diff options
Diffstat (limited to 'old/69380-0.txt')
| -rw-r--r-- | old/69380-0.txt | 9457 |
1 files changed, 0 insertions, 9457 deletions
diff --git a/old/69380-0.txt b/old/69380-0.txt deleted file mode 100644 index c5ad834..0000000 --- a/old/69380-0.txt +++ /dev/null @@ -1,9457 +0,0 @@ -The Project Gutenberg eBook of Zord idő (1. kötet), by Zsigmond -Kemény - -This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and -most other parts of the world at no cost and with almost no restrictions -whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it under the terms -of the Project Gutenberg License included with this eBook or online at -www.gutenberg.org. If you are not located in the United States, you -will have to check the laws of the country where you are located before -using this eBook. - -Title: Zord idő (1. kötet) - Regény három részben - -Author: Zsigmond Kemény - -Illustrator: Ödön Tull - -Release Date: November 18, 2022 [eBook #69380] - -Language: Hungarian - -Produced by: Albert László from page images generously made available - by the Internet Archive - -*** START OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK ZORD IDŐ (1. KÖTET) *** - - -MAGYAR REGÉNYIRÓK - -KÉPES KIADÁSA - -Szerkesztette és bevezetésekkel ellátta - -MIKSZÁTH KÁLMÁN - -19. KÖTET - -ZORD IDŐ - -Irta - -BÁRÓ KEMÉNY ZSIGMOND - -I. - -BUDAPEST - -FRANKLIN-TÁRSULAT - -magyar irod. intézet és könyvnyomda - -1911 - -ZORD IDŐ - -REGÉNY HÁROM RÉSZBEN - -IRTA - -BÁRÓ KEMÉNY ZSIGMOND - -ELSŐ KÖTET - -TULL ÖDÖN RAJZAIVAL - -BUDAPEST - -FRANKLIN-TÁRSULAT - -magyar irod. intézet és könyvnyomda - -1911 - -_Minden jog fenntartva._ - -Franklin-Társulat nyomdája. - - - - -ELSŐ RÉSZ. - - -I. - -Dobokamegye hegyesebb vidékein még találunk 1541-ben néhány várra. Egyik -sem tartozik ugyan az erősségek sorába, de mindeniknek van valami joga: -merészen hordani homlokát, büszkén tekinteni körül. - -Azon bérczkönyökön félig romban, félig kiépítve áll a híres kastély, -melynek szöglettermében a kúnokon nyert győzelem után Szent László -megpihent. Ha a vándor a reggeli harangszóra botjához nyúlt s a völgybe -leszállott, már szemébe tünik kormos falával, csonka tornyával a másik -vár, melyet a tatárjáráskor gyújtottak meg. Azóta századok folytak le. -Sok keresztelés, sok temetés történt, a bölcső ringott, a kripta ajtaja -kinyílt, a koporsók száma emelte a család becsét, a virító arák sora a -családfa ágait, a harczias férfiak kardja a családi levéltár donatióit, -megjobbítva néha magát az ősi czímert is. De mind e változások -érintetlenül hagyák a vár alakját. Falán rajta van a füst, padlózatán a -vér, tört ormú tornyán a szakálas moh. Csak emlékül maradt fönn. Azért -nem hordják el köveit; azért van lakosa: baglya, vércséje, várnagya. Az -alkony hűsében ruganyosabbak az izmok, könnyebb a vándorbot s nem csoda, -ha az utas ajkairól most zsongva, majd csengve egy-egy dallam lebben el. -De csitt! Hadd énekeljen zöld ágak közt a madár. Miért döbbentené meg őt -a felvonó híddal ellátott kapú mellett a kerék és a pallos, melynek élén -a hunyó nap végsugara csillog? Ha tetszik, rászáll a veszélyes küllőkre, -s onnan zengi víg dalait. Azonban vándorunk sompolyogva megy, s csak -lopva tekint a bírói hatalom jelvényeire. Zokul hat rá, hogy a -várkastély még újdonatúj, cserepei még vörösek, falai még fehérek. A -család, mely benne lakik, bizonyosan most emelkedett föl, talán csak -tegnap nyerte a pallosjogot, s az új szita – a közmondás szerint – falon -függ, megbecsülik, használják. Legalább kaszatömlöcze nincs; mert az már -kiment divatból! Hogyan lett nagygyá e főúr? Hazáját védelmezte-e a -közelebbi polgárháborúk alatt a pártosok és az idegen ellen? vagy -szomszédjait rabolta meg és sarczot vetett a környékre? Annyi -kétségtelen, hogy híres férfiú s lakása építője nevéért már nevezetes, -mielőtt külön története lenne, dicsőségből és bűnből. Haladjunk tovább -és gyorsan, gondolja a vándor, a lég már hűvös, a hold világít, -haladjunk!… A fák kisérteti árnyakat vetnek, a távol közelnek látszik, a -közel a beleszőtt homálylyal meg van toldva, a szem mértéke csal, a -sápadt holdfény nagyítja a meredeket, s a vak sötétség befedi az ormos -fagyökeret és éles követ. Az égen fellegek úsznak, elfátyolozva a -holdat, megezüstözve általa, szétfosztva a szelektől, s megint -összezsufolva. Mindig zavarosabb a láthatár. Már a késő éjt sejtetik a -csillagképletek s a kimerült, elfáradt vándor lassú lépései. -Szerencséjére egy kanyarulatnál egész ablaksorból özönlik a gyertyavilág -elébe. Még csak néhány száz lépést kell tennie, s megint híres várhoz -érkezik. Ha kürtjébe fú, bár az idő éjfél felé jár, tüstént bebocsátják, -legyen zarándok vagy lovag, úr vagy pór. Barátságos tanya ez, pótolja a -vendéglőt az idegennek, a családot az ismerősnek. Régen a beteget a -háziasszony orvosolta, most a búst a háziúr kupái derítik föl, az -üldözöttet a nemesi telek joga és a jóakarat védi. - -E vár egy megszüntetett szerzet kolostorából készült. A czellák termekké -tágultak; de a refectorium épen elégségesnek találtatott, hogy palotává -– étteremmé – legyen. Itt gyakran pendül meg a sarkantyú zajos zene és -szelid lant mellett; bár történnék ritkán! Eljárják biz’ a lassú -lengyelt s a friss magyart; öregje az elsőt, ifja a másik jobbikat. -Részemről nem vagyok ellensége a mulatságnak, s a krónikákban olvastam, -hogy a régi kolostor kápolnája azon módon maradt, mint volt, s abba -buzgón elmegy imádkozni Pista bácsi, Dani bácsi, Dora és Dorka; szóval -az egész család. A kegyességben tehát úgy nincs hiány, mint a víg -életben. De az a baj, hogy mindig karcsúbbak az asztagok s a papoktól -maradt nagy hordókból sok kong. Pista bácsi ezt néha észreveszi, s -mondja: Dani öcsém, szegényedünk! Látom, Pista bácsi, feleli ekkor Dani, -de csak egyszer élünk a világon s ha szakadni találna, majd segít -rajtunk Werbőczi urambátyám. Igaz, Dani öcsém, jegyzi meg erre Pista, a -mi urunkbátyánk nagy úr. Temérdek nagy úr! egészíti ki Dani. A frater[1] -után legnagyobb úr: vitatja az öregebb testvér. Legfölebb Petrowics, a -temesi gróf versenyezhet vele: figyelmezteti Pista bácsit az öcs. Török -Bálintot nincs is miért említsük, szól most fitymálva Pista bácsi. Az a -Török Bálint, végzi a dicsekvést Dani, a mi urunkbátyánknak, a híres -Werbőczy Istvánnak mindig csak a hátát látja. Meg kell adni, hogy Török -uram alig kujakomnyi úr a mi hatalmas rokonunkhoz képest. – Nincs -különben, szeretett öcsém, igyunk tehát egyet, a mi urunkbátyánkért! – -Bölcs ajánlat, Pista bátya, igyunk! - -[Illustration: E vár egy megszüntetett szerzet kolostorából készült.] - -Ily megnyugtató okoskodások a vendéglátás élveire még fogékonyabbá tevék -a jámbor öregeket. Volt serlegök elég s akadt minden nagyobb serleghez -ember. A tiszttartó nem szerette a dolgok menetelét, a kulcsár sem. Az -ily cselédeknek gyakran megtücskösödik a fejök, s kivált ha régi -szolgák, szeretnek zsémbelni, mintha a magokéból fogyna. Morfondirozó -arczuk egy-egy gondolatot költött hol Pista bácsi, hol pedig Dani bácsi -agyában. - -– Leányod, Dani öcsém, Sarlós Boldogasszony napján tizenhatodik évét -tölti be. - -– Igenis, Pista bátyám, még pedig délután három órakor. - -– Maholnap fejkötő alá növi ki magát. - -– Aligha nem. - -– Sokan máris nagy leánynak tartják Dorát. - -– Tapasztalhatod ezt, Pista bácsi, vendégeink szerelmes tekintetéből. - -– Meglehet, hogy még a jövő nagybőjtön férjhez kell adnunk. - -– Miért ne, Pista bácsi! ha az Isten ő szent felsége is úgy akarja. - -– De attól tartok, hogy ha idejekorán nem ügyelünk, kevés hozománya -lesz. - -– Már arra biz’ én is gondoltam, Pista bátyám. - -– Igaz, Dora szép leány… - -– Szép és jó, – vágott közbe Dani bácsi, apai büszkeségtől áthatva. - -– De a nehéz selyem rokolya és a nagyanyjáról maradt klárizs, meg gránát -mellé nem ártana egy kevés pengő pénz és lábasmarha. A vagyon a mai -világban még a kendőzésnél is inkább növeli a menyasszonyok szépségét. - -– Mit kendőzés, mit vagyon? Kövesse meg magát, Pista bácsi! Az én Dorám -az egész megyében a legszebb hajadon. Minden ujjára akad gazdag kérő, ha -zsákból varratok is neki ruhát. - -– Nem a megyében, az egész országban legdelibb leány a mi Doránk, – -hajlított be Pista bácsi. - -– A szépség valódi kapitális, – jegyzé meg az apa. - -– Roppant kapitális, – tódítá a nagybátya, - -– Meghiszem ám! – hümmögött hegykén az apa. - -– Ürítsünk tehát poharat a mi kedves Doránk egészségére. - -– A legrégibb czelnaiból, – javítá az indítványt Dani bácsi. - -Ittak. - -– Ne feledkezzünk el a vén Dorkáról se, ki Dorát előbb szoptatta, aztán -varrni, hurkolni, himezni tanította, – szólt kedélyesen Pista bácsi. - -Ittak. - -– Nekem megint van egy gondolatom. Nem sejdíti-e bátyám? - -– Eb legyek, ha igen. - -– Tehát én a mondó vagyok, hogy egy kanál bort mégis csak megérdemel -Barnabás diák, a ki a mi gyönyörű Doránkat a betűírásra és az olvasás -mesterségére tanítá. - -Ekkor Pista bácsi haragosan kirugta maga alól a széket. – Mit fecseg, -öcsémuram. Majd bizony a czudar Barnabás diákért fogom én a bort -torkomba tölteni! A kiért iszom, azt gondolatomban megsüvegelem. -Szőkefalvi Deák István a szemétről szedett embereket nem élteti. - -– Hát urambátyám, mivel különb nálamnál, hogy oly fönn hordja az orrát? -– puffogott Dani bácsi. - -– Mivel különb, he? Kegyelmed öt teljes évvel fiatalabb, mint én s még -sem köszönném meg, ha a csürhe Barnabás diákért csigert is innék. Jusson -eszébe a mi nagy rokonunk Werbőczi István s rázzon le magáról minden -póriasságot. - -– De hát nem nemes ember-e, nem a szent korona tagja-e nemzetes és -vitézlő Barnabás diák? kérdem; feleljen urambátyám. - -– De hát nem nótázták-e meg árulásért az atyját? kérdem; feleljen -uramöcsém. - -– Hát hibás-e ő azért, hogy atyja bűnt követett el, na? – agyarkodék -Dani bácsi. - -– Hol van a jószága? Másnak adományozták, he! - -– Hát a szegényért az ördög se igyék-e? Mit? - -– Hát miért mereszti Dorára szemét Barnabás diák, ha atyja nótát kapott -és maga koldusbotot, no? - -– Talán Dorkát érti? urambátyám! - -– Tüzes mennykőt! Dorát értem, a te leányodat! - -– S csakugyan mereszti? – hökkent meg Dani bácsi. - -– Mikor köntöse suhog Dorának, már akkora szemet nyit, mint egy tárt -kapu. - -– Hogy folyjon ki a szeme a czudarnak! No várj, Barnabás diák, majd úgy -megforgatlak én sarkadon, ha az ajtón beléptél, hogy többé soha sem -fogod kitalálni: hátul van-e az orrod vagy elől? - -– Ketten forgatjuk meg őt, kedves öcsém; – sivalkodott Pista bácsi. - -Komor csend állott be s a kupák érintetlenül álltak az asztalon, mintha -le volnának szegezve. - -Dani bácsi már többé nem tűrheté a hallgatag és méla társaságot, mely -néhány régi széken és ősképen kívül csak magából és testvéréből állott. -– Min töröd a fejedet, édes bátyám? – szólt szeliden. - -– A világ aljasságán, drága öcsém! S hát te? - -– Azon, hogy mikor lesz a második özönvíz, – sóhajta Dani bácsi. - -– Emlékezzél a szivárványra, öcsém! és inkább törd a fejedet a nagy -világégésen, – igazítá Dani bácsit rendre Pista bácsi. - -– El kell ismernem, hogy kegyelmed valódi bölcs, – szólt az öcs -nyájasan. - -– Miután, szeretett vérem, bölcsnek mondál, az én elmémben is egy -gondolat villant meg. - -– Hadd halljam, bátya. - -– Ürítsünk, még pedig körömig serleget – az istentelen pogányok -börtönéből szerencsésen kiszabadult Elemérért. - -– A kit a mi rokonunk, a nagy Werbőczi váltott ki, – folytatá hévvel -Dani bácsi. - -– De a te sürgető figyelmeztetéseidre, öcsém! – szólt dicsérőleg Pista -bácsi. - -– De te írtad meg a kérőleveleket minden három évben egyszer, – hárítá -az öcs magáról tovább a dicséretet. - -– De te küldötted el gyorspostával a nagy Werbőczihez, a mi rokonunkhoz. - -– De bátyám adta a postapénzt. - -– Hogyne, mikor azzal csak keresztyéni kötelességet teljesítettem. - -– De nekem használt bátyám vele, mert Elemér az én leányomat tanítja -cziterára és énekre. - -– Hát Dora nem az én gyermekem is? - -– Bátyám csak csak második atyja; én vagyok az első és igazi, – -tiltakozék Dani bácsi. - -– Nem szeret-e ő engemet, szintúgy, mint téged? - -– Azt, bátyám, nem tagadhatom. - -– No, hát igyunk Elemérért! - -– Tegnap ment el; hozza Isten még holnap vissza! - -Ittak. - -Midőn e párbeszéd történt, a vendéglátásról híres vár meg látszott -becsületéről feledkezni. - -Még délután eltávozott az utolsó vendég s azóta a kapu előtt senki sem -fútt kürtjébe. - -A nap leszálla s az egész világ bácsijaihoz még egy árva utas sem -tévedt. - -Végre a vacsorát fölhozták, megették, Dora s Dorka aludni mentek s még -sem hangzék a kürtszó. - -Ekkor gondolta ki Dani bácsi, mint fürgébb eszű ember, hogy az útra néző -ablakokat fényesen világítsák ki, mert úgy az idegen, vélvén, hogy -országos lakoma van, okvetlenül be fog hajtatni. - -De néha a legjobb tervek sorsa is a meghiúsulás. - -Ott ült a két öreg a nagy refectoriumban a hosszú asztalnál. Kezdetben, -mint láttuk, vitatkozának eleget, de midőn Elemér iránt is kifejezték -baráti indulatjokat, nem volt többé, a miért szívök megcsordúljon s -lelkes és lelkesítő szavak szálljanak ajkaikra. - -Deák István karszékébe hátrahuzódott, mintha arczát el akarná takarni a -gyalázat elől, mely a híres várat érte. - -Deák Dániel pedig forgatta szemeit, mintha várná, hogy most már a falból -lép ki egy vendég s véget vet az egyhangú óráknak. - -– Min gondolkodik, öcsém, – kérdé részvevőleg Pista bácsi. - -– Hát biz’ én nem bánnám, ha őseink képei kilépnének a rámából s velünk -poharat ürítenének. - -– Én pedig nem bánnám, ha a megholt szerzetesek lelkei fölszállanának -sírjaikból s látogatásunkra jönnének, hogy velünk vacsoráljanak. Kettő -mellém ülne, kettő uramöcsém mellé, a többiek a többi üres székekre s a -kik helyet nem kapnának, hátunk mögé állanának s onnan nyújtanák -kezeiket a tálak felé. Készíttethetnénk még nekik vacsorát s ők -eljöhetnének, mert közel van már éjfél. - -– Uram őrizz! az még sem volna jó, – válaszola Dani bácsi elhalványodva. - -Pista bácsi látván, hogy kedves öcscsének nyugtalanságot okozott, -vétségét helyre akará hozni. - -– Gondoltam valamit, – szólt kevés szünet után. - -– No hát mit? – tudakolá mohón a testvér. - -– Tegyük vendéggé a várnagyot s ültessük az asztal fejére. Úgy hárman -leszünk. - -– Igaz biz’ a, – kiáltott föl Dani bácsi. - -Tüstént elhozatták a várnagyot, ki ezer mentegetések közt foglalá el a -számára szánt díszhelyet, de alig ült le, midőn megharsant a kürt. - -– Nosza, fusson s tüstént hozza ide azon tisztelt urat, a ki oly soká -várakozik künn! – rivalgá Pista bácsi. - -– És szépen kérjen bocsánatot a késedelemért, – adá utasításul Dani -bácsi. - -Homályosan említettük, hogy a reggeli harangozástól késő éjig, hány -nevezetes vár előtt haladna el egy ügyes gyalogló s nem lehetetlen, hogy -azt meg is tevé valaki és most a várnagytól kísérve a refectorium ajtója -előtt áll. - -Csakugyan köhécselés hallatszik. A két testvér arra függeszti szemét és -egy különösen poros, különösen kopott alak belép. - -– Kurta nemes lehet – súgja Pista bácsi. - -– Talán csak szabadalmazott puskás a királyi uradalmakból – jegyzé meg -Dani bácsi. De e csekélylő észrevétel nem gátolá a két testvért, hogy a -székről fölkelve az idegen elébe ne induljanak. - -– Nagyságos, tekintetes, nemzetes, vitézlő jeles és körültekintő uraim, -minden rendű, rangú és állapotú hazafiak, részint kik tagjai a szent -koronának, részint kik valami szabadíték és mentesség által az ország -védelmére kötelezve vagytok, az al-vajda ő kegyességének és méltóságának -parancsából, hozzájárulván a tanácsurak megegyezése és rendelete is, -ezennel hirdetem és adom tudtul nektek, föntartva a föntartandókat, hogy -Ferdinandus német császár hadai szorongatják Buda várát, melyben a -királyi özvegy ő felsége, a kírályi csecsemő ő felsége, ennek magas -gyámjai és országunk kormányzói s maga a szent korona és a jelvények -együtt vannak iszonyú veszélynek kitéve. Ragadjatok tehát fegyvert -egyenként és egyetemben s a veletek ezennel közlendő nyilt levélben -kitűzött napra szigorú büntetés terhe alatt haladéktalanul jelenjetek -meg a mezei és insurgens hadak generálisának – kit az Isten győzelemre -segéljen – sarmasági táborába, hogy onnan fölkerekedve Buda megmentésére -siessetek. Másként nem cselekvendők… Nagyságos, tekintetes, nemzetes, -vitézlő, jeles és körültekintő uraim! a szövetség és eskü által -közvédelemre egyesült három nemzet nevében kérlek és intelek -rangjaitokhoz s állapotaitokhoz méltó kíséret összegyűjtésére és oly -fegyverekkel ellátására, melyek a közmustrákon hibátlanoknak -találtatnának, élelemről a sarmasági táborig magatok gondoskodván, -költségről pedig a törvények értelmében, azontúl is… Nagyságos, -tekintetes, nemzetes, vitézlő, jeles és körültekintő uraim! Véres -karddal jöttem volna közétekbe, ha Fernandus német császárnak -regimentjei átlépték volna országunk határait, de miután Budavár mintegy -a mi hazánknak is városa, Magyarország mintegy a mi országunknak része s -a mennyiben Ferdinandus hatalma alá nincs erőszakkal hajtva, a mi -királyunknak hódol, kérlek, tekintsétek e pálczát, melyet magasan tartok -kezemben, véres kardnak. Vésztüzeket gyújtottam volna halmainkon, hogy -tömegestül talpra keljetek, ha Ferdinandus német császárnak regimentjei -vérét ontották volna Erdély lakosainak, de miután Magyarországnak ezer -sebből omló vére a mi vérünk apadása is, kérlek, uraim! tekintsétek -lelkesítő szavaimat a halmokon meggyújtott tűz világolásának s -elszakadva feleségeitektől és édes magatokéitól, siessetek a segítségért -esdő haza oltalmára, hogy vele együtt megvédjétek hazátokat és nemzetünk -becsületét. Úgy legyen! Egyébiránt én valósággal Kolozsvári Sándor -gyorsposta és helyettes hírnök vagyok, mit megbízó pecsétes levelem, -melyet a fölkelési rendelettel együtt ezennel a várnagy ő kegyelmével -közleni sietek, minden kétségen kívülivé fog tenni. - -A gyorsposta a refectorium küszöbétől hármat lépve, gyertyaegyenes -állásban, erős, de a fáradság és por miatt rikácsoló hangon mondotta el -betanult szónoklatát s miután az okiratokat a várnagynak átadá és -hivatalos szerepe véget ért, bókra görbíté magát s vagy kimerülésből, -vagy tiszteletből hajlottan maradt. - -Dani bácsi serleggel jött hozzá, ellenben Pista bácsi karon ragadta, -hogy székhez vezesse. - -A két öreg arczán a kellemetlen meglepetés jele világosan mutatkozott -ugyan, de azért mégsem feledék a háziúr kötelességeit. - -– Igyék, atyafi! - -– Üljön le kend! - -– Ne oda, ide az asztal mellé. - -– Csak ne mentegetőzzék. Foglaljon helyet. - -A gyorsposta ivott, tenyerével megtörlé bajuszát s leült. - -– Hozzatok sültet ő kegyelmének – kiáltá Pista bácsi. - -– Jól megabrakolják a gyorsposta uram lovát – harsogtatá Dani bácsi. - -– Azt nem abrakolhatják meg, nemzetes uram! – szólt most a vendég. - -– Miért nem? – kérdé sértett méltósággal az öregebb testvér. - -– Mert, követem alásan, nincs lovam. - -– S mégis gyorsposta! – hüledezett Pista bácsi, s gúnyolódott Dani -bácsi. - -– A hol tegnap háltam, pártütők és czinkosok laknak. Kereken megtagadták -tőlem a lovat. Eleget rimánkodtam a magam, eleget fenyegetőztem a király -és ország nevében, de nem használt. - -– Nótára kellene szedni a gonoszokat, – vélé Dani bácsi. - -– Az mégis igen súlyos büntetés volna, – jegyezte meg csillapítólag -Pista bácsi. - -– Ne búsuljon, atyafi, holnapra lesz friss lova – szól a várnagy. - -– Mit használ, kedves felebarátom, – válaszolá a vendég stoicus -nyugalommal, mit használ minden postaló és gyorsposta, ha a tekintetes -rendeknek nincs kedvök a Pest mögül kilépni, hogy Budát megmentsék. -Kívülem is nyargal elég hirnök szekeren, nyeregben, gyalog: de nyomukban -sehol sem látok insurrectiót. Egyik azt mondja, hogy az alvajda pecsétes -levele semmit sem ér, mert a fölkelést nálunk csak az országgyűlésnek -van joga megrendelni. A másik a részletes és portalis insurrectiót nem -bánná ugyan, de a személyes és általános ellen protestál. A harmadik úgy -vélekedik, hogy a váradi békepontok szerint Ferdinandus a királyunk. -Miért űznők hát el Buda mellől? A negyedik abban bizik, hogy Izabella -királynét majd kirántja a bajból a szultán, még pedig a mi buzgóságunk -nélkül is. Az ötödik hitelesen tudja, hogy Török Bálint és a frater rég -elűzték Buda mellől a németeket, s most az alvajda és tanácsurak csak -azért ütnek lármát, mert fervorjokat akarják kitüntetni. A hatodik az -aratás közelgését, a hetedik a tavalyi szűk termést és a pénz szűkét -hozza fel, s higyék el tekintetes és nemzetes uraim, hogy több hírnök -nyargal fölszólítással az országban, mint a hány nemes úr fog a -fölszólításra fölkelni. Teremtuccse! követem alásan! – jobban czélt érne -az alvajda s több katonát kapna a főgenerális, ha minket gyorspostákat -küldenének a sarmasági táborba. Talán veszedelmet sem állanánk ki -többet; mert utaztomban engem tizen is fenyegettek börtönnel és bitóval, -noha armalisom van, s csak oly nemes ember vagyok, mint akárki. Hány -gyorsposta dicsekedhetik ezzel? - -– Siralmas időket élünk! – sóhajta Pista bácsi. - -– Elfajult a magyar! – sopánkodik Dani bácsi. - -– Nagyapám korában a magyar név említésére magoktól is ledőltek a falak. -Nagyapám Hunyadi János banderiumához tartozott, – szólt a várnagy. - -– Apám korában sem állottunk alább. Apám a fekete seregben szolgált, – -hozá föl falatozás közben a gyorsposta. - -– Hát a mi őseink milyen vitéz dolgokat műveltek! Megmutathatnám a -krónikákból. - -– Meg donationalisokból – toldá meg ismét Pista bácsi. - -– A Deákok… - -– És a Werbőcziek… - -– Kikkel szoros atyafiságban vagyunk… - -– Nem is említve Werbőczi Istvánt… - -– Ki törvénykönyvet írt… - -– És mint nádor az ország főkapitánya volt… - -– S a németet és törököt egyaránt megverte volna… - -– Ha közülök akármelyik be mert volna az országba rontani… - -– Fölszámlálhatatlan… - -– Számos és emlékezetes nagy dolgokat műveltek, – végezte be Dani bácsi -szerencsésen a közerővel rögtönzött hosszú phrasist. - -– De hiszen! ha a többi vár is ilyen volna, mint ez, ha a többi urak is -oly velős, csontos fajták és oly magyar szívűek volnának, mint nemzetes -és vitézlő uraimék, akkor a sarmasági tábort még megemlegetné -Ferdinandus, – szólt beszínlő hangon a gyorsposta. - -Pista bácsi Dani széles vállára, domború mellére, kerek barna arczára, -hosszú szürke szakállára tekintett és föllelkesült; Dani bácsi -ugyanakkor Pista nyúlánk, de izmos termetére, széles homlokára, vállait -elborító fehér üstökére veté szemeit, s bátyja jeles voltán szintén -fölbuzdult. - -– Majd kiteszünk mi magunkért! - -– Dejsz! nem maradunk mi hátra! - -– Ember kell a gátra s te az vagy Dani öcsém. - -– Te vagy a tagból szakadt ember, Pista bátyám. - -– Nem is félnék én egy officzirtől. - -– Magam sem, Pista bátyám. - -– Szaladt előlem már turbános és bugyogós akárhány. - -– Előlem nehéz vasas is - -– Fogtam agát és lajtnandot. - -– Én meg fénrikét vágtam le. - -– Nem voltunk mi, Dani öcsém, soha pribék, gyáva emberek. - -– Megállottuk mi a sarat, Pista bátyám. - -– Most sem tágítnánk egykönnyen. - -– Isten úgy segéljen! Pista bátyám, nem tágítnánk. - -– Csak rajta, öcsém. - -– Csak rajta, bátyám! - -– Menjünk! - -– Induljunk egyenesen Budavár alá. - -Az öregek tüstént fölkeltek a székről, hogy megkeressék és -kiköszörültessék rozsdás kardjaikat. - -A gyorsposta pedig használta az alkalmat a visszavonulásra, mert igen el -volt fáradva s az igért lovon még hajnalhasadáskor távozni akart. - -Midőn a testvérek magokra maradtak, mint a heves gerjedélyekkor szokás, -fontolgatóbb alakot váltának, s majdnem búskomoly hangulat szállt -kedélyökbe. - -A hadi borostyánnak árnyéka is volt, mely most sötéten játszott -halántékaikon, s a kor redőit az aggodaloméval is szaporítá. - -– Mi történik Dorával, ha mi elmegyünk? – szólt Pista bácsi. - -– Ügyelni fog rá Dorka, – válaszolt az apa. – De az más kérdés, hogy ki -tartja gazdaságunkat rendben? - -– A csűr és gabonás mellé valahogy kapunk embert; azonban, öcsém, azt -már nem szeretném, ha oly féltett kincsre, mint a mi leányunk, csak a -vaksi Dorka vigyázna. - -– Dorka az én szelid és okos Dorámnak még vakon is jó őrje fogna lenni; -azonban, bátyám, nem óhajtanám, hogy a csűrt és gabnást oly ficzkó venné -át, a ki keveset hord beléjök és sokat szeretne belőlök kivinni. - -– Akármit beszél kegyelmed, én Dorát féltem. - -– Akármit papol bátyámuram, én a gazdaságot – viszonzá Dani bácsi. - -– Nekem Dorka ellen van kifogásom. - -– Nekem a tiszttartó ellen. - -– A tiszttartó helyét, ha épen kend orrol reá, pótolhatná a várnagy. - -– Dorka helyét, ha urambátyám apprehendál a jámbor asszonyra, pótolhatná -a várnagy. - -[Illustration: – Mi történik Dorával, ha mi elmegyünk?] - -– Miattam! – szólt vállvonva Pista bácsi. - -– Miattam! – szólt vállvonva Dani bácsi hasonló vállvonással. - -– Tehát indulhatunk. - -– Induljunk még holnap reggel. - -A várnagy nem látszott elégültnek a kettős szereppel, melylyel a -testvérek közös bizodalma megtisztelé. - -– Kérem alásan nagyuraimat, hallgassanak ki, mielőtt aludni mennének! -hátha így jobb gondolattal hálnak, mint a milyennel most le akarnak -feküdni. - -– No! szóljon hát. - -– Adja elő gondolatját. - -– Tálalja föl tervét… - -– Hadd ízleljük: főtt-e, vagy nyers? - -– Jelenthetem alásan, hogy maholnap belejtek a hetvenharmadik évbe. -Lábinaim még nem roskadoznak ugyan és szemem néha a magasban is meg -tudja a héját a pacsirtát különböztetni, de az egyik szántóföldtől a -másikig futkosást már nem győzném többé, s a gazdálkodással járó sok -praktika fenekére tekinteni a régi szemeimmel sem voltam képes. -Kinevetne a világ, ha egyszerre egy terhes és sok törődéssel járó -gazdaságot vennék át, s e nevetésből a felerész nagyuraimékra hárulna, -mert ha igaz, hogy a cselédet uráért becsülik, azt sem lehet tagadni, -hogy az urát cseléde után itélik meg. Vén szolgájokat tehát ne terheljék -kegyelmetek olyannal, a mihez nem ért. Hagyják tisztességben meghalni. - -– A mi várnagyunknak igaza van – szólt Pista bácsi. - -– Alkalmazzuk hát csak Dora mellé, s keressünk más gazdasági felügyelőt. - -– Megköszönöm e bizodalmat, de szintén nem fogadhatom el. Kegyelmetek -tapasztalhatták, hogy oly várat én is jól meg tudok védelmezni, melyet -senki ostromolni nem akar. De a szép Dora kisasszonyt, kinek arczán és -nyulánk termetén annyi szem megakad, én a végvárakhoz hasonlítom, -melyeknek oltalmazását a legügyesebb kapitányokra bízzák, s mégis -gyakran megtörténik, hogy bevétetnek. - -– Nem megmondám, Dani öcsém, hogy Dorát kell távollétünk alatt félteni. -A várnagy is velem tart. - -– Úgy van. Dorát hagyják kegyelmetek veszendőbe, meg a gazdaságot. - -– Lám, a várnagy csak úgy tart Pista bátyámmal, mint velem. - -– De miért is akarnak nagyuraimék Buda alá menni? Nemde, hogy segítsék -Werbőczi ő nagyságát, aztán a temesi grófot, meg Török Bálintot és a -fratert a németek megverésében? - -– Világosan azért – szólt egyszerre a két testvér. - -– Igen ám! – de ott a bökkenő, válaszolá a várnagy, – hogy Deák István -uram ő kegyelme Buda falai körül frissen levághatna egy-két németet, -mert erős karja van, azonban Budáig el nem érkezik, mivel lábköszvénye -miatt nem üli meg a lovat. Ellenben Deák Dániel uram ő kegyelme elég -frissen vágtatna Buda elébe, mert ép lábszárakkal áldotta meg az Isten, -s a lovaglásban akármelyik portyázóval versenyez; de fájdalom! a csúz -miatt ujjai bogosak és merevek. Következésképen Budavárnál farkasszemet -fog ugyan a németekkel váltani, de teremtuccse, egyet se vág le közülök. -Elteltek már a dicső napok, nagyuraimék! midőn kegyelmeteknek táborba -kellett menni! Másokon van most a sor. - -Pista bácsi hüledezve nézett Danira: – Csakugyan akkora kézbogaid -vannak, öcsém, mint egy galambtojás. - -Dani bácsi csodálkozva veté szemét Pistára. – Csakugyan kedves bátyám, -úgy begöngyölgeted lábaidat, mintha pünkösd helyett karácson volna. - -– Talán, van valami abban, a mit várnagyunk mond. - -– Biz’ Isten! ha rád nézek, kezdem hinni. - -– Én meg, ha rád nézek. - -A testvérek megint egymást méregették, s kedvök serkent, magok sem -tudják miért, mint két kos összetűzni. - -– Egy gondolatom van, – kiáltá ekkor vészhárítóként a várnagy. - -– Hadd halljuk! – dörmögték elébe könyökölten Pista és Dani bácsi. - -– Küldjék a sarmasági táborba Elemért. - -Iszonyú hatást okozott e javaslat. - -Pista bácsi köszvényes lábával nagyokat toppanta, öcscse pedig -összeszorítá csúzos kezét mintha kardot akarna forgatni. - -– Kegyelmed furcsa ficzkó! - -– A mi várnagyunknak bolondos ötletei vannak. - -– Tudja-e kend, mi a talizmán? – kérdé Pista bácsi. - -– Olyan kő, mely betegségeket gyógyít – felelé higgadtan a várnagy. - -– Én egy talizmánért sem küldeném a sarmasági táborba Elemért. - -– S tudja-e, mi a bölcsek szürke pora? – tudakolá még peczkesebben Dani -bácsi. - -– Olyan por, mely aranyat csinál. - -– Én e várból szürke porért sem engedném ki Elemért. - -– De hát miért őrizik úgy, nagyuraimék, Elemér úrfit? - -– Maga mindent elfeled, várnagy uram! - -– Maga semmire sem emlékszik. - -– Hát nem tudja-e, hogy a mi nagy rokonunk Werbőczi három évig szűntelen -ki akarta váltani Elemért? - -– S hogy három év mulva akkora sommán váltotta ki, mint a generálisokat -szokás! - -– Hogy ideiglenesen nálunk lakik ugyan, de valósággal Werbőczihez -tartozik. - -– S hogy úgy van a mi kezeink közt, mint a hitre bizott depositum… - -– Melyet ha elvesztenénk… - -– Vagy elidegenítenénk… - -– Ellopnánk… - -– Vagy megsemmisítnénk… - -– Akkor, – kiáltá Pista bácsi, – megérdemelnők, hogy nemességünktől -megfoszszanak. - -– S hogy – rivalt közbe Dani bácsi – vasra verjenek. - -– Tömlöczbe zárjanak. - -– Bárddal vágják le nyakunkat. - -– Vagy ló farkára kössenek. - -– Vagy kerékbe törjenek. Érti-e kend? - -– Nem tudtam, nagyuraimék, bizony nem tudtam, hogy ilyen drága portéka -Elemér úrfi, – mentegetőzék a várnagy. - -– S ha nem is tartana hozzá jogot a mi nagy rokonunk Werbőczi István, -még akkor sem bocsátanók el. - -– Mert ki tanítaná danolni, lantolni Dorát! - -– Ki beszélne nekünk annyi szép történetet! - -– Ki örvendene úgy velünk! - -– Ki tudná úgy feledtetni bánatainkat. - -– Megifjodunk az ő társaságában. - -– Csupa gyermekekké leszünk. - -– És nemcsak önzésből történik, hogy visszatartóztatjuk Elemért. - -– Biz’ Isten! nemcsak önzésből – támogatá öcscse szavait Pista bácsi. - -– A derék fiu zsenge korától kezdve mindig rabságban szenvedett. - -– És érczből, kőből volna annak a szive, a ki alkalmat nyujtana, hogy -török fogságból már most németbe kerüljön. - -– De, nagyuraim, ha Elemér vitézkedik, ő fog másokat el s nem -megfordítva – szólt a várnagy. - -– Ugyan mit hadonáz kend? - -– Csupa fonákságokat mond. - -– Hát nem volt-e híres lovag a gallusok királya, Franciscus primus és -mégis elfogta őt Carolus, a német császár? - -– Hát nem volt-e vitéz a nagy Hunyadi János, s mégis Drakula rabja lett? - -– Mondjunk-e több példát kendnek? - -– Fáraszszuk-e még magunkat? - -– Nem szükséges, nemzetes uraim! mert már más ötletem van, mely talán -inkább megnyeri tetszésöket. Küldjék a háborúba Barnabás diákot. - -A testvérek egymás szeme közé tekintettek. - -– Hejh! ha elmenne! – sajogatá Pista bácsi. - -– S ha ott maradna! – tevé hozzá Dani bácsi. - -– Még se haljon meg. Ládd, öcsém, a vén Dorka búsulna érette! S te is -sokalnál akkora fatumot egy kis szemtelenség miatt. - -– Nem is úgy értettem. Miattam sokáig éljen, de tőlünk távol. - -– Ugy van? Csak hogyan küldjük el? Szégyelni fogná zsoldban menni, mert -atyja nagy úr volt. - -– Alig hiszem, hisz most is könyörületből a minoriták tartják – említé a -várnagy. - -– Barnabás diák, – mondá Pista bácsi, – Dora oktatásáért sem akart jó -szónál egyebet elfogadni. - -– S a gőgös és bukott urak inkább veszik el a koldusfalatot a kunyhóból, -mint a dús ajándékot a gazdag szomszéd várából. Ezt magam is -tapasztaltam. De Barnabás diáknak úgy magyaráznám meg a dolgot, hogy a -zsoldért kegyelmeteket tartaná maga iránt hálára kötelezetteknek. - -– Mily okosan gondol ki mindent a mi derék várnagyunk! – szólt -elragadtatással Dani bácsi. - -– Csak hajtsa aztán akként végre! – sopánkodott vágy és kételkedés közt -hányatva Pista úr. - -– Remélem, czélt fogunk érni, föltéve, hogy Dorka asszony nem mozdít meg -unokaöcscse visszatartásáért minden követ. - -– De, várnagy koma! Dorka megmozdít ám minden követ. - -– S néhányat a megmozdított kövekből fejünkre is dobhat. - -– Már az sajnos volna, nagyuraimék. - -– Sajnos ám! - -– De Dorka mérges, mint a vipera. - -– És öcscsét úgy szereti, mint párját a gerlicze – hozá föl Pista bácsi. - -– Magam is azt tapasztaltam – szólt a várnagy. – Azonban itt csak ez a -kérdés! vajon Barnabás diák hasonló mértékben kedveli-e nagynénjét? - -– Ördögöt! – kiálta Dani bácsi. - -– Barnabás egy lelket sem tud igazán szeretni. - -– De annál többet gyűlöl. - -– Annál többre irigykedik. - -– Annál többet szeretne egy kanál vizben is megfojtani – egészíté ki -Dani bácsi a sötét jellemrajzot. - -– Épen ez szolgál, nagyuraim! hasznunkra, mert miután Barnabás diák -Dorka asszonynyal, ki őt anyjaként táplálta, nevelte, oltalmazta, s a ki -utolsó filléreit is számára zsugorgatja, csak ímmel-ámmal bánik: könnyen -elképzelhetem, hogy búcsúvétel nélkül is el tudna tőle távozni, ha -érdekei javasolnák. - -– De azt nem javasolják, várnagy koma! - -– Már hogy ne? Adjunk mi a diáknak sok pénzt, bizony lemond a -búcsúzásról! – szólt a várnagy. - -– Hát hol van a pénz? - -– Az én zsebem üres. - -– Még a szekrényem fiókja is. - -– Lábáról adtuk el az új árpát. - -– S a pórszászok már több méhkast vettek meg tőlünk, mint a hányat a -kertben látok. Tegnap számláltam össze. - -– Igaza van Dániel nagyuramnak a kasokra, István nagyuramnak az árpára s -mind a két nagyuramnak a pénz teljes hiányára nézve, – szólt a várnagy. -– De, – tevé hozzá – Ábrahámnak, a deési fegyverkovácsnak és Dávid -mesternek, a kolozsvári ötvösnek annál több pénze van. - -– Az a pénz nem a miénk. - -– A mi másé, nem Tamásé. - -– A szükség törvényt ront, nagyuraimék. Becsülöm én a családi emlékeket, -s ha az ember rájok tekint, úgyszólva az ősökkel társalog. A rozsdától -rágott kard daliás időkről regél szép történeteket, s fájlalja a mai -napot, mely őt a hüvelyben élés szégyenének adja át, hol pedig a -pártvillongások számára köszörültetvén ki, a haza ellenségeinek kezébe -szolgáltatja. A nagyuraimék régi fegyverei a hosszú téli estéken sokszor -beszélgetnek velem országunk sülyedéséről. Az egyik Szent-Imrén, a másik -Kenyérmezőn volt, a harmadik Nándorfehérvár ostromát és Hunyadi halálát -látta. Nagyatyám is ottan volt, közel Capistránhoz. Legyen áldás porain! -Sírköve nincs. Közvitéz volt, s az olyannak koporsója helyét csak az -Isten szeme figyeli meg, hogy a föltámadáskor semmi íze, csontja -veszendőbe ne menjen. Nem vagyok én érzéketlen – folytatá a várnagy – -Deák István ő kegyelme apróbb ezüst serlegei iránt sem, melyekből -nagyuraimék régóta nem isznak, de a melyeket, mint pohárnok, boldogult -Istvánné asszonyom menyegzőjén tettem először ez asztalra, hol most -ülünk. Szegény asszony, mind a három gyermekét eltemette s aztán sietve -utánok ment!… Süveget emelek én a nagy ezüst tálnak is, mely az almárium -fenekén évek óta csendesen nyugszik, de Dora kisasszony születésekor -tündöklött s esküvőjére akartuk ismét kitisztíttatni. Jámbor, kegyes -lakótársaink a falon függő vagy szekrényben őrzött családi kincsek, s -mint a bornak ereje, úgy növekedik hatásuk az idővel. Egy-egy bűnt -elfeledünk körülök, s egy-egy jó szándék megfogamzik bennünk általok. S -mégis az volna tanácsom, ne ellenezzék nagyuraim, hogy a fegyvereket -Ábrahámnál, az ötvösműveket pedig Dávid mesternél zálogba vessem. Mi tán -soha ki nem váltjuk e zálogokat, de a kölcsönzött pénzzel Barnabás -diákot Budavár és Izabella királyné védelmére útnak indíthatjuk. - -Dani bácsi törölgette könnyeit. - -Pista bácsi azt hitte, gyászravatal előtt áll, s komolyan nézett a -refoctorium falán egy kis repedésre. Jól ügyelt, látja-e még, s nem -szerette volna, ha a nedv befátyolozná szemeit, hogy többé ne láthassa. -E borút nagy szégyennek tekintené… s mégis megtörtént. - -– Szegény fegyvereim! – tört ki keserves bánattal. - -– Hát az én nagy ezüst tálam nem szegény-e? – gáncsoskodék, hogy keblén -könnyítsen, Dani bácsi. - -– Nem fog fegyvereimmel kímélve bánni a deési Ábrahám! - -– Az én kardjaimat pedig, mert markolatjok csak meg van futtatva, -bitangoknak alkuszsza el, kik rablanak vele a helyett, hogy -harczoljanak. - -– Kedves néhai feleségem megfordul koporsójában, midőn az ezüst poharak, -melyek menyegzőjén körben jártak, Dávid mester irgalmatlan kezébe fognak -jutni, – sóhajtá Pista bácsi. - -– Az én nőm szelleme majd kijön a várkápolnából éjente, s fenyegető -ujjával az üres almárium felé mutat, honnan a mi kedves Doránk ezüst -tálát elcsentük. De nem is kell, hogy kijőjön. Magam előtt látom most -is, s bánatos szemei háborgatják lelkemet, mint a hold a tengert. - -Oly bús volt Dani bácsi, hogy Pista úrnak kellett a fölvidításhoz fogni. - -– Hát asszony lett-e kend öcsém? Megérem még, hogy pityeregni kezd. - -– Elhiszem, hogy kegyelmedtől kitelik a sírás is, – válaszolta sértett -büszkeséggel az öcs. - -– Nem adtam még annak jelét. A mit vesztek, megnyeri a haza. Miért -bánkodnám hát? - -– Ne volna csak a mi rokonunk, a nagy Werbőczi veszedelemben, aligha -küldeném ilyen áron Barnabás diákot Budavár alá, – szólt Dani bácsi. - -– Várnagy koma, csak azt mondom, minél előbb eltakarítsa innen az én -fegyvereimet és serlegeimet. Gyávaság volna tőlünk, öcsém, a közveszély -alatt magunkra gondolni. - -– Mit varrja, urambátyám, galléromra az önzést? Ha kend, várnagy, -titokban Barnabás diákkal mindent jól elintéz, azt a szép paripát kapja -ajándékul, melynek testvérét tegnapelőtt Elemérnek adám. - -– Hejh, várnagy! megemlékezzék, hogy ha Dorka unokaöcscse távozását nem -veszi huszonnégy óráig észre, akkor a kend tomporájára övezem ezt a -drága kardot, melyet Kőszeg előtt Elemér kiszabadításáért ajánlottam a -goromba agának, de el nem fogadta. Mondom, a kendé lesz e díszes kard, – -szólt erős hangnyomattal Pista bácsi. - -– Bizzák csak rám a dolgot, nagyuraimék, mindent jól elintézek. - -– Mi pedig menjünk már aludni. - -– Aludjunk, ha tudunk, – zárta be a vitát Dani bácsi. - -Reggel a két öreg kerülni látszott egymást és a családot. - -Máskor Dani bácsi, kilépve ágyából, pongyolát ölt, a még fekvő Pista -bácsi hálószobája ajtóján bedugja fejét s mosolyogva kérdé: – Hogy -aludtunk, urambátyám? – s azzal távozik. - -Pista bácsi pedig a szíves tudakolás után rögtön öltözéshez fog, s -mihelyt kész és még dolmányát is nyakig begombolta, öcscséhez siet, -kopogtat, benyit, s a nélkül hogy a karszékbe leülne, kérdi: – Mit -álmodott Dora? nem beteg-e Dorka? - -Aztán együtt a folyosóról nézegetik az udvart, a távolabb eső csűrt, a -ködös hegyeket, az eget. - -Dorka ilyenkor szokott a kamarából visszajönni, s elbeszéli -nagyuraiméknak a várban történt nevezetesebb dolgokat, és különösen, -hogy melyik vendég ébredt föl, melyik szunnyad még. - -E közben a kérő és panaszló jobbágyok, nemkülönben a tiszttartó is -közelítnek a tornáczhoz, elkezdődik a gazdasági ügyek intézése, s tart, -míg a refectorium jól ki van szellőztetve, s Pista bácsi egyenesen oda -indul; de öcscse, kinek vállaira nagyobb terűvel nehezül a háztartás -gondja, megnézi a mosolygó Dorát, s elbámul, hogy még szebb, mint a mult -perczben. Dorkától szintén tudakozódik a reggeli felől, s kielégítőnek -találván a nyert értesítéseket, vendégeit keresi föl s a refectoriumba -vezeti, hol már Elemér a legérdekesebb vitát folytatja Pista bácsival. - -Így volt ez máskor. - -De most a napi rend, a jámbor szokások és kölcsönös szívesség feledésbe -mentek. - -Dani bácsi nem dugta be a fejét Pista bácsi ajtóján, Pista bácsi nem -kopogtatott a Danién, Dorka a kamarából visszajőve, üres folyosóra -talált s a jobbágyok hasztalan várakoztak. - -Hevesen sütött a nap, noha csak május vége volt, midőn az idősb testvér -rászánta magát, hogy az ifjabbikat meglátogassa, s mivelhogy az ifjabb -is hasonló eltökéléssel ment ki szobájából, találkoztak a folyosón, s -némán fordíták lépéseiket az étterem felé, hol a nagy asztalon csak két -teríték állott; mert Dora és Dorka már reggeliztek. - -Pista bácsi menten az almáriumra néz, és szemét lába követé; arra -húzódott Dani bácsi is. Tudták, hogy még ott van minden, de azért félve -tekintenek az apró serlegek helyére. Dani bácsi kezébe fogja az ezüst -tálat s libegteti, mintha súlyát mérné, mintha nem tudná, hogy nehéz, s -nem is találja már annak. Örömmel hordozta volna egész óráig a tenyerén. -Bátyjaura jól megszámlálta az ezüst poharakat, mintha most akarná -kipuhatolni, hányan vannak. Közben mindketten lopvást pillantottak az -ajtóra, nehogy valaki véletlenül benyisson. - -– Nem fösvénységből válunk mi meg ezektől oly nehezen, – dörmögé Pista -bácsi. - -– Ellenségeink sem mondanak zsugoriaknak, – suttogá halkan, de mintegy -válaszul Dani bácsi. - -Alig hallá már ezt az idősebb testvér, mert a refectoriumból távozóban -volt. - -Dani úr sem nézett a teríték felé, nem a hideg sültekre s az izletes -lepényre. Feledve étvágyát, elballagott, a merre Pista bácsi, s nem -tudva, hogy és miért! hát egyszerre a fegyvertárban vannak. - -Kisded szoba volt, téglapadlazattal, karikás ablaküveggel, pókhálós -falakkal és négy nagy almáriummal. - -– Ezek mennek Deésre… - -– Meg ezek, urambátyám! – szólt Dani úr föltartott mutatóújjal. - -– S nekünk marad… - -– Az üres almárium. - -– S néhány rossz vas, – egészíté ki Pista bácsi. - -– És Dorka, – tevé még hozzá ráadásul Dani bácsi. - -– Úgy van. Dorka könnye… - -– S Dorka átka. - -– Szegény vén asszony! minő aggodalommal jött reggel hozzám, félvén, -hogy beteg vagyok. - -– És mint mosolygott, mint örvendett, midőn látta, hogy nekem nincs -bajom. - -– Soha szívesebb nem volt irántunk, – szólt Pista bácsi. - -– S nem vette-e kegyelmed észre, hogy fogyott, összébb esett és sokkal -gyöngébb, mint tegnap volt? - -– Arcza is fehérebb, – jegyzé meg Pista bácsi. - -– Csak úgy függ az életen, mint fán a sárga levél. - -– S mi az őszi szelek vagyunk! - -– Magam is attól tartok urambátyám, hogy Dorkát a föld porába vetjük le. - -– Megszakad a szíve Barnabás diák távozásán. - -– Nem is leszek én itt, midőn hírét fogja venni. - -– Kend, öcsém, itt hagyna engem, hogy egyedül legyek tanú, egyedül -szenvedjek? Lám, mint válik vízzé a vér! - -– Ne nevezzen kegyelmed rossz testvérnek. Minek czélozgat a vízzé vált -vérre? Hát mondtam-e, hogy kegyelmed ne menjen el akkor hazunnan? -Távozzunk együtt. - -– Hát azzal segítünk-e Dorkán? He? - -– De micsoda szavakkal mondjuk meg, hogy mi szöktettük el tőle Barnabás -diákot? - -– Igaz, hogy bizony meg kell ily esetben latolni a szavakat. - -– Meg ám, Pista bátya. Csak gondoljunk arra, ha valaki tőlünk -elszöktetné Elemért, lecsendesíthetne-e minket még az aranyszájú szent -János nyelvével is. - -– Úgysegéljen! Nem kommendálnám, hogy papolni előmbe álljon. - -– S ha például Dorka tenné? - -– Ne fecsegj ily badar dolgot! Minek bántanók a szegény Dorkát -gondolatunkban is! - -– Igaza van, urambátyám! Ej, be szeretném kitalálni a balzsamot, -melylyel Dorka fájdalmát enyhítni lehetne. - -– Öcsém uram! épen erről villant meg valami az eszemben. - -– Szóljon hát kegyelmed. - -– A kertünk alatt van a szerzetesek egykori jószágigazgatójának romba -dőlt háza. - -– Két ablaka még ép, s pinczéje nincs megrepedve. - -– S kertjében néhány vén gyümölcsfa máig is terem. - -– És az óriási almafa sötét árnyéka alól szakítja a mi Doránk a legszebb -kékviolát és császárszakállt. - -– A diófát pedig a falu gyermekei szüntelen fosztogatják, s mégis marad -rajta szedni való. - -– Mentát, ökörnyelvet és ezerjófüvet onnan gyűjt Boriska asszony a -betegek számára. - -– A sövény körül egy betöltött kút helyét találták meg tavaly, s -rebesgetik, hogy ott volna elásva a templomosok kincse. - -– Szóval, nem megvetendő az a régi telek – mondá Pista bácsi. - -– S épen azért gondolám, uramöcsém, hogy a romot építtessük föl és -legyen szakasztott olyan, a minő hajdan volt. Mert a hol a szerzet -gazdasági igazgatója lakott, ott mindig kényelmesen férhet meg Dorka és -Barnabás. Addig, míg a háború véget ér, talán kipallérozódik a diák, nem -néz oly illetlenül Dorára, s nem irigyli a rókától is a prémet, az -ökörtől is a szarvat és minden becsületes embertől a jó hírt és nevet. -Aztán, uramöcsém, ha már életét érettünk koczkáztatja Buda alatt, -legyünk itthon türelemmel és engedékenységgel iránta. - -– Nem bánom, Pista bátya! - -– Az volna tehát nézetem, hogy helyreállitva ajándékozzuk Dorkának a -kert alatti fundust. Akkor aztán vigasztalásul mondhatjuk neki, hogy -Barnabásnak van már hajléka és nevet majd hoz magával a harczból. - -– Fején találta kegyelmed a szeget, – válaszolá derült arczczal Dani -bácsi. – De mivel fizetjük a kőmívest? – jutott tüstént eszébe és -elszontyolodott. - -– Majd ád az Isten rá módot, s eddig sem történt Deák Istvánon és Deák -Dánielen semmi kudarcz. - -– Nem ám, urambátyám! S még ma küldjük a kőmíves után, hogy ősz -fordultával minden rendben legyen. - -– Nagy kő esett le a lelkemről, – szólt billegetve fejét Pista bácsi. - -– Magam is megkönnyültem s csaknem repülni tudnék, mint a madár. - -– Már én még sem repülnék – sóhajta most Pista bácsi, – mert a földhöz -húzza lábaimat nem a köszvény, hanem az a fegyvertár. Mintha a tégla -mágnes volna, ej! de nehezen tudok innen mozdulni. - -– Szegény fegyverek! - -– A jámbor, becsületes fegyverek! - -– Csak lenne valamelyiken bár egy lehellet a szégyenből, bár egy rozsda -a bűnből! - -– De mind hűn szolgálták őseinket. - -– És szerencsét hoztak reánk. - -Pista bácsi kinyitotta az almárium ajtaját. - -Dani bácsi szomorúan nézett bele. - -Áradozott keblök s elmerültek a nézésbe, visszaemlékezésbe, bánatba. - -– Találják ki, atyuskáim, hogy kit láttam? – csendült meg egy édes és -zengő hang. - -Dora rontott a fegyvertárba, kipirult arczczal, hamis nefelejcs-szemmel, -dévajon, szeliden, annyi vonzó bájjal, annyi gyermeteg hévvel… egy már -fölserdült leányka, a növendék és hajadon vegyes igényeivel és -varázsával, a két kor elválasztó vonalán egyaránt emlékeztetve a -gyermekre, ki bábjait öltözteti, s a pártás szűzre, ki a hódításért és -menyegzőért kendőzik. - -– Hát még sem sejtik? Találják ki már, atyuskáim, kit láttam?… Hát -elmentem a kertbe, – folytatá Dora választ sem várva. - -– Azt látjuk, kis sellő. - -– Még most is harmatos a papucsod. - -– Pedig a nedv könnyen megárthat. - -– Mondta azt Dorka néni is. De a pallón túl nincsenek az ösvények -kitisztítva. - -– S oda mentél? - -– Onnan elmentem a kis ajtóhoz. Hátra húztam a reteszt. - -– A reteszt? - -– Azt, kedves Dani atyus, s leszállottam a völgybe. - -– Egyedül? - -– Nem volt senki velem. Aztán fölmásztam a hegyre, s az élén mentem -egészen addig, tudja, Pista atyus, a hol magánosan áll egy óriási tölgy. - -– Tudom, kis selma! félórára van az ide. - -– Lenéztem a vidékre s úgy tetszett, mintha a sötét tekintetű erdő, a -virágos völgy, a csevegő patak, melynek tükrére a part vadrózsái még egy -levelet sem hullattak, fönn a kék ég boltozata alatt lebegő sas, a fűben -a kis tücsök, a széles láthatár, a kígyózó ösvény és a Gorbó felé repülő -vadgalambok mind azt mondanák, hogy csak nézzem őket, mindig nézzem. - -– S elandalodtál? - -– De figyeltem is. S hát egyszerre távol, igen távol a hegyormon, mintha -lovast látnék. - -– S erre tartott? - -– Biz’ erre! - -– Vendégünk! – szólt derülten Dani bácsi. - -Dora incselgőn rázta fejét. – Alig hiszem, mert a hogy a távolból -kivehetém, lova almás-szürkének látszik. - -– No, az hát Elemér, – kiáltá Dani bácsi. - -– Nem lehet más, – erősíté Pista bácsi. - -– A derék fiú előbb jött el, mint igérte. - -– Csak nálunk találja ő legjobban magát. - -– Megjárjuk, ha nincs számára reggeli. - -– Hogyne volna, hisz atyusék sem reggeliztek még. - -– Nem-e? – kérdezte Dani úr. - -– Hogy történhetett? – csodálkozék Pista bácsi. – No, duplán fogjuk -utánpótolni. - -Az öregek gyorsan vezetteték magokat Dora által a folyosóra s oly -nyugtalanul várták Elemért, mintha édes fiok volna hosszas vándorútból -megérkezendő. - -* - -De Dorka szobájába zárkozott. - -Szive erősebben vert minden perczre, mely a kalandor ifjút közelebb -hozza az eddig boldog vár lakóihoz. - -– Oh, hogy azon óra, melyben ő először lépett küszöbünkre, -megváltathatnék életemmel, s a semmiségbe térne vissza, – sóhajta az agg -nő és sárga redős arczára keserű könnyek hullottak. – Nincs semmi -kétségem többé, hogy Dora halálosan beleszeretett. Hiában őrködtem! -hiában kisértem kora gyanuval gyakori együttlétöket; hiában távoztattam -minden alkalmat… a szív a szívvel hamar érintkezik, s a szem titkos -nyelve egy percz alatt egész történeteket beszél el, miket mi, -fölvigyázók, nem tudunk érteni. Átkozott legyen a lant és ének! Hisz -velök jött e boldog lakba az álmezbe öltözött szerencsétlenség, mely -nevét és természetét még megtagadja, de majd be fogja vallani. S ime az -öregek a folyosón tárt karokkal várják az ifjut, ki bűvöletének erejével -fejökre fogja rázni ez ősi épület íveit, hogy romjaiba temessen -mindnyájunkat. Szegény Deák István, szegény Deák Dániel! A könnyek -savával fogják befaló kenyeröket áztatni. Mit rabol el tőlök Elemér? A -leány szemérmét-e, vagy a családi büszkeséget? Bukott és meggyalázott -családhoz tartozom én is. Tudom, mit tesz lealáztatni s kigúnyoltatni. -Hosszú életemen át csak itt találtam még szivességre, s midőn körülünk -annyi rossz ember lakik, e várra lássam-e az Isten kezét nehezedni? -Szóljak-e nekik?… - -Nevető öröm, hangos üdvözletek szakíták meg Dorka gondolatait. - -Elemér lépett a tornáczra. - -Tombolt Pista bácsi és Dani bácsi a kedves ifjú hazaérkezésén. - - -II. - -A történetben, melyet elbeszélünk, Elemér és Barnabás diák jelentékeny -szerepet játszanak. Nem lesz tehát felesleges olvasóimnak az egyik -multjából annyit közleni, a mennyit Pista és Dani bácsi tudnak, a -másikéból pedig, a mennyit Dorka nem titkolt el. - -A dobokamegyei Deákok nemcsak Werbőczi, a híres rokon kedvéért, hanem -belső meggyőződésből is Zápolya pártján állottak, s több táborozásban -vettek részt; mert nem volt Pista bácsi lába mindig köszvényes s Dani -bácsi keze mindig bogos. - -Harczias hajlamuk legmagasabb fokra 1532-ben hágott, midőn Szulejmán -császárt a mohácsi térről Kőszeg faláig kisérték, bár az ozmánok ellen -nagy gyűlölettel viseltettek. - -Ha minden török oly vitézül küzdött volna, mint a két Deák, akkor -Jurisics alkalmasint kapitulál – legalább ezt hitte nemcsak a -nagyuraimék várnagya, hanem számos jóismerős; – azonban másként történt. -Jurisics nem adta föl Kőszeget, s a nagy Szulejmán szeptember 27-én -megszüntetve az ostromot, másnap még virradat előtt fölszedte sátrát, s -dúlva, pörzsölve fordult Stájerország felé. - -Dani bácsi szerencsés volt, mert még a vár körülvétele előtt Budára -küldetett, hogy száz portyázóval az Esztergom vívását megszüntető -Grittihez csatlakozzék. - -De bezzeg Pista bácsinak mindig nézni kellett az égő falvakat és a -tatárok, szerecsenek fosztogatásait. - -Álmában is tüzet, reszkető aggokat és patakban folyó vért látott. - -Végre az előcsapatok a stájer hegyekbe mélyen elmerültek, a sereg zöme -is átlépte Szulejmánnal hazánk határát s Pista bácsi szabadabban kezdett -lélegzeni, mert a pusztító vihar idegen vidékekre vonult, s mert ő is -visszatérhetett néhány magyar huszárral János király seregéhez. Fel is -fogadta, hogy egy són, egy kenyéren soha sem fog harczolni a törökkel. -Lelkiismeretét égette a sok hamu és üszök; pedig ő soha sem vetett -kanóczot az eszterhára, soha sem fojtott a füstbe jajgató árvákat. De -tették mások, s ő együtt járt e másokkal, kik pogányok és fosztogatók -voltak. A mint visszautaztában a nagy ármádia utócsapatának derekával is -találkozott, szíve egészen megkönnyült. – Istennek hála! már nem fognak -éjenként a falvak házainak fedelei vezérszövétnekül szolgálni; nem kell -az utczákon óva vezetni lovainkat, hogy a legyilkolt csecsemők és aggok -holttesteire ne tapossanak: Isten hála! megmenekedtünk «a dúló és -perzselő» dandártól, mely a nyert zsákmány ötödéért űzi rémítő -hivatását. - -E gondolat Pista bácsi arczáról letörölte a gond és aggodalom sötét -színét. - -Vidáman, majdnem negédesen ügetett huszárai élén. - -De íme, alig ezer lépésre, előtte tűzbe borul egy helység. - -A lég csendes volt, a szél nem jött a pusztítás segítségére, még a por -sem mozdult meg, még az avar sem ingott, mindenik ház külön lángolt, s a -füst karcsú oszlopokban szállt föl a hideg, könnyű és tiszta láthatárra. - -Bősz ellentéte volt a szép őszi nap nyugalmának a vad zaja, mely a -szerencsétlen faluból tört ki. - -Megint «dúlók és perzselők!» sóhajtott Pista bácsi és szitkozódtak -huszárai. - -A legénységnek kedve csattant, minden török frigy és véduralom ellenére -a világhódító szultán martalóczait a préda mellől szétugrasztani, s nem -igen vevék számításba, hogy a kifosztott, a legyilkolt község Izabella -királyné csecsemője helyett Ferdinándot uralja. Pista bácsi fölbuzduló -természete mellett is bírt annyi belátással, hogy – a közmondás szerint -– ne vessen a kútba oly követ, melyet aztán senki sem tud kiemelni. - -Mellékútra téríté tehát katonáit, a zsákmány alá ejtett helységet ki -akarván kerülni. - -Haladtak is a horpadásos és csavargó hegyi ösvényen, de az egy dombról -egészen visszagörbedt a falu tulsó végéhez. - -E dombról Pista bácsi a következő jelenetnek volt tanúja. - -Csinos alakú és ernyős tornáczú faház égett; a fedél gerendái a -padlózatra kezdettek hullani, helyenként betörve azt. - -A tornácz lépcsője előtt tisztes aggastyán fuldokolt vérében. Mellette -két deli férfiú harczolt, már lankadtan és sebekkel terhelve. Nem a -vívók kardja, de biztos helyről irányzott tegez vesszeje ölte meg az -egyiket. A másik férfiú alig tizennégy éves gyermeket látott most maga -és az elhullott rokon mellett küzdeni. Ijedten lökte hátra baljával e – -mint sejteni lehet – reá nézve mindennél drágább alakot, s míg ezt tevé, -rést talált a martalócz a halálos döfésre. Bálványként állott a -tornáczon s a vérfagylaló történetnek lebűvölt, mozdulatlan, élőhalott -tanuja volt egy éltes nő, fehér merev arczczal, fehér, megbomlott -fürtökkel. Midőn pedig a martalóczok a három halott testénél erőtlenül, -de hős lélekkel küzdő gyermekre tevék kezöket, a bálvány éledni kezdett, -kiterjeszté karját, s hirtelen megfordulva, egy fülcsendítő sikoltással -az égő ajtónak rohant, eltünt a füstfelleg- és lángözönben. Senki sem -látta többé. - -A borzasztó jelenet oly gyorsan be volt fejezve, hogy Pista bácsi ki sem -ámult, midőn már a törökök a fogoly gyermeket az utczán hurczolták. - -Most «megálljt» kiálta ingerült huszárainak. – A ki életét szereti, ne -merjen moczczanni. - -Akarta is, nem is a legénység a parancs megtartását. Szerették Pista -bácsit, tudták, mi a katona törvénye; de dühösek voltak a pogányokra és -sajnálták a falu népét. A törökök figyelmét sem kerülte ki e hangulat, a -mi okon el sem mulaszták a mieinkkel farkasszemet nézni. Ha sokáig tart -így, még kitör a zivatar. Ennélfogva Pista bácsi, a mit száz szóval volt -szokás eligazítani, egygyel kivánta. Tüszőjéből kivett ötven aranyat, s -előmutatván, – adjátok ide ezért a rabgyereket – szólt teljes -bizalommal, ajánlatának sikere felől. - -De nagy álmélkodására hallá, hogy száz aranyon alul a martalóczok nem -alkusznak. - -Vontatva nyúlt tüszőjéhez, attól tartván, nehogy hiányozzék abban a -szükséges öszlet; azonban örömmel tapasztalá, hogy egy pár arany még -fölül is marad. - -Míg a díjt számlálta, messzünnön dörgé valaki: – Dzsemil aga maga veszi -át tőletek a rabot száz aranyon. - -Pista bácsi ráismert a dörgő hangú egyénben a vitéz agára, kinek oldala -mellett harczolt Kőszeg falainál, s kit csak imént a dombról látott a -martalóczok rablása korlátozásán működni. - -– Nemes aga! kegyelmed jó szívéről sok dicséretet hallottam minden -nyomon. Kérem, hagyja nálam az árva fiút. - -– Nekem tetszik a gyermek, – válaszolta röviden és tört magyarsággal a -török. - -– Vegye nagylelkűsége fejében e pisztolyt tőlem. - -Pista bácsi ritka szépségű pisztolyt adott az agának. - -– Fogadja barátságom jeléül kegyelmed az én kedvelt fegyveremet. De a -gyermek nálam marad. - -Az aga még szebb, még drágább pisztolyt nyujtott Deák Istvánnak. - -– Nem elég, hogy a hatalmas császár «duló és perzselő» csapatai -kiirtották az egész családot? hát még e gyermek is rabbá legyen? - -– Hasonlóan bántak az én családommal is Török Bálint portyázói, – -válaszolta Dzsemil. – Kegyelmed pedig ügyeljen huszáraira, mert különben -legott összekoczczannak a hatalmas padisah seregeivel. - -Pista bácsi látta, hogy nincs veszteni való idő, s katonáihoz akart -menni; de útját kezdék a martalóczok állani, szidalmazva őt kutya -gyaurnak és fenyegetve. - -Az agán volt most a rend fentartásának sora. - -Dzsemil a legvakmerőbb martalócz fejéhez úgy csapta az ajándékba nyert -pisztolyt, hogy szédülten bukott földre. - -Hökkenve vonultak vissza a többiek, Dzsemil pedig Pista bácsit a háborgó -huszárokig kisérte. - -– Oly fiatal és oly bátor voltam, mint rabom, midőn Török Bálint -fogságba ejtett, – szólt most az aga. – Keserű a rabság kenyere, ha -tiszta buzából sütik is. A szörbet nem ízlik és a rózsaolaj elveszti -szagát, midőn lábunkon csörög a bilincs. A madárdal sem szól szívünkhöz, -mihelyt tudjuk, hogy hazánk egéről csak a felhők repülnek börtönünkig. -Bajnok atyám Karamániából jött a Szávához, midőn Török Bálint a várat, -hová küldeténk, mély béke idején földúlta. Engem rabbá tőn. Jól ismerem, -magyar urak! hogy néz ki tömlöczötök. Egyébiránt ha kegyelmed majd -pénzhez jut, s annyi váltságot fizet e gyermekért, a mennyit érettem -vett föl Török Bálint, számolhat, hogy szabadon fogom bocsátani, -föltéve, hogy a fogságban nem kap jobb nevelést, mint én Török -Bálintnál. - -Dzsemil rabszolgája Elemér volt… - -Barnabás diák története titokszerűebb s talán borzasztóbb is. Dorkának -iszony villámlik sötét szeméből, s arczát minden vércsepp odahagyja, ha -valaki csak távolról is czéloz bizonyos évekre, bizonyos körülményekre, -s bizonyos névre. Midőn pedig Sylvester napja közelg s a marczona tél -hóval födi a mezőt, jéggel a patakokat, megindulnak a vénasszony -könnyei, s arczának barázdáin sűrűn omlanak le. Minél nagyobb a hideg, -minél felhőtlenebb az ég, csikorgóbb a szánút, nyugodtabb a természet -tündöklőbb a csillagok fénye, tünderibb a hold világa, hallgatabb az éj, -ünnepíebb és szebb a korány: Dorka keblében annál erősebb vihar küzd, -annál aléltabb és bánatosabb arczczal lép ki hálókamrájából a gyűlölt -újév elébe. Ezt a napot nem állhatja. Ez a nap őt néha leveri és ágyba -szegzi. Dani bácsi rég megjegyezte, hogy az öregség szembetünőbb jelei -mindig Sylvester éjén mutatkoznak Dorkánál. Ősz fürtei tömegestől akkor -mutatkoztak, sovány, fehér arcza akkor váltott sárgaviasz színt, csengő -hangja akkor kapott rezgést, dereka ismeretlen terhek alatt akkor -hajlott meg végkép, kezében a kulcscsomó azóta csörömpöl, és Sylvester -éjén kezdődött Dorka mellén az a lidércznyomás is, mely álmából rövid -időközökkel fölébreszti s alkalmasint a vízkór előhirnöke. Pista bácsi a -karácsoni ünnepek körül már kezdi figyelmeztetni a családot és -cselédeket, hogy hagyjanak békét Dorkának, ne bosszantsák őt, ne -háborgassák szobájában, vegyék el tőle a kamara kulcsát, igazítsanak -helyette minden dolgot. Majd rendbe jön úgyis a kedve és egészsége, s -akkor kipótolja, a mit mulasztott. - -Miért vannak a vén asszony életében válságos napok? E kérdésre egész -pontossággal sem Pista, sem Dani bácsi nem felelhetnek. - -A mit tudnak, ebből áll: Mielőtt nagy rokonuk Werbőczi István a szokásos -törvényeket összegyüjtötte, rendezte és a kinövésektől megtisztította -volna, sokkal zavarosabban folytak az ügyek, sokkal több önkény történt, -mint azután. Még a királyi udvar birái sem figyelték jól meg az eljárási -formák természetét, s néha úgy mondattak törvényt a vádlottakra, s úgy -hajtották végre az itéletet, hogy az egész ország füle megcsendült bele, -s vidékről-vidékre bizonyos nyugtalanság terjedt az ember fejének és -vagyonának biztossága iránt. Az is előfordult, hogy a hatalmas úr vagy -hadvezér, kivált ha az uralkodó gyönge volt, önkényesen hozott itéletet -a királyi udvar birájának hatósága alá tartozó ügyekben is, s a mi hiba -el volt követve, később jóvá sem lehetett tenni. - -Isten tudja, mi része volt e visszaéléseknek azon homályos történetben, -mely Barnabás diák atyját, mint honárulót, életétől és birtokaitól -megfosztotta. - -Pista sokat hallott a kivégzett úr gazdagsága felől. - -Dani bácsi azt rebesgette, hogy Barnabás diák talán a Héderváryakkal is -rokon. Mások ily magas összeköttetésünek nem képzelhették a szegény -diákot; de kétségbe sem vonták előkelő származását. Azután arról sem -volt meghasonló vélemény, hogy a kivégzett honáruló uradalmaiba előbb -erőszakkal ült be a testvéröcs, s utóbb Ulászlótól új adományozást -nyert. - -Barnabás diák anyja a lakodalom után hat héttel őrülten vitetett férje -holttestétől Dorkához, ki neki nénje és fiatal, de gyermektelen özvegy -volt. - -Majdnem kilencz hó telt el, midőn a tébolyodott nő örökre behunyta -szemét, s csecsemője először látta a világosságot. - -Dorka a koporsó és a bölcső közt állva, fölemelt három ujjal esküvé az -Atya, Fiu és Szentlélek nevére, hogy utolsó fillérét is rákölti, és nem -fog addig nyugodni, míg a csecsemő vagyonát, s az apa becsületét vissza -nem szerzi. Bár ne esküdött volna! Pöre lőn elég, pénze is elfogyott; de -az új adományozást megsemmisíteni és a honárulási bűn mocskát -letöröltetni nem tudta. Az egyikben a bitor öcs hatalmas befolyása, a -másikban egy nagy név varázsa gátlá. Dorka koldusbottal vette nyakába a -világot, s Barnabás diák pennás ember lévén, itt-ott szerzett magának és -mellékesen nagynénjének is kenyeret, könyörületből vagy munka után. Jobb -sors csak akkor derült rájok, mikor Dorka a Deák István és Dániel úr -vendégszerető várába telepedett le, s midőn kevéssel utóbb Barnabás a -szomszéd kolostorban állandó foglalatosságra talált, s hogy több -hányatásnak kitéve ne legyen, az egyházi életre akarta magát végkép -szánni. - -A múltból vett ennyi értesítés mellett ismét fölvehetjük történetünk -fonalát. - -* - -Junius első napjainak egyike derülten virradt meg. A hajnal -aranysugáraival az égen, gyémánt harmatcsöppjeivel a füvön, bimbóikból -most fakadt rózsáival a kertben, s dalos madaraival a zöld lombok között -oly bűbájos volt, hogy alig lehetett szépségeit élvezve, emlékezni az -átvirrasztott éjre, s a lélek, mely a csüggedést, mint nehéz bilincset, -hurczolta magával a hajnalszürkületig a friss, a balzsamos, a mosolygó -tavaszreggelen egyszerre visszanyerte erélyét, tevékenységét mára, hitét -a holnap iránt, hitét a gondviselésben. - -Elemér eloltotta gyertyáját. - -Forró homlokáról a hűvös szellő lecsalta a sötét merengés árnyait. -Szemei és arczvonásai megint eleven, negédes, kalandori kifejezést -nyertek. Ajkaira ismét megjött a mosoly, mely az örömet üdvözlé, a -veszélyt megveté, s annyi gyöngéd és szilaj érzést fejezett ki, a mennyi -csak egy merész, fogékony, mindent szeretettel átölelni, és magától -büszkén eltaszítni egyaránt kész kedélyben támadhatott. - -Pista és Dani bácsi, kik a reggeli harangozáskor találkoztak vele a -tornáczon, a vár számos vendégei, kik csaknem éjfélig voltak víg -szeszélyeinek bámulói, oly kellemes társalgónak találták őt, mint eddig -soha. Pedig Elemér, egymás közt szólva, a török rabságból kiszabadulása -óta a múlt éjjel érzé először, mi a bánat, mi a küzdés, mi a lemondás, -mi a képzelet fellegvára romjaiban, mi a szív ízekre szakítva, mi a -szerelem-remény, mi a dicsvágy, azt szentesítő magasabb érdek nélkül. -Szerencsés a fiatal kor, mely a benyomásokat a mily gyorsan veszi át, -oly hamar veti tovább. - -Dorka nem volt fiatal. - -Nála sem aludt ki a mécs egész virradtig. - -Az orgonafa, mely az ő és a Dora szomszéd szobájának ablaka közt -terjeszté ki ágait, a múlt éjjel érdekes vendéget fogadott galyai közé. -Egy csalogány érkezett a holdsugártól vezetve oda. Nem tudom, hol hagyta -és miért hagyta el párját? De kis kebele tele volt bánattal és dallal, s -minthogy szívtitkainak elregélésében semmi illem vagy világi tekintet -nem korlátolá, az egész kert meghallotta féltékenységének, csalódásainak -és növekedő szerelmének történetét. Dora szóról-szóra újra elálmodá, a -mit a madártól hallott; melle a szűzlepel alatt nyugtalanabbúl -emelkedett, ajkára édes mosoly, szempilláira reszkető könny lopódzott, s -midőn fölébredett, nem birta elhatározni: vánkosain szőjje-e tovább -álmait, vagy nyilt szemekkel a kert rózsalugasaiban? - -Ellenben Dorka a csevegő madárnak tulajdonította, hogy folyvást körüle -ólálkodott a lázas aléltság mákonyával az álom; de midőn a behunyt -szemhéjak a halál testvérének jótékony érintéseit várnák, visszarezzent, -tova tünt az. Hasztalan oltá el Dorka a mécset, újra meg újra meg -kellett gyujtania. A vén asszony ágyában hánykolódva, s a karszéken -virrasztva, a lármás madarat vádolta vörös szeméért, még összébb -fonnyadt, még színetlenebb arczáért. Pedig a csalogány nélkül is ébren -töltötte volna az éjet, s csak annyiszor sóhajtották volna vékony, -vászonfejér ajkai: – Szegény Dora, Oh, miért nem pótolhatom nála az anya -helyét! Miért tart bohó nénikének! Miért fog holnap vagy holnapután -vigasztalásom oly kevéssé hatni reá, mint tanácsom tegnap, vagy -tegnapelőtt! Boldogtalan percz volt az, midőn az idegen közénk jött -lantjával és kalandor szivével! - -Dorka restelte a hajnal kora jöttét is. - -Miért nem hosszú az éjtszaka, ha álma nincs? Miért nem feledi magát a -földön addig, míg elménk a kedvelt arczoktól elszokik, míg a sötétségben -hiába keressük és meg nem szoríthatjuk kezét annak, kit szereténk, hogy -midőn végre fölvirrad, már nem is tudjuk, hányan voltunk s hány nincs -többé közöttünk? - -A vén asszony a szokottnál későbben lépett ki szobájából. A mint a -kamrába ment, hogy a szakácsnak a szükségeseket kiadja, keze közt a -kulcsok hangosabban reszkettek, és zörejökben valami megdöbbentő, valami -óva intő volt… legalább ő úgy hitte. Le is tevé az áruló érczeket egy -hombárra. Nézte, de nem látta a sok lisztet, tojást és szalonnát, a mit -a szakács fürgén magához vett. Akart volna még többet időzni a kamrában, -de nem talált rá okot, s midőn a tornáczhoz visszaérkezett, hol már -Pista és Dani bácsi a tiszttel és jobbágyokkal komoly dolgokról -vitáztak, boldog volt, hogy most az egyszer senki sem állott vele szóba, -s hogy észre sem vették, midőn a lépcsőn saját köntösébe megbotlott. - -* - -– Vajjon miért akar ma Dorka Óváriékhoz menni? – kérdé ebéd után Pista -bácsi. - -– Hát valóban akar? – tudakolta Dani bácsi. - -– S öcsémuram nem hallá? - -– Nekem nem jelentette. - -– Hozzám fordult az engedelemért. - -– Eh! s nem mondott kegyelmednek semmit szándéka felől? - -– Úgy vélem, öcsémuramnak beszélte el. - -– Igen nagy tévedésben van kegyelmed. - -– Ej! - -– Ej! hát min jártatja Dorka eszét? – pattant föl Dani bácsi. - -– Házunkkal nincs barátságban Óvári uram. - -– S a mi rokonunk, a nagy Werbőczi István ellen mindig torzsalkodott. - -– Felesége meg azt mondta Doráról, hogy nincs elég ügyelet alatt. - -– Ki ne volna ügyelet alatt? Óvári uram felesége Batthyányi Orbán úrfira -kacsintgat. - -– Azt mi nem tudjuk, kedves öcsém! - -– Nem is rágalmazok én senkit; de az Óváriak Majláth czinkosai. - -– Hazafiságukról magam sem dicsérem. - -– Gritti elrabolt ékszereiből építtették az orrunk elébe a várat, a hol -most laknak. - -– Nincs az a mi orrunk előtt, öcsém. Egész mérföldre fekszik tőlünk. - -– Minek töri hát roncsolt testét oly hosszas úton Dorka? - -– Ne bizgasd, öcsém, nem tesz ő semmit helyes ok nélkül. - -– Az igaz, Dorka jámbor, becsületes asszony. - -– Tiszta színarany. - -– Hej! valami bántja őt most. - -– Én is szomorúnak találom. De mi baja lehet? - -– Tudja, kegyelmed, némelyikünkön nehéz malomkőként fekszik az élet. - -– S terhe némileg csak az oly víg kedély által könnyül, minő a derék -Elemérünké. - -– De hová is tünt e fiú közülünk? - -– Vendégeinket tartja szép szóval. Már az igaz, mi nem is tudnánk Elemér -nélkül lenni. - -– Úgy hozzászoktunk. - -– Csak ne parancsolná hamar magához a mi rokonunk, Werbőczi István. - -– Remélem örökre nálunk feledte őt, – végzé a társalgást Dani bácsi. - -Ez optimismus annyira tetszett Pista bácsinak, hogy nevettében majd -kicsordult a könny szeméből. - -* - -Azalatt Dorka fölnyitá szekrényét s egy aranyat, nyolcz tallért és -néhány denárt számlált össze. - -Volt néhány halpénzvékony ezüstdarabja is, Zsigmond császár képével s -olvashatatlan betűkkel. - -Külön rongyba takarva talált még két zechinára, mely Törökországból -vándorolhatott hozzánk Gritti rövid kormányzósága alatt. - -Ennyiből állott vagyona s kevésnek hivé azt bizonyos tervnek, melyet -elméjében forgat, létesítésére. - -Most keze reszketni kezdett. - -A mit akart, az ő szíve szerint, szentségtörés volt. - -A mit akart, azzal félszázados emlék vesztené el zománczát, a kegyeletet -s értékére nézve vásári árúvá sülyedne, melyet karátra venni, pontosan -megbecsleni és kifizetni a kalmár dolga. - -Elkövesse-e Dorka, saját kedélye ellen, az iszonyú merényt? - -Megkisérlé, de ujjai vagy erőtlenek voltak, midőn a selyemzsinórt -illeték; vagy pedig a jegygyűrűt, – mely a vén asszony keblében úgy el -volt rejtve, mint a koporsóban a halott, kit egykor elragadtatással -nevezett férjének, – látatlan kéz védte, míg lehetett, az idegen szemek -elől. - -Dorka csóválta fejét. - -– Majd az úton… majd, ha a kocsin leszek… majd Óvári uram ő kegyelme -előtt… midőn a tallérokat zörgeti… majd akkor kiveszem én a gyűrűt. -Igaz, gondolá megint Dorka, szegény Barnabás számára nem lesz aztán -semmi elzálogosítani valóm. Ha valaha az élet utain találkozni fogna a -szerencsével, melyet nevéről sem ismer, s ha mondaná az neki: egy marék -pénz árán bevezetlek a világba, hogy tanulj remélni, szeretni, -megbocsátani, – oh, Istenem! hol van akkor az a marék pénz? -Jegygyűrűmmel eltünt örökre! De minek is lépjen Barnabás valaha a -világba? Lehet-e a megvetéssel szeretni, a kétségbeeséssel remélni, a -gyűlölettel megbocsátani? A ki már őt a világba küldené, csak a bűnbe -taszítaná. Maradjon ő az egyház védszárnya alatt. Ha valaha szerzetessé -lehet, ha a kolostori magány egy-egy emlékkel egy bánatot, egy -bosszútervet kiolt kebléből; ha a bőjt, ima, szeges öv és a -fenyőhasábokból rakott ágyvánkos összetöri jellemét, hogy újra alkossa: -akkor boldogabb lesz, mint eddig volt, mert kibékül az Istennel! Úgy -van, nekem most csak Dorától kell a veszélyt eltávolítanom; Barnabás jó -kezekbe került. Őt nem féltem. Jegygyűrűm árán Elemér fegyvert -vásárolhat magának. Lovat nagyuraimtól kapott s az útiköltségre kijut az -én készpénzemből. - -Dorka a magyar aranyat, a zechinát, a tallérokat, Zsigmond császár apró -pénzeit és a dénárokat még egyszer összeszámítván, úgy találta, hogy -ennyi kincscsel könnyen lehet Budára és Werbőczi Istvánhoz érkezni. Csak -ki kell az alkalmat lesni a várba surranásra. Azt majd eligazítja az -idegen, a ki Dora szívébe is oly könnyen tudott lopódzni. - - -III. - -A férfi szobája keveset bizonyít jelleméről s belélete történetét is -ritkán árulja el. - -De a nőt megitélheted abból, a mit lakása küszöbén belül látsz. Miként -arczát a tükör, minden tárgy, melyet maga köré vont, hűn másolja le -kedélyét. - -A czella, hol Dora alszik, egykor talán oly édesen látta szenderegni a -lemondó szerzetest, mintha a szigornak, melyet ez háromféle esküvel -fogadott, csak kéje volna és semmi terhe. S viszont, hányszor nem voltak -a néma falak a kötelesség elleni titkos harcz és a végzettel elégületlen -szív kitöréseinek tanúi! Erény és gyöngeség fölváltva kerestek menedéket -e keskeny, e mély ablakú, hűvös és homályos szobában. - -A mióta Dora lakása lett, derültebbé vált a nélkül, hogy szent -komolyságából veszített volna. Az ablakba virágedények költöztek, a -falon koszorúzva függ a lant, de a térdelő zsámolyán ott van az -imakönyv, és az ágy felett az érczfeszület. Kis asztal és hímzőráma van -helyezve azon fülkébe, melyet a könnyű, átlátszó és hófehér függönynyel -el lehet zárni, s mely az ablakfal szélességeig terjed. Oly sugáralak, -minő a Doráé, kényelmesen foglalhat helyet az asztal előtti széken, s -munka, gyermekvágyak és a serdült leány álmodozása közt úgy töltheti el -a gyors órákat, hogy külön szobában vélheti magát, míg Dorka a függönyön -túl rakosgat, tisztogat és zsémbel a komornára. - -Dorka szereti a rendet, s növendékénél is mindent saját helyére tesz le; -de mikor a vén asszony eltávozott, Dora szelesen, könnyelműen egy kevés -változtatáshoz fog, s míg egyet ide, mást oda mozdít, a széparányosság -és nemes ízlés varázsa terül el mindenüvé, keresetlenül hódít mindenütt, -s csak a gyakorlott szem veszi észre az eszközöket, melyekkel az -összhangzás érzéke öntudatlanul érte el czélját. Dora alig volna képes -számot adni arról is, hogy a bútorzatban a választékosság micsoda neme s -a rendezés mily módjai takarják be sűrű fátyollal a szűkölködés jeleit, -még pedig a nélkül, hogy a keresettség és fényűzés kétes benyomását -költenék föl barátnőiben, kik néha meglátogatják, mint szokás, az -ócsárlási vágyat magokkal hozva. Dora nem részesült az anyai nevelés -szerencséjében. A fölügyelet hiánya nála egy-egy gyermeteg ötlet, -egy-egy helytelen, de bájos sajátság által észrevehető, s Pista bácsi és -Dani bácsi többször hallák már, hogy leányuk kiképzésére elég gondot nem -fordítottak. De ha a háztűznéző Dora szobájába be találna lépni, a -szűziesség, szemérem s az ártatlan kedély igézetével találkoznék, s -eszébe sem jutna, hogy rég a sírban porlik az a vigyázó szem, s az égbe -szállt az a szerető lélek, kit a leánygyermekeknél sem az apa, sem a -legtökéletesebb idegen nő nem tud, még a leghűbb őrködéssel is, pótolni. - -Dora szobáját jól fedezett s alig észrevehető falajtó választá el a -Dorkáétól. - -Ez nappal többnyire csukva, éjjelenként pedig, ha csak a vén asszony -kivételes szeszélye nem jön közbe, mindig nyitva van. - -* - -Azon nap estéjén, midőn Óváriéktól hazatért, Dorka igen fáradtnak mondá -magát, s a szokottnál sokkal korábban feküdt le. - -Dorának kellett a vacsorakészítésnél a felügyelőnőt, s az asztalnál a -háziasszonyt képviselni. S minthogy történetesen feleséges és leányos -vendégek, még pedig az úri rendből, érkeztek, Pista bácsi köszvényes -lábaira kitelhetően szűk és kényelmetlen csizmát huzatott, Dani bácsi -majdnem úgy begombolta mentéjét, mint urabátyja, s mindketten, ha nem is -új, de eléggé sujtásos ruhában, és ha nem is komoran, de eléggé -összeszedetten vacsoráltak. A serleg lassabban ürült ugyan, azonban a -társalgás mindig friss folyamatban volt; mert a háziúr kötelessége Pista -bácsinál az alkalmatlan helyzetbe jutott láb keserű tiltakozásait -elnémítani, s ugyan e kötelesség Dani bácsit érzéketlenné tevé még azon -ujságvágy iránt is: vajon Óvári miről beszélt Dorkával és Óváriné mivel -kivánt árnyékot vetni Dorára? Elemér az asztal végén szintén iparkodott -környezetét, a mennyire csak lehet, mulattatni; de arczvonalain a -szomorúság sajátságos játéka vegyült a szeszélylyel, s hangjában és -modorán, midőn enyelgett is, volt valami megindító, majdnem csüggesztő. -Dora figyelmét nem kerülte ki az ifjú magaviselete, s azon -magyarázhatatlan hatásnál fogva, melyet a kedély gyakorol a kedélyre, a -kedves leány mindig nyájasabb lett barátnőihez, alázatosabb a nénék, meg -a vén urak iránt, s talán többet is beszélt, mint hajadon fővel – az -akkori nézetek szerint – illendő volt; de minden jó kedvének, minden -mosolyainak ellenére, keblében méla érzések támadtak, hasonlók az őszi -levélhullás és az őszi szél halk zúgása miatt keletkezett -hangulatunkhoz, mely a helyett, hogy sötét képekkel népesítené meg -lelkünket, az enyészet, hervadás és halál szelid ábrándjait szövi -örömeink közé, a helyett, hogy bánat volna, inkább csak határozatlan -vágy a bánat után. - -A vacsora, bár elég későn, de a nők kedvéért a szokottnál korábban -végződött. - -Pista és Dani bácsi most az egyszer meg valának e változással elégedve, -s Dora, miután még a vendégek kényelmére vonatkozó intézkedések körül is -a szükséges ellenőrködést végzé, kifáradtan tért, a komorna kiséretében, -a hálószobába. - -Mindjárt beléptekor szemébe kellett ötlenie, hogy a Dorkához vezető ajtó -csukva van. - -Gyöngén érinti kezével a kilincset, de eredmény nélkül. - -A zár elő volt tolva. - -– Talán rosszul lett Dorka néni? – kérdi a komornától. – Mikor vacsorára -mentem, még nyitva volt az ajtó, és a néni egy kereveten igen csendesen -szendergett. - -– De később én a kisasszony szobájában találtam a térdelő előtt. - -– Dorka néni, Dorka néni! nem beteg-e? – tudakolá aggódva Dora, a -kulcslyukra téve ajkait. - -– Csak pihenni akarok, kedvesem! Feküdjél le és aludjál te is. - -A komorna hamar végzé kötelességét, s az ágy hófehér vánkosain a -gyönyörű leány ébenfekete gazdag fürtei, csipkék közül félig -kiemelkedett arczéle, a takaró által nem egészen befedett mellének -kerek, ingerdús és tökélyes formái, meg a könyökig szabadon hagyott s -csábító szépségű kar és mesésen parányi kéz, együtt oly szép képet -rajzolhattak volna előmbe, hogy annak hű másolatával akkor sem -ajándékozhatnám meg az olvasót, ha szavak helyett színekkel tudnék, és -pedig művészileg, ecsetelni. - -Dora nem húnyta még be egészen szempilláit, midőn úgy rémlett, hogy egy -ajtó halk nyikorgását hallja. - -– Dorka néni csakugyan beteg, – e gondolat elűzte a leány félszenderét. - -Később a falajtón át suttogást vélt hallani. - -Már ismét a kulcslyukon akart átszólani, hogy a néne állapotáról -bizonyosságot nyerjen, midőn leírhatatlan csodálkozására Elemér hangját -vélte a suttogásban fölismerni. - -Dorka sokkal szigorúabban tartotta magát bizonyos illemi szabályokhoz, -hogysem Elemért nappal is másként fogadta volna magánál, mint megbízások -végett, vagy ha az öreg uraktól volt hozzá küldve. Különben sem -látszott, legalább Dora nézete szerint, a néne elég előzékenységgel, sőt -– ha a gyöngédségre a kiméletlenség vádja alkalmazható volna – elég -elnézéssel viseltetni e derék ifjú iránt. - -Mit jelenthet tehát a szokatlan látogatás e szokatlan időben. - -Elütötte a tizenegyet, s a suttogás néhány percz óta tart. - -– Istenem! talán Pista atyus beteg; szent ég! talán hirtelen valami baj -érte édes atyámat! Ily gondolat elég volt arra, hogy Dora fölemelkedjék -ágyából, s már feledve mindent, Dorkához akart átkiáltani, midőn Elemér -ajkáról halkan, de érthetőleg hallá nevét. - -Dora szíve erre oly erősen kezdett verni, mintha az ablak előtt az -orgonafára, hol a csalogány tegnap dalolt, most a villám sujtott volna -le. - -Csakhamar Dorka elfojtott zokogásának töredékei érkeztek alig sejthető -alakban a leány ágyáig. Aztán valószínűleg egy szekrény zára nyilt föl -lassan s a másik perczben – a mennyire kivehető volt – Elemér és Dorka a -folyosóra mentek. – Idő telt bele, míg a vén asszony visszatért, hogy -sóhajok közt feküdjék nyoszolyájába. - -Bármennyire fölizgatták a történtek a leány idegzetét, a fiatal évek és -egészség megkívánták a pihenés adóját. Éjfél után nemsokára eljött az -álom, s a leány szemei a hajnalsugarakkal egyszerre nyiltak meg. - -Fölébredéskor elfogulva érzé szívét, mintha egy rossz sejtelem, vagy egy -nyugtalan visszaemlékezés szorítaná azt összébb és mindig összébb. - -Zavartan tünedeztek föl elméjében az éj rejtélyes történetei, s mikor -épen külön akarta választani az álmot és valót, a kertben halk, de -tisztán kivehető ének zendült meg. - -Dora Elemér hangjára ismert. - -Az ifjú nem lehetett messze a vár azon szögletétől, hol az orgonafa -vendégein kívül csak Dora, Dorka és Dani meg Pista bácsi régi fegyverei -laktak. - -A rövid dal tartalma ez volt: - - «Csendesen folyj, kedves csermely! a liget - Füzei közt könnyű habod miért siet? - Még felköltöd, ha az ágat, mely lehajlik, ringatod, - A fűben a csacska tücsköt, fészkében a madarat, - S lassan érintsd, kérve kérlek, medred alján a követ, - Majd zajoddal ott a bérczen a visszhangot fölvered. - Minő zsivaj, minő lárma! Csendesen - Folyj medredben, hadd aludjék kedvesem. - - Harmat ragyog a virágon. Csak most ne - Lopódzék egy gyáva könnycsepp szemembe! - A mit érzek, rejtse tőle s a mit érez, tőlem el, - Áthatatlan fátyolával szemen, arczon minden jel. - Vándorbotom nehéz volna, s nekünk nehéz az élet, - Hogyha tudná, mint imádom, és ha tudnám, hogy szeret. - Ezt a szót mi ki nem ejtők!… Csendesen - Kedves csermely, hadd aludjék kedvesem!» - -Dora, midőn az ének megszünt, az ágy vánkosába temette arczát. - -Mintha egy láthatatlan kéz nyúlt volna szivéhez, hogy kiszakítsa ezt -kebléből, a boldogsággal együtt! - -Számára a bűvészet egész világot épített föl és döntött ugyanazon -perczben rommá. - -A gyermekből rögtön leány lett, s a leányból szerencsétlen hölgy. - -Érzé, hogy szeret, s hogy szerelme külön vált a reménytől, mielőtt még -vele találkozott volna. - -Miként kapcsolatos annyi kin és kéj? nem tudta sejteni. - -Könyei megindultak s elfojtott zokogása erősebben tört ki. - -* - -Elemér még egy röpke tekintetet vetett az ablakra, melynek függönye le -volt eresztve, s azzal a kertből oly gyorsan távozott, mintha üldöznék, -mintha nyomában volna a megbánás, hogy az első tétovát fölhasználva, -örökre visszatartóztassa kitűzött czéljától. - -Az udvaron Dorka várt reá. - -A vén asszony ősz fürteit főkötővel sem takarta. Pongyola öltözéke, a -virrasztás miatt még inkább elhalványult vonalai, a sovány összeesett -test, a vékony kék ajak, a sietség és szorongatás által majdnem -eszelősségig bizarr mozdulatok, a reszkető kéz és áll, a cserszínű -hólyagos szemek szögleteiből az arczredők közé szivárgó nedv, mely talán -a részvét könycseppje volt, de a hűvös reggeli lég miatt is támadhatott: -mindez együtt oly hatást tett Elemérre, mintha a keresztúton boszorkány -lépett volna elébe, hogy áldásával átkot, vagy átkával áldást kössön a -hosszú, a kétes kimenetelű vándorúthoz, melyet a végzet akaratánál fogva -most meg kell kezdenie. - -A szegény agg nő figyelmét sem kerülhette ki e kellemetlen benyomás. - -– Dorka néni, – szólt Elemér, – a pénzt, melyet kegyelmed adott, -kölcsönnek fogom tekinteni, és százszor vetem koczkára életemet, -csakhogy hamar visszafizethessem. - -– Elemér, Elemér! – sopánkodék a nő, – nincs semmi bizodalmad irántam. -Te azon is kételkedel, hogy Dora boldogságáért tanácsoltam távozásodat. - -– Dorát megérdemelni lehetetlen, de kezét bírni, ha enyém volna… - -– Akkor is lehetetlen, Elemér! A Deák-család tekintélyesebbjeink közé -tartozik, s rokonságban áll azzal a nagy úrral, kinek te pénzen -megváltott szolgája vagy. István és Dániel ő kegyelmök szeretetét -háládatlansággal fizetnéd-e vissza? Évekig munkáltak megszabadításodon, -s te azért akarsz várukban lenni, hogy legdrágább kincsöktől megfoszd? -Gyújtsd inkább rájok az épületet! - -– Ibrahim, a szultán barátja, az ozmán birodalom kormányának első -embere, és a hadseregek fővezére, rabgyermek volt, szegény görög -szülőktől származott. Tudom én ezt. Hallottam azt is, hogy Athinai -Simonnak atyja Batthyány jobbágya, míg ő országnagy és főrangú családba -házasodott. De, Dorka néni, milliók közül csak egyet emel a végzet ily -csodálatosan. - -– Könnyebb egy leány fejét elkábítani, mint nagy emberré lenni; ezt én -is hiszem. De lásd, Elemér! István és Dániel nagyuraimék a te egyetlen -jótevőid. - -– Igaz, igaz, Dorka néni! – szólt az ifjú. - -A lóakolhoz értek, s Elemér nyergelni kezdé az ajándékba kapott mént. - -– Dorka néni! úgy-e kegyelmed nem fog engem Doránál leszólani? - -– Koporsóm szélén állok, de még senki sem vádolt álnoksággal. - -Elemér szorosabbra vonta a nyeregszíjakat. – Dorka néni! ha kérők jönnek -a házhoz, mondani fogja-e: ez az ifjú gazdag, deli és régi család -ivadéka! Mondja-e: Dora, a te édes apád s nagybátyád vén, beteges, s ha -behúnyják szemöket, ki fog rólad gondoskodni? - -Dorka megdöbbent és hallgatott. - -Az ifjú pedig ismét a jászolhoz köté lovát. - -– Kegyelmed, – szólt az istálló küszöbén, – úgy-e azt a mesét sem regéli -el, hogy Budán, vagy az operenczián túl valahol szép arát vezettem -oltárhoz? Vannak szelid, holdas éjtszakák, midőn az egész természet -reszket a kéj és boldogság mámorától; midőn a virágos tavasz illatának -legbódítóbb részeit adja át a szellőnek, hogy maga a lélekzés legyen -idegeink csábítója, s midőn a madárdal beszéddé válik és az álmodó -szívet az élvezet titkairól világosítja föl. Ilyenkor az eltemetett -szerelem sírhantjai is egyszerre a vágyak virágágyaivá válnak; akkora -termékenyítő ereje van az érzékiség langy-meleg légkörének. Talán csak -perczekig tart a bűvölet; de határozhat az élet sorsáról. Dorka néni -mindig Dora mellett van, s mondani fogja-e valaha neki: Elemér -könnyelmű, ma szeret, holnap feled? - -– Soha sem! – zokogá a vén asszony, egyaránt félvén, hogy igen sokat -igér, s hogy ha nem igér mindent, Elemér megmásítja szándékát és nem -távozik. - -– Néném! – mondá most az ifjú, az akolból kivezetve paripáját, – a -várnagytól hallottam, hogy Barnabás diák volna kegyelmed bálványa, -fogadott fia, kényeztetett beczéje. Igaz-e? - -– Miért kérded, fiam? - -– Kegyelmed, mint hallom, minden asszonynál többet szenvedett, s így -vallásosabb is. Tudni akarom tehát, kivánja-e, hogy tegye az Isten -Barnabás diákot százszor szerencsétlenebbé, mint engemet, ha igéretét -néném valaha megszegné? - -Dorka nyárlevélként reszketett. - -– Mit válaszol, néném? - -Dorka az ifjú határozott tekintetére veté könyes szemeit. - -– Legyen, mint te mondád! – rebegte alélt, elfojtott hangon. - -Elemér a kengyelbe tevé fél lábát, s kezét a nyeregkápára. - -– Én, – szólt ekkor, – jó uraimék előtt nem akarnék hitvány -szökevényként tünni föl. Értesíteni fogom tehát őket Budára menetelem -felől. - -– Csak négy vagy öt napig ne! – esdeklett Dorka. - -– Nem nyargalnának utánam, ha ma vennék is levelemet, de, Isten őrizzen, -hogy kegyelmed akaratját megszegjem. - -Gyorsan a nyeregbe veté magát. - -– Az ég áraszsza malasztját Dorka nénémre! – mondá most Elemér. – -Kegyelmednek sokat köszönök. Nem mertem volna hinni, hogy Dora szeret; -nem mertem volna remélleni, hogy még a világon oly helyzetet -foglalhassak el, mely biztosíthassa számomra az imádott leány kezét! -Néném mindkettőről felvilágosított. Köszönet ezért a szerelem és -dicsvágy nevében! - -Elemér sarkantyút adott lovának, s egy pillanatra a várkapu leeresztett -dobogója előtt volt, s a várnagy időt sem vehetett megkérdeni: ifjú úr, -mikor jön vissza? - -Dorka tőrszúrást érzett szivében e búcsúvétel minden szavára. - -A szegény nő nagy veszélyt akart a háztól elhárítani, s most rémülten -hallotta, hogy a veszély csekély volt; de az ő segítségével aligha nem -fog utóbb óriássá nőni. Tehát ő födözte föl Dora szerelmét az ifjúnak! Ő -buzdítá a bátortalant a leány kezéért küzdésre, s midőn el akart -szakítani egy erősnek vélt viszonyt, akkor szilárdítá meg. Jóltevőit -keserűségtől törekedett megóvni, s beavatkozása fog a családnak, melyet -életénél is inkább szeret, igazi keserűséget okozni. Föláldozta testvére -gyermekének, az ő fogadott fiának, utolsó filléreit; föláldozta az -egyetlen ereklyét, a néhai, a mindig siratott férj jegygyűrűjét, s -miért?… hogy egy kalandornak alkalmat szerezzen Dora kezéhez közelebb -jutni, s a Deák-nemzetség büszkeségén mélyebb és mélyebb sebeket ejteni! - -Elemér nyilatkozata ily gondolatokat ébresztett a vén asszonyban. - -Sejtelmes félelem környékezte, s mintha a földbe gyökereztek volna -lábai, alig tudott tovább mozdulni a helyről, honnan Elemér elvágtatott. - -* - -Míg künn ez történt, azon leeresztett függönyű ablakon belül, melyen a -vándor ifjú tekintete egy órával előbb annyi éddel és fájdalommal -csüggött, a jámbor Dorka, ha benyit, szintén elég alkalmat talált volna -aggodalmakra, bánatra s talán önvádra is. - -Dora, midőn kisírta könnyeit, midőn az ágyvánkosok közül fölemelte -arczát, mindjárt magára ölté reggeli pongyoláját, óva hárította félre az -ablak leplét, s szemeivel az ér mellett, a kis pallón, a kert távolabbi -részein, a hegyek magaslatain, a fellegek közt, a hol csak a madár jár s -a képzelet, keresett valakit, kiről bizonyos volt, hogy nem fogja többé -meglátni. Halottainkkal is így vagyunk. Tudjuk, hogy kétségtelenül -megszüntek élni. Látjuk a koporsó bezárását, hallottuk a temetési -éneket, ismerjük a friss hantot, mely alatt nyugszanak, s mégis a -gyászmenetből visszatérve, a mely fájdalom feledékenységével nyitunk a -szobába, hol annyiszor találkoztunk velök, s megdöbbenünk, hogy miért -nincsenek most ott, miért nem ülnek a karszékben, nem nyujtanak kezet -nekünk, nem mosolyganak felénk. - -– Csakugyan elment Elemér! – sóhajtá a leány. - -Mellén összefogta kezét, gondolkodott, mintha az élet legmélyebb -titkaiból akarna talányokat lehüvelyezni. - -Rendre eszébe jutott minden czélzás, a mit időközönként Dorkától -hallott, s a minek akkor elég értelme nem volt, most mély jelentésűvé -vált. - -– Elemér soha sem fog visszajönni! – rebegék ajkai. - -Ekkor érzésein győzedelmeskedve, szempilláiról letörlé az utolsó -könnyet, egy ezüst-kapcsos imakönyvet nyitott ki, s hosszasan -imádkozott. - -De megint kételyek támadtak keblében; elméjét megint talányok -ostromolták. - -Dorkához sietett. Nyitva találta az ajtót, üresen a szobát. - -– Ezt így képzeltem! – mondá magában. - -A fegyvertár előtt elhaladva, csigalépcsőn szállott le a kertbe, hogy -rövidebb úton érhessen az épület másik szárnyához, hol Elemér szobája -volt. - -A nap már elég magasra emelkedett, s bizonyosan a vendégek közül már -többen fölébredtek. De ez eszébe sem jutott Dorának. Elemér ajtója elébe -lép, s kezét a kilincshez nyujtja. Ekkor remény, a szemérem, a női -félénkség alakjában siet hozzá, s rezzenti őt vissza. - -– Hátha nem ment el! – e gondolat Dorát megfosztá erejétől. - -Az akkori nevelés szerint a házvezetés kötelességeihez gyermekkorában -kezdett a leány szokni, s Dora az Elemér szobájában, mikor ez távol -volt, ablakokat igazíttatott ki, butorokat rendezett, súroltatott és -Dorkával együtt mindenről intézkedett, a mi a csínra és kényelemre -tartozik. E gazdaasszonyi tiszt, úgy hiszem, egy leányt sem tesz -bátrabbá, mint a minő különben volna. - -Ő ismerte Elemér szállását, a nélkül, hogy ott valaha együtt találkoztak -volna. - -S ha most mégis Elemér benn lenne. - -Az hihetetlen! - -Azonban reszkető kézzel nyitá ki az ajtót. - -A lant az üres szobában volt, s azon kevés könyv is, mely az ifjú minden -kincsét tevé. - -Dora egy ismeretlen betűkkel írt nagy kötetet nyitott föl, s az öröm -sikoltása tört ki ajkain. - -Három elszáradt ibolya volt a könyvben, s most nem találta ott. - -Hogy miért őrizte Elemér a tavasznak még a hó alól szakított első -zsengéit, azt Dora a mult napokban nem értette; de hogy miért vitte el -magával, oh! ezt ma már tökéletesen tudta. - -– Az én ajándékom! – sóhajtá a bú fellegei közül is ragyogó tekintettel. - -Pista bácsi, ki a tornáczon a gazdasági ügyeket bevégezte, tudván, hogy -a nők hosszasan öltözködnek, időt vett magának egy száradni kezdő, de -igen ritka szépségű baraczkfa megnézésére. Fejét nógatva sajnálkozik a -haldokló növényen, s talán ajkán zsémb is csuszszant ki a hanyag -cselédekre. Mikor épen rossz kedvének javában volt, meglátta az Elemér -szobájából kilépő Dorát, s ujjával magához inté. - -– Hát te mit kerestél ott? - -– Elemér elutazott, – szólt Dora szokott őszinteségével. - -– Mit? – riadt föl az öreg úr, botjával ütögetve a köveket. – Megint -elbarangol. Alig pihent meg nálunk, s újra nyakába vette a világot. Hüm! -már látom, hogy unja magát közöttünk. Fiatal czimborákra akadt, s miatta -a két öreg ásíthat ebben a bagolyfészekben, a mennyit tetszik. Nem oda -Buda, Elemér öcsém! – puffogott Pista bácsi, – más táncz is van, mint a -melyre kegyelmed a nótát fújja. Meglásd, leányom, Dora, kifogok én ezen -a kóbor ficzkón kapni. Még ma titkos parancsot adok a várnagynak, hogy -midőn legközelebb Elemér útra készül, várja be szépen, míg a kapu előtt -van, s akkor hirtelen vonassa föl a dobogót. He-he! majd kaczagunk -azután a várnagy humorán és Elemér fogságán. Ha pedig a mi lantos -barátunk ismét útra akar kerekedni, az udvari kovácsnak majd fülébe -súgja Dorka, hogy nyilazza jól meg a ló lábát. Beszélek én erről -Dorkával, ha! ha! ha! - -Az öregnek nevettében könny csordult ki szeméből, s e miatt nem vehette -észre, hogy Dora pilláin is csillog valami. - -– De nehogy eláruld tervemet, leányom! – szólt ujjával fenyegetőzve az -öreg. – Mert Elemér félreérthetné a tréfát, ha tudná, hogy tőlünk kerül. -Azt hinné, hogy erőszakoskodunk. Zsarnoknak képzelhetne, kik jogunkkal -és helyzetével visszaélünk. Pedig mi szeretjük őt. S eszünkbe sem jut, -hogy szolgánk… de nem is a miénk. Nagy rokonunk, Werbőczi István sok -pénzen váltotta magához. - -Pista bácsi nevetve távozott. - -– Szüleim szolgának tartják őt! Minden úgy van, a hogy képzeltem. De -Pista atyus nem folyt be eltávolítására. S vajon édes apám vett-e abban -részt? Mit gyaníthattak? Istenem, hisz én is csak most gyanítom szivünk -egész titkát! Erőt, erőt, mennyei atyám! - -Dora komor, összeszedett tekintettel ért szobájába. - -Az ablakmélyedésben foglalt helyet, s mintha templomban volna, -meghajlott fővel ült, ajkait majdnem észrevétlenül mozgatá, arcza -perczenként fehérebb lett, s vonásai a merengés fátyolán át mindig -bágyadtabbak, szebbek, átszellemültebbek valának. - -Dani bácsi jött nagy zajjal. - -Sarka után erősebben csapódott be az ajtó, mint máskor. - -– Az átkozott garabonczás diák! Alig penget el egy nótát a mi -hajlékunkban, s tüstént idegenekhez megy lantolni. Hát micsoda ez a vár, -hogy nyargalva fut ki belőle, mintha sülyedéstől féltené? Megrepedt-e -alapja, roskadnak-e falai, vagy párkányáról a halálmadár visít-e álmaink -közé? Mi nem tetszik Elemér úrfinak a mi becsületes házunknál? Talán nem -is tudod, Dora, hogy megint elment. - -– Tudom, édes atyám, – szólt a leány, nyugodtan emelve föl szemeit. - -– Tudom, tudom. Nem kell azt így mondani, leányom. Vagy te, vagy Dorka a -hibás. Nem jártatok eléggé kedvében. Dorka bizonyosan gyöngédtelenül -bánik vele, te pedig keveset tanulsz tőle. Ha a háznál nem becsüljük -eléggé, ne csodáljuk, ha idegen helyen keresi, a mi nálunk hiányzik. Még -a vendégszeretetre nézve is rossz hírbe jövünk. Majd azt fogja mondani a -mi rokonunknak, a nagy Werbőczinek, hogy Deákék gőgösek, lenézők. Ne -mondd előttem, Dora, egyszer se mondd, Elemért szolgának. Affélével ne -mentsd magad. Szolga! Mit szolga? Nem prédikálta-e a mult karácsoni -ünnepeken a kolozsvári tisztelendő úr, hogy Aesopus és Empedocles -szolgák voltak ugyan, de megértek tíz urat. Jelen voltál te is. -Hallhattad. Én azt mondom, Elemér megér tizenegy urat. - -Dani bácsi atyai intéseit és dorgálásait végezve, sarkon fordult, s mint -rendesen, midőn kedvetlent kénytelen mondani, választ sem várva, gyorsan -távozott. - -Bezzeg nem volt gyors a Dorka bejövetele! - -Nem halaszthatta tovább, különben lappangása felötlenék, s ez az ok, a -miért most végre megjelent. - -– Hova küldötted Elemért? – kérdé Dora, hideg, kimért, fölindulás -nélküli hangon. - -– Ő akart, szívem, menni… de hallgass erről, gyöngyalakom, ez titok!… Az -Istenért, ne mondd meg senkinek!… Ő akart menni Budavár védelmezésére és -a haza szolgálatára. - -– Olyan vén asszony s egy fiatal leány előtt hazud! – szólt Dora -csodálkozással csapva össze kezét. – Bocsánat, néném, – tevé rögtön -hozzá, látva a mély hatást, melyet kiméletlen bánása az öregre -gyakorolt. – Ne haragudjál illetlen szavaim miatt. Én a világgal -ismeretlen vagyok; de talán rövidebb idő alatt, mint képzelnéd, meg -fogom érteni a rúgókat, melyek a férfiak cselekedeteit vezetik, s melyek -a mi akaratunkat kormányozzák. Szeretném tudni, édes Dorka, hogy micsoda -nézeted van Elemér sorsa felől? A mult őszszel még török rabságban -szenvedett. Gyermekkora óta az inség kenyerét ette. Egész családját -valami nagy és vérengző háború alatt Pista atyus szemeláttára irtották -ki. Apjának, testvéreinek, nagyatyjának más királya volt, mint nekünk… -ugyanazon király, ki, a mint hallám, a mi királynénktól el akarja -Budavárát foglalni. Elemér ellenünk nem harczolhat, azt jól tudom. De -hát miért akar az ő atyja, nagyapja és testvérei királya ellen -harczolni? Ha távozni kivánt tőlünk, s erre lehetett elég oka, miért -ment épen a táborba? Miért nem várta valahová megvonulva azt az órát, -midőn szabadon mehetett volna Werbőczi bátyánkhoz, a ki az ő ura, a ki -iránt kötelességei vannak? - -A vén Dorka ilyen kérdéseket nem várt a gyermek Dorától, s nem is -lehetett a felelettel hamar kész. - -De szemei merőn és tudakolón függöttek rajta s kénytelen volt válaszra -gondolni. - -– Szívem! – mondá végtére, sokkal igazabban, mintsem eléggé óvatosan, – -szívem, Dora! Elemérnek ki kell magát tüntetni, hogy neve legyen! - -– Neve! – ismétlé a leány, gondolkodó arczczal, – neve? - -– Igen, Dora, neki hírre, névre van szüksége. Becsültetni akar, -tekintetet kiván magának szerezni. - -– Hogy nyájas, előzékeny, szíves, nemes érzésű, hogy retteg a bűntől, -szereti az erényt: azért, úgy-e, nem becsülnék őt? Elemér, ha korona -volna is a fején, alázattal hajlanék meg az oltár, a vén ember és a -szenvedő előtt. Ő ha az országút porában egy elalélt nyomorékra találna, -tüstént leszakítaná királyi palástjának bársonyát, hogy bekösse a vérző -sebet; de úgy-e, se a felsőbb dolgok iránti tisztelet, se a könyörület -nem szerez valóságos hírt és nevet? Úgy-e, a kinek név kell, az a halál -torkába megy? S ezért volt Elemérnek szüksége Budavár alá sietni? - -– Istenem! te most mindent oly különös színben látsz! – sóhajtá Dorka, -koczkás kék kendőjével szorgalmasan törülgetve szemeit. - -– S végtére is, mi az a név? Szólj Dorka, ha te jobban tudod. Talán épen -ez a keleti gyöngy, melyet ujjaim közt tartok. Egy vakmerő ellopta a -tengertől. De hányan maradtak a mélységben, a kik hasztalan keresték? -Láttad-e kápolnánkban azt az oroszlán-vermet, hol a vadállatok Dániel -kezét nyalják? Vajon hányat téptek szét azelőtt? Vajon hányat -pusztítának el, míg egy csodatevőnek ismét hizelegni fognak? Dorka, -mondd meg, nem oroszlán-veremből hozzák ki a nevet azok, a kiknek nincs? -S Elemér csakugyan Budavár alá ment? Neked bizonyosan kell tudni. Hisz -magad küldéd őt… De Istenem! mennyit fecsegünk mi most együtt, s azalatt -vendégeink békétlenül várnak a reggelire és társaságra. Kérlek, vedd ki -a ruhatartóból a búzavirágkék bársony-vállat, s azt a világos selyem -rokolyát, mely, mint mondád, rajtam legszebben áll. Fürteim közé a -gyöngysorokhoz virágokat tűzünk. Kellemes akarok lenni. Még eddig nem -jutott eszembe, hogy nekünk is van fegyverünk, melylyel, ha jól -forgatjuk, nevet szerezhetünk. Oh, az a név kiegyenlíti a születés közti -különbséget is. Úgy-e, Dorka? De hisz én jó házból születtem! Bölcsőmet -te ringattad, Dorka néni. Úgy-e, ez nem volt közönséges bölcső? Csak a -tegnapi öltözetemet add hát ki… azt az egyszerűt. Istenem, mennyit -fecsegtünk! Még a fejem is megfájult bele. Ne félj, Dorka, nem beszélem -én el atyuséknak, hogy te küldötted Elemért Budára. Őt vissza nem -hozhatnák; téged elhajtanának. Maradjon a mi titkunk a tréfa, a mely -eszedbe jutott. A várban most egy szolgával kevesebb van, mint eddig -volt. Semmi baj. Nemde, te is azt hiszed, hogy Elemér szolga? Lehetett -volna fejedelem, ha szépség, erő, szív és ész trón volna, melyről, mint -magasságról, a kisebb helyekre alátekinthetnénk; de mit tehetünk róla, -ha Elemér… szolga? Szúrj egy tőrt… csak a hajam közé, Dorka, hogy ne -bomoljék szét. Neked gyönge kezed van, nem sérthetsz meg. Mindig -szerettél. Tudom, zokogva sírnál, ha meghalnék. No de én egészséges -vagyok… fiatal és egészséges. Úgy-e, Dorka, csak az évek vénítik az -embert, s a szív tele csak akkor kezdődik, ha az idő keze az utolsó -virágot már letépte arczainkról?… Szólj! Én tapasztalatlan leány vagyok, -s ezentúl kell tanulnom… még a szenvedést is; de azért nyugton lehetsz, -nem árullak el tégedet… S mily hamar öltöztem föl a kellemes társalgás -közt. Sietek a vendégekhez. Mosolyogj, Dorka, légy nyugodt. - -A leány megdöbbenésig derült arczczal távozott. - -Dorka a térdelő elébe borult, s összefogott kézzel zokogott: - -– Istenem! engedd, hogy még az éjjel meghaljak, ha annak, mit jó -szándékból tettem, rossz következései lesznek! - -[Illustration: – Sietek a vendégekhez. Mosolyogj, Dorka, légy nyugodt.] - - -IV. - -Elemér a friss derült reggelen, mely fellegtelen, ragyogó napot igért, -Gorbó felé vette útját. Paripája a legszaporább iramlók közé tartozott, -s most először jött gazdájával ellenkezésbe. Máskor a mint távoztak, -mind gyorsabbá vált haladásuk. Elemér szeretett hamar czélhoz jutni. A -tér és idő közét, mely vágyát a teljesüléstől különválasztá, igyekezett -minél keskenyebbre szorítani. Midőn hazaindult, a fecske szárnyaival -kivánt a várba repülni; midőn onnan ismét elment, a madártól vagy -gondolattól kölcsönzött volna gyorsaságot, ha csak azért is, hogy azután -valamivel előbb térhessen vissza azon födél alá, hol Dora élt, s hol egy -egész család fogadta oly örömmel, mintha idegen helyett rég ismert barát -és szeretett rokon érkeznék meg. Most, oh, most a paripáról omlott a -tajték a zabla miatt. Elemér, mihelyt az öreg várnagy a kaputól -elvonult, csak lépésben akart haladni. Ellenben a tüzes vérű ló, a régi -szokáshoz tartva magát, midőn tágulni érezte a zablát, azon reményben, -hogy urának kivételes szeszélye megszünt, rögtön iramláshoz fogott; de -mindannyiszor fájdalommal tapasztalá nagy csalatkozását. Pedig honnan -képzelhette volna a szegény pára, hogy a fontolva haladás saját -érdekével is összhangzik; hogy most már igazán messze kell utazniok, -hogy aligha harap többé azon puha édes fűbe, mely a várkert lankáin oly -gazdagon tenyészik, hogy aligha köszönti víg nyerítésével jászoltársait, -Pista bácsi szürkéjét, és aligha csipkedi meg a másik szomszédnak, Dani -bácsi pej kanczájának állát, midőn ez falánk szemtelenséggel akarja ő -előle elhúzogatni az illatos szénát és a kövér vadlencsét. S ha az -egyszerű fölfogású állat saját érdekeinek sejtelméig sem emelkedhetett, -ki vehetné tőle rossz néven, ha nem tudta kitalálni, hogy Elemérnek most -gyakran vissza kell nézni a vár födelére, a várkert gyümölcsfáira, a -várkápolna keresztjére, a kereszt utolsó csillámára, s midőn ez is -eltünt, a galambra, mely a vártól repül erre felé, a bárányfelhőre, mely -könnyű ezüstszín testével a vár körül röpdös, és a menyboltozat azon -részére, mely alatt a vár fekszik? Hát még arra az eszmére miként -juthatott volna egy közönséges ló, hogy meg kell állania, mert Elemér -előbb Dora keblén, most meg a fűben egy igen szép gyöngyvirágot látott, -s mert oly alakú somfa néz alá a partról, a milyen Dani bácsi kertjében -van, még pedig köröskörül paddal befoglalva, hogy a csendes alkonyokon -leülni, beszélgetni, álmodozni, dalolni lehessen. Mennyi ok egyesült -tehát, hogy a szegény paripa emberséges szándéka mellett is -megbocsáthatatlan hibákat kövessen el. Szigorúan lakolt érettök. Egy -mértföldig sem haladtak, midőn reszketegséget érzett testén, lábai -fáradtabbak valának, mintha igát vont volna, kétszer megbotlott, -többször kapta föl a fejét, s a sarkantyú miatt finom tiszta szőrén már -vér serked, mi ismét a visszahatás törvényeinél fogva szemeit -lángolóbbakká, szeszélyét bokrosabbá teszi, s egy-egy szilaj nyerítés -hangzik ajkairól. Ez vala azon válságos időpont, midőn a paripa súlya -után itélve, melyet hátán hord, még hinni akarta ugyan, hogy gazdáját -viszi Gorbó felé; de a bánásmódot szemlélve, már kétkedni kezdett, vajon -nem idegen zsarnok ül-e a nyeregben, kit a hegyi út mély árkába dobni -hasznos is, törvényes is volna. Tervének kivitelére a lovag ügyessége -miatt kevés kilátás mutatkozott ugyan, de mikor volt, kivált az oktalan -állatoknál, a szenvedély pontos számító. Szerencséjére a szegény ló, -épen midőn indulatai féket akartak veszteni, sorsán valami végzetszerű -könnyítést érzett. Mi okból történt az? Igazán szólva, még távolról sem -gyanítá. Pedig az ok igen egyszerű vala. - -Elemér költői kedélye tudniillik a változó benyomásoknak nem állhatott -sokáig ellene. - -Oly szép délelőtt volt, mintha a természet megmutatni vágyott volna, -mennyire tud, ha akar, kellemes és igéző lenni. - -Az erdő minden lakosa érezte, hogy ünnepnapja van, hogy több örömre -számíthat, mint máskor, s hálából a cser tetejéről a rigó legharsányabb -dalait fütyölé, a galagonya ernyője közül a vadgalamb legkedélyesebben -búgott, s még a jókedvű kakuk is minden favágónak és pásztorleánynak, ha -meg sem kérdé, legalább száz évet jósolt. S mily fürgén ugrik a mókus -Elemér szeme előtt egyik ágról a másikra, mily furcsán torzítja föl -bóbitáját a banka, mily gyorsan kopogtat a fa kérgén a harkály, s mily -nagyúri megvetéssel tekint a szirtdarabról e hóbortos nép tréfáira a -varjú. A hegyi ér csattogott, zúgott, s aláhullva fehér foszlányaival -verdeste a mészkövet és vörös agyagot, de midőn kitombolta magát, a -simább hegytéren virágos partokat áztatott, ragyogó tükréhez csalta a -szitakötőt, a kék lepkét és a tarka szárnyú pillangót, s miután a nap -sugaraival eleget mulatott, megint a homályos erdőnek fordul, talán csak -azért, hogy Elemérnek megmutassa a harasztot, honnan a dámvad kiugrik, s -azokat a parton hagyott lábnyomokat, melyekről a vadász a szarvas -közellétét gyanítaná. Elemér nem maradt érzéketlen a természet, a tájék, -a környezet kellemei iránt. Annyi mosolygó arcz – s minden fűszál, -minden falevél vidám tekintetű volt – rendre édes mélázattá olvasztotta -föl az ifju bánatát. Ha az erdőben a vörösbegy, a rónán a pacsirta -énekelt, ő is fütyölt valamit a madárdal közé, most egy görög halász -románczából, melyet éjente hallott a Marmora-tengeren, majd egy régi -magyar hegedűs lakodalmi danájából, majd pedig azon szerelmes versekből, -melyeknek költésére, bármint tagadná, Dora tündéri termete, kis keze, -piros ajka, mély tűzű szeme és igéző arczának beszédes vonásai -lelkesítették. - -Az erdős vidék szépségeit már gyakrabban szakították meg zöld vetések; -csordától, ménesektől lepett mezők, magános házak, népes falvak. -Sürgött, mozgott, pezsgett az élet mindenfelől. Munkások törülték -homlokukról a verítéket, s ültek takarékos ebédhez, hangzott a kovács -pőrölye a hegység szélén, deli katonák vágtattak el Elemér előtt, s az -ablakok rostélya mögül csinos leánykák néztek lopvást azokra és még -többet reá. Meg kell vallani, kevés harczosa volt Izabella királynénak, -ki jobban ülné a lovat, mint a hogy a Dani bácsitól ajándékba kapott -almásszürkét Elemér; de azután egész megyéket is föl lehetett volna -kutatni, míg Elemérnél szebb daliát tudnának a mezei hadak számára -toborzani. Nyulánk, de erős alkatú ifjú volt, a legnemesebb arczéllel, -nyilt, magas homlokkal, vállain lobogó aranysárga hajjal, nagy sötétkék -szemekkel, és szőke, de a naptól egy kevéssé megpirított arczán különös -vegyületével az erélynek s a majdnem asszonyias kellemnek. Valószínű, -hogy homályos születésű apa gyermeke, de modorában és kifejezésén annyi -úri és leigéző volt, s oly szépen vegyült össze a vidám és könnyelmű -szeszély az önérző, bátor s negédességig kalandori jellemmel, hogy egy -régibb kor lovagjait juttatta azoknak eszébe, kik regéket hallottak a -keresztes vitézekről s a vándor leventék felől, kik a választott úrnő -színét mellökre tűzvén, a széles világba indultak fölkeresni a veszélyt -és szivök bálványának kecseit dalokban halhatatlanítani. - -De ezt talán fölösleges is volt most említenem, minthogy alig hihető, -hogy a leánykák, kik Elemér közeledésekor bámuló arczaikat kidugták az -ablakon, muló kiváncsiságnál egyébbel kisérték volna lovagunkat, s még -kevésbbé lehet föltenni, hogy a Dorát imádó Elemér merengéseit e csába -szemek, e csinos alakú fők és hamis arczok oszlatták volna el könnyű -fellegként. - -A mi őt földeríté, összes hatása volt a gyönyörű természetnek, a derűlt -napnak, a mozgalmas és mosolygó életnek. - -Az elválás fájdalma állandóan zsongott kedélyében, de a tevékenység és -dicsvágy érzete is fölébredt, hogy a lágy epedések közé erősebb hangokat -vegyítsen. A mint nyiltabb lett a tájék, a láthatár is, melyet elméje -bekalandozott, tágabbá vált. Ha az emlékezet Dorához vonta vissza, új és -büszke remények ragadták pályáján tovább. Ha a szerelem hű ecsettel -rajzolta elébe a leány kedves képét, a dicsvágy merész körvonalakkal -vázolá a tábort sátraival, küzdő bajnokaival, s a kiérdemelt babérokkal. -S az ifju ellentétes álmai közé beincselegte magát az élet is, az új -benyomások ezer apró hatásaival együtt. Alig haladt az égen a -legmagasabb pontig a nap, midőn Elemér, most ábrándozva, majd élvezve a -percz örömeit, egészen meg volt elégedve sorsával, s csak azt sajnálta, -hogy egy vén asszony s nem ő találta ki a módot, egy idegen, s nem saját -maga szerezte össze az eszközöket, melyek által a hírrel, kincscsel, a -közbecsültetéssel együtt lehet, még pedig a legrövidebb idő alatt Dora, -kezét megnyerni. - -– Gyakran láttam, hogy a vérengző állatokat leigézi az ember szeme, és -visszadöbbenti, midőn támadásra készülnének. Ilyen megbabonázható -fenevad a halál is. A ki bátran elébe lép, a ki szeme közé néz, az elől -hunyászkodva vonul tovább. Az élet titka a koczkáztatás mesterségéből -áll. - -Épen midőn Elemér ily különcz nézetet választott jeligéül, lódobogást és -kardzörejt hall háta mögött. - -Visszatekintett. - -Egy tökéletesen felszerelt lovag közeledett hozzá. - -Aczélsisak volt fején áll-lánczczal leszorítva s hátratolt -arczrostélylyal. Baljában a főtől kezdve egész törzsét fedő paizs. -Oldalán török szablya, mely a ló hátulsóbb részeit folytonosan ütögeté. -Kezében hosszú lándzsa kék selyemlobogóval. Mellén oly domború vért, -mintha a rák hátáról leszedett teknő szolgált volna a fegyverkovácsnak -mintául. Elemér a közelgőnek jobb karján vaslemezt, méne nyakán és -szügyén vékony aczélhálót vett észre. Szóval, a mindig közelebb érkező -úgy nézett ki, mint a török háborúk óta egy tökéletesen fölfegyverzett -magyar lovas katona szokott. De a gyakorlatlan lovaglás, a nagy -iparkodás, melyet a továbbhaladás eszközlésére kifejtett, eléggé -tanusították, hogy újoncz még, s hogy oly osztályból lépett a haza -védelmére, hol vagy az ekevassal, vagy a sineggel, vagy az irótollal -foglalkoznak. - -[Illustration: Elemér egészen meg volt elégedve sorsával.] - -Elemér vállán puska volt, övében rövid, kétélű vadászkés. - -– Jobb hasznát vehetném a koma fegyverzetének, mint ő valaha fogja, – -gondolá az ifju, s megint előfordítván arczát, tovább lovagolt. - -– Tengerkék dolmánya van, sárga, göndör haja, süvegén darútoll. Ki az -ördög hozta épen az én utamba, s épen ma? – ezt gondolá ugyanakkor a -pánczélos férfiu. - -– Szeretném tudni, hány ezer ily rossz lovas verné szét Ferdinánd -seregét Budavár alól? – ötlik Elemérnek eszébe. - -– Ez a kujon már holnap reggel el fogja beszélni, mily állapotban talált -engem. De itt két ágra szakad az út. Talán balra tér a czudar. - -Míg a jól fölfegyverzett bajnok így elmélkedett, Elemér a jobb kézre eső -útnak fordult. - -– Nini, ez a kalandor jobbra megy. S már most mit tegyek én? De hát -vádolhat-e az a vedlett róka, az a fogatlan várnagy, ha rám ismer -valaki? Én nem igértem, hogy kiszúrom a szemét annak, a kit arczomra -tekint. Miattam ugyan születhetett volna vakon az egész világ, sőt némán -is; de úgy segéljen! arra nem vettem föl havi díjt, s nem ittam -áldomást, hogy az utasok közül egyet is vakká vagy némává tegyek. -Kötötte volna ki e pontot a vén róka világos szavakkal, akkor egészen -más volna. De így mit bánom én, ha a titok világosságra jön, csak én -hallgassak róla. - -Ezzel a pánczélos férfiu szintén jobbra fordult. - -– Hihetek-e szemeimnek? – gondolta most Elemér, ki történetesen -visszatekintett. – Az a nagy száj, narancssárga arczbőr, vastag orr, -nyírt bajusz, kiálló pofacsont és mészárosnak való termet, a -megszólamlásig hasonlítanak hozzá. Nem… nem… az lehetetlen. Honnan kapta -volna a lovat? Miért öltöznék pánczélba? Mit csinálna azzal a -szablyával? Ej, hogy is tudok ilyen bolondságot képzelni! - -Elemér többé vissza sem nézett. - -– Nyelje el a föld! Úgy segéljen! Ez a Deákék lantosa! Valószínűleg nem -törik ki holnapig a nyaka, s mindent el fog árulni. Bánja a manó! - -Legalább tíz perczig haladtak egymástól egyenlő távolságban. Az út -szélére csinos vendéglő könyökölt, oszlopos fatornáczczal, négy -ablakkal, füstölgő kürtővel, hivogató tekintettel. - -– Itt jól fogok lakni, s a kövér ürüczombra egy egész kupa vérpiros bort -nyelek le, – vigyorgott a pánczélos bajnok, még szélesebbre vonva -száját. – De mi a hé-kő! – folytatá, – hisz az a barázdabillegető is oda -megy! - -Elemér a vendéglő tornácza előtt egy darabont kezébe veté a zablaféket, -hogy jártassa meg a lovat. - -– A kehes, vézna várnagy, – okoskodott most a paizsos és karvasas férfiu -– szerződésünkben nem kötötte ki határozottan, hogy inkább koplaljak, -mintsem betérjek oly korcsmába, hol ismerős ül az asztalnál. Ha tehát a -titok idő előtt kerülne nyilvánosságra, az ő lelkén szárad minden -felelősség. Bánom is én! - -Ily gondolat közt ügetett bajnokunk a kapuhoz. - -– Csakugyan a hóbortos Barnabás diák! – mondá magában a tornáczról -Elemér. - -– Úgy segéljen! Ez a sehonnai lantos – mormogta a nyeregből Barnabás. - - -V. - -Ritka háznál történik, hogy a titokba a főszemély legyen leginkább -beavatott. Alig képzelhetni a vendéglátó várkastélyban is más szokást. A -mennyit tehát Pista bácsi hallott Barnabás diák kacsintgatásairól a szép -Dora felé, annyinak, hihetőleg, Elemér is tudomására jutott. Egy érett -korú férfiu hajlama a serdülő leánykák iránt csak oly nevetséges volt a -XVI-ik században, mint ma, bár Barnabás születése napját Dorkán kívül -senki sem mondhatta volna meg, arcza 40-től 45 évig engedett az ember -képzelődésének szabad tért. Ezenkívül a diák semmi jogczímet nem -formálhatott volna a szépség és kellem adományára. Sőt a kedélyesség -nemeslevelét, s a daliás jellem armalisát sem mutathatja elő. Születése -volt, de megbélyegzett; ősi vagyona volt, de elharácsolt; tudományos -ismeretekkel bírt, de hóbortos agyvelőbe zárva. Ennyi hátrány mellett -több mint nevetséges, mert ingerlő is lehetett az a tény, hogy szemeit -Dorára merészli vetni, kivált, miután különben is már inkább tartották, -bár kielégítő ok nélkül, egyházi, mint világi személynek. Elemér -valószínűleg nem féltékenységből, hanem e tekintetek összes hatásánál -fogva volt iránta rossz elővéleménynyel. - -Mi a diákot illeti, ő talán Dorkán kívül, kit megölelni és megfojtani -egyaránt szeretett volna, és Dorán kívül, kit a vadállatok buja -ösztönével vágynék magának tulajdonítani, minden halandót vagy gyűlölt, -vagy megvetett. Kancsal szemmel nézett az egész világra, s nem kétlé, -hogy minden öröm, minden boldogság, mely más arczán ragyog, tőle van -ellopva. Bizonyos nagy összeesküvést vélt maga ellen forraltatni, -melyben részes, ismerősein és a hazán kívül, a véletlen, a vakeset, a -szerencse, a gondviselés, s minden erő és hatás, mely a szabad akaratot -korlátolja, s kívül fekszik magán az egyénen. Barnabás, ha fáradságot -vett volna, mit egyébiránt fölöslegesnek tartott, gyülölsége tárgyait -osztályozni, Elemért nem teszi vala hátulsó helyre, mert Doránál -szerencsés vetélytársnak képzelte. Általános gyűlölete mentségéül annyit -előre is állíthatok, hogy kevély Tarquinnak kevesebb oka volt így -fölkiáltani: «bár egyetlen feje volna az egész emberi nemnek, hogy egy -kardcsapással vághatnám le!» Csordultig kóstolta Barnabás a keserűség, a -méltatlanság ürömpoharát; de az emberek igazságtalansága és az Isten -látogatásai a tisztát még tisztábbá, s csak a romlottat teszik -gonoszszá. - -Durva abroszszal terített fenyőasztal foglalta el a bormérő szoba -közepét. Festett virágú faszékek vették körül. - -Legalább tíz személyre volt terítve. - -Elemér az asztal egyik szögletéhez ült, Barnabás a másikhoz, noha rajtok -kívül más vendég nem volt. - -A korcsmárosné, mert férje hetivásárra ment, lopott a konyhától egypár -perczet, hogy a deli ifjúval trécselhessen. - -A diák bagolyszemekkel meredezett a társalgókra. - -Talán ez is volt oka, hogy a menyecske a fazekak és serpenyők közé hamar -visszaosont s az étket konyhaszolgálójával vitette be. - -Elemér közlékeny természetű levén, elhatározta, hogy a pánczélos úrral -beszédbe ereszkedik. - -– Alig ismertem kegyelmedre ez öltözetben. - -– Miért? – kérdé durván a diák, majdnem félkaréj kenyeret tömve szájába. - -– Mert előbb hittem csuklyában láthatni. - -– S miért? - -– Mert asszonynénjének óhajtása volt, hogy kegyelmedből egyházi személy -legyen. - -Ez a lurkó ki akar kémlelni, gondolá Barnabás és hallgatott. - -– Ha szabad kérdeznem, – fogta föl ismét Elemér a társalgás fonalát, – -merre tetszik utazni? - -– S még ma visszatér-e az úrfi? – tudakolá felelet helyett a diák. - -– Nem. - -– Talán holnap? - -– Akkor sem. - -– Úgy bizonyosan holnapután. - -– Az sem bizonyos, – válaszolá nevetve Elemér. – S hát a bajnok úr ma -megy vissza? - -– Nem. - -– Talán holnap. - -– Akkor sem. - -– Úgy bizonyosan holnapután. - -– Az sem bizonyos, – röhögött Barnabás. - -– S merre veszi kegyelmed útját? - -– No, majd meglátom. Alkalmasint arra, a merre a szél fúj. S hát az -úrfi? - -– Én is alkalmasint arra, a merre a szél fúj. - -– E szerint csak én jöttem tisztába az úrfi útjáról, – szólt vigyorogva -Barnabás diák. - -– Nem tudnám, miért jött volna inkább, mint én a nemzetes úré felől? - -– Mert előre megmondhatom, hogy merre fog az úrfi számára a szél fújni. -Este Gorbóra megy és ott a várnagynénak, a ki maga is szépen hárfázik, -dalol valamit azon nótákból, a melyekre holnap, midőn hazatért, Dora -kisasszonyt fogja tanítani. - -– Téved, barátom uram! Gorbóra betekintek ugyan, hogy egy kedvelt kardot -megvásároljak, de Dora kisasszony láthatásának szerencséjével holnapra -nem kecsegtethetem magamat. - -– Minek az úrfinak a kard, hisz Deák uraimék várát tudtommal a tatár nem -akarja ostromolni, s a tolvajok is csak ott szoktak alkalmatlankodni, a -hol van harács. - -– Igaz, hogy a kegyelmed zárdájában és az én uraim házánál nem tömné meg -aranynyal zsebeit se a harambasa, se a nagyságos tatár khán; de azért -még sem lehet csodálatosabb, ha én kardot vásárlok, mint az, hogy -kegyelmed egyszerre oly pánczélos és sisakos bajnokká lett, mintha a -szent sír váltságára zarándokolna. - -– Nem ostromlom, Elemér úrfi, ez állítását, de engedjen meg, alig -képzelhetem, hogy Dora kisasszonyt látni napokig elmulaszthassa, a kinek -e gyönyörélvezet meg van engedve. Dorka néném nem szereti, ha a várban -gyakran jelentkezem. A vén asszonynak tücsök bújt a fejébe. Mindig -sápít, ha a kapu előtt sompolygok. S mégis gondolja, úrficskám, hogy én -naponként órákat nem töltöttem el Dora kisasszony szemlélésében? - -– Bátor vagyok a diák úr szavait nem tartani szentírásnak. - -– Azaz kend nem hisz nekem! - -– Alig tudom megfogni, hogy lelki szemein kívül mivel láthassa kegyelmed -naponként Dorát. - -– Saját testi szemeimmel. A kert mellett egy óriási szilfa van. Annak -tetejére szoktam mászni, s onnan, ha az ablak nyitva, kényelmesen -nézhetek még a kisasszony szobájába is. Láttam őt a himzőrámánál, s -állhatatosan hiszem, hogy az a bokor, mely keze által olcsó fonalból -készült, az úrfi nézete szerint is többet ér az édenkert minden fáinál. - -– Nagy köszönettel tartoznám a bajnoknak, ha ömledezései közé többé nem -vegyítené nevemet. - -– Talán nem sértem az úrfi izlését, ha Dora kisasszonyt a világ legszebb -teremtményének vallom. A tudomány minden fegyverével védelmezhetem e -tételt. A kisasszony alkata hibátlan arányú, s épen azért minden -részletére nézve biztos tájékozási pontokat nyujt. Alapos értekezést -készítettem én már erről. Ha az úrfi egyszer hozzám jönne, szivesen -fölolvasnám az érdekesebb helyeket. De találkozunk-e valaha együtt? hm!… -Dora kisasszony szemeit, orrát, száját, állgödrét, nyakának -hullámvonalait, kezének hosszát és átmérőjét az úrfi is választhatta -szemlélődései tárgyául; azonban minő csekély s mily ingó alapokon nyugvó -kegyelmed minden ismerete az én tárgyavatottságomhoz képest. - -Elemérnek arczára vér szökelt, de mérséklé magát, gondolván, hogy -hóbortossal van dolga. - -– Az úrfi, – folytatta a diák, az utolsó hatalmas falatot villájára -szúrva, – kétségkívül bámulta Dora kisasszony gazdag hajzatát, mely sűrű -palástként takarhatná őt be; de megtudja-e pontosan határozni a haj -hosszát? - -– Jó lesz, ha a bajnok úr félbeszakítja beszédét, mert könnyen -támaszthat oly félreértéseket, a melyeknek sajnos következményei -lehetnek. - -Barnabás a villán tartott húsdarabot lenyelte, s az ingerkedés és -őszinteség különös vegyületével folytatta: - -– Dora kisasszony haja öt hüvelykkel és három késfokkal ér térdhajlásán -alul. - -– Ez szemtelen beszéd! – kiáltá Elemér, a haragtól elkapatva. - -– Kérem, csak tudományos, – válaszolt fanyar mosolylyal Barnabás. – -Emlékszik, hogy a nemzetes és vitézlő Deák István úr husvét másodnapján -nagy vitatkozásba keveredett tisztelt öcscseurával a miatt: melyik -magasabb, Dora kisasszony-e, vagy egy más személyiség, ki akkor épen -jelen volt, s a kinek neve nem érdekel minket. Ekkor István úr a -refectorium ajtaján rovattal jegyezte meg azon két leánynak magasságát, -a kik a czivakodás tárgyát tevék. Úgy-e ez tény? És az ajtóról -suttyomban mértékét vettem Dora kisasszonynak, s a becses eredményt -könyvembe igtattam. Később sikerült a kisasszony egy hajszálát Dorka -néném szobájában a fésü mellett fölfedezni. Több adatra nem volt -szükségem, mert minden tudományos criterium arra mutat, hogy zsákmányom -a kisasszony feje lágya fölött díszlett. A tökéletes arány elve, az -ajtóról vett mérték és a hajszál hosszúsága minden gyakorlott mérnököt -vagy csillagászt, bár hosszas fáradság után, azon eredményre vezetett -volna, melyet az úrfival közöltem. S ha valakinek kedve telik egy kopár -hegylánczot megmérni, a hol a fa csak silány gyalogfenyőből, a virág -csak mérges aconitból, a fű csak moszatból áll, miért ne szentelhessem -én időmet és szorgalmamat egy remek leány, egy bámulatot gerjesztő -szépség alakjának és idomainak tanulmányozására? Ha a csillagász éjeket -tölt az állatkör kémlésével, s hosszas számításokba merül a hold -nagysága és a Venus távolsága felől, ne hibáztasson engem az úrfi, ha -számtani ismereteimet gyakorlatibb irányra alkalmazom. Dora kisasszony -az Isten kezének legalább is oly felséges műve, mint az ég legtündöklőbb -csillagzata. S kegyed rossz téren áll tiltakozásaival… Sikerült mult hó -13-án Dora selyemharisnyáját, melyet csak egyszer viselt, ellopnom. -Véletlenül a harisnyakötő is, melyen a friss törés látszott, birtokomba -jutott. E két irányzó segítségével tegnapelőtt bevégeztem a kisasszony -lába hű mását. Minő élvezet volt rátekinteni, összefogott kézzel, -odaszögzett szemmel, kényelmesen, hosszasan rátekinteni. De, fájdalom, a -szellemi lakoma árát koplalással kellett lefizetnem, mert a szerzetesek -észrevevén, hogy a tisztázásra adott kéziratból hetek óta csak egy -kezdőbetűt rajzoltam, elvonták tőlem nemcsak az ebédet, de még a -vacsorát is. Engem a sors mindig üldöz. Gorombasága hétköznapi; -kegyelmére csupán egyszer emlékszem. Tudja-e mi történt?… Honnan tudná, -hisz akkor a gorbói várnagynét mulattatá danáival. Dorka néni -megbetegedett, s látogatására szabadságot nyertem tőle. A vén huhu -mellett kellett virrasztanom, mert mást világért sem bocsátott volna -magához. Szememre nehezült az álom. Ha a falajtó kulcslyukán csak egy -sugárt lehetett volna azon gyertyafényből látni, mely mellett Dora -kisasszony vetkőzött, ha nyoszolyája vánkosától lélekzése csak oly -halkan átjöhetne, hogy képzelődésemmel tudnám kisérni tüdője lüktetését -és emelkedő keblének hullámzását, akkor, higye Elemér úrfi, az álom soha -el nem nyom vala. De így a karszékben oly mélyen aludtam, mint télen át -barlangjában a medve. Midőn szemhéjaim fölpattantak, a nap Dorka néni -arczredőin játszott, s úgy kiékesíté az öreg asszony képét, mint a -tintafoltot a ráöntött rézpor. Ekkor jutott eszembe, hogy elfeledtem -vacsorálni, s már Deák uraimék a refectoriumban a reggelit is -megemészthették. Mit tegyek? Nagy léptekkel siettem az ajtóhoz, és az -ebédlőbe. De sejti-e az úrfi, mit láttam ott? Dora kisasszony reggeli -öltözékét, még pedig nem ruhatárban, hanem saját imádni való tagjain. Az -öltözék bő volt, a kábításig bő. A kisasszony nemzetes és vitézlő Deák -István uram fájó lábait kötözgeté, még pedig egészen lehajolva. -Kiváncsilag néztem oda, hol Dora működött. E közben az öreg úr lába a -kis székről aláhanyatlott, s a kisasszony utána nyult, hogy fölemelje, -és ekkor… oh, Elemér úrfi, minő szerencse, ha a nyakon alul a nőruha -kapcsai hirtelen fölnyilnak! Látott-e kegyed két tökéletes gránát-almát -elefántcsontból kivésve, de a világ első művésze által? -Elragadtatásomban térdre borultam volna, ha a vitézlő István úr kezében -görcsös bot nincsen. - -Elemér szilárdul el volt tökélve, hogy a diák badar fecsegéseit tűrni -fogja. Azonban bármily hajlékony kedélyünk, bizonyos súly alatt -megtörik. Elemér eszményi magasságban látta maga előtt Dorát, s nem -csoda, ha felbőszült, midőn Barnabás mint anatomiai tárgyat -tanulmányozta, vagy mint az érzékiség ingerlő eszközét kémlé, vizsgálá. - -– Hallja-e, diák uram, komolyan és ünnepélyesen megtiltom Dora -kisasszony nevének említését, – szólt indulattól reszkető hangon s -öklével az asztalra csapva. - -– Mi joggal tiltja meg, úrficskám? - -– A becsületesség, a lovagias szellem, az aljasság iránti undor jogánál -fogva. - -– S nincs semmi közvetlenebb jogczíme? - -– Van. - -– És szabad kérdenem, mi az? - -– Akaratom. Kedvem hozza magával nem tűrni a kegyelmed ajkán a Dora -nevét. Számadásunk lesz együtt, ha még csak álmában is említi. - -Barnabás majdnem bazsarózsa pirossá lett, nyírt bajuszának minden szála -külön mozgott, s tömött, rövid, vastag haja emelkedett, mint a fenevad -sörénye. Szürke szeme oly konok, oly baljóslatú fénynyel és éllel -tartott szemlét Elemér minden tagja fölött, hogy a két versenytárs élete -fölött határzó percz elérkezettnek látszott. - -Elemér az önvédelem ösztönénél fogva vadászkésén nyugtatá kezét, s oly -formán kisérte a diák tekintetét, mozdulatait, a hogy a vadász a -támadásra kész párduczét vagy hiénáét szokta. De Barnabás hirtelen -tenyere közé szórítá fejét, s eltakarta. Ajkain tagozatlan hangok törtek -ki, vegyesen hasonlítva a mormogáshoz és röfögéshez. Néhány másodpercz -alatt e sajátszerű látvány véget ért. Levette ujjait pofájáról, s -vértelen sárga arcza az őrjöngés tétovájával, s az érzéketlenség -nyugalmával fordult Elemér felé. - -– Nem rendelünk-e még egy kupa bort? Hejh, korcsmárosné, hozzon abból a -vörösből! - -Elemér megdöbbent e higgadtságon, e merev, benyomás nélküli közönyön. - -A korcsmárosné elhozta a kért italt. - -– Egészségére, asszonyom, s azon nőkre, kiket mindnyájan szerethetünk és -senki sem vall magáénak! - -Barnabás egy húzamban kiitta a kupát, s azután megfordítá, hogy körmére -szivárogtassa az utolsó csöppet. - -– Korcsmárosné, még egy kupát! Ez a mai nap nem olyan, mint a többi… -Elemér úrfi! ha szorgalmasan tanulnék, mennyi idő alatt forgathatnám a -kardot? Még soha sem vontam ki a hüvelyből. - -– Na, arra, bajnok uram, bizony kell félév. - -– A mennykőtől, midőn szele arczomat érinti, nem húnyom be szememet. -Tavaly egy felbőszített bika rám rohant, fülön ragadtam, és szarvával -nem öklelhetett meg. Most hat éve léptem át először a kolostor kapuján. -Épen ragály uralkodott a videken, s az akkori gvardián az élet teljes -megvetésével járt a betegekhez és halottakhoz. Én mindenüvé kisértem őt, -míg buzgóságának áldozatává lett. Nyomdokába más kegyes férfiú lépett, -hogy két hét alatt megtalálja sírját. Temetés után a harmadik jött, hogy -temetkezzék, s végre én maradtam az egyedüli betegápoló. Nem szeretem -sem az élő, sem a haldokló embert, de ételt és ruhát kaptam -szorgalmamért. S mármost kérdem kegyelmedtől, mennyi idő alatt tanulom -meg a katonai bátorságot, mely gyanításom szerint, lényegesen különbözik -a merészség többi nemeitől? - -– Úgy hiszem, velünk kell e bátorságnak születni. - -– Úrfi, az rám nézve igen nevezetes baleset volna. - -E közben a korcsmárosné ismét Barnabás diák elé tette a kupát. - -Elemér csodálatos kiváncsisággal nézett a balga vetélytársra. Szive -gyökeréig akart volna tekinteni, de nem sikerült. - -Most a diák megszakítva a társalgás fonalát, csöppenként szürcsölte -borát. - -– Egy kevéssé eczetes, nem tesz semmit. Ha kristályból innók, megtörését -is észrevehetnők, de az ólomkupa mindent szépen betakar. Jól teszi! A -bor színét és érzéseinket el kell leplezni. Minden kamat, melyet az -élettel magunknak fizettetünk, csakis ebből került ki. Korcsmárosné! -Mennyivel tartozom kendnek? - -A menyecske a konyhába vonult, hogy a szolgáló segítségével elkészítse -számolatát. - -E közben Barnabás a szoba agyag-padlozatán egy faágat talált. Fölvette s -megtisztítván, faragni kezdte. Midőn a kérget lehántotta, a kezében -maradt résznek négyszög alakot adott. Akkor beléje vágott, s a -fadarabnak majdnem felét lehasítá, hogy eldobja. Mihelyt szórakozott -arczczal, de munkás ujjakkal e fáradságon túlesett, a felső lapra -késével mély jegyet rótt, s övébe dugta a fácskát. - -Elemérnek lehetetlen volt észre nem vennie, hogy vetélytársa úgynevezett -rovást készített, melylyel a parasztok szokták kölcsönös tartozásaikat -emlékezetben tartani. - -– Talán a korcsmai kiadásokat akarja a hóbortos ember hitelre felróni – -gondolá, s előre mosolygott a pörpatvarnak, mely támadni fog. - -Mihelyt a korcsmárosné az ebéd és ital árát a szolgáló által beizente, -Barnabás ujjával kétszer vagy háromszor megcsipkedte a leány piros -arczát, s azután kézpénzzel fizetett. - -Ekkor, késével az üres tányért veregetve, szólt: - -– Elemér úrfi, ököllel lesz-e? - -Az úrfi nem is sejtve a kérdés értelmét, tudakolta: - -– Mi lesz ököllel? - -– A leszámolás, melyre kegyelmed czélzott. - -– Vagy úgy!… Karddal. - -– Ez esetben, – szólt Barnabás, – az alkalmas ideig csak rováson marad. -Én, tisztelt úrfi, hogy hamar túlessünk, öklöt javaslanék. - -– Hát kegyelmed nem katona? hát csak tréfából kapcsolt mellére pánczélt? -hát szablyája fából van-e? - -– Mind a három kérdésre pontosan megfelelek. Bizonyos okból katonává -lettem; pánczélom komoly aczélból áll mellemen; kardomat csak dicsérni -lehet, akár gránátkővel és türkizzel ékeskedő markolatját, akár -bársonyos és bogláros hüvelyét, akár suhogó és hajlékony aczélát vegyük -tekintetbe. Külsőleg tehát egészen lovag vagyok, születésemre is az; de -eddig kezemben a tollat forgattam s nem a fegyvert. Ennélfogva igen -hihető, hogy az úrfi, ki születés nélküli kalandor és kardatlan egyén, a -Tihóról, Gorbóról vagy Szurdokról kölcsönzött goromba karddal is jó -megszabdal, noha a sértő fél volt. Köszönöm szépen, de ily leszámolásra -semmi kedvem. Vagy rováson marad tehát az úrfi által elkövetett -bántalom, míg a megtorlás órája ütött, vagy pedig ököllel számolunk, s -ekkor ketté fogom törni a rovást. - -– Ha Dora kisasszony nevét említeni meri, találok én módot, hogy tüstént -kényszerítsem a fegyverrel leszámolásra. Az ökölhöz semmi közöm. Nem -vagyok sóvágó paraszt, mészáros, vagy… molnárlegény. - -Az utolsó szót Elemér különös hangoztatással ejté. - -Barnabás diáknak a düh és kétségbeesés miatt reszketett, rángott minden -tagja. - -Pillanatnyi küzdés után, melyben józan értelme tusakodott az őrjöngés és -gyűlölet ellen, izmos testének egész terhével rohant Elemérre, hogy a -falhoz szorítsa s összetiporja. - -Az ifjú könnyű, kellemes mozdulattal siklott ki előle, s miután látta, -hogy hóbortos vetélytársa a lándzsát ellökte, a szablyát nem érinti, s -csak erejével akar mindent végezni, ő is visszadugta vadászkését övébe, -könnyű, majdnem tánczszerű lebbenéssel hátrált mindig az asztal körül. -Ajkai mosolyogtak, vonásain kedv, derű, nyugalom honolt, minek bőszítő, -észvesztő hatása volt a támadóra nézve. Barnabás egészen elvesztette -szeme világát, s mint a vad bivaly semmire sem figyelve, rohant -ellenségére. Ily helyzetben a szerencsének nem lehetett hozzá szegődni. -Az üldözés az ajtó szögletéig tartott, s ekkor Barnabás véletlen, de -erős lökést érzett, lábai tántorogtak, feje az ajtó táblájához -csapódott, s egész testével hanyatt zuhant a földre. - -[Illustration: Izmos testének egész terhével rohant Elemérre.] - -Rövid szédülés fogta el. Visszatartá sisakját, mely homlokára vörhenyes -rovatot nyomott; megrázta nyakacsigáját, mely erősen roppant, s -fölállott. Ugyanazon széken látta ülni Elemért, honnan üldözte s -ugyanazon higgadt vérmérséklettel. Az ifjú kezében megint vadászkés -volt, s vállán a puska függött. - -Barnabás határozatlan mozdulatot tett előre. - -– Bocsánatot kérek, – szólt most nyájasan Elemér, – a molnárlegényre -czélzásért. Indulatom ragadott el, tudtam, hogy kegyelmed egyszer -gyanuban volt az uradalmi malom kerékfogainak letördeléséért. Hallottam, -hogy idegeire a fürészmalom zúgása is izgatólag hat. A várnagy beszélte, -mily gondosan kerüli a malomköveket, hogy szemébe ne tünjenek. Az ispán -többször panaszolta a molnárlegények elszökését, kik kegyelmed folytonos -öklezéseit ki nem állhatták. Szóval, minden arra mutatott, hogy a bajnok -úr valami titkos okból esküdt ellensége annak, a mi a mindennapi kenyér -lehetségesítésére befoly, kivévén a szántóvetőt, aratót és péket. Honnan -támadt és hogy van indokolva e gyűlölet, nem is gyaníthatom. De miután -magát a tényt ismertem, valódi gyöngédtelenség volt, a molnárlegényre -czélzással keserű érzéseket izgatnom föl. Bocsánatot kérek -könnyelműségemért. Mint győztes fél tehetem ezt… lealáztatás nélkül. - -Barnabás diák orra és szeme közt egy ponton tartotta kezét, s azután -nézdelé a vérfoltokat, melyek tenyerére ragadtak. - -Elemér friss vizet hozatott, hogy vetélytársa a különben sem jelentékeny -daganatot borogassa. - -– Kitől tanulta az úrfi az öklezést? - -– E testgyakorlatban még nem volt mesterem. - -– Tudja mit? Levetem a pánczélt és kézlemezt. Birkózzunk. - -– Hagyjuk el, bajnok uram, elég volt már egy sütetből egy lepény. - -Barnabás kivette övéből a fadarabot, s a késsel megint egy nagy rovást -tett reá. - -Elemérnek lehetetlen volt el nem mosolyodni. - -– Rég tudom én, – szólt sötét arczczal a diák, – hogy a világ egy nagy -tüskedisznó, mely, akárhol érintem, sért. De az úrfi ez utálatos állat -élesebb tüskéi közé tartozik. - -– Valóban, a bajnoknak eredeti nézetei vannak, – jegyzé meg Elemér. - -– Én pedig úgy hiszem, hogy minden szerencsétlen és üldözött reggeltől -estig az enyéimhez hasonló gondolatokon vajúdik, s álmai sem különböznek -eszméitől. Azonban bízzuk tudósokra a hosszú vitát. Csak azt akartam -mondani, hogy mi valószinűleg hónapokig, s talán évekig sem találkozunk -egymással; de én a rovást nem fogom elveszíteni s időmet okosan -használom. A kard és puska szintoly engedelmes eszköze lesz kezemnek, -mint most a toll. Ért-e engem az úrfi? - -– Tökéletesen, – válaszolá vidám mosolylyal Elemér. - -Barnabás diák a tornácz elébe hozatta lovát, s a nyeregbe -fölkapaszkodván, útnak indult. - -Elemér e fenyegetéseknek nagy fontosságot nem tulajdonított ugyan, de -midőn magára maradt, s a történetekre visszagondolt, a lélekvádhoz -hasonló érzés kezdett keblében éledezni. Kétségkívül bosszantó volt az -arczátlanság, melyet Barnabás Dorának elorzott harisnya-kötőjéről s -keble ingerteljes alakzatáról beszélt; kétségkívül a szerelmes ifjú -szentségtöréshez hasonló vakmerőséget láthatott egy ártatlan, szende, -tiszta névnek ily mosdatlan és kaján ajkakra vételében; de másrészről -nem volt-e világos, hogy Barnabás fél észszel egész tulajdonítás alá nem -jöhet, s hogy szerencsétlen helyzete, szenvedései, gyűlöltetése, ha nem -is elnézést, legalább szelidebb bánásmódot igényelhettek volna. Igaz, -hogy ingerkedő hangon szólott Elemérhez, de nem vegyül-e szintén némi -gúny és kihívás Elemér válaszaiba is. Hihető, hogy a diák -féltékenységből gyűlölte őt, azonban nem viseltetik-e iránta Elemér is -elenszenvvel, mely szintén rejtélyes kútfőkből támadt? Mennyi ok a -kiméletre! A könnyelműsége mellett is nemes indulatú és mély érzésű ifjú -kénytelen volt arra is gondolni, hogy Barnabás nagynénjének pénzén -utazik. De lehet-e hálával ezért? Ily kérdést Elemér e szerint döntött -volna el különbözőleg, a mint szelleme vagy kedélye kerül fölül. Most -azonban szíve által vezetve, nem tagadhatta, hogy az imádott Dora keze -elnyerhetésére Dorka nyujtá neki az egyedül lehetséges módot. - -– Gyöngédnek kellett volna lennem Barnabás iránt nagynénjeért, – e sóhaj -emelkedett Elemér kebléből. - -Később az önvád apróbb nemei a kiváncsisággal vegyülvén össze, más-más -térre vitték az ifjú gondolatait. Eszébe jutott, hogy Barnabás egy -titkolt, de óriási szerencsétlenség áldozatja, s közhit szerint előkelő, -dúsgazdag családból származott. - -– A ki annyit vesztett, jöhet-e vád alá, ha senkiben sem bízik, ha -keserűségében sért, ha könnyen bántható, s ha azon, ki ellene vét, az -élettől nyert sebekért is bosszút akar állni? Nem kellett volna -megtámadnom a bukott, elhagyott s üldözött embert, kitől balsorsa, midőn -egyéb kárt már nem okozhatott, a józan értelmet rabolta el. S vajjon -hova vándorolt? Szavaiból látszik, hogy nincs szándéka a zárdába -visszatérni. Elszakadt azoktól, kik táplálták és ruházták; attól, ki -szerette, s el a hivatástól, a melyben talán boldog lehetett volna, míg -a zajos élet csak rossz szenvedélyeit fogja viharosabbakká tenni. -Szívemből sajnálom, hogy öklöm jelét arczán hordja. Fenyegetéseitől nem -félek, de kibékülése inkább hízeleg büszkeségemnek, mintsem sértené azt. -A világgyűlölő haragját minden dőre tudja följebb hevíteni, míg egy -fokkal is alábbszállítani a bölcsek nehéz föladatai közé tartozik. -Sajnálom, hogy ellenszenvemet fékezve, kedvében nem jártam Barnabás -diáknak. Vajjon merre vette útját? Legújabb divatú hadi öltözete után -itélve, talán a sarmasági táborba küldötték. Nevetnem kell e hóbortos -ötleten. No, az is furcsa uraság lehet, ki az én vetélytársamban katonai -szellemet födözött föl. Nem adnám sokért, ha e titok birtokába -juthatnék. Bohóság, hisz a sarmasági táborunkhoz az egyenes út nincs -erre. De szeretnék Barnabás diákkal ismét találkozni. - -Elemér e gondolatok közt Gorbóra érkezett. - - -VI. - -Másnap a tehénpásztor kürtje még össze sem gyűjté a csordát, s a -pacsirta a hajnalszürkületet üdvözlő dalt alig zengette el, midőn a -pánczélos vitéz Turbuczáról, a hol meghált, kiindult. Arczán már alig -látszott az öklözés nyoma, de szivében a harag és bosszu, mint a pók a -falszögleten, szorgalmasan font és szőtt a legtarkább eszmékből oly -hálót, melyen a darázs könnyen áttörhet ugyan, de a légy talán -fönnakadna. - -Barnabás, a mint izmos és északi vérű lován tovább döczögött, meglátta a -falu bikáját. - -– Széles homloka és erős zömök szarva van, – gondolá. – Ha én most elébe -döfhetném Elemér úrfit, legalább két ölre hajítaná föl. - -Turbucza közepén egy faház épült, melynek zsindelyzete hiányzott még. - -Midőn bajnokunk mellette haladott el, így elmélkedett: - -– Ha e házról most a legizmosabb gerenda földre hullana és a lantost -találná, könnyen tehetné nyomorékká. - -Néhány öllel tovább Barnabás diák cseréppel födött és ódon alakú -épületekre veté szemét. - -Arczán düh és sáppadtság ült. Megállította lovát, mormogva mondá: - -– Kürtőiden éjente kisértetek járjanak be, s háborítsák a földesúr és a -nagyasszony álmát; a fekete kandur szőre szikrázzék s félelmében kapjon -nehéznyavalyát a fölébredt csecsemő; a bagoly röpüljön az ablakrostélyra -s huhogjon oly rémségesen, hogy eszét veszítse a serdülő leány, ki épen -akkor szerelemről és boldogságról álmodott; a vén komondort, Kormost, -mely Dorka néni ruháját tépte le, midőn alamizsnát kértünk, harapja meg -a veszett farkas, s üsse agyon a család tagjai közül az, kinek testébe -utoljára oltá be a dühödés mérgét, a halál legiszonyúbb nemének -előérzetét. - -A pánczélos bajnok elvégezvén átkát, tovább lovagolt. - -A zöld vetés közül nyúl ugrott föl. - -– Mi szép látvány lenne, ha a hegyke Elemér az ellenség elől még -gyávábban szaladna, mint e bohó állat! - -Az útszélen esett marhára szállongtak a hollók. - -– Szeretném, – gondolá ekkor Barnabás diák, – igen szeretném, ha a -kalandor úrfi helyettem a sarmasági táborba menne, s a többi katonákkal -együtt úgy megéheznék, hogy a büzhödt húst a hollók előtt fölemésztené. - -Még tovább kisérhetnők a pánczélba öltözött diák bősz eszméit, ha Zsibó -határán görnyedt vén asszony nem lépett volna elébe, reszkető ajkakkal, -ősz fürttel, esdő tekintettel. - -– Oh, Istenem, hisz ez Dorkához hasonlít, – mormogá Barnabás, s -erszényét kivonva, egy ezüstpénzt dobott az útra. - -Hálálkodva emelte föl a gazdag ajándékot a vén asszony; de midőn -áldással akarta kezét a lovag felé terjeszteni, már csak hátát látta. - -Barnabás bátorságot vett sarkantyúja használatára, s az ügető paripa a -nyeregben oly magasra dobálta őt, hogy majd az egyik, majd a másik lába -elveszté a kengyelt, s kezével hol a nyeregkápát, hol a ló sörényét -kellett megmarkolnia. Végre a válságos percz lejárt. A ló lassúságát, a -pánczélos úr a súlyegyent visszanyerte. - -– Mint fog búsúlni néném, ha értesül eltünésemről, – töprenkedik most -Barnabás diák. – Talán a sírba is viszi bánata. De miért is ragaszkodik -hozzám? Anyám a karjai közt halt meg. Szemem még jól ki sem nyitottam, -midőn miattam örökre behunyta szemeit. Akaratom ellen gyilkosa lettem. -Ilyen kaján a sors! Akkor terheli leginkább vállunkat, midőn tudja, hogy -kölönben is összeroskadnánk. Ej, vajjon miért ragaszkodik hozzám Dorka? -Enni adtam neki, midőn éhezett; de ő is adott nekem, ha éheztem. -Pontosan lefizettük tartozásainkat és semmi fölösleges adomány nem -maradt a hála számára. Dorka szeretete végtére is ostobaság, mert nem -alapul semmi tényen, nem mozgatják semmi látható rúgók. De hát okosabb-e -nálánál a bagoly, mely saját rekedt hangú családját szereti a szép énekű -csalogány mellőzésével? jobb ízlésű-e a banka, mely ronda atyafiságával -társalkodik, a helyett, hogy a csinos vörösbegy és a finom alkatú csíz -barátságát keresné? Ösztöneink vakok s Dorka szeret engem. No ugyan -szépen megcsaltam szegényt? Deák uraimék kedvéért távozásommal nagy -bánatot okoztam a vén asszonynak. Ezért nem tanácslom senkinek, hogy más -iránt jó indulattal viseltessék. Miért szedetné rá magát? Gyűlöljön, -utáljon! Ez a két indulat nem kötelez le senkit. Bánom, hogy csak -egyszer is Dorára, a hitvány dalnok szeretőjére néztem. Kevés az a -méreg, mely a darázs fullánkján van. A skorpió jelesebb állat. - -A hóbortos Barnabás diák szemében könny csillogott, s hatalmasan kezdett -fütyörészni, hogy meneküljön azon jobb érzésektől, melyeknek -maradványait még eddig nem tudta kebléből kiírtani. - -Midőn Szamos-Udvarhelyre ért, első, a mi a szemébe tünt, az egyház új -tornya volt, melyre az ács épen akkor akarta föltenni a keresztet. Ily -alkalommal a népcsődületet merészségével szereti az illető egyén -mulattatni, s a fiatal ács testi ügyességére hiú levén, oly hajlásokat -tett, oly kétséges pontokra támasztotta lábát, oly bohóczhoz méltó bókok -közt forgatta kezében az érmellékivel telt serleget, hogy a nők -ijedtökben kötényök szegletét vagy tenyeröket vonták szemök elé, a -gyermekek sikoltoztak, s az öreg kőmívesek is kárhoztatva mondák: – -Menten nyakát töri e ficzkó, ha az imádság fönn nem tartja. - -Barnabás diák feszült figyelemmel kisérte a suhancz minden mozdulatát. - -– Ha a mesterlegény a lantos volna, most, midőn féllábát fölemelte, -elsiklanék, orra czimpáját a kúperesz párkányához csapná, s bukfenczet -vetve úgy zuhanna a földre, hogy agyveleje épen azon az éles kövön -fröcscsenne szét, melyre egy kék dolmányú öreg úr a botját támasztja. -Tömött sárga haját mint elundokítaná az aludt vér, szájából, melylyel -engem fenyegetett s Dorát csábítgatta, mint kitörnének a szép fogak! A -felcser a helyszinére érkezne, aczéltűjét bedugná a sebekbe, s tudós -arczczal mondaná: hogy ez az egyén nem vízkórban, nem tüdővészben, nem -hólyagos himlő következtében halt meg, de a mint a contusiók és sebek -mutatják, magas helyről bukott vagy taszíttatott alá. Erről ő kész -hivatalos nyilatkozatot is írni. A kupaktanács pedig összegyűlne a -fölött tanakodni, vajjon az ismeretlen úr halála nem fog-e nagy veszélyt -hozni a helységre? nem fogják-e rokonai a balesetért a templom tornyát -hibáztatni és a jámbor lakosokat, kik magas tornyot mertek építtetni, -nem gondolván meg, hogy még nyaka törhetik annak, ki a korcsmaasztal -helyett a torony tetején iszsza le magát, ha! ha! ha! - -Barnabás diák bősz hahotája a nézők örömrivalgásába vegyült, kik a -létrán leszálló ácslegényt üdvözlék. - -Nem volt miért tovább mulatnia Szamos-Udvarhelyen. - -Szilágy-Cseh felé vette útját. - -Borongó kedélyét kellemetlenül érintette egy falka sátoros czigány. A -vén asszony hátán két kis poronty ült. A kiséret előtt az idősebb rajkó -muzsikált, a malaczok visítottak, a serdülő leányok az út szélén -czigánykereket vetettek, s az öreg dádé az üsttel, szitával, pemetével, -sátorfával, bögrével s hosszú rongyos vászondarabokkal együtt a hét -sovány esztendőnél nyomorultabb szürke gebén czammogott, meleg báránybőr -süvegben, szakadozott zöld ködmönben és sárga foltos karmazsin -nadrágban. - -Ah, Barnabás ilyen társaságban is utazott már Dorkával! Régen történt, -de a kiállott nyomor emléke még friss, mintha tegnapi volna. - -A szemtelen had körülfogta őt, kérve, rimánkodva, s mihelyt fillért -adott, gyanus mozdulatokkal nyomultak hozzá. Csak a lándzsa, mely -kézügyben volt, okozá, hogy nem húzták le a nyeregből. - -Midőn közülök kibontakozott, ijesztgették lovát, hamar észrevéve, hogy -azt gyarlón üli meg. - -– Oh, szerencse, te ledér hölgy, ki a festett arczú és üres szívű -rimaként mindennel kaczérkodol, akadj csak egyszer kezeim közé, úgy -fogok kedvezéseddel visszaélni, s úgy meggyalázom nevedet, hogy -szégyenpír borítja a becsület arczát, midőn hozzá közelítesz, és a -szemérem kétrétű fátyolt vet szeme elé, félvén, nehogy meglásson téged! -Hát csak én nem bosszulhatom meg családomat? Hát csak hozzám jár-e föl -sírjából hasztalanul atyám lelke, és bátorít czél nélkül a -viszatorlásra? - -Barnabás e veszélyes eszméinek fonala is hamar megszakadt. - -Mutós, Széplak, Solymos és Szilágy-Cseh felől több lovag szállingózik az -országútra. A diák fegyverzörejt és patkócsengést hall háta mögül is. -Élénkebbé vált az egész környék. Itt-ott tárogató sírt, dob perdült meg -s egész huszárszázad festői csoportja tünt föl a láthatár előterén, egy -dombélen. - -– Hova megy? – kérdék az áthaladók. - -Barnabás diák a közelebbi helységet említé. - -– Honnan jön? - -– Most Szamos-Udvarhelyről - -– Mi járatban van? - -– Kiszellőztetem magamat. - -– Hogy hívják? - -– Futkosinak. - -– Nem ismerjük családját. - -– Pedig széles családom van. - -Ily furcsa társalgás közt talált rá Elemér. - -Barnabás arcza elsötétült. - -– Ezt a lantos kopót – gondolá, – bizonyosan Deák István és Deák Dániel -uraimék azért küldték utánam, mert félnek, hogy a zsoldot zsebemre -rakva, lovastul, pánczélostul elszököm. Csakugyan kedvem volna valami -ilyesre, hogy őket hitvány gyanakodásaikért megbüntessem. Talán egy -haramia-bandához is beszegődném, ha tudnám, hogy sokáig fognak -jajveszékelni. Ni-ni! kardot övezett tomporára az átkozott lantos! -Csalhatatlanul a Deákék kémje. E praktikáknak még rossz végök lesz. - -Elemér, ki valóban örvendett, hogy a diákkal találkozott, szíves -szavakkal és tekintettel üdvözlé. - -– S nyomomra akadt az úrfi? Ez nagy ügyesség volt, miután magam sem -tudtam, merre fogok csavarogni. - -Annyi lenéző gúny rejlett Barnabás száraz, hideg észrevételében, hogy -Elemér tegnapi szelid töltételei, melyeket reggel is megujított, -tűzpróbát állottak ki. - -– Uram! – szólt, magán erőt véve, – én egyenesen Budára utazom, s bár -kedves meglepetésemre szolgál, hogy kegyelmedet ismét láthatom, e -szerencsére nem számíthattam, miután a bajnok úr utazási czélja előttem -oly ismeretlen volt, mint az enyém kegyelmed előtt. - -Barnabás a csodálkozás miatt száját nyitva hagyta, s kereste a hangokat, -melyeket fogai között kibocsásson. - -– Hu, hu, hát ki lesz már a Dora kisasszony udvarlója? - -– Azzal nem szolgálhatok, ha csak kegyelmed vissza nem tér. - -– Én? Hisz én a sarmasági táborba megyek, s onnan Budára. De mit is -beszélek? – tevé hozzá Barnabás arra az ötletre jőve, hogy Elemér csak -ámítja, s titkát fondorkodva kicsalta, – az úrfi sokkal nemesebb, -hogysem hitelt adjon szavaimnak. Szilágy-Csehen megvasaltatom lovamat, -ebédelek, s aztán visszautazom. - -– Ma nem érkezhetnék haza. - -– Fecskeszárnyakkal igen. Különben aligha. - -– Gondolom, csak holnap délután látogathatná meg Deák nagyuraimékat? - -– Ha tudniillik kedvem volna rá. - -– Természetesen. S csak ez esetben kérném a bajnok urat egy szivességre. - -– Engem és szívességre? – hüledezett Barnabás diák. - -– Értesíteni akarom Deák Dániel uramat utazásomról, s igen lekötelezne -kegyelmed, ha levelemet kézbesítené. - -– Úgy-e, az apákhoz írt levélbe nem szokás egy pár szerelmes sort a -kisasszonykák számára becsempészni? - -– Legalább igen ritkán kerülhet elő ily eset, – válaszolta Elemér, a -diák bárgyúságán mosolyogva. - -– S a büszke Deákéknál, kiknél az úrfi szolgál, úgy hiszem, soha. - -Ekkor Barnabás nagy hahotával kezdett kaczagni. - -– A levelet nem vihetem el, úrfi, ha, ha, ha! Küldje mástól, ha, ha, ha! -Én a sarmasági táborba megyek, ha, ha, ha! Az úrfi Budára, hi, hi, hi! -Két bolond összetalálkozott, hajtsuk meg magunkat egymásnak, s -gratuláljunk. - -Ekkor Barnabás a mély tisztelet minden jelével háromszor borult a -nyeregkápáig. - -– No, kár volt rovást készítenem az úrfiról. Tüstént ki is vetem a -zsebemből. Előkereste a fadarabot, s a porba dobta. - -– Vegyünk közköltségen egy csörgő sipkát, s hordozzuk fölváltva. - -– Megvallom, e kiadásra nem számítottam, – válaszolá Elemér. - -– No, az úrfinak külön sipka kell, s én másutt keresek felezőt. - -– De hát miért tart a bajnok mindkettőnket őrültnek? - -– Tüstént megmagyarázom. Az öreg Deákok orrolták Dora kisasszony iránti -vonzalmunkat, s hogy föl nem ötlő módon túladhassanak rajtunk, háborúba -küldnek. Míg minket az ellenség lekaszabol, összeaprít, lánzsára szúr, -buzogánynyal ver agyon, pisztolylyal, mordálylyal, karabélylyal, -mozsárral, petárdával, kartácscsal, szakállas ágyúval és bombával a -levegőbe röpít, ízekre lődöz, porrá tör, addig majd akad Dora -kisasszonynak szemenszedett udvarlója, kivel a dölyfös várban senki sem -szégyelheti meg magát, s a kit Dániel és István őkegyelmék hetykén -fognak fiauramnak nevezni. Úrfi, ez az oka a mi katonáskodásunknak. -Kikaptak rajtunk, megcsúfoltak bennünket, de azért, mint látom, büszkén, -negédesen billegünk odább, mintha nem is rajtunk történt volna ily -pironság. - -A diák gyanakvó természete még a felhőtlen és tiszta kedélyű Elemérre -sem tévesztette el hatását. Egy perczig lehetségesnek tartotta, hogy -Dorka nem a maga fejéből tette, a mit tett, de józan értelme és nemes -szive hamar visszautasítá e méltatlan elővéleményt. - -– Volna csak az úrfi, – szólt Barnabás, arczán a bosszu és ábránd -kifejezésével, – volna csak oly indulatú mint én, akkor tudnék valami -czélszerűt javasolni. Menjünk vissza, raboljuk el Dorát, s midőn az -erdők rengetegében többé senki sem kisérheti nyomunkat, küzdjünk meg -egymással, míg valamelyikünk elhull, s az élő vegye el nőül a rableányt. - -Elemér megborzadt. - -Barnabás, mintha feleletet várt volna, egy hosszú perczig hallgatott, s -azután folytatta. - -– Kegyelmed lágy nevelést kapott, de nekem még a bölcsőm is tüskékkel -volt kirakva. Míg te a henye törököknél szőnyegen heverészve pengetted a -lantot s ittad a sorbetet, én házról-házra jártam az alamizsnáért, s az -út szélein aludtam el, verőfényen, zivatarban; pedig apámnak várai -voltak. Neked kerítőnő ez élet, ki élvekre csábít, nekem hóhér, ki -naponként keresztfára feszít. Én mielőtt a táborba mennék, bejártam -azokat a helyeket, hol legtöbb igazságtalanságot szenvedtem; te ez alatt -hihetőleg a mosolygó szerencse számára üdvözlő dalt készítettél. Mi -közünk lehetne tehát egymáshoz? Ne vegye az úrfi komolynak javaslatomat. -Barnabás diák nem ad és nem fogad el tanácsot. Szilágy-Csehen túl -különválik útunk, s nem fogjuk vitatkozásainkat tovább folytathatni. Az -úrfit kiűzték házokból Deák uraimék, mint az ölebet, engem mint a -komondort, s ha az egyik a megszégyenítésen mosolyog, a másik pedig a -fogát vicsorítja, csak saját természetét követi; legrosszabb volna, ha a -két kutya bosszúságában egymást marná meg. Ezt, kedves úrfi, ne tegyük -mi. - -– A kegyelmed hasonlítása rám nézve kevéssé hizelgő ugyan, de a mi a -kérdés lényegét illeti, az ellen semmi kifogásom. - -Elemér alig birta már fékezni indulatait, midőn udvarias hangon e -megjegyzést koczkáztatta. - -Ha a diák hóbortosságáról nem lett volna meggyőződve, ha nem nyomná az a -tudat, hogy titoktartása miatt kénytelen Barnabást valódi helyzete felől -ámításban tartani, akkor hajótörést szenvedne a szelidség és kimélet, -melyre magát elszánta, akkor utitársa goromba és ingerlő modorán haragra -gyúlna. - -Így érkeztek Szilágy-Csehbe. - -A korcsmában alig volt hely, hová lovaikat kössék. - -Hangyabolyként nyüzsgött az udvaron a sok kardos és tarsolyos egyén. - -Egyik a táborba siet, a másik haza. - -– Nincs többé tábor, – erősíték többen. - -– Mi oda megyünk, minket oda küldöttek, – kiabálták szintén számosan. - -Elemér, mint élénk és nyugtalan kedélyű ifjú, tudakozódni kezdett; -Barnabás, mint a világra keveset hajtó férfiú, meglesve az alkalmat, egy -üléséből fölkelő huszár helyét a bormérő-szobában gyorsan elfoglalta és -irigykedő kitartással evett, ivott. - -– Csakugyan igaznak látszik, – súgá neki a mindenről értesült Elemér, – -hogy a szultán már Belgrádon van. - -– Mi közöm hozzá. Legyen, a hol neki tetszik, – szólt Barnabás -félvállról. - -– De attól tartok, hogy a sarmasági tábornak kegyelmed hült helyét fogja -találni. - -– A mennykőbe! hát még erről is lehet szó? Hát én egész életemben -kezdőbetüket fessek és a kolostor konyhaköltségeit jegyezgessem? Most -először kaptam állapotomhoz méltó ruhát s visszaadjam-e Deák uraiméknak? -Most először van ezüst tallér és arany forint zsebemben s megfoszszam-e -magamat azoktól? Hombárral volt atyámnak kincse és lábatlan marhája. -Koldus legyek-e örökre, csak azért, hogy Sarmaság környékén a magyar -urak nem gyújtanak tábortüzet, nem feszítik ki többé a sátrakat? Az úrfi -természetesen ajánlani fogja, hogy menjek haza henyélni, mert a mely -tett engem árnyékba helyez, az kegyelmedet emeli! Úgy-e, takarodjam -haza? - -– Épen ellenkezőleg, a lovag úrnak Budára kell velem jönni. - -Barnabás gyanakodó tekintetet vetett Elemérre, s már úgy rémlett előtte, -mintha mégis czélszerűbb volna Dorka néni és a kolostor védszárnyai alá -visszatérni. - -E közben az ivószobában és az udvaron oly zaj és tolongás támadt, hogy -egyik a másik szavát többé nem érthette, s a korcsmáros ijedten -tekintett hol az asztalra, honnan a vendégek tünedeztek, hol az eresz -felé, hol a jászol mellől a lovak kötőfékét kezdték oldozgatni. - -– Jemini! mi lesz belőlem? Fele fizetés nélkül megy el? Azt gondolják, -az ellenség földén vannak. Itt a sok étel! Uram Krisztus! ki fogyasztja -már el? Verte volna meg az Isten a beste fiát, hogy miért nem jött egy -órával később! Leölettem a tulkot, egészséges volt, csak a nyelve töve -fájdult meg, s most a nyakamon marad, mintha esett marha volna. -Fizessenek kendtek legalább két polturát fejenként, azután szerencsés -útat kivánok. Nem adtam én csigert, hallják kendtek, s nem is kútból -merítik a bort; több kell hozzá, mint vályu, veder és kútágas. Jemini! -már szállingóznak ki a kapun! Hallják, atyafiak! kik nem tartoznak a -mezei hadakhoz, személyenként fizessék meg a két polturát. No, hát nem -világos, a mit mondok? Adjon a kezembe minden ember két polturát, aztán -szerencsésen utazzék tovább. - -Barnabás diák csipőire tett kezekkel hurrogott és röhögött a korcsmáros -rimánkodásain. - -Elemér a közbejött zavar okát, a hírnököt kereste föl. - -Ez ugyanazon vékony termetű és hosszú bajuszú egyéniség, a kit a -vendéglátó várban már alkalmunk volt megismerni. - -Hivatalos készséggel, s majdnem a közkikiáltó magatartásával értesíté -Elemért, hogy Jahja-oghli, a szemendriai basa és Ulama, a boszniai -vezér, nagy haddal érkeztek Buda alá; Ferdinánd fővezére, Roggendorf, -már tökéletesen elvesztette a fejét, s azt sem tudja, merre fusson. A -sarmasági táborra tehát nincs többé szükség, s annyival inkább, mert -Szolimán császár tengernyi erővel közelít Nándor-Fehérvárhoz, és -rövidebb idő alatt mehet, ha kegyelmes szándoka az volna, Bécs kapuihoz, -mintsem az erdélyi sereg, melynek még csak igen csekély része gyűlt -össze, derekas haddá gyarapodhatnék. - -– S most kegyelmed a táborba sietőket visszatéríteni küldetett? – kérdé -Elemér. - -– Nem fáradnék el ily munkában tizedrésznyire is így, mint midőn a -vitézlő urakat részvételre kellett nógatnom; de most a Zsibóra, Egregyre -és Drágra menetelen kívül más megbizásom nincs. Drágból betekintek a -derék Deák István és Dániel nagyuraimékhoz is, mert a multkor szívesen -fogadtak, s tudom, hogy a várkaput most sem csukják be az orrom előtt. - -– Ez esetben, kérem, adjon át egy levelet Deák Dániel uramnak. - -– Szívesen; de majd csak a jövő szombaton mehetnék hozzájok. - -– Négy vagy öt nap nem okozna semmi hátramaradást. S mikor indul innen -kegyelmed? - -– Mihelyt abrakoltattam. - -Elemér leoldá a nyeregkápáról táskáját. Egy papirdarabot göngyölgetett -ki, s késével ketté vágta. - -Barnabás diák találgató figyelemmel méri az ablakból a künn történteket. -Arczán hol gyanu, hol fájdalom látszik. – Mindennek számára, gondolá -talált a véletlen egy lényt, a ki osztozzék örömeiben, bánatában. Még a -hiábavaló lantos is, ámbár a várból csak úgy távoztatták el, mint -engemet, levelet akar írni. Vajjon kinek?… Én senkit sem értesíthetek -állapotom felől. Csak egy vén banya könnyezne, ha meghalnék, s annak is -a szeme nem szebb a fülesbagolyénál, s testének rútságából csak az -hiányzik, hogy tolla nincs. - -– Bajnok uram! – szólt a belépő Elemér, – a hírnök fel akarja Deákékat -keresni, hoztam kegyelmed számára papirost, ha levelet akarna írni. - -– Kinek, lantos uram, ugyan kinek? – kérdezte nehezteléssel Barnabás. – -Talán Dorának? de fogad-e el az titkon kegyelmedtől vagy tőlem szerelmes -leveleket?… Deák uraiméknak? Hisz ha azt jelentem, hogy még nem tört ki -a nyakam, sajnálni fogják. Dorkának? hisz a szegény balgatag asszonyt -már eddig alkalmasint értesítették a zárdából elszökésem felől s a -várnagy kikötötte, hogy én ne firkáljak neki. Ha meghal szomorúságában, -Deák uraimék lelkén ragad. Bánom is én. - -– Hát Dorka nem tudta a bajnok távozását? - -– Alig képzelem, ha valamelyik czigány nő meg nem jósolta. - -– S Deákék kivánsága volt az eltitkolás? - -– Ezért kaptam tőlök lovat, pénzt, pánczélt. - -Elemért kellemetlenül lepte meg Barnabás fölvilágosítása. Oldhatatlan -rejtélynek látszott, hogy őt Dorka, és a Dorka rokonát Deákék titkon -küldötték a táborba. Tudta, hogy a vén asszony csak nagy áldozatokkal -vihette ki tervét, s a Deák-család sincs oly fényes vagyoni helyzetben, -mely könnyűvé tehetné egy önkéntes gazdag fölszerelését. S ha a -hazafiság ösztönzé István és Dániel urat ily erőfeszítésre, mi szükség -volt azt Dorkától titkolni? S ha Dorka ellenezte az unokaöcs -katonáskodását, nem volt-e gyöngédtelenség őt rászedni? S nem -bizonyos-e, hogy a fegyverhordásban járatlan Barnabás helyett félannyi -költséggel sokkal alkalmasabb egyént lehetett vala szerezni? - -E gondolatok Elemért a féltékenység örvényébe sodornák, ha szeme előtt -nem állna Barnabás mindazon tulajdonokkal, melyek a -szeretetreméltósághoz legkevésbbé hasonlítanak. De minthogy önhízelgés -nélkül is hinnie kellett a nagy különbséget, mely őket egymástól -elválasztja, fölhagyva a rejtély hüvelyezésével, néhány sorral értesíté -Deák Dánielt távozása felől, bocsánatot kér tőle és István úrtól, hogy -engedelmök nélkül ment a zászló alá, s megnyugtatásukra becsületszavát -adá, hogy Izabella királyné jogainak védelmére semmi veszélytől -visszadöbbenni nem fog, s minden törekvése Buda várába jutni, hogy -Werbőczi Istvánnak, ki őt a török rabságból kiváltá, hű szolgálatára -szentelhesse egész életét. - -A levelet térden írta meg s kardmarkolatának gombjával pecsételte le. - -Midőn a hírnök az iratot tőle átvette, Barnabás diák a sisakot fejére -tevé és a vállrojttal leszorítá. - -– Ideje már, hogy induljunk, – szólt Elemérhez. – Én Székelyhíd felé -veszem utamat, s ha az úrfi még nem jöhet, ott fogom beérkezését -megvárni. - -– S tehát a lovag csakugyan nem tér vissza? - -– Szerződésemben ez van írva: «Barnabás diák uramat a sarmasági táborba -küldjük, hogy alkalma legyen Buda ostrománál megkülönböztetni magát». -Ebből önként következik, hogy küldőim a «magam megkülönböztetésére» -vetették a súlyt, nem pedig a sarmasági táborra, s nekem magamat meg -kell különböztetni, vagy a pénzt, ruhát és lovat visszaadni. Ámde a -pénzből már annyit költöttem, a mennyit saját zsebemből ki nem -pótolhatok; a pánczélt és lovat pedig megkedveltem. Ebből önként -következik, hogy meg kell magamat különböztetni, úgy a hogy nekem -tetszeni fog, miután erre nézve a szerződésben semmi kötelező utasításom -nincs. - -– A megkülönböztetésen vitézséget szoktak érteni. - -– Ha Debreczent fölgyújtanám, azzal is megkülönböztetném magamat; ha -valakit úgy gyilkolnék meg, mint valaki atyámat, az is úgy -megkülönböztetne a többiektől, mint húsevő természete a hiénát a -nyúltól. Egyébiránt elfogadom a megkülönböztetés értelmezéseül a -vitézséget. - -Elemérnek nem tetszett a szerződés ily magyarázata, feledve tehát -éhségét, szomját, sietett lova után, hogy a diáktól el ne maradjon. - -Midőn úton voltak, mondá: - -– Ha Jahja és Ulma basa össze is kötötték magokat Izabella királyné -seregével, Roggendorf nem fog hamar tágítani, s remélem, számunkra is -marad kitüntetési alkalom. - -– A hol három sereg csatázik, ott könnyen kap két katona helyet a sorba -állásra, s czélt, a hová golyóját irányozza. - -– Számunkra csak egy sereg létezik, az Izabella királynéé, – válaszolá -Elemér. - -Barnabás tarsolyából pecsétes levelet vőn ki, s előbb megnézegetvén, -átnyújtja a lantosnak. - -– Izabella királyné nevét sehol sem találom. Olvassa el az úrfi is. - -– Csak nem hiszi a lovag, hogy Deák István és Dániel uraimék a -Roggendorf táborába küldötték volna? - -– Hát a törökökhez? - -– Önként értetik, hogy kegyelmedet azért fegyverezték föl, hogy védje a -Zápolya házát, melynek ők oly hívei, mint rokonuk, a hatalmas Werbőczi -István. - -– Melyik pontja ez a szerződésnek? nézze meg jól az úrfi. Hol van -említve a Zápolya-ház és Werbőczi? Hát nem lehet-e az embernek magát -megkülönböztetni Szolimánnál, Ferdinándnál és Zápolyánál egyaránt? Ha a -várnagy föltételhez kötötte vitézségemet, miért nem közölte azt velem? -miért hagyta szabad tetszésemre a választást? Hát a németeknél, hát az -ozmánoknál nem harczolnak, nem ölnek, s nem lehet-e valaki nagyobb -harczos, nagyobb ölő, mint mások? Ha Deák uraimék azt akarták, hogy a -németet, vagy törököt s ne magyart lőjjek, miért nem tették ki a -szerződésbe? Midőn valaki conventio mellett erdőmestert és vadászt -fogad, azt mondja-e, hogy csak bölényt ejtsen el s nem medvét, csak -szarvast s nem dámvadat, és csak rókát s nem borzot? Ki akarom magamat -tüntetni, s ha e miatt könny csordul ki a két vén ember szeméből, mit -bánom én? Készítettek volna okosabb szerződést. - -Elemér most érzé először, hogy sokkal kevésbbé hóbortos, mint megromlott -emberrel van dolga. Szédelgett, midőn rágondolt Deákék könnyelmű -tettére. Erősen elhatározta, nem tágítni Barnabás mellől, s ha -szellemével, erélyével, szívességével, kegyvadászatával, önlealázásával -sem adhat e vad jellemnek becsületes irányt, inkább kész leend a -legszélsőbb végletekre is, mintsem azon általa tisztelt háznak, mely -annyi jótéteményekkel halmozá, meggyaláztatását eltűrje. Most érzé -először igazán, hogy Dora kezének elnyerhetésére érdemessé teheti magát; -s most sejté a merengő lélek mélabús jóslatával, hogy nem a táborzaj, -nem az ágyúzörej, nem a küzdők fegyvere a legnagyobb veszély, melylyel -őt végzete fenyegeti. - - -VII. - -Dani bácsi az óriási almafa sötét árnyékában ült. - -Azon almafát értem, melynek töve mellől Dora a tavasz kezdetén a -legszebb ibolyát és császárszakállt kötötte bokrétájába. - -Most már melegebb napok járnak, s még az árny is hő. - -A nagyuram oldalánál öreg várnagyunk görnyedt, félig nyitott szemmel. - -Kőművesek bontogatták a megszüntetett szerzet jószágigazgatói lakát, -hogy építéshez foghassanak, s Dani bácsi a várból még az ebédet is a fa -alá hozatá, mert látni akarta, mint alakul éppé és csinos külsejűvé az a -ház, melylyel Barnabás diák eltávolításáért akará Dorkát a két testvér -vigasztalni. - -– Csak ne ölnék meg a németek! - -– Futni fog előlök, jó uram! - -– De ha utána fut a golyó. - -– Különb ember is halt meg a hazáért, mint Barnabás diák. - -– De senki sem sírt úgy, mint a hogy Dorka őt siratná, s úgy sem -átkozódott. - -A várnagy mintha Dani bácsi talpra esett megjegyzésén elmélkedni akarna, -egészen behunyá szemeit és lassan lógatta fejét. - -Kövek rohantak le. - -– Íziben foly a munka, várnagy koma! - -– S nagy lármával. - -– A mesteremberek meg akarják érdemelni kenyeröket. - -– Ki is kapják szalonnástul, borostul. - -– Csak a pénz a bökkenő! - -– A pénztől magam is tartok, – sóhajtá a várnagy. - -– Régen jobb idők voltak;… de még él a híres rokon, a nagy Werbőczi -István. - -– Annak is van hová adja forintjait. - -– Elhajtják Buda mellől, atyámfia! a németet, s a marschallus -campestrisnek sátrát hatalmokba ejtvén, találnak ott drága -ezüstmarhákat, margarétákat és vert aranyat. - -– Ha találnának is, nemzetes uram! Török Bálint hordja el, vagy a frater -Martinuzzi. - -– Az igaz, hogy a nagy Werbőczi Deák-családból származván és a mi -águnkkal legközelebbi vérviszonyban lévén, abhorrescálni látszik a -gazdagságot. No de jó az Isten, s ha úgy akarja, Dorka asszony számára -szép házacska fog itt emelkedni, és még a konok Barnabás diák is ránkor -nélkül fog nevetni azon furcsa ötleten, hogy mi őt fegyverhordásra -csábítottuk. - -Míg Dani bácsi ezt beszélte, a domb horpaszán, honnan egy ösvény az -építés alá vett ház kapuja mellett vezet a vár felé, valami mozgó -feketeség tűnt fel, melyet most a sűrű faágak eltakartak, majd a -verőfényesebb rés a szem elébe vont. - -– Alighanem barátkalap, – szól a várnagy, ki először fordult figyelmével -arra felé. - -– S alighanem barátcsuklya, – mondá kényelmetlen találgatással Dani -bácsi. - -– Már a fehér kötelet is kivehetem. - -– Valóságos minorita a szomszéd kolostorból. - -– És felénk tart. - -Az egyén, kiről a vitatkozás folyt, a mély völgyösvényen oly ponthoz -ért, honnan a csalit és árok közül csaknem egész tomporáig kilátszott. - -– Az a boldogtalan pater, – szólt megszeppenve Dani bácsi, – bizonyosan -Dorka asszonyhoz megy, hogy Barnabás eltávozásáról értesítse. - -– Talán csak a káplánt látogatja meg. - -– A szeme sem úgy áll, – valami konokságon töri a fejét. - -– Hisz a szemét, nemzetes uram, még nem lehet kivenni. - -– Hiában, koma, én csak rosszat sejtek. - -Dani bácsi a kapu elé sietett, utána a várnagy. - -A pater nagy lélekzések közt és bár lassú, de nagy léptekkel közelge. - -– Ez biz’ az alamizsnás. - -– Tulajdon maga a híres Florián pater, ki tollkésével szenteket farag, s -ha a zárda szekerére ül, alig halad két falun át, s már minden -tarisznyát teletöm összekéregetett sajttal, csibével és sonkávál. - -– Hej! pater Florián, hova olyan gyorsan? – kiáltá Dani bácsi teli -torokkal. - -– Dicsértessék az Úr Jézus Krisztus! Domine spectabilis, én bizony épen -a kegyelmetek várába sietek. - -– S nem állna meg egy szóra? - -– Akár kettőre, nagy jó uram! - -– Csak azt szeretném tudni: mi járatban fárad hozzánk? - -– Barnabás diákot kell a néneasszony mellől haza kergetnem. - -– Soha se fáradjon, pater! Jó helyt ül az, a ki rokonainál ül. - -– De, kérem alásan, Barnabás diák távolléte máris sok hátramaradást -okozott a kolostorban. - -– Nem szorulnak tisztelendőségtek ő reá. - -– Azt csak mi tudjuk, hogy igen. Miatta minden kezdőbetű hetek óta -ruházatlan, vagy csak félig van felöltöztetve; pedig már legalább -kétharmadának egész mundurban kellene lenni. A nagy Á, a mi a testit -illeti, eléggé elláttatott ugyan czirádákkal és színezéssel, de fölötte -az ékezés czímere hiányzik, pedig szarvasfőt kellett volna képeznie. A -fő kész is, de, me hercle! csak az egyik szarv van meg, a másik teljesen -hiányzik. Ez nem maradhat így. Szégyent hozna a kolostorunkra. Hát aztán -a szegény E betű, melyre különben büszkék vagyunk, hogy járt? Felső ágát -szépen borítják be a tiltott alma levelei és gyümölcsei, s csak az volna -még hátra, hogy derekán csavarodjék fel a kigyó, és dugja ki arczát a -lombok közül. De hát ott van-e a kigyó? A henye diák csak üres helyet -tartott számára. Már most kérdem, domine spectabilis, hol tehát az -eredeti bűn, az embernek természetes hajlama a rosszaságra? - -– Az egész világon, pater. - -– De nincs a mi kolostorunkban, s épen ez a baj. Meg is mondta a -gvardián, hogy e miatt három napig tartja kenyéren és vizen Barnabás -diákot. - -– No már azt csak ne tegyék, tisztelendő uraimék. Jobb lesz -kiegyenlíteni a dolgot, hadd maradjon Barnabás pár hétig még a nénjénél, -s íme én kötelezem magamat, hogy az egész folyó éven ingyen makkoltatást -engedek erdeimben a szerzet minden sertésének, s a templom szegényei -számára a jövő vasárnap, minden levonás nélkül, két magyar forintot -szolgáltatok át kegyelmeteknek. - -– Nagyra becsüljük a vitézlő úr grátiáját, azonban nekem szoros -kötelességemmé tették előljáróim, hogy Barnabás diákot rögtön -visszahozzam. - -– De tud-e tisztelendőséged másfél ölet ugrani? - -– Már arra nem ajánlkozom. - -– Akkor hát három napig vendégem lesz. Mert nálam most igen vígkedvű -urak és asszonyságok vannak, kiknek csak az a hibájok, hogy útra -készülnek. Ezt megtudván, várnagyomnak utasítást adtam a dobogó tüsténti -fölvonására. S majd meglátom, ki tud átugrani a várárkon. Mert, úgy -segéljen, különben három nap és három éjjel nálam fog danolni, tánczolni -és serleget üríteni. Siessen, várnagy uram! Kísérje a tisztelendőt -szerény házamba és mihelyt átlépett a hídon, tüstént vonassa föl azt. - -– Induljunk, pater! – szólt a várnagy. - -A jámbor szerzetes nem volt ellensége sem a dalnak, sem a bornak. Vonta -is ezer incselgő kép a vár felé; de a gvardián szigorú arcza, mely most -az ő szeme előtt lebegett, komolyan inté: – Ne menj Florián a kísértet -elé, mert még inkább megfenyítelek, mint a csavargó Barnabás diákot! - -– Ha a spectabilis a dobogó felvonásától el nem akar állni, akkor szíves -igéretei felől értesíteni fogom előljáróimat, s Isten kegyelmével -ezennel visszaballagok a kolostorba. - -Dani bácsi szabadon lélekzett, mihelyt a pap neki hátat fordított. - -– Most szerencsésen megmenekedtem a bajtól; de, várnagy komám, ezentúl -kendnek lesz kötelessége oly elmés módot találni ki, mely a papokat a -vártól és Dorkát a zárdától távol tartsa mindaddig, míg a ház felépül. -Isten őrízzen attól, hogy a vén asszony fölfedezze tettünket. Ha -Barnabás elmaradása nyugtalanítani fogja, kend meséljen neki czifra -dolgokat. Irtózom Dorka könnyeitől, kétségbeesésétől, megőrülésétől… és -nem tudok hazudni. Legfölebb Florián pátert hitetném el… Dorkának -hiúzszemei vannak és Barnabást fiaként szereti. De menjünk már haza, -mert Pista bátyám zsémbelni fog hosszas kimaradásunkért. - -Dora kötött, az öreg nagybátya egy törpe zsöllyén ült. Helyzete -kényelmetlen, mert köszvényes lábait jól terjegetni nem tudja, de -legalább közel van unokahugához. S mennyi szemrehányást, mennyi -figyelmeztetést nem kell elmondani. Hol is kezdje, és hogy? - -Dora szorgalmasan kötött. - -– Te most csak akkor beszélsz, mikor kérdenek. - -– Pista atyus mindig kérd. - -– Mert nem szeretem, hogy a szemed fáj és mégis folyvást rontod a sok -varrással, hurkolással és kötéssel. - -– Még több az üres időm, mint a dolgom. - -– De ha a szemed fáj, foghatnál másféle munkához. - -– Édes Pista atyus, nincs a szememnek baja. - -– Hisz héjai vörösek. - -– Bizonyosan a szél fujta meg. - -– Te selma, hisz alig jársz ki a szobából. - -– Bizonyosan az ablakot tartottam sokáig nyitva és bejött a friss szél. - -– S mit látok? cziterádat a szögön por lepi. - -– Elpattant az egyik húrja. - -– Helyébe én is tudok mást feszíteni. Add ide csak az illő húrt. S hát a -virágokat miért nem öntözted meg? - -– Micsoda virágokat? - -– Amott a cserépben. - -– Dorka azt mondja, hogy féreg rág gyökerökön s azért hervadnak. Dorka -értelmes asszony. - -– Fürteid közé sem tüzesz félig nyilt hónapos rózsát? Pedig mostanáig -soha sem mulasztottad el. - -– De mind édes atyámnak, mind Pista atyusnak reggelenként hozok friss -bokrétát, míg csak a kert utolsó virága nem hullatja el leveleit. - -– S hát magadra miért nem gondolsz? - -– Nem fontam-e gyöngyöt fürteimbe, mikor sok vendégünk volt? - -– De mit használ, ha ifjak helyett többnyire öreg urakkal társalogtál. - -– A fiatalokat az öröm magától fölkeresi; az éltesek számára időtöltést -a háziasszony figyelme talál. Így tanította ezt nekem Pista atyus. -Azután nem tánczoltam-e eleget? - -– Mert mindenik úrfi erővel is elvitt volna. De mentél-e a többi nőkkel -együtt lovagolni? - -– Leányhoz talán nem is illik e férfias mulatság. - -– S régebben miért nem vélekedtél így? - -– Fiatalabb voltam. Az idő hozza a megfontolást. - -– Épen azt nem szeretem, hogy mostanság igen bölcs akarsz lenni. -Maholnap már nem is fogsz igazán örvendeni tudni. Hejh, csak az a rossz -Elemér ne barangolna annyit! Már látom, hogy róla ragadt a víg kedv -mindnyájunkra; még te sem nevetsz azóta igazán. Kész a czitera, próbáld -meg rajta az új húrt. - -– Eléggé összhangzik. - -– Hm! Dani öcsém is hosszasan hagy magamra. Dalolj egyet, leányom. - -– Melyik éneket kivánja? - -– A melyet utoljára készített Elemér. - -Dora elsápadt; de lélekerejét hamar összeszedte. - -– Nem emlékszem jól reá, – szólt kikerülőn. - -– Hisz legtöbbször énekelted. - -– Azután szomorú is. - -– Nem tesz semmit, leányom; mi sem vagyunk víg hangulatban. S minden -szomorusága mellett az benne igen furcsa, hogy a költöző madarak -beszélik el a lovag halálát. Csak az a lurkó Elemér gondolhat ki ilyen -csodálatost. Hányszor nem lantolta el hosszú barangolása alatt a szép -nőknek? Képzelem, mint dicsérik őt a palotákban és a piaczokon. Nem… -arra Elemér mégsem alázta le magát, hogy a vásáron énekeljen, mint a -közönséges hegedős. Büszke, délczeg fiu. Talán nem is származott rossz -családból. Pista bátyád haragszik, ha Elemér születését ócsárolják. Csak -jönne haza már a kópé. Énekeld el, Dórám, a nótáját. - -A leány szilaj kézzel nyult a kobozhoz, s Pista bácsinál élesebb szemű -az ő szép és sápadó vonalain, a hideg elszánásban annyi égető szenvedést -látott volna, hogy rettegne a húrtól, melyre ujjait teszi, és a hangtól, -mely zengeni fog. - -– Kezd el, Dorám, kezd el már. - -A leány kebléhez szorította a kobozt, s halk, de fájdalmas hangon -éneklé: - - Vándor madár, vándor madár - Szárnyad mindenfelé eljár, - Szemed mindenüvé teként, - Nem láttad-e a vőlegényt?… - -Könny csillogott Dora pilláin; lehanyatlott keze. - -– Pista bácsi, elfeledtem a dal folytatását! talán majd tudni fogom. -Akkor eléneklem Pista bácsi! - -Dorka nyitott be. Midőn Dora a vén asszonyra veté tekintetét, az előbb -könnyes szem sötéten szikrázott, s a bánatnak magát átengedett arcz és -termet most szoborszerű, majdnem merev kifejezést és állást vett. - -A falusi leányka leeresztett kezekkel, egyenes tartással úgy ült székén, -mintha a művész véste volna oda, ábrázolván vagy a kifáradt részvétet, -vagy a haragra ébredő részvétlenséget. - -Dorka sanda s a zavar miatt tétovázó léptekkel ment a szekrényekhez és a -polczokhoz, hol rakosgatni és keresni valója volt. - -– No, hát mi ujság, jó barátom? – hangzék künn Dani bácsi harsány szava. - -– Csak azt jöttem jelenteni kegyelmeteknek, nemzetes és vitézlő uraimék, -s respective tudtul adni, hogy a nemesi fölkelés, mely az alvajda ő -nagysága rendeleténél fogva Sarmaságra gyült, hogy dandárokká alakulván, -Budát az ostrom alól fölmentse, újabban vett parancs következtében szét -van oszlatva. Már kiki hazamehet családja tűzhelyéhez, s a tábori nehéz -fáradozások után az édes nyugalom karjaiba vetheti magát. Szulejman -császár, kinek palástja széléhez fogódzott a mi országunk, -Nándor-Fehérvár körül sátoroz, a vitéz szemendriai basa és a hatalmas -boszniai vezér eddig már Buda alá érkezett, s a királyné ő felségének -nincs többé az erdélyi hadak segítségére szüksége. - -– Úgy hiszem, – dörmögé Dani bácsi, – hogy mégsem vált volna -gyalázatunkra legalább egy kanállal a magunk véréből is ontani, és Budát -a királyi családdal együtt nem bizni csak a török kegyelmére. Az én -fiatal koromban akadt volna elég önkéntes, ki a harczvágy miatt álomra -sem hajtaná a fejét, míg Mátyás király palotája előtt nem mutathatja -meg, hogy mi az a magyar vitézség. - -– Most is ment egy pár Sarmaságról Budára; de ha vajon a sok német és -török közt megérkezik-e, csak a jó Isten tudhatja. - -– Vegye az ég oltalma alá az ily derék magyar embert! - -– Amen! – szólt az idegen rikácsoló hangja. - -S ezzel a Dora szobájába léptek. - -Pista bácsi a vékony termetű és hosszú bajuszú egyéniségben rögtön -ráismert a hirnökre, kit néhány héttel előbb annyi vendégszeretettel -fogadott. - -Dora sejtelmes szive hangosan kezdett dobogni. - -Dorka gerinczén hideg nyargalt át, a félelem fagya. - -Most már Dani bácsinak is eszébe jut, hogy a ki Sarmaságról jön, -Barnabás diákról beszélhetne valamit. Bánni kezdte, hogy a hirnököt -előbb nem kérdezte ki mindenről. Egyébiránt többé nem volna nagy baj, -gondolja, ha Dorka a történteket orrolni fogná; mert Barnabás sem -késhetik soká a visszatéréssel. - -A hirnök e közben táskájából levelet húzott ki. - -– Egy lovagtól hoztam Deák Dániel nagyuram ő kegyelmének. - -– No hát az nem Barnabás, ha lovagnak néz ki, – számítgatá egész -hidegvérrel Dani bácsi. – Édes Dorka asszony, hozza el csak a -pápaszememet! - -– Nálam volna egy szemüveg, öcsém uram!… de talán kegyelmeddel külön -levelezést folytatnak, – szólt nehezteléssel Pista bácsi. - -– Sőt ellenkezőleg, inkább bátyám uram ír olyan leveleket, melyeket -nekem el sem olvas. - -– Megkövetem kendet, én nem szoktam titkolózni. - -– Hát én miért rejtegetném a correspondentiákat? - -Dani bácsi egész formasággal átnyújtotta a levelet Pista bácsinak, ki -szintén hasonló ünnepélyességgel visszanyujtá neki. - -Dorka elhozta a szemüveget. - -– Itt a kegyelmed üvege, – szólt István úr. - -– A kegyelmedé is kegyelmednél van, – válaszolta Dániel úr. - -– Így lévén a dolog, mondá a hirnök, – ha nemzetes és vitézlő uraiméknak -nincs ellenökre, tehát elolvasom én hangosan, mint illik. - -Most azonban Pista bácsinak ötlött eszébe, hogy hátha a levelet Barnabás -diák írta. Megszeppent tehát. - -– Engem illet az elolvasási juss, mint nagyobb testvért, – szólt -vészhárítólag. - -– Nem a jussért, de itt a levél. Tessék, urambátyám! válaszolá Dániel -úr. - -Deák István jól illesztette orrára a szemüveget, feltörte a pecsétet, -kibontá a kisded papirt, pattogatá ujjával, pedig beporozva sem volt, s -midőn ezen előzményeken szerencsésen átesett, az aláírásra veté szemeit. - -– Mi a hékő! – kiáltá, – hisz ezt Elemér írja. - -Dora visszanyerte már nyugalmát, de Dorka a falnál fehérebb lett. - -– Mit keres Elemér Sarmaságon? – dörgé Dani bácsi. - -– Olvasd el, leányom, – szólt megindulással István úr, – olvasd el a -levelet, hadd lássuk, mit tett az a háládatlan ifju. - -– Csak most adj erőt, Istenem! – rebegte lelkében Dora, s bár kezében a -papir ingott, mintha halk szellő mozgatná, bár szíve összeszorult, -mintha a halálváz ujjai érintenék, mégis tiszta és rezgés nélküli hangon -szavalta el azon néhány, de érzékeny sort, melyben Elemér búcsút vett -pártfogóitól, hogy a dicsőség mezején onthassa vérét. - -Dani bácsi haragosan törlé ki hüvelykével szeméből a könyet. - -Pista bácsit csak az vigasztalta, hogy talán a szemüvegen át nem is -lehet észrevenni, nedvesek-e ősz pillái. - -– A nagy Werbőczit is említi a rossz fiu! – sohajtá hosszú szünet után -az öregebbik testvér. - -– És a hazát, – tevé hozzá az öcs. - -– Elbúcsúzik tőled, édes Danim! - -– S tőled, kedves bátyám! - -– És a mi szegény Doránktól is, kit annyi szépre, jóra tanított. - -– S minden ismerőseitől, kik őt szerették. S ki ne szerette volna -Elemért? - -– Kedvelte öcsém, a ki csak vele találkozott. - -– Még a leghitványabb ember is. - -– Kivéve… de Dorka miatt hallgatok. - -Pista úr Barnabás diákra gondolt, s a hirtelen ejtett szó miatt zavar -lepte arczát. - -– S milyen érzékenyen búcsúzik Elemér, mintha az élettől válnék meg, -mintha lelke már ajkain volna, hogy kirepüljön. - -– El is vérzik ő a csatán, kedves öcsém! Rá mernék esküdni, hogy vége -neki. - -Dorka zokogni kezdett. - -– Ne pityeregjen az asszony! – kiálta Dani bácsi, kinek szemeit megint -facsarta valami. - -– Nem menekszik Elemér, – folytatta mélabús elmélkedéseit István úr. – -Jól ismerem vakmerőségét. - -A hirnök úgy hivé, hogy neki kötelessége a közgyászban a vigasztalás -hangját pengetni. - -– Nemzetes és vitézlő uraimék, – szólt, – régóta tapasztalom, hogy -sokkal több tér vissza a csatából, mint a hány ott marad. - -– Talán csak nem czéloz kegyelmed arra, hogy Elemér gyáva volna? – kérdé -ingerülten Dani bácsi. - -– Isten őrizzen ekkora vakmerőségtől, – mentegetőzött a hirnök. - -– Vívtam én is csatát huszár csapatommal, – szólt István úr, kedélyének -alagyai hangulatát továbbszőve. – A golyó elhordotta alólam a lovat, a -kartács-szögek mint a szúnyogok szüntelen körüldongottak, s katonáim -jobbra-balra hulladoztak. Tudom, mi a veszély s mi a bátorság. De Elemér -hősebb volt kis gyermek korában is, mint legedzettebb bajnokaink. Láttam -küzdeni. Oldala mellett esett el apja, ölettek meg rendre testvérei; de -ő nem tágított, nem hátrált. Oly büszkén, oly vakmerőn küzdött, mint a -hadisten; pedig csak gyermek volt. - -Dora a kéj elragadtatásával hallgatta nagybátyját. Keble emelkedett, -szemei eddig idegen lelkesedéstől csillogtak, s most boldogabb volt -szerencsétlenségében, mint más a kinálkozó örömök és elért vágyak -közepett. - -István úr a hirnök felé fordulva, folytatta: - -– Kend állítja, hogy sok katona tér ép testtel vissza a csatából; de én -meg azt mondom, hogy ha csak három kap sebet, már közülök egyik Elemér -lesz, ha kettő marad a mezőn halva, az egyik okvetlenül Elemér. A ki őt -a csatába viszi, a halál torkába dobta. - -Dorka nyárfalevélként reszketett. Szeretett volna kimenni a szobából, de -érzé, hogy nincs elég ereje, hogy a falhoz kellene támasztani kezét, s -mégis, mielőtt a küszöbhöz érne s a kilincsre tenné ujjait, már térdre -rogynék. Egy széken összezsugorodott, s csak azon igyekezett, nehogy -szeme a Doráéval találkozzék. - -– Eltemettük Elemért… annyi, mintha eltemettük volna, – visszhangozá -István úr eszméit Dani bácsi. - -– Mintha szemem előtt volna sírgödre! - -– Mintha látnám félig elsenyvedt holttestén a sebhelyeket! – erősíté -Dániel úr. - -– No, kedves öcsém, talán azt még sem látod, – szólt az ellentmondás -ösztönétől megkapatva István bácsi. - -– Bizony, bizony már ő kimult, sóhajtá mellre tett kezekkel az öcs. - -– De hátha él? – fordított a dolgon István bácsi. - -A hirnök megint idején látta a közbeszólást. - -– Nemzetes urak! Mindnyájan tudjuk, hogy a seregnél van előcsapat, -derékhad és utócsapat. Vannak csatározók, van tartalék. Vannak, kik -előre küldetnek a harczba, s viszont vannak, kik a retirálást födik. Az -tehát, hogy Elemér lovag, kit közelről nincs szerencsém ismerni, saját -vakmerőségének áldozatul essék, leginkább a körülményektől függ, és -ennélfogva, kérem alásan, meg sem jósolható. A fővezér oly pontra -állíthatja, a hol puskaropogást sem hall. - -– Minő bolondság ezt csak képzelni is! – dörmögte Pista bácsi. - -– Oda állítják őt, a hol legnagyobb a tűz, – jegyezte meg Dániel úr. - -– S ha a podgyász mellé küldenék, onnan is elmegy oda, hol a veszély -bizonyos, – szólt az öcs. - -– Tudom én, – mentegetődzék a hirnök, – hogy oly előkelő lovagnak, minő -Elemér úr, a fővezér is sokat elnéz; de a fegyelem ellen még sem szabad, -nemzetes és vitézlő pártfogóim, ennyire véteni. A ki a podgyászhoz van -rendelve, nem léphet harczolni az első sorba. Hiába, a regula csak -regulának marad. - -– De hát miért mondja kend Elemért lovagnak? – pattant most föl Pista -bácsi, valami sejtelemtől megkapatva. - -– Hát honnan van neki pénze? – kérdé Dániel úr, hasonló irányú -gyanítások felé vonatva. - -Dorka tűhegyen kezdett ülni. - -– Pénzét, nemzetes uraim, nem volt alkalmam látni, – szabadkozott a -hirnök, – de szent igaz, hogy tekintete és magatartása rendkívül úrias, -s kardján a türkisz, jáspis és smaragdkő igen szép boglárokba van -foglalva. - -– Hallod-e ezt, öcsém, Dániel? – szólt feléje fordulva István úr. - -– S hallja-e ezt kegyelmed, tisztelt urambátyám? – kérdé az öcs, hasonló -csodálkozással. - -– Nem te küldötted-e el titkon Elemért? - -– Lelkemre állítom, hogy nem, – esküdött mellére tett jobb kézzel Dániel -úr. De talán te küldötted el? - -– Lelkemre mondom, hogy nem, – fogadkozék szintén mellre fektetett -jobbal Deák István. - -Dorka alatt tánczolt a szék, körüle forogni kezdett a fal, lebegni a -bolthajtás, s minden butor hol közelebb jött hozzá, hol távozott tőle. - -– Édes Dorka néni, kisérjen be engem, – szólt fölindulással Dora. - -A vén asszony mozgott, de látta, hogy lábai nem birják. - -A két Deák pedig elvörösödött a harag miatt. - -– Ihol ni! elcsábították, ellopták tőlünk Elemért. - -– Pénzzel, kincscsel idegenítették el. - -– A világ csúfjává tettek minket. - -– S nyakunkra vonták a nagy Werbőczi örökös haragját. - -– Sírba tették becsületemet, öcsém! - -– Házunk hitelét ölték meg, bátyám! - -– De majd megtánczoltatom én azt a nyomorultat, a ki ekkora kudarczot -kent rám. - -– Kikutatom én a hitványt, ha utolsó fillérem belevesz is. Ne búsulj, -bátyám, tudok én mozogni, jó a lábam. - -– Te megkeresed, én megölöm. Arra jó kezem van. - -– Édes atyusék! – rimánkodott Dora könnyezve, – ne lármázzanak úgy, hisz -nagy kiabálásaikkal a szegény beteg Dorka nénit annyira megijesztették, -hogy már lélekzeni is alig tud. Azután Elemérnél mindjárt megérkezése -után magam láttam egy kis erszényt telidesteli velenczei aranyokkal. A -lantos mindenütt kap ajándékot, a hol az emberek a bánatra és örömre -fogékonyak. Én legalább úgy képzelem… De az Istenért! Dorka néni, jőjön -a szobájába. - -Késő volt már. Dorka ájultan rogyott össze. Körüle topogtak az öreg -urak. Egyik kezét tartá, másik homlokát dörzsölé. Végre éledni kezdett -és a hirnökre támaszkodva, az ágyig vánszorgott. - -– Nem jó a hangos beszéd, mondtam neked, öcsém, Dani, – szólt István úr, -midőn a falajtót betette. - -– Csak urambátyám ne mutatott volna épen asszonyszemélyek előtt a -gyilkolásra akkora passziót. - -– Igaz biz’ a! Elfeledtem, hogy szegény Dorkába csak hálni jár a lélek. - -– Őszi levél ő, a szellő is leveri. - -– Hát még ha… - -– Igen, ha még… - -A két testvér megdöbbenve tekintett egymásra. - -– Hirnök uram! – szólt most Pista bácsi, a hirnök oldalához vonulva. - -– Tessék, – felelt ez szokott vékony hangjával. - -– Pszt! – inté Dani bácsi. - -– Hirnök uram, nem látott-e útjában valahol egy… egy tizenhat markos -lovat? - -– Akárhányat, nemzetes uram. - -– Pszt! – intett megint Dani bácsi. - -– De rajta, egy… egy katonát? - -– Minden esetre. - -– Pszt! a falnak is füle van, – szólt Dani bácsi. - -– Kinek sisakja volt és… – ekkor István úr kört vont kezével melle -fölött. - -– Vértet ért, uram! - -– Csak halkabban! – súgá Dani bácsi. - -– Vértet értek s karján pajzsot. - -– Legalább százat láttam ilyet, – felelé a hirnök. - -– Majd jobban kérdezem én, urambátyám. - -S erre Dániel úr sompolygott a hegyes hangú egyén füle mellé. - -– Nem találkozott-e kegyelmed olyan könnyű lovassal, a ki lovagolni nem -tud s hirtelen nem mondhatná meg, jobb vagy baloldalra kell-e a kardot -kötni? - -– Vetődött egy pár ilyen is a sarmasági táborba. - -– S közöttök ugy-e valaki katonává öltözött papnak látszott? - -– Pszt! öcsém, pszt! – sziszegte most Pista bácsi, ujjával a falajtóra -mutatva. – Engedd, hogy én kérdjem, mert jó ötletem van. - -Ekkor a hirnöknek még el nem foglalt füléhez rukkolt. - -– Ebédelt-e kegyelmed katonákkal? - -– Itt-ott igen. - -– Mondja meg hát nekem, hogy nézett ki az a mamlasz és otromba ficzkó, -kinek legszélesebb szája, legnagyobb fogai vannak és legtöbbet evett? - -– A kinézése után gondolkoznom kellene, különben pedig Keresztúri -Ábrahámnak hívták. - -– Az nem a mi falánk zsoldosunk. - -– Pszt! meghallja a vénasszony. - -– De minek beszélsz te oly nagyon? - -– Urambátyám az, a ki kiabálásával mindent elront. - -– E szerint, nemzetes uraim, helyesebb lenne talán a refectoriumban -beszélgetni, – indítványozá a hirnök. - -– Egy pohár bor mellett, úgyis a nap már hőn süt, – így szólt Dani -bácsi. - -– Menjünk hát, – egyezett bele az öregebb testvér. - -– Sejtem én már, – súgá hátok mögül a hirnök, – hogy ki után tudakolnak -vitézlő uraimék. - -Pista és Dani bácsi erre rögtön visszafordították arczokat. - -– Szóljon tehát. - -– Nyilatkozzék gyorsan. - -– Elemér úr a szilágy-csehi korcsmában egy katonának pennát nyomott a -kezébe, hogy levelet írjon, talán épen ez lehet a kegyelmetek zsoldosa. - -– Úgy van. Bizonyára Barnabás diák volt. - -– Csitt, halkan! menjünk ki a szobából, csitt! - -Ily kölcsönös csillapítás közt távoztak. - -A hirnök mentől többet merített a kupából, annál kevésbbé tudott -fölvilágosításokat nyújtani s Deákék kénytelenek voltak puszta -gyanításokkal beérni. - -Nagy szomoruságukra hallák, hogy a hirnök már Zsibót, Egregyet, Drágot -összebarangolta, mielőtt hozzájok jött volna. Ebből következtették, hogy -Barnabás diáknak legalább három nappal előbb kellett volna hazajönni. -Hol késik tehát? Nem vette-e önszántából nyakába a világot, vagy nem -beszélte-e rá Elemér, hogy vele együtt Budára menjen? oly kérdések, -melyeket könnyű volt föltenni, de nehéz megoldani. Az öreg urak csak azt -sejtették, a mi legkeserűbb volt rájok nézve, hogy tudniillik -könnyelműségökkel Dorka ellen nagy vétket követtek el s csak a -vakesetnek fogják köszönni, ha hibájok világosságra nem jő s ha a -következmények nem lesznek gyászosak és a lelkiismeretet terhelők. - -Alig várták s most az egyszer történt ez a vendégszerető urakkal, alig -várták, hogy a hirnökön túladhassanak s azután egymásközt -meghányják-vessék teendőiket. - -Midőn végre magokra voltak, kezdődött a fontolgatás nehéz szerepe. - -– Írjunk a mi rokonunknak, a nagy Werbőczinek, Elemér eltávozásáról. - -– Minket ügyetlenséggel vádolhat; de mégis küldjünk hozzá levelet, -kedves bátyám. De hát Dorkával mit tegyünk? - -– Titkoljuk, a meddig csak lehet, Barnabás diák eltűnését. - -– S ha megtudja, hogy öcscse nincs a zárdában? - -– Akkor nekünk is megütközést kell színlelnünk, mintha ártatlanabbak -volnánk a ma született gyereknél. - -– Ha sima, fiatal volna arczunk, könnyebben lemoshatná egy kevés tiszta -víz a tettetés mázát; de félek, úgy bemocskolja redőinket, hogy szennyét -semmiféle szappan sem viheti le többé. - -– Mondasz valamit, öcsém! Azonban maradna-e fél perczig is nálunk Dorka, -ha megtudná, hogy öcscsét, a kit szemevilágánál sokkal inkább őrzött, -alattomos úton vezettük a halál torkába, noha tudtuk, mily jó -tehetetlen, mint nem képes egyébre az öklöződésen kívül. - -– Azután ha legalább a haza védelme forgott volna eszünkben! - -– Az már más volna, öcsém. De mi tagadás, mi bizony csak azért küldöttük -a háborúba, mert bosszankodtunk, hogy a mi Doránk felé forgatja sanda -szemét. - -– Szent igaz, bátyám s pedig nem volt miért féltsük a mi szép leányunkat -az ő éktelen arczától és faragatlan viseletétől. - -– Itéletnapig sem hozta volna vele senki gyanuba. S most hasztalan -építünk házat Dorka asszony számára. - -– Ő azt fogja mondani: készíttessetek számomra inkább koporsót. - -– Szobáit hasztalan butorozzuk be! - -– Ő azt fogja mondani: rendeljetek fejem alá inkább gyaluforgácsot, -arczomra szemfödelet. - -– S ebbül, öcsém, az következik, hogy a föld fenekéből is elő kell -kerítenünk Barnabás diákot. - -– Úgy van. Írunk Elemérnek levelet azon meghagyással, hogy tüstént -indítsa vissza őt. - -– De nem tudjuk, hová czímezzük. - -– A mi nagy rokonunk levelébe csatoljuk az Elemérhez szólót is. - -Ez kielégítő megoldásnak látszott. De most már új nehézség merült föl. -Az akkori közlekedés még béke idején is igen hiányos volt s a háboru -alatt majdnem legyőzhetetlen akadályokra talált. Erdélyben még az én -gyermekkoromban sem volt szokatlan, hogy a földesúr a levéllel jobbágyát -küldötte az ország egyik szélétől a másikig, még pedig gyalog. S ha ez -megérkezett az illető helyre, néha egész hetekig pihent csendesen, míg -választ kapott, melyet haza vigyen. Akkor még kiváncsiságunk nem a -perczek, de a hetek teléséhez szabta magát s bár mint érzés nem birt -kevesebb ingerlő erővel, mint most, a távirdák korában, de kitöréseit -mérséklé és megosztá a roppant időköz korlátja. - -Dani bácsi szemlét tartott jobbágyai jó és rossz tulajdonai fölött. - -Az egyik jól gyalogolt, de gyakran tekintett a csapszékbe. A másik -szerette a vizet, de lába lőcsös volt. A ki fürge és szeles, mint a -gondtalan ifjú, kihullathatta tarisznyájából a levelet; a kinek -óvatosságát dícsérték, félénkségéről is hírben állott. A kinek lova -volt, rossz kedvvel hagyná oda gazdaságát; a ki alá az uraság adott -volna lovat, nagy kérdés, mikor tér vele vissza. Sok tanakodásra lett -tehát szükség, míg Dani bácsi kiszemelte s Pista bácsi elfogadta a -czélszerű egyéniséget. - -Aztán meddig küldjék? - -Az öregebb testvérnek Szinérváralján lakik a jó barátja; az ifjabbnak -Nagy-Kállóban. - -Kit tiszteljenek meg azzal, hogy a vett levelet máshoz tovább küldje s -az ismét máshoz, míg kézről-kézre adatván, végre a nagy Werbőczi István -tulajdon kezébe érkezik? - -Hogy dőlt el e nehéz és sok tanakodásra méltó ügy, arról a krónikákban -semmi adatra nem akadtam. - -De bizonyos, hogy harmadnapon már a levél nemcsak meg volt írva és -lepecsételve, de valósággal útnak is indult s folyvást haladott -rendeltetése felé. - -Mire elérkezik, Budavárában sokat nem talál úgy, a hogy kellene. Talán -Mátyás király palotájába is idegenek költöztek. Talán a templomok is más -hitet és imát türnek a szentek képeitől megfosztott boltíveik közt. -Talán maga Werbőczi István sem lesz többé Izabella királyné szolgája, a -csecsemő királyfinak gondnoka és Magyarország ügyeinek egyik fő -intézője! - -Ki tudja, mennyi ideig vándorolnak Pista bácsi kézvonásai? - -Addig térjünk más vándorok úti kalandjainak elbeszéléséhez. - - -VIII. - -Elemér hosszas barangolás alatt hódításokat tett Barnabás diák kegyében. - -A féltékenységre – mint a diák hivé – megszünt minden ok. - -Mindketten földönfutók. - -A szerencse még nem találkozott egyikökkel sem, pedig már hat nap óta -keresik közös úton. - -Ha csak egy perczig mosolyogna a távol ködéből Elemér felé, ha kaczér -szemének csak egy sugarát vetné a fellegek közül a lantosra, akkor a -diák talán visszaesnék régi hangulatába. - -De most miért gyűlölné Elemért ezerszer inkább, mint általában az -embereket. - -Szelidűl Barnabás. - -Puszta csárdába szállottak meg. - -Elemér hosszan dőlt a zsupágyra s elaludt. - -A diák fölemelte lándzsáját, mintha a pihenő mellének akarná szögezni, -de hamar leereszté és megelégedett azzal, hogy nehéz talpú csizmájával -mintegy véletlenül a lantos lábára lépjen. - -– Ezt az embert utoljára is én fogom megölni, – mormogta néha. Elemér is -meghallott valamit ebből s elmosolyodott a diák hangos gondolkodásán. -Azonban rendre kimaradt Barnabás mormogása s volt idő, midőn nem egészen -rosszakaratú mosolylyal beszélt utitársával. - -A Hortobágy közepén a gulya bikája Elemérre rohant. - -Barnabás, ki hátrább maradt, megállítá lovát s csendesen nézte a -jelenetet. A szó legszigorúbb értelmében semleges maradt. Nem mutatott -több rokonszenvet a támadó, mint a megtámadott fél iránt. Nem segítette -a bikát az ostromnál, szívesen mosolygott az ellentállási ügyességen és -őszintén elismerte, hogy Elemér nem csekély föladatot oldott meg, midőn -a veszélyből menekült. - -Szolnokon, közel a város kerítéséhez, két zsivány vagy csendháborító -lógott a bitófán. Barnabás föveget emelt a törvény keze által kimultak -előtt s azután velök szembeállva, sokáig őgyelgett torz vonásaikon. A -merengés fölkölté benne a vágyat s hő képzelődése megfosztá a fát -halottjaitól, hogy reá másokat akaszszon föl. S talált két áldozatot e -czélra, de közöttök nem volt Elemér. - -Roppant haladás a kiengesztelődés felé. - -– Úrfi, – szólt Barnabás, a mint a Tisza füzesei közt utaztak s a hold -világítását a badar alakú törzsek s a rendetlen ágak körrajzai furcsánál -furcsább árnyékkal hintették be, – úrfi, látott-e kegyelmed lelkeket, -kik álmában jelentek meg s hiúz-szemökkel, mint a gyújtóüveggel, égetik -a testen azon pontot, melyre tekintenek… nálam többnyire a homlokot? -látta-e atyját a kisértet minőségében? - -– Sohasem. - -– Talán atyja természetes halállal mult ki? - -– Megölték gyermekeivel, testvéreimmel, nejével, édesanyjával együtt. A -családból csak én maradtam életben. - -– Dajkája beszélte el a történetet? - -– Szemtanuja valék. - -– Szerencsés! Ha én szemtanuja lettem volna atyám megsüttetésének, az -izzó vassal kiszúrták volna szememet. S tudja-e ki? Saját nagybátyám. -Ebben egyébiránt semmi különös nincs. Én is úgy tennék unokaöcsémmel. És -ha az égnek a nap valódi szeme volna s karjaim a végtelenségig -terjednének, tüstént kivájnám azon nagy bambának, a mindenségnek -szemeit. Haha! Hiszi ezt uramöcsém? - -– Mihelyt, – válaszolá mosolygva Elemér – a nemzetes úrnak oly hosszúra -nyúlnék a keze, bizonyosan az esze is hasonló arányban nőne. Ennélfogva, -úgy hiszem, öntől kegyelmet nyerne a nap, habár világosságával néha -alkalmatlankodott. - -– Nem mondhatnám, hogy a nap sugara volna a legesküdtebb rosszakaróm. A -hold, a csillagok és világtalan éj még többször bosszantanak. Midőn az -emberektől menekültem, a holtak társasága fogott körül… s mit nem -beszéltek azok nekem! Vagy tíz kisértetnek már az arczképét tollal -lefestettem. Ha visszatérünk, elhozom a zárdából s megmutatom -kegyelmednek. Ugyanazon könyvben vannak, a melyre Dora kisasszony -alakjáról szerzett tapasztalataimat igtattam. S tudja-e, hogy hívják e -kisérteteket? Furcsa! csak kettőnek hallám a nevét, a többi oly halkan -nevezte meg magát, hogy lehetetlen volt kivenni… Rácz István és -Targovics Péter iszonyúan sápadtak. Nem csoda, hisz megcsömörlöttek -atyám húsától s betegségökből még a halál sem tudta kigyógyítani. -Sovány, silány kisértetek. Mindig borzadoznak az elnyelt falat -utóízétől. - -Elemér eleinte az őrültség bősz ötleteinek tartotta Barnabás diák -beszédét, de utóbb föltámadt emlékezetében némi töredéke egy hajmeresztő -büntetésnek, mely Nándor-Fehérvárott hajtatott végre. - -– Édes barátom, – szólt megindulással Elemér, – uralkodjék kedélyén -nappal s akkor éjente nem fognak fölkelni sírjaikból a kisértő lelkek. - -– És miért ne látogatnának meg? Hadd fedezzék föl titkaikat s -vázujjaikkal hadd jőjjenek, hadd vonják le az emberiség arczáról a -fátyolt, hogy tekinthessek utálatos vonásaira! De a szél süvölt, -lidércztánczot járnak a holdvilág rezgő szőnyegén a fák árnyai, -keressünk tanyát magunknak, nincs hideg s mégis úgy tetszik, mintha -fáznám. Ni, amott ablakfény csillog. - -– Bojtártanya lehet. - -– Kutyaugatást hallok. De mondja meg az úrfi, mondja meg Elemér barátom, -mit csinálna kegyelmed azon török martalóczokkal, kik testvéreit és -atyját megölték s a kik a házat nagyanyja fejére gyújtották? - -– Ha az életben rájok találnék, kardot rántanék, hogy megvívjak velök. - -– De én nem ölhetem meg atyám kínzóit, mert már mind meghaltak. S véres -árnya mégis bosszúra ösztönöz. Uram, elvették falvaimat, váramat: de a -bitorló nagybátya mag nélkül mult ki és idegen kezekre került a rablott -birtok s íme a kisértet, ki atyámnak nevezi magát s a kinek képét több -példányban rajzoltam már le, szüntelen arra buzdít, hogy irtsam ki e -rablókat. Hol találok rájok? – kérdezém. Az egész országban, felelte. Mi -a jegyök, hogy őket megismerhessem? Arczukon az öröm, szivökben a -boldogság, testökön a gazdag ruha, szólt atyám. - -– A sátán jelent meg kegyelmednek s csak hazudta atyja nevét. -Imádkozzék, vezekeljen s nem fogja többé háborgatni. - -– Dorka néni is ezt tanácsolta, de nem használt. A vén bagoly, hogy -kábaságomért kikaczagjon, mondá: rajzoljam le tehát atyámat, úgy, a -miként álmomban szoktam látni. Tudta, hogy anyám velem volt viselős, -midőn férjét, mint az ürüt, nyárson sütötték meg s hogy ő ennek -arczképét hasztalan követelte vissza a zsivány testvértől. Megégettük a -honárulót képben is, volt a válasz… Uram, midőn Dorka kivánságát hallám, -rögtön a kolostorba mentem, s elhoztam a tollrajzot, szeme elébe -tartottam. A vénasszony élesen fölsikoltott, fogai vaczogtak s egész -testében úgy reszketett, mintha csontja is csupa kocsonya volna. Később -azt állította, hogy a kép csak göndör nagy szakála és vastag ajkai miatt -látszott atyámhoz hasonlónak, de különben egészen idegen arczú és -termetű. Léha beszédek. Esküszöm reá, hogy velem a magános éjeken atyám -lelke vitatkozik a bosszú eszközei felől. - -A rajongás szavai s egy iszonyú történet homályos hagyományai Elemér -idegeit is izgalomba hozták. A csodálatos, a szertelen vonzereje hatni -kezdett az ő fiatal képzelődésére s e varázs érdeket, részvétet -gerjesztett benne a szerencsétlen Barnabás diák iránt. Nem tartotta -többé csak eszelős embernek, sőt valami nagyszerűt látott a boszúban s -annál inkább, minél határozatlanabbak tárgyai, minél inkább tágul -általános gyűlöletté. - -Alig tartott néhány perczig ez ámulata, de eredményei keserűek voltak. - -– Ha én bosszút akarnék állani a nagyokon, igyekezném nagygyá lenni, – -szólt a pillanat hevében. - -– Mondja el még egyszer, barátom! – kéré Barnabás diák, mintha nem -értette volna jól. - -Elemér ismételte a tett észrevételt. - -– De az élet oly rövid és az előhaladás útja oly hosszú! Én már érett -korú férfiú vagyok. - -– Kitünővé egy szerencsés percz alatt is válhatunk; hasznos emberré a -fáradságos évek tesznek… De már a tanyához értünk. - -– Az még egy parittyadobásnál is távolabb van. Addig folytassuk -beszélgetéseinket, – szólt a diák nyugtalanúl. - -Elemér már érzé, hogy a veszélyes zsarátnokról a hamvat fújta le s a -szén elevenebbé lett. - -– Csak arra akartam figyelmeztetni, – mondá csillapítóan, – hogy ha -Athinai Simon parasztból zászlósúrrá lehetett, úgy ön, a ki valószínűleg -fényes család származottja, hamar szerezhet magának állást s még régi -birtokait is visszanyerheti. - -– Birtok és boszú szép volna együtt! – sóhajtá Barnabás diák… – -Csakugyan a tanyánál vagyunk. Hejh! Nyissatok ajtót! He, hollá, ki van -benn? Szólítsátok a kutyákat! Sánta lakik-e e kunyhóban, hogy oly lassan -mozog? Belőjjek az ablakon? úgy talán meghalljátok a bekéredzést. No már -mozognak!… Soha sem fogom bánni, hogy az úrfival utaztam. Ne élt volna -Dorka, a vén boszorkány, nem sompolyogtam volna annyit a kolostorokban… -most úr lennék. Tüntessük ki magunkat, Elemér barátom; nosza, tüntessük -ki! - -Barnabás diák, mihelyt zilált élete számára vezéreszmét nyert, mohó, -görcsös szenvedélylyel szorítá azt lelkéhez. - -Szótalanabbá lőn, merengőbbé, gondolkozóbbá s midőn beszélt is, azon -sarkpont körül forogtak eszméi, a melyhez bűnös reményeit köté. - -Elemér figyelmét nem kerülte ki a hatás, a mit gondatlanul ejtett szavak -útitársára gyakoroltak; de azzal vígasztalá magát, hogy végtére sem -könnyű a Barnabás tulajdonaival kitünő helyzetbe jutni, s ha ez -véletlenül mégis megtörténnék, a mint emelkedni fogna, tisztúlna és -szélesednék előtte a láthatár; a mint a nyomor lehullana vállairól, -könnyebbnek érezné az életet; a mint az emberektől tisztelve volna, -feledné gyűlölni az emberiséget. - -Ily szempontból Elemér magára tukmálá a buzdító szerepét. - -– Uram! – szólt Barnabás, midőn már a Rákosra értek s keresték a -magasabb pontokat, hogy Buda várát s az ellenség táborhelyeit láthassák, -– uram, ütött az óra, melyben kitüntetésről kell gondoskodnunk. Melyik -félnél keressük a hírre kapást? Ha a török a magyar ellen folytatna -háborút, természetesen törökké lennék. Úgy hallom, görög rabszolgából -lett Ibrahim nagyvezérré és százezreket hányathat kardélre a nagyvezér. -Ezt tőle még csak rossz néven sem veszik. A némethez pártolni -czélvesztett eljárás volna. Szítsunk, uram, a magyarokhoz, lopózzunk -valami kitörés alkalmával a várba s ajánljuk karunkat és kardunkat -Izabella királynénak! - -– Nekem is az a véleményem, csak egészen más okokból. - -Némán lovagoltak tovább, kiki saját eszméin borongva. - -– Most nekem két kezem van, szakítá meg a hallgatást Barnabás, de a -hatalom által sok kezem lesz, Bryaraeussá változom át. Emelkedjünk, -Elemér úrfi! Most két szemem van, de a hatalom módot ad, hogy ezer -szemmel lássak. Mind elfoglalom a szemeket, hogy számomra nézzenek. -Hozzám képest vak lesz Proteus. Uram! tüntessük ki magunkat! Csak ne -volnék haladott korú!… Szerelmet tud-e szerezni a hatalom? Ezt a -zsákmányt, mint az aranyat és gyémántot, elrabolhatja-e a martalócz, -hogy szabadon bírja?… Hány éves Dora? Míg mi, Elemér úrfi, nagy urak -leszünk, sok lakodalom történhetik. Az emberek szaporodnak. De e házias -tréfát is megzavarhatja a hatalom. Anyám, úgy látszik, velem viselős -volt, midőn az úrrá lett molnárlegény atyám életét kioltá. Akkor, ha -akarja, birtokába ejthette volna anyámat s a világ soha ki nem fogta -volna találni, hogy a gyilkos, vagy a legyilkolt gyermeke vagyok-e?… -Hadd legyen Dora menyasszouy, hitves, anya! Nekem hatalom kell. Ragadjuk -üstökön, Elemér úrfi, a legelső körülményt, mely megengedi, hogy -lábunkat az emberek nyakára tegyük és por helyett a lelket kitapossuk. - -[Illustration: Némán lovagoltak tovább, kiki saját eszméin borongva.] - -E szavak hideg borzadással tölték Barnabás útitársát. Az első indulat -benyomása közt kardjára tette kezét, hogy megbüntesse a szemtelent és -szörnyeteget. De Dorka rokonát gyilkolja-e meg? Azért vásárlott-e a -vénasszony pénzén fegyvert? S jöhet-e szigorú számítás alá egy hóbortos? -És nem fogadta-e föl magában, hogy Barnabást üldözés helyett védelmezi? - -Ily tekintetek fékentarták Elemért. - -– Ne feledje, hogy kegyelmednek tiltva van Dora nevét ajkára venni, -szólt kimért és szigorú hangon. - -– Bocsánatot kérek bűnömért, válaszolta eddig szokatlan alázattal -Barnabás. Nekünk nem szabad egymással ellenkezni. Czélunk közös. Urak -akarunk lenni. - -Ekkor tárult szemök elébe Buda és környéke. - -Barnabás a távolban csonka tornyokat, dőlt bástyát, rongált falakat -látott csak; de Elemér gyakorlott és éles tekintete egyebet is vőn -észre. S oh az az egyéb reményeinek fellegvárát rombolta szét! - -Keresztbe font karokkal nézett, nézett, míg elhomályosodtak szemei s -könnycseppek gördültek arczára. - -– Oh az én arany álmaim! Isten veled, dicsőség! szállj keblembe, -lemondás! – rebegé hosszú mély sóhajjal. - -Barnabás nyugtalanúl sürgött körűle. – Mi történt! mit lát, jó uram? -szóljon! ne tartson függőben! Csak most tanultam meg kíváncsisággal -lenni az élet eseményei iránt s ezen új indulat, mint tapasztalom, igen -alkalmatlan természetű. Szóljon, barátom! - -– A Gellérthegy tetején összerombolt táborhelyet, aljában szétszaggatott -hidat látok, melynek maradványait nyaldossa, sodorja és viszi tovább a -hullám. A német sereg nincs többé. Vagy semmivé tétetett, vagy -maradványaival a visszavonulást kísérti meg. Szaladó csapatjai hátunk -mögött lehetnek. A Nyulak szigetét a török tartja elfoglalva, hajói a -Duna felső partjait ellepték. Amott Ó-Buda! Kis gyermekkoromban utczáin -játszottam. Török tárogatók hangja érkezik onnan felénk. És a hegyeken -félholdas sátorok körrajzai mutatkoznak. Vége az ostromnak, vége a -háborúnak! - -Barnabás diák sárga arcza szederjessé lőn a düh és ijedtség miatt. – -Tehát későn érkeztünk? tehát többé nincs reánk szükség? tehát nem -tüntethetjük ki magunkat? Édes barátom! ne tegyen szerencsétlenné -baljóslataival. Úgy-e, csak ingerelni akar? A kolostorba vonuljak-e -ismét, mint ketreczébe a koncztól korbácscsal visszariasztott kuvasz? -Uram, nézzen körül, hátha csalatkozott! - -Nem volt szükség hosszasan vizsgálódni, mert néhány magyar katonával -találkoztak, kik ezt beszélték: - -– A németek a török haderő megérkezése után nem mertek nyílt csatát -koczkáztatni. A Gellért tetejét védték makacs, vitéz küzdelmek közt. -Ezalatt segélyt is nyertek, de elégtelent arra, hogy állásaikat -hosszasan oltalmazhassák. A Gellértről és a pesti oldalról tehát tüzes -ágyúzást nyitottak meg, mely a Duna jobb oldalán a Török Bálint és a -temesi gróf csapatait visszahúzódásra kényszeríté. E csekély győzelem -után másnap reggelre egész hajóhaduk a Gellért lába elé vonult. Mi okból -történt? mily szándokot forralnak? nem lehetett tudni. Esteledék s a -hajók még mozdulatlanul állottak. Késő éjjel azonban a kémek hírül -hozták, hogy a németek egy rögtönzött hajóhídon a pesti partra szállanak -át. A gyorsan összevont török és magyar erő megtámadta őket és soraikban -iszonyú mészárlást vitt végbe. A Dunán sűrűn hömpölyögtek a holttestek; -Pesten ezrekre ment a felkonczoltak és foglyok száma. Buda ostromának -vége szakadt s a szultán féltvén seregeit a holttetemek büzhödt -gőzölgéseiből támadható ragályoktól, az óbudai magaslatokra épen most -költözik át. - -– Mihez fogjunk már, édes barátom? – tudakolá Barnabás diák, még mindig -képéből kikelten. - -– Én szolgája leszek Werbőczi István uramnak, ki a fogságból drága -pénzen váltott meg, – sóhajtá Elemér. - -– S hát én? - -– Haza megy és a szerzetesek számára kezdőbetűket rajzol. - -– Száradjon el a két kezem, ha tenni fogom. - -– Deák uraiméknak volt zsoldosa s illő, hogy szolgáltassa vissza a lovat -és fegyvert, melynek hasznát többé nem veheti. Én is tartozom valakinek -a hadi készületekért, de remélem jó uram, Werbőczi István, kegyelméből -adósságom lerovását. - -– Ne taszítson el az úrfi magától. Min kezdjem én az életet, ha haza -megyek? Fölgyújtsam-e a kolostort vagy Deák uraimék házát? Vesztemre -gondolt a két vén ember Dora miatt. S kívánja-e kegyelmed, hogy mégis -haza menjek? - -Elemér fölfogta az iszonyú okoskodás egész horderejét. - -– Próbáljunk hát együtt szerencsét! Megválik, mit szánt számunkra a -sors! - -– Meghálálom e szavait, édes barátom! ámbár eddig azt hittem, hogy ha -mathusálemi éveket élnék is, köszönettel senkinek sem fogok tartozhatni. -Emelkedjünk együtt, Elemér úrfi! Ne taszítson el engem magától! - -Elemér kezet nyújtott. - - - - -MÁSODIK RÉSZ. - - -I. - -A mióta Izabella királynét egész udvarostul a márványtermekből a -pinczeboltokba költöztették s az öreg Roggendorf ágyúi és az éhség Buda -város érdemes polgárait csak úgy tizedelték, mint a vitéz várőrséget, -nem csoda, ha még az udvarmesternő is – kinek férje három versen -szolgált Ferdinánd alatt s ki egy telet Madridban, egy mást pedig -Nápolyban töltött – szívéből óhajtá, hogy Török Bálint, vagy ha ez -szerét nem tehetné, tehát a pogány Mohamed pasa és Kazim bég verjék meg -a németeket. - -Tagadhatatlanúl az udvarmesternőknek szép hivatásuk van, a míg selyem, -bíbor és arany közt figyelmeztethetik a deli palotahölgyeket az illem -legfínomabb szertartásaira és a szolgálati hűség örve alatt kémlelhetik -a királynék minden mozdulatát, titkait, vágyait. - -De mit mondjunk oly állásról, melybe Roggendorf és György frater juttatá -Izabella királyné háztartásának legfőbb nőhivatalnokát. - -A vén német generális feledve a szépnem iránti gyöngédséget, -szenvedélyesen lövette a királyi palotának még azon részét is, hol az -udvarmesternő lakott s bombái és ágyúgolyói nemcsak a királyi gyermek, -nemcsak az özvegy királyné, de azon érdemes úrnő életét is fenyegették, -ki néhai férjével Bécsben, Madridban és Nápolyban mindig szívesen -fogadta el a fiatal német bajnokokat… réges-régen. - -A makacs bombázás miatt György frater – kit Némelyek Martinuzzinak, -mások Utissenichnek hívnak s minden név alatt mogorva egyén – a -pinczékbe szállítá az egész udvart és ott maga a királyné is, -összehalmozott drága bútorok közt csak úgy teng, mint a ritkaságok -raktárában a felügyelő nő, midőn roppant becsű tárgyakon ülve, reggeltől -estig nélkülözéseire gondol. - -Mert meg kell fontolnunk, mekkora baj eredhet abból, ha a német lelövi a -cselédeket, kik a Dunára és a kutakhoz vízért lopóznak. Néha egy korsó -víz egy életbe kerűl; nem is szólva a puttonokról, melyekért együtt ott -marad az ember és marha. - -Sokkal olcsóbb tehát a bor. - -De a szegény udvarmesterné réműlve tapasztalja, hogy valahányszor a -palotahölgyek égető szomjukat egy kisded pohár borral oltják el, -mindannyiszor hegyesebbé lesz nyelvök s még az sem bizonyos, hogy a -fohászkodás helyett, a zord napokat könnyelmű dalokkal nem fitymálják-e? - -Ámbár jól felfogva a dolgokat, valóban kevés okuk volna ilyen -szélsőségekre vetemedni, minthogy ha víz nincs, mivel főz a szakács? s -ha poshadttal teszi ezt, kinek van kedve még a leveshez is? - -És tüzelésre nem hordják-e el a fehércselédek nyoszolyáit is? Hány -asztalláb, hány seprőnyél, hány szekrényfiók nem hiányzik s rövid időn -még az udvarmesternő tiszafa-ágya is fenyegetve lesz… egy ebéd miatt. - -Aztán a baromfiak elfogytak, a piaczon lóhúst árulnak s az is milyen! - -S csak György frater ne volna oly kiméletlen! A minap az udvari -kamarákból zsákokkal vitette ki a lisztet és tömlőkkel az olvasztott -zsírt. Csak úgy kong helyök. E miatt az udvarmesternőig hatott fel a -panasz. - -– Az Isten szerelmeért! püspök uram, éhen akar-e minket elveszteni? - -– Katonáim tegnap óta koplalnak s azokra most a királynénak több -szüksége van, mint a vászoncselédekre, – válaszolá a goromba ember. - -A kincstár is a frater kezében. Őrzi az aranyokat, mint a grifmadár. Azt -mondja, hogy azok zsoldra kellenek. - -Az ostrom óta e palotahölgyektől fölfelé senki sem kapta ki havi -fizetését, s némelyiknek már a selyempapucsa is félig kifejlett a -lábból. - -Maga a fukar udvarmesternő is oly pénztelen, hogy midőn két rokonát, a -németekkel czimborálás gyanúja miatt, György frater a vár kapuján -kilökette, kénytelen volt gyémántos ékszerét nekik ajándékozni -utiköltségül. - -A királynét sem gyönyörködteti az ostrom. - -S ha még csak páratlan metszetű sötétkék szemei, melyeket hosszú pillák -árnyalnak, hogy a könnyet csillogó nagy keleti gyöngygyé gyüjtsék egybe, -mielőtt a liliomfehér s mégis élet- és ingerdús arczra lepörgeni -engednék; s ha még csak ajkai, melyek a visszatartóztatott fájdalom -sóhaja és a kifejezésekben gazdag panaszok által egyenlően igéznek; s ha -még csak naponként növekedő idegessége és az általános levertség, mely -őt környezi, tennének bizonyságot arról, hogy palotája a gondok és -nélkülözések tanyájává változott! De nem retteghet-e, hogy György frater -váltig akadályozni fog minden békekötést Ferdinánddal; hogy Török Bálint -elveri Buda alól a németeket; s hogy saját rokona, az öreg Petrovics is -kényszeríteni fogja őt a trónon maradni: pedig nem nyilatkoztatta-e ki -férfiúi erélylyel és asszonyi szeszélylyel, hogy inkább akar egy -keresztyén király rabnője, mint a török kegyelméből Magyarország -királynéja lenni? - -Zord idők! - -* - -Végre fölvirradt augusztus huszonegyedike. A szakács a konyha ajtajába -állott, s nézte a napot, mely szép haladást tett a láthatáron, s ragyogó -arczával mindent látszott igérni, s pedig ő – a tapasztalt szakács – azt -sejdíté, hogy megint csalni fog. - -– Van is miért mosolyogni reám! Vagy tán kapok annyi sugárt tőled, hogy -melegével csak egy tojást is megsüthessek? Könnyű engem az udvarmesternő -ágyfájával, vagy a kisasszonyok hímző rámájával bíztatnod; de én -tapasztalt ember vagyok s imerem a veszélyeket, melyeknek most a -szakácsmesterség gyakorlata ki van téve. Ámításaidra tehát én csak azt -felelem, hogy ma füstölt nyelven, penészes kenyeren és kőnél keményebb -sajton kívül nem lesz más ebéd, hacsak a német bombája föl nem gyújtja -valamelyik polgár házát; mert akkor magam is elfoglalhatok néhány -megpörkölt léczet. Annyi auctoritása mindig van a királyné első -szakácsának… Azután miért tetteted magadat, álnok égitest, mintha semmi -rossz hírt nem tudnál! Hisz! a te első sugárod fedezte fel azon jámbor -csatlós holttestét, kit a fejedelmek asztalára való tokajival -csábítottunk rá, hogy az éjjel a várból kiszökjék vizet meríteni. -Alkalmasint kis kuktám is úgy járt, ki a hajnalszürkület előtt kiosont a -zsidó-kapun, a hegyek közt keresni oly kútfőt, melyre a német nem -leskelődik. Szegény poronty! még föl sem serdült, s már meg kelle -halnia, egy füles kannába való víz miatt! - -A szakács előkötényének szalagába dugott hüvelykkel s gondolatokba -merűlten indult a megégetendő bútor keresésére. - -– Pál bátya, itt vagyok. Velem jött Anna, az ifjabbik szamár és Erzsók, -az ő édesanyja, s meg az én tulajdon néném, Klára. Mindenik szamaron -négy vizes putton van, de Klára néném csak egyet hoz. - -E veséig ható örömhírre pereszlenként fordult meg a világhírű éhség -ellenére is még mindig gömbölyű Pál, a szakács. - -– S nem gyilkoltak meg a németek, kedves szolgám? – kiáltá, -elragadtatással szorítván tág kebelére a kis suhanczot. - -– Még hajamat sem görbítették meg, Pál bátya! Becsületes, jámbor -németek. Midőn történetből a korsót leejtettem, s az el is tört, láttak -engem szépen a földre lapulva, azaz én láttam őket egyenes sorban -Kelenföld felé menve. Sokan voltak, s mikor a lovasok is utánok jöttek, -már tisztán ki lehetett venni mindenik fején a sisakot. Mihelyt pedig -egy öreg ágyú kereke épen rajtam akart keresztül menni, felugrottam és a -zsidó temetőbe nyargaltam. Ott egy sírkő mellé búva láttak engem, azaz -én láttam őket a Gellért hegyének háta mögé czipeltetve. Legalább húsz -öreg ágyú volt. A kik az ágyúk után ballagtak, folyvást mondották -«szakarment», s azt értették rajta, hogy lassan halad az ágyú és -virradni kezd. Hát egyszerre csak pitymallik is; de ekkor egy láb -németet sem láttam a Sashegy dülőjén és a Gellérten. Így történt aztán, -hogy Klára nénémhez betekinték, mondván: – Nosza; töltsék meg kendtek -friss vízzel a puttonokat a felséges királyné számára. - -Míg Pál mester nagyreményű tanítványának előadását hallgatta, a konyha -népe ostrommal foglalta el Klára nénitől a puttonokat, s a drága víz -nevezetes része már el volt harácsolva, és csak a legszigorúbb -intézkedések állíthaták vissza a megbomlott rendet. - -Az ellenség hadállásának változtatása a várőrség figyelmét sem kerülte -ki, s hogy az alkalmat használni tudá, néhány foglyon kívül, a katonai -fedezet alatt a királyi palotába bevont friss eleség is tanusítá. - -S csakhamar teljes tevékenységben látjuk Pál mestert nagyobb és kisebb -rangú segédeivel együtt. - -E hetek óta nem tapasztalt sürgeség, s a kilátás hogy ha nem is -fejedelmi, de legalább élvezhető lakomára lehet számítani, eseményszerű -hatást gyakorol az egész udvari személyzetre, s különösen a nőnemre. - -Előbb a leányzók és komornák kandisága ébredt föl, azután a -palotahölgyeké, s a szolgálattevő tisztes matronáké. Egész csoportozat, -s mind érdekesebb alakokból, fogta körül és részvétével a boszankodásig -akadályozá Pált. Nézték a húsdarabokat és zöldségeket, mintha egy -egészen más égalj alól hozott delicatesse-ok volnának. Bámulták a -söreget és pontyot, mintha a Duna Budavártól száz mérföldre esnék. -Mindeniknek saját nézete volt az elkészítés gyorsasága és ízletessége -iránt, s Pál mester egész tekintélyére volt szükség, hogy kiki saját -maga számára ne süsse, főzze és rántsa meg, a mire kezét ráteheté. - -S a mi a királyi palotában csak rendetlenség volt, valóságos zendüléssé -fajult a város többi részében. Az első fuvart, mely eleséget szállított, -lefoglalta a tömeg; de az első foglalókat rögtön megtámadták a többiek. -A másodkézből a harmadikba és így tovább ment át s mindig megújuló -küzdelmek közt a tömött zsák, míg elszakadt, kilyukadt, s így a -gyöngéknek, az éhségtől elkínzott és kisértetes alakoknak is a földön -henteregve, tépelődve, dulakodva alkalmuk lőn egy marék lisztet az -utczakövekről, az utczaporból fölszedni, vagy életkoczkáztatással néhány -hagyma és sárgarépa tulajdonosává lenni. - -A későbbi szállítások számos fedezet alatt történtek, s ekkor már az a -derék várőrség, mely a védelemben oly vitézűl ontá vérét, ellenségnek -tekintetett, mely a rablott és harácsolt marhákat és élelmiszereket -drága áron akarja a pékek, mészárosok és zsidók kezére játszani. - -Szidalmakkal halmozták el a fegyvereseket, s kövek is vegyültek az éles -szavak közé. - -Utóbb az a gyanu kapott lábra, hogy magában a városban is az -uzsorásoknál, pékeknél és szatócsoknál van elrejtett gabona, páczolt -hús, kétszersűlt kenyér, s csak azért nem bocsátják árúba, mert addig -akarnak várni, míg a nép fele az éhhalál martalékául esvén, a másik fele -kénytelen egy font eleséget egy font ezüsttel fizetni. - -Épen a rég nélkülözött húsra és kenyérre vetett első tekintet, épen az -éhség lecsillapíthatásának először fölvillant reménysugara vala a -legalkalmasabb, hogy a gyanu által a gyűlöletet, a gyűlölet által a -bosszút lángralobbantsa. - -– Halál a pékekre! halál az uzsorásokra! irtsátok ki a zsidókat! – -hangzék köröskörül. - -A boltok bezárattak; s erre a tömeg a boltok ellen rohant. - -György frater, a szerzetes, a kincstárnok, a tábornok, a szükségben -egyedül segíteni tudó egyén, – míg a távolból tompán kezdettek bömbölni -az ágyuk! – kénytelen volt fegyveres erővel tisztíttatni ki az utczákat. - -E sötét képét az inségnek, elégületlenségnek és zavarnak hamar váltották -föl a derültebbek és örömre hívók. - -A marhákban és élelmiszerekben tett zsákmány nagyobb vala, mint a -mennyire a legmerészebb remény is jogosíthatott volna. - -Roggendorf tábora az elárult és ügyetlenül végrehajtott új hadállás -miatt, utócsapatjának s élelmiszereinek jelentékeny részétől metszetett -el, és a mindinkább elhangzó ágyúdörej az egybeköttetés helyreállítására -tett sikertelen kísérlet hirdetője vala. - -A gyéren látott tűz vidoran pattogott a pékeknél, a mészároslegények -diadori ujjongással vittek ökröket a vágószék elébe, s a hanyatló nap -annyi vidám arczra tekintett most, a mennyi daczost, kétségbeesett és -fenyegetőzőt látott akkor, midőn pályája tetőpontjáról árasztá sugarait -azon térre, honnan katonasággal kellett a népet a boltok feltörésétől és -a vérengzéstől visszatartóztatni. - -György frater az egész városban a szegénység közt ingyen osztatá a húst -és kenyeret. - -S midőn a hold megvilágítá a késő esti láthatárt, víg dalok hangzottak a -máskor oly néma utczákon, s tömör csoportozatok bámulták a királyi -palota felső emeleteinek ablakaiból egyszerre fölvillanó fényt. - -Nem volt ez éjnek oly biztató csillaga, mely annyi elragadtatással, -hittel és áhítattal árasztotta volna el a kebleket, mint az a -gyertyavilág, mely Mátyás király lakostalan márványtermeiből ismét -kisugárzott. - -– Vége van az ostromnak, mert a királyné a sötét boltokból felköltözött. -Holnap ki lesznek tárva a várkapuk, holnap minden templomban meg fog -zendülni az «Isten téged dicsérünk», s holnap e rongált falak közől és e -büzhödt légből, mely hullák párájából ragályt terjeszt, a vidám és -mosolygó természetbe menekedhetünk. Éljen a felszabadított Budavár! -éljen a szabad Magyarország! - -Hány torok nem kiáltá e hatalmas éljent, s hányan nem voltak arról -meggyőződve, hogy hazánk és Budavára kiállotta a legfenyegetőbb -veszélyt, s most már bizton tekinthet egy szerencsés, bár talán még -küzdelmes jövő felé! - -* - -A királyné más nézetben van. Ő, ki olasz anyjától fényhez volt -szoktatva, s a természettől indulatos szívet és felötlő hajlamot nyert a -szép, a művészi iránt, – ő, kinek ügyéért annyi hő kebel, annyi áldozati -készséggel ontá vérét, pazarlá vagyonát, – ő, a szellemes, széles -olvasottságú és ritka szépségű királyné, megdöbben, midőn jelentették, -hogy a sötét, a komor és egészségtelen boltok közől minden veszély -nélkül felköltözhetik Európa egyik legékesebb palotájába. - -– Szegény gyermekem! – e sóhajjal viszonzá az örömhírt. - -Környezete soká töré fejét, hogy értelmezhesse azon elragadtatást, mely -ily visszás szavakat használ, és a fájdalom kifejezését a kellemes -meglepetések jelzésére fordítja. - -A márványoszlopok, az óriási rézszobrok, a széles lépcsőzet gyönyörü -faragványai, a mozaik padlózat, az előcsarnok tánczoló, nevető istennői, -kiket művészi ecset várázsolt a falra, a vert müvű ajtófelek, a titánok -s amazonok harczaival, Diana és Venus versenyző diadalaival; – minden, a -mivel Izabella szeme találkozott, a megdöbbenés s majdnem ijedelem -árnyaival borítá el e bűbájos nő arczát, mely, a mint a nagybecsű és a -képzelődést megragadó tárgyak száma szaporodott, folyvást élesebb -kinyomatot nyert, s a belső termekben már remegéssé alakult át. - -– Hagyjatok magamra! – szólt a királyné, s visszavonuló kísérete látta, -hogy kimerűlten rogyott a karszékre. - -– Riposo io bramo, e non lo trovo in trono! (nyugalmat óhajtok s nem -találom a trónon) – sóhajtá, két kezével eltakarva arczát és sűrűn omló -könnyeit. - -– Oh! miért kényszerítetek a véres bibor hordozására! Ti nem tudjátok, -hogy fejemet a korona nagyon nyomja! Ti nevettek, ha mondom, hogy -keresztyén nő vagyok! - -* - -A késő éj irtózatos harcz tanuja volt. Roggendorf haditanácsa -elhatározá, hogy a tábor, mihelyt besötétül, négy osztályban Pestre -költözködik: elsőben az ágyúk, melyeknek megmentését Ferdinánd király -Roggendorf lelkére kötötte, s a magyar hadak; aztán a cseh és német -lovasság, harmadik és negyedik sorban pedig a gyalog zászlóaljak. - -Midőn az ágyúk és a magyarok már túl voltak, néhány szökevény Budára -szaladt, hírül hozni a tábor továbbkelését. Muhamed basa is idején -értesült a szándékról, s a cseh és német lovasságnak átszállítása után a -budai őrség a török sereggel együtt megrohanták az ágyúk nélkül maradt -német gyalogságot. A kik ellenállottak, felmészároltattak; a kik -futásban kerestek menedéket, többnyire a Dunába ölettek. - -Roggendorf, a vén gyermek, sátorában várta a halált, megsebesítve, s e -szavakat mormola: – Ő Felsége tönkretevé becsületemet, testemet, -életemet! – Néhány híve őt naszádra vitte, mások is szerencsésen hajóra -kaptak az éjfél után támadt szörnyü zivatarban. - -De György frater felgyújtotta a Mátyás király csűrei mellett – a mai -halászvárosban – a szénakazlakat, szövetnekűl Kazim bég naszádosainak, -kik több hajót elsülyesztettek; néhány, köztök Roggendorfé, Komáromba -menekült. - -Másnap hajnalban a hadak Pestre szállíttattak, melynek őrsége, -úgyszintén Roggendorf és Perényi összes lovassága, a boltok kifosztása -után megszaladt vagy felkonczoltatott. - -Az éji és reggeli ütközetben levágattak és Dunába fulladtak száma -tizenhatezerre rugott, míg a foglyoké alig haladta meg a nyolczszázat. - - -II. - -– Felséges asszonyom! – jelenté Turgovics Miklós, a budai bíró, ki -Izabella királyné kegyeltjei közé tartozott, – Muhamed basa a -Gellérthegy délkeleti lejtőjén fogott állást, ugyanazon módon, mint a -tegnapi csata előtt Roggendorf. A jobb szárny Pestet tartja elfoglalva, -a bal a hegyeken át majdnem a zsidó temetőig szállott alá. Ha városunk -kapui nem volnának tárva, azt kellene gyanítni, hogy csak ellenséget -cseréltünk, s új ostromra van kilátásunk. - -– Új ostromra? – kérdé Izabella, ajkain finom, de fájó gúnynyal. – -Kegyelmed rózsaszín világításban látja a helyzetet. Ostrom nincs -ellenszegülés nélkül… S van-e még más vígasztaló híre számunkra? - -– Kémeim Tolna és Paks közt látták a török császár hajóit. - -– Országunk, azaz kincstárnokunk kémei, kétségkívül jól ismerik a Duna -medrét, s reméljük, a hatalmas padisah egy hajója sem fog zátonyra -jutni, – szólt a királyné. - -– Ez esetben már holnapután számolhatnak városunk polgárai arra a -rendkívüli szerencsére, melyben tizenöt évvel előbb részesültek, – -jegyzé meg Turgovics. - -– A szerencse most még bővebb mértékben áraszthatja a kellemes -meglepetéseket önökre. 1526-ban, szeptember 11-én Szolimán császár a -Herkules, Apollo és Diana rézszobrait vitette Budáról Stambulba; most -talán élő szobrokra is lehet szüksége, kiknek csak szívök volt érczből, -midőn a váradi békekötés megsemmisítésével a polgári háború lángját -fölszították. S mit gondol ön, Turgovics uram, vajon a Boldogságos Szűz -templomának nem adna-e új díszt a kereszt helyébe kitűzendő félhold? s -vajon Buda hölgyei erkölcsiségökre nézve nem nyernének-e új biztosítékot -a magasan bekerített és jól védelmezett háremek által? Ön buzgó -katholikus és két fiatal leány atyja, méltó tehát, hogy e fontos -javításokról előre gondolkozzék. - -– Felséged – szólt Turgovics – a legfeketébb éj színébe mártott ecsettel -rajzolja a bekövetkező eseményeket. Csekély erőm mértéke szerint én is -kivántam hatni a háború eltávolítására, s e miatt üldöz is György -frater, a váradi püspök ő nagysága. De noha a négy darabra vágott Atádi -uram terveibe is, felséged parancsolatából némileg beavatva voltam; -mégsem képzelhetem, hogy a török császár mostani és 1526-iki Budára -jövetele közt bármi hasonlatosság legyen. Akkor Szolimán mint hódító -érkezett Budára; most mint felséged szövetségese és védője jön. - -– Térdre borulva kérem a Boldogságos Szűzet s egyedül igaz hitem minden -szentjeit és vértanúit, hogy közbenjárásaik s imáik által mentsenek meg -ezen utált védelemtől! – rebegé Izabella áthatva… Turgovics! – folytatá -kegyes és tudakoló kifejezéssel arczán – Turgovics! a nagy idők képesek -nagy elszánásokig fokozni még az ingadozók kedélyét is. Nem érez-e -valamit azon lelkesedésből, mely által a közönséges halandó egyszerre -hőssé, és majdnem félistenné magasúl? - -– Felséges asszonyom, én csak Buda város birája vagyok. Forgottam ugyan -háborúkban, de a közvitézekkel mindig együtt haladtam előre, vagy -vonultam vissza. Úgy látszik, több hivatásom van a törvény szellemi -pallosával, mint a katona szablyájával harczolni. - -– Jól tudjuk, Turgovics, hogy kegyelmed nem ugrott volna le -Nándorfehérvár tornyából azért, hogy a törököt is magával vonja. Jól -tudjuk, kegyelmed tétovázása volt egyik oka Atádi összeesküvese -meghiúsulásának. De a bátorság több nemét ismerjük. Például, -udvarmesternőm, ki nem szereti, ha szemtől-szemben dicsérem, gyakran -hagy engem magamra, pedig az ily elnézés miatt György frater, az én -börtön- vagyis palotaőröm háromheti bőjttel és az ahhoz szükséges -imákkal fenyegette. Nem egy neme-e a bátorságnak, ha udvarmesternőm, -mint kegyelmed láthatja, épen most távozik a teremből? - -[Illustration: Felséges asszonyom, én csak Buda város bírája vagyok.] - -A szegény vénasszony, ki kötelességénél és kiváncsiságánál fogva a nagy -terem hátterében állott, a királyné e czélzatára meglehetős zavar közt -osont ki. - -– Turgovics uram! – szólt ekkor Izabella, – kegyelmed tökéletesen ismeri -a magyar és török tábor mai elhelyezését. Nem találhatna-e módot, hogy -gyermekemmel atyámhoz, a lengyel királyhoz távozhassam? E merész terv -kivitele által engem a lealáztatástól, fiamat beláthatatlan -veszélyektől, s az országot tán a polgárháború dühöngésétől mentené meg. -A siker önt, az egyszerű polgárt, ha nem is herczegi rangra, de herczegi -vagyon birtokosává emelné. - -A budai biró mérlegelni látszott az ingert, melyet a kincs nyújt, s a -veszélyt, mely egy koczkáztató lépés eredménye lehet. - -– A vár eléggé körül van ugyan fogva, de rést mégis találhatni, a min -egy nő kiférhessen, ha az egyszersmind nem a királyné. Azonban így is -talán sikerülne. Csakhogy, felséges asszonyom! e szerencsésen megoldott -föladat sokkal szerencsétlenebb eredményű volna, mintha árulás- vagy -vigyázatlanságból meghiusul. Szolimán épen azért, mert uratlanúl maradt -az ország, magáénak tekintené azt, s Ferdinánd nem adná vissza sem -felséged hozományát, sem a Zápolya-család birtokát, mert ezt az ország -átengedéseért igérte meg. Az én csekély vagyonom Budán feldúlatnék, s a -herczegi ellátás, mely Krakkóban várna rám, hihetőleg abból a díjból -állana, melyből a rossz tanácsadókat szokták kifizetni, ha az elkövetett -tényből csak a bűn üti ki magát, s nem a hasznos is. - -Izabella érzé, hogy Turgovicsnak igaza van. - -Kitérőleg válaszolt tehát. - -– Egyik áruló alattvalóm azt terjeszti Stambulban, hogy fiam nem az -enyém, a másik, hogy nem a férjemé, a harmadik, hogy leány. Tanácsosaim -a trónt nem a jogért védik, mert arról a váradi békében lemondtak, hanem -mert uralkodni szeretnek. Gyermekemet féltem, Turgovics! s rémes alakban -lép lelkem elébe a jövő. Egyébiránt nem fogok Budáról távozni, de jóslom -nektek, hogy a töröknek lesztek szolgái és mostantól egy hétre már kevés -fog közöttetek találtatni, ki ne veszítette volna el önbecsülését. -Jegyezd föl augusztus 24-ikét; ekkor monda felőled is véleményt Izabella -királyné. - -A szolgálattevő kamarás, Török Bálint megbizásából jelenté, hogy Perényi -hadának maradványa Eger felé tartva, a királyné csapatai által -szétveretett, hogy Roggendorf, a német fővezér, Csallóközben -meghalálozott, s hogy Szolimán császár hajóhada már Paksnál van és óriás -táborának előcsapatai Székes-Fehérvárt érintik. - -Mennyi örömhir fellegzi be Izabella arczát. - -Turgovics, a mint szapora léptekkel halad a palota lépcsőzetén, -Bornemiszába ütközik. - -– Jaj nekünk tizenhármunknak, – kiáltá ez, hóbortos hévvel rángatva a -városbiró ezüst mentegombjait. – Jaj nekünk tizenhármunknak, kik a -királyné parancsolatából a Boldogasszony czintermén át a kis kapun… - -– Pszt! ne lármázzon! – szólt Turgovics sápadozva. - -– A kis kapun akartuk bebocsátani Roggendorf generálist, – kiáltá még -emeltebb hangon Bornemisza. - -– Az Istenért fogja meg a száját! - -– Miért fognám meg? Jaj nekünk… - -– Ereszszen legalább szabadon, – huzalkodék Turgovics, hogy -menekülhessen. - -– Jaj nekünk! – rikoltá egészen kivörösödött arczczal és szürke -szakállára hulló könnyekkel – oh! jaj nekünk tizenhármaknak, kik a -királyné parancsolatára és kegyelmed tanácsára… - -Itt Turgovics tenyerével szorítá le Bornemisza száját. - -– Szerencsétlen ember, nem látja-e, hogy az őrök már közelgenek! Hogy -merészel a királyi palotában ordítozni? - -– Ordítok én a templomban is, ordítunk tizenhárman, míg szájpadlásunkra -nem ragad a nyelvünk. Mi csak azt cselekedtük, a mit kegyelmed -tanácsolt, s tehetünk-e, hogy megváltozott szándékát velünk nem tudatá? - -– Mit piszkálja föl Bornemisza uram azokat a régi dolgokat? Meglakolt -már érte Atádin kívül Korcsolyás Péter és Bor Tamás. Adjon hálát, hogy -nem lett semmi baja. - -– Nekem semmi bajom? Hát mi történhetik még rajtam? Jaj nekünk -tizenhármunknak, s a tizennegyediknek is, a kit Turgovics Miklósnak -hívnak… Ereszszen, hogy menjek a királynéhoz… ereszszen. - -Most Turgovics ragadá meg Bornemisza karját. - -– Atyámfia, – szólt félig kérlelő, félig parancsoló hangon, – kend budai -polgár és nekem engedelmességgel tartozik. Parancsolom tehát, beszéljen -halkabban, s beszélje értelmesen el a baját, hogy akár magam segíthessek -rajta, akár pedig ő felségének jelenthessem föl. - -– Hát Turgovics uramnak épen semmi baja nincs? - -– De hát mi bajom volna? - -Bornemisza derekát előre hajtva, kezét csipőjére szegezve, torz -vigyorgással mondá: – Van-e Turgovicsnak aranymedenczéje, ezüsttányéra, -bogláros diszkardja, nehéz selyme, drága atlacza, vertművű billikoma, -skofiumos nyeregtakarója, s nyereg alá való deli ménje? Menjen haza, s -nézze meg; mert Bornemiszának már nincs. Van-e Turgovicsnak föl nem tört -zárú pénzes ládája, mert Bornemiszának reggel óta nincs. Van-e -Turgovicsnak fölserdült leánya, kit a pap áldása mellett akart férjhez -adni? Menjen haza, nézze meg; mert Bornemiszának már nincs többé. Jaj a -tizenhármaknak, kik Budavárát, királynéjok parancsából ezelőtt öt héttel -Ferdinánd kezére akarták játszani. Ütött a bosszú rettenetes órája. S -van-e még Turgovicsnak szeplőtlen életű jámbor neje? Ránduljon haza, -nézze meg; mert Bornemiszának, ha jól emlékszem, már nincs. Oh ez -irtózatos, irtózatos! - -– Ember, megőrültél-e? vagy az éhgyomorra hörpintett bor vette el -eszedet? – kérdé a budai bíró, kétkedve a hallottakon s mégis rettegve, -hogy igaz lehet. - -– Micsoda bor? A tizenháromnak borseprője sincs. S vizsgáld meg te is -hordóidat, Buda városnak okos és körültekintő főbírája. - -Turgovics félrelökve Bornemiszát, kettőzött lépéssel méregette a palota -udvarát, de midőn már a hídhoz ért, mely a körülsánczolt és -erődítményekkel ellátott királyi lakot a belváros többi részétől -elválasztja, találkozik az öreg Podmaniczky Jánossal. - -– Kegyelmednek, mint Buda első hivatalnokának részletesen kell tudni -azokat az okokat, melyek miatt a Roggendorffal szőtt összeesküvés ügyét -ismét fölmelegíteni szükség vala. Kérem, világosítson föl engemet. - -Podmaniczky e szavára hüledezve, sápadozva kérdé Turgovics: - -– Hát csakugyan igaz volna, hogy Bornemisza háza földúlatott? - -– Előttem hurczolá el a katonaság a megkötözött Sziri Imrét; láttam a -Müller Godofréd uram boltjának teljes kiüríttetését, hallottam, hogy -Bornemiszát is nagy szerencsétlenség érte, s csak azon csodálkoztam, -hogy kegyelmed, ki szintén némi gyanúval terheltetett… - -– Rágalom volt, nagyságos uram! – szólt közbe növekedő nyugtalansággal -Turgovics. - -– Igen csodálkoztam, – folytatá Podmaniczky, – hogy kegyelmed is, ki, -mint mondja, bűnrészességgel rágalmaztatik, kezet nyújthatott az üldözés -művéhez. - -– Én kezet? Száradjon el jobban, ha csak sejtelmem is volt a -történendőkről. - -– Lám, lám! s pedig városbíró. - -– Ugyan ki kérdezi most a városbírót a város ügyeiről? Intézkednek -nagyságtok vérünkről és pénzünkről úgy, a mint kedvök tartja. Hanem hisz -nagyságod a királyné ő felsége titkos tanácsosa, minisztere, s így -bizonyosan tudhatja a magasabb politika érdekeit és irányait. Remélem -tehát, nem veszi tolakodásnak, ha alázatosan kérdeni bátorkodom, hogy -micsoda okok bírták a titkos tanácsot épen a jelen körülmények közt, -midőn egyetértésre, és kölcsönös kiméletre volna szükség, oly gyűlöletes -szabályokat, minőket nagyságod szavai gyaníttatnak? - -– Bah, bah! hogyan lehet valaki oly tapasztalatlan, hogy titkos -tanácsról beszéljen nálunk! A titkos tanács, drága barátom! legalább egy -órával később szokta megtudni a királyné akaratját, mint az -utczagyerekek, és a királyné egy órával későbbre, mint a titkos tanács. -Zivataros időket élünk, jó atyámfia, s az embernek gyakrabban kell -meggyőződést változtatni, mint ruháját, ha azt akarja, hogy megázás -miatt egészsége ne szenvedjen. S kegyelmed, Turgovics uram, micsoda -ruhát akar most magának szabatni? Török szoknyát-e, vagy feszes német -kabátot? Én szőrruhát ajánlanék. - -– Mit méltóztatik nagyságod a szőrruha alatt érteni? - -– Valóságos barátöltözéket, s ezt három okból ajánlanám kegyelmednek. -Először, mert a mi uralkodónk, György frater is olyant hord; másodszor, -mert a szőrruha a bűnbánás jelmezének is tekintik; s mert egy világi úr, -ha érzi a sáfrányillatot, még aránylag legkönnyebben szökhetik el -szőrruhában remetének, vagy kolduló barátnak öltözve… Egyébiránt ajánlom -magamat kegyelmed tapasztalt jóindulatába, sietnem kell, ő felsége -parancsolni méltóztatik velem. Szerencsés utat, jámbor remetém! - -– Remete… és szerencsés út! tehát csakugyan veszve vagyok. Szent Isten! -Bornemiszának igaza lehet, házam földúlatott, földönfutó koldussá -lettem. - -Turgovics háza a Szentháromság-téren feküdt, nem messze a királyi -palotától. Pár perczbe került tehát, hogy rémítő szorongatásaitól -meneküljön. Az épület csak azon sebeket hordá, melyeket Roggendorf ágyúi -ejtettek rajta, s neje és egyik leánya épen az ablakból tekintettek ki. - -– Tehát csak kötekedett velem az a gúnyos Podmaniczky! – sóhajta egészen -megkönnyült kebellel. Az övével átellenben feküdt Bornemisza laka, -melyet sok nép vett körül. Mégis nem olyan tiszta a helyzetem, mint az -első tekintet mutatta. Bornemisza vagyonát alkalmasint földulták. Ha! a -nép is beszéli!… hm! e szót hallám: hazaáruló. Valaki nevemet is említi. -Gyalázatos uralkodók! Majd számolok veletek! Ime! nőm s gyermekem -egyszerre visszavonultak az ablakból, mintha kellemetlenűl érintettek -volna. Szétoszlattatom e csürhe népet. Menjenek vissza a pőrölyhöz, a -sütőkemenczéhez és kaptafához. Nem rájok bízták az ország dolgait. - -Turgovics sokáig tartá átölelve feleségét és leányát, kik szintén föl -voltak indulva. - -– Mi lesz belőlünk! a nép háládatlan, ismerőseink idegenkednek tőlünk, -jön a török: ezt a panaszt, ezeket az aggodalmakat emlegették különböző -változatokban a nő és a leány. - -Turgovics éles elméjű, sok tapasztalású, de hajlékony jellemű férfiú -volt. Hazáját szerette vértanuskodási vágy nélkül. Családjához -ragaszkodott; házi és hivatalos kötelességeit teljesítette. Nem irigylé -mások boldogságát; de nem mulasztá el – a mennyire aljasság nélkül -lehetett – saját érdekeit előtérbe tolni. Kedélyes ember volt, mély -érzések nélkül, s takarékosságát csak azok nevezték fukarságnak, kik őt -rendkívül gazdagnak vélték, bár minden alapos ok nélkül. - -– Atyám! sokan távoztak már el a városból. - -– Elég balul tették, leányom! - -– Lippainé is elment, a mi szomszédunk, – jegyzé meg a nő. - -– Meg Stemmer uram mind a hat leányával, – hozá föl Turgovics növendék, -de kecses és sokat igérő magzata. - -– E könnyelműségök veszélybe ejtheti őket, kedves leányom. Villongós -időkben legtanácsosabb szép csendesen otthon ülni. - -– De hátha hozzánk jön a rabló török. Ellenségeid kincses Turgovicsnak -neveznek, s gondold meg, hogy neked nőd és fölserdült leányod van, – -mondá Turgovicsné. - -– Kecses és még mindig szép nőm van – válaszolta a férj – s leányom is -meg tudná babonázni még a szultán kisebbik fiát is, ha azt bábjaival -együtt a háremben nem feledték volna. De aggodalmaid eloszlatására meg -kell említenem, hogy a török nem mint ellenség, de mint szövetséges jön. -Aztán nem is a városban, hanem künn a táborban fog tartózkodni; mígnem -rövid pihenés után Bécsnek indul. - -– De ki fogja megtiltani, hogy a várba föl ne tévedjen? - -– A katonai fegyelem, kedves nőm! - -– S tudod-e, atyuskám! bizonyosan, hogy egy sem tekint be sem az -ablakunkon, sem az ajtónkon. Én talán elájulnék, ha egyet is látnék, -kivált a szerecsenek és a kutyafejű tatárok közül. - -– Tudja Isten, miért, de én iszonyodom a közelebbi napoktól, – szólt a -nő. – Minket gyanuba vettek, s az árulkodók száma sohasem volt nagyobb, -mint most. Hát csakugyan nem lehet attól tartani, hogy a hitetlen, a -rabló és száz feleségű pogányok várkapuinkon belül jöhessenek? Nem -vezetheti-e be őket egy alávaló és áruló ember, a ki kegyelmet vagy -zsoldot remél. - -– Emberi számítás szerint, kedvesem, attól épen semmit sem lehet -tartani. - -Még nem végződött be a vita, midőn a városszolga levelet hoz. - -– Ki küldi? - -– A kincstárnok ő nagysága, – válaszolta a távozó cseléd. - -Turgovics vére szívére tódult, s palástolhatlan nyugtalansággal törte -fel a pecsétet. - -A mint olvasott, arcza sápadtabb lőn, utóbb szemei elvérmesedtek, keze -reszketett, s a levelet a földre ejté. - -– Koldusok vagyunk! – szólt halk és töredezett hangon, s a karszékbe -dőlve, kezeivel arczát eltakarta. - -A levél tartama a következő volt: - -«Városbíró uram! - -Rendeljük, hogy holnap reggel pontban nyolcz órakor az egész városi -magistratussal induljon a legyőzhetetlen török császár elébe, s egyenlő, -de mérsékelt léptekkel haladva mindig előre, midőn a főtáborhoz érkezik, -a magistratussal együtt a lovakról leszállva, gyalog és fedetlen fővel -menjenek a magas sátorig, mely kegyelmes védelmezőnknek, a fővezérnek, -kit Isten soká tartson meg, külön jegygyel, három lófarkas zászlóval és -aranyból vert félholddal ellátott fényes sátora. Itt földig borulva -esedezzenek, hogy engedtessék meg kegyelmednek a fölszabadított -Budaváros nevében a világhódító császár palástjának szegélyét -megcsókolni. Secus non facturi. - -Minthogy pedig a török nemzetnél szokásban van, hogy az esdeklők a -nagyságos basák s a szultán ő felsége szine elébe csak illő ajándékok -bemutatásával járulhatnak: miután az igazság hozza magával, hogy azok, -kik az ellenséggel tartott titkos egybeköttetéseik által a törököt -nyakunkra hozták, egyszersmind magok viseljék a sarczot, melyet a -szerencsétlen városnak leginkább hűtlenségök miatt kell fizetnie; -ennélfogva, a nélkül, hogy kegyelmedet legtávolabbról is gyanúba venni -akarnám, csupán csak atyafiságos indulatból és keresztyéni szeretetből -javaslom, miként ne terheltessék saját vagyonából tízezer tallért -délután öt órakor ő felsége pénztárába, mint önkéntes ajándékot, -pontosan beszolgáltatni. Secus non facturus. Ki egyébiránt maradtam -Kegyelmednek, jó uram, stb. lekötelezett szolgája a szegény György -frater.» - -Turgovics leánya, ki csak a fájdalmat érezé ki e jelenetből, -szenvedélyesen karolta át atyját, hogy könnyeit könnyével vegyítse, -azonban Turgovicsné, bár szerető nő, de szintoly, vagy talán nagyobb -mértékben gazdasszony is lévén, az irat után nyujtá kezét, hogy a -családját fenyegető veszély terjedelméről értesülhessen. - -A férj indulatosan ragadta meg neje karját, s életében most először volt -iránta gyöngédtelen. - -– Rögtön ide add e levelet, – mondá szokatlan ingerültséggel, majdnem -dühhel. - -A nő csodálkozásában nem bírt szóhoz, gondolathoz jutni. Gépileg -engedelmeskedett. Mereven, mozdulatlanul várta be, míg férje darabokra -szakítá a kincstárnok sorait, s hogy még inkább megsemmisíthesse, -elhamvasztá. - -– Jer, leányom, – szólt az anya szelid, nyugodt hangon, s a még mindig -zokogót kivezeté a szobából. - -Rendkívüli változáson kellett átesni Turgovicsnak, hogy eszébe sem -jutott nejét követni és kiengesztelni. - -A helyett elméje a következő tekinteteket mérlegelé: Tízezer tallér a -többi adósságaimhoz toldva, talán még egészen nem nyelné el vagyonomat; -de azért tönkre jutok okvetlenül, mert uzsorásokhoz kell folyamodnom, -még pedig többekhez, hogy a nagy összeg ne vezesse őket az indok -fürkészéséhez. Húsz éve egy pintlivel jöttem ide a végvidékről, midőn -atyámat a törökök kirabolták s megölték. S most hogy állok? Megvan még a -pintlim, de hozzá feleségem, leányom és egy csecsemő járul. Ezek nem -árverezhető tárgyak. Utoljára is csak hivatalomtól függ családom -elélhetése. De hát hivatalom mitől függ? Ha tovább nem terjed az a hír, -melyre Bornemisza és Podmaniczky czélzottak, s melyről a nép, mint -gyanítom, ma már hangosabban suttog. Ez Martinuzzi műve, s -figyelmeztetés arra, hogy a tízezer tallérral siessek. Gyűlölöm e papot -és a törököt, de ha a kósza hír a basák fülébe hatna, a vezérletem alatt -megjelent magistratus szemeláttára fölakasztanának… A haza saját kezével -ássa sírját, s úgy hiszem, Izabella királynénak van igaza, midőn -Szolimántól jobban fél, mint Ferdinándtól. De betöltheti-e az én kicsiny -és sovány testem azon mély és tág üreget, melybe egy ország vágy lázas -sietséggel temetkezni? Bizonyára nem… A budai főbíró teljesíti a mit -parancsolnak, azért is, mert csekély helyzetében nem illeti őt meg a -dacz, s azért is, mert családját ruházni, táplálni kell. Ah! voltak -nekem szebb álmaim az emberi s honfiui hivatás felől, mint a minőt az -életgondokkal kialkuvás eltűrhet!… Hiú ábránd! Szolimán segítségére jött -országunknak, illő tehát, hogy az ország fővárosa tisztelkedjék nála. Ez -tény. S ki szónokolhat más a város nevében, mint annak első hivatalnoka. -És az én vagyok. Szónoklok hát, s a mi őszinteségemből hiányzik, -kipótolja a tízezer tallér. S ha megcsókolom György frater kezét és -Szolimán lába porát, és ha nem háríthatom el a veszélyt, melyet nem én -idéztem elő, s ha kedvem nincs eljátszott rokonszenvek vértanujául -ajánlkozni: vádolhatnak-e azok, kik Catónál kevesebb erkölcsi szigorral -és Aristidesnél kevesebb igazságérzettel bírnak? Bizonyára nem… Megyek -előbb nőmet megnyugtatni, s azután a zsidókkal alkudni és a magistratust -lóra ültetni. - -* - -A György frater által kitűzött idő előtt már a Turgovicsra vetett harács -kifizettetett, s a kellő perczben a teljes számú városi küldöttség a -bíró vezetése alatt fényes ruhában, de aggódó, komor arczczal indult a -padisah elébe. - -A budai tisztes polgárok, kik Ferdinánd ellen vitézül küzdöttek, s kik -szivökből örvendettek, midőn a legnagyobb veszély pillanatában a -törököktől segély érkezett; most már sokalni kezdték a szultán -jóakaratát s midőn a székesfehérvári kapun az egész előljáróság -eltávozott, hosszú sorban kisérte a nép, szerencsét kivánva nékik, -kivánva fölindulással, könnyek közt, s azon elborult, sejtelmektől -terhelt hangulattal, mely legkevésbbé sem tett volna kedvező benyomást a -felszabadítóknál a megszabadítottak iránt. - -A küldöttség hamarabb érkezett vissza, mint gondolni lehetett, de -hiányzott közülök egy… a városbiró. - -Őt visszatartóztatták. Miért? Senki sem mondhatta meg. E hír nagy -rémületet okozott. - -Lehettek neki ellenségei, azonban tevékenysége, belátása és -részrehajlatlan igazságszolgáltatása oly tulajdonok voltak, melyek Budán -és mindenütt a világon nagy tekintélyt s nem csekély ragaszkodást -szoktak a hivatalnokoknak szerezni. - -Politikai rokonszenvei nem mindig hangzottak ugyan össze a -közvéleménynyel, mely egy nemzeti uralkodót, a török védhatalom gyűlölt -istápolása mellett is inkább szeretett a trónon látni, mint Ferdinándot, -ha ez által a polgárháború és az ország kétfelé szakítása is -megszüntethetnék, de Turgovicsnak a bécsi udvarhoz szítása csak azért -sem látszott a nép előtt veszélyesnek, mert köztudomás szerint Izabella -királyné kegyeltebb emberei közé tartozott. Hizelgett a polgárok -hiuságának az is, hogy oly férfiu, ki nemesi levéllel nincs ellátva, s -egy fillér nélkül jött Budára, a fontosabb kérdésekben csak úgy -kihallgattatik az udvarban, mint országzászlós. Megnyerte az önérzőbbek -szivét az is, hogy Turgovics nem követi a régi példát, mely szerint -minden magát csak valamennyire kitüntetett polgár nemesség és czimer -után vágyik. - -Az érdemes városbiró tekintélye kétségkivül nagy csorbát szenvedett -akkor, midőn fölfedezték azon összeesküvést, mely a Boldogasszony -templomának czintermén át késő éjjel a várba vezetett kétszáz német -katonát, kik a békétlenekkel egyesültek volna, ha egy őr a merényt észre -nem veszi és zajt nem üt. György frater tüstént befogatott minden gyanus -egyént. Ezek közül a kisbíró, Palczán Péter, az összeesküvés indítójának -Turgovicsot állította; de minthogy a királynét is vallomásában emlegeté, -ez okból őt György frater, mint istentelen rágalmazót, rögtön -kivégeztette. A hadi törvényszék Turgovicsot sem foghatta tehát kereset -alá oly vádért, mely egy rágalom miatt elitélt egyén szájából eredt. -Történetesen Atádin kívül, kit tetten értek, s ki még a kínpadon sem -akart senkit fölfedezni, Bornemisza is, néhány tekintélyes polgárral -együtt, csak Palczán vallomásai által voltak terhelve. Turgovics a többi -gyanuba vetteknél még annyiban is szerencsésebb volt, mert az egész -város tudta, hogy az elkövetett árulás előtt már egy héttel ágyban fekvő -beteg volt. Igaz ugyan, hogy Bornemisza tegnapi megsarczoltatása alatt a -csőcselék nép ismét föl volt izgatva a város főbírája, mint a németekhez -szitó egyén ellen; de miután kiki látta, hogy mily nyugodt arczczal -lovagol a küldöttség élén, s miután kiki azt képzelte, hogy ha vétkezett -is Turgovics, a magistratusból többen voltak százszor inkább bemártva, -mint épen ő, nem lehetett csodálkozni azon, ha a részvét és szánalom, -mely iránta mutatkozott, mindinkább a török elleni gyülölettel kezdett -összeolvadni. - -Eleget mondták a magistratus tagjai, hogy ők nem tudják, miért -tartóztatták le a főbíró ő kegyelmét; de azt látták, hogy senki vasra -nem verte, s hogy még a basák is majdnem túlságos tisztelettel -beszélgettek vele. - -A nép csóválta fejét az ily nyilatkozatokra, képtelenségnek tartotta -Turgovics barátságát a kontyosokkal, inkább hitt azon rebesgetni kezdett -hírben, hogy a basák Magyarország fővárosának első hivatalnokát -zsineggel végzik ki. S midőn Szolimán császár hadainak előcsapatjai a -budai határt átlépték, midőn hajós serege a pesti partoknál horgonyt -kezdett vetni, már akkor minden vagyonos budai polgár a koldusbotot a -kezében tartani vélte, minden anya fölserdült leányát elrejté szem elől, -minden kereskedő a legértékesebb kelméket boltjából eltávolította, -minden bűnös fogadást tett Istenhez térni, s minden ártatlan, tiszta -lelkiismerete mellett sem hitte szükségfölöttinek, magát és szeretetének -többi tárgyait az általa ismert nevű szentek és vértanuk különösebb -pártfogásába ajánlani. - - -III. - -György barát és Török Bálint rendeletéből szünni nem akaró ágyudörejek -üdvözlék Szolimánt, a nagy szövetségest, midőn a Duna jobb partján -vezeté óriás seregét az ó-budai magaslatokra, honnan Esztergom és Nyitra -vidékének földulására tüstént csapatokat indított. - -A királyi udvarba pedig megérkezett a csauz-basa, ki már egyszer -Izabella férje halála után, nyilvánosan Szolimán sajnálkozásának -kifejezése, de titkon a végett volt küldve, hogy pontos tudósítást -szerezzen, vajjon Zápolya özvegye csakugyan anya-e, vagy pedig egy -becsempészett gyereket ad ki saját magzatának. Mert az Erdélyből -Stambulba szökött elégületlenek ezt erősítették, s a hódító párt, -melynek élén a belgrádi és anatoliai basa állottak, a váradi békekötés -miatt neheztelő szultánt már félig rá is bírta, hogy a Zápolya-családot -kihaltnak, a magyar trónt megürültnek, s az országot fegyverrel szerzett -török tartománynak hirdesse ki. - -A csauz-basa titkon nyomozott, kutatott s vizsgált, s minthogy az -elégületlenekhez volt utasítva, hamar meggyőződött arról, hogy János -Zsigmond, a csecsemő magyar király, csakugyan fölvett gyermek. - -E közben valaki Izabellának elárulta a csauz-basa által szőtt ármányt s -ő valami ürügy alatt magához hivatta a csauzt. - -A királyné rendkívüli szépségét talán soha annyira ingerlővé nem tette a -finomabb érzéssel választott, de egy kevéssé kaczér öltözék, melylyel a -renegát törököt fogadta, beszélgetvén vele olasz nyelven, mert a -csauz-basa születésére nézve dalmata volt, fontos és igen bonyolult -politikai kérdésekről. A csauzt elbódította a szellem és bűbáj, melyet -sovár szemei szívtak be a csodaszép alak minden vonásairól, minden -mozdulatáról. Fonák feleleteket adott, összecserélte a szavakat, a -királyné zengzetes hangját hallá csak, s a gondolatok, mielőtt -értelmöket fölfogta volna, elpárologtak meggyuladt képzelődése hevénél. -Oly állapotban volt, mintha mákonytól ittasan, a földi élet és a -paradicsom jelenetei szeszélyes káprázatokban egyesülnének körüle, hogy -mámoros érzékeit a valódi tárgyak és a képzelődés csalódásai közt -ringassák. - -A csöngetyű hangja idézé vissza merengő elfogultságából. - -E jelre a dajka behozta a csecsemőt és távozott. - -A királyné folytatva beszélgetését, kibontotta mellfátyolát, s mintha -senki sem volna a teremben, szoptatni kezdé gyermekét. - -– Allahnak hatalma nagy, – kiáltott a csauz-basa elragadtatással. – -Allah elméje teremté a mennyet és a földet; de csodatevő hatalmát akkor -emelte legmagasabbra, midőn szépségedet gondolta ki. Engedd meg, -felséges királyné, hogy lábait csókolhassam meg Zápolya utódjának, a -győzhetetlen padisah fogadott fiának és Magyarország királyának. - -E jelenet mentette meg Buda ostroma előtt néhány hónappal -Magyarországot, s most ugyanazon csauz-basa vezettetett be számos -kisérettől környezve az ünnepélyes elfogadásokra szánt nagy terembe, -épen midőn a hanyatló nap végsugarai a halottakkal födött mezőkön és a -palota festett ablaküvegeinek csataképein csillogtak. - -A kiséret átadta a gazdag ajándékot, a csauz-basa pedig jól betanult -beszédben fejezte ki a szultán sajnálkozását azon, hogy az ozmánok régi -hagyományai tiltják a fejedelmeknek idegen nőkhöz tett látogatását, neki -sem szabad a királynét személyesen fölkeresni. A magas helyzetű nők -legféltékenyebben őrzendő kincse a szemérem s ezért lehetetlen a -szultánnak kivánnia, hogy ő felsége a táborba hozzá menve, annyi férfi -szemének legyen kitéve. A legszigorúbb rabnő érzése is sértve van, ha -arczfátyolára idegen tekintet téved, kémlelvén az eltakart vonásokat. A -szultán tehát csak arra kéri a királynét, küldje el hozzá az ő jó -barátja örökösét, a kis Zsigmondot, az ország tanácsosainak kiséretében, -hogy szíve óhajtása szerint láthassa, megölelhesse, megcsókolhassa, s -fiainak, Szelimnek és Bajazetnek bemutatván, azok testvéri szeretetébe -ajánlhassa. - -Izabella a váratlan kivánsággal zavarba hozatva s nagy -szerencsétlenséget sejtve, haladékot kért, míg minisztereit -tanácskozásra egybegyűjtheti. - -* - -Közelgett az éjfél, s még a királyné nem jelent meg, pedig már egy -órája, hogy tanácsosai várnak reá. - -– Udvarmesternője könnyekbe borulva találta, – szólt a késést -magyarázólag Petrovics, egy zömök, s már hajlott korú államférfi és -hadvezér, kinél a személyes bátorságon kívül csak a becsületes jellem s -az uralkodó családdal való rokonság volt a magas polczra emelkedésre -jogczím. - -– S vajon mi hozhatta ő felségét ily megindulásba? – tudakolá -Podmaniczky aggódó kiváncsisággal. - -Petrovics vállat vont. - -– Annyit hallottam, – tevé hozzá, – hogy ő felsége a csauz-basát -kegyeskedett zárt audientián fogadni. De mi járatban van a csauz-basa? -arról, valamint uralkodónőnk könnyeiről, talán a váradi püspök, -kincstárnok és kormányzó úr adhatna fölvilágosítást. - -A kire Petrovics nem minden fullánk nélkül czélzott, épen lefüggő -al-ajakkal s majdnem egészen behunyt szemekkel nézte olvasóját, -szőrruhájának egyetlen ékességét, s míg ujjaival a hosszú füzér sötét -gránátgyöngyeit számlálni látszott, erős vonalai, magas s domború -homloka és sötétsárga arczszíne épen semmi érzést, semmi gondolatot nem -fejeztek ki. - -– Kegyelmes uram! – szólt Podmaniczky, a karszékhez, melyben György -frater ült, tisztelettel közeledvén. – Nem sziveskednék-e urasága minket -fölvilágosítani összegyülésünk okáról? - -– A királyné parancsolt velünk, ez az oka. - -– Hallom, a csauz-basa itt volt. - -– Magam is láttam… a lovászát, – jegyzé meg szárazon György barát. - -– Ezzel nincs mit beszélni, – gondolá Podmaniczky, s Werbőczihez -fordult, az ország kanczellárjához, ki egy asztalon heverő breviariumban -lapozgatott. - -– Tisztelt barátom, hivatalánál fogva leginkább lehet azon tárgy -mivoltára nézve avatott, mely iránt ő felsége véleményünket fogja -megkérdezni. Nem volna-e szives egy kevés inviatiót adni iránta, hogy -előre megállapíthassuk nézeteinket? - -A kanczellár sebten fölkelt ülőhelyéről, s barátságosan szorongatva -Podmaniczky kezét, így szólott: - -– Régen a kanczellárok, mint az udvar első iródeákjai, minden -elfogadáskor jelen voltak, hogy alázatos véleményeiket közölhessék és a -netalán szükségelt okiratokat fogalmazván, aláírás alá terjeszthessék. E -jó szokásnak az a hasznos oldala volt, hogy az uralkodó, midőn tenni -vagy vélekednie kellett, sohasem hagyatott magára, s mindig volt oldala -mellett egy alkotmányos tanácsadó, ki a nemzet óhajtásaira és érdekeire -figyelmeztesse. Most én csak alkalom szerint vagyok kanczellár, mert -valódi hivatalom, mint tudni méltóztatik, csak a belső tanácsosság. -Egyedül magánvéleményemet fejezem ki tehát, ha azt mondom, hogy a ma -éjjeli értekezlet valószínüleg a hatalmas szultánnak küldendő -ajándékokért hivatott össze. - -– De miért könnyez tehát a királyné, ha csak ajándékoznia kell? - -– Oly érzékeny szív, a minő ő felségeé, hogyan ne volna megindulva, – -válaszolta Werbőczi, a szónoklatba átcsapó hangon, – hogyan ne volna az -öröm és fájdalomtól áthatva e dicső és gyászos pillanatokban, midőn az -ellenség legyőzetett, s midőn azok, a kik le vannak győzve, legalább egy -részben a haza eltévedt, de azért ki nem tagadott gyermekei, kiket mi -teljes bűnbocsánat mellett fogadánk vala sorainkba, ámbár -átalkodottságukban imádott édes anyánk, a közös haza ellen fordíták -gyilkoló fegyvereiket. Azután, drága barátom, oly buzgó katholikus -nőnek, minőt mi Magyarország trónján üdvözlünk, a diadal örömrivalgásai -közt is a megöletett ellenségben sajnálni kell a szerencsétlenül kimult -keresztyént. Mi a felséges szultán védszárnyai alatt megtartottuk -nemzeti királyainkat és alkotmányos szabadságunkat; de -csodálkozhatunk-e, ha királynénk, ki gyöngéd nő és szive sugallatait -követi, némi irtózással gondol arra, hogy tőle, ki a kereszt előtt -imádkozik, alig háromezer lépésnyi távolságra százötvenezer pogány -vakbuzgósággal említi Allah nevét. Mert mi tagadás, tisztelt barátom, a -mi hatalmas védelmezőnk, a dicső Szolimán császár, minden nagy tudománya -s mély belátása mellett is, egész népestül a pogány hit mocsarában -fetreng. - -Podmaniczky e csinos szónoklatból sem tájékozhatta magát. Azonban -megköszönte a nagyhírű férfiu fölvilágosításait, mintha azok hihetetlen -tisztasággal derítették volna föl Izabella könnyeinek és az éjjeli -értekezletnek tárgyait. - -– Én azt gondolom, – említé szerényen Frangepán Orbán, – hogy ő felségét -talán az is aggasztá, vajon nem fog-e országunknak az a része, mely a -német megtámadásoknak leginkább ki van téve, török tartománynyá -alakíttatni, s ez által hazánk három részre daraboltatni? - -György frater e szavakra nyugtalanul vakarta tonsuráját és elkomorodott. - -Frangepán eddig az udvartól távol élt, s épen most lépett be a belső -tanácsba, vagyis most soroztatott azok közé, kiktől a korona a magas -politikához s főleg a diplomatiához tartozó kérdésekben véleményt -szokott kérni. - -A széles műveltségű és hódító külsejü ifjunak első föllépése kedvezőtlen -benyomást tett Werbőczire. - -– S nagyságod esküszegőnek és közönséges birtokrablónak tartja-e -Szolimán császárt? – kérdé ez őszinte csodálkozással. - -– Én mint újoncz, csak találgatni akartam értekezletünk tárgyát, a -nélkül, hogy legkevesebb súlyt is helyezzek nézeteimre, – mentegetődzék -Frangepán. - -Török Bálint, a fővezér, egy élet- és erőteljes férfiu, valódi typusa a -magyar huszártisztnek, kit a szám nem ijeszt el, s a lehetetlenség -gondolkozóvá nem tesz; a vakmerő harczok és regényes vállalatok által -hiressé vált Török Bálint, kezét Frangepán vállára tevén, kétes -mosolylyal tudakolá: - -– Hiszed-e öcsém, hogy Szolimán, kinek vezéri tehetségét nem vonom -kétségbe, a keztyűt a magyar nemzeten kívül még az egész keresztyén -világ szemébe is merné dobni, az által, hogy a félholdat például -Budavárra kitüzetné? - -– Konstantinápoly elfoglalása után kétségkívül ez volna a legrémítőbb -tény, mely beláthatatlan küzdelmek korszakát nyitná meg s talán az ozmán -hatalom megtörésével végződnék. De én mégsem tudnám kiczirkalmazni a -vonalat, melyen túl nem terjeszkedhetnék egy három földrészen nagy -győzedelmeket nyert uralkodó dicsszomja, – válaszolá Frangepán szerény -hangon s méla borongással. - -– Épen ez a kérdés! – sohajtá egy halk s mégis kiható hang. – De a német -elfoglalta volna Budát, a török csak elfoglalhatja. - -A kik a tanácsosok közül e sohajt és a kisérő suttogást hallák, -megrezzenve tekintettek a karszék felé, melyen György frater ült behúnyt -szemekkel és hosszú száraz ujjaival még mindig számlálva olvasójának -gyöngyeit. - -Ekkor lépett a terembe Izabella királyné mély gyászba öltözve. - -Gondolatait az eshetőségek felől ruhájának színével fejezte ki, s a -leküzdött fájdalom után nem maradt arczán más, mint a méltóság és -szépségnek, a bánat által megszentelt s leírhatlan varázsa. - -Előadta a csauz-basa küldetésének tartalmát. – Midőn a szultán, tevé -hozzá, gyermekemet és az ország tanácsát parancsolja magához, egyenlő -veszélyben látszik lenni a haza és az uralkodó család. Határozzatok, -uraim, a király és saját sorsotok fölött. Nincs most ideje a kölcsönös -szemrehányásoknak. Én semmi áron sem akartam nyakunkra hozni a törököt, -de a ti nézetetek más volt. A szultán táborostul kapunk előtt van. -Vigyétek, ha tetszik, gyermekemet és uralkodótokat hozzá; de legyetek -arról meggyőződve, hogy ha őt baj éri, semmi rábeszélés, semmi tekintet, -semmi erőszak nem tartóztat vissza attól, hogy a trónról tüstént ne -lépjek a legelső kolostorba, melynek egy oltára van, hol imádkozzam, egy -czellája, melyben fáradt tagjaimat nyugalomnak engedhessem át, s egy -kriptája, mely koporsómnak helyt adjon. - -[Illustration: Ekkor lépett a terembe Izabella királyné mély gyászba -öltözve.] - -A belső tanács – György frateren kívül, ki csak azt az érzést szokta -elárulni, melyre a körülmények szerint szükség van – palástolhatatlan -megütközéssel hallá a királyné értesítését. - -– Mindig mondám én, – mormogá Török Bálint, – hogy szabdald a németet, -de aprítsd a törököt. Azonban a váradi püspök és a kanczellár más -nézetben voltak. Az egyik a bibliával kezében, a másik a magyar -törvénykönyvvel mindig Stambulra mutatott, mintha onnan kellene elhozni -a Sion és szabadságunk kulcsát. Győzedelmeimért épen most akartam -jutalmat kérni felségedtől, ime! azt hallom, menjek a törökhöz, majd -megfizet az nekem. - -– Budán-e vagy a héttoronyban? – kérdezé mosolyogva György frater. - -– Akarom, – közbeszólt a királyné, – hogy semmi versengés ne támadjon -kegyelmetek közt és az én színem előtt. Támadják meg egymást, ha -közülünk eltávozott a szultán, de most tartsák magokat szigorúan az -elejökbe terjesztett kérdéshez. - -– Úgy hiszem, – jegyzé meg Podmaniczky, – legczélszerűbb volna, ha -felséged azt izenné a mi hatalmas védelmezőnknek, Szolimán császárnak, -hogy a kisded király ő felsége beteg, például a foga nő, vagy gyomorláza -van. - -– S hát aztán? – tudakolá Martinuzzi. - -– Aztán, – folytatá Podmaniczky, – közülünk deputálnánk valakit, ki -nevünkben és felhatalmazásunkból intézze el a szultánnal a -szükségeseket. - -– Például kegyelmedet, – jegyzé meg György frater. - -– Vannak nálamnál okosabbak is, például a püspök úr. - -– A mit Podmaniczky ő nagysága tanácsol, – szólt Petrovics, – az igen -helyes volna s ő felsége óhajtásával is találkoznék, föltéve, hogy a -török seregen át tudjuk magunkat vágni s megmenthetjük a kis Zsigmond -királyt és a belső tanácsot attól, hogy erővel hurczoltassanak a szultán -elébe. - -– Én meg merném kisérteni az áttörést, – hozta föl Török Bálint. - -– S ha sikerülne? – kérdé György frater. - -– Akkor ez volna a magyar haditörténet egyik legfényesebb fegyverténye. - -– Kétségkívül, – szólt György frater, – de győzedelmünket három -nevezetes eredmény koszorúzná. A királyné hozományát és férje örökségét, -a kis király koronáját vesztené el, a magára hagyott ország pedig önként -átalakulna török tartománynyá. - -– Felséges asszonyom s nagytekintélyű belső titkos tanács! engedtessék -meg nekem is alázatos véleményemet az előterjesztett nagyfontosságú -kérdés felett elmondani. - -Martinuzzin kívül, ki ismét olvasója gyöngyeit kezdé számlálni, minden -szem a nyirott fehér szakállú, hegyesre pödrött bajuszú, apró redőkkel -elborított arczú, élénk öreg felé fordult, kinek egykor csengő, -zengzetes s most sem ércz nélküli hangja ezreket hozott lelkesedésbe, -országgyűlések megállapított véleményeit és egész osztályok politikai -befolyását döntötte meg. - -A népszónokból, a kisebb nemesség szenvedélyes pártvezéréből, ki az -eszmék vakmerő fegyverével hódított, utóbb csendes és békeszerető -diplomata lett, s optimismusát, mely a jelen kúszált viszonyaival is -megelégedett, csak áhitatossága szárnyalta túl. - -A régi név azonban még gyakorolt némi varázst az új nemzedékre is, míg a -megható visszaemlékezések által nem engedé egészen kialudni a hajlott -korú férfiak tiszteletét. - -– Hallom az aggodalmakat, – folytatá szónoklatát Werbőczi, – látom a -gondokba merült homlokokat, s az éj kísértetes csendje a rossz -sejtelmektől elfogult szívek éles dobbanásait csaknem fülemig hozza. - -Felséges királyné és nagytiszteletű belső titkos tanács! oly hangulatban -vagyunk, mintha Szent István összeroskadt trónjának deszkadarabjaiból -kellene koporsót készítenünk egy kis gyermek számára, ki az utolsó -nemzeti király, s mintha a szeretett, de elvesztett haza földjéből az -ellenség csak annyit akarna nekünk visszaajándékozni, a mennyibe -magunkat eltemettethessük. - -De, kérdem én, hol van az ellenség? s hol az a veszély, melytől sáppadoz -arczunk, s már meg is tört a gondviselésbe vetett hitünk? - -A képzelődésben, uraim! csak a lázas képzelődésben, mely eltorzítja a -legegyszerűbb tények alakját. - -Buda előtt van Szolimán; tehát a maga számára elfoglalja azt. - -Azonban nem volt-e már kétszer benn a várban, s mit tőn? - -Tán elfoglalta, s nekünk kellett-e véres harczokkal kicsikarni tőle? - -Uraim! visszaadta önként. - -S mert visszaadta, ebből következtetik-e kegyelmetek, hogy most nem -fogja visszaadni? - -Hódolok a logikának; de kérem, világosítsanak fel arról, hogy e tétel -előzményéből miként foly okvetlenül a belőle levont következtetés? - -Magam is megdöbbentem, midőn hallám, hogy a szultán a csecsemő királyt -és a tanácsosokat magához hívja, mert a szokatlanban többnyire van -valami elidegenítő és talányos, s mert a királyné gyászruhája, a -szenvedés, melyet a küzdelem óráiban kiállott, izgató hatást gyakorolt -kedélyemre. Azonban az első percz behatásai után kérdezem magamtól, -kérdezem a rideg megfontolástól, mely a politika egyedüli irányadója, s -kérdezem a történettől, mely az élet mestere, hogy hát tulajdonkép van-e -abban valami félelmes és gyanút gerjesztő, ha a védelmező védettjét -személyesen akarja ismerni? Épen tizenegy évvel ezelőtt Szolimán császár -János királyt a mohácsi mezőre hivatta, hol tábort ütött. S minő -izenettel hivatá? Azzal, hogy védenczét ismerni és megölelni óhajtja. -Felséged férje csak tizennégy ember kíséretében jelent meg, és Szolimán -megismerkedvén vele, s átölelvén őt, nagy tisztességgel bocsátotta haza. - -Ebből azt következtessük-e tehát, hogy most Szolimán ki akarja -végeztetni Zsigmond királyt, mert szintén magához hivatja, szintén azt -izeni, hogy megismerni és megölelni óhajtja? - -Vagy tán azon ütközünk meg, abból merítünk gyanút, mivel minket is -táborába szólít? De jusson eszünkbe, hogy Ferdinánd és V-ik Károly még -nem kötött békét, még a háború folyamatban van, még a magyar seregnek -támogatni kell a nagyurat, még a szultánnak sok elintézni valója lehet -felséged hű tanácsosaival, mielőtt Bécs, mely e hadjárat czélpontja, -bevétetnék. S ha a török császár a magyar tanácsosokat eddig egyedül -csak a közös hadjáratokra vonatkozó kérdések iránt hallgatta ki: a -multból azon meggyőződést merítsük-e, hogy midőn most velünk szintén -értekezni akar, ennek nem lehet más tárgya, mint hazánknak török -tartománynyá átalakítása? - -De a pogányok igéretének, sőt esküjének sem lehet hitelt adni. Jégre -épít, a ki egy pogány adott szavára épít, – ezt vethetik ellenem -nagyságtok. - -Tudom én, hogy valamint az idvesség, úgy az igazság egyedüli tiszta -kútforrása a keresztyén hit, kivált ha szakadások és eretnekség fertője -által meg nem zavartatik. Azonban az Isten különös irgalma úgy alkotta -az emberi szívet, hogy még a bálványimádás sem vetkeztetheti ki minden -nemes tulajdonaiból. Sokrates pogány volt, s mégis bízhattunk volna az ő -szavában; Aristides pogány volt, s mégis átallottuk volna -igazságszeretetét kétségbe vonni. - -És vajon mikor csalt meg minket Szolimán? mikor szegte meg szentül -fogadott igéreteit, s ha eddig szavának embere volt, bizton -következtethetjük-e, hogy már most szükségkép hazudni, ámítani és minket -rá fog szedni? - -Kétszer valék nála követségben, s mindkét alkalomkor azt tapasztaltam, -hogy a Zápolya-család iránt ragaszkodással viseltetik, s politikája -érdekében sem fekszik a magyar nemzet törvényes és százados -önállóságának megsemmisítésével a török birodalom közvetlen határait -Németországig terjeszteni, hogy kelet és nyugat közt minden korlát -elvétetvén, az összetalálkozás az élethalálra küzdést mellőzhetlenné -tegye. - -Felséges királyné! Ezen nézetekre támaszkodva, az aggodalom legkisebb -árnya nélkül javasolhatom a hatalmas szultán kívánságának betöltését. - -Reggel mi tanácsosok és az ország többi nagyjai, kik királyunkkal együtt -akarunk élni, halni, körülveszszük a díszhintót, s gyalog kisérjük el -Szolimán császár ó-budai táborába. - -Werbőczi szavai szembetünő hatást gyakoroltak tiszttársaira, sőt még -Izabella aggodalmait is csökkenteni látszottak. - -– Azt csak meg kell vallani, hogy Werbőczi nem hasonlít a vén -muzsikusokhoz, kik a közmondás szerint minden nap egy nótát felednek. - -E szavakat Petrovics halkan intézé György fraterhez, ki szintén halkan -válaszolá: – Valóban, a mi tudós kanczellárunk akkora logikával -bizonyította be holnapi tisztelgésünk veszélytelenségét, hogy már most -magam is valami szerencsétlenségtől kezdek tartani. - -Podmaniczky közel állott Martinuzzi karszékéhez. Az ő fülét is megütötte -a csipős észrevétel. – Szent igaz! szólt Markoshoz fordulva. – Az élet -kineveti a logikát, és a történetírók vastag könyvei a -következetlenségek adataitól puffadoznak. - -Markos helybenhagyólag bólintott, noha nem hallván az előzményeket, -semmit sem érthetett a czélzatból. - -A királyné, midőn Werbőczi bevégezte szónoklatát, egy perczig várt, de -látván, hogy a vita megszakadt, előbb Markosra, s aztán Frangepán -Orbánra veté tekintetét. - -Markos, bár értelmes férfi volt, inkább szeretett szavazni, mint -tárgyalni. Az eszmék oczeánján a parthajóshoz hasonlított, kik -töredékeny naszádaikkal nem vágynak a sík tengerre menni. Biztatólag int -tehát Frangepánnak, ki a királyné ráfordított figyelme által zavarba -látszott jönni. - -Frangepánt, Zápolya halála előtt néhány héttel, Petrovics -Lengyelországba küldé a királyi család magán ügyeiben, s onnan Bora -királyné, Izabella anyja, rokonaihoz, a Sforza herczegekhez -Olaszországba. Ezektől ajánló levelekkel ellátva tért vissza, midőn már -Buda ostrom alá vétetett. Saját pénzén toborzott csapattal rontott a -várba, Roggendorf táborán át, s e merész tette bámulatra ragadta még az -ellenséget is. - -Ennyit tudott róla Izabella: személyesen alig ismeré. - -– Ha választanunk kellene a menés és maradás közt, – szólt Frangepán – -akkor nem fognék nagy előnyökért is olyast javasolni, mi felséged anyai -szívében aggodalmakat gerjeszthetne. De vannak helyzetek, melyeket, ha -elfogadtunk, következményeit sem elhárítani, sem kijátszani többé nem -sikerülhet. Én, midőn a szultán akaratának teljesítését szomorú -kénytelenségnek tartom, nem féltem felséged gyermekét veszélytől, ámbár -Magyarország királya; azonban hazám sorsa iránt mély és legyőzhetetlen -aggodalmaim vannak. Miután saját erőnkből nem tudtuk jogainkat és -határainkat megvédeni, a török császár tizenkét év óta már háromszor -jött Konstantinápolyból segítségünkre, s mindig akkora sereggel, minőt -Európa hatalmasságai soha még háborúba nem vezettek. S vajon nem -mondhatja-e most már, hogy nehéz neki oly messziről, oly gyakran és -annyi áldozattal megmenteni minket a bukástól? Nem mondhatja-e, hogy -épen azért, mert sikeresen akar védelmezni, kénytelen saját érdekünkben -várainkat őrizettel rakni meg, sőt tán az ország egy részét, bár -ideiglenesen, elfoglalva tartani? Nem mondhatja-e, hogy a fölött is -őrködnie kell, nehogy mi a szükségtől kényszerítve, az ő tudta nélkül és -ellenére kössünk békét, mint már egyszer Nagy-Váradon tettük is? Engem -még a keresztyén uralkodók esküje sem nyugtat meg, ha az érdekök ellen -történt; mert oly országból jöttem, hol a templomban az erényt -magasztalják, a közéletben pedig a sikert. De visszaélés volna a hely -méltóságával, visszaélés ez ünnepélyes perczczel, ha hosszasan -fejtegetném azt, hogy a kanczellár ő nagysága indokai meg nem nyugtattak -ugyan, azonban javaslatát, bár mennyire fájjon, lehetetlen -visszautasítanom. - -– Ha rémeket akarunk a falra festeni, – jegyzé meg Werbőczi, – -képzelődésünk az ecsetre elég fekete színt tud szerezni. Miért ne -gyilkolhatná meg Szolimán Budaváros minden lakosát? Hisz ereje van rá, s -jellemével, ha egy keveset elveszünk belőle, s ha egy keveset -hozzáteszünk, igen könnyen összeegyeztethető is. Látszatra nincs nagy -ellentét a közt, a mit rossznak és jónak nevezünk, s mégis oly erős -sorompó választja el egymástól, a minőt semmi dialektika nem bonthat -szét, valameddig az Isten mindenhatósága külön határokat szab a mennynek -és pokolnak. Szolimán még eddig irányunkban soha kétszínű nem volt, s ha -valaki ezentúlra ellenkezőt hisz felőle, vallja azt be következtetés -helyett jóslatnak, s akkor mi meg fogjuk vizsgálni: hogy csakugyan -próféta-e, kinek szavát emberfeletti erő sugallja, s ki után a nép -kérdezősködés nélkül indulhat? Az én fiatal barátom fenyeget minket az -általunk sokáig titkolt váradi békével, melyet egyébiránt Ferdinánd -követei siettek a szultánnal szintén titkon közleni. Megvallom, magam is -féltem ennek a fulánkjától, de a mérget levettem róla az által, hogy -őszintén bevallottam, mindazon körülményekkel együtt, melyek néhai -urunkat és tanácsosait arra kényszerítették. A nagylelkű szultán -mosolylyal fogadta fölleplezéseinket és még csak arczszíne sem -változott. - -– De hát miért nem mondta nekem e fölleplezést és e mosolyt? – tudakolá -György frater karszékéről indulatosan emelkedve föl. – Ha én ezt tudom… -akkor… esdeklem felségednek, szólt visszatartóztatva gondolatját és -haragját, alázatosan esdeklem, hogy vitánknak véget szakítva, -legmagasabb akaratját velünk tudatni kegyeskedjék. - -Izabella összpontosítá lelke minden erejét, s bár lélekzete akadozott, -feje szédült s érzé, hogy arczának csak halálsápadt színe lehet, mégis -hangjának észrevehető reszketegsége nélkül mondá: – Hű tanácsosaim -véleménye szerint Szolimán császárnak a csauz-basa által előmbe -terjesztett kivánatait teljesítenem kell. Megnyugszom benne, s térdre -borulva fogok könyörögni az Istennek, kinek szent akaratja a koronás fők -és népek sorsát intézi, hogy kegyelmeteknek sem eddigi eljárása, sem az -abból folyó mostani elhatározás, ne forduljon a király trónja, a haza -épsége és függetlensége ellen. - -A végszavaknál térde reszketni kezdett, s karját az asztalra támasztá, -fedni akarván gyöngeségét. Majd körültekinte, vajon nem vették-e észre -azt tanácsosai, kik előtt szégyelte volna. De nem is kelle rá az ő éles -és beható nézése, hogy meggyőződhessék, miként mindenik közülök most -sokkal inkább volt saját magával elfoglalva, hogysem elég figyelemmel -birhasson, uralkodónőjében a királyi tulajdonok e hiányát fölfedezni. -Csak midőn szeme Frangepán arczán suhant el, a férfias, de gyönyörű -vonalakon, látni vélt – egy könycseppet. - -– A király reggel kilencz órakor fog a szultánhoz indulni, tanácsosai, s -kik a többi főurak közül csatlakozni akarnának, kísérjék ő felségét! - -Ezzel a gyülés eloszlott, s Izabella belső termeibe vonúlt. - -– Érdemes jó uram! – szólt a hátrább maradt Markoshoz Podmaniczky, – -kegyelmed elmegy-e a szultánhoz? - -– Természetesen. - -– Én nem, – mond Podmaniczky, pálczáját indulatosan ütögetve a palota -márvány lépcsőjéhez. - -– De midőn a szultán kívánja, s mi elhatároztuk. - -– A rókának is ilyen feleletet adtak a többi állatok, midőn az oroszlán -barlangjába voltak híva, s közértelemmel elfogadták a kegyelmes -meghivást. Jó éjtszakát, tisztelt barátom! Tehát a váradi béke -körülményeinek fölleplezésén mosolygott a szultán; e szerint ő -alkalmasint még együgyűbb, mint a mi nagy tudósunk Werbőczi István… Jó -éjt, drága barátom! Köszvényes lábaim vannak… itt a kocsim. Kérem, -holnap beszélje el nekem a császári kitüntetés minden részleteit… ha -találkoznánk. - -– No! de ne vonja ki magát kegyelmed közülünk. - -– Majd meggondolom, vele fogok aludni, mint tanácsolja a fontos -szándékokra nézve a közmondás. Szívesen közleném Turgovicscsal, a városi -főbiróval, az én régi barátommal is, az igen és nemre tartozó okokat; de -ő megszerette a szultán fényes sátorát, s még nem jött vissza onnan… jó -éjt! - - -IV. - -A palotában hamar elterjedt a miniszteri értekezlet híre és oka. Elébb a -kamarások sugták meg a palotahölgyeknek s az apródok fecsegték el a -belső nőcselédeknek; utóbb a királyné rendeletei semmi kétséget nem -hagytak fenn a bekövetkezendő nagy esemény fontossága és részletei -iránt. Az udvarmesternő kapkodott, futott, nyitá és csapta be az -ajtókat. Sem Madridban, sem Nápolyban, sem Bécsben ilyes czeremonia még -nem fordult elő. Honnan vegyen rá előzményeket? Ha a király serdült korú -volna, akkor az udvarmestert és az első kamarást illetné meg a -gondolkodás kötelessége; de minthogy csecsemő, neki, az udvarmesternőnek -kell eszmét keresni e sajátszerű szertartásra. S kit rendeljen a király -mellé? A dajka nem mellőztethetik, pedig nincs kiképzett modora, s az -illem szorosabb szabályait nem tanulmányozta. Aztán micsoda illem -uralkodik a török udvarban, ez is nagy kérdés. Ha a szép palotahölgyeket -küldi a király kiséretéül, vajjon hány jön közülök vissza? ha a rútakat -küldi, nem fogják-e ezt a basák ellenökben bizalmatlansági szavazatnak -tekinteni? Ha férjhezmenteket küld, nem gerjeszt-e féltékenységet? ha -hajadonokat küld, nem rontja-e ezek társasági helyzetét? S aztán, hogy -viseljék magokat? miként öltözködjenek? keresztbe tegyék-e a kezöket, ha -köszönnek, vagy csak térdöket hajtsák meg? S ha valamelyik galant török -basa csalogató szavakat intézne hozzájok, hogyan fejezzék ki -tagmozdulattal ezt a szót: nem. A magyar nógatja fejét, s azon nem-et -ért; de a török, midőn fejét nógatja, azzal a beleegyezést, az igent -adja tudtul. Tehát az udvarlókkal szemközt magyar vagy török értelemben -nógassák-e a palotahölgyek fejöket, hogy épen semmi félreértés ne -támadjon? ez nagy kérdés vala, melyért a szegény udvarmesternő -vonakodott bármi felelősséget magára vállalni. - -Hasonló aggodalmakban voltak a palotahölgyek is. Az egyik állítá, hogy -ő, ha szerecsent lát, sikoltani fog, a másik azért tiltakozott a -meneteltől, mert az ő renegát férje okvetetlenül letartóztatja; a -harmadik követelte, hogy, ha csakugyan őt küldik, adjon neki egy tőrt az -udvarmesternő, melylyel a basát, ha szükség lesz rá, szíven döfhesse; a -negyedik erősíté, hogy ő, az illem megsértésével is, vonakodni fog -sorbettet enni, mert abba szerelemital lehet vegyítve; az ötödik -negédesen mondá, hogy ha őt küldik el, a szultánnál csupa kiváncsiságból -fel fogja emelni arczáról a fátylat, s az ebből következhető minden -szerencsétlenségért az udvarmesternőt teszi felelőssé. - -A komornák, kik úrnőiknél a kisegítő eszközök fellelésében lelékenyebbek -szoktak lenni, összedugták többnyire csinos fejecskéiket, s a -legérdekesebb csevegés után abban állapodtak meg, hogy igen czélszerű -volna, ha a nagyságos asszonyok és kisasszonyok, miután úgy félnek a -töröktől, őket öltöztetnék át palotahölgyekké. A törökök bizonyosan -észre nem vennék e cselt, s különben is tudatik, hogy a rangra nézve -nincs finnyás ízlésök, mert még a császár háremébe is rabnőket visznek. - -Ez elmés javaslatot megbuktatá György barát, ki szertelen -tevékenységénél fogva, még az udvari háztartás ügyeibe is be szokott -avatkozni. - -Rendeletet készített tudniillik az ünnepélyes menet minden részleteiről, -s annak tizennyolczadik pontja, mely az udvarmesternőnek épen éjfélkor -kézbesíttetett, így hangzék: «Kudrahiczky asszonyom pedig hármat az -idősebb és nem tetszetős arczú nők közül válaszszon ki, s azokat -rendelje kiséretül Zsigmond király ő felsége mellé.» - -Az udvarmesternő, hogy hamarább végezhessen, hangosan olvasá fel a -rendeletet, mely a fiatal osztály által nagy nevetéssel, de a többiektől -még nagyobb visszatetszéssel fogadtatott. - -– Látszik, hogy a kegyelmes úr még azt sem tudja, hogy már a harmincz -éves asszonynak sincs esztendeje, – szólt dévajon az a kisasszony, ki a -szultán sátorában okvetetlenül fel akarta emelni a fátylát. - -– S ugyan melyiknek nincs közülünk tetszetős arcza? kérdé kevély -önérzettel az, ki semmi esetre nem akart sorbettet enni. - -– Meg kell gondolnunk azt is, hogy kedvelt udvarmesternőnk távozása -által, mint a tévedező juhok pásztor és őr nélkül maradnának, – jegyzé -meg hamis czélzással az a fiatal nő, ki renegát férje általi -letartóztatástól remegett. - -Az udvarmesternő haragos tekintetet vetvén az egész társaságra s -különösen a renegát feleségére, ki, fájdalom, még a fiatal kor -virágjában volt, s nem-tetszetős arczot sem lehetett rátukmálni, -ismételjük, az udvarmesternő méltóságának teljes érzetére emelkedvén, -ekként szólott: – Nemes hölgyek! hivatalos kötelességem a királyi palota -nőszemélyzete közt a rendet és fegyelmet a hatalmamban álló minden -eszköz szigorú alkalmazása által is fentartani. Itt, mint látom, -zendülés akar kiütni, s a királyné tekintélye az én személyemben vakmerő -kifejezések által sértetik meg. Ez a honárulás és az uralkodás elleni -pártütés egyik legborzasztóbb neme. - -– Nem! – tiltakoztak a palotahölgyek. - -– Sőt épen a legborzasztóbb neme, melyet Werbőczi István ő nagysága csak -azért nem említett meg a felségsértés esetei között, mert létezését -lehetetlennek tartá, mint a bölcs Solon az apagyilkosságot. - -– Kérdjük meg Werbőczitől, küldjünk hozzá egy deputatiót, – zajgottak a -fiatalabb hölgyek. - -– Mit? hát kegyetek éjjelnek idején akarnak a várból kirontani, mely -azonkívül, hogy vár, a palotahölgyekre nézve a kolostor természetével is -bir. - -– Nem tudunk arról semmit! - -– Igen, a kolostor természetével is bir, – folytatá hangnyomattal az -udvarmesternő – s én holnap reggel jelentést fogok tenni ő felségénél, -hogy kegyetek desertálni akarnak, mint a katona, és elszökni, mint az -apácza. - -– Mi csak azt mondtuk – válaszolá meglehetős vakmerőséggel az a -kisasszony, ki a szerecsen miatt a szultán szeme előtt sikoltani akart – -mi csak azt mondtuk, hogy nagyságod nincs veszélynek kitéve, ha Zsigmond -ő felségét a törökökhöz kiséri; mihelyt azonban nagyságod az -ellenkezőjét nyilatkoztatja ki, mi töredezett szívvel fogunk -tévedésünkért bocsánatot kérni. - -– Hallatlan romlottság! – sóhajtá az udvarmesternő. Ki kell tisztítani -az egész palotát. Én nem tudom többé köztetek a rendet fentartani. A -hosszas ostrom kivetkőztetett előbbi természetetekből. Ha püspök uram -nem elegyedik bele, fölbomlik az egész udvar. Még holnap jelentést fogok -tenni. - -E fenyegetés egy kevéssé meghökkentette a hölgyeket. - -– Igen, holnap jelentést fogok neki tenni. Most pedig ezennel rendelem -és parancsolom, hogy a fiatalság tüstént távozzék innen, s csak azok -maradjanak benn, a kik közül ő felsége kiséretét kell kiválasztanom. - -Az udvarmesternő rendeletét hallván, az ajtó felé tolongtak az -éltesebbek, s csak utánok vonulhatott ki a fiatalság. - -Percz alatt üres lett a terem. - -Csak a renegát neje, kit Martinuzzi már egy versen ki akart az udvarból -tiltani, s ki az udvarmesternő hiúságát legélesebben sértette meg, -választá a távozás helyett a karszéket, melyre kényelmesen letelepedett. - -– Menjen kegyed is, menjen a többiek után, – nógatta az elkeseredett -udvarmesternő. – Csak nem hiszi, hogy vén asszony? - -– Minket szegény némbereket a szenvedések és csalódások inkább -vénítenek, mint az évek, – válaszolá a renegát neje áhitatos arczczal. – -Egyébiránt azért maradtam itt, hogy ha nagysád rám bízná, félóra alatt -tiszteletre méltóbb kiséretet állítsak össze, mint a minő a jelen -körülmények közt a palotahölgyekből kitelik. Ezek, mint nagysád nálamnál -is jobban tudja, többnyire oly kisasszonyok, kik fényes házasságra -számítanak, vagy oly nők, kik az udvarban lakás által férjök befolyását -akarják megszilárdítani. Miként juthatna nekik eszökbe, hogy a szultánok -a nagy fogadtatások alkalmával zsákkal szórják az aranyakat, s hogy az -Ó-Budára kirándulás ötven jobbágytelket is megérhet? Ne volna csak a -férjem a szultánnál, örömest elmennék én. - -– S csakugyan oly jövedelmező volna? – tudakolá az udvarmesternő, kinek -mind a renegát neje iránti haragját, mind pedig saját arcza és évei -körüli jogtalan hiúságát ellensúlyozni látszott a vagyonszomj. - -– Főleg a mostani szultán bőkezűsége mesével határos. - -– Meg kell vallani, – szólt nem csekély nagyítással az udvarmesternő, – -hogy én a madridi és nápolyi udvar körében nyervén kiképzésemet, a -barbár népség szokásairól kevéssé értesülhettem. A «romanzerok» és a -«trovatorok» a holdvilágos éjeken folyvást pengették ugyan a lantot -ablakaim alatt, s ha kifogytak a legújabb szerelmi versekből, -változtatás kedveért daloltak a pogányok borzasztó vérengzéseiről is, -kiket a romanzerok állandólag moreskoknak, a trovatorok pedig araboknak -neveztek; de sohasem hozták fel azoknak bőkezűségét. - -– Roppant hiba volt tőlök, nagyságos asszonyom! – válaszolá a renegátné -hamis komolysággal. - -– Kit gondol kegyed Zsigmond király kiséretéhez megszerezni? - -– Boldoggá teszem vele a várnagynét. - -– Azt a rossznyelvű asszonyt? - -– Ott nem használhatja nyelvét, minthogy egy szót sem tud törökül. Aztán -másodiknak jó lesz a családi levéltárnok felesége, kinek nyolcz élő -gyermeke van. - -– S férje negyven aranynyal tartozik nekem, – egészíté ki a küldetésre -szükséges indokokat az udvarmesternő. - -– Harmadik nőnek, ki a kocsi elején ülne, czélszerű volna a mi -fodrásznőnk, úgyis cserbe hagyta a szeretője, s vigasztalásra van -szüksége. - -– És számomra ritka becsű színes hajpomádét készít, gondolá az -udvarmesternő, de nem említé, hanem a helyett leereszkedő nyájassággal -mondá: – Köszönöm kegyelmed szíves figyelmeztetését, s a királyné ő -felségével is fogom közleni. - -– De remélem, nagyságod nem fogja felhozni azt a csekély versengést, -mely a palotahölgyek közt kiütött. - -– Mindig nagylelkű és elnéző voltam, de kötelességem hozza magával, hogy -a történtekről legalább általános tudósítást tegyek. - -– De minek elegyíteni be az asszonyok dolgába a papokat; értesítse -nagysád egyenesen ő felségét. - -– Azt igérem… Azonban a várnagynét, e csípős nyelvű asszonyt nem fogom ő -felségének a kiküldetésre ajánlani. - -Ezzel távozott. - -A renegát neje pedig, ujjaival pattogva, kezdve a szobában tánczolni. – -Szép mulatságunk lesz holnap egész napra van mit nevessünk. -Fösvénységével megcsalja a vén asszony hiúságát. Fogadni mernék, hogy az -utasítás tizennyolczadik pontja értelmében maga áll a satnya és -kellemetlen pofájú nők élére. Csitt! hallgatok, nehogy barátnőim -csevegése miatt felhagyjon nevetséges szándékával. - -* - -A palotai viszályoknak, a miniszteri értekezleteknek, a királyné mély -aggodalmainak s a szultán nagy és titkos politikai terveinek tárgya, a -kis Zsigmond, míg sorsa fölött ezrek virrasztottak, csendesen alvék -bölcsőjében és még azt sem sejté, hogy a dajka helyét az anya foglalta -el. - -Pedig most oly kedves, oly átengedő, oly mindenre figyelő dajka vala -Izabella, mintha a trón és uralkodás egy hamar elröppenő álom, de az -anyai gond a valóság, az egyedüli hivatás lett volna, melyhez ő ért, s -mely a végzet által osztályrészűl jutott. - -Szemeitől végkép eltávozott a szender, és megjelentek a könnyek, majd az -ivor feszületre, melyet ima közt nyomott ajkaihoz, majd az elringatott -csecsemő pólyáira, fürteire peregve. Ha fohászai, ha zokogása, ha -szeretetének hőbb kitörése néha nyugtalanítanák kisdedét, tüstént -zöngött, énekelt dajkadalokat, és sonatákat, a mint épen eszébe -jutottak. - -E közben az éj csillagszemeivel, fellegtelen láthatárával, meleg -lehével, s a távolból hozott rejtelmes, bár egyenlő morajával mindinkább -izgatá a királyné idegeit és lágyítá érzéseit. - -Visszagondolt multjára, a rövid, de ragyogó hajadonkorra, midőn -Krakkóban és Rómában ünnepelték. A pártát a korona váltotta föl egy -éltes s megtört férfiú oldalánál. Hamar jött rá az özvegygyász, a -vérontások, szenvedések, megaláztatások, uralkodás s alárendeltség -változó jeleneteivel. S most az alig huszonhárom éves királyné sem -fiatalságában, sem szépségében, sem a rangban, sem a tevékenységében nem -találja fel azt, a mit boldogságnak neveznek, s melyek létezését sokan -tán csak azért hiszik oly makacsul, a miért hiszi némely czímerkészítő a -griffmadarat vagy egyszarvút, mert már sokszor lerajzolta. - -– Csak gyermekemben békültem ki helyzetemmel – sóhajtá – s ki tudja, -holnap nem kell-e megtudnom, hogy az özvegy bánatát mennyivel mulja -felül a gyermekét vesztett anya kétségbeesése!… Aludjál kedvesem! -Őrködjenek fölötted családom, nemzetem védszentjei, s Magyarország -nagyasszonya!… Két éve már, hogy e földet, mely a testvérvért issza, -kötelességem és hajlamom szerint második hazámnak tekintem, s ma láttam -először egy könnycseppet, mely érettem omlott. Annyi nap alatt egy -könny! Zord férfiak laknak itt, kiknek szívét a köz- és magánveszteségek -megfagylalták, még mielőtt Izabella szenvedni tanulhatott volna. Miért -kivánjak részvétet tőlök?… Aludjál, kedves gyermekem! Fejlődjenek lassan -érzéseid, nyíljék föl későn kebeled és értelmed, hogy midőn ragaszkodni -akarsz, e kipusztított földön már találhass egy lényt, kire támaszkodni -lehet. Oh! hogy az anyának azt kell áldásként kérni, a mit máskor -átoknak vélne!… Aludjál kedvesem! Sokáig tartsák a pólyakötelékek -lefoglalva azt, a mi benned szellemi, hogy a midőn a hosszú gyermekkor -az első belátásnak helyet enged, tisztultabb legyen az erkölcsi élet -láthatára, s midőn első érzésed felébred, ne találkozzék okvetetlenül az -első undorító csalatkozással… Miért vetett föl a véletlen a trónra, mint -a sziklára azon növényt, mely ott csak féltáplálékot szívhat, míg a -völgyben dúsan tenyészhetett volna! Sokan irigylik hazug szerencsémet, s -valódi szerencsétlenségemért csak egy könnycseppet ismerek. Frangepánt -is talán csak a közveszély hatotta meg. Talán a trónt sajnálta, melyen -ülök, képviselve egy elvet, egy törekvést, egy véráztatott zsámolyát a -nagyravágyásnak, mely úgy ingadozik, mint térdeim reszkettek, midőn, -hogy gyengeségemet el ne áruljam és tanácsosaim gúnyos észrevételeire ki -ne tegyem, kénytelen valék az asztalhoz támaszkodni… Aludjál, aludjál -gyermekem! ne vegyűljenek álmaid közé azon torzalakok, melyektől reggel -rettegni és sírni fogsz! Mily zaj a síri csendben! Mintha hallanám a -török minden mozdulatát, mintha álmos kezek szítanák a hamvadó -tábortüzet, mely körül guggadozva aggok beszélik azon régibb bűnök -történetét, melyeket ők dicsőségnek neveznek, hogy új dúlásokra -ingereljék a fiatalokat, kik még kevés keresztyén falvat égettek föl, s -kevés nőt fűztek rabszíjra. És ezek a mi szövetségeseink! Ezekhez küldöm -fiamat, s midőn a vádteljes segély miatt Frangepán nézete szerint az -ország egy része áldozatul eshetik, fiam életéért legfelebb az a -tapasztalás kezeskedik, hogy a földön heverő erőtlen csecsemőt az -elefánt sem szokta eltaposni. - -Az udvarmesternő lépett halkan a szobába, s az általa félrevont kárpit -lassú suhogása az üvegdarabok éles pengéseként hatott a királyné -izgatott idegeire. - -Említé általunk már ismert tervét. Kérte a királynét, menjen pihenni, -kímélje drága egészségét, bízza a gyermeket minden uralkodónő, sőt -általában az anyák bevett szokása szerint, a száraz dajkára, -figyelmezteté a közelgő hajnalszürkületre, kért, csevegett, tanácsolt, -míg ki nem utasíttatott. - -* - -Reggel az egész város talpon volt, s fő fejet érve, a tömeg elfoglalva -tartott a Szent-György-tértől kezdve, melyre a királyi palota nyugoti -oldala nézett, egész a Vizi-kapuig minden zúgot. - -Az ablakok tömve voltak kitekintő arczokkal, sőt a padlások és -Boldogasszony temploma tornyának nyilásai is. - -A kik pedig a Vizi-kapun belül helyre nem tehettek szert, s a munkájokat -elhagyott napszámosok nagy része, a Vizi-város főutczáját szállották meg -és egészen a mostani Bomba-térig terjeszkedtek ki; mert tovább hatolni, -kivált a közönség legkiváncsiabb része, a nővilág, a török tábor szélső -örseinek közelsége miatt már nem tartá tanácsosnak. - -Pontban kilencz órakor hirdeté egy ágyúlövés Zsigmond király indulását. - -A Szent-György-térre vezető híd leeresztetett, s elől a hirnök -phantastikus öltözékben, nyomban utána néhány díszruhás levente jelent -meg, az előfedezetet alkotva. Midőn ezek a híd túlsó széléhez értek, már -a kaput áthaladá a nyolcz fehér ló által vont arany pántos, arany -czímeres ezüst lépcsőjű díszkocsi. - -Harsogott az «éljen!» - -A kocsi hátülésében látható volt az udvarmesternő, a királyt tartva -ölében; vele szemben hárman foglalva helyet: a még fiatal dajka, az ódon -kinézésű levéltárnokné és még nem egészen koros, de kellemetlen arcz -teljes minősítésével biró udvari fodrásznő. - -A kocsi jobb oldalánál gyalog ment elől György frater, a belső -tanácsosok és a csatlakozó mágnások egy részétől követve; a kocsi bal -oldalánál a többi gyalogló tanácsosok és főurakat Petrovics vezette, a -királyi rokon, s az ő oldala körül találjuk Werbőczit és Török Bálintot -is; míg a deli termetével a közfigyelmet magára vont Frangepán, György -barát mellett van, csak fél lépéssel hátrább. - -[Illustration: Pontban kilencz órakor hirdeté egy ágyulövés Zsigmond -király indulását.] - -A díszkocsit kivont karddal követte tizenkét testőr. - -Az éljen újra harsogott, midőn a díszkocsi a hidon áthaladt. – A lelkem -király beh szépen sír, s aranyos picziny száját mint kitátja, soha ilyen -kedves hangot még nem hallottam! Könnyei omlanak, soha ilyen nagy -könnyeket nem láttam!… Csak kitetszik, hogy más fajú emberek a királyok -– sopánkodék áhitatos szívvel Istókné asszonyom, a kefekötőné. - -– Bizony nénémasszony, még az én porontyom is tud úgy ríni, kivált ha a -kása megégeti a száját. Királyunk könnyei igaz, hogy nagyok, de az azért -van, mert szempillái hosszak, mint a királyné ő felségeéi, s a mint a mi -városbirónénkéi – szólt egy tűzről pattant menyecske, kinek férje városi -hajdu. - -Istókné illő megvetéssel mondá: - -– Hugomasszonynak kár úgy büszkélkedni gyermekével, mert a -fölfuvalkodást bukás szokta követni. Aztán míg a kend beczéje a meleg -kása miatt sír, a kis király ő felsége alkalmasint a haza veszedelmén -kesereg; mert az tudni való, hogy az uralkodók magzatjai hamarább érnek -meg, mint a közönséges emberekéi; azok az Istentől előbb kapják ki -eszöket. - -– De hát miért kapnák előbb nénémasszony? holott nekik kevesebb -szükségök van rá, lévén bölcs tanácsadóik: míg nekünk saját eszünkkel -kell gondolkozni. Aztán a kis király nem is a haza veszedelme miatt sír, -hanem azért, mert megijedt az ágyútól és a harsány éljenezésektől. - -E komolylyá válható vitának a sekrestyésné adott más irányt, sopánkodva -mondván: - -– Hogy is tudja az a királyné egyetlen gyermekét a török cerberus -torkába vetni!… Csak igaz, hogy a magas állásúak szívét megkeményíti az -Isten s a szeretet rongyba takarózik! - -– Mi az a cerberus? – kérdé agyarkodón Istókné. - -– Többnyire fenevad; néha azonban vén asszony is. - -– Ez a fehérszemély bizonyosan beste német, ki férjestül a várkaput -lanszkeneteknek elárulta; ne beszüljünk vele – sugá Istókné a városhajdu -feleségének. - -De a hajduné, ha sora volt rá, nem könnyen hallgatott. - -– S kend a királyné helyébe mit cselekednék? tudakolá csattanósan a -sekrestyésnétől. Talán valamelyik szegény asszony gyerekét öltöztette -volna királyfivá, hogy azt nyelje el a fenevad? - -– Egy kukkal se’ mondom, hogy nem. - -– Hát, azért hallja meg kend előbb a harangszót mint mi, azért szívja be -a templomban előbb a tömjénfüstöt mint mi, azért sepri naponként meg az -oltár lépcsőjét, hogy ne tudja, miként az Isten szine előtt mindnyájan -egyenlők vagyunk, s ennélfogva a királynénak sem lehet a maga magzatja -megmentéseért a másét vetni a fenevad torkába. - -A tolongó nép különszakította a vitatkozó nőket, kik különben könnyen -egymás hajába kaptak volna az élénk eszmecsere miatt. - -– Itt megy a nagy Werbőczi! legyintsd fiam a süvegedet! – nógatta -serdülő fiát egy sujtásos dolmányú s hajlott korú megyei nemes, maga is -követve az ajánlott példát. Ez a roppant hazafi csapatta ki a -nádorságból a vén Báthorit, kinek, midőn lovára emelkedett, a kengyelét -oly úrfiak tarták, kik közül a legszegényebb is több uradalommal birt, -mint mi jobbágytelekkel. Ez a bátor férfiú szökött fel a Rákos mezején -egy hordóra, melyet épen az ő egészségére üríténk ki, és szónokolni -kezdett a főrendűek ellen, kik szemtelen gőggel tőlünk különválva -tanácskoztak, mintha nem is volnánk az igazi magyar nemzet, míg ők csak -fattyú hajtásai azon élőfának, melynek törzsét alkotjuk. Így mondá a -nagy Werbőczi, mert még jól emlékszem kifejezésére, s midőn beszédét -bevégezte, felszólítván az aranyruhás urakat, hogy jőjjenek közénk, a -nép közé, tüstént rettenve szálltak le a várból ő kegyelmek a zászlós és -szoknyás urak, mind a világi, mind pedig a papi rendek; holott nekik -volt ám elég katonájok, míg Werbőczi István fegyver nélkül és magára -hagyatva vala, csak mi vettük közbe, tizennyolczezer párthívei. Éljen, -fiam, Werbőczi István! - -– Talán azért, hogy a törököt János királylyal nyakunkra hozatá? – kérdé -gúnyosan egy másik táblabiró, ki ugyanakkor a váradi püspököt éltette. - -– De hát nem szövetségesünk-e a török? - -– Mint az egérnek a macska. Most is Werbőczi vette rá a királynét, hogy -a kis királyt a szultánhoz küldje, talán azért, hogy láb alól eltegyék – -vádaskodék a Martinuzzit pártoló nemes. - -– Tagadom a kegyelmed állítását, rivalgott a Werbőczi híve. A -csecsemő-királyt a váradi püspök küldi a török császárhoz azon titkos -utasítással, hogy ott körülmetéltessék. Ezt én orrontom azért is, mert -saját füleimmel hallottam Buda ostromakor a püspök uram e szavait: -inkább törökké leszek, mintsem a várat Roggendorfnak feladjam. Nem elég -indicium-e ez arra, hogy a püspök küldi a királyt a törökhöz? - -– Bizonyosan a püspök küldi. Hisz ő tartóztatta le a mi kedvelt -városbiránkat is, Turgovics Miklós uramat, – jegyzé meg egy tisztes -helyzetű polgár. - -– Ellenkezőleg, barátom! – fogta fel a szót, háta megett, a -Boldogasszony templomának káplánja. – A püspök ő nagysága örömmel -hirdetne keresztes háborút is a pogányok ellen; de Werbőczi István uram -azt tanácsolja a királynénak, hogy csak fogózzék egész erővel a szultán -palástjába. - -A perpatvar mind szélesebb körbe terjedt s akkora zajjal vádolta a -kisebbség Werbőczit, a többség Martinuzzit, hogy a díszkocsi mellett -haladó tanácsosok is meghallották egyes töredékeit a rájok nézve nem -kedvező nyilatkozatoknak. - -– Rossz jel, hogy Podmaniczky ő nagyságát nem látom Zsigmond király -kiséretében – szólt a Vizi-városba lejtő díszkocsi környezetén szemlét -tartva János diák, a városrész legmélyebb elméjű politikusa. - -– Pedig én szolgáltattam neki a szükséges vendéghajat, – említé a -borbély, ki szerencsés vala a híres diák mellé tolakodhatni. - -– S miért volt szüksége ő nagyságának vendéghajra? - -– Mint mondá, kérem alásan, azért, hogy ha a tisztelgéskor üstökön -ragadná a jancsáraga, hát ott hagyhassa üstökét. - -– Mily előrelátás! – kiáltott fel János diák. - -– S miután kegyelmetek az előrelátásról beszélnek, világosítsanak fel -engem Török Bálint uram iránt, kit én az operenczián túl képzeltem és -ime! a király kocsija mellett találok; – e kérdést intézé nem annyira a -borbélyhoz, mint János diákhoz egy jól öltözött úr, kit általában senki -sem ismert, s ki, idegen kiejtéséről itélve, rácz eredetű magyar -lehetett. - -– És miért ne járhatna a királyi kocsi mellett a mezei hadak fővezére, -ki a trón legerősebb támasza s Roggendorfon oly fényes győzelmeket -nyert, – mondá a diák. - -– Való igaz, – válaszolta az idegen – de, ha nem csalódom, ő nagysága -szintoly fényes, azonban még vérengzőbb ütközeteket vívott a törökök -ellen is. - -– De akkor Ferdinánd generálisa volt, most pedig Zsigmondé, – czáfolá -meg az ellenvetést a diák. - -– Ez szintén való igaz, azonban régen meg szokta öletni a foglyokat. S -vajon kemény természetét elhozta-e új urához? - -– Szigorú, derék katona most is. De nálunk nem a pogányok ellen -harczolt, ennél fogva szerette volna ejtett foglyait magánál tartani, -hogy kiválthassák, de az istentelen Mahomed basa, kivel együtt nyerte -meg a főcsatát, a foglyokat mind a szultánhoz viteté. - -– Hallatlan szemtelenség! Tudom, haragudott is érette Török Bálint. - -– Mérgében a bajuszát rágta, – jegyzé meg a diák. Aztán nevetve -folytatá: – emberül is visszafizette a kölcsönt a kutyaszivű Mahomed -basának. - -– S hogyan? – tudakolta az idegen. - -– Hát csak úgy, hogy Perényit, a Ferdinánd magyar seregének vezérét, kéz -alatt figyelmezteté: vonuljon ki íziben Pestről, mert máskép háta mögé -kerül Mahomed basa s elmetszi a visszavonulást. - -A mély elméjü diák e felvilágosítására az idegen mosolyogva jegyzé meg: -– E tett igen hazafias volt ugyan, de a török császár oly elfogult -ember, hogy aligha tudná eléggé méltányolni. - -– Csak képzelje kegyelmed, mit nem tud kigondolni a török? – szólítá meg -János diákot Bornemisza, a Martinuzzi által megsarczolt városi tanácsos -rokona, ki biztos kútfőből szokta híreit meríteni. – Épen most hallom -kapitányunktól, hogy a szultán magyar ruhába öltözött renegátokkal -árasztotta el a várost, kik a hangulatot kémlik s minden rossz hírt -fölszednek. Van közöttük basa is. Mit tegyünk? Ki merészelné őket -elfogni? És ha el nem fogják, melyikünk lehet biztos árulkodásaiktól? -Majláthot, az erdélyi vajdát, lánczra verték s ha a főurakkal így -bánnak, mi történik velünk csekély helyzetüekkel? Legalább is karóba -vonnak. - -A diák elsápadt, körültekinte, homályos aggodalom szállotta meg, keresé -szemeivel a jól öltözött idegent, kivel Török Bálint felől eszméket -cserélt, de az nem vala már sehol látható. - -A díszhintó e közben a Bombatérhez ért s ott a tömeg kiabálni kezdett az -ország tanácsosai felé: Isten éltesse ő felségét! Isten éltesse -nagyságtokat! kérjük, hozza vissza nekünk a mi városbiránkat. Turgovics -Miklóst, kit a szultán magánál tartóztat. Mi jót állunk érette -fejünkkel, egész vagyonunkkal. Ha hibázott, hadd itéljék el a haza -törvényei! Kezeskedünk arról, hogy meg nem szökik. - -Werbőczi csendesíté a tömeget, szólván: – Tudtunkkal Turgovics nincs sem -elfogva, sem letartóztatva. Hogy miért késik, magunk sem foghatjuk meg. -Majd megmondjuk, jőjön hamar haza. Kendtek pedig csendesedjenek le s -oszoljanak szét. - -A tömeg engedelmeskedik, de néhány izgató még mindig tamáskodott. – Nem -jön Turgovics többé vissza! jóslá az egyik. Bemártották ellenségei, -erősítette a másik s a királyi kiséret csak akkor kezdette -kényelmesebben érezni magát, midőn Hévizhez közeledett s a tartózkodás a -török előőrsöktől elapasztotta a kiváncsi népet. - -Szolimán táborának végső őrhelye majdnem addig terjedt, hol most a -császárfürdő. - -Mihelyt az őr meglátta a díszhintót, jelt adott s egyszerre nagy mozgás -támadt; porfelhő emelkedett a Dunaparton és az ó-budai hegyek lejtőin s -a mének dobogása, a növekedő táborzaj eléggé elárulták a hatást, melyet -Zápolya ivadékának jövetele előidézett. - -Csakhamar fényes s többnyire basák- és főméltóságú urakból alakult -csapat vált ki, és drágakövekkel behintett szerszámú s nyeregtakarójú -lovakon, igazi ázsiai pompával, mind megannyi király közelített a magyar -királyhoz. Midőn a fogattól tíz ölnyire lehettek, leszállottak -lovaikról, mellökre font kezekkel, mélyen meghajolva, gyalog mentek a -tanácsosokig, kik szintén nagy tisztelettel állottak sorba s mély bókok -közt hajlongának, mind a két fél legyőzni akarván a másikat az -udvariasság szabályainak teljesítésében. - -A basák az udvarmesternő nem csekély ijedtségére a kocsiajtóhoz -vezettetve, egyenként bemutattaták magokat a királynak, ki épen akkor -ébredt föl szenderéből s ennélfogva savanyú arczczal tekintett a hosszú -szakálú, kontyos, tarka és óriás bábokra, kikhez hasonlókat látott ugyan -otthon is, de csak arasznyi nagyságban. - -A bemutatást rövid, azonban szives szónoklat követte, melyben egy -őszbeborult három lófarkas basa a hatalmas szultán nevében kéri a magyar -királyt, a fényes kapu hű szövetségesét, hogy látogassa meg őt a -császári sátorban. - -E szónoklatot kiczifrázva tolmácsolá Zsigmond ő felségének a csauz-basa, -mire a váradi püspök szintén megható és ékes szónoklattal köszönte meg -uralkodója nevében a ritka s majdnem példátlan kitüntetést. - -A csauz-basa a püspök beszédét is tolmácsolá a török főméltóságoknak, -megpótolván az ázsiai hiuságnak hizelgő éktelen bókokkal. - -Ezzel a menet tovább folytatta útját, a basák és török főméltóságok -vezetése mellett. - -– Úgy látszik, a törökök sem minket felkonczolni, sem a kis királyt -fogolylyá tenni, sem az országot megszállani s annál kevésbbé mohamedán -tartománynyá átalakítani nem szándékoznak, mondá Werbőczi Frangepánnak -nem minden elégtétel, sőt gúny nélkül. - -– Igen fogok örvendeni, ha nem csak fogadtatásunk, de elbocsáttatásunk -is egészen nagyságod óhajtása szerint történik, – válaszolta Frangepán -udvarias, de nem egészen fullánktalan mosolylyal. - -A csauz-basa pár lépéssel hátrább maradván, súgá Martinuzzinak: – A -belgrádi és anatoli basák nagy párttal birnak a divánban s igen -haragszanak a magyar nemzetre. Óvakodni kell tőlük! - -György fráter alig észrevehetőleg bólint fejével, jeléül, hogy a halk -szavakat értette s ezzel a csauz-basa, hogy hátramaradása észre ne -vétessék, gyorsabb lépteket tőn előre. - -A dob pörgött, harsogott a trombita, csattogtak a réztányérok s e török -muzsika minden harczias erejét kifejtette, midőn a díszkocsi a tábor -első sánczaihoz ért. - -* - -Izabella királyné gyermekétől elszakítva, a szorongás és bánat -martalékául volt kitéve hat egész óranegyedig. - -Ekkor hallá meg az ágyúdörgést, mely fiának a szultán sátorába lépését -adta jelül. - -A várt és rettegett jelre karszékébe hanyatlék, sápadt arcza a -halottéhoz hasonlított, de ajkai mozogtak. Hihetőleg imádkozott -féleszmélettel, mintha álmodná, hogy oltár előtt áll s az Istennel -beszél gyermekéről. - - -V. - -Elemértől és Barnabás diáktól ott váltunk el, a hol több heti barangolás -után szemökbe tűnt Budavár távoli körrajza s Elemér éles, gyakorlott -szeme az ó-budai magaslatokon a török tábort fölfedezte. - -A nap még mindig hőn sütött s lovaik lába magasan verte fel a port. - -Rákos rónáját a nagy események sem ébresztették fel álmatag és néma -csendjéből. Csak egy nyúl ugrott ki a buczka közül, csak egy héja -keringése verte fel az árva csárda baromfiait, csak egy kuvasz ugatott -ki a lécz-kapun, képviselve az őrködést a gazdátlan majorban, csak -néhány, a csapattól elszakított katona tévelygett még a síkságon, -méregetve elméjében a házi tűzhelyhez vagy a táborba visszatérést. A -mezei munka javában szakadt félbe; mert ha a várbeliek nem, akkor az -ellenség vett igénybe minden fuvart és a török császár közelgésének híre -elég volt arra, hogy azt a nép a portyázat és dúlás vérjeleneteivel -kösse össze. A kinek barma volt, tova szállítá, a kit szegénysége nem -kötött a röghöz, a háború nem foglalkoztatott, talált csendesebb -vidéket, hová elvonulhasson, és a sok földvár, palánka s kerített város -hazánk sík földén is elég menhelyet nyujtott a csekélyebb vagyonu -családok nőtagjainak és gyermekeinek. - -Utasaink tehát mentől közelebb értek, annál lehangolóbb vala a benyomás, -melyet az elhagyatott és néptelen tájkép gyakorolt képzelődésökre, mit -utóbb Buda rongált kőfalainak már tisztábban kivehető részletei is -fokoztak. - -– Elemér úrfi! – szólt jókora szünet után Barnabás, ajkain ferde -mosolylyal – a csonka torony is eléggé meg van alázva. Nem hordja fejét -felül az emberek házain, pedig templom. Vajon minő? - -– Természetesen keresztyén templom. - -– Tudok én Budán oly tornyot, melynek tetejére jól illenék a félhold, -vagy a veres kakas; de ne haragudjék kegyelmed, nem akartam én bántani, -hiszen! együtt kell emelkednünk, hogy lábunk alatt lássuk a sok czifra -és rongyos népet, kiknek ruháit egymással csak azért cserélteti fel a -vak szerencse és balsors, hogy mi nevethessünk a furcsa átöltöztetésen… -Nem mondhatná-e meg nekem Elemér úrfi, hogy melyik a Boldogságos Szűz -német egyháza? - -– S miért kérdi? - -– Mert olyan kezdőbetűket szeretnék számára rajzolni, melytől ijedve -forduljon el, a ki imádkozni akar. Atyám árnyéka a legiszonyúbb éjeken -vádolta be ezen egyháznak oltárát, padjait, minden követ, csak a -harangokról nem beszélt. - -– S mégis a harangokat száműzné kegyelmed a félholddal, melyet a -toronyra óhajtana tűzni – szólt tréfásan Elemér, látván, hogy -Barnabásnak a lélek látás s a halottakkal társalgásból merített düh oly -kedélybetegsége, melyet a szerencsétlenség fejtett ki s csak a nyugalom -és jóllét, nem pedig az okoskodás gyógyíthatnak meg. - -– Maradjunk tehát a vörös kakasnál, – mondá fontolgatás közt a diák. - -– De Werbőczi István uram ő nagysága nem fogad szolgálatjába a veres -kakast kedvelő embereket. Ő, mint hallom, a gyujtogatás ellen szigorú -törvényeket írt. - -– Csak tán nem akar az úrfi engem feladásai által a szolgálatból -kitúrni? - -– Jegyezze meg kegyelmed, – válaszolta Elemér a legkimértebb szigorral – -hogy még nincs szolgálatban s tehát ki sem lehet túrni, s hogy a ki -engem feladónak mond, azt én érdeme szerint meg szoktam büntetni. - -Barnabás leemelte fejéről érczsisakját s őszinte, de ferde alázattal -esdeklék: – Ne vegye, kérem, rossz néven megfontolatlan beszédemet! -hiszen tudja, hogy nekünk okvetlenül együtt kell emelkedni. Külön -válnunk nem lehet nagy veszély nélkül. - -A végszavakban az alázat mellett volt valami fenyegető is, de a lantos -vagy nem vette észre, vagy nem akarta. - -A kellemetlen érintkezésből támadt hallgatást Elemér figyelmeztetése -törte meg: – Ni! ott alkalmasint törökök jönnek! Ezzel ujjával a -Margit-sziget innenső oldala felé mutat, honnan egy dereglye, -fegyveresekkel rakva, siet a Duna jobb partjára, míg felülről szintén -spahiknak látszó alakok tüntek elő s csakhamar pár száz lovas és gyalog -volt együtt. - -– Most már próbára tehetjük vitézségünket, – szólt Barnabás diák. - -– De a törökök szövetségeseink. - -– Úgy hát folytassuk csendesen utunkat. - -– Nem tanácsolnám, mert ha velünk találkoznak, okvetlenül elveszik -lovainkat, sőt minket is elárvereznek. - -– Hogy árvereznek? - -– Dobszóval, a rabszolgavásáron, – jegyzé meg Elemér. - -– No úrfi, ezek élelmes szövetségesek. Nem lehet nálok rossz pálya a -katonáskodás. - -E társalgás alatt legalább negyven díszruhás magyart vettek észre a -Dunaparton, a királyi palota átellenében, kik valószinűleg hajóra -vártak, mely őket átszállítsa. - -A törökök pedig csendesen kezdettek a díszruhák felé huzódni. - -– Fordítsuk utunkat Pestnek, – szólt Elemér. - -– Lássuk előbb, mi lesz ebből, – tanácsolta Barnabás. - -Lantosunk nem akart tiltakozni oly javaslat ellen, mely a távolság -daczára is némi bátorságot föltételezett. - -A következő jelenet tanui voltak tehát, melyet Barnabás diák előbb csak -figyelemmel, utóbb azonban a káröröm bizonyos izgatottságával szemlélt. - -A törökök óvatosan haladtak a parton, zajt nem ütve, de nem is rejtőzve. -Valószinűnek látszott, hogy a magyarok észrevették őket, de vagy rosszat -nem gyanítottak, vagy talán még szives fogadtatást is vártak. Midőn -azonban a spahik három vagy négyszáz lépésre valának, hirtelen -szétbomlottak s félkörre alakulva és a gyalogságot, mely többnyire -lándzsásokból állott, előre bocsátva, oly támadó állást foglaltak, mely -a díszruhás urakat a Dunába is szoríthatta volna. - -Ekkor a törökök közül valaki előlépett s elég udvarias magatartással -beszélt, – mint a jelek után itélve Elemér és Barnabás képzelé. - -Midőn a török ismét a sorba állt, azonnal a magyar részről vált ki -valaki, és szintén csendes magatartással látszott szónokolni. - -Mihelyt pedig a magyar bevégezvén mondandóját, a sorba hátra vonult, -megint előlépett a török s e sajátságos jelenet többször ismételtetik -azon különbséggel, hogy a szónokok magatartása mindig szenvedélyesebbé -lett s hogy a magyarok egyszerre fölemelték kezöket, mintha -fenyegetőznének. - -Barnabás diák nagy reményt is csatolt a fenntartott kezekhez s épen -javasolni akarta Elemérnek, hogy megsarkantyúzva lovaikat, sorakozzanak… -az erősebb félhez; de nagy bámulatára azt vevé észre, mikép a sokat -igérő verekedés helyett a törökök által vont félkör megnyilt s azon, -mint a feltárt kapun kivonulván a magyarok, előbb lassú lépésben, utóbb -ügetve mentek arra felé, hol most Kőbánya fekszik. - -– Úgy veszem észre, a törökök, bár szövetségeseink, nem szeretik, ha -Budavár őrizete új erővel szaporíttatik. - -Elemér, ki ezen észrevételt koczkáztatá, meglehetősen hozzávetett a -távolban eljátszott jelenethez. - -A pesti ütközet után a szultán közelgésének híre elterjedvén, az -ingadozók közül azokat, kik a királyné földjén laktak, de Ferdinándhoz -szítottak, aggódóvá tevé eddig folytatott politikájok kimenetele iránt -Eszökbe jutott György barát fölkelést parancsoló rendelete, melynek -különböző ürügyek alatt nem engedelmeskedtek s most már a mértéken túl -is eljöttnek hitték az időt, hűségök és vitézségök kitüntetésére. -Öltözékök és fegyvereik díszével is akarták betakarni a szennyfoltot, -mely késedelmezésökből ragadt jellemökre. Bátorságukban nem volt hiány -és Szolimán hihetetlenül gyors megérkezésének tulajdoníthatni, hogy a -harcz babérjai leszaggatásától elkéstek. Ők azonban legalább a -királynénál bejelenteni és kimenteni akarták magokat; de a szultán már -rendeletet adott, hogy portyázó csapatai szép módjával gátolják meg az -úri rend Budára tódulását. A későn jött díszruhások tehát illő óvás és -tiltakozás után háztűzhelyeikhez visszaindultak. - -– Vonuljunk Pestre, úrfi, ha nincs kedvünk töröknek fölcsapni, – szólt -Barnabás diák, észrevevén, hogy a spahik az egész rónán rajlani -kezdenek. - -Balra tartva, tíz percz alatt halk ügetéssel is e kis kerített városban -lehettek. - -Elemér helyeslé útitársa nézetét. - -– Egyúttal ott fogunk hálni s hajnal hasadtával csolnakot keresünk, mely -Budára szállítson. - -Pest nem épen gyarló, de nem is erős falakkal kerített város volt s Buda -ostroma alatt Roggendorfhoz szított. Kiterjedése csekély. Utczái -keskenyek. Házai magasak, de aránylag karcsúk, emeletenként legfölebb -hat ablakkal. S hogy a környékre, mely annyi csaták szinhelye volt, az -aggódó polgár gyakran tekinthessen, nem mulasztá el épületét legalább -két ablakú padlásszobával befejezni. - -E várost főbírája és a várnagy Fotiscus Ottó vitézsége sok galibába -keverte. A főbíró Budavár megvívásakor első akart lenni a falakon s e -miatt maga is sebet kapott, magistratusa is György barát golyói által -megtizedeltetett. Később Roggendorf, bár rövid időre, egyik fő hadállási -pontul választá Pestet, mi a lakosok kamaráját és zsebét meglehetősen -kiüríté. Midőn Mahomed basa és Török Bálint Roggendorfon -győzedelmeskedtek, Perényi huszárai a kivonuláskor féktelenül raboltak -és feltörték a boltokat s e miatt elkésvén, a török csapatokat nyakukra -hozták s javában vagy kardra hányattak, vagy fogságba estek. A polgárok -Isten büntetésének tekinték háládatlan bajtársaiknak e -szerencsétlenségét; de a Perényi-huszárok iránti új gyűlöletökkel nem -csillapíthaták le Mahomed pasa vagyonszomjas haragját, ki mihelyt -főhadiszállását Pestre tevé át, Izabella nevében, de saját katonái -számára roppant sarczot csikartatott föl a rebellis polgárságon. Végre -Szolimán császár egész táborát a budai magaslatokra vezetvén, Pest, -melynek alig volt már őrizni valója, őrizet nélkül hagyatott s a -polgárok tüstént föltárták kapuikat, főleg azon meggyőződéstől buzdítva, -hogy sem barátnak, sem ellenségnek nincs mit többé elrabolni. - -E mogorva városba lépett be Elemér és Barnabás, a legkecsegtetőbb -reményekkel a puha kenyérre, friss pecsenyére, jó borra és tiszta ágyra. - -– Van-e közel vendéglő vagy kitünő csapszék, hol ló és ember -megférhessen? – kérdé Elemér az Üllői-kapun berohanva. - -– Úri egy van, az utczának majdnem túlsó végén, jobbra. Könnyen -megismerhetni a természeti nagyságban lefestett vörös griff-madárról, -mely homlokán lóg. - -Ezt a kovácslegény válaszolá, ki a várkapu melletti műhely előtt épen -egy megnyilazott ló körmét vagdalta. - -– Nem verhetne-e föl hirtelen egy patkót? – kérdé Elemér s Barnabás -diákhoz fordulva, hozzá tevé: holnap úgy is hajnalszürkület előtt -indulunk. - -– Addig én megszállok a Griffbe, – szólt a diák, lassan tovább léptetve -s a magas épületekre hülye tekintetet vetve. - -A kovács vasalás közben tudakolá: – Nem Perényi-lovas-e az, ki az -úrfival jött? - -– Nem. - -– Szerencséje! - -– Miért? – kérdezte Elemér. - -– A Perényi-huszárok tőlem is egy lovat raboltak, – említé válasz -helyett a kovács… Pedig szakasztott olyan, mint a Perényi-huszár – tért -vissza Barnabás diákra, ki körül már csoportosodni kezdtek. - -Ekkor Elemér hallá mindenfelől «Perényi-huszár!» - -Omlott a nép a kapun és boltajtókon. - -Elemér sejté már, hogy útitársát a tömeg nemcsak megbámulni akarja. - -Kifizetvén a kovácsot, sarkantyút ad lovának; de a keskeny utcza rakva, -tömve lett részint bámuló, részint káromkodó néppel. – Üssétek agyon! -verjétek le lováról! – hallá köröskörül a Barnabásra czélzó nógatást. - -– Nem Perényi-huszár az! A királyné zsoldosa! ne merjék bántani! – -kiabált kiméletlenül terelve maga elől a tömeget, hogy a diákhoz -csatlakozhassék. - -Ennek helyzete valóban nehéz volt. - -Lobogós lándzsáját, melylyel bánni különben sem tudott, dorongként -használta, óriás paizsát, mely bal kezének szabad mozgását gátolta, -önvédelem helyett, megtámadói fejére csapdosta. - -A nép füstökökkel, buzogányokkal volt ellátva s egy pár közülök karddal -is. - -– Húzzátok le a lóról! – tanácsolták ismét a távolabb esők a -közelállóknak. - -– Verjétek főbe, szúrjátok le! – lett a másik jelszó, melylyel -küzdelemre voltak nógatva azok, kik még beütött fővel, tört kézzel, -fuldokló mellel visszavonulva, földre veretve, a tizenhat markos lótól -és társaiktól tapodva nem valának. - -Viszont Barnabásnak is csengett, pengett a sisakja és domború -mellvértje. Narancssárga arczbőre szederjessé lett, szája tajtékzott a -dühtől s nyirott bajuszát és állát vérfoltok lepték. - -Az éktelen lármától és ütlegektől zaklatott mén – melyet Barnabás a -hosszú út és Elemér oktatása alatt már megtanult vezetni – végtére -kifogy türelméből s urának bősz természetét egészen elsajátítván, rúgni, -ágaskodni kezd és a lerészegített elefánthoz hasonlón tiporta az előtte -állókat. - -Elemér kardot rántva tört rést magának s messzeható hangon kiabálá: – -Oszoljatok el! az nem Perényi-huszár, az Izabella királyné zsoldjában -van. A ki bántani meri, főbe lövetik. Én az egész várost holnap -megtizedeltetem! - -Elemér úrias külsője különben is könnyen vezethette a népet arra a -gondolatra, hogy főrangú osztályhoz tartozik. - -Fenyegető szavai pedig azt hagyták sejteni, miként legalább is a -dandárvezérek közé tartozik s deli almásszürke paripája szintén megtette -a kellő hatást. - -Sokan kitértek előle, sokan megijedve a következményektől, vele együtt -kezdték kiabálni: – Nem Perényi katonája! Bocsássátok szabadon! - -Elemér néhány hozzá csatlakozó polgártól kisérve, épen a legsürgetőbb -perczben érkezett Barnabáshoz; a midőn tudniillik egy utczasuhancz a ló -mellé lopózva kaczrával, annak lábinát vágta meg a térdhajlásnál. A -sebzett állat a mint hátra zökkent, gazdája, ki a lándzsával a suhancz -felé szúrt, igen megrántotta a zablyát s e kettős hatás miatt a -szerencsétlen ló hanyatt esett. - -A diák pánczélos és lemezes termetének roppant súlyával a földre -koppant. Szemei elhomályosultak s öntudata, mint az elfújt mécs, -kialudt. - -Elemér kardjával szabdalva riasztotta szét a martalékjára rohant -tömeget. - -E közbe harsogott háta megett: – Félre, ha mondom! én Fotiscus Ottó -vagyok! - -Fotiscus híres vívó s a pesti őrség várnagya volt. A törökök megszállása -alatt az őt bámuló nép által elrejteték s most igazságot osztani jelent -meg. - -– A ki a földön fekszik, – mondá – lehet Perényi-huszár, de lehet nem is -az; miután Erdélyben vannak így öltözött vértesek. S nagy esztelenség -volt tőletek, hebe-hurgyán megtámadni. - -Midőn Ottó úr e rövid rendreutasítást bevégzé, már Barnabás -kábultságából fölébredve, talpon volt és harczias állást foglalván, új -támadásra várt. - -– De a mi kegyelmed fenyegetését illeti, – folytatá Fotiscus Ottó, -Elemérhez fordulva – arra csak azt jegyzem meg, hogy Buda ostroma alatt -alkalmam volt a vár védelmezői közül minden valamire valót ismerni, -azonban fogadni mernék, hogy egymással mostanig nem találkoztunk. - -– Használjuk föl tehát a perczet a megismerkedésre. - -Ezzel Elemér hüvelybe dugott kardját ismét kirántotta. - -A nép az utcza szélén sort formált, Barnabás nem tudta, ébren van-e vagy -álmodik, midőn látta, hogy helyette útitársa sodortatott be a -küzdelembe, még pedig a legudvariasabb módon, minden düh és agyarkodás -nélkül. - -Ritka látványt nyújtott közönségének a két vívó. - -Fotiscus Ottót a bálványzásig szerették; az idegen lovagot merészségeért -elveszettnek tartották. - -Pengett a kard, élénk mozdulatok és ellenmozdulatok váltották föl -egymást s az első menetből már kitetszik, hogy Ottó rég ismert -ügyességét ragyogó fényben tünteti ki, de vetélytársa szintén művészi -vívó. - -Később a küzdő feleknek alapos oka lévén egymástól tartani, oly -fogásokhoz nyúltak, melyek a híres vívómesterek saját titkai, hogy -cselvágások által félrevezetve a figyelmet, biztosan megsebezhessék -ellenfeleiket; de mind Ottó, mind Elemér hamar átlátták, mennyire nehéz -titkos czéljaik iránt ámítani egymást. Mindenik kerülte tehát azon -álczás mozzanatot, mely, ha sikerül, okvetlenül sebet ejt; de ha -elháríttatik, kétségtelen előnyt ad a versenytársnak. - -Midőn a második pihenés állott be, Ottó homlokát törölvén, megjegyzi: – -Én Castruzzótól tanultam, ki a condottierik leghíresebbje és egész -Olaszországban első vívómester volt; de azt képzelni sem tudom, honnan -ismeri kedves, barátom, a nagy mæstro titkait? - -– Engem Ben-Nusiremir gyakorolt be álczás mozzanataiba s ő egész keleten -tekintély a kardhordozásban; de nem titkolhatom bámulatomat azon, hogy -kedves barátom a keleti vívművészet rejtelmeibe is oly mélyen -behathatott. - -– Kezdjük meg a harmadik menetet, de cseréljük ki elébb neveinket, hogy -emlékezetünkben maradjon. - -Ez megtörténvén, folyt a küzdelem. - -A nép feledve az életveszélyt, melynek bálványozott várnagya ki van -téve, egyenlő rokonszenvvel és bámulattal kisérte a felek tusáját. - -Barnabás diák számítgatván, hogy hány polgárt vert le lándzsájával, -öklével és paizsával, melyet védelem helyett, mintha mosogató teknő -volna, egyik végén megragadva, szintén ütlegekre használt, és -számítgatva azt is, hogy ellenségei közül hánynak törhette be fejét, -nyomorékíthatá meg karját, zúzhatta be mellét s ferdítheté el -vállpereczét, meg volt győződve, miként Elemér ügyessége kevés -gyakorlati érdemmel bír. Ezenkívül a diák nagy elégtételeül szolgált, -hogy most először jutott a rég áhított szerencséhez: embertársainak -jelentékeny kárt okozhatni és a gyűlölt világban az emelkedésre -jogigényt formálni. - -De a lélek csodálatos rejtélyei közé tartozott az is, hogy midőn a diák -sötét kedélye a gyűlölet élvezetébe merült, ugyanakkor támadt keblében -bizonyos, bár még elmosódott és határozatlan érzés Elemér iránt, mely -némileg hasonlított a vonzalomhoz. - -Fotiscus és vetélytársa a harmadik menetet is bevégezték s újra eredmény -nélkül s már éppen a negyedikhez akartak fogni, midőn egyszerre -hangzott: jön a török! - -Félbehagyták a tusát s a várnagy menhelyébe készült vonulni; de elébb -lelkiismeretes kötelességének tartotta Elemért és Barnabást megnyugtatni -a pesti polgárok irányában. - -– A város sajnálja a kellemetlen tévedést. A vértes katona úrnak testén -és lován szenvedett kárát duplán fogja megtéríteni. Erről kezeskedik -Fotiscus Ottó… Hejh! – kiáltott egy ácsorgóhoz, vidd e lovat a -baromorvoshoz. Sajnálom, hogy kegyelmednek gyalog kell Budára menni, – -mondá Barnabásnak – de a baromorvos lakása a Szent-Antal-utczában van, a -legkisebb gyerek is megmutatja. Ha a ló döggé lesz is, az sem baj, -okvetlenül duplán megtérül a kár. - -– Kedves barátom, megengedi, hogy szintén itt hagyhassam lovamat, – -szólt Elemér Barnabás iránti gyöngéd figyelemből. - -– Vezesd e lovat a városbíró aklába, – rendelé Fotiscus annak, ki -legelőször szemébe ötlött s ez bár a város mestere volt s hosszú talárt -hordott, példás készséggel ragadta meg az almásszürke kantárszárát. - -– S most Isten vezesse kegyelmedet, kedves barátom! – szólt a történelmi -hírű várnagy, megölelve és megcsókolva Elemért. – Minél lejebb mennek a -Dunaparton, annál könnyebben lehet csónakra vagy dereglyére találni. De -tartok tőle, hogy pár mértföldet kell gyalogolniok. - -– Jön a török! – hangzik megint. - -Fotiscus eltűnt s utasaink is gyorsan távozának. - -Mellékesen említjük, hogy a török Pestre most nem jött sem harácsért, -sem rablás végett. - -Czélja ugyanaz volt, mi a díszruhás csapatnak. - -Kikutatta: vannak-e a vidékről urak, kik a hadjárat miatt, vagy egyéb -okból ide csődültek s Budára szándékoznak. A kevés számú vendéget, kikre -a nemesi osztályból akadt, összegyűjté, a Margit-szigetről levezett -dereglyére rakatta s a budai partra szállítván, ideiglenesen a Mátyás -király istállójába, arra a helyre, hol most az északkeleti vasút -palotája van, záratá. A pesti polgárok a várból nagy rémüléssel nézték -az idegenszerű jelenet s aggodalmuk még inkább fokozódott, midőn az -istálló kapujához török őrök rendeltettek. - -* - -Barnabás diák elpotyolt testéhez képest elég fürgén, sőt majdnem jó -kedvvel követé Elemért. - -– Emlékszik-e a hortobágyi gulya bikájára, mely megrohanta? Akkor én -távolból csendesen néztem, mi történik. Sem a bikát, sem kegyelmedet nem -pártoltam. Igazságos, részrehajlatlan tanuja valék a szemem előtt -lefolyt egész ügynek. Az úrfi, mint gondolom, ma irányomban más -rendszert követett, és szájával, sőt karjával is támogatott. Nem akarom -eldönteni, a két eljárás közül melyik jobb. Az ember egymást falva hízik -s alkalmasint csak az nem keres mentül táplálóbb eledelt, a kinek gyomra -elromlott és nem bír könnyen emészteni. De mint már említém, nincs -szándékom különböző eljárásainkat becslés alá vetni. Egyedül azt akartam -kijelenteni, hogy kölcsön fejében egyszer, de csak egyszer, én is -határozottan fogok kegyelmed részére állani, ha veszély fenyegetné. Ezt -fölírom a rovásra. - -– Számolok is rá, – szólt nevetve Elemér. - -– A mit állítottam, komoly. - -– Annál jobb, – válaszolá Elemér, – de térjünk ki az útból, mert nem -szeretném, ha még ma este kellene a kölcsönt kegyelmedtől megkérnem. - -Valóban lódobogás hallatszék a Dunaparton, s a háború alatt letaposott -gabona közt hátrább húzódó vándoraink az alkony szürkületében is -fölismerték a török portyázókat, kik a Duna révein a közlekedést gátlani -jöttek. - -– Ha ez így tart, megtörténhetik, hogy a budai oldalra Kalocsán, vagy -talán épen a Fekete-tengernél kelhetünk át, – szólt Elemér helyzetökön -nevetve. - -Beszéd és gyaloglás közt már mélyen behaladtak az éjbe, s midőn -Soroksárra érvén, a korcsma kemény padjaira heveredtek, eleget -álmodozhattak arról, mily zamatos bort, mely derék pecsenyét, s mily -puha ágyat hagytak Pesten, még pedig csupán azért, mert egyiköknek -öltözéke hasonlított a Perényi-huszárokéhoz. De vigasztalásul szolgált, -hogy az említett élvezetek közt a török meglephette és Mátyás király -aklába zárhatta volna őket, mi a Budára költözés nem a legkellemesb -nemei közé tartozhatik. - - -VI. - -Még mielőtt pitymallott, csolnakkeresés után láttak, mert Elemér a -Csepel-szigetet, melyet a Duna átkarol, nem vélte oly helynek, mely -élénk közlekedést tartana rendes időben is. - -Óvatosan haladtak fölfelé, s még nem voltak a szigetfoknál, midőn egy -sajátságos jelenet tanuivá váltak. - -Négy tisztességesen öltözött sajkás szállított a Duna balpartjára egy -hosszú sárga hajú, kopott szűrű parasztot, ki hátán nagy puttont hord. A -paraszttal öt koldus folytat élénk, de halk társalgást; az egyik -kintornát tart kezével, a másik térdmankóval van ellátva, a harmadik -koldus ronda hegedűjén, melyről a húr fele már lepattant, a szegény -Lázárról szóló nótát próbálgatja; a negyedik drótos tótnak látszik, az -ötödik pedig visító malaczot hoz, melyet talán a jobb parton fizetés -nélkül szerzett meg, mert a testét fedő rongyok aligha vezették volna -bíráit oly gyanura, hogy az még jogos tulajdona is lehet. - -Midőn a naszád kikötött, a matrózok megcsókolták a puttonos kezét, a -koldusok átölelték őt, s egyenként mondák: – Mihelyt dolgainkat -intézzük, meglátogatunk Palotán. - -Az öreg paraszt a partra lépve, ledobta a puttont s egy épen érkező -hintóba ült. - -Elemér Barnabást, ki röhögni kezdett, hátrább vonta a part fűzei közé. - -Alig foglalták el meglehetősen fedett álláspontjokat, midőn lódobogás -hallatszott, s egy huszár érkezett két fölnyergelt paripát kötőféken -hozva. - -Ekkor a drótos tótnak és a kintornás koldusnak kezét megcsókolták a -matrózok, arczát pedig koldus pajtásai. A partra lépve a tót a drótot, s -társa a kintornát a vízbe dobta, s lóra pattanván, a huszár kiséretében -tova vágtattak. - -Most jött egy öreg szolga, s jelenté: – Nagyságos uraim! a városbiró -uram fogata a soroksári kapu előtt vár. - -Ekkor a matrózok részéről megint nem maradt el a tiszteletteljes -kézcsók. Az egyik koldus hegedűjét, a másik a malaczot átadá a -matrózoknak, a harmadik pedig lábmankóját a Dunába dobta, s a parton -vizsga szemeket vetve a környékre, gyors léptekkel útnak indultak. - -Elemér csak azt várta, míg eltávoznak, hogy a sajkásokat megszólítsa; de -ime! a parthoz vágtat egy fakó szekér, arra gyorsan fölugráltak a -matrózok, s a kocsis szünet nélkül csapkodva lovait, elnyargalt épen -azon soroksári úton, melyen Elemérék érkeztek a Csepel-sziget fokáig. - -Most már van csolnakunk; de ki visz át? – kérdé szájtátva Barnabás diák. - -– Magunk, – válaszolta Elemér. - -– Párszor próbálkoztam ugyan a Szamoson; de nem igérhetek kegyelmednek -sok segélyt. - -– Valahová csak kikötünk, – buzdítá útitársát Elemér, megragadva az -evezőt. - -Valóban ki is kötöttek, de jóval alább, mint remélheték. A csolnakot -azon gondviselésnek, mely a balpartra alkalmas perczben küldé, további -oltalmába ajánlván, s Promontoron áthaladva, minden baj vagy kaland -nélkül közelítének Budavárhoz. - -A mint pedig utazásuk végczélja szemeik elébe lépett rombolt falaival, -sérült homlokú márványpalotájával, magas, csorba épületeivel és -templomaival: legott versenyzeni kezdének egymással a nagy Werbőczi -lakása, háztartása és viszonyai iránt, mindenik saját fogalmai és -érdekei szerint rajzolván le az ismeretlent, a még hírből sem hallottat. - -Elemér tág, de egyszerű palotának képzelte Werbőczi lakását, melyben a -bőség és kényelem pótolja a fényűzést. Szerinte a háziúr számos -cselédsége hű szolgálatban megőszült férfiakból, s a műveltséget kedvelő -magas családok gyermekeiből áll, kik szerencséjöknek tartják, hogy -magzataik a bölcs és tapasztalt államférfiu szeme előtt, s oktató -felügyelete alatt serdülnek fel. – Megvallom, nem hiszem, szólt Elemér, -hogy szeretett pártfogónknak sok fegyverese legyen. Ő az eszmék, nem -pedig a csatatér vezére. Igaz ugyan, hogy több pogány fogságba jutott -ifjú az ő irgalmasságának köszönheti szabadságát; de nem merem remélni, -hogy közülök a többség harczfiakból állana, s alkalmasint kevés -kilátásuk van a katonai pályán tündöklésre. Azonban a tudománynak is -kell időt szentelnünk, hogy majd midőn a Török Bálint és Petrovics -zászlói alatt kell a haza ellenségeivel harczolnunk, ne csak a nyers erő -vonja ránk előljáróink figyelmét. - -– Nem szeretnék megint kezdőbetűket festeni, s oly tudományokra vetni -fejemet, melyekben minden szerzetes barát legyőzhet. Werbőczi, mint Deák -uraimék beszélték, nádorispán, s ennélfogva az ország főhadvezére is -volt. Nem hihetem tehát, hogy lakása ne hasonlítson inkább egy várhoz, -mint a rőfös kereskedők, vagy a pénzváltó Fuggerek, vagy a pernyúzó -hivatalnokok épületeihez. Meg vagyok győződve, hogy ha sandalog is a -lépcsőn föl egy-egy diák a hónalja alatt iratokkal, s egy-egy pap -áhitatos pofával; de nagyjában mégis a vitézek sarkantyúja és kardja fog -pengeni a tornácz-lépcsőkön, s a teremben a hosszú sorban felállított -könyvekkel szemben még számosabb paizsok, pánczélok, alabárdok, -buzogányok, szablyák és puskák lógnak a falakon. Vagy nem volt-e Deák -uraiméknak is elég öldöklő eszközük, s miért hiányoznának azok Werbőczi -ő nagyságánál, ki magas polczra emelkedett és oly hatalmas, hogy kedve -szerint bánik el a világgal, s ha orrunk nem tetszik, azt is levághatja. - -– Kegyelmed, – szólt Elemér, a nagyságot úgy nem képzeli szelídséggel -párosulva, mint a kigyót méregtartó hólyaggal ellátott fog nélkül. - -Ily beszélgetés közt érkeztek a székesfehérvári kapun Budavárába, -melynek első perczben romjai, a másodikban még fönmaradt szépségei -hatottak Elemér kedélyére. - -Barnabás némi elégtétellel nézte a díszes épületek homlokába fúrt -lyukakat. – No! ennek is befizettek a golyók, röhögé. S ha nagy és -pompás palotákra talált, vagy a Werbőcziének gondolta, vagy ronda -őszinteséggel sóhajtá: Miért akkora akol egy disznó számára! - -– Nem tetszik-e tudni, hol van a kanczellár úr ő nagysága háza? tudakolá -Elemér egy gondolatokba merült kis férfiútól. - -– Rossz jel, hogy még semmi hír nem jön! mondá János diák, a vízi-város -legbelátóbb politikusa, mintegy gondolatait szőve tovább. Aztán -bocsánatot kérvén szórakozottságáért, így szólt: – Kövessenek vitéz -uraimék engemet csak húsz lépésre a várfalig, s ott megmutatom Werbőczi -István házát, mely voltaképen nem a Werbőczi, hanem Istenben boldogult -János király atyjáé, Zápolya Istváné, a bécsi helytartóé volt, s a -kanczellár úr csak érdemei elismeréseül birja a felséges családtól, még -pedig élethossziglan. A nagy Werbőczi úr bölcs és tudós férfiú, azonban -Podmaniczky előrelátó. Nem tetszett nekem, hogy ő hiányzott a kis király -kiséretében… Ime! – s ekkor a várfalról ujjával a külváros egy távoli -pontjára mutatott, – íme! itt van a Zápolya- vagy respective -Werbőczi-ház. - -[Illustration: Barnabás némi elégtétellel nézte a diszes épületek -homlokába furt lyukakat.] - -– A templommal szemben? – tudakolá Elemér. - -– Igen, a mezítlábos barátok kolostorának átellenében. - -Az épület tág, de ódon alakú volt, s csaknem kolostorszerű. A város -ostroma alatt megrongálódott, s bár széles falain aránylag nem sok -sérülés történt, de födele bomladozik és leroskadással fenyeget. - -– Nem adnám érte Deák István uram refectoriumát, szólt mogorván -Barnabás. - -Elemér is fedezett fel a roncsolt épületben valami hasonlatosságot azon -paradicsomhoz, melyből kiűzetett, s míg szívében megsajdult a rég néma -fájdalom, ajkairól egy sohaj röppent el, és szemeiből egy köny -szivárgott ki. - -– Mennyi pusztulás! – sóhajtá hangosabban, hogy Barnabás elől -palástolhassa fölindulásának valódi okát. - -– E ház, – közbe szólt János diák, – tele volt cselédekkel s török -rabságból megváltott úrfiakkal, mert Werbőczi abban keresi a fényűzést, -hogy számos szolgával és védenczczel jelenjen meg a közhelyeken. E -szokást a római szónokoktól tanulta, kiknek cliensei a forumot -meglepték, hogy éljenezhessék pártfogójuk szép körmondatait. Most bezzeg -nincs kivel magát kisértesse. Az ostrom kezdetekor cselédeit és -pártfogoltjait mind elbocsátotta; mert a várban nem volt hová telepítse. -Többnyire katonának szegődtek; a vénebbek pedig a vidéken tévelyegnek, -mint pásztor nélküli juhok. Werbőczi uram még mindig egy ötvösnél lakik -a várban, s csak három szobája és két cseléde van. - -– Oda hát mi nem férünk be, – mormogá Barnabás diák. - -– S kegyelmetek Werbőczi szolgálatában vannak? – kérdé János. - -– Rokonaitól jövénk hozzá, – válaszolta kitérőleg Elemér. - -– Nagy férfiú, valóban nagy férfiú ő, s tegnap meg is rendelte a ház -kitatarozását, úgy, hogy két hét alatt minden kész legyen. Csak az -ország sérveit is oly hamar reperáltathatná; de sehogy sem tetszik nekem -a szultán táborába menetel. Podmaniczky okosabb volt, mert mint a -borbélyától tudom, hosszú sárga vendéghajat készíttetett magának, hogy a -basák ne a saját üstökén ragadhassák meg, s még e vendéghajjal sem ment -Ó-Budára; hanem, ha nem lappang köztünk, akkor alkalmasint útban van -Palotára. - -– Puttonnal a hátán találtuk paraszt ruhában, – válaszolá János diáknak -Elemér. – S több koldus ment vele Palotára. Alkalmasint Podmaniczky -látott el minket is csolnakkal. - -– A koldusok nem kétlem, főrendűek voltak, kik jobban gondoskodtak -magokról, mint a nagy Werbőczi. - -– S mi történt vele? – kérdé Elemér, ki semmit sem tudhatott arról, hogy -míg ők Soroksárról Budára jöttek, a gyermek király tanácsosaitól kisérve -a szultán táborába ment. - -– Ha nincs ellenökre, Werbőczi szállására vezetem kegyelmeteket, s addig -elbeszélem a mai nap örök emlékű eseményeit. - -Midőn az ötvös kapujához értek, János diák elbucsúzott az idegenektől. - -– Nekünk, míg pártfogónk saját házába beköltözhetnénk, okvetlenül -szállást kell keresnünk, – mondá Barnabásnak Elemér. Most felfutok egy -perczre, hogy jelentsem megérkezésünket, addig kegyelmed várjon rám e -kőpadon. - -Barnabás karon fogta Elemért, s aggódó gyanús arczczal szólt: – De ne -feledkezzék meg az én nevemről is. - -– A cselédnek nem szólhatok kegyelmedről, mert még Werbőczinek be nem -jelenthettük; de becsületemet kötöm le, hogy ha urunk nem fogadja be, -akkor én sem lépek szolgálatába, s együtt keresünk magunknak új gazdát. - -– Úgy-e az adott szó szent? – kérdé Barnabás. - -– Természetesen. - -– Megnyugszom benne, – jegyezte meg Barnabás a kőpadra ülve. - -Összefogott karral ült mereven, s maga elébe nézett. - -– Nem csal meg! mormogá… De minek bízom az emberekbe? Miért gyűlölném -kevésbbé most, mint régen?… Nem csal meg… S ha mégis kedve jönne szavát -be nem váltani, ha befolyását arra használná, hogy Dorát bírja s engem a -világba kidobjon!!… Hisz, csak úgy nem kaphatja meg Dorát, mint én. -Mindkettőnket ebrúdon vetettek ki Deákék. Nem szegi meg esküjét. - -Barnabás könnyült lélekkel emelte föl a porból szemeit s végig tekintett -az utczán hullámzó tömegen, melyet valami ok erős mozgásba hozott. - -A sok nép kivétel nélkül a Szent-Györgytér felé haladt, s a mint -Barnabás e mozgó, eleven életet, e tolongást tekinté, szemei egy -templomon akadtak meg. – Csodálatos! mintha már láttam volna! s hol? ah! -tán azon iszonyatos álmokban, azon vérfagylaló jelenetek alkalmával, -midőn a sír kiveti árnyait, hogy lelkemet elsötétítsék!… Hejh! nem -mondhatná-e meg kend nekem, hogy hívják azt a templomot? - -– A Boldogasszony német egyházának, – válaszolá a megszólított. - -Barnabás visszahanyatlék a kőpadra. - -S midőn Elemér Werbőczi lakásából kijött, útitársát halálsárgán, merev -szemekkel, feldúlt vonásokkal, s reszketve találta. - -– Az Istenért, mi baja! – kiálta, kezeivel rázva őt, hogy magához térjen -merengéséből, mely ájuláshoz, vagy nehéz-kórhoz hasonlónak látszott. - -– Semmi, épen semmi! nyöszörgé Barnabás dörzsölve szemeit. -Győzedelmeskedtem a sátánon. Harczom erős volt. Ugy-e Elemér! ön nem -hagy el engem? - -S a durva, mogorva, bősz férfiú most könnyezni kezdett, és különben -zárt, rideg vonásain olyan kinyomat látszott, mely a nemes eltökéléshez -hasonlított, s fényével besugárzá és megszelidíté az egész arczot. - -– Keressünk gazdánk átköltözéséig szállást magunknak, s aztán keressük -együtt a szerencsét, s vívjunk együtt a rossz sors ellen. - -– Amen! szólt Barnabás csaknem szertartásos hangon, csaknem -kedélymelegséggel. - -* - -E közben a nép közé, melynek csődületét a királyi kiséret -visszaérkezéséről terjesztett álhír okozá, janicsárok vegyültek, mintegy -látni óhajtván a vár és város belsejét. - -Eleinte alig vették észre, de csakhamar kisebb csoportozatokká alakultak -s oly gyanús szemmel néztek az ötvösök, fegyverkovácsok s az olasz -kereskedők selyem- és posztó-árúira, hogy a boltok egyszerre -becsukattak, s a közönség egymást lökve s akadályozva, sietett volna -házába zárkózni, ha a tömkelegből, mely ide-oda sodrá, kibontakozhatnék. - -Nem telt el egy óranegyed, s már a Mindszent, az Olasz-, a Szentpál-, a -Zsidó- s az Ötvös-utczán hemzsegett a janicsár, s a székesfehérvári, -bécsi és vízivárosi kaput rajként lepte meg. - -– Rosszul állnak itt a dolgok, – szólt Barnabás diák. - -– Félek, szállásra nem lesz szükségünk. - -– Csak ne váljunk el egymástól, védelmezzük elszántan magunkat, s a ki -túléli a másikat, álljon érette boszút – sürgeté vad lelkesedéssel -Barnabás. - -– Megfoghatatlan, hogy a törököket a várba bebocsátják. Vak, a ki nem -látja a veszélyt, mely ily meggondolatlan szívességből eredhet. A -vezérek a szultán táborában vannak, s az őrség önfejűleg nem mer semmit -tenni. És ha ezen janicsárok a kínálkozó alkalmat felhasználva, minden -vérontás nélkül hatalmokba ejtenék a várost: vajon akkor a szultán -kieresztené-e körmei közül e drága martalékot, ámbár előre megtudva, -talán betiltani, sőt megbüntetni is kész lett volna a becsületét ekként -sértő eljárást? - -Elemér alig koczkáztatá e megjegyzést, s már Barnabás diák kész volt -fegyverét a janicsárok ellen fordítani. – Szabadítsuk meg a várost, – -mondá; – ez halhatatlan hírű tett lesz. Most alkalom nyílt a gyors -emelkedésre. - -– Ketten csak nem verhetünk ki ennyi embert. - -– Szerezzünk társakat. - -– Vezér nélkül nem megy. - -– Legyünk hát vezérekké, – kiáltá Barnabás. - -– Ezek minket akarnak megtámadni – szólt törökül egy renegát. - -– Tartsd rajtok a szemedet, el ne téveszszed vonásaikat, – mondá, a -kihez a jelentés intézve volt. - -Csak a nép békétlensége nevekedhetett gyorsabban, mint a város -szépségeit és gazdag boltjait bámuló janicsárok száma. - -– A kis király még nem küldetett vissza. - -– A tanácsosok a sátorban hevernek. - -– Turgovics fogoly. - -– Sem a városnak, sem az országnak nincs helyben az előljárósága. - -S ezek a janicsárok utoljára mindnyájunkat kifosztogatnak. - -– Már is legalább háromezren szivárogtak be. - -A közingerültségnek ilyen nyilatkozatait hallá köröskörül Elemér és -Barnabás, midőn a vizikapuhoz kanyarodtak, hogy a janicsárok sűrű -falkáján át a külvárosba tolakodhassanak, hol szállást reméltek -találhatni. - -A Dunaparthoz érve Barnabás, kit a kitüntetési vágy folyvást ingerlett, -a romokra mutatva szólt: - -– Csak e kődarabokkal is minden más fegyver nélkül tönkre lehetne őket -tenni! - -– De Ó-Budáról százezer lép helyökbe. Vezér és parancs nélkül csak -nehezítjük a helyzetet. - -– Parancsoljunk mi. Fogadni mernék, annyi engedelmeskedőre találunk, -mintha a királyné nevezett volna ki. - -– De te, – jegyzé meg Elemér, most először használván a bizodalmas -megszólítást, – te mindaddig nem tudtad elhatározni, hogy a némettel, a -törökkel vagy királynénkkal tarts-e? Miként változtathattad meg nézeteid -oly gyorsan? - -Barnabás lesüté szemét, s merengőn szólt: – Iszonyú küzdést állottam ki -a kőpadon. A sátán szemem elébe hozott egy tornyot, melyhez hasonlót -láttam álmaimban, még akkor, midőn atyám árnyéka boszúra hívott föl. -Mily dicső tett volna égő kanóczot vetni ez épület szentélyébe, hogy az -oltárképekkel s papi öltözetekkel együtt minden kezdőbetűi megégjenek -azon imádságoknak, melyekből az emberiség a közínség alatt vígasztalást, -vagy a vezeklés által bűnbocsánatot merít, mondá nekem a kísértés lelke -és folytatván csábításait, megint így szólt: Ne bízzál a boszun kívül -más ösztönben! Senki sem támogathat az élet meredek ösvényén, csak a -szívós gyűlölet! Ha a toronyra a kereszt helyébe tűzöd a félholdat, – e -kulcs örökre bezárja a sírokat, s koporsójából egy halott sem vegyül -álmaidhoz!… Mint láthatod, – folytatá Barnabás, Eleméren nyugtatva -szemeit, – a kísértő szellem nagy ékesszólással bír. De nekem eszembe -jutott, hogy te, ámbár érdekeddel és irántad tanusított közönyömmel -ellenkezett, segítségemre jöttél, midőn életem veszélyben volt. Azt sem -feledém, hogy Dora miatt, a családjokra büszke Deák-testvérek csak úgy -űztek ki házukból, mint engemet, hogy a háborúban elpusztulj, s te mégis -boszútervek nélkül haladsz a végzet ismeretlen útain. Gondolám, nem -lesz-e jobb, ha az erkölcsi fogalmak szerint emelkedünk magasra, s -boszúnk az írigyeltetés lesz… Ha! ha! ha! röhögött a gonosz szellem, -téged el fog lökni magától Elemér s Dora karjain neveti ki -hóbortjaidat!… Agyam megint meggyuladt, s hevétől szívem hajlani kezdett -már a kísértés felé. Ekkor léptél ki Werbőczi szállásából, s elűzvén -bősz álmaimat, szentül igéréd, hogy soha sem fogsz elhagyni; ekkor -mondád meggyőző tekintettel, rábeszélő hangon: – keressük együtt a -szerencsét, vívjunk együtt a rossz sors ellen. A kísértő szellem a -levegőbe oszlott szét, én állhatatosan követlek téged s küzdök azon -zászló mellett, melynek színét magadénak vallod. - -Elemér szeméből könny csordult ki, de fölindulásába önvád is vegyült. - -Érzé, mennyire kötelessége hallgatni arról, hogy eltávolítása nem -Deákék, hanem Dorka műve volt. Tisztán látta, mikép e titok Barnabás -irányában még fonák helyzetbe hozhatja, s ennél fogva nem kellett volna -naponként szorosabbra fűznie oly egybeköttetést, melynek egyik főindoka -hamis feltevésre épült. - -Kedvetlen hangulatából a víziváros legelőrelátóbb politikusa, János diák -emelte ki. - -– Már öt óra és Zsigmond János ő felsége minden országtanácsossal, -minden hadvezérrel együtt a szultán sátorában mulat; míg a várost -janicsárok sáskahada szállotta meg. Csak Podmaniczky ismeri a töröknek -még a fehér máját is, mintha üvegen át vizsgálta volna. Werbőczi -esküdözött, hogy az nem fogja hitét megszegni és szabadságunkat -tiszteletben tartandja. Szép jövendölés! Látjuk, hogyan teljesedik. - -– Talán a császár nem is tudja, mi történik itt, – menté Elemér leendő -védurát, Werbőczit. - -– Emlékszik-e kegyelmed a jól öltözött ismeretlen úrra, ki a reggeli -díszmenet alatt hátunk megett állott, s Török Bálint felől tudakozódott? - -E kérdést János diák régi ismerőse, a borbély intézé hozzá. - -– Emlékszem, – válaszolta János úr. – Egy kissé idegen kiejtése volt. - -– Ráczos, – mondá a borbély. – Épen most láttam őt török ruhában. - -– Hogyan? Tehát csakugyan kém volt. - -– Az ám. Most úgy néz ki, mintha három lófarkas basa volna. A janicsárok -mind az ő szemjárását lesik. - -– Oda Buda, veszve vagyunk! – sóhajta János diák. - -– De ne hagyjuk el magunkat! – szólt nógatólag Barnabás. - -– Én egyszerű borbély vagyok, s mesterségem csak nyerhetne azzal, ha a -magyar szakálla helyett a török fejét beretválnám. Nem önérdekből, de -hazaszeretetből és városunk iránti részvétből tanácslom tehát, hogy az -érdemes magistratust szólítsuk fel a janicsárok eltávolítása végett. - -– Szólítsuk fel! – viszhangozták a körülállók. - -– Annál is szükségesebb a felszólítás, mert az éjjelre is kell -gondolnunk. Nőink, leányaink, különféle portékáink vannak. S mire nem -lehet kitéve városunk, ha a janicsárok közöttünk alszanak. Mi örömmel -prédikáltunk volna a törökök ellen kereszteshadat… azaz prédikálták -volna előljáróim, mert én csak sekrestyés vagyok, de a főurak a -félholddal czimboráltak, s most szövetségeseik a mi polgári nyakunkra -hágnak. Menjünk tehát a magistratushoz, s közakarattal bízzuk meg ő -kegyelmeket városunknak a janicsároktól gyors kitisztítására. - -A csoportozat, mindig gyarapodva új egyénekkel, a városháznak tartott. - -Az előrelátó János diák Elemért, minden tiltakozása mellett, karon fogva -vitte, Barnabás diák pedig önként csatlakozott a sekrestyéshez. - -A helyhez, hol tanakodtak, valamivel közelebb esvén a bécsi kapu, azon -mentek be, a janicsárok sűrű, de nem fenyegető csődülete közt hatolván -tovább. - -A tanácsházban, épen a rendkívüli helyzet miatt, állandó gyűlés -tartatott. - -János diák hatalmas szónoklattal tolmácsolá a polgárság érzületét. - -Bornemisza Tamás, mint ideiglenes elnök, tudatá a rögtönzött -deputatióval, hogy épen e fontos kérdés foglalkoztatja az eszélyes és -körültekintő várostanács figyelmét, s egyszersmind a balkonra lépvén, -inté a népet türelemre, higgadtságra és szétoszlásra. - -A tanács, mint az egész város, két pártból állott. Egyik rész befolyt a -török szövetség előidézésére, a másik pedig Ferdinándhoz szított. - -A törökbarátok nem merték védeni, a Bécs felé tekintők pedig nem merték -megtámadni a janicsárok eljárását, mert mindkét fél félreértéstől -tartott. - -Nagy volt tehát a határozatlanság, a tétova és kapkodás. - -Végre Bornemisza harmadmagával kiküldetett, kérdezze meg, miért lepték -el a város kapuit a janicsárok, s miért nem térnek vissza már a táborba. - -Bornemisza mindenik kapunál ugyanezen választ hallá: ide vagyunk -rendelve, miglen a magyar király visszatér. - -Ily homályos és kétértelmű válasz nagy ijedséget okozott. Mert nem -értelmeztetheték-e úgy, hogy a királyt a szultán Konstantinápolyba viszi -s janicsárait Budán hagyja? s viszont nem lehet-e arra magyarázni, hogy -a janicsárok néhány óráig a rend fentartására, s az érkező királynak, -mint a fényes kapu szövetségesének tiszteletére vannak fölállítva, s -mihelyt e parancsot teljesítik, a táborba visszatérnek. - -Mindkét esetben a tanács szükségesnek tartá, hogy a lakosok részéről -rendetlenség, ingerkedés ne tegye nehezebbé a különben is nehéz -helyzetet. - -A kapitány tehát utasíttatott, hogy egész erélylyel gátoljon minden -féktelenséget és zavargást. - -Ha a gyors föllépés miatt a városi hatóság alá nem tartozó egyén is -elfogatnék, vagy sérelmet szenvedne, ezért a tanács a kivételes -helyzetre támaszkodva, a felelősséget, bárminő teher lesz, nem vonakodik -elvállalni. - - -VII. - -Míg Budán a lakosok ingerültsége fokonként emelkedett; míg a -hivatalhatóság régi aggodalmakból újakba sodortatott; míg a janicsárok, -kik csak mulatni mentek, jól szervezett összeköttetésbe hozzák magokat -egymással: addig a szultán főhadiszállásán szintén elbeszélni való -dolgok történtek. - -A kit annyi basa kísért a nagy sátorba, a csecsemő király, meg látszott -elégedve a fogadtatással; mert vígan kiáltozott, midőn a császár a -tisztelet miatt reszkető dajka kezéből kivette és megszemlélé, hogy -rágalmazóknak bélyegezhesse azokat, kik a csauz-basa ellenében leánynak -állíták. Ezután ismételten megcsókolá, hogy kegyelméről biztosítván, -védhatalma jelét homlokára nyomja, az udvarmesternőnek, mint tisztes -matrónának, karjaiba tevé, s bekísérte legbelsőbb sátorába, hol Szelim -és Bajazeth fiainak is megmutatá, mondván nekik: öleljék és csókolják -meg fogadott testvéröket: mit ezek oly illedelmes modorban -teljesítettek, hogy az udvarmesternő nézete szerint e czeremoniát még a -spanyol király fia sem hajthatta volna végre nagyobb szabatossággal és -illemmel, noha korosabb lévén, több eszének is kell lennie. Egyébiránt -az udvarmesternőre a nyájas öreg úr – érté Szolimán császárt – szintén -jó benyomást tett, úgyannyira, hogy ámbár rettenetes hatalmú potentator -és szeme hunyorítására három földrész reszket, ő mégis az udvari bálban -el merne vele járni egy csendes palotást, a félelem vagy ájuldozás -minden veszélye nélkül. - -A basák, kik János Zsigmond elhozatalától más eredményt vártak, nem -mulaszták el alázatos meghajlással fogadni azon rájok nézve keserű -örömhírt, hogy a világbiró szultán a királyi gyermek arczát meglepőleg -hasonlónak találja a Zápolya Jánoséhoz, az ő védenczéhez, ki iránti -kegyelmét most már a törvényes fiúra és trónutódra is kiterjeszteni -hajlandó. - -Természetesen a legfelsőbb nyilatkozat Magyarországnak török -tartományokká darabolásáról táplált reményeket meghiúsítá ugyan, de -azért nem zárt el minden kilátást arra, hogy a mit a leigázást áhító -basák a vámon elvesztettek, azt a harminczadon vissza ne nyerhessék. -Eltökélék tehát, hogy Izabella tanácsosain töltik ki boszújokat. - -E tanácsosok fényben a nagyvezérét is felülmuló sátorba voltak -beszállítva, s tekintélyök emelésére rendkívül hatott az, hogy számos -őrizet rendeltetett melléjök. - -A császár az ünnepélyes fogadtatáson leereszkedő nyájassággal társalgott -velök, s midőn Werbőczy István kézalatt arról értesülést szerze, hogy a -híres jogtudor és városbíró Turgovics Mihály rabbilincs helyett -kitüntetésekkel terheltetik, meg volt győződve azon gyanúk -alaptalanságáról, jogtalanságáról és esztelenségéről, melyekkel a -szultán szándékai a mult éjjeli értekezlet alatt behomályosíttattak. - -A nyájas fogadtatást díszebéd követte, hol a császár személyét Rusztán -basa, Szolimán kegyelt veje képviselte, s a török főméltóságúak a -túlságig osztogatták még Török Bálintnak is, ki őket gyakran megkergette -vala, a tömjént s bókot. - -Az aranytálakban fölhordott étkek pompásan néztek ki ugyan, de végre is -kiérzett belőlök a fagygyú. S hasonlóan idegen, émelyítő ízet fedezett -föl György frater s Frangepán Orbán a basák udvariasságában is. Azonban -nem akarák a többiek gustusát elrontani. - -Délután a táborban diván tartatott, melybe a magyar urak is meghivattak. -Tudtokra adatott, hogy a szultán elhatározta Budavárát egyenesen a maga -hatalma alá venni, s török kapitány és őrség védelmére bízni, mert ily -várost nem lehet női kézen hagyni: a nők változékonyok, mint a szél, s -majd egy-, majd másfelé hajolnak. Egyébiránt – tevé hozzá Rusztán basa -enyhítőleg – a legyőzhetetlen padisah, mihelyt kipihente magát, -egyenesen Bécs ellen indul, azt megvívja s tüstént átadja János Zsigmond -ő felségének Budavárával együtt. Tehát a főváros megszállása csak -ideiglenes természetű, s a hadviselet tervével áll összefüggésben. - -György frater ez áruláson mélyen megindulva, előadá, hogy a vár -biztonsága végett nem szükséges abba török őrség. Eddig magok is -megtettek mindent, mit tőlök a hatalmas császár szolgálata kívánt; ezt -szándékuk tenni a jövőben is. De ellenzeniök kell, hogy a várba török -kapitány hozassék; mert ez által Ferdinánd pártja a haza sorsa miatt -kétségbeesett magyarok átszegődése által óriás erőt nyerne. - -Werbőczi a rögtöni kiábrándulás terhe alatt összezúzott kedélylyel sem -megható eszmékhez, sem gondolatit kellőn kifejező szavakhoz jutni nem; -birt. Csak azt ismétlé, hogy ily roppant horderejű kérdésben nincsenek -jogosítva határozatot hozni, mert Magyarország alkotmányos állam s a -szultán maga sem tekinté soha meghódítottnak. Hívassék tehát egybe az -országgyűlés, terjesztessék elébe a kérdés, s ha elfogadtatik, -készíttessék arról a maga rendje szerint megerősített, szentesített, -kihirdetett és beczikkelyezett törvény. - -Frangepán Orbán élénken ecsetelé a veszélyt, mely Buda elfoglalásával az -ozmán birodalmat fenyegetné. Ferdinánddal és V-dik Károlylyal egyesülne -az egész keresztyén világ, fegyvert ragadna Európa a Szent-Vinczent -foktól kezdve a meggyalázott Magyarország legszélső végváráig, s a -keresztes háborúk hosszú sora örökké megújuló, s végre győzedelmes -harczot vívna Budáért Buda falainál. - -A török basák erre megjegyzék, hogy a szultán a magyarokat, ha -lázonganak, meg fogja fékezni, az európai hatalmasságoktól együttvéve -sem fél, s azután ezek Buda miatt egyesülni nem fognak, mert a sokkal -nagyobb Konstantinápolyért sem tették, s mert közöttük is olyan vallásos -szakadás van, minő a szunnitáké és siitáké, mi elfoglalja minden -idejöket. - -Frangepán után Török Bálint akart szót emelni; de ekkor Rustán basa a -tanácsosoknak értésül adá, hogy időpazarlás volna minden további vita, -miután a szultán változhatlan akarata Budát elfoglalni. - -Az urak ezután a divánból kivezettetvén, őrizet alá vétettek. - -A basák pedig folytatták a tanácskozást. - -* - -Budán a janicsárok sátort emeltek a Szent-György terére, s onnan rendes -őrjáratok küldettek az utczákra, s a három várkapu egészen megszállatott -általok. - -Különben a közlekedést nem gátolták, senkit sem támadtak meg, és az apró -ingerkedést, sőt a szenvedélyes nyilatkozatokat is békével tűrték. - -Úgy látszott, mintha magokénak tekintenék a holnapi napot, s elnézésök -csak az előkészületek bevégzetlenségét árulná el. - -Minden percz gyarapíthatá erejöket, s a mi most talán csak a közvélemény -kikémlésére tett kisérlet, utóbb a siker kezességeivel ellátva, -megállapított szándékká változnék át. - -Valamint Gritti megöletésekor Szolimán elfoglalja Erdélyt, ha János -király 80,000 emberrel védelemre készen nem áll: úgy Buda szenvedőleges -magatartása felbátorításúl szolgálhat oly merényre, mely különben vagy -meg sem kisértetett, vagy elnapoltatott volna. - -Így okoskodtak a bátrabbak. - -A kevésbbé harczias hajlamúakat is szertelen ingerültségbe hozták a -török táborból elterjedt álhírek, melyek a gyermek-király -Konstantinápolyba vitetéséről és a tanácsosok legyilkoltatásáról -regéltek. - -Nem csoda tehát, ha a polgárság dühét a magistratus csillapító -törekvései sem bírták biztos határok közé szorítani. - -Ide járult még, hogy az ostrom alatt számos magyar katona hozatott be -őrizetül, s a vidék földbirtokosai közül a legtöbb családostul itt -keresett menedéket és nagy részben még most sem tartá czélszerűnek -falura költözni. - -Ennélfogva tehát pezsgőbb, mozgékonyabb elemek is vegyültek a városi -lakosok közé. - -Volt azonban a vízi-város legdíszesebb pontján, majdnem egyenlő -távolságra a bécsi s vízikaputól egy történeti nevezetességű -vendégfogadó, mely alapkövének letételétől kezdve két nagy pártra -szakította a polgárokat, s nevezetes villongásokra szolgáltatott -jelszavakat. - -A város tudniillik a regálék jövedelmének emelésével akart üres -pénztárán segíteni. E végett a tervkészítők sokat törték fejöket és sok -szép megoldást gondoltak ki. A többek közt egy ide telepedett nürnbergi -kereskedő nagy hátránynak tekinté, hogy mind a bel-, mind pedig a -külvárosban léteznek ugyan számos csapszékek, melyek az utasok -kényelmére elegendő szobákkal s istállókkal vannak ellátva; de nincs -egyetlen helyiség is, melyben az üzlet és foglalkozás közt kifáradt -valódi polgárság pihenést és mulatságot találhasson, akár ünnepnapokon, -akár pedig a hétköznap azon részében, midőn már dolgát elvégezte, s -óhajtana beszélgetni, mulatni, társaival eszmét cserélni, s aztán lámpás -mellett magát hazakisértetni. - -A városbíró, ki sor szerint magyar s hajlamainál fogva az újítások -barátja volt, megragadta e jó gondolatot, vásárlott egy telket, melynek -régi s kis épülete, de csinos kertje volt. - -Tüstént lerontatá a házat, s annyira föllelkesíté a közönséget, hogy egy -tág és kényelmes vendéglő alapjaihoz a követ és meszet ingyen adták a -vagyonos polgárok, s ingyen hordották s rakták a napszámosok, kik -valószinűleg a kész épületben nem sok bort és pecsenyét reméltek -fogyasztani. - -Fájdalom, a példás összhangzást megzavarta a vendéglő elnevezése fölötti -kora vita. - -A németek _Vörösbegyű pinty_nek, _Tüskés disznó_nak, _Liliomos kert_nek, -_Fiait vérével tápláló pelikán_nak, vagy _Hét sváb_nak akarták nevezni. - -A _Pelikán_, mint eretnekségre szóló eszme, általok is hamar -elvettetett. Hasonló sorsban részesült a _Tüskés disznó_ is; de a -_Pinty_et kedvelték az idősebb német polgárok, a _Liliomos kert_et -fiatal feleségeik, a _Hét sváb_nak pedig hatalmas felekezete volt a -vegyes közönségben. - -Ellenben a magyar polgárok egyértelműleg nyilatkoztak a _Hét vezér_ -mellett; mi a másik pártot hosszas vita után szintén egyértelműségre -birta, s elvetvén a többi neveket, megállapodtak a _Hét sváb_ban. - -A vita kényessé vált a két hét szembetételével. - -A magyar kinyilatkoztatta, hogy oda nem megyen, a hová a hét svábot -lefestik; a német hasonlólag nyilatkozott a hét vezér ellen. - -De az erélyes városbiró nem törődve a pörpatvarral, kölcsön vett pénzen -is gyorsan építtette a vendégfogadót. Azonban az erőfeszítésnek, bár -mekkora, szintén van határa. S így történt, hogy midőn az épület -fedeléhez kezdettek, az év lejárt, s a sor szerint német városbiró -választatott. - -Hogy döntse el a nagy pört az új előljáró? Ez vala a főkérdés, melynek -azért volt politikai fontossága, mert minden befolyását fenyegette a -közönség fele része. - -Általában az új városbiró mérsékelt indulatú és leleményes eszű -férfiúnak tartatott, s e dicséretes tulajdonai most tűzpróbára tétettek. - -Gyorsan fölemelteté a házfödelet, bevakoltatta, kimeszelteté a falakat, -s a két párt interpellátióira ugyanezen szavakkal válaszolt: – Kérem -alásan, legyenek türelemmel, mert kivánságok teljesül. - -Egy szép reggelen pedig a czég-képre szánt fülkébe befesteté a nagy -tableau-t, s az ünnepélyes lakomára meghívta a város minden tekintélyét. - -Az aggódóknak mondá: – Jőjjenek csak el, mert mind a hét ott van. - -– Melyik hét? - -– A kegyelmed hétje, – válaszolta. - -Ily kétszínü biztatás felingerlé a kiváncsiságot, s a vendégek siettek -azon helyiség megtekintésére, hol lakomázni fognak. - -A kik pedig legelőbb oda érkeztek, láttak a fülkében hét szép és férfias -alakot egészen eszményi öltözékben. A festvény alá pedig nagy betűkkel -ez vala írva: A hét magyar vezérhez és a hét német electorhoz: - -– Ni, ni! mondá az egyik, – csakugyan ott van az úr hét svábja! - -– És az úr hét vezére, – válaszolta a másik. - -– Remek ötlet, – jegyzé meg a magyar. - -– Okos megoldás, – szólt a német. - -A később érkezők kikeresték a rajzon saját embereiket. Így példáúl, a -kit a német saxoniai electornak tartott, azt a magyar Örsnek hitte; a ki -pedig a német képzelődés szerint a brandenburgi elector volt, abban a -magyar Tuhutumot fedezte fel. - -A nevek mind a két részről hagyományi hűséggel őriztettek és szállottak -át a régi vendégekről az újakra. - -– Menjünk a _Hét vezér_hez egy pohár borra! – szólt János diák, kinek -Elemér, míg szállást szerezhet, vendége volt, tudniillik azon egyetlen -szobában, melyet a legelőrelátóbb, de fájdalom, lapos erszényü politikus -lakásának mondhatott. - -Átellenben a borbély saját ideiglenes vendégének, Barnabás diáknak azon -ajánlatot tevé: – Menjünk a _Hét elector_hoz, együnk meg frissiben egy -rántott csibét, aztán egy darab sertéshúst hajdúkáposztával, igyunk rá -egy pint vörös bort, szedjünk fel egy nyaláb friss hírt, elmélkedjünk -egy parányit a haza sorsáról, aztán keljünk fel frissiben, menjünk haza, -s feküdjünk le frissiben a puha ágyba, s holnap aztán friss erővel -fölkelve, verjük szét, ha lehet, a janicsárokat, kik ellen egyébiránt -nekem semmi kifogásom sincs, mert fejöket borotváltatják, a -nagyasszonyomat el nem rabolják, s a köpölyözésre és érvágásra csak -annyi szükségök van, mint kegyelmednek s más becsületes hazafinak. Én -tehát szívemből gyűlölöm őket; de nem haszonlesésből, hanem tiszta -magyar jóindulatból. - -– A janicsárokat, – válaszolá Barnabás, – előbb kellene kiverni, s aztán -rá lakomázni; azonban megfordítva sem árt. Szóljunk be János diák -uramhoz, s hívjuk el őket is vacsorára. - -A különböző név alatt egy czélra törekvők az utczán találkoztak, s -csakhamar a híres vendéglő kertjében alkalmok lőn nevezetes adatokkal -szaporítani mind tapasztalásaikat, mind pedig élettörténetöket. - - -VIII. - -A _Hét vezér_ közönsége most nem a régi józan, komoly és hallgatag -polgárokból állott, kik egy meszely bor mellett az ágostai ötvösek -műveiről, a nürnbergi posztóról, a linczi hamar foszló kelmékről, a -török szattyánról, a novográdi prémekről, az erdélyi szűrt mézről, a -nagybányai aszalt szilváról, a Fuggerek üzérkedéseiről, a Thurzók -pénzcsikarásairól, a felső vidéki várurak rablásairól, a marhavásárról, -a hús limitatiójáról, a czéhmesterek szabadalmairól, az eretnekek -vakmerő prédikáczióiról, a magistratus választásáról, a Ferdinánd és -Izabella közt kiütött háború indokairól, folyamáról, s az a miatt támadt -éhségről, döghalálról, jövedelmező szállítmányokról és irtózatos -harácsolásokról beszélgettek. - -Ezek a derék, rendszerető polgárok ma naplementekor már bezárták -boltjaikat, műhelyeiket, raktáraikat és irodáikat. Kitelhető -pontossággal állították össze vagyonaik és adósságaik mérlegét, mintha -tüstént számot kellene adniok, az örökkévaló birószéke előtt, hol semmi -igazságtalan fillért nem lehet zsebre dugni, semmi csalfa csődöt nem -lehet elpalástolni. Miután pedig vagyonukkal s lelkiismeretökkel -tisztába jöttek, s ha az arkangyal trombitájától rettegtek is, semmit -többé jóvá nem tehetének, gondolkodó arczczal vonultak lakásaikba, -megparancsolták leányaiknak, hogy az ablakon, ha megvirrad is, ki ne -nézzenek, megcsókolták nejeiket, kiket idegen ölelésektől már nem -féltettek, s karszékeikre leülve, mint a római senatorok a gallusokat, -nagy elszántsággal várták azt, a mit török-tatár rablásnak neveznek, -csakhogy bereteszelt ajtókkal. - -A _Hét elector_nál vagy _Vezér_nél üres helyeiket részint fiatal -polgárok, kik az óvatosság és körültekintés mesterségét ezután tanulják -meg, részint katonaviselt egyének, részint pattogó megyei nemesek, -részint hírterjesztő és hírszomjas egyéniségek, részint pedig kémek s -megvásárlott izgatók foglalták el. - -János diák, mint a külváros legnagyobb politikusa, a közönség közt hamar -tért tudott nyitni, s épen a kert kellő közepébe vezette tisztelt -vendégeit s egy kis külön asztalt diadalmasan el is foglalt. - -A nagyszámú közönség nem működtette oly szorgalommal a kést és villát, -mint életerős kinézésétől várni lehetett volna. A helyett csupa rossz -hírekkel táplálkozott, s egyik a másiknak látszott étvágyát elrontani -akarni. - -Ellenben a borbély, ki mióta princzipálisának özvegyét nőül vette, s az -officinát tulajdonának vallja, mindig kötelességének tartá a tekintélyes -polgár szerepét játszani, ha tudniillik elég nézőközönsége volt, most -nagy lármával szólítá magához a vendéglő szolgáit, s frissiben -megrendelt minden kész ételt, minden drágább bort, s az asztal csakhamar -terhelve lőn tányérokkal, poharakkal, tálakkal és kupákkal. - -Barnabás hatalmasan ivott; Elemér a reggeli gyaloglás és elmulasztott -ebéd miatt éhes volt; János diák, ismert mértékletessége mellett sem -akará megbántani a borbélyt, ki mind evésben, mind az ivásban jó -példával járt elől. E miatt nem is kisérhetik figyelemmel a nagy napi -kérdéseket, a melyek a szomszéd asztalok borozó közönségét szellemi -eledellel táplálták. - -De egyszerre az éktelen zaj közt megpendült a lant. - -Elemér arra tekintett, s egy külön kis asztalnál látá a szikár, öreg -egyént, kinek ajkai s hihetetlen sokaságú vékony arczredői élénken -mozogtak a költői lelkesedés miatt. - -A lant pengett, a dalnok vékony hangját kísérve; de a közönség -érzéketlen maradt s folytatá vitatkozásait. - -– Ki ez a szegény vén ember? – kérdé Elemér részvéttel. - -– Csak annyit tudok róla, – szólt János diák, – hogy még az ostrom előtt -jött Egerből ide, s kedvelt lantos vala; de egyszer eszébe jutott a -török ellen dúdolni, s minthogy épen akkor Szolimán császár nekünk -segítséget igért, a közönség kidobta a korcsmákból, s végre György -fráter ő nagysága börtönbe záratta, honnan alkalmasint nem rég menekült -ki, mert két hó óta ma látom először. - -Míg Elemér szivéből sajnálta a dalnokot, mind a szenvedett fogságért, -mind a tapasztalt részvétlenségért, ez új nótához kezd, mely Lehel -kürtjének történetéről regél, de minden siker nélkül. - -Elemér a Dorka néne még megmaradt kevés pénzdarabjai közül egyet kivett, -s a lantos asztalára tevé, ki azt könnybe lábadt szemmel köszöné meg. - -János deák, a külváros legelőrelátóbb politikusa, a lantoshoz -sompolygott, s fülébe sugá: – Most kell a török nótákkal előállani. - -– Lovagok, vitézlő várőrök, tekintetes rendek, különösen tisztelt -polgárok! – szólt a lantos, agg kora ellenére is élénken pattanva fel az -asztalra. – Jó uraim! már a török rabságba hurczolt magyar fogoly bús -nótájára került a sor. Hallgassák meg, a kiknek kezökön még nincs -bilincs, a kik azt hiszik, hogy ma csendesen fogják fejeiket -ágyvánkosaikra hajtani, ámbár a holnap már többé nem biztos. - -A lantos le sem szállott az asztalról, midőn mély csend lett. - -[Illustration: A lantos le sem szállott az asztalról, midőn mély csend -lett.] - - -A TÖRÖK RAB NÓTÁJA. - - Szeretem sugarát a nap világának, - Illatos virágát iratos rónának, - Szeretem a vigan lejtő, zengő eret, - Mely a sötét erdő kebelében ered, - S míg a mély völgynek tart, hogy nyugtát találja - Testvér patakokkal szövetkezik árja. - Oh kies természet, oh mosolygó Éden, - Engedj szenderegni puha szőnyegeden! - - Szárnyára a solymot! him szarvas legelt ott - Nedves partba’ hagyá az áruló nyomot. - S hol a zöld fenyűket szürke köd takarja, - S piros folyondárnak öleli a karja, - Az avar haraszt közt medve csörge, zörge, - S magas szirttetőkről tekint le a zerge, - Szeretek vadászni, mig a rengetegnek - Dörgő fellegei kürtömre felelnek! - - Csillagos éjeken, hogy ha minden pihen, - Te vezetsz, szerelem, titkos ösvényeden. - A hold sejtő arcza biztatva lép elő, - Balzsamot lehellő ekkor a lágy szellő, - S ég, föld rezgi velem azt a kéjt, izgalmat, - A mit szivem érez, s miről ajkam hallgat. - Szeretlek! s az élet mi is volna nekem, - Ha te nem szeretnél, édes egyetlenem! - - Megharsan a rézkürt, buzdítva csatára, - Idegen hódító rontott a hazára. - Kezünkre bilincset, földünkre vet sarczot. - Adjátok a kardot! Szeretem a harczot! - Szeretem, dicsőség, babérkoszorudat, - S vándor kehely s dal közt nevem ha fenmarad; - Szeretem, szabadság, ha szent mezőiden - Testem a legyőzött ellenséggel pihen! - - Oh, hiu ábrándok! Békóban sorvadok. - Sötét a börtönöm, szultán rabja vagyok. - A napok folyását, évek haladását - Csak az számlálja meg, ki reggelt, estét lát, - Ifju vagyok-e még, öreg lettem-e már, - Ki tudná? Vendégem csak egy halálmadár. - A toronypárkányról néha sivit, visit; - Tán nekem beszéli bokros szenvedésit! - -Elemér úgy emlékezett, hogy e románcz ugyanaz, melyet ő török rabsága -alatt írt Ujlaki herczeg fiatal apródjáról, kit e főúr Dobse László -királylyal folyt czivakodásai közt elfeledett kiváltani, s ennélfogva -legalább húsz évi szenvedés után, mint megaggott és őrült dobatott ki a -toronyból, mely értékesebb foglyok számára vétetett igénybe. - -Elemér dalai a magyar rabok közt nem valának egészen ismeretlenek, s e -körülmény azon hozzátevést ébreszté föl benne, hogy a vén lantos -alkalmasint ízlelte már a török fogházak kényelmeit. - -Ez Elemérben iránta rokonszenvet keltett. - -Meg volt tehát elégedve, látván, hogy a közönség is tapsol, éljenez, s -hogy különösen Barnabás diák elragadtatásában úgy döngeti öklével az -asztalt, hogy az majd széthasad. - -– Szép dal! – mondá Barnabáshoz fordulva a borbély. - -– Azt nem tudom; de jó alkalmat szerezhet magunkat kitüntetni. - -A borbély nem érté ugyan derék vendégének czélzását, azonban mégsem -mulasztá el csupa tiszteletből megjegyezni: – Szent igaz, pompás -alkalmat szerez mindenre, legkülönösebben pedig a kitüntetésre. - -A vén lantos a közönség tetszését íziben föl akarta használni. -Fölpattant tehát az asztalra s mondá: – Lovagok, vitézlő várőrök, -tekintetes rendek, különösen tisztelt polgárok! Én a haza iránti -szeretetből s törökgyűlölet miatt ingyen énekeltem el e verset; de az, a -ki szerzette, még mindig rabságban sínylik és ősz szakálla már legalább -egy német rőf hosszúságú. Adakozzék tehát minden irgalmas keresztyén az -ő kiváltására! - -Ezzel süvegét a bőkezű közönség közt végig hordá, s Elemér is dobott be -néhány fillért. - -– Énekeljen a lantos megint a törökről, – kiabálták. - -Az öreg szivesen engedett a közkivánatnak, de előbb a szokásos módon -szólott: – Lovagok, vitézlő várőrök, tekintetes rendek, különösen -tisztelt polgárok! Olyan verset énekelek most, melyről a tudósok azt -mondanák, hogy satyrico-allegoricus, mi magyarul annyit tesz, hogy -tréfás ugyan, de a tréfát nem minden érti meg. Mi azonban jól fogjuk -érteni, ha mindig szemünk előtt tartjuk, hogy e versezetben a kard alatt -oly derék fővezért kell képzelni, ki Magyarországból a törököt ki tudná -verni. - -Taps és utána mély csend következék. - - -HUNYADIAK KARDJÁNAK HITELES TÖRTÉNETE TÖBB SZAKASZBAN ELŐADVA. - -I. - - Oda van már Mátyás, magyarok királya! - A halállal nehéz harczát alig állja, - Még csak egy ütközet, csak egy kicsiny csata, - S erős büszke szive ellankad alatta, - Keze lehanyatlik, szemére éj borul, - Földi koronája fejéről lehull. - - S vajh, ki veszi azt fel? Ágya körül vannak - Zápolya, Báthori, Perényik, Drágfiak, - A lindvai Bánfi, a pelsőczi Bebek. - S mindenkinek szive hatalomért remeg. - A királyné pedig halk imáját mondja, - Szeme a férjén függ, a koronán gondja. - - S vajh, ki veszi azt fel? találgatja Drugeth: - Szentgyörgyi a trónon csak németet türhet; - Az Enyingieknek Miksa kell, az osztrák; - Kanizsai s Ujlak az országot osztják; - Telegdi Prágára, Krakkóra néz Pethő, - S hát ha Kinizsinek minden elérhető? - - «Jere elé fiam! Im! kardom itt vagyon. - (Az asztalra mutat.) A királynak adom. - Bűbájos a fénye és aczélja éle, - Atyám örök nevét szerezte meg véle. - Csak a török ellen forgattam igazán, - Csapása szelid volt, pártütőkkel viván.» - - «Jere ide fiam! Késő már a bánat! - A hol nem gondoltam, a vész onnan támad.» - Corvin János enged atyja parancsának. - «Lehet e kard üdve s átka a hazának. - A királyé legyen, de ha rossz kézbe jut, - Éle minket sebez, fénye ránk hoz borut. - - Mátyás király meghalt, a szemfedőt varrják, - Ezalatt az urak egymást káromolják. - Forrnak temetésén, a tor alatt küzdnek. - Szeme kérőkön jár a sovár özvegynek. - S törpe nagyravágyók, tervökre támasznak - Hármával, négyével trónkeresőt hoznak. - - «Éle minket sebez a hős fegyverének, - Ha egymás romlásán zeng diadalének, - Ha minden kardcsapás a haza új sebe, - S harácsolt kincsekkel tel rablóink zsebe, - S mert az álbaráttól ejtett seb oly fájó, - A rossz akaratnak fegyver csak tompán jó.» - Szólt Corvin, s míg könnyét busan eregette, - Hunyadiak kardját Dunába ejtette. - -II. - - Dobse László ezt nem bánja, magyarok királya! - Versenytársival a harczot tölt kupánál állja. - Rongyollik bár a palástja, s török foszlagatja, - Hol Kinizsi, hol Zápolya megint összevarrja. - Ha a pénze el-kisiklik, zsidótól vesz kölcsön, - Hogy Szerencsés, a kincstárnok, kedve szerint költsön, - És ha Zsarnón a török győz, s nincs hitel otthon már, - S ha kiszakad az országból Szabács és Nándorvár: - Mit törődnék? Minek nőne érte ősz szakálla? - A szerencse forog, s bukik, a ki tegnap álla. - S ha neki a balesetet gallérához varrnák, - Rendületlen nyugodalmát azért nem zavarnák. - És a szakács hogyha mondja: «üres kamarája», - Majd szolgál fris pecsenyével a Laczi konyhája. - -III. - - Lajos már aggódik Hunyadiak kardján. - Méla boru jár kel szép fiatal arczán, - És ha bánatának árnya sötétebb lesz, - Fellegén sejtelem villáma tévedez. - Merről száll az átok ifju életére? - Szemét a gond viszi kelet vidékére. - - «Napkelet határa, nagy veszélyek tára! - Mely csapást indítasz a magyar hazára? - Sáskasereg jön-e? vagy ragályok árja - Duna, Tisza terét pusztítva bejárja? - Szárnyra miért kelted a halál angyalát? - Bölcsőt keres-e vagy menyasszony-nyoszolyát? - - «Nálad van a pestis, nálad készül a szer, - Mely a lelket öli, s testet bilincsre ver. - Döntöd a keresztet, vakhited terjeszted, - A törököt, tatárt vesztünkre ereszted. - Melyik ostorodhoz lesz szivednek kedve? - Találgatja Lajos, sajditva, révedve. - - Hadat gyűjt Szolimán: gyors futár ezt hozza. - «Országgyülés legyen! Hadd szóljon az hozza. - Nándoron Szolimán: Alapi ezt irja. - «Nemesi felkelés majd futásra birja.» - Elveszett Ujvidék: Tomori izeni. - «Véres kard hordása fog tán segíteni.» - - Búcsuzik a király Buda szép várától, - S könnyezve, zokogva szebb Máriájától. - «A halál kiszemelt, kedves feleségem, - Martaléka vagyok, közel is van végem. - Homlokomon jegye! A nemzet bünéért - Illő, hogy ki első, vegye az első bért.» - - Bátorítja neje. «Nem félek kedvesem! - Aggaszt, hogy a sírba babér nélkül essem. - Tartok, hogy tán folt lesz sisakomon, s a vérten, - Hadam vezér nélkül szétoszlik megverten. - Pedig ha Hunyadi kardja volna vélünk, - Egy új Szent-Imrévé lenne csatatérünk!» - - Mária a kardot keresteti szörnyen, - Esztergomon, Váczon, Palotán és Szőnyen. - A Dunának árja hömpölyög sötéten, - Iszapjával titkát takargatja mélyen, - «Mese tán az egész! Erre Mohács utja! - Ütközetet álljunk. Vivja ki hogy tudja.» - -IV. - - Vívta ki mint tudta! Elveszett az ország, - Oda a szabadság s nyakunkra török hág. - Ferdinánd is búsul, Zápolya is érte; - Mindenik a harczhoz imigy, amugy érte. - S ha Hunyadi kardját véletlen megkapná. - Mert pörös tárgy volna, biró kézbe adná, - - S mig a két fél között foly a nagy kereset, - S egyik a másiknak álnokul szór leset. - S a mit nem győz szóval, intézi ágyuval: - Addig a török faj minket elnyel, felfal. - Várainkat vívja, Végeket megszállja, - Ferdinánd adót küld, Zápolya szolgálja. - - Duló csapatokat pusztitni szétereszt, - S lángokba borítják a takarmányt s ereszt. - Ez a magyar embert lóról leszállatja, - Amaz fürge kézzel tanyáját kutatja, - S ha gyermeke puja, nejét ejti rabul, - A mentét, fringiát hordja ráadásul. - - Magyar ember pedig törölgeti szemét, - Ügyre hogy jól vegye kárát, veszedelmét. - Pedri a bajuszát, csóválgatja fejét, - Szavába elegyit egy-két «terengettét». - Szomszédja megpezsdül ezen nagy ujságra, - S ujjával mutat a feldult csürre, házra: - - Szép gyermekim, szolgám! török világ volt ott. - Egyik szántott, vetett, a másik aratott. - Ej! de nem így lenne, ha Hunyadi élne! - A beste törökkel magyarán beszélne. - S ne volnánk csak árván, s lelnők meg csak kardját, - Majd leszedegetnők a tar fejnek kontyát. - Háremét bedöntnők, kivetnők porontyát, - Országból elűznők egész pereputtyát. - -V. - - A dalnok, ki hallja ezt, - S rimekben leirja, - Lantja gyönge hurjait - Mért feszitné íjra? - Atyja nem volt Tyrtæus, - Sparta nem hazája. - S harczra kit buzditna most - Vére, könnye, szája? - - S mig a bajnok a segélyt - Csak az égtől várja; - Lantosa a «riadót» - Tarsolyába zárja. - A sutba ül, énekel, - Hogy az időt tolja, - S ha regéje véget ér, - Álmosan dudolja; - - «Beh kár, hogy a nemzetnek - Csak egy kardja van, - S azt sem tudja, hol hever - A mély Dunában!» - -* - -– Igaz, igaz! nincs vezérünk, s azért van veszélyben a haza, – sohajták -az idősebb várőrök, könnyeiket törölvén. - -Mások meg mondák: – Török Bálint is csak úgy megverné a szultánt, mint -Hunyadi, ha egyesek volnánk; de fele az országnak Ferdinánddal, a másik -Zápolyával tart, s a pártviszályok miatt a janicsárok maholnap -Budavárába befészkelik magokat. - -– Lovagok, vitézlő várőrök, tekintetes rendek, különösen tisztelt -polgárok! – szólt a vén lantos, megragadván a kinálkozó alkalmat. – Az a -fogoly, ki Hunyadi kardjának historiáját versbe szedte, egy volt azon -ritka fiatalok közül, kiket a természet már serdülő korukban a -seregvezérlés rendkívüli tehetségével ajándékozott meg. Ő egész tervet -készített arról, hogy a magyar rabok miként szökjenek ki börtöneikből, s -egy kis, de vitéz csapattá alakulva, mily csodálatos utakon érkezzenek -vissza, Bolgár- és Ráczországon át, saját szülőföldjökre. Valóban -nagyszerű volt a szerencsétlen fiatal ember terve, de egy gonosztevő -elárulta a töröknek. Miért beszéljem tovább a gyászos történetet, hisz -könnyü kitalálni, hogy a mi ifjunk kegyetlenül megöletett, s régi -tisztelői maholnap még a sírhelyét sem fogják megmutatni tudni. Én ugyan -a haza iránti szeretetből s törökgyűlölet miatt ingyen énekeltem el a -szép verset; de szerzője hamvainak megőrzéseért adakozzanak nagyságtok, -tekintetességtek és vitézlőségtek annyit, hogy ha nem is kőből, de -legalább fából emléket emelhessünk az Istenben boldogult sírja fölébe. - -Ily hatásos szónoklat után a vén lantos fövegével ismét körútnak indult, -s történetesen Elemérnél kezdé meg a sort. - -Ez jól emlékezett a Hunyadi kardja történetére, mert a költeményt török -fogsága alatt ő írta, sőt később Dorának be is tanítá; de azért még sem -mulasztá el csupa szeszélyből néhány fillért adományozni saját -síremlékére. - -S a lantos a közczélra szánt második adót még fényesebb eredménynyel -hajtaná be, ha történetesen nem veti szemét egy kerekarczú, köpczös -egyénre, ki mellén keresztbe font kezekkel várta a dolgok további -fejlését. - -A kerek arcz miatt egyszerre sompolygóvá lett a lantos. A kert szélsőbb -részeiben kezdé keresni a síremlék pártolóit, s midőn leginkább vártak -rá a dalbarátok, már láb alól eltünt és a közönséget, mely a török ellen -lévén hangolva, új éneket követelt, kielégítetlen hagyá. - -– Hová bujt az öreg? álljon elé! – követelték sokan, nem sejtvén a -befolyást, melyet egy arcz gyakorolhat arra, kinek már egyszer miatta -meggyűlt a baja. - -– A lantos elment, – szólt a vendéglős egyik szolgája, kinek, a sietség -miatt, a bor árával is adós maradt. - -– De itt hagyta lantját, – mondá Elemér, – s ha meghallgatják, helyette -eléneklem azt a dalt, melyet ő harmadiknak szemelt ki. - -Elemért megnyerő mosolya, deli termete, nemes mozdulata, emelkedett -homloka, szép férfias arcza, finom, de erélyes vonásai, gyönyörű -metszetü kék szemei és sárga fürtei, melyek gazdag gyűrűzetekben érinték -erős vállait, – oly felötlő s majdnem kiváltságos egyéniséggé tették, -minőt a világ inkább képzelhet a magas rangúak osztályában, mint a -szerény származásuak közt. - -Ez az érzés uralkodott a _Hét vezér_ vendégeinél is, s nem csoda, ha a -nép abban a korban, melyben nálunk csak a kard volt az úri rend kezébe -való, a hegedőst és koldust ugyanazon helyzet különböző kifejezésének -tartották. - -A _Hét vezér_ vendégei tehát megütközésöket alig palástolhatták a fiatal -úr szeszélyén, ki közhelyen, mint komédiás akarja őket mulattatni. - -De előitéletöket hamar feledteté a gyönyörű hang, melylyel Elemér a -költeményt lantkíséret mellett inkább szavalta, mint énekelte. - -A dal szövege sem téveszté el a czélzott hatást. Izgató volt, a nélkül, -hogy épen nyilt harczra ösztönözne. Ostromolta a gyávaságot, mely -idegentől, mely a véletlentől, a rendkívülitől várt segélyt, a helyett, -hogy saját magára támaszkodnék s életét egy nagy törekvésért -koczkáztatni merné. A török a dalban meg se volt említve, de a _Hét -vezér_ minden vendége érté a czélzatot s hogy a lelkesedés túláradva, -nem tört ki tettleges föllépésekbe, annak Szolimán roppant táborának -közelségén kívül még az az oka is volt, mert a figyelmesebbek nagy -meglepetésökre tapasztalni kezdették, mily sok idegen és gyanus arcz -férkőzött közikbe. - -Néhol fegyveres hajduk valának láthatók, kik a rendet föntartani jöttek -a vigadók közé; néhol pedig oly alakokra tévedt a szem, kik a város -nevezetességeit bámuló janicsárokhoz hasonlítottak s a kert homályosabb -részeiben phantastikus csoportokat alkottak és majd összefolyni, majd -szétterjedni látszottak. - -Elemér, ki csendes és óvakodó vérmérséke ellenére a napi benyomások -után, melyek boszantották, egy költői benyomásnak nem állhatott ellen, -mihelyt a hangszert az asztalra visszatevé, érzett valami olyast, mely -az önmagával elégületlenséghez hasonlít. S bár a janicsárok -rakonczátlanságait, ha azok a nép által komolyan visszautasíttatnának, a -szultán által is, mint akaratja ellen történteket, megrovandónak -remélte; mégis kezdé sejteni, hogy a nagy szenvedélyekre hivatkozás, -midőn eredmény nélkül hangzik el, az izgatókra a vakmerőség helyett a -hegykélkedés színét veti. Saját magával elégületlenül kezdett rést -keresni, hogy asztaltársaihoz visszavonulhasson. - -– Követem alásan! – szólt ekkor az a kerek arcz, mely a vén lantost -megszökésre birta s a köztaps és «veszszen a török» kiabálások alatt -észrevétlenül tolult Elemér háta megé – követem alásan az ifjú urat s ne -tessék reám neheztelni, ha kardját ezennel elkérem s kegyelmedet a _Hét -vezér_ kapuja előtt álló hajdukkal a börtönbe vitetem. Ez az én -kellemetlen, de szigorú kötelességem. - -Barnabás diák meghallá a kerek arcz közleményének lényegesb részét s a -pesti segélyért a kölcsönt az által hitte lelkiismeretes pontossággal -megfizethetni, ha a kerek arczot viselő egyént úgy nyakon üti, hogy az -nem megvetendő termetének egész súlyával Elemér lába elébe bukjék, mi -pontosan meg is történt. - -– Az Istenért, mit tevél? – kiálta Elemér, a bukott egyént a földről -emelgetve, s Barnabást csillapítva. - -– Levertem az ebet s ha morogni mer, ismét kap nyelni valót, – válaszolá -Barnabás a végzett munka sikere miatt teljes és ártatlan önérzettel. - -– De ez, midőn engem el akar fogni, hivatalos kötelessége szerint vél -eljárni s ily esetben nem szabad erőszakhoz folyamodnunk, – mondá Elemér -oktatólag, míg a földről fölemelé a kábult egyént, ki Barnabás vitézsége -miatt tág mellébe a levegőt még most is alig tudja szájával és orrával -beszivattyúzni. - -– Minden a megkülönböztetéstől függ, – szólt közbe János diák. – -Kegyelmedet tudniillik a város kapitánya akarta elfogni, holott ily -merényre a szent korona tagjai irányában nincs följogosítva. Ha tehát -Barnabás kollegám fültőn ütötte őt, ezzel röviden és velősen magyarázta -meg a partis primæ articulust nonust. - -A fölüdült alkapitány dühe csodálatos szökelléssel rögtön János diák -ellen fordult. – Az egész világ bizonyságot tehet arról, – szólt -indulattól reszketve, hogy kend a város elhirhedt izgatói közé tartozik -s a magistratustól ma különös utasítást kaptam, minden mozdulatainak -szemmel tartására. - -– Fittyet vetek én, uram! az egész magistratusnak, miután indubitatus -nemes ember vagyok, – szólt hegykén János diák. - -A közönség is kezdé észrevenni, hogy mi történik a közlelkesedéssel -megtapsolt fiatal lantos környezetében. Az «űzzük ki Budavárból a -janicsárokat!» és «a városi tisztviselők a törököknek akarják a várost -elárulni!» oly jelszavakká váltak, melyek egymásután indultak -versenyfutásra s majd az egyik járt elől, majd a másik. - -Ily döntő perczben a borbély sem tartotta reputatiójával megférhetőnek -az óvatosságot s politikai nézetei leplezgetését. - -– Én azt tanácslom, kérjen bocsánatot az alkapitány uram, hogy közöttünk -a csendet fölzavarta s mi megszelidülve kezet nyujtunk neki s együtt -ürítünk poharat a török nemzet vesztére és a haza javára. - -– Hát még ez a pimasz is pattogni mer! – szitkozódott az alkapitány. - -– Én pesti polgár vagyok. Műhelyem, házam is van. Kikérem tehát az ilyen -titulust. Az atyám mészáros volt, a kegyelmedé szintén. Együtt ültünk az -iskolában, de a szamarak padján. Nem illik kegyelmednek úgy -felfuvalkodni, minthogy emlékezhetik rá, hogy én s a hozzám hasonlók -tettük városkapitánynyá. - -– Fogja be a száját, mikor a magistratussal beszél. Ezek az emberek -velem jönnek. Maga meg kotródjék haza a szappanos tányérhoz. - -– Jól meggondolja, a ki rám teszi a kezét, – dörmögte Barnabás diák, -látván, hogy míg a borbély az alkapitánynyal perel, azalatt a közönség -gyérül s az üresen maradt tért városi hajdúk s fegyveres várőrök -foglalták el és a kertkapunál ácsorgó janicsárok szemtelen -kiváncsisággal tekintgetnek be. - -A heves és verekedésre kész közönség takarodásának oka pedig a fegyveres -várőrök megjelenése volt, kik a legelszántabb részt, tudniillik -pajtásaikat és a többi zsoldos katonát a fegyelem varázsa által -hallgatásra és visszavonulásra bírták. - -– Szívesen felelek a törvényszék előtt tetteimért, – mondá Elemér – s -Barnabás barátomnak sincs szándéka az erőszaknak ellenállani. Ő követni -fog engemet a városházba, hol a történteket mind mi, mind az alkapitány -úr előadhatjuk. - -– Én is megyek, – mondá János diák, – és ünnepélyes elégtételt kívánok -azért, hogy nemes ember létemre egy polgártól bántalmaztattam. Majd lesz -ebből akkora processus, mint az ország útja. Járhat a városbíró tyúkkal, -kalácscsal utánam s még sem dughatja be a számat. - -– Nekem meg volt parancsolva, hogy a nemest is elfogjam – állítá -daczczal az alkapitány. - -– Annál rosszabb! Menjünk! – Ezzel János diák indult a kertkapu felé. - -– Várjanak be engem is! – kiáltá bővebb megfontolás után a borbély. – -Akár mint bűntárs, akár mint tanu e nevezetes esetnél jelen akarok -lenni. Nekem ugyan semmi érdekem nincs benne, mert alkalmasint -nélkülöznöm kell nagyasszonyom, azaz feleségem kellemes esti -társalgását, de a barátságért és a hazáért rég megtanultam áldozatot -hozni. - -Ezzel csatlakozott Elemérhez, ki Barnabás diákot hosszas rábeszélés után -végre megmozdulásra bírta. - -Az alkapitány, ki híres fogdosó volt, azonban hivatala természeténél -fogva csak a nép alsóbb körében, most először jutott oly helyzetbe, hogy -tekintélyes egyéniségek szabadságát támadja meg. Míg tehát maga elől -ment s hat hajdu töltött puskával a fedezetet alkotá, fontolás alá vette -az esélyeket, mikre a mai nap viszontagságai által ő is ki lehet téve. – -A fővezér – gondolá – a lantos, ki énekkel lázította a népet, nagyrangú -úr lehet, de elfogatásáért a magistratus, melynek én engedelmességgel -tartozom, hordozza a felelősséget. A katona, ki a Perényi-huszárokhoz -hasonlít, felakasztatik, ha az. Ellenben, mihelyt világosságra jön, hogy -a királyné szolgálatában van, gyilkolási merényleteért a katonai -törvények szerint fog büntettetni. János diák nemes ember, de én őt nem -fogtam el s ha mocskolódtunk, kiki annál marad, a mi rá ragadt. A -hitvány borbélyt, ki úrhatnék s minden lében kanál akar lenni, -letartóztatjuk azon esetben, ha a többit ki kell bocsátanunk. Így -legalább rosszakaróink nem vethetik szemünkre, hogy a rend fentartását -szívünkön nem hordoztuk. - -Az alkapitányt komoly elmélkedéséből fölrázta az a körülmény, hogy a -foglyokat vivő fedezet után janicsárok kezdtek tolulni, mintha ők is a -budai csend és rend fentartása iránt érdekelve lennének. - -– Hátha ezek velünk jönnek a tanácsházba? gondolá – s a bőre borsózni -kezdett az iszonyú lehetségtől, hogy a janicsárok személyében -rendőrtársak akadtak, kik majd törökösen bánnak el vele, polgártársaival -s az egész okos és körültekintő magistratussal. - -Ha a janicsárok társalgását értette volna, mint Elemér, akkor talán -kevesebb rémképeket lát vala. - -Az egyik ugyanis azt kérdé társától, Barnabásra mutatva: – Úgy-e ez -szeretett volna minket megtámadni? - -– Igen, ma délben az Ötvös-utczában arról beszélt, de úgy látszik, nincs -sok ismerőse, kivel czimboráljon. - -– A másik meg a szultánt gúnyolta, nemde? - -– Verseket énekelt, de homályosak voltak, nem birtam értelmöket kivenni. - -– Hát a másik kettő? - -– Az egyik sokat evett és ivott; a másik azzal, ki őt börtönbe viszi, -vetélkedett a nyelv gyorsaságával. - -– Hagyjuk hát őket magokra, – szól a janicsár altiszt, ki a foglyokat -követő csoport vezére látszott lenni. - -Az alkapitány nagy megnyugtatására a városház előtt a janicsárok a -zsidó-utcza felé fordultak. - -Bornemisza volt azon szomorú kötelességgel terhelve, hogy a városházban -ébren töltve az éjt, egyfelől ügyeltessen a janicsárok minden lépéseire; -másfelől a polgárok közt a rendet föntartsa s ha befogatások történnek, -a szükséges intézkedéseket megtegye. - -Ő, ki pár nappal előbb a némettel való rokonszenv vádja miatt saját -vagyona nagy részével volt kénytelen a török basa megajándékozásához -járulni, most már Turgovics helyett azért virraszt, nehogy valamelyik -töröknek, ha garázdálkodnék is, meggyűljön a baja. - -A jámbor öregnek feje zúgott már a sok kellemetlen hírtől s csak azzal -vigasztalta magát, hogy szép sorban mind feljegyzi ő ezeket a posteritás -számára, épületes tanúság végett. - -Az alkapitány belépett s meglehetős hűséggel elbeszélte a történteket. - -Erre a két fogoly s annak két melléklete hozattak be. - -– Kegyelmeteket ismerem, – szólt Bornemisza nyájasan János diákhoz és a -borbélyhoz; gondolván, hogy azalatt talál oly módot, mely eljárását -kielégítővé teendi, mind a vádlottak, mind pedig a gorombán megsértett -alkapitány és ez által a tekintélyében csorbát szenvedő városi hatóság -irányában. - -– Mi is ismerjük kegyelmedet, – szónokolt János diák s csodálkozunk, -hogy az alkapitány oly okos és óvatos férfiútól vett utasítások szerint -mert velünk paczkázni. - -– Én nem annyira panaszolni, mint tanutétel végett jöttem ide, – említé -a borbély, János diák magas hangját inkább a kard vagy toll, mint a -beretva és köpöly emberéhez szabottnak tartván. - -– Helyesen cselekszik és szól kegyelmed, – mondá szelid mosolylyal -Bornemisza. – Nincs szebb s fontosabb a hű tanuskodásnál. Ennek köszöni -a különben vak igazság az ő szemvilágát s a különben csak tapogató -történetírás az ő fáklyáját, melylyel a sötét multba világít, hogy a -késő ivadék a homályból kivehesse a régi események körrajzait. Be -kellene zárni a törvényszékeket s a mesék alacsony osztályába sorozni a -magasabb rangú érdemes történetet, ha egyszerre a világból kifogynának a -szemtanuk s mikor baj történik, senki sem volna jelen. - -– Tökéletesen igaz, tanácsos úr! – mondá az alkapitány. – De a befogott -embereket most examinálni kell, hogy a további eljárást intézhessük. - -Ez emlékeztetés a jámbor Bornemiszát a percz valódi kivánalmára téríté -vissza. - -– Szabad-e becses nevét tudnom? – e szavakat intézé Elemérhez, kiben -tekintélyes helyzetű egyént sejtett. - -– Komjáti Elemér vagyok. - -Sokféle Komjátik voltak s közülök a legelőkelőbbek Palota vára körül pár -falvat birtak. Bornemisza tehát a második kérdést, melyet Elemér talán -sértésnek vehetne, hogy tudniillik: nemes ember-e? kikerülni akarván, -így szólott: – Viszontagságos időket élünk; ha elzárjuk kapunkat egyik -ellenség elől, nem vagyunk biztosak, hogy saját szövetségeseink nem -törik-e be azt. Megvallom, mindig nagy tisztelője voltam Werbőczi ő -nagyságának, ki a szultán palástjába fogózik, de nem tudom kárhoztatni -azokat is, kik Podmaniczky ő nagyságával tartanak s azt hiszik, sokkal -jobb a veszélyt kikerülni, mint meglepetni általa. Ő nagysága, mint épen -most hallom, eltávozott Budáról. - -– Ma reggel öt órakor, az ő naszádján jöttünk a budai partra, – mondá -Elemér. - -– S vajon hová vonult Podmaniczky hatalmas szövetségesünk protectiója -elől? - -– Palotára. - -– A legjobbféle Komjátit fogta el a szerencsétlen alkapitány, – gondolá -Bornemisza s előleges vallatását tovább folytatandólag Barnabás diákra -veté szemét: - -– Minek hívják? - -– Barnabás vagyok. - -– S vezetékneve? - -– Az titok, – szólt mogorván a kérdezett. - -– De, jegyzé meg Bornemisza, a vallatásoknál nem lehet a nevet titkolni. - -– Ahhoz semmi közöm, ha lehet-e vagy nem? - -– Ne nehezteljen vitézlő uram! de kénytelen vagyok neve után tudakolni. - -– Tessék. - -– Számos okiratban láttam a keresztnév mellett csak ezt a szót: diák -vagy literati, – jegyzé meg Elemér. - -Engedékeny készséggel mondá Bornemisza: – Tehát a régibb esetekre -támaszkodva, mi is a vitézlő Barnabás úr keresztneve mellé a vezetéknév -helyettesítéseül ezen melléknevet fogjuk tenni: diák… De nemes ember-e? -– kérdé megint a vallatotthoz fordulva. - -– Mi köze hozzá? – szólt Barnabás. - -– Úgy látom, a fegyver nemes mesterségével foglalkozók nem ismeretesek a -polgári ügyek menetével; megmagyarázom tehát… - -– Soha se fáraszsza kegyelmed magát a magyarázattal, – vágott közbe -Barnabás. - -– De a jurisdictio tekintetéből szükséges megtudnom: ha nemes-e vagy -nem? - -– Pedig az, ismétlem, titok. - -– De hát hol pöröljünk az alkapitány megütéseért? - -– A hol tetszik. - -– Nem a tetszésünktől függ. E kérdésben a törvényszék illetékessége -határoz s ha kegyelmed elhallgatja, kitől kérdezzem meg méltó rangját? - -– Kérdje meg a Boldogasszony német egyházának köveitől – szólt sötéten -Barnabás. – A kövek hallák, mennyit tanácskozott atyám miatt az -országgyűlés s minthogy nem sülyedtek a föld alá szégyenökben, tehát még -mindig beszélhetnek atyám felől, saját módjok szerint. - -Bornemisza legalább is országnagynak képzelte azt, kinek atyja az -országgyűlést foglalatoskodtatá s ennélfogva eldöntöttnek hitte a -nemességre vonatkozó pontot. - -A mi magát a tényt illeti, arról nagyjában ugyanazt mondták a felek, a -mit az alkapitány. Elemér csak annyi megjegyzést tevén, hogy ámbár -sajnálná és szégyelné, ha a magyarok a török igát mintegy önként vennék -nyakokra, az általa előadott románczban nem volt közvetlen felhívás a -janicsárok kiverésére. - -– A rendkívüli idők kényszeríték a budai tanácsot rendkívüli -szabályokra, – szólt Bornemisza. – A kormány a szultán táborában van, s -míg ott mulat, egy verekedés a polgárok és a tolakodó janicsárok közt -Buda megszállását vonhatná maga után. Nem a hazából egy várost kell -nekünk oltalmazni a végromlástól, hanem e város által a hazát. Ily -nézetnek hódolt ő felsége a királyné, midőn tettleg nem létezvén -kormány, azon talán még ma éjjel megszünendő időköz alatt, a várost a -csend fentartásáért rendkívüli hatósággal ruházta föl. Mi jámbor -polgárok, kik vagyonosodásunkat is a nemességnek köszönjük, nem vagyunk -oly büszkék, hogy a főbb rendűeket törvényszékünk elébe hurczolni -kedvünk lehetne. Kegyelmed Komjáti Elemér úrfi beláthatja, hogy mielőtt -csak jegyzőkönyvre vehetnők a _Hét vezér_ben történteket, már vagy a -janicsárok kimennek a városból s ekkor az egész kereset önként megszünt; -vagy pedig a kormány visszajön a táborból s ekkor ő veszi át tőlünk az -ügyet. Ne nehezteljen tehát rám, ha azt a javaslatot teszem: töltse az -éjt és a holnapi napot a tanácsháznak a letartóztatott tekintélyesebb -polgárok számára kijelölt szobájában. Ne tekintse azt börtönnek, mely -valóban inkább csak védhely, mely elvonja kegyelmedet a lehető utczai -zavargások és az azzal együtt kifejlődhető török rakonczátlanságok -veszélyeitől. – A mi pedig a nemzetes és vitézlő Barnabás diákot illeti, -mély fájdalommal kell neki kijelentenem, hogy általa az egész város -sértetett meg. Míg tehát a királyné ő felségének jelentést tenni -alkalmam leend, kötelességem tudtul adni, hogy szintén le van -tartóztatva. Egyébiránt, ha a jegyzőkönyvet fölveszszük, kezességen -kibocsáttathatik, még mielőtt az ügy a törvényszéknek be is jelentetnék. - -– Ez ellen én tiltakozom, – szólt az alkapitány. - -– Kérem azt akkorra halasztani, midőn a tanács együtt lesz, – válaszolá -csillapítólag Bornemisza. Kegyelmeteket pedig – folytatta János diákhoz -és a borbélyhoz fordulva – Isten oltalmába ajánlom! Menjenek haza, -feküdjenek le s ha egy tapasztalt öreg tanácsát követni akarják, ne -menjenek holnap este a _Hét vezér_be. - -– Nem úgy van az, tanácsos uram! – pattogott János diák. – Nemes ember -vagyok s nem tűrhetem a nemesi rend lealacsonyítása nélkül, ha annyira -nő a polgárok szarva, hogy az alkapitány is mer fogsággal fenyegetni s -nyilvános helyen izgatónak czímez. Ezért én elégtételt kérek. - -– Panaszolja be holnap, ha tetszik, – szólt szárazon Bornemisza. - -– Mit panaszoljon? Köszönje meg, ha le nem tartóztatjuk, hisz be tudom -bizonyítani, hogy ő volt minden rendetlenség okozója. Az egri vén -lantost, ki börtönünkből a mult héten szabadult ki, ő vette rá, hogy a -török ellen lázítsa a polgárokat. Komjáti Elemér úr nem énekelt volna, -ha János diák bérencz lantosa hajdúim elől meg nem szökik. Még ma -hurokra kerítem e kópét s holnap vallatni fogjuk. Majd kiderül minden. - -– Jól van tehát! – szólt dühvel a külváros előrelátó politikusa. – Egy -tappot sem mozdulok innen, míg kend rágalmait be nem bizonyítja, vagy -elégtételt nem ad. - -– Én nem fogtam el kendet, – válaszolá hegykén az alkapitány, – de ha -tetszik barátjaival a börtönt megosztani, annak ellent nem szegülünk. - -– Kend szemtelen, – kiáltá János diák. - -– Épen azon szót vette ki a számból, melylyel kendet akartam érdeme -szerint megczímezni. - -– Kegyelmed János diák lázítással vádoltatik, – szól most Bornemisza – s -miután önként akar fogságba menni s ránk nézve hasznos, ha mielőtt -indulatoskodását folytatná, egyet alszik, ennélfogva szándékát -helyeseljük s a porkolábra bízzuk végrehajtását. - -– Hét országra hangzó pör támad ebből! Ne felejtsék el, hét ország fogja -meghallani, a mi rövid időn be fog következni. Megyek a börtönbe, igenis -oda megyek s óhajtanám ha a pincze fenekén volna az s ha csepegne a víz -falairól s varangyos békák szökdelnének kövein. - -– Fájdalom, – mond Bornemisza, – mindezen rémségekből semmivel sem -szolgálhatunk. A szoba, melybe a három vádlott beszállásoltatik – s mint -remélem, csak pár napra – tágabb, világosabb s tán tisztább is -kegyelmednek, János diák uram, a lakásánál s hogy szükséges kényelem -benne ne hiányozzék, a negyedik delinquens vagy tulajdonképen az -egyetlen tanu gondoskodni fog elégséges ágyneműről. Ez leend büntetése -azért, mert mesterségén felül eső dolgokba elegyedett s az egész török -birodalom vesztére akart az alkapitánynyal poharat üríttetni. - -– Nem fogom felebbezni az itéletet, – szólt a hiú borbély s boldog volt, -hogy ily nagyfontosságú politikai ügyben ő is főszerepet játszhatik, -tudniillik ágyvánkosai és szalmazsákjai által. - -– Szívemből örvendek, – folytatá Bornemisza, midőn az alkapitány -intézkedések végett távozott – szívemből örvendek, hogy kegyelmeteket -Komjáti Elemér és Barnabás diák uraimék kellemetlen esetlegektől -menthettem meg. Vagyonom feldulatott, családom a török táborba küldetett -hűségem kezességéül, de nem a személyes érdekek ösztönzének arra, hogy a -törökök iránti minden kikeléseket gátolni törekedjem. El van veszve az, -a ki most ez óriás fenevaddal küzdeni mer. Míg Roggendorf serege tönkre -nem tétetett, más volt a helyzet. Tudom, hogy a janicsárok nem jöttek -ide csupán szórakozás kedveért. Hogy komoly czéljok van, elég bizonyság -rá a híres renegátnak s magyarellenségnek, az anatoli basának jelenléte, -kit a török rabságból kiváltott egyének hol polgári öltözékben, hol -janicsár ruhában láttak. - -– Alkalmasint ő tudakolt tőlünk Török Bálintról is, – mondá János diák, -feláldozván duzzogási vágyát az országos dolgokról való fecsegésnek. - -– Midőn ma reggel a kis király Szolimán táborába indult, a basa, mint -értesítve vagyunk, a csoportozatban láttatott s ez oly rossz előjel, -mint az üstökös megjelenése, mely a vérontások és döghalál hirdetője -szokott lenni. A janicsárok alkalmasint azért vannak Budán, mert a -császárt környező basák a királynét ijesztés által akarják rávenni, hogy -a váradi szerződést nyilvánosan tagadja meg, Ferdinánddal többé semmi -kialkuvást ne merjen megkisérteni s egész seregét a Bécs elleni -hadjáratra feltétlenül engedje át. Mentül több ürügyet találhat a -szultán panaszra, annál szertelenebbekké lesznek követelései… Ah! az óra -tizenegyet üt s még a király és az országtanácsosok nem érkeztek vissza. -– Súlyos megpróbáltatások napja a mai… De nem tartóztatom már tovább -kegyelmeteket. Szobájok rendezve van… foghely ugyan, de melyik zuga a -hazának nem hasonlít hozzá? - -A jámbor és fecsegő Bornemisza egészen a börtönajtóig kisérte vendégeit. - -Elemérék szobája valóban tág és kényelmes volt, de noha bezáratásuknak – -János diákon kívül – fontosságot nem tulajdonítottak, hangulatjok nem -volt rózsaszínű. - -Barnabás a fogságot az emelkedés kezdetének nem tekintheté s a -Boldogasszony német templomának körvonalai, a halottak árnyaival s a -bősz és idétlen káprázatokkal megint megjelenni fenyegetőztek, mint -sülyedt kedélye s egy pontra szegzett merev szemei gyaníttaták. - -Elemér pedig önmagával volt elégületlen. - -– A duló és perzselő török csapatok családomat kiirtották, – szólt -részint magával vetve számot, részint János diákot, ki már ágyban -feküdt, értesítve mai szerepének indokairól. Nem kell-e gyűlölnöm a -törököt? Mint gyermek fogságba estem és Dzsemil aga vásárolt meg. Igaz, -hogy ő atyám volt s nem uram. Gondjainak köszönöm a kard és a lant -mesterségét. Áldás legyen pályáján, vagy ha már meghalt, sírján De ha -egy török a rab gyermek iránt több mint keresztyén volt, behunyhatám-e -szememet, siket lehetett-e fülem a hajmeresztő szenvedések iránt, -melyekre annyi ezer magyar rab van kitéve? Nem az együttérzés emel-e föl -a porból s győz meg az emberiség magasabb hivatásáról? A ki a részvétet -nem ismeri, vagy hideg bölcseségében felül áll az embereken, vagy aljas -indulataival alább sülyedt az állatoknál. Egyébiránt még ebből nem -következik, hogy helyesen tettem, midőn a _Hét vezér_ben izgató verseket -danoltam. - -[Illustration: Elemérék szobája tág és kényelmes volt.] - -– Pohár közt a római pápáról is énekelünk. Aztán ki bízta a budai -polgárokra, hogy a nemes embert móresre tanítsák – válaszolá János diák -álomtól nehéz szemekkel. - -Barnabás, midőn merengéséből kibontakozott, a nála szokatlan -szelídséggel mondá: – Jó éjt Elemér! Nem hagyjuk el egymást ugy-e? - - - - -Lábjegyzetek. - -[Footnote 1: Martinuzzi.] - - - - -KÉPJEGYZÉK. - - 1. E vár egy megszüntetett szerzet kolostorából készült 3 - 2. Mi történik Dórával, ha mi elmegyünk? 18 - 3. Sietek a vendégekhez. Mosolyogj, Dorka, légy nyugodt! 76 - 4. Elemér egészen meg volt elégedve sorsával 82 - 5. Izmos testének egész terhével rohant Elemérre 98 - 6. Némán lovagoltak tovább, kiki saját eszméin borongva 154 - 7. Felséges asszonyom, én csak Buda város birája vagyok 174 - 8. Ekkor lépett a terembe Izabella királyné mély gyászba öltözve 198 - 9. Pontban kilencz órakor hirdeté egy ágyúlövés Zsigmond király indulását 222 - 10. Barnabás némi elégtétellel nézte a díszes épületek homlokába fúrt lyukakat 252 - 11. A lantos le sem szállott az asztalról, midőn mély csend lett 277 - 12. Elemérék szobája tág és kényelmes volt 303 - - -[Transcriber's Note: - -Javítások. - -Az eredeti szöveg helyesírásán nem változtattunk. - -A nyomdai hibákat javítottuk. Ezek listája: - -23 |Tömlöczba |Tömlöczbe - -23 |öcsce szavait |öcscse szavait - -25 |És öcscét |És öcscsét - -185 |ingerültségggel |ingerültséggel - -187 |aggódó, komo |aggódó, komor - -197 |kogy ő |hogy ő - -203 |kogy megismerni |hogy megismerni - -214 |lehtetlennek tartá |lehetetlennek tartá - -219 |laknak tt |laknak itt - -243 |látványt nydjtott |látványt nyújtott - -267 |skérdésben |kérdésben - -271 |Lîliomos kertnek |Liliomos kertnek - -278 |TÖROK |TÖRÖK - -283 |az egéez |az egész - -286 |azülőföldjökre |szülőföldjökre - -292 |lesz ebbből |lesz ebből - -297 |a vitézló |a vitézlő - -299 |javaslasot |javaslatot] - - -*** END OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK ZORD IDŐ (1. KÖTET) *** - -Updated editions will replace the previous one--the old editions will -be renamed. - -Creating the works from print editions not protected by U.S. copyright -law means that no one owns a United States copyright in these works, -so the Foundation (and you!) can copy and distribute it in the -United States without permission and without paying copyright -royalties. Special rules, set forth in the General Terms of Use part -of this license, apply to copying and distributing Project -Gutenberg-tm electronic works to protect the PROJECT GUTENBERG-tm -concept and trademark. Project Gutenberg is a registered trademark, -and may not be used if you charge for an eBook, except by following -the terms of the trademark license, including paying royalties for use -of the Project Gutenberg trademark. If you do not charge anything for -copies of this eBook, complying with the trademark license is very -easy. You may use this eBook for nearly any purpose such as creation -of derivative works, reports, performances and research. Project -Gutenberg eBooks may be modified and printed and given away--you may -do practically ANYTHING in the United States with eBooks not protected -by U.S. copyright law. Redistribution is subject to the trademark -license, especially commercial redistribution. - -START: FULL LICENSE - -THE FULL PROJECT GUTENBERG LICENSE -PLEASE READ THIS BEFORE YOU DISTRIBUTE OR USE THIS WORK - -To protect the Project Gutenberg-tm mission of promoting the free -distribution of electronic works, by using or distributing this work -(or any other work associated in any way with the phrase "Project -Gutenberg"), you agree to comply with all the terms of the Full -Project Gutenberg-tm License available with this file or online at -www.gutenberg.org/license. - -Section 1. General Terms of Use and Redistributing Project -Gutenberg-tm electronic works - -1.A. By reading or using any part of this Project Gutenberg-tm -electronic work, you indicate that you have read, understand, agree to -and accept all the terms of this license and intellectual property -(trademark/copyright) agreement. If you do not agree to abide by all -the terms of this agreement, you must cease using and return or -destroy all copies of Project Gutenberg-tm electronic works in your -possession. If you paid a fee for obtaining a copy of or access to a -Project Gutenberg-tm electronic work and you do not agree to be bound -by the terms of this agreement, you may obtain a refund from the -person or entity to whom you paid the fee as set forth in paragraph -1.E.8. - -1.B. "Project Gutenberg" is a registered trademark. It may only be -used on or associated in any way with an electronic work by people who -agree to be bound by the terms of this agreement. There are a few -things that you can do with most Project Gutenberg-tm electronic works -even without complying with the full terms of this agreement. See -paragraph 1.C below. There are a lot of things you can do with Project -Gutenberg-tm electronic works if you follow the terms of this -agreement and help preserve free future access to Project Gutenberg-tm -electronic works. See paragraph 1.E below. - -1.C. The Project Gutenberg Literary Archive Foundation ("the -Foundation" or PGLAF), owns a compilation copyright in the collection -of Project Gutenberg-tm electronic works. Nearly all the individual -works in the collection are in the public domain in the United -States. If an individual work is unprotected by copyright law in the -United States and you are located in the United States, we do not -claim a right to prevent you from copying, distributing, performing, -displaying or creating derivative works based on the work as long as -all references to Project Gutenberg are removed. Of course, we hope -that you will support the Project Gutenberg-tm mission of promoting -free access to electronic works by freely sharing Project Gutenberg-tm -works in compliance with the terms of this agreement for keeping the -Project Gutenberg-tm name associated with the work. You can easily -comply with the terms of this agreement by keeping this work in the -same format with its attached full Project Gutenberg-tm License when -you share it without charge with others. - -1.D. The copyright laws of the place where you are located also govern -what you can do with this work. Copyright laws in most countries are -in a constant state of change. If you are outside the United States, -check the laws of your country in addition to the terms of this -agreement before downloading, copying, displaying, performing, -distributing or creating derivative works based on this work or any -other Project Gutenberg-tm work. The Foundation makes no -representations concerning the copyright status of any work in any -country other than the United States. - -1.E. Unless you have removed all references to Project Gutenberg: - -1.E.1. The following sentence, with active links to, or other -immediate access to, the full Project Gutenberg-tm License must appear -prominently whenever any copy of a Project Gutenberg-tm work (any work -on which the phrase "Project Gutenberg" appears, or with which the -phrase "Project Gutenberg" is associated) is accessed, displayed, -performed, viewed, copied or distributed: - - This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and - most other parts of the world at no cost and with almost no - restrictions whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it - under the terms of the Project Gutenberg License included with this - eBook or online at www.gutenberg.org. If you are not located in the - United States, you will have to check the laws of the country where - you are located before using this eBook. - -1.E.2. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is -derived from texts not protected by U.S. copyright law (does not -contain a notice indicating that it is posted with permission of the -copyright holder), the work can be copied and distributed to anyone in -the United States without paying any fees or charges. If you are -redistributing or providing access to a work with the phrase "Project -Gutenberg" associated with or appearing on the work, you must comply -either with the requirements of paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 or -obtain permission for the use of the work and the Project Gutenberg-tm -trademark as set forth in paragraphs 1.E.8 or 1.E.9. - -1.E.3. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is posted -with the permission of the copyright holder, your use and distribution -must comply with both paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 and any -additional terms imposed by the copyright holder. Additional terms -will be linked to the Project Gutenberg-tm License for all works -posted with the permission of the copyright holder found at the -beginning of this work. - -1.E.4. Do not unlink or detach or remove the full Project Gutenberg-tm -License terms from this work, or any files containing a part of this -work or any other work associated with Project Gutenberg-tm. - -1.E.5. Do not copy, display, perform, distribute or redistribute this -electronic work, or any part of this electronic work, without -prominently displaying the sentence set forth in paragraph 1.E.1 with -active links or immediate access to the full terms of the Project -Gutenberg-tm License. - -1.E.6. You may convert to and distribute this work in any binary, -compressed, marked up, nonproprietary or proprietary form, including -any word processing or hypertext form. However, if you provide access -to or distribute copies of a Project Gutenberg-tm work in a format -other than "Plain Vanilla ASCII" or other format used in the official -version posted on the official Project Gutenberg-tm website -(www.gutenberg.org), you must, at no additional cost, fee or expense -to the user, provide a copy, a means of exporting a copy, or a means -of obtaining a copy upon request, of the work in its original "Plain -Vanilla ASCII" or other form. Any alternate format must include the -full Project Gutenberg-tm License as specified in paragraph 1.E.1. - -1.E.7. Do not charge a fee for access to, viewing, displaying, -performing, copying or distributing any Project Gutenberg-tm works -unless you comply with paragraph 1.E.8 or 1.E.9. - -1.E.8. You may charge a reasonable fee for copies of or providing -access to or distributing Project Gutenberg-tm electronic works -provided that: - -* You pay a royalty fee of 20% of the gross profits you derive from - the use of Project Gutenberg-tm works calculated using the method - you already use to calculate your applicable taxes. The fee is owed - to the owner of the Project Gutenberg-tm trademark, but he has - agreed to donate royalties under this paragraph to the Project - Gutenberg Literary Archive Foundation. Royalty payments must be paid - within 60 days following each date on which you prepare (or are - legally required to prepare) your periodic tax returns. Royalty - payments should be clearly marked as such and sent to the Project - Gutenberg Literary Archive Foundation at the address specified in - Section 4, "Information about donations to the Project Gutenberg - Literary Archive Foundation." - -* You provide a full refund of any money paid by a user who notifies - you in writing (or by e-mail) within 30 days of receipt that s/he - does not agree to the terms of the full Project Gutenberg-tm - License. You must require such a user to return or destroy all - copies of the works possessed in a physical medium and discontinue - all use of and all access to other copies of Project Gutenberg-tm - works. - -* You provide, in accordance with paragraph 1.F.3, a full refund of - any money paid for a work or a replacement copy, if a defect in the - electronic work is discovered and reported to you within 90 days of - receipt of the work. - -* You comply with all other terms of this agreement for free - distribution of Project Gutenberg-tm works. - -1.E.9. If you wish to charge a fee or distribute a Project -Gutenberg-tm electronic work or group of works on different terms than -are set forth in this agreement, you must obtain permission in writing -from the Project Gutenberg Literary Archive Foundation, the manager of -the Project Gutenberg-tm trademark. Contact the Foundation as set -forth in Section 3 below. - -1.F. - -1.F.1. Project Gutenberg volunteers and employees expend considerable -effort to identify, do copyright research on, transcribe and proofread -works not protected by U.S. copyright law in creating the Project -Gutenberg-tm collection. Despite these efforts, Project Gutenberg-tm -electronic works, and the medium on which they may be stored, may -contain "Defects," such as, but not limited to, incomplete, inaccurate -or corrupt data, transcription errors, a copyright or other -intellectual property infringement, a defective or damaged disk or -other medium, a computer virus, or computer codes that damage or -cannot be read by your equipment. - -1.F.2. LIMITED WARRANTY, DISCLAIMER OF DAMAGES - Except for the "Right -of Replacement or Refund" described in paragraph 1.F.3, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation, the owner of the Project -Gutenberg-tm trademark, and any other party distributing a Project -Gutenberg-tm electronic work under this agreement, disclaim all -liability to you for damages, costs and expenses, including legal -fees. YOU AGREE THAT YOU HAVE NO REMEDIES FOR NEGLIGENCE, STRICT -LIABILITY, BREACH OF WARRANTY OR BREACH OF CONTRACT EXCEPT THOSE -PROVIDED IN PARAGRAPH 1.F.3. YOU AGREE THAT THE FOUNDATION, THE -TRADEMARK OWNER, AND ANY DISTRIBUTOR UNDER THIS AGREEMENT WILL NOT BE -LIABLE TO YOU FOR ACTUAL, DIRECT, INDIRECT, CONSEQUENTIAL, PUNITIVE OR -INCIDENTAL DAMAGES EVEN IF YOU GIVE NOTICE OF THE POSSIBILITY OF SUCH -DAMAGE. - -1.F.3. LIMITED RIGHT OF REPLACEMENT OR REFUND - If you discover a -defect in this electronic work within 90 days of receiving it, you can -receive a refund of the money (if any) you paid for it by sending a -written explanation to the person you received the work from. If you -received the work on a physical medium, you must return the medium -with your written explanation. The person or entity that provided you -with the defective work may elect to provide a replacement copy in -lieu of a refund. If you received the work electronically, the person -or entity providing it to you may choose to give you a second -opportunity to receive the work electronically in lieu of a refund. If -the second copy is also defective, you may demand a refund in writing -without further opportunities to fix the problem. - -1.F.4. Except for the limited right of replacement or refund set forth -in paragraph 1.F.3, this work is provided to you 'AS-IS', WITH NO -OTHER WARRANTIES OF ANY KIND, EXPRESS OR IMPLIED, INCLUDING BUT NOT -LIMITED TO WARRANTIES OF MERCHANTABILITY OR FITNESS FOR ANY PURPOSE. - -1.F.5. Some states do not allow disclaimers of certain implied -warranties or the exclusion or limitation of certain types of -damages. If any disclaimer or limitation set forth in this agreement -violates the law of the state applicable to this agreement, the -agreement shall be interpreted to make the maximum disclaimer or -limitation permitted by the applicable state law. The invalidity or -unenforceability of any provision of this agreement shall not void the -remaining provisions. - -1.F.6. INDEMNITY - You agree to indemnify and hold the Foundation, the -trademark owner, any agent or employee of the Foundation, anyone -providing copies of Project Gutenberg-tm electronic works in -accordance with this agreement, and any volunteers associated with the -production, promotion and distribution of Project Gutenberg-tm -electronic works, harmless from all liability, costs and expenses, -including legal fees, that arise directly or indirectly from any of -the following which you do or cause to occur: (a) distribution of this -or any Project Gutenberg-tm work, (b) alteration, modification, or -additions or deletions to any Project Gutenberg-tm work, and (c) any -Defect you cause. - -Section 2. Information about the Mission of Project Gutenberg-tm - -Project Gutenberg-tm is synonymous with the free distribution of -electronic works in formats readable by the widest variety of -computers including obsolete, old, middle-aged and new computers. It -exists because of the efforts of hundreds of volunteers and donations -from people in all walks of life. - -Volunteers and financial support to provide volunteers with the -assistance they need are critical to reaching Project Gutenberg-tm's -goals and ensuring that the Project Gutenberg-tm collection will -remain freely available for generations to come. In 2001, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation was created to provide a secure -and permanent future for Project Gutenberg-tm and future -generations. To learn more about the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation and how your efforts and donations can help, see -Sections 3 and 4 and the Foundation information page at -www.gutenberg.org - -Section 3. Information about the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation - -The Project Gutenberg Literary Archive Foundation is a non-profit -501(c)(3) educational corporation organized under the laws of the -state of Mississippi and granted tax exempt status by the Internal -Revenue Service. The Foundation's EIN or federal tax identification -number is 64-6221541. Contributions to the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation are tax deductible to the full extent permitted by -U.S. federal laws and your state's laws. - -The Foundation's business office is located at 809 North 1500 West, -Salt Lake City, UT 84116, (801) 596-1887. Email contact links and up -to date contact information can be found at the Foundation's website -and official page at www.gutenberg.org/contact - -Section 4. Information about Donations to the Project Gutenberg -Literary Archive Foundation - -Project Gutenberg-tm depends upon and cannot survive without -widespread public support and donations to carry out its mission of -increasing the number of public domain and licensed works that can be -freely distributed in machine-readable form accessible by the widest -array of equipment including outdated equipment. Many small donations -($1 to $5,000) are particularly important to maintaining tax exempt -status with the IRS. - -The Foundation is committed to complying with the laws regulating -charities and charitable donations in all 50 states of the United -States. Compliance requirements are not uniform and it takes a -considerable effort, much paperwork and many fees to meet and keep up -with these requirements. We do not solicit donations in locations -where we have not received written confirmation of compliance. To SEND -DONATIONS or determine the status of compliance for any particular -state visit www.gutenberg.org/donate - -While we cannot and do not solicit contributions from states where we -have not met the solicitation requirements, we know of no prohibition -against accepting unsolicited donations from donors in such states who -approach us with offers to donate. - -International donations are gratefully accepted, but we cannot make -any statements concerning tax treatment of donations received from -outside the United States. U.S. laws alone swamp our small staff. - -Please check the Project Gutenberg web pages for current donation -methods and addresses. Donations are accepted in a number of other -ways including checks, online payments and credit card donations. To -donate, please visit: www.gutenberg.org/donate - -Section 5. General Information About Project Gutenberg-tm electronic works - -Professor Michael S. Hart was the originator of the Project -Gutenberg-tm concept of a library of electronic works that could be -freely shared with anyone. For forty years, he produced and -distributed Project Gutenberg-tm eBooks with only a loose network of -volunteer support. - -Project Gutenberg-tm eBooks are often created from several printed -editions, all of which are confirmed as not protected by copyright in -the U.S. unless a copyright notice is included. Thus, we do not -necessarily keep eBooks in compliance with any particular paper -edition. - -Most people start at our website which has the main PG search -facility: www.gutenberg.org - -This website includes information about Project Gutenberg-tm, -including how to make donations to the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation, how to help produce our new eBooks, and how to -subscribe to our email newsletter to hear about new eBooks. |