diff options
Diffstat (limited to 'old/69231-0.txt')
| -rw-r--r-- | old/69231-0.txt | 7062 |
1 files changed, 0 insertions, 7062 deletions
diff --git a/old/69231-0.txt b/old/69231-0.txt deleted file mode 100644 index 6c4546f..0000000 --- a/old/69231-0.txt +++ /dev/null @@ -1,7062 +0,0 @@ -The Project Gutenberg eBook of Egy naplopó tünődései, by Jerome -K. Jerome - -This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and -most other parts of the world at no cost and with almost no restrictions -whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it under the terms -of the Project Gutenberg License included with this eBook or online at -www.gutenberg.org. If you are not located in the United States, you -will have to check the laws of the country where you are located before -using this eBook. - -Title: Egy naplopó tünődései - -Author: Jerome K. Jerome - -Translators: Frigyes Karinthy - Emma Karinthy - -Release Date: October 25, 2022 [eBook #69231] - -Language: Hungarian - -Produced by: Albert László from page images generously made available - by the Hungarian Electronic Library - -*** START OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK EGY NAPLOPÓ -TÜNŐDÉSEI *** - - -JEROME K. JEROME - -EGY NAPLOPÓ TÜNŐDÉSEI - -ANGOLBÓL FORDITOTTÁK KARINTHY FRIGYES ÉS KARINTHY EMMA - -1920 - -„VILÁGIRODALOM“ KIADÁSA BUDAPEST. - -MINDEN JOG FENTARTVA. - - - - -Hogy szánjuk el magunkat gyorsan? - -– No mit tanácsol hát. Melyiket válasszam? Vegyem a vöröset? Csakhogy a -vörössel nem hordhatom majd a „fantaisie“ kalapom. - -– Hát tessék a szürkét venni. - -– Persze, hogy a szürkét veszem. Még hozzá sokkal célszerübb is. - -– Az anyaga nagyszerü. - -– Én is azt hiszem. Meg, tudja, ez olyan helyes szürke. Nem olyan -közönséges. Habár hát, ami azt illeti, biztos, hogy a szürke nem valami -érdekes. - -– Na igen; nyugodt, egyszerü dolog. - -– Tudja, hogy én valami egész különöset érzek, ha pirosat látok? Kedves, -meleg egy dolog a piros. Vörösben mintha mindig jó melege lenne az -embernek, még ha különben fázik is. Ugy-e tudja, hogy értem? - -– Van benne valami; akkor tessék a pirosat venni, asszonyom. Az még -hozzá jól is áll mindenkinek; mert mégis… piros! - -– Á; csak nem gondolja komolyan? - -– Már tudniillik, ha jó szinben van az ember. - -– Igaz, persze; a piros szinnek megvan az árnyoldala; jó szinben kell, -hogy legyen hozzá az ember. Épp azért aztán ugy alapjábanvéve biztosabb -a szürke. - -– Hát akkor a szürkét, asszonyom. - -– Igen. Azt hiszem, jobb. Nem igaz? - -– Én is nagyon szivesen viselem. - -– Meg tartós is. Majd diszitem izével… jaj! Csak nem vágta még le? - -– Épp akarom. - -– Várjon egy pillanatig. Hadd látom csak még egyszer azt a vöröset! -Tudja, lelkem, az jutott hirtelenében eszembe: hogy bájos volna -csincsillával. - -– Avval bizony csinos volna. - -– Mert csincsillám az véletlenül van. - -– Persze; akkor tessék a vöröset. Mért ne venné a vöröset? - -– Viselhetném ehhez a kalaphoz. - -– Ehhez? - -– Más nincs. Igaz; ez persze a másikhoz állna jól, a szürkéhez. Hm; -ejnye; én azt hiszem, mégis csak majd a szürkét fogom venni. Hiába no; -biztos, szolid szin a szürke. - -– Nyolc métert tetszett mondani… - -– Annyi elég lesz, mert kibővitem majd izé – hogy is hivjákkal… Egy -pillanatig csak, kedvesem. Mert tudja, ha a szürkét veszem, akkor igazán -nem tudom, mit hordjak majd a fekete kabátomhoz. - -– Az nem illik a szürkéhez? - -– Ugyan… szürke; feketéhez; hogy volna olyan csinos, mint a piroshoz? - -– Akkor én a pirosat venném. Kegyed biztosan legjobban tudja. - -– Hát ami azt illeti, a magam részéről én jobb szeretem a szürkét. Hanem -mikor mindenfélére muszáj az embernek gondolni, meg aztán az is, hogy… -Te jó Isten! csak nem ennyi az idő? - -– Nem ennyi; ez tiz percet késik. A mi óráink kicsit mindig későbbre -járnak. - -– Nekünk meg egynegyed egykor Madame Jannawaynél kellett volna lennünk! -Uristen, de soká tart ez a vásárlás! Mikor is kezdtük?… - -– Lehetett ugy tizenegy. - -– Féltizenegy. Most jut eszembe, hogy annyi volt, mert hisz megbeszéltük -otthon, hogy pont féltizkor kezdjük. Két teljes óra késés! - -– És mégse mentünk valami sokra, hm? - -– Á; egyáltalán nem csináltunk semmit. Pedig mennyi dolgom volna! És -Madame Jannawayhez okvetlen el muszáj mennem! Nincs ott az erszényem? -Nem; hisz itt van nálam. - -– Még nem határozott, asszonyom, melyiket választja. Szürke, vagy piros? - -– Nem tudom, hol áll a fejem; biz Isten nem tudom, mit akarok. Egy -perccel előbb már egész biztos voltam és most tessék… Megvan! Emlékszem! -A piros. Csakis a piros. Vagyis hát dehogy! nem a pirosra gondoltam; a -szürkét akartam mondani. - -– Pedig utoljára a pirosat emlitette asszonyom; emlékszik? - -– Azt… azt! hisz igaza van. Micsoda kin is a vásárlás. Tudja, hogy néha -egész elvesztem az eszem? - -– Ha a pirosra határozta magát… - -– Arra hát: mit csináljon az ember. Mit gondol? Tudniillik azt szeretném -tudni, hogy talán van valami más árnyalat ebben a vörösben… Mert ez -olyan undok vörös… - -A boltos figyelmezteti, hogy látta már a vöröset valamennyit. Épp ez az -árnyalat, amit a többi közül kiválasztott. Ez tetszett olyan igen -nagyon. - -– Persze, persze! – sóhajt a hölgy olyan hangon, mint akiről levettek -valamennyi földi terhet a világon. – Hisz ha mondja, akkor ugy is lesz; -akkor ez az. Már én ugyse birom tovább… Egész délelőttömet elpocsékoltam -miatta… - -Ott kinn három elvitázhatatlan érvvel bebizonyitja saját magának, hogy -nem a vöröset kellett volna választania. Négy megfelebbezhetetlen -ürügyet hoz fel. Amellett, mért kellett volna mégis inkább a szürkét. -Töri a fejét, vajjon visszavennék-e. Majd bemegy és megkéri a főnököt. -De istenem a barátnője, aki villásreggelire várja! - -– Ezért utálom a vásárlást; – állapitja meg. – Mert arra az embernek -sohsincs ideje, hogy igazában gondolkodjék… - -És elhatározza, hogy ebbe a boltba soha életébe be nem teszi a lábát. - -Kacagunk rajt’; de hát annyival fölényesebbek vagyunk? Fensőbbséges -barátom: nem álltál-e huzamos ideig ruhatárad kellős közepén -határozatlanul; melyikben imponálsz majd jobban neki? Tán ebbe az -egyszerü, durvaszövetü saccoba, amelyik jól domboritja ki széles, -férfias vállad? Mégis nem jobb lesz-e az a testhezálló fekete? Utóvégre -jobban illik komoly ember külsejéhez; aki mondjuk ugy a huszonkilencedik -év táján ballag. Hanem hátha a lovaglóöltöny jobb még ennél is? Azt -mondta az édes a multkor is: – ejnye, de fess legény Jones azokba a -magasszáru csizmákba; jól fest rajt a breeches is. De azt a mindenségit! -a lábunk talán mégis csak különb a Jones-énál! Ostoba dolog, hogy olyan -bőre szabják ma a lovaglónadrágot. Ugyan mirevaló a divatnak az az -irányzata, hogy mindjobban elrejteni igyekszik a férfi-lábszárt? Az -asszonyok mindkevésbbé kezdik szégyelni a saját lábukat; hát a férfi -mért cselekszi épp az ellenkezőjét? Mért is váltak lehetetlenekké -nagyapáink selyemharisnyái, szoros térdnadrágjai? Ugy látszik, mi -szerényebbek lettünk, vagy – leromlottunk és a titkolózás tanácsos. - -Én például a magam részéről soha meg nem értettem, soha fel nem birtam -fogni, mért szerelmesek belénk a nők. Valószinüleg igazi, mély, benső -értékünk vonzza őket; alighanem rendkivüli érdemeink. Mert a külsőnk, az -ugyan soha! Tán a lábtyüink, nehéz kabátjaink, mellényeink, kürtös -kalapjaink? Hogyisne! – ilyen adjusztálás mellett kizárólag jellembeli -erőnk lehet az, ami felkelti lelkesedésüket. - -Micsoda pompás soruk lehetett elődeinknek, azt különösen akkor fedeztem -fel, mikor álarcosbálon maszk voltam. Képtelen volnék megmondani, hogy -mit ábrázoltam; nem is igen bánom, akármi volt, csak arra emlékszem, -hogy mellben, meg ugy körülbelül azon a tájon rendkivül szük; a kalap -háromszor akkora, mint kellett. Én gyermekkoromban dijat nyertem a -magasabb számtani müveletekből, egyszer nyertem dijat történelemből is. -Nem sokszor, de nyertem. Egyszer meg valamelyik irodalmi kritikus – már -meghalt – a könyvemet dicsérte meg. Tudom, volt egynémely alkalom, mikor -viselkedésem, tetteim derék emberek helyeslését, helybenhagyását vivták -ki. De soha, soha ebben az életben még büszkébb nem voltam; -sajátmagammal elégedettebb, mint azon az estén, mikor begomboltam az -utolsó gombot. Végigszemléltem saját Énemet a tükörben. Álom volt; -igazán álom. Nem az egyetlen vagyok, aki ilyesfélekép vélekedett -felőlem. Biz isten ragyogó, pompás álom voltam. Piros alap; teli -mindenütt aranyhimzéssel, de mindenütt, ahol aranyhimzésnek egyáltalán -hely jutott. Ahol már nem volt aranyhimzésnek hely, ottan rojtok -függtek; bojtok, zsinórok. Arany gombok fogtak körül, puha, arannyal -áttört selyem simogatott, fölöttem fehér lószőr tollbokréta imbolygott. -Nem emlékszem, hogy rendes helyére volt-e minden gombolva. Hanem -valahogy mégis csak rámvettem és jó lehetett, mert jól festettem. Jól -néztem ki. Sikerem óriási volt: az emberiség női felének eredeti -természete ez alkalommal nyilatkozott ki előttem először teljes -őszinteségében. Olyan lányok, akik eddig hidegek voltak és -távoltartották magukat tőlem, most körülfogtak, hizelkedtek. Az -érdeklődésemet félénken felkelteni igyekeztek. Azok a lányok, akikre -rámosolyogtam, elveszitették a fejüket; kijöttek a sodrukból. Más lányok -pedig, akiket elfelejtettek bemutatni, egész gonoszakká váltak és durvák -lettek azokhoz, akiket bemutattak. Egyikkel egy táncközt álltam végig (a -jelmezkölcsönző ugyanis figyelmeztetett, hogy leülni nem lesz jó benne) -azt a szegény gyereket még ma is sajnálom. Olyan derék fiu udvarolt -neki: egy gyapjunagykereskedőnek a fia; egész biztosan érzem, hogy -kitünő férj vált volna belőle. De az a szerencsétlen sörösüvegnek -öltözve jelent meg. - -Mégis jó talán, hogy elmultak azok a régi divatok. Ha egy egész hetet -töltök abban a viseletben, a természetes szerénységem adja meg az árát. - -Azon csodálkozom, hogy a mi szürke napjainkban nincsenek jobban divatban -az álarcosbálok. Hisz benne van a gyerekes ösztön valamennyiünkben; -szeretünk „kiöltözni“; „hadd higyjék“. Unalmas, ha mindig sajátmagunk -vagyunk. Valamelyik délután teázó társaságnak voltam szereplője; -felvetették a kérdést: – Ha arra kerülne sor, cserélnénk-e másvalakivel? -szegény ember a milliomossal; nevelőnő a hercegnővel, – de nemcsak külső -viszonyokban, környezetben, hanem egészségben, vérmérsékletben is. -Cserélnénk-e szivet, velőt, lelket? Ugy, hogy az eredeti énünk egyetlen -részecskéje se maradna meg, csak az emlékező tehetségünk. Általánossá -vált a vélemény: nem! csak az egyik hölgynek volt eltérő a nézete. - -– Ő dehogyis cserélne, nem tenné meg semmiért, kedvesem! – veti ellen -még annak is egy barátnője. Csak hiszi, hogy megtenné. - -– Biz megtenném én; erősködik az első hölgy. – Nagyon meguntam magamat. -Biz Isten még talán kegyed is lennék egy darabig változatosság okáért. - -Fiatalkoromban azt a kérdést tettem fel magamnak: – Miféle emberré -legyek? Ha tizenkilencéves az ember, tesz fel ilyen kérdéseket magának. -Harminckilencéves korunkban sóhajtunk: Bár ne ilyen emberré alkotott -volna a sors! - -Akkortájt midenféle jótanácsoknak voltam szorgalmas olvasója, amikkel -jóakaratulag oktatják ki a fiatalságot. Azt vettem ki belőlük, hogy -egyéni választásom szerint lehetek Sir Lancelot, Herr Teuffelsdröckh, -vagy akár Jágó. Hogy vigan, avagy szomoruan járjam majd az élet utját, -azt fontolgattam, latolgattam. Mintákat könyvekből szedtem elő. -Akkortájt népszerü volt még Byron; sokan voltunk, akik azt határoztuk -el, hogy ködösek leszünk, homályos fiatal emberek; olyanok, akik -megunták a világot és a magányt keresik. Elhatároztam: én ezekkel -tartok. - -Egy álló hónapig alig mosolyogtam s ha tettem, fáradt, keserü volt a -mosoly: tört sziv takarója. Legalább ilyennek akartam. Üresfejü -megfigyelőim aztán teljesen félreértettek. - -– Ó, nagyon jól tudom én, hogy milyen, – mondták és rokonszenvvel -pillantottak rám, – rám is gyakran rám jön. Az időjárás gyors változása, -– magyarázzák és brandyt erőszakolnak belém, vagy söröket ajánlanak. - -Méltán sértődik meg a fiatalember, ha titkos bubánatát hallgatás mögé -akarja rejteni és közönséges népek rászólnak: – No, hogy áll a bál a -nyavalyával? – vagy ha méltóságteljes fájdalmát azok, akik állitólag -jobban értenek hozzá, egyszerüen ugy intézik el, hogy „Megint rágyött.“ - -Egyéb, gyakorlati akadályokba is ütközik az a fiatalember, aki a -Byron-féle rendszert választja. Rendkivül, természetfölöttien gonosznak -kell lennie. De sajnos, a való élet helytelen nyelvtan-könyvébe, ahol -utolsónak áll a jövő, a mult pedig nem a „végzett mult“-ból, hanem a -„jelentő mód“ jelenjéből alakul; lehetetlen ilyen rettentő gazembernek -lenni mérsékelt jövedelem mellett. Még a legeslegegyszerübb leány bukása -is pénzbe kerül. A szerelem utvesztőiben az ember nem kér „forma -pauperis“-t, meg akkor nem is lenne a mód hamisithatatlan Byron-módszer. - -„Kehelybe fuljon az emlékezet“ nem hangzik rosszul; hanem a kehelyben -bizony brandynak kell lenni; igazán jó brandy pedig nem olcsó. Jó erősen -kortyolni az ó tokajiból, vagy Astiból igazán poétikus ötlet; hanem ha a -korty elég hosszu arra, hogy belefulladjon valami, biz az csak negyedes -világos sör lehet, vagy valamelyes könnyü pálinka, meg hasonló árfolyamu -keverék: igy aztán elvész a bünnek minden himpora. - -Az is lehetséges – ugy gondolom, hogy szent meggyőződése élt bennem -annak, hogy a Bün, még a legbájosabb is – csuf, kemény dolog. Kerüli a -nappali világosságot, bár – csinositórongy és festékképp cirádája az -irodalomnak. Rosszagu viselet marad azért; rátapad néha talán a jó ember -testére is, ha az akarata nem elég kemény, erős; hanem kerülni kell azt -minden igyekezeteddel, ha testi-lelki jóléted akarod. - -Akárhogy is van, meguntam a sötét fiatalembert; még mialatt kételkedtem, -uj könyvre akadtam véletlenül, Annak a hőse bolondos, jókedvü fickó; Tom -Jerry unokatestvére. Verekedésekben vesz részt; szinésznőkkel flirtel; -csöngetyüket szakit le és utcai lámpásokat oltogat el; rengeteg tréfát -üz fegyelmetlenebb természetü éjjeli őrökkel. Mindezekért igen kedvelte -őt a könyvbéli hölgy. Ugyan mért ne flirtelhetnék én is szinésznőkkel; -miért ne oltogathatnám ki magam is az utcai lámpásokat? Mért ne -babrálhatnák ki én is a rendőrökkel; mért ne szerethetnének engem is az -asszonyok? Londonban megváltozott az élet, mióta a hős élte világát; de -megmaradt sok minden és örök az asszonyi sziv. Ha párviadalokat nem is -vinak többé, vannak még boxoló-versenyek Whitechapel sötét pincéiben. -Kakasviadalok rég kimultak; de hát nincsenek sötét oduk odalenn a folyó -mentén? husz fillérért terrierekkel küzködő patkányokat lát ott a -gentleman; ott igazán sportsman-nek érzi magát. Való igaz, hogy azt a -visszás tarthatatlan, el nem fojtható jókedvet, a mi a hősömet ilyen -helyeken körülvette, nem sikerült fellelnem; inkább gin; dohány- és -sörszag volt ott található; meg a rendőrségtől való örökös huzódozás. -Lényegében mégis ugyanaz maradt s másnap eseményképen szavaival -kiálthattam fel: „Mely különös lények. De mintha ördög ülne agyamon! -Huj! Járom a bolondját!“ - -Hanem hát a rendelkezésemre álló eszközök hiányos volta megakadályozott -abban, hogy legalább ezen az uton továbbhaladhassak. (Bő táplálékot -nyujthat a bölcsészelmének a bevételeknek a jellemre gyakorolt ilyetén -befolyása.) Még az ötödrendü „boxoló-verseny“-ek, a Rotherhithe-közi -patkány vérengzések is sokba kerülnek, ha véletlenül azon uriember, -vagy, ki pillanatnyilag egyetlen gallérral rendelkezik. Kifelé mégis -rangjához méltóan kell megjelennie. Lámpavasra mászni, gázokat oltogatni -ki, bizonnyal nem kerül semmibe, hacsak tetten nem érnek. Csakhogy -hiányzik belőlük a változatosság. De meg a modern londoni lámpavas se -egészen alkalmas erre a sportra. Soha életemben nem találkoztam -semmivel, amibe keservesebb lett volna belekapaszkodni; amin kevesebb a -„göcs“. A kapaszkodó szempontjából hátránya továbbá a dolognak a -megengedett piszok-mennyiség tulságos lerakódása. Mikor körülbelül a -harmadik állomásnál vagy, mind határozottabb ellenszenv támad benned a -„vig derü“ iránt; árnikára, meg fürdőre vágyol. - -Még a rendőrrel való tréfán se te mulatsz egyedül. Lehet különben, hogy -én nem csináltam elég okosan. Most, hogy visszapillantok ez eseményekre, -ugy rémlik, Covent-Garden és Great Marlborough-street környéke ilyen -természetü sportra rosszul van berendezve. Ami a sisakot illeti, -akármelyik kövér rendőr pompás kisérleti tárgy. Mig a fejvédőjével -vesződik, a legfurcsább kérdéseket intézheted hozzá; mire a feje takaró -nélkül van, már láttávolon kivül lehetsz. Hanem olyan helyen kellemes -csak az ilyen játék, ahol nem áll minden négyzetméternyi területen -két-három rendőr. Mert ha másik kettő is tiz perc óta figyel már téged -és a fejleményeket a szomszéd sarkon, semmi igaz örömöd nem leled a -helyzetben. Mihelyt Great Titchfield Street-et és Oxford-Market-et -kétszer keresztülinaltad, rájösz, hogy heccet sohse jó tovább -fejleszteni egy bizonyos pontnál; annál tudniillik, mikor abban a -veszedelemben forog, hogy unalmassá válik. Most már hazamenni volna jó, -vagy a barátaidat kellene felkeresni. A „Törvény, Rend“ ezalatt -felszaporodott öt-hat főre; épp kezdenek mulatni az eseten. S mialatt -Hanover-Street-et szeled, elképzeled a másnap reggeli jelenetet a -biróságon; azzal vádolnak, hogy részeg voltál és rendzavarást követtél -el. Hiu dolog részedről aztán, ha elmagyarázni igyekszel a birónak -(később pedig a hozzátartozóidnak) hogy egyszerüen azon voltál, hogy -hasonlits valakihez, aki könyvben fordul elő; az is épp ilyesféle -dolgokat vitt véghez és igen kedvelték ezek miatt. Meg kell majd -fizetned a köteles negyven shillingeket; mikor legközelebb Mayfieldéket -akarod meglátogatni, a lányok nem lesznek odahaza és Mrs Mayfield – -elsőrendü, kedves hölgy, ki anyás indulattal viseltetett irántad mindig -– komolyan kiván majd beszélni veled; becsületszavad veszi, hogy -ilyesmit nem teszel többet. - -Hála ifjuságodnak és erős természetednek, lerázod magadról a -Notting-Hill-i vizsgálat kellemetlenségeit és, hogy kelletlen -találkozásokat elkerülj, Camden-Town és Islingtonon keresztül térsz -vissza Bloomsburybe; alig pár órás körut. - -Sportok felé hajló irányzatokat a Sors egy ujjmutatása következtében -kerültem el. Egy bizonyos vasárnap reggel eredménye; jelentéktelen -házacska vizcsatornájáról van szó; a Soho egyik mellékutcácskája: -„Szembe szálltam a Sorssal: férfi férfi ellen.“ „Csak még innen kerüljek -ki“, – gondolom, ilyesféle kitételeket használtam – akkor aztán én -többet nem „sport“-olok. A Sors, ugy látszik, belement az üzletbe és én -kimásztam a csávából. Igaz; komplikált dolog volt a kijutás; egy -villámháritó és három gázlámpa fizette meg az árát; továbbá egy -sovereign, amit a vizvezetékes embernek kellett adni száraz ulster -kölcsönzéséért. Mikor végre biztonságban ültem a szobámban és leltárat -vettem fel magamról – vagyis arról, ami megmaradt belőlem – csak afölött -elmélkedhettem, hogy a sors ezt különbül is kicsinálhatta volna. Attól -kezdve nem kelt több vágy bennem, hogy eltérjek a közfelfogástól; -hajlani kezdtem az egész egyszerü élet felé. - -Ennek megfelelőleg ujra valamely alakitandó jellemet kerestem; találtam -is olyat, amelyik elég jól megfelelt. Azidőtájt hősként kezdett -szerepelni a német professzor. Hosszu hajat viselt, különben igen -rendetlen volt; hanem a szive acélból való; alkalomadtán aranyból. A -könyvben leirt emberek nagyrésze nem találta volna érdekesnek; se a -külsejét, se a tört angolságu társalgását, se azt, hogy mindig a halott -anyját és a kis Liza hugát emlegette. De hát azoknak fogalmuk sincs a -szivről. A professzor legfőbb foglalkozása egy béna kutya volt. Állatias -tömeg üldözése elől mentette meg; ha nem beszélt éppen rettentő -angolsággal, akkor a kutyáját becézte. - -A specialitása szökött lovak megfékezése volt; meg hogy ilyen -alkalmakkor megmentse a hősnő életét. A tört angol nyelv a kutyával -összevetve, ellenállhatatlanná tették őt előttem. - -Békés, szeretetreméltó lény volt; elhatároztam, hogy kipróbálom. Német -professzorrá persze nem válhattam; hanemhát a hajamat megnöveszthettem -én s az általános kijelentések dacára, hogy ne tegyem; különösen kisfiuk -véleménye volt, hogy világért se. Abbeli igyekezetemet azonban, hogy -béna kutyát leljek, nem koronázta siker. Seven-Dial-ban egy egyszemü -pecér – mint utolsó segélyforráshoz menekültem hozzá – ajánlkozott, hogy -öt shillingért megbénitja valamelyiket. Az inditványt azonban -elvetettem. Egy éjjel igen csunyán festő vak dög mellett haladtam el. -Nem volt béna, de erősen maródinak tetszett s mivel éreztem, hogy nem -rablok meg senkit valamely értékes tulajdonától, hazacsábitottam és -ápolni kezdtem. Ugy tetszik, tulontul jól ápoltam. Olyan egészséges lett -a végin, hogy egyáltalában semmit se lehetett kezdeni vele. -Rosszulnevelt dög volt és ahoz már tulöreg, hogy tanuljon. A szomszédság -átkává vált. A sportot olyan alakban szerette, ha az csirkék -megfojthatásában nyilvánult; vagy kilopkodta a nyulakat a vadkereskedő -boltjából. Változatosság kedvéért macskákat nyuzott és kisgyerekeket -ijesztgetett, a lábikráikba harapott. Voltak pillanatok, mikor én magam -szivesen vállalkoztam arra, hogy megbénitom, ha csak meg birom fogni. -Semmi hasznom se volt a vele való bajlódásból – igazán semmi. Ahelyett, -hogy a népek bámultak volna, hogy visszaadtam őt az életnek, bolondnak -kereszteltek és kijelentették, ha én meg nem fojtom, hát majd ők -megmutatják. Egész megrontotta a jellememet – már ugy értem, annak az -időszaknak általam kipróbálandó jellemét. Mert milyen nehéz aranyszivü -fiatalembert ábrázolni, ha aztán nyilt utca során látják, mint vágsz -köveket saját kutyád után. Pedig kő volt az egyetlen nyelv, amit -megértett, csak az volt valamelyes befolyással rá. - -Másrészt megvadult lovak ritka volta akadályozta meg igyekezetemet. A mi -kerületünk lovai nem olyanféle lovak. Egyszer – egyetlenegyszer adódott -csak alkalom ilynemü próbára. Jó alkalom volt pedig; annyiból, hogy a ló -nem olyan igen nagyon vadult meg. Tényleg; nem tudom biztosan, vajjon ő -maga tudatában volt-e a ténynek, hogy megvadult. Kisült később, hogy – -mert az volt a szokása, hogy ottkinn várja meg a kocsist a Rózsa meg -Korona előtt – ugy vélte, már kivárta a rendes időporciót és saját -számlájára hazakocogott. Tehetett ugy hét mértföldet egy óra alatt; a -gyeplőt kényelmesen huzta maga után. Olyan kezdő féle volt. Én hát -készültem a legrosszabbra. Hanem épp a kritikus percben egész csomó -hivatalos rendőr lökött félre és fékezett helyettem. - -Nem volt okom szánakozni az eseten; kiderült, hogy egy kopasz -kereskedelmi utazót mentettem volna csak meg; rettenetes részeg volt; -égre-földre káromkodott és a levegőbe boxolt, ugy verte szét a tömeget. - -Valamelyik nagyon magas lakás ablakából egyszer megfigyeltem három -embert, mikor megvadult lovat akartak lefékezni. Mind a három határozott -léptekkel az uttest közepe felé haladt és elfoglalta a helyét. Az -ablakom tulmagasan volt ahoz, hogy az arcokat lássam; de a tartásuk -hősies, halálig menő elszántságot tükrözött. Az első, mikor a ló feléje -vágtatott, kitárt karral várta. Meg se mozdult addig, mig a ló ugy -tizenöt méternyire nem volt. Mikor aztán az állat határozottan folytatni -akarta vad vágtatását, a jó ember egyebet ugylátszik mégse tehetett, -minthogy visszavonuljon a sarokkő irányába s látható szomorusággal -pillantson a ló után; minthogy igy szólván magához: – Ugy, no hát jó, ha -ilyen makacs vagy, akkor semmi közöm hozzád. - -A második, kire igy rászakadt volna a katasztrófa, percnyi habozás -nélkül egy mellékutcába fordult és eltünt. A harmadik a helyén maradt és -a mikor a ló elhaladt mellette, ráugatott. Nem hallottam, mit mondott. -Legkevésbbé se kételkedem, hogy kitünő tanácsot adott; de az állat -nyilvánvalóan tulizgult volt ahoz, hogy odafüleljen. Később az első és a -harmadik ember találkoztak és rokonszenvesen megtárgyalták az ügyet. Ugy -véltem, sajnálkoztak a megvadult lovak csökönyösségén általánosságban és -azt remélték, hogy nem sérült meg senki. - -Nem emlékszem, milyen jellemeket alakitottam még azidőtájt. Csak azt -tudom, hogy az egyik jellem, ami rengeteg bajt okozott, egyenes, -tisztességes, becsületes, nyiltszivü, szókimondó fiatalemberé volt, ki -mindig megmondja, amit gondol. - -Csak egyetlen esetre emlékszem, mikor valakinek igaz sikere volt abban, -hogy kimondta, amit gondolt. Az asztalra csapott nyitott tenyerével, ugy -jelentette ki: - -– Azt akarja, hogy hizelegjek, – hogy csomó hazugsággal lekenyerezzem, -he? Biz olyasmit én nem teszek; biz olyat nem tesz Jim Compton. De ha -érdekli az igaz véleményem, hát kimondom: az a gyerek ott a zongoránál a -legcsodásabb alkotó, kit valaha hallottam. Nem mondom, hogy lángész, de -hallottam én Lisztet és Metzlert és mind a félbolondokat s biz ez itten -jobban tetszik nekem, Isten engem. Igenis ez a véleményem. Csak ugy -beszélek, a hogy birok, és nem tehetek róla, ha tán sérti a fülit. - -– Ó, milyen kellemes, – mondják a szülők, – olyan emberrel találkozni, -aki nem fél kimondani a véleményét. Ugyan mért nem vagyunk valamennyien -szókimondók? - -Az utolsó alakitandó jellem, – ugy véltem – könnyen válhatik -tökéletessé. Bámult és körülrajongott fiatalemberé volt, kinek hatalmas -varázsa abból a tényből fakad, hogy mindig – sajátmaga. Mások pózoltak, -szinészkedtek. Ez itten sohse igyekezett másra, minthogy a saját, -egyszerü lénye legyen. - -Gondoltam: leszek én is a saját, egyszerü lényem. Hanem akkor felmerült -a kérdés: Milyen is a saját, egyszerü lényem? - -Ezt a problémát kellett először megoldani; nem oldottam meg máig se. Mi -is vagyok? előkelő ur, ki mocsoktalan lélekkel, emelt fejjel halad -utján; megvet minden aljasságot és türelmetlen minden kicsinyesség -iránt? Aljasan gondolkodó, kismerszü ember vagyok-e; – olyan, kit a -mocsoktalan lélek és emelt fej mélyen megvet; ki ferde uton halad -nyomoru vége felé; ki csóvál az erős előtt s fél minden fájdalomtól? -Azonban nem akarom a füled szomoritani kedves olvasóm, nem akarom -lerántani a leplet, kimondván, hogy rendesen milyen megvetendő -teremtmény ez a nyomoruságos Én. Tán meg se értenél. Csak csodálkoznál -ama leleplezésen, hogy az emberiségnek ilyen semmirekellő példányai a -kortársaid. Legjobb, kedves uram, vagy asszonyom, ha ismeretlenek -maradnak e gonoszok. Nem akarlak tudással keseriteni. - -Filozófus vagyok, egyformán köszöntöm a mennydörgést s örülök a -napsugárnak. Csak itt-ott, ha a dolgok nem egészen ugy mennek, mint -kivánnám – ha ostoba, gonosz emberek továbbra is ostobán, gonoszul -akarnak cselekedni ama látszattal, hogy engem utánoznak békémben, -boldogságomban – csak ilyenkor dühöngök, csak ilyenkor háborodom még -fel. - -Mint Heine mondja: lovag vagyok én is; a szent Grál lovagja, az igazság -bajnoka, asszonyok hódolója, férfiak tisztelője; azon igyekvő, hogy -életem a nagy Hadur szolgálatának szenteljem. - -S lám a másik pillanatban már az ellenség soraiban látom magam, fekete -lobogó alatt küzdök. (Mennyire zavarhatja az ellenséges generálisokat -az, hogy valamennyi katonájuk mindkét táborbeli szökevény.) Mi egyebek -az asszonyok, mint a férfiak játékszerei! Ne egyem több édességet s ne -igyam több habzó italt, mert erényes maradsz? Mi egyéb a férfi, mint -éhes kutya; egymást falják a csekélyke kiszabott koncért? Fald fel a -többieket; máskép téged falnak fel. Nem rakétás hazugság az Igazság? - -Szeretek minden élő dolgot. Szegény nőtestvérem, ki nehéz terhet hordasz -magányos utadon; fáradt arcodról lecsókolnám a könnyet: lábad körül a -sötétséget szerelmemmel világitanám be. Türelmes fivérem, ki lihegsz, -amint körös-körül járod a kitaposott utat, mint szegény, félvak -nyomtatóló, buzditód száraz táplálék a jászolban; mellédállanék; -levenném kissé a kötelet fájó válladról. Együtt taposnánk tovább; egymás -felé hajtanánk a fejünket; emlékeznél s elmondanád a réteket, hol -valamikor játszottál; elmondanád a gyönyörü versenyeket, mikor küzdöttél -és győztél. Hát ti, kis, görcsös semmiházik, piszkos kis arcotokból -csodálkozó szemetek mered elő; a karjaimba vennélek és tündérmeséket -mesélnék nektek. A csodák édes országába vándorolnánk; itthagynánk -egyidőre az öreg, szomoru világot; hercegekké és hercegnőkké válnátok és -tudnátok, mi a szerelem. - -De sokszor valami önző, mohó ember jön el s ül itt az én ruháimban. -Csupa savanyu az élete; azon vesződik, hogy szerezzen több pénzt – több -élelmet; több ruhát; több örömöt. Annyira el van foglalva azokkal a -dolgokkal, amire szüksége van, hogy nincs ideje, hogy mások bajaival -foglalkozzék. Ugy véli, ő a mindenség közepe. Ha hallod, ugy tetszik, -azért teremtették és alkották meg a világot, hogy mire ő eljön, örömét -lelje benne. Jobbra-balra lök; gondtalanul kapaszkodik, hogy ezer vágyát -kielégitse; ha elesik, ha téved, az Eget káromolja igaztalanságáért; -embert, asszonyt szidalmaz, hogy az utjába került. Ilyenkor csöppet se -kedves ember. Azt állitja, hogy ő Én; hogy én érzelgős bolond vagyok; -hogy elrontom dolgait. Néha-néha szabadulok tőle, de visszatér ám -mindig; olykor ő szabadul meg tőlem s én leszek ő. Egész összezavar. -Néha el se hiszem, hogy én vagyok – én. - - - - -Milyen hátrányos, ha nem azt kapjuk, amit kértünk. - -Régen volt, nagyon régen, – akkor, mikor te, kedves olvasóm, meg én még -fiatalok voltunk. Tündérek lakoztak még a rózsák kelyhében s éjjelenkint -mákvirágok hajladoztak angyalok lába nyomán. Élt valamikor egy nagyon -jó, bölcs ember. Vagyis hát élhetett volna, mert abban az időben, a -melyikről beszélek, épp haldoklott. Ahogy ottan várja a halál hivó -szózatát, visszapillant az életére, a mint messzire elnyulik mögötte. -Hogy hemzsegett ez az élet a balgaságoktól, őrültségektől; mennyi keserü -könnyet okozott sajátmagának, de meg másoknak is! Mennyivel vidámabb, -szebb lett volna az élet utja, hogy bölcsebb, okosabb; ha tisztábban -lát! - -– Jó Isten! – sóhajtott az öreg, – élhetném csak át még egyszer az -életet a mostani tapasztalataimmal. - -Mikor kimondta, érezte, hogy valami Jelenlevő közeledik felé; azt hitte, -az a Valaki, kire vár; felült az ágyában s elhaló hangon rebegi felé: -„Kész vagyok“. - -De gyöngéden fektette vissza valamely láthatatlan kéz; egy hang szólalt -meg: Várj még, életet adok, nem halált osztok. Meghallgatták a -kivánságodat. Átélheted az életed még egyszer; a mult tapasztalata -vezetőül veled marad. Láss hozzá, hogy jól használd föl. Majd eljövök -megint. - -Álom telepedett a szemére; mire felébredt, kicsi gyermek volt megint; -anyja karjában fekvő. Csak az agyvelejében volt meg annak az életnek a -mása, mit már átélt. - -Élt hát mégegyszer; szeretett, dolgozott. Másodszor feküdt már a halálos -ágyán, mint elhasznált, öreg ember; mögötte elmaradt az élet. Ott állott -az angyal az ágya előtt; megszólalt a hang: - -– No, most hát meg vagy elégedve? - -– Most meg, – felel az öreg gentleman. – Had jöjjön a halál. - -– No és birtál jól élni? – kérdi az angyal. - -– Istenem, – felel az öregember, – hisz a tapasztalatom csak azokra a -kitaposott utakra tanitott ki, amelyeken a földi utas ismeretlen -országok felé halad. Bölcs voltam és mégis csak balgaság gyümölcseit -arattam. A tudás igen gyakran visszatartott a javamtól. Régi hibáimat -elkerültem, hogy ujakba essem, amiket nem ismertem. Aztán uj csapásokon -régi tévutakra kerültem. Ha elkerülhettem a szomoruságot, az örömöt -veszitettem el. Hol boldogságot szakitottam, kitéptem avval együtt a -fájdalom virágát is. Hadd menjek hát most már, hadd tanuljak ujat. - -Micsoda angyal is lehetett az, hogy ilyen ajándékot ád szegény embernek; -még több bajt, szomoruságot osztogat. Lehet, hogy az itéletem nem elég -tárgyilagos ilyen nem mindennapi körülményekkel szemben, de ugy vélem, -ha én is abban az időben élek és angyal keresne föl engem is, ajándékot -osztó; kiadni akaró, amit csak a lelkem kiván, mit becsvágyam álmodott -valaha, vagy más ilyesmivel akar meglepni: én ugyan nagyon röviden -elbánok vele. - -– „Csak szedd fel a sátorfád és vidd innen az ajándékos bugyrodat, – -mondanám, (lehet, hogy kemény visszautasitás, de hát igy éreztem volna) -aztán állj tovább. Nem kell nekem semmi a te boltodból. Nem kell énnékem -a természetfölötti segitséged ahoz, hogy bajba keveredjek. Ami bajra, -bánatra szükségem van, megkapom én azt itten lent bőviben; nincs semmi -értelme a látogatásodnak. Hordd el innen a kis játékaidat – nem tudom, -hogy micsodásak, de eleget tudok már ahoz, hogy ne akarjak többet tudni, -– eredj velük másik bolondhoz. Nem vagyok minden lében kanál. Semmi -kifogásom valami ártatlan találóskérdés-játék ellen; ha énrám magamra is -kerül aztán a sor. Hanem ha fizetni énnekem kell mindig s földi -boldogságom a zálog; és pedig meghosszabbitott földi lét, – biz nem -játszom én akkor. Lám, a Midás király esete; szépen kibabráltatok avval -is; ugy tettetek, mintha nem értenétek őt; kicsavartátok szegény öreg -fickó szavait, mintha ügyvédek lettetek volna Old Bailey-ban, kik tanun -akarnak kifogni! Bizony Isten, szégyelem magam miattatok és meg is -mondom a véleményemet; lejöttök ide, bolondot csináltok a -balgaságaitokkal a sejtelemnélküli halandókból; mintha nem volna elég -bajunk itten anélkül is. Ott van az a másik eset a szegény paraszt -házaspárral, akiknek megigértétek, hogy teljesititek a három kivánságát; -csuf csinyt tettetek azokkal is; egy kalács lett volna a vége és még azt -se kapták meg. Ugy látszik, ti ezt elmésnek találtátok. Biz Isten kár, -hogy nem találtok magatoknak odafönn egyebet, a mivel az időt -agyonüthetnétek. Hát hordd el csak innét ezt a fajta mannát máshová; -boldogits mást vele. Nekem meg vannak a magam tündérmeséi; elolvastam én -az én mitológiámat; nekem nem kell a ti malasztotok. Nem is fogok élni -soha vele. Ha malasztra lesz szükségem, megelégszem majd avval a rendes -adaggal, amit idelenn szoktak osztogatni. Tudod, mit gondolok; olyan -hamisitott márka; manna, mit semmi emberi teremtmény mannának nem -nevezne, ha csak nem mondják neki, hogy az; olyan, ami nem hasonlit -semmi mannához; senkise érzi annak, hisz a valóságban nem is manna. Csak -olyan manna, amire más gondolja azt, hogy áldás, mi pedig nem azt -tartjuk róla. Hát megvan ennek az áldásnak is a hátránya, de a tieteknél -azért mégis csak jobb, mindenesetre hamarabb tul esünk az ilyenen. Nekem -nem kell semmi áron a ti malasztotok, mannátok. Ha itthagyod -valamelyiket, egyszerüen utánadvágom.“ - -Biztos vagyok benne, ilyenféle hangnemben válaszoltam volna annak az -angyalnak: érzem, nekem jót tett volna. Már ki kell valakinek mondni a -véleményét, mert amig ezek a tündérek, angyalok igy bolonditanak -bennünket, senkinek egy nyugodt pillanata sincs. Alig mertük a -gyerekeket kiereszteni az ajtón. Sohse tudta az ember, hogy micsoda -rossz, mondvacsinált ügyes tréfával akarja kijátszani odaki valami -ilyesféle tündér őket. Szegény gyerek nem tudja és azt hiszi, olyat -kinálnak neki, amit érdemes elfogadni. Csak azon csodálkozom, hogy -valamelyik ilyen angyalt nem hengergették már meg kátrányban és tollban. - -Nem tudom, a Hamupipőke szerencséje is olyan kielégitő volt-e, mint a -hogy velünk elhitetni akarták. A piszkos konyha, nyomoru kamra után -micsoda gyönyörüség volt a palota – az első évben; tán az első kettőben. -Hát a herceg! Milyen szerelmes, milyen gáláns, be gyöngéd – az első -évben; tán az első kettőben. Hát aztán? Istenem, herceg volt; nagy -udvartartás közepette nőtt fel; annak a légköre házias erények -kifejlesztésére nem alkalmas; a nőcske pedig – Hamupipőke volt. Még maga -a házasság is kicsit elhamarkodott. Istenem jó, szerető kis asszonyka; -de talán mégiscsak tulságosan a perc befolyása alatt cselekedtünk, -fenséges hercegem. Bájos, édes kicsi lába volt; a szivünkbe táncolta -bele magát. Mint ragyogott, imbolygott azokban a kis tündér-papucsokban. -Olyan volt azon az estén a gőgös udvari hölgyek között, mint liliom a -tulipánok közt. Oly édes volt: olyan friss, olyan más, mint azok, kiket -nagyon jól ismertünk. S ő is milyen boldognak tetszett, mikor remegő kis -kezét a miénkbe tette. Micsoda lehetőségek azok mögött a lesütött -szempillák mögött. Olyan szerelmes hangulatban voltunk mi magunk is azon -az estén; muzsikát éreztünk a lábunkban: a szemünket betöltötte a fény. -Hogy még jobban ingereljen, a kicsike olyan gyorsan és hirtelen tünik -el, mint ahogy jött. Ki lehet? Honnan jön? Micsoda titok veszi körül? -Drága álom csak; kisértő szellem, kit nem látunk soha többé; sose -ragadhatjuk többé vágyó karjainkba? Örökké éhes maradjon a szivünk; csak -emléke kisértsen? Dehogy! Hisz testet öltött alak ő; és asszony! Itt a -drága kis papucsa; csókra teremtve. S olyan kicsi, hogy a férfi a -mellénye alatt viselheti. Volt asszonynak valaha – de még tán tündérnek, -angyalnak is – ilyen drága kis lába? Keresd át az egész királyságot; fel -kell lelned! Az istenek meghallgatták az imádságukat; lám, itt maradt a -kezünkben a rejtély kulcsa. „Még ha nem is egészen olyan lesz, mint a -minőnek láttuk. Még ha nem is olyan rangbeli, hogy majd beleillik a -királyi házunkba?“ Lord kancellár, vén mormogó, eredj a fenébe! Vak! -Asszony, kinek ilyen papucsa van, lehet-e egyéb, mint legmagasabb -rangbéli? Egyszerü hercegek vagyunk mi csak; még felettünk is annyira -áll, mint amennyivel az ég csillagai fényesebbek, mint a te öreg -szemeid. Hallottad a parancsot; keresd, kutasd át az egész országot; -kelettől nyugatig, északtól délig. Meglásd, hogy felleled, mert rosszul -jársz máskép. Még ha a disznópásztor lánya is, királynőnkké tesszük meg -– ha elfogad bennünket és királyságunkat. - -Istenem, nem volt valami bölcs üzlet; magától értetődik, bizony nem. -Dehát fiatalok voltunk, és a hercegek is csak emberek. Szegény gyerek; -hisz mit tehetett a neveléséről, vagyis inkább annak hiányáról. -Szegényke, még csoda, hogy nem lett tudatlanabb, mint a milyen. Hisz -hogy bántak vele? Mennyire elhanyagolták, hogy megdolgoztatták? -Konyhában, szolgálók és csirkék közt töltött élet nem segiti elő a -szellemi müvelődést. Ki tehet hát róla, ha a kicsike félénk és -valamelyest korlátolt; mi bizony nem tehetünk róla, nagylelkü, jószivü -hercegek. Meg olyan érzelmes kis nő. Hát a családja elég nehéz ügy, az -igaz; hisz a papa nem épp a legrosszabb fajtából való, bár prózai -kicsit, ha házi dolgokról van szó. Kicsit a flaskót is jobban szereti a -kelleténél. A mama, meg az a két csuf, rossznevelésü lány; ezek igazán -csak baj a kastélyban. De hát mit tehetünk? már a rokonaink; éreztetik -is velünk kellőképp. Istenem, hisz tudtuk előre; rosszabbul is -elsülhetett volna. És aztán az asszonyka legalább – hálistennek – nem -féltékeny. - -Eljön hát az este, mikor szegény kis Hamupipőke egyedül ül a szép -kastély termében. Az udvarlók hazamentek szép kocsijukon. A lord -kancellár már ajánlotta magát. Az aranybotos, meg a sok inas már -lefeküdtek. Az udvarhölgyek „Jó éjt“ mondottak és eltüntek az ajtaik -mögött; nevetgéltek, suttogtak egymás között. Tizenkettőt üt az óra; -aztán egyet, kettőt; még mindig nem hallatszanak a lépcsőn ismerős -léptek. Valamikor mindjárt azután hangzottak, hogy az udvarhölgyek -„jóéjt“ mondtak; akkor azok se nevetgéltek, suttogtak még ilyen csunyán. - -Végre nyilik az ajtó és megjelenik a herceg; nem örül tulságosan annak, -hogy még ébren találja Hamupipőkét. – „Ejnye; ugy sajnálom, hogy -elkéstem, angyalom; – államügyek tartottak vissza. A külügy nagyon -bonyolult, kedvesem. Ebben a percben hagytam ott a tanácstermet.“ - -S szegény kis Hamupipőke, mig a herceg alszik, kisirja szegény, szomoru -kis szivét a gyönyörü, királyi vánkoson. Királyi csipke veszi körül és a -királyi ház nevének kezdőbetüi a párnákon. „Ugyan minek is vett -feleségül? Sokkal boldogabb maradtam volna a konyhában. Sokszor féltem -ugyan, de hisz mindig ott volt a kedves, derék öreg macska; néha meg, ha -anya és a lányok nem voltak odahaza, apám sokszor felkuszott a -konyhalépcsőn és bevitt a szobába; olyan jól mulattunk olyankor; csupa -hurkát ettünk vacsorára. Szegény öreg apus; alig is látom mostanság. Meg -aztán ha elkészültem a munkámmal, milyen kedves volt, ott ülni a tüz -előtt; álmodhattam azokról a nagyszerü dolgokról, mik majd egyszer -történnek velem. Minden álmomban hercegnővé lettem; palotában laktam -mindig; hanem egész más volt, nem ilyen. Ó, mint utálom ezt a nyomorult -palotát, hol valamennyien rajtam vigyorognak; tudom, hogy vigyorognak, -akárhogy hajlonganak is; akármilyen udvariasnak is tettetik magukat. Én -nem vagyok olyan okos, helyes, mint ők. Utálom ezeket a szemtelenpofáju -asszonyokat, kik mindig körülöttem vannak. Az a legrosszabb egy ilyen -palotában; akárki bejöhet és vigyoroghat. Ó, utálok mindent és -mindenkit. Kedves jó nagymama; gyere értem; vigyél el innen. Vigyél -vissza az én jó régi konyhámba. Add vissza régi, elnyütt ruhám. Hadd -táncoljak megint a piszkavassal; hadd legyek boldog megint; hadd -álmodjak.“ - -Szegény kis Hamupipőke; talán jobb, ha a nagyanya kevésbbé igyekszik a -javadra; valami derék földbirtokoshoz mentél volna feleségül. Az sohse -látta volna, hogy nem vagy pompás, ragyogó; szeretett volna, csak azért, -mert kedves vagy, meg csinos. Királyságod csak majorság lett volna. Ott -a házi kötelességeket, miket olyan nehezen tanultál meg, legalább jól -felhasználhatod. Ragyogtál volna ahelyett, hogy elhomályositsanak; apus -esténként ellátogatott volna hozzátok, hogy elszivja a pipáját s -szabaduljon a házi ügyes-bajos dolgától; igazi királyné vagy akkor. - -Csakhogy, édesem, tudod, akkor se lettél volna elégedett. No igen-igen, -a mostani tapasztalatoddal! Most már tudod, hogy királynéknak, szegény -kis szolgálóknak egyaránt megvannak a maguk bajai; de e tapasztalat -nélkül? A tükörbe pillantottál volna, ha egyedül vagy; csinos kezeid, -lábaid szemlélted volna. Csinos arcod rögtön árnyék vonja be. „Hát -igen;“ mondogattad volna magadnak, „John aranyos ember; derék fiu és én -igazán nagyon szeretem. Persze, persze. Csakhogy“ – s régi álmok -elevenednének meg, melyeket ott álmodtál, az alacsony boltozatu -konyhában, a pislákoló tüz előtt; – elégedetlen lennél, a milyen -elégedetlen most vagy, csak épp másfélekép. Biz az lennél, Hamupipőke, -bár határozottan rázod aranyfürtös fejed. Meg is mondom néked, mért. -Mert asszony vagy, azért s valamennyiünk közös sorsa, – asszonyé, -emberé, – hogy mindig azt akarjuk, az kell, a mi nincs, ha pedig megvan, -rájövünk, hogy nem ez az, a mi kellett volna. Ez az élet törvénye, -kedvesem. Hát azt véled, amikor ott feküdtél a konyhában a földön és -könnyeid a hamuba folytak, hogy te vagy az egyedüli asszony, kinek a -könnyei a földet áztatják abban a percben? Édes hercegnőm, ha látatlanul -csuszhatnál keresztül a városon és betekintenél az elfüggönyözött -ablakon, rájönnél, hogy az egész nagy világ se egyéb, mint siró -gyerekekkel teli, nagy gyerekszoba s senki, aki megvigasztalja őket. -Eltörött a baba; ha megnyomjuk, nem gagyogja már édesen a kérdésünkre: – -Szeretlek; csókolj meg; – néma a dob, a dobverő; nincs már fülsiketitő -lárma a gyerektanyán. A teáscsésze-skatulyára keményen ráléptünk; nincs -több vig uzsona a háromlábu teásasztalka mellett. Nem fujja már a nagy -trombita azt a nótát, a mit ugy szerettünk hallani; a gyerek-ágyu -felpukkant és megégette az ujjunkat. Sohse busulj, kicsi ember, kicsi -asszony; majd holnap megpróbáljuk összeragasztani. - -S aztán meg látod, édes Hamupipőke, gyönyörü palotában lakol mégis; van -ékszered, gyönyörü ruháid, meg – No csak hadd; ne haragudj én rám. Hát -nem álmodtál ezekről a dolgokról _csakugy_, mint a szerelemről? No lásd; -hát legyél becsületes. Hisz mindig hercegről volt szó, nem igaz? Vagy -hát legalább is kitünő partieról; csinos, elegáns fiuról, ki olyan -előkelően hajlodozott feléd a vöröslő parázsról. Sohse volt az a nemes -ifju kereskedelmi utazó, sohse müvelt hivatalnok, ki három fontot -keresett hetenkint. – Pedig hát vannak egész bájos kereskedelmi utazók, -nem igaz? Vannak igen kellemes hivatalnokok, nagyon szerény -jövedelmekkel. Értelmes embernek, asszonynak, kik egyebet az egymás -szerelménél nem akarnak, teljesen elegendők. Ugyan miért is volt mégis -mindig csak herceg, Hamupipőke? A palotának, libériás szolgáknak, -ékszernek és pompás öltönynek semmi része se volt az álomban? - -Csak emberi voltál, Hamupipőke, ez az egész. A szokott -padlás-szobácskában didergő müvész, amint Hirről álmodik! Azt hiszed, -nem ugy véli, hogy eljön a Hir szerelmes karjaiba, ahogyan Jupiter jött -Danaehez? Hát azt hiszed, ő nem álmodik jó ebédekről és vastag -szivarokról, szőrmegallérról és brilliánstüről? S mindezeket -megvásárolhatja, ha csak szerelmes karjai nem hiába epedik a Hir -látogatását? - -Valamelyik kép nagyon divatos mostanság. Sok kirakat-ablakban láthatod a -városban, Hamupipőke. A cime: „A szerelem álma“, szép fiatal lánykát -ábrázol; kicsit rendetlen ágyban alszik. Az alvó szempontjából azt -reméli a néző, mivel némileg fedetlen, hogy az éjjel igen meleg és hogy -nincs a szobában légvonat. Az égből hatalmas napsugár-létra vezet a -szoba közepére; ezen a létrán egymás hegyin-hátán szép kövér kis -Cupido-k, angyalkák; valamennyinél valamely szerelmi zálog. A kis -koboldok ketteje ékszeres tarsoly tartalmát üriti a padlóra. Másik négy -óvatosan gyönyörü ruhát emel (konfekciósmunka; igy hivják, azt hiszem) -kicsit kivágott, de az uszály pótolja, a mi egyebütt hiányzik. Mások -kalapos-skatulyákat cepelnek, mikből divatos, igéző kalapkák kandikálnak -ki. Egyesek – alighanem áruházakat jelképeznek – egész selymeket huznak -maguk után. A cipészek Cupidói se hiányzanak; bájos cipellőket lóbálnak. -Vannak harisnyák, harisnyakötők; még kevésbbé megnevezhető árukról se -feledkeztek meg. Tükrök; tizenkétgombos keztyük, illatszeres üvegcsék és -zsebkendők; hajtük és gyönyörüszép napernyők; a Szerelem istene -teletöltötte velük küldöncei karjait. Praktikus, modern Szerelem-istene; -halad az időkkel. Érzi az ember, mennyire más ez a modern Szerelem -temploma; maga a szerelem istene ugyan járatos lehet a bevásárlásokban; -Venus, az anyja, a kosztüm-osztályon gyakorol alighanem felügyeletet. -Olympiai Whiteley ez a modern Eroos; nem felejt el semmit; im ott látom -a kép hátterén valamelyik kis Cupido-t, a mint zsinóron kövér szivet -rángat. - -Birnál jótanácsot adni, Hamupipőke, annak az alvó gyermeknek? Azt -mondanád: – Ébredj csak az ilyenféle álomból. Egész zálogház összes -kincsei se tesznek boldoggá. Álmodj szerelemről, ha ugy tetszik; az -szép, bölcs álom: még ha örökké álom marad is. Ezek a gyöngyök, -divatkelmék – hát te, annyi évszázad örökösnője, – még mindig olyan -gyengeszivü vagy, mint valami szegény kis vad leány? Alig lennél több, -mint az őskori majom? Aranyad eladod az első alkusznak, ki ilyen áruval -kecsegtet? Tán azt hiszed, Burlington Arcade a menyország kapuja? - -Az ám; én, könyvek irója, beszélhetnék igy magam is a fiatal gyerkőcnek, -ki megunta a magas széket a hivatalban; irodalmi karriérről álmodik; -hirhez, vagyonhoz vezetőről. „Azt hiszed, gyerek, hogy azon az uton -hamarabb eléred a boldogságot, mint a másikon? Azt hiszed, hetilapokban -leadott párbeszédeiddel nagyon meg leszel elégedve, ha az első tucaton -tuladtál!? Ugy véled, az áradozó nőszemélynek, aki elolvasta valamennyi -könyved és nem érti, hogy lehet ilyen okos valaki, valamin nagyon örülni -fogsz a tizedik találkozás után? Azt hiszed, az ujság mindig teli lesz -géniuszod bámulatával? Oldalakat ir megvesztegető külső megjelenésedről -„Kiválóságaink“ rovat alatt? Nem emlékszel a kedvezőtlen birálatokra? -kesernyés mondatokra? Örökös félelemre! nehogy centiméternyire is eltérj -a lanyha pocsolyától, a mit „közizlés“-nek hivnak. Mihez egész életedben -ragaszkodnod kell? Ragaszkodnod biz éppugy, mint minden bünösnek unalmas -taposómalmához? Hát azt hiszed, ott nem küzködsz majd egyéb reménnyel, -vággyal, csak hogy ki ne dőlj? Inkább alkoss otthont, gyerek, az -asszonynak, aki szeret; gyüjts egy-két barátot magad köré; dolgozz, -gondolkozz; alkoss; boldog lész akkor. Kerüld el a vásárt, a melyiket -jobb hijján „Müvészet világá“-nak hivnak. Hadd küzdjön annak minden -bohóca, tekergője egymással a tömeg rivalgásáért, garasáért. Ne törődj -zajával, ágyuival, olcsó láng az. Jer velem; a nyári éjjel ott illatozik -a domb másik oldalán; csönddel, csillaggal teli.“ - -Te, Hamupipőke, meg én, gyakorlott népség vagyunk; jótanácsokat tudunk -adni; de mit gondolsz, meghallgatnak? - -Azt mondanák: - -– Ó; az én hercegem nem olyan ám, mint a tiéd. Az bizony szeretne engem -örökké; különben is rendkivül alkalmas vagyok arra, hogy palotában -éljek. Van hozzá képességem; ösztönöm. Egész biztos, hogy hercegnőnek -születtem. Köszönöm jóakaratu tanácsod, Hamupipőke; hanem tudod, mi -kettőnk közt némely különbség van ám. - -Ilyen választ kapnál, Hamupipőke; Én hozzám meg igy szólna fiatal -barátom: – Igaz; hisz megértem én az ön ellenszenvét az irodalmi -pályával szemben az önét megértem; csakhogy, lám, nem egészen egyforma a -két eset. _Én_ tudniillik nem találnék annyi nehézséget, ha fenn akarnám -tartani a poziciómat. Én ugyan nem félnék attól, hogy elolvassam, a mit -a kritika énrólam tart. Hát persze; mig felfelé igyekszik az ember, -addig rengeteg nehézséggel találkozik; de odafönn a tetőfokon van hely -elég. Hát köszönöm a jótanácsot; Isten vele. - -Meg aztán, édes Hamupipőkém, nem is éreznők át olyan teljes mértékben -magunk se a jótanácsunk helyes voltát. Ismerjük már pályánk valamennyi -giz-gazát; hiányzana az, akármennyire ismerjük is hiu természetét. -Ismered a palotát, Hamupipőke, a kis aranykoronával együtt; én meg -ismerem jól a kikiáltó-sipkámat; ismerem a nevetést, a mi onnan felel a -nagy tömegből, ha a csöngettyümet rázom. Kell nekünk mindez. Ez az -egész, mit ég, föld adhat. Vigasztalja a szivet, lelket, és hát büszkék -is vagyunk, sokat akarunk; nem hagyjuk magunkat elküldeni üres kézzel. -Adjatok csak meg mindent; majd elégedettek leszünk. Mert látod, -Hamupipőke, neked mégis meg voltak a szép napjaid. Van némely szegény -kutya, kinek nem voltak még soha ilyenek se. Ne bosszankodj. Legalább -ismerted a boldogságot. Paradicsom volt a palota addig a néhány hónapig; -téged fontak át a herceg karjai; ajkai a te ajkadon; ezt el nem vehetik -tőled az istenek se. - -Nem tarthat örökké a kalács, ha olyan mohón esünk neki. Eljön a nap, -mikor – éhesen – az utolsó morzsát is felcsipkedjük. Ott ülünk az üres -asztalra meredve; nincs már ünnep Hamupipőke; csak a bőjtöléstől való -félelem. - -Naiv mese; szegényes kis vallomás, mit az emberiség saját magának tesz, -mikor utvezető erkölcsül feltalálja Hamupipőke meséjét: – Légy csak jó, -kislány. Légy türelmes, bármilyen rossz a sorsod. Légy kedves, szives, -ugy viseld kemény kereszted, – majd eljön a nap; feleségül vesz a herceg -és lesz kocsid, paripád. Légy derék, erős kisfiu. Dolgozz, ahogy csak -birsz és várj türelemmel; Isten segitségével gazdag leszel majd nagyon; -visszatérsz London városába; aztán feleségül veszed a gazdád leányát. - -Ha akarnánk, kedves olvasóm, te, meg én, a valóságnak jobban megfelelő -leckére tanithatnánk a gyerekeket. Tudjuk, de mennyire tudjuk, hogy -valamennyi erények utja se vezet gazdasághoz; sőt inkább ellenkezőleg; -másképp hogy magyarázhatók meg csekély jövedelmeink? De mit gondolsz; -helyes dolog volna-e, ha ugy egyszerüen megmondanók nekik az igazat? -Hogy a becsületesség a legdrágább luxus, amiben csak ember pompázhat, – -hogy az erény, ha nagyon ragaszkodunk hozzá, rendesen külvárosi szomoru, -kicsi házhoz vezet. Az is lehet, hogy nagyon bölcs a világ; hogy igy van -jól berendezve. - -Ismerek egy igen intelligens, egészen fiatal hölgyet. Tud irni, olvasni; -mindenben igen ügyes; de különösen jól vitatkozik. Olybá veszem, mint az -általános, közepes emberiséget a Sors-sal szemben; az alábbi -beszélgetést hallgattam ki a multkor közte és egy idősebb nő közt, a ki -elég kedves, hogy őt néha a világ bölcsességeire kioktassa: - -– Máma reggel jó voltam; nem igaz, dada? - -– Elég jó voltál; – nem voltál rossz hozzád képest. - -– Hát mit gondolsz; elvisz a papa máma este a cirkuszba? - -– Elvisz, ha jó maradsz. Ha délután nem leszel rossz. - -Szünet. - -– Hétfőn jó voltam; emlékszel rá, dada. - -– Hétfőn elég jó voltál. - -– Azt mondtad, dada, hogy nagyon jó voltam. - -– No, jó; hát nem voltál rossz. - -– És ugy volt, hogy elmegyek a Báb-szinházba és mégse vittek el. - -– No, igen; mert a nénéd véletlenül épp akkor jött föl; aztán a papád -nem birt ülőhelyet szerezni. Szegény nénike; egyáltalán nem ment volna -szinházba, ha csak akkor nem. - -– Ó, szegény, nem mehetett volna? - -– Nem bizony. - -Ujabb szünet. - -– Gondolod, ma is feljön hirtelen? - -– Ó dehogy; nem hinném, hogy feljönne, minek jönne fel? - -– Én is azt hiszem, hogy nem jön. Tudod ugy szeretnék máma este a -szinházba menni. Mert látod, dada, ha ma se mennék, elmenne már tőle a -kedvem egészen. - -Hát talán bölcs dolog a világtól, hogy szinházat igér nekünk. Hiszünk is -benne eleinte. Csakhogy később, attól félek, valamennyiünknek elmegy a -kedve. - - - - -Azon cselekedeteink kellő méltatása, miket véghezvinni szándékoztunk. - -Jó emlékezőtehetségem van – és messzire nyulik vissza. Kedves olvasóm -te, ki az élet kapaszkodóján odáig jutottál, hogy gondtalan ifjuság -„középkoru“-nak keresztel, olyan messzire persze nem követhetsz, hogy -emlékezz egy bizonyos időszaki folyóiratra, mi „Az amatőr“ néven látott -napvilágot. Nemes cél felé törekedett. A függetlenség gyönyörü eszméjét -kisérlette meg az emberek fejébe verni; a „segits magadon“ szép elvét -vallotta. Valamelyik fejezet azt magyarázta, hogy készithet az ember -virágos-vázát ausztráliai husos-fazékból; másik, hogy alkothat -vaj-tubusokból zongoraszéket; harmadik kitanitott, hogyan használhatod -fel a régi kalapskatulyákat zsalugáternek; vagyishát az volt a dolog -lényege, hogy mindig olyanokból csinálsz valamit, a mi nem arra készült. -A mi a lehetőség szerint a legkevésbbé felel meg a célnak. - -Jól emlékszem, két teljes oldal annak volt szentelve, miszerint kedvet -és erőt öntsön az emberekbe, hogy esernyőállványokat készitsenek régi -gázcsövekből. Esernyők és kalapok elhelyezésére kevésbbé alkalmas dolgot -a gázcsöveknél én elképzelni nem tudok; ha mégis akadna, biztos vagyok -benne, eszébe jut a szerzőnek is és fölajánlja. - -Képkeretet alkothatsz sörösüveg-dugókból. Elteszed a dugókat, képet majd -találsz valahol – kész a mü. Hány sört kell általában efogyasztani -ahhoz, hogy képkeret vállalkozás milyen hatással van a képkeretező -testi, lelki és erkölcsi jóvoltára: avval nem törődött az Amatőr. -Kiszámitottam, hogy közepes nagyságu képhez majdnem elegendő tizenhat -tucat söröspalack. Hogy érdekel-e valakit még a képkeretezés, miután -megivott tizenhat tucat sört; nem tudom; hogy nagyon büszke lenne aztán -a képre; kérdés. Csakhogy nem ez volt a fontos. - -Egyik ismerősöm, fiatal gentleman – testvérem kertészének a fia; mondaná -Ollendorff apánk, – annyira vitte, hogy elegendő dugót gyüjtött -nagyatyjának bekeretezésére; hanem az eredmény nem volt felbátoritó. -Magának a kertésznek a felesége nem látszott elragadtatottnak. - -– Mi a csoda az a sok dugó apa körül? – kérdi. - -– Nem látod, – hangzik némileg sértődötten a válasz; – az a keret. - -– Ó, hát mért dugók? - -– A könyv azt mondta: dugók. - -Az idős hölgyre nem volt hatása a magyarázatnak. - -– Most valahogy sehogyse hasonlit apához; – sóhajt. - -Elsőszülöttje ingerült: - -– Hát akkor mihez hasonlit? - -– Nem tom’. Az egész olyan most már, mintha tiszta dugó lenne. - -Az idős hölgy álláspontja megfelelt a valóságnak. A müvészet némely ágai -a képkeretezés ilyen módja felé hajlanak. Magam is láttam egyszer egy -gyászjelentést, mit hasonló diszitmény ékitett; általánosságban a keret -uralkodott annak rovására, a mit bekeretezett. Képkeretezők -szerényebbje, becsületesebbje maga is beismerte volna a dolgot. - -– Bizony igen csunya, ha ugy ránéz az ember, – mondta egyik, a mint a -szoba közepéről méregettük. De hát legalább maga csinálta az ember. - -Ugy vettem észre, hogy ez a megállapitás igen helyes; a dugókereteken -kivül a világon sok minden egyébbel is kibékit bennünket az, hogy -legalább magunk csináltuk. - -Másik ifju barátom – ugy vettem észre, az ifjuság leginkább az a réteg, -mely kedveli az amatőr jótanácsait, ugy vélem, ha az ember öregszik, -kevésbbé merész, kevésbbé vállalkozó, hintaszéket csinált e könyv -utmutatásai szerint söröshordóból. Minden gyakorlati szempontok szerint -rossz hintaszék volt ez a hintaszék. Tulságos erőset ivelt, ugyanabban -az időben tulságos sokfelé ivelt. Azt tartom, ha valaki hintaszékben ül, -nem akar folytonosan hintázni. Eljön az idő, mikor azt gondolja: – No -most már eleget hintáztam; most kicsit majd csöndben ülök, mert másképp -baj lesz. – Ez itten a makacs hintaszékek közé tartozott; az emberiség -veszedelme az ilyesmi; teher sajátmagának. Az volt a hite, hogy azért -csinálták, hogy hintázzon; ha nem hintáz, időt fecsérel. Ha egyszer -elkezdte, meg nem birta akadályozni az égvilágon semmi; soha senki arra -nem indithatta volna, hogy a saját gazdája feje fölé kerüljön. Az volt -az egyetlen, ami aztán kijózanitotta. - -Látogatást tettem tehát az ifju barátomnál, az üres nappaliba vezettek. -Hivogatólag integet felém a hintaszék. Hogy tudhattam volna én, hogy -„amatőr“ hintaszék. Fiatal voltam én akkor; hit élt bennem az emberi -természet nagyságáról s ugy képzeltem, hogy ha tudás, tapasztalat nélkül -az ember valamibe a világon belefog, olyan bolond még sincs, hogy -hintaszékkel kisérletezzen. - -Könnyedén, gondtalanul vetettem magam tehát belé. Rögtön észre kellett -hogy vegyem a mennyezetet. Ösztönszerü mozdulatot tettem előre. Eltünt -az ablak és vele együtt a puskalövésnyire fekvő erdős dombhát. A szőnyeg -került a szemem elé s saját cipőimet láttam, a mint eltünnek mögöttem -körülbelül kétszáz mértföldnyi óránkénti sebességgel. Heves mozdulattal -igyekeztem elérni őket. Ugyhiszem, tuloztam. Mert most teljes egészében -láttam a szobát – négy falát, mennyezetét és padozatát. Látomásszerü -volt. A falusi zongorát lábbal felfelé szemlélhettem, s megint -észrevettem, mint röppennek mögém a cipőim; ezuttal a fejem fölött, -fölfelé került talppal. Másik pillanatban elvesztettem a cipőim és a -szőnyeget suroltam épp akkor, mikor az is a fejem fölé igyekezett. -Ugyanabban a percben valaki hevesen a hátamra ütött. Ép eszem, mire -visszanyertem, arra intett, hogy ez is a hintaszék lehetett. Rövid -vizsgálódás ezt a feltevést valóságon alapulónak igazolta. Mert egyedül -voltam még mindig s – pár perccel később – képes arra, hogy a ház -asszonyát nyugalommal és méltósággal üdvözölhessem. A hintaszéket nem -emlitettem. A valóság az volt, hogy óhajtottam, bár mielőtt elmegyek, -ülne bele és próbálná ki másik vendég. Akarattal a legkedvezőbb, -leghivogatóbb helyzetbe állitottam. Hanem ámbár képes voltam arra, hogy -hallgassak, arra már képtelennek találtam magam, hogy háziasszonyommal -együtt a remekmü csodálatát zengjem. Felhivta rá a figyelmem. -Tapasztalataim tulságosan elkeseritettek. - -– Ezt maga csinálta ám a Willie! – igy a büszke anya. No; mit szól -hozzá? - -– Igen szép. - -– Öreg sörös hordókból csinálta! – folytatja. Ugy látszik, erre -egyenesen büszke volt. - -Bár elnyomni igyekeztem, kikérezkedett belőlem a szemrehányás: - -– Azokból? – mondom. – Biz Isten okosabbat is csinálhatott volna -belőlük. - -– Hm; hogyan? - -– No igen; sok mindenféle mást is csinálhatott volna velük. Például ujra -sörrel töltethetette volna meg őket. - -Megleptve nézett rám a vendéglátó hölgy. Ugy éreztem, magyarázattal -tartozom neki. - -– Mert lássa, – igyekeztem; – ez a szék nincs egész jól csinálva. A -görbék nagyon rövidek; tulságosan meg vannak hajlitva; talán kegyed is -látja, egyik magasabban fekszik a másiknál és az átmérője keskenyebb; a -hátrész nincs szögben. Ha elfoglalják; a középsuly nem esik… - -A hölgy közbevág: - -– Kegyed ült már rajta; – mondá egyszerüen. - -– De nem soká; – biztositottam. - -Megváltozott a modora. Engesztelőbb lett. - -– Ugy sajnálom, – mondja. – Mert egészen csinos. - -– Az, – helyeseltem; – s épp itt nyilatkozik meg kedves fiának -ügyessége. A szék megjelenésben elhárit magáról minden gyanut. Okos -módon fel lehetne használni igazán humánus célra. Vannak minekünk közös -ismerőseink; – neveket nem emlitek, hisz tudja, kiket gondolok, büszke, -öntelt, nagyszerü személyiségek, kiken sokat javitana ez a szék. Ha én -Willie vagyok, valami müvészies drapériával elrejtem a mechanizmust; -rendkivül csábitó vánkoskákat helyeznék a szerszámra és felhasználnám -arra, hogy szerénységet, méltóságot tanitsak az embereknek. Mert arról -meg vagyok győződve, hogy nincs emberi lény, ki arról a székről -felállva, éppolyan fontosnak érzi magát, mint a mikor belement. Lám a -kedves fiam automatikus készüléket alkotott az emberi nagyság futólagos -voltának kifejezésére. Mint erkölcsileg hatékony erő, ez a szék álruhába -öltöztetett áldás lenne. - -Háziasszonyom halvány mosolyra fakadt; félek inkább udvariasságból, -semmint lelki gyönyörüségből. - -Kicsit szigoruan itél; – mondja. – Ha meggondolja, hogy a gyerek ezelőtt -a világon semmiféle hasonló dolgot nem végzett, hogy nincs semmi tudása -és tapasztalata ilyesmihez, akkor igazán nem olyan rossz. - -Erről az oldaláról szemlélve a dolgot, arra kényszerültem, hogy megadjam -magam. Nem akartam föltárni előtte, hogy mielőtt nehéz feladatba kezd, -jobb volna, ha a fiatalember tudását bővitené és tapasztalatot gyüjtene; -– ez népszerütlen elmélet. - -A legfőbb propagandája volt az Amatőrnek: házberendezések tojásos -ládákból. Mért tojásos ládákból, azt soha meg nem értettem; de az Amatőr -szerint azok a háztartás alapvető elemei. Csak elég tojásládával -rendelkezzék, nincs az a fiatal házaspár, akinek gondja kell hogy legyen -a berendezésére. Három tojásládából iróasztal; a negyediken rajta ülsz; -a könyveid tojás-ládákban körülötted; – kész a dolgozószobád. - -Ebédlő: két ládából asztal; négy láda és egy tükör darab: pohárszék; hat -láda meg egy-két méter virágos kelme ügyesen összeeszkábálva a derüs -pihenő sarkocska. Hogy valamiféle sarok, az kétségtelen. Mert sarkokon -ülsz, sarkokba akadsz bele; akármerre fordulsz, mindenütt sarok. A -„pihenő“-t tagadom. Elismerem, hogy a tojásládák hasznosak lehetnek; ha -tetszik, azt is elismerem, hogy mutatósak; de hogy „derüs“-ek; nem, nem -derüsek. Évekkel ezelőtt, mikor fiatalabb volt még a világ, meg mi is, -egyetlen vagyonunk, mindenünk a Jövő volt. Akkor olyan háztartásokat, -otthonokat alapitottunk, a milyeneket kevesebb reménnyel élő népek több, -min egyszerünek jelentettek volna ki. Ott volt helye a tojásosládának, -vagy hasonló iskoláju butorzatnak. - -Szombattól hétfőig akkor vendég voltam, – tojásosládába akasztottam a -ruháimat. Tojásosládán ültem egy másik láda előtt, a min a tea-ebéd -állott. Szerettem tojásosládán… Istenem! ha csak percre ugy érezném a -vérem zugását, mint akkor, ott a tojásosládán, megelégednék avval is, ha -tojásosládákon ülhetnék mindaddig, mig eljön az Idő s elhantolnak a -tojásosládába; láda a sirkövem is; tojásosláda. – Sok szép estét -töltöttem tojásosládán; ágyba szálltam és tojásosláda volt az ágy. -Megvan neki a maga jó oldala – nem tréfából mondom – de hogy „derüs -pihenő helyecske“ volna, nohát erről nem lehet szó. - -De kedvesen együgyüek voltak azok az otthoncsinált szobák. Régi árnyak -mögül előlibennek; itt állnak a szemem előtt. Látom a csomós, sarkos, -kemény diványt; olyan karosszékeket, miket a nagy Inkvizitor -szerkeszthetett; pompás nappal-szék, éjjel-ágy, mi nappal nem volt szék, -éjjel nem ágy. Pár kék tányér; a Wardour street vásárjain szereztük; -pohárszék, mibe mindig beleütődtünk, selyemkeretü tükör; olcsó nyomatok -fölött két japán legyező; pávatollal himzett zongoratakaró, az Annie -testvérnénje készitette; asztalteritő; Jenny rokon remeke. Ott -álmodoztunk a tojásosládákon – fiatal, müvészi izlésü urak és hölgyek – -az olcsó ebédről, mit Chippendale-ben fogunk elkölteni; hanem a kávénkat -tizennegyedik Lajos korabeli kávétermekben szürcsöltük s boldogok -voltunk. Páran megtollasodtunk azóta, – Mr. Bumps szokta magát igy -kifejezni. Ha ellátogatok hozzájuk, észre kell hogy vegyem, miszerint -igazi Chippendále-székeken ülnek Sheraton-asztalok előtt és Adams-kályha -melegiti őket; de jó Isten! hová lettek az álmok; hová a lelkesedés, a -mi ugy lengte át a másodikemeleti odukat, mint a friss márciusi -fuvallat? Tán ottmaradtak a virágos kelmével behuzott tojásosládákban, a -kétkrajcáros legyezőkön. A sors olyan nyulóskezü. Ha ád, mindig el is -vesz. Pár shillinget dobott nekünk, meg sok-sok reménységet. Most -fontokkal fizet, de fizet aggodalmakkal, bajokkal is. Mért nem tudtuk, -milyen boldogok voltunk, a tojásosláda trónjainkon? - -Ugy ám Dick; te jól felküzdötted magad. Ujságot szerkesztesz. -Telekürtölöd a világot mindavval, a mivel Sir Joseph Goldburg, a -tulajdonos parancsára tele kell kürtölnöd. Olyan leckéket adsz föl az -embereknek, miket Sir Goldburg parancsára kell megtanulniok. Azt -mondják, jövő évben bárói rangot kap. Meg vagyok róla győződve, hogy -megérdemelte. Lesz ott holmi kisnemesség a te számodra is, Dick. - -Tom, te is célhoz értél. Abbahagytad az allegóriákat. Kérlek, melyik -gazdag müvészbarát szereti, ha a saját falai emlékeztetik rá szüntelen, -hogy Midás királynak szamárfülei voltak? Hogy Lázár a kapu előtt ült -időtlen-időkig? Most arcképeket festesz s mindenki azt mondja, a jövő -embere vagy. Az „Impresszió“ például mesés volt; az öreg Lady Jezebel -olyan gyönyörü szép rajta; megszólalásig hü. Biz Isten, szép és mégis -olyan jó. Bámulatraméltó a müvészeted. - -Mégis, Dick, – Tom; öreg cimborák; ezer siker között nem ér-e utól olyan -perc, mikor elő szeretnétek halászni a régi tojásosládákat a multból? -Nem szeretnétek kibutorozni Camden Town-i régi tanyát ládával, hogy ott -találjátok a fiatalságot: szerelmeinket, hitünket? - -A multkor valamelyik nap egy incidens elevenitette fel bennem mindezeket -a régi dolgokat. Először látogattam meg valakit; – egy müvész -ismerősömet. Arra kért, keressem fel őt kis otthonában. Öreg édesapjával -él. Rendkivül csodálkozásomra – azt hittem, ez az őrület rég kihalt már -– a lakás félig ládákból volt felépitve. Ugynevezett „kisztni“-k; -dobozok, tojásosládák. Ez a barátom megkeres husz fontot hetenkint; az -öreg papa „rigolyá“-ja – igy fejezte ki magát, – hogy ezeket a rémeket -gyártja. Olyan büszke rájuk, mintha diszbutor gyüjtemény volna a -South-Kensington muzeumból. - -Az ebédlőbe vezetett, hogy a legujabb remeket megmutassa. Uj -könyvespolc. A szoba különben csinosan van berendezve; el nem képzelhető -semmi az égvilágon, a mi jobban eltorzitaná, mint e remekmü. Fölösleges -dolog megmagyarázni, miszerint e csoda tojásosládából alkotódott. Egy -szempillantás alatt láthatta mindenki, hogy csakis és kizárólag abból -lehet. Nevezetesen pedig csunyán összetákolt tojásosládákból, a miket a -ládagyárnak nem szabadott volna utraengedni; szégyenfoltjai a -tojásládaiparnak. - -Aztán felmentünk a hálószobába. Ugy nyitotta fel az ajtaját, mint olyan -ember, ki drágakövek ritka és értékes muzeumát akarja elibénktárni. - -– Az öreg – mondja, – alkotott ebben a szobában mindent, de mindent, a -mit lát. Beléptünk. Először a ruhaszekrényre hivta fe a figyelmem. „Majd -én támogatom addig, a mig az ajtót kinyitja: ugy hiszem, kicsit -egyenetlen a padló; inog, ha nem vigyáz.“ Vigyáztam, hanem ingott mégis. -Addig tologattuk, simogattuk, hogy kinyilott aztán minden nagyobb -szerencsétlenség nélkül. Csodálkoztam, hogy milyen gyér a ruhaszekrény -tartalma. Ugy ismertem a barátom, mint a ki jól öltözködik. - -– Tudja, – magyarázta, – nem igen rakhatok többet belé, csak a -legszükségesebbet. Nagy darab fiu vagyok. Ha véletlenül sietek, rám -döntöm az egészet. Valószinünek is látszott. - -Kérdeztem, hol tartja a többi ruháját, hol öltözködik. - -– Hát rendesen a fürdőszobában, – felel szerényen. – Ott tartom a -legtöbb dolgomat. Persze az öreg nem tudja. - -Fiókosszekrényt mutat. Egyik fiók nyitva áll. - -– Eztet mindig nyitva kell hagyni, – magyarázza, – mert amire épp -szükségem van, azt ebbe rakom. Nem igen nyilnak, csukódnak könnyen ezek -a fiókok, vagyishát inkább elég jól zárulnak, hanem akkor megint nem -nyilnak ki. Az időtől függ, ugyhiszem. Nyáron nyilnak-csukódnak egész -jól; merem állitani. Reménykedő természete van a barátomnak. - -Hanem a szoba büszkesége a mosdó. - -– Hát erről mit tart? – kiált lelkesedve. – Igazi márvány teteje van! - -Tovább nem ujjonghatott. Izgalmában rátette egyik kezét az -alkalmatosságra; ennek a mozdulatnak természetes következménye lett, -hogy a lap lecsuszott. Inkább véletlenül, mint akarattal, a korsót még -fel birtam fogni. Felfogtam a benne levő vizet is. A mosdótál a lapjára -zuhant és nem is esett nagy kár, csak bennem, meg a szappantartóban. - -Nem birt szivemben csodálat kelni eme mosdó láttán, kicsit nedvesnek -éreztem magam. - -– De hát mit csinál, ha mosdani akar? – kérdem, minekután ketten -összeállitottuk megint az egészet. - -Olyan lett, mint összeesküvő, ki mély titkot készül elárulni, körül -tekintett a szobában, mint a kit tetten értek; aztán, lábujjhegyre -állva, az ágy mögött pohárszéket nyitott fel. Abban kicsiny mosdótál -állott, mellette kicsi kanna. - -– Ne szóljon az öregnek, – mondja. – Ezeket itt tartom a pohárszékben; -aztán ugy mosakszom a földön. - -Ez volt a legnagyobb, mit a tojásosládáknak valaha is köszönhettem. A -csaló fiu, a mint titokban a padlón mosakodik az ágy mögött; remeg -minden lépésnél; hisz jöhet az „öreg.“ - -Kiváncsi az ember, vajjon a Tizparancsolat olyan mindenható-e, mint -ahogy mi jó népek hisszük. Talán a tizenegyedik többetér az egésznél: -„Szeressétek egymást!“ És pedig közönséges, mindennapi, emberi, -praktikus szeretettel. A többi tizet el lehetne helyezni ennek az egynek -valamelyik sarkában. Az ember anarkista-érzelmü pillanataiban egyetért -Louis Stevensonnal: Hogyha szeretetreméltó és jókedvü vagy, elég hit, -vallás, az is ebben a hétköznapi világban. Annyira igyekszünk azon, hogy -ne öljünk, ne lopjunk, meg ne kivánjuk a felebarátunk feleségét, hogy -még arra sincs időnk, hogy igazságosak legyünk egymáshoz az alatt a -rövid idő alatt, mig együtt vagyunk idelenn. Olyan holtbizonyosak -vagyunk-e abban, hogy jelenlegi erény- és bün-listánk egyedül tökéletes? -A jó, önzetlen ember becstelen-e azért, mert nem sikerül neki mindig -legyőzni a természetes ösztöneit? Hát a szükszivü, savanyulelkü, ki soha -nagyszerü tettet véghez nem vitt, soha nagylelkü gondolata nem támadt, -szent, mert hogy nincsenek ösztönei? Tán rossz a rendszer, a -zsinórmérték, a mivel gyengébb fivéreinket, nővéreinket mérjük? Ugy -biráljuk őket, mint a könyveket a kritikusok; nem a jó tulajdonságaik, -hanem a hibáik szerint. Szegény Dávid király! Ugyan mit tartott volna -róla a Felülvizsgáló bizottság? Noé apánkat valamennyi bornemissza -egyesületből kitessékelték volna; Kámot kitüntetik, ha feljelenti. Hát -szent Péter! Szegény, gyönge Szentpéter; jó, hogy az apostol-kollegái, -meg a Mester nem voltak olyan szigoruak az erénycsőszségében, mint a -milyenek mi vagyunk ma. - -Elfelejtettük már az „erény“ szó jelentőségét? Valamikor az emberben -levő jótulajdonságokat hivták igy. Eltekintettek a rossztól, mi szintén -szunnyadt benne, mint gaz a gabona közt. Ma nem a hős – hisz az hibával -teli, – csak a szeplőtlen lovag; nem az ember, ki sok jót cselekszik, -hanem az, ki hibátlannak találtatik, a modern bálványunk. A természetben -előforduló legerényesebb lény – az elmélet szerint – az osztriga. Mindig -odahaza van és mindig józan. Nem lármázik. Nem szolgáltat okot rendőri -beavatkozásra. Nem birok elképzelni a tiz parancsolatból egyet is, a -melyik ellen valaha vétett. Ő maga sohse örül; de más teremtett lénynek -örömöt nem okoz. - -Elképzelem az osztrigát, a mint oroszlánnak ád leckét az erényből. - -– Engem nem hallasz soha, – szaval, – hogy teli üvöltöm a mezőt, vagy -borzalmassá teszem az éjjelt; halálrarémitem a békés népeket. Mért nem -fekszel te is le korán, mint én? Én soha az osztrigatelepet át nem -szántom. Nem verekszem más osztriga-urakkal; soha nem udvarolok férjes -osztriga-hölgyeknek. Soha antilópot, misszionáriust fel nem falok. Mért -nem birsz élni mint jómagam, sósvizen és kukacon, vagy mi a csodán élek -én? Mért nem igyekszel azon, hogy hasonlatosabb légy hozzám? - -Osztrigának nincsenek kártékony szenvedélyei; azért mondjuk rá, hogy -„olyan erényes, mint az osztriga.“ De nem kérdjük: Vannak jó -tulajdonságai is? – Oroszlánnak sokszor olyan a viselkedése, hogy -semmiféle igaz ember nem hagyhatná jóvá. Nincsenek jó tulajdonságai is? -Az elhizott, elpuhult, sima „erényes“-t vajjon olyan jól fogadja-e majd -Szentpéter, mint a hogy az maga reméli? - -– Szent Péter majd kicsit kinyitja a kaput megnézi az emberét tetőtől -talpig. Ki vagy? - -– Én volnék, – felel az erényes ember olajos, elégedett mosolyával. – És -eljöttem. - -– Azt látom, hogy eljöttél, de mért akarsz ide bejutni? Mit csináltál a -kiszabott időddel? - -– Hogy mit csináltam! – felel az erényes ember. – Én nem csináltam -semmit, afelől biztos lehetsz. - -– Semmit! - -– Semmit; épp ez az erős oldalam; épp azért is vagyok itt. Nem csináltam -soha semmi rosszat. - -– Mi jót tettél? - -– Jót! - -– Azt hát, jót! Tán nem is ismered a szó jelentőségét? Miféle teremtmény -boldogabb most azáltal, hogy odalenn végigetted, végigittad mind azt a -sok esztendőt? Nem csináltál semmi rosszat – semmi rosszat magadnak. -Talán, ha csináltál volna, jót teszel; ez a két dolog odalenn rendesen -jár karöltve, ugy emlékszem. Mi jót tettél, hogy ide akarsz belépni? Ez -itten nem mumia-aszaló; itten olyan emberek, asszonyok élnek, kik -odalenn jót cselekedtek. Rosszat is, sajnos, mert bünösök vannak itt, -kik az igazságért küzdöttek, nem pedig azon igazak, kik elmenekültek a -lelkükkel a harc elől. - -Nem erről akartam beszélni, mikor az Amatőr leckéi jutottak eszembe. -Bizonyos kisfiuról akartam csak megemlékezni, ki rendkivüli ügyességet -fejtett ki olyan feladatok elvégzésében, miket nem róttak rá. Elmondom a -történetét, mert – mint megtörtént dologban, van benne morál; a nélkül -való történet balga mese csak; ut, mely nem vezet sehová! Olyan, a -milyet beteg emberek tesznek gyakorlat céljából. - -Láttam, hogy szed szét e kisfiu értékes ingaórákat darabokra; s mint -alkot abból baba-gőzhajót. Igaz, hogy mikor az órát csinálták, nem -gondoltak arra, hogy gőzhajó legyen belőle. Nem annak készült. De ha az -ember mindenféle akadályt tekintetbe vesz – hogy milyen kevéssé alkalmas -az ingaóra gőzhajó felszereléshez, hogy hamarosan nyélbe kell ütni az -egészet, mielőtt konzervativ gondolkodásu és tudományos lelkesedés -nélkül való népek közbevethetik magukat, mindehez képest elég jó volt az -a gőzhajó. Egyszerü vasalódeszkából és husdarálóból – persze, ha a -vasalódeszka nem kellett épp egyebütt – egész helyes mókuslyukat birt -összeeszkábálni. Esernyőből és gázcsőkampóból ágyut csinált, ha nem is -olyan tökéleteset, mint valami Martiny–Henry. Mindenesetre a jelenlegi -viszonyok közt ilyesmi sokkal kártékonyabb. Kerti szivattyu, a -tejesházból hozott mérőkanna, meg kevés drezdai porcellán-ékitmény – -volt belőle a szalon kandallópárkányán bőven, – kerti szökőkutat -képezett. Konyhaasztalból könyvboritékot volt képes csinálni; -krinolinból karfát állitott. Meg birt akasztani valami forrást ugy, hogy -minden viz a tenniszpályán folyjon keresztül. Tudta a vörös festék és az -oxygén gáz készitési módját; mindenféle egyéb, a ház körül könnyen -fellelhető készülék, szerszám titkát. Többek között megtanulta, hogy -kell tüzijátékot csinálni; csekély jellegü kisebb robbanások után -nemsokára igen jól készitette. Szeretik az emberek az olyan fiut, ki -ügyes a cricketjátékban. Tiszteletben tartják, a ki ügyesen viv. Azt, -aki eredményesen kibabrál a tanárral, bámulják. De az olyan fiu, ki -tüzijátékot bir csinálni, fölötte áll valamennyinek. Olyan fiu ez, ki a -teremtett lények felsőbb kategóriájába tartozik. November ötödike -közeledett (szabadságünnep) s a lágyszivü anya engedelmével, -elhatározta, hogy erejének bizonyitékát adja azon a napon. Nagy sereg -ismerőst, rokont és pajtást hivott meg; egy héttel előbb a mosókonyhát -tüzijátékgyárnak rendezték be. A nőnemü cselédség örökös halálfélelemben -járt-kelt. Maga a ház – ha a szagot vesszük – ugy érzett, mintha a Sátán -ütötte volna fel tanyáját. Negyedikén este el is készült mindennel; -próbát kellett tenni, hogy bebizonyosodjék: nem lesz baj rákövetkező -este. De minden rendben volt. A sugarak ég felé röppentek és csillagokká -hulltak széjjel; hatalmas lámpák tüzes golyókat szórtak az éj sötétjébe; -Katalin-kerekek ragyogtak, imbolyogtak és örvénylettek; ropogtak; tüzes -békák robbantak. Azon az estén egy büszke, boldog fiu szenderült el; -hirről álmodott. Köröskörül vakitó tüzijáték; hatalmas tömeg ünnepli. -Rokonai – a legtöbbjéről tudta, hogy ugy tekintik, mint eljövendő -családi bikficet – mind ott vannak, hadd tanuskodjanak most dicsősége -mellett. Ott van Dickey Bowles is, ki kacagott rajta, mert nem tudott -egyeneset dobni. A mézeskalácsos üzletből az a lány is ott van. -Láthatja, milyen ügyes fiu ő. - -Megjött az ünnepély estéje; megérkeztek vele a vendégek. Sálakba, -kabátokba bugyolálva ült valamennyi a hall-ajtó előtt; – nagybácsik, -unokatestvérek, nagynénik, kisfiuk, nagyfiuk; kislányok, nagylányok; -komaasszonyok; összesen lehettek ott negyvenen. Várták az ünnepély -kezdetét. - -Hanem a tüzijáték nem ment. Hogy mért nem ment, azt én meg nem tudom -magyarázni; senki a világon soha meg nem birná. A természet törvényei, -arra az egyetlen éjjelre fel voltak függesztve. A rakéták leestek és -kiadták a lelküket ott, a hol voltak. Semmi emberi hatalom nem volt -képes a békákat ugrásra birni. A pattantyuk füstölögtek és kialudtak. A -hatalmas fénycsóvák gyertyafényüre zsugorodtak. A Katalin-kerekek csupa -kis forgó Szentjánosbogár. A tüzes kigyókba annyi élet nem volt, mint -valami teknősbékába. A legszebb darab – hajó a tengeren – csak a -vitorlahegyet meg a kapitányt mutatta; kialudt. Egy-két kis morzsa -eleget tett a kötelességének; de ez is csak attól volt jó, hogy az -egészet még bolondabb szinben tüntesse fel. A kislányok vihogtak, a fiuk -füttyentettek; a nénik és az unokatestvérek azt mondták, hogy szép; a -nagybácsik kérdezték, hogy kész-e már és vacsoráról, induló vonatokról -beszéltek. A szomszédok nevetve elszéledtek, a lágyszivü anya azt -mondta: „nem baj no,“ és elmagyarázta, hogy tegnap milyen jól ment -minden; az okos kisfiu lemászkált a szobájába és odalenn a sötétben -kizokogta magát szive szerint. - -Órákkal később, mikor már elfelejtették őt, kilopódzkodott a kertbe. -Leült reményeinek romjai közé és azon törte a fejét, mi okozhatta a -bukást. Kutatgatva, kihuz a zsebéből egy skatulya gyufát; meggyujtja; -egy rakéta végéhez tartja. Hiába igyekezett négy órával előbb -meggyujtani. Sercegett pillanatig, majd egy szökéssel a levegőben -termett; ezer darabra tört, fénytengerbe fuladt. Másikat próbált: aztán -ujra másikat; az eredmény mindig ugyanaz. A fénypontot – hajó a tengeren -– meggyujtotta ujra. Pontról-pontra megjelent a tünemény; csak a -kapitány és az egyik vitorlahegy hiányzott: ott állott az éjjelben a -tökéletes kép, a fényhatás minden pompájában. Fénycsóvák világitották a -gyertyákat, kerekeket, rakétákat, mik darab idő előtt olyan konokul -ellenszegültek annak, hogy fellángoljanak, miket félre kellett lökni, -mint hasznavehetetleneket. Most, hogy az éjjel fuvalma, köde megcsipte -őket, olyan magasraszökkentek, mint egyetlenegy vulkáni kitörés. S az -isteni tüzijáték előtt ott állott a kisfiu egyetlen vigasztaló ténnyel – -az anyja keze a kezében. - -Akkortájt titok volt előtte az egész. Később, mikor megtanulta az életet -jobban megismerni, megértette, hogy egy véletlen példája volt annak a -biztos, de megmagyarázhatatlan ténynek, minden emberi dolgok -szabályzójának: – _Tüzijátékod kudarcot vall mindig, amig hiuságból a -tömeg előtt csillogtatod_. - -A pompás felelet csak akkor jut eszünkbe, mikor az ajtó már becsukódott -mögöttünk; magunkra maradtunk az utcán. Vagy, – a hogy Franciaországban -mondják, – mikor a lépcsőn jövünk le. Az ebédutáni mondókánk, olyan -pompásan hangzott, ahogy ott a tükör előtt elszavaltuk. Furcsán laposnak -tünik fel pohárcsörgés közepette. Szavak szenvedélyes áradata, mikkel az -édes fülét akartuk behálózni, unalmas rigmussá lesz, – nem esik -szégyenére – az édes csak kacag rajt. - -Hátha még kedves olvasóm, ismernéd a történeteket, miket el akartam -mondani neked. Persze azokról a történetekről itélsz meg, amiket -olvastál; de nem vagy igazságos. Azokról a történetekről itélj, a miket -nem mondottam el. Valamikor majd elfogom mondani őket. Sirni, nevetni -fogsz rajtuk velem. - -Kéretlenül rohanják meg az agyamat; követelik, hogy leirjam őket. -Mihelyt a tollam a kezembe fogom, mind odavan. Mintha félnék a -nyilvánosságot; mintha azt mondanák: „Te olvashatsz bennünket, de csakis -te egyedül. Hanem le ne irj; nagyon igazak vagyunk; tulságosan a valóság -vagyunk. Olyanok vagyunk, mint a gondolat, mit kimondani nem birsz. Tán -kicsit később, ha jobban ismered az életet, elmondhatsz bennünket is.“ - -Ha magamról kritikai „essay-t“ irnék, elővenném azokat a történeteket, -miket irni kezdtem és abbahagytam. Hogy mért hagytam abba, azt magam se -tudom megmagyarázni. Jó dolgok pedig majdnem mind; sokkal jobbak, mint -azok, a miket befejeztem. Ha majd lesz ráérő időd, kedves olvasóm; -elmondom a megkezdett dolgoknak egyikét-másikát. Akkor itélhetsz. -Mindig, helyes észjárásu embernek tartottam magam és annál furcsább, -hogy szellememnek eme csöndben született gyermekei – ahogy a polcon -nyugvó vékony dongáikra pillantok – majd mind kisértet-történetek. A -szellemekben való reménykedés megvan mindnyájunkban. A világ velük -érdekesebb szinben tünik fel az emberek – annyi évek örökösei előtt. A -tudomány évről-évre megrázza a molyrágta függönyt, mely eltakarja -előlünk a valóságot. Megnyitja a zárt ajtókat és kitárja titkaikat; -bevilágit a rejtett folyosókra; kitisztitja a mocsarakat; felfedi a -rejtett utakat. Mindenütt sok port talál. Ez a visszhangos vén kastély – -a világ – teli volt titkokkal, csudákkal, mikor még gyerekek voltunk. -Mikorra felnövünk, sok elveszett a varázsból. Már nem alszik király a -lankák, hegyoldalak barlangjaiban. Alagutat vágtak hegyi rejtekhelyére. -Lekergettük az Olympusról az Isteneket. Holdsugaras erdőn áthaladó -vándor nem féli már Aphrodite arcának édes, halálthozó fényét. Thor -kalapácsa nem üti a tölgyet – csak a kiránduló vonat gyors, dübörgő -visszhangja ez. Kisöpörjük az erdőkből a tündéreket. A tengert -átszürtük, hogy ne maradjon nimfa benn. Már a szellemek is itthagynak -bennünket; kipusztitja őket a „pszichikai kutatótársaság.“ - -Valamennyi közül ők a legkevésbbé sajnálatraméltók. Kiállhatatlan fickók -voltak; rozsdás láncukat csörgették; nyögtek, sóhajtoztak. Csak hadd -menjenek. - -Pedig érdekesek lennének, ha akarnának. King John uralkodásának idejéből -az öreg gentleman jut eszembe; ugyanannak az erdőnek a peremén ölték -meg, a minek ide látszanak a fái. Hátbaszurták szegény öreget, ahogy -hazafelé lovagolt; a teste a vizgödörbe repült; azóta is Thor sirjának -nevezik. Már kiszáradt partjain ibolyák szoktak nyilni; de akkor még -zord helyecske lehetett, husz lábnyira állt a gödörben a viz. Az erdei -utakon miért kisért még most is – ugy mondják, – mért rémitgeti halálra -a gyermekeket? Elsápasztja az arcokat és elöli a nevetést; elnémul a -parasztlegény, parasztlány, mikor falusi táncból hazafelé tart. Ugyan -mért nem jön inkább fel ide hozzám, kicsit elcsevegni? Karosszékkel -kinálnám és a legbarátságosabban üdvözölném; különösen, ha jókedvü; jó -társalgó. Micsoda szép történeteket adhatna elő nekem. Harcolt a -keresztes háborukban; hallotta Péter hangját; szemtől-szembe állott a -nagy Godfrey-el – keze a kardmarkolaton, tán Runnymédenél küzdött. -Többet érne ilyen vendéggel eltölteni egy estét, mint egész könyvtárra -menő históriai könyvet olvasni. Mit csinált nyolcszáz év óta, mióta -meghalt? Hol volt, mit látott? Tán beutazta a Mars bolygót is; beszélt a -különös lényekkel, kik megélnek a Jupiter folyékony tüzében. Mit -tanitott neki a titkok nagy titka? Megtalálta az igazságot? Vagy -jómagam, vándor csak s még mindig az ismeretlent kutatja? - -Szegény sápadt, szürke apáca te – azt mondják, éjfél körül felmerült -sápadt arcod a rombadőlt kolostor ablakon; az ember hallja a cédrusfák -felől ott a kertből a kardcsörgést. - -Biz az szomoru dolog lehetett, nagyon jól megértlek, kedves hölgyem. -Mindkét kedvesed, udvarlód halott; magad zárdába vonultál vissza. Hidd -el, őszintén sajnállak, de minek töltöd el valamennyi estéd avval, hogy -felujitod a kinos emléket? Hát nem jobb volna, ha elfelejtenéd? Istenem, -képzeld csak el, ha egész életünkben a kezeinket tördelnénk és -jajgatnánk a sok gonoszság fölött, amit gyermekkorunkban elkövettek -ellenünk. Vége már annak. Ha meg él a kedves, ha feleségül vesz, akkor -se lettél volna boldog. Nem akarlak kellemetlenségekkel traktálni, de -még a legtisztább szerelem alapján kötött házasságok is sokszor rosszul -sikerülnek; tudod magad is. - -Ugyan fogadd meg a tanácsom. Beszéld meg a dolgot magukkal a fiatal -emberekkel. Vedd rá őket, hogy nyujtsanak kezet és legyenek jóbarátok. -Jertek be valamennyien onnét a hidegből; beszéljünk kicsit okosan. - -Mért akartok bennünket bajbakeverni, szegény sápadt kisértetek? Hát nem -vagyunk a ti gyermekeitek? Legyetek bölcs barátaink. Mondjátok el -inkább, hogyan szerettek a legények ifju éveitekben? Mit feleltek a -lányok? Mit gondoltok, sokat változott a világ? Nem voltak már akkor is -feministák? Nem voltak lányok, akik utálták a négy falat, az örökös -rokkapergést? Apátok cselédeinek sokkalta rosszabb volt-e a sora, mint a -szabad munkásoknak ott északon, akik naponkint tizenegy óra hosszat -varrják a papucsot heti kilenc sillingért? Mit gondoltok, az utolsó ezer -évben sokat változott a társadalom? Rosszabbá, jobbá lett? Vagy pedig -ugy nagyjában teljesen ugyanaz, csak épp a dolgoknak más nevet adtunk? -No mondjátok: mit tanultatok tőlünk? - -Talántán azonban a szellemek megharagudnának a bizalmas kérdésekért. - -Egésznapi vadászat után vagyunk. Az ember ágyba kivánkozik. Hanem mikor -az ajtót kinyitjuk, kisérteties nevetést hallunk az ágy függönyei mögül. -Az ember felnyög magában; sejti, mi következik: az öreg, megrokkant Sir -Lanval két-három óráig tartó beszéde. Ugyis ismerjük már valamennyi -történetet kivülről – mit kiabálja ujra a fülünkbe. Istenem, hátha a -nagynénénk, a kitől valamicskét remélünk, – ott alszik a -szomszédszobában, – fel talál ébredni; hallja az egészet! Igaz; hisz -rendes, tisztességes históriák; semmi rossz sincs bennük. De biztos, -hogy a nagynéninek nem fognak tetszeni – Istenem az a történet Sir -Agravainről és a kovács feleségéről! Pedig a kisértet mindig épp ezt a -történetet mondja: - -Vagy pedig a szobalány nyit be ebéd után: - -– Bocsánat, sir; a fátyolos hölgy van itt. - -– Micsoda, már megint itt van? – mondja a feleséged, s a munkájából -felpillant. - -– Igenis asszonyom; vezessem fel a hálószobába? - -– Az urat kérdezze meg, – hangzik a felelet. A hanglejtésből -következtetni lehet öt csunya percre, mihelyt a lány kitette a lábát az -ajtón. De hát mit tehet az ember? - -– Igen, igen, csak vezesse fel, – mondod. A lány beteszi az ajtót. - -A feleséged összeszedi a kézimunkáját és felemelkedik. - -– Hová mégy? – kérded. - -– Megyek aludni a gyerekekhez, – hallik a hideg felelet. - -– Olyan furcsán veszi majd ki magát; – kérleled. – Udvariasnak kell -lenni szegénykéhez; meg aztán látod, hisz igazán az ő szobája. Lehet -mondani. Mindig is ott kisértett. - -– Igen különös, – felel szived hölgye még jegesebben, – hogy nem kisért -soha máskor, csak akkor, ha itthon vagy. Hogy hová megy, a mikor a -városban mégy, arról fogalmam sincs. - -Igazságtalanság. Nem is birod visszatartani a szót; indignálódva -felelsz: - -– Micsoda sületlenségeket hordsz össze, Erzsébet. – Egész egyszerüen -udvarias vagyok hozzá. - -– Némely emberekből olyan különösen ütközik ki az udvariasság, – felel -Erzsébet. – Tudod. Kérlek, ne veszekedjünk rajt. Csak azon vagyok, hogy -ne zavarjalak. Kettő, az igen; édes kettes, hisz tudod. De a harmadik! -Nem akarok harmadik lenni, ennyi az egész. Már kinn is van. - -Odafönn a fátyolos hölgy még mindig vár rád. Azon elmélkedel, meddig fog -maradni, meg hogy mi történik majd, ha elmegy. - -Attól tartok, ebben a mi világunkban nincs hely a ti számotokra, -kisértetek. Emlékeztek, mint jöttetek Hiawatha-hoz – elvált szerelmesek -szellemei! Arra kér benneteket, jönnétek vissza és vigasztalnátok. Aztán -valamelyik nap eljöttetek a wigwam-jába; körbe ültetek le a kandallója -elé; megfagyasztották a levegőt Hiawatha körül; elhalt a mosoly Nevető -Patak ajkán. - -Szegény, sápadt szellemek, nincs itt hely a ti számotokra. Hagyjatok -minékünk békét. Felejtsük el egymást. Te kövér, idős hölgy, kinek -szürkéllik már a gyér haja, gyönge a szeme és erős a tokája, – érdes már -a hangod a sok veszekedéstől és panasztól, – a mire bizony a -háztartásban szükség van. Kérlek alásan, hagyj te is énnekem békét. -Szerettelek, a mig éltél. De édes voltál, de szép voltál. Látlak még -most is hófehér ruhácskádban, almafavirág közt. De most már meghaltál; a -szellemed nyugtalanitja és elrontja az álmaimat. Ugy szeretném, ha nem -kisértenél. - -Te öreg, kelletlen fickó, a mint onnan a tükörből rámkacsintasz, ahogy -borotválkozom; mért kisértsz te is? Helyes gyereknek vagy a szelleme, -akit valamikor ismertem. Mindig biztam, hittem benne. Mért kisértsz? -Jobb szeretnék ugy gondolni rá, a hogy láttam; jobb szeretném ugy -tartani meg emlékezetemben, ahogy tetszett. Sohse hittem volna felőle, -hogy ilyen hitvány kisértetté váljon. - - - - -Szerelmi bájital készitése, használatbavétele. - -Itt-ott megkérdi valamelyik barátom: – A szőkét szeretem-e, vagy a -barnát? A másik: Mit szeretsz jobban: alacsonyat, vagy magasat? -Harmadik: Könnyü nőket szeretsz, vagy inkább komoly a kellemesebb -társaság? Olyanformán érzem magam, mint valamikor bizonyos ifju hölgy, -kitől aggódó szülei – az évek szaporodván és a jövedelem ahelyett, hogy -növekednék, inkább csökken – megkérdezték, melyik tetszik neki a sok -rendelkezésre álló széptevő közzül? Azt mondja, épp ott a baj; neki is -az a legnehezebb. Nem bir rájönni, hogy melyiket szereti legjobban. -Olyan kedvesek valamennyien. Hogy választhatna egyetlenegyet? Avval -aztán kizárja a többit a versenyből? Még a legjobban szerette volna, ha -valamennyiökhöz férjhezadják. - -Igy érzem, hasonlitok eme ifju hölgyhöz; talán kevésbbé szépségben, -bájban, mint inkább határozatlanságban akkor, ha fenti kérdéseket -intézik hozzám. Mintha valakitől a kedvenc ételét kérdenék. Van idő, -mikor a legkedvesebb az ember előtt egy csésze tea, tojással. Máskor -borjuszeletről lehet csak szó. Ha csak halat tudnék enni; holnap ugy -vélem, sohse eszek többé halat életemben; kenyéren, tejen és -rizspuddingen fogok élni. Ha hirtelenében megkérdeznek, mért eszek most -leves helyett fagylaltot; mért kedvelem kaviárt a bifsztekhez, nem -birnék felelni. - -Szeretem én a magas, meg az alacsony nőket; szeretem a barnákat, meg a -szőkéket; jókedvüeket és szomoruakat. - -Ne haragudjatok meg érte, hölgyeim; ti vagytok az okai. Minden helyesen -gondolkodó ember „általános“ udvarló; hogy is lehetne máskép? Olyan -különbözőek vagytok, mégis mind olyan bájosak a magatok nemében. S olyan -nagy a férfisziv. El nem birod képzelni, bájos olvasónőm, milyen nagy a -férfi szive: épp az a baja – néha a te bajod is. - -Nem rajonghatok-e a pompás tulipánért, mert a szerény liljomot is -szeretem? Nem csókolhatom meg az édes ibolyát, mert a királyi rózsa -illata drága előttem? - -– Persze, hogy nem, – felelné a rózsa. – Ha őbenne is látsz valami -kitünő tulajdonságot, akkor semmi dolgod velem többet. - -– Ha avval a szemérmetlen teremtéssel foglalkozol, – mondja a Liliom -remegve, – akkor nem az a férfi vagy, akinek tartottalak. Isten áldjon. - -– Csak eredj a babaarcu Ibolyádhoz, – kiált a tulipán, és megrázza -büszke fejét. – Épp egymáshoz illetek. - -Mikor visszamegyek a liliomhoz, kijelenti, hogy nem bir megbizni -énbennem. Látott a többiekkel. Semmirekellőnek tart. Szép arca csupa -fájdalom. - -Szerelem nélkül élek hát, csak azért, mert tulsokat szeretek. - -Csak azon csodálkozom, hogy a fiatalemberek egyáltalán nősülnek. Szörnyü -mód nehéz lehet a választás. Hyde Parkban sétáltam a multkor este. -Katonazenekar szivandalitó melódiákat huzott; a tömeg pompás hangulatban -volt; ritkán ilyen derüs az angol ég. Köztük barangoltam és figyelmemet -a nők kötötték le. Legnagyobb részük, azt hiszem, bolti lány, varrónők, -meg a középosztály alsóbb elemei. Legszebb ruháikat, legcsinosabb -kalapjaikat tették fel; legujabb keztyüjök a kezükön. -Kettesben-hármasban ültek, tekergőztek; olyan boldogan csicseregtek, -mint fiatal verebek a ruhaszáritó kötélen. Micsoda derült kép! Láttam -már német mulató tömeget, meg franciát, olaszt is láttam, de sehol a -világon nem látsz annyi csinos nőt, mint az angol középosztályban. -Minden négy közül háromra érdemes volt egy-egy pillantást vesztegetni; -minden második nő csinos és minden negyedik – tulzás nélkül mondom – -szép. Ahogy ide-oda sétáltam, az az eszmém támadt, hogy -részrehajthatatlan agglegény vagyok. Minden előitélettől ment. Asszonyt -keresek; ugy képzelem – hisz csak mese – hogy mindezek a lányok -hajlandók hozzám jönni feleségül. Csak választanom kell! Egész -megzavarodtam. Voltak szép szőke lányok, kikre vétek volt nézni, -sötétek, kiknek láttán felgyuladt a vér; aranyvöröshajuak, kiknek a -szeme tengerzöld, s kiket a világ végéig lehetne követni; babaarcu -lányok, kiket olyan jó volna szeretni, becézni; nemesvonásu szépségek, -kiket imádhat a férfi; nevetősek, kikkel vigan áttáncolhatod az életet; -komolyak, kikkel édes és szép volna az együttlét; házias lányok – szinte -érzi az ember, minő pompás otthont tudnának teremteni; főznek, varrnak s -drága, békés helyecskévé varázsolják a házat. Gonoszarcu lányok is -kerülköztek, kiknek ha a szemébe pillantasz, minden jámbor érzés -eltávozik belőled; kiknek a nevetése őrült karneválba fojtaná a világot. -Olyan lányok, kikről szobrot lehetne állitani; olyanok, kiktől tanulni -lehetne; meg a szomoru lányok, kiket az ember meg szeretne vigasztalni; -jókedvü lányok, kik felviditanák az embert; kislányok, nagylányok; -királynői formájuak és tündérszerüek. - -Ha igy kellene választania az embernek feleséget? Husz-harmincezer -közül? Vagy a lányt venné körül hirtelenében tizennyolcezer fiatalember, -agglegény, kikről azt mondanák: válassza hamar azt, a melyiket akarja, -de iparkodjék, mert sietni kell. Se a lány, se a fiu soha meg nem -házasodna. A sors sokkal jóságosabb hozzánk. Megért bennünket, megsegit. -Valamelyik párisi hotel halljában hallottam, hogy az egyik hölgy -ajánlotta a másiknak a divatáruházát. - -– Menjen a Maison Nouvelle-be; – ajánlotta a megkérdezett lelkesülten; – -azoknak van egész Párisban a legnagyobb választékuk. - -– Azt tudom, – felelt az első hölgy. – Hisz épp azért nem megyek oda. -Egész megzavar. Ha hat kalapot látok, öt perc alatt megmondom, hogy -melyik kell. Hatszáz láttára eljövök onnét kalap nélkül. Nem tud valami -kis boltot? - -A sors félrevonja a fiatal embereket, fiatal nőket. - -– Jere velem ebbe a faluba, – mondja a Sors; – jere velem ennek a népes -külvárosnak a mellékutcájába; jere ebbe a társaskörbe; ebbe a kápolnába. - -Eből a tizenhét fiatal hölgyből, kedves fiam, melyik kell? – ebből a -tizenháromból melyiket szeretnéd a magadénak, leányom? - -– Nem, miss; sajnálom, ma nem mutathatom meg az emeleti helyiségeket; -nem jár itt a lift. De biztos vagyok benne, lesz valami ebben a teremben -is, a mi megfelel az izlésének. Nézzen körül, kedvesem; majd lát valami -használhatót. - -– Nem sir; nem mutathatom meg most a szomszéd raktárt; oda nem -vezethetünk senkit, csak egész különleges vevőinket. A legdrágább -dolgainkat tartjuk abban a helyiségben. (Csak gyorsan le avval a -függönnyel, Alkalom kisasszony. Nem megmondtam, hogy nem lehet.) Nem -volna ez is megfelelő, uram? Ez a szin a legfrissebb divat. Igazán -nagyon sokat vásárolnak belőle. - -– Nem sir? Hát nem! Természetes. Nem mindenkinek ugyanaz az izlése. Tán -valami sötét majd jobban áll. Azt a két barnát hozza csak, Alkalom -kisasszony. Mindkettő bájos lányka, nem igaz, uram? A magasabbat -ajánlanám. Csak egy pillanatra, engedelmet kérek. No mit tart róla uram; -mintha egyenesen önre szabták volna, nem igaz? Az alacsonyabbat kedveli. -Hogyne uram, hogyne; nem tesz semmit, nekünk teljesen mindegy. -Mindkettőnek egy az ára. Nincs is különb dolog annál, mint hogy épp azt -vegye az ember, a mit akar; mindig is mondtam. Nem sir; azt már nem, nem -tehetem önnek félre a portékát, olyasmit nem teszünk soha. Különösen -most; egyenesen keresik a barnákat. Épp ma reggel volt itt egy ur; ezt a -bizonyosat nézte ki magának; ma este ujra eljön. Biz isten, nem vagyok -már biztos benne, nem jön-e már… Hogyne uram, hogyne; ha ezt mindjárt -megveszi, akkor megegyeztünk. (Rakja el a többieket, Alkalom kisasszony; -erre meg jegyezze fel, hogy el van már adva.) Biztos vagyok benne, uram, -tetszeni fog, ha hazaviszi. Köszönöm uram! Jónapot. - -– No miss: hát látott már mindent? Igenis, miss; az is van raktáron -abban az árban. (Zárja csak be azokat a felső ládákat, Alkalom -kisasszony; sohse mutasson többet a raktárból, mint amennyit okvetlenül -szükséges; az csak megzavarja a vevőt. Hányszor mondjam még?) Igenis, -miss; önnek igaza van; biz ebbe a darabba van egy kis hiba. -Valamennyinek van icipici hiányossága. Azt mondják a gyárban, nem -tehetnek róla; az anyagban van a baj. Alig egyszer egy szezónban kapunk -tökéletes darabot; ha megvan, a hölgyek nem is igen rajongnak érte. -Majdnem valamennyi vevőnk jobb szereti, ha csekély hiányossága van az -árunak. Azt mondják, az olyan jellegzetes. Nézze csak azt meg, miss. Ez -nagyon jó viselet; meleg és nyugodt. Olyat szeretne, akibe több a szin? -Hogyne, hogyne. Körülmény kisasszony; nyujtsa csak le azt a skatulyát. -Nem, miss; ezekről nem állunk jót, hogy egy évnél tovább tartsanak; -attól függ, hogyan használják, ó hogyne, miss; ezek itten eltartanak -hosszu évekig. Hisz nem mondták önnek sokszor, hogy a nyugalmasabb, -egyszerübb minták tovább tartanak? Bár mi ugy tapasztaltuk, hogy -körülbelül mind hasonlitanak egymáshoz. Igazán nem lehet olyan pontosan -megmondani egyikről se, a mig nem viseli. Nem szoktuk egyiket se -melegebben ajánlani a másikánál. Mindenféle eshetőség áll fenn ennél, -meg amannál is; az az áru természete. Mindig csak azt mondom a -hölgyeknek: – Találja szépnek hisz önnek kell majd viselnie; aztán nem -jó az olyan dolog, a mi mindjárt kezdetben nem tetszik. – Igenis, miss; -ez csinos és jól is áll; igazán. Köszönöm, miss. Ezt félreteheti, -Alkalom kisasszony. Vigyázzon, hogy el ne keveredjék azzal, a mi még -nincs eladva. - -Hasznos szerelmi bájital annak a kis keleti virágocskának a nedve, -melyet Oberon cseppent a szemünkre, mig alszunk. Rögtön megoldja a nehéz -kérdéseket. Istenem, hisz természetes; Helén sokkal csinosabb. Ugyan -nézze meg csak Mariskát az ember! Hát lehet galambot hollóhoz -hasonlitani! Hogy is kételkedhettünk egy percre is? Ez a Mr. Botom -kitünő ember; olyan eszes, a milyen csinos. Oberon; hálásak vagyunk a -gyógyirodért. Matilda Jane istennő; igazi királynő ez a Matilde Jane; -Éva óta nem született olyan asszony, mint Matilda Jane. Egy kis szeplő -van az orrán; – kicsiny, édes, piszécske orrán – és milyen szép az is. -Nagy szemei felragyognak néha-néha bosszusan; milyen szép, pikáns dolog, -mikor egy nő haragszik. William olyan drága, buta kis medve – mennyire -szeretheti az ember a buta férfiakat – különösen, ha ahoz elég bölcsek, -hogy szerelmesek legyenek belénk. Igaz; William nem ragyogó szónok; de -milyen utálatos is az örökké csipogó férfi. Williamnak kiálló álla van; -olyanféle, ami madárba nagyon csinos. Isten áldjon meg, Oberon, azért a -kis orvosságért; ugyan kend be vele megint a szemünkhéjját. Tudod mit; -adjál velünk egy palackkal utravalóul. - -Ugyan mondd csak, mi jut eszedbe, Oberon? Odaadtad Pucknak, a gonosznak -az üveget. Gyorsan vedd el tőle. Isten mentsen meg bennünket attól, hogy -annál az imposztornál maradjon az ital. Isten óvjon meg bennünket -Pucktól, amig még alszunk. - -Vagy pedig tündérkirályfi, Oberon, ugy tekintsük bájitalod, mint a -melyik szemeinket nyitja fel a helyett, hogy lezárná? Ismered a -gólyamesét, mit a gyereknek mondanak el? a kislány, ki varangyosbéka -volt nappal; csak a szép, sötét szemei maradtak meg. Csak éjjel, mikor a -herceg a szivéhez szoritotta, – lám! – hirtelen átváltozott -királykisasszonnyá. Asszonyok legszebbikévé, legszerelmesebbikévé. Ugyan -sok lehet Marshlandban a királyi hölgy; pedig rossz az arcbőrük, gyér, -szalmaszinü a hajuk; a bolondos királyfi lóra pattan, mégis holmi -szolgálót környékez meg, kiben királynő rejtőzik talán. Boldog lehet a -herceg, kinek szemeire Oberon cseppentett bájitalából. - -Valamelyik kis szárazföldi városban – a nevét már nem tudom – függ egy -kép valahol, melyet soha el nem felejtek. Azt sem tudnám biztosan -megmondani, jó-e, vagy rossz az a festmény; bocsássanak meg a müvészek, -hogy csak a tárgyra emlékszem. Férfit ábrázol, kit az utszélen -keresztrefeszitenek. Nem mártir. Ha valaha valaki megérdemelte, hogy -felakasszák, akkor ez volt az. Ennyit világosan megértet velünk a -müvész. Még a halálküzdelem maszkja alatt is gonosz, áruló ez az arc. -Parasztlány függ a kereszten; lábujjhegyen áll türelmes szamáron; az -arcát felnyujtja a félhalott felé, hogy hajoljon le és csókolja meg az -ajkát. - -Tolvaj, áruló, csaló, minden bélyeg rajta van azon az arcon; de mi van a -lárva, a vad külső mögött? Nem maradt ott valamelyes férfiasság; – -gyöngéd érzés? Asszony kuszott a kereszthez, hogy megcsókolja: nem tesz -ez tanuságot az érdekében, Uristen? Vak a szerelem; – vak biz az a -hibáinkkal szemben is. Isten legyen velünk; nagyon rossz szemei volnának -a Szerelemnek, ha nem volna vak. De mind a jót, mi bennünk van, élesen -meglátja. Te megfeszitett lator, állj félre. Százan tesznek ellened -tanuságot. Nincs senki, ki melletted szólna? Van; asszony, ki szeretett, -látod őt, hatalmas Biró? Hadd beszéljen. - -Messze tértem el a Hyde parktól és a leány-kiállitástól. - -Elhaladnak előttem többször is; csevegnek, kacagnak, mosolyognak. Derüs -a szemük a sok bohó gondolattól; lágy, muzsikás a hangjuk. Jókedvüek; -szeretnék, ha más is az lenne. - -Sokan már asszonyok; soknak közeli férjhezmenéshez van alapos reménye. A -többi remél. Mi pedig, – én és ugy tizezer fiatal ember – igenis: én és -ugy tizezer „fiatalember“; ugyan melyikünk nem tartja magát fiatal -embernek? A világ lesz csak öregebb, nem mi. A gyerekek abbahagyják a -játékot; megkomolyodnak; elhomályosul a lány szeme. Kicsit meredekebbek -a dombok; meghosszabbodnak valamicskét a mértföldek. Nem olyan vigak a -fiatalemberek dalai, mint a hogyan mi daloltunk. Kicsit hüvösebbek -lettek a napok; kicsit élesebb a szél. Kicsit elvesztette zamatát a bor; -nem olyan az uj tréfa, mint volt a régi. Prózaivá, kopottá váltak a -többi fiuk; csak mi nem változtunk. Csak a világ lett öregebb. Gondtalan -nevetésed nem aggaszt tehát, ifju olvasóm, ismétlem, hogy én, meg ugy -tizezer fiatalember járkálunk itt a sok édes lányka közt; a fius -szemünket, pillantásunkat vesszük elő: el vagyunk ragadtatva, megfogtak, -behálóztak. De édes dolog lehet, velük tölteni az életünket; kis -szolgálatokat tenni nekik, a miért a hála csupa édes mosoly. De drága -dolog, eljátszogatni velük s hallani tuláradó nevetésüket; vigasztalni -őket s látni hálás szemeiket. Igazán kellemes az élet. A házasság -gondolata valami jóakaratu tündér agyában születhetett meg. - -Visszamosolygunk rájuk; utat csinálunk nekik; felállunk a székünkről egy -udvarias „Engedje meg, miss“, – vagy „Sohse tessék; jobb szeretek állni“ -– szólásformával. – Olyan szép az este, nem igaz? – S talán – mi van -abban? – beszédbe elegyedünk ezekkel a véletlen utitársakkal az élet -utján. Voltak köztünk bátor, elszánt szellemek, kik enyhe flirt erejéig -el mertek menni velük. Néhányan ismertek néhányat közülök; ilyen -szerencsés esetekben még több kedves dolgot is mondtak egymásnak. Az -angol középosztályu fiatalember és fiatal nő nem valami ügyesek a -flirtben. Be kell vallanom, hogy módszereink kicsit elefántszerüek; meg -ugy estefelé talán kicsit hangosak is leszünk. De nem akartunk semmi -rosszat; épp csak azon voltunk, hogy lehetőleg jól mulassunk, -mulattassunk; hogy repüljön az amugy is rövid idő. - -Távoli külvárosok messzi kis otthonai felé szállnak a gondolataim; a -körülöttem volt vig fiuk és lányok öregebbnek, gondterhesebbnek -tetszenek. Hát aztán? Nem kedvesek a régi arcok, ha a régi szemmel -pillantunk rájuk, amelyik kicsit homályos is a szeretet fényétől? Gond, -munka nem társai-e az örömnek, békének? - -De mikor közelebb jöttem, láttam, hogy sok arc barázdás; savanyu és -bosszus a tekintet; a hangok körülöttem eldurvultak. A bók, kedvesség -mind átváltozott perpatvarrá, veszekedéssé. A bájos mosoly bosszus -ráncba vész. Kevéssé látszanak avval törődni, hogy tessenek, -mulattassanak; s olyan erős az elhatározásuk, hogy nem mulatnak, hogy -nem tetszik nekik semmi. - -Hát a flirtek! Uristen! Egész elfelejtették, hogyan kell flirtelni. -Milyen kár érte pedig! Mind az élc keserü; mind az apró szolgálatot -dörmögve végzik. Mintha megfagyott volna a levegő. Sötétség borult -minden dolgokra. - -Aztán valóságra ébredtem; rájöttem, hogy tovább maradtam ülve a -székemen, mint a hogy akartam. Üres a sétány; elszéledtek a muzsikusok; -lement a nap; felkeltem és hazafelé tartottam a megritkult tömegben. - -Olyan érzéketlen a természet. Ingerel a Nő, mikor látjuk, mennyire -aláveti magát egyetlen eszméjének: a fajfenntartásának. - -„Sokasodjatok és szaporodjatok; hadd legyen mind népesebb az én -világom.“ - -Hisz ezért neveli, öltözteti a fiatal lányokat Természet mama; ezért -gyurja őket ügyes kézzel; festi őket pompás piros-fehérre. Ezért -koronázza pompás hajjal; tanitja, mint kacagjanak, mosolyogjanak; -muzsikássá teszi a hangjukat; ezért küldi őket a nagyvilágba, hogy -megfogjanak, rabsorba ejtsenek bennünket. - -– Nézd csak, milyen szép, – mondja a ravasz öregasszony a Természet. -„Vedd el magadnak; épits vele kis fészket a csinos külvárosokban; -dolgozz érte, élj érte; tedd lehetővé, hogy táplálja, felnevelje a -kicsinyeket, kiket majd küldök.“ - -S a vén százmellü Artemis a leánynak suttog: „Nem derék fickó? Ládd, -hogy szeret; nézd, mennyire imád! Dolgozni fog érted, boldoggá tesz; -otthont épit neked. Majd te leszel a gyermekei anyja.“ - -Aztán megfogják egymás kezét; reménynyel, szerelemmel teli; attól a -perctől kezdve Természet anyónak semmi köze többé hozzájuk. Hadd -jőjjenek a ráncok; hadd keményedjék érdessé a hangunk; hadd lobbanjon el -a tüz, mit szivünkben gyujtott; hadd kusszon elő a balga önzés, miről -mindketten azt hittük, hogy eltemettük. Hadd hozzon kelletlenséget, -közömbösséget magával; gonosz gondolatot, kegyetlen szavakat hadd -vegyitsen az életünkbe. Mit bánja ő? Megfogott bennünket és odaláncolt a -szekeréhez. Mindnyájunk anyósa. Összehozta a fiatalokat; azontul pedig -magukra hagyja őket. Szerethetünk vagy gyülölhetünk, mindegy az neki, a -gonosznak. - -Sokszor gondolkodom, vajjon a jókedvet nem lehetne-e tanitani. Üzleti -dolgokban nem használunk érdes szót; nem mondunk egymásnak -kellemetlenséget. Ahogy a pénztáros, asztal fölött áthajol, csupa -mosoly, szeretetreméltóság a boltos; be is csukhatja a boltot, ha nem -olyan. Az üzleti udvariasság alighanem szamárnak tartja a pöffeszkedő -vásárlót, de óvakodik attól, hogy a véleményét nyilvánitsa. A City-ből -számüzték a gyors szót, izgatott hangot. Mért nem látjuk be, hogy -csakugy az érdekünk, ha számüzzük Tootingből és Hampsteadből is. - -Milyen aggodalmasan boritotta a kis varrólány vállára a felöltőt a -fiatalember, ki mellettem ült. Mikor a kislány kijelentette, hogy -megunta már az üldögélést, gyorsan, készségesen felugrott, hogy sétáljon -vele egyet; bár világos volt hogy nagyon jól érzi magát ott, a hol van. -Hát a lány! Nevetett az élcein; pedig nem voltak nagyon jók; ujak se -voltak. Valószinüleg olvasta már őket hónapokkal ezelőtt a saját heti -ujságjában. De boldoggá tette a fiatalembert a jámbor csalás. Kiváncsi -vagyok, tiz év mulva is nevet-e majd hasonló élceken. Tiz év mulva is -annyira fog igyekezni a fiu, hogy betakarja? Tapasztalat a fejét rázza; -mulat a kérdésemen. - -Szeretnék tanfolyamot nyitni házaspárok egymáshoz való viszonyáról, -jókedvéről; bosszuságáról, csak attól tartok, az intézmény nem válna be. -Tanitványok hiányoznának. A férjek tanácsolnák a feleségeiknek, hogy -járjanak el szorgalmasan; nagylelküen felajánlanák a tandijat -születésnapi ajándékul. Az asszony haragudna, hogy pénzt ilyen célra -akar férjemuram kidobni. – Nem John, kedvesem, – mondaná önzetlenül, – -neked nagyobb szükséged volna azokra a leckékre, mint jómagamnak. Csunya -dolog lenne, ha elvenném őket tőled. Ezen a tárgyon marakodnának aztán -egész nap. - -Mi dőreség. Olyan keservesen eszkábáljuk össze a batyunkat az élet nagy -kirándulására. Annyi időt, fáradságot pazarlunk; olyan keményen -dolgozunk. „Választás“ kalácsot sütünk; olyan gondosan készitjük elő a -mártásokat; szerető kézzel keverjük a salátát; nyakig töltjük a bugyrot -mindenféle jóval, amit csak elképzelünk. Minden együtt van, hogy a -kirándulás pompásan sikerüljön – csak a sót felejtettük el. Kegyetlen -csapás! elfelejteni a sót. Iróasztalunknál, mühelyünkben görnyedünk, -hogy otthont teremtsünk azoknak, kiket szeretünk; feladjuk az -örömeinket; pihenésünket. Ott dolgozunk a konyhában reggeltől estig; -aztán az egész ünnepségnek nincs ize, mert elfelejtettünk egy kicsinyke -sót; egy gondolat kedvességet, kedélyességet; egy marék kedves szót; egy -parányi gyöngédséget, becézést; egy csipet udvariasságot. - -Mindenki ismeri a tiszteletreméltó háziasszonyt, ki reggel nyolc órától -éjféli tizenkettőig dolgozik, hogy a házát, ahogy ő mondja „rendben“ -tartsa. Olyan jó asszony. Olyan fáradhatatlan, olyan önzetlen, olyan -lelkiismeretes; és olyan bosszantó. Olyan tiszták a szobái; engedelmesek -a cselédei, rendesek a gyermekei; az ebédek olyan pompásak; és az egész -ház olyan barátságtalan. Körülötte minden olyan rendes, mint a mazsolás -kuglóf és mégis mindenki szerencsétlen. - -Jó asszonyom; fényesited az asztalod, cifrázod a rezed; de a ház -legértékesebb butorát tönkre hagyod menni; semmi gondot se forditasz rá. -Ott találod a szobádban a tükröd előtt. Kopott, szegényes; időelőtt -megöregedett, a fénymáz lepattant róla; elvesztette frissességét, báját. -Emlékszel, mikor a férjed először hazahozta, milyen büszke volt rá? Mit -gondolsz, jól ápoltad? Tudtad róla, hogy mennyire becses előtte? Kicsit -kevesebbet gondoltál volna a lábasokra, tányérokra; kicsit több gondot -forditottál volna magadra, bölcsebb lett volna. Fényesitsd ki magad -kicsit, Madame; valamikor szellemes hired volt; a nevetésed kellemes -volt; a beszéded nem mindig a mai cselédek semmirevalósága, a boltosok -komiszsága körül forgott. Madame; nem folttalan vásznon, porszem nélkül -való szőnyegen élünk. Rázd csak szét azt a csomó levelet, mit ott tartsz -kopott szalaggal átkötve a fiókosszekrény alján – milyen kár, hogy nem -olvasod őket gyakrabban. Sohse a gallérjaidról, csipkéidről beszélt; -sohse a ruhácskáid kellemeiről. Hullámos hajad volt az, mi megigézte, -napsugaras mosolyod pár éve nem láttuk már, Madame – a szakácsné és -mészároslegény az oka, ugy hiszem, kicsiny kezeid, rózsabimbó-ajkad – -valamelyest mind kijött a formájából az utóbbi időben. Zsörtölődj kicsit -kevesebbet Mary-Ann-al, próbálj nevetni legalább egyszer naponkint; -talán visszakapod ajkad bájos hajlását. Érdemes megpróbálni. Valamikor -nagyon csinos ajak volt. - -Ki találta ki azt a rosszhiszemü hazugságot, hogy a férfi szivét a -gyomrán keresztül lehet meghóditani? Hány balga asszony – ki elhiszi – -engedte kisurranni a szerelmet a szalónból, mialatt a konyhában -szorgalmatoskodott. Hanem persze, ha olyan bolondok voltatok, hogy -disznóhoz mentetek feleségül, természetes, ha annak szenteltétek egész -életetek, hogy moslékot készitsetek. Hanem biztosak vagytok benne, hogy -tényleg disznó? Hátha véletlenül mégse az; s akkor, Madame, csunya hibát -követtél el. Tulontul szerény vagy, kedves hölgyem. Merem állitani, -anélkül, hogy ezáltal nagyon elkapatottá akarnálak tenni, hogy még az -ebédlő-asztal mellett is fontosabb vagy a marhasültnél. Bátorság, -asszonyom; ne félj lándzsát törni a saját szakácsnőddel szemben. -Pikánsabb lehetsz a tatárszósznál; lágyabb az olvadó vajnál. Volt idő, -mikor nem tudta, borjuhust eszik-e, vagy disznóhust, ha egy asztalnál -ültél vele. Hát kinek a hibája? Ne becsülj le annyira bennünket. Nem -vagyunk aszkéták; inyencek se valamennyien; mind szeretjük a jó ebédet, -ahogy egészséges ember szereti. De reméljük, még jobban szeretjük a -kedveseinket, feleségeinket. Próbálj ki bennünket. Szerény ebéd; -mondjuk, nem „tulságosan“ jól főzött ebéd. De te mellette ragyogóan -festesz; kacagsz, jókedvüen, okosan csicseregsz – ahogy csak te tudsz, -hisz tudod. Sokkal kedvesebb nekünk ez a nap fáradalmai után, mint -ugyanaz az ebéd, ha tökéletesen van elkészitve s te hallgatagon, -rosszkedvüen, aggodalmasan ülsz mellette. Szép hajad rendetlen; csinos -arcod teli félénk redővel a pástétom miatt; félénken várod, hogy -sikerült az omelette. - -Márta, Márta; ne igyekezz olyan sokra. Te vagy a szükséges dolog, ha már -ház a tégla, meg a habarcs. Arra ügyelj, hogy téged szolgáljanak -kellőképpen; hogy te légy tökéletes, hogy te légy gyöngéd, kielégitő; -hogy te légy érdemes arra, hogy köréd üljenek. Feleség kellett nekünk, -pajtás, barát; nem szakácsnő, dada. - -De mit használ a szó? A világ mindig a maga bolondját járja. Ha -rágondolok a sok jótanácsra, mit adtam – meg, hogy micsoda kevés -foganatja volt, megvallom, nagyon lehangolódom. Épp a napokban adtam -jótanácsot egy egész fiatal hölgynek. Arról okositottam ki, hogy lehet -nénikéket ügyesen kezelni. Épp a ceruzája végét szopta; ez is olyan -dolog, hogy sokszor figyelmeztettem: ne tegye. Kivette a szájából, hogy -beszélhessen. - -– Ugy hiszem, te tudod, hogy mindenkinek mit kell mindig tennie, meg -hogyan kell tennie? – mond. - -Vannak pillanatok, mikor az ember kénytelen a szerénységét a -kötelességérzetének feláldozni. - -– Persze, hogy tudom, – felelek. - -– Hát a mama tudja, hogy kell mindenkinek mindent csinálni? – a másik -kérdés. - -Most a meggyőződésem semmiképp se olyan erős. De házi okokból kifolyólag -megint feláldoztam magam. - -– Persze, – feleltem – és vedd ki a ceruzát a szájadból. Egyszer már -megmondtam. Valamelyik nap lenyeled; bélgyulladást kapsz és meghalsz. - -Ugy látszik, valami problémát akart megfejteni. - -– Hát akkor ugylátszik a felnőttek mind tudnak mindent, – volt az -összeredmény. - -Van ugy, hogy kételkedem benne, vajjon a gyerekek igazán olyan egyszerü -lények-e, mint ahogy festenek. Ha egyszerü butaság, mi arra készteti -őket, hogy hasonló jellegü feleleteket adjanak, sajnálná az ember és -azon igyekeznék, hogy megjavitsa őket. De hátha nem butaság? Istenem, -akkor is meg kellene javitani őket, de más módszerrel. - -Mult reggel hallom, amint a dada beszél evvel a bizonyos példánnyal. -Nagyon becsületes személy ez a dada; valami megszivlelendő tanácsot -adott a gyermekeknek. Nagyobb értekezést folytatott; a hallgatás, a -csönd erényéről érvelt. Dorothea félbeszakitja őt, mondván: - -– Kérlek, hallgass, dada. Soha egy pillanatnyi békém sincs a -kereplésedtől. - -Ilyen félbeszakitás persze elkedvetleniti a derék asszonyt, ki csak -kötelességét akarja teljesiteni. - -Mult kedden este nagyon szerencsétlen volt a kicsi. A magam részéről azt -tartom, hogy rebarbarát sohse igyék az ember április előtt, és akkor se -citrommal. Az anyja a betegségekről, fájdalmakról világositotta föl. -Megérttette vele, hogy olyankor az embernek türelmesnek kell lennie; -hogy el kell viselnünk a bajokat, mikkel a jó Isten sujt. Dorothea -részletekbe bocsátkozik, mint a gyerekek rendesen: - -– El kell viselnünk a csukamájolajat, mit a jó Istenke küld? - -– Bizony el. - -– Hát a dadákat, kiket a jó Istenke küld? - -– El hát; és örülj, hogy van; vannak kislányok, akiknek nincs is dadája. -Aztán ne beszélj annyit. - -Pénteken könnyek közt találom az anyját. - -– No mi baj? – kérdem. - -– Ó semmi, – hangzik a felelet, – csak a baby. Olyan furcsa egy gyerek. -Nem birok belőle kiokosodni. - -– Mit csinált már megint? - -– Ó mindegy; hisz ugyis vitatkozik majd. - -Az igaz; ez a hibája megvan. Nem tudom, honnan szedi, de megvan benne. - -– No hát? - -– No hát megharagitott; hogy megbüntessem, azt mondtam, nem viheti ki -sétálni a babát a gyerekkocsival. - -– Hát aztán? - -– No hát nem felelt semmit, de mihelyt kitettem a lábam az ajtón, -hallom, ahogy beszél sajátmagába, ahogy szokta: - -– No? - -– Azt mondja, hogy: - -– Mit mond? - -– Azt mondja, hogy: – Türelmesnek kell lennem. El kell viselnem ezt a -mamát, amit az Isten küldött nekem. - -Vasárnaponkint velünk ebédel. Megengedjük neki, hogy modort, jó -viselkedést tanulmányozhasson. Mr Milson is átnézett a multkor; -politikáról vitatkoztunk. Érdekelt a dolog: félrelöktem a tányérom és -előrehajoltam; az asztalra könyököltem. Dorotheának megvan az a jó -szokása, hogy magában beszél félig selyp, suttogó hangon; olyanféle ez a -suttogás, ahogy az Adelphi-darabok szerelmesjeleneteiben szokták. -Hallom, amint dudorász: - -– Egyenesen kell, hogy üljek. Nem szabad a könyökeimmel csuszkálni az -asztalon. Közönséges, alantas népség tesz csak olyat. - -Átpillantottam hozzá; ő nagyon egyenesen ült; olyan volt, mintha -olyasvalamiről elmélkednék, mi ezer mértföldnyire van innen. S mi -valamennyien lustán heverésztünk! Kiegyenesedtünk; megakadt a -beszélgetés. - -Persze, tréfára vettük a dolgot, ahogy kiment a gyerek. De valahogy ugy -festett, nem mi tréfáltunk. - -Szeretném, ha vissza tudnék emlékezni gyerekkoromra. Szeretném tudni, -csakugyan olyan egyszerüek-e a gyerekek, amilyennek látszanak. - - - - -Rabszolgasors haszna, gyönyörüségei. - -A dolgozószobám ablaka Hyde-Parkra nyilik. Oktat, mulattat, ha igy a -tornyocskámból tekintek le. Hogy áramlik ide-oda lábaim alatt az emberi -élet! Ahogy a kert kapuit kinyitják, elsőnek az utca lánya kuszik be. -Sajnálatraméltó munkáját befejezte. Didereg a zuzmarás reggelben; siet -rövid pihenője felé. Szegény rabszolga! Lecsalták a gálya legalsó -fokára; ott maradt a láncon. A civilizációnak – gonosz bolondnak – azt -mondják, szüksége van ilyesmire. Arra vagytok valók, mire némely keleti -város kutyái. De ugy vélem, mégse kell leköpni benneteket. Vissza az -ólba! Ha jóságos az ég, talán tiszta otthonról álmodtok; szép -ezüstlánccal a nyakatokon pihentek ott. - -Munkás jön – favágó, vizszivattyuzó; – fáradtan vánszorog munkára. Ólmos -szemeit még az álom fekszi meg; a hátán batyuban cipeli az élelmet. -Big-Benből áthallatszik a toronyóra első ütése. Siess, rabszolgapajtás; -másképp végigszántja hátad a felügyelő ostora: „Takarodj; nem kell ide -álomszuszék“. - -Iparos jön; szerszámos zsák a hátára erősitve. Ez is aggodalmasan -hallgatja a harangkongást. Mert őt is ostora várja. - -Utána boltifiu, boltilány; hogy időt ne vesztegessenek, utközben -szerelmeskednek. Majd iróasztalok rabszolgái; árucsarnokok -alkalmazottai; munkaadók és dolgozók; irnokok és kereskedők; -hivatalszolgák és üzlettulajdonosok. Helyre, helyre, ti vegyes sorsu -rabszolgák. Vegyétek fel a láncokat. - -Kacagva, hahotázva gyerekhad: a rabszolgák gyermekei. Szorgalmasak -legyetek, kisgyerekek; ha itt az idő, majd kiveszitek kezeinkből a -recsegő evezőt; elfoglaljátok a helyünket a rohanó folyamatban. Nem -leszünk ám örökké rabszolgák, kicsikéim. Jó törvények vannak ebben az -országban. Ahány évet töltöttél a gályán, ugyanannyit töltsz majd a -földeken; kiköveteljük a szabadságunkat. Akkor aztán gyerekek, -visszamegyünk oda, ahol születtünk. Benneteket majd itt kell hagyni -magunk mögött; nektek kell helyettünk felvenni a munkát. No; siessetek -iskolába, kicsik; tanuljatok, hogy jó kis rabszolgákká váljatok. - -Méltósággal következnek a müveltebb rangosztálybeli rabszolgák. – -Ujságirók, orvosok, birák, poéták; – ügyvédbojtár, müvész; szinész, pap. -Keresztülbukdácsolnak ők is a parkon, itt-ott aggodalmasan pillantanak -az órájukra, nehogy elkéssenek a megjelölt találkozónál. -Költségjegyzékekre, részletekre, pénzre gondolnak, mit meg kell keresni; -kalapokra, miket meg kell majd fizetni; számlákra; miket ki kell majd -egyenliteni. Mind a sok rabszolga közt az ő büntetésük a legsulyosabb. A -kancsuka, mivel várják, nem két-, háromágu, mint a többieké; ötven ágból -van fonva. Dolgozz csak, rabszolga, mert másképp lesülyedsz oda, hol két -penny-s szivarokat szivnak; még alacsonyabbra is sülyedhetsz, egy -shillinges fröccsöt iszol; még elvesztheted a kocsit és omnibuszon kell -majd utaznod. A feleséged ruhája tavalyi divat lesz; a pantallód -kitérdesedik. Kensingtonból Kilburn-ba számüznek. Bizony, soknyelvü -ostor jutott néked, szeretett testvérem. - -A divat rabszolgái kerülnek utánuk láttávolomba. Kínos gonddal vannak -felöltöztetve, kigöndöritve. Libériás, pompás hajduk; inkább a szem -gyönyörködtetői, semmint hétköznapi használatra szánvák. Ide kell -jönniök mindennap, akár vigak, akár szomoruak. Ezen, de csakis ezen az -uton haladhatnak; csakis ugyanazokat a szavakat használhatják -egymásközti beszédjökben. Másfélóra hosszat lassan kell haladniok -Hyde-Park Corner és a Magazine közt. Csakis ezeket a ruhákat szabad -viselniök; csakis ilyenszinü keztyüket; a nyakkendőjük csakis ilyen -mintáju lehet. Délutánra megint ki kell ám jönni, de majd kocsiban; -máskép öltözve; másfélóráig lassan fel és alá ügetnek bolond -körmenetben. Pedig ebédhez ismét öltözniök kell; ebédután kellemetlen -társadalmi kötelezettségeknek kell eleget tenni. Végre fáradságtól, -unalomtól a fejük a vállukra pottyan. - -Estére visszatérnek a rabszolgák a munkából. Birák, pompás -védbeszédeikre gondolnak; iskolásfiuk, ide-oda vágják a szamárfüles -nyelvtant. City-kereskedők, üzleteken törik a fejüket. Boltifiuk, -boltilányok, most már hallgatagon ballagnak hazafelé; hazatér munkás, -iparosember. Két-három óra a tietek most, rabszolgák; gondolkodhattok, -játszhattok, mulathattok, szerethettek, ha nem vagytok tulfáradtak -ahhoz, hogy gondolkodjatok, mulassatok, szeressetek. Aztán be az ágyba; -készen legyetek, holnap uj munka következik. - -Sötétség nyeli el a félhomályt; itt van megint az utca lánya. Akár az -árnyék, ugy lepi el a City napját. Itt a cselekvés ideje. Gonoszság, -nyomor kél az ő munkája nyomán. - -A szükség ostora hajt; dolgozunk; az egész rabszolgatábor. Ha nem -végezzük el a munkát, lecsap az ostor; a fájdalmat a gyomrunkban -érezzük, nem a hátunkon. Mindezeknél fogva szabad embernek nevezzük -magunkat. - -Egy-ketten bátran küzdenek azért, hogy igazán szabadok legyenek; s ezek -számkivetettek. Mi, jónevelésü rabszolgák, elhuzódunk előlük. Ebben a -világban a szabadság ára koplalás, szennyes odu. Csak akkor elviselhető -az életünk, ha a gyürüt a nyakunkba vettük. - -Néha megkérdi önmagát az ember: – Mire ez a véget nem érő munka? Mire ez -a sok házépités, ez a sok főzés, ez a sok ruhavarrás? Vajjon annyival -irigylésreméltóbb a tücsöknél a hangya, ha egész életét ásással, -ételhordással tölti? Ideje se marad a dalra. Mire ez a kényszeritő -ösztön? Ezer munkára hajt, hogy ezer vágyunkat kielégitsük. Mühellyé -változtattuk a világot, hogy játékkal lássuk el magunkat. Hogy a luxust -megvásárolhassuk, feláldoztuk kényelmünket. - -Izráel fiai! mért nem maradtatok békén a vadonban?! Kedves, barátságos -vadon lehetett! Egyszerü, egészséges táplálék mindig készen várt ott. -Sohse volt bajotok adóval, házbérrel; nem voltak köztetek szegények. -Sohse volt rossz az emésztéstek; soha semmi gondotok ezer betegséggel, -mi mind tultáplálkozásból ered. Egyetlen adag manna minden személyre; se -több, se kevesebb. Nem is tudtátok, van-e vesétek. Orvosok nem kinoztak -elméleteikkel; gyógyszereikkel, számláikkal. Nem voltatok se birtokosok, -se bérlők, se zálogjogtulajdonosok, se haszonbérrészesedők. Nem -ismertétek az ügyvédet; nem kellett jótanács; annyit perlekedhettetek a -szomszédokkal, amennyit jól esett. Nem voltak kincseitek, gazdaságaitok, -rozsdásodó pompátok. Feleségeitek, gyermekeitek el voltak látva. Nem -aggasztott az aggkorotok; tudtátok, hogy mindig lesz elég, amiből -megélhettek. Temetésteket – egyszerü, pompa nélküli müvelet – elintézte -a törzsfő. Ládd, ládd, szegény, balga gyermek; olyan frissen kerültél ki -Egyptom földjéből, mert nem birtál nyugodtan megmaradni ott? -Husos-fazékra éheztél, pedig tudtad, mi mindent rejt magában! Ki kell -tisztitani azt a husosfazekat; fát is kell vágni, aminek a tüzére -ráhelyezd. Állatot kell nevelni, mi megtöltse a husosfazekat; takarmányt -kell termelni, mivel az állatot hizlald, hogy megtömhesse a -husosfazekad. - -Egész életünk munkája a husosfazék. Kényelmünket a husosfazék oltárán -áldozzuk fel; otthagyjuk lelkünk nyugalmát. Egy tál lencséért eladjuk -elsőszülöttségi jogunkat. - -Izrael gyermekei, hát nem láttátok, milyen hosszu lesz a büntetés, amit -magatokra vettetek, mikor a vadonban felállitották a Borju képmását? -Elébe borultatok, kiáltván: „Ez legyen a mi Istenünk.“ - -Borjuhust akartatok. Hát nem gondoltatok rá, milyen árat fizet az ember -borjuhusért? Aranyborju cselédei, ti! Látom őket, itt feküsznek -szanaszéjjel a szemeim előtt; fáradt, végtelen tömeg. Látom: ott -dolgoznak a bányákban; fekete izzadság csurog az arcukról. Napfénytelen -városokban látom őket; hallgatagok, rosszkedvüek, meghajlottak. Ott -látom őket száraz szántóföldeken. Kohók tüzében is látom. Kék, fekete -öltönyben, amint vágóhidra lépnek, hogy életüket, vérüket áldozzák fel -az Aranyborju szolgálatában! Katonák! Azok is az Aranyborjuért áldoznak! -Látom, mint hordják a durva csuhát; látom füstben, gőzben, tüzben; -sipkában, köténnyel; mind a Borju szolgálatában. Ellepték a földet; -elárasztották a tengert. Vagy oda vannak láncolva számokhoz; oda az -iróasztalhoz. Felszántják a földet, hol az Aranyborju született. Hajókat -épitenek; vizrebocsájtják a hajót, az megint az Aranyborjut hordja. -Formába öntik a fazekat; a tálakat; asztalt faragnak, teritenek; széket -állitnak; mártásról álmodnak; előhozzák a föld alól a sót; damasztot -szőnek; elkészitik az éket, hogy az Aranyborjut szolgálják. - -Arravaló a világ, hogy együnk az Aranyborjuból. Háboru és kereskedelem, -törvények, tudomány! Mi más, ha nem a négy oszlop, min az Aranyborju -nyugszik? Ő a mi Istenünk. Az ő hátán jöttünk el a hatalmas őserdőkből, -hol elődeink diót ettek, gyümölcsöt. Ő a mi Istenünk. Ott a temploma -majd minden utcában. Kékruhás papja mindig ott áll az ajtóban: hivja a -népet, hogy imádják. Hallga! áthallik hangja a gáztól mart légen: – Itt -az idő! itt az idő! no vegyetek, népek, vegyetek! Hozzátok ide orcátok -veritékét, szivetek fájdalmát: vegyetek rajt Borjuhust. Adjátok éltetek -legszebb esztendeit érte. Ide a gondolataitokkal, reményeitekkel, -szerelmetekkel: Borjuhust kaptok érte. Itt az idő! Itt az idő! Vegyetek! - -Izrael gyermekei, mondjátok meg: minden ízével is, megérte ezt az árat a -Borjuhus? - -Hát mi. Ugyan mi bölcsességet tanultunk annyi évszázadon keresztül? -Nemrég beszéltem egy nagyon gazdag emberrel. Pénzembernek hivja magát, -nem tudom, mit jelent a szó. Gyönyörü házát – husz kilométernyire lakik -Londontól – otthagyja minden reggel. Télen-nyáron felcihelődik egynegyed -nyolc órakor. Gyorsan, magánosan reggelizik, mikor még mind alusznak a -vendégei. Mire visszatér, épp annyi ideje marad, hogy gyorsan -felöltözzék a pompás ebédhez, amin valósággal résztvenni ugysem bir; -tulfáradt; tulontul el van foglalva a gondolataival. Ha valamelyes -pihenőt enged magának, azt is Ostendében tölti. Egy-két hétre lerándul -oda; épp akkor, mikor a legkényelmetlenebb ott, mikor a legtöbben vannak -lenn. Magával viszi a titkárát; ezer sürgönyt kap, meneszt naponkint; -magántelefonja van, beszélhet egyenesen Londonnal; azt felviteti a -hálószobájába. - -Hasznos találmány a telefon. Üzletemberek csodálkoznak, hogy foroghatott -a világ ezelőtt nélküle. Magam azon töröm a fejem, hogy rendes, -hétköznapi ember, kiben benn van fajának valamennyi szenvedélye, mért -nem tartja üzleti ügyeit, személyét, ezer mértföldnyire e nemes -találmánytól. El birom képzelni, hogy Jób, Grizelda, vagy Sokrates -nagyon szerettek volna telefont darabig. Sokrates például hiressé vált -volna, ha három hónapra telefont bérel. Ami engem illet, én kicsit -érzékeny vagyok iránta. Egyszer egy hónapig éltem egy hivatalos -helyiségben, hol telefon volt. Már amennyiben azt egyáltalán életnek -lehet nevezni. Azt mondták, ha ottmaradtam volna, megtartom a szerszámot -még két-három hónapig, szépen hozzászokom. De vannak barátaim – -valamikor félelmet nem ismerő, magasszellemü férfiak – kik most ott -állnak egyfolytában egy negyedóráig a telefonjuk előtt, és az nem is -felel. Azt beszélik, eleinte ők is orditottak, szitkozódtak, ahogy én -tettem; de most, ugy látszik, a szellemük le van győzve, tiporva. Igy -van ez: vagy a telefonod töröd el, vagy az tör meg téged. Szeretnél -valakit meglátogatni, ki két utcával tovább, a szomszédban lakik. -Felteszed a kalapod; ott vagy két perc mulva, ha akarsz. Épp indulni -készülsz, mikor szembekerülsz a telefonnal. Gondolod: na, felhivom, hadd -legyek biztos benne, hogy otthon van-e. Avval kezdődik az ügy, hogy -féltucatszor csöngetsz és féltucatszor nem jelentkezik senki. Égsz a -türelmetlenségtől, a méltatlankodástól, hogy igy elhanyagolnak. Ott -hagyod a készüléket és leülsz, hogy dühös levelet irj a központnak, de -még mielőtt befejezted, szól a csengő. Megragadod a hallgatót, ugy -orditod bele: - -– Hogy az Istenbe nem kapok feleletet, mikor odacsöngetek? Itt állok épp -háromnegyed órája és rángatom a kagylót. Eddig harmincszor csöngettem -oda. (Nem igaz. Mindössze nyolcszor huztad meg; a háromnegyed óra is -erős tulzás; de érzed, hogy a nyers igazság nem alkalmas a jelenlegi -helyzetben.) – Ez kérem nem járja, – folytatod – megteszem a -feljelentést. Minek van telefonom, ha nem kapok feleletet, mikor -csöngetek? Fizet az ember hatalmas summát, hogy ezt a vacakot -megszerezze, aztán a kutya se ügyel az emberre. Reggel óta csengetek. -Mért csöngetek reggel óta? - -Feleletre vársz. - -– Mi?… hogyan?… Nem értem, mit mondott. - -– Azt mondom, hogy másfél óra óta csöngetek és nincs felelet, – kiáltsz. -– Feljelentést teszek a társaságnál. - -– Mi van a társasággal? Ne tessék olyan szorosan beszélni, nem hallani -egy szót se. Melyik szám tetszik? - -– Az ördög bujjék a számba; azt kérdem, mért nem kapok feleletet, ha -csöngetek. - -– Nyolcszáz, meg micsoda? - -Vitatkozásra képtelenné váltál. Tönkremenne a szerkezet, olyan -kiszólásokat birnál csak alkalmazni. Ha csak a felét mondod el annak, -amit érzel, robbanást idéz elő ott, ahol kicsit gyöngébb a drót. Nincs -is emberi szó, ami egész helyesen jellemezze a helyzetet. Ágyu lenne az -egyedüli eszköz, amivel a véleményednek érvényt szerezhetnél. Feladod a -harcot; már nem akarsz felelni; letörten jelented ki, hogy -összeköttetést szeretnél négy-hét-öt-hattal. - -– Négy-négy-öt-hat? – kérdi a lány. - -– Nem; négy-hét-öt-hat. - -– Hat-öt, vagy öt-hatot tetszett mondani? - -– Hat-öt; dehogy! Öt-hatot mondok; dehogy is, – várjon csak egy -pillanatig. Már nem tudom, melyik volt. - -– Akkor jó lesz, ha utána néz; – mondja szigoruan az ifju hölgy. – Egész -délelőtt feltart. - -Ujra kikeresed a számot; végre kijelenti, hogy össze vagy már kötve; -most szorosan a füled mellé fogod a hallgatót és vársz. - -Ha pedig valami ezen a kerek világon tehet férfiut nevetségessé, akkor -ez a helyzet az. Ott állasz lábujjhegyen; feszülten figyelsz a kis -szerkezetre, ami a kezedben van. Nem hallasz semmit. Fáj a hátad, fáj a -fejed; fáj még a hajad is. Hallod, mint nyilik meg az ajtó mögötted; -mint lép valaki a szobába. Nem fordulhatsz meg. Csunyául ráförmedsz; -hallod, mint csapják be ismét az ajtót. Rögtön eszedbejut, hogy ez -minden valószinüség szerint Henrietta. Hisz megigérte, hogy -féltizenkettő körül meglátogat; ugy volt, hogy ebédelni viszed. Tizenegy -óra volt, mikor kikezdtél evvel a pokolgéppel; most már bizony lehet -féltizenkettő. Hirtelen elsuhan előtted egész elmult életed; szomoru -emlékek élednek fel nagyanyádról. Elmélkedsz, vajjon meddig birod még ki -ezt a helyzetet; alapjában véve igazán szükség van-e arra, hogy beszélj -avval az emberrel, ki ott lakik egy-két utcával arrébb. Akkor a -központbeli rádszól, hogy végeztetek-e. - -– Végeztünk?! – mondod keserün; – de még el se kezdtük! - -– Tessék sietni! – igy a felelet, – mert nem lehet olyan soká fentartani -az összeköttetést. - -Eme figyelmeztetésre ujra megragadod a szerszámot. – Hát ott van végre? -– kiáltod ugy, hogy meglágyitanád akármelyik irgalmasrendi barát szivét. -Aztán – mely gyönyörüség! mi boldogság! hallod, hogy messzi távolból -emberi hang felel: - -– Itt vagyok; no mi az? - -– A négy-öt-hét-hat? - -– Micsoda? - -– Ön a négy-öt-hét-hat? Williamson? - -– Ki beszél ott? - -– Itt nyolc-egy-kilenc; Jones. - -– Bones? - -– Nem; Jones. Ön a négy-öt-hét-hat? - -– Az hát; mit akar? - -– Mr Williamson odahaza van? - -– Odahaza? – Ki beszél ott? - -– Jones! Otthon van Mr Williamson? - -– Ki? - -– Williamson. Wil-lli-am-son! - -– Sámson? – Nem hallok semmit. - -Végső erőfeszitéssel összeszeded magad; emberfölötti türelemmel -megérteted avval a hájfejüvel, hogy arra vagy kiváncsi, otthon van-e Mr -Williamson; arra azt feleli, (legalább ugy rémlik, azt.) Itthon van, -egész délelőtt. - -Kapod a kalapod és átmégy. - -– Kérem szépen; Mr Williamsonnal akarok beszélni. - -– Igen sajnáljuk, uram; – hangzik az udvarias felelet; – elment. - -– Elment? Hogy-hogy? Hisz épp most mondták telefonon, hogy itthon van -egész délelőtt. - -– Nem; azt mondtuk, egész délelőtt nincs itthon. - -Visszamégy; leülsz a telefon elé és rámeredsz. Nyugodtan, -rendithetetlenül függ ottan. Ha mindennapi, közönséges készülék lenne, -akkor ez volna neki az utolsó órája. Egyenesen lemennél a konyhába, -megragadnád a baltát és különböző darabkákra osztanád; kapjon belőle -minden ember egész Londonban. Csakhogy idegesit az elektromosság, aztán -van valami ebbe a telefonba, ahogy ott áll a fekete lyukkal meg göndör -drótokkal, ami elveszi a bátorságod. Olyanféle érzésed támad, hogy ha -nem bánsz jól vele, előbujik belőle valami és megijeszt; még biróság elé -kerülsz; Isten ments! inkább megelégszel annyival, hogy elátkozod az -egészet. - -Ilyen simán akkor megy minden, ha a te állomásodról akarsz beszélni. -Csakhogy ez nem a legrosszabb oldala annak, mire a telefon képes. -Értelmes ember, ha kis tapasztalatot gyüjtött, nyugodtan él tovább és -békét hágy neki. De a leggonoszabb bajoknak nem magad vagy az okozója. -Ma tovább akarsz dolgozni; kiadod a parancsot, hogy ne zavarjanak. Ebéd -ideje elmult; gondolkodol, lehunyod a szemed; még a szobában levő -tárgyak se zavarjanak gondolkodás közben. Azon vagy, hogy a széked most -nem fogod elhagyni egy darabig. Egyszerre csak felharsan ott a -telefon-csöngettyü. Felugrasz; pillanatig nem tudod egész biztosan, -vajjon rádlőttek-e, vagy dynamitmerénylet áldozata lettél. -Gyengédségedben, habozás közben eszedbe jut, hogy talán ha nem veszed -figyelembe az egészet, megunják és békibe hagynak. Csakhogy az ő -módszerük nem ilyen. Dühösen berreg a csöngettyü minden tizpercnyi -időközben. Nincs semmi körülötted, amibe belebugyolálhatnád a fejed. -Gondolod, jobb lesz, ha egészen elkészülsz a kis üggyel. Sorsodnak -elébemégy és vadul kiáltasz: - -– Mi az? Mit akar? - -Felelet nincs, csak zavaros moraj; valahogy lassan azt veszed ki, hogy -ott két ember szitkozódik egymással. Egész csunya nyelv, amin egymással -értekeznek. A telefon, ami rendkivül megfelel káromlások továbbitására. -Mindennapi rendes beszéd csak ködösen hangzik el benne; de minden szó, a -mit két ilyen ember mond egymásnak, tisztán hallatszik London valamennyi -előfizetőjének telefonjában. - -Hiábavaló megvárni, mig elkészülnek. Mikor kimerültek, megint kérdőre -vonod a hallgatódat. Felelet nincs. Egész megbolondulsz; gunyorossá -válsz; csakhogy gunyorosan fölényesnek lenni, mikor nem tudod, hallgat-e -valaki a másik oldalon vagy se, nem észszerü mulatság. - -Ugy körülbelül negyedórai kérdezősködés után: „Nohát. Ott van a -telefonnal?“ „Itt vagyok!“ „Akkor rendben van“. A központ ifju hölgye -megkérdi tőled, hogy mit akarsz. - -– Én nem akarok semmit, – felelsz. - -– Akkor minek függeszti le a hallgatót? – válaszol; – az nem játszani -való. - -Méltatlankodástól nem jutsz szóhoz egy ideig; magadhoz térsz, -elmagyarázod, hogy téged kerestek. - -– Ki kereste? – kérdi. - -– Én nem tudom. - -– Jobb volna, ha tudná, – jegyzi meg. - -Általános undorral vágod oda a kagylót; visszaülsz. Mihelyt ott vagy, -ujra megszólal a csöngettyü; felugrasz és hallani szeretnéd, hogy mi a -menykőt akarnak; hol a pokolba vannak, akik keresnek. - -– Ne beszéljen olyan hangosan. Mit akar maga? Mért csönget föl, aztán -nem felel? Hagyjon énnekem békét. - -– Hong-Kongot nem kaphatjuk ám meg hetvennégyér! - -– Helyes; bánom is én. - -– Venné helyette Zulus-t? - -– Mit akar tőlem? – kérded. - -– Venné Zulus-t? Zulus-t; hetvenhárom és félér’? - -– Nem kell énnékem, ha hatot ád belőle egy hatosér se. Miről beszél? - -– Hong-Kongról… hogy nem kaphatjuk meg hetvennégyér’ – de várjon csak -egy percig. (Elmulik a perc.) Ott van még? - -– Én itt vagyok, de maga alighanem nem én velem akar beszélni. - -– Hát megkaphatjuk, ha akarja Hong-Kongot hetvennégy-hétnyolcadér’. - -– A fene rágja meg Hong-Kongot magával együtt. Mondom, hogy rossz cimre -beszél. Mondtam egyszer. - -– Mennyit mondott egyszer? - -– Azt mondtam már egyszer, hogy nem jó helyre beszél. Ugy értem, hogy -nem énvelem akart beszélni. - -– Ki beszél ott? - -– Nyolc-egy-kilenc; Jones. - -– Ojjé; nem egy-kilenc-nyolc? - -– Nem. - -– Akkor jónapot. - -– Jónapot. - -Hogyan üljön le ezekután az ember, hogy az európai krizisről derüs -hangon értekezzék? Még ha akármilyen szükséges másképp, ez is ok arra, -hogy a telefontól eltekintsek. Az előbb egész más dologgal voltam -elfoglalva, olyan argumentumokat hoztam, mik ha magukban véve nem is -komolyak, igen komoly dologra vonatkoztak; az ember gazdaság vágyának -soha ki nem elégithető természetére. Ilyen magasröptü erkölcsi vita -mellől elcsalt az, hogy a „telefon“ szót leirva láttam. Ennek az -eredménye, hogy fellázitja ellenem a sok vad kritikust az „Uj -Humor“-nál, ha büneik büntetésekép ez a könyv a kezükbe kerül. Feledjük -hát e kiruccanást és térjünk vissza a milliomos ismerőshöz. - -Valamelyik nap ebéd után együtt ültünk káprázatosan berendezett -ebédlőjében. Az ezüstlámpánál meggyujtottuk szivarjainkat. Az inas -visszahuzódott. - -– Ez a szivar itten; – jegyzi meg hirtelen barátom, valószinüleg minden -„á propos“ nélkül, – darabonkint hat sillingembe kerül; én ezerszámra -veszem. - -– Nagyon is elhiszem, – mondok, – mert meg is éri. - -– Meg ám, magának, – feleli majdnem vadul. – Mit fizet maga rendszerint -egy szivarért? - -Évek óta ismerjük egymást. Mikor először találkoztunk, egész irodája -hátsó helyiség volt az ötödik emeleten, a Strand piszkos -mellékutcájában. El is tünt onnan azóta. Itt-ott együtt ebédeltünk -akkortájt valamelyik Great Portland street-i vendéglőben egy silling -kilencvenért. - -A barátságunk elég erős arra, hogy megbirjon ilyen kérdést. - -– Három pence; – felelek. – Skatulyástól belejön valamivel többe, mint -két pence-be. - -– Na lám; – mondja; – és a kétpennys szivarja épp annyi örömöt okoz -magának, mint nekem az ötsillinges szivarom. Ez négy -silling-kilenc-pence körüli veszteség minden alkalommal, ha rágyujtok. A -szakácsom kap évente kétszáz fontot. Nem élvezem ugy az ebédem soha, -mint mikor négy sillingbe került; abba is negyed palack Chianti. Mert a -saját személyemre nézve mondja, mi különbség az énnekem, hogy fogaton -hajtatok-e az irodámba, vagy omnibuszon? Sokszor megyek omnibuszon; sok -bajt elkerülök vele. Kelletlen dolog az embernek, a kocsisa hátát nézni, -ha a rendőr omnibuszokat félórákkal előre enged. Azelőtt még omnibuszra -se tellett nékem. – Hammersmith-ből gyalog jártam minden reggel az -„office“-ba. Sokkal egészségesebb voltam. Felingerülök, ha rágondolok, -hogy milyen nehezen dolgozom, anélkül, hogy valami gyönyörüségem lenne -belőle. A pénzem csomó embernek okoz örömöt, a kikkel semmit se törődöm, -a kik csak azért a barátaim, mert valami hasznot remélnek tőlem. Ha -minden este megehetnék egy száz guineás vacsorát egész magam és -négyszázszor annyira élvezném, mint annakidején a négysillingeseket; -akkor igen. Akkor volna valamelyes értelme. Istenem, mért nem birom -megtenni? - -Sohse hallottam igy beszélni. Elragadtatásában felállott az asztal -mellől; a szobában kezdett fel- s alá járkálni. - -– Mért is nem táblázom be a pénzemet két és fél percentre? – folytatja. -– Még ha legrosszabbul üt is ki, biztos ötezrem van évente. Józan -észszerint mire kell több az embernek? Mondom is magamnak mindig: -Megteszem, meg. Hát mért nem teszem? - -– Hát igazán mért nem teszi? – felelem visszhangkép. - -– Épp ezt akarom megtudni magától, – mondja. – Maga azt állitja, hogy -megérti az emberi természetet; énelőttem ugyan titok az. Maga az én -helyemben csak ugy tenne, mint én; jól tudja. Ha valaki százezer fontot -hagyna holnap magára; lapot inditana, vagy szinházat épittetne – valami -átkozott csalafintaságba kezdene, hogy megszabaduljon a pénzétől és napi -tizenhétórás izgalmakon menjen keresztül; bizony igy tenne. - -Megszégyenülten horgasztottam le a fejem. Éreztem, nem vádol -igaztalanul. Mindig is az volt az álmom, hogy ujságot nyomassak, -szinházam legyen. - -– Ha csak azért dolgoznánk, amit ki birunk adni, – folytatja, – a City -holnap reggel becsukhatna. Annak az ösztönnek akarok a mélyére hatolni, -amelyik munkára hajszol bennünket a munkáért magáért. Micsoda ördög az, -aki a hátunkon nyargal, örökkön-örökké munkára ösztökél? - -Szolga lépett be az egyik ausztriai bányájából érkezett sürgönnyel. El -kellett válnunk. Hazafelé ballagva, a szavain gondolkodtam. Mire ez a -végnélküli munka, robot? Mért kelünk fel minden reggel; mosakszunk, -felöltözünk, hogy estére levetkőzzünk és ágybafeküdjünk ismét? Mért -dolgozunk annyit azért a pénzért, amin kenyeret vásárolunk; kenyeret, -ami erőt ád a további munkához? Minek élünk, hogy a végén egyszerüen -bucsut mondjunk egymásnak? Minek dolgozunk, gyermekeket hozunk a -világra, kik csak meghalnak megint; kiket szintén eltemetnek. - -Mire őrült hajszánk; szenvedélyes vágyaink? Nem mindegy az az idők -végtelenjében, vajjon valamikor az Unio zászlaja, vagy más háromszinü -zászló lengett Badajoz harctere fölött? Mégis a vérünket öntöttük a -rögre, hogy eldöntsük a kérdést. Ha eljött megint a jégkorszak s -csönddel öltözteti fel a világot; fontos-e akkor majd, kinek lába érte -először az Északi Sarkot? Mégis, nemzedék-nemzedék után, fehér -csontjaink a mértföldkövek az odavezető uton. Olyan hamar a kukacoké -leszünk; nem mindegy az, szeretünk-e, vagy gyülölünk? Csak a forró vér -rohan ereinkben, szivünk, agyunk kopik árnyékos, ködös remények után -való futtunkban; mind eliramlanak pedig, a mint közeledünk hozzájuk. - -Virágbaszökken a bimbó; felszivja magába a föld minden édességét, -lezárja kelyhét minden éjjel; alszik. Majd különös formában, a szerelem -környékezi meg: vágy füti, hogy himpora összekeveredjék más virág -himporával. Aztán lehullanak a szines levelek; vándorló bogár viszi a -magot virágról-virágra. S változik az évszak; napsugarat hoz és esőt; -elhervad a virág; sohse tudja meg, hogy mért élt; ugy véli, neki épült a -kert; nem ő a kertnek. Piciny lelkében, – mely talán gyomra is – -otthonról, élelemről álmodik a korall-bogár. Mélyen dolgozza bele magát -a sötét vizekbe, ő nem tud a koráll-szigetekről, miket alkot. - -De megmarad a kérdés? Mire jó mindez? Megmagyarázza a tudomány. -Küzdelem, szenvedés évein javul a faj; majmon keresztül, étherből -származott az ember. Eljövendő évek munkájában mindmesszebbre szakadunk -az állattól. Küzdelem, fájdalmon keresztül; agyunk vért izzad; de -felemelkedünk az angyalokig. Az angyalok birodalmába jutunk. - -De mire az épités? Mire mulik a számtalan esztendő? Mért nem született -az ember mindjárt istennek, a mivé lenni akar; születésekor mért nincs -már benne mind a képesség, a minek megszerzéséért elődei haltak halált? -Mire az igyekezet, hogy „Én“ mivé lehetek? Mért jöjjön utánam egy Én, -saját utódom, ki előtt vadember kell, hogy legyek. Ha minden lehetséges -a Mindenség alkotója előtt: mire akkor a protoplazma-cella; mért nem -kész az eljövendő embere mindjárt? Mire annyi veszendőbe menő emberi -generáció, hogy ő éljen, megjőjjön? Magam se vagyok egyéb, csak porszem, -mely az Eljövendő talaját termékenyitem? - -Vagy ha más csillagzatokon teljesül be sorsunk, mire akkor ezen a -planétán a szenvedés? Olyan munkán dolgozunk, mely tulságosan nagy ahoz, -hogy észrevegyük? Szenvedélyeink, vágyaink megannyi ostor; az ő -segitségükkel hajszoltatunk? Talán valamennyi elmélet több reménnyel -kecsegtet, mint az a tudat, hogy egész igyekvő, szenvedéssel teli -életünk nem egyéb, mint testeink örökös, változó formáju forgataga; -börtöne? Ha visszatekintünk a darab időre, mellyel homályos szemünk a -multat méri, mit látunk? Végtelen gonddal felépült civilizációk; -elsöpörte, elveszitette őket az idő. Hitvallások, melyekért emberek -éltek és meghaltak; könnyü tréfává vedlettek. A görög müvészetet -elsöpörte a gót kultura pora. A testvériség álmát fojtotta vérbe -Napoleon. Nem maradt egyebünk, mint az a remény, hogy maga a munka, nem -az eredmény, az igazi nagyság. Talán gyerekek vagyunk, kik azt kérdik: – -Mire kellettek ezek a leckék? Mire lesznek ezek jók? De jön idő, mikor a -fiu megérti, mért – tanult nyelvtant, földrajzot: még az évszámoknak is -jelentősége van. De csak akkor érti, ha odahagyta már az iskolát, mikor -kilépett már a nagyvilágba. Tán ha kicsit megnőttünk, mi is felfogjuk -majd létünk kérdését. - - - - -Hogy bánjunk a nőkkel? - -A mézeshetekről beszéltem egyszer egy hölggyel. Megkérdeztem: Mi jobb: -Hosszu mézeshetek, vagy csak olyan vidéki, szombattól hétfőig tartók? - -Hallgatott. Ugy tetszett, inkább visszapillant feleletért, semmint a -jövőbe. - -– Én hosszu mézesheteket ajánlanék; – felel végre; – legalább is a -régidivatu egy hónapot. - -– Mért; – makacskodtam; – ugy látszik, az idők irányzata olyan, hogy -ezeket a dolgokat mind szükebbre szabja. - -– De az is uj irányzat, – felel, – hogy sok olyan dologtól igyekszünk -szabadulni, a mivel bölcsebb volna szembeszállni. Magam ugy tartom, hogy -– akár jóra, akár rosszra fordul a dolog, – mennél hamarabb tud mindent -férfi, asszony – annál jobb. - -– Mit tud mentől hamarabb? - -Ha valamelyes hibája van ennek az asszonynak, a miről én nem tudok, -akkor a titokzatosságra való hajlandóság az. - -Az ablakhoz lép és kitekint rajta. - -– Valamikor ugyhiszem, az volt a szokás, – még mindig a nedves, csatakos -utcára tekint, – régi emberek, régi asszonyok között, hogy mikor egy -férfi és egy nő megszerették egymást, vagy azt hitték, hogy szeretik, -elküldték őket nászut éjszakáján a templomba. Annak a templomnak a sötét -mélyedéseiben, kanyargó utai között, addig vezette őket a pap, mig -elérkeztek a nagy terembe, hol istenük hangja lakozott. Avval otthagyta -őket a pap; kiment és rájukzárta a hatalmas kaput. Ott, csöndben, -egyedül, hozták meg az áldozatot; azon az éjjelen a Hang szólt hozzájuk; -megmutatta eljövendő életüket; megmondta; jól választottak-e; élni -fog-e, vagy elhal szerelmük? Reggel eljött a pap és visszakisérte őket a -napvilágra; továbbra ott éltek felebarátaik között. De kérdezni nem -szabadott egynek is; és felelni sem szabadott a kérdésekre. No, a -huszadik századbeli mézeshetek Brightonban, Schweizban, Ramsgate-ban – -mert azt választjuk ki, a melyik közelebb van, vagy olcsóbb – mindig ugy -tünnek fel, mint az a magányos éjjel, mit ott töltött az ifju pár a -templomban az istenség oltára előtt. - -Fiuk, lányok összeházasodnak; megcsókoljuk, meggratuláljuk őket; a -küszöbről – régi szokás szerint – rizst, régi papucsot hajitunk utánuk; -jókivánságaink elkisérik őket. A fiu keztyüs kézzel integet vissza; a -lány kis zsebkendőjét lobogtatja a kocsi-ablakból; látjuk mosolygó -arcukat, halljuk nevetésüket, mig eltünnek a kanyarulatnál. Megyünk a -dolgaink után; elmulik egy darab idő: valamelyik nap találkozunk velük; -az arcuk öregebb, szigorubb; szeretném tudni, mit mondott a Hang nekik -az idő alatt, mig nem láttuk őket. De hát persze; ilyesmit nem kérdezhet -az ember. Meg nem is felelnék rá az igazat, ha tennők. - -Nevetett; otthagyta az ablakot és helyet foglalt a teaasztal mellett; -más vendégek jöttek; képekről, darabokról, ismerősökről folyt a szó. - -Éreztem, nem volna okos dolog, ha követnők e barátnőm tanácsát, -bármennyire is értékelem különben a véleményét. - -Mert a nő tulságos komolyan veszi az életet. Hisz legnagyobb részüknek -komoly ugy is; Isten a tudója. Épp azért jobb, ha nem vesszük még -komolyabban, mint a hogy muszáj. - -Jackie, meg a kis Jill hasraesnek a domboldalon; megfájdul a kis térdük; -kicsi orrukból folyik a nehezen megszerzett vér. Bölcsen vigasztaljuk: - -– Ugyan ne sirjatok annyit; – mondjuk – ne legyetek olyan nagy gyerekek. -Kisfiuknak, kislányoknak meg kell tanulni, hogy a szenvedéseket -elviseljék. No talpra; neki a gödörnek; töltsétek meg ujból. - -Jackie, Jilly megtörlik piszkos kis öklükkel a szemüket; bánatosan -tekintenek vérző térdükre és visszatotyognak a gödörhöz. Kinevetjük -őket, de rosszakarat nélkül. - -– Szegény kis lelkek, – gondoljuk, – hogy odáig voltak. Azt hinné az -ember, félig agyonütötték őket. Pedig csak horzsolás. Milyen lármát is -tesz ilyen gyerek! Jó adag stoizmussal kezeljük Jackie és Jillie esetét. - -Ha pedig – felnőtt Jackiek, őszül a bajuszunk, szemünk mellett itt-ott -egy szarkaláb, mi pottyanunk el a domboldalon, ha a mi kis ásónk törik -el, jó Isten! Minő tragédia! Akkor leszednők a csillagokat; megállitanók -a napot – felfüggesztenők a természet törvényeit. - -A domboldalról lejövet Mr. Jack és Mrs. Jill – hogy mit csináltak ott -fönt a dombon, nem akarjuk kérdezni – megbotlanak egy kiálló kőben; -biztosan a Mindenség gonosz erői görditették elébük. Mr. Jack és Mrs. -Jill megütötték ostoba fejüket. Mr. Jackben és Mrs. Jillben megtörik a -kis sziv; csodálkoznak, hogyan foroghat a világ tovább; hogy járhatnak -az emberek a dolgaik után ilyen balsors láttán. - -Sohse vegyétek olyan komolyan a dolgot, Jack és Jill. Belekontárkodtatok -a boldogságtokba, elrontottátok; menjetek vissza a dombra; töltsétek meg -ujból a gödröt. Most majd csináljátok ügyesebben. Mit is követtetek el? -Valami jókora bolondságot ugye? Biztos vagyok benne. - -Kacaj, sóhaj – csók, Isten veled – az egész élet. Érdemes miatta annyit -bajlódni, aggódni? Egészbenvéve vig dolog. Bátorság, pajtás. Nem állhat -a hadjárat csupa trombitaszóból, furulyából, bucsupohárból. Itt-ott -menetelés, tusa is akad. Pompás helyecskék vannak ám a sátrak körül; vig -esték a tábortüz mellett. Fehér kezek integetnek; szép szemek ködösek, -ha bucsuzunk. Csak nem szöksz el a harci muzsika elől? Min panaszkodol? -Előre; egyeseké a vitézségi érem; mások orvos késére kerülnek. -Előbb-utóbb valamennyiünknek hat láb anyaföld jut ki. Ugyan mitől félsz? -Bátorság, pajtás. - -Az alligátor örökké mosolygó magateltsége, elégedettsége és a láma -borzongó érzékenysége között – minden erősebb szóra halálért eped – sok -ut áll. Hogy emberséggel viseljük sorsunkat, ugy kell éreznünk, mint -embernek. Bölcselkedő barátom; ne próbáld vigasztalni felebarátod, ha -gyermeke koporsójánál áll, avval a derüs felfogással, hogy ugy száz év -mulva ugyis egész mindegy lesz az neki. A mondókád nem igaz; -megváltozott az a felebarátod az idők végtelenségéig. Talán jobb igy; de -ezt ne emlitsd. Golyóval a nyakában, sohse lesz többé a régi ember az a -katona. Pedig kacag, mulat; megissza a pohár borát; megüli a lovát. Csak -itt-ott, ugy estefelé, ha változik az idő, rájön a betegsége. Sötét -sarokban találod a vánkosán. - -– Halló, vén gyerek: baj van? - -– Semmise; a régi seb csak, tudod. Hamar elmulik. - -Csukd be csöndesen a sötét szoba ajtaját. Ha neked vagyok, nem is -maradnék ott a vigasztalására. Nemsokára eljönnek ugyis, hogy -rácsavarják a koporsószögeket. Ugy vélem, szeretne addig egyedül maradni -a bajával. Hagyjuk magára. Majd ugy későbben, ősz felé, visszatér a -clubba. Darabig majd előnyt kell adni a játékban neki; de nemsokára ujra -jó formába lesz. Itt-ott, ha majd látja a többiek fiait az uton -szökdécselni; ha Brown felszalad hozzá megmutatni, hogy ni csak az a -széllelbélelt Jimmy megnyerte a nagydijat; ha Jonesnak gratulál, hogy a -legidősebb fia sikerrel tette le a vizsgát; csunyán összerándul a régi -seb. De hamar elmulik a fájdalom. Nevet a történeteinken és elmondja a -saját kis történeteit; megeszi az ebédjét; eljátsza a játszmát. Hisz -csak seb. - -Tommy sohse lehet a miénk; Jenny nem szeret. Nincs óbor; sört kell majd -innunk. Istenem; hát mit akartok, mit csináljunk? Szidjuk vigan a Sorsot -mindenesetre – mindig jó, ha valakit alaposan kiszidhatunk. Sirjunk; -tördeljük a kezeinket – meddig? Nemsokára szól az ebédre hivó harang; ma -Smith-ék is itt lesznek. Majd beszélni kell az operáról, a tárlatokról. -Hamar csak; hol az Eau de Cologne? – – Hol a sütővas? Vagy jobban -szeretnétek, ha öngyilkossá lennénk? Hát érdemes? Csak pár esztendőt -még; holnap már talán – valahonnan virágtartó vagy darab vakolat hull le -s a Sors ingyen megszabadit általa bajtól, szenvedéstől. - -Mint durcás gyerek, szipogjunk nap-nap után? Törtszivü kis Jackie, kis -Jullie vagyunk. Sohse mosolygunk többet; elsorvadunk; elhalunk; -tavasszal majd eltemetnek. Szomoru a világ és olyan kegyetlen az élet; -olyan hideg a menyország. Ó, Ó! Megütöttük magunkat. - -Vinnyogunk, sirunk minden fájdalmon. Régi, erős napokban igazi -veszedelmeknek mentek elibe a férfiak; az élet minden órájában igazi -harcok vártak; nem maradt idő sirásra. Halál, baj mindig ott leselkedett -az ajtó előtt. Megvetette őket az ember. Most még lombsátor közé rejtett -villánkban is mély sebet csinálunk a karcolásból. Agónia lesz a -fejfájásból; tragédia minden szivfájás. Meggyilkolt apa, vizbefult -kedves; meggyalázott anya, szellem, lemészárolt udvarnagy kellett ahoz, -hogy Hamletből akkora izgalmakat váltson ki, minőt modern poéta -valamelyik karénekeslány rosszkedvü tekintetén érez. - -„Mélyebben érzünk“; akár Mrs. Grummidge. Ez a hölgy könnyü, kellemes -életet tulkomolyan fogott fel. Ulysses hajósa az ég haragját, villámát -és dörgését egyforma jókedvvel fogadja. Modern hajósok, mi; -érzékenyebbek lettünk. A napsugár eltikkaszt; az eső megborzongat. -Mindkettőt jajveszékelő önszánalommal fogadjuk. - -Ahogy ezt elgondoltam, eszembe jutott egyik barátom; olyan ember, kinek -derüs értelmessége sokszor segitett ki hinárból; őt is megkérdeztem a -mézeshetek-kérdésben. - -– Kedves fiam, – mondja, – fogadd meg a tanácsom. Ha valaha házasodsz, -ugy rendezd be, hogy a mézeshét ne legyen több a valóságban egy hétnél; -az is rövidke, bolondos hét. Csinálj egyhetes Cook féle körutazást. -Esküdj meg szombaton reggel; maradjon el a reggeli és egyéb -nyavalygások; csipd meg a tizenegyes párisi gyorsat. Vasárnap vidd fel a -drágát az Eiffel-toronyra. Fontainebleu-ben ebéd. Maison Doréeben -vacsora; este a Moulin Rouge. Utána az éjjeli luzerni személyvonat. -Hétfőd, kedded áldozd Schweiznak; Rómába csütörtök reggel érkezz; -utközben megtekintheted az olasz tavakat. Pénteken már Marseille-t -érinted; onnén is ruccanj le Monte-Carlo-ba. Hadd próbálkozzon meg a -kicsi is a zöld asztalnál. Szombaton korán reggel Spanyolországba -indulj; vágd át öszvérháton a Pireneusokat; vasárnap Bordeauxban -pihenhetsz. Hétfőn megint Párisban vagy (hétfő jó operanap); kedden este -otthon is lehetsz már; de örülsz is neki. Ne adj időt a kis nőnek, hogy -birálgasson téged, mig meg nem szokott. Nincs ember, ki ne szorulna -valamelyes segitségre, ha először intimen jelenik meg fiatal leány -előtt. A mézeshetek a házassági mikroszkóp. Zavard össze. Keverj bele -mindenfélét. Boritsd el minden más érdekkel. Ne maradj veszteg; ne tedd -ki magad szigoru vizsgálatnak. Arra is gondolj, hogy a férfi akkor mutat -legjobban, ha cselekszik, dolgozik; az asszony akkor legkevésbbé. Csak -rázd őt; rázd, nem bánom, akárki is. Legyen rengeteg utipodgyász, a mire -vigyáznia kell; ugy intézd, hogy mindig siessen a vonatot elérni. Hadd -lássa, hogy a hétköznapi férj mint telepszik le kényelmesen a kocsi -vánkosra, a feleségének meg egyenesen kell ülni a kis sarokban. Hadd -hallja, mint káromkodnak más férfiak. Hadd érezze más férfiak -dohányszagát. Siess; szoktasd hamar hozzá, hogy az embereket igazi -világitásban lássa. Akkor kevésbbé lesz megijedve, meglepetve, ha majd -hozzád kell szoknia. Egyike a legkedvesebb barátaimnak; szeretetreméltó -fickó, az egész házasságát avval rontotta el, hogy hosszu, nyugalmas -mézesheteket kivánt. Magános kis házat béreltek egy hónapra valami isten -háta mögötti fészekben, hová soha emberi teremtmény el nem -látogathatott, hol soha más nem történt, mint hogy reggel, délután, meg -este lett. - -Itt szomorkodott a nő harminc napig. Ha a férfi ásitott – pedig elég -gyakran ásithatott, gondolom, – az asszony a szájának a méreteire -gondolt; ha a lábát a kandalló párkányára rakta; ott ült és a lába -formájáról elmélkedett. Ebédnél, miután őmaga nem volt éhes – hisz nem -csinált semmit, hogy éhes legyen – avval mulatott, hogy a férjét leste, -hogy eszik; éjjel, mikor ugyanabból az okból álmos se volt; virrasztva -feküdt és hallgatta, mint horkol az ura. Első, második nap után a férj -megunta, hogy örökösen balgaságot mondjon, az asszony meg, hogy -hallgassa (sületlenségnek hangzott most, hogy nyiltan, hangosan -mondhatták azt, ami olyan poétikus volt, mikor csak suttogni lehetett); -nem volt egyelőre olyan dolog, mi mindkettőjüket érdekelte volna; ott -ültek hát egymással szemben és mereven bámultak egymás arcába. -Valamelyik nap valami csekélység felingerelte a férfit; káromkodott. -Hangos pályaudvaron, zajos hotelben csak annyit mondott volna az -asszonyka: „Ó,“ ejnye; és nevetnek rajt mindketten. Abban a visszhangos -pusztaságban messzire elhallott az ó; egész a felhőkig szaladt ég felé; -azon az éjjelen sirással aludta magát álomba a menyecske. Biz ugy, fiam; -csak rázd, vidd őket; táncoltasd. Valamennyien annál jobban szeretjük -egymást, mentül kevesebbet gondolunk egymásra; a mézeshetek pedig nagyon -kritikus időszak. Csak hadd ugorjon, szaladjon, rázd jól, fiam. - -Legrosszabb tapasztalatom mézeshetekben Angolországban ért engem -ezernyolcszázkilencven…; mindegy no; nem fontos a dátum. Mondjuk pár -évvel ezelőtt. Félénk fiatalember voltam akkortájt. Sokan még ma is -felpanaszolják a félénkségemet. De némely lányok tulsokat várnak a -fiatalembertől. Valamennyiünknek vannak hibáink. Például ott is, én nem -voltam annyira félénk, mint ő. – Lyndhurstből New Forestbe, Ventnorba -volt az ut; akkor még kemény kis utazás. - -– Milyen szerencse, hogy ön is arrafelé tart; – mondja nekem kedden a -nagynénje; – Minnie borzasztóan ideges, ha egyedül utazik. Ön majd -utánanéz kicsit; még se aggódom akkor olyan nagyon. - -Mondtam neki, örülök a dolognak; akkor becsületesen ugy is éreztem. -Szerdán lementem a kocsi-hivatalba. Két helyet váltottam Lymingtonig; -onnan majd gőzös visz tovább. Sejtelmem se volt arról, hogy baj lehet -belőle. - -A hivatalnok időske ember volt. Azt mondja: - -– Két helyem van; egyik a kocsis mellett, másik az utolsó pad végében. - -Azt feleltem: Ejnye; nem lehetne kettőt egymás mellett? - -Olyan kedves-forma öregember volt. Rámpillantott. Egész uton hazafelé -azon gondolkodtam, mért pislantott rám. Azt mondta: - -– No, majd megcsináljuk valahogy. - -– Igazán nagyon kedves; felelek. - -A kezét a vállamra teszi. Bizalmasan, de jóindulatun ütögeti a vállam: - -– Ó, mentünk már igy valamennyien. - -Gondoltam; a Wight-szigetekre céloz. Mondom: - -– És ez az év legalkalmasabb szaka hozzá legalább; azt mondják. Kora -nyáridő volt. - -Feleli: – Jó az nyáron; elég kellemes télen is – mig tart. Csak -használja jól ki, fiatalur; – nevetett és megint a hátamra ütögetett. - -Ha még egy percig folytatja, fölingerel. Kifizettem a jegyeket és -elléptem. - -Másnap reggel félkilenckor megindultunk a kocsiállomás felé. A lányt -egyszerüen Minnienek szólitottam; nem nyegleségből, csak mert -elfelejtettem a vezetéknevét. Lehet ugy tiz esztendeje, hogy nem láttam. -Csinos lány volt különben; olyan barnaszemü, akinek mindig felhős a -szeme, mielőtt kacagna. A nagynénje nem jött le velünk, mint szándékában -állt; fejfájás gyötörte. Kedveskedni akart és kijelentette, hogy -teljesen megbizik bennem. - -Az öreg hivatalnok megpillantott minket félmértföldnyi távolságról; -felhivta ránk a kocsis figyelmét; az meg értesitette jövetelünkről a -kocsiban összegyült utasokat. Valamennyien abbahagyták a beszélgetést; -némán vártak minket. A kocsis megragadta a trombitáját és belefutt: nem -tudom, hogy tette, de a világon senki sem tudta volna megmondani, mit -kürtölt. Az egész szivét belefektette; csak szelet nem vitt be eleget. -Ugy gondolom, az volt a célja, hogy üdvözöljön; de inkább ugy hangzott -az egész, mint halk káromkodás. Lassan megtudtuk, hogy mint kezdő -kezelte csak a szerszámot. - -Titokzatos módon ugy festett a dolog, mintha az egész ut a mi kedvünkért -történnék. Az öreg hivatalnok otthagyta a könyveit és felsegitette -Minniet a jármüre. Egy pillanatig attól féltem, hogy meg akarja -csókolni. A kocsis vigyorgott, mikor jóreggelt kivántam neki. A -vendéglőből két szobalány meg egy pincér jött ki; azok is vigyorogtak. -Félrevontam Minniet: halkan suttogtam: - -– Valami furcsa lehet rajtunk. Mind vigyorognak. - -Körüljárt engem; én körüljártam őt; de egyikünk se talált semmi -mulatságosat a másikon. A hivatalnok megszólalt: - -– No rendben van. Találtam a fiataloknak két helyet épp a kocsis-ülés -mögött. Arra a padra majd ötöt kell ültetni. Nem baj, ha kicsit szorosan -kell is ülni, ugye? - -A hivatalnok a kocsisra pislogott; a kocsis az utasokra; az utasok -egymásra – már mint azok, akik egymással szemben ültek – és nevettek -valamennyien. A két szobalány hisztérikusan; egymásba kapaszkodtak, hogy -el ne düljenek. Minnie és jómagam kivételével, ez volt a legvigabb -kocsitársaság, mi Lyndhurstban valaha összegyült. - -Elfoglaltuk a helyünket; még mindig azon igyekeztem, hogy kibogozzam a -derü okát, mikor kövér hölgy jelent meg a szinen; kérte, hogy mutassák a -kijelölt helyét. - -A hivatalnok elmagyarázta, hogy a kocsis mögött, ott a középen. - -– Ötöt kellett arra a padra ültetni; – teszi hozzá. - -Az erős hölgy a padra pillantott. - -– Öten nem ülhetnek azon; – mondja. - -Öt olyan, mint ő nem is fért volna el. Négy közepes méretü ember, meg ő -csak szorosan. - -– Rendben van, – mondja rá a hivatalnok, – a hátulsó pad legutolsó helye -is szabad még. - -– Eszem ágában sincs; – mondja az erős. – Én hétfőn lefoglaltattam a -helyem; akkor pedig azt mondta, hogy az első helyek mind szabadok. - -– Majd én ülök oda; – szóltam közbe; – nekem mindegy. - -– Maga marad, a hol van, fiatalember; – mondja a hivatalnok, – ne -szamárkodjon. Majd én elhelyezem ezt. - -Nem tetszett a modora; pedig a hangja csupa jóság. - -– Hadd ülök hát én oda a hátsó ülésre; – mondja Minnie s felemelkedik. – -Ugy szeretnék. - -Feleletképp a kocsis mindkét kezét a vállára tette. Nehéz ember volt; -Minnie leült. - -– Nohát madame, – mondja a hivatalnok az erős hölgynek – akar ott -maradni a középen, vagy idejön hátra? - -– De hát mért nem foglalja el közülök egyike a hátsó ülést? – kérdi a -kövér, a retiküljével rám mutatva, meg Minniere. – Hisz azt mondják, -hogy szeretnének. Hát mért ne legyen meg az örömük? - -A kocsis felállt és nagy általánosságban véleményt mondott: - -– Ha nem megy hátra, hagyjátok lenn; – határozott. Mert férjet és -feleséget még el nem választottak egymástól ezen a kocsin; pedig tizenöt -esztendeje, hogy elkezdtem rajt’ a mesterségem. Hát most se fogják. - -Általános helyeslés. Az erős hölgy – érezte, hogy most ugy tekintenek -rá, mint ifju szerelem boldogságának akadályára – gyorsan eltünt a hátsó -ülésen; megsuhogott az ostor; előre. - -Lám: a magyarázat. Junius hó; ez meg olyan Mézeshetek-országrész. -Nyáridő; legnépszerübb évszak a házasodásra. Három fiatal pár közül -kettő biztosan nászutas, ha juniusban a New Forestet szeli át. A -harmadik az lesz majd. Ha valahová, csakis Isle of Wight-ra sietnek. -Rajtunk mindkettőnkön uj ruha volt. Véletlenül a böröndeink is ujak. -Valami gonosz véletlen folytán még az esernyőink is csupa uj. Együttvéve -az esztendőink száma lehetett harminchét. Az lett volna a csuda, ha nem -néznek frissen összeadott párnak. - -Ritkán akadt ennél nyomoruságosabb napom az életben. Minnie nagynénjétől -hallottam később, hogy a lány szerint ez a nap életének legszörnyübb -megpróbáltatása volt; a tapasztalatai még akkor nem igen voltak -számosak. Fiatal pap volt a vőlegénye; nagyon szerette; én eszeveszettül -szerelmes voltam egy kövérke leányzóba; a neve Cecilia; Hampsteadben -lakott az anyjával. Egész biztosan tudom, hogy Hampsteadben lakott. -Tisztán emlékszem arra a sétára le a dombról, Church Rowból a -Swiss-Cottage állomásra. Mikor az ember meredek domboldalon ugy halad -lefelé, hogy a testének egész sulya a cipő orrára esik; ha pedig a cipő -két centiméternyivel szükebb, semmint kényelmes s viseled kora délután -óta, biz visszaemlékszel rá soká. Ha Ceciliára gondolok, fájdalmas -emlékeim támadnak; céltalan volna folytatni a rá való emlékezést. - -Barátságos kis sereg voltak az utitársaink; némely jókedvü élc is -megesett. Magában véve jámbor élcecske akkor, ha Minnie, meg én -csakugyan fiatal párocska vagyunk – bár még akkor is fölösleges. Csak -remélhetem, hogy Minnie nem értette őket. Mindenesetre ugy festett, -mintha nem értené. - -Nem emlékszem, hol álltunk meg ebédre; arra emlékszem, hogy bárányhus és -borsoslé volt az asztalon. Az egész társaság élénk helyeslését vivta ki, -kivéve a kövér hölgyet. Még mindig haragudott. Továbbá kivéve Minniet és -engem. Az én vőlegény-viselkedésemről eltérők voltak a vélemények. – -Kicsit körülményesen bánik vele; – hallottam egy asszonyt a férjéhez -suttogni; – jobb szeretem, ha az ilyenek kicsit mókásabbak. – Valamelyik -fiatal pincérnő jóval több természetes tartózkodásról tett tanuságot. – -Nahát; én csak antul többre becsülöm, – mondja a sörösnek, amint a -hallon keresztülhaladunk, – utálnám, ha nyulkálnak, mikor valaki -rámbámészkodik. – Senki se vett magának annyi fáradságot, hogy szóljon -az érdekünkben. Akár valami kiállitáson dijat nyert csókolózó galambpár -lettünk volna; annyira nyiltan tárgyaltak bennünket. A többség ravasz -kis párocskának nézett, a melyik azonban nem bir kijátszani senkit. - -Sokszor gondoltam rá, hogy igazi fiatal pár hogy fogta volna föl a -helyzetet. Talán ha a törvényesen megengedett gyöngédségnek valamely -jelét adjuk „közkivánságra“, – az ut hátralevő részét békében -tölthetjük. - -Hirünk gyorsan terjedt a gőzösön. Minnie könyörgött; közöljük velük, -hogy nem vagyunk fiatal házasok. De hogy közölhettem volna? Hacsak ugy -nem, hogy megkérem a kapitányt, rendelné az egész legénységet a -fedélzetre; tartson nekik rövid beszédet. Minnie kijelentette, hogy nem -birja tovább; visszavonult a hölgyek szalonjába. Sirva indult oda. -Szomoruságát legénység, utasok mind ugy fogták föl, hogy tulságosan -hidegen bántam vele. Valamelyik bolond szétvetett lábbal megállt -előttem; a fejét rázta. - -– Ugyan menjen le és vigasztalja meg; – igy. – Fogadja meg egy öreg -ember tanácsát. Ölelje meg. (Szentimentális hülye lehetett.) – Mondja -neki, hogy szereti. - -Mondtam, menjen a fenébe; akassza föl magát; ezt olyan erővel -nyilatkoztattam ki, hogy megtántorodott. Csakhogy fogvatartotta őt -valami karfa; nem esett a tengerbe, semmi szerencsém se volt aznap. - -Emberfölötti erővel sikerült a kalauznak Ryde-ban külön szakaszt -szerezni. Shillinget adtam neki, mert nem tudtam, mit csináljak. De -félsovereignt is szivesen adok, ha még hat-nyolc pasast betesz mellénk. -Valamennyi állomásnál népek jöttek az ajtónk elé és bámultak befelé. - -Ventnor állomáson átutaltam Minniet az apjának; másnap reggel az első -vonattal Londonba tértem. Ugy éreztem, darabig nem kivánom látni a -lánykát; meg voltam róla győződve, hogy egész vigan él majd tovább -anélkül, hogy mostanság meglátogatnám. Mikor legközelebb viszontláttam, -egy héttel volt az esküvője előtt. - -– Hol fogják tölteni a mézesheteket? – kérdeztem. – New Forestban? - -– Nem a’; – felel, – de még Wight szigeten se. - -Hogy ilyen incidens humorát át birja élvezni az ember, kell, hogy -időben, viszonylatban távol álljon tőle. Emlékszem, egyszer -Whitefield-streeten mulatságos jelenetnek voltam szemtanuja; téli -szombat délután volt. Valami nőt – urhölgynek látszó asszonyság, ha csak -a kalapja nem állt volna ferdén a fején – akkor tettek ki nyilvános -helyiségből. Borzasztóan méltatlankodott; borzasztóan részeg volt. -Rendőr felszólitotta, hogy vonuljon haza. „Semmirevaló“-nak nevezte és -azt kérdezte tőle, hogy ilyen hangon szoktak-e hölgyekkel érintkezni. -Megfenyegette, hogy feladja unokatestvérének, a lord kancellárnak. - -– Igen; csak erre-erre, épp ez az ut visz a lord kancellárhoz; – mondja -a rendőr. – Jőjjön csak velem; – és megragadja a karját. - -Nagyott rugott a hölgy; majdnem elesett. Hogy felsegitse, a rendőr a -karját a derekára tette. Ő meg a nyakánál ragadta meg; együtt fordultak -meg egymás körül három-négyszer; épp abban a percben szólalt meg valami -önmüködő zongora a szomszéd sarkon; vig keringőt játszott. - -– No urak; hölgyek! rajta; tessék párt választani! – orditott egyik -utcai suhanc; a tömeg röhögött. - -Magam is kacagtam, mert a jelenet igazán kómikus volt. A rendőr arca -egész Hogarthi undorodást jelképezett. A gázlámpa körül egy gyerekarc -mered rám. A lányka tekintete olyan rettegő, vad, hogy vigasztalni -próbáltam. - -– Csak egy részeg asszony; – mondom – látod, nem bántja a rendőr. - -– Ó, uram, – igy a gyerek; – az anyám. - -Lám; a min mulatunk, rendesen másnak fáj. Aki hegyes szögre ült le, -rendesen nem kacag a többiekkel. - - - - -Törődj a magad dolgával. - -Szép szeptemberi reggel a Strandon bolyongtam. Ősszel szeretem Londont -legjobban. Akkor ragyog igazán sok fehér aszfaltja; utcáinak merész, -töretlen sugaru vonala. Szeretem, mikor reggelenkint megpillantom a -parkok árnyékos kilátóit; lágy szürkületet, mi az üres mellékutcákat -fekszi meg. Juniusban félvállról beszél velem a vendégfogadós; érzem, -csak utjában vagyok. Augusztusban már ablak mellett terit nekem; saját -kövér kezeivel tölti a borom. Határozottan tekintettel van rám; -elszunnyad bolondos féltékenységem. Vacsora után a lágy estéli levegőben -sétakocsizást szeretnék, felkapok az omnibuszra; nem kell harcolnom -helyért a fordulónál; ott ülök könnyü lelkiismerettel és gyömöszöletlen -testtel. Nem kell aggódnom, hogy valami kiizzadt, fáradt asszony elől -veszem el az ülést. Szinházat akarok; nincs ott goromba „Telt ház“ -tábla. Szezónban London – sokoldalu háziasszony – nem ér rá velünk, a -bentlakókkal foglalkozni. Teli a szobái; teli a cselédei keze dologgal; -gyorsan, sebtiben főzi az ebédeket; a hangja nem őszinte. Tavasszal, az -igazat megvallva, – a nagyuri hölgy kicsit közönségessé válik – hangos, -feltünést keres. Csak akkor lesz megint sajátmaga, ha elmentek már a -vendégei; akkor az a London, ahogy mi szeretjük, a tulajdon gyermekei. - -Láttad valaha ezt a Londont kedves olvasóm? – Nem a mindennapi, -felébredt Londont, a mi ugy teli van élettel, mint himporral a -virágkehely. Láttad a reggeli Londont, a mi levetett minden rongyot -magáról; a ködbeborult, alvó várost? Kelj föl hajnalban, virradatkor, -valamelyik nyári vasárnap. Senkit fel ne kelts; halkan osonj le a -konyhába; csináld meg magad a teád. - -Vigyázz, nehogy legázold a macskát. Észrevétlenül ott van a lábad alatt. -Olyan a szokása; csupa barátságból teszi. Ne is dülj neki a -szenesládának. Hogy a konyha szenesládája mért van mindig az ajtó és a -gáztüzhely között, annak én nem vagyok a megmondhatója. Csak annyit -tudok, hogy általános törvény; szeretném, ha nem kerülnél tulközel -hozzá, másképp a kedved nem marad olyan, a milyennek én szeretném ezen a -szép ünnepi reggelen. - -Hogy kanállal keverhesd meg a teád, arról, félek, le kell mondanod. -Késeket, villákat találsz, amennyit akarsz; cipőkeféhez ér a kezed -minden fiókban; fényesitőpapir akad elég, ha az kellene most; de a -háziasszony titka, hogy a kanalak mért vannak más rejtekhelyre rejtve -minden este. Szégyen volna ránézve, ha rajta kivül reggel más is -megtalálná őket. Nem baj; darabka fának meghegyezed az egyik végit; -kitünő alkalmatosság. - -Oltsd el a gázt, ha megreggeliztél; jere le lassan a lépcsőkön; halkan -nyisd a kaput, ugy surranj ki. Ismeretlen világrészben találod magad. -Éjjel uj város nőtt körülötted. - -A kedves, hosszu utcák mély csendben ábrándoznak a korai napfényben. -Senki a világon nem jár kinn; valamelyik fáról hallasz csak bosszantó -csiripelést; bár hisz a londoni veréb nem kel korán; most is csak -álmában csiripel. Valamelyik láthatatlan rendőr halk lépései konganak -feléd, vagy ellenkező irányba. Csak a saját lábad dobogása kisér, zavar. -Azon igyekszel, hogy halkan lépj, mint visszhangos kathedrálisokban. -Körülötted, fölötted, mindenütt mintha valami hang szálldogálna: „Csönd, -csöndet.“ Ezermellü City ez, vagy valami gyöngéd Artemis, ki azon van, -hogy a kicsikéi tovább alhassanak a csöndben? – Csitt, gondtalan utas, -suttogja; ne zavard őket. Ugyan lépj könnyebbet; hisz olyan fáradtak; -olyan fáradt ez a miriád gyerek; ezer ölelő karomban alszik. -Tuldolgozták magukat; tulaggódták magukat; olyan sokan betegek közülük; -annyinak van baja, gondja; meg sajnos annyian rosszasággal vannak teli. -Mégis; valamennyi nagyon fáradt. Csitt! ugy zaklatnak a lármájukkal, -csattogásukkal, ha fönn vannak. Lépj könnyebben; hadd aludjanak! - -Hol a dagadt folyó régi oszlopok között lágyan folyik a tengerbe, azt is -hallod, mit beszél a kőarcu Város a nyugtalan vizekhez: „Mért nem -maradtok itt soha? Mért jöttök, mért mentek?“ - -– „Nem tudjuk; nem értjük. Mély tengerből jövünk; de csak olyan könnyen, -mint a zsinór, mint a gyermek fogta a madárkát; ha hiv; vissza kell, -hogy térjünk oda.“ - -– „Lám, egy vagyok ezekkel az én gyermekeimmel. Jönnek: nem tudom, -honnan. Ápolom őket darabig; aztán jön valami titokzatos kéz; elviszi -őket. Mások foglalják el a helyüket.“ - -A csöndes légbe hangok pattannak. Könnyed sóhajjal ébred az alvó City. -Távoli tejeskocsi ezerszeres visszhanggal verődik szét; felriadt -hadsereg előörse. Nemsokára valamennyi utcából felhangzik az ébresztő: -„Itt a te-je-jes“. Akár valami óriásgyerek; London felébredt; sir a -tejecskéért. Ezek a szekerek a fehérruhás dada; ő siet a reggelivel. -Hajnali templomi harangszó. – No; megvolt a tej, kis London. Gyere már -most; mondd el az imát. Uj hét kezdődött, London baba. Isten tudja, mi -történik majd; csak mondd el az imát. - -Egyenkint szállingóznak ki a kicsikék a lefüggönyözött ablakok mögül. Az -aggódó gyöngédség kirepült a City arcából. Megkezdődött a nap csuf -lármája. Éjjeli kedvese, a csönd, megcsókolja kőajkait s továbbillan. Te -pedig, nyájas olvasó, hazatérsz; magaddal viszed a koránkelő -elégedettséget. - -Bizonyos hétköznapi reggel a Strandon történt, a miről beszélni akartam. -Gatti vendéglője előtt álltam; ott reggeliztem. Félfüllel egy -felháborodott hölgy-utas argumentumait hallgattam; ir tájszólással élt; -az ellenfele meg omnibusz-kalauzi ékesszólással. - -– Mi a csudának rajzolta oda az omnibuszára, hogy „Putney“; mikor nem -viszi oda az embert? - -– Putneyba megy ez a kocsi, igenis. - -– Akkor meg minek tesz ittend le engem? - -– Én le nem tettem; magátul szállt ki. - -– Persze hát; mintha talán nem mondta volna az a gentleman ott a másik -sarokban, hogy minden perccel messzibb kerülök Putneytól? - -– Hát; ugy is volt; messzibb is került. - -– Akkor mi az Istennek nem szólt rula? - -– Honnan tudhassam én, hogy Putneyba akar kerülközni? Ott áll a sarkon, -oszt mind azt danolja, hogy „Putney“; arra megállok, oszt beugrik. - -– No hát mért mondtam volna, hogy Putney, ha nem oda akarok? - -– Hát mert hogy az én nevem az hogy Putney, vagyis hát inkább a kocsim -neve; emide ki is van rajzolva. - -– Hogy lehet az a neve, hogy Putney, mikor nem mén Putneyba, maga -hólyag? - -– Hát maga nem irországi? – felel a kalauz. – Persze, hogy az. De ugye -hogy nem megy mindig Irországba? Megyünk mi Putneyba is, ne busuljon; de -előbb a Liverpool street-be. No föl a bakra, Jimmy; gyerünk. - -Az omnibusz megindul; épp át akartam szelni az utat, mikor nekemjön egy -magába befelé daráló ember. El is rohant volna mellettem, ha gyorsan föl -nem tartom. B… barátom; szorgalmas ujság-, meg tárcairó. Halló; – -mondja, – ki hitte volna, hogy téged itt lehessen találni? - -– Ha azt vesszük, hogy most milyen iramban jöttél nekem, azt hinné az -ember, hogy a Strand az a bizonyos hely, hol legkevésbbé tartasz attól, -hogy emberrel találkozol. Mentél már neki életedben lobbanékony, azonban -izmos férfinek? - -– Neked mentem? – kérdi meglepetve. - -– Nem egész nekem, – mondok, – ha a dolgot betüszerint vesszük. Csak -felém; ha fel nem tartóztatlak, ugy hiszem, keresztülgázolsz rajtam. - -– Az átkozott karácsony! – mondja. – Mindig kihoz a sodromból. - -– Sok mindenféléhez kifogásul szolgált már karácsony ünnepe, – felelem, -– mégis ritkán használják szeptember elején. - -– Ó; tudod mit gondolok. A karácsonyi szám közepébe tartunk. -Éjjel-nappal fáradok. Különben, – folytatja – jó, hogy eszembe jut. -Versenyt is rendezünk; jó volna, ha részt vennél benne. Mert ha esetleg -karácsonykor… Félbeszakitom. - -– Kedvesem, – mondok; – én tizennyolcéves koromba lettem ujságiró; rövid -megszakitásokkal azóta is mindig ezt a mesterséget csinálom. Irtam én -már karácsonyról szentimentális alapon; analizáltam az ünnepet -filozófikus szempontból; a gunyoros oldalát is megfestettem. -Megcsináltam egyszer karácsonyt humorosan a Kómikus Kicsinybe; a Vidéki -Hetibe rokonszenvesen irtam róla. Megmondtam én mindent, a mit -karácsonyról mondani lehet; mondtam tán egy kicsit többet is. Elmondtam -az ujdivatu karácsonyi történetkét – tudod mifélének kell lenni; a hősnő -azon van, hogy megértse felfogja sajátmagát. Hiába; arra megszökik a -férfivel, ki a rege elején hősként kezd szerepelni; a derék nőszemély -igazán utálatos lesz, mire közelebbről megismered; a gonosz pedig, az -egyetlen tisztességes személyiség az egész történetben, ugy hal meg, -hogy mély tudásu hangok fakadnak ajkán, mintha értene valamit alattuk; -te magad azonban sajnálod, nem birnád megmagyarázni, hogy mit. Megirtam -én kérlek már a régidivatu Karácsonyi történetet – ismered aztat is; jó, -öreg hózivatarral kezdődik; jó, régidivatu squire, nemes ur fordul elő -benne; ott él a jó, öreg Hallban; jó, régidivatu gyilkosságot rajzolsz -bele a dologba; végzed az egészet nagyszerü karácsonyi ebéddel. -Összehoztam barátságos karácsonyi csoportokat, had mondanának egymásnak -kisértet-történéseket karácsony estéjén, mig odakünn üvölt az orkán, -mint ilyen alkalmakkor szokta. Küldtem én gyermekeket fel az Égbe -karácsony estéjén – Szent Péternek elég dolga akadhat ilyenkor. Nagyon -népszerü éjszaka a meghalásra. – Halott szerelmeseket támasztottam fel; -csinosan, kedvesen és vidáman adtam vissza az életnek őket; épp jókor -érkeztek, hogy helyet foglalhassanak a karácsonyi teritett asztalnál. -Nem érzek rajtuk szégyent. Akkortájt én jót akartam mindezekkel. -Valamikor szerettem az egresbort, meg a felgöndöritett haju lányokat. -Csak épp hogy változik az ember izlése, ha megöregszik. Értekeztem már -karácsonyról, mint vallásos ünnepről. Megpenditettem már, mint szociális -mozgatóerőt. Ha van e világon karácsonnyal összefüggő élc, mit meg nem -csináltam, hát én azt hallani szeretném. A gyomorfájásról szóló vicceket -felhasználtam olyannyira, hogy kész gyomorfájás énnekem rájuk gondolni. -Nevetséges szinben adtam elő a familiáris gyüjtéseket, -ajándékozgatásokat. Dörögtem a drága holmiért. Szellemes történetet -birtam elmondani a családapáról, meg a számláról, én… - -– És láttad valaha – félbe kellett szakitanom, ahogy Haymarketet -átszeltük – azt a kis paródiát, akit Poe verse után faragtam, „Bells“; a -„harangokról“? Mert ugy kezdődik… Most ő szakitott félbe. - -– Igen, Bells… Bills, bills, bills (számlák) szavalja. - -– Teljesen igy van, – ismerem elégedetten. – Elfelejtettem, hogy már -megmutattam. - -– Hisz nem is mutattad. - -– Akkor hogy tudod, hogy hogy kezdődik? - -– Biztosan nem tudtam; – vallja be, – csak ugy általában hatvanöt verset -kapok egy kerek esztendőben; azok igy kezdődnek mind. Gondoltam: esetleg -a tied is igy kezdődik. - -– Nem látom át, hogy kezdődhetnék másképp, – válaszolok. Bosszantott. – -Különben sem fontos, hogy megy tovább; különben is; nem szándékszom -karácsonyról irni mostan. Ha arra kérsz, csináljak jó viccet a -fémmunkásokról; ha azt kivánnád: Találjak ki valami igen eredetit és nem -tulságosan merészet, mit ártatlan gyermek mondhat a menyországról, vagy -mondjuk arra kérsz, irnék egyszerü mindennapi ember számára aránylag -elég könnyen hihető kutya-történetet, esetleg megegyezünk. De a mi -karácsonyt illeti, én nyugdijba megyek. - -Piccadilly Circus-ig értünk. - -– Nem veszem rossz néven, – mondja, – ha épp ugy beteggé tesz a téma, -mint engem. Mihelyt leráztam magamról a karácsonyi szám valamennyi -gondját, körülbelül rákövetkező juniusig, otthon kezdődik a hajsza -előlről. A háztartás hetenkint egy fonttal többe kerül. Tudom én, hogy -mit jelent az. A drága kis nő takarékoskodik, hogy drága ajándékot -vehessen nekem, amire nincs szükségem. Emmától majd vizfestményt kapok, -mit ő maga festett. Mindig azt ád. Nem is volna magábanvéve baj, ha nem -kivánná, hogy a szalónba akasszam. Láttad már az Emma vizfestményeit? – -kérdi. - -– Ugy hiszem igen, – felelek. - -– Nem lehet azon mit hinni, – mondja mérgesen. Nem olyanféle -vizfestmények azok, miket elfeled az ember. - -Ugy általánosságban a nagy térségre mutat. - -– Hogy ilyesmit mér csinálnak az emberek? – kérdi. – Még az -amatőr-müvészben is kell, hogy valami értelem lakozzék. Hát nem látják -azok, hogy mit tettek? Van neki ottan egy képe, akit kitettem a -folyosóra. Kitettem a folyosóra, mert ott nem erős a világosság. -Aszongya: „Álmodozás.“ Ha „Influencának“ kereszteli, megértem. Kérdem -tőle, honnan vette az eszmét; azt mondja: ilyennek látta az eget -valamelyik este Norfolkban. Istenem uram; mért nem hunyta be akkor a -szemét, mért nem ment inkább haza és bujt az ágyfüggöny mögé? Ha én -olyan eget látok Norfolkban, elcsipem az első London felé induló -gyorsvonatot. Ugy gondolom, szegény lány nem tehet róla, hogy ilyeneket -lát, de minek festi le? - -– Ugy rémlik, némely természeteknek szükséges, hogy fessenek, felelek. - -– De hát akkor minek adják énnekem? – könyörög. - -Nem igen birtam alkalmas magyarázattal szolgálni. - -– Milyen hülye ajándékokkal kedveskednek a népek! – folytatja. – Egyszer -azt mondtam, szeretném Tennyson költeményeit. Faggattak, hogy mit -szeretnék. Nem kellett énnekem semmi; ez volt az egyetlen dolog, mi -eszembe jutott; amiről nem tudtam holtbizonyossággal, hogy nem kell. -Nohát összeálltak négyen; megvették nekem négy kötetben Tennysont; -szines fényképekkel ékesen. Jót akartak, persze hogy jót. Ha -dohányszelencére vágyol, kapsz kék bársonyzacskót akkorát, hogy belefér -egy font dohány; életnagyságu virágokkal ékitve. Egyetlen dolog, a mit -tehetsz, hogy szijat füzöl rá és könyvestáskának használod. Hinné az -ember; bársony dohányzókabátot adtak egyszer nekem; tele volt himezve -nefelejcsekkel és lepkékkel, szines selyemből; biz Isten nem tréfálok. -Kérdik, mért nem hordom soha. Lehozom valamelyik este a klubba, kicsit -felfrissitem vele a kedélyeket; rájuk fér. - -A „Devonshire“ hágóhoz értünk. - -– [**„]Épp igy, – mondja, – ha én adok ajándékot. Sohse azt kapják -tőlem, ami kell nekik. Véletlenül se találok olyasmit, amire akárkinek -is szüksége lenne. Ha csincsillagallért veszek Jane-nek, biztos lehetsz -felőle, csincsilla a legkevésbbé divatos prém abba a szezónba. – Ó, -mondja, – de drága vagy; épp ezt akartam. Majd a szekrényben tartogatom, -mig megint divatos lesz a csincsilla.“ Óraláncokat ajándékozok a -lányoknak, mikor a világon senki se hord óraláncokat. Ha őrülten divatos -az óralánc, függőket kapnak tőlem – megköszönik és feltételezik, hogy -most aztán majd álarcosbálba viszem el őket; lévén az az egyedüli -alkalom, mikor ilyen átkozott fityegőket viselni lehet. Rápazarlom a -pénzem feketezsinóros fehér keztyükre hogy rájöjjek, miszerint -feketezsinóros fehér keztyüket félvilági nők viselnek. Ugy vélem, London -valamennyi üzérei énnekem adják el régi raktárukat karácsonykor. És -minek kell tizenkét személy ahhoz, hogy az embert egy pár keztyüvel -lássák el? Épp a mult héten arra kér Jane; szerezzek neki egy pár -keztyüt ahoz a Mansion House dologhoz. Barátságos hangulatban voltam; -gondoltam; ez a dolog egész simán fog menni. Pedig utálok ilyen -üzletekbe lépni. Ugy bámulnak az emberre valamennyien, mintha erőszakkal -akarna bejutni valamelyik török fürdő hölgykülönitményébe. A -Paprikajancsi figurák egyike felém jön és aszongya: gyönyörü idő van -máma reggel. Hát akarok én ővele a reggelről beszélgetni? Mondok; -keztyüket szeretnék. Leirom neki, milyenek kellenek; már a hogy -emlékezni tudok. Aszondom: „Négygombosat szeretnék; de azért nem kell -gombos keztyünek lennie; a gombok középen legyenek; érjen fel a -könyökig; érti, milyet gondolok.“ Meghajol; aszongya: pontosan érti, -nohát akkor többet értett, mint jómagam. Mondok: három krémszinü, meg -három pávaszinü kellene; a pávaszinü svédkeztyü lehet. Kijavit. -Aszongya: „Suéde“. Lehet, hogy igaza volt, de csudálkoztam, hogy -félbeszakit; megint csak előlről kellett kezdenem a magyarázkodást. -Figyelmesen hallgatott, mig befejeztem. Ugyhiszem, állhattunk ott vagy -öt percig szorosan az ajtó mellett. Aszongya: „Egyéb nem tetszik ma, -uram?“ Mondok, hogy nem. - -– Köszönöm, uram. Errefelé, uram. - -Másik szobába vezet, a hol egy Jansen nevü urral találkoztunk. Annak -röviden bemutatott, mint olyan urat, kinek „keztyü“-re van szüksége. – -Rendben van, uram; – felel Mr. Jansen; – aztán miféle keztyük -kellenének? - -Mondok: összesen hat párra volna szükségem, – három „suéde“ pávaszinüre; -– három krémszinüre; – de azt jó bőrnek szeretném. - -Aszongya: – Bőrkeztyüt akar, uram; vagy pedig „jó bőr“-nek akar keztyüt -vásárolni? - -Nohát feldühösitett. Mondok; nem szokásom ostobaságokat összefecsegni. -Különösen ha keztyüket vásárolok. Aszongya; igen sajnálja. Elmagyaráztam -neki a gombokkal; már amennyire értettem; elmondtam a hosszuságot is. -Mondtam: ügyeljen arra, hogy a gombok jó erősen fel legyenek varrva; -hogy az öltés tökéletes legyen mindenütt. Még hozzátettem, hogy az -utolsó keztyük, miket a feleségem innen kapott, igen silányak voltak. -Jane kivánta, hogy igy nyilatkozzam. Aszongya: akkor majd jobban -ügyelnek. - -Gyors fellángolás vesz erőt rajt. Mintha valami zeneszám lett volna. - -– Milyen nagyság, sir? – kérdi. - -Aztat biz én elfelejtettem. „Hát ugy hatos“, mondok; – ha csak nem -nyulik tulságosan. Mert ha nyulik, akkor megfelel ötháromnegyedes. - -– Ja igen; és a krém keztyün a varrás fekete legyen, – teszem még hozzá. -Mert erről is megfeledkeztem. - -– Szépen köszönöm; felel Mr. Jansen; – van még talán egyéb kivánnivalója -is ma, uram? - -– Nem, köszönöm; ma nincs több; – felelek. Kezdett ez az ember tetszeni. - -Kisebbméretü körutra vitt magával; akárhová mentünk, mindenki abbahagyta -a munkáját és ránk tátotta a száját. Kicsit fáradt kezdtem lenni, mire a -keztyü-osztályba érkeztünk. Egy fiatalember elé állit, ki gombostüket -szurkált magába. Aszongya: „Keztyü“ és eltünik egy függöny mögött. Az -ifju nem szurt magába több gombostüt; áthajolt az asztalon. - -– Ur, vagy hölgy részére? – kérdi. - -No; én már akkor nem voltam tiszta eszemnél; sejtheti. Ha az ember ugy -utána gondol, talán nem érti, de én csodálkozom, hogy nem vertem be -rögtön a fejét. - -Aszondom neki: – Ugyan mondja, szokott maga itten szorgalmasan dolgozni? -Van ugy is, mikor azt véli, szeretne már kész lenni a dolgával, -ahelyett, hogy elmélkedik, magyarázkodik, vitatkozik? Ahelyett, hogy -mindenfelé szétteregeti a dolgát, pusztán az ügy iránti szeretetből? - -– Hanem ugy látszik, nem értett meg. Erre felvilágositom: -„Egynegyedórával ezelőtt ott kinn az ajtónál beszéltem egy emberrel; -keztyükről beszéltünk, mikre nekem szükségem van; elmondtam neki -mindent, a mit a dologról tudok. Elvitt aztán az önök Mr. Jansenjéhez és -Mr. Jansen, meg én átvitattuk a dolgot ujból. Most hát Mr. Jansen önnek -adott át engem – önnek! ki azt se tudja, hogy férfi, vagy női keztyük -kellenek-e énnekem. Mielőtt harmadszor kezdenék bele a mondókámba, tudni -kivánnám, vajjon ön az az ember-e, ki engemet ki fog szolgálni; vagy -pedig csak egyszerü hallgatóm-e szintén; mert tetszik tudni, én ebbe a -tárgyba már belefáradtam.“ - -– Nohát; ez volt az igazi; ettől meg kaptam a keztyüimet. Voltam abban a -boltban a keztyükkel összesen harmincöt percig; valamelyik bolond rossz -uton vezetett ki, hogy megmutathassa az uj éjjeliharisnya raktárt. -Mondok; énnekem nem kell olyan. Aszongya, nem azt akarja, hogy vegyek; -csak szeretné, ha látnám. - -Az uridivat-kereskedő ebédlő- és teaszalón garniturát is felajánlott; -nemsokára lesznek már kis butorozott lakosztályai, hol bármelyik hölgy -kényelmesen érezheti magát „néhány hétig.“ - -Megmondtam neki, hogy szerintem igen keserves dolog a vásárlás. Azt is -mondtam neki, mikor láttam, hogy csak beszél tovább rendithetetlenül, -miszerint mostan énnekem jól esnék brandy szódával. Egy -dohányzó-helyiséget mutatott épp. - -– Kellene lenni valami egyesületnek, – aszongya, – „clearing-house“-nak, -a hol karácsonyi ajándékokat gyüjtenek kizárólagosan. Ott kellene -összegyüjteni, meg ki is osztani a karácsonyi ajándékokat. - -Össze kellene egy listát állitani azokról, kiktől az ember beszedi, meg -azokról, kiknek kiosztja az ajándékokat. Felteszem, hogy az én esetemben -husz karácsonyi ajándékot gyüjtenek össze, mondjuk tiz font értékben. -Ezt én adnám; másrészt bevennének az én részemre harminc karácsonyi -ajándékot tizenöt font értékben. Akkor engem megterhelnek öt font -külömbözettel; némi százalékot vonnának le az egészből. Aztat én könnyen -megfizetem; és nincs több vesződség az egész dologgal. Még jól is jöhet -ki az ember. Az eszme vonatkozik születésnapokra és lakodalmakra is. -Ügyes cég könnyen megcsinálja az egészet. Ők járnak utána, hogy -valamennyi ismerős rendesen fizet-e, akarom mondani, rendszeresen küldi -az ajándékot; nem felejtik el a legfontosabb rokonságot se. Rendesen a -familiának csak egy tagja van, a kiből kinéz egy-két shilling örökség; -ha valaki a világon az, a kiről az ember ajándékosztáskor megfeledkezik, -hát biztosan ez az. Ha mégis eszembejut, biztos, hogy jókora szamárságot -követek el épp vele szemben. Két évvel ezelőtt alapos fürdőt szántam egy -ilyennek, – ugy értsd, hogy nem én akartam megfürdetni, hanem vettem egy -igazi indiai mosdószivacsot; akkorát, hogy könnyen elhordozhatta magával -akárhová; utazásra különösen alkalmas volt. Hinnéd-e kérlek; személyes -sértésnek vette; nem beszélt utána egy hónapig velem; a rigolyás vén -bolond. - -– Talán a gyermekek örülnek neki mégis; – kértem. - -– Örülnek; minek örülnek? - -– Nohát a karácsonynak. - -– Nem hiszem, hogy örülnek neki; vágja oda epésen, mert nem örül annak -senki se. Három héttel előbb felizgatjuk őket; elmondjuk, micsoda -nagyszerü dolog lesz ez; két-három napig tulsokat adunk nekik enni; -elvisszük valahová szegényeket, a hová nem kivánkoztak, a mit mink -szerettünk volna látni. Utána két hétig veszkődünk velük, hogy megint -normális állapotba kerüljenek. Mikor gyerek voltam, mindig a -Kristály-palotába vittek, meg Madame Tussaud-hoz. Istenem, hogy utáltam -én azt a Kristály-palotát! A nagynéni szokott olyankor felügyelni ránk. -Rendesen keservesen hideg nap; majdnem mindig hamis kocsira ültünk s -félnapot utaztunk, mielőtt rendeltetési helyünkre kerültünk. Olyankor -sohse kaptunk ebédet. Sohse jut eszébe asszonynak, hogy ebéd kellene -olyasvalakinek is, ki nincs odahaza. Ugy véli, a természet felfüggeszti -törvényeit attól kezdve, hogy elhagyod a házat, addig, mig visszatérsz. -Egy darab kalács, egy pohár tej: ez a délelőtti ozsonna az -iskolásgyereknek. Fele idő meg abba tellett, hogy elveszitgetett -bennünket; vagy hátbavágott, ha ránkakadt. Az egyetlen, a mi az egészben -örömöt okozott, a hazafelé-kocsiut maradt. - -Felkeltem; menni készültem. - -– No hát nem akarsz a versenyen résztvenni? – kérdi B. – barátom. – -Pedig a téma elég könnyü lenne igy: „Mért kellene Karácsonyt -kiküszöbölni?“ - -– Csinosan hangzik; – felelek. – De hogy gondolod, hogy kiküszöböljük? -Egy kitünő amerikai „magazin“ (havi folyóirat) hölgy-szerkesztője -egyszer feltette a kérdést: „Hogy küszöböljük ki a nemeket?“ Tizenegy ur -meg hölgy igen komolyan megtárgyalta a kérdést. - -– Haljon meg végelgyengülésben; – mondja B… az első az, hogy felkeltsük -a közvélemény érdeklődését. Győzd meg a közönséget arról, hogy ki kell -küszöbölni, ez az egész. - -– Mért kell kiküszöbölni? – kérdem. - -– Mennybéli Isten! – kiált; – hát talán nem akarod kiküszöbölni? - -– Nem vagyok egész biztos benne. - -– Nem vagy biztos benne; – azt mondod, ujságiró vagy és van tárgy a -világon, a miben nem vagy biztos?! - -– Megtörténik velem ilyesmi az utóbbi években, – felelek. – Pedig tudod, -hogy ezelőtt nem szenvedtem benne. - -Körülpillant; meggyőződik róla, hogy halltávolon kivül vagyunk. -Suttogóra válik a hangja: - -– Köztünk szólva, – susog; – most már néha én se vagyok olyan biztos -némely dologban, mint lenni szoktam. Ugyan hogy van ez? - -– Talán mert öregszünk; – tételezem föl. - -– Golfot kezdtem játszani tavaly; – folytatja, – ahogy először kezembe -veszem a kampót; jó messzire továbbitom a labdát. – Könnyünek látszik; – -mondom annak, a ki tanitott. – Igen; – felel szárazon; – eleinte -könnyünek találja mindenki. – Ez az ember régi golfbajnok volt; -gondoltam; féltékeny. Jól haladtam; három-négy hét mulva igen meg voltam -elégedve magammal. Lassankint kezdtem csak a nehézségeket kitapasztalni. -Most már tudom, hogy jó játékos énbelőlem nem lesz soha. Tettél már -hasonló tapasztalatot? - -– Tettem; – felelek. – Ugy látszik, az a magyarázat, hogy minden játék -kezdetben roppant könnyünek látszik. - -Elment ebédelni; én aztán a West felé ballagtam; s azon az időn -tünődtem, a mikor még ilyen Karácsony-kérdésekre, de meg akármilyen -kérdésekre is könnyedén félvállról szoktam volt felelgetni. Drága -fiatalság, mikor tudtam még mindent a világon; mikor nem voltak -problémák az életben; mikor kételyek nem gyötörtek! - -Akkortájt a világnak is akartam juttatni valamelyest bölcsességemből s -fényességet kerestem, melynek világánál brilláns mivoltom láthatóvá, -hasznossá váljék az emberiség előtt – a Chequers Street, St. Luke egyik -piszkos kapujánál szoktam pontosan minden pénteken este megjelenni. A -kapu mögött ifjak csoportja néhány idősebbel egyetemben – az -idősebbeknek igazán több eszük lehetett volna – verődött össze. A -találkozások célja a világegyetem dolgainak elrendezése, megvitatása -volt. „Szónokló“ tagok tizenhat penc-el voltak terhelve per annum; – ha -a puszta szót vesszük, hát ez rendkivül alacsony összeget jelent; az -„olyan gentleman, kinek előfizetése három hónapos hátralékot tüntet föl“ -a Hetedik szabály szerint többé se jóban, se rosszban nem gyakorolhat -befolyást. „Viharmadarak“-nak hivtuk magunkat; ezen rokonszenves madár -szárnyának védelme allatt két évszakon keresztül dolgoztam az emberi nem -megjavitásán, mig végre kincstárnokunk – komoly fiatal ember, minden -konvenciók ellen küzdő fáradhatatlan lovag – Keletre vándorolt; csak a -kimutatást hagyta vissza, a mely szerint a clubnak negyvenkét font -tizenöt shilling és négy pence adósága maradt. Továbbá a folyó évi -előfizetések – ugy harmincnyolc font körül – „átviteleztettek“; de hogy -hová, arról a jelentés nem emlékezett meg. Erre házigazdánk – minden -eszményi nélkül való férfiu – kezet vetett a butorzatunkra; még azt is -felajánlotta, hogy tizenöt fontért visszaadja nekünk az egészet. -Felvilágositottuk, hogy az hihetetlen ár; a magunk részéről ötöt -ajánlottunk neki. - -E tárgyalások belőle nem gentlemanhoz illő kifejezéseket váltottak ki; a -„Viharmadar“-ak elszéledtek: sohse gyültek össze többet az Emberiség -zavaros vizei fölött. Manapság, ha modern reformátorok ösztövér -tervezgetéseit hallom, mosolygok; eszembejut, hogy mit csináltunk mi -Chequers Streeten St. Luke mellett. Hallom; azon vannak mindenütt, hogy -kiküszöböljék a Lordok házát; no; a „Viharmadarak“ egyetlenegy estén -küszöbölték ki az egész arisztokráciát a koronával együtt; csak azért -halasztódott el az ügy, hogy testületet válasszunk s megalakitsuk -rákövetkező péntek este a Köztársasági Államszerkezetet. -Hasznavehetetlen uralkodókat emlegetnek! Tizennyolc évvel ezelőtt -pillanat alatt becsuktuk valamennyi Music Hall-t huszonkilenc szóval -tizenhét ellenében. Pedig egész jó kis intézmények voltak és helyesen -vezették őket, csak mi ugy találtuk, hogy az ilyesféle mulatozás -haladásellenes szellemü s a fejlődésben levő intellektuális demokrácia -legsürgősebb érdekei ellen való. Másnap este a „Macskaköröm“ mulatóban -találkoztam a harcias inditvány kezdeményezőjével és egy üveg „kétszer -égetett“ fölött folytattuk a vitát; argumentumaink erősitésekép arra -kényszeritett, hogy hallgassam végig a „Kómikus oroszlánok“-at -háromszor. De én mindig eredményesen tudtam ellentmondani, hivatkozván -egy jelenlevő világoskék trikóba öltözött sárgahaju hölgy táncára. A -nevét elfelejtettem, de soha el nem felejtem bájosságát, szépségét. Uram -isten; de édes, elbájoló „müvész“-ek éltek akkortájt! Hová lettek? -Világoskék trikós sárgahaju urhölgyek táncolnak még ma is, de nem birnak -meginditani, hacsak unalom irányába nem. Hol vannak a boszorkányos kis -táncosnők husz évvel ezelőttről? Ha egyszer láttuk, álmodtunk felőle egy -hétig; fehér kezét érinteni gyönyörüség lett volna; piros ajkának csókja -a Menyország előérzete. Valamelyik nap hallom, hogy egy régi barátom fia -elvett titokban egy ballethölgyet az „első sor“-ból; akaratlanul -felkiáltok: „Szegény ördög!“ de volt idő, mikor az lett volna az első -gondolatom: „Szerencsés dög! hát érdemel ez olyan nőt?“ Mert akkor -angyalok voltak a ballet hölgyei. Hogy méregethette őket emberi szem – -onnan a kakasüllőről – kételkedőn! Táncoltak, persze, talán hogy -kényelmesen eltarthassanak valami özvegy édes anyát; valamelyik öccs -iskolaköltségét kellett előtáncolni. Akkortájt igazán isteni teremtések -voltak; bármely fiatalember méltán imádhatta őket; de ma… - -Régi tréfa. Rózsaszin szemüvegen át néz világot az ifjuság. Koros szemek -pedig ködösek a füstös szemüveg mögött. Sárgahaju barátnőm, nem vagy te -se angyal, kinek álmodtalak; az a bünös teremtés se vagy, aminek -némelyek festenek; minden tollaid alatt is asszony vagy – hibák, -gyarlóságok, gyöngeségek bokra, mit kevéske erő, báj tart össze. Kocsid -van; aligha tartod a heti harminc shillingedből. Mayfairban vannak -ladyk, tudom, kik jókora összeget fizetnek a kocsijukért. Fested magad; -azt is mondják azonban, hogy lovagolsz. Istenem; hát nem takarózunk -valamennyien idegen erényekbe? Ha majd a festék, hintőpor leválik -rólunk, testvérem, – rólam, rólad – meglátjuk, melyiknek van joga ahoz, -hogy megvetően nézze le a másikat. - -Bocsáss meg, nyájas olvasó, e kitérésért. A hölgy vitt rá. A -„Viharmadarak“-ról volt szó; az általuk tervbevett reformokról; a -reformok pedig számosak valának. Emlékszem; kiküszöböltük a pénzbeli -büntetést, meg a háborut; kitünő jó szivü fiatalemberek voltunk. A -karácsont, ünnepnapokat mind megreformáltuk; tizenkét szótöbbség -határozott. Nem emlékszem, hogy létezett volna egyetlenegy kiküszöbölési -javaslat, amelyik szavazásnál szótöbbséget ne kapott volna. Nagyon kevés -dolog maradt, amit mi, viharmadarak, ki nem küszöböltünk. Karácsonnyal -könnyen végeztünk; a nevetséges oldalán ragadtuk meg. Kiteregettük a -karácsonyi érzelmek üres csacskaságát; lehurrogtuk az emészthetetlen -karácsonyi ebédeket, az unalmas karácsonyi gyülekezéseket, a bohó -karácsonyi előadásokat. Mókás madarunk karácsonyi énekeseket szedte -tühegyre; szociális ujitónk keserü szavakat talált a karácsonyi -részegség ellen; közgazdasági tagunk felháborodott a karácsonyi -irgalmasságon. Egyetlen argumentum akadt csak, a melyik nem szólt az -ünnep ellen; a vezető fő-cinikus kijelentése, mely szerint érdemes -végigszenvedni a karácsonyest borzalmait annak a kitünő jó érzésnek a -kedvéért, mit az okoz, hogy vége már és teljes éven belül nem háborgat -ujra. - -Attól az időtől fogva, hogy ezt a mi vén világunkat mindenféle dolgokban -felvilágositani akartam, sok más véleményt hallgattam. Sok idegen -világnézetet értettem át; már nem vagyok olyan biztos benne, mint akkor, -hogy az én különleges világnézetem az egyedül helyes. Karácsony némileg -jelentéktelen előttem; de bekandikáltam szegénységlakta vidékek ablakán; -s láttam, mint világosodik ki a kopott odu, mint kap szinre a festett -papir, aranyhim tarkaság. Megvilágitja a gyertyák fénye a ritkán világos -sarkokat fönt, a mennyezetben vész el; a papirlánc, aranyhim behálózza -az olcsó gázvezetéket; a légypiszkos tükröt bekeretezi. Fáradt kéz, szem -órákhosszat igyekszik rajt, hogy elrendezze, formálja a bolondos -papirláncot, vélvén: „Hisz tetszeni fog neki“. „Örülni fog, hogy igy -rendbejött a szoba.“ Ahogy ugy elnézem őket, valami csodás módon -rokonszenvesekké váltak. A tarkabarka gyerekjáték, kutya, kép, ingerel, -bosszant, de aztán megpillantom a zord, müvészietlen személyiséget, -ahogy munkától kérges kezével a csacska játékot simitja; körülötte mohó -arcocskák lesik, bámulják rikitó nyerseségét. Ott függ még ma is a kép a -kandalló fölött olcsó keretben; a füstös falak egyetlen éke; fáradt -szemek pillantása ujból, meg ujból ráesik – a homályos szineken -keresztül belepillantanak a müvészet messzi országába. A karácsonyi -énekesek is bosszantanak; szeretném kinyitni az ablakot és szenet szórni -rájuk – egyszer Chelsea-ben ezt egy magas bérház ablakából meg is -cselekedtem. Ugy éreztem, nem elég nagyszerü énekesek. Afelé a vélemény -felé hajlottam, hogy egyszerü ifju emberek, kik okot találtak arra, hogy -lármázhassanak. Egyikük karbéli himnuszt tudott; másik hangszert -játszott; a harmadik tánccal kisérte az egészet. Ösztönszerüleg semmi -tiszteletet se éreztem irántuk; zavartak a munkámban; kivánság kélt -bennem, hogy bántsam őket. Gondoltam; jó dolog lesz, ha a világosságot -eloltom; halkan kinyitom az ajtót s szenet öntök rájuk. Lehetetlen lett -volna kitalálni, hogy a háztömb melyik ablakából érte őket az áldás; a -kellemetlenséget elkerülhettem. Egész kis csoport voltak s ha csak kevés -szerencsém akad, találom az egyiket. - -Elhatároztam, hogy keresztülviszem a tervet. Nem láttam őket tisztán. -Csak ugy a lárma szerint igazodtam. Mintegy harminc darab kiválasztott -széndarabot eredmény nélkül bocsátottam le; kicsit el is bátortalanodtam -már. Aztán valami ugatásfélét hallottam; ezt követték olyan kiszólások, -mik az alkalomnak semmiképp se feleltek meg. Ugy látszik, a gondviselés -helyes irányba terelte a karomat; a zene hirtelen elhallgatott, a banda -szétrebbent nagy röhögés közepette, a mit furcsálottam. - -Egyetlen embert vettem csak észre, ki visszamaradt. Lámpavas alatt -állott; az öklét rázogatta a ház felé. - -– Ki dobta le azt a szenet? – kérdi stentori hangon. - -Nagy megdöbbenésemre a nyolcvannyolcas számu lakót ismertem fel; – -ujságiró, mint jómagam. Gyorsan keresztülláttam az egész helyzetet – -csakhogy későn, – mint a szerencsétlen regényhősök. Ugylátszik a -Nyolcvannyolcas – őt is megzavarta a lárma – kiment, hogy tárgyaljon a -lármázókkal. Persze az én széndarabom őt érte. Őt, az ártatlant, a -békéset! A derekat, erényest! Ilyen igazsággal mér a fátum bennünket -halandókat idelenn! Volt ott a csoportban tiz-tizennégy fiatalember; -olyan egyse köztük, ki meg ne érdemelte volna a darab szenet s ő, az -egyedül ártatlan az áldozat. A ködlő lámpa világánál ki birtam venni, -épp a szeme sérült meg. - -Az épülettömb néma maradt a kérdésre; arra átjött az utcán és -felfeléhaladt a lépcsőn. Minden emeletnél megállt; orditott. - -– Ki dobta le azt a széndarabot? Hol az az ember, a ki azt a szenet -ledobta? Ki vele! - -A kitünő ember az én helyemben megvárja, mig a Nyolcvannyolcas odaér -arra a folyosóra, ahol lakik. Kitárná az ajtót; férfias elszántsággal -jelentené: - -– Én dobtam ki a széndarabot. Én valtam, igenis. – Tovább nem mondhatta -volna, mert ennél a pontnál a Nyolcvannyolcas beveri a fejét, az biztos. -Csuf botrány kerekedik a folyosón; nagy tábor venne körül, a ház -valamennyi lakója bosszankodnék; később kérdezősködés, magyarázkodás, -törvény. Gonosz szenvedélyek váltak volna ki az emberekből; keserü harag -kelt volna, talán évekig tartó. - -Nem mondom, hogy kitünő ember vagyok. Nem tudom, érne valamit, ha azt -próbálnám állitani, hogy igenis az vagyok. Nem vagyok elég jó szinész. -Mondok magamban, mikor a dolgozószobámban levetem a cipőm, hogy a -hálószobába vonuljak át. Ez a Nyolcvannyolcas biztosan nincs olyan -kedélyállapotban, hogy kiváncsi lenne a történetemre. Hadd orditson; -majd lecsillapodik. Visszatér a lakásába, megmossa a szemét; frissitő -álomba merül. Reggel, – mint rendesen – találkozunk a Fleet Streeten, -alkalmilag megemlitem az incidenst; sajnálkozásomat fejezem ki. Az -igazságot is megpenditem, hogy alighanem valami szomszéd, kit szintén -bosszantott a dolog, szenet dobált az énekesekre, aztán sajnálatos -véletlen folytán épp ő lett az áldozat. Tapintattal talán még arra is -képes leszek, hogy átlássa az incidens humorát. Később, márciusban vagy -áprilisben, óvatosan kiválasztván a legalkalmasabb percet, esetleg be is -vallhatom, hogy én voltam; barátságos pohár brandy fölött kacagunk az -ügyön. - -Tényleg; igy is történt. Az emlitett Nyolcvannyolcas – nagy darab ember; -– soha jobb fiu nem élt még a földön nála, csak kicsit indulatos, – maga -mondta: – „No, kutya szerencséd volt öreg, hogy nem mondtad akkor.“ - -– Mert éreztem, – felelek, – ösztönszerüleg, hogy olyan természetü ez az -ügy, hogy jobb későbbre halasztani. - -Van ugy, hogy jobb legyőzni a szenvedélyt, hogy az ember férfiasan -elszánt legyen. A karácsonyi énekesek az én keblemből ingerültségnél -egyebet nem váltanak ki; mégis láttam, a mint a „Mennyből az angyal“ -hallatára – akármilyen ködös volt a torok, mely énekelte, akármilyen -hamis a kisérő fuvola, trombita – munkától barázdás női arcon az öröm -sugara világolt fel. Annak a dal remény, szerelem hirnöke; édesebb lesz -tőle az élet kemény ize. Ha mi, magasabbrendü emberek, csak rágondolunk -a familiáris karácsonyi ajándékgyüjtése, beleborzongunk. Eszembe jut -amit egyik barátom mondott egy falusi karácsoni látogatásról. -Szemtől-szembe került egy olyan hölggyel, kit a városban merőben -ellenkező környezetben ismert. A kis farmház ajtaja tárva-nyitva állott; -az a bizonyos nő és egy idősebb asszony egy asztalnál vasaltak; a mint a -fiatalabb puha, fehér kezei ide-oda emelték a vasalót, a hogy ott -hajtogatja, simitja a fehér vászoncsomót, kacag, cseveg; hát csupa -házias, kedves dolog, amit mond. Barátom árnyéka épp a munkájára esik; -az asszony feltekint; pillantásaik találkoznak: az asszony arca -egyszerüen annyit mond: „Én itt nem ismerem önt; ön sem ismer engem. -Itten nő vagyok, kit szeretnek, becsülnek.“ Barátom belép; beszédbe -elegyedik az idősebb nővel – az házigazdája vendégei közzül egynek a -felesége. Az asszony megfordul és bemutatja a fiatalabbat: „A lányom, -sir. Nincs hozzá idelenn sokszor szerencsénk. Állása van Londonban; -ritkán látogathat csak el hozzánk. Csak épp karácsonykor szokott pár -napot nállunk tölteni.“ - -– Az a családi találkozás legjobb ideje – felel a barátom elfojtott -vigyorgással, a miért aztán utálja sajátmagát. - -– Ugy van, sir; – felel az asszony, a ki a vigyort nem veszi észre. A -karácsonyt eddig még mindig velünk töltötte; nem igaz, Bess? - -– Mindig, anyám, – felel a nő egyszerüen és a munkája fölé hajol. - -Az évnek erre a néhány napjára odahagyja prémjeit, ékszereit; szép -ruháit, finom ételeit – darabig ott él, hol tisztaság, egészség van. Ez -az egy horgony, mi a nőiességhez köti; szivesen gondol rá az ember, hogy -elég erős lesz arra, hogy megmentse a teljes elmerüléstől. Mély -argumentumok valamennyien, melyeket a karácsony védelmében és a -karácsonyi szokások dicséretében elmondottam, szentimentális -természetüek; de elég soká éltem ahoz, hogy kételkedjem, vajjon az -érzelemnek nincs-e meg a rendes, törvényes helye az élet gazdaságában. - - - - -Ne sokat nézelődj, ha megugrani készülsz. - -Vetted észre, milyen az, mikor asszony elmén hazulról? - -Ha férfi megy el, azt mondja: „No én most elmegyek; nem maradok soká -oda.“ - -– Ó, George! – kiált utána a felesége a lakás másik végéből; várj; -kérlek, ne menj még; csak egy pillanatra! Csak azt akarom mondani… -Hallja, hogy ottkin becsapódik az ajtó; mint röpülnek le a kalapok a -fogasról. - -– Istenem George, csak nem mentél még el! – sikolt. De csak a -kétségbeesés hiu hangja. Ez igy van, ez tény; tudja, hogy már valóban -elment. Zihálva ér ki a hallba. - -– Bizony várhatott volna egy percig; zugolódik befelé, amint a kalapokat -szedi össze. Annyi mindenfélét akartam mondani. - -Nem nyitja ki az ajtót, hogy lekiáltson utána, ugyis tudja, hogy már -félig kinn jár az utcán. – Közönséges, aljas távozási mód; hasonlit a -férfiakhoz, – gondolja. - -Ha azonban asszony távozik otthonról, arról aztán tud az ember. Nem -szökik el aljasan. Ő megmondja, hogy elmén. Általánosságban megmondja -már előttevaló nap délután; kisebb megszakitásokkal elismétli -uzsona-időig. Teánál hirtelen elhatározza, hogy mégsem fog; hogy inkább -holnaputánra hagyja. Egy órával később elgondolja, hogy mégis csak -holnap lesz az inkább; előkészületeket tesz, hogy estére meg is mossa a -haját ez okból. Ugy körülbelül egy óra hosszat elragadtatási rohamok -váltakoznak nála, mely rohamok alatt ugy véli, igenis fog menni; aztán -lemondási kedélyállapot következik, mikor balsejtelmek szállják meg. -Ebédnél valamely más nőt is rábeszél, hogy tartson vele; a másik nő, -mikor már rábeszélték, el van ragadtatva az eszmétől. Csak aztán jut -eszébe, hogy igaz is; nem mehet. Az első nő nemsokára meggyőzi, hogy -mégis jöhet. - -– Igaz; – felel a másik; – de akkor hogy leszünk veled, édesem? -Elfeledkeztél Jones-ékről. - -– El; igazán el; – igy az első, teljességgel zavartalanul. Milyen -borzasztó; én pedig szerdán nem mehetek. Akkor csütörtökre hagyom. - -– De csütörtökön meg én nem mehetek; – mondja a másik. - -– Jó; akkor nélkülem méssz, drágám, – felel az első olyan hangon, mint -aki egy élet becsvágyát készül feláldozni. - -– Ó, dehogy kedvesem; nem is gondolok rá; – mond a másik nemeslelküen. – -Inkább várunk és megyünk aztán együtt pénteken. - -– Tudod mit; – mondja az első. – Majd jókor felkelünk, (csak inspiráció) -és jókor visszaérkezünk, még mielőtt Jones-ék itt vannak. - -Elhatározzák, hogy majd együtt alszanak; valami bujkáló gyanu vibrál a -szemükben, hogy ez lesz az utolsó alvás életükben. Korán visszavonulnak; -kanna meleg vizet visznek magukkal. Nagyobb időközökben éjjel hallani -lehet a viz csobogását, az ő társalgásukat. - -Reggelihez későn jönnek le; mindkettő rosszkedvü. Ugy fest, mintha -mindkettő arra a meggyőződésre jutott volna, hogy ebbe az őrült dologba -a saját jobb belátása ellenére erőszakolták; a másik állhatatos -bolondériája az egész. Reggeli alatt mindenik megkérdi a másiktól -ötperces időközökben, hogy elkészült-e már egészen. Ugy látszik, semmi -egyéb dolga se lesz egyiknek se, minthogy a kalapját feltegye. Az időről -beszélnek; vajjon milyen lehet. Ugy vélik, jó volna, ha eldőlne; esni -fog-e, vagy süt-e a nap majd. Haragszanak az időre, hogy nem bir -határozni. Reggeli után még felhős az ég. Elhatározzák, hogy egész -elejtik az utitervet. Akkor eszibejut az elsőnek, hogy őneki menni kell -minden körülmények között. - -– De neked nem muszáj jönnöd, kedvesem; – mondja. - -Eddig a pontig a második nő nyilvánvalóan még nem tudta, hogy -tulajdonképen akart-e menni, vagy sem. De most már tudja. - -– De jövök; – mondja; – legalább aztán tulestem rajta. - -– De igazán nem szükséges, hogy jere; – vitatja az első, – akkor én is -hamarabb otthon leszek. Már indulok is. - -A másik csökönyös. - -– Én leszek előbb kész; – válaszol. – Tudod drágám, hogy rendesen én -szoktam rád várni. - -– De hisz még cipő sincs rajtad; – emlékezteti az első. - -– No, annak idő nem kell; – véli. – Hanem igazán, kincsem, ha nem -akarod, hogy jöjjek, akkor csak szólj. – Majdnem a könnyeknél tart már. - -– De hát természetes, hogy szeretném, ha jönnél, – magyarázza a másik -lemondó hangon. – Azt hittem, hogy csak azért akarsz jönni, hogy -szivességet tegyél; hogy ne menjek egyedül. - -– Ó, dehogy; magam is szeretnék menni. - -– No, akkor siessünk; – igy az első; – én kész leszek egy perc alatt. -Nekem csak másik szoknyát kell felvennem. - -Félórával később, hallod, mint hivják egymást a ház különböző sarkaiból; -tudni szeretnék, kész-e a másik. Kisül, hogy mindketten már rég kész -voltak; csak épp a másikra vártak. - -– Attól félek, – mondja az, a ki leért a lépcső aljára, – hogy esni fog. - -– Ugyan, ne mondd; – hallik a másik hangja. - -– Bizony; nagyon is esőre áll. - -– Micsoda bosszuság; – felel a fönti; – hagyjuk holnapra? - -– Te, mit gondolsz, drágám? – a lenti. - -Elhatározzák, hogy mennek azért mégis, csak épp hogy cipőt kell váltani; -csak másik kalapot kell tenni. - -Rákövetkező tiz percben még ide-oda szaladgálnak, kiabálnak. Aztán ugy -látszik, hogy elkészültek csakugyan; már csak Istenhozzádot kell -mondani, aztán „mehetünk.“ - -Kezdik a gyerekeket csókolgatni. Asszony sohse hagyja el a házat titkos -félelem nélkül, hogy sohse tér oda vissza többet élve. Egyik gyereket -sem találni sehol. Mikor megtalálják, szeretné, ha nem találták volna -meg. Meg kell mosni, mielőtt meg lehet csókolni. Aztán a kutyust kell -megtalálni, hogy megcsókolhassák azt is; végre a szakácsnő várja az -utolsó rendeletet. - -Arra aztán kinyitják lenn a kaput. - -– Ó, George! – az első asszony visszafordul. – Fönn vagy? - -– Halló! – egy hang valahonnan fentről; – szükséged van rám? - -– Nem drágám; csak bucsuzni akartam. Good bye. Megyek. - -– Isten áldjon. - -– Isten veled, drágám. Nem gondolod, hogy esni fog? - -– Á, nem; nem hinném. - -– George. - -– No. - -– Pénz nincs nálad? - -Öt perccel később szaladva jönnek vissza; egyik otthon felejtette a -napernyőjét, a másik a pénztárcáját. - -Pénztárcáról szólván, ujabb különbség fedeződik fel a himnemü és nőnemü -emberi állaton. Férfiember a pénzét a zsebében hordja. Ha használatba -akarja venni, előszedi és leteszi. Ez a dolgok közönséges rendje; -asszonynak több finomságra van szüksége. Ott áll az utcán; négy -pence-ért ibolyát akar vásárolni; a virágárus lány vár. Két csomag van -az egyik kezében, napernyő a másikban. Balkezének megmaradt két ujjával -tartja az ibolyát. Felmerül a kérdés: hogy fizessen a lánynak? -Gondolkodik darabig; szemmelláthatólag azon tünődik, hogy van az, hogy -nem tud fizetni. Arra aztán rájön: csak két keze van, az pedig teli -mindkettő. Először azt gondolja, hogy a csomagokat és az ibolyát majd -átteszi a jobbkezébe; aztán, hogy inkább a napernyőt a balba. Aztán -körülnéz valami asztal, vagy legalább is szék után. Olyasmi nincs az -egész utcában. Megoldódik a kérdés azáltal, hogy elejti a csomagokat, a -virágot. A lány felveszi; tartja; vár. Ez felszabaditja a jobbkezét, -hogy az erszényt kereshesse meg vele; baljával a nyitott ernyővel -hadonász. Valamelyik öreg gentleman kalapját lesöpri vele a csatornába; -majdnem kiüti a virágáruslány szemét, mielőtt eszébejut, hogy jó volna -becsukni azt az ernyőt. Mikor becsukta, odatámasztja a virágáruslány -könnyü állványához; most már komolyan kutatni kezd mindkét kezével. -Hátulról előre forditja magát, testének felső részét körbehajlitja ugy, -hogy a haja előrekerül, a szemei meg hátra. Balkezével még mindig erősen -fogja sajátmagát – ha elengedné a személyét, isten tudja, hová vinné – -jobbjával kutat. Hisz az erszény megvan; érzi; a probléma az: hogyan -férjen hozzá. Leggyorsabban persze ugy érhetné el, ha levetné a -szoknyáját, leülne és a belső részét kifelé forditaná; s onnét a zseb -sarkából felfelé csusztatná. Ez egyszerü gondolat azonban ugy látszik -nem ér fel hozzá. A ruha hátulján valami harminc ránc van; két ránc -között huzódik meg a titkos nyilás. Csupa véletlenségből felfedezi -végre; majdnem elesik munkaközben; de felhozza az erszényt a napfényre. -Még csak a kinyitás jár vesződséggel. Tudja, hogy valami nyomógombbal -nyilik, de sohse nézte meg, milyennel; nem tanult meg bánni vele; nem is -fog soha. Rendesen addig nyomkodja, mig kinyilik. Öt perc alatt mindig -el szokott készülni, ha csak nem sieti el. - -Tényleg kinyilik végre. Kinyilik, mert már belebetegedett abba, hogy ugy -nyomkodják, s véletlenül, vagy akarattal épp lefelé van abban a percben, -mikor kinyilik. Ha elég közel vagy ahoz, hogy a vállán keresztül -pillants, láthatod, hogy arany, ezüst egymásrahányva feküdt benne. Benső -szentélyben, mit másik ruganyos gomb őriz, a rézpénzt őrzi egy -bélyeggel, meg egy fizetőcédulával együtt. A cédula kilenc hónapos; -tizenegy pence három farthingről szól. - -Emlékszem egy öreg omnibusz-kalauz felháborodására. Benn a kocsiban -kilenc nő ült és két férfi. Én ültem az ajtó mellett; ennélfogva az -észrevételeit énhozzám intézte. Időbe került, mig a pénzeket -összeszedte, de azt hiszem, jobban sikerül, ha kevesebbet morog; -megzavarta, idegessétette az utasokat. - -– Ezt nézze itten; – mondja s egy átellenben ülő hölgyre hivja fel a -figyelmem. Szokott módon kutatott az erszénye után. A pénzükön ülnek; -ilyenek az asszonyok. Ahol ni; hogy halászik utána. - -Végre a hölgy kihuz maga alól egy rendkivül kövér erszényt. - -– No, most képzelje el, hogy szorongó, rázós omnibuszba ilyen vacakon -ül; – folytatja. – Micsoda erős hátsórészük lehet. Bizalmas kezdett -lenni: „Láttam egy asszonyt“ – mondja, – az kiszedett maga alul először -egy nagy, nehéz kapukulcsot, egy kis doboz szardiniát, hatalmas -erszényt, egy csomó hajtüt, egy üveg illatszert. Én megbolondulnék, ha -csak egy kis ajtókulcson ülnék, ezek az asszonyok meg igy szaladgálnak -egész nap. Ugy hiszem, hozzá vannak szokva. Tegye aztán az ember őket -pehelypárnára; biztosan sikitanak. Amig egy twopencet kihozunk belőlük; -a szivem szakad bele. Először megpróbálják egyik oldalon; aztán -megpróbálják a másikon. Aztán felállnak; rázzák magukat, mig a kocsi -vissza nem löki őket; ott állnak; vigasztalan ruharakás. Ha tőlem -függne, asszony-kutatókalauzt tartanék a kocsin; hamarosan átkeresgélné -őket, oszt elvenné a pénzt. Hogy ezeknél mit keressen szegény -zsebmetsző. Csak azt mondom, mig szegény férfi rátalál asszonyi zsebre -manapság – no az legalább megérdemli, amit ott lel. - -Komolyabb természetü dolgokra gondoltam, mikor igy az asszonyok tulontul -gondos voltáról elmélkedtem. Az az elméletem – lehet, hogy hamis; ilyen -véleményt is hallottam – hogy tulságosan sok aggodalommal tesszük meg -életünk rövid kis utját. Folyton a földre pillantunk. Lehet, hogy -elkerülünk egy-két kisiklást, meglátjuk a követ egyszer-kétszer, miben -megbotlottunk volna – de elmulasztjuk az ég kékjét; a domboldal dicső -zöldjét. Mindig bosszantott a sok könyv, mit jó emberek irtak, hol -elmondják, hogy az élet „sikere“ abban van, ha eldobjuk fiatalságunkat, -elpocsékoljuk férfikorunkat csak azért, hogy nyolcvanéves korunkban -„derüs öregség“-ről beszélhessünk. Egész életünket arra a bizonyos -„légvár“-ra épitjük; nem vesszük észre, hogy mig épitünk, tervezünk, -közönségesek, szükkeblüek, kemények lettünk. A rózsaszüretet hagyjuk -csak holnapra; ma munka napja van; üzlet, hajsza. Istenem; holnap lett; -de a rózsák elhervadtak. Nem is törődünk már rózsákkal; olcsó vásári -áru; inkább tekintünk kelkáposzta felé, mire az a bizonyos holnap -ránkvirradt. - -Az életet élni kell, nem eltölteni; szembe kell szállni vele, nem -elrendezni. Nem sakkjáték az élet; nem a legtöbbet tudó győzelme; -kártyajáték; ügyes kéz többet nyerhet. Az a legbölcsebb talán, kinek -mindig a legtöbb sikere volt? Én nem hinném. A legszerencsésebb -whist-játékos, akivel az életben találkoztam, sohse volt biztos abban, -hogy mi a tromf; a leggyakoribb kiszólása volt játékközben: „Ejnye; -bocsánatot kérek“; olyan megjegyzés, mire a partner csak ilyet -felelhetett: „Sohse kérjen. Minden jó, ha a vége jó.“ - -Egy olyan ember pedig, aki szememláttára lett nagyon gazdaggá, egy -birminghami külvárosi épitkező volt; a nevét nem tudta leirni; életének -harminc esztendején keresztül egyetlen egyszer józanon ágyba nem került. -Nem azt mondom, hogy a whist-játszók azon igyekezzenek, hogy a tromfokat -elfelejtsék. Az épitőmesterem talán még eredményesebb sikert tudott -volna elérni, ha le birja irni a nevét; ha alkalmilag, – nem tulságos -gyakran – egy-egy józan estét enged meg magának. Amit evvel ki akarok -fejezni, annyi, hogy nem az erény a sikerhez vezető ut – ugy, ahogy mi -értelmezzük. Más okokat kell találnunk, hogy erényesek akarjunk maradni; -lehet, hogy vannak ilyenek is. Az igazság az, hogy az élet egyszerü -játék, tiszta munka; azok a szabályok, a miket siker elérésére -lefektetünk, olyasfélék, mint a megtéveszthetetlen, okvetlenül győző -módszerek, mikkel évenkint a bolondok egy bizonyos válfaja -felfegyverkezik s lemén Monte-Carloba szerencsét próbálni. Eljátszhatjuk -a játékot hidegvérrel, éles itélőképességgel; elhatározhatjuk, mikor van -ideje a fejjelugrásnak, mikor a lassu lépésnek; de hogy a bölcsesség -legyen a zsinórmérték, annyit tesz, mintha azt képzelnők, hogy -felfedeztük a véletlenek törvényszerüségét. Játsszuk végig az -életjátékot, mint igazi sportsman; győzelmeinket mosollyal vágjuk -zsebre; veszteségeinken vállat vonunk. Tán azért vettünk részt a zöld -asztalnál a játékban; tán azért próbáltunk szerencsét kártyán, hogy -megtanuljuk a jó játékos néhány erényét; önfegyelmet; veszteségnek -bátorsággal való elviselését; szerénységet akkor, ha a szerencse kereke -tulsokáig fordul felénk; erőt, ügyességet; a sorssal szemben való nagy -közönyösséget. Jó lecke valamennyi. Ha egyikét-másikát megtanuljuk, nem -volt hiábavaló a zöld asztalnál való időzésünk. De ha ugy kelünk föl az -asztal mellől, hogy bosszuságot viszünk csak el; ha magunkat szánjuk -egyedül, akkor biz attól félek, hiábavaló volt. - -A mogorva Portás ugyis beszól az ajtón: „Ötszáz billió Huszonnyolcas; -vár a kocsi, sir.“ - -Ejha! Már itt az ideje? Gyorsan összeszedjük a játékpénzt. De minek is -kell az? Benn a városban, a folyó másik partján, nincs értéke. Az arany -vérvörös szine, a szerelem világoszöldje – hová vágjuk? Ehun valami -szegény koldus; játszani szeretne; adjuk oda neki; a mint kilépünk. -Szegény ördög! Majd mulattatja a játék – darabig. - -Tartsd a lőport szárazon, aztán bizzál a Gondviselésben; a bölcs -jelszava ennyi. Nedves lőpornak sehol a világon nem veszed semmi -hasznát. Száraznak talán; a Gondviselés segitségével. Nevezzük -Gondviselésnek; csinosabb név, mint véletlen; tán igazabb is. - -Másik hiba, a mit elkövetünk, mikor az életünkből ki akarunk okoskodni, -ez: ugy okoskodunk, mintha értelmes teremtmények volnának adva a -számfejtés alapjául. Nagy hiba. Jóakaratu hölgyek és urak gyakran esnek -bele, mikor felállitják ideális világukat. Ha megjavitják a házasság -intézményét, megoldják a szociális problémát, ha szegénységet, háborut -egy akarattal küszöbölnek majd ki – ha a bünt, a szomoruságot, a nyomort -nagy parlamenti többség leszavazza! Ó; akkor érdemes világ lesz ez -itten! De nem kell várni olyan sokáig, uraim és hölgyeim. Nincs szükség -szociális forradalomra; a nép lassu nevelésére. Mindez megvolna már -holnap, ha csak értelmes lények lennénk. - -Képzeld el értelmes lények világát! A Tizparancsolatra akkor nem volna -szüksége senkinek a világon; hisz értelmes lény nem követ el bünt, -értelmes teremtmény nem csinál hibát. Nem lenne gazdag ember; hisz -melyik értelmes ember törődik a pompával; látszattal? Szegény se lenne; -mert hogy én kétszer annyit egyek, mig odaát a másik utcában testvérem -éhezik, ki éppolyan ember, mint én – az nem észszerü. Nem volna a -vélemény eltérő egy ponton: hisz csak egy értelmes ok foroghat fenn. Te, -kedves olvasóm, rájönnél, hogy mindenféle tárgyban egy véleményen vagy -velem. Regényeket nem irnának; szindarabot nem játszanának; értelmes -teremtmények életében nincsenek drámák. Nem volnának őrült szerelmek, -őrült kacajok, fájdalmas könnyek; tüzes viták, rövidéletü örömök – -bánatok, vad álmok – csak ész, értelem, okosság mindenütt. - -Egyelőre azonban megmaradunk értelmetlen lényeknek. Ha megeszem ezt a -mayonnaise-t; megiszom rá azt a pezsgőt, a vesém bánja meg. Akkor hát -minek eszem meg? Julia bájos lány; szeretetreméltó, okos, szellemes: van -jó csomó serfőzde-részvénye is. Mért veszi el John mégis Ann-t? Az a -lány veszekedős, lobbanékony, ez a legkisebb rossz, amit az ember -mondhat róla. A fiu érzi is, hogy sohse lesz belőle olyan jó -háziasszony, mint a másikból; különleges szeszélyei vannak; semmi -vagyona. De van valami Ann állán, nyakán, mi elbájolja. Nem birná -megmagyarázni, mi. Általában véve Julia szebb kettejük közt. De mennél -többet gondol Juliára, annál inkább vonzódik Ann-hoz. Igy hát Tom veszi -el Juliát; oda a serfőzde részvény. Julia valami ünnepi kirándulásban -meghül; tehetetlen nyomorék lesz egész életére; Ann hirtelenében tizezer -fontot örököl egy ausztráliai nagybácsitól, kiről soha semmit se hallott -senki. - -Hallottam egy fiatalemberről, a ki rendkivül gonddal választott -feleséget. Aszongya – bölcsen – sajátmagának: „Feleség választásában az -ember nem lehet sohse elég óvatos.“ Meggyőződik arról, hogy hány -megfelel minden követelménynek, mit élettárstól kivánhat az ember. -Megvan benne minden erény, mi kivánatos nőszemélyben; nincsenek hibái, -hacsak olyanok nem, mik asszonyban elmaradhatatlanok. Praktikus nyelven: -maga a tökély. Elveszi; kisül, hogy csakugyan benn van minden, a mit -elgondolt felőle. Csak egyetlen kifogást hozhatott fel ellene: – azt, -hogy nem szerette. Ez pedig igazán nem a lány hibája volt. - -Milyen könnyü volna az élet, ha ismernők sajátmagunkat. Ha biztosak -lennénk a felől, hogy holnap is csak ugy gondolkozunk, mint ma. -Szerelmesek leszünk egy szép nyári kiránduláskor; olyan friss, bájos, -üde a lány; a vér a fejünkbe száll, hacsak rágondolunk. Ideális -pályafutás csak az volna: ott feküdni örökké a lábai előtt. -Lehetetlennek látszik, hogy a Sors nagyobb boldogságot is mérhetne ránk, -mint azt a kitüntetést, hogy a cipőjét tisztithassuk, a ruhája szegélyét -csókoljuk. Ha kicsit piszkos az a ruhaszegély; annál jobban örülünk az -egésznek. Elő is adjuk ebbeli becsvágyunkat; mikor elmondtuk, akkor még -minden szó igaz. De elmulnak a nyári kirándulások; elmulik a nyári kedv, -ott találjuk magunkat a télben, azon törjük a fejünket; hogy -kapaszkodhatnánk ki a hinárból. Vagy még rosszabb: tovább tart a -szeszély, mint rendesen. Forma szerint megkérjük a kezét. Megházasodunk -– ugyan hány házasság az eredménye olyan szenvedélynek, amelyik kiégett -már, mikor oltár elé lépünk vele? – Három hónappal később a csacsi kis -lány tört szivvel vallja be magának, hogy mi keservesen unalmasnak -találjuk a cipellő tisztitását. Ugy érezzük, mintha megnőtt volna a -lába. Nincs pardon a magunk számára, ha csak az nem, hogy ostoba -gyerekek voltunk; nem is tudjuk, miért sirunk; játékközben megsebesitjük -egymást; vagy hangosan zokogunk, ha magunkon ütünk sebet. - -Ismertem egyszer egy amerikai hölgyet. Hosszu történetekkel untatott, -előadván mind a sok brutalitást, mik férje részéről érik. Be is adta -ellene a válókeresetet. Elérkezett a tárgyalás napja; a nő nyert az -egész vonalon. Valamennyien meggratuláltuk; akkor pár hónapra eltünt az -életemből. De aztán valamelyik nap megint csak együtt találtuk magunkat. -Egyik nagy problémája még a társadalmi életnek, hogy mit mondjunk -egymásnak, mikor találkozunk; minden nőnek, férfinak a vágya ilyenkor, -hogy rokonszenvesnek, okosnak mutassa magát; ez aztán megneheziti a -társalgást, mert – ha ugy általába vesszük édes mindnyájunkat, nem -vagyunk se rokonszenvesek, se okosak. Csak ugy melesleg jegyzem meg. -Persze a volt uráról kezdek vele beszélni. Kérdem tőle, hogy megy a -sora. Feleli, ugy véli, egész jól érzi magát. - -– Ujra megházasodott? – érdeklődöm. - -– Ujra; – felel. - -– Ugy kell neki; felelek. – Meg a feleségének is. – Csinos, derüsszemü -kis nőszemély volt ez az amerikai barátnőm; a kegyeibe akartam -behizelegni magam. „Olyan asszony, ki hozzámegy ilyen emberhez, tudván -azt, a mit tudnia kell, egész biztosan nyomorult emberré teszi majd; és -abban is biztosak lehetünk, hogy az ember is átkává válik az -asszonynak.“ - -Barátnőm mintha védelmezni akarta volna: - -– Azt hiszem, nagyon megjavult; – véli. - -– Ostobaság! – felelek; – férfi nem javul meg soha. Ha egyszer gazember, -az marad örökké. - -– Sss; – kér; – ne mondjon ilyesmit róla. - -– Mért ne? – kérdem. – Hisz sajátmaga elégszer nevezte gazembernek. - -– Nem volt tőlem helyes; – elpirul. – Attól tartok, nem ő volt egyedül -hibás a dologban; bolondosak voltunk akkortájt még mindaketten; ugy -hiszem, tanultunk ebből. - -Nem feleltem; vártam a szükséges magyarázatot. - -– Jó volna, ha meglátogatná; – teszi hozzá kis nevetéssel; – őszintén -szólva, én vagyok az az asszony, a kit elvett. Kedden van a fogadónapom. -K. Mansions, második szám. Azzal elszalad; otthágy engem csodálkozva -magamra. - -Valamelyik vállalkozóbb szellemü lelkész kisebbfajta templomot -állithatna fel a Strandon, a Law Courts (Igazságügyi palota) mögött. -Igen jó üzleteket csinálhatna; visszaházasitaná az imént elvált párokat. -Egyik barátom – iróember az is – kijelentette, hogy soha jobban nem -szerette a feleségét, mint két alkalomkor; – először, mikor -visszautasitotta, másodszor, mikor a tanu-padon ülve, ellene tett -tanuvallomást. - -– Különös teremtések maguk férfiak; – jegyzi meg egyik hölgy egy urnak -jelenlétemben… Mintha maguk se tudnák biztosan, hogy mit akarnak. - -Általánosságban bosszankodott a férfiakon. Nem mondom, hogy nincs igaza; -sokszor roppantul bosszantanak engem is. Különösen egy ember van, ki -mindig felingerel. Igy beszél; amugy cselekszik. Ugy prédikál, mint -valami szent; ugy viselkedik, mint a bolond; tudja, mi a helyes és azt -teszi, a mi helytelen. Ne is beszéljünk róla. Majd megkapja ő is a -magáét valamelyik nap; betesszük egy csinos, kényelmes, jól kibélelt -skatulyába; annak a tetejét jó szorosan rásrófoljuk; félretesszük valami -csöndes kis helyre; tudok is egy templomot; majd amellé; hisz másképp -fölkel és megint gonoszul viselkedik. - -A megszólitott férfi, – általánosságban olyan, mint okos emberek szoktak -lenni, – mosolyogva tekint a szép kritikusra. - -– Kedves asszonyom; – mondja, – nem azt vádolja, a kit kellene. -Beismerem, hogy sokszor nem vagyok tisztában avval, hogy mit akarok; a -mi keveset tudok róla, az se tetszik magamnak se. Nem én csináltam igy, -ki se választottam. Én még sokkal kevésbbé vagyok megelégedve vele, mint -amennyire ön lehet, asszonyom. Nagyobb titok én előttem, mint ön előtt; -pedig énnekem kell élnem az akaratommal. Inkább szánakoznia kell rajtam, -ahelyett, hogy vádol. - -Van ugy, hogy rámjön a rosszkedv és irigylem az öreg remetéket, hogy -nyiltan, bátor gyávasággal elkerülték az élet problémáját. Vannak napok, -mikor olyan létről álmodom, melyben nincs az ezernyi finom szál, -melylyel lelkeink Liliputiországhoz vannak kötve. A fekete vizek, -fjordok fölött Norvégiában szeretnék élni olykor; ott más emberi lény el -nem vitatja tőlem királyságomat. Egyedül nekem suttog az erdő; egyedül -nekem ragyognak a csillagok. Hogy hogyan fogok megélni, még nem tudom -egész biztosan. Egyszer egy hónapban leszállok; lemegyek a körülfekvő -falvakba és jól megrakodva térek haza. Hisz sokra nem volna szükségem. -Puskám, halászbárkám elég lenne. Volna nagy kutyám is; beszélne hozzám a -szemein keresztül, azok kimondatlan gondolattal telitvék. Együtt -vándorolnánk a fensikokon, együtt keresnénk meg az ebédünket olyan -emberek primitiv módjára, kik nem álmodtak tizfogásos ebédekről, -Savoy-lakomákról. Az ebédem magam főzném, elkölteném, egy üveg jó bor -mellett, mi frissiti a férfiui kedélyt, megkönnyiti a gondolkodást. (Ugy -látom, nem vagyok egész állhatatos. A civilizációnak ezt az ajándékát -magammal szándékoztam vinni a remeteségbe.) Este – a számban pipa – -cserjetüz mellett üldögélek és elmélkedem; uj meglátások ébrednek bennem -lassan-lassan. Megerősit a milljó néma hang, amint hullámok zajába -fullad – talán közelebb érek ahoz, jobban megértem azt, hogy mi -szándékkal lettünk e világra. Talán meg birom ragadni valami csücskét -annak a titoknak, hogy mi értelme a létnek. - -Nem, nem, drága hölgyem; a mindenről való lemondásnak eme világába nem -vinnék társat magammal; de bizonnyal semmiesetre olyan nembélit, a -milyenre kegyed gondol. Van idő, mikor jobb az embernek egyedül lenni. A -szerelem elriaszt bennünket azoktól a mélységektől; férfit, asszonyt -csinál belőlünk, pedig ha kicsit közelebbről akarjuk látni a -csillagokat, olyasminek bucsut kell mondanunk. Mi férfiak, nők nem -mutatkozunk egymás előtt legeslegjobb oldalunkról; nagyon sokszor, -félek, inkább a legrosszabbról. Az asszonynak a férfiről alkotott -legmagasztosabb eszménye a szerelmes férfi; férfi előtt asszony mindig a -lehetséges imádott. Látjuk egymás szivét, de nem egymás lelkét. Egymás -jelenlétében sohse rázzuk le magunkról a föld rögét. A házasságközvetitő -Természet anyó mindig ott settenkedik körülöttünk. Asszony férfivá -emelhet bennünket; de azt kivánja, hogy ott megállapodjunk. „Emelkedj -fel hozzám! – kiált oda a fiunak, ki sebzett lábbal sáros uton halad; – -– légy igaz, hü, gyöngéd; de magasabbra ne emelkedj aztán; maradj itt az -oldalam mellett.“ A mártirt, prófétát, a világ elveszett reményeinek -fellelőjét felrázná álmából a nő. Karjait fonná a nyaka köré, hogy -lehuzza magához. - -Az asszonyhoz meg a férfi szól: „A feleségem vagy. A te Amerikád itt -van; ezek közt a falak közt. Itt a munkád; kötelességeid.“ Igy is van -ezer eset közül kilencvenkilencben; csakhogy asszonyt, férfit nem minta -szerint öntöttek ám és nem egyforma anyagból gyurták. - -Olykor – bárha fáj is, – az asszony kötelessége csakugyan négy fal -között maradás. De Mária kötelessége mégsem volt a Józsefé. - -Az uj, népszerü regények hőse a fiatalember, ki igy beszél: „Jobban -szeretlek a lelkemnél“. A népszerü hősnő felkiált „Szerelmünkért a -pokolba megyek veled!“ Vannak férfiak, nők, kik nem birnának igy -felelni; – vannak férfiak, kik álmot álmodnak; asszonyok, kiknek -jelenéseik vannak, – nem valami praktikus személyek ezek Tündérország -szempontjából. De az se lenne olyan békességes hely, ha ezek számára -épült volna. - -Vajjon nem állitottuk-e magasabb talapzatra a nemi szerelmet, semmint -megérdemli? Nemes szenvedély; de nem a legnemesebb. Van annál -hatalmasabb szerelem is, melynek világánál emez csak a lámpa, mi -bevilágitja a kunyhót; vagy holdfény csak, mely hegyet, völgyet füröszt. -Volt egyszer két asszony. Olyan darabot játszottak, mit nappali -világitás mellett nézhettem végig. Lánykoruk óta barátnők voltak, mig a -szokott baj meg nem jelent a láthatáron: a férfi. Gyönge, csinos -legényke; egyiknek se méltó egyetlen gondolatára; de a nők szeretik az -érdemtelent. Nem volna probléma a tulnépesedés, ha nem szeretnék. Valami -szerencsétlenség folytán hát a hitvány emberpéldány kellett -mindkettejüknek. - -A vetélytársi mivoltuk kihozta belőlük mindazt, mi a legrosszabb volt. -Hiba azt állitani, hogy a szerelem csak nemesit; le is alacsonyithat. -Nagyon közönséges küzdelem volt az, mi kettejük közt kifejlődött olyan -árért, mit a szemlélő nem találhatott kielégitőnek. A vesztes fél ugyan -könnyen megvigasztalódhatott volna a győztes öröme fölött, még akkor is, -ha nem a legkorrektebb uton jutott a győzelemhez. De ősi, régi, csuf -szenvedélyek keveredtek föl ezekben a nőkben; a lakodalmas harang csak -az első jelenetet zárta le. - -Nem nagy dolog a másodikat kitalálni. A válások biróságánál végződött -volna, ha az elhagyott feleség ugy nem érzi, hogy szebb bosszu kerekedik -majd abból, ha hallgat. - -Harmadik felvonás – alig tizennyolc hónap – a férfi meghal; – mellesleg -az első szerencsés fordulat, mi személyesen érte az egész játékban. Az ő -helyzete kezdettől fogva nagyon aggodalmas lehetett. Sekélyessége -dacára, az ember nem nézhet rá bizonyos sajnálkozás nélkül; – némi -mulatságos derü is keveredik ebbe a szánalomba. Az élet legtöbb drámáját -bohózatnak, vagy tragédiának tekintheti a néző saját szeszélye szerint. -A szinészek mindig ugy játszák, mint tragédiát; de hisz igaz bohózatnak -ugyis ez a titka. - -Igy lett győzedelmes az igazi, törvényes erény; igy büntették a -szabálytalanságot s a darabot félretennők, mint érdektelen -erény-prédikációt, ha nem volna negyedik jelenet, melyben kiderül, hogy -az elhagyott feleség mint jön el ahoz, kivel elbánt egyszer, hogy -bocsánatot kérjen. Meg is kapja. Akármilyen furcsa, ugy találják, hogy -egymás iránti szeretetük mitsem változott. Sokáig éltek egymás nélkül; -olyan édes, hogy most megint megragadhatják egymás kezét. Két magános -asszony; együtt, egymásnak fognak élni. Azok, kik jól ismerték őket -későbbi időkben, azt mondták róluk, hogy igen szép az életük; csupa báj, -nemesség. - -Nem mondom, hogy ilyen história gyakran előfordul, de sokkal hihetőbb, -semmint az ember vélné. Néha „jobb az embernek egyedül lenni“; -asszonynak meg „ember“ nélkül. - - - - -Sajátmagunk előkelőségéről. - -Valami öreg elangolosodott franciával találkoztam ezelőtt gyakran, -ujságirói pályám elején. Volt egy elmélete az ember jövőjéről; sokkal -több anyagot meritettem azóta belőle, mint akkor hittem. Derüsnézésü, -mohó, kiváncsi emberke volt az öreg. Az ember érezte, hogy nem keres itt -lent földi Paradicsomot. Mi többiek menyországunkat vágyaink köviből -épitjük fel; az öreg, vörösszakálu északi harcos ellenséget keres, kivel -megvivhasson; serleget, mit kiürithessen; a müvészlelkü görög szobrok -lelkes seregét, a vörös indián boldog vadászmezőket; háremet a török; Uj -Jeruzsálemet a zsidó, hol az utcák arannyal volnának kövezve; mások -izlésük szerinti menyországot épitenek a szerint, amilyen a -képzelőtehetségük. - -Kevés dologtól rettegtem gyerekkoromban jobban, mint a Menyországtól, -már ahogy a körülöttem élő derék népek festették le előttem. Azt -mondták, ha jó gyerek leszek, simára fésülöm a hajam és nem kinozom a -macskát, akkor majd gyönyörü helyre kerülök, ha meghalok. Csöndben -ülhetek ott egész nap és szép himnuszokat énekelhetek. (Uristen! aztán -ez legyen egészséges fiugyermek jutalma azért, hogy jól viselte magát!) -Nincsen ott reggeli, se vacsora – se tea, se uzsonna. Egy öreg hölgy -kicsikét felvidámitott avval, hogy az egyhanguságot megtöri itt-ott -csekély mennyiségü manna; de sulyosan nehezedett rám az örökös manna -gondolata is. Ha feltételeztem, hogy esetleg szörbet és gyümölcs is -kapható, felvilágositottak, hogy ez tévedés. Iskola, igaz, szintén -nincsen, de nincs cricket és footballmező se; ugy oktattak ki, hogy nem -kél majd vágy bennem, hogy megközelitsem a másik angyal „kapuját“; -egyedüli boldogságom az éneklés lészen. - -Mihelyt reggel felébredünk, mindjárt énekelni kezdünk? kérdeztem. - -– Nem is lesz ottan reggel; – felelnek. – Nem lesz ott se reggel, se -este. Egyetlen, végnélküli hosszu nappal. - -– No és folytonosan énekelni fogunk? – makacskodtam. - -– Igen; olyan boldogok lesztek, hogy örökösen csak énekelni akartok. - -– Sohse fárad bele az ember? - -– Nem; soha bele nem fárad; se álmossá, se éhessé, se szomjassá nem -válik. - -– No és az mindig ugy van ottan? - -– Ugy ám; örökkön örökké. - -– Egymillió évig? - -– Egymillió évig; bizony; aztán másik millió évig; de meg azután is -millió évig. Sohse lesz vége. - -Még máig emlékszem azoknak az éjjeleknek agóniás félelmére, mikor ébren -akartam maradni, hogy a végtelen menyországra gondolhassak, honnan -semmiféle lehető szabadulás nem kinálkozott. A másik hely ugyancsak -öröknek volt elmondva, másképp tán ott keresek menedéket. - -Mi, felnőttek, – kiknek az agyvelejét kikezdte már a gondolkodni nem -akarás lassan megszerzett szokása – nem cselekszünk helyesen, ha a -gyermekeket ezekkel a rettenetes dolgokkal kinozzuk. Örökkévalóság, -Menyország, Pokol, előttünk jelentés nélküli szavak. Elismételgetjük, -ahogy esetleg az imáinkat morzsoljuk le, vagy tán csak disznek -alkalmazzuk, öntelt nyomoruságos bünösök mi. De a mi világunkban itt van -ám az „intelligens idegen“; a gyerek Előtte – kiváncsi kutató, -tudnivágyó – mindez félelmetes valóság. Ha kételkedel benne, olvasóm, -állj meg egyedül valamlyik éjjelen a csillagok alatt s fejtsd meg magad -ezt a gondolatot: „Örökkévalóság.“ Legközelebbi tartózkodási helyed az -Elmebetegek Országos Menhelye leend. - -Fentemlitett francia barátom derüsebb életnézeteket vallott, az ember -életének koporsó után következő részéről, mint ahogy általában szokták. -Az ő hite az volt, hogy örökös változásra vagyunk kárhoztatva; -örökkétartó munka lesz osztályrészünk. Átmegyünk a régibb planétákra; -nagyobb napokon fogunk müködni. - -De ilyen felsőbbrendü pályafutáshoz tökéletesebb lényre van szükség. -Közülünk nem alkalmas egyetlen egy se; vitatta, – hogy eljövendő létet -alkosson magának. Az volt az eszméje, hogy közülünk kettő, három- vagy -négy – belső értékünk szerint – elvegyül, hogy uj, fontosabb lényt -alkosson, magasabb lét számára alkalmasat. Hisz az ember maga, – -erősitette, – különböző állatfajták keveréke. – Ön, meg én – szokta -mondani, előbb az én mellemre ütve, aztán a magáéra – mibennünk meg van -más minden; – a majom, a tigris, a disznó, az anyás tyuk, a pulykakas, a -derék kacsa; az mind mi vagyunk, egyetlen egybe gyömöszölve. Igy a -jövendő embere is sok mindenféle emberből alkotódik majd össze – -bátorsága az egyiknek, bölcsesége a másiknak, jósága a harmadiknak. - -– Vegyünk csak városi embert; – szokta folytatni; – vegyük például a -Lord Mayort; tegyünk hozzá poétát, mondjuk Swinburne-t; keverjük össze -őket vallásos rajongóval, mondjuk Booth generálissal. Akkor megkapjuk a -fensőbb életre alkalmas embert. - -Garibaldi és Bismarck, állitotta, kitünő keverék lett volna; egyik a -másikat kiegésziti, javitja. Ha szükségesnek mutatkozik, csillapitóul -egy kivonat Ibsen. Azt mondta, hogy ir politikusokat remekül lehetne -keverni skót halhatatlanokkal; oxfordi tudósok kitünően mennek -hölgy-irókkal. Meg volt róla győződve, hogy Tolstoj gróf, pár -Gaiety-szinházbeli „Johnnie“ („keverék“-nek hittük őket akkoriban) -valamely humoristával együtt – itten volt szives és engem értett – -rendkivül válogatott példányt eredményezne. Erzsébet angol királyné, -képzelte majd valamikor, reméljük, jó messzi jövőben – Ouidával fog -alkalmasan vegyülni. Kalandos elmélet, a mint igy a saját szavaimmal -adom elő, nem az ő előadásában. De olyan komolyan állitotta mindezt az -öreg, hogy eszébe se jutott egyikünknek se, hogy nevessünk, ha erről -csevegett. Sőt különösen erős csillagfényü éjszakákon voltak pillanatok, -hogy a hivatalból hazafelé tartva, megálltunk a Waterloo hidon, élvezni -az Embankment vonal varázslatos lámpasorát. Ahogy hallgattam őt, -ilyenkor majdnem hittem az álmai valószinüségében. - -De még ha a való világot vesszük is, sokszor csak nyereség lehet, nem -veszteség, ha összekevernének közülünk féltucatot; fölforralnának, vagy -aszerint bánnának velünk, a milyen a kivánt processzus. Ilyenképen lám -hoznának ki belőlünk valamit. - -Sohse gondoltál rá, bájos olvasónőm, hogy például micsoda remek férj -válnék Tom egy bizonyos alkotóeleméből, ha hozzáadnók Harrynak, Dicknek -valamely tulajdonságát? Tom mindig olyan derüs, jókedvü; de érzed, hogy -az élet komoly perceiben „könnyü.“ Aranyos fickó, ha jókedvü az ember, -az igaz; de nem mennél hozzá vigasztalásért, erőért, ha bánatod van; -ugye nem? Nem; a szomoruság óráiban csak az jó, ha a komoly, szomoru -Harry van melletted. Az „derék ember“; a Harry. Talán egészbenvéve a -legtöbbet ér hármunk közül; – szolid, megbizható, hü. Milyen kár, hogy -kicsit közönséges; hogy hiányzik belőle a becsvágy. A barátnőid – nem -ismerik rejtett, aranyat érő jótulajdonságait – nem igen irigyelnének -érte; és olyan férj, ki miatt más lány nem irigyel, – Istenem, az mégse -az igazi, nem ugy van? Dick; ó, az okos, sziporkázó. Meg is csinálja -majd jól a maga dolgát. Eljön a nap, meg vagy róla győződve, mikor -büszke lesz az asszony, ki a nevét viselheti. De csak ne forogna mindig -saját maga körül; csak lenne kicsit rokonszenvesebb. - -Ennek a háromnak a vegyülete – vagyis hát inkább a három ember -jótulajdonságai – a Tommy jókedve, Harry gyöngéd ereje s Dick brilliáns -fensőbbsége: ez volna az ember, ki érdemes rád. - -Az asszony, kire Copperfield Dávidnak volt szüksége, az Ágnes és Dóra -keveréke lett volna. Igy egyiket a másik után kellett vennie; pedig ez -már nem olyan kedves. Aztán igazán szerette is az a Copperfield Ágnest, -Mr. Dickens, vagy csak ugy érezte, hogy szeretnie kell? Bocsásson meg, -de kételyeim vannak Copperfield eme második házasságát illetőleg. Nézzük -csak; szigoruan köztünk szólva, Mr. Dickens a derék Dávid, kedves egy -ember! nem bosszankodott itt-ott a makulátlan Ágnesen? Remek feleség -vált belőle, az biztos. Az ugyan nem rendelt hordószámra felbontatlan -osztrigát. Akármelyik napon meghivhattad ebédre Traddles-t; biz Isten, -Sophie és az egész „Rózsakert“ elkisérhette volna őt; Ágnest az mind -készen találja. Az ebéd biztosan remekbe főtt; a kiszolgálás elsőrendü; -Ágnes édes mosolya egész ebéd fölött világit. De ebéd után, mikor Dávid -és Traddles ott ülnek egyedül pipázgatva – a szalónból klasszikus zene -hangjai ömölnek le, magasröptü zene; Ágnes, a szent, játszik ott fönn – -titokban nem pillantanak az üres székre? Nevető arcot látnak ott: -göndörfürtü asszonyi fejet; egy végtelenül bolondos asszony fejét – -olyan bolondos kis nő, a kiért bölcs férfiu hálát ád az Uristennek, hogy -teremtette. Ugyan nem kivánjátok, bár lenne az az árnyék husból, vérből -való? - -Bolondos bölcsek, kik az emberi természetet akarjátok ujra mintázni! Nem -látjátok, mekkora a munka, a mi gyermekivé vált kezetekbe kerül? Azt -hiszitek, hogy kitünő háztartás, magasröptü társalgás az, a mi átgyurja -a férfit? Dóra, a bolondos, kit a jó, okos Természet büvészmester -alkotott, tudja, hogy a gyöngeség, tehetetlenség az a talizmán, mely -erőt, gyöngédséget vált ki a férfiből. Ne törődjetek ti se, kis nők -olyan sokat azokkal az osztrigákkal; kicsit keményrefőtt hussal. Évi -husz fontért derék, jó szakácsnők gondoskodnak ilyesmiről, ha pedig -itt-ott vihar ér bennünket, együtt ebédelünk valamely szerény kis -vendéglőben, hol még jobban csinálják ezeket a dolgokat. A te dolgod, -édes, az, hogy gyöngédségre, jóságra tanits bennünket. Csak göndöritsed -a fürteid, gyermekem. Hisz olyanoktól tanuljuk a bölcsességet, mint te. -Bolond bölcs népség rádförmed; bolond bölcs nép összeszedi a haszontalan -lim-lomot, a semmirevaló rózsát és kihordja a kertből; a helyére -egészséges, hasznos kalarábét, kelt ültet. De a nagy Kertész, ki jobban -tud minden dolgokat, csacska, rövidéletü virágot is fakaszt; a bolondos, -bölcs népség kérdi, mire. - -Tudja, Mr Dickens, mire gondolok mindig, mikor Ágnesről van szó? Nem -bánja? – Azokra az asszonyokra, kikről ugy olvas az ember. Őszintén -szólva, nem hiszek bennük. Nem épp Ágnest magát gondolom. Csak a nőt, -kinek ő a typusa. A hibátlan nőt, kiről annyit olvasunk. A nőknek ezer -hibájuk van, de hálistennek, egy erényük is; és egy sincs köztük -hibátlan. - -A történetek hősnői! uristen; azok az erényeknek valóságos sárkányai. Ég -óvjon bennünket, szegény férfiakat, akármilyen érdemetlenek vagyunk is, -valami regénybeli hősnőtől! Csupa lélek; csupa sziv és értelem, nincs -benne egy szemernyi természetes emberi, aminél meg lehetne fogni. A -szépsége kábitó; aggodalmasan leirhatatlan. Honnét jön, hová mén; mért -nem találkozunk soha fajtájabelivel? Jó csomó nőt ismerek; keresem -köztük a mintáját; nem találom. Bájos, szép valamennyi, kit ismerek. Nem -volna helyes, hölgyeim, ha mind elmondanám a tiszteletet, imádatot, -amellyel önökre tekintek. Önök volnának az elsők, kik pirulva tartanák -velem vissza hevemet. De még az én szemeimen át tekintve is – meg se -közelitik azokat a hölgyeket, kikről olvastam. Ha népiesen szabad magam -kifejeznem, egyikük se való az ő utcájukba. A szépségüket jól látom, -mégse hagy el a józan eszem, – akármi hasznát is látom a józanságomnak. -A társalgásuk, bevallom, meglepően okos, kellemes, néha brilliáns; -tudásuk sokoldalu, sokféle; müveltségük egész „boston“-i; mégse -ragyognak – nem tudom, hogy fejezzem ki magam, – olyan tizenhat -telihold-erővel, mint a történetek hősnői. Önök nem akarnak meggyőzni -arról – s hálás is vagyok érte – hogy önök az egyetlen asszony a -világon. Önöknek – még önöknek is! – meg vannak a hangulataik, -szeszélyeik; szinte azt tartom, hogy öltözékeik érdeklik önöket. Még -afelől se vagyok biztos, vajjon a „sajátmaguk hajá“-ból (tudják, mit -értek alatta) nem kevernek e kicsit ahhoz a hajhoz, ami a fejükön nő. Az -önök vérmérsékletében van valamelyes hiuság; egy gondolatnyi önzés, egy -csipetnyi lustaság. Láttam már, mikor picit oktalanok; kicsit másokra -való tekintet nélkül valók; könnyedén tulzók. Nem ugy, mint a regebeli -hősnő; önökben bizonyos mennyiségü emberi étvágyak és ösztönök lakoznak; -– emberi csacskaságok, talán emberi hiba is akad egy vagy mondjuk, -kettő… Röviden, hölgyeim, önök is valamennyien, mint mi férfiak, -Ádámnak, Évának gyermekei. Ugyan mondják meg, hol találhatom meg azt a -természetfölötti testvért; azt a nőt, akiről az ember olvas. Ki nem -várat meg senkit, mig a kontyát tüzi fel; nem haragszik a házban -mindenkire, amiért nem találja meg a saját cipőjét, sohse veszekedik a -cselédekkel; sohse goromba a gyerekekkel; sohse csapkodja az ajtókat; -sohse féltékeny a hugára; sohse áll a keritésnél más „unokafivér“-rel, -csak az igazival. - -Istenem, hol tartják őket; ezeket a csodanőket, kikről az ember olvas? -Valahol ott, ahol a müvészi festmények „szép lányai“-t. Láttál, kedves -olvasóm, elég ilyen szép „müvészi“ képet? Lovastul ugrat keresztül a -szép hölgy hatszoros akadályon és még arra is van ráérő ideje, hogy -annak a kómikus fiatalembernek a háta mögött mosolygó megjegyzést -tegyen, ki fejjel áll ott a bokorban. Dieppeben viharos reggeleken -gyönyörködteti a szemet. A fürdőzőnő – a ruhája finom chiffon és -point-lace – soha egy tenyérnyi mozdulatot el nem hibáz. A körülötte -fürdőző idősebb hölgyek mind vizesek, fáradtak. A ruhájuk hozzáragad -testükhöz. Csak a festett szép lány merül a vizbe; és a hajának még egy -bodra se kerül rendetlenségbe. Könnyed lábujjhegyen áll a müvészet eme -szép lánya és a feje fölött tizméteres magasságba röpiti a -tenniszlapdát. Ugyanez a szép lány egyenesen, erősen nyujtja előre a -fejét viharban, szélben; neki sohse csurog a viz a ruhájáról; az ő -lapdaverője sohse akad a sárba; magasszáru francia cipőben csinál a -jégen negyvenötfokos szögeket; két keze a karmantyuban. Ő soha le nem ül -nehézkesen, szétrakva a lábát; nem mondja soha: „Hhő.“ A müvészi szép -lány tandemen röpül keresztül Piccadillyn a szezónban; tizennyolc -mértföldet tesz óránkint. Vásár idején száguld keresztül kerékpáron a -városban; tojással teli kosár van nála; mindehhez jobbra-balra mosolyog. -Sohse csuszik le a keze a tartóról; sohse megy neki tehénnek. Vakitóan -süt a nap, mikor halászni mén; harmatos ibolyacsokor a hajában; -valahányszor könnyedén felveti a horgot, lazac csüng rajt. Croquet-et -játszik az egyik kezével; és ugy fest, mintha élvezné a játékot. Pompás, -derék nő; tetőtől talpig sportlady ez a müvészetben előforduló hölgy. -Egyetlen dolog, ami ellene hangol, az, hogy elégedetlenné teszi az -embert azokkal a lányokkal szemben, kik a képen kivül vannak; – azokkal, -kik evezőscsolnakot pörgettyüvel tévesztenek össze, hogy ugy érsz -partot, mintha a biszkájai öblöt szelted volna keresztül; azokkal, kik -minden lehető alkalommal képen, vagy mellen teremtenek a lapdaverővel; -azzal, ki nem korcsolyázik karmantyuba rakott kézzel, hanem inkább -feldobja a karmantyut, kijelentvén „Na én megyek“ s gondja van rá, hogy -velemenj; azzal, ki – ha lepottyant a kocsiról és vigasztalni igyekszel -őt, haragosan felel, hogy a ló nagyot kanyarodott a saroknál és nem -látta meg a mértföldkövet; azzal, kinek a haját a tenger viz nem teszi -szebbé. - -Ugy látszik, ott tartják a regények hősnőit is, ahol a „müvészi“ szép -lány készül. - -Szerző urak; nem fáj nektek, hogy mennyire megbántotok bennünket? Ilyen -nők! Venus, Szent Cecilia és Fry Erzsébet keverékei! mint irjátok le -őket izzó oldalakon keresztül? Bizony Isten nem szép tőletek, mikor jól -tudjátok, – hisz tudnotok kell, – milyenek azok a nők, akikkel nekünk -van dolgunk. - -Nem volnánk boldogabbak, mi nők és férfiak, ha kevésbbé eszményitenők -egymást? Kedves ifju hölgyem; nem lehet semmi panaszod a sors ellen. -Tedd le csinos kezeid az arcodról; jőjj elő onnan az ablak mögül, hol -bevilágit az alkonyat. Jack jó gyerek; olyan gyerek, amilyet érdemelsz; -ne keseregj annyit. Galahad lovag – messzi országokba jár, valahol -napnyugta mögött. Nagyon messze esik attól a hangos kis világtól, miben -mi élünk; hol te meg én annyi sok időt töltünk csevegéssel, gagyogással; -flirteléssel, finom ruhák hordásával; mulatságba járással. Aztán arra is -emlékezz: agglegény volt ez a Sir Galahad; okosan is tette, mint -idealista. A te Jacked bizony nem olyan rossz fajtájabeli lovag; ha -lovagok azok, kik ebben a mi, idyll-nélküli világunkban járnak manapság. -Van benne elég szolid becsületesség; nem pózol. Nem valami különleges -lény; azt elhiszem neked; de mondd csak, kedvesem, próbálkoztál már -különleges lénnyel? Igaz; nagyon elegáns a szalónban; nagyon érdekes -olvasni róla a társasági hetilapokban; a legtöbb jótulajdonságát azonban -ezekben találod. Fogadd meg a tanácsom; ne nézd meg nagyon közelről. -Elégedj meg Jack-kel és adj hálát az Istennek, hogy nem rosszabb. Nem -vagyunk szentek, mi férfiak – egyikünk se az. A szép gondolatokat, -félek, kiirjuk versben és csakis ott; nem cselekedetben. A Fehér Lovag, -ifju hölgyem, fehér volt a lelke s hősi a szive; életét nemes -igyekezetek töltötték be; nem igen sok példányban szaladgál idelenn. -Egy-kettő megkisérelte, hogy olyan legyen, de a nagyvilág – te és én – a -nagyvilág belőled s belőlem áll. Ez a nagyvilág rendesen éhhalállal, -számkivetéssel fizetett nekik. Nem is maradt sok belőlük; azt hiszed, jó -volna ilyennek lenni a felesége? Ha talántán mégis akadna egy részedre, -szeretnél két butorozott szobában lakni véle Clerkenwellben; vele halni -meg szék-ágyon? Egy század mulva majd szobrot állitanak neki; téged majd -ünnepelnek, mint a feleségét, ki megosztotta véle nyomorát, -szenvedéseit. Véled, hogy eléggé nagy nő vagy ehhez? Ha nem, akkor -köszönd a szerencsecsillagodnak, hogy saját külön használatodra -magunkfajta nem rendkivüli embert találtál, ki nem ért többhöz, csak -ahhoz, hogy imádjon téged. Magad nem vagy rendkivüli. - -S bennünk, közönséges férfiakban is van némi jó. Csak meg kell keresni; -ennyi az egész. Nem vagyunk olyan közönségesek, mindennapiak, amilyennek -vélsz. Még a te Jack-ed is, bár szereti a jó ebédet és társalgása a -sport körül forog csupán – hisz belátom, nem érdekes, mikor ott horkol a -karosszékben – de hidd el nekem, Jackban megvan minden kellék arra, hogy -hőssé váljék, ha a Sors jó hozzá és kiragadja kényelméből. - -Dr. Jekyll a mellénye mögött nem két „ego“, hanem három, – nemcsak Hyde, -hanem azontul még valaki más is; valami nagyobb még, mint dr. Jekyll – -ember, ki oly közel áll az angyalhoz, mint Hyde a démonokhoz. Ezek a jól -táplált City-fiuk, ezek a Gaiety-Johnniek – hivatalnokok, gyógyszerészek -– nagy tolvajok! – mindenikük mögött ott rejtőzik a hős. Ha a Fátum, a -szobrász, használatbavenné vésőjét, kifaragná belőlük. Dolgunk volt -itt-ott az udvar végiben; sokszor láttunk ott egy közönséges kis -utcalányt, nem volt rajta semmi különös. Nem volt igen tiszta; -alkalomadtán jó vastag, durvabeszédü – amolyan valóságos kis utcai -veréb: vigyázni kell, nehogy a gyerekek ruhája hozzáérjen. - -Egy reggel aztán a kerületi hullavizsgáló – személyére nézve nem poéta, -csak épp szakértő abban, hogy költészetet fedezzen fel ott, hol -rongycsomó fedi az életet – többet mond el róla. Hat shillinget keresett -a kicsi hetenkint; eltartotta rajta ágyhozkötött öreg anyját és három -kisebb testvérét. Háziasszony, dada, anya és kenyérkereső volt – -egybekeverve. Lám: vannak a regényen kivül is hősnők. - -Az együgyü Tom megnyerte a Victoria-keresztet; golyózápor elől futva -menekült meg a zászlóval. Ki hitte volna az együgyü Tomról? Ugy -tetszett, mintha a falusi korcsma volna álmainak netovábbja. Tomból a -véletlen kiváltotta a hősi tulajdonságokat. Harryhoz nem volt ilyen -jóságos a sors. Semmirevaló volt ez a Harry; ivott, verte a feleségét, -azt mondják. Eltemetjük, örülünk, hogy megszabadultunk tőle; hisz ugy se -volt jó semmire. De biztos az, hogy semmire? - -Valljuk be, hogy bünösök vagyunk. Tudjuk jól, kik meg merjük vizsgálni -saját magunkat, hogy nagyon aljas dolgokra vagyunk kaphatók; minden -rosszra a nap alatt. A körülmények, véletlenek – meg az éberen vigyázó -rendőr, – teszik, hogy bűnre való lehetőségeinket csak magunk ismerjük. -De ha felismertük a gonoszt magunkban, ismerjük fel azt is, hogy -nagyságra is képesek vagyunk. A mártirok, kik halált, kinzatást rebbenés -nélkül viseltek el lelkiismeretbeli dolgok miatt, csakolyan férfiak, nők -voltak, mint jó magunk. Meg voltak nekik is a rossz oldalaik. A -mindennapi élet apró megpróbáltatásai elbuktatták őket, csakugy, mint -bennünket. Nem voltak az emberiség csucspontja. Sok közülük talán -tolvaj, gyilkos, gonoszéletü volt. De meg volt a nemesség, nagyszerüség -is bennük – szunnyadt bennük, felvirradt az ő napjuk. Voltak köztük -bizonyára olyan emberek, kik megcsalták szomszédaikat; hamisan árultak; -férfiak, kik kegyetlenek voltak a feleségükhöz, gyermekükhöz; önző, -botrányoséletü asszonyok. Könyebb időkben erényeiket talán nem ismeri -fel senki; csak Alkotójuk. - -Minden időben, minden századokban, amikor a sors nőt, férfit szólitott, -hogy igaz férfiakká, nőkké váljanak: az emberi természet mindig megtette -a magáét. Ugyan nyomoruságos banda lehetett a sok arisztokrata, kikkel a -terror végzett: gyáva, önző és mohó lehetett az életük. De mégis kell, -hogy valami jó lett légyen még őbennük is. Mikor azokat a csekély kis -dolgokat, miket szük látkörü életükben óriási fontosságunak tartottak, -elvették tőlük – mikor a valóságokkal szemtől-szembe találták magukat – -akkor még belőlük is előkerülközött az igazi ember. Szegény -kártyavár-gondolkodásu első Károly csupa gyöngeség, csupa balgaság: -mégis, mélyen elrejtve benne, felleljük az igazi nagyurat. - -Szeretem, mikor nagy emberek kicsiny voltáról hallok történeteket. -Szivesen hallom, hogy Shakespeare nem vetette meg az itókát. Még a Ben -Jonson barátjával elkövetett utolsó, csunya orgiában való hithez is -ragaszkodom. Esetleg nem igaz a történet; de remélem, hogy az. Szivesen -hallok felőle, mint gonoszról, falurosszáról; kit a helyi iskolamester -kicsapott; ki ellen még a korabeli pap is prédikált. Szivesen képzelem, -hogy Cromwellnek hatalmas bibircsók ékeskedett az orrán; igy jobban meg -vagyok elégedve saját vonásaimmal. Jól esik hallani, hogy édességeket -rakott a székekre, hogy lássa, mint rontják el ruháikat nagyszerüen -öltözött hölgyek; örülök rajta, hogy dülöngött a kacajtól ez együgyü -tréfán, akárcsak valami East-End Arry a vasárnap délutáni -szennyesviz-fecskendőjén. Olyan szivesen olvasom, hogy Carlyle szalonnát -vágott a feleségéhez s alkalomadtán apró bosszuságok miatt óriásilag -nevetségessé tette magát, rendes észjárásu ember mosolygott volna -olyasmin. Elgondolom azt a negyven-ötven bolond dolgot, mit én követek -el hetenkint; elmondhatom magamnak olyankor: No lám, én is irodalmi -ember vagyok. - -Szivesen gondolok arra is, hogy még Judásban is megvoltak a nagyszerüség -pillanatai; jó órái; mikor az életét szivesen adja oda Mesteréért. -Elérkezett talán hozzá is – utja végén – valamely hangnak az emléke: -„Megbocsáttatnak néked a te büneid“. Mert kell, hogy még Judásban is -lett légyen valami jó. - -Olyan az erény, mint a rejtett arany az ércben; nem igen sok van belőle; -sok fáradság kell ahhoz, hogy kihozza az ember. De a természet -ugylátszik, mégis érdemesnek találja, hogy ilyen nagy, ormótlan köveket -alkosson, ha elrejtheti bennük drága fémjét. Tán az emberi természetben -is keveset törődik az iszappal, kővel, hacsak tisztitás, surolás által -előcsillog a nemes fém, ez elég arra hogy megjutalmazza nagy munkájáért, -mellyel virágokat alkot. Csodálkozunk, hogy mért fárasztja magát avval, -hogy a kőtömböt létrehozza. Mért nem fekhetik az arany a vizszinen; -aranytömbökben. De hát titok előttünk az ő valamennyi módszere. Talán -van értelme a sok kvarcnak. Tán oka van a rossznak, balgaságnak – -gondtalan szem előtt láthatatlanul, ott kuszik át rajt mindenütt az -erény finom szála. - -Ugy ám; a kő az uralkodó elem; de ott van az arany is. Értékelni -akarjuk. Nem mondhatja meg emberi nyelv, menyi rossz lakozhatik -emberben. Gonoszak vagyunk a gonoszak között; egészben gonosz kis nép. -De nagyok is vagyunk. Épitsed fel büneink oszlopát, mig teteje az eget -veri s bosszuért kiált – mégis; nagyok vagyunk; nagyságunk, erényünk -akkora, hogy a kisértés nélkül való angyal azt soha el nem érheti. Az -emberi fajta irott története egyetlen hosszu vonala a kegyetlenségeknek, -gonoszságoknak, elnyomatásnak. Azt hiszed, hogy a világ ma is futna még -a nap körül, ha minden csak az irott történet volna? Isten megkimélte -volna Sodomát, ha falai közt csak tiz igaz ember találtatik. A világot -igaz emberei mentik meg. A történelem nem látja őket; az csak megtörtént -dolgok leirója; ujság. Abból itélnéd az emberi életet? Akkor azt kellene -hinned, hogy Hymen igazi temploma a választóbiróság; hogy az emberiség -két részre oszlik: tolvajra, rendőrre, hogy minden nemes emberi gondolat -mézesmadzag csak a politikus szájában. A történelem csak a pusztitó -viharokat látja; az édes tüzhelyre nincs gondja. A történelem a gonoszat -jegyzi fel; a türelmes szenvedést, a hősies igyekezetet, mely -ujraéleszt, beköti a sebet, – oly lassan, oly csöndben, ahogy a -Természet ruházza fel ujra a szenvedésverte tájat – nem látja meg. Az -elnyomatás, kegyetlenség napjaiban – s nem a multé még e két fogalom, -attól félünk – nagyszivü férfiak, nők éltek; szelidséggel, rokonszenvvel -gyógyitották a sebeket, miken elvérzett volna a világ. A rabló pattogó -lova, kardja után szamáron érkezik az irgalmas szamaritánus. A világ -gonoszságának piramidja – Isten legyen velünk! – nagyon magas; majdnem -eltakarja a napot. De az emberek jó tetteinek jutalma ott áll megirva a -gyermekek kacajában; szerelmesek szemeinek csillogásában, ifju emberek -álmaiban – s nem lesz soha a feledésé. Az üldözés lángjai hatalmas -fáklyák voltak, melyek megmutatták az égnek, mekkora hősiességre képes -az ember. A zsarnokság posványaiból fakad az önfeláldozás: az Igazsághoz -való merészség. Kegyetlenség! miegyéb, hacsak nem a közönséges trágya, -mi megtermékenyiti a földet, melyen gyöngédség, szánalom virágai nőnek? -Gyülölet, harag kiált egymásra századokon keresztül; de a Szerelem a -Vigasz hangja is erős; bár halk, suttogó ajak sugja a fülnek. - -Sok rosszat cselekedtünk: Ég rá a tanunk; de cselekedtünk jót is. -Igazságot akarunk. Az életünket adtuk barátainkért: emberben nincsen -ennél nagyobb szerelem. Küzdöttünk az Igazságért. Meghaltunk érte; nemes -cselekedeteket vittünk végbe; nemes életeket éltünk le; vigasztaltuk a -szánalomraszorulót; segitettük a gyöngét. Tévedtünk, elbuktunk; -vakságunkban sokszor kerültünk tévutra; de küzdöttünk. A derék, igaz -emberek csapatának kedvéért – türelmes, szerető asszonyok miriádjai -végett – annak a Jónak kedvéért, mely elrejtve él bennünk – kimélj -bennünket, Uram. - - - - -Anyai érzés férfiakban. - -Darabka törött üveg. Alakjáról, szinéről itélve, boldogabb időkben, -olcsó illatszeres-üvegcse lehetett. Egymagában feküdt ott a füvön; kora -reggeli nap tüzött rá; igazán jól festett. Megfogta a szemet. - -A madár megforgatta a fejét; jobbszemével kacsintott rá. Aztán a másik -oldalra billegett; a balszemét is rászánta. Mindkét látóalkalmatosság -előtt egyformán kivánatosnak látszott. - -Hogy fiatal, tapasztalatlan kis állat volt, az természetes. Idősebb -madár másodszor rá se pillant ilyesmire. Azt hinné az ember, hogy az -ösztöne ennek is azt sugta, hogy törött üveg nem való madárfészekbe. -Csak a csillogás-villogás vonzotta tulontul. Hajlottam a gyanura, hogy -visszamenő családfájában történhetett valamikor „mésalliance“; vagy tán -annál is rosszabb; – tán szarka került bele? Hisz az ember ismeri a -szarka jellemét, vagyis inkább a szarka jellemtelenségét. Valami olyasmi -történhetett; de nem akarok ilyen kényes ponton haladni tovább. Csak -elfogadható magyarázatát akarom adni a ténynek. - -Közelebb ugrált. Édes illuzió és a rikoltó szivárványdarab; gyönyörü -látomány, mely eltünik, ha közeledünk hozzá, mint annyi sok minden, mi -el nem érhető, mi érthetetlen a kis varju életében. Egy ugrással -előrejön és a csőrét odakoppintja az üveghez. Nem; ez valóság – olyan -gyönyörü zöld üvegdarab, a milyet fiatal házas varju megkivánhat; csak -el kell venni. Mennyire tetszene ő neki. Jóindulatu madárka volt; -farkának fölfelé kunkorodása már magában komoly, bár esetleg hiányos -vezetésre valló iparkodást mutat. - -Felforditja az üvegdarabot. Undoritó egy dolog cipelésre; megannyi éles -sarok. De végre mégis erősen a csőre közé kapta; aztán usgye, – nehogy -más madár beleszóljon az üzletbe – messzire röppent vele. - -Egyik fáról éber figyelemmel kisérte az eseményeket egy másik varju. -Odahivta az arraröpülő harmadikat. Bár a nyelvet nem birom kellőképpen, -mégis könnyü volt a társalgás menetét követnem; egész világos az: - -– Izachár! - -– Halló! - -– Mit gondolsz? Zebulán talált egy darab törött üveget. Ki akarja tömni -vele a fészkét. - -– Csak nem tán! - -– Isten ugyse! Csak nézz oda. Ahol van ni; a csőribe tartja. - -– No, az Istenfáját! - -Mindketten kacajban törnek ki. - -De Zebulán nem ügyel rájuk. Ha hallotta volna is, az egész dialógust -féltékenység rovására irja. Egyenesen a fája felé röppen. Ahogy a -balarcomat szorosan az ablaküveghez nyomom, követni birom. Ott lenn a -Paddock-parton épitkezik; csak mult évben kezdték ott a munkálatokat, de -gyorsan haladnak. Szerettem volna látni, mit szól hozzá a felesége. - -Eleinte nem szólt semmit. A madárka óvatosan letette a félig kész fészek -peremére az üveget; a nőcske fölüti a fejét és rápillant. - -Aztán az urára pillant. Ugy körülbelül egy percig egyik se szól. Vettem -észre, hogy a helyzet feszült kezd lenni. Mikor a nőcske végre -kinyitotta a csőrét, mély hangot hallatott; valamelyes rezignált -fáradság volt kivehető belőle. - -– Mi ez? – kérdi. - -Férjuramat átjárta a hidegség ilyetén fogadtatásra. Mint mondtam, -tapasztalatlan fiatal varju. Ez biztosan az első felesége; kicsit talán -fél tőle. - -– No; nem tudom éppen biztosan, hogy minek hijják, – felel. - -– Oh; hm. - -– Nem én. De csinos, mi? – teszi hozzá. Forgatja, hogy a nap fénye -rásüssön. Az tény, maga is belátja, hogy árnyékban sokat veszit a -szépségéből. - -– Oh igen; nagyon csinos; – a felelet. – Tán megmondanád, hogy mit -akarsz kezdeni vele. - -– Hát persze, ez nem galyacska; – pedzi a him. - -– Azt látom. - -– Nem az. De látod, a fészek eddig majdnem csupa ág-bog; hát gondoltam… - -– No, ugyan hát mit gondoltál. - -– Hát azt gondoltam, – hacsak nem tartod kicsit rikitónak – valahol ezt -is befalazhatjuk. - -A nőcske kirobban: - -– Ejha; csakugyan? Fényes gondolat. Nahát elsőrendü bolondhoz mentem -feleségül én is, már az igaz. Bizony isten ahoz mentem én. Husz percig -voltál oda, aztán hazahozol most nekem egy nyolcsarku törött -üvegdarabot, amiről azt hiszed, hogy „beledolgozhatjuk“ a fészekbe. Azt -persze nem bánnád, ha egy hónapig azon ülnék; hát mit bánnád te. -Gondolod: szép ágy lesz ez a gyerekeknek, majd ráfekhetnek. Tán bizony, -ha ujra lemész és nagyon igyekszel, találsz egy csomó különböző -gombostüt is, he? Merthogy azok is igen csinosan vennék ki magukat, ha -valahová „beledolgoznók“ őket; nem gondolod? – No; takarodj előlem. Majd -megcsinálom a fészket magam. – Mindig nagyon röviden elbánt vele. - -Felkapta a szemét sértő tárgyat – jó nehéz darab üveg volt – s egész -erejével kilökte a fára. Hallottam, mint ütötte át az uborkaültetvény -üvegtetejét. Ezen a héten ez a hetedik üvegcserép, a mit bevernek az -ültetvény fölött. Leggonoszabb ott fönn a fán az a fészekrakó pár. -Épitési terveik a legkülönlegesebbek; soha ilyesmiről még nem hallottam. -Tizszer annyi anyagot összegyüjtenek, mint a mennyit fel birnának -dolgozni; azt hinné az ember, várat akarnak épiteni; hogy kiadó szobákat -készitenek a többi varjaknak. Aztán a mi nem köll, azt ujra -lecsapkodják. Ha mi ilyenfélekép épitkeznénk? Ha emberi férj, feleség -nekiállana, hogy maga felépiti a házát, mondjuk a Picadilly Circuson; a -férj egész nap téglát hord fel a létrán, az asszony rakja őket; a férj -nem kérdené soha, hogy hány kell neki; hogy nem gondolja-e, miszerint -eleget adogatott már föl. Csak adogatná végnélküli mennyiségben; elhozná -valamennyi téglát, mit valahol csak talál. Aztán ha eljönne az este s -ugy látnák, hogy van már vagy husz kocsirakomány tégla ott köröskörül, a -mit fel se használhatnak, elkezdenék a téglákat Waterloo–Place felé -hajigálni. Jó kis bajba keverednének; valaki felelősségre vonná őket. -Pedig lám, azok a madarak éppigy cselekszenek, és senki egy szóval se -bántja őket. Ugylátszik, elnökük van. Ott él egyedül a jegenyefán, a -melyik a reggeliző szoba ablakából nyilik. Szeretném tudni, mitől jó. Én -igazán mindent megtettem irányában. Köveket dobáltam rá; a természet -törvényei alapján, földre pottyantak és még több ültetvény-cserepet -törtek be. Revolvert sütöttem el rá; hanem ezek a madarak ebbeli -ténykedésemet olybá vették, mint könnyelmüséget; tán összetévesztettek a -pusztabeli arabussal, ki, a mint értesültem, ilyenképen fejezi ki magát -legmélyebb izgalmai percében. Egyszerüen biztos távolságra kerültek, -hogy onnan figyeljenek; persze ugyancsak ügyetlen játékosnak néznek, -amennyiben minden lövésnél elmulasztottam a hozzávaló táncot, -diadalorditást, mit az arab csinál. Énnekem az ellen kifogásom nincsen, -hogy ottan fészket épitsenek, ha csak észszerüen épitkeznének. -Szeretném, ha volna valakim, a ki beszélne hozzájuk, s a kire -hallgatnának. - -Hallod őket este, a mint megbeszélik a nagy anyagmennyiség munkarendjét. - -– Ugyan ne dolgozz többet máma; – mondja a him, a mint az utolsó -teherrel felkerül; – majd kifáradsz. - -– Igaz; kicsit már oda is vagyok, – felel a párja. Kilibben a fészekből -és kiegyenesiti a hátát. - -– Biztosan rém éhes is vagy; – felel az ura rokonszenvesen. – Én -legalább az vagyok. Kicsit kaparunk odalenn, aztán vissza. - -– Hát mi lesz most evvel a rengeteg anyaggal? – kérdi a nőcske, -tollászkodva. – Jobb volna, ha nem hagynánk igy szerte; olyan -rendetlenül. - -– Ó; az hamar eltünik majd onnan; – igy a másik. – Perc alatt lerugom én -az egészet. - -Hogy segitsen, gallyat ragad a nőcske; majdnem elejti. A him előrebilleg -és elragadja tőle. - -– Ugyan ne használd eztet, – kiabál; – ez egy ritka példány; nem látod? -Idenézz; ezt az öregember orrára ejtem. - -Ugy is tesz. Hogy a kertész mit szól hozzá, azt a képzeletre bizom. - -A mi a felépités munkáját illeti, a varjucsalád az állatvilágban -intelligencia tekintetében legközelebb áll az emberhez, Ha az ember -bizonyos emberi családok némely tagjának bizonyos intelligenciájáról -beszél, dolgom szokott lenni velük, ezt elhiszem. Hogy pedig a varjak -beszélnek, azt biztosan tudom. Senki se figyelheti a fészküket félóráig -anélkül, hogy rá ne jönne. Hogy a beszéd mindig bölcs, okos, azt nem -vagyok képes meghatározni; de hogy sok, az áll. Egy ismerős fiatal -francia, ki azért jött Angliába, hogy a nyelvet tanulmányozza, azt -mondta, hogy az első londoni társaságban töltött este után az az -impressziója támadt, hogy papagályházba került. Később, mikor -lassan-lassan érteni kezdte a nyelvet, hamar felismerte a közepes -londoni társalgás szikrázó és mélységes mivoltát; de mikor még nem -értette, papagálylármának vélte. Ha varjutanya zaját hallgatja az ember, -hasonló érzése támad. Előttünk nincs jelentősége a társalgásnak; maguk a -csókák biztosan ugy irnák le, hogy brilliáns. - -Van valahol egy ismerős mizantrop, ki majdnem soha társaságba nem mén. -Valamelyik nap vitatkoztam vele a kérdésről. – Minek mennék? – kérdi; -ismerek, mondjuk egy tucat asszonyt, meg embert, kikkel örömest -társalgok; vannak saját eszméik, miket nem félnek a nyelvükre venni. -Ilyenekkel dörgölni össze az agyvelőnket ritka, pompás dolog és hálát -adok az istennek a barátságukért; de elég is nekem annyi a szabad -időmre. Minek énnekem több? Mi az a „társaság“; a miről annyit beszéltek -valamennyien? Kipróbáltam; nem találtam kielégitőnek. Ha felbontjuk az -elemeire, mi az egész tulajdonképen? Van pár személy, kit felületesen -ismerek; kik engem is egész felületesen ismernek; meghivnak egy -ugynevezett „otthon“-ba. Itt az este; elvégeztem a napi munkám; -megebédeltem. Szinházba voltam, vagy koncerten – vagy egy-két derüs órát -töltöttem valamelyik barátommal. Jobban szeretnék lefeküdni, mint -akármiegyebet. De hát összeszedem magam, felöltözöm és elmegyek oda. -Mialatt a hallban kalapom, felöltőm teszem le, bejön egy ember, kivel -pár órával ezelőtt a klubban találkoztam. Olyan ember, a kiről nem -vagyok valami magas véleménynyel; ő alighanem hasonlóképp vélekedik -énfelőlem. Nincs egy közös gondolatunk; de mert beszélni kell, -kijelentem előtte, hogy meleg az este. Talán tényleg meleg, talán nem; ő -mindenesetre helyesli, a mit mondtam. Megkérdem tőle, mén-e az ascoti -versenyekre. Nem törődöm vele egy hajszálnyit se, hogy mén-e, vagy nem. -Azt mondja, nem tudja; megkérdi, mit tartok a Passion Flower esélyéről -az ezer guineás futamban. Tudom, hogy a véleményemnek egy rézkrajcár -értéket se tulajdonit, – bolond volna, ha tenné, – de nekem össze kell -szednem az eszemet, hogy felelhessek neki; mintha az utolsó ingét tenné -fel a tanácsomra. Elérjük az első emeletet és örülünk, hogy -megszabadulunk egymástól. Megpillantom a háziasszonyt. Fáradtnak, -roszkedvünek látszik; sokkal boldogabb volna az ágyban, csakhogy nem -tudja. Édesen mosolyog, pedig világos, hogy halvány sejtelme sincs -arról, hogy ki vagyok; várja, hogy az inas megsugja. Annak én suttogom -oda. Talán megérti, talán nem; lényegtelen. Kétszáznegyven vendéget -hivtak; hetvenötöt körülbelül ismernek látásból, ami a többit illeti, -akármilyen véletlen jöttment, – ki mint a szinházi hirdetőoszlopon áll – -ugy öltözik, viselkedik, mint gentlemanhoz illik, – éppugy beléphetne, -mint én. Sokszor csodálkozva kérdem magamtól, hogy a népek egyáltalán -minek nyomatnak meghivó-kártyákat; kinn a kapu előtt egy szendvicses -ember éppugy megtenné. „Itten lakik Lady Tompkins; délután háromtól -hétig fogad ma; tea, zene.“ „Urak, hölgyek bemehetnek, ha beküldik -névjegyeiket. Délutáni öltözék nélkülözhetetlen.“ A tömeg a fő; a mi az -egyedet illeti, ugyan mondja meg, mi a különbség társadalmi szempontból -egyik feketefrakkos, fehérnyakkendős ur, meg a másik közt? - -– Emlékszem; egyszer egy Lancaster-Gate-i házba voltam hivatalos. -Valamelyik picnicen volt szerencsém az urnőhöz. Ugyanabban a zöld -ruhában és zöld napernyővel megismertem volna másodszor is. Más ruhába -öltözve, ugy véltem, nem igen. A kocsisom az átellenes házba vitt. Ott -szintén nagyban állt a vendéglátás. Nem volt egyikünkre nézve se fontos -a csere. Az urnő – nem tudom a nevét – kijelentette, hogy nagyon kedves, -hogy eljöttem. Aztán valami gyarmati kormányzó mellé helyezett (én nem -értettem az ő nevét, ő se az enyémet, ebben nem volt semmi különös, mert -a háziasszonyom se tudta egyiket se.) Azt suttogta, hogy ez az ur nagyon -messziről jön, azt nem tudta, honnan és kizárólag azért, hogy velem -megismerkedjék. Csak ugy az estély vége felé, véletlenül, vettem észre a -tévedésemet; ugy véltem, azonban már késő, hogy felfedezzem. Találkoztam -pár emberrel, kiket jól ismertem, némi vacsorát ettem végig velük; aztán -haza. Másnap délután találkozom az igazi vendéghivó hölgygyel. Az szépen -megköszönte, hogy drága estémet feláldoztam az ő, meg a barátai -kedvéért; aszongya, tudja, milyen ritkán járok vendégségbe. Annál jobban -értékeli szeretetreméltóságomat. Azt is mondja, hogy a braziliai -miniszter felesége mondta, miszerint én vagyok a legokosabb ember, kivel -világéletében találkozott. Sokszor gondolok rá; szeretnék találkozni -avval a jó emberrel, akárki is légyen, szeretném megköszönni a jó -véleményt. - -– Vagy mondjuk, hogy az inas érthetően adja le a nevemet; a ház urnője -megismer. Mosolyog; azt mondja, félt, hogy nem jövök. Elhiteti velem, -hogy a többi vendég valamennyi csak zöld levél a vendégkoszoruban; a -virág én vagyok. Köszönetképp mosolygok; magamban azon tünődöm, hogy -festek, ha mosolygok. Ahoz még sohse volt bátorságom, hogy -belemosolygjak a tükörbe a képmásomra. Csak a többi ember társaságbeli -mosolyát látom, az meg nem igen győz meg. Végre olyasvalamit mormogok, -hogy hogyan is feledhettem volna el ezt az estét; a magam részéről most -én akarom elhitetni vele, hogy hetek óta készülök rá. Vannak emberek, -akik cikkáznak ilyesféle alkalmakkor; de csak kevés van belőlük és -önhittség nélkül mondom: nem számitom magam az átlag-férfiaknál nagyobb -bolondnak. Mivelhogy tehát egyebet mondani nem tudok, neki is elmondom, -hogy az este meleg. Mosolyog; mintha valami rejtett szellemesség lenne -ebbeli megjegyzésemben; én aztán ellépek; szégyelem magam. Ha ugy kell -csevegned, mint valami hülyének, mikor tényleg az vagy, nem egész -kényelmetlen dolog; de ha hülyéket kell mondanod, mikor elég eszed van -ahhoz, hogy ezt belásd, az aztán kinos. Elbujok a tömegben; véletlenül -találkozom egy hölgygyel, kinek három héttel ezelőtt bemutattak valami -képkiállitáson. A nevünket nem tudjuk, de miután mindketten egyedül -vagyunk, társalogni kezdünk. Ugy szokták. Ha a nők mindennapi fajtájához -tartozik, megkérdi, gyakran járok-e Johnsonékhoz. Mondok: nem. Ott -állunk darabig szótlanul; nem tudjuk, mit mondjunk. Megkérdi, voltam-e -Thompsonéknál tegnapelőtt. Megint azt mondom: nem. Kezdem kényelmetlenül -érezni magam, hogy nem voltam Thompsonéknál. Azonvaló igyekezetemben, -hogy én is mondjak hasonlót, hogy kibéküljek vele, megkérdem, megy-e -kedden Brownékhoz. (Brownék nincsenek; hát csakis azt mondhatja, hogy: -Nem.) Nem megy; és a hangjában van valami olyas, mintha Brownékon -társaságbeli szégyenfolt lebegne. Leadom véleményemet Barnum -cirkuszáról; megkérdem, szokott-e oda járni. A véleményem pont olyan, -mint másoké, kik odajárnak. - -– Vagy, ha a szerencse ellenem fordul, ugynevezett „jukker“ nő kerül -elém, szellemes; a társalgása csupa szikra, megvető guny mindenkinek a -rovására, akit ismer; gunykacaj azok rovására, a kiket nem. Ugy érzem, -sokkal tökéletesebb asszonyszemélyt birnék összeállitani sajátmagam egy -üveg ecetből és egy csomó gombostüből; mégis rendesen jó tiz percet vesz -igénybe, mig az ember szabadul tőle. - -– Ha véletlenül mégis husból, vérből való emberre, asszonyra akadna -valaki ilyen gyülekezetben, hát értelmes társalgásnak se helye, se ideje -nincs ottan. A mi az árnyékalakokat illeti, melyik értelmes ember -pazarolná agyának legparányibb celláját ilyenekre? Egyszer Tennysont -vitatták meg, mint szociális problémát. Valamelyik véghetetlenül -tompaelméjü és hülye fráter – a legostobább, kivel életemben -találkoztam, – azt beszélte, miképp ült Tennyson mellett egyszer egy -ebédnél. „Nem találtam egy csöppet se érdekes embernek.“ Közölte velünk -bizalmasan; – nem tudott mondani semmit se – igazán semmit a világon.“ -Szeretném dr. Samuel Johnsont feltámasztani egy estére; behelyeznék -valamelyikébe az önök „társaság“-ainak. - -Elismert mizantrop ez a barátom; hisz mondtam; de az ember nem -állithatja, hogy ne volna valamelyes igaza. Van valami titok a -társaságnak társaság utáni vágyakozásában. Valamelyik este -Berkeley-Square egyik házában kerestem azt az utat, a mi a vacsorához -teritett étterembe vezet. Előttem egy darabbal izzadt, fáradt hölgy -ugyanilyen cél felé törtetett. - -– Ugyan kérlek; – mondja társának – mondd meg, minek jövünk mink ilyen -helyekre. Minek tolongunk, akár valami vasárnap délutáni bucsusok, -tizennyolc penny értékü táplálékért? - -Azért jövünk ide, – felel a férfi, kit filozófusnak ismertem föl, – hogy -elmondhassuk, hogy itt voltunk. - -A…-val talákoztam minap este; kértem, ebédeljen nálam hétfőn. Nem tudom, -minek kérem A.-t, hogy ebédeljen nálam, de ugy körülbelül egyszer minden -hónapban megteszem. Nem érdekes ember. - -– Nem lehet; – azt mondja; – B.-ékhez kell mennem; – gyalázatos dolog; -borzasztó unalmas szokott ott lenni. - -– Mért megy? – kérdem. - -– Igazán nem tudom; – felel. - -Kicsit később B.-vel találkozom; megkér, ebédelnék nála hétfőn. - -– Nem lehet; felelek; páran eljönnek hozzánk hétfőn este. Olyan -kötelesség-este; hisz tudja. - -– Bár le lehetne mondani akkor az egészet, – felel. – Nem lesz ott -senki, akivel beszélhetnék. A.-ék ugyan eljönnek, de azok halálra -untatnak. - -– Minek hivta meg őket? – kérdém. - -– Szavamra; igazán nem tudom; – a felelet. - -Térjünk vissza a varjakhoz. Társadalmi ösztöneikről beszéltünk. Páran – -köz-agglegények, ugy hiszem – klubot alapitottak. Már egy hónapja -igyekszem megérteni, hogy mit csinálnak. Most már tudom: hát Clubot. - -A klubháznak – természetes – a hálószobám ablaka mellett legközelebb -álló fát választották. Jól tudom, hogy jutott eszükbe; hisz az én hibám; -nem gondoltam rá. Ugy két hónappal ezelőtt magános varju – tán emésztési -zavarok kinozták, vagy valamely szerencsétlen házasság bántotta – -elmélkedési szempontokból ezt a fát választotta. Felébresztett: mérges -lettem. Kinyitottam az ablakot és üres szódavizes-üveget vágtam felé. -Persze nem érte; és mert más hirtelen nem akadt kezemügyébe, mit -hozzávágjak, rákiáltottam, gondolván, hogy megijed, oszt elrepül. Nem -vett ezekről tudomást; tovább beszélgetett sajátmagában. Hangosabbat -kiáltottam; felébresztettem a saját kutyámat. A kutya eszeveszetten -ugatott; ugy félmértföldnyire felébresztett minden élő lelket. -Csolnakkampóval mentem le – ez akadt véletlenül a kezembe – hogy -megszeliditsem. Két órával később a kimerültségtől megint elaludtam. A -varju akkor még mindig elmélkedett. - -Másnap éjjel ott volt megint. Ugy hiszem, a madárban volt némely -humor-érzék. De miután én attól féltem, hogy a tegnapi eset -megismétlődik, előrelátóbb voltam s pár kavicsot készenlétben tartottam. -Jó szélesre kitártam az ablakot és a kavicsokat egymásután vágtam a -fába. Mikor aztán az ablakot becsuktam, közelebb billent; hangosabban -krákogott, mint valaha. Ugy hiszem azt akarta, hogy több köveket vágjak -hozzá; játéknak vette az egész folyamatot. Harmadik éjjel, miután nem -hallottam, kezdtem magamnak hizelegni, hogy szemtelensége dacára -megfélemlitettem. Jobban kellett volna ismernem a varjakat. - -Hogyan történt, hogy klubot alapitottak. Igy lehetett: - -– Hol válasszunk helyet a klubháznak? – kérdi a titkár, mikor már a -többi pontokat megvitatták. Egyik ezt a fát, másik amazt ajánlotta. -Akkor felszólalt az én saját külön varjam: - -– Majd én megmondom, hová, mondja; – oda ni a jegenyefára, az oszloppal -szembe. Megmondom, mért! Virradat előtt egy órával rendesen egy ember -lép az ablakhoz; a legkülönösebben van öltözve, mit valaha láttatok. -Megmondom nektek, hogy mihez hasonlitott – azokhoz a kis szobrokhoz, -mikkel az emberek a bevetett mezőket ékitik. Hát kinyitja az ablakot és -mindenféle tárgyakat dobál az ablak előtti térre; aztán táncol, énekel. -Igazán nagyon érdekes; a jegenyefáról mindent pompásan lehet látni. - -Igy alapitották – biztosan tudom hogy igy, – ép azon a fán a klubot, a -melyikre a hálószobám ablaka nyilik. Meg volt az elégtételem, hogy -megtagadtam tőlük a remélt kiállitást; avval a reménységgel vigasztalom -magam, hogy elégedetlenségüknek a tanácsosztóval szemben adtak -kifejezést. - -A varjak klubja, meg a miénk közt van külömbség. A miénkben a -tiszteletreméltó tagok jókor megjelennek; észszerü korai órában mennek -is; a varjakéban ezt a szabályt nem veszik figyelembe. Őrült -spanyoloknak biztosan nagyon tetszett volna a klub; az ő izlésük szerint -való. Reggel félháromkor nyilik; a kik elsőnek érkeznek, a -legmegvetettebb klubtagok. Varju országban a kikent-kifent, selyemfiuk, -gigerlik, jó pubik, palik nagyon korán kelnek föl és délután fekszenek -le. Virradat felé idősebb, rendesebb tagok érkeznek némely értelmes -beszélgetésre vágyva; mindjárt tekintélyesebbé válik a klub. A fa ugy -hat körül záródik. Az első két órában nem valami szép dolgok történnek. -A sorrend rendesen küzdelemmel kezdődik. Ha nem találkozik két gentleman -ki harcraszáll egymással, hogy a többieket mulattassa, a legközelebbi -teendő, mi a hangzavart fenntartani van hivatva, a karénekbe-kapás. Nem -vigasztalás énnekem, ha azt mondják, hogy a varjak nem tudnak énekelni. -Én nagyon jól tudom, hogy mit tudnak, anélkül, hogy a -természetrajzkönyvet segitségül hinám. Csak a varju nem tudja; ő azt -hiszi, tud; eszerint aztán teszi is. Megkritizálhatod az éneklését; -nevezheted, a hogy akarod, de el nem állithatod: én legalább igy -tapasztaltam. Az is biztos, hogy olyan nótát választanak, a mihez kar -kell. Ugy a vége felé karénekké válik az egész, hacsak a szólista nem -egész különlegesen erős madár, ki nem enged a jussából. - -Az elnök nem tud a klubról semmit. Az ugy hét felé kel föl – három -órával azután, hogy a többiek befejezték a reggelijüket; aztán ide-oda -röppen; az a rögeszméje, hogy ő kelti fel az egész kolóniát; hájfejü -öreg bolond. Soha még ilyen silány elnökről nem hallottam. Akármilyen -délamerikai köztársaság különb sikert bir ilyesmiben felmutatni. Maguk a -varjak, a családos többség, családapák, tiszteletreméltó -fészektulajdonosok éppugy fel vannak ellene háborodva, mint jómagam. -Mindenünnen hallom a panaszokat. - -Amint ott támaszkodik az ember a koratavaszi hideg délutánban a -kapukerités mellett és hallja recsegő lármájukat, elmélkedni kell -rajtuk. Tán igy krákognak: - -„A föld megint zölddé válik; a szerelem megint a szivünkbe száll öreg, -józan varjaknak, nekünk. Oh Madame; milyen feketén ragyognak a tollai; -milyen mélyen csillognak kerek barna szemei. Jőjjön; üljön ide az -oldalunk mellé; elmondunk egy történetkét; olyat, a milyet varju sohase -mondott még. Fészekről szól a mese; a fészek ott van egy magas fa -legtetején; legjobb nyugati szélben imbolyognak az ágak. Kivül kemény, -de belül lágy, puha; a kis zöld tojások olyan biztosan elfekszenek benn. -S ott ül a fészekben drága hölgyünk; édesen krákog, örömében vijjog; -hisz látja messziről a varjat, kit legjobban szeret a világon. Oh; el -volt messzire, keletre, nyugatra; ott a zsákmány; csupa kukac, hernyó; s -önnek hozta mindet. - -– Öreg, nagyon vén varjak vagyunk – és sokan vagyunk, nagyon vén varjuk. -A fehér tollak beleszövődtek mellünkön a feketékbe. Láttuk, mint nőttek -körülöttünk a nagy mezők kopár földből; láttuk, mint hullottak, haltak -el a nagy fák. De minden évszakkal eljönnek hozzánk ifju gondolataink. -Ujra házasodunk; épitünk, gyüjtünk ujra, ugy, hogy vén, öreg szivünk -megint felujjongjon ujszülötteink vékony rikoltásán.“ - -Természet anyónak egyetlen gondja van csak: a gyermekek. Ugy beszélünk a -szerelemről, mint az élet uráról; pedig csak a minisztere. Regényeink -befejeződnek, hol a természet regéje kezdődik. A dráma, mire függönyt -boritunk, az ő játékának a prológusa csak. Az őskori Hölgy hogy kacagna, -ha gyermekei kereplését hallaná: „Ostobaság a házasság? Érdemes ezt az -életet végigélni? Az Uj Nő a Régi ellen.“ Ilyenfélekép csevegnek az -Atlanti óceán habjai, hogy keletre, nyugatra folyjanak-e? - -A mindenség törvénye az anyaság. Az ember kötelessége az, hogy anya -legyen. Dolgozzunk… minek; a gyermekekért – az asszony otthon, az ember -a köznek. A nemzet gondoskodik a gyermek jövőjéről; mért? Hisz -államférfiai, katonái, kereskedői, munkásai, mindaz ősök köré gyülnek -majd. Mit törődünk annyit a jövővel? A haza fiainak vérét áldozza a -földnek, hogy az uj nemzedék dusan arasson majdan. Bolond Balga Péter – -zavaros agya őrült álmokkal teli – véres kézzel söpör végig a világon, -hogy vérét áldozza a Szabadságért, Egyenlőségért, Testvériségért. Nem -fogja látni soha – hacsak látomásképp nem – azt az uj világot, minek -épitőanyagul csontjait áldozza föl. – Még az ő pörgettyüszerü, szóktól -felkorbácsolt agyveleje is jól tudja ezt. De a gyermek! annak szebb, -édesebb legyen az élete. A paraszt odahagyja a tüzhelyt, hogy elhulljon -a csatamezőn. Mit bánja ő – porszem az emberi homoktengerben – hogy -Oroszország győzedelmeskedjék a Keleten, hogy Németország egyesüljön, -hogy uj tájakon lobogjon az angol lobogó? Az apai örökség majd nagyobbá -válik, mind több lesz a fiaknak. Hazafiság! Mi egyéb, mint népek anyai -ösztöne? - -Tegyük fel, hogy dekrétum készült a Menyországban: Több generáció nem -lesz már; evvel az élettel végződik a világ. Hiszitek, hogy csak -mozditjuk is akkor a kezünket? A hajók ottrothadnának a kikötőkben; a -gabona ott rothadna a földben. Festenénk képeket, irnánk könyveket, -csinálnánk zenét, ha meggátolna bennünket valami benső, hidegen -csuszó-mászó érzés: az eljövendő örök csönd? Gondoljátok el, milyen -szemmel tekintene egymásra férj és feleség. Gondoljatok az udvarlóra – a -Szerelem forrása kiapad; állóviz pocsolya marad a szeretet. - -És milyen kevéssé látjuk életünknek ezt az alapját. Ha sehol egyebütt, -ebben rejlik örökkévalóságunk. Az Én ne haljon meg soha – mert másképp, -kezdettől végig, az emberi fajta az istenek muló szeszélyes játéka lenne -csak; elsöprik az egészet, ha beleuntak. Uj kisérletbe kezdenek. A -vonásaim – nem vitatjuk a müvészi értéket – ne tünjenek el soha; -változón, javitva, de lényegében ugyanaz – folytatódjanak mind nagyobb -körzetben az Idők végéig. Vérmérsékletem – a jó, a rossz, mi bennem van; -– hadd növekedjék minden esztendővel; mind tágabb tere legyen; forrjon -egybe, változzék. Gyermekeimben, azok gyermekeiben létezem tovább; -örültök, hogy halott részeiből jó tüz kél majd, de szelleme, élete, -lénye ott maradt az erdőben ezer fiatal fácska alakjában. Nem hal meg a -fa; változik. - -A férfiak, nők, kik mellettem haladnak el az utcán – hivatalába siet az -egyik, klubjába a másik, szerelméhez a harmadik – ezek az eljövendő -világ anyja valamennyi. - -Ez a fickó, ki áruval, értékekkel kereskedik – csal, hazudik, becsap -valamennyiünket – mért? Kövesd csak a villanegyedben levő pompás -lakására – mit találsz ott? Apa; gyerekek a térdein; meséket mond, bábut -igér nekik. Aggodalmas, nehéz az élete – mire törekszik? Hogy ezeknek a -gyermekeknek meglegyenek azok a dolgai, miket jónak gondol részükre. Még -büneink is – erényeinkkel együtt – ebből az egyetlen gyökérből fakadnak: -Anyaság. Egyetlen magja, veteménye a Mindenségnek. A planéták csak a nap -gyermekei – a hold a föld magzata; kő az ő kövéből, vas a vasából. Mi -képezi mindnyájunk nagy központját – szerves, szervetlen életét -egyaránt, ha van szervetlen is? – Nem egyetlen ködös alakzat az egész -nagy mindenség – Anyaság; minden teret betöltő? - -A mayfairbeli gazdag anya, amint terveket sző: gazdag vőt keres! Nem -valami gyönyörködtető látvány. Pillanatra azonban más tekintettel -mérjük. Minő fáradt lehet! Ma este ez már a harmadik „szereplés“-e; -szegény, fáradt arcáról folyik a festék. Társaságbéli fölöttesei, -fölebbvalói féltucatszor rápiritottak, helyére intették ma este; -valamelyik hercegnő nyiltan megsértette; türelmes mosollyal viseli el. -Szánalomraméltó igyekezet az övé; az, hogy gyermeke pénzhez, vagyonhoz -menjen nőül; kocsija legyen, meg sok cselédje; Park Lane-en lakjék, -gyémántokat hordjon; a neve ott álljon a társaság közlönyeiben. -Bármennyibe is kerüljön őneki, a leánya élvezze mindezeket a dolgokat. -Hisz mennyivel könnyebben lefekhetnénk aludni; hadd menjen az a lány -valami gazdag kereskedelmi utazóhoz férjhez. Olvasóm; még ennek is -igazságot kell szolgáltatnunk. Kemény tervkovácsolási munkája csak az -Anyaság formavesztett gyümölcse. - -Anyaság! Az istenek hangversenyének karmestere – vadság, kegyetlenség az -egyik pólusa, – gyöngédség, önfeláldozás a másik. - -A karvaly küzködik a tyukkal; élelmet keres ivadékainak – a tyuk övéit -védelmezi életével. A pók kiszivja a legyet, hogy táplálja ezernyi -nemzedékét; macska az egeret kinozza, hogy még lüktető husából -kicsinyeit táplálhassa; ember embert tesz tönkre a gyermekért. Tán ha a -világ tobzódását, lármáját megértjük egészen, nemcsak részeiben, -megtudjuk, hogy harmonia ez; valamennyi hamis hang, minden ütem egyetlen -közös eszmébe hullott: az Anyaságéba. - - - - -Tanácsot nem tanácsos elfogadni. - -Az Euston-pályaudvar perronján jártam valamelyik késő téli este; a -watfordi utolsó vonatra vártam. Egy embert pillantottam meg; automatikus -gépezet előtt káromkodott. Kétszer az öklét rázta felé. Minden percben -vártam: most csap le rá. Természettől fogva kiváncsi vagyok; közelebb -léptem. Szerettem volna hallani, mit beszél. Csakhogy hallotta a -közeledő lépéseimet; felém fordult. – Maga volt itten az előbb? – kérdi. - -– Hol? – kérdem. Ugy öt perc óta róhattam már a perront. - -– Ott ni, ahol most áll; – mondja gorombán. – Mit gondol, mit értek az -alatt, hogy „itt“? A tulsó oldalt? – Nagyon ingerültnek látszott. - -– Nincs kizárva, hogy vándorlásaim alkalmával ezt a helyet is -érintettem, ha ezt érti alatta, – felelek. Válogatott udvariassággal -beszéltem; gorombaságát akartam ellensulyozni. - -– Ugy értem, – felel – maga az az ember, aki két perccel előbb szólt -hozzám? - -– Én nem az vagyok; – mondom. – Jó éjszakát. - -– Biztos benne? – makacskodik. - -– Az ember nem egykönnyen felejti el, ha önhöz szólt, – válaszolok. - -Igazán sértő volt a hangja. – Bocsánatot kérek; – morog. – Ugy néztem, -az az ember, aki itten egy-két perccel előbb beszélt hozzám. - -Meglágyultam; ő volt egyedül a perronon; még negyedóráig várnom kellett. -– Nem a’; egész biztosan nem én voltam, – felelek hát jókedvüen, -kevesebb sulyt helyezvén a nyelvtanra. – Mért; mit akart vele? - -– Mit akartam; – felel. – Egy pennyt dobtam ebbe a vacakba itten, – -szemmelláthatólag szükségét érezte, hogy könnyitsen magán; – egy -skatulya gyufa köllött volna. Nem birt ebből kijönni semmi; hát jól -megráztam a szerkezetet; káromkodtam, ahogy az ember szokta; akkor erre -jön itten egy ember; olyasféle nagyságu, mint ön, és – – biztos, hogy -nem ön volt? - -– Egész biztos; – feleltem megint nyelvtani szabály nélkül; – -megmondanám, ha én lettem volna. Hát mit csinált? - -– Nohát látta, hogy mit csinálok; vagy eltalálta. Aszongya: Utálatos -dolog az ilyen masina; érteni kell hozzá. – Aszondom: „Az kell hozzá, -hogy az ember felnyalábolja és a tengerbe vágja; más nem köll hozzá. – -Mer egész oda voltam, nem volt egy szál gyufám; aztán sokat szoktam -használni. – Aszongya: „Megakad néha; olyankor uj pennyt kell beledobni; -az első penny sulya nem mindig elég. A második penny meglazitja a -csavart és magától kiesik; akkor az ember visszakapja az elsőt, meg a -gyufát. Sokszor nekem jól sikerült igy.“ – Nagyon buta magyarázatnak -tünt, de ugy beszélt, mintha automatagép mellett nőtt volna föl; hát -elég bolond voltam, hogy ráhallgattam. Dobok bele megint valamit; ugy -tudtam, másik pennyt. De épp most veszem észre, hogy két shillinges -volt. Hanem annak a bolondnak bizonyos mértékig igaza van; kaptam -valamit ebből a vacakból. Ezt ni. - -Felém tartja; rápillantok. Egy csomag Everton-mézeskalács. - -– Két shilling, egy penny; – mondja keserün. – Eladom egy harmadáért -annak, amibe nekem került. - -– Rossz gépbe dobta a pénzét; – vélem. - -– Hát majd jóba! – felel kicsit ingerülten; ugy tetszett, nem valami -kellemes ember: akárki más lett volna ott, akivel beszélhetek, rögtön -otthagyom. – Nem azt bánom, hogy a pénzt vesztettem el; az bosszant -annyira, hogy ezt a komisz vakarcsot kaptam helyette. Ha azt a -félbolondot megtalálnám, majd lecsusztatnám a torkán. - -A perron végéig haladtunk csöndben egymás mellett. - -– Vannak ilyenek; – tör ki belőle, amint megfordulunk; – van ilyen -népség, amelyik jótanácsot szeret adni. Biztos, hogy hat hónapot kapok -egyszer egy ilyen miatt; mindig attól félek, az lesz belőle. Emlékszem; -volt egyszer egy ponnym. (Valami kisbirtokos lehetett; paraszti -szólással élt.) Kitünő egy welszki pony volt; soha egészségesebb dögöt -annál nem láttam. Egész télen füre küldtem; kora tavaszszal egy nap -gondolom: megpróbálom, nyereg alá veszem. Üzleti dolgom volt -Amershamben. Kocsi elé fogom; megindulunk; az egész ut épp tiz -kilométer. Kicsit makrancoskodott; ugyan sokszor rá kellett volna -vernem, mig a városba értünk; elég vad volt. - -A vendéglő kapujában egy ember áll. Aszongya: – Jó pony ez a pony. - -– No hát olyan közepes; – mondok. - -– Nem jó, hogy az ember tulságosan befogja őket, mig fiatalok; – mondja. - -Aszondom: – Tiz kilométert tett; de segitettem magam is. Biztos lehet -benne, derekasabban kifáradtam a dögnél. - -Bementem; elvégeztem a dolgomat, mikor kijövök, az ember ott áll még -mindig. – Felfelé mén a dombon? – kérdi tőlem. - -Valahogy kezdettől fogva nem pászolt nekem az az ember. – Tudja, – -mondok, – a domb másik oldalára akarok kerülközni; hacsak valami pátensa -nincsen, aki ugy is keresztülvisz rajt’ hogy fölfelé nem kék haladni, -akkor biz én felfelé mék. - -Aszongya: – Fogadja meg a tanácsom; adjon neki egy pint öreg ale-t -(sörfajta) mielőtt nekiindul. - -– Öreg ale; – mondok; – hisz bornemissza ez. - -– Sohse törődjék maga avval; – ugymond; – adjon csak neki egy pint öreg -ale-t. Ismerem én a ponykat; ez itten jó fajta, de még nincs -belovagolva. Egy pint öreg ale, aztán ugy fölviszi a domboldalra, mint -valami hintó-paripa; se magának, se őneki meg nem árt. - -– Nem tudom, hogy van az ezekkel. Az ember később azt kérdi magától, -mért nem csapta rá neki a kalapját a szemire; mért nem lökte oda fejjel -a legközelebbi lófogatnak. De mikor arról van szó, hát mégis rájuk -hallgat az ember. Kihozok egy pint öreg ale-t. Féltucat kölyök állt ott -körül; persze nagy volt a röhögés. - -– Rossz utra vezeti, Jim bácsi; – mondja az egyik. – Kártyajátékra is -rákap majd; bankot rabol ki; megöli az anyját. Mindig a vége annak, -pohár ale-el kezdi valaki. - -– Igy nem issza meg; – mondja a másik. – Teli vályut kéne elibe -állitani. - -– Lesz-e szivar utána szegénynek? – kérdi a harmadik. - -– Csésze kávé és darab vajaskenyér nagyon jót tenne neki; nincs valami -meleg máma; elbirná; – igy a negyedik. - -Már akkor a fenébe szerettem volna vágni a löttyöt, vagy hogy megiszom -magam; tisztára való marhaságnak látszott, hogy négyéves ponynak ale-t -adjon az ember; de mihelyt a koldusfajta megérezte az ale szagát, -előrenyujtja ám a nyakát és fölszippantja, mintha igaz keresztény ember -lett volna; én nosza bele a kocsiba; oszt rajta; azok még meg is -tapsoltak. A dombra elég jól érkeztünk föl. Akkor a szesz müködni -kezdett a fejibe. Egyszernél többször szállitottam haza részeg embert; -van annál jobb mulatság is. Láttam részeg asszonyt; az még attul is -rosszabb. De részeg welszi ponyval ebben az életben nem akarok több -dolgot. Négy lába van; annyira hát vitte, hogy a lábán maradjon állva, -de hogy irányozódjék, ahhoz már nem értett; hogy pedig legalább én -tegyem azt helyette; aztat nem akarta. Egyszer az ut baloldalán -bumfordáltunk, aztán a jobbon. Ha egyik oldalon se voltunk; akkor ott -álltunk keresztbe az ut közepén. Bicikli cseng a hátam mögött; de nem -merem a fejem megforditani. Annyit birtam csak, hogy odakiáltok az -embernek, hogy maradjon ott, ahol van. - -– Át akarok menni; – kiált, mihelyt elég közel van. - -– No hát nem lehet; – kiáltok vissza. - -– Már mér ne lehetne? – igy. Hát magának mennyi kell az országutból? - -– Az egész kell, meg azontul is egy darab; – mondok; – ez olyan fuvar; -meg utba se jőjjön senki. - -Félmértföldnyire követett; mindig káromkodott mögöttem; valahányszor ugy -vélte, hogy lehetséges: elémbe akart kerülni. De a pony kicsit mindig -tulontul szilaj volt neki. Azt hitte volna az ember, akarattal teszi a -dög. - -– Magának nem szabadna még hajtani! – ordit. Igaza is volt; nem is -szabadott. Ugyis ugy éreztem magam, mintha agyonvertek volna. - -– Mit gondol maga, hogy kicsoda maga? – kérdi. – Könnyü lovassági futár -maga? – (Igen közönséges fickó volt.) Ugyan ki küldi épp magát a -rüsztongjáér’? - -A végin egész megvaditott. – Minek beszél hozzám? – kiáltok vissza. – -Jöjjön ide, osztán szidja a ponyt, ha szidni akar valakit. Van énnekem -vesződségem vele elég; nem kell hozzá a maga dupla-csöngettyüje. Menjen -a fenébe; még jobban megvaditja. - -– Hát mi baja annak a lónak? – orditja messziről. - -– Nem látja? – felelek. – Részeg. - -– Istenem; ostoba felelet volt, az má igaz; de sokszor hangzik ostobán -az igazság. - -– Hát hogy egyikük részeg, az nyilvánvaló; – aszongya. – Két pintért -odajövök, aztán kisegitem a kocsiból. - -Bár engedtem volna; sokat adok érte, ha kikerülök abból a jármüből. -Csakhogy nem maradt rá ideje. Mert abban a pillanatban a pony hirtelen -nagyot rándul; azt hiszem, kicsit szorosra volt fogva. Ugatást, -káromkodást hallok; abban a minutumban tetőtől-talpig fröcsköl valaki -pocsolyavizzel. Egy ember érkezett velem szembe; aludt egy kocsirakomány -Windsor-szivattyu fölött a bakon. Borzasztó dolog, hogy az ilyenek a -bakon mindig alusznak; hogy nem történik több szerencsétlenség. Nem -hinném, hogy tudta volna, mi történt vele. Jómagam nem tekinthettem -körül, hogy megnézzem, mi van ővele, csak azt láttam, hogy felugrott. A -domboldalon lefelé, rendőr kiáltott rám, hogy álljak meg. Hallom, mint -ordit, hogy őrült gyorsan hajtok. Cheshamtől félmértföldnyire innen -leányiskola jött velünk szembe; a lányok kettesével haladtak; ezt -gondolom ugy hivják „krokodil“; no fogadjunk, hogy azok a lányok még -mindig arról a napról beszélnek. Jó órájába belekerült az -öregasszonynak, hogy ujra összeszedje őket. - -Cheshamben épp állt a piac; ugy rémlik, soha népesebb piac nem volt -Cheshamben se azelőtt, se azután. Átrohantunk a városon harminc -kilométer óránkinti sebességgel. Sohse láttam még Cheshamt ilyen -élénknek; – álmos fészek különben. Egy kilométernyire a városon kivül -megpillantom a High Wycombe kocsijáratot. Nem valami nagyon törődtem -vele; tul voltam akkor már azon, hogy sokat törődjem azzal, mi történik -velem; inkább csak kiváncsi voltam. A fogat előtt egy tucat yardra a -pony megáll; engem levet az ülésről a kocsi végibe. Nem birtam felkelni, -mert az ülés a fejem fölé került. Semmi egyebet nem láttam az égnél; -alkalmilag itt-ott a pony fejét, mikor a hátsó lábain állt. De -hallottam, hogy mit mond a fogat kocsisa; ugy véltem, bajba került ő is. - -– Vigye azt a nyavalyás szerzetet el onnan az utból; – üvölt. – Ha kis -esze van, láthatja pedig, hogy milyen tehetetlen vagyok. Hallom, mint -dobog a paripája; ilyenek ezek a lovak; ha egy bolondot látnak, bolondok -akarnak lenni valamennyien. - -– Vigye haza az ilyet, oszt kösse az istállóba; – rikolt a vezető. - -– Aztán valami öregasszony hisztérikus görcsöket kapott és röhögni -kezdett, akár egy hiéna. Ez megint talpraugrasztotta a ponyt; aztán, -amennyire a felhők járásából irányozni tudtam magam, ujra négy -kilométert tettünk meg. Akkor gondolta; átugrik egy kapun s ugy vélvén, -hogy a kocsi akadályozza, kezdte darabokra zuzni. Sohse hittem volna -azelőtt, hogy kocsit ennyi darabra lehessen szétverni, ha nem látom -akkor. Mikor aztán mindentől megszabadult, kivéve egy félkereket és a -rudat, ujra nekirugaszkodott. Én ott maradtam a romok közt. Örültem, -hogy megnyughatok kicsit. Késő délután visszajött; jó volt, hogy a -rákövetkező héten a vásáron egy ötfontos bankóért eladhattam; belekerült -másik tizbe, mig összeszedtem magam. - -Mind e mai napig kacagnak rajtam a pony miatt; a helyi mértékletességi -egyesület példaképp állitott. Ez van abból, ha az ember követi a jó -tanácsot. - -Rokonszenveztem vele. Sokat szenvedek magam is tőlük. Van egy barátom, -amolyan City-ember; itt-ott, elvétve szoktunk találkozni. Leghőbb vágya -az életben, hogy az én szerencsémet megalapozza. Threadneedle-streeten -megfog a kabátgombomnál fogva. – Épp magával akartam találkozni! – -aszongya; – valami jó üzletet tudok. Kis szindikátust tervezünk. – -Örökösen „tervez“ valami szindikátust, minden száz fontra, amit -befizethetsz, ezret kapsz vissza. Ha belemegyek valamennyi -szindikátus-tervbe, számitásom szerint ma kétmillióötszázezer fontom -volna. Csakhogy nem mentem bele a kis szindikátustervekbe. Csak egyszer -mentem bele; pár évvel ezelőtt; mikor még fiatal voltam. Még most is -benne vagyok; a barátom meg van róla győződve, hogy ha kitartok, az -ezresek nem maradnak el. De miután a készpénzt mindenek fölött becsülöm, -igen szivesen lemondok várandóságomról, bármely tisztességes személy -javára, jókora engedménynyel; készpénzfizetés mellett. Másik barátomnak -van egy barátja, ki „otthon“ van lóversenyügyekben. Ugy hiszem, -ilyenféle barátja majdnem mindenkinek van. Verseny előtt nagyon -népszerü; verseny után végtelenül népszerütlen. Harmadik jóltevőm a -különlegességek rajongója. Egyszer valami csomagot hoz nekem; olyan -ember modorában nyomja a kezembe, mint ki mostan minden világi bajtól -megszabadit. - -– Mi ez? – kérdem. - -– Nyissa fel; nézze meg; – felel szinpadi lendülettel. - -Kinyitom, megnézem; nem lettem tőle okosabb. - -– Tea; – magyaráz. - -– Hm; – mondok – azon tünődtem, kinézhet-e igy dohány. - -– No igen; – folytatja; – nem éppen tea ez; ez a teának egy bizonyos -fajtája. Egy csészével megiszik belőle – egyetlen csészével és soha -többé nem kiván a világon semmiféle teát. - -Igaza volt; megkóstoltam egy csészényit. Mikor megittam, ugy éreztem, -hogy nincs kedvem semmiféle teához a nagyvilágon. Ugy éreztem, hogy -egyáltalán nincs kedvem semmihez se, csak ahhoz, hogy sértetlenül, -békésen és nyugodtan halhassak meg tőle. Egy héttel utóbb meglátogat. - -– Emlékszik a teára, amit adtam? – kérdi. - -– Határozottan; – felelek; – még most is a szájamban érzem az izét. - -– Izlett? - -– Nagyon kellemetlen volt akkor, de most már elmult. - -Gondolkodóba esett. – Teljesen igaza volt; – mondja végre; dohány volt -tényleg; egész különleges dohány; egyenesen nekem küldték Indiából. - -– Nem mondhatnám, hogy izlett; – feleltem. - -– Borzasztó butaság volt tőlem; – folytatja – ugylátszik, összekevertem -a csomagokat. - -– Ó; történnek véletlenek; – felelek; – máskor majd nem fordul elő -ilyesmi, egész biztos vagyok benne. Legalább énvelem szemben nem. - -Jótanácsot tudunk adni valamennyien. Egyszer egy öreg urat szolgáltam -fiatal koromban, kinek az volt a hivatása, hogy törvényes dolgokban -jótanácsokat osztogasson; tudott is adni kitünőeket. Legtöbb emberrel -egyetemben, kik ismerik a törvényt, nem igen tisztelte őket. Hallottam -egyszer, amint egy jövendőbeli felperest kioktatott: - -– Kedves uram; ha valami gazember megállit az utcán és az órámat, -pénzemet kéri tőlem; megtagadnám tőle. Ha erre azt mondja: „Akkor nyers -erőszakkal veszem el, – bár öregember vagyok, mégis csak azt felelem: – -Lássuk. – De ha azt mondaná: „Jó; akkor majd lefolytatom ön ellen az -eljárást a legfelsőbb biróság előtt s kényszeriteni fogják, hogy adja -ide“, – rögtön kiveszem a zsebemből, a kezébe nyomom s megkérem, hogy ne -beszéljünk a dologról többet. Akkor is ugy tartanám, hogy elég olcsón -szabadultam. - -Mégis törvény elé ment az öreg gentleman a szomszédja ellen egy döglött -papagály miatt, ami hatost nem ért s ha száz fontjába nem került az -eset, akkor semmibe. - -– Tudom, hogy bolond vagyok; – vallja be. – Nincs semmi valóságos -bizonyitékom arra, hogy az ő macskájuk volt; de fizetnie kell, amért vén -fülesbagoly ügyvédbojtárnak nevezett; vesszek el, ha nem. - -Mindnyájan tudjuk, milyennek kellene lenni a puddingnak. Mi magunk nem -birnánk megcsinálni; nem a mi dolgunk. A mi dolgunk az, hogy biráljuk a -szakácsnét. Ugy tetszik, mintha az is a mi dolgunk lenne, hogy biráljunk -sok egyéb mindenfélét, amit megbirálni pedig nem a mi dolgunk. Csupa -kritikusok vagyunk manapság. Nekem megvan a magam véleménye rólatok, -kedves olvasóim; nektek valószinüleg szintén megvan rólam a magatok -véleménye. Nem kutatom; a magam részéről jobb szeretem azokat az -embereket, kik a véleményüket rólam a hátam mögött mondják ki. -Emlékszem, mikor vidéki fölolvasó köruton itt-ott a hall épitkezési -módja arra kényszeritett, hogy a hallgatósággal együtt távozzam. -Hányszor hallottam ilyenkor, hogy előttem-mögöttem menő odasugott a -társaságnak: „Vigyázz; épp itt van mögöttünk, előttünk“. Mindig hálás -voltam a suttogónak. - -Valamelyik müvész-klubban egyszer kávét ittam egy regényiróval; -szélesvállu, atléta-formáju ember. Egyik társtag csatlakozott hozzánk; -azt mondja a regényirónak: „Épp befejeztem a legutóbb megjelent -könyvének olvasását; elmondom róla őszintén véleményemet.“ A regényiró -gyorsan felel: – Figyelmeztetem szép szóval előre… ha megteszi, beverem -a fejét. – Elmaradt az őszinte vélemény. - -Szabad időnk legnagyobb részét egymásra való acsarkodással töltjük. -Igazán csoda, hogy – amilyen magasratartott orral járkálunk ebben a -világban – nem haladunk valamennyien egész külön utakon. A Nagytömeg -acsarkodik az Osztályokra. Az osztályerkölcsök rettenetesek. Ha az -osztályok beleegyeznének legalább abba, hogy mint egy test, leckéket -vennének valamely tömegtanácstól viselkedés szempontjából; mennyivel -jobb volna az nekik. Csak az osztályok elhanyagolnák kicsit a saját -érdekeiket; alárendelnék magukat a Nagytömeg tapasztalatainak; sokkal -jobban meg volna velük elégedve a Nagytömeg. - -Az Osztályuralom haragszik a Nagytömegre. Bár a Nagytömeg elfogadná -jótanácsaikat; csak takarékoskodni tudnának az emberek a heti tiz -shilinggel; lennének valamennyien bornemisszák, vagy innának bordói -bort; ha a lányok mind házialkalmazottakká válnának évi öt fontért s nem -költenék a pénzüket tollakra; ha a férfiak meg birnának elégedni avval, -hogy napi tizennégy órát dolgozzanak s karban énekelnék „Isten áldja az -urat, meg az egész familiáját“; ha megelégednének rendes -foglalkozásukkal – de jól, de könnyen menne minden – az -Osztályuralomnak. - -Az Uj Nőnemzedék ráförmed a Régire; a Régi Asszony haragszik az ujra. A -templom nem ismeri el a szinházat; a szinpad nevetségessé teszi a -szenteskedést; – füzfapoéta dörög a világ ellen; a világ kikacagja a -füzfapoétát. - -A férfi birálja az asszonyt. A nőkkel általában nem vagyunk megelégedve. -Hibáikat vitatjuk; jótanácsot adunk nekik. Bár angol feleségek ugy -öltöznének, mint a franciák; beszélnének, csacsognának, mint az -amerikaiak; bár ugy főznének, mint a német asszonyok! Istenem csak a nők -birnának épp olyanok lenni, amilyenekre nekünk szükségünk van – -türelmesek, végtelenül szorgalmasak; csillogó szellemességüek és -kimerültségig háziasak; varázslatosak; irányozhatók; kevésbbé -gyanakodók; – mennyivel jobb volna nekik – nekünk is. Olyan makacsul -igyekszünk, hogy tanitsuk őket, de nem akarnak ránk hallgatni. Ahelyett, -hogy bölcs tanácsainkra ügyelnének, az unalmas teremtések avval töltik -az idejüket, hogy bennünket biráljanak. Népszerü mulatság; nagyon el van -terjedve az ilyenféle iskola-játszás. Elég hozzá a küszöb lépcsője, egy -füzfavessző, meg hat gyerek. A legnehezebb aztán a hat gyerek a -dologban. Mindenik tanitómester akar lenni; folyton felugrálnak, hogy no -most rajtuk a sor. - -Néha az asszony akarja a kezébe venni a botot; ő térdelteti le a férfit. -Van egy-két kis mondanivalója. A nagyságos ur egyáltalán nem az az -ember, akivel meg volna elégedve. Vesse le magáról sok-sok hamis -természetes vágyát és tulajdonságait majd aztán; ha megtette, ő veszi a -kezébe és csinál belőle – nem férfit; annál sokkalta magasabbrendü -lényt. - -Ez a mienk volna mindenféle világok között a legkellemesebb világ, ha -mindenki követné a mi tanácsainkat. De vajjon Jeruzsálem csakugyan az a -gyönyörü tartomány lett volna-e, amilyennek hiresztelik, ha ahelyett, -hogy a saját portájával törődik, valamennyi polgára kiáll az országutra -s más országbelieknek leckét ád a haladásból? - -Ujabban biráljuk már magát az Alkotót. Rosszul van csinálva a világ; -rosszak vagyunk magunk is. Csak megfogadta volna a tanácsunkat abban az -első hat napban! - -Mért érzem magam ugy, mintha agybafőbe vertek volna; mintha minden tagom -ólomból lenne? Mért undorodom a szalonna szagától; mért érzem egyszerre, -hogy senki sem törődik velem a világon? Azért, mert a pezsgőt, az -osztrigát nem jól készitették. - -Mért veszekszik örökösen Edwin és Angelina? Azért, mert Edwin gyöngéd, -finom, magasröptü szellem; melyet ellentmondás meg nem törhet; mig -Angelina – szegény gyerek – épp ellenkező tulajdonságokkal van megverve. - -Az a nagyszerü Mr. Jones mért jutott majdnem koldusbotra? Mr Jonesnak -ezer font évi jövedelme volt; az is banknál letétbe helyezve. De -közbejött valami gonosz vállalat-inditványozó (minek engednek ilyesmit -történni?) és elmondta Mr Jónes-nak, hogy lehetne az összeggel még száz -percentet nyerni; aszongya fektesse bele a pénzét valami olyasmibe, -mivel Mr Jones polgártársait megcsalnák. - -A terv persze nem sikerül; a becsapott népek fellázadnak, ellentmondásba -keveredvén a tervezettel, Mr Jones-sal és vállalkozó társaival. Mért is -enged az Ég ilyesmiket történni? - -Mért szökik meg Mrs Brown – otthagyva férjet, gyerekeket – az uj doktor -urral? Valami tanácstalan Alkotó Mrs Brownba és az uj orvosba erős, nem -illő érzelmeket plántált. Se Mrs Brownt, se az uj orvost nem lehet -kárhozatatni érte. Ha valamely emberi lény felelősségre vonható, az -kizárólag Mrs Brown nagyapja lehet, vagy az uj doktor ur egy régi őse. - -Legyünk csak egyszer a menyországban, majd azt is megbiráljuk. Nem -hinném, hogy valamelyikünk is meg lesz elégedve az ottani -berendezésekkel; borzasztó kritikus népséggé fejlődtünk. - -Egy nagyon öntelt fiatalemberről azt mondtam egyszer, hogy ugy fest, -mintha azt vélné, hogy a Mindenható ezt a világot azért alkotta, mert -kiváncsi volt, hogy mit fog ő majd szólni hozzá. Öntudatosan vagy -öntudatlanul, legtöbben magunk is ilyenfélekép gondolkodunk. Mostanság -kölcsönös csiszolási igyekezetek korszakát éljük – gyönyörü eszme; -mindenkinek az a dolga, hogy tökéletesebbé tegyen másokat; amatőr -parlamentek, irodalmi körök, játékklubok mind ezen igyekeznek. - -A premier kritikák ugylátszik, ujabban kihalófélben vannak; a dráma -tanulmányozói arra a meggyőződésre jutottak, hogy szindarabokat nem -érdemes birálni. Az én fiatalkoromban nagyon komolyan vetettük rá -magunkat a müfajra. Elmentünk a darabba – nem avval az önző vággyal, -hogy az esténket kellemesen eltöltsük – inkább a nemes céllal, hogy -emeljük a szinpad szinvonalát. Lehet, hogy jót cselekedtünk, – lehet, -hogy szükség volt ránk – higyjük igy. Az bizonyos, hogy a régi -dőreségek, lehetetlenségek nagy része eltünt a szinpadról; lehet, erős, -nyers kritikánk siettette az üdvös változást. Sokszor használ valamely -balgaság ellen ügyetlen orvosság is. - -Akkortájt a drámairónak számolni kellett a hallgatóságával. A kakasülő -és a karzat közönségének olyasmi tetszett, ami manapság már nem tetszik. -Emlékszem egy rettenetesen vérfagyasztó darabra – ugy hiszem az Old -Queens szinházban történt. A szerző a hősnővel szükségtelenül hosszu -beszédeket mondatott el. Valahányszor a nő a szinpadon megjelent, méter -hosszu beszédeket eresztett; nem birt egész csekélyke dolgot se -elvégezni – teszem föl olyasmit, hogy a Gonosz szellemet átkozza – -negyven soron alul. Mikor a hős megkérdezte, hogy szereti-e, felállt és -olyan beszédet vágott ki, ami husz percet vett igénybe; órán néztük. Az -ember megijedt, ha csak kinyitotta a száját. A harmadik jelenetben -valaki megragadja és egy kunyhóba rejti el. Ugy általábanvéve nem volt -csinos férfiu, de éreztük, hogy ez az az ember, kit a helyzet megkiván; -az egész közönség viharosan tapsolt is neki. Avval hizelegtünk -magunknak, hogy az est hátralevő részére megszabadultunk a hősnőtől. -Aztán valami bolond börtönőr járt arra; a nő addig könyörgött neki a -vasrácson keresztül, hogy engedje ki pár percre, mig a börtönőr – jó, -derék, de lágyszivü férfiu – gondolkodóba esett. - -– Ki ne eressze! – kiáltott egy komoly dráma-tanulmányozó a karzatról; – -nincs semmi baja. Csak hadd maradjon ott. - -A vén bolond nem hallgatta meg a tanácsunkat; ő sajátmaga vitatta meg -magában az ügyet. – Nem olyan nagy kérés; – jegyezte meg – és boldoggá -teszem vele a nőt. - -– Igen és velünk mi lesz? – felel ugyanaz a hang a karzatról. – Maga nem -ismeri őtet. Maga csak most jött; mi már egész este hallgatjuk őtet. -Most csöndben van; hagyjon maga békit neki. - -– Ó engedjen ki, bár percre csak! – könyörgött a szegény nő. – Valamit -mondani akarok gyermekemnek! - -– Irja föl egy darab papirra és nyujtsa keresztül az ablakon – ajánlotta -egy hang a kakasülőről. – Majd teszünk róla, hogy megkapja. - -– Ragadjak el anyát haldokló gyermekétől? – töprengett a lágyszivü -börtönőr. – Embertelenség lenne. - -– Nem a’; – makacskodott a karzatróli hang; – ebben az esetben nem lenne -embertelenség. Szegény gyerek a sok beszédbe betegedett bele. - -A börtönőr nem engedte meg, hogy mi irányitsuk. Kinyitotta az ajtót az -egész szinház átkozódása mellett. A nő aztán beszélt gyermekéhez mintegy -öt percig; hát ezen idő letelte után a szegény csakugyan meghalt! - -– Ó, meghalt, odavan! – kiált a szerencsétlen szülő. - -– Szerencsétlen fráter! – hangzott a rokonszenv nélküli felelet -mindennünen. - -Néha a hallgatóság birálata megjegyzésekben nyilvánul; a megjegyzést -egyik szinházlátogató teszi a másiknak. Valamelyik este szindarabot -hallgattunk végig, hol a cselekmény rovására szükségtelenül hosszu -párbeszédek történtek; a párbeszédek pedig nem igen voltak mulattatók. -Hirtelen, a szinpadról hallatszó fárasztó beszéd közepette stentori -suttogás: - -– Jim! - -– Halló?! - -– Kelts föl, ha kezdődik. - -Erős horkolás a folytatás. Aztán a másik beszélő hangja: - -A barátja, mintha felébredt volna. - -– He? No? Történt valami? - -– Mindenesetre féltizenkettőkor felkeltselek, he? - -– Igen fiacskám, köszönöm. – A biráló megint alszik. - -Bizony; akkortájt még érdekeltek bennünket a darabok. Vajjon élvezem-e -valamikor megint a britt drámát ugy, ahogy akkor birtam élvezni? -Élvezek-e még vacsorát annyira, amennyire a hagymáskolbász vacsorákat -élveztem, miket az Old Albionnál keserü sörrel öblitettünk le? Sok-sok -vacsorát ettem azóta végig szinház után; sokszor, ha adakozó hangulatu -barátok voltak a vendéglátók, drága, kitünő vacsorák kerültek. A szakács -Párisból jött; a képe ott volt látható a képes ujságokban – százakkal -fizethették a müvészetét; mégis, valami rosszizü van müvészetében. Vagy -hiányzik belőle valamelyes illat, valamelyik lé. - -A természetnek megvannak a saját pénznemei; csakis olyan pénzzel lehet -neki fizetni. És az ő boltjában mindent magadnak kell fizetned. Még meg -nem keresett tőkéd, örökölt birtokod, szerencséd, vagyonod mind nem -számit; nem törvényes pénz az ő fizető-asztalán. - -Szeretnéd, ha jó étvágyad lenne. A természet nagyon szivesen ellát vele. -– Hogyne uram; mond – igen kitünő cikkeim vannak raktáron. Pompás, -valódi éhség, szomjuság áll rendelkezésemre; örömmel járul minden velük -étkezés elé. Mohón, örömmel fog majd enni; felfrissülve, megifjodva, -jókedvüen kel majd fel az asztaltól. - -– Nohát épp ezt akarom; – mondja boldogan az inyenc. – Halljuk az árat. - -– Az ára, – felel Mrs Természet – egész napi erős munka. - -A vevőnek hosszura nyulik az ábrázata; idegesen babrál nehéz -erszényével. - -– Nem fizethetek pénzzel? – kérdi. – Dolgozni nem szeretek, de gazdag -ember vagyok; tarthatok francia szakácsokat; óbort vásárolhatok. - -Természetanyó a fejét rázza. - -– Nem vehetem el a csekkjeit; izom, ideg az én váltópénzem. Ezekért -olyan étvággyal szolgálok, amelynek erejével egy üveg sör, meg egy -rostélyos jobban izlik, mint akármelyik remekbe főzött ebéd, mit francia -szakács fabrikál. Még azt is mondhatom, hogy banketté válik egy darab -kenyér, meg sajt; csak épp az én pénzemmel kell fizetnie; nem dolgozom -az önével. - -Jön a Dilettáns; izlés kellene müvészetben, irodalomban; a Természet még -avval is szolgálhat. - -– Igaz örömöt adhatok mindezek iránt a dolgok iránt; – felel. – A -muzsika szárny lesz; felröpit a világ taposómalma fölé. Müvészettel -felérsz az Igazság ormára. Az irodalom derüs berkeiben ugy andaloghatsz, -mint csöndes vizek partján. - -– Az ára? – kiált a megörvendeztett vevő. - -– Ezek kicsit drága portékák; – felel a Természet. – Egész életet kérek -érte, mit egyszerüen éltél le. Távol kell állnod minden világi siker -megkivánásától. Olyan életet akarok, melyből kiégett a szenvedély; olyan -életet, minek alá van vetve az étvágy. - -– Téved, kedves hölgyem; – felel a dilettáns. – Vannak nekem jóizlésü -barátaim; olyan emberek, kik nem fizettek ilyen árakat. Teli a házuk -gyönyörü képekkel; csakugy dül a „nocturne“; a „symphonia“; – a -könyvespolcaik görnyednek a sok uj kiadástól. Mégis pompás, gazdag, -válogatott életet élnek; gazdagok, divatosak. Sokat fáradnak azon, hogy -sok pénzt keressenek; a társaság a menyországuk. Hát én nem lehetek -olyan, mint azok? - -– Majomfogásokban nem dolgozom; – mond hidegen a természet; – eme -barátaid nagyszerü pompája csupa póz; nagyságuk a perc divatja; a -beszédjük papagály-kereplés. Ilyen pompát vásárolhatsz; még pedig elég -olcsón, de nagyobb gyönyörüséget okozna még az is, hogy golyókat -gyüjtenél; több igaz örömed volna benne. Az én portékám másmilyen. -Félek; csak egymás idejét pazaroljuk. - -Jön a fiu; pirulva kér szerelmet; a természet öreg anyai szive kitárul -elébe; olyan portéka, mit szivesen ád el; szereti azokat, kik ilyet -jönnek vásárolni. Áthajol a vásáros-asztalon; mosolyog, kijelenti, hogy -épp az van neki, ami kell; a fiu remeg az izgalomtól; ő is megkérdi az -árat. - -– Hát nem olcsó; – mondja a természet, de a hangja nem bátortalanitó; – -az a legdrágább az egész boltomban. - -– Gazdag vagyok; – felel a legény. – Az apám keményen dolgozott, sokat -megtakaritott; rámhagyta az egész vagyonát. Vannak gyáraim, raktáraim – -földem, marhám – minden értelmes árat hajlandó vagyok megadni. - -De a Természet – az arca szigorubbá válik – kezét a karjára fekteti. - -– Az erszényed tedd félre, fiu; – mondja. – Nem értelmes az áram; -aranyban nem dolgozom. Van sok utca, sok bolt; ott mindenütt elfogadják -a bankóidat. De ha elfogadod öregasszony tanácsát: nem mégy oda. Amit -ott kapsz, szomoruságot, bajt hoz rád. Elég olcsó; de mint minden olcsó -dolog, nem érdemes megvenni. Nem is veszi senki, csak a bolond. - -– Hát akkor mi annak az ára, mit ön ad el? – kérdi a fiu. - -– Önzetlenség, gyöngédség, erő, – felel az öreg hölgy; – mindannak -szeretete, mit jónak tartanak; minden rossznak gyülölete – bátorság, -rokonszenv, önbecsülés – ilyesmiért lehet a szerelmet nálam vásárolni. -Tedd csak félre a bankóidat, fiam; jó lesz másra; az én állványaimról -olyanért nem kapsz árut. - -– Hát csak annyit érek, mint a szegény ember? – kérdi a legény. - -– Én nem ismerek szegénységet, gazdagságot, ugy, ahogy te értelmezed, – -felel a Természet. – Én itt valóságot valóságért adok el. Te kincseimet -kéred – én viszonzásul agyad, szived veszem – a tiédet, fiam; nem az -apádét; senki másét. - -– Hát honnan szerzem meg azt a váltságdijat? – vitatkozik a fiu. - -– Menj ki a világba, – felel a hölgy; – dolgozz, szenvedj, segits. Jőjj -vissza, ha megkerested a béred; aztán a szerint csinálunk majd üzletet, -amennyit magaddal hoztál. - -Olyan egyenlőtlenül van-e megosztva a földi gazdagság, mint hisszük? Tán -a sors nem a legnagyobb szocialista? Ki a szegény, ki a gazdag ember? -Tudjuk-e? Még maga az illető se tudja tán. Nem árnyért küzdünk? s -kisiklik közben a valóság? Vedd könnyen az életet; hisz melyik volt a -legboldogabb ember: a gazdag Salamon, vagy a szegény Sokrates? Ugy -tetszik, Salamonnak megvolt majdnem mindene, amit a legtöbb ember kiván -– némely dolgokból talán tulontul sok is a kényelme rovására. -Sokratesnek kevese volt azonkivül, mit magában hordott, de az aztán sok -volt. A mi fokozataink szerint Salamonnak kellett volna lennie a -legboldogabb embernek, ki valaha élt; Sokratesnek pedig a -legboldogtalanabbnak. De igy volt? - -Vagy vegyük az életet legalacsonyabb oldaláról: hol egyedüli cél az -élvezet, öröm. Lord Tom Noddy, ezer istállójában, annyival jobban mulat, -annyival vigabb tán, mint Arry a kakasülőn? Ha tiz shillingbe kerülne -egy üveg sör és a pezsgőt négy pence-ért mérnék, mit gondolsz, melyikre -vágynánk? Ha valamennyi West End Club-nak tekepályája volna és -billiárdot csak East End-ben szabadna játszani, melyik játékot -választaná ön, Mylord? Berkeley-Square levegőjét szini annyival több -boldogság-e, mint Seven-Dial-ban venni lélegzetet? Én Seven-Dial -levegőjét pikánsnak találom; Berkeley-Square levegőjéből hiányzik az -ilyesmi. Hát akkora a különbség lószőr és szalma között, ha fáradt vagy? -A boldogság annyival nagyobb, ahánnyal több szobád van? Lady Ermintrude -ajkai annyival édesebbek, mint Alley Sallyéi? Ugyan mi az élet sikere? - - - - -Gyászinduló, meghalt a drótbáb. - -Rosszul indult a nap. Sétálni vitt magával engem; utközben elvesztett. -Mennyivel jobb lett volna, ha a megszokott mód szerint megengedi, hogy -én vigyem őt. Én sokkal alkalmasabb vezető vagyok: szerénytelenség -nélkül állithatom. Idősebb vagyok nálánál; nem vagyok olyan izgékony. -Nem állok meg beszélgetni mindenkivel, kivel találkozom; hogy aztán -elfelejtsem, hogy hol vagyok. Kevesebb dolgokat viszek véghez, hogy -szórakozzam: ritkán birkózok; sohse érzem azt, hogy macskákra volna -kedvem vadászni; nincs különösebb örömöm benne, hogy gyermekeket -ijesztgessek. Nem gondolok másra, csak a sétára; meg hogy ujra -hazakerüljek. Ha – mint mondtam – nem ő vinne engem magával, sokkal -kevesebb baj volna. De erről sohse voltam képes meggyőzni őt. - -Egyszer-kétszer már szem elől tévesztett; Sloane Square körül egészen -elveszitett. Ha elveszit; megáll; ugat értem. Ha legalább ott maradna, -ahol ugatni kezdett; visszatalálnék hozzá. De még mielőtt odaérek, már -egész más utcából ugat. Nem vagyok olyan fiatal, mint voltam és sokszor -ugy vélem, erősebben egzerciroztat, semmint jót tenne. Még láttam onnan, -ahol álltam, a Kinge Rodból. Szemmelláthatólag fel volt háborodva. -Nagyon messzi voltam attól, hogy az ugatást megértsem, de el birom -képzelni mit mondott: - -– Az ördög bujjék abba az emberbe; hol van már megint. - -Megkérdez egy arramenő kutyát; - -– Nem szagoltad a gazdámat itt valahol? - -(Kutya persze nem beszél arról soha, hogy látott-, vagy lát-e valakit; -szaglás a főérzéke. Amint domb tetejére ér, biztosan azt mondja a -társának: „Innen pompás szag nyilik; mindig ugy érzem itt birnék ülni és -szaglászni egész délután“. Vagy, ha sétára hiv valakit, biztosan azt -mondja: – Ugy szeretem a kanális melletti utat: te nem? Mindig van ott -valami érdekes, ami megfogja az ember orrát.) - -– Nem; nem éreztem semmi külünöset egyiken se; – mond a másik kutya. – -Miféle szagu ember? - -– No olyan tojás- és piritott-szalonnaszagu; szappanszag körülötte. - -– Ez nem olyasmi, ami megállitja az embert: ez a leirás ráillik -mindenkire, igy reggel felé. Hol voltál, mikor utoljára vele voltál? - -Abban a percben vesz észre engem; örül, hogy megtalált; odajön, de -haragszik rám, hogy elvesztettem. - -– No hát itt van; – ugat; – nem láttál engem, mikor a saroknál -befordultam? Ugyan maradj szorosabban mellettem. Az istenfáját a -dolognak, az embernek, vagyis a kutyának fele ideje azon vész el, hogy -folyton elvesztelek, meg ujra feltalállak. - -Ugylátszik ez a kis esemény rosszindulatuvá tette; tényleg olyan kedvibe -volt, hogy akármibe belemegy. A Sloane Street elején kövér, katonának -látszó ur sietett, hogy elérje a Chelsea-omnibuszt. – Hooo-rooo; William -Smith usgye, utána. Ha az öreg gentleman nem veszi észre, akkor simán -megy minden. Egy mészárosgyerek, ki épp utánuk igyekezett – a szeméből -olvastam – rá akart csapni Smithre, amint az ut közepére torpant. Ez jót -is tett volna; az öreg ur eléri az omnibuszt; a dolog véget ér. Sajnos -azonban ez nyugalomba visszavonult hadfi lehetett, kit a köszvény kinoz; -folyton morog s csekély az értelme. Megáll, hogy a kutyát leszidja. -Persze, épp ez volt, a mire Smith vágyott. Nem történik gyakran, hogy -háboruba keveredik felnőtt emberrel. „Nem valami fényes elmék szegények“ -– gondolja – még csak nem is szoktak felelni. Jobb szeretem az olyant, -aki mutat valamit a foga fehéréből.“ Egész oda volt az örömtől az ilyen -sikeren. Áldozatát körül rohanta százszor; olyan köröket irt le, hogy az -öreg egész belezavarodott; azt hitte, Merlinnek, a varázslónak -titokzatos köreibe jutott. Az ernyőjét szedte elő az ezredes ur; -védekezni próbált. Hivtam a kutyát; az ezredesnek tanácsot adtam -(ezredesnek néztem; mentől jobban orditott, annál kevésbbé értette őt -meg az ember) csakhogy mindakettő tulizgult volt ahhoz, hogy megértsék, -hogy mit mondok. Valamelyik rokonszenves omnibusz-kalauz áthajolt a -kocsi korlátján s leadta a tanácsait: - -– Fogja meg a farkát, sir; – ajánlotta; – sohse féljen tőle; fogja csak -meg bátran a farkát! - -Egyik tejesember azonban Smith-t akarta bátoritani; odakiált utközben a -kutyára: - -– No derék állat; szedd le a lábáról! - -Egy gyerek, akinek az öreg ur körbenforgó ernyője majdnem a szemét verte -ki, sirásba fogott. A dadája megmondta az öregnek, hogy futóbolond – -olyan megjegyzés, ami megkapott a helyzethez mért helyessége által. Az -öreg ráriposztozott hogy tolókocsit a járdán ugyse szabad járatni; aztán -énutánam kezdett tudakozódni. Kezdtek megállni körös-körül az emberek; -rendőr tünt fel valahol. - -Nem volt helyes dolog; nem kellett volna történnie; nem is mentegetem -magam; de ezen a ponton kisértésbe estem, hogy otthagyjam William -Smith-t. Ő szereti az utcai harcot; én nem. Ez vérmérséklet dolga. Azt -is észrevettem, hogy benne megvan az a helyes ösztön, hogy mikor kell -elmenekülni a krizisből; megvan rá a képesség is, hogy aszerint -cselekedjék, amint ösztöne sugja; titokzatosan feltünik aztán -negyedkilométernyire másutt; a kifejezése békés; mondhatnám, -szórakozott; szemmelláthatóan más kutya, jobb kutya. - -Megvigasztaltam magam a gondolattal, hogy ugyse lehetnék segitségére -praktikus szempontból. Némi megkönnyebbüléssel tudomást vettem arról is, -hogy szerencsére a nyakörv sincs rajta, amelyiken rajt van a nevem és a -cimem. Átillantam a Vauxhall omnibus másik oldalára, kerültem a -feltünést s Lowndes Square-en keresztül utat csináltam magamnak hazáig. - -Öt perccel azután, hogy leültem az uzsonnámhoz, felszakitja az -ebédlőajtót; besétál. Ez a rendes „belépési forma“ nála. Valamelyik -előbbi létezési állapotában alighanem végrehajtó volt. - -Annyira meg látszott elégedve lenni sajátmagával, hogy azt kezdtem -hinni, sikerült neki keresztülvinni a tejesember tanácsát; az biztos, -hogy az ezredest nem láttam azóta. Tán a rosszkedve elmult; a -mogorvasága megnagyobbodott. Mielőtt a kutya megérkezett volna, -O’Shannonnak egy darab kutyalepényt adtam volt. O’Shannon megsértődik: -nem kell neki kutyalepény. Ha vesevelőt nem kaphat, akkor semmise köll -neki. Földhözvágta a lepényt. Smith; az sem eszik lepényt soha. Itt-ott -adok egy darabot neki; rögtön azon van, hogy elrejtse. Ravasz kutya; a -jövőre gondol. Sohse tudhassa az ember, mi fog történni, – aszongya; -tegyük föl, meghal a gazda; megbolondul, vagy bankrottot csinál. Akkor -még talán ennek a lepénynek is örülni fogok; inkább ide teszem az ajtó -mögé ni; de nem, oda mégse; ottan megtalálhatja valaki. Majd lyukat -vágok a tenniszpályába; ottan eltemetem. Jó eszme; talán ott ki is -hajt.“ Egyszer rajtakaptam, amint a dolgozószobámban rejt el valamit; -épp amögé az állvány mögé, amelyik a saját könyveimnek van szentelve. -Nagyon megsértett vele; nagyon is kézzelfogható célzást láttam benne. -Mert rendesen akárhová dugja, mindig megtalálja valaki. Megtaláljuk -vánkosaink alatt; – a cipőnkben; nincs biztos hely előtte. Ezuttal azt -mondta magában: „Becsületemre! ez az egész sor itten, mind a gazdám -könyve! Senki a világon nem akarja ezeket elvenni innen; legjobb, ha ide -rejtem!“ – Ha az emberrel a saját kutyája bánik igy, még rosszabbul -esik. - -Másképp állt a dolog O’Shannon lepényével. Legjobb üzlet a -becsületesség; de sokkal mulatságosabb az ellenkezője. Földhözvágta: -aztán mohón nyelni kezdte; azt vélte az ember, egy hét óta nem evett. - -Isteneknek való látvány volt azonban méltatlankodása, mikor Smith jelent -meg a szinen. Megvan benne fajtájának jó természete; ha Smith szépen -elkéri tőle a lepényt, akkor jószivvel odaadja; csak a sértés – a dolgok -immoralitása őrjitette meg O’Shannont. - -Egy pillanatra egész elkábult. - -– Ejnye azt a mindenségit. – Hát ezt láttad? – kérdi tőlem a szemével. -Ugrik egyet és kiragadja a lepényt Smith állkapcsából. „Te -fegyelmezetlen fekete szász tolvaj; – dörög O’Shannon; – hogy mered te -elvenni a lepényem?“ - -– Hát te nyomorult ir fattyu, – dühöng Smith; – honnan tudtam én azt, -hogy ez a te lepényed? Talán minden ami a földön van, a tied? Tán azt -hiszed, én is a tied vagyok, mert a földön vagyok? Nem is hiszem, hogy a -te lepényed, te hosszufülü, orrtalan trottyos; add rögtön vissza. - -– Nem vagyok kiváncsi a kimagyarázkodásodra, te félfarku tolvaj, -laposfülü ivadék; – felel O’Shannon. – Gyere ide és vedd el, ha azt -hiszed, hogy elég nagy kutya vagy hozzá. - -Azt hitte, hogy elég nagy. Feleakkora pedig, mint O’Shannon; de ilyen -tekintetek nála nem jönnek számitásba. Neki az az elve; hogyha egy -kutyát tulnagynak találsz ahhoz, hogy teljes egészében megküzdj véle, -vedd egy darabját és küzdj avval. Rendesen borzasztóan elverik, de a mi -megmarad belőle, kivétel nélkül mindig abban az illuzióban ringatja -magát, hogy ő volt a győztes. Ha megdöglik, biztosan azt mondja magában, -mikor összeszedi magát a sirban örök pihenőre: „No; hát legalább -hizelgek magamnak avval, hogy egy kis rendet csináltam ebben a régi, -rohadt világban. Engem legalább békén hagynak ezentul.“ - -Ez alkalommal én emeltem kezet a küzdők ellen. Itt-ott szükségessé -válik, hogy Mr Smithnek emlékezetébe hozzam, miszerint az embernek – ki -a kutyának hü, hasznos barátja – megvannak a maga jogai. Ugy véltem, -most ennek itt az ideje. Dohogva a divánra vetette magát. Valahogy igy -hallott: „Bár föl se keltem volna máma reggel. Engem ugy se ért meg -senki.“ - -Csakhogy a világon semmi se józanitja ki tartósan. Félórával később -agyon akarta verni a szomszéd macskát. Sohse jön meg az esze; már három -hónap óta öli egyre azt a macskát. Hogy ilyenkor másnap az orra mért a -rendes nagyságának a kétszerese; hogy a rákövetkező héten minden -tárgyakat mért lát a fejének az egyik oldalával, azt nem birja -megérteni; ugy vélem, időbeli elváltozásokat vél okul. - -A délutánt befejezte olyasmivel, mit valószinüleg döntő, kielégitő -sikernek számitott. Dorothea egy ifju hölgyet hivott meg aznap délután -teára. Kacagást hallok; közel voltam a gyermekszobához, benéztem, hogy -min mulatnak. Smith egy babát kinzott. Sohse láttam még megkinzottabb -arcu babát. A feje lógott; a fürészpor a padlóra hullott belőle. De a -gyerekek oda voltak a gyönyörüségtől; különösen Dorothea extázisban -ugrált. - -– Kié a baba? – kérdem. - -– Éváé; – felel Dorothea kacagás közepette. - -– Óh dehogy; – felel Éva, édes elégedettség hangján; – az én babám itt -van. – Tényleg; ült rajta; előhuzta; meleg, de egész. – Ez Dorry babája! - -Dorothea arcán az átmenet a boldog örömragyogástól a legkomorabb -szomoruságig drámai volt. Még maga Smith is, ki megszokta a viharokat, -egész oda volt a rászakadó roham nagyságától. - -Dorothea szomorusága tovább tartott, semmint hittem volna. Másik babát -igértem. De ugy látszik, másik nem kellett neki; ez az egyetlen baba -volt, amit egész életében szeretni fog; ennek a helyét más baba be nem -tölti soha; soha baba nem lesz az neki, ami ez volt. Olyan nevetséges ez -az apró népség; mintha az nem volna mindegy, hogy ezt a babát szereted, -vagy amazt, mikor ugy hasonlit valamennyi! Valamennyinek göndör a haja, -rózsaszinü az orcája; nagy, kinyiló, becsukódó szeme, kis, piros szája; -két kicsi keze. Mégis ez a bolondos gyereknép! csak egyet szeret, egyet -akar; másikra rá se néz. Ugy vettem észre, a legjobb, ha az ember nem -vitatkozik velük, hanem rokonszenvezik érzelmükkel. Később – de nem -olyan igen hamar – másik babát mutathatsz be nekik. Eleinte nem törődnek -vele, de később érdeklődést mutatnak iránta. Persze azért nem felejteti -el velük az első babát, – soha Lowther Arcadiában született baba ahhoz -még nem volt hasonló – de mégis… Sok hét mulik el, mig teljesen -elfelejtik az első szerelmet. - -Dollyt eltemettük a jegenyefa alá. Egyik furulyázó barátom is lejött, -hogy segitségünkre legyen. Forró tavaszi napsugárban temettük el; az -árnyékos ligetben madarak daloltak a fejünk fölött életről, szerelemről. -A fő-gyászbaborult hölgy igazi könnyeket hullatott, mintha az egész -világon nem az volna a babák sorsa előbb-utóbb, hogy darabokra törjenek. -Kis, törékeny dolgok; egy órára szánvák csak, hogy öltöztessék, -csókolják őket. Aztán szintelenül, lerongyolódva kerülnek valami sarokba -a gyerekszobában. Szegény kis babák! Vajjon komolyan veszik-e magukat; -hisz egyik se ismeri a csavart, mely fürészporos keblében müködik. Hisz -óramü az csak; egyik se látja a drótot, min táncoltatják. Szegény kis -drótbábuk! vajjon csevegnek-e egymással, mikor kioltják a lámpást a -paprikajancsi szinházban? - -A hősnő te voltál, kicsiny testvér-baba. Ott éltél a fehérremeszelt -falusi házban; kinn csupa orgonavirág, rózsa, – talán belül kicsit -nyomott a levegő. Milyen csinos voltál mindig egyszerü, tiszta -ruhácskádban. Minő jó voltál! Milyen méltósággal viselted a -szegénységed. Milyen türelmes voltál sok megpróbáltatásod közepette! -Sohse volt egy gonosz gondolatod se; bosszut nem kivántál soha, ugye, -kis baba? Sohse voltak percek, mikor szivesebben játszottad volna a -gonosz asszony szerepét; – olyan szobában szerettél volna lakni, mibe -sok ajtó nyilik, prémekbe, ékszerekbe öltözve, lábaidnál ezer udvarló -hever? Azok a hosszu, téli esték – a házimunka be van fejezve – a -piszkos edényt lemostad, a padlót felsikáltad; a drága gyerek ott alszik -a sarokban – az egyshilling tizenegy penny-s lámpa méla világát a -horgolt asztalteritőre sugározza. Durva varrásod fölött görnyesztesz – -Dickre vársz, a hősre! – tudod, legalább is sejted, hogy hol van! – Igen -kedvesem; emlékszem azokra a szép beszédekre – idegrázó szavakkal -ecsetelted, tapsolt rajt’ a karzatbeli közönség – hogy mit tartasz -felőle és az olyan nőkről, amilyen az. Mikor ég felé emelt kézzel -jelentetted ki, hogy boldogabb vagy a padlásszobácskádban, hol csontig -dolgozod a kezed, mint ő ragyogó szalonjában. Ugy emlékszem, „ragyogó -szalón“-t emlitettél. Akit a bün ékitett föl, butorozott olyan szépre. -De rólad beszélünk kis babatestvér, nem a gyönyörü beszédeidről, mit a -karzatközönség is ugy helyeselt. Szived legtitkosabb zugában nem -irigyelted őt? Mielőtt a gyertyát eloltottad, sohse álltál meg egy -pillanatra a törött tükör előtt? Nem gondoltad el, hogy te magad is -egész jól festenél párisi szükreszabott öltözékben; hogy a gyémántok -milyen szépen ragyognának sima, fehér bőrödön? Amint a ködön, sáron -keresztül hazabandukoltál sokszor, a varrásmunkádat cipelve, nem éreztél -keserüt a torkodban, ha arra gondoltál, amivel az erényt fizetik? Ott -robogott el melletted az a „bizonyos“; és sárral fecskendett be a -kocsija. Ahogy otthon egyedül hajolsz a csésze gyönge teád fölé, sohse -éreztél kisértést, hogy pezsgős-vacsorákat szeretnél? hogy szereted a -vigságot, a hódolatot? Ó Istenem, könnyü olyanoknak, akiknek voltak már -szép, boldog napjaik is. Azok esténként könnyen előkészitik a kis irkát, -füzetet, mibe majd fáradt kicsiny ujjak ákombákomot rajzolnak; mik -fölött fáradt kis agyak játékra vágynak. A gyönyörü szólamok olyan vak, -üres beszédnek hallatszanak, ha rosszkedvüek vagyunk, nem igaz? Hisz te -is fiatal, csinos voltál: hát a darab szerzőjének nem jutott eszébe, -hogy te is éhezed, szomjuhozod az élet javait? Azt hitte, hogy telivér, -husz év körüli lánynak gyönyörüség volt traktátumokat olvasgatni elő, -összeroppant öregasszonyok előtt? Mért éppen övé mind a szerelem, mind a -kacaj? Milyen szerencse, hogy a Gonosz, a Kárhozat-báró nem nyitotta rád -olyankor a házacska ajtaját, mi, kedvesem? Mindig olyankor jött, mikor -erős voltál, mikor érezted, hogy vissza birod utasitani; meg birod vetni -a kisértéseit. Jó volna, ha a Gonosz mindig ilyenkor környékezne meg -bennünket; akkor talán valamennyien hősök és hősnők lennénk. - -– Hja; szinjátszás volt csak; vége már. Ti, meg én, fáradt kis babák, -itt fekszünk egymás oldala mellett; várjuk a legközelebbi szerepet; -visszapillantunk, kacaghatunk. Hol van az a csuf, gonosz baba, amelyik -olyan felfordulást csinált a szinpadon? Ahá; itt van, Madame. Mindjárt -gondoltam, hogy nem lehet nagyon messze; hisz valamennyiünket idehánytak -ebbe a sarokba. De hogy megváltozott; a piros festék lekopott mind; -aranyhajad összecsavarodott. Nem csoda; nehéz szerepet kellet játszania. -Mennyire kifáraszthatta a fény, csillogás! S még a reménységet is -megtagadták öntől. A nehezen áhitott békesség hiába jött volna; érezte, -hogy nincs ereje ahoz, hogy élvezze. Akár a tündérmese -megboszorkányozott lánya, tudta, hogy mindig gyorsabban, gyorsabban kell -táncolnia, habár a tagjai bénák; bár hamuszinüre váljék arca. Szürkülhet -a haj; mind csak tovább; mindaddig, mig eljön a megváltó Halál; egyetlen -fohásza az volt, hogy bár jönne, mielőtt a tánca nevetségessé válik. – -Igy volt-e, Madame? - -Akár a nancy-i rózsák illata, mely ott imbolyog a forró utcákon, olyan -lehetett előtted a szerelem fojtó légköre, baba. Milyen monoton dallam -volt füleidben a szenvedély hangja; hol ifju, hol öreg dalolta; hol -orditották, hol vinnyogták, hol üvöltötték – de mindig ugyanaz az ütem. -Emlékszel, mikor először hallottad? Ugy érezted, a menyország reggeli -himnusza. Aztán ugy vélekedtél, hogy a pokol talp alá való muzsikája; -valami gonosz szellem huzza az ördögtől bérbevett egész föld területen. - -Csuf fajzatnak tarthattál bennünket, Faustina baba, akárcsak valami Old -Bailey-beli ügyvéd. Csak egyik oldalunkról ismertél. Forditott világban -éltél, hol virág, levél rejtve maradt; a te napod csak a gyökeret -világitotta. Azt képzelted, a féregrágta gyökér, ág-bog a növény; minden -szép dolog tettetésnek tünt előtted. Lovagiasság, szerelem, becsület! -hogy kacagtál a hazug szavakon! Te ismerted az igazságot – ahogy te -képzelted; ugy ám; a fél-igazságot. Disznók voltunk, mig a te -varázslatod tartott. Circe leánya, s te – nem ismerve szigeted titkát – -az hitted, az az igazi alakunk. - -Nem csoda, baba, ha viaszra vált arcodon haragos vigyor ül. A hős nemrég -lépett föl a karzatközönség tetszészsivaja között, mig téged ott hagynak -meghalni az utcán! ó; jól emlékszel rá; de a telt ház elfelejtette már -azokat az előbbi jeleneteket; a gonosz nagyvárosnak ilyen a közönsége. -Hol a többi; a család jóbarátja; a széllelbélelt világfi? A darab Deus -ex machinája; ki olyan jó volt mindenkihez, kit ugy szeretett mindenki. -– Hej! te is szeretted valamikor – de ez a prológusban volt még benn. -Magában a tulajdonképeni darabban belőle tisztességes ember lett. (Hogy -gyülölted azt a szót, hisz ez mindent jelentett, amire hiába vágytál!) -Előtte a prológus elmult, elfeledett időpont marad; emlék, mi szint ád -életének. Neked az volt a darab „Első jelenet“-e; abból formálódott a -többi jeleneted valamennyi. Az ő büneit elfelejtette a közönség; a -tieiden magasratárja karját a borzalomtól. Nem csoda, ha ott a vigyor -viaszos ajkadon. - -Ne törődj vele, bábu; ostoba volt a közönség. Talán majd eztán jobb -szerepet játszol; majd tapsolni fognak, ahelyett, hogy füttyentenének. -Ugy vélem, a modern komédiajátszás áldozata voltál. Valami régi -világbeli dráma hősnőjének kellett volna lenned. Jellemerő, bátorság, -önfeledség, lelkesülés; mind a te erényed volt; csak a szerep volt -rossz. Viselhetted volna Judith, Boadicea, vagy Jeanne d’Arc köpenyét, -ha ilyen darabok a te idődben divatosak. Tán, ha a te idődben játszanak, -nekik is meg kellett volna elégedniük olyan szereppel, mint a tiéd. A -gyöngeszivü hősnőt nem birták volna eljátszani; pedig mi egyebet -csinálhattak volna a modern drámában? Oroszországi Katalin! ha -valamelyik pincér lányának születik a második császárság alatt, vajjon -megkapja-e a „Nagy“ előnevet? Hát Magdolna? ha ahelyett, hogy akkortájt -lakása Róma valamelyik mellékutcájában lett volna és nem Jeruzsálemben, -vajjon emlitenék-e a nevét templomainkban? - -Ládd, baba; rád is szükség volt a játékban. Nem játszhatunk valamennyien -hősöket, hősnőket. Kell, hogy gonosz népség is előforduljon, másképp nem -volna érdekes a darab. Gondold csak el; olyan darab, amelyikben -valamennyi asszony erényes, valamennyi férfi becsületes! Becsukhatnánk a -boltot; a világ olyan unalmas volna, mint valami osztrigatermelő-ágy. -Nélkületek, gonosz népség, nem volna jó népség. Hogy ismernők, tudnók a -hősnő erényeit, hacsak szembe nem helyezzük a te erénytelenségeddel? -Hova lenne sok szép beszéde, ha ti nem volnátok, kik hallgatják. Hol a -hős ereje, hacsak nem abban, hogy ellentáll a ti kisértésteknek? Ha te, -meg a Gonosz Báró egymás közt fel nem osztjátok a birtokát; hamisan be -nem vádoljátok, egész a darab végéig lusta, hőshöz nem méltó, tökéletlen -létet élne végig. Ti szegénnyé tettétek; általatok birja most megkeresni -a saját kenyerét. Kitünő dolog az neki; alkalmat adott rá, hogy az igazi -férfit játszhassa. A mi pedig a te viselkedésed illeti a prológusban, -ugyan mi értéke lenne akkor annak a szép jelenetnek a harmadik felvonás -végén, mely könnyre, kacajra inditja a hallgatóságot? Te és cinkos -társad, a gonosz báró; tettétek lehetővé a darabot. Honnan tudná a -karzat, a földszint, hogy mekkorák a hősök erényei, hacsak nem az érzett -felháborodáson, mi a ti gonosz tetteitek szemléletéből fakadt? -Sajnálkozás, rokonszenv, izgalom; mindre szükség van a játékban; éppugy, -mint rád. Hálátlanság volt a közönségtől, hogy kifütyült. - -Hát Mr. Merryman – vig pajtás; a festett vigyor lemállott sápadt -ajkadról; ha jól emlékszem, te se voltál a szerepeddel megelégedve. Jobb -szeretted volna, hogy könnyekig hatod meg a közönséget, ahelyett, hogy -megnevetteted. Becsvágy volt? Szegény, fáradt emberek! Hisz annyi -mindenféle történik az életükben, mi miatt sirniok kell; nem jó sport, -ha kicsit megnevettetjük őket? Emlékszel arra az öreg asszonyra a -földszint első sorában? Hogy kacagott, mikor leültél a szilvásgombócra! -Azt hittem, ugy kell majd kivinni. Hallom, amint a kisérőjéhez beszél, -ahogy hazafelé indulnak: – Azóta se nevettem, kedvesem; – jó, öreg -könnyek ülnek a szemében még most is a kacagástól – hogy szegény Sally -meghalt. – Hát ez egymagában nem elég, hogy eljátsszad a régi trükköt, -mit utálsz? Istenem; mindennapi közhely valamennyi élced, mi nevetésre -bir bennünket, – de hát nem csupa régi dolog, nem közhely-e, min mégis -annyit sirunk? Nem egy kaptafára huzták-e valamennyi darabot a világ -kezdete óta, hogy megnyitottuk a bódét? A cselszövény nem régidivatu; -nem ócska-e a nagy jelenet? Hős, gonosz, cinikus – nem ugyanazok -maradtak-e a szerepek? A szerelmes-kettősök ujak-e? Hát a -haláloságy-jelenetek? azokat nem tartjátok közhelyeknek? Gyülölség, -kegyetlenség, igaztalanság – uj a hangjuk a rivaldán? Mit akartok, -emberek? Darabot akartok, melyben uj legyen a cselszövény, olyan -jellemek álljanak előttetek, amilyeneket nem ismertek még. Talán -elkészül az is számotokra, ha ti elkészültök ujfajta könynyel, ujfajta -kacajjal. - -Mr. Merryman; vig cimbora; te voltál az igazi bölcs. Te megmentettél -bennünket attól, hogy elfelejtsük a valóságot, mikor az események kicsit -erősekké váltak. Hogy kacagtunk bohóságodon, mikor a hősnek feleltél, -ahogy szomoru sorsát panaszolván, az Eget ostromolja, hogy meddig türje -még balszerencséjét? – Nohát soká már nem kell várakoznia; – felelted; – -már majdnem kilenc óra; a darab pedig tizkor befejeződik. – Jóslásodhoz -hiven, a függöny csakugyan legördült a jelzett időre; a hős minden baja -a multé lett. Megmutattad a lárva mögötti igazságot. Mikor a kitünő lord -Kongbong biborban és hermelinben, a csodáló tömeg moraja közepette el -akarta foglalni a helyét: kihuztad a széket alóla; püff; ott feküdt már -a földön. A ruhája fölrepült; a sisakja lefordult. Nem félemlitett már -meg bennünket. Majomkodó méltósága cserbenhagyta; ostobaszemü, kopasz -emberke áll előttünk; már nem imponál. A bolond az egyedüli igaz bölcs -ember. - -A tiéd volt a legjobb szerep, Merryman, vig pajtás, csak tudtad volna -te, meg a hallgatóság. De te látványosabb szerepről álmodoztál, hol -szeretsz, küzdesz. Hallottalak elégszer, mikor nem tudtad, hogy a -közeledben vagyok; karddal a kezedben üvöltöttél a tükörbeli képmásodra. -A bolondsipkát elvetetted és kopott biborba öltöztél; te voltál a hős a -darabban; te vitted véghez a lovagias tetteket; te szavaltad a nemes -szavalatokat. Szeretném tudni, milyen lenne a darab, ha valamennyien -magunk irnók meg a szerepünket. Nem volna benn bohóc; dalos szobalány. -Valamennyien főszerepeket játszanának a szinpad közepén; a reflektor -csakis bennünket világitana be. Nem igaz? - -Micsoda nagyszerü szerepek azok, amiket magunknak irunk magunkban, kis -öltözőnkben. Mi mindig bátrak, nemesek vagyunk – gonoszak néha, de ha -ugy is, nagylelküen, magasröptü módon; soha aljas, kicsinyes utakon. -Micsoda nagyszerü tetteket viszünk véghez, mig minket bámul, bennünket -ünnepel a hallgatóság. Most katonák vagyunk, kik hadsereget vezetnek -győzelemre; mit tesz az, ha meghalunk is a dicsőség mezején; egész -ország sirat bennünket. Nem valami elfeledett párviadalban esünk el; nem -valami „előőrs-összetüzés“ közben adjuk vérünket, hogy a nevünket se -emlitsék otthoni hiradások. Vagy szenvedélyes szerelmesekké válunk; -szerelmünkért országot veszitünk el – ez pedig ugyancsak más, mint -válóperdarab kacajtkeltő hőse. - -S mindig telt ház előtt játszunk. Nagyszerü beszédünk mind rokonszenvező -fülre talál; derék tetteinket megjegyzik, megtapsolják. A valóságos -alakitásban annyira különbözik mindez! Hányszor játsszuk el szerepünket -üres padok előtt; ha pedig valamelyes közönség van jelen; nem értenek -meg bennünket; nevetnek a drámai részeken. Ha meg mindenkép kitünő az -alkalom, akkor üres a királyi páholy – – az, amelyben neki kellene -ülnie. - -Szegény kis babák; milyen komolyan vesszük magunkat; nem tudjuk, hogy -óramű csak a csavar, mi keblünket mozgatja; nem látjuk a drótot, melyen -táncolunk. Szegény kis drótbábok; vajjon együtt haladunk-e akkor is, ha -a bódé lámpásait eloltogatják? - -Olyan kis viaszbábok vagyunk, mikben sziv dobog. – Ólomkatonák, -melyekben lélek él. Annyi bábuk Királya: vajjon játszol-e csak velünk? -Csak óramü bennünk az a valami, mely dobog, fáj? Csak azért huztál föl -bennünket, hogy magunktól megálljunk? Felhuzol holnap bennünket megint, -vagy itt hagysz berozsdásodni? Óramü-e csak, mely beszéltet, -megremegtet? Hol sirunk, hol nevetünk; hol táncolunk; kicsiny -karjainkkal átöleljük egymást; kicsiny ajkaink csókolnak, aztán -istenhozzádot mondanak. Küzdünk, szenvedünk, iparkodunk. Hol arany a -célunk, hol babér. Óhajnak, becsvágynak nevezzük: csak drót az, min -bennünket táncoltatsz? Eldobod az óramüvet, vagy ujra használod, ó -Mester? - -Homályosulnak a bódé lámpásai. Eltörtek a csavarok, mik nyitvatartották -a szemünket. Elszakadt a drót, mely egyenesre rángatott; tehetetlen -csomóba esünk össze a szinpadon. Ó; sok-sok babatestvér, kikkel egymás -oldalán adtuk szerepeinket, hol vagytok? Mért olyan sötét, olyan csöndes -itt körül minden? Mért tesznek ebbe a fekete skatulyába? Halld csak! – -kis bábjáték-zenekar – milyen messziről hallatszik a hangja! ezt -játssza: - - - - -TARTALOM. - - Hogy szánjuk el magunkat gyorsan? 3 - Mennyire hátrányos, ha nem azt kapjuk, amit kértünk? 16 - Azon cselekedeteink kellő méltatása, miket véghezvinni szándékoztunk 27 - Szerelmi bájital készitése, használatbavétele 45 - Rabszolgasor haszna, gyönyörüségei 59 - Hogy bánjunk nőkkel? 73 - Törődj a magad dolgával 84 - Ne sokat nézelődj, ha megugrani készülsz 103 - Sajátmagunk előkelőségéről 117 - Anyai érzés férfiakban 129 - Tanácsot nem tanácsos elfogadni 143 - Gyászinduló; meghalt a drótbáb 159 - - -[Transcriber's Note: - -Javítások. - -Az eredeti szöveg helyesírásán nem változtattunk. - -A nyomdai hibákat javítottuk. Ezek listája: - -7 |felőlem B.iz |felőlem. Biz - -9 |testvére is |testére is - -10 |területenkét három |területen két-három - -10 |lények“. De |lények. De - -11 |Egy bizonyoos |Egy bizonyos - -19 |utánadvágom. |utánadvágom.“ - -21 |hálisetennek |hálistennek - -21 |Ejnye |„Ejnye - -22 |álmodjak. |álmodjak.“ - -25 |teli. |teli.“ - -25 |pozicómat |poziciómat - -41 |Aphordite |Aphrodite - -53 |Cyti-ből |City-ből - -53 |küldök. |küldök.“ - -58 |Azt mnodja |Azt mondja - -63 |Itt az idő! Vegyetek |Itt az idő! Vegyetek! - -78 |formájról |formájáról - -79 |továb.b Sejtelmem |tovább. Sejtelmem - -82 |Cuhrch Rowból a Swiss-Vottage |Church Rowból a Swiss-Cottage - -86 |akthedrálisokban |kathedrálisokban - -87 |streeet-be |street-be - -92 |összfecsegni |összefecsegni - -92 |gondolok. |gondolok.“ - -92 |uram? |uram?“ - -93 |„Hát ugy hatos |„Hát ugy hatos“ - -94 |belefáradtam. |belefáradtam.“ - -94 |rendithetetenül |rendithetetlenül - -96 |golbajnok |golfbajnok - -97 |tüntet föl „a |tüntet föl“ a - -100 |Chel sea-ben |Chelsea-ben - -104 |ootthonról |otthonról - -106 |napernryőjét |napernyőjét - -113 |az asszonynak. |az asszonynak.“ - -114 |kevásbbé |kevésbbé - -119 |valamlyik |valamelyik - -119 |„keverék“-nek |(„keverék“-nek - -123 |Piccadllyn |Piccadillyn - -124 |különleges lány |különleges lény - -125 |szerncsecsillagodnak |szerencsecsillagodnak - -127 |déutáni |délutáni - -128 |elrejheti |elrejtheti - -128 |szenvedés- te |szenvedésverte - -132 |Waterloo–Blace |Waterloo–Place - -136 |megjegyzésembn |megjegyzésemben - -140 |Akármiyen |Akármilyen - -144 |szemmelláhatólag |szemmelláthatólag - -145 |makransoskodott |makrancoskodott - -148 |Chesahamben |Cheshamben - -148 |megplliantom |megpillantom - -153 |Browba |Brownba - -153 |viágon |világon - -162 |for történni |fog történni - -163 |lepényem? |lepényem?“] - - -*** END OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK EGY NAPLOPÓ TÜNŐDÉSEI *** - -Updated editions will replace the previous one--the old editions will -be renamed. - -Creating the works from print editions not protected by U.S. copyright -law means that no one owns a United States copyright in these works, -so the Foundation (and you!) can copy and distribute it in the -United States without permission and without paying copyright -royalties. Special rules, set forth in the General Terms of Use part -of this license, apply to copying and distributing Project -Gutenberg-tm electronic works to protect the PROJECT GUTENBERG-tm -concept and trademark. Project Gutenberg is a registered trademark, -and may not be used if you charge for an eBook, except by following -the terms of the trademark license, including paying royalties for use -of the Project Gutenberg trademark. If you do not charge anything for -copies of this eBook, complying with the trademark license is very -easy. You may use this eBook for nearly any purpose such as creation -of derivative works, reports, performances and research. Project -Gutenberg eBooks may be modified and printed and given away--you may -do practically ANYTHING in the United States with eBooks not protected -by U.S. copyright law. Redistribution is subject to the trademark -license, especially commercial redistribution. - -START: FULL LICENSE - -THE FULL PROJECT GUTENBERG LICENSE -PLEASE READ THIS BEFORE YOU DISTRIBUTE OR USE THIS WORK - -To protect the Project Gutenberg-tm mission of promoting the free -distribution of electronic works, by using or distributing this work -(or any other work associated in any way with the phrase "Project -Gutenberg"), you agree to comply with all the terms of the Full -Project Gutenberg-tm License available with this file or online at -www.gutenberg.org/license. - -Section 1. General Terms of Use and Redistributing Project -Gutenberg-tm electronic works - -1.A. By reading or using any part of this Project Gutenberg-tm -electronic work, you indicate that you have read, understand, agree to -and accept all the terms of this license and intellectual property -(trademark/copyright) agreement. If you do not agree to abide by all -the terms of this agreement, you must cease using and return or -destroy all copies of Project Gutenberg-tm electronic works in your -possession. If you paid a fee for obtaining a copy of or access to a -Project Gutenberg-tm electronic work and you do not agree to be bound -by the terms of this agreement, you may obtain a refund from the -person or entity to whom you paid the fee as set forth in paragraph -1.E.8. - -1.B. "Project Gutenberg" is a registered trademark. It may only be -used on or associated in any way with an electronic work by people who -agree to be bound by the terms of this agreement. There are a few -things that you can do with most Project Gutenberg-tm electronic works -even without complying with the full terms of this agreement. See -paragraph 1.C below. There are a lot of things you can do with Project -Gutenberg-tm electronic works if you follow the terms of this -agreement and help preserve free future access to Project Gutenberg-tm -electronic works. See paragraph 1.E below. - -1.C. The Project Gutenberg Literary Archive Foundation ("the -Foundation" or PGLAF), owns a compilation copyright in the collection -of Project Gutenberg-tm electronic works. Nearly all the individual -works in the collection are in the public domain in the United -States. If an individual work is unprotected by copyright law in the -United States and you are located in the United States, we do not -claim a right to prevent you from copying, distributing, performing, -displaying or creating derivative works based on the work as long as -all references to Project Gutenberg are removed. Of course, we hope -that you will support the Project Gutenberg-tm mission of promoting -free access to electronic works by freely sharing Project Gutenberg-tm -works in compliance with the terms of this agreement for keeping the -Project Gutenberg-tm name associated with the work. You can easily -comply with the terms of this agreement by keeping this work in the -same format with its attached full Project Gutenberg-tm License when -you share it without charge with others. - -1.D. The copyright laws of the place where you are located also govern -what you can do with this work. Copyright laws in most countries are -in a constant state of change. If you are outside the United States, -check the laws of your country in addition to the terms of this -agreement before downloading, copying, displaying, performing, -distributing or creating derivative works based on this work or any -other Project Gutenberg-tm work. The Foundation makes no -representations concerning the copyright status of any work in any -country other than the United States. - -1.E. Unless you have removed all references to Project Gutenberg: - -1.E.1. The following sentence, with active links to, or other -immediate access to, the full Project Gutenberg-tm License must appear -prominently whenever any copy of a Project Gutenberg-tm work (any work -on which the phrase "Project Gutenberg" appears, or with which the -phrase "Project Gutenberg" is associated) is accessed, displayed, -performed, viewed, copied or distributed: - - This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and - most other parts of the world at no cost and with almost no - restrictions whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it - under the terms of the Project Gutenberg License included with this - eBook or online at www.gutenberg.org. If you are not located in the - United States, you will have to check the laws of the country where - you are located before using this eBook. - -1.E.2. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is -derived from texts not protected by U.S. copyright law (does not -contain a notice indicating that it is posted with permission of the -copyright holder), the work can be copied and distributed to anyone in -the United States without paying any fees or charges. If you are -redistributing or providing access to a work with the phrase "Project -Gutenberg" associated with or appearing on the work, you must comply -either with the requirements of paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 or -obtain permission for the use of the work and the Project Gutenberg-tm -trademark as set forth in paragraphs 1.E.8 or 1.E.9. - -1.E.3. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is posted -with the permission of the copyright holder, your use and distribution -must comply with both paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 and any -additional terms imposed by the copyright holder. Additional terms -will be linked to the Project Gutenberg-tm License for all works -posted with the permission of the copyright holder found at the -beginning of this work. - -1.E.4. Do not unlink or detach or remove the full Project Gutenberg-tm -License terms from this work, or any files containing a part of this -work or any other work associated with Project Gutenberg-tm. - -1.E.5. Do not copy, display, perform, distribute or redistribute this -electronic work, or any part of this electronic work, without -prominently displaying the sentence set forth in paragraph 1.E.1 with -active links or immediate access to the full terms of the Project -Gutenberg-tm License. - -1.E.6. You may convert to and distribute this work in any binary, -compressed, marked up, nonproprietary or proprietary form, including -any word processing or hypertext form. However, if you provide access -to or distribute copies of a Project Gutenberg-tm work in a format -other than "Plain Vanilla ASCII" or other format used in the official -version posted on the official Project Gutenberg-tm website -(www.gutenberg.org), you must, at no additional cost, fee or expense -to the user, provide a copy, a means of exporting a copy, or a means -of obtaining a copy upon request, of the work in its original "Plain -Vanilla ASCII" or other form. Any alternate format must include the -full Project Gutenberg-tm License as specified in paragraph 1.E.1. - -1.E.7. Do not charge a fee for access to, viewing, displaying, -performing, copying or distributing any Project Gutenberg-tm works -unless you comply with paragraph 1.E.8 or 1.E.9. - -1.E.8. You may charge a reasonable fee for copies of or providing -access to or distributing Project Gutenberg-tm electronic works -provided that: - -* You pay a royalty fee of 20% of the gross profits you derive from - the use of Project Gutenberg-tm works calculated using the method - you already use to calculate your applicable taxes. The fee is owed - to the owner of the Project Gutenberg-tm trademark, but he has - agreed to donate royalties under this paragraph to the Project - Gutenberg Literary Archive Foundation. Royalty payments must be paid - within 60 days following each date on which you prepare (or are - legally required to prepare) your periodic tax returns. Royalty - payments should be clearly marked as such and sent to the Project - Gutenberg Literary Archive Foundation at the address specified in - Section 4, "Information about donations to the Project Gutenberg - Literary Archive Foundation." - -* You provide a full refund of any money paid by a user who notifies - you in writing (or by e-mail) within 30 days of receipt that s/he - does not agree to the terms of the full Project Gutenberg-tm - License. You must require such a user to return or destroy all - copies of the works possessed in a physical medium and discontinue - all use of and all access to other copies of Project Gutenberg-tm - works. - -* You provide, in accordance with paragraph 1.F.3, a full refund of - any money paid for a work or a replacement copy, if a defect in the - electronic work is discovered and reported to you within 90 days of - receipt of the work. - -* You comply with all other terms of this agreement for free - distribution of Project Gutenberg-tm works. - -1.E.9. If you wish to charge a fee or distribute a Project -Gutenberg-tm electronic work or group of works on different terms than -are set forth in this agreement, you must obtain permission in writing -from the Project Gutenberg Literary Archive Foundation, the manager of -the Project Gutenberg-tm trademark. Contact the Foundation as set -forth in Section 3 below. - -1.F. - -1.F.1. Project Gutenberg volunteers and employees expend considerable -effort to identify, do copyright research on, transcribe and proofread -works not protected by U.S. copyright law in creating the Project -Gutenberg-tm collection. Despite these efforts, Project Gutenberg-tm -electronic works, and the medium on which they may be stored, may -contain "Defects," such as, but not limited to, incomplete, inaccurate -or corrupt data, transcription errors, a copyright or other -intellectual property infringement, a defective or damaged disk or -other medium, a computer virus, or computer codes that damage or -cannot be read by your equipment. - -1.F.2. LIMITED WARRANTY, DISCLAIMER OF DAMAGES - Except for the "Right -of Replacement or Refund" described in paragraph 1.F.3, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation, the owner of the Project -Gutenberg-tm trademark, and any other party distributing a Project -Gutenberg-tm electronic work under this agreement, disclaim all -liability to you for damages, costs and expenses, including legal -fees. YOU AGREE THAT YOU HAVE NO REMEDIES FOR NEGLIGENCE, STRICT -LIABILITY, BREACH OF WARRANTY OR BREACH OF CONTRACT EXCEPT THOSE -PROVIDED IN PARAGRAPH 1.F.3. YOU AGREE THAT THE FOUNDATION, THE -TRADEMARK OWNER, AND ANY DISTRIBUTOR UNDER THIS AGREEMENT WILL NOT BE -LIABLE TO YOU FOR ACTUAL, DIRECT, INDIRECT, CONSEQUENTIAL, PUNITIVE OR -INCIDENTAL DAMAGES EVEN IF YOU GIVE NOTICE OF THE POSSIBILITY OF SUCH -DAMAGE. - -1.F.3. LIMITED RIGHT OF REPLACEMENT OR REFUND - If you discover a -defect in this electronic work within 90 days of receiving it, you can -receive a refund of the money (if any) you paid for it by sending a -written explanation to the person you received the work from. If you -received the work on a physical medium, you must return the medium -with your written explanation. The person or entity that provided you -with the defective work may elect to provide a replacement copy in -lieu of a refund. If you received the work electronically, the person -or entity providing it to you may choose to give you a second -opportunity to receive the work electronically in lieu of a refund. If -the second copy is also defective, you may demand a refund in writing -without further opportunities to fix the problem. - -1.F.4. Except for the limited right of replacement or refund set forth -in paragraph 1.F.3, this work is provided to you 'AS-IS', WITH NO -OTHER WARRANTIES OF ANY KIND, EXPRESS OR IMPLIED, INCLUDING BUT NOT -LIMITED TO WARRANTIES OF MERCHANTABILITY OR FITNESS FOR ANY PURPOSE. - -1.F.5. Some states do not allow disclaimers of certain implied -warranties or the exclusion or limitation of certain types of -damages. If any disclaimer or limitation set forth in this agreement -violates the law of the state applicable to this agreement, the -agreement shall be interpreted to make the maximum disclaimer or -limitation permitted by the applicable state law. The invalidity or -unenforceability of any provision of this agreement shall not void the -remaining provisions. - -1.F.6. INDEMNITY - You agree to indemnify and hold the Foundation, the -trademark owner, any agent or employee of the Foundation, anyone -providing copies of Project Gutenberg-tm electronic works in -accordance with this agreement, and any volunteers associated with the -production, promotion and distribution of Project Gutenberg-tm -electronic works, harmless from all liability, costs and expenses, -including legal fees, that arise directly or indirectly from any of -the following which you do or cause to occur: (a) distribution of this -or any Project Gutenberg-tm work, (b) alteration, modification, or -additions or deletions to any Project Gutenberg-tm work, and (c) any -Defect you cause. - -Section 2. Information about the Mission of Project Gutenberg-tm - -Project Gutenberg-tm is synonymous with the free distribution of -electronic works in formats readable by the widest variety of -computers including obsolete, old, middle-aged and new computers. It -exists because of the efforts of hundreds of volunteers and donations -from people in all walks of life. - -Volunteers and financial support to provide volunteers with the -assistance they need are critical to reaching Project Gutenberg-tm's -goals and ensuring that the Project Gutenberg-tm collection will -remain freely available for generations to come. In 2001, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation was created to provide a secure -and permanent future for Project Gutenberg-tm and future -generations. To learn more about the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation and how your efforts and donations can help, see -Sections 3 and 4 and the Foundation information page at -www.gutenberg.org - -Section 3. Information about the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation - -The Project Gutenberg Literary Archive Foundation is a non-profit -501(c)(3) educational corporation organized under the laws of the -state of Mississippi and granted tax exempt status by the Internal -Revenue Service. The Foundation's EIN or federal tax identification -number is 64-6221541. Contributions to the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation are tax deductible to the full extent permitted by -U.S. federal laws and your state's laws. - -The Foundation's business office is located at 809 North 1500 West, -Salt Lake City, UT 84116, (801) 596-1887. Email contact links and up -to date contact information can be found at the Foundation's website -and official page at www.gutenberg.org/contact - -Section 4. Information about Donations to the Project Gutenberg -Literary Archive Foundation - -Project Gutenberg-tm depends upon and cannot survive without -widespread public support and donations to carry out its mission of -increasing the number of public domain and licensed works that can be -freely distributed in machine-readable form accessible by the widest -array of equipment including outdated equipment. Many small donations -($1 to $5,000) are particularly important to maintaining tax exempt -status with the IRS. - -The Foundation is committed to complying with the laws regulating -charities and charitable donations in all 50 states of the United -States. Compliance requirements are not uniform and it takes a -considerable effort, much paperwork and many fees to meet and keep up -with these requirements. We do not solicit donations in locations -where we have not received written confirmation of compliance. To SEND -DONATIONS or determine the status of compliance for any particular -state visit www.gutenberg.org/donate - -While we cannot and do not solicit contributions from states where we -have not met the solicitation requirements, we know of no prohibition -against accepting unsolicited donations from donors in such states who -approach us with offers to donate. - -International donations are gratefully accepted, but we cannot make -any statements concerning tax treatment of donations received from -outside the United States. U.S. laws alone swamp our small staff. - -Please check the Project Gutenberg web pages for current donation -methods and addresses. Donations are accepted in a number of other -ways including checks, online payments and credit card donations. To -donate, please visit: www.gutenberg.org/donate - -Section 5. General Information About Project Gutenberg-tm electronic works - -Professor Michael S. Hart was the originator of the Project -Gutenberg-tm concept of a library of electronic works that could be -freely shared with anyone. For forty years, he produced and -distributed Project Gutenberg-tm eBooks with only a loose network of -volunteer support. - -Project Gutenberg-tm eBooks are often created from several printed -editions, all of which are confirmed as not protected by copyright in -the U.S. unless a copyright notice is included. Thus, we do not -necessarily keep eBooks in compliance with any particular paper -edition. - -Most people start at our website which has the main PG search -facility: www.gutenberg.org - -This website includes information about Project Gutenberg-tm, -including how to make donations to the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation, how to help produce our new eBooks, and how to -subscribe to our email newsletter to hear about new eBooks. |