diff options
Diffstat (limited to 'old/69462-0.txt')
| -rw-r--r-- | old/69462-0.txt | 9305 |
1 files changed, 0 insertions, 9305 deletions
diff --git a/old/69462-0.txt b/old/69462-0.txt deleted file mode 100644 index d2cb596..0000000 --- a/old/69462-0.txt +++ /dev/null @@ -1,9305 +0,0 @@ -The Project Gutenberg eBook of Komédiák, by György Szemere - -This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and -most other parts of the world at no cost and with almost no restrictions -whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it under the terms -of the Project Gutenberg License included with this eBook or online at -www.gutenberg.org. If you are not located in the United States, you -will have to check the laws of the country where you are located before -using this eBook. - -Title: Komédiák - A magyar társadalom regénye - -Author: György Szemere - -Release Date: December 3, 2022 [eBook #69462] - -Language: Hungarian - -Produced by: Albert László from page images generously made available - by the Google Books Library Project - -*** START OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK KOMÉDIÁK *** - - -KOMÉDIÁK - -A MAGYAR TÁRSADALOM REGÉNYE - -IRTA - -SZEMERE GYÖRGY - -BUDAPEST - -FRANKLIN-TÁRSULAT - -MAGYAR IROD. INTÉZET ÉS KÖNYVNYOMDA. - -1913. - -FRANKLIN-TÁRSULAT NYOMDÁJA. - - - - -I. Őszike. - -Az ős czeltiszfa haragoszöld lombja közül valami habszerű fehérség -tündökölt ki: István bácsi, az öreg kertész azt nézte az üvegház -szögletéből, nézte és megcsóválta fejét. Sohajtott is, sőt ha igaz, -könnyezett is, alighanem azért fordult be az üvegházba, mialatt -kezefejével megdörgölte szemét… - -A park üde gyöpjén egy kertészinas hanczurozott Pikivel, a -foxi-kutyával. Piki eszeveszetten rajcsúrozott a fiú körül, az meg -ugatott neki, a mely leereszkedés annyira elkapatta a játékos Pikit, -hogy egy szabályszerű kutyatempó szerinti marakodást merészelt a fiúnak -proponálni. Belecsimpeszkedett hátul a nadrágjába s addig ránczigálta, -míg Kertészbandi amúgy is hiányos uniformisa érdekében elfogadta a -kihivást: lekutyorodott négykézláb s meghempergett Pikivel. Az nem -hagyta magát. Csak a nyakát, hogy meg ne sántuljon! – gondolta magában, -– s addig czibálta ellenfele gallérját és környékét, míg az nagyokat -visítva meg nem adta magát. - -Piki eleresztette meggyomrozott zsákmányát, kilógó vörös nyelvét -visszaszívta a szájába s győzelme mámorában szaporán rugdosta két hátsó -lábával a gyepet. - -– Törne ki a frászkarika! – bömbölte az öklömnyi kertészcsemete s az -ideiglenesen félretett öntözőkannából jól nyakon öntötte a győztes -Pikit, a ki is felháborodva eme sportellenes emberi brutalitáson -lecsukta hetyke kurta farkát s nagy káromkodva elinalt… - -Bandi hozzáfogott a virágágyak megöntözéséhez, Piki ellenben a czeltisz -alá szaladt s megejtette a kutyaszokásos terepszemlét. A pompás fa egy -hosszan kinyuló ágkarjára függőháló volt kifeszítve. A hálóban fehér -musszelinhabok között pihegett valami. Piki, miután szemében -összefolytak a fehérség körvonalai, odaszagolt, mert az orrával már jól -tudott disztingválni, azzal csalhatatlanul ki tudta hámozni a formából a -lényeget. - -Egy szippantással megállapította, hogy ki fekszik a hálóban. Azt is, -hogy alszik az illető. A musszelin végéből két picziny topánka kandikált -ki, följebb finom hajlású, keskeny, bokához simuló azurkék harisnya -szakította meg a fehérség folytonosságát, majd egy merészebb vonalat irt -le a musszelin, egy kecses hyperbolát, aztán keskeny hullámvölgy -következett, a melyet két szelid halmocska határolt, fehér halmocska, -kékeres halmocska, a melyeknek ormán rózsabokor virult. A halmocskákon -túl szőke erdőrengetegbe szinte elveszve gyönyörű leányarcz piroslott, -mint hamvas baraczk a sárga levél között. El lehetett volna nézni órákig -művészlelkesedéssel, a nélkül, hogy látásában kifáradt volna a szem. Oly -áhitatosan szűzies s mégis életet lehelő, oly plasztikusan komoly s -mégis negédes volt a szép leányarcz kissé lepittyedt vérpiros nedves -ajkával, átlátszó hajnalszin orrczimpájával, s nyugodt márványszerű -homlokával. - -Piki szűkölt egy darabig a czeltiszfa alatt, mert únta magát, majd -elővette jobbik eszét (nagy természetű, de eléggé művelt kutya létére -tudta, mi illik), nem ébresztette fel rózsás kis gazdáját, hanem egy -nagyot, unalmasat nyögve, lehasalt a háló alá. Ha nem játszhatik kis -gazdájával, legalább az álma fölött őrködjék. Némi (bár gyönge) élvezet -a kutyakötelesség teljesítése is. - -Piki igen szigorú volt a szolgálatban: az alvó leánykától vésztjósló -morgással tartotta távol a csendháborító elemet. Bandinak, a ki -öntözőkannájával őrhelye felé közeledett, megvicsorgatta egészséges -fogsorát, Tóninak, a békésen legelésző szamárnak a lábába kapott, midőn -az adta vizhordó cselédje ostoba passzióból ki akarta vágni a -tudományát, hogy: iá! De leszidta Piki még István bácsit is, a ki -háromszáz lépésnyi távolságból kárpálni kezdte Kertészbandit, füleinek -kitépésével s hátából leendő szíjjhasítással fenyegetve a lusta -gyereket, mert mivelhogy nem öntöz elég akkurátusan. Piki nekiszaladt az -öregnek s morgással vegyes vakkantásokkal rendreutasította. - -– Murr-kaff-brrr-durr-balabaff! Nem szégyelled magad, hogy vén szamár -létedre a mi szép kis gazdánk édes álmát zavarod! - -István bácsi megértette Piki szavát s csakugyan befogta száját, -leguggolt egy virágszőnyegre s nyírni kezdte olyan figyelemmel, mintha -legalább is mappát rajzolt volna; úgy belemerült a virágszőnyegbe, mint -valami hegyessüvegű egyiptomi csillagász az egek vizsgálásába. Azonban -nem tartott sokáig az igyekezete. Merényletet követtek el a jámbor öreg -ellen. Nyirkálván a palánták ágaskodó fejét, valaki lábujjhegyen -hozzásompolygott hátulról s orvúl befogta a szemét. - -– Hej, ki az? - -Nem káromkodott István bácsi, mert igen puhának és üdének érezte a -szemét befogó kezeket. Aztán meg minden emberfia nem merne vele ilyen -«csúfot» űzni, – vélte, – jó lesz spórolni a lelkenfekvő czifrább -szavakkal. - -– Nocsakno, mi lesz mán? – zsörtölt az öreg, miközben a szemét takaró -kacsókat eltologatni iparkodott. – Ki az? - -Egy iszonytatóan elmélyített hang válaszolt a kérdésre. - -– Huhu, találja ki! - -A félelmetes basszus igen szopránosan hangzott; István bácsi legott -kitalálta, hogy ki tette _csúffá_. - -– Ejnye ni, Margitka, ej, ej, – motyogta félig boszúsan, félig -mosolyogva, – hát illik ez? - -A két kezecske legott levált az öreg kertész szeméről. - -– Mingyárt kitalálta, maga csunya! – nyafogta a két kezecskéhez tartozó -leányka, a ki csakugyan Margitka volt, a grófék csintalan, -elkényeztetett, de aranyos szivű Manczikája: egy tizennégy éves almaszin -képű gyermek, oly nagy, mint egy tizenhét éves eladó szűz, de oly -gyermek, mint egy első-felső leány a Filec tanár úr osztályában. - -Öreg István feltápászkodott guggoló helyzetéből, igen zavarban volt, -bánta már, hogy első indulatában legott _kitalálta_ megtréfálója -kilétét. Lám, most elrontotta a kis aranyos ártatlan mulatságát. Micsoda -bivaly is az ember, ha megvénül!… - -– Nono, – igyekezett jóvátenni morczosságát, – nem találtam én ki, csak -ráfogtam. Igaziba – tódította, – ippeg hogy mást gondútam, a János -gazdát, mer csak neki löhet ijjen _fenekes_ hangja, mint a mijennel a -komteszka rámhujjantott. - -A komteszka elkaczagta magát. Úgy csilingelt a hangja, mint az ezüst -csengő. - -– Hahaha, kertész bácsi, miket beszél maga, hihihi… hiszen János -gazdának olyan a hangja, mint egy repedt fazék, a keze meg… -hihihi-hahaha… a keze meg olyan, mint a retek, az enyimmel csak nem -lehetett összetéveszteni, hihihaha… - -István bácsi irtózatosan elszégyelte magát, kezét belesülyesztette -mélységes nadrágzsebébe könyökig s kék babos zsebkendőt húzott ki -belőle, hogy letörölje homlokáról a verejtéket; időközben azonban -megfelejtkezett eredeti szándékáról, csak az orráig emelte a zsebkendőt -s harsányan beletrombitált. Aztán el akart somfordálni, de Margitka -elkapta kabátja leffentyűjét. - -– Ne szaladjon, kertész bácsi, van magával komoly beszédem is. - -Az öreg mellbebökte magát mutatóujjával. - -– Velem-e? - -– Magával. Azt akarom tudni, hová bújt Erzsike: magának tudnia kell. - -– Tudom is. Ott pihen a hálóban a czeltisz alatt, alighanem alszik. - -– Megint alszik? - -– Biztosan elnyomta a hő. - -A leányka megcsóválta bóbitás fejét. - -– Nem a hő nyomta azt el, – állította komolyka tudálékos képpel, – hanem -a búbánat. - -– A búbánat? – csudálkozott István bácsi – Öreg anyó a búbánat, mit -kereskednék az olyan helyen! - -– Ha én mondom, elhiheti, – biztosította Margitka a kertészt s egy ügyes -fogással helyreigazítván megbillent hajkoronáját, nekivágott a pázsitnak -a czeltiszfa irányában. Útközben még megölelte a Tóni szamarat, -meghajingált egy fekete rigót, s egy marék virágot tépett ki gyökerestől -a legszebb virágágyból, majd ugrándozni s fütyülni kezdett, de azt már -nem tűrte Piki, eléje ugratott a czeltisz alól: - -– Kaff, kaff, bujuju, ne fütyörész, mint egy kis kondás, mert alszik a -nénéd. - -Margitka elhallgatott, de nem ingyen: elkapta a házsártos kiskutya -farkát s jól megpörgette. - -– Auj, kvik! – mondta Piki s neheztelve visszasomfordált őrhelyére. - -Margitka utánna. Mire a czeltiszhez ért, épen ébredezett testvérnénje, -szoknyája alá húzta kis lábát s kinyújtóztatva könyökig meztelen karját, -beleásított a levegőbe… - -Erzsike, beczenevén Őszike idősebbik leánya volt a Romhányi grófi -párnak. Büszkesége s minden reménye szüleinek. Büszkesége, a mennyiben a -budapesti előkelő társaság egyhangú véleménye szerint ő volt a -legragyogóbb leány a magyar arisztokrácziában, legszebb, legeszesebb és -legbájosabb. Bélteky grófné, a ki ötven évvel ezelőtt ugyanazt a -pozicziót töltötte be, elragadtatással dicsérte a korabeli nénikéknek s -bácsiknak: Olyan tökéletes, – mondta finom eres kezét aszott keblére -nyomva, – olyan csuda ez a kisleány, hogy szinte fáj az embernek! - -Belényessy herczegné, a legczinikusabb budapesti dáma kinevette érte a -grófnét, – (Tökély? Ostobaság! Az asszony annál érdekesebb, mennél több -bolondságot csinál), – de az egyéb előkelő nénik és bácsik osztották a -Béltekyné elragadtatását. Podhorszky báróné, született Kamienszka -herczegnő, a ki arról volt nevezetes, hogy bármikor tudott sírni, akkor -is, mikor a többiek nevettek, savószin szeméből kipréselt két vagy három -kövér könycseppet. - -– Ah! – sohajtotta, – ha az ember elgondolja, hogy erre a drága -gyermekre is csak a mi sorsunk vár: ki tudja milyen léha férfi keblén -fog elhervadni, ah!… - -A mondatot sohasem fejezhette be, mert megorrolt rá a bárója és -elhallgattatta. - -– Mi baja volt magának?… Elhervadt, mert megjött az ideje. Még a -tulipánfa sem virágzik örökké. - -A herczegnő félt a férjétől, még kifacsart szeméből további két -könycseppet, aztán Bélteky grófné felé fordult. - -– Nem érdemes másokat sajnálgatni, – suttogta, – mikor magunk is oly -sajnálatraméltóak vagyunk! - -Béltekyné elegikusan bólintott s ezzel körülbelől letárgyalódott egy -napra a Romhányi Őszike sora. Másnap egy más szalonban azonban biztosan -megujráztatott mindaddig, a míg egyszerre csak váratlanul és vakmerőn -meg nem jelent a báli porondon a Csabrágh gróf daliás alakja, azzal a -nimbusszal megkoszorúzva, a melyet egy ötven millió korona értékű -hitbizomány (a melynek a fiatal gróf huszonhét éves létére már -haszonélvezője volt) kisugárzani szokott. Megjelent a fényesnevű -fiatalember a sóvár kandi mamák sáskaseregében s a feléje villogó kapzsi -leányszemek kereszttüzén áttörve, mintha valami rejtelmes mágnes húzta -volna oda, egyenesen az Őszike oldalához szegődött. Ott is maradt -mellette az egész farsangon át… A mamák erre természetesen köpenyeget -forditottak. - -Bélteky grófnénak nem volt leánya, ő tovább hirdette a Romhányi Erzsike -tökéletességét, de a lányos dámák, a kik szerintük több joggal -tarthattak igényt a legdrágább magyar majoreskóra, egyálltó helyükben -leszállították Őszike ázsióját. Hogy nem is olyan szép, mint eszes. -Eszesnek is kedves inkább, de a kedvessége is csak olyan polgári báj, -nincs benne semmi eredetiség. Azonfelül meg még _koldus_ is, mindössze -négyezer korona gombostűpénzt igérnek vele, ennyivel pedig az -alsószoknyáját sem tűzheti fel rendesen egy nagyvilági dáma. - -Bizony bemártogatták az irigy öreg dámák Őszikét, szinte fülehallatára -buzgó s láthatólag szerelmes udvarlójának, de ez a kicsiség csöppet sem -ártott meg neki. Csak Romhányi mamácskát fújta fel s apácskának okozott -fej- és májdaganatokat. Ám ez is csak addig tartott, valameddig a fiatal -hőn áhított hitbizományos úr megkérte tőlük leányuk kezét. - -Szegény kis Őszikét meg sem kérdezték, mit szól a szerencséhez, -megkötötték fölötte a vásárt a drága emberrel tudtán kívül, minden -habozás nélkül. - -Pedig úgy állott a dolog: Őszike még farsang elején eligérkezett egy -úrnak, a ki nem volt szép, se gazdag, csak férfi volt: komoly, széles -látkörű, meleg és közvetlen, modorában s beszédjében hihetetlenül -előkelő. Szemre s társadalmi állására nyomába se léphetett Csábrágh -grófnak, de ott, a hol a népek valamikor királyt szoktak volt -választani, az urnából győztesen biztosan az ő neve került volna ki, ha -Csábrághgal együtt jelölik is. Őszikének első pillanatra megtetszett. -Úgy beszéltek egymással, mint a jó testvérek, a kik nem tudnak ellenni -egymás bizalma és szeretete nélkül. Egy ideig szinte naponta -találkoztak, a nélkül, hogy összebeszéltek volna. Egy társaságba jártak, -nem a véletlen hozta őket össze, hanem a klikkszervezet, a melynek -Bélteky grófné volt a mozgatója. Ő válogatta ki s gyűjtötte össze fényes -szalonjában az előkelő úri társadalomnak _krémjét_, (az ő szavaival -szólván) a _fehér elemet_. A kinek nem volt rendben a családfája, a -kinek csak egy makulányi gyanus folt volt a jellemén, vagy a kinek -kifogásolható volt a modora, akár a műveltsége is, annak ugyan nem nyilt -meg a Bélteky-ház ajtaja, lett légyen oly hatalmas, mint egy szultán s -gazdag, mint Gould maga. A faji kiválóság jegyében tömörült össze a -Bélteky-klikk, nem volt az sem ultramontán, se aulikus, izig-vérig -magyar volt, kissé konzervativ, nem kevésbbé gőgös, de föltétlenül -korrekt és előkelő. - -Az Őszike titkos vőlegénye, Zádor Miklós ősi származása (a hét vezér -egyikének volt az utódja,) s kiváltságos műveltsége jogán foglalt benne -helyet. S helyét a klikkben talán senki sem állotta meg oly fényesen, -mint ő. Súlya volt az egyéniségének, szava tekintélyt parancsolt, mert, -bár nem volt szófukar, száján soha egy felesleges megjegyzés nem jött -ki, kitünően fegyelmezett elméje, egyensúlyozott lelke volt, mint a -kiváltságosoknak. Rangja nem volt, de el tudta ismertetni a klikkel, -hogy ő benne a legelőkelőbb. Volt az arczában valami antik keménység, -mintha márványba lettek volna vésve egyenként szabályos, de összevéve -díszharmonikus vonásai. - -Zádor Miklós épen harmincz éves múlt, midőn Őszikével találkozott. Odáig -nem igen érdekelte a nő. Volt egypár kalandja (egy idegen fejedelmi -herczegnővel emlegették együtt a nevét), de szive érintetlen maradt. A -kis Romhányi grófkisasszony volt első szerelme, tiz szót sem váltott -vele s már tisztában volt magával, hogy szereti. Ám az ő fegyelmezett -szivének megnyilatkozása egész másforma volt, mint a többi hétköznapi -emberé. Nem mondott a leánykának hizelgő szavakat, nem jutalmazta -édeskés vigyorgással annak kedvességeit; jóságosan közvetlen s -klasszikusan egyszerű udvarlási modora azt a benyomást keltette a -szemlélőben: különbnek tartja a leánykát a többinél, aeszthetikai -érzéseket vált ki lelkéből a szépsége s tiszteletet a szűziessége, -méltónak tartja őt arra, hogy foglalkozzék vele, egyéb semmi. - -Őszike is ebben a hitben élt s abból nőtt nagygyá s kelt szárnyra a -szerelme. Hizelgett neki a kiváló férfi leereszkedése s őszinte, szinte -testvéries egyszerűsége. Úgy tetszett neki, hogy Zádor Miklós mindent -elmond neki, a mi a szivén fekszik, büszke volt a bizalomra s a férfivel -szemben hasonló bizalomra érezte magát kötelezve. Úgyszólván megszokta, -hogy ő is közölje vele minden gondolatát, legapróbb intimitásait sem -hallgatta el előtte, beszélt vele a romhányi házi szokásokról, -Margitkáról, István bácsiról, sőt Pikiről is. S a férfi érdekkel, -látható gyönyörűséggel hallgatta az eléje táruló szűz élet fehér apróka -éleményeit, öröme telt a leányka csicsergésében, szeme pillantásában, -kisújja mozdulatában is. - -Passziv, de bensőséges modorával három-négy találkozás után elérte a -férfi, a mit sokan gyakran évekig tartó heves ostromok, eszeveszett -erőlködések s udvarlási trükkök árán sem tudnak megközelíteni, ha egy -érintetlen, büszke kis sziv bevételéről van szó. - -Mindössze negyedszer találkozott Miklós Romhányi Erzsébettel, midőn egy -önfeledt pillanatában (talán az első ily pillanat volt életében) -megkérte a kezét… - -A Bélteky grófné szalonjában történt. Egyedül ültek egy sarokban. -Hatalmas pálma borult föléjük. A zsúrozók theát szürcsöltek s sandvichet -ettek. - -Őszike hátaslovát dicsérte Miklósnak, a Pálmát: - -– Tudja, olyan tüzes az, hogy Sándort, a lovászt kivéve, senkit sem tűr -meg a hátán rajtam kívül… De engemet szeret. Én megbabonáztam, azaz – s -elnevette magát, – jól tartottam czukorral és sóskenyérrel. Tudja, hogy -a lovak még a czukornál is jobban szeretik a sós kenyeret? - -Zádor Miklós nem felelt a kérdésre. Végkép belefelejtkezett a szép leány -ives szájacskája szemléletébe, majd a szemébe nézett, míglen kiolvasta -belőle, a mit már eddig is sejtett, de biztosan még nem tudott. Az -Őszike szemefényessége s arczának a férfiszemtől felfakadó biborszine -eleget beszéltek neki. Zádor Miklós arra válaszolt. - -– Nekem az az érzésem, – mondta, – hogy mi ketten együvé tartozunk. - -A leánynak meglepetésében, boldog zavarában lecsuklott a feje. Nem -válaszolt, meg se moczczant, mint lebűvölten nézett maga elé, csak a -keze reszketett kissé. Attól tartott, hogy most mindjárt olyasvalami fog -rajta bekövetkezni, a mitől vagy el fog alélni, vagy szerencsétlenné -lesz egész életére. Oly illetetlen volt a lelke, félt a ráhajnalodó -szerelem sugaraitól, féltette tőle belső világa eszményiségét, szűz -teste hamvasságát, gondolatai tisztaságát. S mégis vágyott a szent tűz -után, megfürdött volna a lángfürdőben martirként, mint egy autodafé. Az -öntudatra ébredő szerelem lázálmába szinte beleveszett az -itélőképessége: nagyon is váratlanul jött rá a nagy csuda, a mi egy -pillanat alatt asszonyrózsává fejleszti a zárt leánybimbót, a mi -képzetté érleli a soha nem jelentkezett sejtelmeket… - -A férfi úgy olvasott lelkében, mint egy nyitott könyvben. Azzal is -tisztában volt, mint állíthatja helyre a mimóza-lélek megbillent -egyensúlyát. Még tágabbra nyitotta a leányka meggazdagodott -érzésvilágának a kapuját, magával ragadta őt a magasságokba, a hol nincs -többé szédülés. - -– Őszike, én szeretem magát… - -A leánykának egy könnycsepp szivárgott a pillájára. - -– Őszike ne féljen a dicsőséges nagy természettől, a mely magát az én -páromul jelölte ki… Kövesse szive szavát. Mit mond a szive? - -– Oh… - -– Hát majd megmondom én maga helyett. A szive azt mondja, hogy nézzen a -szemembe s tegye kezembe kezét. Kitaláltam? - -A leány mély lélekzetet vett, a gyönyörűség terhe, mely szivére -nehezedett, szárnyra kerekedett. - -– Igen, – mondta határozottan, de még igen halkan. Fejmozdulata azonban, -a melylyel a férfi felé fordult, már bátor volt és elfogulatlan. Csak a -kezével nem tudta, mit csináljon. Úgy érezte, teljesítenie kell a férfi -kérését, de hogy tegye kezét az övébe, mikor annyian voltak a szalonban. -Szűzies zavara teljesen elmúlt, hajlandó lett volna már egyébre, többre -is, bármit megtett volna a férfi _parancsára_, ha egyedül vannak… Így -csak mosolygott, bocsánatot kért fényes szemével s fejecskéjét többször -meghajtotta: igen, igen. - -A szerelmes férfi közelebb húzta székét az övéhez, hogy meg ne hallják a -szavát: - -– Őszikém, érzi, hogy a páromnak született? - -A leányka feléje hajolt. - -– Érzem, oh igen. - -– S akar-e a feleségem lenni? - -– Csak a magáé, másé sohasem… - -A párbeszéd megakadt egy pillanatra, a leány keble csendesen hullámzott, -a férfié a levegővel küzködött. A természet elintézte volt fajfentartó -munkáját, összekapcsolta a két egymásnak teremtett lény szivét, -következett az élet szava: a mámor után a kötelesség, a megfontolás -árnyai. A leány nem érzett immár semmi felelősséget, az ő szeméről nem -oszlott el a rózsaszin köd; a férfinak ellenben attól viharzott a keble: -felelőssége tudatában le kellett szállania a felhőkből a földre. Nagyon -komollyá lett. - -– Erzsike, – kezdte inkább az udvariasság, mint a szerelem hangján, – -köszönöm, hogy boldoggá tett. - -A leány nem állotta meg, hogy szavába ne vágjon. - -– Oh, én is köszönöm, nagyon. - -– Ám, – folytatta a férfi, – tudja-e, hogy én szegény vagyok? - -– Én is az vagyok, – mondta Őszike szinte büszkén. Ragyogott a szeme, -hogy a gazdagság nem emel válaszfalat közéje s a szeretett férfi közé. - -– Az szerencse, – jegyezte meg Zádor Miklós, – a baj abban rejlik, hogy -várnunk kell egymásra, míg annyi jövedelemre teszek szert, a mennyiből -gond nélkül megélhetünk. - -– Oh, nekem nem kell sok… - -– Nekem semmi. De ha mi igénytelenek vagyunk is, az élet követelő. És én -azt nem akarom, hogy kifogjon rajtunk, hogy hozzánk férjen apró -piszkosságaival. A szegénység rút dolog, a mi esetünkben legalább az és -én széppé akarom tenni a maga életét, szebbé, mint valaha volt, -tartalmasabbá, fenségesebbé, mint a milyennek a közönséges halandók -elképzelik… Erzsike, – végezte szavait a férfi, – vár-e reám, míg -kiküzdöm a jövőnket? - -A leányka láthatólag meg volt riadva; a vallásos könyvekből nem úgy -tanulta ő a szegénység erkölcstanát, mint a milyennek az ő eljegyzett -párja föltüntette. De azért engedelmesen meghajtotta fejét. - -– Úgy lesz, a hogy maga akarja, én várok bármeddig is. - -Megkönnyebbítő sohaj tört ki a férfi örvényes kebléből. - -– Köszönöm, – mondta meleg, mély hangon, – s bízni fogok magában örökké, -de azért – tette hozzá áhítatosan, – arra kérem, tegyük le a kölcsönös -hűségi esküt egymásnak, mert ki tudja, mily nagy szükségünk lesz a hit -erejére. - -– Esküszöm, hogy hű leszek magához, – esküdött a leányka, hirtelen -elsápadt arczát az égnek emelve. - -– Én is esküszöm, zúgta rá a férfi, fejét alázatosan meghajtva. - -Majd titokban, észrevétlenül a leány keze után nyult s rákulcsolta -hatalmas ujjait. - -– Holtomiglan, – susogta. - -– Holtomiglan holtodiglan, – lehellte a szép leány, királynéja a -társaságnak s mialatt keze görcsösen összefonódott a vőlegényéjével, -székéből lassan fölemelkedett. - -A férfi észrevette, mint vivódik torkát égető könnyeivel, de még nem -eresztette egy pillanatra. - -– Őszikém, – kérte – ez a mi eljegyzésünk titokban maradjon. - -– Titokban marad… - -A férfi erre eleresztette a leány kezét. - -– Áldja meg az Isten, – bucsúzott el tőle, – ezentúl kevesebbet fogunk -találkozni, mert senkinek sem szabad sejtenie sem, hogy egymáséi vagyunk -és mert… mert most már dolgoznom kell magáért, törekednem, küzdenem, meg -kell kisérlenem a lehetetlent is, hogy elérhessem a lehetőt… - -Őszike valahogy beosont az öltözőbe, hogy kisirja magát. Zádor Miklós -búcsút vett a társaságtól s egyenesen hazament… - -Ettől kezdve szinte titokzatos életet élt a közkedvelt társaságbeli -gavallér. Nagyritkán fordult meg a szalonokban, az utczán is alig -lehetett látni, a mi bőséges okot adott mindenféle találgatásra, de az -igazi nyomra hónapokig senki sem jött reá… - -Erzsike vőlegénye kérésére folytatta a farsangolást. Minden hónapban -legföljebb kétszer találkozott Miklóssal s annak szuggeráló akaratából -úgy össze tudta szedni lelki erejét, hogy érzéseit vele szemben sem -árulta el a társaság előtt. Víg volt és kedves mindenkihez. A várás nem -esett terhére, hiszen a gondolata szabad volt, képzeletében folyton -együtt lehetett a férfival, a kit szeretett. A lemondás és a távolság -nemhogy csökkentette volna, de még fokozta, valóságos rajongássá emelte -szerelmét, a melyről kettőjükön kívül senki sem tudott a világon, még -édesanyja sem… - -Természetes, hogy annál szabadabban közeledett hozzá Csábrágh Ödön gróf -(a társaság inkább Edmund néven szólította), a ki a farsang végefelé -érkezett Budapestre s nemhogy ismerős lett volna a viszonyokkal, de -úgyszólván karakterisztikus faji jegyeit is lehányta Párisban, Londonban -és a kongo-négerek között; négy éve nem volt otthon, most is csak két -hétre jött haza. De Őszike úgy lebűvölte hirtelenében, hogy -rókavadászatot, kokottot, vizilovat felejtve, esze ágába se jött többé, -hogy világgá kóboroljon: elhatározta, hogy örökös fészket rak magának a -hazai rögön. Annál sokkal hiúbb volt, mint hogy kételkedhetett volna -hódítása sikerében, joggal pedig, mert alapjában kitünő férfi volt, -pompás megjelenés, műveltség és lélek dolgában is alig akadt párja a -társaságban, de ettől eltekintve, egy királyi vagyon birtokosa volt s -mint ilyen, nem ismert sem akadályt, sem lehetetlenséget; nemcsak -itthon, de az idegenben is azt tapasztalta, hogy csak akarnia kellett, -minden vágya mindig teljesült. Nem is udvarolt Őszikének úgy, mint egy -sablonos szerelmes, nem szépelgett neki s nem tetszelgett előtte (e -tekintetben hasonlított Zádorhoz), inkább csak enyelgett, mulatott vele, -mint valami gyönyörű játékszerrel. A leánykának ilyenformán sejtelme sem -lehetett arról, hogy komoly szándékai vannak vele; ezt ő csak akkor -tudta meg, midőn édesanyja a boldogságtól pipacsvörösen közölte vele a -bevégzett tényt: - -– Épen most ment el tőlünk Csábrágh és megkérte a kezedet. - -Őszike szinte megdermedt a csudálkozástól. Kapkodott a szó után: - -– Én Istenem, ezt nekem sejtenem sem lehetett… - -Beleesett egy székbe s anyjára meresztette riadt tekintetét. Az csak -vihánczolt, mintha csiklandozták volna. - -– Ne ijedj meg, csacsika, – mondta össze-vissza ölelgetve a _drága -kincset, borzadályos_ nagy szerencse ért, igaz, de attól még nem muszáj -elájulni. - -– De mama, mama, – ódozkodott a leány anyja csókjaitól (egyszerre oly -frivolnak tetszett neki szüléje beczézése), – oh, mama, nem lehet itt -szó szerencséről, én – jelentette ki némi önmagával való küzködés után, -– én nem lehetek a Csábrágh gróf felesége soha. - -A leányka szavaitól sem lett volna szükséges elájulni, de a mamácska -megtette. Ismerte leánya határozott jellemét: a kijelentéséből föléje -tornyosuló nehézségek s komplikált kilátások úgy megnyomkodták a szivét, -hogy elfelejtett lélekzeni. Az angolsó szerencsére hamarosan segített -rajta. A kanapé sarkából (oda ájult ugyanis) úgy felugrott emez -angolsótól, mint valami gummilapda; elevenebb lett, mint valaha volt. - -– Megőrültél, te leány, – támadt rá a remegő kis teremtésre, – vagy csak -gonosz tréfát űzöl velem? - -– Nyugodjék meg mama, oh, nyugodjék meg! - -A dáma megragadta lábaihoz boruló leánya karját s szinte fellökte a -levegőbe. - -– Ne térdelj előttem… Engedelmeskedni fogsz: Csábrághot _lehetetlen_ -visszautasítanod… - - - - -II. Két édestestvér. - -– Megint aludtál, Őszi? - -Erzsike felült a függőhálóban s tenyerébe hajtotta fejét. - -– Nem tudom, mi van velem? – mondta kis hugának. – Mindjárt elbággyaszt -a meleg. - -Margitka megcsóválta fejét s a kezében levő virágcsokorral orroncsapván -Pikit, a ki ott szükölt a lába előtt, leült egy kerti székbe, szemben a -nénjével. - -– Nem a hő bággyaszt el téged, hallod-e. - -– Mi egyéb?… - -– Hogy mi? Hát majd megmondom neked, ha olyan testvér vagy, hogy -titkolódzol előttem: egész éjszakákat nem alszol. Dadus is tudja, a -missz is, a kertészbácsi is, még a kuvikok előtt sem titok a dolog: ott -vicsognak egész éjjel a kivilágított ablakod alatt. - -– Nem tehetek róla: kerül az éjjeli álom. - -Margitka toppantott a lábával. - -– Igen, de miért kerül? Mert nem akarsz a lelkeden könnyíteni. Kevély -vagy: magadba fojtod minden _mérgedet_. - -A nagy leány a kicsire emelte bágyadt, lázas szemét. - -– Oh, Margitka, nem vagyok én sem kevély, sem mérges… Ne bánts engemet… - -– De bántlak, – s egyszeribe csukló zokogás fakadt fel a kis Margitka -melléből, – bántlak, mert nem szeretsz… nem akarod a titkodat rám bízni, -pedig én tudnék rajtad segíteni… Én nem vagyok olyan jámbor, mint te, – -hüppögte, – én kikaparom annak a szemét, a ki neked fájdalmat akar -okozni. - -Erre megvonaglott az Őszike íves ajka is. - -– Margitka, ülj ide mellém. - -A kislány odadobta magát a hálóba nénje mellé s átölelte a nyakát. - -– Szeress, Őszim, én oly szerencsétlen vagyok miattad. - -Most már sirtak mindketten, egymás keblére borulva, csendesen… - -– Nem segíthetnél te rajtam, Manczikám, még ha mindent elmondanék is -neked, – állította Őszike, szemét törülgetve, – pedig én mindent neked -sem mondhatok el. - -Az energikus kis bakfis egyszeribe beszüntette, (szétmorzsolta öklével) -könnyeit s újból elkezdett erélyeskedni. - -– Nekem untig elég az, a mit tudok. Nem is kérdem tőled, hogy kibe vagy -szerelmes, – mert az biztos, hogy valakinek örök hűséget kellett -esküdnöd, különben nem lehetnél ilyen boldogtalan, – mondom, nekem -dosztig elég, hogy azt a _csámpás_ Csábrághot ki nem állhatod… Pedig -szép ember, – tette hozzá, hegyes nyelvecskéjével csettintve, – az -igazságot meg kell mondani. - -Őszike nagyon elkomolyodott. - -– Ha mindent tudnál is, mit érnél vele? - -– Mit? – vágta ki Margitka, korához képest túldomború mellét öklével -veregetve. – Hát azt hiszed, magam vagyok a házban a pártodon? Ott van a -dadus, a kertész, a kulcsár bácsi, Mihály, a komornok, az egész -cselédség, még miss Simson is, – minden sértését megbocsátom neki érte, -– az egész világ melletted van, apát s mamát kivéve… hát ezek mind -segíteni fognak nekem. - -– Miben? – kérdezte Erzsike fásultan. - -A kis leány felszökött ültő helyéből s nénje elé állott, szörnyen -buzogott benne a lelkesedés. - -– Ide figyelj, Őszi… Én megmentelek téged, csak azt mondd meg nekem, -hogy mivel puhítottak meg apa és mama. Az valami nagy dolog lehetett, -mert egy egész hónapig ellent tudtál nekik állani, még a mama ájulásai -sem imponáltak neked, oszt egyszerre csak beadod a kulcsot, -összenyikkansz, mint valami gyáva nénike, mintha nem is volnál Romhányi -leány… Mondd, – parancsolta a kis leány a nagynak, – miféle -szörnyűségekkel hathattak reád?… - -– Azt neked nem szabad elmondanom… - -– Nekem nem? Hát kinek? - -– Senkinek. - -Margitka belevágott a levegőbe. - -– Bolond beszéd! Ha nem kimélnélek, azt mondanám, hogy csacsi vagy… Ki -vele. - -Őszike, a helyett, hogy megneheztelt volna reá, önfeledt elragadtatással -nézte kis hugát, a mint előtte állott, erőteljes karcsú bokájú -lábacskáját megvetve, kipirult arczczal, csillogó szemmel, a melyből -egész bátor kis lelke kisugárzott azzal a szeretetkincscsel együtt, a -melyet szilaj, nemes kis szivében az ő számára tartogatott… Egy ideig -némán gyönyörködött a pompás gyerekben, majd végkép elérzékenyedett, -felállott s kitárt karral közeledett feléje. Az keblére vetette magát, -görcsösen átfogta nénje nyakát, de nehogy kizökkenjen a kerékvágásból, -amelybe _beledolgozta_ magát, folyton kárpálta nénjét, tekintélyeskedve -kisanyásan: - -– Jaj, te nagy csacsikám, rosz kis testvérkém, ki látott már ilyet!… -Illik az, magát ennyire elhagyni… Hát senkisem szeret téged?… - -A végén kirántotta magát nénje ölelő karjából s még kiméletlenebb -hangnemben folytatta a szidást: - -– Gyónni fogsz nekem, Őszi. Kiveszem belőled az igazságot, ha addig élek -is. Holnap itt lesz a vőlegényed, addig mindent megtudjak, különben -leveszem rólad a kezemet… Nem szólsz? – folytatta a szenvedelmes kis -bakfis, hallgató nénje vállára téve kezét. – Jó, hát ne beszélj, csak -bólints. Igent vagy nemet. Kitalálok én mindent magamtól is. Csak ne -czáfolj meg, ha a helyes nyomon járok, mert az már majdnem hazugság -lenne, már pedig mi Romhányi leányok vagyunk… Jól van, – végezte -szavait, – ha önként nem teszed meg szeretetből, majd kiszedem én -belőled a titkodat szigorral. - -Elhallgatott. Fájt neki a szenvedés, a mely nénje arczáról lerítt s -melyet nyilván az ő erőszakossága okozott. Mindegy, gondolta magában, az -operáczió is fáj s mégis üdvös dolog… Föltette az első kérdést: - -– Nem azzal vett le mama a lábadról, hogy meghal, ha nem leszel a -csámpás Csábrághé? Nem mondta, hogy szivbajos s már ugyis csak egy pár -hónapig tart az élete? - -Őszike hallgatott. - -– Tehát úgy van, – konkludált a kis kínvallató. – Pedig – folytatta – -egy szó sem igaz az egészből, mama olyan egészséges, mint a makk, az, -hogy ájulni tud, mitsem bizonyít, azt, ha jól esik, én is megtanulhatom, -gyakorlat dolga az egész… - -Őszike hugára emelte feddő tekintetét. - -– Ne bántsd szegény mamát; nem tehet róla, hogy oly nagyravágyó… Ő csak -jót akarhat nekünk. - -– Pszt, – hallgattatta el Margitka nénjét, – mondtam, hogy te ne -beszélj. Te csak bólints, Őszim, majd én csevegek. - -S tovább csevegett. - -– Apa bizonyára azzal gyakorolt rád pressziót, hogy szegények vagyunk; -hogy van egy csomó váltója, a mit nem tud kifizetni, dobra kerül a -kastély birtokostól, ha meg nem erősíted a hitelét ezzel a házassággal. -Nem lesz hozományunk, éhezni fogunk… Jól beszélek? - -Erzsike ismét hallgatott. - -– Egyszóval ezt is eltaláltam, – mondta Margitka s büszkén, nagyosan -fölvetette fejét. – Elég szomorú, hogy így van, – tette hozzá. – Miért -tartanak apáék ilyen nagy háztartást, ha nem telik? A ki szegény, ne -járjon négylovas hintón, ne tartson Budapesten 3000 forintos lakást, ne -kaszinózzék, ne adjon bálokat a világba… Becsületemre mondom, – hadarta, -– hogy lekivánkozik rólam ez a 300 koronás battisztruha is, mikor neked -kellene megfizetni az árát a szived vérével. Borzasztó csak rágondolni -is. - -Őszike mohón szívta magába a kisleány kiméletlen igazságait, de olyan -volt a galambszive, nem tudott vádolni senkit, mindenkit csak -mentegetett. Összetette kezét, úgy kérte kis hugát: - -– Ne itéld meg szegény jó apát, hisz annyi gondja van. - -– Úgy, – fakadt ki a kislány. – S a te boldogságod árán meneküljön a -gondjaitól! Szép lenne! A gyermekeknek kötelességeik vannak szüleik -irányában, – jelentette ki szavaló hangon, – de a szülőknek is vannak -kötelességeik gyermekeikkel szemben… - -– Elég! – vágott Őszike a szavába. – Mit akarsz még? - -– Semmit. Most már mindent tudok, a mire szükségem van. - -– S mi hasznod belőle? - -– Az, – vágta ki a kislány s toppantott a lábával, – hogy beszélni fogok -a csámpás Csábrághoddal. Ha te nem birtál apáékkal, vele majd elbánok -én. - -– Mit akarsz? - -– Leszidom. A becsületére appellálok, a szivére… elmondom neki, hogy meg -fogsz halni, ha a felesége leszel, egyszóval leszidom… Elvégre – -jegyezte meg csendeskén s kissé pirulva, – nem karaib indiánus ő sem, -hogy ne lehessen a szivéhez férni… Sőt inkább – motyogta szinte -szégyenlősen, – azt hiszem, hogy alapjában véve úgynevezett nemes -férfiú, szépnek mindenesetre igen _csinos_. - -Szomorú Őszike végighallgatta csacska hugocskáját, de csak azért, mert a -csudálkozástól szinte megállott az esze. Annyira gyermeknek tartotta -Margitkát a családban mindenki, ő is, hogy képtelen volt annak a -megitélésére, vajjon hiszi-e, a mit mond, vagy csak a levegőbe -csicsereg, mint valami bánatos pintyőke, nem meggyőződésből, hanem mert -épen jól esik neki szomorút csipognia. - -– Tréfálsz, Manczika, – mondta félig megszeppenve, félig neheztelőn, – -ne tréfálj velem. - -– Tréfál az ördög. Esküszöm neked, hogy miként Zrinyi Miklós, -végrehajtom nagy művemet. - -– Oh, Manczi, Manczi!… - -– Mit Manczi, – henczegett a kisleány. – Azért hogy én kicsi vagyok, a -mi az akarást és bátorságot illeti, sok naggyal nem cserélek én. Azt -hiszed, imponál nekem Csábrágh a millióival, ha még akkora nagy mafla -is. - -Oly határozott volt a kisleány magatartása, hogy nénje önkéntelenül is -hinni kezdett a jóhiszeműségében. Csak annál jobban megijedt a -szándékától, a melynek jó sikerében egy pillanatig sem tudott bizni. - -– Nézd, Margitka, kezdte eszelni kis hugát, – sohasem fogom neked -testvéri buzgóságodat elfelejteni. Áldjon meg érte az Isten, a kitől -mindnyájunk sorsa függ, – én is rábiztam a magamét, – de gondold meg, -mit érhetsz el vele, ha vőlegényemmel beszélsz. Kinevet. Mamáékkal -szemben meg csak sulyosbítod a helyzetemet, a magadét is. Aztán meg – -folytatta hevesen megrázva büszke kis fejét, – úgy látom… azt vettem ki -a beszédedből, hogy a cselédséget is bele akarod ebbe a szomorú dologba -ártani… A kertészről beszéltél, meg a Simsonról… Ne alázz meg, kérlek, -ennyire… ne tégy nevetségessé… - -A kislány fölényesen mosolygott. - -– Ne félj, nem fog a sor a cselédségre rákerülni. Őket én csak -tartaléknak tartogatom, a Csábrágh szivét én fogom megpuhítani magam, a -misszék csak a kegyelemdöfést adják meg neki, azt is csak akkor, ha -okvetetlenül muszáj. - -Őszikének módfelett sértette női büszkeségét, hogy kis huga csupa -szeretetből így elposványosítani szándékozik az ő bánatát. Megragadta a -kislány kezét. - -– Ha szeretsz, egy lépést sem teszel az érdekemben, mert hiábavaló -minden… Én – folytatta némi önmagával való vivódás után, – magam akarom -a sorsomat intézni… ha már reákényszerítettél, meg mondom neked: -határoztam is. Megesküdtem, hogy nem leszek a Csábrágh felesége. -Csakhogy én egész más módot választottam, hogy megszabaduljak tőle… -mindent előkészítettem, – jelentette ki kínosan vergődve, – hogy -eskümhöz hű maradhassak… - -Most a kisleányra került a csudálkozás sora. - -– Határoztál, Őszike? Te, Őszike? A ki olyan szelid vagy, mint egy -angyal… Jó, hát mit határoztál? Meg fogsz szökni? Vagy az oltár előtt -egy harsány nemet fogsz kivágni igen helyett, mint az egyszeri -regénybeli menyasszony? Hát mit határoztál: felelj. - -Sötét biborszint váltott az Erzsike arcza. És nem tiltakozott a huga -szavai ellen, nem tudott. Lehajtotta fejét és sirt, zokogott keservesen. - -Margitka legott megértette könnyeit s maga is sirva fakadt. - -– Nem fogsz megszökni, Őszim, édes, – hüppögte. – Az nem neked való… -Olyan szelid angyalkának!… Örök életedre nyomná a szived… Én -megmentelek… Meglátod, hihetetlenül erős vagyok… - -Piki megsokallta a nővérek siránkozását, elvakkantotta magát: - -– Baff! Ne komédiázzatok, hanem örüljetek az életnek, mint én la, -habobobod, bujujuju, kaff! - -Miss Simson, a finishing governess is megjelent a szemhatáron, rengeteg -okkersárga műkontyával s hegyes orrával, a mi mindig tele volt náthával. - -– Halloh, huhu! – recscsentett bele a park bokraiba, mert rövidlátó -szemével nem tudta fölfedezni tanítványait. – Elsbeth, Margaret, huhu! - - - - -III. A «gyermek» kiérdemli a hosszú ruhát. - -Csábrágh gróf márczius 10-ikén jegyezte el Romhányi Erzsébet Mária Anna -Theodora grófnőt, s esküvője napjául junius 20-ikát tűzte ki. Hogy ezen -a napon esküdtek az ő szülei is. - -Romhányi Guido grófné, született Sonderhausen Livia Antonia komtessza -még ennek a rövid terminusnak is szivesen elcsikkantotta volna a felét. -Livia Antonia mama a pesszimista dámák közé tartozott, képzelete váltig -rémképeket pingált reményei ködfalára. Jelen esetben volt is oka rá -bőven, mert a menyasszony bizony nem volt kezes, legalább húsz ájulásába -került, míg meghódolt az ő hadseregeken keresztülgázolni képes -akaratának s beleegyezését adta a házassághoz. S mit ér az ilyen -kierőszakolt beleegyezés? Semmiesetre sem lehet őszinte. E leányt -pillanatra sem lehetett vőlegényével magára hagyni, nehogy -visszakérhesse tőle adott szavát. A mamának «hat sárkányt kell -helyettesítenie», hogy végkép nyélbeüsse leánya házasságát, ezt a -_szörnyű szerencsét_, a minél nagyobb soha Romhányi leányt nem ért… -Igazában azonban nem hat, de tizenkét sárkányt helyettesített a mama. -Őszintén szólva, benne laktak a sárkányok; hat közülök a már türelmüket -vesztett házi hitelezőket fékezte meg, ügyvédekkel pertraktált s a -cselédséget szedte ránczba; a másik hat az ősi kastélynak feküdt neki: -újra tapétázta, parkettirozta a szobákat, tükörüvegeket vágatott az -ablakrámákra, új butorokat szerzett be, kályhákat rakatott, vakoltatott, -pingáltatott, vizvezetéket s aczetilénvilágítást vezettetett be a -kastélyba, tánczlépésekre tanította a belső cselédséget, fegyelmezte a -misst, a ki tizszer annyit beszélt, mint a mennyi illett, kordában -tartotta Margitkát, (megtiltotta neki az ugráló járást) s – last, but -not least – őrizte a kincset, a melyből a család friss kölcsönök -kieszközlésére, veszedelmes lékek kitömésére rendelkezési alapokat fog a -maga számára kikerekíteni. - -A mama nem volt gonosz, csak hihetetlenül korlátolt és minden -arisztokratikus mókája mellett igen közönséges. Semmi szégyelleni valót -nem látott abban, hogy családja megélhetését édesleánya szűz harmatteste -árán jövendőbeli veje jövedelméből csapolja ki valami előre meg sem -határozható intrikával vagy ezentúl fölfedezendő jogczimen. Szerelmi -magaslatokra sohasem tudott idomított lelke felröppenni: szentül meg -volt róla győződve, hogy leánya vonakodása a brilláns házasságtól ostoba -_bakfisfaxni_, a mit később ő maga fog legjobban röstelleni; az ő -energiája ellenben, a melylyel gyermeke szivét beletörte a családi -közérdek békójába, anyai erény, valóságos hősiesség. Föltétlenül hitt -leánya jövendő boldogságában, mert nem tudta elképzelni a -boldogtalanságot a milliók országában. - -Guido gróf?… Hát ő nem számított. Se most, se soha. Guido grófnak két -keze és két lába volt, mint minden rendes embernek, de penzióba voltak -téve eme végtagjai is. Az eszét meg pláne végkép beszüntettette vele -erélyes dámája, a Sonderhausen. - -– Hallgass, Guido… Te ahhoz nem értesz, Guido… Az az én dolgom, Guido. - -Guido amúgy sem igen volt a tettek akrobatája, mindent ráhagyott -feleségére. - -– Igen, édesem… Úgy lesz jól, a hogy te akarod, drágám… - -Roszúl lett minden az asszonyi kormány alatt, tönkrepusztult a 6000 -holdas uradalom, a jövedelem szétfolyt a gyűrűs német újjak között, de -azért nem mukkant Guido akkor sem, mikor ügyvédje nyiltan megirta neki: -pro primo, hogy nem tud több pénzt szerezni, pro szekundo, hogy egy -évnél tovább nem képes a birtokot tartani, nyakára másztak a hitelezők… -Guido ebben a kritikus pillanatban sem csinált egyebet: átadta az ügyvéd -levelét drága feleségének, mondván: - -– Tessék, édesem, csináld. - -A korlátolt dáma nemhogy ironiának vette volna férje czinizmusát, de még -meg is dicsérte őt érte. - -– Légy nyugodt, Guido, – mondta, – majd rendet csinálok én azok között a -_hiénák_ között. - -Még nem tudta, hogyan fog a hiénák között rendet csinálni, de legott -rájött, midőn Csábrágh megkérte leánya kezét… A hiénákat csakugyan -sikerült a fényes házasság kilátásával kuczkóba szorítania. Minden -vonalon megkapta a szükséges moratoriumot, sőt még pénzt is szerzett egy -lókereskedőtől, a ki Csábrágh gróffal üzleti összeköttetésben állott. De -kellett is a baksis. A kelengyét meg lehetett kapni hitelbe is, de a -kastély már csakugyan igen rozoga volt: a mesteremberek meg nem voltak -hajlandók kontót nyitni. Hát a grófné nyitotta ki nekik a bugyellárisát: -tizenhatezer koronát ölt bele a kastélyba a lókupecz pénzéből, nehogy -(szavaival szólván) kitörje lábát a drága vőlegény a hepehupás -padimentumon, vagy czúgot kapjon a rozoga ablakok miatt… - -Csábrágh minden héten egy látogatást tett menyasszonyánál, a mely két -napig tartott. Szerencsére sohasem tovább, mert azt már nem birta volna -ki a grófi mama. Így is annyira kimerült a fogadás előkészületeitől, a -cselédek stilszerű bedrillirozásától, a pazar sziveskedéstől s a -lányőrzésben, hogy mire az értékes vendéget szállító kocsi kirobogott a -kastély kapuján, már páhogni is alig tudott, valamint a túltömött kacsa. -Hiába volt nagy dáma, a még nagyobb úrral való együttlét módfelett -feszélyezte, valósággal megizzasztotta, annyival is inkább, hogy neki -kellett reperálni férje _baklövéseit_ is, a miket pedig ugyan szaporán -követett el a jó úr, a csirkeczombot például mindig kézbe vette (hiába -volt ötven milliója) a Csábrágh jelenlétében is… - -… A Csábrágh gróf ötödik látogatása a romhányi kastélyban szombati napra -volt bejelentve. Sándor, a parádés kocsis a gummikerekes hintó elé -ragasztotta az új négy lipicait, a melyeket a grófné a vőlegény -tiszteletére vett s megkerülve vagy háromszor a kastélyudvar rondóját, -kihajtott az állomás felé, a mi Romhánytól jó félórai távolságra esett. - -Alig fordult ki a kocsi a kapun, Margitka, miként a forgószél -kiviharzott a kastély balszárnyából, a hova miss Simsonnal együtt -internálva volt az egész Csábrágh kampány idejére, mert a mama azt -tartotta, hogy _kamasz_ leányoknak _nagy_ vendégek előtt nem igen illik -mutatkozniok. - -Margitkának egy méter átmérőjű habos tüllkalap ékeskedett a fején, -nagyon csecsés volt a ruhája is, igen ki volt a kisleány rittyantva. -Simson guvernantösztönével megérezte, hogy védenczének valami -törvénytelenségben furkál a feje: a mennyire ócska lábai engedték, a -szökevény után vetette magát. - -– Margaret! Come back, Margaret! You shall be punished, oh Margaret. -(Margit! Jőjjön vissza, Margit! Meg lesz büntetve, Margit.) - -Ám a kislány nem hajtott a szavára, csak szaladt, be a kertbe, egyenesen -István bácsihoz. - -– Készen legyenek, kertész bácsi, – kérte az öreg cselédet. – Úgy, a -hogy betanítottam magukat. Vágják magukat ünneplőbe mind a tizenegyen… -Majd ha kell, hivatni fogom magukat. - -Azzal, be sem várva öreg István válaszát, tovább szaladt, mert már igen -nyomában volt a missz. - -– Margaret! Stop, Margaret! I go with you, little devil. (Álljon meg, -Margit, magával megyek, kis ördög.) - -– Have no time (nincs időm), – telefonált vissza futtában Margitka s -átszökdösve az útjába eső virágágyakat, keresztül nyargalt a parkon -toronyirányában, az arra kanyarodó országút felé. - -A missz halálmegvetéssel utánna. Persze sohasem érte volna utól a -zergelábú kis szökevényt, ha az meg nem könyörül rajta s meg nem áll. - -– Jőjjön hát, missz, magammal viszem. - -– Hová? – kérdezte a vén leány elfúlva s bordáit tapogatva, hogy a -szaladástól nem lyukadt-e ki valahol. - -– Sétálni, dear missz. - -– Az országútra? - -– Oda drágám; igen szeretem szivni az országút porát. - -– Különös passzió, – jegyezte meg az angolna (Margitka így nevezte a -misszt háta mögött), de nem ellenkezett az akaratos kis teremtéssel, -nyelt egyet és utánna czaflatott. Csak később jutott eszébe, hogy nini, -hiszen tilosba engedi védenczét. A kocsi az országúton fog visszatérni a -gróffal; a gróf meg fogja őket látni, a mint a piszkos úton a -parasztszekerek között bukókálnak s furcsát fog gondolni róluk, az egész -családról. A madamot, értesülvén a kalandról, a guta fogja megütni; a -madamot okvetlenül meg kell mentenie bármi áron is. - -– Stop, Margaret, nem engedhetem meg, hogy az országúton sétáljon. - -– Nekem arra van _snájdom_, – durczáskodott Margaret s még jobban -kinyújtotta lábát. - -– Ne használjon ilyen közönséges kifejezéseket… Hiába van _snájdja_, -befordulunk az akácz-alléba, ott szebb séta esik. - -– Papperlapapp. - -– Már megint! Maga egy borzasztóan neveletlen leány, sirni szeretnék, ha -arra gondolok, hogy én neveltem magát. - -Margitkának felülkerekedett a jó szive. - -– Nyugodjék bele, dear missz, más még annyit sem ért volna el velem. - -– De miért kapriczirozza magát a piszkos országútra? Nem gondolta meg, -hogy a kocsi erre fog visszajönni a gróffal, s hogy engedelem nélkül nem -szabad a szeme elé kerülnünk? - -Margitka hirtelen elkomolyodott. Nem felelt. Csak ment tovább. A missz -könyörögni kezdett: - -– Édes kis kedvenczem, tudja mily gyenge vagyok a maga szeszélyeivel -szemben, de az egyszer nem engedhetek. Kínos helyzetbe hoz -mindkettőnket, a mama talán elbocsát, ha megtudja gyengeségemet s akkor -nem látom többé az én kis báránykámat. - -Margitkának igen szivére szállott a minden félszegsége mellett is derék, -jólelkű vén leány könyörgése. - -– Oh, rosz vagyok, – fakadt ki maga ellen szinte sirva, – nagyon jól -tudom én azt, hogy infámisan rosz vagyok, de az egyszer nem tehetnék -máskép, ha jó lennék se… Bocsásson meg, oh miss, én le nem térek az -országútról semmi kincsért. Legjobb, ha hazamegy. - -De ezt a tanácsot már a világért sem fogadta meg a jó missz. Nagyokat -nyögve versenyt szaladt védenczével, nem bánta már, ha belehal is. - -– Oh, mi lesz velünk? – jajgatta folyton. – Mit mond a madam! - -Egy jó óra hosszat gyalogoltak egymás mellett governess és tanítványa. A -missz még arra kérte a leánykát, bujjanak egy útszéli fa mögé, ha -felbukkan a kocsi a szemhatáron, de az nem biztatta őt semmivel, csak -ment előre elszántan, mindjobban elmerülve gondolataiba. - -Egyszerre csak elkiáltotta magát a missz. - -– Az Istenért, jön a kocsi! Hamar a fa mögé? – S megragadta a Margitka -karját, hogy magával rántsa. - -A felkavart porfellegben csakugyan láthatóvá lett a négy lipiczai -elmosódott körvonala, hovatovább hallható lett a nemes állatok dübörgése -s prüszkölése is. Egy pár pillanatra különös izgatottság fogta el -Margitkát, szinte megreszketett a teste, szeme kigyúlt. A missz -hirtelenében azt hitte, hogy roszúl lett. - -– Mi baja az Istenért? – kérdezte ijedten, eleresztve a leány karját. - -Az összerázkódott, mint a kit mély álomból riasztottak fel s a következő -pillanatban már a régi volt. Büszkén megrázta szőkelombos kis fejét, -ajkán öntudatos mosoly játszadozott. - -– Semmi, – vigasztalta meg a jó angolnát, – egy pillanatra elvesztettem -magamat. - -Azzal meghimbálta csinos, telt csipejét, előrehajolt s nekiszaladt az -útároknak. De nem ugrotta át, egy lépésnyire az ároktól összecsikkant a -lába s angol jajkiáltással (vau!) a gyöpös útpadkára tottyant. - -– Au, vau! – kiabálta szemeit forgatva. – _Kificzamodott_ a lábam. - -A missz melléje ugrott halálsápadtan s átkarolta a leánykát, hogy talpra -állítsa. Az azonban nem hagyta magát. - -– Ne fogdosson, missz, úgyis hiába, a _kitört_ lábammal gyalog úgy sem -mozdulhatok innen. - -– Kitört! – jajveszékelt a missz. – Oh, Isten, mit vétettem neked!… -Kitört? – kérdezte lihegve, vagy kificzamodott? - -– Nem tudom, – óbégatott Margitka, újját harapdálva, – csak tegyenek -kocsiba. - -Az ám, a kocsi! Simson kisasszony egész elfelejtette a kocsit a -katasztrófától, pedig olyan közel volt már, hogy majd elgázolta. - -Sándor kocsis észrevévén, hogy valami rendetlenség történt a dolgok -folyása körül, ráhujjantott a lovakra. - -– Hőhahő! - -A fogat megállott. Csábrágh gróf menten kiugrott belőle s a baleset (!) -szinhelyére sietett. Margitkát csak akkor ismerte meg, midőn egészen a -közelébe ért. Arcza őszinte ijedt meglepetést mutatott. - -– Oh, kis Margit, maga az?… Mi történt magával? – kérdezte, mialatt -lehajolt a leánykához. – Megütötte magát? - -– Igen, a lábam!… Azt hiszem, kificzamodott. - -A fiatal gróf azonnal feltalálta magát. Köszöntötte a misszt, a ki -kezeit tördelve, egy kőkupacz előtt sirdogált. - -– Felajánlom önöknek a kocsit, én meg, tekintve, hogy csak két ülés van -benne, majd gyalog megyek Romhányig. - -No hát ettől az ajánlattól még talán jobban megijedt a jó vénleány, mint -védencze lábficzamától. Hogy miatta, az ő _hibájából_ – oh, biztosan így -fogja mondani a grófné, – gyalogosan kelljen ötven millió urának a -kastélyba beállítania. Nem, soha, inkább mindjárt meghal. - -– Nem fogadhatom el, gróf úr, a kegyet, – hápogott, minden szavát egy -pukkedlivel kisérve, – hanem ha a kisleányt magához venni méltóztatik… - -A fiatalember kissé zavarba jött. Magához vegye a _kislányt!_ – -morfondirozott magában, Margitkára nézve. – Nem is olyan kicsi… Osztán -meg mit csináljon férfi létére a kificzamodott lábbal, ha Margitka -követelni fogja tőle annak helyrerántását. Biz ő az ilyesmihez nem ért… -De különben is igen elfogult lenne… Imádja a menyasszonyát, de ezek a -finom, karcsú bokák… hát azokra se nézhet bizonyos… bizonyos tisztelet -nélkül. - -Azzal azonban rögtön tisztába jött, hogy mi az első kötelessége a -_sebesülttel_ szemben. Bele kell őt a kocsiba segítenie; vagy ölben -viszi őt odáig, vagy… egyszóval nem hagyhatja őt az árok partján. - -– Margitka grófnő, – szólalt meg könnyedén elfogódva, – engedje meg, -hogy mindenekelőtt a kocsihoz segítsem. - -– Majd én, – vágott a szavába mohón a missz. - -Margitka tiltakozott az ajánlkozása ellen. - -– Maga nem, missz, maga elejt. - -– Shoking! – motyogta magában a szegény ángolna, aztán behunyta szemét, -szakadjon hát reá, ha úgy van a sors könyvében megirva, az ég boltozata. - -Csábrágh gróf letérdelt a kisleányhoz s diszkrét gyöngédséggel átkarolta -annak karcsu derekát. - -– Ölelje át a vállamat, Margitka s engedje át magát teljesen. - -A leányka átkarolta a férfi izmos vállát; elfogulatlanul gyermekes -őszinteséggel, de az átengedése iránti tanácsot már nem fogadta meg. A -helyett a fülébe súgta a grófnak ügyesen, hogy meg ne hallja a missz. - -– Komédia az egész, nincs nekem semmi bajom. - -Csábrágh gróf meglepetésében egyszeribe eleresztette a leány derekát. - -– Ne áruljon el, – folytatta ez a sugdosást, ne eressze el a derekamat. -Beszélni akarok magával, négyszemközt, a mire otthon nincs alkalom… -Emeljen fel, öleljen át. - -A fiatalember most már egészen odalett. Mit akar vele ez a kis -ártatlanság, ez a kész asszonytestű gyönyörű gyermek, a ki az ő izmos -férfikeze érintésére annyit sem reagál, mint a kialakult nő szeme egy -pillantására. Mennyi ártatlanság! Mily megható lelki tisztaság! Még maga -kéri, hogy újból karolja át s szemét sem sütötte le előtte, midőn eleget -tett eme kérésének, inkább még nevetett, halkan, hamiskásan kaczagott! - -A sokat élt, de testileg-lelkileg épen maradt hitbizományos úrnak bizony -fölpezsdült a vére, midőn fölkarolta az üde, illatos leánytestet. - -– Ölben vigyem a kocsiba? – kérdezte a leánykát, lelkiismeretében -megilletődve. (Nem él-e vissza a leány ártatlanságával? Gavallérdolog-e -tőle, hogy meglett férfi létére így összejátszik a gyermekkel?) - -– Az nem szükséges, – válaszolt a leányka most már fenhangon (ezt -meghallhatta a missz). – Minek fárasztaná magát! Majd a nyakába -csimpeszkedem s elugrálok a kocsiig az _egészséges_ féllábamon is. - -És akaratlanul elkaczagta magát, a mire a missznek végkép fölfordult az -esze. Sehogysem tudta védencze jókedvét kificzamodott lábával okozati -kapcsolatba hozni. Bolondot űzött volna belőle a kis ördög? Csak tetette -a ficzamot? Ürügyet keresett, hogy együtt kocsikázhasson egy férfivel, a -nénje vőlegényével?… Oh nem, – nyugtatta meg magát, – ilyen -gyanusításokkal nem sértheti meg az ő szilaj, de áldott szivű -báránykáját… hiszen előtte nőtt fel, virágzott ki fönséges -ártatlanságban, még a gondolatát is ismeri!… A kocsihoz lépett. Csábrágh -gróf épen akkor emelte volt Margitkát az ülésbe, midőn odaért. - -– Dear count! (Édes gróf) – kérte összetett kézzel a még fel nem -szállott fiatalembert, – lassan hajtasson, vigyázzon reá. - -Margitka elfordult, mert ismét nevethetnékje kerekedett. (Én is azt -akarom épen, hogy lassan menjünk.) A gróf ellenben épen hogy nagyon is -elkomolyodott. - -– Legyen nyugodt, – dear miss, – egy angol gentleman sem vigyázhatna rá -jobban, mint én… Sajnálom – tette hozzá, – hogy kegyednek gyalog kell -mennie, talán… - -A miss szavába vágott. - -– Semmi esetre sem ülök fel, nem férünk el hárman, gyalog megyek, adieu! -– S már ment is. - -Csábrágh udvariasan levette kalapját, aztán beszállott a kocsiba, -baloldalt Margitka mellé. - -– Lassan hajtson, Sándor, – szólalt meg ez, mielőtt lovai közé -cserdített volna a kocsis… - -A lovak elindultak lassú ügetésben, negédesen czifrázva a tempót, ha már -nem mehettek istenigazában a kedvük szerint. Egy ideig hallgatagon ültek -egymás mellett a koromfekete szakállas férfi s a búzakalász hajú, -kékszemű leány. Ez utóbbi, mintha megfelejtkezett volna a komoly -czélról, melyet kitűzött magának, teljesen átadta magát a kocsikázás -élvezetének, a melyben ritkán részesült; végigdőlt a kocsipárnán -kevélyen, nagyosan, de úgy látszott, maga is mulatott a pózán, mert -útitársának minduntalan a szemébe mosolygott. - -Az komolyan viselte magát, a gyermek ártatlansága tökéletesen távol -tartotta attól, hogy holmi léha flirtölésbe bocsátkozzék. Inkább igen -vigyázott a _dekorumra_ s nem viszonozta a leány mosolyát. - -– Haragszik? – kérdezte az, félreértve a korrekt férfi komolyságát. - -A gróf mohón tiltakozott a föltevés ellen. - -– A világért sem, Margitka, ellenkezőleg… - -A kislány kételkedve rázogatta fejét a rengeteg virágos kalap alatt. - -– Bizony haragszik maga rám, Csábrágh bácsi és ezen én nem is -csudálkozom, mert ugyan illetlen dolog, a mit én most elkövetek. Hanem -azért – kérte szomszédját, esdeklő két szemét karikára nyitva, – azért, -hogy elitél engem magában, fogja a pártomat mamával szemben, a nélkül is -igen ki fogok kapni. - -– Nincs miért, Margitka. Maga nem követett el semmiféle helytelenséget. -Biztosítom: szemrehányást nem tehet magának a mama. - -Csábrágh meggyőződés nélkül, de szivből beszélt. - -Margitka megfeszengett a kocsipárnán, mint egy fészkelő madár. - -– Köszönöm a vigasztalást, Csábrágh bácsi, – mondta, kissé felcsúszott -szoknyáját lesimítva. - -A férfinak különösnek tetszett, hogy huszonhét éves létére bácsizza őt -egy nagy leány. - -– Miért szólít bácsinak, Margit grófnő? Hiszen sógorok leszünk; -szólítson egyszerűen a keresztnevemen. - -Margitka szivből elkaczagta magát. - -– Nojszen majd adna nekem a mama… Tudja, én még három évig kislány -maradok hivatalosan, de ma még effektive is az vagyok. - -– Nem találom, Margitka. Hány éves maga? - -– Tizennégy vagyok. - -– Tizennégynek nagy, igen nagy; nem is láttam ilyen nagy tizennégy éves -leányt soha. - -– Ez a raçe, tudja, a mi raçeunk. Apa legalább úgy mondja. - -– Az ám, – hagyta helyben a férfi, le nem véve szemét a bájos -gyermekről, – ez a raçe; apának igaza van. - -A kis leány hálásan nézett bele a férfi rátapadó szemébe, a miért az úgy -foglalkozott vele, mint csakugyan egy _nagygyal_. Feljebb húzta lábát, -hogy hosszabbnak tessék a félrövid szoknyája. - -Csábrágh észrevette s elértette igyekezetét; önkénytelenül -elmosolyodott. - -De a kis leány is elértette a férfi mosolyát. Elszégyellte magát, fülig -pirult. - -– Eh, – mondta, ismét kinyújtva lábacskáit, – hosszabb azzal úgyse lesz -ez a szoknya, majd hosszabra szabatom a következőt. - -A férfinek kimondhatatlan gyönyörűséget okozott a kis bakfis bájos -közvetlensége, úgy mulatott rajta, hogy nem tudta jókedvét -visszafojtani, harsányan elkaczagta magát. - -– Pompás kis leány maga, Manczi, – s egyre nevetett – kurta szoknyában -is. - -A férfi nevetése, úgy látszik, nem volt helyénvaló. A kis leány legalább -annyira zokon vette, hogy csaknem elpityeredett. - -– Mi mulatni valót talál rajtam? – kérdezte, vonagló ajkait -összeszorítva. – Annyira gyermek tán mégsem vagyok, hogy kinevessenek. - -A gróf szinte megszeppent. Nem számíthatott a leány hangulatának ilyen -váratlan fordulatára. Az imént még csupa gyermek s egy pillanat mulva -már úgyszólván asszonyi méltóságára hivatkozik. Oh, Csábrágh a világért -sem akarta azt távolról sem megilletni. Az őszinte megbánás hangján kért -Margitkától bocsánatot. - -– Ne haragudjék, Margit grófnő, megfelejtkeztem magamról, többet ez nem -fog megtörténni. - -S szive ösztönét követve, szinte öntudatlanul a kisleány keze után -nyúlt, hogy megsimogassa. - -A férfikéz érintésétől lánggá csattant a leányka hajnalszin arcza. Kezét -hevesen kirántotta a férfiéből s mialatt haragtól szikrázó szemét -elfordította tőle, szigorú szavak váltak le elsápadt ajakáról. - -– Ne nyúljon hozzám! Vissza ne éljen a helyzetemmel! - -Mi volt ez? A női szemérem ébredése? Lehetetlen! Hiszen öt perczczel -előbb még a nyakát ölelte a leány! - -Csábrágh elképedt. Az asszonyi lélek ilymérvű szubtilitásáról fogalma se -volt. Érezte, hogy tapintatlan volt s gyöngédtelenségét mindenáron jóvá -kell tennie. Ám annyira el volt fogódva, szinte félt, hogy újabb bakot -fog lőni. - -– Margit!… - -Tovább nem ment a szóval. Maga elé nézett és elgondolkozott. Szinte -merengővé lett. Mintha szivén érintette volna valami váratlan esemény, -valami tiltott, rejtélyes csuda. - -A kisleány ezalatt összekuporodott az ülésen: a mennyire lehetett, -kicsivé tette magát. Arcza aggodalmat és izgatottságot árult el. -Többször előrehajolt s fölemelte fejét, mint a ki valami nagy -elhatározásra készül, de valahányszor mindig visszaesett a kocsipárnára. -Nagysokára mégis elszánta magát. Megszólalt. - -– Gróf Csábrágh (most már elhagyta a bácsit)… gróf Csábrágh, eljött az -ideje, hogy okát adjam, mi birt arra, hogy magamat a kocsijába -belesvindlizzem. - -– Oh, – jegyezte meg a fiatal gróf szerényen, – akármiért történt is, -nekem csak örömöt okozott vele: kitüntetett. - -– Nincs itt kitüntetésről szó, – tiltakozott a leány erélyesen a -bókszerű kifejezés ellen, – egyéb, igen nagy oka van annak, hogy erre a -hozzám nem méltó komédiázásra elszántam magamat… - -Margitka keményen s oly folyékonyan beszélt, mintha könyvből olvasott -volna. A férfi némán s csudálkozással hallgatta további szavát. - -– Testvéri kötelességemet teljesítettem, – folytatta a kisleány minden -további kertelés nélkül, – az Erzsike érdekében kellett magával -négyszemközt beszélnem s egyéb alkalmam, mint ez a kocsizás, erre nem -kinálkozott… - -A leány elhallgatott egy pillanatra, hogy lélekzetet vegyen. A férfi -tűkön ült. - -– Beszéljen Margit grófnő, hallgatom. - -S folytatta a leány: - -– Maga, Csábrágh gróf, egy nagy mulasztást követett el az én jó -testvérkémmel szemben. Megkérte kezét szüleimtől, a nélkül, hogy -meggyőződött volna, akar-e a felesége lenni. - -– Csakugyan, – mondta a férfi gépiesen. – Erzsike igen kedves volt -velem, – tette hozzá – azt hittem s hiszem most is, hogy feljogosítva -érezhettem magamat… - -A kis grófnő szavába vágott: - -– Rosszúl hitte, rosszúl hiszi. Erzsike rokonszenvezik magával, de nem -szereti úgy, _a hogy egy férjet szeretni kell_. - -– Ah!… - -A férfi végkép elszomorodott; leejtette fejét. Olyan új, oly meglepő -volt az, a mit hallott, hogy minden erélye odalett… Ujjaival babrált, -ajka összeszorult. - -A kisleány egyszeribe megszánta. Bánta már, hogy ily kiméletlenül tört a -czélja felé. - -– Ne nehezteljen reám, – kérlelte a bátorságát vesztett férfit melegebb -hangon, mint akarta, – de meg kellett ezt magának mondanom, mert a -szüleim mindent elhallgattak maga előtt. - -Csábrágh grófnak megcsuklott a torka, midőn nagynehezen kijött rajta a -szó. - -– Jól tette, hogy megmondta; köszönöm. - -– Én is köszönöm, – mondta Margitka, – hogy nem haragszik. - -– Magának nincs mit köszönnie. Hiszen még azt sem tudja, mire határoztam -el magam _ezek után_… - -Elhallgattak mind a ketten. A kocsi veszedelmesen közeledett a faluhoz s -a kislány küldetését még nem fejezte be. Ismét odaszólt a kocsisnak: - -– Lassabban Sándor, lépésben is mehet… Hát mire határozta el magát? – -kérdezte a gróftól, kezét szorongó mellére tapasztva. - -– Arra, a mi a kötelességem. - -Margitka még nem tudott bizonyosat, de magatartásából kiérezte a férfi -szándékát. Egész elérzékenyedett, majd hogy ki nem csurrant szeméből a -könny. - -– Oh, – mondta hálálkodva, – én mindig sejtettem, hogy magának van -szive… - -– Én is azt hiszem… - -– Hogy nem fogja egy gyenge nőtől azt kivánni, hogy miatta boldogtalan -legyen. - -– Nem, soha… - -A leányka majd hogy fel nem ugrott örömében. Megragadta a férfi kezét, s -mielőtt az megakadályozhatta volna, megcsókolta azt. - -– Maga derék ember! Maga jó! – hajtogatta szinte önfeledten. – Szeretem -magát! - -Csak most vette észre, mily meggondolatlanságot követett el. A -kézcsókkal is. Szavaival is. Eltakarta arczát. Nagyon röstellette -hirtelen szivét. - -Még jobban röstellette a férfi a csókot, a mit a leányka a kezén, az ő -férfikezén felejtett. Egy nő. Egy harmatos kicsiny leányka… Szeretem -magát, – nyilallottak szivébe az édes kis teremtés utolsó szavai; s erre -végképen odalett. Megfeledkezett róla, hogy öt perczczel előbb még a -nénje vőlegénye volt (s valójában még most is az), egyáltalában -mindenről a világon megfelejtkezett, csak a kis leányt látta maga -mellett (a mint kezével eltakart arczát szégyenkezve elfordította tőle), -pihegő galambkeblét, szőke selyemhaját a kalaprengeteg alatt s nem is -vágyott többé egyebet látni, egyebet érezni, mint szűz teste illatos -melegét, s egyebet tudni, mint hogy képes lenne-e őt azzal a szerelemmel -szeretni, a melylyel a férjeket _szeretni kell?_… Végkép megrészegedett -a szivéből kikérezkedő érzések árjától, nem látott, nem hallott, csak -odaborult a leányka kezeire s visszaadta neki azt a csókot, a mit tőle -az ő keze kapott, tizszeresen, százszorosan. - -– Margitka! Oh, Margitka! – suttogta minden csókja után. - -A leányka valósággal megijedt. Kezét leejtette aczáról az ölébe. De a -férfi ott sem hagyott neki békét, megragadta, úgy csókolgatta tovább. - -– Margitka! Oh, Margitka!… - -Margitka meg se mocczant. A férfi forró lehellete lebűvölte, -elernyesztette idegeit. Ajka megnyilt, levegőt kérve, mint egy -virágkehely; igen zakatolt a szive. - -A férfi megérezte, hiszen látta, hogy viszontszerettetik. Kimondta a -döntő szót. - -– Margitka, szeretem… Mondja maga is, – könyörgött, – hogy szeret. - -A kislány nem felelt. A férfi unszolta: - -– Mondja, oh mondja, hogy szeret, én mindenem, egyetlenem! - -Margitka alig birta kiejteni: - -– Nekem még nem szabad… - -Aztán sirva fakadt. Rosznak, igen gonosznak hitte magát, a miért -kisleány létére szeretni merte a nagy szép szakállas férfit. Mit -mondanak, ha megtudják, otthon a szülei, a missz, a cselédek? Bizonyára -mindnyájan meg fogják őt vetni s elmúlik szivükből iránta való -szeretetük. - -– Ne sirjon, drágám, gyöngyöcském, – csöndesítette Csábrágh, gyöngéden -simogatva a leányka kezeit, a melyeket egy pillanatra sem eresztett el. -– Ha nehezére esik _az_ a szó, majd másszor; most csak arra adjon nekem -engedelmet, hogy megkérhessem kezét szüleitől. - -A leányka erre minden ízében megreszketett. Ijedtében könnyei is -elapadtak. Ő menyasszony! Egy gyerek! Hát lehetséges ez!? Nem, nem -lehetséges, ki fogják nevetni. Vagy szobaáristomot kap a merészségéért… - -Bármint félt is, nem tudta a férfi kérését megtagadni… - -– Sze… szeretem, – susogta akadozva, aztán félig öntudatlanul -odatartotta neki forró ajakát… - -… Épen a falu végére értek. Öt percz mulva berobogott a kocsi a -várkastély udvarára. Ideje volt… - - - - -IV. A majoresko a családban marad. - -– Rettenetes! Hol késik az a kocsi!… Biztos szerencsétlenség!… Tudom, -látom: elragadták a lovak!… Ah, minek is él az ember!… - -A rapszodia a grófnétól származott s a kastély emeleti erkélyéről zúgott -széjjel, a hol is a kétségbeesett dáma, övéitől körülvéve, rengeteg -szivszorongások között a vőlegényes kocsit leste. Az ősflegmájú Guido -gróf nem rapszódiázott, ő felesége parancsára egy messzelátóval -vesződött, a mit sehogyse tudott akkurátosan beigazítani. - -– Nem látom, csak az eget, – referált párjának, vesződsége eredményéről. -– Most meg csak a földet… Most meg csupa fát… - -Az országutat, a melyen a vőlegénynek jönnie kellett, sehogysem tudta -megcsipni. - -– Ügyetlen voltál teljes életedben, – konstatálta a grófnő sipogó -hangon, – Erzsi, – szólt rá Őszikére, a ki szüleitől elhúzódva, réveteg -szemekkel nézte a napsugár-aranyos uszkáló bárányfellegeket az égen. – -Erzsi, vedd át apától a _gépet_ s nézz te bele. - -A parancs teljesítve lett. Őszike előrelépett, az apja meg hátra. -Szerepet cseréltek. - -Az országút hamarosan kijött a leánykának, de a vőlegényes kocsit már -sehogysem mutatta meg a látócső neki sem. - -A mama kezét tördelte. Biztosan megtépte volna a haját is, de az -frizérozva volt. - -– Rettenetes! Hány óra van? – hujjantott rá urára olyan hangon, hogy a -kis embernek megcsuklott a térde. Kapdosott az órája után, de oly -ügyetlenül, hogy a földre ejtette. Majd utána esett, midőn fölemelte. – -Háromnegyed hét, drágám, – mondta, s sietve visszadugta az órát -nadrágzsebébe, hogy kedvelt párja ne konstatálhassa rajta, hogy egy -negyedórát svindlizett. A kocsi félórát késett volt a nélkül is… - -– Hol van a gyerek? – jutott hirtelen a grófné eszébe, hogy Margitka -után tudakozódjék. Bántotta őt, hogy a gyermek életének eme nehéz -perczeiben nem lebzsel körölötte izgalomlevezető médiumnak, mint férje -és Erzsike. - -Nem tudott a _gyermekről_ sem az apja, sem a nénje. - -– Hol a missz? – telefonált le az ideges dáma az erkély alatt elvonuló -komornyikra. – Nézzen a szobájába. - -Egy percz mulva jelentette a komornyik, hogy nincs otthon a missz, a -komteszka szobájában sincs senki. - -– Bezárom a haszontalan gyereket, nem adok neki vacsorát, a misszt meg -elcsapom! - -A további létániát nem énekelhette el a grófné, leánya közbekiáltott a -messzelátó mellől: - -– Ah, mama, jön a kocsi! - -– Végrevalahára! – A mama misszt, Margitkát, mérget felejtve, úgy -felengedett a dicső hirre, mint nap sugarától a májusi fagy. Félrelökte -férjét, a ki az erkélyajtóban bambáskodott s massziv termetétől alig -föltételezhető fürgeséggel leviharzott a hallba, ellenőrzendő, hogy a -drága vőlegény fogadtatására megtétetett-e minden előkészület. - -Rendben talált mindent. Ott állott glédában a komornyik, a nagyinas, a -kisinas, ugrásra készen, hogy egy szempillantást se késsenek, ha -előállott a vőlegényes fogat. - -A dáma nyugodtan rugtatott vissza az emeleti szalonba, hogy egy-egy -bizonyos székre elhelyezze urát és menyasszony-leányát s megadja nekik -utolsó utasításait. (Úgy szerette, hogy az ő házában minden zsinórra -menjen. Különben nem tudta volna magát feltalálni, mert ki volt számítva -apróra legkisebb kézmozdulata is.) - -Apa és leánya ezalatt ott maradtak az erkélyen. Szokva voltak hozzá, -hogy nem mozdultak arról a helyről, a hol utoljára hagyta őket a -rendszerető mama. - -A következő párbeszéd folyt le apa és leánya között azalatt a három -percz alatt, míg a grófné a Hallban intézkedett: - -– Apám! - -– Tessék, édes Őszikém? - -– Csábrágh nem ül egyedül a kocsiban. - -– Nem? Hát kivel? - -– Meg se merem mondani. - -– Csak merd. Én nem vagyok ijedős, sem mást nem szoktam megijeszteni. - -– Margitka ül mellette. - -– Margitka?! - -A grófot – annyira furcsállotta az ujságot, – egy pillanatra elhagyta -jellegzetes ősflegmája. - -– Az lehetetlen! - -– Jól látom, úgy van apám… - -S minden ízében reszketett a menyasszony a bizonytalanságtól, a mely -előtt a Margitka komolyan nem vett s mégis megvalósított beavatkozása -folytán állott. (Hát csakugyan beszélt a kislány a vőlegényével… Úgy -erőszakolta ki az alkalmat, hogy megleste s a kocsijába kérezkedett. -Szülei háta mögött! Istenem, mit ért el vele! Mi következik el még -rája!?) Nem reménykedett. Nem volt magával tisztában, haragot vagy hálát -érezzen-e huga iránt. Nagyon oda volt. - -Apjába azonban visszatért a családi ősflegma. - -– Nojszen, – vélte, – lesz ebből hadd el hadd. Csak legalább annyi esze -lenne a gyereknek, hogy leszálljon a falu végén. - -Erzsike igazított a messzelátón és belenézett. Úgy látszik, rögtön -megtalálta a kocsit, mert igy referált apjának: - -– Most fordulnak be a faluba… Margitka nem szállott le… Csendesen ülnek -egymás mellett… Mosolyognak egymásra… Mosolyognak, – ismételte, – s -halvány pirosság jegyében gyönyörű arczába szállott az első remény. -(Hiszen ha mosolyog, jól végzett a kisleány!) Persze arról fogalma sem -lehetett, hogy _mennyire_ jól végzett. - -Nem is igen gondolkozhatott rajta, mert betoppant a mama. - -– Erzsi, aztán kedves légy a vőlegényedhez… ne vágj mindig olyan -elegikus arczokat, mint a fancsali feszület; az ma már nem nagyvilági -divat, mint az én koromban. Ma azt követelik a menyasszonytól, hogy -szeles, bolondos legyen. Naivságot kell mutatni, nem méltóságot. Érted? - -– Igen… - -– Te meg – fordult férjéhez a nagy rendelkező, – szedd össze magadat. Ne -ropogtasd ki az r-et, mint egy kanász, ne beszélj folyton gyermekkori -éleményeidről, mint egy református pap és ne vedd kezedbe a rákot, hanem -nyomd le a rákkéssel, úgy piszkáld ki a belét. - -– Ühüm, – mondta Guido, de gondolt is hozzá valamit. Azt, hogy álljon -csak elő a fogat a vőlegénynyel s Margitkával, be furcsát fognak látni -valamennyien… - -Már hallani is lehetett az olajtengely méla búgását… Guido elfordult, -hogy egy torzképet vágjon önmulattatására, Őszike idegesen babrált a -zsebkendőjével, a mama arcza kigyúlt, mint a fáklya. - -– Szaladj Guido, fogadd a vőlegényt, – rendelkezett. – A lépcső közepén -_megállsz_, mert mégse fejedelem; bevárod ott és rokonilag megöleled. -Értetted? - -– Ühüm. – S ment Guido, hogy a parancsot teljesítené. - -– Erzsébet, – s fölvetette a grófné fejét, – mi az erkélyen leszünk. -Ints, ha meglátod vőlegényedet, ints és mosolyogj. Ha nem tudod hogy, -nézz rám s utánozz szóról-szóra, én is inteni és mosolyogni fogok… Ne -félj, légy szeles és sokat nevess… - -A kocsi befordult az udvarra. A három lesben álló díszszolga nekiuszult -a Hallból, akárcsak három indiánus, midőn barlangjából a fehér -zsákmányra kitör. A diplomata pofájú Ferdinánd komornyiknak arczizma se -rándult, midőn a gróf oldalán észrevette Margitkát, hozzálátott a kocsi -kiürítéséhez: megfogta a takarót, odadobta Józsefnek, az inasnak, a gróf -necessaire-bőröndjét meg a Pityu markába nyomta. Nevezett Pityu, a -kisinas, még nem volt egészen bedrillirozva: Margitka felé csikkantott a -szemével s egy egészséges fintort vágott ki neki, a mi körülbelül azt -jelentette, hogy: jól csináltad, komteszka, de megiszod a levit. - -Az erkélyen ezalatt drámai előjátékot játszott a mama, a melyben néma -partnerként részt vett Erzsike is. Persze Margitka adta hozzá az -inspirácziót. - -– Jesszuss Mária, ki az a nő? (Pedig beh ráismert legott!) Hogy került -_melléje_ az a nő? Erzsébet, az angolsót!… Mi történhetett?… Erzsébet, -mondd, hogy ki az, mert elájulok… Letérdepeltetem. Lenyiratom a haját! - -Őszike anyja orrához tartotta az angolsavas üvegcsét. - -– Vigyázz, mamácska, jönnek. - -Az ideges dáma összeszedte minden erejét, a szalonba támolygott az épen -belépő Csábrágh elé, szinte hiszterikusan kaczagva, mert előkelően -mosolyogni nem tudott az izgalom miatt. Örülnie pedig muszáj volt -valahogy. - -– Isten hozta, kedves gróf Csábrágh. Oly _nagyot_ késett, hogy már félni -kezdtünk maga miatt… A menyasszonyka egészen oda volt… Aáá… - -A nagy úr mérsékelt, megbocsátó mosolylyal fogadta a kedveskedést s a -menyasszonyára vonatkozó hazugságot. Egész tisztában volt a mamával, a -család helyzetével, tehát azzal is, mekkora értéket képvisel itt az ő -házassága. De fegyelmezett ember létére nem árulta el a visszatetszését. -Szive tele volt szerelemmel, de azt sem jelezte az arcza. A szava sem. A -látogatás első czerimóniás óráját nem tartotta alkalmasnak arra, hogy a -megváltozott helyzetet feltárja a szülőknek. Egy szebb, intimebb -alkalomra várt. - -– Kezét csókolom, grófné. - -Mélyen meghajtotta magát, de a kézcsók irányában az igéret mellett -maradt. _Régi_ menyasszonyával kezet fogott. Nem szólt hozzá, de -jelentősen bólintott neki. Erzsike nem merte ezt a bólintást jóra -magyarázni s mégis hálát érzett érte a gróf iránt. (Egész rosszat talán -mégsem jelenthetett.) Ő is bólintott. Alig észrevehetőleg, -bizonytalanul, de egy, bár gyönge mosoly is kisérte kecses fejvetését. - -– Hol szedte fel Margitkát? – kérdezte, hogy a kérdés nyomán tovább -haladhasson a világosság felé. - -Ám a mama útját állotta a világosságnak, nem hagyta szóhoz jutni a -vőlegényt. - -– Ne itéljen el, édes gróf a kisebbik leányom miatt. Jószivű gyermek, de -fékezhetetlen. Nem tudom, hogy került maga mellé a kocsiba, bizonyosan -eléje ment és fölkérezkedett, mert a kocsikázás a mindene. Bocsásson meg -neki, hisz még egész gyermek. - -– No nem egészen, – vélte Csábrágh s fölragyogott az arcza, nem annyira -a helyzet humorától, mint inkább szive megujuló érzéseitől. - -– Ah, – sápítozott a mama, – legalább nem volt-e nagyon alkalmatlan, -kedves gróf? Jól viselte-e magát a kocsiban? - -– A kocsiban igen jól viselte magát, – biztosította a gróf az aggódó -mamát, majd egy jelentős pillantást vetve Őszikére, így folytatta: – -Erzsike legalább nagyon meg lesz vele elégedve. Engem meg – tette hozzá, -– valósággal elbájolt, megbabonázott. - -– ? ? ? - -A hölgyek szeme tele volt kérdéssel. A papa azonban nem feszélyeztette -magát: a szájával kérdezett. - -– Ugy-e helyes kis kölyök? Mit csacsogott neked? - -– Ha megengeded, – kérte Csábrágh, – erre majd később felelek… Majd ha ő -is itt lesz. - -– Ah, bocsánat, – sipogta a mama. – Maga túlságosan elnéző, édes -Csábrágh; a gyermeknek gyermekszobában a helye a missz mellett. Még ha -jól viselte volna magát, tehettünk volna kivételt, mert maga volt a -szószólója, de így!… - -– Ismételten biztosíthatom, grófné, – mondta a fiatal gróf s most már -szivből kaczagott a helyzet humorán, – biztosíthatom, hogy az _édes kis_ -gyermek igen jól viselte magát. Boldoggá tett engemet. - -– ? ? ? - -Erzsike közeledett a világossághoz. Az ő szeme már nem is kérdezett, -csak hálát ragyogott. - -A papa ellenben ismét megkottyant. - -– Boldoggá tett? Téged? Mivel? - -– Majd ha itt lesz. – S jókedvében, gyönyörűségében folyton nevetett a -gróf. - -– Hivd hát be, Livia, – kérte feleségét Guido papa, – mert igen kiváncsi -vagyok. - -– Ah! – intette le urát Livia szinte mérgesen. - -Csábrágh gróf ekkor felállott. Abbahagyta a nevetést, inkább ünnepiesen -komolylyá vált az arcza. - -– Bocsánatot kérek, grófné, – kezdte a beszédet, – ha olyasmibe -avatkozom, a mi tisztán a szülők hatáskörébe tartozik. Ha úgy látja -jónak, hogy a kis Margit ne jelenjék meg közöttünk, mert a gyermeknek a -missz mellett a helye, ám legyen meg az akarata. De – folytatta -bensőséges hangon, – ahhoz már bátorságot veszek magamnak, hogy arra -kérjem, ne illesse szemrehányással, a miért velem kocsizott. Nagyon fél -szegényke, biztosan elbújt valahova a büntetéstől, pedig én vagyok a -hibás, ha egyáltalában hibáról szó lehet… - -A mama olyan zavarba jött, hogy elejtette zsebkendőjét, a mivel -idegességében játszadozott. Csábrágh felkapta és visszaadta neki. Ám -ettől sem lett okosabb a mama. Mit csináljon? Honorálja-e a gróf -protekczióját, avagy udvariassági formának tekintse, a minek nem szokás -jelentőséget tulajdonítani? Mi kell az értékes embernek? Hogy esik -jobban neki? A világért sem akart tetszése ellenére cselekedni, de -beugrani sem akart neki, mint valami liba. - -Végre is Guido papa vágta ketté tépelődése gordiusi csomóját. - -– Tegyünk úgy, mintha mitsem tudnánk a kalandjáról, – javasolta. – Ha -bekukkan, jó, ha elbújt, úgy is jó, vacsorázni, ha éhes lesz, majd csak -bejön. - -E mellett maradtak. De Guido papa nem várt vacsoráig, motoszkálni -kezdett valami az ő férfi eszében (fiatalkorában ő is bomlott a bakfisek -után), meg akart róla győződni, hogy ennek a motosznak van-e annyi -alapja, mint a mennyit az ő megfigyelő és analizáló esze a megfigyelhető -jelenségekből leszűrt. (Miért kaczagott a gróf szokása ellenére annyit? -Miért vette oltalmába oly buzgón a kis bűnöst? Miért mondta, hogy egész -boldoggá tette? És mitől lett az Erzsike arcza oly nyugodt s elégedett? -stb.) - -Guido gróf kapta magát s az alatt az ürügy alatt, hogy egy kedvencz -lovának a lábát bliszterezni fogják, távozott a szalonból, hogy -megkeresse Margitkát. Hamarosan ráakadt a missz szobájában. Vizes -borogatásokat rakott az ángolna fejére bűnbánata jeléül, mert hiszen ő -fájdította meg az ángolna fejét. - -– Mit csinálsz, Margitka? - -– Umslágolok, a szegény jó missz beteg. - -– Hogy jutottál Csábrágh mellé a kocsiba? - -A kis bűnös fülig pirult. - -– Be… bekérezkedtem. - -– Nem féltél a mamától? Miért kérezkedtél be? - -– Szeretek kocsizni. - -– Hm. És mit beszéltetek egymással?… Velem ne komédiázz, én nem harapom -le az orrodat. - -– Oh, apám! Édes jó apám… - -A kislány kezébe temette az arczát. Roppantul szégyellette magát. - -– Beszélj hát, – bátorította a kiváncsi apa, – hozatok neked egy félkiló -Kuglert. - -– Ne kérdezzen apám, – könyörgött Margitka pityeregve, – akkor inkább -Csábrágh bácsit kérdezze meg. - -A papa orra új szimatot kapott a leányka magatartásától. - -– Bácsit? Úgy mondtad neki, hogy bácsi? - -– Néha úgy. - -– Hát nem akarsz vallani apádnak? - -Erre már csakugyan sirva fakadt a kisleány. - -– Rosz vagyok, hiszen tudom, hogy rosz vagyok, – zokogta, – bocsáss meg -nekem, apám. - -– Az ördögöt vagy te rosz, – vigasztalta az apa, szeretettel simogatva -lánykája puha haját. – Nono, ne bőgj… Nem vallatlak no, ha nem akarod… -Csitulj hát! Ki bánt? - -A missz, a ki eddig nem mert résztvenni a párbeszédben, most szintén -megszólalt. - -– Sokat hibázik, – mondta gyöngéd szeretettel szorongatva kedvencze -dundi kezét, – de mindig meg kell neki bocsátani… Nincs ebben annyi -roszaság sem, mint egy ma született gyermekben, csak sok a -temperamentuma. - -A nevelőnő s tanítványa összeölelkeztek, úgy folytatták az _édes_ -keserves zokogást az egymás kebelén. A Margitka búja különösen édes -volt, mert volt benne egy oly elem is, a mi a misszéből teljesen -hiányzott. - -Guidó gróf azonban únta a női lelkek ilyetén passziózását, attól is -tartott, hogy ráragad a szentimentalizmus: megráspolyozta a torkát s -dünnyögve távozott. Nem lett sokkal okosabb, de kombináczióinak -továbbfűzésére egy pár fonalat kapott azért. - -– A gyerek alighanem szerelmes, – konstatálta visszaskándálva a lépcsőn. -– Már most csak az a kérdés, mi van Csábrághgal s mi lesz Erzsivel?… -Egye kánya, – s belevágott a levegőbe, – akár így lesz, akár úgy lesz, -csak a familiában maradjon a majoresko s senkit se üssön meg a guta. - -A feleségére gondolt persze, magát nem féltette a gutától… - -– Mi van a lóval? – kérdezte a grófné, midőn ura a szalonba lépett. - -– A lóval? A lóval? Hát megblisztereztük. - -– Nem láttad Margitkát? - -– Margitkát? Margitkát? De őt is láttam. - -– Mit csinál? - -– Hogy mit? Gyógyítja a misszt. A missznek ugyanis migrénje van. - -Guidó azért adott ilyen félszeg feleleteket, mert folyton figyelte -Csábrághot. Olvasni akart az arczából. Szaporítani akarta logikai -lánczszemeit. Magában igen mulatott rajta, hogy a családban annak -látható kormányzó feje, a mama az egyedüli, a ki semmit se sejt, holott -a _környülállások_ (ez kedvencz szava volt) csaknem ordítanak. – No, – -jegyezte meg ugyancsak magában, – az eszire nem igen lehet büszke, hiába -van oly nagyra vele… - -A vacsoráig még theázni kellett, de azon is túlesett a társaság -szerencsésen. Azaz hogy a grófné szerencsétlennek érezte magát, bár nem -a theától, hanem mert Csábrágh nem foglalkozott eleget a -menyasszonyával. És annak az arczában is talált valami kellemetlenül -nyugodt, elégedett vonást. Valami igen szokatlant. És hiába csikkantott -rá a szemével, intését tudomásul sem vette a menyasszony. Kellemetlen -menyasszony volt a mamára nézve, olyan elfogulatlanul csevegett, mintha -elfelejtette volna családi állapotát. (Nojszen majd eszébe juttatja -alkalomadtán.) - -A five-oclock után sétálni kellett a parkban. Általánosan feltűnt, hogy -István, a főkertész, ünneplőben dolgozik. Fején kemény kalap, -mellényében óraláncz. De ünneplőben gyomláltak és öntöztek a bojtárok -is, kettő közülök czigarettázott. - -– Mi lelte ezeket? – morfondirozott Guidó gróf. – Hisz nincs vasárnap. - -Ezt az újabb különös jelenséget sehogyse tudta kombinácziói lánczába -beleilleszteni, csak sejdítette, hogy ez is egy szemet jelent. Különösen -mikor Jánoson, az igáskocsison is konstatálta az ünneplőt, sőt Matyin, -az udvaroson és Ferkón, a kiskondáson is. Több cseléddel nem -találkozott, de mérget vett volna rá, hogy valamennyien ünneplőben -vannak. Nem állhatta meg, megkérdezte a főkertészt: - -– Bál lesz ma, István, vagy mi? - -– Nem lesz bál, kezét csókolom, – válaszolt István pirulva. - -Többet nem kérdezett Guidó gróf. Megcsóválta a fejét és magyarázni -kezdte Csábrághnak a díszbokrokat… - -Telt az idő és Csábrágh a parkban sem mutatkozott menyasszonya iránt -melegebbnek, mint a szobában. A grófnénak ennek folytán igen megártott a -séta. Úgy érezte, hogy az utakon temérdek tű ágaskodik, hegygyel fölfelé -s valamennyi az ő talpába fúródik. Legalább egy minden lépésénél. Most -már az ő fejében is megkezdődött a motoszkálás… (Valami történt a -jegyesek között! De mi, – gyötörte a fejét, – mikor egy szót sem -válthattak egymással négyszem között! Hiszen úgy vigyázott rájuk, mint a -szeme fényire.) Az ő kombinácziója nem terjedt Margitkáig, neki nem -volt, mint férje urának hajdan, érzéke a bakfisekhez, igen kevésre -becsülte a rövidruhás női nemet. Ilyesformán persze nem lyukadhatott ki -sehova se, a feje oly sötét maradt mindvégig, mint az éjszaka. - -Az este szerencsére meghozta a világosságot az ő fejének is. -Drasztikusan, de alaposan. - -… Egy órával az estebéd ideje előtt a grófné kiadta a komornának a -rendeletet, hogy a kis grófnőt öltöztesse fel rangosan, mert a -vacsoránál okvetlen meg kell jelennie. Tudta, hogy a kis bűnös magától -nem fog a nagyok közé merészkedni a suskus után, melyet elkövetett, azt -meg nem tudta, hogy a grófi vőlegény a leányka kimaradása esetén nem -fogja-e elitélni az ő anyai szigorát. Úgy vélte, kedvezőbb hatást fog -elérni a túlságos engedékenységgel, mint a túlzott keménységgel. - -– Mondja meg a leánynak, Náni, hogy tekintettel a vendégre, máskorra -halasztom a számadást. Adja fel rá a rózsaszin ruhát s à la grècque -fésülje a haját. Parfümöt ne merjen venni, se ékszert, selyem szalagot -is csak egyet. Értette? - -– Értettem, kezét csókolom. - -A komorna útjára ment, a mama visszatért a pipázóba, a hol a férfiak és -Erzsike, az ő ötperczes távollétét felhasználva, a legnagyobb -fesztelenséggel társalogtok. Azaz hogy csak Guidó gróf beszélt s -Csábrágh és Erzsike nevettek neki. A gróf előadásának thémája egy stikli -volt, a melyet előadó therezianista diák korában követett el egy török -herczeggel. A novella egy csöppet sem volt érdekes, de Guido oly tűzzel -adta elő, hogy muszáj volt rajta kaczagni. Nem a novellán, hanem Guido -grófon. - -Livia grófné ajkába harapott, a helyett, hogy versenyt nevetett volna a -jámbor mulatozókkal, Leintette férje urát. (Megint nevetségessé teszed -magad, vén bajazzo!) Az megszeppenve a szigorú szemektől, menten -elkuksolt… Csábrágh Margitka után kérdezősködött. - -– Épen most küldtem érte, – elégítette ki érdeklődését édeskeserű hangon -a mama. (Megbomlott ez az ember a Margitkájával?… Csupa Margitka az -egész ház, mintha más nem is laknék benne rajta kivül!) - -Úgy is volt valahogy, mert újabb galiba kerekedett Margitka körül. A -komornyik bekigyózott és diszkréten megsúgta a grófnénak, hogy a Náni -komornával azt üzenteti a Margitka komtesz, nem jöhet fel, mert nem -hagyhatja a misszt, a kinek is igen fáj a feje. - -Nojszen majd ad ő a missz fájós fejének!… A grófné összekapta a fogát és -a sleppjét s leviharzott a renitensekhez… - -A missz alig látszott ki egy rengeteg karosszékből, fején hatalmas -turbán ékeskedett bolyhos törülközőből. - -– Mi baja, missz? - -– Migrénem van, madam. - -– S e miatt visszatartja a _gyereket?_… Öltözködj! – parancsolt rá az -erélyes mama a gyerekre, – velünk vacsorázol. Ne halljak kifogást. - -A kislány oda volt félelmében. - -– Jaj, mama, veres a szemem, – jegyezte meg bátortalanul. - -– Mitől veres? - -– Sirtam. - -– Miért sirtál? - -– Féltem. - -– Mitől féltél? - -– A büntetéstől. - -A mama megnyugtatta a szepegő kis lányt, de csak a maga methodusa -szerint. - -– Rosz voltál, haszontalan voltál, de az egyszer elengedem a büntetést, -az Erzsike vőlegénye kedvéért. Légy víg, nevess. - -Margitka nem tudott nevetni, de megadta magát. - -– Felöltözöm mama, vacsorára kész leszek. - -– Majd visszaküldöm a Nánit. A la grècque fésülködjél és a rózsaszin -ruhát vedd fel. - -– Az rövid, mama, – jegyezte meg félénken a leányka. - -– Rövid?! – pattant fel a mama. – Tacskó vagy! Nem illet meg a hosszú -ruha. - -– Igen, mama… - -A grófné visszaskándált a pipázóba, miután Nánit újból Margitkához -utasította. Legnagyobb boszúságára ismét általános kaczagásra érkezett. -Ki nem állhatta a jókedvű embereket. Pedig most ugyancsak ki kellett -belőlük vennie a részét. Csábrágh beszélt; őt nem csikkanthatta agyon a -szemével, mint az urát. Sőt maga is kénytelen volt nevetni, hogy -honorálja a drága vő szellemességeit… - -Végre elérkezett a vacsora ideje. A csengettyű megszólalt az udvaron. A -komornyik kitárta az ebédlőbe vezető szárnyasajtót, hogy helyet -csináljon a páros menetnek. Ám nem a párok használták először a nyitott -ajtót. Előbb még egy magányos csupa rózsaszin hölgyecske lépegetett be -rajta, oly szégyenlősen, szemlesütve, mintha engedelmet készült volna -kérni a _nagyok_ díszes társaságától, hogy egyáltalában létezik. -Arczocskája biborszinben égett, picziny íves ajka remegett. - -A gróf gyönyörködve és meghatottan nézte egy pillanatig, aztán eléje -ment s megfogta a kezét. - -– Margitka! – susogta. – Én Margitkám, ne féljen; azonnal megkérem a -kezét, ha megengedi. - -A kis lány forró kezecskéje görcsösen szorongatta a fiatal grófét, mint -a vizbefúló a megmentőjéét. - -– Félek, – mondta alig hallhatóan. - -– Bátorság! – biztatta a szerelmes férfi, s a kis leány karját a magáéba -öltve, arczczal a szülők felé fordult. - -– Méltóságos grófné asszonyom! Tisztelt atyai barátom, Guido!… - -Eme Guido most már pontosan tudta, hogy mi fog következni. Tehát jól -kombinált. Bevált a bakfis-elmélete. E feletti örömében jóizűen -elkrákogta magát. - -De tudott már mindent Őszike is. Kipirult az örömtől és hálától, a miből -bőven juttatott régi vőlegényének is; szülei háta mögött kitárta karját, -majd csókokat hányt kis húga felé, a ki riadtan kapaszkodott meg az erős -férfikarba, a melyre ettől a pillanattól kezdve teljesen rábízta -asszony-sorsát. - -Csak a grófné állott tájékozatlanul a kanapé sarkánál, mint valami -megrémült antik szobor, a mit ideiglenesen állítottak oda. Kezét -előretartotta, mint az operatőröknek szokás s mind a tiz újja a levegőbe -meredt. Száját is nyitva felejtette, igen ragyogtak benne az aranyfogak. -Inai végkép meg voltak merevedve, csak az agya kerekei berregtek -össze-vissza, mint valami bomlott óra, a mi egy napot igyekszik lejárni -egy óra alatt. Görbe vonalak s tarka szinsávok kigyóztak a szeme előtt a -Csábrágh gróf további beszéde folyamán: - -– Méltóságos grófné! Ez a drága kis lélek itt a karomon egy végzetes -lépéstől tartott vissza engem. Vak voltam és léha; elbizakodottságomban -megkértem az Erzsike grófnő kezét, a nélkül, hogy tisztában lettem volna -irántam való érzéseivel. Margitka kinyitotta a szememet. Megtudtam tőle, -hogy Erzsike nem szeret úgy, mint a hogy egy férjet szeretni kell. -Ezennel jóvá teszem bűnömet s bocsánatot kérek tőle a lelki -fájdalmakért, a mit neki okoztam. Visszaadom jegygyűrűjét… Egyben -(sietett a beszéddel, mert már igen ingadozott a grófné)… egyben van -szerencsém ünnepiesen megkérni a Margitka kezét, a ki talán úgy fog -engem szeretni, mint a hogy egy férjet szeretni kell. - -– Tudtam! – pukkant ki Guido papa szájából a szó. – Tőlem viheted a -kisebbiket is. - -A grófné nem nyilatkozott. Csak állt. Kissé ferdén, mint a pizai torony, -de le nem zuhant. - -– Beszélj hát, Livia, – biztatta a férje. - -Őszike is anyja mellett termett s összetett kézzel bocsánatot kért tőle -a maga számára s áldást az ifjú párra. - -Az ifjú pár is közeledett a mamához, de arra se reagált a mama. - -Kisült, hogy egyálltóhelyében elvesztette eszméletét. Energiája -fentartotta a lábán, de arra már nem volt elég, hogy megakadályozza agya -bomladozását. - -Mire Csábrágh a Margitka megkéréséig jutott, már be volt fagyva mind az -öt érzéke. A megkérésből semmit sem hallott. - -Először Guido gróf fedezte fel kedvelt neje csudálatos állapotát. - -– Erzsike, a rikzalcot, elájult a mamád, – figyelmezteté nagyobbik -leányát kedélyesen, mert tisztelt neje ájulásának nem tulajdonított -nagyobb fontosságot. Sokkal érdekesebbnek találta a családjában -végbement hölgycserét. Oda lépett a grófnéért aggódó szerelmes párhoz: – -Ej te, – s vigan a vőlegény vállára csapott, – hát mégis jobb lesz a -kicsi? – Majd megpaskolta a _kicsi_ forró arczocskáját. – Na, Manczika, -ezt jól csináltad, ennyit még én sem néztem ki belőled… Bravo kicsike! – -S harsányan felkaczagott. – Addssza egy czvikipuszit. - -A czvikipuszira végre föleszmélt a grófné is, hála az angolsónak, a mit -Erzsike folyton az orránál tartott. - -– Mi történik itt? – károgta rekedten. - -– Megkérték a gyerek kezét, világosította fel Guido papa. - -– A _gyermekét?_ Kicsoda? - -– Ébredezz, oh Livia, – humorizált a férje, – ki kérhette volna meg más, -mint az, a ki fogja. - -– Csábrágh gróf?… És Erzsike?! - -– Erzsike visszakapja a jegygyűrűt. - -– Aaáh! - -Tisztult már a khaosz a grófné fejében, de az esze még nem volt -mérlegképes. Nem értette, hogy lehet feleségül kérni egy _gyereket_. -Aztán meg boszantotta, hogy a háta mögött csinálódott a dolog, a nélkül, -hogy csak sejtelme is lett volna róla; hogy kárbaveszett minden -erőlködése, a melylyel összecsinálta s együtt tartotta a parthiet. -Máskép lesz, mint a hogy ő akarta s az új alakulás létrehozásában neki -semmi érdeme nincs. A gyerek nevetségessé tette őt!… - -– Örülj hát, mama, – piszkálta párját a gróf. – Change de dames és -punktum. Add rájuk az áldásodat. - -No hiszen az áldást, azt nem tagadta meg a mama a grófnak. Az áldás -készen volt benne, csak nem tudta illő páthosszal leadni. Előbb még -szeretett volna titokban a Margitka karjába belecsípni. Persze nem -csípett bele, mert eszébe jutott, hogy mi lett volna, ha úgy üt vala ki -a dolog, hogy a majoresko kiereszti Erzsikét, Margitka meg nem hódítja -vissza a család számára. (Mégis csak élelmes teremtés az a gyerek.) -Hirtelen kinyújtotta kezét a csereberés vőlegény felé. - -– Vigye Csábrágh gróf, a magáé. - -Csábrágh egy kövér csókot czuppantott a mama kezére, kis menyasszonyáéra -meg egy kisebbfajtát lehellt. - -Őszike hozzálépett. - -– Kedves gróf Csábrágh, – mondta hálától túláradó szivvel, – úgy nem -tudtam szeretni, mint a hogy egy férjet szeretni kötelesség, de úgy, a -hogy egy kedves testvért szeretni kell, szeretni tudom és fogom. - -Kezet fogtak. A két leányka összecsókolódzott. A csupaszszájú Ferdinánd -komornyik megjelent az ajtóban. - -– Tálalva van. - -– Ideje, – motyogta magában Guido gróf, kezeit elégedetten dörzsölve, – -mert szörnyen megéheztem az utolsó jelenettől. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -_(Éjfél után két órakor.)_ - -– Livia! - -– Hm? - -– Nem alszol? - -– Nem. - -– Miért nem alszol? - -– Felizgatott a szemtelen gyerek! - -– Azért te izgulsz? Hát nem mindegy az nekünk, akár Panka, akár Hanka, -csak a családban maradjon az aranyborju. - -A grófné, talán először életében, elfogadta férje mondását demokritoszi -bölcseségnek, átfordult a másik oldalára s elaludt. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -_(Másnap délután, közvetlenül a vőlegény elutazása után.)_ - -– Te Manczi! - -– Tessék apa? - -– Miért voltak tegnap a cselédek ünneplőben? - -– Jaj, észrevette apa? - -– Nincs a dolog semmi összefüggésben a vőlegényed megtérítésével? - -A kis menyasszony elfordította fejét. - -– De igen, – mondta pirulva, szégyenlősen. - -– Tudtam, – örvendezett az apa éles szemének, – csak azt nem vagyok -képes kitalálni, mi czélod lehetett a cselédekkel? - -– Nem került rá a sor, – világosította fel apját a kis szervező zseni, – -de ha szükség lett volna rájuk, ha Sándor nem tágít az én szavamra -Őszikétől, ők következtek volna. Készek voltak István bácsival az élükön -letérdelni Sándor előtt, kérve őt, ne vigye el az ő drága -grófkisasszonyukat. - -– És ezt az összeesküvést te szervezted? - -– Én, – válaszolt a kisleány büszkén. - -– Hallod-e, – tréfált vele az apja, – a jövő alkalommal majd én -szervezek egy ilyesfajta összeesküvést a te _érdekedben_. - -– Jaj, azt ne tegye, apus, – kérte apját a kislány, majd elszégyellve -magát, hogy így beugrott neki, a szobájába szaladt. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -Varrónők jöttek a házhoz, kieresztették a Margitka ruháit, újakat -varrtak neki, különféle szinűeket, de csupa hosszúkat, a mi helyénvaló -is volt, mert Margitka ugyancsak rászolgált a hosszú ruhára. - -A kelengye kérdése egyszerű és rövid megoldást nyert. Kész volt az már, -ha nem is Margitkának készült, csak a monogrammokat kellett újakkal -fölcserélni. Az esküvő napja e miatt nem szenvedett halasztást. Az -Erzsike számára kitűzött határidő a régi maradt, csak épen hogy Erzsike -helyett Margitkának kellett az oltár elé lépnie. - -– Mindegy, – mondta Guido papa, tudja Isten hanyadszor, – akár Hanka, -akár Panka, csak meglegyen valahára az esküvő. - -S a mama, a Sonderhausen (másodszor életében) igazat adott neki. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - - - - -V. A talált gyermek. - -A Nemzeti Kaszinó vörös szalonjában kedvesen folyt a pletyka. A -czentrumban (nem a pletyka, de a társaság czentrumában) maga a -miniszterelnök állott, egy kevésbbé tehetséges, de igen őszinte gavallér -úriember. A luxusról folyt a társalgás, különösen a drága női -harisnyákról. Brenday Gekszi gróf azt állította, hogy Tilly kisasszony, -az Opera primaballerinája, százötven koronás harisnyát visel. A tényt -azzal a lelkesedéssel tálalta fel, a melylyel egy nyert csatáról szokás -beszélni. - -A thema és a fiatal gróf modora sehogy sem tetszett Sáromberky grófnak, -egy keserű öreg kegyelmesnek. (Senki se tudta, mitől lett kegyelmes.) - -– A lábánál fogva kell azt a nőt felakasztani, a ki 150 koronás -harisnyát visel, – mondta, s még föl is emelte hozzá a lábát, mintha meg -akarta volna mutatni, hogy hogyan érti. - -Gekszi gróf indignálódva suhintott bele a levegőbe. - -– Te azt nem érted, mert nincs finom érzésed. - -– Nekem? - -– Neked. Az egész kaszinó levegőjét megmérgezed a britannikáddal, holott -százezer forint évi jövedelmedből havannát is szívhatnál a kedvünkért. - -– A ti kedvetekért? Hát nektek szivok én, vagy magamnak? - -Ezen mindenki nevetett. Heller báró, a kaszinó humoristája újra felvette -a harisnyathéma elejtett fonalát. - -– Uraim, ne posványosítsuk el a tételt. Térjünk vissza a harisnyára. -Majd felteszem a kérdést, szóljatok hozzá. Joga van-e egy nőnek 150 -koronás harisnyában járni, vagy nincs joga? - -A kérdés komoly tárgyalás alá került. - -Először Sáromberky ismételte meg a nézetét, csak lapidárisabban, mint az -előbb. - -– Disznóság! – ordította dühösen. - -– Ha szép a nő, különösen ha kecses lába van, – vélte Klimanóczy, a vén -rué, a kinek legalább egy milliójába kerültek a szép lábak, – megérdemli -a 150 koronás harisnyát. - -Marjay Géza általánosságban osztotta előtte szóló véleményét, mindössze -egy kivétellel erősítette meg a szabályt. - -– Megérdemlik, de nem a férj kontójára. - -Erre még jobban nevetett a társaság, mert mindenki tudta, hogy a jó urat -a felesége igényei tették tönkre. - -Herendy Friczi báró azt tartotta, hogy férjes nőnek egyáltalában nem -dukál a _láthatatlan_ luxus, az ott _deplaszirozva_ van, tehát mauvais -genre. - -Egy szó mint száz, két pártra oszlott a társaság a luxus-harisnya -kérdése körül. S oly szivósan védelmezte a maga álláspontját mind a -kettő, hogy tömeges párbajozástól lehetett tartani. - -Az izgalmas hangulatot a miniszterelnök csöndesítette le a -tekintélyével. - -– A kérdést – jelentette ki síri csendben, – legjobb nemzetgazdasági -oldaláról pertraktálni: legjobb és legfidelisebb. Gouldné vagy -Rockfellerné megérdemlik a 150 koronás harisnyát, akár formás a lábuk, -akár bütykös, egyszerűen mert telik nekik; ha pedig telik, – folytatta -merész következtetéssel, – kötelesek is iparfejlesztési szempontból a -legdrágábbat viselni. Persze, ha egy középvagyonú asszony a -milliárdosokat követi ezen a téren s anyagi zavarokba keveri érte magát -vagy a férjét: az léhaság, akármilyen szép legyen is a lába. - -A miniszterelnök tulajdonképen semmit sem mondott (mert egy banális -igazság a semminél is kevesebb), de a társaság belenyugodott a semmibe. - -Más beszédtárgy került napirendre. Az irodalom. Még pedig specziálisan a -drámairodalom. - -A szélsőbaloldalt ezen a téren is a roszmájú Sáromberky képviselte. - -– Komiszság, a mit manapság a brettlin művelnek. Múltkor megnéztem egy -darabot (valami franczia zsidógyerek szopta az újjából), hát egy -herczegkisasszonyt csábít el benne holmi fiskális vagy ügyész. Nem -vérlázító butaság! - -– Ismerem, – dicsekedett a tudományával Gekszi gróf, – azt a drámát -bizonyos Bernstein irta; de vannak annál butább dolgok is. Teszem «Az -ösztön». Egy orvos megtudja, hogy elcsábították a feleségét. Keresi, -hogy megfojtsa a csábítót. Meg is találja a felesége szobájában -félhalottan; fojtania se kellett, megfult volna magától is. S mit tesz -az orvos? Megoperálja, megmenti a csábítót. Nem hülyeség? - -– Nem, – vélte Heller báró, a nagy ugrató, – mert hátha azért mentette -meg az orvos a csábító életét, mert nem akarta, hogy komótosan haljon -meg, az ő előirányzott beavatkozása nélkül! Hátha oly intenziv volt -benne a bosszúvágy, hogy mindenáron fojtani akart!? - -– Azt megtehette volna az operáczió előtt is, – védte a maga -álláspontját Gekszi. - -– Az nem lett volna viczcz, – jegyezte meg Heller. - -– Van benne valami, – mondta Klimanóczy hótt komolysággal. – Miklós, – -fordult Zádor felé, a ki láthatólag unatkozva, félig hátat fordítva a -társaságnak, egy mély zsöllyében elnyúltan, a kandalló tüzét piszkálta, -– Miklós, mi a te véleményed? - -– Semmi, – volt a válasz. - -– Nem hallgattál ide? - -– Nem, de azért mindent hallottam. - -Klimanóczy kordiálisan a szűkszavú ember vállára csapott. - -– Ne légy savanyú, Niki. Egy pár nap óta nem lehet rádismerni, olyan -unalmas vagy. - -– Igazad van, – s fölemelkedett Zádor Miklós, – nem is kellene nekem -most idejárnom. - -– Hát hova? - -– Valami műhelybe, a hol dolgoznak az emberek. - -A társaság egy része a beszélgetők felé fordult. Mindég érdekes volt, a -mit Zádor Miklós mondott. - -– Műhelybe? – nevetett Klimanóczy. – Nincs izzasztóbb műhely, mint a -bakk-szoba, az pedig van a kaszinóban is. - -– Nem olyan műhelyt értek. Olyat, a hol a dinamitot gyártják, a mely -felrobbantja a bakkszobákat… - -Mondván, köszönés nélkül távozott. - -Az urak csodálkozva néztek utána. - -– Mi lelte ezt? – szólalt meg Pepszi, midőn Zádor betette maga után az -ajtót. – Hiszen ő is szokott néha bakkozni. - -– Megbánta bűneit és most vezekel, – gúnyolódott Heller báró. – -Alighanem hazafiúi gondok nyomják a lelkét. - -– Az rájön néha, – mondta Belényessy gróf, – azért nem kell őt -kinevetni; ennek az embernek a lelkében egész _forradalmak vajúdnak_. - -– Hát ezt az országot nem fogja a forradalmaival sem újjáteremteni, – -jegyezte meg az epés Sáromberky. - -Egy páran helyeslőleg bólogattak neki. - -– Nem ezt, – tódította Brenday, – ez mán nem a mienk. A nagy köveket mi -hengergettük össze, de a palotában más lakik. - -– Kérlek, – idegeskedett a miniszterelnök, – az én jelenlétemben ne -antiszemitáskodjatok… Ez szűkkeblűség, megalázkodás. Elismerése annak, -hogy féltek a kisebbségtől, erősebbnek tartjátok magatoknál… Ha úgy -lenne, szégyellenünk kellene magunkat. Ne jajgassatok, ne simfeljetek, -de dolgozzatok ti is. Krisztus is azt mondta Szent Péternek (a kit -egyszer elkapott az ár, de fülebotját se mozgatta, hogy kimeneküljön a -veszedelemből, csak váltig Isten segítségét kérte): Hisz megsegít az -Isten, de rugdalódz magad is. - -Senki sem értette a kormányférfiú kifakadását. - -– Ki beszélt itt antiszemitizmusról? – kérdezte Brenday. - -A kérdéstől még idegesebb lett a hatalmas úr, belesuhintott a levegőbe -és távozott. - -Miután csupa független, illetve politikai szempontból hasznavehetetlen -ember volt a társaságban, általános kaczagás követte az óvatos -államférfi sikerületlen föllépését. - -A társaság ezzel oszladozni is kezdett. Tarokkparthiek állottak össze, -néhányan bakkozni mentek, néhányan haza… - -Tizenegy óra volt. A szolidabb urak hazamenetelének ideje. Bérkocsik és -automobilok robogtak-búgtak keresztül-kasul a kaszinóépület kapuin. -Kemény február volt. - -Zádor Miklós mindazonáltal gyalogosan lépett ki a kaszinó széputczai -kapuján, könnyű rövid télikabátban, bot nélkül, keztyűtelenül. Majd -legázolta egy automobil. - -– Hó, Miklós! – kiabált rá a villammotoros edény tulajdonosa szibériai -iltiszbundájából, a melyből a füle se látszott ki, – Miklós, te vagy -az?… - -Az utczára érve megállott a masina. A bundás úr kilépett belőle. Zádor -ismergette, de nem tudta kitalálni, kicsoda, csak mikor egészen a -közelébe ért. Legintimebb barátja volt Csábrágh Edmond. - -– Edmond! Végrevalahára! Hol csavarogtál ennyi ideig? - -A fiatal gróf két kézre fogta, úgy rázta rég nem látott intimusa -jobbját. - -– Ülj be az autómba, hazaviszlek. - -– Nem lenne jobb, ha te is gyalog jönnél velem?… Elbeszélgetünk… - -Csábrágh elbocsátotta a soffőrt. - -– Hogy vagy? Mit csinálsz? – kérdezte Zádortól, miközben annak karjába -öltötte a magáét. Így sétáltak tovább. - -– Először te referálj, – mondta Miklós. – Haragszom rád, hogy az időd -nagyobb részét külföldön töltöd. Vannak kötelességek is. - -– Igazad van. De látod, fiatal vagyok, élvezni szeretem az életet s ez a -mi fővárosunk mit nyújt nekem? - -– Semmit, abban egyezek veled. A társaság léha, gyáva és szűk látókörű. -Az embernek szinte nincs kivel beszélnie. A harczos apák, zászlósurak -ivadékai elveszekesznek egy selyemstrimflin, vagy a napi politikai -kérdéseken kérődznek, a mi még roszabb; mert a strimfli-kérdést el lehet -intézni komolyság nélkül is, holott a politikában utálatos minden -kontárság és frivolitás. Én diszkvalifikálnám a könnyelműen politizáló -urakat. A footballban kiállítja a biró a szabálytalan játékost, a -könnyelműen lovagoló jockeynak elveszi kenyerét a steward, a regattán -szinte diffamáló a roszindulatú manőverezés, csak a haza rovására lehet -szabadon és büntetlenül kontárkodni: a közszellem meghamisítása, -elmérgesítése gentleman-like dolog. - -– Hm. - -– Min csodálkozol? - -Csábrágh megállott s barátja szemébe nézett, mintha olvasni akart volna -a lelkében. - -– Miklós, tavaly ilyenkor nem voltál te ilyen. - -Most Zádor öltötte karját a barátjáéba. - -– Ne álljunk meg, majd elmondom, mióta változtam meg így. Mindezideig – -mindössze egy hónapja, hogy magamba szállottam, – ennek az évnek az -elejéig, magamnak és magamért éltem, mert miként te, én is szeretem az -életet élvezni. Ösztönszerűleg távol tartottam magamat a -nyilvánosságtól, mert ez nálunk piszkol. Az exponált ember egy eleven -czégtábla, a mire sárgolyóval dobálóznak: a politikai vetélytárs, a -zsurnaliszta, a zsaroló szélhámos, a stréber. Untam ezt a piszkot, mert -szeretem a tisztaságot és a szépet, holott nincs szebb, mint a gondolat, -a tett többnyire csunya. - -– Ekkora pesszimizmus! – kiáltott fel a gróf. - -– Azóta változtam meg, – folytatta Zádor, nem reflektálva barátja -megjegyzésére, – mióta kiléptem a porondra, illetve mióta közszereplésem -útját egyengetem. - -– Nos? - -– Rájöttem, hogy ebben az országban, a melynek legalább egy tizedrészét -az én ősöm hódította meg magyarok számára, nincs helyem. Minden ülő- és -állóhely elfoglalva, olyanok által pedig, a kiknek úgyszólván semmi -közük az államépülethez, a melynek köveit mi, a történelmi nemzet -hordoztunk össze saját költségünkön. Ebben az épületben a mi vérünk az -összetartó malter, őseink verejtéke, altruizmusa, virtusa a vakolat s -mégsem mi lakunk benne, hanem a mi liberalizmusunk kegyeiből fölhizott, -elkapatott elem, a melyre nézve a haza alig jelent többet, mint egy -boldogulási alapot, Operations-bazist. - -Csábrágh elszontyolodott. Nem annyira a bemutatott kép sötétségén (annak -az élethűségében nem hitt), mint inkább barátja pesszimizmusán. Nem tett -rá megjegyzést. A két fiatalember egyideig hallgatagon rótta a sikos -járdát, míglen újra megszólalt Zádor. - -– Te nem látod a helyzetet, mert gazdag vagy és nem álltál a középen. -Idáig én sem láttam, mert én is félreállottam, pedig szegény vagyok. -Rájöttem, hogy nincs jogom finnyáskodni. A közélet torturáit ki kell -állani, miként őseink kiállottak a harczok zivatarának. A csatamező, a -sárral kevert vér, a halálhörgés is undorító, ha helyszini szemle -alapján itéljük meg, de micsoda érzéseket sarjaztat, mily eszményeket -termel s erényeket nevel az emberi magaslatok perspektiváján át nézve!… -Nekünk nem szabad magunkat kivonnunk a küzdelemből azért, mert -bepiszkoljuk kezünket, különben lassanként minden befolyást és pozicziót -elcsikarnak tőlünk az újmagyarok. Vedd példának – folytatta Miklós -szenvedelemmel – az én nemzetségemet. A XVI. században még százhuszonöt -birtokunk volt, ma hat hitvány parczella van a család kezén. Hová lett a -többi? A fele a Karaffa-törvényszék biráinak, illetve azok utódjainak -tulajdonába ment át (a hóhérkötelet kellett vele megfizetni), egy -negyedrészét németországi honosságú mágnások birják, a többit -széjjelkapkodták potom áron az újmagyarok… - -– Nem vigyáztatok, rosszúl gazdálkodtatok, – jegyezte meg Csábrágh -nyugtalankodva. - -– Persze nem, – s keserűen felkaczagott Zádor, – de hol van az megirva, -hogy a te utódaid valamennyien vigyázni fognak a te latifundumaidra, -mint okos elődeid? - -– Az hitbizomány, – mondta Csábrágh önkéntelenül összerezzenve, – azt az -én utódaim el nem költhetik. - -– Gondolod?!… - -Csábrágh nagyot nézett. - -– Persze hogy gondolom. - -– Hát ne gondold. Ujmagyarország a liberalizmus s szabadságjogok nevében -ki fogja vivni a kötött birtok felszabadítását, mert pályázik arra is. -Nem látod a jelenségeket? A holt kézen fekvő vagyont máris megtámadták -elméletben. A sajtó tele van idevágó rabulisztikával, magántudósok, -egyetemi tanárok tudományos könyvekben döntögetik a tulajdon -szentségének dogmáját, érlelik a földfelosztás elméletének talaját. - -A gróf újra megállott. A hátán lúdbőr támadt, igen le volt hangolva… - -– Nos, – kérdezte barátját, – hová lyukadsz ki? Mit kell tennünk? - -– Szervezkednünk kell. Össze kell tartanunk. Vegyünk példát azoktól, a -kik megmutatták nekünk, hogy az összetartásban mennyi erő rejlik, hogy a -szervezetben tiz ember száz magabiró széthúzó egyént legyűr. - -– Hogy érted? – kérdezte Csábrágh? – A konzervativ elemek -szervezkedjenek? - -– Az egész régi tősgyökeres tradicziós magyar nemzet, mind a kiknek -elődei együtt dolgoztak és harczoltak velünk: nemes, polgár, paraszt -egyaránt. - -– Nem értem. Milyen formában szervezkedjünk? - -– Úgy, a hogy a szabadkőmívesek. - -– Ah, – rettent meg Csábrágh. – Titkosan? - -– Dobbal verebet fogni nem lehet. A czél nagy, emberfeletti erőt kiván, -úgyszólván egy természetessé lett természetellenes fejlődési folyamatot -van hivatva megállítani és új irányba terelni. A társadalom, az egész -nemzet reformjáról van szó. Mit határoz itt az eszközök ethikája? A -czélt tekintve, minden eszköz jogosultságát annak hatékonysága adja meg. - -A két barát a Bajza-utcza sarkáig ért az Andrássy-úton. Csábrágh -láthatólag izgatott volt. - -– S te vállalod a szervezés munkáját? – kérdezte, miközben búcsúzóul -kezet nyújtott Miklósnak. - -– Vállalom. A tervezete már kész az agyamban, csak ember kell még hozzá… - -– Veled tartok, – ajánlta fel magát a hitbizományos úr. – Szólj, ha -szükséged lesz reám. - -– Köszönöm és számítok reád. A haza nevében! - -– _A haza nevében!_… - -A két férfi megrázta egymás kezét, aztán elvált a csikorgó hideg éjben. -Csábrágh visszatért a belváros felé, Miklós befordult a Bajza-utczába. -Arcza égett a dermesztő hidegben lelke lángjától, szinte lekivánkozott -róla az a vékony télikabát is, a mely rajta volt. Aczéllá volt edzve a -teste. De az akarata is… - -Alig ment Zádor száz lépést lakása felé, szeme megakadt valamiben. Egy -ház kapuja sarkában meghatározhatatlan szürke tömeget pillantott meg. -Kezdetben azt hitte, hogy valami eldobott ruhadarab. De ki dobhatta el -és miért? Már csak megnézi, mi lehet igazában. Elég világos volt az éj, -de a kapu mélyedése árnyékot vetett eléje. Gyufát gyújtott s az -alaktalan tömeg felé tartotta… Alig hitt a szemének. Egy tiz-tizenegy -éves leányka gunyasztott a kapuban, nagykendőkbe bugyolálva, a melyekből -csak az arcza látszott ki. - -– Kisleány! - -Semmi válasz. - -– Kisleány, mi bajod? Hogy kerültél ide? - -S hogy újra nem felelt a gyermek, megfogta Miklós a karját, hogy -fölébreszsze. Azt hitte, hogy aludt… Nemcsak aludt a gyermek, meg volt -dermedve. Ujjai kemények és szárazak voltak, mint az üveg. - -Zádor nem sokat okoskodott, felkapta az elhagyott leánykát s elkezdett -vele hazafelé szaladni. Majd megtudja otthon, hullát visz-e az ölében, -vagy van-e még lélek a gyermekben… A harmadik ház kapuján becsengetett. -Ott lakott. A házmesternek, meglátván az előkelő urat szomorú, rongyos -terhével, tágranyílt a szeme. - -– Mit visz a méltóságos úr?… Tessék, majd én fölviszem. - -Zádor nem adta oda a gyermeket. - -– Köszönöm házmester… Hanem ha szivességet akar nekem tenni, szaladjon -előre s költse fel a gazdasszonyomat, aztán szóljon be a harmadik -emeletre, a doktorhoz, azonnal kéretem: egy megfagyott gyermeket hoztam -magammal. - -A becsületes háziburkus kettesével vette a lépcsőt, hogy a parancsnak -eleget tegyen. Gábrinét, a gazdasszonyát már a kivilágított előszobában -találta Miklós, midőn a kis koldussal ölében lakásához ért… - -– Jesszusom, mit hoz a méltóságos úr? - -– Gyújtson tüzet, Gábriné s melegítsen vizet, - -Zádor a cselédszobába vitte a megfagyott kis teremtést s letette a -gazdasszony ágyára. - -– Gábriné, vetkőztesse le. - -– Isten, ki vagy a mennyekben, egy leányka! - -Többet nem óbégatott a jó asszony, gyors, bátor kézzel hozzáfogott a -gyermek levetkőztetéséhez. Aztán ösztönszerűleg dörzsölni kezdte annak -merev tagjait, de gazdája beszüntette az igyekezetét. - -– Hagyja Gábriné, menjen a konyhába s gyújtson tüzet. Az élesztéshez -jobban ért a doktor. - -Lupus in fabula: a doktor megérkezett, a házmester társaságában. - -– Parancsol, méltóságos uram? - -– Vizsgálja meg kérem ezt a gyereket: él-e. - -Az orvos azonnal munkához látott: az ágyra hajolt s a kis koldus mellére -tapasztotta fülét. - -– Él, – mondta egy pillanat mulva. – Szaladjon a házmester a lakásomra s -kérjen a feleségemtől aethert… - -Alig tiz percznyi kezelés után fölengedtek a kis leány dermedt tagjai, -szeme kinyilt, ajkai megvonaglottak. - -– Meg van mentve, – mondta az orvos, s miután megadta Gábrinének -utasításait, ajánlotta magát. - -A jó asszony akkorára már fel is forralta a vizet, majd felgyújtotta a -házat, oly nagy tüzet csinált… Mindenekelőtt megfürdette a gyermeket, -dohszagú, ványadt kis testét megszappanozta, leöblítette langyos vizzel. - -Miklós szobájába ment. Világosságot csinált s szokása ellenére -fölcsavarta a villamos kályha gombját is. Öt percz mulva kellemes meleg -áram járta át a hálószobát. Miklós egy bőrzsöllébe vetette magát s merő -szemmel, mozdulatlanul bámult bele a kályha izzó rézdobjába, míg meg nem -zsibbadtak érzékei. Annyira uralkodott magán, hogy ha akarta, be tudta -szüntetni agya működését is. Most is beszüntette. Ez a nirvana-szerű -lethárgia (öntudatos léttelenség) jótékony hatással volt a szellemére. -Friss ötletek, meglepő képzetek támadtak az agyában. De nem adta át -magát a sajátszerű mámornak, csak egy negyedórára. Akkor hirtelen -elhatározással elűzte magától a rózsaszin ködöt, a mely lelkére -szállott. Lecsavarta a kályhát és iróasztalához ült. Először megcsókolta -édesanyja odaállított arczképét, aztán munkához látott. Irt. Olyan -ünnepies volt az arcza, mintha egy nemzetet reprezentált volna milliók -nevében. Viharos sietséggel rótta a sorokat, szinte kényszerítette a -tollát, hogy lépést tartson automatikusan tornyosodó gondolataival… -Egyszerre csak lecsapta a tollat egy sor, egy mondat közepén. Hátradőlt -székében, mintha meglökte volna valaki, vagy valami súlyos életbevágó -mulasztás jutott volna eszébe. Csengetett. - -Gábriné belépett. - -– Parancsol, méltóságos uram? - -– Hogy van a gyerek? - -– Jól, hál’ Istennek. Megfürdettem, adtam neki forró kávét; egy literre -valót bevett szegényke, úgy ki volt éheztetve; aztán megágyaztam neki a -kanapéra… - -– Alszik? - -– Nem. Nem tud elaludni. Az a bogara szegény pelécskének, hogy elviszik -tőlem s újra kiteszik a fagyba a kapu alá. - -– Mit mond? Ki tette oda? - -– Nem mondja meg. Faggattam, de fél vallani. - -Miklós gondolkozott egy pillanatig, aztán elhatározta magát. - -– Gábriné, én bemegyek hozzá. Látni akarom… - -A kis lelencz egy szivettépő sikolyt hallatott, midőn meglátta a Gábriné -nyomában belépő férfit. - -A gazdasszony hozzá sietett, átkarolta s megnyugtató szavakkal -lecsillapította beteg gyermekidegeit. - -– Ne félj, csacsika. Senki se bánt. A méltóságos úr az, a ki megmentett, -ölében hozott ide a kapu alól. - -A kislány tágra nyitotta szemét. Az ijedtség kifejezése egyszeribe -eltűnt arczáról s merő, szinte állatias csudálatnak adott helyet. - -– A méltóságos úr? – hebegte. – Akkor nem félek. – S szinte pajzán -sietséggel leugrott a kanapéról s úgy a hogy volt, a Gábriné hosszú -ingében, megmentőjéhez szaladt, megragadta annak kezét s egy alázatos -csókot czuppantott reá. - -Miklós megsimogatta a gyermek haját, szintelen, durva, vöröses sörényét. - -– Jól érzed magad, kislány? Nem fáj semmi? - -– Semmi. A néni igen jó, nagyon szeretem. Megkértem, ne adjon oda -senkinek… Ő megigérte, hogy nem – s félénken Miklósra sandított a -szerencsétlen kis teremtés. - -– Maradhatsz tőlem is, – válaszolt Zádor a gyermek riadt, esdeklő -tekintetére, – holnap majd bejelentem a hatóságnál, hogy vállalom a -nevelésedet. - -A kisleány erre már le is térdelt s így térdenállva ismét megcsókolta a -Miklós kezét. Miklós nem állhatta meg: felkarolta a gyermeket s homlokon -csókolta. - -– Légy jó s szeretni fogunk… Szoktál imádkozni? - -– Nem. - -– Nem? Hát nem tanított meg rá mamád vagy a tanító néni? - -– Én nem jártam iskolába, nincs anyám, nekem egész nap kéregetni -kellett… - -Zádor visszatért szobájába iróasztala mellé. Ám az egyszer sehogysem -engedelmeskedett akaratának a feje. Gondolatait elmélyítette a -végletekig, oly képzetei támadtak, a melyeknek kifejezésére nem talált -szavakat. Elméje a legáltalánosabb s ennélfogva a legelvontabb, talán -még soha nem érintett emberi problemák körül forgott, züremlett… A -khaoszban egyetlen társadalommá folyt össze az egész emberiség s a -monstre-társadalom minden egyes egyedének egyforma joga és értéke volt. -A határoló, szétválasztó, megkülönböztető distinkcziók megszüntek: -minden szabad volt mindenkinek, a bűn is, a mi ennélfogva nem volt -abszolut bűn, mert jog is volt: az élet kényszerjoga. - - - - -VI. Napi, a nagy proletár. - -Pont hét órakor bekopogtatott Gábriné gazdája hálószobájának ajtaján. -Lórika is – nagynehezen kivallotta keresztnevét az utczáról felszedett -koldusleányka, – vele ment a szoknyájába csimpeszkedve. Már négy hete, -hogy a háznál volt, de soha még egy pillanatra sem tágított az ő Máli -nénije mellől, ott söndörgött körülötte takarításkor, vele ment a -piaczra is. Még mindig félt, hogy kiragadják új boldog otthonából. De -hogy kitől félt, azt nem merte megmondani. Ha faggatta Máli néni, -keserves zokogásba tört ki és nem felelt. - -Különben nem volt alkalmatlan a kis árva, rendkívül ragaszkodott a -gazdasszonyhoz; megmentőjéből, annak minden egyes szavából, tettéből, -mozdulatából Máli nénivel együtt valóságos kultuszt csinált. -Reggelenként bekérezkedett hozzá kézcsókra s ez alkalomra fehér -köténykét öltött s vizes kefével addig nyalta rakonczátlan kondri haját, -míg sima lett… - -Máli néni belépett ura szobájába. Lórika ezalatt szorosan odalapult az -ajtóhoz és várt, míg beszólítják. Csak egy perczig kellett várakoznia. - -– Jó reggelt Lórika, – köszöntötte Miklós az ágyból a belépő gyermeket. - -Ez hozzá lépett, elhalászta a férfi kezét s egy egészséges puszit -csattantott reá csak aztán felelt. - -– Kezitcsókolom, méltóságos úr, igen jól vagyok. - -Azzal egyenesen nekiment a méltóságos úr czipőinek, ölébe kapta ruháit -is s ment velük kifelé, a dolgozószobába, ott várta be, míg Máli néni -kijön hozzá. Mert nem kell ám azt hinni, hogy Lórika a jólétben csak úgy -lopta a napot. Ő fényesítette a méltóságos úr czipőit, varrta rá ruháira -a leszakadt vagy meglazult gombot, a lepedőjét is ő gyűrte a derékalj -alá, hogy ránczot ne vessen, a hajkefék és fésűk tisztogatását sem -hagyta volna a világért sem másra, egyszóval egész délig szobaleányka -volt Lórika, de délután sem hevert: akkor tanult. Egyelőre Máli néni -tanította a betűvetésre, olvasásra és imádkozni. A kisbetűket már tudta -is hiba nélkül. Az imádságok közül is hármat. Oly jól pedig, hogy a -reggeli és estvéli fohász szövegébe egész magától bele tudta kombinálni -az ő megmentője nevét… - -– Hogy aludt a méltóságos úr? – kérdezte, midőn Máli néni kijött. - -– Jól, hál’ Istennek. - -– A lepedője nem vetett ránczot? - -Gábriné elmosolyodott. - -– Nem, fiam. - -– A gombja, – dicsekedett a kislány – a mit tegnap felvarrtam a -nadrágjára, – s megránczigálta az illető gombot, – olyan erősen áll, -hogy le se lehet szakítani. - -– Ügyes kisleány vagy; jól viseld magad ezentúl is. - -A gyermek a kapott dicsérettől meghatva, rengeteg ügybuzgalommal kapta -fel a méltóságos úr ideiglenesen földretett czipőjét s vigan hopkálva -követte Gábrinét a konyhába. - -Miklós ezalatt kiugrott ágyából, kicsapta az ablakot s papucsba -bujtatván a lábát, lehányta magáról a hálóinget. Majd benyitott a -szomszédos fürdőszobába s egyenesen a zuhany alá állott. A hőmérő -higanyoszlopa 0 fokot mutatott, de így szokta ő azt tiz fok hidegben is. -Úgy meg volt edzve, hogy a legnagyobb télben sem fázott. Ledörzsölte -magát tetőtől talpig először bolyhos törülközővel, aztán a csupasz -tenyerével. Majd testgyakorlatokat végzett, elővette sulyzóit – egy -kilón kezdte s ötven kilón végezte, – s megemelgette, megcsavargatta a -levegőben a nehéz vasakat. Testét vérvörösre csípte a hideg, de azért -nem öltözött fel mindjárt, a légfürdőnek húsz perczig kellett tartania. -Félórai testápolás után végre magára vette a ruhát; egyszerre -kiöltözködött korrektül, megvetette a papucsban és hálókabátban való -«komotizálást». Úgy ült a reggelihez, a hogy odaülhetett volna a -kaszinóban is. Bőségesen evett. Sonkából, vajból, három lágytojásból, -ugyanannyi csésze angol theából állott a reggelije. Reggeli után -kisétált. Télikabátot nem vett magára. Zérus fok felett egy szál ruhában -szokott kijárni, még ha fújt is a szél, a mi megkétszerezi a hideget. -Sokan különködésnek, sőt póznak tartották ezeket a testedzési -_szertelenségeket_, ő viszont egyenesen műveletlenségnek minősítette azt -a nembánomságot, a melylyel a magyar ember, bízva őserejében, teste -gondját végkép a természetre hagyja. Az volt a hite, hogy a nemzetek -termelési képességét a fizikai erők teljes kiképzése által meg lehet -kétszerezni. Ennélfogva valóságos polgári kötelesség a fizikum -épentartása, annak elhanyagolása viszont ostoba léhaság… - -Jó félóráig sétált Zádor Miklós az utczákon, aztán, tiz óra tájban, -hazament. Lórika már ott leste az ajtóban: - -– Méltóságos úr, az a tegnapi ember megint itt van, a dolgozóban -szivarozik. - -– Tudom Lórika, én kérettem ide. - -A dolgozószobában csakugyan ott szivarozott a _tegnapi ember_, bár -lehetett volna mondani mindennapinak is, mert egy hónap óta állandó -délelőtti látogatója volt Miklósnak… - -– Szervusz Miklós. - -– Isten hozott, Napi. - -Napi a Napoleon névnek volt a rövidítése. Még tanulókorában ragasztották -rá czimborái Bodonyi Benczére, a ki akkor még kivételes energiájú, -szinte erőszakos fiú volt; erősebb is társainál, eszesebb is, -jellemesebb is. A fiúk félték és tisztelték, professzorai nagy jövőt -jósoltak neki. Valameddig tanuló volt, be is váltotta a hozzá fűzött -reményeket, minden vizsgáját kitüntetéssel tette le az egyetemen is. -Utriusque juris doctor lett, de megszerezte a tanári oklevelet is. -Joghallgató korában az olvasókör elnöke volt, de az athletikai klubbnak -is ő volt a büszkesége. Huszonnégy éves korában még egy pályadíjat nyert -az Akadémián, aztán egyszerre letűnt a láthatárról. Két évig egy alföldi -városkában volt eltemetve, mint gimnáziumi tanár, majd egy fővárosi -laphoz került, de nem vált be se itt, se ott. Összeférhetlen természetű -ember, mondták kollegái. De nem az volt az igazság, hanem az, hogy -szellemi fölénye, mondhatni lángelméje, nyomasztó súlylyal nehezedett rá -középszerű környezetére s az ilyen erkölcsi teher mindig kellemetlen, -azt, hacsak lehetséges, lerázza magáról a nyájbeli ember. Tömegösztön -lebunkózni azt, a ki az átlagnál magasabb. Alighanem ennek köszönhette -Napi is, hogy semmire sem vitte az életben, holott napoleoni szerepet -játszott az iskolák padjai között. Miklóssal való ismeretsége, a mi -később igaz barátsággá melegedett, még onnan datálódott s végképen -sohasem szakadt meg, bár Miklósnak nem volt könnyű látszólagosan nyers -természetét s megátalkodott czinizmusát legyőznie. - -– Nagyúr vagy, – így honorálta nem egyszer barátja ragaszkodását, – mit -ereszkedel le hozzám, komisz _téntanyalóhoz_, a kaszinóban a helyed a -_talpnyalók_ között! - -Összevesztek, de csak kibékültek megint. Zádor Miklós többre tartotta a -kicsapott professzort egy egész tudóstársaságnál. - -A két barát viszonya azonban igazában csak az utóbbi időben erősödött -meg. Egy ethikai ponton úgy összetalálkozott a lelkük és szellemük, hogy -szinte elválaszthatatlanok lettek… - -– Régen vársz rám, Napi? – kérdezte a házigazda látogatóját, miközben -szembe vele, egy zsöllyébe ült. - -– Félórája. Kissé korábban jöttem, mert fáztam az utczán. - -– Okosan tetted. Reggeli után vagy? - -– De még mennyire. Épen négy órája, hogy reggeliztem. - -– Akkor rendelek neked theát. - -– Nem kell az az úri lötyök, inkább szalonnát adj nekem. - -Miklós csengetett és megrendelte a kért szalonnát. - -– Végeztél valamit, Napi? - -Napi kihúzott zsebéből egy elég vaskos füzetet és átnyújtotta Miklósnak. - -– Tessék, itt a tervrajz. - -– Majd megtárgyaljuk, – mondta a házigazda, – de mi eredményre jutottál -Latorczayval? - -– Semmire. Az egy gyáva ficzkó, csalódtam benne. - -– Mit mondott? - -– Hogy ő nem léphet be egy titkos társaságba, mert katonatiszt. Hogy -minden pillanatban kész meghalni a szent ügyért, de egyszerre és nem -_apránként_. Az összeesküvések és forradalmak izgalmait nem állja ki az -idegzete. - -– Nem magyaráztad meg neki, hogy nincs itt összeesküvésről szó, csak -jogos önvédelemről; hogy a szövetség szervezete annyira sem lesz titkos, -mint a szabadkőmüveseké. - -– Semmit sem magyaráztam meg neki. Elejtettem. Olyan vezéreknek, a kik -az első békában megcsúsznak, midőn sárkányokat kellene legyőzniök, -hasznát nem vehetjük. - -– Azt tartom, túlzasz, – vélte Miklós, – nem sárkányokkal állunk mi -szemben, hanem egy erkölcsi posványnyal; nem másokat kell nekünk -legyőznünk, hanem önmagunkat kell megerősítenünk, hogy a szakadékok -áthidalására képesek legyünk… - -A szalonnát behozta Gábriné; Bodonyi lekanyarított belőle egy jókora -darabot. - -– Hogy képzelsz te el egy társadalmi reformot küzdelem nélkül? – -kérdezte, midőn a gazdasszony betette maga után az ajtót. – Passziv -resisztenczia? Kiket akarsz kikoplalni? Ismered-e az élősdi férgek -természetrajzát? - -– Nem értelek. - -– Pedig a tétel igen egyszerű, – magyarázta a nagy csontos ember -felágaskodva, hogy szinte egy egész fejjel magasabbnak tűnt fel, mint a -milyennek ülve látszott, – a tétel világos, mint a nap. Az öreg -tölgyfát, a melynek amúgy is meg vannak már az odvai, a viharvert óriást -csak úgy lehet az enyészettől megmenteni, ha kiirtjuk a rajta élősködő -gombákat; a preventiv ápolás, visszametszés, a trágya használhat a -csemetének, de a már teljesen kifejlődött fa nedvkeringését nem mozdítja -elő. Van annak elegendő felszivó gyökere a nélkül is; nem ott a hiba, -hanem ott, hogy az élősdinek még több gyökere van, a mi egy sem a földet -szíjja, hanem a fát. - -Miklós megrázta fejét. - -– Ez a mi kulturhadjáratunk – mondta elgondolkozva, – mégsem lehet -kimondottan agressziv. - -– Különben nem kapunk rá embert, – vágott szavába a kopott Napoleon. – -Igazad van: ettől lehet tartani. De ha így áll a bál, – folytatta -szenvedelemmel, – ha nincs bennünk, a művelődési harcz megindítóiban -annyi szuggeráló erő, hogy megigézzük a lelkeket, fölébresszük a bennük -szunnyadó intellektuális és erkölcsi erőket, úgyis hiába minden: akkor -befalazhatják tőlünk a kripta ajtaját a modern magyarok. - -Most Miklós is felállott. Le s fel járkált a szobában. - -– Mi módon érvényesítsük a mi szuggeráló erőnket – kérdezte egy pár -percznyi hallgatás után – egy titkos szövetség keretei között? - -– A szövetségnek titkosnak kell lennie, – magyarázta Bodonyi, – de az -eszme nyilvános: azt el kell szórni minden zugba, hogy szabadon -terjedhessen, elnyomja idővel a legszivósabb gyomot is. - -– El kell szórni az eszme magvát, – tépelődött magában Miklós, – a -nélkül, hogy előkészítettük volna a talaját?! - -– A talaj az megvan, – állította Bodonyi, – a talaj az hálás. Sejtelmes -vágyak kelnek-szállnak a levegőben fogantatásra várva, mint a termékeny -állattest a sarjadzás idején. Az undor és kétségbeesés, a czinizmus és -banalitás visszahatásaképen egy tisztább, szebb, becsületesebb jövő után -abajgat a többség, a léttel való egyenlőtlen küzdelemben elkorcsosodott -nemzettest. Áhítjuk az erényt, a tisztességet, új szenteket keresünk, a -kik megtisztítsanak bűneinktől s az új hitben megerősítsenek. Az eszmény -az ott él a tömegek lelkében titkosan, kifejezetlenül, mert senki sincs -vele tisztában, hogy mi a boldogság, mindenki az új Messiásra vár, a ki -forrongó érzések khaoszából kiválasztja, meghatározza, kifejezésre -juttatja azt, a minek ma még nincs neve, a mit a lelkek önmaguktól nem -képesek feldolgozni, csak ösztönszerűen sejtenek: _a jövő boldogságának -törvényeit_. A talaj az megvan, – fejezte be szavait Bodonyi, – azt az -eszméktől vemhes levegő élenye már megporlasztotta, nekünk csak vetni -kell. - -– A törvényeket kell megformuláznunk! – jelentette ki Miklós -meggyőzetve, lelkesen. – Megformulázzuk! Kifejezést adunk a néplélek -titkos óhajainak; megfogalmazzuk a jövőnk tervezetét, hogy mindenki -lássa, okulhasson s meríthessen belőle. - -– A formula, a fogalmazvány, – mondta Bodonyi hidegen, – a kezedben van. - -– Ez a füzet, a melyet átadtál nekem? - -– Igen, az az evangelium. De ez még nem elég. Egy napig sem szabad -pihennünk, prédikálnunk kell nap-nap után, hogy a kigyúlt lángok el ne -aludjanak. Az evangeliomot meg kell magyaráznunk, széjjel kell szednünk -elemeire, hogy a hitetlenek is meggyőzettessenek. - -– Értelek, – egészítette ki Zádor barátja gondolatát, – egy független -hirlapra van szükségünk pro propaganda fide. - -– Úgy van, – hagyta helyben Bodonyi, – valameddig kezünkben nincs a -tőke, a mely egy ilyen lap alapításához szükséges, hiábavaló minden -igyekezetünk. - -– S mennyire lenne szükségünk? - -– Egy millió koronára. - -Miklóst láthatólag megdöbbentette az összeg nagysága. - -– Sok… sok… Ennyit honnan vegyünk? - -– Honnan? – Keserű elszántság szikrázott a kopott agitátor szeméből. – -Hogy honnan? Háháhá. Hát összekolduljuk. Én a garasokat hozom a -kurtakorcsmákból, te a kaszinóból az ezreseket. Isten kegyelméből -diktátoroknak születtünk, – s az asztalba vágta görcsös öklét, – de -miután nem jár a parancsunk, mert nem vagyunk hitelesítve az emberek -szemében; könyörögni, koldulni fogunk. Mutassuk meg, hogy ehhez is -értünk, s nem szégyelljük a tarisznyát, ha úgy követeli a haza érdeke, -mi íjjas honfoglaló magyarok kevély ivadékai. - -Miklós egy darabig szóhoz nem jutott bokrosodó gondolataitól. - -– Ne törd a fejedet, – intette a lánglelkű proletár, – vágj bele a -dolgok közepébe: cselekedj. - -Miklós megrázta barátja kezét. Valami biztató ötlet czikkázhatott az -agyán keresztül, mert szinte megdicsőült az arcza, midőn végre szóba -kapott. - -– Cselekedni fogok. A lehetetlent is meg fogom kisérleni… - - - - -VII. A zádorházi nagyasszony. - -A gőzös becsikorgott a zádorházi állomásra… egyet-kettőt kaffantott a -masina, aztán végkép elcsendesedett. - -Zádor Miklós kiugrott a vonatból. Egy galambősz, sárgaliberiás aggastyán -sietett eléje s erővel kezet akart neki csókolni. - -– Nem engedem, Sándor bácsi… Tudja, hogy nem szeretem… - -Az alázatos öregecske elszontyolodott. Mondani is akart valamit, de -valahogy megbicsaklott a hangja: tagolatlan nyöszörgéssé nyomorodott a -torkában. Ötven esztendő óta szolgálta a Zádor családot, magasabbrendű -lényt látott minden egyes tagjában s oly érzékenynyé tette a kegyelete, -hogy fogatlan szája mindig sirásra biggyedt, valahányszor Miklós ősei -fészkébe hazajött. Pedig nem őt szolgálta. Immár húsz esztendeje, hogy -atyjától átszegődött a nénjéhez, Zádor Ádám, a nagybátyja özvegyéhez. -Miklós különben sem tartott háztartást, bérbeadta birtokát kastélyostul -s valahányszor Zádorházára jött, nénjénél szállott meg. Az öreg Sándor -annak megbizásából várta őt a vasútnál. - -– Hogy vannak otthon? – kérdezte Miklós az öreget, mialatt a reá váró, -sárga posztóval bélelt antidiliuviális csézába lépett. - -– Jól, hál’ Istennek, a méltóságos báróné ma is csak olyan fürge, mint -húsz éves korában. - -Mondván, egy rengeteg lábzsákba akarta begyűrni a Miklós lábát, a mi -ellen ez kézzel-lábbal tiltakozott. - -– Nem fázom, öregem, hagyja… - -– Akkor legalább a bundát, instállom, a méltóságos asszony igen lelkemre -kötötte… - -– Bunda se kell, azt vegye fel maga. - -Az öreg inas úgy velte, hódprémes bundát így még meg nem sértettek, -mióta világ a világ. - -– Én-e, kezit csókolom? Inkább itt fagyok meg helyben. Nem métsztatott -megösmerni: hisz ez az öreg Ádám úr bundája vót… - -– Akkor – mondta Miklós, – üljön be legalább a kocsiba, megfagy a bakon. - -– Nojszen majd adna nekem a méltóságos báróné, – s jóizűen elkaczagta -magát az öreg szolga, mert inkább tréfának vette a kocsiba való -beinvitálását; a bakra ült. - -A kocsis csettintett, a két elhizott lovacska beledűlt a hámba s egy -keserves nyögés után elkoczogott. - -Épen leszállóban volt a nap, a világítás tisztét a fehér hómező vette -át. Bár feljött a hold, de csak kiflialakban jelentkezett a -csillagszöges égen. Miklós oda fordította tekintetét. A fővárosban -sohasem jutott eszébe, hogy a csillagokat vizsgálja, itt, szülőfaluja -határában, régi ösmerősként üdvözölte az eget; innen tudta az állását -valamennyi csillagnak. (Az ott a kastély tornya irányában a -gönczölszekere a kiskocsissal, a temető felett a fiastyúk húzódik meg -csibéivel; az esthajnalcsillag amott az ég peremén csak olyan fényes, -mint volt hajdanában, a mikor rövid nadrágban hajkurászta a kabóczákat a -páston…) Hej, hiába, az egész életnek sincs akkora értéke, mint a -gyermekkori emlékeknek, a melyeket tündéri távolból hajt fel a képzelet. -Csak az az édes, csak az a drága, a mi utólérhetetlen, -visszahozhatatlan. Isten a megmondhatója, miért olyan szivárványszerűek -az emberek legboldogítóbb lelki kincsei!… - -Miklós egész elszomorodott, mire a faluba ért a kocsi. Most különösen -nagy oka volt a szomorúságra… Ám összeszedte magát, mire nénje kastélya -elé ért, már mosolygott, hogy Marcsuskának, öreg dajkájának, a ki szokás -szerint ott söndörgött, leskődött rá (hogy első lehessen, a ki -üdvözölje) a ház sarkában, meg ne essen rajta a szive. Magához -szólította az alázatos töpörödött anyókát, megölelte, megcsókolta az -arczát, nem törődve ránczai közé szűrődő könnyeivel. - -– Hogy van, daduska lelkem? Látom, ma is csak olyan menyecske, mint -tavaly. - -A menyecske csak tovább zokogott, érzései kifejezésére nem akadt szava… - -Miklós belépett az előterembe, a melyben egyetlen kőolajlámpa -világított. A kőkoczkák ismerősen kongtak súlyos léptei alatt. Az öreg -Sándor előtte botrogott a félhomályban, s kitárta neki az ebédlő -ajtaját. Itt is csak egy lámpa pislogott. Az ősök árnyékbavesző fejei -neheztelőleg bólogattak le reá a falról… Nagy okuk volt a szomorúságra -az ősöknek is. Miklós úgy hitte legalább. Kényelmetlenül érezte magát a -gyéren butorozott boltives teremben. Több világosságra vágyott. Mintha -dohszaga lett volna a komoly félhomálynak. Pedig még le is ültette az -öreg inas, a miből megtudta Miklós, hogy nénje nem bocsátja egyhamar -maga elé… - -Különös asszony volt a Zádor Ádám özvegye. Beosztotta a napját apróra s -ettől a beosztástól senki kedvéért nem tágított. Ha az állott a -programmján, hogy hattól hétig harisnyát kell foltoznia, stoppolt, ha -úgy kellett is a hozzávaló lyukas harisnyát kölcsönkérnie. S szót sem -szólt senkihez, mialatt foglalatoskodott. - -Aránylag elég szerencséje volt Miklósnak, alig ült öt perczig a -barátságtalan, petroleumfüstös teremben, magához kérette a nénje, -született Lilien Paulina bárónő, a thüringiai származású dáma. - -A szoba, a melyben öccsét fogadta, már egész más képet mutatott, mint az -ebédlő. Tizenkét vastag gyertya égett két szépmivű fali karos -gyertyatartóban, további kettő az asztalon világított. Valóban volt mit -megvilágítania. Valami ünnepies, szinte merev előkelőség jellemezte a -női szalon egész berendezését, kezdve a cseresznyevörös selyemmel -behúzott, világos keretes Biedermeyer garniturától le egész addig a két -gyöngyvarrottas párnáig, a melyen jobbra és balra az asszony trónusától -két hófehér angoramacska nyújtózkodott. Minden egyes butordarab (kép, -szobrocska és egyéb apróság) a helyén volt, szinte szervesen -illeszkedett bele a dámaszoba stiljébe a legjellegzetesebben maga a -lakója. Finom arczélű, aggkora ellenére karcsú marquise-termetű dáma -volt. Halántékán lógó ezüstszin vuklicskáival s negédes kontyára -bigyesztett kukolájával úgy nézett ki, mint egy megelevenedett ó-szász -porczellán figura. Nagyon szép volt, művésziesen előkelő még most is, -csillogó sötétkék szeme s csudálatosan fekete szemöldöke meghazudtolták -nyolczvan éves korát. - -Egy kerekded, minétbevaló kézlejtéssel üdvözölte öccsét, a ki -tiszteletteljes mély meghajlás után egy csókot lehellt újjai hegyére. - -– Bonsoir, cher parent. (Jó estét, kedves rokon) – s egy újabb, de egész -másforma gesztussal helyet mutatott neki. - -Miklós leült s bocsánatot kért a finom dámától, hogy megháborgatta -klasszikus, (így fejezte ki magát) szépséges nyugalmában. - -– Úgy tudom, édes Miklós, – válaszolt a néni mentegetődzésére, – maga az -én egyedüli élő magyar rokonom, de a nélkül is szivesen látnám, mert -erősen emlékeztet az én boldogult uramra. - -A fiatalember meghajolt székében. - -– Néném mindig nagyon kegyes volt hozzám. - -– Akkor kár volt a kegyes nénit annyira elhanyagolni, – jegyezte meg a -galambősz dáma, mutatóújjával kaczér negédességgel fenyegetve meg -öcscsét, – a néni különködő kissé, talán idegenszerű is, «az erős -férfiak nemes hazájában» nem tudott stilszerűen elhelyezkedni, de az -elhanyagolást azért talán nem érdemli meg, mert a szive: az magyar. - -– A beszédje is, kedves néném, – jegyezte meg Miklós őszintén, – oly -választékos és zengzetes nyelven ma már nem is igen társalognak az -emberek. - -– Hja, én még a Vörösmarty és Kisfaludy könyveiből tanultam meg -magyarul, az ő nyelvük tiszta volt és finom, mint egy sainte vierge -(szent szűz), nem olyan _grácziátlan_ és _meztelen_, mint a melyen az -ujságok s a mai irók szólnak hozzánk… - -Az egyik angora macska, a kandúr, megunta a heverést, felült két hátsó -lábára, kinyújtóztatta zsibbadt tagjait s miután hatalmas ásítással -könnyített a lelkén, merész szökéssel átugrott a Miklós ölébe, annak -keze alá fúrva buksi fejét. - -A néni elnevette magát. Üde, szinte dallamos volt a kaczagása, mint egy -fiatal leányé. - -– Czirógassa meg… Azt akarja a haszontalan, hogy megczirógassák. - -– Ismerem a természetét, – mondta Miklós s megvakargatta a törlészkedő -czicza fületövét, a mire az legott elkezdett fonni, oly hangosan -dorombolt, hogy beillett volna hortyogásnak is… - -Hamarosan komolyra fordult a beszéd sora a szép antikveretű nénike s -erőtől duzzadó fiatal öccse között. - -– Nemde a birtokot jött megnézni, cher Miklós? - -Lecsuklott a fiatalember feje. - -– Igen, – mondta, kínosan ejtve ki a szót. – Azaz – javította ki magát, -– nem is annyira _nézni_ jöttem én… - -– Mint? - -– El akarom adni a birtokomat. El _kell_ adnom… - -Egy pillanatra megcsuklott a fegyelmezett nagyúri dáma dereka, mintha -megvonaglottak volna porcellán arczának idegei is. Hátradőlt székében s -behúnyta szemét, ajaka szigorú lett, úgy elkeskenyedett, mint egy -vonalzó. De csakis egy pillanatig tartott örökasszonyi bájosságának eme -hirtelen elkeményedése, a másik pillanatban már ismét mosolygott a -szeme. - -– Ah, cher Miklós, el akarja adni?!… - -– Ezer koronát igérnek holdjáért, – mondta Miklós száraz torokból – s -négyszáznak is alig hozza meg a kamatját… - -– Ne mentegesse magát, Miklós, ne… Önjogú… Mit akar venni a birtoka -árán? Valami ideája van? - -Hizelgő akart lenni a dáma hangja, de a tónust sehogysem találta el: -végképen elvesztette melodiáját, úgy hangzott, mint a fakalapács. - -– Igen, – válaszolta Miklós gyönge hangon, – egy ideám van. – Majd -leküzdte gyöngeségét s bátran nénje szemébe nézett. – Annak a birtoknak -az árán én egy egész országot akarok venni. - -– Ah, – kérdezte a néni édeskés maszkot öltve, de gúnyt lehellve, – -talán egy szigetet bánánfákkal és papagájokkal? - -– Nem szigetet papagájokkal, – utasította vissza Miklós a gúnyt -szerényen, de keserűen, – hanem egy kontinentális országot, magukról -megfeledkezett bűnösökkel. - -Finom és érzékeny volt az agg dáma elméje: rögtön kitalálta, hová czéloz -az öccse. - -– Nem is annyira kontinentális, mint szellemi birodalmat, – gúnyolódott, -most már álarcz nélkül, – az szokott olyan olcsó lenni. - -– Olcsó, a kinek olcsó, – mondta Miklós, – nekem igen drága, hisz -mindenemet adom oda érte. - -Olyan hangon mondta ezt a fiatalember, hogy egyszeribe elapadt az öreg -dáma szatirája. - -– Cher Miklós, – figyelmeztette öcscsét, – látom, hogy elérkezett a maga -ideje is: rájött a Zádorok szent kisértete, hogy a haza nevében azt a -talpalatnyi földet is kirántsa talpa alól, a mely (az általam szivem -vérével őrzött birtokon kívül) még a család kezén maradt. Ez ellen nem -lehet tenni: tudom. A maguk sorsa meg van pecsételve: a Zádoroknak el -kell pusztulniok. - -– A Zádorok elpusztulhatnak, de új élet fog kelni hamvaikból… A -pusztulás természeti törvény, a megujhodás föltétele… - -Egy pár pillanatra elhallgattak. Az ősz dáma törte meg a merengő -csöndet. - -– Mi a terve, Nicolas? - -– Egy ujság czéljaira kell a pénz. - -– Hm. S kifutja a föld árából? - -– Nem, az csak a fele költséget fedezi, a másik felet majd -összekéregetem. - -– Mennyit tesz ki az egész? - -– Egy millió koronát. - -– Épen egy milliót? - -– Épen. - -– S megegyezett már a vevőjével? - -– Körülbelől. A helybeli jegyző régen unszol: adjam oda a birtokot a -parasztoknak, jót teszek velük s magammal is. - -– S miért nem adta el eddig? - -– Oh, néném, – fakadt fel végre a fiatalember szivének nehezen titkolt -sebe, – a dolog így is emberfeletti fájdalmat okoz nekem. Honfoglaló -ősöm hősi munkájának utolsó földi emlékét pusztítom el, midőn az -ezeréves családi birtokot eladom. Valójában egy megrázó tragédia ez… az -utolsó jelenet… - -Szaggatottan beszélt, keble zihált a megindultságtól. - -Az öreg dámára ráragadt az izgatottsága. - -– Nem az utolsó… az utolsó jelenetet én fogom lejátszani. - -– A nagybátyám birtoka már nem Zádor vagyon, – jegyezte meg Miklós, – az -a néném tulajdona. - -A fehérhajú agg nő magasra emelte büszke, méltóságos fejét. - -– Nagybátyád rám hagyta, – mondta, – de én sohasem tekintettem az én -tulajdonomnak. Egy szent bizomány az az én kezemben… S azt hiszem, hiven -sáfárkodtam vele. Megtartottam az utolsó rögig. Beczéztem, javítottam, -gazdagítottam: ma mégegyszer annyit ér, mint mikor átvettem… a ti -őseitek földje hálával fizetett nekem. - -Miklós lehajolt nénje átlátszó kezére s egy áhítatos csókot lehellt reá. -A szó, az a torkán akadt. - -– Ám mi hasznom a sáfárkodásból, – folytatta az idegenből magyarba -szakadt nagyasszony, – midőn, látom, ennek is csak az lesz a vége, a mi -a többinek. – Te, – s egész törékeny testében megremegve fölemelkedett, -– te el fogod ezt is adni, chimaerákat fogsz hajszolni az árán. - -Erre fölállott a férfi is. A perspektiva, a mely nénje szavai nyomán -megnyilt előtte, megrázta idegeit. - -– Én? – kérdezte tájékozatlanul. - -– Te, te, te! – erősítette a nagyasszony tragikai erővel. – Mert hiszen -a tied lesz, még pedig sokkal korábban, mintsem gondolod! - -– Az enyém? - -– Te vagy az utolsó Zádor. Kire hagyhatnám? - -Mondván, a nagyasszony kimerülten visszaroskadt a székébe s átható -nézésű szeméből könnyek szivárogtak s hullottak alá az arczára némán, -égető szemrehányással emelve vádat az utolsó Zádor fejére. - -– Oh, néném, néném!… - -Miklós mélyen meg volt rendülve. Az asszony összeszedte minden erejét. - -– Legyen Isten akarata szerint, – szavallta ünnepiesen, – én -mindenesetre megteszem a magamét. A család érdekét a síron túl is védeni -fogom. Én, az idegen asszony, méltó utódja akarok lenni ősanyáitoknak. A -birtokot rád hagyom, de esküdj meg itt nekem, hogy nem fogod -elidegeníteni s megesketed erre, ha lesz, a fiadat is. - -Akárcsak a Zádorok valamelyik tizenhatodik századbeli ősanyja -elevenedett volna meg s szállott volna ki az ebédlőház egyik -képkeretéből: úgy állott ott szemben az ükunokával az utolsó Zádorné, -öregmódis fekete empire ruhájából misztikusan kivillanó hófehér -arczczal, előrenyújtott reszkető kezekkel. - -Miklós térdreesett a felséges jelenés előtt, úgy esküdött. - -– Fogadom becsületszavamra, őseim emlékére… Esküszöm! - -Az öreg dáma egy pillanatra elfordította fejét. Zokogott. Majd egy -hirtelen kemény elhatározással beszüntette könnyeit. - -– Keljen fel, Miklós. - -A férfi nem mozdult. Mintha valami névtelen fájdalom odaszögezte volna a -földhöz. - -– Kelj fel Miklós, – ismételte meg kérését a nagyasszony. Gondold meg, -hogy rám nézve már ebben a korban végzetes lehet minden elérzékenykedés. -Holott még dolgunk van egymással; addig nem akarok elmúlni, míg földi -kötelességemnek eleget nem tettem. - -A férfi fölemelkedett. - -– Parancsol, néném? - -Holnap elhivatjuk a közjegyzőt. Addig, míg vele nem végeztünk, ne add el -a birtokodat… - -Másnap megjött a közjegyző. A nagyasszony tollba mondta neki -végrendeletét, a melynek erejénél fogva Miklós egy kétezer holdas birtok -várományosa lett. - -Azonkívül rögtön a kezéhez kilenczszázezer koronát kapott az utolsó -Zádor készpénzben és értékpapirokban az utolsó Zádornétól, a nemzetség -négy vármegyére szóló szállásbirtoka utolsó parczellájának nagyszivű -sáfárjától, a thüringiai származású nemes dámától, a ki meg akarta -mutatni, hogy méltó utódja nagynevű magyar elődeinek… Méltóbban nem -mutathatta volna meg… - -Természetes, hogy Miklós ezek után nem adta el a birtokát. Vagyonos -ember lett egyszeribe. Ha akarja vala, legott elhozhatta volna ősei -fészkébe édes kis szerelmetes madarát. De még nem akarta… A haza -mindenek előtt! Ezt ő így érezte, így tanulta, így örökölte őseitől. S -ment ment az ő nyomdokukon a sötét jövő felé, a múltból fölczikkázó -fénysávok mutatták az útját… Ő látott a sötétségben is. - - - - -VIII. A fejedelemasszony. - -– Kilenczszázezer koronát hoztam magammal… - -Bodonyi még a kést sem tette le, a mivel szalonnáját szabdalta: -folytatta a falatozást. - -– Ühüm, – dünnyögte, – szép pénz, megér kilenczezret. - -– Annyit ér, mint a mennyit mondtam. - -– Csak lesd… - -– Miért lessem, mikor itt van a szekrényemben. - -– Az ám, az aláirási ív. - -– Nem aláirási ív. Pénz és értékpapir. - -De erre már csakugyan abbahagyta Napi a szalonnázást. - -– Készpénzzel fizettek volna? A kaszinó urai? Hihetetlen. - -– Nem a kaszinó uraitól hoztam a pénzt. - -– Hát kitől? - -S nyitva maradt a Napi szája a csodálkozástól. - -– A nagynénémtől. - -– A német bárónétól? - -– Tőle. - -Még nagyobbat csodálkozni úgy sem tudott volna Napi, hát egyáltalában -nem csodálkozott többé. Kopott nadrágjába dörgölte a kezét és -belenevetett a levegőbe. - -– Ejnye, ejnye… - -– Meglep a dolog, ugy-e? – kérdezte Miklós barátja vállára hajolva és ő -is nevetett. - -– Ejnye, ejnye… - -– Térj magadhoz, Napi. - -– Várjál egy kicsit… Olyan váratlanul jött a dolog… S az én szivem úgy -elszokott az örömtől… Várjál egy kicsit… - -Napi igen sápadt volt csakugyan. Úgy látszott, dermedt szivének valóban -megártott az öröm láza, mint éhenhalódó gyomrának a zsiros falat. - -– Ejnye, ejnye, – hajtogatta egyre; csak negyedszerre tudta befejezni az -ajkán csüggő mondatot. – Ejnye, ejnye, hisz akkor az egy szent a te -nénéd, a te német nénéd… - -– Szent, – hagyta helyben mély meggyőződéssel Miklós. – Úgyszólván -semmit sem költött magára az utolsó huszonöt esztendőben, (mióta az ura -meghalt); egy szobában lakott a kastélyban, hogy csaknem egész -jövedelmét félretehesse az ura véreinek… - -Most már meg a fejét lóggatta váltig a nagyszivű proletár. - -– Csudálatos, csudálatos, – motyogta, – mi most megszentelt pénzből -fogjuk a lapot megindítani!… - -– Megindítjuk – jelentette ki Miklós, – minél hamarabb, azonnal, ha -lehet. Gondoskodjál kiadóról, állítsd össze a szerkesztőséget: ez a te -dolgod lesz. - -Bodonyi egyszeribe elemébe jött. Szögletes arcza kigömbölyödött, -végtagjai elkezdtek rángatódzni, ugrált, hadonázott gorilla-karjaival, -buzgalmában nem találta helyét. - -– Azt rám bízhatod, pajtás. Én ismerem az embereket… Micsoda társaság -lesz itt együtt!… Megállj, kóstolóba felsorolok neked egynehányat. -Főszerkesztőnek Lombos Keresztélyt csipem meg, a nazarénust. Egész -Magyarországon nincs még egy oly tiszteletet parancsoló pofa. Aztán nem -is üres ember: kilencz nyelven ir és beszél, van tanári, mérnöki, orvosi -diplomája, úgy versel, mint a záporeső, pingál, hegedül, egyszóval -mindenhez ért. - -– S hol van jelenleg alkalmazva? – kérdezte Miklós kiváncsian. - -– Hogy hol? Jelenleg?… Hát jelenleg szabó. - -– Szabó! - -– Persze hogy persze. Éhen csak nem halhat az ember: a tudománya nem -kellett senkinek, hát a szabómesterségre adta a fejét s mondhatom, ezen -a téren se kontár. - -Miklós megcsóválta fejét. Napi folytatta: - -– Egyszóval Keresztély koma jó lesz főszerkesztőnek. Szerkesztőnek -ellenben Deéry Ferkét bazsaltam ki magamnak. Ő praktikus ember és -szörnyen munkabiró. Egyidőben egyszerre hét laphoz volt szerződtetve. -Csinált politikát, közgazdaságot, sportot, novellát, regényt, rövid -hirt, talányt és halálozási rovatot. - -– Akkor az sokat keres, – vélte Miklós, – drága lesz nekünk. - -– Bízd rám, – s jóizűen elkaczagta magát Napi, – száz forintot adunk -neki havonta. - -– S ezért az összegért otthagyja mind a hét lapját? - -– Azokat ő rég otthagyta, – világosította fel Napi még jobban kaczagva. -– Immár két éve, hogy irnok a rendőrségnél. - -– Tréfálsz? - -– Nem. Jön a segédszerkesztő. Ez most kifutó a Kiss és Nagy czégnél. De -ne gondold, nem közönséges kifutó, nélküle rég kridát mondott volna Kiss -és Nagy, nem fejtegetem neked bővebben, hogy miért, egyelőre csak annyit -a barátomról, hogy három hetilapot ir, – nem szerkeszt, hanem maga irja -a lapokat az elsőtől az utolsó betűig. - -– S nem boldogul? – vágott Miklós a Napi szavába. - -– Nem, – válaszolt ez gyermekes egyszerűséggel, – mert nem népszerű -lapokat csinál. A Keresztények Lapjának hetvenöt előfizetője van, Árpád -Népének hatvan, a Magyar Virtusnak pláne csak huszonkilencz… De ne -beszélj közbe, – folytatta az extanár lelkesen. – Jönnek a -főmunkatársak. A politikai rovatot Belki Jancsi fogja vezetni. Annak -ugyan most igen jól megy a dolga, korcsmáros a Külső Váczi-úton, de a -milyen lelkes ember, biztosan bezárja a bótot s testtel-lélekkel felcsap -közénk… - -– S ért a politikához? – kérdezte Miklós elhülve, szinte roszkedvűen. - -– Valamikor ő irta ebben az országban a legemelkedettebb politikai -vezető czikkelyeket, – mondta Napi a legmélyebb meggyőződés hangján. – -Persze nem a napi politika szalmáját csépelte, az ilyes hülye -pitykézésre nem volt kapható, ő mindig a nagy konczepciók embere volt. -Kezdeményező elme, távolbalátó bölcs, a ki a kis dolgokból nagy -következtetéseket tud levonni, nem mint ezek a mai divatos napszámosok, -a kik úgy széjjel elemzik a legnagyobb államjóléti kérdéseket is, hogy -ember legyen, a ki kikeresi belőlük a lényeget. - -– De hiszen ez végtelenül szomorú, – fakadt ki Zádor, – hogy ezek a te -embereid így deplaszirozva vannak. - -– Hát nem azért akarjuk mi ezt az országot revizió alá venni, – kérdezte -az extanár naivságot mimelő gúnynyal, – mert az emberek nincsenek benne -a helyükön? Nem azt akarjuk, hogy az erők teljes érvényesülési -lehetősége minden vonalon biztosítva legyen? Hogy parlagon ne heverjen -az ész és munkatőke; ki-ki annyit érjen, mint a mennyi értéket képvisel! - -Zádor kissé zavarba jött. - -– Jó, – mondta, – de te, azt hiszem, túlzasz. - -– Én túlzok? – heveskedett Napoleon. – Én, a két diplomás proletár, a ki -egyszer eszik napjában (nem panaszképen mondom), akkor is csak -szalonnát; a ki mindent megtanultam, a mit megtanulni lehetett; a ki -soha senkit meg nem bántottam, de csekély erőmtől telhetőleg mindenkin -segítettem, a ki hozzam folyamodott… Én túlzok, – folytatta -szenvedelmes, rikácsoló hangon, – a ki a tudásommal, ha alkalom adódnék, -szégyenbe borítanám a legtöbb akadémikust; a ki különbül -eladminisztrálnám akármelyik miniszteriumot, mint a mai nagyfejűek -bármelyike; a ki teljes életemben dolgoztam, küzködtem, égő -szenvedelemmel törtem a magasságokba, mert úgy teremtett meg Isten, hogy -fent legyek!… És hol vagyok? – fejezte be hosszúlélekzetű tirádáját -tragikusan lefokozott tompa hangon. – Járdataposó, létnélküli kétes -egyén vagyok, a rendőrség szemében megfigyelendő veszedelmes proletár, -hulladékon tengődő féreg… S miért? Mert ember akarok lenni elsősorban, -nem tányérnyaló ripők, csúszó-mászó hüllő, mint a siker jegyében működő -élősdiek. Ember vagyok! Az maradok! - -Mondván, nyomatékul az asztalba csapott öklével a kopott proletár. - -Miklós meg volt győzve… Ennek a sokat szenvedett, viharvert, nyomorban -edzett lelkű férfinek ismernie kell az embereit. A társadalmat is. -Hiszen átfúrta magát annak minden rétegén, mielőtt a legalsóbbig jutott. -Az, a mit ő csak egy bizonyos távlatból láthat, hozzá olyan közel -fekszik, hogy megfoghatja akár puszta kézzel is… Az intézmények, a -közszellem vétkei nemcsak rút látvány az ő szemében, de kínzókerék is, a -mely megropogtatta tagjait… Odanyújtotta jobbját a proletárnak. - -– Igazad lehet, barátom, te jobban ismerheted a világot, mint én. -Vezess, követni foglak. - -Még át akart neki adni egy pár ezer koronát a lap szerződtetendő -munkatársainak leelőzésére, de a proletár csak ötven koronát fogadott el -tőle egy öltő ruhára, hogy ne szégyelljék magukat, a kikkel a lap -érdekében tárgyalnia kell. - -– A pénz irányában, – jelentette ki, – míg nincs kiadónk, hozzád -utasítom a feleket; én pénzt nem kezelek. - -S emelt fővel, dagadó kebellel távozott barátja lakásáról, a nagy -igazságok martirja, a fenkölt szellemű úri koldus, a kinek oly végtelen -volt az ambicziója: elsősorban erővel ember akart lenni szegény… - -Miklós magára maradt dolgozószobájában, szemlélődő elméjű ember létére -fölidézte, összegyűjtötte utolsó három napja változatos eseményeit, -megdöbbentő benyomásait. Érezte, hogy a picziny időkeretben roppant -meggazdagodott a lelke, de érezte a gazdagodása terhét is. Elméjében új -megfogalmazatlan kötelességek jelentkeztek szigorú erővel, parancsolón: -nem vagy többé a magadé, ezentúl másoknak élj! Egy-egy pillanatra szinte -megijedt a rámeredő felelősségek árnyaitól, de csak leküzdte -gyöngeségét, eszébe jutott egy amerikai dollárkirály mondása: Mennél -több terhet vállalok, annál erősebb vagyok. - -Azért mégis, mintha megkönnyebbedett volna a szive, midőn Lórika -többszöri félénk kopogás után belépett a szobájába. - -– Méltóságos úr, – kezdte a kis fitosorrú leányka, – a néni leszaladt a -grajzlerhoz vajért, nekem kellett ajtót nyitnom. - -– Keres valaki? – kérdezte Miklós mosolyogva. - -– Igen, egy bácsi. - -– Ismerős bácsi? - -– Nem ösmerős, de finom úr azért. - -– Hogy tudod, hogy finom? – évődött Miklós a gyerekkel. - -– Onnat, hogy lakkos topánka van a lábán, a fején meg pincs. - -– Pincs? Czilinderkalap talán? - -– Olyan kéményformájú. - -– No ha kéményformájú, – nevetett Miklós, – kérd el a névjegyét és hozd -be. - -– Már kértem, – jelentette a kislány fontoskodva, – de nem adta ide. -Aszondta, hogy aszongya, ugyis _örülni_ fog neki a méltóságos úr. - -– Hát ereszd be. - -Egy percz mulva önérzetes magatartású pofaszakállas úr lépett a szobába. -Kurtán levágta fejét, mint a ki fölötte áll a meghajlás konvencziójának. - -– Van szerencsém magamat bemutatni: báró Langer Viktor vagyok. - -A házigazda felállott s visszonozta az üdvözlést, de kezet nem nyújtott -vendégének. Az igen ki volt pomádézva, monokli ült a balszemében, -hepcziás volt egész magatartása. Miklós ösztönszerűleg fázott az efféle -alakoktól. - -– Tessék helyet foglalni. Mivel szolgálhatok? - -Az idegen úr leült, meghúzogatta nyakát a gallérjában s keresztbecsapta -lábát. - -– Mindenekelőtt exkuzálnom kell magamat, hogy a kis cseléd előtt -megtartottam inkognitómat… Én nevezetesen igen exponált ember vagyok. - -– Mennyiben? – kérdezte Miklós gépiesen. - -– Üldöznek. - -– Ah! - -– Orosz alattvaló vagyok, azt hiszem, ez mindent megmagyaráz. - -Miklós úgy vélte, hogy biz az semmit sem magyaráz meg, de nem tett -megjegyzést az ellenszenves úr szavaira. - -– Muszka kémek ólálkodnak körülöttem, – folytatta a pofaszakállas, – s -elkeserítik az életemet. S mindez – magyarázta, – egyetlen liberális -politikai czikk miatt. A rendőrség fekete könyvében mint veszedelmes -anarchistát tartanak nyilván. - -– Kellemetlen, – jegyezte meg Miklós szárazon. - -– Ám mindez – jegyezte meg az idegen, – azt hiszem, kevéssé érdekelheti -Méltóságodat. Nem is azért tettem tiszteletemet, hogy elnyafogjam a -bajaimat. Egy világraszóló találmánynak vagyok a résztulajdonosa. - -– Oh, kérem, – tiltakozott a házigazda a további szó ellen, – ha az a -czélja, hogy velem financziroztassa a találmányát, ne is menjünk tovább… -Arra nekem nincs pénzem, punktum. - -A pofaszakállas úr markába ejtette monokliját s finom battiszt -kendőjével megdörzsölgette annak nyomát az orra nyergén. - -– Ön nem koczkáztat semmit, – mondta, inpertinensül farkasszemet nézve a -házigazdával, – holott milliókat nyerhet. - -– Köszönöm. - -A jövevény felhúzta az orrát. - -– Ön nem őszinte hozzám, uram. - -Ennyi szemtelenség már mégis fellázította Miklóst. - -– Semmi okom rá, – mondta s a levegőbe nézett vendége feje fölött. - -– Önnek van pénze, – állította ez, ügyet sem vetve a Miklós -visszautasító magatartására. – Annak a pénznek a tizedrészével két -hónapon belől megnégyszerezheti a vagyonát. - -Miklós most már teljesen tisztában volt vele, hogy szélhámossal van -dolga. Nem sokat teketóriázott, nem tartotta magához méltónak a gyáva -türelmet, a melylyel az eféle tolakodást általában honorálni szokás, -felugrott székéből s a szó szoros értelmében ajtót mutatott a gyanus -embernek. - -– Uram, volt szerencsém. Drága az időm. - -Szempillája se rezdült meg a tolakodó embernek. - -– A hogy parancsolja, – mondta, – majd eljövök másszor, addig is – s egy -nyomtatott füzetet vett ki zsebéből, – itt hagyom ezt az expozét, tessék -áttanulmányozni. - -Mondván, meghajtotta magát, még kurtábban, dölyfösebben, mint jöttekor, -s viszontüdvözlést sem várva, távozott. - -Miklós elnevette magát, mert nem akart bosszankodni. - -– Honnan tudja ez az existenczia, – kérdezte önmagától, – hogy neki -pénze van? Mikor Bodonyit kivéve, senkinek sem szólt a nénjétől kapott -pénzről! S mindössze egy pár órája, hogy Budapestre érkezett! - -Nem sokáig törte fejét a csudán, átöltözködött feketébe, czilindert tett -a fejére s kiment az utczára. A legelső virágkereskedésben pár szál -gyöngyvirágot vett a gomblyukába. Aztán gyors, szilárd lépésben elindult -a Nemzeti Kaszinó felé. Csábrághot akarta felkeresni, a ki rendszerint -ott szokott ilyen időtájt villásreggelizni. Ám a sors könyvében úgy volt -megirva, hogy ne jusson el aznap a Kaszinóba. A Baross-utcza és -Mária-utcza sarkán majd elgázolta egy szelesen hajtott automobil. -Folytatni akarta útját, mintha mi sem történt volna, de megállította egy -női hang. A nevén szólították; csak francziául. - -– Monsieur de Zadorre! - -Zádor arrafelé fordult, a merről a hang a füléhez ütődött. - -A veszedelmes automobil ott állott öt lépésnyire tőle oldalt, a -Mária-utcza túlsó sarkán. Épen egy drága prémbe burkolt magas női alak -lépett ki belőle látható sietséggel. - -Miklós legott ráismert. Elsápadt. Szinte gyökeret vert a lába a -döbbenettől. Alig ocsudott fel, a dáma már ott állott előtte és fogta a -kezét. - -– Ah, Zádor, – mondta francziául, – mily kedves, hogy találkoztunk -egymással. - -Szeme mosolygott, buja piros szája negédesen összecsucsorodott, a mint -nézte a sasarczú férfit, szinte műértő kedvvel, mint a hogy egy szép -lovat mustrálni szokás. Annál komorabb volt Miklós. Ő már ismerte ezt a -mosolyt. - -– Madame itt Budapesten? Hogy került ide? - -A szép asszony most már kaczagott is. - -– Miért kérdezi, mikor ugyis tudja. Nicolas? Oh petit Niclas! – tette -hozzá, s egy kaczér mozdulattal melléje termett s a férfi karjába -kapaszkodott. - -Miklós érezte, hogy nevetségessé válnék, ha tiltakoznék megfogatása -ellen: jó arczot igyekezett vágni a kelletlen játékhoz. - -– Egyedül van, madame? – kérdezte udvariasan. - -– Csak a komornám van velem. Kimondhatatlan gyönyörűség az nekem, hogy -végre ismét egyedül lehetek a komornámmal egy nagy városban -ismeretlenül. - -Gondolta magában Miklós, bár én sem ismernélek, de persze kifejezést nem -adott a gondolatának. - -– S hol van most, Juliette? – kérdezte gépiesen, csak hogy mondjon -valamit. - -– Az autóban… Várjon, hazaküldjük, mi meg, ha maga is úgy akarja, -sétálunk egy kicsit. Kettesben, mint régen, tudja, az algeri pálmák -alatt. Oh, que ça sera gentil! (Oh, de szép lesz!) S a szép asszony -teste minden ízében megreszketett. - -Az automobil haza száguldott a dáma parancsára a komornával. Miklósnak -minden erejére szüksége volt, hogy rászánja magát az idegen nő feltűnést -keltő magaviseletének brüszkirozására. Elég feltűnő volt már magában -véve a megjelenése is, az ezreket érő hermelin prém, a mely fejedelmi -termetét takarta, érdekes idegenszerű arczának eleven játéka s karjainak -merész mozdulatai. - -– Nem sétálhatunk karonfogva, – mondta határozottan s kiméletlenül -leejtette karját, a melyen a dáma keztyűs keze pihent. - -Az asszonynak egy szempillantásra sem hagyott alább a jókedve, egy -hunczutka grimaszt vágott s karmantyújába sülyesztette kezét. - -– Haragszik rám a petit Niclas?… C’est bien. Jól tudja, hogy én semmiért -sem neheztelek. Ce n’est pas mon affaire, ças. Hát menjünk egymás -mellett, – csevegte, – mint két engedelmes gyermek, a kiknek nevetniök -sem szabad. Ugy-e, ne nevessek?… No, ne legyen olyan medve, szóljon -Nicolas. - -Miklós szórakozottan haladt a bizarr nő mellett. Láthatólag ingerült -volt, bár arczára nyugalmat erőltetett. - -– De csak nevessen, madame; jobb, ha nevet. - -Ám a szeszélyes dáma épen hogy elkomolyodott. Még meg is állott egy -pillanatra, hogy szemébe nézhessen az elfogott férfinak. - -– Niclas? - -– Parancsol? - -– Én feszélyezem magát. - -A férfi nem szólt, az asszony folytatta: - -– Hallgat, tehát úgy van. Csak az okát szeretném tudni, miért. Talán -_szégyelli_ a társaságomat? - -Szuverén gúny árnyékolta be lebiggyedt szája szélét, villogó szeme nem -eresztette a férfiét. - -– Menjünk talán, – vélte az, – így megállani az utczán feltünő. - -– Addig nem, – makacskodott az asszony, – míg nem válaszol. - -– Csak banális választ adhatnék… Ha megelégszik vele. - -– Halljuk a banális választ. - -– Az a válaszom, hogy úriember létemre vigyáznom kell annak a nőnek a jó -hirere, a kivel együtt vagyok. Ennyi az egész. - -– Allons, – mondta a dáma s újra kilépett. – Kénytelen vagyok beérni a -válaszával, – folytatta előbbi évődő modorában, – bár érzem, hogy -becsapott, oh petit polliçon. A gondolatának csak a felét mondta el… -Várjon csak, kitalálom-e a másik felét!… Ide hallgasson, megfogalmazom -szebben, mint a hogy maga tudná. Ime, az ön gondolatának második fele: -Miért jött a nyakamra, miért kompromittál engem, oh herczegné – vagy -kicsi Maud – mikor jól tudja, hogy már nem szeretem magát? Megmentettem -az életét; a vipera mérgét kiszíttam fehér vállából, a melybe egy kis -időre, három esztendőre, úgy belevesztem, hogy azt hittem, soha többé -nem menekülök a bűvköréből – de azt már ne kivánja tőlem, hogy örök -életemre a rabszolgája legyek. Különben is megmondtam magának, midőn -_utóljára_ szakítottunk, hogy nevetséges szerepet játszani nem akarok -maga mellett, egy olyan nő _szolgálatában_, a ki szabad s mégse lehet a -feleségem ostoba házi törvényei miatt… Ugy-e így beszélne a bon Nicolas -volt kedvesével, Babenberg özvegy herczegnőjével, ha volna hozzá szive?… - -– Körülbelől, – vágta ki a férfi, minden udvariasságot félretéve, -elszántan. - -A fönséges dámának megvonaglott az arcza, mintha kigyó marta volna meg, -de a szava az édes maradt. Annál kínosabban hatott a férfira. - -– És ha én most azt mondanám magának, mon Nicolas, hogy nem vagyok többé -Babenberg koronás herczegnője, csak egy egyszerű szerelmes -polgárasszony, a ki asszonyi méltóságát félretéve eljött a férfi után, a -kit imádott, hogy neki újra felkinálja magát, most már feleségül persze, -mert igen szubtilisak az ő ártatlan bolond embere erkölcsi érzései… Mit -szólna ehhez az én Nicolasom? - -Az érdekes pár a Calvin-térre ért. Vigyázniok kellett magukra a nagy -kocsiforgalom miatt. Abbahagyták a beszédet, hogy zavartalanul -surranhassanak át a robogó fogatok s villamoskocsik forgatagán. A -Kecskeméti-utcza szögletén megállottak. A férfi sápadt volt, az asszony -arcza ellenkezőleg, vérpiros szint öltött, mint a kicsattant pünkösdi -rózsa. Egy ideig némán, görcsös merevséggel néztek egymásra a régi -szerelmesek. A férfi szólalt meg először. - -– Remélem, herczegnő, tréfa volt. - -– Ne remélje, – mondta az asszony. - -Hangja olyan tompa volt, mint a kalapácsütés. - -– Akkor – nyögte ki Miklós kínosan, – én vigasztalan vagyok. - -– Azaz nem kellek. - -– Herczegnő, alázatosan bocsánatot kérek, de… - -– Bátran, mondja csak… Valami libája van, ugy-e? Mert azt, hogy nem -házas, tudom; volt annyi eszem, hogy informáltassam magamat. - -– Herczegnő, ez a tonus nem illik magához. - -– A herczegnőhöz nem, de nem vagyok az. Egyszerűen Wallheim Magda -vagyok. Lemondtam minden jogomról s összes rangomról. - -– Valóban?… - -– Valóban… De jó lesz, ha járunk… Úgy látszik, nincs egész magánál, egy -kis mozgás jót fog tenni az idegeinek. - -Most már nyers volt a koronás dáma hangja, mint csakugyan egy féltékeny -polgárasszonyé. - -A különös pár folytatta sétáját. - -– Liba van a játékban, – mondta az asszony inkább magának, mintsem a -férfinak, – különben kezesebb lenne… Szegény liba! - -A férfi kijött a sodrából. - -– Herczegnő, – fakadt ki emelt hangon, – ne fenyegesse s ne sajnálgassa -az én menyasszonyomat. A maga hatalma nem ér odáig, hogy kárt tehessen -bennünk, még ha az uralkodásról nem is mondott volna le. - -– Tehát csakugyan szerelmes, – konstatálta az exherczegnő s egy idétlen -hiszteriás kaczaj fakadt fel a torkából, – a liba él, csak az a kérdés, -kiféle, miféle. - -Miklós megelégelte a kínos játékot. Az Egyetem-térre érve intett egy -bérkocsisnak. - -– Madame, tessék beszállani. - -Ám a dáma nem hagyta magát. - -– Après vous, monsieur. (Ön után, uram.) - -– Haza kisérem, – súgta a férfi a fülébe, – csak ne csináljon feltünést. -Engedje, hogy besegítsem a kocsiba. - -Megfogta az asszony karját szinte erőszakosan. Az végre is engedett a -nyomásnak, felszállott. Miklós utánna ugrott. - -– Hol vett szállást? - -– Hôtel Bristol… - -A bérkocsi elrobogott. Az asszony a férfi vállára hajtotta fejét. Újból -kezdte kegyetlen játékait. - -– Nicolas, haragos kis Niclas, mondok magának valamit. - -– Semmit se mondjon, herczegnő, mindent tudok… - -– Nana, hátha nem jól tudja… Mégis megmondom, látja jobb az úgy, ha nem -keverem vizzel a bort. Niclas, én semmiesetre sem mondok le magáról. - -– Tudom, – mondta a férfi, merőn farkasszemet nézve a dámával, – de azt -is tudom, hogy nem megy velem semmire. - -– Nem jól tudja, drága Nicolas. Még egyet mondok magának, Nicolas, hogy -jobban megértse a helyzetet. Én mindenre kész vagyok, a lehetetlenre is. - -S mosolygott az asszony, de az arcza oly merev volt, mint egy -Medusa-fej. - -A férfi vállat vont. - -– Ha csak el nem pusztít… - -– Min-den-re kész vagyok, – ismételte a dáma, tagolva ejtve ki a szót, -hogy nagyobb nyomatéka legyen. – Ne is próbáljon az én kisértésemnek -ellentállni, mert ugyis hiába minden, – folytatta folyékonyan, – mert én -azok közé tartozom, a kiket nem szabad megúnni… Mondja Nicolas, hogy nem -únt meg, mondja hamar. - -– Vőlegény vagyok, nincs egyéb szavam. - -Az asszony megrázogatta fejét, látszólag minden indulat nélkül. - -– Hagyja ott a menyasszonyát, mondjon le róla, Nicolas. - -– Soha! - -– Akkor, – mondta a dáma, – én igen sajnálom a menyasszonyát, szegény -Nicolas. - -A kocsi a Bristol-szálló elé ért. Miklós kiugrott belőle s segített a -herczegnőnek leszállani. - -– Au revoir, mon cher ami. - -– Madame!… - -Elváltak a nélkül, hogy kezet fogtak volna egymással. - -Azt mondják, az erős fizikumú emberek nehezebben állják a lelki -katasztrófákat, mint a gyengék. Annyi bizonyos, hogy Miklós magára -maradván az utczán, alig birt a lábán megállani. A szerelmes asszonynyal -lezajlott párbeszéde olyan hatással volt reá, mintha egy egész -világrenddel jött volna összeütközésbe. - -Nem kicsinyelhette az asszony burkolt fenyegetődzését, mert ismerte őt. -Határt nem ismerő energiájával három évig tartotta jármában, jóllehet -nem szerette őt igazában épen erőszakos természete miatt. Tizszer -búcsúzott el tőle örökre s az asszony tizszer követelte őt vissza -magának. A válások és visszahódítások persze nem múlhattak el tragikus -jelenetek nélkül. Az asszony mindig beváltotta vele szemben minden -fenyegetését. De nem a félelem erőszakolta vissza a férfit az asszony -karjaiba, inkább a szánalom ejtette meg a szivét. Ám most megfordítva -állott a dolog. A szánalomnak semmi köze sem volt többé ahhoz a -levertséghez, a mely a férfit szinte levette a lábáról. Végkép -meggyűlölte a nőt, a ki az ő szive bálványát megmerte csúfolni, – de -immár félni kezdett tőle, hiszen nemcsak magát kellett a boszújától -féltenie. - -– Sajnálom a menyasszonyát, szegény Nicolas! – zúgtak fejében az asszony -utolsó titokzatos szavai. Mi volt ez, ha nem a legvakmerőbb fenyegetés? - -Délben még az volt a szándéka, hogy meglátogatja délután kicsiny -várakozó párját a maga fészkében (azért öltött redingoteot), most egy -hirtelen támadt sejtelme nyügében lemondott erről a szándékáról. Hátha -detektivekkel leseti a visszautasított asszony lépéseit s látogatása -nyomra vezetné őket… Nem, a herczegnőnek nem szabad sejtenie sem, kit -választott ki örökös párjának. Legalább egyelőre nem. Annak nem -árthatunk, a kit nem ismerünk, – vélte Miklós s elhatározta, hogy -valameddig el nem távolítja a szenvedélyes asszonyt valami úton-módon, -nem fog a menyasszonyával csak indifferens helyen találkozni. Például a -Bélteky grófné szalonjában. Az olyan zárt kör különben is, hogy oda -detektivforma ember be nem furakodhatik… - -A mint így tépelődött magában, eszébe jutott, hogy épen aznapra esett a -grófné zsurja. Megnézte óráját. Két óra volt. A feje szédült az -izgalomtól, talán az éhségtől is, a kaszinóig se ment, betért a Hungária -nyilvános éttermébe, hogy összeszedje magát. Megebédelt. A tüzes Chateau -Lafite valahogyan rendbehozta, felbátorította megzavart gondolatait. -Föltette magában, hogy nem fogja kicsinyelni a fenyegető veszedelmet, de -nyugodtan és bátran néz a szemébe. Fegyverei neki is vannak a -herczegnővel szemben, gavallér keze csak addig van megkötve, valameddig -ellene irányul a bosszútőr éle; ártatlan menyasszonyát kötelessége -megvédelmezni a herczegnő kiszolgáltatása árán is. Igen, ha oda -kényszeríti őt az asszony, igénybe fogja ellene venni akár a rendőrség -segítségét is. - -Azonban mégis összeborzadt Miklós ettől a gondolattól, jobban mondva a -kínos dilemmától, melybe a sors épen élete emelkedő pontján ily -kiméletlenül beleszorította, mintha csak össze akarná zsugorítani nagy -akarásait, szent terveit s szerelmével együtt egész érzésvilágát: Vissza -a sutba, oh emberfia; ha szép életet akarsz élni, kerüld az embert, -magadnak élj! - -Tépelődései most már nem hangolták le a fiatalembert, inkább daczot, -harczvágyat szítottak a lelkében. Hovatovább hozzászoktatta magát ahhoz -a gondolathoz is, hogy ez még csak az eleje, újabb és újabb nehézségek -és veszedelmek fognak a feje felé kerekedni, hogy kerékbetörjék -akaratát. Idáig csak a szive ellen intézett támadást az Élet, a -társadalom elleni harczában talán testi épségét, becsületét is ki fogja -kezdeni. Lehet, kálváriajárás lesz egész élete, a siker gyönyörében nem -lesz soha része, boldogságát is teljesen fölemésztik vállalt -kötelességei… Mindegy, ő nem fog tágítani, végig harczolja a harczot, -leéli élnivalóját, addig meg nem pihen. Et si fractus illabatur orbis… -Mert hiszen ki legyen erős magyarok sorában, ha nem ő, ezeréves hősi -példák vérbeni és szellembeni letéteményese, az akrobata fizikumú, most -már anyagilag is erős vezérivadék! - -Megerősítvén magát hitben és akaratban, legközelebbi teendőinek -sorrendjét állapította meg Zádor Miklós. Kidolgozta a programmot. Az -ujság gondját ráhárította egyelőre Bodonyira, de mitevő legyen a -herczegnővel? Nyilt harczra nem szállhatott vele, mert kötve volt a -keze. Megkötötték az úri konvenczió s az erkölcsileg kötelező -kiméletesség, a melylyel titkos mátkástársa fönséges szűziességének -tartozott. Úgy érezte, hogy már idáig is megillette annak épségét, midőn -a herczegnővel nyilvánosan mutatta magát az utczán. Tápot adott holmi -mende-mondának, a mely ha az ártatlan leány füléig talál jutni, mély -sebet fogna ütni annak nemes szivén s kínos kimagyarázásokra -kényszerítené őt. Csak abban bizott, hogy ismerősei közül senki sem -látta őt együtt a bizarr dámával. S föltette magában, hogy ha már -végképen ki nem kerülheti a tolakodását, többé (a nyilvánosság előtt -legalább) sohasem fog vele mutatkozni. Megszökik tőle, brüszkirozni -fogja, ha ezzel nevetségessé is teszi magát… Ámde, ha ezt megteszi is, -hogy kontrakarirozza a dáma egyéb támadásait, esetleges titkos -manövereit? Ő személyesen nem ellenőrizheti a cselekedeteit, a nélkül, -hogy ki ne pattanna a vele való régi viszonyának a titka. S a társaság -nyelvére kerülne a nagy szenzió: Babenberg herczegnője s egy magyar úr -szerelmi regénye… Oh nem, ennek nem szabad megtörténnie. Inkább egy -ember tudja meg, mint egy társadalom. Miklós elhatározta, hogy -valamelyik diszkrét barátja segítségét fogja igénybe venni a -herczegnővel szemben, ha meg is sérti ezzel a köteles úri diszkrécziót. -A vis majorral szemben nem állanak meg a törvények… - -Miklós legelőször Bodonyira gondolt, de hamarosan elejtette ezt a -gondolatát. A köz elszánt munkását ilyes személyes ügyek útvesztőjébe -nem hajtja bele. Munkaerejének legkisebb hányadát sem vonja el a -közügyektől; ő mostantól fogva kizárólag a Nemzeté. - -Bizalmasa megválasztásának kérdését egyszeribe megoldotta egy kedves, -nem remélt meglepetés. Az étterem ajtajában meglátta Csábrághot, a mint -szemlét tartott a vendégek seregén; nyilván társaságot keresett magának. - -Miklósnak intenie se kellett, a jóbarát hamarosan észrevette s egyenesen -feléje tartott. Persze leült az asztalához s igen sajnálkozott, hogy -Miklós már a feketekávénál tart. - -– Ha tudtam volna, előbb jövök, hogy együtt ebédelhessünk. - -– Megvárlak, – örvendeztette meg Miklós, – egész hatig szabad vagyok. - -– S hatkor? - -– Megiszom egy csésze theát Bélteky grófnénál. - -– Topp, – örvendezett Csábrágh gróf, – akkor el se váljunk egymástól -erre a kis időre: én is oda megyek. - -– Kitünő. Veled maradok. - -– Iszol egy pohár pezsgőt? - -– A kedvedért. Bár már bennem van egy palaczk Lafite. - -– Mi az egy ilyen Tuhutumnak. - -Csábrágh meghozatta a pezsgőt és töltetett. Igen jó kedvében volt, úgy -örült az életnek, mint egy kálomista káplán. - -– Annak egészségére, a kit szeretünk, – s poharat emelvén, kocczintott -Miklóssal. - -– A ki a legdrágább nekünk, – tódította meg ez a rövid köszöntőt. - -Ha tudta volna a két férfi, hogy egy és ugyanazon leányra gondoltak, de -másképen fejlődött volna köztük a társalgás sora!… - -Miklós azonmód megragadta a megpendített húrokat. - -– Ideje is volna, hogy megházasodjál Én a te helyedben várat építtetnék -magamnak a gellérthegyi barlang fölött, onnan szemlélném a fellegeket és -csillagokat egy meleg kis feleség oldalán. Persze – tette hozzá, – -beleszólnék a fellegek járásába, nekik szögezném a viharágyút, ha -túlszaporán szórnák villámaikat. - -– Poéta! Mindig képletekben beszélsz. - -– És te megérted a képletes beszédet. - -– Magyar vagyok. - -Ismét poharat emelt a két barát. - -– Éljen a haza!… - -– Én most lapot alapítok, – jelentette Miklós, midőn letette poharát. - -Csábrágh feléje nyújtotta kezét. - -– Állok rendelkezésedre. - -– Köszönöm s annak idején igénybe is fogom venni _erkölcsi_ -támogatásodat, – mondta Miklós, megrázva barátja jobbját. - -Csábrágh elnevette magát, annyira elemében volt, minden csekélységen -tudott nevetni. - -– A bugyellárist is, pajtás. Felcsaptam neked: nem árulok pejló helyett -fakó szamarat. - -– Egyelőre nincs szükségem pénzre, – jegyezte meg Miklós szerényen. - -– Hogyan? – csodálkozott Csábrágh. – Multkor azt mondtad, hogy szegény -vagy. Vagy mások adták össze a pénzt, mielőtt rám gondoltál volna? Vagy -gyémántmezőre bukkantál a birtokodon? Hogy áll a bál? - -– Úgy, hogy pénzt kaptam a nagynénémtől, - -– A Frau Baronintól? (Csábrágh ismerte barátja családi viszonyait.) A -csajbókos Tantétól? Nohát, mondhatom, ez a csodapump dicséretedre válik. - -Miklós elkomolyodott. Nemes nénjének léha megitélése igen megillette -szivét. - -– Azt az asszonyt ne bántsd, Ödön. Nem csajbókos az az asszony, de -szent. - -A nagyúr nem tudott kizökkenni frivol hangulatából. - -– Pláne szent! – tréfálkozott. – Akkor biztosan rád hagyja a birtokát -is. - -– Úgy van, de kérlek, ne űzz belőle tréfát, engem sebzel meg vele. - -– Pardon, – mentegette magát Csábrágh. – Különben láthatod, egész bolond -vagyok… Tudod, mikor szoktak az okos emberek megbolondulni? Nem tudod, -mert nem vagy benne, hát majd megmondom én: mikor szerelmesek. - -– Komoly szerelem? – kérdezte Miklós felvidulva. - -– A legkomolyabb. Elfogadom tőled a felajánlott gellérthegyi várat, a -meleg asszonykának való már megvan hozzá. Tavaszszal megházasodom… Mit -szólsz hozzá? - -– Szivből örvendek. - -– Hátha még tudnád, kicsoda! Szinte sajnálom, hogy a nevét nem mondhatom -meg neked, legjobb barátomnak sem, de még nem kértem meg a szülőktől a -kezét. - -– S vele már tisztában vagy? - -– Nna, pajtás, – s boldogan kaczagott a daliás gavallér, – hát hogyne -volnék tisztában. Olyan átlátszó annak a leánynak a lelke, mint a -kristály, bárhonnan nézed, a legmélyére lehet látni, beszél annak a -szeme is, a homloka is, a kis gödröcske is beszél az állában, a ringó -őzjárása is: sohase láttam én olyan tökéletes nyiltságot, mint a milyen -az ő lényéből kisugárzik… - -Miklós megragadta poharát, egész ráragadt barátja boldog jókedve. - -– Fogadd magas megelégedésemet. Úgy illik az, hogy ha szerelmes az -ember, hát fülig legyen az. - -Kocczintottak. Nem is hangosan s a Miklós kezében valahogy mégis -meghasadt a pohár. Mintha valami láthatatlan őrszellem figyelmeztetni -akarta volna, hogy hagyja abba az örvendezést, mert nem tudja, minek -örül. - -A szinte megmagyarázhatatlan mozzanatnak nem is maradt el a hatása. -Megbabonázta s egy időre lehangolta a barátok kedvét. - -– Rosz omen, – kezdte Miklós, – de csak nekem az, – tette hozzá -tapintatosan, – a te poharad kibirta. - -– Bolondság! – mondta Csábrágh, de már nem nevetett hozzá. – Pohár, hát -pohár: az a sorsa, hogy eltörjék. - -– Az enyém nem tört el, csak meghasadt, – jegyezte meg Miklós, – az -pedig nagy különbség. - -– Ha jósolni akarsz a jelenségekből, mint ama bizonyos vénasszony, a -Kasszandra, – tért vissza Csábrágh a tréfa mezejére, – akkor van -különbség a hasadás és a törés között, de az ivás szempontjából egy a -kávé. Egy másik poharat kell rendelni. - -Miklóson valami megmagyarázhatatlan babonás makacsság vett erőt. - -– Én megmaradok a hasadt poharam mellett; a kezemből ki nem adom. - -Csábrágh nevetett rajta. - -– Akkor drótoztasd meg, mert kifolyik belőle a bor. - -– Majd jól megmarkolom, összeszorítom a hasadékot, hogy ki ne folyjék. - -Csábrágh úgy látta, hogy megvonaglott barátja ajka, midőn elhallgatott. - -– Csak nem vagy igazán babonás, Niki? - -Miklós hátradőlt a széken s mély lélekzetet vett, mint a ki egy hosszú -beszédbe kezd. - -– Barátom, mindenki babonás, a ki hisz, mert a hitnek határa nincs. Az -emberi tudomány végtelenül arrogáns, midőn azt állítja, hogy nincsenek -kisértetek. Honnan tudhatja azt emberfia, midőn gyarló öt érzékével még -azt sem képes felfogni, a minek a létezését megállapította az agyveleje. -Mennyi minden titka lehet a természetnek, a minek fölfedezéséhez száz -érzék kellene. De csak öt van s ebből ugyan nem lehet arra -következtetni, hogy csak olyan dolgok léteznek, a melyek ezzel az öt -érzékkel konstatálhatók. - -– Én – folytatta Miklós, – odáig megyek mindenség megitélésében, hogy -hajlandó vagyok azt is elhinni, hogy az ember és Isten között -tökéletességi fokok szerint a nálunknál felsőbb lények egész -hierarchiája áll és uralkodik a szervetlen természeten. Miért volna -lehetetlen, hogy ezek a lények, jó vagy gonosz szellemek, beleszóljanak -az emberek dolgába, föl nem fogható s mégis szuggeráló erejű jelekkel -figyelmeztetvén őket, hogy résen legyenek. Ezt a hitet mi, gőgös férgek, -gúnyosan babonának mondjuk, de nem kaczagtatóbb szatira-e azt hinni, -hogy semmi sincs, csak a mit én, a teremtés koronája meglátok, -meghallok, megszagolok, megtapintok, megizlelek… - -Csábrághnak nem izlett a transcendentalis metafizika. - -– Ühüm, – dünnyögte, – egyszóval babonás vagy. - -Miklós nem akarta barátja jókedvét elrontani, vidámságot erőltetett az -arczára s töltött neki a pezsgőből; magának is. - -– Igyuk ki ezt a kis italt, majd aztán mesélek neked egy különös mesét. - -– Idejét látta, hogy a herczegnőről beszéljen vele… Kocczintottak, -ittak… Csábrágh megrendelte a kávéját. Miklós hozzáfogott a -mesemondáshoz. - -– Volt egyszer egy német herczegnő; nem uralkodott, mert Bismarck -beolvasztotta még az apja koronáját a császáréba, de udvartartását azért -nem oszlatta fel. Egyszóval elvették tőle a hatalmat, csak a nyügöt -hagyták meg neki: a cerimóniát. A herczegnő okos volt, asszony volt. -Azonfelül szép is volt, szeretett élni. Rájött, hogy nagy bolondságot -követ el, midőn fény nélkül vállalja az árnyat, holott vannak az életnek -oly árnyai is, a melyeknek fényességek felelnek meg, oly drágaságok, a -melyeket államférfiak, czezárok el nem vehetnek tőle, hogy gyarapítsák -koronájuk ékességét. - -«Kapta magát az okos szép herczegnő, felmondott a főudvarmesternek és -társainak s egyetlen komorna kiséretében otthagyta rezidencziáját, hogy -megtanulná az életnek az alattvalók számára tartogatott örömeit. Először -a kozmopoliszokat vette sorra. A modern Babylonokat. Elvegyült Páris, -London, Róma szédítő forgatagába, mohó vágygyal hajszolta az élvezetet, -de nem találta fel sehol. - -«Még nagyobbat gondolt az okos és szép herczegnő: hajóra szállott és -átrándult Afrikába. Hátha megtalálja ott a keresett boldogságot -bronzarczú, fehérburnuszos arabok palotájában, fekete göndör -négertörzsek nádkunyhói közt… - -Miklós elhallgatott egy pillanatra: talán szavakat keresett a történet -folytatásához. Csábrágh elégedetten bólintott a fejével. - -– Kezd a meséd érdekelni, fölteszem rólad, hogy igaz mese. - -– Annyira igaz, hogy én vagyok az egyik hőse. - -Mondván, így folytatta az érdekes mesemondó, hallgatójának nem kis -élvezetére. - -– Magam is épen Algeriát barangoltam, midőn a herczegnő odaérkezett. A -komornájából, tiz arabus harczosból s ugyanannyi néger szolgából állott -a kisérete. Sohasem felejtem el azt a hatást, a mit reám tett, midőn -először megláttam a fejedelmi, szőke germán asszonyt, sötétbőrű, villogó -szemű, félmeztelen cselédei között. Hosszú fehér lepel fedte junói -testét, a mely egy hordszéken pihent, homloka fölött rubin diadém -csillogott rozsdavörös hajkoronáján. Kaczér volt, tetszeni akart a -sivatagban is. A primitiv lelkekre hatott is a kaczérsága: feketék, -bronzbőrűek imádattal vették körül, a négerek térdenállva, az arabus -harczosok mellükön keresztbefont karral udvarolták s fogadták -parancsait. - -Csábrágh nem állotta meg, hogy közbe ne szúrjon egy kérdést. - -– Mit kerestél te a Szaharán? - -– Nem a Szaharán játszódott le a regény, – folytatta Miklós, – vannak -egyéb sivatagok is. Az, a hol a herczegnőt megláttam, Algir nyugati -részén terült el s tele volt pompásabbnál pompásabb oázissal. Csodásabb -földet én annál nem láttam soha. Franczia tisztek tettek rá figyelmessé -(alighanem a herczegnőt is) s annyi elragadtatással beszéltek róla, hogy -én, a ki tulajdonképen csak egy egész rövid kirándulást terveztem az -exotikus országba, nem állhattam meg: odautaztam egy ezredes barátom -croquis-ja nyomán s ott is maradtam az esős évszak beálltáig, kerek -három hónapig. - -– S a herczegnőnek mennyi jutott belőle? – okvetetlenkedett Csábrágh, a -ki természetes, hogy kitalálta a történet elejéből a végét. - -– Két és fél, – elégítette ki kiváncsiságát Miklós rövidesen. Majd -folytatta a történetet: - -«Tudod, hogy jó amatőr fényképész vagyok, de festek is. Európai fehér -embernek teljesen átlényegül a pszikhéje, ha a megszokott életviszonyok -nyügéből kiszabadul: nem feszélyezi semmi konvenczió; ott, a hol a -természet erőit önző igájába nem hajtotta, akaratának, vágyainak a -természet szabja meg a korlátjait. Engem sem feszélyezett semminemű -tekintet, leszállottam a kopár szikláról, a honnan megláttam a karavánt, -a völgybe s bemutatkoztam a fényes kékszemű, fehér asszonynak: «… -Madame, engedje meg, hogy lefényképezzem önöket.» Megkaptam az -engedélyt: levettem a festői csoportot, aztán együtt ebédeltem a szép -asszonynyal. Ott ragadtam a kiséretében. Lefestettem. Tetszett a -festményem. A szép asszony kinevezett udvari festőjének s fizetést -igért. Azt hittem, tréfál, jót nevettem a bohóságán. De ő komolyan vette -a kinevezésemet, ő úgy látszik, végképen a sivatagban sem tudott -leszokni uralkodói allürjeiről. Megsértődtem. Csupa gőgből hasonlóval -viszonoztam a dáma kegyét. Kineveztem őt leendő feleségem várományos -udvarmesternőjének. Csak akkor tudtam meg valójában, hogy igazi -herczegnővel hozott össze a sors. A komornája rámrippent, dühösen, mint -egy hörcsög, hogy felségsértés volt, a mit elkövettem. A herczegnő -kedélyesebb volt, ő jót nevetett a «szemtelenségemen». Száz szónak egy a -vége: ott maradtam a dáma kiséretében. Tetszett nekem a rozsdaszin haja -izgatott. Észrevettem, hogy ő sem maradt közömbös irányomban… Egyszer -földhöz vertem egy óriási testű négerét, mert nem akart nekem -engedelmeskedni. A szőke nő meghivott a hordszékébe és megtapogatta a -karomat. A szeme ragyogott. Fizikai erőm imponált neki. Hovatovább -folyton vele kellett lennem. Rövid kirándulásokat tettünk kettesben, -minden kiséret nélkül. A csábító szirén a karavántáborban hagyta még a -komornáját is. Egyszer aztán megcsókolt, minden bevezetés nélkül, el sem -fogódott, nyilván egy alsóbbrendű lénynek tekintett magához képest, a -kivel szégyenkezés nélkül elégíttetheti ki szeszélyes vágyait. - -– Ez a lekicsinylés vérig sértette férfiúi hiúságomat. «Majd én! – -vágtam a szemébe szenvedelmesen s úgy viszonoztam a kapott csókot, hogy -majd belefojtottam a lelket. A him gőgje kicsapott a véremből oly -erővel, hogy az asszony kénytelen volt magát megadni. Idővel teljesen -alárendelte magát az akaratomnak, parancsoltam vele. S nem fájt neki a -parancsom, elfelejtette a rangját, az urát látta bennem, a kinek nem -emberi intézmények, de a természet rendje szerint engedelmeskednie kell… - -Csábrágh módfelett élvezte az exotikus regényt, majd kiugrott a szeme, -úgy figyelt. - -– Egyszóval – jegyezte meg, – megtalálta benned a herczegnő a keresett -boldogságot. - -– Meg. - -S ismét felvette Miklós regénye fonalát: - -– De boldog voltam magam is. Véremnek minden cseppje óhajtotta a -rendkívüli asszonyt. Mert az volt. Itéld meg magad… Egy kirándulásunk -alkalmával valahogy rálépett egy mérges kigyóra; a kigyó beleharapott a -bokájába. Szerencse, hogy megláttam, mert ő letagadta volna a -katasztrófát. Mosolyogva, gyönyört lehellve borúlt reám: «Csókolj meg én -egyetlen emberem, mert ki tudja, mit hoz a következő óra.» Egyszóval nem -bánta, ha a kínos halál utóléri, csak a karjaimban múlhasson ki… Én -persze, a helyett hogy teljesítettem volna a vágyát, lerángattam a -harisnyáját és kiszíttam a sebét. Ő még csak nem is igen örült neki, -hogy megmentettem az életét. «Talán jobb lett volna, ha meg hagysz -halni», – mondta s zokogva keblemre vetette magát… Ebből megéreztem, -hogy ennek a szerelemnek rám nézve csak tragikus vége lehet, holott én -viszonyunkat csak egy érdekes kalandnak szerettem volna tekinteni, a -mely kölcsönös megegyezéssel bármikor felbontható… Vérem szerette az -izzó teremtést, de a lelkem sohasem tudott az övével összeforrni, talán -mert idegen volt, azonfelül fejedelemasszony is. Mindegy. Még két -hónapot együtt töltöttem vele a magam kedvéből az afríkai csodaoázison, -aztán – különösen miután megkezdődtek a nagy esőzések – el akartam tőle -bucsúzni… Jól sejtettem. Az asszony nem eresztett. Talán képes lett -volna lehuzatni a négerjeivel, ha szökni merészelek. A behódolt -asszonyból a zsarnokom lett idővel. Görcsösen ragaszkodott hozzám akkor -is, mikor vége szakadt az afrikai idillnek s visszahajóztunk Európába. -Nyomon követett mindenüvé. Négy álló esztendeig üldözött a szerelmével, -tizszer sikerült tőle megmenekülnöm, tizszer kényszerített vissza a -jármába. Az utolsó esztendőben békét hagyott végre, azt hittem, örökre… - -Keserű, mély sohaj fakadt fel a mesemondó kebléből, szinte kapkodott a -levegő után, midőn befejezte a történetet. - -– Csalódtam. Most itt van újra, mint valami vészes üstökös, megjelent az -egemen, épen mikor virradni kezd reám s visszakövetel magának, nagyobb -energiával, mint valaha. - -Csábrághot az utolsó szavakból csak az kapta meg, hogy itt van Ő. A -bűbájos szirén, a regényhős fejedelemasszony. Tehát megláthatja őt. - -– Hova szállott? – kérdezte mohón. – Mi a neve? - -– Az igazi nevét természetesen nem mondom meg, – csillapította Zádor -barátja lelkesedését, – csak az álnevét, a melyen itt szerepel. - -Csábrágh észrevette magát. - -– Ne gondold, hogy indiskréczióból kérdeztem… de miután te elmondtad a -történetet, úgy gondoltam… - -Miklós a szavába vágott. - -– Meg lehetsz róla győződve, hogy az én indiskrécziómnak igen nagy oka -van. Te vagy az első ember, a kivel közöltem ezt a titkomat, veled is -csak azért, mert szükségem van a segítségedre. - -– Hohó, hát fenyeget? - -– Szót sem szóltam volna, – felelt Miklós, – ha csak engem fenyegetne. -Az ő szempontjából talán joga is van hozzám, de nemcsak engem fenyeget. - -– Hohó, hát kit még? - -– Egy ártatlan harmadikat, a ki sohasem vétett sem neki, sem senkinek: -azt a nőt, a kit a lelkemmel szeretek. - -– Hohó!… - -Eme harmadik hohó után már torkán akadt a jó grófnak a további szó. -Mielőtt folytatta volna, csak úgy szárazon beletrombitált a -zsebkendőjébe. - -– Nini, hát te is házasodol? - -– Igen, – válaszolt Miklós őszintén. – Most már néném kegyéből nincs is -egyéb akadálya a házasságomnak, mint ez a nő. - -A gróf lelkesen bólintott. - -– Értem. Nekem kell a veszedelmes vetélytárs kirohanásait -kontrakarriroznom. De tudnám, hogy kezdjem, – tette hozzá komikus -grimászt vágva, – ha szerelmes nem volnék. - -Miklós megértette barátja czélzását. - -– Csalódol, – mondta, – az a nő nem lesz másé soha: nem olyan. - -A gróf megvakarta tokáját. - -– Hm… Akkor mi lesz tulajdonképen az én teendőm? - -– Azt – válaszolt neki Miklós, – a körülmények fogják meghatározni. -Egyelőre csak arra kérlek, tudd meg valahogy, hogy nem leset-e reám? -Nem-e kutattat az én titkos menyasszonyom után? - -– Nem tudja a nevét? - -– Nem. - -– Nekem sem mondhatod meg? Úgy könnyebben menne a proczedura. - -Miklós tagadólag rázta fejét. - -– Én sem kértem még meg a kezét szüleitől. - -– Ah, pardon… Egyremegy különben, mindent megteszek az érdekedben, -egyrészt, mert szeretlek, másrészt meg izgat is a história… - -Miklós közölte barátjával a herczegnő inkognito nevét és lakását, aztán -megkoczogtatta a meghasadt poharát, hogy kiegyenlítse a számláját. A -pohár diszharmonikus zenéje eszébe juttatta előbbeni themáját. - -– Tudod-e most már, miért nem akartam kicserélni ezt a poharat? – -kérdezte jelentősen barátjától. - -Az nem értette, hova czéloz a hasadt pohárral. Miklós felvilágosította. - -– Magamra vettem a csudamód meghasadt pohár sorsát, mintha csak az én -életemet jelképezné, s annak ötletéből babonás hitem jósszavára erős -fogadalmat tettem, hogy maradok, a ki vagyok, soha föl nem cserélem -magamat, repeszszék bár be a természet titkos erői, vagy akár a -viszonyok bárdja, csontjaimat. Megmarkolom a lelkemet, hogy el ne -hagyjon, de a míg élek, csak abból fogok meríteni. - -Csábrágh egy meleg pillantást vetett barátjára. - -– Mégis jó valamire – mondta, – a babona is… - -A két jó barát fizetett s karöltve hagyta el az éttermet. Öt óra volt. -Mit csináljanak hatig?… Beültek a Csábrágh automobiljába és kirobogtak a -füstös fővárosból Kerepes felé. A sebesiramú sétakocsizás, a friss -levegő élenye pezsgésbe hozta vérüket s fölemésztette az idegeikben -vibráló izgalmakat. Ám a Miklós helyreállott nyugalma csak nem volt -tartós. Lelkét ismét kibillentette egyensulyából egy meglepő jelenet. -Visszajövet ugyanis a barosstéri Keleti kávéházban megpillantotta -véletlenül Bodonyit, a mint egy ablakfülkébe húzódva, nagy buzgósággal -tárgyalt egy monoklis, pofaszakállas úrral. Langer báró volt, az -állítólag üldözött orosz alattvaló. Magán a tényen alig volt valami -csudálkozni való. A kalandor faiseur, a kit ő oly mereven -visszautasított egyszerüen egyik intim emberére vetette rá magát, hogy -találmánya értékesítése érdekében általa lopja be magát az ő bizalmába. -A tétel egyszerű volt, szinte rikított rajta a valószinüség látszata, de -a Miklós túlcsigázott agyát újabb hyper-kombinácziókra zaklatta a -kalandor látása… Hátha csupa ürügy a találmányhistória a gyanus ember -kezében, arra való, hogy annak révén könnyebben hozzáférhessen s -kivallassa környezetét? Ha pedig így van, – fűzte tovább a logikai -fonalat – akkor csak a herczegnő bérencze lehet. Ki másnak lehetne -érdekében, hogy belehatoljon élete titkos intimitásaiba?… A különös -föltevést nem is ejtette el Miklós. A gyanu megrögződött az agyában s -szórakozottá tette. Alig reflektált a Csábrágh derült megjegyzéseire. - -– Miklós, mi bajod megint? - -Csak eszembe jutott valami. - -– Apropós – mondta a gróf hirtelen – nekem is eszembe jutott valami. -Annak a bizalmas beszélgetésnek a nyomán, a melyet a Hungáriában -folytattunk, alighanem rá fogsz jönni Béltekynénél, hogy kit -választottam páromul. Túlságosan boldog vagyok ahhoz, hogy bujócskát -tudjak játszani veled is. Elég, ha a társaságot félrevezetem annyira a -mennyire. Erre már vigyázok, mert nem kivánom hogy időelőtt szapuljanak -bennünket az irigy mamák… - -– Nos? – kérdezte Miklós. - -– Az utóbb felhozott szempontból arra kérlek, ne végy tudomást semmiről. - -– Az csak természetes, – mosolygott Miklós, – a bizalmaddal nem fogok -visszaélni. - -– No, én sem a tieddel, öregem… Ha valahogy megtudnám is, hogy kit -szeretsz… - -– Ezen a ponton nincs veszedelem, – jegyezte meg Miklós elkomolyodva. -Mert nekem már csakugyan az az érdekem, hogy lélek se tudja meg az -eljegyzés előtt, hogy kit szemeltem ki magamnak feleségül és én -szigoruan ahhoz tartom magamat, megkértem a menyasszonyomat is, hogy -társaságban ne igen foglalkozzék velem. - -– Talán túlzasz, – vélte Csábrágh – miért volna több okod bujócskázni, -mint nekem. - -– Elfelejted, hogy szegény ember vagyok s mint ilyen természetszerüleg -provokálom az irigységet, másodszor meg, hogy a herczegnő személyében -ott kereng a lidércz a fejünk felett. - -– Talán a te menyasszonyod is ott lesz Béltekynénél? – kérdezte Csábrágh -nem annyira kiváncsiságból, mint hogy mondjon valamit. - -– Ott – felelte Miklós egyszerüen – s meglátod, sejteni sem fogod, hogy -ki az; udvarolni különben sem tudok, – tette hozzá, – igen komoly -dolognak tartom a szerelmet, mókázni vele képtelen vagyok… - -Ebben a pillanatban fékezett a sofför: az automobil megállott a -Bélteky-palota előtt. Az urak kiszállottak belőle… - -… _Negyedóra mulva tisztában volt Miklós, hogy ő és Csábrágh egy leányt -szeretnek._ Senki más a világon nem tudta ezt rajta kivül. Legkevésbbé a -leány. Csábrágh egy szót sem ejtett vele szerelemről, csak mulatott -vele; tréfáiból, kaczagásából hogy tudta volna kihámozni a férfi-pszikhe -titokban tartott rejtelmeit az ártatlan, fehérlelkű leány! - -A társaság sem vette komolyan a latifundiumos úr udvarlását, keveselték -neki a szegény grófkisasszonyt. Mulat a bakfissal, mert tetszik neki s -úgy hozza magával nagyuri szeszélye, punktum. - -Csábrágh meg épen vak volt. Eszébe sem jutott, hogy más is udvarolhat a -kis Romhányi Erzsikének rajta kivül. Pedig ugyan nem lett volna csuda. - -A csuda az volt, a mit Zádor Miklós mívelt a jour-prién. Csupa kedv és -ötlet volt. Úgy sziporkázott a szelleme, mint még soha. A dámák mohón -lesték férfias ajkáról lelke szines röppentyűit, le sem vették róla -fényes szemüket. - -Őszike, a kit teljesen lefoglalt magának a grófja, oly elfogulatlanul -gyönyörködött az ő kiváltságos fényestalentumu szerelmesében, midőn -néha-néha füléhez értek a szelleme által felvert kedvhullámok, hogy -Csábrághnak esze ágába sem juthatott, miszerint benne keresse barátja -titkos menyasszonyát… - -Csábrágh és Miklós utolsóknak távoztak az estélyről. Miklósnak volt -annyi ereje, hogy végig játssza a komédiát vérző szivével a dermesztő -homályban, a mely megállítja még a gondolatot is. Azt sem tudhatta, -hányadán áll Erzsikével, a fölesküdt párjával. Biznia kellett a -hűségében de a látszat ellene szólt. Láthatólag szivesen fogadta a -nagyúr széptevését, viszont teljesen elfogulatlan volt vele szemben, ha -néha-néha hozzászólt, örömet ragyogott az arcza, mintha semmi változást -nem szenvedett volna a viszonyuk… Nem, nem, a remek leányról nem -tételezhetett fel képmutatást, az ő áttetsző lelkében ilyen salaknak -helye nem lehetett… De akkor meg hova számítsa a Csábrágh önbizalmát? -Azt a biztonságot, a melylyel máris leendő párjának tekintette a -leányt?! Valamiből csak merítenie kellett a hitét. S honnan merítette -volna, ha nem a leány magatartásából?… - -Csupa kinos dilemma. De a Miklós rendkivüli akaratereje, ha már -megoldani nem tudta, legyűrte valamennyit. Lelke kinja nem birt erőt -venni magára erőszakolt elfogulatlanságán. Távozásakor mintha mi sem -történt volna, diszkrét megértő mosolylyal bucsúzott Erzsikétől, -visszavágott a Csábrágh tréfáira s lebilincselő kedvességgel köszönte -meg a háziasszonynak az élvezetet, a melyben estelyén részesült. - -… Megmarkolta, összefogta a repedt poharat, megsebzett szivét, hogy ki -ne folyjon belőle pezsgő vére – de megtartotta. Maradt a ki volt. A -társaságnak nem volt szabad megtudnia, hogy mi megy véghez a lelkében. -Legkevésbbé Csábrághnak. - -Az volt a Miklós érzése, hogy a legkisebb hirtelenkedéssel mindent -egyszeribe széjjelromból a szive körül; reményeit, terveit, egész -jövőjét, az Őszike boldogságát, baráti hitelét, mindent, mindent, a mi -ezen a világon még becses neki. És az volt az elhatározása, hogy küzdeni -fog végfogytig a pálmáért, lépésről-lépésre fogja bevenni a pályáján -keresztbehuzott sánczokat, de ha a győzelem nem megy nagyobb -vérveszteség nélkül: önmagát fogja legyőzni s visszavonul. - -Ember akart lenni, mint Bodonyi. Ember volt. Még csak nehezére sem esett -vetélytársával kezet fognia, midőn elvált tőle, miután elkisérte a -legközelebbi utczasarokig. A leányról szót sem szólt hozzá. Czélzást sem -tett reá. Magatartásának szilárdságából csak akkor engedett egy -pillanatra, midőn Csábrágh a válaszuton beszállott autojába. Megragadta -a boldog ember kezét s így szóllott hozzá: - -– _Bármi történjék is_, régi barátom, Csábrágh Ödön, mi együtt maradunk… - - - - -IX. A szőke asszony. - -A nap izgalmai akkora erővel markoltak bele az athléta Zádor Miklós -idegeibe, hogy reszketett a lába midőn hazaért. Arcza ki volt gyulva az -önmagával megvivott harcz tüzétől. Győzött, de kimerítette a győzelem. S -nem fogadta a Máli néni köszöntését sem, midőn a jó asszony ajtót -nyitott neki. Csak rendelkezett vele: - -– Nincs szükségem semmire, lefekszem, lefekhetnek maguk is. - -S a szobájába támolygott… És csakugyan lefeküdt azonnal, jóllehet csak -kilencz óra volt. De nem tudott elaludni, a lelkét szaggató kétségek -árnyaitól, nyilván megárthatott neki kivételesen a téli hideg is; -megbolygatta vas szervezetét. Erős fájás szaggatta fejét és mellét. -Félórai hánykolódás után kiugrott ágyából, ruhát vett magára és -csengetett. - -Egy pillanat mulva benyitott a gazdasszonya. - -– Gábriné, kérem, készítsen nekem mégis egy csésze forró theát -czitrommal. - -Alig tiz percz mulva megkapta a theáját. - -– Köszönöm, Gábriné, elmehet. - -De a jó asszony csak nem távozott. - -– Orvost hivatok, mert beteg a méltóságos úr; még sohasem láttam -ilyennek. - -Ez valami új volt a kemény embernek. Mit láthat rajta az egyszerű -asszony? Miből kombinálja, hogy beteg, mikor minden erejét összeszedte, -hogy uralkodjék magán. - -– Honnan tudja, hogy beteg vagyok? – kérdezte szinte ingerülten. – Nem -vagyok az, – jelentette ki, – az ilyesmihez se kedvem, se időm. - -– Mégis beteg – makacskodott a hű teremtés, – és én nem nyugszom addig, -míg nem segítek a méltóságos uron. - -– Mit akar? - -– Átfázott, a szeme lázas, tifuszt kaphat… Abban halt meg boldogult uram -is… nem, nem engedem… - -Miklós elérzékenyedett. - -– Mit nem enged maga Gábriné? – És hogy akar rajtam segíteni? - -– Priszniczet rakok a méltóságos úr mellére s a fejére borogatást… -voltam én már betegápoló is, értek hozzá. - -Miklós nem hítte a baját komolynak, de vágyott az alvásra, lábai olyan -nehezek voltak, mint az ón. - -– Hát készítse a priszniczet, Gábriné… - -Kiitta theáját s engedte a gazdasszonynak, hogy bebugyolálja a mellét. -Aztán újra lefeküdt. Gábriné egy karosszéket tolt az ágyához s leült -bele. - -– Mit akar még, Gábriné? - -– Itt virrasztok, míg el nem mult a láza, borogatni fogom a fejét. - -Ebben a pillanatban valami meghatározhatatlan nesz hallatszott az -ajtóban, mint mikor egy kiskutya szükölve kapar. - -Az ám, a kis Lórikát kint felejtette Máli néni. Mit csináljon a -gyerekkel? Be csak nem hivhatja. Kiszólt neki az ajtón: - -– Mit keresel itt? Eredj aludni, te kis liba. - -A kis liba sirvafakadt. - -– Mi baja van a méltóságos úrnak? Istenem, mért nem mondják meg nekem! - -– Nincs semmi különösebb bajom – szólalt meg Miklós az ágyból, ne sirj -Lórika, hanem gyere be. - -A gyermek azonmód abbahagyta a hüppögést, lábujjhegyen ura ágyához -szaladt kezet csókolni, aztán igen csöndesen és szerényen, hogy észre ne -vegyék, lekuporodott a szőnyegre a Máli néni széke mögött… - -Hála a hidegviz gyógyító erejének a forróság hamarosan kiállott a -meghült férfi fejéből, megszüntek a mellszaggatások is. Az álom erőt -vett a testileg-lelkileg elgyötört szervezeten, egy órai ápolás után -elaludt a Lórika megmentője. - -Gábriné (abban a hitben, hogy a kislány is elaludt) hátranyult, hogy -fölébressze, de nem aludt az egy csöppet se, csak igen csendesen -viselkedett. Egész élénken kérdezte: - -– Tessék, Máli néni? - -– Mehetünk lefeküdni, – sugta a jó asszony, – már nem lesz semmi baja. - -A kis kolduscsemete összetette kezét. - -– Én nem megyek. - -– Megbolondultál? - -– Itt maradok a régi helyemen, Máli néni, ne féljen nem fogok hangosan -lélekzeni. - -– De hiszen nincs itt rád szükség. - -– Ki tudja, édes, édes nénikém, hátha fölébred és kérni fog valamit. - -Gábriné megcsóválta fejét, majd meghatottan végighuzta a leányka arczán -meleg puha tenyerét. - -– Nagyon szereted? – kérdezte mosolyogva. - -– Oh, hogyne, – válaszolt a kis leány, – hiszen olyan ő… még ha nem is -mentett volna meg… olyan ő, hogy Isten után mindjárt ő következik. - -A jó asszony megszánta a rajongó gyermeket, ott hagyta őt a szobában az -ágy lábánál a szőnyegen azzal, hogy csengessen neki, ha csakugyan föl -találna ébredni az ő méltóságos uruk. - -Hát nem ébredt az fel, csak reggel hét órakor. Akkor sem csengetett -Lórika Máli néninek. Miklós már félig felöltözködött volt, midőn -észrevette kis ápolóját, a mint karjával átölelve az ágy lábát, a -szőnyegen édesdeden aludt. Felölelte a hű gyermeket, óvatosan, hogy fel -ne ébredjen, kiment vele a konyhába s maga fektette le, azt sem engedve -meg Máli néninek, hogy levetkőztesse. - -– Ne bántsa Gábriné, mert ki tudja, nem játszik-e álmában fehér ezüstös -szárnyú angyalokkal… ne zavarja a játékát, Gábriné… - -A jó asszony valahogy elkapta és megcsókolta ura kezét. - -– Micsoda jó ember maga, méltóságos úr. Csak az a vigasztalásom, van -kire bízzam, ha meg találnék halni. Ez a gyermek itt gondját fogja -viselni és el nem hagyja soha. - -– Ne érzelegjünk, Gábriné, – mondta Miklós meghatottan. – Különben -köszönöm, hogy kigyógyított, mert, talán először életemben, csakugyan -roszúl éreztem magamat. - -Frissen, ruganyos léptekkel ment a szobájába, hogy befejezze toalettjét. -A két nőnek, a nagy testes asszonynak s a kicsi vézna leánynak a hűsége -csaknem lebillentették szenvedéseinek mérlegserpenyőjét. Boldogította a -tudat, hogy szeretik őt. Hogy végkép megerősítse csüggedő lelkét, sorra -vette életének valamennyi értékét, megbecsülgette azokat s önvigasztaló -igyekezete megtermette gyümölcsét: belátta, hogy nagyobb panaszra nem -lehet oka csak azért, mert a sors nem teljesíti simán minden akaratát. A -nagy czélok felé törekedőnek mindig göröngyös a pályája, a magaslatokhoz -ritkán vezetnek virágos, sima utak… - -Midőn Bodonyi, mindennapos reggeli vendége belépett a szobájába, már -nyoma se látszott meg rajta lelke depresszióinak. Pedig egyszeribe -visszanyúlt a bolyba, a mely megmarta s merész kézzel feltúrta tegnapi -kínos élményeinek halmozatát. - -– Szervusz Napi. Láttalak tegnap a Keleti kávéházban. - -Napi csak mosolygott. - -– Tudod, mit csináltam én ott? - -– Én csak azt tudom, hogy kivel beszéltél. - -– Hohó, hiszen ismered, – jutott eszébe Bodonyinak, – elmondta nekem, -hogy volt nálad. - -– Hát mit csináltál? – kérdezte Miklós. - -– Betörőt fogtam, a ki épen a mi erkölcsi kasszánkra pályázott. - -– Csakhogy észrevetted, hogy mifajta ember! Hogy ismerkedtél meg vele? -Mit akart tőled? - -– Úgy ismerkedtem meg vele, – válaszolt Bodonyi, – hogy a nyakamra jött. -Megtudta, hogy bizalmasod vagyok s megkért, pártfogoljam őt nálad. - -– S te? - -– Mindent megigértem neki. - -– Hogy tehetted? - -– Pajtás, annak, a ki rókát akar fogni, ismernie kell a rókacsapást. - -– Nos? - -– Igen naiv volt az atyafi, vagy engem tartott hülyének, túlsokat -fecsegett, meséinek felesleges többletéből aztán rájöttem, hogy a -találmánya puszta ürügy, egész más czéljai lehetnek veled. - -Tehát helyes nyomon járt a Miklós gyanúja. - -– Megsejtettem. – S érdeklődéssel leste barátja további szavait. - -– Azt, hogy mit akar, – folytatta ez, – még nem szedhettem ki belőle, de -miután ugyis benne van a csapdában, nem szükséges sietnem, úgy -kezelhetem az atyafit, a hogy jól esik. - -– Azt hiszed, bízik a jóhiszeműségedben? - -– Biztosítalak, hogy én sem pipáztam el a vágott dohányomat: a karika az -orrában van. Megvesztegettettem magamat vele. Im itt a Judáspénz, – -mondta, s nadrágzsebéből öt darab gyűrött százkoronás bankjegyet vett -elő. - -Miklós megcsóválta fejét. - -– A bizalmát ezzel megnyerhetted, – skrupulizált, – de hogy fogod -magadat a megvesztegetés vádja alól tisztázni, ha majd kenyértörésre -kerül köztetek a sor. - -– Az csak egyszerű, – világosította fel Napi, – nyugtát adtam neki s -ellennyugtát vettem tőle a pénzről. Így fogok cselekedni ezentúl is. - -– Hogy aztán visszaadhasd neki a pénzét? - -– Eszembe sincs. Én ezeket a megvesztegetési pénzeket, – így szól a -nyugta, – jótékony czélra kaptam, s arra is fogom fordítani. - -Miklós sehogysem volt megelégedve a problema ilyetén megoldásával. - -– Veszedelmesnek tartom a játékot, mégis az ő pénze. - -– Az övé?! – s nagyot kaczagott Napi. – Nincs annak egy susztákkal sem -több pénze, mint nekem. - -Az ám! Az idegen szélhámos nem dolgozhatik a maga szakállára. Különösen, -ha való a Bodonyi állítása, hogy puszta ürügy a találmánya, hogy azzal -férkőzzék a közelébe. Anyagi hasznot nem remélhet tőle a manöveréből, -csak másoktól, esetleg egy titokban működő harmadik személytől; ez a -harmadik személy pedig nem lehet más, mint a – _herczegnő_. Csak neki -állhat érdekében, hogy megrontsa őt és csak ő tudja, hogy Achilles sarka -van. A lapja titokban készül, még nem zaklathatta fel a szenvedélyeket, -pozicziója nem olyan exponált, hogy szemet szúrhasson a kiméletlen -versenynek… Egyszóval Langer csak a herczegnő végrehajtó közege lehet. -Már az is, hogy egy napon tűnt fel vele. - -Az ekképen összerótt logikai láncz végkép megerősítette a Miklós -gyanúját, illetve igazat adott Bodonyinak… Már most csak az volt a -kérdés, beleavassa-e Miklós Bodonyit is a titkába, avagy megmaradjon -Csábrághnál. - -– Hogy jöttél rá, – kérdezte, – hogy annak az embernek titkos czéljai -vannak velem? - -– Úgy, – válaszolta Bodonyi, – hogy egy órai tárgyalás után az én -tanácsomra elejtette a találmánya ügyét. Beleugrott a kis öreg a -kelepczébe. Hogy nem annyira a pénzedre vágyik, mint a bizalmadra, – -mondta, – inkább csak a poziczióját szeretné veled szemben -megerősíttetni. Mármost, kérdem én, mi szüksége van a poziczióra olyan -embernek, a kinek épen az a legfőbb erőssége, hogy semmi pozicziója -nincs. - -A paradoxon szellemes volt. Miklós még egy kérdést tett fel barátjának. - -– Arra nincs támpontod, kinek a megbizásából cselekszik az az ember? - -– Arról fogalmam sincs, – válaszolt Napi, – csak az a bizonyos, hogy ki -akarja kémlelni magánéletedet… - -Miklós úgy gondolta, hogy barátja segítségére lehet a kalandorral -szemben, a nélkül is, hogy tudná, kinek a bérencze. A herczegnőt hadd -kisérje figyelemmel a másik barátja, az ő dolga, hogy összeegyeztesse -kettőjük reláczióit s hasznára fordítsa az eredményt, ha az -összeütközésre rákerül a sor. - -– Csak vigyázz a szélhámosra, – kérte Bodonyit, – corkán vezesd hozzám, -ha épen úgy gondolod, hogy érdekemben áll iránta bizalmat mutatnom. - -– Feltétlenül érdekedben áll… - -Ezzel aztán egyelőre le is tárgyalta a két barát a kalandor dolgát. -Bodonyi áttért a lap ügyére. Bejelentette, hogy nyélbeütötte a -szerkesztőséget és kiadóhivatalt, megalkudott a nyomdával, bármely nap -megindíthatja a lapot. - -– Mennél hamarabb, – kérte Miklós lelkesen. – Az első vezető czikkely -megirásához még ma hozzáfogok. - -– Ha jóváhagyod, a programmot is közölhetjük az első számban, – vélte -Bodonyi. - -Miklós elgondolkozott egy pillanatig. Ismerte a barátja programmját. - -– Közöld, – szánta el magát hirtelen, – a hitvallásod merész és kemény -vádirat, de nem bánom, dűljünk bele a harczba egész testtel. - -– Győzni fogunk, – állította Napoleon, fanatikusan döngetve mellét, – -mellettünk Isten, az igazság és a jog… - -A rendíthetlen hitű proletár azonnal távozott, hogy a lap megindítására -megkapta a meghatalmazást. Lelke égett a tettvágytól, egy napot sem -akart elmulasztani… - -Alig öt perczre rá csak jelentette Gábriné, hogy egy németül beszélő -nagy szőke dáma akar vele beszélni. - -Miklós meg se lepődött, el lehetett rá készülve, hogy a herczegnő egy -napig sem fog neki békét hagyni. Hát nem kerülgeti az elkerülhetetlent: -szembe néz vele. - -– Bocsássa be, Gábriné. - -– Istenem, még ki sincs takarítva s a nagysága oly finom. - -– Ne törődjék vele… Kéretem. - -… A herczegnő belépett. Megvesztegető, bár szuverén mosolylyal s -fejbicczentéssel üdvözölte Miklóst. - -Ez világfi létére elfogadta a megpendített hamis intonácziót. -Meghajtotta magát czerimóniásan s engedelmet kért látogatójától, hogy -oly rendetlenségben kénytelen őt fogadni. - -– Si ça vous ne dedaigne pas, prenez place, madame. (Ha nem röstelli -asszonyom, foglaljon helyet.) - -– Pas du tout. (Csöppet sem.) - -S egy karosszékbe vetette magát a brilláns asszony s még édesebb lett a -mosolya. - -– Minek köszönhetem a kiváló megtiszteltetést? - -Száraz volt a házigazda hangja, de udvarias. - -– Üljön ide mellém, kérte a herczegnő felelet helyett. - -Miklós helyet foglalt, de nem az asszony mellett, szemben vele. - -– Úgy is jó, petit Nicolas. - -A félreérthetetlen éles gúny, a mivel a herczegnő a petit (kicsiny) szót -kiejtette, kissé kihozta a férfit a sodrából. Gúnnyal felelt a gúnynak. - -– Miért _petit_, Madame? - -Most már összevillant a négy szem. Megfeszültek az idegek. Az asszony -idegei is. - -– Csak azért, – évődött ez, malicziózus ajkát lebigygyesztve, – csupán -csak _azért_… - -– Ez nem ok, de elfogadom. - -– Nagyon kegyes… - -– Meddig szerencsélteti _Fönséged_ magas látogatásával a mi szerény -fővárosunkat? - -A férfinek ez a gúnyja már nem sült el, az asszony kikaczagta érte. - -– Pompás kis ember! Jól mondtam én, hogy kicsiny. - -A sérelemért, a melyet a herczegnő férfiúi önérzetén ejtett, nem vett -Miklós elégtételt s ezzel az önmérsékletével némileg helyrehozta előbbi -ügyetlenségét. - -– Szolgálatjára, madame, – mondta szerényen, – kegyeddel szemben valóban -kicsinynek érzem magamat. - -– Azt helyesen teszi, mon Nicolas, – mondta az asszony jelentősen, -egyszeribe kikomolyodva a nevetésből, hogy szinte idegbontó volt -kedvének eme hirtelen elváltozása. - -Miklós megfeszengett a székén. - -– Madame, – kérdezte leverten, – miért jött ide? - -Az asszony megint nem felelt a kérdésre. - -– Nézze csak, megfúlok ebben a bundában, nem vetkőztetne le?… - -A házigazda nem tehetett egyebet: lesegítette a dámáról a prémet. - -Ez megszabadulván kényelmetlen terhétől, mint valami karcsú jaguár, -kinyújtóztatta tagjait. - -– Ah be jó… Úgy érzem magamat, mint otthon… Maga is, mon bon Nicolas?… - -– Én otthon vagyok… - -Az asszony ismét átcsapott a nevetésbe. - -– Azt maga csak úgy mondja, petit Nicolas. - -A férfi végtére is tudatára jött annak, hogy nem méltó hozzá, hogy tűrje -a gunyoros játékot, a melyet az asszony vele, a saját otthonában űz. -Felpattant székéről. Arcza kigyúlt. Erőérzete végigvonaglott idegein s -kifeszítette a testét. - -– Madame, a mi azt illeti, könnyen bebizonyíthatnám kegyednek, hogy -otthon vagyok. - -A fejedelmi dáma nem haragudott meg reá. Nyilván régi édes emlékek -borúltak az agyára: minden vére arczába szökött, ajka megnedvesedett s -reszkettek az ujjai. Merőn, gyönyörködve nézte a lázadozó férfit. - -– Így, igy, Nicolas… Ilyennek szeretem magát… Haragudjon, mon Nicolas, -mon bien aimé!… - -Tehát visszafelé sült a türelméből kihozott férfi eme kifakadása is. -Összeszedte minden energiáját, hogy megtalálja a helyes nyomot, a melyen -az asszonyt lerázhatja a nyakáról. De már nem volt képes helyreállítani -megbillent lelke egyensulyát. Hangja türelmetlenséget árult el, a szeme -félelmet. Czélt tévesztettek a szavai is. - -– Ne bántsuk egymást, madame, – kérte a nagy dámát szinte alázatosan, – -emberek vagyunk… Mit akar velem? – folytatta. – Régi szerelmünkre kérem, -ne üldözzön, mikor ugyis hiábavaló minden. Családot akarok alapítani s -ettől a szándékomtól egyedül a halál képes eltéríteni… - -Miklós maga is észrevette, mily nagyot mondott, mikor tulajdonképen -azzal sem volt még tisztában, számíthat-e, vagy számítson-e -hozzáigérkezett párja hűségi fogadalmára. Úgy beszélt, a hogy érzett, de -nem egészen úgy, a hogy gondolkozott. S ez a körülmény bizonytalanná -tette hangját, a meggyőződés ércze mindenesetre hiányzott belőle. - -A herczegnő finom disztingváló elméje legott észrevette a rést, a melyet -a férfi magatartása annak szavain ütött. - -– Biztos az, – kérdezte szinte sziszegve, – hogy meg akar házasodni? -Hátha csak engem akar ezzel a hazugsággal a nyakáról lerázni? - -A férfi összeharapta az ajkát. - -– Akárhogy van is, nekünk le kell egymásról mondanunk, – jelentette ki -határozottan. – Mi haszna lenne belőlem, – folytatta szelidebben, -kérlelő hangon, – egy férfiból, a kinek el van adva a szive s lekötve -minden energiája magasabb érdekek czéljaira? A kegyed számára semmi sem -maradna belőlem; nem olyan nő kegyed, a ki a morzsákkal is beérné, -madame egy kivételes brillans asszony, a ki a férfitől, a kit szeret, a -teljes boldogságot követelheti… Nézze, én nem vagyok méltó magához, míg -azon a talapzaton, a melyre hivatásom helyezett, azt hiszem, méltón -betölthetném férfi tisztemet. Nem vagyok az, a ki voltam, herczegnő, én -egy ezután összetoborzandó nemzeti hadsereg közkatonájául szegődtem el, -nem hogy a másé, de a saját magamé sem lehetek ezentúl… - -Elhallgatott, pedig lett volna még több szava is, de elnémította a -herczegnő mohó figyelme, a melylyel a beszédjét leste… Megint -eltévesztette volna a helyes nyomot? A herczegnő kérdése megfelelt emez -aggodalmának… - -– Politizálni fog, Nicolas?… - -– Igen, olyasmi, – felelte a férfi gyáván; érezte, hogy a kelleténél -többet fecsegett. - -Még inkább kiolvashatta ezt a herczegnő megcsillanó szeméből, csak azt -nem volt képes megérteni, miért örül az asszony annak, hogy ő -politizálni fog. Szavai is elárulták ezen való örömét. - -– Oh, ha maga politizálni fog, cher Nicolas, akkor még nem veszett el -reám nézve végképen, még akkor sem, ha csakugyan jóhiszeműen állítja, -hogy egy más nővel való családalapítási szándékában csak a halál -akadályozhatja meg. Meg vagyok nyugtatva, mon Nicolas. - -Miklós csak bámult. Nem tudott kiokosodni a sfinxasszony rejtélyes -szavaiból. - -Pedig nem volt azokban semmi talányszerű. Mindössze, hogy a sfinxszerű -asszony (nem hiába uralkodott valamikor), ismerte a politikai porondot, -annak örvénybevesző sikátorait… - -Hátha még ismerte volna Magyarországot is!… Vagy azt is ismerte? - -Mindenesetre megnyugodva, a körülményekhez képest szinte derülten -távozott a Miklós lakásáról. - -– Egyelőre nem fogom többet becses nyugalmában háborgatni, – mondta -inkább évődő hangon, mint gúnyolódva, midőn búcsúzóul kezet fogott a -házigazdával, – a politikára bizom, hogy megtérítse önt nekem, mert -csudákra képes a politika. Annyira bízom benne, – folytatta, mosolyt -lopva gőgös ajkára, – hogy nem is maradok tovább Budapesten, holnap vagy -holnapután távozom s addig nem fogok visszatérni, míg _maga_ nem érzi a -szükségemet. - -Miklós egyik ámulatból a másikba esett. Az asszonyt mulattatta a zavara. - -– Biztosítom, hogy első hivására itt fogok teremni magánál, – folytatta, -– hogy a segítségére legyek. És sem fáradtságot, sem _pénzt_ nem fogok -kimélni, hogy kivívjam a háláját azokkal a szolgálatokkal, a melyekkel -révbe fogom juttatni a hajóját, ha sülyedőben lesz… Minden héten -levélben fogom magát értesíteni, hol találhat, válaszolnia sem kell, -mindaddig, a míg nem látja elérkezettnek az idejét, hogy a segítségemért -folyamodjék… Adieu, cher Nicolas. - -Még egyszer megrázta az asszony az ámuló férfi kezét, aztán szó nélkül -távozott. - -Miklós azt sem vette észre, mikor csukódott be utána az ajtó; szinte meg -volt kövülve. - -Mi volt ez? Jóslás? Fenyegetés? Mind a kettő? Arra számított a -veszedelmes asszony, hogy exponált helyzetében könnyebben lesz -megtámadható, meghódolásra kényszeríthető? A politikai lidércz -segítségére számít, a mi megszivja az emberi szivet, a melynek vére a -hazának lesz felajánlva szent áldozatul? - -Miklós érezte, hogy nyomon van. A féltékeny, élvvágyó asszony holmi -diplomácziai kártyakeveréssel s rengeteg vagyona segítségével alighanem -az ő törekvéseit reméli kontrakarrirozni, hogy így megalázván őt, -könnyebben magához emelhesse czéljatévesztett élete romjairól. - -A beszédje teljesen erre vallott. De honnan sejthette a csudálatos nő, -hogy oly nagy konczepcziójú politikát szándékozik inaugurálni, a melynek -csak két kimenetele lehet: fényes győzelem vagy megsemmisítő kudarcz. -Honnan tudhatta, hogy a zászlóval, a melyet ki volt tűzendő, együtt kell -élnie, halnia, s hogy annak lobogásába majdan ő is beleszólhat távoli -nemzetek diplomácziai szócsövén? Úgy ismerte, oly nagyratartotta, úgy -imádta a férfit, a kit szeretett? - -Miklós újabb aggodalmait, a melyekkel a herczegnő megterhelte a lelkét, -még ellensulyozta az a tudat, hogy _egyelőre_ (mint kifejezte magát) -kitér az útjából a veszedelmes asszony. De ez még korántsem oszlatta el -régebbi kétségeit. Érezte, hogy a szenvedelmes nő nem bízza rá a sorsát -teljesen a politikára, cselekedni fog ellene a távolból is. A távozása -mindössze egy respirium a számára; hiába dugja fejét a homokba, mint a -struccz, ha a szemével nem is, az eszével látnia kell a veszedelmet, ha -annak kútfeje át is lépte a szemhatárt. - -Mindent összevéve, mégis nagy könnyebbséget érzett Miklós a herczegné -távozása után. Nyereségnek tartotta a veszélyes asszony kilátásba -helyezett elutazását azzal a kellőleg meg nem mérhető teherrel szemben -is, a melyet rejtelmes szavakba burkolva lelkében hátrahagyott. Legalább -szabadon lélekzhetik egy ideig. S az idő már magában véve fél nyereség. -Csak ki kell használni tudni… - -Oly szigorú és pontos volt Miklós számvetéseiben, hogy fölbecsülvén az -idő értékét, eszébe sem jutott, hogy hiszen tárgytalan dolgot mérlegel, -maga a herczegné tette tárgytalanná, midőn megigérte neki, hogy addig -nem fogja magát mutatni, míg ő nem hivja. Tetszése szerint élhet az idő -kedvezményével, tőle függ, hogy a herczegnőt sohase lássa viszont… Azért -mégis jól számított Miklós: a herczegnőt, ha akarja, sohasem fogja -látni, de érezni fogja a műveit. Az ő respiriuma tulajdonképen csak -addig tart, a míg ki nem lépett a politika porondjára. A menyasszonyával -szemben talán addig sem. - -Miklós elborult, hogy eszébe jutott a szive eme legbensőbb ügye. De -hamarosan elűzte idevágó gondolatait, elfojtotta érzelmeit. Először a -kötelességének tesz eleget, aztán következik csak vágyainak a -mérlegelése, boldogságának a kérdése… Addig kimélni fogja a lelkierejét. -Majd ha megjelent lapja első száma… Akkor tovább gondolkozik róla… Hogy -mitévő legyen… - -Következő napon egy levelet kapott Miklós a herczegnőtől: - -«Adieu, Nicolas. - -Mire kezében lesz ez a levél, már nem vagyok itt. Adieu.» - -Csak ennyi. - -Miklós elrejtette a levelet (szinte gépiesen) kabátja belső zsebébe, -mert épen akkor toppant be a mindennapos Bodonyi. - -– Holnapután megindul a lap… Kérem a vezérczikkelyt. - -– Megbeszéljük kettesben, – mondta Miklós felvillanyozódva. - -De egyelőre nem beszélhették meg a vezérczikkelyt, nagyfontos képpel -minden bejelentés nélkül beviharzott Csábrágh. - -– Elment! – jelentette kitörő örömmel már az ajtóból, abban a hitben, -hogy egyedül találja barátját. - -Megtorpant, midőn meglássa Bodonyit. - -Miklós mindenekelőtt bemutatta barátjait egymásnak. - -– Bodonyi Géza, barátom és titkárom, – gróf Csábrágh Ödön. - -Majd a grófhoz fordult: - -– Tudom, hogy elment… Majd beszélünk róla még. - -Csábrágh helyeslőleg intett. - -– Igen fontos közlendőim vannak róla, mindent tudok, – mondta, – olyat -is, a mire nem voltam kiváncsi. Főképen azért jöttem, hogy kimentsem -magamat… Pardon, – fordult Bodonyi felé, – valami asszonydolog, -bizonyára nem érdekli a titkár urat. - -A titkár urat csakugyan nem érdekelte az asszonydolog. Felállott. - -– Tárgyalják le a méltóságos urak, én addig diszkréten félreállok a -másik szobába. - -Úgy lőn. Csábrágh a következőkben adott számot Miklósnak a herczegnőről -szerzett adatairól: - -– Kedves barátom, a te regényed itt nálunk sem teljesen ismeretlen, -magam is hallottam rebesgetni róla, mindössze a hősnő nevét fedte -homály, a mely körülmény a te úri diskrécziódat dicséri. De másképen áll -a dolog ott, a hol a herczegnő diskrécziójára lett volna szükség, hogy -nevestül ki ne pattanjon a titok. A német birodalmi főúri körökben -mindenki tudja s nyiltan emlegeti a nevedet a herczegnőével együtt. Úgy -látszik, az asszony nem csinált titkot a szerelméből s abból a -szándékából, hogy elvétesse magát véled. A családi tanács nyomására -minden gondolkodás nélkül lemondott rangjáról, sőt ötven millió márkányi -vagyonának egy harmadát is feláldozta, hogy fenséges rokonai békét -hagyjanak neki. - -Miklós nagyot nézett. - -– Honnan tudtad meg mindezt ily rövid idő alatt? - -– Egy detektivet bíztam meg a kutatással, – válaszolt Csábrágh -egyszerűen, – olyan volt a megbízásod, hogy annak ilyen segítség nélkül -nem tehettem volna eleget. - -– Igen, de arra nem kértelek, – idegeskedett Miklós, – hogy a herczegnő -külföldön viselt dolgait kutasd ki, engem csak az érdekel, hogy milyen -úton-módon s mily eszközökkel tör ellenem itt. Ki a végrehajtó közege, a -spionja s mik az utasításai? - -– Türelem barátom, – csillapította a gróf Miklóst, – majd arra is -rákerül a sor. És ne vedd rosz néven a detektivnek, hogy a herczegnő -egyéb személyes ügyeiről is tájékozódni akart; el kell neki hinned, hogy -a nélkül nem végezhetett volna alapos munkát; hogy kiderítse a -tényállást, a mire szükséged van, föl kellett gombolyítani a legmesszebb -vezető szálakat is. Én nem említettem neki a nevedet sem, ő maga tudta -meg Berlinből telefonon egy vele összeköttetésben álló tudakozódó -vállalattól. Onnan kapta a herczegnőre vonatkozó értesítéseit. - -– Hogy tudta meg a nevét? - -– Ő csak X. Y. herczegnőről tudakozódott, az ő nevét is a berlini -detektiv tudatta vele. Elvégre nem is valami boszorkányság, Németország -nagy, de aligha akad benne sok olyan fejedelemasszony, a kinek magyar -úrral van viszonya. - -Ez elég nyilvánvaló volt. Miklós még nyugtalanabb lett. - -– Mit tudtál meg abból, a mit megtudni érdekemben áll _nekem is?_ - -A szemrehányást zokon vette Csábrágh. - -– Miklós, ne légy igazságtalan, elvégre is annyira bizhatsz bennem, hogy -ki nem kürtölöm a titkodat. Nem is ejtem ki a herczegnő nevét még -előtted sem. - -Zádor észrevette magát. - -– Bocsáss meg, hálátlan vagyok, de izgat a homály, mert még semmivel sem -tudok többet, mint eddig. A herczegnő elutazott; kit hagyott itt maga -helyett? S milyen utasítással? Csak az én személyemre pályázik-e, avagy -fölvette-e programmjába a menyasszonyomat is? - -– Részletes feleletet ezekre a kérdésekre nem adhatok, – válaszolt -Csábrágh, – egyelőre csak annyit sikerült megtudnunk, hogy csakugyan van -itt egy titkos megbizottja, egy magyar származású kalandor, a kinek -alighanem – de ez már a detektiv kombinácziója, – alighanem az a -feladata, hogy belegabalyítson téged valami zavaros, kompromittáló -ügybe, a melyből csak magasabb segítséggel lesz lehetséges menekülnöd. - -Ah, a politika! Az lesz az a zavaros ügy, a melybe a veszedelmes asszony -az ő érintetlen reputáczióját bele szándékozik fojtani. - -Miklós szemében mindjobban kiéleződtek a szenvedélyes nő taktikájának -körvonalai. - -– Folytasd kérlek, – unszolta barátját türelmetlenül, bár majdnem -biztosra vette, hogy több újat nem fog tőle hallani. Mert azt rögtön -kitalálta, hogy a herczegnő spadasszinja csak Langer Viktor lehet. - -– Ezekután – folytatta Csábrágh, – most nincs veled egyéb közlendőm, -mint a herczegnő kirendelt végrehajtójának a neve, de még egy -arczképvázlatot is adok róla, hogy ráismerhess, ha netalán álnevet -találna fölvenni. - -Zsebébe nyúlt s egy vázlatot adott át Miklósnak. Ez legott ráismert -benne emberére, még ha nem is lett volna a neve a kép alá irva így: báró -Langer Viktor, alias Haselbeck Curt, vagy vicomte De Launay. Miklós nem -szólt Csábrághnak arról, hogy a detektiv eme fölfödözése már nem volt -ujság neki, örült, hogy nem csalt a sejtelme s hogy az ellenség a -Bodonyi ügyességéből már félig-meddig az ő harczvonalába tévedt, a mi -igen meg fogja könnyíteni a védekezését. - -Megköszönte a Csábrágh szivességét s fölmentette őt a további -fáradozástól. - -Egyébre kérte őt; mindenekelőtt beszólította a szomszéd szobában -gurnyasztó Bodonyit… - -– Kedves barátom, nekem most az a szándékom, hogy fölkérjem a nemes -grófot: álljon be a mi hadseregünkbe bontott zászlóval, hogy nagy -erkölcsi presztizsével, fényes történelmi nevével erősítse a nemzeti -ügyet. Mit szólasz hozzá, barátom Napi? - -– Csatlakozom a kérésedhez s még meg is toldom azzal, hogy legyen -vezérünk s alakítsa meg táborkarát. - -Csábrágh tudatában volt annak, mekkora erkölcsi tőkét képvisel az -országban az ő neve. Egy pillanatig sem farizeuskodott. - -– Az önöké vagyok, – mondta egyszerűen. – Csak azzal nem vagyok -tisztában, hogy kapok-e elég alkalmas embert a vezérkarba. Mert az az -érzésem, hogy a mozgalom élére az ügy érdekében a legmagasabb társadalmi -állásban levő urakat kellene állítanunk, holott _a mi arisztokrácziánk a -quieta non movere elvi álláspontján áll: lusta és fukar_. - -– A lapvezér mindenesetre te légy, – kérte Miklós, – engedd meg, hogy -ezen minőségedben a lap élére nyomassuk a nevedet. - -– Köszönöm a bizalmat, talán méltó leszek reá. - -Csábrágh ezt a mondását ünnepies, halk hangon ejtette ki. Meglátszott -rajta, hogy fogadalmat tett magában. További beszédje is arra vallott. - -– Irni és beszélni, sajnos, nem tudok, de cselekedni és áldozni fogok. -Egyelőre 200,000 koronát adok _lapunk_ czéljaira. - - - - -X. Kilencz óriás. - -Hárman valának együtt a hosszúhajúak és bajusztalanok. Finomak és -túlemberek mindhárman, de szájjal mégis legjobban győzte Bary Pali, a -hétszilvafás ősmagyar, a ki azonban lemondott a rangjáról, megjárta -Párist, hektikus volt, abszintot ivott, mert kokett ifjú volt (a -halállal kaczérkodott) és fekete körmöt viselt. Bary Pali rég -megállapította magáról, hogy zseni, a kinek iskolát kell csinálni, mert -minden zseni iskolát csinált. - -A másik bajusztalan túlembert Hunyadi Jákónak hivták. Nem volt igazi -Hunyady: az erkölcsi tőkét, a mit a Hunyadiak egy pár csatában -összegyűjtöttek, hogy a nevük jóhangzású legyen, Jákó modern ember -létére minden nagyobb erőlködés nélkül egy koronán vásárolta meg. Bolond -lett volna érte többet fizetni, mikor ennyi az ára egész komolyan. - -A harmadik lángelme Koplathy Friczi volt, a legpiszkosabb ember -Magyarországon, nem kivéve a tótokat. Ennek homály fedte a származását; -ő nem dicsekedett vele, más meg nem tudta kitalálni, mert bár öt nyelven -beszélt, egyet sem értett tökéletesen, a mi igen hasznára vált, mert -okkultista, szimbolista és neoimpresszionista vala egy személyben s az -volt a trükkje, hogy olyan verseket irjon, a miken csak csudálkozni -lehetett, de a miket megérteni nem volt szabad… - -A zsenik persze kozmopoliták voltak mindhárman, mert Magyarország igen -kicsiny volt nekik. Nem fértek bele. A királyságot különben is komisz -hivatalnak tartották, inkább köztársasági elnökök szerettek volna lenni. -Bary Pali, lehet, azt sem vállalta volna, mert manapság már ahhoz is -türelem kell, holott ő _nyugodtan_ csak Istennel volt képes beszélgetni, -az emberi nemnek kívüle eső kontingensével csak paczkázni tudott. Hanem -azért megitta a művüket, az abszintot. - -A másik két zseni inkább enni szeretett. A pulykát jobban kedvelték, -mint a rövid gulyást, de azért rövid gulyást ettek. Meg szafaládét -eczetben-olajban. Néha kirándultak és akkor körített liptóit ettek. - -De _vesézni_ még jobban szerettek a zsenik, mint enni. Az -asztaltársaságnak, a melynek tagjai voltak, az volt a főtörvénye, hogy -távollevőkről jót mondani nem szabad. De kiszedték a veséjét a jelenlevő -_tehetségteleneknek_ is. Sőt egymást, a tehetségeseket sem kimélték, -csak Bary Palit nem merte senki sem bántani, mert ő iskolát csinált. Az -alanyi költők mind az ő methodusát követték a versirásban, hektikusak -voltak, mint ő, de nem haltak bele, mint ő sem, mert halhatatlanok -voltak, mint ő is. Csak abszintot nem ittak, mint ő, mert nem volt egy -szilvafájuk sem, mint neki, csupán szilvaszeszt ittak, mert az olcsóbb -vala. - -A Chicago-kávéház hosszú asztalánál (ott ült a három hosszúhajú) épen -Hunyadi Jákó vitte a szót. Egy irót kritizált _tárgyilagosan_. Oltott -baromnak s búban fogantatott bakkecskének nevezte a szerencsétlent, mert -regénye hősével diadalra vitette a nemzeti eszmét, a helyett, hogy -megorgyilkoltatta volna szegényt. Még vitézkötéses bornyúnak s pitykés -aprómarhának is elmondta Jákó a szerencsétlen regényembert… - -Ezenközben újabb három «vesetag» érkezett az asztalhoz. Alsóbbrendű -tagok (mert dolgoztak is, nemcsak költöttek), épen a szerkesztőségből -jöttek. Pór Muki, Keve Mór és Ősi Ignácz volt a nevük. Másutt -szemtelenek voltak, de itt, kezdetben legalább, nem igen mertek mukkanni -sem, Bary Pali igen lefújta őket, kezet sem fogott velük, csak ásított -nekik… - -A Jákó kritikáját ennek a háromnak kellett magasztalnia (a jó blatt -végett), mert Bary Pali felette állott az elismerés konvencziójának, -Koplathy Friczi meg épen parizert evett, a mit fontosabbnak tartott egy -idegen regénynél. - -Kezdé Muki: - -– Már az igaz, hogy náladnál élesebb szemű esztheta egy sincs közöttünk, -irók között. - -Bary Pali megráspolyozta a torkát, Ignácz folytatá: - -– A katedrákba Frimmbe[1] való hülyéket ültetnek bele, a kiknek Aranyban -kulminál az irodalom s te… s te még _nemzeti_ ajándékot sem kaptál az -államtól. - -Végezé Mór: - -– Fuj, micsoda rongy nemzet, a mely így becsüli meg nagyjait! - -Nem nagyított, mert Jákó igen nagy volt csakugyan, megütötte az ölet, -bárha nem tetézte is. De az iskolacsináló Bary azért megharagudott -Mórra. - -– Micsoda nagy? Ki itt a nagy? Igazi nagyság csak egy van közöttünk s az -én vagyok. - -Az ötök kibékítették a haragos világpolgárt. Azt mondták neki, hogy -sohase számítsa magát, midőn emberről van szó, mert ő több annál. - -Szent lett a béke s valahonnan távoleső fülkék homályából ismét hárman -járultanak az asztalhoz: Kócs Zsiga, a hősszerelmes, Veterán Náthán, a -bohém háztulajdonos és Bakk Manó, Budapest legtiszteltebb és -legzseniálisabb riportere, a kinek semmi sem volt lehetetlen. Ha -tetszik, lop is a riport érdekében, sőt már egypár betöréssel is -szaporította a dicsőségét. Csak egy hibája volt Bakk Manónak, a -tiszteletreméltó és zseniális riporternek, de az aztán ordas. -Agyonbeszélt egy egész regimentet, neki az semmi sem volt. Most is teli -szájjal jött a veseasztalhoz, már húsz lépésnyiről okádta a szót. - -– Ide figyeljetek, gyerekek, és bámuljatok, mert ilyet még sohasem -hallottatok. És a mi előkelő úri kontenansz találtatik bennetek, azt -mind szedjétek össze, hogy meg ne pukkadjatok. Akár a méregtől, akár a -nevetéstől. Olyan kirohanásról fogok nektek beszélni, a mihez képest -csupa bolhatáncz volt a thermopilei. Az arrogancziának, megalomániának, -reakcziónak, ultramontanizmusnak, mezmerizmusnak, darvinizmusnak, -atavizmusnak… - -– Elég az izmusból, mert ütök, – recscsentett bele a szapora beszédbe -Jákó, az öles. - -– Nekem beszélhetsz, – tiltakozott Manó az erőszakos megrövidítési -kisérlet ellen, azután így folytatta: – Nepotizmusnak, bizantinizmusnak -és egyéb isztikus velleitásoknak ilymérvű elfajulásával még nem -találkozott az emberiség. Dühöngnék rajta, ha nem volna nevetséges, s -nevetnék rajta, ha nem volnék dühös… Találjátok ki, miről van szó, – -pukkantotta ki végül Manó a nagy hólyagot. - -– Marha! – tisztelte meg egy tekintélyesebb tag, alighanem Koplathy, a -feladott találós kérdésért. - -– Hüle, – mondá Bary Pali is s ez ellen fellebbezni nem lehetett. - -Mór kénytelen volt kirukkolni a hirrel. Most már meg túlságosan rövidre -fogta a lényeget, csak ennyit mondott: - -– Egy új ujságot csinálnak. - -– ? ? ? - -Úgy kellett belőle kipiszkálni a többit. - -– Miféle ujságot? Kik? Mikor? Mennyi pénzük van? Adnak-e előleget? – -kérdezték össze-vissza a jeles kilenczek. - -Manó most már csak azért sem eresztette könnyen a szót, csak egyet -kotlott ki egyszerre. - -– Konzervativet? - -– Klerikálist? Reakczionáriust? Antiszemitát? – kérdezték a kilenczek -türelmetlenül. - -Erre megint egy szó következett feleletnek. - -– Mágnáslapot. - -Mágnáslap! Hü, hát ebben a szóban aztán csakugyan benne van a világ -minden feketesége a középkortól az ázsiaiig. A hir óriási konsternácziót -és szenzácziót keltett, a szaporaszavú Manónak egyszeribe megnőtt a -becse. A kilenczek egyhangúlag rimánkodtak neki, ne tagadja meg a -természetét, mondjon el mindent, a mit tud a lapról, egyszerre tiz szót -is mondhat egy helyett. - -Az egy ideig élvezte rehabilitácziója gyönyöreit. - -– Nna, ki a marha? Ki a hüle? - -Aztán újra nekibodorodott a beszédnek. Először azonban megnézte az -óráját. - -– Három óra, – konstatálta, – a lapok le vannak zárva, a riportomat -senki sem lophatja el, ergo beszélhetek. Hallottátok-e Zádor Miklósnak a -hirét? Kiféle, miféle ember ez? Honnan jött? Miből él? Volt-e papája? -Honnan vette a laphoz a baksist? Fiú-e, leány-e, vagy csak úgy mutatja? - -Először Koplathy felelt a kérdésekre. - -– Spiller. Kaszinótag. Egyszóval egy obskurus fiú, egy intellektuális -Nimand. - -Veterán Náthán is tudott Zádorról valamit; ő titokban nemes akart lenni, -ismerte a családfákat, de miután ő még nem volt az, gyűlölte a -nemeseket. - -– A Zádor, – mondta összevontan, – egy ezeréves koldus, az utolsó a -familiájából, a mi Árpáddal jött be országot hódítani. - -A kilenczek így összevontan is megértették a háziúr szavát s a Zádor -rovására irták föltálalt adatait, körülbelül ilyenféle szavakkal: Rohadt -elem, hyperrafinált idiota… majmok atyjafia. - -Előadó Manónak ennyi teljesen elég volt ahhoz, hogy az előkelő -társaságnak Zádor Miklóst terhelő közvéleményét röviden megfogalmazza. - -– Egyszóval kimondhatom, hogy egy agylágyulásos kéjencz? – kérdezte. - -– Bátran, – biztatták a keményagyú aszkéták. - -– Akkor – folytatta a riporter, – azt is kimondhatom, hogy ez az ember -az, a ki a lapot kiugratta; ez meg egy bizonyos Bodonyi nevezetű, a kit -ismerek is hirből, arról nevezetes, hogy nyers buzán él, mint a csirkék, -mert nincs hivatala, miután semmit se tud. - -A szalámizó és parizerező tudós társaság kinevette a buzarágó tudatlan -embert, bár senki sem hitte el a riporternek, hogy igazat mond, még -Bary, a főzseni sem. - -Az általános derültség lezajlása után beszédjét a riporter imigyen -folytatá: - -Zádor és Bodonyi ugratták ki a lapot, de nem ők szerkesztik, hanem -Lombos Keresztély, az ismert vegetariano-nazarenus, jelenleg szabó, -Decsy Franczi, a tömegproduczens, Belky János, a korcsmáros. -Munkatársak: a rimini fölszentelt püspök, a rimanóczi remetepolitikus, -három akademikus, egy herczeg, két gróf, három báró, egy urasági ispány, -egy hölgytyukász, egy importált dsiudziczu és egy akrobata. (Zajos -derültség.) Tehát – konkludált Manó, – czéhbeli csak kettő van közöttük, -ezért tudták a mozgalmukat titokban tartani, bár ötezer előfizetőt -gyűjtöttek a vidéken a sötétebb helyeken, a papok, agrárok és mágnások -között. - -Úgy rukkolnak ki, – dühösködött a riporter, – mint valami összeesküvők a -pinczéből, egyszerre csak itt vannak és mellünknek szegzik a tőrt: -Szabadgondolkozók, szocziálista betörők, nemzetiségi banditák, zsidók, -hazátlan bitangok, adjátok meg magatokat, mert mienk a haza, mi -építettük fel, mi védtük meg kilenczszázegynehány évig, ti a korrupt -hatalmaskodó kisebbség csak pióczái vagytok az élő organizmusnak, -csaltok, loptok, gyujtogattok, gyilkoltok, diszkreditáljátok a magyar -faji karaktert és ősi becsületet! - -– Nnnná, – jegyezte meg Veterán Náthán humorosan, de csudálatosképen -senki sem nevetett neki, a czinizmus röheje az ajkakon fagyott s -gyűlöletté fajult, midőn fölengedett. - -Ösztönszerűleg érezte mindenki, hogy történik valami az országban: -emberek támadnak fel, a kik eddig lethargiás álmot aludtak, -tetszhalottak kélnek ki a sírból új életet követelőn, nekitámadva az -örökükön megosztozkodott tömegeknek, hogy visszaragadják tőlük ősi -jussukat. - -Az általános megdöbbenés fakó csöndjébe ismét belesivított a riporter: - -– Kóstolóba felolvasom nektek az első szám vezérczikkét az agylágyulásos -Zádortól, a mit a lap programmjával együtt saját életem koczkáztatásával -tudtam csak megszerezni, úgy, hogy éjnek idején kifúrattam a kasszát egy -nyugalomba vonult professzionista betörővel, de én is segítettem neki. - -– Bravó! Ez megint mestermű volt tőled, – zúgták a kilenczek lelkesen. - -A dilettans betörő folytatta beszédjét, intentique ora tenébant a hálás -hallgatók. - -– Először a vezérczikkből olvasok nektek szemelvényeket, aztán ha -tetszik, jöhet a programm. – S olvasni kezdett egy kefelevonatból, a mit -a belső zsebéből húzott ki: - -UJ-MAGYARORSZÁG. - -Aligha csalódunk, midőn azt állítjuk, hogy a magyar nemzettest ezeréves -léte után most került bele a megpróbáltatás legválságosabb időszakába. A -kórtünetek legalább arra vallanak. - -A hajdanta hires magyar faji erő, önbizalom, politikai bölcseség, -erkölcsök és hazaszeretet, a mely kvalitások a legintenzivebb nemzetközi -veszedelmekből is mindenha kirántották a magyar fajt – (nemhogy, de azok -erejével Európa államainak egyensúlyozási munkáját is ellátták a -dicsőség epocháiban) – skartba téve. Emez erőtényezők helyét a haladás -jegyébe iktatott, de valójában a felforgató tendencziák posványából -kikelt hamis jelszavak és irányzatok, megtévesztő bolygótüzek: a -nemzetközi szoczializmus, utilitarizmus, szabadgondolkodás, -felekezetnélküliség, sőt istentagadás foglalták el Újmagyarországban. Az -eszközök az újmagyarok kezén: a régi dicsőségnek, hagyományoknak, -keresztény szellemnek, történelmi osztálynak, mindennek, a mi szent volt -és nagyot alkotott, kigúnyolása, megbuktatása; a tulajdon szentségének -lerombolása a szekularizáczió sürgetése által, a keresztény szellem -meghamisítása s helyettesítése az ingatag értékű, úgynevezett szabad -népjóléti és erkölcsi törvényekkel. - -A tendenczia egyszóval: megsemmisítése mindennek, a mi dicsőségesen -bevált egy évezreden át… A modern szellem megteremtői némi dialektikával -kivághatják a tétellel szemben az adút: csak egy szuperióris kisebbség -lehetett képes ama hires, fitogtatott nemzeti szellemnek, a -hagyományoknak ilyetén felforgatására s mint ilyennek, joga volt hozzá. - -Hát tagadjuk. Mert – itt a bökkenő – az a kisebbség, a mely a -felfordulást, a nemzet degenerácziójának munkáját végzi, nem fölényes -egyének társasága, még nem is a nemzet igazi kisebbségét képviseli -(szinte kivül áll rajta, nagy részük szivós faji jellegüknél fogva -sohase volt és lesz asszimilálható), ez a minoritás ügyes, erőszakos -kalandorok tábora, a mely a maga hasznát és poziczióját a romokból -reméli, s az új épületet, a melyben uralkodni fog, azokból szándékozik -felépíteni. - -S valamint a prehisztórikus korban sikerült a gyengéknek megteremteni s -elfogadtatni a jog fogalmát, korlátokat állítani a maguk védelmére az -erősek uralma ellen, úgy sikerült most Újmagyarországban egy inferioris -kisebbségnek a hatalmas többség nyakára lépnie. A két siker ethikája -különböző, de a titka egy. A prehisztórikus erőember magában állott s a -másik erővel való folytonos surlódása következtében csak gyengülhetett – -a gyengék ellenben ösztönszerűleg tömörültek s erősítették magukat az -összetartás és szervezet dinamikájával. - -A magyar ember erőszakos egyéniség, szervezetbe nehezen törhető, mert -bízik a maga erejében s másnak köszönni mitsem akar. Előkelő, gőgös, -erejét az egymással való erőmérkőzésre pocsékolja el, a helyett, hogy -összetartással meghatványozná. A kisebbség ebből a faji karakterből -dedukálta a maga kilátásait s vonta ki a hasznot. Szerveződött, egy -testté tömörült, a melynek egy feje s ezer karja van, mint a polypnak, s -mind az ezer karja annak az egy fejnek engedelmeskedik. Azok a titkos, -vagy álczégér alatt működő társaságok és intézmények, a melyek -pátensüket erkölcseinkre, kulturánkra máris rásütötték, sikerüket csakis -szervezetüknek köszönhetik. - -Ez így van. Ezen vitatkozni nem is lehet. Az összefogózkodás jelenségei -nagyon is szembeötlők, sikerei visszataszítóan rikítók. Az irót s egyéb -művészt: képfestőt, képfaragót, zenészt, ha az általa inaugurált -szellemet kolportálja, az egekig emeli a klikk a kritika szárnyain, a -neoimpresszionizmus rémképeit és gonosz czinizmusát klasszikus nagy -tetté minősíti az újmagyarság hamis mérlege, – hujjahózik az -abszintmarta agyvelő, a moral insanity kóros aberráczióinak, a -költőknek, a kik _megbeszéléseket_ folytatnak Istennel s karikaturákat -rajzolnak a nemzeti s emberi erények kigúnyolására. A minden erkölcstől, -fennálló esztétikától elrugaszkodott dialektikai kötéltánczosokat nagy -emberekké fújják fel, holott legtöbbjük magyarul sem tud, ellenben -nekivágnak Aranynak, Vörösmartynak, hogy lerántsák arról a talapzatról, -a melyre Isten kegyelméből emelkedtek fel, mert jól tudják, hogy a mai -vérbeli magyar irógárdának roszhiszemű diszkreditálása teljesen csak -elődjeik, a nagy klasszikusok műromjain át sikerülhet; nem ránthatják le -az Arany nyelvén beszélőt s az ő lelkével érzőt a sárga földig, -valameddig le nem rántották legalább a földszintig Aranyt magát… - -A társaság szörnyet prüsszente rá s vitéz Mór felolvasását eképen -folytatá: - -«S ha belenézünk a közélet, a politikai üzelmek perspektiváiba, hasonló -jelenségekkel találkozunk. Megtévesztő, szuggeráló eszközeikkel, -érdekhálózatuk titkosan vezetett szálaival be tudják az újmagyarok -hálózni, véleményüknek meghódítani, esetleg terrorizálni a hatalmat: a -testületeket, törvényhatóságokat s egyéb faktorokat, a kiktől a nemzeti -közmunkák sorsa függ. Az állami szubvencziókat ők kapják; a kormány s -pénzintézetek diszkrét költségeit (a hallgatás-díjakat) ők kapkodják el. -S a szabadelvűségnek (mint nemzeti tradicziónak) hamis értelmezésével -inaugurált s telített közszellemet oly türelmetlenséggel s fenyegető -brutalitással igazgatják, hogy, teszem, egy-egy gyengébb vagy hiúbb -miniszter, a ki fél az ujságokba irott betűtől, vagy emelkedni akar a -közvélemény szárnyán, egy-egy állás betöltésénél legjobb meggyőződése -ellenére is az ő emberüket hendikepeli a legkedvezőbben s az állam -gépezetébe annak czinikus koptatóját illeszti bele keréknek, elejtvén a -hűséges, kipróbált, megbizható energiát. - -Így rongyosodnak, kallódnak el nagy értékeink s helyettesíttetnek apró, -hamis pénzzel. Mindennek oka pedig, hogy az újmagyarok karmai között van -a mozgató, az anyagot kikészítő erő, a nagy erjesztő energiák exponense, -a haladás diadalmas csatahajója, a _sajtó_, a mi áldást és dicsőséget -hozhat egy nemzetnek, ha hivatása magaslatán s erkölcsi alapon áll, de -megrágja a lét gyökereit, ha önczélokat hajszol, hizeleg, hazudik és -blaszfemál, – mint a mienk… - -Manó művészi pauzát tartott, bár a nélkül is elhallgattatta volna a -bugyborékoló indulatok egyszeribe kitört riadása. (A Sajtót becsmérlik, -a hatodik nagyhatalmat, a szent és sérthetetlen Bálványt, a melynek -kultuszából százezer ember él, a nemzet szine-java. A dicsőséges fáklyát -oltogatják, az isteni szövétneket, melynek világossága behatolván a -közélet legsötétebb zugaiba és kipusztítja az ott vonagló férgeket, a -maradiság rohadt hulladékain rágódó úgynevezett történelmi osztályt: a -papokat, arisztokratákat s egyéb unlakokat!) - -Hajrá! Miként a czorka nyügéből fölszabadított falka a nádasból -kipattanó rókára: úgy úszúlt rá a fékevesztett asztaltársaság a -_czikkmonstrum!_ szerzőjére. Villogtak a szemek, rángatództak az öklök, -csattogtak az agyarak. Csak indulatszavakat lehetett hallani, a józan -kritikát megfojtotta a düh. - -– Gyáva gazember! Aulikus tányérnyaló! Hülye majom! Patkány! Vakand!… - -– Hátha még a programmjukat tudnátok! – rikoltozott karjaival hadonászva -s féktelen temperamentumát az asztal körüli ugrándozással csillapítani -igyekező riporter, a Manó. - -A zürzavaros lárma közepette felállott az asztalfőn székelő főzseni, -Bary Pali s abszintos poharát a szódásüveghez koczogatva, így kiáltott -fel: - -– Csend! - -A Neptun hármas villája nem tett olyan hatást a háborgó tengerre, mint a -díszes társaságra ez az egy szó a Bary Pál ajkáról. Meglőn a csend. - -– Uraim, – rendelkezett az iskolacsináló poéta s úgy kimeresztette a -szemét, mintha annak fényéből dicskoszorút akart volna a homlokára -fonni, – uraim, ne szenvedélyeskedjünk, midőn a földgolyó habár -csekélyke s szellemi kulturára alkalmatlan parczellája tulajdon- és -birtoklási jogának megvédelmezéséről van szó. Nem azért _fegyelmezek_ – -folytatta, gyűrűs kezével egy merész hyperbolát rajzolva a levegőbe, – -mert imminensnek tartom _fölperesek_ perpatvarkodását, veszélyről ott, a -hol maga az Isten az alperes, s mi, a világosság terjesztői vagyunk a -prókátorok, szó nem lehet. A «Nagy Pénztáros» úgy szerkeszti meg a maga -számadási mérlegét, hogy abba belekapaszkodni nem igen lehet… Nem arról -van szó, hogy pervesztesek lehetünk, hanem a _gesztusról_. Az óbégatás -nem méltó hozzánk, a kik _fennt_ vagyunk. Ez az ország a mienk. -Kiragadtuk a sötétségből, meghódítottuk másodszor mi a Nagy Hadvezér -kondottierjei, a nélkül, hogy munkánkért felvettük volna a bennünket -megillető zsoldot. Hét napig teremtettünk, hogy a khaoszból szerves -életet hozzunk létre: a földi igazságnak felettünk nincs hatalma, a mi -agyvelőnk abszorbeálja a jogot. Hidegvérre – folytatta a zseni – csupán -csak azért intelek benneteket, mert felesleges a nagy ágyúkat ott -elsütögetni, a hol megteszi a szemöldök összevonása is. A puskapor -egyébre kell. Még nem robbantottuk fel a nagy _átokhegyeket_, a melyek a -mellünkre nehezednek. Takarékoskodjunk. - -Síri csend. Egy pisszenés sem volt hallható. Bary extázisba jött és nem -tudni miért, a márványasztalhoz vágta abszintos poharát, hogy ezer -darabra tört. Aztán fújt egy nagyot s eképen folytatá: - -– Tekintve, hogy mégis aktivitásba kell lépnünk, mert megbolygatták -teremtő nyugalmunkat, teendőink anyagának felosztása czéljából kimondom, -hogy zárt üléssé alakulunk. Fölhivom előadót, ismertesse rövidesen a -lázadók programmpontjait. - -Az elnöki beszéd óriási hatást keltett. A ki nem elégített zsoldosok -vezérükhöz siettek s megrángatták a kezét. Pénzért sem lehetett volna -köztük olyan embert találni, a ki félt. Mindenki úgy érezte, hogy -megkötötték Istennel a trösztöt, csak fújniok kell, hogy tönkretegyék az -ellenséget. - -Manó különösen meg volt hatva, mert rája kivételes szerepet diktált a -vezér. Megköszörülte meghatottságtól megbicsaklott torkát, hogy -megismertesse a társasággal a _mágnáslap_ programmpontjait. Gőgösen, -lapidarisan beszélt. - -– _Első programmpont:_ Szervezkedés, tömörülés. _A második:_ A -keresztény szellem ápolása, a krisztusi erkölcsök diadalra juttatása -minden vonalon. _A harmadik:_ Intenziv asszonykultusz politikai -jogokkal, az anyák kivételes tisztelete. _A negyedik:_ A büntetőjog -reviziója, az esküdtszéki intézmény megszorítása. _Az ötödik:_ A közjogi -kérdések levétele az állam napirendjéről, jóléti, közgazdasági -intézmények létesítése. _A hatodik:_ A parasztság megvédése. A -homestead. _A hetedik:_ Nemzeti művelődési prémiumok kiosztása. _A -nyolczadik:_ A fiatal generáczió testi és szellemi nevelésének reformja. -A felsőbb oktatás deczentralizácziója. _A kilenczedik:_ A közszabadsági -jogok, az élethez, becsülethez való jog kiterjesztése s hatékonyabb -védelme. _A tizedik:_ A sajtótörvény reviziója, a sajtóvisszaélések -szigorú retorziója a keretek között… Punktum, – végezte előadó szavait s -helyet foglalván, egy kortyintásra lenyelte rumspriczczes feketéjét. - -Minden szem Bary Palira tapadt. Mit szól mindehhez az iskola? Az iskola -azonban hallgatott egyelőre. Rákönyökölt a márványra, megvetőleg -mosolygott, de nem tanított. Elsőbben tanítványai véleményét akarta -meghallgatni, nagykegyesen előre bocsátotta őket a sikátoron: Passez, -messieurs! Intett Koplathy Friczinek, hogy szóljon ő. - -S szólt Koplathy Frici; fölényes humorral pedig, mert ki volt adva az -ordré: vigyázni kell a gesztusra, miután pervesztésről szó nem lehet. - -– Fiúk, ki mondja meg nekem, mit kell érteni sajtóvisszaélés alatt? -Jobban mondva: mivel élhetne vissza a sajtó, mikor neki minden szabad, -mert ha nem szabad, akkor eo ipso nem sajtó többé? - -A szellemes paradoxont megtapsolták a fiúk, Hunyadi Jákót kivéve, a -kinek volt a begyében valami, a mi jobban tetszett neki, mint a Friczi -szellemessége. Azt tálalta ki. - -– Hallottatok valamit a lex Zanardelliről? - -Ezzel a kérdéssel kezdte, de miután senki sem tudott semmit a lex -Zanardelliről, állító mondatokban folytatta: - -– A lex Zanardelli, – humorizált, – szegény Olaszországban _kapott -lábra_ s abból áll, hogy vaskeztyűt és szájkosarat tartozik viselni -minden élő, a ki lapba ir, külömben becsukják. Hogy megértsétek a -szájkosarat, – folytatta általános derültség között, – mesélek nektek -egy konkrét esetet. Svengali vagy Senegalli vagy kicsoda, könyvet irt a -párbajról. A könyvet elküldte egy kritikushoz. A kritikus elolvasta a -könyvet és úgy találta, hogy plagium. Mérgében megfeledkezett a -szájkosárról, nem kötötte az orrára, a nélkül irta meg a kritikáját: -Senegalli hülye, Senegalli tolvaj, Senegalli betörő s a könyve lopott -jószág… Ez az ő legszentebb joga volt, ugy-e? – kérdezte hallgatóitól, a -kik nevettek a naiv kérdésen, a nélkül, hogy feleltek volna reá. – -Legszentebb joga volt, – felelt helyettük Jákó. – S mégis mit gondoltok, -mit kapott érte? A vivómester, a könyv irója beperelte rágalmazásért, a -biróság meg elitélte kétezer líra büntetéspénzre s egy évi börtönre -azzal az indokolással, hogy egy párbaj-codex nem lehet egy másikkal -homlokegyenest ellenkező, valamit lopni kell bele a többiből. - -– Hahaha… A kilenczek teli szájjal erőlködve nevettek, mert borsódzott a -hátuk egy kicsit. (Istenem, ha ez így lenne nálunk is, akadna-e valami a -világon, a mit meg lehetne irni!) - -Bary Palinak elég volt Hunyadyból és a nevetésből, Ősi Ignácznak intett. - -– Nekem, – kezdte ez levegő után kapkodva, mert rosz torka volt, sipolt, -– legjobban tetszik az egész programmban az asszonykultusz: ezt alá is -irom. - -– Puff, – s elröhintette magát Keve Mór, – te aláirhatod, mert nem -kellesz nekik, de mit csináljak én, a ki torkig vagyok velük. - -Bary Palinak megsúgta a zsenije, hogy a zárt ülésnek igen sülyed a -nivója, a rosz élczek elposványosítják a szőnyegen levő tétel lényegét: -Bary Pali felállott s kimondta a határozatot: - -– Fiúk, a lapot meg kell buktatni. Patkányokról lévén szó, oly -férgekről, a melyek a mi hajónkon akarják a ragályt terjeszteni, nem -fogunk az eszközökben válogatni. (Bravó! Helyes! Éljen a vezér!) Ki -fogjuk füstölni a fenevadakat. Megmutatjuk nekik, hogy innen e mellől az -asztal mellől kormányozzák Magyarországot a magasabb intelligenczia -jogán s hogy szerzett jogunkról, igényeinkről senki javára le nem -mondunk. Követeljük az elmaradt hasznot, isteni észtőkénk be nem folyt -kamatjait visszamenőleg, a heréknek semmit sem ajándékozunk. (Úgy van! -Ez a beszéd! Vivat!) Mi eddig elnézők voltunk a buta milliókkal szemben, -eltűrtük nekik, hogy föl nem építették a mi palotáinkat, de ezentúl -nincs pardon. Ám lássák, mit vetettek! Székely támad, székely bánja! – -végezte szavait, Isten tudja miért, de kirúgva maga alól a széket, a mi -a Maxi pinczér lába közé gurult… - -Ezzel aztán vége is lett a zárt ülésnek, Bary, miután hegyesebbre úgy se -tudott volna kulminálni, tanítványai éljenzése s engedelmességi votumok -között hazaballagott… - -Hárman még ott maradtak az asztalnál, a mely mellől Magyarországot -kormányozzák és vajaskenyeret kértek Maxitól. - -* - -Ilyen fogadtatásban részesült Magyarország feltámadt népe hadüzenetének -már a szele is az újmagyarok táborában, a melynek Bary Pál, a vérét -megtagadott aposztata volt a vezére s csupa hosszúhajú és bajusztalan a -tisztikara. - -… Hajnalodott. Zádor Miklós gyalogosan rótta az utczákat, megfürösztve a -fagyos levegőben izzó homlokát. A szerkesztőségben töltötte az éjet, de -csöppet sem volt fáradt, kezében egy ujságot lobogtatott. Lapjának, a -«Véreim»-nek első száma volt. - -A jeges járda ropogott a talpa alatt. Szilárd, dübörgő léptei -megállították az arramenőt. - -Máli néni, a gazdasszonya már ébren volt, konyhabirodalmában -pratálgatott, midőn hazaérkezett. Lórika el se tudott aludni, ébren -várta őt. - -– Szegény pelécske, – referált róla Máli néni az urának, – be sem húnyta -egész éjjel a szemét, folyton sirdogált, hogy nem jött haza a méltóságos -úr, hiába eszeltem, azt hitte, hogy valami baja esett. - -A nagyúr szó nélkül bement a cselédszobába, megcsókolta s elaltatta az -utczáról felszedett koldusgyermeket. - - - - -XI. A nemzetközi politikus. - -A kétség az erős emberek erőemésztője. A gyenge, a ki nem maga irányítja -a sorsát, hanem a viszonyokra bízza élete alakulásait, nem érzi meg -esélyeinek ingadozását, vagy legalább nem veszi szivére, szinte -szükségét sem érzi a szétválasztó dilemmák tisztázásának, mert a nélkül -is ingadozók a tervei; nála az a rendes állapot, hogy ne törődjék vele, -mit tartogat számára dugaszban a jövő. Am a ki fix czélpontokat tűzött -ki magának, nehezen viseli el eme czélpontok végzetszerű eltolódását -vagy ingadozását, mert nincs hozzászokva, hogy a végzetnek játékbábja -legyen. Végre is akarja hajtani, a mit kezdeményezett. - -A Zádor Miklós fegyelmezett lelkére kétszeres súlylyal nehezedett rá a -Romhányi Erzsébetbe vetett hitének s arra felépített életboldogságának a -válsága. Bizalma nem fogyott, de a reménye ingadozni kezdett. Érzései -megfordított arányba jöttek egymással, a mi már magában véve kín egy -olyan embernek, a ki ahhoz van hozzászokva, hogy logikai -következetességgel ejtse meg élete számvetéseit. - -Más erős ember az ő helyén alighanem sietett volna kettévágni kételyei -szálait, – hiszen kezében tartotta ezeket a szálakat, – tisztázta volna -imádottjával a helyzetet. És alighanem így cselekedett volna Miklós is, -ha nem kellett volna respektálnia egyéb oly mellékkörülményeket, a -melyek egyrészt problematikussá tették férfiúi jussát a nőhöz, a kit -szeretett, másrészt nemcsak boldogsága kérdésébe, de emberi -kötelességeinek revierjébe is belejátszottak. - -Vajjon joga volt-e neki a boldogsághoz ragaszkodnia abban a kétséges -helyzetben is, a melybe a herczegnő féktelen szerelme belesodorta, s a -melynek veszedelmeibe bizonyára magával rántaná a leánykát is, a kit -szeretett?!… Vajjon méltó volna-e hozzá ez a kiméletlen erőszak, a -melynek a következményeit sem lehet előre kiszámítani! És nem ütközik-e -bele őseinek hagyományos virtuskultuszába, a mely mindenha önlegyőzést -diktált a férfira, ha szubjektiv érzésvilága a haza érdekével került -szembe? Kettévághatja-e a baráti köteléket, a mely gyermekkora óta -vetélytársához fűzte épen akkor, mikor a közügy érdekében áll, hogy azt -a köteléket még szorosabbra fűzze?… - -Az erős férfi kénytelen volt a végzetesen alakult viszonyok jármában a -gyöngék taktikáját követni. Nyitva hagyta élete nagy kérdését, a -viszonyok szerencsés vagy szerencsétlen változásától téve függővé annak -megoldását. Elhatározta, hogy vár. - -De – s ezen a ponton már az ereje kérezkedett ki, – de nem a passziv -rezisztenczia árnyékában lesi a jobb jövőt. Tenni fog. Isten -segítségében bizakodik, ám maga is megteszi a magáét… Eljár -Béltekyékhez, hogy láthassa titkos menyasszonyát, de a hozzá s -Csábrághoz való magatartásán ezentúl sem változtat. Minden héten újra és -újra feltöri szive sebét, de következetes marad önmagához. S a csüggedés -nem fog erőt venni a lelkén, munkába öli depresszióit. Délutánját s -éjjelének első felét a szerkesztőségben fogja tölteni, ir, irányít, -lelkesít, de vállalkozik apróbb technikai munkák elvégzésére is. -Szeretni fogja a lapját, tenyerén hordozza, abajgatni fogja lelke -gyermekét, gyönyörködik a gyarapodásában… - -… Hát örömét is lelhette benne Zádor Miklós, mert ugyan szépen -gyarapodott a «Véreim» Bodonyi összeszedett proletárjainak a kezén. -Helyén volt minden munkatársa, a szegény proletár embereknek valóságos -reveláczióul szolgált, hogy végrevalahára magukhoz méltó munkálkodást -fejthettek ki: megtalálták helyüket a nemzettest szervezetében, annak -szive körül. - -A lap munkatársainak tehetsége és lelkessége már az első számból is -kitűnt. S abból a fogadtatásból, a melyben ez a szám váratlan, -meteorszerű feltűnésével s programmja révén részesült: már következtetni -lehetett a lap jövőjére is. A fővárosban feltünő sok példány kelt el -belőle, csaknem huszezer, de ennél a számbeli eredménynél még meglepőbb -volt az a hatás, a melyet olvasóira tett. A lap beszéltetett magáról, -eszméket termelt, vágyakat revelált: kifejezést adott eddig -kifejezetlen, sejtelemszerű fogalmaknak, önmegismeréshez vezetett, -tettre tüzelt. Értékes irodalmi munka volt minden sora. Semmi közhely, -semmi sablon, semmi szürkeség. Tetszetős forma, újszerű beosztás, -változatos rovatok. Rövidre fogott, magvas magyar stil. Tudta Bodonyi, -mit csinál. Olyan embereket szerződtetett az eszmék propagálására, a -kikben élt az eszme, vérré vált a meggyőződés s erővé a szenvedés. Nem -robotot róttak itt szakmabeli munkások, értékterheiktől szabadultak meg -mézhordozó méhek, a melyek a munkával csak természetüket követik. - -A lap szinte rákényszerítette a habozókat és gyöngéket a szinvallásra: -egy csapásra két táborra osztotta a társadalmat: elmosta a pártpolitikai -határvonalakat s az erkölcsi és mívelődési érdekeknek emelt -világítótornyokat. A napi politikai kérdéseket alig bolygatta meg, -kimondta a maga véleményét ezen a téren is, de alig kritizált. «A -magyarnak – irta Belky a Véreim második számának vezető helyén, – le -kell szoknia a politizálásról, mert abban őrlődött meg az ereje…» - -Feltünő jelenség volt, hogy az új renaissance-szellemet propagáló lapról -eleinte sehol sem lehetett _becsmérlő_ kritikát hallani, holott egy -egész osztálynak, egy hatalmon levő kisebbségnek létföltételeit támadta -meg. Nyilván taktikai katabázis volt ez a «felvilágosodott» ujmagyarok -részéről, de így is mutatta a megdöbbenést, a mit a váratlan ellenség -felbukkanása reájok tett. Nem merték az új lapot pozicziójukból -megtámadni, érezték, hogy új harczvonalba kell fejlődniök, hogy vele -szemben megállják a sarat. Uj harczmodor, új haditerv!… - -Egyhetes korában már hitelesen össze lehetett állítani a _Véreim_ -hatásmérlegét, jóllehet a napisajtó, a megtámadott Góliáth úgy adta, -mintha észre se vette volna a parittyás Dávidot. A vélemények -kialakulásának szabadságát ennélfogva nem korlátozta semmi terror; a -kaszinók, klubbok, érdekkörök, osztályok és különféle társadalmi rétegek -állásfoglalásának nem volt akadálya. A szimpátiák megoszlottak, de az -antipátiáknak nem volt méregfoguk. - -A három úri kaszinó minden habozás nélkül meghajtotta zászlaját Zádor -Miklósnak, a kurtakorcsmákban székelő, tósztokon felhizott -asztaltársaságok pláne Messiást láttak benne s holtra itták magukat a -tiszteletére, a katholikus klerus szószékről propagálta a hit és -erkölcsök renaissanceát, a polgári egyesületek, iparoskörök hozsannát -zengtek feléje, – az ujságiró egyesületek, kereskedelmi klikkek, -politikai klubbok hallgattak. Különösen ezek voltak a megtámadottak… -Agressziv hangokat csudálatosképen csak a protestáns körök hallattak a -lap s annak szelleme ellen. Egy református theologiai professzor főképen -azt nehézményezte egy felekezeti folyóiratba irt czikkében, hogy a lap a -keresztény szellem propagandáját nyiltan fölvette programmpontjai közé. -A felekezetek békés együttélésének szükségéről s annak megbolygatásáról -irt: hogy kár volt az izraelita testvérek érzékenységét a krisztusi -morál homloktérbe való állításával megilletni, stb… Holott az ujság épen -hogy kínosan tartózkodott a vallásfelekezetek dogmatikájába való -beavatkozástól, azoknak csak az etikájával foglalkozott, s a keresztény -erkölcstant, mint a korszellemnek s a magyar faji géniusznak a többiek -közt legmegfelelőbb lelki orvosságot s jellemképző tényezőt állította a -homloktérbe. Lombos Keresztély a _Véreim_ harmadik számában épen azt -fejtegette, hogy mi sem áll útjában annak, hogy a zsidók magukévá tegyék -a keresztények erkölcsirendjét akkor, a midőn a neologok Mózesnek -legszigorúbb, a hitágazatokba vágó törvényeit sem respektálják többé, -részint czélszerűségi szempontból, részint mert rájöttek, hogy ezek a -törvények elavultak, szolgai betartásuk csak hátráltatná a faj -fejlődését, holott a nagy zsidó törvényhozónak és vallásalapítónak -minden intencziója abban csúcsosodott ki, hogy megerősítse, örök időkre -biztosítsa vérei életét… Egyszóval a hittörvények szellemét követik az -új zsidók, nem a betűt. És azt követnék a keresztény erkölcsök -átvételével is. - -Tehát vakba harapott a vaskalap, midőn a liberálizmus jegyében avult -erkölcsök pártjára kélt. - -Mindent összevéve azonban annyira aktiv volt a Zádor lapjának úgy -anyagi, mint erkölcsi mérlege, hogy szinte pontosan megfelelt annak az -aránynak, a melyben a történelmi nemzet összessége a felülkerekedett -újmagyarság kontingensével számszerűleg állott. Két millióval szemben -tizenhat millió ember vágyainak tolmácsa, organuma volt… - -Vajjon mit szóltak ehhez Bary Pali és társai, a fegyverfenő -fenegyerekek, a hosszúhajúak és bajusztalanok, a kik a Csikágó -törzsasztala mellől szórták a fényt, hogy jusson belőle szegény -Magyarországnak is!… Miért nem állottak ki az ellenségnek, mielőtt az -harczvonalba fejlődhetett volna, hogy torkára forrasszák már a harczi -riadót is? Nem győzte fejük világossággal, csak szóval a szájuk? -Megijedtek? Visszavonultak?… - -Hát nem ijedtek ők meg, rettentő vala az ő bátorságuk, csak nem akartak -czvicselázni (ezt a szót Kaplathy Friczi plántálta bele a magyar -nyelvbe), czvicselázás helyett oly haditervet eszeltek ki, a melylyel -saját becses bőrük veszélyeztetése nélkül egyetlenegy robbantással -söpörnék el a sírból kikelt redivivus tábort, hogy talpra ne állhasson -többé soha. Erkölcseikben szándékoztak megtámadni az erkölcsök zászlaja -alatt fölkelőket, a hitelük fundamentumát vélték aláásandónak, hogy egy -csapásra romba dönthessék az épületüket. - -Hogy zavartalanul előkészíthessék a nagy _kupát_ – ez a szó meg a Jákó -találmánya volt – a kupa kedvéért egyelőre feloszlatták a jeles -kilenczek a csikágói törzsasztalt, hogy szabályszerű összeesküvéssé -alakuljanak. A váratlan megjelenésű meteort akarták ők is utánozni, hogy -a készületlen ellenség megdöbbenése mennél vérfagyasztóbb legyen. -Kiárendáltak egy sambrszeparét a dobutczavégi Kikelet-kávéházban: oda -tömörültek a zsenik éjjelenként, hogy nyélbeüssék a sztratégiájukat. - -Természetesen Bary elnökölt itt is. Az előadók változtak a lángvelőkből -kirobbanó eszmerakéták szerint. - -Hunyady Jákó azt javasolta, hogy a nemesi kaszinók, mint az új mozgalom -ősfészkei ellen, kell irtó harczot indítaniok: a kártyásokat, a -hedonistákat, plöncsmestereket (Ősi Mór szava) kell leleplezniök. - -A javaslat letárgyaltatott, de leszavaztatott, mert hamarosan rájöttek a -kilenczek, hogy az újmagyarok társasköreiben _léteznek_ az igazi -kártyások, hedonisták és plöncsmesterek. - -Bakk Manónak egyéb eszméje volt. Ő a püspököket szerette volna megenni. - -– Ki kell adni egy könyvet a főpapok szerelmi kalandjairól, – javasolta, -– be kell róluk bizonyítani, hogy blicczelnek (régi kávéházi magyar szó) -az egyházi vagyonból, elpezsgőzik az alapokat s igen frekventálják az -apáczakolostorokat. Akkor aztán majd irhatnak a lapba keresztény -erkölcsökről, – végzé Manó szavait, – mindenki ki fogja hányni a -keresztény erkölcsöket. - -A roszhiszemű javaslat szintén megbukott, nem azért, mert brutális vala, -hanem mert igen buta volt… - -Bary Pali nem is tárgyaltatta a _kék_ hülyeséget, lepipálta azonmód, a -hogy kicsordult a hires Manó száján. - -– Üde barom vagy, mit tudod te, hogy festenek a püspökök éjjel! - -Legzseniálisabbnak tetszett a Keve Mór eszméje, Móré, a ki különben nem -sokat számított, a lapjánál is csak a vizállást, az eljegyzési és -halálozási rovatot vezette. - -Keve Mór így szavallt és igen kitüntette magát: - -– Ha azt akarjuk, hogy megbukjék a _dromedárok_ lapja (entre eux így -nevezték az ellenséget rövidesen), ne az elefántokra puffogtassuk el -viharágyúink puskaporát, hanem elsősorban a dromedárok szőrét nyírjuk le -s tegyük a füstölőre, szagolják a kiskorú buták, hogy az ő állatkáiknak -milyen az illatuk. Csábrághot, Zádort, Bodonyit, Lombos Krisztiánt: a -lapvezért, a laptulajdonost és a lapcsinálókat kell _belülről kifelé_ -fordítanunk, hogy elmenjen tőlük a megbabonázott fantaszták étvágya. A -lapot kell kivégeznünk, – konkludált Keve Mór, – mert az az organum; ha -nincs organum, nincs párt, nincs eszme, nincs komédia. - -A kilenczeket láthatólag meglepte ez az okosság. Bary félretolta opálos -abszinttel telt poharát s lekönyökölte a kávéházi márványasztalt. - -– Ezen az alapon tárgyalhatunk, – jelentette ki. – A ki tud valamit a -szóban forgó diszfirmákról, tálalja ki. - -Ám az volt a baj, hogy senki sem tudott senkiről semmi diffamálót. A -kilenczek összenéztek: a Keve Mór eszméje okos volt, de igen is kerek, -végérvényesen belekapaszkodni nem lehetett. A kávéház márványasztaláról -legalább legurult. - -Ám Jákót ez csöppet sem kedvetlenítette el. - -– Achilles sarka minden embernek van, – állította, – csak ki kell -keresni. A ki nem keres, az persze nem talál… - -Tehát keresni kell! Ez lett a motto. Bakk Manó mindjárt felajánlotta -szolgálatait, hogy ő keresni fog. Koplathy Friczi is azt állította, hogy -ért a kereséshez, az eszmetermelő Keve is. - -Magasra hágott a lelkesedés, Bary jónak látta a bugyborékoló -ügybuzgalmat kissé lehűteni. - -– Figyelmeztetlek benneteket, – intette tanítványa it, – hogy -adataitokat ne az ujjatokból szopjátok; a fölfedezett réseken, tekintve -a czél szentségét, lehet tágítani, de rés legyen. - -– Helyes a dürgés, – approbálta mestere szavait Ősi, – a hitelünket nem -szabad elpaczkáznunk. Olyanra nem foghatjuk rá, hogy hamisan kártyázott, -a kinek soha sem volt kártya a kezében. - -– Ősi ért engem, – mondta Bary s mutatóujjával megczélozta a megdicsért -Ősit. - -Ezzel aztán fel is oszlott az aznapi összeesküvés, a modern Peturoknak -ki lett adva a jelszó: keresni és találni kell. Nevezetesen -Achilles-sarkakat kell találni pánczélbabujt embereken. - -Azért még ott maradtak a kilenczek a barlangjukban és ramslizni kezdtek. -Bary, a kinek hét szilvafája volt, nem ramslizott. Veteran Náthánnak is -volt már egy háza, tehát ő sem ramslizott, ellenben igen ütötte -Koplathy, mert csak huszonhét krajczárja volt, holott a borravalókkal -együtt negyvenhármat _czehhelt_… - -Legelőször, mint mindig, Bary távozott az összeesküvés szinhelyéről. -Hála az abszintnak, immár szivárványszineket játszott szemében a szürke -levegő, hazamenő volt, hogy megörökítse ezeket a szineket. Alig tette be -maga után a szeparé ajtaját, újabb benyomások tapadtak a fejébe -megirandó költeményeihez. - -A kávéházi terem utolsó fülkéjében pezsgőt ivott egy szörnyen elegáns, -czvikkeres, pofaszakállas úr, előtte Csicsvári Csicseri Illés, élén a -malaczbandának az _Én és a holdvilág_-ot húzta és énekelt is hozzá. A -pofaszakállas úrtól jobbra egy igen nagy nő ült és szintén énekelt, -balra egy kisebb nő ült és nem énekelt. A pofaszakállas úr olyat -mutatott a barna falú ragadós piszokkávéház miliöjében, mint egy -deplaszirozott operettdiva a falusi nagyvendéglő szinpadján. Bár a Bary -fantáziája másformán ecsetelt, az fekete párducznak festette a -pofaszakállas urat, a nagy nőt egy szimentali tehénnek látta, a kicsit -és feketét lidércznek… A fekete párducz a fehérvörös tehén s az ónszinű -lidércz. Hát ezt neki meg kell irnia… - - A lidércz teleszítta magát vérrel, - Piros vérrel az ónszinű lidércz; - Kétféle vérrel, feketével, vörössel… - -A megszületendő poemától vajudni kezdett a Bary feje, a rigmusok és -verslábak összecsendültek, tánczra kerekedtek, majd szétpattantották a -nagy költő halántékerét. Sietnie kellett az iskolacsinálónak, hogy forró -impresszióit hazáig ki ne szíjja _csontjaiból_ a hideg levegő. -Kiszámíthatatlan kárára az emberiségnek, a melynek ő a legfényesebb -jelenkori csillaga. - -A csillag kitámolygott a kávéházból, fülére húzta bundagallérját s -elkezdett teremteni… Mire hazaért, megszületett a versgyerek, csak -papirosra kellett ragasztani. - -Langer Viktor, a fekete párducz ezalatt látszólag minden indok nélkül -megúnta a czigányt, a tehenet és a vampirt s kifizetvén őket, felmondott -nekik. - -– Menjetek a fenébe, fáj a fejem. - -Ellenben magához czitált egy lőcslábú, ásítozó pinczér urat. - -– Szepi, ki volt az a zseniális fejű úr, a ki az imént távozott? - -A zsiros tapintatú frakkos ganiméd czicczentett a nyelvével. - -– Ej, hát nem tetszik őt ismerni? Az a hires Bary Pali volt, a ki -nagyobb Petőfinél. - -– Poéta? - -– No, nem poéta! Poéta, szabadgondolkozó és zseni. - -A szélhámos laposra csikkantotta szemét, mint a macska, mikor egeret -szagol. - -– Sokat jár az ide? – kérdezte ásítva, nehogy kérdése gyanura adjon -okot. - -– Egy hét óta állandó vendégünk, – dicsekedett Szepi, – az a szeparé ott -az övék. - -– Övék? Kiké? - -– A vesetársaságé, a minek Bary úr az elnöke s csupa zsenik a tagjai. - -– Ah! - -Egy hosszabb ásítás után bekapta Langer a száját és egy koronát nyomott -a Szepi markába. - -– Mondja csak Szepi, miért bújnak ezek a zsenik sambrszeparéba, mikor -rendesen úgy szeretik a nyilvánosságot a zsenik? - -– Oh, – válaszolt a lekötelezett frakkember, – az csak természetes, hogy -nem vegyülhetnek a mi vendégeink közé… Nem igen fizetnek, de azért igen -büszke urak ezek. - -– Hozzon egy konyakot, Szepi. - -Szepi elhozta a konyakot s távozni szándékozott, de visszaszólította a -monoklis úr. - -– Hallja Szepi, hogy ismerkedhetnék én meg ezekkel az urakkal? Szeretem -a szellemet. Nekem nincs szellemem, de van pénzem; talán -összeegyeztethető lesz a két dolog. - -Azon a véleményen volt Szepi is. - -– A potyát ők minden esetre szeretik, – mondta, – nem hiszem, hogy -akármelyiknek is lelke volna hozzá, hogy visszautasítson egy szép -sonkacsontot tormával. Bary urat kivéve, – javította ki magát, – mert ő -gazdag, minden este egy forint nyolczvan krajczár ára abszintot iszik… - -– Hányan vannak a szeparéban? – érdeklődött a szélhámos. – S mi a -hivatalos mesterségük? - -Szepi pontosan megfelelt a kérdésre… Megvillant az iparlovag szeme. - -– Szepi! - -– Tessék? - -– Itt van magának még egy korona. Aztán tegye rám figyelmesekké az -urakat. Meséljen nekik rólam valamit. - -Szepi kétrét hajolt. - -– Csak annyit mondok, hogy a nagyságos úr… méltóságosnak fogom mondani… -annyit mondok, hogy a nagyságos úr minden este negyven-ötven koronát -czehhel nálunk, ez elég lesz nekik. - -– Magára bízom. - -Szepi eltalpalt. A szélhámos megnyújtózkodott karosszékében a nagy tükör -alatt. Csettintett a nyelvével, mint egy finom falat után… - -Alig telt el öt percz, nyillott a különszoba ajtaja s kibukott rajta a -Koplathy Friczi piszkos feje. Majd utánna következett a teste is -lábastul. Friczi egy földerítő körsétát tett a kávéházban, majd -megállott egy pillanatra a nagy tükör előtt s egy apró kefével -megkefélte sörényét. Ám csak ürügy volt a kefélés, Friczi valójában nem -a tükröt nézte, inkább az ötven koronát elkávézó gyanúsan elegáns -vendégbe nézett bele. - -Az lesütötte szemét, hogy ne feszélyezze a kiváncsi zsenit. Ellenben -mókás grimaszokat csinált a szájával és orrával, mint valami arabus -fejedelem. Nyilván imponálni akart a mókáival. - -Friczi egyet mindjárt el is tanult tőle, majommódra, önkénytelenül s -ment be vele vissza a barlangba, hogy közreadja észleleteit. - -A következő perczben Bakk Manó szüntette be a ramslit s jött ki a -váróterembe, hogy terepszemlét tartson a nagy tükör tájékán. Az alatta -trónoló érdekes idegen igen pózolt, a plafondra pingált Pánt vizsgálta, -a mint egy vöröshajú nimfának udvarolt. Manó, a ki nem volt szokva -hozzá, hogy elnézzenek a feje fölött, kénytelen volt egy széket -felrúgni, hogy magára terelje a figyelmet. - -A trükk sikerült. Az előkelő ismeretlen odanézett és kegyesen -tudakozódott a megbotlott (!) riporter egészségi állapotáról. - -– Oh, uram, nem ütötte meg magát? - -Manó mohón bekapta a horgot. - -– Köszönöm a részvétet uram, kicsiség az egész. - -– Talán egy pohár pezsgő mégis jó lesz az ijedtségre, – kinálkozott a -szélhámos, megragadva egy alig megkezdett pezsgős üveg nyakát. - -– Pardon, – s diszkréten vigyorgott a riporter, – a legközelebbi revans -ellenében elfogadom. - -Bemutatta magát. - -– Bakk Manó, szerkesztő. - -Viktor úr felállott, baltenyerébe ejtette monokliját és szintén -megmondta a nevét. - -– Langer Viktor, nagyvállalkozó. - -Most már tisztában lehettek egymással az előkelő urak, egy asztalhoz -ülhettek, hogy pezsgőznének. - -– Ez Mumm? – kérdezte a riporter, miután lenyelte az első pohár -gyöngyitalt. - -– Ez nem Mumm, – világosította fel Viktor úr, – ez Veuve Cliquot for -England. - -– England? Jó. Mindig ilyet tetszik inni? - -– Nna, többnyire… víz helyett, – válaszolt a szélhámos előkelő basszus -hangon. - -– Hm, – irigykedett rá az inyencz Manó, szája szélét nyalogatva, – -boldog az, a ki jól él. - -Viktor úr felhúzta hegyes vállát. - -– Hát nekem tulajdonképen nem illik panaszkodnom, de mégis… Higyje el, -szerkesztő úr, hogy a pénz még nem boldogít. - -A riporter nem hagyta magát lefitymáltatni. Megmutatta, hogy neki nem -imponál a nagyképűség. - -– Hagyjuk ezt kérem, – leczkéztette a traktálóját, – a pénz -mindenféleképen boldogít. Ha nekem pénzem van, vehetek magamnak egy -negyven lóerejű gépet és odaszaladhatok, a hol a czitrom virul. - -– Jól van, – okvetetlenkedett a pezsgős úr, – de mi hasznom nekem a -czitromból? - -Manót gyanakodóvá tette ez a sajátságos dialektika. Szemtelennek -született, hát megkérdezte: - -– Szabad kérnem, milyen vallású a tisztelt úr? - -Langer elnevette magát. - -– Nem vagyok zsidó, – mondta, – csak passzióból jüdlizek néha. - -– Ah, tehát uraságod budapesti? Hogy lehet az, hogy kikerülte a -figyelmemet? - -– Nem vagyok budapesti, – tiltakozott a finom úr hevesen, – Szentesen -születtem ugyan, de világpolgár vagyok. - -Manó átnyújtotta kezét az asztal fölött. - -– Világpolgár? Stimmt. Én is annak tartom magamat. - -Kezelt a két világpolgár, aztán ivott. - -A kopótermészetű riporter pezsgő között sem pihentette a szenvedélyét; -vallatni kezdte az érdekes idegent: Beütnek-e a vállalatai? Milyenek -ezek a vállalatok? Hol operál: Szentesen-e vagy Amsterdamban? Vannak-e -gyermekei? Ki a szeretője? Nem únja-e Magyarországot? Mi a véleménye a -porosz külügyminiszterről és Fedák Sáriról? - -A szapora kérdésekre adott kitérő feleletekből kitűnt, hogy az érdekes -úr nem annyira nagyvállalkozó, mint inkább szenvedélyes _nemzetközi -politikus_. - -Manó nem volt egészen tisztában ezzel a fogalommal, de Viktor -megmagyarázta neki. - -– Tudja, kedves szerkesztő úr, ez annyit jelent, hogy hol a törököt -uszítom a görögre, hol a németet az angolra, a kártyát természetesen én -keverem. - -– Ühüm, ez érdekes, – vélte Manó és megráspolyozta a torkát, mert -viszketett. - -– Tulajdonképen – folytatta a nemzetközi politikus, – most is azért -vagyok itten, hogy kihalásszak magamnak egy finom politikai falatot, a -mivel szórakozni lehet. - -A riporter kopóarcza megnyúlt erre, orrlyukai, mint a szimatoló vizsláé, -szipogni kezdtek. (Finom politikai falat! No ha csak az kell, adok én -neked szórakozni valót. Épen kapóra jössz nekünk.) De örömét azért nem -árulta el… - -– Itt most lehet operálni, – mondta egyszerűen, – érdekes sakkhuzások -várhatók… Egy kis észszel s még több pénzzel szép partit nyerhetne egy -nagystilű politikus. - -Langer Viktor úgy tett, mint a partra kivetett hal, midőn végre sikerült -a folyóba visszaviczkándoznia. - -– Készül valami? – kérdezte s hosszúra kinyújtotta nyakát. - -– No nem készül? – izgatta Manó. – Nem kevesebb készül, mint hogy a -Középkor rá akar dülni az Ujkorra. El akarják törülni a villamosságot, – -elménczkedett, – hogy visszaállítsák a petroleumot régi jogaiba. - -Viktor úr bólintott, hogy érti a képletet. - -– S az Ujkor? – kérdezte. – Mit szól hozzá az Ujkor? - -– Az Ujkor? Az Ujkor – szavalta a riporter, – fel akarja robbantani a -petroleumot. - -– Érdekes, nagyon érdekes… Az eset érdekelni fogja Kiderlen Wächter urat -is. Egy petroleumos ország a villamosság korában a hármasszövetségben -nem használható. - -Hü, a magas politika! A riporternek duzzadozott a keble, hogy ilyen -pompás fogást csinált. (Ez érti a dolgát! Ezt alighanem maga az -imperator rex küldte hozzánk, hogy a kártyát keverje neki.) - -– Uram, – jelentette ki lelkesen, – én kezdem tisztelni önt. Engedje -meg, hogy az európai biláncz iránt meginterjuholjam. - -A kalandor meghajtotta fejét. - -– Állok rendelkezésére, de nem itt. Legyen szerencsém holnap a -Bristolban, a lakásomon. Azt hiszem, – tette hozzá lebilincselő -mosolylyal, – hasznára leszünk egymásnak kölcsönösen. Én igen sokat -tapasztaltam és igen sok embert ismerek, olyanokat is, a kik idáig -teljesen _ismeretlenek_ voltak a saját hazájukban is… Ön ellenben – -folytatta, – adatokat szolgáltathat nekem az ön által érintett -társadalmi evoluczió mai stádiumáról… egész szép sakkhúzást csinálhatunk -így kettesben az európai táblán. Nem gondolja? - -– De mennyire gondolom!… - -A riporternek megbicsaklott a torka, roppantul fojtogatta a lelkesedés. -(Nini, riporter létére belepottyant kovásznak a magas politika -tésztájába!) A tehetségnek mily fényes jutalma ez!… Szájukat fogják -tátani a kilenczek, legaloppirozza magát a nagy Baryt is. - -– De mennyire gondolom! – ismételte, midőn felszabadult a torka a -dicsőség nyomásától. – Holnap ott leszek a Bristolban egy egész kötet -adattal. Hány órakor legyek ott? - -Ebben a pillanatban ismét kipattant a szeparéból egy világfelforgató. -Hunyady volt, a ki, miután utolsó garasát is elramslizta, nyugodni tért. - -Azaz nem tért, mert egyszeribe nyugtalanná tette az a látvány, a mi -szeme elé tárult. Bakk, a tehetségtelen potyász Bakk, pezsgős palaczkok -között, pirosan, mint a főtt rák, szemben az érdekes idegennel, a kit -Szepi feldicsért nekik. Micsoda czudar igazságtalanság a sorstól! Hát -nem érdemli meg ő jobban a pezsgőt, annál a minden kanálban lé -nimolistánál? Persze ő nem tolakodik, mert neki előkelő lelke van!… - -Egyet gondolt az előkelő lélek: lehányta magáról a kabátot s a -gummiczipőt s leült egy asztalhoz, két lépésnyire a Móni háta mögött. - -A nagy tükörből azonban (a melylyel szemben ült) meglátta őt a Bakk s -hátrarántván fejét, mintha srófra járt volna, egy igen kellemetlen, -mondhatni sértő grimaszt vágott feléje. - -Hunyadi a szeme közé nevetett s miután tele volt malicziával, -visszasértette barátját, az érdekes idegenre való tekintet nélkül. - -– Jól élsz, ujdondász barátom… A princzinek sem lehet jobb dolga, mint -neked. - -A gorombaság oly nagy volt, hogy nem fért a riporter zsebébe. A dicsőség -tetejéről a gúny fenekére letaszított Manótól nem lehetett rosz néven -venni, hogy kijött a türelméből. - -– Paraszt! – sziszegett vissza bántalmazójára. – Feküdj le, ha -elkártyáztad a pénzedet, de velem ne komiszkodjál. - -Langer Viktor úr most szakasztott úgy viselte magát, mint (hasonló -körülmények között) egy birodalmi gróf. Megkoczogtatta poharát, hogy -fizet s egy szempillantásra sem méltatta a további kakasviadalt. Pedig -ugyancsak sarkantyúzták egymást Manó és Jákó, mialatt fizetett. Sápadtak -voltak és köpdöstek dühükben, attól lehetett tartani, hogy -belekapaszkodnak az egymás fülébe. Azonban mégsem kapaszkodtak bele, -mert Manó észrevette, hogy készülődik új barátja, pedig még beszélni -szeretett volna vele. Nosza felkapta télikabátját s válasz nélkül hagyva -a Jákó legsulyosabb becsületsértését, követte a kijárat felé tartó -nemzetközi politikust… - -Jákó magára maradt a dühével a gyérszámú vigyorgó kávéházi vendégek -között. Az egyiket, hogy pártjára hódítsa a hátrányára billent -közvéleményt, megkérdezte: - -– Látott már uraságod még egy ilyen gyávát? Megszökik a lovagias -elégtétel elől? - -A kérdezett vendég azt mondta, hogy bizony ő még sohasem látott ilyen -gyávát s utánna hangolódott az egész kávéház: a kik gúnyosan -megmosolyogták egy pillanattal előbb, most lovagias hősnek tisztelték -Jákót és összegyávázták a kereket oldott goromba riportert. - -… Manó egész a Brisztolig kisérte az ő szövetségestársát in politicis. - -Hogy mi mindent beszéltek?… Csak annyi bizonyos, hogy az utolsó -pillanatban már a szálló kapuja előtt valahogy kiesett a riporter száján -a Zádor neve. - -– Zádor? Zádor Miklós? – kérdezte a nemzetközi ember látszólag unottan -(egy nagyot ásított a kérdése után). – Én azt az embert ismerem, – -jegyezte meg mellesleg és becsengetett a szállodába. - -– Ismeri? – érdeklődött Manó, úgy pedig, hogy szinte kétfelé kérezkedett -a füle. - -– Mint a rosz pénzt, úgy ismerem. - -– Mi a véleménye róla? Milyen ember? - -– Nagyképű komisz firma. - -_Nagyképű komisz firma._ Hopp! Ez aztán a felfedezés! Manó se látott, se -hallott egyebet, befurakodott az épen nyiló kapun, félretolta a portást -és belekapaszkodott a Viktor úr kabátujjába. - -– Csak még egyet, kérem, igen tisztelt uram, – kérdezte szinte -könyörögve. – Miért komisz firma a Zádor? - -A politikus kegyes volt, füléhez hajolt a kiváncsi riporternek s ezt -súgta bele: - -– Egy asszonynyal tartatja ki magát. Holnap tizkor, ha tetszik, majd -mesélek magának róla egyebet is… - -A portás udvariasan kitessékelte Manót a kapun s liftbe ültette a szálló -előkelő vendégét, hogy felhúzza a második emeletre, a hol is két -dunaparti szobában lakott… - -Manó kint volt az éjben, a csúszós járdán. Fölnézett a csillagokra, de -nem voltak az égen csillagok. Havas, jeges eső csapdosta az arczát és -czilinderét. De nem fájt neki most a havas eső, nem sajnálta sem az -arczát, sem a czilinderét. Azonban mégis nekiment egy bérkocsinak, a -melybe bele is tette az egyik lábát s csak akkor rántotta vissza, midőn -szerencsére eszébe jutott, hogy nini, hiszen elramslizta összes pénzét a -Kikeletben, gyalogszerre kárhoztatta a sors. - -Manó nekivágott a világnak, hopkázva rótta a sikamlós járdákat, hanem -azért, ha véletlenül arra szaladt volna egy nyúl, megfogta volna -örömében a nyulat. - -… Nagyképű komisz firma! Mily dicső fölfedezés… - - - - -XII. Zászlóbontás. - -Nagyszámú és sokrétű társaság gyűlt össze a Csábrágh-palotában. -Főrendiházi tagok, országgyűlési képviselők, állami tisztviselők, -főpapok, pénzügyi kapaczitások, kereskedők, iparosok. Csupa komoly, -tisztes ember, a magyar társadalom szine-java. A palotaúr nem szórakozni -hivta őket össze, hanem fontos tanácskozásra _a haza nevében_. - -Az urak a tágas hallban foglaltak helyet, számszerint negyvenen. Az -előterem lépcsőházi torkolatában hosszú zöld posztóval letakart asztal -volt elhelyezve, tizenegy székkel. - -Csábrágh pár kedves szót váltott minden egyes vendégével, aztán az -asztal elé állott. - -– Uraim, együtt vagyunk mindnyájan, azt hiszem, megalakulhatunk. -Belényessy Sándor gróf, mint a legidősebb közöttünk, lesz szives a -korelnöki széket elfoglalni. - -Egy hetven év körüli galambősz aggastyán fölemelkedett székéről s kezet -fogván a nyitrai püspökkel, a kivel eddig élénk eszmecserét folytatott, -ruganyos léptekkel a zöld asztalhoz közeledett. Hátratolta az elnöki -széket, állva maradt. Piros üde arczában jóságosan fénylett a szeme. - -– Tisztelt uraim, megnyitom az értekezletet. _(Éljenzés.)_ Mindenekelőtt -meg kell alakulnunk. Az értekezlet elnökéül ajánlom Zádor Miklós urat. -Korra, hirre s társadalmi állásra nézve, értem főképen a méltóságos és -főtisztelendő főpapságot, lehetnek közöttünk olyanok, a kiket látszólag -talán jobban megilletne a bizalom kitüntetése, de jellem, okosság s -önzetlen hazafiság dolgában jelöltemet senki sem múlhatja felül. -_(Általános egyhangú éljenzés.)_ Kimondom tehát, hogy az értekezlet -elnökéül Zádor Miklóst egyhangúlag választotta meg. Következik a jegyzők -s az előadó megválasztása. Jegyzőkül ajánlom: Lombos Keresztély ujságiró -s Baronyi Gábor birtokos urat, a tiszavidéki gazdaszövetség elnökét; -előadóul doktor Bodonyi tanár urat, a _Véreim_ politikai napilap -igazgatóját. _(Egyhangú éljenzés.)_ Megejtetvén a tisztikar választása, -ezennel átadom helyemet a megválasztott elnök úrnak, Istenhez szállván -buzgó imámmal: árassza ránk végtelen kegyelmét, hogy a szent -törekvéseknek, a melyeknek jegyében összegyűltünk, az Ő s a haza -dicsőségére foganatja legyen. - -Az utolsó szavakra mind egy szálig felállott a nemes gyülekezet; a -püspök urak keresztet vetettek magukra s összekulcsolták kezüket… - -Zádor Miklós ünnepies csendben foglalta el elnöki székét. A jegyzők a -két oldalán helyezkedtek el, Bodonyi az előadó, szemben vele. - -Az elnök megvárta, míg ismét helyet foglaltak az urak, aztán felállott. - -– Tisztelt értekezlet! A kitüntető bizalmat szivem mélyéből köszönöm. -Első javaslatom, mondja ki az értekezlet, hogy permanencziában marad -mindaddig, a míg feladatának: egy szilárd, az egész országra kiterjedő, -valamennyi érdekkör egyesítését s megerősítését czélzó társadalmi -organizmus tervezetének munkálatát be nem fejezte. _(Elfogadjuk! -Éljen!)_ Második javaslatom, hogy reformtörekvéseink hitele s presztizse -érdekében kérjük fel Belényessy Sándor és Csábrágh Ödön gróf urakat s -főméltóságú Emericy püspök urat: engedjék meg, hogy azt az erkölcsi -tőkét, a melyet már puszta fényes nevük is széles e hazában képvisel, -hasznunkra, a nagy tömegek hitének megerősítésére fordíthassuk… Engedjék -meg, hogy díszelnökeinknek tekinthessük őket. - -Ez a szerény és tapintatos jelölés csak fokozhatta a rokonszenvet, a -melyet az előkelő társaság elnöke iránt érzett. - -A közfelkiáltással megválasztott három díszelnök meghatottan fogott -kezet az üdvözlők seregével. - -Következett az előadó előterjesztése. Ennek alapján határozatba ment, -hogy: Bizassék meg egy szűkebbkörű öttagú választmány részletes -praktikus pragmatika s programmvázlat kidolgozásával s osztassék ki a -munkálat az értekezlet tagjai között tanulmányozás végett, legalább két -héttel napirendre kitűzésetése előtt. - -Több tárgy nem lévén, elnök megtartotta záróbeszédét. - -– Mélyen tisztelt uraim! Mielőtt távoznánk erről a helyről, a melyen egy -új eszményi ország első alapkövéhez összehordtuk a vakolatot, -tájékoztatás czéljából van szerencsém bejelenteni, hogy reformmozgalmunk -sajtóorganuma, a _Véreim_ alig három heti fennállása óta tizennyolczezer -előfizetőt hódított el az újmagyarság lapjaitól. A leányzó tehát nem -halt meg, csak aludott. Főképen az bátorított fel bennünket, a kiknek -lelkében megszületett az eszme, hogy már most megtegyük a második lépést -czéljaink felé: megindítsuk az országos szervezkedés előkészületeit azok -körül az eszmék körül, a melyeknek lapunk hasábjain elvetettük a magvait -s a melyek bő termést hoztak már eddig is. Isten – fejezte be az elnök -szavait, – áldd meg tiszta, önzetlen igyekezetünket s óvd meg, ne -büntesd többé bűnbánó népedet, a magyart! - -Az urak meghajtották fejüket s néma csendben széjjeloszlottak. Minden -hühó, az ilyen értekezletek után szokásos szellemi viaskodás nélkül, -egyszerű meleg kézszorítással váltak el egymástól, gondolataikat, -benyomásaikat szivükbe zárva vitték haza… - -Ime, ilyen kedvező auspicziumok között tört előre Zádor Miklós apostolos -pályáján a nemzeti czél felé. A legjobbak voltak kiséretében; minden jel -oda mutatott, hogy a gondviselésszerű férfiú harczi riadójára felébredt -végre hosszú lethargiás álmából Árpád nemzete… S Zádor Miklós eredményes -munkája mámorától áthatva, szinte átszellemülten, mint egy buddhista -élőszent, rendületlen nyugalommal, merészen előreszegzett tekintettel -nézett önemelte talapzatáról a jövőbe. Lelke kiforrta emberi -szenvedélyeit, lemondott az élet hétköznapi örömeiről, egész lényét -betöltötte az alkotás gyönyöre. Egyebet nem kért a Gondviseléstől, -boldognak érezte magát szive sajgó sebével is. Mert ha mindenről -lemondott is: Romhányi Erzsébetet nem tudta felejteni emberfeletti -erőfeszítéseinek közepette sem; a munka láza a leányka szivében viselt -édes képét egy pillanatra sem homályosította el. Pedig jóllehet minden -csütörtökön találkozott, alig beszélt vele. Néha úgy tetszett neki, hogy -fényes két szemével kérte őt a leányka, üljön melléje s melegmeghitten, -mint azelőtt, legalább közömbös dolgokról beszélgessen vele, de a -szerető férfi nem értette meg a szelid leányszem néma kérelmét, -itélőképességét folyton zavarta a Csábrágh udvarlása s az az egyszerű -kedvesség, a melylyel azt Erzsike fogadni látszott. Aztán meg nem is -árulhatta el magát Miklós, tartózkodnia kellett minden lelki izgalomtól; -nem volt többé a magáé, fölszentelte a kötelesség Nemtője, a haza -oltárára rakta lelke kincseit… Csak az ő nemzete legyen boldog. Mit -számít egy ember milliók között! - -Csak a _haza_ legyen boldog! - -A Kikeletben éjfél után, a kopott aranyléczes falak között, barlangjában -az aknamunkás kilenczek gyülekezetének egyszer sem hangzott el az a -szent divatverte szó: a haza! A felvilágosodott bajusztalanok irtóztak -tőle, mint ördög a tömjéntől. Államot mondottak, országot mondottak, -polgárságot emlegettek, népjogokat hangoztattak, de hazát, hazafiságot -soha. Nem voltak már ezek csak születésüknél fogva magyarok… - -… Annak a napnak éjjelén, a melynek délutánján szert tartott a régi -nemzet a Csábrágh-palotában, hogy az ősök példájára megbeszélje a -jövendő terveit: a bujkáló Kilenczek boszorkánymódra ülték körül a -füstös szeparéban az üstöt s kajánul élvezték a kotyvalékot, a melyet -egy hét óta főztek benne… No de nem hiába. Pompásan izlett a kigyó-béka -koszt mindnyájuknak. Szemmel láthatólag hiztak tőle a zsenik… - -Hunyadi Jákó egy nyomtatott füzetet tartott a kezében s szemelvényeket -olvasott fel belőle. A többiek röhögtek, üvöltöttek és ettek: sonkát, -imbiszt, kaviárt, de még többet ittak: sört, bort, pálinkát, pezsgőt. -Nagy volt itt most a jólét nagyon. A zsenik gazdag meczenásra tettek -szert, nem is meczenás volt ez, hanem egyenesen a Német Birodalom -ügynöke. A nagy zseniális reximperator titkos embere, a ki egy millió -koronával s azzal a megbizatással jött az országba, hogy megakadályozza -a statusquo ante állapotok ellen forralt merényleteket. Mert a -reximperatornak az az érdeke, hogy minden a régiben maradjon -Magyarországon. Quieta non movere, különben felmondja a -hármasszövetséget… Semmi kétség, hogy ez így van és másképen nem lehet. -Tudja Bakk Manó, a kit a német császár ügynöke magyarországi jobbkezének -tett meg s titkos küldetését leplezendő, meczenási álarczot vett fel, -hogy hozzáférjen a sötétségben világosságot terjesztő Kilenczekhez, mert -tőlük és általuk reméli missziójának sikerét. - -Ő maga is dolgozik: adatokkal szolgál, egy egész detektivbanda van a -háta mögött, de a végrehajtással a kikeleti összeesküvőket bizta meg. -Ilyenformán most rajtuk fordul meg a Magyar Állam helyzete, a -hármas-szövetség kérdése, per mopsz az egész Európa békéje. Nem lehet -másképen, mert alanyi poétáknak és vizállás-rovatvezetőknek nem szokás -ezreseket ajándékozni, holott Bary Pali kettő, nyolcz tanítványa meg -egy-egy ezrest kaptak munkájuk előlege fejében már eddig is. Világos, -mint a vakablak… - -A megalomaniakus banda nemcsak vallotta ezt a bizarr okfejtést, de hitt -is annak helyességében. Jóhiszeműségük volt meghibbant, perverz -agyvelejükön kívül egyedüli mentségük abban a bűnben, a mit elkövetendők -voltak… - -Hunyadi Jákó befejezte a kezében levő _politikai röpirat_ első tárgyi -részének felolvasását, aztán pauzát tartott. Következett volna a -személyi rész, de éhes volt Jákó, előbb megevett egy heringet, csak -aztán fogott hozzá a _kivégzés_ bemutatásához. A Kilenczek ezt a részt -azért mondották kivégzésnek, mert azt czélozta, egyelőre négy ember -fejére mondotta ki az erkölcsi halálitéletet. - -Lecsúszván a hering a garatján, felállott Manó s általános halljukozás -között folytatta a paskvill felolvasását. - -– «Alczím: _Kik csinálják a Véreimet?_… Befejezvén a trottlik -szennylapjának tárgyilagos kritikáját, bár rendes körülmények között -perhorreskálunk minden személyeskedést, jelen esetben mulasztást -követnénk el az országos érdekű földerítő szolgálat körül, melyet -önzetlenül, semmi áldozattól vissza nem rettenve, magunkra vállaltunk, -ha az ország intelligens közönségét föl nem világosítanánk egynémely -hattyúbőrbe bújt büdösbanka viselt dolgairól. A nagyképűségnek, -hipokrizisnek oly visszataszító példáival állunk szemközt, hogy egy -pillanatra szinte megáll kezünkben a toll… - -«Kik azok az unlakok, a kik bennünket, a tisztességes sajtó önzetlen -munkásait, megbirálni merészelnek? A kik lovagi álarczot öltve felülnek -a nagy lóra s felülről lefelé diktálni akarnak nekünk? - -«Lerántjuk őket a nagy lóról, kihámozzuk a rozsdás pánczélból, a mit -rablólovag ükeiktől örököltek s azért öltöttek fel, mert hülye nagyzási -hóbortjukban azt hitték, hogy megvédi őket a mi nyilaink ellen is, a -minek a hegyét a világszabadság és művelődés kohójában edzették magasabb -szellemek. Hadd lássuk, hogy néznek ki az új honmentők a földszinten, -papucsosan, meztelenül? - -«Zádor Miklós! Ki az, a ki ezt a nevet nem ismeri? Ki ne tudná, hogy hol -született? Milyen tejet szopott!… Krumpli, a minek a földben a java. -Ivadék, utód, mert nemcsak apja volt, de nagyapja, dédapja, ükapácskája -is. Mily dicső állapot, mily isteni kegy! Kiváltság, jogczim, méltóság, -érdem egyben. Neki csak a szemöldökét kell összehúznia ott, a hol más -halandó az agyvelejét aprózza fel, hogy aprópénzre felváltsa s kenyeret -dughasson éhes gyermeke szájába. Ő más. Csak látszólag van két lába és -két keze, több keze és több lába van. Csak eltitkolja előttünk, hogy ne -provokálja irigységünket. Mert fél tőlünk. Gyáva. Vakand, a minek a -szeme nem állja a világosságot, a föld alatt túr, talán mert ott vannak -az ősei… - -Bary Pali ismerte már az undorító paskvillt, únta még egyszer -végighallgatni. Rászólt Jákóra: - -– Hagyd a frázisokat. Halljuk a tényeket. - -Jákó engedelmeskedett. Csak a tényeket(!) olvasta fel. - -A főtény az volt, hogy Zádor Miklós egy dúsgazdag asszonynyal tartatja -ki magát, tőle kapta azt a 900,000 koronát is, a melylyel lapját -megindította. A paskvill iró hajlandó volt törvény előtt bizonyítani… - -Ennél a pontnál Bary Pali újra megállította előadót. - -– Itt pihenjünk meg egy perczre. Ismernünk kell bizonyítékaidat. - -Manó nem jött zavarba. Tudta a leczkéjét, mint a karikacsapás. - -– A vád – kezdte, – konkludens tények lánczolatával bizonyítható. Zádor -Miklós vagyona össze-vissza 400 magyar hold paflagonia, még ezen is van -30,000 korona teher: első lánczszem. Négyszáz holdnak a tiszta jövedelme -legföljebb négyezer forint, holott tulajdonosa ezer forintos lakást -tart, bakkozik a kaszinóban és Afrikába járkál oroszlánt vadászni, -egyszóval legalább 20,000 forintot költ évente: második lánczszem. -Semmiféle gyűjtést nem rendezett, a lapja tőkéje tehát egyedül az ő -zsebéből került ki: harmadik lánczszem. - -Bary Palinak elég volt a lánczszemekből is. Csak azt kérdezte: - -– Hitelesek az adatok? - -Felelt Manó: - -– Langer mindenért vállalja a felelősséget, de magam is meggyőződtem -_bemondásai_ hitelességéről. Beszéltem, bár csak telefonon, a dámájával -is. - -– Hol lakik a dámája? - -– Berlinből beszélt velem. - -– Mit beszélt? - -– Azt, hogy nemsokára Magyarországba fog jönni s magával viszi azt az -embert, a ki neki örök életére _lekötelezettje_… Ez csak elég világos, – -tette hozzá Manó. - -– Világos, – hagyta helyben Bary. – Folytathatod, Jákó. - -S folytatta Jákó. Bodonyiról szólt a folytatás. A paskvill tanítványai -ellen elkövetett erkölcstelen merényletek vádjával illette az extanárt. -Hogy azért csapták ki. Ezért nem kapott sehol kenyeret. Míg meg nem -könyörült rajta díszczimborája, Zádor, nyáron a szabad ég alatt hált a -Városligetben, télen ágyra járt s télen-nyáron buzát rágott s rohadt -gyümölcsön élt. - -Most Lombos Keresztélyre került a sor. - -A röpirat szerint húsz éves korában 15,000 forintot sikkasztott Lombos -Keresztély, csak azért nem zárták el, mert sikerült megszöknie. Az -olasz-franczia határon csempészettel foglalkozott, ült is érte, majd -Afrikába került a Nyegus szolgálatába. Tiz évi távollét után megtörve -visszatért a hazájába s fölvette a nazarenus hitet. - -A paskvill negyedik erkölcsi halottja Belky volt, a politikus -korcsmáros. Ez pláne embert ölt. El nem itélték, mert jogos önvédelmet -bizonyított, de perujítás esetén aligha tudna még egyszer kimosakodni; -első izben is csak azért menekült, mert a koronatanú, a ki egy más -ügyből kifolyólag el is lett hasonló bűneért itélve, hamis vallomást -tett a javára… - -Ime ez a gúnyirat volt arra hivatva, hogy egy csapásra felrobbantsa az -ellentábort. S az aknabombának, a mely a nemzet többségének szine-java -ellen irányult, egy piszkos lebujban kilencz degenerált ember kezében -volt a kanócza. - -Különben Hunyadi szerkesztette a paskvillt főkép Bakk Manónak a Langer -Viktortól, a _czezári_ ügynöktől vett adatai alapján. Bodonyi ellen -Kaplathy Friczi szerzett bizonyítékokat, Lombos ellen Ősi… Belkyt maga -Bary végezte ki. Előszót is ő irt a paskvillhoz… - -Elkészült az aknamunka, most már csak föl kellett a bombát robbantani. -Bary fölkelt, hogy végszóval éljen s megadja utasításait. - -– Nagy nap előtt állunk, – kezdte, – az atmoszféra feszültségét velem -együtt éreznetek kell mindnyájatoknak; gondviselésszerű hivatásunk egy -világérdek középpontjába helyezett bennünket; nem kevesebbről van szó, -mint hogy nekünk kell a népcsaládok mappáján támadt fekete foltot -kitörülnünk. A feltámadt magyarországi reakczió ez a fekete pont, -szégyenére a fajnak, a melytől eredt. - -Mielőtt tovább mennék, köszönetet kell mondanom a német császárnak, a ki -anyagilag segélyezte általános emberi érdekű missziónkat. Nem tekintem, -hogy hiszen a mi sikerünk nem kevésbbé állott az ő érdekében, mint akár -a mienkben, a statusquo ante megbolygatását megsinylette volna a német -birodalom is annál a kapcsolatnál fogva, a melyben velünk áll: én csak -azt nézem, hogy a _tehetséges_ államfőnek volt _esze_, hogy felismerje a -helyzetet és volt szive pénzbeli áldozatra is. Emelem poharamat -Vilmosra, a németek fejedelmi vezérére. - -Az összeesküvők felállottak, kocczintottak és éljeneztek. Bary -folytatta. - -– Köszönet illeti továbbá Langer Viktor urat, a ki éles szemével s nem -megvetendő itélőképességgel legott fölfedezett bennünket s nem csak hogy -ránk bízta missziója végrehajtásának munkálatát, jelentékeny -segítségünkre is volt a haditerv előkészítésénél különösen azokkal az -adataival, a melyeket Zádor Miklósra vonatkozólag rendelkezésünkre -bocsátott. Elitélendő ugyan, hogy titkolódzik, meczenási álarczba bujva -keveri előttünk megbizója kártyáit most is, mikor rég beleláttunk a -kártyáiba, de hátha rá van parancsolva ez a titkolódzás: mi megbocsátunk -neki. (Éljenzés.) - -«Továbbá elismerésemet fejezem ki együttesen Bakk Manó, Hunyadi Jákó, -Ősi Mór és Kaplathy Frigyes uraknak, a kiknek legélesebb fegyverünk, az -imént felolvasott politikai röpirat megkovácsolása körül legbokrosabb az -érdemük… _(Éljen az elnök!)_ - -Szünetet kellett tartani, mert igen fészkelődtek a megdicsért urak, a -többiek meg szomjasak voltak. Egy pohár pezsgő nem veszélyezteti az ügy -komolyságát: töltöttek, kocczintottak és ittak a zsenik. Bary is -hozatott egy új abszintot, azzal, hogy majd folytatja, ha kiitta. - -Már jó pirosak voltak az arczok és az orrok, a Kaplathy mozgatható füle -különösen úgy világított, mint valami lampion. Ihattak a derék fiúk: -művük betetőzése előtt állottak, koszorúünnepet ültek. S volt miből. Nem -annyira a reximperator, de mindenesetre egy hiszterika német -fejedelemasszony ezreseiből futotta a _flancz_. Lelkesedésük bőven -ontotta a kedvet, a Csimborasszó csúcsán állottak, igen szépek voltak a -kilátásaik. Kaplathy Friczi látta magát, a mint a németek czézárjával -ölelkezett, Hunyadi Jákó egy palotát képzelt maga alá, Bary Pali -képzelete egy nemtőt térdepeltetett eléje, a ki kombinált -akanthusz-tölgylevél koszorút font felkent fejére, abszintos szájára meg -csókokat lehellt… - -Ám haladt az idő és haladt a szesz, Bary érezte, hogy nemsokára kéket -fog látni az abszinttól, holott valahányszor kéket lát, mindig megdagad -a nyelve. Pedig még rendelkeznie kell. - -Ismét felállott, csöndet rendelvén sörényével és szemeivel. - -– Urak, következik művünk betetőzése: megállapítása annak, mikép -használjuk a fegyvert, hogy a csapása mennél pusztítóbb legyen. -Javaslatom a következő: _Először_. Nyomassék ki röpiratunk egyelőre -100,000 példányban s terjesztessék szerte az országban mindenfelé, -palotában, kunyhóban, kolportázs és posta útján. _Másodszor_. Az -expediczió szervezésével Ősi tagtársunk bizassék meg. _Harmadszor_. Bakk -Manó úr hatalmaztassék fel, hogy a költségekre 20,000 koronát vegyen fel -a társaság nevében Langer Viktor úrtól à fond perdu. _Negyedszer_. -Röpiratunk netaláni megtámadtatása esetén ügyvédőül további -megbeszélésig beszámolás kötelezettségével Hunyadi Jákó urat nevezem ki… -Elfogadják az urak javaslatomat? - -Persze hogy elfogadták az urak. Több tárgy nem lévén, öt perczig -éljeneztek is utánna… - -Aztán következtek a kombinácziók. A hatáskiszámítások. Hatan beszéltek -egyszerre, mindenki más nyomon és külömböző hangnemből. Vágni lehetett -volna a füstöt, ételszagtól és lármától csepegő levegőt. Egy palaczk -pezsgő eltört és tartalma végigfolyt az asztalon, épen a Koplathy ölébe, -de ki bánta. A császár ügynöke fizette, Koplathyt meg nem feszélyezte, -hogy ragad… - -Bary részegen távozott az orgia szinhelyéről, egy dal is zümmögött a -fejében, egy allegoriás dal: _Öreg legények vérszürete_… Tánczolni -mentek az öreg legények a fiatalok közé; azt hitték, hogy mivel többen -vannak, ők szedik meg a «leányfa» gyümölcsét, a piros- és fehérképű -hajadonokat, elgázolják a fiatal rózsaszüretelőket… - -A vers folytatása még nem volt kigondolva, csak zümmögött teremtője -fejében az abszinttal együtt, mert az is zümmögött. - -A részeg poéta kitántorogván a kávéházból, szinte öntudatlanul bukott -bele egy _konfleder_-be, a mi épen akkor állott meg a járda szélénél. - -– Vigyázzon, kérem, – kiáltott rá a bérkocsi, – először hadd szállok ki. - -Nem a bérkocsi kiáltott rá Baryra, mint ő hitte, hanem egy benne ülő úr, -a kinek a zseni buktában a tyúkszemére taposott. - -A tévedés tisztázódott. Bary hátra hőkölt, a kocsikázó úr kiszállott. - -– Ah, kedves Langer! - -– Ah, kedves Bary! - -– Hová? Hová? - -– Én kérdezem, hogy hová, hová? Abban állapodtunk meg, hogy bevárnak -önök s referálnak nekem. - -A Bary zsenigőgje felkavarodott. - -– Be kurtán beszél, amicze! - -Ám felkavarodott a szélhámos bugyellárisgőgje is. - -– Az beszél, a kinél a pénz. - -Bary a kipumpolandó 20,000 koronára gondolt és megjuhászodott. - -– Bocsánat, nekem most haza kell mennem, nem jól érzem magamat, dohszagú -Halál úrfi a nyomomban, de ön azért megkaphatja a kivánt értesítést, -hivassa ki Hunyadi Jákót vagy Bakk Manót, ők majd elmondanak önnek -mindent. - -– Úgy, jól van, jó egészséget kivánok. - -Mondván, magára hagyta a szélhámos a kocsiba kapaszkodó zsenit és -beállított a Kikeletbe. Helyet foglalt a tükör alatt és kihivatta a -szeparéból Bakk Manót. Egy óráig tárgyalt vele, a végén egy 20,000 -koronás csekket irt neki. - -– Itt a pénz, lesz még több is, ha szükséges, de Zádor Miklóst, -különösen Zádor Miklóst mindenáron fel kell akasztani. Ha nem elég a -paskvill, egyebet kell kigondolni, majd segíteni fogok önöknek. Egy -hónapon belől ennek az embernek nem szabad ebben az országban lennie… - -Hát így operált a herczegnő, «_die blonde Bestie_», a távolból az ellen -a férfi ellen, a kit szeretett. - -… És a naiv zsenik szentül azt hitték, hogy a reximperátor operál egy -ország ellen a hármasszövetség, a világbéke érdekében. - -A herczegnőnek messzire nyúlt a keze s a kártyakeveréshez igen értett az -ő embere… - - - - -XIII. Az első csapás. - -Bodonyi mindennap reggel tiz órakor jelent meg a Zádor lakásán, -pontosan, mint az óra, hogy megbeszélje a tulajdonossal lapja következő -számának tervezetét. - -Csak egyszer késett el Bodonyi. Miklós nem tudta mire vélni a -lelkiismeretes barát késedelmét. Azaz biztosra vette, hogy -megbetegedett. - -Tévedt. Bodonyi mégis eljött. Abban a pillanatban, a melyben a házigazda -távozni készült, hogy fölkeresse. - -– Elkéstél, Napi. Mi történt? - -Napi izgatottnak látszott, mégis így felelt. - -– Semmi különös. A holnapi számba én irom a vezető czikkelyt; azért -késtem, mert be akartam fejezni. Ime olvasd… - -Miklós elolvasta a czímét fenhangon. - -– _Becsületrablók_. - -– Majd átfutotta a czikkelyt. Meg elolvasta még egyszer figyelmesen. Nem -akart hinni a szemének. Letette a kutyanyelveket. - -– Te irtad ezt, Napi? - -– Én. - -– Erős. Igen erős! - -Bodonyi vállat vont. - -– Gondolod? – Belső zsebéből nyomtatott füzetet vett elő s átnyújtotta -Miklósnak. – Akkor olvasd el ezt is. - -– _Sötétség!_… Furcsa czím. Mi van benne? - -– Olvasd a második rész alczímét, abból rá jösz magadtól is. - -Miklós lapozott és elolvasta a második rész alczímét: _Kik csinálják a -Véreimet?!_ Arcza szint változtatott, de azért nyugodt maradt. - -– Most már értem: ez alighanem egy paskvill lesz. - -– Alighanem, de jó lenne, ha végig olvasnád. Van időnk. - -Miklós nehezen fogott hozzá a gúnyirat elolvasásához. Megforgatta a -füzetet s fürkészőleg nézett barátjára. Annak most igen szokatlan, -szinte félelmetes volt a tekintete. - -– Nagyon idegesnek látszol, Napi… - -– Miért nem olvasol? - -Miklós újra felnyitotta a füzetet, közben beszélt. - -– Nem érdemes magadat fölingerelned. Erre el lehettünk készülve. Mit -árthat nekünk a rágalom? A fő, hogy a becsületünkhöz nem lehet -hozzáférni. - -Az idealista koldús elkaczagta magát. Úgy kongott a kaczagása, mint az -üres hordó. - -– Gondolod? Oh, milyen naiv kegyed, monsieur Alfonse! - -Miklós nagyot nézett. - -– Mit jelentsen ez? - -– Azt, hogy te egy gazdag nővel tartatod ki magadat, a lapra is tőle -kaptad a pénzt. És azt, hogy én egy fajtalan őrült vagyok. És azt, hogy -Lombos lopott és rabolt. És azt, hogy a szerkesztőnk gyilkos. - -De már erre felpattant Miklós. - -– Ez van megirva a füzetben? - -– Egyebek közt ez is. Ezek után nem is kell elolvasnod, tudsz mindent. - -A házigazda egy ideig le s fel járkált a szobában, hogy fölélénkítse -megdermedt idegeit. - -– Képtelenség! – fakadt ki barátja felé fordulva. – Csak maguk alatt -vágják a fát, midőn ilyen ostoba rágalmakat találnak ki ellenünk. - -Erre még epésebb lett a proletár kaczaja. - -– Nem ismered a közönséget és nem ismered a rágalmak magvát. Mert – -tette hozzá – ezeknek a rágalmaknak van magvuk. - -– Nem értem, – mondta a házigazda csudálkozva. - -– Hát majd elmondom neked, – ajánlkozott az extanár. – A rád vonatkozó -rágalomnak az a magva, hogy csakugyan egy nőtől kaptad azt a 900,000 -koronát, a melyből lapodat megalapítottad… - -– Ugyan, kérlek. - -– Ne nevess, – vágott Miklós szavába Bodonyi, – hallgass először végig… -Az ellenem emelt vádnak az az alapja, hogy abban a gimnáziumban, a -melyben én tanítottam, csakugyan volt egy perverz tanár… - -– De ha nem te voltál az! – kiáltott fel elképedve Miklós. - -Bodonyi belesuhintott a levegőbe. - -– De engemet dobtak ki: az a tanár most is tagja a tanári karnak. - -– Hogy lehetséges az? - -– Úgy, hogy ő kimosdott valahogyan s én mint rágalmazó, a páczban -maradtam… Igazad van, – folytatta, – a perverzitás vádja alól -tisztázhatom magamat, ha arra kerül a sor, de tudod-e mit jelent a -nyilvánosság szemében egy ilyen tisztázás? Barátom, a kinek egyszer -meghurczolták a nevét ebben az országban: az elvesztette a hitelét -örökre. Még talán jobb, ha hallgatok. – Mély lélekzetet vett, hogy -fulladozó torkán kiférjen a további szó. – Igen, hallgatni fogok, nem -csapok lármát, kilépek a lap kötelékéből, csak titkos munkatárs leszek, -annyival inkább, hogy a paskvill többi rám vonatkozó adatai helyesek. -Két álló esztendeig (ezt is a szememre hányják ugyanis) csakugyan a -városligeti fák alatt laktam nyáron, ágyra jártam télen, kofák és -napszámosok közé, buzát ettem – nem kenyeret, buzát! – és rothadt -gyümölcsön éltem: ez mind igaz s az is igaz, hogy mindez igen undorító. -Az én nevemet ki kell törülni a tisztességes polgárok sorából, mert én -egy unlak vagyok… - -Megcsuklott a torka, mintha szél ütötte volna, egy székbe esett. - -Miklós ráborult és átkarolta. - -– Bencze! Bencze! Rosszúl érzed magadat? - -A nagyerejű athléta, hajdan kitünő reményű tanuló, dísze a -tudományegyetemnek, praecellens doktora a jognak és a bölcseletnek, -össze-vissza rázta fejét és vállát, mint a lánczát tépő oroszlán. - -– Ne törődjél velem, átok van rajtam. Magadra és nemzetedre gondolj… - -Végtelen szánalom fogta el a Zádor Miklós szivét. - -– Azt bízd rám, nekem is van fejem és lelkem. A lapnál maradsz. - -– Soha! - -Ez volt a Bodonyi utolsó indulatosan kiejtett szava. Mintha könnyített -volna vele a lelkén, lassacskán elsimultak dúlt arcza barázdái, ziháló -keble is elcsöndesedett. - -– Na, most már kitomboltam magamat, – mondta mosolyogva, – jó leszek -ezentúl, röstellem is, hogy így megfelejtkeztem a bontonról… Még -elreferálom neked – folytatta egész nyugodtan, – a Lombos Keresztély és -a szerkesztőnk dolgát. Lombos csakugyan lopott húsz éves korában, be is -volt csukva csempészetért, csakhogy húsz év óta, mióta nazarénus lett, -egyebet sem tesz, mint vezekel. Hihetetlen energiával, megmagyarázhatlan -nélkülözések árán, garast-garasra rakva tiz év alatt harminczezer -koronát gyűjtött, hogy visszatéríthesse az általa elsikkasztott -összeget. S ez még nem elég, folytatni akarja a robotot élete fogytáig, -hogy azt a büntetéspénzt is összegyűjthesse, a mit a franczia állam -csempészésért jövedéki kihágás czímén kirótt reá, de be nem hajthatott. -Negyvenezer koronája már van, de még kilenczvenezerre van szüksége, hogy -tartozásának eleget tegyen… Mit szólsz – végezte szavait a tudós -proletár – ehhez az emberhez? - -– Azt, – válaszolta Miklós egyszerűen, – hogy bámulom. Az ilyenekből -lesznek a szentek. - -– Még elmondom a Belky gyilkosságát, – folytatta Napi a jelentését, – -aztán majd megbeszéljük bővebben, mi a _kötelességed_ irányunkban és a -közüggyel szemben. A Belky gyilkosságának is megvan a magva. Ő csakugyan -ölt, persze csak egy rablót, a ki ötször rásütötte revolverét, de czélt -tévesztett; a Belky golyója talált. Fölmentették természetesen. - -Bármilyen izgatott volt is Miklós, úgy tett, mint a ki az egész tömeges -rágalommesét semmibe sem veszi. - -– Köszönöm, Napikám, – mondta kezeit egymásba dörzsölve, – hogy -megkiméltél a szennyirat azonnali elolvasásától. Legyetek nyugodtak mind -a hárman, a milyen nyugodt én vagyok s továbbra is kérem értékes -támogatástokat. Majd a sajtóper ki fogja deríteni ártatlanságtokat s -becsukatjuk a gaz rágalmazókat. - -Bodonyi felállott. - -– Nem úgy lesz az, – mondta olyan kategorikus hangon, mintha a -tizparancsolatot szavalta volna el, – nem úgy lesz. El fogsz bennünket -csapni, mind a hármunkat s szükség esetén elcsapod magadat is, ha többre -tartod az eszme diadalát, mint a magad jó hirnevét. - -Zádor Miklós valósággal elsápadt. - -– Ugyan kérlek, ne fantaziálj, – korholta barátját türelmetlenül, – a -becsület jogáról csak nem kell az eszme érdekében lemondanunk, csak -összefér a két dolog. - -– Nem fér össze, – magyarázta Bodonyi konokul. – A nagyközönség szemében -ennek a röpiratnak, hiába tartalmaz rágalmakat, csak annyi az értéke, -mintha igazat mondott volna. Mi mától fogva – téged egyelőre kiveszlek – -kompromittált, legalább is gyanus személyek vagyunk a tömegek szemében, -becsületesek csak azokra nézve, a kik ismernek bennünket. Már pedig -kompromittált egyének nem predikálhatnak erkölcsöket, apostoloknak pláne -nem valók, holott a Véreimnek apostolokra van szüksége. - -Miklós még türelmetlenebb lett. - -– Ellentmondásba jönnénk önmagunkkal, ha a keresztény erkölcsöknek -propagandát csinálván, ártatlanul üldözött, megvádolt barátaink -elejtésével annak legelemibb törvényét szegnénk meg. - -– Idealizmus, theoria, – gunyolódott az apostollelkű proletár, – -dilemmába szorultál: hazád érdekében az a kötelességed, az észszerűség -is azt diktálja, hogy két rosz közül a kisebbiket válasszad… Mi hárman – -ismételte még egyszer, – kilépünk a lap kötelékéből. - -Miklós belátta, hogy nem bir a makacs férfival. Engedményt tett neki. - -– Nem bánom, ha másik két barátunk is úgy akarja, ne szerepeljetek a -lapnál, míg el nem dől a sajtóperünk. Fizetésteket természetesen addig -is megkapjátok, azon túl meg okvetlenül reflektálni fogok a munkátokra -is. - -A makacs ember is belátta, hogy barátja megnyugtatása szempontjából -engednie kell. - -– Majd meglássuk, hogy lesz aztán, – mondta, – egyelőre az a tanácsom, -hogy mindenekelőtt magadra gondolj. Jó lesz még a sajtópör megindítása -előtt nyilatkozatot kérned nagynénedtől, hogy tőle kaptad a 900,000 -koronádat, egyben egy keresztlevelet is kérj tőle annak bizonyságául, -hogy túl van a nyolczvanon: úgy közöld lapodban, minden megjegyzés -nélkül a nyilatkozatot a keresztlevéllel együtt. - -Miklós arisztokratikus lelke valósággal fellázadt barátja czinikus -tanácsától. - -– Oh, – jelentette ki határozottan, – azt már nem teszem! - -Bodonyi belátta javaslata bizarrságát, gondolkozott egy pillanatig. - -– Nyilatkozhatnának a tanuid is helyetted, – mondta aztán. – Bizonyára -tanuk előtt, vagy valami irás ellenében adta át neked nagynénéd a pénzt. - -Miklós tagadólag rázta a fejét. - -– Nincsenek tanuim. A pénzt négyszemközt vettem át minden irás nélkül. - -Bodonyi összerázkódott. - -– Akkor – kiabálta, – ülj a vasútra azonnal és végy nénédtől irást, -adjál neki elismervényt, láttamoztasd s hitelesíttesd a közjegyzővel -mind a két okiratot. Nem bánom, kényeskedjél, czikornyázzad (majd nem -teszed később), ne közöld a két irást a lapodban, csak meg legyen. - -Miklós belátta, hogy barátjának igaza van. Minden eshetőségre számítania -kell. - -– Azt megtehetem, – jelentette ki, – de egyelőre nem sietek vele. - -– Siess, rohanj… - -Csöngettek. - -Lórika bedugta kandi fejét az ajtónyiláson: - -– Méltóságos úr, táviratot kaptunk, tessék a szelvényt aláirni. - -Miklós kiment s egy pillanat mulva visszatért a távirattal. - -– Bocsáss meg, elolvasom. - -Feltörte a pecsétet. Olvasott. Elsápadt. A papiros kiesett a kezéből. - -Bodonyi mellette termett. - -– Mi baj? - -Miklósnak megeredtek a könnyei. - -– Meghalt a nagynéném, – fuldokolta, – a nemes szent asszony nincs -többé. Isten áldása lebegjen porai felett! - -Bodonyi, a fanatikus proletár nem kimélte barátja fájdalmát, egy annál -sokkalta hevesebb fájdalom kínjától kitört a szó vonagló ajkáról -kiméletlenül: - -– Meghalt a nénéd, meghalt a lapod, most csak azon légy, meg ne halj -magad is s veled együtt az eszme, a mely benned él. - - - - -XIV. A dilemma. - -Ha tudott volna Bodonyi Zádor Miklósnak a herczegnővel való viszonyáról, -talán azonnal rájött volna, kiben keresse az ellenük intézett -orvtámadásnak értelmi szerzőjét. - -Miklós nem jött rá mindjárt, holott régi kedvesének a politikáról ejtett -jóslatszerű szavaiból s burkolt czélzásaiból, a melyek igen -hasonlítottak a fenyegetéshez, elég gyanuokot meríthetett volna ahhoz, -hogy elsősorban is a szenvedélyes asszonyt okolja az őt ért rágalomért. -Miklós ellenei otromba támadását az ő akcziója természetszerű -reakcziójának tekintette, annak bővebb magyarázatához nem keresett a -lényegen kívül fekvő mellékindítékokat. A féligazsághoz eljutott így; a -herczegnő elleni gyanuja azonban csak akkor merült fel a lelkében, a -mikor az első döbbenet és családi gyásza lélek- és agyemésztő zavarából -kikerülve, elemezni kezdte a paskvillt, kombinácziót kombináczióra -halmozva, annak várható hatásait mérlegelve s keresve az elégtétel -módozatait. - -Fenkölt lelkű nagynénje, a Zádor-család eme hű sáfárja váratlan halálán -való gyásza úgy elfoglalta egész szivét, hogy egyéb érzésnek, agyában -gondolatnak, valameddig be nem zárult a szent asszony után a családi -kőkripta ajtaja, nem jutott benne hely. A rágalom szele, mire Miklós -odaért a temetésre, eljutott Zádorházára is, – a kiadóhivatal megküldte -a paskvillt a papnak és jegyzőnek, – de a mérge nem hatolhatott hozzá: -annak egyelőre útját állotta a halott. Pap, jegyző, a szomszédos -megyebeli urak, a kik eljöttek a végtisztességre, az uradalom tisztikara -és cselédsége kivétel nélkül részvétteljes tisztelettel járultak eléje; -a barát a barátot üdvözölte benne, az ismerős a kiváltságos urat, s mint -leendő jóltevőjüknek hódoltak neki, az örökösnek, az utolsó Zádorbirtok -gazdasági alkalmazottjai. Még csak nem is suttogtak az emberek. Az -előkelő halott a koporsóban feléjök fordította finom markiz arczát s -rájuk meresztette jóságosan szigorú szemét: ne bántsátok az én -örökösömet, az utolsó Zádort, a kire én egy életet szenteltem, hogy -kiemeljem az élet szürkeségéből a gazdagság és boldogság fényébe, -viszonzásul azért a boldogságért, a melyben egy másik Zádor, az én édes -uram által részesültem. Ne higyjetek a rágalomnak, oh élők, az utolsó -Zádor lelki tisztaságáért én felelek, én, a halott… - -Miklós mindössze két napig maradt Zádorházán nénje halála után. -Megerősítette állásában a halott gazdatisztjét, egy öreg, kipróbált -becsületességű és hűségű hétszilvafást, fölvette vele a leltárt, -felruházta teljhatalommal s visszautazott a fővárosba. A vasúton két -kaszinóbeli barátjával találkozott: azok is úgy tettek, mintha mit sem -tudnának az ellene irt szennyiratról… - -Miklós fővárosi lakásába érkezvén, hideg észszel foghatott hozzá az -ismeretlen iró ellen megindítandó bűnvádi eljárás anyagának -összegyűjtéséhez. Nem zavarta többé a Bodonyi pesszimizmusa, csak magát -a tarthatatlan, szinte otrombául ostoba rágalmat látta (a mit csupa -gyermekség leleplezni), annak eventuális hatásaival nem számolt. -Hovatovább kicsinyes kellemetlenségnek kezdte az egész esetet tekinteni, -a melyen túl kell esni, de a melytől félni nem szabad. Elvégre -rágalmaztak már czézárokat, szenteket is. - -Elmélkedései során történt, hogy valamiképen – talán rövid -közszereplésének mérlegelése közben, – eszébe jutottak a herczegnő -búcsúszavai: «Nem fogom többet háborgatni, a politikára bízom, hogy -megtérítse önt a számomra…» Továbbá: «Sem pénzt, sem fáradságot nem -fogok kimélni, hogy kivivjam háláját azokkal a szolgálatokkal, a -melyekkel révbe fogom juttatni a hajóját, ha sülyedőben lesz…» - -Miklós visszaemlékezett rá, hogy ezek a czélzások annak idején mily -kínos, nyugtalanító hatással voltak rá; majd arra is, hogy azon -melegében kombinácziókat is fűzött a herczegnő fenyegetésnek is beillő -szavaihoz… Igen, igen, akkor úgy kombinált, hogy a szenvedélyes asszony -meg akarja őt alázni, hogy annál könnyebben visszaemelhesse magához -czéljatévesztett élete romjairól. Igen, igen, el is határozta akkor, -hogy nem fog elbizakodni, résen lesz a herczegnővel szemben, ha távol -van is tőle; ki tudja meddig ér egy fejedelemnő keze… És ime, hogy -megfeledkezett egy pár hét alatt az őt ezen oldalról fenyegető -veszedelemről. Valósággal a homokba dugta fejét, mint a struccz. - -Apránként világossá lett Miklós előtt, hogy a boszorkányüstben, a -melyben neki politikai ellenfelei a halálthozó mérget kotyvasztották, -benne van a hiszteriás szőke herczegasszony keze is. S a kanál a kezében -nem lehet más, mint a már idáig is leleplezett kalandor: Langer Viktor, -a szenvedelmes asszony bravoja… Hát majd felelősségre vonja a kalandort, -esetleg vallomásra kényszeríti az esküdtbiróság előtt. S ezzel egy -csapásra összezsugorodik az ellenfél harczvonala; a rágalmazási hadjárat -erkölcstelen indítéka legjobban meg fogja világítani a rágalom értékét -és hitelét… - -A nyilvánosság időelőtti állásfoglalásától nem igen tartott Zádor -Miklós. Nem ismerte a tömeg-pszihét, bízott annak loyalitásában és -türelmében. Hogy nyugodtan megvárja a sajtóper eredményét s csak aztán -formálja meg itéletét… Neki sincs egyéb teendője, mint várni, – -gondolta, – mintha mi sem történt volna, tovább dolgozik a lappal és a -lapban. Taktikai hibának tartotta a Bodonyi s megrágalmazott társainak a -laptól való időleges eltávolítását is: úgy vélte, hogy ez hamis -következtetésekre adhat okot. De ezen a ponton nem akart az apostollelkű -proletárral szembeszállani. Legyen az ő akarata szerint, ha úgy kivánja -a lelkiismerete. - -De a hű ember titkos támogatásáról, tanácsairól Miklós ideiglenesen sem -volt hajlandó lemondani. Hazaérkezvén a temetésről, első dolga volt, -hogy magához kéresse az élet eme bátor, tapasztalt hősét. - -Bodonyi azonnal megjelent a hivására, de nem hozott magával semmi -örömet. Feketét látott a sokat szenvedett ember mindenben és mindenütt. -Ezekkel a szavakkal nyitott be barátjához: - -– Te most gazdag ember vagy, Miklós, jó ember is vagy, megérdemled a -földi boldogságot: eredj haza. Megtetted a magadét, még többet is -tehetsz, odaajándékozhatod a pénzedet a lapnak, az eszme, a mit -megpendítettél, talán élni fog nélküled is, de _veled_ mindenesetre -megbukik… Hallgass reám, én kijártam az élet iskoláját, eredj haza, míg -végkép tönkre nem tesznek a gazemberek. - -Miklós végre is megsokallta barátja megfejthetetlen kishitűségét és neki -is meg volt a maga feje. - -– A te tanácsod – mondta, – a gyávák tanácsa, érthetetlen, hogy épen -neked oly kicsiny a lelked: megijedsz a veszélyben, a hol a -legerősebbnek kellene lenned. Én bízom Istenben és nem félek semmitől. - -Bodonyi megcsóválta fejét. - -– Szánlak, Miklós, szivemből szánlak, mert látom a jövődet s -megjósolhatom neked reformmozgalmunk sorsát is, ha a helyeden maradsz. -Tágulj barátom, miként én tágítottam, mert ha nem, keresztet vethetsz -magadra és megkezdett művedre. A haza érdekében engedd át másoknak a -tért. - -Zádor Miklós nyakába szegte fejét. - -– Megfutamodjam gyáván, mert egy pár gazembernek úgy tetszik! Soha! - -– Alkudni kell, az élet csupa megalkuvás; a rendíthetlen hősök kora -lejárt; ebben a társadalomban a nagystilú akaratnak győzelmi esélye -nincs; ma a hordák, a nyájjá összeverődött tömegek győznek. - -– Honnan vetted ezt a sötét világnézetet? - -– Ismerem Ujmagyarországot… Eredj haza Miklós, a moloch téged kiván -áldozatul, állj félre előlük, mert elnyel a moloch, a minek millió karja -és millió szája van… - -Zádor Miklós megállott a helyén makacsul. - -– Hát majd megmutatom neked, hogy ezzel a két karommal lebirom a millió -szivolás molochot is. Csak van igazság talán! - -– Hiszen épen ez az, hogy nincs igazság, – ellenvetette a keserű -proletár, az őt jellemző üres szarkasztikus kaczajjal kisérve szavát. – -Ha volna igazság ebben az országban, mi szükség lenne a mi mozgalmunkra. -Mi egyebet teszünk mi, mint hogy az igazságot keressük. A míg az nincs -meg, meg kell lapulnunk, Miklós, mert kettőnk kedvéért még nem változik -meg a társadalom. Az sem lehetetlen, Miklós, (érveinek legsulyosabbikát -a végére hagyta az elkeseredett ember) mondom néked, még az sem -lehetetlen, hogy az esküdtbiróság fel fogja rágalmazóinkat menteni. - -– Képtelenségeket beszélsz! – riadt fel Zádor a jóslásra sápadtan. – -Fantaziálsz. - -– Nem fantaziálok, csak ismerem az esküdtszékeket, – állította Bodonyi. -– Ez a per politikai per, a mit ellenségeink mindenáron meg akarnak -nyerni, pedig csak úgy nyerhetik azt meg, ha bennünket erkölcsi -halottaknak nyilvánítanak. Vederemo. Egy pár erkölcsi halott nem számít -a milliók rengetegében: a többség győzni akar s mindenáron győzni fog. - -– Bizonyítékok nélkül a kannibálok sem itélnek el ártatlan embereket. - -Az epés kongó kaczaj újra kitört a proletár ajakán. - -– Nekik lesznek bizonyítékaik, mert ők csinálnak maguknak, neked meg nem -lesznek ellenbizonyítékaid, hiszen azt sem tudod beigazolni, honnan -vetted a lapodra a pénzt; azt sem, hogy nem húszezer forintot költöttél -évente, vagy ha ezt nem tagadod, hogy honnan szerezted a módot hozzá, -mikor vagyonod csak négyezret jövedelmezett. - -Miklós elborult. A félelem kezdett a lelkébe belefészkelődni. Barátja -épen egy érzékeny gyenge oldalára tapintott: haragudott magára, -röstellte magát. - -– Nyertem, – mondta mogorván, – a mikor kedvezett a kártyaszerencse, -többet költöttem legális jövedelmemnél, mikor vesztettem, kevesebbet. -Adósságot is csináltam: 30,000 koronát. Léha fráter voltam, beismerem, -de mi köze a nyilvánosságnak az én magánügyeimhez!… - -– Semmi köze nem lenne, – válaszolt Bodonyi, – ha magadnak élnél, de -miután a nyilvánosságnak élsz, – legalább így okoskodik a tömeg, – van -köze hozzá. A tömeg tudni akarja, hogy ki az az ember, a ki neki -predikál, ismerni akarja, olyan a természete, magánélete legapróbb -intimitásait is… Egy szó, mint száz – fejezte be a makacs ember a -párbeszédet, – nem disputálok veled többet, utoljára figyelmeztetlek, -hogy az esküdtszék könnyen a páczban hagyhat: eredj haza. - -Mondván, kezet sem fogott barátjával, indulatosan távozott. Az ajtó -dönögve csapódott be utánna… Miklós meredten állott a szoba közepén. Jó -öt perczig tartott, míg valamennyire feloldódtak az idegei. Akkor vette -kalapját s szinte rohanvást az utczára sietett. Melle oly nehéz volt, -hogy szinte fájt. Vágyott a szabad levegőre… Emberek után vágyott, -társaságra… Vajjon oly sötétnek látják-e helyzetét többi barátai is? -Csábrágh, Belényessy s a kaszinó egyéb rokonszenves urai, a permanens -értekezlet tagjai, a kiknek ő az elnöke? Türelmetlen volt: szokása -ellenére beült egy bérkocsiba s a Nemzeti Kaszinóba hajtatott. - -Az urak úgy üdvözölték, mint máskor. Mintha mitsem tudnának az ellene -irt paskvillról. Miklós semmi nyugtalanító momentumot nem érzett ki a -magatartásukból. Sőt egy szokatlan kitüntető figyelemben részesült. A -kaszinó igazgató elnöke meglátván őt, intett egy pár barátjának s azok -kiséretében a gyászoló férfi elé állott. - -– Kedves Miklós, családi gyászod alkalmából fogadd mindnyájunk, az egész -Kaszinó őszinte meleg részvétét. - -A meggyötört embernek végtelenül jól esett ez az előkelő gyöngédség. Ah, -hát vannak még urak, szépen, nemesen gondolkozó gavallérok! Lelke mélyén -haragot érzett a zord Bodonyi ellen, a ki kiméletlen nyerseséggel támadt -rá s még jobban megterhelte amúgy is nehéz lelkét. - -Különösen szokatlanul meleg volt Miklóshoz Csábrágh. A nagyúrnak nem -volt természete az érzékenykedés, de most szinte ellágyult a hangja, -midőn részvéte és baráti hűsége jeléül átkarolta gyermekkori czimborája, -oxfordi kollegája vállát. - -– Jó öregem, kedves hű pajtásom, – motyogta, – veled érzek. - -Miklós megszorította a nemes úr kezét. - -– Köszönöm, édes Ödönöm, sok csapás ért csakugyan. - -Csábrágh megfordította barátja kezét s belecsapott a tenyerébe bizalmas -kordialitással. - -– Csak ne hagyd el magadat, Miklóskám. Mindnyájunkat ért már baleset. - -Miklós kiérezte barátja hangjából és szavaiból, hogy annak részvéte nem -egyedül nagynénje halálára vonatkozik. Annál jobb. Van a kivel őszintén -kibeszélheti magát. A helyet azonban nem tartotta alkalmasnak a -bizalmaskodásra. - -– Kivel ebédelsz, Ödön? - -– Veled, ha nincs ellenedre. - -– Sőt hálás vagyok érte, némi megbeszélni valóm lesz veled. - -– Én meg már fel is akartalak keresni, de megtudtam, hogy elutaztál a -temetésre… - -A két barát egy külön helyiségben, a földszinti sárga szobában -teríttetett magának. - -Miklós belevágott a dolgok közepébe mindjárt a leves után. - -– Ismered az ellenem irt paskvillt? - -– Olvastam, – válaszolt Csábrágh sajátszerű közömbös hangon. - -– S mit szólsz hozzá? - -– Semmit. Felfordult a gyomrom, mikor olvastam, de most már csak -nevetek. - -– Tárgyalták az ügyet a Kaszinóban? - -– Alig. Szóba jött, de csak úgy mellesleg. Te oly magasan állasz s -rágalmazóid oly alacsonyan; igazán nem lenne méltó a Kaszinóhoz, hogy -ezzel a teljesen érdektelen, mert lehetetlen üggyel foglalkozzék. - -Miklós megkönnyebbedett, de nem volt oly könnyelmű, hogy mindjárt az -első megnyugtató benyomásra lerázza lelkéről valamennyi aggodalmát. - -– Hiszen – sóhajtott fel, – ha csupa művelt úrból állana a világ, vagy -mondjuk úgy, hogy: ha mindenki ismerne engem, nem érintene ez a piszok -magamat sem, de számolnom kell két tényezővel, úgymint a tömegpszikhével -és annak az ügynek a kényességével, a melynek a szolgálatába léptem. - -Csábrágh nem tiltakozott barátja felfogása ellen. Bólintott. - -– Úgy van, ezekkel számolnod kell. - -– Ha csak az én személyemről lenne szó, – folytatta Zádor, – alighanem -agyonhallgatnám az egész komédiát, legföljebb megkorbácsolnék valakit -(Langerre gondolt), de így, exponált vezető helyzetemben, kénytelen -vagyok az ügyet a nyilvánosság elé vinni. Elhatároztam, hogy rágalmazóim -ellen megindítom a sajtópört. - -Csábrágh egyelőre nem reflektált barátja szavaira, csak piszkált a -halastálban, a mely előtte állott, mintha nem tudta volna magát -elhatározni, melyik falatot tegye a tányérjába. - -Miklós észrevette habozását. Megivott egy pohár bort, utánna sem szólalt -meg mindjárt, de hogy a barátjának sem jött meg a kedve a beszédre, -mégis megkérdezte tőle: - -– Mit szólsz hozzá? - -Csábrágh letette a halkést és villát s rákönyökölvén az asztalra, -barátja szemébe nézett. - -– Kinek akarsz azzal a sajtóperrel használni? - -A kérdés száraz volt s Miklósnak igen különösnek tetszett. - -– Az ügynek, – válaszolt rá, – a melynek a szolgálatába szegődtél magad -is, a felsőbb társadalom szine-javával együtt. - -– Gondolod? - -– Te máskép gondolod? - -– Igen. - -– Kiváncsi vagyok… - -– Nekem, – válaszolt Csábrágh s rejtélyes arczának derült kifejezést -igyekezett adni, – nekem, de az egész Kaszinónak is az a véleményünk, -hogy a piszkot még jobban felpiszkálni nem szabad. Gazemberekkel nem -szokás párbajt vívni. - -– De verekedni igen, – kiáltotta Zádor türelmetlenül. - -– Még kevésbbé, – vélte Csábrágh. – A kit nem tudok az öklömmel egy -csapásra leteríteni, annak kitérek az orvtámadása elől. - -Miklós hátradőlt székében, megsáppadt, sehogysem tetszett neki ez a -beszéd. - -– Ez a kaszinói felfogás szerintem helytelen, – jelentette ki nyersen, – -én annak meg nem hajolhatok. - -Csábrágh nem akarta barátját mindjárt brüszkirozni, csak elkomorodott. - -– Én mindenesetre veled maradok, – mondta szinte szomorúan, – de mit -használ az neked? S mit használ a lapodnak, a közügynek, az eszmének, a -melynek a magvát te ültetted el! - -Zádor Miklós észrevette, hogy a tapintatos, fegyelmezett idegzetű -arisztokrata egy nyomban van vele szemben másik barátjával, a nyers, bár -lánglelkű, de fegyelmezetlen proletárral: Bodonyival. Úgyszólván csak a -modoruk különbözött, a felfogásuk lényegben teljesen egyezett. - -– Te is úgy beszélsz, – mondta szemrehányó hangon, – mintha félre -kellene állanom egy pár gonosztevő miatt. - -Csábrágh nem vette tudomásul a szemrehányást. - -– S mit árt az neked, – kérdezte, – ha félre is állasz? Sokkal nagyobb -úrnak tudlak, mint hogy _hiúnak_ higyjelek. - -De erre már végkép megbomlott az elgyötört férfi lelki egyensulya. -Felugrott és széke karjára támaszkodott. - -– Hová beszélsz te most, Ödön? Mi köze van ennek az ügynek a -hiúságomhoz? Tudom én, hogy nem vagyok pótolhatatlan s végezhetném a -dolgomat, mint közkatona is, szereplési viszketeg sohasem bántott, magad -tudod legjobban, hogy szinte irtóztam a nyilvánosságtól. De – kiabálta, -– nem arról van most itt szó, hanem arról, hogy az én félreállásom jelen -esetben gyáva megfutamodást jelentene, az ellenség részéről meg -győzedelmet, a mely újabb orvtámadásokra serkentene. Miféle erő az, a -mely az első káromlásra meghátrál, a mikor még az ellenség golyója sem -érheti utól! Mi lesz velünk akkor, a mikor belekerülünk a tűzvonalba, ha -már a táborban is így viselkedünk! - -– Csak abban tévedsz, – magyarázta Csábrágh barátja idegességével -szemben holtnyugodt hangon, – hogy a te félreállásod nem meghátrálást -jelent, hanem okos erőkimélést. Schonung von Mann und Material. Igenis, -a tűzvonalba vigyed harczkészségedet, ne tapostasd el magadat idő előtt, -a nélkül, hogy bárkinek is használnál vele. Várj, míg feledésbe megy a -rágalom, két-három év alatt minden elévül ebben az országban; ha csak -monstrummá nem fújja fel az ember, elfújja a szúnyogot az első vihar. - -Miklós visszaült a székébe, nagy erőfeszítésébe került, de nyugalmat -erőltetett magára. - -– Jól van, – kezdte meg ellenvetéseit, – tegyük fel, hogy hüllő vagyok: -se akaratom, se vérem; megsemmisültnek tekintem magamat; suhogtatják a -pálczát felettem, nem mukkanok; lemondok emberi jogaimról. Rendben van. -Vagyok olyan ember, hogy vállaljam akár a martiromságot is. De mit szól -majd mindehhez a nagyközönség? A mi embereink, hitsorsosaink, a kiknek -lelkéből táplálkozik az új magyar eszme s zsebéből a lap, annak -organuma? Martirt fognak-e ezek bennem látni, bennem, az ő első -apostolukban? Martirt-e, vagy egy gyáva szájhős ficzkót? Szájhőst-e, -vagy egy ludas gazembert, a ki megszökik az önvédelem elől? - -Csábrágh vállat vont. - -– Gondoljanak, a mit akarnak… Csak idő kérdése: az igazság mindig -napfényre jő. - -– S addig elpusztul a lap… - -– Arról majd gondoskodom én hogy el ne pusztuljon. Viselem a -gyermekbetegségek költségeit. - -Miklós az asztalra ejtette öklét. Mind sötétebb lett előtte a szemhatár. -Csak a maga kínos helyzete domborodott ki a sötétségből élesen. - -– Egyszóval kidobtok! – sohajtott fel. – Elejtetek. - -Csábrágh felállott s szeliden barátja vállára hajolt. - -– Senkit sem tisztelünk jobban, mint téged, láthatatlan szellemi -vezérünk te leszel ezentúl is. Még nagyobb odaadással lépünk eszméidért -a sorompóba, mint eddig, de az elnökségről a magad s az ügy érdekében le -kell mondanod… - -Az ebédnek úgy is vége volt. Zádor Miklós felállott s egy ideig -értelmetlenül nézett barátja szemébe, aztán hátracsapta fejét; valami -kejelmetlen, emberfeletti dacz villant meg a szemében; háromszor is -megvonaglott az ajka, míg kitört belőle az indulata. - -– Nem! Hogy a bűn győzedelmeskedjék az erényen! Nem, ha ilyen a ti -iskolátok, én nem követem; majd csinálok magamnak más iskolát. Az, a mit -te kivánsz tőlem, – mondta kínos, szaggatott lélekzetvétellel, – az az -összeomlás, az igazság bukása, a teljes derut. - -Csábrághnak leesett a feje. - -– Kedves barátom, hiszen ott vagyunk; azért dolgozunk, hogy máskép -legyen. – Kezét nyújtotta. – Ne haragudj reám, én mindenesetre melletted -maradok. - -Zádor elfogadta a nyújtott jobbot. Aztán vette kalapját… Az utczán, a -hideg éjben folyton az a gondolat gyötörte, hogy Bodonyitól is így vált -el… Úgy érezte magát, mint a ki egyedül áll a világon. De ez nem -csökkentette a bátorságát: annál erősebbnek érezte magát. Meg volt róla -győződve, hogy az igazság mellette van s győznie kell egymagában is. Nem -történt vele egyéb, mint hogy egy kínos dilemma válaszútja elé került, -lesz még rosszabbul is. Egyelőre a helyes irányt kell eltalálnia: a -nagyközönséget veszítse-e el, vagy egy pár barátja bizalmát? Semmi -kétség, hogy a göröngyösebb utat kell választania. _A sajtópert meg -fogja indítani_… - - - - -XV. Egy igaz barát. - -Zádor Miklós immár negyedik napja, hogy nem látta Bodonyit. Az igazat -megvallva, nem is igen vágyott a sötét pesszimista erőemésztő -prédikáczióira. Minden erejére szüksége volt, mindent került, a mi lelki -állapotával s életfelfogásával ellenkezett. Feljárt a szerkesztőségbe -csaknem mindennap s ott maradt a lap zártáig. - -A szerkesztőség képén mit sem változtatott a lap megbuktatása czéljából -kieszelt paskvill s a három megrágalmazott munkatárs időleges távolléte. -Annál serényebben és lelkesebben dolgoztak a többiek. Bodonyi jól -összeválogatta őket: kemény, viharedzett férfiak voltak valamennyien, -egy-egy vereségtől még nem ijedtek meg egykönnyen, hiszen csupa -vereségből állott a legtöbbjük élete. A Véreim nivója sem sülyedt a -paskvill óta, inkább emelkedett. Zádor megbántott lelkének minden erejet -belevitte czikkelyeibe. A paskvillal egy sorban sem foglalkozott a lap, -csak bejelentette, hogy irója ellen sajtópört fog indítani, s hogy három -megrágalmazott munkatársa annak eldöltéig önkényt megvált a laptól. - -Másképen, sokkal szomorúbban állott a dolog a kiadóhivatalban. A napi -elárusítás az első héten felényire csökkent s a havi előfizetők -legnagyobb része nem ujította meg az előfizetést. Zádor hidegen fogadta -az igazgató idevágó jelentéseit. - -– El voltam rá készülve, annál több előfizetőnk lesz a sajtópör után. - -A sajtópör előkészítését s anyagának feldolgozását egy lelkes és -nagytudású ügyvédre bizta Zádor, maga alig foglalkozott vele. Teljesen -megbizott emberében. De nem is lett volna rá ideje… - -Közeledvén a reform-bizottság második ülésének a határnapja, mégis -elhatározta Miklós, hogy magához kéreti Bodonyit. Az előadóval csak meg -kell beszélnie a tárgysorozatot s az elnöki jelentés anyagát. - -A pesszimista proletár azonnal megjelent nála a hivására. - -– Itt vagyok. Mi szükséged lehet még reám? - -Zádor szárazon válaszolt. - -– Szét kell küldenünk a meghivó leveleket. - -– Miféle meghivó leveleket? - -– A reform-bizottság második ülésének a tárgysorozatát. - -– Ja vagy úgy!… Ahhoz nekem – jelentette ki Bodonyi, – most már semmi -közöm. - -Miklóst ingerelte a makacs ember czinizmusa. - -– Előadói tisztedről – figyelmeztette őt – csak az ülésen mondhatsz le, -addig teljesítsd kötelességedet. - -– _Azt_ teljesítem… Rühös vagyok, – fakadt ki a proletár, – tehát -félreállok. - -Miklós az asztalba csapott. - -– Mint elnököd ragaszkodom hozzá, hogy várj az ülésig. Parancsolom. - -– Hm. – A csökönyös ember keresztbefonta karját s farkasszemet nézett -rátámadójával. – Tudod-e, hogy miféle ember vagyok én? Hogy miért -maradtam koldusnak, holott emberi értékemnél fogva miniszternek kellene -lennem? Mert soha senki akaratának meg nem hódoltam s meghódolni nem is -fogok soha. Mert nekem csak egy úr parancsol ezen a világon, a saját -lelkiismeretem. - -Hátat fordított Miklósnak, hogy távozzék, de az ajtóban egyebet gondolt. -Visszafordult s megállt. - -– Külömben megnyugtathatlak, – jósolta, karját a megdöbbent házigazda -felé kinyújtva, – nyugodt lehetsz, hogy nem fogod az előadót nélkülözni -az ülésen, egyszerűen azért, mert – _nem lesz ülés_. - -Mondván, felrántotta az ajtót s köszönés nélkül távozott. - -Miklós utánna ment az előszobába… - -– Napi, ne távozz így tőlem, haraggal… Gyere vissza, Napi. - -De a proletár nem hallgatott rá. Féktelen szenvedélye, elvszigora nem -ismert megalkuvást, elrohant. - -Miklós mélyen megrendülve nézett utánna. Érezte, hogy egész embert -vesztett el benne, olyan embercsudát, a milyen kevés akad milliók -között… - -… Vajjon csakugyan elvesztette-e a barát a barátot? - -Nem vesztette el… Csak ezután tűnt ki igazában, hogy egész ember volt -Bodonyi… A Miklós lakásáról egyenesen a Bristolba sietett. - -– Itthon találom Langer Viktor urat? – kérdezte a portástól. - -– Fennt van, – válaszolt a fényes szolga a kopott úrnak, – II. emelet -26. - -Bodonyi beállított Langerhez. - -– Jó napot. - -A _nemzetközi politikus_ épen azzal foglalatoskodott, hogy kicsipeszelte -fekete szakállából az ősz szálakat. Bodonyi csöppet sem feszélyezte: -folytatta szépítő munkáját, még hátra se fordult neki, úgy is láthatta a -tükörből, a mely előtt ült. - -– Ah, te vagy az, barátocskám?… Isten hozott, barátom Bodonyi, foglalj -helyet. - -– Köszönöm, majd csak állok. - -– A hogy tetszik. Pénz kell, czimbora? - -– Nem ártana. Most itt az ideje, csinálhatnánk Zádorral valamit. - -A kalandor most már hátrafordult, gyanakodó pillantást vetett -látogatójára. - -– Ahá, ahá… Miért mondod, hogy itt az ideje? Történt vele valami? – -kérdezte ravaszúl. - -Bodonyi adta az intelligens czinkost. - -– Ne affektálj, kérlek. Te ne tudnád, mi történt vele, mikor (nem tudom, -mi okból) minden egyes lépését megvigyázod? - -A kalandor észrevette magát. Mi szüksége sem volt a tettetésre. Azzal -legfeljebb csak gyanút kelthetett. - -– Ja, a paskvillt érted? Olvastam. - -Bodonyi vállat vont. - -– Akkor miért kérdezel? Magadtól is sejtheted, hogy itt az alkalmas -pillanat, hogy hozzá férkőzzél. A gyengék könnyebben megközelíthetők, -mint az erősek. - -– Ahá, ahá… - -A kalandor letette a szőrcsipeszt s felállott. Vendége felé nyújtotta -szivartárczáját. - -– Nem gyújtasz rá, barátom? - -– Tudod, hogy nem szoktam szivarozni. - -– Ahá, ahá… - -Bodonyi tudta, hogy a gazember töri a fejét valamin: azért mókázik vele, -hogy időt nyerjen a gondolkozásra. - -– Mit szólsz a paskvillhoz? – kérdezte, csak hogy mondjon valamit. - -– A paskvillhoz?… Ahá, én igazán nem tudom, – kertelt a kalandor. – Én -azt hiszem, a paskvill nem igen ártott meg neki, túlbecsülöd a hatását, -barátom, túlbecsülöd. - -Bodonyi megcsóválta fejét. - -– Megint affektálsz! – mondta szemrehányó hangon. – Mi szükséged reá? -Nem akarod nekem elárulni, hogy mi terved van Zádorral?… Hát kérdeztem -én tőled? - -A ravasz szélhámos tágranyitotta szemét s átható, szúrós tekintetét -egypárszor végigsétáltatta vendégén. - -– Különös vagy te most, Bodonyi. A beszédedből azt veszem ki, hogy te -engem a Zádor ellenségének vagy roszakarójának tartasz. - -Bodonyi állta a fürkésző tekintetet. - -– Hát nem? - -– Nem. - -– Nem akarsz hasznot belőle? - -A kalandor elkaczagta magát. - -– Phü, hasznot!… De csak olyan hasznot, a mi neki is az. - -– Hm, hm… - -Bodonyi felállott most, s mint valami lusta jaguár, kinyujtóztatta -gerinczet, égő szemét a szélhámoséról egy pillanatra sem véve le. - -– Mondd csak meg nekem, – kérdezte kimérten, – miért fizetsz te engem: a -spionodat? - -Langer nem felelt. Jónak látta taktikát változtatni, úgy tett, mintha -gondolkoznék. - -– Miért nem felelsz? – támadt rá Bodonyi. - -– Tudod mit, – szólalt meg az iparlovag végre, – meggondoltam a dolgot: -csakugyan nincs értelme, hogy titkolódzam előtted. Igenis bevallom, ki -akartam Zádort használni a magam magasabb czéljaira, de időközben -rájöttem, hogy erre ő egy csöppet sem alkalmas médium. Föladtam a vele -való tervemet, nincs többé szükségem reá. - -Bodonyi úgy állott a kalandor előtt, mint egy szobor. - -– Akkor természetesen rám se? – kérdezte gúnyosan. - -– Valóban… - -– Csak ezt akartam tudni, – mondta Bodonyi, eleresztve hatalmas karjait. - -Arcza félelmetes volt, ijesztőn kidülledt a szeme. A szélhámos -hátralépett tőle. - -– Mit tudtál meg? - -– Azt, hogy elérted a czélodat Zádorral szemben, hogy az ő romlása volt -a czélod s talán részed is volt a megrontásában. - -– Tagadom… - -– Mindegy, – folytatta Bodonyi sivár hangon, – én azt nem kutatom; -megengedem azt is, hogy nem volt benne a kezed az ellene elkövetett -merényletben, de kapóra jött neked. Tehát a vesztét akartad. – A -kalandor vállára csapott és rárivallt: – Mered tagadni? - -– Nem is akarom, – daczolt most már Langer a nyilt támadással. – Lásd, -mi hasznod van belőle, hogy ezt tudod? - -Bodonyi nem eresztette el a gazember vállát. - -– Majd megválik. Hanem először azt tudjam még meg, mi hasznod van -_neked_ a Zádor bukásából? Ki uszított reá? Ki bérelt fel ellene? -Ismernem kell az ellenségét, hogy agyonüthessem, különben téged ütlek -agyon. - -– Eressz el… - -– Nem addig, míg meg nem mondod… - -– Megmondom, ha eleresztesz. - -A puha gerinczű kalandor sápadt volt, mint a halál, igen megijesztette a -vasmarok nyomása, de azért persze nem mondott igazat. Azt a meset -tálalta fel szorongatojának, a mit valóságnak hittek róla a Kilenczek. - -– Kérlek én politikai ügynök vagyok. - -Ám Bodonyi legott rajtakapta a hazugságon. - -– Hazudsz. Már akkor kezdtél rá leskelődni, mikor még nem politizált. - -S most már mindkét kezével megmarkolta a minden izében remegő embert. - -– Bocsáss meg… megvallom: asszony van a dologban… - -– A nevét! - -– Azt meg nem mondhatom. - -A nevét! - -A Goliáth erejű ember egyet kanyarított a két kezével s a másik -pillanatban ott ténfergett a kalandor a lábainál, mint valami rongy. - -– Beszélj, vagy megfojtalak… - -– Egy német herczegnő, – dadogta a lesujtott ember. - -– A nevét! - -– Babenberg herczegnő… - -Bodonyi lélekzetet vett. - -– Kelj föl, – mondta aztán a szélhámosnak, – mert még beszédem lesz -veled. - -Az ónszinű iparlovag feltápászkodott. - -– Ne bánts. - -– Nem bántlak – nyugtatta meg Bodonyi – ha teljesíted parancsomat. Ülj -le és irjál. - -Egy nyilatkozatot vett a kalandortól, melyben az elismeri, hogy a -herczegnő megbizásából a Zádor becsületére tört. Maga sem tudta mi -hasznát fogja venni ennek az irásnak, inkább ösztönből cselekedett, mint -számításból. - -Hanem azt, a mit ezután mondott a kalandornak, már okkal mondta: - -– Azonnal pakkolsz és takarodsz ebből az országból, külömben vagy -elcsukatlak vagy végzek veled magam. Értetted? - -– Értettem. - -– Ha megcsalsz, vagy ha hazudtál, lelőlek, mint egy veszett ebet. - -– Nem hazudtam és az esteli vonattal utazom… - -… Bodonyi otthagyta a gyáva szélhámost és meg sem állott a Zádor Miklós -lakásáig. Otthon találta a gazdát. Zsebébe nyult a Langer -nyilatkozatáért. Az asztalra dobta csudálkozó barátja elé. - -– Ezzel még tartoztam neked s régi barátságunknak, – mondta, – használd -fel tetszésed szerint. Egyebekben még csak az a mondanivalóm, hogy -Langert, legfőbb ellenségedet, sikerült a fővárosból eltávolítanom. Ma -éjszaka már nem hál itten… - -Zádor Miklós csak nézte egy darabig a visszatért barátot, csak nézte, -míg meg nem fájdult a szeme, aztán nem tudott magán tovább uralkodni, -felugrott és tárt karokkal Napi felé sietett. - -A zord proletár sem volt erősebb mint ő, az ő szeme is megfájdult, az ő -karja is ölelésre tárult… Összeölelkezett a két barát s görcsösen -zokogott az egymás kebelén… - -Mi mindent sirattak el! Mily vakmerő álmokat! Mily szép reményeket!… - -A két önfejű férfi érzelem és gondolatvilágát, a melyet csak még jobban -eltávolítottak egymástól az érvek, a rimánkodás, egyszóval a szó, így -hozta, forrasztotta össze a könny. Egy órai meghitt beszélgetés folyamán -megtudtak egyezni a részletekben is. Egyik is, másik is engedett -sarkalatos elveiből. Zádor Miklós rászánta magát, hogy sajtópere -eldőlteig távoltartja magát a lapjától s a permanens bizottság elnöki -tisztéről a következő ülésen lemond. Nem lényeges, ki aratja le az ő -magvetését, a fő, hogy az aratásból a nemzetnek legyen haszna. -Hirtelenében valóságos átlényegülésen ment át a lelke: szivére vette a -jelenségek figyelmeztetését; a lap anyagi sorvadását, a Kaszinónak a -Csábrágh által tolmácsolt konzervativ felfogását, egyszóval úgy a -nagyközönségnek, mint barátjainak vele szembe helyezkedő itélkezését s -legyőzte önmagát csaknem minden vonalon. Csak a sajtóperből nem -engedett. A vezérségről kész volt lemondani, de arról nem, hogy a -kapandott elégtétel után tovább szolgálja a közügyet, ha csak mint -közkatona is. - -Bodonyi viszont abban engedett barátjának, hogy a bizottság legközelebbi -üléséig hajlandó volt előadói kötelességeinek eleget tenni. -Megfogalmazta s széjjelküldte a meghivót a tárgysorozattal s megirta -jelentését. Természetesen felvette a tárgysorozatba az ő lemondásukat -is. Mindent megtett, hogy a második bizottsági ülést teljes számban -összehozhassa… - - - - -XVI. Kalvária. - -Bizonyára nem az előadó-titkáron múlt, hogy a reformbizottság második -ünnepies ülése fiaskóval végződőtt. Hiába vette fel Bodonyi a -tárgysorozatba elnöke és a maga lemondását, a konzervativ urak -feszélyezve voltak s nem jöttek el így sem az ülésre. Az iparos, -kereskedő és lateiner elem viszont talán épen az ellenkező okból -tartotta magát távol: kudarcznak vette az elnöki válságot s ebből a -mozgalom életképtelenségére következtetett. Nem bízott annak -komolyságában. - -A fiasko ténye tehát hatványozottan igazat adott Miklóssal szemben -Bodonyinak. A rágalom megnyerte első csatáját, ördögmalmában nemcsak az -ellenséget, de megőrölte annak eszméit is. Mert olyan ennek az ország -társadalmának az összetétele: a nemzettest szervezete immár nem képes -kiforrni a kártokozó baczillust, mint az egészséges vérű -emberorganizmus: a nemzettest beteg… - -Az ülésen mindössze négyen valának együtt: Csábrághon a házigazdán -kívül: Miklós, Bodonyi és Deréky, a kitünő műasztalos. A kudarcz -legjobban a fanatikusan soviniszta nagyiparost sujtotta le. - -– Méltóságos uram, – fakadt ki ez hazafias borongásai folyamán, – azért, -hogy megbuktunk az első lépésnél, ne ejtsük el a szent ügyet. Ha tizszer -levernek, támadjunk tizenegyszer, valameddig nem győzedelmeskedünk. A -tisztességes ipar nemzeti létkérdés, azért nincs vagyonunk és hitelünk a -külföld előtt, mert hűtlen kalandor kezekben van az ipar és -kereskedelem: az újmagyarok csúffá tették a magyar becsületet. - -Csábrágh, a hatalmas úr megrázta az egyszerű, de nagyeszű ember kezét… - -– Semmit sem ejtünk el, – fogadta meg, – csak várunk. Az új támadásra -alkalmas pillanatot várjuk, addig sem henyélünk, előkészítjük a terepet… - -Zádor Miklós felajánlotta a lelkes nagyúrnak a lapját, a Véreimet. -Minden ellenérték nélkül. - -– Tőled pénzt nem fogadok el, a mit a lapra költöttem, fizesse nekem -vissza, ha módjában lesz, maga a lap. - -A Csábrágh-palotából megtépetten, de emelt fővel távozott Miklós a -Bodonyi karján. A két barát hallgatagon rótta a járdát, a jövőbe -kalandoztak gondolataik. - -– Csudaország ez, – sohajtotta fel egyszerre Zádor Miklós, – nincs itt -harmónia. - -– Mert nincs kultura, – mondta Bodonyi, – a férfiak tudatlanok és -élvvágyók, az asszonyok hazudnak és közönségesek s ravasz munkakerülő a -legújabb nemzedék. Hej pedig – keserűségében belevágott a levegőbe, – -mennyi itt a kincs! Az agyvelők tele gondolattal, a lelkekben isteni tűz -lobog s aczélból vannak az inak. Nincs a világon több ily istenverte s -egybeg istenáldotta nép, mint a magyar. - -Zádornak mellére esett a feje. - -– De megtagadta Istenét. - -– Majd visszatér hozzá, – jósolta a fanatikus proletár, – levezekli a -bűneit s újjá fog születni lelkiekben… Egy ilyen őstehetségű nemzetnek -hivatása van s az isteni rend úgy hozza magával, hogy egy nemzet addig, -valameddig le nem élte az élnivalóját, nem pusztulhat el… - -A jóslelkű ember bucsút mondott Miklósnak a legközelebbi utczasarkon… -Igen éhes volt. Egy szatócsboltban kenyeret és húsz fillér ára -sonkahulladékot vett magának vacsorára. Többre nem tellett most már -neki, mert pénzt sem Miklóstól, sem a laptól nem fogadott el többé. -Ilyenforma ember volt… - -Miklós hazament. Belevetette magát egy karosszékbe. Az volt a szándéka, -hogy megpihen: teljesen átengedi magát gondolatainak, a melyekből oly -szép légvárakat tudott a képzelete felépíteni. De az egyszer megtagadta -a feje a szolgálatot. Gondolatai össze-vissza kuszálódtak benne, máskor -oly élénk fantáziájának szárnya törött s kínosan vergődött a rögökön. Mi -történt vele az Istenért! Egész életét, testét-lelkét felajánlotta az -embereknek, s az emberek megtagadták őt: Bujj el a sötétségbe, a -fényesség nem a te elemed!… Az emberiséggel szemben mindenesetre -elvesztette pörét. Azt a másik, kisebbik pert meg fogja nyerni, de mi -haszna belőle! Egy pár gazemberen győzedelmeskedni! Mily kicsinyes, -megalázó gondolat! S mégis görcsösen ragaszkodott ehhez a gondolathoz! -Lelke szinte szomjuhozta a megalázkodást. (Talán túlfent kezdte, Isten -büntetése érte, mert megvetette a kis téteket. Jó, hát kezdi előlről. A -szalmacséplésen. Megvédelmezi a becsületét, a mit el sem vesztett, de a -világ kedvéért mégis úgy fog tenni, mint ha elvesztette volna. Jó, -megteszi, de micsoda élet az ilyen! Agyveleje nagy terveket termelt, a -föld meg sülyedni kezdett a talpa alatt!)… Tétova tekintete össze-vissza -barangolt a szobában. Meghitt öreg butorai, a miket még az apjától -örökölt, idegenül meredtek reája, iróasztala gőgösen terpeszkedett a -sarokban, – (Rám ne támaszkodj, nem kellesz nekem) – egy becsületes vén -paraszt képe megelevenedett keretében s gúnyos mosolylyal nézett le rá a -falról… Mi történt vele? Idegen lakásba tévedt… Nem, hisz ott mosolyog -az édes anyja, a meleg, az édes… Ő otthon van, csak nem érzi magát -otthon… Felállott, majd kinézett az ablakon; az olvadó lucskos hóban, az -utczai lámpák szennyes fényében keresztül-kasul emberek futkároztak, nem -tudni miért, hogyan kerültek az utczára, mi czélt hajszolnak? Éhesek -vagy boldogok-e? Az arczkifejezésükből semmit sem lehet megtudni, oly -sajátságos a járásuk, a tekintetük. Idegenek. Csupa idegen! Egy se -rokon, egy se barát, egy se fajbeli… Hogy lehet az?… Hiszen ebből az -országból való ő is, a gyökere mélyen fekszik az anyaföldben, honfoglaló -őse egy tizedrész országot hódított meg nemzetének s mégse lenne otthon? -Nem az utczán járókelők az idegenek ezen a földön, hanem ő? Kiveszett a -fajtája s helyét új elemek foglalták el, a kik nem fogadják be őt, a -kivesző bölényt, maguk közé? Egyedül áll az emberrengetegben?!… - -Igen, egyedül áll. Határozottan érezte Miklós, hogy nincs többé senkije… -Romhányi Erzsébet?… Oh, Romhányi Erzsébet talán mégis… Ő szép és nemes -és jó… Vagy ki tudja! Lehet szép, nemes és jó, de nem neki. Mit akar ő? -Ki ő?… Ő a ritka bölény, a kire vadászni kell!… Ki szerethetné őt, az -idegent?… Azaz lehet, hogy mégis szereti _valaki_. Oh, mily boldog -lenne, ha igazán igaz volna… - -Miklós az ajtóhoz sietett s megnyomta a villamos csengő gombját. - -Gábriné belépett. - -– Gábriné, küldje be nekem Lórikát… - -A kis leány szaladva jött a szobába s szokása szerint egyenesen nekiment -az urának, hogy kezetcsókolna. - -Miklós megsimogatta a talált gyermek üde, hunczutka arczát. - -– Lórika, tudod-e, hogy már nagy leány vagy? - -– Ej, méltóságos úr. - -– De bizony. Ideje, hogy tanulj valamit. Ősszel majd intézetbe küldelek -jó apáczanénikékhez, a kik szeretni fognak téged. Ugy-e örülsz? - -Lórika azzal felelt a kérdésre, hogy térdre esett a szőnyegen, átölelte -a méltóságos úr lábát görcsösen és szivettépő zokogásban tört ki. - -Miklósnak megdagadt a keble. Régóta nem érzett ilyen tiszta nagy örömet. -Hát mégsem egészen idegen ezen a földön, van a ki szereti, habár csak -egy kis kolduska is. De mit tesz az, hiszen a szeretetnek rangja nincs!… -Magához emelte a zokogó gyermeket. - -– No ne sirj, kicsi… Nem fogsz elmenni… Itt maradsz, a meddig csak -akarsz. - -– Mindig, mindig, mindig, – hüppögte Lórika könnyein át mosolyogva, – én -nem megyek innen, inkább meghalok. - -– Hát szeretsz, Lórika? - -– Hogyne szeretném a méltóságos urat, mikor ő Istenke után az első -nekem… - -A Miklós szeméből majd hogy ki nem csordult a könny. - -– Mehetsz, Lórika, légy mindig ilyen jó és akkor igen-igen boldog -leszel… - -A kislány kitipegett, szokása szerint lábújjhegyen (úgy tanulta -Gábrinétól): Miklós magára maradt… A szobája most már nem tetszett neki -olyan kietlennek, mint az imént… Könyvszekrényhez lépett és válogatni -kezdett az ő örök igaz barátjai, az emberiség szellemóriásainak -irásaiban. Oh, azok bizonyára megértenék őt: Shakespeare, Göthe, -Carlyle, Kant, Rousseau. Megvigasztalnák őt, ha feltámadnának, -megmosolyognák, a miért oly tragikusan fogja fel az életet s részt -vennének megszokott bánatában; ők hozzá, hiába, más nemzetek szülötte, -nem lennének idegenek. - -Miklós elmosolyodott. Micsoda rémképeket látott az imént. Dehogy is van -ő egyedül, mikor a legnagyobbak az ő barátjai… - -Kiválasztotta magának Hermann und Dorothea-t s visszaült karosszékébe, -hogy Göthével társalogna. Az este nem is távozott hazulról, Gábriné -hideg vacsorát tálalt fel neki, Lórika megvetette az ágyát jó puhára, -boldog volt Éjfélig olvasott, aztán lefeküdt. - -Reggel arra ébredt fel, hogy Lórika csak igen rángatja a paplanját. - -– Mi baj, kisleány? - -– Jaj, méltóságos úr!… - -– Mi baj? - -– Nem mertem volna a méltóságos urat felkölteni, de Máli néni oda van a -csarnokban, a Pityu meg azt mondta, hogy nincs ideje várni, úgy szökött -el, megverik, ha észreveszik. - -– Miféle Pityuról beszélsz, Lórika? - -– Csak azt mondta, hogy Pityu és hogy a méltóságos úr nagyon meg fog -neki örülni, egy pengő fogja ütni a markát: úgy mondta. - -Miklós elnevette magát. - -– Hát küldd be a Pityudat. Lórika… - -Az emlegetett Pityu belépett a hálószobába s bár kicsi, de művelt férfiú -létére haptákba vágta magát. - -– Kezicscsaukulom, méltóságos uram! - -S mint régi ösmerősre, bizalmasan rávigyorgott az ágyban fekvő úrra. - -Annak valami boldog sejtelem varázsában szinte elállott a szive verése… -Pityu a Romhányi-ház kis inasa volt. - -– Mi jót hoztál, Pityu? - -– Levelet, istállom. - -– A méltóságos úrtól? - -– Aligha, – s ravaszúl mosolygott a kis legény, – ugyan nem kötötték az -orromra, hogy ki irta, de a szarkaláb betűiből azt orrontom, hogy az -_ángolna_. - -– Ángolna? - -– Igen, a missz, a misszt hijjuk ángolnának. - -Így már meg lehetett Pityut érteni. De miért nem adta át mindjárt a -levelet? - -Hamarosan kisült, hogy nem ment az olyan könnyen. A missz szörnyű -titokban és kötött marsrutával küldte Pityut azzal, hogy el ne veszítse -a levelet s a világon senkinek se szóljon, hová viszi, különben -elkárhozik. Pityu tehát nem akart elkárhozni és biztonság okából a -czipőjébe a talpa alá rejtette az irást. Egyszóval le kellett vetnie a -czipőjét, hogy hozzá férhessen a levélhez. - -Miklós úgy el volt fogódva, hogy nevetni sem tudott ezen a bohóságon. -Megérezte, hogy nem a missz irt neki. Remegő kézzel vette át a levelet, -s a küldöncz markába nyomván az általa előirányzott pengő forintot, -kikelt ágyából. Először kiküldte Pityut, miután lelkére kötötte a -titoktartást, aztán magára kapta ruháját. Nem akarta a levelet éjjeli -alsóruhában elolvasni. Így tisztelte meg az iróját. Biztosra vette, hogy -az ő Őszikéje irt neki. - -Feltépte a borítékot és elolvasta a levelet. - -«Kedves Miklós. - -Apa beszédjéből megtudtam, hogy megrágalmazták rosz emberek. Maga alig -szól hozzám a csütörtöki zsurokon, így hát ezen az úton, a jó missz -nehezen kivivott beleegyezésével tudatom magával, hogy bármi csapás érje -is ezen a világon, én együtt érzek magával, _várok_ bármeddig, a -titoktartást nem töröm meg s örökké hű maradok magához. - -_Őszikéje_.» - -_U. i._ De bízzon ám maga is bennem. S ne adjon a látszatra semmit. És -beszéljen velem csütörtökön a zsuron. Fontos közleni valóm van. - -_Őszi_. - -_Várok! Bármeddig várok!_… - -Miklós kitárta karját, mintha keblére akarta volna ölelni az egész -világot, a melyet úgy megvetett még tegnap s most annyira szeretett. -Tehát hű maradt hozzá az édes, a drága nő. S ő oly nyomorult volt, hogy -a látszat után itélt. Hogy is sérthette meg a nemes teremtést, ha csak -gondolatban is, a gyanakodásával!… Most már nem fog tovább bujkálni, -vagyonos ember, semmi akadálya, hogy a gyászév letelte után (egy évig -akarta gyászolni a nénjét) oltár elé vezesse a párját… Csábrágh?… Igaz -is, mi lesz Csábrághgal? Lemondott a leányról? Megkérte? Kosarat -kapott?… Vagy ragaszkodik hozzá, küzdeni fog érte ezentúl is? Persze -lemondana róla, ha tudná, hogy a leányka őt szereti… Vagy nem?… Hiszen -majd megtudja. Most már nyiltan beszélhet vele. Független ember, a -nyilvánosság nem árthat neki többet, mint a mennyit ártott; a herczegnő -sem. Amaz elérte czélját, lelökte a közszereplés magaslatáról, ez még -nem fejezte be ugyan a művet, de mit tehet neki! Ártalmatlanná van téve -a spadasszinje is. Az csak mégsem lehetséges, hogy a szenvedelmes -asszony az életére törjön. Vagy egy ártatlan leány ellen fordítsa tőre -élét!… Ah, nem ijed meg a fenyegető árnyaktól: megkéri az Erzsike kezét. -Csütörtökön Béltekyéknél bejelenti neki a szándékát, még aznap beszél -Csábrághgal s másnap a leány szüleivel. Így kell cselekednie. - -Alig győzte Miklós a döntő napot bevárni. Gyönyörteljes izgalmában -szinte megfeledkezett sajtópöréről is… - -A zsúr napján ő volt az első, a ki belépett Béltekyék szalonjába. A -nagyműveltségű s kényes öreg dáma még jobban kitüntette, mint máskor, -mintha tudtára akarta volna adni, hogy a róla táplált véleményében -semmiféle rágalom nem ingathatja meg. Egy szóval sem említette a -paskvillt, de czélzásokat tett reá. (Ah, kedves Zádor, beh gonoszak az -emberek!… Mily kevesen vagyunk, a kik méltók vagyunk egymáshoz, a kik -minden orvtámadásnak felette állunk!) - -A nagy dáma kiválasztott vendégei is ép úgy ünnepelték benne a fölényes, -nemes barátot, mint mindig. A paskvill megbuktatta Zádort a politikust, -de Zádorhoz az emberhez hozzá nem férhetett… - -Megtelt a szalon, de Romhányiék még mindig nem jöttek. Miklós tűkön ült, -de türelmetlenségét nem árulta el. Elemében volt ebben az előkelő -társaságban, itt tudott uralkodni magán a legszorongatottabb lelki -állapotában is. - -Elsőnek jött és utolsónak távozott Miklós a zsúrról, de Romhányi -Erzsébettel nem találkozott. Romhányiék nem jöttek el. A háziasszony -szóvá is tette elmaradásukat. Senki sem tudott róluk semmit. De elmaradt -Csábrágh is, a ki eddig ugyancsak elmaradhatlan látogatója volt a -Bélteky-zsúroknak… A mamák keresni kezdték a két abszenczia közötti -összefüggést. Miklós is elhatározta, hogy a zsúr után azonnal megkeresi -barátját s tisztázza vele szive ügyét… - -A Kaszinóban nem találta… Palotájára hajtatott. - -– A méltóságos gróf úr Csábrághvárra utazott, – jelentette a medvebundás -portás a kocsiból kiszálló Miklósnak… - -Ez erre elbocsájtotta a bérkocsit s visszasétált a Kaszinóba. A metsző -márczius eleji szél átfújt a ruháján, de fölhevült testét nem hűtötte -le. Szinte izzott az agya. Utóbbi időben annyi csapás érte, hogy már nem -is tudott jót remélleni. Valami katasztrófától tartott. A leányka -levélben irta meg neki, hogy fontos közleni valója van vele s nem jött -el a rendezvousra. Ennek csak nagy oka lehetett. Mi vajjon?… És még -Csábrágh is elutazott, hogy ne oszlathassa el a lelkére nehezedő kínos -homályt. Mit volt mit tennie: hazagyalogolt Miklós. Másnap reggel egy -expressz sürgönyt menesztett Csábrághvárra nyitottan. Két óra mulva -megérkezett rá a válasz. - -«Gróf úr ismeretlen helyre elutazott. - -Várnagy.» - -Miklós a reggelinél ült, de nem nyúlt hozzá. Már most mitevő legyen?… -Rendbeszedte ruházatát s a Romhányiék lakása elé hajtatott. Csak a -házmesterrel akart beszélni. Megtudta tőle, a mit már eddig is sejtett: -Romhányiék is hazautaztak. - -Most már nyilvánvalónak tetszett Miklósnak is, hogy a két utazás között -összefüggésnek kell lennie. Hogy tudjon meg valami bizonyosat? Romhányba -utazzék hivatlanul?… Nem, ez ellenkeznék minden tisztes konvenczióval s -azonkívül kínos helyzetbe hozhatná Erzsikét. Biznia kell a -szerelmesében, nem szabad a látszatra adnia, mint eddig: a leányka is -erre kérte levelében… Igen, de mit takarhat a látszat? Miféle titkot, -miféle _tragédiát?!_… - -A bizonytalanság kínja kiült a most már mindenben sötétet látó férfi -arczára. Kihajtatott a Városligetbe, hogy megfürössze a csipős levegőben -izzó homlokát. Mire hazaérkezett, tisztába jött magával. Várnia kell. -Erzsike irt neki, irni fog, ha szükségét látja, másodszor is. - -S várt Miklós. Várt az Erzsike levelére két napig, háromig, nyolczig. -Nem jött. Aztán megint várt, kérdezősködött Csábrágh felől, közben a -sajtópere iránt is érdeklődött, a melynek a tárgyalási határidejétől már -csak egy hét választotta el és újra csak várt. Megint két napig, -háromig, nyolczig. A levél csak nem jött Erzsikétől, a várvavárt, -megszabadító levél, az esküdtszéki tárgyalás azonban befejeztetett. -Tizenkettő közül tiz újmagyar ült az esküdtszéken, a per politikai per -volt: Miklós elbukott. Nem kapott elégtételt. Bakk Manó és Hunyadi Jákó -urakat felmentette a politikusok igazmondása a rágalmazás vádja alól… -Óriási szenzáczió. A Bary Pali kocsijából kifogta a nép, az istenadta -nép a lovakat. A sajtó üvöltött. Azt üvöltötte, hogy ez az ő diadala… - -A sajtóterror ezek után tetszése szerint tombolhatott: szabad polgárok -birótestülete kimondta rá, hogy neki minden szabad Magyarországon, -keresztülgázolhat nemcsak az intézményeken, de élő embereken is. -Hazudhatik, lophat, rabolhat. Czéljaihoz formálhatja az igazságot, -elveheti a becsületes ember becsületét, betörhet a családi és magánélet -legtitkosabb, legszentebb rejtekeibe. - -… És a levélke csak nem jött. És Csábrágh nem hallatott magáról. És most -már csakugyan idegen volt Zádor Miklós, a honalapító Tas ivadéka a -lakásában, idegen volt azon a földön, a melyet őse hódított. Egyedül -állott, mint kiáltófa az útszélen, a melyet kifordíthat az anyaföldből -az első vihar. Azaz hogy két támogatója volt mégis. De micsoda -támogatók!… Maga is korhadt fa az egyik, tépett koronájú, meghurczolt -tölgy szilánkja: Bodonyi; a másik árva hajnalka, gyönge folyondár, maga -is támaszra szoruló: Lórika, a kis koldusleány… - -… A herczegnő ime megtette a félutat czélja felé; lesujtotta a férfit, a -kit szeretett s a ki nem akarta őt szeretni. Vajjon föltételezhető-e -róla, hogy megállott a fele úton?… - -Miklós az esküdtszéki itéletet követő harmadik napon levelet kapott -tőle. - -«Cher Nicolas! Bruxellesben lakom az avenue de Paris 73. szám alatt. Ha -valami közölni valója van, ide irjon, vagy még szebb lenne, ha ide -_jönne_. Az ön hű - -_Maudja_.» - -Miklóst szinte hidegen hagyta a távoli vészmadár megszólalása. Mi -történhetik még vele olyas, a mi veszteséget jelent? Összegyűrte a nagy -intrika levelét s a papirkosárba dobta. Azonban nem hagyta válasz -nélkül. - -«Madame! - -Kegyednek bevált a jóslata. Ügynöke, Langer Viktor úr mindent -elkövetett, hogy beváljék, bár utolért volna a sorsom nélküle is. - -«Madame, kegyed jól számított odáig, hogy engem lehetetlenné lehet tenni -a hazámban, – bár társadalmi állásom nem ingott meg, úgy érzem itt -magamat, mint a kinek keresztet kell a hátán viselnie, – de azontúl -azután, biztosíthatom, hogy hamis a kalkulusa. Hogy gondolhatja ön, hogy -egy olyan férfi, mint én, a kit a kiállott szenvedések csak még -magasabbra emeltek a lelki régiókban, valaha is leszállhasson a szférák -világából oda, a hova kegyed _sülyedt!_ - -«Madame, megbocsátok önnek s inkább szánalomból, mint indulatból -figyelmeztetem önt, hogy ne számítson reám. Kegyed vesztemre tört, de -azért megérdemli a szánalmat, mert szeretett. Bocsásson meg, hogy -érzelmeit nem tudtam viszonozni. Isten legyen önnel, szivemből kivánom. - -_Z. Miklós_.» - -… Egy pár napig még eltöprengett Miklós, a nélkül, hogy határozatra -tudott volna jövendő terveit illetőleg vergődni. Kerülte a Kaszinót, az -embereket. Nem haragudott rájuk, csak únta, szánta őket. Hovatovább -azonban mind tűrhetetlenebbnek érezte a helyzetét. Szégyellte is magát. -Bántotta, hogy megindíttatta a sajtópört politikai hóhérjai ellen. Miért -is nem hallgatott Csábrághra! Ezt a kudarczot legalább kikerülhette -volna. Csizmája sarkával kellett volna a rágalmat agyontaposnia, -Magyarország nem az elvi harczok hazája, itt a nagy csatákat nem a nagy -férfiak, csak a nagy bolondok vívják végig. - -Egyszerre valami hirtelen jött kínos nyughatatlanság vett erőt a -megtépett emberen. Egy egész éjjelt álmatlanul töltött. Gondolkozott és -irt. Reggelre tisztába jött magával. Határozott. Mindenekelőtt magához -kérette Bodonyit… - -– Kedves barátom, – szólt hozzá ünnepiesen, – egyedüli hűséges emberem, -a ki még megmaradt nekem ezen a földön: én innen elmegyek; nem birom ezt -a levegőt, az emberek idegesse tesznek, csupa földhözragadtság, csupa -sár mindenütt, itt rúttá válik a szép is, bűnné az erény is, -haszontalansággá a hasznos is. Jer velem! Eleget szenvedtél te is, ez a -klima a te torkodat is fojtogatja. Keressünk szebb, boldogabb hazát. -Bárhol megélünk ezen a világon, csak itt a saját hazánkban nincs -helyünk. Ököllel csapnak a fejünkre, mert egy fejjel magasabbak vagyunk, -mint a többiek. Jer velem!… - -Bodonyi elképedve hallgatta barátja szavait. Haragvillámok czikkáztak a -szemében. - -– Pogány beszéd ez! – fakadt ki. - -Eleinte több szót nem talált barátja javaslatának visszaverésére. Leült, -mint a ki igen ki van merülve s rákönyökölvén a térdére, tenyerébe -hajtotta széles turáni fejét. - -– Borzasztó az, – folytatta aztán, – hogy olyan emberek, mint te, -ilyesmire még csak gondolhatnak is!… Hát nem érzed ki szándékodból a -bűnt? Magyar anya szült tégedet? A szocziálistákkal tartasz: a hol a -jólét, ott a haza? Ezt tanultad őseidtől? - -Megrázta fejét, mint a beteg oroszlán, melléből tagolatlan hang tört ki. -Miklóst – annyira el volt már fásulva, – nem hatotta meg. - -– Őseimtől – válaszolt barátjának – azt tanultam, hogy meg kell halni a -hazáért, azt nem, hogy élni kell érte akkor is, ha életemmel nem -használok neki. Én tépett rongy vagyok itt, a szemétdombra dobtak, azt -szaporítom csupán. Holott ember akarok lenni s az is leszek, mert -remélem, egy becsületes országban megtalálom magamat. Bármit beszélsz -is, – végezte szavait, belevágva a levegőbe, – én megyek. A hazának itt -hagyom a földemet, az egy része a hazának, de a boldogítását, miután én -képtelen vagyok rá, másra hagyom. - -Bodonyi nem birta tovább az ülést, felállott. Indulatban fogant szavai -fojtogatták a torkát, rekedten beszélt: - -– És ha éhen kell halnom, bélpoklos koldus módjára az árok partján – és -ha becsületemtől megfosztottan, kivető gonosztevőként kell -végigkóborolnom az országot, – és ha rámszakad itt az ég boltozata, -holott hét menyországgal kecsegtetnek másutt: én itt maradok. – Neki -dördült a hangja: – Itt maradok egyszerűen azért, mert szent ez a föld -nekem, mert keresztények imájával dicsérem Istenemet, mert magyarnak -születtem s meghalni is magyarnak akarok. A te nénéd, – kiabált rá -barátjára, – a thüringiai bárók nemes ivadéka, külömb magyar volt -náladnál, holott bátyád halála óta egyedül állott a földön, a melyet az -ő szemében az ura teteme szentelt fel, a szavát is alig értették meg itt -– te pedig, a kinek nem egy, de száz véred vére pihen e földben, odébb -akarsz állani, mert nem vagy megelégedve a terméssel, a mely az ősök -hantjain kikelt. Tudod, mi ez? – kiabálta harsányan. – Tudod, ki vagy? -Mi vagy? - -– Én egy szerencsétlen czéljavesztett ember vagyok, – mondta az -elgyötört férfi összeesve, – maradj mellettem, _egyelőre_ itt maradok… - -A fanatikus proletár lángoló szavával lesujtotta barátját, de végkép nem -győzte meg… - -Egy pár nap őrlődött meg az idők garatján: Miklósra nézve ködös, szürke -napok… Egy reggel történt. Miklós theájánál ült. Lórika ott -settenkedett, pratált körülötte. Igen elszomorította a kis leányt az ő -kedves gazdája tartós, szemmel látható bánata. Föltűnt neki, hogy a -méltóságos úr, a ki máskor oly mohón érdeklődött az ujságok iránt, egy -hete egy lapba se nézett bele. Lórika, a maga ártatlan kicsiny eszével -azt találta ki, hogy az ő megmentőjének bizonyára az olvasás hiányzik, -azért oly szomorú. Hát vett neki egy ujságot. Épen a Véreim-et. Egy -ideig dugdosgatta a köténykéje alatt, mert nem merte mindjárt átadni, de -aztán neki durálta magát s elszántan eléje tette a lapot az asztalra. - -– Mi az, Lórika? - -– Ujság, méltóságos úr. - -Miklós félretolta a gyermek ajándékát. - -– Nem kell nekem ujság, Lórika. - -A kisleánynak megtelt a szive, elpityeredett. Miklós végre is megszánta. - -– Ne sirj, Lórika. Igazad lehet, jó lesz, ha ezentúl olvasok. - -Gépiesen felütötte az ujságot. - -A gyermek lábujjhegyen söndörgött körülötte s loppal a gazdájára nézett, -arczáról leste a hatást… Bár ne leste volna. Oh, nem azt várta Lorika… -Az ő kedves gazdája egyszerre olyan sápadt lett, mint a fal. Aztán -kihullott a lap a kezéből. Meredten bámult maga elé. - -– Méltóságos úr! – szólalt meg remegve a gyermek. – Tessék -megbocsájtani, ha rosszat tettem az ujsággal, nem akartam. - -Zádor Miklós összeszedte minden erejét. - -– Nem haragszom én rád, Lórika, – nyugtatta meg a szepegő leánykát, – -mert szeretlek. Annyira szeretlek, hogy magammal is viszlek messzire, -messzire: olyan országba, a hol a fákon narancs és czitrom terem s az -emberek nem tudnak magyarul. Eljösz-e velem Lórika? - -– Én el, – rebegte a talált gyermek szinte átszellemülve, – elmegyek a -méltóságos úrral a világ végére is. - -– Akkor is, ha Máli néni nem jön velünk? - -– Akkor is. Én ott akarok meghalni, a hol a méltóságos úr. - -– Meg lesz az akaratod, Lórika. Hivd be Gábrinét… - -A kisleány behivta a jó asszonyt. - -– Gábriné, – szólította meg Miklós, – pakkolja be valamennyi bőröndömet -a legszükségesebbel. Én elutazom, – a hangja megcsuklott mégis, – -elutazom, még pedig örökre. És Lórikát is magammal viszem. Magát, -hűséges gondviselőmet tiz éven át, nem is hivom, mert tudom, hogy -szerencsétlennek érezné magát idegenek között. Végkielégítésül 5000 -koronát adok magának és megköszönöm lelkiismeretes hű szolgálatát. - -Gábrinénak nem volt szava, csak könnye volt. De az aztán bőven. Egész -szétázott az arcza köténye alatt. - -– Már rég észrevettem, – zokogta, – hogy valami bántja az én jó -méltóságos uramat. Kivánom, áldja meg az Isten a lábanyomát is, bárhova -megy. - -Lórika nagyon meg volt ijedve, annyira, hogy sirni sem tudott. - -A nagy cseléd és a kis cseléd magukra hagyták jó urukat és hozzáláttak a -csomagoláshoz. - -Miklós iróasztalához ült s búcsúlevelet irt Bodonyinak. Mástól nem -búcsúzott el. Még Csábrághtól sem. Már nem volt hozzá ereje. - -Nevezetesen a _Csábrágh és Erzsike eljegyzési hire volt az okozója -annak, hogy Zádor Miklós kiejtette kezéből az ujságot_. - - - - -XVII. - -Estére elkészültek Gábriné és Lórika a csomagolással. Maga Miklós is -segített nekik. Könyveinek egy részét egy családi rézpántos ládába -rakosgatta. A többit majd maga után küldeti oda, a hol megtelepedik. -Valamint értékesebb antik bútorait, műtárgyait is. Ezeket megjelölte, -jegyzékbe vette s kellő utasítással átadta a jegyzéket Gábrinénak. Egyéb -butorát odaajándékozta a jó asszonynak… - -Semmi akadálya nem volt többé annak, hogy Miklós elutazhassék akár az -első éjjeli vonattal. Abban is megállapodott már, hogy a kék ég, dalos -emberek s műkincsek országában, szép Itáliában keres magának új otthont. -Csak azzal nem volt még tisztában, hogy melyik városban fog -megtelepedni. Alszik rá egyet… Idegei már korán felébresztették, hat -órára elkészült toalettjével is. Némi fontolgatás után elhatározta, hogy -Rómába megy, a kővé vált dicsőségnek, a virtus legendájának, a megváltó -Hit himnuszának a városába. A gondolatnak és eszménynek ezen a földtekén -legmelegebb ágya a kétezer éves kozmopolisz. Alighanem Isten is oda a -legközelebb. Szent szikrája ott szállott legtöbbször az ő képmásai -lelkébe. Mutatják a római emlékek, az apostolok hagyatéka, a renaissance -lángelméinek teremtményei irásban, kőben, festett és faragott képben… - -Megreggelizett, aztán kézen fogta Lórikát és kisétált vele a Belváros -felé. Egy elsőrangú gyermekruha-árúházba betért és több rendbeli -öltözéket választott az árva gyermek számára. Aztán czipőcskékről és -kalapról is gondoskodott. Még egy ládát is vett kis védenczének, nagyot, -hogy beleférjen mindene. - -Majd betért a városi menetjegy-irodába s megvette a vasuti jegyeket… -Most már semmi sem tarthatja vissza: este elutazik. Szinte nem -akaródzott haza mennie. Gummikerekü kocsiba ült a kis leánynyal s -végigrobogott vele az Andrássy-uton. A gyermek arcza kipirult a soha nem -élvezett gyönyörüségtől, szeme úgy fénylett, mint a szentjánosbogár. Új -máslis ruhácskája, finom nemez kalapkája s ragyogó lakkos topánkája, a -vágtató kocsi ringó puha párnái valósággal megrészegítették. - -– Jaj, de jó… jaj de szép minden! – kiáltotta, közben nagyokat kaczagva -s tapsikolva. - -Ezüst hangocskájának zenéje belevette magát a szomorú férfi szivébe s -mosolyt csalt annak ajakára… - -– Megállj, Lórika, majd kiszállunk egy czukrászdába s tortát és -czukrocskákat veszünk neked. - -Lórika kezet csókolt. - -– Jaj, de jó lesz!… - -– És mondd csak, Lórika, nem félsz velem jönni száz és száz -mértföldnyire, olyan helyre, a hol a szavadat sem értik meg s még a -madarak is másfélék, mint idehaza? - -A kisleány Miklósra emelte tágranyilt azurszin szemét. Olyan tiszta volt -a tekintete, mint az olasz ég maga. - -– Nem én, – válaszolt hetykén, gyermekes elbizakodottsággal, – mitől -féljek, mikor mindig velem lesz a méltóságos úr? - -– No nem egészen mindig, – figyelmeztette Miklós, – nekem sok dolgom -lesz, de azért nem leszel egyedül. Egy nevelőnét kapsz, a ki tanítani -fog s a kinek épúgy kell engedelmeskedned, mint nekem. - -– Engedelmeskedni fogok, – mondta a leányka, – szorgalmas leszek, csak -azt engedje meg a méltóságos úr, hogy én vessem meg az ágyát ezentúl is, -mert Gábri néni is mondta, azt senki sem tudja úgy, mint én. - -– Igaza van Gábri néninek, te fogod megvetni az ágyamat ezentúl is. - -A Lórika bájos hűségén egész elérzékenyedett Miklós. Egy czukrászda -előtt megállíttatta kocsiját s egy ölre való czukorkát és süteményt vett -a gyermeknek. Majd elérkezvén az ebéd ideje, kihajtatott a városligeti -nagyvendéglőbe s megebédelt kettesben Lórikával. - -Ez folyton pöntyögött neki: új hazájukról kérdezősködött, különösen, -hogy mifélék lehetnek az odavaló madarak? Van-e köztük strucz is, mert ő -igen szeretne struczczot látni, nem félne tőle, hozzá szaladna, kivenné -a legszebb tollát és rávarrná a kalapjára… - -Miklós felvidúlt. Hetek óta most történt vele először, hogy hangosan -elkaczagta magát. Nem állhatta meg, csupa hálából ráhajolt a gyermekre s -megcsókolta a homlokát… - -De gondolnia kellett a hazamenetelre is… Miklós elodázta, a míg -lehetett, szinte félt otthonától. Ki tudja, miféle kellemetlenség vár -reá ott megint? Hiszen annyi kiszámíthatatlan csapás érte úgyszólván -mindennap, hogy nem tudhatta, mikor telik meg végre a mértéke. - -Nem csalt a Miklós előérzete, otthonában csakugyan ujabb váratlan -izgalmak leskődtek reá… Csakhogy ezek az izgalmak már nem végződtek -tragikusan, mint hetek óta a többiek. - -A felvonás azzal kezdődött, hogy Miklós lakóháza kapujában találta -Bodonyit, midőn Lórikával kiszállott a kocsiból. - -– Te mit keresel itt? - -A proletár igen sápadt volt, kopott ruhájában, hosszú, ápolatlan -szakállával egy betörő benyomását tette. - -– Egy órája, hogy megkaptam a leveledet. - -Miklós összerázkódott. Keserű arczkifejezése nagyon is elárulta, hogy -barátja terhére van. Órájára nézett. - -– Két óra mulva utazom, – mondta, – ha tetszik, egy félórám még van a -számodra, csak arra kérlek, ne érzelegjünk… elég teher van a szivemen -anélkül is. - -Bodonyi bólintott. - -– Jó, egy félórára felmegyek, ha megengeded. - -Felmentek a Miklós lakására. A férfiak segítettek Lórikának a sütemények -és czukrocskák felszállításában. - -Miklós rendelkezett Gábrinéval, hogy csomagolja be a gyermek időközben -megküldött holmiját. - -Bodonyi zord szemmel nézte az előszobában sorakozódó bőröndöket és -ládákat. Követte barátját a szobájába… - -– Csakugyan elmégy? - -– Visszavonhatatlanúl… - -– Megver az Isten!… - -– Még jobban? Az nem lehet. - -– Nem történt veled semmise. Nézz reám… - -– Neked más lelked van, mint nekem… - -– Erősebb. Nekem semmi sem kell. - -– Nekem kell. Az én elemem a szabadság, a szép és a jó… - -– Nos? - -– Azt keresem; itthon nem találtam meg. - -– Nem?… Hát az Alföld a délibábbal, az uradalmad a rengő búzamezőkkel? -Nincs ott szabadság elég? És a szarkaláb és a búzavirág, a pacsirta -nótája nem szép neked?… Nekem nem virágzik a szarkaláb, a búzavirág, -pacsirták nem zengenek a földjeim fölött, az én uradalmam mindössze egy -négyszögöles földkupacz lesz, a melynek egyedüli termése a demutka, a -halottvirág s én mégis itt maradok ezért a földkupaczért. - -Rapszodikusan pergett le a párbeszéd, szaggatottan lüktetve vált le az -ajkakról a szó. Visszafojtott indulataik kohójában páthosszá szélesedtek -a két férfi taglejtései. A proletár kusza arcza átszellemült az irdatlan -magasságokban, a melyekben a lelke kóválygott, az ősnemes sasképe -megtorpadt, elkeményedett. Egyik sem hagyta magát. Úgy állottak -egymással szemközt, mint két vijjogó sas a préda fölött. Miklós érezte, -hogy a párharczban ő van alúl, összeszedte minden erejét, hogy fölibe -kerekedjék ellenfelének. - -– Mindenekelőtt ember vagyok, – kezdte a támadást, – hitvány lélek az, a -ki ősjogairól lemond… - -Ebben a pillanatban nyilt az ajtó. Miklós elhallgatott. - -– Távirat érkezett, – jelentette a belépő Gábriné. - -– Mi lesz ez már megint? – idegeskedett a házigazda s kiment, hogy -átvegye a táviratot. - -Már föltépve hozta be a szobába. Úgy reszketett a keze, hogy majd -elejtette a papirost. Bodonyihoz támolygott, a karjába kapaszkodott. - -– Itt maradok, – mondta – megtörve, boldogan. - -Bodonyi kivette kezéből a sürgönyt és elolvasta: - -«Bizzék bennem. Levél megy. - -_Erzsébet_.» - -… Másnap megérkezett a bejelentett levél is: - -«Kedves Miklós. - -Nem tehettem máskép. Csábrágh tudtomon kivül kérte meg a kezemet s -mamáék beleegyezésem nélkül igértek el neki. Küzdöttem, mig adta az -erőm. Hiába. Nem tudja maga, milyen eszközökkel rendelkeznek a szülők -gyermekeikkel szemben. Kénytelen voltam a jegyváltásba beleegyezni. De -az esküvő soha sem fog megtörténni: arra leteszem a maga kezébe a hitet. -Magától hallottam: a legrégibb törvény, olyan régi, mint az emberiség -maga: a kik szeretik egymást, egyesüljenek. Én ehhez tartom magamat… Ne -kérdezze, mi a tervem, nyugodjék meg abban, hogy czélhoz fog bennünket -vezetni. Majd annak idején meg fogom irni, mihez tartsa magát, addig egy -lépest se tegyen. Csak árthatna nekünk. A missz páratlan nő. Nagy nemzet -az angol nemzet… Örökkévaló hűséges jegyese, - -_Őszikéje_.» - -A többit kitalálhatja az olvasó. - -A többit, mint tudva van, elcsinálta Margitka közmegelégedésre. A -majoresko benne maradt a Romhányi familiában s az volt a fő… Mellette -szivesen vállalta a mama vőnek a talán még előkelőbb, de «koldus» -Miklóst is. (Mindössze egy árva milliócskája van szegénynek, de -tisztességes ember. – mondogatta ismerőseinek.) - -De félig-meddig benne maradt a familiában a missz is. Zádorékhoz került -s most egyelőre a Lórika fejébe töltögeti a tudományt. De nem fog ő a -kebelbeli tanítványokból talán sohasem kifogyni. A Romhányi leányok -gondoskodnak róla, hogy soha meg ne unja magát Őszikének egy fia és egy -leánya van, Margitkának meg pláne három babija. Pedig mindössze öt éve, -hogy férjhez mentek. - -A herczegnő, a szegény boldogtalan asszony négy éve, hogy meghalt. Őt -elvitte a nagy szenvedély, az örök olthatatlan szerelem demona. -Imádkozzunk érte. Asszony volt. - - - - -Lábjegyzetek. - -[Footnote 1: Frimm, hülyék intézete.] - - -[Transcriber's Note: - -Javítások. - -Az eredeti szöveg helyesírásán nem változtattunk. - -A nyomdai hibákat javítottuk. Ezek listája: - -7 |össszetéveszteni |összetéveszteni - -84 |állónely |állóhely - -105 |egész eletnek |egész életnek - -110 |henem egy |hanem egy - -263 |felreállok |félreállok - -267 |a czelod |a czélod - -269 |ejszaka |éjszaka - -270 |reszletekben |részletekben - -273 |Miklóstol |Miklóstól - -276 |meltóságos urat |méltóságos urat - -277 |háloszobába |hálószobába - -278 |marsrutávál |marsrutával - -284 |tarsadalmi |társadalmi - -284 |esküdtszeki |esküdtszéki - -288 |elszantan eleje tette |elszántan eléje tette] - - -*** END OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK KOMÉDIÁK *** - -Updated editions will replace the previous one--the old editions will -be renamed. - -Creating the works from print editions not protected by U.S. copyright -law means that no one owns a United States copyright in these works, -so the Foundation (and you!) can copy and distribute it in the -United States without permission and without paying copyright -royalties. Special rules, set forth in the General Terms of Use part -of this license, apply to copying and distributing Project -Gutenberg-tm electronic works to protect the PROJECT GUTENBERG-tm -concept and trademark. Project Gutenberg is a registered trademark, -and may not be used if you charge for an eBook, except by following -the terms of the trademark license, including paying royalties for use -of the Project Gutenberg trademark. If you do not charge anything for -copies of this eBook, complying with the trademark license is very -easy. You may use this eBook for nearly any purpose such as creation -of derivative works, reports, performances and research. Project -Gutenberg eBooks may be modified and printed and given away--you may -do practically ANYTHING in the United States with eBooks not protected -by U.S. copyright law. Redistribution is subject to the trademark -license, especially commercial redistribution. - -START: FULL LICENSE - -THE FULL PROJECT GUTENBERG LICENSE -PLEASE READ THIS BEFORE YOU DISTRIBUTE OR USE THIS WORK - -To protect the Project Gutenberg-tm mission of promoting the free -distribution of electronic works, by using or distributing this work -(or any other work associated in any way with the phrase "Project -Gutenberg"), you agree to comply with all the terms of the Full -Project Gutenberg-tm License available with this file or online at -www.gutenberg.org/license. - -Section 1. General Terms of Use and Redistributing Project -Gutenberg-tm electronic works - -1.A. By reading or using any part of this Project Gutenberg-tm -electronic work, you indicate that you have read, understand, agree to -and accept all the terms of this license and intellectual property -(trademark/copyright) agreement. If you do not agree to abide by all -the terms of this agreement, you must cease using and return or -destroy all copies of Project Gutenberg-tm electronic works in your -possession. If you paid a fee for obtaining a copy of or access to a -Project Gutenberg-tm electronic work and you do not agree to be bound -by the terms of this agreement, you may obtain a refund from the -person or entity to whom you paid the fee as set forth in paragraph -1.E.8. - -1.B. "Project Gutenberg" is a registered trademark. It may only be -used on or associated in any way with an electronic work by people who -agree to be bound by the terms of this agreement. There are a few -things that you can do with most Project Gutenberg-tm electronic works -even without complying with the full terms of this agreement. See -paragraph 1.C below. There are a lot of things you can do with Project -Gutenberg-tm electronic works if you follow the terms of this -agreement and help preserve free future access to Project Gutenberg-tm -electronic works. See paragraph 1.E below. - -1.C. The Project Gutenberg Literary Archive Foundation ("the -Foundation" or PGLAF), owns a compilation copyright in the collection -of Project Gutenberg-tm electronic works. Nearly all the individual -works in the collection are in the public domain in the United -States. If an individual work is unprotected by copyright law in the -United States and you are located in the United States, we do not -claim a right to prevent you from copying, distributing, performing, -displaying or creating derivative works based on the work as long as -all references to Project Gutenberg are removed. Of course, we hope -that you will support the Project Gutenberg-tm mission of promoting -free access to electronic works by freely sharing Project Gutenberg-tm -works in compliance with the terms of this agreement for keeping the -Project Gutenberg-tm name associated with the work. You can easily -comply with the terms of this agreement by keeping this work in the -same format with its attached full Project Gutenberg-tm License when -you share it without charge with others. - -1.D. The copyright laws of the place where you are located also govern -what you can do with this work. Copyright laws in most countries are -in a constant state of change. If you are outside the United States, -check the laws of your country in addition to the terms of this -agreement before downloading, copying, displaying, performing, -distributing or creating derivative works based on this work or any -other Project Gutenberg-tm work. The Foundation makes no -representations concerning the copyright status of any work in any -country other than the United States. - -1.E. Unless you have removed all references to Project Gutenberg: - -1.E.1. The following sentence, with active links to, or other -immediate access to, the full Project Gutenberg-tm License must appear -prominently whenever any copy of a Project Gutenberg-tm work (any work -on which the phrase "Project Gutenberg" appears, or with which the -phrase "Project Gutenberg" is associated) is accessed, displayed, -performed, viewed, copied or distributed: - - This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and - most other parts of the world at no cost and with almost no - restrictions whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it - under the terms of the Project Gutenberg License included with this - eBook or online at www.gutenberg.org. If you are not located in the - United States, you will have to check the laws of the country where - you are located before using this eBook. - -1.E.2. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is -derived from texts not protected by U.S. copyright law (does not -contain a notice indicating that it is posted with permission of the -copyright holder), the work can be copied and distributed to anyone in -the United States without paying any fees or charges. If you are -redistributing or providing access to a work with the phrase "Project -Gutenberg" associated with or appearing on the work, you must comply -either with the requirements of paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 or -obtain permission for the use of the work and the Project Gutenberg-tm -trademark as set forth in paragraphs 1.E.8 or 1.E.9. - -1.E.3. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is posted -with the permission of the copyright holder, your use and distribution -must comply with both paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 and any -additional terms imposed by the copyright holder. Additional terms -will be linked to the Project Gutenberg-tm License for all works -posted with the permission of the copyright holder found at the -beginning of this work. - -1.E.4. Do not unlink or detach or remove the full Project Gutenberg-tm -License terms from this work, or any files containing a part of this -work or any other work associated with Project Gutenberg-tm. - -1.E.5. Do not copy, display, perform, distribute or redistribute this -electronic work, or any part of this electronic work, without -prominently displaying the sentence set forth in paragraph 1.E.1 with -active links or immediate access to the full terms of the Project -Gutenberg-tm License. - -1.E.6. You may convert to and distribute this work in any binary, -compressed, marked up, nonproprietary or proprietary form, including -any word processing or hypertext form. However, if you provide access -to or distribute copies of a Project Gutenberg-tm work in a format -other than "Plain Vanilla ASCII" or other format used in the official -version posted on the official Project Gutenberg-tm website -(www.gutenberg.org), you must, at no additional cost, fee or expense -to the user, provide a copy, a means of exporting a copy, or a means -of obtaining a copy upon request, of the work in its original "Plain -Vanilla ASCII" or other form. Any alternate format must include the -full Project Gutenberg-tm License as specified in paragraph 1.E.1. - -1.E.7. Do not charge a fee for access to, viewing, displaying, -performing, copying or distributing any Project Gutenberg-tm works -unless you comply with paragraph 1.E.8 or 1.E.9. - -1.E.8. You may charge a reasonable fee for copies of or providing -access to or distributing Project Gutenberg-tm electronic works -provided that: - -* You pay a royalty fee of 20% of the gross profits you derive from - the use of Project Gutenberg-tm works calculated using the method - you already use to calculate your applicable taxes. The fee is owed - to the owner of the Project Gutenberg-tm trademark, but he has - agreed to donate royalties under this paragraph to the Project - Gutenberg Literary Archive Foundation. Royalty payments must be paid - within 60 days following each date on which you prepare (or are - legally required to prepare) your periodic tax returns. Royalty - payments should be clearly marked as such and sent to the Project - Gutenberg Literary Archive Foundation at the address specified in - Section 4, "Information about donations to the Project Gutenberg - Literary Archive Foundation." - -* You provide a full refund of any money paid by a user who notifies - you in writing (or by e-mail) within 30 days of receipt that s/he - does not agree to the terms of the full Project Gutenberg-tm - License. You must require such a user to return or destroy all - copies of the works possessed in a physical medium and discontinue - all use of and all access to other copies of Project Gutenberg-tm - works. - -* You provide, in accordance with paragraph 1.F.3, a full refund of - any money paid for a work or a replacement copy, if a defect in the - electronic work is discovered and reported to you within 90 days of - receipt of the work. - -* You comply with all other terms of this agreement for free - distribution of Project Gutenberg-tm works. - -1.E.9. If you wish to charge a fee or distribute a Project -Gutenberg-tm electronic work or group of works on different terms than -are set forth in this agreement, you must obtain permission in writing -from the Project Gutenberg Literary Archive Foundation, the manager of -the Project Gutenberg-tm trademark. Contact the Foundation as set -forth in Section 3 below. - -1.F. - -1.F.1. Project Gutenberg volunteers and employees expend considerable -effort to identify, do copyright research on, transcribe and proofread -works not protected by U.S. copyright law in creating the Project -Gutenberg-tm collection. Despite these efforts, Project Gutenberg-tm -electronic works, and the medium on which they may be stored, may -contain "Defects," such as, but not limited to, incomplete, inaccurate -or corrupt data, transcription errors, a copyright or other -intellectual property infringement, a defective or damaged disk or -other medium, a computer virus, or computer codes that damage or -cannot be read by your equipment. - -1.F.2. LIMITED WARRANTY, DISCLAIMER OF DAMAGES - Except for the "Right -of Replacement or Refund" described in paragraph 1.F.3, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation, the owner of the Project -Gutenberg-tm trademark, and any other party distributing a Project -Gutenberg-tm electronic work under this agreement, disclaim all -liability to you for damages, costs and expenses, including legal -fees. YOU AGREE THAT YOU HAVE NO REMEDIES FOR NEGLIGENCE, STRICT -LIABILITY, BREACH OF WARRANTY OR BREACH OF CONTRACT EXCEPT THOSE -PROVIDED IN PARAGRAPH 1.F.3. YOU AGREE THAT THE FOUNDATION, THE -TRADEMARK OWNER, AND ANY DISTRIBUTOR UNDER THIS AGREEMENT WILL NOT BE -LIABLE TO YOU FOR ACTUAL, DIRECT, INDIRECT, CONSEQUENTIAL, PUNITIVE OR -INCIDENTAL DAMAGES EVEN IF YOU GIVE NOTICE OF THE POSSIBILITY OF SUCH -DAMAGE. - -1.F.3. LIMITED RIGHT OF REPLACEMENT OR REFUND - If you discover a -defect in this electronic work within 90 days of receiving it, you can -receive a refund of the money (if any) you paid for it by sending a -written explanation to the person you received the work from. If you -received the work on a physical medium, you must return the medium -with your written explanation. The person or entity that provided you -with the defective work may elect to provide a replacement copy in -lieu of a refund. If you received the work electronically, the person -or entity providing it to you may choose to give you a second -opportunity to receive the work electronically in lieu of a refund. If -the second copy is also defective, you may demand a refund in writing -without further opportunities to fix the problem. - -1.F.4. Except for the limited right of replacement or refund set forth -in paragraph 1.F.3, this work is provided to you 'AS-IS', WITH NO -OTHER WARRANTIES OF ANY KIND, EXPRESS OR IMPLIED, INCLUDING BUT NOT -LIMITED TO WARRANTIES OF MERCHANTABILITY OR FITNESS FOR ANY PURPOSE. - -1.F.5. Some states do not allow disclaimers of certain implied -warranties or the exclusion or limitation of certain types of -damages. If any disclaimer or limitation set forth in this agreement -violates the law of the state applicable to this agreement, the -agreement shall be interpreted to make the maximum disclaimer or -limitation permitted by the applicable state law. The invalidity or -unenforceability of any provision of this agreement shall not void the -remaining provisions. - -1.F.6. INDEMNITY - You agree to indemnify and hold the Foundation, the -trademark owner, any agent or employee of the Foundation, anyone -providing copies of Project Gutenberg-tm electronic works in -accordance with this agreement, and any volunteers associated with the -production, promotion and distribution of Project Gutenberg-tm -electronic works, harmless from all liability, costs and expenses, -including legal fees, that arise directly or indirectly from any of -the following which you do or cause to occur: (a) distribution of this -or any Project Gutenberg-tm work, (b) alteration, modification, or -additions or deletions to any Project Gutenberg-tm work, and (c) any -Defect you cause. - -Section 2. Information about the Mission of Project Gutenberg-tm - -Project Gutenberg-tm is synonymous with the free distribution of -electronic works in formats readable by the widest variety of -computers including obsolete, old, middle-aged and new computers. It -exists because of the efforts of hundreds of volunteers and donations -from people in all walks of life. - -Volunteers and financial support to provide volunteers with the -assistance they need are critical to reaching Project Gutenberg-tm's -goals and ensuring that the Project Gutenberg-tm collection will -remain freely available for generations to come. In 2001, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation was created to provide a secure -and permanent future for Project Gutenberg-tm and future -generations. To learn more about the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation and how your efforts and donations can help, see -Sections 3 and 4 and the Foundation information page at -www.gutenberg.org - -Section 3. Information about the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation - -The Project Gutenberg Literary Archive Foundation is a non-profit -501(c)(3) educational corporation organized under the laws of the -state of Mississippi and granted tax exempt status by the Internal -Revenue Service. The Foundation's EIN or federal tax identification -number is 64-6221541. Contributions to the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation are tax deductible to the full extent permitted by -U.S. federal laws and your state's laws. - -The Foundation's business office is located at 809 North 1500 West, -Salt Lake City, UT 84116, (801) 596-1887. Email contact links and up -to date contact information can be found at the Foundation's website -and official page at www.gutenberg.org/contact - -Section 4. Information about Donations to the Project Gutenberg -Literary Archive Foundation - -Project Gutenberg-tm depends upon and cannot survive without -widespread public support and donations to carry out its mission of -increasing the number of public domain and licensed works that can be -freely distributed in machine-readable form accessible by the widest -array of equipment including outdated equipment. Many small donations -($1 to $5,000) are particularly important to maintaining tax exempt -status with the IRS. - -The Foundation is committed to complying with the laws regulating -charities and charitable donations in all 50 states of the United -States. Compliance requirements are not uniform and it takes a -considerable effort, much paperwork and many fees to meet and keep up -with these requirements. We do not solicit donations in locations -where we have not received written confirmation of compliance. To SEND -DONATIONS or determine the status of compliance for any particular -state visit www.gutenberg.org/donate - -While we cannot and do not solicit contributions from states where we -have not met the solicitation requirements, we know of no prohibition -against accepting unsolicited donations from donors in such states who -approach us with offers to donate. - -International donations are gratefully accepted, but we cannot make -any statements concerning tax treatment of donations received from -outside the United States. U.S. laws alone swamp our small staff. - -Please check the Project Gutenberg web pages for current donation -methods and addresses. Donations are accepted in a number of other -ways including checks, online payments and credit card donations. To -donate, please visit: www.gutenberg.org/donate - -Section 5. General Information About Project Gutenberg-tm electronic works - -Professor Michael S. Hart was the originator of the Project -Gutenberg-tm concept of a library of electronic works that could be -freely shared with anyone. For forty years, he produced and -distributed Project Gutenberg-tm eBooks with only a loose network of -volunteer support. - -Project Gutenberg-tm eBooks are often created from several printed -editions, all of which are confirmed as not protected by copyright in -the U.S. unless a copyright notice is included. Thus, we do not -necessarily keep eBooks in compliance with any particular paper -edition. - -Most people start at our website which has the main PG search -facility: www.gutenberg.org - -This website includes information about Project Gutenberg-tm, -including how to make donations to the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation, how to help produce our new eBooks, and how to -subscribe to our email newsletter to hear about new eBooks. |