diff options
Diffstat (limited to 'old/69161-h/69161-h.htm')
| -rw-r--r-- | old/69161-h/69161-h.htm | 7135 |
1 files changed, 0 insertions, 7135 deletions
diff --git a/old/69161-h/69161-h.htm b/old/69161-h/69161-h.htm deleted file mode 100644 index bfb8b43..0000000 --- a/old/69161-h/69161-h.htm +++ /dev/null @@ -1,7135 +0,0 @@ -<!DOCTYPE html PUBLIC "-//W3C//DTD XHTML 1.0 Strict//EN" - "http://www.w3.org/TR/xhtml1/DTD/xhtml1-strict.dtd"> -<html xmlns="http://www.w3.org/1999/xhtml" xml:lang="hu" lang="hu"> -<head> -<meta name="generator" content= -"HTML Tidy for HTML5 for Linux version 5.7.45" /> -<meta http-equiv="Content-Type" content= -"text/html; charset=utf-8" /> -<meta http-equiv="Content-Style-Type" content="text/css" /> -<title>The Project Gutenberg eBook of Akli Miklós cs. k. mulattató -története by Kálmán Mikszáth</title> - -<style type="text/css"> -/*<![CDATA[*/ -body { - margin-left: 10%; - margin-right: 10%; -} - -h1,h2 { - text-align: center; - clear: both; - line-height: 200%; -} - -h2 { - margin-top: 2em; -} - -p { - margin-top: 0.75em; - margin-bottom: 0.75em; -} - -body > p { - text-align: justify; - text-indent: 1.5em; -} - -hr { - width: 33%; - margin-top: 2em; - margin-bottom: 2em; - margin-left: auto; - margin-right: auto; - clear: both; -} - -hr.chap {width: 65%} - -table { - margin-left: auto; - margin-right: auto; -} - -td { - padding-left: 1em; - padding-right: 1em; -} - -.pagenum { - position: absolute; - right: 2%; - color: gray; - font-size: smaller; - text-align: right; - text-indent:0; -} - -.tdr {text-align: right;} - -.blockquot { - text-align: justify; - font-size: 0.9em; - text-indent: 1.5em; -} - -.center { - text-align: center; - text-indent: 0; -} - -.right { - text-align: right; - margin-right: 1.5em; -} - -.caption-small {font-weight: bold; font-size: small;} - -.caption {font-weight: bold;} - -.caption-large {font-weight: bold; font-size: large;} - -.caption-150 {font-weight: bold; font-size: 150%;} - -.figcenter { - margin: auto; - text-align: center; -} - -.footnotes { - border: dashed 1px; -} - -.footnote { - margin-left: 10%; - margin-right: 10%; - font-size: 0.9em; - text-align: justify; -} - -.footnote .label { - position: absolute; - right: 84%; - text-align: right; -} - -.fnanchor { - vertical-align: super; - font-size: .8em; - text-decoration: none; -} - -.poem { - font-size: 0.9em; - display: table; - margin: auto; - text-align: left; -} - -.figcenter, .figcenter img { - max-width: 100%; -} - -.poem .stanza { - margin: 1em 0em 1em 0em; -} - -.poem span.i0 { - display: block; - margin-left: 0em; - padding-left: 3em; - text-indent: -3em; -} - -.transnote { - background-color: #E6E6FA; - color: black; - padding: 0.5em; - font-family: sans-serif, serif; - font-size: 0.9em; -} - -.transnote p { - text-align: center; - text-indent: 1.5em; -} - -ul.TOC { - list-style-type: none; - padding-left: 10%; - text-indent: -5%; - width: 70%; - text-align: justify; -} - -ul.TOC li { - margin-top: 0.25em; -} - -.TOC .roman { - margin-right: 1em; - float: left; - text-align: right; - margin-left: -4em; - min-width: 3em; -} - -li.li2 { - padding-left: 1em; - text-indent: 0; -} - -span.ralign { - position: absolute; - text-align: right; - right: 15%; - top: auto; -} -/*]]>*/ -</style> -</head> -<body> -<div lang='en' xml:lang='en'> -<p style='text-align:center; font-size:1.2em; font-weight:bold'>The Project Gutenberg eBook of <span lang='hu' xml:lang='hu'>Akli Miklós cs. k. mulattató története</span>, by Kálmán Mikszáth</p> -<div style='display:block; margin:1em 0'> -This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and -most other parts of the world at no cost and with almost no restrictions -whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it under the terms -of the Project Gutenberg License included with this eBook or online -at <a href="https://www.gutenberg.org">www.gutenberg.org</a>. If you -are not located in the United States, you will have to check the laws of the -country where you are located before using this eBook. -</div> -</div> - -<p style='display:block; margin-top:1em; margin-bottom:1em; margin-left:2em; text-indent:-2em'>Title: <span lang='hu' xml:lang='hu'>Akli Miklós cs. k. mulattató története</span></p> -<p style='display:block; margin-top:1em; margin-bottom:0; margin-left:2em; text-indent:-2em'>Author: Kálmán Mikszáth</p> -<p style='display:block; text-indent:0; margin:1em 0'>Release Date: October 15, 2022 [eBook #69161]</p> -<p style='display:block; text-indent:0; margin:1em 0'>Language: Hungarian</p> - <p style='display:block; margin-top:1em; margin-bottom:0; margin-left:2em; text-indent:-2em; text-align:left'>Produced by: Albert László from page images generously made available by the Google Books Library Project</p> -<div style='margin-top:2em; margin-bottom:4em'>*** START OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK <span lang='hu' xml:lang='hu'>AKLI MIKLÓS CS. K. MULATTATÓ TÖRTÉNETE</span> ***</div> -<div class="transnote"> -<p class="center"><span class="caption">Megjegyzés:</span></p> -<p>A tartalomjegyzék a <a href="#Page_229">229</a>. oldalon -található.</p> -</div> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<div class="figcenter"><img src="images/cover.jpg" alt="" title= -"" /></div> -<hr class="chap" /> -<p class="center"><span class="caption-large">MIKSZÁTH KÁLMÁN -MUNKÁI</span></p> -<p class="center"><span class="caption">AKLI MIKLÓS CS. K. -MULATTATÓ TÖRTÉNETE</span></p> -<hr class="chap" /> -<p class="center"><span class="caption-150">MIKSZÁTH KÁLMÁN -MUNKÁI</span></p> -<p> </p> -<p> </p> -<p class="center"><span class="caption">HATODIK KÖTET</span></p> -<p> </p> -<p> </p> -<p class="center"><span class="caption">KÖZREBOCSÁTOTTA AZ -IRÓ<br /> -NEGYVENÉVES JUBILEUMÁRA<br /> -ALAKULT ORSZÁGOS BIZOTTSÁG<br /> -BUDAPEST MDCCCCX.</span></p> -<hr class="chap" /> -<h1>AKLI MIKLÓS CS. K. MULATTATÓ TÖRTÉNETE</h1> -<p> </p> -<p> </p> -<p class="center"><span class="caption">AZ ORSZÁGOS JUBILEUMI<br /> -BIZOTTSÁG MEGBIZÁSÁBÓL<br /> -KIADTA A RÉVAI TESTVÉREK<br /> -IRODALMI INT. RÉSZV.-TÁRS.</span></p> -<hr class="chap" /> -<p> </p> -<p class="center"><span class="caption-small">MINDEN JOG -FENNTARTVA</span></p> -<p> </p> -<p class="center"><span class="caption-small">Pallas -részvénytársaság nyomdája, Budapesten.</span></p> -<hr class="chap" /> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_1" id= -"Page_1">-1-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h2>I. FEJEZET.<br /> -A MIKOS-VICCZEK EREDETE. ISCHL ALAPITÁSA ÉS EGYÉB DOLGOK.</h2> -</div> -<p>Mária Terézia udvari személyzete közt még ott szerepel -konczipisták, kontrollorok, szekretáriusok, kanczellisták közt az -udvari bolond, de II. József törülte ezt az állást s azóta csak -okos emberek voltak az udvarnál.</p> -<p>A kalapos király halála után mindenféle erőlködések indultak meg -visszaállítani az udvari bolond stallumot, akképpen okoskodván az -udvari hatalmak, hogy egy uralkodót okvetlenül megillet egy bolond, -aki kedélyességre hangolja. Lám, Józsefnek nem volt bolondja, hát -maga csinálta a bolondságokat.</p> -<p>Évtizedekig hasztalan kerestek egy megfelelő bolondot szanaszét -az udvaroknál. Szerencsére két bolondja volt a bajor -választó-fejedelemnek s az önként átengedte az egyiket, egy Akli -Miklós nevü magyart, aki az akkori udvari kalendáriumban «Mikos -Akli» név alatt van bejegyezve. Valószínüleg nyomási hibából maradt -ki a Miklós névből az «l» betű s ennek a ficzkónak, akinek a -mulattatási force-sza abból állt, hogy némelykor együgyünek -<span class="pagenum"><a name="Page_2" id="Page_2">-2-</a></span> -tettette magát, a bolondériáiból maradtak fenn a németek közt az -úgynevezett Mikos-vicczek, melyekkel a sógorék még ma is csúfolni -szeretik a magyarokat.</p> -<p>Miklós tüskés hajú, kellemes fiatal emberke volt, olyan -mozgékony arczczal, hogy mikor a grimace-okat kezdte csinálni -(pompásan utánzott arczban, hangban, mozdulatokban minden embert), -halálra lehetett rajta nevetni. A piktorok akadémiáján tanult -Münchenben, de annyi pajkos, vidám csínyt követett el, hogy híre -kiszivárgott a sörivó burgerek közé s az egész város az ő -dévajságain nevetett. Némelykor a rendőrséggel is meggyűlt a baja, -de a legszemenszedettebb leleményekkel mindig kisiklott a büntetés -alól.</p> -<p>Divatba pedig egyenesen maga a választófejedelem hozta, akinek -szokása volt, hogy minden héten egyszer néhány festő-tanárt és -művészt is asztalához invitált s többnyire megkérdezte tőlük: «Was -ist wieder mit dem Mikos?»</p> -<p>El kellett beszélni ötleteit, megjegyzéseit, viselt dolgait s Ő -Fensége szinte könybelábadt szemekkel nevetett azokon, nem győzvén -ismételni: «Oh, verfluchter Kerl!»</p> -<p>A dolog aztán annyira elfajult a hyperloyalis államocskában, -hogy a gonosz csont, Akli Miklós, valóságos szabadalmat élvezett -mindenféle bohóságok, rendellenességek és vaskos tréfák -elkövetésére; az akadémiai tanács vagy a rendőrfőnök még szinte -örült, ha valami uj kihágást jelentettek: «No, hogy fog a fejedelem -megint nevetni.»</p> -<p>Hiszen ha csak a fejedelem lett volna! Hanem ott volt a -bolondja, Korb Joakhim, akinek egyenesen az önérzetét sértette az -Akli Mikos növekedő <span class="pagenum"><a name="Page_3" id= -"Page_3">-3-</a></span> híre. Ezt már nem tűrheti tovább. Két -bolond nem fér el Münchenben. Addig-addig nógatta a fejedelmet, -hogy ő versenyre akar kelni Aklival, vegye őt is az udvarába, aztán -amelyik különb lesz, azt tartsa meg kettejök közül, hogy Ő Fensége -végre ráállott s Miklós a bajor rezidencziába került.</p> -<p>Nem czélja ez elbeszélésnek hosszabban időzni a különben felette -mulatságos versenynél, mely a két elmés kópé közt kifejlődött. Még -azt sem szükséges eldönteni, hogy melyik maradt felül, de nem is -lehet. Mert hogy a bajor király Mikost engedte át Ferencz -császárnak s Korbot magának tartotta meg, az is kétes értékű. Ha -udvarias volt, a jobbat adta oda; ha önző volt, a jobbat tartotta -meg. Minthogy pedig Maximilián József udvarias is volt, önző is -volt, örök homály fedi, melyik volt a kettő között a különb -bolond.</p> -<p>A bécsi Hofburgban csakhamar nélkülözhetetlen perszóna lett -Miklós úr. Zseniális ficzkó volt, aki beszélt vagy hat nyelvet, -ösmerte az irodalmakat, tudott minden forgalomban levő anekdotát és -furaságot, otthonos volt a mágiában, a nyugati és keleti -bűvészetekben, tudott a tenyérről jósolni és a csillagokról, -ügyesen csinált meg minden kártya-kunsztot, pompás verseket és -ódákat írt a császár születés- és névnapjára, amelyekkel -behízelegte magát a jószívü uralkodónál. Szóval, minden tudományhoz -hozzászagolt valamennyire s felületesen azt habzsolta el belőle, -ami érdekes, de a mélyére, ahol már a hasznos kezdődik, nem hatolt. -Nem tudott annyit egyik ismeretágból se, még a festészetet sem véve -ki, amennyivel a becsületes mindennapi kenyeret megkereshette -volna, hanem csak annyit, amivel biztos volt neki a mindennapi -kalács. <span class="pagenum"><a name="Page_4" id= -"Page_4">-4-</a></span></p> -<p>Néha egy-egy ötletével nemcsak fölvidítá a császárt, de meg is -védte, pedig többnyire az együgyüség lárvája alatt beszélt.</p> -<p>Egyszer valami cercle alkalmával azt kérdezte a császár -Grassalkovich herczegtől:</p> -<p>– Milyen messze van Gödöllő Pesttől?</p> -<p>– Két órajárás jó lovakon – felelte a herczeg.</p> -<p>– És Pest Gödöllőtől? – folytatá a császár szórakozottan.</p> -<p>A cerclenél levő urak elmosolyodtak, de különösen Stadion gróf -vágott gúnyolódó arczot, csak Grassalkovich herczeg tartotta meg -hódolatból loyalis komolyságát.</p> -<p>– Ugyanannyi, Fölség.</p> -<p>A császár elpirult, az udvari bolond közbeszólt, Stadionhoz -intézve a szót:</p> -<p>– Milyen messze van husvéttól pünkösd, Kegyelmes Uram?</p> -<p>– Úgy gondolom, lehet vagy ötven nap.</p> -<p>– És pünkösdtől húsvét milyen messze van?</p> -<p>Stadion és a császár elnevették magukat – mert pünkösdtől húsvét -már nem ugyanannyi.</p> -<p>– Lássa, kedves Grassalkovich, – szólt a császár – milyen jó, -hogy van a környezetemben egy bolond, aki be tudja bizonyítani, -hogy nem mondtam egészen bolondot.</p> -<p>Ferencz császár búskomorságra hajló, beteges ember volt, kinek -nem voltak nagy ambicziói és nagy tervei. A nagy Napoleon, ki a -világot megrázó robajjal jelent meg a történelem színpadán, -kényelmetlen időben született. Szép az ilyen legény kortársának -lenni, de Ferencz bizonyosan elengedte volna. Jobban szerette a -fákat, virágokat, mint a <span class="pagenum"><a name="Page_5" id= -"Page_5">-5-</a></span> katonákat. Az ischli fürdő megalapításának -sikerével teljes életére nézve megelégedett volna.</p> -<p>Az udvari doktor azt találta, hogy az ischli levegő a legjobb a -világon (bizonyosan telkei voltak Ischlben), oda küldte Ferenczet -hosszabb tartózkodásra, ami egyszerre fölvirágoztatta azt a -vidéket. A császárnak kastélyt építettek és roppant parkot -ültettek, amelyben kocsikázni lehessen. A birodalom összes -arisztokrácziája oda tolult. A divat szárnyaira emelte Ischlt. Még -a levegőjét is elhordták hermetice elzárt palaczkokban Európa -összes patikáiba. Az emberiség csak lassan, sok vér árán áll a nagy -igazságok mellé, de a nagy bolondságok gyorsan legyőzik. A -pácziensek szörnyen hittek az ischli levegő csodálatos erejében, -tehát az orvosok is s nagyon gyakran lehetett hallani úri -betegszobákban, amint az ütér megvizsgálása és a százados chablon: -«nyujtsa ki a nyelvét» után komor arczczal rendeli Aeskulap -fölkentje:</p> -<p>– Bontsanak fel a beteg szobájában éjjelre egy palaczk ischli -levegőt!</p> -<p>S ha másnap panaszkodott a beteg, hogy nem javult az állapota, a -doktor készen volt a bölcs tanácscsal:</p> -<p>– Hát meg kell az adagot kettőztetni. Bontsanak fel két -palaczkot.</p> -<p>Az ilyen beteg aztán vagy meggyógyult és akkor holta napjáig -dícsérte az ischli levegőt, vagy meghalt és nem panaszkodott -ellene…</p> -<p>Ferenczet már kora tavaszkor oda küldték és csak késő őszszel -engedték orvosai Bécsbe jönni, hol akkor mindenféle ragályos -betegségek mutatkoztak. Vele ment a bolond is. Az orvos azt -állította: <span class="pagenum"><a name="Page_6" id= -"Page_6">-6-</a></span></p> -<p>– A bolond a legjobb mediczina. Mert Fölségednek főképp a -szórakozás szükséges. Minél többet legyen vele.</p> -<p>Így szokott össze a király a bolonddal az ischli magányban s -nagyon megkedvelte. Együtt kalandozták be a vidéket, együtt -kertészkedtek a parkban. Esténként történeteket mesélt neki, -verseket írt a születése vagy a nevenapjára. Ischlben a császár is -csak ember. Ide nem jön be a spanyol etiquette. S ami ennél is -többet ér, Stadion gróf messze van innen…</p> -<p>Stadion grófban a foglalkozását unta Ferencz. Hiszen ha még csak -aláírásokból állana az uralkodói teendő, – de az a tömérdek -haszontalan tárgyalás és beszéd hozzá, míg valamit aláír. S ennek a -hatalmas kanczellár, Stadion a mestere. Beszél az, mint a -kávédaráló, beszél szakadatlanul, nem kell kavicsot tenni a nyelve -alá, mint Demosthenesnek, inkább a nyelve fölé kellene, hogy ne -mozdíthassa. Mert ha csak beszélne. De arra a császárnak figyelni -is kell és helylyel-helylyel némi uralkodói megjegyzést tenni, még -pedig lehetőleg olyat, ami el ne árulja, hogy nem egészen érti a -dolgot.</p> -<p>A császár tehát mindig fázott Stadiontól, ha kihallgatásra -jelentették. Mert a nagy eszével elnyomta. Oly kicsinek érezte -magát vele szemben, hogy egészen indokolt, miért nem szeretett vele -lenni. Olyan volt, mint a gyerek a csukamájolajjal; tudja, hogy -hasznos neki, de azért idegenkedik tőle.</p> -<p>Miklós észrevette ezt s azzal hízelegte be magát uránál, hogy -mindenféle rossz vicczeket csinált a grófra, csipkedő epigrammokat -gyártott. (Akkor ez a genre volt nagy divatban.) <span class= -"pagenum"><a name="Page_7" id="Page_7">-7-</a></span></p> -<p>A császár jóízűen nevetett ezeken, könyv nélkül megtanulta, -elmondta fűnek-fának, még a Napoleon előnyomulása se birta -megrontani ilyenkor hangos derültségét.</p> -<p>Különben is azt tartotta Napoleon szerepléséről, hogy az nem -komoly dolog. Úgy tűnt fel neki, hogy az aluszékony földrész, a vén -Európa, egy álmot lát – a rettenet ruháiba felöltözött lovagot -álmodja, kinek buzogánya alatt ropog a föld, recsegnek a trónusok -és… és egy fölébredés lesz a vége. Nincs Napoleon, elmult, mint a -füst.</p> -<p>Míg az egész világ forrt, ő nyugodtan maradt; még akkor is, -mikor Ausztria kezdett kerülni a deresre. «Majd megveri Mack s -punktum.»</p> -<p>Csendesen vadászgatott Ischl környékén; egy őszszel azt vette -fejébe, hogy miután a háborúskodás sokba kerül, ő a személyére -nézve mindennap maga szerzi meg a pecsenyére valót.</p> -<p>Egy kis vadásztársaságot szervezett – mert ilyen nyárspolgárias -kedvtelései voltak – s egész napokat elkalandoztak inkognitóban, -hogy nehány nyulat, foglyot vagy fáczánt lőjjenek a környéken.</p> -<p>Állt pedig a Nimrod-kompánia Lobkowitz herczeg szárnysegédből, -Kovács Mihály ezredesből a Stipsics-huszároktól, egy hűségéről -híres Laube nevű komornyikból és Akliból, aki egy egész hónapig -űzte már velök a vadat, mikor egy nap azt a kérdést intézte -Laubehoz, hogy hol kell megnyomni a puskát, ha az ember azt akarja, -hogy elsüljön.</p> -<p>A császár roppant kedvelte e vadász-kirándulásokat, melyeken -mind az öten egyforma polgári ruhát viseltek s jámbor puffogtató -kereskedőknek látszottak, akik hétköznap is egy kis vasárnapot -<span class="pagenum"><a name="Page_8" id="Page_8">-8-</a></span> -csinálnak maguknak. Útközben szóba állt mindenféle parasztemberrel, -rőzsét szedő öreg asszonynyal vagy vendéglőssel, ahol egy kis -frissítőre betértek, rendesen a kormányzati ügyekről kérdezősködve -vagy a nagy világeseményekről.</p> -<p>– Nos, van-e valami jó ujság Napoleonról?</p> -<p>A feleletek roppant mulattatták és nagy súlyt fektetett -azokra.</p> -<p>Valaki egyszer így felelt neki:</p> -<p>– Nem féltem én a mi Ferenczünket, ha Napoleon bejön is.</p> -<p>– Tehát bízik Ferenczben? – ismételte örvendve.</p> -<p>– Oly fösvény ő, hogy tőle még Napoleon sem vehet el semmit.</p> -<p>Más alkalommal így szólt egy vendéglős:</p> -<p>– Nem jól mennek itt a dolgok, higyjék el nekem a vadász urak. A -határokon ott bömböl az oroszlán, a császár pedig mégis nyulakra -vadász itt valahol Ischlben.</p> -<p>Egy ilyen kalandja majdnem végzetes lett rá nézve; – részleteit -örök homály födi. A dolog úgy történt, hogy egy szeptemberi délután -rettentő vihar érte a Nimrodokat St.-Wolfgang határában, úgy hogy -kénytelenek voltak az ottani vendéglőbe menekülni. A felhőszakadás -azonban annyira megdagasztotta a folyamokat és elrontotta a -hidakat, hogy éjszakára is ott kellett maradniok. A vendéglőben -volt elég szoba s a korcsmáros elég jó vacsorát főzött, úgy hogy -semmiben sem szenvedtek szükséget.</p> -<p>De a vendéglő tele volt gyanús alakokkal (akkoriban különben is -minden idegenben franczia kémet láttak az emberek) s mikor a -lefekvésre <span class="pagenum"><a name="Page_9" id= -"Page_9">-9-</a></span> került a sor, feltünt Aklinak, hogy a -vendéglős a legszebb csilláros szobába Ferenczet vezette.</p> -<p>– Attól félek, felség, – mondá, miután eltávozott a vendéglős, – -hogy ezek az emberek fölismerték.</p> -<p>– Miről ismertek volna fel?</p> -<p>– A pénzekről. Egy rossz pofájú alak váltig vizsgálgatta a -fölséged arczát és a saját tallérját. Azért tehát jó volna, ha a -szobát más valaki foglalná el.</p> -<p>– Például én – ajánlkozott az ezredes.</p> -<p>– Nevetséges aggodalom hű alattvalóim között.</p> -<p>– Egy kis óvatosság soha sem árt, – vélte Lobkowitz herczeg.</p> -<p>– Végre is, ahogy önök kívánják – szólt a császár nevetve. – -Tudom, hogy ki vagyok a környezetemnek szolgáltatva és az ezredes -szeretné a szobámat. Nos, tehát átengedem neki.</p> -<p>A császár tehát a kis zugok egyikét foglalta el éjjelre s -jóízűen aludt egész reggelig, amikor rettentő lárma, kiabálás, -futkosás zaja verte fel. Az ezredest szétzúzott agygyal, halva -találták szobájában. Valaki az ablakon át lőtt rá. Sohase lehetett -megtudni, ki volt, egyike maradt a megfejthetetlen rejtélyeknek, -melyektől hemzseg ez a kor.</p> -<p>A császár elájult, mikor ezt a hírt meghallotta.</p> -<p>– Csak egy hajszál híja, – kiálta fel később, a halott ágyánál -megjelenve – hogy nem én fekszem most itt helyetted, te derék -ember! Intézkedjék, kedves Lobkowitz! Szép temetést fog kapni, -megérdemli. Valóságosan értem áldozta fel magát. Oh, Akli, mennyire -szerencsés ön, hogy az a szobacsere ötlete támadt és most az én -megmentőmnek mondhatja magát! <span class="pagenum"><a name= -"Page_10" id="Page_10">-10-</a></span></p> -<p>Egész valójában megrendülve tért vissza Ischlbe, hol már ekkor -el volt terjedve a hír, hogy a császárt St.-Wolfgangban egy -franczia kém meggyilkolta, az utczákon összegyülekezett emberek -ámulva éljenezték, elevenen látva őt visszatérni.</p> -<p>A rendőrség elfogta a wolfgangi vendéglőst és néhány gyanús -alakot, de soha se birt semmit kisütni. Ferencz császár azonban -örökre jóllakott a polgárias kalandozásokkal és könyezve kísérte ki -másnap a meggyilkolt Kovács ezredes koporsóját a temetőbe, márvány -obeliszket emeltetve föléje, melyre Akli Miklós komponálta a -feliratot:</p> -<div class="blockquot"> -<p>«Nuntia Caesarum Domino, te sub hac saxa jacere</p> -<p>«Pro Caesare tuo – Quid tibi hoc valeat?</p> -<p>«Interrogato eum!»</p> -</div> -<p>(Jelentsd a császárok császárának, hogy te a császár helyett -pihensz e kő alatt és kérdezd meg tőle, használ-e ez neked -valamit?)</p> -<hr class="chap" /> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_11" id= -"Page_11">-11-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h2>II. FEJEZET.<br /> -A KOVÁCS-GYEREKEK FELLÉPÉSE. STADION INTRIKÁI ÉS A NAPOLEONI -ESEMÉNYEK.</h2> -</div> -<p>Kevés idővel e rejtélyes, soha ki nem nyomozható bűntény után -laxenburgi kastélyába vonult az uralkodó, hogy a hevesen megindult -hadjárat miatt közel legyen a Burghoz. Már a dér csípte meg a -parkot, a falevelek sűrűn hulltak alá, amerre a szél járt (mint a -katonák, amerre Napoleon járt), midőn a császár egy nap künn -sétálgatva Aklival, a kerítéshez érve hallotta, hogy az őrtálló -katona a faköpenyeg mellett haragosan felesel valakivel.</p> -<p>A császár kiváncsi volt, odalépett a rácshoz s látta, hogy két -gyereket fenyeget a strázsa, egy kis fiút, meg egy leánykát, akik a -kerítésen akarnak átmászni.</p> -<p>– Miért bántod a gyermekeket? – szólítá meg a katonát.</p> -<p>Az elsápadva szalutált:</p> -<p>– Mindenáron a kastélyba akarnak hatolni. Már a tegnapi -pajtásaimat is infesztálták.</p> -<p>– Szegény kicsikék – sajnálkozott a császár. – Már tegnap óta be -akarnak jönni? De hisz a <span class="pagenum"><a name="Page_12" -id="Page_12">-12-</a></span> kastélyt minden alattvalómnak szabad -megtekinteni. Das kost kein Geld. Nicht wahr, Akli?</p> -<p>– Csakhogy ezek a porontyok, – bátorkodott közbeszólni a most -lihegve odaérkezett udvarmester – egyenesen fölséged színe elé -kívánkoztak. Nekem jelentették ezt s megparancsoltam, hogy -egyszerűen kergessék el a kis semmirekellőket. No, még mi nem jut -eszükbe? Ők a császárhoz akarnak menni. Hallott már ilyet valaki? -Tíz-tizenkét éves kölykök, akiknek iskolamester kell, respektive -nádpálcza, ami körülbelül mindegy. Mi mindent megél az ember! -Igazán nevetséges!</p> -<p>Ferencz ma túlságosan jó hangulatban volt, épp csak az imént -jött ki a kápolnából a gyóntató atyától, lelkét frissnek és -szelídnek érezte.</p> -<p>– Ne legyen olyan mérges, Kolowrat. Nincs igaza. Miért ne -jöhetnének hozzám gyerekek? Hiszen ők is alattvalóim. S nem -mondja-e az írás: Engedjétek hozzám a kisdedeket.</p> -<p>– Hát hogy miért nem jöhetnek? Megfelelek fölségednek. Mert -először is nincs audiencziális nap. De ha volna is, mit keresnének -ilyen oktalan lények fölségednél? Nem engedi a spanyol etiquette, -respektive a császári trónus méltósága, ami körülbelül mindegy.</p> -<p>– De ha én kíváncsi volnék rá, hogy mit akarnak? – mondá a -császár.</p> -<p>– Ez esetben mindnyájunknak meg kellene hajolnunk – szólt -Kolowrat, meghajtva félig térdét a kor divatja szerint.</p> -<p>– Nos, hát ereszszék be őket!</p> -<p>Császár akarata egy közös ágyban hál a teljesedéssel, legott -behítták a gyermekeket; gömbölyű arczú, pufók volt a fiúcska, de -villogó, bátor tekintettel, <span class="pagenum"><a name="Page_13" -id="Page_13">-13-</a></span> mint a sasfiók; inge piszkos, haja -fésületlen, az öltözéke elhanyagolt, megviselt, kifoszlott, de -látszott rajta, hogy jó posztóból való; krispin-formájú kabátot -viselt, mint a magyarok akkoriban. A fiú lehetett kilencz éves, a -vele jött leányka több volt vagy három évvel, szép, nyúlánk, vézna -gyermek, a hidegtől kicsípett ovál arczczal, melyet kedves -őzike-szemek ragyogtak be; a feje, szöszke hajtól körítve, egy -fekete capichonból mosolygott ki, a kurta barchet-szoknyácskája ki -volt ránczaiból szakítva és lelógott baloldalt a bokáján alól, míg -a jobb láb formás bokája látható volt.</p> -<p>A császár szelid tekintettel nézte végig a gyermekeket.</p> -<p>– Mit akartok? – szólt.</p> -<p>– A császárral akarunk beszélni – mondá a fiú, bátran -előlépve.</p> -<p>Ő volt a kisebbik, de ő a szószóló, mert ő a férfi.</p> -<p>– Nos, én vagyok a császár.</p> -<p>A fiú gyanakvó tekintettel vizsgálta, aztán így szólt:</p> -<p>– Igazán te volnál a császár? De meg ne csalj! Hiszen nincs a -fejeden korona.</p> -<p>Az uralkodó évek óta nem nevetett oly édesdeden, mint ezekre a -szavakra. Nagy effektust várt, megszeppenést, térdreborulást, vagy -valami effélét, ha fölfedezi magát s íme, hogy bánik vele a kis -ficzkó! Lehetetlen ezen nem kaczagni.</p> -<p>– De ha mondom, az én lelkemre (meiner Seel’), hogy az -vagyok.</p> -<p>– Császár! – mondá most a fiú emelt hangon. – Add vissza az -apánkat!</p> -<p>– Apátokat? Hát kik vagytok ti, kicsikéim? – kérdé még mindig -derülten. <span class="pagenum"><a name="Page_14" id= -"Page_14">-14-</a></span></p> -<p>– Mi a Kovács Mihály huszárezredes gyermekei vagyunk. Add ide az -apánkat!</p> -<p>Borulat szállt a császár homlokára; ez a név a szívébe -nyilallott. Vallásos lelkét önszemrehányás szúrta meg. Milyen -hálátlanság tőlem! – gondolta. – Nem is kérdeztem, hogy annak a -szegény embernek maradt-e családja?</p> -<p>– Hogyan, ti a Kovács ezredes gyermekei vagytok? És honnan -jöttök, hogyan jutottatok ide?</p> -<p>A kis fiú értelmesen felelt:</p> -<p>– Pozsonyban laktunk egyik távoli rokonunknál, ahová az apánk -adott, mivelhogy már az anyánk meghalt. Iluska iskolába járt, én -pedig otthon tanultam, apánk minden hónapban pénzt küldött értünk -és vagy levelet írt, vagy eljött hozzánk. Most már se pénzt nem -küldött, se nem írt, se nem jött, se nem üzent és ott, ahol -voltunk, Folinyi bácsinál és néninél, rosszul bántak velünk, hát -összebeszéltünk, megszöktünk onnan és ide jöttünk hozzád, hogy az -apánkat add vissza nekünk.</p> -<p>– Per amorem dei! Szegény gyermekek! – mondá a császár -elszörnyűködve. – Ilyen messzire eljönni! És persze pénzetek se -volt?</p> -<p>– Iluskának arany fülbevalója volt, amit eladtunk.</p> -<p>A császár tekintete önkéntelenül a leányka fülecskéjére esett, -mely piros volt a hidegtől, mint a mályvarózsa. Igen meghatotta az -ijedelemmel és feszült várakozással rátekintő szép szeme. Úgy -rémlett neki, mintha az ég két csillaga nézné őt.</p> -<p>Egy perczig habozott, mit feleljen. Igen, a száz Caesarok -ivadéka habozott a két tépett ruhájú gyermekkel szemben. Kereste a -szavakat, formát a jósághoz, mely a szívéből kibuggyant. -<span class="pagenum"><a name="Page_15" id= -"Page_15">-15-</a></span></p> -<p>– Apátokat, amennyire lehet, visszaadom, kedves kicsikék. Én -gondoskodom rólatok helyette. Intézkedjék, Kolowrat, hogy a -gyerekek jó lakást, élelmezést, jó ruhákat és jó gondozást kapjanak -itt a kastélyban, addig is, míg a továbbiak iránt határozok. Ön -pedig, Akli, elutazik holnap Pozsonyba és kimerítő jelentést tesz -nekem a gyermekek körülményeiről. Legyen ez a császár privátügye, -melyről csak mi hárman tudunk.</p> -<p>Kolowrat meghajtotta magát.</p> -<p>– Fölséged a föld legnemesebb uralkodója.</p> -<p>– És apánk? – kérdé a fiú makacsul.</p> -<p>– Ő most nagyon messze van – nyugtatta meg Kolowrat. – Egyelőre -mondjatok köszönetet ő felségének és jertek velem.</p> -<p>A lányka kecses pukedlit csinált és ránézett a császárra.</p> -<p>– Köszönöm, fölséges császár.</p> -<p>A fiú csak a kalapját emelintette meg.</p> -<p>– Hát te mért nem köszönöd meg az ő felsége jóságát? – feddette -meg Kolowrat gróf.</p> -<p>– Ha nagyobb leszek, megszolgálom neki – felelte a fiú.</p> -<p>A császárnak tetszett a férfias szó. Kedvteléssel nézett a -távozó fiú után.</p> -<p>– Ezt a fiúcskát katonának neveltetem, Akli. Azt hiszem, jót -teszek vele akkor. Az apja is az volt, derék katona volt. Oh, Akli -– sóhajtott fel azután – olyan jó érzés jót tenni, olyan nagyon jó -érzés, de… (gondolkozott kissé, megmondja-e, amit akart, és azt -találta, hogy ilyen hű és csekély ember előtt, mint Akli, -kiegészítheti a gondolatát) – de sokba kerül, Akli. Azért csak -ritkán tehetünk jót… Egy császár is kénytelen takarékoskodni a -<span class="pagenum"><a name="Page_16" id= -"Page_16">-16-</a></span> jótettekkel. Lássa, az Isten se tesz -mindenkivel jót. Ha jól meggondolom, hát még velem sem.</p> -<p>A Kovács-gyerekek a laxenburgi kastélyban maradtak s mikor két -nap mulva ott látta őket játszadozni Ferencz császár a tó körül, -finom ruhákba öltöztetve, elcsodálkozott, milyen csinosak s előkelő -tartásuak s aztán maga is beállt a játékba, elkérte a horgászóbotot -Iluskától s addig el nem mozdult, amíg nem fogott neki egy pontyot, -– amit külön kellett megsütni a szakácsnak vacsorára.</p> -<p>Akli is megérkezett Pozsonyból és referált a gyerekekről, hogy -az ezredes után nem maradt semmi vagyon; a gyermekeket Pozsonyban -neveltette egy unokatestvérénél és a fizetéséből küldött a -tartásukra, de hogy most már két hónap óta nem érkezett pénz, -kezdték a gyerekeket elhanyagolni, sőt még verni is.</p> -<p>A császár elhatározta, hogy a gyermekekre ő teszi rá a kezét, a -fiút a bécsujhelyi katona-iskolába küldi, a leányt pedig elhelyezi -egy bécsi nevelőintézetben s ha megnő, férjhez adja és hozományáról -is gondoskodik.</p> -<p>– Mindezekkel pedig önt bízom meg, Akli, gondoskodjék mindenről, -mintha ön volna az atyjok s ha szükségesnek tartja, tegyen nekem -esetenkint jelentést. A kiadások azon a czímen szerepeljenek majd -az udvari költségvetésben: «A császár pártfogoltjai.»</p> -<p>Aklinak tetszett a megbízatás; nagy lelkiismeretességgel végezte -s minden héten meglátogatta Iluskát az intézetben, megrakodva az -udvari czukrász nyalánkságaival s minden hónapban Gyurit, a kis -katonát, akiről sok dícséreteset és jót ujságoltak a professzorok. -Pompás fiú. Nagy jövője van. <span class="pagenum"><a name= -"Page_17" id="Page_17">-17-</a></span> Remek egy katona lesz -belőle. Egyszer egy évben, karácsonykor személyesen is -megjelenhettek a Burgban, amikor a császár elbeszélgetett velök s -megajándékozta őket holmi apróságokkal, amiket a Jézuska -hozott.</p> -<p>Akli ezalatt mind benfentesebb lett a császárnál, úgy hogy már a -politika menetére is befolyást kezdett gyakorolni és Stadionnak nem -egy kedvencz eszméjét vagy tervét hiusította meg valamely szúrós -észrevétellel.</p> -<p>Stadionnak pedig nemcsak hosszú kezei voltak, hanem hosszú fülei -is. Ahova el nem értek, megtoldotta kémekkel. Mindent tudott; az -Akli csipkedő verseinek szövege, a császár jelenlétében elszórt -ötletei dühbe hozták s nem egyszer mondta Stohlen lovagnak, az -akkori bécsi rendőrfőnöknek:</p> -<p>– A bolondnak ki kell a nyakát tekerni. Érti-e, Stohlen?</p> -<p>– Ami nem könnyű, kegyelmes uram, mert ő felsége nagyon kedveli -– felelte a rendőrfőnök.</p> -<p>– Az csak annyiban könnyíti a sorsát, – felelte nevetve Stadion -gróf – hogy valami udvari betegségben kell kimúlnia.</p> -<p>– De melyikben?</p> -<p>– Ez az, amit önnek kell kitalálni – fejezte be a miniszter -jelentőségteljes szemintéssel.</p> -<p>Stohlen lovag pompás «eszköz» volt, értett az okos szóból és -tudott a sorok közt is olvasni. Bécs akkoriban legügyesebb -detektivjét, a híres Fritz Brattot bízta meg Akli Miklós -megfigyelésével. Fritz Bratt ennélfogva az Akli inasával, egy -züllött expiktorral, Grabe Mihálylyal szűrte össze a levet, de -semmi olyan gyanus dologra nem akadt, amit «fogantyú»-nak lehetett -volna használni. <span class="pagenum"><a name="Page_18" id= -"Page_18">-18-</a></span></p> -<p>Fritz Bratt az inasra boszankodott, Stohlen lovag Fritz Brattra, -Stadion gróf Stohlen lovagra.</p> -<p>– Ügyetlen emberek! – sziszegte ingerülten. – Nem tudják, hol -kell a dolgot megkezdeni. Azt kutassák mindenekelőtt, van-e valami -<i>fehér személylyel</i> ismeretsége?</p> -<p>Hamar megjött rá a válasz, hogy nincs.</p> -<p>– Akkor hát azt kutassák, van-e valami <i>fekete személylyel</i> -ismeretsége?</p> -<p>Stadion azt gondolta: Aki fehér személyekkel nem tart, az -bizonyosan feketékkel tart. Fehér vagy fekete, mindegy. Valamelyik -a kettő közül okvetlenül ott áll a háttérben. S a szerető éppen -olyan könnyen hozhat az emberre veszedelmet, mint a pap. Ebben az -irányban tessék keresgélni.</p> -<p>Hanem hát nyugodt keresgélés nem igen esett most Bécsben.</p> -<p>A hatalmas franczia császár, Napoleon, addig-addig közelgett -hadaival Bécs felé, hogy egyszer csakugyan oda is ért s megnyitván -előtte kapuját a város – felütötte székhelyét Schönbrunnban.</p> -<p>Ferencz császár Pozsonyba szaladt előle kedvelt magyarjaihoz -(ilyenkor mindig kedveltek) s e sorscsapások között annyira -megpuhult, hogy így szólt a pénzügyminiszterhez, ki kemény -rendeleteket akart kibocsátani:</p> -<p>– Kedves Zichy! Bánjon egy kicsit enyhébben a népekkel; -mostanság ők is nyomnak a mérlegben.<a name="FNanchor_1" id= -"FNanchor_1"></a><a href="#Footnote_1" class="fnanchor">1)</a></p> -<p>Oh, a jó császár! Milyen kedves volt, hogy atyai szíve így -megszánta a népet…</p> -<p>Pozsonyból a ratzeni táborba sietett, ahol a <span class= -"pagenum"><a name="Page_19" id="Page_19">-19-</a></span> döntő -ütközet vívatott meg a francziákkal. Persze, megint Napoleon -győzött.</p> -<p>Ferencz császár még a vereség napján békét ajánlott fel -Napoleonnak és Liechtenstein János herczeget küldte el a franczia -táborba az ajánlattal, aki egyszersmind személyes találkozást -kérjen a két uralkodó közt.</p> -<p>– Vigyázzon kegyelmességed a kalapjára – kiáltá utána Akli, -mikor a császári sátor mellől vasderes lován megindult.</p> -<p>– Miért? – kérdé a lovas visszafordulva, miután tollas kalapját -megigazítá a fején.</p> -<p>– Mert félni lehet, – felelte a bolond – hogy miután a koronákat -már elszedegette Napoleon, most a kalapokra kerül sor.</p> -<p>A herczeg sikerrel járt. Napoleon beleegyezett a személyes -találkozásba, hogy a békét megbeszéljék s ez a találkozás -Naszidlovics és Ursitz közt a franczia előőrsöknél, egy malomnál -ment végbe másnap.</p> -<p>Ferencz megpillantván a közeledő Napoleont, az előőrsöknél -leszállott lováról, valamint csekély kísérete is, aztán gyalog -lépegetett a csikorgó havon a hatalmas hódító felé.</p> -<p>Háromszor ölelték meg egymást s Napoleon enyelegve szólott, a -malomra és az ólakra mutatva:</p> -<p><i>– Ime, ilyenek a paloták, melyekben felséged három hónap óta -laknom kényszerít.</i></p> -<p><i>– A bennök való mulatás jobban sikerül önnek,</i> – válaszolá -udvariasan Ferencz – <i>mintsem ezért reám nehezteljen.</i><a name= -"FNanchor_2" id="FNanchor_2"></a><a href="#Footnote_2" class= -"fnanchor">2)</a> <span class="pagenum"><a name="Page_20" id= -"Page_20">-20-</a></span></p> -<p>Nem is neheztelt, dehogy neheztelt, sugárzó arczczal diktálta a -békét s elvitt vagy ötven milliócska hadisarczot. Azonfelül, -mielőtt Schönbrunnból kivonulna, kifejezte abbeli óhaját, hogy -szeretné a bécsi fegyvergyárat megtekinteni s hogy valami emléke -legyen innen is, elvitt magával kétezer ágyut és százezer -puskát.</p> -<p>A béke tehát meg lett kötve Ferencz és Napoleon közt. De ez a -háború ujbóli kitörését jelentette Stadion és az udvari «mulattató» -közt.</p> -<p>Fritz Bratt, a detektiv, sokáig nem talált semmi gyanusat. Azt -az egyet nyomozta ki, hogy Akli minden vasárnap délután egy csinos -bakfisch leányt kocsikáztat meg a Práterben, aztán beviszi egy -czukrászatba, vagy valami látványos komédiába. Eleinte megörült a -felfedezésnek, de a további nyomozásokból kisült, hogy erről a -császárnak tudomása van, sőt egyenesen az ő óhajtására -történik.</p> -<p>Egy nap azonban egy latin verset adott át neki az Akli inasa, -melyet a «bolond» komponált latin nyelven s az «Ad Napoleontem» -czímet viselte. Ez az «impurum» volt törlésekkel, beszúrásokkal, -éppen ahogy született, pólyákban.</p> -<p>A latin nyelvet se az inas nem értette, se a detektiv és nem -itélhette meg értékét, tehát csak úgy találomra vitte el Bratt -Stohlen lovagnak.</p> -<p>A rendőrfőnök megelégedettséget sugárzó arczczal olvasta el s -egy tekercs aranyat dobott oda Brattnak:</p> -<p>– Azt hiszem, megfogtuk a madarat – dünnyögte s Bratt távozása -után ujra meg ujra átolvasta a vers szövegét, mely így hangzott: -<span class="pagenum"><a name="Page_21" id= -"Page_21">-21-</a></span></p> -<div class="poem"> -<div class="stanza"><span class="i0">Vaticinor tibi quod navalis -laurea cinget<br /></span> <span class="i0">Tempora nec magnas spes -mare destituet<br /></span> <span class="i0">Deiciet tua gens -cunctas nec Gallia victrix<br /></span> <span class="i0">Denique -frangetur litus ad Albionum<br /></span> <span class="i0">Sors bona -non mala sors lustrabit proelia quare<br /></span> <span class= -"i0">Tempora te dicent quod tibi vaticinor.<br /></span></div> -</div> -<div class="blockquot"> -<p>(Azt jósolom néked, hogy tengereken szerzett babér fogja övezni -homlokodat s nagyratörő reményeidet nem hiusítja meg a tenger.</p> -<p>A te nemzeted leigázza valamennyit és a győztes Gallia nem fog -megtörni Anglia partjain.</p> -<p>Kedvező – s nem balszerencse fogja kísérni harczaidat, – hogy mi -módon, arra majd megtanít az idő. – Ezt jósolom néked!)</p> -</div> -<p>A rendőrfőnök gondosan tárczájába rejtette a versezetet, mint -valami értékes okmányt s legott rohant vele a kanczellárhoz.</p> -<p>– Tudom már, kegyelmes uram, – lihegte, a fogadó-terembe betörve -– milyen udvari betegségben fog Akli barátunk kimúlni.</p> -<p>– Nos, ugyan milyenben? – kérdé Stadion gróf élénken.</p> -<p>– Vörös himlőben, kegyelmes uram, vörös himlőben.</p> -<p>A «vörös himlő» alatt a forradalmi lázat értették. Hívták még -«Febris hungarica»-nak is, amelynek a szimptomái akkoriban igen -gyakorta léptek fel, – még maga József palatinus is megfigyelés -alatt állt. Ez pedig azért volt veszedelmes nyavalya, mert -mindenképen elpusztítással végződött nemcsak arra nézve, aki -tényleg benne volt, de arra nézve is, aki csak benne látszott -lenni.</p> -<p>A rendőrfőnök átnyujtá a versezetet Stadionnak, ki mohón falta -fel szemeivel az Akli gömbölyű gyöngy betűit. <span class= -"pagenum"><a name="Page_22" id="Page_22">-22-</a></span></p> -<p>– Hisz ez árulás! – kiáltott fel. – Ez a ficzkó csakugyan egy -közönséges gazember. Úgy lehet, hadállásainkról is értesíti -Napoleont. Egyszerűen fogassa el tüstént, még ma.</p> -<p>– Nem kellene talán a fölséggel is közölni?</p> -<p>– Majd utólagosan. Ez az én dolgom lesz.</p> -<p>– De a Burgban csak nem fogathatok el senkit a császár előleges -engedelme nélkül?</p> -<p>– Ebben, azt hiszem, igaza van, tehát meg kell várni Akli -uramat, míg közömbös területre teszi ki a lábát.</p> -<hr class="chap" /> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_23" id= -"Page_23">-23-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h2>III. FEJEZET.<br /> -AKLI AUDIENCZIÁKAT TART.</h2> -</div> -<p>Mintha azonban megérezte volna a rá várakozó veszedelmet, Akli -ezekben a napokban ki sem mozdult a Burgból. Elég sok dolga volt, -hogy meg ne unja magát. Az a hire járt, hogy a császár bele van -szeretve. Megboszorkányozta, mint valami Cagliostro. Egész Bécs -erről beszélt, de éppen nem valami ingerülten. Hiszen végre is -mindig jobb, ha egy olyan ember uralkodik a császáron, aki magát -bolondnak tetteti, mint egy olyan, aki a bölcset szimulálja. «A -bölcsek gyümölcséből eleget ettünk már – mondogatták a kedélyes -bécsiek – lássuk most már a bolondét.» Tarka-barka szójátékok -termettek, hogy aki az udvarban valamit ki akar vinni, előbb -<i>aklimatizálódnia</i> kell. Talán túloztak az Akli befolyásáról, -de az mindegy. A hit ebben nagyobb erejü, mint maga a tény. Aki -valamit ki akart vinni a császárnál, az előbb Aklit környékezte -meg, nem ritkán magas személyek is, úgy hogy az Akli lakása olyan -volt, mint egy miniszteri hivatalszoba, reggeltől estig ki nem hült -a kilincs az emberek markától. Ezekről az «audiencziákról» nevetve -referálgatott a császárnak: <span class="pagenum"><a name="Page_24" -id="Page_24">-24-</a></span></p> -<p>– Én vagyok a padisah papucsa, amit csókolnak; a fölséged kegye -a méz rajtam, melyre a legyek és darazsak rászállnak.</p> -<p>A császárnak tetszett az Akli protektori szerepe. Hiszen olyan -jó tréfa az egész. Úgy volt vele, mint a hiu ember, aki annyira -szereti magát látni, hogy a torz-tükörre is kiváncsi.</p> -<p>Egyszer az az ötlete támadt, hogy spanyolfalat huzat az Akli -szobájában s a fal mögül végighallgatja a bolond szereplését.</p> -<p>Pompásan mulatott a dolgokon.</p> -<p>Jött egy öreg úr, dr. Krupinszki Gráczból, ki könyvet írt a -«Mellbetegségekről» (Brust-Krankheiten), melyet Ferencz császárnak -ajánlott; a tudós férfiu audiencziára készült s azért jött Aklihoz, -kinek szintén adott volt annak idején egy példányt a munkából, hogy -megkérje, csináljon előre egy kis jó hangulatot ő felségénél.</p> -<p>– Ő felségének igen tetszett a szép könyv és azt hiszem, -kegyesen fogadja önt.</p> -<p>– Tehát csakugyan meg volt elégedve? – kiáltá ez repeső -örömmel.</p> -<p>– Nagyon. Együtt olvastuk el a télen és igazán kimerítő, -tökéletes munka.</p> -<p>– Oh, milyen boldog vagyok, – rebegte a derék Krupinszki – -bárcsak valami látható jele volna e legmagasabb megelégedésnek, -hogy mindig szemem előtt legyen.</p> -<p>– Hm, – szólt a bolond – ön voltaképen rendjelet akarna, ha jól -értettem?</p> -<p>– Valóban, erre gondoltam, – vallotta be a tudós, szemérmetesen -lesütve a fejét – és ha ön szives lenne e kivánságomnak némileg -tolmácsa lenni… <span class="pagenum"><a name="Page_25" id= -"Page_25">-25-</a></span></p> -<p>– Ah, Istenem! – kiáltott fel Akli roppant ijedelemmel. – Hova -gondol ön? Ezt a nagy tudományos munkát igy tönkre tenni. – Hisz -akkor én mindent visszavonok. Pedig én csak bolond vagyok. De a -császár okos ember, ő hát még inkább kénytelen lesz rögtön -megmásítani kedvező nézetét az ön művéről. Hogyan, uram? Ön a -mellbetegségekről ir egy könyvet s ezt a <i>mellbetegséget</i>, -amelyet az imént említett s melyben ugy látszik, önmaga is szenved, -kifelejti belőle? Nem, nem. Nem szabad önnek ilyesmit emlegetni ő -felsége előtt s akaratosan rámutatni a könyv hiányaira.</p> -<p>A tudósnak legott elmult a kedve a rendjeltől, szomoruan nézte -mellén az üres gomblyukat és szó nélkül elpárolgott.</p> -<p>Utána egy feltalálót jelentett be Grabe, valami Warning nevü -prágai kalapost, aki egy rugókra járó erőmutatót talált fel. Egy -fej volt ez, amit meg kellett ütni s az ütés erejét számokkal -jelezte egy készülék. Manapság már népszerü és általános -instrumentum, vidáman pofozzák két fillérért a mesterlegények a -Wurstl-Práterben, vetélkedve, hogy ki az erősebb, ki tud nagyobbat -odacserdíteni s aki eléri az erő bizonyos maximumát, már amikor -tudniillik a pofon testvérek közt is fölér tiz nyaklevessel, egy -csöngetyü szólal meg, élesen hirdetve, hogy kemény legényre akadt a -vaspofáju.</p> -<p>Hanem a Warning gépe még akkor ujdonság volt s abban a világban, -mikor a koppantó is mint rendkívüli elmés találmány szerepelt, a -vasfej valóságos csodaszámba ment, akárcsak a pozsonyi Kempelen -világhírü sakkozógépe – s minthogy ez első példány a Napoleon fejét -ábrázolta, még politikai éle is volt. Alig hogy elhozta a Burgba a -<span class="pagenum"><a name="Page_26" id= -"Page_26">-26-</a></span> kalaposmester, mint a császárnak szánt -ajándékot, forrongás keletkezett az udvarnál. Találgatások, -disputák pro és kontra. Hogy mit tesz a császár a Napoleon-fejjel? -Elfogadja-e vagy visszautasítja? A bécsi udvar rendesen kis -pecsenyéket süt nagy tüzeknél, a nagy pecsenyéket pedig leejti. Hát -most is ilyen nagy tűz lobogott. Metternich a visszautasítás -mellett volt. Izléstelenség volna, ugymond, ilyen gyerekes módon -sérteni meg egy uralkodót. Az öreg Quosdanovics, a császár -legkedvesebb magyar tábornoka, a maga nyerseségével azt mondta: -«Kinizsi szobrára rálőtt egyszer egy török, de a golyó -visszapattant a márványról és a törököt kólintotta főbe.»</p> -<p>– Se nem tanácsos, se nem illő elfogadni – szólt Liechtenstein -János. – Gondoljuk meg, hogy ő (Napoleon) másképen ütött. Ebben az -alakban nem lehet azt lekvittelni.</p> -<p>Kétes lévén tehát, elfogadja-e a császár a különös ajándékot, a -kalaposmesternek azt tanácsolták, Akli útján próbáljon szerencsét. -Minélfogva megjelent Aklinál. Rút, hórihorgas ficzkó volt, olyan -nyakkal, mint egy gitáré és olyan ádámcsutkával, mely majd kibökte -a bőrt a nyakán.</p> -<p>– Maga a gépezet készítője? – kérdezte az udvari mulattató.</p> -<p>– Igenis, uram.</p> -<p>– Ön azért jött hozzám, nemde, hogy ő felségénél az ajándék -elfogadása mellett legyek?</p> -<p>– Igen, uram. Alázatosan esedezem.</p> -<p>– És hát nem tudná ön máskép értékesíteni művét? Valami gazdag, -hóbortos ember mindig akad, aki az effélét jól megfizeti.</p> -<p>– Igaz, hogy a császárt czudarul fösvény firmának <span class= -"pagenum"><a name="Page_27" id="Page_27">-27-</a></span> mondják, – -szólt a kalapos bizalmas vigyorgással – de én ugy sem akarok tőle -pénzt.</p> -<p>(Akli boszus mormogást vélt hallani a spanyolfal mögött.)</p> -<p>– Hát mit akarna tőle? – kérdé Akli.</p> -<p>– Hogy az udvari szinházhoz nevezzen ki szinésznek. Ez -megállapítaná szerencsémet. Hallom, ezeknek a ficzkóknak nagy -fizetésük van és vígan élnek. Az ördögbe is, azok a balletlányok! -Egy paradicsom, ahol nincs eltiltva az alma megkóstolása. Tapsok, -koszoruk és a többi. Én ott nagyot tudnék alkotni. Mindig ilyes -valami után vágyakoztam. Ami pedig a tehetséget illeti, érzem, hogy -mozog bennem valami.</p> -<p>– Talán giliszta! – vágott közbe Akli nevetve. – Mért nem marad -ön a becsületes mestersége mellett?</p> -<p>– Rosszul megy, uram, a kalaposság. Gondolja meg, hogy már -kalapja mindenkinek van.</p> -<p>– És hát micsoda szerepeket akarna játszani? – kérdé a bolond -kiváncsian.</p> -<p>– Hősöket, csupa hősöket… hermelinpalástos királyokat és -vitézeket.</p> -<p>Akli elnevette magát.</p> -<p>– Hősöket? Ön? Ezzel a termettel? De hogy jut ilyesmi -eszébe?</p> -<p>A kalapos büszkén feszíté ki a mellét.</p> -<p>– Már hogy nekem? Hogy mért jut ilyesmi eszembe? Hát tudja meg -az úr, hogy én négy évig szolgáltam a Württemberg-huszároknál.</p> -<p>– Mint ló? – kérdé a bolond, fölvéve arczára és hangjába az -együgyüség és bámulat különös kinyomatait, melyek hatásának titkát -képezték.</p> -<p>Hallatszott is legott valami elnyomott kaczajféle a szoba másik -rekeszéből. <span class="pagenum"><a name="Page_28" id= -"Page_28">-28-</a></span></p> -<p>Akli elbocsátá a kalapost ezzel a biztatással:</p> -<p>– Az egyik bolondnak kötelessége segíteni a másikat. Ön -számíthat rám.</p> -<p>És tényleg szerencséje volt a kalaposnak, mert a császári -gyerekeknek megtetszett az uj játék s bármennyire ellenkeztek is az -udvari emberek, a császár nem birt a gyerekeivel, tehát elfogadta a -gépet az ő számukra. De persze csak azután, ahogy Stadion grófnak, -a külügyminiszternek finom diplomácziai tapintattal sikerült a -nehézségeket eloszlatni (s ebben az időben ez volt az osztrák -diplomáczia egyik legnagyobb sikere). Stadion gróf ugyanis egy -géplakatoshoz küldötte előbb a Napoleon-fejet, hogy átkalapálja -hosszukás körte ábrázattá, melynek semmi porczikája se hasonlítson -többé a világhódítóhoz, legyen inkább közönséges zsidó-koponya. Az -is lett, mikorra végre bevitték a gyermekek lakosztályába, még -pájeszek is csüngtek le a két oldalán, de azért a szép kis bakfisch -Mária Lujza mégis azzal a tudattal ütögette a kis fehér -kezecskéivel, hogy Napoleont pofozza.</p> -<p>A kalapos pedig kapott egy arany burnótszelenczét és még egy -orrot is hozzá. A szelenczét a gépért, az orrot pedig a -tiszteletlen kifejezésért, melyet a császár a spanyolfal mögött -hallott.</p> -<p>A császárnak elég volt egyszer megkóstolni az Akli-féle -«kihallgatásokat», hogy kedvét lelje bennök. Azontúl rendesen ott -volt a spanyolfal mögött.</p> -<p>– Jobban mulatok itt, mint a szinházban – jegyzé meg. – Igazi -alakjukban ösmerem meg az embereket.</p> -<p>– Dehogy – felelte Akli. – Az embernek hat bőre van, mely -takarja. A hetediket csak otthon veti le a sötétben, mikor -magányosan fekszik az ágyában. <span class="pagenum"><a name= -"Page_29" id="Page_29">-29-</a></span></p> -<p>Egyet a hétből mégis levetettek Aklinál. Igaz ugyan, hogy csak -egy ideig. A mig kiszivárgott az érdekes titok, hogy a császár Akli -lakásán van elrejtve, míg a látogatóival fesztelenül diskurál. -Nosza fölvették a nyolczadik bőrt is a hét fölé. Főméltóságu és -kegyelmes urak keresték fel Aklit naponkint s tudván, hogy a -császár is hallja, amit beszélnek, nagy ravaszul valóságos -szerepeket játszottak el a bolond szobájában. Hiába minden! Nincs -arra mód, hogy a királyok fülébe igaz szó eljuthasson…</p> -<p>A kinyalt czifra udvaroncz-sereg közt egy nap furcsa fiatal -férfi lépett be Aklihoz. Piszkos, elhanyagolt alak, fésüt ritkán -látó bozontos szakállal és hajjal. Csokoládészinü kabátot viselt, -melynek az ujja csak a könyökig ért, ennél is pitoyabilisabb volt a -koczkás nadrág, nemcsak a rajta lévő zsírfoltok miatt, hanem alul -rojtosra volt kitaposva. Öltözetét egy fakó fekete selyemkendő -egészíté ki, háromszor körülcsavarva a nyakánál, ugy hogy az -inggallérja (ha egyáltalában volt rajta ing) egy cseppet se -látszott ki. Szóval, egy tökéletes csavargó benyomását tette a -belépő.</p> -<p>– Mit akar? – kérdé Akli mogorván, az aprópénz közt keresgélve a -nadrágzsebében, majd rátámadt az inasára. – Miféle skandalum ez, -Grabe? Egyáltalában tarthatatlan állapot, hogy a császári -lakosztályba mindenkit föleresztenek.</p> -<p>A jött édesded mosolygásra fakadt. Egész lényén látszott, hogy -most élvez. Szúrós, kék szemeit Aklira függesztette, miközben -agyagszinü, hosszú bajuszának egyik lelógó szárnyát szájába vette -és rágcsálta.</p> -<p>– Bocsánat, – szólt csendesen – de nekem itt szabad bejáratom -van. <span class="pagenum"><a name="Page_30" id= -"Page_30">-30-</a></span></p> -<p>– Milyen alapon? Talán hivatták? Valami mesterember?</p> -<p>– Nem, nem – igyekezett elhárítani magától ezt a föltevést. – Én -császári és királyi kamarás vagyok, akinek a dekretum szerint -szabad bejárata van az udvarnál.</p> -<p>Akli most még egyszer megnézte tetőtől-talpig az idegent. «Szép -kis kamarás», gondolta magában, de csak ennyit mondott:</p> -<p>– Vajjon?</p> -<p>S titkon kacsintott Grabera, hogy tartsa szemmel a különös -ficzkót.</p> -<p>– Nos, hát jó, de legyen szives megmondani, mivel szolgálhatok a -kamarás úrnak?</p> -<p>– Én leánykérőben vagyok itt, uram!</p> -<p>– Leánykérőben?</p> -<p>S Akli megint kacsintott Grabénak, hogy intézkedjék odakünn.</p> -<p>– Ön csodálkozik? De rögtön megért, reménylem. Nekem egy húgom -van a madame Szilvássy nevelő-intézetében az Ungargasseban. A -húgomnak pedig van egy barátnője, bizonyos Kovács Ilona, aki a -legbájosabb bakfisch egész Bécs városában.</p> -<p>Akli összerezzent. Tágra nyitott szemmel bámult az idegenre. -Mindez olyan furcsa volt és csodálatos. Hogy Kovács Ilona a -legbájosabb bakfisch Bécsben. Valóban mondta ezt a rongyos ember? -Vagy hogy csak ő gondolkozott.</p> -<p>– Nos, uram, én beleszerettem ebbe a leánykába – folytatá az -idegen – és feleségül veszem, punktum.</p> -<p>– Már mint ön? – kérdé a bolond gúnyosan.</p> -<p>Az idegen ügyet se vetett a közbeszólására. <span class= -"pagenum"><a name="Page_31" id="Page_31">-31-</a></span></p> -<p>– Ha szépszerével megy, hát szépszerével, ha nem megy, -erőszakkal.</p> -<p>– Ejha! – gúnyolódék ismét a bolond.</p> -<p>– Ma beállítottam az intézet igazgatónéjához, akit még -Magyarországból ismerek. Tudakozódtam a leány szülei és egyéb -körülmények után. Ő önhöz utasított engem. Mondta, hogy a leány -szülei nem élnek már, ő ugy tudja. Sapristi, hát kitől kérjem meg -akkor a kezét? Csak menjen ön, ugymond, Akli Miklós úrhoz a Burgba, -ő gondoskodik a kisasszonyról, ő látogatja, ő fizeti az érte járó -összegeket, alkalmasint ő a gyámja.</p> -<p>– Nos, és ön eljött?</p> -<p>– Igen, én eljöttem és várom a felvilágosításait.</p> -<p>Akli felkelt az íróasztaltól, ahol ült és egy kis ovál-alaku -velenczei tükröt akasztott le a falról, azt odavitte a kérőnek.</p> -<p>– Ha minden áron azt akarja, hogy fölvilágosítsam önt, hát -nézzen be ide.</p> -<p>Az idegen elnevette magát. Tetszett neki ez a fordulat.</p> -<p>– Talán valami kifogása van a külsőm ellen? – kérdé szelid -enyelgéssel.</p> -<p>– Valóban, nem tagadom, hogy ön egy cseppet se hasonlít azokhoz -az ideálokhoz, kiket fiatal leányok és hozzátartozóik szoktak -magoknak elképzelni, mint jövendőbelit.</p> -<p>Az idegen fitymálva intett kezével.</p> -<p>– Ah, mindig ez a sok ezer éves együgyüség a ruháról. A világ -igazán semmit se tanul. Ettől az egy ostobaságtól nem bír -megszabadulni, pedig hányszor szedik rá vele. Egy csinos, divatos -ruha harmincz forint. E harmincz forint körül forog tehát az önök -emberismerete és ítélőképessége. <span class="pagenum"><a name= -"Page_32" id="Page_32">-32-</a></span> A huszonöt forint billenti -erre, a harminczöt forint billenti arra. Bohókás dolgok ezek, uram. -Hát mit gondol ön, ki lehetek én?</p> -<p>– Hm. Az én véleményem éppenséggel nem volna kellemetes az ön -fülének. Jobb, ha egyszerűen ön mondja meg, kicsoda.</p> -<p>– Én báró Szepessy István vagyok.</p> -<p>– Ah! – kiáltott fel Akli és elsápadt. – Ön tehát az a czinikus -báró, akiről Pozsonyban, Pesten annyi sok tréfás dolgot mesélnek? -Az ördögbe is, ki gondolhatta volna ezt? Foglaljon, kérem, helyet, -báró ur és ne vegye rossz néven, de végre is nincs a homlokára -írva. Az Isten szerelméért, miért nem öltözik ön tisztábban, -csinosabban?</p> -<p>– Nem tehetem, uram, – mondá Szepessy majdnem siránkozó hangon – -nem tehetem, lehetetlen.</p> -<p>– Nem teheti? Hiszen ön gazdag ember.</p> -<p>– Még se tehetem. Mert pro primo, megszoktam a piszkos, rongyos -ruháimat és csak azokban érzem magam jól. És mert pro secundo, az -ismerőseim is ezekben a ruhákban szoktak meg. Nem képzelheti ön, -mennyire kényelmes ez és gazdaságos, kivált utközben. Én pedig -szeretek utazgatni. Hol Bécsben vagyok, hol Gráczban, hol Pesten. -Aztán gyakorta elfognak. Egész életem abból áll. Elfognak és -kieresztenek. Nincs ennél mulattatóbb tarka-barkaság a világon. E -napokban is egy ékszert vásároltam a Grabenen, a kis húgomnak. -Kiveszem a tárczámat s becsületesen fizetek a kereskedőnek egy -ezressel, amit vagy húsz darab ezresből húztam ki; a kereskedő -kacsint egyet a segédjének, mire az eltűnik s míg ő aprópénzt -keresgél össze-vissza a fiókokban, azalatt megjelenik a -kereskedő-segéddel a <span class="pagenum"><a name="Page_33" id= -"Page_33">-33-</a></span> policzia. Bevisznek, vallatóra fognak: -hol vettem azt a tömérdek pénzt? Hát furcsa, a gyapjumat adtam el a -zsidónak. Ugy, és kicsoda ön? Mondom nekik, hogy Szepessy István -báró vagyok. No, azt minden bolond mondhatja, és ujra vallatnak, -faggatnak, lökdösnek, taszigálnak, visszavisznek a börtönbe, meg -ujra kihoznak, hogy valljam be, kit öltem meg, kit raboltam ki, de -hát én csak amellett maradtam hogy én Szepessy vagyok és a pénz -jogosan az enyém.</p> -<p>– Hát aztán hogy szabadult ki? – kérdé Akli.</p> -<p>– Mesének tartották, amit mondtam, míg végre arra kértem a -rendőrfőnököt, engedje meg, hogy bebizonyítsam a -személyazonosságomat. A szemem közé nevetett: «Ne bolondozzék -velünk, mert sötét zárkába csukatom be vízre és kenyérre.» Nem -bánom, – mondám – ha nem bizonyul igaznak a vallomásom, akár -kerékbe töressen a főnök ur. Erre megenyhűlt a főnök és így szólt: -«Hát jól van, tegyük meg a próbát, bár csak kompromittálom magamat, -hogy ilyen mákvirágnak felültem, ám nevezze meg valami ismerősét, -akiről gondolja, hogy elég szavahihető ember a rendőrség előtt». -«Jó lesz-e gróf Széchenyi Ferencz?» kérdeztem. «Hogyne! – felelte a -rendőrfőnök gúnyosan nevetve – ő exczellencziája igen jó lesz.» -Erre aztán írtam egy nyitott levelet a grófnak: «Kedves barátom! A -policzia elfogott, nem akarja elhinni, hogy én Szepessy vagyok. Azt -hiszi, loptam a pénzemet. Gyere hát, kérlek, és szabadíts ki a -vallomásoddal.» Ezt a levelet azonban nem merte a rendőrfőnök -elküldeni Széchenyinek, mert hát a tapintat. Hehehe, a tapintat. Ez -a rákfene többet pusztít az igazságon, mint a hazugság és -gonoszság. Ej bizony, ott kellett nekem kuksolnom, <span class= -"pagenum"><a name="Page_34" id="Page_34">-34-</a></span> míg csak a -rendőrfőnök nem találkozott véletlenül valami nagy ebéden az -exczellencziás úrral és ott elmondta kuriózumképpen az én hozzá -intézett levelemet, mire aztán mindjárt az elbeszélésből rám ösmert -Széchenyi és megjelent a policzián az agnoszkáláshoz. Persze, -rögtön szabadlábra helyeztek nagy bocsánatkérések mellett. -Széchenyi pedig így szólt hozzám: «Most pedig ígérd meg paroládra, -édes Pistám, hogy innen egyenesen valami szabóhoz mégysz, és illő -ruhába öltözködve, többé nem mutatkozol ily rongyokban, mert látod, -milyen veszedelem kerekedhetik ki abból, ha az ember nem áll örökös -harmóniában az állásával, a rangjával vagy tárczájával.»</p> -<p>– No, és mért nem fogadott szót a grófnak?</p> -<p>– Hiszen szót fogadtam neki. Fölmentem a Kärntnerstrassen egy -ruhaüzletbe. Kiöltöztem tetőtől-talpig, kihúztam magamat, olyan -lettem, mint azok a nyalka piperkőczök, akik a Grabenen a szoknyák -után futkosnak. A finom, uj posztón, mikor kiléptem az üzletből, -szinte enyelegve játszottak a napsugarak, a fényes lakkczipőm -kisértetiesen csikorgott a kövezeten, a keményített fehér «sapodli» -kellemetlenül zörgött a mellemen, a divatos inggallér majd -kettéfürészelte az állkapczámat, a finom uj czilinder felülről -nyomta a fejemet, azt hittem, hogy mindjárt megrepeszti. De még ezt -mind megszoktam volna, hiszen más ember se hal bele, hanem -találkozom a Matschaker-Hof kapuja mellett Ibrányi Józsival, aki -nekem régi vadász-pajtásom Szabolcsmegyéből; elmegy mellettem és -rám nem ösmer, megyek odább, hát a tulsó oldalon szembe jön az öreg -Quosdanovics generális, aki nekem anyai nagybátyám. Köszönök neki, -visszaköszön, rám néz, de <span class="pagenum"><a name="Page_35" -id="Page_35">-35-</a></span> látom, hogy rám nem ösmer, pedig a -mult csütörtökön voltam nála ebéden. No, szépen vagyunk, gondoltam -magamban és sietek haza a szállásomra, a «Stadt Frankfurt»-ba. Hát, -amint fölmegyek a lépcsőn az emeletre, látom, hogy valami ismerősöm -lépeget a magasból lefelé. Ejnye, ugyan ki lehet… olyan megszokott, -ismerős arcz. Hol láttam én azt az embert? Pedig bizonyos, hogy már -ezerszer láttam. Egy szempillanatra akaratlanul megállok tünődve. Ő -is megáll, ő is tünődni látszik. No, persze, ő is ösmer engem. Ki -lehet, ki lehet? No, mindegy, megszólítom. «Szervusz, barátja az -erénynek!» Ő egy szót se szólt. Nyujtom neki a jobb kezemet, ő -nyujtja a balkezét. Hohó, ez nem szokás, barátom, és el akarom -tréfásan taszítani a balkezét és íme, belevágom a jobb kezemet a -tükörbe.</p> -<p>Akli úr elnevette magát.</p> -<p>– Nem rossz. Ön tehát saját magával találkozott.</p> -<p>– És nem ösmertem saját magamra. Ezer ördög! – kiáltottam fel. – -Mivé lettem? Minden hajam szála égnek állott annak a veszedelemnek -a gondolatára, melyben forogtam. Hiszen hogy elfogott a policzia, -még mindig bebizonyíthattam a személyazonosságomat a régi -rongyaimban, mert akadtak emberek, akik rám ösmertek, de ha most -gyűlt volna meg vele a bajom, ott rothadnék meg a börtönben, mint -örökös rab, mert széles e világon nincs többé olyan ember, aki -ebben a ruhában rám ösmerjen. Első dolgom volt tehát, uram, hogy az -inasomat szalasztottam a szabóhoz és elhozattam a kopott ruháimat, -az ujakat pedig odaajándékoztam neki. Ime, ezért nem öltözhetem már -én másképen… az lehetetlen többé. <span class="pagenum"><a name= -"Page_36" id="Page_36">-36-</a></span></p> -<p>– Ön igazán eredeti ember, – vette át a szót Akli – s -gondolkozásmódja legalább is mulatságos. Hanem térjünk át a -meritumra. Ön tehát Szepessy István báró és feleségül akarja venni -a mi pártfogoltunkat?</p> -<p>– Miért mondja: <i>a mi</i> pártfogoltunkat? – vágott közbe a -báró élénken.</p> -<p>Akli egy kicsit zavarba jött.</p> -<p>– Miért? Hogy miért? Hát mondjuk egyelőre, hogy lapsus linguae. -Az ember megszokja ebben a levegőben a fejedelmi többest.</p> -<p>– Miért mondja, hogy <i>egyelőre</i>?</p> -<p>– Hja, ön nagyon is kíváncsi, kedves báró és mindennek a végére -akar járni, pedig voltaképen én rajtam van a kérdezősködés sora, de -ön nem felel.</p> -<p>– Hát igen, el akarom venni a kisasszonyt és el is veszem.</p> -<p>– Hogyan mondhatja ezt olyan apodikticze?</p> -<p>– Hiszen mondtam már, hogy beleszerettem.</p> -<p>– De hát ő? – kérdé Akli úr halkan, rekedten.</p> -<p>– Kicsoda?</p> -<p>– Hát a leány. Ő is szereti önt?</p> -<p>– Azt én nem tudom, nem kérdeztem tőle, de nem is helyezek rá -valami különös súlyt.</p> -<p>– Hogyan? Ön nem helyez rá különös súlyt? Oh, szent Krispin és -szent Aloys, könyörüljetek ezen a különös szerelmen!</p> -<p>Szepessy vállat vont.</p> -<p>– Megint az ósdi fölfogás! Ön még bolondnak is tart engem, pedig -csak czinikus vagyok. Én csak azt fogadom el az emberi élet -nyilvánulásaiból, amiben logika van. Mit bánom én, hogyan történtek -a dolgok a pásztoridillek korszakában? Hogyan szerettek -<span class="pagenum"><a name="Page_37" id= -"Page_37">-37-</a></span> a régi görögök és rómaiak, vagy hogyan -szerettek az én apáim? Azóta okosabb lett a világ. A franczia -forradalom se volt látható. Itt mindig egyforma levegő van. Ah, itt -soha se fognak szellőztetni. Minden olyan dohszagu. Ön kaczag azon, -hogy Kovács kisasszonytól meg nem kérdeztem, szeret-e viszont? -Minek? Ha én meglátok egy kanárit vagy egy papagályt és -megszeretem, hát egyszerűen megszerzem magamnak anélkül, hogy -kiváncsi volnék, ha vajjon az is megszeretett-e engem? Ön megint -nevet? Vagy egészséges elmével megy végbe az a misztérium, és akkor -mi benne a boldogító? Ugy-e, az az érzés, ami én bennem él? Hát mi -közöm nekem ahhoz a másik érzéshez, ami ő benne lappang? Önök még -az emberiség gyerekkorát élik. Igen is, valóságos gyerekek. Vagy -még rosszabbak. Mert a gyerek előbb mégis játszik egy kicsit a -kedvencz bábujával és csak aztán hasogatja szét, hogy megnézze, mi -van a belsejében. Persze, kócz van a belsejében. Önök azonban előbb -a kóczra kíváncsiak s csak azután fogadják el a játékszert. Nem, -uram, én nem vagyok oly önző. Isten két darabban teremtett -bennünket. Nekem is külön lelkem van, neki is. Én arra nem kívánok -lánczot vetni. Legyen a lelke szabad. Nekem csak a test kell.</p> -<p>Akli összecsapta a kezeit.</p> -<p>– Jaj, lelkem, édes báró, hiszen maga még rosszabbul van -felöltözve belülről, mint kívülről. S ezért a gunyájáért is -megérdemelné, hogy becsukják, de nem mondom meg: hova.</p> -<p>– Ugy-e, a bolondok házába, hehehe? – nevetett jóízűen a -báró.</p> -<p>– Mondhatom, furcsa fogalma van a házasságról. Lássa, az olló -két darabból áll, de a két darabnak <span class="pagenum"><a name= -"Page_38" id="Page_38">-38-</a></span> össze kell illeni, hogy -nyírni lehessen vele. A két léleknek egy darabba kell forrni, édes -báró, és ha én tőlem függne a Kovács kisasszony sorsa, hát én olyan -nagy kosarat adnék önnek, mint aminőben a zöldséget hordják a -meidlingi kertészleányok.</p> -<p>– Mit mond ön? Nem ön a gyámja a kisasszonynak? Hát akkor miért -hagy itt engem darálni egy félóráig?</p> -<p>– Hát mondtam én, hogy beszéljen?</p> -<p>– De azt legalább megmondhatta volna már azóta: ki a gyámja?</p> -<p>– Azt még ezután se szándékozom megmondani.</p> -<p>A különcz megütődve emelte fel a fejét.</p> -<p>– Hogy nem fogja megmondani? Mit jelentsen az? Az ön eljárása -kezd sértő lenni.</p> -<p>S kékesszürke szemei fenyegetően szegződtek Aklira.</p> -<p>– Eszemben sincs, önt megsérteni, de a kisasszony gyámjával az -adott viszonyokból kifolyólag magamnak kell előbb beszélnem és -puhatolóznom, hogy egyáltalában kívánja-e önt fogadni.</p> -<p>– No, azt szeretném én látni, hogy engem ne fogadjon.</p> -<p>– Az pedig megtörténhetik s ez esetben…</p> -<p>– Meglövöm, mint egy kutyát! – rikácsolta a báró indulatosan és -a fogai megcsikordultak. – Velem nem lehet tréfálni, becsülje meg -magát az úr. És most már követelem, hogy azonnal megmondja a gyám -nevét, akihez fordulni kell.</p> -<p>– Most még nem mondom meg – szólt Akli nyugodtan.</p> -<p>– Nem mondja meg? <span class="pagenum"><a name="Page_39" id= -"Page_39">-39-</a></span></p> -<p>– Nem, – felelte Akli szilárdan. – A gyám neve titok.</p> -<p>– Kényszeríteni fogom. Hallja, kényszeríteni.</p> -<p>Hangja reszketett a dühtől.</p> -<p>– Azt szeretném én látni – felelte Akli, karjait mellén -összefonva.</p> -<p>Szepessy báró arczát elöntötte a vér s aztán halotti sápadtság -borította el, szemei szikráztak.</p> -<p>– Vagy megmondja ön, vagy szétloccsantom az agyvelejét ezzel a -pisztolylyal.</p> -<p>A kopott csokoládészín kabát belsejéből egy villogó csövű -pisztolyt rántott elő és czélba vette Aklit.</p> -<p>Az «udvari mulattató» megszeppent, elsápadt, hanem azért -megpróbálta kapaczitálni a dühöngőt:</p> -<p>– Ej, uram, ön, aki a logika embere, hogyan tehetne ilyen -hebehurgya dolgot? Hiszen ha engem meglő, akkor éppen nem tudja meg -tőlem sohasem a gyám nevét és nem lehet öné a leány, mert -becsukják. Ha azonban meg nem lő, esetleg még segítségére -lehetek.</p> -<p>Eközben egyre hátrált oldalvást a spanyolfal felé s azon -gondolkozott, hogy alkalmas pillanatban egy merész ugrással ráveti -magát a báróra és kicsavarja kezéből a fegyvert.</p> -<p>– Nem, nem! – hörögte a báró, nem birván fékezni indulatát. – -Engem ön nyilvánvalóan gúny tárgyává tesz. Vagy különben miért -tagadná meg a gyám nevét? Nevetséges. Ki hallott olyat, hogy az -titok? Nos, hát nem engedem meg a rajtam való szánkázást. Egy -magyar mágnás nem lehet lába kapczája az ilyen tányérnyalónak, -aminő ön. Vagy megmondja, amit tudni akarok, vagy pedig, mire -hármat olvasok, lövök. <span class="pagenum"><a name="Page_40" id= -"Page_40">-40-</a></span></p> -<p>Felhúzta a pisztoly kakasát s az nagyot csettent a síri -csöndben.</p> -<p>– Egy… kettő…</p> -<p>E pillanatban megmozdult a spanyolfal s kilépett egy sovány, -vézna, keskeny, hosszú arczú, hosszú orrú és hosszú homlokú úr, -sötétkék kabátban, fehér mellényben.</p> -<p>– A császár! – hebegte Szepessy István megreszketve s a pisztoly -kihullt a kezéből.</p> -<p>– Nos, hát én vagyok az a gyám, carissime, – mondá szeliden -dorgálólag I. Ferencz. – Quid spectaculum in domo mea facit? Ita -esset mos filiam expetere? Pudeat, carissime! (Micsoda botrányt -csinál itt az én házamban? Hát így szokás leányt kérni? Szégyelje -magát, carissime!)</p> -<p>– Kegyelem, fölség! – mondta a báró, féltérdben meghajolva.</p> -<p>– Abeat – végzé az uralkodó szigorúan – et expectet praecepta -mea! (Távozzék és várja be intézkedésemet!)</p> -<p>Szepessy az ajkába harapott és eltávozott, mire a császár -kedélyesen veregette vállon a bolondot.</p> -<p>– No, úgy-e, félt egy kicsit? Oh, oh, szegény Aklicska. Milyen -fehér az arcza, mint a kréta. Írni lehetne az arczával. No, úgy-e, -jó volt most a császár? Úgy-e, hogy még őt is lehet valamire -használni? Pedig az a korzikai zsivány azt mondta a czárnak, hogy -szoknyát kellene rám adni. Ezt még megkeserüli. Ferencz császár -szíve helyén van, igaz-e, Akli?</p> -<p>– A fölséged szíve oroszlánszív!</p> -<p>A császár örült, mint a gyermek, hogy most ő mentette meg Aklit, -akinek azóta már szét volna lőve a feje. <span class= -"pagenum"><a name="Page_41" id="Page_41">-41-</a></span></p> -<p>Akli fölemelte az ott maradt pisztolyt s élénken -fölkiáltott:</p> -<p>– Oh, az imposztor! Hiszen nem volt megtöltve.</p> -<p>A császár maga is megnézte, aztán elszomorodva jegyzé meg:</p> -<p>– Maga nagy szamár, Akli, elrontja a császárja örömét.</p> -<p>– De hisz a fölséged bátorsága azzal nem lett kisebb.</p> -<p>– Igaz, igaz, de mit csináljunk most már azzal a rabiátus -emberrel?</p> -<p>– Éppen kérdezni akartam.</p> -<p>A császár gondolkozva járt fel s alá; a burnótszelenczéjétől -kért tanácsot.</p> -<p>– Nekem nem tetszik az ipse, mondhatom, nagyon ellenszenves és -azt hiszem, ha Kovács ezredes élne, ő se lenne elragadtatva, hanem -hát úgy tudom, módos ember és a házassághoz éléskamra is kell, -amice. A csók végre is nem minden. Ha tehát a leány szereti, én nem -ellenzem.</p> -<p>– Ugyan, hogy szerethetné? – kiáltott fel Akli.</p> -<p>– No, no. Minden lehetséges, carissime. Mert az ízlés igazán -különféle. Egy pár év előtt a franczia komornyikom, a Baptist -nősült, kérdeztem tőle, szép-e a jövendőbelije. «Oh, sire, – -felelte – elragadó, oly szép piczi szemei vannak és oly nagy piros -szája, hogy csupa boldogság ránézni.» Első teendőnk ennélfogva -fölkeresni a kicsikét és tisztába hozni vele a dolgot. Menjen el -délután hozzá! Utcunque, vigyen neki egy fürt szőlőt. Mondja, hogy -a császár küldi.</p> -<p>– Úgy ám, de kapok-e a szőlőből? Martinecz most az ischli parkot -rendezi és az asszony jobban őrzi a szőlőt, mint Argus a colchisi -bárányt. <span class="pagenum"><a name="Page_42" id= -"Page_42">-42-</a></span></p> -<p>Ugyanis a Burg kertjének üvegházában akkoriban a híres Martinecz -főkertész jeleskedett, aki már május elején érett szőlőt produkált -egy pár tőkén. Nagy ritkaság volt ez s ugyancsak kitüntetés a -vendégnek, ha májusi szőlővel kínálták a császári asztalnál.</p> -<p>– Igaz, – szólt a császár – az üvegházakra most a főkertész -felesége ügyel fel; mondja meg neki, hogy én parancsolom.</p> -<p>– Majd el is hiszi az nekem!</p> -<p>A császár nevetett.</p> -<p>– Úgy? Ön tehát így ítéli meg a helyzetét? Nem hisz magának a -főkertészné? Talán rászedte valamivel? Maga nagy kópé, Akli, sokat -mászkál a kertben, és a főkertészné csinos asszony. No hát, most az -egyszer kisegítem és egyszersmind leczáfolom a multra nézve -(kedélyesen megfenyegette a pecsétgyűrűs ujjával). De ne használja -semmi rosszra!</p> -<p>Ezzel bizonyos nyárspolgárias bonhomiával leült az Akli -asztalához és sietve vetette papirra e néhány szót: «Ez egyszer -igaz, amit Akli mond. Ferencz császár.»</p> -<p>– No, ha nem restelli és ha eddig nem mondott az asszonynak -csalfaságot, ám mutassa fel neki!</p> -<hr class="chap" /> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_43" id= -"Page_43">-43-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h2>IV. FEJEZET.<br /> -SZILVÁSSYNÉ INTÉZETE ÉS A MEGZAVART IDILL.</h2> -</div> -<p>Aklit kellemesen csiklandozta a császár ingerkedése s megszerzé -délutánra a szőlőfürtöt, fel se kellett mutatnia az uralkodó -czéduláját, amit a tárczájába tett el emléknek öreg napjaira. Mert -a császári nimbusz az egyetlen az emberi bohóságok közt, ami -közelről se veszti el teljesen a hatását.</p> -<p>Mindjárt kocsiba ült és elhajtatott az Ungargasseba, a -Szilvássyné nevelő-intézetébe. Komornak, felhősnek látszott az ég, -pedig a nap sütött. Nyugtalan, sötét gondolatok nyomták kedélyét. -Máskor könnyű, vidám érzésekkel jött ezen az úton. A kis leánynyal -eltöltött csütörtök délutánok most úgy tüntek fel neki, mint -elmosódott édes álmok. Most kezdte érezni a becsüket. A leányka -rendesen várta már, meghallotta a kocsizörgést és mire beért a -közös váróterembe, már fel is tette kis szalmakalapját a -gesztenyeszín hajkoronája fölé. Aztán kirándultak a zöldbe, -labdával és lepkefogóval (az még az első évben volt), majd a -Wurstl-Prátert járták, a komédiás bódékat, a czirkuszt, a -menazsériát, <span class="pagenum"><a name="Page_44" id= -"Page_44">-44-</a></span> meg a Ringl-Spielt; lóra vagy kecskére -ült még maga Klipa is. Így rövidítette a gyermekleányka az <i>Akli -papa</i> szót, lett belőle Klipa, a második évben Klipi, a -harmadikban Lipi; valóságos pajtások lettek; a leányka csak nőtt, -nőtt, mint egy pálma, a Klipi pedig nem nőtt többet, hát egyre -közeledtek egymáshoz. A csütörtöki mulatságok is változtak. A -következő epochában a kirakatokat nézegették a Grabenen, a tömérdek -csecsebecsét, a bábukat, a játékokat. Klipi a kezén vezette a -leánykát (mintha egy meleg, puha madárfészekben tartaná a kezét) s -megérezte az erek gyorsabb lüktetésén, ha valami megtetszett neki, -bement a boltba és megvette. Ekkor azután nagy esemény történt. -Iluska hosszú szoknyát kapott és a fülét is kifúrták. Bizony, nem -is az a régi leány már ő többet. Kikocsikáztak messze a városból a -nyitott mezőkre, jártak a füvek közt, nézték az ugráló szöcskéket, -hallgatták a békák brekegését a mocsáros helyeken, virágot szedtek -és beharmatozták a czipőiket, néha a szép batisztszoknyácska is -csatakos lett. Jaj, mit szól majd ehhez a madame? De mindegy, -akármit szól is, azt, hogy pompásan mulattak, el nem veheti többé -tőlük.</p> -<p>Hanem egyszer megszólította őket egy paraszt csősz gorombán, -hogy miért tapossák le a füvet és szokás szerint zálogot akart -tőlük venni.</p> -<p>A csősznek éppen ételt hozott ki egy bögrében a felesége, -hallván a férjét veszekedni, elkezdte kérlelni az öreget:</p> -<p>– Ej, ej, mit bántod őket! Láthatod, hogy egy szerelmes -párocska, hadd mulassanak szegények.</p> -<p>Kigyúlt az Iluska arcza, mint a fáklya, Akli is zavarba jött. A -leány szégyenlősen horgasztotta le <span class="pagenum"><a name= -"Page_45" id="Page_45">-45-</a></span> szép fejét. Akli hallgatag -lett, félszeg és együgyű. Pedig milyen élénken, pompásan tudott -ezelőtt csevegni. Talán boszorkány volt a csőszné, hogy elűzte -egyetlen vigyázatlan szóval az eddigi könnyed, vidám, ártatlan -társalgási hangot. Hová lesz az ilyen? Próbálták, próbálták, de -soha többé rá nem akadhattak.</p> -<p>Amint ott ült a kocsiban, elgondolkozva a multakon, mind -előugrottak ezek a kedves semmiségek, bohóságok olyképpen, mint az -imádságos könyvet forgató előtt a belé préselt illatos -levendulalevelek. Mennyi édes óra! Azaz, hogy mi is volt hát az az -édesség bennök? Isten tudja! Ment, ment a robogó fiakker, uj -alakok, uj házak következtek, uj embertömegek hullámzottak egymást -keresztezve s mindez olyan idegen, kiállhatatlan volt most Akli -előtt. Elgondolta, hogy ebben a nagy Bécs városában semmi sem az -övé. És mégis úgy siet, de úgy siet, hogy a kocsik szürkéi mászni -látszanak, mintha két teknősbéka húzná a járművet. De hát hova -siet? Mi elé siet?</p> -<p>Ejh, bolondság, minden bolondság s hogy rá ne gondoljon a -tömérdek bolondságra, hangosan olvasta útközben a boltok -czégtábláit: Müller, Meyer, Prohaszka, Wodka.</p> -<p>De hát ez mind nem használt. A gondolatai sehogy se akartak -befúlni ezekbe a nevekbe. Sőt vagy czipők voltak a kirakatban és -legott előtoppant az Iluska piczike lába a czipőhöz, vagy női -kalapok piroslottak ki tarka-barka virágjaikkal az üveg alól és -akkor alájuk csúsztatta Akli fantáziája a leány szép arczát. -Konyhai eszközök, rézfazekak, üstök, kasztrolok csillámlottak a -harmadik helyen s egyszerre elszorult a szíve. Honnan támadt, -honnan <span class="pagenum"><a name="Page_46" id= -"Page_46">-46-</a></span> nem, egy falusi kastély állott az út -közepén, abban egy nagy konyha, abban szakácsok, kukták sürögtek és -egy kis báróné jött ropogós fehér kötényben megkóstolgatni az -ételeket a férje karján, aki nem volt más, mint a czinikus Szepessy -István.</p> -<p>Madame Szilvássy intézete egyike volt a legtökéletesebbeknek, -pedig akkor annyi nőnevelőintézet volt Bécsben, mint amennyi most a -kávémérés. A hatóság nemcsak szívesen engedélyezett ujakat és -ujakat, hanem még azonfelül mindenféle kedvezményekben -részesítette. II. József mondta egyszer a minisztereinek: «A magyar -úri leányokat kell németekké nevelni, ebben van a dolog fogantyúja -s ha ez sikerül, száz év mulva a szegedi tanyákon is németül fognak -beszélni.»</p> -<p>És ez idők folytán szinte végrendeletévé vált. Az uralkodók -pártolták az eszmét, ami pedig a magyarokat illeti, könnyű Katát -tánczba vinni. A német műveltségen kívül nem volt más műveltség. A -német irodalom korlátlanul befonta, lekötötte az érzelmes női -szíveket. A gonosz, vén pók egyedül volt a nagy pusztaságban és -minden röpülő muslincza az ő kifeszített hálójában akadt meg.</p> -<p>A szegedi tanyákon ugyan nem beszélnek még most, száz év mulva -se németül, hanem az sikerült, hogy a tehetős magyar családok -leányai a birodalmi főváros intézeteiben nevelkedtek s behozták a -német szentimentálizmust. Hanem hát ez csak annyit ért, mint az -importált ischli víz. Kipárolgott otthon az ereje.</p> -<p>A Szilvássyné intézete különben nem volt germanizáló. A derék -asszonyság titokban a nőnevelés nem hivatalos részében a nemzeti -érzéseket is piszkálta magyar növendékeiben, a németre fordított -<span class="pagenum"><a name="Page_47" id= -"Page_47">-47-</a></span> «Hármas kis tükör»-t gyakoroltatva velök -üres óráikban:</p> -<div class="poem"> -<div class="stanza"><span class="i0">Pressburger Comitat mit der -Stadt von Pressburg,<br /></span> <span class="i0">Welche weit -berühmt ist nach der Königs-Krönung.<br /></span> <span class= -"i0">Berühmt war auch Tyrnau mit der schönen Schule,<br /></span> -<span class="i0">Lebt Bazin und Modor mit Freiheit in -Ruhe.<br /></span></div> -</div> -<p>Szegény, jó, öreg, bekecses, csizmás Kis Tükör urambátyánk, -olyan különösen vette ki magát tekintetességed ebben a német -köntöskében, azoknak a szép kis lánykáknak a mosolygó piros -száján!</p> -<p>Hanem azért igazi szabadelvű intézet volt, mely sokban előtte -járt a mostaniaknak. Most is bizonyos egyenlőségi irányzat van, -mert egyenruhát viselnek a növendékek. Csakhogy mit ér az egyforma -kalap és szoknya, ha az egyiknek vagy másiknak hét vagy kilencz ágú -koronával van a zsebkendője hímezve és baronesznek vagy komtesznek -szólítják, míg a másik szürke polgári nevet visel. Madame -Szilvássynál el voltak törülve a nevek, következésképp a rangok is. -A franczia forradalom még igen közel esett. A guillotine pengéjének -fénye még vakítóbb volt, mint a nemesi czímerek…</p> -<p>Az ember, vagyis a kis bakfisch az intézetbe belépve, családi -nevét ideiglenesen elvesztette, beírták ugyan egy könyvbe (ez volt -a tudás könyve), de ezt a titkos levéltárban őrizték s csak az -igazgatóné tudott róla, a növendéklánykák maradtak pusztán -Mariskák, Katalinok, Erzsébetek és Kornéliák. A családi név szerint -való megkülönböztetés tiltva volt Szilvássynénál. Ez a kis köd, ez -a titokzatosság persze csak annyira takart, mint a fátyol az -arczon, hogy a valóság vissza van fejlesztve sejtelemmé, mert így -sokkal, de nagyon sokkal ingerlőbb. A kis fruskák akkor se tudtak -már titkot tartani; <span class="pagenum"><a name="Page_48" id= -"Page_48">-48-</a></span> titoktartás pecsétje alatt elfecsegték, -kik ők, mik ők otthon, de ez lehetett egy kis füllentés vagy -nagyzolás is, bajos volt ellenőrizni, minélfogva nem is csinált -akkora válaszfalakat a növendékek közt, mint a nyilt tudás. A -legszebb gyémántgyűrű se idéz fel irigységet és vágyat, ha keztyű -alatt viselik. Mindez természetesen a legmagasabb pedagógiai -szempontból történik. Szegény Pestalozzi Henrik János meg sem -fordulhatott a sirjában – mert még akkor nem halt volt meg.</p> -<p>Hanem hát a vetélkedés a lelemények szülőanyja. Annyi tömérdek -ilyen nevelő-intézet keletkezett, hogy ha meg akartak élni, ilyen -speczialitásokat kellett kigondolniok. A névtelen bakfischek! Hm, -érdekes! Mint ahogy a regruta leveti a ruháját, amit otthonról -hozott s a magazinból kap aerarialis köpenyeget, a bakfischek közt -is neveket osztottak ki, melyek jelezték az illetők előhaladását, -szorgalmát, tehetségét és magaviseletét is. Három országból voltak -véve a nevek: a mennyországból a csillagnevek jártak ki a jelesebb -növendékeknek. Volt például Venus Mária, Saturnus Magdolna, Jupiter -Nina, stb. Kisebb dekorumot jelentett a növényországból vett -virágnevekbe jutni s itt aztán megint sok fokozat következett a -növények pompája és ritkasága szerint: Akácz Malvinnál ugyanis -följebb állott Tulipán Ágnes vagy Viola Matild. De hát még Agavé -Hedvig vagy Pálma Judit! A harmadik fokon az állatnevek -szerepeltek. Kacsa lett Miczi (ha el akarták szoktatni a csunya -járástól), Szarka Juliska (ha a szertelen csacsogást kifogásolta a -madame), Róka Borbála (ha ravaszkodó volt a kicsike), Rozsomák -Klementina (ha torkos volt), Medve Verona (ha sokat aludt), Macska -Zsófia (ha <span class="pagenum"><a name="Page_49" id= -"Page_49">-49-</a></span> cziczomáskodni szeretett). Szóval, jól -volt az megcsinálva. Azonfelül finoman is. Mert az élesebben -kidomborodó <i>tanügyi állatok</i>, mint a szamár, ökör és liba, -teljesen számüzve voltak az előkelő intézetből. És az is okos dolog -volt, hogy megfelelően az akkori lélekvándorlási tanokhoz, a kis -süldő kisasszonyok az egyik névből belevándoroltak egy szebb névbe, -ha üresedés támadt és ha arra az intézetben eltöltött idő alatt -érdemeket szereztek – s valóban érdekes volt észlelni, hogy ez -ártatlan teremtések mily stréberi dicsvágygyal, milyen lihegő -epedéssel törtek egyre följebb-följebb, a csillagokig. És nem volt -köztük olyan kis kacsa, vagy pillangó, amelyik nem álmodott néha -arról, hogy ő egyszer, valamikor Jupiter, Mars legyen, vagy -legalább cziczkóró.</p> -<p>Nem is volt egészen tréfa, mert privilégiumok jártak a dologgal, -a csillagországnak kétszer volt kimenője hetenként a rokonokhoz -vagy a rokonokkal, a virágországnak egyszer, az állatországnak -ellenben egyszer sem; az állatország csak minden két hétben kapott -egy kimenőt.</p> -<p>Pompás, verőfényes májusi délután volt, éppen szerda és mind a -három ország künn labdázott a szép, téres kert pázsitján. A kisebb -leányok <i>Szent András majmát</i> játszották. Mások ismét a hintán -hajsókálták magukat. Némelyek szaladgáltak, kergetőztek. Bogárszemü -villik, vásott kis ördögök birkóztak, mintha fiuk volnának. Ezeket -hivták <i>spártai szerdáknak</i>. Feledhetetlen gyönyörűség lett -volna férfiszemnek ez a látvány, – de hát éppen azért van rosszul -berendezve a világ, hogy minden volt itt, csak férfiszem nem. A -szerda délutánok a legszentebb belügy. A női test fejlesztésének -ünnepe, a bűbáj fokozása, az összegyült pajkosság, életkedv -<span class="pagenum"><a name="Page_50" id= -"Page_50">-50-</a></span> csapra eresztése, hogy kicsurogjon, -elfolyjon a semmibe, az elfeledésbe. Ehhez háborítatlan magány -kell. Az intézetben mindig fogadnak sürgős látogatókat. Csak -szerdán délután nem. A szerda délután még a sürgősség alól is ki -van véve.</p> -<p>Annál meglepőbb volt tehát, hogy türelmetlen csengetés hangzott -fel a kapunál élesen. Az épület egész zárdaszerüen, magas -kőfalakkal volt körülvéve. Átbeszélni bajos lett volna, hanem egy -kis lék volt csinálva a kis tölgyfaajtón, azon át lehetett valahogy -látni és beszélni is.</p> -<p>Az öreg kapus, Dimitri, betegen feküdt ma, helyette az -oldalbordája, <i>Frakáti</i> (Frau Kati) végezte ezt a tisztet, -férje papucsában csoszogva jött jelenteni a madamenak:</p> -<p>– Egy fiatal ember akar az asszonysággal beszélni.</p> -<p>Ohó, egy fiatal ember! Villámként terjedt a hír szájról-szájra s -ahogy fegyveréhez nyúl veszély idején a katona, minden lány a -toilettejét kezdte igazgatni.</p> -<p>– Az lehetetlen. Pláne egy fiatal embernek. Miért nem mondta -neki, hogy most nem lehet? – förmedt rá Szilvássyné.</p> -<p>– Mondtam, de nem akar tágítani. Az asszonysággal akar -beszélni.</p> -<p>A madame gondolkozott. Hiszen megeshetik, hogy valamely -növendéknek apja, anyja haldoklik, tehát sietve haza viszik.</p> -<p>– Nem mondta az illető, mit akar?</p> -<p>– Nem mondta. De azt hiszem, valami nagy úr lehet.</p> -<p>– Honnan gondolja? – kérdé Szilvássyné kiváncsian. <span class= -"pagenum"><a name="Page_51" id="Page_51">-51-</a></span></p> -<p>– Mert két pofont igért, ha be nem eresztem; az egyiket, hogy -majd ő adja, a másikat pedig, hogy az asszonyság adja.</p> -<p>– No, én az enyimet elengedem, Frakáti, – szólt mosolyogva a -tulajdonosnő – mert a szabályok szerint járt el; ami a másikat -illeti, hát majd meglátjuk.</p> -<p>S egy királynéhoz illő méltósággal emelkedett fel karszékéből, -mely oda volt állítva a pázsitos hely közepére, mint egy trónus. -Sovány, magas, kevély termete volt s okos, éles arcza, melyet ősz -hajfürtök köritettek matronai egyszerűségben.</p> -<p>Sietve ment a kapuhoz és kinézett a kémlőlyukon, de ugy látszik, -nem ismerte föl a jöttet.</p> -<p>– Ki van odakünn? – kérdé.</p> -<p>– Akli Miklós.</p> -<p>– Ön van ott, uram? De talán eltévesztette a napot? Holnap lesz -a kisasszony kimenője.</p> -<p>– Még ma óhajtanék vele beszélni.</p> -<p>– Ma nem lehet, – vágott szavába Szilvássyné – a szabályok -értelmében.</p> -<p>– Valakinek a megbizásából, madame – hangzott ujolag kivülről. – -Nem akarom nevén nevezni ő Valakiságát. De hisz tudja a madame.</p> -<p>– Oh, minden esetre, minden esetre – sietett felelni a madame. – -Meghajlok Valaki előtt. Azonban az időpont alkalmatlan. A -növendékek mind itt künn vannak, labdáznak, játszadoznak és a -toilettek hiányos volta… hisz tetszik tudni.</p> -<p>– Inkább behunyom a szemeimet, madame, míg az udvaron -átmegyek.</p> -<p>– Nem jobb volna, ha magával vinné a kisasszonyt?</p> -<p>– De jobb volna. <span class="pagenum"><a name="Page_52" id= -"Page_52">-52-</a></span></p> -<p>A madame odaintett egy pápaszemes, köpczös nevelőnőt, aki két -kampaverő fát vitt a kezében:</p> -<p>– Küldje ide, kérem, Búzavirágot!</p> -<p>– Búzavirág! Búzavirág! – hangzott egy percz mulva szerte a -kertben. – Búzavirág kerestetik.</p> -<p>A Búzavirág e perczben egy sűrű hársfa egyik ágán himbálózott -láthatatlanul, ahová egy fészek kedvéért mászott fel. Ügyes volt a -Búzavirág, mint a mókus és fogadott a Levendulával (Szepessy -Klárával) egy hősczinczérbe (mert Levendulának kettő volt), hogy ő -feljut a fészekig és megnézi, mi van benne. Hát fel is jutott, -felhajtva fehér virágos batiszt-szoknyáját térden felül s ott -görcsbe kötve, hogy ne legyen alkalmatlan útközben a mászásnál, -everlaszting czipőit levetette s úgy harisnyában kúszott fel a -fészekig, ahol, képzeljék csak, öt apró, tarka tojást talált. Jaj, -milyen piczinyek, milyen édesek, milyen tarkák! No, lett nagy -riadalom. Tojást talált a Búzavirág! Mutasd csak, szivecském, -mutasd csak!</p> -<p>Szaladtak hatan is a fa alá a nagy csodára.</p> -<p>– Hajíts le egyet, Búzavirág!</p> -<p>– De megengedi-e a madame?</p> -<p>– A madame éppen nincs itt most, hívatták a kapuhoz.</p> -<p>– De megengedi-e a madáranya?</p> -<p>– Oh, te bohó! Hiszen az sincs itt. Ki tudja, hol röpköd. -Valahol Magyarországon. Aztán a tojásnak nincs anyja, kis oktondi, -a tojásnak csak gazdasszonya van. A tojás még nem fiók, tudd meg -azt!</p> -<p>A Búzavirág ki volt pirulva a mászástól, meg a fölfedezés -örömétől, éppen olyan volt az arcza, mint az almafa virága, a haja -pedig fölakadt valami <span class="pagenum"><a name="Page_53" id= -"Page_53">-53-</a></span> gallyban, kioldózott s mint a napsugarak -aranykévéje csillámlott, világított a zöld lombok közt.</p> -<p>– Hát jól van, – szólt lihegve – lebocsátok egyet, de nem fáj-e -az a tojásnak?</p> -<p>Nevettek aggodalmán társnői s kifeszítettek négyen egy nagy -kendőt a fa alatt, hogy abba hulljon. Potty! Az egyik leesett. Egy -nagy sikoltás hallatszott, majd fölharsant az öröm. Hopp, nem tört -el! Enyim. De biz az enyim. Aki kapja, az marja! Hajítsd le a -többit is…</p> -<p>Ebben a perczben indult meg a keresés a Búzavirág után. Hol a -Búzavirág? Keresik a Búzavirágot. Hamar, hamar, Iluska! Hivat a -madame. Valaki itt van. Ereszkedj le iziben.</p> -<p>Búzavirágnak semmi se volt lecsuszni, egy pillanat és topp, lent -volt a gyepen, leoldotta, lesimította a szoknyáját, megigazította a -haját és nagy ugrándozással futott a madamehoz, mint egy -szétszilajodott, szétjátszott bárány.</p> -<p>– Búzavirág, lelkem, – mondta a madame – csinálj hamar odabent a -szobádban egy kis toilettet, mert itt van érted Akli úr. Beszélni -valója van veled.</p> -<p>– Akli úr van itt? – kiáltott fel Búzavirág élénken. – Hol -van?</p> -<p>– Kívül van a kapun.</p> -<p>A leányka szelesen futott a szobája felé, de a folyosó -lépcsőjéről átkiáltott Aklinak:</p> -<p>– Jövök, jövök, Klipi-Lipi. Csak egy kis türelmet kérek.</p> -<p>Búzavirág gyorsan öltözött. Mintha csak maguktól szaladtak volna -rá a ruhák. S mikor aztán odasimultak, ki a vállaihoz, ki a -csipőjéhez, úgy látszott az egész, mintha velök nőttek volna, ahogy -<span class="pagenum"><a name="Page_54" id= -"Page_54">-54-</a></span> a madárnak a tolla. Akkor az a bolondos -szoknya volt divatban, amiből a derék mindjárt a hónaljánál -kezdődött, hanem azért ebben is szép volt a Búzavirág.</p> -<p>Föltette a rózsabimbókkal diszített kalapját, megkérdezte a -tükröt s a tükör azt felelte: «Csinos vagy, Búzavirág, -kimehetsz.»</p> -<p>Még a szemöldökén simított egyet, fölkapta a csipkés mantilláját -és vidám menuette-lépésekben lebegett ki az udvarra, ahol legott -kinyitotta a kapu kis ajtaját Frakáti.</p> -<p>– No hát, itt vagyok, Klipi-Lipi, mit akar? – S meghajtotta -magát pajkos hódolattal.</p> -<p>Az az enyelgő hang, az a természetes, vidám és tréfás -bizalmaskodás varázslatos melegséggel szokta át- meg átjárni az -Akli lelkét, de hasztalan, ma ott nagy zuzmara lehetett, mert el se -mosolyodott a kedélyes beköszöntésre.</p> -<p>– Egy kis komoly beszélgetésem volna önnel, kisasszony.</p> -<p>– Komoly beszélgetése? Maga tréfál. Hát szokás én velem komolyan -beszélni? Igazán kiváncsi vagyok. No, kezdje meg hát!</p> -<p>– Majd ha alkalmas helyre érünk, itt az utczán nem lehet. Hát -hová menjünk?</p> -<p>– Hiszen mondta már, hogy alkalmas helyre.</p> -<p>– Mit nevez maga alkalmas helynek?</p> -<p>– Én az olyat, ahol fagylalt van.</p> -<p>– Én meg az olyat, ahol emberek nincsenek.</p> -<p>– Az egyik kizárja a másikat, mert ahol emberek nincsenek, ott -nem lehet fagylalt.</p> -<p>– Maga javíthatatlan nagy gyerek, üljön fel.</p> -<p>Mind a ketten felültek a kocsira s Akli azt parancsolta a -kocsisnak, hogy hajtson a Stadtparkba. <span class= -"pagenum"><a name="Page_55" id="Page_55">-55-</a></span></p> -<p>Teljes pompával sütött a nap, szinte szúrt, de ilyenkor még nem -bágyasztó, mert a természet fiatal. Bécsnek ezt a parkját abban az -időben nagyon elhanyagolták, még a békák is kuruttyoltak az előző -napok esőzéseitől támadt pocsolyákban. Az utak se voltak -kavicsokkal, homokkal meghintve, mint most: porzót a régiek csak a -tinta felszárítására használtak a leveleken és aktákon, imitt-amott -egy kis sár is akadt s a szép nyulánk leány mindkét kézzel fölfogta -a szoknyáját útközben. A sárosabb helyeknél pedig, ahol a kis -topánka esetleg bennragadt volna vagy pedig ugrani kellett, úgy -kivánta az etiquette, hogy a kísérő, se szó, se beszéd, átkapja -finom illendőséggel a derekát s áttegye a tulsó oldalon a szárazra. -Nem tartotta ezt senki szemérem elleni vétségnek vagy szemtelen -tolakodásnak. A régi, becsületes világ nem úgy itélt, mint ez az -uj. Bár közel járt is valaki a tiloshoz, még azért nem volt tolvaj. -A látszat is csalt akkor, ma már a nem látszat is gyanus.</p> -<p>Akli is átemelte egy-két helyen a kis bakfischt, míg végre is -eljutottak az első magános padhoz, egy nagy platán alá, melynek -koronája szeliden lehajolt a pad fölé, amibe annyi név, annyi -kezdőbetű volt belefaragva, hogy szeriszáma nincs. Az Amor -<i>rovás-írása</i> a legegyszerűbb; mindenki látja, érti, el tudja -olvasni a padokon, a fák beforrt kérgein és mégis külön titok -minden betűje.</p> -<p>– Itt háborítatlanul beszélgethetünk, – mondá Akli – erre -kevesen járnak.</p> -<p>Leültek egy padra egymás mellé.</p> -<p>– Nini, nini! – kiáltott fel élénken a leány, egy mókust látva -fölszaladni az átellenes fára.</p> -<p>Aklit azonban ebben a pillanatban egy csöppet <span class= -"pagenum"><a name="Page_56" id="Page_56">-56-</a></span> se -érdekelte a fürge mókus; komolyan, szomorúan nézett a leány szeme -közé.</p> -<p>– Hagyjuk most az efféle bolondságot, Iluczi. (Akli így nevezte -őt beczézgetően.) Maga most már nagy leány lett és jövendőjéről -kell gondoskodni. Az életnek egy fontos mozzanata előtt áll s azért -mindenekelőtt vágjon egy kissé komolyabb arczot és figyeljen -rám.</p> -<p>– Iszen figyelek már. No, nézzen meg!</p> -<p>S ezzel felhúzta szemöldjeit, összeránczolta homlokát, -kimeresztette a szemét, megcsucsorította a piros szájacskáját úgy, -hogy félreérthetetlenül a madame-ot mímelte. Olyan megenni való -volt azonban így is, hogy Akli elfordította tőle a fejét és így -beszélt hozzá:</p> -<p>– Mindenekelőtt őszinteséget kívánok öntől. Igérje meg, hogy az -lesz.</p> -<p>– Ígérem, felelte a leány, szakasztott a madame hangján.</p> -<p>– Önnek egy titka van, kisasszony.</p> -<p>Kémlő tekintetet vetett rá, lopva.</p> -<p>A leány összerezzent, arcza fölvette a saját jellegét és piros -lett, mint a rózsa, fejét szégyenlősen lehajtotta.</p> -<p>– Honnan tudja? – kérdé fojtott hangon.</p> -<p>– Tehát igaz! – szisszent fel Akli fájdalmasan. – Ön -szereti?…</p> -<p>– Egy kicsit! – vallotta be szemérmetesen.</p> -<p>– Szent Isten! lehetséges-e? – fakadt ki Akli önkénytelenül.</p> -<p>A leány vállat vont.</p> -<p>– Hát olyan nagy bűn az? – kérdé daczosan.</p> -<p>Akli nem válaszolt, szemei elhomályosultak, a fák forogni -kezdtek vele és messze túl a fákon a <span class="pagenum"><a name= -"Page_57" id="Page_57">-57-</a></span> házfedelek is futásnak -eredtek a füstölgő kéményeikkel és ugy látszott neki, egymásnak -rohannak, mint az összetülekedő bikák. Halántékai lüktettek, feje -szédült.</p> -<p>– Ezt akartam csak tudni, – motyogta zavartan, sápadtan – csak -ennyit, és ez elég… éppen elég, és…</p> -<p>Elhallgatott, tompán, hülyén bámult maga elé, miközben megijedt, -hogy talán elárulta, ami lelkében forr s erőt véve magán, tettetett -egykedvűséggel folytatá:</p> -<p>– És hát mikor történt ez?</p> -<p>– Most a télen.</p> -<p>– A Szepessy kisasszony közbenjöttével…</p> -<p>– Igen. Ő is tud róla. De csak én vagyok a bűnös.</p> -<p>A férfi egy sóhajtást nyomott el s aztán, mint egy fájdalmas -műtéthez, hozzálátott a kötelességéhez.</p> -<p>– Fel vagyok hatalmazva, kisasszony, jelenteni önnek, – szólt -ünnepélyesen – hogy ő ma ott volt a Burgban.</p> -<p>– Ki? Szepessy kisasszony? – kérdé a leány, fehérre válva.</p> -<p>– Dehogy. Ő.</p> -<p>– A madame? – folytatá a faggatást hüledezve.</p> -<p>– Dehogy. Ő maga.</p> -<p>– Ő maga? Hogyan?</p> -<p>– Igen, igen, ő, akit szeret és vallomást tett a császár ő -felsége füle hallatára is.</p> -<p>De már erre felugrott a leány, csengő kaczagással.</p> -<p>– Jaj, ne bolondozzon, Klipi-Lipi. Hogy elrémített, rossz ember, -a rettenes tréfáival. Hát most látom csak, hogy évődik velem. -<span class="pagenum"><a name="Page_58" id= -"Page_58">-58-</a></span></p> -<p>– De becsületemre mondom, hogy ott volt.</p> -<p>– Hát ki vitte volna oda?</p> -<p>– Magától jött és olyan lármát csapott…</p> -<p>– A lekváros bödön?</p> -<p>– Miféle lekváros bödön?</p> -<p>– Hát amiről én beszélek.</p> -<p>– Nem értem – motyogta Akli zavartan.</p> -<p>– Most már én sem. Hát nem arról beszéltünk?</p> -<p>– Persze, nem.</p> -<p>– De hisz ön a titkomat kérdezte s nekem csak ez az egy titkom -van. Hát nem tudja? Oh, maga gonosz lélek, hogy rászedett s milyen -csacsi voltam, hogy elmondtam.</p> -<p>Nevetett is, haragudott is, az ajkát fölbigyesztette és -haragosan fenyegette meg Aklit az öklivel.</p> -<p>– Megálljon! Visszaveri ezt Ludas Matyi!</p> -<p>(Éppen a mult csütörtökön olvasta fel neki Akli a Ludas Matyi -történetét.)</p> -<p>Akli pedig úgy örült ennek a fordulatnak, mintha csöpögtetett -mézzel kenegették volna a száját.</p> -<p>– Dehogy volt csacsi, dehogy volt. Sőt valóságos kicsike bölcs. -Úgy, úgy. Magam is észreveszem már, hogy két malomban őröltünk. -Majd csak eligazodunk lassan, lassan. De lássuk előbb egész -mivoltában az egyik malmot. Hát mi az a lekváros bödön, mondja -csak?</p> -<p>– Nem mondom! – toppantott a leányka a lábával. – Most már azért -se.</p> -<p>– De ha nagyon, nagyon kérem.</p> -<p>– Akkor se.</p> -<p>– Jó szóért jót várj. Nem kívánom ingyen. Nézze csak, mi van -itt.</p> -<p>Kitakarta finom selyempapirosokból azt a fürt <span class= -"pagenum"><a name="Page_59" id="Page_59">-59-</a></span> szőlőt, -amit magával hozott. A szőlő csábítóan nevetett a bakfischre. Ő is -majd elnyelte a szemével.</p> -<p>(Nem kell még ennek a főkötő – gondolta magában megnyugodva -Akli.)</p> -<p>– Ezt a császár küldte magának, de én csak úgy adom oda, ha -vall.</p> -<p>Próbált ellentállani, gondolkozott, miközben lopva nézte a góhér -fürtöt, aztán elnevette magát.</p> -<p>– No adja hát ide, maga kiváncsi!</p> -<p>– No hát itt van, maga paskorta.</p> -<p>– De kikötöm, hogy soha senkinek se szól róla, mert halálra -szégyelném, ha azt valaha idegen ember megtudná.</p> -<p>– Nem szólok senkinek.</p> -<p>– Lelkére mondja?</p> -<p>– Lelkemre.</p> -<p>– Van is magának lelke!</p> -<p>– Persze, most már lelkem sincs, amióta szőlőm nincs, amióta -odaadtam.</p> -<p>– No hát hallgasson ide, hadd rázzam le hamar a nyakamról.</p> -<p>– Csupa fül vagyok.</p> -<p>– Várjon, előbb megkóstolom. Ej, menjen a szőlőjével! Hiszen még -nagyon savanyú. Hát ugy volt az… de nincs-e itt közelben valaki? -Mintha az előbb is megzörrent volna a bokor, mintha valaki lesne -ránk.</p> -<p>– Képzelődik. Ürügyeket keres. Nem, nem, nem, csak végezzünk, -kisasszony, végezzünk, tessék gyónni.</p> -<p>– De mikor olyan nagyon szégyenlem, hogy talán meg is halok -szégyenletemben.</p> -<p>Bizony nagy lelki küzdelmébe került a szegény kis bakfischnak. -Kékült, zöldült, akadozott, eltakarta <span class= -"pagenum"><a name="Page_60" id="Page_60">-60-</a></span> szemét a -mantillejával és az alól beszélt ki, hogy kész komédia volt az -is.</p> -<p>Pedig hát csak egy kis csíny az egész. A szobájában van egy nagy -tükör, amelyik voltaképen titkos ajtó a falba. Maguk a barátnék -(már t. i. ő és Szepessy Klára) is gondoltak ilyesmire és egyszer -csak addig nyomogatta Klára kisasszony a kép rámáját, hogy végre -rátalált a rúgóra. Fölpattant, a tükör megfordult és ime, az -éléstárba lehetett bejutni a nyíláson. Nosza, mit súg neki az -ördög, bement a kamrába és ott megtalálta a lekváros bödönt s azóta -aztán, ha megéheztek, mindig beosontak titkon Klárával a lekvárhoz -lakomázni. A madame pedig váltig panaszkodik, pöröl, zsörtöl, hogy -a szilvaíz csodálatos módon fogy, hogy talán az egerek eszik.</p> -<p>Akli édesdeden nevetett, a napsugár is nevetett, a füvek is. -Csak egy gyík bámult ki rájok egy lapulevél alól nagy komolyan az -apró szemeivel.</p> -<p>– Lám, ugy-e, hogy paskorta? Nem mondtam? – kedélyeskedett Akli. -– És szörnyűség, az ilyen kis torkosnak mégis már kérője akad.</p> -<p>– Csak nem talán? – kérdezte a leány hüledezve.</p> -<p>– Gubó legyen a nevem, ha nem igaz, feleségül kérte meg ma tőlem -egy gavallér.</p> -<p>– Ugyan no… ne izéljen! – és a parazol nyelével oldalba döfte -Aklit.</p> -<p>– Aha, – incselkedett ez vissza – elpirult valaki…</p> -<p>– De ha nem igaz! – ellenkezett a leány fölháborodással.</p> -<p>– Mondom, hogy igaz, ott volt ma a kérő és a császárral is -beszélt, azért jöttem a császár nevében <span class= -"pagenum"><a name="Page_61" id="Page_61">-61-</a></span> is, hogy -megtudjam a válaszát, a mit feleljünk neki. Nem találja el, ki a -kérő?</p> -<p>– Nem tudom – felelte a leány tompa hangon, az izgatottságtól -elsápadva.</p> -<p>S mintha álmot akarna látni, akaratlanul behunyta a szemeit.</p> -<p>– Nos, a báró Szepessy István volt ott bejelenteni, hogy -feleségül akarja. Hát már most feleljen.</p> -<p>Lassu reszketegség fogta el Kovács kisasszonyt, egy szót se -felelt, csak közelebb húzódott Aklihoz, mintegy oltalmat keresni -nála. Aztán szomorúan, némán szegezte rá a szemeit.</p> -<p>– Miért nem felel? – sürgeté Akli – ösmeri Szepessy bárót?</p> -<p>– Ösmerem, a Klára bátyja. Minek mondta meg, hogy ő? – támadta -meg egyszerre dühösen Aklit.</p> -<p>– Ej, Istenem, hiszen csak meg kell a kérőt nevezni. Férjet csak -nem lehet zsákban árulni, mint macskát.</p> -<p>– Mert, ugy-e, csúfolódni akar rajtam?</p> -<p>És most már zápor módjára omlottak a könyei.</p> -<p>Akli pszicholog volt; gyorsan megértette, ami a leányka lelkében -történik. Az, hogy feleségül kérik, tetszett neki; melyik leánynak -ne tetszenék, hogy őt szereti valaki, hogy oltárhoz akarja vezetni, -hogy uszályos menyasszonyi ruhát adnak rá, földig érő fátyolt, hogy -nyoszolyó-lányok kísérik, hogy szájtátó közönség bámulja, mikor a -kocsiról lelép a templomnál a fehér atlasz czipőcskéjében, az mind -nagy gyönyörűség, szívet dagasztó édes mákony, de csak az, ami -eddig van. Az út azon túl be van szegezve. Nem szabad tovább. A -menyasszony már kész a kis bakfischban, csak a ruhát, a menetet, -<span class="pagenum"><a name="Page_62" id= -"Page_62">-62-</a></span> a felkendőzött lovakat, a felbokrétázott -ostort kell elképzelni és az könnyű, de a vőlegény alakja még -ismeretlen és nem kész a fantáziában sem, a vőlegény személyéhez -tehát nem szabad hozzányúlni, vagy különben összeomlik minden -illuzió, minden öröm, minden édes merengés, mint egy kártyavár és -akár mindjárt be lehet csomagolni az egész törmeléket – egy -kosárba.</p> -<p>– Ugy látom, Iluczi, nem nagyon lelkesedik azért az úrért?</p> -<p>– Hiszen utálatos ember, – tört ki a leány, könyeit -letörülve.</p> -<p>– De férjnek előkelő és gazdag, erre kötelességem -figyelmeztetni.</p> -<p>– Én sohase megyek férjhez. Hiszen mondtam már.</p> -<p>– Mondta? Mikor?</p> -<p>– Az előbb. Hát nem mondtam, hogy ezt a lekvártitkot soha se -mondom el az életben másnak, csak magának? Már pedig ha férjhez -mennék, férje előtt nem szabad titkának lenni az asszonynak, el -kellene neki mondanom, tehát már én ezért se mehetek soha -férjhez.</p> -<p>– No, ha csak ez az oka van – nevetett Akli gúnyosan.</p> -<p>– Hiába nevet. Amit én egyszer megmondok…</p> -<p>– Jól van, jól, tehát örökös párta a jelszó. Ezt mondjam meg a -császárnak?</p> -<p>– Ezt, ezt, nem bánom, – ha csak…</p> -<p>– Úgy? Tehát van «ha csak» is. Halljuk, halljuk.</p> -<p>A bakfisch zavarba jött, ujra elpirult, a mantilla csipkéit -merengően, álmatagon babrálta. <span class="pagenum"><a name= -"Page_63" id="Page_63">-63-</a></span></p> -<p>– Ha csak valaki olyan nem kér meg valaha, – mondá vontatottan, -de mégis reszketeg hangon, – aki már tudja a titkomat.</p> -<p>– De ki tudhatná, mikor csak nekem mondta meg?</p> -<p>A leány felkaczagott, de volt a kaczajban valami száraz -erőltetettség.</p> -<p>– Jaj, Klipi-Lipi, – kiálta fel azután, elfordítva a fejét – de -szerencse, hogy már a puskapor föl van találva, mert maga, azt -hiszem, soha sem találta volna fel.</p> -<p>A férfi arczán, szemeiben kicsapott erre a láng, mint ahogy -kigyúlt a Hóreb bokra egyszerre váratlanul, csodálatosan.</p> -<p>Felelni akart, csak még a szavak nem voltak meg, amelyek ide -illenének. Az égi tűznek nincsen füstje.</p> -<p>E pillanatban léptek hangzottak. Két férfi közeledett, ami -láthatólag kellemetlenül érintette őket.</p> -<p>Az egyik férfi megemelte kalapját és valami közeleső utcza után -kérdezősködött.</p> -<p>Akli fölkelt, azt hitte, idegenek és néhány lépést előre ment -velök a kerítés felé, hogy megmutassa az irányt, útközben azonban -igy szólt hozzá az egyik úr:</p> -<p>– Nem akartuk a kisasszonyt megijeszteni, uram, gyöngédségből -hívtuk el csellel; ön foglyunk.</p> -<p>– Én? Az lehetetlen – szólt nevetve. – Önök tévednek a -személyben. Én Akli Miklós vagyok.</p> -<p>– Kétségkívül. Az ön neve áll az elfogatási parancsban.</p> -<p>Az egyik úr kihúzta zsebéből a rendőrfőnök által aláírt elfogató -parancsot és felmutatta. «Akli Miklós, harminczkét éves egyén -elfogatandó.» <span class="pagenum"><a name="Page_64" id= -"Page_64">-64-</a></span></p> -<p>Akli szinte a szemének se hitt, mintha csak egy rossz álmot -látna. Az ember megterheli a gyomrát, bikákkal álmodik, leesik a -kazal tetejéről, vagy elfogják, viszik a börtönbe, míg végre a -legnagyobb veszedelem küszöbén fölébred; gyakran megesik az -ilyesmi. Mily különös, hogy megfordítva is történhetik. Az ember -mámorító ébrenlétben van, szép leánynyal évelődik s az éppen mond -valamit, amitől a szív dobogni, a vér pezsegni, a lélek szállani -kezd s hopp, egyszerre csak leesik a rózsakazal tetejéről, – a -fönséges ébrenlét megszakad…</p> -<p>Összerázkódott, fölébredni próbált, de bizony nem sikerült ez -neki.</p> -<p>– És kik önök? – kérdé tompa, fojtott hangon.</p> -<p>Felmutatták a jelvényeiket, hogy ők titkos rendőrök.</p> -<p>– És micsoda alapon mernek engem elfogni?</p> -<p>Vállat vontak, ők bizony nem tudják az alapot.</p> -<p>– De én protestálok.</p> -<p>– Tessék, de csak majd odabent, most legjobb lesz, ha elbúcsuzik -a kisasszonytól, felülteti a kocsijára, hadd menjen vissza a -nevelőbe, a saját személyére nézve pedig rábízza magát mi -reánk.</p> -<p>Akli elgondolta, hogy itt az ellenkezés csakugyan nem használ -semmit.</p> -<p>– Jól van, rendelkezésükre állok. De engedjenek még néhány -perczet, hogy a kisasszonynyal kibeszélhessem magamat. Önök, kik -mindent tudnak, azt is tudják, kinek a megbízásából vagyok itt.</p> -<p>– Igen, mi azt is tudjuk, de ilyen időhaladékot nem adhatunk. -Menjünk, uram. Ne csináljunk spektákulumot. Az megrémítené a -kisasszonyt és azt talán ön sem akarja. Mondjon neki valami más -okot, amiért távoznia kell. <span class="pagenum"><a name="Page_65" -id="Page_65">-65-</a></span></p> -<p>Akli egy pillanatra visszatért Ilonához, sápadt volt és -izgatott, ami legott föltünt a leánynak. Az idegenek nyomon -követték és néhány lépésnyire a padtól megálltak.</p> -<p>Akli a következőket mondá magyarul:</p> -<p>– Vágjon közömbös arczot, Iluczi, ahhoz, amit hallani fog, hogy -ezek az urak ne gyanítsák, mit mondtam. Engem elfognak. Nem tudom, -hogyan történhetik s miféle intrikák szövetnek, de mosolyogjon, -kérem… Így. Jól van. Akar-e valamit tenni értem?</p> -<p>– Mindent! – felelte a leány páthoszszal – és fölnevetett, -mintha a világ legvidámabb tréfájáról volna szó.</p> -<p>– Most elkisérjük a kocsihoz, – folytatá Akli, – tegyen úgy, -mintha visszamenne az intézetbe, de a legközelebbi utczában -parancsolja meg a kocsisnak, hajtson a Burgba, maga pedig kérjen -audiencziát a császárnál és mondja el neki, mi történt velem.</p> -<p>Iluczi fogta a szőlőfürtöt, mely a padon hevert s nagy -közömbösen csipegette belőle azokat a kivánatos, haloványzöld -golyóbisokat s rakosgatta be egyenként a szájába nagy delicziával, -miközben megvillant vérpiros ajka mögül a fehér rizskása foga. Csak -asszonyi állat tudhat így tettetni.</p> -<p>– Úgy teszek – felelte, és ásított. (Pedig belül lázasan -dobogott megriadt szíve a rémülettől.)</p> -<p>Fölkelt s hagyta magát kisértetni a kocsiig. A két idegen úr -léptei ott hangzottak folyton mögöttük. Tip, top, tip, top.</p> -<p>– Pedig szerettem volna még valamit mondani. Abban a dologban. -Hiszen tudja…</p> -<p>A leány behunyta szemeit. <span class="pagenum"><a name= -"Page_66" id="Page_66">-66-</a></span></p> -<p>– A puskaporra nézve. Amit ki nem talált.</p> -<p>– Egyszerre lettem rabbá, a lelkemmel is, a testemmel is.</p> -<p>– Az egyik rabságból ki fogom szabadítani. Válaszszon, -melyikből, – tette hozzá enyelegve. – Persze mind a kettőből, -ugy-e?</p> -<p>– Jobb a kettő együtt, mint egyik se. Ami annyit tesz, hogy…</p> -<p>– Értem. Annyit tesz, hogy a súlyosabbat választja.</p> -<p>A kis bakfisch vidáman nevetett hozzá; felült a kocsira. Akli -rákiáltott a kocsisra:</p> -<p>– Vissza az intézethez!</p> -<p>Integetett neki a fehér ernyőjével, hátrafordulva a kocsiülésen. -Akli a zsebkendőjét lobogtatta. Hiszen csak apró kellemetlenség az -egész, valami rossz tréfa vagy félreértés. Majd kikapnak ezek a -császártól!</p> -<p>– És most már menjünk, uraim, – szólt ezután nem minden -nyegleség nélkül, a detektivekhez fordulva, – nem vagyok ugyan -próféta, de annyit merek jósolni, hogy ez a dolog igen -kellemetlenül fog kiütni, de nem én reám nézve. Majd meglátják…</p> -<p>Egy droskét hítt elő az egyik detektiv a sípjával, mire felültek -mind a hárman s a rendőrségi főépületbe hajtattak.</p> -<p>Akli gondolataiba merült, míg a két detektiv egyre próbálta -szóra hozni.</p> -<p>– Gyönyörü kisasszony – kezdé az egyik. – Ugy-e bár a császár -neveltje, uram?</p> -<p>– Igen, – felelte Akli kurtán, kelletlenül.</p> -<p>– Sok fiatal ember foga vásik majd ezért.</p> -<p>– Hm, nehéz falat lesz – felelte a másik detektiv. – A császár -szigoru ember. <span class="pagenum"><a name="Page_67" id= -"Page_67">-67-</a></span></p> -<p>– Bolondság, bolondság, – vélte az előbbi, széles pofacsontu, -törpe orru, szláv tipusu detektiv. – Van egy orosz közmondás, -barátocskám, hogy a szerelem nem megy audiencziára a czár -atyuskához, ha valamit akar.</p> -<p>– Hát az bizony nem megy, – röhögött a másik rendőr.</p> -<p>Aklit vérig bosszantotta a beszélgetés frivol hangja s -türelmetlenül szólt közbe:</p> -<p>– Ha már engem befogtak, fogják be a szájukat is!</p> -<p>A parancsoló hang imponált s most már csendben hajtott a kocsis -a Hohe-Marktra, ahol a rendőrség központi épülete állt, -árkádjaival, vasrácsos ablakaival. Ezalatt a fogoly váltig -keresgélte elméjében elfogatása okát, de sehol semmi támpont. Nem -volt még elég róka. A bűnét kereste, pedig csak az ellenségeit -kellett volna eldefiliroztatni a képzelete előtt. Eszébe juthatott -volna Tell asztalos és Eschenbach nyereggyártó kivégeztetése a mult -évekből.</p> -<p>Végre begurult a droske a hatalmas kapu ívei alatt.</p> -<p>Egy öreg, vörös orru porkoláb csoszogott elő a kocsizörejre a -kapu alatti fülkéből, zöld, ezüstpaszomántos ruhában, kulcsait -csörgetve vígan dúdolgatta: «Scheint die Sonne noch so schön, -einmal muss sie untergehn.»</p> -<p>– Az apó megint felhörpintett – szólt az egyik detektiv.</p> -<p>– Megint valaki? – dörmögte a kulcsokat csörgető öreg bosszusan. -– És megint úrféle?</p> -<p>– Ugy van, Schmidt apó, egy külön zárkába tegye ezt az urat. -<span class="pagenum"><a name="Page_68" id= -"Page_68">-68-</a></span></p> -<p>– Vezessenek, kérem, a rendőrfőnök elé! – követelte Akli.</p> -<p>– Nincs külön szoba. A lelkemből hasítsak én ki külön szobát? – -ellenveté Schmidt apó.</p> -<p>– A rendőrfőnök Stadion grófnál van ebéden – jegyzé meg egy -fiatal rendőrtisztviselő, aki lúdtollal a füle mellett, hajadon -fővel átszaladt az épület balszárnyából a jobbszárnyába.</p> -<p>A két detektiv összenézett.</p> -<p>– Mit csináljunk hát vele?</p> -<p>– Ereszszék szabadon, – vélte Schmidt apó – mert hát nincs külön -szoba, vagy pedig mondjanak le a külön szobáról.</p> -<p>– Hát tegye, ahova akarja – végezték a detektivek. – Szálljon -le, uram!</p> -<p>Aklit fölvezette a pityókos profosz az emeletre és ott nyitott -ki egy czellát. Vidám, jóakaratu öreg ficzkó volt, tele bécsi -kedélyességgel, mely csak úgy bugyborékolt benne.</p> -<p>– Allerweil fidel. Kutyába se kell venni. Emberen és ártatlan -madárkán esik meg az, hogy kalitkába csukják. Aztán nem lesz itt -rossz dolga. A Schmidt apó vendéglőjében, hehehe. Nem kérdezem, mit -csinált. Itt van és punktum. Ezzel a mienk és ennyiben van a dolog. -A detektiv, a Roszlov, a muszka, azt súgta nekem, hogy ön a császár -mulattatója volt. Also nur fidel. Ott bizonyosan szert tett ön -egy-két sárga csikóra, hehehe. Hát ki velök az istállóból, ki -velök! Schmidt apó ügyes ember, ravasz ember, Schmidt apó ide -teremti, ami kellemességet Bécs nyujthat. Azaz, hogy a sárga csikók -hozzák. Nem szükség azért kimenni. Ah, ez a város! (Schmidt apó -csettentett a nyelvével, mintha valami finom, megenni való falatot -említene.) Es giebt nur <span class="pagenum"><a name="Page_69" id= -"Page_69">-69-</a></span> a’ Wien. A szabadság, mondják és örökre -hánytorgatják, szabadság és szabadság. Hát ugyan mi voltaképen a -szabadság? A’ kapitale Tummheit. A szabadság az, hogy az ember -elmehet minden korcsmába, oda is, ahol Stammgast, oda is, ahol nem -Stammgast. Iszen szép, szép, de mivel rosszabb, ha a fogságban -viszont minden korcsma eljöhet az emberhez. Pedig eljöhet.</p> -<p>Akli kivett a zsebéből egy aranyat és odanyujtotta a vén fecsegő -markába.</p> -<p>– Rendelkezésére állok, uram – szólt Schmidt apó, alázatosan -meghajolva.</p> -<p>– Egyelőre nem kérek semmit, kivévén, ha talán meg tudná -mondani, miért fogtak el.</p> -<p>– Éppen csak ezt az egyet nem tudom, uram, de bizonyosan a -császárt haragította ön meg. A mi jó Ferenczünket. Ah, milyen -áldott ember!</p> -<p>– Ösmeri?</p> -<p>– Oh, hogyne. A születése napjától kezdve. Ott voltam a -Burgtheaterben, uram, azon az estén, mint a Trauttmansdorff grófné -komornyikja; ott álltam a páholy hátterében a köpenyét tartva, -mikor a mostani császár nagyanyja, a mi nagy Mária Teréziánk -kihajolt a páholyból egy felvonás alatt és valóságos bécsi -nyelvjárásban jelentette a közönségnek: «Der Poldl hat an’ Buam und -grad’ am Bindtag am mein’ Hochzeitstag».<a name="FNanchor_3" id= -"FNanchor_3"></a><a href="#Footnote_3" class="fnanchor">3)</a> Hja -bizony. Schmidt apó sokat tud, többet tud, mint kellene.</p> -<p>– Mit ér, ha még se tudja, hogy miért fogtak el?</p> -<p>Schmidt apó fitymálva intett a kezével.</p> -<p>– Az ilyesmi rendesen kisül. Meg tetszik látni, hogy kisül. Nur -Geduld, und nur fidel. De már <span class="pagenum"><a name= -"Page_70" id="Page_70">-70-</a></span> most tessék ide belépni, itt -már van ugyan egy úr, és mondhatom, víg spéczi lehet a maga -nemében, aki derekasan be volt csípve, mikor vagy másfél órája -behozták. De nem csoda, hiszen Bécs a murik, a ramasurik, a juxok, -a blaumontagok és a katzenjammerek városa. Nem valami finom úr, -kivált az öltözékét tekintve, de hát a többi czellákban még -rosszabbul állnak a dolgok. És végre is, arme Leute kochen mit -Wasser. Isten látja lelkemet, nem adhatok jobb társaságot. Megyés -püspökeink nincsenek. Az ritka dolog itt. Még nem is volt. De ha -lenne, hát oda tenném. Vagy ha lesz, hát ide hozom – mert sohase -tudhatni, mit ad a jó Isten.</p> -<p>Ezzel előre tuszkolván Aklit, biztosította, hogy vacsora előtt -még betekint átvenni a parancsait, addig is felküldhet neki egy -szájharmonikát, ha éppen szórakozni akar.</p> -<p>– Köszönöm, nem kivánom.</p> -<p>– Pedig a harmonikaszó olyan fidélis. De ahogy tetszik. Isten -önnel, uram!</p> -<p>Betette utána az ajtót, a kulcs megnyikordult a zárban és Akli -rab lett.</p> -<p>Odabent félhomály volt. Kivált a vakító napfény után, mely künn -az épületnek ezt a részét elöntötte, első pillanatban alig lehetett -kivenni a tárgyakat, csak lassan-lassan rajzolódtak ki a körvonalai -néhány szalmazsákos ágynak, egy-két asztalnak s vizes kancsónak az -asztalokon; ami nem is csoda, mert csak egyetlen magasan fekvő, -homályos üvegü ablakon szolgált be a világosság. Sivár, bántó csönd -honolt volna bent, ha meg nem zavarja valami olyanforma zaj, mintha -fát fürészelnének valahol. De hát az is falláczia volt. A legutolsó -pricsen egy férfi aludt és hortyogott. <span class= -"pagenum"><a name="Page_71" id="Page_71">-71-</a></span></p> -<p>Akli megbotlott egy székben és feltaszította, az ebből támadt -zörejre felriadt az alvó.</p> -<p>– No, mi az? – mordult fel rekedten, álmosan s egy nagy fej -látszott megmozdulni a szögletben, majd két villogó szem szegződött -Akli felé.</p> -<p>– Bocsánat, uram, hogy önt ismeretlen létemre bátor vagyok -háborgatni, de biztosítom, hogy nem a magam jószántából teszem.</p> -<p>– Teringettét! – kiáltott fel a másik, hirtelen felugorva a -vaczokról. – Mit látnak szemeim! Akli úr?</p> -<p>Akli szinte hátra tántorodott a meglepetéstől.</p> -<p>– Ön volna az, báró úr? Ejnye, ez nevezetes!</p> -<p>– Hát nem engem keres ön? – csodálkozott Szepessy, mert ő -volt.</p> -<p>– Nem egészen – felelte Akli egyszerűen.</p> -<p>– Akkor aztán hogyan jut ide?</p> -<p>– Ahogy szokás. Behoztak a rendőrök.</p> -<p>– Behozták? Önt? Miért?</p> -<p>– Hiszen ha tudnám! És ön, báró úr?</p> -<p>– Oh, az én történetem mindennapi. A Burgból, öntől eltávozva, -kimentem a Práterbe és ott megebédeltem a «Blauer Elephant»-nál. -Rossz kedvem is volt, czigány is volt, húzta a jó magyar nótákat, -én is el akartam húzatni a magamét, mondom neki, el is fütyülöm az -elejét, de ügyet se vetett rám, akkor aztán odahajítottam neki egy -százforintos banknótát. A czigány se rest, rárántja hirtelen, de -még fele sincs ki a nótának, odajön egy rendőr és behoz ide a -dutyiba, hogy azt mondja, kit öltem meg a száz forintért?</p> -<p>– Lássa-lássa, ezt mind a czinikus öltözködési módja teszi. -<span class="pagenum"><a name="Page_72" id= -"Page_72">-72-</a></span></p> -<p>– Ejh, hagyja el! Hiszen végre is mulatságos. Az emberrel -legalább mindig történik valami. De ami önt illeti, arra már igazán -kiváncsi vagyok, hogy miképp került ide.</p> -<p>– A Stadtparkban beszélgettem Kovács kisasszonynyal, egyszer -csak elém áll két titkos rendőr és…</p> -<p>– Mit? – szakítá félbe a báró mohón. – Ön tehát beszélt a kis -jövendőbelivel? Nos? Széna-e vagy szalma?</p> -<p>– Meg kell vallanom az igazat, báró úr: az bizony szalma.</p> -<p>Szepessy a fogait csikorgatta mérgében.</p> -<p>– Nem akar? Mi?</p> -<p>– Gyerek az még, báró úr, éretlen gyerek, – csittította Akli – -nem arravaló az még.</p> -<p>– Meg kell történni! – tört ki a báró lázas, szenvedélyes -hangon. – Meg fog történni. Az enyém lesz. Érti ön? A Szepessyek -csúnya emberek, nagyon csúnya emberek, de csupa szép feleségeik -vannak. Mert mind lopják a feleségeiket. Az anyámat is lopta az -apám, a nagyanyámat is a nagyapám. Ah, a lopott asszony édesebb -lehet, mint az, amelyik önként tapad az emberhez, mint az, amelyik -szereti.</p> -<hr class="chap" /> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_73" id= -"Page_73">-73-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h2>V. FEJEZET.<br /> -A CSÁSZÁR HARAGSZIK.</h2> -</div> -<p>Kovács kisasszony, ahogy utasítása volt, a szomszédos utczában -megparancsolta a kocsisnak, hogy hajtson egyenesen a császári -rezidencziába.</p> -<p>A császárhoz azonban nehéz ily késő délután bejutni. Ő Felsége -ilyenkor vagy odakünn sétált polgári ruhában a glacison s minden -ismerősével szóba állott, sokszor ismeretlenekkel is, vagy a -parkban pepecselt a növények közt és akkor senkivel se állt szóba, -a főkertésznét kivéve – (de nem akarok a rossz nyelvek után -indulni), vagy pedig bent volt a laboratoriumában, ahol némileg ő -is foglalkozott annak a kornak a divatja szerint az alkhimiával, -melynek végső czélja az aranycsinálás volt. De sajnos, ő se találta -ki a nyitját, megmaradt az aranycsinálás régi methodusánál, mely az -alattvalók zsebén sarkallik.</p> -<p>A görebeket, lombikokat pedig használta holmi apró dologra, mert -aki egyszer a vegyészetet megkóstolta, el nem szokhatik többé -attól, mint a korhely az alkoholtól. E pillanatban is, mikor Kovács -kisasszony droskeja begördült a Burg udvarába, laboratoriumában -volt elvonulva az uralkodó, egy <span class="pagenum"><a name= -"Page_74" id="Page_74">-74-</a></span> uj parfüm kitalálásán -kísérletezve. Rózsából és kendermagból kellett volna kifőzni az uj -illatszert. Keményen meghagyta a szolgálattevő kamarásnak, gróf -Daunnak:</p> -<p>– Ne engedjen háborgatni, csak ha a leányom találna jönni.</p> -<p>Ő reá gondolt, éppen neki akarta kitalálni az uj illatszert. Az -a vágy hevítette, hogy egy kis forradalmat csinál az asszonyok -közt. (Oly epidémia volt a forradalom-csinálás, hogy még ő is -gusztust kapott rá.) Pokolban fogant ötlet, hogy a -királykisasszonynak olyan külön illata legyen – amihez más Éva -leánya hozzá nem juthat. Hogy micsoda revoluczió lesz ebből az -udvari dámák közt, azt csak a jó Isten tudhatná.</p> -<p>A koktumok éppen javában rotyogtak a «szentély»-ben, mikor az -intézeti növendék váratlanul megjelent az előszobában, ahol a -kamarás őrködött.</p> -<p>Ez pedig nem volt valami könnyű dolog. Sokkal egyszerűbb -lehetett a tevének a tű fokán átbújni, mint a Schweizer Hofba -jutni, a laboratoriumhoz vezető előszobába a közönséges halandónak, -mert a bécsi udvar, mióta a franczia Lajosok eltüntek őseikhez, a -legfényesebb volt Európában. Tömérdek lovagok és szolgálattevő -méltóságok nyüzsögtek minden zugban, zsandárok, testőrök, -alabárdosok álltak az ajtóknál s mindenkinek volt valami -látszólagos feladata s ezt mind azon a boldogtalanon kellett -végigcsinálni, aki a császár színe elé kívánkozott.</p> -<p>Hanem ennek a fényes udvarnak megvolt aztán az a jó oldala is, -hogy mindent tudott, sőt valamivel többet a mindennél. A titok -ebben a légkörben nem tudott megélni egy óráig se. Az intézeti -<span class="pagenum"><a name="Page_75" id= -"Page_75">-75-</a></span> növendékről is mindenki hallott már -egyet-mást, hiszen karácsonykor fogadni szokta a császár, a -fiú-testvérével együtt. Ezer verzió keringett erről. Pletykák, -legendák. Valóságos csemege a boudoirokban. Öreg főherczegnők -élvezettel majszolják, de a fiatalok se jobbak.</p> -<p>És most megjelenik a szép, fiatal növendék, mintha a napsugár -osonna végig a méltóságteljes, komor, ódon folyosókon. Egy kicsit -izgatott, sápadt; beszédes, tiszta őzike-szemeiben aggodalom -ül.</p> -<p>– Ő felségével kell beszélnem, azonnal, azonnal, – lihegi -azoknak, akikkel találkozik. – Hol van, merre van ő felsége?</p> -<p>Oh, az udvari orrok! Azok a pompás szimatok! Aki sohase látta -is, rögtön kitalálja, ki lehet a leányka.</p> -<p>Vajjon mit akar a császárnál a kicsike? Hogy ilyen későn jön! -Ebben valami rendkívüli esemény rejlik. Valami történt vagy -történni készül valami. Hm, jó volna kihámozni. Az udvari -portentumok kapnak utána, mint a macska a pehely után, ha egérszíne -van. Mert csodálatos, hogy itt, ahol az igazi események születnek, -csak a nem igazi események a becsesek, a kicsiségek, a semmik.</p> -<p>A bakfisch megjelenik a Burgban és mindenki azt mondja kapunál, -ajtónál, előszobákban, hogy most lehetetlen a császárral beszélni, -de azért beljebb ereszti, hogy hátha talán egy följebbvaló közeg -kivételt tesz.</p> -<p>Csak egy piczinyt segíti a dolgát mindenki, ameddig a felelősség -nem nagyon nyomja, de a felelősség annyi ember közt oszlik meg, -hogy a császárt akár el lehetne lopni is, anélkül, hogy az őrizet -hiányossága megállapítható legyen. <span class="pagenum"><a name= -"Page_76" id="Page_76">-76-</a></span></p> -<p>– Próbálja meg, kisasszony, talán a főudvarmesternél. A -főudvarmester is kegyes ebben az esetben.</p> -<p>– Ő felsége nem fogad ilyenkor, azonban meg lehetne próbálni a -szolgálattevő kamarásnál, ha talán ő…</p> -<p>Így jut be a kisasszony Pontiustól Pilátushoz, Pilátustól a -szolgálattevő kamaráshoz, aki unalmában éppen az ablaknál állt s -nézte a napot, amint bíborvörösen leszállt nyugaton, nézte pedig -olyan közömbös, unott szemekkel, ahogy egy kamarás nézhet egy -égitestet, melyről tudja, hogy nem folyik benne kék vér. Egyszerre -azonban szoknyasuhogás támadt a háta mögött. Ah, szoknyasuhogás! -Műértő fül millióféle zsongás-bongás, hullámzás közül felismeri ezt -a sziszegő zörejt, minden hangok közül a legszebbet.</p> -<p>A kamarás megfordult s a csodálkozástól szinte leszegződött, oly -szép volt a kis leány üdeségével és bájos félénkségével, mint egy -szarvas, amelyik rohan, rohan s egy tisztáson szemben találja magát -egy vadászszal. A leszálló nap ragyogó aranyát keresztül lövelve az -ablak üvegén, éppen oda tűzött az arczára s gloriolát font a feje -körül.</p> -<p>– Mit parancsol? – dadogta a kamarás zavartan.</p> -<p>– Ő felségével kell beszélnem tüstént, tüstént. Kérem, uram…</p> -<p>– Bocsánat, de Ő felsége megparancsolta, hogy senkit se -jelentsek be.</p> -<p>– Oh, uram, az én dolgom kivételes és Ő felsége is meg fogja -önnek bocsátani. Kérem, esedezem, uram…</p> -<p>Gyönyörű szemeit ráemelte szeliden, kérőn és <span class= -"pagenum"><a name="Page_77" id="Page_77">-77-</a></span> mégis -félig parancsolón. Mintha símogatná, mintha melegítené, mintha -átgyúrná az a bársonyos tekintet. A kamarás érezte, hogy nem tud -ellentállni.</p> -<p>– De hát ki ön, és mit akar?</p> -<p>– Valakinek az elfogatásáról van szó, uram, aki…</p> -<p>– Elfogatásról? Az semmi. Az nem főbenjáró dolog. Hadd üljön -veszteg, akit befogtak. Pihen egy kicsit, ennyi az egész. Csak a -kivégzések képezhetnének kivételt. Bocsánat, asszonyom, de…</p> -<p>– Nem vagyok asszony – vágott közbe a leány elpirulva. (Pedig -tetszett neki, hogy asszonynak gondolja a csinos, nyalka kamarás.) -– Hanem ami az elfogatást illeti, legyen szabad megjegyezni, hogy a -császárnak is kedves az, akit elfogtak.</p> -<p>– A császárnak is? Tehát még másnak is? – enyelgett a -kamarás.</p> -<p>A leány arcza kigyúlt erre, mint a hamu alatti tűz, ha -megfújják.</p> -<p>– Bejelent ön, vagy nem? – kérdé aztán bátran, szinte daczosan a -kamarás szeme közé tekintve.</p> -<p>– Nem lehet. Ő felsége megparancsolta, hogy senkit se bocsássak -hozzá, csak ha a leánya jönne.</p> -<p>– Nos hát, én az vagyok! – mondá a bakfisch büszkén. – Engem Ő -felsége leányának fogadott és ő neveltet madame Szilvássynál.</p> -<p>A kamarás meghajtotta magát.</p> -<p>– Valamit hallottam erről, kisasszony, és szolgálatára -állok.</p> -<p>– Tehát mégis be fog jelenteni, úgy-e?</p> -<p>– Azt még nem tudom. Minden attól függ…</p> -<p>A kamarás eltűnt a laboratoriumba vezető ajtón át s kis vártatva -megjelent maga a császár <span class="pagenum"><a name="Page_78" -id="Page_78">-78-</a></span> is a teremben szürke blúzban, zöld -ernyővel a homlokán.</p> -<p>– Ah, kedves kicsike, – kiáltá jóságosan – ön van itt? Nos hát, -történt valami?</p> -<p>A leány eléje járult, meghajolt féltérdben és megcsókolta a -császár kezét, mire az megsimogatta a haját – amennyi a kalap alól -kimaradt.</p> -<p>– Nézze csak, kedves Daun gróf, intézkedjék, hogy a czukrász egy -csomag édességet készítsen össze a kis vendégünknek, amit majd -magával vigyen.</p> -<p>A kamarás távozott s a császár megismételte a kérdést.</p> -<p>– Történt önnel valami, kedvesem? Ne reszkessen úgy, ne féljen -tőlem, szóljon bátran.</p> -<p>– Felséges császár, – kiáltott fel végre, mintha a melengető -szavakra, mint a befagyott forrás, csak most törne ki a hangja – -Akli Miklóst elfogták.</p> -<p>A császár csodálkozva mereszté rá a tekintetét.</p> -<p>– Elfogták? Aklit? A mi Aklinkat? De hiszen az lehetetlen. Ki -fogta volna el? Hiszen nincs itt ellenség.</p> -<p>– Már pedig elfogták, felséges uram. Két polgári ruhába öltözött -rendőr vitte a börtönbe a Stadtparkból, ahol együtt beszélgettünk s -engem ő arra kért utolsó szavával, hogy siessek ide s mindezt -megjelentsem felségednek.</p> -<p>– De hisz ön álmokat mesél, kis barátnőm. Bécsben végre is én -uralkodom és nem tudok a dologról semmit.</p> -<p>– Vágassa ki felséged a nyelvemet, ha nem szóltam igazat. -<span class="pagenum"><a name="Page_79" id= -"Page_79">-79-</a></span></p> -<p>– No, majd bolond vagyok, hogy a maga kis nyelvecskéjét -kivágassam! Inkább megengedem, hogy valami félreértés történt, de -csillapodjék, még ma szabad lesz ő, és estére elmeséli nekem az -élményeit, sőt holnap elküldöm az intézetbe is.</p> -<p>A császár csengetett, mire egy kakastollas kalpagú tiszt jelent -meg az ajtóban, szalutálva.</p> -<p>– Küldjenek rögtön Stohlen lovagért. – Majd ismét a leányhoz -fordult:</p> -<p>– Reménylem, meg van velem elégedve? Csakhamar megtudjuk, mi -történt a rossz csonttal és bizonyára nem hagyjuk egy hajaszálát se -meggörbülni, – mosolygott a császár. – Hanem ezúttal már beszéljünk -magáról is. Elmondta-e Akli, hogy kérő volt a háznál? Úgy bizony, -nagy leány lettünk, hm…</p> -<p>Mire a császár pajzánul megcsipkedte az állát.</p> -<p>A bakfisch lesütötte a szemeit.</p> -<p>– Hát hozzámegyünk-e, vagy nem? Feleljen a kisasszony.</p> -<p>– Nem! – hebegte és eltört a mécses, fuldokló sírásra fakadt. – -Nem, nem, nem. Inkább meghalok.</p> -<p>– Nos, én nem fogom erőltetni. A házasságok az égben köttetnek, -gyermekem, s én már csak itt a földön szeretek maradni, ameddig -lehet.</p> -<p>E pillanatban visszatért a szolgálattevő kamarás, Daun gróf.</p> -<p>– Ő exczellencziája, Stadion gróf kér sürgős kihallgatást – -jelenté.</p> -<p>– Nem mondta, milyen ügyben?</p> -<p>– Az Akli-ügyben.</p> -<p>– Helyes! – kiáltott fel a császár élénken. – Tehát mégis -történt valami? Mindjárt meg <span class="pagenum"><a name= -"Page_80" id="Page_80">-80-</a></span> fogunk tudni mindent, várjon -itt rám, gyermekem. Az ön őrizetére bízom Kovács kisasszonyt, Daun -gróf.</p> -<p>A császár a szomszéd terembe távozott. Hosszan elmaradt, talán -egy óráig is, a perczek lassan, kínosan teltek, a nagy bronzóra -kísértetiesen ketyegett. Daun gróf százféle módon próbálta -mulattatni a bakfischt, de annak a szíve-lelke tele volt -szorongással, balsejtelmekkel s minduntalan megszakadt a társalgás. -Idegei szinte a távollátás hatodik érzékéig feszültek meg. Látta -szegény Aklit a börtönben, amint valami szalmazsákon ül és -gondolkozik, fejét tenyerébe hajtva. Egy-egy ajtó nyílott valahol -messze, talán a hatodik teremben. Összerezzent. Jön a császár. De a -császár csak nem jött, csak nem jött. Istenem, miről beszélhet -annyit a mindenható miniszterével? Hiszen olyan könnyű megmondani: -«Ha elfogtátok, hát ereszszétek szabadon hamar.» Hát mégse könnyű? -Hátha rossz emberek nem engedik ki a szegény Aklit a börtönből?</p> -<p>Felelgetett is, nem is, a kamarás bókjaira, ötleteire; másutt -járt az esze, néha egy-egy naiv kérdést intézett hozzá:</p> -<p>– Ugy-e, hogy a császárnak senki se parancsol?</p> -<p>– Senki, kisasszony, csak a törvények.</p> -<p>– Hiszen a törvények papirosból vannak, papiroson állanak s az a -papiros parancsolna a császárnak?</p> -<p>Kétkedően rázta a szép fejét.</p> -<p>De megmagyarázta a kamarás:</p> -<p>– A törvények azért parancsolnak neki, mert azokban benne van a -népek lelkiismerete, az övével együtt. <span class= -"pagenum"><a name="Page_81" id="Page_81">-81-</a></span></p> -<p>Mindezt azonban nem értette meg a kisasszony.</p> -<p>– De ha a császár például azt mondja, akarom, hogy ennek vagy -annak semmi bántódása ne essék, hát nem lesz, úgy-e, bántódása?</p> -<p>– Persze, hogy nem lesz.</p> -<p>– Köszönöm, uram.</p> -<p>Egy kicsit megnyugodott, de az óra monoton tik-takja váltig -élesítette az eszét, mint mikor a fenőkő súrolja a borotvát.</p> -<p>– Szokott-e a császár másokra is hallgatni? – tudakozódék -ujolag.</p> -<p>– Hogyne? Hisz azért vannak tanácsosai. Ezek az ő fülei, szemei -és kezei. Ezekkel hall, ezekkel lát, ezekkel cselekszik.</p> -<p>– Hisz akkor ő maga akár vakon is születhetnék?</p> -<p>– Na, miért ne? Volt is már nem egy vak király a világon.</p> -<p>– Igaz, igaz, – bizonyítá a leány is – nálunk is Vak Béla, de ha -a tanácsosok által lát és cselekszik, miért való hát «Isten -kegyelméből?»</p> -<p>A kamarás vállat vont.</p> -<p>– Azzal bizony nem szolgálhatok.</p> -<p>E pillanatban hevesen megnyilt az ajtó s belépett a császár -haragosan, kivörösödve. Homlokán és a szemöldökök közötti redőkön -vihar ült. Egyenesen a laboratorium felé tartott, nem nézve se -jobbra, se balra, már át is ment a terem azon részén, ahol a leány -állt, mikor úgy látszott, mintha eszébe jutna, megállt az ajtónál -és szavakat látszott keresni.</p> -<p>– Leányka, – szólt végre ridegen, minden nyájasság nélkül – -vissza fogsz menni az intézetbe, <span class="pagenum"><a name= -"Page_82" id="Page_82">-82-</a></span> hogy ott továbbra is -szorgalmasan tanulj. Az az ember egy háládatlan gonosztevő, aki -megérdemli, hogy bűnhődjék. Egy szót se halljak többé érdekében. -Majd intézkedem uj gondnok iránt, aki felügyel rád és öcsédre. Daun -gróf, kísérje le a kisasszonyt és adja át Kolowratnak, aki -visszaviszi az intézetbe.</p> -<p>Ezzel bement, becsapta az ajtót maga után és – bezárkózott -végképen az Akli Miklós börtöne.</p> -<hr class="chap" /> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_83" id= -"Page_83">-83-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h2>VI. FEJEZET.<br /> -AKLI A RABSÁGBAN. GYURI MISSZIÓJA.</h2> -</div> -<p>Stadion gróf tehát elérte a czélját. A bolond, aki szatiráival -ostorozta s ártott tekintélyének a legmagasabb helyen, el volt téve -láb alól. A császár csekélységnek tartotta eleinte az okot s -kétszer is felkiáltott: «De egy vers végett, kedves Stadion gróf, -egy vers végett!» Csakhogy Stadion gróf éppen a dialektikában volt -nagy s úgy tudta belenyomni a császár lelkébe a saját akaratát, -mint a viaszba a saját pecsétjét.</p> -<p>– Hiszen a vers csak vers, – érvelt a miniszter – s teljesen -ártatlan dolog, ha például pensumnak van feladva; ha egy leányhoz -szól, természettől beoltott érzelmek bugyborékolása. Az ember -efajta verseket írhat a titkos fiókjának is, hogy a szívén -könnyítsen – kivált, ha nincs remény a viszontszerelemre. De ha az -ember egy császárhoz ír dicsverset, ezt bizonyosan nem abból a -keserű epekedésből teszi, hogy az illető császárt nem veheti el -feleségül, hanem rendesen valami egyéb czélja van vele, mire nézve -a legelső lépés, hogy arról a versről tudomást szerezzen a császár. -Hiszen fölségedhez is írt Akli névnapi, születésnapi, valamint -<span class="pagenum"><a name="Page_84" id= -"Page_84">-84-</a></span> ujévi distichonokat és azok így vagy úgy -tudomására hozattak fölségednek. (Sajnos, hogy nekem is – tette -hozzá csípősen.) Ha tehát Akli most Napoleonhoz írt dicsverset, -világos dolog, hogy azzal Napoleonnak akart kedveskedni, amiből -határozottan következik, hogy Akli valamely összeköttetést -<i>folytat</i> Napoleonnal vagy még csak <i>keres</i>. Tertium non -datur. Az a körülmény azonban, hogy Napoleon eddigi haditerveinkről -mindig előre értesült s részben ez okozta az ulmi és austerlitzi -vereségeket, szinte kétséget kizárólag mutatja, hogy Akli nem uj -titkos összeköttetést keres a korzikaival, hanem egy régit -folytat.</p> -<p>Napfény nem érleli olyan bizonyosan a buzaszemet, mint a Stadion -érvelése a gyanut. Akli el volt veszve. A császár, mint láttuk, -nagy fölháborodással átengedte sorsának. Sok szabad a bolondoknak -és poétáknak, de minden mégse szabad. Lakoljon, ha bűnbe esett.</p> -<p>A «Schmidt apó vendéglőjében» azonban nem sokáig maradt, -elvitték szem elől a bécsujhelyi börtönökbe, – addig is, míg -Stadion gróf biztosabb adatokat gyüjthet árulása felől. Így, -pusztán a verssel, nem merte bíró elé állítani. – A vers, az igaz, -elég rossz, de hátha a bíró is rossz lesz és nem találja kellő -bizonyítékok hiányában elítélni. Jobb hát előbb bűnöket gyüjteni -ellene és addig hadd legyen Bécs-Ujhelyen. Végre is, azt mondja az -arab közmondás: jobb állni, mint járni, jobb ülni, mint állni. Hát -hadd üljön.</p> -<p>A bűnök gyüjtése pedig minden gyüjtések között a legkönnyebb. Ha -éppen nem volna, mesterségesen lehet tenyészteni, mint a -pisztrángot. Stohlen lovag Bécsbe hívatta a bécs-ujhelyi -fogházigazgatót, <span class="pagenum"><a name="Page_85" id= -"Page_85">-85-</a></span> Bernot urat és megmagyarázván neki, -milyen gyanuban áll a fogoly, utasítá, hogy a tintát, papirost ne -vonja meg szomorú magányában, sőt inkább kössön vele bizalmas -barátságot és adjon neki módot (sőt esetleg tanácsot is ügyesen), -hogy panaszolja el sorsát Napoleonnak és kérje közbelépését -kiszabadítására, – persze a levél Stohlen lovaghoz küldendő s a -többi.</p> -<p>Aklit tehát még itt se hagyta el a gyöngyélet. Bernot úr -megszerette, rab létére vacsorára hívogatta, pertu lett vele. -Kisasszonyai is voltak Bernot úrnak, két ábrándos szemű Gretchen, -akik hárfát játszottak vagy lenszálakat fontak guzsalyaikról -esténkint. Az egyik, Klementine, szemlátomást kaczérkodott Aklival. -Akli nem volt elég karakter, nem vallotta be, hogy a gondolata -valahol másutt jár, Bécsben, egy utczában, egy nevelő-házban… Akli -visszakacsintgatott rá és így szövődött a fogház-igazgató lakásán -egy kis idill. Bántotta ugyan a lelkiismeret, hogy a leányt -hitegeti, de ekképen okoskodott: Ha a leányt felvilágosítanám -szívem titkáról, akkor nyugodtabb lenne a lelkem, de oda lenne a -testem kényelme, a jó kosztom és lelkem helyett a gyomrom -háborogna. Nos, minthogy a lelkem a kedves lánytól való távollét -miatt anélkül is szenved, ezt a kis terhet is még reá rakom, már -neki úgy is mindegy. Ezzel az okoskodással legalább elhitte, hogy -nem rossz ember. Amint hogy nem is volt rossz, csak szamár. Azt -hitte, ő csal, pedig őt csalták.</p> -<p>Egy este, midőn ismét Bernotéknál vacsorált, hozzá simult -Klementine és szemrehányást tett neki.</p> -<p>– Miért nem igyekszik szabaddá lenni?</p> -<p>– Hiszen igyekszem, – felelte Akli, – már <span class= -"pagenum"><a name="Page_86" id="Page_86">-86-</a></span> két -instancziát írtam a császárhoz, édesapja el is küldte, de -megfoghatatlan módon nap nap után múlik és semmi se mozdul. Pedig -meg vagyok győződve, hogy a császár szeret s nem tudom, mit -vétettem, ha vétettem, de megbocsátaná, érzem.</p> -<p>– Ne higyje azt; a császár senkit se szeret. A Habsburgok -hidegek, mint a glecserek. Ellenségei vannak a Burgban s őt most -azok informálják. Sohase fog megszabadulni, ha nem hallgat rám.</p> -<p>– Iszen hallgatok én szívesen. Hát mit tegyek?</p> -<p>– Hajoljon közelebb, majd megsúgom. Forduljon Napoleonhoz egy -kérelemmel.</p> -<p>Akli csodálkozott.</p> -<p>– Napoleonhoz? Mi közöm nekem Napoleonhoz? Vagy mi köze -Napoleonnak én hozzám? Nem értem magát, Klementine. Hol veszi ezt a -képtelen ideát?</p> -<p>Klementine zavartan felelt.</p> -<p>– Csak úgy érzem, csak úgy gondoltam. Tudja a nők az ilyet -eltalálják. Ami aztán a levelet illeti, azt kézbe juttatni én is -tudnám. Van egy unokatestvérem, aki orvos Párisban és benfentes a -Tuileriákban.</p> -<p>Akli gyanuját még ez se ébresztette fel – női szemek gyöngéd -tekintetétől símogatva, mélyen alvó fenevad a gyanu, – egyszerű, -hiábavaló fecsegésnek tartotta a leány tanácsát és természetesen -nem írt levelet Napoleonhoz.</p> -<p>Akadt úgy is elég írnivalója.</p> -<p>A fogházigazgatónak ugyanis a két kisasszonyon kívül volt egy -kis fia is, aki katonaintézetbe járt. Bár a szülei helyben laktak, -mégis bennlakó volt, mint a többi, csakhogy a katona-tanárok jó -barátságban lévén Bernot úrral, ha otthon ludat öltek <span class= -"pagenum"><a name="Page_87" id="Page_87">-87-</a></span> vagy ha -Bernotné asszony jóféle puddingot csinált, a kis Eduárdot -hazaeresztették «szopni». Addig-addig járt haza Eduárd az utóbbi -időkben, hogy egyszer csak a leczkeóra után elkezdi a «cserebogár, -sárga cserebogár» nótáját fütyürészni. Mint a puszták égő -tőzegeinek füstje ahogy megüti a tinó orrát, úgy ütötte meg a -magyar puszták dallama a Kovács Gyuri fülét. Oda szaladt nagy -lelkendezve német tanulótársához és nyakon ragadja, mintha valamit -ellopott volua.</p> -<p>– Hol vetted ezt a nótát, «kamerad»?</p> -<p>– Hát egy rab van most az apámnál, attól tanultam.</p> -<p>– Magyar rab?</p> -<p>– Magyar rab, valami Akli nevű.</p> -<p>Gyuri elsápadt, szíve hangosan dobogott, de a német előtt nem -akarta magát elárulni, a mennyire lehetett, egykedvüséget -erőszakolt arczvonásaira:</p> -<p>– A név közömbös, akár Pál, akár Péter, csak a magyar voltát -sajnálom. Nem tudod, miért fogták el?</p> -<p>– Hogy gondolod azt? – felelte Eduárd. – Atyám sohase mond el -hivatalos titkokat.</p> -<p>– És hogy ismerkedtél meg vele?</p> -<p>– Atyám nagyon szereti, ebéd és vacsora idejekor gyakran -kihozatja a czellájából és együtt étkezik a családdal.</p> -<p>– Atyád derék ember lehet – felelte Kovács György meghatott -hangon.</p> -<p>– Meghiszem azt. Két érdemrendje van, barátom.</p> -<p>– Edd meg az érdemrendjeit! Nem azok miatt mondom.</p> -<p>– De a rab is kellemes ember, zongorázni tud, <span class= -"pagenum"><a name="Page_88" id="Page_88">-88-</a></span> énekelni, -fütyülni, Schillert, Goethét könyv nélkül mondja el. Művelt és -mulatságos.</p> -<p>– Beeresztenek hozzá idegeneket?</p> -<p>– Nem szabad.</p> -<p>– És hol van becsukva? A fogházépület melyik szárnyában?</p> -<p>– A déliben.</p> -<p>– Megmutathatnád nekem az ablakait?</p> -<p>– Maradj csak a singularisban. A rabok nem laknak termekben, -csak egy ablaka van a zárkájának.</p> -<p>– Mutasd meg nekem, Eduárd.</p> -<p>Eduárd gondolkozott kissé, hogy nem vét-e ezzel valamit a -fölebbvalók és az állam ellen.</p> -<p>– Mi végből akarnád? – kérdé vontatottan, kedvetlenül.</p> -<p>– Hát mi egyébért, – felelte a magyar fiu – egy pár hazai dalt -szeretnék elénekelni egy csöndes estén az ablaka alatt s ő azt -meghallaná és talán jól esnék neki. Hát mit is tehetnék én egyebet -azzal, hogy az ablakát tudom?</p> -<p>– Igaz, – mondá megnyugodva – de nem fogja meghallani, meglátod, -mert magasan van az ablaka.</p> -<p>– Ne félj te attól. Kifogja a magyar fül a magyar hangot, ha -akárhogy elkeverődik is a levegőben.</p> -<p>– Hát jó, nem bánom, megmutatom majd egyszer.</p> -<p>Lőn tehát egy napon, hogy Akli Miklós czellája ablakán egy -kavics röpült be nagy csörömpöléssel, éppen a fogoly lábaihoz. A -kavics papirosba volt betakargatva. Akli fölemelte, legöngyölgette -róla a papirost és elolvasta, ami írva volt rajta: «Én vagyok itt, -Akli bácsi. Nem parancsol valamit? Kezeit csókolja: Gyurka.» -<span class="pagenum"><a name="Page_89" id= -"Page_89">-89-</a></span></p> -<p>Hej, megörült Akli a levélnek s nyomban rohant az ablakhoz, -kendővel integetve a fiúnak, aki lent állt egy magyalfa-bokornál, -parittyáját fogva a kezében.</p> -<p>Majd hirtelen visszahúzta a fejét, néhány sort vetett ő is -papirra s abba betakargatva a kavicsot, ledobta az ablakból:</p> -<p>«Szervusz, Gyurka! Hát rám akadtál? Csehül vagyunk, öcskös. -Gyere el, amikor jöhetsz, egy levelet írok Iluczinak, amit majd -neked kell továbbítanod.»</p> -<p>Azontúl gyakran jött el a Gyurka a bástyákhoz és a kövek -szorgalmasan diskuráltak egymással. Akli leveleit Bécsbe küldözte -és az Iluczi válaszait fölröpítette a parittyából a börtönablakba. -Ezekből a levelekből sok mindenfélét megtudott Akli, ami a világban -történik; kivette, azt mondja (t. i. Iluczi mondja) a benfentes -Kolowratból, akivel most, mint az Akli helyettesével, gyakran -érintkezik, hogy a császár szertelenül haragszik Aklira (hogy -miért, azt Kolowrat se tudja), azt is mondta Kolowrat, hogy a -császár semmilyen levelet nem kapott Aklitól, de nem is fogadná el, -mert a nevét sem szabad említeni előtte. Arról is írt a bakfisch, -hogy a kiállhatatlan Szepessy báró gyakran megfordul az intézetben, -szépeleg neki, virágokat, czukrot küldöz be, sőt most ujabban úgy -öltözik, mint egy piperkőcz (olyan furcsa a szép uj ruhákban, hogy -nevetni kell rajta). «Kezdett már a helyzet tűrhetetlen lenni, úgy, -hogy megkértem Kolowratot, segítene rajtam, mire Kolowrat meghagyta -a madamenak, hogy a bárónak ne engedjen velem semmi érintkezést és -ezt úgy vegye a madame, mint a császár parancsát.» Majd minden -levélben volt egy kis enyelgés, egy kis <span class= -"pagenum"><a name="Page_90" id="Page_90">-90-</a></span> czélzás a -sorok között a stadt-parkbeli beszélgetésre, meg egy kis biztatás a -jövőre, hogy «bővebben élőszóval, akkor, amikor – az mindegy». Ez a -«mindegy» sokat látszott jelenteni és édes gondolatokat hajtott az -Akli fejében. Virágok nőttek attól a kis czellában és tündérálmokat -hozott az éjszaka. Utóirat pedig éppenséggel minden levélben volt, -némelyikben kettő is, zagyva tarkaságban: «Vigyázzon az egészségére -és írjon minél többször, én sokat gondolok magára. Itt Bécsben most -az a hír, hogy Napoleon császár elválik a feleségétől és a mi -császárunk leányát, Mária Lujzát veszi el. A kis orgonavirágos -szalmakalapomat, amelyik magának úgy tetszett, képzelje csak, -megrágták az egerek.»</p> -<p>A kövek sok érdekeset beszéltek és Akli lassan-lassan okoskodni -kezdett. Hátha az ő instancziáját csakugyan nem kapta meg a -császár? Hátha Bernot el se küldte? Hiszen ez az egész barátsága a -foglyával egy csöppet se természetes. De hát mit akar? és általában -mit akarnak vele? Miért nem állítják biró elé? Miért nem mondják -meg, mit vétett, hogy védekeznék ellene? Így azt se tudja, mit -mondjon, hol kezdje. Hiszen ez az egész dolog egy átláthatatlan -ördögi cselszövény, amelynek a kibonyolító szálát hiába keresik -izzó fejében nyargaló gondolatai éjjel-nappal. A császár haragszik -rá, nevét se szabad előtte említeni. Megfoghatatlan ez! Meg lehet -ebbe őrülni.</p> -<p>Nagy töprengések után elhatározta, hogy még egy végső levelet -intéz a császárhoz. Csakhogy ezúttal a Bernot tudta nélkül. De hát -miképpen? A legközelebbi napon megkérdezte Gyuritól, tudná-e valami -módját, hogy egy levelét a császár bizonyosan a kezeihez kapja? -<span class="pagenum"><a name="Page_91" id= -"Page_91">-91-</a></span></p> -<p>Gyuri felparittyázta a feleletet:</p> -<p>«Személyesen fogom hozzá juttatni, csak írja meg.»</p> -<p>Akli tehát még egy instancziát szerkesztett klasszikus, ékes -latin nyelven, mely talán csak a követ nem inditaná meg. Gyuri -pedig először érezte a tettvágy hevületét, mikor egy ilyen nagy -feladat esik a vállára, eljuttatni az instancziát a császárhoz. No, -hát ott is lesz az – ha a pokol minden ördöge ellenezné is. Ezzel -vélte meghálálni mentorának, ami jót tett vele.</p> -<p>Száz terv is kóválygott a fejében, de a legelső volt megtudni, -hogy a császár hol van most.</p> -<p>Elment a postamesterhez. Lapok akkor nem jártak, ahol pontosan -megvannak a hírek az udvar köréből. Csak a postamesterek tudták az -egymást keresztező levelekből az udvar hollétét.</p> -<p>– Ő felsége most Laxenburgban tölti az őszt – mondá a -postamester.</p> -<p>No, hála Istennek. Laxenburgot legalább egy kicsit ösmerte a -Gyuri gyerek. Ott már egyszer bejutott a császárhoz, pedig senki se -akarta beereszteni.</p> -<p>Három napi szabadságot kért az igazgatótól, hogy családi ügyben -el kell utaznia, mire megindult és meg sem állott Laxenburgig.</p> -<p>Ott állt megint a vártánál, a vassorompós kerítésnél, ahol -évekkel azelőtt. Olyan furcsa! Mintha éppen az a katona járna ott -fel s alá, aki azelőtt. Még a bajusza is olyan.</p> -<p>De most már Gyuri is katonaruhát viselt. A nagy katona szerető -szemekkel pislogott az apró katonára és semmi kifogása se volt, -hogy az a kapun bemenjen az udvarra.</p> -<p>Eddig csak megvolnánk, gondolta magában Gyuri, de mit csináljon -most? Kihez forduljon? <span class="pagenum"><a name="Page_92" id= -"Page_92">-92-</a></span> Kolowrathoz fordulna, de az szigorú -ember, visszakergetné az intézetbe és dehogy eresztené a felség elé -az Akli instancziájával – kivált ha parancs van, hogy Akli nevét -említeni sem szabad. Legjobb lesz, ha meghúzódik valami bokorban s -meglesi, míg a császár a parkba jön s akkor eléje áll és vakmerően -odanyujtja a levelet. Csakhogy ez is kivihetetlennek látszott, mert -valahányszor a felség sétára megy, a zsandárok előbb kikutatják a -kertet. Az is megfordult fejében, hogy ha a császár kikocsizik, -akkor künn az utczán a kocsijába dobhatja a levelet. Igen de a -császár sokszor hetekig se kocsizik ki. Végre eszébe jutott az öreg -Laube, a császár komornyikja; mikor a nővérével ide jött, ő viselte -gondjukat, nyájas, piros arcza, mint melegítő emlék, derengett -eléje a multból. Miért ne kereshetné fel a kedves öreget? Tőle -megtudhat valamit a császár napi programmjából s aztán ahhoz -tarthatja magát. Az ám, de az öreg Laube is megkérdezi, hogy mi -szél hozta ide? Mit akar? Miért hagyta ott az iskolát?</p> -<p>Ejh, hát egy kis ravaszság még nem hazugság, azt fogja mondani, -hogy Aklival akart személyesen találkozni. Úgy tesz, mintha nem -tudná, mi történt Aklival, még talán szép szerével ki is veszi az -egyenes szívű öregből, hogy Akli miért lett kegyvesztes, ami nagy -eredmény lenne, mert ezen fordul meg a védekezés módja. Az ilyen -öreg szolgák sokszor többet tudnak, mint a nagy urak.</p> -<p>A császári kastélyban pedig óriási nyüzsgés volt a mai napon, -lakájok szaladgáltak keresztül-kasul a folyosókon, a konyhai -részeknél kukták sürögtek-forogtak, egy-egy fehérkabátos, fehér -tányérsipkás alak ki-kibújt odújából hűtőzni vagy tojáshabot verni, -a második főudvaron fényes egyenruhájú <span class= -"pagenum"><a name="Page_93" id="Page_93">-93-</a></span> tisztek -jártak-keltek, az épület homlokzatánál a Plankenstein-huszárok két -százada volt felállítva s a folyosóknál, bejáróknál díszbe öltözött -kopjás vitézek álltak őrt. Szóval, valami nagy parádé volt a -császárnál. De ez csak könnyítette Gyuri dolgát, a czifra -sokadalomban könnyebb volt elvegyülnie.</p> -<p>Bátran tartott annak az ismert bejáratnak, mely a komornyik -lakosztályába vezetett; a kopjások szó nélkül hagyták fölmenni a -grádicson; előtte, de már följebb, egy nyalka huszártiszt -lépegetett, aki véletlenül elejtette fehér keztyűjét, melyet a -kezében tartott. A gombolyaggá gyűrt keztyű lecsúszott a -garádicsról és gurult, gurult lefelé…</p> -<p>A huszártiszt (egy óbester) hátrafordult erre, egy kis magyar -káromkodással aposztrofálva a lefelé szaladó keztyűt, miközben -kedvteléssel vette észre az utána jövő gyerek-katonát s rárivallt -nyersen németül:</p> -<p>– Add fel a keztyűmet, te gyerek!</p> -<p>Gyuri sértődve vörösödött ki a tegezésre és a «gyerek» szóra, -egy perczig habozva tűnődött, hogy fölvegye-e a keztyűt vagy -megtagadja a goromba óbesternek ezt a legegyszerűbb udvariasságot -is.</p> -<p>– No mi az? – mennydörgé az ezredes csodálkozva. – Talán nem -akarod felhozni?</p> -<p>De már ekkor lejebb lépett Gyuri vagy két grádicson a keztyűért, -mert nem tartotta tanácsosnak, ily fontos küldetésben jelenetre -adni okot.</p> -<p>Fölvette a keztyűt s fölvitte az ezredesnek.</p> -<p>– No, ezer szerencséd, kis baka, hogy felhoztad, mert bizony, -mondom, kétfelé hasítottam volna a tökfejedet.</p> -<p>– Vagy én a magáét! – felelt a fiú, rendíthetetlen <span class= -"pagenum"><a name="Page_94" id="Page_94">-94-</a></span> -nyugalommal nézve a szeme közé és önkénytelenül kis spádéjához -kapott, mely csörömpölve mozdult meg oldalán.</p> -<p>– Ejnye, gígom-gágom! – kiáltott fel az ezredes nagy -örvendezéssel, egyszerre magyarra fordítva a szót. – Kinek a fia -vagy, ecsém?</p> -<p>– A Kovács Mihály óbesteré.</p> -<p>– Parolát ide, hékás. Hát bizony észrevettem a viselkedésedről, -hogy magyar anya szült, hanem már most jobb, ha kibékülünk, mert -tudd meg te is, hogy kivel kötöttél ki, atyámfia: én Simonyi -óbester vagyok.</p> -<p>Most utólagosan ijedt meg a fiú, láthatólag elsápadt. A híres -Simonyi óbester vitézségét szétvitték a mesék és legendák a -világban mindenüvé, még oda is, ahol a padokat faragják. A -legvitézebb huszár megelégedetten olvasta a saját dicsőségét a fiú -arczán.</p> -<p>– Semmi az – jegyzé meg nyájasan. – A farkas is csak odáig eszi -meg az embert, ameddig kinn van a csizmából. Azontúl nem bántja. -Nos, te még bent vagy a csizmákban.</p> -<p>És megveregette barátságosan a vállait.</p> -<p>– Hány órakor jön meg az uralkodó? – kérdé azután.</p> -<p>– Miféle uralkodó? – csodálkozott Gyuri.</p> -<p>– Hát melyik, ha nem a hesszeni, hiszen őt várjátok vagy mi?</p> -<p>– Nem tudom – vallotta be a fiú. – Én nem tartozom az udvarhoz. -Bécsujhelyi katonanövendék vagyok.</p> -<p>– No, hát nagyra nőjj! – szólt az óbester, elválva a fiútól, -miután fölértek a pompás, márványos korridorra. <span class= -"pagenum"><a name="Page_95" id="Page_95">-95-</a></span></p> -<p>Az óbester jobbra ment, kevély, sarkantyús lépteivel, a fiú -balra tartott, a Laube apó lakása felé.</p> -<p>Alig hogy egyet-kettőt lépett, hát ki jön rá szembe, topogó, -apró lépésekkel: maga az öreg Laube. Mondja aztán valaki, hogy -nincs szerencse! De mennyire megőszült, összeesett az öreg. Valami -különös zöldes Waffenrockot és nadrágot hoz a karján, a másik -kezében fekete, aranyrojtos kalpagot tart.</p> -<p>Gyuri mosolygós arczczal siet feléje, de a Laube apó szelíd kék -szemei ismeretlenül szegződnek rá.</p> -<p>– Jó napot, Laube úr, hát nem ösmer rám?</p> -<p>– De bizony, de bizony. A hangja olyan ismerős. Ah no, hogy is -felejthettem csak el. Az a kis pompás magyar fiú… Oh, kicsi szívem, -persze, hogy maga az. No lám, no lám. Oh, hiszen már katona, -valóságos katona, nyalka katona. Hop, fikom adta, hisz kardja is -van. Bizony már meggyengülnek a szemeim, nem ösmertem volna meg, -csak a hangjáról, mert a fülem még jó. Természetes, az olyan vén -szamárnak, mint én, a füle tart ki a legtovább. Pedig szemem is -olyan volt valaha, mint a sasé. Én voltam azelőtt Ő felségének a -legkedvesebb vadásza s bizony eleget vadásztunk egykor Ischlben az -ön édes papájával is, az Isten nyugosztalja, de hol veszi itt -magát, ahol a madár se jár?</p> -<p>– Éppen magát akartam meglátogatni, Laube úr, de látom, rosszkor -jöttem, szolgálatban van.</p> -<p>– A hesszeni ezred ruháit viszem be a császárnak, mert ebédre -várjuk a hesszeni uralkodót s az a bolondos komédia járja ezek -közt, hogy az egymás uniformisában jelennek meg. Sületlen egy -mesterség az egész uralkodás, de hát nem nehéz és ha már eddig meg -nem úntam, most öreg koromban megjárja <span class= -"pagenum"><a name="Page_96" id="Page_96">-96-</a></span> pihenőnek. -A fülem, hála Istennek, elég jó és a csengetyűt messziről -meghallom. Nagy áldás az Istentől az olyan fül. Különben mi -járatban van az úrfi?</p> -<p>– Aklit, a mentoromat akartam meglátogatni, de azt hallom, -valami baja történt, hogy már nincs itt; azért jöttem önhöz, Laube -úr, hogy kérdezősködjem utána.</p> -<p>– Mit? Hát nem tudja? – kiáltott fel élénken a komornyik s -letette a ruhákat a márványoszlopzatra s azután megnézte az -aranyóráját, mely hatalmas, vastag lánczon lógott le, – még van -néhány perczem. Igazán semmit se tud? Ej, hát vége van a szegény -Akli úrnak. Valami hóbortos verset írt és hát krcs (kezével az -ajtónak kulcscsal való bezárását jelezte) ül valahol a hűvösön – s -tudja Isten, látni fogja-e még valamikor az Isten napját. Mert hát -Akli úrnak szárnyai voltak, ahogy mondani szokták és az sohase -vezet jóra, sokkalta jobb, ha csak fülei vannak az embernek.</p> -<p>Mialatt Laube apó mindjobban nekimelegedett, azalatt Gyuri -fölismerte a helyzet előnyeit, egyre nyomult háttal a hesszeni -uniformis felé s felhasználva az öreg szemeinek gyöngeségét, egy -alkalmas pillanatban, mikor Laube apót elfogta a köhögés, egy ügyes -mozdulattal becsúsztatta Akli instancziáját a hesszeni zöldes -Waffenrock zsebébe, miközben váltig sopánkodott:</p> -<p>– Oh, szegény Akli bácsi, szegény Akli bácsi… Hogy lehetne rajta -segiteni?</p> -<p>– Azon bizony nem lehet sehogy, ne is törje rajta fejét az úrfi. -Amelyik körte egyszer lepottyan a fáról, az már nem kerül oda -vissza többé.</p> -<p>– De hátha ártatlan volt? <span class="pagenum"><a name= -"Page_97" id="Page_97">-97-</a></span></p> -<p>– Mindegy az a körtére nézve, akár azért potyogott le, mert -rothadt volt, akár nem volt rothadt, de erőszakkal tépték le, vége -van, punktum. De már most mennem kell a ruhákkal, mert a császár -öltözködni fog. Megvár az úrfi?</p> -<p>– Nem, nem várom meg, Laube úr, csak éppen egy perczre akartam -látni, mielőtt visszaindulok Bécsujhelyre, hiszen talán tudja…</p> -<p>– Minden bizonynyal, de ön végre is otthon van nálunk és itt -találja most Kolowrat grófot is, akit a császár gondviselőjéül -megbízott. Hogy van a leánytestvére? Hallom, hogy szép kisasszony -lett.</p> -<p>– Jól, köszönöm, de ne szóljon, kérem, Kolowrat grófnak, Laube -úr, hogy itt voltam, csak úgy engedély nélkül szaladtam ide Akli -úrhoz és önhöz. Nem szeretném, hogy Ő felsége vagy Kolowrat gróf -megfeddjenek emiatt.</p> -<p>– Azaz, ön inkognitó van itt – nevetett Laube úr. – No, jó. Egy -szót se szólok. Hiszen nekem voltaképpen nincs is nyelvem, nem -szabad lenni nyelvemnek, megszoktam, tudom, nekem csak füleim -vannak.</p> -<p>Laube apó eltünt a ruhákkal, Gyuri pedig abban a hitben, hogy a -dolgát jól végezte, egyenest visszament Bécsujhelyre, be se várta a -parádét, a hesszeni uralkodó érkezését, kinek ma egy fényes ebédet -kellett elfogyasztania a laxenburgi vörös ebédlőben. Pedig már -erősen porzott az út Bécs felől, ahonnan jönnie kellett a fényes -menetnek, a fogatok és a lovagok nagy sorának. Az őr a toronyból -leste a pillanatot, amikor jelt adhatott, az ágyúknál ott álltak a -tüzérek, akik a díszlövéseket elsüssék, a Plankenstein-huszárok -lovai türelmetlenül toporzékoltak – de Gyuri mindezekre nem volt -kiváncsi, <span class="pagenum"><a name="Page_98" id= -"Page_98">-98-</a></span> ő mind csak arra gondolt útközben, hogy a -császár most már öltözködik, most ölti fel körülbelül a -Waffenrockot, valami megsustorog a zsebében, megnézi, miféle papir, -elolvassa, jó szíve megpuhul és nyomban küld egy lovast -Bécsujhelyre, aki viszi a hírt vágtatva, hogy Akli Miklós tüstént -szabadon eresztendő. Jaj, csak valahogy hamarabb oda ne érjen ő -nála, hogy még egy-két szót ő is válthasson a kiszabadult -Aklival.</p> -<p>Nem sokat pihengetett útközben a korcsmákban, haza sietett -nyakra-főre s amint megjött, legott megkoppant a kavics a rab -czellájában. Akli mohón olvasta a czérnával rákötözött -papirról:</p> -<p>«Levelét a császár zsebébe tettem; érzem, hogy lesz -eredménye.»</p> -<p>Hát lett is nemsokára. Az az eredmény lett, hogy Aklit egy éjjel -elszállították onnan titokban valamely más börtönbe, Bernot urat -pedig nyugalmazták megrongált egészsége miatt. Minthogy a -fogház-igazgató úr olyan jó színben volt és olyan jól érezte magát, -mint a halcsík, roppant fejtörésébe került, hogy milyen betegsége -lehet. Ugy látszik, a császár megtalálta a levelet a Waffenrockban, -de nem az Akli ártatlanságát látta meg belőle, hanem az őrizet -hiányosságát Bécsujhelyen.</p> -<p>Ezalatt pedig otthon Magyarországon is észrevették, hogy, ami -nem először történik, nem is utoljára, a legbecsületesebb -embereket, mint valami kilincseket, lakat alá teszi a bécsi kormány -megőrzés végett. A Napoleon-kultusz elég ok volt, hogy az ember -egyszerre csak eltűnjön a társaságokból és senki se tudja, hova -lett. A pozsonyi dieta tehát hevesen sürgette, hogy a magyar -illetőségü politikai foglyok magyar biróságok elé állíttassanak. -<span class="pagenum"><a name="Page_99" id= -"Page_99">-99-</a></span></p> -<p>A császár atyai jó szíve megolvadt a magyar gravamenek keserü -levében, mire azt a kegyes rendeletet adta ki, hogy a magyar -politikai foglyok, akár Olmützben, akár Kufsteinban vagy -Bécsujhelyen volnának, vitessenek magyar börtönökbe, – ha jobb -nekik az otthoni doh, ami a tüdejükbe szürődik a nyirkos börtöni -falakról, hát legyenek vele boldogok.</p> -<p>Igy került Akli Miklós Pozsonyba, uj fogház-igazgató és uj -porkoláb alá. De legalább a magyar ég mosolyog le a kerek ólmos -ablakon. Az igaz, hogy nagyon kis darabka.</p> -<p>Most már aztán végkép el volt temetve a «császár mulattatója». -Most már nem irkálhatott leveleket és nem is kapott. Még tintát, -papirost se adtak neki, hiába rimánkodott a fogház-igazgatónak, -hogy ő könyvet szeretne írni. Az igazgató jóízű magyar ember volt -és lebeszélte erről a bolondságról. Nem lehet egy rókáról két bőrt -nyúzni. Elég magában véve a becsukás, nemhogy még tetejébe könyvet -is írjon. Nincs benne az utasításban ez a szigorítás, tehát ne -írjon semmit. Pihenjen egy pár esztendeig. Hátha megváltoznak az -idők. Hiszen a világ se marad mindig az egyik oldalán, fordul -egyet, mihelyt akarózik neki.</p> -<hr class="chap" /> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_100" id= -"Page_100">-100-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h2>VII. FEJEZET.<br /> -KARÁCSONY A BURGBAN.</h2> -</div> -<p>Fordult is a világ, kivált a Szent István tornyáról nézve. Az -öreg Európa felöltötte azt a formáját, amelyben sokan szeretik -elképzelni: a pletykázó kávés-nénikéét. A trics-tracs és a sugdosás -szinte elnyomta az ágyúk dörgését. Napoleon válik Jozefintől és -elveszi az osztrák császár leányát, Mária Lujzát. Már meg is -kezdődött a diplomácziai kérdezősködés. De hát nem álom volna ez? -Istenem, istenem, de furcsa szálakból, de különös vetélőkkel szövöd -össze a történelem vásznát!</p> -<p>A világ hát fordult, de lassan… Az idők is jöttek-mentek, de -sebesen, a maguk módja szerint; azokon semmit se változtatott -Napoleon. Nyár után ősz jött, ősz után tél jött. És a szép zimankós -karácsony is beköszöntött az ő fehér bundájában (hanem már a bundán -néhol változtatott a korzikai, piros rózsákat pingálván rá.)</p> -<p>A karácsony és a husvét mindenkor nyárspolgárias ünnep volt a -Burgban. Husvétkor az öreg koldusok lábait mossa meg a császár, -karácsonykor ajándékot osztogat családjának, személyzetének és -<span class="pagenum"><a name="Page_101" id= -"Page_101">-101-</a></span> minden hozzátartozóinak és vigyáz arra, -hogy egész nap csak jót cselekedjék.</p> -<p>E miatt aztán karácsony estéjének a napján semmi állami okiratot -alá nem ir (mert az állami okiratok ritkán tartalmaznak -jótéteményt). Halálítéletet meg nem erősít, magánügyet el nem intéz -(mert ami az egyiknek jó, az a másiknak bizonyosan nem jó), szóval, -a császár karácsonykor nem tesz semmit, tehát nem tehet rosszat se. -Ellenben már korán reggel egy zacskó aranyat küld a városházára, -kiosztandót a szegényeknek, három megégett templomra kiutalványoz -ajándékul száz-száz forintot; ezt annyira megtartja, hogy ha talán -nem volna, csak két megégett templom a monarchiában, magok a -miniszterek gyujtanának meg egy harmadikat. Reggeli előtt elmegy a -kapuczinusok sírboltjába és a megholt feleségei koporsójánál -imádkozik. Megholt feleségei máris szépen felgyűltek, de azért -kilencz órára mégis végez az ájtatossággal, azután reggelihez ül. Ő -felsége bőjtöl ilyenkor az esti csillag kigyultáig, csak halat, -gyümölcsöt, mézet fogyaszt és tokaji borral öblíti le. Az utolsó -felhörpintett pohár után irószobájába vonul és ott fogadja -Metternich herczeget, a Stadion utódját (Stadion már a multé), aki -a külügyekről referál, a tegnap óta vett hireket csoportosítja és -(uj seprő jól seper) nagy buzgalommal fejti ki pókháló finomságu -terveit és húzásait az Európát jelentő ostáblán.</p> -<p>– Csak mindig a legokosabbat tegyük, kedves herczeg, csak a -legokosabbat – szólt bele a császár ásítozva.</p> -<p>– Csakhogy nem mindig tudjuk, mi a legokosabb – felelé a herczeg -kedvetlenül, hogy tervei föl nem villanyozták urát. <span class= -"pagenum"><a name="Page_102" id="Page_102">-102-</a></span></p> -<p>– Amit az Isten akar! – végzi be ájtatosan a császár.</p> -<p>Metternich gúnyosan mosolyog.</p> -<p>– Csakhogy ez talán nem egészen elég, mert az Istennek nem éppen -az osztrák külügyminiszterség a métierje.</p> -<p>– Oh, herczeg, herczeg! – kiált fel a császár -megbotránkozva.</p> -<p>Míg a sanctissima majestas (ekkor ez volt a szokásos -megszólítás) a külügyminiszterrel konferált, azalatt egyre -gyülekeztek az előtermekbe az udvar appendixei. Az udvarnak az -udvara. Mintha a régen kihajigált bútorok térnének vissza. Egykori -kedvenczek, penzionált öreg alakok, a császár saját külön szegényei -és pártfogoltjai, a volt feleségeinek szegénységre jutott udvari -hölgyei, a dajkák, akik a gyerekeket szoptatták, a nevelők, akik -Ferdinánd trónörököst tanították (no, ezek ugyan meg nem érdemelnek -egy hajító fát sem), a Mária Lujza játszótársnői, a császár egykori -komornyikjai, akik más állásokba szakadtak, szóval, mindazok az -exisztencziák, akik keringésükben, mint a legyek a czukortartóhoz, -valahogy közel jutottak a császárhoz s valami odatartozandóságot -tudtak magukba fölszíni. Ezeket minden évben karácsonykor -kötelességszerüen fogadta, megajándékozván kit-kit a maga rangja és -helyzete szerint.</p> -<p>Az estét aztán az <i>igazi</i> udvar és a család körében -töltötte, egészen egy pater familias és a «legkeresztényibb» udvar -szellemében. Karácsonyfa van felállítva külön a család, külön a -marsall-tábla és külön a szolgaszemélyzet számára. A lakájok -évenkint fölhíttak betlehemeseket is az utczáról a császár -parancsára, aki jóizüeket nevetett a napkeleti csillag után induló -szerecsen kollégáin. <span class="pagenum"><a name="Page_103" id= -"Page_103">-103-</a></span></p> -<p>A Kovács-árvákat szokásosan szintén ezen a napon fogadta -kézcsókra az udvar appendixei közt. Ekkor hozta el őket Kolowrat -gróf, ki azonban már hetekkel előbb referált előhaladásukról, -magaviseletökről.</p> -<p>A császár vidám volt ez alkalommal, uborkaalaku arczán mosoly -derengett. Az írószoba tulajdonképpen egy nagy terem, közepén -széles mahagoniasztal, melyen rendetlenségben hevertek az irások, -levelek, jegyzetek, jelentések, állami akták. A kordovai bőrrel -bevont falnál egy másik asztal görnyedt, fölhalmozva apró -csomagokkal és katulyákkal, mindenik mellett egy jegyzet, hogy -kinek szól és a jegyzetre a császári memoria serkentésére sokszor -fel van írva az is, hogy ő felsége miről beszéljen az -illetővel.</p> -<p>Mikor a Kovács-árvák beléptek, a császár szinte hátra -tántorodott meglepetésében, oly szép volt a kisasszony, nyúlánk -alakjával, szelid galambtekintetével s mindenek fölött az a nemes -tartás, mintha egy vérbeli herczegnő jönne bemutatni a -hódolatát.</p> -<p>– Ah, ni, a mi magyar leányunk! – kiáltott fel a császár -élénken. – Jőjjön, jőjjön!</p> -<p>Odanyujtotta csókra a csontos kezét s aztán megfogta vele a -leánykáét és ugy tartotta sokáig, mintha valami puha madárfészekben -volna a tenyere s érezné a meleg madárka szíve lüktetését.</p> -<p>– Hogy érzi magát, kedvesem?</p> -<p>– Köszönöm, fölséged jóságából igen jól.</p> -<p>– El van-e látva minden szükségesekkel? Nem hiányzik -valamije?</p> -<p>– Bőven van mindenem, fölséges uram.</p> -<p>– Das hör’ i’ gern – szólott a császár bécsiesen s aztán -elereszté a kezét és a fal melletti <span class="pagenum"><a name= -"Page_104" id="Page_104">-104-</a></span> asztalhoz lépett, hogy -kikeresse a számára szánt ajándékot.</p> -<p>Hamar megtalálta a czédulát az egyik dobozon: «Helene v. Kovács» -és az is oda volt jegyezve, hihetőleg Kolowrat javaslata alapján: -«Zárdába küldés».</p> -<p>A császár előtt, akinek rossz emlékező tehetsége volt, csak -homályosan rémlett, hogy Kolowrat emlegetett valami konfliktust -báró Szepessyvel és valami titkos ábrándos szerelmet is, de miért -ajánlja, hogy éppen apácza legyen a leány, ennek a motivumát nem -birta hirtelen megtalálni. Ejh, gondolta magában, a vén kópé -irigyli őt a mostani generácziótól.</p> -<p>De mindegy, ha elő van irva, hát lepergeti a feladatát. Hiszen a -korona csak rosta, amin átesik a tanácsosok tanácsa.</p> -<p>Fölnyitván a dobozt, maga is kiváncsi, kigöngyölgette puha -selyempapirosból az ajándékot, egy pár értékes fülbevalót, nemes -tüzü opálkövekkel.</p> -<p>– Viselje ezt a csekélységet, édesem, emlékezetül az idei -karácsonyra.</p> -<p>Ilona elmosolyodott s leányos csacskasággal kiáltott fel:</p> -<p>– Oh, hiszen már megvan a fülemben.</p> -<p>A császár oda tekintett és bosszusan ránczolta össze sajátszerű -szögletes homlokát. A fülbevalónak szakasztott párja ott fityegett -a Kovács kisasszony füleiben.</p> -<p>– Ezeket tavaly kaptam fölségedtől!</p> -<p>– Az ostoba Stransky, – mentegetőzött a császár, fejét haragosan -csóválta, az ajándékokat bevásárló udvari titkárra hárítva a -felelősséget – úgy látom, azt hiszi, hogy magának négy füle van. -<span class="pagenum"><a name="Page_105" id= -"Page_105">-105-</a></span></p> -<p>Ezen az ötleten édesdeden elmosolyodott a leány, ami a császárt -is vidám mosolygásra ingerelte.</p> -<p>– No, semmi az, – mondá kegyesen – majd megbízom Kolowratot, -hogy valami egyebet vegyen az ötvösnél, ami éppen megnyeri -tetszését. De most beszéljünk jövőjéről is. Ön most már az utolsó -évben van az intézetben és úgy tudom, nem akar férjhez menni. -Hiszen a multkor volt már erről szó.</p> -<p>A leány némán bólintott szép fejével s szorongva várta, mi fog -következni.</p> -<p>– Nem volna inkább kedve zárdába menni?</p> -<p>– Zárdába? – ütődött meg a leány. – Hogyan érti fölséged?</p> -<p>– Hát úgy (a császár zavartan kereste a kifejezést), hogy talán -a Krisztus menyasszonya óhajtana lenni? Mit szól hozzá?</p> -<p>Ilona lesütötte a szemeit, halavány lett, mint a fal, szíve -hangosan dobogott.</p> -<p>– Beszéljen bizalommal, mintha az apjához szólana. Kielégítené -ez önt?</p> -<p>– Fölséges uram, – felelte fojtott hangon – akinek én a -menyasszonya lennék, én azt kívánnám attól, hogy engem… hogy engem -mulattasson.</p> -<p>– Oh, kis bohó! A hit nyugalmat önt a szívbe és megelégedést. S -ez több a mulatságnál.</p> -<p>– De én azt kívánnám a vőlegényemtől, hogy ha például a -zsebkendőmet elejtem, azt fölvegye, hogy ha az utczán megyünk és az -eső esik, ő tartsa fölém az esernyőt, hogy a bálban limonádét -hozzon és a cotilliont velem tánczolja s erre a czélra…</p> -<p>A császár nevetett.</p> -<p>– Erre a czélra Krisztus urunk csakugyan nem alkalmas, sőt úgy -nézem, ezzel még ki sem merítette <span class="pagenum"><a name= -"Page_106" id="Page_106">-106-</a></span> az illetőnek a kellékeit, -melyek közt alkalmasint ott lesz a csinosan kipedert bajusz is… No, -no, nem kell azért mindjárt úgy elpirulni. Hát nem bánom, legyen -úgy, hogy semmit se szóltam. Most pedig vegyük elő a «katona urat». -(A császár a háttérben álló Gyuri felé fordította tekintetét.) Nos, -mit parancsol, katona uram?</p> -<p>De be sem várva a peczkesen álló növendék feleletét, ujra az -ajándékok asztalához tipegett, ahol egy díszes erszény volt -kikészítve Georg Kovácsnak, a czédulán pedig a császárnak saját -kezével odavetett ez a jegyzete: «Parittyázás, latin nyelv. -Megdorgálandó».</p> -<p>– Meg vagyok veled elégedve, ficzkó – szólt hozzálépve és -megveregetve a vállát. – Professzoraid jó katonát jósolnak benned, -atyád is az volt, kegyelettel őrizzük emlékét, holta után se -feledjük hűségét, szolgálatait, hanem elszomorító reám nézve, hogy -a parittyázásban és a latin nyelvben nem tanusítasz elég -előmenetelt.</p> -<p>Gyuri tágra nyitotta nagy, okos szemeit a csodálkozástól, hiszen -a parittyázás nem tantárgy és a latin nyelvben ő az első az -intézetben. Szólni nem mert, de itt bizonyosan valami félreértés -van.</p> -<p>A minthogy volt is, mert a császár azt a jegyzetet olyan -értelemben csinálta hetek előtt, hogy a fiú megdorgálandó az -Aklihoz parittyával becsempészett levelekért, még pedig latinul -dorgálandó meg, hogy a leány, aki titkos beteges vonzalommal -érdeklődik Akli iránt, ne értse, miről van szó. Hanem persze a -jegyzet csak jegyzet. A jegyzettel megrögzített szó megmarad, hanem -a környéke elhalványul, sőt néha nagy bolondul meg is változik.</p> -<p>– Hát már most te is kikapod a magad karácsonyi <span class= -"pagenum"><a name="Page_107" id="Page_107">-107-</a></span> -ajándékát, fiúcska, – folytatá a császár tréfálkozva, ami gyakran -szokása volt. – Ez az erszény jut neked tíz fényes körmöczi -aranynyal. Hanem még ne nyúlj utána. Előbb egy kis polgári hasznot -szeretnék a hanyagságodból kihúzni. Várj csak, fordíttatok veled -valamit s amennyi hibát ejtesz a latinban, annyi aranyat vonok le. -Van-e pénzed, ha több hiba találna lenni, mi?</p> -<p>– Három aranyam van még a tavalyiakból.</p> -<p>– Az is valami. Gondolod, hogy elég lesz?</p> -<p>– Biztos vagyok benne, fölséges uram, – felelte Gyuri -önérzetesen.</p> -<p>– Ohó! Te el vagy bizakodva, nagyon fennen beszélsz. Most már -azért is megpróbáljuk.</p> -<p>Édesdeden nevetett, a leányka arcza ragyogni és virulni látszott -a császár jó kedvétől, sőt a nap is benevetett a három ablakon, – -oly szép, oly barátságos volt most a császár hideg pompájú szobája, -mint egy otthon.</p> -<p>A császár leült az íróasztal előtti nagy gót karszékbe, melyet -négy aranyos oroszlánfej ékesített, szétvetette kedélyesen a lábait -és csak úgy találomra fölvett az asztalról egy teleírt -papirost.</p> -<p>– No, nézd meg, latinul van-e, olvasd fel és aztán fordíts.</p> -<p>Gyuri kezébe vette a papirlapot és átfutotta.</p> -<p>– Fölséges uram, – szólt – nem akarok csalni, ennek a szövegét -németül is jól ösmerem.</p> -<p>– Látom, becsületes fiú vagy, – szólt a császár megelégedetten, -– hát mi az?</p> -<p>– Ez a lutheránus poézis, ahogy elneveztük, Akli úrnak egy -verse, melyet az én okulásomra költött egyszer.</p> -<p>A császár homlokán felhők gyülekeztek. <span class= -"pagenum"><a name="Page_108" id="Page_108">-108-</a></span></p> -<p>– És miért neveztétek el lutheránus poézisnek? – kérdé -kedvetlenül.</p> -<p>– Mert nincsen benne sehol interpunctio, fölséges uram s ha -alulról balra olvassuk, egészen az ellenkezőjét jelenti, mintha -felülről jobbra olvassuk.</p> -<p>– Nem egészen értem. Melyik vers az?</p> -<p>– Ad Napoleontem.</p> -<p>– Ah! – kiáltott fel a császár meglepetve és élénken felkelt, -hogy maga is beletekintsen a versbe, mely mint corpus delicti -szerepelt volt a legfelső helyen (mert bizonyára ez az íróasztal a -legfelsőbb hely.) – Hogyan? Mit beszélsz? Hogy számodra írta volna -az a… az az ember?</p> -<p>– Igen, emlegette egyszer, hogy Bajorországban költött -ilyenfajta verseket, kértem, mutasson belőlük, de nem emlékezett -egyikre sem; mondta, hogy inkább ujat komponál, akkor csinálta ezt -a <i>jóslást</i>, mely elülről Napoleon hadi sikereit zengi, -hátulról pusztulását.</p> -<p>– Hihetetlen, – szólt közbe a császár izgatottan, – olvasd fel -hát nekem hátulról.</p> -<p>Gyuri elkezdte hátulról, jobbról balra olvasni a verset, amint -következik:</p> -<div class="poem"> -<div class="stanza"><span class="i0">Vaticinor tibi quod dicent te -tempora<br /></span> <span class="i0">Quare proelia lustrabit sors -mala non bona sors<br /></span> <span class="i0">Albionum ad litus -frangetur denique<br /></span> <span class="i0">Victrix Gallia nec -cunctas gens tua deiciet<br /></span> <span class="i0">Destituet -mare spes magnas nec tempora<br /></span> <span class="i0">Cinget -laurea navalis quod tibi vaticinor.<br /></span></div> -</div> -<div class="blockquot"> -<p>(Jóslom neked, majd megtanít az idő, mi módon fogja kisérni -harczaidat a balszerencse s nem kedvező. Albion partjain végre -megtörik a győztes Gallia. Nemzetedet legyőzi valamennyi, -nagyratörő reményeidet meghiusítja a tenger, nem övezendi -tengereken szerzett babér homlokodat, amit jósolok neked.)</p> -</div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_109" id= -"Page_109">-109-</a></span></p> -<p>A száz Caesarok ivadéka valóságosan elérzékenyült az olvasás -alatt.</p> -<p>Tehát nem igaz, hogy a jó, hűséges Akli áruló volt, hogy a -franczia császárnak akarta magát behízelegni, hogy összeköttetése -volt vele, hogy a hadi terveiket közölte volna. Ezt ugyan szépen -elhitette vele Stadion gróf.</p> -<p>Haragosan rángatta meg a csengetyűzsinór selyemrojtját.</p> -<p>Egy hadsegéd jelent meg.</p> -<p>– Küldje Stransky titkárt!</p> -<p>Ezalatt hálásan nézett a fiúcskára, ki által csodálatosképen -világosítá fel őt a gondviselés egy szenvedő rab ártatlanságáról s -a saját zsebeit is kiürítvén, teliden teli tömte az ajándék -erszényt aranyakkal, mikor odanyujtotta neki.</p> -<p>– No, ez egyszer elengedem a latint, – szólt türelmetlenül – -Isten veletek, gyermekeim! – tette hozzá bizonyos ünnepélyességgel. -– A császár nem hagy el benneteket. (A leány felé fordult nyájas -mosolylyal.) Magának majd csak szerzek valahol egy hadnagyot -(azután a fiú vállát érinté gyöngéden) és én magam is egy -hadnagyhoz jutok nemsokára.</p> -<p>Éppen az ajtó felé tartottak sugárzó arczczal a Kovács-árvák, -midőn a szemközti ajtón báró Stransky jelentkezett, egy -kecske-szakállú, czukorbaba szépségű kis emberke s még hallották a -császár kurta parancsát, künn a lépcsőkön is sokáig a fülükben -csengett:</p> -<p>– Írjon egy parancsot, Stransky, hogy Akli Miklós rab Pozsonyban -legott szabadon bocsátandó és nálam jelentkezzék. Lovas ember -vigye, haladéktalanul nyergeljen.</p> -<hr class="chap" /> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_110" id= -"Page_110">-110-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h2>VIII. FEJEZET.<br /> -A TITOKZATOS VÁLLALKOZÁS.</h2> -</div> -<p>Zuzmarás bajuszú udvari kurir hozta karácsony estéjén -lóhalálában az Akli szabadulását Pozsonyba. A fogház-igazgató maga -jelent meg a czellában és tudtára adta, hogy szabad és a király azt -rendeli, jelentkezzék nála minél előbb.</p> -<p>Akli szíve nagyot dobbant örömében, mert az volt az első -gondolatja, hogy ma van karácsony, ma volt a «Búzavirág» a -császárnál. A szabadság magában véve is fönséges ajándék annak, aki -meg volt tőle fosztva, de hátha még olyan két fehér kezecske -könyörögte ki, mint aminőt az ő képzelete rajzolt, két összetett -kezecskét, fehér hattyúnyakból kezdődőt…</p> -<p>Olyan volt, mint a bolond. Azt se tudta, mihez kezdjen. A friss -levegő elkábította, úgy ment ki a fogház kapuján tántorogva, mint a -részeg. A hó vígan csikorgott lábai alatt. Ujjongani szeretett -volna, emberekkel találkozni, szóba állani kedve szerint, de az -utczákon nem járt senki. Karácsony estén meleg szobában ül minden -keresztény lélek, csak egy-egy utczanyílásnál látni a szomszéd -téren tétova <span class="pagenum"><a name="Page_111" id= -"Page_111">-111-</a></span> fényt, mintha rézkarikák futnának végig -a havon; a betlehemes gyerekek kószálnak arra beljebb, -papirlámpáikkal.</p> -<p>A belső házsorok közé lépve, az első nyájasan csalogató fény az -«Arany bárány» kivilágított ablakai voltak. Az ajtó fölött a -borókaágon millió gyémánttű csillogott, az ajtó üvegjén pedig ott -mosolygott a habzó sörös pohár és a zöldes boros palaczk.</p> -<p>A lutheránus öreg torony órája hatot ütött.</p> -<p>Akli belépett a vendéglőbe. Máskor a mulatság, zajos tivornyák -tanyája; most végtelenül szomorú hely, ahová csak azok lépnek be, -akiket sehol se várnak ma. A vendéglős maga is csodálkozó -pillantást vet a belépőre.</p> -<p>Öreg, kajlabajuszú ember, nagy báránybőrsüveggel a fején, -amelyet meg sem emelint.</p> -<p>– Mi tetszik?</p> -<p>– Egy itcze bor és valami harapni való.</p> -<p>– Az úr talán idegen?</p> -<p>– Bécsi ember vagyok.</p> -<p>– És alkalmasint itt rekedt?</p> -<p>– Valóban itt rekedtem, szeretnék is egy kis falatozás után -mindjárt indulni, ha alkalmatosság volna.</p> -<p>– Hm, – szólt a korcsmáros, kedvetlenül vakarva a fejét – mit -adjak az úrnak? Ilyenkor Pozsonyban nem tartunk korcsmát. Mert a -vendég mind otthon eszik. Nem készítettünk semmit. Én magam is -becsukom a korcsmát egy óra mulva és elmegyek a leányomhoz -vacsorálni, kis unokáim vannak, tetszik tudni; a szakácsnémat is -odaküldtem, hogy a lányomnak segítsen.</p> -<p>– De egy kis sajt mégis csak akad a ház körül, vagy valami hideg -sült. Éhes vagyok, mint a farkas. <span class="pagenum"><a name= -"Page_112" id="Page_112">-112-</a></span></p> -<p>Az öreg ember kimegy a konyhára, azután nagy röstelkedve -csoszogott elő.</p> -<p>– Bizony nincs semmi. Inzurgensek mulattak itt ma délben és az -ördögöt is megették volna. Olyanok, mint a sáskák. Hanem tudja mit -az úr, ha csakugyan éhes, tiszteljen meg bennünket, jőjjön velem, a -lányom szívesen látja vendégnek, itt lakik a harmadik házban.</p> -<p>Akli habozni látszott.</p> -<p>– A vőm kocsit is tart, hátha bevihetné vacsora után Bécsbe – -mondá rábeszélő melegséggel a különös korcsmáros. – Pozsonyban -úgyis nehéz kocsit kapni máskor is, de karácsonykor kétszeresen, -mert a lónak mindegy, de már a kocsis nem szívesen hagyja itt -ilyenkor a mákos metéltet.</p> -<p>– Köszönöm a szíves ajánlatát, – felelte Akli, elcsábíttatva a -kocsi kilátásaitól – és ha nem lennék nagyon alkalmatlan…</p> -<p>– No, csak az kellene még, – szabódott a korcsmáros – ha én -hozok valakit.</p> -<p>– Én Akli Miklós vagyok – mutatta be magát hősünk, mivelhogy -illendő ily esetben megmondani a nevét.</p> -<p>– Én meg Gelencsér Mihály. (Parolát csaptak egymás tenyerébe.) -Micsoda mestersége vagy foglalkozása van, ha meg nem sérteném?</p> -<p>– Hát én bizony abból éltem eddig, hogy mulattattam valakit.</p> -<p>– Én meg azokból éltem, akik mulattak. Egy malomba őrlünk, ahogy -látom.</p> -<p>Ezzel aztán nem is volt több beszéd köztük, Gelencsér uram -bekiáltott a belső helyiségbe: «Gyere ki, ragyabunkó», mire egy -tömzsi, ragyás legényke gurult ki valahonnan, erre bízta rá a -söntést, mondván: <span class="pagenum"><a name="Page_113" id= -"Page_113">-113-</a></span></p> -<p>– Te pedig itt maradsz, ragyabunkó, egész kilenczig a kimérés -okáért, ha netalán borért küldenének a «házaink», ámbár, aki már -eddig be nem szerezte, megérdemelné, hogy szomjan haljon, -kilenczkor bezárod a korcsmát és eljösz a kulcscsal -Zsuzsáékhoz.</p> -<p>Ezzel karanfogta Aklit és elvezette az utcza végére, ifjabb Tóth -Mátyáshoz, ahol – nem akarom szélesen elbeszélni – olyan vacsorát -tálalt fel a gömbölyű Gelencsér Zsuzsika, hogy a fölséges császár -is megnyalhatta volna a száját utána. Füstölt kolbászos -káposztalevesen kezdődött, folytatódván egy öreg sertésnek -különböző földi maradványain és egy unokának (malacznak) ropogósra -pirított rozsdaszín testén át a pulykapecsenye, a mákos metélt, a -herőczén túl, le egész a diókig és almákig a háziasszony folytonos -sopánkodásai közt, hogy: «Jaj Istenem, ha tudtam volna, hogy vendég -is lesz.»</p> -<p>Akli sokat evett és sokat ivott, azután pedig sokat beszélt s -olyan érdekes dolgokat, hogy szinte a fele szaladt el az időnek, -ami még az éjféli miséig hátra van. Élvezték a beszédjét, tágra -nyitott szemmel hallgatva azt. Csak a két kis pulya aludt el, egyik -az anyja, másik az apja ölében.</p> -<p>– Fektesd le a gyerekeket, Zsuzsi – figyelmeztette Gelencsér -uram.</p> -<p>Vetkőztetés közben észrevette az anyjuk, hogy a kis Pali fiú -marka össze van szorítva, szétfeszegeti a kis rózsaszínű -ujjacskákat, hát mit szorongat a gyerek? Egy igazi aranypénzt, egy -körmöczi aranyat. Nézi a kis leányt, a Katót, hát annak is össze -van csukorítva a marka és abban is aranypénz csillámlik. Megijedt -az asszony az aranyoktól, szinte belesápadt. Ezt az az idegen -adhatta nekik. <span class="pagenum"><a name="Page_114" id= -"Page_114">-114-</a></span> Kiszaladt az ágyas szobából és beinti -szemöldökje mozgatásával az öreget.</p> -<p>– Miféle embert hozott maga ide, édes apám? – kérdé rejtélyes -suttogással.</p> -<p>– Mért kérdezed? – hökkent meg az öreg.</p> -<p>– Mert szegény embernek mondta.</p> -<p>– Hát aztán?</p> -<p>– Egy-egy aranyat csempészett be a gyerekek kezecskéibe.</p> -<p>– No, ez csak azt mutatja, hogy emberséges ember, meg akarta -hálálni a vacsorát.</p> -<p>– Hát már most mitévők legyünk?</p> -<p>– Visszacsempészszük a zsebébe, mivelhogy mi is emberséges -emberek vagyunk. Add ide azt a két aranyat!</p> -<p>Az öreg Gelencsérben volt aztán elég ravaszság, ráköszöntött egy -pohár bort s a koczintás után magyaros szívességgel átfogta a -derekát, mintha roppantani akarna rajta, miközben becsusztatta a -két aranyat a zsebébe.</p> -<p>A vendég visszaszállt poharával a ház népére, igérvén, hogy -sohase felejti el a szíves vendéglátást s felkérte, hogy ha -valamelyikük valamikor Bécsbe vetődik, nagy tisztességnek tudná, ha -fölkeresnék.</p> -<p>– Nagy város az arra, – felelte a gazda – és hát nem igen -megyünk mi Bécsbe, de ha mégis úgy esnék, nehéz lehet ott -megtalálni az ismerőst.</p> -<p>– Csak Akli után kell tudakozódni a császári rezidencziában, a -vártától, vagy akárkitől.</p> -<p>– Macska legyek, – kiált közbe nevetve az öreg Gelencsér – ha -nem egészen úgy fest a dolog, mint a czinkotai kántor -históriája.</p> -<p>Eközben megérkezett a ragyabunkó is, az öreg Gelencsér -unokaöcscse (a csallóközi Gelencsérekből), <span class= -"pagenum"><a name="Page_115" id="Page_115">-115-</a></span> akinek -a vacsoráját melegre tették addig. Azt a hírt hozta, hogy a -korcsmát azóta érkező inzurgensek rohanták meg, alig tudott tőlük -szabadulni. Bort és vacsorát követeltek és szobákat kértek, ahol át -akarnak öltözni.</p> -<p>Akli csodálkozva kérdezte:</p> -<p>– Hát folyik még a háború Napoleonnal, hogy még mindig -szerepelnek az inzurgensek?</p> -<p>– Dehogy folyik, dehogy, – jegyzi meg Gelencsér – hiszen veje -lesz a császárnak.</p> -<p>– Igaz volna?</p> -<p>– Bécsi ember létére ne tudná? Hiszen már a verebek is -csiripelik.</p> -<p>– Hallottam valamit s éppen azért nem értem, micsoda -inzurgensekről van itt most szó.</p> -<p>Az öreg Gelencsér vállat vont.</p> -<p>– Délben nálam ebédelt vagy húsz ilyen csallóközi kurtanemes, -akik inzurgenseknek nevezték magukat, egyenkint szállingóztak, -mindegyik egy-egy batyut hozva és karabélyt. S minthogy két -vendégszobám is van, délután, miután jól ettek-ittak, elkérték a -két vendégszobát s felöltöztek ott bőrködmönökbe, szűrnadrágokba, -közönséges parasztoknak. Furcsa puska, gondoltam magamban, -csodálatos az egész, de végre is mi közöm hozzá?</p> -<p>Akli gondolatokba merült, de aztán elvetette az egész rejtélyt, -ahogy a teljesen megfejthetetlen problemákkal tesz az ember s -miután az öreg Gelencsér szemei is egyre kisebbedtek és az órabeli -kakuk kiáltásai egyre szaporodtak, elkezdte a beszédet az -elutazásra irányítani.</p> -<p>– Igaz, – szólt az öreg, a dörgést megértvén, – megigértem, -fiam, kedves vendégünknek, hogy esetleg te is beviheted Bécsbe a -szekereden. <span class="pagenum"><a name="Page_116" id= -"Page_116">-116-</a></span></p> -<p>– Nem lehet, ipam uram, igen sajnálom, de a kocsit felfogadta -holnapra Szepessy báró.</p> -<p>– Úgy? Sebaj. Már most aztán maradjon itt holnapig, pihenje ki -magát.</p> -<p>– Pihentem már én eleget, szeretnék elmenni – felelte Akli -egyszerűen.</p> -<p>– Igen nehéz most alkalmatosságot kapni.</p> -<p>– Örömest megadnám a kettőst vitelbért is. Mit szoktak Bécsig -fizetni?</p> -<p>– Bizony elkérnek ezek a pozsonyi pernahajderek néha öt huszast -is.</p> -<p>– Fizetnék én akár tizenötöt is.</p> -<p>– Ejnye no! Hopsza, ugorj csak fel, ragyabunkó, szaladj át vagy -Kirnerékhez, vagy átellenben Feldmayerékhez, azok is szoktak -fuvarozni, kérdezd meg, nem volnának-e hajlandók ideadni a kocsit -Bécsbe? Mondd meg, hogy egy úr van itt, aki jól megfizeti.</p> -<p>Akkoriban még nem voltak Pozsonyban rendes bérkocsik, habár a -koronázó város virágzása tetőpontján állt. A diétai követek és azok -családjai, cselédsége szokatlan élénkséget és hatalmas vérkeringést -hoztak az ősi falak közé, de a bérkocsiintézmény, melyet Bécsben is -csak egy pár év előtt honosított meg egy Himler Péter nevű orvos, -még ismeretlen volt és különben is fölösleges. Aki úr volt, az -úgyis elhozta ide a négyesét is, aki pedig nem volt úr, az úgy se -lehetett diétai követ. A szegény emberek számára ott volt a -naponkint induló posta és a keddi meg a csütörtöki napokon a Bécs -és Pozsony közt közlekedő társaskocsi – csakhogy ezekre már -előzőleg kellett helyet váltani. Ah, ezek a kedves, barátságos -társaskocsik! Mindenki magával hozta az elemózsiát is. Ami azonban -a jókedvet illeti, az ott termett útközben a társaskocsikon! -<span class="pagenum"><a name="Page_117" id= -"Page_117">-117-</a></span></p> -<p>A ragyabunkó engedelmeskedett, mint egy gép s mire egy-két pohár -bort ujra felhajtottak, azalatt vissza is tért a röhögő piros -pofájával.</p> -<p>– No, mit mond Kirner?</p> -<p>– Azt mondja, hogy kiárendálta a kocsiját éppen Bécsbe, Szepessy -István báró.</p> -<p>– Furcsa, – szólt Gelencsér – Feldmayeréknél persze nem -voltál?</p> -<p>– De voltam ott is.</p> -<p>– Nos?</p> -<p>– Szakasztott azt mondta, amit Kirner.</p> -<p>– Vagyis?</p> -<p>– Hogy a kocsiját lefoglalta egy bécsi útra Szepessy báró.</p> -<p>– Furcsa puska! – kiáltott fel Gelencsér uram. – Hiszen ha -mindjárt báró is valaki, azért fölférne egy kocsira. Csak nem -utazik három kocsin?</p> -<p>– Azt mondták Feldmayeréknál, hogy munkásokat szállít Bécsbe a -Meidling külvárosi czukor-fabrikába.</p> -<p>– Munkásokat? Szepessy báró? Hiszi a piszi. Valami csíny lesz az -egész! Úgy sincs ki a bárónak mind a négy kereke.</p> -<p>Akli csupa fül volt, szíve hangosan dobogott.</p> -<p>– Hogyan? A különcz báró Szepessyről van szó?</p> -<p>– Ismeri?</p> -<p>– Igen, ismerem Bécsből. Nem nősült még meg?</p> -<p>– Nem, de suttognak valamit, mert a kastélyát renováltatta az -őszszel nagy fénynyel és hallatlan pompával. Itt nem messze, Bazin -mellett van.</p> -<p>Akli izgatottan dobolt ujjaival az abroszon.</p> -<p>– Karácsony első ünnepére szállítana munkásokat? – kételkedett -Gelencsér. – Hisz ilyenkor <span class="pagenum"><a name="Page_118" -id="Page_118">-118-</a></span> az ott levő munkások is szétmennek. -Már az igaz, kis ragyabunkó, hogy sok bolond gombát összeszedsz, ha -valahova küldlek.</p> -<p>De a ragyabunkó nem hagyta magát.</p> -<p>– Már pedig úgy lesz, ahogy mondom, mert a déli vendégeink közül -egynehányat Feldmayeréknál láttam, ott ültek a nagy szobában az -asztal körül paraszt ködmönökben, ők indulnak reggel a -szekéren.</p> -<p>– Ki mondta neked?</p> -<p>– Feldmayer Francziska.</p> -<p>– Úgy? Ő vele beszéltél? Azért csillog a szemed? Tehát a -Szepessy báró emberei?</p> -<p>– Hogy igenis az ő emberei.</p> -<p>– Az meglehet, – mondta Gelencsér elgondolkozva – mert Szepessy -a volt csallóközi inzurgensek kapitánya, hanem azt már kétlem, hogy -ezek a gőgös kurtanemesek azért öltözködtek volna paraszt gunyába, -hogy munkát vállaljanak a meidlingi czukorgyárban. Szamár vagy te, -kis ragyabunkó. Itt valami nagy hadi dolog készül, olyan igaz, mint -hogy Gelencsér a nevem.</p> -<p>– Mégis mit gondol? – kérdé a vendég sötéten, megüvegesedett -szemmel bámulva az öreg korcsmáros szőrös, redős arczába.</p> -<p>Tóth Mátyás szólt közbe:</p> -<p>– Igaz lehet, amit Gyuri mond, mert az én kocsimat is úgy -fogadta meg a báró komornyikja, hogy munkásokat szállít Bécsbe; -nagy szénás szekeret kivánt, amelyre sokan férnek. Reggelre -jelentkeznek a munkások.</p> -<p>– Karabélylyal a ködmön alatt.</p> -<p>Aklit kínos nyugtalanság fogta el, maga se tudta megindokolni -miért, mert hiszen mi szerencsétlenség <span class= -"pagenum"><a name="Page_119" id="Page_119">-119-</a></span> van -abban, hogy Szepessy István Bécsbe megy a kurtanemeseivel, hogy az -ezer juxhoz, amit életében csinált, még hozzáfűzi az ezeregyediket, -azzal már nem lesz még nagyobb bolond se, mint most. Ami a dolog -rejtélyességét illeti, e tekintetben csakugyan páratlanul fest így -embrióban és a kiváncsiság méltán ülhetne tűkön (ámbár, ha a -fátyolt levennék róla, meglehet, egész közönséges hóbort állana a -szemünk előtt), de akár így, akár úgy, a nyugtalanságnak éppen -semmi köze még eddig hozzá. Igaz ellenben másrészt, hogy a -kiváncsiság és nyugtalanság egy közös kútból isznak néha.</p> -<p>Mindegy; nem tehetett ellene, akárhogy próbálta lecsendesíteni -idegeit a logika csillapító szereivel, hasztalan volt. Érezte, hogy -ma egy rossz cserén esett keresztül. A teste a börtönből szabadult -ki, a lelke egy sejtett, láthatatlan hinárban akadt meg és -vergődik.</p> -<p>Az első perczben a gondviselés kezét látta működni, hogy a -részletek tudomására estek; a tettvágy lepte meg, rohanni akart, -cselekedni, intézkedni, akadályozni. Felkölteni a nádorispánt, ha -itt van (ámbár dehogy van az itt karácsonykor), vagy a -perszonálist, hogy itt valami nagy dolog készül, hogy az istenért, -akadályozzák meg, de hamar. De ez csak pillanatnyi lelki szesszenet -volt, fölbuzdulás, a bátorságnak egy különös virágja, mely egy fél -perczíg nyílik a férfiszívben, aztán elfagy a tényállás -ridegségében és lehull. Bohóság, bohóság!</p> -<p>Hiszen nincs az ő háta mögött most senki, nem húzhatja ki a -laiblizsebből most is Ferencz császárt, mint annak előtte, mikor -még mint bolond regnált a Burg levegőjében, itt most már ki van -taszítva okos embernek, aki kénytelen belátni, hogy a perszonális -<span class="pagenum"><a name="Page_120" id= -"Page_120">-120-</a></span> szolgái menten kidobnák, ha az uruk -felköltését kérné tőlük. De ha nem is, mit mondana a -perszonálisnak? Hogy négyesi báró Szepessy István Bécsbe készül -átöltöztetett inzurgensekkel, hát ne engedje! A perszonális -legfeljebb a szeme közé nevetne: «Ha készül, menjen, hiszen azért -van az országút Pozsonyból Bécsbe, hogy járjanak rajta.»</p> -<p>Mást gondolt hirtelenében és valamivel nyugodtabban fordult Tóth -Mátyás felé.</p> -<p>– Ha így áll a dolog, kedves gazdám, akkor talán meghálnék én is -itten, föltéve, hogy akad számomra valahol egy kis kuczkó s aztán -reggel hátha engem is fölvennének szekerükre a munkások.</p> -<p>Tóth Mátyás nyájasan mosolygott.</p> -<p>– Ami a kuczkót illeti, az megvan itt balra a vizitszobában, -olyan csendesen fog aludni, mint egy kis gyermek a Mária -kötényében, de már azt, hogy a kocsira felveszik-e a báró emberei, -nem merném mondani, kivált, ha valami titkos járatban vannak.</p> -<p>– Pedig ez roppant fontos lenne rám nézve és igen háládatos -volnék, ha valahogy meg lehetne csinálni, esetleg egy kis -ravaszsággal.</p> -<p>– Egy kis ravaszsággal, hm, – ismételte Gelencsér uram -fölcsillanó szemekkel – hogy érti ezt, hm? Furcsa puska, hm!</p> -<p>– Úgy, hogy egy kis hadi fortélylyal. Fortély ellen -fortélyt…</p> -<p>– Fortély, hm, de hát miért, minek és kinek és ki ellen, hm?</p> -<p>Nagy szemöldjeit furcsán mozgatta az öreg, látszott, hogy -tetszett neki a dolog és hogy szeretne világosabban látni.</p> -<p>– Nem értem – szólt Akli megzavarodva, látván, hogy Gelencsér -diplomácziai ködbe burkolózik, <span class="pagenum"><a name= -"Page_121" id="Page_121">-121-</a></span> mintha a bekecse fölé még -egy krispint is borítana magára.</p> -<p>– Nem érti? Dehogy nem érti – dohogott az öreg. – Ha az ember -leteszi a kezét a sötétben és éppen egy felhúzott puska kakasához -talál érni, hát mégis csak megtapogatja előbb, hogy a csöve merre -van fordítva.</p> -<p>– No, ebben igaza van, Gelencsér uram, és éppen azért akartam -nyíltan elmondani, hogy ki vagyok és miképp gondolkozom.</p> -<p>– Pedzi már – szólt az öreg halkan, a vejére sandítva -félszemével.</p> -<p>– Hát én a Ferencz császár embere vagyok, – szólt Akli, – az ő -mulattatója és hogy úgy mondjam, jobb keze.</p> -<p>– Hm – mondá jéghidegen a korcsmáros és odább húzta a -székét.</p> -<p>– Hét vagy nyolcz esztendeje, hogy az udvarhoz kerültem s -mondhatom, megnyertem a császár bizalmát.</p> -<p>Gelencsér uram a fejét csóválta s a tömött ősz bajsza közé -morogta:</p> -<p>– Ejnye, pedig olyan rokonszenves képe van. Ki hitte volna?</p> -<p>De ezt az utóbbit már nem is mondta, csak gondolta.</p> -<p>Akli mindent elbeszélt, ami a dologra tartozott; elbeszélte a -Kovács óbester halálát az ischli vadászaton, elmondta az óbester -gyermekeinek örökbefogadását (Gelencsér uram ösmerte is az óbestert -és emlékezett a gyerekekre), elmesélte, hogyan állított be egy -napon Szepessy báró a rezidencziába s hogyan hallgatta ki a császár -a spanyolfal mögül a vele folytatott párbeszédet, <span class= -"pagenum"><a name="Page_122" id="Page_122">-122-</a></span> hogy a -kis Kovács kisasszonyt el akarja feleségül venni.</p> -<p>Az elbeszélő maga is láthatta volna, ha figyel, hogyan -távolodnak tőle szemlátomást az ő uj barátjai, hogy néznek össze -lopva, vő és após nagy savanyúan, mintha mondanák: Beh rútul kőbe -léptünk ezzel az emberrel! Hisz ez valami tányérnyaló a császári -konyhán s még majd felőlünk is rosszat hisznek, ha megtudják, hogy -az asztalunknál evett. No, már az ilyesmi bizony nem hoz az «Arany -bárány»-ra semmi ragyogást.</p> -<p>Hanem amint aztán odaért az elbeszélésben, hogy Bécs kellő -közepén elfogták, börtönbe zárták, Gelencsér uram szívéről egy nagy -szikla látszott legurulni, mire szabadon föllélegezve, -önkénytelenül közbe szólt:</p> -<p>– No, hála Istennek!</p> -<p>Miközben diadalmasan fújta kupaktalan selmeczi pipájából a -füstöt fölfelé.</p> -<p>Akli csodálkozva tekintett rá, ami teljesen megzavarta az -öreget.</p> -<p>– Azaz – javította ki magát – csak azt akartam mondani, hogy -akire én azt mondom, derék ember, hát az derék ember. Úgy ám, -Mátyás. Ez a szem, Mátyás. Amit ez a szem meglát… No, ez érdekes! -Elvitték Bécsujhelyre? Ejnye, de derék! Onnan ide Pozsonyba -hurczolták? Furcsa puska. (Ez volt a Gelencsér gyakori -szavajárása.) És csak ma este bocsátották szabadon? No hát nem adom -száz forintért. Az Úristen éltesse! Legalább megtanulta, mit ér a -nagy urak cseresznyéje és a császárok, királyok szeretete.</p> -<p>– Úgy látom én, nagy kurucz kegyelmed, Gelencsér uram. -<span class="pagenum"><a name="Page_123" id= -"Page_123">-123-</a></span></p> -<p>– Az öreg apám a kuruczságban sántult meg, hanem nekem még mind -a két lábam jó.</p> -<p>– Hát már most aztán mindent elmondtam; – végzé be Akli – az a -sejtelmem, hogy Szepessy báró valami rosszat forral s azért -szeretnék a népe közé elegyedni, hogy megtudjam, mi az s esetleg -megakadályozzam. Ebben segíthetnének engemet.</p> -<p>– De hátha példának okáért olyat tesz, – veté ellene Gelencsér, -– ami az ínye szerint való?</p> -<p>– Akkor abban elősegíteném.</p> -<p>– Ha például Ferencz király ellen tervezne valamit? – firtatta -Gelencsér, – Hiszen az úrnak most kapóra jönne a bosszúállás, mi? -Mit tenne ez esetben az úr?</p> -<p>Habozott egy perczig, vajjon nem jobb volna-e azt mondani a vén -rebellisnek, hogy a császár ellen szívesen segítené Szepessyt, mert -az ellenkezővel végkép eljátszsza a bizalmát, de aztán mégis csak -arra határozta magát, hogy nem szép volna még gondolatban sem -megcsalni ezt a derék öreg embert.</p> -<p>– Megakadályoznám, – felelte – mert a király kenyerét ettem és -szeretem a személyét.</p> -<p>– Hát ez az! – kiáltá élénken az öreg felugorva és az arcza -kiderült. – Meg vagyok az úrral elégedve és szolgálatára állok, -amiben csak lehet.</p> -<p>Aminek a pecsétjeül megrázta a vendég kezét melegen, magyarosan, -hogy szinte kiserkedt a vér a körmei alól.</p> -<p>– Hogyan? – csodálkozik Akli. – Hát nem haragszik a császárra? -Azt hittem, haragszik. Az imént olyan hideg volt irányomban.</p> -<p>– Az más. Az egészen más puska. Húzódozom azoktól, akik a király -talpát nyalják, de viszont soha se állanék azok közé, akik ellene -törnek. <span class="pagenum"><a name="Page_124" id= -"Page_124">-124-</a></span> Ezektől is húzódozom, mert mégis csak a -mi királyunk, földi előljárónk s becsülje meg az ember, ami az övé. -Hanem iszen csak úgy a levegőbe vetettem ezt föl, belé akartam -látni az úrba, mert ami Szepessy bárót illeti, attól ugyan nincs -mit félteni Ferencz királyt, olyan fekete-sárga lélek, hogy a -szénát is megeszi, ha a király parancsolja. Valami másban töri a -fejét, az bizonyos. Hogy miben, nem tudom, de reggelre tudni fogom, -azért hát most csak feküdjék le nyugodtan, én majd utána járok a -dolognak s megcsinálom, amit a czirkumstancziákból lehet. Egy szót -se többet. Értem én a csiziót!</p> -<p>De Akli csak nem hagyta békén, kíváncsi volt, mi módon vél czélt -érni Gelencsér uram, a maga eszével akarta megitélni, lehető-e, -valószínű-e?</p> -<p>– Hát itt van Bajmódy Mihály komám, Szepessy ispánja Stomfáról, -ő is Bécsbe megy. Ma a «Bárány»-nál ebédelt a többiekkel, de -vacsorára a mészáros öcscséhez ment, aki a Három tigris-utczában -lakik; most éjféli misére menet beszólok oda és kiveszem belőle a -titkot.</p> -<p>– Okos ember?</p> -<p>– Okos.</p> -<p>– Ha okos, nem mondja meg – aggódék Akli.</p> -<p>– Azt majd meglássuk.</p> -<p>– Talán beszédes ember?</p> -<p>– Inkább hallgat.</p> -<p>– Az már nagy baj…</p> -<p>– Nem éppen, mert ha egy kis borocska hallgat benne, akkor ő -maga nem hallgat.</p> -<p>Csak nagy nehezen lehetett végre betuszkolni Aklit éji pihenőre -a habfehér párnák közé. Tóth Mátyás kísérte be a meggyujtott -faggyúgyertyával, <span class="pagenum"><a name="Page_125" id= -"Page_125">-125-</a></span> de még az ajtóban is megfordult, -rimánkodva Gelencsérnek:</p> -<p>– Valahogy el ne álmosodjék, el ne felejtse, kérem.</p> -<p>– Dehogy felejtem, dehogy, ha én egyszer megígérem, beszólok még -a pokolba is, mert én olyan furcsa puska vagyok. Pedig nem szeretek -a Bajmódy mészároshoz bemenni, mert olyan rossz bora van, hogy -nappal is megkuporodva mennek el ismerősei az ablakai alatt, attól -tartván, be találja őket invitálni egy kortyra. Én azonban el -vagyok szánva és mire fölébred az úr, már én akkor itt leszek -híradással.</p> -<p>Régen aludt már Akli Miklós ilyen szép tiszta ágyban, de hát -Majmuna istenasszony (minden istennők közt a legszebbik) nem sokat -ád, úgy látszik, a libák tollazatára (mintha asszony se volna). -Könnyű neki: ha ő akarja, rálehel a hideg kőre és az puhább lesz a -pehelynél, ha rá nem lehel a leglágyabb vánkosra, kényelmetlenné -válik a testre és összetöri, mint a mángorló sulyok. Ez egyszer nem -lehelt rá a vánkosokra és Akli kínosan hánykolódott rajtuk egész -éjjel jobbra-balra, hallgatván a toronyórának ütéseit, azután a -kakasok kukorékolását hajnalban, majd csoszogó lépteket hallott az -ambituson, mind-mind jobban telt meg az udvar sürgő-forgó, -beszélgető és veszekedő emberekkel.</p> -<p>Akli az ablakhoz illeszté fülét, gondolta, hogy a Szepessy -emberei gyülekeznek, hátha meghallana valamit a beszédjükből. A -különböző hangok közül csak a gazdáé csengett ki ismerősen.</p> -<p>Egy rozsdás, rekedtes hang panaszkodott.</p> -<p>– No, szépen vagyunk, Kilityi Balázs uram becsapott. -<span class="pagenum"><a name="Page_126" id= -"Page_126">-126-</a></span></p> -<p>– Nem jön el?</p> -<p>– Azt üzeni, nem jöhet, mert a sógorát megütötte az éjjel a -guta, beküldte egy vén asszonytól a ködmönét és a karabélyát.</p> -<p>– Hát most már mit csinálunk?</p> -<p>Nagy tanakodás indult meg, de ebből csak szaggatott -félmondatokat lehetett kivenni, mert lassan beszélgettek, a -reszelős, rozsdás hangból azonban semmi sem veszett el a tiszta -téli levegőben.</p> -<p>– Én húsz «vitéz»-re szerződtem a báróval, tehát húszat kell -beszállítanom, – mondá – hiszen tudják kegyelmetek, milyen -ember.</p> -<p>(Hm, tehát húsz «vitéz»-re szerződött, gondolta Akli; -<i>vitézekről</i> van szó és nem munkásokról.)</p> -<p>– Hol veszünk tehát még egy vitézt?</p> -<p>– Hiszen éppen ez a baj! Fogadni kellene valakit.</p> -<p>– Van elég ember Pozsonyban.</p> -<p>– Bolond kee, Málnásy János uram, hiszen lakik itt ember elég, -de minő? A burger nem arra való, a diétai követek és a megyés -püspökök pedig nem vállalkoznak rá. Nem tudna egy bátor legényt, -Tóth Mátyás uram, mi?</p> -<p>A házigazda hangja most vegyült be.</p> -<p>– Van egy vendégem, pompás, ügyes legényke, valahonnan a -felvidékről való nemes ember, ő, azt hiszem, vállalkoznék, ha jól -megfizetnék.</p> -<p>– Hát megfizetjük, hogyne fizetnénk meg – kapott az ajánlaton a -rekedt hangú. – Hol az a ficzkó?</p> -<p>– Itt alszik nálam.</p> -<p>– No, már az nagyon jó volna. Ugyan beszéljen vele, Tóth Mátyás -uram. <span class="pagenum"><a name="Page_127" id= -"Page_127">-127-</a></span></p> -<p>Akli szíve hangosan dobogott örömében. Éppen ilyesmire gondolt ő -az elmult este, csak kifejezni nem tudta; Gelencsér uram nyilván -nem értette meg, mit akar ő, hogyan gondolja és íme a gondviselés -teljesen felfogta a fejében formátlanul gomolygó plánumot és -megvalósította a kedvéért.</p> -<p>Kopogtatás hallatszott ajtaján. Belépett a gazda s elkezdte nagy -fenékkanyarítással előadni, hogy nem szívesen rabolta meg kedves -vendégének a hajnali álmát, de hát valami olyas történt…</p> -<p>– Köszönöm az irántam való jó szívét – vágott közbe Akli -elérzékenyülve. – Mindent tudok, mindent hallottam, küldje be kérem -azt a nemes urat, megalkuszom vele.</p> -<p>– De vigyázzon, tartsa magát egy kicsit, nehogy gyanut fogjon -Bori uram.</p> -<p>– Ne féljen attól. Nem azért voltam nyolcz évig az udvarnál.</p> -<p>Kis vártatva maga a gazda vezette be a rekedt nemest, nagy -Góliáth termetű embert, olyan bozontos fejjel, mint egy medvéé. -Kékbe játszó krispin volt rajta vitézkötéssel és tajtékpipa lógott -a szájában.</p> -<p>– Nemes Bori Pál vagyok, – mondá a szobába lépve és a -sarkantyúját kevélyen összeütve – volt inzurrekcziós hadnagy és -pátyi komposszesszor.</p> -<p>– Én Farkas Miklós vagyok – felelte Akli.</p> -<p>– Igen elterjedt család.</p> -<p>– Kivált így télen az erdőben – hagyta rá Akli.</p> -<p>– És nevezetes család – bókolt a pátyi óriás, méregetve a -legénykét, aki most felült a párnák között.</p> -<p>– Kivált az étvágyáról – tréfálkozott Akli. <span class= -"pagenum"><a name="Page_128" id="Page_128">-128-</a></span></p> -<p>– Ön, úgy látszik, nem sokat ad a czímerére, fiatal ember – -szólt az óriás kedvetlenül.</p> -<p>– Mikor egy Farkas egy Borival találkozik, illő, hogy a Farkas -ne hivalkodjék.</p> -<p>Ez már tetszett a pátyi óriásnak s egyszerre a kegyeibe fogadta -a Farkasok ivadékát.</p> -<p>– Mind gyöngyei vagyunk a szent koronának, – hárítá el szerényen -a Boriak fölényét – egyik fényesebb, a másik talán homályosabb, de -gyöngy az azért mind. Hát abba jöttem, kedves öcsémuram, igaz… -szólt már valamit a gombkötő? (Ugyanis Tóth Mihály uramnak volt egy -nagy gombkötő üzlete a főtéren.)</p> -<p>– Igen, mondott valamit.</p> -<p>– Egy kis vitézi kalandról van ugyanis szó.</p> -<p>– Sejtem egy kicsit.</p> -<p>– Nemes emberhez való munka, parolámra mondhatom.</p> -<p>– Elég! Ha egy Bori mondja, ez elég, hanem mégis szeretném -tudni, milyen fajta dolog, egy nemes ember mégse indulhat -látatlanba. Mert azt csak nem gondolhatom, hogy a czukor-fábrikába -állnánk be munkásoknak.</p> -<p>Bori nagy bajusza széthúzódott, mint két denevér-szárny; -édesdeden nevetett.</p> -<p>– Azt a gombkötő mondta? No persze. Ez csak a pretextus, ha -valaki kérdezné. Mert van benne valami igaz. Czukorról van szó. -Isten úgy segéljen, czukorról (s még jobban nevetett hozzá, -láttatni engedve a fekete odvas fogait). Sőt még a czukornál is -édesebbről.</p> -<p>– No ugyan? Most kezdem már nem érteni. Hát mi lenne ott például -az én dolgom?</p> -<p>– Egyszerű verekedés, ha valaki ellenállna, ha <span class= -"pagenum"><a name="Page_129" id="Page_129">-129-</a></span> pedig -nem állna ellen, hát egyszerű ostromlás és különféle hadizsákmány -esetleg.</p> -<p>– Csak nem a Burgot ostromoljuk meg?</p> -<p>– Kell a kutyának. Mit csinálnánk vele? Ilyen nagyban nem -kezdünk, hékás, mert az embernek csak egy feje van. Kis vállalat -ez. Bagatell. Azaz, hogy a Burgnál mégis többet ér. Mert egy -gyönyörüséges paradicsom-kertet akarunk bevenni, ahol különféle -virágszálak nyílnak, csak egyetlen bimbót kell kihozni az egészből, -– de hát van ott sok, már pedig az ilyen fiatalember, mint -uramöcsém, ott is szakít magának, ahol nincs. Egy nevelőintézetről -van szó – kihozunk onnan egy kisasszonyt. Ez az egész. Csapjon fel, -uramöcsém.</p> -<p>Aklit az izzadtság verte ki a rémülettől.</p> -<p>– De hiszen ez borzasztó! – kiáltott fel akaratlanul és kiugrott -az ágyból, mintha valami láthatatlan gépezet kilökte volna, majd -észrevévén, hogy ily viselettel könnyen elárulja magát, mintegy -kiigazítva folytatá: – vagyis hogy lehetetlen, mert összeröffen a -rendőrség és becsuknak, elitélnek leányrablásért.</p> -<p>Eközben izgatottan kezdte fölhúzogatni a ruhadarabjait.</p> -<p>A rekedt óriás nevetett.</p> -<p>– Ne törődjék, öcsém, a taktikával, azt csak bízza ránk. Ha -összeröffen a rendőrség, hát akkor egy kis csata lesz Bécsben s -megverjük őket gyönyörüen, mert hát mi is leszünk ott egynehányan. -Azonban éppen azért csináljuk a dolgot éjjel és titokban, karácsony -első ünnepének éjjelén, hogy ne legyen ott a rendőrség. Ilyenkor -egész Bécs részeg és a rendőrség el van foglalva a korcsmákban a -tömérdek verekedő filiszterrel. Sőt maga a rendőr <span class= -"pagenum"><a name="Page_130" id="Page_130">-130-</a></span> is -felhörpent ilyenkor egy kis szeszt a hideg ellen. Hát én csak azt -mondom, hogy gyerekjáték az egész. Az utczák néptelenek. A -lámpásokat kioltjuk s úgy elviszszük onnan azt a kis fehér -cselédkét, hogy az ördög se veszi észre. Jó lesz az, ne féljen -semmit. A báró a karácsony estéjét akarta, de én lebeszéltem erről, -mert az éjféli mise miatt tele vannak az utczák éjjel járó-kelő -sokasággal s a kaland hírére-zajára hirtelen verődhetnek össze nagy -néptömegek s Isten tudja, milyen kimenetele lehetne a tréfának, de -ami a mai estét illeti, mikor a java lakosság otthon ünnepel a -hajlékában és csak a korcsmából hazatérő tántorgó alakok -mutatkoznak az utczákon, nem kell tartani semmitől. Bátran -fölcsaphat, uramöcsém.</p> -<p>Akli még habozott egy perczig, de azt annak is lehet -tulajdonítani, hogy éppen a csizmáját húzta föl, mert aztán szinte -feltünő jó kedvvel kóválygott kezével Bori uram elébe nyujtott -tenyere fölött, éppen mint a kánya, mikor le akar csapni.</p> -<p>– És mi lesz a fizetség? – kérdé kiváncsian, mintha éppen csak -ettől tenné még függővé.</p> -<p>– Hát egy százas, a kirielejzomát, azonfelül a gyönyörűség, – -szólt hánya-veti módon Bori uram, hátrahajítva krispinjén a -lecsúszott vitézkötést – és minden korcsmában megállás Bécsig. -Elég? Mi?</p> -<p>Akli szótlanul nyujtotta oda kezét.</p> -<p>– Aranyban? – tudakolá.</p> -<p>– Nem is fekete bankóban – felelte Bori uram, ünnepélyesen -megrázva Akli kezét. – Van honnan, hála Istennek. (S ezzel kivett -foglalóul öt aranyat a zsebéből és oda nyujtotta Aklinak.) Van -Szepessy bárónak elég.</p> -<p>– Itt van ő most? – kérdé Akli. <span class="pagenum"><a name= -"Page_131" id="Page_131">-131-</a></span></p> -<p>– Dehogy van. Ő már előre ment az éjjel az első transzporttal. -Mi leszünk az utolsók, a sereghajtók. De már most upre pupos, az én -parancsom alatt állasz holnap reggelig. Úgy vedd a dolgot, -atyámfia, hogy te most katona vagy, mert én úgy veszem. Ha pedig te -nem úgy vennéd, az nagyon megárthatna az egészségednek. Reménylem, -értesz engem? No, már most tehát öltözz fel szaporán, azaz megállj, -ne öltözz, majd más gunyát küldök be, amit föl kell venned, mert mi -most parasztok vagyunk útközben, tudod, a taktika miatt.</p> -<p>– Értem.</p> -<p>– Egy óra mulva indulunk.</p> -<p>– Helyes. Én készen vagyok.</p> -<p>Bori uram személyesen hozott be egy darócz nadrágot, egy tüszőt, -egy pár nagy patkós csizmát, báránybőr-sapkát, egy karabélyt és egy -bőrködmönt.</p> -<p>– Itt van a hadi készség – szólt nevetve. – Csinosítsd ki -magadat!</p> -<p>Akli magára maradt, kétségbeesett, dúlt arczczal. Izgatottan -kapott halántékához: Istenem, mit tegyek? Búzavirágot elrabolják az -éjjel. Vége, örökre vége a bájoló idillnek, mely az elején oly -váratlanul megszakadt s melyet a börtön magányában édesbús -fantáziával tovább szőtt. Szíve megtelt keserűséggel. Hát van -Isten? – kiáltá, amint látta, hogy a nap most is felkel s fagyos, -közömbös sugaraival benevet az ablakon. – Hát nem roppan össze a -világ? Holnap ilyenkor is csak úgy fog lenni minden, – de ő már ott -lesz a karvaly kezeiben…</p> -<p>Összecsikorgatta fogait, aztán a párnák közé vetette magát, -tehetetlen dühében sírt, megfogván a karabélyt, azon gondolkozott, -ne lőjje-e magát főbe, midőn szelíd kopogtatás hangzott az ajtón. -<span class="pagenum"><a name="Page_132" id= -"Page_132">-132-</a></span></p> -<p>– Bújj be! – dörmögé keserűen.</p> -<p>Hát ki toppant volna be más, mint Gelencsér Mihály uram, -megelégedett, rejtélyes ábrázattal.</p> -<p>– Mi az ördög? – kiáltá kedélyesen. – Csak nem reggelizett -tormát? Hisz a szeme könnyezik. Mi történt azóta?</p> -<p>– Beszerződtem én is a «vitézek» közé – mondá sötéten Akli.</p> -<p>– Hallom, mondta a vőm, hogy szerencsésen sikerült neki -beajánlani az urat pótinzurgensnek, hanem hát megtudtam mindent – -folytatá a hangját suttogóra lassítva – és a dolog általában véve -nem érdemel valami különösebb figyelmet. Bajmódy komám bevallott -mindent, egész két óráig ittunk együtt; micsoda pocsék bora van -annak a szerencsétlen mészárosnak, majd meghasad tőle a fejem… Hát -nincs itt semmi merényletről szó, se Napoleon, se Ferencz császár -ellen. Egy kis bolondság. Leányszöktetés. A báró feleséget akar -szöktetni. Tudja, milyen szamarak a nagyurak. Bizonyosan tányéron -hoznák eléje, de neki jobban tetszik, ha lopja. Hát csak ezt jöttem -megmondani, hogy semmit se aggódjék.</p> -<p>– A pokolba is! – fakadt ki Akli éktelen káromkodásban. – Hiszen -csak éppen ez kellett nekem. Maga becsületes ember, Gelencsér -bácsi, van szíve, megérti az enyimnek a mélységes keserűségét. A -leány, akit el akar a báró rabolni, az én lelkiüdvösségem, az én -ezerszer elképzelt, ezerszer megálmodott jövendőbelim, ama Kovács -kisasszony, akit említettem.</p> -<p>Az apó arcza megfelhősödött.</p> -<p>– Tyűh, a likom-fikomját, erre bizony nem gondoltam. No, ez már -furcsa puska! Hát mit csináljunk? <span class="pagenum"><a name= -"Page_133" id="Page_133">-133-</a></span></p> -<p>– Egyet lehetne.</p> -<p>– Mi az?</p> -<p>– Akar-e segíteni?</p> -<p>– Mint a tulajdon fiamon – szólt az öreg ünnepélyesen.</p> -<p>Akli a nyakába borult az öregnek, megölelte.</p> -<p>– Az Isten áldja meg ezért a szaváért. Egy levelet írnék a -császárnak; egy lovas embert kellene keríteni, aki elviszi a -levelet a Burgba és ott törik-szakad, átadja még ma Ő felségének. -Mit gondol?</p> -<p>Gelencsér gondolkozott.</p> -<p>– Legjobb volna, ha saját maga vinné el azt a levelet, mert hol -vegyek én olyan embert, aki bizonyosan eljuttatja a levelet még ma -a császárnak? Lovat még talán tudnék keríteni.</p> -<p>– Nem, nem, – ellenveté Akli – nekem ezekkel a gazemberekkel -kell együtt maradnom. Megölne a kétség, ha külön lennék, egyszerűen -megőrülnék bele. Ha köztük vagyok, még mindig megakadályozhatom -valahogy, ha máskép nem, a legrosszabb esetben egy -pisztolygolyóval. A pisztolylyal tudok bánni, de lovon sohase -ültem.</p> -<p>– Akkor hát írja meg azt a levelet.</p> -<p>– Van-e valami megbízható embere?</p> -<p>– Majd elviszi a ragyabunkó.</p> -<p>– És átadja Kolowrat grófnak, ez lesz a legjobb. Hozzon hamar -egy kis tintát és papirt. Itt van ez az öt arany a lovasnak. -Fogadja el, kérem.</p> -<p>Gelencsér tintát, papirt hozott s gyorsan vetette rá a betüket -Akli:</p> -<p>«Tudassa kérem sürgősen Ő felségével, hogy Szepessy báró -parasztruhába öltöztetett inzurgensekkel meg fogja ma, karácsony -első ünnepének <span class="pagenum"><a name="Page_134" id= -"Page_134">-134-</a></span> éjjelén, támadni Szilvássyné -Ungargassei intézetét s erőszakkal elhurczolja onnan Kovács Ilona -kisasszonyt. Ezeket tudatja Ő felségének egy hódoló szolgája, aki -szintén közte van az inzurgenseknek.»</p> -<p>Borítékot csinált és ráírta a borítékra: Kolowrat Konrád -grófnak, Cito, citissime.</p> -<p>– Itt van, kedves Gelencsér bácsi, pecsételje le, arra már nem -érek rá, mert lépteket hallok, aztán keressen valami lovat és -lovast. Siessen, siessen, az Istenért!</p> -<p>Ugyancsak ideje volt, mert Bori uram már bejött sürgetni.</p> -<p>– Hopsza, Farkas! Ugorj, Farkas! Micsoda? Most sincs kend -felöltözve? Ejnye, milliom ördög adta!</p> -<p>No most aztán öltözött is Akli gyorsan, katonásan, egy percz -alatt olyan parasztlegény volt, mint a pinty, még a tüszőt is -felkötötte.</p> -<hr class="chap" /> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_135" id= -"Page_135">-135-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h2>IX. FEJEZET.<br /> -A RETTENTŐ HADAK ÚTRA KELNEK VALA ÉS BÉCS FALAI ALÁ ÉRKEZNEK.</h2> -</div> -<p>Falatoztak egyet. A fölséges fagyos szalonna, rá egy-két kupicza -öreg szilvórium képezték azt a nagy összhangot akkoriban, amitől a -magyar gyomor legszívesebben békült ki reggel. Ezalatt befogott a -Tóth Mátyás kocsisa s elhelyezkedvén a szénás szekérre rakott -czók-mókokon, megindultak végre, annyian, mint az arató tótok, -vidám énekszó és kurjongatások között.</p> -<p>Szigorú, hideg idő volt, a föld csonttá fagyva és hóval borítva. -A nap csak fénylett, de nem melegített. Oly tiszta volt a levegőég, -hogy a három lovacska párája szembántó piszkos köd gyanánt -gomolygott a szekér előtt. A szilvóriumos kulacs sorba járta most -is. (Fűtsünk, nemes atyafiak, mert megfagyunk.) A sehol véget nem -érő fehérséget semmi se zavarta, csak az úton messze egy-egy -elmosódó feketeség, a Szepessy korábban elindult szekerei, meg a -faluvégeken a disznópörkölések kormos foltjai. De ezek a fekete -karikák is csak a határig tartanak. Újfalutól már ez se lesz. -Ausztriában nincs pörzsölés, lobogó lángok közti megdicsőülés -<span class="pagenum"><a name="Page_136" id= -"Page_136">-136-</a></span> a halál után; ott talán még a sertés is -ispotályban múlik ki.</p> -<p>Dévény-Ujfalunál nem mutatkozott elegendőnek a belső fűtés. Bori -uram leszállást vezényelt a korcsmánál, ahol vidám tűz pattogott a -kemenczében – és az előző szekér nemesei is ott tartottak pihenőt. -Nosza, lett nagy öröm a találkozás okából és nagy áldomás.</p> -<p>Száz tojásból rántottát rendeltek s harmincz itcze melegített -czimetes vörös bort (az veri ám ki a hideget). A korcsmáros nem -akart bort adni, mivel, úgymond, nem illendő ilyen ünnepen, mialatt -a nagymise folyik a templomban. Amiért aztán jól megverték, úgy -hogy felmenekült a padlásra s a létrát maga után húzván, onnan -fenyegetőzött le gyalázó szavak kíséretében.</p> -<p>Minthogy pedig a fehérnép is rémülten szétszaladt, nemes uraimék -maguk szolgálták ki magukat, fölfeszítvén kamrát, pinczét, sütvén a -rántottát, melegítvén vörösbort és hordván be az udvarról rőzsét a -tűzre.</p> -<p>Mindez pedig nagy mulatság volt, de a legjobb kedvre Akli Miklós -szottyant, mert amint kiméne egyizben a rőzséért, hall vala -lódobogást s látja, hogy az úton elvágtat a kapu előtt egy szürke -paripa s rajta ül a ragyabunkó. Se jobbra nem néz, se balra nem -néz, csak megy egyenesen, mint a kilőtt nyíl.</p> -<p>Szíve nagyot dobbant az örömtől.</p> -<p>– Szegény Búzavirág meg van mentve.</p> -<p>Némi mulatozás után ujra felczihelődtek ő kelmeik, még pedig a -haditerv szerint először az elsőbben jött szekér és csak egy jó -félóra mulva az utána következő. Mert az volt a terv, hogy ne -egyszerre <span class="pagenum"><a name="Page_137" id= -"Page_137">-137-</a></span> érjenek Bécsbe és ne egy kapun, egy -úton; helyezkedjenek el a városban kijelölt különböző kis -korcsmákban. Maga Szepessy báró már körülbelül uzsonna tájban ér -oda néhány főemberével, kik hintókon mentek. Azután szinte óránkint -érkeznek a szekerek. Az egyik beszáll a «Két almá»-nál, a másik az -«Arany lúd»-nál kvártélyozza be magát. Veres Boldizsár hadnagy a -«Három granátos»-nál telepszik meg embereivel, Tompa Dienes hadnagy -a «Szerecseny király»-nál, Bencze-Sebestyén György hadnagy a «Négy -szekfü»-nél üt tanyát, míg Bori Pál hadnagy a «Kókuszdió»-hoz -hajtat a Meidling külvárosban.</p> -<p>Ez a legrégibb korcsmája Bécsnek s annyira hires már ötven év -óta a rostélyosáról, hogy ott álruhában már József császár is -megfordult a legenda szerint. Hiába, bolond az ember, amíg meleg, -egy jó rostélyosért messze elmegy. De nem is lehet ezen -csodálkozni. Hiszen nini, most hányan mennek ő kegyelmeik -hóban-fagyban egy kis fiatal csirke miatt. Mikor pedig annyi csirke -van mindenfelé! Tele van csipogásukkal minden zeg-zug. S íme, mégis -csak azt az egyet kell kihozni nagy ügygyel-szerrel, veszedelmekkel -a kalitkájából. Hát nem merő bolondság ez az egész világ?</p> -<p>Hanem legalább okosan van kifundálva, ezt az egyet meg kell -adni. A megérkezett nemesek vígan pihennek a maguk szállóhelyein az -éjféli óráig, akkor aztán húzódnak szekéralja szerint egy nagy -gyűrűzetben az Ungargassét környező mellékutczákba s mikor a Szent -István tornyán tizenkétszer üt a kalapács, egyszerre omlanak -mindenünnen ama bizonyos ház elé, ahol a kalitka van. Lehetetlen -ennek nem sikerülni. <span class="pagenum"><a name="Page_138" id= -"Page_138">-138-</a></span></p> -<p>De hát az még messze van. Most egyelőre még csak -Dévény-Ujfaluról indul az utolsó szekér a Bori uram embereivel – -ott hagyva egy pár aranyat a korcsma asztalán, ahogy illik nemes -emberekhez. Málnásy uram annyira benyakalt, hogy még a maga -pénzéből is oda guberált egy fényes aranyat a többihez. Hiába -kapaczitálták a többiek, hogy anélkül is meg lesz elégedve a -korcsmáros, ha majd le mer jönni a padlásról:</p> -<p>– Ejh, mit, – ellenveté Málnásy – hadd higyje a szamár, hogy -átöltözött királyok jártak a korcsmájában.</p> -<p>Nagy dölyffel, parádéval, szeszélyekkel teltek meg a czimetes -bortól a többiek is, úgy hogy a kevélységtől már szinte kirepedni -készültek, azt követelvén Bori uramtól, amint Stadlau felé -haladtukban ujra csípni kezdte a hideg a füleiket és lábaikat, hogy -szálljanak ki egy útba eső malomnál s azalatt küldjön ki ő kigyelme -előre valakit vagy valakiket, akik útközben egy-egy osztrák falut -felgyujtanának, hogy némi-nemü melegség vegyülne a levegőbe, – -amint ők arra elhaladnak.</p> -<p>Bori uram azonban lecsittítá őket.</p> -<p>– Hiszen megtehetném utóvégre, – szólt, a vállait kellemetlenül -vonogatva – de kár az virtust pocsékolni.</p> -<p>Stadlauban persze megint ivás volt és nagy ebéd. (Csak az a -mienk, amit megeszünk – bölcselkedett Pély Pál uram.) A vendéglőben -osztrák urak is ebédeltek s valami csodálatos fekete levet ittak -ebéd után czukorral. Málnásy uram is rendelt olyat, megkóstolták -néhányan, de kiköpték. «Kafé» – nak hítták a németek a förtelmes -folyadékot. Szeleczky Márton uram, aki tapasztalt ember volt, -<span class="pagenum"><a name="Page_139" id= -"Page_139">-139-</a></span> megjegyezte a tanakodásokra, hogy miből -lehet: «Nem egyéb az, mint az Fekete-tenger megmelegítve, azt -iszogatják a nyavalyások apródonkint.» Csak Akli tudta aztán -megmagyarázni a mivoltját.</p> -<p>Jó sokáig elmulattak be a délutánba, midőn lovas huszár állt meg -tajtékos paripán a vendéglő udvarán.</p> -<p>Pogány Gábor kinézett az ablakon.</p> -<p>– A Szepessy leibhuszárja – mondá csodálkozva. – Az, aki a báró -kocsija mellett szokott lovagolni.</p> -<p>– Valami történt – ugrott fel Bori uram, egyszerre kijózanodván. -– Ez nem ok nélkül tért vissza. Csak maradjanak veszteg -kegyelmetek.</p> -<p>Ő maga kisietett és a pitvarban találta szembe az urasági -huszárt.</p> -<p>– Éppen a nemzetes urat keresem, – szólt a huszár – jó, hogy -egyedül kapom, mert parancsom van a bárótól, hogy csak négyszemközt -adjam át a levelet, melyet már a többi szekerek vezetői útközben -elolvastak.</p> -<p>Bori uram előkereste az okuláréját.</p> -<p>– Lássuk hát, mi az a medve?</p> -<p>Czeruzával hevenyében teleirt papirost nyujtott át a huszár. -Nehéz volt a báró szarkalábait szavakba összerakni, mivelhogy a -Bori uram szeme is kettőt látott, de mégis csak végére járt nagy -fejcsóválások között. Állt pedig a «tábori parancs»-ban a -következő:</p> -<p>«Egy lovas embert fogtunk el, közel a városhoz, akinél, -megmotozván őt, levelet találtunk, mely császár ő felségét értesíti -tervünkről. A veszély elmult ezzel, de kitünik, hogy áruló van -közöttünk a szekereken. Ügyeljenek a szekerek vezető hadnagyai, -<span class="pagenum"><a name="Page_140" id= -"Page_140">-140-</a></span> hogy úgy az úton, mint Bécsbe érve, -egyetlen lélek se közlekedhessék idegenekkel, még kevésbbé, hogy -valaki elszökhessen és eláruljon. A gyanus emberek részére -rendeljenek két-két titkos őrt a vezetők, kik minden communicatiót -megakadályozzanak. Ha valamelyik hadnagy nem lenne elég óvatos, -azzal én számolok le. Dixi. <i>Szepessy de Négyes</i>.»</p> -<p>Bori uramnak nagy szöget ütött a fejébe az eset. Hm, hátha -véletlenül az ő uj embere, Farkas a Judás. Mert a többiért jót -állhat. Dehogy is jutna ezeknek eszébe lovas ember által tudósítani -a császárt! Azt se hiszik ezek, hogy császár van. Ámbátor az uj -embernek is olyan becsületes arcza van, hogy kontraktus nélkül -lehetne neki pénzt kölcsönözni. Csak az az egy gyanús, hogy a kávét -tudta. Nem jó jel. Látszik, hogy már sok mindent kóstolt.</p> -<p>Azzal az elővigyázattal élt hát, félrehívta Málnásy és Pély -uraimékat, a lelkükre kötvén, hogy vigyázzanak Farkasra, mint a két -szemük világára és ha valami gyanusat vennének észre, az egyik -rögtön jelentse Borinak, a másik pedig ne tágítson mellőle s ha -szökni akarna, – töltse meg sóval a karabélyát és lőjjön bele.</p> -<p>Vigyáztak is rá egész Bécsig, sőt még annál jobban, mikor este -beértek és a «Kókuszdióba» letelepedtek. De bizony fölösleges volt. -Eszeágában se volt Farkasnak, illetve Aklinak semmi csalafintaság. -Gondolta magában: «Befűtöttem már az egész pereputynak.» Egy -csöppet se tartott többé veszedelemtől. Tudta körülbelül a -kimenetelt, hogy a rendőrség vagy a katonaság körülveszi őket és -elfogja, vagy egyszerüen szétkergeti. Hanem azért ott akart -<span class="pagenum"><a name="Page_141" id= -"Page_141">-141-</a></span> lenni végesvégig; érdekelte a dolog, -mint a compositort, mikor a darabot előadják, melyhez ő csinálta a -muzsikát.</p> -<p>Különben minden a legjobb rendben ment. Feltűnés nélkül érkeztek -szállásaikra a szekerek, talán egyetlen bécsi szem sem látott -közülök kettőt. Maga Szepessy a «Stadt Frankfurt»-ba szállt s oda -kapta a bulletine-okat a stomfai ispántól, Bajmódytól, ki este -fiakkeron bejárta az egyes tanyákat s aztán visszajött urának -jelenteni.</p> -<p>Szepessy lent a földszinti ebédlőben a vacsoránál ült s -feltűnőleg csinosan volt öltözve.</p> -<p>– No, mi az ujság? – kérdé a belépő Bajmódytól.</p> -<p>– Minden úgy megy, mint a karikacsapás. Isten áldása van -rajtunk.</p> -<p>– Ne emlegesse az Istent, barátom, – jegyzi meg nevetve – ne -figyelmeztesse ránk, legjobb, ha észre sem vesz. Üljön le inkább és -vacsoráljon, még nagyon sok az időnk.</p> -<p>Kivette czímeres aranyóráját, éppen kilenczen állt a mutató.</p> -<p>– Az egész numerus bejött? – kérdé azután.</p> -<p>– Kétszáznyolczvanan. Kétszáznyolczvan nemes ember. A Belzebub -ördögeit is megveri ennyi.</p> -<p>– Nem maradt el valaki útközben?</p> -<p>– Nem, hála Istennek.</p> -<p>– Jó hangulatban vannak az atyafiak?</p> -<p>– Bemennének azok most a tigris torkába is.</p> -<p>– Csak az a fő, hogy valamelyik el ne áruljon. Minden ezen -fordul meg.</p> -<p>– Nagy vigyázat esik, kivált azokra, akik németül tudnak.</p> -<p>Csak halkan beszélgethettek egymással, mert <span class= -"pagenum"><a name="Page_142" id="Page_142">-142-</a></span> amily -veszedelmes volt a tanyákon, ha a vitézek közül németül tudott -egyik-másik, itt ellenkezőleg az a veszély lebegett, hogy a -szomszéd asztaloknál, ahol előkelően öltözött urak ültek és -fecsegtek vacsorájuk mellett, magyarul tudhatna valamelyik. Ámbár -iszen volt ő nekik thémájuk, amibe elmerültek. A Napoleon házassága -képezte a beszélgetés tárgyát az asztaloknál. Éppen aznap röppent -ki a hír, hogy a leánykérő küldöttség már megindult Párisból és a -hét derekán itt lesz és hogy szem nem látta, fül nem hallotta -pompával fogadják a Burgban.</p> -<p>– Van is kit! Egy korzikai rongyos fiskális fiának a kérőit. -Mégis csak rettenetes.</p> -<p>– Szegény Mária Lujzácska!</p> -<p>– Én még most se hiszem.</p> -<p>– Ejh, el van az már intézve.</p> -<p>– Nagyon ravasz ember Metternich, nem járhat az soha -egyenesen.</p> -<p>– Úgy, de Napoleon is nagy róka s két róka közt csak egy a -biztos: hogy a tyúk áldozatul esik.</p> -<p>Zagyva vagy homályos félmondatok, apró véleménymorzsák hatoltak -el a báró füleihez, ki érdeklődéssel figyelt a beszélgetésre, -meg-meglökve az ispánját.</p> -<p>– Hallja, hogy mit beszélnek?</p> -<p>– Ühüm, – szólt Bajmódy, aki igen szűk szavú volt, míg a bor meg -nem oldotta a nyelvét.</p> -<p>Vontatottan folyt a társalgás, míg Bajmódy egyre ivott, a báró a -fogait piszkálta, váltig nézegette az óráját, feszengett a széken, -nézegette a vendégeket, akik közt személyesen is ismert nehányat, -bicczentett feléjük a fejével, de azok idegenül bámultak rá. -<span class="pagenum"><a name="Page_143" id= -"Page_143">-143-</a></span></p> -<p>– Mégis csak furcsa volna, – szólt elgondolkozva – ha ezt a -Napoleont rászedné valahogy Metternich herczeg.</p> -<p>– Bizony, – hagyta rá Bajmódy – okos emberrel is -megtörténik.</p> -<p>– De egy Napoleonnal, Bajmódy!</p> -<p>– Ejh, hagyja el, méltóságos uram. Még velem is megtörtént. Az a -gaz Gelencsér Mihály hogy rászedett az éjjel…</p> -<p>Kezdett már a Bajmódy szava megeredni, őszinte vallomást akarván -tenni az elfogott lovasról. Szörnyen nyomta lelkét a titok, hogy -ugyanis a lovas nem volt más, mint a Gelencsér öcscse, a -ragyabunkó.</p> -<p>De a báró nem szerette a tárgyhoz nem tartozó melléktörténeteket -s midőn most mellette ment el egy bécsi barátja és nem ösmerte meg, -nevetve vágott a Bajmódy szavába.</p> -<p>– Nézze csak, Bajmódy, milyen okos ember vagyok. Váltig -gondolkoztam, hogy milyen álruhát vegyek magamra, míg végre -felöltözködtem becsületesen és most az ördög se ösmer rám. Ez az -úr, aki elment, egy régi jó czimborám.</p> -<p>– Valóban, ma kicsípte magát méltóságod, de úgy is kell. -Teringette, hiszen asszonyt viszünk a házhoz s ezt mégis csak -ünneplő ruhában szokás.</p> -<p>A Szepessy szeme megcsillant.</p> -<p>– Ad vocem asszony! Rendben vannak-e a váltott lovak?</p> -<p>– Stadlauban vár a négy pej.</p> -<p>– Sokért nem adnám, ha még sötétben érhetnénk be Pozsonyba.</p> -<p>– Persze, – szólt Bajmódy, megint felhajtva egy pohár -gránitpiros bort. – Egy maradék darabka az éjből sokat érne -ilyenkor. <span class="pagenum"><a name="Page_144" id= -"Page_144">-144-</a></span></p> -<p>S durván nevetett hozzá.</p> -<p>A báró arcza idegesen rándult meg, szemöldjei összevonódtak s -inkább önmagához szólva, a szakállába dünnyögte, mintegy a -gondolatai összegezéseül:</p> -<p>– Lesz még azzal elég parádé odáig.</p> -<p>A kaland részleteire gondolt, a különféle jelenetekre, -sírógörcsökre, elájulásokra, stb.</p> -<p>– Akármilyen kemény a dió, mégis csak feltöri az ember, -méltóságos uram. Nincs igazam?</p> -<p>– Igaza van, Bajmódy, hanem kezd egy kicsit szemtelen lenni.</p> -<p>– No, no, – hunyorgatott Bajmódy a keresztbe álló szemeivel, -olyan boldog arczczal, mintha a tokáját simogatnák – tudom én -ezeket, hiszen én is voltam fiatal. Én is tudtam a csíziót. De hát -most már tempi passati. Először a Boriska, azután a borocska, -utoljára a borovicska. Ez a három időszak vagyon az ember -életében.</p> -<p>– Az is igaz, hanem most már mindjárt tizenegy óra, öreg, félek, -megárt, ha még egy kvaterkát felhajt, mert a maga eszére szükség -van. Jó lesz, ha most már a helyszinére megy a hintóval s egy -kicsit felügyel az elhelyezkedésekre. Éjfél előtt egy negyedórával -én is ott leszek a szürke köpönyegemben s a jeladás egy sípolás -lesz.</p> -<p>– Hát akkor én megyek is.</p> -<p>Fölkelt, megrázta magát s olyan józan lett egyszeribe, mintha -ujjászületett volna.</p> -<p>– Ad revidere, Bajmódy!</p> -<hr class="chap" /> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_145" id= -"Page_145">-145-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h2>X. FEJEZET.<br /> -BORI PÁL TAKTIKÁJA.</h2> -</div> -<p>A báró selyemmel bélelt batárja, melyet Párisból hozatott, az -«Onkl» czimü korcsma udvarán állt, az állás alatt. Az «Onkl» -dépendance-a volt a «Stadt Frankfurtnak». Akkoriban minden előkelő -fogadónak volt egy külön függelékje, ahol a lovak és a kocsisok -külön tanyáztak; mert nem vasút hozta az idegeneket a birodalmi -fővárosba, hanem saját fogataikon érkeztek. Magyar nagyurak nem -ritkán elszaladtak egész Párisig is a saját kocsijukon.</p> -<p>Az «Onkl»-ban János, a parádés kocsis gondozta a négy szürkét. -Szirotka, a hű tót komornyik pedig beszerezte a szükségeseket és -vigyázott a bundákra. Téglákat melegíttetett a tűzhelyen: jók -lesznek a kocsiban a kisasszony lábacskái alá. A két bunda azonkép -megmelegíttetett, hogy a czobolyprémes bundácska melegítő ereje -legalább az első perczekre meghatványoztassék. Még virágbokrétát is -szerzett Szirotka, amit majd a báró átnyujt annak idején a -kicsikének, mert hát a nagyurak a legnagyobb hidegben is nagyurak, -megcsinálják a tempót. Fázó, piros orral az ördög se szagolja ugyan -<span class="pagenum"><a name="Page_146" id= -"Page_146">-146-</a></span> a virágot, de éppen ilyenkor kerül sok -pénzbe és nekik csak az kell.</p> -<p>Bajmódy tehát mindenekelőtt befogatott, beült Szirotkával a -hintóba, magára vette az egyik bundát, rátette nagy talpait a forró -téglákra, megszagolta a kaméliákat s konstatálván, hogy csak egy -illat van a világon, a fokhagymás kolbászé, megparancsolta a -kocsisnak, hogy hajtson az Ungargasse 20. számú háza elé.</p> -<p>Útközben is pikáns volt, csintalankodott benne a sok bor, hogy -azt mondja, mire való két bunda ilyen alkalomhoz? Miféle -gyámoltalanság! Hát nem szebb volna, ha ketten összebújnának egybe? -Mert a leánytest melege mégis csak különb meleg a -czobolypréménél.</p> -<p>Nem volt messze, hamar odaértek. Bajmódy kiugrott a kocsiból s -az Invalidenstrassén a Magdolna-kápolna vén órája kisértetiesen -kongta el a kétnegyedet tizenkettőre.</p> -<p>– Nemsokára kezdődik a mulatság! – szólt Bajmódy. – Maradjanak -most már itt veszteg a kalitkával, míg a madarat behozzuk! Jól -tartsa kend János a gyeplőket, ha majd forró lesz a kása, mert -egy-két lövés mégis eshetik és a lovak könnyen megbokrosodhatnának. -Én most egy kicsit megtekintem a környéket.</p> -<p>Az utcza csöndes volt, mint egy temető, se nesz, se hang! -Szörnyű holt, sivár, elhagyatott valami egy efajta város, ahol -nincsenek kakasok és kutyák, mint falun, akik a kukoríkolásukkal és -az ugatásukkal egy kis elevenséget, vidámságot hoznak be. Szép -fehér éjszaka volt különben, pénzt lehetett volna olvasni. Fehérek -voltak a házfedelek, fehérek az utczát szegélyező akáczfák, melyek -gallytestükkel, <span class="pagenum"><a name="Page_147" id= -"Page_147">-147-</a></span> mint valami fehérre meszelt óriás -pókok, a levegőben látszottak lebegni, mert az aljuk elveszett a -házak által vetett árnyékban. A falak is fehérek voltak (akkor még -nem volt szokásban a házakat festeni), csak imitt-amott verte át -magát a jégvirágos ablakokon a gyertyavilág sárgás derengése.</p> -<p>Bajmódy átsétált a 23-as szám alá, azt vette szemügyre, mert -voltaképpen az volt Szilvássyné intézete, magas, erős -falkeritéssel, mint a zárdák, középkorias kapuval, melyről kalapács -lógott le. Itt csak egyetlen ablak világított az emeleten, de az is -éppen e perczben sötétült el, mint mikor a vak ember az egyetlen -szemét is behunyja.</p> -<p>Kétszer is elhaladt az épület és fundusa mellett, kopogtatván a -falakat s hangos morgással elmélkedvén a dologról: «Hát bizony ez -nem Déva vára – pedig hát azt is be lehet venni.» Erre a -gondolatára éktelen csaholással egy véreb felelt, aki nyugtalanul -szaladgált bent fel s alá. «Hm, az első ellenség», – dörmögte -félhangon. – (De jó volna neki visszafelelni egy kis ólommal.)</p> -<p>Amint így nézelődék a nemzetes úr, egyszerre csak reccsen valami -a magasban (de erre a reccsenésre is csak utólagosan emlékszik) s -egy rettenetes súlyos dolog zuhan a nyaka közé.</p> -<p>Csak egy jajt ordított a néma éjszakába és összerogyott, mint -taglóütéstől az ökör, részint az ijedelemtől, részint a rázuhant -tömegtől. Bár a magasból szakadt le, mégsem a mennykő volt, mert a -mennykő nem tud magyarul káromkodni. Olyas valamit érzett, mintha -egy medve ugrott volna rá, de a medve sem tud magyarul -káromkodni.</p> -<p>Már pedig az illető szörny azonfelül, hogy a Bajmódy -keresztcsontját vagy vállpereczét talán be <span class= -"pagenum"><a name="Page_148" id="Page_148">-148-</a></span> is -törte, olyan szemtelen volt, hogy még ő neki állott feljebb:</p> -<p>– Ejnye, az árgyélusát, ki ténfereg itt a lábam alatt!</p> -<p>Összegabalyodtak a fagyos, síkos földön. Bajmódy alul maradt, -szuszogott, mint a duda, Szirotka a kocsi mellől kiabálta:</p> -<p>– Cso je to? Tu szom. (Mi az? Itt vagyok.)</p> -<p>De hisz éppen az a baj, hogy ott volt a kocsi mellett és nem itt -és hogy nem is akart onnan elmozdulni.</p> -<p>Miatta akár agyon is üthették volna a nemzetes urat, no, de -ilyen szándék éppenséggel nem forgott fenn, mert amint megmenekült -a terhétől és nagy óvatosan fölpislantott, miként ha már a -túlvilágról jönne s körülnézne előbb, hogy csakugyan a régi -planétán van-e megint, ámulva ösmerte fel a föltápászkodó -alakot.</p> -<p>– Nini, nini, Bori Pál uram.</p> -<p>Egy hajszállal se lehetett kisebb a Bori meglepetése.</p> -<p>– Tyűh, maga az, ispán úr? No, nézze meg az ember!</p> -<p>– Majd agyon nyomott, – duzzogott az ispán, – de hát -garaboncziás diák maga vagy mi a fityfene, hogy a felhőből csöppen -le az ember nyaka közé?</p> -<p>– A bizony különös volt, – nevetett Bori Pál, nadrágját -tisztogatva – restellem is, de hát katonadolog; egy kis kémszemlén -voltam ezen az átkozott fán.</p> -<p>– Ni, persze, – vágott közbe Bajmódy – ej, persze, hogy persze, -észre se vettem ezt a fát…</p> -<p>Örült neki, hogy megvan az eset magyarázata s nem valami csodás -mennyei inzultusnak kell tartani. <span class="pagenum"><a name= -"Page_149" id="Page_149">-149-</a></span></p> -<p>– Csak nem ütöttem meg nagyon?</p> -<p>– Szerencséje, hogy nemes ember! – mondá Bajmódy neheztelő -hangon.</p> -<p>– Nem tehetek róla és nem is szabad fölvenni, mert a közügyek -mezején történt – mentegetőzött Bori Pál.</p> -<p>– A fa tetejét nevezi a közügyek mezejének?</p> -<p>– Azt, azt. Mert mi egyébért másztam volna föl, mint a hadi -plánum okáért? Be akartam nézni a ház udvarára. Az ördög nem -alszik. Hátha itt már mindent tudnak? Egy levelet elfogott ma a -báró, de hátha egy másik levél eljutott a czíméhez és meg van rakva -az udvar katonasággal, lehetne ott uram, még ágyú is, mi meg buga -fővel beleszaladnánk a kész veszedelembe. Nem tréfa az, rogo -humillime. Mert végre is háromszáz lélek irhájáról van szó. S ha az -valami közönséges nép lenne. De csupa nemes ember!…</p> -<p>– Iszen nem lehet tagadni, de…</p> -<p>– Mondom, fölmásztam és kémleltem a terepet, már egy jó óra óta -spekulálok és kombinálok fenn a fán. Hát hallom egyszer, hogy fel s -alá jár valaki a ház előtt, mintha czirkáló őr volna. Ejnye, canis -mater, ezt meg kell látnom, rendőr-e vagy katona? Honnan tudjam én -azt, hogy az ispán úr csinálja lent a fenster-promenádét? Próbálom -elhárítani a gallyakat, de nem látom jól se az alakját, se a -ruháját a gallyak miatt. Kissé följebb lépek egy vékonyabb ágra, -ahol szabadabb a látás és puff, reccsen egyet az ág és letörik -velem együtt, hogy az Isten nyila ütött volna belé csemete -korában.</p> -<p>– Hagyjuk ezt most, – ejté el a kellemetlen thémát Bajmódy -nagylelkűen – a haza szolgálatában <span class="pagenum"><a name= -"Page_150" id="Page_150">-150-</a></span> a személyes sérelmek nem -számítanak. Térjünk át a meritumra. Lássuk, mit tapasztalt? Nem -látni valami gyanusat az udvaron?</p> -<p>– Semmit. Azaz egy félóra előtt ki volt még a konyha ablaka -világítva és minthogy éppen szemben van a fával, láttam, hogy a -szolgálók, szakácsnék az edényeket mosogatják bent, némely -vászonnépek pedig csípőre rakott kezekkel, dologtalanul -«povedálnak» és vihánczolnak, ami engem teljesen megnyugtatott.</p> -<p>– Hogy-hogy?</p> -<p>– Mert ha katonaság volna valahol a kertben vagy valami -félszerben elrejtve, akkor a vászonnép bizonyosan nem egymás közt -diskurálna, hanem ő velök legyeskednék.</p> -<p>Tetszett Bajmódynak a következtetés, hogy szinte visszanyerte -tőle a derültségét.</p> -<p>– Persze, hogy persze. Szent egy igaz! (Elmosolyodott, fejét -csóválta.) Ki az ördögnek jutna ilyesmi az eszébe?</p> -<p>– Hát nincs nekem nagy eszem? – verte a mellét Bori.</p> -<p>Bajmódy a tenyerébe csapott.</p> -<p>– A Boriak mind kutyagyerekek – mondá barátságosan. – De most -már nézzük meg az embereinket.</p> -<p>Szirotka roppant bámult a messzeségből, hogy a két -összemarakodottnak hitt ember nemcsak nem ölte meg egymást, hanem -karonfogva távozik a Rennweg felé. Sajnálta már, hogy oda nem -ment.</p> -<p>– Az emberek már mind a posztjukon vannak – felelte Bori -megelégedetten.</p> -<p>– A plánum szerint?</p> -<p>– Igenis a plánum szerint. <span class="pagenum"><a name= -"Page_151" id="Page_151">-151-</a></span></p> -<p>Valóban úgy is volt. A szomszéd utczákban helyezkedtek el a -ködmönös hadak. Az Invalidenstrasse tulsó oldalán a -Bencze-Sebestyén György emberei és az Inokai Mihály csoportja -foglaltak állást feltűnés nélkül, szórványosan, fel s alá járkálva, -kapuk alá húzódva; magába az Ungargasseba csak a sípjelre vonulnak -be Bori Pál, Tompa Dienes, Karacsy Antal és Veres Boldizsár -legényei; ezek a voltaképpeni ostromló tábor. A Bencze-Sebestyénék -csapatja csak a mellékhad, mely mozdulatlanul marad a helyén s csak -azon esetre rohan be az Ungargasséba, ha az Invalidenstrasse felől -rendőrség vagy katonaság érkeznék az ostromlók ellen, ezt -pásztortülök adja tudtukra s ekkor tömörülvén, besereglenek a -támadók után, minélfogva azok két ellenség közé szorítva, -ártalmatlanokká válnak. Arra az esetre ellenben, ha a Rennweg felől -jönne a rendőrség, az Ungargasséval parallel futó Fasangasséban -kujtorog a Samarjay Ferencz és az Antal Gedeon csapatja, a -balszárny, ezt ugyancsak a tülök egy e czélra betanult riadozó -hangja szólítja be a színhelyre, hogy a rendőrség erről az oldalról -is legott beékeltessék a mieink közé.</p> -<p>Megeshetik, hogy a rendőrség éppen a Fasangasse felől talál -becsörtetni. No, hát erre is van provideálva. Akkor Samarjay -uraimék szépen, észrevétlenül behúzódnak a Rennwegnek a Hauptweg -felé eső részébe és ott meglapulva, bevárják nyugodtan, míg a -pribék had bemasírozik a színhelyre: ekkor aztán hajrá, utána, -bedugaszolják erről az oldalról is a kijárást s a rendőrség bent -van, mint a hering a hordóban.</p> -<p>De a legnagyobb ravaszság, vagyis mint Bori uram mondta: a -«plánum karbunkulusa» (mert a <span class="pagenum"><a name= -"Page_152" id="Page_152">-152-</a></span> gyöngyöt keveselte) az -volt, hogy a háromszáz vitézből a legnagyobb rész egy egészen -semleges ház elé állíttatott, hogy olyan látszata legyen, mintha -ott akarnának «dolgozni». Ez volt az Ungargassét és a Landstrassét -keresztül szelő Barischgasse egy kis palotája, ahol a magyarfaló -ex-miniszter, Stadion gróf lakott. Hadd higyje a hatóság, hogy ő -exczellencziájának adnak itt nachtmusikot «Európa végőrző -seregének» daliái (ez volt akkor a divatos öndicsekedés) s míg ott -a szétkergetés folyik, azalatt a szomszéd utczából elviszik a -leányt, köd előtte, köd utána…</p> -<p>– Hát a szekereik hol állanak? – tudakolta Bajmódy. – Mert a -visszamenetelre is gondolni kell.</p> -<p>– A szekerek? Most még szanaszét. Hanem ezekkel nagy tervem -van.</p> -<p>– Ugyan?</p> -<p>– Mikor kijelölt embereink mind bent lesznek már az -Ungargasséban, a szekerek, két részre osztva, bevonulnak szép -rendben az Invalidenstrasse és a Rennweg felől az utcza két -torkolatához s egy szekértábort alkotnak, amelylyel innen is, onnan -is elbarrikádozzuk magunkat, hogy csak a madár repülhet be.</p> -<p>Bajmódy uram vidáman kiáltott fel:</p> -<p>– No, ez már pompás, igazán nagyszerű ötlet.</p> -<p>– Azért mondom én, hogy nagy eszem van.</p> -<p>– Valóságos kis Napoleon. Most már szentül hiszem, hogy sikerül -a dolog.</p> -<p>– Még pedig simán. Nem fog itt vér se folyni. Az intézetben csak -asszonyok vannak, meg egy kapus, no meg a sok gyerekleány; úgy -megijednek, hogy ész nélkül kiadják azt az egyiket, akiért jöttünk. -De mit is csináljanak egyebet? Ez a sok teketória <span class= -"pagenum"><a name="Page_153" id="Page_153">-153-</a></span> -egyszerűen ostobaság, ha csak, mondom, a rendőrség részéről nem -keletkezik valami non putarem. De hogy akkor is kihozzuk a -kisasszonyt, az vas.</p> -<p>– Si vis pacem para bellum. Csak jó az, hogy sokan vagyunk.</p> -<p>– Persze, hogy jó, mert nemcsak hogy ki kell hozni a leányzót, -hanem haza is kell vinni. Üldözők jöhetnek utánunk és úgy is -csöppenhet, hogy vagy ők esznek meg minket, vagy mi őket.</p> -<p>Ilyen beszélgetés közt fordult be a két úr a Rennwegen a -Hauptstrasse felé, ahol valami kávéházféle mosolygott nyájas, -kivilágított ablakokkal.</p> -<p>– Ott még nyitva van valami spelunka, Bori uram, hátha kapunk -hirtelenesen egy kis krampampulit.</p> -<p>A krampampuli volt a divatos korhely-ital Bécsben.</p> -<p>– Bizony belénk férne egy kis meleg – vélte az inzurgens hadnagy -– s ha sietünk, még talán jut rá időnk. De csak úgy, hogy míg az -egyik odabent iszik, addig a másik künn várja a síphangot.</p> -<p>Megkettőztették lépteiket. A Rennwegről amint betekintettek a -Fasangasséba, már látni lehetett járókelőket. Mintha messzebb, -beljebb bizonytalan árnyak libbennének. De maga a Rennweg egészen -néptelen volt. Csupán egyetlen kapu nyílt meg s azon jókedvü -társaság özönlött ki a hideg éjszakába, fiatal hölgyek meleg -capichonokba bujtatva, kardcsörtető katonatisztek, félrecsapott -czilinderű uracsok. Az egyik a kedvelt, híres Volksliedet -dudorászta:</p> -<div class="poem"> -<div class="stanza"><span class="i0">Jövő vasárnap Schönbrunnba -megyünk,<br /></span> <span class="i0">Hahó, hahó, Schönbrunnba -megyünk!<br /></span></div> -</div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_154" id= -"Page_154">-154-</a></span></p> -<p>– No, csak menjetek! – morogta Bajmódy uram és megfájult -bordáival kínosan húzta irháját az előre loholó Bori után a -krampampuli reményében.</p> -<p>De, hajh, a végzet kegyetlen. E pillanatban fölhangzott az éjben -élesen, mintha kétfelé metszené a levegőt, Szepessy báró sípja.</p> -<p>– Edd meg! – morogta bosszúsan az ispán és visszafordult, -úgyszintén katonásan fordult meg a sarkán Bori Pál uram is. Ami -regula, az regula.</p> -<p>Csodálatos volt, ami történt. Mint a mesékben a -varázssípocskára, egyszerre nyüzsögni, mozogni kezdett az egész -holt környék, mintha a föld alól bujnának elő az emberek. (Hogy hol -voltak ezek eddig?) Hosszú társzekerek döczögtek dübörögve a fagyos -utakon. Itt is, ott is egy-egy alak suhant el futva. A síp pedig -egyre sikongott az Ungargasse felől: «Jertek, vitézek, jertek!» -Ugyan miről álmodik most fehér párnáin a szépséges Kovács -Ilona?</p> -<p>Mire Bori uraimék visszatértek az Ungargasséba, már akkor ott -állt hatvan ember a 23-as szám előtt nagy csendességben. -Egyik-másiknak baltája volt, látni lehetett kötélhágcsót, -feszítővasat és egyéb szerszámot. Némelyek létrákat hoztak az -Invalidenstrassén gyülekező szekerekről, egy ilyennek fogta az -egyik végét Akli s színlelt egykedvűséggel kérdezte Málnásy -uramtól: mire való lesz ez?</p> -<p>– Ez a Jákob létrája, ecsém; ezen megyünk fel az égbe, hogy az -angyalokat lehozzuk.</p> -<p>Akli incselkedett Málnásyval, hogy milyen legyen a leányzó, akit -neki juttatnak zsákmányul: szőke, barna, karcsú, szikár vagy -gömbölyű? Most szóljon, mikor még mind raktáron vannak, ne majd -akkor, ha szétkapkodják a javát.</p> -<p>– Nem kell nekem, fiam, semmilyen, nem kívánja <span class= -"pagenum"><a name="Page_155" id="Page_155">-155-</a></span> semmi -porczikám. Sőt ha tudtam volna, hogy itt bizonyosan szétszedik a -fehérnépeket, a feleségemet is idehoztam volna még a mult héten, -Isten engem úgy segéljen.</p> -<p>Nevetgéltek, tréfálkoztak, de az Akli lelke tele volt -nyugtalansággal. Megfoghatatlan, hogy nem mutatkozik a rendőrség! -Percz percz után múlik és nem jön senki. Talán nem kapta meg a -levelet a császár? Mert lehetetlen, hogy ne tett volna intézkedést. -Minden neszre élénken fölrezzent. Hasztalan. Háborítlanul -gyülekeztek a hadak, legfeljebb egy-egy későn haza baktató -filiszter állt meg a tömeg láttára, sőt a kíváncsiságtól vonzatva, -oda kullogott a sokasághoz, megtudni, mi történik. A szürke -köpenyeges Szepessy megemelintvén a sapkáját, maga magyarázta meg -az illetőnek a csoportosulás okát:</p> -<p>– Gyári munkások vagyunk, uram, akik előtt nagy út áll még -reggelig. Ez a gyülekezeti hely, amott állnak a szekereink és csak -azt várjuk, hogy mindnyájan együtt legyünk.</p> -<p>Erre aztán a szájtátó német rendesen eltávozott, nagy -csalódottan, hogy nem kínálkozik semmi különös. Pedig a potya -látványosság nagy csemege Bécsben.</p> -<p>De ez csak az elején volt, míg a szekértorlaszok végkép el nem -zárták az utczát; azon túl már csak a szekerek mellett álltak meg -bámészkodók, akiket az e czélra ott hagyott németül beszélő -inzurgensek világosítottak fel a fentebbi formulával, úgy hogy ezek -éppen úgy lehúzták az éjjeli járókelőkről a gyanut, mint ahogy a -tolvajok szokták a télikabátokat.</p> -<p>A bezárt utczában most már Szepessy volt az úr s rövid -tanácskozást tartott a hadnagyokkal. <span class="pagenum"><a name= -"Page_156" id="Page_156">-156-</a></span></p> -<p>– Hát kezdjük meg, drága az idő, nemes atyámfiai.</p> -<p>– Kezdjük meg, de hol? – kérdé Bori uram, aki caput volt a -hadnagyok közt.</p> -<p>– Talán az elején, – nevetett Szepessy.</p> -<p>– Úgy van, az elején – hagyta rá Bori – az eleje pedig minden -dolognak a békés út megkísérlése. Mert az embernek nyaka is van és -a császárnak pallosa is van.</p> -<p>– Rozsdás az most – jegyezte meg fumigáló kézmozdulattal Veres -Boldizsár.</p> -<p>– Na, csak nem jó elbizakodni, Veres Boldizsár uram, – ellenveté -Tompa hadnagy. – Akármilyen nagy vitéz is kend, de nem vagyunk ám -otthon.</p> -<p>– Hiszen ha otthon volnánk! – sóhajtott föl Bajmódy.</p> -<p>– Nem bánom, – egyezett bele Szepessy – kezdjük meg a -béke-traktatumokat; csakhogy félek, soká tart az ilyesmi és a -lassúság veszedelemmel járhat. Mindegy, húzza hát meg a csöngetyűt, -Bori uram.</p> -<p>– Van itten kalapács is – szólt Bori, a kapun motoszkálva a -kezével.</p> -<p>– A kalapács nappalra való, mikor a kapus az udvaron -tartózkodik, éjjel csak a csengetyű czélirányos, mert a drótja -beszolgál a szobájába.</p> -<p>– Jó, a csöngetyűt rángatom meg. Hanem azalatt támaszszák fel a -létrákat és upre föl a falakra.</p> -<p>– Nem lesz korai? Mit csináljanak még most a falakon?</p> -<p>– Üljenek ott, akik fölférnek, mint a varjak. Hadd lássa, aki -majd kijön, hogy komoly hadi néppel <span class="pagenum"><a name= -"Page_157" id="Page_157">-157-</a></span> van dolga. Ki a -karabélyokkal a ködmön alul, hadd villogjanak a sötétben!</p> -<p>Szepessy erre is helyeslést bólintott a fejével és maga is -segített tartani a létrát a fölmászóknak.</p> -<p>Bori uram ezalatt egész kedvteléssel kapaszkodott a csöngetyűbe -s kihúzta meg eleresztette, mint hajdan gyerek korában az -orgonaszíjakat.</p> -<p>Legelőbb a kutya vett tudomást az akcziórul Elkezdett rémletesen -vonítani.</p> -<p>– Lőjjétek le a bestiát! – parancsolta Szepessy.</p> -<p>Egy karabély elsült és a kutya elnémult.</p> -<p>– Ki lőtt? – kérdé élénken.</p> -<p>– Én – felelte a fal tetején guggoló nemesek egyike.</p> -<p>– Helyes egy lövés volt – méltányolta a báró. – Ezennel -kinevezem önt fővadászommá.</p> -<p>E fejedelmi ötlet (mert a Szepessy uradalmában pompásan dotált -állás volt a fővadászé) nagy lelkesedésre és szolgálatkészségre -tüzelte fel a nemeseket. Hiába no, úr az úr mégis.</p> -<p>Csak Bori uram nem helyeselte a lövést, odatámasztva fülét nagy -várakozón a kapu kémlelőlyukához.</p> -<p>– Nem volt tanácsos, instálom, mert most a lövéstől úgy meg -találnak ijedni a házbeliek, hogy senki se mer kijönni.</p> -<p>És azért se volt tanácsos, mert Akli agyából azt a rossz -gondolatot hasította ki a lövés, hogy hiszen karabélya neki is van, -hátha elsütné hirtelen és lelőné Szepessyt, a kis Búzavirág -megmenekülne tőle.</p> -<p>A daemon taszigálta a könyökét, nosza, nyulj ahhoz a kakashoz, -rászolgált a szörnyeteg, ne félj, ne habozz; lovalta, ösztökélte, -vakította, – de a jó <span class="pagenum"><a name="Page_158" id= -"Page_158">-158-</a></span> embert mindig kiséri a rossz szellem -mellett egy jó szellem is, azért a jó ember sohase tehet nagyon -rosszat, ha nem hirtelenkedik és időt hagy a jó szellemnek -közbeszólni.</p> -<p>«Oh, te balgatag Akli, megmented a Búzavirágot, de magad is -elpusztulsz. A hóhér leüti a fejedet. Mi lesz aztán nélküled a -Búzavirágból?»</p> -<p>Persze. Igaz. Mi is lenne a Búzavirágból, ha ő (Akli) nem volna -többé? Rettentő betekintés a jövendőbe! A Búzavirág azért megvolna, -tovább élne, másé lenne. Megvolna a szép szeme, megvolna a szép -haja, meg az édes nevetése is, ami volt…</p> -<p>Mije nem volna hát meg? Nem volna meg az ő Aklija!</p> -<p>És Akli éppen ettől sajnálta volna őt leginkább megfosztani, – -mert Akli önfeláldozó. Tehát nem öli meg Szepessyt.</p> -<p>De nem is jó erről filozofálni, mert minek a hazugságok közül -éppen a legszebbiket kigyomlálni? Minek azt sejteni, hogy a -szerelem is csak önzésen forog, mint az aranyvár is csak -kacsalábon? A fenköltség, a nagylelkűség és önfeláldozás rajta csak -az a csillogás, ami a virágon a harmaté; nem ő belőle szivárog, nem -tartozik hozzá, se a levélhez, se a pártájához, se az illatához, -hanem csak úgy rácsöppen a magasból, hogy néha lemossa a rátapadt -sarat. Ő maga puszta önzés, de isteni nedvekbe megmártogatott -önzés.</p> -<p>Akli elméjében szaporán csiráztak ki indokolások, logikus -bölcseségek, csillapító gondolatok és reménységek. Oh, hiszen egy -leleményes fej nagy poziczió. «Qui habet tempus, habet vitam» -gondolta eleinte. Még mindig itt toppanhat a rendőrség. Mikor a -«tempus» elfogyott, egyet csavart a klasszikus közmondáson: -<span class="pagenum"><a name="Page_159" id= -"Page_159">-159-</a></span> «Qui habet vitam, habet auxilium». -Minek csinálna meggondolatlan merényletet? Egy koczkára tenni -mindent – mikor még sok koczka jöhet. Hátha az utolsó perczben -nyílik egy modus vivendi, hogy a lány se vesz el és ő is megmarad. -Sőt ki tudja… hátha már most is fölösleges minden aggodalma? Miért -ne lehetne, hogy a császár megkapta a levelét és legott elvitette -Ilonát az intézetből? Minél inkább vesztett valószínűségben minden -más reménye, ez annál inkább nyert. Mikor a zérusra szállt alá a -többi, ebből bizonyosság lett. Mert a logika is csak egy csinos -elmejáték, melylyel az ember megcsalja a gyöngébb fejűeket és néha -önmagát is. A császár értesül a leány elleni merényletről, hát -elviteti. Mi is lehetne más a legmagasabb intézkedés? No, ezt -bizony mindjárt eltalálhatta volna. Hiszen világos, mint a nap, -hogy miért nincs rendőrség kirendelve. Mert nincsen kit őrizni. A -Búzavirág már biztonságban van.</p> -<p>Szabadon, teli tüdővel lélekzett fel, szorongatott szíve ismét -nyugodtan kezdett dobogni, midőn ellenmondást nem tűrő hangon -rászól az öreg Tompa Dienes hadnagy, akivel éppen e perczben -ösmertette meg a pipáját gyujtogató Málnásy:</p> -<p>– Szaladj csak öcsém a kulacsomért, neked jobb lábad van. Ott -felejtettem a szekeremen, kérdezd meg a kocsisoktól, melyik az -enyim. Erre jobbról állnak.</p> -<p>Nem szívesen mozdult éppen a legérdekfeszítőbb pillanatban, de -végre is hadnagy parancsolja s itt a hadi regula uralkodik. -Feleselés lenne az engedetlenségből, ráirányíthatná a Szepessy -figyelmét, abból pedig nem kért, hogy Szepessy fölismerje.</p> -<p>Megindult tehát szaladva, hogy minél előbb <span class= -"pagenum"><a name="Page_160" id="Page_160">-160-</a></span> -visszatérjen. Málnásy uramnak, aki híven ügyelt rá, éppen csak azok -a pillanatai voltak beszámíthatatlanok, mikor az égő taplót rátette -a dohányra, mikor lecsattantotta az ezüst kupakot és elkezdte a -tüzet szító első kiadós szipákolást fölfújt arczczal, mint a vizet -köpködő Neptun az ugró-kutakon. Ilyenkor a világ nem létezett a -nemzetes úrra nézve, mert olyan lusta volt kicsiholni, hogy aztán -meg is böcsülte a szikrát fogott taplót, nem engedvén azt kialudni. -Csak mikor már vígan ömlött ki a kupaklikakon a füst, akkor nézett -körül ijedten.</p> -<p>– Nini, hol van a Farkas?</p> -<p>– Azt biz én elküldtem a kulacsomért – felelte Tompa Dienes.</p> -<p>– Hiba volt – sopánkodott Málnásy nyugtalanul.</p> -<p>– A czél szentesíti az eszközöket.</p> -<p>– A czél jó, sógor, hanem azt mondják, hogy a ficzkó nem jó, -nekem kell ügyelnem a körmére.</p> -<p>– Ne ijesztgess, Málnásy! Csak nem gondolod, hogy a kulacsomat -elvinné?</p> -<p>– Hát mi lesz már? – türelmetlenkedék Palojtay Gergely, aki más -malomban őrölt.</p> -<p>– Talán siket a kapus? – találgatta Maron Pál.</p> -<p>– Be kellene lőni az ablakon – tanácsolta Horthy József -uram.</p> -<p>– Ne sokat teketóriázzunk, törjünk be, ha nem akarnak kijönni – -tüzeskedett Veres Boldizsár.</p> -<p>– És milyen bor van benne? – tudakolta Málnásy, az ő külön -thémáját hömpölygetve.</p> -<p>– Somlyai – felelte Tompa.</p> -<p>– Öreg?</p> -<p>– Olyan öreg, hogy talán még Noé apánk szűrte le.</p> -<p>– Az ördög tudja, nem viszi-e el – felelte, <span class= -"pagenum"><a name="Page_161" id="Page_161">-161-</a></span> -visszatérve a már átugrott kérdésre (Aklira vonatkozólag). – Az -ember sohase bízhat senkiben. Hát itt van ez a Noé is. Milyen derék -embernek tartottam én azt és a minap azt olvassa a plébánosunk egy -régi krónikából, hogy nem igaz, mintha ő találta volna ki a -borkészítést, sokkal később találták fel, Miriri király -idejében.</p> -<p>– Ne beszélj!</p> -<p>– Hogy azt mondja, Miriri király nagy kedvelője volt a szőlőnek, -minélfogva egyik minisztere váltig a fejét törte, hogyan élvezhetné -a király nyáron is a szőlő izét. Eszébe villan, hogy hátha -kisajtolnák a bogyók nedvét és edényekbe csurgatva egész éven át -megmaradna a nedv, hogy iszogatni lehetne, mint a tejet. Nosza, -kisajtolta. Megkóstolja egy napon a király és kiköpi, hogy méreg. -Van a királyokban ilyen ostoba elhirtelenkedés. A bor éppen forrt -az edényekben, mikor egy szolga meg egy kutya bementek a -helyiségbe, a szolgát is, a kutyát is halva találták. Meg volt hát -pecsételve, hogy a folyadék ölő méreg és úgy is tartották a -hordókban, hogy majd mint ilyennek veszik hasznát. Mert a király -éléskamrájában csak éppen olyan becses czikk a méreg, mint a -háj…</p> -<p>– Ugyan eltalálja kigyelmed az időt a mesemondáshoz – -gúnyolódott Veres Boldizsár. – Meleg kemencze kén’ ahhoz meg egy -kis bor.</p> -<p>– Az egyik mindjárt meglesz – szólt közbe Tompa uram. – Csak -folytasd, sógor!</p> -<p>– Hát nem is jöttek volna rá, – szőtte odább a sógor – ha a -királyné nem esik vagy két év mulva valami gyógyíthatatlan -betegségbe. Az orvosok lemondtak róla, búskomorságba esett és -elhatározta, hogy elemészti magát. Kijátszván az udvari frajláit, -<span class="pagenum"><a name="Page_162" id= -"Page_162">-162-</a></span> titkon belopózott a méreggel teli -edényekhez, felhörpent egy bögrével és várta a halált, de e közben -olyam vídám lesz, hogy szeretne tánczra pöndörödni. A halál persze -nem következett be. Gondolta hát, hogy talán keveset ivott. Másnap -már két bögrével vett be és még jobb kedve szottyant. Szóval, -minden nap többet-többet ivott, míg utoljára is kigyógyult a bortól -a bajából és felfödte a nagy titkot a királynak is.</p> -<p>– Hát aztán?</p> -<p>– Eddig volt, mese volt, ezentúl a király is ivott, míg meg nem -holt.</p> -<p>– És alkalmasint megküldte az ottani vaskorona-rend -nagykeresztjét a találékony miniszternek – tódítá nevetve Tompa -uram.</p> -<p>– Dehogy. Alkalmasint már előbb lefejeztette, mikor kiköpte volt -a mustot. Mert úgy szokott ez lenni, ha valaki nagy dolgot -csinál.</p> -<p>– Pszt! Jönnek! – hangzott szerteszét. – Valami történik.</p> -<p>Hullámzás támadt a tömegben, mint mikor a rozsok közt átszalad a -fürj.</p> -<p>Kulcs csikordult meg a házbeli ajtó zárjában, amit meghallottak -a falon guggolók és jelentették.</p> -<p>– Nyitják már.</p> -<p>– Dimitri apó – dünnyögte Szepessy felvillanyozva. – No, -valahára!</p> -<p>Ekkoráig Akli is éppen visszatért a kulacscsal, de nem oly -nyugodtan, mint ahogy oda ment. A kocsit megtalálta ugyan, a -kulacsot is átadta a kocsis, de a saraglyában ráköszönt egy czérna -vékonyságú, ismerősnek látszó hang.</p> -<p>– Dicsértessék a Jézus Krisztus! Segítség, jó uram, segítség! -<span class="pagenum"><a name="Page_163" id= -"Page_163">-163-</a></span></p> -<p>– Mindörökké amen. Kicsoda kend?</p> -<p>A kocsis sietett felelni nagy flegmával.</p> -<p>– Az hadi fogoly.</p> -<p>– Talán hadi kappan? – mosolygott Akli.</p> -<p>– Hát nem tetszik engem megösmerni? – nyöszörgött a hadi fogoly. -– Én vagyok a ragyabunkó.</p> -<p>Isten nyila nem sujthatta volna le jobban Aklit, mint ez a szó. -Tehát minden elveszett. A lovas és a levél a Szepessyék kezébe -került. Most egyszerre előtte állt egész szörnyűségében a -helyzet.</p> -<p>– Meg vagyok kötözve, – panaszkodott a ragyabunkó – és -fázom.</p> -<p>– Nem segíthetek, barátom, hanem igyék egy kortyot, fölmelegszik -egy kicsit.</p> -<p>Szájához nyomta a kulacsot, melyet hangutánzás révén -«Klipiklapatoriumnak» neveztek a diákizáló inzurgensek. A -ragyabunkó húzott belőle, amennyit tudott s tényleg úgy kopogott -ezalatt, mintha azt susogná: Klipi.</p> -<p>… Mily különös! Így szokta valaki Aklit is szólítani.</p> -<hr class="chap" /> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_164" id= -"Page_164">-164-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h2>XI. FEJEZET.<br /> -KÉTSÉGBEESETT JÁTÉKOS ONNAN RÁNTJA KI AZ ÜTŐKÁRTYÁT, AHONNAN -LEHET.</h2> -</div> -<p>Lelkendezve rohant vissza. A kétségbeesés nem zsibbasztotta meg, -de fejlesztette tehetségeit. Egyik terv a másikat kergette izzó -fejében. Nem érezte a hideget. A hűvös éjszaka párázatai különös -alakokká formálódtak fantáziájában, úszó koporsók, levágott -bikafejek úsztak a levegőégben és egy szán, melyet négy madártestű -asszony vont.</p> -<p>Még oda se ért, útközben hallotta az öreg Dimitri fenyegető -hangját az intézet udvarából.</p> -<p>– Ki az, hé? Mit akar? Micsoda spektákulum ez?</p> -<p>– Én vagyok itt, Dimitri apó! – szólalt meg künn Szepessy -németül. – Én, Szepessy István.</p> -<p>– Nem igaz! – fortyant fel az udvarbeli hang; – Szepessy István -úriember, aki nem jár éjjel becsületes embereket infesztálni. Ön -nem lehet Szepessy István, kotródjék el innen, akárkicsoda és -reggel jőjjön, ha dolga van. Azért is, mert most részeg és azért -is, mert most be nem eresztem.</p> -<p>Ezzel megfordult az öreg, hogy elmenjen, át lehetett hallani a -botosai csoszogásáról, hogy visszaindult, <span class= -"pagenum"><a name="Page_165" id="Page_165">-165-</a></span> hanem -egyszerre csak úgy rémlett, mintha megbotlott volna: hop, hop, -motyogta, majd elkáromkodta magát. Nyilván az eb hullájában botlott -meg.</p> -<p>– Toppy meg van ölve! – kiáltá fájdalmasan. – Ki cselekedte azt? -Rablók! Gyilkosok!</p> -<p>– Hallgasson, Dimitri, legyen esze! – szólt át ismét a báró. – -Én ölettem meg Toppyt, én fizetem meg az árát, eddig van, de várjon -hát és értse meg a dolgot, ha szívén viseli az intézet sorsát. -Hiszen tudja, hogy én vagyok itt, mit tetteti magát, mit -ravaszkodik?</p> -<p>– Ha tudom, se eresztem be a báró urat, a báró úr menjen most -haza lefeküdni.</p> -<p>– De van valami, Dimitri, amit még nem tud, éppen ezt akartam -megmondani.</p> -<p>– Semmit se akarok most tudni, mert én most aludni akarok.</p> -<p>– Abból nehezen lesz valami, Dimitri apó, mert én most egy -fölfegyverkezett sereggel állok itt a ház előtt… Nézzen csak fel a -falakra!</p> -<p>Dimitri fölpislantott a falra a hálósapkája alól, mely egészen -belelógott a szemeibe s meglátván a csillagfényes éjszakában az ott -hasmánt fekvő marczona alakokat, csillámló fegyvereikkel, -felordított hörögve:</p> -<p>– Jézus Mária!</p> -<p>Majd, mintha nem egészen bíznék a mennyei hatalmakban, harsányan -felkiáltott:</p> -<p>– Policzáj! Policzáj!</p> -<p>De már ezt fenhangon kaczagták meg a falakat megszállt vitézek. -Ösztönszerüleg menekült rogyadozó inakkal fogvaczogva a ház felé, -hogy magára zárja a nehéz tölgyfaajtót, de útközben megjött -apránkint <span class="pagenum"><a name="Page_166" id= -"Page_166">-166-</a></span> az erősebbik esze és ujra -visszakullogott a kapu közelébe, csakhogy az erősebbik eszéhez már -a gyengébbik hangját használta és az is nyájas volt, szelid volt és -reszketett:</p> -<p>– Hát mi tetszik, báró úr?</p> -<p>– No lássa, – felelte a báró – most már nem olyan goromba, mint -azelőtt. És azt jól teszi, apó, mert mi se éppen azért vagyunk itt, -hogy önt az alvásában háborgassuk. De meg van is egy-két sárga -csikó a zsebemben a maga számára.</p> -<p>– Iszen jó, jó, kezeit csókolom, hát csak tessék megmondani a -kívánságát.</p> -<p>Akli megfeszült figyelemmel fogott el minden hangot s izgatottan -nyitott magának utat könyökével közvetlen a báró háta mögé.</p> -<p>– Azt kívánom öntől, – folytatá Szepessy – költse fel az -asszonyságot s közölje vele, hogy addig én innen el nem megyek, míg -Kovács kisasszonyt meg nem kapom.</p> -<p>– Oh Istenem, Istenem! – óbégatott Dimitri. – Mi jut eszébe a -báró úrnak?</p> -<p>– Vagy ideadja szép szerével, vagy elviszszük erőszakkal, de ha -egyszer az én embereim bent lesznek, azt viszik el, aki a -szemük-szájuknak tetszik, én nem birom megakadályozni.</p> -<p>– Oh Istenem, Istenem! – nyöszörgött a kapus. – Hisz a -méltóságod húgocskája is köztük van.</p> -<p>– Hiszen éppen azért kímélem a többit. Ha ezt az egyet ideadja, -Isten hírével elvonulunk. Azért költse fel és mondja meg az -asszonynak, amit üzentem. Egy fertályóra gondolkozási időt hagyok -neki.</p> -<p>– Nem, nem, az lehetetlen, báró úr.</p> -<p>– Mi? <span class="pagenum"><a name="Page_167" id= -"Page_167">-167-</a></span></p> -<p>– Az, hogy odaadná a kisasszonyt. Ilyet ne is képzeljen! Mit -szólna a nagyhatalmu Kolowrat gróf, akit a császár küldöz a -kisasszonyhoz? Ki tudja, mije a kisasszony a császárnak…</p> -<p>Akli önkénytelenül felkiáltott:</p> -<p>– Megvan! Ez az!</p> -<p>– Csitt, te! Mit beszélsz? – förmedt rá Málnásy uram -megbotránkozva. – Mi van meg, hé?</p> -<p>Akli elröstelte magát, zavarba jött, majd akadozva magyarázta -meg:</p> -<p>– Megtaláltam a bicskámat.</p> -<p>– Jó, jó, de azért nem kell mindjárt a hadi traktatumokat -megzavarnod. Nem hallod, miről van szó és hogy ki tette le a -garast?</p> -<p>– Az ördög vigye el a magok Kolowratját, – fakadt ki Szepessy – -mit törődöm én vele? Megy, vagy nem megy, felkölteni Szilvássynét? -Ez a kérdés.</p> -<p>– Lássa, kedves báró úr, – könyörgött Dimitri – illendőbb volna -ezt a dolgot reggelre halasztani.</p> -<p>– No persze. Ejnye, de okos ember, mit iszik, vizet vagy bort? -Hanem mindenekelőtt megy-e, vagy nem megy?</p> -<p>– És ha azt felelném, hogy nem megyek?</p> -<p>– Akkor, édes lelkem, egyszerűen betörjük a kapukat és ajtókat, -az embereim összeszedik, ami szemre való asszonynépet találnak, -minélfogva ő is közte lesz. Érti-e már?</p> -<p>– Jaj, szegény jó asszonyom, szegény jó asszonyom! – siránkozott -Dimitri.</p> -<p>– Legyen nyugodt, az asszonyságot nem viszszük el, nem lesz -semminemű bántódása. Ő már meglehetősen be van oltva az elvitel -ellen. Hé, baltások! Gyepre, baltások! <span class= -"pagenum"><a name="Page_168" id="Page_168">-168-</a></span></p> -<p>Odaugrott Csoltói Benjamin és a két Lenty testvér. Erős az -egyik, mint a bika. Sujtott a baltával, hogy még talán a hetedik -utczában is tánczolni látszottak a házak a szörnyű csattanástól. -Ropogott, recsegett a kapu és meghasadt, mint egykor a bizanczi a -Botond bárdjától.</p> -<p>Majd hogy meg nem hasadt a Dimitri szíve is a kapuval együtt. -Mintha valami kedves élőlénynek ropognának a bordái, metsző -fájdalom nyilallott át a szívén és megtörte az ellenállását.</p> -<p>– Jaj, ne bántsák, báró úr, ne bántsák azt a kaput, hiszen -megyek már.</p> -<p>– Jó. Hagyják abba kegyelmetek, várjunk – aztán utána kiáltotta -Dimitrinek: – El ne felejtse mondani, hogy melegen öltöztessék fel -a kisasszonyt, mert messze útra megyünk.</p> -<p>E pillanatban egy ablak világosodott meg az emeleten, majd -gyorsan elsötétült. A gyertyaláng mint valami lidérczfény -végigszaladt ablakról-ablakra az emeleten, míg végre kezdtek a -gyertyák sorban kigyúlni az egész házban. Az ötödik udvari -ablaknál, mely egy folyosóra nyílt, elsuhanó női alakok -silhouetteje rajzolódott le az ablaküvegre. Kecses, sugár derekú -bakfischek, akik felriasztva, szétbomlott hajjal, egy -alsószoknyában menekülnek a madame szárnyai alá. Éhes tekintetek -csakhamar észrevették a mutogatós ablakot és odatapadtak gonosz -gondolatokkal. Ohó! Odafönt már észrevették a dolgot. Szegény -kedves kis jószágok, hogy meg lehetnek most ijedve! Ablakot persze -kinyitni nem mernek, hanem valami függöny mögül látnak ám -mindent…</p> -<p>Ilyen beszédek estek itt lent. Találgatták, mi lesz? Kiadja-e az -asszony a leányt, vagy nem? De <span class="pagenum"><a name= -"Page_169" id="Page_169">-169-</a></span> hátha a leány nem akar? -Számítgatták, hogy akkorára már fölérhetett Dimitri, körülbelül már -el is mondta a báró üzenetét. Most javában tanácskoznak… De nagy -mulatság volna ott lenni a remegő báránykák között és -végighallgatni ezt az éjféli tanácskozást.</p> -<p>– Fogadni mernék, – szólt Bajmódy – hogy a fruskák egy részének -tetszik a veszedelmes kaland lehetősége. Sikítoztak, de titkon -örülnek is. Ösmerni kell az asszonyi lelket. Én nem hiszem például, -hogy a paradicsomban a kígyó tanította volna meg Évát az -almaevésre, de élek azzal a gyanuperrel, hogy Éva tanította meg a -kígyót a sziszegésre és marásra.</p> -<p>Lihegve érkezett a Barischgasséból Detreházy Tamás, hogy ott két -konstáblert tartóztattak le, akik kérdőre vonták őket a -csoportosulás miatt, hát, hogy mi történjék a két -konstáblerrel?</p> -<p>– Fogva kell őket tartani, – parancsolá Szepessy – és vigyázni, -hogy valami jelt ne adhassanak. Ha végzünk, magunkkal viszszük és -majd csak valahol egy órajárásnyira Bécs mögött tegyék le őket -sértetlenül, hadd menjenek Isten hírével.</p> -<p>Detreházy elment a parancscsal s Szepessy kivette óráját, -megnézte a Palásthy Ferencz tolvajlámpájánál.</p> -<p>– Még tíz perczet adok nekik s akkor aztán «lóra huszár, kapura -hajdú», ahogy mondani szokták, ámbátor lovunk nincs, de annál -inkább megvan a kapu.</p> -<p>Ekkor lépett eléje nagy vakmerőn Akli Miklós.</p> -<p>– Megösmer-e, báró úr? – kérdé.</p> -<p>– A hangja ismerős előttem – felelte Szepessy hanyagul, -tekintetét le sem véve az órájárul. – Mit akar? <span class= -"pagenum"><a name="Page_170" id="Page_170">-170-</a></span></p> -<p>– Én Akli Miklós vagyok.</p> -<p>– Ah! – kiáltott fel a báró meglepetve és önkénytelenül hátra -tántorodott ettől a névtől. – Mit keres ön itt? Az ördögbe is, hogy -jut az én embereim közé azok ruháiban? Tudja-e, hogy a fejével -játszik?</p> -<p>– Éppen én is arra akarom önt figyelmeztetni, hogy a fejével -játszik.</p> -<p>Szepessy szemei vérbe borultak, öklét indulatosan fölemelte és a -fogai összecsikordultak.</p> -<p>– Hogy jutott ide ez az ember? – kiáltá zordonan. – Ki merte őt -becsempészni?</p> -<p>Bori uram szeretett volna másutt lenni, hanem a virtus -megkívánta, hogy jelentkezzék, ötölve-hatolva dadogni kezdett -valamit.</p> -<p>– Majd elmondom én! – vágott közbe Akli. – Pozsonyban Bori uram -emberei közül elmaradt valaki, én ajánlkoztam helyette és ő -felfogadott, ez az egész.</p> -<p>– E szerint ön mint kém jött nyomomba. Tudja-e, mi a kémek -fizetése? Persze ön írta a levelet is Kolowrathoz?</p> -<p>– Igen, én írtam a levelet is, mert…</p> -<p>– Kötözzétek meg!</p> -<p>Akli összefonta mellén a kezeit, annak jeléül, hogy nem fogja -magát védelmezni. Bátran, megszeppenés nélkül nézett a báró szeme -közé s franczia nyelven mondá:</p> -<p>– Tegyen velem, amit akar, de hallgassa meg előbb, amit mondok. -Elhiheti, hogy tudatában voltam a veszélynek, emberei közé vegyülni -s hogy nagy oknak kell lenni, ami erre késztetett. Jól eltalálta -előbb, hogy a fejemmel játszom, csakhogy játszom az ön fejével is. -<span class="pagenum"><a name="Page_171" id= -"Page_171">-171-</a></span></p> -<p>– Vajjon? – szólt a báró gúnyos, megvető hangon.</p> -<p>– Hallgassa meg az okot, amely…</p> -<p>– Jól van, mondja el – hagyta rá Szepessy türelmetlenül.</p> -<p>– De engedje, hogy ne itt a sokaság előtt. Népekre és országokra -szóló veszedelem lehetne, ha valaki megértené.</p> -<p>Szepessy habozni látszott, de már az ő kiváncsisága is fel volt -piszkálva. Akli mintegy kitalálta a gondolatát, kihúzta ködmöne -alól a karabélyát és átadta Málnásynak.</p> -<p>– Jőjjön! – intett neki Szepessy.</p> -<p>Néhány lépést tettek némán a Rennweg felé.</p> -<p>– Beszélhet! – mondá a báró.</p> -<p>Akli óvatosan körülnézett. Egyedül voltak, csak egy macska nézte -őket a szomszéd ház párkányáról a világító, veres szemeivel.</p> -<p>– Szavát adja rá, hogy semmi körülmények közt nem közli az -elmondandó titkot senkivel?</p> -<p>– Szavamat adom, csak végezzünk már! – toppantott a báró a -lábával türelmetlenül.</p> -<p>– Tehát röviden úgy áll a dolog, báró úr, hogy a kisasszony, -akit ön most el akar rabolni az intézetből, nem Kovács Ilona…</p> -<p>– Hanem?</p> -<p>– Hanem ő fensége Mária Lujza főherczegnő.</p> -<p>Ha fényes nappal van, látni lehetett volna, hogy sápadt el a -báró arcza, mint a halotté, de így csak a nyelve akadozásán és a -rekedt hangján mutatkozék megbolygatott lelkiállapota.</p> -<p>– Mit? Mi? Hogy? Megőrült ön?</p> -<p>Akli észrevette a lesujtó hatást és sietett rátérdepelni -érveivel a zsibbadozó elméjére. <span class="pagenum"><a name= -"Page_172" id="Page_172">-172-</a></span></p> -<p>– No, úgy-e, hihetetlen? Pedig mégis oly egyszerű. A császár már -évek előtt tudta Napoleon kedvencz tervét, beleházasodni a -Habsburg-házba s ezáltal megaranyozni a friss, festékszagos -czímerét. A mi diplomácziánk rég tisztában volt, hogy a császár -leányát fogja megkérni és azt is tudta, hogy kikosarazni nem lesz -tanácsos, mert annak szomorú következményei lehetnének. Tehát -csinálni kellett valamit. Egy kis ravaszság nem bolondság. Mert a -császár azt is nagyon jól tudja, hogy a Napoleon hatalma mégis csak -álom (az igaz, hogy egy kicsit hosszantartó), egy napon -szétfoszlik, volt, nincs s mehet vissza Korzikába akár -kecskepásztornak… Hát csak nem gondolta ön, kedves báró, aki oly -éles eszű, hogy egy Habsburg az édes leányát adja oda ilyen -parvenünek? Ennyire egy Habsburg soha alá nem szállhat, igaz-e?</p> -<p>Csak egy hörgés volt a felelet, sajátszerű tompa hörgés, se nem -olyan, mint az emberé, se nem olyan, mint az állaté. Ilyenképpen -mordulhat meg az ördög, ha a katlanja alól kialszik a szépen -megrakott tüze.</p> -<p>– Hja, a politika! – folytatta Akli. – Ilyen a politika! Oh, -hány titok van a világhistóriában és nincsen az a macska, aki -kikaparhatná. De ki is gondolna olyanra, hogy a főherczegnőt -nevelőintézetben tartják közrenden levő leányok között, a fogadott -leány pedig adja a főherczegnőt, fenségnek hívják és palotahölgyek -czipelik az uszályát… Ejnye no, báró, ne bolondozzék hát!</p> -<p>Szepessy ugyanis rárohant, fogcsikorgatva megfogta a ködmöne két -szélét és ide-oda rázta, mint a fát, amelyről rút hernyók potyognak -le.</p> -<p>– Ember, – sziszegte – mondd, hogy hazudtál! <span class= -"pagenum"><a name="Page_173" id="Page_173">-173-</a></span></p> -<p>– Igazat mondtam, – felelte nyugalommal – kötelességemet -végeztem, most már az én lelkem tiszta, ön pedig tegyen, amit -akar.</p> -<p>Mintha egyszerre minden erő eltünt volna a Szepessy karjaiból, -leestek lankadtan. A hatalmas, fékezhetetlen ember -összezsugorodott, összetört s fogcsikorgatása didergő -fogvaczogtatásba ment át s ezt mind egy rejtélyes nemzeti méreg -okozza: a <i>loyalitás</i>. Behat a pórusok alá, a vérbe és tejjé -változtatja, beveszi magát a szív rostjai közé, megüti a -billentyűket: «hallgassatok». A szív azonban jár még, jár, jár, -kopog és érez, de nem parancsol többé.</p> -<p>– Hát mért nem mondták ezt nekem mindjárt, – panaszkodott -szemrehányó, bágyadt hangon – mikor még az érzésemet el lehetett -volna fojtani pázsitjában?</p> -<p>Akli nem az az ember volt, aki a helyzetet ki ne aknázná. Most ő -kerekedett felül és kigúnyolta Szepessyt a megjegyzéseért.</p> -<p>– Miért nem mondtuk? No persze. Nem szép a császártól, hogy nem -volt őszinte, hogy önt meg nem nyugtatta. Mert hisz az ön -megnyugtatása nagyobb érdek Ő felségére nézve, mint egész -birodalmának és gyermekének sorsa. Bizonyos ellenben, hogyha minden -alkalommal őszinte lett volna, azóta már a verebek is csiripelnék a -háztetőkön a sigillum secretummal lezárt esetet. Arra azonban még -kötelességem rátérni, hogy mikor ön fellépett mint kérő, a császár -megijedt egy kicsit a heves szenvedélytől és engem bízott meg, hogy -ha veszélyesnek ítélném szándékait a jövőben, végszükségből, de -csak végszükségből, közölhetem önnel, mint kamarásával, a valódi -tényállást.</p> -<p>– És miért nem közölte? – fortyant fel a <span class= -"pagenum"><a name="Page_174" id="Page_174">-174-</a></span> báró -indulatosan, mint mikor még utolsót lobban a mécses végső -olajcsöppje.</p> -<p>– Mert a «végszükséget» nem láttam még akkor beállottnak. Tegnap -Pozsonyban vettem észre gyanus jeleket s erre beállott rám nézve a -felelősségteljes kényszerűség, önhöz eljutni mindenáron, még életem -kockáztatásával is és megmenteni magamat, a főherczegnőt és -önt.</p> -<p>Szepessy görcsösen kaczagott fel, volt benne valami erőltetett -és szomorú.</p> -<p>– Hahahaha, milyen szépen tud ön mesélni, bolond uram. Ha -akarom, hiszem, ha akarom, kieresztem a fülemen.</p> -<p>Akli rejtélyesen intett a kezével, majd megfogta a karját és egy -pár lépést előre vonta a Barischgasse szögletén égő lámpáshoz. A -báró tehetetlenül lépegetett vele, mint egy gyámoltalan -gyermek.</p> -<p>A lámpás alatt aztán a tüszőjébe nyult és kivett a tárczájából -egy összehajtogatott papirczédulát.</p> -<p>– Ime, olvassa!</p> -<p>Meg volt sárgulva a papiros, halaványak a betűk, de Szepessy -előtt éltek, égtek, ragyogtak, mint hideg fényű csillagok. -Megismerte a legfelsőbb kéz kusza vonásait:</p> -<p>«<i>Ez egyszer igaz, amit Akli mond. Ferencz császár.</i>»</p> -<p>(Ez volt az a kézirat, melyet a kedélyeskedő császár a Martinecz -kertész nejéhez adott egykor a szőlőfürt dolgában.)</p> -<p>Szepessy lehorgasztotta a fejét. Nem kételkedett többé.</p> -<p>– Ezt aznap bízta rám a császár, mikor a fogságban találkoztunk, -de én akkor még nem hittem azt, ami bekövetkezett. <span class= -"pagenum"><a name="Page_175" id="Page_175">-175-</a></span></p> -<p>– Jól van, – hörögte Szepessy tompán és hirtelen léptekkel -visszaindult, kezeivel a levegőben kalimpálva.</p> -<p>Akli utána baktatott.</p> -<p>– Mit szándékozik most tenni? – kérdé bizonytalan hangon.</p> -<p>– Azt majd meglátja! – felelte a czinikus főur mogorván.</p> -<p>A 20-as számu ház előtt elhaladva, ahol a hintó állt a -pokróczokkal letakart paripákkal, odaszólt a fel s alá poroszkáló -komornyiknak:</p> -<p>– Hozza csak utánam a bokrétát, Szirotka!</p> -<p>Szirotka a bokrétáért ugrott s vitte ura után ünnepélyesen, -gyöngéden, mint valami oltári szentséget.</p> -<p>Ezalatt letelt a fertály óra, az inzurgensek türelmetlenkedtek, -mert fáztak, aprózott tánczban keringve egymás körül, hogy a lábuk -egy kicsit melegedjék a mozgástól, pedig részben megenyhült az idő, -mert a hó kezdett pilinkélni, a miriárd csillag hirtelen eltünt az -égboltról, sőt láthatatlan lett az égbolt is, piszkos, vörhenyeges -pép töltötte ki a fönséges ürt ég és föld között, azonban hideg, -metsző szél kezdett fújni s mintha valami ismeretlen világban -odafönn megrázott volna egy óriás akáczfát, hullongtak a fehér -virágai.</p> -<p>– Nos? – kérdé Szepessy.</p> -<p>– Még mindig semmi! – felelte Bori uram. – Ugy látszik, még -mindig tanácskoznak.</p> -<p>Majd hosszú magyarázatokba és megfigyelésekbe ereszkedett, hogy -a falon ülők jelentése szerint a szolgálók azóta folytonosan vizet -merítenek a kútból és csöbrökben hordják fel, ami arra mutat, hogy -védelemre készülnek odafönn. Csakhogy nem <span class= -"pagenum"><a name="Page_176" id="Page_176">-176-</a></span> forró -olajjal vagy lúggal fognak harczolni, mint az egri nők Dobó alatt, -hanem hideg vízzel öntik le embereinket az ablakokból. No, az szép -mulatság lesz, ha így lesz. De van még egy veszedelmesebb jel is, a -ház padlásán nyüzsgés-mozgás észlelhető, a folyosóról nyíló -ablakokon át látni lehet, hogy valami bútorfélét czipelnek fel -fiatal leányok a padlásra. Kutya legyek inkább, mintsem jól -sejtsek, de az asszonyi ész az ördög szántóföldje, ott könnyen -megteremhetett az az ötlet, hogy a padlásra halmozott bútorokat -meggyujtják s a fellobogó tűz ide csődíti az egész várost… Az lenne -ám a ne mulass… Azért hát sietve kell cselekedni.</p> -<p>Szepessy egy szót se hallott ebből, inkább a szél dúdolása -érdekelte. Szomorú egy dallam, panaszkodásféle, mintha a lelkével -beszélgetne a szél. Hát csak fújj, beszélj, kutya, hallgatlak!</p> -<p>De az inzurgensek türelmetlenkedtek. Mind köréje gyűltek s -éktelen lármával követelték a cselekvést.</p> -<p>– Végezzünk, uram, meguntuk már, megvesz az Isten hidege. Elmult -a fertályóra, ne várjunk tovább, mert bajba jutunk.</p> -<p>– Várjunk még – felelte Szepessy sötéten.</p> -<p>– De egy kicsit mégis megsürgetem őket – gondolta Lenty György s -fejszéjével egy irtózatosat sujtott a kapura. Alig hogy a csattanás -elhangzott, nagy dérrel-durral szétcsapódott az emeleten egy -utczára nyíló ablak s egy fehér főkötős asszonyi fej jelent meg -benne.</p> -<p>Maga Szilvássyné volt, az asszony-viczispán. Mélységes csönd -állt be. Mindenki hallani akarta. Most dől el a koczka.</p> -<p>– Miféle istenítélet ez? – szólt le az asszonyság <span class= -"pagenum"><a name="Page_177" id="Page_177">-177-</a></span> haragos -hangon, jóízű, ropogós magyarsággal. – Micsoda banda magok? Hogy -mernek itt éjnek idején tisztességes emberek háza előtt ilyen -remazúrét csapni? Nem szégyenlik magokat? Pfuj, gyalázat! Magyarok -magok? Nem hiszem. Magok csak csürhe. Hadd lássam, hol a -kolomposuk. Szép mákvirág lehet. Annak a fejével akarok beszélni. -Ha nem fél egy asszonyszemélytől, hát álljon ide, jelentse -magát.</p> -<p>De már ezt nem tűrhette Málnásy uram, fölfortyant.</p> -<p>– Hallgass, szoknya, mit tudod te megitélni a dolmányt?</p> -<p>– Én szoknya vagyok, az igaz, – pattogott az asszonyság – de ti -nem vagytok dolmány, hanem csak kapcza és ha el nem takarodtok -innen, de mindjárt…</p> -<p>Szepessy e perczben félretaszította Málnásyt és ő lépett ki az -első sorba.</p> -<p>– Itt vagyok, madame.</p> -<p>– Úgy? Maga van itt? És melyik korcsmából jön uraságod? -Mondhatom, derék dolog. Szép magyar mágnás. Dicsőségére válik az -országnak és a magas úri rendnek. No hát, mit akar, méltóságos -négyesi Szepessy István báró úr?</p> -<p>– Semmit, – szólt a báró szeliden – azaz alig valamivel többet; -mindössze egy bokrétát szeretnék átadni Kovács kisasszonynak.</p> -<p>Az inzurgensek édesdeden vihogtak a báró kijelentésén. Tetszett -nekik, hogy ilyen finom formában adja be a szándékát. Az úr mégis -úr, hiába.</p> -<p>Szilvássynét azonban hidegen hagyta az ékes forma. A kígyó a -rozmaring-bokorban is kígyó marad. <span class="pagenum"><a name= -"Page_178" id="Page_178">-178-</a></span></p> -<p>– Kovács kisasszony először is nem kivánja a maga bokrétáit, -másodszor nem szokás éjjel hozni bokrétákat fiatal leányoknak. Ön -gonosz ember és tudom én, hogy sötét szándékot forral, de -figyelmeztetem…</p> -<p>– Igazán, nincs egyéb szándékom, madame és ha ön megengedi, hogy -egyik emberem fölvihesse létrán a bokrétát és az ablakra tegye, -rögtön el fogunk vonulni.</p> -<p>Szilvássynét meglepte a Szepessy sajátságos, lázas hangja, -melyből valami végtelen szomorúság csengett ki.</p> -<p>– Becsületére mondja? – kérdé élénken, bizonytalanul.</p> -<p>– Becsületemre, – felelte Szepessy ünnepélyesen – és mondja meg -neki – s itt majdnem fuldokló, ziháló lett a szava – mondja meg -neki, hogy… azt üzenem, soha sem fog engem többé látni. De mondja -meg.</p> -<p>– Jó, hát átveszem a bokrétát, de csak egy ember jőjjön a -létrán.</p> -<p>Az inzurgensek meglepetve súgtak össze. Hát mi ez? Mit akar? -Sehogy se értették, hová vág ez az uj ravaszság. Bori uram a -vállait vonogatta, hogy föl nem foghatja, mi történik.</p> -<p>– Hozzanak egy létrát! – parancsolá Szepessy.</p> -<p>A létra csakhamar előtermett.</p> -<p>– Menjen fel Szirotka és nyujtsa fel a bokrétát az -asszonyságnak.</p> -<p>Szirotka szót fogadott, fölhágott a létra közepéig s onnan -felnyujtotta a kaméliabokrétát. Szilvássyné átvette és becsapta az -ablakot.</p> -<p>– Jó éjszakát, báró Szepessy, jó éjszakát!</p> -<p>Úgy rémlett, mintha a többi ablakoknál is <span class= -"pagenum"><a name="Page_179" id="Page_179">-179-</a></span> -megmozdultak volna a függönyök s az ablakbecsukás zajától kandi -tündérek s bohókás villik rebbennének szét.</p> -<p>– Hát már most mi lesz? – rohanták meg Szepessyt a -hadnagyok.</p> -<p>– Haza megyünk – felelte mogorván, de mégis egy önkénytelenül -kitört sóhajjal.</p> -<p>Lett erre zsivaj, méltatlankodás, elégedetlenség, mindenki a -bátorságát fitogtatván, hogy neki veszedelem kellett volna.</p> -<p>– Hogyan? Haza? Most? Így üresen?</p> -<p>– Így üresen – ismételte Szepessy keserűen.</p> -<p>– De hát miért jöttünk akkor voltaképen?</p> -<p>– Hiszen látták? – szólt csendes melancholiával – egy bokrétát -hoztunk.</p> -<p>– Ennyien?</p> -<p>– Hát ennyien.</p> -<p>– Pedig milyen szépen volt kigondolva! – boszankodott Bori.</p> -<p>– Milyen híre lett volna! – liczitált rá Málnásy.</p> -<p>– Egy bolond háromszázat csinál – gúnyolódott Palojtay uram, de -persze csak ad amicas auras, ennek is, annak is megsúgván ezt a -velős észrevételt.</p> -<p>– Furcsa, furcsánszky! – csóválta a fejét Bori. – Soha még én -ilyet nem láttam, mióta a bába megfürösztött! De legalább már azt -mondja meg méltóságod, mi változtatta meg így egyszerre?</p> -<p>A gőgös főurat sértette most a tolakodás. Szerencse ilyenkor a -kevélység, legalább elnyeli egy perczre a bánatát.</p> -<p>– Nem kell ám mindent tudni – vetette oda félvállról, mogorván. -– Mindent csak az Isten tud. Abból, az igaz, ő sokat hagy tudni az -embereknek <span class="pagenum"><a name="Page_180" id= -"Page_180">-180-</a></span> is, de egy részét megtartja magának. Én -ugyan nem vagyok Isten, de báró Szepessy mégis vagyok és csak -annyit kötök a kegyelmetek orrára, amennyi éppen szükséges; -némelyeket én is magamnak tartok meg, lelkem Bori uram.</p> -<p>Hiábavaló volt tehát minden rezonirozás, csak föl kellett szedni -a sátorfákat s hazamenni leány nélkül, dicsőség nélkül.</p> -<p>Egy óra mulva olyan csendes volt az Ungargasse és tájéka, mint -egy kripta és az egész vitézi kalandból másnapra vagy későbbre nem -maradt fenn egyéb nyom, csak a Kvilnicsek Nep. János és a Prioner -Sebestyén konstáblerek rendőri jelentése, hogy őket egy -bőrködmönökbe öltözött embercsorda, mely az elmult éjjel, -éjféltájban ismeretlen czélból ellepte a Barischgassét, az -Ungargassét és a mellékutczákat, elfogta, megkötözte s magával -vitte hajnaltájban ki a városból egy mérföldnyire s ott különböző -csúfondáros magyar káromkodások közt hazabocsátotta. Ők maguk pedig -hosszu szekereken tovább koczogtak az országuton Magyarország -felé.</p> -<p>Stohlen lovag felette megbotránkozott a jelentésen:</p> -<p>– A két gazember alkalmasint holtrészeg volt. Az egyik -bizonyosan álmodta a dolgot, a másik pedig, aki annyira «matsch» -volt, hogy nem emlékszik semmire, elhiszi neki. Elcsapandó mind a -kettő.</p> -<hr class="chap" /> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_181" id= -"Page_181">-181-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h2>XII. FEJEZET.<br /> -DER KAISER HAT DIE SPENDIERHOSE AN…</h2> -</div> -<p>Akli észrevétlenül tünt el társaitól, a nagy hazakészülődési -zavarban senki se ügyelt rá, eszeágában sem volt visszamenni a -gunyájáért, hanem megállt egy kis korcsmában, az Alte-Ringen s -másnap reggelre beszerezve a szükséges ruhákat, audiencziára -jelentkezett a császárnál, nem egészen nyugodt lelkiismerettel a -nagy szorultságban előrántott Mária Lujza-féle ötlet miatt és nagy -bizonytalansággal jövendő sorsa iránt. Mert fogalma sem volt, miért -kellett a fogságban szenvednie, azt sem tudhatta hát, mit akar vele -a császár, megbocsát-e neki, visszafogadja-e szolgálatába, vagy -csak a büntetését enyhíti meg, szabadon hagyja, de száműzi -udvarától.</p> -<p>A császárnál az erdélyi kanczellár, Nopcsa Elek volt bent, aki -ez idők szerint Bécsben lakott, de karácsonytájt minden évben -Erdélybe utazott s ilyenkor rendesen instrukcziókért jelentkezett a -legfelső helyen. Az uralkodó, aki igen keveset tudott Erdély felől -(szegény Erdély mindig mostoha gyermek volt), valami csekélységet -kötött ilyenkor a kanczellár szívére, leginkább ezt: <span class= -"pagenum"><a name="Page_182" id="Page_182">-182-</a></span></p> -<p>– Szorítsa a népet, édes Nopcsa, hogy krumplit ültessen. Mert az -nagy jótétemény.</p> -<p>Nagyanyjától, Mária Teréziától hallotta, hogy az erdélyieket, -kivált a székelyeket, karhatalommal kellett szorítani a burgonya -ültetésére, de még a karhatalomnak is ellenszegültek, s amit -egyszer a jó «groszika» mondott, az mindig megmarad az ember -emlékezetében.</p> -<p>Ez alkalommal azonban még a szokottnál is kegyesebb volt Ferencz -Erdély iránt s fölemlítvén a krumplit, mint olyat, melynél atyai -szíve nem tud jobbat ajánlani népének, egyszersmind a lelki -élvezetekről is megemlékezett s íróasztaláról egy papírtekercset -fölvévén, átnyujtotta a kanczellárnak.</p> -<p>– Ez a Haydn himnuszának a kottája – mondá kegyesen mosolyogva. -– Ime, vegye ezt a példányt. Ez még valami uj lesz az ön hazájában -és merem mondani, hogy ha elterjed, nagy gyönyörűséget fog szerezni -egykor a lakosságnak.</p> -<p>– Oh, bizonynyal – felelte Nopcsa mélyen meghajolva és a -könyekig elérzékenyülve vevén át a «Gotterhaltét». – A magyarok -tombolni fognak a lelkesedéstől e dallamokon.</p> -<p>(Császár és kanczellár derék, jóakaratú emberek lehettek, de -mint jósok, igazán nem váltak be.)</p> -<p>A kanczellár távoztával Aklit jelentette a szolgálattevő -kamarás. Az uralkodó szinte felvillanyozva kiáltott fel:</p> -<p>– Ah, Akli! Itt van a gonosz ficzkó! No az derék! Hát jőjjön -be.</p> -<p>Kis vártatva belépett és térdre vetette magát az uralkodó -előtt.</p> -<p>– Köszönöm fölségednek, hogy megkegyelmezni méltóztatott. -<span class="pagenum"><a name="Page_183" id= -"Page_183">-183-</a></span></p> -<p>– Ugyan keljen föl! – förmedt rá a császár jóságosan. – Mit -komédiázik? Hiszen voltaképpen én hibáztam. Tudom, hogy ártatlan -volt. Félrevezettek, ez az egész. De úgy kell. Minek ír olyan -verseket, amelyeknek két értelme van? Az csak a zsidóknál van, -carissime és nem a keresztény poétáknál, hogy hátulról olvasandók -visszafelé. Honnan tudhattam volna én azt?</p> -<p>A régi levegőben legott megtalálta Akli az ő régi hangját.</p> -<p>– Nagyon is tudhatta volna fölséged, mert jeruzsálemi király -is.</p> -<p>A császár jóízűen nevetett, aztán egyszerre elkomorodva -tekintett végig régi kedvenczén.</p> -<p>– Szegény Aklicska, hogy lesoványodott. S ezt mind a rossz -császár okozta, egy verséért. Úgy-e sokat szenvedett? Hiába -tagadja, látom az arczán. De most már megint minden jó lesz, minden -a régibe tér vissza, marad, mint eddig, az udvarnál. Lássa, a -császár is hibázik néha, de ha belátja, magával szemben is -igazságos, nem ok nélkül vereti pénzekre jelszavát: justitia -regnorum fundamentum.</p> -<p>Jó puha szíve volt a császárnak s a puha szíve lágy szavakat -sugallt neki, melyekkel úgyszólván simogatni tudta azt, akihez -szólt.</p> -<p>– Tehát a Napoleon-versért lettem elítélve? – dünnyögte Akli, -mintegy önkénytelenül, önmagához. – No, ugyan törhettem volna a -fejemet, míg ezt valaha kitalálom.</p> -<p>– Akarom tehát, – folytatá a császár előbbi szép gondolatát némi -lendülettel – hogy velem szemben is igazságot nyerjenek nálam hű -alattvalóim és szolgáim, azért is ezennel felszólítom, kívánjon a -kiállott szenvedések kárpótlásául valamit. <span class= -"pagenum"><a name="Page_184" id="Page_184">-184-</a></span></p> -<p>A császár szinte szép volt e szavaknál, valami fenséges -kisugárzás a homlokából glóriát vont köréje (mintha rajta lenne a -korona és az fénylene, pedig nem volt rajta). A földi isteneket, -császárokat, királyokat az ilyen pillanatok emelik a valódi istenek -fölé, mert a valódiak csak indirekte ajándékozhatják meg a -halandókat.</p> -<p>Hanem biz azzal csínyján kell bánni, mert nagyon költséges -mulatság (királynak is csak ritkán futja) «fehér lapot» adni -valakinek, hogy írja rá, ami szívének, lelkének jó, szemének, -szájának tetszetős.</p> -<p>Akli valóságosan elszédült, összetört e nagy kegy horpasztó -súlya alatt. Feje zúgott, arcza kigyúlt. Kétszer is megpróbálta, -hogy valami köszönetet rebegjen, de nyelve megtagadta a -szolgálatot. Ami érzés volt benne, az nem tudott hangokban kijönni, -hanem csak folyadékban tört ki a szemein át.</p> -<p>A császár méltányolta elérzékenyülését (sőt jól esett neki) és -segítségére sietett.</p> -<p>– Jó, jó, tudjuk az ilyet. Nehéz az ilyenben határozni. Hát ne -is feleljen most, hiszen ráérünk, gondolkozási időt hagyok. Menjen -most a szobájába és hányja-vesse meg higgadtan, mi legyen az, amit -önért tehetek. Csak aztán ne valami bolondot kívánjon, kedves -Akli!</p> -<p>Az örömtől mámorosan tántorgott ki a császár dolgozószobájából. -Nagy volt a meglepetése, mikor mindent úgy talált régi -lakosztályában, amint elhagyta, ruháit, könyveit, apróságait – csak -a kéziratai voltak felturkálva.</p> -<p>Délután az Ungargasséba készült s lelke repesve édelgett az első -találkozás kiszínezésében. Mit fog <span class="pagenum"><a name= -"Page_185" id="Page_185">-185-</a></span> mondani a Búzavirág, ha -meglátja? Hátha még megtudja valamikor, hogy ő mentette ki nagy -fifikával a Szepessy karmaiból? De hátha a császár is megtudja a -csínyt, amit a czédulával elkövetett? (Homloka elborult, de csak -egy perczre.) Ejh, meg fog bocsátani. Hiszen egy kis hazugságot -mindig befed egy megakadályozott bűn. De hátha Szepessy is megtudja -a csalást. (És Akli hátát elfogta a borzongás.) Ez, ez! Ha Szepessy -megtudja. Ezt ugyan nem teszi zsebre az a nyers, rabiátus ember. -Ebből nagy veszedelem kerekedhetik rá. Megöli, semmi kétség. Pedig -most oly becsesnek tűnt fel előtte az élet, olyan szép a világ! -Keresztezték egymást fejében a felhős sejtelmek, napsugaras -remények. Hanyatt feküdt a pamlagon s hizlalta a lelkét a császár -ígéretével s elvonult előtte, ami csak becses van a világon, a -földi boldogságok, kincsek nagy kirakata. Jaj, melyikhez -nyúljon?</p> -<p>Az idő pedig futott, gyorsan futott, dél lett, ebédre hívták a -tiszti táblához, ebéd után pedig, mikor már éppen menni készült a -nevelőintézetbe, a császár érte küldött, hogy sakkozni akar. Akli -visszatérte eszébe juttatta szenvedélyét, melyet pedig abbahagyott -volt, mert az udvaronczok mindig úgy játszottak vele, hogy ő -nyerjen, csak az egy Akli merte megmattozni. E miatt mindig -ingerült lett Aklira, de azért mégis csak vele szeretett -játszani.</p> -<p>A császár már ott ült a mahagoni-asztalkánál a terített ostábla -előtt, midőn Akli belépett, az elefántcsontból való turbános -törököket bástyáikkal, lovaikkal, szultánjukkal és szultánájukkal -együtt már fel is állította unalmában, szembe a maga -csontkatonáival, úgy hogy mindjárt kezdeni lehetett. <span class= -"pagenum"><a name="Page_186" id="Page_186">-186-</a></span></p> -<p>A császár különben kedvetlen volt, vagy legalább únott és Akli -szerette volna, ha most egyáltalában nem esik említés a délelőtti -tárgyról. Nem is szólt a császár semmit, pedig bár most szólt -volna, mert később még jobban elkedvetlenítette néhány hibás -húzása, minélfogva előre látván a játszma kimenetelét, bosszúsan -seperte le a figurákat a tábláról.</p> -<p>– Megadom magamat. Ma lusta vagyok gondolkozni, – s ezzel -felkelt az asztaltól.</p> -<p>Akli szintén fölkelt és örült titkon, hogy gyorsan vége lett, -elmehet még az Ungargasséba, meghajlott, hogy távozzék, de a -császár váratlanul visszaszólította az ajtótól.</p> -<p>– Nos, kigondolta már, hogy mi az, amit önért tehetek?</p> -<p>Akli szíve hevesen kezdett dobogni.</p> -<p>– Igen, felség – felelte remegő hangon.</p> -<p>– Nos?</p> -<p>– Félek felséges uram, hogy talán túllépem a köteles -szerénységet és…</p> -<p>– Csak bátran, carissime – biztatá a császár nyájasan, de -korántsem a délelőtti, kisugárzó melegséggel.</p> -<p>Ő felsége kihűlt azóta – s a fehér lap már nem volt egy -nagylelkű fölbuzdulás, mint a fogantatásánál, hanem csak egy -elintézésre váró ügy, restánczia a császár napi teendőiből.</p> -<p>Akli összeszedte erejét, legyőzte valamennyire elfogultságát és -így szólt tompán, félénken:</p> -<p>– Tegyen meg engem fölséged nemes emberré és ajándékozza nekem -Akli községét.</p> -<p>A császár nem felelt mindjárt, nem mutatott se csodálkozást, se -beleegyezést, de a homlokán kiélesedett <span class= -"pagenum"><a name="Page_187" id="Page_187">-187-</a></span> a -történelmi nevezetességű három redő s rendes szokása szerint fel s -alá járt a teremben, petyegette az ujjait, míg végre megállt Akli -előtt.</p> -<p>– Hja, hja. A dolog, tudja, nem olyan egyszerű, ahogy ön -gondolja… Hiszen megígértem, az igaz… de én valami hivatalra, -valami állásra gondoltam. S ön, ha jól értem, egy donácziót -akar…</p> -<p>Akli egy szót sem felelt, lesujtotta a császár viselkedése, mint -egy mennykőcsapás. Nézte, ellenállhatatlanul nézte a sivár -valóságot. Országok és milliónyi népek urát, amint küzd benne a -fösvény ember a királylyal.</p> -<p>– Bocsánat, felség, ha talán…</p> -<p>– Nem, semmi, semmi. Nem teszek magának szemrehányást. A -világért se haragszom. Maga végre is jó ember és én is jó ember -vagyok, hát megegyezünk. Hiszen nem azért mondom, de lássa, rossz -világ van, sanyarú világ van. S ma már valami szokatlan dolog a -donáczió. Kiment a divatból. De maga szeretné föléleszteni. No -persze. Hja, csakhogy egy kicsit nehezen megy. Mert honnan? Ma a -császárnak is körül kell néznie, ha élni akar. Nem úgy van, mint -régen volt. (A császár mélyen sóhajtott s elmerült gondolataiba, -aztán ujra fenhangon szőtte észrevételeit.) Ma már a só se olyan -sós, mint azelőtt. Minden elromlott, összezsugorodott. Könnyű volt -az elődeimnek dominiumokat ajándékozni, ámbár kár volt. De ma már a -forradalmak se érnek semmit, haszon nélküli kellemetlenségek. -Hiszen ért engem, carissime (nevetett föl a császár, mintegy -előljáróban egy tréfás mondásának), nem hoznak a konyhára semmit. -Hajdan a Rákócziak után egy tömeg uradalom maradt, könnyű volt -Leopoldusnak örömet csinálni másoknak. <span class= -"pagenum"><a name="Page_188" id="Page_188">-188-</a></span> De -micsoda forradalmak vannak ma! (Fumigative legyintett kezével.) Nem -valami kövér falatok. Hiszen tudja, mire gondolok. A -Martinovicsokra. Mert már csak az efajta szegény ördögök -acsarkodnak a trónus ellen s azoknak legfeljebb a fejét lehet -elvenni. Hát iszen, ami illeti a nemességet, abban nem forog fenn -nehézség, de a másik, a falu… micsoda falut is mondott?</p> -<p>– Aklit.</p> -<p>– Hát van ilyen falu?</p> -<p>– Igen is, Ugocsamegyében.</p> -<p>– És hogy jutott eszébe?</p> -<p>– Mert hogy a nevem az.</p> -<p>– Ohó! – nevetett fel a császár vidáman, mint akinek hirtelen -kisegítő ötlete támadt. – Előttem ez nem jogczím, carissime, sőt -ellenkezőleg. Én nem helyeslem a Napoleon-verset elülről olvasva, -hanem csak hátulról olvasva, következésképp nem is honorálhatnám a -poéta nevét elülről olvasva, hanem legfeljebb hátulról lehetne…</p> -<p>Szikra szikrát csal ki. A császár ötlete villámhirtelen ötletet -gyujtott az Akli fejében is. Mély hódolattal hajtotta meg -magát.</p> -<p>– Hát én nem bánom, felséges uram. Úgy is jó. Vegyük hátulról a -nevemet és amit jelent, azt adja nekem felséged Akli község -helyett.</p> -<p>– Hogy érti azt?</p> -<p>– Hátulról Akli annyit tesz, mint Ilka.</p> -<p>– És mit tesz «Ilka»?</p> -<p>– Ilka magyarul annyi, mint Ilona vagy Heléna.</p> -<p>– Ah!</p> -<p>Akli arcza kigyúlt, szemei élénken csillogtak.</p> -<p>– Adja nekem császári felséged feleségül Kovács Ilkát. -<span class="pagenum"><a name="Page_189" id= -"Page_189">-189-</a></span></p> -<p>A császár meglepetve kiáltott fel, miközben egyre csóválta a -fejét.</p> -<p>– Akli! Vén gyerek! Mit kell hallanom? Milyen dolgokon jár a -maga esze? Hát megbolondult?</p> -<p>– Talán. Mert a szerelem semmi esetre sem józan állapot és én -szerelmes vagyok, úgy hogy a fölséged egyetlen szava – folytatá -páthoszszal (ami pedig nem volt szokása) – megnyitja számomra vagy -a mennyet az angyalok chórusának elbűvölő zenéjével vagy a poklok -mélységes gyehennáját az ördögök csordájának vartyogásával.</p> -<p>A császár elmosolyodott, mert oly furcsán illett Aklihoz a -szónoki páthosz, mintha a házi macskának szárnyai támadnának és -fölrepülne a felhők közé.</p> -<p>– Nincs rossz izlése, carissime, – felelte flegmával – de hát ő -vele mi van, ő vele, a leánynyal?</p> -<p>– Azt hiszem, ő is szeret.</p> -<p>A császár fölhúzta szemöldökeit és tréfásan vonogatta a -vállát.</p> -<p>– Akkor azután semmi közöm hozzá: ha a leány is akarja. Volenti -non fit injuria. Hanem azért el nem hallgathatom, hogy ön nem -szépen viselte magát.</p> -<p>– Én, fölség? – hüledezett Akli.</p> -<p>– Sőt úgy látszik, sikkasztott a prókátorok formulája szerint, – -folytatá az uralkodó – mert a megőrzésére bízott kincset saját -czéljaira fordította.</p> -<p>– Oh, fölség, – mentegetőzött Akli, e magasztos pillanatban nem -tudván leszállani a tréfa prózájáig – ártatlan vagyok ebben: a -szerelem jön és távozik észrevétlenül, mint az álom…</p> -<p>– Hát igen – felelte a császár komolyan. <span class= -"pagenum"><a name="Page_190" id="Page_190">-190-</a></span></p> -<p>– Beleegyezik fölséged? – kapta fel mohón a szót Akli.</p> -<p>– Mit is tehetnék egyebet? – szólt a cszászár. – Ámor nekem nem -alattvalóm.</p> -<p>A kamarás e pillanatban Norbonne franczia követet és Metternich -Kelemen herczeget jelentette.</p> -<p>A császár távozást intett a köszönetet rebegő Aklinak s a belépő -urakat azzal a fejcsóválással kísért, önkénytelenül elröppent -felkiáltással fogadta:</p> -<p>– Micsoda különös neveik vannak az embereknek.</p> -<p>Norbonne a Mária Lujza házassági ügyében jött tárgyalni az -elmenetelt s egyéb részleteket illetőleg, a ravasz analizáló -Metternich azonban ez egész tárgyalás alatt, sőt még a kihallgatás -után is sokáig igyekezett kitalálni a császári ajkakról kicsúszott -titokzatos felkiáltás értelmét. Valami különös nagy háttért -keresett mögötte! Pedig milyen jelentéktelen kicsiség volt az -általuk most előkészített világtörténelmi drámához képest!</p> -<hr class="chap" /> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_191" id= -"Page_191">-191-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h2>XIII. FEJEZET.<br /> -MIKOR A BIMBÓ RÓZSA AKAR LENNI.</h2> -</div> -<p>Akli lábai alatt égett a föld, boldog volt, szerette volna -kikiáltani az egész világnak: Az enyém ő. Nekem adta a császár. -Halljátok, nekem adta!</p> -<p>Egy perczet sem késett, rohant le a lépcsőkön a legelső -kocsiállomáshoz, belevetette magát egy droskéba és az Ungargasséba -hajtatott a 23. sz. alá.</p> -<p>Huszonharmadik szám! Milyen szépen hangzik. Szavalni lehetne. -Mennyi édesség egy számban!</p> -<p>Behúzta fejét prémes kabátja gallérjába (bár egy csöppet sem -fázott) és egy örökkévalóságnak tetszett neki, míg a vágtató lovak -végre odaértek a 23. számhoz, ahol leugrott könnyedén, ruganyosan. -Köröskörül csendes volt minden az utczában, csak a meghasogatott -kapu mutatta az éjjeli események nyomait. Dimitri előjött a -csöngetésre és miután Akli megnevezte magát, örvendezve bocsátotta -be.</p> -<p>– Istenem uram, kit látok! Milyen rég volt szerencsénk!</p> -<p>– Nem voltam Bécsben, kedves öregem, odahaza voltam.</p> -<p>– Ah, szegény kisasszony, hogy búsult. <span class= -"pagenum"><a name="Page_192" id="Page_192">-192-</a></span></p> -<p>– Búsult? – kérdé Akli vidáman, mintha hájjal kenegetnék a -szívét. – És miért búsult volna?</p> -<p>– Hát csak sajnálta önt, – felelt Dimitri zavartan – hogy izé -(kereste az alkalmas szót), hogy «szabadságon», hogy odahaza -tetszik lenni.</p> -<p>A szabadságon szót megnyomta Dimitri, mintegy értésére akarván -adni Aklinak, hogy ő jól van informálva, de mint «finom» kapus, -barátja a sima beszédnek.</p> -<p>– Nos és hogy van a kisasszony, nincs semmi baj?</p> -<p>– Isten valahogy megóvott bennünket, magam sem tudom hogy. -(Ájtatosan ég felé emelte a szemeit.)</p> -<p>Isten meg én – gondolta Akli és fenhangon hozzátette:</p> -<p>– Azt akarja ön mondani, hogy történt valami?</p> -<p>– Oh, dehogy. Isten ments. Semmi se történt, uram. (Oly ártatlan -képpel tudott hazudni, mint egy miniszter.)</p> -<p>– Hol beszélhetnék a madame-mal?</p> -<p>– Az író-szobában van.</p> -<p>Madame Szilvássy felette szívesen fogadta a látogatót.</p> -<p>– Isten hozta. Ejnye, de kapóra jön! Éppen instancziát írok -Kolowrat grófhoz, hogy a Kovács kisasszonyt vegyék ki az -intézetből, mert itt veszedelemben forog ő is, az intézet is és az -én exisztencziám is. Én nem állok jót többé semmiért.</p> -<p>– De én jót állok – felelte Akli.</p> -<p>– Ejh, ön legfeljebb csak tegnap szabadult ki, mondta nekem a -Búzavirág, hogy kegyelmet fog kapni, neki köszönheti Akli úr. Ön, -mondom, legfeljebb tegnap jött vagy ma és fogalma sincs a -történtekről. <span class="pagenum"><a name="Page_193" id= -"Page_193">-193-</a></span></p> -<p>– Én mindent tudok, asszonyom, a tegnap éjjeli eseményekről itt -az utczában.</p> -<p>– Hogyan? – kiáltott fel Szilvássyné elsápadva. – Már beszélik a -városban? Hisz akkor az intézet renomméja el van veszve. Leányaikat -haza viszik innen a szülők. Vagy talán csak a gaz Dimitri fecsegett -önnek? Szóljon, uram, az istenért!</p> -<p>– A városban semmit se tudnak, madame és Dimitri hallgatag, mint -a csuka, de én magam itt voltam az éjjel az ostromlók között, -bőrködmönben, tüszővel, karabélylyal, mint a többiek és őrködtem -önök felett.</p> -<p>Nyílt most az ajtó, felrántotta szelesen, pajkosan egy szép -keskeny kezecske és betoppant a Búzavirág, téglaszín szoknyája -suhogásával üde szellőt hajtva, szép szöszke hajával illatot.</p> -<p>– Jó estét Klipi-lipi, jó estét!</p> -<p>Csengett a hangja vidáman, édesen, elfogulatlanul, mint egy -csicsergő madáré. Odaszaladt Aklihoz, megragadta mind a két kezét, -rázta, lóbázta egy darabig, aztán gyerekesen hátravetette a felső -testét s elkezdett iregni-forogni Akli körül, hogy a szoknyái -harangalakra fölpuffadva repkedtek körülötte. A «tengely» (Akli) -is, bár ügyetlenül meg-megtántorodva, de kénytelen volt vele -fordulni.</p> -<p>– Ni, bizony kiszakítja a kezemet – nevetett Akli és nézte, -nézte nagy gyönyörüséggel, nem tudott vele betelni, miközben egyre -ismételte: – Hogy megnőtt, hogy megnőtt, mint egy jegenye.</p> -<p>– Búzavirág! – szólt a madame szigorú tekintettel. – Micsoda -viselkedés ez! Akli úr nem játszó pajtás, se nem gyerek már, se még -nem bácsi.</p> -<p>– Persze, ő csak Akli. De mikor én úgy örülök, hogy ujra -láthatom, hogy nincsen semmi baja. <span class="pagenum"><a name= -"Page_194" id="Page_194">-194-</a></span></p> -<p>– Hiszen jól van, gyermekem, helyes, hogy örülsz, de az örömet -is bizonyos esztetikus formák között illik mutatni. Éppen ez a -nevelés művészete.</p> -<p>– De lássa, madame, mikor ő engem sohasem vesz komolyan, hát -miért vegyem én őt komolyan?</p> -<p>– Ha egyéb okból nem, hát azért, mert én kívánom.</p> -<p>– Oh, a madame kedvéért szívesen.</p> -<p>S ezzel elugrott Aklitól hátra vagy három lépésnyire, felhúzta a -szemöldjeit, melyek fönséges ívben árnyalták szép szemeit, -hosszúra, ünnepélyesre idomította arczocskáját s aztán -szabályszerűen meghajtotta magát a divatos pirouette-mozdulattal, -széthúzva a szoknyája két szélét kislányosan, kecsesen, -kaczkiásan.</p> -<p>– Alázatos szolgája, szolgabíró kutyája.</p> -<p>A hazai ízű tréfás szólamon jót kaczagott a madame és hagyta a -javíthatatlant a maga természetességében.</p> -<p>– Szabad kérdeznem, mikor érkezett tisztelt uraságod? – folytatá -fáradt, nyegle hangon, ahogy a nagy dámák beszélnek, kik minden -kiejtett mondat után legyezik magukat.</p> -<p>Ő a kezében levő könyv rezegtetésével mímelte a legyezőt.</p> -<p>– Tegnap este jöttem – felelte Akli.</p> -<p>– Úgy? Tegnap este? (A Búzavirág arcza láthatólag elborult.) -Szép, hogy hozzánk is elfáradott és hogy ilyen hamar (az ilyen -hamart észrevehetően kiélezte). Csakhogy talán nem is nekem szól ez -a vizit? Hiszen én talán meg se tudom, ha Dimitri apó az imént meg -nem zörgeti a szobám ablakát, hogy «itt van a Herr von Pakli». De -persze, persze, andere Städtchen, andere Mädchen. Bizonyára -megismerkedett <span class="pagenum"><a name="Page_195" id= -"Page_195">-195-</a></span> valami egérke kisasszonynyal a szomorú -fogságban és én talán alkalmatlan is vagyok most…</p> -<p>– Oh, hogy is ne. Hisz azért jöttem. Közleni valóm van -önnel.</p> -<p>– Tehát igazán nem zavarom önöket?</p> -<p>A madamera nézett kérdőleg.</p> -<p>– Csak maradjon itt, gyermekem. Éppen az éjjeli dolgokról -beszélgettünk Akli úrral. Oh, istenem, mennyi bajt okozol te -nekünk, Búzavirág!</p> -<p>Búzavirág a vállát vonogatta, miközben elbűvölőn hullámzott a -hattyúnyaka tündéries vonalaival, apró gödröcskéivel, mélyedéseivel -és kidudorodásaival.</p> -<p>– Nem tehetek róla, nénike.</p> -<p>– Persze, nem tehetett róla, szegényke – mentegette növendékét -Szilvássyné, Aklihoz fordulva s mintegy felvilágosítani akarván őt -az igazi okról latinul folytatá: «Habet pulchritudinem -periculosam». (Veszedelmes szépségű.)</p> -<p>Akli arczán csodálkozást lehetett olvasni. Hiszen oly beszédes -arcz volt ez a vibráló idegeivel, mint egy nyitott könyv. A madame -azt hitte, hogy a fölfedezés lepte meg. A leány azt hitte, azon -csodálkozik, hogy a madame milyen okos, még latinul is tud. Akli -pedig nyilván azon csodálkozott, hogy a madame milyen együgyű, mint -titkot árulja el, hogy a leány milyen szép. Hiszen tudta már azt ő -azelőtt is.</p> -<p>– Képzeld csak, szívecském, – ujságolta továbbá – Akli úr itt -volt az éjjel a Szepessy emberei között.</p> -<p>Búzavirág arczán nem látszott semmi csodálkozás.</p> -<p>– Tudtam, hogy ott van – felelte egyszerűen.</p> -<p>– Te tudtad volna? Honnan? Miképpen? <span class= -"pagenum"><a name="Page_196" id="Page_196">-196-</a></span></p> -<p>– Csak éreztem, de az biztos volt és nem féltem egy csöppet -sem.</p> -<p>A férfi szíve nagyot, kevélyet dobbant s hálás tekintete lágyan -simogatta e szavakért.</p> -<p>A leány kissé elpirult s behunyta a szemeit.</p> -<p>– Pedig a dolog komoly volt – jegyzé meg Akli – és én magam is -szepegtem már.</p> -<p>– Ne mondja! Komolyan hiszi tehát, hogy el akarták rabolni a mi -Búzavirágunkat?</p> -<p>– Nemcsak hiszem, de tudom. Magam is a megfogadott inzurgensek -közt voltam, akik egyenesen azzal a czéllal jöttek Pozsonyból, -közel háromszázan, hogy a kisasszonyt erőszakkal viszik el innen. -Hintó, bunda készen várta a szomszéd háznál, váltott lovak az úton, -Pozsonymegyében pedig egy bástyafalas kastélykalitka, ahová -bezárták volna a madarat!</p> -<p>– Szent Isten, atyám! – szörnyűködött Szilvássyné, elhalványodva -a gondolattól is. – Lehetséges-e?</p> -<p>– Hogyne! Az bizony lehetséges. A közbiztonság hiányos itt -Bécsben. Az inzurgensek vásott gyerekek, szeretik a csínyt, -veszedelmet, az az elemük, a kormány-gyeplők gyenge kézben vannak, -azt pedig a ló is mindjárt észreveszi, hát még az ember, hát még a -magyar ember…</p> -<p>S itt aztán elbeszélte Akli az egész tervet, milyen -gondviselésszerű módon jutottak kezébe a sötét szándék egyes -szálai.</p> -<p>Eközben sötét lett a szobában. Az este ilyenkor karácsony tájban -nem közeleg méltóságosan, lassan, mint nyáron, hanem egyszerűen -leugrik valahonnan a padlásról: «Hip-hop, itt vagyok, mint a fekete -szurok.» Dimitri két meggyujtott faggyugyertyát hozott be s néhány -hasábot tett a kandallóba. <span class="pagenum"><a name="Page_197" -id="Page_197">-197-</a></span> A lángok gyorsan, falánkul csaptak -össze az uj táplálék fölött, nyalakodtak, pattogtak, pöröltek, a -nők pedig borzongva hallgatták a történteket, mint valami -kisérteties mesét, melynek szörnyűséges folyamatát csak a madame -«ah, óh» kiáltásai zavarták meg imitt-amott, azon helyeknél, mikor -Ragyabunkó megelőzi őket a Kolowrathoz írt levéllel, tágul a tüdő, -nehéz sóhajtás tör ki a mellből: no, hála Istennek – és az olyan -helyeknél, mikor Ragyabunkót megkötözve találja a szekér alján, -összeszorul a szív és hideg béka fut végig a hátgerinczen…</p> -<p>A Búzavirágot megviselte a mese, remegve húzódott egyre -közelebb-közelebb a madamehoz, míg végre egészen odasimult a -szoknyájához és a nagykendője lecsüngő szárnyába bujtatta el a -fejét. A kis szíve pedig úgy pihegett, úgy dobogott, hogy a madame -is hallotta és lehajolt hozzá, kétfelé simította a haját és egy -csókot lehelt az izzó homlokára.</p> -<p>Meghatotta a leányka ragaszkodása, önkénytelenül hátra nyúlt az -íróasztalra a félig megírt instancziáért és széttépte -dirib-darabra.</p> -<p>– Dehogy eresztlek el, kis Búzavirág. Megoltalmazlak én, ne félj -semmit.</p> -<p>– Nem lesz rá szükség, asszonyom. A kisasszonyt nem fenyegeti -többé semmi veszély.</p> -<p>– Vajjon? – szólt Szilvássyné aggódólag.</p> -<p>– Találtam én oly arkanumot…</p> -<p>– De iszen, uram, nincs a gonoszság ellen medeczina.</p> -<p>– Már én pedig találtam! – dicsekedett Akli diadalmasan. – Olyat -mondtam én neki, hogy egyszeribe elment a kedve Búzavirágot -elrabolni és vissza se jő többé, biztosítom.</p> -<p>Hanem iszen föl is ébresztette ezzel a legveszedelmesebb -<span class="pagenum"><a name="Page_198" id= -"Page_198">-198-</a></span> ördögöt, aki nem az alvilágban lakik, -hanem az asszonyokban: a kiváncsiságot.</p> -<p>– Mit? Ugyan mit? – rohanták meg egyszerre.</p> -<p>– Ohó, az az én titkom.</p> -<p>– De megmondhatja nekünk is.</p> -<p>– Semmi esetre se – felelte Akli eltökélten.</p> -<p>Ilonka durczás képet vágott és elfordította fejét Aklitól.</p> -<p>– Hát egye meg a titkát, Pakli úr.</p> -<p>De a madame is megneheztelt, mert fölkelt, hűvösen bicczentett -fejével Akli felé, azután így szólt távozóban:</p> -<p>– Minthogy magán-beszélgetésük van, én most magukra hagyom és -beküldöm Hardy kisasszonyt.</p> -<p>Hardy kisasszony előkelő magatartásu öreg nőszemély volt, az -akkori divat szerint éppen oly szükséges bútordarab a -nevelőintézetben, mint a glóbus, mint a tábla, vagy mint a szivacs. -Szóval, ő is a tanszerekhez tartozott. Annyiban ugyanis, hogy Hardy -kisasszony teljesen siket volt és a siketsége képesítette felette -fontos állására, ezzel szerezte a kenyerét. A parloirban, ahová a -családtagok és rokonok lehívathatták a növendékeket, sokszor az -unokaöcscsök és unokabátyák is, Hardy kisasszony volt jelen -folytonosan mozgó kötőtűivel. A négyszemközti beszélgetések csak -női családtagokkal voltak megengedve, a férfi-rokonokkal azonban -csak négy fül közt diskurálhatott a leánynövendék, mert a Hardy -kisasszony szemei ugyancsak résen voltak. Apró, villogó két -detektiv, mindent észrevevő. Hardy kisasszony nem hallott semmit, -de látott volna, ha a cousin megöleli vagy megcsókolja a cousinet. -Vagyis a gondolat szabad volt az intézetben, de a mozdulat nem. S -ez csak a siket vén kisasszony <span class="pagenum"><a name= -"Page_199" id="Page_199">-199-</a></span> által volt elérhető. -Ilyen hölgyeket a többi intézettulajdonosnők is tartottak, de -mademoiselle Hardy fölöttük állott minden tekintetben, mert gazdag -forrásává vált a Madame mindentudóságának. A mélyebben beavatottak -t. i. azt suttogták, hogy az öreg kisasszony minden nyelvet értett -és a szájak mozgásáról ugy le tudta olvasni a szavakat, mintha csak -könyvben látta volna leírva.</p> -<p>Egy teljes percz se mult el, már belépett kötőkosarával az egyik -kezében, a másikban a rendes fekete táblájával, melyről egy -zsinóron lógott a grifli s jelezte a siketséget. Néma -fejbicczentéssel üdvözölte Aklit, aztán leült a szoba legsötétebb -szögletébe, onnan nézte, egykedvűen kötögetve, a beszélgető -fiatalokat.</p> -<p>Azok pedig még mindig ott tartottak, hogy mit mondott Akli -Szepessynek. Ilona faggatta, Akli ellenállt, ugy hogy egy veszekedő -pár benyomását tehették a belépő Hardy kisasszonyra.</p> -<p>– Nos, nem mondja meg, uram?</p> -<p>– Nem.</p> -<p>– Meghalok a kiváncsiságtól.</p> -<p>– Szépen eltemetjük – nevetett Akli.</p> -<p>– Hiszen maga valami borzasztót mondhatott én felőlem.</p> -<p>– Meglehet.</p> -<p>– Lássa, én bevallottam akkor egyszer régen az én -lekvár-titkomat.</p> -<p>– Hm, mert a nők nem tudnak titkot tartani, de mi tudunk.</p> -<p>Kedvesen, szendén összetette a kezeit, esdve, kaczérkodva -ráemelvén édes tekintetét.</p> -<p>– No, ne legyen oly makacs és kegyetlen, Klipi-Lipi, szépen -kérem. <span class="pagenum"><a name="Page_200" id= -"Page_200">-200-</a></span></p> -<p>– Nem és nem.</p> -<p>– Hátha megharagszom?</p> -<p>– Akkor sem. Hanem mondok helyette egy másik titkot. Beszéltem a -császárral…</p> -<p>– Bánom is én a császárt, nem érdekel engem a császár.</p> -<p>– Majd meglássa, hogy érdekelni fogja.</p> -<p>A Búzavirág vállat vont negédesen, durczásan.</p> -<p>– Nem hiszem, de próbálja meg, ha ugy tetszik.</p> -<p>– Hát igen kegyesen fogadott Ő felsége – folytatá Akli bizonyos -ködös, de mégis mesterkélt fontoskodó színezéssel, mely a figyelmet -van hivatva felhívni, hogy valami frappáns következik – és -visszavett az udvarába…</p> -<p>A Búzavirág szándékosan ásított egyet.</p> -<p>– Látom, nem sokat érdeklődik a sorsom iránt – vette zokon az -elbeszélő.</p> -<p>A Búzavirág megint ásított, elhatározta, hogy ő is megbosszantja -Aklit.</p> -<p>– Álmos vagyok egy kicsit, – ravaszkodott az őszinteség hangján -– hiszen tudja, milyen éjszakánk volt. Hanem azért csak folytassa, -hallgatom.</p> -<p>S fáradtan, hanyagul eresztette le a két karját.</p> -<p>– De nemcsak visszafogadott Ő felsége, – folytatá Akli, – hanem -azt mondotta, hogy a kiállott szenvedéseimet kárpótolni akarja s -felszólított, hogy válaszszak valamit és azt megadja nekem, bármi -legyen.</p> -<p>– Ah! – kiáltá a leány egyszerre élénken. – És mit fog ön -választani?</p> -<p>– Már választottam – mondá Akli megrendítő nyugalommal.</p> -<p>– Mit? – lihegte a leány tompán, bágyadtan, elhaló hangon. -<span class="pagenum"><a name="Page_201" id= -"Page_201">-201-</a></span></p> -<p>A férfi ránézett s tekintetének melegségétől felbugyogott -lelkéből a tudás forrása. Arcza egyszerre lángba borult, szemeit -lehunyta.</p> -<p>– Találja ki – biztatta Akli.</p> -<p>– Nem tudom, nem tudom, – hadarta halkan, csendesen.</p> -<p>– Hát megmondjam? – susogta. (Hardy kisasszonynak ugy tűnt ez -fel, mint egy olvashatatlan sor.)</p> -<p>Kezeit ijedten, tiltakozóan emelte fel a leány.</p> -<p>– Ne, ne…</p> -<p>– Furcsa maga! – zsörtölt Akli. – Majd azt akarja, hogy mondjak -meg egy titkot, majd azt akarja, hogy ne mondjak meg egy másik -titkot.</p> -<p>– Mikor úgy szégyenlem magamat, – rebegte halkan s örömtől -ragyogó arczára egy csipke-kendőt borított – úgy szégyenlem…</p> -<p>– Hát kitalálta? – kérdé a férfi mohón.</p> -<p>Némán igent intett fejével, felugrott és kiszaladt a -szobából.</p> -<p>Nem birta többé megkeríteni ez este, bezárkózott szobájába és -ágyára vetvén magát, csöndesen sírdogált bent. Akli mindenféle -követeket küldözgetett utána, hogy jönne ki még egy szóra, csak -egyetlen egyre, de sehogy se birták kicsalni. Végre az az ötlete -támadt, hogy elkérte Hardy kisasszonytól a palatábláját és a -griflit, beküldte vele Dimitri apót azzal a kéréssel, hogy írja fel -a válaszát egy szóval.</p> -<p>A táblát visszahozta Dimitri s ezek a szavak álltak rajta az -Ilona betűivel:</p> -<p>«Mit felelt a császár?»</p> -<p>Akli ezt írta válaszul:</p> -<p>«A császár ideadta, amit kértem. De hát a Búzavirág mit felel?» -<span class="pagenum"><a name="Page_202" id= -"Page_202">-202-</a></span></p> -<p>Dimitri elment, meg visszatért, mire több volt a táblán néhány -sorral:</p> -<p>«A Búzavirág most még neheztel a csúf Akli úrra és nem tud -ránézni, de ha kialuszsza a haragját, kész engedelmeskedni a -császárnak, mert a Búzavirág kimondhatatlanul szereti – Ő -felségét.»</p> -<p>Akli pedig meg volt elégedve a válaszszal s nyugodtan ment haza, -mert pszichologus érzékkel ezt olvasta benne:</p> -<p>«A Búzavirág most még meg van rendülve és nem merne az Akli -szemeibe nézni, de ha egy álmatlan éjszakán hozzászokik a -gondolathoz, menyecskévé lenni, vidáman fog szaladni karjaiba, mert -a Búzavirág kimondhatatlanul szereti az ő Akliját.»</p> -<hr class="chap" /> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_203" id= -"Page_203">-203-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h2>XIV. FEJEZET.<br /> -VICZE-ISPÁNY URAM NAGY TISZTESSÉGBEN.</h2> -</div> -<p>Nehéz ezekkel a kis portékákkal boldogulni. Még a szerelmük is -annyi mindenféle szeszélybe van burkolva, hogy szinte mesterség -kihámozni. Az igaz, hogy édes mesterség. És talán a természet -akarja úgy, hogy egy kis fáradságba kerüljön a gyümölcs -megszerzése. Ott van például a dió, maga is szereti, ha felnyitják -és mégis két héjat, két pánczélt vesz föl magára, egy zöldet és egy -keményet, csontosat, pedig ez az utóbbi már ugy is nő meg, kétfelé -osztott kagylónak, tehát akarja, hogy felnyissák és mégse enged, -szét kell feszegetni, sőt a feszegetésnek se mindig enged, össze -kell néha törni. Ilyen bohó gyümölcs a dió.</p> -<p>De hát még a szerelem? Az jár még csak sok parádéval. S éppen a -parádéja a legnagyobb poézis. A házasság aztán többé-kevésbbé mind -egyforma próza, de az összeboronálása, az mind különböző és -változatos. Egy utazás Tündérországban, tele elbűvölő stácziókkal; -eső ha esik, permeteg csak; felhő ha támad, bárányfelhő csak; -fergeteg ha jő, egy bánatos sóhaj lezúgja; köd és homály ha -keletkezik, egy vidám mosoly elkergeti. <span class= -"pagenum"><a name="Page_204" id="Page_204">-204-</a></span></p> -<p>Hát igen, volt még elég «jelenet», míg végre oda jutott a dolog, -hogy a Búzavirágból bevallott menyasszony lett.</p> -<p>A császár Kolowrat grófot bizta meg a kelengye megrendelésével -és ezekben az időkben gyakorta emlegette környezetének, féltréfásan -ugyan, de mégis sopánkodó hangon, mikor a kiadásokból valamit le -akart faragni:</p> -<p>– Gondolják meg, hogy két leányt kell az idén férjhez adnom.</p> -<p>Mária Lujza főherczegnő férjhezmenetele tavaszra volt határozva. -Áprilisban kiséri el fényes küldöttség és személyzet világverő -vőlegényéhez Francziaországba. Akli ellenben kisürgette a maga -esküvőjét márczius elsejére.</p> -<p>Zajos és fényes volt az idei farsang az udvarnál. Két théma -volt: Mária Lujza bemutatása és nyomban utána az elbúcsuzás a -leendő franczia császárnétól… A fösvény Ferencz nem szerette az -ilyen költséges dolgokat, de Ludovika császárné nem engedett: «Meg -kell lenni.» Mit mondana a világ? Egy Habsburg-leányt nem szedtek -fel a szeméten, hogy csak úgy észrevétlenül küldjék el, mint egy -gouvernantot.</p> -<p>– Nem szedték fel a szeméten, – sóhajtott fel Ferencz keserüen – -de oda dobják a politika kedvéért a szemétre. S ehhez a szomorú -látványhoz minek csináljak még illuminácziót is?</p> -<p>Végre is abban állapodtak meg, – mindig az asszony győz az -ilyenben – hogy legyenek meg az ünnepélyek, de csak szűk családi -körben; mindössze az uralkodóház legbizalmasabb oszlopai hivassanak -meg. A császár azt gondolta, hogy így sokkal olcsóbb. A magas -arisztokráczia pedig azt <span class="pagenum"><a name="Page_205" -id="Page_205">-205-</a></span> gondolta, hogy így sokkal előkelőbb -– s törte magát meghívó után.</p> -<p>A szétküldött «billétek» közül, mint mindig, most is csak kevés -ment Magyarországra. A magyarok közül csak éppen a nagy -oligarchákat hítták meg, az Esterházyakat, Pálffyakat, -Batthyányakat, Nádasdyakat, az aranygyapjasokat és a titkos -tanácsosok közül vagy négyet. Erdélyből a gubernátort. -Horvátországból a bánt. Akkor még nagy dolog volt udvari bálon -lenni.</p> -<p>Annál nagyobb föltünést okozott az eset, hogy a meghívók -szétküldésekor a császár a következő nevet diktálta föl a -főudvarmester listájára:</p> -<p>– Stephanus Ráthonyi, Nagy-Szőllős.</p> -<p>A főudvarmester tiszteletteljes kérdést tett.</p> -<p>– Az udvari bálra parancsolja őt felséged meghivatni?</p> -<p>– Igen.</p> -<p>– Nincs szerencsém ismerni ezt az urat.</p> -<p>– Igyekezzék vele megismerkedni és el ne felejtse őt nekem a bál -folyamán bemutatni.</p> -<p>A főudvarmester alázatosan meghajtotta magát.</p> -<p>– És milyen czímet irjak a meghívóra?</p> -<p>– Irja, hogy «spectabilis».</p> -<p>A főudvarmester egy szót se szólt többet a császár jelenlétében, -de annál inkább csóválta a fejét annak távollétében, tán egy óráig -is csóválta, hogy így elrontotta Ő felsége a listája szépségét -ezzel a plebejus névvel, fűnek-fának elbeszélte, nagy -csodálkozással, égre emelt szemekkel, sopánkodván, hogy ugyan -honnan jutnak a császár eszébe az ilyen nevek… Sőt a felséges -asszonynak is felhozta alkalmas pillanatban panaszkép, hátha az -segíthetne még a dolgon, de a császárné közömbösen vette az -egészet.</p> -<p>Lőn tehát, hogy tekintetes, nemes és vitézlő <span class= -"pagenum"><a name="Page_206" id="Page_206">-206-</a></span> -Ráthonyi István uram, Ns. Ugocsa vármegye alispánja megkapta a -meghívót a legszűkebbkörű udvari bálra Bécsbe, ami nagy port vert -az egész környéken, mert soha még egyszerü nemest nem ért ekkora -nagy tisztesség.</p> -<p>A főispán, báró Perényi, akinek az ősei nem egy király -asztalánál törülték meg a szájukat s nem egy király az övékénél, -felette csodálkozék, hogy ő nem kapott meghívót. Vagy ha már nem -kapott, miért kapott akkor a másod-alispán? Hát elment az esze a -czeremóniacsináló hopmesternek?</p> -<p>Még rejtélyesebbé tette a meghívást a szomszédos Károlyi grófok -mellőzése, sőt a párdányi grófot, Butlert is kifeledték, aki pedig -grata persona az udvarnál. Miért éppen Ráthonyit? Hiszen az igaz, -hogy nagybirtokú nemes úr, derék ember, de csak a második -viczispán. És az is csak Ugocsamegyében, amelyik non coronat. Mit -akarhatnak vele? Nem érti ezt az ember. Végre is megnyugodtak abban -a magyarázatban, hogy bizonyosan meg akarják daloltatni, mert meg -kell adni, hogy ritka gyönyörűen, betyáros zamattal tudja a magyar -nótákat elfújni a kvaterka mellett.</p> -<p>Magát Ráthonyit is feszélyezte az eset, de azért csak mégis -nyakába vette a bécsi utat s a bál estéjén felöltvén ezüstgombos, -fekete posztó atilláját és asztrakánprémes mentéjét, melyet a -megyegyűléseken viselt, megjelent a legfenségesebb udvarnál, hol is -úgy vette ki magát egyszerüségében a sok egyenruhás, díszruhás alak -mellett, a gyémántok, smaragdok ragyogásának és a bársonyok, -selymek suhogásának közepette, mint egy közönséges kakas a pávák, -papagályok, strucczok, aranyfáczánok, pelikánok és gyöngytyúkok -között. <span class="pagenum"><a name="Page_207" id= -"Page_207">-207-</a></span></p> -<p>A főudvarmester, aki már vadászott rá, legott felismerte, nem is -kellett kérdezősködnie s vitte egyenesen a császár elé. Ráthonyi -szerénykedett, szabódott, hogy ő azt nem kivánja, de a főhopmester -kijelentette kategorikusan, hogy erre parancsa van.</p> -<p>A császár az imént lépvén ki a belső termekből, a szokásos -cerclet tartotta, megosztván a nehéz fejedelmi munkát felséges -nejével. Sorba megszólították kegyes leereszkedéssel a karéjban -álló előkelő hölgyeket és urakat, a császárné a jobbról esőket, a -császár a baloldalt.</p> -<p>Ráthonyit a félkör közepére állította a főudvarmester, -mondván:</p> -<p>– Itt álljon, domine spectabilis, mígnem ő «legszentebb felsége» -megszólítani kegyeskedik, ami bizonyára megtörténend.</p> -<p>Míg Ráthonyi tűkön állt (jobb szeretett volna ő most otthon -csibukozni a zsölléjében), a főudvarmester azalatt a császárhoz -furakodék, jelentvén halkan, hogy ama bizonyos Ráthonyi István, -Nagy-Szőllősről, ott az a csinos, zömök ember, a hórihorgas -Waldstein Fridrik gróf mellett.</p> -<p>A császár jóváhagyólag intett a szemhunyorításával, majd -háborítlanul végzé tovább a feladatát, örömrózsákat ültetvén -útjában az arczokra, azonképpen a felséges asszony is, míg végre -utolsónak Ráthonyit szólította meg a császár.</p> -<p>– Milyen volt az idén a termés Ugocsában?</p> -<p>– Bizony gyenge volt, felséges uram.</p> -<p>A főudvarmesteri bölcsesség akképpen czirkalmazta ki ezt a -formaságot, hogy a kör közepén a felséges asszony, felséges -férjével találkozván, a cercle véget ér, a császár karját nyujtja a -császárnénak, <span class="pagenum"><a name="Page_208" id= -"Page_208">-208-</a></span> egy sétát tesznek köröskörül a -termekben, míg végre a nagy tánczteremben megtekintvén a -tánczolókat, visszavonulnak lakosztályaikba.</p> -<p>Minden ki van itt mérve és számítva, a hang nyájassága, a -mosoly, a szó, a fejbicczenés, a leereszkedés fokozata, ennek -annyi, másiknak csak félannyi. Hanem persze előre nem látott dolgok -is történnek. Az olyanok, hogy a császárné hajából kiesik egy fehér -rózsa.</p> -<p>Waldstein Fridrik gróf lehajlik érte és átnyujtja -hódolattal.</p> -<p>– Ah, szegény kis rózsám, el akart engem hagyni – szólt a -császárné. – Köszönöm, kedves Waldstein.</p> -<p>Azzal átvette a rózsát és szórakozottan játszott vele, himbálta -a levegőben, miközben néhány kérdést intézett Prága előhaladása -felől.</p> -<p>– Ott is olyan hideg van?</p> -<p>– Igen, felség.</p> -<p>– Az emberek azonban ennek daczára boldogok, nemde?</p> -<p>– Egy részök, felség, de sokan vannak olyanok is, akiknek -nincsen kenyerök.</p> -<p>– Miért nem esznek zsemlyét? – szólt a felséges asszony, -felhőket parancsolva szép homlokára.</p> -<p>S ezzel szinte gépszerüleg lépett odább, rezedaszín brokát -selyem szoknyája nagy suhogással huzódván utána, ott hagyta -Waldsteint, mivelhogy ez éppen egy egész adag a kegyből s egy -embernek csak egy adag jár. Tovább ment. Azaz tovább ment volna, de -ime, a revierje végéhez jutott. A legközelebbi ember (ez volt -Ráthonyi) már a császár területén van, ő beszélget vele.</p> -<p>A császárné türelmetlenül tekintett urára, mert <span class= -"pagenum"><a name="Page_209" id="Page_209">-209-</a></span> most -már a karnyujtás és a továbbmenetel következik a programm szerint, -de a császár még nem készült el emberével s megpillantván várakozó -nejét, hozzája fordult s bevonta őt is a beszélgetésbe.</p> -<p>– Ime, kedvelt hivünk, Ráthonyi, – szólt – akit én olyan -messziről felfárasztottam.</p> -<p>– Nagy kegy rám nézve – hajtotta meg magát Ráthonyi.</p> -<p>– Örülök – mondá szinte egyszerre a császárné.</p> -<p>– Akié amaz Akli nevü falu – tette hozzá magyarázólag a -császár.</p> -<p>– Ah, igen, tudom már – mondá a császárné mohón, mint akinek -hirtelen láng gyúl a fejében. – Mi most nagyon rászorultunk -önre.</p> -<p>– El kell hinnem, – felelte szerényen Ráthonyi – ha fölséged -mondja, de némává tesz a csodálkozás, hogy a föld leghatalmasabb -császárnéja és császára egyik utolsó szolgájukra miben -szorulhatnának rá. Mesének is hihetetlen.</p> -<p>– Nemde az ön birtoka Akli község? – kérdé a császár.</p> -<p>– Igen is, egy kis magyar falucska Halmi mellett.</p> -<p>– Azt óhajtanánk öntől megszerezni. Átengedné-e nekünk?</p> -<p>– E percztől fogva a fölségedé – szólt nemes egyszerüséggel -Ráthonyi.</p> -<p>– Ohó, carissime, az nem úgy megy. Clara pacta boni amici. -Ellensége vagyok a bizonytalan helyzetnek és az utólagos áraknak. -Én kevésre becsülhetném, ön sokra, szóval, nem volnánk egymással -megelégedve. Azért tehát előre szeretném tudni, mit kiván érte -tőlünk.</p> -<p>Ráthonyi egyet rántott a félrecsuszott mentéje ezüstös lánczán, -aztán egyszerűen, minden páthosz <span class="pagenum"><a name= -"Page_210" id="Page_210">-210-</a></span> nélkül szólt, mintha a -legtermészetesebb dolgot mondaná:</p> -<p>– Adom örök áron azért a rózsáért, melyet a felséges asszony a -balkezében tart.</p> -<p>A felséges asszony önkénytelenül elmosolyodott (nagyon bájos -volt így), még talán el is pirult egy kicsit, de semmi esetre sem -haragudott meg.</p> -<p>– Ah, uram, – szólt nyájasan, félénken Ráthonyihoz, miközben -bizonytalanul nézett a császárra – hová gondol ön, hiszen ez a -rózsa nem ér meg egy falut…</p> -<p>A császár, bár halkan, de mohón, türelmetlenül vágott közbe:</p> -<p>– Add oda, Ludovika!</p> -<p>És még a szemöldjeivel is intett neki.</p> -<p>A császárné átnyujtotta kegyes mosolylyal a rózsát, mely még az -imént a hajában volt. Ráthonyi mélyen meghajolva átvette és az -atilla zsinórja alá tűzte a mellén. Halk moraj, hullámzás támadt -köröskörül, a nagy «jelenet» hire szétfutott a teremben herczegek, -herczegnők között, a diplomaták is erről beszéltek. Volt, aki -sopánkodott, hogy a spanyol etiquette immár erről a helyről is -száműzetett. Volt, akinek tetszett, hogy a császárné ilyen -egyszerű, kedélyes és természetes a legszerényebb alattvalóival -szemben is, mint akármely más földi asszony. De vajjon ki lehet az -az ismeretlen ember? Az epidemiák gyorsaságával tört ki és -terjedett a kiváncsiság láza. Kapós ember lett a főudvarmester, az -egyedüli, aki tudott felőle. Zászlós urak, udvari potentátok -siettek magukat bemutatni az egyszerű falusi nemesnek. Próbálták is -kivenni belőle szépszerivel, miről beszélgetett a felségekkel, de -Ráthonyi zárkózott maradt. <span class="pagenum"><a name="Page_211" -id="Page_211">-211-</a></span></p> -<p>– Egy kis üzletet kötöttünk együtt.</p> -<p>Mindez olyan különös és titokzatos volt, hogy egy sajátszerü -nimbusz vette körül az alakját azon az estén.</p> -<p>De hát ennek az estének hamar vége lett. Éjfélkor kioltják a -gyertyákat a lakájok s a bál csak bál, még ha a Burgban van is, -eltűnik, mint egy szép álom – s nem marad meg utána más valóság, -csak egy pár foszlány a ruha-fodrokról, egy-egy leszakadt pántlika -vagy csipkedarab, egy csomó elhullott hajtű vagy kapocs, egy-két -elvesztett félkeztyü bámulatosan kis kezecskékről és néhány -megszerzett hörg- és tüdőhurut.</p> -<p>Ráthonyi hazament a «Matschacker-Hofba», ahol szállva volt és -mire kialudta a mámort, neki se maradt meg egyebe a tündérestéből, -csak az elfonnyadt rózsája. Tegnap még egy császárné hajában volt, -megérdemelte volna, hogy legalább egy pohár vízbe tegyék éjszakára, -de Ráthonyi erről is megfeledkezett. Reggel végre ügyet vetett rá, -egy «kopertát» hajtogatott össze egy szelet papirosból, abba tette -a rózsát, ráírván a papirra, mint rendszerető emberhez illik, pro -memoria: «<i>Akli falu</i>». Ha hazaér, gondosan elzárja a családi -leveles ládába, hol az utódok mindenkor megtalálhatják – az egykori -falujokat.</p> -<p>Alig hogy «megfölöstökölt» az étkező «szálában», már kereste -Nostitz udvari tanácsos, a császári magánjavak direktora, az Akli -község átruházásáról szóló okmányt hozva aláirás végett. Nyájas, -előzékeny öreg úr volt az udvari tanácsos, édeskés, mint a szirup -és okos, mint a kigyó, elmondta a császár üzenetét, melyet ekképen -formulázott:</p> -<p>«Ő felségét a császárnét annyira meghatotta az <span class= -"pagenum"><a name="Page_212" id="Page_212">-212-</a></span> ugocsai -vice-comes gavalléros viselkedése, hogy a császár ő felsége a -világért sem akarta egyelőre annak a zamatját és szépségét akár -elrontani, akár meggyengíteni valamely közbelépés által. (Az nem is -volna rendjén – szólt közbe Ráthonyi.) Ő felsége mindazáltal érzi, -hogy a dolog nem maradhat sokáig annyiban s igyekezni fog azt -illendő módon viszonozni.»</p> -<p>Ráthonyi mosolyogva jegyzé meg, hogy ő már megkapta a falu árát -és eléggé meg van jutalmazva az elfogadás kegyes ténye által. -Aláírva tehát az okmányt, miután még aznap körültekintett egy -kicsit a roppant városban, másnap reggel haza pályázott -Nagy-Szőllősre.</p> -<p>A bál után is csak ugy röpültek a napok egymás után, mint annak -előtte, de Aklinak úgy tetszett, hogy csigamódra csúsznak, kínosan, -alig észrevehetően. A napok még ahogy úgy; nappal elmehetett az -intézetbe, együtt lehetett Ilonával, kivált mióta a császár -felszabadította a személye körüli szolgálattól s kinevezte őt a -császári családi levéltár és könyvtár egyik főhivatalnokának, mióta -tehát komoly dolga volt, azóta ráért nem dolgozni, hanem ott -legyeskedni sülve-főve a szép menyasszony körül, összeveszve és -kibékülve vele napjában négyszer, de az éjszakák, amikor a -szerelmes ember nem tud aludni, csak mindig <i>ő róla</i> -gondolkozni, azok a rózsaszin éjszakák de hosszúk, de hosszúk! -Mivelhogy a menyország előszobája türelmetlenséggel van -kikövezve.</p> -<p>Még csak hét nap hiányzott az esküvőig a bál után, addig is -mindig történt valami, ezek már többnyire eseménygazdag napok, a -«nagy dolog» előízével. Meghozza a posta otthonról a -keresztelőlevelet, <span class="pagenum"><a name="Page_213" id= -"Page_213">-213-</a></span> szállást keres az ember, ez is nagy -élvezet, elviszi magával a menyasszonyt is, megmutatni a jövendő -fészket, a menyasszony irul-pirul, mikor ahhoz a kérdéshez jutnak, -hogy melyik lesz a hálószoba. Aztán berakják a bútorokat, azt is -meg kell nézni napjában néhányszor. Leveleket kell írni a -rokonoknak, násznagyot, vőfélyt kell keresni, stb.</p> -<p>No, ezzel az utóbbival nem sok dolga volt Aklinak. Rokonait rég -elfeledte, azok őt még régebben, csak az édes anyja élt Halmiban, -egy özvegy timárné, akinek esze-ágában sincs ilyen nagy útra kelni. -Násznagy, vőfély szintén nem kellett. El volt határozva, hogy az -esküvő egész csendben lesz a Mária-Stiegen templomban, Kolowrat -gróf lesz az egyik tanu, a fiatal Kovács György a másik. A templom -persze előreláthatólag megtelik közönséggel, mert ott lesznek Akli -ismerősei, az udvari emberek, akik a császár fogadott leánya iránt -érdeklődnek, bizonyosan megjelenik madame Szilvássy is, az Ilona -barátnői, a növendékek és egy csomó szájtátó népség, mely -elmaradhatatlan az esküvökről.</p> -<p>Lakomáról utána szó sincs (mégis csak csúf fösvénység a -császártól), a boldog pár reggel tizkor megesküszik, otthon úti -ruhát vált s legott elutazik a császár möllersdorfi majorjába, ahol -az udvar tehenészete van, ott ebéddel várja őket a császári -szakács, aki hét hétre van oda küldve a rendelkezésükre.</p> -<p>Szegényes volt a menyegzői programm, sőt sivár, de mint a matt -szöveten annál jobban kitündöklik a piros selyem másli, ennek a -programmnak is volt egy mozzanata, mely Bécs legpompásabb esküvőit -is fölülmúlja fényben. A jegyespár ugyanis <span class= -"pagenum"><a name="Page_214" id="Page_214">-214-</a></span> -közvetlen a templomba indulás előtt megmutatja magát menyegzői -díszben a Burgban, a császár és császárné audienczián fogadja, -jelen lesz Mária Lujza főherczegnő is, aki menyasszony lévén, -kíváncsi az ilyesmire. Emberi természet örök törvénye. Mindenki a -legközelebbi stáczió iránt érdeklődik. Öreg asszony szívesen jár -temetésekre, eljegyzett leány menyasszonyokat nézeget.</p> -<p>Ezzel az előleges czeremóniával tehát maga az udvar is némi -szerepet visz az Akli esküvőjénél, ami nagy szenzáczió a lojális -birodalmi városban. Az utczákat és a templomokat el fogja lepni a -közönség, rossz élczeket és szójátékokat fognak gyártani a -kávéházakban és a sörözőhelyeken az elmés bécsiek. Magának a -császárnak is gyengéje volt az ilyen hatásos szczénák rendezése, -melyek a nép fantáziáját csiklandozzák. Csak a fa rügyezik ki -magától, de a népek szivéből a szeretetet harapófogókkal kell -kihúzni s a legjobb harapófogók az ilyen színes mutatványai a -leereszkedésnek és a jó szívnek. Kétszer-háromszor is benyitott az -utolsó napokban a kabinetirodájába, ahol az Akli-czímer készült -nagy titokban. (Insignis Nobilis Familiae Akli «de Akli»). A -paizson egy kétfejű kanári madár zöld mezőben, az egyik kanárifej -csőrében egy töviság, a másik csőrben egy arany karikagyűrű. A -czímer Kolowrat gróf ötlete volt, czélzás a Napoleon-versre, -jelezve annak kétértelműségét és kettős következményeit a -tövisággal és a jegygyűrűvel.</p> -<p>A császár meg volt elégedve a találó gondolattal, de az udvari -heraldikusoknak nem igen tetszett, csipkedték is egy kicsit -Kolowratot a természetellenes kétfejű kanári miatt, kivált a -főherczegek, akik bíbelődnek az ilyesmivel. <span class= -"pagenum"><a name="Page_215" id="Page_215">-215-</a></span></p> -<p>– Ej, ugyan hol vette az ördöngős Kolowrat a csodálatos tojást, -melyből ez a szörnyszárnyas támadt?</p> -<p>– A tojás normális volt, – mentegetőzött a gróf – de tényleg én -követtem el a hibát: puszta meggondolatlanságból a kétfejű sas alá -tettem, hogy az költse ki.</p> -<p>Szóval, az udvart is élénken foglalkoztatta az Akli házassága. -Az egyszerű alattvalók abban szórakoznak, hogy a magok kicsi, -egyhangú dolgaik közé beviszik szórakozásul a világeseményeket is. -Nekik csinálja Napoleon a csudákat. A hatalmasok megfordítva -teszik. Ők a kis dolgok után futnak, hogy a megrázó nagy események -fölé, melyek közt életük lefolyik, ezeket emeljék. Egy elveszett -tartomány feletti keserűséget egy megnyert pikét-játszma feledteti -el egy perczre. Egy idegen számára inszczenált boldogság elfödi -valamiképen a boldogtalanságot, melybe a saját gyermeküket -taszítják.</p> -<p>A császár nagy kedvteléssel merült el a bohóságba, figyelme -mindenre kiterjedt. Egy udvari kurirt menesztett Nagy-Szőllősre -Ráthonyihoz, aki a vaskorona-rend harmadik osztályú keresztjét -vitte és egy rózsafa-szekrényt valamely ajándékkal.</p> -<p>Egész Nagy-Szőllős lázban volt, Ráthonyi István viczeispán uram -nem minden elfogódás nélkül nyitotta ki a ládát, körülállva azt -szent áhitattal a megyei tisztikar és a családtagok. Azt hitték, az -Aladin mesebeli kincsei vannak benn felhalmozva, de milyen nagy -volt a meglepetésük, mikor végre a tömérdek selyempapiros közül, -amibe be volt göngyölgetve, kihámozódott a Ferencz császár carrarai -márványból faragott mellszobra.</p> -<p>Az esküvő reggelén Ő felsége még tán korábban <span class= -"pagenum"><a name="Page_216" id="Page_216">-216-</a></span> kelt, -mint a vőlegény. Megtekintette a Ludovika császárné ajándékát, egy -láda ezüstöt, melyen már rajta volt az Akli-czímer, a különös -kanári. Mária Lujza egy gyönyörű faragványú csontlegyezőt fog adni -a menyasszonynak. A császár azután a maga ajándékait sürgette meg a -kabinetirodában, az aláírandó okmányokat. Türelmetlenül nézegette -az óráját, míg végre behozták és aláírta.</p> -<p>– No, most már jöhetnének.</p> -<p>Bement a királyné lakosztályába és szokása szerint közölte vele -éjjeli álmát, amit a királyné is rendszerint viszonzott. (Mert -akkoriban még álmodtak az emberek.) Úgymond, megjelent előtte a -megboldogult Kovács ezredes és így szólt hozzá: «A másvilágról -jövök, hogy fölségednek gyermekem iránti jóságát megköszönjem.»</p> -<p>«Úgy, és mi ujság a másvilágon?» – kérdé ő.</p> -<p>«Semmi különös, – felelte az ezredes – csak annyit jelenthetek -fölségednek, hogy az Isten elrendelte ma délután, miszerint -fölséged további életfolyamatjáról uj lapot nyissanak a végzet -könyvében.»</p> -<p>S ezzel az ezredes eltűnt, eloszlott, mint a pára.</p> -<p>E csodálatos álomról beszéltek, miközben a császár azt is -felemlítette, hogy az álom után nyomban fölébredt és többet nem -tudott elaludni, álmatlansága azonban ez egyszer nem maradt -gyümölcstelen a hazára nézve, mert egy uj uniformis-gombot fundált -ki, amit a Splényi-ezred egyenruháján kíván legelsőbben bemutatni s -még ma hozzáfog a kivitelhez udvari ötvösével. Ezekről beszéltek s -a felséges asszony bizonyos megelégedéssel és büszkeséggel -pihenteté szemeit a hosszúkás koponyán, melyben az említett gomb -eszméje forr, midőn a <span class="pagenum"><a name="Page_217" id= -"Page_217">-217-</a></span> kamarás jelenté, hogy a vőlegény és -menyasszony immár a kék teremben vannak, kegyes kihallgattatást -kérve Ő felségeiktől.</p> -<p>– Menjünk, Ludovika és te is, Lujza – szólt a császár élénken – -és legyetek, kérlek, nyájasak irántuk. Hiszen minden ember -egyformán az Isten alkotása.</p> -<p>– Oh, természetesen – felelte a császárné.</p> -<p>A felségek beléptek és szemben találták kéz kezet fogva a -jegyespárt, hófehér ruhában a menyasszonyt, fehér koszorúval, -alakja mint a liliomé, sőt az arcza is olyan tiszta, olyan -fehér.</p> -<p>– Nini, a Burg «fehér asszonya» – menyasszony korából! – jegyzé -meg vidáman a császár.</p> -<p>A felségek beléptén térdre ereszkedtek a jegyesek.</p> -<p>– Keljenek fel – inté a császár. – Nemsokára az Isten előtt -fognak térdepelni, egész alázatosságuk legyen most az övé.</p> -<p>– De szép ő mamám – súgta a főherczegnő a mostohaanyjának.</p> -<p>A császárné közelebb szólítá a menyasszonyt, aki láthatólag -elfogódva, remegve, hosszú uszályos ruhájába akadozva közeledett a -felséges asszonyhoz és előre nyujtott kezét megcsókolta.</p> -<p>– A császár Ő felsége igen jó szívvel viseltetik ön iránt, -gyermekem és én is kívánom, hogy boldog legyen.</p> -<p>Aztán megnézegette figyelmesen, kegyes jósággal, -szelidséggel.</p> -<p>– Igen csinos asszonyka lesz, – folytatá – csak aztán…</p> -<p>Ilona piros lett, mint a rózsa.</p> -<p>– Csak aztán jól viselje magát, legyen jó keresztény és hű -feleség. Jőjjön, jőjjön csak ide! <span class="pagenum"><a name= -"Page_218" id="Page_218">-218-</a></span></p> -<p>Egy asztalkához szólította, ahol a láda állt kinyitva, csillogó, -gazdag ezüstneművel.</p> -<p>– Ezzel óhajtom megsegíteni a háztartásban.</p> -<p>– Fölséged igen jó hozzám – rebegte a menyasszony és egyszerre -előtörtek a könyei.</p> -<p>– Már megint sír? – szólt közbe a császár bágyadtan, -sajnálkozón. (Nem szeretett könyeket látni.) – Akli, én magának -adtam őt, de nem szeretném valaha hallani, hogy ő sír. Ehhez tartsa -magát, Akli, gonosz csont!</p> -<p>A császárné pedig felette csodálkozék, hogy miért fakad sírva -éppen az ezüst látásán, mikor ő inkább örömet várt ettől.</p> -<p>Mária Lujza kedves mosolylyal nyujtotta át a maga ajándékát, a -legyezőt.</p> -<p>– Papa megengedte, hogy én is emlékében maradhassak e csekélység -által, mert reménylem, hogy néha a kezébe veszi.</p> -<p>– Mint szent ereklyét fogom őrizni holtomig – felelte szaggatott -hangon és a szívéhez szorította.</p> -<p>– Sajnos, – szólt most a császár, ravaszkodó szerénységgel és -sajnálkozással – én csak jó kívánatokkal jöhetek. Nekem nincsenek -sem ezüstjeim, sem csecsebecséim, nekem csak papirosaim vannak, én -hát a nemességgel ajándékozom meg önt, Akli, itt van a nemeslevele -és az uj Akli-czímer. Csakhogy most már, ha insurrectio lesz, -carissime, – tette hozzá tréfásan – ön is tartozik fölkelni.</p> -<p>– Bármely perczben szívesen ontom a véremet fölségedért.</p> -<p>– Jó, jó, amice. De hogy a vérét onthassa, ahhoz az kell, hogy -vére legyen. Hogy pedig vére legyen, ahhoz az szükséges, hogy -mindig legyen egy kis pecsenyéje és egy pohár jó bora s azért aztán -<span class="pagenum"><a name="Page_219" id= -"Page_219">-219-</a></span> mégis csak lehetővé kellett tennem, -hogy az a famozus Akli nevű falu donáczióképpen…</p> -<p>– Oh, felséges uram, – mondá meghatva Akli és az ő szeméből is -kiszivárgott egy csöpp köny – ez már túlságos, ez már sok, hiszen -én a falut csak azért óhajtottam, hogy az Ilona az enyém -legyen.</p> -<p>– Akkor éppen meg vagyunk fordítva, carissime, mert én meg azért -adom a falut, – szólt a császár – mivel ő az öné, respektive az ő -hozománya gyanánt adom. (S ezzel elkezdte olvasni a kezében levő -donácziós levél szövegéből: Ad Dominam Nikolaus Akli de eadem.) No, -csak semmi szó és hálálkodás. Ön úgy se kap most semmit. Azaz, hogy -egy tanácsot mégis kap. Ne írjon többé verseket. És még egyet. Ne -felejtse itt az okmányait, mert meg találom bánni a dolgot.</p> -<p>Akli átvette a leveleket, de egy szót se birt mondani a nagy -lelki felindulásban.</p> -<p>A császár felhasználta ezt a pillanatot, elmenekült a -térdreborulása és a kézcsókja elől s elsuhanván a meglepett -menyasszony mellett, megcsípte kedélyesen az állacskáját:</p> -<p>– Nos, nem félünk, kicsike, mi?… Hát csak szeresse ezt a gonosz -embert és ha rossz talál lenni, ne felejtse, hogy az öreg császár -itt lakik a Burgban. Pá, kedvesem. Most már menjenek! Sok -szerencsét.</p> -<p>S hirtelen léptekkel eltűnt a jobboldali ajtón, karjaira fűzvén -egyik oldalról a császárnét, másikról a leányát.</p> -<hr class="chap" /> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_220" id= -"Page_220">-220-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h2>XV. FEJEZET.<br /> -FLECK APÓ FÖLJEGYZÉSEI ÉS A TÖRTÉNET BEFEJEZÉSE.</h2> -</div> -<p>A Marien Stiegen-templom, melyet még a híres Weinwurm Mihály -épített a XIV. században, divatos esküvőhely volt ebben az időben. -Az a babona élt róla, hogy az itt kötött házasságok nem végződnek -válással, hanem csak halállal. S ez az eset, amikor a kisebb baj -látszik a nagyobb bajnak. Okot pedig az szolgáltatott erre a csoda -hiedelemre, hogy a szép csúcsíves templom egyik fülkéjébe van -eltemetve a XVIII. században elhalt Stiebelnik Francziska, aki -kerek száz esztendeig volt hűséges hitvestársa Willion Farkas -rézöntőnek s meghalt vele egy napon, egy órában, sőt ugyanabban a -pillanatban. Együtt pihennek itt mind a ketten.</p> -<p>A szerelmesek hiszékenyek. Akik csak tehették, mind itt -esküdtek, mintha a Maria-Kirche am Gestade külön Istent tartana -számukra. Valóságos ostrom alatt állt a szentegyház, melynek -fönséges profilált párkányain, kupolaszerű kőkoronáján és tagolt -pillérein turbékoló galambok üldögéltek. Még a messze vidékről is -idejártak az előkelőbbek esküdni, úgy hogy a templom bejárata előtt -reggeltől <span class="pagenum"><a name="Page_221" id= -"Page_221">-221-</a></span> estig ácsorogtak a fogatok, -jöttek-mentek egymásután a párok és násznépek, a néző publikum -pedig, mely bent a padokat elfoglalta, úgyszólván permanens -volt.</p> -<p>Az öreg sekrestyés, Fleck apó, meggazdagodott a tömérdek -borravalóból, emeletes házat épített magának a Schottenringen s -pennaforgató ember lévén, aggsága napjaiban könyvet adott ki -jegyzeteiből, melyeket élénk modorban vetett papírra harmincz évig -viselt sekrestyéskedése élményeiből, mindenkor feljegyezvén az -előforduló érdekes eseteket, a quiproquokat, pikantériákat, -furcsaságokat és drámákat s váltig szerette magát összehasonlítani -a Párisban működő Samson hóhérral, aki szintén naplót vezetett és -aki szintén sok embert végzett ki, «csak a kivégzési eszközben van -különbség» – jegyzi meg az előszóban.</p> -<p>E maga idejében érdekfeszítő könyvet ma mint limlomot -olvasgatva, abban a «mai napról» (Die mart. 1. Anno 1810.) két -érdekes esetet találunk följegyezve:</p> -<p>«Nyolcz órakor esküdött Bridlis Joachim báró st.-veithi -földbirtokos, véve magának feleségül Anschütz Katalin özvegy -úrasszony mayerlingi földbirtokosnőt, igen csinos és kívánatos -molett teremtést. A jegyesek s a násznép még tegnap este érkeztek -Bécsbe falusi fogataikon s különböző traktérokban szálltak vala. Ma -a templomban összegyülekezvén, amint a házasulandók letérdepelnek -az oltárnál, az eskető ft. plébános úr megbotránkoztató nevetgélést -vesz észre a hátuk mögött álló násznépben s haragosra vonván -szemöldjeit, intett nekem, hogy rendet csináljak.</p> -<p>Odasietek a násznép közé, hogy az istentelen viselkedés okát -megtudjam s im’ egy pillantás és <span class="pagenum"><a name= -"Page_222" id="Page_222">-222-</a></span> magam is vigyorogni -kezdek, ellenállhatatlan kényszernek engedve.</p> -<p>De hogy is ne? Amint ugyanis menyasszony-vőlegény letérdepelt -vala, lábbelijük talpa kifordult a nézők felé s mind a négy talpon -fel volt írva krétával a vendégfogadóbeli csizmatisztító Lohndiener -jelzése: «Nr. 23.»</p> -<p>Mikor a végzett szertartás után összeszidott a plébános úr, hogy -én is nevettem, elmondtam neki az okot, eleinte nem értette, de -amint rájött, ő maga is elmosolyodék és így szólt:</p> -<p>– Persze… hm, egy vendéglőben voltak szállva a szemtelenek.</p> -<p>Ilyen az emberi állat, a maga türelmetlen voltában» – zárja be -Fleck apó a mulatságos esetet, majd így folytatja naplóját:</p> -<p>«Item 10 órakor. Bizonyos Akli Miklós nevű rokonszenves úr -járult az oltárhoz feltünő szépségű menyasszonyával, nemes Kovács -Helénával. Az egész közönségben, melynek nagy része fiatal előkelő -leányokból állott, valóságos hullámzás támadt a csodálkozástól, -mikor ez a harmatos karcsú kisasszony, mint az őz a hűvös patakra, -bátran lépkedett vőlegényével az oltár elé. A tisztelendő úr is -rajta felejtette a szemét, sőt megvallom, én is. Ilyen kedves, -czukros jószág még az én kezemben is ritkán fordul meg.</p> -<p>Az orgona búgása elhalt, a jegyesek letérdepeltek, a tisztelendő -úr pedig megkezdte a szertartást.</p> -<p>– Akli Miklós, szereted-e ezt a tisztességes hajadont?</p> -<p>– Szeretem – mondá csengő hangon.</p> -<p>– És te, leányom, Kovács Heléna, szereted-e ezt a jámbor -személyt? <span class="pagenum"><a name="Page_223" id= -"Page_223">-223-</a></span></p> -<p>– Szeretem – rebegte halkan.</p> -<p>– Akli Miklós, akarod-e őt házastársul?</p> -<p>Aklin volt a felelet sora, talán felelt is még, Isten tudja, a -pap nem hallotta, én sem tudom a zürzavarban, – mert ebben a -pillanatban lövés dördült el a templomban s Akli jobb oldalt a -bordák közt golyó által találva, élettelenül rogyott össze az -oltárkövekre. Felszökő piros vére, mely csak egy félóra előtt lett -kékké, megfecskendezte a szenteket, az oltár fehér tüll takaróját, -majd patakban kezdett lefelé folyni az oltárlépcsőkről.</p> -<p>Leírhatatlan zavar támadt. A tömjénillat összevegyült a puskapor -szagával. A menyasszony, mint egy letört virág, látván a jegyese -vérét, egy rémült sikoltással aléltan rogyott össze mellette. Egy -idősebb asszonyság futott hozzá a padsorokból és élesztgetni -kezdte:</p> -<p>– Nyisd ki a szemedet, Búzavirág, no nézz rám még egyszer, -szegény kis Búzavirág.</p> -<p>A tisztelendő úr menydörgő hangon kiáltá:</p> -<p>– Gyilkos van a templomban!</p> -<p>Kolowrat gróf, az egyik házassági tanu rárivallt az odacsörtető -tömegre:</p> -<p>– Az ajtókhoz! Hamar az ajtókhoz! Hogy ki ne menekülhessen a -gazember.</p> -<p>De ez szinte fölösleges volt, mert már akkor néhányan rávetették -magukat a gyilkosra, aki balról az első padban ült a falnál s onnan -vette czélba a vőlegényt. Marcziális alak volt, vérben forgó -szemekkel. Sohasem láttam olyan sátáni arczot, mint az övé. -Leteperték, a karabélyt kicsavarták kezéből és ütni kezdték az -ökleikkel. Némelyek policziáért rohantak ki, némelyek doktorért. -Hanem iszen orvos volt a nézők közt is, aki legott megvizsgálta, -<span class="pagenum"><a name="Page_224" id= -"Page_224">-224-</a></span> gondozás alá vette a sebet és -életveszélyesnek jelentette ki. Föltették csakhamar egy targonczára -a haldoklót és a Kolowrat gróf közeli lakására szállították el. A -policzia is megjelent és megkötözvén a gyilkost, aki állítólag egy -Szepessy István nevű magyar báró (de inkább hinné az ember -közönséges csirkefogónak), beszállították a börtönbe.</p> -<p>Borzasztó eset – végzi följegyzéseit Fleck apó – és -megfoghatatlan, hogy az Isten miként engedhet meg ilyesmit a saját -házában. A vérnek lemosása és a templom kitakarítása következtében -a következő esküvőket el kellett halasztani. De maguk az érkező -párok is, hallván a rémtettet, nem akartak többé itt esküdni. -Mondtam is a tisztelendő úrnak ma este: «Félek, hogy az a gazember -sok pénzt lőtt ki a zsebünkből.» «Utique», – felelte ő -szomorúan.»</p> -<p>A gyilkos merénylet tényleg úgy történt, ahogy a Fleck Kristóf -naplója tartotta fenn emlékét. Hire éppen a rendkivülisége miatt -gyorsan futotta be a várost s a Burgban is felette kínos hatást -keltett. Az uralkodó saját udvari orvosát külde el Kolowrat -lakására s maga Mária Lujza hajtatott el Madame Szilvássyhoz, hogy -a kétségbeesett menyasszonyt, ki napközben többször elájult, néhány -nyájas szóval megvígasztalja.</p> -<p>Az orvosok a délután folyamán kivették a sebből a golyót s Akli -napokig élet-halál közt lebegett, míg végre győzött az erős fiatal -szervezet s a beteg eszmélete visszatért, lassan-lassan gyógyulni -kezdett s érdeklődni az élet iránt.</p> -<p>De hajh, annyi szörnynyel van az ember világa benépesítve, hogy -elsorolni se lehet. Mikor a Halál eltakarodott az ágya mellől, -megjelent a Boldogtalanság. <span class="pagenum"><a name= -"Page_225" id="Page_225">-225-</a></span></p> -<p>A babonás császár, s kivált a császárné, égi jelt látott a -templomi eseményben, hogy az Isten nem akarta e frigyet s csak -addig engedték Ilonát, hogy naponkint meglátogassa Aklit és ápolja, -míg a halálé volt, amint azonban a föllábadást jelentette az udvari -doktor, legott szakvéleményt kért a császár, hogy a szerencsétlen -párnak az oltár előtt való megjelenése egyáltalán kötelezi-e -valamennyiben őket és ha igen, mennyiben? A Kánon-tudósok -összeültek, három napig, három éjjel disputáltak. Ketten közülök -hajba is kaptak, de határozatot még se hoztak. Végre is arra -határozta magát a császár, hogy enged az isteni intésnek, -meggátolja a házasságot s ha máris volna valami ereje a vis -majorral félbeszakadt esketésnek, azt a pápával oldatja fel, -minélfogva Ilonát feledni valósággal elhurczoltatta egy -stájerországi zárdába. Akli pedig keserves epekedésben gyógyult -testileg és sorvadozott a lelkében.</p> -<p>Hanem ha az Isten így intett a császárnak, fogta magát az ördög, -az is intett neki, de máskép.</p> -<p>Audienczián jelent meg egy nap a főállamügyész és azt -jelentette, hogy a kihallgatott gyilkos-merénylő, Szepessy István -vallomást tett a vizsgálóbiró előtt arról, hogy ő (Szepessy István) -szerelmes volt Kovács Ilonába és nőül akarta venni, midőn Akli -Miklós Ő felségének egy felmutatott sajátkezű iratával arról -világosította fel, hogy Kovács Ilona voltaképen Mária Lujza -főherczegasszony ő fensége, akit a császár voltaképen azért cserélt -ki a gondoskodása alá vett árvával, hogy Napoleon császárt -kijátszhassa, aki csak hiszi, hogy egy osztrák főherczegnőt kap -nőül, de voltaképen csak egy közönséges magyar nemes leánynak jut a -Tuilériák aranyos nyoszolyája. <span class="pagenum"><a name= -"Page_226" id="Page_226">-226-</a></span></p> -<p>– Törülni kell a pört, fölség, nem szabad tárgyalásra -bocsátani.</p> -<p>– Azt akarja mondani, hogy megkegyelmezzek a merénylőnek?</p> -<p>– Azt. Mert ha sok kézen megy keresztül a pör, beleveszi magát a -népbe. Már most is beszélik, sugdossák.</p> -<p>– Hogyan? Már sugdosnák?</p> -<p>– Ugy látszik, a vizsgálóbíró szája eljárt. Kémeim már meghozták -a nép alsó rétegeiből a legendát, hogy a főherczegnő helyett egy -közönséges nemes leányt kap a franczia császár, hogy becsapjuk őt. -És a nép nevetgél, hunyorítgat örömében. Mert szereti az -uralkodó-családot és nagy fantáziája van. Öreg anyókák már -emlékeznek is a kis főherczegnőre, az orrára, a homlokára, a -szemeire, a kis lencsére az ajka alatt, szóval, hogy milyen volt -gyermekkorában s a róla festett kép teljesen megegyezik a Kovács -kisasszony arczával. Ezer tanu van már is, hogy ő az igazi -főherczegnő. Mert a népet izgatja, gyönyörködteti a rendkivüli.</p> -<p>– De hiszen ez borzasztó – szólt hüledezve a császár. – A hír -Napoleon fülébe is eljuthat.</p> -<p>– Biz az eljuthat.</p> -<p>– S még utoljára el is találja hinni felőlünk.</p> -<p>– Bizonyosan elhisz minden rosszat.</p> -<p>A császár tehát még aznap elrendelte a pör törlését és a -Szepessy szabadon bocsátását, maga elé rendelvén őt, s miután -szögről-végről kikérdezte, miféle iratot mutatott neki Akli, -felette nehéz szíve lett régi kedvenczére.</p> -<p>– Erről én mit se tudtam.</p> -<p>A báró a hódoló tisztelet daczára se állhatta meg, hogy ne -csikorgassa a fogait. <span class="pagenum"><a name="Page_227" id= -"Page_227">-227-</a></span></p> -<p>– Sajnálom, hogy meg nem öltem és ha a kezembe kerül valaha az -életben…</p> -<p>– Egy szót se! – mennydörögte a császár szigorúan. – Távozzék ön -és javuljon meg, jó kereszténynek, valamint parancsolom, hogy -hallgasson a dolog felől és ne mutatkozzék Bécsben mindaddig, míg -én külön meg nem engedem.</p> -<p>Akli most ujra kegyvesztett lett s ő felsége titkos benső örömet -érzett, hogy okosan csinálta a faluajándékozást. Akli Miklósnénak -adván azt, miután Akli Miklósné nincs a világon, a falu legalább -megmarad a császár tulajdona. Kovács kisasszony apácza lesz, Akli -pedig, ha meggyógyul, hadd körmöljön a császári levéltárban a -molyok és egerek közt.</p> -<p>Mind szépen volt ez elgondolva, de nem ért semmit. A pletykát -nem lehetett többé elnyomni, sőt az még ujabb tápot nyert a -megkegyelmezés ténye által. Ohó! Tehát így vagyunk? A gyilkosnak -megkegyelmezett a császár? Most már világos. Az egész eljegyzés, -esküvő kicsinált dolog, szemfényvesztés Napoleon elámítására. Még -az is előre el volt rendezve, hogy valaki lelőjje a vőlegényt s -ebből az ürügyből maradjon hajadon az «igazi» Mária Lujza. Hanem ez -mégis nagy gonoszság. Emberi fejekben a királyoknak sem szabad -játszani.</p> -<p>Széltében beszélték, a külvárosi kávéházakban erre czélzó -couplet-kat énekeltek a volkssängerek, a nép hangosan szidta a -császárt és Metternichet, úgy hogy Metternich egy napon azzal a -tanácscsal toppant be a császárhoz:</p> -<p>– Kovács kisasszonyt férjhez kell adni, fölség, de rögtön.</p> -<p>S így lőn aztán, hogy egy szép tavaszi délután Kolowrat karon -fogva vezette be Akli szobájába <span class="pagenum"><a name= -"Page_228" id="Page_228">-228-</a></span> annak ágyához a zárdából -gyorsan hazahozott Kovács Ilonát. Utánuk jött Szilvássyné és doktor -Bergmeister János uram, pap is jött s ott nyomban az ő -jelenlétükben összeadta őket s beírta az anyakönyvbe, melyet Fleck -apó czipelt a hóna alatt.</p> -<p>Orgonaszó nem volt, se szent ének, hanem egy madár csiripelt az -ablakpárkányon a szertartás alatt és az olyan szép volt, hogy -gyönyörűség volt hallani. De még ennél is nagyobb gyönyörüség volt -az uj menyecske első szava:</p> -<p>– Most hát már senki sem szakíthat el tőled, édes férjem.</p> -<p>Félénken, aggodalmasan, várakozón nézett fel a hatalmas -Kolowratra, aki mosolyogva bicczentett a fejével.</p> -<p>A pletyka most már gyorsan elült, de sohase végképp. A nép lelke -olyan, mint az itatós papiros, amit egyszer beszívott, nehéz belőle -kivenni. Még hosszu évek multán is, mikor a franczia ex-császárné -gróf Neipperghez ment másodszor férjhez, a mésalliance fölött -szörnyűködő bécsieket fitymálva hurrogatta le egy-egy -beavatottabb:</p> -<p>– Ejh no! Ne legyetek hát birkák. Hiszen nem az igazi Mária -Lujza. De hagyjuk ezt most, régi dolog ez, nem jó ezt -feszegetni.</p> -<hr class="chap" /> -<div class="footnotes"> -<h2>Lábjegyzetek.</h2> -<div class="footnote"> -<p><a name="Footnote_1" id="Footnote_1"></a> <a href= -"#FNanchor_1"><span class="label">1)</span></a> Jetzt heisst es, -lieber Zichy, leise auftreten, die Völker sind jetzt auch -Etwas.</p> -<p><a name="Footnote_2" id="Footnote_2"></a> <a href= -"#FNanchor_2"><span class="label">2)</span></a> Horváth Mihály: -Magyarország történelme VI. k. 244. lap.</p> -<p><a name="Footnote_3" id="Footnote_3"></a> <a href= -"#FNanchor_3"><span class="label">3)</span></a> Mária Terézia saját -szavai, melyek őt oly népszerűvé tették a bécsiek előtt.</p> -<p class="right"><i>A szerző.</i></p> -</div> -</div> -<hr class="chap" /> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_229" id= -"Page_229">-229-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h2>TARTALOM.</h2> -</div> -<ul class="TOC"> -<li class="li2"><span class="roman">I.</span> fejezet: A -Mikos-vicczek eredete. Ischl alapitása és egyéb dolgok <span class= -"ralign"><a href="#Page_1">1</a></span></li> -<li class="li2"><span class="roman">II.</span> « A Kovács-gyerekek -fellépése. Stadion intrikái és a napoleoni események <span class= -"ralign"><a href="#Page_11">11</a></span></li> -<li class="li2"><span class="roman">III.</span> « Akli -audiencziákat tart <span class="ralign"><a href= -"#Page_23">23</a></span></li> -<li class="li2"><span class="roman">IV.</span> « Szilvássyné -intézete és a megzavart idill <span class="ralign"><a href= -"#Page_43">43</a></span></li> -<li class="li2"><span class="roman">V.</span> « A császár haragszik -<span class="ralign"><a href="#Page_73">73</a></span></li> -<li class="li2"><span class="roman">VI.</span> « Akli a rabságban. -Gyuri missziója <span class="ralign"><a href= -"#Page_83">83</a></span></li> -<li class="li2"><span class="roman">VII.</span> « Karácsony a -Burgban <span class="ralign"><a href= -"#Page_100">100</a></span></li> -<li class="li2"><span class="roman">VIII.</span> « A titokzatos -vállalkozás <span class="ralign"><a href= -"#Page_110">110</a></span></li> -<li class="li2"><span class="roman">IX.</span> « A rettentő hadak -útra kelnek vala és Bécs falai alá érkeznek <span class= -"ralign"><a href="#Page_135">135</a></span></li> -<li class="li2"><span class="roman">X.</span> « Bori Pál taktikája -<span class="ralign"><a href="#Page_145">145</a></span></li> -<li class="li2"><span class="roman">XI.</span> « Kétségbeesett -játékos onnan rántja ki az ütőkártyát, ahonnan lehet <span class= -"ralign"><a href="#Page_164">164</a></span></li> -<li class="li2"><span class="roman">XII.</span> « Der Kaiser hat -die Spendierhose an <span class="ralign"><a href= -"#Page_181">181</a></span></li> -<li class="li2"><span class="roman">XIII.</span> « Mikor a bimbó -rózsa akar lenni <span class="ralign"><a href= -"#Page_191">191</a></span></li> -<li class="li2"><span class="roman">XIV.</span> « Vicze-ispány uram -nagy tisztességben <span class="ralign"><a href= -"#Page_203">203</a></span></li> -<li class="li2"><span class="roman">XV.</span> « Fleck apó -följegyzései és a történet befejezése <span class="ralign"><a href= -"#Page_220">220</a></span></li> -</ul> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<div class="transnote"> -<p class="center"><span class="caption">Javítások.</span></p> -<p>Az eredeti szöveg helyesírásán nem változtattunk.</p> -<p>A nyomdai hibákat javítottuk. Ezek listája:</p> -<table summary="Javítások"> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_16">16</a></td> -<td>szüségesnek</td> -<td>szükségesnek</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_95">95</a></td> -<td>En voltam</td> -<td>Én voltam</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_114">114</a></td> -<td>Vissacsempészszük</td> -<td>Visszacsempészszük</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_202">202</a></td> -<td>Akliját.«</td> -<td>Akliját.»</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_221">221</a></td> -<td>megtudjtam</td> -<td>megtudjam</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_227">227</a></td> -<td>errre czélzó</td> -<td>erre czélzó</td> -</tr> -</table> -</div> -<div lang='en' xml:lang='en'> -<div style='display:block; margin-top:4em'>*** END OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK <span lang='hu' xml:lang='hu'>AKLI MIKLÓS CS. K. MULATTATÓ TÖRTÉNETE</span> ***</div> -<div style='text-align:left'> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -Updated editions will replace the previous one—the old editions will -be renamed. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -Creating the works from print editions not protected by U.S. copyright -law means that no one owns a United States copyright in these works, -so the Foundation (and you!) can copy and distribute it in the United -States without permission and without paying copyright -royalties. Special rules, set forth in the General Terms of Use part -of this license, apply to copying and distributing Project -Gutenberg™ electronic works to protect the PROJECT GUTENBERG™ -concept and trademark. Project Gutenberg is a registered trademark, -and may not be used if you charge for an eBook, except by following -the terms of the trademark license, including paying royalties for use -of the Project Gutenberg trademark. If you do not charge anything for -copies of this eBook, complying with the trademark license is very -easy. You may use this eBook for nearly any purpose such as creation -of derivative works, reports, performances and research. Project -Gutenberg eBooks may be modified and printed and given away—you may -do practically ANYTHING in the United States with eBooks not protected -by U.S. copyright law. Redistribution is subject to the trademark -license, especially commercial redistribution. -</div> - -<div style='margin-top:1em; font-size:1.1em; text-align:center'>START: FULL LICENSE</div> -<div style='text-align:center;font-size:0.9em'>THE FULL PROJECT GUTENBERG LICENSE</div> -<div style='text-align:center;font-size:0.9em'>PLEASE READ THIS BEFORE YOU DISTRIBUTE OR USE THIS WORK</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -To protect the Project Gutenberg™ mission of promoting the free -distribution of electronic works, by using or distributing this work -(or any other work associated in any way with the phrase “Project -Gutenberg”), you agree to comply with all the terms of the Full -Project Gutenberg™ License available with this file or online at -www.gutenberg.org/license. -</div> - -<div style='display:block; font-size:1.1em; margin:1em 0; font-weight:bold'> -Section 1. General Terms of Use and Redistributing Project Gutenberg™ electronic works -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.A. By reading or using any part of this Project Gutenberg™ -electronic work, you indicate that you have read, understand, agree to -and accept all the terms of this license and intellectual property -(trademark/copyright) agreement. If you do not agree to abide by all -the terms of this agreement, you must cease using and return or -destroy all copies of Project Gutenberg™ electronic works in your -possession. If you paid a fee for obtaining a copy of or access to a -Project Gutenberg™ electronic work and you do not agree to be bound -by the terms of this agreement, you may obtain a refund from the person -or entity to whom you paid the fee as set forth in paragraph 1.E.8. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.B. “Project Gutenberg” is a registered trademark. It may only be -used on or associated in any way with an electronic work by people who -agree to be bound by the terms of this agreement. There are a few -things that you can do with most Project Gutenberg™ electronic works -even without complying with the full terms of this agreement. See -paragraph 1.C below. There are a lot of things you can do with Project -Gutenberg™ electronic works if you follow the terms of this -agreement and help preserve free future access to Project Gutenberg™ -electronic works. See paragraph 1.E below. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.C. The Project Gutenberg Literary Archive Foundation (“the -Foundation” or PGLAF), owns a compilation copyright in the collection -of Project Gutenberg™ electronic works. Nearly all the individual -works in the collection are in the public domain in the United -States. If an individual work is unprotected by copyright law in the -United States and you are located in the United States, we do not -claim a right to prevent you from copying, distributing, performing, -displaying or creating derivative works based on the work as long as -all references to Project Gutenberg are removed. Of course, we hope -that you will support the Project Gutenberg™ mission of promoting -free access to electronic works by freely sharing Project Gutenberg™ -works in compliance with the terms of this agreement for keeping the -Project Gutenberg™ name associated with the work. You can easily -comply with the terms of this agreement by keeping this work in the -same format with its attached full Project Gutenberg™ License when -you share it without charge with others. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.D. The copyright laws of the place where you are located also govern -what you can do with this work. Copyright laws in most countries are -in a constant state of change. If you are outside the United States, -check the laws of your country in addition to the terms of this -agreement before downloading, copying, displaying, performing, -distributing or creating derivative works based on this work or any -other Project Gutenberg™ work. The Foundation makes no -representations concerning the copyright status of any work in any -country other than the United States. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E. Unless you have removed all references to Project Gutenberg: -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E.1. The following sentence, with active links to, or other -immediate access to, the full Project Gutenberg™ License must appear -prominently whenever any copy of a Project Gutenberg™ work (any work -on which the phrase “Project Gutenberg” appears, or with which the -phrase “Project Gutenberg” is associated) is accessed, displayed, -performed, viewed, copied or distributed: -</div> - -<blockquote> - <div style='display:block; margin:1em 0'> - This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and most - other parts of the world at no cost and with almost no restrictions - whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it under the terms - of the Project Gutenberg License included with this eBook or online - at <a href="https://www.gutenberg.org">www.gutenberg.org</a>. If you - are not located in the United States, you will have to check the laws - of the country where you are located before using this eBook. - </div> -</blockquote> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E.2. If an individual Project Gutenberg™ electronic work is -derived from texts not protected by U.S. copyright law (does not -contain a notice indicating that it is posted with permission of the -copyright holder), the work can be copied and distributed to anyone in -the United States without paying any fees or charges. If you are -redistributing or providing access to a work with the phrase “Project -Gutenberg” associated with or appearing on the work, you must comply -either with the requirements of paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 or -obtain permission for the use of the work and the Project Gutenberg™ -trademark as set forth in paragraphs 1.E.8 or 1.E.9. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E.3. If an individual Project Gutenberg™ electronic work is posted -with the permission of the copyright holder, your use and distribution -must comply with both paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 and any -additional terms imposed by the copyright holder. Additional terms -will be linked to the Project Gutenberg™ License for all works -posted with the permission of the copyright holder found at the -beginning of this work. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E.4. Do not unlink or detach or remove the full Project Gutenberg™ -License terms from this work, or any files containing a part of this -work or any other work associated with Project Gutenberg™. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E.5. Do not copy, display, perform, distribute or redistribute this -electronic work, or any part of this electronic work, without -prominently displaying the sentence set forth in paragraph 1.E.1 with -active links or immediate access to the full terms of the Project -Gutenberg™ License. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E.6. You may convert to and distribute this work in any binary, -compressed, marked up, nonproprietary or proprietary form, including -any word processing or hypertext form. However, if you provide access -to or distribute copies of a Project Gutenberg™ work in a format -other than “Plain Vanilla ASCII” or other format used in the official -version posted on the official Project Gutenberg™ website -(www.gutenberg.org), you must, at no additional cost, fee or expense -to the user, provide a copy, a means of exporting a copy, or a means -of obtaining a copy upon request, of the work in its original “Plain -Vanilla ASCII” or other form. Any alternate format must include the -full Project Gutenberg™ License as specified in paragraph 1.E.1. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E.7. Do not charge a fee for access to, viewing, displaying, -performing, copying or distributing any Project Gutenberg™ works -unless you comply with paragraph 1.E.8 or 1.E.9. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E.8. You may charge a reasonable fee for copies of or providing -access to or distributing Project Gutenberg™ electronic works -provided that: -</div> - -<div style='margin-left:0.7em;'> - <div style='text-indent:-0.7em'> - • You pay a royalty fee of 20% of the gross profits you derive from - the use of Project Gutenberg™ works calculated using the method - you already use to calculate your applicable taxes. The fee is owed - to the owner of the Project Gutenberg™ trademark, but he has - agreed to donate royalties under this paragraph to the Project - Gutenberg Literary Archive Foundation. Royalty payments must be paid - within 60 days following each date on which you prepare (or are - legally required to prepare) your periodic tax returns. Royalty - payments should be clearly marked as such and sent to the Project - Gutenberg Literary Archive Foundation at the address specified in - Section 4, “Information about donations to the Project Gutenberg - Literary Archive Foundation.” - </div> - - <div style='text-indent:-0.7em'> - • You provide a full refund of any money paid by a user who notifies - you in writing (or by e-mail) within 30 days of receipt that s/he - does not agree to the terms of the full Project Gutenberg™ - License. You must require such a user to return or destroy all - copies of the works possessed in a physical medium and discontinue - all use of and all access to other copies of Project Gutenberg™ - works. - </div> - - <div style='text-indent:-0.7em'> - • You provide, in accordance with paragraph 1.F.3, a full refund of - any money paid for a work or a replacement copy, if a defect in the - electronic work is discovered and reported to you within 90 days of - receipt of the work. - </div> - - <div style='text-indent:-0.7em'> - • You comply with all other terms of this agreement for free - distribution of Project Gutenberg™ works. - </div> -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E.9. If you wish to charge a fee or distribute a Project -Gutenberg™ electronic work or group of works on different terms than -are set forth in this agreement, you must obtain permission in writing -from the Project Gutenberg Literary Archive Foundation, the manager of -the Project Gutenberg™ trademark. Contact the Foundation as set -forth in Section 3 below. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.F. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.F.1. Project Gutenberg volunteers and employees expend considerable -effort to identify, do copyright research on, transcribe and proofread -works not protected by U.S. copyright law in creating the Project -Gutenberg™ collection. Despite these efforts, Project Gutenberg™ -electronic works, and the medium on which they may be stored, may -contain “Defects,” such as, but not limited to, incomplete, inaccurate -or corrupt data, transcription errors, a copyright or other -intellectual property infringement, a defective or damaged disk or -other medium, a computer virus, or computer codes that damage or -cannot be read by your equipment. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.F.2. LIMITED WARRANTY, DISCLAIMER OF DAMAGES - Except for the “Right -of Replacement or Refund” described in paragraph 1.F.3, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation, the owner of the Project -Gutenberg™ trademark, and any other party distributing a Project -Gutenberg™ electronic work under this agreement, disclaim all -liability to you for damages, costs and expenses, including legal -fees. YOU AGREE THAT YOU HAVE NO REMEDIES FOR NEGLIGENCE, STRICT -LIABILITY, BREACH OF WARRANTY OR BREACH OF CONTRACT EXCEPT THOSE -PROVIDED IN PARAGRAPH 1.F.3. YOU AGREE THAT THE FOUNDATION, THE -TRADEMARK OWNER, AND ANY DISTRIBUTOR UNDER THIS AGREEMENT WILL NOT BE -LIABLE TO YOU FOR ACTUAL, DIRECT, INDIRECT, CONSEQUENTIAL, PUNITIVE OR -INCIDENTAL DAMAGES EVEN IF YOU GIVE NOTICE OF THE POSSIBILITY OF SUCH -DAMAGE. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.F.3. LIMITED RIGHT OF REPLACEMENT OR REFUND - If you discover a -defect in this electronic work within 90 days of receiving it, you can -receive a refund of the money (if any) you paid for it by sending a -written explanation to the person you received the work from. If you -received the work on a physical medium, you must return the medium -with your written explanation. The person or entity that provided you -with the defective work may elect to provide a replacement copy in -lieu of a refund. If you received the work electronically, the person -or entity providing it to you may choose to give you a second -opportunity to receive the work electronically in lieu of a refund. If -the second copy is also defective, you may demand a refund in writing -without further opportunities to fix the problem. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.F.4. Except for the limited right of replacement or refund set forth -in paragraph 1.F.3, this work is provided to you ‘AS-IS’, WITH NO -OTHER WARRANTIES OF ANY KIND, EXPRESS OR IMPLIED, INCLUDING BUT NOT -LIMITED TO WARRANTIES OF MERCHANTABILITY OR FITNESS FOR ANY PURPOSE. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.F.5. Some states do not allow disclaimers of certain implied -warranties or the exclusion or limitation of certain types of -damages. If any disclaimer or limitation set forth in this agreement -violates the law of the state applicable to this agreement, the -agreement shall be interpreted to make the maximum disclaimer or -limitation permitted by the applicable state law. The invalidity or -unenforceability of any provision of this agreement shall not void the -remaining provisions. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.F.6. INDEMNITY - You agree to indemnify and hold the Foundation, the -trademark owner, any agent or employee of the Foundation, anyone -providing copies of Project Gutenberg™ electronic works in -accordance with this agreement, and any volunteers associated with the -production, promotion and distribution of Project Gutenberg™ -electronic works, harmless from all liability, costs and expenses, -including legal fees, that arise directly or indirectly from any of -the following which you do or cause to occur: (a) distribution of this -or any Project Gutenberg™ work, (b) alteration, modification, or -additions or deletions to any Project Gutenberg™ work, and (c) any -Defect you cause. -</div> - -<div style='display:block; font-size:1.1em; margin:1em 0; font-weight:bold'> -Section 2. Information about the Mission of Project Gutenberg™ -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -Project Gutenberg™ is synonymous with the free distribution of -electronic works in formats readable by the widest variety of -computers including obsolete, old, middle-aged and new computers. It -exists because of the efforts of hundreds of volunteers and donations -from people in all walks of life. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -Volunteers and financial support to provide volunteers with the -assistance they need are critical to reaching Project Gutenberg™’s -goals and ensuring that the Project Gutenberg™ collection will -remain freely available for generations to come. In 2001, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation was created to provide a secure -and permanent future for Project Gutenberg™ and future -generations. To learn more about the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation and how your efforts and donations can help, see -Sections 3 and 4 and the Foundation information page at www.gutenberg.org. -</div> - -<div style='display:block; font-size:1.1em; margin:1em 0; font-weight:bold'> -Section 3. Information about the Project Gutenberg Literary Archive Foundation -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -The Project Gutenberg Literary Archive Foundation is a non-profit -501(c)(3) educational corporation organized under the laws of the -state of Mississippi and granted tax exempt status by the Internal -Revenue Service. The Foundation’s EIN or federal tax identification -number is 64-6221541. Contributions to the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation are tax deductible to the full extent permitted by -U.S. federal laws and your state’s laws. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -The Foundation’s business office is located at 809 North 1500 West, -Salt Lake City, UT 84116, (801) 596-1887. Email contact links and up -to date contact information can be found at the Foundation’s website -and official page at www.gutenberg.org/contact -</div> - -<div style='display:block; font-size:1.1em; margin:1em 0; font-weight:bold'> -Section 4. Information about Donations to the Project Gutenberg Literary Archive Foundation -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -Project Gutenberg™ depends upon and cannot survive without widespread -public support and donations to carry out its mission of -increasing the number of public domain and licensed works that can be -freely distributed in machine-readable form accessible by the widest -array of equipment including outdated equipment. Many small donations -($1 to $5,000) are particularly important to maintaining tax exempt -status with the IRS. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -The Foundation is committed to complying with the laws regulating -charities and charitable donations in all 50 states of the United -States. Compliance requirements are not uniform and it takes a -considerable effort, much paperwork and many fees to meet and keep up -with these requirements. We do not solicit donations in locations -where we have not received written confirmation of compliance. To SEND -DONATIONS or determine the status of compliance for any particular state -visit <a href="https://www.gutenberg.org/donate/">www.gutenberg.org/donate</a>. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -While we cannot and do not solicit contributions from states where we -have not met the solicitation requirements, we know of no prohibition -against accepting unsolicited donations from donors in such states who -approach us with offers to donate. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -International donations are gratefully accepted, but we cannot make -any statements concerning tax treatment of donations received from -outside the United States. U.S. laws alone swamp our small staff. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -Please check the Project Gutenberg web pages for current donation -methods and addresses. Donations are accepted in a number of other -ways including checks, online payments and credit card donations. To -donate, please visit: www.gutenberg.org/donate -</div> - -<div style='display:block; font-size:1.1em; margin:1em 0; font-weight:bold'> -Section 5. General Information About Project Gutenberg™ electronic works -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -Professor Michael S. Hart was the originator of the Project -Gutenberg™ concept of a library of electronic works that could be -freely shared with anyone. For forty years, he produced and -distributed Project Gutenberg™ eBooks with only a loose network of -volunteer support. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -Project Gutenberg™ eBooks are often created from several printed -editions, all of which are confirmed as not protected by copyright in -the U.S. unless a copyright notice is included. Thus, we do not -necessarily keep eBooks in compliance with any particular paper -edition. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -Most people start at our website which has the main PG search -facility: <a href="https://www.gutenberg.org">www.gutenberg.org</a>. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -This website includes information about Project Gutenberg™, -including how to make donations to the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation, how to help produce our new eBooks, and how to -subscribe to our email newsletter to hear about new eBooks. -</div> - -</div> -</div> -</body> -</html> |