, mikor bekanyarodtak a sarkon, -nyílott a palánk kis kapuja. Geréb jött ki rajta sietve. Nemecsek -hirtelen megfogta Bokát: - -– Ott megy! - -Boka tölcsért csinált a kezéből és harsány hangon kiáltott végig a -csöndes kis utcán: - -– Geréb! - -Geréb megállott és visszafordult. Mikor Bokát meglátta, nagyon nevetett. -És nevetve szaladt el előlük, ki a Körútra. A Pál-utca házai közt élesen -hangzott ez a gúnyos nevetés. Geréb kinevette őket. - -A két fiú úgy állt ott az utcasarkon, mintha leszögezték volna őket. -Geréb eltűnt a szemük elől. Érezték, hogy minden veszve van. Nem szóltak -egymáshoz egy árva szót sem s most már csöndesen ballagtak a grund kis -ajtaja felé. Belülről a lapdázó fiúk víg lármája hallatszott ki s aztán -egy harsány kiáltás: a gitt-egyletiek éljenezték az új elnöküket… -Odabenn még senkise tudta, hogy ez a kis darabka föld talán már nem is -az övék. Ez a kis darab terméketlen, hepe-hupás pesti föld, ez a két ház -közé szorított kis rónaság, ami az ő gyereklelkükben a végtelenséget, a -szabadságot jelentette, ami délelőtt amerikai prairie volt, délután -magyar Alföld, esőben tenger, télen az északi sark, szóval a barátjuk -volt s azzá változott, amivé ők akarták, csakhogy mulattassa őket. - -– Látod – mondta Nemecsek – ők még nem is tudják… - -Boka lehorgasztotta a fejét. - -– Nem tudják – ismételte csöndesen. - -[Illustration: Geréb kinevette őket.] - -Nemecsek a Boka fejében bízott. Nem vesztette el a reménységét, amíg -okos, higgadt kis barátját látta. Csak akkor ijedt meg igazán, mikor -meglátta Boka szemében az első könnyet és hallotta, amint az elnök, maga -az elnök mély szomorúsággal és reszkető hangon mondta: - -– Hát most mit csináljunk? - - - - -V. - -Két nappal ezután, csütörtökön, mikor a füvészkertre ráborult az este, a -kis hídon álló két őr egy sötét alak közeledtére fegyverbe lépett. - -– Tisztelegj! – kiáltotta az egyik. - -S erre mind a ketten égnek emelték ezüstös végű lándzsáikat, melyeken -megcsillant a halvány holdsugár. A tisztelgés a vörösingesek vezérének, -Áts Ferinek szólt, aki sietve haladt keresztül a hídon. - -– Itt vannak mind? – kérdezte az őröktől. - -– Igenis, kapitány úr. - -– Geréb is itt van? - -– Ő volt az első, kapitány úr. - -A vezér némán szalutált, mire az őrök ismét fejük fölé emelték -lándzsáikat. Ez volt a vörösingesek fegyveres tisztelgése. - -A sziget kis tisztásán akkor már összegyűltek volt az összes -vörösingesek. Mikor Áts belépett közéjük, az idősebbik Pásztor -elkiáltotta magát: - -– Tisztelegj! - -És a sok hosszú, ezüstpapiros végű lándzsa felugrott a fejek fölé. - -– Sietnünk kell fiúk – mondta Áts Feri, miután viszonozta a köszöntést – -mert egy kicsit elkéstem. Azonnal lássunk a dologhoz. Gyujtsátok meg a -lámpát. - -A lámpát sohse volt szabad addig meggyujtani, amíg a vezér meg nem -érkezett. Ha a lámpa égett, az azt jelentette, hogy Áts Feri is a -szigeten van. A fiatalabbik Pásztor meggyujtotta a lámpát s a -vörösingesek körbe lekuporodtak a kis fény köré. Senki nem szólt, -mindenki a vezér szavát várta. - -– Van valami jelenteni való? – kérdezte ez. - -Szebenics jelentkezett. - -– Nos? - -– Alássan jelentem, hogy a fegyvertárunkból hiányzik az a piros-zöld -zászló, amit kapitány úr a Pál-utcaiaktól zsákmányolt. - -A vezér összeráncolta a szemöldökét: - -– A fegyverek közül nem hiányzik egy sem? - -– Nem. Mint fegyvertáros, mikor idejöttem, megnéztem a romban a -tomahawkokat és a dárdákat. Egytől egyig mind ott volt, csak a kis -zászló hiányzott. Azt ellopta valaki. - -– Lábnyomokat láttál? - -– Igen. Mint minden este, a törvény szerint, úgy tegnap este is -fölhintettem finom homokkal a rom belsejét s mikor ma megvizsgáltam, -találtam benne egy kis lábnyomot, amely a hasadéktól egyenesen abba a -szögletbe vezetett, ahol a zászló volt s aztán a szögletből kivezetett a -hasadékig. Ott eltűnt a szemem elől, mert ott már kemény és gyepes a -föld. - -– A lábnyom kicsi volt? - -– Igen. Olyan kicsi, hogy sokkal kisebb, mint a Wendaueré, pedig neki -van köztünk a legkisebb lába. - -Nagy csönd lett. - -– Valami idegen járt a fegyvertárban – mondta a vezér. – Még pedig -Pál-utcai fiú volt. - -Moraj futott végig a vörösingesek közt. - -– Onnan sejtem – folytatta Áts – mert ha valami más gyerek lett volna, -elvitt volna a fegyverek közül is legalább egyet. De ez csak a zászlót -vitte el. Valószínűleg megbíztak valakit a Pál-utcaiak, hogy a -zászlójukat lopja vissza. Nem tudsz erről Geréb? - -Tehát Geréb már mint állandó kém szerepelt. - -Felállott: - -– Nem tudok róla. - -– Jól van. Leülhetsz. Utána fogunk járni. De most intézzük el a -dolgunkat. Tudjátok, milyen szégyen esett meg rajtunk a multkor. Mialatt -valamennyien itt voltunk a szigeten, az ellenség egy piros cédulát -tűzött erre a fára. Nem tudtuk őket megfogni, olyan ügyesek voltak. Két -idegen fiú után szaladtunk egészen a Tisztviselő-telepig és csak ott -sült ki, hogy ők ok nélkül szaladtak előlünk, mi pedig ok nélkül -szaladtunk utánuk. A cédula idetűzése nagy megszégyenítés volt ránk -nézve és ezért bosszú jár. A grund elfoglalását is elhalasztottuk addig, -amíg Geréb megvizsgálta a terepet. Most tehát Geréb jelentést fog tenni -s mi elhatározzuk, hogy mikor indulunk háborúba. - -Gerébre nézett. - -– Geréb! Állj fel. - -Ismét felállt Geréb. - -– Halljuk a jelentést. Mit végeztél. - -– Én… – mondta kissé zavartan a fiú – azon a véleményen voltam, hogy -talán harc nélkül is megszerezhetjük azt a területet. Elgondoltam, hogy -hiszen valamikor én is közéjük tartoztam… és miért legyek éppen én az -oka, hogy… szóval én megvesztegettem azt a tótot, aki a telekre felügyel -és aki most majd ki fogja őket onnan… onnan… - -Beléje szorult a szó. Nem tudta folytatni, oly szigorúan nézett a -szemébe Áts Feri. És meg is szólalt, erős, mély hangján, melytől -annyiszor reszkettek meg a fiúk, amikor az erős legény valamiért -megharagudott rájuk: - -– Nem – bömbölte – te, úgy látszik, még mindig nem ismered a -vörösingeseket. Nem megyünk mi vesztegetni, meg alkudozni. Ha nem adják -szépszerivel, hát elvesszük. Nem kell nekem se tót, se kikergetés, aki -mindene van! Micsoda alattomos dolog ez?! - -Mindnyájan hallgattak és Geréb lesütötte a szemét. Áts Feri fölállott: - -– Ha gyáva vagy, eridj haza! - -Villogó szemmel mondta ezt Gerébnek. És Geréb e pillanatban nagyon -megijedt. Érezte, hogy ha most a vörösingesek kitessékelik maguk közül, -akkor már igazán nincs sehol helye ezen a világon. Hát fölemelte a fejét -és bátor hangon próbált beszélni: - -– Nem vagyok gyáva! Veletek vagyok, veletek tartok, hűséget fogadok -nektek! - -– Ez már beszéd, – mondta Áts, de az arcán látszott, hogy nem -rokonszenvezik a jövevénnyel. – Ha velünk akarsz maradni, leteszed a -fogadalmat a mi törvényeinkre. - -– Szivesen – mondta Geréb és föllélekzett. - -– Adj hát kezet. Kezet fogtak. - -– Mostantól kezdve hadnagyi rangod van nálunk. Szebenics majd ad neked -is lándzsát és tomahawkot s beírja a nevedet a titkos névsorba. És most -hallgass ide. Nem lehet halogatni a dolgot. A támadás napját holnap -tűzöm ki. Holnap délután valamennyien itt gyülekezünk. A csapat fele a -Mária-utca felől megy be és elfoglalja az erődöket. A csapat másik -felének te fogod kinyitni a Pál-utcai kis kaput s ez a rész ki fogja -kergetni a grundbelieket onnan, vagy ha a farakások közé menekülnek, -akkor az erődökből támadják meg őket a többiek. Nekünk labdaterület kell -és ezt meg fogjuk szerezni, bármi történjék is! - -Mindenki fölugrott. - -– Éljen! – kiáltották mind a vörösingesek és lándzsáikat a magasba -emelték. - -A vezér csöndet intett. - -– Még meg kell tőled kérdeznem valamit. Nem gondolod, hogy a Pál-utcaiak -sejtik, hogy te hozzánk tartozol? - -– Nem hinném – felelt az új hadnagy. – Még ha itt is volt valaki közülük -a multkor, mikor a piros cédulát a fára tűzték, nem láthatott a -sötétben. - -– Tehát nyugodtan mehetsz be közéjük holnap délután? - -– Nyugodtan. - -– Nem fognak gyanítani semmit? - -– Nem. És ha gyanítanának is valamit, nem merne szólni egyik sem, mert -mind fél tőlem. Nincs azok közt egy bátor fiú sem! - -Egy éles hang vágott egyszerre közbe: - -– Dehogy nincs! - -Körülnéztek. Áts Feri meglepetten kérdezte: - -– Ki szólt? - -Senki se felelt. És az éles hang újra megszólalt: - -– Dehogy nincs! - -Most már világosan hallották, hogy a hang a nagy fa tetejéről jött. S -rögtön ezután zörögni kezdtek az ágak, recsegett-ropogott valami a nagy -fa lombjai közt s egy pillanat múlva egy kis szőke fiú mászott le a -fáról. Mikor az utolsó ágról a földre ugrott, nyugodtan letisztogatta a -ruháját, megállott egyenesen, mint a cövek és farkasszemet nézett a -vörösingesek ámuló csapatjával. Senki se szólt egy szót sem, úgy -meglepett mindenkit ez a váratlanul idetoppant kis vendég. - -Geréb elsáppadt. - -– Nemecsek! – mondta ijedten. - -És a kis szőke felelt is. - -– Igen. Nemecsek. Én vagyok. És ne kutassák, hogy ki lopta el a -Pál-utcai zászlót a fegyvertárból, mert azt én loptam el. Itt van, ni. -Nekem van az a kis lábam, ami még a Wendauer lábánál is kisebb. És nem -szóltam volna, fenn maradhattam volna a fa tetején, amíg maguk mind el -nem mentek volna, hiszen ott gubbaszkodtam már fél négy óta. De mikor -Geréb azt mondta, hogy köztünk nincs egy se, aki bátor volna, hát akkor -gondoltam: «megállj, majd én megmutatom neked, hogy akad még a -Pál-utcaiak közt is bátor fiú, ha nem más, hát a Nemecsek, a közlegény!» -Itt vagyok kérem, kihallgattam az egész tanácskozást, visszaloptam a -zászlónkat, most tessék csináljanak velem, amit akarnak, verjenek meg, -csavarják ki a kezemből a zászlót, mert magamtól ugyan oda nem adom. -Tessék, tessék, csak rajta! Hiszen én egyedül vagyok, maguk meg tizen -vannak. - -Kipirult, ahogy így beszélt és kitárta a két karját. Az egyik kezében a -kis zászlót szorongatta. A vörösingesek nem tudtak magukhoz térni -ámulatukból s csak nézték ezt a csöpp kis szőke legényt, aki az égből -pottyant közibük s aki itt bátran, hangos szóval kiabált az arcukba, -fölemelt fővel, mintha olyan erős volna, hogy el tudná páholni ezt az -egész társaságot a két erős Pásztorral és Áts Ferivel együtt. - -Leghamarább a Pásztoroknak jött meg a hidegvérük. Odamentek a kis -Nemecsekhez és jobbról-balról megfogták a két karját. A fiatalabbik -Pásztor állt a jobboldalán és ez már a kezéhez is nyúlt, hogy kicsavarja -belőle a zászlót, mikor megszólalt a nagy csöndben Áts Feri hangja: - -– Megállj! Ne bántsátok. - -A Pásztorok csudálkozva néztek a vezérre. - -– Ne bántsátok – mondta ez. – Ez a fiú tetszik nekem! Bátor fiú vagy, -Nemecsek, vagy ahogy hívnak. Itt a kezem. Csapj fel közénk -vörösingesnek! - -Nemecsek tagadólag rázta a fejét: - -– Nem én! – mondta dacosan. - -Reszketett a hangja, de nem a félelemtől, hanem az izgatottságtól. -Sápadtan, komoly tekintettel állott ott és megismételte: - -[Illustration: «Igen; én vagyok Nemecsek.»] - -– Nem én! - -Áts Feri elmosolyodott. Azt mondta: - -– Hát ha nem csapsz fel, azt se bánom. Én ugyan még nem hivtam senkit -közénk. Aki itt van, mind úgy kéredzkedett ide. Te voltál az első, akit -hivtam. De hát ha nem akarsz, nem jösz… - -És hátat fordított neki. - -– Mi legyen vele? – kérdezték a Pásztorok. - -A vezér csak úgy félválról felelt: - -– Vegyétek el tőle a zászlót. - -Az idősebb Pásztor egy csavarintással kivette a Nemecsek gyönge kis -kezéből a piros-zöld zászlót. Fájt a csavarás, a Pásztoroknak átkozottul -kemény markuk volt, de a kis szőke összeszorította a fogát és egy hang -se röppent el az ajakáról. - -– Megvan! – jelentette Pásztor. - -Mindenki arra figyelt, hogy most mi lesz. Micsoda rettenetes büntetést -fog kitalálni a hatalmas Áts Feri. Nemecsek dacosan állott a helyén és -összeszorította az ajakát. - -Áts Feri feléje fordult és intett a Pásztoroknak: - -– Ez nagyon gyönge. Ezt nem illik elverni. Hanem… Fürösszétek meg egy -kicsit. - -Nagy nevetés támadt a vörösingesek közt. Áts Feri is nevetett, a -Pásztorok is nevettek, Szebenics feldobta a sipkáját a levegőbe és -Wendauer ugrált, mint valami bolond. Még Geréb is nevetett a fa alatt és -ebben az egész vidám társaságban csak egy arc maradt komoly: a Nemecsek -kis arca. Meg volt hűlve s már napok óta köhögött. Az édesanyja már a -mai napra is megtiltotta neki, hogy elmenjen hazulról, de a kis szőke -nem bírta a szobában. Három órakor megszökött hazulról és fél négytől -estig a fa tetején ült a szigeten. De a világért se szólt volna. Talán -mondja azt, hogy meg van hűlve? Még nagyobbat nevettek volna rajta és -Geréb is nevetett volna, mint ahogy most nevetett: mind a foga -kilátszott, olyan szélesre húzta a száját. Hát nem szólt. Tűrte, hogy az -általános hahota közepette a sziget partjára vezessék s ott a két -Pásztor belenyomja a sekélyvízű tóba. Félelmetes két fiú volt a két -Pásztor. Az egyik a két kezét fogta össze a másik a tarkóját tartotta. -Nyakig belenyomták a vízbe s e pillanatban mindenki ujjongott a -szigeten. A vörösingesek vidám táncot jártak a parton, a sapkáikat -dobálták és nagyokat kurjantottak: - -– Huja, hopp! Huja, hopp! - -Ez volt az ő kiáltásuk. - -És a sok «huja hopp» összeolvadt a nagy kacagással, vidám lárma verte -föl a kis sziget esti csöndjét s a parton, ahol Nemecsek oly szomorú -szemmel nézegetett ki a vízből, mint valami bánatos kis béka, ott állott -szétterpesztett lábbal Geréb, nagyokat nevetve s a fejével integetve a -kis szőke felé. - -Aztán eleresztették a Pásztorok és Nemecsek kimászott a tóból. Most tört -ki amúgy istenigazában a mulatság, amint csepegő-csurgó, sáros ruháját -meglátták. Kis kabátjáról csurgott a víz, s ahogy a karját megrázta, úgy -folyt ki a kabátujjából, mintha kannából öntötték volna. Mindenki -elugrott előle, mikor megrázta magát, mint a vízzel leöntött -pincsikutya. És gúnyos szavak röpködtek feléje: - -– Béka! - -– Ittál? - -– Mért nem úsztál egy kicsit? - -Egyikre sem felelt. Keserűen mosolygott és simogatta vizes kabátját. De -akkor elébeállt Geréb, széthúzta vigyorogva a száját és kevélyes -fejbólintással ezt kérdezte tőle: - -– Jó volt? - -Nemecsek ráemelte nagy kék szemét és felelt: - -– Jó volt – mondta csöndesen és hozzátette: - -– Jó volt, sokkal jobb volt, mint a parton állni és kinevetni engem. -Inkább újesztendeig a vízben ülök nyakig, minthogy összeszűrjem a levet -a barátaim ellenségeivel. Én nem bánom, hogy a vízbe nyomtatok. A -multkor magam pottyantam a vízbe, akkor is itt láttalak a szigeten az -idegenek közt. De engem meghivhattok magatok közé, hizeleghettek nekem, -adhattok ajándékot, amennyit csak akartok, semmi közöm hozzátok. És ha -még egyszer a vízbe nyomtok és ha még százszor és ezerszer a vízbe -nyomtok, akkor is eljövök ide holnap is, meg holnapután is. Majd csak -megbújok valahol, ahol nem vesztek észre. Nem félek én egyikőtöktől sem. -És ha eljöttök hozzánk a Pál-utcába, elvenni a földünket, hát majd mi is -ott leszünk! És meg fogom nektek mutatni, hogy ahol mi is tizen vagyunk, -ott másképpen fognak veletek beszélni, mint ahogy én most itt beszélek. -Könnyű volt velem elbánni! Aki erősebb, az győz. A Pásztorok ellopták a -golyóimat a múzeumkertben, mert ők voltak az erősebbek. Most meg -beledobtatok a vízbe mert ti vagytok az erősebbek! Könnyű tíznek egy -ellen! De én nem bánom. Engem meg is verhettek, ha úgy tetszik. Hiszen -ha akartam volna, nem kellett volna a vízbe mennem. De én nem csaptam -fel közétek. Inkább fojtsatok vízbe és verjetek agyon, de én ugyan nem -leszek áruló, mint valaki, aki ott áll ni… ott… - -[Illustration: És a két őr haptákba vágta magát.] - -Kinyújtotta a karját és Gerébre mutatott, akinek most a torkán akadt a -nevetés. A lámpa fénye ráesett a Nemecsek szép kis szőke fejére, víztől -fényes ruhájára. Bátran, büszkén, tiszta szívvel nézett a Geréb szemébe -s Geréb ezt a nézést úgy érezte, mintha valami súly szállott volna a -lelkére. Elkomolyodott és lehorgasztotta a fejét. És ebben a pillanatban -úgy hallgatott mindenki, olyan nagy volt a csönd, mintha templomban -lettek volna a fiúk s tisztán lehetett hallani, amint a Nemecsek -ruhájáról a kemény földre csöpögött a víz… - -A nagy csöndbe belekiáltott Nemecsek: - -– Elmehetek? - -Senki se felelt. Még egyszer kérdezte: - -– Hát nem vertek agyon? Elmehetek? - -És miután most se felelt neki senki, nyugodtan, szépen, lassan elindult -a híd felé. Egy kéz se mozdult, egyetlen egy fiú se moccant meg a -helyéről. Most mindenki érezte, hogy ez a csöpp szőke gyerek valóságos -kis hős, igazi férfi, aki megérdemelné, hogy felnőtt ember legyen… A -hídnál álló két őr, aki az egész esetet végignézte, csak bámult rá, de -hozzányúlni egyik se mert. Mikor Nemecsek a hídra lépett, fölharsant Áts -Feri mély, dörgő hangja: - -– Tisztelegj!! - -És a két őr haptákba vágta magát s a magasba emelte ezüstös végű -lándzsáját. És mind a fiúk összecsapták a bokájukat és valamennyien a -magasba emelték lándzsáikat. Senki se szólt, mikor az ezüsthegyű -lándzsák megvillantak a holdfényen. Csak a Nemecsek léptei dobogtak a -hídon, amint távolodott. Aztán ez se hallatszott, csak valami cuppogás, -mint mikor valaki vízzel teli cipőben jár… Nemecsek elment. - -A szigeten zavartan néztek egymásra a vörösingesek. Áts Feri a tisztás -közepén állott és lehajtotta a fejét. Ekkor odalépett elébe Geréb, -fehéren, mint a fal. Motyogott valamit: - -– Tudod… kérlek… – kezdte. - -De Áts Feri hátat fordított neki. Ekkor Geréb visszament a mereven álló -fiúkhoz és odaállt az idősebb Pásztor elé. - -– Tudod… kérlek – motyogta neki is. - -[Illustration: De neki nem tisztelgett senki.] - -De Pásztor követte a vezér példáját. Ő is hátat fordított Gerébnek, aki -most tanácstalanul állott. Nem tudta, mit csináljon. Aztán megszólalt, -fojtott hangon: - -– Úgy látszik, elmehetek. - -Erre se felelt senki. És most ő indult el ugyanazon az úton, amelyen az -imént a kis Nemecsek. De neki nem tisztelgett senki. Az őrök a híd -karfájára támaszkodtak és belenéztek a vízbe. És Geréb léptei is -elhangzottak a füvészkert csöndjében… - -Mikor a vörösingesek így magukra maradtak, Áts Feri megindult és odament -az idősebbik Pásztor elé. Egészen közel állott elébe, úgy, hogy az arca -majdnem érte Pásztor arcát. Csöndesen kérdezte tőle: - -– Te vetted el ettől a fiútól a golyóját a múzeumkertben? - -Pásztor csöndesen felelt: - -– Én. - -– Az öcséd is ott volt? - -– Igen. - -– «Einstand» volt? - -– Az. - -– Hát nem megtiltottam, hogy a vörösingesek kis gyönge gyerekektől -golyót raboljanak? - -A Pásztorok hallgattak. Áts Ferivel szemben nem volt ellenkezés. A vezér -szigorúan nézett rajtuk és ellentmondást nem tűrő hangon, de nyugodtan -szólt: - -– Fürödjetek meg. - -A Pásztorok értelmetlenül néztek rá. - -– Nem értitek? Úgy, ahogy vagytok, ruhástul. Most ti fürödjetek meg. - -És mikor egyik-másik arcon mosolyt látott, ezt mondta: - -– Aki pedig nevetni fog rajtuk, az szintén megfürdik. - -Erre aztán mindenkinek elment a kedve a nevetéstől. Áts ránézett a -Pásztorokra és most már sürgető hangon mondta: - -– No, fürödjetek meg. Nyakig. Egy-kettő! - -A csapathoz fordult: - -– Hátra arc! Ne bámuljátok őket. - -A vörösingesek sarkon fordultak és hátat fordítottak a tónak. Sőt Áts -Feri sem nézte, hogy hogyan hajtják végre magukon a Pásztorok a -büntetést. A Pásztorok pedig búsan, lassan mentek be a tóba s -engedelmesen beleültek a vízbe nyakig. A fiúk nem látták őket, csak a -lubickolásukat hallották. Áts Feri a tóra nézett s meggyőződött arról, -hogy a két fiú valóban nyakig merült a vízbe. Ekkor kiadta a parancsot: - -– Letenni a fegyvert. Indulj. - -És elvezette a csapatot a szigetről. Az őrök elfujták a lámpát és -csatlakoztak a csapathoz, mely katonás léptekkel dobogott végig a hídon -és eltűnt a füvészkert sűrűjében… - -A két Pásztor kimászott a vízből. Egymásra néztek, aztán beledugták a -zsebükbe kezüket, ahogy szokták s ők is elindultak. Egy szót se -beszéltek egymással és nagyon szégyelték magukat. - -A sziget pedig magára maradt a holdvilágos tavaszi este csöndjében… - - - - -VI. - -Mikor másnap délután a fiúk úgy félhárom körül sorra beszállingóztak a -grund kis ajtaján, a palánk belső részén nagy papirlapot láttak, mely -négy sarkán négy óriási szöggel volt a deszkához szögezve. - -A nagy papirlap kiáltvány volt, melyet éjszakája feláldozásával Boka -írt. Nagy, nyomtatott betűkkel volt pingálva, fekete tussal, csak éppen -a mondatok kezdőbetűi voltak vérpirosak. A kiáltvány teljes szövege így -hangzott: - -=Kiáltvány!!!= - -Most mindenkinek talpon kell lenni! - -Birodalmunkat nagy veszedelem fenyegeti, és ha nem leszünk bátrak, az -egész területet elveszik tőlünk! - -Veszélyben a grund! - -A vörösingesek meg akarnak bennünket támadni! - -De mi ott leszünk, és ha kell, életünkkel is megvédelmezzük -birodalmunkat! - -Mindenki teljesítse kötelességét! - -Az elnök. - -Ma nem volt kedve senkinek sem a métázáshoz. A lapda csöndesen pihent -Richter zsebében, mert ő volt a lapdatáros. A fiúk föl-alá jártak, -beszélgettek a nemsokára elkövetkezendő háborúról, majd újra meg újra -visszatértek a palánkra ragasztott kiáltványhoz, tízszer, hússzor is -elolvasták a lelkesítő szavakat. Többen már könyv nélkül is megtanulták -és egy-egy farakás tetejéről harcias hangon szavalták le az alant -állóknak, akik viszont szintén könyv nélkül tudták, de azért tátott -szájjal hallgatták, s miután végighallgatták, visszasiettek a palánkhoz, -újra elolvasták és aztán maguk is egy farakás tetejére másztak és ők is -elszavalták. - -Az egész csapat tele volt ezzel a kiáltvánnyal, mely első volt a maga -nemében. Igazán, nagyon nagy lehetett a baj s igen komoly a veszedelem, -ha Boka arra határozta el magát, hogy kiáltványt bocsát ki a saját -legmagasabb aláírásával. - -Egyes részleteket már hallottak a fiúk. Itt-ott hallatszott Geréb neve, -de biztosat nem tudott róla senki. Az elnök különböző okokból jónak -látta titokban tartani a Geréb ügyét. Többek közt azért is, mert úgy -számított, hogy itt, a grundon fogja rajtakapni s itt fogja azonnal -törvényszék elé állítani. Arra persze még maga Boka se gondolt, hogy a -kis Nemecsek a maga szakállára kiszökik a füvészkertbe s ott az -ellenséges hadak táborának kellő közepén világraszóló botrányt csinál… -Ezt csak ma délelőtt tudta meg az elnök az iskolában, a latin óra után, -mikor a pincében, ahol a pedellus a vajaskenyereket árulta, Nemecsek -félrehívta és mindent elmondott neki. A grundon azonban még félháromkor -is teljes bizonytalanság uralkodott s mindenki az elnököt várta. Az -általános izgatottsághoz járult még egy külön izgatottság is. A -gitt-egylet kebelében botrány tört ki. Az egyleti gitt kiszáradt. -Megrepedezett és használhatatlanná vált, amit úgy kell érteni, hogy nem -lehetett többé nyomkodni. Ez kétségkívül az elnök hibája volt, hisz azt -talán a történtek után magyarázni se kell, hogy az egyleti elnök -kötelessége volt a gittet meg-megrágni. Kolnay, az új elnök ezt a -kötelességet a legrútabbúl elmulasztotta. Könnyű kitalálni, hogy kinek -volt ez ellen leghamarabb kifogása. Barabás volt az, aki szóvá tette. -Egyiktől a másikhoz ment és éles szavakban kelt ki az új elnök -hanyagsága ellen. Szaladgálásának sikere is volt, mert öt perc alatt -sikerült a tagok egy részét rábírnia arra, hogy rendkívüli gyűlés -összehívását követeljék. Kolnay sejtette, hogy miről van szó. - -– Jól van, – mondta – de a grund ügye most előbbre való. A rendkívüli -gyűlést csak holnapra fogom összehívni. - -De Barabás lármázott: - -– Ezt nem tűrjük! Úgy látszik, hogy az elnök úr megijedt! - -– Tőled? - -– Nem tőlem, hanem a közgyűléstől! Követeljük, hogy még mára hívja össze -a gyűlést. - -Kolnay éppen felelni akart erre, mikor a kapu felől felhangzott a -Pál-utcaiak jelszava: - -– Hahó! Hó! Hahó! Hó! - -Mind odanéztek. Boka lépett be a kis kapun. Mellette Nemecsek jött, nagy -piros, horgolt kendővel a nyaka körül. Az elnök megérkezése -megakasztotta a vitát. Kolnay hirtelen engedett. - -– Hát jó, még ma megtartjuk a közgyűlést. De most előbb meghallgatjuk -Bokát. - -– Ebbe belenyugszom, – felelt Barabás, de már akkor a gitt-egylet tagjai -a többiekkel együtt mind Boka köré sereglettek és ezer kérdéssel -ostromolták. - -Ők is odasiettek a csoporthoz. Boka intett, hogy csönd legyen. Aztán -nagy figyelem közepette ezt mondotta: - -– Fiúk! Már olvashattátok a kiáltványban is, hogy milyen veszedelem -fenyeget bennünket. Kémeink az ellentáborban jártak és megtudták, hogy a -vörösingesek holnapra tervezik a támadást. - -Nagy moraj lett erre. Azt senki se várta, hogy már holnap kitör a -háború. - -– Igen, holnap – folytatta Boka – és így mától kezdve kihirdetem az -ostromállapotot. Följebbvalójának mindenki föltétlen engedelmességgel -tartozik s a tisztek valamennyien nekem tartoznak engedelmeskedni. Ne -higyjétek azonban, hogy ez valami gyerekjáték lesz. A vörösingesek erős -fiúk és sokan vannak. A küzdelem nagyon heves lesz. Senkit se akarunk -azonban kényszeríteni és ezért még most kijelentem, hogy aki nem akar a -harcban résztvenni, az jelentkezzék! - -Nagy csönd lett erre. Senki sem jelentkezett. Boka megismételte a -felszólítást: - -– Aki nem akar résztvenni a háborúban, az álljon elő. Nem áll elő senki? - -Egyszerre kiáltottak mind: - -– Senki! - -– Akkor valamennyien adjátok szavatokat, hogy holnap két órakor itt -lesztek. - -Sorra mindenki Boka elé járult és Boka mindeniktől a szavát vette, hogy -holnap eljön. Mikor rendre mindenkivel kezet fogott, emelt hangon így -szólt: - -– Aki pedig holnap nem lesz itt, az becstelen szószegő és az be ne tegye -többé a lábát ide, mert bottal verjük ki. - -Leszik kilépett a sorból: - -– Elnök úr – mondta – mind itt vagyunk, csak Geréb nincs itt. - -Erre halálos csönd lett. Mindenki kiváncsian figyelt, hogy ugyan mi is -van Gerébbel. De Boka nem volt az a fiú, aki eltér az eredeti tervétől. -Ő nem akarta kiszolgáltatni Gerébet, csak úgy, hogy itt, a többiek előtt -kapja rajta. - -Többen kérdezték: - -– Mi van Gerébbel? - -– Semmi – felelt nyugodtan Boka. – Arról majd máskor beszélünk. Most -egyelőre azon legyünk, hogy a csatát megnyerjük. Mielőtt azonban a -parancsokat kiosztanám, valamit ki kell jelentenem. Ha van köztetek -valami harag, hát annak most legyen vége. Akik haragban vannak -egymással, béküljenek ki. - -Csönd lett. - -– Nos? – kérdezte az elnök. – Nincs köztetek haragos? - -Weisz szerényen szólt: - -– Én úgy tudom… - -– No, ki vele! - -– Hogy… Kolnay… meg Barabás… - -Boka ránézett Barabásra: - -– Igaz ez? - -Barabás elpirult. - -– Igen – mondta – a Kolnay… - -Kolnay meg azt mondta: - -– Igen… a Barabás… - -– Hát béküljetek ki azonnal, – rivallt rájuk Boka – mert különben mind a -kettőtöket kidoblak innen. Harcolni csak úgy lehet, ha mindnyájan -jóbarátai vagyunk egymásnak! - -A két haragos odasomfordált Boka elé és kénytelen-kelletlen nyújtott -egymásnak kezet. Még el sem eresztették egymás kezét, mikor Barabás -megszólalt: - -– Elnök úr! - -– Mi kell? - -– Egy kikötésem volna. - -– Nos? - -– Az, hogy… hogyha a vörösingesek véletlenül nem támadnának meg -bennünket… akkor… akkor… én megint haragban lehessek a Kolnayval, mert… - -Boka úgy nézett rá, mintha keresztül akarta volna szúrni ezzel a -szempillantással: - -– Hallgass! - -Erre elhallgatott Barabás. De dúlt-fúlt egy kicsit és sokért nem adta -volna, ha e pillanatban jól oldalba üthette volna Kolnayt, aki vidáman -mosolygott… - -– Most pedig, – szólt Boka – közlegény, adja ide a haditervet. - -Nemecsek szolgálatkészen kapott a zsebéhez és egy papirlapot vett onnan -elő. Ez volt a haditerv, amit Boka ma ebéd után eszelt ki. A haditerv -ilyen volt: - -[Illustration] - -Letette egy kőre, s a fiúk mind köréje kuporodtak. Mindenki kiváncsian -várta, hogy őt hova rendelik, hogy milyen szerep jut neki. Boka pedig -elkezdte magyarázni a haditervet: - -– Figyeljetek jól ide. Nézzétek mindig a rajzot. Ez itten a mi -birodalmunknak a térképe. Az ellenség, a kémek jelentése szerint -egyszerre két oldalról fog támadni: a Pál-utca felől és a Mária-utca -felől. Menjünk sorra. Ez a két négyszög, amelybe A és B van írva, -jelenti a kapu védelmére rendelt két zászlóaljat. Az A zászlóalj áll -három emberből, Weisz vezérlete alatt. A B zászlóalj szintén három -emberből áll, Leszik vezérlete alatt. A Mária-utcai kaput szintén két -zászlóalj védi. Itt a C csapat vezére Richter, a D csapat vezére Kolnay. - -Egy hang szólt közbe: - -– Mért nem én? - -– Ki volt az? – szólt szigorúan Boka. - -Barabás jelentkezett. - -– Megint te? Ha még egy szót szólsz, haditörvényszék elé állítalak! Ülj -le. - -Barabás motyogott valamit és leült. Boka pedig folytatta a magyarázatot: - -– A fekete pontok, melyek E betűkkel és számokkal vannak jelölve, az -erődöket jelentik. Ezeket homokkal látjuk el, úgy, hogy két-két ember -elég minden erődre. Homokkal harcolni könnyű. Az erődök különben oly -közel vannak egymáshoz, hogyha az egyiket megtámadják, a másik erőd is -bombázhatja a támadókat. Az 1., 2. és 3. számú erődök a Mária-utcai rész -felől védik a grundot, a 4., 5. és 6. számú erődök pedig az A és B -csapatokat támogatják homokbombákkal. Hogy melyik erődbe ki megy, azt -később fogom csak megmondani. A zászlóaljparancsnokok pedig maguk -választanak maguk mellé két-két embert. Értitek? - -– Igen! – volt az egyhangú válasz. - -A fiúk most már mind tátott szájjal, kerekre nyílt szemmel ülték körül a -nagyszerű haditérképet, sőt némelyek noteszkönyvüket vették elő és -buzgón jegyezték azokat, amiket az elnökhadvezér mondott. - -– Na már most, – mondta Boka, – ez volt az elhelyezés. Most jön a -tulajdonképpeni hadiparancs. Figyeljen mindenki jól. Az A és B csapatok, -mikor a palánk tetejére küldött őrszem jelentést tesz arról, hogy a -vörösingesek közelednek, kinyitják a kaput. - -– Kinyitjuk? - -– Igenis, kinyitjátok. Mi nem zárkózunk be, mert mi fölvesszük a harcot. -Jőjjenek előbb be és aztán mi majd kiverjük őket. Tehát kinyitják a -kaput és beeresztik a csapatot. Amint az utolsó emberük is bejött, -megtámadják őket. Ugyanekkor a 4., 5. és 6. számú erődök megkezdik a -bombázást. Ez az egyik csapat kötelessége. Ez a Pál-utcai hadsereg. Ha -lehet, kiveritek őket, ha nem lehet, legalább azt akadályozzátok meg, -hogy a 3., 4., 5. és 6. számú erődök által alkotott vonalon keresztül -hatoljanak és a grundon maradjanak. A másik hadsereg: a Mária-utcai -hadsereg már nehezebb feladatot kap. Figyeljetek jól, Richter és Kolnay. -A C és D zászlóalj a Mária-utcába küld őrszemet. Mikor a vörösingesek -másik csapatja a Mária-utca felől feltűnik, a zászlóaljak csatarendben -állnak. Mikor a nagy kapun bejönnek a vörösingesek, akkor mind a két -zászlóalj futást színlel. Ide nézzetek… a térképre… látjátok? A C -zászlóalj, ez a tied, Richter… beszalad a kocsiszínbe… - -Az ujjával mutatta: - -– Ide, ni. Érted? - -– Értem. - -– A D zászlóalj pedig, a Kolnayé, beszalad a Janó gunyhójába. Most -vigyázzatok, mert most következik a legfontosabb. És nézzétek jól a -térképet. A vörösingesek erre megkerülik jobbról-balról a gőzfűrészt és -a gőzfűrész mögött szembetalálják magukat a 1., 2. és 3. számú erőddel. -Ezek rögtön bombázni kezdenek. Ugyane pillanatban a két zászlóalj -előrohan, az egyik a kocsiszínből, a másik a tót gunyhójából és -hátbatámadja az ellenséget. Az ellenség, ha bátran harcoltok, itt -kutyaszorítóba kerül és kénytelen megadni magát. Ha pedig nem adja meg -magát, beszorítjátok őket a gunyhóba és rájuk zárjátok az ajtót. Mikor -ez megtörtént, a C zászlóalj a gunyhó mellett, a D zászlóalj pedig a -farakásokat megkerülve a 6. számú erőd mellett bukkan ki és az A és B -segítségére siet. Az 1. és 2. számú erődök legénysége pedig a 4. és 5. -számú erődbe megy és hevesebbé teszi a bombázást. Ekkor aztán az A, B, C -és D zászlóalj egy vonalba sorakozva támad és hajtja a Pál-utcai kapu -felé az ellenséget, s ezalatt az összes erődök a fejünk fölött bombázzák -az ellenséget, mely az egyesült erőnek képtelen lesz ellentállani. Akkor -pedig kiverjük őket a Pál-utcai kapun! Megértettétek? - -Óriási lelkesedés tört ki erre a kérdésre. Kendőket lobogtattak és -kalapokat dobáltak a magasba. Nemecsek lecsavarta a nyakáról a nagy -piros horgolt kendőt és náthás hangon kiáltotta bele az általános -éljenzésbe: - -– Éljed az eldök! - -– Éljen! – volt rá a felelet. - -De Boka újra intett: - -– Csönd! Még egyet. Én a C és D zászlóalj közelében fogok tartózkodni a -hadsegédemmel. Amit ő általa üzenek, azt úgy kell vennetek, mintha én -parancsoltam volna. - -Egy hang megkérdezte: - -– Ki a hadsegéded? - -– Nemecsek. - -Egy páran összenéztek. A gitt-egylet tagjai egy kicsit lökdösték is -egymást, hogy ez ellen tiltakozni kellene. Ilyen hangok hallatszottak: - -– Szólj már, no! - -– Te szólj! - -– Miért én? Szólj te! - -Boka csudálkozva nézett rájuk: - -– Talán valami kifogástok van ellene? - -Leszik volt az egyetlen, aki szólni mert: - -– Igen. - -– Úgy-e micsoda? - -– A gitt-egylet közgyűlésén, a multkor… mikor… Boka elvesztette a -türelmét. Rákiáltott Leszikre: - -– Elég. Hallgass. Nem vagyok kiváncsi az ostobaságaitokra. Nemecsek lesz -a hadsegédem és punktum. Aki egy szót szól ellene, az haditörvényszék -elé áll. - -Kissé szigorú volt ez a kijelentés, de mindenki belátta, hogy háborús -időben csak így lehet boldogulni. Tehát belenyugodtak abba, hogy -Nemecsek legyen a hadsegéd. Egy kis csöndes sugdolózás támadt a -gitt-egylet vezéremberei között. Azt mondták, hogy ez sértés a -gitt-egyletre nézve. És szégyelték, hogy a háborúban ilyen fontos szerep -jut annak, akiről az ő közgyűlésük kimondta, hogy áruló, s akinek a -nevét ők kis betűvel írták be az egylet fekete könyvébe. Pedig, ha -tudták volna… - -Most névsort húzott elő a zsebéből Boka. Felolvasta róla, hogy kicsoda -melyik erődbe van rendelve. A zászlóaljparancsnokok kiválogatták a maguk -két-két emberét. Mindez roppant komolyan ment, s a fiúk oly izgatottak -voltak, hogy egyik se szólt egy szót se. Mikor mindez megtörtént, Boka -kiadta a parancsot: - -– Mindenki helyezkedjék el. Hadgyakorlatot fogunk tartani. - -Hirtelen szétszaladtak mind, mindenki a helyére. - -– Mindenki várjon, amíg újabb parancsot nem kap! – kiáltotta utánuk -Boka. - -Most magára maradt a grund kellő közepén Nemecsekkel, a hadsegéddel. A -hadsegéd, szegény, nagyokat köhögött. - -– Ernő, – mondta neki szelíden Boka – csavard vissza a kendőt a -nyakadra. Nagyon meghűtötted magad. - -Nemecsek hálásan nézett a barátjára és úgy engedelmeskedett neki, mintha -a bátyja lett volna. Visszacsavarta a nagy piros horgolt kendőt a -nyakára, úgy, hogy csak a füle látszott ki belőle. - -Mikor ez megtörtént, Boka így szólt: - -– Most majd egy parancsot fogok veled küldeni a 2. számú erődbe. - -– Figyelj jól… - -De Nemecsek ebben a pillanatban valami olyat csinált, amilyet eddig még -soha. Belevágott a följebbvalója szavába: - -– Bocsáss meg, – mondta – de előbb szeretnék neked valamit mondani! - -Boka összeráncolta a szemöldökét: - -– Mi az? - -– Itt az előbb, a gitt-egylet tagjai… - -– Ugyan kérlek, – kiáltott türelmetlenül az elnök, – te is komolyan -veszed ezeket az ostobaságokat? - -– Igen, – felelt Nemecsek, – mert ők is komolyan veszik. És én érzem, -hogy ők buták és én nem bánom, ha ők akármit is gondolnak felőlem, de -azt nem szeretném, ha te… ha te… ha te is megvetnél. - -– Ugyan miért vetnélek meg? - -A nagy vörös kendő rojtjai közül pityergőre álló hang felelt: - -– Mert ők kimondták rólam… hogy… hogy áruló vagyok… - -– Áruló? Te? - -– Igen. Én. - -– No erre igazán kiváncsi vagyok. - -És Nemecsek akadozva, fojtott hangon adta elő a minap történteket. Hogy -épp akkor kellett sietnie, mikor a gitt-egylet tagjai titkos fogadalmat -tettek. Hogy ezért rögtön kaptak ezen a véletlenségen és kijelentették, -hogy azért szalad, mert nem mer a titkos egyletbe belépni. Hogy áruló és -becstelen. - -És hogy mindez alapjában véve azért történt, mert a hadnagyok, -főhadnagyok és kapitányok kezdik rossz néven venni, hogy az elnök nem -velük pajtáskodik, hanem minden államtitokba az egyszerű közlegényt -avatja be. És végül, hogy beírták a nevét a fekete könyvbe, csupa kis -betűvel. - -[Illustration: «Áruló? – Te?»] - -Mindezt türelemmel hallgatta végig Boka. Aztán hallgatott megint. Fájt -neki, hogy a fiúk közt ilyenek is vannak. Boka okos fiú volt, de azért -azt még nem tudta, hogy más emberek egészen mások, mint mi s hogy nekünk -ezt mindig egy-egy fájdalmas érzés árán kell megtanulnunk. Aztán -szeretettel nézett a kis szőkére. - -– Jól van, Ernő, – mondta – csak te menj a dolgod után és ne törődj -velük. Most nem akarok semmit se szólni háború előtt. De ha egyszer túl -leszünk a háborún, majd szétütök én közöttük. Hát most lovagolj hamar az -1. és 2. számú erődhöz és vidd a parancsot, hogy azonnal másszanak át a -4. és 5. számú erődbe a fiúk. Látni akarom, hogy mennyi időre van -szükségük ehhez az átmászáshoz. - -A közlegény haptákba vágta magát, mereven szalutált és ámbátor e percben -arra gondolt, hogy milyen szomorú az, mikor a háború miatt az ő -becsületének a kérdése halasztást szenved, – minden keserűségét -elfojtotta és katonásan szólt: - -– Igenis, elnök úr. - -Azzal galoppozni kezdett. Felporzott utána a föld és a hadsegéd -nemsokára eltűnt a farakások közt, melyeknek tetején az erődökből buksi -gyerekfejek kandikáltak ki, tágra nyitott szemmel. Az arcukon látható -volt az izgatottság, amely a katonákat is előveszi ütközet előtt, mint -ezt a bátor és emberismerő haditudósítók leírásaiból tudjuk. - -Boka pedig egyesegyedül maradt a grund kellő közepén. A nagy darab -bekerített sík földre elhatott a robogó kocsik lármája, de azért Boka -mégis úgy érezte, mintha nem volna egy nagy város közepén, hanem valahol -messze, idegen földön, valami nagy mezőségen, ahol holnap egy csata -fogja eldönteni nemzetek sorsát. A fiúk egy kiáltást sem hallattak, -mindenki nyugodtan állott a helyén és várta a parancsot. Boka érezte, -hogy most minden tőle függ. Tőle függ ennek a kis társaságnak a jóléte, -a jövője. Tőle függenek a vidám délutánok, a lapdázások, a különféle -játékok és mulatságok, melyeket itt űzni szoktak a pajtásai. És Boka -most büszke volt, hogy ilyen szép feladatra vállalkozott. - -– Igenis, – mondta magában – meg foglak védeni benneteket! - -Körülnézett a kedves grundon. Aztán elnézett a farakások felé, melyek -mögűl kíváncsian emelkedett ki a gőzfűrész karcsú vaskéménye s vígan -köpködte a hófehér gőzfelhőcskéket, épp oly vígan és épp olyan -gondtalanul, mintha a mai nap is csak olyan volna, mint a többi, mintha -nem is volna most kockán minden, de minden… - -Igen, Boka úgy érezte most magát, mint egy nagy hadvezér a döntő csata -előtt. A nagy Napoleonra gondolt… És elkalandozott a jövőbe. Hogy lesz? -Mint lesz? Mi lesz belőle? Vajjon katona lesz-e s igazi, egyenruhás -hadsereget fog-e vezényelni valamikor, valahol messze, igazi csatatéren, -– nem egy kis darab földért, mint amilyen kis darab föld ez a grund, -hanem azért a nagy darab édes földért, amit hazának neveznek? Vagy orvos -lesz, aki a betegségekkel vív mindennap nagy, komoly és bátor csatát? - -Csöndesen szállt le a koratavaszi alkony, ahogy Boka így tünődött. -Nagyot sóhajtott és elindult a farakások felé, hogy szemlét tartson az -erődök legénységén. - -A fiúk meglátták a farakások tetejéről, hogy a hadvezér közeledik -feléjük. Az erődökben mozgolódás támadt. A homokbombákat sorba rakták s -mindenki haptákba állt. - -De a vezér egyszerre csak megállott a fele úton és hátranézett. Mintha -hallgatóznék. Aztán megfordult és gyors léptekkel sietett vissza, a -palánk kis ajtajához. - -Az ajtón kopogtattak. Boka félrehúzta a reteszt és kinyitotta a kis -kaput. Meglepetésében hátratántorodott. - -Geréb állott előtte. - -– Te vagy az? – mondta zavartan. - -Boka nem tudott hamarjában felelni. Geréb lassan bejött és becsukta maga -mögött az ajtót. Boka még mindig nem tudta, mit akar. De Geréb most nem -volt oly vídám és nyugodt, mint máskor. Sápadt volt és szomorú; kezével -idegesen igazgatta a gallérját és látszott rajta, hogy mondani akar -valamit, de nem tudja, hogyan kezdje. Boka se szólt, ő se szólt, így hát -néhány pillanatig némán állottak egymással szemben és egyik se tudta, -mit csináljon. Végre is Geréb szólalt meg: - -– Azért jöttem, hogy… hogy beszéljek veled. - -Erre aztán Bokának is megjött a hangja. Egyszerű, komoly hangon felelt: - -– Nekem veled semmi beszédem nincs. A legokosabb, ha most kimégy ezen a -kapun, úgy, ahogy bejöttél. - -A fiú azonban nem fogadta meg ezt a tanácsot. - -– Nézd, Boka, – mondta – én már tudom, hogy te mindenre rájöttél. Tudom, -hogy ti itt valamennyien tudjátok, hogy én a vörösingesekhez pártoltam. -Én most nem mint kém jöttem ide, hanem mint jóbarát. - -Csöndesen szólt Boka: - -– Te ide mint jóbarát nem jöhettél. - -Geréb lehorgasztotta a fejét. Arra el volt készülve, hogy gorombáskodni -fognak vele, hogy ki fogják kergetni, de azt nem várta, hogy ilyen -csöndes szomorúsággal fognak vele beszélni. Ez nagyon bántotta. Jobban, -mintha megütötték volna. Most már ő is halkan és szomorúan beszélt: - -– Én azért jöttem, hogy jóvá tegyem a hibámat. - -– Azt nem lehet, – mondta Boka. - -– De én megbántam… nagyon megbántam… és visszahoztam tőlük a -zászlótokat, amit Áts Feri vitt el innen és amit a kis Nemecsek -visszalopott… és amit aztán a Pásztorok kicsavartak a kis Nemecsek -kezéből… - -Ezt mondván, a kabátja alól előhúzta a kis piros-zöld zászlót. Bokának -felragyogott a szeme. A kis zászló meg volt gyűrve, meg volt tépdesve, -látszott rajta, hogy már harcok folytak érette. De éppen ez volt a szép -a kis zászlóban. Rongyos volt, mint egy igazi zászló, amely csaták -hevében rongyolódott el. - -– A zászlót – mondta Boka – majd visszavesszük a vörösingesektől mi -magunk. És ha nem tudjuk visszavenni, akkor már úgyis hiába minden… -Akkor már úgyis elmegyünk innen, szétszóródunk… nem leszünk többé -együtt… De így nem kell a zászló. És te sem kellesz. - -Azzal úgy tett, mintha indulni akarna. Mintha a faképnél akarná hagyni -Gerébet. De ez megfogta a kabátja szélét. - -– János, – mondta elfulladó hangon – én belátom, hogy nagyot vétettem -ellenetek. Én jóvá akarom tenni a hibámat. Bocsássatok meg nekem. - -– Ó, – felelt Boka, – én már megbocsátottam neked. - -– És visszavesztek? - -– Azt már nem. - -– Semmi módon? - -– Semmi módon. - -Geréb elővette a zsebkendőjét és a szeméhez emelte. Boka szomorúan -mondta neki: - -– Ne sírj, Geréb, nem akarom, hogy itt előttem sírj. Menj szépen haza és -hagyj minket békében. Most persze ide jöttél, mert a vörösingeseknél is -elfogyott a becsületed. - -Geréb zsebretette a zsebkendőjét és férfiasnak akart látszani. - -– Hát jó, – szólt – elmegyek. Ti engem már nem láttok többet. De -szavamat adom neked, hogy nem azért jöttem vissza ide, mert a -vörösingesek meggyűlöltek. Más oka volt ennek. - -– Ugyan micsoda? - -– Azt nem mondom meg. Talán még megtudod. De jaj nekem, ha ezt te -megtudod… - -Nagyot nézett erre az elnök: - -– Ezt nem értem. - -– Most nem magyarázom meg, – dadogta Geréb és a kiskapu felé indult. Ott -megállott és visszafordult még egyszer. Ezt mondta: - -– Hiába kérnélek mégegyszer, hogy vegyetek vissza? - -– Hiába. - -– Akkor hát… nem is kérlek. - -Kirohant és becsapta a kis ajtót. Boka egy pillanatig habozott. Életében -először volt kegyetlen valakivel szemben. És már meg is mozdult, hogy -utána menjen, hogy utána kiáltson: «Gyere vissza, de aztán jól viseld -magad!», – mikor hirtelen eszébe jutott egy jelenet. Az a nevetés, -amellyel Geréb a minap elszaladt előle a Pál-utcában. Amikor kinevette -őket. Mikor ott állottak Nemecsekkel a gyalogjáró szélén, szomorúan, -lehorgasztott fővel, a fülükben azzal a gúnyos, kaján nevetéssel, -amellyel Geréb elugrott előlük. - -[Illustration: «János, én belátom, hogy nagyot vétettem.»] - -– Nem, – szólt önmagának – nem hívom vissza. Ez rossz fiú. - -Azzal megfordult, hogy a farakások felé menjen, de meglepetésében meg -kellett állnia. Ott álltak a farakások tetején az összes fiúk, mind, -valamennyien és nézték ezt a jelenetet. Még azok is ott álltak, akik nem -voltak az erődökbe rendelve. Az egész kis hadsereg némán sorakozott fenn -a szabályos fakockákon, egyik se szólt egy szót sem, mindenik -visszafojtott lélekzettel várta, hogy mi fog történni Boka és Geréb -között. És mikor Geréb kiment s Boka a farakások felé indult, az -elfojtott izgatottság kitört és az egész hadsereg hirtelen, egyszerre, -mint egy ember kezdett el éljenezni. - -– Éljen! – hangzott a sok friss gyerekhang a farakások felől és sapkák -repültek a levegőbe. - -– Éljen az elnök! - -S egy rettenetes fütty hasította végig a levegőt, akkora fütty, -amekkorát talán még a gőzmozdony se tud produkálni, ha még úgy -összeszedi is magát. Harsány, diadalmas fütty volt. Persze, hogy -Csónakos füttyentett. És boldogan nézett szét és vigyorogva mondta: - -– Na, soha életemben még nem fütyültem ilyen jóízűet! - -Boka pedig megállott a grund közepén és meghatva, boldogan szalutált a -hadserege felé. Most megint a nagy Napoleonra gondolt. Azt szerette -ilyen nagyon az ő öreg gárdája… - -Mindenki látta a jelenetet és most már mindenki tisztában volt Gerébbel. -Nem hallatszott odáig, hogy a két fiú mit beszélt a kapuban, de látták a -mozdulatokat és ezekből megértettek mindent. Látták Boka elutasító -mozdulatát. Látták, hogy nem adott neki kezet. Látták, amikor Geréb -sírva fakadt s azt is, ahogy elment. Akkor, mikor a kapuban -visszafordult s visszaszólt Bokának, mindnyájan megszeppentek egy kissé. -Ezt suttogta Leszik: - -– Jaj… hátha most megbocsát neki. - -De amikor Geréb mégis elment s látták, hogy Boka tagadólag rázza a -fejét, egyszeribe kitört belőlük a lelkesedés. És felharsant az -«éljen!», mikor az elnök feléjük fordult. Tetszett nekik, hogy az -elnökük nem gyerek, hanem komoly férfi. Szerették volna megölelni és -megcsókolni. De háborús volt az idő, nem lehetett egyebet tenni, mint -kiáltani. Azt aztán meg is tették, teli tüdőből, ahogy csak bírta a -torkuk. - -– Kemény legény vagy, papuskám! – mondta Csónakos büszkén. De meg is -ijedt és kijavította hirtelen: - -– Nem «papuskám»… bocsánat… elnök úr. - -S ezzel megkezdődött a gyakorlat. Harsány vezényszavak hangzottak, -csapatok száguldoztak a farakások közt, erődöket rohantak meg s repültek -a homokbombák jobbra-balra. Minden pompásan ment. A kiosztott szerepet -mindenki jól tudta. S ez nagyra növelte a lelkesedést. - -– Győzni fogunk! – hallatszott mindenünnen. - -– Ki fogjuk őket verni! - -– Össze fogjuk kötözni a foglyokat! - -– Magát Áts Ferit fogjuk elfogni! - -Csak Boka maradt komoly. - -– Ne szálljon a fejetekbe a dicsőség, – mondta nekik. – Majd háború után -legyetek jókedvűek. Most pedig aki akar, haza mehet. Még egyszer mondom: -aki holnap idején nem lesz itt, az szószegő! - -Ezzel vége volt a gyakorlatnak. De nem volt kedve senkinek sem haza -menni. Csoportokra oszlottak és a Geréb-ügyet beszélték meg. - -Barabás rikácsoló hangon kiabált: - -– Gitt-egylet! Gitt-egylet! - -– Mit akarsz? – kérdezték a fiúk. - -– Közgyűlés! - -Kolnaynak eszébe jutott a közgyűlés, melyet az imént megigért s melynek -színe előtt neki tisztázni kellett magát ama vád alól, hogy az egyleti -gittet ki hagyta száradni. Szomorúan nyugodott bele. - -– Hát jó, – mondta – közgyűlés. Kérem a tisztelt tagokat, vonuljunk -félre. - -És a tisztelt tagok, élükön a kárörvendő Barabással, kivonultak a -farakások közűl, előre, a palánk mellé, hogy ott tartsák meg a -közgyűlést. - -– Halljuk, halljuk! – kiabált Barabás. Kolnay pedig hivatalos hangon -szólt: - -– Megnyitom az ülést. Barabás úr jelentkezett szólásra. - -– Khm, khm! – köszörülte a torkát vésztjóslóan Barabás. – Tisztelt -közgyűlés! Az elnök úrnak szerencséje volt, mert a hadgyakorlat miatt -már majdnem elmaradt ez a gyűlés, mely az elnököt le fogja csapni. - -– Ohó! Ohó! – kiáltott az ellenpárt. - -– Nekem hiába ohóznak, – ordított a szónok, – mert én tudom, hogy mit -beszélek! Az elnök úr a gyakorlattal elhalasztotta a dolgot egy kicsit, -de most már nem halaszthatja tovább. Mert most… - -Hirtelen abbahagyta. A palánk kis kapuján erős zörgetés hallatszott s -mostanában nagyon ijedeztek a fiúk minden zörgésre. Nem lehetett tudni, -nem az ellenség jön-e. - -– Ki volt az? – kérdezte a szónok. És mindnyájan figyeltek. - -Most újra hallatszott az erős, türelmetlen zörgetés. - -– Az ajtón zörögnek, – mondta reszkető hangon Kolnay s azzal kinézett a -palánk deszkái közt levő hasadékon. Aztán csudálkozó arccal fordult a -fiúk felé: - -– Egy úr van itt. - -– Egy úr? - -– Igen. Egy szakállas úr. - -– Hát nyisd ki neki. - -Kinyitotta a kaput. Valóban, egy jól öltözött úr lépett be, nagy fekete, -galléros felöltőben. Fekete körszakálla volt és szemüveget viselt. -Megállott a küszöbön és bekiáltott: - -– Ti vagytok a Pál-utcai fiúk? - -– Igen, – felelt az egész gitt-egylet egyszerre. - -Erre bejött a köpönyeges ember és egyszerre szelidebben nézett rájuk. - -– Én a Gerébnek az apja vagyok, – mondta, miközben becsukta maga mögött -a kis kaput. - -Erre csönd lett. Ez már komoly dolog volt, ha Gerébnek az apja jött ide. -Leszik oldalba lökte Richtert: - -– Szaladj, hívd ide Bokát. - -Richter elrohant a gőzfűrész felé, ahol Boka éppen a Geréb viselt -dolgait beszélte el a fiúknak. A körszakállas úr pedig a gitt-egylethez -fordult: - -– Hát miért dobtátok ki innen a fiamat? - -Kolnay állott elő: - -– Mert elárult minket a vörösingeseknek. - -– Kik azok a vörösingesek? - -– Az egy másik csapat fiú, akik a füvészkertbe járnak… de most el -akarják tőlünk venni ezt a helyet, mert nekik nincs lapdaterületük. Ezek -a mi ellenségeink. - -A szakállas ember összeráncolta a homlokát: - -– A fiam most az imént sírva jött haza. Sokáig faggattam, hogy mi baja, -de nem akarta kivallani. Végre aztán, mikor ráparancsoltam, annyit -bevallott, hogy árulással gyanusítják. Hát erre azt mondtam neki: «Én -most veszem a kalapomat és elmegyek azokhoz a fiúkhoz. Beszélni fogok -velük és meg fogom tőlük kérdezni, hogy mi igaz ebből. Ha nem igaz, -akkor én követelni fogom tőlük, hogy bocsánatot kérjenek tőled. Ha -azonban igaz, akkor nagy baj lesz belőle, mert a te apád világéletében -becsületes ember volt és nem fogja tűrni, hogy az ő fia a pajtásainak az -árulója legyen.» Ezt mondtam neki. Hát most itt vagyok és felszólítalak -benneteket, mondjátok meg becsülettel, igaz lelketekre, áruló volt-e -köztetek az én fiam, vagy nem. Nos? - -Néma csönd lett erre. - -– Nos? – ismételte Geréb apja. – Ne féljetek tőlem. Mondjátok meg az -igazat. Nekem tudnom kell, hogy igaztalanul bántottátok-e a fiamat, vagy -hogy büntetést érdemel-e? - -[Illustration: «Hát miért dobtátok ki innen a fiamat?»] - -Nem felelt senki. Nem akarta senki sem elkeseríteni ezt a jónak látszó -köpönyeges embert, aki ilyen nagyon féltékeny a kis gimnazista fia -jellemére. Ez pedig Kolnayhoz fordult: - -– Te mondtad, hogy elárult benneteket. Most neked kell bizonyítanod! -Mikor árult el? Hogy árult el? - -Kolnay hebegett: - -– Én… én… én csak hallottam… - -– Az semmi. Ki az, aki biztosat tud felőle? Ki látta? Ki tudja? - -Ebben a pillanatban feltűnt az erődök alatt Boka meg Nemecsek, Richter -hozta őket. Kolnay föllélekzett. - -– Kérem, – mondta – ott jön… az a kis szőke… az a Nemecsek… az látta. Az -tudja. - -Megvárták, amíg a három fiú a közelükbe érkezett. De Nemecsek egyenest a -kapu felé ment. Kolnay odakiáltott: - -– Boka! Gyertek csak ide! - -– Most nem lehet, – felelt Boka – tessék egy kicsit várni. A Nemecsek -nagyon rosszul van, köhögési rohamot kapott… most haza kell kísérnem… - -A köpönyeges ember, mikor meghallotta a Nemecsek nevét, rákiáltott: - -– Te vagy az a Nemecsek? - -– Igen, – mondta halkan a kis szőke és odament a fekete emberhez. Ez -szigorúan mondta neki: - -– Én a Geréb apja vagyok és azért jöttem ide, hogy megtudjam, áruló-e a -fiam, vagy nem. A pajtásaid azt mondják, hogy te láttad, te tudod. Hát -felelj igaz lelkedre: igaz ez, vagy nem? - -Nemecseknek égett a láztól az arca. Most már komolyan beteg volt. -Lüktetett a halántéka, forró volt a keze. És olyan különös volt -körülötte az egész világ… Ez a szakállas, szemüveges bácsi, aki olyan -szigorúan szólt rá, mint ahogy Rácz tanár úr szokott beszélni a rossz -tanulókkal… ez a sok bámuló fiú… a háború… ez a sok izgalom, minden… és -ez a szigorú kérdés, amely mögött ott volt az is, hogy ha valóban áruló -a Geréb-fiú, akkor nagy baja lesz… - -[Illustration: «Kinek köszönsz?»] - -– Felelj! – sürgette a fekete ember. – Most beszéljetek! Felelj! Áruló -volt? - -És a kis szőke bátran felelt, a láztól piros arccal, a láztól ragyogó -szemmel, csöndesen, mintha ő lett volna a bűnös, aki most bevall -valamit: - -– Nem, kérem. Nem áruló. - -Az apa büszkén fordúlt a többiek felé: - -– Hát akkor hazudtatok? - -A gitt-egylet elképedve állott ott. Egy pisszenés se hallatszott. - -– Haha! – mondta gúnyosan a feketeszakállú ember. – Hát hazudtatok! -Mindjárt tudtam én, hogy az én fiam becsületes gyerek! - -Nemecsek alig állott a lábán. Szerényen kérdezte: - -– Elmehetek? - -A szakállas ránevetett: - -– Elmehetsz, te kis mindentudó! - -És Nemecsek kitámolygott az utcára Bokával. Most már összefolyt a szeme -előtt minden. Most már nem látott semmit. Zűrzavarban táncolt előtte a -fekete ember, az utca, a sok farakás, furcsa szavak zúgtak a fülében. -«Fiúk, az erődökre!» – süvítette egy hang. Majd egy másik hang ezt -mondta: «Áruló a fiam?» És a fekete ember gúnyosan nevetett és nevetés -közben akkorára nőtt a szája, mint az iskola kapuja… és ezen a kapun -Rácz tanár úr jött ki… - -Nemecsek levette a kalapját. - -– Kinek köszönsz? – kérdezte tőle Boka. – Hiszen egy lélek se jár az -egész utcában. - -– Rácz tanár úrnak köszönök, – mondta halkan a kis szőke. - -És Boka sírni kezdett. Sietve vitte, húzta a sötétedő utcán haza a kis -barátját. - -Benn a grundon előállt Kolnay és ezt mondta a fekete embernek: - -– Kérem, ez a Nemecsek egy hazug fráter. Mi árulónak mondtuk ki és -kitagadtuk az egyletből. - -Az apa boldog volt és ráhagyta: - -– Meg is látszik rajta. Sunyi pofa. Rossz a lelkiismerete. - -És boldogan ment haza, megbocsátani a fiának. Az Üllői-út sarkán még -látta, amint Boka Nemecsekkel átbotorkált a klinika előtt a kocsiúton a -túlsó oldalra. De akkor már Nemecsek is sírt, nagyon szomorúan, nagyon -keservesen, az ő közlegényszívének minden mélységes fájdalmával és ebben -a lázas sírásban egyre csak ezt motyogta: - -– Kis betűvel írták a nevemet… kis betűvel írták az én szegény, -tisztességes kis nevemet… - - - - -VII. - -Másnap délelőtt a latin órán olyan nagy volt az izgalom az egész -osztályban, hogy Rácz tanár úr észre is vette. - -A fiúk mozgolódtak a padokban, elbámultak, nem nagyon figyeltek arra, -aki éppen felelt s nemcsak a Pál-utcaiak voltak ilyen rendkívüli -állapotban, hanem a többiek is, mondhatnám: az egész iskola. A nagy -hadikészülődéseknek hamar hírük ment a nagy épületben s még a felső -osztályokba járó fiúk, az úgynevezett hetedisták és nyolcadisták is -nagyon érdeklődtek a dolog iránt. A vörösingesek a józsefvárosi -reáliskolába jártak s így a gimnázium a Pál-utcaiaknak kívánta a -győzelmet. Sőt némelyek egyenesen az iskola becsületét kötötték ehhez a -győzelemhez. - -– Mi van ma veletek? – kérdezte türelmetlenül Rácz tanár úr. – -Mozgolódtok, szórakozottak vagytok, valami máson jár az eszetek! - -De nem nagyon firtatta tovább, hogy mi van a fiúkkal. Megelégedett -azzal, hogy az osztálynak ma nyugtalan napja van. Zsörtölődő hangon -mondta: - -– Persze, itt a tavasz, a golyózás, lapdázás… most nem esik jól az -iskola! Majd adok én nektek! - -De ezt csak mondta. Rácz tanár úr szigorú képű, de szelídlelkű ember -volt. - -– Leülhetsz! – szólt annak, aki felelt és keresgélni kezdett a -noteszében. - -Ilyenkor mindig halálos csönd volt az osztályban. Mindenki -visszafojtotta a lélekzetét, még az is, aki jól el volt készülve és -mereven nézte a tanár ujjait, amelyek lassan forgatták a kis noteszben a -lapokat. A fiúk már azt is tudták, melyiküknek a neve a notesz melyik -lapján van. Mikor a notesz végén lapozott a tanár, az A és B betűsök -lélekzettek fel. Mikor aztán a névsor végéről hirtelen visszafordított -az elejére, akkor meg az R, S, T betűsöknek kerekedett jókedvük. - -Böngészett a névsorban és aztán halkan ezt mondta: - -– Nemecsek. - -– Nincs itt! – harsogta az osztály. És egy hang – egy jól ismert -Pál-utcai hang – hozzátette: - -– Beteg. - -– Mi baja? - -– Meghűlt. - -Rácz tanár úr végignézett az osztályon és csak ennyit mondott: - -– Mert nem vigyáztok magatokra. - -De a Pál-utcaiak összenéztek. Ők jól tudták, hogy hogyan és miért nem -vigyázott magára Nemecsek. Szétszóródva ültek az osztályban, ki az első -padban, ki a harmadikban, sőt Csónakos, mi tagadás, az utolsóban, de -most összenéztek egymásra. Minden arcról le lehetett olvasni, hogy ez a -Nemecsek valami szép dologban hűlt meg. Egyszerűen szólván: a hazáért -hűlt meg szegény Nemecsek, megfürdött vagy háromszor, egyszer -véletlenül, egyszer becsületből, egyszer meg kényszerűségből. És a -világért nem árúlta volna el senki ezt a nagy titkot, pedig most már -mindenki tudta, még a gitt-egylet is. Sőt a gitt-egylet kebelében -mozgalom is indúlt meg az iránt, hogy Nemecsek nevét kitörüljék a fekete -könyvből, csak egyelőre még nem tudtak megegyezni arra nézve, hogy előbb -javítsák-e ki a kis kezdőbetűket nagy kezdőbetűkre s csak azután -törüljék-e ki, avagy hogy kitörüljék minden teketória nélkül. Minthogy -Kolnay, aki még mindig elnök volt, azt mondta, hogy teketória nélkül -kell kitörülni, természetes, hogy Barabás pártot alakított, mely azt -vitatta, hogy előbb vissza kell adni a nevének a becsületet. - -De ez most mellékes kérdés volt. Az érdeklődést a háború kötötte le, -melyet ma délután kellett megvívni. A latin óra után tömegesen jöttek -idegen osztálybeliek Bokához s ajánlkoztak, hogy eljönnek segíteni. Boka -mindenkinek ezt felelte: - -– Nagyon sajnáljuk, de nem fogadhatjuk el. Mi magunk fogjuk -megvédelmezni az országunkat. Ha a vörösingesek talán erősebbek is, mint -mi, majd győzzük mi ügyességgel. Lesz, ahogy lesz, de mi már csak magunk -akarunk harcolni. - -Oly nagy volt az érdeklődés, hogy nemcsak a más osztályok növendékei -jelentkeztek, hanem egy órakor, mikor hazafelé rohantak valamennyien -ebédelni, a törökmézet áruló ember, aki még mindig ott volt a szomszéd -kapualjában, szintén felajánlotta szolgálatait Bokának. - -– Ifiúr, – mondta – ha én odamegyek, egymagam kidobom valamennyit! - -Boka mosolygott: - -– Csak bízza ránk, öregem! - -És sietett hazafelé ő is. Az iskola kapujában az osztálytársak -körülvették a Pál-utcaiakat és mindenféle hasznos tanácsokkal látták el -őket. Még olyanok is akadtak, akik megtanítottak egy-egy Pál-utcait -arra, hogy hogyan kell gáncsot vetni. Mások kémeknek ajánlkoztak. Ismét -mások arra kérték őket, hogy legyen szabad végignézniük a küzdelmet. De -erre sem kapott engedelmet senki. Boka szigorú rendelete az volt, hogy a -harc megkezdésekor a kaput be kell csukni s csak akkor kell a -kapuőröknek megint kinyitni a kaput, mikor már kifelé szorítják az -ellenséget. - -De mindez csak néhány percig tartott. A fiúk elszéledtek, mert pontban -két órakor már a grundon kellett lenniük. És egynegyed kettőkor már -néptelen volt a gimnázium tájéka, a törökmézes is csomagolt és csak az -iskolaszolga pipált csöndesen a kapu előtt, miközben néhányszor gúnyosan -szólt rá a törökmézes emberre: - -– Na, a maga élete se lesz hosszú itt a szomszédban. Eltiltjuk innen -azzal a sok szeméttel! - -Amire a törökmézes nem is felelt, csak a vállát vonta. Ő nagy úr volt, -neki piros fez volt a fején, ő holmi iskolaszolgával szóba se állott. -Különösen ilyenkor, mikor érezte, hogy annak a holmi iskolaszolgának van -igaza. - -És pont két órakor, mikor Boka, fején a Pál-utcaiak színeit viselő -piros-zöld sapkával, megjelent a grund kapujában, katonás sorban állott -a telek közepén az egész hadsereg. Ott volt mind egy szálig az egész -társaság, csak egyetlenegy tagja hiányzott: Nemecsek, aki betegen feküdt -otthon. Így történt, hogy a Pál-utcaiak hadserege a csata napján, éppen -a csata napján közlegény nélkül maradt. Aki ott volt, mind hadnagy, -főhadnagy, kapitány volt. - -Maga a közlegény: maga a tulajdonképpeni hadsereg otthon feküdt a -Soroksári-utca egyik kertes kis házában, annak is egy csöpp kis ágyában, -betegen. - -Boka rögtön munkához kezdett. Katonás hangon kiáltotta: - -– Vigyázz! - -Mind haptákba állottak. Boka harsányan szólt: - -– Ezennel tudatom veletek, hogy leteszem az elnöki rangot, mert ez csak -békés időben jó. Most hadiállapot van, tehát fölveszem a tábornoki -címet. - -Mind nagyon meg voltak hatva ebben a pillanatban. És valóban, fölemelő, -szinte történelmi pillanat volt az, mikor a háború napján, a legnagyobb -veszedelem idején, Boka fölvette a tábornoki címet. - -Majd hozzátette: - -– És most utóljára elmondom a haditervet, hogy aztán semmi félreértés ne -legyen. - -El is mondta s ámbátor már mindenki könyv nélkül tudta a hadiparancs -minden szavát, feszülten figyeltek. - -És mikor vége volt, csak ennyit vezényelt a tábornok: - -– Mindenki a helyére! - -Hirtelen eloszlott a sor, csak Csele, az elegáns Csele maradt Boka -mellett, aki a beteg Nemecsek helyett a hadsegédi tisztet teljesítette. -Az oldalán sárgaréz-trombita függött, amit közös költségen vettek egy -forint negyven krajcárért, mely összegben benne van a gitt-egyletnek -egész, huszonhat krajcárra rúgó vagyona is, amelyet a hadvezér -hadicélokra egyszerűen lefoglalt. - -[Illustration: «Ezennel tudatom veletek…»] - -Szép kis postástrombita volt s ha belefújtak, épp úgy hangzott, mint a -katonák trombitája. Mindössze csak három jelzés volt a trombitával. Az -egyik azt jelentette, hogy jön az ellenség, a másik rohamot jelentett s -a harmadiknak az volt a jelentősége, hogy mindenki siessen a -tábornokhoz. Ezeket a jelzéseket még a tegnapi gyakorlaton megtanulták a -fiúk. - -Az őrszem, aki kötelességéhez híven fölmászott a palánk tetejére és a -jobb lábát kilógatta a Pál-utcára, bekiáltott: - -– Tábornok úr! - -– No, mi az? - -– Jelentem alássan, egy cseléd akar bejönni a grundra egy levéllel. - -– Kit keres? - -– Azt mondja, hogy a tábornok urat keresi. - -Boka odament a palánkhoz: - -– Nézd meg jól, hogy nem valami vörösinges-e, aki női ruhába öltözött, -hogy kémkedni jőjjön ide. - -Az őrszem kihajolt az utcára, úgy, hogy majdnem kipottyant. Aztán -jelentette: - -– Tábornok úr, jelentem alássan, jól megnéztem. Igazi hölgy. - -– Nohát, ha igazi hölgy, akkor bejöhet. - -És ment ajtót nyitni neki. Az igazi hölgy bejött és szétnézett a -grundon. Valóban igazi hölgy volt. Kendő nélkül, csak úgy papucsban -szaladt ide, úgy, ahogy épp a konyhát felmosta. - -– A Geréb úréktól hozom ezt a levelet, – mondta. – Az ifiúr azt mondta, -hogy nagyon sürgős és hogy válasz van rá… - -Boka felbontotta a levelet, mely «Nagyreményű Boka elnök úrnak» volt -címezve és tulajdonképpen nem is levél volt, hanem valóságos paksaméta. -Volt abban mindenféle papiros: irkapapír, levélpapír, a nővére -levélpapirosának egy darabja, árkuspapír, mindenféle, végesvégig -teleírva nagy ákombákom betűkkel s pontosan megszámozva minden oldal. -Elolvasta. A levélben ez volt: - -«_Kedves Boka!_ - -Én ugyan tudom, hogy még levélben sem szívesen állasz velem szóba, de -ezt az utolsó dolgot még megpróbálom, mielőtt végleg szakítanék veletek. -Most már nemcsak azt látom be, hogy én hibáztam, hanem azt is belátom, -hogy ti ezt nem érdemeltétek tőlem, mert olyan gyönyörűen viseltétek -magatokat az apámmal szemben, különösen Nemecsek, aki letagadta, hogy én -elárúltalak benneteket. Az apám olyan büszke volt, amiért nem bizonyúlt -rám az árulás, hogy még aznap megvette nekem a «Lángbaborúlt -szigettenger»-t Verne Gyulától, amit már régen kértem, csakhogy -kiengeszteljen. Én a könyvet rögtön elvittem ajándékba Nemecseknek, -pedig még nem is olvastam, pedig nagyon szerettem volna olvasni, pedig -az apám másnap kérdezte: «Hol a könyv, te csirkefogó?» és pedig én erre -nem is tudtam semmit felelni, mire az apám azt mondta: «Haszontalan, már -el is adtad az antikvárnak, megállj, soha többé nem kapsz tőlem semmit!» -– és már meg is kezdte, mert nem kaptam ebédet, de nem bánom, ha a -szegény Nemecsek ártatlanúl szenvedett énmiattam, most én is szívesen -szenvedek ártatlanúl egy kicsit őmiatta. De ezt csak mellékesen írom -neked, mert nem ez a fődolog, amit mondani akarok. Tegnap az iskolában, -ahol nem is beszéltetek velem, azon gondolkoztam, hogy hogyan tehetném -jóvá a hibámat. És végre ki is találtam a módját. Gondoltam: épp úgy -fogom jóvá tenni, ahogy elkövettem. Ezért aztán mindjárt ebéd után, -mikor tőletek szomorúan elmentem, mert te nem akartál visszavenni, -egyenesen kimentem a füvészkertbe, hogy nektek valamit megtudjak. -Utánoztam a Nemecseket, mert fölmásztam a szigeten ugyanarra a fára, -amelyiken ő gubbaszkodott egyszer egész délután, persze még akkor, mikor -senki se volt a szigeten a vörösingesek közűl. Végre úgy négy órakor -megjöttek és engem nagyon szidtak, amit igen jól hallottam a fáról, de -most már nem bántam, mert magam is a Pál-utcainak éreztem megint -magamat, akárhogy dobtatok is ki, mert a szívemet nem dobhattátok ki, -mert azzal tiveletek érzek és nem bánom, ha ki is röhögsz, de majdnem -sírtam örömömben, mikor Áts Feri azt mondta, hogy: «ez a Geréb azért -közéjük tartozik, ez nem igazi áruló, mert úgy látszik, hogy eddig is a -Pál-utcaiak küldték ide közénk kémkedni». És nagy gyűlést tartottak és -én minden szóra figyeltem. Azt mondták, hogy miután Nemecsek mindent -kikémlelt, most már nem jöhetnek ma harcolni, mert ti el vagytok -készülve. Hanem elhatározták, hogy csak holnap lesz a harc. De még -valami nagy ravaszságot is eszeltek ki és erről olyan csöndesen -beszéltek, hogy nekem két ággal lejebb kellett másznom a fán, hogy -hallhassam, mit beszélnek. Mikor így lemásztam egy kicsit, meghallották -a zörgést és a Vendauer azt mondta: «Talán megint a fán van az a -Nemecsek?» De ez csak vicc volt, mert szerencsére föl se néztek a fára -és ha föl is néztek volna, nem láttak volna meg, mert oly sűrű volt már -a lomb a fán. Hát azt határozták el, hogy azért holnap ugyanúgy fognak -támadni, mint ahogy te tudod, ahogy Nemecsek kihallgatta. Mert az Áts -Feri azt mondta: «Ezek most azt hiszik, hogy mert a Nemecsek mindent -hallott, mi meg fogjuk változtatni a haditervet. De mi nem változtatjuk -meg, éppen azért, mert ők már másképp várnak bennünket.» Ezt határozták -el. Aztán gyakorlatoztak és én fél hétig gubbaszkodtam a legnagyobb -veszedelemben a fán, hiszen képzelheted, mi történt volna, ha véletlenül -észrevesznek. Alig bírtam már a kezemmel tartani magamat és ha fél -hétkor nem mentek volna el, valószínűleg úgy elgyöngűltem volna már a -fáradságtól, hogy lepottyantam volna közibük, mint egy érett barack, -arról a nagy fáról, pedig én nem vagyok barack és pedig az nem is -barackfa. De ez csak vicc, mert a fő az, amit az előbbiekben írtam. Fél -hétkor aztán, mikor üresen maradt a sziget, én is lemásztam a fáról és -haza mentem és vacsora után, egy szál gyertya mellett kellett a latint -tanulnom, mert az egész délutánt elvesztettem. Kedves Boka, én most már -csak egyre kérlek tégedet. Légy szíves és hidd el, hogy igaz, amit írtam -és ne hidd, hogy ez csak hazugság és hogy én titeket félre akarlak -vezetni, mint vörösinges kém. Én ezt azért írom, mert vissza akarok -kerűlni hozzátok, és ki akarom érdemelni hogy bocsássatok meg nekem. Én -nektek hű katonátok leszek, még azt se bánom, ha a főhadnagyi rangról -lecsapsz, mert én szívesen megyek vissza mint közlegény, most úgy sincs -nálatok közlegény, mert a Nemecsek beteg és csak a Janó kutyája az -egyetlen közlegény, de az is inkább hadikutya és én legalább fiú vagyok. -Ha most még az egyszer megbocsátasz nekem és visszaveszel engem, akkor -én már ma eljövök és a csatában veletek fogok harcolni és a harc hevében -fogom magamat úgy kitűntetni, hogy ezáltal minden hibámat jóváteszem. -Kérlek szépen, üzenj a Marival, hogy jőjjek-e vagy ne jőjjek és ha azt -üzened, hogy jőjjek, akkor rögtön jövök is, mert amíg a Mari tenálad -bent van a grundon ezzel a levéllel, addig én itt állok a Pál-utca 5. -sz. alatt a kapu aljában és várom a feleletet. Maradok hű barátod - -_Geréb_.» - -Mikor Boka a végére ért ennek a levélnek, úgy érezte, hogy Geréb nem -hazudik s hogy annyira megjavúlt, hogy érdemes visszavenni. Magához -intette tehát a hadsegédjét, Cselét. - -– Hadsegéd, – mondta neki – fújja meg a harmadik számú trombitajelet, -amely azt jelenti, hogy mindenki jőjjön a tábornokhoz. - -– Mi a válasz, kérem? – kérdezte a Mari. - -– Maga várjon egy kicsit, Mari, – felelt parancsoló hangon a tábornok. - -És megharsant a kis trombita, melynek éles hangjára bátortalanul -bukkantak elő a fiúk a farakások közül. Nem értették, hogy mi ez, hogy -miért hívja őket a trombita a tábornokhoz. De miután látták, hogy Boka -nyugodtan áll a helyén, előmerészkedtek s egy perc múlva ismét ott -állott a tábornok előtt az egész hadsereg, katonás rendben. Boka -felolvasta nekik a levelet és megkérdezte tőlük: - -– Visszavegyük? - -És a fiúk, mi tagadás, jó fiúk voltak. Valamennyien egyszerre ezt -válaszolták: - -– Vissza. - -Boka pedig a cselédhez fordult és így szólt: - -– Mondja meg, hogy jőjjön ide. Ez a válasz. - -Mari bámulta az egész dolgot, a hadsereget, a piros-zöld sapkákat, a -fegyvereket… De aztán kipöndörült a kis kapun. - -– Richter! – kiáltott Boka, mikor magukra maradtak. Richter kilépett a -sorból. - -– Melléd fogom rendelni Gerébet, – mondta a tábornok – és te fogsz rá -vigyázni. Ha az első gyanús jelet észreveszed, azonnal megfogod és -bezárod a kunyhóba. Nem hiszem, hogy erre kerül a sor. De azért mindig -jó egy kis óvatosság. Pihenj! Ma nem lesz csata, mint a levélből is -láthatjátok. Mindaz, amit mára terveztünk, holnapra marad. Ha ők nem -változtatnak haditervet, hát nálunk is minden a régiben marad. - -Épp folytatni akarta, mikor a kaput, amelyet a szolgálólány után nem -zárt be senki, most berúgta valaki s Geréb ugrott be rajta ragyogó -arccal, boldogan, mint aki az igéret földjére végre beteheti a lábát. De -mikor az egész hadsereget meglátta, elkomolyodott. Odalépett Bokához és -általános figyelem közepette sapkájához emelte a kezét. A Pál-utcaiak -piros-zöld sapkája volt a fején. - -Szalutált és ezt mondta: - -– Tábornok úr, jelentkezem! - -– Jó, – mondta Boka minden ceremónia nélkül. – Richter mellé vagy -beosztva, egyelőre mint közlegény. Majd meglátom, hogy viseled magad a -csata napján és akkor visszakaphatod a rangodat. - -Azzal a hadsereg felé fordult: - -– Tinektek pedig valamennyiőtöknek a legszigorúbban megtiltom, hogy -Gerébbel az ő hibájáról beszéljetek. Ő jóvá akarja tenni a bűnét, mi -pedig megbocsátunk neki. Senki egyszóval ne bántsa, hibáját a szemére ne -vesse. És őneki is megtiltom, hogy erről beszéljen, mert ez most be van -fejezve. - -Néma csönd lett erre. A fiúk megint ezt mondták magukban: «Mégis csak -okos fiú ez a Boka, megérdemli, hogy ő legyen a tábornok.» - -S azzal Richter rögtön magyarázni is kezdte Gerébnek, hogy a csatában mi -lesz a dolga holnap. Boka Cselével beszélgetett. S amint így csöndesen -diskuráltak, az őrszem, aki még mindig a palánk tetején lovagolt, -egyszerre csak bekapta a jobb lábát, amelyet eddig kilógatott az utcára. -Az arca rémült kifejezést öltött s ijedten dadogta: - -– Tábornok úr… az ellenség jön! - -Boka mint a villám ugrott a kapuhoz és bereteszelte. Mindenki Gerébre -nézett, aki halálsápadtan állt Richter mellett. Boka haragosan kiáltott -rá: - -– Hát mégis hazudtál?! Megint hazudtál?! - -Geréb a meglepetéstől nem tudott felelni. Richter megkapta a karját. - -– Mi ez?! – ordított Boka. - -Erre aztán nagynehezen dadogott valamit Geréb: - -– Talán… talán észrevettek fönn a fán… és így akartak félrevezetni… - -Az őrszem kinézett az utcára s aztán leugrott a palánkról, fölkapta a -fegyverét és a sorba állott a többiekhez. - -– Jönnek a vörösingesek, – mondta. - -Boka a kapuhoz ment és kinyitotta. Bátran kiállott a kapu elé, az -utcára. Valóban, jöttek a vörösingesek. De csak hárman voltak. A két -Pásztor jött, meg Szebenics. És amikor Bokát meglátták, Szebenics egy -kis fehér zászlót húzott elő a kabátja alól és azzal integetett Boka -felé. Már messziről kiáltotta: - -[Illustration: «Tábornok úr, az ellenség jön.»] - -– Követek vagyunk! - -Boka visszament a grundra. Szégyelte magát Geréb előtt egy kicsit, -amiért ilyen hirtelen meggyanusította. Odaszólt Richternek: - -– Bocsásd el. Csak követek jönnek, fehér zászlóval. Bocsáss meg, Geréb. - -Geréb, szegény, föllélekzett. Már majdnem belekerült a csávába, -ártatlanul. De az őrszem kikapott. - -– Te pedig – kiáltott rá Boka – jól nézd meg, hogy mi van, mielőtt tüzet -kiabálsz. Adta ijedős csacsija! És vezényelt: - -– Hátra, mindenki, a farakások közé. Velem nem marad itt más, csak Csele -meg Kolnay. Indúlj! - -A hadsereg katonás léptekkel ment el és nemsokára eltünt a farakások -mögött, Gerébbel együtt. Épp akkor tűnt el az utolsó piros-zöld sapka, -mikor a kapun zörgettek a követek. A hadsegéd ajtót nyitott nekik. -Bejöttek. Mind a háromnak vörös inge és vörös sapkája volt. -Fegyvertelenül jöttek és Szebenics magasra tartotta a fehér zászlót. - -Boka tudta, mi illik ilyenkor. Fogta a lándzsáját és a palánkhoz -támasztotta, hogy őneki se legyen fegyvere. Kolnay és Csele szó nélkül -követték a példáját, sőt Csele odáig ment a buzgóságban, hogy még a -trombitát is letette a földre. - -Az idősebbik Pásztor lépett elő: - -– Hadvezér úrhoz van szerencsém? - -Csele felelt: - -– Igen. Ő a tábornok. - -– Mi követségbe jöttünk, – mondta Pásztor, – és én vagyok a követség -vezére. Azért jöttünk, hogy hadvezérünk, Áts Ferenc nevében megizenjük a -háborút. - -Mikor a vezér nevét említették, az egész követség szalutált. Bokáék is a -sapkájukhoz emelték a kezüket udvariasságból. Pásztor folytatta: - -– Nem akarjuk meglepni az ellenfelet. Mi pontban fél háromkor jövünk -ide. Ezt akartuk mondani. Kérjük a választ. - -Boka érezte, hogy ez nagyon fontos pillanat. Kissé reszketett a hangja, -mikor felelt: - -– A hadizenetet elfogadjuk. Valamire nézve azonban meg kell állapodnunk. -Én nem akarom, hogy ebből verekedés legyen. - -– Mi sem akarjuk, – szólt komoran Pásztor és ahogy szokta, mellének -szegte a fejét. - -– Én azt akarom, – folytatta Boka, – hogy mindössze háromféle harcolási -mód legyen. Homokbombák, szabályszerű birkózás és lándzsavívás. Tudják -jól a szabályokat, ugy-e? - -– Igen. - -– Akinek mind a két válla érinti a földet, az le van győzve és többé nem -birkózhatik. De azért szabad a másik két módon harcolnia. Beleegyeznek? - -– Bele. - -– A lándzsával pedig sem verekedni, sem szúrni nem szabad. Vívni kell. - -– Úgy van. - -– És kettő egy ellen nem támadhat. De csapatok csapatok ellen -támadhatnak. Elfogadják? - -– Elfogadjuk. - -– Akkor nincs több mondanivalóm. - -Szalutált. És Csele meg Kolnay is haptákba állván, szalutált. A követség -viszonozta a tisztelgést és Pásztor ismét megszólalt: - -– Még valamit kell kérdeznem. A vezérünk azzal is megbízott, hogy -kérdezősködjünk, mi van Nemecsekkel. Azt hallottuk, hogy beteg. És ha -beteg, akkor arra is megbízásunk van, hogy meglátogassuk, mert olyan -bátran viselkedett a multkor nálunk, hogy mi az ilyen ellenséget nagyon -becsüljük. - -– A Rákos-utcában lakik, a harmadik szám alatt. Nagyon beteg. - -Erre néma tisztelgés következett. Szebenics ismét magasra emelte a -zászlót, Pásztor elkiáltotta magát: «Indúlj!» – és a követség kivonúlt a -kapun. Még hallották az utcáról a kis trombita harsogását, mellyel a -tábornok ismét maga köré hívta a hadsereget, hogy a történteket elmondja -nekik. - -A követség pedig sietve masirozott a Rákos-utca felé. Az előtt a ház -előtt, amelyben Nemecsek lakott, megállottak. A kapuban állt egy kis -lány, attól megkérdezték: - -– Lakik itt a házban bizonyos Nemecsek? - -– Igen, – mondta a kis lány és odavezette őket a szegényes földszinti -lakáshoz, melyben Nemecsek lakott. Az ajtó mellett kis kékre mázolt -pléhtábla volt, ezzel a felírással. «Nemecsek András, szabó.» - -Beléptek, köszöntek. Elmondták, miért jöttek. A Nemecsek anyja, egy -szegény, sovány kis szőke asszony, aki nagyon hasonlított a fiához – -vagy jobban mondva: akihez nagyon hasonlított a fia – bevezette őket a -szobába, ahol a közlegény az ágyban feküdt. Szebenics itt is magasra -emelte a fehér zászlót. És itt is Pásztor lépett elő: - -– Áts Ferenc üdvözletét küldi neked és kívánja, hogy gyógyulj meg. - -A kis szőke, aki sápadtan, borzas fejjel feküdt a párnán, erre a szóra -felült az ágyban. Boldogan mosolygott és ez volt az első kérdése: - -– Mikor lesz a háború? - -[Illustration: «Mikor lesz a háború?»] - -– Holnap. - -Erre elszomorodott. - -– Akkor én még nem lehetek ott, – mondta bánatosan. - -De a követség erre nem felelt. Sorra kezet fogtak Nemecsekkel és a -komor, vad-arcú Pásztor elérzékenyülve szólt: - -– Nekem pedig bocsáss meg. - -– Megbocsátok, – mondta csöndesen a kis szőke és köhögni kezdett. -Visszafordult a párnára és Szebenics megigazította a feje alatt a -párnát. Aztán azt mondta Pásztor: - -– Na most megyünk. - -Megint fölemelte a zászlótartó a fehér zászlót és mind a hárman kimentek -a konyhába. Ott a Nemecsek anyja sírva mondta: - -– Ti mind… ti mind olyan derék jó fiúk vagytok… hogy így szeretitek az -én szegény kis fiamat. Ezért… ezért… mind a hárman kaptok most egy -csésze csokoládét… - -A követség tagjai egymásra néztek. A csokoládé csábító dolog volt. De -azért mégis előlépett Pásztor és most az egyszer nem hajtotta a mellére, -hanem fölemelte szép barna fejét és büszkén mondta: - -– Nekünk ezért nem jár csokoládé. Indúlj! - -És kimasiroztak. - - - - -VIII. - -Gyönyörű tavaszi nap volt a háború napja. Reggel esett az eső és az -iskolában, szünet alatt a fiúk szomorúan néztek ki az ablakon. Azt -hitték, az eső el fogja verni az egész csatát. De dél felé szépen -elállott az eső és kitisztult az ég. Egy órakor már ragyogott az édes -tavaszi napsugár, fölszikkadt a kövezet s mikor a fiúk hazamentek az -iskolából, megint meleg volt és friss illatokat hozott a szellő a budai -hegyekről. Ez volt a legszebb csataidőjárás, amit csak kívánni lehetett. -Az erődökben felhalmozott homok megázott, de meg is száradt egy kicsit -délutánra. A bombák így használhatóbbak voltak. - -Nagy volt a szaladás egy órakor. Rohant haza mindenki és már háromnegyed -kettőkor a grundon zsibongott a hadsereg. Némelyiknek még a zsebében -volt az ebédről maradt kenyér, onnan eszegette. De most már nem volt oly -nagy az izgalom, mint tegnap. Tegnap még nem tudták, mi lesz. De a -követek megjelenése eloszlatta az izgatottságot, melynek helyébe a -komoly várakozás lépett. Most már tudták, mikor jönnek és tudták, milyen -lesz a harc. Forrott valamennyiben a harckészség és már szerettek volna -az ütközet hevében lenni. Az utolsó félórában azonban változtatást tett -Boka a haditerven. Mikor a fiúk összegyülekeztek, meglepetve látták, -hogy a 4-ik és 5-ik erőd előtt nagy és mély árok húzódik. Az ijedősebbek -rögtön arra gondoltak, hogy ezt az ellenség csinálta és megrohanták -Bokát: - -– Láttad azt az árkot? - -– Láttam. - -– Ki csinálta? - -– Janó csinálta, ma hajnalban, az én megrendelésemre. - -– Minek ez? - -– Ezzel megváltozik a haditerv egy része. - -Megnézte a jegyzeteit és előhívta az A és B zászlóalj parancsnokait: - -– Látjátok azt az árkot? - -– Látjuk. - -– Tudjátok mi a sánc? - -Nem nagyon tudták. - -– A sánc – mondta Boka – arra való, hogy a sereg meghúzódjék benne, el -legyen rejtve az ellenség elől s csak a kellő pillanatban kezdje el a -harcot. A haditerv megváltozik, mert ti nem a Pál-utcai kapunál fogtok -állani. Rájöttem, hogy ez nem jó. Ti mind a két zászlóaljjal a -sáncárokban fogtok elbújni. Mikor az ellenségnek ez a része bejön a -Pál-utcai kapun, az erődök azonnal megkezdik a bombázást. Az ellenség az -erődök felé megy, mert nem látja a farakás tövében a sáncot. Mikor öt -lépésnyire van a sánctól, ti kidugjátok az árokból a fejeteket és onnan -hirtelen bombázni kezditek őket homokkal. Az erődök közben egyre tovább -tüzelnek. Ekkor ti kirohantok a sáncból és rávetitek magatokat az -ellenségre. Nem kergetitek őket rögtön a kapu felé, hanem megvárjátok, -míg mi végzünk a Mária-utcai résszel és csak mikor én rohamot fuvatok, -akkor kergessétek őket a kapu felé. Mire mi a Mária-utcai részt -beszorítottuk a kunyhóba, az 1-ső és 2-ik erőd legénysége átrohan a -többi erődbe és a mi Mária-utcai seregünk a ti segítségetekre jön. Tehát -ti csak feltartóztatjátok őket. Értitek? - -– Hogyne. - -– És ekkor fuvatom a rohamot. Ekkor már kétszerannyian leszünk, mint ők, -mert az ő seregük fele akkor már a kunyhóban lesz. És a törvények -szerint csapattámadásnál nem baj, ha többen vagyunk. Csak a személyes -támadásnál nem szabad kettőnek egy ellen menni. - -Mikor ezt mondta, Janó odament a sánchoz és megigazgatta néhány -kapavágással. Aztán még egy talicska homokot öntött be. - -Az erődök legénysége ezalatt serényen munkálkodott, sürgött-forgott a -farakások tetején. Az erődök úgy voltak csinálva, hogy a fahasábok közül -csak a fejük látszott ki a fiúknak. Le-lehajoltak, eltüntek, majd újra -felbukkantak. Csinálták a homokbombákat. Minden erőd fokán kicsiny -piros-zöld zászlót lengetett a szél, csak a sarkon levő, harmadik számú -erődről hiányzott a zászló. Ez a hiányzó zászló volt az, amit Áts Feri -annak idején elvitt. Ennek a helyébe nem tűztek másikat, mert ezt a -csatában akarták visszafoglalni. - -Igen ám, de még emlékezhetünk rá, hogy ez a sok viszontagságon átment -zászló legutóbb Gerébnél volt. Először Áts Feri vitte el s a -vörösingesek elrejtették a füvészkerti romban. Onnan elvitte Nemecsek, -akinek az apró lábnyomait a porban fölfedezték. Amaz emlékezetes estén, -amikor egyszerre csak a vörösingesek közé pottyant a kis szőke a fáról, -a Pásztorok kicsavarták a kezéből és ismét visszakerült a tomahawkok -közé, a vörösingesek titkos fegyvertárába. Onnan legutóbb Geréb hozta -el, hogy kedveskedjék vele a Pál-utcaiaknak. De már akkor megmondta -Boka, hogy nekik visszalopott zászló nem kell. Ők becsülettel akarják -visszaszerezni a zászlót. - -Tehát tegnap, alig hogy eltávozott birodalmukból a vörösinges -küldöttség, egy Pál-utcai küldöttség kelt útra a zászlóval a füvészkert -felé. - -A füvészkertben épp nagy haditanács volt, mikor odaértek. Csele vezette -a követeket, akik ketten voltak: Weisz és Csónakos. Cselénél fehér -zászló volt s a piros-zöld zászlót újságpapirosba göngyölve vitte Weisz. - -Az őrök elibük álltak a fahídon: - -– Állj, ki vagy? - -Csele kihúzta a kabátja alól a fehér zászlót és magasra emelte. De -szólni – egy szót se szólt. Az őrök nem tudták, ilyenkor mi a szokás. -Hát bekiáltottak a szigetre: - -– Huja! Hopp! Idegenek vannak itt! - -Erre Áts Feri ment ki a hídra. Ő már tudta, mit jelent a fehér zászló. -Beeresztette a követeket a szigetre. - -– Követségbe jöttetek? - -– Igen. - -– Mit akartok? - -Csele előlépett: - -– Visszahoztuk ezt a zászlót, amit elvettetek tőlünk. Már nálunk volt, -de nekünk így nem kell. Hozzátok magatokkal holnap a csatába és ha el -tudjuk venni tőletek, akkor elvesszük. Ha nem, akkor a tiétek marad. Ezt -üzeni a tábornokom! - -Intett Weisznek, aki nagy komolyan csomagolta ki a papirból a zászlót s -mielőtt átadta volna, megcsókolta. - -– Szebenics fegyvertáros! – kiáltott Áts. - -– Nincs itt! – hangzott a sűrűből. - -Csele megszólalt: - -– Épp most volt nálunk követségben. - -– Igaz, – mondta Áts Feri, – ezt elfelejtettem. Hát jőjjön elő a -helyettes-fegyvertáros. - -Egy bokor ágai széthajoltak és a kis fürge Wendauer jelent meg a vezér -előtt. - -– Vedd át a követektől a zászlót – mondta – és tedd el a fegyvertárba. - -Azzal a követekhez fordult: - -– A zászlót a csatában Szebenics fegyvertáros fogja vinni. Ez a -válaszom. - -Csele ismét fel akarta emelni a fehér zászlót annak jeléül, hogy -elmennek, mikor megint megszólalt a vörösinges vezér: - -– A zászlót – mondta – valószínűleg Geréb vitte vissza hozzátok. - -Csönd volt. Nem felelt senki. - -Áts megkérdezte: - -– Geréb volt? - -Csele haptákba vágta magát: - -– Erre nincs megbízásom! – mondta katonásan, aztán rákiáltott a -legényeire: – Vigyázz! In–dúlj! - -És otthagyta a vezért. Nem hiába mondták Cseléről, hogy gigerli, nem -hiába volt elegáns fiú Csele, meg kell neki adni, hogy ezt katonásan -csinálta. Nem volt hajlandó elárulni az ellenségnek senkit, még az -árulót sem. - -És Áts Feri e pillanatban egy kicsit le volt főzve. Wendauer ott állott -a zászlóval és bámult. Aztán dühösen kiáltott rá a vezér: - -– Mit bámészkodol itten!? Vidd a zászlót a helyére! - -Wendauer elkullogott és közben azt gondolta: «Mégis csak nagyszerű fiúk -ezek a Pál-utcai fiúk! Ime, ez már a második közülük, aki lefőzte a -rettenetes Áts Ferit!» - -Így került vissza hozzájok a zászló. És ezért nem volt zászló a harmadik -számú erődön. - -Az őrszemek már fenn ültek a palánkon. Az egyik a Mária-utcai palánk -tetején lovagolt, a másik a Pál-utcain. A farakások közül, a siető, -sürgő-forgó, rendezkedő csoportból elősietett Geréb. Boka elé állt és -összecsapta a sarkát: - -– Tábornok úrnak alásan jelentem, egy kérésem volna. - -– Mi az? - -– Tábornok úr ma azt parancsolta nekem, hogy a 3-ik erődbe menjek -vártüzérnek, mert az a sarkon van és a legveszélyesebb. Meg azért is, -mert arról hiányzik a zászló, amit én már egyszer elhoztam ide. - -– Igen. És mit akarsz? - -– Azt akarom kérni, hogy még ennél is veszedelmesebb helyre jussak. Már -cseréltem is Barabással, aki a sáncba van rendelve. Ő jó dobó, neki -hasznát lehet venni az erődben. Én meg nyiltan akarok harcolni, a -sáncból, az első sorban. Tessék ezt megengedni. - -Boka végignézett rajta: - -– Mégis derék fiú vagy, Geréb. - -– Megengedi? - -– Meg. - -Geréb szalutált, de ott maradt a tábornok előtt. - -– No, mit akarsz még? – kérdezte ez tőle. - -– Csak azt akarom mondani, – válaszolt kissé zavartan a vártüzér, – hogy -örültem, amiért azt mondtad: «derék fiú vagy, Geréb». De nagyon fájt, -hogy így mondtad: «_mégis_ derék fiú vagy, Geréb.» - -Boka mosolygott: - -– Erről nem tehetek. Ennek te vagy az oka. De most ne érzékenykedjél. -Hátra arc, indúlj. Eredj a helyedre. - -És Geréb elmasirozott. Örömmel bújt be a sáncba és rögtön hozzá kezdett -a nedves homokból való bombagyártáshoz. A sáncból pedig egy maszatos -alak mászott ki. Barabás volt. Odakiáltott Bokának: - -– Megengedted? - -– Meg! – kiáltott vissza a tábornok. - -Szóval még nem nagyon hittek ennek a Gerébnek. Így jár az, aki hűtlen -volt. Ellenőrzik még akkor is, amikor igazat mond. De a tábornok szava -ezt a kétséget is eloszlatta. Barabás felmászott a sarok-erődre s -lehetett látni alúlról, amint az erőd parancsnokánál szalutálva -jelentkezett. De a következő pillanatban már mind a kettő lekapta buksi -fejét a bástya mögé. Dolgoztak ők is. Gúlákba rakták a bombákat. - -Így telt néhány perc. A fiúk szemében néhány óra volt ez a néhány perc -és a türelmetlenség annyira fokozódott, hogy ilyen kiáltások -hallatszottak: - -– Talán meggondolták? - -– Megijedtek! - -– Cselt főztek ki! - -– Nem jönnek! - -Két óra után néhány perccel a hadsegéd benyargalta az összes -hadállásokat azzal a paranccsal, hogy minden piszmogásnak vége legyen, -mindenki vágja magát «Vigyázz»-ba, mert a tábornok megtartja az utolsó -szemlét. És mikor a hadsegéd az utolsó hadállásnál jelentette ezt, az -elsőnél már megjelent Boka, némán, szigorúan. Előbb a Mária-utcai -sereget nézte meg. Ott minden rendben volt. A két zászlóalj mereven állt -a nagy kaputól jobbra-balra. A parancsnokok előléptek. - -– Rendben van, – mondta Boka. – Tudjátok a kötelességteket? - -– Tudjuk. Futást színlelünk. - -– Aztán… hátba! - -– Igenis, tábornok úr. - -Majd a kunyhót vizsgálta meg. Az ajtót kinyitotta és a nagy rozsdás -kulcsot kivülről dugta be a zárba. Meg is forgatta benne, hogy jár-e. -Aztán az első három erődöt nézte meg. Két-két legény állt minden -erődben. A homokbombák készen, gúlába rakva. A hármas számú erődben -háromszor annyi bomba volt, mint a többiben. Ez volt a fő-erősség. Itt -három tüzér vágta magát haptákba, mikor a tábornok megjelent. A 4., 5., -6. erődökben tartalékbombák voltak. - -– Ezekhez ne nyúljatok, – szólt Boka, – mert a tartalékhomok arra való, -hogy legyen mivel tüzelni, ha a többi erődökből átparancsolom ide a -tüzéreket. - -– Igenis, tábornok úr. - -Az ötös erődben oly nagy volt a «drukk», hogy mikor a tábornok -odaérkezett, a túlbuzgó tüzér ráordított: - -– Állj, ki vagy?! - -A másik oldalba lökte. Boka pedig rákiáltott: - -– A tábornokodat se ismered meg? Te szamár! - -Aztán hozzátette: - -– Az ilyet legjobb volna mindjárt főbelövetni! - -Az izgatott tüzér halálra ijedt. Eszébe se jutott hamarjában, hogy nem -nagyon valószínű, hogy őt itt főbelőjjék. Sőt Boka sem törődött azzal, -hogy ezúttal – ami csak nagy ritkán esett meg vele – bolondot mondott. - -Tovább ment és a sánchoz ért. A mély árokban két zászlóalj guggolt. -Köztük kuporgott Geréb, boldog mosollyal az arcán. Boka felállt a sánc -dombjára. - -– Fiúk, – kiáltott lelkesen, – tőletek függ a csata sorsa! Ha ti fel -tudjátok tartóztatni az ellenséget, amíg a Mária-utcai sereg végez, -megnyertük a csatát! Ezt jól jegyezzétek meg! - -Harsány ordítás felelt erre az árokból. A guggoló alakok tűzbe jöttek. -Mulatságos kis figurák voltak, amint a sáncárokban ordítoztak és -lengették a sapkájukat, anélkül, hogy felállottak volna. - -– Csönd! – kiáltott a tábornok. - -És kiment a grund közepére. Ott már várta Kolnay a trombitával. - -– Hadsegéd! - -– Parancs! - -– Nekünk valami olyan helyre kell mennünk, ahonnan az egész harcteret -láthatjuk. A hadvezérek a csatát rendszerint dombtetőről szokták nézni. -Hát mi fel fogunk mászni a kunyhó tetejére. - -A következő percben már a kunyhó tetején állottak. A nap megcsillant -Kolnay trombitáján és ez roppant harcias külsőt adott a hadsegédnek. A -tüzérek az erődökből mutogatták egymásnak: - -– Nézd… - -S ekkor előkerült Boka zsebéből a színházi gukker, mely már szerepelt -egyszer, a füvészkertben. A vállára akasztotta a szíjját, s e percben -alig hogy némi csekély külsőségekben különbözött a nagy Napoleontól. -Hadvezér volt, annyi szent. És vártak. - -Történetíróhoz pontos időszámítás illik, tehát pontosan jegyezzük föl, -hogy hat perccel ezután a Pál-utca felől trombitaszó hangzott. Idegen -trombita volt. És erre a hangra fészkelődni kezdtek a zászlóaljak. - -[Illustration: «Fiúk, tőletek függ a csata sorsa!»] - -– Jönnek! – adták szájról-szájra. - -Boka egy kicsit elsáppadt. - -– Most! – mondta Kolnaynak. – Most dől el a birodalmunk sorsa. - -Néhány pillanattal ezután mind a két őrszem leugrott a palánk tetejéről -és futva igyekezett a kunyhó felé, melynek tetején a tábornok állott. A -kunyhó előtt megálltak és szalutáltak. - -– Jön az ellenség! - -– Helyre! – kiáltott Boka és a két őrszem rohant a helyére. Az egyik a -sáncba, a másik a Mária-utcai sereghez. Boka a szeméhez emelte a -látcsövet és halkan mondta Kolnaynak: - -– Vedd a szádhoz a trombitát. - -Ez is megtörtént. Aztán hirtelen levette szeme elől Boka a gukkert, -pirosság ömlött el az arcán és lelkes hangon mondta: - -– Fújd! - -És felharsant a trombitajel. A birodalom mindkét kapuja előtt megálltak -a vörösingesek. Ezüstvégű lándzsáikon szikrázott a napfény, vörös -ingükben, vörös sapkájukban olyanok voltak, mint a vörös ördögök. Az ő -trombitáik is rohamot fújtak és most tele volt a levegő izgató -trombitaharsogással. Kolnay egyre fújta, egy pillanatra sem hagyta abba. - -– Tata… tra… trara… – hangzott egyre a kunyhó tetejéről. - -[Illustration: «Boka szeméhez emelte távcsövét.»] - -Boka most Áts Ferit kereste a távcsővel. Felkiáltott: - -– Ott van… Áts Feri a Pál-utcaiakkal jött… Szebenics is vele van… ott -viszi a mi zászlónkat… kemény dolga lesz a Pál-utcai seregnek! - -A Mária-utca felől jövőket az idősebbik Pásztor vezette. Vörös zászlót -lengettek. És harsogott a három trombita, szünet nélkül. A vörösingesek -pedig csak álltak a kapukban, zárt csatasorban. - -– Valamit terveznek, – mondta Boka. - -– Mindegy! – kiáltott a hadsegéd, egy pillanatra abbahagyva a -trombitálást. De a következő pillanatban már tovább fújta, teli tüdőből: - -– Tata… tra… trara… - -Aztán hirtelen elhallgattak a vörösingesek trombitái. A Mária-utca felől -jövők hatalmas csataordításban törtek ki: - -– Huja hopp! Huja hopp! - -És berohantak a kapun. A mieink egy pillanatra elibük álltak, mintha fel -akarnák venni a harcot, de a következő pillanatban már vad futással -rohantak, ahogy a haditerv parancsolta. - -– Bravó! – kiáltott Boka. Aztán hirtelen a Pál-utca felé nézett. Az Áts -Feri serege – nem jött be a kapun. Állott a sereg, mint a cövek, a -nyitott kapu előtt, az utcán. - -Boka megijedt: - -– Mi ez? - -– Valami csel, – mondta reszketve Kolnay. Majd megint balra néztek. A -mieink futottak s a vörösingesek ordítva vetették magukat utánuk. - -Most Boka, aki eddig komolyan, majdnem megszeppenve nézte az Áts Feri -hadosztályának tétlenségét, egyszerre olyat csinált, amire az ő életében -eddig még nem volt példa. Feldobta magasra a sapkáját, ordított egy -nagyot, táncolni kezdett a kunyhó tetején, mintha megbolondúlt volna, -úgy, hogy a korhadt alkotmány majdnem beszakadt alatta. - -– Meg vagyunk mentve! – kiáltotta. - -Rárohant Kolnayra, megölelte és megcsókolta. Aztán táncolni kezdett -vele. A hadsegéd ebből egy szót sem értett. Meglepetve kérdezte: - -– Mi ez? Mi ez? - -Boka arrafelé mutatott, ahol Áts Feri állott a seregével, mozdulatlanul: - -– Látod azt? - -– Látom. - -– No, hát nem érted? - -– Nem én. - -– Ó, te buta… mi meg vagyunk mentve. Győztünk! És te nem érted?! - -– Nem én! - -– Látod, hogy mozdulatlanul állnak? - -– Hogyne látnám! - -– Nem jönnek be… várnak. - -– Látom. - -– Hát miért várnak? Mire várnak? Arra várnak hogy a Pásztor hadosztálya -végezzen a Mária-utcában. És ők csak akkor fognak támadni? Én ezt rögtön -megláttam, mikor látható volt, hogy nem egyszerre támadnak! Az a -szerencsénk, hogy ők ugyanolyan haditervet csináltak, mint mi. Azt -akarták, hogy Pásztor kergesse ki seregünk felét a Mária-utcába és akkor -a másik felét egyszerre támadják meg: Pásztor hátulról, Áts Feri -előlről. De ebből nem esznek! Gyere! - -És már mászni kezdett lefelé. - -– Hova? - -– Csak gyere velem. Itt nincs mit néznünk, mert ezek ugyan meg nem -moccannak. Gyerünk segíteni a Mária-utcai seregünknek! - -A Mária-utcai sereg gyönyörűen csinálta a dolgát. Össze-vissza futkosott -a gépház előtt, az eperfák körül. Ravaszúl csinálták, mert még ilyeneket -is kiabáltak: - -– Jaj! jaj! - -– Végünk van! - -– El vagyunk veszve! - -A vörösingesek ordítva üldözték őket. Boka most már csak azt figyelte, -hogy bele fognak-e menni a csapdába. A mieink ugyanis hirtelen eltüntek -a gépház mellett. A sereg fele a kocsiszínbe, a másik fele a kunyhóba -menekült. - -Pásztor kiadta a jelszót: - -– Utánuk! Fogjátok el őket! - -És a vörösök utánuk rohantak, a gépház mögé. - -– Fújd! – kiáltott Boka. - -És a kis trombita megharsant, jelezve, hogy az erődök kezdjék a -bombázást. És vékony gyerekhangok diadalordítása jött az első három erőd -felől. Tompa puffogás hallatszott. A homokbombák repülni kezdtek. Boka -piros volt és egész testében reszketett. - -– Hadsegéd! – kiáltott. - -– Jelen! - -– Rohanj a sáncba és mondd meg, hogy várjanak. Ők csak várjanak. Majd ha -rohamot fuvatok, akkor kezdjék. És a Pál-utcai erődök is várjanak! - -A hadsegéd már rohant is. A kunyhónál azonban hasra feküdt és a sánc -földhányása mögött hason csúszva ment előre a sáncig, hogy a kapuban még -mindig mozdulatlanul álló ellenség meg ne lássa. Suttogva adta le a -parancsot a legszélsőnek s aztán úgy, ahogy jött, hason csúszva ment -vissza a tábornokhoz. - -– Rendben van, – jelentette. - -A gépház mögött tele volt ordítással a levegő. A vörösingesek azt -hitték, hogy győztek. A három erőd derekasan tüzelt és ez megakadályozta -őket abban, hogy felrohanjanak a farakásokra. A szélső erődben, a -nevezetes harmadik erődben Barabás ingujjra vetkőzve úgy harcolt, mint -egy oroszlán. Egyebet se csinált, csak az öregebb Pásztort vette célba. -Egymás után puffantak a puha homokbombák Pásztor fekete fején. És minden -bombával kiáltott egyet Barabás: - -– Nesze, öcsém! - -A puha homok szemét-száját teleszórta Pásztornak, aki dühösen prüszkölt. - -– Megállj, jövök! – ordította haragosan. - -[Illustration: «Nesze öcsém!»] - -– Csak gyere! – kiáltott Barabás, célzott és dobott. Most megint tele -lett a szája homokkal a vörösingesnek. Óriási éljenzés tört ki az -erődökön. - -– Egyél homokot! – kiáltott nekihevülten Barabás és két kezével szórta a -bombát, valamennyit Pásztor felé. És a másik kettő se volt rest. A -sarokerőd úgy dolgozott, hogy öröm volt nézni. A gyalogos sereg pedig -némán kucorgott a kocsiszínben meg a kunyhóban, várta a parancsot, hogy -előrohanjon. A vörösingesek most már az erődök tövében voltak és a -legkeményebb harcot vívták. Pásztor újra parancsot adott: - -– Fel a farakásokra! - -– Puff! – kiáltott Barabás és orron dobta a vezért. - -– Puff! – vették át a jelszót a többi erődök is és a felkapaszkodni -készülők fejére valóságos homokzáport zúdítottak. - -Boka megfogta Kolnay karját. - -– Fogytán van a homok, – mondta, – innen látom. Már Barabás is csak egy -kézzel dobál, pedig a sarokerődben háromszor annyi volt… - -Valóban, most mintha gyöngült volna a tüzelés. - -– Mi lesz? – kérdezte Kolnay. - -Boka most már nyugodt volt: - -– Győzni fogunk! - -E pillanatban a második számú erőd megszüntette a tüzelést. Nyilván -elfogyott a homok. - -– Itt a pillanat! – kiáltott Boka. – Rohanj a kocsiszínbe. Támadjanak! - -Ő maga a kunyhóhoz ugrott. Felrántotta az ajtót és bekiáltott: - -– Roham! - -És ugyanegy pillanatban rohant elő a két zászlóalj, az egyik a -kocsiszínből, a másik a kunyhóból. Épp jókor érkeztek. Pásztor már -féllábbal fenn volt a második erődön. Belekapaszkodtak és lehúzták. A -vörösingesek most megzavarodtak. Ők azt hitték, hogy a futó sereg a -farakások közé menekült s hogy az erődök arra valók, hogy ne eresszék be -az ellenséget a farakások közé. És íme, egyszerre hátba támadták őket -azok, akik az imént még _előlük_ futottak… - -Komoly haditudósítók, akik igazi háborúkban vettek részt, azt mondják, -hogy a háború legnagyobb veszedelme a zavar. A hadvezérek az ágyúk -százaitól sem félnek úgy, mint egy parányi kis zavartól, mely pillanatok -alatt általános kavarodássá szokott növekedni. És ha az igazi, ágyús, -puskás hadsereget meggyöngíti a zavar, ugyan hogy vágta volna ki magát -ebből a bajból néhány vörös tornaingbe öltözött kis gyalogos katona? - -Nem értették a dolgot. Az első pillanatban még azt se tudták, hogy ezek -ugyanazok, akik az imént eltűntek előlük. Azt hitték, ez új hadsereg. -Csak mikor ráismertek egyesekre, látták, hogy megint azokkal kerültek -össze. - -– Honnan a föld alól kerültek ezek elő? – kiáltott Pásztor, miközben két -erős kar belekapaszkodott a lábába és lehúzta az erődről. - -Most Boka is harcolt. Kinézett magának egy vörösingest és birkózni -kezdett vele. Birkózás közben lassan és ügyesen a kunyhó felé -szorította. A vörösinges e pillanatban látta, hogy nem boldogul Bokával. -Kapta magát tehát és gáncsot vetett neki. Az erődökről, ahonnan -figyelemmel kísérték ezt a párharcot, felhangzott a tiltakozás: - -– Gyalázat! - -– Gáncsot vetett! - -Boka a gáncs következtében elesett. De ugyanabban a pillanatban már -talpon is volt. Rákiáltott a vörösre: - -– Gáncsot vetettél! Ez törvényt bont! - -Intett Kolnaynak s egy szempillantás alatt a kunyhóba vitték a kapálózó -vörösingest. Boka rázárta az ajtót. Lihegve mondta: - -– Ostoba volt. Ha rendesen birkózott volna, nem birtam volna vele. Így -azonban jogunk volt kettőnknek ellene menni… - -És újból a csatasorba rohant, ahol már párokra oszolva birkóztak a -legények. Ami kevés homok még az első két erődben volt, azt arra -használták a tüzérek, hogy a birkózó ellenségre szórják. A Pál-utcai -telekre néző erődök hallgattak, vártak. - -Kolnay épp birkózáshoz akart kezdeni, mikor Boka rárivallt: - -– Ne birkózzál! Eridj, vidd a parancsot, hogy az első és második erőd -legénysége menjen át a négyes és ötös erődbe! - -[Illustration: «Csónakos ölbe kapta és vitte…»] - -Kolnay keresztül vágta magát a birkózók során és vitte az üzenetet. Az -első két erődről csakhamar eltűnt a zászló, mert ezt is magukkal vitték -a fiúk az új harcvonalba. - -És egyik diadalkiáltás a másik után hangzott fel. De a legnagyobb akkor -hangzott, amikor Pásztort, magát a rettenetes, legyőzhetetlen Pásztort -Csónakos ölbe kapta és úgy vitte a kunyhó felé. Egy pillanat és Pásztor -már tehetetlen dühvel dörömbölt a kunyhón, csakhogy – belülről… - -Óriási lárma tört ki erre. A vörösingesek csapatja érezte, hogy veszve -van. A fejüket végleg elvesztették, amikor a vezérük eltűnt közülük. -Most már csak abban bizakodtak, hogy az Áts Feri hadosztálya fogja -helyreütni a csorbát. És egyik vörösingest a másik után hurcolták be a -kunyhóba, egyre fölharsanó, meg-megújuló diadalordítás közepette, ami -elhangzott a Pál-utcai küszöbön mozdulatlanúl álló sereghez is. - -Áts Feri, aki fel-alá sétált az arcvonal előtt, büszke mosollyal mondta: - -– Halljátok? Mindjárt megkapjuk a jelt. - -Az volt ugyanis a vörösingesek közt a megállapodás, hogy mikor a -Pásztor-hadosztály végez a Mária-utcában, megfuvatják a trombitát s -akkor egyszerre támad Pásztor és Áts Feri. De már akkor a kis Vendauer, -aki a Pásztorék trombitása volt, benn dörömbölt a többivel együtt a -kunyhóban és a trombitája homokkal teletömve nyugodott szép csöndesen a -harmadik erődben, a hadizsákmányok között… - -Míg ezek itt történtek a gépház és a kunyhó körül, Áts Feri nyugodtan -biztatta embereit: - -– Csak legyetek türelemmel. Amint meghalljuk a trombitajelt, előre! - -De a várva-várt trombitajel csak nem jött. Az ordítozás, kiabálás egyre -gyöngébb lett, sőt határozottan úgy hallatszott, mintha valami zárt -helyről jönne… És mikor a két piros-zöld sapkás zászlóalj az utolsó -vörösingest is betuszkolta a kunyhóba s mikor erre kitört a -leghatalmasabb diadalordítás, amit a grund még valaha életében hallott, -az Áts Feri hadosztályában ideges mozgolódás volt észrevehető. A -fiatalabbik Pásztor kilépett a sorból: - -– Azt hiszem, – mondta – valami baj történt. - -– Ugyan miért? - -– Mert ez nem az ő hangjuk, ez csupa idegen hang. - -Áts Feri fülelt. Valóban, ő is úgy hallotta, hogy ez idegen torok -muzsikája. De azért nyugodságot színlelt. - -– Nem történt azokkal baj, – mondta – ők csöndben harcolnak. A -Pál-utcaiak kiabálnak, mert bajban vannak. - -E pillanatban, mintha csak azért történt volna, hogy Áts Ferit -megcáfolja, tisztán hallható «éljen» harsant fel a Mária-utca felől. - -– Ej, ha! – mondta Áts Feri – ez éljenzés volt. - -A kisebbik Pásztor izgatottan szólt: - -– Aki bajban van, nem szokott éljenezni! Talán mégse kellett volna oly -biztosra venni, hogy a bátyám serege győzni fog… - -És Áts Feri, aki okos fiú volt, most már érezte, hogy nem sikerült a -számítása. Sőt már azt is érezte, hogy ezzel az egész serege elvesztette -a csatát, mert most ő neki magának kell a Pál-utcaiak egész seregével -fölvenni a harcot. Az utolsó reménye, a várva-várt trombitajel pedig nem -harsant fel… - -Hanem felharsant ehelyett egy másik trombitajel. Egy ismeretlen trombita -hangja, mely a Boka seregének szólt. Ez azt jelentette, hogy a Pásztor -serege utolsó szál emberéig el van fogva, be van zárva és hogy most -kezdődik meg a támadás a telek felől. S valóban, a trombitajelre ketté -oszlott a Mária-utcai hadsereg s egyik része a kunyhó mellett, a másik -része pedig a 6-os erőd mellett bukkant fel, kissé megtépett ruhában, de -csillogó szemmel, diadalmas jókedvben, egy győzelmes csata tüzében -megedzve. - -Most már teljes bizonyossággal tudta Áts Feri, hogy Pásztor serege meg -van verve. Egy-két pillanatig farkasszemet nézett az újon érkezett két -zászlóaljjal s hirtelen a fiatalabbik Pásztorhoz fordúlt. Izgatottan -mondta: - -– De hát ha megverték őket, hol vannak? Ha kiszorították őket az utcára, -miért nem sietnek hozzánk? - -Kinéztek a Pál-utcára, sőt Szebenics elrohant a Mária-utcáig. Sehol -senki. Egy téglás-szekér cammogott végig a Mária-utcán s néhány járókelő -ment csöndesen a dolga után. - -– Sehol senki! – jelentette kétségbeesve Szebenics. - -– De hát mi lett velük? - -És csak most jutott eszébe a kunyhó. - -– Ezeket bezárták! – kiáltott magánkívül a haragtól. – Ezeket megverték -és bezárták a kunyhójukba! - -Most pedig – az iménti cáfolat helyett – megerősítést kapott a -kijelentése. Tompa dübörgés hallatszott a kunyhó felől. A bezártak -öklükkel verték a deszkát. De hiába. A kis kunyhó ezúttal a Pál-utcai -fiúk pártján volt. Nem engedte kidönteni sem az ajtaját, sem az oldalát. -Keményen állta az ökölcsapásokat. És a foglyok pokoli hangversenyt -rendeztek benne. Lármájukkal magukra akarták vonni az Áts Feri seregének -figyelmét. Vendauer, szegény, akitől elvették a trombitát, tölcsért -csinált a két tenyeréből és abba trombitált torkaszakadtából. - -Áts Feri a seregéhez fordúlt. - -– Fiúk, – kiáltotta – Pásztor elvesztette a csatát! Rajtunk áll, hogy -megmentsük a vörösingesek becsületét! Előre! - -És úgy, ahogy állottak, egyetlen széles sorban, bevonultak a telekre és -futólépésben támadtak. De Boka most már megint a kunyhó tetején állott -Kolnayval s a lába alatt dörömbölő, lármázó, visító pokolmuzsikát -túlharsogva kiáltott: - -– Fújd meg a trombitát! Roham! Erődök, tűz! - -És a sáncárkok felé rohanó vörösingesek egyszerre meghőköltek. Sorjában -négy erőd kezdte őket bombázni. Egy pillanatra elborította őket a -homokfelhő, nem láttak. - -– Tartalék, előre! – kiáltott Boka. - -A tartalék előrohant, bele a porfergetegbe, neki a támadó sornak. A -sáncárokban még mindig tétlenűl guggolt a gyalogság és várta, mikor -kerül rá a sor. És az erődökből bomba bomba után vágódott a csatasorba s -nem egy közülök Pál-utcai fiú hátán puffant szét. - -– Sebaj! – kiáltották. – Előre! - -Nagy porfelhő kerekedett. Mikor egy-egy erődből elfogyott a bomba, -marékkal dobták a száraz homokot. A telek közepén pedig, a sáncároktól -alig húsz lépésnyire toporzékolt, kavargott az egymásba keveredett két -sereg s a porfergetegből csak itt-ott villant ki egy vörös ing vagy egy -piros-zöld sapka. - -De ez a sereg már fáradt volt, míg Áts Feriék pihent erővel vették fel a -küzdelmet. És egy-egy pillanatra úgy látszott, mintha a küzdők közelebb -jönnének a sáncárokhoz, ami azt jelentette, hogy nem bírják -feltartóztatni az ő emberei a vöröseket. És minél közelebb értek az -erődökhöz, annál biztosabban találtak a bombák. Barabás megint a vezérre -vetette magát. Most Áts Ferit bombázta. - -– Nem baj! – kiáltott. – Edd meg! Hiszen csak homok! - -Úgy állt fenn a vár fokán, mint valami gyorskezű kis ördög, vigyorogva, -nagyokat kurjantva, miközben villámgyorsan hajolt le újabb bombákért. -Áts Feri tartalékja hiába hozott magával kis zsákokban homokot. Ennek -most nem vehették hasznát, mert minden emberre szükségük volt a -csatasorban. Hát eldobták a zsákokat. - -És közben lelkesítően, izgatóan, egyre hangzott mind a két trombita: a -Kolnayé a kunyhó tetejéről, meg a fiatal Pásztoré a kavargó tömegből. -Most már csak tíz lépésnyire voltak a sáncároktól. - -– No, Kolnay, – kiáltott Boka, – most mutasd meg, mit tudsz! Eredj le a -sáncba ne törődj a bombákkal és ott lenn fújd meg a riadót. Kezdjen -tüzelni a sáncárok és amikor a homokja elfogyott, rohanjon ki! - -– Hahó! Hó! – kiáltott Kolnay és leugrott a kunyhó tetejéről. Most már -nem csúszott hason, hanem fölemelt fővel szaladt a sáncárok felé. Boka -kiabált utána de hangját elnyomta a lába alatt forrongó pokol -dörömbölése, meg az Áts Feriék folytonos trombitálása, a kiáltozás. Csak -nézett utána, nézte, hogy eltudja-e vinni a hírt a sáncba, még mielőtt a -vörösingesek meglátják az árokban rejtőzőket. - -Egy erőteljes alak vált ki a küzdők közül és Kolnay felé ugrott. -Megkapta a kezét és birkózni kezdett vele. Vége volt. Kolnay nem -teljesíthette a parancsot. - -– Magam megyek! – kiáltott kétségbeesve Boka, ő is leugrott a kunyhó -tetejéről és a sáncárok felé szaladt. - -– Megállj! – ordított feléje Áts Feri. - -Fel kellett volna venni az ellenséges vezérrel a harcot, de ezzel talán -kockára tett volna mindent. Tehát rohant tovább az árok felé. - -Áts Feri utána. - -– Gyáva vagy! – kiáltott rá. – Elszaladsz előlem! De ne félj, utólérlek! - -És utól is érte, épp abban a pillanatban, mikor Boka a sáncba ugrott. -Csak annyi ideje volt, hogy elkiálthassa magát: - -– Tűz! - -És a szembe jövő Áts Feri a következő pillanatban egyszerre vagy tíz -friss bombát kapott a vörös ingére, a vörös sapkájára és a vörös arcára. - -– Ördögök vagytok! – kiáltott. – Most meg a föld alól lövöldöztök? - -De akkor már kifejlődött az egész vonalon a tüzérségi támadás. Az erődök -felülről bombáztak, a sánc alulról. Viharzott a homok és a lármába most -friss hangok vegyültek. Megszólalt a sánc is, mely eddig hallgatni volt -kénytelen. Boka elérkezettnek látta a pillanatot a végső támadásra. Ő -maga állt a sor szélére, melytől alig két lépésnyire birkózott Kolnay -egy vörösingessel. Kiállott a sánc szélére, előkapta és magasra emelte a -piros-zöld zászlót és kiadta az utolsó parancsot: - -– Teljes roham! Előre! - -És valóban, a föld alól bújt ki egy új sereg. Rohamlépésben támadtak s -gondosan vigyáztak arra, hogy páros birkózásba ne bocsátkozzanak. Zárt -sorban mentek a vörösök felé s szorították őket, el a sánctól. - -Barabás lekiáltott az erődről: - -– Nincs homok! - -– Gyertek le! Roham! – felelt futtában s erre kezek, lábak jelentek meg -az erődök falain és lemászott a tüzérség. Ez volt a második zárt -csatasor, mely lépésben ment az első mögött. - -De most már elkeseredett volt a harc. A vörösingesek, vesztüket érezve, -nem nagyon tartották be a szabályokat. Nekik a szabályok csak addig -kellettek, amíg azt hitték, hogy szabályszerű harccal is győzni fognak. -Most azonban sutba dobtak minden formaságot. - -Ez veszedelmes volt. Még így is jobban birták, dacára annak, hogy -félannyian voltak, mint a Pál-utcaiak. - -– A kunyhóhoz! – üvöltött Áts Feri. – Szabadítsuk ki őket! - -És az egész gomolyag, mintha megfordúlt volna, a kunyhó felé kezdett -nyomulni. Erre a Pál-utcaiak nem voltak elkészülve. Kisiklott előlük a -vörösinges had. Mint amikor kalapál valaki s egyszerre csak azt érzi, -hogy elgörbült az ütés alatt a szög, úgy görbült el balra a támadó sor. -Elől Áts Feri, vadúl rohanva, a diadal reményével a hangjában: - -[Illustration: «A meglepett vezért a földhöz teremtette.»] - -– Utánam! - -S e pillanatban, mintha a lába elé gurítottak volna valamit, hirtelen -megállott. Egy kis gyerek-alak ugrott elibe a kunyhó mellől. Megtorpant -a vörösinges vezér és mögötte megállt, egymásnak lökődött a harcoló -sereg. - -Egy kis fiú állott Áts Feri előtt, egy kis fiú, aki egy fejjel volt -kisebb, mint ő. Egy vézna, szőke gyerek emelte két kezét a magasba, -tiltólag. És gyerekhang kiáltotta: - -– Megállj! - -A Pál-utcai sereg, mely már megszeppent a hirtelen fordulat miatt, -egyszerre harsogó hangon kiáltott fel: - -– Nemecsek! - -És a kis szőke, vékonycsontú, beteg gyerek abban a pillanatban ölre -kapta a nagy Áts Ferit és rettenetes erőfeszítéssel, amelyhez csak a -láza, a forró, lüktető láza, az önkívülete adta szegény kis testének az -erőt, a meglepett vezért annak rendje és módja szerint a földhöz -teremtette. - -Aztán lerogyott rá ő is, ájultan. - -Ebben a pillanatban minden rend felbomlott a vörösingesek közt. Mintha a -fejüket vágták volna le: mikor a vezérük elesett, nekik maguknak is meg -volt pecsételve a sorsuk. A pillanatnyi zavart felhasználták a -Pál-utcaiak. Összefogóztak, nagy lánccá alakúltak és kifelé szorították -a meglepett sereget. - -Áts Feri feltápászkodott és haragos piros arccal, villogó szemmel nézett -szét. Leverte a port a ruhájáról s látta, hogy egyesegyedűl maradt. A -serege már valahol a kapu körűl kavargott, összekeveredve a diadalmas -Pál-utcaiakkal s ő itt állott egyedűl, megverten. - -Mellette feküdt a földön Nemecsek. - -S mikor az utolsó vörösingest is kiszorították a kapun s a kaput -bezárták mögötte, mámoros diadal űlt az arcokon. Harsogott az éljen, a -győzelmi kiáltás. Boka pedig futva érkezett a gépház felől a tóttal. -Vizet hozott. - -[Illustration: Janó óvatosan fektette a földhányásra.] - -Most aztán mind a földön fekvő kis Nemecsek köré gyűltek s halálos csönd -váltotta fel az imént még nagyban zúgó éljenzést. Áts Feri külön állott -és komoran nézte a győzteseket. A kunyhóban még mindig dörömböltek a -foglyok. - -De ugyan ki törődött most velük? - -Janó óvatosan fölemelte Nemecseket a földről és a sánc földhányására -fektette. Aztán vízzel kezdték mosogatni a szemét, a homlokát, az arcát. -És néhány perc múlva felnyitotta szemét Nemecsek. Bágyadt mosollyal -nézett körűl. Mindenki hallgatott. - -– Mi van? – kérdezte csöndesen. - -De mindenki annyira el volt fogódva, hogy erre a kérdésre senkinek se -jutott eszébe felelni. Értelmetlenűl néztek rá. - -– Mi van? – ismételte és felült a földhányásra. - -Most Boka odament hozzá: - -– Jobban vagy? - -– Jobban. - -– Nem fáj semmid? - -– Nem. - -Mosolygott. Aztán ezt kérdezte: - -– Győztünk? - -De erre már nemcsak hogy nem hallgatott mindenki, hanem mindenki felelt. -Egyszerre riadt a kiáltás minden ajkon: - -– Győztünk! - -Azzal nem törődött senki, hogy Áts Feri még mindig ott állt egy farakás -tövében és komolyan, bús haraggal nézte a Pál-utcaiak családi jelenetét. - -Boka szólalt meg: - -– Győztünk és most a végén már majdnem baj történt és hogy nem történt -baj, azt neked köszönhetjük. Ha te hirtelen meg nem jelensz köztünk és -nem leped meg Áts Ferit, akkor kiszabadítják a kunyhóból a foglyokat és -nem tudom, mi történik. - -A kis szőke mintha megharagudott volna ezért. - -– Nem igaz, – mondta, – ezt ti most azért mondjátok nekem, hogy örüljek, -azért mondjátok, mert beteg vagyok. - -És végig simította kis homlokát. Most, hogy visszatért arcába a vér, -ismét piros volt, látszott rajta, hogy égeti, emészti a láz. - -– Most – mondta Boka – azonnal haza fogunk téged vinni. Elég ostobaság -volt, hogy ide jöttél. Nem is tudom, hogyan eresztettek ide a szüleid. - -– Nem eresztettek. Magam jöttem. - -– Hogy-hogy? - -– Az apám elment hazulról, ruhát vitt valahova, próbálni. Az anyám pedig -átment a szomszédba, melegre tenni a köménymagos levesemet, nem zárta be -az ajtót és azt mondta, hogy ha kell valami, csak kiáltsak. És én akkor -egyedűl maradtam. És felültem az ágyban és hallgatóztam. És nem -hallottam semmit, de azért mégis úgy éreztem, mintha hallanék valamit. -Zúgott valami a fülembe, lovak jöttek, trombita is volt, kiabálás. -Hallottam a Csele hangját, mintha azt kiáltotta volna: «Gyere, Nemecsek, -mert bajban vagyunk!» – Aztán hallottam, mikor te kiáltottál: «Ne gyere, -Nemecsek, te nekünk nem köllesz, mert te beteg vagy, úgy-e, tudtál -jönni, mikor golyóztunk meg mulattunk, bezzeg most nem gyössz, mikor -harcolunk és elvesztjük a csatát!» Ezt mondtad, Boka. Én úgy hallottam, -hogy ezt mondtad. No és akkor hamar kiugrottam az ágyból. És elestem, -mikor kiugortam, mert már olyan régen fekszem, hogy egészen el voltam -gyöngülve. De föltápászkodtam a földről és kiszedtem a ruhámat a -szekrényből… és a cipőmet is és hamar felöltöztem. És már fel voltam -öltözve, mikor az anyám bejött. Mikor hallottam a lépését, hogy jön, -hamar beugrottam az ágyba, ruhástól és magamra húztam a paplant, egészen -a szájamig, hogy ne lássa rajtam a ruhát. Akkor azt mondta az anyám: -«Csak bejöttem megkérdezni, hogy nincs-e szükséged valamire.» – És én -azt mondtam: «Nincs» és ő megint kiment és akkor én elszöktem hazúlról. -De én nem vagyok egy hős, mert én nem tudtam, hogy az olyan fontos, mert -én csak bejöttem ide harcolni a többiekkel, hanem mikor megláttam az Áts -Ferit, akkor arra gondoltam, hogy én azért nem harcolhattam veletek, -mert ez engem a hideg vízben megfürösztött és akkor nagyon el voltam -keseredve és gondoltam: «Na, Ernő, most vagy soha» – és behúnytam a -szememet és… és… neki ugrottam… - -Oly hévvel beszélte ezt el a kis szőke, hogy egészen belefáradt. Köhögni -kezdett. - -– Ne beszélj tovább, – mondta Boka, – majd elmondod máskor. Most haza -fogunk téged vinni. - -Most Janó segítségével egyenkint kibocsátották a kunyhóból a foglyokat. -Amelyiknél még volt fegyver, attól elvették. És rendre, szomorúan -ballagott ki valamennyi a Mária-utca felől. És a kis fekete vaskémény -most mintha gúnyosan pöfögött, köpködött volna. És utánuk sivított a -gőzfűrész, mintha ő is barátja lett volna a Pál-utcai győztes seregnek. - -Áts Feri maradt utoljára. Még mindig egy farakás tövében állott és a -földet nézte. Kolnay meg Csele odalépett hozzá és el akarta tőle venni a -fegyverét. - -De Boka rájuk szólt: - -– Ne bántsátok a vezért. - -Azzal odaállt Áts Feri elé: - -– Tábornok úr, – mondta neki, – maga hősiesen harcolt! - -A vörösinges szomorúan nézett rá, mintha azt mondta volna neki: «Mit -érek én most már a te dicséreteddel?» - -Boka pedig hátra fordúlt és vezényelt: - -– Tisztelegj! - -S erre a Pál-utcai seregben elnémúlt a csevegés. Valamennyien -sapkájukhoz emelték a kezüket. Előttük állott mereven Boka, ő is a -sapkájához emelt kézzel. És a szegény kis Nemecsekben is fölébredt most -a közlegény. Nagynehezen feltápászkodott a földhányásról s támolyogva, -úgy, ahogy tudott, ő is vigyázzba vágta magát és szalutált. Tisztelgett -szegény annak, aki oka volt az ő nagy betegségének. - -És Áts Feri, miután viszonozta a tisztelgést, elment. A fegyverét -magával vitte. Ő volt az egyetlen, aki magával vihette. A többi fegyver: -a híres ezüstvégű lándzsa, a sok ezüstös indián csatabárd ott hevert -halomban a kunyhó bejárata előtt. A harmadik számú erődre pedig ki volt -tűzve a visszahódított zászló. Geréb vette vissza Szebenicstől a -legerősebb harc hevében. - -– Geréb itt van? – kérdezte nagyra nyílt, csodálkozó szemmel Nemecsek. - -– Igen, – állt elő Geréb. - -A kis szőke kérdőleg nézett Bokára. Boka pedig felelt: - -– Itt van és jóvátette a hibáját. És ezennel visszaadom neki a -főhadnagyi rangját. - -Geréb elpirúlt. - -– Köszönöm, – mondta. - -Aztán csöndesen hozzátette: - -– De… - -– Mi az a «de»? - -Geréb zavartan szólt: - -– Tudom, hogy ehhez nincs jogom, mert ez a tábornoktól függ, de… én úgy -gondolom… én úgy tudom, hogy Nemecsek még mindig közlegény. - -Nagy csönd lett. Gerébnek ebben igaza volt. A nagy izgalomban mindenki -megfeledkezett arról, hogy az, akinek immár harmadszor köszönhettek -mindent, még mindig közlegény. - -– Igazad van, Geréb, – szólt Boka. – És mindjárt teszünk is róla. -Ezennel kinevezem… - -De Nemecsek közbevágott: - -– Én nem akarom, hogy kinevezz… én nem azért tettem… én nem azért jöttem -ide… - -Boka szigorúnak akart látszani. Rákiáltott: - -– Nem az a fő, hogy miért jöttél ide, hanem az a fő, hogy mikor már itt -voltál, mit csináltál. Ezennel kinevezem Nemecsek Ernőt kapitánnyá. - -– Éljen! - -Ezt mindenki egyszerre kiáltotta. És mindenki szalutált az új -kapitánynak, még a hadnagyok és főhadnagyok is, sőt legelől állott maga -a tábornok és olyan katonásan kapta a kezét a sapkájához, mintha ő lett -volna a közlegény és a kis szőke a tábornok. - -Észrevették, egy szegényes ruhába öltözött kis asszony sietett végig a -hátuk mögött a grundon és most egyszeribe elibük került. - -– Jesszus! – kiáltotta. – Hát itt vagy? Mindjárt tudtam, hogy ide -jöttél! - -A Nemecsek édesanyja volt. Sírt szegény, mert már mindenütt kereste a -kis beteg fiát s ide csak azért jött, hogy kérdezősködjék a fiúknál -utána. A fiúk körülvették és csitították. A szegény asszony pedig -fölpakolta, a maga kendőjét a nyakába kerítette és vitte hazafelé. - -– Kísérjük el! – kiáltott Weisz, aki eddig egy szót se szólt. - -És ez az ötlet mindenkinek megtetszett. - -– Kísérjük el! – kiáltotta mindenki és már szedelőztek is fel. A -zsákmányfegyvereket hamar bedobálták a kunyhóba és az egész raj a -szegény asszony után zúdult, aki magához szorította a fiát, hogy a saját -teste melegéből is adjon neki valamit és sietve vitte hazafelé. - -A Pál-utcán kettős rendekbe sorakoztak, úgy mentek utána. Már rájuk -borúlt az alkonyat. Gyújtogatták a lámpákat és boltokból erős világosság -áradt ki a gyalogjáróra. Az emberek, akik az utcán sietve mentek a -dolguk után, meg-megálltak egy pillanatra, mikor ez a különös menet -mellettük elhaladt. Elől egy sovány, szőke kis asszony, aki kisírt -szemmel, sietve ment, magához szorítva egy kis gyereket, akinek csak az -orra látszott ki egy nagy kendőből – s mögöttük egy sereg katonásan -lépő, párosával sorakozott fiú, valamennyi egyforma piros-zöld sapkával -a fején. - -Voltak olyanok is, akik mosolyogtak. Egy-egy csirkefogó hangosan -nevetett rajtuk. De ők erre most nem adtak semmit. Még maga Csónakos is, -aki máskor az ilyen nevetést rögtön és a lehető legalaposabban szokta -megtorolni, most nyugodtan ment a többi között, nem is törődve a vidám -mesterlegényekkel. Ez olyan komoly és szent dolog volt az ő szemükben, -hogy ezt nem zavarhatta meg a világ legvidámabb csirkefogója sem. - -A Nemecsek anyjának pedig kisebb gondja is nagyobb volt annál, hogy a -hadsereggel törődjék. A Rákos-utcai kis ház kapujánál azonban kénytelen -volt megállani, mielőtt belépett volna rajta, mert a kis fia -megbicsakolta magát és nem volt az a földi hatalom, amely be tudta volna -húzni a kapu alá. Kibontakozott az anyja karjából és oda állt a fiúk -elé. - -– Szerbusztok, – mondta. - -Sorra kezet fogtak vele a fiúk. A keze forró volt. Aztán eltűnt anyjával -a sötét kapualjában. Egy ajtó csapódott az udvarban, egy kis ablakban -világosság gyúlt ki. És csönd lett. - -A fiúk azon vették észre magukat, hogy egyikük se mozdúlt a ház elől. -Nem szóltak egymáshoz, csak néztek, bámultak be az udvarra, arra a kis -világos ablakra, amely mögött a kis hőst most visszafektették az ágyába. -Végre aztán sóhajtott egy nagyon szomorút valamelyik. Csele azt mondta: - -– Mi lesz? - -És erre ketten-hárman elindúltak a sötét kis utcán az Üllői-út felé. -Most már mind fáradtak voltak, kimerítette őket a harc. Hűvös szél járta -az utcát, erős tavaszi szél, amely az olvadó havak hideg lehelletét -hozza a hegyekről. - -Majd másik csoport indúlt meg, le a Ferencváros felé. Végre nem maradt a -kapu előtt más, csak Boka meg Csónakos. Csónakos feszengett, várta, hogy -Boka menjen. De mivel Boka meg se mozdúlt, szerényen megszólalt: - -– Jössz? - -Boka csöndesen mondta: - -– Nem. - -– Maradsz? - -– Igen. - -– Hát… akkor szerbusz. - -És elment szép lassan, csoszogva, ő is. Boka utána nézett és látta, hogy -vissza-visszafordúl. Majd a sarkon eltünt. És a kis Rákos-utca, mely -szerényen húzódik meg a lármás, lóvasutas Üllői-út mellett, most -sötétben, csöndben nyugodott. Csak a szél zúgott rajta végig s erősen -zörgette a gázlámpák üvegtábláit. Egy-egy hevesebb szélrohamra -egymásután végig csörgött valamennyi, mintha valami titkos csörömpölő -jelet adtak volna egymásnak a reszkető, libegő-lobogó gázlángok. Ember e -pillanatban nem volt más az egész kis utcában, mint Boka János, a -tábornok. És mikor Boka János, a tábornok szétnézett az utcán és látta, -hogy egyedűl van, akkor úgy összeszorult a szíve, hogy Boka János, a -tábornok neki dőlt a kapu félfájának és keservesen, szívből, amúgy -istenigazában sírvafakadt. - -Ő is érezte, tudta azt, amit egyikük se mert kimondani. Ő is látta, mint -pusztúl az ő közlegénye lassú, szomorú elmúlással. Tudta, mi lesz ennek -a vége s tudta, hogy már nem sokára lesz vége. Nem bánta ő most, hogy -győztes hadvezér, nem bánta, hogy ezúttal először nem volt férfias, -komoly, nem bánta, hogy kitört belőle a gyerek, csak sírt és egyre ezt -mondogatta: - -– Kis barátom… édes jó barátom… édes jó kis kapitányom… - -Arra jött egy ember és rászólt: - -– Mit sírsz, kis fiú? - -De ennek nem felelt. Az ember vállat vont és ott hagyta. Aztán egy -szegény asszony jött, nagy kosárral, az is megállt, de az nem szólt. -Nézte egy kicsit, aztán ő is elment. Majd egy alacsony termetű emberke -jött s befordúlt a ház kapuján. Onnan nézett rá vissza. Megismerte: - -– Te vagy az, Boka János? - -Boka ránézett: - -– Én vagyok, Nemecsek úr. - -A szabócska volt, hozta a ruhát a karján. Budán volt, ahova próbálni -vitte a fércelt ruhát. De ez az ember már értette Bokát. Ez se azt nem -kérdezte tőle: «Mit sírsz, kis fiú?» – se meg nem bámúlta, hanem odament -melléje, megölelte okos kis fejét és versenyt kezdett vele sírni. Úgy, -hogy fölébresztette Bokában a tábornokot. - -– Ne sírjon, Nemecsek úr, – mondta a szabónak. - -A szabó megtörűlte a szemét a kezefejével és intett egyet a levegőbe. -Mintha azt mondta volna: «Úgyis mindegy már minden, legalább egy kicsit -kipityeregtem magamat.» - -– Isten megáldjon, kis fiam, – mondta a tábornoknak. – Eridj szépen -haza. - -És bement az udvarba. - -Most aztán Boka is megtörűlte a szemét és nagyot sóhajtott. Körűlnézett -az utcán és hazafelé akart indúlni. De mintha valami nem eresztette -volna. Tudta, hogy nem használ vele semmit, de úgy érezte, mintha szent, -komoly kötelessége volna most itt maradni és díszőrséget állani a -haldokló katonája háza előtt. Néhány lépést sétált a kapu előtt. Aztán -átment a túlsó oldalra és onnan nézte a kis házat. - -Most lépések kopogtak az elhagyott kis utca csöndjében. «Valami munkás -megy hazafelé», – gondolta és lehorgasztott fővel sétált a túlsó -oldalon. Tele volt mindenféle furcsa gondolattal, ami eddig még soha nem -jutott az eszébe. Az élet meg a halál járt az eszében. És sehogy se -tudott eligazodni ebben a nagy kérdésben. - -A lépések egyre közelebbről hangzottak, de most úgy hallatszott, mintha -az, aki jön, meglassította volna a járását. Óvatosan ment egy fekete -árny a házak tövében s a Nemecsekék előtt megállott. Benézett a kapun. -Be is ment egy pillanatra a kapu alá, aztán megint kijött. Megállt. -Várt. Aztán fel-alá kezdett járni a ház előtt s mikor először ért az -egyik gázlámpa alá, a szél félrefújta a kabátja szárnyát. Boka oda -nézett. A kabát alól vörösing villant elő. - -Áts Feri volt. - -És most farkasszemet nézett egymással a két vezér. Életükben először -álltak egymással szemtől-szembe, négyszemközt. Itt találkoztak, ez előtt -a szomorú ház előtt. Az egyiket a szíve hozta ide, a másikat a -lelkiismerete. Nem szóltak egymáshoz egy szót sem. Csak nézték egymást. -Aztán Áts Feri megindúlt és tovább járt fel-alá a ház előtt. Soká, -nagyon soká járt. Addig, amíg a házmester elő nem került a sötét -udvarból, hogy bezárja a kaput. Akkor odament hozzá Áts Feri, megemelte -a kalapját és csöndesen kérdezett tőle valamit. Elhallatszott Bokáig, -amit a házmester felelt. Azt mondta: - -– Rosszul. - -És becsapta a nagy, nehéz kaput. Ez a dörrenés felzavarta az utca -csendjét, de aztán elhalt, mint hegyek közt a mennydörgés. - -Áts Feri elindúlt, lassan. Jobbra ment. És Bokának is haza kellett már -mennie. Süvöltött a hideg szél és az egyik hadvezér jobbra ment, a másik -balra. Még ekkor sem szóltak egymáshoz egy szót sem. - -És most végleg elaludt a friss tavaszi éjszakában a kis utca, melyben -most már egyedül sétált, uraskodott a szél, megrázva a lámpák üvegjét, -megtépázva a sárga gázlángok fényes üstökét, megríkatva egy-két rozsdás -szélkakast. Befújt minden hasadékon, befújt még abba a kis szobába is, -ahol az asztalnál egy szegény kis szabó űlt, újságpapirosba göngyölt -szalonna mellett, csöndesen vacsorázgatva s ahol egy kis ágyban egy kis -kapitány lihegett, forró arccal, égő szemmel. Megzörgette az ablakot, -meglebbentette a petróleumlámpa lángját. A csöpp asszony betakarta a -gyerekét: - -– Fúj a szél, kis fiam. - -A kapitány pedig szomorú mosolygással, alig hallhatóan, szinte súgva -mondta: - -– A grund felől fúj. Az édes grund felől fúj… - - - - -IX. - -Néhány oldal a Gitt-Egylet nagy könyvéből: - -=BEJEGYZÉS=. - -«A mai közgyűlésen a következő határozatokat hoztuk és bejegyezzük őket -ezennel az egyleti nagy könyvbe. - -1. §. - -A nagy könyv 17-ik oldalán van egy beírás, mely így hangzik: nemecsek -ernő, kis betűvel. Ezen beírás ezennel érvénytelen. Mert ezen beírás -tévedésen alapúlt és ezennel a közgyűlés kijelenti, hogy a nevezett -tagot ok nélkül sértette az egylet és ő ezt tisztességesen tűrte, a -háborúban mint valóságos hős vett részt, mely történelmi tény. Az egylet -ezért kijelenti, hogy a multkori beírás az egylet hibája és hogy ezennel -a jegyző ideírja a tag nevét végig csupa nagy betűvel. - -2. §. - -Ezennel beírom végig csupa nagy betűvel: - -_NEMECSEK ERNŐ_ - -_Leszik, jegyző_, s. k. - -3. §. - -A Gitt-Egylet közgyűlése egyhangúlag köszönetet szavaz Boka János -Tábornokunknak azért, mert a tegnapi harcot úgy vezette, mint egy -hadvezér a történelemkönyvben és tiszteletünk jeléül elhatároztuk, hogy -a Gitt-Egylet minden egyes tagja köteles otthon a történelemkönyvében a -168-ik lapon fölülről a 4-ik sorban «Hunyadi János» cím mellé tintával -odaírni: «és Boka János». Ezt azért határoztuk el, mert megérdemli -tőlünk a hadvezér, mert ha ő nem csinálta volna olyan jól, akkor a -vörösingesek megvertek volna minket. És mindenki köteles a «Mohácsi -vész» című fejezetben Tomori érsek neve fölé, mert őtet is megverték, -ceruzával odaírni: «és Áts Ferenc.» - -4. §. - -Miután Boka János Tábornok tiltakozásunk dacára és erőszakkal lefoglalta -az egyleti vagyont (24 kr.), mert hadi célokra mindenkinek oda kellett -adni amije volt és pedig ebből csak egy trombitát vettek 1 forint -40-ért, pedig a Rőser-bazárban lehet kapni 60-ért és 50-ért, mégis -muszájt nekik a drágábbat venni, mert erősebb hangja van és pedig -elfoglaltuk a vörösingesektől az ő harci trombitájukat és most már van -két trombita, pedig már egy se kell és ha éppen kell, hát elég egy is, -hát elhatároztuk, hogy az egylet kérje vissza az egyleti vagyont (24 -kr.) és inkább a Tábornok adja el valahol a trombitát, de nekünk a -pénzünk kell (24 kr.), amit ő meg is ígért. - -5. §. - -Az egyleti elnök, Kolnay Pál ezennel megrovást kap a tagoktól, mert az -egyleti gittet ki hagyta száradni. Miután a vitát jegyzőkönyvbe kell -foglalni, a vitát ezennel jegyzőkönyvbe foglalom: - -_Elnök:_ Én a gittet azért nem rágtam, mert a háborúval voltam -elfoglalva. - -_Barabás tag:_ Ja, ez nem kifogás. - -_Elnök:_ Barabás mindig heccel és én rendreutasítom, én szívesen -megrágom a gittet, mert tudom, mi a tisztesség és azért vagyok elnök, -hogy rágjam az alapszabályok szerint, de heccelni nem hagyom magamat. - -_Barabás tag:_ Én nem heccelek senkit. - -_Elnök:_ De heccelsz. - -_Barabás tag:_ De nem. - -_Elnök:_ De igen. - -_Barabás tag:_ De nem. - -_Elnök:_ Jó, legyen tied az utolsó. - -_Richter tag:_ Tisztelt egylet! Én azt indítványozom, hogy az elnök -ellen írjunk be a nagy könyvbe egy megrovást, mert elmulasztotta a -kötelességét. - -_A tagok:_ Úgy van! Úgy van! - -_Elnök:_ Én csak arra hivatkozom, hogy most az egyszer bocsásson még meg -nekem az egylet, legalább azért, mert tegnap olyan jól harcoltam, mint -egy vad oroszlán és én voltam a hadsegéd és én a legnagyobb veszélyben -kirohantam a sáncra és lenyomott a földre az ellenség és szenvedtem a -birodalomért, hát most mért szenvedjek még külön is, mert nem rágtam meg -a gittet. - -_Barabás tag:_ Az más. - -_Elnök:_ Az nem más. - -_Barabás tag:_ De más. - -_Elnök:_ De nem. - -_Barabás tag:_ De igen. - -_Elnök:_ Jó, legyen tied az utolsó. - -_Richter tag:_ Kérem indítványom elfogadását. - -_Egylet:_ Elfogadjuk, elfogadjuk. - -_A baloldalon:_ De nem fogadjuk el. - -_Elnök:_ Szavazzunk. - -_Barabás tag:_ Kérek névszerinti szavazást. - -_Elnök:_ Névszerinti szavazás. - -Szavazás megejtetik. - -_Elnök:_ Három szótöbbséggel kimondta az egylet, hogy Kolnay Pál elnök -megrovásban részesül. Ez disznóság. - -_Barabás tag:_ Az elnöknek nincs joga gorombáskodni a szótöbbséggel. - -_Elnök:_ De van. - -_Barabás tag:_ De nincs. - -_Elnök:_ De van. - -_Barabás tag:_ De nincs. - -_Elnök:_ Jó, legyen tied az utolsó! - -A napirendnek nem lévén több pontja, elnök az ülést bezárja. - -Aláírva: - -_Leszik_, jegyző s. k. - -_Kolnay_, elnök s. k. még most is fenntartom, hogy disznóság. - - - - -X. - -A Rákos-utcai kis sárga házban nagy volt a csönd. Még a lakók is, akik -rendszerint hangos pletykára szoktak gyűlni az udvarra, most -lábujjhegyen mentek el a Nemecsek szabó ajtaja előtt. A cselédek hátra -vitték porolni a ruhát, meg a szőnyeget az udvar legvégébe és ott is -csak kíméletesen bántak velük, csakhogy a beteg meg ne hallja a lármát. -Ha a szőnyegek álmélkodni tudtak volna, most el is álmélkodtak volna -azon, hogy a dühös püfölés helyett ma szelíd kis ütésekben van részük… - -És be-benéztek a lakók az üvegajtón: - -– Hogy van a kis fiú? - -Mindenik ezt a választ kapta: - -– Rosszul, nagyon rosszul. - -A jó asszonyok hoztak egyet-mást: - -– Asszonyság, fogadja el ezt a kis jó bort… - -Vagy: - -– Ha meg nem sértem, itt van egy kis cukorféle… - -A kis szőke asszony, aki kisírt szemmel nyitogatta az ajtót a -jószívűeknek, megköszönte szépen az ajándékokat, de hasznukat bizony nem -nagyon vette. Meg is mondta egyiknek-másiknak: - -– Nem eszik szegényke, már két napja alig hogy belé tudjuk önteni azt a -pár kanál tejecskét. - -Három órakor hazajött a szabó. Az üzletben volt, ahonnan munkát hozott -haza. Vigyázva, csöndesen nyitott be a konyhába és nem is kérdezett -semmit a feleségétől. - -Csak ránézett. És a felesége meg őreá nézett. És már mind a ketten -értették is egymást. Csöndesen állottak egymással szemben, a szabó le se -tette a kabátokat, amelyeket a karján hozott. - -Aztán lábujjhegyen bementek mind a ketten a szobába, ahol a kis fiú -feküdt az ágyon. Bizony nagyon megváltozott a Pál-utca egykor vidám -közlegénye, most szomorú kapitánya. Lesoványodott, a haja megnőtt, az -arca beesett. Nem volt halavány és talán éppen az volt a dologban -szomorú, hogy mindig piros volt a két orcája. Nem egészséges pirosság -volt ez. A belső tűznek volt a sugárzása, ami napok óta szüntelenül -égette. - -Megállottak az ágy mellett. Szegény, egyszerű emberek voltak, akik sok -bajon, viszontagságon, búbánaton mentek már keresztül, hát nem -sopánkodtak. Csak állottak lehorgasztott fővel és a földet nézték. Aztán -nagycsöndesen megkérdezte a szabó: - -– Alszik? - -Az asszony nem is mert szóval felelni, csak a fejével bólintott igent. -Mert most már úgy feküdt az ágyban a kis fiú, hogy még azt se lehetett -tudni: alszik-e vagy ébren van. - -Szerény kopogtatás hallatszott kívülről, az udvari ajtó felől. - -– Talán a doktor, – súgta az asszony. - -A férje küldte: - -– Nyiss ajtót. - -Az asszony kiment és ajtót nyitott. Boka állott a küszöbön. Az asszonyka -arcán szomorú mosoly jelent meg, mikor a fia barátját meglátta. - -– Bejöhetek? - -– Be, fiam. - -Bejött. - -– Hogy van? - -– Sehogy. - -– Rosszúl? - -Meg se várta a feleletet, bement ő is a szobába. Az asszony utána. És -most hárman állottak az ágy mellett és hárman nem szóltak egy szót sem. -S ahogy így állottak az ágy mellett, a kis beteg mintha megérezte volna, -hogy őt nézik, hogy miatta hallgatnak, csöndesen, lassan kinyitotta a -szemét. Előbb az apjára nézett nagyszomorúan, aztán az anyjára. Mikor -azonban végül Bokát meglátta, elmosolyodott. Alig hallható, gyönge -hangon mondta neki: - -– Te itt vagy, Boka? - -Boka közelebb lépett az ágyhoz. - -– Itt vagyok. - -– Itt is maradsz? - -– Itt. - -– Egészen addig, amíg meghalok? - -Most erre nem tudott mit felelni Boka. Rámosolygott a barátjára, aztán -mintegy tanácsot kérve, hátranézett az asszonyra. De az asszony akkor -már háttal fordúlva állott és a köténye csücskét valahova a szeme -közelébe emelte. - -[Illustration: «Egészen addig, amíg meghalok?»] - -– Bolondot beszélsz, fiam, – mondta a szabó és köszörülte a torkát. – -Khm! Khm! Bolondot beszélsz. - -De Nemecsek Ernő ezúttal rá se hederített arra, amit az apja mondott. -Bokára nézett és intett a fejével az apja felé. - -– Ezek nem tudják, – mondta. - -Most már Boka is megszólalt: - -– Dehogy nem tudják. Jobban tudják, mint te. - -Megmozdúlt, valahogyan nagynehezen föltápászkodott a vánkosáról és -felült az ágyban. Nem tűrte, hogy segítsenek neki. Felemelte az ujját a -levegőbe és komolyan mondta: - -– Ne hidd el nekik, amit mondanak, mert csak heccből mondják. Én tudom, -hogy meghalok. - -– Nem igaz. - -– Azt mondtad: nem igaz? - -– Azt. - -Szigorúan nézett rá: - -– Hát én hazudok talán? - -Csitították, hogy ne haragudjék, mert senki sem vádolja hazugsággal. De -ő ezuttal szigorú volt és rossz néven vette, hogy nem hisznek neki. -Tekintélyes arcot vágott és kijelentette: - -– Hát szavamat adom neked, hogy meghalok. - -A házmesterné dugta be a fejét az ajtón: - -– Asszonyság… az orvos. - -Bejött az orvos és mindenki tisztelettel üdvözölte az orvost. Nagyon -szigorú öreg ember volt a doktor. Egy szót se szólt. Nagy mogorván -biccentett egyet a fejével és egyenesen az ágyhoz ment. Megfogta a fiú -kezét, aztán a homlokát simította végig. Majd a mellére hajtotta a fejét -és hallgatózott. Az asszony nem állta meg hogy meg ne kérdezze: - -– Kérem… doktor úr… rosszabbul van? - -Most szólt először az orvos: - -– Nem. - -De ezt nagyon furcsán mondta. Úgy mondta, hogy rá se nézett az -asszonyra. Aztán vette a kalapját és indúlt. A szabó szolgálatkészen -szaladt ajtót nyitni neki: - -– Kikisérem, doktor úr. - -Mikor a konyhában voltak, a doktor intett a szemével a szabónak, hogy -csukja be a szobaajtót. A szegény szabó sejtette, hogy mit jelent az, -mikor a doktor négyszemközt akar vele beszélni. Becsukta az ajtót. Most -mintha valami barátságosabb kifejezést öltött volna az orvos arca. - -[Illustration: «Ez a kis fiú nem éri meg a reggelt.»] - -– Nemecsek úr, – mondta neki, – maga férfiember, én magával őszintén -fogok beszélni. - -A szabó lehajtotta a fejét. - -– Ez a kis fiú már nem éri meg a reggelt. Talán még az estét se. - -Meg se mozdúlt a szabó. Csak néhány pillanat múlva kezdett némán -bólingatni a fejével. - -– Azért mondom, – folytatta az orvos, – mert maga szegény ember és baj -volna, ha a csapás váratlanul érné. Hát… jó lesz, ha… ha gondoskodik… ha -gondoskodik arról… amiről ilyenkor gondoskodni szokás… - -Nézte még egy kicsit, aztán hirtelen a vállára tette kezét. - -– Isten áldja meg. Egy óra mulva visszajövök. - -A szabó már nem hallotta ezt. Csak bámulta maga előtt a konyha tisztára -súrolt tégláját. Észre se vette, hogy az orvos kiment. Csak egyre az -kavargott a fejében, hogy gondoskodni kell. Valami olyanról kell -gondoskodni, amiről ilyenkor gondoskodni szokás. Mit értett ez alatt az -orvos? Csak nem koporsót? - -Betámolygott a szobába és leült egy székre. Nem lehet szavát venni, -hiába ment hozzá a felesége: - -– Mit mondott a doktor? - -Csak bólogatott, bólogatott. - -Most mintha valami vidámság ömlött volna el a kis fiú arcán. Bokához -fordult: - -– Te, János. Gyere ide. - -Odament hozzá. - -– Ülj ide az ágyam szélére. Mersz? - -– Hogyne mernék! Ugyan miért ne mernék? - -– Mert esetleg félsz attól, hogy meg találok halni, amikor te éppen itt -ülsz az ágyamon. De ettől nem kell félni, mert ha én érzem, hogy -meghalok, akkor én előbb szólok. - -Odaült mellé. - -– No, mit akarsz? - -– Te, – mondta a kis fiú, átölelve a nyakát és a füléhez hajolva, mintha -valami nagy titkot mondana neki, – mi lett a vörös-ingesekkel? - -– Megvertük őket. - -– De aztán? - -– Aztán hazamentek a fűvészkertbe és gyűlést tartottak. Vártak egészen -késő estig, de Áts Feri nem jött. Aztán megunták a várást és elmentek -haza. - -– Hát mért nem jött Áts Feri? - -– Mert szégyelte magát. És tudta, hogy le fogják csapni a vezérségről, -mert elvesztette a csatát. Aztán ma ebéd után megint gyűlést tartottak. -Erre már eljött Áts Feri. Tegnap itt láttam éjszaka a házatok előtt. - -– Itt? - -– Igen. Megkérdezte a házmestertől, hogy jobban vagy-e. - -Erre nagyon büszke lett Nemecsek. Nem hitt a füleinek: - -– Ő maga? - -– Ő maga. - -Jól esett neki. Boka folytatta: - -– Hát mondom, gyűlést tartottak a szigeten és nagy lármát csaptak. -Borzasztó veszekedés volt, mert mindenki le akarta csapatni Áts Ferit és -csak ketten voltak az ő pártján: a Vendauer meg a Szebenics. És a -Pásztorok nagyon ellene voltak, mert az idősebbik Pásztor akart vezér -lenni. És az lett a vége, hogy le is csapták a vezérségről és vezérré -választották az idősebbik Pásztort. De tudod, mi történt? - -– Mi? - -– Az történt, hogy mikor végre lecsöndesedtek és megvolt az új vezér, -akkor odament a szigetre a fűvészkerti őr és azt mondta nekik, hogy az -igazgató ezt a lármát nem tűri tovább és kidobta őket a kertből. A -szigetet meg bezárták. Ajtót tettek a hídra. - -Ezen szívből nevetett a kapitány. - -– Na ez jó, – mondta. – És honnan tudod. - -– Kolnay mesélte. Most, mikor ide jöttem, találkoztam vele. Ment a -grundra, mert megint közgyűlése van a gitt-egyletnek. - -Erre a szóra elfintorította az arcát a kis fiú. - -Halkan mondta: - -– Ezeket már nem szeretem. Ezek kis betűvel írták a nevemet. - -Boka sietett megnyugtatni: - -– Már kijavították. Nemcsak hogy kijavították, de csupa nagy betűvel -írták be a nagy könyvbe a nevedet. - -Nemecsek tagadólag rázta a fejét: - -– Ez nem igaz. Ezt te nekem csak azért mondod, mert beteg vagyok és meg -akarsz vigasztalni. - -– Dehogy azért mondom. Azért mondom, mert igaz. Szavamra mondom, hogy -igaz. - -A kis szőke megint fölemelte sovány ujjacskáját a levegőbe: - -– Most még a szavadat is adod a hazugságra, hogy megvígasztalj. - -– De… - -– Ne beszélj! - -Rákiáltott. Ő, a kapitány, a tábornokra! A szó szoros értelmében -rákiáltott, ami a grundon rettenetes bűn lett volna, de itt nem volt az. -Boka mosolyogva tűrte. - -– Jó, – mondta, – ha nem hiszed nekem, majd meglátod mindjárt magad. -Külön díszokiratot csináltak a számodra és mindjárt itt lesznek vele. -Elhozzák neked. Eljön az egész egylet. - -De a kis szőke még most se hitte: - -– Ha majd látom, akkor elhiszem! - -Boka vállat vont. Azt gondolta magában: «Még jobb is, hogy nem hiszi, -legalább annál nagyobb lesz az öröme, ha meglátja őket.» - -De ezzel a dologgal akaratlanul is felizgatta a beteget. Nagyon bántotta -szegényt ez az igazságtalanság, amit a gitt-egylet vele szemben -elkövetett. Önmagát ingerelte. - -– Látod, – mondta, – amit ezek velem elkövettek, az csúnyaság volt! - -Boka már nem mert szólni, mert félt, hogy még izgatottabbá lesz. Sőt -mikor megkérdezte tőle: - -– Úgy-e, igazam van? - -Ráhagyta: - -– Igazad van. - -– Pedig, – mondta Nemecsek és felült a párnájára, – pedig én úgy -harcoltam értük is, mint a többiekért, hogy nekik is megmaradjon a -grund, pedig én tudom, hogy én magamnak nem harcoltam, mert én már többé -úgyis soha nem látom a grundot. - -Elhallgatott. Törte kis fejét ezen a rettenetes gondolaton, hogy nem -látja többé a grundot. Gyerek volt. Szívesen itt hagyott volna mindent -ezen a földön, csak a grundot, a grundot, az «édes grundot» ne kellett -volna itt hagynia. - -És ami az egész betegsége folyamán nem történt meg vele, most erre a -gondolatra könnyek szöktek a szemébe. De nem a szomorúság ríkatta meg, -hanem a tehetetlen harag az ellen a hatalmas valami ellen, ami nem -engedi, hogy még egyszer elmenjen a Pál-utcába, az erődök alá, a kunyhó -mellé. Most eszébe jutott a gépház, a kocsiszín, a két nagy eperfa, -amelyről levelet szokott szedni Cselének, mert Cselének nagy -selyemhernyó-tenyészete volt otthon és azoknak kellett az eperfalevél és -Csele gigerli volt és Csele sajnálta a finom ruháját fáramászással -tönkretenni és Csele ezért őt küldte fel a fára, mert ő volt a -közlegény. A nyurga kis vaskéményre gondolt, mely vígan pöfögött s fújta -a tiszta kék ég felé a hófehér gőzfelhőcskéket, melyek gyorsan, pillanat -alatt oszlottak semmivé. És mintha idáig hallatszott volna az az -ismerős, süvítő hang, amit a gőzfűrész ad, mikor neki megy a hasábfának -és apróra metéli. - -Kipirult az arca, felragyogott a szeme. Felkiáltott: A grundra akarok -menni! - -És mivel senki se felelt erre a kiáltásra, megismételte, de most már -dacosabban, követelő hangon: - -– El akarok menni a grundra! - -Boka megfogta a kezét: - -– Majd eljösz, a jövő héten, ha meggyógyulsz, megint eljösz. - -– De nem! – erősködött. – Most akarok odamenni! Most rögtön! Adjátok rám -a ruhámat és én fölteszem a fejemre a Pál-utcai sapkát. - -A párnája alá nyúlt és diadalmas arccal kotorászta onnan elő a laposra -nyomott piros-zöld sapkát, amelytől egy pillanatra se vált meg. Föltette -a fejére. - -– Adjátok rám a ruhámat! - -Az apja búsan mondta: - -– Majd ha meggyógyulsz, Ernő. - -De most már nem lehetett bírni vele. Ahogy beteg tüdeje bírta, kiabált: - -– Én nem gyógyulok meg! - -És miután ezt parancsolólag mondta, senki se mondott neki ellent. - -– Nem gyógyulok meg! – kiáltotta. – Ti hazudtok nekem, mert én jól -tudom, hogy meghalok és én ott halok meg, ahol nekem tetszik! Én ki -akarok menni a grundra! - -Persze erről szó sem lehetett. Odasiettek mind hozzá rábeszélték, -csitították, magyarázták neki: - -– Most nem lehet… - -– Csúnya az idő… - -– Majd a jövő héten… - -És most visszatért mindig a szomorú szó, amelyet már alig mertek az okos -szemébe mondani: - -– Majd ha meggyógyulsz. - -De minden szóra rájuk cáfolt. Mikor a csúnya időről beszéltek, melegen, -fényesen sütött be a nap a kis udvarra, az éltető, erős sugarú tavaszi -nap, amitől minden életet kap s amitől csak éppen Nemecsek Ernő nem -tudta visszakapni az életet. - -És valósággal elöntötte a láz a kis fiút. Bolondul hadonászott, piros -volt, kitágultak finom kis orrlyukai. És szónokolt: - -– A grund – kiáltotta – az egy egész birodalom! Ti azt nem tudjátok, -mert ti még sohasem harcoltatok a hazáért! - -Künn kopogtattak. Az asszony kiment. - -– Kérlek, – mondta az urának – Csetneky úr van itt. - -A szabó kiment a konyhába. Ez a Csetneky úr fővárosi hivatalnok volt, a -ki a ruháit Nemecseknél csináltatta. Mikor a szabót meglátta, idegesen -szólt: - -– Mi van a dupla-sorgombos barna ruhámmal? - -Belülről hallatszott a szomorú szónoklat: - -– Harsogott a trombita… és csupa por volt a grund… Előre! Előre! - -– Kérem, – mondta a szabó, – ha tetszik, most felpróbálhatja a nagyságos -úr, de arra kell kérnem, hogy itt a konyhában tessék… ezer bocsánat… -mert a kis fiam nagyon beteg… benn fekszik… - -– Előre! Előre! – hangzott a szobából egy rekedten kiabáló gyerekhang. – -Utánam! Teljes roham! Látjátok ott a vörösingeseket? Elől megy Áts Feri -az ezüst lándzsával… most mindjárt a vízbe fognak dobni! - -Csetneky úr figyelt: - -– Mi az? - -– Kiabál szegényke. - -– Hátha beteg, minek kiabál? - -A szabó vállat vont: - -– Már nem is beteg az, kérem… a végét járja… lázában beszél az -istenadta… - -És kihozta a szobából a dupla-sorgombos barna kabátot, mely fehér -szálakkal volt összefércelve. Mikor az ajtót nyitotta, kihallatszott: - -– A sáncárokban csönd! Vigyázz! Most jönnek… már itt is vannak! -Trombitás, fújd meg a trombitát! - -Tölcsért csinált a kezéből: - -– Tratá… trará… tratatá! - -És rákiáltott Bokára: - -– Te is fújjad! - -És Boka is kénytelen volt tölcsért csinálni a kezéből és most már ketten -trombitáltak: egy fáradt, rekedt, gyönge kis hang, meg egy másik, -egészséges hang, amely azonban oly szomorúan hangzott. Bokának már a -torkát fojtogatták a könnyek, de azért bírta, emberül állta és úgy tett, -mintha neki is örömet okozna, mikor fújja. - -– Sajnálom, – mondta Csetneky úr, miközben ingujjra vetkőzött, – de -nekem nagy szükségem van a barna ruhára. - -– Tratá! Tratá! – hangzott a szobából. - -A szabó ráadta a kabátot. És csöndesen kezdett beszélgetni: - -– A hóna alatt vág. - -– Igenis kérem. - -(– Tratá! Tratá!) - -– Itt ez a gomb magasan van, ezt varrja majd lejebb, mert szeretem, ha a -vasalás szépen kifekszik a mellre. - -– Igenis, nagyságos úr. - -(– Teljes roham! Előre!) - -– És az ujja mintha egy kicsit rövid volna. - -– Nem gondolom. - -– De nézze csak jól meg. Minden kabátnak rövidre csinálja az ujját, ez a -maga baja! - -– Dehogy ez az én bajom! – gondolta a szabó és megjegyezte a krétával a -kabát ujját. - -Benn pedig nőttön-nőtt a lárma. - -– Haha! – kiáltott a gyerekhang – hát itt vagy? Most itt állsz előttem! -Végre megfoghatlak, te rettenetes vezér! Na most, na most! Lássuk, ki az -erősebb? - -– Vattát tegyen bele, – mondta Csetneky úr. – A vállába egy kicsit és a -mellre egy kicsit, jobbról-balról. - -– Puff! (Földhöz vágtalak!) - -Csetneky úr levetette a barna kabátot és a szabó rásegítette azt, amiben -jött. - -– Mikor lesz készen? - -– Holnapután. - -– Jó. De dolgozzon rajta, nehogy megint csak egy hét mulva kapjam meg. -Van most egyéb dolga is? - -– Csak a gyerek ne volna beteg, nagyságos uram. - -Csetneky úr vállat vont: - -– Az szomorú dolog, én nagyon sajnálom, de mondom, nekem a ruhára -szükségem van és nagyon sürgősen kell. Lásson csak hozzá azonnal. - -A szabó sóhajtott egyet: - -– Hát majd hozzálátok. - -– Ásszolgája! – mondta Csetneky úr és vígan távozott. Még az ajtóból -egyszer visszakiáltott: - -[Illustration: «Sajnálom, de nagy szükségem van a kabátomra.»] - -– De rögtön üljön neki! - -A szabó megfogta a szép barna kabátot és arra gondolt, amit az orvos -mondott. Gondoskodni kell arról, amiről ilyenkor gondoskodni szokás. Hát -jó, nekiül azonnal a munkának. Ki tudja, mire kell az a pénz, amit majd -ezért a barna kabátért kap. Talán az asztaloshoz vándorol ez a néhány -forint, ahhoz az asztaloshoz, aki a kis koporsókat csinálja. És Csetneky -úr büszkén fog feszíteni a dunaparti korzón az új ruhájában. - -Visszament a szobába és rögtön nekilátott a varrásnak. Most már oda se -nézett az ágyra, csak gyorsan kapkodta a tűt, a cérnát, hogy hamarosan -végezzen a munkával, mert a munka mindenképen sietős volt. Csetneky -úrnak is kellett, meg talán az asztalosnak is kellett. - -A kis kapitánnyal pedig most már nem lehetett bírni. Erőre kapott és -felállott az ágyban. Hosszú hálóingecskéje a bokájáig ért. Fején -kackiásan félre volt csapva a piros-zöld sapka. Szalutált. Most már -hörögve beszélt és a tekintete valahol a semmiben révedezett: - -– Jelentem alásan, tábornok úr, földhöz vágtam a vörösinges vezért, -kérem az előléptetést! Úgy nézzenek rám, hogy én most már kapitány -vagyok! Én harcoltam a hazáért és én meghaltam a hazáért! Trará! Trará! -Fújjad, Kolnay! - -Félkezével belekapaszkodott az ágya fejébe: - -– Bombázzatok, erődök! Hahá! Ott a Janó! Vigyázz, Janó! Te is kapitány -leszel, Janó! És neked nem fogják kis betűvel írni a nevedet! Pfuj! -Rossz szívű fiúk vagytok! Irigykedtetek rám, mert a Boka engemet -szeretett és mert én voltam a barátja, nem pedig ti! Az egész -gitt-egylet egy butaság! Kilépek! Kilépek az egyletből! - -Csöndesen tette hozzá: - -– Kérem jegyzőkönyvbe venni. - -És a szabó a kis alacsony asztal mellett most se nem látott, se nem -hallott. Fürgén járt csontos ujja a kabát szövetjén, villogott a tű, a -gyűszű. Az ágyra nem nézett volna a világért sem. Attól félt, hogy ha -oda talál nézni, egyszeribe elmegy a kedve mindentől, földhöz csapja a -Csetneky úr finom barna kabátját és odaborul a kis fia mellé. - -Most leült az ágyban a kapitány és hallgatagon nézte a paplant. - -Boka halkan kérdezte: - -– Fáradt vagy? - -Nem felelt. Boka betakargatta. Az anyja megigazította feje alatt a -párnát: - -– Most maradj csöndben. Pihenj. - -Ránézett Bokára, de látszott a tekintetén, hogy nem látja. Csodálkozó -arcot vágott. Azt mondta neki: - -– Apa… - -– Nem, nem, – szólt fojtott hangon a tábornok, – én nem vagyok az apa… -nem ismersz? Én Boka János vagyok. - -Fáradt hangon, értelmetlenül mondta utána a beteg: - -– Én… Boka… János… vagyok… Most hosszas csönd lett. A kis fiú lehunyta a -szemét s hosszasat, nagyot sóhajtott, mintha minden szomorú ember minden -fájdalma az ő kis lelkébe szorult volna. - -Csönd volt. - -– Talán el fog aludni, – súgta a kis szőke asszony, aki már alig állt a -lábán a sok virrasztástól. - -– Hagyjuk, – felelt suttogva Boka. - -Félre ültek, egy kopott zöld divánra. Most a szabó is abbahagyta a -munkát, letette a térdére a barna kabátot s lehajtotta a fejét az -alacsony asztalra. Mindenki hallgatott. És álmos csönd volt, a légy -röpülését is meg lehetett volna hallani. - -Az ablakon át gyermekhangok szűrődtek be az udvarról. Mintha sok gyerek -lett volna künn, amint csöndesen beszéltek egymással. És egyszerre -ismerős szó ütötte meg Boka fülét. Egy nevet hallott, amint suttogva -mondta valaki: - -– Barabás. - -Fölkelt és lábujjhegyen kiment a szobából. Mikor a konyha üvegajtaját -kinyitotta és kilépett az udvarra, ismerős arcokat látott. Egy csomó -Pál-utcai fiú állott félénken az ajtó közelében. - -– Ti vagytok? - -– Igen, – suttogta Weisz. Itt van az egész gitt-egylet. - -– Mit akartok? - -– Hoztunk neki egy dísz-okiratot, amelyikben piros tintával le van írva, -hogy az egylet bocsánatot kér tőle és hogy a nagykönyvbe csupa nagy -betűvel írtuk be a nevét. Itt van a nagykönyv is. És itt van az egész -küldöttség. - -Boka a fejét csóválta: - -– Hát nem tudtatok előbb jönni? - -– Miért? - -– Mert most alszik. - -A küldöttség tagjai egymásra néztek. - -– Azért nem tudtunk hamarább jönni, mert nagy vita volt, hogy ki legyen -a küldöttség elnöke. És eltartott egy félóráig, amíg a Weiszt -megválasztottuk. - -Az asszony jelent meg a küszöbön. - -– Nem alszik, – mondta – most félrebeszél. - -A fiúk mereven álltak. Mind meg voltak döbbenve. - -– Gyertek be, fiúcskák, – mondta az asszony – talán föleszmél szegényke, -ha benneteket meglát. - -És kitárta előttük az ajtót. Sorra beléptek, elfogódottan, tisztelettel, -mintha templomajtón mentek volna be. Már künn, a küszöb előtt levették a -kalapjukat. És mikor a legutolsó után csöndesen becsukódott az ajtó, már -mind a szobaajtó küszöbén állottak, némán tisztességtudóan, nagyranyílt -szemmel. A szabót nézték, meg az ágyát nézték. A szabó még erre sem -emelte föl a fejét, a karjára hajtotta és hallgatott. Nem sírt. Csak már -nagyon fáradt volt. Az ágyban pedig nyitott szemmel feküdt a kapitány, -nehezen, mélyen lélegzett, vékonyszélű kis szája nyitva volt. De nem -ismert meg senkit. Ő most már talán olyan dolgokat látott, amiket földi -szemmel nem is lehet látni. - -Az asszony tolta előre a fiúkat: - -– Menjetek oda hozzá. - -Lassan meg is indultak az ágy felé. De nehezen mentek. Egyik bátorította -a másikat: - -– Eredj te. - -– Te menj előre. - -Barabás szólt: - -– Te vagy a küldöttségi elnök. - -És Weisz erre szép lassan az ágyhoz ment. A többiek is odasomfordáltak -mögéje. A kis fiú rájuk se nézett. - -– Beszélj, – súgta Barabás. - -És Weisz remegő hangon kezdte: - -– Te… Nemecsek… - -De nem hallotta Nemecsek. Lihegett és merően nézett a fal felé. - -– Nemecsek! – ismételte Weisz és már a torkán volt a sírás. Barabás a -fülébe súgott: - -– Ne bőgj. - -– Nem bőgök, – felelt Weisz és örült, hogy ennyit is mondhatott sírás -nélkül. Aztán összeszedte magát. - -– Mélyen tisztelt kapitány úr! – kezdte a beszédet és egy írást húzott -elő a zsebéből. – Midőn itt megjelentünk… és én mint elnök… ezennel az -egylet nevében… mert mi tévedtünk… és mi mind tetőled most bocsánatot -kérünk… és ebben a dísz-okiratban… itt le van írva az egész… - -Hátra fordult. Már két könycsepp ragyogott a szemében. De a hivatalos -hangot, az ő legnagyobb örömüket, nem hagyta volna el a világ minden -kincséért sem. - -– Jegyző úr, – sugta hátra – adja ide az egyleti könyvet. - -Leszik szolgálatkészen adta oda. Weisz félénken tette le az ágy szélére -és fellapozta benne azt az oldalt, ahol a «Bejegyzés» volt. - -– Ide nézz, – mondta a betegnek – ez az. - -A beteg szeme azonban lassan lecsukódott. Vártak. Aztán Weisz megint -szólt: - -– Nézd meg. - -Nem felelt. Most mind közelebb mentek az ágyhoz. Az asszony reszketve -tört magának útat a fiúk közt. Ráhajolt a gyermekére. - -– Te, – mondta valami idegen, csodálkozó, reszkető hangon a férjének, – -ez nem lélekzik… - -A mellére hajtotta a fejét. - -[Illustration: «Nézd meg.»] - -– Te! – kiáltott most hangosan, nem törődve semmivel. – Nem lélekzik! - -A fiúk hátra húzódtak. A kis szoba egyik sarkába állottak, szorosan -egymás mellé. Az egyleti könyv leesett az ágyról, nyitva, úgy, ahogy -Weisz fellapozta. - -Az asszony most már sivított: - -– Te! Hideg a keze! - -És a nagy, fojtott csöndben, mely ezeket a szavakat követte, hallani -lehetett, amint a szabó, aki eddig némán, mozdulatlanul ült a zsámolyon, -fejét a karjára hajtva, egyszerre zokogni kezdett. Csöndesen, alig -hallhatóan, ahogy komoly, felnőtt emberek szoktak. És a válla -rángatózott a sírástól. És még most is vigyázott szegény a Csetneky úr -barna kabátjára, mert lecsúsztatta a térdéről, hogy a könnyei rá ne -folyjanak. - -Az asszony pedig ölelte, csókolta a kis halott gyereket, aztán letérdelt -az ágya elé, a kis párnába temette az arcát és ő is zokogni kezdett. -Nemecsek Ernő gitt-egyleti titkár, a Pál-utcai grund kapitánya pedig -örök csöndességben, falfehéren, lehúnyt szemmel feküdt hanyatt az ágyban -s most már bizonyos volt róla, hogy semmit nem lát és semmit nem hall, -ami körülötte történik, mert a Nemecsek kapitány látásáért és hallásáért -eljöttek az angyalok és elvitték oda, ahol csak az olyanok hallanak édes -muzsikát és látnak fényes tündöklést, mint amilyen Nemecsek kapitány -volt. - -– Későn jöttünk, – súgta Barabás. - -Boka a szoba közepén állott és lehorgasztotta a fejét. Még az imént, -néhány perccel ezelőtt, mikor az ágy szélén ült, alig tudta -visszafojtani a sírást. És most csodálkozva érezte, hogy nem jön könny a -szemébe, hogy nem tud sírni. Aztán körülnézett, valami mérhetetlen -ürességgel a lelkében. Meglátta a sarokban meghúzódó fiúkat. Elől Weisz, -kezében a dísz-okirattal, amit Nemecsek már nem láthatott. - -Odament hozzájuk: - -– Menjetek szépen haza. - -És ezek, szegények, szinte megörültek annak, hogy elmehetnek innen, -ebből az idegen kis szobából, ahol halva feküdt a pajtásuk az ágyon. -Egymásután somfordáltak ki a szobából a konyhába, a konyhából a -napfényes udvarra. Utolsónak maradt Leszik. Szándékosan maradt -utolsónak. Mikor már mind künn voltak, lábujjhegyen odament az ágy mellé -és csöndesen fölvette a földről az egyleti könyvet. Ránézett az ágyra és -a csöndes kis kapitányra. - -Aztán kiment ő is, a többiek után, a napfényes udvarra, amelynek gyatra -fácskáin madarak csipogtak, fiatal, vidám kis verebek. Nézték a -madarakat, álltak az udvarban. Nem értették az egészet. Tudták, hogy a -pajtásuk meghalt, de az értelmét nem tudták. Csodálkozva néztek -egymásra, mint akik elbámulnak valami nagyon érthetetlen, nagyon idegen -dolgon, amit most láttak először életükben. - -* - -Alkonyatkor nekivágott Boka az utcának. Tanulnia kellett volna, mert -holnap nehéz nap következett. Nagy latin lecke. És már régóta nem -felelt, biztosra vette, hogy Rácz tanár úr ki fogja hívni. De nem volt -kedve a tanuláshoz. Félrelökte a könyvet meg a szótárt és elment -hazulról. - -Cél nélkül kóborolt az utcákon. Valahogyan kerülgette a Pál-utcát meg az -ismerős környéket. Fájt a szíve arra a gondolatra, hogy viszont kell -látnia a grundot a mai szomorú napon. - -De akármerre is ment, mindenütt emlékeztette valami Nemecsekre. - -Az Üllői-út… - -Itt baktattak hárman, Csónakossal, mikor először mentek kémszemlére a -fűvészkertbe. - -A Köztelek-utca… - -Emlékezett rá, mikor egyszer, délben, iskola után megállottak ennek a -kis utcának a közepén és Nemecsek nagykomolyan előadta, mint vették el -az előttevaló napon a Pásztorok a Múzeum-kertben a golyóikat. Csónakos -meg a dohánygyárhoz ment és a pinceablak vasrostélyáról dohányport -szippantott fel. Hogy tüszköltek! - -A Múzeum környéke… - -Onnan is visszafordult. És érezte, hogy minél inkább kerüli a grundot, -annál erősebben vonzza arrafelé valami fájó érzés. És mikor aztán -egyszerre elhatározta magában, hogy elmegy a grundra, kerülő nélkül, -egyenesen, bátran, akkor valami könnyebbség szállott a lelkére. Sietett, -hogy minél előbb érjen oda. És minél közelebb érezte magát az ő -birodalmukhoz, annál nagyobb volt a nyugalom, mely a szívét -elárasztotta. A Mária-utcában már oly tisztán érezte ezt s hogy szaladni -kezdett, csakhogy minél előbb érjen oda. És amikor az egyre sötétedő -alkonyatban a sarokra ért és meglátta a jól ismert szürke palánkot, -megdobbant a szíve. Meg kellett állnia. Most már nem volt miért sietnie, -most már itt volt. Lassú léptekkel közeledett a grund felé, melynek kis -ajtaja nyitva volt. Az ajtó előtt, a deszkapalánkhoz támaszkodva -pipálgatott Janó. Mikor Bokát meglátta, vigyorogva intett feléje: - -– Megvertung őket! - -Boka szomorú mosollyal felelt. De Janó tűzbe jött: - -– Megvertung… Kidobtung… Kikergetung… - -– Igen – mondta csöndesen a tábornok. - -Aztán megállt a tót előtt, kis ideig hallgatott, majd ezt mondta: - -– Tudja-e, Janó, mi történt? - -– Mi? - -– Meghalt a Nemecsek. - -A tót nagyot nézett. Kivette a pipát a szájából. - -– Melyik az a Nemecsek? – kérdezte. - -– Az a kis szőke. - -– Aha! – mondta a tót és visszatette a pipát a szájába. – Szeginy. - -Boka bement az ajtón. Most csöndesen nyugodott előtte a nagy, üres darab -városi föld, mely annyi vidám órának volt már tanuja. Lassan végig ment -rajta és elérkezett a sáncárokhoz. Még látszottak a sáncon a harc -nyomai. A homok tele volt lábnyomokkal. A földhányás egyes darabjai -leomlottak, mikor másztak elő az árokból a fiúk. - -És sötéten, feketén állottak egymás mellett a farakások, tetejükön az -erődökkel, melyeknek oldalfalai végig voltak öntve az ő saját külön -puskaporukkal: homokkal. - -Leült a földhányásra a tábornok és a tenyerére támasztotta az állát. -Most csönd volt a grundon. A kis vaskémény így estére kihűlt, s várta a -reggelt, amikor a szorgalmas kezek megint alája fűtenek. A fűrész is -pihent és a kis ház aludt a rügyező vadszőlő-indák között. Messziről, -mintha álomban hangzott volna, ide hallatszott a város robaja. Kocsik -robogtak, emberek kiáltottak innen-onnan és egy szomszéd ház valamelyik -hátsó ablakából, ahol talán a konyha volt s ahol már égett a lámpa, -vidám énekhang szállott feléje. Valami cseléd énekelt. - -Felállott Boka és oldalt került, a kunyhó felé. Megállt azon a helyen, -ahol Nemecsek leterítette Áts Ferit, mint hajdanta Dávid Góliáthot. -Lehajolt a földre és úgy kereste a drága lábnyomokat, amelyek épp úgy el -fognak tűnni a homokból, mint ahogy az ő kis barátja eltűnt ebből a -földi világból. Fel volt túrva azon a helyen a föld, de lábnyomokat nem -látott benne. Pedig megismerte volna a Nemecsek kis lábának a nyomát, -hiszen olyan kicsi volt, hogy még a vörösingesek is elbámultak, mikor a -fűvészkerti romban meglátták a cipője nyomát, amely még a Wendauerénél -is kisebb volt. Azon az emlékezetes napon… - -Sóhajtva ment tovább. Elment a harmadik számú erődhöz, amelyen először -látta meg a kis szőke Áts Ferit. Mikor az ránézett és lekiáltott rá: - -– Félsz, Nemecsek?! - -Fáradt volt a tábornok. Testét-lelkét elgyötörte ez a mai nap. -Támolygott, mintha erős bort ivott volna. Nagynehezen felkapaszkodott a -második számú erődre és meghúzódott benne. Itt legalább senki sem látta, -senki sem zavarta, elgondolkozhatott a kedves emlékeken és talán ki is -sírhatta volna magát, ha ugyan tudott volna sírni. - -Hangokat hozott feléje a szellő. Lenézett az erődről és két kis sötét -alakot látott meg a kunyhó előtt. A sötétben nem ismerte meg őket s -figyelt, hogy vajjon közéjük tartoznak-e, rájuk ismer-e a hangjukról. - -A két fiú csöndesen beszélt egymással. - -– Te, Barabás, – mondta az egyik – hát most itt vagyunk ezen a helyen, -ahol a szegény Nemecsek megmentette a birodalmat. - -Hallgattak. Azután ez hallatszott: - -– Te, Barabás, béküljünk itt most ki, de örökre és igazán; nincs értelme -annak, hogy mi haragudjunk egymásra. - -– Jó, – mondta meghatottan Barabás, – én kibékülök veled. Úgyis azért -jöttünk ide. - -Megint csönd volt. Némán álltak egymással szemben és mindenik azt várta, -hogy a másik kezdje a békülést. Végre aztán megszólal Kolnay: - -– Hát szerbusz. - -Barabás elérzékenyülten felelt: - -– Hát szerbusz. - -Kezet fogtak. Sokáig álltak így, kéz a kézben. Aztán nem szóltak egy -szót se, csak összeölelkeztek. - -Ez is megtörtént. Ez a csoda is megesett. Boka felülről, az erődből -nézte őket, de nem árulta el magát. Ő is egyedül akart maradni, meg -aztán arra is gondolt, hogy mi az ördögnek zavarja meg őket. - -Aztán elindult a Pál-utca felé a két kis ember, halkan beszélgetve. Azt -mondta Barabás: - -– Holnapra sok van latinból. - -– Igen, – mondta Kolnay. - -– Neked könnyű, – sóhajtott Barabás, – mert te tegnap feleltél. De én -már régen nem feleltem, én rám a napokban rám kerül a sor. - -Kolnay ezt mondta: - -– Vigyázz, mert a második caputból a tizedik sortól a huszonharmadikig -kimarad. Ki van jegyezve a könyved? - -– Nincs. - -– Hát csak nem fogod azt is megtanulni, ami kimarad? Majd én elmegyek -most hozzád és kijegyzem a könyvedet. - -– Jó. - -Íme, ezeknek már a lecke járt a fejükben. Ezek hamar felejtettek. Amért -Nemecsek meghalt, azért Rácz tanár úr életben maradt, főképpen pedig -életben maradtak ők is. - -Elballagtak, eltüntek az est sötétjében. És most végre egyesegyedül -maradt Boka. De nem volt nyugta az erődben. Meg aztán későre is járt az -idő. A józsefvárosi templom felől lágy harangszó szállott. - -Lejött az erődből és megállt a kunyhó előtt. Látta visszajönni Janót a -Pál-utcai kis kapuból a kunyhója felé. Farkcsóválva, szaglászva szaladt -mellette a Hektor. Megvárta őket. - -– Na? – mondta a tót. – Ifiúr nem hazamegy? - -– De már megyek, – felelte Boka. - -Megint vigyorgott a tót: - -– Otthon jó meleg vacsora. - -– Jó meleg vacsora, – ismételte gépiesen Boka és arra gondolt, hogy a -Rákos-utcában, a szegény szabóéknál is vacsorához ül most a konyhában a -két kis ember: a szabó meg a felesége. És benn a szobában gyertyák -égnek. És ott van a Csetneky úr dupla-sorgombos szép barna kabátja. - -Úgy véletlenségből bepillantott a kunyhóba. A deszkafalhoz támasztva -furcsa eszközöket látott meg. Kerek piros-fehér bádogtáblát, olyanféle -korongot, aminőt a vasuti őrök tartanak a rúdjánál fogva, mikor a -gyorsvonat elrobog az őrház előtt. Meg egy háromlábú alkotmányt, -amelynek a tetején sárgaréz-cső volt. Meg fehérre festett karókat… - -– Mi ez? – kérdezte. - -Janó benézett: - -– Ez? Ez mérnök úré. - -– Milyen mérnök úré? - -– Építészmérnök úré. - -Bokának rettenetesen megdobbant a szíve: - -– Építészmérnök? Mit akar az itt? - -Janó szippantott egyet a pipából: - -– Építeni fognak. - -– Itt? - -– Igen. Hétfőn gyünnek munkások, felássák grundot… csinálnak pince… -fundamentum… - -– Mi!? – kiáltott Boka. – Ide házat építenek? - -– Házat, – mondta egykedvűen a tót, – nagy háromemeletes házat… akié a -grund, az csináltatja házat. És bement a kunyhóba. - -Bokával fordult egyet a világ. Most már előtörtek a szemeiből a könnyek. -Sietett, aztán rohanvást futott a kapu felé. Menekült innen, erről a -hűtelen darab földről, amelyet ők annyi szenvedéssel, annyi hősiességgel -védtek meg s amely most hűtlenül elhagyja őket, hogy egy nagy -bérkaszárnyát vegyen a hátára, örök időkre. - -A kapuból még visszanézett egyszer. Mint aki a hazáját hagyja el, -örökre. És abban a nagy fájdalomban, mely erre a gondolatra a szívét -összeszorította, csak egy csöppecske, csak egy nagyon kicsi vigasztalás -vegyült. Ha már szegény Nemecsek nem érte meg azt, hogy a gitt-egylet -bocsánatkérő küldöttségét fogadhassa, legalább nem érte meg azt sem, -hogy elveszik tőle a hazáját, amiért meghalt. - -És másnap, amikor az egész osztály néma, ünnepi csöndben ült a helyén és -Rácz tanár úr komoly léptekkel, lassan, ünnepélyesen ment föl a -katedrára, hogy onnan a nagy csöndben halk szóval emlékezzék meg -Nemecsek Ernőről és felszólítsa az egész osztályt, hogy holnap délután -három órakor valamennyien fekete, vagy legalább is sötét ruhában -gyülekezzenek a Rákos-utcában, Boka János komolyan nézett maga elé a -padra és most először kezdett derengeni egyszerű gyereklelkében a sejtés -arról, hogy tulajdonképpen mi is az az élet, amelynek mindnyájan küzdő, -hol bánatos, hol vidám szolgái vagyunk. - - -*** END OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK A PÁL-UTCAI FIÚK *** - -Updated editions will replace the previous one--the old editions will -be renamed. - -Creating the works from print editions not protected by U.S. copyright -law means that no one owns a United States copyright in these works, -so the Foundation (and you!) can copy and distribute it in the -United States without permission and without paying copyright -royalties. Special rules, set forth in the General Terms of Use part -of this license, apply to copying and distributing Project -Gutenberg-tm electronic works to protect the PROJECT GUTENBERG-tm -concept and trademark. Project Gutenberg is a registered trademark, -and may not be used if you charge for an eBook, except by following -the terms of the trademark license, including paying royalties for use -of the Project Gutenberg trademark. If you do not charge anything for -copies of this eBook, complying with the trademark license is very -easy. You may use this eBook for nearly any purpose such as creation -of derivative works, reports, performances and research. Project -Gutenberg eBooks may be modified and printed and given away--you may -do practically ANYTHING in the United States with eBooks not protected -by U.S. copyright law. Redistribution is subject to the trademark -license, especially commercial redistribution. - -START: FULL LICENSE - -THE FULL PROJECT GUTENBERG LICENSE -PLEASE READ THIS BEFORE YOU DISTRIBUTE OR USE THIS WORK - -To protect the Project Gutenberg-tm mission of promoting the free -distribution of electronic works, by using or distributing this work -(or any other work associated in any way with the phrase "Project -Gutenberg"), you agree to comply with all the terms of the Full -Project Gutenberg-tm License available with this file or online at -www.gutenberg.org/license. - -Section 1. General Terms of Use and Redistributing Project -Gutenberg-tm electronic works - -1.A. By reading or using any part of this Project Gutenberg-tm -electronic work, you indicate that you have read, understand, agree to -and accept all the terms of this license and intellectual property -(trademark/copyright) agreement. If you do not agree to abide by all -the terms of this agreement, you must cease using and return or -destroy all copies of Project Gutenberg-tm electronic works in your -possession. If you paid a fee for obtaining a copy of or access to a -Project Gutenberg-tm electronic work and you do not agree to be bound -by the terms of this agreement, you may obtain a refund from the -person or entity to whom you paid the fee as set forth in paragraph -1.E.8. - -1.B. "Project Gutenberg" is a registered trademark. It may only be -used on or associated in any way with an electronic work by people who -agree to be bound by the terms of this agreement. There are a few -things that you can do with most Project Gutenberg-tm electronic works -even without complying with the full terms of this agreement. See -paragraph 1.C below. There are a lot of things you can do with Project -Gutenberg-tm electronic works if you follow the terms of this -agreement and help preserve free future access to Project Gutenberg-tm -electronic works. See paragraph 1.E below. - -1.C. The Project Gutenberg Literary Archive Foundation ("the -Foundation" or PGLAF), owns a compilation copyright in the collection -of Project Gutenberg-tm electronic works. Nearly all the individual -works in the collection are in the public domain in the United -States. If an individual work is unprotected by copyright law in the -United States and you are located in the United States, we do not -claim a right to prevent you from copying, distributing, performing, -displaying or creating derivative works based on the work as long as -all references to Project Gutenberg are removed. Of course, we hope -that you will support the Project Gutenberg-tm mission of promoting -free access to electronic works by freely sharing Project Gutenberg-tm -works in compliance with the terms of this agreement for keeping the -Project Gutenberg-tm name associated with the work. You can easily -comply with the terms of this agreement by keeping this work in the -same format with its attached full Project Gutenberg-tm License when -you share it without charge with others. - -1.D. The copyright laws of the place where you are located also govern -what you can do with this work. Copyright laws in most countries are -in a constant state of change. If you are outside the United States, -check the laws of your country in addition to the terms of this -agreement before downloading, copying, displaying, performing, -distributing or creating derivative works based on this work or any -other Project Gutenberg-tm work. The Foundation makes no -representations concerning the copyright status of any work in any -country other than the United States. - -1.E. Unless you have removed all references to Project Gutenberg: - -1.E.1. The following sentence, with active links to, or other -immediate access to, the full Project Gutenberg-tm License must appear -prominently whenever any copy of a Project Gutenberg-tm work (any work -on which the phrase "Project Gutenberg" appears, or with which the -phrase "Project Gutenberg" is associated) is accessed, displayed, -performed, viewed, copied or distributed: - - This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and - most other parts of the world at no cost and with almost no - restrictions whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it - under the terms of the Project Gutenberg License included with this - eBook or online at www.gutenberg.org. If you are not located in the - United States, you will have to check the laws of the country where - you are located before using this eBook. - -1.E.2. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is -derived from texts not protected by U.S. copyright law (does not -contain a notice indicating that it is posted with permission of the -copyright holder), the work can be copied and distributed to anyone in -the United States without paying any fees or charges. If you are -redistributing or providing access to a work with the phrase "Project -Gutenberg" associated with or appearing on the work, you must comply -either with the requirements of paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 or -obtain permission for the use of the work and the Project Gutenberg-tm -trademark as set forth in paragraphs 1.E.8 or 1.E.9. - -1.E.3. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is posted -with the permission of the copyright holder, your use and distribution -must comply with both paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 and any -additional terms imposed by the copyright holder. Additional terms -will be linked to the Project Gutenberg-tm License for all works -posted with the permission of the copyright holder found at the -beginning of this work. - -1.E.4. Do not unlink or detach or remove the full Project Gutenberg-tm -License terms from this work, or any files containing a part of this -work or any other work associated with Project Gutenberg-tm. - -1.E.5. Do not copy, display, perform, distribute or redistribute this -electronic work, or any part of this electronic work, without -prominently displaying the sentence set forth in paragraph 1.E.1 with -active links or immediate access to the full terms of the Project -Gutenberg-tm License. - -1.E.6. You may convert to and distribute this work in any binary, -compressed, marked up, nonproprietary or proprietary form, including -any word processing or hypertext form. However, if you provide access -to or distribute copies of a Project Gutenberg-tm work in a format -other than "Plain Vanilla ASCII" or other format used in the official -version posted on the official Project Gutenberg-tm website -(www.gutenberg.org), you must, at no additional cost, fee or expense -to the user, provide a copy, a means of exporting a copy, or a means -of obtaining a copy upon request, of the work in its original "Plain -Vanilla ASCII" or other form. Any alternate format must include the -full Project Gutenberg-tm License as specified in paragraph 1.E.1. - -1.E.7. Do not charge a fee for access to, viewing, displaying, -performing, copying or distributing any Project Gutenberg-tm works -unless you comply with paragraph 1.E.8 or 1.E.9. - -1.E.8. You may charge a reasonable fee for copies of or providing -access to or distributing Project Gutenberg-tm electronic works -provided that: - -* You pay a royalty fee of 20% of the gross profits you derive from - the use of Project Gutenberg-tm works calculated using the method - you already use to calculate your applicable taxes. The fee is owed - to the owner of the Project Gutenberg-tm trademark, but he has - agreed to donate royalties under this paragraph to the Project - Gutenberg Literary Archive Foundation. Royalty payments must be paid - within 60 days following each date on which you prepare (or are - legally required to prepare) your periodic tax returns. Royalty - payments should be clearly marked as such and sent to the Project - Gutenberg Literary Archive Foundation at the address specified in - Section 4, "Information about donations to the Project Gutenberg - Literary Archive Foundation." - -* You provide a full refund of any money paid by a user who notifies - you in writing (or by e-mail) within 30 days of receipt that s/he - does not agree to the terms of the full Project Gutenberg-tm - License. You must require such a user to return or destroy all - copies of the works possessed in a physical medium and discontinue - all use of and all access to other copies of Project Gutenberg-tm - works. - -* You provide, in accordance with paragraph 1.F.3, a full refund of - any money paid for a work or a replacement copy, if a defect in the - electronic work is discovered and reported to you within 90 days of - receipt of the work. - -* You comply with all other terms of this agreement for free - distribution of Project Gutenberg-tm works. - -1.E.9. If you wish to charge a fee or distribute a Project -Gutenberg-tm electronic work or group of works on different terms than -are set forth in this agreement, you must obtain permission in writing -from the Project Gutenberg Literary Archive Foundation, the manager of -the Project Gutenberg-tm trademark. Contact the Foundation as set -forth in Section 3 below. - -1.F. - -1.F.1. Project Gutenberg volunteers and employees expend considerable -effort to identify, do copyright research on, transcribe and proofread -works not protected by U.S. copyright law in creating the Project -Gutenberg-tm collection. Despite these efforts, Project Gutenberg-tm -electronic works, and the medium on which they may be stored, may -contain "Defects," such as, but not limited to, incomplete, inaccurate -or corrupt data, transcription errors, a copyright or other -intellectual property infringement, a defective or damaged disk or -other medium, a computer virus, or computer codes that damage or -cannot be read by your equipment. - -1.F.2. LIMITED WARRANTY, DISCLAIMER OF DAMAGES - Except for the "Right -of Replacement or Refund" described in paragraph 1.F.3, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation, the owner of the Project -Gutenberg-tm trademark, and any other party distributing a Project -Gutenberg-tm electronic work under this agreement, disclaim all -liability to you for damages, costs and expenses, including legal -fees. YOU AGREE THAT YOU HAVE NO REMEDIES FOR NEGLIGENCE, STRICT -LIABILITY, BREACH OF WARRANTY OR BREACH OF CONTRACT EXCEPT THOSE -PROVIDED IN PARAGRAPH 1.F.3. YOU AGREE THAT THE FOUNDATION, THE -TRADEMARK OWNER, AND ANY DISTRIBUTOR UNDER THIS AGREEMENT WILL NOT BE -LIABLE TO YOU FOR ACTUAL, DIRECT, INDIRECT, CONSEQUENTIAL, PUNITIVE OR -INCIDENTAL DAMAGES EVEN IF YOU GIVE NOTICE OF THE POSSIBILITY OF SUCH -DAMAGE. - -1.F.3. LIMITED RIGHT OF REPLACEMENT OR REFUND - If you discover a -defect in this electronic work within 90 days of receiving it, you can -receive a refund of the money (if any) you paid for it by sending a -written explanation to the person you received the work from. If you -received the work on a physical medium, you must return the medium -with your written explanation. The person or entity that provided you -with the defective work may elect to provide a replacement copy in -lieu of a refund. If you received the work electronically, the person -or entity providing it to you may choose to give you a second -opportunity to receive the work electronically in lieu of a refund. If -the second copy is also defective, you may demand a refund in writing -without further opportunities to fix the problem. - -1.F.4. Except for the limited right of replacement or refund set forth -in paragraph 1.F.3, this work is provided to you 'AS-IS', WITH NO -OTHER WARRANTIES OF ANY KIND, EXPRESS OR IMPLIED, INCLUDING BUT NOT -LIMITED TO WARRANTIES OF MERCHANTABILITY OR FITNESS FOR ANY PURPOSE. - -1.F.5. Some states do not allow disclaimers of certain implied -warranties or the exclusion or limitation of certain types of -damages. If any disclaimer or limitation set forth in this agreement -violates the law of the state applicable to this agreement, the -agreement shall be interpreted to make the maximum disclaimer or -limitation permitted by the applicable state law. The invalidity or -unenforceability of any provision of this agreement shall not void the -remaining provisions. - -1.F.6. INDEMNITY - You agree to indemnify and hold the Foundation, the -trademark owner, any agent or employee of the Foundation, anyone -providing copies of Project Gutenberg-tm electronic works in -accordance with this agreement, and any volunteers associated with the -production, promotion and distribution of Project Gutenberg-tm -electronic works, harmless from all liability, costs and expenses, -including legal fees, that arise directly or indirectly from any of -the following which you do or cause to occur: (a) distribution of this -or any Project Gutenberg-tm work, (b) alteration, modification, or -additions or deletions to any Project Gutenberg-tm work, and (c) any -Defect you cause. - -Section 2. Information about the Mission of Project Gutenberg-tm - -Project Gutenberg-tm is synonymous with the free distribution of -electronic works in formats readable by the widest variety of -computers including obsolete, old, middle-aged and new computers. It -exists because of the efforts of hundreds of volunteers and donations -from people in all walks of life. - -Volunteers and financial support to provide volunteers with the -assistance they need are critical to reaching Project Gutenberg-tm's -goals and ensuring that the Project Gutenberg-tm collection will -remain freely available for generations to come. In 2001, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation was created to provide a secure -and permanent future for Project Gutenberg-tm and future -generations. To learn more about the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation and how your efforts and donations can help, see -Sections 3 and 4 and the Foundation information page at -www.gutenberg.org - -Section 3. Information about the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation - -The Project Gutenberg Literary Archive Foundation is a non-profit -501(c)(3) educational corporation organized under the laws of the -state of Mississippi and granted tax exempt status by the Internal -Revenue Service. The Foundation's EIN or federal tax identification -number is 64-6221541. Contributions to the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation are tax deductible to the full extent permitted by -U.S. federal laws and your state's laws. - -The Foundation's business office is located at 809 North 1500 West, -Salt Lake City, UT 84116, (801) 596-1887. Email contact links and up -to date contact information can be found at the Foundation's website -and official page at www.gutenberg.org/contact - -Section 4. Information about Donations to the Project Gutenberg -Literary Archive Foundation - -Project Gutenberg-tm depends upon and cannot survive without -widespread public support and donations to carry out its mission of -increasing the number of public domain and licensed works that can be -freely distributed in machine-readable form accessible by the widest -array of equipment including outdated equipment. Many small donations -($1 to $5,000) are particularly important to maintaining tax exempt -status with the IRS. - -The Foundation is committed to complying with the laws regulating -charities and charitable donations in all 50 states of the United -States. Compliance requirements are not uniform and it takes a -considerable effort, much paperwork and many fees to meet and keep up -with these requirements. We do not solicit donations in locations -where we have not received written confirmation of compliance. To SEND -DONATIONS or determine the status of compliance for any particular -state visit www.gutenberg.org/donate - -While we cannot and do not solicit contributions from states where we -have not met the solicitation requirements, we know of no prohibition -against accepting unsolicited donations from donors in such states who -approach us with offers to donate. - -International donations are gratefully accepted, but we cannot make -any statements concerning tax treatment of donations received from -outside the United States. U.S. laws alone swamp our small staff. - -Please check the Project Gutenberg web pages for current donation -methods and addresses. Donations are accepted in a number of other -ways including checks, online payments and credit card donations. To -donate, please visit: www.gutenberg.org/donate - -Section 5. General Information About Project Gutenberg-tm electronic works - -Professor Michael S. Hart was the originator of the Project -Gutenberg-tm concept of a library of electronic works that could be -freely shared with anyone. For forty years, he produced and -distributed Project Gutenberg-tm eBooks with only a loose network of -volunteer support. - -Project Gutenberg-tm eBooks are often created from several printed -editions, all of which are confirmed as not protected by copyright in -the U.S. unless a copyright notice is included. Thus, we do not -necessarily keep eBooks in compliance with any particular paper -edition. - -Most people start at our website which has the main PG search -facility: www.gutenberg.org - -This website includes information about Project Gutenberg-tm, -including how to make donations to the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation, how to help produce our new eBooks, and how to -subscribe to our email newsletter to hear about new eBooks. diff --git a/old/69689-0.zip b/old/69689-0.zip Binary files differdeleted file mode 100644 index db35889..0000000 --- a/old/69689-0.zip +++ /dev/null diff --git a/old/69689-h.zip b/old/69689-h.zip Binary files differdeleted file mode 100644 index feebd43..0000000 --- a/old/69689-h.zip +++ /dev/null diff --git a/old/69689-h/69689-h.htm b/old/69689-h/69689-h.htm deleted file mode 100644 index 2b15371..0000000 --- a/old/69689-h/69689-h.htm +++ /dev/null @@ -1,6576 +0,0 @@ -<!DOCTYPE html PUBLIC "-//W3C//DTD XHTML 1.0 Strict//EN" - "http://www.w3.org/TR/xhtml1/DTD/xhtml1-strict.dtd"> -<html xmlns="http://www.w3.org/1999/xhtml" xml:lang="hu" lang="hu"> -<head> -<meta name="generator" content= -"HTML Tidy for HTML5 for Linux version 5.7.45" /> -<meta http-equiv="Content-Type" content= -"text/html; charset=utf-8" /> -<meta http-equiv="Content-Style-Type" content="text/css" /> -<title>The Project Gutenberg eBook of A Pál-utcai fiúk by Ferenc -Molnár</title> - -<style type="text/css"> -/*<![CDATA[*/ -body { - margin-left: 10%; - margin-right: 10%; -} - -h1,h2 { - text-align: center; - clear: both; - line-height: 200%; -} - -h2 { - margin-top: 2em; -} - -p { - margin-top: 0.75em; - margin-bottom: 0.75em; -} - -body > p { - text-align: justify; - text-indent: 1.5em; -} - -hr { - width: 33%; - margin-top: 2em; - margin-bottom: 2em; - margin-left: auto; - margin-right: auto; - clear: both; -} - -hr.chap {width: 65%} - -.pagenum { - position: absolute; - right: 2%; - color: gray; - font-size: smaller; - text-align: right; - text-indent:0; -} - -.blockquot { - margin-right: 0%; - text-align: justify; - font-style: italic; - text-indent: 1.5em; -} - -.blockquot2 { - margin-left: 10%; - text-align: justify; - text-indent: 1.5em; -} - -.center { - text-align: center; - text-indent: 0; -} - -.right { - text-align: right; - margin-right: 1.5em; -} - -em.gesperrt { - font-style: normal; - letter-spacing: 0.2em; - padding-left: 0.2em; -} - -.caption-small {font-weight: bold; font-size: small;} - -.caption {font-weight: bold;} - -.caption-large {font-weight: bold; font-size: large;} - -.caption-150 {font-weight: bold; font-size: 150%;} - -.figcenter { - margin: auto; - text-align: center; -} - -p.caption { - margin-top: 0; - font-style: italic; -} - -.figcenter, .figcenter img { - max-width: 100%; -} -/*]]>*/ -</style> -</head> -<body> -<div lang='en' xml:lang='en'> -<p style='text-align:center; font-size:1.2em; font-weight:bold'>The Project Gutenberg eBook of <span lang='hu' xml:lang='hu'>A Pál-utcai fiúk</span>, by Ferenc Molnár</p> -<div style='display:block; margin:1em 0'> -This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and -most other parts of the world at no cost and with almost no restrictions -whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it under the terms -of the Project Gutenberg License included with this eBook or online -at <a href="https://www.gutenberg.org">www.gutenberg.org</a>. If you -are not located in the United States, you will have to check the laws of the -country where you are located before using this eBook. -</div> -</div> - -<p style='display:block; margin-top:1em; margin-bottom:0; margin-left:2em; text-indent:-2em'>Title: <span lang='hu' xml:lang='hu'>A Pál-utcai fiúk</span></p> -<p style='display:block; margin-left:2em; text-indent:0; margin-top:0; margin-bottom:1em;'><span lang='hu' xml:lang='hu'>Regény kis diákok számára</span></p> -<p style='display:block; margin-top:1em; margin-bottom:0; margin-left:2em; text-indent:-2em'>Author: Ferenc Molnár</p> -<p style='display:block; text-indent:0; margin:1em 0'>Release Date: January 2, 2023 [eBook #69689]</p> -<p style='display:block; text-indent:0; margin:1em 0'>Language: Hungarian</p> - <p style='display:block; margin-top:1em; margin-bottom:0; margin-left:2em; text-indent:-2em; text-align:left'>Produced by: Albert László from page images generously made available by the Google Books Library Project</p> -<div style='margin-top:2em; margin-bottom:4em'>*** START OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK <span lang='hu' xml:lang='hu'>A PÁL-UTCAI FIÚK</span> ***</div> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<div class="figcenter"><img src="images/cover.jpg" alt="" title= -"" /></div> -<hr class="chap" /> -<h1>A PÁL-UTCAI FIÚK</h1> -<p class="center"><span class="caption">REGÉNY KIS DIÁKOK -SZÁMÁRA</span></p> -<p> </p> -<p class="center"><span class="caption-small">IRTA</span></p> -<p class="center"><span class="caption-150">MOLNÁR -FERENC</span></p> -<p> </p> -<p class="center"><span class="caption">MÁSODIK KIADÁS</span></p> -<p> </p> -<p> </p> -<p class="center"><span class="caption">BUDAPEST, 1916</span></p> -<p class="center"><span class= -"caption-large">FRANKLIN-TÁRSULAT</span></p> -<p class="center"><span class="caption-small">MAGYAR IROD. INTÉZET -ÉS KÖNYVNYOMDA</span></p> -<p class="center"><span class="caption">KIADÁSA</span></p> -<p class="center"><span class="caption-small">FRANKLIN-TÁRSULAT -NYOMDÁJA.</span></p> -<hr class="chap" /> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_3" id= -"Page_3">-3-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h2>I.</h2> -</div> -<p>Háromnegyed egykor, ép abban a pillanatban, mikor a -természetrajzi terem katedraasztalán hosszú és sikertelen -kísérletek után végre-valahára, nagynehezen, izgatott várakozás -jutalmául a Bunsen-lámpa színtelen lángjában fellobbant egy -gyönyörű, smaragdzöld csík, annak jeléül, hogy az a vegyület, -melyről a tanár úr be akarta bizonyítani, hogy zöldre festi a -lángot, a lángot csakugyan zöldre festette, mondom: pont -háromnegyed egykor, ép ebben a diadalmas minutumban megpendült a -szomszéd ház udvarán egy zongora-verkli s ezzel minden komolyságnak -egyszeribe vége szakadt. Az ablakok tárva-nyitva voltak a meleg -márciusi napon s a friss tavaszi szellő szárnyán berepült a muzsika -a tanterembe. Valami vidám magyar nóta volt, ami a verkliből -indulónak hangzott s olyan csinnadrattásan, olyan bécsiesen pengett -hogy az egész osztály mosolyogni szeretett volna, sőt voltak, akik -valóban mosolyogtak is rajta. A Bunsen-lámpában vígan lobogott a -zöld csík s ezt valahogyan még csak bámulta az első padból néhány -fiú. De a többiek kinéztek az ablakon, amelyen át a szomszédos kis -házak teteit <span class="pagenum"><a name="Page_4" id= -"Page_4">-4-</a></span> lehetett látni s a távolban, az aranyos -déli napon a templomtornyot, melynek óráján a nagymutató -vígasztalóan haladt a tizenkettős felé. És hogy kifigyeltek az -ablakon, a muzsikával együtt más, ide nem tartozó hangok is jöttek -be a terembe. Tülköltek a lóvasúti kocsisok, valamelyik udvaron -dalolt egy cselédlány, de egészen mást, mint amit a zongora-verkli -játszott. És izegni-mozogni kezdett az osztály. Némelyek turkálni -kezdtek a padban a könyveik közt, a rendesebbek megtörülték a -tollaikat, Boka becsukta a kicsiny, piros bőrrel bevont -zsebtintatartóját, melynek igen ügyes szerkezete volt, úgy, hogy -sohase folyt ki belőle a tinta, csak akkor, ha zsebre vágta az -ember, a Csele összeszedte a lapokat, amelyek nála a könyveket -helyettesítették, mert a Csele gigerli volt és nem pakolta a hóna -alá az egész könyvtárat, mint a többi, hanem csak a szükséges -lapokat szokta volt elhozni, ezeket is gondosan elosztva összes -külső és belső zsebeiben, a Csónakos az utolsó padban akkorát -ásított, mint valami unatkozó víziló, a Weisz kifordította zsebeit -és kiszórta belőle az összes délelőtti morzsákat, melyek ama -kifliből maradtak ott, amelyet Weisz a tíz órától egy óráig terjedő -időközben a zsebéből evett ki darabonkint, a Geréb csoszogni -kezdett a pad alatt a lábával, mint aki úgy tesz, mintha föl akarna -állani, a Barabás pedig minden szemérem nélkül terítette a pad -alatt térdére a viaszkos vásznat, nagyság szerint rakván bele a -könyveket s majd egy szíjjal akkorát húzván rajta, hogy a pad is -megreccsent és ő maga belevörösödött, <span class= -"pagenum"><a name="Page_5" id="Page_5">-5-</a></span> – egyszóval -mindenki előkészületeket tett a távozásra s csak egyedül a tanár úr -nem vett tudomást arról, hogy öt perc mulva vége lesz mindennek, -mert a tanár úr végig hordozta szelíd tekintetét a sok buksi -gyerekfej fölött és így szólt:</p> -<p>– Mi az?</p> -<p>Nagy csönd lett erre. Halálos csönd. A Barabás kénytelen volt -elereszteni a szíjat, a Geréb maga alá kapta a lábát, a Weisz ismét -befordította a zsebét, a Csónakos befogta a száját kezével és a -tenyere mögött végezte be az ásítást, a Csele békében hagyta a -«lapokat», a Boka hamar zsebrevágta a piros tintatartót, melyből, a -zsebet megérezve, rögtön szivárogni kezdett a szép kék -antracén.</p> -<p>– Mi az? – ismételte a tanár úr s ekkor már mindenki -mozdulatlanul ült a helyén. Aztán az ablakra nézett, amelyen át -vígan cincogott be a verkliszó, mintegy éreztetve mindenkivel, hogy -ő nem tartozik a tanári fegyelem alá. De a tanár úr azért szigorúan -nézett a verkli irányában és így szólt:</p> -<p>– Csengey csukd be az ablakot.</p> -<p>Csengey, a kis Csengey pedig, aki «első pad első» volt, fölkelt -és az ő komoly, szigorú kis pofájával az ablakhoz ment, hogy -becsukja.</p> -<p>E pillanatban Csónakos kihajolt a padsor szélén és odasúgta egy -kis szőke fiúnak:</p> -<p>– Vigyázz, Nemecsek!</p> -<p>Nemecsek hátra sandított, majd a földre nézett. Egy kis -papirosgombóc gurult melléje. Fölvette, kihajtogatta. <span class= -"pagenum"><a name="Page_6" id="Page_6">-6-</a></span> Az egyik -oldalára ez volt írva: <i>Add tovább Bokának</i>.</p> -<div class="figcenter" style="width: 567px;"><a href= -"images/i001hq.jpg"><img src="images/i001.jpg" alt="«Mi az?»" -title="«Mi az?»" /></a> -<p class="caption">«Mi az?»</p> -</div> -<p>Nemecsek tudta, hogy ez csak címzés és hogy maga a levél, az -igazi mondanivaló a papiros másik oldalán van. De Nemecsek -határozottan jellemes férfiú volt és nem akarta a más levelét -elolvasni. Tehát ő is gombócot csinált belőle, megvárta a kellő -pillanatot, s most ő hajolt ki a két padsor között hagyott utcára -és ő súgta:</p> -<p>– Vigyázz, Boka!</p> -<p>És most Boka nézett le a földre, amely rendes közlekedési -eszköze volt az üzleteknek. Valóban, gurulva jött a kis -papirosgombóc. A másik oldalára, tehát arra az oldalára, amelyet a -szőke Nemecsek becsületből nem olvasott el, ez volt írva:</p> -<p>«<i>Délután háromkor közgyűlés. Elnökválasztás a grundon. -Kihirdetni</i>».</p> -<p>Boka zsebrevágta a kis papirost és egy utolsót szorított már -összecsomagolt könyvein. Egy óra volt. A villamos óra berregni -kezdett és most már a tanár úr is tudta, hogy vége az órának. A -Bunsen-lámpát eloltotta, a leckét kijelölte és visszament a -természetrajzi szertárba, a gyűjtemények közé, honnan minden -ajtónyíláskor kitömött állatok, polcon tollászkodó kitömött madarak -kandikálnak ki buta üvegszemükkel s ahol a sarokban csöndesen, de -méltósággal állongott a titkok-titka, a rémek-réme, egy megsárgult -emberi csontváz.</p> -<p>És az osztály egy perc alatt künn volt a teremből. A nagy, -oszlopos lépcsőházban vad rohanások történtek, <span class= -"pagenum"><a name="Page_7" id="Page_7">-7-</a></span> <span class= -"pagenum"><a name="Page_8" id="Page_8"><br /> --8-</a></span> <span class="pagenum"><a name="Page_9" id= -"Page_9"><br /> -<br /> --9-</a></span> melyek csak akkor szelidültek sietéssé, mikor -egy-egy tanár magas alakja keveredett a zajgó gyerek-tömeg közé. -Ilyenkor fékeztek a szaladók, egy-egy pillanatra csönd lett, de -amint a professzor a kanyarodónál eltünt, újra elkezdődött a lefelé -való lóverseny.</p> -<div class="figcenter" style="width: 317px;"><a href= -"images/i001hq.png"><img src="images/i001.png" alt= -"«És az osztály egy perc alatt künn volt a teremből.»" title= -"«És az osztály egy perc alatt künn volt a teremből.»" /></a> -<p class="caption">«És az osztály egy perc alatt künn volt a -teremből.»</p> -</div> -<p>A kapun csak úgy dűlt kifelé a sok gyerek. Fele jobbra, fele -balra oszlott. És tanárok jöttek köztük és ilyenkor lerepültek a -kis kalapok. És mindnyája fáradtan, éhesen ballagott a ragyogóan -napfényes utcán. Egy kis kábultság járt a fejükben, mely csak nagy -lassan oszladozott a sok vidám és életet jelentő látványra, amit az -utca nyujt. Mintha kiszabadult kis rabok lettek volna, úgy -támolyogtak a sok levegőn és a sok napfényen, úgy kószáltak bele -ebbe a lármás, friss, mozgalmas városba, amely számukra nem volt -egyéb, mint kocsik, lóvasutak, utcák, boltok zűrzavaros keveréke, -amelyben haza kellett találni.</p> -<p>A Csele titokban törökmézre alkudott egy szomszédos kapu alatt. -A törökmézes ember ugyanis szemérmetlenül fölemelte az árakat. A -törökméz ára tudvalevőleg az egész világon egy krajcár. Ezt úgy -kell érteni, hogy a törökmézes ember megfogja a kis bárdot s -amennyit a nagy darab fehér, mogyoróval spékelt masszából egy -ütésre le tud belőle hasítani, az egy krajcárba kerül. Valamint -hogy a kapu alatt minden egy krajcárba kerül, ez lévén az egység. -Egy krajcár a fapálcikára nyársalt három szilva, három fél-füge, -három prünella, három fél-dió, mind megannyi folyós cukorba mártva. -Egy krajcár a nagy darab medvecukor és ugyancsak egy <span class= -"pagenum"><a name="Page_10" id="Page_10">-10-</a></span> krajcár az -árpacukor. Sőt egy krajcár az úgynevezett diák-abrak is, mely apró -staniclikba van osztva s mely a legízletesebb keverékek egyike. Van -ebben mogyoró, mazsola, malagaszőlő, cukordarabka, mandula, utcai -szemét, szentjánoskenyér-törmelék és légy. Egy krajcárért a -diák-abrak felöleli a gyáripar, a növény- és állatvilág igen sok -termékét.</p> -<p>Csele alkudott, ami azt jelenti, hogy a törökmézes ember -fölemelte az árakat. A kereskedelem törvényeinek ismerői jól -tudják, hogy az árak akkor is emelkednek, ha az üzletcsinálás -veszéllyel jár. Így például drágák azok az ázsiai teák, amelyeket -rablóklakta vidékeken cipelnek végig a karavánok. Ezt a veszedelmet -nekünk, nyugateurópai embereknek kell megfizetnünk. És a -törökmézesben határozottan volt üzleti szellem, mert szegényt el -akarták tiltani az iskola közeléből. Tudta jól, szegény feje, hogy -ha el akarják tiltani, hát el is tiltják s minden cukorkészlete -ellenére nem tud oly édesen mosolyogni, az előtte elhaladó -tanárokra, hogy azok benne az ifjúság ellenségét ne lássák.</p> -<p>– A gyerekek minden pénzüket annál az olasznál költik el, – -mondogatták. És az olasz érezte, hogy üzletének nem lesz hosszú -élete a gimnázium mellett. Tehát fölemelte az árakat. Ha már mennie -kell innen, legalább nyerjen rajta valamit. És meg is mondta -Cselének:</p> -<p>– Azelőtt volt minden egy krajcár. Ezután most minden két -krajcár.</p> -<p>És amíg nagynehezen kinyögte ezeket a magyar szavakat, -<span class="pagenum"><a name="Page_11" id= -"Page_11">-11-</a></span> vadul hadonászott a levegőben a kis -bárddal. Geréb odasúgott Cselének:</p> -<p>– Vágd a kalapodat a cukor közé.</p> -<p>Csele el volt ragadtatva ettől az eszmétől. Tyű, micsoda -gyönyörűség lett volna ez! Hogy repültek volna jobbra-balra a -cukrok! És hogy mulattak volna a fiúk!</p> -<p>Geréb, mint az ördög, suttogta fülébe a csábítás igéit:</p> -<p>– Vágd oda a kalapodat. Ez uzsorás.</p> -<p>Csele levette a kalapját.</p> -<p>– Ezt a szép kalapot? – mondta.</p> -<p>El volt tévesztve a dolog. Geréb rossz helyen tette a szép -ajánlatot. Hiszen Csele gigerli volt és csak lapokat hozott a -könyvekből.</p> -<p>– Sajnálod? – kérdezte tőle.</p> -<p>– Sajnálom, – mondta Csele. – De azért ne hidd, hogy gyáva -vagyok. Én nem vagyok gyáva, csak a kalapot sajnálom. Én ezt be is -bizonyíthatom, mert ha akarod, én a te kalapodat nagyon szívesen -odavágom.</p> -<p>Ilyet nem lehetett Gerébnek mondani. Ez majdnem sértés volt. Fel -is fortyant. Ezt mondta:</p> -<p>– Ha már az én kalapomról van szó, hát odavágom én magam. Ez egy -uzsorás. Ha félsz, menj el.</p> -<p>És azzal a mozdulattal, ami nála a harciasságot jelentette, le -is vette a kalapját, hogy szétüssön vele az ikszlábú asztalon, mely -teli volt rakva cukorral.</p> -<p>De valaki megfogta hátul a kezét. Egy majdnem férfiasan komoly -hang ezt kérdezte tőle:</p> -<p>– Mit csinálsz? <span class="pagenum"><a name="Page_12" id= -"Page_12">-12-</a></span></p> -<p>Geréb hátra nézett. Boka állt mögötte.</p> -<p>– Mit csinálsz? – kérdezte tőle ismét.</p> -<p>És komolyan, szelíden nézett rá. Geréb morgott egyet, mint az -oroszlán, mikor az állatszelidítő a szemébe néz. Meghunyászkodott. -A fejére tette a kalapot és vonogatta a vállát. Boka csöndesen -mondta:</p> -<p>– Ne bántsd ezt az embert. Én szeretem ha valaki bátor, de ennek -semmi értelme nincs. Gyere.</p> -<p>És feléje nyujtotta a kezét. A keze csupa tinta volt. A -tintatartó kedélyesen csöpögtette a zsebébe a sötétkék levet és -Boka mitsem sejtve húzta ki a zsebéből a kezét. De ezzel nem -törődtek. Boka a falhoz kente a kezét, aminek az lett a -következménye, hogy a fal tintás lett, de a Boka keze viszont nem -tisztult meg. A tintaügy azonban ezzel be volt fejezve. Boka -karonfogta Gerébet és elindultak a hosszú utcán. Mögöttük maradt a -csinos kis Csele. Még hallották, amint fojtott hangon, a levert -forradalmár bús lemondásával szólt az olasznak:</p> -<p>– Hát ha már ezentúl minden két krajcár, hát adjon két -krajcárért törökmézet.</p> -<p>És belenyult finom kis zöld erszényébe. Az olasz pedig -mosolygott és azon törhette a fejét, hogy mi volna, ha holnaptól -kezdve minden – három krajcár volna? De ez csak álom volt. Ez -olyasvalami volt, mint amikor valaki azt álmodja, hogy minden -forint egy százast ér. Nagyot sújtott a késsel a törökmézre s a -lepattant szilánkot egy kis papirba tette.</p> -<p>Csele keserűen nézett rá. <span class="pagenum"><a name= -"Page_13" id="Page_13">-13-</a></span></p> -<p>– Hiszen ez kevesebb, mint azelőtt!</p> -<p>Az olaszt most már szemtelenné tette az üzleti siker. Vigyorogva -szólt:</p> -<p>– Hát most drágább, hát most kevesebb.</p> -<div class="figcenter" style="width: 333px;"><a href= -"images/i002hq.png"><img src="images/i002.png" alt= -"«És egyszerre kapta be a szájába az egész törökmézet.»" title= -"«És egyszerre kapta be a szájába az egész törökmézet.»" /></a> -<p class="caption">«És egyszerre kapta be a szájába az egész -törökmézet.»</p> -</div> -<p>És már egy új vevő felé fordult, aki ezen az eseten okulva, a -kezében tartotta a két krajcárt. És vagdosta a fehér cukormasszát a -kis bárddal olyasvalami furcsa mozdulatokkal, mintha valami -mesebeli középkori, óriási hóhér lett volna, aki apró, mogyorófejű -emberkéknek csapkodja le a fejüket egy kis arasznyi bárddal. Szinte -vérengzett a törökmézben. <span class="pagenum"><a name="Page_14" -id="Page_14">-14-</a></span></p> -<p>– Pfuj, – mondta Csele az új vevőnek, – ne vegyen ennél. Ez egy -uzsorás.</p> -<p>És egyszerre csapta be a szájába az egész török-mézet, amelyre a -fele papir ráragadt, letéphetetlenül, de nem lenyalhatatlanul.</p> -<p>– Várjatok! – kiáltott Bokáék után és utánuk szaladt.</p> -<p>A sarkon érte őket utól s itt befordultak a Pipa-utcába, a -Soroksári-utca felé. Összekapaszkodtak hárman; középütt Boka ment -és magyarázott valamit csöndesen, komolyan, ahogy szokta. Tizennégy -esztendős volt s arcán kevés nyoma volt még a férfiasságnak. De ha -kinyitotta a száját, nyert néhány évet. A hangja mély volt, szelid -és komoly. S amit mondott, az is olyanforma volt, mint a hangja. -Ritkán beszélt ostobaságot és nem mutatott semmi kedvet az -úgynevezett csirkefogó-tempókhoz. Kisebb veszekedésekbe nem is -szólt bele, sőt ha bírónak hívták, akkor is kitért. Ő már -megtanulta, hogy az ítélet után az egyik fél mindig keserűséggel -megy el és ezt a keserűséget a bíró iránt érzi. De mikor már -elhatalmasodott a baj és a veszekedés akkora lett, hogy már-már -tanári beavatkozás vált szükségessé, akkor közbelépett Boka, -békíteni. És aki békít, arra legalább nem haragszik egyik fél sem. -Szóval okos fiúnak látszott Boka és úgy indult, mint aki az életben -– ha sokra nem is viszi, – de becsületes férfi gyanánt fogja a -helyét megállni.</p> -<p>A hazamenés iránya azt követelte, hogy a Soroksári-utcából a -Köztelek-utcába forduljanak be. A csöndes <span class= -"pagenum"><a name="Page_15" id="Page_15">-15-</a></span> kis utcán -édesen sütött a tavaszi nap s halkan dohogott a dohánygyár, mely az -egyik oldalán véges-végig húzódik. A Köztelek-utcában mindössze két -alak volt látható. A közepén álltak és vártak. Csónakos volt az -egyik, az erős Csónakos s a másik a kis szőke Nemecsek.</p> -<p>Mikor Csónakos meglátta a három összefogódzott kis legényt, -örömében a szájába vette két ujját és egy akkorát fütyölt, mint -valami gőzmozdony. Ez a fütty különben az ő különlegessége volt. -Ezt nem tudta utána csinálni senki a negyedikben, sőt az egész -gimnáziumban alig volt néhány fiú, aki ezt a kocsisfüttyöt értette -volna. Mindössze talán csak Cinderről, az önképzőkör elnökéről -tudták, hogy tud ilyen módon fütyölni, de Cinder csak addig -fütyölt, amíg az önképzőkör elnökévé nem lett. Azontúl Cinder többé -nem vette az ujját a szájába. Az önképzőkör elnökéhez, aki minden -szerdán délután a magyar-tanár mellett ült a katedrán, ez nem -illett volna.</p> -<p>Tehát süvített egyet Csónakos. A fiúk odaértek hozzá és -megállottak a csoportban, az utca közepén.</p> -<p>Csónakos a kis Nemecsekhez fordult:</p> -<p>– Nekik még nem mondtad el?</p> -<p>– Nem, – mondta Nemecsek.</p> -<p>A többi mind egyszerre kérdezte:</p> -<p>– Mit?</p> -<p>Csónakos felelt a kis szőke helyett:</p> -<p>– A múziumban tegnap megint <i>einstandot</i> csináltak!</p> -<p>– Kik?</p> -<p>– Hát a Pásztorok. A két Pásztor. <span class="pagenum"><a name= -"Page_16" id="Page_16">-16-</a></span></p> -<p>Nagy csönd lett erre.</p> -<p>Ehhez tudni kell, mi az az <i>einstand</i>. Ez különleges pesti -gyerekszó. Mikor valamelyik erősebb fiú golyózni, tollazni vagy -szent-jánoskenyérmagba – pesti nyelven: <i>boxenliebe</i> – -játszani lát magánál gyöngébbet s a játékot el akarja venni tőlük, -akkor azt mondja: <i>einstand</i>. Ez a csúf német szó azt jelenti, -hogy az erős fiú hadizsákmánynak nyilvánítja a golyót s aki -ellenállni merészel, azzal szemben erőszakot fog használni. Az -«einstand» tehát hadüzenet is. Egyszersmind az ostromállapotnak, az -erőszaknak, az ököljognak és a kalóz-uralomnak rövid, de velős -kijelentése.</p> -<p>Csele szólalt meg elsőnek. Borzadva mondta a finom Csele:</p> -<p>– Einstandot csináltak?</p> -<p>– Azt, – mondta erre neki bátorodva a kis Nemecsek, miután -látta, hogy a dolog mily hatást tett.</p> -<p>Most Geréb fakadt ki:</p> -<p>– Ezt nem lehet tovább tűrni! Én már régen mondom, hogy kell -valamit csinálni, de Boka mindig savanyú pofákat vág. Ha nem -csinálunk semmit, még meg is vernek bennünket.</p> -<p>Csónakos a szájába vette a két ujját annak jeléül, hogy most -fütyölni fog örömében. Ő minden forradalomhoz kész volt örömmel -csatlakozni. De Boka lefogta a kezét:</p> -<p>– Ne süketíts meg, – szólt rá. És komolyan kérdezte a kis -szőkétől:</p> -<p>– Hát hogy történt?</p> -<p>– Az einstand? <span class="pagenum"><a name="Page_17" id= -"Page_17">-17-</a></span></p> -<p>– Az. Mikor volt?</p> -<p>– Tegnap délután.</p> -<p>– Hol?</p> -<p>– A múziumban.</p> -<p>A múzeumkertet hívják így.</p> -<p>– Hát mondd el, úgy, ahogy volt, de pontosan úgy, ahogy volt, -mert nekünk az igazat kell tudnunk, ha csinálni akarunk ellenük -valamit…</p> -<p>A kis Nemecsek izgatott volt, mikor érezte, hogy egy fontos -dolog középpontjává válik. Ez ritkán esett meg vele. A Nemecsek -mindenkinek levegő volt. Se nem osztott, se nem szorzott, mint az -<i>egy</i> a számtanban. Senki se törődött vele. Jelentéktelen kis -sovány fiú volt, gyönge gyerek. És talán éppen ez tette alkalmassá -arra, hogy jó legyen áldozatnak. Elkezdett beszélni s a fiúk -összedugták fejüket.</p> -<p>– Úgy volt, – mondotta, – hogy ebéd után kimentünk a múziumba, a -Weisz meg én, meg a Richter, meg a Kolnay, meg a Barabás. Előbb -métát akartunk játszani az Eszterházy-utcában, de a lapda a -reálistáké volt és azok nem engedték. Akkor azt mondja Barabás: -«Menjünk be a múziumba és golyózzunk a falnál». És akkor mind -bementünk a múziumba és golyózni kezdtünk a falnál. Azt játszottuk, -hogy mindenki gurít egy golyót és akinek a golyója eltalál egy -olyan golyót, ami már oda van gurítva, akkor azé az összes golyó. -És sorba gurítottuk a golyókat, már volt a falnál vagy tizenöt -golyó és volt közte két üveg is. És akkor egyszerre csak azt -kiáltja a Richter: «Vége van, jönnek <span class="pagenum"><a name= -"Page_18" id="Page_18">-18-</a></span> a Pásztorok!» És a sarkon -jöttek is a Pásztorok, zsebre volt dugva a kezük és lehajtották a -fejüket és olyan lassan jöttek, hogy mi mindnyájan nagyon -megijedtünk. Hát hiába is voltunk mi öten, ők ketten olyan erősek, -hogy tizet is elvernek. És nem is szabad minket úgy számítani, hogy -mi öten vagyunk, mert ha baj van, akkor a Kolnay is elszalad és a -Barabás is elszalad, hát csak hármat szabad számítani. Esetleg én -is elszaladok, hát csak kettőt szabad számítani. És ha esetleg mind -az öten elszaladunk, akkor se ér az egész semmit, mert a Pásztorok -a legjobb futók az egész múziumban és mink hiába szaladunk, mert -utólérnek. Hát csak jöttek a Pásztorok, egyre közelebb jöttek és -nézték nagyon a golyókat. Mondom a Kolnaynak: «Te, ezeknek tetszik -a mi golyónk!» És még a Weisz volt a legokosabb, mert ő mindjárt -mondta: «Gyönnek, gyönnek, ebből a gyövésből nagy einstand lesz!» -De én azt gondoltam, hogy nem fognak minket bántani, hiszen mi soha -nem csináltunk nekik semmit. És eleinte nem is bántottak, csak -odaálltak és nézték a játékot. A Kolnay azt súgta a fülembe: «Te, -Nemecsek, hagyjuk abba». Azt mondom neki: «Hogyne, majd éppen most, -amikor te gurítottál és nem találtál! Most rajtam a sor. Ha -megnyerem, abbahagyjuk». Közben a Richter gurított, de annak már -reszketett a keze a félelemtől és félszemmel a Pásztorokra nézett, -hát persze, hogy nem talált. De a Pásztorok nem is mozdúltak, csak -ott álltak, zsebredugott kézzel. Akkor aztán én gurítottam és -találtam. Megnyertem az összes <span class="pagenum"><a name= -"Page_19" id="Page_19">-19-</a></span> <span class= -"pagenum"><a name="Page_20" id="Page_20"><br /> --20-</a></span> <span class="pagenum"><a name="Page_21" id= -"Page_21"><br /> -<br /> --21-</a></span> golyókat. És oda akarok menni, hogy összeszedjem, -volt már vagy harminc golyó, de elémbe ugrott az egyik Pásztor, a -kisebbik és rám kiáltott: <i>Einstand!</i> Én hátranéztem és a -Kolnay meg a Barabás már szaladtak, a Weisz a falnál állt és sápadt -volt, a Richter meg még gondolkozott, hogy szaladjon-e vagy nem. Én -próbáltam előbb becsületesen. Azt mondtam: «Kérem, ehhez maguknak -nincs joguk.» De akkor már az öregebbik Pásztor szedte fel a -golyókat és rakta be a zsebébe. A fiatalabbik meg megfogta a -mellemen a kabátomat és rám kiáltott: «Nem hallottad, hogy -einstand?» Hát persze, aztán én se szóltam semmit. A Weisz -pityeregni kezdett a falnál. És a Kolnay meg a Kende a múzium -sarkából kukucskáltak vissza, hogy mi történik. És a Pásztorok mind -fölszedték a golyókat és egy szót se szóltak, csak tovább mentek. -Ez volt az egész.</p> -<div class="figcenter" style="width: 348px;"><a href= -"images/i003hq.png"><img src="images/i003.png" alt= -"«Nem hallottad, hogy einstand?»" title= -"«Nem hallottad, hogy einstand?»" /></a> -<p class="caption">«Nem hallottad, hogy einstand?»</p> -</div> -<p>– Hallatlan! – mondá fölháborodva Geréb.</p> -<p>– Valóságos rablás!</p> -<p>Ezt Csele mondta. Csónakos süvített egyet, annak jeléül, hogy -puskaporos a levegő. Boka csöndesen állt és gondolkozott. Mindenki -őt figyelte. Mindenki arra volt kiváncsi, hogy mit fog Boka szólni -ezekhez a dolgokhoz, amiket már mindenki panaszolt hónapok óta s -amiket eddig Boka nem vett komolyan. Ez az eset azonban, ennek az -esetnek kiáltó igazságtalansága még Bokát is megindította. Halkan -szólt:</p> -<p>– Hát most csak menjünk ebédelni. Délután találkozunk a grundon. -Ott mindent meg fogunk beszélni. Most már én is azt mondom, hogy ez -hallatlan dolog! <span class="pagenum"><a name="Page_22" id= -"Page_22">-22-</a></span></p> -<p>Mindenkinek tetszett ez a kijelentés. Boka nagyon rokonszenves -volt ebben a pillanatban. Szeretettel néztek rá a fiúk, mosolyogva -nézték okos kis fejét, ragyogó fekete szemét, amelyben most valami -harcias tűz lobogott. Szerették volna megcsókolni Bokát, amiért -végre ő is felháborodott.</p> -<p>Elindultak hazafelé. Egy vidám harang kongott valamerre a -Józsefvárosban, a nap sütött és minden szép volt és minden örömmel -volt teli. A fiúk nagy dolgok előtt állottak. Mindenikben -fellobbant a tettvágy s mindeniket izgatta, hogy most már mi lesz? -Mert ha Boka mondta, hogy valami lesz, akkor lesz valami!</p> -<p>Mentek, mendegéltek az Üllői-út felé. Csónakos hátramaradt -Nemecsekkel. Mikor Boka hátrafordúlt feléjük, mindaketten a -dohánygyár egyik pinceablakánál állottak, melyre vastag sárga -rétegben rakódott le a finom dohánypor.</p> -<p>– Tubák! – kiáltott vígan Csónakos, újra süvített egyet és -telegyömöszölte az orrát a sárga porral.</p> -<p>Nemecsek szívből nevetett, a kis majom. Ő is odanyúlt és -felszippantott vékony kis ujjahegyéről egy kicsit a dohányporból. -És tüsszögve vonúltak végig ketten a Köztelek-utcán, boldog örömet -érezve e fölfedezésen. Csónakos nagyokat, bömbölőeket tüsszentett, -mint valami ágyú. A kis szőke meg csak prüszkölt, mint a tengeri -nyúl, ha bosszantják. És prüszköltek, nevettek, szaladtak s ebben a -percben ez oly nagy boldogság volt, hogy még azt a nagy -igazságtalanságot is elfelejtették, amire Boka, maga Boka, a -csöndes és komoly Boka is azt mondta, hogy hallatlan. <span class= -"pagenum"><a name="Page_23" id="Page_23">-23-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h2>II.</h2> -</div> -<p>A grund… Ti szép, egészséges alföldi diákok, akiknek csak egyet -kell lépnetek, hogy künn legyetek a végtelen rónán, a csodálatos -nagy kék bura alatt, melynek égbolt a neve, akiknek a szemetek -hozzászokott a nagy távolságokhoz, a messzenézéshez, akik nem éltek -magas házak közé ékelve, ti nem is tudjátok, mi a pesti gyereknek -egy üres telek. A pesti gyereknek ez az alföldje, a rónája, a -síksága. Ez jelenti számára a végtelenséget és a szabadságot. Egy -darabka föld, melyet egyik oldaláról düledező palánk határol s -melynek többi oldalain nagy házfalak merednek az ég felé. Most már -a Pál-utcai <i>grundon</i> is nagy, négyemeletes ház szomorkodik, -tele lakóval, akik közül talán egy se tudja, hogy ez a darabka föld -néhány szegény pesti kis diáknak a fiatalságát jelentette.</p> -<p>A grund maga üres volt, mint ahogy ez üres telekhez illik is. A -palánkja a Pál-utca felől húzódott végig. Jobbról-balról két nagy -ház határolta s hátúl… igen, hátúl volt az ami a grundot -nagyszerűvé, érdekessé tette. Itt tudniillik egy másik nagy telek -következett. Ezt a másik nagy telket egy gőzfürészelő cég bérelte s -<span class="pagenum"><a name="Page_24" id= -"Page_24">-24-</a></span> a telek telisteli volt farakásokkal. -Szabályos kockákba rakva állott itt az ölfa s a hatalmas kockák -közt kis utcák voltak. Valóságos labirintus. Ötven-hatvan kis szűk -utca keresztezte egymást a néma, sötét farakások közt s nem volt -könnyű dolog ebben a labirintusban eligazodni. Aki mégis -nagynehezen keresztülvergődött rajta, az egy kis térre jutott, -amelyen kis házikó állt. Ez a házikó volt a gőzfürész. Furcsa, -titokzatos, félelmes kis ház volt. Nyáron a vadszőllő véges-végig -befutotta s a zöld lomb közül pöfögött ki a karcsú kis fekete -kémény, amely az óramű pontosságával, szabályos időközökben -köpködte a tiszta fehér gőzt. Ilyenkor azt hitte volna az ember, ha -messziről hallotta, hogy a farakások közt valahol egy gőzmozdony -kínlódik, amely nem tud elindúlni.</p> -<p>A házikó körül nagy, otromba fáskocsik állottak. Időről-időre az -egyik kocsi odaállott a ház eresze alá s akkor recsegés-ropogás -hallatszott. A házikó eresze alatt volt egy kis ablak s az ablakból -deszkavályú nyúlt ki. Mikor a kocsi odaállott a kis ablak alá, -egyszerre csak potyogni kezdett a deszkavályúból az aprófa s szinte -csurgott a nagy kocsiba, olyan szaporán jött. És mikor a kocsi tele -lett aprófával, a kocsis kiáltott egyet. Erre abbamaradt a kis -kémény pöfögése, egyszeribe nagy csönd támadt a házikóban, a kocsis -rászólt a lovakra és a lovak elindúltak a tele kocsival. Aztán -másik kocsi állt az eresz alá, éhesen, üresen s akkor megint -puffogni kezdett a gőz a fekete vaskéményben és megint potyogott az -aprófa. És ez így <span class="pagenum"><a name="Page_25" id= -"Page_25">-25-</a></span> ment évek óta. Ami fát a kis házban -felaprózott a masina, ahelyett nagy szekerek újat hoztak a telekre. -Így azután sohse fogyott el a farakás a nagy udvarról és sohse -szűnt meg a gőzfűrész sivítása. Néhány csenevész eperfa állott a -kis ház előtt s az egyik eperfa tövében fakalyiba volt -összetákolva. Ebben lakott a tót, aki éjszaka a fát őrizte, hogy el -ne lopják, vagy föl ne gyújtsák.</p> -<p>Hát kellett ennél gyönyörűbb hely a mulatozásra? Nekünk, városi -fiúknak bizony nem kellett. Ennél szebbet, ennél indiánosabbat mi -el se tudunk képzelni. A Pál-utcai telek gyönyörű síkföld volt s ez -volt az, ami az amerikai prairieket helyettesítette. A hátúlsó -rész, a fatelep, ez volt minden egyéb: ez volt város, az erdő, a -sziklás hegyvidék, szóval mindennap az volt, amivé éppen aznap -kinevezték. És valahogy azt ne higyjétek, hogy védtelen hely volt a -fatelep! Az egyes nagyobb farakások tetejében várak, erődök voltak -építve. Hogy melyik pontot kell megerősíteni, azt Boka határozta -meg. Az erődöt azonban Csónakos meg Nemecsek építette. Négy-öt -ponton volt erőd és minden erődnek megvolt a maga kapitánya. -Kapitány, főhadnagy, hadnagy. Ez volt a hadsereg. Közlegény, -fájdalom, nem volt, csak egy. Az egész grundon, a kapitányok, -főhadnagyok és hadnagyok egyetlen közlegénynek parancsoltak, -egyetlen közlegényt execiroztattak, egyetlen közlegényt itéltek -holmi kihágásokért várfogságra.</p> -<p>Talán nem is kell mondani, hogy ez az egyetlen közlegény -Nemecsek volt, a kis szőke Nemecsek. A kapitányok, <span class= -"pagenum"><a name="Page_26" id="Page_26">-26-</a></span> -főhadnagyok és hadnagyok csak amúgy kedélyesen szalutáltak -egymásnak a grundon, még ha százszor is találkoztak egy délután. -Úgy kutyafuttában emelték a kezüket a sapkájukhoz és azt mondták -egymásnak:</p> -<p>– Szervusz!</p> -<p>Csak a szegény Nemecseknek kellett magát mindúntalan haptákba -vágnia és némán, mereven szalutálni. És aki csak elsétált előtte, -mind rákiáltott:</p> -<p>– Hogy állasz?!</p> -<p>– Össze a sarkot!</p> -<p>– Ki a mellet, be a hasat!</p> -<p>– Hapták!</p> -<p>És Nemecsek boldogan engedelmeskedett mindenkinek. Olyan fiúk is -vannak, akiknek öröm az: szépen engedelmeskedni. De a legtöbb fiú -mégis parancsolni szeret. Ilyenek az emberek. És ezért volt -természetes dolog az, hogy a grundon mindenki tiszt volt, csak -éppen Nemecsek volt a közlegény.</p> -<p>Délután fél háromkor még senki se volt a grundon. A kalyiba -előtt lópokróc volt a földön és ezen aludt édesen a tót. A tót -mindig nappal aludt, mert éjszaka a farakások közt kóborolt, vagy -fönn ült az egyik erődben és bámulta a holdvilágot. A gőzfűrész -zúgott, a kis fekete kémény köpködte a hófehér gőzfelhőcskéket és -az aprófa potyogott a nagy kocsiba.</p> -<p>Fél három után néhány perccel megcsikordúlt a Pál-utcai kis ajtó -és bejött rajta Nemecsek. Egy nagy darab kenyeret húzott ki a -zsebéből, körülnézett s miután látta, hogy még senki sincs itt, -csöndesen majszolni kezdte a <span class="pagenum"><a name= -"Page_27" id="Page_27">-27-</a></span> kenyérhéjját. De előbb -gondosan bereteszelte az ajtót, mert a grund törvényei közt az volt -egyike a legfontosabbaknak, hogy aki bejön, tartozik maga után -bereteszelni az ajtót. Aki ezt elmulasztotta, annak várfogság járt. -Általában igen nagy volt a katonai fegyelem.</p> -<p>Nemecsek leült egy kőre, ette a kenyérhéjjat és várta a többit. -Ma nagyon érdekesnek igérkezett a grund. A levegőben volt, hogy ma -nagy dolgok fognak történni s mi tagadás, Nemecsek e pillanatban -nagyon büszke volt arra, hogy ő is tagja a grundnak, a Pál-utcai -fiúk híres társaságának. Majszolta egyideig a kenyeret s aztán -unalmában sétálni indúlt a farakások felé. A kis utcákban mászkált -s egyszer találkozott a tót nagy fekete kutyájával.</p> -<p>– Hektor! – kiáltott rá barátságosan, de Hektor egy csöpp kedvet -nem mutatott arra, hogy a köszöntést viszonozza. Röpke kis -farkcsóválást jelzett, ami a kutyáknál olyanforma jelentőségű, mint -mikor mi siettünkben megbillentjük a kalapunkat. Azzal tovább -vágtatott és dühösen ugatott. A szőke Nemecsek pedig utána szaladt. -A Hektor egy farakás alatt állott meg s azt ugatta nagy hévvel. A -farakás egyike volt azoknak, amelyekre a fiúk erődöt építettek. -Fenn, a rakás tetején védőfal volt hasábfákból és egy vékony -pálcikán kicsi piros-zöld zászló lengett. A kutya körülugrálta az -erődöt és szünet nélkül ugatott.</p> -<p>– Mi lehet ez? – kérdezte a kis szőke a kutyától, mert a kis -szőke nagy barátságban volt a fekete kutyával. Talán azért, mert -rajta kívül Hektor volt az egyetlen közlegény a hadseregben. -<span class="pagenum"><a name="Page_28" id= -"Page_28">-28-</a></span></p> -<p>Felnézett az erődre. Nem látott fenn senkit, de érezte, hogy -valaki motoszkál az ölfák közt. Hát neki indúlt és fölkapaszkodott -a kiálló végeken. Feleúton volt, amikor tisztán és világosan -hallotta, hogy valaki teszi-veszi fönn a fadarabokat. Dobogni -kezdett a szíve s most kedve lett volna visszafordúlni. De mikor -lenézett és lenn meglátta Hektort, megint nekibátorodott.</p> -<p>– Ne félj, Nemecsek, – mondta magának és óvatosan kapaszkodott -tovább. Minden foknál újra bátorította magát. Egyre ezt -mondogatta:</p> -<p>– Ne félj, Nemecsek. Ne félj, Nemecsek.</p> -<p>És felért a farakás tetejére. Ott még egy utolsó «ne félj -Nemecsek»-et mondott, mikor az erőd alacsony falán át akart lépni, -de ijedtében a levegőben maradt az a lába, amelyikkel lépni -akart.</p> -<p>– Jesszus! – kiáltotta.</p> -<p>És hanyatt-homlok kapaszkodott vissza lefelé a fokokon. Mikor a -földre ért, hangosan dobogott a szíve. Fölnézett az erődre. A -zászló mellett, jobb lábát az erőd falára téve, állott fönn Áts -Feri, a rettenetes Áts Feri, mindnyájuk ellensége, a füvészkertiek -vezére. Bő vörös ingét lobogtatta a szél, ő pedig gúnyosan -mosolygott. Csendesen szólt le a kis fiúnak:</p> -<p>– Ne félj, Nemecsek.</p> -<p>De Nemecsek akkor már félt, sőt szaladt. A fekete kutya utána -rohant s együtt kanyarogtak a farakások közt vissza a grund felé. A -szél szárnyán utánuk repült Áts Feri gúnyos kiáltása:</p> -<p>– Ne félj, Nemecsek!</p> -<div class="figcenter" style="width: 398px;"><a href= -"images/i002hq.jpg"><img src="images/i002.jpg" alt= -"«Ne félj, Nemecsek!»" title="«Ne félj, Nemecsek!»" /></a> -<p class="caption">«Ne félj, Nemecsek!»</p> -</div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_29" id= -"Page_29">-29-</a></span></p> -<p>De mire a telekről visszanézett, már nem volt fenn a tetőn az -Áts Feri vörös inge. Hanem a zászló is hiányzott az erődről. A kis -piros-zöld zászlót, amelyet a Csele nővére varrt, magával vitte. -Eltünt a farakások közt. Talán kiment a Mária-utcán, a gőzfűrész -felől, de az is meglehet, hogy elrejtőzött valahol a barátaival, a -Pásztor-fiúkkal.</p> -<p>És arra a gondolatra, hogy a Pásztorok is itt vannak, végig ment -a hideg Nemecsek hátán. Ő már tudta, mi az: a Pásztorokkal -találkozni. De Áts Ferit most látta először közelről. Nagyon -megijedt tőle, de őszintén megvallva, tetszett neki a fiú. Szép, -vállas, barna fiú volt s pompásan illett rá a bő vörös ing. Ez -valami harciasságot adott a megjelenésének. Valami «garibaldis» -volt abban a vörös ingben. A fűvészkertiek különben mind vörös -inget hordtak, mert mind utánozták Áts Ferit.</p> -<p>A grund palánkjának ajtaján szabályos egymásutánban négyet -koppantottak. Nemecsek föllélekzett. A négy koppantás a Pál-utcai -fiúk jele volt. Odarohant a bereteszelt ajtóhoz és kinyitotta. Boka -jött Cselével meg Gerébbel. Nemecsek alig várta, hogy elmondhassa -nekik a félelmetes újságot, de azért nem feledkezett meg arról, -hogy ő közlegény s hogy mivel tartozik a főhadnagyoknak és a -kapitányoknak. Tehát haptákba állott és feszesen szalutált.</p> -<p>– Szervusz! – mondták az újonjöttek. – Mi ujság? Nemecsek a -levegőbe kapkodott és szeretett volna mindent egyszerre, egy -szuszra elmondani. <span class="pagenum"><a name="Page_30" id= -"Page_30">-30-</a></span></p> -<p>– Borzasztó! – kiáltotta.</p> -<p>– Micsoda?</p> -<p>– Rettenetes!</p> -<p>– Nem fogjátok elhinni!</p> -<p>– De micsoda?</p> -<p>– Áts Feri itt volt!</p> -<p>Most a másik három legényen volt a sor. Hirtelen -elkomolyodtak.</p> -<p>– Nem igaz! – mondta Geréb.</p> -<p>Nemecsek a mellére tette a kezét:</p> -<p>– Isten bizony!</p> -<p>– Ne esküdözzél, – szólt rá Boka s hogy nagyobb nyomatékot adjon -a szavának, rákiáltott:</p> -<p>– Hapták!</p> -<p>Nemecsek összecsapta a sarkát. Boka odalépett hozzá:</p> -<p>– Részletesen mondd el, mit láttál.</p> -<p>– Mikor odamentem az utcák közé, – mondta – a kutya ugatott. -Utána mentem és valami recsegést hallottam a középső citadellában. -Fölmásztam rá és fönn állott Áts Feri vörös ingben.</p> -<p>– Fönn állott? A citadellán?</p> -<p>– Fönn! – mondta a kis szőke és majdnem megesküdött megint. Már -a mellén volt a keze, de Boka szigorú pillantására visszakapta. És -hozzátette:</p> -<p>– A zászlót is elvitte.</p> -<p>Csele fölszisszent:</p> -<p>– A zászlót?</p> -<p>– Azt.</p> -<p>Odaszaladtak mind a négyen. Nemecsek szerényen leghátul -<span class="pagenum"><a name="Page_31" id= -"Page_31">-31-</a></span> szaladt, részben azért, mert ő közlegény -volt, részben azonban azért, mert nem lehetett tudni, hátha ott -bújkál még az utcákban Áts Feri. Az erőd előtt megállottak. -Valóban, a zászló hiányzott. Még a nyele se volt ott. Mindnyájan -nagyon izgatottak voltak, csak Boka tartotta meg a hidegvérét.</p> -<p>– Mondd meg a nővérednek, – fordúlt Cseléhez – hogy holnapra -csináljon új zászlót.</p> -<p>– Igen ám, – szólt Csele – de már nincsen több zöld szövetje. -Piros még van, de zöld már nincs.</p> -<p>Boka nyugodtan intézkedett:</p> -<p>– Fehér van?</p> -<p>– Van.</p> -<p>– Hát akkor csináljon egy piros-fehér zászlót. Ezentúl -piros-fehér lesz a színünk.</p> -<p>Ebben megnyugodtak. Geréb rákiáltott Nemecsekre:</p> -<p>– Közlegény!</p> -<p>– Jelen!</p> -<p>– Holnapra javítsa ki a törvényekben, hogy ezentúl nem -piros-zöld a színünk, hanem piros-fehér.</p> -<p>– Igenis, főhadnagy úr.</p> -<p>És Geréb kegyelmesen vetette oda a feszesen álló kis -szőkének:</p> -<p>– Pihenj!</p> -<p>A kis szőke pedig «pihent». A fiúk felmásztak a várba és -konstatálták, hogy a zászló nyelét letörte Áts Feri. A nyél oda -volt szögezve s az a kis darabja, ami a szög alatt volt, még most -is ott búslakodott.</p> -<p>A grundról kiáltások hallatszottak: <span class= -"pagenum"><a name="Page_32" id="Page_32">-32-</a></span></p> -<p>– Hahó, hó! Hahó, hó!</p> -<p>Ez volt a jelszavuk. Úgy látszik, már megérkeztek a többiek is -és keresték őket. Élesen hangzott a sok gyerektorokból:</p> -<p>– Hahó, hó! Hahó, hó!</p> -<p>Csele odaintette magához Nemecseket:</p> -<p>– Közlegény!</p> -<p>– Jelen!</p> -<p>– Feleljen a többieknek!</p> -<p>– Igenis, hadnagy úr.</p> -<p>És tölcsért csinálva a szája előtt a tenyeréből, kieresztette -vékony kis gyerekhangját:</p> -<p>– Hahó, hó!</p> -<p>Azzal lemásztak és megindúltak a síkság felé. A síkság közepén -csoportba verődve álltak a többiek: Csónakos, Weisz, Kende, Kolnay -és még néhányan. Mikor Bokát meglátták, mind haptákba állottak, -mert ő volt a kapitány.</p> -<p>– Szervusztok! – mondta Boka.</p> -<p>Kolnay kiállott a csomóból.</p> -<p>– Alássan jelentem, – mondta – mikor bejöttünk, a kis kapú nem -volt bezárva. A törvény szerint pedig a kapúnak belülről be kell -reteszelve lennie.</p> -<p>Szigorúan nézett hátra Boka a kísérete felé. És a többiek is -mind Nemecsekre néztek. Nemecseknek már megint a mellén volt a keze -és épp esküdni akart, hogy nem ő hagyta nyitva az ajtót, mikor a -kapitány megszólalt:</p> -<p>– Ki jött be utoljára?</p> -<p>Nagy csönd lett. Senki se jött be utoljára. Egy <span class= -"pagenum"><a name="Page_33" id="Page_33">-33-</a></span> pillanatig -hallgatott mindenki. És ekkor Nemecseknek földerűlt az arca. -Megszólalt:</p> -<p>– A kapitány úr jött be utóljára.</p> -<p>– Én? – mondta Boka.</p> -<p>– Igen.</p> -<p>Kissé gondolkozott.</p> -<div class="figcenter" style="width: 296px;"><a href= -"images/i004hq.png"><img src="images/i004.png" alt= -"«Ezért írja fel a nevemet a fekete könyvbe, főhadnagy úr.»" title= -"«Ezért írja fel a nevemet a fekete könyvbe, főhadnagy úr.»" /></a> -<p class="caption">«Ezért írja fel a nevemet a fekete könyvbe, -főhadnagy úr.»</p> -</div> -<p>– Igazad van, – mondta aztán komolyan. – Elfelejtettem -bereteszelni az ajtót. Ezért írja fel a nevemet a fekete könyvbe, -főhadnagy úr.</p> -<p>Gerébhez fordult. Geréb kivett a zsebéből egy kis fekete -notesz-könyvet és nagy betűkkel beleírta: «Boka János». És hogy -tudja is miről van szó, melléje jegyezte: «ajtó». – Ez tetszett a -fiúknak. Boka igazságos fiú volt. Ez az önbüntetés oly gyönyörű -példája volt a férfiasságnak, <span class="pagenum"><a name= -"Page_34" id="Page_34">-34-</a></span> aminőt még a latin órán se -lehetett hallani, pedig a latin óra tele van római jellemekkel. De -Boka is ember volt, Boka se volt ment minden gyöngeségtől. -Feliratta ugyan magát, de odafordult Kolnayhoz, ki a nyitott ajtót -bejelentette:</p> -<p>– Neked pedig ne járjon mindíg a szád. Főhadnagy úr, írja fel -Kolnayt árulkodásért.</p> -<p>A főhadnagy úr megint előkaparászta a rettenetes noteszt és -beleírta Kolnayt. Nemecsek pedig, aki leghátul állott, örömében egy -csöndes kis csárdást táncolt, hogy ez egyszer nem őt írják be a -könyvbe. Mert tudni kell, hogy a könyvben egyéb se volt olvasható, -mint Nemecsek neve. Mindíg, mindenért, mindenki csak őt iratta fel. -És a törvényszék, mely minden szombaton ült össze, mindíg őt ítélte -el. Hiába, ez így volt. Ő volt az egyetlen közlegény.</p> -<p>És most nagy megbeszélés következett. Néhány perc multán -mindenki tudta a nagy ujságot, hogy Áts Feri, a vörösingesek -kapitánya ide merészkedett, a grund szívébe, felmászott a középső -citadellába és elvitte a zászlót. A szörnyűködés általános volt. Az -egész társaság Nemecseket vette körül, aki egyre újabb és újabb -részletekkel toldotta meg a szenzációs hírt:</p> -<p>– És mondott neked valamit?</p> -<p>– Hogyne! – büszkélkedett Nemecsek.</p> -<p>– Mit?</p> -<p>– Rám kiáltott.</p> -<p>– Mit kiáltott?</p> -<p>– Azt kiáltotta, hogy: «Nem félsz, Nemecsek?» <span class= -"pagenum"><a name="Page_35" id="Page_35">-35-</a></span></p> -<p>Itt nyelt egyet a kis szőke, mert érezte, hogy ez nem volt -egészen igaz. Sőt épp az ellenkezője volt az igazságnak. Mert ez -úgy hangzott, mintha ő nagyon is bátor lett volna, úgy, hogy ezen -Áts Feri is elcsodálkozott és rászólt: «Nem félsz, Nemecsek?»</p> -<p>– És te nem féltél?</p> -<p>– Nem én. Megálltam az erőd alatt. Aztán ő oldalt lemászott és -eltűnt. Elszaladt.</p> -<p>Geréb közbekiáltott:</p> -<p>– Az nem igaz! Áts Feri még soha sem szaladt el senki elől!</p> -<p>Boka ránézett Gerébre.</p> -<p>– Ejnye, de véded! – mondta.</p> -<p>– Csak azért mondom, – szólt egy kicsit csöndesebb hangon Geréb -– mert az nem valószínű, hogy Áts Feri megijedt Nemecsektől.</p> -<p>Erre mindnyájan nevettek. Igazán, ez nem volt valószínű. -Nemecsek zavartan állt a csomó közepén és a vállát vonogatta. Aztán -Boka állott a középre:</p> -<p>– Hát itt tenni kell valamit, fiúk. Mára úgyis elnökválasztást -hirdettünk. Elnököt fogunk választani, még pedig teljhatalmú -elnököt, akinek minden parancsát vakon kell teljesíteni. Meglehet, -hogy a dologból háború lesz és akkor szükség van valakire, aki a -dolgokat előre elintézze, mint az igazi csatában. Közlegény, álljon -elő. Hapták. Vágjon annyi darabka papirost, ahányan vagyunk és -mindenki reá fogja írni a papírra, hogy kit akar elnöknek. A -papirokat majd egy kalapba dobjuk és aki a legtöbb szavazatot -kapja, az lesz az elnök. <span class="pagenum"><a name="Page_36" -id="Page_36">-36-</a></span></p> -<p>– Éljen! – kiáltottak egyszerre mind és Csónakos a szájába vette -két ujját és olyat fütyölt, mint egy cséplőgép. Notesz-könyvekből -papírlapok kerültek elő és Weisz elővette a ceruzáját. Hátul ketten -azon veszekedtek, hogy kinek a kalapját érje a megtiszteltetés. -Kolnay és Barabás, akiknek mindíg volt bajuk egymással, már majd -hogy ölre nem mentek. Kolnay azt mondta, hogy a Barabás kalapja nem -jó, mert zsíros. Kende viszont azt állította, hogy a Kolnay kalapja -még zsírosabb. Erre rögtön zsírpróbát is tartottak. Kis késsel -vakargatták egymás kalapjában a belső bőrszallagot. De már akkor -késő is volt. Csele odaadta a közcélra csinos kis fekete kalapját. -Hiába, kalap dolgában Cselén nem tett túl senki.</p> -<p>Nemecsek azonban, legnagyobb meglepetésre ahelyett, hogy -szétosztotta volna a cédulákat, felhasználta az alkalmat, hogy a -közfigyelem egy pillanatra feléje terelődött és piszkos kis kezébe -szorítva a cédulákat, előlépett. Haptákba vágta magát és remegő -hangon így szólt:</p> -<p>– Kérem, kapitány úr, az mégse járja, hogy én itt egyedül legyek -közlegény… már azóta, mióta a társaságot megalapítottuk, mindenki -tiszt lett, csak én vagyok még mindíg közlegény és nekem mindenki -parancsol… és mindent nekem kell csinálnom… és… és…</p> -<p>Itt nagyon elérzékenyedett a szőke és finom kis arcán kövér -könnycseppek kezdtek végigfolyni.</p> -<p>Csele előkelően szólott:</p> -<p>– Ki kell zárni. Sír. <span class="pagenum"><a name="Page_37" -id="Page_37">-37-</a></span></p> -<div class="figcenter" style="width: 309px;"><a href= -"images/i005hq.png"><img src="images/i005.png" alt= -"«Ki kell zárni. Sir!»" title="«Ki kell zárni. Sir!»" /></a> -<p class="caption">«Ki kell zárni. Sir!»</p> -</div> -<p>Egy hang megszólalt hátul:</p> -<p>– Bőg.</p> -<p>Mind nevettek. És ez végképpen elkeserítette Nemecseket. Nagyon -fájt szegénykének a szíve s most aztán szabadjára eresztette a -könnyeit. Zokogott és sírás közben ezt mondta:</p> -<p>– Nézzétek meg… a… a… fekete könyvben is… is… én vagyok mindíg -beírva… én… én… én vagyok a kutya… <span class="pagenum"><a name= -"Page_38" id="Page_38">-38-</a></span></p> -<p>Boka nyugodtan szólt:</p> -<p>– Ha azonnal nem hagyod abba a bőgést, többé nem jöhetsz velünk. -Pockokkal nem játszunk.</p> -<p>A «pocok» szó aztán megtette a hatását. Nemecsek, szegény kis -Nemecsek nagyon megijedt és lassankint abbahagyta a sírást. A -kapitány pedig a vállára tette a kezét:</p> -<p>– Ha jól viseled magad és kitünteted magad, májusban még tiszt -lehet belőled. Most egyelőre megmaradsz közlegénynek.</p> -<p>A többiek ezt helyeselték, mert ha Nemecsek is tisztté lett -volna a mai napon, igazán nem ért volna az egész semmit. Nem lett -volna kinek parancsolni. Felharsant Geréb éles hangja:</p> -<p>– Közlegény, hegyezze meg ezt a ceruzát.</p> -<p>A markába nyomták a Weisz ceruzáját, melynek a hegye a zsebben, -a golyók közt letörött. És a közlegény engedelmesen vette át a -ceruzát, könnyes szemmel, könnyes arccal állt haptákba s aztán -elkezdte hegyezni, hegyezni, egy kicsit szepegve-szipogva, ahogy -nagy sírás után szokás és minden bánatát, kis szívének minden -keserűségét belehegyezte ebbe a kettes számú Hardtmuth -ceruzába.</p> -<p>– Me… meg van hegyezve, főhadnagy úr.</p> -<p>Visszaadta és nagyot sóhajtott. S ezzel a sóhajtással egyelőre -le is mondott az előléptetésről.</p> -<p>Kiosztották a cédulákat. Mindenki félre vonult, mindenki külön -ment, mert ez nagy és fontos ügy volt. Aztán a közlegény -összeszedte a cédulákat és beledobta <span class="pagenum"><a name= -"Page_39" id="Page_39">-39-</a></span> valamennyit a Csele -kalapjába. Mikor a Csele kalapját körülvitte, oldalba lökte Barabás -Kolnayt:</p> -<p>– Ez is zsíros.</p> -<p>Kolnay belenézett a kalapba. És érezték mind a ketten, hogy -nincs többé min szégyenkezniök. Ha már a Csele kalapja is zsíros, -akkor már igazán vége a világnak.</p> -<p>Az összegyüjtött cédulákat Boka olvasta fel és mindeniket átadta -a mellette álló Gerébnek. Tizennégy cédula gyűlt össze. Sorba -olvasta: Boka János, Boka János, Boka János. Aztán egyszer ezt -olvasta: Geréb Dezső. A fiúk összenéztek. Tudták, hogy ez a Boka -cédulája volt. Udvariasságból szavazott Gerébre. Aztán megint csupa -Boka János következett. És akkor megint egy Geréb Dezső. És végül -még egy Geréb Dezső. Tehát tizenegy szavazata volt Bokának és három -Gerébnek. Geréb zavartan mosolygott. Most történt először, hogy -nyiltan a vetélytársa volt a társaságban Bokának. És jól esett neki -ez a három szavazat. Bokának azonban a három közül kettő fájt. Egy -pillanatig gondolkozott azon, hogy ki lehet az a kettő, akinek ő -nem tetszik, de aztán belenyugodott.</p> -<p>– Tehát engem választottatok elnökké.</p> -<p>Megint éljeneztek és Csónakos megint fütyölt. Nemecseknek még -könnyes volt a szeme, de azért óriási lelkesedéssel éljenzett. -Szerette Bokát nagyon.</p> -<p>Az elnök pedig intett, hogy csönd legyen, mert beszélni -akar.</p> -<p>– Köszönöm, fiúk, – mondta – és azonnal lássunk <span class= -"pagenum"><a name="Page_40" id="Page_40">-40-</a></span> is hozzá a -dolgunkhoz. Azt hiszem, mindnyájan tisztában vagytok azzal, hogy a -vörösingesek el akarják tőlünk venni a grundot és a farakásokat. -Már tegnap is elvették a fiúktól a golyókat a Pásztorok és ma itt -bujkált Áts Feri és elvitte a zászlónkat. Előbb-utóbb ide fognak -jönni, hogy minket innen elkergessenek. Már pedig mi ezt a helyet -meg fogjuk védelmezni.</p> -<p>Csónakos közbe bömbölt:</p> -<p>– Éljen a grund!</p> -<p>És fölrepültek a kalapok. Mindenki teli torokkal lelkesen -kiáltotta:</p> -<p>– Éljen a grund!</p> -<p>Szétnéztek a szép nagy telken és a farakásokon, melyeket -beragyogott az édes tavaszi délután napja. Látszott a szemükön, -hogy szeretik ezt a kis darabka földet és hogy meg is küzdenének -érte, ha arra kerülne a sor. Ez a hazaszeretetnek egy neme volt. -Úgy kiáltották, hogy «Éljen a grund!» – mintha azt kiáltották -volna, hogy: «Éljen a haza!» És ragyogtak a szemeik és mindenkinek -tele volt a szíve.</p> -<p>Boka pedig folytatta:</p> -<p>– Mielőtt még ők ide fognak jönni, mi fogunk elmenni hozzájuk, a -füvészkertbe!</p> -<p>Máskor ilyen merész terv elől talán meghátráltak volna a fiúk. -De a lelkesedés ez órájában mindenki egy szívvel-lélekkel -kiáltotta:</p> -<p>– Elmegyünk!</p> -<p>És miután mindenki azt kiáltotta, hogy elmegy, hát Nemecsek is -azt kiáltotta, hogy «elmegyünk». Ő szegény <span class= -"pagenum"><a name="Page_41" id="Page_41">-41-</a></span> úgyis -hátul fog menni és cipelni fogja a tiszt urak kabátját. És egy -borízű hang is jött a farakások felől. Az is azt kiáltotta, hogy -«Elmegyünk!» Odanéztek. A tót volt. Ott állt, pipával a szájában, -vigyorogva. Mellette a Hektor. A fiúk nevettek. A tót pedig -utánozta őket: levegőbe dobta a kalapját és ordított:</p> -<p>– Elmegyung!</p> -<p>S ezzel a hivatalos dolgok véget értek. Méta következett. -Valamelyik gőgösen kiáltott:</p> -<p>– Közlegény, menjen a raktárba és hozza elő a lapdát meg a -levattát!</p> -<p>És Nemecsek szaladt a raktárba. A raktár egy farakás alatt volt. -Alábujt és kihúzta a levattát meg a lapdát. A farakás mellett -állott a tót és a tót mellett állott Kende és Kolnay. Kendének a -kezében volt a tót kalapja, Kolnay pedig zsírpróbát csinált benne. -Határozottan a tóté volt a legzsírosabb.</p> -<p>Boka odament Gerébhez.</p> -<p>– Te is kaptál három szavazatot, – mondta neki.</p> -<p>– Igen, – felelt büszkén Geréb és erősen a szemébe nézett. -<span class="pagenum"><a name="Page_42" id= -"Page_42">-42-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h2>III.</h2> -</div> -<p>A haditerv másnap délután, a gyorsírási óra után már készen -volt. A gyorsírási órának ötkor volt vége s az utcán már -gyujtogatták a lámpákat. Az iskolából kijövet Boka azt mondta a -fiúknak:</p> -<p>– Mielőtt támadnánk, be fogjuk bizonyítani, hogy mi is vagyunk -olyan bátrak, mint ők. Én magam mellé fogom venni a két legbátrabb -emberemet és kimegyek velük a füvészkertbe. Be fogunk hatolni az ő -szigetjükre és odaszögezzük a fára ezt a papirost.</p> -<p>Azzal elővett a zsebéből egy darabka piros papírt, amelyre csupa -nagy betűvel ez volt írva:</p> -<p class="center">ITT VOLTAK A PÁL-UTCAI FIÚK!</p> -<p>A többiek áhítattal nézték a papirost. Csónakos, aki nem tanult -gyorsírást, de akit a kíváncsiság idevonzott, megjegyezte:</p> -<p>– Valami gorombaságot is kellene arra a papírra írni.</p> -<p>Boka tagadólag rázta a fejét.</p> -<p>– Nem szabad. Sőt mi nem fogunk olyasmit cselekedni, aminőt Áts -Feri tett, mikor elvitte a zászlónkat. Mi csak meg fogjuk nekik -mutatni, hogy nem félünk <span class="pagenum"><a name="Page_43" -id="Page_43">-43-</a></span> <span class="pagenum"><a name= -"Page_44" id="Page_44"><br /> --44-</a></span> <span class="pagenum"><a name="Page_45" id= -"Page_45"><br /> -<br /> --45-</a></span> tőlük és oda merünk menni az ő birodalmukba, ahol a -gyűléseiket tartják és ahol a fegyvereik le vannak rakva. Ez a -darab piros papír a mi névjegyünk. Ezt ott hagyjuk nekik.</p> -<div class="figcenter" style="width: 310px;"><a href= -"images/i006hq.png"><img src="images/i006.png" alt= -"«És odatűzzük egy fára ezt a papirt!»" title= -"«És odatűzzük egy fára ezt a papirt!»" /></a> -<p class="caption">«És odatűzzük egy fára ezt a papirt!»</p> -</div> -<p>Csele is megszólalt.</p> -<p>– Kérlek, – mondta – én úgy hallottam, hogy ők ilyenkor, este -vannak ott a szigeten és rabló-pandurt szoktak játszani.</p> -<p>– Nem baj. Áts Feri is olyankor jött, amikor tudta, hogy mi a -grundon leszünk. Aki fél, az nem jön velem.</p> -<p>De senki se félt. Sőt Nemecsek határozottan bátornak -mutatkozott. Látnivaló volt, hogy érdemeket akar szerezni az -előléptetésre. Büszkén állott elő:</p> -<p>– Én veled megyek!</p> -<p>Itt az iskola előtt ugyanis nem kellett haptákba állani és -szalutálni, mert csak a grundon voltak érvényesek a törvények. Itt -mindenki egyforma volt. Csónakos is előállott:</p> -<p>– Én is!</p> -<p>– De igérd meg, hogy nem fogsz fütyölni!</p> -<p>– Megigérem. Csak most… hagyjatok még egyszer, utoljára fütyölni -egyet!</p> -<p>– Hát fütyölj!</p> -<p>Csónakos pedig füttyentett. Amolyan jót, kedvére valót, hogy az -emberek visszafordultak az utcán.</p> -<p>– Most kifütyöltem magamat mára, – mondta boldogan.</p> -<p>Boka Cseléhez fordult:</p> -<p>– Te nem jössz? <span class="pagenum"><a name="Page_46" id= -"Page_46">-46-</a></span></p> -<p>– Mit csináljak? – szólt szomorúan Csele. – Nem mehetek, mert -otthon kell lennem félhatra. Az édesanyám számon tartja, hogy mikor -végződik a gyorsírás-óra. És félek, hogy ha ma elkésem, többet -aztán nem enged sehova.</p> -<p>És roppantul megijedt ennél a gondolatnál. Vége volna mindennek: -a grundnak, a főhadnagyságnak!</p> -<p>– Hát akkor maradj. Elviszem magammal Csónakost és Nemecseket. -És holnap reggel az iskolában megtudtok mindent, ami történt.</p> -<p>Kezet fogtak. Bokának eszébe jutott valami:</p> -<p>– Mondjátok, úgy-e Geréb ma nem volt gyorsírás-órán?</p> -<p>– Nem.</p> -<p>– Talán beteg?</p> -<p>– Nem hinném. Délben együtt mentünk haza. Kutya baja volt.</p> -<p>Nem tetszett neki Geréb viselkedése. Geréb a legnagyobb -mértékben gyanús volt előtte. Tegnap oly furcsán, oly sokat -jelentően nézett a szemébe, mikor elváltak. Látszott a fiún, hogy -megérezte, hogy amíg Boka ebben a társaságban van, addig őbelőle -itt nem lehet semmi. Féltékeny volt Bokára. Őbenne sokkal több volt -a vér, a vakmerőség; a Boka csöndes, okos, komoly természete nem -tetszett neki. Ő magát sokkal különb legénynek tartotta.</p> -<p>– Tudja Isten, – mondta csöndesen és elindult a két fiúval. -Csónakos komolyan ment mellette, Nemecsek pedig vidám volt és -úszott a boldogságban, hogy végre ilyen kevesed-magával vesz részt -egy érdekes kalandban. Oly vidám volt, hogy Boka meg is rótta: -<span class="pagenum"><a name="Page_47" id= -"Page_47">-47-</a></span></p> -<p>– Ne bolondozz, Nemecsek. Vagy talán azt hiszed, hogy mulatni -megyünk? Ez a kirándulás sokkal veszedelmesebb, mint gondolod! -Emlékezzél csak a Pásztorokra!</p> -<p>Ennél a szónál aztán a kis szőkének is a torkán akadt a -bolondozás. Hiszen Áts Feri is rettenetes fiú volt, sőt híre járt, -hogy kicsapták a reál-iskolából. Erős gyerek volt és hihetetlenül -merész. De volt a szemében valami kedves és megnyerő, ami a -Pásztorok szeméből hiányzott. Ezek mindig lehajtott fővel jártak, -komoran és szúrósan néztek, napbarnított fekete fiúk voltak és még -soha senki nem látta őket nevetni. A Pásztoroktól lehetett félni. -És a három kis legény sietve ment kifelé a végtelen Üllői-úton. -Most már egészen besötétedett, korán este lett. A lámpák mind égtek -már az úton s ez a szokatlan idő nyugtalanná tette a fiúkat. Ők -ebéd után szoktak szórakozni. Ilyenkor ők nem jártak az utcán, -hanem otthon kuksoltak a könyveik mellett. Némán mentek egymás -mellett s negyedóra alatt kiértek a füvészkerthez. A kőfal mögül -ijesztően meredtek feléjük a nagy fák, melyek most kezdtek -lombosodni. A szél zúgott a friss lomb között, sötét volt és ahogy -elterült előttük az óriási füvészkert a maga titokzatos, zárt -kapujával, rejtelmesen susogva, megdobbant a szívük. Nemecsek -csöngetni akart a kapun.</p> -<p>– Az Istenért, valahogy ne csöngess! – mondta Boka. – Megtudják, -hogy itt vagyunk! Vagy az úton találkozunk velük… és különben se -nyitják ki nekünk a kaput! <span class="pagenum"><a name="Page_48" -id="Page_48">-48-</a></span></p> -<p>– Hát hogy megyünk be?</p> -<p>Boka a szemével intett a fal felé.</p> -<p>– A falon?</p> -<p>– A falon.</p> -<p>– Itt, az Üllői-úton?</p> -<p>– Dehogy! Megkerüljük a kertet. Hátul sokkal alacsonyabb a -fal.</p> -<p>Azzal befordultak a sötét kis utcába, ahol a kőfalat csakhamar -deszkapalánk váltotta fel. Itt baktattak a palánk mellett, keresve -valami alkalmas helyet, ahol be lehetne mászni. Egy helyen, ahová -az utcalámpa világossága nem hatolt el, megállottak. A -deszkapalánkon belül, közvetlenül a palánk mellett egy nagy akácfa -állott.</p> -<p>– Ha itt fölmászunk, – suttogta Boka – akkor ezen az akácfán -könnyű lesz lemászni. És azért is jó, mert a fa tetejéről messzire -elláthatunk s megfigyelhetjük, hogy nincsenek-e a közelben.</p> -<p>Ezt a másik kettő is helyeselte. S a következő pillanatban már -hozzá is fogtak a munkához. Csónakos leguggolt s kezével a -palánknak támaszkodott. Boka óvatosan felállott a vállára és -benézett a kerítésen. Nagy csöndben voltak, egyikük se pisszent. -Miután Boka meggyőződött arról, hogy nincs a közelben senki, intett -a kezével. Nemecsek pedig odasúgta Csónakosnak:</p> -<p>– Emeld!</p> -<p>És Csónakos beemelte a palánkon az elnököt. Az elnök -felkapaszkodott a palánk tetejére s ekkor recsegni-ropogni kezdett -alatta a korhadó alkotmány.</p> -<div class="figcenter" style="width: 363px;"><a href= -"images/i003hq.jpg"><img src="images/i003.jpg" alt= -"«Az elnök felkapaszkodott a palánk tetejére.»" title= -"«Az elnök felkapaszkodott a palánk tetejére.»" /></a> -<p class="caption">«Az elnök felkapaszkodott a palánk -tetejére.»</p> -</div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_49" id= -"Page_49">-49-</a></span></p> -<p>– Ugorj be! – súgta Csónakos.</p> -<p>Még néhány roppanás hallatszott s a következő pillanatban tompa -puffanás. Boka benn volt, egy veteményes ágy kellő közepén. Utána -Nemecsek mászott be, majd Csónakos. De Csónakos előbb felmászott az -akácfára, ő értett a fáramászáshoz, mert ő vidéki fiú volt. A másik -kettő alulról kérdezgette:</p> -<p>– Látsz valamit?</p> -<p>Fojtott hang felelt a fa tetejéről:</p> -<p>– Nagyon keveset, mert sötét van.</p> -<p>– A szigetet látod?</p> -<p>– Azt látom.</p> -<p>– Van ott valaki?</p> -<p>Csónakos figyelmesen hajolt jobbra-balra az ágak közt s merően -nézett a sötétbe a tó felé:</p> -<p>– A szigeten nem látni semmit a fáktól meg a bokroktól… de a -hídon…</p> -<p>Itt elhallgatott. Följebb mászott egy ággal. Onnan -folytatta:</p> -<p>– Most már jól látom. A hídon két alak áll.</p> -<p>Boka csöndesen szólt:</p> -<p>– Ott vannak. A hídon, azok az őrök.</p> -<p>Aztán újra recsegtek az ágak. Csónakos lemászott a fáról. Nagy -csöndben állottak ott hárman s azon gondolkoztak, hogy most mitévők -legyenek. Legubbaszkodtak egy bokor mögé, hogy senki meg ne -láthassa őket s ott csöndes, suttogó hangon indúlt meg a -tanácskozás.</p> -<p>– A legjobb lesz, – mondta Boka, – ha most itt <span class= -"pagenum"><a name="Page_50" id="Page_50">-50-</a></span> a bokrok -mentén valahogy eljutunk a várromig. Tudjátok… van ott egy várrom, -arra jobbra, egy domb szélébe van beépítve.</p> -<p>A másik kettő némán intett, hogy ismeri ezt a helyet.</p> -<p>– A várromig el lehet jutni óvatosan, guggolva a bokrok közt. -Ott aztán valamelyik fel fog mászni a dombra és körülnéz. Ha nincs -senki, akkor hasra fekszünk és lemászunk a dombról. A domb egyenest -a tónak megy. Ott aztán elbújunk a sás között és majd meglátjuk, -mit csinálunk.</p> -<p>Két villogó szempár figyelte Bokát. Csónakos meg Nemecsek minden -szavát szentírásnak vette. Boka megkérdezte:</p> -<p>– Jó lesz?</p> -<p>– Jó! – intette a másik kettő.</p> -<p>– Hát akkor rajta, előre! Csak jertek mindenütt utánam. Én -ismerem itt a járást.</p> -<p>És elkezdett négykézláb mászni az alacsony bokrok között. Alig -térdelt a földre két kísérője, hosszú, éles fütty halatszott a -távolból.</p> -<p>– Észrevettek! – mondta Nemecsek és talpra ugrott.</p> -<p>– Vissza! Vissza! Hasalj le, – adta ki Boka a parancsot és erre -mind a hárman lehasaltak a fűbe. Visszafojtott lélekzettel várták, -hogy most mi fog történni. Csakugyan észrevették volna őket?</p> -<p>De nem jött senki. A szél zúgott a fák között. Boka suttogva -szólt: <span class="pagenum"><a name="Page_51" id= -"Page_51">-51-</a></span></p> -<p>– Semmi.</p> -<p>De ekkor újra éles fütty hasította a levegőt. Ismét vártak, de -megint nem jött senki. Nemecsek reszketve szólt egy bokor -tövében:</p> -<p>– Körül kellene nézni a fáról.</p> -<p>– Igazad van. Csónakos, menj fel a fára!</p> -<p>És Csónakos, mint a macska, már fenn is volt megint a nagy -akácfán.</p> -<p>– Mit látsz?</p> -<p>– A hídon alakok mozognak… most négyen vannak… most kettő -visszament a szigetre.</p> -<p>– Akkor rendben van minden, – mondta megnyugodva Boka. – Gyere -le. A fütty azt jelentette, hogy a hídon felváltották az -őröket.</p> -<p>Csónakos lejött a fáról s azzal elindultak mind a hárman, szépen -négykézláb, a domb felé. A nagy titokzatos füvészkertre ilyenkor -ráül a csönd. A látogatók elmennek a jelző harangszóra s nem marad -ott más idegen, mint csak az, aki rossz járatban van, vagy az, aki -haditerveket forgat a fejében, mint ez a három kis sötét alak, aki -gombóccá gubbaszkodva lopózott egyik bokortól a másikig. Nem -szóltak egymáshoz egy szót sem, oly fontosnak érezték a -küldetésüket. Sőt őszintén megvallva, egy kis félelem is szorult -beléjük. Nagy merészség kellett hozzá: a vörösingesek jól -felszerelt várába, egy kis tó közepén álló szigetre bejutni akarni, -mikor az egyetlen fahídon, mely a szigetre vezet, őrök állanak. -«Talán éppen a Pásztorok», – gondolta Nemecsek és eszébe jutottak a -szép, finom, szines golyók, <span class="pagenum"><a name="Page_52" -id="Page_52">-52-</a></span> amelyek közt üveggolyó is volt és még -most is bosszankodott arra a gondolatra, hogy épp akkor hangzott el -a borzasztó «einstand» szó, amikor ő gurított és mindezt a sok szép -golyót megnyerhette volna…</p> -<p>– Jaj! – kiáltott Nemecsek.</p> -<p>A másik kettő ijedten hagyta abba a mászást.</p> -<p>– Mi az?</p> -<p>Nemecsek akkor már térden állott és az ujját tövig beszopta.</p> -<p>– Mi történt veled?</p> -<p>Ki se vette ujját a szájából, úgy felelt:</p> -<p>– Csalánba léptem – a kezemmel!</p> -<p>– Szopd, csak szopd papuskám, – mondta Csónakos, de esze volt és -a saját kezét bekötötte a zsebkendőjével.</p> -<p>Csúsztak-másztak tovább és csakhamar a dombhoz értek. Ide, a -domb egyik oldalába, mint már tudjuk, olyan kis mesterséges -várromot építettek, aminőt nagyúri kertekbe szokás építeni, -gondosan utánozva a régi várak építési módját, mesterséges mohával -teletűzdelve a nagy kövek közeit.</p> -<p>– Ez itt a várrom – magyarázta Boka. – Itt vigyáznunk kell, mert -hallottam, hogy a vörösingesek ide is ki szoktak rándulni.</p> -<p>Csónakos is megszólalt:</p> -<p>– Micsoda vár ez? A történelemben nem tanultuk, hogy a -füvészkertben vár lett volna…</p> -<p>– Ez csak rom. Ezt már romnak építették.</p> -<p>Nemecsek nevetni kezdett: <span class="pagenum"><a name= -"Page_53" id="Page_53">-53-</a></span></p> -<p>– Hát ha már építették miért nem építettek új várat? Száz év -mulva magától rom lett volna belőle…</p> -<p>– Ejnye de jó kedved van! – szólt rá Boka. – Bezzeg ha majd -szemedbe néznek a Pásztorok, elmegy a kedved a tréfától.</p> -<p>Valóban a kis Nemecsek erre savanyú pofát vágott. Olyan fiú -volt, aki minduntalan elfelejtette, hogy bajban van. Folyton -emlékeztetni kellett rá.</p> -<p>S azzal fölfelé kezdtek mászni a bodzabokrok közt, a rom kövein -kapaszkodva a dombra. Most Csónakos ment elől. Egyszerre úgy ahogy -volt négykézláb megállott. Fölemelte a jobb kezét. Majd hátra -fordult és ijedt hangon szólt:</p> -<p>– Itt jár valaki.</p> -<p>Lebújtak a magas fűbe. A mindenféle giz-gaz jól eltakarta kis -alakjukat. Csak a szemeik villogtak ki a sűrűből. Figyeltek.</p> -<p>– Tedd a földre a füledet Csónakos – adta ki suttogva a -parancsot Boka. – Az indiánok így szoktak hallgatózni. Így könnyen -meghallja az ember ha jár valaki a közelben.</p> -<p>Csónakos engedelmeskedett. Lehasalt a földre s egy helyen ahol -nem nőtt fű a földre hajtotta a fülét. De rögtön fel is kapta.</p> -<p>– Jönnek! – suttogta rémülten.</p> -<p>Most már indián módszer nélkül is lehetett hallani, hogy valaki -csörtet a bokrok közt. S ez a titokzatos valaki, akiről egyelőre -azt se lehetett tudni, hogy állat-e vagy ember, egyenesen feléjük -jött. A fiúk megszeppentek <span class="pagenum"><a name="Page_54" -id="Page_54">-54-</a></span> és még a fejüket is lekapták a fűbe. -Csak Nemecsek szólalt meg, halk, nyöszörgő hangon:</p> -<p>– Én haza szeretnék menni.</p> -<p>Csónakos nem vesztette el kedélyét. Ezt mondta:</p> -<p>– Lapulj meg, papuskám.</p> -<p>De miután Nemecsek erre még sem volt hajlandó bátornak lenni, -Boka kidugta a fejét a fűből és haragtól villogó szemmel szólt rá, -persze suttogva, hogy el ne árulja magát:</p> -<p>– Közlegény, lapuljon meg a fűben!</p> -<p>Ennek a parancsnak engedelmeskedni kellett. Nemecsek meglapult. -A titokzatos valaki pedig egyre csörtetett, de most úgy -hallatszott, mintha irányt változtatott volna s nem feléjük jönne. -Boka újra felágaskodott a fűben és szétnézett. Sötét alakot látott, -aki most már lefelé ment a dombról s botjával a bokrokat -piszkálta.</p> -<p>– Elment, mondta a fűben hasaló fiúknak. – Az őr volt.</p> -<p>A vörösingesek őre?</p> -<p>Nem. A füvészkert őre.</p> -<p>Erre föllélekzettek. Felnőtt embertől ők meg nem ijedtek. Példa -reá a bibircsós orrú öreg honvéd a múzeum-kertben, aki nem bírt -velük. Tovább folytatták a mászást. De ekkor, úgy látszik, az őr -meghallott valamit, mert megállt és fülelni kezdett.</p> -<p>– Észrevettek, – dadogta Nemecsek. Most mind a ketten Bokára -néztek, várva intézkedését.</p> -<p>– Be a romba! – adta ki a parancsot Boka. <span class= -"pagenum"><a name="Page_55" id="Page_55">-55-</a></span></p> -<div class="figcenter" style="width: 353px;"><a href= -"images/i007hq.png"><img src="images/i007.png" alt= -"«Látták, hogy ez a valami egy tomahawk.»" title= -"«Látták, hogy ez a valami egy tomahawk.»" /></a> -<p class="caption">«Látták, hogy ez a valami egy tomahawk.»</p> -</div> -<p>Mind a hárman hanyatthomlok bukdácsoltak lefelé a dombon, melyre -az imént oly óvatosan másztak fel. A romnak kis csúcsíves ablakai -voltak. Ijedten vették észre, hogy az első ablakot vasrács védi. A -másodikhoz sompolyogtak, azon is vasrács volt. Egy helyen végre -találtak a kövek közt egy akkora hasadékot, amelyen éppen befértek. -Bebújtak a sötét fülkébe és lélekzetüket is visszafojtották. Az őr -alakja elhaladt az ablakok előtt. Innen látták, hogy most végképpen -elmegy a kert üllői-úti része felé, ahol a lakóháza volt. -<span class="pagenum"><a name="Page_56" id= -"Page_56">-56-</a></span></p> -<p>– Hála Istennek, – szólalt meg Csónakos, – ezen átestünk.</p> -<p>S azzal körülnéztek a sötét fülkében. Nyirkos, dohos volt itt a -levegő, mintha valami igazi vár pincéjében lettek volna. Botorkálás -közben egyszerre megállott Boka. Elbotlott valamiben. Lehajolt és -fölvette a földről ezt a valamit. A másik kettő odaugrott melléje, -s az alkonyat gyér világosságánál látták, hogy az a valami – egy -tomahawk. Olyan szekerce-féle, aminővel a regények tanusága szerint -az indiánok szoktak hadakozni. A tomahawk fából volt faragva s -ezüstpapírral volt beragasztva. Félelmetesen csillogott a -sötétben.</p> -<p>– Ez az övék! – mondta áhítattal Nemecsek.</p> -<p>– Úgy van, – jegyezte meg Boka – s ha ez az egy itt volt, akkor -itt többnek is kell lenni.</p> -<p>Kutatni kezdtek s az egyik sarokban még hetet találtak. Ebből -könnyű volt kitalálni, hogy nyolcan vannak a vörösingesek. Úgy -látszik, ez volt a rejtett fegyvertáruk. Csónakosnak az volt az -első gondolata, hogy a nyolc szekercét hadizsákmány gyanánt el -kellene vinni.</p> -<p>– Nem, – szólt Boka, – azt nem tesszük. Ez egyszerű lopás -volna.</p> -<p>Csónakos elszégyelte magát.</p> -<p>– Most beszélj, papuskám! – bátorodott neki Nemecsek, de Boka -gyöngéden oldalba bökte, mire elhallgatott.</p> -<p>– Ne vesztegessük az időt. Másszunk ki és fel a dombra! Nem -akarom, hogy akkor érjünk a szigetre, amikor már nincs ott senki. -<span class="pagenum"><a name="Page_57" id= -"Page_57">-57-</a></span></p> -<p>Ez a merész gondolat aztán újra kedvet adott nekik a kalandhoz. -A szekercéket szétszórták a fülkében, hogy lássák, járt itt valaki. -Aztán kimásztak a hasadékon és most már bátorságra kapva siettek -fel a domb tetejére. A domb tetejéről messzire el lehetett látni. -Megálltak egymás mellett és szétnéztek. Boka egy kis csomagot vett -ki a zsebéből. Újságpapirost göngyölt le róla s a papirosból egy -kis gyöngyház-távcsövet vett elő.</p> -<p>– Ez a Csele nővérének a szinházi gukkerja, – mondta és -belenézett. De szabad szemmel is el lehetett látni a szigetre. A -kis sziget körül fénylett a kicsike tó, ahol a vízi növényeket -tenyésztik s amelynek a partja sűrűn be volt nőve sással meg -náddal. A sziget lombos fái, magas bokrai közt kicsi fénypont -csillogott. Erre a látványra mind a három fiú elkomolyodott.</p> -<p>– Ott vannak, szólt fojtott hangon Csónakos. Nemecseknek a lámpa -tetszett:</p> -<p>– Lámpájuk is van!</p> -<p>A kis fénypont izgett-mozgott a szigeten, hol eltünt egy bokor -mögött, hol megint fölvillant a parton. Valaki vitte a lámpát -ide-oda.</p> -<p>– Úgy látom, – szólt Boka, aki el nem vette volna a szeme elől a -távcsövet egy pillanatra sem, – úgy látom, hogy készülődnek -valamire. Vagy esti gyakorlatot tartanak… vagy…</p> -<p>Itt hirtelen elhallgatott.</p> -<p>– Nos? – kérdezte aggódva a másik kettő.</p> -<p>– Szent Isten, – mondta Boka, egyre a távcsőbe nézve, – az, aki -a lámpát viszi… az… <span class="pagenum"><a name="Page_58" id= -"Page_58">-58-</a></span></p> -<p>– Nos? Ki az?</p> -<p>– Ismerős alak… csak nem…</p> -<p>Följebb ment, hogy jobban lásson, de ekkor a lámpafény eltűnt -egy bokor mögött. Boka levette szeme elől a gukkert.</p> -<p>– Eltűnt, – mondta csöndesen.</p> -<p>– De ki volt?</p> -<p>– Nem mondhatom meg. Nem láttam jól és épp mikor szemügyre -akartam venni, eltűnt előlem. S amíg biztosan nem tudom, nem akarok -senkit meggyanusítani…</p> -<p>– Talán valaki a mieink közül?</p> -<p>Szomorúan felelt az elnök:</p> -<p>– Azt hiszem.</p> -<p>– De hiszen ez árulás! – kiáltott fel Csónakos, elfeledkezve -arról, hogy csöndben kell maradnia.</p> -<p>– Hallgass! Ha odaérünk, mindent meg fogunk tudni. Légy addig -türelemmel.</p> -<p>Most bizony már a kíváncsiság is hajtotta őket. Boka nem akarta -megmondani, kihez hasonlított a lámpás alak. Találgatták, de ezt is -megtiltotta az elnök, azzal a megjegyzéssel, hogy nem szabad -gyanúba keverni senkit. Izgatottan siettek le a dombról s lenn -ismét négykézláb folytatták útjukat a fűben. Most már észre se -vették, ha tüske, csalán, vagy éles kavics akadt a kezük alá. -Siettek, némán csúsztak egyre közelebb a titokzatos kis tó -partjához.</p> -<p>Odaértek. Itt föl lehetett állani, mert a sűrű sás, nád, meg a -parti bokor oly magas volt, hogy eltakarta kis alakjukat. Boka -hidegvérrel adta ki a parancsokat: <span class="pagenum"><a name= -"Page_59" id="Page_59">-59-</a></span></p> -<p>– Itt valahol egy csónaknak kell lenni. Én majd jobbra megyek a -parton, keresni a csónakot Nemecsekkel, te meg Csónakos balra mégy. -Aki előbb akad rá a csónakra, az megvárja a másikat.</p> -<p>Néma csöndben rögtön el is indultak. De alig tettek néhány -lépést, Boka a sás között meglátta a csónakot.</p> -<p>– Várjunk, – mondta.</p> -<p>Vártak, míg Csónakos majd egészen megkerüli a tavat és a túlsó -oldalról visszakerül ide. Leültek a partra s kis ideig a csillagos -eget nézték. Aztán figyeltek, hogy nem hallatszik-e át valami -beszéd a szigetről. Nemecsek okos akart lenni.</p> -<p>– Te, mondta, – majd én a földre hajtom a fülemet.</p> -<p>– Hagyd csak a füledet békén, – szólt Boka, – azt ugyan hiába -hajtanád víz partján a földre. De ha lehajolunk a víz fölé, ott -jobban hallunk. A halászokat láttam, amint a Dunán a víz fölé -hajolva diskurálnak egymással az egyik partról a másikra. Este a -víz kitűnően viszi a hangot.</p> -<p>Le is hajoltak a víz fölé, de nem hallottak érthető szavakat. -Csak suttogás, motoszkálás hallatszott a kis szigetről. Közben -megérkezett Csónakos s búsan jelentette:</p> -<p>– Nincs csónak sehol.</p> -<p>– Ne búsulj, papuskám – vigasztalta Nemecsek, – már megvan.</p> -<p>És elindultak, le a csónak felé. <span class="pagenum"><a name= -"Page_60" id="Page_60">-60-</a></span></p> -<p>– Beleülünk?</p> -<p>– Nem itt ülünk bele, – szólt Boka. – A csónakot előbb -elvontatjuk a híddal átellenben eső partra, hogy ha észrevesznek, -ne legyünk a híd közelében. A hídtól legmesszebb eső ponton fogunk -átevezni, hogy nagyot kelljen kerülniök, ha utánunk akarnak -szaladni.</p> -<p>Ez az előrelátó okosság tetszett a másik kettőnek. Bátorságot -öntött beléjük az a tudat, hogy a vezérük ilyen okos fiú s ilyen -ügyesen tud számítani. A vezér pedig megszólalt:</p> -<p>– Kinél van spárga?</p> -<p>Csónakosnál volt. Csónakos zsebében minden volt. Nincs az a -bazár, amiben annyi minden lett volna, mint a Csónakos zsebében. -Volt abban bicska, spárga, golyó, rézkilincs, szög, kulcs, rongy, -noteszkönyv, srófhúzó, meg még Isten tudja micsoda. Elővette a -spárgát s ezt Boka rákötötte a csónak orrán levő karikára. S azzal -a parton vontatni kezdték nagyon lassan, óvatosan a csónakot, a -sziget tulsó oldala felé. Miközben vontatták, folyton figyelték a -szigetet. És mikor elérkeztek arra a helyre, ahol be akartak ülni a -rozoga alkotmányba, ismét hallották az iménti füttyöt. De most már -nem ijedtek meg tőle. Tudták jól, hogy ez jelenti az őrváltást a -hídon. És már csak azért sem voltak most már ijedősek, mert úgy -érezték, hogy benne vannak a harc hevében. Így vannak ezzel az -igazi katonák is, az igazi háborúban. Amíg nem láttak ellenséget, -minden bokortól ijedeznek. Mikor aztán <span class= -"pagenum"><a name="Page_61" id="Page_61">-61-</a></span> az első -golyó elfütyült a fülük mellett, nekibátorodnak, szinte -megrészegednek tőle és elfelejtik, hogy a halálnak rohannak.</p> -<p>A fiúk beleültek a csónakba. Elsőnek Boka lépett bele, -másodiknak Csónakos. Nemecsek félénken lépkedett az iszapos -parton.</p> -<p>– Gyere, gyere papuskám, – biztatta Csónakos.</p> -<p>– Jövök, papuskám, – mondta Nemecsek, azzal egyet csúszott, -ijedtében belekapaszkodott egy vékony nádszálba és szó nélkül -belepottyant a vízbe. Nyakig merült a lébe, de kiáltani nem mert. -Rögtön felállott a sekély mederben és nagyon nevetséges kis figura -volt, amint csurgott róla a víz s a kezében még mindig görcsösen -szorongatta a tollszár vékonyságú nádszálat.</p> -<p>Csónakos nem tudta visszatartani a nevetést, kipuffant:</p> -<p>– Ittál, papuskám?</p> -<p>– Nem ittam, – mondta ijedt arccal a kis szőke s amúgy vizesen, -sárosan, csurogva-csöpögve beült a csónakba. Még sápadt volt az -ijedtségtől.</p> -<p>– Nem hittem volna, hogy ma még fürödni is fogok, – mondta -csöndesen.</p> -<p>De nem volt veszteni való idő. Boka meg Csónakos megkapták az -evezőket és ellökték a parttól a csónakot. A nehéz csónak lustán -lendült ki a vízre és felfodrozta a csöndes tavacskát maga körül. -Az evezőket nesztelenül mártogatták, a vízbe, s olyan nagy volt a -csönd, hogy tisztán lehetett hallani, amint a csónak orrában -gubbaszkodó kis Nemecseknek vacogott a foga. <span class= -"pagenum"><a name="Page_62" id="Page_62">-62-</a></span> Néhány -pillanat multán a sziget partjára szaladt a csónak. A fiúk sietve -jöttek ki belőle, s azonnal lebújtak egy bokor mögé.</p> -<p>– No idáig is eljutottunk volna, – mondta Boka, s halkan, -óvatosan mászni kezdett a parton. A másik kettő utána.</p> -<p>– Hohó – fordult vissza az elnök – a csónakot nem hagyhatjuk -magára. Ha meglátják, nem tudunk elmenekülni a szigetről. A hídon -őrök állanak. Te maradj a csónaknál, úgyis Csónakos a neved. És ha -valaki észreveszi a csónakot, vedd a szádba az ujjadat és fütyülj -akkorát, amekkorát csak tudsz. Mi majd visszarohanunk, beugrunk a -csónakba és te eltaszítod a parttól.</p> -<p>Csónakos visszakullogott a ladikhoz és titokban annak örült, -hogy talán lesz alkalma egy akkorát füttyenteni, amekkorát csak -tud…</p> -<p>Boka pedig tovább ment a kis szőkével a víz mentén. Ahol a -bokrok magasabbak voltak, ott felállottak, s úgy osontak tovább. Az -egyik ilyen magas bokornál aztán megállottak. Itt félrehajtották a -lombot. Beláttak a sziget közepére, melyen kis tisztás volt, s -ekkor meglátták a vörösingesek félelmetes csapatját. Nemecseknek -dobogni kezdett a szíve. Közelebb simúlt Bokához.</p> -<p>– Ne félj – súgta a fülébe az elnök.</p> -<p>A tisztás közepén nagy kő volt, s a kövön volt a lámpa. A lámpa -körül guggoltak a vörösingesek. Valóban, mindnyájának vörös volt az -inge. Áts Feri mellett guggolt a két Pásztor és a kisebbik Pásztor -mellett valaki, akinek nem volt vörös tornainge… <span class= -"pagenum"><a name="Page_63" id="Page_63">-63-</a></span></p> -<p>Boka érezte, amint Nemecsek reszketni kezd mellette.</p> -<p>– Te… – mondta Nemecsek, de csak ennyit tudott mondani – te…</p> -<p>Aztán halkan hozzátette:</p> -<p>– Látod?</p> -<p>– Látom – szólt szomorúan Boka.</p> -<p>A vörösingesek mellett ott guggolt Geréb. Tehát nem csalódott, -mikor a dombról erre nézett. Valóban Geréb volt az, aki a lámpával -járt-kelt az imént. Most kettőzött figyelemmel figyelték a -vörösinges csapatot. A lámpa furcsán világította meg a sötétarcú -Pásztorokat, meg a többiek vörös ingét. Mind hallgattak, csak Geréb -beszélt csöndesen. Valami olyat adhatott elő, ami nagyon érdekelte -a többit, mert mind feléje hajoltak s nagy figyelemmel hallgatták. -Az esti nagy csöndben a két Pál-utcai fiú is hallotta Geréb -szavait. Ezt mondta:</p> -<p>– A grundra kétfelől lehet bejutni… Be lehet menni a -Pál-utcáról, de onnan nehéz, mert a törvénybe van írva, hogy aki -bemegy, annak be kell reteszelni maga után az ajtót. A másik -bejárás a Mária-utca felől van. Itt a gőzfűrész nagy kapuja -tárva-nyitva áll, s a farakások közt el lehet innen jutni a -grundba. Ez csak azért nehéz, mert a farakások közt az utcákban -erődök vannak…</p> -<p>– Tudom – szólt közbe Áts Feri mély hangon, mely megborzongatta -a Pál-utcaiakat.</p> -<p>– Tudhatod, hiszen ott voltál – folytatta Geréb. – Az erődökben -őrök vannak s ezek azonnal jelt adnak, <span class= -"pagenum"><a name="Page_64" id="Page_64">-64-</a></span> ha valaki -közeledik a farakások közt. Nem is ajánlom, hogy arról -jőjjetek…</p> -<p>Tehát arról volt szó, hogy a vörösingesek odajőjjenek a -grundra…</p> -<p>Geréb tovább beszélt:</p> -<p>– A legjobb az lesz, ha előre megbeszéljük, hogy mikor jöttök. -Akkor majd én megyek be a grundra utolsónak és nyitva hagyom a kis -ajtót. Nem fogom bereteszelni.</p> -<p>– Jól van – szólt közbe Áts Feri – ez helyes. A világért sem -akarom olyankor elfoglalni a grundot, amikor nincs ott senki. Annak -rendje és módja szerint háborút fogunk viselni. Ha ők meg tudják -védeni a grundjukat, jó. Ha nem tudják megvédeni, elfoglaljuk és -kitűzzük a vörös zászlókat. Nem kapzsiságból tesszük, hiszen -tudjátok…</p> -<p>Az egyik Pásztor szólalt most meg:</p> -<p>– Azért tesszük, hogy legyen hol labdáznunk. Itt nem lehet és az -Eszterházy-utcában mindig veszekedni kell a helyért… Nekünk -labdaterület kell és punktum!</p> -<p>Íme, épp olyan okból határozták el a háborút, mint amilyen -okokért az igazi katonák szoktak harcolni. Az oroszoknak tenger -kellett, azért hadakoztak a japániakkal. A vörösingeseknek -labdahely kellett, s miután máskép nem ment, háború útján akarták -megszerezni.</p> -<p>– Tehát annyiban maradunk – szólt a vörösingesek vezére, Áts -Feri – hogy a megbeszélés szerint te nyitva fogod felejteni a -Pál-utcai kis kaput.</p> -<p>– Igen! – mondta Geréb. <span class="pagenum"><a name="Page_65" -id="Page_65">-65-</a></span></p> -<p>Szegény kis szőke Nemecseknek azonban most már nagyon fájt a -szíve. Ott állott, csuromvíz ruhában, nagyranyitott szemmel nézve a -tűzfény körül ülő vörösingeseket s köztük az árulót. Annyira fájt a -szíve, hogy mikor Geréb szájából elhangzott az «igen», mely azt -jelentette, hogy Geréb hajlandó elárulni a grundot, sírva fakadt. -Megölelte Boka nyakát, csöndesen zokogott és csak ezt -mondogatta:</p> -<p>– Elnök úr… elnök úr… elnök úr…</p> -<p>Boka szelíden eltolta magától:</p> -<p>– Most nem érünk semmit a sírással.</p> -<p>De az ő torkát is fojtogatta valami. Nagyon szomorú dolog volt -az, amit Geréb itt művelt.</p> -<p>De most hirtelen, Áts Feri intésére felállottak a -vörösingesek.</p> -<p>– Haza fogunk menni – szólt a vezér. – Mindenkinek megvan a -fegyvere?</p> -<p>– Igen – mondták egyszerre valamennyien s fölvették a földről -hosszú falándzsáikat, melyeknek a végén pici vörös zászlócska -volt.</p> -<p>– Előre – vezényelte Áts Feri – be a bokrok közé, gúlába rakni a -fegyvereket.</p> -<p>És elindultak mind, Áts Ferivel az élükön, a kis sziget belseje -felé. Geréb is velük ment. A kis térség üresen maradt, közepén a -kő, a kövön az égő lámpa. Hallatszottak a lépteik, amint egyre -távolodtak, mentek befelé a sűrűbe, elrejteni a lándzsáikat.</p> -<p>Boka megmozdúlt.</p> -<p>– Most – súgta oda Nemecseknek s a zsebébe nyúlt. <span class= -"pagenum"><a name="Page_66" id="Page_66">-66-</a></span> A piros -cédulát vette elő, melybe már bele volt illesztve egy rajzszög. -Félrehajtotta a bokor ágait s hátraszólt a kis szőkének:</p> -<p>– Itt várj. Meg se moccanj!</p> -<p>S azzal beugrott a kis tisztásra, ahol az előbb még körben ültek -a vörösingesek. Nemecsek még a lélekzetét is visszafojtotta, úgy -nézett utána. Bokának első dolga az volt, hogy a nagy fához ugrott, -mely a tisztás szélén állott, s mely lombkoronájával, mint valami -nagy ernyő, az egész szigetet betakarta. A fatörzsre egy -szempillantás alatt feltűzte a piros cédulát s azzal a lámpához -osont. Kinyitotta a lámpa egyik ablakát s belefújt. A gyertya -elaludt s e pillanatban Nemecsek Bokát is elvesztette szem elől. De -még hozzá sem szokott a szeme a sötétséghez, már mellette állott -Boka s karonfogta:</p> -<p>– Rohanj utánam, ahogy csak tudsz!</p> -<p>Azzal vágtatni kezdtek a sziget partjára, a csónak felé. Mikor -Csónakos meglátta őket, beugrott a ladikba, a partnak támasztotta -az evezőt, hogy minden pillanatban kész legyen az indulásra. – A -két fiú beugrott a csónakba.</p> -<p>– Mehetünk – lihegte Boka.</p> -<p>Csónakos nekifeszítette a partnak az evezőt, de a csónak nem -indúlt. Nagyon erősen szaladtak neki idejövet a partnak s a csónak -félig szárazon volt. Valakinek ki kellett szállani belőle, hogy -megemelje az orrát s beletaszítsa a vízbe. De már ekkor hangok -hallatszottak a tisztás felől. A vörösingesek visszatértek a -fegyvertárból <span class="pagenum"><a name="Page_67" id= -"Page_67">-67-</a></span> és eloltva találták a lámpát. Eleinte azt -hitték, hogy a szél fútta el, de mikor Áts Feri megnézte, látta, -hogy a lámpa kis ablaka nyitva van.</p> -<div class="figcenter" style="width: 340px;"><a href= -"images/i004hq.jpg"><img src="images/i004.jpg" alt= -"«A fatörzsre egy szempillantás alatt feltűzte a piros cédulát.»" -title= -"«A fatörzsre egy szempillantás alatt feltűzte a piros cédulát.»" /></a> -<p class="caption">«A fatörzsre egy szempillantás alatt feltűzte a -piros cédulát.»</p> -</div> -<p>– Itt járt valaki! – kiáltotta bömbölő hangján s oly hangosan, -hogy a csónakkal kínlódó fiúk is meghallották.</p> -<p>Meggyújtották a lámpát s ekkor mindenkinek szemébe tűnt a fára -tűzött piros cédula. «Itt voltak a Pál-utcai fiúk.» A vörösingesek -összenéztek. Áts Feri elkiáltotta magát:</p> -<p>– Hát ha itt voltak, akkor még most is itt vannak! Utánuk!</p> -<p>Nagyot füttyentett. A hídról besiettek az őrök és jelentették, -hogy a hídon senki sem jöhetett be a szigetre.</p> -<p>– Csónakon jöttek – mondta a fiatalabbik Pásztor.</p> -<p>És a csónakkal bajlódó három fiú rémülten hallotta a rájuk -vonatkozó harsány kiáltást:</p> -<p>– Utánuk!</p> -<p>S épp, mikor ez a szó elhangzott, sikerült Csónakosnak a ladikot -a vízbe taszítani s neki magának még beleugrani. Rögtön meg is -kapták az evezőket és teljes erővel kezdtek a part felé evezni. Áts -Feri ordítva adta ki a rendelkezéseket:</p> -<p>– Wendauer fel a fára, utánuk nézni! Pásztorék, ki a hídra és -jobbról-balról a tó partján keríts!</p> -<p>Most úgy látszott, hogy be vannak kerítve. Amíg azt a négy-öt -evezőcsapást megteszik, mely a partra viszi őket, addig a -gyorsanfutó Pásztorok megkerülik a tavat <span class= -"pagenum"><a name="Page_68" id="Page_68">-68-</a></span> s aztán -nincs menekvés se jobbra, se balra. Ha pedig előbb jutnak a partra, -mint a Pásztorok, akkor a fa tetejére küldött őrszem szemmel -tarthatja őket s megmondja, merre menekülnek. A csónakból látták, -amint Áts Feri a lámpával a kezében futkosott a sziget partján. -Aztán dobogás hallatszott: most rohantak ki a Pásztorok a fahídon a -szigetről…</p> -<p>Mire azonban az őrszem felkapaszkodott a fára, ők partot -értek.</p> -<p>– Most kötött ki a csónak a parton! – süvöltözött egy hang a -fáról. S rögtön felelt rá a vezér mély hangja:</p> -<p>– Utánuk mindenki!</p> -<p>A három Pál-utcai fiú azonban most már lélekszakadtából -futott.</p> -<p>– Nem szabad, hogy utólérjenek – mondta futásközben Boka. – -Sokkal többen vannak, mint mi!</p> -<p>Tovább vágtattak, úton, gyepen keresztűl, elől Boka, nyomában a -másik kettő. Egyenest az üvegház felé tartottak.</p> -<p>– Be az üvegházba! – lihegett Boka s az üvegház kisajtaja felé -rohant. Az ajtó szerencsére nyitva volt. Besurrantak és elbújtak a -nagy ciprusok mögé. Künn csönd volt. Úgy látszik, az üldözők -elvesztették a nyomot.</p> -<p>A három kis legény most megpihent kissé. Körülnéztek a furcsa -épületben, melynek üvegtetején, üvegfalain beszűrődött a városi -este halvány világossága. Furcsa, érdekes hely volt ez a nagy -üvegház. Ők a balszárnyában voltak s azon túl még az épület -középrésze <span class="pagenum"><a name="Page_69" id= -"Page_69">-69-</a></span> következett, majd a jobbszárnya. -Végesvégig nagylevelű, kövértörzsű fák állottak nagy zöld -dézsákban. Hosszú ládákban a páfrány és mimóza tenyészett. A -középső rész nagy kupolája alatt pedig legyezőlevelű pálmák -meredtek fölfelé s délszaki növényekből valóságos kis erdő állott -itt. Az erdő közepén aranyhalas medence, a medence mellett pad. -Aztán megint magnóliák, babérok, narancsfák, óriási páfrányok. -Csupa erős, fojtó illatú növény, amely fűszeres szaggal tölti meg a -levegőt. S a gőzzel fűtött nagy üvegcsarnokban állandóan -csurgott-csöpögött a víz. Koppantak a csöppek a nagy, kövér -leveleken s amikor egy-egy nagy pálmalevél megzörrent, a fiúk -mindíg valami furcsa délszaki állatot véltek látni, amely itt -futkos ebben a meleg, nyirkos, sűrű kis erdőben, a zöld dézsák -között. Biztosságban érezték magukat s kezdtek azon tűnődni, hogy -mikor fognak innen szabadulni.</p> -<p>– Csak ránk ne zárják az üvegházat – suttogta Nemecsek, aki -kimerülten ült egy nagy pálma tövében, s akinek jól esett a fűtött -helyiség, mert bőrig át volt ázva.</p> -<p>Boka megnyugtatta:</p> -<p>– Ha eddig nem zárták be, ezúttal sem zárják be.</p> -<p>Hát ültek és füleltek. Semmi hang. Itt senkinek se jutott eszébe -keresni őket. Aztán fölkeltek és botorkálni kezdtek a magas polcok -között, melyek telistele voltak rakva zöld bokrocskákkal, szagos -füvekkel, nagy virágokkal. Csónakos neki is ment az egyik polcnak -és beléje botlott. Nemecsek szolgálatkész akart lenni. <span class= -"pagenum"><a name="Page_70" id="Page_70">-70-</a></span></p> -<p>– Megállj – mondta – majd világítok.</p> -<p>És mielőtt még Boka ebben megakadályozhatta volna, gyújtót vett -elő a zsebéből és rápörcentett az egyikre. A gyújtó fellobbant, de -a következő pillanatban ki is aludt, mert Boka kiütötte a kis szőke -kezéből.</p> -<p>– Majom! – szólt rá haragosan. – Elfelejted, hogy üvegházban -vagy! Hiszen ennek a háznak a fala is üvegből van… most biztosan -meglátták a fényt!</p> -<p>Megálltak és hallgatóztak. Valóban, Bokának igaza volt. A -vörösingesek meglátták a fellobbanó világosságot, mely egy -pillanatra az egész üvegházat kivilágította. S a következő -pillanatban már hallatszottak a kavicson ropogó lépteik. Ők is a -balszárny ajtaja felé tartottak. Hallották, amint Áts Feriből -megint kitört a hadvezér:</p> -<p>– Pásztorok a jobb kis ajtón – kiáltotta – Szebenics a -középajtón, én meg itt!</p> -<p>A Pál-utcaiak egy pillanat alatt elbújtak. Csónakos egy polc alá -hasalt. Nemecseket pedig azzal a megokolással, hogy ő már úgyis -vizes, beleküldték az aranyhalas medencébe. A kis szőke állig bújt -le a vízben s a fejét egy nagy páfránylevél alá húzta. Bokának már -csak annyi ideje maradt, hogy a nyitott ajtó mögé állhasson.</p> -<p>Áts Feri pedig bevonúlt kiséretével az ajtón, a lámpával a -kezében. A lámpa fénye úgy esett az üvegajtóra, hogy Boka jól -láthatta Áts Ferit, de ez nem láthatta az ajtó mögé rejtőzött -Bokát. És Boka jól megnézte a vörösinges vezért, akit csak egyszer -látott közelről, a <span class="pagenum"><a name="Page_71" id= -"Page_71">-71-</a></span> múzeum-kertben. Szép fiú volt Áts Feri s -most ragyogott a szeme a harcvágytól. De csakhamar eltűnt előle. -Bejárta a többivel az utakat s a jobb szárnyban a polcok alá is -néztek. A medencében egyiknek sem jutott eszébe keresgélni. -Csónakos pedig csak úgy menekedett meg a fölfedeztetéstől, hogy -mikor az ő polca alá akartak nézni, az a fiú, akit Áts Feri -Szebenicsnek nevezett, így szólt:</p> -<p>– Ezek már rég kimentek innen a jobboldali ajtón…</p> -<p>És miután ő arra indúlt, a keresgélés hevében a többi is utána -szaladt. Keresztülvágtattak az üvegházon s néhány tompa puffanás -jelezte, hogy ők se nagyon kimélték a cserepeket. Aztán kimentek s -újra csönd lett. Elsőnek Csónakos bújt elő.</p> -<p>– Papuskám – mondta – a fejemre dőlt egy cserép. Csupa föld -vagyok…</p> -<p>És buzgón köpte a homokot, amivel tele volt orra-szája. -Másodiknak, mint valami vízi szörnyeteg, Nemecsek bújt ki a -medencéből. Szegényke megint csurgott-csöpögött s amint ő már -szokta, pityergőre álló hangon panaszkodott:</p> -<p>– Hát én már egész életemben folyton a vízben leszek? Mi vagyok -én? Béka?</p> -<p>Megrázta magát, mint a vízzel leöntött pincsikutya.</p> -<p>– Ne síránkozzál, – szól rá Boka. – És most gyerünk, hadd legyen -már vége egyszer ennek az estének…</p> -<p>Nemecsek sóhajtott:</p> -<div class="figcenter" style="width: 330px;"><a href= -"images/i005hq.jpg"><img src="images/i005.jpg" alt= -"«Egész életemben folyton a vízben leszek?»" title= -"«Egész életemben folyton a vízben leszek?»" /></a> -<p class="caption">«Egész életemben folyton a vízben leszek?»</p> -</div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_72" id= -"Page_72">-72-</a></span></p> -<p>– De szeretnék már otthon lenni!</p> -<p>Itt eszébe jutott, hogy mily fogadtatásban lesz része otthon, ha -meglátják a vizes ruháját. Hát kijavította amit mondott:</p> -<p>– Nem is szeretnék olyan nagyon otthon lenni!</p> -<p>Szaladtak vissza az akácfa mellé, ahol bemásztak a düledező -palánkon. Néhány perc alatt elérték. Csónakos fel is mászott a -fára, de mielőtt rálépett volna a kerítés tetejére, visszanézett a -kertbe. Ijedten kiáltotta:</p> -<p>– Ott jönnek!</p> -<p>– Vissza a fára! – szólt Boka.</p> -<p>Csónakos visszament a fára s maga után fölsegítette két társát. -Olyan magasra másztak, amily magasan csak bírta őket az ág. -Boszantotta őket az a gondolat, hogy épp most csípjék el őket, -amikor már oly közel voltak a meneküléshez.</p> -<p>A vörösinges csapat hangos trappolással érkezett a fához. A fiúk -fönn némán kuksoltak, mint három nagy madár a sűrű lomb között…</p> -<p>Megint az a Szebenics szólalt meg, aki az üvegházban is -elbolondította előlük a csapatot:</p> -<p>– Láttam, amint keresztülugrottak a kerítésen!</p> -<p>Úgy látszik, ez volt a legostobább köztük, ez a Szebenics. És -mivel rendesen a legostobább egyszersmind a leglármásabb is, hát -folyton ő kiabált. A vörösingesek, akik ügyes tornászok voltak, egy -pillanat alatt átvetették magukat a palánkon. Áts Feri utolsónak -maradt s mielőtt kimászott volna, elfújta a lámpát. Ugyanazon az -akácfán kapaszkodott fel ő is a palánkra, amelynek <span class= -"pagenum"><a name="Page_73" id="Page_73">-73-</a></span> tetejében -a három madár fészkelt. Sőt Nemecsekről, aki még egyre csöpögött, -mint valami lyukas eresz, a nyaka közé is hullott néhány kövér -vízcsepp.</p> -<p>– Esik az eső – kiáltotta Áts Feri, megtörülte a nyakát és -azután ő is kiugrott az utcára.</p> -<p>– Ott mennek! – hangzott az utcáról s mind szaladni kezdtek, -annak jeléűl, hogy Szebenics megint tévedett. Meg is jegyezte -Boka:</p> -<p>– Ha ez a Szebenics nem volna, már rég a kezük közé kerültünk -volna…</p> -<p>Most már érezték, hogy végleg megmenekültek a vörösingesek elől. -Látták őket, amint két csöndesen ballagó fiú után szaladtak az -egyik kis utcán. A két fiú megijedt tőlük és szintén szaladni -kezdett. Nagy ordítás tört ki erre és a vörösingesek nekivadultan -rohantak utánuk. A lárma messze halt el, valami józsefvárosi kis -utcácskában…</p> -<p>Lemásztak a kerítésről és nagyot lélekzettek, mikor megint az -utca kövezetét érezték a lábuk alatt. Egy öreg asszony baktatott -arrafelé, majd más járókelők jöttek. Érezték, hogy megint a -városban vannak s itt már semmi bajuk nem történhetik. Fáradtak, -éhesek voltak. A közeli árvaházban, melynek ablakai barátságosan -világlottak ki a sötét estébe, vacsorára harangoztak.</p> -<p>Nemecsek didergett.</p> -<p>– Siessünk – mondta.</p> -<p>– Megállj – szólt Boka – te lóvonaton menj haza. Nesze, adok -pénzt. <span class="pagenum"><a name="Page_74" id= -"Page_74">-74-</a></span></p> -<p>A zsebébe nyúlt, de bennakadt a keze. Csak három krajcárja volt -az elnöknek. Nem volt más a zsebében, mint három rézkrajcár, meg a -finom tintatartó, melyből vidáman folydogált a kék tinta. Előhúzta -a tintás három krajcárt és odaadta Nemecseknek:</p> -<p>– Csak ennyi van.</p> -<p>Csónakosnál akadt még két krajcár. És a kis szőkének volt egy -angyalos szerencsekrajcárja, amit egy pilulás skatulyában hordott -magával. Ez összesen hat krajcár volt. Ezzel fölült a -lóvonatra.</p> -<p>Boka megállott az utcán. Még mindig tele volt a szíve a Geréb -dolgával. Szomorúan állott és hallgatott. De Csónakos még nem -tudott az árulásról semmit, tehát ő vidám volt.</p> -<p>– Ide figyelj, papuska! – mondta s mikor Boka odanézett, bekapta -két ujját a szájába és fülrepesztőt süvített. Akkorát, amekkorát -csak tudott. Aztán úgy nézett körül, mintha ezzel a füttyel -jóllakott volna.</p> -<p>– Ezt már egész este tartogatom – mondta vidáman – de most -kikívánkozott belőlem, papuskám!</p> -<p>Karonfogta a szomorú Bokát s azzal ennyi izgalom után fáradtan -kezdtek a város felé ballagni a hosszú Üllői-úton… <span class= -"pagenum"><a name="Page_75" id="Page_75">-75-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h2>IV.</h2> -</div> -<p>Az osztályteremben ismét egyet ütött az óra s a fiúk a -könyveikhez kaptak. Rácz tanár úr becsapta a könyvét és felállott a -katedrán. A szolgálatkész kis Csengey, az első pad első, odaugrott -hozzá és fölsegítette rá a felöltőt. A Pál-utcaiak a különböző -padokból összenéztek, várva Boka intézkedését. Tudták, hogy ma -délután már kettőkor lesz a gyülekezés a grundon, mert a három -tagból álló előörscsapat be fog számolni füvészkerti élményeiről. -Azt mindenik tudta, hogy a kirándulás sikerült s hogy a Pál-utcaiak -elnöke bátran adta vissza a látogatást a vörösingeseknek. De a -dolog részleteire voltak kiváncsiak, az egyes kalandokra, a -veszedelmekre, melyekben a fiúk forogtak. Bokától harapófogóval sem -lehetett volna egy szót sem kivenni. Csónakos mindenfélét beszélt -össze-vissza s isten bocsássa meg neki, de nagyokat füllentett. Még -vadállatokról is beszélt, amelyekkel a füvészkerti romok közt -találkoztak… Hogy Nemecsek majd belefulladt a tóba… Hogy a -vörösingesek egy rettenetes máglya körűl ültek… De össze-vissza -beszélt és épp a fontos dolgokat felejtette mindig ki. És nem -lehetett a beszédjét <span class="pagenum"><a name="Page_76" id= -"Page_76">-76-</a></span> végighallgatni, mert majd megsüketítette -a hallgatóit a folytonos füttyökkel, melyeket pontok helyett rakott -a mondatok végére.</p> -<p>Nemecsek meg olyan fontosnak érezte a szerepét, hogy nagyon -komolyan titkolózott. Ha kérdezték, így felelt:</p> -<p>– Nem mondhatok semmit.</p> -<p>Vagy ezt mondta:</p> -<p>– Kérdezzétek meg az elnök úrtól.</p> -<p>A többiek rettenetesen irigyelték Nemecseket, aki közlegény -létére ilyen gyönyörű kalandban vehetett részt. A hadnagyok és -főhadnagyok érezték, hogy ezek után ők eltörpűlnek a közlegény -mellett, sőt némelyek már azt is hangoztatták, hogy a kis szőkét -ezek után okvetlenűl tisztté fogják előléptetni s akkor nem marad -más közlegény a grundon, mint Hektor, a tót fekete kutyája…</p> -<p>Még mielőtt Rácz tanár úr kiment volna az osztályból, Boka -felemelte két ujját a Pál-utcaiak felé, annak jeléül, hogy két -órakor lesz a találkozó. A többi fiúk, akik nem tartoztak a -Pál-utcaiak közé, rettenetesen irigyelték őket, mikor Boka intésére -valamennyien szalutáltak, ezzel mutatva, hogy tudomásúl vették az -elnök jelét.</p> -<p>És már mind indúlni akartak, mikor történt valami.</p> -<p>Rácz tanár úr megállott a katedra lépcsőjén:</p> -<p>– Várjatok – mondta.</p> -<p>Nagy csönd lett erre.</p> -<p>A tanár úr kis cédulát húzott elő a felöltője zsebéből. Föltette -a szemüvegét s a cédulákról olvasni kezdte a következő neveket: -<span class="pagenum"><a name="Page_77" id= -"Page_77">-77-</a></span></p> -<p>– Weisz!</p> -<p>– Jelen – mondta ijedten Weisz.</p> -<p>A tanár úr folytatta:</p> -<p>– Richter! Csele! Kolnay! Barabás! Leszik! Nemecsek!</p> -<p>Valamennyi rendre felelt:</p> -<p>– Jelen!</p> -<p>Rácz tanár úr zsebretette a cédulát és így szólt:</p> -<p>– Ti most nem mentek haza, hanem bejöttök velem a tanári -szobába. Egy kis dolgom van veletek.</p> -<p>Azzal elindúlt s anélkül, hogy ennek a furcsa meghívásnak okát -adta volna, kisietett a teremből.</p> -<p>Nagy zúgás, zsongás támadt erre.</p> -<p>– Miért hív?</p> -<p>– Miért maradunk itt?</p> -<p>– Mit akarnak velünk?</p> -<p>Ezt kérdezgették egymástól a meghívottak. És miután valamennyien -Pál-utcaiak voltak, Boka köré sereglettek.</p> -<p>– Én nem tudom, mi lehet, – mondta az elnök. – Csak menjetek be -és én majd megvárlak a folyosón benneteket.</p> -<p>Azzal a többiekhez fordúlt:</p> -<p>– Hát nem kettőkor találkozunk, hanem háromkor. Akadály jött -közbe.</p> -<p>Az iskola nagy folyosója megnépesült. A többi osztályok is -ontották magukból a fiúkat, nagy kavarodás, sietés, csoszogás lett -úrrá a máskor csöndes, nagyablakos folyosón. Mindenki sietett. -<span class="pagenum"><a name="Page_78" id= -"Page_78">-78-</a></span></p> -<p>– Be vagytok zárva? – kérdezte egy fiú a szomorú csoporttól, -mely a tanári szoba ajtaja előtt feketélett.</p> -<p>– Nem – mondta büszkén Weisz.</p> -<p>A fiú azzal elszaladt. Irigyen néztek utána. Ő már -hazamehet…</p> -<p>Néhány percnyi várakozás után kinyílott a tanári szoba ajtaja s -a tejüveges ajtó mögött megjelent Rácz tanár úr magas sovány -alakja.</p> -<p>– Gyertek be – szólt és előrement.</p> -<p>A tanári szoba üres volt. A hosszú zöld asztal körül állottak -fel a fiúk, halálos csöndben. Az utolsó tiszteletteljesen csukta be -az ajtót. Rácz tanár úr leült az asztalfőre és körülnézett:</p> -<p>– Mind itt vagytok?</p> -<p>– Igen.</p> -<p>Alulról, az udvarról a hazasiető fiúk boldog lármája hallatszott -fel. A tanár úr becsukatta az ablakot s most ijesztő lett a csönd a -nagy, könyvtáras szobában. Síri csöndben szólalt meg Rácz tanár -úr!</p> -<p>– Itt arról van szó, hogy ti valami egyletet alakítottatok. Ezt -megtudtam. Valami úgynevezett gitt-egyletről hallottam. Akitől ezt -tudom, az átadta nekem az egylet tagjainak a névsorát is. Az egylet -tagjai ti vagytok. Igaz-e?</p> -<p>Senkise felelt. Mind lehorgasztott fővel, némán állottak egymás -mellett, annak jeléül, hogy a vád igaz volt.</p> -<p>A tanár úr folytatta:</p> -<p>– Menjünk szép sorjában. Mindenekelőtt azt akarom tudni, hogy ki -alapította az egyletet, mikor világosan <span class= -"pagenum"><a name="Page_79" id="Page_79">-79-</a></span> -megmondtam, hogy semmiféle egylet alapítását nem tűröm meg. Ki -alapította?</p> -<p>Nagy csönd.</p> -<p>Egy félénk hang szólalt meg:</p> -<p>– A Weisz.</p> -<p>Rácz tanár úr szigorúan nézett Weiszre:</p> -<p>– Weisz! Nem tudsz magadtól jelentkezni?</p> -<p>Szerényen hangzott a felelet:</p> -<p>– De igen, tudok.</p> -<p>– Hát miért nem jelentkeztél?</p> -<p>Erre megint nem felelt szegény Weisz. Rácz tanár úr rágyújtott -egy szivarra s a füstöt a levegőbe fújta.</p> -<p>– Hát menjünk szép sorjában, – mondta. – Először is mondd meg -nekem, mi az a gitt?</p> -<p>Felelet helyett Weisz kivett a zsebéből egy hatalmas gittet és -letette az asztalra. Egy ideig nézte, aztán olyan halkan, hogy alig -lehetett hallani, kijelentette:</p> -<p>– Ez a gitt.</p> -<p>– És mi ez? – kérdezte a tanár.</p> -<p>– Ez egy olyan pép, amivel az üvegesek az ablakot beragasztják a -fába. Az üveges bekeni oda és az ember a körmével kikaparja az -ablakból.</p> -<p>– És ezt te kapartad ki?</p> -<p>– Nem kérem. Ez az egyleti gitt.</p> -<p>A tanár úr tágra nyitotta a szemét:</p> -<p>– Mi az? – kérdezte.</p> -<p>Weisz most már nekibátorodott egy kicsit:</p> -<p>– Ezt a tagok gyűjtötték – mondta – és a választmány rám bízta, -hogy én őrizzem meg. Mert azelőtt <span class="pagenum"><a name= -"Page_80" id="Page_80">-80-</a></span> Kolnay őrizte, mert ő volt a -pénztárnok, de nála elszáradt, mert ő sohasem rágta.</p> -<p>– Hát ezt rágni kell?</p> -<p>– Igen, mert különben megkeményedik és nem lehet nyomkodni. Én -mindennap megrágtam.</p> -<p>– Mért éppen te?</p> -<p>– Mert benne van az alapszabályokban, hogy az elnök köteles -minden nap legalább egyszer megrágni az egyleti gittet, mert -különben megkeményedik…</p> -<p>Itt sírva fakadt Weisz. Pityeregve tette hozzá:</p> -<p>– És most én vagyok az elnök…</p> -<p>Komoly volt a hangulat. A tanár szigorúan kiáltott:</p> -<p>– Hol szedtétek össze ezt a nagy darabot?</p> -<p>Csönd lett. A tanár Kolnayra nézett:</p> -<p>– Kolnay! Hol szedtétek ezt össze?</p> -<p>Kolnay hadarva felelt, mint aki őszinte vallomással akar -segíteni a helyzetén:</p> -<p>– Ez van kérem tanár úr, már egy hónapja. Én egy hétig rágtam, -de akkor kisebb volt. Az első darabot a Weisz hozta és ezért -alapítottuk az egyletet. Őtet az apja elvitte kocsin és ő a -kocsiablakból kaparta ki. Egész véres lett a körme. Aztán akkor -betört az énekteremben az ablak és én eljöttem délután és egész -délután vártam, amíg az üveges jött és öt órakor jött az üveges és -én megszólítottam, hogy adjon nekem egy kis gittet, de ő nem -felelt, mert ő nem tudott felelni, mert neki tele volt a pofája -gittel.</p> -<p>A tanár úr szigorúan ráncolta össze a homlokát:</p> -<p>– Micsoda szavak ezek? Pofája a lónak van! <span class= -"pagenum"><a name="Page_81" id="Page_81">-81-</a></span></p> -<p>– Hát a szája volt tele. Aztán odamentem és kértem, hogy hagyjon -nézni, amíg ő az ablakot csinálja. És intett, hogy hagy. És én -néztem és ő bevágta az ablakot és elment. És mikor ő elment, akkor -én odamentem és kikapartam a gittet az ablakból és elvittem.</p> -<div class="figcenter" style="width: 323px;"><a href= -"images/i008hq.png"><img src="images/i008.png" alt="«Ez a gitt.»" -title="«Ez a gitt.»" /></a> -<p class="caption">«Ez a gitt.»</p> -</div> -<p>De nem magamnak loptam, hanem az egyletnek… az ehegy… lehet… -nehek… Ő is sírt.</p> -<p>– Ne sírj – mondta Rácz tanár úr.</p> -<p>Weisz a kabátja szélét tépdeste és zavarában szükségesnek -találta megjegyezni:</p> -<p>– Mingyár bőg…</p> -<p>De Kolnay csak zokogott, szívettépően zokogott. Weisz súgva -szólt rá:</p> -<p>– Ne bőgj! <span class="pagenum"><a name="Page_82" id= -"Page_82">-82-</a></span></p> -<p>S azzal ő is bőgni kezdett. A nagy sírás meghatotta Rácz tanár -urat. Nagyokat szippantott a szivarjából. S ekkor előlépett a -sorból Csele, az elegáns Csele, büszkén kiállott a tanár elé s -elhatározta, hogy most ő is római jellem lesz, mint a minap a -grundon Boka. Határozott hangon mondta:</p> -<p>– Kérem tanár úr, én is hoztam az egyletnek gittet.</p> -<p>Büszkén nézett a tanár szemébe. Rácz tanár úr megkérdezte:</p> -<p>– Honnan?</p> -<p>– Odahaza – szólt Csele – összetörtem a madárfürdőkádat és a -mamám becsináltatta és én rögtön kiszedtem a gittet. A víz mind -kifolyt a szőnyegre, mikor a mandi fürdött. Minek is kell fürödni -egy ilyen madárnak? A verebek nem fürödnek soha, mégis -piszkosak!</p> -<p>Rácz tanár úr előrehajolt a székén. Fenyegetőleg mondá:</p> -<p>– Jó kedved van, Csele, majd segítek én mindjárt a bajodon! -Folytasd, Kolnay!</p> -<p>Kolnay szipogott és szepegett. Az orrát törülte:</p> -<p>– Mit folytassak?</p> -<p>– Honnan szedtétek a többit?</p> -<p>– Hát most mondta a Csele… És az egylet nekem adott egyszer -hatvan krajcárt, hogy én is szerezzek.</p> -<p>Ez már nem tetszett Rácz tanár úrnak.</p> -<p>– Hát pénzért is vettetek?</p> -<p>– Nem – mondta Kolnay. – Hanem az én papám orvos és délelőtt -komfortáblin jár a betegekhez és egyszer <span class= -"pagenum"><a name="Page_83" id="Page_83">-83-</a></span> elvitt és -a kocsi-ablakból kiszedtem a gittet és az nagyon jó puha gitt volt -és akkor az egylet adott hat hatost, hogy magam üljek be abba a -kocsiba és én délután beleültem és kimentem vele a Tisztviselő -telepig és kiszedtem belőle mind a gittet, mind a négy ablakból és -akkor gyalog jöttem haza a telepről.</p> -<p>A tanár emlékezett rá:</p> -<p>– Ez akkor volt, amikor találkoztam veled a Ludovikánál?</p> -<p>– Igen.</p> -<p>– És megszólítottalak… Te meg nem feleltél.</p> -<p>Kolnay lehajtotta a fejét és szomorúan szólt:</p> -<p>– Mert tele volt a pofám gittel.</p> -<p>És újra eltörött a mécses, Kolnay újra sírni kezdett. Weisz -megint izgatott lett, megint tépdesni kezdte a kabátja szélét, -megint azt mondta zavarában, hogy:</p> -<p>– Mingyár bőg…</p> -<p>És ő maga is megint rákezdte. A tanár úr felállott s föl-alá -kezdett sétálni a szobában. A fejét csóválta:</p> -<p>– Szép kis egylet. És ki volt az elnök?</p> -<p>Erre a kérdésre Weisz hirtelen elfelejtette a bánatát. -Abbahagyta a sírást és büszkén szólt:</p> -<p>– Én.</p> -<p>– És ki volt a pénztárnok?</p> -<p>– A Kolnay.</p> -<p>– Add elő, ami pénz maradt.</p> -<p>– Tessék.</p> -<p>Azzal a zsebébe nyúlt Kolnay. Neki se volt kisebb zsebe, mint -Csónakosnak. Kotorászni kezdett benne és <span class= -"pagenum"><a name="Page_84" id="Page_84">-84-</a></span> sorra -kirakott az asztalra mindent. Mindenekelőtt egy forint negyvenhárom -krajcár került elő. Aztán két darab öt krajcáros bélyeg, egy zárt -levelezőlap, két darab egykoronás okmánybélyeg, nyolc új toll és -egy színes üveggolyó. A tanár úr megolvasta a pénzt s ennek láttára -elkomorodott:</p> -<p>– A pénzt hol vettétek?</p> -<p>– Tagdíjakból. Mindenki minden héten fizetett egy hatost.</p> -<p>– És mire kellett a pénz?</p> -<p>– Csakhogy be legyen fizetve a tagdíj. A Weisz lemondott az -elnöki fizetésről.</p> -<p>– Mennyi volt az?</p> -<p>– Öt krajcár egy hétre. A bélyegeket én hoztam, a levelezőlapot -a Barabás és az okmánybélyeget a Richter. Neki az apja… Ő az -apjától…</p> -<p>A tanár közbevágott:</p> -<p>– Lopta? Mi? Richter!</p> -<p>Richter előállt és lesütötte a szemét.</p> -<p>– Loptad?</p> -<p>Némán intett, hogy igen. A tanár úr a fejét csóválta:</p> -<p>– Micsoda romlottság! Mi az apád?</p> -<p>– Dr. Richter Ernő köz- és váltóügyvéd. De az egylet visszalopta -a bélyeget.</p> -<p>– Hogy-hogy?</p> -<p>– Hát mert én elloptam a papától a bélyeget és aztán féltem és -az egylet adott nekem egy koronát és én vettem rajta egy másik -bélyeget és visszaloptam az íróasztalra. És a papa rajtakapott, nem -amikor loptam, <span class="pagenum"><a name="Page_85" id= -"Page_85">-85-</a></span> hanem amikor visszatettem és a nyakam -közé sózott érte…</p> -<p>A tanár egy szigorú pillantására kijavította:</p> -<p>– Megvert érte és külön még megpofozott, mert visszatettem és -kérdezte, hogy hol loptam és én nem akartam megmondani, mert akkor -megint külön megpofozott volna, hát azt mondtam, hogy a Kolnaytól -kaptam és akkor ő azt mondta, hogy «tüstént vidd vissza a -Kolnaynak, mert az bizonyára valahol lopta» – és én visszavittem a -Kolnaynak és ezért van most az egyletnek két bélyege.</p> -<p>Gondolkodóba esett ezen Rácz tanár úr:</p> -<p>– Hát minek vettetek új bélyeget, hiszen a régit is -visszatehetted volna!</p> -<p>– Azt nem lehetett – felelte helyette Kolnay – mert már a hátán -volt az egylet pecsétje.</p> -<p>– Pecsét is van? Hol a pecsét?</p> -<p>– A Barabás a pecsétőr.</p> -<p>Most Barabáson volt a sor. Most ő lépett elő. Gyilkos pillantást -vetett Kolnayra, akivel mindig baja volt. Még emlékezetében volt a -kalapügy a grundon… De nem tehetett semmi egyebet, szépen letette a -gummiból készült bélyegzőt a zöld tanári asztalra, a hozzávaló -tinta-párnás bádogskatulyával együtt. A tanár megnézte a -pecsétnyomót. Ez volt ráírva: «Gittgyűjtő Egyesület, Budapest, -1889.» Rácz tanár úr elfojtotta a mosolygását és megint megcsóválta -a fejét. Ezen fölbátorodott Barabás. Az asztal felé nyúlt és vissza -akarta venni a pecsétnyomót. De a tanár úr rátette a kezét. -<span class="pagenum"><a name="Page_86" id= -"Page_86">-86-</a></span></p> -<p>– Mit akarsz?</p> -<p>– Kérem – vágta ki Barabás – én esküt tettem, hogy inkább az -életemmel is megvédelmezem a pecsétet, de a kezemből ki nem -adom.</p> -<p>A tanár úr zsebre dugta a pecsétet.</p> -<p>– Csönd! – mondta.</p> -<p>De Barabás most már nem maradt nyugton:</p> -<p>– Akkor – szólt – tessék a Cselétől a zászlót is elvenni.</p> -<p>– Hát zászló is van? Add ide – mondta a tanár a Csele felé -fordulva. Csele belenyúlt a zsebébe és egy picike kis drótnyelű -zászlót húzott onnan elő. Ezt is a nővére csinálta, mint a grund -zászlaját. Általában, az ilyen varrnivaló dolgokat mind a Csele -nővére csinálta. De ez a zászló piros-fehér-zöld volt s ez volt -ráírva: «Gittgyűjtő Egyesület, Budapest, 1889. Esküszünk, hogy -rabok továb nem leszünk».</p> -<p>– Hm – szólt a tanár úr – ki az a finom madár, aki -<i>tovább</i>-ot egy b-vel írja? Ki írta ezt?</p> -<p>Senki nem felelt. A tanár úr dörgő hangon ismételte a kérdést: -Ki írta ezt?</p> -<p>Ekkor Csele gondolt egyet. Azt gondolta, hogy miért mártsa ő be -a bajba a fiúkat? A továbbot ugyan Barabás írta egy b-vel, de miért -szenvedjen Barabás? Tehát szerényen ezt mondta:</p> -<p>– A nővérem írta, kérem.</p> -<p>És nyelt egyet utána. Nem volt szép tőle, de megmentette ezzel a -pajtását… A tanár nem felelt semmit. És a fiúk most össze-vissza -kezdtek beszélni. <span class="pagenum"><a name="Page_87" id= -"Page_87">-87-</a></span></p> -<p>– Kérem, a Barabástól nem szép, hogy elárulta a zászlót – -jegyezte meg dühösen Kolnay.</p> -<p>Barabás mentegetőzött:</p> -<p>– Mindig velem van baja! Ha tőlem elvették a pecsétet, akkor már -úgyis vége az egyletnek.</p> -<p>– Csönd! – vágta el a vitát Rácz tanár úr. – Majd segítek én a -bajotokon. Ezennel fel van oszlatva az egylet és meg ne halljam -többé, hogy ilyesmikbe keveredtek. Magaviseletből valamennyien -szabályszerűt fogtok kapni és Weisz pedig kevésbé szabályszerűt, -mert ő volt az elnök.</p> -<p>– Pardon! – jegyezte meg szerényen Weisz – éppen ma voltam -utoljára az elnök, mert ma kellett volna a közgyűlésnek lenni és -már mást jelöltünk erre a hónapra!</p> -<p>– A Kolnayt jelöltük – mondta vigyorogva Barabás.</p> -<p>– Az nekem mindegy – szólt a tanár. – Holnap valamennyien itt -maradtok kettőig. Majd segítek én a bajotokon. Most pedig -mehettek!</p> -<p>– Alászolgája! – hangzott kórusban és mind megmozdultak. Ezt a -zavaros pillanatot Weisz arra használta fel, hogy a gitt után -nyúlt. A tanár meglátta:</p> -<p>– Nem hagyod békében?</p> -<p>Weisz alázatos pofát vágott:</p> -<p>– Hát a gittet nem kapjuk vissza?</p> -<p>– Nem. Sőt akinél még van, az adja rögtön vissza, mert ha -megtudom, hogy valamelyiknél maradt, azzal szemben a legszigorúbban -fogok eljárni.</p> -<p>Erre előlépett a Leszik, aki eddig hallgatott, mint a potyka. -Kivett a szájából egy darab gittet és odaragasztotta az egyleti -csomóhoz, fájó szívvel és maszatos kézzel. <span class= -"pagenum"><a name="Page_88" id="Page_88">-88-</a></span></p> -<p>– Több nincs?</p> -<p>Felelet helyett a Leszik kitátotta a száját. Mutatta, hogy nincs -több. A tanár úr a kalapját vette.</p> -<p>– És csak még egyszer halljam, hogy egyletet alapítottatok! -Takarodjatok haza.</p> -<p>A fiúk némán sompolyogtak ki, csak egyikük szólalt meg -csöndesen:</p> -<p>– Alászolgája! – mondta külön Leszik, mert az előbb, mikor a -többiek köszöntek, neki tele volt a szája.</p> -<p>A tanár úr elment s a föloszlatott gitt-egylet egyedül maradt. -Szomorúan néztek egymásra a fiúk. Kolnay a várakozó Bokának mesélte -el a kihallgatás történetét. Boka föllélekzett.</p> -<p>– Nagyon megijedtem – mondta, – mert már azt hittem, hogy a -grundot árulta el valaki…</p> -<p>Ezalatt Nemecsek odament a csoporthoz és suttogva szólt:</p> -<p>– Nézzétek… mialatt kihallgatott benneteket… és az ablaknál -álltam… egy új ablak volt… és…</p> -<p>Megmutatta a darab friss gittet, amit az ablakból kapart ki. A -többiek áhítattal nézték. Weisznek fölragyogott a szeme:</p> -<p>– Hát ha gitt van, akkor megint egylet is van! A grundon -megtartjuk a közgyűlést.</p> -<p>– A grundon! A grundon! – kiáltotta a többi is. És valamennyien -szaladni kezdtek, hazafelé. A lépcső visszhangzott a kiáltásaiktól, -amint a Pál-utcaiak jelszavát harsogták:</p> -<p>– Hahó! Hó! Hahó! Hó! <span class="pagenum"><a name="Page_89" -id="Page_89">-89-</a></span></p> -<p>És valamennyien kivágtattak a kapun. Boka egyedül ment, lassan. -Neki nem volt jókedve. Neki Geréb járt az eszében, az áruló Geréb, -aki a lámpát cipelte a füvészkerti szigeten. Gondolatokba mélyedve -ment haza, megebédelt s nekiállott a másnapi latin leckének…</p> -<p>Isten tudja, hogy csinálták ilyen gyorsan, de a gitt-egylet -tagjai már fél háromkor megjelentek a grundon. Barabás egyenesen -ebédről jött, mert még majszolt egy nagy darab kenyérhéjat. Az -ajtóban várta Kolnayt, hogy barackot nyomjon a fejére. Sok volt már -a Kolnay rovásán.</p> -<div class="figcenter" style="width: 313px;"><a href= -"images/i009hq.png"><img src="images/i009.png" alt= -"Felelet helyett Leszik kitátotta a száját." title= -"Felelet helyett Leszik kitátotta a száját." /></a> -<p class="caption">Felelet helyett Leszik kitátotta a száját.</p> -</div> -<p>Mikor teljes számban voltak, Weisz a farakások közé hívta -őket.</p> -<p>– Megnyitom a közgyűlést, – mondta rettentő komolyan.</p> -<p>Kolnay, aki már megkapta, sőt Barabásnak vissza is adta a -barackot, azon a nézeten volt, hogy a tanári tilalom ellenére fönn -kell tartani az egyletet. <span class="pagenum"><a name="Page_90" -id="Page_90">-90-</a></span></p> -<p>Barabás azonban meggyanusította:</p> -<p>– Azért mondja, mert most rajta a sor elnöknek lenni. Én azt -mondom, hogy elég volt a gitt-egyletből. Ti itt mind sorra elnökök -vagytok, mi meg hiába rágjuk a gittet. Én már utálom. Hát már egyéb -se legyen a szájamban, csak folyton ez a ragacs?</p> -<p>Most Nemecsek akart felszólalni.</p> -<p>– Szót kérek, – mondta az elnöknek.</p> -<p>– A titkár úr szót kér – mondta komolyan Weisz és csöngetett egy -kis kétkrajcáros csöngetyűvel.</p> -<p>Nemecsekbe azonban, aki a gitt-egyletben titkári tisztet viselt, -belefagyott a szó. Meglátta az egyik farakás mellett Gerébet. Senki -más nem tudta Gerébről azt, amit ő tudott, amit azon az emlékezetes -estén Bokával együtt ő is látott. Geréb egyedül sompolygott a -farakások között és egyenesen a felé a kis gunyhó felé futott, -amelyben a tót lakott a kutyájával. Nemecsek érezte, hogy neki -kötelessége szemmel tartani az árulót, vigyázni minden lépésére. -Boka azt mondta, hogy addig, amíg ő nem jön, Gerébnek nem szabad -megtudnia, hogy látták a vörösingesekkel ülni a lámpa körül, a -szigeten. Hadd higyje, hogy senki sem tud a dolog felől.</p> -<p>De most itt volt, itt sompolygott. Nemecsek mindenáron tudni -akarta, hogy miért megy a tóthoz. Tehát így szólt:</p> -<p>– Köszönöm, elnök úr, de a beszédemet majd máskor mondom el. -Eszembe jutott, hogy valami dolgom van.</p> -<p>Weisz megint megrázta a kis csengőt:</p> -<p>– A titkár úr elhalasztja a beszédjét. <span class= -"pagenum"><a name="Page_91" id="Page_91">-91-</a></span></p> -<p>De a titkár úr akkor már szaladt. Szaladt, de nem Geréb után, -hanem elébe. Keresztülvágtatott az üres telken és kiment a -Pál-utcára. Innen a Mária-utcába kanyarodott és lóhalálában -száguldott a gőzfűrész kapuja felé. Majd hogy el nem gázolta egy -hatalmas aprófás szekér, amely ép akkor döcögött ki a kapun. A kis -vaskémény pöfögött, köpködte a fehér gőzt. A gőzfűrész fájdalmasan -visított benn a házban, mintha azt mondta volna:</p> -<p>– Viiiigyázz! Viiiigyázz!</p> -<p>– Bizony vigyázok is! – felelt neki futtában Nemecsek s a kis -ház mellett elhaladva, lekerült a farakások közé s egyenesen a tót -gunyhója mögé ment. A tót gunyhójának menedékes volt a teteje és -majdnem összeért ennek a tetőnek a széle azzal a farakással, amely -a gunyhó mögött volt. Nemecsek felkapaszkodott a farakásra s -hasrafeküdt rajta. Oldalt pislogott ki és várta, hogy most mi lesz. -Mit akarhat Geréb a tóttól? Talán a vörösingeseknek valamely -hadicsele volt ez? Elhatározta, hogy kihallgatja a beszélgetést, -bármi történjék is vele. Ó, mily dicsőséget fog ez neki hozni! Mily -büszke lesz, amiért ő fedezte fel ezt az újabb árulást!</p> -<p>Amint várt, nézegetett, egyszerre meglátta Gerébet. Geréb -lassan, óvatosan közeledett a gunyhó felé s folyton -hátratekintgetett attól való féltében, hogy követi valaki. S csak -miután meggyőződött arról, hogy senki se jön utána, vágott neki -bátran az útnak. A tót nyugodtan üldögélt a gunyhó előtt a padon s -szívta a pipájából <span class="pagenum"><a name="Page_92" id= -"Page_92">-92-</a></span> azokat a szivarvégeket, amiket a fiúk -szoktak volt neki hozni. Mert mindenki gyűjtötte a szivarvégeket -Janónak.</p> -<p>Felugrott mellőle a kutya. Egyet-kettőt vakkantott Geréb felé, -de mikor megérezte, hogy idevaló ember, visszafeküdt a helyére. -Geréb egészen közel ment Janóhoz, úgy, hogy a háztető elrejtette -őket Nemecsek szeme elől. De most már merész lett a kis szőke. -Halkan, olyan halkan, ahogy csak tudott, átmászott a farakásról a -gunyhó tetejére. Hasrafeküdt a tetőn is és úgy csúszott előre, -fölfelé, hogy majd elől, az ajtó fölött kidugja a fejét és lenézzen -rájuk. Egyet-kettőt reccsentek is a deszkák alatta s ilyenkor -Nemecsek úgy érezte, hogy az ereiben megáll a vér… De tovább -mászott, óvatosan előredugta a fejét és ha e pillanatban a tótnak -vagy Gerébnek eszébe jutott volna, hogy fölnézzen, ugyancsak -megijedt volna, ha ott látja a deszkák peremén a Nemecsek okos kis -szőke fejét, amint tágranyitott szemmel figyel le azokra a -dolgokra, amik a gunyhó előtt történnek.</p> -<p>Geréb odalépett a tóthoz és barátságosan mondta neki:</p> -<p>– Jónapot Janó!</p> -<p>– Jónapot! – felelt a tót és ki se vette a pipát a szájából.</p> -<p>Geréb közel hajolt hozzá:</p> -<p>– Szivart hoztam Janó!</p> -<p>Erre már kivette szájából a pipát a tót. Felragyogott a szeme. -Szegény Jankónak életében nem sokszor <span class= -"pagenum"><a name="Page_93" id="Page_93">-93-</a></span> jutott -osztályrészül az a szerencse, hogy egészben lássa a szivart. Ő csak -olyankor jutott hozzá, amikor már valaki elszívta a javát.</p> -<p>Geréb három szivart vett elő a zsebéből és Janó markába -nyomta.</p> -<p>– Ejnye – gondolta magában Nemecsek – jól tettem hogy fölmásztam -ide. Ez akar valamit a tóttal, ha szivarral kezdi!</p> -<p>És hallotta, amint Geréb csöndesen mondta a tótnak:</p> -<p>– Janó jőjjön be velem a gunyhóba… nem akarok itt künn beszélni -magával… nem akarom, hogy meglássanak… valami fontos dologról van -szó. Lehet itt még szivart kapni nálam többet is!</p> -<p>És kihúzott a zsebéből egy egész marék szivart.</p> -<p>Nemecsek a fejét csóválta a háztetőn.</p> -<p>– Nagy komiszság lehet – gondolta, ha ilyen sok szivart -hozott!</p> -<p>Persze a tót örömmel ment be a gunyhóba s Geréb utána. Geréb -után besompolygott a kutya is. Nemecsek bosszankodni kezdett.</p> -<p>– Semmit se fogsz hallani abból, amit beszélnek – gondolta – -füstbe ment az egész jól kieszelt tervem…</p> -<p>És nagyon irigyelte a kutyát, amely besompolyoghatott utánuk, -még mielőtt becsukták az ajtót. Mert még az ajtót is becsukták -maguk után. Nemecseknek eszébe jutottak azok a mesék, amelyekben a -vasorrú bába fekete kutyává változtatja a királyfit – és igazán -most szívesen adott volna érte tíz-húsz finom üveggolyót, ha valami -vasorrú bába nehány percre fekete <span class="pagenum"><a name= -"Page_94" id="Page_94">-94-</a></span> kutyává varázsolta volna s -helyette a Hektorból csinált volna egy kis szőke Nemecseket. Hisz -elvégre kollégák voltak, közlegények voltak mind a ketten…</p> -<p>De a vasorrú bába helyett segítségére jött – egy vasfogú bogár. -Az a szegény szú, amely a fedél egyik deszkáját valamikor régen -kirágta s az egész családjával együtt jóllakott a jó puha fával, -nem is sejtve, hogy valamikor milyen nagy szolgálatot fog tenni a -Pál-utcai fiúknak. Ahol a szú megrágta a deszkát, ott vékonyabb -volt. Nemecsek ráhajtotta a fülét a deszkára és hallgatódzott. -Tompa hangok jöttek a kis gunyhóból és Nemecsek nemsokára örömmel -tapasztalta, hogy minden szót, amit benn egymással beszélnek, -kitünően hall. Geréb csöndesen beszélt, mint aki még ezen a -magányos helyen is fél, hogy meghallja valaki, amit mond. Ezt -mondta a tótnak:</p> -<p>– Janó legyen esze. Tőlem annyi szivart kaphat, amennyit akar. -De ezért meg kell tenni valamit.</p> -<p>Janó dörmögve kérdezte:</p> -<p>– Mit kell csinálni?</p> -<p>– Csak ki kell kergetni a fiúkat a grundról. Nem kell -megengedni, hogy itt lapdázzanak, hogy széthordják a -farakásokat.</p> -<p>Most néhány pillanatig nem hallatszott semmi. Nemecsek ebből -arra következtetett, hogy a tót gondolkozik. Aztán ismét -hallatszott a tót hangja:</p> -<p>– Ki kell kergetni?</p> -<p>– Igen.</p> -<p>– Miért? <span class="pagenum"><a name="Page_95" id= -"Page_95">-95-</a></span></p> -<p>– Mert mások akarnak idejárni. Ezek a mások csupa gazdag fiúk… -annyi szivar lesz, amennyi csak kell… még pénz is lesz…</p> -<p>Ez hatott.</p> -<p>– Pénz is lesz? – kérdezte Janó.</p> -<p>– Lesz. Forint lesz.</p> -<p>A forint aztán végleg lekenyerezte a tótot.</p> -<p>– Rendben van – mondta. – Ki fogjuk kergetni.</p> -<p>Csattant a kilincs, nyikorgott az ajtó. Geréb kilépett a -gunyhóból. De már akkor Nemecsek nem volt a háztetőn. Mint a -macska, oly ügyesen mászott le róla, talpraugrott és rohant a -farakások közt vissza, a grund felé. Nagyon izgatott volt a kis -szőke és érezte, hogy e pillanatban az összes fiúk sorsa, az egész -grund jövője az ő kezében van. Mikor a csoportot meglátta, már -messziről kiáltott:</p> -<p>– Boka!</p> -<p>De nem felelt senki.</p> -<p>Újra kiáltott:</p> -<p>– Boka! Elnök úr!</p> -<p>Egy hang felelt:</p> -<p>– Még nincs itt!</p> -<p>Nemecsek száguldott, mint a szélvész. Erről az esetről azonnal -értesíteni kell Bokát. Azonnal kell cselekedni, még mielőtt -kikergetik őket a birodalmukból. Mikor az utolsó farakás mellett -rohant el, meglátta a gitt-egylet tagjait, akik még mindig -gyűléseztek. Weisz még mindig komoly arccal elnökölt és amikor a -kis szőke elrobogott a közgyűlés mellett, rákiáltott: <span class= -"pagenum"><a name="Page_96" id="Page_96">-96-</a></span></p> -<p>– Hahó! Hó! Titkár úr!</p> -<p>Nemecsek futtában intett, hogy nem áll meg.</p> -<p>– Titkár úr! – süvöltött utána Weisz s hogy nagyobb legyen a -tekintélye, erősen megrázta az elnöki csengőt.</p> -<p>– Nem érek rá! – kiáltott vissza Nemecsek és szaladt, hogy Bokát -a lakásán keresse föl. Weisz ekkor az utolsó eszközhöz nyúlt. -Recsegő hangon kiáltott utána:</p> -<p>– Közlegény! Állj!</p> -<p>Erre aztán meg kellett állnia, hiszen Weisz hadnagy volt… -Dúlt-fúlt mérgében a kis szőke, de kénytelen volt engedelmeskedni, -mihelyt Weisz elővette a rangját.</p> -<p>– Parancsol, hadnagy úr?</p> -<p>És haptákba állt.</p> -<p>– Kérem – mondta a gitt-egylet elnöke – épp most mondtuk ki, -hogy a gitt-egylet mától fogva mint titkos egylet fog tovább -működni. Új elnököt is választottunk.</p> -<p>A fiúk lelkesen kiáltották az új elnök nevét:</p> -<p>– Éljen Kolnay!</p> -<p>Csak Barabás mondta vigyorogva:</p> -<p>– Abcug Kolnay.</p> -<p>Az elnök pedig folytatta:</p> -<p>– Ha titkár úr meg akarja tartani a titkári állást, akkor most -velünk együtt le kell tennie a titoktartási becsületszót, mert ha -Rácz tanár úr megtudja, hogy…</p> -<p>Ebben a pillanatban meglátta Nemecsek a farakások közt -sompolyogni Gerébet. Ha Geréb most elmegy, vége mindennek… Vége az -erődöknek, vége a grundnak… <span class="pagenum"><a name="Page_97" -id="Page_97">-97-</a></span> De ha Boka itt a lelkére beszélne, még -talán erőt venne rajta a jobb érzés. A kis szőke majdnem sírt -dühében. Belevágott az elnök szavába:</p> -<div class="figcenter" style="width: 285px;"><a href= -"images/i010hq.png"><img src="images/i010.png" alt= -"«Pénz is lesz.»" title="«Pénz is lesz.»" /></a> -<p class="caption">«Pénz is lesz.»</p> -</div> -<p>– Elnök úr… Én nem érek rá… nekem el kell mennem…</p> -<p>Weisz szigorúan kérdezte:</p> -<p>– Talán fél a titkár úr? Talán attól fél a titkár úr, hogy ha -rájönnek, önt is megbüntetik?</p> -<p>De Nemecsek már nem figyelt rá. Csak Gerébet nézte, aki -meglapult a farakások között s azt várta, <span class= -"pagenum"><a name="Page_98" id="Page_98">-98-</a></span> hogy a -fiúk másfelé menjenek s ő azalatt kiosonhasson az utcára… És mikor -ezt meglátta, se szó, se beszéd, a faképnél hagyta a gitt-egyletet, -összefogta elől a kabátját s uccu neki – mint a szélvész, -keresztülvágtatott a grundon és kirohant a kapun.</p> -<p>Néma csönd lett a közgyűlésen. A síri csöndben aztán megszólalt -az elnök, síri hangon:</p> -<p>– A tisztelt tagok mindnyájan látták Nemecsek Ernő viselkedését. -Kijelentem, hogy Nemecsek Ernő gyáva!</p> -<p>– Úgy van! – harsogta a közgyűlés.</p> -<p>Sőt Kolnay ezt kiáltotta:</p> -<p>– Áruló!</p> -<p>Richter izgatottan jelentkezett szólásra:</p> -<p>– Indítványozom, hogy a gyáva árulót, aki az egyletet a bajban -cserbenhagyta, csapjuk le a titkárságról, zárjuk ki az egyletből s -vegyük bele a titkos jegyzőkönyvbe, hogy áruló!</p> -<p>– Éljen! – hangzott egyszerre minden torokból. S az elnök néma -csöndben hirdette ki az ítéletet:</p> -<p>– A közgyűlés Nemecsek Ernőt gyáva árulónak jelenti ki, a -titkárságból lecsapja és az egyletből kizárja. Jegyző úr!</p> -<p>– Jelen! – szólt Leszik.</p> -<p>– Vegye be a jegyzőkönyvbe, hogy Nemecsek Ernőt a közgyűlés -árulónak nyilvánítja és írja a nevét kis betűvel.</p> -<p>Moraj futott végig a közgyűlésen. Az alapszabályok szerint ez -volt a legszigorúbb büntetés. És sokan állták <span class= -"pagenum"><a name="Page_99" id="Page_99">-99-</a></span> körül -Lesziket, aki azonnal a földre ült, a térdére fektette az -ötkrajcáros füzetet, mely az egylet jegyzőkönyve volt s nagy -ákombákom betűkkel beleírta, hogy:</p> -<p>«nemecsek ernő áruló!!!»</p> -<p>Így vette el Nemecsek Ernőtől a gitt-egylet a becsületét…</p> -<p>Nemecsek Ernő pedig, vagy ha így jobban tetszik: nemecsek ernő -rohant, el a Kinizsi-utca felé, ahol Boka lakott egy kis szerény -földszintes házban. Berohant a kapu alá s ott egyenesen nekiszaladt -Bokának.</p> -<p>– Nini! – mondta Boka, mikor magához tért. – Hát te mit keresel -itt?</p> -<p>Nemecsek lihegve mondta el tapasztalatait s a kabátjánál fogva -húzta Bokát, hogy siessen. Most együtt szaladtak a grund felé.</p> -<p>– Te ezt mind hallottad, láttad? – kérdezte futtában Boka.</p> -<p>– Hallottam is, láttam is.</p> -<p>– És még ott van Geréb?</p> -<p>– Ha sietünk, még ott találjuk.</p> -<p>A klinika mellett meg kellett állniok. Szegény Nemecsek köhögni -kezdett. Nekitámaszkodott a falnak:</p> -<p>– Te csak… – mondta – te csak siess oda… én… én… majd kiköhögöm -magamat.</p> -<p>És nagyokat köhögött.</p> -<p>– Meg vagyok hűlve – mondta Bokának, aki nem mozdult mellőle. – -A füvészkertben hűltem meg… Mikor a tóba pottyantam, az még nem -volt baj. De az <span class="pagenum"><a name="Page_100" id= -"Page_100">-100-</a></span> üvegházban, mikor a medencében -kucorogtam, ott nagyon hűvös volt a víz. Ott végigfutott rajtam a -hideg.</p> -<p>Befordultak a Pál-utcába. S épp akkor, mikor bekanyarodtak a -sarkon, nyílott a palánk kis kapuja. Geréb jött ki rajta sietve. -Nemecsek hirtelen megfogta Bokát:</p> -<p>– Ott megy!</p> -<p>Boka tölcsért csinált a kezéből és harsány hangon kiáltott végig -a csöndes kis utcán:</p> -<p>– Geréb!</p> -<p>Geréb megállott és visszafordult. Mikor Bokát meglátta, nagyon -nevetett. És nevetve szaladt el előlük, ki a Körútra. A Pál-utca -házai közt élesen hangzott ez a gúnyos nevetés. Geréb kinevette -őket.</p> -<p>A két fiú úgy állt ott az utcasarkon, mintha leszögezték volna -őket. Geréb eltűnt a szemük elől. Érezték, hogy minden veszve van. -Nem szóltak egymáshoz egy árva szót sem s most már csöndesen -ballagtak a grund kis ajtaja felé. Belülről a lapdázó fiúk víg -lármája hallatszott ki s aztán egy harsány kiáltás: a -gitt-egyletiek éljenezték az új elnöküket… Odabenn még senkise -tudta, hogy ez a kis darabka föld talán már nem is az övék. Ez a -kis darab terméketlen, hepe-hupás pesti föld, ez a két ház közé -szorított kis rónaság, ami az ő gyereklelkükben a végtelenséget, a -szabadságot jelentette, ami délelőtt amerikai prairie volt, délután -magyar Alföld, esőben tenger, télen az északi sark, szóval a -barátjuk volt s azzá változott, amivé ők akarták, csakhogy -mulattassa őket. <span class="pagenum"><a name="Page_101" id= -"Page_101">-101-</a></span></p> -<p>– Látod – mondta Nemecsek – ők még nem is tudják…</p> -<p>Boka lehorgasztotta a fejét.</p> -<p>– Nem tudják – ismételte csöndesen.</p> -<div class="figcenter" style="width: 286px;"><a href= -"images/i011hq.png"><img src="images/i011.png" alt= -"Geréb kinevette őket." title="Geréb kinevette őket." /></a> -<p class="caption">Geréb kinevette őket.</p> -</div> -<p>Nemecsek a Boka fejében bízott. Nem vesztette el a reménységét, -amíg okos, higgadt kis barátját látta. Csak akkor ijedt meg igazán, -mikor meglátta Boka szemében az első könnyet és hallotta, amint az -elnök, maga az elnök mély szomorúsággal és reszkető hangon -mondta:</p> -<p>– Hát most mit csináljunk? <span class="pagenum"><a name= -"Page_102" id="Page_102">-102-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h2>V.</h2> -</div> -<p>Két nappal ezután, csütörtökön, mikor a füvészkertre ráborult az -este, a kis hídon álló két őr egy sötét alak közeledtére fegyverbe -lépett.</p> -<p>– Tisztelegj! – kiáltotta az egyik.</p> -<p>S erre mind a ketten égnek emelték ezüstös végű lándzsáikat, -melyeken megcsillant a halvány holdsugár. A tisztelgés a -vörösingesek vezérének, Áts Ferinek szólt, aki sietve haladt -keresztül a hídon.</p> -<p>– Itt vannak mind? – kérdezte az őröktől.</p> -<p>– Igenis, kapitány úr.</p> -<p>– Geréb is itt van?</p> -<p>– Ő volt az első, kapitány úr.</p> -<p>A vezér némán szalutált, mire az őrök ismét fejük fölé emelték -lándzsáikat. Ez volt a vörösingesek fegyveres tisztelgése.</p> -<p>A sziget kis tisztásán akkor már összegyűltek volt az összes -vörösingesek. Mikor Áts belépett közéjük, az idősebbik Pásztor -elkiáltotta magát:</p> -<p>– Tisztelegj!</p> -<p>És a sok hosszú, ezüstpapiros végű lándzsa felugrott a fejek -fölé. <span class="pagenum"><a name="Page_103" id= -"Page_103">-103-</a></span></p> -<p>– Sietnünk kell fiúk – mondta Áts Feri, miután viszonozta a -köszöntést – mert egy kicsit elkéstem. Azonnal lássunk a dologhoz. -Gyujtsátok meg a lámpát.</p> -<p>A lámpát sohse volt szabad addig meggyujtani, amíg a vezér meg -nem érkezett. Ha a lámpa égett, az azt jelentette, hogy Áts Feri is -a szigeten van. A fiatalabbik Pásztor meggyujtotta a lámpát s a -vörösingesek körbe lekuporodtak a kis fény köré. Senki nem szólt, -mindenki a vezér szavát várta.</p> -<p>– Van valami jelenteni való? – kérdezte ez.</p> -<p>Szebenics jelentkezett.</p> -<p>– Nos?</p> -<p>– Alássan jelentem, hogy a fegyvertárunkból hiányzik az a -piros-zöld zászló, amit kapitány úr a Pál-utcaiaktól -zsákmányolt.</p> -<p>A vezér összeráncolta a szemöldökét:</p> -<p>– A fegyverek közül nem hiányzik egy sem?</p> -<p>– Nem. Mint fegyvertáros, mikor idejöttem, megnéztem a romban a -tomahawkokat és a dárdákat. Egytől egyig mind ott volt, csak a kis -zászló hiányzott. Azt ellopta valaki.</p> -<p>– Lábnyomokat láttál?</p> -<p>– Igen. Mint minden este, a törvény szerint, úgy tegnap este is -fölhintettem finom homokkal a rom belsejét s mikor ma -megvizsgáltam, találtam benne egy kis lábnyomot, amely a hasadéktól -egyenesen abba a szögletbe vezetett, ahol a zászló volt s aztán a -szögletből kivezetett a hasadékig. Ott eltűnt a szemem elől, mert -ott már kemény és gyepes a föld. <span class="pagenum"><a name= -"Page_104" id="Page_104">-104-</a></span></p> -<p>– A lábnyom kicsi volt?</p> -<p>– Igen. Olyan kicsi, hogy sokkal kisebb, mint a Wendaueré, pedig -neki van köztünk a legkisebb lába.</p> -<p>Nagy csönd lett.</p> -<p>– Valami idegen járt a fegyvertárban – mondta a vezér. – Még -pedig Pál-utcai fiú volt.</p> -<p>Moraj futott végig a vörösingesek közt.</p> -<p>– Onnan sejtem – folytatta Áts – mert ha valami más gyerek lett -volna, elvitt volna a fegyverek közül is legalább egyet. De ez csak -a zászlót vitte el. Valószínűleg megbíztak valakit a Pál-utcaiak, -hogy a zászlójukat lopja vissza. Nem tudsz erről Geréb?</p> -<p>Tehát Geréb már mint állandó kém szerepelt.</p> -<p>Felállott:</p> -<p>– Nem tudok róla.</p> -<p>– Jól van. Leülhetsz. Utána fogunk járni. De most intézzük el a -dolgunkat. Tudjátok, milyen szégyen esett meg rajtunk a multkor. -Mialatt valamennyien itt voltunk a szigeten, az ellenség egy piros -cédulát tűzött erre a fára. Nem tudtuk őket megfogni, olyan ügyesek -voltak. Két idegen fiú után szaladtunk egészen a -Tisztviselő-telepig és csak ott sült ki, hogy ők ok nélkül -szaladtak előlünk, mi pedig ok nélkül szaladtunk utánuk. A cédula -idetűzése nagy megszégyenítés volt ránk nézve és ezért bosszú jár. -A grund elfoglalását is elhalasztottuk addig, amíg Geréb -megvizsgálta a terepet. Most tehát Geréb jelentést fog tenni s mi -elhatározzuk, hogy mikor indulunk háborúba.</p> -<p>Gerébre nézett. <span class="pagenum"><a name="Page_105" id= -"Page_105">-105-</a></span></p> -<p>– Geréb! Állj fel.</p> -<p>Ismét felállt Geréb.</p> -<p>– Halljuk a jelentést. Mit végeztél.</p> -<p>– Én… – mondta kissé zavartan a fiú – azon a véleményen voltam, -hogy talán harc nélkül is megszerezhetjük azt a területet. -Elgondoltam, hogy hiszen valamikor én is közéjük tartoztam… és -miért legyek éppen én az oka, hogy… szóval én megvesztegettem azt a -tótot, aki a telekre felügyel és aki most majd ki fogja őket onnan… -onnan…</p> -<p>Beléje szorult a szó. Nem tudta folytatni, oly szigorúan nézett -a szemébe Áts Feri. És meg is szólalt, erős, mély hangján, melytől -annyiszor reszkettek meg a fiúk, amikor az erős legény valamiért -megharagudott rájuk:</p> -<p>– Nem – bömbölte – te, úgy látszik, még mindig nem ismered a -vörösingeseket. Nem megyünk mi vesztegetni, meg alkudozni. Ha nem -adják szépszerivel, hát elvesszük. Nem kell nekem se tót, se -kikergetés, aki mindene van! Micsoda alattomos dolog ez?!</p> -<p>Mindnyájan hallgattak és Geréb lesütötte a szemét. Áts Feri -fölállott:</p> -<p>– Ha gyáva vagy, eridj haza!</p> -<p>Villogó szemmel mondta ezt Gerébnek. És Geréb e pillanatban -nagyon megijedt. Érezte, hogy ha most a vörösingesek kitessékelik -maguk közül, akkor már igazán nincs sehol helye ezen a világon. Hát -fölemelte a fejét és bátor hangon próbált beszélni:</p> -<p>– Nem vagyok gyáva! Veletek vagyok, veletek tartok, hűséget -fogadok nektek! <span class="pagenum"><a name="Page_106" id= -"Page_106">-106-</a></span></p> -<p>– Ez már beszéd, – mondta Áts, de az arcán látszott, hogy nem -rokonszenvezik a jövevénnyel. – Ha velünk akarsz maradni, leteszed -a fogadalmat a mi törvényeinkre.</p> -<p>– Szivesen – mondta Geréb és föllélekzett.</p> -<p>– Adj hát kezet. Kezet fogtak.</p> -<p>– Mostantól kezdve hadnagyi rangod van nálunk. Szebenics majd ad -neked is lándzsát és tomahawkot s beírja a nevedet a titkos -névsorba. És most hallgass ide. Nem lehet halogatni a dolgot. A -támadás napját holnap tűzöm ki. Holnap délután valamennyien itt -gyülekezünk. A csapat fele a Mária-utca felől megy be és elfoglalja -az erődöket. A csapat másik felének te fogod kinyitni a Pál-utcai -kis kaput s ez a rész ki fogja kergetni a grundbelieket onnan, vagy -ha a farakások közé menekülnek, akkor az erődökből támadják meg -őket a többiek. Nekünk labdaterület kell és ezt meg fogjuk -szerezni, bármi történjék is!</p> -<p>Mindenki fölugrott.</p> -<p>– Éljen! – kiáltották mind a vörösingesek és lándzsáikat a -magasba emelték.</p> -<p>A vezér csöndet intett.</p> -<p>– Még meg kell tőled kérdeznem valamit. Nem gondolod, hogy a -Pál-utcaiak sejtik, hogy te hozzánk tartozol?</p> -<p>– Nem hinném – felelt az új hadnagy. – Még ha itt is volt valaki -közülük a multkor, mikor a piros cédulát a fára tűzték, nem -láthatott a sötétben.</p> -<p>– Tehát nyugodtan mehetsz be közéjük holnap délután? -<span class="pagenum"><a name="Page_107" id= -"Page_107">-107-</a></span></p> -<p>– Nyugodtan.</p> -<p>– Nem fognak gyanítani semmit?</p> -<p>– Nem. És ha gyanítanának is valamit, nem merne szólni egyik -sem, mert mind fél tőlem. Nincs azok közt egy bátor fiú sem!</p> -<p>Egy éles hang vágott egyszerre közbe:</p> -<p>– Dehogy nincs!</p> -<p>Körülnéztek. Áts Feri meglepetten kérdezte:</p> -<p>– Ki szólt?</p> -<p>Senki se felelt. És az éles hang újra megszólalt:</p> -<p>– Dehogy nincs!</p> -<p>Most már világosan hallották, hogy a hang a nagy fa tetejéről -jött. S rögtön ezután zörögni kezdtek az ágak, recsegett-ropogott -valami a nagy fa lombjai közt s egy pillanat múlva egy kis szőke -fiú mászott le a fáról. Mikor az utolsó ágról a földre ugrott, -nyugodtan letisztogatta a ruháját, megállott egyenesen, mint a -cövek és farkasszemet nézett a vörösingesek ámuló csapatjával. -Senki se szólt egy szót sem, úgy meglepett mindenkit ez a -váratlanul idetoppant kis vendég.</p> -<p>Geréb elsáppadt.</p> -<p>– Nemecsek! – mondta ijedten.</p> -<p>És a kis szőke felelt is.</p> -<p>– Igen. Nemecsek. Én vagyok. És ne kutassák, hogy ki lopta el a -Pál-utcai zászlót a fegyvertárból, mert azt én loptam el. Itt van, -ni. Nekem van az a kis lábam, ami még a Wendauer lábánál is kisebb. -És nem szóltam volna, fenn maradhattam volna a fa tetején, amíg -maguk mind el nem mentek volna, hiszen ott gubbaszkodtam -<span class="pagenum"><a name="Page_108" id= -"Page_108">-108-</a></span> már fél négy óta. De mikor Geréb azt -mondta, hogy köztünk nincs egy se, aki bátor volna, hát akkor -gondoltam: «megállj, majd én megmutatom neked, hogy akad még a -Pál-utcaiak közt is bátor fiú, ha nem más, hát a Nemecsek, a -közlegény!» Itt vagyok kérem, kihallgattam az egész tanácskozást, -visszaloptam a zászlónkat, most tessék csináljanak velem, amit -akarnak, verjenek meg, csavarják ki a kezemből a zászlót, mert -magamtól ugyan oda nem adom. Tessék, tessék, csak rajta! Hiszen én -egyedül vagyok, maguk meg tizen vannak.</p> -<p>Kipirult, ahogy így beszélt és kitárta a két karját. Az egyik -kezében a kis zászlót szorongatta. A vörösingesek nem tudtak -magukhoz térni ámulatukból s csak nézték ezt a csöpp kis szőke -legényt, aki az égből pottyant közibük s aki itt bátran, hangos -szóval kiabált az arcukba, fölemelt fővel, mintha olyan erős volna, -hogy el tudná páholni ezt az egész társaságot a két erős Pásztorral -és Áts Ferivel együtt.</p> -<p>Leghamarább a Pásztoroknak jött meg a hidegvérük. Odamentek a -kis Nemecsekhez és jobbról-balról megfogták a két karját. A -fiatalabbik Pásztor állt a jobboldalán és ez már a kezéhez is -nyúlt, hogy kicsavarja belőle a zászlót, mikor megszólalt a nagy -csöndben Áts Feri hangja:</p> -<p>– Megállj! Ne bántsátok.</p> -<p>A Pásztorok csudálkozva néztek a vezérre.</p> -<p>– Ne bántsátok – mondta ez. – Ez a fiú tetszik nekem! Bátor fiú -vagy, Nemecsek, vagy ahogy hívnak. Itt a kezem. Csapj fel közénk -vörösingesnek! <span class="pagenum"><a name="Page_109" id= -"Page_109">-109-</a></span></p> -<p>Nemecsek tagadólag rázta a fejét:</p> -<p>– Nem én! – mondta dacosan.</p> -<p>Reszketett a hangja, de nem a félelemtől, hanem az -izgatottságtól. Sápadtan, komoly tekintettel állott ott és -megismételte:</p> -<div class="figcenter" style="width: 329px;"><a href= -"images/i012hq.png"><img src="images/i012.png" alt= -"«Igen; én vagyok Nemecsek.»" title= -"«Igen; én vagyok Nemecsek.»" /></a> -<p class="caption">«Igen; én vagyok Nemecsek.»</p> -</div> -<p>– Nem én!</p> -<p>Áts Feri elmosolyodott. Azt mondta:</p> -<p>– Hát ha nem csapsz fel, azt se bánom. Én ugyan még nem hivtam -senkit közénk. Aki itt van, mind úgy kéredzkedett ide. Te voltál az -első, akit hivtam. De hát ha nem akarsz, nem jösz… <span class= -"pagenum"><a name="Page_110" id="Page_110">-110-</a></span></p> -<p>És hátat fordított neki.</p> -<p>– Mi legyen vele? – kérdezték a Pásztorok.</p> -<p>A vezér csak úgy félválról felelt:</p> -<p>– Vegyétek el tőle a zászlót.</p> -<p>Az idősebb Pásztor egy csavarintással kivette a Nemecsek gyönge -kis kezéből a piros-zöld zászlót. Fájt a csavarás, a Pásztoroknak -átkozottul kemény markuk volt, de a kis szőke összeszorította a -fogát és egy hang se röppent el az ajakáról.</p> -<p>– Megvan! – jelentette Pásztor.</p> -<p>Mindenki arra figyelt, hogy most mi lesz. Micsoda rettenetes -büntetést fog kitalálni a hatalmas Áts Feri. Nemecsek dacosan -állott a helyén és összeszorította az ajakát.</p> -<p>Áts Feri feléje fordult és intett a Pásztoroknak:</p> -<p>– Ez nagyon gyönge. Ezt nem illik elverni. Hanem… Fürösszétek -meg egy kicsit.</p> -<p>Nagy nevetés támadt a vörösingesek közt. Áts Feri is nevetett, a -Pásztorok is nevettek, Szebenics feldobta a sipkáját a levegőbe és -Wendauer ugrált, mint valami bolond. Még Geréb is nevetett a fa -alatt és ebben az egész vidám társaságban csak egy arc maradt -komoly: a Nemecsek kis arca. Meg volt hűlve s már napok óta -köhögött. Az édesanyja már a mai napra is megtiltotta neki, hogy -elmenjen hazulról, de a kis szőke nem bírta a szobában. Három -órakor megszökött hazulról és fél négytől estig a fa tetején ült a -szigeten. De a világért se szólt volna. Talán mondja azt, hogy meg -van hűlve? Még nagyobbat nevettek volna rajta és Geréb is nevetett -<span class="pagenum"><a name="Page_111" id= -"Page_111">-111-</a></span> volna, mint ahogy most nevetett: mind a -foga kilátszott, olyan szélesre húzta a száját. Hát nem szólt. -Tűrte, hogy az általános hahota közepette a sziget partjára -vezessék s ott a két Pásztor belenyomja a sekélyvízű tóba. -Félelmetes két fiú volt a két Pásztor. Az egyik a két kezét fogta -össze a másik a tarkóját tartotta. Nyakig belenyomták a vízbe s e -pillanatban mindenki ujjongott a szigeten. A vörösingesek vidám -táncot jártak a parton, a sapkáikat dobálták és nagyokat -kurjantottak:</p> -<p>– Huja, hopp! Huja, hopp!</p> -<p>Ez volt az ő kiáltásuk.</p> -<p>És a sok «huja hopp» összeolvadt a nagy kacagással, vidám lárma -verte föl a kis sziget esti csöndjét s a parton, ahol Nemecsek oly -szomorú szemmel nézegetett ki a vízből, mint valami bánatos kis -béka, ott állott szétterpesztett lábbal Geréb, nagyokat nevetve s a -fejével integetve a kis szőke felé.</p> -<p>Aztán eleresztették a Pásztorok és Nemecsek kimászott a tóból. -Most tört ki amúgy istenigazában a mulatság, amint csepegő-csurgó, -sáros ruháját meglátták. Kis kabátjáról csurgott a víz, s ahogy a -karját megrázta, úgy folyt ki a kabátujjából, mintha kannából -öntötték volna. Mindenki elugrott előle, mikor megrázta magát, mint -a vízzel leöntött pincsikutya. És gúnyos szavak röpködtek -feléje:</p> -<p>– Béka!</p> -<p>– Ittál?</p> -<p>– Mért nem úsztál egy kicsit?</p> -<p>Egyikre sem felelt. Keserűen mosolygott és simogatta -<span class="pagenum"><a name="Page_112" id= -"Page_112">-112-</a></span> vizes kabátját. De akkor elébeállt -Geréb, széthúzta vigyorogva a száját és kevélyes fejbólintással ezt -kérdezte tőle:</p> -<p>– Jó volt?</p> -<p>Nemecsek ráemelte nagy kék szemét és felelt:</p> -<p>– Jó volt – mondta csöndesen és hozzátette:</p> -<p>– Jó volt, sokkal jobb volt, mint a parton állni és kinevetni -engem. Inkább újesztendeig a vízben ülök nyakig, minthogy -összeszűrjem a levet a barátaim ellenségeivel. Én nem bánom, hogy a -vízbe nyomtatok. A multkor magam pottyantam a vízbe, akkor is itt -láttalak a szigeten az idegenek közt. De engem meghivhattok magatok -közé, hizeleghettek nekem, adhattok ajándékot, amennyit csak -akartok, semmi közöm hozzátok. És ha még egyszer a vízbe nyomtok és -ha még százszor és ezerszer a vízbe nyomtok, akkor is eljövök ide -holnap is, meg holnapután is. Majd csak megbújok valahol, ahol nem -vesztek észre. Nem félek én egyikőtöktől sem. És ha eljöttök -hozzánk a Pál-utcába, elvenni a földünket, hát majd mi is ott -leszünk! És meg fogom nektek mutatni, hogy ahol mi is tizen -vagyunk, ott másképpen fognak veletek beszélni, mint ahogy én most -itt beszélek. Könnyű volt velem elbánni! Aki erősebb, az győz. A -Pásztorok ellopták a golyóimat a múzeumkertben, mert ők voltak az -erősebbek. Most meg beledobtatok a vízbe mert ti vagytok az -erősebbek! Könnyű tíznek egy ellen! De én nem bánom. Engem meg is -verhettek, ha úgy tetszik. Hiszen ha akartam volna, nem kellett -volna a vízbe mennem. De én nem <span class="pagenum"><a name= -"Page_113" id="Page_113">-113-</a></span> csaptam fel közétek. -Inkább fojtsatok vízbe és verjetek agyon, de én ugyan nem leszek -áruló, mint valaki, aki ott áll ni… ott…</p> -<div class="figcenter" style="width: 291px;"><a href= -"images/i013hq.png"><img src="images/i013.png" alt= -"És a két őr haptákba vágta magát." title= -"És a két őr haptákba vágta magát." /></a> -<p class="caption">És a két őr haptákba vágta magát.</p> -</div> -<p>Kinyújtotta a karját és Gerébre mutatott, akinek most a torkán -akadt a nevetés. A lámpa fénye ráesett a Nemecsek szép kis szőke -fejére, víztől fényes ruhájára. Bátran, büszkén, tiszta szívvel -nézett a Geréb szemébe s Geréb ezt a nézést úgy érezte, mintha -valami súly szállott volna a lelkére. Elkomolyodott és -lehorgasztotta a fejét. És ebben a pillanatban úgy hallgatott -mindenki, olyan <span class="pagenum"><a name="Page_114" id= -"Page_114">-114-</a></span> nagy volt a csönd, mintha templomban -lettek volna a fiúk s tisztán lehetett hallani, amint a Nemecsek -ruhájáról a kemény földre csöpögött a víz…</p> -<p>A nagy csöndbe belekiáltott Nemecsek:</p> -<p>– Elmehetek?</p> -<p>Senki se felelt. Még egyszer kérdezte:</p> -<p>– Hát nem vertek agyon? Elmehetek?</p> -<p>És miután most se felelt neki senki, nyugodtan, szépen, lassan -elindult a híd felé. Egy kéz se mozdult, egyetlen egy fiú se -moccant meg a helyéről. Most mindenki érezte, hogy ez a csöpp szőke -gyerek valóságos kis hős, igazi férfi, aki megérdemelné, hogy -felnőtt ember legyen… A hídnál álló két őr, aki az egész esetet -végignézte, csak bámult rá, de hozzányúlni egyik se mert. Mikor -Nemecsek a hídra lépett, fölharsant Áts Feri mély, dörgő -hangja:</p> -<p>– Tisztelegj!!</p> -<p>És a két őr haptákba vágta magát s a magasba emelte ezüstös végű -lándzsáját. És mind a fiúk összecsapták a bokájukat és valamennyien -a magasba emelték lándzsáikat. Senki se szólt, mikor az ezüsthegyű -lándzsák megvillantak a holdfényen. Csak a Nemecsek léptei dobogtak -a hídon, amint távolodott. Aztán ez se hallatszott, csak valami -cuppogás, mint mikor valaki vízzel teli cipőben jár… Nemecsek -elment.</p> -<p>A szigeten zavartan néztek egymásra a vörösingesek. Áts Feri a -tisztás közepén állott és lehajtotta a fejét. Ekkor odalépett elébe -Geréb, fehéren, mint a fal. Motyogott valamit: <span class= -"pagenum"><a name="Page_115" id="Page_115">-115-</a></span></p> -<p>– Tudod… kérlek… – kezdte.</p> -<p>De Áts Feri hátat fordított neki. Ekkor Geréb visszament a -mereven álló fiúkhoz és odaállt az idősebb Pásztor elé.</p> -<p>– Tudod… kérlek – motyogta neki is.</p> -<div class="figcenter" style="width: 286px;"><a href= -"images/i014hq.png"><img src="images/i014.png" alt= -"De neki nem tisztelgett senki." title= -"De neki nem tisztelgett senki." /></a> -<p class="caption">De neki nem tisztelgett senki.</p> -</div> -<p>De Pásztor követte a vezér példáját. Ő is hátat fordított -Gerébnek, aki most tanácstalanul állott. Nem tudta, mit csináljon. -Aztán megszólalt, fojtott hangon:</p> -<p>– Úgy látszik, elmehetek.</p> -<p>Erre se felelt senki. És most ő indult el ugyanazon az úton, -amelyen az imént a kis Nemecsek. De neki <span class= -"pagenum"><a name="Page_116" id="Page_116">-116-</a></span> nem -tisztelgett senki. Az őrök a híd karfájára támaszkodtak és -belenéztek a vízbe. És Geréb léptei is elhangzottak a füvészkert -csöndjében…</p> -<p>Mikor a vörösingesek így magukra maradtak, Áts Feri megindult és -odament az idősebbik Pásztor elé. Egészen közel állott elébe, úgy, -hogy az arca majdnem érte Pásztor arcát. Csöndesen kérdezte -tőle:</p> -<p>– Te vetted el ettől a fiútól a golyóját a múzeumkertben?</p> -<p>Pásztor csöndesen felelt:</p> -<p>– Én.</p> -<p>– Az öcséd is ott volt?</p> -<p>– Igen.</p> -<p>– «Einstand» volt?</p> -<p>– Az.</p> -<p>– Hát nem megtiltottam, hogy a vörösingesek kis gyönge -gyerekektől golyót raboljanak?</p> -<p>A Pásztorok hallgattak. Áts Ferivel szemben nem volt ellenkezés. -A vezér szigorúan nézett rajtuk és ellentmondást nem tűrő hangon, -de nyugodtan szólt:</p> -<p>– Fürödjetek meg.</p> -<p>A Pásztorok értelmetlenül néztek rá.</p> -<p>– Nem értitek? Úgy, ahogy vagytok, ruhástul. Most ti fürödjetek -meg.</p> -<p>És mikor egyik-másik arcon mosolyt látott, ezt mondta:</p> -<p>– Aki pedig nevetni fog rajtuk, az szintén megfürdik.</p> -<p>Erre aztán mindenkinek elment a kedve a nevetéstől. <span class= -"pagenum"><a name="Page_117" id="Page_117">-117-</a></span> Áts -ránézett a Pásztorokra és most már sürgető hangon mondta:</p> -<p>– No, fürödjetek meg. Nyakig. Egy-kettő!</p> -<p>A csapathoz fordult:</p> -<p>– Hátra arc! Ne bámuljátok őket.</p> -<p>A vörösingesek sarkon fordultak és hátat fordítottak a tónak. -Sőt Áts Feri sem nézte, hogy hogyan hajtják végre magukon a -Pásztorok a büntetést. A Pásztorok pedig búsan, lassan mentek be a -tóba s engedelmesen beleültek a vízbe nyakig. A fiúk nem látták -őket, csak a lubickolásukat hallották. Áts Feri a tóra nézett s -meggyőződött arról, hogy a két fiú valóban nyakig merült a vízbe. -Ekkor kiadta a parancsot:</p> -<p>– Letenni a fegyvert. Indulj.</p> -<p>És elvezette a csapatot a szigetről. Az őrök elfujták a lámpát -és csatlakoztak a csapathoz, mely katonás léptekkel dobogott végig -a hídon és eltűnt a füvészkert sűrűjében…</p> -<p>A két Pásztor kimászott a vízből. Egymásra néztek, aztán -beledugták a zsebükbe kezüket, ahogy szokták s ők is elindultak. -Egy szót se beszéltek egymással és nagyon szégyelték magukat.</p> -<p>A sziget pedig magára maradt a holdvilágos tavaszi este -csöndjében… <span class="pagenum"><a name="Page_118" id= -"Page_118">-118-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h2>VI.</h2> -</div> -<p>Mikor másnap délután a fiúk úgy félhárom körül sorra -beszállingóztak a grund kis ajtaján, a palánk belső részén nagy -papirlapot láttak, mely négy sarkán négy óriási szöggel volt a -deszkához szögezve.</p> -<p>A nagy papirlap kiáltvány volt, melyet éjszakája feláldozásával -Boka írt. Nagy, nyomtatott betűkkel volt pingálva, fekete tussal, -csak éppen a mondatok kezdőbetűi voltak vérpirosak. A kiáltvány -teljes szövege így hangzott:</p> -<div class="blockquot"> -<p class="center"><b>Kiáltvány!!!</b></p> -<p>Most mindenkinek talpon kell lenni!</p> -<p>Birodalmunkat nagy veszedelem fenyegeti, és ha nem leszünk -bátrak, az egész területet elveszik tőlünk!</p> -<p>Veszélyben a grund!</p> -<p>A vörösingesek meg akarnak bennünket támadni!</p> -<p>De mi ott leszünk, és ha kell, életünkkel is megvédelmezzük -birodalmunkat!</p> -<p>Mindenki teljesítse kötelességét!</p> -<p class="right">Az elnök.</p> -</div> -<p>Ma nem volt kedve senkinek sem a métázáshoz. A lapda csöndesen -pihent Richter zsebében, mert ő volt a lapdatáros. A fiúk föl-alá -jártak, beszélgettek a nemsokára elkövetkezendő háborúról, majd -újra meg újra visszatértek <span class="pagenum"><a name="Page_119" -id="Page_119">-119-</a></span> a palánkra ragasztott kiáltványhoz, -tízszer, hússzor is elolvasták a lelkesítő szavakat. Többen már -könyv nélkül is megtanulták és egy-egy farakás tetejéről harcias -hangon szavalták le az alant állóknak, akik viszont szintén könyv -nélkül tudták, de azért tátott szájjal hallgatták, s miután -végighallgatták, visszasiettek a palánkhoz, újra elolvasták és -aztán maguk is egy farakás tetejére másztak és ők is -elszavalták.</p> -<p>Az egész csapat tele volt ezzel a kiáltvánnyal, mely első volt a -maga nemében. Igazán, nagyon nagy lehetett a baj s igen komoly a -veszedelem, ha Boka arra határozta el magát, hogy kiáltványt bocsát -ki a saját legmagasabb aláírásával.</p> -<p>Egyes részleteket már hallottak a fiúk. Itt-ott hallatszott -Geréb neve, de biztosat nem tudott róla senki. Az elnök különböző -okokból jónak látta titokban tartani a Geréb ügyét. Többek közt -azért is, mert úgy számított, hogy itt, a grundon fogja rajtakapni -s itt fogja azonnal törvényszék elé állítani. Arra persze még maga -Boka se gondolt, hogy a kis Nemecsek a maga szakállára kiszökik a -füvészkertbe s ott az ellenséges hadak táborának kellő közepén -világraszóló botrányt csinál… Ezt csak ma délelőtt tudta meg az -elnök az iskolában, a latin óra után, mikor a pincében, ahol a -pedellus a vajaskenyereket árulta, Nemecsek félrehívta és mindent -elmondott neki. A grundon azonban még félháromkor is teljes -bizonytalanság uralkodott s mindenki az elnököt várta. Az általános -izgatottsághoz járult még egy külön izgatottság is. A gitt-egylet -kebelében botrány tört ki. <span class="pagenum"><a name="Page_120" -id="Page_120">-120-</a></span> Az egyleti gitt kiszáradt. -Megrepedezett és használhatatlanná vált, amit úgy kell érteni, hogy -nem lehetett többé nyomkodni. Ez kétségkívül az elnök hibája volt, -hisz azt talán a történtek után magyarázni se kell, hogy az egyleti -elnök kötelessége volt a gittet meg-megrágni. Kolnay, az új elnök -ezt a kötelességet a legrútabbúl elmulasztotta. Könnyű kitalálni, -hogy kinek volt ez ellen leghamarabb kifogása. Barabás volt az, aki -szóvá tette. Egyiktől a másikhoz ment és éles szavakban kelt ki az -új elnök hanyagsága ellen. Szaladgálásának sikere is volt, mert öt -perc alatt sikerült a tagok egy részét rábírnia arra, hogy -rendkívüli gyűlés összehívását követeljék. Kolnay sejtette, hogy -miről van szó.</p> -<p>– Jól van, – mondta – de a grund ügye most előbbre való. A -rendkívüli gyűlést csak holnapra fogom összehívni.</p> -<p>De Barabás lármázott:</p> -<p>– Ezt nem tűrjük! Úgy látszik, hogy az elnök úr megijedt!</p> -<p>– Tőled?</p> -<p>– Nem tőlem, hanem a közgyűléstől! Követeljük, hogy még mára -hívja össze a gyűlést.</p> -<p>Kolnay éppen felelni akart erre, mikor a kapu felől felhangzott -a Pál-utcaiak jelszava:</p> -<p>– Hahó! Hó! Hahó! Hó!</p> -<p>Mind odanéztek. Boka lépett be a kis kapun. Mellette Nemecsek -jött, nagy piros, horgolt kendővel a nyaka körül. Az elnök -megérkezése megakasztotta a vitát. Kolnay hirtelen engedett. -<span class="pagenum"><a name="Page_121" id= -"Page_121">-121-</a></span></p> -<p>– Hát jó, még ma megtartjuk a közgyűlést. De most előbb -meghallgatjuk Bokát.</p> -<p>– Ebbe belenyugszom, – felelt Barabás, de már akkor a -gitt-egylet tagjai a többiekkel együtt mind Boka köré sereglettek -és ezer kérdéssel ostromolták.</p> -<p>Ők is odasiettek a csoporthoz. Boka intett, hogy csönd legyen. -Aztán nagy figyelem közepette ezt mondotta:</p> -<p>– Fiúk! Már olvashattátok a kiáltványban is, hogy milyen -veszedelem fenyeget bennünket. Kémeink az ellentáborban jártak és -megtudták, hogy a vörösingesek holnapra tervezik a támadást.</p> -<p>Nagy moraj lett erre. Azt senki se várta, hogy már holnap kitör -a háború.</p> -<p>– Igen, holnap – folytatta Boka – és így mától kezdve kihirdetem -az ostromállapotot. Följebbvalójának mindenki föltétlen -engedelmességgel tartozik s a tisztek valamennyien nekem tartoznak -engedelmeskedni. Ne higyjétek azonban, hogy ez valami gyerekjáték -lesz. A vörösingesek erős fiúk és sokan vannak. A küzdelem nagyon -heves lesz. Senkit se akarunk azonban kényszeríteni és ezért még -most kijelentem, hogy aki nem akar a harcban résztvenni, az -jelentkezzék!</p> -<p>Nagy csönd lett erre. Senki sem jelentkezett. Boka megismételte -a felszólítást:</p> -<p>– Aki nem akar résztvenni a háborúban, az álljon elő. Nem áll -elő senki?</p> -<p>Egyszerre kiáltottak mind:</p> -<p>– Senki! <span class="pagenum"><a name="Page_122" id= -"Page_122">-122-</a></span></p> -<p>– Akkor valamennyien adjátok szavatokat, hogy holnap két órakor -itt lesztek.</p> -<p>Sorra mindenki Boka elé járult és Boka mindeniktől a szavát -vette, hogy holnap eljön. Mikor rendre mindenkivel kezet fogott, -emelt hangon így szólt:</p> -<p>– Aki pedig holnap nem lesz itt, az becstelen szószegő és az be -ne tegye többé a lábát ide, mert bottal verjük ki.</p> -<p>Leszik kilépett a sorból:</p> -<p>– Elnök úr – mondta – mind itt vagyunk, csak Geréb nincs -itt.</p> -<p>Erre halálos csönd lett. Mindenki kiváncsian figyelt, hogy ugyan -mi is van Gerébbel. De Boka nem volt az a fiú, aki eltér az eredeti -tervétől. Ő nem akarta kiszolgáltatni Gerébet, csak úgy, hogy itt, -a többiek előtt kapja rajta.</p> -<p>Többen kérdezték:</p> -<p>– Mi van Gerébbel?</p> -<p>– Semmi – felelt nyugodtan Boka. – Arról majd máskor beszélünk. -Most egyelőre azon legyünk, hogy a csatát megnyerjük. Mielőtt -azonban a parancsokat kiosztanám, valamit ki kell jelentenem. Ha -van köztetek valami harag, hát annak most legyen vége. Akik -haragban vannak egymással, béküljenek ki.</p> -<p>Csönd lett.</p> -<p>– Nos? – kérdezte az elnök. – Nincs köztetek haragos?</p> -<p>Weisz szerényen szólt:</p> -<p>– Én úgy tudom…</p> -<p>– No, ki vele! <span class="pagenum"><a name="Page_123" id= -"Page_123">-123-</a></span></p> -<p>– Hogy… Kolnay… meg Barabás…</p> -<p>Boka ránézett Barabásra:</p> -<p>– Igaz ez?</p> -<p>Barabás elpirult.</p> -<p>– Igen – mondta – a Kolnay…</p> -<p>Kolnay meg azt mondta:</p> -<p>– Igen… a Barabás…</p> -<p>– Hát béküljetek ki azonnal, – rivallt rájuk Boka – mert -különben mind a kettőtöket kidoblak innen. Harcolni csak úgy lehet, -ha mindnyájan jóbarátai vagyunk egymásnak!</p> -<p>A két haragos odasomfordált Boka elé és kénytelen-kelletlen -nyújtott egymásnak kezet. Még el sem eresztették egymás kezét, -mikor Barabás megszólalt:</p> -<p>– Elnök úr!</p> -<p>– Mi kell?</p> -<p>– Egy kikötésem volna.</p> -<p>– Nos?</p> -<p>– Az, hogy… hogyha a vörösingesek véletlenül nem támadnának meg -bennünket… akkor… akkor… én megint haragban lehessek a Kolnayval, -mert…</p> -<p>Boka úgy nézett rá, mintha keresztül akarta volna szúrni ezzel a -szempillantással:</p> -<p>– Hallgass!</p> -<p>Erre elhallgatott Barabás. De dúlt-fúlt egy kicsit és sokért nem -adta volna, ha e pillanatban jól oldalba üthette volna Kolnayt, aki -vidáman mosolygott…</p> -<p>– Most pedig, – szólt Boka – közlegény, adja ide a haditervet. -<span class="pagenum"><a name="Page_124" id= -"Page_124">-124-</a></span></p> -<p>Nemecsek szolgálatkészen kapott a zsebéhez és egy papirlapot -vett onnan elő. Ez volt a haditerv, amit Boka ma ebéd után eszelt -ki. A haditerv ilyen volt:</p> -<div class="figcenter" style="width: 245px;"><a href= -"images/i015hq.png"><img src="images/i015.png" alt="" title= -"" /></a></div> -<p>Letette egy kőre, s a fiúk mind köréje kuporodtak. Mindenki -kiváncsian várta, hogy őt hova rendelik, hogy milyen szerep jut -neki. Boka pedig elkezdte magyarázni a haditervet:</p> -<p>– Figyeljetek jól ide. Nézzétek mindig a rajzot. Ez itten a mi -birodalmunknak a térképe. Az ellenség, a kémek jelentése szerint -egyszerre két oldalról fog támadni: a Pál-utca felől és a -Mária-utca felől. Menjünk sorra. Ez a két négyszög, amelybe A és B -van írva, jelenti a kapu védelmére rendelt két zászlóaljat. Az A -zászlóalj áll három emberből, Weisz vezérlete alatt. A B zászlóalj -szintén három emberből áll, Leszik vezérlete alatt. A Mária-utcai -kaput szintén két zászlóalj védi. Itt a C csapat vezére Richter, a -D csapat vezére Kolnay. <span class="pagenum"><a name="Page_125" -id="Page_125">-125-</a></span></p> -<p>Egy hang szólt közbe:</p> -<p>– Mért nem én?</p> -<p>– Ki volt az? – szólt szigorúan Boka.</p> -<p>Barabás jelentkezett.</p> -<p>– Megint te? Ha még egy szót szólsz, haditörvényszék elé -állítalak! Ülj le.</p> -<p>Barabás motyogott valamit és leült. Boka pedig folytatta a -magyarázatot:</p> -<p>– A fekete pontok, melyek E betűkkel és számokkal vannak -jelölve, az erődöket jelentik. Ezeket homokkal látjuk el, úgy, hogy -két-két ember elég minden erődre. Homokkal harcolni könnyű. Az -erődök különben oly közel vannak egymáshoz, hogyha az egyiket -megtámadják, a másik erőd is bombázhatja a támadókat. Az 1., 2. és -3. számú erődök a Mária-utcai rész felől védik a grundot, a 4., 5. -és 6. számú erődök pedig az A és B csapatokat támogatják -homokbombákkal. Hogy melyik erődbe ki megy, azt később fogom csak -megmondani. A zászlóaljparancsnokok pedig maguk választanak maguk -mellé két-két embert. Értitek?</p> -<p>– Igen! – volt az egyhangú válasz.</p> -<p>A fiúk most már mind tátott szájjal, kerekre nyílt szemmel ülték -körül a nagyszerű haditérképet, sőt némelyek noteszkönyvüket vették -elő és buzgón jegyezték azokat, amiket az elnökhadvezér -mondott.</p> -<p>– Na már most, – mondta Boka, – ez volt az elhelyezés. Most jön -a tulajdonképpeni hadiparancs. Figyeljen mindenki jól. Az A és B -csapatok, mikor a palánk <span class="pagenum"><a name="Page_126" -id="Page_126">-126-</a></span> tetejére küldött őrszem jelentést -tesz arról, hogy a vörösingesek közelednek, kinyitják a kaput.</p> -<p>– Kinyitjuk?</p> -<p>– Igenis, kinyitjátok. Mi nem zárkózunk be, mert mi fölvesszük a -harcot. Jőjjenek előbb be és aztán mi majd kiverjük őket. Tehát -kinyitják a kaput és beeresztik a csapatot. Amint az utolsó emberük -is bejött, megtámadják őket. Ugyanekkor a 4., 5. és 6. számú erődök -megkezdik a bombázást. Ez az egyik csapat kötelessége. Ez a -Pál-utcai hadsereg. Ha lehet, kiveritek őket, ha nem lehet, -legalább azt akadályozzátok meg, hogy a 3., 4., 5. és 6. számú -erődök által alkotott vonalon keresztül hatoljanak és a grundon -maradjanak. A másik hadsereg: a Mária-utcai hadsereg már nehezebb -feladatot kap. Figyeljetek jól, Richter és Kolnay. A C és D -zászlóalj a Mária-utcába küld őrszemet. Mikor a vörösingesek másik -csapatja a Mária-utca felől feltűnik, a zászlóaljak csatarendben -állnak. Mikor a nagy kapun bejönnek a vörösingesek, akkor mind a -két zászlóalj futást színlel. Ide nézzetek… a térképre… látjátok? A -C zászlóalj, ez a tied, Richter… beszalad a kocsiszínbe…</p> -<p>Az ujjával mutatta:</p> -<p>– Ide, ni. Érted?</p> -<p>– Értem.</p> -<p>– A D zászlóalj pedig, a Kolnayé, beszalad a Janó gunyhójába. -Most vigyázzatok, mert most következik a legfontosabb. És nézzétek -jól a térképet. A vörösingesek erre megkerülik jobbról-balról a -gőzfűrészt és a gőzfűrész <span class="pagenum"><a name="Page_127" -id="Page_127">-127-</a></span> mögött szembetalálják magukat a 1., -2. és 3. számú erőddel. Ezek rögtön bombázni kezdenek. Ugyane -pillanatban a két zászlóalj előrohan, az egyik a kocsiszínből, a -másik a tót gunyhójából és hátbatámadja az ellenséget. Az ellenség, -ha bátran harcoltok, itt kutyaszorítóba kerül és kénytelen megadni -magát. Ha pedig nem adja meg magát, beszorítjátok őket a gunyhóba -és rájuk zárjátok az ajtót. Mikor ez megtörtént, a C zászlóalj a -gunyhó mellett, a D zászlóalj pedig a farakásokat megkerülve a 6. -számú erőd mellett bukkan ki és az A és B segítségére siet. Az 1. -és 2. számú erődök legénysége pedig a 4. és 5. számú erődbe megy és -hevesebbé teszi a bombázást. Ekkor aztán az A, B, C és D zászlóalj -egy vonalba sorakozva támad és hajtja a Pál-utcai kapu felé az -ellenséget, s ezalatt az összes erődök a fejünk fölött bombázzák az -ellenséget, mely az egyesült erőnek képtelen lesz ellentállani. -Akkor pedig kiverjük őket a Pál-utcai kapun! Megértettétek?</p> -<p>Óriási lelkesedés tört ki erre a kérdésre. Kendőket lobogtattak -és kalapokat dobáltak a magasba. Nemecsek lecsavarta a nyakáról a -nagy piros horgolt kendőt és náthás hangon kiáltotta bele az -általános éljenzésbe:</p> -<p>– Éljed az eldök!</p> -<p>– Éljen! – volt rá a felelet.</p> -<p>De Boka újra intett:</p> -<p>– Csönd! Még egyet. Én a C és D zászlóalj közelében fogok -tartózkodni a hadsegédemmel. Amit ő általa üzenek, azt úgy kell -vennetek, mintha én parancsoltam volna. <span class= -"pagenum"><a name="Page_128" id="Page_128">-128-</a></span></p> -<p>Egy hang megkérdezte:</p> -<p>– Ki a hadsegéded?</p> -<p>– Nemecsek.</p> -<p>Egy páran összenéztek. A gitt-egylet tagjai egy kicsit lökdösték -is egymást, hogy ez ellen tiltakozni kellene. Ilyen hangok -hallatszottak:</p> -<p>– Szólj már, no!</p> -<p>– Te szólj!</p> -<p>– Miért én? Szólj te!</p> -<p>Boka csudálkozva nézett rájuk:</p> -<p>– Talán valami kifogástok van ellene?</p> -<p>Leszik volt az egyetlen, aki szólni mert:</p> -<p>– Igen.</p> -<p>– Úgy-e micsoda?</p> -<p>– A gitt-egylet közgyűlésén, a multkor… mikor… Boka elvesztette -a türelmét. Rákiáltott Leszikre:</p> -<p>– Elég. Hallgass. Nem vagyok kiváncsi az ostobaságaitokra. -Nemecsek lesz a hadsegédem és punktum. Aki egy szót szól ellene, az -haditörvényszék elé áll.</p> -<p>Kissé szigorú volt ez a kijelentés, de mindenki belátta, hogy -háborús időben csak így lehet boldogulni. Tehát belenyugodtak abba, -hogy Nemecsek legyen a hadsegéd. Egy kis csöndes sugdolózás támadt -a gitt-egylet vezéremberei között. Azt mondták, hogy ez sértés a -gitt-egyletre nézve. És szégyelték, hogy a háborúban ilyen fontos -szerep jut annak, akiről az ő közgyűlésük kimondta, hogy áruló, s -akinek a nevét ők kis betűvel írták be az egylet fekete könyvébe. -Pedig, ha tudták volna… <span class="pagenum"><a name="Page_129" -id="Page_129">-129-</a></span></p> -<p>Most névsort húzott elő a zsebéből Boka. Felolvasta róla, hogy -kicsoda melyik erődbe van rendelve. A zászlóaljparancsnokok -kiválogatták a maguk két-két emberét. Mindez roppant komolyan ment, -s a fiúk oly izgatottak voltak, hogy egyik se szólt egy szót se. -Mikor mindez megtörtént, Boka kiadta a parancsot:</p> -<p>– Mindenki helyezkedjék el. Hadgyakorlatot fogunk tartani.</p> -<p>Hirtelen szétszaladtak mind, mindenki a helyére.</p> -<p>– Mindenki várjon, amíg újabb parancsot nem kap! – kiáltotta -utánuk Boka.</p> -<p>Most magára maradt a grund kellő közepén Nemecsekkel, a -hadsegéddel. A hadsegéd, szegény, nagyokat köhögött.</p> -<p>– Ernő, – mondta neki szelíden Boka – csavard vissza a kendőt a -nyakadra. Nagyon meghűtötted magad.</p> -<p>Nemecsek hálásan nézett a barátjára és úgy engedelmeskedett -neki, mintha a bátyja lett volna. Visszacsavarta a nagy piros -horgolt kendőt a nyakára, úgy, hogy csak a füle látszott ki -belőle.</p> -<p>Mikor ez megtörtént, Boka így szólt:</p> -<p>– Most majd egy parancsot fogok veled küldeni a 2. számú -erődbe.</p> -<p>– Figyelj jól…</p> -<p>De Nemecsek ebben a pillanatban valami olyat csinált, amilyet -eddig még soha. Belevágott a följebbvalója szavába:</p> -<p>– Bocsáss meg, – mondta – de előbb szeretnék neked valamit -mondani! <span class="pagenum"><a name="Page_130" id= -"Page_130">-130-</a></span></p> -<p>Boka összeráncolta a szemöldökét:</p> -<p>– Mi az?</p> -<p>– Itt az előbb, a gitt-egylet tagjai…</p> -<p>– Ugyan kérlek, – kiáltott türelmetlenül az elnök, – te is -komolyan veszed ezeket az ostobaságokat?</p> -<p>– Igen, – felelt Nemecsek, – mert ők is komolyan veszik. És én -érzem, hogy ők buták és én nem bánom, ha ők akármit is gondolnak -felőlem, de azt nem szeretném, ha te… ha te… ha te is -megvetnél.</p> -<p>– Ugyan miért vetnélek meg?</p> -<p>A nagy vörös kendő rojtjai közül pityergőre álló hang -felelt:</p> -<p>– Mert ők kimondták rólam… hogy… hogy áruló vagyok…</p> -<p>– Áruló? Te?</p> -<p>– Igen. Én.</p> -<p>– No erre igazán kiváncsi vagyok.</p> -<p>És Nemecsek akadozva, fojtott hangon adta elő a minap -történteket. Hogy épp akkor kellett sietnie, mikor a gitt-egylet -tagjai titkos fogadalmat tettek. Hogy ezért rögtön kaptak ezen a -véletlenségen és kijelentették, hogy azért szalad, mert nem mer a -titkos egyletbe belépni. Hogy áruló és becstelen.</p> -<p>És hogy mindez alapjában véve azért történt, mert a hadnagyok, -főhadnagyok és kapitányok kezdik rossz néven venni, hogy az elnök -nem velük pajtáskodik, hanem minden államtitokba az egyszerű -közlegényt avatja be. És végül, hogy beírták a nevét a fekete -könyvbe, csupa kis betűvel. <span class="pagenum"><a name= -"Page_131" id="Page_131">-131-</a></span></p> -<div class="figcenter" style="width: 297px;"><a href= -"images/i016hq.png"><img src="images/i016.png" alt="«Áruló? – Te?»" -title="«Áruló? – Te?»" /></a> -<p class="caption">«Áruló? – Te?»</p> -</div> -<p>Mindezt türelemmel hallgatta végig Boka. Aztán hallgatott -megint. Fájt neki, hogy a fiúk közt ilyenek is vannak. Boka okos -fiú volt, de azért azt még nem tudta, hogy más emberek egészen -mások, mint mi s hogy nekünk ezt mindig egy-egy fájdalmas érzés -árán kell megtanulnunk. Aztán szeretettel nézett a kis szőkére.</p> -<p>– Jól van, Ernő, – mondta – csak te menj a <span class= -"pagenum"><a name="Page_132" id="Page_132">-132-</a></span> dolgod -után és ne törődj velük. Most nem akarok semmit se szólni háború -előtt. De ha egyszer túl leszünk a háborún, majd szétütök én -közöttük. Hát most lovagolj hamar az 1. és 2. számú erődhöz és vidd -a parancsot, hogy azonnal másszanak át a 4. és 5. számú erődbe a -fiúk. Látni akarom, hogy mennyi időre van szükségük ehhez az -átmászáshoz.</p> -<p>A közlegény haptákba vágta magát, mereven szalutált és ámbátor e -percben arra gondolt, hogy milyen szomorú az, mikor a háború miatt -az ő becsületének a kérdése halasztást szenved, – minden -keserűségét elfojtotta és katonásan szólt:</p> -<p>– Igenis, elnök úr.</p> -<p>Azzal galoppozni kezdett. Felporzott utána a föld és a hadsegéd -nemsokára eltűnt a farakások közt, melyeknek tetején az erődökből -buksi gyerekfejek kandikáltak ki, tágra nyitott szemmel. Az arcukon -látható volt az izgatottság, amely a katonákat is előveszi ütközet -előtt, mint ezt a bátor és emberismerő haditudósítók leírásaiból -tudjuk.</p> -<p>Boka pedig egyesegyedül maradt a grund kellő közepén. A nagy -darab bekerített sík földre elhatott a robogó kocsik lármája, de -azért Boka mégis úgy érezte, mintha nem volna egy nagy város -közepén, hanem valahol messze, idegen földön, valami nagy -mezőségen, ahol holnap egy csata fogja eldönteni nemzetek sorsát. A -fiúk egy kiáltást sem hallattak, mindenki nyugodtan állott a helyén -és várta a parancsot. Boka érezte, hogy most minden tőle függ. Tőle -függ ennek a kis társaságnak <span class="pagenum"><a name= -"Page_133" id="Page_133">-133-</a></span> a jóléte, a jövője. Tőle -függenek a vidám délutánok, a lapdázások, a különféle játékok és -mulatságok, melyeket itt űzni szoktak a pajtásai. És Boka most -büszke volt, hogy ilyen szép feladatra vállalkozott.</p> -<p>– Igenis, – mondta magában – meg foglak védeni benneteket!</p> -<p>Körülnézett a kedves grundon. Aztán elnézett a farakások felé, -melyek mögűl kíváncsian emelkedett ki a gőzfűrész karcsú vaskéménye -s vígan köpködte a hófehér gőzfelhőcskéket, épp oly vígan és épp -olyan gondtalanul, mintha a mai nap is csak olyan volna, mint a -többi, mintha nem is volna most kockán minden, de minden…</p> -<p>Igen, Boka úgy érezte most magát, mint egy nagy hadvezér a döntő -csata előtt. A nagy Napoleonra gondolt… És elkalandozott a jövőbe. -Hogy lesz? Mint lesz? Mi lesz belőle? Vajjon katona lesz-e s igazi, -egyenruhás hadsereget fog-e vezényelni valamikor, valahol messze, -igazi csatatéren, – nem egy kis darab földért, mint amilyen kis -darab föld ez a grund, hanem azért a nagy darab édes földért, amit -hazának neveznek? Vagy orvos lesz, aki a betegségekkel vív -mindennap nagy, komoly és bátor csatát?</p> -<p>Csöndesen szállt le a koratavaszi alkony, ahogy Boka így -tünődött. Nagyot sóhajtott és elindult a farakások felé, hogy -szemlét tartson az erődök legénységén.</p> -<p>A fiúk meglátták a farakások tetejéről, hogy a hadvezér -közeledik feléjük. Az erődökben mozgolódás támadt. A homokbombákat -sorba rakták s mindenki haptákba állt. <span class= -"pagenum"><a name="Page_134" id="Page_134">-134-</a></span></p> -<p>De a vezér egyszerre csak megállott a fele úton és hátranézett. -Mintha hallgatóznék. Aztán megfordult és gyors léptekkel sietett -vissza, a palánk kis ajtajához.</p> -<p>Az ajtón kopogtattak. Boka félrehúzta a reteszt és kinyitotta a -kis kaput. Meglepetésében hátratántorodott.</p> -<p>Geréb állott előtte.</p> -<p>– Te vagy az? – mondta zavartan.</p> -<p>Boka nem tudott hamarjában felelni. Geréb lassan bejött és -becsukta maga mögött az ajtót. Boka még mindig nem tudta, mit akar. -De Geréb most nem volt oly vídám és nyugodt, mint máskor. Sápadt -volt és szomorú; kezével idegesen igazgatta a gallérját és látszott -rajta, hogy mondani akar valamit, de nem tudja, hogyan kezdje. Boka -se szólt, ő se szólt, így hát néhány pillanatig némán állottak -egymással szemben és egyik se tudta, mit csináljon. Végre is Geréb -szólalt meg:</p> -<p>– Azért jöttem, hogy… hogy beszéljek veled.</p> -<p>Erre aztán Bokának is megjött a hangja. Egyszerű, komoly hangon -felelt:</p> -<p>– Nekem veled semmi beszédem nincs. A legokosabb, ha most kimégy -ezen a kapun, úgy, ahogy bejöttél.</p> -<p>A fiú azonban nem fogadta meg ezt a tanácsot.</p> -<p>– Nézd, Boka, – mondta – én már tudom, hogy te mindenre -rájöttél. Tudom, hogy ti itt valamennyien tudjátok, hogy én a -vörösingesekhez pártoltam. Én most nem mint kém jöttem ide, hanem -mint jóbarát.</p> -<p>Csöndesen szólt Boka:</p> -<p>– Te ide mint jóbarát nem jöhettél.</p> -<p>Geréb lehorgasztotta a fejét. Arra el volt készülve, -<span class="pagenum"><a name="Page_135" id= -"Page_135">-135-</a></span> hogy gorombáskodni fognak vele, hogy ki -fogják kergetni, de azt nem várta, hogy ilyen csöndes szomorúsággal -fognak vele beszélni. Ez nagyon bántotta. Jobban, mintha megütötték -volna. Most már ő is halkan és szomorúan beszélt:</p> -<p>– Én azért jöttem, hogy jóvá tegyem a hibámat.</p> -<p>– Azt nem lehet, – mondta Boka.</p> -<p>– De én megbántam… nagyon megbántam… és visszahoztam tőlük a -zászlótokat, amit Áts Feri vitt el innen és amit a kis Nemecsek -visszalopott… és amit aztán a Pásztorok kicsavartak a kis Nemecsek -kezéből…</p> -<p>Ezt mondván, a kabátja alól előhúzta a kis piros-zöld zászlót. -Bokának felragyogott a szeme. A kis zászló meg volt gyűrve, meg -volt tépdesve, látszott rajta, hogy már harcok folytak érette. De -éppen ez volt a szép a kis zászlóban. Rongyos volt, mint egy igazi -zászló, amely csaták hevében rongyolódott el.</p> -<p>– A zászlót – mondta Boka – majd visszavesszük a vörösingesektől -mi magunk. És ha nem tudjuk visszavenni, akkor már úgyis hiába -minden… Akkor már úgyis elmegyünk innen, szétszóródunk… nem leszünk -többé együtt… De így nem kell a zászló. És te sem kellesz.</p> -<p>Azzal úgy tett, mintha indulni akarna. Mintha a faképnél akarná -hagyni Gerébet. De ez megfogta a kabátja szélét.</p> -<p>– János, – mondta elfulladó hangon – én belátom, hogy nagyot -vétettem ellenetek. Én jóvá akarom tenni a hibámat. Bocsássatok meg -nekem. <span class="pagenum"><a name="Page_136" id= -"Page_136">-136-</a></span></p> -<p>– Ó, – felelt Boka, – én már megbocsátottam neked.</p> -<p>– És visszavesztek?</p> -<p>– Azt már nem.</p> -<p>– Semmi módon?</p> -<p>– Semmi módon.</p> -<p>Geréb elővette a zsebkendőjét és a szeméhez emelte. Boka -szomorúan mondta neki:</p> -<p>– Ne sírj, Geréb, nem akarom, hogy itt előttem sírj. Menj szépen -haza és hagyj minket békében. Most persze ide jöttél, mert a -vörösingeseknél is elfogyott a becsületed.</p> -<p>Geréb zsebretette a zsebkendőjét és férfiasnak akart -látszani.</p> -<p>– Hát jó, – szólt – elmegyek. Ti engem már nem láttok többet. De -szavamat adom neked, hogy nem azért jöttem vissza ide, mert a -vörösingesek meggyűlöltek. Más oka volt ennek.</p> -<p>– Ugyan micsoda?</p> -<p>– Azt nem mondom meg. Talán még megtudod. De jaj nekem, ha ezt -te megtudod…</p> -<p>Nagyot nézett erre az elnök:</p> -<p>– Ezt nem értem.</p> -<p>– Most nem magyarázom meg, – dadogta Geréb és a kiskapu felé -indult. Ott megállott és visszafordult még egyszer. Ezt mondta:</p> -<p>– Hiába kérnélek mégegyszer, hogy vegyetek vissza?</p> -<p>– Hiába.</p> -<p>– Akkor hát… nem is kérlek.</p> -<p>Kirohant és becsapta a kis ajtót. Boka egy pillanatig -<span class="pagenum"><a name="Page_137" id= -"Page_137">-137-</a></span> habozott. Életében először volt -kegyetlen valakivel szemben. És már meg is mozdult, hogy utána -menjen, hogy utána kiáltson: «Gyere vissza, de aztán jól viseld -magad!», – mikor hirtelen eszébe jutott egy jelenet. Az a nevetés, -amellyel Geréb a minap elszaladt előle a Pál-utcában. Amikor -kinevette őket. Mikor ott állottak Nemecsekkel a gyalogjáró szélén, -szomorúan, lehorgasztott fővel, a fülükben azzal a gúnyos, kaján -nevetéssel, amellyel Geréb elugrott előlük. <span class= -"pagenum"><a name="Page_138" id="Page_138">-138-</a></span></p> -<div class="figcenter" style="width: 292px;"><a href= -"images/i017hq.png"><img src="images/i017.png" alt= -"«János, én belátom, hogy nagyot vétettem.»" title= -"«János, én belátom, hogy nagyot vétettem.»" /></a> -<p class="caption">«János, én belátom, hogy nagyot vétettem.»</p> -</div> -<p>– Nem, – szólt önmagának – nem hívom vissza. Ez rossz fiú.</p> -<p>Azzal megfordult, hogy a farakások felé menjen, de -meglepetésében meg kellett állnia. Ott álltak a farakások tetején -az összes fiúk, mind, valamennyien és nézték ezt a jelenetet. Még -azok is ott álltak, akik nem voltak az erődökbe rendelve. Az egész -kis hadsereg némán sorakozott fenn a szabályos fakockákon, egyik se -szólt egy szót sem, mindenik visszafojtott lélekzettel várta, hogy -mi fog történni Boka és Geréb között. És mikor Geréb kiment s Boka -a farakások felé indult, az elfojtott izgatottság kitört és az -egész hadsereg hirtelen, egyszerre, mint egy ember kezdett el -éljenezni.</p> -<p>– Éljen! – hangzott a sok friss gyerekhang a farakások felől és -sapkák repültek a levegőbe.</p> -<p>– Éljen az elnök!</p> -<p>S egy rettenetes fütty hasította végig a levegőt, akkora fütty, -amekkorát talán még a gőzmozdony se tud produkálni, ha még úgy -összeszedi is magát. Harsány, diadalmas fütty volt. Persze, hogy -Csónakos füttyentett. És boldogan nézett szét és vigyorogva -mondta:</p> -<p>– Na, soha életemben még nem fütyültem ilyen jóízűet!</p> -<p>Boka pedig megállott a grund közepén és meghatva, boldogan -szalutált a hadserege felé. Most megint a nagy Napoleonra gondolt. -Azt szerette ilyen nagyon az ő öreg gárdája…</p> -<p>Mindenki látta a jelenetet és most már mindenki tisztában volt -Gerébbel. Nem hallatszott odáig, hogy <span class= -"pagenum"><a name="Page_139" id="Page_139">-139-</a></span> a két -fiú mit beszélt a kapuban, de látták a mozdulatokat és ezekből -megértettek mindent. Látták Boka elutasító mozdulatát. Látták, hogy -nem adott neki kezet. Látták, amikor Geréb sírva fakadt s azt is, -ahogy elment. Akkor, mikor a kapuban visszafordult s visszaszólt -Bokának, mindnyájan megszeppentek egy kissé. Ezt suttogta -Leszik:</p> -<p>– Jaj… hátha most megbocsát neki.</p> -<p>De amikor Geréb mégis elment s látták, hogy Boka tagadólag rázza -a fejét, egyszeribe kitört belőlük a lelkesedés. És felharsant az -«éljen!», mikor az elnök feléjük fordult. Tetszett nekik, hogy az -elnökük nem gyerek, hanem komoly férfi. Szerették volna megölelni -és megcsókolni. De háborús volt az idő, nem lehetett egyebet tenni, -mint kiáltani. Azt aztán meg is tették, teli tüdőből, ahogy csak -bírta a torkuk.</p> -<p>– Kemény legény vagy, papuskám! – mondta Csónakos büszkén. De -meg is ijedt és kijavította hirtelen:</p> -<p>– Nem «papuskám»… bocsánat… elnök úr.</p> -<p>S ezzel megkezdődött a gyakorlat. Harsány vezényszavak -hangzottak, csapatok száguldoztak a farakások közt, erődöket -rohantak meg s repültek a homokbombák jobbra-balra. Minden pompásan -ment. A kiosztott szerepet mindenki jól tudta. S ez nagyra növelte -a lelkesedést.</p> -<p>– Győzni fogunk! – hallatszott mindenünnen.</p> -<p>– Ki fogjuk őket verni!</p> -<p>– Össze fogjuk kötözni a foglyokat!</p> -<p>– Magát Áts Ferit fogjuk elfogni! <span class="pagenum"><a name= -"Page_140" id="Page_140">-140-</a></span></p> -<p>Csak Boka maradt komoly.</p> -<p>– Ne szálljon a fejetekbe a dicsőség, – mondta nekik. – Majd -háború után legyetek jókedvűek. Most pedig aki akar, haza mehet. -Még egyszer mondom: aki holnap idején nem lesz itt, az -szószegő!</p> -<p>Ezzel vége volt a gyakorlatnak. De nem volt kedve senkinek sem -haza menni. Csoportokra oszlottak és a Geréb-ügyet beszélték -meg.</p> -<p>Barabás rikácsoló hangon kiabált:</p> -<p>– Gitt-egylet! Gitt-egylet!</p> -<p>– Mit akarsz? – kérdezték a fiúk.</p> -<p>– Közgyűlés!</p> -<p>Kolnaynak eszébe jutott a közgyűlés, melyet az imént megigért s -melynek színe előtt neki tisztázni kellett magát ama vád alól, hogy -az egyleti gittet ki hagyta száradni. Szomorúan nyugodott bele.</p> -<p>– Hát jó, – mondta – közgyűlés. Kérem a tisztelt tagokat, -vonuljunk félre.</p> -<p>És a tisztelt tagok, élükön a kárörvendő Barabással, kivonultak -a farakások közűl, előre, a palánk mellé, hogy ott tartsák meg a -közgyűlést.</p> -<p>– Halljuk, halljuk! – kiabált Barabás. Kolnay pedig hivatalos -hangon szólt:</p> -<p>– Megnyitom az ülést. Barabás úr jelentkezett szólásra.</p> -<p>– Khm, khm! – köszörülte a torkát vésztjóslóan Barabás. – -Tisztelt közgyűlés! Az elnök úrnak szerencséje volt, mert a -hadgyakorlat miatt már majdnem elmaradt ez a gyűlés, mely az -elnököt le fogja csapni. <span class="pagenum"><a name="Page_141" -id="Page_141">-141-</a></span></p> -<p>– Ohó! Ohó! – kiáltott az ellenpárt.</p> -<p>– Nekem hiába ohóznak, – ordított a szónok, – mert én tudom, -hogy mit beszélek! Az elnök úr a gyakorlattal elhalasztotta a -dolgot egy kicsit, de most már nem halaszthatja tovább. Mert -most…</p> -<p>Hirtelen abbahagyta. A palánk kis kapuján erős zörgetés -hallatszott s mostanában nagyon ijedeztek a fiúk minden zörgésre. -Nem lehetett tudni, nem az ellenség jön-e.</p> -<p>– Ki volt az? – kérdezte a szónok. És mindnyájan figyeltek.</p> -<p>Most újra hallatszott az erős, türelmetlen zörgetés.</p> -<p>– Az ajtón zörögnek, – mondta reszkető hangon Kolnay s azzal -kinézett a palánk deszkái közt levő hasadékon. Aztán csudálkozó -arccal fordult a fiúk felé:</p> -<p>– Egy úr van itt.</p> -<p>– Egy úr?</p> -<p>– Igen. Egy szakállas úr.</p> -<p>– Hát nyisd ki neki.</p> -<p>Kinyitotta a kaput. Valóban, egy jól öltözött úr lépett be, nagy -fekete, galléros felöltőben. Fekete körszakálla volt és szemüveget -viselt. Megállott a küszöbön és bekiáltott:</p> -<p>– Ti vagytok a Pál-utcai fiúk?</p> -<p>– Igen, – felelt az egész gitt-egylet egyszerre.</p> -<p>Erre bejött a köpönyeges ember és egyszerre szelidebben nézett -rájuk.</p> -<p>– Én a Gerébnek az apja vagyok, – mondta, miközben becsukta maga -mögött a kis kaput. <span class="pagenum"><a name="Page_142" id= -"Page_142">-142-</a></span></p> -<p>Erre csönd lett. Ez már komoly dolog volt, ha Gerébnek az apja -jött ide. Leszik oldalba lökte Richtert:</p> -<p>– Szaladj, hívd ide Bokát.</p> -<p>Richter elrohant a gőzfűrész felé, ahol Boka éppen a Geréb -viselt dolgait beszélte el a fiúknak. A körszakállas úr pedig a -gitt-egylethez fordult:</p> -<p>– Hát miért dobtátok ki innen a fiamat?</p> -<p>Kolnay állott elő:</p> -<p>– Mert elárult minket a vörösingeseknek.</p> -<p>– Kik azok a vörösingesek?</p> -<p>– Az egy másik csapat fiú, akik a füvészkertbe járnak… de most -el akarják tőlünk venni ezt a helyet, mert nekik nincs -lapdaterületük. Ezek a mi ellenségeink.</p> -<p>A szakállas ember összeráncolta a homlokát:</p> -<p>– A fiam most az imént sírva jött haza. Sokáig faggattam, hogy -mi baja, de nem akarta kivallani. Végre aztán, mikor -ráparancsoltam, annyit bevallott, hogy árulással gyanusítják. Hát -erre azt mondtam neki: «Én most veszem a kalapomat és elmegyek -azokhoz a fiúkhoz. Beszélni fogok velük és meg fogom tőlük -kérdezni, hogy mi igaz ebből. Ha nem igaz, akkor én követelni fogom -tőlük, hogy bocsánatot kérjenek tőled. Ha azonban igaz, akkor nagy -baj lesz belőle, mert a te apád világéletében becsületes ember volt -és nem fogja tűrni, hogy az ő fia a pajtásainak az árulója legyen.» -Ezt mondtam neki. Hát most itt vagyok és felszólítalak benneteket, -mondjátok meg becsülettel, igaz lelketekre, áruló volt-e köztetek -az én fiam, vagy nem. Nos?</p> -<p>Néma csönd lett erre. <span class="pagenum"><a name="Page_143" -id="Page_143">-143-</a></span></p> -<p>– Nos? – ismételte Geréb apja. – Ne féljetek tőlem. Mondjátok -meg az igazat. Nekem tudnom kell, hogy igaztalanul bántottátok-e a -fiamat, vagy hogy büntetést érdemel-e?</p> -<div class="figcenter" style="width: 353px;"><a href= -"images/i018hq.png"><img src="images/i018.png" alt= -"«Hát miért dobtátok ki innen a fiamat?»" title= -"«Hát miért dobtátok ki innen a fiamat?»" /></a> -<p class="caption">«Hát miért dobtátok ki innen a fiamat?»</p> -</div> -<p>Nem felelt senki. Nem akarta senki sem elkeseríteni ezt a jónak -látszó köpönyeges embert, aki ilyen nagyon féltékeny a kis -gimnazista fia jellemére. Ez pedig Kolnayhoz fordult:</p> -<p>– Te mondtad, hogy elárult benneteket. Most neked kell -bizonyítanod! Mikor árult el? Hogy árult el? <span class= -"pagenum"><a name="Page_144" id="Page_144">-144-</a></span></p> -<p>Kolnay hebegett:</p> -<p>– Én… én… én csak hallottam…</p> -<p>– Az semmi. Ki az, aki biztosat tud felőle? Ki látta? Ki -tudja?</p> -<p>Ebben a pillanatban feltűnt az erődök alatt Boka meg Nemecsek, -Richter hozta őket. Kolnay föllélekzett.</p> -<p>– Kérem, – mondta – ott jön… az a kis szőke… az a Nemecsek… az -látta. Az tudja.</p> -<p>Megvárták, amíg a három fiú a közelükbe érkezett. De Nemecsek -egyenest a kapu felé ment. Kolnay odakiáltott:</p> -<p>– Boka! Gyertek csak ide!</p> -<p>– Most nem lehet, – felelt Boka – tessék egy kicsit várni. A -Nemecsek nagyon rosszul van, köhögési rohamot kapott… most haza -kell kísérnem…</p> -<p>A köpönyeges ember, mikor meghallotta a Nemecsek nevét, -rákiáltott:</p> -<p>– Te vagy az a Nemecsek?</p> -<p>– Igen, – mondta halkan a kis szőke és odament a fekete -emberhez. Ez szigorúan mondta neki:</p> -<p>– Én a Geréb apja vagyok és azért jöttem ide, hogy megtudjam, -áruló-e a fiam, vagy nem. A pajtásaid azt mondják, hogy te láttad, -te tudod. Hát felelj igaz lelkedre: igaz ez, vagy nem?</p> -<p>Nemecseknek égett a láztól az arca. Most már komolyan beteg -volt. Lüktetett a halántéka, forró volt a keze. És olyan különös -volt körülötte az egész világ… Ez a szakállas, szemüveges bácsi, -aki olyan szigorúan szólt rá, mint ahogy Rácz tanár úr szokott -beszélni a <span class="pagenum"><a name="Page_145" id= -"Page_145">-145-</a></span> rossz tanulókkal… ez a sok bámuló fiú… -a háború… ez a sok izgalom, minden… és ez a szigorú kérdés, amely -mögött ott volt az is, hogy ha valóban áruló a Geréb-fiú, akkor -nagy baja lesz…</p> -<div class="figcenter" style="width: 285px;"><a href= -"images/i019hq.png"><img src="images/i019.png" alt= -"«Kinek köszönsz?»" title="«Kinek köszönsz?»" /></a> -<p class="caption">«Kinek köszönsz?»</p> -</div> -<p>– Felelj! – sürgette a fekete ember. – Most beszéljetek! Felelj! -Áruló volt? <span class="pagenum"><a name="Page_146" id= -"Page_146">-146-</a></span></p> -<p>És a kis szőke bátran felelt, a láztól piros arccal, a láztól -ragyogó szemmel, csöndesen, mintha ő lett volna a bűnös, aki most -bevall valamit:</p> -<p>– Nem, kérem. Nem áruló.</p> -<p>Az apa büszkén fordúlt a többiek felé:</p> -<p>– Hát akkor hazudtatok?</p> -<p>A gitt-egylet elképedve állott ott. Egy pisszenés se -hallatszott.</p> -<p>– Haha! – mondta gúnyosan a feketeszakállú ember. – Hát -hazudtatok! Mindjárt tudtam én, hogy az én fiam becsületes -gyerek!</p> -<p>Nemecsek alig állott a lábán. Szerényen kérdezte:</p> -<p>– Elmehetek?</p> -<p>A szakállas ránevetett:</p> -<p>– Elmehetsz, te kis mindentudó!</p> -<p>És Nemecsek kitámolygott az utcára Bokával. Most már összefolyt -a szeme előtt minden. Most már nem látott semmit. Zűrzavarban -táncolt előtte a fekete ember, az utca, a sok farakás, furcsa -szavak zúgtak a fülében. «Fiúk, az erődökre!» – süvítette egy hang. -Majd egy másik hang ezt mondta: «Áruló a fiam?» És a fekete ember -gúnyosan nevetett és nevetés közben akkorára nőtt a szája, mint az -iskola kapuja… és ezen a kapun Rácz tanár úr jött ki…</p> -<p>Nemecsek levette a kalapját.</p> -<p>– Kinek köszönsz? – kérdezte tőle Boka. – Hiszen egy lélek se -jár az egész utcában.</p> -<p>– Rácz tanár úrnak köszönök, – mondta halkan a kis szőke. -<span class="pagenum"><a name="Page_147" id= -"Page_147">-147-</a></span></p> -<p>És Boka sírni kezdett. Sietve vitte, húzta a sötétedő utcán haza -a kis barátját.</p> -<p>Benn a grundon előállt Kolnay és ezt mondta a fekete -embernek:</p> -<p>– Kérem, ez a Nemecsek egy hazug fráter. Mi árulónak mondtuk ki -és kitagadtuk az egyletből.</p> -<p>Az apa boldog volt és ráhagyta:</p> -<p>– Meg is látszik rajta. Sunyi pofa. Rossz a lelkiismerete.</p> -<p>És boldogan ment haza, megbocsátani a fiának. Az Üllői-út sarkán -még látta, amint Boka Nemecsekkel átbotorkált a klinika előtt a -kocsiúton a túlsó oldalra. De akkor már Nemecsek is sírt, nagyon -szomorúan, nagyon keservesen, az ő közlegényszívének minden -mélységes fájdalmával és ebben a lázas sírásban egyre csak ezt -motyogta:</p> -<p>– Kis betűvel írták a nevemet… kis betűvel írták az én szegény, -tisztességes kis nevemet… <span class="pagenum"><a name="Page_148" -id="Page_148">-148-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h2>VII.</h2> -</div> -<p>Másnap délelőtt a latin órán olyan nagy volt az izgalom az egész -osztályban, hogy Rácz tanár úr észre is vette.</p> -<p>A fiúk mozgolódtak a padokban, elbámultak, nem nagyon figyeltek -arra, aki éppen felelt s nemcsak a Pál-utcaiak voltak ilyen -rendkívüli állapotban, hanem a többiek is, mondhatnám: az egész -iskola. A nagy hadikészülődéseknek hamar hírük ment a nagy -épületben s még a felső osztályokba járó fiúk, az úgynevezett -hetedisták és nyolcadisták is nagyon érdeklődtek a dolog iránt. A -vörösingesek a józsefvárosi reáliskolába jártak s így a gimnázium a -Pál-utcaiaknak kívánta a győzelmet. Sőt némelyek egyenesen az -iskola becsületét kötötték ehhez a győzelemhez.</p> -<p>– Mi van ma veletek? – kérdezte türelmetlenül Rácz tanár úr. – -Mozgolódtok, szórakozottak vagytok, valami máson jár az -eszetek!</p> -<p>De nem nagyon firtatta tovább, hogy mi van a fiúkkal. -Megelégedett azzal, hogy az osztálynak ma nyugtalan napja van. -Zsörtölődő hangon mondta:</p> -<p>– Persze, itt a tavasz, a golyózás, lapdázás… most nem esik jól -az iskola! Majd adok én nektek! <span class="pagenum"><a name= -"Page_149" id="Page_149">-149-</a></span></p> -<p>De ezt csak mondta. Rácz tanár úr szigorú képű, de szelídlelkű -ember volt.</p> -<p>– Leülhetsz! – szólt annak, aki felelt és keresgélni kezdett a -noteszében.</p> -<p>Ilyenkor mindig halálos csönd volt az osztályban. Mindenki -visszafojtotta a lélekzetét, még az is, aki jól el volt készülve és -mereven nézte a tanár ujjait, amelyek lassan forgatták a kis -noteszben a lapokat. A fiúk már azt is tudták, melyiküknek a neve a -notesz melyik lapján van. Mikor a notesz végén lapozott a tanár, az -A és B betűsök lélekzettek fel. Mikor aztán a névsor végéről -hirtelen visszafordított az elejére, akkor meg az R, S, T -betűsöknek kerekedett jókedvük.</p> -<p>Böngészett a névsorban és aztán halkan ezt mondta:</p> -<p>– Nemecsek.</p> -<p>– Nincs itt! – harsogta az osztály. És egy hang – egy jól ismert -Pál-utcai hang – hozzátette:</p> -<p>– Beteg.</p> -<p>– Mi baja?</p> -<p>– Meghűlt.</p> -<p>Rácz tanár úr végignézett az osztályon és csak ennyit -mondott:</p> -<p>– Mert nem vigyáztok magatokra.</p> -<p>De a Pál-utcaiak összenéztek. Ők jól tudták, hogy hogyan és -miért nem vigyázott magára Nemecsek. Szétszóródva ültek az -osztályban, ki az első padban, ki a harmadikban, sőt Csónakos, mi -tagadás, az utolsóban, de most összenéztek egymásra. Minden arcról -le lehetett olvasni, hogy ez a Nemecsek valami szép dologban hűlt -<span class="pagenum"><a name="Page_150" id= -"Page_150">-150-</a></span> meg. Egyszerűen szólván: a hazáért hűlt -meg szegény Nemecsek, megfürdött vagy háromszor, egyszer -véletlenül, egyszer becsületből, egyszer meg kényszerűségből. És a -világért nem árúlta volna el senki ezt a nagy titkot, pedig most -már mindenki tudta, még a gitt-egylet is. Sőt a gitt-egylet -kebelében mozgalom is indúlt meg az iránt, hogy Nemecsek nevét -kitörüljék a fekete könyvből, csak egyelőre még nem tudtak -megegyezni arra nézve, hogy előbb javítsák-e ki a kis kezdőbetűket -nagy kezdőbetűkre s csak azután törüljék-e ki, avagy hogy -kitörüljék minden teketória nélkül. Minthogy Kolnay, aki még mindig -elnök volt, azt mondta, hogy teketória nélkül kell kitörülni, -természetes, hogy Barabás pártot alakított, mely azt vitatta, hogy -előbb vissza kell adni a nevének a becsületet.</p> -<p>De ez most mellékes kérdés volt. Az érdeklődést a háború kötötte -le, melyet ma délután kellett megvívni. A latin óra után tömegesen -jöttek idegen osztálybeliek Bokához s ajánlkoztak, hogy eljönnek -segíteni. Boka mindenkinek ezt felelte:</p> -<p>– Nagyon sajnáljuk, de nem fogadhatjuk el. Mi magunk fogjuk -megvédelmezni az országunkat. Ha a vörösingesek talán erősebbek is, -mint mi, majd győzzük mi ügyességgel. Lesz, ahogy lesz, de mi már -csak magunk akarunk harcolni.</p> -<p>Oly nagy volt az érdeklődés, hogy nemcsak a más osztályok -növendékei jelentkeztek, hanem egy órakor, mikor hazafelé rohantak -valamennyien ebédelni, a törökmézet áruló ember, aki még mindig ott -volt a <span class="pagenum"><a name="Page_151" id= -"Page_151">-151-</a></span> szomszéd kapualjában, szintén -felajánlotta szolgálatait Bokának.</p> -<p>– Ifiúr, – mondta – ha én odamegyek, egymagam kidobom -valamennyit!</p> -<p>Boka mosolygott:</p> -<p>– Csak bízza ránk, öregem!</p> -<p>És sietett hazafelé ő is. Az iskola kapujában az osztálytársak -körülvették a Pál-utcaiakat és mindenféle hasznos tanácsokkal -látták el őket. Még olyanok is akadtak, akik megtanítottak egy-egy -Pál-utcait arra, hogy hogyan kell gáncsot vetni. Mások kémeknek -ajánlkoztak. Ismét mások arra kérték őket, hogy legyen szabad -végignézniük a küzdelmet. De erre sem kapott engedelmet senki. Boka -szigorú rendelete az volt, hogy a harc megkezdésekor a kaput be -kell csukni s csak akkor kell a kapuőröknek megint kinyitni a -kaput, mikor már kifelé szorítják az ellenséget.</p> -<p>De mindez csak néhány percig tartott. A fiúk elszéledtek, mert -pontban két órakor már a grundon kellett lenniük. És egynegyed -kettőkor már néptelen volt a gimnázium tájéka, a törökmézes is -csomagolt és csak az iskolaszolga pipált csöndesen a kapu előtt, -miközben néhányszor gúnyosan szólt rá a törökmézes emberre:</p> -<p>– Na, a maga élete se lesz hosszú itt a szomszédban. Eltiltjuk -innen azzal a sok szeméttel!</p> -<p>Amire a törökmézes nem is felelt, csak a vállát vonta. Ő nagy úr -volt, neki piros fez volt a fején, ő holmi iskolaszolgával szóba se -állott. Különösen ilyenkor, mikor érezte, hogy annak a holmi -iskolaszolgának van igaza. <span class="pagenum"><a name="Page_152" -id="Page_152">-152-</a></span></p> -<p>És pont két órakor, mikor Boka, fején a Pál-utcaiak színeit -viselő piros-zöld sapkával, megjelent a grund kapujában, katonás -sorban állott a telek közepén az egész hadsereg. Ott volt mind egy -szálig az egész társaság, csak egyetlenegy tagja hiányzott: -Nemecsek, aki betegen feküdt otthon. Így történt, hogy a -Pál-utcaiak hadserege a csata napján, éppen a csata napján -közlegény nélkül maradt. Aki ott volt, mind hadnagy, főhadnagy, -kapitány volt.</p> -<p>Maga a közlegény: maga a tulajdonképpeni hadsereg otthon feküdt -a Soroksári-utca egyik kertes kis házában, annak is egy csöpp kis -ágyában, betegen.</p> -<p>Boka rögtön munkához kezdett. Katonás hangon kiáltotta:</p> -<p>– Vigyázz!</p> -<p>Mind haptákba állottak. Boka harsányan szólt:</p> -<p>– Ezennel tudatom veletek, hogy leteszem az elnöki rangot, mert -ez csak békés időben jó. Most hadiállapot van, tehát fölveszem a -tábornoki címet.</p> -<p>Mind nagyon meg voltak hatva ebben a pillanatban. És valóban, -fölemelő, szinte történelmi pillanat volt az, mikor a háború -napján, a legnagyobb veszedelem idején, Boka fölvette a tábornoki -címet.</p> -<p>Majd hozzátette:</p> -<p>– És most utóljára elmondom a haditervet, hogy aztán semmi -félreértés ne legyen.</p> -<p>El is mondta s ámbátor már mindenki könyv nélkül tudta a -hadiparancs minden szavát, feszülten figyeltek.</p> -<p>És mikor vége volt, csak ennyit vezényelt a tábornok: -<span class="pagenum"><a name="Page_153" id= -"Page_153">-153-</a></span></p> -<p>– Mindenki a helyére!</p> -<p>Hirtelen eloszlott a sor, csak Csele, az elegáns Csele maradt -Boka mellett, aki a beteg Nemecsek helyett a hadsegédi tisztet -teljesítette. Az oldalán sárgaréz-trombita függött, amit közös -költségen vettek egy forint negyven krajcárért, mely összegben -benne van a gitt-egyletnek egész, huszonhat krajcárra rúgó vagyona -is, amelyet a hadvezér hadicélokra egyszerűen lefoglalt.</p> -<div class="figcenter" style="width: 339px;"><a href= -"images/i020hq.png"><img src="images/i020.png" alt= -"«Ezennel tudatom veletek…»" title= -"«Ezennel tudatom veletek…»" /></a> -<p class="caption">«Ezennel tudatom veletek…»</p> -</div> -<p>Szép kis postástrombita volt s ha belefújtak, épp úgy hangzott, -mint a katonák trombitája. Mindössze csak három jelzés volt a -trombitával. Az egyik azt jelentette, <span class= -"pagenum"><a name="Page_154" id="Page_154">-154-</a></span> hogy -jön az ellenség, a másik rohamot jelentett s a harmadiknak az volt -a jelentősége, hogy mindenki siessen a tábornokhoz. Ezeket a -jelzéseket még a tegnapi gyakorlaton megtanulták a fiúk.</p> -<p>Az őrszem, aki kötelességéhez híven fölmászott a palánk tetejére -és a jobb lábát kilógatta a Pál-utcára, bekiáltott:</p> -<p>– Tábornok úr!</p> -<p>– No, mi az?</p> -<p>– Jelentem alássan, egy cseléd akar bejönni a grundra egy -levéllel.</p> -<p>– Kit keres?</p> -<p>– Azt mondja, hogy a tábornok urat keresi.</p> -<p>Boka odament a palánkhoz:</p> -<p>– Nézd meg jól, hogy nem valami vörösinges-e, aki női ruhába -öltözött, hogy kémkedni jőjjön ide.</p> -<p>Az őrszem kihajolt az utcára, úgy, hogy majdnem kipottyant. -Aztán jelentette:</p> -<p>– Tábornok úr, jelentem alássan, jól megnéztem. Igazi hölgy.</p> -<p>– Nohát, ha igazi hölgy, akkor bejöhet.</p> -<p>És ment ajtót nyitni neki. Az igazi hölgy bejött és szétnézett a -grundon. Valóban igazi hölgy volt. Kendő nélkül, csak úgy papucsban -szaladt ide, úgy, ahogy épp a konyhát felmosta.</p> -<p>– A Geréb úréktól hozom ezt a levelet, – mondta. – Az ifiúr azt -mondta, hogy nagyon sürgős és hogy válasz van rá…</p> -<p>Boka felbontotta a levelet, mely «Nagyreményű Boka <span class= -"pagenum"><a name="Page_155" id="Page_155">-155-</a></span> elnök -úrnak» volt címezve és tulajdonképpen nem is levél volt, hanem -valóságos paksaméta. Volt abban mindenféle papiros: irkapapír, -levélpapír, a nővére levélpapirosának egy darabja, árkuspapír, -mindenféle, végesvégig teleírva nagy ákombákom betűkkel s pontosan -megszámozva minden oldal. Elolvasta. A levélben ez volt:</p> -<div class="blockquot2"> -<p>«<i>Kedves Boka!</i></p> -<p>Én ugyan tudom, hogy még levélben sem szívesen állasz velem -szóba, de ezt az utolsó dolgot még megpróbálom, mielőtt végleg -szakítanék veletek. Most már nemcsak azt látom be, hogy én -hibáztam, hanem azt is belátom, hogy ti ezt nem érdemeltétek tőlem, -mert olyan gyönyörűen viseltétek magatokat az apámmal szemben, -különösen Nemecsek, aki letagadta, hogy én elárúltalak benneteket. -Az apám olyan büszke volt, amiért nem bizonyúlt rám az árulás, hogy -még aznap megvette nekem a «Lángbaborúlt szigettenger»-t Verne -Gyulától, amit már régen kértem, csakhogy kiengeszteljen. Én a -könyvet rögtön elvittem ajándékba Nemecseknek, pedig még nem is -olvastam, pedig nagyon szerettem volna olvasni, pedig az apám -másnap kérdezte: «Hol a könyv, te csirkefogó?» és pedig én erre nem -is tudtam semmit felelni, mire az apám azt mondta: «Haszontalan, -már el is adtad az antikvárnak, megállj, soha többé nem kapsz tőlem -semmit!» – és már meg is kezdte, mert nem kaptam ebédet, de nem -bánom, ha a szegény Nemecsek ártatlanúl szenvedett énmiattam, most -én is szívesen szenvedek ártatlanúl egy kicsit őmiatta. De ezt csak -mellékesen írom neked, mert nem ez a fődolog, amit mondani akarok. -Tegnap az iskolában, ahol nem is beszéltetek velem, azon -gondolkoztam, <span class="pagenum"><a name="Page_156" id= -"Page_156">-156-</a></span> hogy hogyan tehetném jóvá a hibámat. És -végre ki is találtam a módját. Gondoltam: épp úgy fogom jóvá tenni, -ahogy elkövettem. Ezért aztán mindjárt ebéd után, mikor tőletek -szomorúan elmentem, mert te nem akartál visszavenni, egyenesen -kimentem a füvészkertbe, hogy nektek valamit megtudjak. Utánoztam a -Nemecseket, mert fölmásztam a szigeten ugyanarra a fára, amelyiken -ő gubbaszkodott egyszer egész délután, persze még akkor, mikor -senki se volt a szigeten a vörösingesek közűl. Végre úgy négy -órakor megjöttek és engem nagyon szidtak, amit igen jól hallottam a -fáról, de most már nem bántam, mert magam is a Pál-utcainak éreztem -megint magamat, akárhogy dobtatok is ki, mert a szívemet nem -dobhattátok ki, mert azzal tiveletek érzek és nem bánom, ha ki is -röhögsz, de majdnem sírtam örömömben, mikor Áts Feri azt mondta, -hogy: «ez a Geréb azért közéjük tartozik, ez nem igazi áruló, mert -úgy látszik, hogy eddig is a Pál-utcaiak küldték ide közénk -kémkedni». És nagy gyűlést tartottak és én minden szóra figyeltem. -Azt mondták, hogy miután Nemecsek mindent kikémlelt, most már nem -jöhetnek ma harcolni, mert ti el vagytok készülve. Hanem -elhatározták, hogy csak holnap lesz a harc. De még valami nagy -ravaszságot is eszeltek ki és erről olyan csöndesen beszéltek, hogy -nekem két ággal lejebb kellett másznom a fán, hogy hallhassam, mit -beszélnek. Mikor így lemásztam egy kicsit, meghallották a zörgést -és a Vendauer azt mondta: «Talán megint a fán van az a Nemecsek?» -De ez csak vicc volt, mert szerencsére föl se néztek a fára és ha -föl is néztek volna, nem láttak volna meg, mert oly sűrű volt már a -lomb a fán. Hát azt határozták el, hogy azért holnap ugyanúgy -fognak támadni, mint ahogy te tudod, <span class="pagenum"><a name= -"Page_157" id="Page_157">-157-</a></span> ahogy Nemecsek -kihallgatta. Mert az Áts Feri azt mondta: «Ezek most azt hiszik, -hogy mert a Nemecsek mindent hallott, mi meg fogjuk változtatni a -haditervet. De mi nem változtatjuk meg, éppen azért, mert ők már -másképp várnak bennünket.» Ezt határozták el. Aztán gyakorlatoztak -és én fél hétig gubbaszkodtam a legnagyobb veszedelemben a fán, -hiszen képzelheted, mi történt volna, ha véletlenül észrevesznek. -Alig bírtam már a kezemmel tartani magamat és ha fél hétkor nem -mentek volna el, valószínűleg úgy elgyöngűltem volna már a -fáradságtól, hogy lepottyantam volna közibük, mint egy érett -barack, arról a nagy fáról, pedig én nem vagyok barack és pedig az -nem is barackfa. De ez csak vicc, mert a fő az, amit az előbbiekben -írtam. Fél hétkor aztán, mikor üresen maradt a sziget, én is -lemásztam a fáról és haza mentem és vacsora után, egy szál gyertya -mellett kellett a latint tanulnom, mert az egész délutánt -elvesztettem. Kedves Boka, én most már csak egyre kérlek tégedet. -Légy szíves és hidd el, hogy igaz, amit írtam és ne hidd, hogy ez -csak hazugság és hogy én titeket félre akarlak vezetni, mint -vörösinges kém. Én ezt azért írom, mert vissza akarok kerűlni -hozzátok, és ki akarom érdemelni hogy bocsássatok meg nekem. Én -nektek hű katonátok leszek, még azt se bánom, ha a főhadnagyi -rangról lecsapsz, mert én szívesen megyek vissza mint közlegény, -most úgy sincs nálatok közlegény, mert a Nemecsek beteg és csak a -Janó kutyája az egyetlen közlegény, de az is inkább hadikutya és én -legalább fiú vagyok. Ha most még az egyszer megbocsátasz nekem és -visszaveszel engem, akkor én már ma eljövök és a csatában veletek -fogok harcolni és a harc hevében fogom magamat úgy kitűntetni, -<span class="pagenum"><a name="Page_158" id= -"Page_158">-158-</a></span> hogy ezáltal minden hibámat jóváteszem. -Kérlek szépen, üzenj a Marival, hogy jőjjek-e vagy ne jőjjek és ha -azt üzened, hogy jőjjek, akkor rögtön jövök is, mert amíg a Mari -tenálad bent van a grundon ezzel a levéllel, addig én itt állok a -Pál-utca 5. sz. alatt a kapu aljában és várom a feleletet. Maradok -hű barátod</p> -<p class="right"><i>Geréb</i>.»</p> -</div> -<p>Mikor Boka a végére ért ennek a levélnek, úgy érezte, hogy Geréb -nem hazudik s hogy annyira megjavúlt, hogy érdemes visszavenni. -Magához intette tehát a hadsegédjét, Cselét.</p> -<p>– Hadsegéd, – mondta neki – fújja meg a harmadik számú -trombitajelet, amely azt jelenti, hogy mindenki jőjjön a -tábornokhoz.</p> -<p>– Mi a válasz, kérem? – kérdezte a Mari.</p> -<p>– Maga várjon egy kicsit, Mari, – felelt parancsoló hangon a -tábornok.</p> -<p>És megharsant a kis trombita, melynek éles hangjára bátortalanul -bukkantak elő a fiúk a farakások közül. Nem értették, hogy mi ez, -hogy miért hívja őket a trombita a tábornokhoz. De miután látták, -hogy Boka nyugodtan áll a helyén, előmerészkedtek s egy perc múlva -ismét ott állott a tábornok előtt az egész hadsereg, katonás -rendben. Boka felolvasta nekik a levelet és megkérdezte tőlük:</p> -<p>– Visszavegyük?</p> -<p>És a fiúk, mi tagadás, jó fiúk voltak. Valamennyien egyszerre -ezt válaszolták:</p> -<p>– Vissza.</p> -<p>Boka pedig a cselédhez fordult és így szólt: <span class= -"pagenum"><a name="Page_159" id="Page_159">-159-</a></span></p> -<p>– Mondja meg, hogy jőjjön ide. Ez a válasz.</p> -<p>Mari bámulta az egész dolgot, a hadsereget, a piros-zöld -sapkákat, a fegyvereket… De aztán kipöndörült a kis kapun.</p> -<p>– Richter! – kiáltott Boka, mikor magukra maradtak. Richter -kilépett a sorból.</p> -<p>– Melléd fogom rendelni Gerébet, – mondta a tábornok – és te -fogsz rá vigyázni. Ha az első gyanús jelet észreveszed, azonnal -megfogod és bezárod a kunyhóba. Nem hiszem, hogy erre kerül a sor. -De azért mindig jó egy kis óvatosság. Pihenj! Ma nem lesz csata, -mint a levélből is láthatjátok. Mindaz, amit mára terveztünk, -holnapra marad. Ha ők nem változtatnak haditervet, hát nálunk is -minden a régiben marad.</p> -<p>Épp folytatni akarta, mikor a kaput, amelyet a szolgálólány után -nem zárt be senki, most berúgta valaki s Geréb ugrott be rajta -ragyogó arccal, boldogan, mint aki az igéret földjére végre -beteheti a lábát. De mikor az egész hadsereget meglátta, -elkomolyodott. Odalépett Bokához és általános figyelem közepette -sapkájához emelte a kezét. A Pál-utcaiak piros-zöld sapkája volt a -fején.</p> -<p>Szalutált és ezt mondta:</p> -<p>– Tábornok úr, jelentkezem!</p> -<p>– Jó, – mondta Boka minden ceremónia nélkül. – Richter mellé -vagy beosztva, egyelőre mint közlegény. Majd meglátom, hogy viseled -magad a csata napján és akkor visszakaphatod a rangodat.</p> -<p>Azzal a hadsereg felé fordult: <span class="pagenum"><a name= -"Page_160" id="Page_160">-160-</a></span></p> -<p>– Tinektek pedig valamennyiőtöknek a legszigorúbban megtiltom, -hogy Gerébbel az ő hibájáról beszéljetek. Ő jóvá akarja tenni a -bűnét, mi pedig megbocsátunk neki. Senki egyszóval ne bántsa, -hibáját a szemére ne vesse. És őneki is megtiltom, hogy erről -beszéljen, mert ez most be van fejezve.</p> -<p>Néma csönd lett erre. A fiúk megint ezt mondták magukban: «Mégis -csak okos fiú ez a Boka, megérdemli, hogy ő legyen a tábornok.»</p> -<p>S azzal Richter rögtön magyarázni is kezdte Gerébnek, hogy a -csatában mi lesz a dolga holnap. Boka Cselével beszélgetett. S -amint így csöndesen diskuráltak, az őrszem, aki még mindig a palánk -tetején lovagolt, egyszerre csak bekapta a jobb lábát, amelyet -eddig kilógatott az utcára. Az arca rémült kifejezést öltött s -ijedten dadogta:</p> -<p>– Tábornok úr… az ellenség jön!</p> -<p>Boka mint a villám ugrott a kapuhoz és bereteszelte. Mindenki -Gerébre nézett, aki halálsápadtan állt Richter mellett. Boka -haragosan kiáltott rá:</p> -<p>– Hát mégis hazudtál?! Megint hazudtál?!</p> -<p>Geréb a meglepetéstől nem tudott felelni. Richter megkapta a -karját.</p> -<p>– Mi ez?! – ordított Boka.</p> -<p>Erre aztán nagynehezen dadogott valamit Geréb:</p> -<p>– Talán… talán észrevettek fönn a fán… és így akartak -félrevezetni…</p> -<p>Az őrszem kinézett az utcára s aztán leugrott a palánkról, -fölkapta a fegyverét és a sorba állott a többiekhez. <span class= -"pagenum"><a name="Page_161" id="Page_161">-161-</a></span></p> -<p>– Jönnek a vörösingesek, – mondta.</p> -<p>Boka a kapuhoz ment és kinyitotta. Bátran kiállott a kapu elé, -az utcára. Valóban, jöttek a vörösingesek. De csak hárman voltak. A -két Pásztor jött, meg Szebenics. És amikor Bokát meglátták, -Szebenics egy kis fehér zászlót húzott elő a kabátja alól és azzal -integetett Boka felé. Már messziről kiáltotta:</p> -<div class="figcenter" style="width: 330px;"><a href= -"images/i021hq.png"><img src="images/i021.png" alt= -"«Tábornok úr, az ellenség jön.»" title= -"«Tábornok úr, az ellenség jön.»" /></a> -<p class="caption">«Tábornok úr, az ellenség jön.»</p> -</div> -<p>– Követek vagyunk!</p> -<p>Boka visszament a grundra. Szégyelte magát Geréb előtt egy -kicsit, amiért ilyen hirtelen meggyanusította. Odaszólt -Richternek:</p> -<p>– Bocsásd el. Csak követek jönnek, fehér zászlóval. Bocsáss meg, -Geréb. <span class="pagenum"><a name="Page_162" id= -"Page_162">-162-</a></span></p> -<p>Geréb, szegény, föllélekzett. Már majdnem belekerült a csávába, -ártatlanul. De az őrszem kikapott.</p> -<p>– Te pedig – kiáltott rá Boka – jól nézd meg, hogy mi van, -mielőtt tüzet kiabálsz. Adta ijedős csacsija! És vezényelt:</p> -<p>– Hátra, mindenki, a farakások közé. Velem nem marad itt más, -csak Csele meg Kolnay. Indúlj!</p> -<p>A hadsereg katonás léptekkel ment el és nemsokára eltünt a -farakások mögött, Gerébbel együtt. Épp akkor tűnt el az utolsó -piros-zöld sapka, mikor a kapun zörgettek a követek. A hadsegéd -ajtót nyitott nekik. Bejöttek. Mind a háromnak vörös inge és vörös -sapkája volt. Fegyvertelenül jöttek és Szebenics magasra tartotta a -fehér zászlót.</p> -<p>Boka tudta, mi illik ilyenkor. Fogta a lándzsáját és a palánkhoz -támasztotta, hogy őneki se legyen fegyvere. Kolnay és Csele szó -nélkül követték a példáját, sőt Csele odáig ment a buzgóságban, -hogy még a trombitát is letette a földre.</p> -<p>Az idősebbik Pásztor lépett elő:</p> -<p>– Hadvezér úrhoz van szerencsém?</p> -<p>Csele felelt:</p> -<p>– Igen. Ő a tábornok.</p> -<p>– Mi követségbe jöttünk, – mondta Pásztor, – és én vagyok a -követség vezére. Azért jöttünk, hogy hadvezérünk, Áts Ferenc -nevében megizenjük a háborút.</p> -<p>Mikor a vezér nevét említették, az egész követség szalutált. -Bokáék is a sapkájukhoz emelték a kezüket udvariasságból. Pásztor -folytatta: <span class="pagenum"><a name="Page_163" id= -"Page_163">-163-</a></span></p> -<p>– Nem akarjuk meglepni az ellenfelet. Mi pontban fél háromkor -jövünk ide. Ezt akartuk mondani. Kérjük a választ.</p> -<p>Boka érezte, hogy ez nagyon fontos pillanat. Kissé reszketett a -hangja, mikor felelt:</p> -<p>– A hadizenetet elfogadjuk. Valamire nézve azonban meg kell -állapodnunk. Én nem akarom, hogy ebből verekedés legyen.</p> -<p>– Mi sem akarjuk, – szólt komoran Pásztor és ahogy szokta, -mellének szegte a fejét.</p> -<p>– Én azt akarom, – folytatta Boka, – hogy mindössze háromféle -harcolási mód legyen. Homokbombák, szabályszerű birkózás és -lándzsavívás. Tudják jól a szabályokat, ugy-e?</p> -<p>– Igen.</p> -<p>– Akinek mind a két válla érinti a földet, az le van győzve és -többé nem birkózhatik. De azért szabad a másik két módon harcolnia. -Beleegyeznek?</p> -<p>– Bele.</p> -<p>– A lándzsával pedig sem verekedni, sem szúrni nem szabad. Vívni -kell.</p> -<p>– Úgy van.</p> -<p>– És kettő egy ellen nem támadhat. De csapatok csapatok ellen -támadhatnak. Elfogadják?</p> -<p>– Elfogadjuk.</p> -<p>– Akkor nincs több mondanivalóm.</p> -<p>Szalutált. És Csele meg Kolnay is haptákba állván, szalutált. A -követség viszonozta a tisztelgést és Pásztor ismét megszólalt: -<span class="pagenum"><a name="Page_164" id= -"Page_164">-164-</a></span></p> -<p>– Még valamit kell kérdeznem. A vezérünk azzal is megbízott, -hogy kérdezősködjünk, mi van Nemecsekkel. Azt hallottuk, hogy -beteg. És ha beteg, akkor arra is megbízásunk van, hogy -meglátogassuk, mert olyan bátran viselkedett a multkor nálunk, hogy -mi az ilyen ellenséget nagyon becsüljük.</p> -<p>– A Rákos-utcában lakik, a harmadik szám alatt. Nagyon -beteg.</p> -<p>Erre néma tisztelgés következett. Szebenics ismét magasra emelte -a zászlót, Pásztor elkiáltotta magát: «Indúlj!» – és a követség -kivonúlt a kapun. Még hallották az utcáról a kis trombita -harsogását, mellyel a tábornok ismét maga köré hívta a hadsereget, -hogy a történteket elmondja nekik.</p> -<p>A követség pedig sietve masirozott a Rákos-utca felé. Az előtt a -ház előtt, amelyben Nemecsek lakott, megállottak. A kapuban állt -egy kis lány, attól megkérdezték:</p> -<p>– Lakik itt a házban bizonyos Nemecsek?</p> -<p>– Igen, – mondta a kis lány és odavezette őket a szegényes -földszinti lakáshoz, melyben Nemecsek lakott. Az ajtó mellett kis -kékre mázolt pléhtábla volt, ezzel a felírással. «Nemecsek András, -szabó.»</p> -<p>Beléptek, köszöntek. Elmondták, miért jöttek. A Nemecsek anyja, -egy szegény, sovány kis szőke asszony, aki nagyon hasonlított a -fiához – vagy jobban mondva: akihez nagyon hasonlított a fia – -bevezette őket a szobába, ahol a közlegény az ágyban feküdt. -Szebenics itt is magasra emelte a fehér zászlót. És itt is Pásztor -lépett elő: <span class="pagenum"><a name="Page_165" id= -"Page_165">-165-</a></span></p> -<p>– Áts Ferenc üdvözletét küldi neked és kívánja, hogy gyógyulj -meg.</p> -<p>A kis szőke, aki sápadtan, borzas fejjel feküdt a párnán, erre a -szóra felült az ágyban. Boldogan mosolygott és ez volt az első -kérdése:</p> -<p>– Mikor lesz a háború?</p> -<div class="figcenter" style="width: 337px;"><a href= -"images/i022hq.png"><img src="images/i022.png" alt= -"«Mikor lesz a háború?»" title="«Mikor lesz a háború?»" /></a> -<p class="caption">«Mikor lesz a háború?»</p> -</div> -<p>– Holnap.</p> -<p>Erre elszomorodott.</p> -<p>– Akkor én még nem lehetek ott, – mondta bánatosan.</p> -<p>De a követség erre nem felelt. Sorra kezet fogtak Nemecsekkel és -a komor, vad-arcú Pásztor elérzékenyülve szólt:</p> -<p>– Nekem pedig bocsáss meg.</p> -<p>– Megbocsátok, – mondta csöndesen a kis szőke <span class= -"pagenum"><a name="Page_166" id="Page_166">-166-</a></span> és -köhögni kezdett. Visszafordult a párnára és Szebenics megigazította -a feje alatt a párnát. Aztán azt mondta Pásztor:</p> -<p>– Na most megyünk.</p> -<p>Megint fölemelte a zászlótartó a fehér zászlót és mind a hárman -kimentek a konyhába. Ott a Nemecsek anyja sírva mondta:</p> -<p>– Ti mind… ti mind olyan derék jó fiúk vagytok… hogy így -szeretitek az én szegény kis fiamat. Ezért… ezért… mind a hárman -kaptok most egy csésze csokoládét…</p> -<p>A követség tagjai egymásra néztek. A csokoládé csábító dolog -volt. De azért mégis előlépett Pásztor és most az egyszer nem -hajtotta a mellére, hanem fölemelte szép barna fejét és büszkén -mondta:</p> -<p>– Nekünk ezért nem jár csokoládé. Indúlj!</p> -<p>És kimasiroztak. <span class="pagenum"><a name="Page_167" id= -"Page_167">-167-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h2>VIII.</h2> -</div> -<p>Gyönyörű tavaszi nap volt a háború napja. Reggel esett az eső és -az iskolában, szünet alatt a fiúk szomorúan néztek ki az ablakon. -Azt hitték, az eső el fogja verni az egész csatát. De dél felé -szépen elállott az eső és kitisztult az ég. Egy órakor már -ragyogott az édes tavaszi napsugár, fölszikkadt a kövezet s mikor a -fiúk hazamentek az iskolából, megint meleg volt és friss illatokat -hozott a szellő a budai hegyekről. Ez volt a legszebb -csataidőjárás, amit csak kívánni lehetett. Az erődökben -felhalmozott homok megázott, de meg is száradt egy kicsit -délutánra. A bombák így használhatóbbak voltak.</p> -<p>Nagy volt a szaladás egy órakor. Rohant haza mindenki és már -háromnegyed kettőkor a grundon zsibongott a hadsereg. Némelyiknek -még a zsebében volt az ebédről maradt kenyér, onnan eszegette. De -most már nem volt oly nagy az izgalom, mint tegnap. Tegnap még nem -tudták, mi lesz. De a követek megjelenése eloszlatta az -izgatottságot, melynek helyébe a komoly várakozás lépett. Most már -tudták, mikor jönnek és tudták, milyen lesz a harc. Forrott -valamennyiben <span class="pagenum"><a name="Page_168" id= -"Page_168">-168-</a></span> a harckészség és már szerettek volna az -ütközet hevében lenni. Az utolsó félórában azonban változtatást -tett Boka a haditerven. Mikor a fiúk összegyülekeztek, meglepetve -látták, hogy a 4-ik és 5-ik erőd előtt nagy és mély árok húzódik. -Az ijedősebbek rögtön arra gondoltak, hogy ezt az ellenség csinálta -és megrohanták Bokát:</p> -<p>– Láttad azt az árkot?</p> -<p>– Láttam.</p> -<p>– Ki csinálta?</p> -<p>– Janó csinálta, ma hajnalban, az én megrendelésemre.</p> -<p>– Minek ez?</p> -<p>– Ezzel megváltozik a haditerv egy része.</p> -<p>Megnézte a jegyzeteit és előhívta az A és B zászlóalj -parancsnokait:</p> -<p>– Látjátok azt az árkot?</p> -<p>– Látjuk.</p> -<p>– Tudjátok mi a sánc?</p> -<p>Nem nagyon tudták.</p> -<p>– A sánc – mondta Boka – arra való, hogy a sereg meghúzódjék -benne, el legyen rejtve az ellenség elől s csak a kellő pillanatban -kezdje el a harcot. A haditerv megváltozik, mert ti nem a Pál-utcai -kapunál fogtok állani. Rájöttem, hogy ez nem jó. Ti mind a két -zászlóaljjal a sáncárokban fogtok elbújni. Mikor az ellenségnek ez -a része bejön a Pál-utcai kapun, az erődök azonnal megkezdik a -bombázást. Az ellenség az erődök felé megy, mert nem látja a -farakás tövében a sáncot. Mikor öt lépésnyire van a sánctól, ti -kidugjátok az árokból <span class="pagenum"><a name="Page_169" id= -"Page_169">-169-</a></span> a fejeteket és onnan hirtelen bombázni -kezditek őket homokkal. Az erődök közben egyre tovább tüzelnek. -Ekkor ti kirohantok a sáncból és rávetitek magatokat az ellenségre. -Nem kergetitek őket rögtön a kapu felé, hanem megvárjátok, míg mi -végzünk a Mária-utcai résszel és csak mikor én rohamot fuvatok, -akkor kergessétek őket a kapu felé. Mire mi a Mária-utcai részt -beszorítottuk a kunyhóba, az 1-ső és 2-ik erőd legénysége átrohan a -többi erődbe és a mi Mária-utcai seregünk a ti segítségetekre jön. -Tehát ti csak feltartóztatjátok őket. Értitek?</p> -<p>– Hogyne.</p> -<p>– És ekkor fuvatom a rohamot. Ekkor már kétszerannyian leszünk, -mint ők, mert az ő seregük fele akkor már a kunyhóban lesz. És a -törvények szerint csapattámadásnál nem baj, ha többen vagyunk. Csak -a személyes támadásnál nem szabad kettőnek egy ellen menni.</p> -<p>Mikor ezt mondta, Janó odament a sánchoz és megigazgatta néhány -kapavágással. Aztán még egy talicska homokot öntött be.</p> -<p>Az erődök legénysége ezalatt serényen munkálkodott, -sürgött-forgott a farakások tetején. Az erődök úgy voltak csinálva, -hogy a fahasábok közül csak a fejük látszott ki a fiúknak. -Le-lehajoltak, eltüntek, majd újra felbukkantak. Csinálták a -homokbombákat. Minden erőd fokán kicsiny piros-zöld zászlót -lengetett a szél, csak a sarkon levő, harmadik számú erődről -hiányzott a zászló. Ez a hiányzó zászló volt az, amit Áts Feri -annak idején elvitt. <span class="pagenum"><a name="Page_170" id= -"Page_170">-170-</a></span> Ennek a helyébe nem tűztek másikat, -mert ezt a csatában akarták visszafoglalni.</p> -<p>Igen ám, de még emlékezhetünk rá, hogy ez a sok viszontagságon -átment zászló legutóbb Gerébnél volt. Először Áts Feri vitte el s a -vörösingesek elrejtették a füvészkerti romban. Onnan elvitte -Nemecsek, akinek az apró lábnyomait a porban fölfedezték. Amaz -emlékezetes estén, amikor egyszerre csak a vörösingesek közé -pottyant a kis szőke a fáról, a Pásztorok kicsavarták a kezéből és -ismét visszakerült a tomahawkok közé, a vörösingesek titkos -fegyvertárába. Onnan legutóbb Geréb hozta el, hogy kedveskedjék -vele a Pál-utcaiaknak. De már akkor megmondta Boka, hogy nekik -visszalopott zászló nem kell. Ők becsülettel akarják visszaszerezni -a zászlót.</p> -<p>Tehát tegnap, alig hogy eltávozott birodalmukból a vörösinges -küldöttség, egy Pál-utcai küldöttség kelt útra a zászlóval a -füvészkert felé.</p> -<p>A füvészkertben épp nagy haditanács volt, mikor odaértek. Csele -vezette a követeket, akik ketten voltak: Weisz és Csónakos. -Cselénél fehér zászló volt s a piros-zöld zászlót újságpapirosba -göngyölve vitte Weisz.</p> -<p>Az őrök elibük álltak a fahídon:</p> -<p>– Állj, ki vagy?</p> -<p>Csele kihúzta a kabátja alól a fehér zászlót és magasra emelte. -De szólni – egy szót se szólt. Az őrök nem tudták, ilyenkor mi a -szokás. Hát bekiáltottak a szigetre:</p> -<p>– Huja! Hopp! Idegenek vannak itt! <span class= -"pagenum"><a name="Page_171" id="Page_171">-171-</a></span></p> -<p>Erre Áts Feri ment ki a hídra. Ő már tudta, mit jelent a fehér -zászló. Beeresztette a követeket a szigetre.</p> -<p>– Követségbe jöttetek?</p> -<p>– Igen.</p> -<p>– Mit akartok?</p> -<p>Csele előlépett:</p> -<p>– Visszahoztuk ezt a zászlót, amit elvettetek tőlünk. Már nálunk -volt, de nekünk így nem kell. Hozzátok magatokkal holnap a csatába -és ha el tudjuk venni tőletek, akkor elvesszük. Ha nem, akkor a -tiétek marad. Ezt üzeni a tábornokom!</p> -<p>Intett Weisznek, aki nagy komolyan csomagolta ki a papirból a -zászlót s mielőtt átadta volna, megcsókolta.</p> -<p>– Szebenics fegyvertáros! – kiáltott Áts.</p> -<p>– Nincs itt! – hangzott a sűrűből.</p> -<p>Csele megszólalt:</p> -<p>– Épp most volt nálunk követségben.</p> -<p>– Igaz, – mondta Áts Feri, – ezt elfelejtettem. Hát jőjjön elő a -helyettes-fegyvertáros.</p> -<p>Egy bokor ágai széthajoltak és a kis fürge Wendauer jelent meg a -vezér előtt.</p> -<p>– Vedd át a követektől a zászlót – mondta – és tedd el a -fegyvertárba.</p> -<p>Azzal a követekhez fordult:</p> -<p>– A zászlót a csatában Szebenics fegyvertáros fogja vinni. Ez a -válaszom.</p> -<p>Csele ismét fel akarta emelni a fehér zászlót annak jeléül, hogy -elmennek, mikor megint megszólalt a vörösinges vezér: <span class= -"pagenum"><a name="Page_172" id="Page_172">-172-</a></span></p> -<p>– A zászlót – mondta – valószínűleg Geréb vitte vissza -hozzátok.</p> -<p>Csönd volt. Nem felelt senki.</p> -<p>Áts megkérdezte:</p> -<p>– Geréb volt?</p> -<p>Csele haptákba vágta magát:</p> -<p>– Erre nincs megbízásom! – mondta katonásan, aztán rákiáltott a -legényeire: – Vigyázz! In–dúlj!</p> -<p>És otthagyta a vezért. Nem hiába mondták Cseléről, hogy gigerli, -nem hiába volt elegáns fiú Csele, meg kell neki adni, hogy ezt -katonásan csinálta. Nem volt hajlandó elárulni az ellenségnek -senkit, még az árulót sem.</p> -<p>És Áts Feri e pillanatban egy kicsit le volt főzve. Wendauer ott -állott a zászlóval és bámult. Aztán dühösen kiáltott rá a -vezér:</p> -<p>– Mit bámészkodol itten!? Vidd a zászlót a helyére!</p> -<p>Wendauer elkullogott és közben azt gondolta: «Mégis csak -nagyszerű fiúk ezek a Pál-utcai fiúk! Ime, ez már a második -közülük, aki lefőzte a rettenetes Áts Ferit!»</p> -<p>Így került vissza hozzájok a zászló. És ezért nem volt zászló a -harmadik számú erődön.</p> -<p>Az őrszemek már fenn ültek a palánkon. Az egyik a Mária-utcai -palánk tetején lovagolt, a másik a Pál-utcain. A farakások közül, a -siető, sürgő-forgó, rendezkedő csoportból elősietett Geréb. Boka -elé állt és összecsapta a sarkát:</p> -<p>– Tábornok úrnak alásan jelentem, egy kérésem volna. -<span class="pagenum"><a name="Page_173" id= -"Page_173">-173-</a></span></p> -<p>– Mi az?</p> -<p>– Tábornok úr ma azt parancsolta nekem, hogy a 3-ik erődbe -menjek vártüzérnek, mert az a sarkon van és a legveszélyesebb. Meg -azért is, mert arról hiányzik a zászló, amit én már egyszer -elhoztam ide.</p> -<p>– Igen. És mit akarsz?</p> -<p>– Azt akarom kérni, hogy még ennél is veszedelmesebb helyre -jussak. Már cseréltem is Barabással, aki a sáncba van rendelve. Ő -jó dobó, neki hasznát lehet venni az erődben. Én meg nyiltan akarok -harcolni, a sáncból, az első sorban. Tessék ezt megengedni.</p> -<p>Boka végignézett rajta:</p> -<p>– Mégis derék fiú vagy, Geréb.</p> -<p>– Megengedi?</p> -<p>– Meg.</p> -<p>Geréb szalutált, de ott maradt a tábornok előtt.</p> -<p>– No, mit akarsz még? – kérdezte ez tőle.</p> -<p>– Csak azt akarom mondani, – válaszolt kissé zavartan a -vártüzér, – hogy örültem, amiért azt mondtad: «derék fiú vagy, -Geréb». De nagyon fájt, hogy így mondtad: «<i>mégis</i> derék fiú -vagy, Geréb.»</p> -<p>Boka mosolygott:</p> -<p>– Erről nem tehetek. Ennek te vagy az oka. De most ne -érzékenykedjél. Hátra arc, indúlj. Eredj a helyedre.</p> -<p>És Geréb elmasirozott. Örömmel bújt be a sáncba és rögtön hozzá -kezdett a nedves homokból való bombagyártáshoz. A sáncból pedig egy -maszatos alak mászott ki. Barabás volt. Odakiáltott Bokának:</p> -<p>– Megengedted? <span class="pagenum"><a name="Page_174" id= -"Page_174">-174-</a></span></p> -<p>– Meg! – kiáltott vissza a tábornok.</p> -<p>Szóval még nem nagyon hittek ennek a Gerébnek. Így jár az, aki -hűtlen volt. Ellenőrzik még akkor is, amikor igazat mond. De a -tábornok szava ezt a kétséget is eloszlatta. Barabás felmászott a -sarok-erődre s lehetett látni alúlról, amint az erőd parancsnokánál -szalutálva jelentkezett. De a következő pillanatban már mind a -kettő lekapta buksi fejét a bástya mögé. Dolgoztak ők is. Gúlákba -rakták a bombákat.</p> -<p>Így telt néhány perc. A fiúk szemében néhány óra volt ez a -néhány perc és a türelmetlenség annyira fokozódott, hogy ilyen -kiáltások hallatszottak:</p> -<p>– Talán meggondolták?</p> -<p>– Megijedtek!</p> -<p>– Cselt főztek ki!</p> -<p>– Nem jönnek!</p> -<p>Két óra után néhány perccel a hadsegéd benyargalta az összes -hadállásokat azzal a paranccsal, hogy minden piszmogásnak vége -legyen, mindenki vágja magát «Vigyázz»-ba, mert a tábornok -megtartja az utolsó szemlét. És mikor a hadsegéd az utolsó -hadállásnál jelentette ezt, az elsőnél már megjelent Boka, némán, -szigorúan. Előbb a Mária-utcai sereget nézte meg. Ott minden -rendben volt. A két zászlóalj mereven állt a nagy kaputól -jobbra-balra. A parancsnokok előléptek.</p> -<p>– Rendben van, – mondta Boka. – Tudjátok a kötelességteket?</p> -<p>– Tudjuk. Futást színlelünk.</p> -<p>– Aztán… hátba! <span class="pagenum"><a name="Page_175" id= -"Page_175">-175-</a></span></p> -<p>– Igenis, tábornok úr.</p> -<p>Majd a kunyhót vizsgálta meg. Az ajtót kinyitotta és a nagy -rozsdás kulcsot kivülről dugta be a zárba. Meg is forgatta benne, -hogy jár-e. Aztán az első három erődöt nézte meg. Két-két legény -állt minden erődben. A homokbombák készen, gúlába rakva. A hármas -számú erődben háromszor annyi bomba volt, mint a többiben. Ez volt -a fő-erősség. Itt három tüzér vágta magát haptákba, mikor a -tábornok megjelent. A 4., 5., 6. erődökben tartalékbombák -voltak.</p> -<p>– Ezekhez ne nyúljatok, – szólt Boka, – mert a tartalékhomok -arra való, hogy legyen mivel tüzelni, ha a többi erődökből -átparancsolom ide a tüzéreket.</p> -<p>– Igenis, tábornok úr.</p> -<p>Az ötös erődben oly nagy volt a «drukk», hogy mikor a tábornok -odaérkezett, a túlbuzgó tüzér ráordított:</p> -<p>– Állj, ki vagy?!</p> -<p>A másik oldalba lökte. Boka pedig rákiáltott:</p> -<p>– A tábornokodat se ismered meg? Te szamár!</p> -<p>Aztán hozzátette:</p> -<p>– Az ilyet legjobb volna mindjárt főbelövetni!</p> -<p>Az izgatott tüzér halálra ijedt. Eszébe se jutott hamarjában, -hogy nem nagyon valószínű, hogy őt itt főbelőjjék. Sőt Boka sem -törődött azzal, hogy ezúttal – ami csak nagy ritkán esett meg vele -– bolondot mondott.</p> -<p>Tovább ment és a sánchoz ért. A mély árokban két zászlóalj -guggolt. Köztük kuporgott Geréb, boldog mosollyal az arcán. Boka -felállt a sánc dombjára. <span class="pagenum"><a name="Page_176" -id="Page_176">-176-</a></span></p> -<p>– Fiúk, – kiáltott lelkesen, – tőletek függ a csata sorsa! Ha ti -fel tudjátok tartóztatni az ellenséget, amíg a Mária-utcai sereg -végez, megnyertük a csatát! Ezt jól jegyezzétek meg!</p> -<p>Harsány ordítás felelt erre az árokból. A guggoló alakok tűzbe -jöttek. Mulatságos kis figurák voltak, amint a sáncárokban -ordítoztak és lengették a sapkájukat, anélkül, hogy felállottak -volna.</p> -<p>– Csönd! – kiáltott a tábornok.</p> -<p>És kiment a grund közepére. Ott már várta Kolnay a -trombitával.</p> -<p>– Hadsegéd!</p> -<p>– Parancs!</p> -<p>– Nekünk valami olyan helyre kell mennünk, ahonnan az egész -harcteret láthatjuk. A hadvezérek a csatát rendszerint dombtetőről -szokták nézni. Hát mi fel fogunk mászni a kunyhó tetejére.</p> -<p>A következő percben már a kunyhó tetején állottak. A nap -megcsillant Kolnay trombitáján és ez roppant harcias külsőt adott a -hadsegédnek. A tüzérek az erődökből mutogatták egymásnak:</p> -<p>– Nézd…</p> -<p>S ekkor előkerült Boka zsebéből a színházi gukker, mely már -szerepelt egyszer, a füvészkertben. A vállára akasztotta a szíjját, -s e percben alig hogy némi csekély külsőségekben különbözött a nagy -Napoleontól. Hadvezér volt, annyi szent. És vártak.</p> -<p>Történetíróhoz pontos időszámítás illik, tehát pontosan -jegyezzük föl, hogy hat perccel ezután a Pál-utca <span class= -"pagenum"><a name="Page_177" id="Page_177">-177-</a></span> felől -trombitaszó hangzott. Idegen trombita volt. És erre a hangra -fészkelődni kezdtek a zászlóaljak.</p> -<div class="figcenter" style="width: 325px;"><a href= -"images/i006hq.jpg"><img src="images/i006.jpg" alt= -"«Fiúk, tőletek függ a csata sorsa!»" title= -"«Fiúk, tőletek függ a csata sorsa!»" /></a> -<p class="caption">«Fiúk, tőletek függ a csata sorsa!»</p> -</div> -<p>– Jönnek! – adták szájról-szájra.</p> -<p>Boka egy kicsit elsáppadt.</p> -<p>– Most! – mondta Kolnaynak. – Most dől el a birodalmunk -sorsa.</p> -<p>Néhány pillanattal ezután mind a két őrszem leugrott a palánk -tetejéről és futva igyekezett a kunyhó felé, melynek tetején a -tábornok állott. A kunyhó előtt megálltak és szalutáltak.</p> -<p>– Jön az ellenség!</p> -<p>– Helyre! – kiáltott Boka és a két őrszem rohant a helyére. Az -egyik a sáncba, a másik a Mária-utcai sereghez. Boka a szeméhez -emelte a látcsövet és halkan mondta Kolnaynak:</p> -<p>– Vedd a szádhoz a trombitát.</p> -<p>Ez is megtörtént. Aztán hirtelen levette szeme elől Boka a -gukkert, pirosság ömlött el az arcán és lelkes hangon mondta:</p> -<p>– Fújd!</p> -<p>És felharsant a trombitajel. A birodalom mindkét kapuja előtt -megálltak a vörösingesek. Ezüstvégű lándzsáikon szikrázott a -napfény, vörös ingükben, vörös sapkájukban olyanok voltak, mint a -vörös ördögök. Az ő trombitáik is rohamot fújtak és most tele volt -a levegő izgató trombitaharsogással. Kolnay egyre fújta, egy -pillanatra sem hagyta abba.</p> -<p>– Tata… tra… trara… – hangzott egyre a kunyhó tetejéről.</p> -<div class="figcenter" style="width: 369px;"><a href= -"images/i007hq.jpg"><img src="images/i007.jpg" alt= -"«Boka szeméhez emelte távcsövét.»" title= -"«Boka szeméhez emelte távcsövét.»" /></a> -<p class="caption">«Boka szeméhez emelte távcsövét.»</p> -</div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_178" id= -"Page_178">-178-</a></span></p> -<p>Boka most Áts Ferit kereste a távcsővel. Felkiáltott:</p> -<p>– Ott van… Áts Feri a Pál-utcaiakkal jött… Szebenics is vele -van… ott viszi a mi zászlónkat… kemény dolga lesz a Pál-utcai -seregnek!</p> -<p>A Mária-utca felől jövőket az idősebbik Pásztor vezette. Vörös -zászlót lengettek. És harsogott a három trombita, szünet nélkül. A -vörösingesek pedig csak álltak a kapukban, zárt csatasorban.</p> -<p>– Valamit terveznek, – mondta Boka.</p> -<p>– Mindegy! – kiáltott a hadsegéd, egy pillanatra abbahagyva a -trombitálást. De a következő pillanatban már tovább fújta, teli -tüdőből:</p> -<p>– Tata… tra… trara…</p> -<p>Aztán hirtelen elhallgattak a vörösingesek trombitái. A -Mária-utca felől jövők hatalmas csataordításban törtek ki:</p> -<p>– Huja hopp! Huja hopp!</p> -<p>És berohantak a kapun. A mieink egy pillanatra elibük álltak, -mintha fel akarnák venni a harcot, de a következő pillanatban már -vad futással rohantak, ahogy a haditerv parancsolta.</p> -<p>– Bravó! – kiáltott Boka. Aztán hirtelen a Pál-utca felé nézett. -Az Áts Feri serege – nem jött be a kapun. Állott a sereg, mint a -cövek, a nyitott kapu előtt, az utcán.</p> -<p>Boka megijedt:</p> -<p>– Mi ez?</p> -<p>– Valami csel, – mondta reszketve Kolnay. Majd <span class= -"pagenum"><a name="Page_179" id="Page_179">-179-</a></span> megint -balra néztek. A mieink futottak s a vörösingesek ordítva vetették -magukat utánuk.</p> -<p>Most Boka, aki eddig komolyan, majdnem megszeppenve nézte az Áts -Feri hadosztályának tétlenségét, egyszerre olyat csinált, amire az -ő életében eddig még nem volt példa. Feldobta magasra a sapkáját, -ordított egy nagyot, táncolni kezdett a kunyhó tetején, mintha -megbolondúlt volna, úgy, hogy a korhadt alkotmány majdnem beszakadt -alatta.</p> -<p>– Meg vagyunk mentve! – kiáltotta.</p> -<p>Rárohant Kolnayra, megölelte és megcsókolta. Aztán táncolni -kezdett vele. A hadsegéd ebből egy szót sem értett. Meglepetve -kérdezte:</p> -<p>– Mi ez? Mi ez?</p> -<p>Boka arrafelé mutatott, ahol Áts Feri állott a seregével, -mozdulatlanul:</p> -<p>– Látod azt?</p> -<p>– Látom.</p> -<p>– No, hát nem érted?</p> -<p>– Nem én.</p> -<p>– Ó, te buta… mi meg vagyunk mentve. Győztünk! És te nem -érted?!</p> -<p>– Nem én!</p> -<p>– Látod, hogy mozdulatlanul állnak?</p> -<p>– Hogyne látnám!</p> -<p>– Nem jönnek be… várnak.</p> -<p>– Látom.</p> -<p>– Hát miért várnak? Mire várnak? Arra várnak hogy a Pásztor -hadosztálya végezzen a Mária-utcában. <span class= -"pagenum"><a name="Page_180" id="Page_180">-180-</a></span> És ők -csak akkor fognak támadni? Én ezt rögtön megláttam, mikor látható -volt, hogy nem egyszerre támadnak! Az a szerencsénk, hogy ők -ugyanolyan haditervet csináltak, mint mi. Azt akarták, hogy Pásztor -kergesse ki seregünk felét a Mária-utcába és akkor a másik felét -egyszerre támadják meg: Pásztor hátulról, Áts Feri előlről. De -ebből nem esznek! Gyere!</p> -<p>És már mászni kezdett lefelé.</p> -<p>– Hova?</p> -<p>– Csak gyere velem. Itt nincs mit néznünk, mert ezek ugyan meg -nem moccannak. Gyerünk segíteni a Mária-utcai seregünknek!</p> -<p>A Mária-utcai sereg gyönyörűen csinálta a dolgát. Össze-vissza -futkosott a gépház előtt, az eperfák körül. Ravaszúl csinálták, -mert még ilyeneket is kiabáltak:</p> -<p>– Jaj! jaj!</p> -<p>– Végünk van!</p> -<p>– El vagyunk veszve!</p> -<p>A vörösingesek ordítva üldözték őket. Boka most már csak azt -figyelte, hogy bele fognak-e menni a csapdába. A mieink ugyanis -hirtelen eltüntek a gépház mellett. A sereg fele a kocsiszínbe, a -másik fele a kunyhóba menekült.</p> -<p>Pásztor kiadta a jelszót:</p> -<p>– Utánuk! Fogjátok el őket!</p> -<p>És a vörösök utánuk rohantak, a gépház mögé.</p> -<p>– Fújd! – kiáltott Boka.</p> -<p>És a kis trombita megharsant, jelezve, hogy az erődök kezdjék a -bombázást. És vékony gyerekhangok <span class="pagenum"><a name= -"Page_181" id="Page_181">-181-</a></span> diadalordítása jött az -első három erőd felől. Tompa puffogás hallatszott. A homokbombák -repülni kezdtek. Boka piros volt és egész testében reszketett.</p> -<p>– Hadsegéd! – kiáltott.</p> -<p>– Jelen!</p> -<p>– Rohanj a sáncba és mondd meg, hogy várjanak. Ők csak várjanak. -Majd ha rohamot fuvatok, akkor kezdjék. És a Pál-utcai erődök is -várjanak!</p> -<p>A hadsegéd már rohant is. A kunyhónál azonban hasra feküdt és a -sánc földhányása mögött hason csúszva ment előre a sáncig, hogy a -kapuban még mindig mozdulatlanul álló ellenség meg ne lássa. -Suttogva adta le a parancsot a legszélsőnek s aztán úgy, ahogy -jött, hason csúszva ment vissza a tábornokhoz.</p> -<p>– Rendben van, – jelentette.</p> -<p>A gépház mögött tele volt ordítással a levegő. A vörösingesek -azt hitték, hogy győztek. A három erőd derekasan tüzelt és ez -megakadályozta őket abban, hogy felrohanjanak a farakásokra. A -szélső erődben, a nevezetes harmadik erődben Barabás ingujjra -vetkőzve úgy harcolt, mint egy oroszlán. Egyebet se csinált, csak -az öregebb Pásztort vette célba. Egymás után puffantak a puha -homokbombák Pásztor fekete fején. És minden bombával kiáltott egyet -Barabás:</p> -<p>– Nesze, öcsém!</p> -<p>A puha homok szemét-száját teleszórta Pásztornak, aki dühösen -prüszkölt.</p> -<p>– Megállj, jövök! – ordította haragosan.</p> -<div class="figcenter" style="width: 364px;"><a href= -"images/i008hq.jpg"><img src="images/i008.jpg" alt="«Nesze öcsém!»" -title="«Nesze öcsém!»" /></a> -<p class="caption">«Nesze öcsém!»</p> -</div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_182" id= -"Page_182">-182-</a></span></p> -<p>– Csak gyere! – kiáltott Barabás, célzott és dobott. Most megint -tele lett a szája homokkal a vörösingesnek. Óriási éljenzés tört ki -az erődökön.</p> -<p>– Egyél homokot! – kiáltott nekihevülten Barabás és két kezével -szórta a bombát, valamennyit Pásztor felé. És a másik kettő se volt -rest. A sarokerőd úgy dolgozott, hogy öröm volt nézni. A gyalogos -sereg pedig némán kucorgott a kocsiszínben meg a kunyhóban, várta a -parancsot, hogy előrohanjon. A vörösingesek most már az erődök -tövében voltak és a legkeményebb harcot vívták. Pásztor újra -parancsot adott:</p> -<p>– Fel a farakásokra!</p> -<p>– Puff! – kiáltott Barabás és orron dobta a vezért.</p> -<p>– Puff! – vették át a jelszót a többi erődök is és a -felkapaszkodni készülők fejére valóságos homokzáport -zúdítottak.</p> -<p>Boka megfogta Kolnay karját.</p> -<p>– Fogytán van a homok, – mondta, – innen látom. Már Barabás is -csak egy kézzel dobál, pedig a sarokerődben háromszor annyi -volt…</p> -<p>Valóban, most mintha gyöngült volna a tüzelés.</p> -<p>– Mi lesz? – kérdezte Kolnay.</p> -<p>Boka most már nyugodt volt:</p> -<p>– Győzni fogunk!</p> -<p>E pillanatban a második számú erőd megszüntette a tüzelést. -Nyilván elfogyott a homok.</p> -<p>– Itt a pillanat! – kiáltott Boka. – Rohanj a kocsiszínbe. -Támadjanak! <span class="pagenum"><a name="Page_183" id= -"Page_183">-183-</a></span></p> -<p>Ő maga a kunyhóhoz ugrott. Felrántotta az ajtót és -bekiáltott:</p> -<p>– Roham!</p> -<p>És ugyanegy pillanatban rohant elő a két zászlóalj, az egyik a -kocsiszínből, a másik a kunyhóból. Épp jókor érkeztek. Pásztor már -féllábbal fenn volt a második erődön. Belekapaszkodtak és lehúzták. -A vörösingesek most megzavarodtak. Ők azt hitték, hogy a futó sereg -a farakások közé menekült s hogy az erődök arra valók, hogy ne -eresszék be az ellenséget a farakások közé. És íme, egyszerre hátba -támadták őket azok, akik az imént még <i>előlük</i> futottak…</p> -<p>Komoly haditudósítók, akik igazi háborúkban vettek részt, azt -mondják, hogy a háború legnagyobb veszedelme a zavar. A hadvezérek -az ágyúk százaitól sem félnek úgy, mint egy parányi kis zavartól, -mely pillanatok alatt általános kavarodássá szokott növekedni. És -ha az igazi, ágyús, puskás hadsereget meggyöngíti a zavar, ugyan -hogy vágta volna ki magát ebből a bajból néhány vörös tornaingbe -öltözött kis gyalogos katona?</p> -<p>Nem értették a dolgot. Az első pillanatban még azt se tudták, -hogy ezek ugyanazok, akik az imént eltűntek előlük. Azt hitték, ez -új hadsereg. Csak mikor ráismertek egyesekre, látták, hogy megint -azokkal kerültek össze.</p> -<p>– Honnan a föld alól kerültek ezek elő? – kiáltott Pásztor, -miközben két erős kar belekapaszkodott a lábába és lehúzta az -erődről. <span class="pagenum"><a name="Page_184" id= -"Page_184">-184-</a></span></p> -<p>Most Boka is harcolt. Kinézett magának egy vörösingest és -birkózni kezdett vele. Birkózás közben lassan és ügyesen a kunyhó -felé szorította. A vörösinges e pillanatban látta, hogy nem -boldogul Bokával. Kapta magát tehát és gáncsot vetett neki. Az -erődökről, ahonnan figyelemmel kísérték ezt a párharcot, -felhangzott a tiltakozás:</p> -<p>– Gyalázat!</p> -<p>– Gáncsot vetett!</p> -<p>Boka a gáncs következtében elesett. De ugyanabban a pillanatban -már talpon is volt. Rákiáltott a vörösre:</p> -<p>– Gáncsot vetettél! Ez törvényt bont!</p> -<p>Intett Kolnaynak s egy szempillantás alatt a kunyhóba vitték a -kapálózó vörösingest. Boka rázárta az ajtót. Lihegve mondta:</p> -<p>– Ostoba volt. Ha rendesen birkózott volna, nem birtam volna -vele. Így azonban jogunk volt kettőnknek ellene menni…</p> -<p>És újból a csatasorba rohant, ahol már párokra oszolva birkóztak -a legények. Ami kevés homok még az első két erődben volt, azt arra -használták a tüzérek, hogy a birkózó ellenségre szórják. A -Pál-utcai telekre néző erődök hallgattak, vártak.</p> -<p>Kolnay épp birkózáshoz akart kezdeni, mikor Boka rárivallt:</p> -<p>– Ne birkózzál! Eridj, vidd a parancsot, hogy az első és második -erőd legénysége menjen át a négyes és ötös erődbe! <span class= -"pagenum"><a name="Page_185" id="Page_185">-185-</a></span></p> -<div class="figcenter" style="width: 300px;"><a href= -"images/i023hq.png"><img src="images/i023.png" alt= -"«Csónakos ölbe kapta és vitte…»" title= -"«Csónakos ölbe kapta és vitte…»" /></a> -<p class="caption">«Csónakos ölbe kapta és vitte…»</p> -</div> -<p>Kolnay keresztül vágta magát a birkózók során és vitte az -üzenetet. Az első két erődről csakhamar eltűnt a zászló, mert ezt -is magukkal vitték a fiúk az új harcvonalba.</p> -<p>És egyik diadalkiáltás a másik után hangzott fel. De a -legnagyobb akkor hangzott, amikor Pásztort, magát a rettenetes, -legyőzhetetlen Pásztort Csónakos ölbe kapta és úgy vitte a kunyhó -felé. Egy pillanat és Pásztor már tehetetlen dühvel dörömbölt a -kunyhón, csakhogy – belülről… <span class="pagenum"><a name= -"Page_186" id="Page_186">-186-</a></span></p> -<p>Óriási lárma tört ki erre. A vörösingesek csapatja érezte, hogy -veszve van. A fejüket végleg elvesztették, amikor a vezérük eltűnt -közülük. Most már csak abban bizakodtak, hogy az Áts Feri -hadosztálya fogja helyreütni a csorbát. És egyik vörösingest a -másik után hurcolták be a kunyhóba, egyre fölharsanó, meg-megújuló -diadalordítás közepette, ami elhangzott a Pál-utcai küszöbön -mozdulatlanúl álló sereghez is.</p> -<p>Áts Feri, aki fel-alá sétált az arcvonal előtt, büszke mosollyal -mondta:</p> -<p>– Halljátok? Mindjárt megkapjuk a jelt.</p> -<p>Az volt ugyanis a vörösingesek közt a megállapodás, hogy mikor a -Pásztor-hadosztály végez a Mária-utcában, megfuvatják a trombitát s -akkor egyszerre támad Pásztor és Áts Feri. De már akkor a kis -Vendauer, aki a Pásztorék trombitása volt, benn dörömbölt a -többivel együtt a kunyhóban és a trombitája homokkal teletömve -nyugodott szép csöndesen a harmadik erődben, a hadizsákmányok -között…</p> -<p>Míg ezek itt történtek a gépház és a kunyhó körül, Áts Feri -nyugodtan biztatta embereit:</p> -<p>– Csak legyetek türelemmel. Amint meghalljuk a trombitajelt, -előre!</p> -<p>De a várva-várt trombitajel csak nem jött. Az ordítozás, -kiabálás egyre gyöngébb lett, sőt határozottan úgy hallatszott, -mintha valami zárt helyről jönne… És mikor a két piros-zöld sapkás -zászlóalj az utolsó vörösingest is betuszkolta a kunyhóba s mikor -erre kitört a leghatalmasabb diadalordítás, amit a grund -<span class="pagenum"><a name="Page_187" id= -"Page_187">-187-</a></span> még valaha életében hallott, az Áts -Feri hadosztályában ideges mozgolódás volt észrevehető. A -fiatalabbik Pásztor kilépett a sorból:</p> -<p>– Azt hiszem, – mondta – valami baj történt.</p> -<p>– Ugyan miért?</p> -<p>– Mert ez nem az ő hangjuk, ez csupa idegen hang.</p> -<p>Áts Feri fülelt. Valóban, ő is úgy hallotta, hogy ez idegen -torok muzsikája. De azért nyugodságot színlelt.</p> -<p>– Nem történt azokkal baj, – mondta – ők csöndben harcolnak. A -Pál-utcaiak kiabálnak, mert bajban vannak.</p> -<p>E pillanatban, mintha csak azért történt volna, hogy Áts Ferit -megcáfolja, tisztán hallható «éljen» harsant fel a Mária-utca -felől.</p> -<p>– Ej, ha! – mondta Áts Feri – ez éljenzés volt.</p> -<p>A kisebbik Pásztor izgatottan szólt:</p> -<p>– Aki bajban van, nem szokott éljenezni! Talán mégse kellett -volna oly biztosra venni, hogy a bátyám serege győzni fog…</p> -<p>És Áts Feri, aki okos fiú volt, most már érezte, hogy nem -sikerült a számítása. Sőt már azt is érezte, hogy ezzel az egész -serege elvesztette a csatát, mert most ő neki magának kell a -Pál-utcaiak egész seregével fölvenni a harcot. Az utolsó reménye, a -várva-várt trombitajel pedig nem harsant fel…</p> -<p>Hanem felharsant ehelyett egy másik trombitajel. Egy ismeretlen -trombita hangja, mely a Boka seregének <span class= -"pagenum"><a name="Page_188" id="Page_188">-188-</a></span> szólt. -Ez azt jelentette, hogy a Pásztor serege utolsó szál emberéig el -van fogva, be van zárva és hogy most kezdődik meg a támadás a telek -felől. S valóban, a trombitajelre ketté oszlott a Mária-utcai -hadsereg s egyik része a kunyhó mellett, a másik része pedig a 6-os -erőd mellett bukkant fel, kissé megtépett ruhában, de csillogó -szemmel, diadalmas jókedvben, egy győzelmes csata tüzében -megedzve.</p> -<p>Most már teljes bizonyossággal tudta Áts Feri, hogy Pásztor -serege meg van verve. Egy-két pillanatig farkasszemet nézett az -újon érkezett két zászlóaljjal s hirtelen a fiatalabbik Pásztorhoz -fordúlt. Izgatottan mondta:</p> -<p>– De hát ha megverték őket, hol vannak? Ha kiszorították őket az -utcára, miért nem sietnek hozzánk?</p> -<p>Kinéztek a Pál-utcára, sőt Szebenics elrohant a Mária-utcáig. -Sehol senki. Egy téglás-szekér cammogott végig a Mária-utcán s -néhány járókelő ment csöndesen a dolga után.</p> -<p>– Sehol senki! – jelentette kétségbeesve Szebenics.</p> -<p>– De hát mi lett velük?</p> -<p>És csak most jutott eszébe a kunyhó.</p> -<p>– Ezeket bezárták! – kiáltott magánkívül a haragtól. – Ezeket -megverték és bezárták a kunyhójukba!</p> -<p>Most pedig – az iménti cáfolat helyett – megerősítést kapott a -kijelentése. Tompa dübörgés hallatszott a kunyhó felől. A bezártak -öklükkel verték a deszkát. De hiába. A kis kunyhó ezúttal a -Pál-utcai fiúk pártján volt. Nem engedte kidönteni sem az ajtaját, -sem az oldalát. Keményen állta az ökölcsapásokat. És a foglyok -<span class="pagenum"><a name="Page_189" id= -"Page_189">-189-</a></span> pokoli hangversenyt rendeztek benne. -Lármájukkal magukra akarták vonni az Áts Feri seregének figyelmét. -Vendauer, szegény, akitől elvették a trombitát, tölcsért csinált a -két tenyeréből és abba trombitált torkaszakadtából.</p> -<p>Áts Feri a seregéhez fordúlt.</p> -<p>– Fiúk, – kiáltotta – Pásztor elvesztette a csatát! Rajtunk áll, -hogy megmentsük a vörösingesek becsületét! Előre!</p> -<p>És úgy, ahogy állottak, egyetlen széles sorban, bevonultak a -telekre és futólépésben támadtak. De Boka most már megint a kunyhó -tetején állott Kolnayval s a lába alatt dörömbölő, lármázó, visító -pokolmuzsikát túlharsogva kiáltott:</p> -<p>– Fújd meg a trombitát! Roham! Erődök, tűz!</p> -<p>És a sáncárkok felé rohanó vörösingesek egyszerre meghőköltek. -Sorjában négy erőd kezdte őket bombázni. Egy pillanatra elborította -őket a homokfelhő, nem láttak.</p> -<p>– Tartalék, előre! – kiáltott Boka.</p> -<p>A tartalék előrohant, bele a porfergetegbe, neki a támadó -sornak. A sáncárokban még mindig tétlenűl guggolt a gyalogság és -várta, mikor kerül rá a sor. És az erődökből bomba bomba után -vágódott a csatasorba s nem egy közülök Pál-utcai fiú hátán puffant -szét.</p> -<p>– Sebaj! – kiáltották. – Előre!</p> -<p>Nagy porfelhő kerekedett. Mikor egy-egy erődből elfogyott a -bomba, marékkal dobták a száraz homokot. A telek közepén pedig, a -sáncároktól alig húsz lépésnyire toporzékolt, kavargott az egymásba -keveredett két <span class="pagenum"><a name="Page_190" id= -"Page_190">-190-</a></span> sereg s a porfergetegből csak itt-ott -villant ki egy vörös ing vagy egy piros-zöld sapka.</p> -<p>De ez a sereg már fáradt volt, míg Áts Feriék pihent erővel -vették fel a küzdelmet. És egy-egy pillanatra úgy látszott, mintha -a küzdők közelebb jönnének a sáncárokhoz, ami azt jelentette, hogy -nem bírják feltartóztatni az ő emberei a vöröseket. És minél -közelebb értek az erődökhöz, annál biztosabban találtak a bombák. -Barabás megint a vezérre vetette magát. Most Áts Ferit -bombázta.</p> -<p>– Nem baj! – kiáltott. – Edd meg! Hiszen csak homok!</p> -<p>Úgy állt fenn a vár fokán, mint valami gyorskezű kis ördög, -vigyorogva, nagyokat kurjantva, miközben villámgyorsan hajolt le -újabb bombákért. Áts Feri tartalékja hiába hozott magával kis -zsákokban homokot. Ennek most nem vehették hasznát, mert minden -emberre szükségük volt a csatasorban. Hát eldobták a zsákokat.</p> -<p>És közben lelkesítően, izgatóan, egyre hangzott mind a két -trombita: a Kolnayé a kunyhó tetejéről, meg a fiatal Pásztoré a -kavargó tömegből. Most már csak tíz lépésnyire voltak a -sáncároktól.</p> -<p>– No, Kolnay, – kiáltott Boka, – most mutasd meg, mit tudsz! -Eredj le a sáncba ne törődj a bombákkal és ott lenn fújd meg a -riadót. Kezdjen tüzelni a sáncárok és amikor a homokja elfogyott, -rohanjon ki!</p> -<p>– Hahó! Hó! – kiáltott Kolnay és leugrott a kunyhó tetejéről. -Most már nem csúszott hason, hanem fölemelt fővel szaladt a -sáncárok felé. Boka kiabált utána <span class="pagenum"><a name= -"Page_191" id="Page_191">-191-</a></span> de hangját elnyomta a -lába alatt forrongó pokol dörömbölése, meg az Áts Feriék folytonos -trombitálása, a kiáltozás. Csak nézett utána, nézte, hogy eltudja-e -vinni a hírt a sáncba, még mielőtt a vörösingesek meglátják az -árokban rejtőzőket.</p> -<p>Egy erőteljes alak vált ki a küzdők közül és Kolnay felé ugrott. -Megkapta a kezét és birkózni kezdett vele. Vége volt. Kolnay nem -teljesíthette a parancsot.</p> -<p>– Magam megyek! – kiáltott kétségbeesve Boka, ő is leugrott a -kunyhó tetejéről és a sáncárok felé szaladt.</p> -<p>– Megállj! – ordított feléje Áts Feri.</p> -<p>Fel kellett volna venni az ellenséges vezérrel a harcot, de -ezzel talán kockára tett volna mindent. Tehát rohant tovább az árok -felé.</p> -<p>Áts Feri utána.</p> -<p>– Gyáva vagy! – kiáltott rá. – Elszaladsz előlem! De ne félj, -utólérlek!</p> -<p>És utól is érte, épp abban a pillanatban, mikor Boka a sáncba -ugrott. Csak annyi ideje volt, hogy elkiálthassa magát:</p> -<p>– Tűz!</p> -<p>És a szembe jövő Áts Feri a következő pillanatban egyszerre vagy -tíz friss bombát kapott a vörös ingére, a vörös sapkájára és a -vörös arcára.</p> -<p>– Ördögök vagytok! – kiáltott. – Most meg a föld alól -lövöldöztök?</p> -<p>De akkor már kifejlődött az egész vonalon a tüzérségi támadás. -Az erődök felülről bombáztak, a sánc alulról. Viharzott a homok és -a lármába most friss hangok <span class="pagenum"><a name= -"Page_192" id="Page_192">-192-</a></span> vegyültek. Megszólalt a -sánc is, mely eddig hallgatni volt kénytelen. Boka elérkezettnek -látta a pillanatot a végső támadásra. Ő maga állt a sor szélére, -melytől alig két lépésnyire birkózott Kolnay egy vörösingessel. -Kiállott a sánc szélére, előkapta és magasra emelte a piros-zöld -zászlót és kiadta az utolsó parancsot:</p> -<p>– Teljes roham! Előre!</p> -<p>És valóban, a föld alól bújt ki egy új sereg. Rohamlépésben -támadtak s gondosan vigyáztak arra, hogy páros birkózásba ne -bocsátkozzanak. Zárt sorban mentek a vörösök felé s szorították -őket, el a sánctól.</p> -<p>Barabás lekiáltott az erődről:</p> -<p>– Nincs homok!</p> -<p>– Gyertek le! Roham! – felelt futtában s erre kezek, lábak -jelentek meg az erődök falain és lemászott a tüzérség. Ez volt a -második zárt csatasor, mely lépésben ment az első mögött.</p> -<p>De most már elkeseredett volt a harc. A vörösingesek, vesztüket -érezve, nem nagyon tartották be a szabályokat. Nekik a szabályok -csak addig kellettek, amíg azt hitték, hogy szabályszerű harccal is -győzni fognak. Most azonban sutba dobtak minden formaságot.</p> -<p>Ez veszedelmes volt. Még így is jobban birták, dacára annak, -hogy félannyian voltak, mint a Pál-utcaiak.</p> -<p>– A kunyhóhoz! – üvöltött Áts Feri. – Szabadítsuk ki őket!</p> -<p>És az egész gomolyag, mintha megfordúlt volna, a kunyhó felé -kezdett nyomulni. Erre a Pál-utcaiak nem <span class= -"pagenum"><a name="Page_193" id="Page_193">-193-</a></span> voltak -elkészülve. Kisiklott előlük a vörösinges had. Mint amikor kalapál -valaki s egyszerre csak azt érzi, hogy elgörbült az ütés alatt a -szög, úgy görbült el balra a támadó sor. Elől Áts Feri, vadúl -rohanva, a diadal reményével a hangjában:</p> -<div class="figcenter" style="width: 347px;"><a href= -"images/i024hq.png"><img src="images/i024.png" alt= -"«A meglepett vezért a földhöz teremtette.»" title= -"«A meglepett vezért a földhöz teremtette.»" /></a> -<p class="caption">«A meglepett vezért a földhöz teremtette.»</p> -</div> -<p>– Utánam!</p> -<p>S e pillanatban, mintha a lába elé gurítottak volna valamit, -hirtelen megállott. Egy kis gyerek-alak ugrott <span class= -"pagenum"><a name="Page_194" id="Page_194">-194-</a></span> elibe a -kunyhó mellől. Megtorpant a vörösinges vezér és mögötte megállt, -egymásnak lökődött a harcoló sereg.</p> -<p>Egy kis fiú állott Áts Feri előtt, egy kis fiú, aki egy fejjel -volt kisebb, mint ő. Egy vézna, szőke gyerek emelte két kezét a -magasba, tiltólag. És gyerekhang kiáltotta:</p> -<p>– Megállj!</p> -<p>A Pál-utcai sereg, mely már megszeppent a hirtelen fordulat -miatt, egyszerre harsogó hangon kiáltott fel:</p> -<p>– Nemecsek!</p> -<p>És a kis szőke, vékonycsontú, beteg gyerek abban a pillanatban -ölre kapta a nagy Áts Ferit és rettenetes erőfeszítéssel, amelyhez -csak a láza, a forró, lüktető láza, az önkívülete adta szegény kis -testének az erőt, a meglepett vezért annak rendje és módja szerint -a földhöz teremtette.</p> -<p>Aztán lerogyott rá ő is, ájultan.</p> -<p>Ebben a pillanatban minden rend felbomlott a vörösingesek közt. -Mintha a fejüket vágták volna le: mikor a vezérük elesett, nekik -maguknak is meg volt pecsételve a sorsuk. A pillanatnyi zavart -felhasználták a Pál-utcaiak. Összefogóztak, nagy lánccá alakúltak -és kifelé szorították a meglepett sereget.</p> -<p>Áts Feri feltápászkodott és haragos piros arccal, villogó -szemmel nézett szét. Leverte a port a ruhájáról s látta, hogy -egyesegyedűl maradt. A serege már valahol a kapu körűl kavargott, -összekeveredve a diadalmas Pál-utcaiakkal s ő itt állott egyedűl, -megverten.</p> -<p>Mellette feküdt a földön Nemecsek. <span class= -"pagenum"><a name="Page_195" id="Page_195">-195-</a></span></p> -<p>S mikor az utolsó vörösingest is kiszorították a kapun s a kaput -bezárták mögötte, mámoros diadal űlt az arcokon. Harsogott az -éljen, a győzelmi kiáltás. Boka pedig futva érkezett a gépház felől -a tóttal. Vizet hozott.</p> -<div class="figcenter" style="width: 325px;"><a href= -"images/i025hq.png"><img src="images/i025.png" alt= -"Janó óvatosan fektette a földhányásra." title= -"Janó óvatosan fektette a földhányásra." /></a> -<p class="caption">Janó óvatosan fektette a földhányásra.</p> -</div> -<p>Most aztán mind a földön fekvő kis Nemecsek köré gyűltek s -halálos csönd váltotta fel az imént még nagyban zúgó éljenzést. Áts -Feri külön állott és komoran nézte a győzteseket. A kunyhóban még -mindig dörömböltek a foglyok.</p> -<p>De ugyan ki törődött most velük?</p> -<p>Janó óvatosan fölemelte Nemecseket a földről és a <span class= -"pagenum"><a name="Page_196" id="Page_196">-196-</a></span> sánc -földhányására fektette. Aztán vízzel kezdték mosogatni a szemét, a -homlokát, az arcát. És néhány perc múlva felnyitotta szemét -Nemecsek. Bágyadt mosollyal nézett körűl. Mindenki hallgatott.</p> -<p>– Mi van? – kérdezte csöndesen.</p> -<p>De mindenki annyira el volt fogódva, hogy erre a kérdésre -senkinek se jutott eszébe felelni. Értelmetlenűl néztek rá.</p> -<p>– Mi van? – ismételte és felült a földhányásra.</p> -<p>Most Boka odament hozzá:</p> -<p>– Jobban vagy?</p> -<p>– Jobban.</p> -<p>– Nem fáj semmid?</p> -<p>– Nem.</p> -<p>Mosolygott. Aztán ezt kérdezte:</p> -<p>– Győztünk?</p> -<p>De erre már nemcsak hogy nem hallgatott mindenki, hanem mindenki -felelt. Egyszerre riadt a kiáltás minden ajkon:</p> -<p>– Győztünk!</p> -<p>Azzal nem törődött senki, hogy Áts Feri még mindig ott állt egy -farakás tövében és komolyan, bús haraggal nézte a Pál-utcaiak -családi jelenetét.</p> -<p>Boka szólalt meg:</p> -<p>– Győztünk és most a végén már majdnem baj történt és hogy nem -történt baj, azt neked köszönhetjük. Ha te hirtelen meg nem jelensz -köztünk és nem leped meg Áts Ferit, akkor kiszabadítják a kunyhóból -a foglyokat és nem tudom, mi történik. <span class= -"pagenum"><a name="Page_197" id="Page_197">-197-</a></span></p> -<p>A kis szőke mintha megharagudott volna ezért.</p> -<p>– Nem igaz, – mondta, – ezt ti most azért mondjátok nekem, hogy -örüljek, azért mondjátok, mert beteg vagyok.</p> -<p>És végig simította kis homlokát. Most, hogy visszatért arcába a -vér, ismét piros volt, látszott rajta, hogy égeti, emészti a -láz.</p> -<p>– Most – mondta Boka – azonnal haza fogunk téged vinni. Elég -ostobaság volt, hogy ide jöttél. Nem is tudom, hogyan eresztettek -ide a szüleid.</p> -<p>– Nem eresztettek. Magam jöttem.</p> -<p>– Hogy-hogy?</p> -<p>– Az apám elment hazulról, ruhát vitt valahova, próbálni. Az -anyám pedig átment a szomszédba, melegre tenni a köménymagos -levesemet, nem zárta be az ajtót és azt mondta, hogy ha kell -valami, csak kiáltsak. És én akkor egyedűl maradtam. És felültem az -ágyban és hallgatóztam. És nem hallottam semmit, de azért mégis úgy -éreztem, mintha hallanék valamit. Zúgott valami a fülembe, lovak -jöttek, trombita is volt, kiabálás. Hallottam a Csele hangját, -mintha azt kiáltotta volna: «Gyere, Nemecsek, mert bajban vagyunk!» -– Aztán hallottam, mikor te kiáltottál: «Ne gyere, Nemecsek, te -nekünk nem köllesz, mert te beteg vagy, úgy-e, tudtál jönni, mikor -golyóztunk meg mulattunk, bezzeg most nem gyössz, mikor harcolunk -és elvesztjük a csatát!» Ezt mondtad, Boka. Én úgy hallottam, hogy -ezt mondtad. No és akkor hamar kiugrottam az ágyból. És elestem, -mikor kiugortam, mert már olyan régen <span class= -"pagenum"><a name="Page_198" id="Page_198">-198-</a></span> -fekszem, hogy egészen el voltam gyöngülve. De föltápászkodtam a -földről és kiszedtem a ruhámat a szekrényből… és a cipőmet is és -hamar felöltöztem. És már fel voltam öltözve, mikor az anyám -bejött. Mikor hallottam a lépését, hogy jön, hamar beugrottam az -ágyba, ruhástól és magamra húztam a paplant, egészen a szájamig, -hogy ne lássa rajtam a ruhát. Akkor azt mondta az anyám: «Csak -bejöttem megkérdezni, hogy nincs-e szükséged valamire.» – És én azt -mondtam: «Nincs» és ő megint kiment és akkor én elszöktem hazúlról. -De én nem vagyok egy hős, mert én nem tudtam, hogy az olyan fontos, -mert én csak bejöttem ide harcolni a többiekkel, hanem mikor -megláttam az Áts Ferit, akkor arra gondoltam, hogy én azért nem -harcolhattam veletek, mert ez engem a hideg vízben megfürösztött és -akkor nagyon el voltam keseredve és gondoltam: «Na, Ernő, most vagy -soha» – és behúnytam a szememet és… és… neki ugrottam…</p> -<p>Oly hévvel beszélte ezt el a kis szőke, hogy egészen belefáradt. -Köhögni kezdett.</p> -<p>– Ne beszélj tovább, – mondta Boka, – majd elmondod máskor. Most -haza fogunk téged vinni.</p> -<p>Most Janó segítségével egyenkint kibocsátották a kunyhóból a -foglyokat. Amelyiknél még volt fegyver, attól elvették. És rendre, -szomorúan ballagott ki valamennyi a Mária-utca felől. És a kis -fekete vaskémény most mintha gúnyosan pöfögött, köpködött volna. És -utánuk sivított a gőzfűrész, mintha ő is barátja lett volna a -Pál-utcai győztes seregnek. <span class="pagenum"><a name= -"Page_199" id="Page_199">-199-</a></span></p> -<p>Áts Feri maradt utoljára. Még mindig egy farakás tövében állott -és a földet nézte. Kolnay meg Csele odalépett hozzá és el akarta -tőle venni a fegyverét.</p> -<p>De Boka rájuk szólt:</p> -<p>– Ne bántsátok a vezért.</p> -<p>Azzal odaállt Áts Feri elé:</p> -<p>– Tábornok úr, – mondta neki, – maga hősiesen harcolt!</p> -<p>A vörösinges szomorúan nézett rá, mintha azt mondta volna neki: -«Mit érek én most már a te dicséreteddel?»</p> -<p>Boka pedig hátra fordúlt és vezényelt:</p> -<p>– Tisztelegj!</p> -<p>S erre a Pál-utcai seregben elnémúlt a csevegés. Valamennyien -sapkájukhoz emelték a kezüket. Előttük állott mereven Boka, ő is a -sapkájához emelt kézzel. És a szegény kis Nemecsekben is fölébredt -most a közlegény. Nagynehezen feltápászkodott a földhányásról s -támolyogva, úgy, ahogy tudott, ő is vigyázzba vágta magát és -szalutált. Tisztelgett szegény annak, aki oka volt az ő nagy -betegségének.</p> -<p>És Áts Feri, miután viszonozta a tisztelgést, elment. A -fegyverét magával vitte. Ő volt az egyetlen, aki magával vihette. A -többi fegyver: a híres ezüstvégű lándzsa, a sok ezüstös indián -csatabárd ott hevert halomban a kunyhó bejárata előtt. A harmadik -számú erődre pedig ki volt tűzve a visszahódított zászló. Geréb -vette vissza Szebenicstől a legerősebb harc hevében.</p> -<p>– Geréb itt van? – kérdezte nagyra nyílt, csodálkozó szemmel -Nemecsek. <span class="pagenum"><a name="Page_200" id= -"Page_200">-200-</a></span></p> -<p>– Igen, – állt elő Geréb.</p> -<p>A kis szőke kérdőleg nézett Bokára. Boka pedig felelt:</p> -<p>– Itt van és jóvátette a hibáját. És ezennel visszaadom neki a -főhadnagyi rangját.</p> -<p>Geréb elpirúlt.</p> -<p>– Köszönöm, – mondta.</p> -<p>Aztán csöndesen hozzátette:</p> -<p>– De…</p> -<p>– Mi az a «de»?</p> -<p>Geréb zavartan szólt:</p> -<p>– Tudom, hogy ehhez nincs jogom, mert ez a tábornoktól függ, de… -én úgy gondolom… én úgy tudom, hogy Nemecsek még mindig -közlegény.</p> -<p>Nagy csönd lett. Gerébnek ebben igaza volt. A nagy izgalomban -mindenki megfeledkezett arról, hogy az, akinek immár harmadszor -köszönhettek mindent, még mindig közlegény.</p> -<p>– Igazad van, Geréb, – szólt Boka. – És mindjárt teszünk is -róla. Ezennel kinevezem…</p> -<p>De Nemecsek közbevágott:</p> -<p>– Én nem akarom, hogy kinevezz… én nem azért tettem… én nem -azért jöttem ide…</p> -<p>Boka szigorúnak akart látszani. Rákiáltott:</p> -<p>– Nem az a fő, hogy miért jöttél ide, hanem az a fő, hogy mikor -már itt voltál, mit csináltál. Ezennel kinevezem Nemecsek Ernőt -kapitánnyá.</p> -<p>– Éljen!</p> -<p>Ezt mindenki egyszerre kiáltotta. És mindenki szalutált -<span class="pagenum"><a name="Page_201" id= -"Page_201">-201-</a></span> az új kapitánynak, még a hadnagyok és -főhadnagyok is, sőt legelől állott maga a tábornok és olyan -katonásan kapta a kezét a sapkájához, mintha ő lett volna a -közlegény és a kis szőke a tábornok.</p> -<p>Észrevették, egy szegényes ruhába öltözött kis asszony sietett -végig a hátuk mögött a grundon és most egyszeribe elibük -került.</p> -<p>– Jesszus! – kiáltotta. – Hát itt vagy? Mindjárt tudtam, hogy -ide jöttél!</p> -<p>A Nemecsek édesanyja volt. Sírt szegény, mert már mindenütt -kereste a kis beteg fiát s ide csak azért jött, hogy kérdezősködjék -a fiúknál utána. A fiúk körülvették és csitították. A szegény -asszony pedig fölpakolta, a maga kendőjét a nyakába kerítette és -vitte hazafelé.</p> -<p>– Kísérjük el! – kiáltott Weisz, aki eddig egy szót se -szólt.</p> -<p>És ez az ötlet mindenkinek megtetszett.</p> -<p>– Kísérjük el! – kiáltotta mindenki és már szedelőztek is fel. A -zsákmányfegyvereket hamar bedobálták a kunyhóba és az egész raj a -szegény asszony után zúdult, aki magához szorította a fiát, hogy a -saját teste melegéből is adjon neki valamit és sietve vitte -hazafelé.</p> -<p>A Pál-utcán kettős rendekbe sorakoztak, úgy mentek utána. Már -rájuk borúlt az alkonyat. Gyújtogatták a lámpákat és boltokból erős -világosság áradt ki a gyalogjáróra. Az emberek, akik az utcán -sietve mentek a dolguk után, meg-megálltak egy pillanatra, -<span class="pagenum"><a name="Page_202" id= -"Page_202">-202-</a></span> mikor ez a különös menet mellettük -elhaladt. Elől egy sovány, szőke kis asszony, aki kisírt szemmel, -sietve ment, magához szorítva egy kis gyereket, akinek csak az orra -látszott ki egy nagy kendőből – s mögöttük egy sereg katonásan -lépő, párosával sorakozott fiú, valamennyi egyforma piros-zöld -sapkával a fején.</p> -<p>Voltak olyanok is, akik mosolyogtak. Egy-egy csirkefogó hangosan -nevetett rajtuk. De ők erre most nem adtak semmit. Még maga -Csónakos is, aki máskor az ilyen nevetést rögtön és a lehető -legalaposabban szokta megtorolni, most nyugodtan ment a többi -között, nem is törődve a vidám mesterlegényekkel. Ez olyan komoly -és szent dolog volt az ő szemükben, hogy ezt nem zavarhatta meg a -világ legvidámabb csirkefogója sem.</p> -<p>A Nemecsek anyjának pedig kisebb gondja is nagyobb volt annál, -hogy a hadsereggel törődjék. A Rákos-utcai kis ház kapujánál -azonban kénytelen volt megállani, mielőtt belépett volna rajta, -mert a kis fia megbicsakolta magát és nem volt az a földi hatalom, -amely be tudta volna húzni a kapu alá. Kibontakozott az anyja -karjából és oda állt a fiúk elé.</p> -<p>– Szerbusztok, – mondta.</p> -<p>Sorra kezet fogtak vele a fiúk. A keze forró volt. Aztán eltűnt -anyjával a sötét kapualjában. Egy ajtó csapódott az udvarban, egy -kis ablakban világosság gyúlt ki. És csönd lett.</p> -<p>A fiúk azon vették észre magukat, hogy egyikük se mozdúlt a ház -elől. Nem szóltak egymáshoz, csak néztek, <span class= -"pagenum"><a name="Page_203" id="Page_203">-203-</a></span> -bámultak be az udvarra, arra a kis világos ablakra, amely mögött a -kis hőst most visszafektették az ágyába. Végre aztán sóhajtott egy -nagyon szomorút valamelyik. Csele azt mondta:</p> -<p>– Mi lesz?</p> -<p>És erre ketten-hárman elindúltak a sötét kis utcán az Üllői-út -felé. Most már mind fáradtak voltak, kimerítette őket a harc. Hűvös -szél járta az utcát, erős tavaszi szél, amely az olvadó havak hideg -lehelletét hozza a hegyekről.</p> -<p>Majd másik csoport indúlt meg, le a Ferencváros felé. Végre nem -maradt a kapu előtt más, csak Boka meg Csónakos. Csónakos -feszengett, várta, hogy Boka menjen. De mivel Boka meg se mozdúlt, -szerényen megszólalt:</p> -<p>– Jössz?</p> -<p>Boka csöndesen mondta:</p> -<p>– Nem.</p> -<p>– Maradsz?</p> -<p>– Igen.</p> -<p>– Hát… akkor szerbusz.</p> -<p>És elment szép lassan, csoszogva, ő is. Boka utána nézett és -látta, hogy vissza-visszafordúl. Majd a sarkon eltünt. És a kis -Rákos-utca, mely szerényen húzódik meg a lármás, lóvasutas Üllői-út -mellett, most sötétben, csöndben nyugodott. Csak a szél zúgott -rajta végig s erősen zörgette a gázlámpák üvegtábláit. Egy-egy -hevesebb szélrohamra egymásután végig csörgött valamennyi, mintha -valami titkos csörömpölő jelet adtak volna <span class= -"pagenum"><a name="Page_204" id="Page_204">-204-</a></span> -egymásnak a reszkető, libegő-lobogó gázlángok. Ember e pillanatban -nem volt más az egész kis utcában, mint Boka János, a tábornok. És -mikor Boka János, a tábornok szétnézett az utcán és látta, hogy -egyedűl van, akkor úgy összeszorult a szíve, hogy Boka János, a -tábornok neki dőlt a kapu félfájának és keservesen, szívből, amúgy -istenigazában sírvafakadt.</p> -<p>Ő is érezte, tudta azt, amit egyikük se mert kimondani. Ő is -látta, mint pusztúl az ő közlegénye lassú, szomorú elmúlással. -Tudta, mi lesz ennek a vége s tudta, hogy már nem sokára lesz vége. -Nem bánta ő most, hogy győztes hadvezér, nem bánta, hogy ezúttal -először nem volt férfias, komoly, nem bánta, hogy kitört belőle a -gyerek, csak sírt és egyre ezt mondogatta:</p> -<p>– Kis barátom… édes jó barátom… édes jó kis kapitányom…</p> -<p>Arra jött egy ember és rászólt:</p> -<p>– Mit sírsz, kis fiú?</p> -<p>De ennek nem felelt. Az ember vállat vont és ott hagyta. Aztán -egy szegény asszony jött, nagy kosárral, az is megállt, de az nem -szólt. Nézte egy kicsit, aztán ő is elment. Majd egy alacsony -termetű emberke jött s befordúlt a ház kapuján. Onnan nézett rá -vissza. Megismerte:</p> -<p>– Te vagy az, Boka János?</p> -<p>Boka ránézett:</p> -<p>– Én vagyok, Nemecsek úr.</p> -<p>A szabócska volt, hozta a ruhát a karján. Budán volt, ahova -próbálni vitte a fércelt ruhát. De ez az ember <span class= -"pagenum"><a name="Page_205" id="Page_205">-205-</a></span> már -értette Bokát. Ez se azt nem kérdezte tőle: «Mit sírsz, kis fiú?» – -se meg nem bámúlta, hanem odament melléje, megölelte okos kis fejét -és versenyt kezdett vele sírni. Úgy, hogy fölébresztette Bokában a -tábornokot.</p> -<p>– Ne sírjon, Nemecsek úr, – mondta a szabónak.</p> -<p>A szabó megtörűlte a szemét a kezefejével és intett egyet a -levegőbe. Mintha azt mondta volna: «Úgyis mindegy már minden, -legalább egy kicsit kipityeregtem magamat.»</p> -<p>– Isten megáldjon, kis fiam, – mondta a tábornoknak. – Eridj -szépen haza.</p> -<p>És bement az udvarba.</p> -<p>Most aztán Boka is megtörűlte a szemét és nagyot sóhajtott. -Körűlnézett az utcán és hazafelé akart indúlni. De mintha valami -nem eresztette volna. Tudta, hogy nem használ vele semmit, de úgy -érezte, mintha szent, komoly kötelessége volna most itt maradni és -díszőrséget állani a haldokló katonája háza előtt. Néhány lépést -sétált a kapu előtt. Aztán átment a túlsó oldalra és onnan nézte a -kis házat.</p> -<p>Most lépések kopogtak az elhagyott kis utca csöndjében. «Valami -munkás megy hazafelé», – gondolta és lehorgasztott fővel sétált a -túlsó oldalon. Tele volt mindenféle furcsa gondolattal, ami eddig -még soha nem jutott az eszébe. Az élet meg a halál járt az eszében. -És sehogy se tudott eligazodni ebben a nagy kérdésben.</p> -<p>A lépések egyre közelebbről hangzottak, de most úgy hallatszott, -mintha az, aki jön, meglassította volna a <span class= -"pagenum"><a name="Page_206" id="Page_206">-206-</a></span> -járását. Óvatosan ment egy fekete árny a házak tövében s a -Nemecsekék előtt megállott. Benézett a kapun. Be is ment egy -pillanatra a kapu alá, aztán megint kijött. Megállt. Várt. Aztán -fel-alá kezdett járni a ház előtt s mikor először ért az egyik -gázlámpa alá, a szél félrefújta a kabátja szárnyát. Boka oda -nézett. A kabát alól vörösing villant elő.</p> -<p>Áts Feri volt.</p> -<p>És most farkasszemet nézett egymással a két vezér. Életükben -először álltak egymással szemtől-szembe, négyszemközt. Itt -találkoztak, ez előtt a szomorú ház előtt. Az egyiket a szíve hozta -ide, a másikat a lelkiismerete. Nem szóltak egymáshoz egy szót sem. -Csak nézték egymást. Aztán Áts Feri megindúlt és tovább járt -fel-alá a ház előtt. Soká, nagyon soká járt. Addig, amíg a -házmester elő nem került a sötét udvarból, hogy bezárja a kaput. -Akkor odament hozzá Áts Feri, megemelte a kalapját és csöndesen -kérdezett tőle valamit. Elhallatszott Bokáig, amit a házmester -felelt. Azt mondta:</p> -<p>– Rosszul.</p> -<p>És becsapta a nagy, nehéz kaput. Ez a dörrenés felzavarta az -utca csendjét, de aztán elhalt, mint hegyek közt a mennydörgés.</p> -<p>Áts Feri elindúlt, lassan. Jobbra ment. És Bokának is haza -kellett már mennie. Süvöltött a hideg szél és az egyik hadvezér -jobbra ment, a másik balra. Még ekkor sem szóltak egymáshoz egy -szót sem.</p> -<p>És most végleg elaludt a friss tavaszi éjszakában a kis utca, -melyben most már egyedül sétált, uraskodott <span class= -"pagenum"><a name="Page_207" id="Page_207">-207-</a></span> a szél, -megrázva a lámpák üvegjét, megtépázva a sárga gázlángok fényes -üstökét, megríkatva egy-két rozsdás szélkakast. Befújt minden -hasadékon, befújt még abba a kis szobába is, ahol az asztalnál egy -szegény kis szabó űlt, újságpapirosba göngyölt szalonna mellett, -csöndesen vacsorázgatva s ahol egy kis ágyban egy kis kapitány -lihegett, forró arccal, égő szemmel. Megzörgette az ablakot, -meglebbentette a petróleumlámpa lángját. A csöpp asszony betakarta -a gyerekét:</p> -<p>– Fúj a szél, kis fiam.</p> -<p>A kapitány pedig szomorú mosolygással, alig hallhatóan, szinte -súgva mondta:</p> -<p>– A grund felől fúj. Az édes grund felől fúj… <span class= -"pagenum"><a name="Page_208" id="Page_208">-208-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h2>IX.</h2> -</div> -<p>Néhány oldal a Gitt-Egylet nagy könyvéből:</p> -<p class="center"><em class="gesperrt"><b>BEJEGYZÉS</b></em>.</p> -<p>«A mai közgyűlésen a következő határozatokat hoztuk és -bejegyezzük őket ezennel az egyleti nagy könyvbe.</p> -<p class="center">1. §.</p> -<p>A nagy könyv 17-ik oldalán van egy beírás, mely így hangzik: -nemecsek ernő, kis betűvel. Ezen beírás ezennel érvénytelen. Mert -ezen beírás tévedésen alapúlt és ezennel a közgyűlés kijelenti, -hogy a nevezett tagot ok nélkül sértette az egylet és ő ezt -tisztességesen tűrte, a háborúban mint valóságos hős vett részt, -mely történelmi tény. Az egylet ezért kijelenti, hogy a multkori -beírás az egylet hibája és hogy ezennel a jegyző ideírja a tag -nevét végig csupa nagy betűvel.</p> -<p class="center">2. §.</p> -<p>Ezennel beírom végig csupa nagy betűvel:</p> -<p class="center"><i>NEMECSEK ERNŐ</i></p> -<p class="right"><i>Leszik, jegyző</i>, s. k. <span class= -"pagenum"><a name="Page_209" id="Page_209">-209-</a></span></p> -<p class="center">3. §.</p> -<p>A Gitt-Egylet közgyűlése egyhangúlag köszönetet szavaz Boka -János Tábornokunknak azért, mert a tegnapi harcot úgy vezette, mint -egy hadvezér a történelemkönyvben és tiszteletünk jeléül -elhatároztuk, hogy a Gitt-Egylet minden egyes tagja köteles otthon -a történelemkönyvében a 168-ik lapon fölülről a 4-ik sorban -«Hunyadi János» cím mellé tintával odaírni: «és Boka János». Ezt -azért határoztuk el, mert megérdemli tőlünk a hadvezér, mert ha ő -nem csinálta volna olyan jól, akkor a vörösingesek megvertek volna -minket. És mindenki köteles a «Mohácsi vész» című fejezetben Tomori -érsek neve fölé, mert őtet is megverték, ceruzával odaírni: «és Áts -Ferenc.»</p> -<p class="center">4. §.</p> -<p>Miután Boka János Tábornok tiltakozásunk dacára és erőszakkal -lefoglalta az egyleti vagyont (24 kr.), mert hadi célokra -mindenkinek oda kellett adni amije volt és pedig ebből csak egy -trombitát vettek 1 forint 40-ért, pedig a Rőser-bazárban lehet -kapni 60-ért és 50-ért, mégis muszájt nekik a drágábbat venni, mert -erősebb hangja van és pedig elfoglaltuk a vörösingesektől az ő -harci trombitájukat és most már van két trombita, pedig már egy se -kell és ha éppen kell, hát elég egy is, hát elhatároztuk, hogy az -egylet kérje vissza az egyleti vagyont (24 kr.) és inkább a -Tábornok adja el valahol a trombitát, de nekünk a pénzünk kell (24 -kr.), amit ő meg is ígért. <span class="pagenum"><a name="Page_210" -id="Page_210">-210-</a></span></p> -<p class="center">5. §.</p> -<p>Az egyleti elnök, Kolnay Pál ezennel megrovást kap a tagoktól, -mert az egyleti gittet ki hagyta száradni. Miután a vitát -jegyzőkönyvbe kell foglalni, a vitát ezennel jegyzőkönyvbe -foglalom:</p> -<p><i>Elnök:</i> Én a gittet azért nem rágtam, mert a háborúval -voltam elfoglalva.</p> -<p><i>Barabás tag:</i> Ja, ez nem kifogás.</p> -<p><i>Elnök:</i> Barabás mindig heccel és én rendreutasítom, én -szívesen megrágom a gittet, mert tudom, mi a tisztesség és azért -vagyok elnök, hogy rágjam az alapszabályok szerint, de heccelni nem -hagyom magamat.</p> -<p><i>Barabás tag:</i> Én nem heccelek senkit.</p> -<p><i>Elnök:</i> De heccelsz.</p> -<p><i>Barabás tag:</i> De nem.</p> -<p><i>Elnök:</i> De igen.</p> -<p><i>Barabás tag:</i> De nem.</p> -<p><i>Elnök:</i> Jó, legyen tied az utolsó.</p> -<p><i>Richter tag:</i> Tisztelt egylet! Én azt indítványozom, hogy -az elnök ellen írjunk be a nagy könyvbe egy megrovást, mert -elmulasztotta a kötelességét.</p> -<p><i>A tagok:</i> Úgy van! Úgy van!</p> -<p><i>Elnök:</i> Én csak arra hivatkozom, hogy most az egyszer -bocsásson még meg nekem az egylet, legalább azért, mert tegnap -olyan jól harcoltam, mint egy vad oroszlán és én voltam a hadsegéd -és én a legnagyobb veszélyben kirohantam a sáncra és lenyomott a -földre az ellenség és szenvedtem a birodalomért, hát most -<span class="pagenum"><a name="Page_211" id= -"Page_211">-211-</a></span> mért szenvedjek még külön is, mert nem -rágtam meg a gittet.</p> -<p><i>Barabás tag:</i> Az más.</p> -<p><i>Elnök:</i> Az nem más.</p> -<p><i>Barabás tag:</i> De más.</p> -<p><i>Elnök:</i> De nem.</p> -<p><i>Barabás tag:</i> De igen.</p> -<p><i>Elnök:</i> Jó, legyen tied az utolsó.</p> -<p><i>Richter tag:</i> Kérem indítványom elfogadását.</p> -<p><i>Egylet:</i> Elfogadjuk, elfogadjuk.</p> -<p><i>A baloldalon:</i> De nem fogadjuk el.</p> -<p><i>Elnök:</i> Szavazzunk.</p> -<p><i>Barabás tag:</i> Kérek névszerinti szavazást.</p> -<p><i>Elnök:</i> Névszerinti szavazás.</p> -<p>Szavazás megejtetik.</p> -<p><i>Elnök:</i> Három szótöbbséggel kimondta az egylet, hogy -Kolnay Pál elnök megrovásban részesül. Ez disznóság.</p> -<p><i>Barabás tag:</i> Az elnöknek nincs joga gorombáskodni a -szótöbbséggel.</p> -<p><i>Elnök:</i> De van.</p> -<p><i>Barabás tag:</i> De nincs.</p> -<p><i>Elnök:</i> De van.</p> -<p><i>Barabás tag:</i> De nincs.</p> -<p><i>Elnök:</i> Jó, legyen tied az utolsó!</p> -<p>A napirendnek nem lévén több pontja, elnök az ülést bezárja.</p> -<p>Aláírva:</p> -<p class="right"><i>Leszik</i>, jegyző s. k.</p> -<p class="right"><i>Kolnay</i>, elnök s. k.<br /> -még most is fenntartom, hogy disznóság. <span class= -"pagenum"><a name="Page_212" id="Page_212">-212-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h2>X.</h2> -</div> -<p>A Rákos-utcai kis sárga házban nagy volt a csönd. Még a lakók -is, akik rendszerint hangos pletykára szoktak gyűlni az udvarra, -most lábujjhegyen mentek el a Nemecsek szabó ajtaja előtt. A -cselédek hátra vitték porolni a ruhát, meg a szőnyeget az udvar -legvégébe és ott is csak kíméletesen bántak velük, csakhogy a beteg -meg ne hallja a lármát. Ha a szőnyegek álmélkodni tudtak volna, -most el is álmélkodtak volna azon, hogy a dühös püfölés helyett ma -szelíd kis ütésekben van részük…</p> -<p>És be-benéztek a lakók az üvegajtón:</p> -<p>– Hogy van a kis fiú?</p> -<p>Mindenik ezt a választ kapta:</p> -<p>– Rosszul, nagyon rosszul.</p> -<p>A jó asszonyok hoztak egyet-mást:</p> -<p>– Asszonyság, fogadja el ezt a kis jó bort…</p> -<p>Vagy:</p> -<p>– Ha meg nem sértem, itt van egy kis cukorféle…</p> -<p>A kis szőke asszony, aki kisírt szemmel nyitogatta az ajtót a -jószívűeknek, megköszönte szépen az ajándékokat, <span class= -"pagenum"><a name="Page_213" id="Page_213">-213-</a></span> de -hasznukat bizony nem nagyon vette. Meg is mondta -egyiknek-másiknak:</p> -<p>– Nem eszik szegényke, már két napja alig hogy belé tudjuk -önteni azt a pár kanál tejecskét.</p> -<p>Három órakor hazajött a szabó. Az üzletben volt, ahonnan munkát -hozott haza. Vigyázva, csöndesen nyitott be a konyhába és nem is -kérdezett semmit a feleségétől.</p> -<p>Csak ránézett. És a felesége meg őreá nézett. És már mind a -ketten értették is egymást. Csöndesen állottak egymással szemben, a -szabó le se tette a kabátokat, amelyeket a karján hozott.</p> -<p>Aztán lábujjhegyen bementek mind a ketten a szobába, ahol a kis -fiú feküdt az ágyon. Bizony nagyon megváltozott a Pál-utca egykor -vidám közlegénye, most szomorú kapitánya. Lesoványodott, a haja -megnőtt, az arca beesett. Nem volt halavány és talán éppen az volt -a dologban szomorú, hogy mindig piros volt a két orcája. Nem -egészséges pirosság volt ez. A belső tűznek volt a sugárzása, ami -napok óta szüntelenül égette.</p> -<p>Megállottak az ágy mellett. Szegény, egyszerű emberek voltak, -akik sok bajon, viszontagságon, búbánaton mentek már keresztül, hát -nem sopánkodtak. Csak állottak lehorgasztott fővel és a földet -nézték. Aztán nagycsöndesen megkérdezte a szabó:</p> -<p>– Alszik?</p> -<p>Az asszony nem is mert szóval felelni, csak a fejével bólintott -igent. Mert most már úgy feküdt az ágyban <span class= -"pagenum"><a name="Page_214" id="Page_214">-214-</a></span> a kis -fiú, hogy még azt se lehetett tudni: alszik-e vagy ébren van.</p> -<p>Szerény kopogtatás hallatszott kívülről, az udvari ajtó -felől.</p> -<p>– Talán a doktor, – súgta az asszony.</p> -<p>A férje küldte:</p> -<p>– Nyiss ajtót.</p> -<p>Az asszony kiment és ajtót nyitott. Boka állott a küszöbön. Az -asszonyka arcán szomorú mosoly jelent meg, mikor a fia barátját -meglátta.</p> -<p>– Bejöhetek?</p> -<p>– Be, fiam.</p> -<p>Bejött.</p> -<p>– Hogy van?</p> -<p>– Sehogy.</p> -<p>– Rosszúl?</p> -<p>Meg se várta a feleletet, bement ő is a szobába. Az asszony -utána. És most hárman állottak az ágy mellett és hárman nem szóltak -egy szót sem. S ahogy így állottak az ágy mellett, a kis beteg -mintha megérezte volna, hogy őt nézik, hogy miatta hallgatnak, -csöndesen, lassan kinyitotta a szemét. Előbb az apjára nézett -nagyszomorúan, aztán az anyjára. Mikor azonban végül Bokát -meglátta, elmosolyodott. Alig hallható, gyönge hangon mondta -neki:</p> -<p>– Te itt vagy, Boka?</p> -<p>Boka közelebb lépett az ágyhoz.</p> -<p>– Itt vagyok.</p> -<p>– Itt is maradsz? <span class="pagenum"><a name="Page_215" id= -"Page_215">-215-</a></span></p> -<p>– Itt.</p> -<p>– Egészen addig, amíg meghalok?</p> -<p>Most erre nem tudott mit felelni Boka. Rámosolygott a barátjára, -aztán mintegy tanácsot kérve, hátranézett az asszonyra. De az -asszony akkor már háttal fordúlva állott és a köténye csücskét -valahova a szeme közelébe emelte.</p> -<div class="figcenter" style="width: 319px;"><a href= -"images/i026hq.png"><img src="images/i026.png" alt= -"«Egészen addig, amíg meghalok?»" title= -"«Egészen addig, amíg meghalok?»" /></a> -<p class="caption">«Egészen addig, amíg meghalok?»</p> -</div> -<p>– Bolondot beszélsz, fiam, – mondta a szabó és köszörülte a -torkát. – Khm! Khm! Bolondot beszélsz.</p> -<p>De Nemecsek Ernő ezúttal rá se hederített arra, amit az apja -mondott. Bokára nézett és intett a fejével az apja felé.</p> -<p>– Ezek nem tudják, – mondta.</p> -<p>Most már Boka is megszólalt:</p> -<p>– Dehogy nem tudják. Jobban tudják, mint te.</p> -<p>Megmozdúlt, valahogyan nagynehezen föltápászkodott <span class= -"pagenum"><a name="Page_216" id="Page_216">-216-</a></span> a -vánkosáról és felült az ágyban. Nem tűrte, hogy segítsenek neki. -Felemelte az ujját a levegőbe és komolyan mondta:</p> -<p>– Ne hidd el nekik, amit mondanak, mert csak heccből mondják. Én -tudom, hogy meghalok.</p> -<p>– Nem igaz.</p> -<p>– Azt mondtad: nem igaz?</p> -<p>– Azt.</p> -<p>Szigorúan nézett rá:</p> -<p>– Hát én hazudok talán?</p> -<p>Csitították, hogy ne haragudjék, mert senki sem vádolja -hazugsággal. De ő ezuttal szigorú volt és rossz néven vette, hogy -nem hisznek neki. Tekintélyes arcot vágott és kijelentette:</p> -<p>– Hát szavamat adom neked, hogy meghalok.</p> -<p>A házmesterné dugta be a fejét az ajtón:</p> -<p>– Asszonyság… az orvos.</p> -<p>Bejött az orvos és mindenki tisztelettel üdvözölte az orvost. -Nagyon szigorú öreg ember volt a doktor. Egy szót se szólt. Nagy -mogorván biccentett egyet a fejével és egyenesen az ágyhoz ment. -Megfogta a fiú kezét, aztán a homlokát simította végig. Majd a -mellére hajtotta a fejét és hallgatózott. Az asszony nem állta meg -hogy meg ne kérdezze:</p> -<p>– Kérem… doktor úr… rosszabbul van?</p> -<p>Most szólt először az orvos:</p> -<p>– Nem.</p> -<p>De ezt nagyon furcsán mondta. Úgy mondta, hogy rá se nézett az -asszonyra. Aztán vette a kalapját és <span class="pagenum"><a name= -"Page_217" id="Page_217">-217-</a></span> indúlt. A szabó -szolgálatkészen szaladt ajtót nyitni neki:</p> -<p>– Kikisérem, doktor úr.</p> -<p>Mikor a konyhában voltak, a doktor intett a szemével a szabónak, -hogy csukja be a szobaajtót. A szegény szabó sejtette, hogy mit -jelent az, mikor a doktor négyszemközt akar vele beszélni. Becsukta -az ajtót. Most mintha valami barátságosabb kifejezést öltött volna -az orvos arca.</p> -<div class="figcenter" style="width: 363px;"><a href= -"images/i027hq.png"><img src="images/i027.png" alt= -"«Ez a kis fiú nem éri meg a reggelt.»" title= -"«Ez a kis fiú nem éri meg a reggelt.»" /></a> -<p class="caption">«Ez a kis fiú nem éri meg a reggelt.»</p> -</div> -<p>– Nemecsek úr, – mondta neki, – maga férfiember, én magával -őszintén fogok beszélni.</p> -<p>A szabó lehajtotta a fejét. <span class="pagenum"><a name= -"Page_218" id="Page_218">-218-</a></span></p> -<p>– Ez a kis fiú már nem éri meg a reggelt. Talán még az estét -se.</p> -<p>Meg se mozdúlt a szabó. Csak néhány pillanat múlva kezdett némán -bólingatni a fejével.</p> -<p>– Azért mondom, – folytatta az orvos, – mert maga szegény ember -és baj volna, ha a csapás váratlanul érné. Hát… jó lesz, ha… ha -gondoskodik… ha gondoskodik arról… amiről ilyenkor gondoskodni -szokás…</p> -<p>Nézte még egy kicsit, aztán hirtelen a vállára tette kezét.</p> -<p>– Isten áldja meg. Egy óra mulva visszajövök.</p> -<p>A szabó már nem hallotta ezt. Csak bámulta maga előtt a konyha -tisztára súrolt tégláját. Észre se vette, hogy az orvos kiment. -Csak egyre az kavargott a fejében, hogy gondoskodni kell. Valami -olyanról kell gondoskodni, amiről ilyenkor gondoskodni szokás. Mit -értett ez alatt az orvos? Csak nem koporsót?</p> -<p>Betámolygott a szobába és leült egy székre. Nem lehet szavát -venni, hiába ment hozzá a felesége:</p> -<p>– Mit mondott a doktor?</p> -<p>Csak bólogatott, bólogatott.</p> -<p>Most mintha valami vidámság ömlött volna el a kis fiú arcán. -Bokához fordult:</p> -<p>– Te, János. Gyere ide.</p> -<p>Odament hozzá.</p> -<p>– Ülj ide az ágyam szélére. Mersz?</p> -<p>– Hogyne mernék! Ugyan miért ne mernék?</p> -<p>– Mert esetleg félsz attól, hogy meg találok halni, amikor -<span class="pagenum"><a name="Page_219" id= -"Page_219">-219-</a></span> te éppen itt ülsz az ágyamon. De ettől -nem kell félni, mert ha én érzem, hogy meghalok, akkor én előbb -szólok.</p> -<p>Odaült mellé.</p> -<p>– No, mit akarsz?</p> -<p>– Te, – mondta a kis fiú, átölelve a nyakát és a füléhez -hajolva, mintha valami nagy titkot mondana neki, – mi lett a -vörös-ingesekkel?</p> -<p>– Megvertük őket.</p> -<p>– De aztán?</p> -<p>– Aztán hazamentek a fűvészkertbe és gyűlést tartottak. Vártak -egészen késő estig, de Áts Feri nem jött. Aztán megunták a várást -és elmentek haza.</p> -<p>– Hát mért nem jött Áts Feri?</p> -<p>– Mert szégyelte magát. És tudta, hogy le fogják csapni a -vezérségről, mert elvesztette a csatát. Aztán ma ebéd után megint -gyűlést tartottak. Erre már eljött Áts Feri. Tegnap itt láttam -éjszaka a házatok előtt.</p> -<p>– Itt?</p> -<p>– Igen. Megkérdezte a házmestertől, hogy jobban vagy-e.</p> -<p>Erre nagyon büszke lett Nemecsek. Nem hitt a füleinek:</p> -<p>– Ő maga?</p> -<p>– Ő maga.</p> -<p>Jól esett neki. Boka folytatta:</p> -<p>– Hát mondom, gyűlést tartottak a szigeten és nagy lármát -csaptak. Borzasztó veszekedés volt, mert mindenki le akarta -csapatni Áts Ferit és csak ketten voltak az ő pártján: a Vendauer -meg a Szebenics. És a <span class="pagenum"><a name="Page_220" id= -"Page_220">-220-</a></span> Pásztorok nagyon ellene voltak, mert az -idősebbik Pásztor akart vezér lenni. És az lett a vége, hogy le is -csapták a vezérségről és vezérré választották az idősebbik -Pásztort. De tudod, mi történt?</p> -<p>– Mi?</p> -<p>– Az történt, hogy mikor végre lecsöndesedtek és megvolt az új -vezér, akkor odament a szigetre a fűvészkerti őr és azt mondta -nekik, hogy az igazgató ezt a lármát nem tűri tovább és kidobta -őket a kertből. A szigetet meg bezárták. Ajtót tettek a hídra.</p> -<p>Ezen szívből nevetett a kapitány.</p> -<p>– Na ez jó, – mondta. – És honnan tudod.</p> -<p>– Kolnay mesélte. Most, mikor ide jöttem, találkoztam vele. Ment -a grundra, mert megint közgyűlése van a gitt-egyletnek.</p> -<p>Erre a szóra elfintorította az arcát a kis fiú.</p> -<p>Halkan mondta:</p> -<p>– Ezeket már nem szeretem. Ezek kis betűvel írták a nevemet.</p> -<p>Boka sietett megnyugtatni:</p> -<p>– Már kijavították. Nemcsak hogy kijavították, de csupa nagy -betűvel írták be a nagy könyvbe a nevedet.</p> -<p>Nemecsek tagadólag rázta a fejét:</p> -<p>– Ez nem igaz. Ezt te nekem csak azért mondod, mert beteg vagyok -és meg akarsz vigasztalni.</p> -<p>– Dehogy azért mondom. Azért mondom, mert igaz. Szavamra mondom, -hogy igaz.</p> -<p>A kis szőke megint fölemelte sovány ujjacskáját a levegőbe: -<span class="pagenum"><a name="Page_221" id= -"Page_221">-221-</a></span></p> -<p>– Most még a szavadat is adod a hazugságra, hogy -megvígasztalj.</p> -<p>– De…</p> -<p>– Ne beszélj!</p> -<p>Rákiáltott. Ő, a kapitány, a tábornokra! A szó szoros értelmében -rákiáltott, ami a grundon rettenetes bűn lett volna, de itt nem -volt az. Boka mosolyogva tűrte.</p> -<p>– Jó, – mondta, – ha nem hiszed nekem, majd meglátod mindjárt -magad. Külön díszokiratot csináltak a számodra és mindjárt itt -lesznek vele. Elhozzák neked. Eljön az egész egylet.</p> -<p>De a kis szőke még most se hitte:</p> -<p>– Ha majd látom, akkor elhiszem!</p> -<p>Boka vállat vont. Azt gondolta magában: «Még jobb is, hogy nem -hiszi, legalább annál nagyobb lesz az öröme, ha meglátja őket.»</p> -<p>De ezzel a dologgal akaratlanul is felizgatta a beteget. Nagyon -bántotta szegényt ez az igazságtalanság, amit a gitt-egylet vele -szemben elkövetett. Önmagát ingerelte.</p> -<p>– Látod, – mondta, – amit ezek velem elkövettek, az csúnyaság -volt!</p> -<p>Boka már nem mert szólni, mert félt, hogy még izgatottabbá lesz. -Sőt mikor megkérdezte tőle:</p> -<p>– Úgy-e, igazam van?</p> -<p>Ráhagyta:</p> -<p>– Igazad van.</p> -<p>– Pedig, – mondta Nemecsek és felült a párnájára, – pedig én úgy -harcoltam értük is, mint a többiekért, <span class= -"pagenum"><a name="Page_222" id="Page_222">-222-</a></span> hogy -nekik is megmaradjon a grund, pedig én tudom, hogy én magamnak nem -harcoltam, mert én már többé úgyis soha nem látom a grundot.</p> -<p>Elhallgatott. Törte kis fejét ezen a rettenetes gondolaton, hogy -nem látja többé a grundot. Gyerek volt. Szívesen itt hagyott volna -mindent ezen a földön, csak a grundot, a grundot, az «édes grundot» -ne kellett volna itt hagynia.</p> -<p>És ami az egész betegsége folyamán nem történt meg vele, most -erre a gondolatra könnyek szöktek a szemébe. De nem a szomorúság -ríkatta meg, hanem a tehetetlen harag az ellen a hatalmas valami -ellen, ami nem engedi, hogy még egyszer elmenjen a Pál-utcába, az -erődök alá, a kunyhó mellé. Most eszébe jutott a gépház, a -kocsiszín, a két nagy eperfa, amelyről levelet szokott szedni -Cselének, mert Cselének nagy selyemhernyó-tenyészete volt otthon és -azoknak kellett az eperfalevél és Csele gigerli volt és Csele -sajnálta a finom ruháját fáramászással tönkretenni és Csele ezért -őt küldte fel a fára, mert ő volt a közlegény. A nyurga kis -vaskéményre gondolt, mely vígan pöfögött s fújta a tiszta kék ég -felé a hófehér gőzfelhőcskéket, melyek gyorsan, pillanat alatt -oszlottak semmivé. És mintha idáig hallatszott volna az az ismerős, -süvítő hang, amit a gőzfűrész ad, mikor neki megy a hasábfának és -apróra metéli.</p> -<p>Kipirult az arca, felragyogott a szeme. Felkiáltott: A grundra -akarok menni!</p> -<p>És mivel senki se felelt erre a kiáltásra, megismételte, de most -már dacosabban, követelő hangon: <span class="pagenum"><a name= -"Page_223" id="Page_223">-223-</a></span></p> -<p>– El akarok menni a grundra!</p> -<p>Boka megfogta a kezét:</p> -<p>– Majd eljösz, a jövő héten, ha meggyógyulsz, megint eljösz.</p> -<p>– De nem! – erősködött. – Most akarok odamenni! Most rögtön! -Adjátok rám a ruhámat és én fölteszem a fejemre a Pál-utcai -sapkát.</p> -<p>A párnája alá nyúlt és diadalmas arccal kotorászta onnan elő a -laposra nyomott piros-zöld sapkát, amelytől egy pillanatra se vált -meg. Föltette a fejére.</p> -<p>– Adjátok rám a ruhámat!</p> -<p>Az apja búsan mondta:</p> -<p>– Majd ha meggyógyulsz, Ernő.</p> -<p>De most már nem lehetett bírni vele. Ahogy beteg tüdeje bírta, -kiabált:</p> -<p>– Én nem gyógyulok meg!</p> -<p>És miután ezt parancsolólag mondta, senki se mondott neki -ellent.</p> -<p>– Nem gyógyulok meg! – kiáltotta. – Ti hazudtok nekem, mert én -jól tudom, hogy meghalok és én ott halok meg, ahol nekem tetszik! -Én ki akarok menni a grundra!</p> -<p>Persze erről szó sem lehetett. Odasiettek mind hozzá -rábeszélték, csitították, magyarázták neki:</p> -<p>– Most nem lehet…</p> -<p>– Csúnya az idő…</p> -<p>– Majd a jövő héten…</p> -<p>És most visszatért mindig a szomorú szó, amelyet már alig mertek -az okos szemébe mondani: <span class="pagenum"><a name="Page_224" -id="Page_224">-224-</a></span></p> -<p>– Majd ha meggyógyulsz.</p> -<p>De minden szóra rájuk cáfolt. Mikor a csúnya időről beszéltek, -melegen, fényesen sütött be a nap a kis udvarra, az éltető, erős -sugarú tavaszi nap, amitől minden életet kap s amitől csak éppen -Nemecsek Ernő nem tudta visszakapni az életet.</p> -<p>És valósággal elöntötte a láz a kis fiút. Bolondul hadonászott, -piros volt, kitágultak finom kis orrlyukai. És szónokolt:</p> -<p>– A grund – kiáltotta – az egy egész birodalom! Ti azt nem -tudjátok, mert ti még sohasem harcoltatok a hazáért!</p> -<p>Künn kopogtattak. Az asszony kiment.</p> -<p>– Kérlek, – mondta az urának – Csetneky úr van itt.</p> -<p>A szabó kiment a konyhába. Ez a Csetneky úr fővárosi hivatalnok -volt, a ki a ruháit Nemecseknél csináltatta. Mikor a szabót -meglátta, idegesen szólt:</p> -<p>– Mi van a dupla-sorgombos barna ruhámmal?</p> -<p>Belülről hallatszott a szomorú szónoklat:</p> -<p>– Harsogott a trombita… és csupa por volt a grund… Előre! -Előre!</p> -<p>– Kérem, – mondta a szabó, – ha tetszik, most felpróbálhatja a -nagyságos úr, de arra kell kérnem, hogy itt a konyhában tessék… -ezer bocsánat… mert a kis fiam nagyon beteg… benn fekszik…</p> -<p>– Előre! Előre! – hangzott a szobából egy rekedten kiabáló -gyerekhang. – Utánam! Teljes roham! Látjátok ott a vörösingeseket? -Elől megy Áts Feri az ezüst lándzsával… most mindjárt a vízbe -fognak dobni! <span class="pagenum"><a name="Page_225" id= -"Page_225">-225-</a></span></p> -<p>Csetneky úr figyelt:</p> -<p>– Mi az?</p> -<p>– Kiabál szegényke.</p> -<p>– Hátha beteg, minek kiabál?</p> -<p>A szabó vállat vont:</p> -<p>– Már nem is beteg az, kérem… a végét járja… lázában beszél az -istenadta…</p> -<p>És kihozta a szobából a dupla-sorgombos barna kabátot, mely -fehér szálakkal volt összefércelve. Mikor az ajtót nyitotta, -kihallatszott:</p> -<p>– A sáncárokban csönd! Vigyázz! Most jönnek… már itt is vannak! -Trombitás, fújd meg a trombitát!</p> -<p>Tölcsért csinált a kezéből:</p> -<p>– Tratá… trará… tratatá!</p> -<p>És rákiáltott Bokára:</p> -<p>– Te is fújjad!</p> -<p>És Boka is kénytelen volt tölcsért csinálni a kezéből és most -már ketten trombitáltak: egy fáradt, rekedt, gyönge kis hang, meg -egy másik, egészséges hang, amely azonban oly szomorúan hangzott. -Bokának már a torkát fojtogatták a könnyek, de azért bírta, emberül -állta és úgy tett, mintha neki is örömet okozna, mikor fújja.</p> -<p>– Sajnálom, – mondta Csetneky úr, miközben ingujjra vetkőzött, – -de nekem nagy szükségem van a barna ruhára.</p> -<p>– Tratá! Tratá! – hangzott a szobából.</p> -<p>A szabó ráadta a kabátot. És csöndesen kezdett beszélgetni: -<span class="pagenum"><a name="Page_226" id= -"Page_226">-226-</a></span></p> -<p>– A hóna alatt vág.</p> -<p>– Igenis kérem.</p> -<p>(– Tratá! Tratá!)</p> -<p>– Itt ez a gomb magasan van, ezt varrja majd lejebb, mert -szeretem, ha a vasalás szépen kifekszik a mellre.</p> -<p>– Igenis, nagyságos úr.</p> -<p>(– Teljes roham! Előre!)</p> -<p>– És az ujja mintha egy kicsit rövid volna.</p> -<p>– Nem gondolom.</p> -<p>– De nézze csak jól meg. Minden kabátnak rövidre csinálja az -ujját, ez a maga baja!</p> -<p>– Dehogy ez az én bajom! – gondolta a szabó és megjegyezte a -krétával a kabát ujját.</p> -<p>Benn pedig nőttön-nőtt a lárma.</p> -<p>– Haha! – kiáltott a gyerekhang – hát itt vagy? Most itt állsz -előttem! Végre megfoghatlak, te rettenetes vezér! Na most, na most! -Lássuk, ki az erősebb?</p> -<p>– Vattát tegyen bele, – mondta Csetneky úr. – A vállába egy -kicsit és a mellre egy kicsit, jobbról-balról.</p> -<p>– Puff! (Földhöz vágtalak!)</p> -<p>Csetneky úr levetette a barna kabátot és a szabó rásegítette -azt, amiben jött.</p> -<p>– Mikor lesz készen?</p> -<p>– Holnapután.</p> -<p>– Jó. De dolgozzon rajta, nehogy megint csak egy hét mulva -kapjam meg. Van most egyéb dolga is?</p> -<p>– Csak a gyerek ne volna beteg, nagyságos uram. <span class= -"pagenum"><a name="Page_227" id="Page_227">-227-</a></span></p> -<p>Csetneky úr vállat vont:</p> -<p>– Az szomorú dolog, én nagyon sajnálom, de mondom, nekem a -ruhára szükségem van és nagyon sürgősen kell. Lásson csak hozzá -azonnal.</p> -<p>A szabó sóhajtott egyet:</p> -<p>– Hát majd hozzálátok.</p> -<p>– Ásszolgája! – mondta Csetneky úr és vígan távozott. Még az -ajtóból egyszer visszakiáltott:</p> -<div class="figcenter" style="width: 330px;"><a href= -"images/i028hq.png"><img src="images/i028.png" alt= -"«Sajnálom, de nagy szükségem van a kabátomra.»" title= -"«Sajnálom, de nagy szükségem van a kabátomra.»" /></a> -<p class="caption">«Sajnálom, de nagy szükségem van a -kabátomra.»</p> -</div> -<p>– De rögtön üljön neki!</p> -<p>A szabó megfogta a szép barna kabátot és arra gondolt, amit az -orvos mondott. Gondoskodni kell arról, amiről ilyenkor gondoskodni -szokás. Hát jó, nekiül azonnal a munkának. Ki tudja, mire kell az a -pénz, amit majd ezért a barna kabátért kap. Talán az asztaloshoz -vándorol ez a néhány forint, ahhoz az asztaloshoz, aki a kis -koporsókat csinálja. És Csetneky úr büszkén fog feszíteni a -dunaparti korzón az új ruhájában. <span class="pagenum"><a name= -"Page_228" id="Page_228">-228-</a></span></p> -<p>Visszament a szobába és rögtön nekilátott a varrásnak. Most már -oda se nézett az ágyra, csak gyorsan kapkodta a tűt, a cérnát, hogy -hamarosan végezzen a munkával, mert a munka mindenképen sietős -volt. Csetneky úrnak is kellett, meg talán az asztalosnak is -kellett.</p> -<p>A kis kapitánnyal pedig most már nem lehetett bírni. Erőre -kapott és felállott az ágyban. Hosszú hálóingecskéje a bokájáig -ért. Fején kackiásan félre volt csapva a piros-zöld sapka. -Szalutált. Most már hörögve beszélt és a tekintete valahol a -semmiben révedezett:</p> -<p>– Jelentem alásan, tábornok úr, földhöz vágtam a vörösinges -vezért, kérem az előléptetést! Úgy nézzenek rám, hogy én most már -kapitány vagyok! Én harcoltam a hazáért és én meghaltam a hazáért! -Trará! Trará! Fújjad, Kolnay!</p> -<p>Félkezével belekapaszkodott az ágya fejébe:</p> -<p>– Bombázzatok, erődök! Hahá! Ott a Janó! Vigyázz, Janó! Te is -kapitány leszel, Janó! És neked nem fogják kis betűvel írni a -nevedet! Pfuj! Rossz szívű fiúk vagytok! Irigykedtetek rám, mert a -Boka engemet szeretett és mert én voltam a barátja, nem pedig ti! -Az egész gitt-egylet egy butaság! Kilépek! Kilépek az -egyletből!</p> -<p>Csöndesen tette hozzá:</p> -<p>– Kérem jegyzőkönyvbe venni.</p> -<p>És a szabó a kis alacsony asztal mellett most se nem látott, se -nem hallott. Fürgén járt csontos ujja a kabát szövetjén, villogott -a tű, a gyűszű. Az ágyra nem <span class="pagenum"><a name= -"Page_229" id="Page_229">-229-</a></span> nézett volna a világért -sem. Attól félt, hogy ha oda talál nézni, egyszeribe elmegy a kedve -mindentől, földhöz csapja a Csetneky úr finom barna kabátját és -odaborul a kis fia mellé.</p> -<p>Most leült az ágyban a kapitány és hallgatagon nézte a -paplant.</p> -<p>Boka halkan kérdezte:</p> -<p>– Fáradt vagy?</p> -<p>Nem felelt. Boka betakargatta. Az anyja megigazította feje alatt -a párnát:</p> -<p>– Most maradj csöndben. Pihenj.</p> -<p>Ránézett Bokára, de látszott a tekintetén, hogy nem látja. -Csodálkozó arcot vágott. Azt mondta neki:</p> -<p>– Apa…</p> -<p>– Nem, nem, – szólt fojtott hangon a tábornok, – én nem vagyok -az apa… nem ismersz? Én Boka János vagyok.</p> -<p>Fáradt hangon, értelmetlenül mondta utána a beteg:</p> -<p>– Én… Boka… János… vagyok… Most hosszas csönd lett. A kis fiú -lehunyta a szemét s hosszasat, nagyot sóhajtott, mintha minden -szomorú ember minden fájdalma az ő kis lelkébe szorult volna.</p> -<p>Csönd volt.</p> -<p>– Talán el fog aludni, – súgta a kis szőke asszony, aki már alig -állt a lábán a sok virrasztástól.</p> -<p>– Hagyjuk, – felelt suttogva Boka.</p> -<p>Félre ültek, egy kopott zöld divánra. Most a szabó is abbahagyta -a munkát, letette a térdére a barna kabátot s lehajtotta a fejét az -alacsony asztalra. Mindenki <span class="pagenum"><a name= -"Page_230" id="Page_230">-230-</a></span> hallgatott. És álmos -csönd volt, a légy röpülését is meg lehetett volna hallani.</p> -<p>Az ablakon át gyermekhangok szűrődtek be az udvarról. Mintha sok -gyerek lett volna künn, amint csöndesen beszéltek egymással. És -egyszerre ismerős szó ütötte meg Boka fülét. Egy nevet hallott, -amint suttogva mondta valaki:</p> -<p>– Barabás.</p> -<p>Fölkelt és lábujjhegyen kiment a szobából. Mikor a konyha -üvegajtaját kinyitotta és kilépett az udvarra, ismerős arcokat -látott. Egy csomó Pál-utcai fiú állott félénken az ajtó -közelében.</p> -<p>– Ti vagytok?</p> -<p>– Igen, – suttogta Weisz. Itt van az egész gitt-egylet.</p> -<p>– Mit akartok?</p> -<p>– Hoztunk neki egy dísz-okiratot, amelyikben piros tintával le -van írva, hogy az egylet bocsánatot kér tőle és hogy a nagykönyvbe -csupa nagy betűvel írtuk be a nevét. Itt van a nagykönyv is. És itt -van az egész küldöttség.</p> -<p>Boka a fejét csóválta:</p> -<p>– Hát nem tudtatok előbb jönni?</p> -<p>– Miért?</p> -<p>– Mert most alszik.</p> -<p>A küldöttség tagjai egymásra néztek.</p> -<p>– Azért nem tudtunk hamarább jönni, mert nagy vita volt, hogy ki -legyen a küldöttség elnöke. És eltartott egy félóráig, amíg a -Weiszt megválasztottuk. <span class="pagenum"><a name="Page_231" -id="Page_231">-231-</a></span></p> -<p>Az asszony jelent meg a küszöbön.</p> -<p>– Nem alszik, – mondta – most félrebeszél.</p> -<p>A fiúk mereven álltak. Mind meg voltak döbbenve.</p> -<p>– Gyertek be, fiúcskák, – mondta az asszony – talán föleszmél -szegényke, ha benneteket meglát.</p> -<p>És kitárta előttük az ajtót. Sorra beléptek, elfogódottan, -tisztelettel, mintha templomajtón mentek volna be. Már künn, a -küszöb előtt levették a kalapjukat. És mikor a legutolsó után -csöndesen becsukódott az ajtó, már mind a szobaajtó küszöbén -állottak, némán tisztességtudóan, nagyranyílt szemmel. A szabót -nézték, meg az ágyát nézték. A szabó még erre sem emelte föl a -fejét, a karjára hajtotta és hallgatott. Nem sírt. Csak már nagyon -fáradt volt. Az ágyban pedig nyitott szemmel feküdt a kapitány, -nehezen, mélyen lélegzett, vékonyszélű kis szája nyitva volt. De -nem ismert meg senkit. Ő most már talán olyan dolgokat látott, -amiket földi szemmel nem is lehet látni.</p> -<p>Az asszony tolta előre a fiúkat:</p> -<p>– Menjetek oda hozzá.</p> -<p>Lassan meg is indultak az ágy felé. De nehezen mentek. Egyik -bátorította a másikat:</p> -<p>– Eredj te.</p> -<p>– Te menj előre.</p> -<p>Barabás szólt:</p> -<p>– Te vagy a küldöttségi elnök.</p> -<p>És Weisz erre szép lassan az ágyhoz ment. A többiek is -odasomfordáltak mögéje. A kis fiú rájuk se nézett.</p> -<p>– Beszélj, – súgta Barabás. <span class="pagenum"><a name= -"Page_232" id="Page_232">-232-</a></span></p> -<p>És Weisz remegő hangon kezdte:</p> -<p>– Te… Nemecsek…</p> -<p>De nem hallotta Nemecsek. Lihegett és merően nézett a fal -felé.</p> -<p>– Nemecsek! – ismételte Weisz és már a torkán volt a sírás. -Barabás a fülébe súgott:</p> -<p>– Ne bőgj.</p> -<p>– Nem bőgök, – felelt Weisz és örült, hogy ennyit is mondhatott -sírás nélkül. Aztán összeszedte magát.</p> -<p>– Mélyen tisztelt kapitány úr! – kezdte a beszédet és egy írást -húzott elő a zsebéből. – Midőn itt megjelentünk… és én mint elnök… -ezennel az egylet nevében… mert mi tévedtünk… és mi mind tetőled -most bocsánatot kérünk… és ebben a dísz-okiratban… itt le van írva -az egész…</p> -<p>Hátra fordult. Már két könycsepp ragyogott a szemében. De a -hivatalos hangot, az ő legnagyobb örömüket, nem hagyta volna el a -világ minden kincséért sem.</p> -<p>– Jegyző úr, – sugta hátra – adja ide az egyleti könyvet.</p> -<p>Leszik szolgálatkészen adta oda. Weisz félénken tette le az ágy -szélére és fellapozta benne azt az oldalt, ahol a «Bejegyzés» -volt.</p> -<p>– Ide nézz, – mondta a betegnek – ez az.</p> -<p>A beteg szeme azonban lassan lecsukódott. Vártak. Aztán Weisz -megint szólt:</p> -<p>– Nézd meg.</p> -<p>Nem felelt. Most mind közelebb mentek az ágyhoz. <span class= -"pagenum"><a name="Page_233" id="Page_233">-233-</a></span> Az -asszony reszketve tört magának útat a fiúk közt. Ráhajolt a -gyermekére.</p> -<p>– Te, – mondta valami idegen, csodálkozó, reszkető hangon a -férjének, – ez nem lélekzik…</p> -<p>A mellére hajtotta a fejét.</p> -<div class="figcenter" style="width: 324px;"><a href= -"images/i029hq.png"><img src="images/i029.png" alt="«Nézd meg.»" -title="«Nézd meg.»" /></a> -<p class="caption">«Nézd meg.»</p> -</div> -<p>– Te! – kiáltott most hangosan, nem törődve semmivel. – Nem -lélekzik!</p> -<p>A fiúk hátra húzódtak. A kis szoba egyik sarkába állottak, -szorosan egymás mellé. Az egyleti könyv leesett az ágyról, nyitva, -úgy, ahogy Weisz fellapozta.</p> -<p>Az asszony most már sivított:</p> -<p>– Te! Hideg a keze!</p> -<p>És a nagy, fojtott csöndben, mely ezeket a szavakat követte, -hallani lehetett, amint a szabó, aki eddig némán, mozdulatlanul ült -a zsámolyon, fejét a karjára hajtva, egyszerre zokogni kezdett. -Csöndesen, alig hallhatóan, ahogy komoly, felnőtt emberek szoktak. -És a <span class="pagenum"><a name="Page_234" id= -"Page_234">-234-</a></span> válla rángatózott a sírástól. És még -most is vigyázott szegény a Csetneky úr barna kabátjára, mert -lecsúsztatta a térdéről, hogy a könnyei rá ne folyjanak.</p> -<p>Az asszony pedig ölelte, csókolta a kis halott gyereket, aztán -letérdelt az ágya elé, a kis párnába temette az arcát és ő is -zokogni kezdett. Nemecsek Ernő gitt-egyleti titkár, a Pál-utcai -grund kapitánya pedig örök csöndességben, falfehéren, lehúnyt -szemmel feküdt hanyatt az ágyban s most már bizonyos volt róla, -hogy semmit nem lát és semmit nem hall, ami körülötte történik, -mert a Nemecsek kapitány látásáért és hallásáért eljöttek az -angyalok és elvitték oda, ahol csak az olyanok hallanak édes -muzsikát és látnak fényes tündöklést, mint amilyen Nemecsek -kapitány volt.</p> -<p>– Későn jöttünk, – súgta Barabás.</p> -<p>Boka a szoba közepén állott és lehorgasztotta a fejét. Még az -imént, néhány perccel ezelőtt, mikor az ágy szélén ült, alig tudta -visszafojtani a sírást. És most csodálkozva érezte, hogy nem jön -könny a szemébe, hogy nem tud sírni. Aztán körülnézett, valami -mérhetetlen ürességgel a lelkében. Meglátta a sarokban meghúzódó -fiúkat. Elől Weisz, kezében a dísz-okirattal, amit Nemecsek már nem -láthatott.</p> -<p>Odament hozzájuk:</p> -<p>– Menjetek szépen haza.</p> -<p>És ezek, szegények, szinte megörültek annak, hogy elmehetnek -innen, ebből az idegen kis szobából, ahol halva feküdt a pajtásuk -az ágyon. Egymásután somfordáltak ki a szobából a konyhába, a -konyhából a napfényes <span class="pagenum"><a name="Page_235" id= -"Page_235">-235-</a></span> udvarra. Utolsónak maradt Leszik. -Szándékosan maradt utolsónak. Mikor már mind künn voltak, -lábujjhegyen odament az ágy mellé és csöndesen fölvette a földről -az egyleti könyvet. Ránézett az ágyra és a csöndes kis -kapitányra.</p> -<p>Aztán kiment ő is, a többiek után, a napfényes udvarra, amelynek -gyatra fácskáin madarak csipogtak, fiatal, vidám kis verebek. -Nézték a madarakat, álltak az udvarban. Nem értették az egészet. -Tudták, hogy a pajtásuk meghalt, de az értelmét nem tudták. -Csodálkozva néztek egymásra, mint akik elbámulnak valami nagyon -érthetetlen, nagyon idegen dolgon, amit most láttak először -életükben.</p> -<p class="center">*</p> -<p>Alkonyatkor nekivágott Boka az utcának. Tanulnia kellett volna, -mert holnap nehéz nap következett. Nagy latin lecke. És már régóta -nem felelt, biztosra vette, hogy Rácz tanár úr ki fogja hívni. De -nem volt kedve a tanuláshoz. Félrelökte a könyvet meg a szótárt és -elment hazulról.</p> -<p>Cél nélkül kóborolt az utcákon. Valahogyan kerülgette a -Pál-utcát meg az ismerős környéket. Fájt a szíve arra a gondolatra, -hogy viszont kell látnia a grundot a mai szomorú napon.</p> -<p>De akármerre is ment, mindenütt emlékeztette valami -Nemecsekre.</p> -<p>Az Üllői-út…</p> -<p>Itt baktattak hárman, Csónakossal, mikor először mentek -kémszemlére a fűvészkertbe. <span class="pagenum"><a name= -"Page_236" id="Page_236">-236-</a></span></p> -<p>A Köztelek-utca…</p> -<p>Emlékezett rá, mikor egyszer, délben, iskola után megállottak -ennek a kis utcának a közepén és Nemecsek nagykomolyan előadta, -mint vették el az előttevaló napon a Pásztorok a Múzeum-kertben a -golyóikat. Csónakos meg a dohánygyárhoz ment és a pinceablak -vasrostélyáról dohányport szippantott fel. Hogy tüszköltek!</p> -<p>A Múzeum környéke…</p> -<p>Onnan is visszafordult. És érezte, hogy minél inkább kerüli a -grundot, annál erősebben vonzza arrafelé valami fájó érzés. És -mikor aztán egyszerre elhatározta magában, hogy elmegy a grundra, -kerülő nélkül, egyenesen, bátran, akkor valami könnyebbség szállott -a lelkére. Sietett, hogy minél előbb érjen oda. És minél közelebb -érezte magát az ő birodalmukhoz, annál nagyobb volt a nyugalom, -mely a szívét elárasztotta. A Mária-utcában már oly tisztán érezte -ezt s hogy szaladni kezdett, csakhogy minél előbb érjen oda. És -amikor az egyre sötétedő alkonyatban a sarokra ért és meglátta a -jól ismert szürke palánkot, megdobbant a szíve. Meg kellett állnia. -Most már nem volt miért sietnie, most már itt volt. Lassú léptekkel -közeledett a grund felé, melynek kis ajtaja nyitva volt. Az ajtó -előtt, a deszkapalánkhoz támaszkodva pipálgatott Janó. Mikor Bokát -meglátta, vigyorogva intett feléje:</p> -<p>– Megvertung őket!</p> -<p>Boka szomorú mosollyal felelt. De Janó tűzbe jött:</p> -<p>– Megvertung… Kidobtung… Kikergetung… <span class= -"pagenum"><a name="Page_237" id="Page_237">-237-</a></span></p> -<p>– Igen – mondta csöndesen a tábornok.</p> -<p>Aztán megállt a tót előtt, kis ideig hallgatott, majd ezt -mondta:</p> -<p>– Tudja-e, Janó, mi történt?</p> -<p>– Mi?</p> -<p>– Meghalt a Nemecsek.</p> -<p>A tót nagyot nézett. Kivette a pipát a szájából.</p> -<p>– Melyik az a Nemecsek? – kérdezte.</p> -<p>– Az a kis szőke.</p> -<p>– Aha! – mondta a tót és visszatette a pipát a szájába. – -Szeginy.</p> -<p>Boka bement az ajtón. Most csöndesen nyugodott előtte a nagy, -üres darab városi föld, mely annyi vidám órának volt már tanuja. -Lassan végig ment rajta és elérkezett a sáncárokhoz. Még látszottak -a sáncon a harc nyomai. A homok tele volt lábnyomokkal. A -földhányás egyes darabjai leomlottak, mikor másztak elő az árokból -a fiúk.</p> -<p>És sötéten, feketén állottak egymás mellett a farakások, -tetejükön az erődökkel, melyeknek oldalfalai végig voltak öntve az -ő saját külön puskaporukkal: homokkal.</p> -<p>Leült a földhányásra a tábornok és a tenyerére támasztotta az -állát. Most csönd volt a grundon. A kis vaskémény így estére -kihűlt, s várta a reggelt, amikor a szorgalmas kezek megint alája -fűtenek. A fűrész is pihent és a kis ház aludt a rügyező -vadszőlő-indák között. Messziről, mintha álomban hangzott volna, -ide hallatszott a város robaja. Kocsik robogtak, emberek -<span class="pagenum"><a name="Page_238" id= -"Page_238">-238-</a></span> kiáltottak innen-onnan és egy szomszéd -ház valamelyik hátsó ablakából, ahol talán a konyha volt s ahol már -égett a lámpa, vidám énekhang szállott feléje. Valami cseléd -énekelt.</p> -<p>Felállott Boka és oldalt került, a kunyhó felé. Megállt azon a -helyen, ahol Nemecsek leterítette Áts Ferit, mint hajdanta Dávid -Góliáthot. Lehajolt a földre és úgy kereste a drága lábnyomokat, -amelyek épp úgy el fognak tűnni a homokból, mint ahogy az ő kis -barátja eltűnt ebből a földi világból. Fel volt túrva azon a helyen -a föld, de lábnyomokat nem látott benne. Pedig megismerte volna a -Nemecsek kis lábának a nyomát, hiszen olyan kicsi volt, hogy még a -vörösingesek is elbámultak, mikor a fűvészkerti romban meglátták a -cipője nyomát, amely még a Wendauerénél is kisebb volt. Azon az -emlékezetes napon…</p> -<p>Sóhajtva ment tovább. Elment a harmadik számú erődhöz, amelyen -először látta meg a kis szőke Áts Ferit. Mikor az ránézett és -lekiáltott rá:</p> -<p>– Félsz, Nemecsek?!</p> -<p>Fáradt volt a tábornok. Testét-lelkét elgyötörte ez a mai nap. -Támolygott, mintha erős bort ivott volna. Nagynehezen -felkapaszkodott a második számú erődre és meghúzódott benne. Itt -legalább senki sem látta, senki sem zavarta, elgondolkozhatott a -kedves emlékeken és talán ki is sírhatta volna magát, ha ugyan -tudott volna sírni.</p> -<p>Hangokat hozott feléje a szellő. Lenézett az erődről és két kis -sötét alakot látott meg a kunyhó előtt. <span class= -"pagenum"><a name="Page_239" id="Page_239">-239-</a></span> A -sötétben nem ismerte meg őket s figyelt, hogy vajjon közéjük -tartoznak-e, rájuk ismer-e a hangjukról.</p> -<p>A két fiú csöndesen beszélt egymással.</p> -<p>– Te, Barabás, – mondta az egyik – hát most itt vagyunk ezen a -helyen, ahol a szegény Nemecsek megmentette a birodalmat.</p> -<p>Hallgattak. Azután ez hallatszott:</p> -<p>– Te, Barabás, béküljünk itt most ki, de örökre és igazán; nincs -értelme annak, hogy mi haragudjunk egymásra.</p> -<p>– Jó, – mondta meghatottan Barabás, – én kibékülök veled. Úgyis -azért jöttünk ide.</p> -<p>Megint csönd volt. Némán álltak egymással szemben és mindenik -azt várta, hogy a másik kezdje a békülést. Végre aztán megszólal -Kolnay:</p> -<p>– Hát szerbusz.</p> -<p>Barabás elérzékenyülten felelt:</p> -<p>– Hát szerbusz.</p> -<p>Kezet fogtak. Sokáig álltak így, kéz a kézben. Aztán nem szóltak -egy szót se, csak összeölelkeztek.</p> -<p>Ez is megtörtént. Ez a csoda is megesett. Boka felülről, az -erődből nézte őket, de nem árulta el magát. Ő is egyedül akart -maradni, meg aztán arra is gondolt, hogy mi az ördögnek zavarja meg -őket.</p> -<p>Aztán elindult a Pál-utca felé a két kis ember, halkan -beszélgetve. Azt mondta Barabás:</p> -<p>– Holnapra sok van latinból.</p> -<p>– Igen, – mondta Kolnay.</p> -<p>– Neked könnyű, – sóhajtott Barabás, – mert te <span class= -"pagenum"><a name="Page_240" id="Page_240">-240-</a></span> tegnap -feleltél. De én már régen nem feleltem, én rám a napokban rám kerül -a sor.</p> -<p>Kolnay ezt mondta:</p> -<p>– Vigyázz, mert a második caputból a tizedik sortól a -huszonharmadikig kimarad. Ki van jegyezve a könyved?</p> -<p>– Nincs.</p> -<p>– Hát csak nem fogod azt is megtanulni, ami kimarad? Majd én -elmegyek most hozzád és kijegyzem a könyvedet.</p> -<p>– Jó.</p> -<p>Íme, ezeknek már a lecke járt a fejükben. Ezek hamar -felejtettek. Amért Nemecsek meghalt, azért Rácz tanár úr életben -maradt, főképpen pedig életben maradtak ők is.</p> -<p>Elballagtak, eltüntek az est sötétjében. És most végre -egyesegyedül maradt Boka. De nem volt nyugta az erődben. Meg aztán -későre is járt az idő. A józsefvárosi templom felől lágy harangszó -szállott.</p> -<p>Lejött az erődből és megállt a kunyhó előtt. Látta visszajönni -Janót a Pál-utcai kis kapuból a kunyhója felé. Farkcsóválva, -szaglászva szaladt mellette a Hektor. Megvárta őket.</p> -<p>– Na? – mondta a tót. – Ifiúr nem hazamegy?</p> -<p>– De már megyek, – felelte Boka.</p> -<p>Megint vigyorgott a tót:</p> -<p>– Otthon jó meleg vacsora.</p> -<p>– Jó meleg vacsora, – ismételte gépiesen Boka és arra gondolt, -hogy a Rákos-utcában, a szegény szabóéknál <span class= -"pagenum"><a name="Page_241" id="Page_241">-241-</a></span> is -vacsorához ül most a konyhában a két kis ember: a szabó meg a -felesége. És benn a szobában gyertyák égnek. És ott van a Csetneky -úr dupla-sorgombos szép barna kabátja.</p> -<p>Úgy véletlenségből bepillantott a kunyhóba. A deszkafalhoz -támasztva furcsa eszközöket látott meg. Kerek piros-fehér -bádogtáblát, olyanféle korongot, aminőt a vasuti őrök tartanak a -rúdjánál fogva, mikor a gyorsvonat elrobog az őrház előtt. Meg egy -háromlábú alkotmányt, amelynek a tetején sárgaréz-cső volt. Meg -fehérre festett karókat…</p> -<p>– Mi ez? – kérdezte.</p> -<p>Janó benézett:</p> -<p>– Ez? Ez mérnök úré.</p> -<p>– Milyen mérnök úré?</p> -<p>– Építészmérnök úré.</p> -<p>Bokának rettenetesen megdobbant a szíve:</p> -<p>– Építészmérnök? Mit akar az itt?</p> -<p>Janó szippantott egyet a pipából:</p> -<p>– Építeni fognak.</p> -<p>– Itt?</p> -<p>– Igen. Hétfőn gyünnek munkások, felássák grundot… csinálnak -pince… fundamentum…</p> -<p>– Mi!? – kiáltott Boka. – Ide házat építenek?</p> -<p>– Házat, – mondta egykedvűen a tót, – nagy háromemeletes házat… -akié a grund, az csináltatja házat. És bement a kunyhóba.</p> -<p>Bokával fordult egyet a világ. Most már előtörtek a szemeiből a -könnyek. Sietett, aztán rohanvást futott <span class= -"pagenum"><a name="Page_242" id="Page_242">-242-</a></span> a kapu -felé. Menekült innen, erről a hűtelen darab földről, amelyet ők -annyi szenvedéssel, annyi hősiességgel védtek meg s amely most -hűtlenül elhagyja őket, hogy egy nagy bérkaszárnyát vegyen a -hátára, örök időkre.</p> -<p>A kapuból még visszanézett egyszer. Mint aki a hazáját hagyja -el, örökre. És abban a nagy fájdalomban, mely erre a gondolatra a -szívét összeszorította, csak egy csöppecske, csak egy nagyon kicsi -vigasztalás vegyült. Ha már szegény Nemecsek nem érte meg azt, hogy -a gitt-egylet bocsánatkérő küldöttségét fogadhassa, legalább nem -érte meg azt sem, hogy elveszik tőle a hazáját, amiért meghalt.</p> -<p>És másnap, amikor az egész osztály néma, ünnepi csöndben ült a -helyén és Rácz tanár úr komoly léptekkel, lassan, ünnepélyesen ment -föl a katedrára, hogy onnan a nagy csöndben halk szóval emlékezzék -meg Nemecsek Ernőről és felszólítsa az egész osztályt, hogy holnap -délután három órakor valamennyien fekete, vagy legalább is sötét -ruhában gyülekezzenek a Rákos-utcában, Boka János komolyan nézett -maga elé a padra és most először kezdett derengeni egyszerű -gyereklelkében a sejtés arról, hogy tulajdonképpen mi is az az -élet, amelynek mindnyájan küzdő, hol bánatos, hol vidám szolgái -vagyunk.</p> -<hr class="chap" /> -<div lang='en' xml:lang='en'> -<div style='display:block; margin-top:4em'>*** END OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK <span lang='hu' xml:lang='hu'>A PÁL-UTCAI FIÚK</span> ***</div> -<div style='text-align:left'> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -Updated editions will replace the previous one—the old editions will -be renamed. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -Creating the works from print editions not protected by U.S. copyright -law means that no one owns a United States copyright in these works, -so the Foundation (and you!) can copy and distribute it in the United -States without permission and without paying copyright -royalties. Special rules, set forth in the General Terms of Use part -of this license, apply to copying and distributing Project -Gutenberg™ electronic works to protect the PROJECT GUTENBERG™ -concept and trademark. Project Gutenberg is a registered trademark, -and may not be used if you charge for an eBook, except by following -the terms of the trademark license, including paying royalties for use -of the Project Gutenberg trademark. If you do not charge anything for -copies of this eBook, complying with the trademark license is very -easy. You may use this eBook for nearly any purpose such as creation -of derivative works, reports, performances and research. Project -Gutenberg eBooks may be modified and printed and given away—you may -do practically ANYTHING in the United States with eBooks not protected -by U.S. copyright law. Redistribution is subject to the trademark -license, especially commercial redistribution. -</div> - -<div style='margin-top:1em; font-size:1.1em; text-align:center'>START: FULL LICENSE</div> -<div style='text-align:center;font-size:0.9em'>THE FULL PROJECT GUTENBERG LICENSE</div> -<div style='text-align:center;font-size:0.9em'>PLEASE READ THIS BEFORE YOU DISTRIBUTE OR USE THIS WORK</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -To protect the Project Gutenberg™ mission of promoting the free -distribution of electronic works, by using or distributing this work -(or any other work associated in any way with the phrase “Project -Gutenberg”), you agree to comply with all the terms of the Full -Project Gutenberg™ License available with this file or online at -www.gutenberg.org/license. -</div> - -<div style='display:block; font-size:1.1em; margin:1em 0; font-weight:bold'> -Section 1. General Terms of Use and Redistributing Project Gutenberg™ electronic works -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.A. By reading or using any part of this Project Gutenberg™ -electronic work, you indicate that you have read, understand, agree to -and accept all the terms of this license and intellectual property -(trademark/copyright) agreement. If you do not agree to abide by all -the terms of this agreement, you must cease using and return or -destroy all copies of Project Gutenberg™ electronic works in your -possession. If you paid a fee for obtaining a copy of or access to a -Project Gutenberg™ electronic work and you do not agree to be bound -by the terms of this agreement, you may obtain a refund from the person -or entity to whom you paid the fee as set forth in paragraph 1.E.8. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.B. “Project Gutenberg” is a registered trademark. It may only be -used on or associated in any way with an electronic work by people who -agree to be bound by the terms of this agreement. There are a few -things that you can do with most Project Gutenberg™ electronic works -even without complying with the full terms of this agreement. See -paragraph 1.C below. There are a lot of things you can do with Project -Gutenberg™ electronic works if you follow the terms of this -agreement and help preserve free future access to Project Gutenberg™ -electronic works. See paragraph 1.E below. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.C. The Project Gutenberg Literary Archive Foundation (“the -Foundation” or PGLAF), owns a compilation copyright in the collection -of Project Gutenberg™ electronic works. Nearly all the individual -works in the collection are in the public domain in the United -States. If an individual work is unprotected by copyright law in the -United States and you are located in the United States, we do not -claim a right to prevent you from copying, distributing, performing, -displaying or creating derivative works based on the work as long as -all references to Project Gutenberg are removed. Of course, we hope -that you will support the Project Gutenberg™ mission of promoting -free access to electronic works by freely sharing Project Gutenberg™ -works in compliance with the terms of this agreement for keeping the -Project Gutenberg™ name associated with the work. You can easily -comply with the terms of this agreement by keeping this work in the -same format with its attached full Project Gutenberg™ License when -you share it without charge with others. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.D. The copyright laws of the place where you are located also govern -what you can do with this work. Copyright laws in most countries are -in a constant state of change. If you are outside the United States, -check the laws of your country in addition to the terms of this -agreement before downloading, copying, displaying, performing, -distributing or creating derivative works based on this work or any -other Project Gutenberg™ work. The Foundation makes no -representations concerning the copyright status of any work in any -country other than the United States. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E. Unless you have removed all references to Project Gutenberg: -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E.1. The following sentence, with active links to, or other -immediate access to, the full Project Gutenberg™ License must appear -prominently whenever any copy of a Project Gutenberg™ work (any work -on which the phrase “Project Gutenberg” appears, or with which the -phrase “Project Gutenberg” is associated) is accessed, displayed, -performed, viewed, copied or distributed: -</div> - -<blockquote> - <div style='display:block; margin:1em 0'> - This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and most - other parts of the world at no cost and with almost no restrictions - whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it under the terms - of the Project Gutenberg License included with this eBook or online - at <a href="https://www.gutenberg.org">www.gutenberg.org</a>. If you - are not located in the United States, you will have to check the laws - of the country where you are located before using this eBook. - </div> -</blockquote> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E.2. If an individual Project Gutenberg™ electronic work is -derived from texts not protected by U.S. copyright law (does not -contain a notice indicating that it is posted with permission of the -copyright holder), the work can be copied and distributed to anyone in -the United States without paying any fees or charges. If you are -redistributing or providing access to a work with the phrase “Project -Gutenberg” associated with or appearing on the work, you must comply -either with the requirements of paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 or -obtain permission for the use of the work and the Project Gutenberg™ -trademark as set forth in paragraphs 1.E.8 or 1.E.9. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E.3. If an individual Project Gutenberg™ electronic work is posted -with the permission of the copyright holder, your use and distribution -must comply with both paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 and any -additional terms imposed by the copyright holder. Additional terms -will be linked to the Project Gutenberg™ License for all works -posted with the permission of the copyright holder found at the -beginning of this work. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E.4. Do not unlink or detach or remove the full Project Gutenberg™ -License terms from this work, or any files containing a part of this -work or any other work associated with Project Gutenberg™. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E.5. Do not copy, display, perform, distribute or redistribute this -electronic work, or any part of this electronic work, without -prominently displaying the sentence set forth in paragraph 1.E.1 with -active links or immediate access to the full terms of the Project -Gutenberg™ License. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E.6. You may convert to and distribute this work in any binary, -compressed, marked up, nonproprietary or proprietary form, including -any word processing or hypertext form. However, if you provide access -to or distribute copies of a Project Gutenberg™ work in a format -other than “Plain Vanilla ASCII” or other format used in the official -version posted on the official Project Gutenberg™ website -(www.gutenberg.org), you must, at no additional cost, fee or expense -to the user, provide a copy, a means of exporting a copy, or a means -of obtaining a copy upon request, of the work in its original “Plain -Vanilla ASCII” or other form. Any alternate format must include the -full Project Gutenberg™ License as specified in paragraph 1.E.1. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E.7. Do not charge a fee for access to, viewing, displaying, -performing, copying or distributing any Project Gutenberg™ works -unless you comply with paragraph 1.E.8 or 1.E.9. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E.8. You may charge a reasonable fee for copies of or providing -access to or distributing Project Gutenberg™ electronic works -provided that: -</div> - -<div style='margin-left:0.7em;'> - <div style='text-indent:-0.7em'> - • You pay a royalty fee of 20% of the gross profits you derive from - the use of Project Gutenberg™ works calculated using the method - you already use to calculate your applicable taxes. The fee is owed - to the owner of the Project Gutenberg™ trademark, but he has - agreed to donate royalties under this paragraph to the Project - Gutenberg Literary Archive Foundation. Royalty payments must be paid - within 60 days following each date on which you prepare (or are - legally required to prepare) your periodic tax returns. Royalty - payments should be clearly marked as such and sent to the Project - Gutenberg Literary Archive Foundation at the address specified in - Section 4, “Information about donations to the Project Gutenberg - Literary Archive Foundation.” - </div> - - <div style='text-indent:-0.7em'> - • You provide a full refund of any money paid by a user who notifies - you in writing (or by e-mail) within 30 days of receipt that s/he - does not agree to the terms of the full Project Gutenberg™ - License. You must require such a user to return or destroy all - copies of the works possessed in a physical medium and discontinue - all use of and all access to other copies of Project Gutenberg™ - works. - </div> - - <div style='text-indent:-0.7em'> - • You provide, in accordance with paragraph 1.F.3, a full refund of - any money paid for a work or a replacement copy, if a defect in the - electronic work is discovered and reported to you within 90 days of - receipt of the work. - </div> - - <div style='text-indent:-0.7em'> - • You comply with all other terms of this agreement for free - distribution of Project Gutenberg™ works. - </div> -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E.9. If you wish to charge a fee or distribute a Project -Gutenberg™ electronic work or group of works on different terms than -are set forth in this agreement, you must obtain permission in writing -from the Project Gutenberg Literary Archive Foundation, the manager of -the Project Gutenberg™ trademark. Contact the Foundation as set -forth in Section 3 below. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.F. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.F.1. Project Gutenberg volunteers and employees expend considerable -effort to identify, do copyright research on, transcribe and proofread -works not protected by U.S. copyright law in creating the Project -Gutenberg™ collection. Despite these efforts, Project Gutenberg™ -electronic works, and the medium on which they may be stored, may -contain “Defects,” such as, but not limited to, incomplete, inaccurate -or corrupt data, transcription errors, a copyright or other -intellectual property infringement, a defective or damaged disk or -other medium, a computer virus, or computer codes that damage or -cannot be read by your equipment. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.F.2. LIMITED WARRANTY, DISCLAIMER OF DAMAGES - Except for the “Right -of Replacement or Refund” described in paragraph 1.F.3, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation, the owner of the Project -Gutenberg™ trademark, and any other party distributing a Project -Gutenberg™ electronic work under this agreement, disclaim all -liability to you for damages, costs and expenses, including legal -fees. YOU AGREE THAT YOU HAVE NO REMEDIES FOR NEGLIGENCE, STRICT -LIABILITY, BREACH OF WARRANTY OR BREACH OF CONTRACT EXCEPT THOSE -PROVIDED IN PARAGRAPH 1.F.3. YOU AGREE THAT THE FOUNDATION, THE -TRADEMARK OWNER, AND ANY DISTRIBUTOR UNDER THIS AGREEMENT WILL NOT BE -LIABLE TO YOU FOR ACTUAL, DIRECT, INDIRECT, CONSEQUENTIAL, PUNITIVE OR -INCIDENTAL DAMAGES EVEN IF YOU GIVE NOTICE OF THE POSSIBILITY OF SUCH -DAMAGE. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.F.3. LIMITED RIGHT OF REPLACEMENT OR REFUND - If you discover a -defect in this electronic work within 90 days of receiving it, you can -receive a refund of the money (if any) you paid for it by sending a -written explanation to the person you received the work from. If you -received the work on a physical medium, you must return the medium -with your written explanation. The person or entity that provided you -with the defective work may elect to provide a replacement copy in -lieu of a refund. If you received the work electronically, the person -or entity providing it to you may choose to give you a second -opportunity to receive the work electronically in lieu of a refund. If -the second copy is also defective, you may demand a refund in writing -without further opportunities to fix the problem. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.F.4. Except for the limited right of replacement or refund set forth -in paragraph 1.F.3, this work is provided to you ‘AS-IS’, WITH NO -OTHER WARRANTIES OF ANY KIND, EXPRESS OR IMPLIED, INCLUDING BUT NOT -LIMITED TO WARRANTIES OF MERCHANTABILITY OR FITNESS FOR ANY PURPOSE. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.F.5. Some states do not allow disclaimers of certain implied -warranties or the exclusion or limitation of certain types of -damages. If any disclaimer or limitation set forth in this agreement -violates the law of the state applicable to this agreement, the -agreement shall be interpreted to make the maximum disclaimer or -limitation permitted by the applicable state law. The invalidity or -unenforceability of any provision of this agreement shall not void the -remaining provisions. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.F.6. INDEMNITY - You agree to indemnify and hold the Foundation, the -trademark owner, any agent or employee of the Foundation, anyone -providing copies of Project Gutenberg™ electronic works in -accordance with this agreement, and any volunteers associated with the -production, promotion and distribution of Project Gutenberg™ -electronic works, harmless from all liability, costs and expenses, -including legal fees, that arise directly or indirectly from any of -the following which you do or cause to occur: (a) distribution of this -or any Project Gutenberg™ work, (b) alteration, modification, or -additions or deletions to any Project Gutenberg™ work, and (c) any -Defect you cause. -</div> - -<div style='display:block; font-size:1.1em; margin:1em 0; font-weight:bold'> -Section 2. Information about the Mission of Project Gutenberg™ -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -Project Gutenberg™ is synonymous with the free distribution of -electronic works in formats readable by the widest variety of -computers including obsolete, old, middle-aged and new computers. It -exists because of the efforts of hundreds of volunteers and donations -from people in all walks of life. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -Volunteers and financial support to provide volunteers with the -assistance they need are critical to reaching Project Gutenberg™’s -goals and ensuring that the Project Gutenberg™ collection will -remain freely available for generations to come. In 2001, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation was created to provide a secure -and permanent future for Project Gutenberg™ and future -generations. To learn more about the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation and how your efforts and donations can help, see -Sections 3 and 4 and the Foundation information page at www.gutenberg.org. -</div> - -<div style='display:block; font-size:1.1em; margin:1em 0; font-weight:bold'> -Section 3. Information about the Project Gutenberg Literary Archive Foundation -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -The Project Gutenberg Literary Archive Foundation is a non-profit -501(c)(3) educational corporation organized under the laws of the -state of Mississippi and granted tax exempt status by the Internal -Revenue Service. The Foundation’s EIN or federal tax identification -number is 64-6221541. Contributions to the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation are tax deductible to the full extent permitted by -U.S. federal laws and your state’s laws. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -The Foundation’s business office is located at 809 North 1500 West, -Salt Lake City, UT 84116, (801) 596-1887. Email contact links and up -to date contact information can be found at the Foundation’s website -and official page at www.gutenberg.org/contact -</div> - -<div style='display:block; font-size:1.1em; margin:1em 0; font-weight:bold'> -Section 4. Information about Donations to the Project Gutenberg Literary Archive Foundation -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -Project Gutenberg™ depends upon and cannot survive without widespread -public support and donations to carry out its mission of -increasing the number of public domain and licensed works that can be -freely distributed in machine-readable form accessible by the widest -array of equipment including outdated equipment. Many small donations -($1 to $5,000) are particularly important to maintaining tax exempt -status with the IRS. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -The Foundation is committed to complying with the laws regulating -charities and charitable donations in all 50 states of the United -States. Compliance requirements are not uniform and it takes a -considerable effort, much paperwork and many fees to meet and keep up -with these requirements. We do not solicit donations in locations -where we have not received written confirmation of compliance. To SEND -DONATIONS or determine the status of compliance for any particular state -visit <a href="https://www.gutenberg.org/donate/">www.gutenberg.org/donate</a>. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -While we cannot and do not solicit contributions from states where we -have not met the solicitation requirements, we know of no prohibition -against accepting unsolicited donations from donors in such states who -approach us with offers to donate. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -International donations are gratefully accepted, but we cannot make -any statements concerning tax treatment of donations received from -outside the United States. U.S. laws alone swamp our small staff. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -Please check the Project Gutenberg web pages for current donation -methods and addresses. Donations are accepted in a number of other -ways including checks, online payments and credit card donations. To -donate, please visit: www.gutenberg.org/donate -</div> - -<div style='display:block; font-size:1.1em; margin:1em 0; font-weight:bold'> -Section 5. General Information About Project Gutenberg™ electronic works -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -Professor Michael S. Hart was the originator of the Project -Gutenberg™ concept of a library of electronic works that could be -freely shared with anyone. For forty years, he produced and -distributed Project Gutenberg™ eBooks with only a loose network of -volunteer support. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -Project Gutenberg™ eBooks are often created from several printed -editions, all of which are confirmed as not protected by copyright in -the U.S. unless a copyright notice is included. Thus, we do not -necessarily keep eBooks in compliance with any particular paper -edition. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -Most people start at our website which has the main PG search -facility: <a href="https://www.gutenberg.org">www.gutenberg.org</a>. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -This website includes information about Project Gutenberg™, -including how to make donations to the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation, how to help produce our new eBooks, and how to -subscribe to our email newsletter to hear about new eBooks. -</div> - -</div> -</div> -</body> -</html> diff --git a/old/69689-h/images/cover.jpg b/old/69689-h/images/cover.jpg Binary files differdeleted file mode 100644 index 680c6f7..0000000 --- a/old/69689-h/images/cover.jpg +++ /dev/null diff --git a/old/69689-h/images/i001.jpg b/old/69689-h/images/i001.jpg Binary files differdeleted file mode 100644 index 2b0e60e..0000000 --- a/old/69689-h/images/i001.jpg +++ /dev/null diff --git a/old/69689-h/images/i001.png b/old/69689-h/images/i001.png Binary files differdeleted file mode 100644 index dc56603..0000000 --- a/old/69689-h/images/i001.png +++ /dev/null diff --git a/old/69689-h/images/i001hq.jpg b/old/69689-h/images/i001hq.jpg Binary files differdeleted file mode 100644 index 3f142d6..0000000 --- a/old/69689-h/images/i001hq.jpg +++ /dev/null diff --git a/old/69689-h/images/i001hq.png b/old/69689-h/images/i001hq.png Binary files differdeleted file mode 100644 index 51271cf..0000000 --- a/old/69689-h/images/i001hq.png +++ /dev/null diff --git a/old/69689-h/images/i002.jpg b/old/69689-h/images/i002.jpg Binary files differdeleted file mode 100644 index 2b49239..0000000 --- a/old/69689-h/images/i002.jpg +++ /dev/null diff --git a/old/69689-h/images/i002.png b/old/69689-h/images/i002.png Binary files differdeleted file mode 100644 index 3c6f7e2..0000000 --- a/old/69689-h/images/i002.png +++ /dev/null diff --git a/old/69689-h/images/i002hq.jpg b/old/69689-h/images/i002hq.jpg Binary files differdeleted file mode 100644 index cd06afd..0000000 --- a/old/69689-h/images/i002hq.jpg +++ /dev/null diff --git a/old/69689-h/images/i002hq.png b/old/69689-h/images/i002hq.png Binary files differdeleted file mode 100644 index 0c7477c..0000000 --- a/old/69689-h/images/i002hq.png +++ /dev/null diff --git a/old/69689-h/images/i003.jpg b/old/69689-h/images/i003.jpg Binary files differdeleted file mode 100644 index 59f7dc7..0000000 --- a/old/69689-h/images/i003.jpg +++ /dev/null diff --git a/old/69689-h/images/i003.png b/old/69689-h/images/i003.png Binary files differdeleted file mode 100644 index 915d235..0000000 --- a/old/69689-h/images/i003.png +++ /dev/null diff --git a/old/69689-h/images/i003hq.jpg b/old/69689-h/images/i003hq.jpg Binary files differdeleted file mode 100644 index 4bdc3da..0000000 --- a/old/69689-h/images/i003hq.jpg +++ /dev/null diff --git a/old/69689-h/images/i003hq.png b/old/69689-h/images/i003hq.png Binary files differdeleted file mode 100644 index 604a136..0000000 --- a/old/69689-h/images/i003hq.png +++ /dev/null diff --git a/old/69689-h/images/i004.jpg b/old/69689-h/images/i004.jpg Binary files differdeleted file mode 100644 index 4346563..0000000 --- a/old/69689-h/images/i004.jpg +++ /dev/null diff --git a/old/69689-h/images/i004.png b/old/69689-h/images/i004.png Binary files differdeleted file mode 100644 index 01a45cb..0000000 --- a/old/69689-h/images/i004.png +++ /dev/null diff --git a/old/69689-h/images/i004hq.jpg b/old/69689-h/images/i004hq.jpg Binary files differdeleted file mode 100644 index d67a070..0000000 --- a/old/69689-h/images/i004hq.jpg +++ /dev/null diff --git a/old/69689-h/images/i004hq.png b/old/69689-h/images/i004hq.png Binary files differdeleted file mode 100644 index a4b5b12..0000000 --- a/old/69689-h/images/i004hq.png +++ /dev/null diff --git a/old/69689-h/images/i005.jpg b/old/69689-h/images/i005.jpg Binary files differdeleted file mode 100644 index f7f0fcc..0000000 --- a/old/69689-h/images/i005.jpg +++ /dev/null diff --git a/old/69689-h/images/i005.png b/old/69689-h/images/i005.png Binary files differdeleted file mode 100644 index 2a14a57..0000000 --- a/old/69689-h/images/i005.png +++ /dev/null diff --git a/old/69689-h/images/i005hq.jpg b/old/69689-h/images/i005hq.jpg Binary files differdeleted file mode 100644 index b84e2cb..0000000 --- a/old/69689-h/images/i005hq.jpg +++ /dev/null diff --git a/old/69689-h/images/i005hq.png b/old/69689-h/images/i005hq.png Binary files differdeleted file mode 100644 index 0436782..0000000 --- a/old/69689-h/images/i005hq.png +++ /dev/null diff --git a/old/69689-h/images/i006.jpg b/old/69689-h/images/i006.jpg Binary files differdeleted file mode 100644 index 65705c9..0000000 --- a/old/69689-h/images/i006.jpg +++ /dev/null diff --git a/old/69689-h/images/i006.png b/old/69689-h/images/i006.png Binary files differdeleted file mode 100644 index 2f8d308..0000000 --- a/old/69689-h/images/i006.png +++ /dev/null diff --git a/old/69689-h/images/i006hq.jpg b/old/69689-h/images/i006hq.jpg Binary files differdeleted file mode 100644 index cf81e28..0000000 --- a/old/69689-h/images/i006hq.jpg +++ /dev/null diff --git a/old/69689-h/images/i006hq.png b/old/69689-h/images/i006hq.png Binary files differdeleted file mode 100644 index 60496f2..0000000 --- a/old/69689-h/images/i006hq.png +++ /dev/null diff --git a/old/69689-h/images/i007.jpg b/old/69689-h/images/i007.jpg Binary files differdeleted file mode 100644 index bf0164c..0000000 --- a/old/69689-h/images/i007.jpg +++ /dev/null diff --git a/old/69689-h/images/i007.png b/old/69689-h/images/i007.png Binary files differdeleted file mode 100644 index 54b2b9c..0000000 --- a/old/69689-h/images/i007.png +++ /dev/null diff --git a/old/69689-h/images/i007hq.jpg b/old/69689-h/images/i007hq.jpg Binary files differdeleted file mode 100644 index d4f4ba4..0000000 --- a/old/69689-h/images/i007hq.jpg +++ /dev/null diff --git a/old/69689-h/images/i007hq.png b/old/69689-h/images/i007hq.png Binary files differdeleted file mode 100644 index 1fcb8c8..0000000 --- a/old/69689-h/images/i007hq.png +++ /dev/null diff --git a/old/69689-h/images/i008.jpg b/old/69689-h/images/i008.jpg Binary files differdeleted file mode 100644 index a7f4015..0000000 --- a/old/69689-h/images/i008.jpg +++ /dev/null diff --git a/old/69689-h/images/i008.png b/old/69689-h/images/i008.png Binary files differdeleted file mode 100644 index e92eafd..0000000 --- a/old/69689-h/images/i008.png +++ /dev/null diff --git a/old/69689-h/images/i008hq.jpg b/old/69689-h/images/i008hq.jpg Binary files differdeleted file mode 100644 index fc77700..0000000 --- a/old/69689-h/images/i008hq.jpg +++ /dev/null diff --git a/old/69689-h/images/i008hq.png b/old/69689-h/images/i008hq.png Binary files differdeleted file mode 100644 index 17c2c10..0000000 --- a/old/69689-h/images/i008hq.png +++ /dev/null diff --git a/old/69689-h/images/i009.png b/old/69689-h/images/i009.png Binary files differdeleted file mode 100644 index 56fbd8f..0000000 --- a/old/69689-h/images/i009.png +++ /dev/null diff --git a/old/69689-h/images/i009hq.png b/old/69689-h/images/i009hq.png Binary files differdeleted file mode 100644 index 83e2cae..0000000 --- a/old/69689-h/images/i009hq.png +++ /dev/null diff --git a/old/69689-h/images/i010.png b/old/69689-h/images/i010.png Binary files differdeleted file mode 100644 index 4d60f4b..0000000 --- a/old/69689-h/images/i010.png +++ /dev/null diff --git a/old/69689-h/images/i010hq.png b/old/69689-h/images/i010hq.png Binary files differdeleted file mode 100644 index 10000f2..0000000 --- a/old/69689-h/images/i010hq.png +++ /dev/null diff --git a/old/69689-h/images/i011.png b/old/69689-h/images/i011.png Binary files differdeleted file mode 100644 index c42e249..0000000 --- a/old/69689-h/images/i011.png +++ /dev/null diff --git a/old/69689-h/images/i011hq.png b/old/69689-h/images/i011hq.png Binary files differdeleted file mode 100644 index f3403ae..0000000 --- a/old/69689-h/images/i011hq.png +++ /dev/null diff --git a/old/69689-h/images/i012.png b/old/69689-h/images/i012.png Binary files differdeleted file mode 100644 index d18654d..0000000 --- a/old/69689-h/images/i012.png +++ /dev/null diff --git a/old/69689-h/images/i012hq.png b/old/69689-h/images/i012hq.png Binary files differdeleted file mode 100644 index a443df7..0000000 --- a/old/69689-h/images/i012hq.png +++ /dev/null diff --git a/old/69689-h/images/i013.png b/old/69689-h/images/i013.png Binary files differdeleted file mode 100644 index 978b1cc..0000000 --- a/old/69689-h/images/i013.png +++ /dev/null diff --git a/old/69689-h/images/i013hq.png b/old/69689-h/images/i013hq.png Binary files differdeleted file mode 100644 index 1ce54ad..0000000 --- a/old/69689-h/images/i013hq.png +++ /dev/null diff --git a/old/69689-h/images/i014.png b/old/69689-h/images/i014.png Binary files differdeleted file mode 100644 index e39b264..0000000 --- a/old/69689-h/images/i014.png +++ /dev/null diff --git a/old/69689-h/images/i014hq.png b/old/69689-h/images/i014hq.png Binary files differdeleted file mode 100644 index 1c67673..0000000 --- a/old/69689-h/images/i014hq.png +++ /dev/null diff --git a/old/69689-h/images/i015.png b/old/69689-h/images/i015.png Binary files differdeleted file mode 100644 index 87e718c..0000000 --- a/old/69689-h/images/i015.png +++ /dev/null diff --git a/old/69689-h/images/i015hq.png b/old/69689-h/images/i015hq.png Binary files differdeleted file mode 100644 index 13fe425..0000000 --- a/old/69689-h/images/i015hq.png +++ /dev/null diff --git a/old/69689-h/images/i016.png b/old/69689-h/images/i016.png Binary files differdeleted file mode 100644 index f592a62..0000000 --- a/old/69689-h/images/i016.png +++ /dev/null diff --git a/old/69689-h/images/i016hq.png b/old/69689-h/images/i016hq.png Binary files differdeleted file mode 100644 index 14f885a..0000000 --- a/old/69689-h/images/i016hq.png +++ /dev/null diff --git a/old/69689-h/images/i017.png b/old/69689-h/images/i017.png Binary files differdeleted file mode 100644 index a4fe234..0000000 --- a/old/69689-h/images/i017.png +++ /dev/null diff --git a/old/69689-h/images/i017hq.png b/old/69689-h/images/i017hq.png Binary files differdeleted file mode 100644 index 167e827..0000000 --- a/old/69689-h/images/i017hq.png +++ /dev/null diff --git a/old/69689-h/images/i018.png b/old/69689-h/images/i018.png Binary files differdeleted file mode 100644 index 98785f6..0000000 --- a/old/69689-h/images/i018.png +++ /dev/null diff --git a/old/69689-h/images/i018hq.png b/old/69689-h/images/i018hq.png Binary files differdeleted file mode 100644 index 38d1f38..0000000 --- a/old/69689-h/images/i018hq.png +++ /dev/null diff --git a/old/69689-h/images/i019.png b/old/69689-h/images/i019.png Binary files differdeleted file mode 100644 index c1aed14..0000000 --- a/old/69689-h/images/i019.png +++ /dev/null diff --git a/old/69689-h/images/i019hq.png b/old/69689-h/images/i019hq.png Binary files differdeleted file mode 100644 index c86c183..0000000 --- a/old/69689-h/images/i019hq.png +++ /dev/null diff --git a/old/69689-h/images/i020.png b/old/69689-h/images/i020.png Binary files differdeleted file mode 100644 index 0bb57ea..0000000 --- a/old/69689-h/images/i020.png +++ /dev/null diff --git a/old/69689-h/images/i020hq.png b/old/69689-h/images/i020hq.png Binary files differdeleted file mode 100644 index b269172..0000000 --- a/old/69689-h/images/i020hq.png +++ /dev/null diff --git a/old/69689-h/images/i021.png b/old/69689-h/images/i021.png Binary files differdeleted file mode 100644 index d02f092..0000000 --- a/old/69689-h/images/i021.png +++ /dev/null diff --git a/old/69689-h/images/i021hq.png b/old/69689-h/images/i021hq.png Binary files differdeleted file mode 100644 index f9b698e..0000000 --- a/old/69689-h/images/i021hq.png +++ /dev/null diff --git a/old/69689-h/images/i022.png b/old/69689-h/images/i022.png Binary files differdeleted file mode 100644 index 0c0b551..0000000 --- a/old/69689-h/images/i022.png +++ /dev/null diff --git a/old/69689-h/images/i022hq.png b/old/69689-h/images/i022hq.png Binary files differdeleted file mode 100644 index 47b2317..0000000 --- a/old/69689-h/images/i022hq.png +++ /dev/null diff --git a/old/69689-h/images/i023.png b/old/69689-h/images/i023.png Binary files differdeleted file mode 100644 index 9a8b651..0000000 --- a/old/69689-h/images/i023.png +++ /dev/null diff --git a/old/69689-h/images/i023hq.png b/old/69689-h/images/i023hq.png Binary files differdeleted file mode 100644 index 5f46c5e..0000000 --- a/old/69689-h/images/i023hq.png +++ /dev/null diff --git a/old/69689-h/images/i024.png b/old/69689-h/images/i024.png Binary files differdeleted file mode 100644 index 5fa0944..0000000 --- a/old/69689-h/images/i024.png +++ /dev/null diff --git a/old/69689-h/images/i024hq.png b/old/69689-h/images/i024hq.png Binary files differdeleted file mode 100644 index 3426b23..0000000 --- a/old/69689-h/images/i024hq.png +++ /dev/null diff --git a/old/69689-h/images/i025.png b/old/69689-h/images/i025.png Binary files differdeleted file mode 100644 index 9b8c50b..0000000 --- a/old/69689-h/images/i025.png +++ /dev/null diff --git a/old/69689-h/images/i025hq.png b/old/69689-h/images/i025hq.png Binary files differdeleted file mode 100644 index f3f6590..0000000 --- a/old/69689-h/images/i025hq.png +++ /dev/null diff --git a/old/69689-h/images/i026.png b/old/69689-h/images/i026.png Binary files differdeleted file mode 100644 index 9d198b4..0000000 --- a/old/69689-h/images/i026.png +++ /dev/null diff --git a/old/69689-h/images/i026hq.png b/old/69689-h/images/i026hq.png Binary files differdeleted file mode 100644 index 675077a..0000000 --- a/old/69689-h/images/i026hq.png +++ /dev/null diff --git a/old/69689-h/images/i027.png b/old/69689-h/images/i027.png Binary files differdeleted file mode 100644 index c83949f..0000000 --- a/old/69689-h/images/i027.png +++ /dev/null diff --git a/old/69689-h/images/i027hq.png b/old/69689-h/images/i027hq.png Binary files differdeleted file mode 100644 index 028f769..0000000 --- a/old/69689-h/images/i027hq.png +++ /dev/null diff --git a/old/69689-h/images/i028.png b/old/69689-h/images/i028.png Binary files differdeleted file mode 100644 index 9dec7c2..0000000 --- a/old/69689-h/images/i028.png +++ /dev/null diff --git a/old/69689-h/images/i028hq.png b/old/69689-h/images/i028hq.png Binary files differdeleted file mode 100644 index 65589d5..0000000 --- a/old/69689-h/images/i028hq.png +++ /dev/null diff --git a/old/69689-h/images/i029.png b/old/69689-h/images/i029.png Binary files differdeleted file mode 100644 index 3629b53..0000000 --- a/old/69689-h/images/i029.png +++ /dev/null diff --git a/old/69689-h/images/i029hq.png b/old/69689-h/images/i029hq.png Binary files differdeleted file mode 100644 index b4d1600..0000000 --- a/old/69689-h/images/i029hq.png +++ /dev/null |
