diff options
Diffstat (limited to 'old/68980-0.txt')
| -rw-r--r-- | old/68980-0.txt | 10559 |
1 files changed, 0 insertions, 10559 deletions
diff --git a/old/68980-0.txt b/old/68980-0.txt deleted file mode 100644 index 7175926..0000000 --- a/old/68980-0.txt +++ /dev/null @@ -1,10559 +0,0 @@ -The Project Gutenberg eBook of A rajongók (2. kötet), by Zsigmond -Kemény - -This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and -most other parts of the world at no cost and with almost no restrictions -whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it under the terms -of the Project Gutenberg License included with this eBook or online at -www.gutenberg.org. If you are not located in the United States, you -will have to check the laws of the country where you are located before -using this eBook. - -Title: A rajongók (2. kötet) - Regény - -Author: Zsigmond Kemény - -Illustrator: Nelli Hirsch - -Contributor: Kálmán Mikszáth - -Release Date: September 12, 2022 [eBook #68980] - -Language: Hungarian - -Produced by: Albert László from page images generously made available - by the Internet Archive - -*** START OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK A RAJONGÓK (2. KÖTET) *** - - -MAGYAR REGÉNYIRÓK - -KÉPES KIADÁSA - -Szerkeszti és bevezetésekkel ellátja - -MIKSZÁTH KÁLMÁN - -18. KÖTET - -A RAJONGÓK - -Irta - -BÁRÓ KEMÉNY ZSIGMOND - -II. - -BUDAPEST - -FRANKLIN-TÁRSULAT - -magyar irod. intézet és könyvnyomda - -1904 - -A RAJONGÓK - -REGÉNY - -IRTA - -BÁRÓ KEMÉNY ZSIGMOND - -MÁSODIK KÖTET - -R. HIRSCH NELLI RAJZAIVAL - -BUDAPEST - -FRANKLIN-TÁRSULAT - -magyar irod. intézet és könyvnyomda. - -1904 - -_Minden jog fentartva._ - -Franklin-Társulat nyomdája. - - - - -HARMADIK RÉSZ. - - -I. - -Különös álom volt, valóban különös és rendkívüli! - -Klára, midőn fölnyitá szemeit, nem látott csatlósokat villogó -csákányokkal, nem látott gőgös főurat megvető tekintettel, de hallá a -légben e szót: kém, suttogva, sivítva a démonok nevetésével, az angyalok -sóhajával vegyülve. A hallgatag est a néma éjnek akarta átadni az átkos -szót, és visszhangozá az egész láthatár, hogy soha feledve ne legyen. - -Szegény Klára!… - -Elemér emelte föl a hideg földről, s tartá karjaiban. - -A halvány nő körültekintett… keresett valakit, s nem talált reá. - -Ki fejti meg e csodálatos eltűnést? - -S ime vele egy idegen van, egészen ismeretlen arczú, s az arczon azon -részvéttel és fájdalommal, melyet régi barátainknál keresünk. - -De mi történt? Mi vetett véget a fenyegető helyzetnek a férj és a -fegyveres kiséret közt? - -Talán vért ontottak? - -Nagy ég! könyörülő Isten! mi történt? - -Nehezen találta meg Klára a szót, s oly fuldoklóan mondá ki. - -– Hol van… ő? - -– A Miklós-kapu felé ment, válaszolá Elemér, s úgy hiszem, már szállásán -lehet. - -Klára fölemelte fejét, s az ifjú a halvány holdvilág mellett is -észrevevé, hogy a bánat és szépség vonalait küzdő benyomások rezgetik, s -hogy a két könnyező szem olyat kérdez, mit az ajk nem tud, vagy nem mer -említeni. - -Mily örömmel mondaná Elemér, hogy ő tudja Laczkó István lakását, de nem -volna-e gyöngédtelenség! Hátha a nőt e tolakodás megszégyeníti? - -– Kérem, vezessen szállásomra! sóhajtá Klára, vigasztalhatatlan és mély -fájdalommal. - -A mint az ifjú karjára támaszkodott, a mint lassan menve haladtak a -kijelölt vendéglőhöz, minden percz új meg új sebet vert Klára vérző -szívébe, míg az iszonyú helyzet, melybe férje sodortatott, a bősz -esetlegek egész kíséretével együtt lelke elébe lépett, hogy a szenvedőt -összezúzza… vagy fölemelje. - -Szóváltás nélkül érkeztek a vendéglő utczaajtajához, mely a közterembe -nyílt. - -Klára megköszönte vezetője szivességét, hirtelen fölnyitá az üvegajtót s -eltünt. - -Elemér határozatlanul állott egy hosszú perczig az utczán, mintha -küzdött volna magával. – Tisztába kell jönnöm, gondolá, s még mielőtt -nagybátyámmal találkozom. - -Fridrik, a pék és méhsör-árus, lakása felé irányzá lépteit. - -Tárogató és síp hangzott a késő estig zajos boltból, vagy igazabban -csapszékből, hol Fridrik süteménynyel, kalácscsal, turós lepénynyel, -pogácsával, méhsörrel, s ha épen szükség volt: finomabb ételekkel és a -fejedelmi pinczéből csodálatos utakon hozzá került rózsamáli borral is, -szokta érdemes vendégeit traktálni, kik közé néha még a felsőbb körökhöz -tartozó uracsok is vegyültek. - -Most javában folyt a mulatság. Egy kisded nő, pergő nyelvvel, fürge -kézzel, és arczán némi maradványával azon szépségnek, melyet egykor -talán többen is bámultak, mint a férj óhajtotta, s jogaival -megférhetőnek találta – szóval, Fridrik pék tűzről pattant hitestársa -üvegek és tálak közt trónolva, gyors rendeleteket oszta a fiatalabb -pékinasoknak, kik esténként a pinczér szerepét játszották, míg az -idősebbek az épület hátulsó osztályában a teknő és sütőkemenczék mellett -fáradoztak. - -Elemér ezeknél talált Fridrikre, ki épen akkor a hiven teljesített -kötelesség önérzetével guggolt a lisztes hombáron, áloműzőül égett bort -szörpölgetve, és hanyagabb cselédeit dorgálva. - -A pék sütőkemenczéjéből kevés fánk vagy lepény kelt el oly melegen, mint -a mily frissiben jutott ő minden városi hír és pletyka birtokába. Hogyne -tudta volna tehát, hogy Elemér mezei kapitánynyá neveztetett ki, és már -csak ez okból is fontos személy? Hát még, ha a hatalmas rokont, Kassai -Istvánt, tekintjük? s ha a repeső hír valósulna, hogy véghagyományilag -roppant örökség néz rá? - -Fridrik gyorsan ugrott le a hombárról, csupa alázatosság volt, s alig -lelt szavakat a ritka szerencsének, melyben a látogatás által részesül, -méltó kifejezésére. - -– Vezessen kegyelmed oly helyre, hol magunk lehetünk. - -A pék a szomszéd kamarába nyitott. - -– Itthon van-e az idegen, ki kegyelmednél pár hét óta lakik? - -– Laczkó Istvánt érti a nemzetes és vitézlő kapitány úr?… Gyertyavilágot -látok ablakán. Bizonyosan honn van, s ha a kapitány úr parancsolja, -tüstént ide hivom. - -– Nem szükség. Előbb kegyelmedtől akarok valamit tudakolni. - -– Szolgálatára állok – szólt a pék, magát hajtogatva. - -– Honnan tudja, hogy Laczkó István az én nagybátyám kémje? - -– A pék ijedtében elsárgult. – Kémje, vitézlő uram? ő nagyságának kémje -volna? veszszek el, ha tudom! Nem is mondtam soha. Ki vádolhatott engem -oly igazságtalanul? - -– Kegyelmed Szeredi ő nagyságának mondta. - -– Én? De már, hogy mondhattam volna? Ne méltóztassék hinni! Senki sem -tiszteli nálamnál inkább Kassai István méltóságos és nagyságos -személyét. Hogy mernék én, az alacsony helyzetű ember, a főrangúak -dolgába elegyedni? Csókolom kezét az úrfinak… hogy mernék? - -– Tehát hazugságban hagyja Szeredi ő nagyságát? - -– A mennybeli szent Istenért! hogy tenném én azt? Még az volna csak -tőlem gyalázatos s pofoncsapásra méltó gaztett, ha az én kegyes -patrónusomat, ki egyedül tartja bennem a lelket, ily gorombán -megbántanám. - -– Úgy hát csakugyan mondta Szeredi uramnak, hogy Laczkó István a -nagybátyám kémje? - -– Égesse meg az istennyila a lelkemet, omoljon össze minden -sütőkemenczém, és sülyedjen házam a föld alá, ha valaha mondtam! Hogy is -merném én Kassai István ő nagyságát rossz hírbe keverni! Inkább tövestül -kitépetném nyelvemet. - -– Fridrik uram! kend azt hiszi, hogy velem lehet tréfálni; talán azért, -hogy nem szeretek senkit megkardlapozni. De a tudósok azt állítják, hogy -minden szabálynak van kivétele. Ért-e kend engemet? - -– Hogyne, midőn a nagyságos úrfi világosabban szól, mint a nyilt -parancsolat! Igenis, én látom, hogy meg akarnak ölni, s jobb is lett -volna nem születnem, vagy némán, vagy vakon, vagy néma-vakon és -siket-némán! - -Fridrik törölgette tenyerével a homlokát, melyről serkedezett a veríték, -s tenyerét kendőjével, mely tüstént megnedvesedett. - -– Úgy hiszem, szólt Elemér, elfeledtem valamit kendnek előre megmondani, -mit tudatnom szükséges volt. Most utánpótolom. Én Fridrik mester -vallomásával nem akarok visszaélni. Nem közlöm Szeredi ő nagyságával, -sem nagybátyámmal. Egészen magamnak tartom, mint elidegeníthetlen -titkot. Sőt kész vagyok érette két egész súly florenczi aranyat adni, s -ezeket Fridrik mester kezébe ezennel le is teszem. Ihol a pénz. De ha -nem találna igazat mondani, akkor épen azt mívelem kenddel, mit a török -szokott a csalárd pékekkel. Tudja-e? - -– Igenis. A fülemet az ajtóra szegezi. - -– Csalhatatlanúl. Tehát mit beszélt kend Laczkó Istvánról Szeredi ő -nagyságának? - -Fridrik vakarta nyakacsigáját. – Csakugyan nem árul el a kapitány úr? - -– Biztosíthatom. - -– A történet hosszú. - -– Van elég időm. - -– De kegyes engedelmével, hozok előbb egy pohár finom rozsólist. -Készítését csak én tudom, becsületemre, egész Erdélyben csak én. Szabad -szolgálnom meleg herkentyűvel? Most vették ki a tepsiből. Vagy talán -inkább tetszenék marczipán? Van töpörtyűs lángosom is és egy -tésztábasült derék sonkám! - -– Nem szükség semmit hozni, Fridrik mester! - -– De bizony szükség. Tudom én, mi a becsület. - -Ezzel a pék a szobából kiperdült. - -– Még elszökik hazunnan! gondolá Elemér, s nyomába indult, de aggodalma -fölösleges volt, mert a pék összelármázta cselédségét, s azok egyszerre -tele rakták a kamara egyik hombárát frisítőkkel és csemegékkel. - -– Fogjunk hát a lakomához, azonban mindenek előtt a beszélgetéshez. Mit -mondott kend Szeredinek Laczkó Istvánról? - -– Követem alásan! messze kell kezdenem. - -– Csak rajta. - -– Az én vendégem, nagyságos úrfi, derék férfiú, de a fejébe tücsök van. -Néha órákig néz a fehér falra, hol semmi látni való nincs. Máskor -bezárkózik szobájába, és öklével fenyegeti a levegőt. Megtörténik, hogy -neki megy az asztalnak s földönti, mintha vak lenne… a minap is hat -üvegemet törte el, és csak a nagy zajra vette észre, hogy mit -cselekedett. De ezelőtt két hónappal egészen más természete volt. -Dalolt, nevetett, mulattatá vendégeimet. Azonban alig volt két hétig -börtönbe, s azzal úgy megváltozott, mintha kicserélték volna. Úgy-e, -csodálatos? - -– S miért vitték börtönbe? - -– A szombatosságért. Úgy-e, csodálatos? - -– Nem tartom annak. De kend nem iszik, csak engem kinál. - -– Iszom, nagyságos úrfi, mint a csap. Az is furcsa, hogy Laczkó István -nálam lakik. Pedig otthon szép felesége van, kit örökké dicsér, -gyermekei, kikre könnyek közt emlékezik, s háztartása, melyre, mint -látszik, nem akar gondolni. - -– Talán itt igazítni való dologra talált. - -– Ezt gondoltam, kapitány úr! én is; de senki sem tudja, miben jár. -Többnyire szobájába zárkózik. Csak esténként megy ki. Ha pere volna, -nappal zörgetne – mint szokás – a biráknál és prókátoroknál. Ha állomást -keresne, azután, remélem, nem kell esténként leskelődni. Ha szombatos, -rossz helyt ül itt a törvény szeme előtt. Ha meg akar térni, a -főtisztelendő püspöktől nappal sietne oktatást venni. S miért dicséri -nejét, ha szeretője van? S pedig este kihez járna máshoz? Nem igaz-e, -kapitány uram? - -– Igaz lehet, de mindez nem tartozik ahhoz, miről mi akarunk beszélni. - -– Sőt semmi sem tartozik inkább, mert fölgerjesztette kiváncsiságomat, -elvette étvágyamat és álmomat. Mindig azt kérdeztem magamtól: vajon mit -csinál ő? miért mulat Fehérváron, s nem Kolozsvárott, Beszterczén vagy -Segesvártt? És ha itt van, miért nem megy ki tíz órakor, délben, délután -háromkor, félötre, vagy egynegyed hatkor. Miért szereti a bagolylyal a -homályt, s nem velem, vagy a kapitány úrral és más felebarátunkkal -együtt a napfényt? Gyötrött, kínzott az újságvágy. De talán a -kiváncsiság nem bűn! Jól mondom? - -– Erény sem, Fridrik mester. Azonban folytassa előadását. - -– Csak innék az úrfi legalább egy pohár rozsólist; mert így mindig azt -hiszem, hogy magamnak szárad ki a torkom. Hol is hagytam el? -Kiváncsiságom nőtt, s akkora bögye lett mint a gödénynek. Elnyelte -minden örömemet, nyugalmamat. Látván pedig, hogy ha még nagyobbra hagyom -növekedni, akkor ez egy indulat miatt soványabbá leszek a páczolt -héringnél, végre eltökéltem, hogy Laczkó Istvánnak – persze illendőleg -és minden rossz szándék nélkül – utána fogok lesni. Nálam a gondolatra -nyomban jön a tett. De kegyelmed, kapitány úr, abból a gyöngéd -herkentyűből nem eszik. Mi tagadás, én bizony… de kegyes engedelmével -egy kevés égett bort szürcsölök előbb. - -– Tessék, Fridrik mester. S mi sikere volt kémkedésének? mert sejtem -már, hogy Laczkó Istvánt nyomról-nyomra kísérte. - -– Igenis, Pécsi Simon ő nagyságáig. Oda ment esténként a jámbor -orgonálni és dalolni. - -– És onnan? - -– Többnyire haza jött lefeküdni. - -– S mikor kivételként nem jött? - -– Épen az a bökkenő, hogy magam se tudom, hová ment. Szent igaz… -egyszer, de ne haragudjék Elemér úrfi, egyszer Kassai ő nagysága háza -előtt láttam. Bement-e, vagy kijött, vagy pedig se be nem ment, se ki -nem jött, csak a jó Isten tudja. Azonban, midőn Szeredi ő nagyságának -ezt elbeszéltem, hát rögtön erősíté, hogy Laczkó István alkalmasint -hireket hord Pécsi Simon ő nagyságának, s hogy e szerint valóságos kém. - -– És kegyelmed, Fridrik mester, mit felelt rá? - -– Ki emlékeznék, kapitány úr, minden szóra? Magam is mondottam valamit. -De sülyedjek el, ha nem ostobaságot. - -– S minő ostobaságot? - -– Hát olyanformát, hogy a mai világban vannak kémek, és nem-kémek, s -hogy bár az utóbbiak száma sokkal nagyobb, én nem merném a kezemet saját -testvérem becsületéért is a tűzre tenni. Nincs-e igazam? Kiki feleljen -csak magáról. Én például Fridrik mestert nem tartom kémnek, és nincs -okom neheztelni, ha Laczkó István sem tartja magát annak. De végtére is, -a ki nem beszéli el titkait, ne csodálja, ha a világ azt, a mit -elrejtett, rossznak tartja. - -– S mer-e megesküdni, hogy nem tud többet Laczkó Istvánról? - -– Szegezze az úrfi fülemet az ajtóhoz, ha mindent el nem mondottam. -Szeredi ő nagysága gyűlöletből, vagy mert félreértette, szavaimból -többet magyarázott ki. Isten őrizzen! hogy hazugsággal vádoljam, sőt -inkább magamra vallok mindent, ha másként nem lehet, de szegezze az úrfi -fülemet az ajtóhoz, mihelyt kisül, hogy kegyelmed előtt valamit -elhallgattam. - -Elemér egészen meg volt nyugtatva. Ez is tehát csak oly pletyka, -gondolá, melyet nagybátyjáról torzítva, vagy néha minden alap nélkül -hoznak forgalomba. - -– Most Laczkó István urammal akarnék szólani. Vezessen hozzá! - -– Talán jobb lesz, ha ide hivom. Lehet, hogy már lefeküdt, s átallanná, -ha meglepnék. - -Fridrik mester szapora léptekkel tartott a kisded szobához, zörgetett, s -midőn semmi választ nem nyert, az ablakhoz sietett, hogy bekukkantson. - -– Nincs benn. Hová lehetett? Ni, ni! a gyertya félre ég; bele egészen -lekonyult. Még meggyulad a házam. A gondatlan ember! - -E félelem és panasz közt Fridrik mester az ajtóhoz siet, sarkából egy -kevéssé kiemeli azt, mire a faretesz rovatból kibillen, s a szoba -föltárul. - -Papirok voltak a gyertya körül, s a lehulló hamú által könnyen meg is -gyuladhatának. - -– A szeleverdi még koldussá tesz! - -Ekkor a világot ki akarta oltani; de a szeme véletlenül saját, kövér -betükkel leírt, nevére tévedt. - -«Kérem Fridrik mester ő kegyelmét, ne nehezteljen távozásomért s holnap -reggel szolgáltassa az asztalon fekvő levelet nemzetes és vitézlő Kassai -Elemér uram kezébe.» - -Pékünk alig tagozta ki a czédula tartalmát, midőn némely apró költség, -mely Laczkó számlájához tartozott, eszébe ötlék. - -– Vendégem a nagy harangra bizta három forint és tizenkét denár -visszafizetését! sóhajtá, és a levél után nyult, hogy a kapitányhoz -vigye; azonban nagy örömére, épen annyi pénzt fedez föl a levél mögött. - -– Ki gondolt volna ekkora pontosságot! De, hogyan feledte el -meggybársony süvegét és mentéjét? Hisz! ott lógnak a szegen! - -A pék kiváncsisága fölébredt. - -Fürge kézzel nyitá ki az asztalfiókot. - -Ott vala a biblia. - -Egy utiládát emelintett meg, és súlyosabbnak találá, mintsem hogy üres -lehessen. - -– Csak azon ruhával ment el, mely hátán vala. Hm! visszajön holnap, -legfölebb holnapután. Nincs miért lármát üssek. - -Ezzel eloltá a gyertyát és Elemérhez sietett. - -– Jelentenem kell a kapitány úrnak, hogy Laczkó István rövid időre -eltávozott Fehérvárról. Ime! levele. - -– Hozzám? - -– Igenis. - -Elemér csodálkozással bontá fel. - -«Egy ismeretlen, a ki kegyelmedet nemcsak külsőleg, de nemes -indulatjáról is jól ismeri, e lepecsételt soroknak azon nő kezébe -szolgáltatásáért esdeklik, kit kegyelmed közel a Pécsi Simon udvarához -ájultan talált, a földről fölemelt, s mint lovagiassága után hinnem -szabad, haza kisért.» - -Az Elemér levelébe zárt irat nem volt czímezve. - -Más talán szép alkalmat látott volna kalandokra; de Elemér megborzadt. - -Eszébe jutott Laczkó István alázatossága, melylyel egy mélyen sértő -bántalomra válaszolt, s eszébe a düh, mely a rabszolgai csúszást -megelőzte. S bár fölfogni alig tudá a roppant változást, melyen e férfiú -másodpercz alatt átment, érzé, hogy ily végletekre kész jellem, a -szenvedély pillanataiban semmitől sem retten vissza, és eljárása mentől -talányosabb, annál rémítőbb lehet. - -Elemér abban meg nem ütközött, hogy Laczkó István őt ismeri, mert -Gyula-Fehérvár nem volt oly nagy város, melyben az egyén egészen -elenyészszék, s kilétét csak egy baráti köröcske tudja a kérdezőnek -megmondani. A polgárok itt majd minden urat ismertek, s az ország -legfőbb hivatalnokának unokaöcscse minden szerénység mellett sem hiheté, -hogy az, kinek ő bármi okból a szemébe tünt, a nevét hamar meg ne -tudhassa. De épen ebben rejlék Elemér aggodalmára új ok; mert -valószinűnek látszott, hogy Laczkó Kassai Istvánért lőn figyelmessé az -unokaöcsre. - -– S ha csakugyan bátyám kémje volna? gondolá az ifjú, s visszaborzadt, -hogy eszméi megint azon ösvényen száguldanak tovább, melyről épen a múlt -pillanatban annyi helyes ok, annyi meggyőző érv terelte le. - -Legmegfoghatatlanabb, legszívrendítőbb volt pedig az a tény, hogy Laczkó -egy némbert, ki érette ájultan rogyott össze, a segédére érkező idegen -karjai közt tudott hagyni, s a helyett, hogy most fölkeresné, szintén -idegen kézre bizott levélben értesít… s vajon miről? - -Elemér sejté, hogy valami gyászos, valami remény-ölő és vérfagylaló -rejlik a pecsét alatt. - -Lelke elébe idézte a némbert, kinek bájos körvonalait az est félhomálya -sem rejthette el egészen. Mily fiatal! igéző alak! - -– Neje lehet, kit csak most vezetett az oltár elé… hisz oly viruló még! -Vagy talán szeretője? De nem mondá-e Fridrik mester, hogy Laczkó el van -ragadtatva hitvese szépségétől… A vadállat bánhatik csak így; vagy a kit -a fájdalom tőn őrültté!… Talán meggyilkolta magát! - -Ez iszonyú eszme űzé az utczára elemért, hogy siessen Klárához. - -A toronyóra épen kétnegyedet ütött kilenczre. - -– Bátyám vár! s holnap korán kell állomásomra indulnom! sóhajta. Talán -jobb, ha nem találkozom vele. Lelkem tele gyanúval, és e gyanúk -igazságtalanok… lehetnek. Oh! átok, hogy csak lehetnek! - - -II. - -Klára ölébe ragadta gyermekét s csókjaival hinté el a haragos kis -arczot, mely tele volt nehezteléssel és daczczal. - -– Alig tudtam már tartóztatni, ki akart menni, hogy fölkeresse mamáját – -szólt a szobából kitipegve egy vén asszony, a fogadósné öreg cselédje. - -– Miért nem hoztad el apámat. Megigérted. Miért nincs itt apám! tudakolá -duzzogva és fenyegetve Endre. - -– Feküdjél le kis fiam, feküdjél le, majd elmesélem, mit izent neked, és -mesélek az aranyhajú angyalról is, ki álmodban akar veled találkozni. -Siess, kedvesem, hunyd be szemedet, különben nem lel otthon szép -vendéged, és aztán elrepül a jó gyermekekhez, kik őt alúva várják… Fogd -össze kacsóidat, imádkozzunk. Én elkezdem, te utánam mondod… Úgy -kedvesem, feküdjél már le. - -– De hát miért sírsz, anyám? - -– Miért nem akarod behunyni szemeidet? - -– Újját szemére tette Endre, hogy fedve tartsa, s míg Klára egy lassú -dallamot mormolt, élénkebb pír terjedt a gyermek arczán, lélekzete -valamivel erősebb, gyorsabb lőn, és elszenderült. - -Az anya pedig inkább átengedhette magát a gyötrő kínoknak, melyek annál -mélyebben égették, marczangolták belsejét, mentől szigorúabb fék alatt -tartá. - -Férje bűnét tudta már, de indokait nem, nem az iszonyú kísértést, nem a -sötét jövendőt, nem azon megfejthetetlen módot, melylyel egy nemes, egy -kiváló természeten oly hamar birt a gonosz szellem diadalmaskodni. - -– Ő visszarettent tőlem! Magamra hagyott, midőn eszméletemet vesztém! -sohajtá. - -Ha az erény rendes hiúságát ismerte volna Klára, akkor vérző sebére -balzsamcseppet ejtene azon sejtelem, hogy férje nem mert a vétekkel -együtt hozzá közelíteni, s hogy a világ kárhoztatását inkább képes -elviselni, mint az ő vádnélkül való tekintetét, mint ajkainak, melyek -egykor óva intették, gyöngéd és könyörülő hallgatását. - -– Kételkedik-e szerelmemben? e kérdésre, melyet remegve intézett -magához, sűrűn omló könnyek vették át a gondolat helyét, s néhány hosszú -perczet töltött Klára a nélkül, hogy fájdalma kitörésének határt szabni -akarna. De jelleme erélyesebb, cselekvényre hajlóbb volt, mintsem az -első roham lefolytával ne összpontosítsa elméje minden tevékenységét. - -– Meg kell mentenem őt, ismétlé újra és újra, mintha a határozott -szavakban keresne segélyt kedélyének ellágyulása ellen. - -Arcza sötét, gondolkodó, de nyugodt kifejezést nyert. - -Nem akart könnyezni, sóhajtani, nem akart saját szerencsétlenségére -emlékezni, csak férje megszabadítása forgott elméjében. - -S mitől szabadítsa meg? - -A bűnből kellett férjét kiragadnia. - -Ah! de ha szabaddá tette… megmentheti-e a lélekvádtól? - -Klára visszaborzadt a komor, a válságos órák előérzetében. - -Mit tegyen, ha férje elveszti önbecsülését, vagy ha a szégyent nem tudva -hordozni, a tisztító bánat helyett a vad kétségbeesés örvényébe sülyed? - -Az előzmények után lehetetlen volt Klárának nem hinni, hogy férje valami -titkos és nagy kisértés miatt, letért az erény útjáról, meghasonlott az -Istennel, s földi érdekekért örökkévalókat koczkáztatott. - -Azzal sem ámíthatta magát, hogy az elkövetett bűn inkább csak tévedéshez -hasonlít. Hisz hallá megneveztetni, s ismeré, egész szörnyű -jelentőségében. - -S vajon nincsenek-e kimaradhatatlan következményei, melyeken a megtérés -sem változtathat többé? Nincs-e már családok becsülete, vagyona, élete -visszafordíthatlan válság elébe vive? - -Klára csak a «kém» szót hallotta. De kinek részére s ki ellen? Erről -semmi tudomása nem volt. - -Azonban a mint mélyebben kezdett gondolkozni, a mint fölidézett -emlékében minden szót, melyet férje a börtön után, a Fehérvárra indulást -megelőző napokon, és a búcsúzás alatt ejtett, a mint lelke elébe vonult -a keserűség és düh, melylyel akkor Kassai István nevét egy csoport -homályos czélzattal összekötve említé, a mint Klára a múlt rémítő -töredékeit egybe illesztette, hogy belőle a jelenről fölvilágosítást -nyerjen, mindinkább át volt azon sejtelemtől hatva, mely Kassaiban -kereste a csábítás ördögét, a kísértő lelket. - -Tehát az ország legmagasabb hivatalnokával kellett egy erőtlen nőnek -küzdeni. - -S minő fegyverrel tegye ezt? - -Hol van kilátás a sikerre? - -Kit ismer ő, az elhagyatott nő, Fehérvárott? - -Hisz még azt sem tudja, hogy férje hol lakik! - -Még az utczákat sem ismeri, nemhogy a palotákat és azokat, kik benne -laknak, ismerné! - -Csüggedten hajtá le fejét, s a mint gyermeke ágya előtt ült sápadtan, -merengő és levert tekintettel, nem véve észre az ajtó megnyilását, a -közelgő lépteket, s ijedten rezzent össze, midőn a korcsmáros cselédje, -hogy jelenlétét értésül adja, köhögni és lábával zsurolni kezdett. - -– Egy úr akar még ma este az asszonynyal beszélni. - -Klára szive hőn dobogott, arcza kipirúlt. - -– Mégis fölkeresett! rebegte. - -Férjét képzelé. S milyen természetes volt, hogy őt várja az érkezőben! -Hisz órák teltek el a rémítő történet után, órák, mióta a férj tudhatta, -hogy hitvese itt van. S mily kicsiny Fehérvár! Mily könnyen lehet a -városban ismeretesnek a megérkezőre találni, ha keresi, ha szereti, ha -félti, ha életét veszélyben hiszi, ha bánatban hagyta és vigasztalásért -kell fölkeresnie. - -– Ő az! ő az! - -Klára e gondolattal sietett elébe. - -S midőn könnyű alakja az ajtón kilebbent, midőn szerető és remegő -karjait ölelésre akarta terjeszteni, oh! akkor azon idegent látta maga -előtt, ki hazavezette, s ki bár részvétéért köszönetet érdemelt, -jelenlétével keserű érzéseknél egyebet nem ébreszthetett, minthogy a -megaláztatás tanuja volt, és tudta az iszonyú szót, mely férjét -megbélyegzé. - -Mintha Klára lábai a földhöz gyökereztek volna, mintha meleg tagjai -egyenkint szobordarabokká akartak volna merevedni, mintha minden élet az -arczra tódult volna, hogy egy fájó csodálkozásban hagyja ott az utolsó -kinyomatot, s aztán eltűnjék! - -Az ellentétes érzések e hatása rendkívüli lehetett, mert Elemér is -leirhatatlan zavarba jött. - -Mi volt e gyönyörű nő szépsége azon szédítő varázshoz képest, melyet az -öröm és csalódás gyors változása az arczvonalakon és az egész alakon -előidézett. - -Elemér értette mindazt, a mi a nő lelkében történt. Nem kellett ahhoz -szó. Egy tekintet mindent elbeszélt. - -– Asszonyom! mondá az ifjú, csak azon ok, mely sürgető kötelességemmé -tette az idejövetelt, mentheti látogatásom szokatlan óráját. - -Itt Elemér elakadt. - -– Min kezdje? - -A történet egyszerű volt, s mégis teli kényes pontokkal. - -Vagy nem átalja-e Klára, hogy a férjére ruházott gúnyos névnek vannak -tanui? Nem kerül-e mindent, mi ide vonatkozik? S vegyülhet-e ő, az -idegen, oly család ügyébe, melyhez nem tartozik sem a vérség kötelékei-, -sem az ajándékozott bizodalomnál fogva? Mit mondjon? Átnyujtsa-e a -levelet minden fölvigosítás és magyarázat nélkül? De, akkor, hogy jutott -hozzá? Nem fog-e titkolódzása szokatlannak látszani? Vagy elbeszélje-e, -miért és miként ment Fridrikhez? Megmondja-e, hogy ő azon Kassai Elemér, -ki saját nagybátyját, Kassai Istvánt, gyanú alá vévén, elment a pékhez -nyomozni, de nem talált a vádra elégséges adatokat? Mily nyomorultnak -fogná a férje iránt oly gyöngéd nő, a nagybátya iránt gyöngédtelen -unokaöcscsét találni? Hosszú történetek, sajátságos viszonyok, kivételes -kedélyállapot s egy egész mult élményeinek és szenvedéseinek -elbeszélésére volna szükség, hogy jobb szinezetben tűnjék föl az, a mi -csak könnyedén odavetve legalább is visszataszító cynismusnak látszanék. -És azért jött-e Elemér, hogy egy nőt, ki saját szerencsétlenségével van -elfoglalva, idegen ügyekkel untasson? - -Klára figyelemmel tekintett az ifjura, s várta, a mit ez mondandó -leszen. - -– Asszonyom! egy levelet kell önnek átadnom. Ne kérdje, miként jutottam -birtokába. - -Klára föltöri a pecsétet. S a mint olvas, arczáról eltávozik minden vér. -Inkább halotthoz hasonlít, mint élőhöz, inkább a halott sirjára tett -fehér márvány emlékhez, mint a halotthoz. Kezei nem reszketnek, -szempilláin nem csillog könny, s midőn olvasni megszünik, hideg -nyugalommal fogja össze a levelet és köténye zsebébe rejti. - -Mennyi belküzdelmet takart e csend! - -– Az imént nem fejezhettem ki, mondá Klára, köszönetemet a kegyelmed -nemeslelkűségéért, s most, midőn másodszor kötelez hálára, érzem, mily -szegény vagyok a szavakban. - -– Bár tudtam volna, válaszolá Elemér, óhajtásom szerint folyni be -megnyugtatására; de félek, hogy készségem csak növelte az aggodalmakat, -a helyett hogy oszlatná. - -– Abban is van valami megnyugtató, ha a szerencsétlenséget egész -terjedelmében látjuk. - -Klára oly szilárd, de bánatos hangon ejtette e szavakat, hogy Elemér -túlragadtatva az illem és gyöngédség határain, egész hévvel mondá: – Meg -vagyok győződve férjének ártatlansága felől. - -A nő arczát lehellet-könnyű pir futotta el, de a vonalak továbbra is -megtarták a bú és merengés kifejezését. - -– Én állhatatosan hiszem, hogy őt rágalmazzák, folytatá Elemér -mindinkább túlragadtatva. - -– Az Isten szine előtt nem mindig az a valódi bűnös, ki megbotlott, -szólt Klára. A nyíl öl-e, vagy az a kéz, mely czélzott? Ah! hisz az -embernek szabad akarata van! - -Két nagy könnycsepp gördült a nő arczára, de mintha szégyelné a fájdalom -e jeleit, félig elfordulva, kezet nyujtott az ifjunak, s hirtelen -távozott. - -– Talán ő is nagybátyámra gyanakszik! sóhajtá Elemér, míg haza indult. -Oh! én gyáva, oh! én nyomorult! Örökös kétség közt hányatom, s nincs -szivemben erő merészebb elhatározásokra. Átallom rokonomat és nem tudok -szakítani vele. Nem hiszem a vádakat azon alakban, a mint ellene -fölhozzák, nem hiszem teljes ártatlanságát, akkor is, ha nem vádolják. -Más vagy széttépné a vér kötelékeit, vagy védné a megbántott rokon -becsületét, szóval és karddal. Ez oly természetes! S én, ki -csekélységért vívtam párbajt, vizsgálok, hallgatok, kétkedem, hiszek és -hánykódom a végletek közt. Mi zsibbasztja el kezemet, mi homályozza be -szememet, mi bilincseli le akaratomat? Szeredit kellett volna feleletre -vonnom. De számat bezárta egy balsejtelem bátyám bűnössége felől. -Fridrik mester vallomásai elháríták gyanum okait s ime, a szerencsétlen -nő ajkain ellebbent homályos czélzat ismét a kétkedés örvényébe sodort. -Oh! én nyomorult, oh én gyáva! Bár telt volna el már az éj! Bár lenne -már hátam mögött Fehérvár, minden emlékével, minden viszonyával! Legyen -ártatlan, legyen bűnös, nem akarok többé semmi kapcsot nagybátyám és én -közöttem! - - -III. - -Klára soha sem volt Fehérvárott. - -Midőn megérkezett, gyermekét elhelyezé, s a vén cseléd gondoskodása alá -bizta, első gondja volt férje szállása után tudakolni. - -Egy lelket sem ismert az egész városban. - -Kérdezősködött utczáról utczára menve, de Laczkó István nevű idegenről -fölvilágosítást nyerni igen nehéz föladat volt. - -E név senki előtt nem volt ismert. - -A szép nő sokak figyelmét magára vonta, s kivált a fiatalabb lovagok -szivesen adtak volna minden kitelhető utasítást, de tudakolásaikra Klára -mit felelhetett? Elmondja-e, hogy egy szombatos papot keres? Kétségkívül -így könnyebben rá talál. Azonban nem ejti-e veszélybe? Nem üldözik-e a -szombatosokat? Nem volt-e férje épen e gyanu miatt bezárva? Klára tovább -nem mehetett kérdezősködéseiben, mint hogy kézdivásárhelyi embert keres, -kit Laczkónak hívnak. Senki sem utasíthatá nyomára. - -Mit tegyen? merre forduljon? - -Férje finom izlését ismerve, a várban, takarékosságát tudva, a -külvárosokban vélte föltalálhatni őt. - -Elfáradott és siker nélkül. - -Aggodalmai közt maga is neveté bohóságát, hogy lehetségesnek hiszi az -eredményt. - -De a jó szerencse, a lélek vonatása a lélekhez, az a véletlen, mely néha -egy percz alatt kibonthatatlan nehézségeket oldoz föl, az a kegyes -gondviselés, mely a hiveket akkor vezeti össze, midőn magokat -legtávolabb vélték egymástól, mind e vezérei sorsunknak, kimaradjanak-e -a játékból? Egyik se nyujtsa-e karját a keresőnek? egyik se -vigasztalja-e a bánkódót? egyik se nyisson-e alkalmat a gyönge -némbernek, ki a megpróbáltatástól visszaborzadt, hogy hamar mondhassa -el: Uram! férjem! rettegtem az elválás perczében a te lélekcsöndedért -elvállalni minden nyomort és megaláztatást. Magzataimat féltém a zord -elemektől, a tudatlanságtól, az elvadulástól s a kaján élet ezer -üldözéseitől. Ez volt oka, hogy én otthon maradtam és te, kétségbeejtő -gondolatok közt, távoztál. Hála, hála! a szent Isten hamar -fölvilágosította elmémet. Most tudom, hogy a nőnek mindenek előtt -engedelmeskedni kell, föltétlenül követve férjét és a férj akaratát. Itt -vagyok tehát. Egyik gyermekemet elszakítottam keblemről, a másikat -kitettem a zord időnek, a nyomornak, az örök bujdosásnak. Parancsolj -velünk. Menjünk a sivatag világba! tévedezzünk ösvénytelen utakon! -aludjék ki előttünk melege a hivogató tűznek, távoli mécsvilága a -csendes kunyhónak, és végcsilláma az elhamvadt reménynek! Legyen -körülünk sötét, fenyegető és vigasztalatlan sötét! Csak az egymás -kezére, arczára hullatott könnyek által tudjuk meg, hogy ki él még -közülünk és ki hiányzik örökre, mert már nem sír! Essünk minden csapáson -át, a mit az ész kitalálhat, de a nyelv elbeszélni képtelen. Férjem! itt -van nőd, itt van gyermeked. Eljöttek kötelességök szerint föláldozni -magokat, csak azt kérik, válaszd bátran a szerencsétlenséget minden -kigondolható alakban, de a bűnt taszítsd el magadtól, ha pénznek, -kényelemnek, tekintélynek hívják is, taszítsd el, ha észrevétlenül -született, név nélkül él és titokban hal is meg! - -Ah! hát nincsen nemtő, nincsen légi hang, nincsen intőjel, titkos kém és -vigyázó szem, mely a nőt, midőn ily szándékkal jár, összehozza férjével, -kit oly hosszasan és oly hasztalan keres? - -Klára phantastikus képzelődése minden utczaszögleten férjét vélte -megjelenni. Ha a piaczon nem talált rá, bizonyosan egy sikátorból fog -kilépni. Ha a paloták czímeres kapuiból czifra urak jönnek, amott a -tőszomszédban egy szerény polgári ház, s annak utczaajtóját talán Laczkó -István, az ő férje, nyitja ki? - -– Mily bohó vagyok, gondolá Klára mosolylyal, s a szempilláira szivárgó -könynyel, mily együgyű vagyok, hogy a véletlenre támaszkodom! Istenem, -már alkonyodik és mennyi drága időt vesztegettem el! - -Aztán vádolni kezdé magát. S hogy ne? Hiszen mily természetes okból -történt minden fáradozásainak sikertelensége! Legalább tizenötezer ember -lakik Fehérvárott s hogy kivánhatja, hogy oly sok közül épen azon egy -jöjjön elébe, kit ő keres! Végre is, nem a falusi némber félénksége -hozta-e őt zavarba? Nem mondták-e még Balázsfalván, hogy menjen -egyenesen Pécsi Simon ő nagyságához, mert ott rögtön útba fogják -igazítani? Ha nem átalja e magas helyzetű úr pompás termeibe lépni, már -rég rendben lett volna minden, már rég tudná férje szállását, már rég -tisztában lennének szándékukkal, már rég lehullott volna lelkéről az a -súly, melyet alig bir hordani. S mily megbocsáthatatlan könnyelműség -volt oly fontos ügyben csupa átallás miatt ennyi időt veszteni. - -Klára helyre akarta hozni hibáját. - -Haza sietett. Fölvette a legszebb ruháját, mint a magas ranguakhoz -menőtől az illem követelé. S bár a kelmét, melyet tündéri termetén -horda, a fejedelmi városban igen egyszerűnek tarthaták, annyi legalább -valószinű, hogy a büszke Pécsi Deborah is, mi a csínt és izlést illeti, -meg lett volna lepve a gyönyörű falusi nő öltözékétől. - -A dúsgazdag Pécsit ki ne ismerte volna? - -A legelső, kivel Klára találkozott, tudott utasítást adni. - -Nem is volt messze a pompás «remeteség». - -S midőn a szombatosnő majdnem a kapuig érkezett, akkor látja Szeredi -kiséretétől és csatlósaitól az utat elállva, akkor hallja az iszonyú -szót, akkor ismer a meggyalázottban férjére, akkor rogyik össze, és -akkor történt mindaz, a mit már tudnak olvasóim. - -* - -Elemér távozása után Klára még egyszer elővette férje levelét. - -Nyugodtan akarta elolvasni. Ah, abban semmi sem volt világos és minden -oly rémítő, mint a sötét éj, mely a vándor előtt befödi a mélységeket, s -csak villámlások által leplezi föl néha. - -Laczkó István rejtélyes sorai a következők valának: - -«Szerencsétlenség gyermeke. Nyomor jegyese, oh! Klárám! miért jöttél -ide! - -Neved hangzott ajkaimról, midőn rád ismertem, s te eszméletedtől -megfosztva rogytál össze. Oh! hogy kimondtam e drága nevet, s veszélybe -ejtettelek, fölfedeztelek, elárultalak általa! - -Fuss az átok városából, fuss az üldözés helyéről! - -Ne tekints többé vissza gondolatodban is! Feledd el, hogy fekvését soha -meg ne magyarázhasd gyermekeidnek! - -Oh! én szegény kisdedeim! - -Szórd el őket magadtól, hogy ne találják meg a poroszlók veled együtt. - -Vedd le rólok nevemet, e hazug nevet, melyet különben is úgy le fog -tépni a törvény, mint a ruhát szokta a bakó a tolvajról, mikor meztelen -testére bélyeget akar sütni. - -Ne sirasd őket, ha a halál elviszi, mert veszélyesebb, ha az élet -magának rabul megtartja. - -Fuss, Klára! fuss innen! - -De, az Istenért! csak haza ne. - -Ott kelepczében vagy. - -Onnan tetszésök szerint hurczolhatnak a szennyhez, az éhséghez, a -korbácshoz, a fertőzethez. - -Bár volna már hátad mögött ez az egész ország, s előtted a szabadság -akármennyi nélkülözéssel! - -Feledj engem! - -Bűnös vagyok, s noha undorodom saját lélekzetemtől is, még sem bánom, ha -csak te mentve lészsz, hogy tanácsodat nem követtem. - -Lakolni fogok érdemem szerint. - -Imádkozzál érettem, élő férj özvegye!» - -Az iszony hieroglyphjeit óra hosszáig vizsgálta, találgatá Klára. - -Eszébe jutott minden, mit férje a Kézdi-Vásárhelyről távozást megelőzött -napokon beszélt. - -– Nemde azt mondá, fűzé össze gondolatait, hogy a kontyomra tekert -kendőn nehéz csöbröt fogok a mezőre vinni, forró rekkenőségben -naphosszat aratok; sárban, mezitláb és permeteg alatt az állványokra -téglát, meszet hordok, s kénytelen leszek eltűrni, hogy a rongyoktól -rosszul födött testemen kőmíves legények, uradalmi hajduk s koldus -léhűtők buja szeme nyugodjék? - -Klára megborzadt, mintha e buja szemek már is tagjait néznék. - -Fölkelt az ágy mellől, megcsókolta alvó gyermeke homlokát s helyre -igazítá a takarót. - -– S miért kell a pórnép munkáját teljesítenem? miért kell a legvadabb -önkény alá védelem nélkül vetni magamat? Azért-e, mert nem volnánk -képesek a mindennapi kenyeret más módon megkeresni? Ah! már emlékszem, ő -ezt mondá: mert a törvény követeli. Istenem! hiszen azt tenné, mintha -jobbágynő volnék! S gyermekeim? Tedd, mondja férjem, erős barommá őket, -mely terhet birjon hordani, állati ösztöneit vadul elégítse ki, s a -szerelem epedései helyett csak a testiség nyers kitöréseit áhítsa. Hisz -ez annyit jelent, hogy az én gyermekeim jobbágyfiak! Irgalmas Istenem! - -Klára térdre borult és hosszasan imádkozott az alvó gyermekért és a -távollevőért, kit emlőjéről szakított le, hogy férjét, mielőtt késő -volna, a bűn elől a rengeteg világba kisérje, elrejtőzni, elenyészni, -meghalni. - -– Ah! zokogá, mit írt? Nem azt-e, hogy vegyem le gyermekeimről a nevet, -szórjam szét őket, hogy ne találják meg a poroszlók? Boldog Isten! -mintha szökött jobbágyok volnának! És ki tart testökre, lelkökre jogot? -Most is fülembe csendül egy iszonyú név. Vagy nem mondá férjem, midőn -kivándorlásra ösztönzött: Jer, Klára, feledjük itt vagyonunkat, különben -Kassai azt állítaná, hogy tőle loptuk el? Ah! minden világos. A -legmagasabb állású és a legiszonyúbb nevű férfiu férjemre tette kezét. -Az ő börtönébe hurczoltatott, örökre elzárva a világtól és tőlem. Ezért -vagyok én élő férj özvegye! De miért zárták börtönbe? Világos, világos! -Ah! fejem fáj és kábul az égető fény miatt! Esküszöm! mondotta a férj, a -két gyermek apja, ha végzetem bűnbe sodorna, az a kisértés, mely engem -elejt, meg fogná tántorítani még azokat is, kik legszigorúbb birái -természetünk gyarlóságainak, s kiknek markában mindig van egy alkalomra -váró kő, hogy vétkes felebarátjaikra dobják! Világos! Világos! Ő a bűnt -választá, hogy minket megmentsen. Kassai kémjévé igérkezett, de nem -tudott azzá lenni. És most ő fogoly, s ránk nyomor, elaljasodás és -szolgaság vár! Megfoghatatlan s mégis igaz! - -Klára maga előtt látta az egész történetet, minden fejleményeivel -együtt. - -Szeretete nem engedte, hogy férjét határozottan bűnösnek tartsa. - -Elemér nyilatkozata is e véleményben erősíté meg őt. - -Hitte, hogy Laczkó István elvállalta családja megmentésére a -lealacsonyító szerepet, de minthogy a válság perczében lelkiismerete -ellenállott, nem tudá igéretét teljesítni, s ezért vonta magára Kassai -boszúját. - -Nem kétkedett, hogy szökött jobbágyoknak tekintetnek, s hogy Kassai vagy -mint földesúr, vagy mint hivatalnok, rendelkezhetik sorsuk fölött. De -miért taszítatának egyszerre a szabadságból a szolgaság bilincsei közé? -Megfoghatlan! Hát nem volna-e Klára nemes családból való? s férje nem -fejedelmi puskás ivadéka-e? Ki merné tagadni? - -A szegény nő sokkal inkább bálványozta férjét, hogy sem oda tévedjen -gondolataival, hogy ez idegen nevet vett föl, s hat évnél tovább tartá -őt folytonos ámításban? - -Azon kérdésre nézve, hogy kit akart Kassai Laczkó által kémleltetni, -Klára tökéletesen homályban volt. Legszebb csalálmait oszlatná el s -legpusztábbá tenné keblét az, ha férje saját hitfelekezetét, vagy annak -főbb egyéneit lesni, és szerencsétlenségbe sodrani igérkezett volna. -Azonban ily eset föltevésére Klára élénk, de tiszta képzelődése soha sem -tévedhetne. - -Midőn a nő egész nagyságában látta a veszélyt, aggodalmai az idegesség -azon magas fokára emelkedtek, mely a finom lélekzést és a szellő halk -mozzanatait is lázas szívdobogással kiséri, s melyre a legcsekélyebb -zörrenés már elviselhetetlen hatást gyakorol. - -Nyugtalanul bolygott a szobában. - -Ha az őrjárat a várkapu előtt vonult el, a jelentékeny távolság -ellenére, meghallá a kardcsörgést s remegett férje életéért, kit talán -épen most hurczonak magokkal a vad katonák. - -Ha az udvaron a komondor morgott és vonított, Klára Kassai poroszlóit -megjötteknek hitte, kik gyermekét akarják tőle elszakítani. - -S mily csendesen pihent Endre! Álmához bizonyosan vendégül jött az anya -által igért szép angyal. A hajnal nyilásaként mosolygottak ajkai. Arcza -egészen öröm és boldogság volt. - -Oda tekintett Klára. - -– Ah! gyermekem! – sikoltá, – téged akarnak elhurczolni! - -Az ágyhoz rohant. Védőleg terjeszté ki kezeit az ártatlan fölött, mintha -már érkeznének a poroszlók. - -Endre a sikoltásra megmozdúlt, félig kinyiltak szemhéjai s megint -bezárultak. - -Az anya szorongása növekedett. - -«Fuss az átok városából»: a férj levelének e szavait, mintha szellemek -sugdosnák füleibe, mintha a székesegyház órája, mely tizenkettőt ütött, -harsogtatná, s a csendes, halvány és méla éj könyörülő lelke tanácsolná. - -«Mentsd meg gyermekedet», mondák a lég parányai, s a rezgő holdsugarak, -melyek egy ablakkarikán összegyültek, és az árnyékba rejtett mécs -helyett Endre vonalaira világítának. - -Minő zúgás, bongás Klára szivében és fejében! - -Gyermeke vállára tette kezét, hogy fölébreszsze; meleg, égető ajkaival -csókolta homlokát. Nyisd ki szemeidet, kisdedem! ébredj, serkenj Endre! - -Ah! a fiú édesen, mélyen alvék. - -– Istenem! eljön a hajnal s késő lesz a szabadulás – sóhajtá! – Oh! hová -vigyem, az apátlant, a szegény árvát, és a másikkal, a csecsemővel, mi -történik? - -«Vedd le róluk nevemet! szórd el őket magadtól! Ne sirasd, ha a halál -elviszi…» - -– Nagy Isten! kit? Endrét és Barbarát? – kiálta Klára a férj levelére -emlékezve és attól visszaborzadva… – Lehetetlen, hogy e kegyetlen tanács -az Isten ujjmutatása volna!… Oh! én kicsinyhitű! - -«Az Úr énnékem őriző pásztorom! - -Azért semmiben meg nem fogyatkozom»… Hígy, Klára, és remélj! - -Midőn a nő a vigasztalás forrását föllelte, megeredtek szemének könnyei, -s a kegyes ég e jótékony harmatjától kedélye mindinkább üdült, éledt, -megkönnyült. - -– Szabaddá kell tennem férjemet, s az által az egész családot: – e -merész határozat szilárdult meg benne. – Veszszünk vagy éljünk együtt! - -Klára gyöngéd, finom vonalai aczélzott kifejezést nyertek a nagy -szándékkal. - -A csüggedést ismét tevékenységi vágy és önérzet váltá föl. - -– Csak már vége volna az éjnek! – sóhajtá. - -Homloka gondolkodóvá lett. - -Tervet forralt. - -Valóban különösek lehettek egy nő tervei, ki idegen városban van, s -ismerős nélkül, ki vallásánál fogva részvétre nem hivatkozhatik, ki nem -ismeri a világot és az eszközöket, melyek befolyásra vezetnek, s ki -gyönge létére az ország leghatalmasabb emberén akar diadalmaskodni, a -nélkül, hogy egyetlen fegyverét, a szépséget, használni, és egyetlen -vagyonát, becsületes nevét, koczkáztatni akarná. - -– Erőtlen nő vagyok; illő tehát, hogy igazamban a legerősebb nő védjen. - -Ily ötlettel hajtá vánkosaira fejét, hogy még a hajnalszürkület előtt -elszenderülhessen. - - -IV. - -Laczkó István nem hunyta be szemeit, nem hajtá álomra fejét. - -Kassai titkárja, míg az elutazásról intézkedni és urától rendeleteket -fog venni, siettében saját szobájába csukta a letartóztatott egyént, -kinek körülményei felől hivatalos állása mellett sem volt még -fölvilágosítva. - -Órák teltek eredmény nélkül. - -Az udvar csendes. - -A kulcs nem nyikorog az ajtózárban, s a közelgő lépések semmi nesze nem -alkalmatlankodik. - -Rejtelmes félelem környezi a szombatos papot. - -Nem a bilincs, nem a börtön, nem Kassai, nem a hóhér, nem a mindennapi -élet kínpadja, melyen cseppenként fog elvérezni, nem a lelkiismeret -ijesztgeti őt. - -Más baja van. - -A megfoghatatlan, a csodálatos, a borzasztó, melyet ember nem érthet, -melytől a gondolkozónak agya meggyulad és vére hagymázos gyorsasággal -kering… a titokszerű, a megfejthetetlen zsibongta őt körül, ijesztgeté -félhomályos, a légben elmosódott s megint összeálló alakjaival. - -– Hogy van az, hogy Pécsinek a csillagok beszélték el bűnömet? A -zodiakus megszólalt, figyelmeztetni őt az álbarátra, ki körűle -forgolódik, hogy kelepczét vessen lába elé, ki karjába borul, hogy -ölelés közt a szívbe döfje tőrét. A tisztes ősz, jól tudta: mi a czélom? -miért szinlelek? miért ámítok? miért férkőzöm oldala mellé? Mindent -látnokilag tudott. Avagy, nem hozták-e szobájába mérhetetlen távolból a -bolygók sugarai azt a hírt: hogy Judás Iscariotes már elárulta őt? Igen, -én Judás Iscariotes vagyok. Nevemet és czélomat az ég jelentette meg -neki. Ez a bűn átka! Nincs számára sötétség, hová rejtőzhetne! Midőn őt -kutatják, világossá lesz az éj, s ha más tanú nincs ellene, beszél maga -«a kiterjesztett erőség», s elmondja, a mit a fül soha meg nem hallott -volna, a szem soha meg nem látna… Ej! ej! jobbágy vagyok. Mi közöm az -Istennel! A földesuram Kassai. Mi közöm mással… Hajh! de mégis különös, -hogy arczomra az Isten ezt irta: kém. A szó arczomon van, -tagadhatatlanul ott. Különben honnan tudta volna kilétemet Deborah -kisasszony es… ha! ha! ha! ha! a nőm? - -Laczkó István e kaczaja a fájdalom nyöszörgésének és az őrjöngés -ujongatásának különös vegyülete volt. - -– A nőm, – folytatá rémes gondolatait, – a nőm mikor tanulta olvasni a -titkos betüket? Szorgalmas Klárám! mikor virrasztottál Salamon -gyűrűjével ujjadon a láthatatlan rejtélyek fölött? Mikor nézted -galambszemeiddel azt a kegyetlen festéket, melyet, midőn agyamban a bűn -fogamzott, homlokomra mázolt az észrevehetetlen kéz? Miért nem mostad le -mindjárt azt a te tiszta könnyeiddel, szánakozó Klára! Hisz! te hatalmas -vagy ártatlanságodban; neked sokat szabad elfedezni és kiengesztelni. -Könyörögj a jobbágyért, magas hölgy! A jobbágy… a jobbágy még megjárná; -de a bűnös! ebben áll a nehézség. Ezen kellene most törnöm a fejemet, ez -nagy talány… szükséges, hogy a bölcsek is szóljanak hozzá. Nem lehet -amúgy könnyedén venni az ily fontos kérdést. Most álljanak elő a -különböző iskolák, jöjjenek el a hittudósok, hadd! halljuk a véleményt, -de az előitélet nélkülit, no!… mi a bűn! A mi arczodra van írva, Szőke -Pista. Oh! ha én tudnám, hogy honnan tudják ők, a mi arczomon van! De -hát csak számomra van bezárva, lelakatolva az a sokaktól olvasott könyv? -Lássuk a könyvet. - -Laczkó István szembeállott egy kis aczéltükörrel, mely a titkár -asztalára volt helyezve. A halvány gyertyafény alig vetett valami -világot a sima érczre, de a bele tekintő annál többet vett észre. - -– Itt is jegy! ott is jegy! – sóhajtá. - -Nézett merőn, nézett vadul. Összebonyolódtak vonalai, elveszték -arányaikat, torz kinyomatot nyertek. - -– Millió betű! A sátán tele írta képemet. Már ismerem a sátán kézirását. -Elfáradhatott a sok munkában, de jól is használta ám az idejét. Csúffá -tett engemet, a mint csak illett. Nosza! Szőke Pista, kérd el az első -kuvasztól, mely rád ugat: a ketreczét, s bújj helyette bele; ott szépen -rejtőzhetel. - -A szerencsétlen szombatos a szoba szögletébe vonult, lekuporodott, -előnyujtá nyakát, s egy őrült ember ravasz figyelésével leste, hogy -mikor mozdul meg az ajtókilincs? mikor nyilik a retesz? mikor jőnek? - -Ily helyzetben találta Demeter és a titkár. - -* - -Kassai csak azután tudott elaludni, hogy a kocsi távozását meghallá. - -Reggel tudakolt öcscse után, s ő, ki végtelenül haragudott volna, ha -Elemér meglepi, neheztelni kezdett, midőn hallá, hogy a kitűzött órán -nem jött hozzá. - -Tetézte rossz kedvét Elemér búcsú nélküli távozása is. - -Tudta, hogy korán reggel el kelle mennie. Érzé, hogy még az -unokaöcscsétől sem tűrte volna a csendes hajnali álomból felköltetést, -de mégis az egész úgy, a mint előtte állott, bizonyos idegen és -szokatlan színt hordott magán. - -A gyanú, éleslátásának és romlott kedélyének szülöttje, megint föléledt -keblében. - -– Bizonyosan Pécsiék iránti rokonszenve nyert valami új anyagot, – -gondolá. – Ezért kerül engem: ezért sérte meg figyelmetlenségével. A -háladatlan! Mily jó indulattal voltam iránta! S nem jött el. Utána kell -járnom, hol tölté az estét? Addig mindig távol lesz Elemér szive tőlem, -míg karját nem kénytelen Pécsi ellen fölemelni. Erre kell hatnom. De hol -tölté az estét? - -Kassai elégületlen, zsémbes volt, mert titkára távolléte miatt, néhány -napig aligha jöhet azon titok nyomára, hogy az unokaöcscse miért nem -látogatta meg. - - -V. - -Dajka János, az érdemes püspök rossz hangulatban vala. - -Sehogy sem haladott tovább az általa képviselt ügy. - -Épen most vett levelet Stambulból, magától Zülkifártól, vagy más néven -Bene Antaltól, a nagy befolyású csausztól, ki panaszolva említé, hogy ő -fensége még nem méltóztatott kegyelmesen elküldeni a vidraprémes új -szabású bundát, fekete gránát boglárokkal, melyet nekie megigért vala; -holott oly havas és zivataros idő van a hatalmas szultán fővárosában, -hogy a kutyát sem kellene a szobából kiűzni, és annál kevésbbé mehet a -vidrabundátlan állapotjában a fővezér- és más méltóságokhoz naponként -informálni, kivált miután az erdélyi residens ő kegyelme sem hajlandó a -havi pénzt pontosan kezébe szolgáltatni. Bezzeg kinálják aranynyal, -ezüsttel a katholikus hatalmak követei, mert orrontják, hogy Rákóczi ő -fensége a fényes kapunál engedélyt sollicitál a magyar király ellen -háború indítására, bezzeg ajándékoznának kék vidraprémes téli ruhát is, -de ő ámbár az izlamra tért át, szívében hű evangelikus maradt, s csak ne -volna a residens fösvény és a nagyságos fejedelem emlékeznék meg -becsületes szolgájáról, akkor úgy segéljen! még a kikelet megnyilásáig -lehetne a padisahnál oly határozatot eszközölni – kivált ha -Sáros-Patakról az öreg tallérok útba indíttatnának – melyektől a magyar -király és a katholikus német rendek füle megcsendülne. Ezt ő, Zülkifár, -a püspök úrnak csak azért írja, hogy szerény soraiban is régi jó -indulatja elucescáljon. Ő, ha akarna, írhatna Pázmány érsek uramnak -sokféle dolgokról; azonban nem teszi. Tudja, hogy megköszönné az érsek, -és személyét a magyar király figyelmébe ajánlani nem mulasztaná el; de a -nagyságos fejedelemtől igért bundát és vékony hópénzt jobban tiszteli a -skofiumos bársonypalástnál s a gazdag remuneratióknál, melyekkel már -untig ostromoltatott hűsége. Jelszava ezentúlra is Gyula-Fehérvár és nem -Pozsony, csakhogy… - -Dajka püspök igen búslakodott a csausz levelén. - -Elgondolá, hogy életének napjai már meg vannak számlálva. - -Az Isten magához szólíthatja őt, még mielőtt a felső megyék sérelmei -fegyveres kézzel orvosoltatnának. - -Maholnap elköltözhetik ez árnyékvilágból, a nélkül, hogy az Úr -szőlőjében tett munkálkodásainak sikerét láthatná. - -S ki az oka ennek? - -Kassai István. - -És miért nem akar Kassai István háborút? - -Mert nem tud lóra ülni, mert félénk, s mert a kik lóra tudnak ülni és -bátrak, könnyen kicsikarhatnák kezéből a hatalmat. - -Serédi, Kornis, Kemény János, Szeredi és más régi családu igazi uraké -volna akkor a világ. - -Dajka püspök, könyvei közt ülve és a vasárnapi predikaczióról -gondolkodva, így elmélkedett, midőn a tanulószoba ajtaján gyönge -kopogást hallott. - -Nem volt inyére ugyan a megzavartatás, de azért lelkipásztori -nyájassággal mondá, hogy szabad. - -Fiatal némber lépett be, gyöngéd, finom alakú, szelid kifejezésű és -igéző szépségű némber. - -Aranycsillámos gazdag sárga haját fejkötő szorította le, de arcza, az -ifjukor üde és hótiszta szinezetével, a szende leányéhoz hasonlított, ki -még a pártát hordja, anyai gond alatt virít, és az életet inkább -tavasz-álmok, mint küzdelmek után ismeri. - -Volt ugyan halványdad vonalain némi izgatottság és volt szenvedés jele; -volt sötétkék szemében merengés és bú. De ki mondhatná meg, hogy e -könnyű nyomait a szív viharának, nem egy hamar áthaladt csalódás, nem -egyike a szép, de létesíthetetlen ábrándoknak okozta, melyet a boldogság -szokott egyhangúsága közt a hajadon oly örömest teremt magának, hogy -legyen, mit ő is megkönnyezhessen? Hisz! annyi ingerrel bír a könny, míg -nincs, mit igazán sirassunk! - -[Illustration: Klára, a szombatos neje.] - -A némber csinos, azonban pipere nélküli öltözéke a vén Dajka szemében is -föltünt. - -A püspök vendége szép szavakkal említé azt a bizalmat, melylyel -ismeretlen létére iránta, a tiszta korú, helyzetű és valódilag -keresztyén férfiú iránt viseltetik. - -Dicséretében nem volt semmi túlzó és behizelgő, de Dajka püspök mégis -azt hitte, hogy lekötelezőbb modorban ritkán beszéltek vele. - -Csak akkor hökkent meg egy kevéssé, midőn a vendégnek, ki magát Bodó -Klárának nevezé, kivánságát meghallá. - -– A kegyelmes nagyasszony – szólt, e czím alatt a fejedelemnét értve – -nem szereti, ha az udvarmesternőn kívül más akar az ő magas személyéhez -valaki részére bejáratot eszközölni. A palota szabályai most -szigorúabbak, mint Bethlen Gábor ő felsége uralkodása alatt. Nem azért, -mintha dicső fejedelemnénk gőgös, fényüző és a külsőségekhez túlságosan -ragaszkodó volna, mint a brandenburgi nő. Isten mentsen! fenséges -asszonyunknál nincs alázatosabb szolgája egyházunknak. Azonban -részszerint már sokan éltek vissza jószívűségével; részszerint pedig -azzal gyanúsítják, hogy férjére még országos dolgokban is szeret -befolyást gyakorolni. Ezért tartja szükségesnek, hogy a ki valami ügyben -kiván kihallgattatást nyerni, e végett Petneháziné asszonyhoz -folyamodjék. - -– A mely dologban a fejedelemné lába elébe akarok borulni, arról én egy -szóval sem adhatnék Petneházinénak fölvilágosítást. Kegyelmed, -nagytiszteletű püspök uram, a közönséges kiváncsiság behatásain kívül -áll, helyzete és évei fölül emelik a világ gyarlóságain, s a szent sátor -alatt és az erős Sion templomában nem őrizték inkább a frigyládát, mint -adott szavát meg tudná kegyelmed tartani és a titkot keblébe elzárni. S -mégis nem birok erővel, magának a püspök úrnak is megvallani az okot, -melyért a fejedelemnő színe elébe kell lépnem. Szabadon csak annak -nyilhatnék meg szivem, ki oly szent, mint kegyelmed: de nő. Csak -Lorántffy Zsuzsánna, Erdély fejedelemnéje, ki a női szív minden -gyöngéivel és erényeivel bír, s ki a hatalom eszközeivel is tudja -támogatni, a mit igaznak hisz, csak az asszonyok asszonya hallhatja meg -panaszaimat. Előtte tárom föl keblemet. Csak ő menthet, vagy semmisíthet -meg. Petneháziné, kétségtelenül derék és szeretetre méltó asszonyság; de -fog-e a nélkül, hogy kérdezne s a nélkül, hogy neki valamit elbeszéljek, -a fejedelemné szine elébe vezetni? A ki egy csoport panaszlót naponként -elutasít és bebocsát, az előtt a könnycsepp nem jelent annyit, mint -másoknál. A ki kötelességet teljesít, midőn reményeket tör szét, a -fájdalom éles szinezéséhez szokott, s hogy meg lehessen hatva, többet -kiván, mint a mit én mondhatnék. - -– Ime, megint egy elcsábított, megint korunk kicsapongásainak egy -áldozatja! gondolá a püspök. Hiában! ha az egyházi fenyíték tágul, -veszve van az erkölcs! – Leányom, – szólt atyai szemrehányással, – a -fejedelemné szigorú. Megbünteti a bűnöst, ki a csábítás aljas -eszközeihez folyamodott; de a méltó fenyítést az ellen is használja, a -ki a sátán kisértésének engedett. - -Klára meg volt ütődve, midőn a püspök oly czélzatot tett, mely Laczkó -élményeire látszott vonatkozással bírni. - -– Az istenre hivatkozom, hogy a vád minden súlya a csábítóra fog esni, – -szólt átható kifejezéssel arczán s mély fölindulással keblében. - -Csak ne volna főkötő a kontyán! A fejedelemné még szigorúbb a tévedt -nők, mint az elámított leányok iránt, s jól teszi. Izrael népe -megkövezte a hűtlen asszonyt. S bár Üdvözítőnk egy alkalomkor mondá: az -vesse rá az első követ, a ki ártatlan; ezzel nem akarta a könyörületet a -szigor helyére léptetni és föloldani a bűnt. - -– Leányom! ha a fejedelemné ő fenségénél kopogtatunk és szine elébe -bocsátanak: akkor nem lehet többé visszahúzodni, vonakodni, tétovázni. -Hasztalan bánnád meg e fontos lépést, melyet most sürgetsz. -Nagyasszonyunk nem tűrne semmi elhallgatást vagy kibékülést, s -neheztelésének következményei rád nézve is iszonyúak lehetnek. - -– Csak kihallgattatást akarok, a többit Isten bölcseségére bizom. - -– Jól van leányom! Én mindent elkövetek. – Csak ne volna legalább -főkötője! - -– S mikorra remélhetem sorsom eldőlését? - -– Holnap, mint hiszem, már a fejedelemné előtt leszesz. - -Klára hálától áradozó kebellel hajlott az aggastyán kezéhez, s ajkaival -érinté. - -Dajka püspök, midőn magára maradt, sokáig gondolkozott a világ -esendősége felől. Mily fiatal, mily szép, mily szerény és kellemes nő -tévedt a kárhozat ösvényére; pedig nem élünk Báthori Gábor korában, -midőn a csábítás vezére egyszersmind az ország feje volt. Rákóczi ő -nagysága hű férj, a fejedelemné a tiszta erkölcs tükre, a női erények -példányképe. S mégis…! - -Ez eszmék a jámbor püspök kedélyére kellemetlenűl hatottak. - -De azután szeme előtt lebegett a kedves ártatlan alak, mely épen most -hagyta el a szobát. - -– Lehetetlen, hogy ily tiszta külső oly fekete bűnt és undok rothadást -rejtsen magába. Iszonyúnak kellett lenni a csábításnak. S hátha még -minden jóvá tehető! hátha még csak a veszély volt hozzá közel s nem a -bűn! - -Dajka e szelid elmélkedések közt elhatározá, hogy Klára iránt a -legkimélőbb bánásra igyekszik a fejedelemnőt hangolni. - -– De vajon nem keverem magam ellenségeskedésbe az ország valamelyik -főurával? – e kérdés megvillant a püspök agyában. Előkelő házak -feslettségét fölleplezni minden időben veszélyes volt. Azonban nem -kötelessége-e a hivek erkölcse fölött őrködnie? - -S mit féltsen egy görnyedt nyakú, ezüst fürtű aggastyán? - -Dajka elgondolá, mi szép alkalma leend egyszersmind az evangelikus -rendek ügyét a fejedelemné szivére kötni. - -S ha az udvarba megy, ha magát neheztelésekre és gyanukra teszi ki, -miért ne ragadja meg a kinálkozó alkalmat politikai czélokra is? - -Dajka elhatározá, hogy a Törökországból vett levelet közleni fogja a -fejedelemnével, hogy élénk vonásokkal fogja ecsetelni a felső megyei -evangelikusok helyzetét, hogy keményen megtámadja Kassai ravasz -eljárásait, s igyekszik a fejedelemné által annak kieszközlésére hatni, -hogy a magas portánál a háború engedélyezése komolyan sürgettessék. - -– Mint fog reám Kassai István uram haragudni? De hiszen most sem -barátom. Elhiv ebédre, mosolyog szemembe, de gyűlöl. Kő szive van. -Lágyítsa meg az Isten, nem irányomban – mert miért tartanék tőle? – de a -segélyért rimánkodó és könnyekben fürdő anyaszentegyházunk iránt. - - -VI. - -Csekély köz választotta el a püspöki lakot Rákóczi György palotájától. - -Kivált «a harmadik udvar» oly közel feküdt, hogy az öreg urat még az -őrváltás is néha fölzavará álmából. S hányszor nem űzte szét a reggeli -trombita a szent elmélkedések legerélyesebb szavait, midőn már tollban -voltak, hogy a papirra szálljanak? A püspök néha «a harmadik udvarból» a -szitokhoz igen hasonló kifejezéseket is vélt hallani, és szive -elszomorodott arra a gondolatra, hogy a tettesek nem fognak -megfenyíttetni; pedig ugyanazon udvarban hozattak a káromkodást büntető -törvények. Ott van az országház, ott van a királyi tábla. S mégis -szitkozódnak a testőrök! - -Vagy talán nem hallott jól? Hisz! a püspök kapuja onnan alig van száz -lépésre. - -Dajka most rókamálos reverendában lépett ki a kapun. - -Köszöntötték gyermekek és koldusok, közel s távol. - -S van-e, a ki ne ismerné őt? - -Épen ez a baj. - -Merre forduljon? - -Tegnap a harmadik udvaron át sietett a fejedelemnéhez. S mi történik? - -Az első emelet egyik ablakából az utczára letekint Zsigmond urfi, ő -fensége kisebbik fia, a leendő tudós, s tüstént «püspök bácsihoz» küldi -komornyikját és tudakoltatja, hogy mikor lesz üres ideje, mert új -értekezést, melyet most fejezett be, akarna neki fölolvasni. - -A kapunál Dajka Kornissal, a fővezérrel, találkozott, s ez hosszasan -panaszkodott Szeredi ellen, ki a fejedelemnél igen gyakran látható, s -kétségtelenül valami cselen töri fejét. - -Az udvaron György úrfi, a fejedelem idősebb fia, vezetteté a temesi és -szendrői basától ajándékba kapott arabjait, s a püspök bácsinak -figyelemmel kellett végig hallgatni az irott képnél delibb állatok -minden szép tulajdonait. - -Midőn pedig a «második udvarban», hol a nagyasszony palotája volt, -belépne, hát Csulaival, a ravasz káplánnal jön össze, s ez meg azt is ki -akará halászni tőle, hogy mi okból megy a fejedelemnéhez s arról is -adott szerény tanácsot, hogy ha szóbul szó támadna, ne mulaszsza el a -kegyes nagyasszonyt informálni a magyarországi evangelikus status ujabb -szenvedései felől. - -Nem volt-e ezek szerint világos, hogy mind a béke, mind pedig a háború -pártja, mind Kassai, mind a főurak közelebbről csak arról fognak -beszélni, hogy a püspök a fejedelemasszonynyal valami különöst akar -keresztül vinni. - -– Még szerencsém, – gondolá Dajka János, lassan sétálva a palota felé, – -még védpaizsom ez az asszony, kit magammal hozok. Különben másodszori -elfogadtatásom megerősítené azt a gyanut, hogy országos okok vezetnek a -fejedelemnéhez. - -A püspök ily szempontból megint a «harmadik udvarnak» tartott. Hadd! -lássák annyian, mint tegnap! S miért ne? Hisz! akkor ki-ki elképzelheti, -hogy nem cselszövésben jár. - -De ekkor Klára mennyi kiváncsi szemnek lesz kitéve? A harmadik udvarban -György és Zsigmond úrfi körűl gyülöng az egész fiatalság, ott van lakása -a magasabb udvari személyzet többségének; ott zajongnak a «nemesi -társaság» tagjai… ezek a deli és elkényesztetett testőrök. - -A püspök tévedt nőnek tartván Klárát, lélekvádat érzett, hogy oly sok -merész tekintet, kiváncsiságra és gúnyra hajló arcz elébe viszi. S hát -ha még e henye és élvezetvágyó csoport közt van az a bűnös egyén is, ki -az igézet rendkívüli eszközeivel – mert közönséges csábítás utján nem -hihető – semmivé tevé ezt az ártatlan és szelid kinézésű nő becsületét, -jövőjét? Valószinűleg magasrangunak kellett lenni a jellemtelen ifjunak; -mert Klára külseje, magaviselete és műveltsége jó családra mutat. Minő -találkozás lesz ez, minő jelenetek fordulnak elő! - -– Menjünk az «első udvaron» át – mondá a püspök, ki ez idő alatt -nyugodt, hallgatag és összeszedett volt. Csak a szokottnál valamivel -halványabb vonalai árulhatták volna el belizgatottságát. - -Az öreg férfiu és a fiatal nő némán értek abba a kisded előudvarba, hová -elbeszélésünk kezdetén a nép zajongva és követelve tódult. - -Onnan néhány lépéssel Rákóczi palotája előtt voltak. - -A főlépcső előtt kellett elhaladniok, hogy abba az udvarba jussanak, hol -a fejedelemné és a herczegkisasszony laktak. - -Dajka a lépcsőnél egy vedlett, kopott kocsit vett észre. - -Kerek, piros és nyájas kifejezésű arczán szaporodni kezdettek a vékony -redők. - -– Sajnálom, – szólt egy éles, de tiszta csengésű hang, – igen sajnálom, -hogy nagytiszteletűségedhez a mult kedden nem lehetett szerencsém. -Vékony ebéd volt, szent igaz; de oly philosophoknak, mint mi ketten, a -tál fenekén is elég étel van. Socrates egy drachmával egész ebédre való -olajgyümölcsöt vásárolt, s még maradt belőle annyi apró pénze, hogy -Diogenes, ha akkor él, bámult volna gazdagságán. De talán kegyelmed, -hum! hum! Pliniussal és Senecával tart, kik csak fejedelmi terítékű -lakomák után szerették Stoa mértékletességét dicsérni. - -– Nagysád, – válaszolá a püspök, – jobban ismeri szerény háztartásomat, -mintsem feleletet várna kérdésére. Egyébiránt igen sajnálom, hogy -akadályozva voltam Elemérre, távozása előtt, áldásomat adni. - -– Soh’se búsuljon azon kegyelmed; Elemérnek saját nagybátyja áldására -sem volt sürgető szüksége, he! he!… Talán a püspök úr unokahugát mutatja -be ő fenségének? - -– A méltóságos nagyasszonyhoz megyünk – válaszolá Dajka némi zavarral. - -Most Klára látá a kisded alakot két csatlóssal a kocsiból leemeltetni. – -A fejedelemasszony szokatlan órában nyujt kihallgatást: – jegyzé meg a -földre tett egyén… S tehát unokahugunk! Gratulálok! Valóban csinos -leányzó, he! he! - -Klára az aránytalanul nagy fejet egészen feléje fordulni látta. Bokros -szemöldök alól éles szürke szemek vizsgálták őt, s a sűrű fátyolon át is -égették, meggyulasztották arczát. - -Rémülten szorítá meg Dajka karját, s öntudatlanul szökelt ajkaira a halk -sikoltás: Hisz ez Kassai!! - -[Illustration: – Hisz ez Kassai!] - -– Igen, gyermekem! én Kassai vagyok, Kassai bácsi, a vén Kassai, he, he! -– mondá vigyorogva a korlátnok. - -Klára reszketett. Dajka meglepetve néz védenczére és a főurra. Nem tudá, -mire magyarázza a nő félelmét és az aggastyán kémlő tekintetét. - -– Kincsem, – szólt Kassai cynicus mosolylyal, – talán dajkád a sátán -helyett velem ijesztett, ha sírtál, midőn az ágyból felvett, he! he! - -– Igen! – rebegte Klára, halálfehér arczczal és tikkadt hangon. - -Az öreg Kassai tréfásan nyujtá ki vázujjait, hogy Klára állát -megcsipkedje, de ez végerőlködéssel taszítá el a feléje terjeszkedő -kezet. - -– He! he! nagytisztelendőségednek ugyan vadócz huga van. - -– Most jött először a városba. Falun nevelkedett. De bocsánatot kérek, -hogy sietnünk kell. Jer, leányom! - -– A nagytiszteletű úr huga a legtökéletesebb nevelést kapta azon -esetben, ha kezem ifju kéz volna. - -Ezzel Kassai a tornácz felé fordult, s vezettetve lassan haladott a -lépcsőn. - -A püspök teli telt aggodalmakkal. - -Világos volt, hogy a szeme előtt eljátszott jelenet mély jelentőséggel -birt. - -S ha első perczre nem is tulajdonítana a történteknek nagy fontosságot, -a nő még mindig remegő tagjai ellenkezőről győznék meg. - -Klára úgy nézett ki, mintha láza volna. - -– Ily állapotban nem mehetünk a fejedelemnéhez - -E figyelmeztetésre a kis nő összeszedte erejét, s oly esdeklő tekintetet -vetett az agg férfiura, hogy az készséggel folytatá útját a «második -udvar» felé. Azonban a mint a Rákócziné lakta épülethez közeledtek, -Dajka igen nyugtalanító elmélkedésekbe mélyedt. - -– Na! ugyan megjártam, gondolá. Halálos ellenségemmé válik Kassai István -uram! Ki hitte volna?… De, hisz az még sem lehet! Erőtlen vén róka!… még -sem lehet… Leányom, – szólt, – Kassai nagy úr. - -– Százszor nagyobb a gonoszsága. - -– Hallgass, Klára! Az udvarban nem szabad így nyilatkozni… Csakugyan -igaz! De még sem lehet. Öreg, rongált… még sem lehet. Leányom! Kassai ő -nagysága, a mint gyanítom, nem ismert rád. - -– Mert soha sem látott. - -– S te hol láttad őt? - -– Sehol. - -– S hogyan ismertél rá? - -– A hienát sem láttam soha s mégis tudnám, hogy az. - -– Hallgass, Klára! A falnak is füle van… Elemér volt tehát… De, hisz ez -becsületes, komoly és tiszta kedélyű ifju. Igaz, hogy fiatal… de még sem -lehet. Kassai István uram, – szólt a püspök, – nem oly szigorú -nagybátya, mint a világ hiszi. - -– S vannak még rokonai is? - -– Van unokaöcscse. S nem ismered? - -– Nevét sem hallottam. - -Dajka megállott, s mélyen, hosszan nézett Klárára. - -– Tekintetedet a fátyol elfödi, de hangod nem látszott csalni. Szemeim -gyöngék! S valóban nem ismered Kassai Elemért? - -– Nem. - -– Úgy én, – szólt nyugtalanul a püspök, – úgy én attól tartok, hogy, -hogy… - -A püspök elakadt. Nem akará kisérni a fonalat. Szégyelte önmagától a -szavakat, melyek már ajkain lebegtek. - -Szerencséjére a palotánál voltak. - -Klára csak a tündérmesékből ismerte az uralkodók dísztermeit. - -S ha nem képzelte is, hogy gyémánt- és smaragdkövekkel rakott arany -trónon, uszályos hosszú bársonyköntösben szoktak a fejedelemnék -reggeltől estig ülni, s hogy diadémjeik középköve a rátekintő szemet -megvakítja; ha nem hitte is, hogy az óriási porfirteremben beláthatatlan -hosszú sorban vannak fölállítva a czifra apródok s igézetes szépségű -delnők; ha nem gondolta is, hogy a padlózat a jégnél simább s átlátszó, -és a tükör-falakkal együtt annyiszor veti vissza az ember alakját, hogy -a ki megmozdul, lehetetlen el nem siklania és saját árnyaitól meg nem -rémülnie; ha mindezt Klára nem képzelte is, de csakugyan szertelen -fényt, pompát és ünnepélyességet kötött össze a fejedelmi lakkal és az -elfogadtatásokkal. Kétségtelenül nagy elszánás kellett arra, hogy e kis -falusi nő Rákócziné szine elébe merjen lépni, s ne remegjen a -phantastikus képletektől, melyeket azon szerencsés lények körül vélt -föltalálni, kiket a gondviselés milliók fölébe emelt, határtalan -hatalommal, kimeríthetetlen kincscsel, s talán a többi embereknél -méltóságosabb alakkal és kiválóbb lelki tulajdonokkal is ruházott föl. - -A Kassaival kötött véletlen ismeretség miatt ingerűltségbe hozott -kedélyére tehát csillapítólag folyt be az, hogy a püspök meglehetős -terjedelmű, de igénytelen külsejű épülethez vezeté, melynek új -cserépfödele és régi falai még csak a szépség varázsával sem hatnak rá s -annál kevésbbé a nagyszerűség megdöbbentő arányaival. - -Üvegtáblákkal elzárt folyosóra érkeztek, mely a szoba rendes -légmértékeig volt fűtve, s melynek koczkaköveit durva szőnyeg borította, -hogy a járó-kelők zaja a termekig ne hatolhasson. - -Égetett agyagú virágvedreken egy csoport ritkább növény terjeszté zöld -ágait és ékes virágkelyhét a sugarak felé. - -Klára közűlök majd mindeniket megismerte. - -Régi barátnői voltak, kik vagy gyógyerejök, vagy szépségök és -megkülönböztetett külsejök miatt, a kis szombatosné kegyét birták. - -S bármennyi gond terhelte Klára szívét, egyenként észrevevé őket, mintha -nyájasan köszöntötték volna, s a bókot viszonozni kellene. - -A fejedelemné magánhasználatra föntartott folyosója szárnyas tölgyajtón -végződött, hol a bejáratot nagy rézgombú pálczával egy vörös ruhás és -ezüst zsinóros csatlós őrzé, ki a Klára által látott suhanczoknál aligha -nem volt egész fővel magasabb. - -Ez alak már emlékezteté a szombatosnőt azon mesékre, melyeket a kis -Endrének a hosszú téli estéken beszélt a királyi udvarok óriásai és -törpéi felől. Óvatosan simult közelebb a püspökhöz, s üterei gyorsabban -vertek. - -A csatlós vidám tekintettel nyitott ajtót. - -Tárt szobákon mentek keresztül. - -A bútorzat mindenütt kényelmes, derék, tömör és tartósságra készített -volt; de fényűzés és hivalkodás nélküli. - -Klára látott karszéket, mely szakasztott olyan volt, mint boldogult -atyjáé; látott rózsafa-asztalkát, mely az anyjáéhoz hasonlított: látott -a keleti szövetű és valószinüleg igen drága divánok mellett kerevet- és -székpárnákat, melyek az általa hurkolt, himzett, s rojtozott darabok -másai lehetnének. - -Mint tetszett ez neki! Mint megnyugtatá és kecsegteté ez őt! - -A falon életnagyságú képek függtek, különböző korú némbereké és -férfiaké. Volt vénebb magánál a püspöknél, de katonásabb tartású. Volt a -kis Endrével egyidejű is: elég csinos alakú, de talán még sem olyan -szép, mint a Klára gyermeke. A nők és hajadonok többnyire barátságos -tekintetűek voltak és szelidek. Közűlök egy sem határozottan kevély. -Pedig ez az egész társaság alkalmasint a fejedelem és fejedelemné -őseiből alakult. Férfiak, nők a két család multjához tartoztak. Testükön -nem volt bíborpalást, tekintetökön lenézés vagy harag. Jámbor, -vendégszerető magyar uraknak és asszonyságoknak látszottak, kik Klárát -bátoríták, hogy ne tartson semmitől, s mondja el őszintén, a mi szivén -fekszik. - -A szombatosnő meg is fogadá a becsületes képek tanácsát, s míg a -püspökkel a nyitott szobák hosszú során áthaladtak, arcza egészen -derültté, magatartása biztossá vált. - -Hihető, hogy e kedvező eredményre szintén hatottak a fejedelemné -cselédjei is, kik a mint a különböző ajtókon mentek, jöttek, -tiszteletteljesen hajták meg magokat a püspöknek és Klárának, s -egyenként valami dolgot igazítottak, zaj, sietség, követelés nélkül. - -Szóval a palotában semmi sem volt visszataszító, sőt minden oly szelid, -mint a kolostorban, oly megnyerő mint egy igazi nőnél és oly rendezett, -mint a józan embereknél kell lennie, kik a világgal és magokkal békében -élnek. - -Azonban, míg Klára reménynyel és bizalommal telt el, Dajka János -aggodalmai minden nyomon sűrűbben jelenkeztek. - -A csak imént történtek után alig hozhatta kétségbe, hogy ez a némber, -kit ő most a fejedelemné elébe visz, Kassai István személye vagy -családja ellen emel panaszt. - -Ez lidércznyomásként nehezedett a szent férfiu kedélyére. - -Ő kész volt ugyan vallása érdekében megküzdeni bármely magas állású -egyénnel, ha e vakmerősége okvetetlen bukásra vezetné is. - -Kassai ellen már többször lépett föl; nyiltan a fejedelmi palotában, -czélzatokkal a szószékből. A tanácskozmányokban adott szavazata, s a -predikacziókba szőtt intései, sokkal határozottabb szinezettel birtak, -hogy sem Kassai neheztelését magokra ne vonják, s a püspök urat némely -kellemetlenségnek ki ne tegyék. - -De ez nem tántorítá meg a jámbor öreget. - -Igyekezett Kassai politikáját háttérbe szorítani, s a háborút óhajtó -párt malmára hajtani a vizet. - -Helyzeténél fogva bejárása lévén az udvarba, több versen informálta a -fejedelmet, s mint tudjuk, most arra is rászánta magát, hogy a -nagyasszony befolyását vegye igénybe. De, boldog Isten, mekkora -különbség, a nézetek fölötti tusa helyett, a személyiségre vonatkozó -vádakra keresni eseteket, nyujtani alkalmat! - -S lehet, hogy nagy bántalmat követett el Kassai azon csodálatos -némberen, ki a fejedelemné védelmeért akar folyamodni; de vajon oly -természetű-e e bántalom, minőnek a püspök képzeli? - -Kassai István képtelen a csábításra koránál, Kassai Elemér pedig -jelleménél fogva. - -Egyébnek kell tehát fönforogni. - -És ekkor nem követett-e el maga a püspök talán még nagyobb megbántást -Klára ellen, mint Kassai? - -Vagy nem czélzott-e a fejedelemnénél csábításra, megcsalatásra? - -Nincs-e a magas nő, bár homályos szavakkal, mintegy arra előkészítve, -hogy egy tévedt nő vagy leányzó esd becsületének helyreállításáért? - -S mit használ, ha a kifejezések befátyolozottak voltak, midőn a -fejedelemné éles fölfogású, s beható tekintettel bir? - -Mit használ, hogy a püspök csak sejtelemről beszélt, holott a némberek -tiszta hirét, a gyanu legvékonyabb köde is elsötétíté. - -Ilyforma elmélkedések fordultak meg a jámbor Dajka János elméjében. - -Igen kényelmetlenül érinté kedélyét mind Kassai, mind Klára. - -Mit tegyen? - -Gondolkozásra nem volt ideje, mert a nyilt teremsor végén az apród -hirtelen föltárta a végzetes ajtót. Két kis szobába lehetett most -betekinteni, s ottan látható volt a fejedelemné alakja, a mint a -háttérben egy palotahölgy kezéből nehéz vászondarabokat vesz át, s -figyelmesen vizsgálva rak az asztalra. - -A püspök karon fogta védenczét, bátorítván őt. - -Klára az első megdöbbenés után elég időt vett, hogy szemét a -fejedelemnére vethesse. - -Erdély és a magyarországi részek nagyasszonya alig haladta túl a -negyvenedik évet s viruló egészségnek örvendett. - -Vonalai inkább jellemzetesek mint finomak, s egészséges kinézésű arczán -bizonyos parancsoló kifejezés, bizonyos áhitatos szigor mérséklé a -jókedvet, az életteljt és a szertelen tevékenységi vágyat, mely más -előzmények mellett és más életviszonyok közt, mindent magához sodró -végletig fejlődhetett volna ki. - -Rákócziné néhány lépést tett a püspök felé, ki a szerényen hátravonult -Klárát magához inté. - -– Istenem! tanu előtt kell nyilatkozni! – gondolá a szombatosnő s minden -ereje és nyugalma, melylyel szívét a szelid ős-képek biztatásai -betöltötték, mint a fészekből a madár, egyszerre elröppent. - -[Illustration: Lorántffi Zsuzsánna.] - -– Élnek-e szülőid, Bodó Klára? – tudakolta a fejedelemné, miután a -püspök az alázatos bemutatást s védenczének a legmagasabb kegyben -ajánlását bevégezvén, engedelmet kért, hogy Zsófia herczegkisasszonynál -tehesse tiszteletét. - -– Meghaltak, kegyelmes asszonyom! - -– S kinek mentél gyámsága alá? - -– Még néhai édes anyám kimulása előtt szerencsém akadt. - -A fejedelemné szigorú tekintetet vetett Klárára. - -– Egy derék, egy nemes érzésű férfiu boldoggá tett keze- és szivével. - -– S te az ő jóságát hálátlansággal jutalmazád? - -– Teljes szivemből igyekeztem gondolatait is teljesíteni; s bár soha -panasza nem volt ellenem, úgy hiszem, sokkal maradtam adósa, mert -szerelmemen kívül mivel fizethettem volna azon végtelen boldogságért, -melyen hét év óta részeltetett? Kegyelmes asszonyom! jámbor életű, nagy -müveltségű, gyöngéd érzelmű férj neje vagyok, s két angyal anyja. Az ég -minden áldása szállott reám, érdemetlenre. - -– Gyalázat! gyalázat!… midőn ily bűnös vagy s még szinem elébe mersz -jönni? - -Klára megrettenve tekintett a fejedelemnére. - -– A hűtlenséget a férj rosszasága sem menti, s midőn férjed érdemeit -hozod föl, még megköveztetésedet is szelid itéletnek kell hogy tartsd. - -– Asszonyom! ki mondotta, hogy hűtlen volnék?… Szent Istenem! úgy -nézek-e én ki? - -Klára feledve minden illemet, megragadta a fejedelemné kezét. - -– Szombatos vagyok… Hitsorsosaink közt nincs elvetemült nő. - -Ekkor észrevevé helytelen magaviseletét, arczán eláradt könnyekkel -omlott a fejedelemné lábaihoz. - -– Bocsánat! kegyelmes asszonyom, megbocsáthatatlan vakmerőségemért! -Térden állva esdeklek, ne utasítson ki méltó haragjában! Midőn e -teremből távoztam, végem van, s vége egy egész családnak! - -– Kelj föl, Klára! Az Istent is nem térdünkkel, szivünkben tiszteljük. -Miért borultál le egy szegény szolgáló előtt, ki épen csak úgy tartozik, -mint te, az alázatosság köntösében járni. Bálvány vagyok-e én? Mit -sírsz? mit zokogsz? Kelj föl hamar! - -Mekkora zavarban lett volna a tisztes, az ősz fürtű püspök, ha e -jelenetnek tanujává lett volna; de ő már a lépcsőkön is lement, s Zsófia -herczegkisasszony fényes lakához közelít. Útközben alkalmasint azon -eszmével tépelődött, hogy talán Klára felől tévedésben volt, s elejtett -czélzataival félrevezette a fejedelemnét is; mik lesznek ily botlás -következményei? nem fog-e neheztelni a nagyasszony? s mekkora hordereje -lehet annak, ha ő csakugyan rosszul fogta föl védencze panaszának -mivoltát? Ezek mind oly kérdések, melyek az érdemes férfiut bizonyára -elkisérik a herczegleány termeibe is. - -Egyébiránt a jámbor püspök félreértése a végzet teljesülését segítette -elő, mert Rákócziné a közelebbi időkben annyira óvakodott oly dolgokba -vegyülni, melyek szorosan nem tartoztak köréhez, hogy a püspök minden -közbenjárása hasztalan lett volna, ha az erkölcsiség kényes pontja nem -forog fönn. Klára soha sem nyert volna kihallgatást, ha a csábítás -megbüntetése, a ballépések jóvá tétele, a hiterkölcsös élet terjesztése -nem lett volna azon czél, melyért Lorántffi Zsuzsánna, a kegyes és -tisztaéletű nő minden egyéb tekintetet háttérbe szorít. E kérdésben ő -nem akart óvakodó lenni, itt mindig kész volt férjére nyilt és vissza -nem utasítható befolyást gyakorolni. - - -VII. - -Klára fölemelkedve, a nagyasszony kezét megcsókolá. - -– Töröld le könnyeidet. Ne fuldokolj; úgy szavadat érteni nem tudom. -Pihenj előbb, s azután beszélj!… Mily iszonyú tévedések martalékává -lehet az emberi értelem! – sohajtá a fejedelemné, míg Klára kendőjével -törölgeté szemeit. – Lengyelországból a leglázasabb képzelődés -teremtményei jönnek be hozzánk, s ti makacs sectáriusok azt állítjátok, -hogy az vallás, hogy az istentisztelet, s hogy az a szentkönyv meg nem -hamisított tana. Még csodálkoztok, ha az ország törvényei szigorral -lépnek föl ellenetek. Férjem, a fejedelem, remélvén, hogy a szombatosok -a tévedések átkos örvényéről az igazság útjára önként vissza fognak -térni, példátlan engedékenységgel hagyta aludni a törvényt; de már -béketűrése egészen kifogyott, csordultig megtelt vétkeitek pohara. Egy -csöpp még hozzá, s elkezdődik a büntetés, föltámad megrontásotokra a -törvény. - -– Férjem már szenvedett is büntetést. Börtönbe volt zárva; – szólt lassú -hangon Klára. - -– Hol? – kérdé hévvel a nagyasszony. - -– Itt, Fehérvárott. - -– Az nincs úgy!… S ha úgy történt volna is, a törvénynek tétetett elég. -És te e miatt jöttél hozzám panaszra? - -– Nem, kegyelmes asszonyom. Én egy hallatlan, csodálatos és általam is -megfoghatatlan ügyben járulok a fejedelemné… s nem is az ő, hanem a -legigazságosabb és legszentebb akaratú asszony elébe… Hogyan tudnám -férfiaknak elmondani azt, a minek egy része, míg keblembe temetve csak -iszonyú titok, csak védelem nélküli megsemmisülés; de gyöngédtelen -kedélyek előtt föltárva ezerszer rosszabb, mint a halál, mert a gyalázat -lehet. - -A szombatosnő szép csengő hangja, erélyes szavai, lángoló tekintete, a -vonalok ártatlan kifejezésével és szűzies szemérmével együtt, a nemes -indulatú fejedelemnére megnyerő hatást gyakoroltak. - -– Beszélj, – mondá szeliden. - -A kis szombatosnő a költészet és élethűség csodálatos varázsával, mely -mindent megelevenít és a szem elébe hoz, beszélte el férje rejtélyes -helyzetét, az első aggodalmon kezdve az első gyanuig, úgy, a mint -élményeibe szőve voltak, úgy a mint történek, ugy a mint fejlődtek -Kassai elleni váddá. - -Midőn a Pécsi «remetesége» előtti jelenetet lerajzolá, a fejedelemné -élénkén tudakolt azon főúr külsőjéről, ki kémnek mondá Laczkó Istvánt. - -– A hold bágyadt fénye és rémületem, – szólt Klára, – nem engedték, hogy -arczvonalait fölfoghassam. Kicsiny, száraz s hanyatló korú úr lehetett. -Hangja éles, kellemetlen volt. Sasorra, hosszú keskeny feje mélyen él -emlékemben. Ha jól meg tudtam különböztetni, kék ruhát hordott. - -– Nejét gyászolja, – mondá a fejedelemné. – Folytasd férjed történetét. - -Midőn Klára az ifjunak, ki haza kisérte, másodszori látogatást említé, -Rákócziné megint kérdé: - -– S milyen alakú volt? - -A szombatosnő a legpontosabb személyes leírását adá. - -– Valóban furcsa! Hisz ez Kassai István unokaöcscse! És miért keresett -föl még aznap este tégedet? - -– E levelet adta át. - -Klára átnyujtja a férj búcsúsorait, s csak akkor, midőn Rákócziné -figyelmesen kezd olvasni, jutott eszébe, hogy Erdély uralkodójának nejét -sérthetik a levél némely kifejezései. - -– Alattvalóink még eddig nem költöztek sem a török hódoltságokba, sem a -magyar király birtokaiba. Prága a cselszövőknek, Stambul az árulóknak -nyitá meg kapuit: Erdély az üldözötteknek adott menhelyet. Ez -történetünk; ebből következett dicsőségünk és szenvedésünk. Férjed -kibujdosást tanácsol, de országunk határain csak azok szoktak átszökni, -kik törvényeink igazságos boszujától félnek. Lehet, hogy Kassai István -uram ő kegyelme szigorú volt férjed iránt; de az is megtörténhetik, hogy -csak jogát követeli fölöttetek. - -A fejedelemné a szombatosnő halálsápadt arczára tekintett, s megszánva a -szenvedőt, kegyteljes mosolylyal kérdé: - -– S csakugyan képes volnál annyi módon, mint férjednek említéd, a -mindennapi kenyeret megkeresni? - -– Isten és jó emberek segítségével igenis. - -A fejedelemné csöngetett, s e jelre a szolgálattevő palotahölgy lépett -be. - -– Ez az a leányzó, – szólt a fejedelemné, – a kit oly régen kerestettem. -Bodó Klárának hívják. Lakása udvarunk nemes hölgyei közt leend. -Szakmáját add neki át. - -Klára nem tudta mire magyarázni e nyilatkozatot de érzé, hogy sorsának -jobb fordulatára vezethet. Könynyel szemében csókolta meg a fejedelemné -kezét. A könny a kis Endréért villogott feketeselyem pilláin. Vajon mi -történik a fiával, kit a fogadósnő gondjaira bízott? S mitevő leend ő, -az anya és nő, mint hajadon? Mily balhelyzetbe jutott. De ha a -fejedelemné parancsolja! - -Klára visszautasítva minden okoskodást, mely ostromlá és üldözé, -csendesen kisérte a palotahölgyet. - -Lépcsőkön mentek le és a nőszemélyzet szobáin haladtak tovább, mígnem -óriás boltozatú s nagy ablakoktól világított terembe értek. - -Itt hosszú asztalokon végekben vagy munka alatt roppant mennyiségű kelme -feküdt. - -Nehéz selyem ruhák, melyeket szét kellett bontani, palástra szánt bíbor -és tengerzöld bársony, drága csipke finom lenszövet mellett, ezüst-, -aranygyöngy és tarka színű fonalak sodrásra, szegélyekre, rojtokra, -varrásra, himzésre rendeltetve, igen kényes természetű tűzés, mely az -erős szemet is próbára teszi s közben durvább nemű nőmunkák, ezek vették -a nagyteremben legalább húsz nő szorgalmát igénybe. - -Klára belépése hatást tett a társaságra. - -Különböző, többnyire fiatal és kecses arcz fordult felé. - -Némely kéz félretette egy kevéssé a munkát; némely fürt a lehajtott -főről mélyebben gördült a himző-ráma felé, s e fátyol alól biztosabb -kémlési szabadságot engedett a szemérmes, de kiváncsi tekintetnek; -némely kérdő fekete, némely beszédes kökény és határozatlan akaratú -kékszem pihent Klára vonásain, öltözékén, s mesés parányiságú papucsáig -is letévedt. - -Volt leány, ki kláris-ajkait bigyeszté, s volt, a ki sajátságosan -mosolygott. - -A szombatosnő észrevevé, hogy egypár közülök jelekkel is beszél; de ha -vajon mellette vagy ellene cserélnek eszmét, sejteni sem tudta. - -A társaság egészben inkább jó, mint rossz benyomást tett rája. - -A palotahölgy a teremből ékesen butorozott szobába vezeté Klárát. - -Puha pamlagon éltes asszonyság ült, orrán kerek szemüveggel, -lábzsámolyán borzas ölebbel. - -Csinosan öltözött apród olvasott föl egy kegyes értekezést, oly -hanghordással, mely a szószéki ékesenszólás elég hű utánzása volt, s -néha majdnem éneklésbe ment át. - -[Illustration: Különböző, többnyire fiatal és kecses arcz fordult felé.] - -Épen érdekes hely következett, mit világosan tanusított az, hogy a -szemüveges asszony az ajtónyiláskor mutatóujját intőleg emelte a belépők -felé, s Klára vezetője, ki a házi szokásokkal ismeretes volt, -mozdulatlan és áhitatos figyelemmel állott meg, míg az apród egy igen -hosszú s kenetes körmondatot orrhangokkal befejezett. - -– Kedvesem, mi járatban vagy? – kérdé a pamlagon ülő. - -– A fejedelemné ő fensége parancsolá, hogy mondjam meg édes -asszonynénémnek, hogy e leányzó az (ekkor Klárára mutatott), kit oly -régen kerestetett. - -Az udvarmesternő levevé szemüvegét, hogy jobban lásson, azután ismét -föltette, hogy még jobban lásson, s midőn így sem nyugodhatott meg, -nyájasan tudakolá a palotahölgytől: - -– Úgy-e, kedves hugom, ezt a derék leányt Kalotaszegi Borbálának hivják? - -– Igenis, Bodó Klárának – válaszolta a palotahölgy. – Ő fensége -kegyelmes rendelete szerint az udvar nemes hölgyei közé tartozik. - -Az udvarmesternő fölkel a pamlagról, Klárához közeledik, s megcsókolja -homlokát, ki e szívességet kézcsókkal viszonozza. - -– Kegyelmes asszonyunknak forma-készítőre volt szüksége, ki a himzők, -varrók és hurkolók számára szép mintákat rajzoljon, s ezért küldött, -édes gyermekem, utánad… csakhogy azt nem tudom képzelni, hogy miért -hivnak téged a mostani neveden? - -– Az a fejedelemné titka, – válaszolá Klára. - -– Nekem kellett volna téged a mi kegyelmes nagyasszonyunkhoz bevezetni. -S hogyan jutottál az ő fensége szine elébe? - -– Nagyságos asszonyom! az is a fejedelemné titka. - -Petneházyné aligha örvendett a rejtélyen, mely az idegen nőt előle -elleplezé. Nem minden csipősség nélkül mondá tehát: - -– Jöjj velem, «fejedelemné titka», hogy mutassam meg szobádat, a hol -lakni fogsz, jelöljem ki a helyet, a hol dolgoznod kell, és vezesselek a -többi nemes kisasszonyokhoz. - -Klára csinos kis szállást kapott s név szerint megismerte azon -leányokat, kik félórával előbb nagy kiváncsisággal függeszték reá -szemeiket. - -* - -Ezalatt a fejedelemné fontos intézkedéseket tett. - -Laczkó István történetét minden részleteivel összefoglalván, nem -kétkedett, hogy Kassainak érdekelve kellett lenni a fejleményekben. - -Klára elbeszélése két dologról győzte meg, arról, hogy a korlátnok -törvényes joggal bir a szombatos pap személye fölött, s arról, hogy e -jogával való fenyegetéssel vette rá a szerencsétlent a szombatosok és -főleg Pécsi Simon elleni kémkedésre. - -Rákócziné, bár a hit kérdéseiben férjénél szigorúabb volt, a szombatosok -tévelyeit nem üldözé. Udvarában több oly cselédre lehetett találni, -kiket rosszakaróik e rajongókhoz szítással vádoltak. De ha a fejedelemné -a kitagadott és törvényesen megbélyegzett felekezet esküdt ellensége is -lett volna, azért még sem szünnék meg erélyes jellemének egész hevével -kárhoztatni azt az eljárást, melynek gyanuja Kassait terhelé. - -Laczkó rögtöni eltünését is inkább hitte Kassai boszújának, mint akár -öngyilkosság, akár megszökés eredményének. - -Egy perczig tehát azzal küzdött, vajon nem volna-e czélszerűbb Kassait -magához hivatni és nyilatkozatra birni; de gyakorlati eszével hamar -belátta, hogy minden elsietés az eredményt koczkáztatná. - -S bár mennyire volt Klára arczára az őszinteség kinyomva, és előadása az -igazságnak bármily kétségtelen bélyegét hordá magán, mégis szabad-e, -illő-e a bűn jelenségeinek megállapítása nélkül hitelt adni oly vádnak, -mely becsületet sérthet, s be sem bizonyítva homályt vet arra, a ki -ellen intéztetik? - -A szombatosnő elbeszélése az elővizsgálatra több kiinduló pontot -nyujtott, mert a börtönőr tanuskodhatott Laczkó bezáratásáról; Fridrik, -a pék, Fehérváron mulatása körülményeiről adhatna fölvilágosítást; azon -társaság végre, mely Pécsi Simon nyári laka előtt megtámadta, ez iszonyú -jelenet részleteit, s talán okait is fölleplezhetné. - -Klára leirásából a fejedelemné Kassai Elemérre tüstént ráismert; a -kiméletlen öreg úrban pedig, ki az izgágát előidézte, Szeredit gyanítá. - -Rögtön magához hivatta őt. - -S nem csalatkozott. - -Szeredi a legapróbb részletekig elbeszélte a történteket, s midőn -rokonától, a fejedelemnétől meghallá Laczkó eltünését, a Kassai ellen -forralt boszutól hajtva, sokat változtatott a szerencsétlen szombatos -felőli véleményén. - -– A jámbor, az érdemes férfiu! – sóhajtá. – Látszott egész valóján, hogy -nincs bűnre, aljasodásra teremtve; de a ki Kassaihoz közel jut, ha -angyal volna is, előbb-utóbb számot tarthat a kárhozatra. Mondtam én -mindig nagysádtoknak, hogy Dajka püspök és Csulai uram minden -ékesszólása sem tisztíthat annyit az erkölcsökön, mint a mennyit Kassai -magaviselete egy óra alatt ront. Ha a becsületesség aranyrúd volna, az ő -lehelletére rozsdát kapna; pedig az aranyat nem szokta a rozsda bántani. -Ő fensége a fejedelem magas kegye szerint rendelkezhetik alattvalói -fölött. Oszthat méltóságokat és hatalmat függetlenül. De én Kassai -uramat azon izmaeliták utódjának képzelem, kik az Árpádház végivadékai -alatt meglopták a kincstárt s a királyi korona pántjának legszebb -köveit, a nép szeretetét és az országnagyok hűségét, kifeszíték százados -helyeikből, hogy a gyémántot üveggel pótolják, mely hamar törik, s ha -épen is maradna, akkor sem érne semmit. Kassai uram nem való az én -uram-fejedelmem tanácskozó termébe… őszintén mondom, az előszobájába sem -méltó. Boldog Isten! mit nem tehetett azzal az emberséges Laczkó -Istvánnal is? A jámbor férfiu kétségkívül nem akart Pécsi ellen föladó -és hamis tanu lenni. Az én atyai dorgálásom is hathatott kedélyére. -Bizonyosan kikérte a vén farizeustól, hogy vele ne készíttessen koholt -okmányokat, ne kovácsoltasson hamis vádakat; s íme, Kassai a Marosba -dobatta, vagy megfojtatta és holttestét a mult éjjel az akasztófa alá -temetteté. Az én kegyelmes fejedelmem nem akar nekem hitelt adni, s -tudom, nagyságod is ki fog szidni e szavaimért; de engem nemcsak -alattvalói hűség, hanem a vér legszentebb kötelékei is csatolnak a -Rákócziak és Lorántffiakhoz. Ha a vén Szeredi hallgat, akkor ki merje -megmondani az igazat? Ha én sem vagyok elszánva uram fejedelmem és -családja neheztelését fejemre vonni, hogy a dicsően uralkodó háznak -használhassak, vajon akkor kicsoda fogná helyzetét koczkáztatni azért, -hogy öntudata előtt megérdemelhesse a kegyelmet, melyet igaz szándéka -miatt elveszt? - -Rákócziné rég megszokta Szeredi vádaskodásait, élczeit és sopánkodását. -Majdnem oly keveset adott, mint a férje, e vén rokon politikai -nézeteire. De tudta, hogy senki sem bír jobban kifürkészni titkokat és -senki sem hajlandóbb egy kevés botrányért tömérdek időt, fáradságot -hozni áldozatul. Szeredinek a kósza fecsegés mellett az ildomos -hallgatás is tulajdona volt. A fejedelemnének, minthogy Klára előadása -tevékenységre ingerelte, épen ily emberre volt szüksége. - -– Nem arról van most szó, – mondá feddőleg – hogy kegyelmed miként -vélekedik a mi legfőbb tanácsosunk hivataloskodása és magánélete felől. -Jól tudjuk, hogy a kik a kormány élén állanak, vádoltatni szoktak azok -által, kik nem vesznek a kormányzásban részt. Midőn Pécsi volt a -kanczellár, kegyelmed őt tartotta a legrosszabb embernek, most helyébe -Kassai lépett, most ő legbűnösebb… míg a váradi kapitányság betöltve nem -lesz. - -– A leendő váradi kapitány elleni vád könnyen vonhatna nyakamra -notapört. De ezt sem tekintve, hiszem tehát, hogy mindig a legrosszabb -embernek marad Kassai. - -Mosolyogva koczkáztatta e megjegyzést Szeredi, s a fejedelemné sem akará -észrevenni a benne rejlő gúnyt. Hisz nagyobbik fiának kapitánysága a -leggondosabban őrzött udvari titok volt. - -– Kegyelmedet egészen haszonvehetetlenné teszi rögzött gyűlölete; pedig -épen hű szolgálatát akarám igénybe venni. - -– Rendelkezzék fönséged fáradságom, vagyonom, életem fölött s rögtön -tapasztalni fogja, hogy jobbágyi kötelességem elől minden más tekintet -háttérbe vonul. - -– Szeretném tudni, mi történt Laczkó Istvánnal? Gyanítom ugyan, hogy -kétségtelenül jogos okból, Kassai uram hatalmába esett, de szeretném -erről bizonyossá tétetni. - -– Legfölebb egy hó alatt mindenről értesülve lesz nagyságod. Laczkó -Istvánt vagy élve, vagy halva előkerítem. Ha Kassai, mint a bitang -marhát, vásáron adta is el, faluról-falura fogom nyomon kisérni, míg -rátalálok; ha négyfelé vágatta is, mint régen az országos rablókat -szokták, mind a négy részt ki fogom kutatni, hogy együtt hozhassam el. - -– Ekkora buzgóságra nincs szükségem. Elég lesz, ha kegyelmed az -elveszett egyén sorsáról értesít. Tájékozásul szolgálhat az a nézetem, -hogy Kassai uram valószínüleg Laczkót szökött jobbágyként vitette -valamelyik jószágába. - -– Most értem már a jámbor férfiunak hozzám intézett végszavait. Fönséged -bölcsesége új világot derített fejemben. Menten a munkához fogok. - -– De kettőt kötök ki. Először, maradjon minden titokban; másodszor, -kegyelmed Kassai indokainak kutatásába ne elegyedjék. Csak arról -értesítsen bennünket, hol van Laczkó és minő állapotban? - -– Szigoruan fogom nagyságod utasítását követni, válaszolá mély bókkal -Szeredi. - -A fejedelemné kegyesen nyujtá kezét a rokonnak, melyet ez a régi -barátság és a magas rang iránt tartozó tisztelet vegyületével emelt -ajkaihoz. - -Szeredi távozása után visszajött Dajka püspök. - -– Tisztelendő atyám! a kegyelmed védenczét erkölcsös magaviseleteért -udvarom nemes leányai közé soroztattam be. - -A szegény püspök égni vélte lába alatt a szőnyeget. - -– Fönséged kimondhatatlanul kegyes, – szólt el nem palástolható -zavarral. - -– Reménylem, hogy Bodó Klárában sok ügyességgel biró egyénre tettem -szert, ki szorgalmával a többi kisasszonyoknak is jó példát fog adni. - -– Mindenesetre a választás rendkívül szerencsés volt. Klára eszét eléggé -tanusítja az is, hogy engem ráfogások és hazugság nélkül tudott tévútra -vezetni, s így szerzett magának alkalmat a fenséged szine elébe jutásra. - -A különben szelid Dajka e megjegyzésében az átalláshoz némi keserűség is -csatlakozott. - -– S hogy találta kegyelmed a herczegkisasszonyt? – tudakolá a -fejedelemné, a társalgásnak más irányt adva. - -– Épen midőn bejelentettek, hajékét tépte le s eltávozott, hogy újra -fodroztassa fürteit. - -– A szeszélyes gyermek! s püspök uram nem dorgálta meg? - -– Leültem, s vártam, míg visszatér. - -– S akkor? - -– Akkor Zsófia kisasszony elővétette új ruháit, s okvetetlenül tudni -akarta, melyiket tartom közülök legszebbnek? - -– Soha sem jön meg az esze! – sohajtá a fejedelemné. – S kegyelmed -miként utasítá őt rendre? - -– Mondám, hogy világi hiábavalóságokhoz nem értek; de arra megfogta -kezemet, s nem akart a ruhatártól elereszteni, míg itéletet nem hozok -öltözékeinek szépségeiről. Azt állítá, hogy inkább sírni is kész, -mintsem szabadon bocsásson, ha nézetemet nem fejtem ki. - -– Ezért szigorúan meg fogom szidni. S kegyelmed mit tett? - -– Itéletet hoztam, s egy világos narancsszinűnek adtam elsőséget. - -A fejedelemné mosolygott. - -– S mit monda Zsófi? - -– Összecsapta kezét, kaczagott, és azt állítá, hogy semmit sem értek a -ruhához, mert a mit megdicsértem, annak a színe és szabása a -legszerencsétlenebb. - -– S kegyelmed, püspök uram, mit válaszolt? - -– Csak azt, hogy már most én szeretném tudni, vajon mit tart a -herczegkisasszony _Az áhitatos lelkek számára virágokkal beültetett és -gyomoktól kitakarított kert_ felől, melyet a mult vasárnap olvasás -végett átadtam? - -– Ez igen helyes kérdés volt. S mit mondott Zsófi? - -– Előmutatá a könyvet, és láttam, hogy eléggé szét volt tépve. - -– Legalább tehát tanulmányozta! – vigasztalá magát és a püspököt a -fejedelemné. - -– Úgy hivém, és ennélfogva kérdeztem, melyik virága a kertnek tetszik -leginkább? - -– S mit felelt? - -– Hogy az ilyen virágokhoz ő csak annyit ért, mint én a nővirágokhoz. - -– Addig olvastatom vele, – szólt haraggal a fejedelemné, – addig -olvastatom a püspök uram könyvét, míg könyv nélkül mondja el. - -– Ez esetben új példányt hozok, fönséges asszonyom, mert a régi már nem -állja ki a hosszas forgatást. - -* - -A fejedelemné a püspök távozása után is néhány perczig neheztelt -Zsófiára; de a Rákócziak e szeszélyes és elkényeztetett leány irányában -gyöngédek, sőt gyakran gyöngék voltak; úgy a férj, mint az asszony. -Kápráztatta szemeiket a Báthori család dicsköre. A Báthoriak közül -vajda, országbiró, nádorispán, fejedelem, s halhatatlan emlékű király -volt már azon korban, mikor a Rákóczi és Lorántffi név csak keskeny -körben volt ismeretes. - -A hatalomra jutott új családok nagy áldozatok árán is keresik a régi -családokkal való rokonságot, s bár a nyugodt kedélyű és biztos itéletű -Rákócziné soha sem nyomhatta el azt az aggodalmát, hogy fiát Zsófia -boldoggá nem fogja tenni; de gyanui és szorongásai ellen mindig talált -oszlató szert a herczegkisasszony fiatal éveiben. - -– Majd megjön az esze, – vigasztalá magát most is, – hisz a tapasztalás -mutatja, hogy egyik némber még a párta előtt, a másik csak a főkötő -alatt érik meg. Zsófiánál hamar fejlett a test, s épen azért bontakozik -ki későn pólyáiból a lélek. - -Nem tudjuk, mennyi érvvel bir e nézet; de az bizonyos, hogy Rákóczinét -megnyugtatá. - -Tevékenysége ismét Klára ügyére irányult. - -Néhány sort vetett papirra, s miután a levelet bepecsételte, a -szombatosnőt magához parancsolá. - -– Könnyezned nem szabad azért, a mit most tőlem hallani fogsz, s kivált -udvarom előtt egy sóhajjal sem árulhatod el bánatodat. - -Klára viaszsápadt lett. - -– Férjed sorsa függ lelkierődtől! - -Klára összeszorította ajkait, mintha daczolni akarna a kíneszközökkel, -melyek testére alkalmaztatnak. - -– Fiadat az ide alig félórára fekvő Portusra viszik. Jámbor, istenfélő -házban fog növekedni, míg ismét átveheted. Az özvegy, kihez e levél -szól, a kis Endrét saját édes magzatának fogja tekinteni. Tüstént -megrendelem az örményesi uradalom igazgatójának, hogy keresse föl a -csecsemő leányodat, s vigye magához. Nálam bátorságban van! barátnődnél -rátalálhatnak. Nincs-e valami jegyed, melyet az áttért szombatosnő -ismer? - -– Csak a mátkagyűrűm. Jefta volt a nyoszolyóleány, midőn az -evangelikusok szertartása szerint férjhez mentem. - -Míg a szent ereklyét Klára lehúzta ujjairól, megeredtek szemének -könnyei. - -– Nem parancsoltam-e, hogy rendben tartsd magad? – szólt a fejedelemné -komor arczczal. - -– Csak ne hullanának rám a boltozat kövei! – gondolá Klára, forogni -vélvén maga körül a termet. - -– Ha gyönge vagy, távozzál innen! – ismétlé a nagyasszony. - -Klára mozdulatlanul állott, mintha szellemek lánczolták volna -föloldhatatlan kötelékkel a padlózathoz. A vért lázas szíve orczájára -hajtotta, de onnan megint visszautasítá eltökélése. Arcza fehér rózsa és -piros rózsa volt fölváltva, míg néhány másodpercz alatt a súlyegyen -helyreállott, s a szenvedő szombatosnő úgy nézett ki, mintha álmából -ébredt volna föl, s nem tudná, mi rezzenté el a phantastikus képeket, -melyek körüllebegték. - -– Már távozhatol, – mondá a nagyasszony. – Sokat foglalkozzál, hogy -kevés időd maradjon a gondolkozásra. - - -VIII. - -Gyulai nem tartott sokat a szombatosságot fenyegető veszélyekről, s azt -sem hivé, hogy Pécsi Simon, midőn a hitújítás kérdése komolylyá válnék, -még egy hajszálát is meggörbíteni hagyja a fényes kövű új Jeruzsálem -miatt. - -De bár mekkora Tamás volt a Deborah atyjának elvszilárdságában, bár -mennyire hitte, hogy a volt korlátnok minden ábrándossága mellett sokkal -tapasztaltabb róka, mintsem az együgyű kezek vetette tőrben magát -elfogassa, mégis az estéli borzasztó jelenet, Szeredi bélyegző szavai, -és a kémkedéssel vádolt Laczkó dühe s megaláztatása akkora befolyást -gyakoroltak kedélyére, hogy soha sem tudta szemeit behunyni, álmában is -titkos kémek álarczát látta letépni, és az ájuldozó nők alakját eltakaró -sűrű fátyolokra boszankodott. - -Ah, a fátyol, s hogy Elemér jött az ájult némber segítségére, ébren is -nagyon nyugtalanítá az ifju kamarást. - -Mit beszéljen el már Anna néninek, midőn a történet regényes része mást -illet? Neki csak mellékszerep jutott, s a tudakolóknak azt sem fogja -megmondhatni, hogy az a Klára, kinek nevét kétségbeeséssel hangoztatta a -kém, kék vagy fekete szemből ejté-e ki a könnyet, midőn magához tért, s -fájdalmas mosolylyal vagy mosolygásban elhalt fájdalommal hálálta meg a -hazakisérő lovag részvétét… És minő lény lehetett Klára? Ha bűbájjal -bir, úgy Elemér még Fehérvárott mulat. És vajon elutazott-e? - -Gyulai Ferencz e gondolatra odahagyta szobáját, s betekintett Elemér -szállására. - -Takarítottak, rendeztek. Új lakosa volt, szintén a testőrtisztek közül. - -– Vagy Klára szépsége kisebb szerencsétlenségénél, vagy pedig Elemér -inkább szereti Deboráht, mint saját maga hiszi, – ez elmés megjegyzéssel -tért vissza Gyulai. - -– S most már mit csináljak újdonságommal? – fűzé tovább eszméit. – A nő -nem látszik különös érdekkel bírni, s én teremtsek-e részére szépséget, -szellemet és kalandot? Azután Elemér nevét sem hozhatom föl oly -történetnél, melyben Szeredi tulajdonkép Kassai István uram ellen is -szólott, a nélkül, hogy az unokaöcs által rendreutasíttatnék. Kassai -István ő kegyelmét szintén nem nevezhetem meg, mert ha fecsegésem fülébe -jutna, szörnyen neheztelne reám, s haragja előmenetelemet gátolhatná. -Tehát a cselekményből még a magamén kívül legalább két nevet ki kell -hagynom. Sőt kérdés, mit csináljak Szeredi ő nagyságával is? -Fölingereljem-e ellene a hatalmas Kassait, holott éles nyelvével maga is -eléggé bőszíti magára? S mi hasznom lesz, ha hireszteléseim miatt végre -a fejedelemné rokona, vagy a fejedelem első tanácsosa között kell -választanom, föltéve, hogy mind a kettőt egyszerre nem veszítem el? Hüm! -Az előmenetelre szükségesebb a hallgatás, mint a beszéd. Bízzuk Szeredi -ő nagysága csatlósaira a botrány terjesztését; mi fiatal kamarások, -kikre szép jövő néz, legyünk titkolódzók, midőn a nyiltság haszna -kétséges… De, hát Pécsi se tudjon semmit a történtekről?… Kár volna -nyugtalanítani, midőn veszélytől komolyan nem tarthat. A szombatosság -sajátságos őrjöngés lehet; de az ország nyugalmát fenyegető bűnné még -Kassai sem bélyegezheti. Azonban, midőn a boldogult Bethlen Gábor -fejedelem Pécsit börtönbe csukatta, a szombatossági vád is keringésbe -hozatott, hogy a lázadási kisérleteket rejtélyes nevével fedje. Atyámtól -hallám a kegyvesztett korlátnok czimborálását az elégületlenekkel. S -vajon most is nem ilyent szaglál-e Kassai ő kegyelmessége? A pártok -békétlenek, Zólyomi rokonai a portát ingerlik a fejedelem ellen, a -katholikus urak hátratételről panaszkodnak, a palatinus titkos -küldöttjei által rokonszenvet toborz. S midőn a huzalkodásra annyi -jelszó és kedv van, csodáljam-e, ha a különcz észjárású Pécsi oly -viszonyok közé bonyolítja magát, mely halálos ellenségét végdiadalra s -őt bilincs közé vezetheti. Leányára s hetven falvára nincs ugyan sok -vágyam, de csak annak szolgáljunk-e, kitől szerencsénket várjuk? Ez nagy -önzés volna. S miért ne figyelmeztetném, bár általánosan, Pécsit arról, -hogy kémek veszik körül, lesik lépteit, szavait? Azonban hátha részletek -után tudakol? Akkor inkább rejtélyes maradok, mint csevegő. A homályos -szavak, a ködbe takart czélzatok Pécsire nagyobb benyomást tesznek, mint -az elősorolt tények s az indokolt vélemény. Meglátogatom őt és -figyelmeztetem. - -Gyulainál a gondolatra hamar szokott a tett következni. - -Mihelyt foglalatosságait elvégezte, s az udvarban reá többé nem volt -szükség, a «remeteség» felé tartott, de alig ért a Miklós-kaputól a -külvárosba, alig kezdett azon utczára belejteni, hol a mult este -csatlósok állották el Szőke István útját, midőn kápráztató fény özönlött -feléje. - -Bár felleges és sötétszürke est volt, melynek holdja bujkált és -csillagai csak lopva mosolyogtak a komor ég kárpítjáról, Pécsi lakása -tündérin csillogott, világosan és nevetőn. Száz meg száz színes lámpa -derítette föl a kert útját, és ösvényeit. - -Czímeres hintók, czifra csatlósok és huszárok állottak az oszlopos -folyosó előtt, és sok szolgakéz lobogtatott fáklyát, emelve a -világítást, mely különben is pazar és magát fitogtató volt. - -A kéjlak minden ablakain a csillárok fénye reszketett, kivévén azon -rejtelmes szobát, hol a zodiacusban forgottak a bolygók s a végzet -titkait szokták az ábrándozó Pécsihez lehozni. - -Gyulai a kapunál vissza akart térni, mert csak a házi kis körre -számított, csak Pécsivel kivánt találkozni; de megzendült a nagy terem, -gyorsan lebegtek el az ablakok előtt az árnyak, s a zene és táncz, a -kiváncsiság és élvezetvágy ostromolni kezdte a mulatságra hajló, a víg -kedvű ifjut. - -Akkor még a szoros illem helyett a szívesség kormányozta a társadalmat. -Az egyosztályú egyének, ha a házban, hol a vigalom vert tanyát, idegenek -nem voltak, nem vártak formaszerinti meghivást, s örömmel látott -vendégei valának a házi úrnak, ki büszke volt arra, hogy lakomáiban és -tánczestélyein sokan vesznek részt. - -Gyulai némi tétova után a folyosónak tartott, s csak a mint az ékes -szobákon s az urak és delnők csoportozata közt tovább haladott, kezdé -mindinkább érezni, hogy a társaság, melybe lépett, több igényű, mint -rögtönzött alkalmakkor kell lennie. - -Később tudta meg, hogy a házi úr születése napját üli. - -Az üdvözlések azon időben elmaradhatatlanok voltak, s elég czifra -szavakkal fejezte ki azokat minden új érkező. - -Gyulai is siet Pécsit fölkeresni. - -Kornis Zsigmond, Mikó, Haller Péter és Kemény János társaságában -találja. - -Az öreg úr magas, egyenes, méltóságteljes alakja, arczának szelid, de -komoly kifejezésével, a figyelmes nagy szemekkel, melyeken mégis -visszatükrözött a merengés, és a gondolkodó homlokkal, melyen a derű, -mint a napsugár a gyér fellegek közt, játszott és el-eltünt, oly különös -hatást gyakoroltak most Gyulaira, hogy a porból felvergődött férfiút -hajlandó lett volna királyok ivadékának vélni, vagy legalább azon római -senatorok egyikének, kik nem szorultak trónra a végett, hogy -uralkodjanak és a pártfogásért esdő tartományok hódolatát elfogadják. - -Pécsi szerencsés és baljóslatú napot ünnepelt. Kedélyében csodálatosan -szőtte be magát a szorongás az öröm közé, s az elhagyatás érzése a -kielégített büszkeség nyilatkozataihoz ellentétül vegyült. - -Hogyne örvendene, midőn maga sem tudja miért, oly sok főember is -megemlékezett születése napjáról, kik évek óta e részben példás -feledékenységet mutattak? S hogyne sülyedne merengésbe, midőn a mult -éjjel, a mint az éjfél közeledett, az állatkör a legfenyegetőbb -csoportozatokat tüntette föl, s neve napjának hajnala közé az -életveszély a családi romlás sötét árnyait veté? Mely halandó tudná -eltalálni a végzet ujjmutatásait? Miért látogatják csoportosan a -kegyvesztett államférfiut épen akkor, midőn az ég kegye felől leginkább -kétkedik? Melyik a rossz jel már? melyik a biztató? melyik az óvaintő? -Az emberek mosolygó vagy a csillagok komor arczára tekintsen-e az, ki a -mától a holnap számára utasítást akar venni? - -Nem rajzoljuk tovább az astrolog kételyeit, mert Pécsit a legkellemesebb -meglepetés várja. - -A fejedelemfi, a remélt trónutód, megérkezése jelentetett. - -Ennyi kitüntetést a volt korlátnok még sem várt. - -Bethlen Gáborral, a nagy uralkodóval több évig állott ugyan baráti -viszonyban, de az udvar kedvezéseitől elszoktatva, s oly hosszas idő -alatt még az aristrokratia büszkébb részétől is mellőzve, természetes -vala, hogy György úrfi látogatása most mélyebb benyomást gyakorolt -Pécsire, mint régen maga a római császár által történt kitüntetése is. - -A csarnokig ment magas vendége elébe, ki a kiséretéhez tartozó fiatal -urak egész csoportjával jelent meg. - -Az agg férfiu a daliás, de negéddel telt ifju előtt kész lesz vala talán -magát a túlságig lealázni, ha méltóságos termete s vonalainak imponáló -kinyomata a szolgaiság jeleinek fölvételére egészen alkalmassá tenni -képtelen nem lett volna. - -György úrfi baráti kezet szorított az öreggel s a jövő perczben a nők -társaságába vegyült. - - -IX. - -A lassú palotás többé sort nem nyerhetett. - -Idősbjeink buzdították a fiatalokat, kiknek nem volt arra szükségök, -vagy visszavonultak a velök egykorú asszonyságokhoz, hogy régi -emlékeiket hasonlítsák az új nemzedék örömeihez, s a mult szerint -rostálják meg a jelent. - -Gyulai a tánczolók közé vegyült. - -Társa kökényszemű leányka volt, ki egész hálával fogadta azon -kitüntetést, hogy a nagyvilágban élő úrfi tartja őt, a gyermekszobából -még ki nem vezetettet, pártás hajadonnak. - -Elismerőbb alig lehet valaki, mint egy növendékleány szokott azon -kétséges bókért, hogy idő előtt tekintik kifejlettnek. Mintha a -bevezettetés percze nem volna kezdete a szülői házból kiköltözés -kisérleteinek, s mintha a békés révben nem ekkor feszítenék föl a -vitorlákat, nem akkor tartanák kézen az evező rudakat, hogy egy gyönge -és töredékeny csónak az első kedvező széllel ismeretlen, viharos és be -nem látható tengerre ragadtassék, hányatni, elsülyedni, vagy véletlenül -szerencseparthoz jutni. - -Gyulai, minden hajlam nélkül ily bölcselésre, fogta át a kis karcsú -teremtés derekát, forgatá a könnyű alakot maga körül, ereszté szabadon, -csalogatta vissza, szóval: tánczolt, egészen csak arra gondolva, hogy -mulat. De szemei véletlenül Deboráhra tévedtek, s e percz óta -tánczosnője már sejdítheté, hogy még nem nagy leány, s hogy örömeire -nézve több köszönettel tartozik leventéje elkésésének, mint gyöngéd -figyelmének. Vagy nem lejt-e Deborah annyi kecscsel s minden -mozdulatában nem él-e annyi varázs, annyi utánozhatatlan és megragadó -bűbáj, hogy Gyulai alig fordíthatja el róla tekintetét? S nem volna-e a -hetedik égben, ha cserélhetne tánczosnőt azzal, a kinek vállára Deborah -most teszi kezeit? - -Bizonyára a kis leányon kívül még más is lehetett oly véleményben, hogy -az ifjú kamarást a házi kisasszony megigézte. Különben miért vétené el -az ütemet és tánczlépést, midőn a csába szombatosleány hozzá közel jön. - -Bohóság! Gyulait csak a művészeti szépség hatotta meg, csak azt látta, -hogy soha még tökéletesebb tánczosnő nem került szeme elébe, csak azt -hitte, hogy a könnyű Atalanta, ki egykor az alig meghajtott buzakalász -fölött lebbent végig, a tündérországból visszatért a nehézkes emberek -közé, hogy fölvillanyozza magát a tompa és bágyadt mindennapiságot is. -Gyulai csodálattal telt el. De hányszor nem fordul elő, hogy bámulatunk -aránylag kevés viszonyban áll rokonszenvünkkel, s hogy az, kit -szeretünk, hajlamunkat rendkívüli tulajdonok nélkül szerezte meg? - -Gyulai szive nem dobogott gyorsabban, midőn szemei a feltünésig kisérték -Deborah hódító mozdulatait. Keble hideg volt; tekintete részvékeny, -meleg és átengedő. - -A büszke és hiú szombatos-leány, ki a közfigyelem lelkesítő ereje nélkül -nem birta volna annyi bűbájba olvasztani minden mozdulatait, most a mint -az aggok is tódultak a terem felé, s a mint a tánczosok siettek -megragadni az alkalmat, hogy nézővé válhassanak, kezdé észrevenni Gyulai -tekintetén a rendkívüli hatást, melyet reá gyakorolt. Hisz a kis -kökényszemű leánynak szüntelen kellett tánczosát figyelmeztetni, hogy -rendetlenség ne történjék, s hogy kibontakozhassanak azon tévegből, -melybe emennek szórakozottsága az egész tánczvonalt be-besodorni -látszott. - -– Igen elfáradtam, – szepegé végre a szerencsétlen gyermek, az -alkalmatlan helyzetből menekülni akarván. - -Gyulai örvendett, hogy már szabad kedve szerint nézheti Deboráht, s -Deborah szive tombolt örömében, hogy a régi mellőztetés megtorlására -alkalmat nyert. Mert mire is magyarázná egyébre az ifjú elnyelő nézését, -mohó bámulatát, mint szerelemre, mint a szépségnek egy vértezett és -hideg kedély fölött nyert diadalára? - -Midőn a táncznak vége volt, György úrfi, Erdély leendő uralkodója, -közelített a bámult szombatosnőhöz. - -Lekötelező lehetett, a mit a fejedelemfi mondott, sőt igen hizelgőnek -kellett lennie, mert a hallott szavak után a leány tekintete még -ragyogóbbá, arczszíne még élénkebb kifejezésű lett, s vonalain a -kellemes meglepetést a viszga szemek messziről olvashatták. - -Gyulai a figyelmezők közé tartozott. - -György úrfinak jelenléte is e házban az ifjú udvaroncz előtt -feltünhetett, minthogy rég tapasztalta, hogy Pécsi a kegyvesztettek -sorsát, a mellőztetést uradalmai s nagy elméje mellett sem kerülhette -ki; mennyivel inkább kellett tehát csodálkoznia a rendkívüli -megkülönböztetésen, mely Deboráht érte, midőn a fiatal herczeg -udvariasságát az egész nőtársaságból egyedül csak reá halmozta. Valóban -több volt György úrfi nyájasságában, mint puszta illem, mint köteles bók -a ház kisasszonya iránt. - -– S mi lehet e kegy indoka? – kérdé magától Gyulai tünődve, mintha nem -volna elég magyarázat azon közelragadtatásban, melyet a gyönyörű -szombatosleány utánozhatatlan szépségű táncza idézett elő. – A herczegfi -szigorú erkölcsű, s jegyesét szereti; ha ezt nem tudnám, – fűzé tovább -gondolatait, – még elhihetném, hogy kalandon jártatja eszét. - -Míg Gyulai találgatásokba merült, az urak és asszonyságok kört alkottak -a teremben, s a herczegfi a középbe vezette Deboráht. - -A hangszerek megzendűltek. - -Régidő óta szebben és szebb pár nem tánczolta a kettőst, mint a daliás -kinézésű herczegfi és «Sáron rózsája», a deli szombatosleány, kinek -ruháját néhány héttel előbb pórnők akarták az utczán letépdelni, s ki -most királynénak látszik, kegyet oszt, hódolatot fogad el, minden -mozdulatával igéz, s egy tekintete, egy mosolya elég, hogy irigység -tárgyává tegye azt, ki szerencsés volt általa a többi halandók fölébe -emeltetni. - -[Illustration: Régidő óta szebben és szebb pár nem tánczolta a kettőst.] - -Hisz maga a herczegúrfi ad példát a tömjénzésben, mintha mondaná: -balgatagok! nem vevétek észre, hogy az úrhölgyek gyöngye, a szépség -eszményképe, a kellem tündére e «remeteségben» lakik, a világtól félig -visszavonulva, a nagy rangú és finnyás hölgyektől félig lenézve, félig -rettegve. Hol volt a szemetek, hogy eddig nem találtatok rá, vagy hol -volt izléstek, hogy látva őt, kételkedtetek magasabb természetében? De -talán a kegyvesztett apa miatt voltatok tartózkodók? Ugyan miért -hittétek a felhőt, mely a napot betakarta, alkonynak? Fény és homály -gyorsan váltja fel egymást az életben. Nekem bizalmam van Pécsi jövője -iránt. - -György úrfi kisérete alkalmasint így magyarázta a történeteket, s -Deborah a kettős táncz után annyi hódolótól volt körülvéve, s annyi -tánczra fölkérve, hogy Gyulai hozzá többé alig közeledhetett. - -S míg a leányt az ifjak isteníték, György úrfi az apát fogta karon, és a -szomszéd terembe vezette, hol lassanként az élemedett korúak a volt -korlátnok és a leendő fejedelem körül csoportot alakítottak, s a mint -Gyulai a lassú beszédből és az arczok élénk kifejezéséből gyanítá, -közérdekű tárgyak felől cseréltek nézeteket. - -– Minden arra mutat, – gondolá az ifjú kamarás, – hogy változásnak -kellett az udvar hajlamaiban vagy a világ ügyeiben történni. Pécsi -megint szerepelni fog. Talán ezt sejti Kassai, s azért lesett minden -lépte után. Figyelmeztetem a veszélyre. De vajon kell-e tennem? Midőn -hatalmas erők surlódnak össze, ki szeretne közéjök állani? Maradjunk az -általánosság mellett, mint idejöttünkkel volt czélunk. Pécsi jóakaróm, -Kassai nem ellenségem. Helyzetem csak romolhat a változtatással. -Tánczoljunk, mulassunk! - -Gyulai midőn e szándékkal közelít a nagy teremhez, hol rövid szünet után -a zenészek már résen vannak, Deboráht látja maga előtt. - -– Épen keresem, – szólt mosolyogva a leány, – hogy miután megfeledkezett -rólam, én kérjem tánczra. Semmi mentség! Semmi menekvés! Bár mint -kerülte, hosszasan kell miattam fáradnia és unatkoznia. - -Gyulai elmés bókokkal válaszolt, karját nyujtva a táncz tündére felé. - -– Úgy hallom, – súgá Deborah, közelebb hajolva az ifjúhoz, – hogy -barátja Fehérvárról végkép el akar távozni. - -– Kicsoda? – kérdé Gyulai, nem tudván, kit ért tánczosnője. - -– Az ifju Kassai. - -– Elemér tegnap elutazott. - -Deborah lesüté szemét. Arczán a szomorúság és megdöbbenés volt -észrevehető. - -Ez ingerelte Gyulai hiúságát. - -– Csodálkozom, – szólt, – hogy barátom, ki az illem szabályait nem -szokta megsérteni, búcsúlátogatást nem tett. - -– Közte és atyám közt az utóbbi időkben oly idegenkedés támadt, mely -mindkettőjöket a félreértésekre fogékonyakká tette. S hol van Kassai -Elemér állomása? - -– Közel Balázsfalvához, csaknem szomszédságukban. - -– Ah! – rebegé Deborah érdekes zavarral arczán. - -– Kisasszony, a táncz kezdődik! (Velem tetszelg, Elemért szereti. -Borzasztóan kaczér.) - -Tánczoltak, Deborah kecscsel, bűbájjal, negéddel s Gyulai, a leány nagy -elégületlenségére, igen szabályosan, pontosan és figyelemmel. - -– Nyugalma ellenére a féltékenység fulánkja megvérezte szívét, -vigasztalta magát Deborah. - -– Kaczér s mégis hideg, gondolá ezalatt Gyulai. - -– Fáradt vagyok, – súgá a leány, az első alkalmat a pihenésre -megragadván. - -Gyulai ülőhelyhez vezeti, de midőn odaérkeznek, a herczegfi jön, s -Deborah édes meglepetéssel hagyja magát a táncz örvényébe sodortatni. - -Ott lebegett könnyen, vidáman, egészen új erővel, oly üdén s a bágyadás -minden jele nélkül, mintha csak most harsant volna meg a zene, s most -kezdődnék meg egy hosszú, renyhe nap untató órái után a szórakozás és -mulatság. - -– Borzasztóan hiú, – gondolá Gyulai, más tánczosnőt keresve. - -Midőn Deborah a szünet alatt öltöző-szobájába indult, hogy hajékét -rendbehozza, a melléktermek egyikében atyjával együtt találta Gyulait. - -– Sohasem fölösleges, – szólt Pécsi, – semmiségünkre emlékezni. Magasság -nem lehet annak megfelelő mélység nélkül, és szerencsésnek azt szoktuk -nevezni, a ki sokat veszíthet. - -Volt az öreg hangjában valami oly megható és vonalain oly mélabús, hogy -Gyulainak eszébe jutott az esteli kaland, melyet el akart hallgatni. - -– Születésem napján mindig szorongás fog el mértéktelen szerencsém -miatt. Öcsém! ezelőtt ötven évvel kisebb tekintélyű háznál, mint most a -magamé, örömest lettem volna pohárnok vagy udvarmester. - -Sötét pír borította Deborah arczát, midőn atyja nyilatkozatának végét -hallá. - -Gyulainak ajkain, ki a leány fölindulását ellesé, finom, alig -észrevehető mosoly lebbent el. - -(Nevet atyám együgyű beszédén! Ah, mennyi kéj volna megalázni őt!) - -– Leányom, Báthori Zsófia heczegkisasszonyon kívül a leggazdagabb ara -leend. Pedig én ezelőtt negyven évvel alig merészeltem boldogult nőm -kezét megkérni, mert ötven jobbágytelke volt. Helyes szokás, öcsém, hogy -minden esztendőben van egy nap, mikor a koronás fő is leborul és -megmossa a koldus lábát. Születésem napján érzem a megalázódás -szükségét. De öcsém, talán te nem is tudod, hogy atyám ki volt? Megsúgom -neked… szűcsmester. - -Deborah elosont a szobából; bár a különben büszke agg nyilatkozata még -Gyulaira is, kit kényes izlésű és hideg ifjunak tartottak, nagy hatást -gyakorolt. - -– Belátom, folytatá Pécsi, hogy a végzet igazságtalan volna, ha minden -halandó ajakkal rendre meg nem kóstoltatná a keserűség kelyhét, s ha az -emberiség egy része örökké verőfényben élne, míg a más rész szüntelen -vak és vigasztalatlan éjben bolyong. Hadd jósoljon tehát -szerencsecsillagunk néha szerencsétlenséget is! Ez a világ rendje! -Ugy-e, nem gondoltad, hogy számos kitünő vendéggel fogsz ma nálam -találkozni? A nap, ha leáldozik, megaranyozza a felhőket és színben -sokkal gazdagabbnak látszik, mint midőn magasan függött a láthatáron! - -– Urambátyám, szólt Gyulai meghatva, már kóstolta a keserűség kenyerét, -volt börtönben is, és birtoka egy részét elkobozták. Nincs oka -megdöbbenni változatlan szerencséje miatt. - -– Tévedsz, barátom; midőn Bethlen Gábor Kővárba zárt, csillagházam -fénylett s elárasztá a boldogság előjeleivel lelkemet. S a bolygók nem -csaltak meg. Úgy lőn, mint jóslák. Becsületemről lehullott a folt, -birtokaim szélesedtek, s Deborah, ki növendék-lyány korában beteges és -keveset igérő külsejű vala, egyszerre fejlődni kezdett szépségben és -szellemben. S hol van most vele versenyző? A mit te fölhoztál, nem volt -szerencsétlenség. Egészen mástól tartok e perczben. - -– Hogyan? – kérdé Gyulai meglepetéssel. - -– A világi körülmények rendkívül kedveznek nekem, de a csillagoknak -fenyegető constellatiójok van. Földi termemet látogatással tisztelte meg -a fejedelemfi; de égi házamhoz ugyanakkor közellépett a skorpio. -Saturnus szikrázik és lángol, Jupiter arcza elhalványult. Nehéz idők -következnek. - -– A skorpio legfölebb egy kémet jelent, ki urambátyám szivéhez közel -lopódzott, szól Gyulai, elfeledkezve szándékáról. - -– Ugy-e Deboráhtól hallottad ezt? kérdé Pécsi, az ifjura szegzett -szemekkel. - -– A kisasszony velem keveset beszélt s egészen más egyénről. - -– S kiről szólt veled? - -– Elemér távozásáról tudakozódott. - -– Választaná el bár e fiatal embert akkora köz tőlünk, mint a déli -sarkot az északitól, mert úgy nem áradna rá a bűn, reánk a veszély. - -Elemér nemesszivű egyén. Ő nem hogy nagybátyja, de Keletindia minden -kincseért sem lehetne kém. - -– Ki hinné ezt felőle?… de sok hivatás veszélyesebb, mint a kém nyelve, -s némelykor végzetünkben van a méreg, mely mást megöl, s nem -kedélyünkben. - -– Ha szabad lenne általam egészen ismeretlen ügybe avatkoznom, inkább -azon egyén iránt volnék bizalmatlan, ki tegnap este bátyámnál volt. - -– Vendégeim várnak, szólt kedvetlenül Pécsi, siessünk közéjök. - -Ezzel az ajtó felé tartott, de érezvén, hogy a társalgás e rövid -félbeszakítása sérthetné Gyulait, karonfogva őt, s mosolyogva mondá: – -Deborah nagy rábeszélő tehetséggel bir. - -– Szavamra! ő nem is említé azt, kire czélzottam. - -– Helyesen tőn, mert az erény halántékaira illik ugyan a töviskoszorú, -de van elég kéz, mely ezt számára megfonja a miénken kívül is. Azon -férfiú, kiről szóltál, a Kassai börtönéből szabadult ki, s leányom -gondatlan szavai miatt távozott el most Fehérvárról. Mélyebben sebzé őt -Deborah nyelve, mint tudnák Kassai kíneszközei. Kérlek, ne vedd -mondásomat szigorú értelemben. Leányom nemes természet. Apa nem lehet -büszkébb nálamnál magzatára;… de ő is tegnap igazságtalan volt egy -felebarátja iránt. Szerencsés, hogy először tette életében! - -Pécsi és Gyulai a társaság közé vegyültek… - - -IX. - -A fényes diadal, melyet Deborah este aratott, már éjfél után sugarak -helyett árnyakat is vetett az ő benyomásokra kész kedélyére. - -Midőn vánkosaira hajtá fejét, képek és visszaemlékezések jelentek meg -ágya körül, hogy az álmot hátraidézzék. - -A fejedelemfi előzékenysége még mindig hizelgett neki, de már sejdítteté -vele a büszkeség, miként a rögtönzött kitüntetés oly körülményekkel -függhet össze, melyek sem atyjának társadalmi helyzetével, sem az ő -szépségének tett hódolattal nem állanak szoros viszonyban. - -Szintén kellemesen hatott rá Gyulainak őt oly sokszor kisérő szeme és -bámulata. Ez az ifju csakugyan leigézettnek mutatkozik. De mit jelent -hát ama finom és gúnyos mosoly, melyet Deborah néha ajakain átsuhanni -vélt, s melyet világosan látott akkor, midőn atyja egykori szegénységét -és homályos sorsból lett fölemelkedését gondatlan elérzékenyüléssel -emlegeté? - -– A gőgös uracs utolsó benyomásul mégis azt vitte el tőlünk, hogy… -szűcsmester unokája vagyok. - -Deborah saját gondolatja miatt arczát kipirulva érzé. - -Eszébe jutott a ma estve kifejtett tetszelgéseinek minden egyes vonása, -s különösen az Elemér nevével való visszaélés csak azért, hogy -féltékenység által ingerelje Gyulait, kivel sorsát végtére sem vágyott -összekötni, s kit – legalább saját hiedelme szerint – a szerelem által -nem boldogítani, de büntetni akart. - -S miért is vette szájára Elemér nevét? - -Ha e névvel nem játszott vala, most talán csendesebben tudott volna -aludni. - -Mit tudja ő miért? de azon régi jó napok kezdettek szivében zsongani, -midőn atyja Elemér nélkül még nem birt leánya boldogságára gondolni, -midőn oly természetesnek látszott az, mi most lehetetlen és gyűlölt. - -Akkor ki hozta volna kétségbe, hogy szerelmök változatlan, mint maga az -igazság, hogy ők egymásért vannak teremtve, hogy kezet kézben tartva -vándorolnak az élet útján végig, s hogy a menyegzői nyoszolyájok és -család-kriptájok között fekvő közt, ezt az arasznyi tért, egymással -osztott örömeik s egymásért hozott áldozataik emlékeivel fogják -beépíteni. - -De most!… Deborah keblét sóhaj emelte. Miért eped? kit vádol? mi az, mi -elégületlenné teszi önmagával? s honnan vonult a szív hamvazószerdájának -komor, méla és vezeklő hangulata a bál tündérképei, a kellemes -benyomások, a fényes diadalok közé? - -Hogyan tudna mindenről számolni Deborah? - -Ő sem sejdíti, mi mozgatja keblén a finom leplet, kedélyében a betakart -érzéseket. - -* - -Gyulait hazatértekor a házikisasszony művészi tánczánál sokkal inkább -foglalatoskodtatá az a talány, hogy miért kereste föl Pécsi Simont -néhány eddig tőle egészen visszavonult főúr és a fejedelemfi? Miért -jutott épen most eszökbe oly férfi születésnapja, kire máskor nem, vagy -érdemeihez és tekintélyes állásához képest szerfölött ritkán gondoltak? - -Volt a vendégek közt olyan, ki a kegyvesztettől már szerencsétlensége -első perczében visszavonult, s csak most találta jónak a feledett baráti -viszonyt emlékezetbe hozni; volt, a ki a hatalom délpontján sem szivelte -Pécsit, s most mégis nyájas arczczal közelített hozzá! - -Ekkora átalakulása a kedélyeknek aligha történt tisztán csak belső -okokból. - -Valami rejtélyes van folyamatban, gondolá Gyulai, s e sejtés izgató -erejének lehet tulajdonítani, hogy a szép Deboráhnak tündéri táncza nem -volt oka a hosszas virrasztásnak és tárgya a rákövetkezett rövid hajnali -álomnak. - -Gyulai gyakorlati irányú jellemével a találgatásból hamar lépett át a -tudakolásba. - -Könnyű volt észrevennie, hogy Fehérvárott meglehetős figyelmet keltett a -Pécsit ért kitüntetés. - -Még harmadnap is sokat beszéltek arról az úri rendűek, különösen a nők. - -Figyelmét nem kerülte el bizonyos változat a hangulatban is. - -Eddig az urak csak szidták Kassait, most olykor dicsérni kezdék Pécsit. - -Eddig a nők sok kivetni valót találtak Deborah születésében és -modorában, most kevesebbet emlegették polgári származású őseit, s -magaviselete iránt is engedékenyebbek lettek volna, ha rendkívüli -szépsége és gazdag hozománya folytonosan nem ingerlené a kedélyeket. - -Gyulai arról szintén értesült, hogy a korlátnok most még inkább dühöng -bukott elődére, mint máskor. - -És szemeivel látta a «remeteséget» sűrűbben fölkereső vendégek fogatait, -nyerges lovait és kiséretét. - -S a mi több, az öreg Pécsi a fejedelmi palota harmadik udvarában -megfordult, s az a hír is lábra kapott, hogy mielőtt György úrfinál -tette udvarlását, szerencsés volt a fejedelemné által elfogadtatni. - -Ennyi kegy a régi mellőztetés után alkalmasint politikai tekintetekből -fejlődött ki, s a pártérdekek üvegházi növénye volt. - -Gyulai nem képzelheté a hanyatló korú s ábrándokba merült Pécsit -jelentős törekvések élén, de neve zászlóúl szolgálhatott, mely serget -von maga köré. - -Igaz, hogy egy kevéssé már elrongyollott e zászló, s midőn még ép is -vala, talán alig lőn többször megkoszorúzva, mint bemocskolva, s talán a -küzdő sorok előtt sem lobogott, a szerencse szelétől dagasztva és a -lelkesedéstől védve, oly gyakran, mint a hányszor a megvert, a -fegyelmetlen tábortól elhagyatott, vagy bevonatott, hogy a pogyász közt -kényelmesen tovább czepelhessék; igaz, hogy Pécsi nevét rendkívüli -siker, rendkívüli fény nem tette villanyzó hatásúvá, de mégis -kétségtelen, hogy az ország nagy többsége Kassai ravasz, önző és -méltóságnélküli kormányzata miatt Pécsi hibáit és bűneit csak azért is -el tudná feledni, mert e rövid emlékezése mélyen sértené azt, kinek most -kezében a hatalom. - -Gyulai Kassai ellen intézett támadásnak kezdé hinni a Pécsire halmozott -bókokat. - -Az ifju udvaroncz éles elméje, midőn e gyanura jutott, kétszeres hévvel -kutatá a körülményeket, melyek a főurakat följogosíthaták most kezdeni a -fejedelem kegyelte korlátnok ingerléséhez. - -Fáradozásai azonban kevéssé kamatoztak. - -Sem a külviszonyokban, sem a beligazgatás terén nem mutatkozott a -változásokra biztos előjel. - -Kassai a szokott órában tanácskozott a fejedelemmel, a szokott éles -humorral és vádakkal sértette az aristocratiát, a szokott -kiméletlenséggel bánt saját hivatalnokaival, a szokott ármánynyal -küzdött a hadpárt befolyása ellen, a szokott ügyességgel igyekezett az -udvar előtt gyanussá tenni azokat, kik őt hasonló buzgalommal -gyanusították. - -Rákóczi most is csak oly határozottan kegyelte Kassait, mint régen, s -Rákócziné most is csak oly gonddal kivánta elpalástolni, hogy nem -kegyeli. - -Maga Anna néni sem beszélhetett Gyulainak többet a korlátnok ellen -forgalomban tartott udvari pletykákról, mint a Pécsi Simon nevének -divatba hozatalát megelőzött napokon. - -Ily adatok a fiatal udvaronczot azon hitre vezették, hogy az ellenzék -újabb mozgalma nem erő, de ájultság jele. - -A főurak, a hadpárt szónokai, a Kassai esküdt ellenségei épen, mert -érzik e gyűlölt férfiú állásának folytonos szilárdulását, mérgökben az -eszély intéseire nem tudnak többé figyelni, s folytonos csipkedésekkel -vesznek elégtételt vigasztalatlan jövendőjökért. - -– Csakhogy ne keserüljék meg merészségöket! gondolá Gyulai, Zólyomi -bukására és számos nótapörre emlékezve. A hatalmas tanácsosok elleni -törekvés észrevehetetlenül vezeti a pártokat az uralkodó személyével -való elégületlenségre; ez veszélyeket teremt, melyek ellen védelem kell, -s az önfentartás, kényszerűség nem válogathat többé sem jelszavakban, -sem az eszközökben. Csoda-e tehát, hogy a ki hazája érdekében küzd a -kormány bűnei ellen, egyszerre maga ellen fordulva látja a törvényt és -hazát, s a mit hűségből kezdett meg, árulással végzi be? - -E sötét, de tapasztalatokon nyugvó világnézet a vidor kedélyű Gyulait -aggodalomba ejté. - -– Félek, hogy csúfosan le fognak tiportatni, s birtokaikkal Kassai -falvainak számát gyarapítani. Miért is vegyültem közéjök? - -A nagyreményű udvaroncz megdöbben a félreértésen. - -Hátha Kassai a cselszövény részesének tekinti. - -– Mindenkinek el fogom beszélni, hogy Pécsi évnapján történetből -vegyültem a társaságba, s távolról sem sejdítém az összejövetelt… De -vajon, folytatá keblében a harczot egy fenköltebb szellem, vajon nem -volna-e ez gyávaság? S mit féljek ott, hol György herczegfivel -találkoztam?… No! sugá ismét az óvakodás, a mi a trónutódoknak csak -pajzán ötlet és időtöltés, az nálunk kicsinyeknél bűn és bukás lehet… S -mégis szégyen volna gyáván menteni magamat oly félreértés ellen, mely -meg sem született, s csak akkor lép világra, ha létezését előre -felteszem. Legfeljebb gyéríteni fogom látogatásaimat Pécsinél. S ezzel -nem tartozom-e Elemérnek, kit Deborah – ha szavainak hihetek – még -mindig szeretni látszik! - -E végtére is inkább önző, mint nagylelkű eltökélést Szeredivel -találkozása még inkább megszilárdítá. - -A fejedelemné rokona félig tréfásan kérdé tőle: – Nem hallottad-e öcsém, -hogy mikor fogja a vizes lepedőt Kassai uram alól Pécsi ő kegyelme -kivonni? Szeretnék e kisérlet alatt jelen lenni. - -– Nagyságod szavainak ködén az én lelki szemeim áthatni nem birnak. - -– Csak tudni akartam, sokat tánczoltál-e a minap Pécsinél? - -– Nem annyit, hogy korom és tánczszenvedélyem mellett elégnek -mondhatnám. - -– Hallom, mindnyájatokat megbabonázott Deborah. Ősz fürteimre! csak -azért szeretnék ismét fiatal lenni, hogy legyen legalább egy, kit e -varázslónő el nem bódíthat. Egyébiránt most az egyszer szerencsédre -szolgál öcsém, ha mindig csak Deboráhra néztél, s ha minden szavad csak -neki esküdött hűséget. Külünben még azt mondanák, hogy Pécsivel esküdtél -össze, mint azok, kiknek maradt idejök a tánczolásnál egyébre, és -nyelvöket másra használták, mint szerelmi bókokra. - -– Így magamat sem hihetem a gyanu fölött állónak; mert sokat társalogtam -Pécsivel s keveset leányával. - -– Tehát neked szintén jelszavad a «szűcs» s nem az «erszénykötő?» - -– Alig hiszem, hogy a fejedelem nagyobbik fia és több országtanácsos -jelenlétében a zene, táncz és vigalom közt ily komoly ügyek hozattak -volna vita alá. - -– De az ármányos Kassai mégis ezt szeretné a világgal elhitetni. - -– Tehát Pécsit azért vétette jó előre kémekkel körül? - -– Micsoda kémekre czélzasz? – kérdé Szeredi megütközéssel. - -– A többek közt arra, kit nagyságod leálczázott. - -– Ki? én? ugyan öcsém, mi jut eszedbe? válaszolja Szeredi hüledezve. – -Talán el is beszélted rokonaidnak, ismerőseidnek, az egész világnak, -hogy a vén Szeredi vak volt és egy becsületes hazafit bizonyos semmiházi -léhűtővel tévesztett össze? - -– Tehát tévedésből történt minden? - -– Szánandó félreértésből, öcsém. De csakugyan nem szóltál senkivel a -reám nézve kellemetlen esetről? - -– Csak annyit mondtam Pécsinek, hogy óvakodjék bizonyos egyéniségtől. - -– És sejdítette-e, kire czélzasz? - -– Rögtön észrevevé. - -– S mit válaszolt? - -– Neheztelt rám. - -– Valódi bölcs! valódi nemes szív… Ne is említsük többé e kellemetlen -ügyet. Te fiatal vagy, de tudsz hallgatni. Rokonom, a fejedelemné, -jellemednek épen ezen oldalát méltányolja leginkább. A minap is dicsért -s képzelheted, hogy én sem maradtam hátra a szép szavak -megválogatásában. Barátom! a tapasztalt és koros férfiak jó véleménye az -a létra, melyen az ifju tehetségek lépcsőnként magasabbra emelkednek. -Különben fölötte nehéz és kétes a siker. - -Gyulai szépen megköszöné Szeredi figyelmeztetését, s azon tanulság -mellé, melyet Pécsire nézve vont, még azt is csatolá, hogy a megtámadott -szombatos pap történetéről mélyen hallgatni kell. - - -X. - -Kassai István, a szemfüles államférfiú, hamar fölfedezte a titkos -államrúgókat, melyek Pécsit rögtön felszinre emelték. - -Szeredi egyik régi barátja tudniillik, ki a török hódoltsághoz tartozó -magyar részek szomszédságában lakott, barátságos viszonyban állott a -temesvári basával. De e barátság még sem akadályozá, hogy pogány -martalóczok ne hajtsák el gulyáját. - -Erélyes és vakmerő férfiú levén, a rablás hirére minden menevéd nélkül a -basánál termett. - -Nem tudjuk, mind visszakapta-e lábasmarháit, vagy pedig kénytelen volt a -prédálók megfenyítését is kárpótlásba számítani; de annyi bizonyos, hogy -a basa nagy tisztességgel fogadta és török őrizet mellett kisértette -Erdély határáig. - -Kassai, kinek Temesvárott biztos kémjei voltak, arról értesült, hogy a -magyar úr és a török kormányzó közt nemcsak az elhajtott gulya, hanem -még fontosabb tárgyakról is folytak beszélgetések. Különösen a basa -figyelmezteté barátját a fényes kapu hangulatára, mely Rákóczi iránt -engedékenyebbé, a magyar király ellenében pedig neheztelővé, majdnem -ingerültté kezd válni. A budai basa nem veszi többé szigorúan az -alattvalói által rögtönzött portyázókat a Duna felső vidékein, s esetek -fordulnak elő, midőn a várőrökön kívül még hitterjesztő szerzetesek is a -martalóczok kezére kerülnek. Most van tehát ideje a vasat verni, ha a -fejedelem ő nagysága az evangelikusokért saját szakállára, saját -felőssége mellett háborút akar a magyar királylyal kezdeni. A basa nem -áll jót arról, hogy ő nagysága megveretése esetében nem vonatik a -hatalmas császár által a béke zavarásáért kérdőre; de a siker könnyen -feledtetné a jogtalanságot, s a ki nyerni akar, tartsa magát készen a -bánatpénz megfizetésére is. A háború eseteiben mindig bűnös, a ki -szerencsétlen. A győztes kardmarkolatját drágakövekkel rakják ki -Stambulban, de ketté törik azt, mely kudarczot vall, ha szinte damaskusi -aczélból készült is, és lapján a Korán legszentebb verseit hordozza. -Mindig ez vala a fényes kapu nézete. - -Kassai értesülvén a temesvári basa beszédéről, nem kételkedett, hogy a -hazatért rokon azt okvetetlenül közlé Szeredivel. - -Hogyan is hallgathatta volna el a fontos hírt, mely a hadpárt -óhajtásaira kilátást nyitott és Szeredi cselszövényeire alkalmul -szolgálhat? - -– Bizonyosan, gondolá Kassai, a Temesvárról fuvó szél üdítette föl az -elégületlen főurak fonnyadt reményeit. - -Ezért kezdenek mozgani, s minden békétlenben czimborát keresni. Pécsi -előttök nemcsak befolyásáért, de gyűlöleteért is jelentőséggel bir. - -Miután a korlátnok éles elméje eddig hatolt, gyanakvó természete a -többit kitalála. - -– Engem akarnak láb alól eltenni, s Pécsit, mert halálos ellenségem, a -porból fölkapják, hogy kezökben legyen egy dorong, melylyel míg más -fegyverök nincs, agyba-főbe üthessenek. Találjanak csak utóbb bármi -silány fringiát vagy buzogányt, a dorongot ismét oda dobják, a hol eddig -feküdt. Hm! de mit várjam be ezt?… kiütöm a markukból, mielőtt rám -emelhetnék! Úgy segéljen, ki fogom ütni! - -Kassai első gondjai közé tartozott azt kutatni, vajon a fejedelmi -palotában tudják-e a temesvári basa nógatásait? - -Semmi nyomra nem akad; de arról hamar értesült, hogy egy renegátnak, ki -a csauszok közt nevezetes szerepet játszik, Rákóczi drága prémes ruhákat -és pénzt küldött. - -– Ez a fejedelemné műve! – sóhajtá Kassai. – Nagyasszonyunk vallásos -rajongásból elősegíti semmirekellő rokona ármányait. Hogy Szeredi -vegyíti a kártyát, csak onnan is bizonyos, mert Pécsihez nem ment, -csufolódik azokkal, kik jelen voltak, s haragomról beszél, melyről semmi -adatja sincs… he! Báthori Boldizsár magának Zsigmond fejedelemnek volt -nagybátyja és mégis halállal lakolt. Mi haszna! kezem még addig sem ér -föl, hogy a távoli rokonság emelvényén álló Szeredi álarczát -letéphessem. De szükségtelen is. Sok rosszat tudott megkezdeni, semmit -végrehajtani. Félénk a koczkáztatatásra, s vereségein sem aggódik, ha -epéjét barátaira és ellenségeire kiönthette. Mi közöm vele? Előttem -Pécsi áll, a vén bolond, a vén bűnös; e fölfuvalkodott gőgös, ki leányát -örömestebb tenné egy király kéjhölgyévé, mint egy mágnás hitvesévé, s -inkább beleegyeznék abba, hogy a mágnás elcsábítsa, mintsem a rangtalan -ifju az elvett becsületet kezével visszaszerezze… e pazar, e pénzt nyelő -gődény, ki naponként száz becsületes ember munkájának sikerét emészti -meg, és legszerencsétlenebb akkor volna, ha olcsó, de egészséges -eledelekkel kellene élni, úgy, a mint én szoktam… ez az eszelős -csillagjós és babonás bolond, ki az állatkör engedelme nélkül meg sem -mer mozdulni, s bujdosó égi testektől várja azt a belátást, a mely -agyvelejében még nincs meg… he, he, he! ez a szónokló, versgyártó és az -egyiptomi mumiák közt barangolt Pécsi ismét magára merné vállalni az -ország ügyeinek vezetését! Hallatlan szemtelenség!… Nem kellett -Deboráhnak az egyszerü öltözetű Elemér, nem kellett az öreg Kassai olcsó -butorzatú háza. Elszennyezhetné bársony- és selyemruháját az én szerény -fedelem alatt. Jól van; helyeslem e tisztaságot; de hát azután miért -akarja most Deborah atyja megragadni a kormány gyeplőjét? Nem tartotta-e -e gyeplőt hosszas ideig kezében a ronda Kassai? he! he! nincsen-e azon -az ő mosdatlan ujjainak mocska? miért szeretné finom kezét e gyeplő -érintésével bepiszkolni Pécsi? Ej, ej! mily következetlenek az emberek! - -Kassai elmélkedéseit a titkár megérkezése szakítá félbe. - -– Talán jól izlett kendnek a rápolti kenyér és pecsenye, he! hogy oly -későn tért meg? – szólt a korlátnok mogorván. - -– Tagadhatatlanul hosszasan mulattam Rápolton – mentegetődzék a titkár – -de méltóztassék nagyságod kegyesen tekintetbe venni, hogy a compassuált -egyén már az első állomáson meg kezdett bomlani, s minden embertől, -kivel találkozánk, tudakolá: vajjon római vagy arab betűkkel van-e az ő -arczára fölírva e szó: kém. - -– Miért nem kötöztétek le a latrot? - -– Szökni nem akart, nagyságos uram, sőt ha abrakoltatni megálltunk, -erővel kellett a kocsiból levonni. A száját betömni lehetetlen volt, -mert az ember vasból látszik alkotva, s karizmai a Demeterénél is -vastagabbak. Kényszerülve valánk tehát a vett útból folyvást kitérni, -hogy mentől kevesebb jövő-menővel találkozzunk. Ez sok idővesztésbe -került. Midőn pedig Rápoltra értünk, bűnösünk, vagy respective: -patiensünk, magát ördöngösnek állítá, s a falu népének hosszasan -elbeszélé, mily fenyegetésekkel csábította Belzebub, hogy belsőjében -állandó szállást adjon a gonosz szellemnek, mely a pokolból hozzá kivánt -költözni. - -– S nem jut kendnek valami a fenyegetések közül eszébe? - -– Azt mondá, hogy az ördögök fejedelme a lelkiismeretet, a jóravaló -hajlamot és az Istenbe vetett hitet akarta az ő nejéből és két -gyermekéből kiszívni, s miután testökben semmi sem maradt volna, a mi -által az állatoktól különböznének, belőlük rápolti parasztokat -szándékozott csinálni. - -– Miért nem lőttétek agyon a kutyát? - -– Nagyságod csak az elszökési kisérlet esetében tette kötelességünkké e -szigort. Azután a nép megbabonázottnak tartja, s úgy kerüli, hogy a vén -Marcsán kívül, kit többen láttak már a kürtőn kirepülni, senki sem mer -vele beszédbe elegyedni. - -– S kend őt Marcsához szállásoltatá be? - -– Nem, nagyságos uram. - -– Megbocsáthatatlan mulasztás. Miért nem tartja résen az eszét, he? Még -ma intézkedjék az őrült átköltöztetéséről. S miről szólt még az a -hóbortos? Talán Belzebubbal együtt engem is említett? Hm! kitelik tőle! - -A titkár elszörnyűködött arra a merész lehetőségre, hogy nagylelkű -főnökén ekkora injuriát követhessen el halandó lény; annál inkább valami -Pista nevű ember és kivált az ő füle hallatára. - -– Már hogy szívelhettem volna el ilyest, kegyelmes uram! Avagy nem -nagyságodnak köszönöm-e szép gyarapodásomat minden világi javakban? Nem -csaphatott volna-e el nagyságod a beigtatási könyvtől, hogy helyemet -érdemesebbnek adja? Nem vehette volna-e ki hónom alól a philerát, hogy -ezentúl Bőgőzi uram hordja az irodából ide, vagy pedig Márton Gáspár, ki -szintén becsületes, talpra esett tisztviselő? S vajon e meleg ködmönt, -melynek az úton annyi hasznát vettem, harmadidén megvásárolhattam -volna-e, ha nagyságod uri asztalán nincs számomra tányér és asztalkendő, -melyhez a számat törülhessem? Ily emolumentumok mellett könnyű az -embernek gyarapodni, s bár szegény vagyok, és ha nagyságod kidobatna az -ajtón, nem tudnám, hová hajtsam le fejemet, mind a mellett elüzetésemet -magam indítványoznám, mihelyest nagyságod ily goromba bántalmaztatását -vakmerészkedtem volna csendesen tűrni. - -– Jól van, jól; de azt talán mégis mondotta a hóbortos ember, hogy -Belzebubnak szürke és hosszúszálú szemölde, kopasz feje, lapos ajka és -széles álla van? hi, hi, hi! - -A titkár iszonyú ijedtséggel tekintett Kassaira, mintha csakugyan -emlékeznék az ördögök fejedelmének arczleírásából e jellemző vonásokra. - -– Alkalmasint – gondolá magában – Demeter fecsegte ki. De hisz, nem -beszélt még vele ő nagysága! Csakugyan tömérdek esze van az én kegyelmes -uramnak! Mindent kitalál. - -Kassai gúnynyal s mosolyogva nézett a hüledező hivatalnokra. - -– Kend talán eddig észre sem vette – szólt kimondhatatlan cyinismussal, -– hogy én kopott, vedlett ember vagyok és elég formátlan arra, hogy -minden czudar ördögöt hozzám hasonlítónak higyenek? No! az még nem volna -baj. A külsőről csak a bolond következtet belsőnkre. S mit mondott a -rápolti új jobbágy a bűnről, melylyel Belzebub kelepczébe ejté? -Gyilkolásra, gyújtogatásra, templomrablásra, no! vagy mire vette rá hát -a sátán őt? - -– Nehéz volna, kegyelmes uram, meghatározni. Zavart eszének folyamában -nem tudtam egyetlen értelmes dolgot kihalászni. Mindenikünket faggatott, -mondanók meg, hogy tulajdonkép melyik felelős a beírt papirdarabért: a -kéz vagy lélek? Mert ő csak a kéz, s mégis őt bünteti az Isten a gonosz -szellem helyett, mely a kezet veszélyes betűk vetésére használta. -Esküvék, hogy felét sem írta le az ördög betűinek, s mégis egész -kárhozatot kapott érte díjul. - -Kassai köszvényes lábai ellenére is élénken emelkedett föl a karszékről. - -– Nem telik be hat hét, s kendből, érdemes barátom, levéltárnok lesz. -Embert csinálok belőled, fiam! valóságos urat, kit vénségedre még talán -a főispán is süvegelni fog. No! a pénzből, melyet útra adtam, sok -maradt-e meg? - -A titkár ámulása miatt el is feledte, hogy a kézbesített csekély -összeget túlhaladták kiadásai. - -– Szépen maradt, nagyságos uram! a mint benyujtandó számolatomból ki fog -derülni. - -Kassai belső szobájába vonult, s a titkár csakhamar erős -zárcsattanásokat hallott. - -– Szegény principálisom azt a nehezen járó pénzládát nyitogatja! Maga -szokta fölemelni belőle a zacskókat, maga görnyedez, bár melle el -szokott szorulni. Szegény kegyelmes úr; és még az a penész is a régi -tallérokon mennyi ártalmat okoz neki! Azután bár legalább a pénz -olvasását bizná másra! Tiszta jó szívből segítenék; de nem akarja. Csak -mosná legalább meg a kezét, mikor a számlálást elvégezi! De vajon -micsoda költekezései lehetnek most? - -Míg a titkár így okoskodott, Kassai különválasztott néhány aranyat. - -Letette az asztalra, rájok tekintett, s ujjai észrevétlenül mozgásnak -indultak. - -– Áldozat nélkül semmi sem megy – mormogá, s pár aranynyal még -szaporította a csomót. - -– Ni, ni! ez a Bocskai pénze s ritkaságánál fogva külön becscsel is bir. - -Elvette az aranyat. - -– Hát ez az V-dik Károly-féle mit keres itt? Ágostán épen fizetni valóm -van és jól használhatom. - -A rakásból megint elvont egy aranyat, hogy a zacskóba rejtse. - -– Áldozat nélkül semmi sem halad előre, s nekem most bőkezűnek kell -lennem! – sóhajtá Kassai, míg sovár szeme egy zechinán akadt meg. - -– Nagybányai aranynyal cserélem be, – gondolá, és kiválasztotta a már -megapadt csomagból a zechinát; de a nélkül, hogy más pénzdarabbal -helyettesítette volna. - -– Apró pénzt is rakok melléjök. Áldozni kell! A vadnépek legsilányabb -bálványai is áldozatokat kivánnak. Pécsi már is sok kincsembe került. -Megfizeti kamatostul, a mit érette költöttem. Nekik nem kell Elemér; sem -az apának, sem a leánynak. Jól van; de akkor ne várják tőlem, hogy -behunyjam szemeimet, midőn kötelességem nyitva tartani. Ők gyűlölik a -Kassai nevet: jól van; de azután ne sértsék meg a haza törvényeit. - -Kassai az apró pénz közé most aranyakat csúsztatott be, gyorsan és -félrefordított szemekkel, mintha saját magától akarná titkolni e -rögtönzött bőkezűséget. - -Ekkor megrázta a csengetyűt. - -– Velem méltóztatik parancsolni? – kérdé a besiető titkár. - -– Kend, mint már említém, rendelést tesz, hogy szökött jobbágyunk a -boszorkányságot üző Marcsához szállíttassék. Továbbá kend gyöngélkedő -egészsége miatt szabadságot kér tőlem négy hétre. Helyét távolléte alatt -Bőgőzi uram tölti be. Még ma írja meg a folyamodványt. - -– Oly egészséges vagyok, mint a makk, nagyságos uram! – szabadkozék a -meghökkent titkár. - -– Tanácsolom is, hogy a betegségtől ótalmazza magát; mert folyvást úton -kell lennie. Birtokaimat szemügyre veszi; számoltatja tiszteimet, -tudósításokat közöl eljárásaikról. Van köztük tolvaj, erdőpusztító, -jobbágynyuzó, s vannak titkos szombatosok is. Eláradott a bűn, főleg a -szombatosság mételye veszélyesen terjed. S mit akar kend tenni, no! mit -akar, ha gazdatiszteim, cselédeim és jobbágyaim közt titkos -szombatosokra fog találni? - -– A tekintetes megye kezeibe szolgáltatom őket, hogy istentelenségökért -méltó büntetésöket elvehessék. - -– Kend a tehén szarva közt keresi a tőgyét. Ha én a vén Kassai titkára -lennék, mindenekelőtt gondolatait ellesni, s politikájának mélységeibe -hatni iparkodnám. No! mit mond erre domini frater! - -– Kegyelmes úr! ha elmém akkora volna, mint buzgóságom, ritkán vonnám -magamra nagyságod méltó megrovásait. De az én alacsony nézeteim, midőn -nincs támaszuk, melyre csimpalykozzanak, okvetetlenül a földön fognak -kúszni. A mit elémbe szabnak, tudom teljesíteni; azonban mihelyst saját -eszem után járok, a világtalant választottam kalauzul. - -– Az nagy baj, barátom! Ha én Kassai István titkára volnék, – szólt -Kassai, – a titkos szombatosok szeretetét igyekezném megnyerni. -Kipuhatolnám bűneiket, de hallgatást igérnék és ha bizodalmukat -elsajátítottam, akkor könnyen kivehetném belőlük, kik az új Jeruzsálem -oszlopai, kikre hallgat a nép leginkább, s kitől várja vallásának -diadalát? He, he! jól fogtam-e föl a kend kötelességét? - -– Tökéletesen, nagyságos uram. - -– Midőn pedig a főizgatók névlajstromát birnám, – folytatá Kassai, – -kérdés: hogyan venném e nagy kincsnek hasznát? No! feleljünk rá? - -– Rögtön kézbesítem nagyságodnak a talált kincset. - -– Kend megint nem találta a szeg fejét. - -A szegény titkár homlokáról permetezett a veríték. - -– Én, – folytatá oktató hangon Kassai, – ha az erdélyi korlátnok titkára -volnék, s ismerném a veszélyes időket, melyekben élünk, igyekezném a -csendháborító, a pártütésre hajlandó és a haza törvényeit lábbal taposó -szombatosok tekintélyesebb emberei közül a gyönge jelleműeket, a -nyomorral küzdőket, he! he! a megvesztegethetőket szép szavakkal, -igéretekkel behálózni, hogy rejtett szándékaik nyomára juthassak. A -rajongók között sok szájas koldus van, ki az egyiptomi húsos fazakokért -lemondana a Kanaán távol fekvő vidékeire vándorlásról. Pénzt kell neki -kölcsönözni titkokért, ételt az eszmékért. Igazam van-e könyvvivő… -akarám mondani, levéltárnok? Kend az asztalon lát aranyt és kisebb -pénznemeket. Vegye magához. Kolozsvárott forduljon meg; mert ott a -mesterlegények közt vannak szombatosok. Mulasson Udvarhely-, Csik- és -Háromszéken; mert ott birtokaim közelében néhány részeges kántor és -koldus-énekeket szerző íródiák szokott a szombatosok gyülekezetében -predikácziókat tartani, szent verseket dudolni. Főleg pedig egy fontos -titkot kutasson ki, melynek létezését a rápolti őrült szavaiból -gyanítom. - -A titkár megsemmisülve volt, hogy ő semmi ilyest nem sejtett, sőt most -sem tud képzelni. - -– Avagy rosszul emlékszem-e a kend értesítéseire? – tudakolá Kassai. - -– Hogyan, kegyelmes uram? – hebegé a titkár, dörzsölve kezeit. – Mit -mondhattam én a szombatosságra vonatkozót?… Oh! most jut eszembe. De -miként is tudtam oly buta lenni, hogy tüstént észre ne vegyem? Hiszen -világos! Elmebetegünket lélekvád gyötri. Valami irományt emleget, -melyért a felelősséget az emberi és isteni törvényszék előtt szeretné -magáról elhárítani, hogy hatalmasabb ember vállára vethesse. S e főurat -nevezi Belzebubnak. - -Kassai, mint besötétült vonalaiból sejthető, most túlságosan éleslátónak -találta titkárát. – Megint sántít a kend észjárása, – mondá, durva -kitörésekkel feddve aggályát. – Hisz az elmebeteg engem tart az ördögök -fejedelmének, s kétségtelenül azért, mert meg van győződve, hogy -bizonyos lázító iratok nyomára akadtam, s hogy sejtem, honnan fú a szél. -Vagy Gálfi, az elégületlenekhez szító gazdag szombatos, vagy talán épen -maga Pécsi Simon használta föl a szerencsétlen ficzkót egy körlevél -fogalmazására, mely a szombatosokat titkos gyülekezet tartására hívja -össze. Kerítse meg kend egyik példányát e honárulási okmánynak. Adjon -érte pénzt, tegyen igéreteket; de okvetetlenül megkerítse. - -– Kergessen ki hivatalszobámból nagyságod, ha a hazaárulók, ha az Istent -szidalmazók és felségsértők kiáltványát meg nem szerzem. Nem is kell rá -sok költség. Az okos szó, a maga idejében használt fenyegetés és a jól -számított igéretek többet használnak, mint az arany; ámbár a pénz -rábeszélő tehetségét sem kivánom kétségbe hozni. Ha ő szent felsége is -úgy akarja, hamar fognak hurokra kerülni a szombatosok, s a törvény és -vallás gúnyolása méltó büntetését leli. - -A titkár egészen kipirult lelkesedésében. - -Ő e hitujítóknál veszélyesebb fajtájú embereket nem is képzelt. - -Hisz az igaz vallást akarják fölforgatni, és az ország törvényétől -tagadják meg a hódolatot! - -Azután nem saját maga fogalmazta-e a nyilvános kihirdető által Fehérvár -piaczán felolvasott és a kulcsos városok kapuira szegzett kiáltványt, -mely a szombatosok és pártfogóik ellen mennydörgött? - -S mégis, az átkozott rajongók, úgy látszik, titkos gyűléseket tartanak, -és kijátszani merészlik a hatóságoknak, sőt Kassai uram ő nagyságának is -figyelmét! - -Nem elég ok-e, hogy a titkár minden erélyét összeszedje a veszélyes -izgatók leleplezésére, s ha lehet, kiirtására? - -A levéltárnoki állomás megnyerésének reménye sem volt kedélyére hatás -nélkül. - -Mihelyest tehát Kassaitól távozhatott, fontos hivatására kezdett -előkészületeket tenni. - -Sejté, hogy segélyül szolgálhat a Laczkó István történetével -megismerkedés. - -Kassai eddig a szombatos nevét sem szoká előtte említeni, s ez elég ok -volt, hogy a különben szemfüles titkár, ha másért nem, gyöngédségből is, -legyőzze tudvágyát. - -Fehérvárott tehát évek óta alig lakott egyén, kiről részletesebb -adatokkal ne birna, mint épen Laczkóról. - -De most kötelességének hivé a nyomozást. - -Az útikészületektől meglopott időt mind erre fordítá, s még alkonyat -előtt Kassai szobájában és Laczkó Istvánra vonatkozó adatokkal ellátva -találjuk. - -– Szeredi ő nagysága Laczkót gorombán támadta meg – szólt a titkár. - -– Az utczán? – kérdé Kassai. - -– Pécsi kastélya előtt. Le akarta csatlósaival szuratni, s kémnek -nevezé. - -– Az én kémemnek, úgy-e? - -– Tisztátalan nyelvén ez a rágalom is megfordult. - -– Tehát rágalomnak gondolja kend? – tudakolá Kassai, páratlan -cynismussal. - -A titkár csodálkozón tekintett védnökére, s azután hivatalos -előterjesztéseit folytatá. – A szerencsétlen férfiú betegségére nagy -befolyással volt Szeredi uram vádja, talán azért, mert kellő alappal nem -birt. - -– S csakugyan nem birt? – kérdé Kassai, gúnyos arczkifejezéssel. - -– Legalább több adat arra mutat. A csatlós, kitől a történetet hallám, -mondá, hogy Szeredi ő nagysága szigorúan megtilta minden fecsegést, mely -az esteli kalandra vonatkozik. Ez ösztönül szolgált nekem további -kutatásra, s betértem a pékhez, kinél elmebetegünk tartózkodott. Soha -rémültebb arczot nem láttam, mint az övé volt, midőn Laczkó Istvánra -vezettem a beszélgetést. Szegény jótehetetlen ember! Szeredi uram -kierőszakolta tőle, hogy Laczkót kémnek állítsa, s azóta halálos -félelemben él. Minden vendégére kajszán néz. Mindenkit boszúlónak vél, s -főleg nagysád haragjától retteg. Boldog Isten! hogy retteg! - -Kassai uram arczán epésebb szín terült el. – Tehát Szeredi itt is keveri -a kártyát! Hm! túlbecsüli családi viszonyainak erejét! Nem oly talisman -az, mely őt minden nyavalyától megótalmazhassa. Ám! bizakodjék csak! A -ki utoljára nevet, az nevet igazán… S tehát Szeredi ő nagysága, mint -mondád, Pécsi Simonnal elhitette, hogy kémet tartok a nyakán, még pedig -egyet az ő vallásának angyali közül, he, he! Szeredi óvakodóvá akarja a -vén szombatost tenni. Ezt állítja kend, úgy-e? - -– Alázatosan esdeklem, nagyságos uram! de szerzett adatataimból épen -ellenkezőjét kellett volna állítanom. Pécsi uram komornyikjától hallám, -hogy Deborah kisasszony egy alkalomkor, midőn a reggelinél atyja által -szemrehányásokkal illetteték, könnyezve mondá: – Adná az ég, hogy az -emberekbe vetett túlságos bizodalmad ne végződjék embergyűlöletben. -Miért lenne valaki csak azért, mert szombatos és pap, minden gyanún -fölül! Én, de ne haragudjál érette, titkos látogatásaira borzadás nélkül -nem gondolhatok. Ki kezeskedik, hogy nem él ellenségeink zsoldjából, s -nincs arra megbizva, hogy színlett kegyeskedésével szívedhez közel -férve, a védelmetlen perczben tőrével vagy árulásával átszúrja azt? - -– A kigyó! az eszes kigyó! – mormogá Kassai. – S mit válaszolt Pécsi? – -tudakolá, kiváncsian elényújtva fejét. - -– Prédikátori hangon mondá: – Deborah! te soha sem fogsz arra méltó -lenni, hogy e szent férfiúnak, ki az igazság tövises útján zarándokol, -leoldjad saruit, megmossad lábát és tisztes fürtjeire illatos olajat -önts. - -– A buta nilusi barom! – mormogá ismét Kassai. – S nem hallottál-e még -más hirt, mely Laczkóra vonatkoznék? - -– A csatlós beszélt egy nőről, ki ájultan rogyott a földre, midőn a -kémnek nevezett szombatos pap Szeredire rohant. - -– Rohant? s dühhel? – kiáltá Kassai. – Czímeres nemessé teszem, ha -arczul csapta. - -– Haragját és léptét a nő ájulása föltartóztatá. Úgy látszik, hogy e -találkozás oly asszonynyal, kinek jelenlétére nem gondolt, s oly -perczben, midőn meggyalázottnak hivé magát, főokul szolgált -háborodására. - -– Felesége, kétségtelenül felesége! – mondá Kassai. – Megtaláltad-e -lakását? Tüstént le kell tartóztatni e nőt! Nemes születésű… hm! De -köteles vagyok-e tudni? Mutassa ki előbb nemességét; majd akkor hátrálok -jogommal. Csendesen, zaj nélkül kell elfogni. Ne távozzál addig. Be kell -csukni! - -– Lehetetlen, nagyságos uram! - -– Miért, he? Talán Szeredi ide is bemártotta ujját? - -– Nem; de az asszony… - -– Veszélyesen beteg? – szólt közbe Kassai. – Ne vedd számba. Hadd -nyavalyogjon Rápolton. Ott is van szalmazsup!… Beteg!… Miért oly -érzékeny? Parasztnak nem kell érzékenynek lenni. A paraszt asszony ne -ájuldozzék, ha férjét gazembernek mondják… Mi joggal fekszik le ő, mint -a kényeztetett úrnő? - -– Nem az a baj, nagyságos uram! hogy beteg, de eltünt, s nem lehet -nyomába akadni. - -– Útba fog igazítani a pék, hol férje szállva volt. - -– Fájdalom, nem látogatta meg férjét. - -– A szívtelen, a szeretet nélküli való, az érzéketlen nő! – korholá -Kassai a kezéből kiszaladt martalékot. – Indulj, kedves fiam! – szólt a -titkárnak – indulj mielőbb, mert foglalatosságod szaporodott. Vitesd ez -asszonyt szilaskeresztúri birtokomba. Onnan majd tovább szállítjuk. -Tudod-e, hol volt Laczkó szombatos angyal? - -– Szégyennel vallom meg, hogy még nem nyomozhatám ki. - -– Szárdis városában. - -A titkár bámulva tekintett főnökére. - -– A judeismus hóbortosai Kézdivásárhelyt hívják Szárdisnak. - -– Törjék ki a nyakok vakmerő névrontásokért! – sóhajtá a titkár. - -– Amen, fiam! – szólt kenetes hangon Kassai. - -* - -Midőn szombatos-üldöző titkárunk a szobából kiment, bizonyos -nyugtalanságot érzett keblében. - -Igen hasonlított ez a hűtlen eljárásból támadó lélekvádhoz, azon -hangulathoz, midőn a subalternus érzi, hogy főnöke méltán elcsaphatná, s -hogy ha még továbbra is ennek eszi kenyerét, ennek iszsza borát, és -ennek kegyelméből emelkedik a hivatallépcsőn fölebb, akkor az isteni -gondviselés több pártolásában részesül, mint voltaképen kellene. - -Úgy van, titkárunk békétlenkedett saját magára. - -Szeretett volna jobb és bal képére, őszintelen eljárásáért, egy-egy -erélyes arczcsapást mérni; de érzé, hogy viszont kétannyi nyaklevest -érdemelne, ha eljárásában egészen őszinte lett volna. - -Szóval, kötelességei összeütköztek. - -S nem lehetett egyrészről tartozásának úgy tenni eleget, hogy másrészről -ne sértse meg kötelességeit. - -Ő tudniillik a csatlósoktól hallá, hogy Elemér vezette el a -szerencsétlenség színhelyéről a szombatosnőt; szintén hallá a péktől, -bár igen általános kifejezésekkel, Elemér tudakolásait a szombatos -kémsége felől. - -Ebből bölcsen következteté, hogy a fiatal Kassai is érdekkel viseltetik -a Laczkó-család sorsa iránt; de éles elméjénél fogva könnyű volt -sejtenie, hogy az ifjú úr részvéte más természetű lehet, mint az öreg -úré. Megtetszhetett a vitéz kapitánynak a szép nő, s talán ínye ellen -volna, ha a komor nagybátyja hirtelen pórruhába öltözteti, hasonlóan a -többi jobbágynőkhez. - -Mi szükség tehát értesíteni Kassai Istvánt, hogy Kassai Elemértől járjon -utána a szombatos nő tartózkodása helyének? Mi szükség a nagybátyja és -unokaöcscse közé a viszály konkolyát hinteni? Nem kegyes pártfogója-e -neki mind a kettő, s ha az öregtől sokat vár a jelenben, a jövendőhez, a -bekövetkezendő évekhez szóló reménye nincs-e Kassai Elemér jó -indulatjához, mint erős horgonyhoz, csatolva? - -Ilyen tekintetek birták a titkárt óvakodásra. - -Nem említett nyomozataiból semmi oly körülményt, mely Elemérnek -alkalmatlanságot okozhatna. - -De miután öreg pártfogóját most először csalta meg elhallgatással, -megfogható volt, ha nemcsak az útrakészülődés perczeit nyugtalanság közt -tölté, de még az éjjel egy részét is álmatlanul. - -Titkárunk a maga nemében igen érzékeny lelkiismerettel birt, habár a -lelkiismeret e neme inkább volt szolgának, mint embernek való. - - -XI. - -Klára szorgalmával és ügyességével a fejedelemné várakozását messze -túlhaladta. Nem volt női munka, melyhez ne értett volna, s mely az ő -keze közül kikerülve, sajátságos csínt és kellemet ne öltene magára. -Ízléssel és költészettel birt, s a közönséges is nyert azzal, ha ujjai -érinték, ha szelleme rája sugárzott. - -Csakhamar határozott felsőséget gyakorolt a többi kisasszonyok fölött, s -a «fehérnépek» termének vezetőjévé lett. Mindenki tőle kért utasítást, -midőn foglalkozásában megakadt. A gyakorlottaknak segített, a gyöngéket -oktatá, és szívességeit annyi gyermekes örömmel, annyi pazar -gondatlansággal osztá, hogy senkit meg nem szégyeníthetett azon -előzékenységgel, mely oly önként jött, hogy minden áldozat eszméjét -kizárni látszik, s azon szeretettel, mely az önzéstől és hiúságtól ment -lévén, mintegy föloldozta az elfogadót még a köszönet, még az elismerés -sokak előtt alkalmatlan igénye alól is. - -Petneháziné, a külsőségekre oly sokat tartó udvarmesternő, ki Klára -fölvétetésének sajátságos módja miatt jogait és tekintélyét vélte -megsértettnek, néhány napi hideg, kimért s csaknem üldözésre hajló -magaviselet után szelidebb bánásra kezdett hajlani, s végtére Klára -léleknemessége s megnyerő modora egészen meghódítá és bevallá a -fejedelemnőnek, hogy fölügyelete alatt nincs senki, kivel annyira -elégült volna, mint az idegen leánynyal, ki jó példával jár a többiek -előtt, s mindeniket emeli azáltal, hogy jellemének folyvást szebb-szebb -oldalait tünteti föl, és nemes versenyre buzdítja az önérzőbbeket… - -* - -Klára kedélye visszavonultságért epedt, helyzete a szembe nem tűnést, a -szerény feledtetést javasolta; de szelidsége, nyájassága és rendkívüli -ügyessége mindig föltünőbbé tevék őt, pedig ennek alkalmatlanságai, sőt -veszélyei is lehettek. - -«A fejedelemnő titka» – mert így hívják pajzán barátnői – nem élhetett -soká úgy eldugva, hogy szépségének híre a leányok szobája falain túl ne -szárnyaljon. - -Az udvari személyzet ujságvágya, melyet Klára rejtélyes megjelenése már -az első perczben izgalomba hozott, naponként növekedett épen azért, mert -semmi leleplezéssel nem nyert táplálékot. - -A kik Dajka általi bevezettetéséről hallottak valamit, az öreg püspök -unokahugának vélték őt; de a főpap rokonságával ismeretesek nem tudták -megfogni, miként nyilhatott e ritka szépségű virág oly kertben, melyet -senki sem dicsért azon oldaláról, hogy a szemet gyönyörködtetné s hogy -varázst gyakorolna bűbájával a mellette elhaladókra. - -És ha csakugyan a püspök családjához tartoznék Klára, mi oka volna a -fejedelemnének ezt eltitkolni? nem számíttatik-e ily magas hivatásnak -élő férfiú rokonsága azok közé, kik a szegényebb sorsú nemes -kisasszonyok sorában mindig helyet foglalhatnak? s aztán a fejedelemné -különös részvéte és meglepő gyöngédsége Klára iránt, nem látszik-e -inkább azt gyaníttatni, hogy rangja oly kitünő, mint külseje? s miért -említi az udvarmesternő csak a legbiztosabb körökben és ott is suttogó -hangon, a megfoghatatlan rejtélyt, mely e titokszerű lényt mint sűrű köd -veszi körül, hogy a világ elől elleplezze? Mintha bizony a közönségest -szokás volna duggatni! A kavics az országúton hever szétszórva, de a -drágakő számára hozzáférhetetlen szekrényeket gondolt ki a leleményes -ész. - -Klára nem gyanítá, hogy ismeretlen neve több részvétet gerjesztett, mint -a mennyit szerencsétlenségének ismerése tudott volna. Társai közt -egyedül, mély fájdalommal keblében, egyedül terhelve életgondokkal, -egyedül üldözve a félelem rémalakjaitól: mégis ő volt az egyetlen, kit -irigylésre méltónak hittek. - -Gyöngéd, ideges alakja, s minden benyomásokat élesen kifejező tekintete -az akarat erejének majdnem egészen alávetette magát. - -Szorongó szívvel tudott nyugodt lenni. - -Barátnői sokkal fiatalabbak voltak években és tapasztalásban, hogysem -gyaníthatták volna, mennyi küzdésbe került egyetlen mosolya, s a csendes -és hallgatag vonalak mennyi sötét bánatot lepleznek be egészen, vagy -szelidítenek félhomályos és tüneményes merengéssé. - -Magát a fejedelemnét meglepte Klára magatartása, s figyelő természetének -egész erejét kellett összpontosítania, hogy a szombatosnő multjának -ismerete mellett se tévedjen, elégültet képzelvén a panasz nélkül -szenvedőben, szerencsést az elhagyottban. - -Csak ha az éjjel beszélhetne az álmatlan virrasztásokról és a nyugtalan -álmokról; csak ha az égbolton ragyogó csillagok tudnának tanúskodni, -hogy hányszor vonult Klára nyoszolyájához a kétségbeesés árnya, s a hit -angyalának hányszor kellett e sötét szellem legyőzésére jönni? csak ha a -szegény szombatosnő magányban töltött óráit valamely körülmény -nyilvánosságra hozta volna, hogy midőn a részvétnek átadja, szentségétől -megfoszsza: oh! csak ekkor lehetne a sivár erélyt egész nagyságában -fölfognunk, mely képessé tevé e gyöngéd és oly törékeny alkatúnak látszó -nőt reggeltől késő estig színlelni elégültséget, nyugalmat és mosolygó -ajkakkal vegyülni a vigadók közé, mintha a boldogságra választottak -egyike volna. - -Klára a töviskoronát, melyet a szenvedés tett homlokára, oly szépen -tudta repkényágakkal és rózsalevelekkel befödni, hogy az örömtől -ajándékul hozott koszorúnak látszott. - -* - -Zsófia herczegkisasszony szeszélyes vágyai, s a menyegzőre történt -folytonos előkészületek adtak a fejedelemné udvarában összegyűjtött -leányoknak legtöbb foglalatosságot. - -Klárának kellett a nagy ügyességet és műízlést igénylő munkákat -elkészíteni vagy vezetni. - -Zsófia nem birt ugyan sem elég kitartással, sem elég gyakorlottsággal, -hogy leendő napája számára egy kötött selyemerszénynél vagy leendő férje -névnapjára egy himzett vadásztáskánál nehezebb műre vállalkozhassék; de -a szép iránt eléggé élénk érzékkel volt megáldva, az elkövetett hibákat -könnyen tudta észrevenni és a művészi tökélyt mindenütt fölismerni. - -Hamar észrevette a különbséget az előbbeni és a mostani finomabb -készítmények közt. - -Phantastikusabb eszméi is, melyek ellen Petneháziné, mint kivihetetlen, -vagy a szemet és szokásokat sértő ötletek ellen tiltakozott, most már, -ha a herczegkisasszony nem akart makacsságáról letenni, a létesítésnél -nem szenvedtek hajótörést, mint eddig, s annyi kellemmel és -czélszerűséggel voltak előállítva, hogy még az öreg udvarmesternőt is -szelidebb véleményre csábították. - -– Meg kell vallani, a fejedelemné kegyencze megérdemli a kenyeret, – -szólt egy alkalomkor Annánál, a herczegkisasszony volt szárazdajkájánál -és nevelőjénél. - -– Az idegen leányt érti-e, nagysád? s csakugyan pártfogása alatt áll ő -fenségének, a mi legkegyelmesebb asszonyunknak? - -– A legnagyobb mértékben, kedves barátnőm! Uram bocsásd meg! de néha még -azon badar gondolatra is vetemedem, hogy talán távoli rokonságban is -lehet vele. Tudja, lelkem! a nagyasszony Istenben boldogult anyja, -Zeleméri Borbála, díszes úri családból származott, de fájdalom! Izrael -tizenkét nemzetségével volt osztályos pere. A számos atyafiság közt -mindig akad, kinek se vagyona, se rangja nem hozzánk való. Az ilyen -helyzetből származott leányzókat pedig nem lehet palotahölgyekké -kinevezni a közfigyelem fölébresztése nélkül. Ellenben, ki keresné őket -a leányszobákban, és az alsóbb nemesség árvái számára kijelölt helyeken? -Aztán fölvett nevet is adhatunk nekik. A szolgabiró, a bortized-bérlő és -uradalmi igazgató, vagy a kurta várnagy, kinek kastélyán egy -fapetárdával is rést lehetne nyitni, ha e leányzók közül valamelyikbe -talál szeretni, nem sokat kérdezi nevét, hanem, mihelyt istenes szándéka -van, nyomban megkéri feleségül, jól tudván, hogy a fejedelmi udvarból -történő kiházasítás, ha csekély hozománynyal is jár, nagy kamatot hajt. -Könnyű annak üdvözülni, drága hugomasszony, a kinek Krisztus a barátja: -ezt tarja egy régi példabeszéd. Klára, kedvesem! a mi nagyasszonyunk -beczéje. De mi tagadás, meg is érdemli. - -– Mégis előttem megfoghatatlan, hogy Klára, mint hallom, oly véletlenül -jelent meg az udvarban, mintha az égből cseppent volna le. Senki sem -tudja, honnan jött. - -– A püspök hozta, kedves barátnőm. - -– De mely vidékről? - -– Az, asszonyom! a fejedelemné titka. - -– Talán okkal-móddal lehetne a kárpitok közé tekinteni. Hisz a fejedelmi -udvarokban van elég kiváncsi szem és figyelő fül. - -– Kétségtelenül, drága hugom! de a mi kegyelmes asszonyunk -szolgálatjában huszonnégy óráig sem maradna az, kinek szeméről és -füléről ily tulajdonokat fedeznének föl… - -A Petneházinéval folytatott beszéd a fecsegő Anna néninek anyagot adott -Zsófi herczegnő mulattatására. - -Növendéke egy óra mulva már szépen kiékesítve hallott tőle mindent. - -A szeszélyes Zsófira ezentúl kettős érdekkel hatott Klára: mint művésznő -és mint rejtélyes lény, kit titok vesz körül s takar be -tündérfátyolával. - -– Hidd el, Anna! ő valódi szépség. Szavamra állíthatom, hogy Klára -gyönyörű leány; – erősítette Zsófia egészen rábeszélő tekintettel. - -– De, hogyan mondhatod ezt, kisasszonykám! holott soha sem láttad. - -– Nagy hiba volt, Anna! meg nem ismerkednem Klárával… valódi bűn volt. -Csak Petneháziné ne volna közel hozzá! Hej! soha se lesz Klára oly rút, -mint Petneháziné, s olyan vén se, ha mindjárt száz évig is élne. -Meglásd, Anna! nem lesz. - -– De hátha még most sem szép, kedves herczegnőm. - -– Fogadjunk hát, hogy ragyogó szépség?… Úgy-e, én sem vagyok csúf? -Úgy-e, György nem mondhatja, hogy könnyen kaphatott volna szebb arczú -arát, mint én? Vagy talán szebb nálamnál a svékus királynak, a -brandenburgi marchiónak vagy a lengyel respublika uralkodójának leánya?… -Te hallgatsz, Anna! Miért titkolódzol? Talán félsz kellemetlent mondani? - -Ezzel Zsófi a tükör elébe állott. Gazdag fekete fürteit simítá homlokán, -s mint látszék, gyermekies elégültséggel vizsgálta saját alakját. – Rút -vagyok-e, Anna? - -– Bűbájosabb vagy, herczegnőm, az álomképnél, melyet akkor látunk, midőn -az ég megnyilik szemünk előtt, s a másvilágból rózsaszin fellegeken -himbál felénk a tündérek raja. - -– Fogadjunk, Anna! hogy Klára nálamnál is szebb. - -– Herczegnőm! miért kivánod mindig a lehetetlent? - -– Csak azért is kivánom, hogy ő szebb legyen, mint én! S miért ne -lehetne?… Ah! – tevé hozzá lágy sóhajjal, – mégis óhajtanám, Anna! hogy -a mi Kláránk szőke legyen. Tudod, én barna vagyok. Fürteim ében-sötétek, -de az övéi világosak. Bizom Istenben, hogy világosak. Jer Anna, nézzük -meg. - -E makacs teremtés szeszélyének nem lehetett ellentállani. - -Csakhamar a terrászon haladtak a fejedelemné laka felé. - - -XII. - -A «fehérnépek» termében minden a legélénkebb foglalkozásban volt. - -Szabtak, kötöttek, varrtak, hímeztek, selyem közé ezüst és aranyfonalat -sodrottak, gyöngyöt fűztek, boglárokat illesztettek övre s bibor -ruhadarabokra. - -Kéz és szem úgy volt igénybe véve, hogy a herczegkisasszony belépése -kikerűlte a figyelmet. - -Klára épen egy kerek rövid vállpalástot tartott kezében, midőn e halk -szavakat hallá: – Nézd, Anna, nem szép-e? vagy talán azt hiszed, hogy ez -nem ő? A többieket ismerem; de ha senkit sem láttam volna közülök, -szintúgy tudnám, hogy ez ő. - -Klára látta, hogy minden leány egyszerre fölemelkedik ülőhelyéről. - -Követé tehát példájokat; azonban félénkségből vagy az illem iránt való -finom érzékénél fogva, nem fordítá tekintetét azon iranyba, honnan a -lassú beszédet hallá. - -– Csakugyan szőke, – folytatá az előbbi hang. – Anna! ah, mily fenséges -aranyhaja van. Nem jósoltam-e meg? Tarts számot rá, hogy az előérzet -soha sem csal. Nekem gazdag tapasztalásaim vannak e részben. Többé ne -mondd, hogy gyermek vagyok. Szólj, kinek volt igaza? - -Klára lesüté szemeit, mert érzé a beszélő közelgését hozzá. - -– Anna, szólítsd meg! Te vén vagy, s kétségtelen mindig okosan kezded -meg a társalgást. - -Klára félig fölemelte tekintetét. - -– Anna! mily szép metszetü kék szemek! Megnyertem volna a fogadást… -Kedves Klárám! Anna csak azt akarja neked mondani, hogy Báthori Zsófi -rendkívül örvend minden apróságon, a mi a te kezedből jön. Neki -egyébiránt két palotahölgye van. Egyiknek kötelessége az ő haját -befonni, a másik a fölöltöztetés többi részét teljesíti. Ezek a derék -asszonyságok örömmel átadnák neked mára helyöket, s Báthori Zsófia -rendkívül szerencsés volna, ha te, ki oly szép ruhadarabokkal -ajándékoztad meg, saját izlésed szerint föl is öltöztetnéd. Úgy-e, Anna! -erre akarod kérni Klárát, természetesen azon igéret mellett, hogy a -szokott fölolvasás terhe alól egészen föl lesz oldozva. - -– Valóban, herczegnőm, e gondolat nem jutott eszembe, – szólt Anna -megütközéssel. - -– Kölcsönözd el hát tőlem a derék ötletet. Vagy talán még jobb lesz, ha -egyúttal magam lépek elő, hogy a te nevedben a szép Klára szolgálatát -igénybe vegyem. - -Ekkor megfogta az elpirult szombatosnő kezét. - -– Jer, Klára, jelentsük az udvarmesternőnek távozásodat. - -Karonfogva vezeté a legnagyobb zavarban levő Klárát a mellékszobába, hol -Petneháziné az udvari szertartások ekkora fölforgatásáról nem is -álmodozva, csendes lelkiismerettel készült a fejedelemnéhez menni, hogy -értesítse a nagyasszonyt mindazon szép és jó dolgokról, melyek a -felügyelete alatt álló osztályban reggel óta történtek. - -Alig képzelhető a szerencsétlen udvarmesternő hüledezése, midőn a -herczegkisasszony kivánatát meghallá. - -– Lehetetlen! lehetetlen! – rebegték vékony és szintelen ajkai. - -– Már mi volna abban lehetetlen, Petneházi néni? – tudakolá Zsófi -negédesen. – Talán nem teszi föl Kláráról, hogy ne tudna engem -fölöltöztetni? - -– Én mindent fölteszek e leányzóról, a mi helyes; csakhogy a herczegnő -öltöztetése bizonyos személyeknek van kötelességül téve. - -– De tartozom-e én fölöltöztetni, ha öltözetlen akarok maradni? - -– Reménylem, azt nagyságod nem fogja megtenni. - -– Kétségtelenül nem, ha Klára öltöztet föl. - -– A két palotahölgy fog tizenegy órakor a herczegkisasszonyhoz menni. - -– Bizton jöhet a végett, hogy föl ne öltöztessen. - -– Szörnyűség! Talán nagyságod elfeledte, hogy még délelőtt György úrfi ő -magassága látogatást szándékozik nagyságodnál tenni? - -– Jól emlékszem rá. De reggeli pongyolában fogadom. Miért ne? Rákóczi -néni maga mondta, hogy az embert nem öltözéke teszi. Aztán, Anna! -hányszor erősítetted esküvel, hogy pongyolában még szebben nézek ki? S -nem kötelességünk-e, Petneházi néni, leendő férjünknek tetszeni? Meg -vagyok győződve, hogy György elégült lesz kinézésemmel. Ő nem az ékköves -pártát szereti homlokomon, nem a virágot fürteim közt, nem a gyöngyöt -nyakamon, nem a csipkét mellemen. Jó leszek neki így is, a mint most -vagyok. Aztán nyájasságommal pótolom a kendőzés hiányait. Elbeszélem, -hogy nevessünk rajta, Petneházi néni töprenkedéseit. S úgy hiszem, van -is jogom Györgytől szivességet kérni? A múlt őszszel azt kivántam: -szerezzen nekem fekete gyémántot, a milyen a mesékben fordul elő. Ki -hitte volna, hogy teljesítheti? de megtörtént. Most követelni fogom, -hogy a régiek helyett keressen számomra két koromsötét palotahölgyet, a -milyenek a mesékben szolgálják a herczegkisasszonyokat. Ki hinné, hogy -kérésemet betölthetné? S mégis meg fog történni. - -– Boldog Isten! miket nem érünk még meg! Vigye a kisasszony Klárát -magával. De csak mára engedem át. - -– Ki gondolna a holnapra, kivált midőn még fiatal! Úgy-e, Anna?… Jer -Klára, menjünk. De most ne haragudjék rám, Petneházi néni! - -Ezzel nyakába borult a vén asszonynak s homlokát megcsókolá. - -* - -Klára, ki a fejedelemné termeiben mindent inkább tiszteletre méltónak, -mint szemkápráztatónak, inkább fénytelen kényelemre, mint meglepő -hatásra számítottnak talált, most, midőn a herczegkisasszony -lakosztályába lépett, alig tudá csodálatát visszatartóztatni. - -A perzsaszőnyegek lába alatt, a nagy történeti, allegoriai és hitregei -festmények a falakon, a bársony vagy mélykék atlasz boritékú és ezüst -vagy arany himzésekkel, virágokkal ékesített butorok körűle, oly -gyönyörűek, oly leigéző hatásúak voltak, hogy csakugyan a tündérvilágban -képzelte volna magát, ha titkolt bánata, melynek sajgását a meglepetések -közt is folyvást érezé, nem figyelmeztette volna, hogy a regék vidám -országa helyett végre is a siralom völgyébe érkezett el, egy csábító -szépségű ponthoz, melyen örömmel legel a szem, de a lélek nem frisül meg -általa, s nem feledi azt, a mi nyomja, a mi csüggeszti, a mi -zsibbadásban tartja. - -Zsófia, a cselédek nagy bámulatára, kézen fogva vitte Klárát a laksoron -tovább. - -– Anna! – szólt, az őt követő asszonyság felé fordulva, – téged most -elbocsátlak. Miért untatnánk bohó fecsegéseinkkel? Majd visszavezetem e -leányt, a honnan elragadtam. Bízd csak rám! - -– Isten őrizzen, herczegnőm! azért engem itélnének meg és méltán. - -Zsófia kedvetlenül bigyeszté ajkait. – Jól van! jőjj hát utána, midőn -délre harangoznak. - -– De herczegnőm, ha nálad találná Klárát György úrfi ő nagysága? - -– Bemutatnám őt neki. Hisz mikor volt György ellensége a csinos alakú -nőknek? - -– De az illem! - -– Bizd Petneházinéra e kérdés miatt az aggodalmat. - -Anna kénytelen volt engedni. - -Mihelyest magokra maradtak, szólt a herczegnő: - -– Válaszszuk ki, Klárám, a legtetszőbb öltözetet. Györgynek helyes -ízlése van. Oh! ő Rákóczi bácsinál sokkal kellemesebb férj lesz. Deli és -megnyerő külsejű ifju. Szeretném, ha véleményedet hallanám felőle. -Születésed és multad ismeretlen előttem Klára! az a fejedelemné titka s -nem is akarom tudni; de ízlésed magas származású. Ha te Györgyöt nekem -megdicséred, még inkább fogok azon magasztalásoknak hinni, melyeket róla -szivem beszél. - -Klára lesüté szemeit és arczát pir borítá. - -Most még inkább érzé, hogy a herczegleány phantastikus magaviseletére -bizonyos elővélemények is hatottak, melyek vonatkozással lehetnek az ő -születésére s polgári helyzetére. Soha inkább nem átallá, mint épen -most, a hallgatást, melyre a fejedelemné parancsa és a viszonyok -kötelezték. - -– Ha te, ki többet láttál a világból, mint én, – folytatá Zsófia – -Györgyöt tökéletes leventének fogod találni, akkor rögtön elhiszem, hogy -őt nem szerelmem festi csak oly ragyogó színekkel. Mert tudd meg Klára: -én halálosan szerelmes vagyok Györgybe. Ezt nemcsak Rákóczi néni, de -maga Rákóczi bácsi is legalább százszor mondotta már. - -– Adja az ég, hogy nagyságodat úgy boldogítsa szerelme, mint a milyennek -én óhajtom; – rebegé Klára kikerülőn. - -– Boldog! – sóhajtá Zsófia, szép homlokát redőkbe vonva. – Éleseszű vagy -Klára! kitaláltad, mi hiányzik nálam… Pompásak úgy-e termeim?… de én -mégis a szegény Báthori Zsófia vagyok. Elvették Istenemet; arany -bálványt adtak helyette… úgy-e hallottad, hogy áttértem? Ne szóljunk -erről többet. Válaszd ki öltözetemet. Te szegénynek születtél; én -szegénynyé lettem. - -Klára egy könnyet látott a herczegleány szemében, s ez megszünteté a -végtelen közt, mely a két némbert a társadalmi téren különválasztá. - -A szombatosnő közel érzé magát a herczegkisasszonyhoz s nem volt többé -zavarban, midőn a csodálatosan szeszélyes és bizodalmas szavakat ennek -ajkairól hallá. - - -XIII. - -Zsófia, mihelyest a ruhatárban szemlét tartának, leült és a szombatosnő -rendező keze alá bocsátá fejét, s bár máskor nyugtalan magaviseletével -legtöbb bajt épen az öltözködéskor okozott, most oly bárányszelid, oly -vidám és mosolygó volt, mintha minden percz új meg új élvezettel lepné -meg. - -– Ah! neked Klára majdnem oly keskeny kezed van, mint nekem, – szólt a -herczegleány, vékony, átlátszó ujjait elébe tartva, – lábad pedig, – -folytatá fecsegését, – kicsinységben még fölülhaladja az enyémet is. -Hirtelen meg sem tudnám mondani, hogy úrfiaink közt melyik érdemelne -férjed lenni. Majd körülnézünk, Klára. Gyulai pártfogásom alatt áll, s -természetes, hogy hibái iránt elnézéssel vagyok, jó tulajdonait pedig -élesebb világításban látom. Különben vannak mások is, kik vele -versenyezni fognak kezedért. Mert tudd meg Klára, hogy én téged férjhez -adlak; neked velem egy napon kell menyegződet tartani. - -Klára kénytelen volt szomorúsága mellett is mosolygani a herczegleány -gyermeteg ötletén. - -– Vajon külsőnkért szoktak minket inkább szeretni a férfiak, vagy pedig -belsőnkért? – kérdé Zsófia, szabaddá lett karjaira tekintve. – Rákóczi -néni csak a belsőnkért tart férjeink szerelmére érdemeseknek. Ez nagy -megrövidítésem volna, Klára! mert még mamámtól is többször hallám, hogy -igazi ördög vagyok s nehéz föladat belőlem valami helyest faragni. -Túlzás biz’ ez a rólam elterjedt rossz hír; de annyit önként megvallok, -hogy a szépségnek is segítségemre kellene jönni, hogy György mindig -hibátlannak találja magamviseletét. S te, Klára, egészen jó természetű -vagy-e? - -– Az emberek elnézésére folyvást nagy szükségem volt, herczegnőm! - -– Épen ezért kell alázatosoknak lennünk, mint mondja Csulai uram, ki -szivében alkalmasint kevélyebb Sámuel főpapnál, pedig szüntelen hajlong, -és hányszor nem láttam már a feje lágyát, noha sokkal magasabb nálamnál. -Igazat szólva, valódi alázatosoknak én a mezitlábos barátokat tartom; de -ezekről itt nem szabad beszélni. Te se említsd őket Klára, mert az -udvari szokás nem engedi, hogy őszintén elmondjuk nézeteinket. Aztán -egyéb baj is van e kérdésre nézve… De remek kezed van, Klára, befontad -hajamat, a nélkül, hogy éreztem volna! Mennyit tanulhatnának tőled -palotahölgyeim! Mindig tépnek. Soha sem volt fejem ily kecsesen -fodrozva… Már most ereszsz föl a székről… Ülj le a helyemre… Ne -vonakodjál, kérlek!… Okvetlenül akarom, hogy leülj… Így ni!… Tudod-e, mi -a szándékom?… Hát csak az, hogy most én fodrozom föl fürteidet; még -pedig saját izlésem szerint. - -Klára a sápadásig megijedt e szertelen leereszkedésen, s eleget is -tiltakozott, de hasztalanúl. - -A szeszélyes herczegkisasszonyt föltett szándékától le nem lehetett -beszélni. - -Alsószoknyában, szabad karokkal, s fésűvel kezében hozzáfogott a -szombatosnő feje rendezéséhez. - -Kibontá ennek aranysárga haját és sűrű palástként hagyá a földig -hullámzani. - -Azután szépségén és csillámán bámult. - -– Tudd meg, Klára, hogy ha e hajzattal nem birnád örökre lekötni leendő -férjed szerelmét, akkor nincs varázs az egész világon, s igaza van -Rákóczi néninek, midőn a talizmánról sem tart semmit. Képzeld csak, ő -még a talizmánban sem hiszen! Ez a mi udvarunk, Klára, igen kétkedő. Ha -egy hétig nem látná az égen a napot, azt állítaná, hogy bizonytalan, -vajon ott van-e még? Sokat tudnék én neked erről beszélni; de -tanácsosabb a hallgatás… Oh! minő szép hajad van, Klára!… dicséretet -érdemel az enyém is; de mi tagadás, szeretnék veled cserélni, ámbár, -miért ne vallanám be? karjaimat és vállamat talán nem adnám a tiedért. -Egészen másként áll gyönyörű szemedre nézve a kérdés… Most már befonom -hajadat, s ha tépni találnálak, kérlek, légy engedékeny -tapasztalatlanságom iránt. - -Épen hevében volt a munkának Zsófi, midőn a semmiről nem értesűlt két -palotahölgy belépett. - -Nincs toll, mely leírhassa e tisztelt úrhölgyek fölindulását. - -Egyik nyitva feledé száját; másik kiejtette kezéből a könyvet, melyből -olvasni akart. - -– Talán nem vagytok megelégedve az alakkal, melyet a kisasszony -hajzatának adtam? Igaz, én gyakorlatlan vagyok még; de szerencsémre itt -teljesül a közmondás, hogy a szépen minden szépen áll. - -Ezzel tovább folytatá a piruló Klárán müvészetét. - -– Mit fog mondani ő fensége, a fejedelemné! - -– Istenem! egy herczegkisasszonyt ily foglalatosság közt találni! – -sopánkodtak a palotahölgyek. - -Aztán, midőn el kellett távozniok, összedugták fejöket, találgatásba -merültek az idegen leány ki- és miléte felől, közlék nézeteiket -ismerőseikkel, azok a magokéival, a nők a férfiakhoz vitték a talányt, a -férfiak a nőkhöz hozták vissza, s pár óra alatt a fejedelmi udvar egész -személyzete azon nagy kérdésen törte fejét, vajon kinek kedvéért lett -fodrászleánynyá Zsófia herczegnő? Micsoda lény az a «fejedelemné titka»? -Hol van családja, hazája? Ki akarja nőül venni? Kinek volna helyén -áhítozni az udvar e kegyeltje után? Ki rendezhetné vagyonát a magas -pártfogás alatt álló személy hozományával? Ki tehetne tönkre magát e -fényüző s elkényeztetett teremtés pazarlása miatt? - -Ah! mennyi suttogás, mennyi sürgés támadt! - -S minderről épen semmit sem gyanítva, végezték be az öltözködést Zsófi -és Klára. - -A herczegleány, miután ékszerei közül egyet sem erőltethetett új -barátnőjére, egy ibolyabokrétát tűzött ennek keblére, a közelgő kikelet -ajándékát, a szerénység jelvényét. - -– Ah! – sóhajtá most Zsófia, az órára tekintve – Györgynek már itt -kellene lenni. Eddig soha sem késett. S hol van Anna? Miért nincs György -nálam? Te talán nem is tudod, Klára! hogy minden percz, melylyel -jegyesünk a határozott időn túl érkezik meg, vádlónak tekinthető. -Györgynek már tizenkét vádlója van. Nem elég-e a kihallgatás nélküli -elitéltetésre is?… S Anna miért feledte el kötelességét? Jer! siessünk -az elfogadó terembe. Ha Anna kimarad, te lészsz udvarmesternőm, a meddig -a fiatal herczeg nálam mulat. Oh Istenem! hisz csak nem lehetek magamra. - -Klára tűhegyen állott a zavar és átallás miatt. - -Zsófi a díszterembe voná őt, fejedelmi méltósággal ült a kerevetre, s -tanítgatá Klárát a szertartásos arczra és állásra. - -– Most jól van. Neked komolynak kell lenni, mintha Anna volnál. Az -udvarmesternő az ily elfogadásokkor kettős kötelességgel bir: az -illedelemnek furcsa, de talán hasznos törvényeire ügyel; értesíti a -fejedelemnét, ha valami szokatlan történik: szóval, félig nagynéne, -félig kém. Vedd ezt szivedre, Klára. Saját érdekemben szeretném, ha -arczod vén és redős volna; de a te érdekedben meg vagyok elégedve, hogy -sem éltes, sem fonnyadt. Pótold, kérlek, komoly tekintettel az évek -hiányát. - -– Talán azt adja az Isten, – rebegé Klára, – hogy Anna ő nagysága -megérkezik. - -– Ne bizzál a véletlenben, gyermekem! légy oly komoly, mint a deczember -hónapot festenék le a naptárban, ha nőnek hinnék. - -Ekkor a kamarás, Gyulai Ferencz lépett be. - -– Kassai itélőmester és országtanácsos akarja alázatos udvarlását tenni. - -– Nem fogadhatom el, – szólt durczásan a herczegleány. – Épen most várom -György herczeget. - -– Kassai István itélőmester és országtanácsos, ő fensége a herczeg -megbizásából remélt magasságodtól kegyes elfogadtatást, – szólt Gyulai. - -Zsófia herczegnő tekintete kedvetlen benyomásokat árult el. - -Küzdeni látszott szeszélyével, de talán kiváncsisága vagy aggodalma -legyőzte azt. - -– Helyettes udvarmesternőm itt van; tehát elfogadhatom a tanácsos urat, -– szólt ünnepélyesen. - -A helyettes udvarmesternő ott volt ugyan; de arcza márványfehér lett s -lábai alig birták tartani. - -Gyulai pedig e fehér szoborra csudálkozó tekintetet vetett, mintha -találgatni akarta volna, melyik görög istenség kifosztott templomából -hozatott e műremek a fejedelmi palotába! - -– Gyűlölöm Kassait, – sóhajtá Klára halkan, öntudatlanul. - -– Gyűlölöm Kassait, hallá a kerevetről visszhangzani lassan, -álomszerűen. - -Az udvarmesternő a herczegnőre, ő rá veté szemét: mindketten megütődvén -önkénytelenül föltárt eszméik rejtélyes összetalálkozásán. - -Alig egy percz mulva az eltávozott Gyulai után Kassai lépett be. - - -XIV. - -A vén ember szokott cynismusával vegyült szertartásos tisztelgések közt -közelített a herczegleányhoz, ki az érett kor komolyságát utánzó -magatartással ült kerevetén, s a fejedelmi nőket megillető méltóságból -mentől többet igyekszik arczkifejezéseire ruházni. - -De ezen ünnepélyesség nem gátolja Kassait abban, hogy Klárához érve, -szürke, bozontos szemöldei közül kutató tekintetet ne vessen rá, mi a -szombatosnő szivét még összébb szorítá, s az udvarmesternői szerep -eljátszására is igen zavarólag hatott… - -– Herczegnőm! – szólt Kassai kedélyes udvariassággal, – ő magasságához, -a fejedelemhez voltam parancsolva, midőn az ifju herczeg, kinek -résztvevő és könyörülő szivét minden szerencsétlenség mélyen meghatja, a -palota előcsarnokában találkozott velem. Épen fönséges atyja belső -szobáiból jött ki, s rendeletet adott, hogy rögtön nyergeljenek s hogy -személyzete is üljön lóra, kísérje őt az áradat színhelyére. Nem vagyok -bizonyos, szólt ekkor hozzám fordulva, visszajöhetek-e azon órára, -melyben Zsófia herczegnőnél akartam tiszteletemet tenni? s valóban igen -lekötelezne kegyelmed, itélőmester uram, ha arról személyesen nyugtatná -meg a herczegnőt, hogy óvatos fogok lenni és másokon segítve, éltemet -botorul nem koczkáztatom. - -– Nem koczkáztatja? – szólt ingerülten Zsófia. – Ő nem koczkáztatja? S -ezt akarja velem kegyelmed elhitetni? Mindenütt együtt lesz a -veszélylyel! Fölkeresi, a hol csak találhatja… Vagy nem ugratott-e -kőfalakon keresztül, mélységeken át, hogy szememet iszonynyal hunytam -be? Nem hallok-e naponként róla csodálatos híreket? Most lóháton megy -föl a lépcsőkön; majd meg a seb miatt felbőszült bölény elébe rohan. És -óvakodásáról mindig a legvakmerőbb vállalatok előtt biztosít. Nem építek -igéreteire semmit. Rákóczi néni is mondta, hogy szoktassam el magamat a -remegéstől; mert könnyebb nekem megtanulni, hogy ne féltsem őt, mint -neki, hogy ne adjon folyvást a féltésre okot. - -– Ez egyszer semmi komoly ok nem forog fönn. A gyors olvadás a Maroson -megindította a jégtáblákat, s azok Portusnál összetorolva, kiöntést -okoztak. Hisz ezt méltóztatott nagyságod már hallani? - -– Most hallom először. - -– Inkább segélyezésre van szükség, mint életmentésre. - -– Nekem fölösleges ékszereim vannak, – szólt Zsófia. - -– Kenyér kell nekik, egy kevés ruha és ideiglenes lakás; mert Portus és -Váradja nagy részét vagy a Sebes vagy a Maros árja borítja, bár -mindenütt gázolhatón. No! legfölebb két házba tolult a hab az ablakon, s -azok is viskók voltak. Csak egy üres bölcsőt láttak a Maroson úszni, s -csak egy növendékgyermek hulláját találták a Sebes fűzei közt. Más -szerencsétlenségről nem vagyunk értesítve. - -– Szörnyű, szörnyű! Klára, gyűjtsd össze ruháimat, hogy oszszuk ki a -károsodtak közt… De hol van Klára?… Udvarmesternőm eltünt. Nem látta-e -itélőmester uram, hogy merre ment? - -– Úgy gondolom, az öltözó-szoba felé, nagyságos kisasszony! Egyébiránt -reszketett, halálsápadt volt, s mint gyanítom, aggodalmai nem voltak -közönségesek. - -– Mindig így szokta Kassai bácsi az embereket ijesztgetni! – szólt -Zsófia, egészen feledve méltóságát s az ünnepélyes fogadással járó -feszes modort. – Többeket tudok már, a kik félnek csak rátekinteni is a -bácsi arczára. - -– A herczegnő ideiglenes udvarmesternője talán épen ezek közé tartozik? -– tudakolá mosolyogva Kassai. - -– Majd megkérdem tőle. - -– Ha jól emlékszem, már egyszer látott, s akkor szintén nagy zavarba -jött. - -– S csak egyszer? Azt kell hinnem, hogy többször is. - -– S miből gyanítja nagyságod? - -– Engedjen arról hallgatnom. - -– És szabad-e tudnom, miként jutott a tőlem félő hölgy azon magas -hivatalba, melyben most találni volt szerencsém? - -– Kinevezés által. - -– S ki nevezte ki? - -– Magam, – szólt Zsófia méltósággal. – Igaz, csak egy órára; de azzal -bebizonyítám, hogy állandólag is lehetne azzá, a mivé tettem. - -– Kétségkívül magas születése vagy rendkívüli tulajdonai jogosították e -kitüntetésre? - -– Hogy a magas születés nálunk az előmenetelre nem okvetlenül szükséges, -azt a tanácsos úr saját magáról tudhatja. - -– Nagysád tökéletesen meggyőzött a rangra nézve, – szólt cynicus -vidorsággal Kassai. Csak még azt nem tudom, hogy a félénk hölgy, oly -fiatal korában, s oly gyermekes modor mellett nagy képességeinek minő -jeleit adhatta? - -– Ez, itélőmester úr, az én titkom. - -– De legalább neve nem? - -– Az, itélőmester úr, a fejedelemné titka. - -– S honnan jött ide? - -– De nem tudná-e Kassai bácsi megmondani, hogy hová ment innen? - -– Véghetetlenül sajnálom, hogy azzal a herczegnőnek nem szolgálhatok. - -– Fájdalom! hasonló helyzetben vagyok én is kegyelmed azon kérdésére -nézve, hogy honnan jött? - -– Miután tehát szerencsém volt egy az udvari szertartás szerint fontos -ügy felől nagyságodtól megnyugtató fölvilágosítást nyerni, kegyes -engedelemért folyamodom más tárgyra nézve a herczegnő figyelmét igénybe -vehetni. - -– Udvarmesternőm eltávozott s kegyelmed, ki az udvari szertartásokra -hivatkozott, bizonyosan nem feledte el, hogy az elfogadásoknál az -udvarmesternő jelenléte szükséges. - -– Valóban nagy hiba volt Komjáthi Anna ő kegyelmének, a -herczegkisasszony udvarmesternőjének kimaradása, azonban miután az ügy, -melyről szólani akarok, György ő fenségére vonatkozik, azért is el kell -hallgatnom Anna asszony mulasztását, mert ez kellemes alkalmat nyújt -nekem, régi óhajtásom teljesítésére. Igen herczegnőm, négyszem közt -vágytam nagyságoddal beszélni, s midőn most erre alkalom nyílt, -háládatlan volnék, ha észrevétetném másokkal azon hanyagságot, mely ily -váratlan szerencsében részeltet. - -– Tehát az itélőmester úr elnézést igér nekem elnézésért. De feledi, -hogy György miatt aggodalomban vagyok? Hogy a szerencsétlenség -martalékai segélyemet várják? Hogy Klára, kinek a könyörület -teljesítésében oldalom mellett kellene lenni, csodálatosan eltünt? Hogy -általában tűhegyen ülök itt? S hogy nem szeretek semmi kellemetlen -érzést? Szóval, most Annára van szükségem,… ha tudniillik Kassai bácsi -nem akar udvarmesternőm lenni. - -– Valóban, nem tudom, birok-e elég képességgel e fontos hivatásra. S mit -kellene tennem, hogy legalább mint udvarmesternő elmondhassam azt, a mi -szívemen fekszik? - -– Bejön a ruhatárba s velem együtt kiválasztja a használható darabokat. - -– Esdeklem alázatosan, a károsultak oly sorsú egyének, kiken nagyságod -legdurvább vászna, legviseltebb ruhakelméje is valódi gúny volna előbbi -állapotjok ellen. - -– De aranylánczaimat és karpereczeimet eladhatják. - -– Nem értik becsét e drágaságoknak, potom áron adnának túl azokon; nem -is említve, hogy a szolgabiró tolvajságért, csupa tévedésből, -befogathatná őket. - -– Reménylem, kegyelmed ért a drágaságokhoz? - -– Valamennyire értek, herczegnőm. - -– Tehát én most az udvarmesternőt elküldeném, hogy adja el az ötvösöknek -csekélyebb ékszereimet. S ha kegyelmed udvarmesternőm lett, kiválasztjuk -a szükségeseket, s rögtön elviszi az ötvösökhez. A válogatás alatt -megengedem, hogy beszélgessen arról, mit szivén hord, noha bevallom, -inkább szeretném, ha ez időközben Klára beszélne velem. - -– Csodálatos lény lehet az a Klára! S kell-e még egyebet is tennem, -herczegnőm? - -– Természetesen. Midőn a pénzt beszerezte, hintómba ül, elmegy a -helyszinére, segít a szűkölködőkön, kiosztja adományaimat, s gyorsan -visszatérve, pontos előterjesztést nyujt be hozzám a történtekről. - -– A hintón kívűl, herczegnőm, a többi feltételeket elfogadom. Már hiába, -inkább bizom saját lovaimban. - -– Menjünk tehát a ruhatárba. - -A gondviselés úgy akarta, hogy e válságos perczben lépjen be Anna. - -Az elkésett udvarmesternő kipirult, midőn Kassait megláttá. - -– Épen a tanácsos uram ő kegyelme igérkezett kötelességeid betöltésére, -Anna! s úgy hiszem, e megszégyenítés eléggé megbüntet. - -Anna inkább a rettegett Kassai, mint a herczegnő előtt mentve magát, -fölhozá, hogy saját szemeivel látta György urfi kilovaglását, s ebből a -mai elfogadás más napra áttételét következtetvén, szabadságot vett -néhány perczig haza távozni. - -– Most már a tanácsos úrra egész figyelemmel hallgathatok! – szólt -Zsófia mosolyogva Kassainak, ki négyszem közt szeretett volna vele -beszélni, kellemetlen helyzetén. - -– Talán az árvíz miatt károsultak ügyétől vonnám el drága idejét. - -– Sietni fogunk majd Annával a szükségesek kiválasztásában. Csak szóljon -kegyelmed haladéktalanúl, mert már kiváncsivá tett, s a nők, mint Anna -mondani szokta, inkább uralkodhatnak még gyűlöletükön is, mint -ujságvágyokon. - -Anna megütközött ugyan a neki tulajdonított észrevételen, de kötelessége -szerint hallgatott és szertartásos szigorral tartá magát a néma tanúk -szerepéhez. - -Kassai a szerencsés alkalom elszalasztását eléggé fájlalá, de sokkal -több tapintattal bírt akár arra, hogy egészen hallgasson, akár hogy -mindent elmondjon. Szerette volna György urfit, ki Pécsi Simonhoz és -Szeredihez közeledik, dícséretes ürügy alatt Fehérvárról eltávolítani, -de Annában kétes jellemű segédnél többre alig számíthatott. Ez -alkalommal tehát csak általánosságban, csak előkészítésként kellett -működnie, különben koczkáztathatá a sikert. - -– György herczeg, – szólt tehát, mintha egy épen most félbeszakított -tárgyat folytatna, – György herczeg a Maros kiöntése miatt veszélyben -forgók jó nemtője lesz. Életét nem koczkáztatva, megmentheti másokét, s -a nép hálakönyeit szép tetténnek adójául elfogadhatja, oly föláldozások -nélkül, melyek a herczegnő és a haza aggodalmait igénybe vehetnék. Ezt -nevezem én helyes gazdálkodásnak az erénynyel. De vajon mindig számító -gazda-e az ifjú herczeg? A mult őszszel a meggyúlt pajtába rohant, mikor -már a boronák töredezni kezdettek s a láng az ablakokon kitört. És miért -koczkáztatá az életét? Hm! hogy megmentse egy parasztnőnek fejős -tehenét. Hát nem lett volna-e helyesebb, ha már a károsultat szánta, más -tehenet ajándékozni neki? A farsang végén Bánffy Gergely lakodalmán, -melyre nyolcz vezetéken hozott paripával jelent meg, egyszerre bezáratta -az udvarkaput. - -– Hallottam, – szólt közbe Zsófi – részletesen hallottam a történteket. -Sorba állította a vendégek kocsiait, úgy, hogy az egész tért -betöltötték. Ekkor a magával hozott rókát szabadon bocsátá. Lóháton, -ostorral kezében és a szekerek közt nyaktörő ugratásokkal üldözte, -csapkodá a szegény állatot, egyik menedékből a másikba szorítva. Hat -lova fáradt ki, míg a veszélyes játéknak vége lőn. Egyébiránt a nász el -volt ragadtatva György ügyességétől, s mindenki tudja, hogy Erdély ifjai -közül senki sem győzheti le őt a lovaglásban. - -– De mit mondott volna e nász, ha egy hitvány róka az országot leendő -fejedelmétől, s a herczegnőt leendő férjétől fosztotta volna meg? Pedig -ez könnyen történheték. - -– Igaz, György vakmerőségének rossz vége lehet. Azonban rábeszélhetjük-e -őt, hogy nővé legyen, vagy otthon ülő törvénytudóssá? - -– Nem, herczegnőm! De tevékenységének méltó tárgyat lehetne adni, s -bátorságát magas czélok által összhangzásba hozni a megfontolással, a -számítással és a valódi nagyságra szükséges többi kellékekkel. - -– Kénytelen vagyok elismerni, hogy az itélőmester úrnak igaza van. - -– A nagyravágyást kell az ifjú herczeg keblébe vetni, hogy lángoljon föl -és hevítse hasznos erélyre, eredménydús hatékonyságra. Hm! de ki tehetné -ezt inkább, mint herczegnő? - -– Mert nő vagyok, úgy-e? S tiszteletes Csulai uram többször mondá nekem, -hogy a kevély nők szokták kedveseiket, férjeiket a nagyravágyás bűnébe -sodorni. Például hozta föl Tulliát, a büszke Tarquin feleségét. - -– Csulai uram más nagyravágyást értett, nem az igazit, nem a nemest. A -herczegnő buzdításai az ifjú herczeget a történetkönyvben halhatatlan -nevűvé tehetnék. Benne megvan az anyag, a fogékonyság… csak irányra van -szüksége. - -– Megvallom, nekem hajlamam van ilyen buzdításokra, s volnának is -gondolataim. Már rég veszem észre, hogy ez a mi udvarunk kicsiny, minden -czímével, fényével, szertartásaival együtt. - -– No! herczegnőm! nem nagyon kicsiny biz’ a, csak az emberek legyenek -benne nagyok. - -– Higye meg, kicsiny, – szólt Zsófia fontoskodó arczczal. – Az ország is -szűk. - -– Megférünk benne, herczegnőm. - -– A Rákóczi-család is még nem a legjavából való. - -– Nem mindenik lehet spanyol király, herczegnőm! Elég szép vagyont, -tekintélyt és hatalmat adott az Úristen ő magasságának, a fejedelemnek. - -– Kezdetnek megjárja, itélőmester úr! De már csak az tagadhatatlan, hogy -az én őseim közül egyik lengyel király volt; miért ne lehetne György -szintén azzá? Ez elég helyes tárgya a nagyravágyásnak, úgy-e, Anna? Te -tégy mellettem tanubizonyságot. Vagy ha nem tetszik Györgynek Krakkóban -lakni, fogadja el a magyar király czímét, mint Bocskai. Reménylem, -előbbvaló a korona, mint a süveg! Szólj, Anna, igazam van-e? Vagy -legjobb volna, hogy űzze ki a törököt Constantin várából, s aztán -neveztesse ki magát a pápa által a keresztyénség kardjává. Mindezekre, -úgy hiszem, nagyravágyás kell. - -– S kigondolásokra a herczegnő igéző kedélye s fiatal kora, – szólt -mosolyogva Kassai. - -– Tehát mondja el kegyelmed a redős arczú nagyravágyás gondolatait. - -– Én csak a György herczegúrfi számára való eszméken törtem a fejemet, s -nem azokon, melyeken vagy már rég túlhaladt a hanyatló kor becsvágya, -vagy soha többé nem képes létesítésöket elérni. Nézetem szerint arra -kellene buzdítani ő magasságát, hogy vegyen részt a közdolgokba; kezdjen -szolgálni, hogy tanulja meg a parancsolást; áldozza tevékenységét, -bátorságát az ország egyik pontjának védelmére, hogy idővel értsen az -egész ország védelméhez, s magasabbra emeléséhez. - -– Szóval, arra kell őt rábeszélnem, hogy a kegyelmed hatósága és -parancsa alá helyezésben keresse a nagyravágyás kielégítését. - -– Vannak katonai állomások is, melyek a herczeget ily kellemetlen -összeköttetés alól fölmentik – válaszolá cynikus mosolylyal Kassai. - -– Azaz, költöztessen el engemet György valamelyik puszta végvárába. -Eljösz-e oda, Anna? - -– Én nagyságodnak csak árnyéka vagyok, s az árny sohasem válik el a -testtől, kiséri azt mindenüvé – sóhajtá Anna. - -– Kegyelmed, itélőmester uram! közölte-e ezt a tervét Rákóczi bácsival? - -– Tervről, herczegnőm! itt szó sem lehet! – válaszolta Kassai, -kellemetlenűl meglepetve Zsófia nem várt belátásán. – Bennem a herczeg -vakmerősége csak azon aggodalmat ébresztette fel, melyet a Maros -kiáradása. S gondolám: vajon nem lehetne-e e bő hullámokat úgy vezetni, -hogy medrökben maradjanak? A folyamokra nézve is beszélnek ily -lehetőségről, bár bizonyost nem tudok felőle mondani, de azt már -tapasztaltam, hogy a jellemekre alkalmazható a szabályozás. - -– Csulai uram állítja, hogy ez főleg imádság és Isten kegyelme által -történhetik meg. De míg mi együtt beszélgetünk, azalatt az árvíz -áldozatainak inségén nem lesz könnyítve; siessünk, Anna! a könyörület -filléreinek összeszerzésével. - -– A kis kigyó! a kis sátán! – gondolá Kassai, midőn czélját el nem érve, -távozni vala kénytelen. - - -XV. - -Klára egészen járatlan volt a herczegkisasszony palotájában. - -Csak annyit tudott, hogy az udvari cselédeken kívül még sok más vizsga -szemnek lesz kitéve, ha arra távozik el, a mely felől bevezették. - -Ezért vonult az öltözőszobába, honnan, mint gondolá, hamar érhet a -bástyára. - -Az épületszárnyból, melyhez egy egészen födött falajtó vezet, csak a -ruhatárnak nevezett termet ismerte. - -Onnan több kijárat nyilt; s hogy melyiket válaszsza, volt-e ideje -hosszasan vizsgálni a fölindult, a majdnem reszkető anyának, ki lába -alatt égni vélte a földet s feje fölött roskadozni az eget? - -Végre a herczegkisasszony hálószobájába tévedt. - -A hely, hová engedelem nélkül hatolt, megdöbbenté, a falajtón áthangzó -női csevegés szintén elvevé bátorságát. Nem merte a kilincset kezével -érinteni, noha képzelheté, hogy lehetetlen az épületből úgy távoznia, -hogy épen senkivel se találkozzék. - -Mit tegyen. - -Tusakodásából az ajtó fölnyitása ragadta ki. - -Két nő lépett be. - -Az egyik komornának látszott, s halk sikoltással árulta el meglepetését; -a másik, kinek övéhez kulcsok voltak horgolva, szigorú tekintetet vetett -Klárára. - -– A herczegnő elfogadást tart, s az udvarmesternő nincs jelen, – szólt -Klára föltalálva magát. – Hol van lakása? - -– Ha a kisasszony parancsolja, elvezetem a nemzetes asszony osztályához -– szólt a komorna, a tudakolóban most a herczegnő kegyelt idegenét -sejtvén, azt a rendkívül szerencsés ismeretlent, kit Petneháziné nem -szokott megdorgálni, s kitől a palotahölgyek komolyan félthetik -helyzetöket. - -– Kérem, vezessen el! – válaszolá Klára. – Ugy-e, közel lakik az -udvarmesternő? - -– A szomszéd szobából a csigalépcső egyenesen az ő dísztermébe száll le. - -Klára Annát figyelmeztette Kassai jelenlétére, s a koros nő csaknem -lélekzetét vesztve sietett az épület homloka felé, nem tartván -illendőnek a rövidebb, de házias úton, a csigalépcsőn, menni föl -növendékéhez, ki a szertartásokra szánt perczekben megszünt más -viszonyban állani vele, mint a mi az úrnőé az alárendelt helyzetűhez. - -Annától a bástyára s a fejedelmi kerteken át, melyek fokozatosan -szállottak mindig alább, a vártöltés párkányának aljához ért Klára. - -Most merre forduljon? - -Leginkább Pécsi Simon palotája nyujtott neki tájékozási pontot. - -A Miklós-kapun áthaladva, azon az iszonyú utczán kelle végig mennie, -melyben férjét utolszor látta Szeredi és a gyalázat előtt meghajoltan, -széttiporva. Minő emlék! - -Úgy tetszett, mintha a pont, hová ájultan rogyott, most is azt követelné -tőle, s minden porszem, melyet lába érint, a mágnes rejtelmes erejével -vonná magához. - -Küzdött, hogy fentarthassa testét, hogy szemei el ne homályosodjanak, -hogy lélekzete mellébe ne szoruljon. - -Végre megszabadult az átkos utczától. - -Sietve hagyta oda a külvárost. - -Könnyű öltözéke mellett sem érzé a hűvös szellőt, mely fürteit rángatta, -a nedvet, mely papucsán áthatott. - -Néhol apró tócsát formált az olvadék, néhol a hó egyes hasábjai még -láthatók valának. - -Szőllők aljában, s mint a szokatlanúl élénk közlekedésből gyanítá, az -országúthoz érkezett. - -Szekerek, kocsik, ökrök és bivalyok által vont taligák egész falkája -lepte el az utat. - -A néptömeg egy része az áradat színhelyéről tért vissza; a más pedig -arra felé haladott. S ha Klára a kiváncsiak közönyével járna e többnyire -csak látványt áhítozó sokadalom közt, ezer rémes történet részleteit -leshette volna el a beszédes ajkakról, s a valódi özönvizet képzelhetné -Portus és Váradja fölött uralkodni, még pedig minden Ararát és -mentőbárka nélkül. De szerencséjére az anyai aggodalom nem engedett -hallgatódzás- és tudakolásra időt. - -Kettőzött lépésekkel hatolt mindig tovább. - -Annyit látott, hogy az országút a portusi révhez visz… ah! de ha -odaérkezik, ki mondja meg neki: hol keresse Endrét? Ki mutatja meg az -ép, vagy már omló házat, s az épben a még kiszabadítható gyermeket, a -roskadozóban a halálra eljegyzettet és az omladékok vagy hullámok közt a -holttetemet. Oh! ha a kétségbeesés minden képei egyszerre vonulnának az -anya szemei elébe, idegei talán megtagadnák finom, gyönge tagjaitól a -mozgató erőt, s a boldogtalan szombatosnő, a szentkönyv kifejezése -szerint sóbálványnyá válnék! De Klárának most csak az jut eszébe, hogy -fiát meg kell szabadítania. A részlet háttérbe vonult a főeszme elől, -mely őt kergeté, s mind gyorsabban… mind gyorsabban! - -Selyem papucsa facsaró víz volt, ruháját befecskendé a sár, arcza a hűs -lég daczára is kipirult, lángolt. - -Csaknem Portusig gyalogolt, oly szobákba való öltözékkel, melyeknek -kandallóiban még tűz égett, azon phantastikus alakú fürtökkel, melyeket -fátyolkendő sem takart be, s azon egészen szabad nyakkal, melyre a -herczegkisasszony emlékül vékony aranylánczról függő érmet akasztott. -Már csak néhány percz kellett, hogy a pusztítás színteréhez érjen, midőn -az út kanyarulatánál hirtelen maga előtt látja a fejedelmi bérruhát -viselő kengyelfutókat, kik kisded fehér pálczájokkal a népet oldalra -terelték, hogy szabad tért nyerjenek. Utánok hat szürke paripától vont -hintó jött, leeresztett födéllel. - -Klára ijedve ismert a fejedelemnőre s a mellette ülő éltes asszonyságban -Petneházinéra. - -Rákócziné figyelmes szeme tüstént észrevette őt. - -A kocsi megállott. - -Nem volt menekülés. - -A fejedelemné kezével intett. - -– Ülj tüstént fel! – mondá száraz, megindulás nélküli hangon, s midőn -Klára helyet foglalt és a hintó tovarobogott, folytatá félbeszakadt -beszédét Petneházinéval, oly közönyös hangon, mintha épen semmi sem -történt volna. De bezzeg nehéz volt helyes választ nyernie a vén -udvarmesternőtől, ki a csodálkozás miatt alig bírt magához jönni. -Hosszas szolgálata alatt nem is fordult elő több ily eset, sőt kívül -esett az minden szabályokon, melyek hagyomány szerint, vagy leírva, az -udvarmesternők nézeteinek irányt adtak az illem és szokások felől. - -Hol Klárára veté szemeit, ki mint a hagymázban szenvedő, ha fölügyelet -alól menekűl, a merre csak lába viszi, nyargalt vala az úton, nem -eszmélve semmiről, nem ügyelve semmire; hol pedig a fejedelemnére -tekintett, ki a sáros, lompos és zilált hajú leányt a kocsi bársony -párnáira ülteti, s nem talál annak különös és botránkoztató -magaviseletében semmi felötlőt, semmi tudakolásra méltót. - -Klára, kit gyermeke iránti szeretet űzött az áradat színhelye felé, -most, midőn a fejedelemnét látta onnan visszatérni, a marczangoló -félelemtől könnyülve érzé kebelét; mert nem hiheté, hogy a -szerencsétlenek közt a kis Endre ne jutott volna a magas hölgynek -eszébe; nem hivé, hogy egy anya fontos ok nélkül visszatartóztathatná az -anyát, midőn siet magzata megmentésére; s nem képzelheté, hogy egy nemes -s a külszigor mellett is érzékeny kedélyű nő minden megindulás nélkül -nézhessen oly nőre, kit néhány percz mulva gyermeke vízbefulásáról akar -értesíteni. - -Aztán a hideg és nyugodt arczkifejezésben volt valami biztató is, melyet -csak a szombatosnő éles figyelme vőn észre. S az, hogy a fejedelemné -tőle semmit sem tudakolt, ellenben Pethneházinét egészen elfoglalá, -annyi óvatosságot és gyöngédséget árult el, hogy Klára alig -tartóztathatá vissza könnyeit, bámulatát, s pirulnia kellett saját -erőtlenségén e nő csendes nagysága mellett. - -Megérkeztek. - -– Öltözzél ujra, Klára, s máskor ne nyargalj utánunk. Te úgy sem -segíthetnél sem a szerencsétleneken, mert nincs pénzed, sem rajtunk, ha -valami bajba esnénk, mert nincs erőd. Dorgálja meg maga is Petneháziné -asszonyom, ezt a gondatlan leányt, s ha ruháját megváltoztatta, küldje -hozzánk. - -A fejedelemné a kocsiról leszállva mondá e szavakat, s nem csoda, ha az -udvari cselédek meghallák és elbeszélték. - -Némelyik nevetett Klára bohóságán, de mindenik irigylé azon kedvező -helyzetet, azon titokszerű viszonyt, mely mellett egy fiatal leány -eszében ily bohóság megfordulhat. - -– Fiadat veszély nem érte, – szólt Rákócziné, midőn a szombatosnő magát -és öltözékét rendbehozva, ismét megjelent. – Egészséges, vidám, bátor -gyermek. Jó lesz majd apródnak udvaromban. - -Klára többnyire csak hálakönnyekkel válaszolt. - -Oly szegény volt kifejezésekben, midőn annyi érzés ostromolta szivét! - -A fejedelemné most szelíd szemrehányással mondá: - -– Több megfontolást vártam tőled. Igaz, hogy az anyai szeretet -aggodalmai erősek, de miattok férjedet hozhatád áldozatúl. Mihez fogtál -volna, ha az árvízhez érkezél? Ki ismeri gyerekedet? ki utasíthatna a -lakásához? ki nyugtathatott volna meg, hogy még él? Csak figyelmet -gerjesztettél volna magad iránt, s magzatodat hasztalanúl keresve, -férjed föllelhetését tevéd vala lehetetlenné. - -Klára aggódva tördelte kezét. - -– Oh Istenem! – sóhajtá, – Kassai… Kassai uram ő nagyságának az árvíz -pusztításairól hozott értesítései ragadtak magamon kívűl. Elenyészett a -világ, csak gyermekem képe, csak a halál rémarcza lebegett szemem előtt. -Semmi tekintetre nem figyelve, semmi más veszélyt fontolóra nem véve, -hagytam oda a herczegkisasszony termét. Ah! a vén ember bősz tekintete -kisérte színváltozásomat, mellem fuldoklását, bánatomat, rémületemet, -tagjaim minden mozdulatát. Veszve vagyok. Ellopják gyermekemet, -meggyilkolják férjemet. Kassai figyelme föl van ébresztve. Magamat nem -mérsékelvén, a pusztulást hoztam családomra. Kassai észrevett mindent. -Előle nincs menekülés. - -– Hogy Kassai üldözi férjedet s bűnre vezetni igyekszik, az, Klára! – -szólt a fejedelemné dorgálólag, – az még csak a te magánvéleményed és -nincs semmi által igazolva. Ő a fejedelem első hivatalnoka, s nem illik -előttem róla ily kifejezésekkel szólanod. Egyébiránt, ha tízszer is -gonoszabb, mint te rajzolod, a védelmem alatt álló gyermekednek -ártalmára semmit sem volna képes tenni. S nem ez aggodalom miatt, de -egészen más tekintetekből hagytam meg, hogy egy derék úr, kinél csak jót -tanulhat, vegye magához. - -– Ah! csak ne szoknék el attól, hogy engem szeressen! – rebegé Klára -könnyekkel szemében. – És a másik, ki az anyai kéztől az idegent -megkülönböztetni sem tudja, hamar fogja-e elhinni, hogy van kebel, őt -forróbban szerető, mint az, melynek emlőiből szívta a táplálékot, s hogy -van érette hőbben virrasztó szem, mint az, mely első játékai fölött -őrködött és első lépését kísérte bátorításával? Oh! fenséges asszonyom, -én rendkívűl szerencsétlen vagyok! - -– Az, ha tűrni meg nem tanulsz. - -– Tűrnék, csak végre lemondani ne kellene. - -– Lehetséges, hogy holnap férjedről is fogsz hallani. S talán előbb -megláthatod gyermekeidet, mint gondolod. De most távozzál már. A -délelőtt munka nélkül telt el, s kettőznöd kell szorgalmadat, hogy -mulasztásodat kipótold. Különben is a bánat dajkája a henyeség. - -Klára már boldog, mert remél! - -Más most a levegő-ég, más a nap, más a fáradság, más a pihenés, mások -barátnői, kik vele csevegnek, mások az álmok, melyek éjente -meglátogatják, az egész világ mássá változott át, mert remélt. - -Parányi e remény, de a mérhetetlen csillagok közül melyik volt valaha -oly kedves, oly megható fényű, mint az a kicsiny sugár, mely egy fris -falrepedésen véletlenűl a börtön éjébe tör! - - - - -NEGYEDIK RÉSZ. - - -I. - -Kassai és Gyulai Zsófia herczegnő palotájából egyaránt meglepetéseket -vittek haza. - -Az ifjú kamarásé kellemes volt. - -Ő legszebb álmai képét vélte Klárában megtestesültnek. - -Ott állott előtte a kicsiny, gyöngéd, bűbájos alak, mintha szivéből -röpült volna ki az életbe, azon szívből, melyben az önzés mellett is -maradt még egy kevés hely az eszmény és ama vágyak számára, melyek nem -anyagiak, nem az emelkedésre törekvő dícsvágynak valók, s melyeket az -évek mindig nevetségesebb színben fognak elébe rajzolni. - -Mily különös játéka a véletlennek! - -Épen csak az hiányzott Kláránál, mi nélkül Gyulai nem képzelheté hasonló -kecsét a formáknak, hasonló átlátszóságát a bőrszínnek, hasonló melegét -az arczvonaloknak, hasonló nemességét az egész külsőnek, csak a világi -szerencse, csak a születés előnye hiányzott nála. - -Gyulai a hódító szépség erős kinyomatait, a legragyogóbb tulajdonokkal -fölruházott junói alakokat nem tartá semmi osztály kizáró sajátjának, de -azon sylphideket, kik a lég könnyű gyermekeinek látszanak, kikben alig -emlékeztet valami a súlyra, az ellentállásra, a durva anyagra, csak a -palotákban, csak a sors elkényeztetett választottjai körében hitte -létezhetőknek. - -S ki ez a Klára? Micsoda titokszerű lény? tudakolá Annától, -Pethneházinétól és általában azoktól, a kik felőle valót és meséket -beszélhettek neki. Mohó kíváncsisággal hallgatá a badar hozzávetéseket, -a dicséretet és rágalmat, s mindazt, a mi kiábrándíthatá, vagy álmokba -ringathatá. De fájdalom! kevés volt a biztató adat, sok a kétségeket -támasztó. - -– Legfölebb a szerelem titkolt záloga lehet! – sóhajtá az ifjú kamarás. -– A fejedelem vagy fejedelemné rokonságából valakinek élettörténetét -kellene részletesebben ismernem, hogy a rejtélyt elfedő leplet -félrevonhassam. Szeredi viszontagságos multja talán fölvilágosíthatna. -De volna-e hasznom ily fürkészetekben? Mit érdekel az, a mi helyzetemhez -nem talál, s a mit mentől világosabban ismerek, annál kevésbbé -fogadhatnék el? Legjobb e boszantó benyomás emlékét is kitörölni -szivemből. - -Zsófia herczegnő makacs szeszélylyel ragaszkodott Klárához, s Gyulainak -többször volt alkalma a szombatosnőt látni a palotában, sőt párszor Anna -néne szobáiban is. - -Ilyenkor elég módja lett minden tekintetéért, mely az aranyfürtű -tündérre tévedt, és minden szaváért, melyet e kétséges helyzetű s gyanus -származásu lénynyel váltott, hosszasan vádolni magát. - -Neheztelt saját esztelenségére, kárhoztatta szívét a hóbortos érzések -miatt, kinevette, kigúnyolta egy iskolás gyerekhez méltó dőreségeit, de -utoljára is nem űzhette ki elméjéből azon gondolatot, hogy Deborah -magasabb szépséggel bír ugyan, mint Klára, azonban alig lehetne az öreg -Pécsi számára kedvezőbbet óhajtani, mint Klárát egyetlen leányul és -örökösül. Ily csere mellett csak a legferdébb gőg tudna még arra is -emlékezni, hogy a dúsgazdag földes úr nagyatyja szűcsmester volt. - -* - -Kassai ingerülten tért haza, s mert számításában csalódott, elégületlen -volt magával. - -A fejedelemnél tudniillik nem talált nagy ellenhatásra a ravasz -korlátnok azon javaslata, hogy György herczegfi közpályára lépjen. Mert -Rákóczi szerette volna a választást még éltében fia számára -végrehajtani, de mint tapasztalt férfiú ismerte alattvalói idegenkedését -az alkotmány formáinak minden változtatása iránt. Tudta, hogy a rendek a -szabad választási jogot bálványozzák. Családja népszerűségét még -megszilárdítva nem hivé, s a Kassai által háttérbe szorított -aristocratia erejéről sokkal mélyebben meg volt győződve, mintsem -csalálmokban éljen fiának fejedelemmé kikiáltatása iránt azon esetben, -ha ennek érdemei nem segítik az apa befolyását, s ha a támadható -vetélytársak hírneves multját nem homályosítja el a herczegfi jövőjéhez -kötött remény. Rákóczi tehát örömmel látta volna fiát a legcsekélyebb -végvár parancsnokságában is, de csak középszerű multtal biró család feje -lévén, az udvari szertartások és illem szabályaihoz inkább ragaszkodott, -mint a régi dynasták szoktak, kiknek nem kell a tiszteltetést -kierőszakolni, sőt még fáradsággal megszerezni sem. Nem feledkezhetett -el tehát arról, hogy a hagyomány szerint csak a váradi kapitányság volt -a fejedelmi ház tagjaihoz méltó hivatal. A többi állomás igen csekélynek -tekintetett egy herczegfi számára. De bízhatta-e Erdély kulcsát a jeles -tehetségű, azonban iskoláját csak most végzett ifjúra? Nem kellene-e -erre a közkivánatnak erőltetni a fejedelmi apát? - -Szóval, Rákóczi kéretni szerette volna magát családja és a főrendűek -által. - -Kassai tehát titkos czéljára előbb az elkényeztetett Zsófit akarta -megnyerni, utóbb a fejedelemnét, s midőn az udvar részéről semmi akadály -nem forog fönn, az aristocratiát a meglepetés által hitte a -beleegyezésre rávenni, vagy az ellenszegüléstől visszadöbbenteni. - -Lehet, hogy ő György urfinak a gyűlölt Pécsi iránt tanusított figyelme -nélkül is hajlandó volna e tervre; de most saját érdekei csatlakoztak -államférfiúi nézeteihez, most eltávolítani törekednék az ifjú herczeget -Fehérvárról, ha a Rákócziak dicsőségét szívén sem hordaná. - -Ennélfogva könnyen megfogható volt boszankodása Báthori Zsófia szeszélye -miatt, mely a jól kiszámított tervet, mint a könnyű rálehelés a -kártyavárat, egyszerre romba dönté. - -– E növendékleány a sátán belátásával bír, – ismétlé Kassai, nyugtalanúl -mozogva karszékében. – Hinnem kell, hogy a zöld béka időt jósol, s a -földingást a bölcs lova előbb érzi meg, mint maga, midőn e -tapasztalatlan gyerek föl tudta fogni épen azt, mi a gondolkozásban -megőszültek figyelmét is okvetlenűl kikerülte volna. Máskép kell -rendezni a dolgot, he! máskép. - -Kassainak tömérdek segélyeszközökkel ellátott esze hamar lelne új -tervet, ha eszméit a herczegnő palotájából hozott más benyomások nem -vágták volna át. - -Különösen a rögtönzött udvarmesternő magaviselete szerfölött -nyugtalanítá. - -– Miért nyert akkora befolyást a herczegkisasszonyra, s hol ért határt -pártfogoltatása, mely semmivel igazolva nincs? Komornák fognak-e az -udvarban szerepet játszani, s az alsóbb rangú cselédség hallgatja-e ki -az állam első tisztviselőinek szavait? Hm! a kezdetnek útjába kell -állani, mert ha a rossz elterjedt, késő az óvszerekről gondolkozás. - -Kassai e nézete más, szintén komor okokban nyert istápot. - -– Mondják, a fejedelemné is megkülönbözteti e leányt, – szőtte tovább -csendes elmélkedéseit az öreg úr. – Ha rokona volna, mit nem hiszek, -akkor nehéz ellene föllépni, ha Dajka püspök családjához tartozik, akkor -sietnem kell kiűzetésével, mert jelenléte vakbuzgó tervek előmozdítására -használtathatik. S miért retteg tőlem? miért látszik engem gyűlölni? -miért távozott reszketve, sápadtan s nagy fölindulások közt a palotából? -Miről is beszéltem akkor? Mi hathatott szavaimból rá oly sujtólag? Meg -fogom látogatni Dajkát. - -Kassai csengetett. A szokottnál későbbre haladt ebédet fölparancsolá, s -rendelést tett, hogy az asztal elszedése után rögtön fogjanak be. - -* - -Dajka püspök örvendett a ritka szerencsének, mely akkora tekintélyű urat -vezetett az ő szerény irószobájába, de ez örömét, mi tagadás, némi -aggodalmak korlátozták. - -Nem merte hinni, hogy az államügyek terhe alatt görnyedező korlátnok, -kinek minden percze drága, csupa kedvtelésből jött hozzá, s kezdett meg -oly szélesen kanyarított társalgást, mely Juvenal gúnyverseiből indulva -ki, Martial finom élczeire akart áttérni, s minden jelek szerint igen -tudományos és hosszú arra, hogy czél nélkül közölhessen annyi szép és -bölcs észrevételeket. - -– Alkalmasint a dicső classicus korból mindinkább fog közelítni Kassai -uram ő kegyelme a mi éveinkhez, s csak akkor veszem majd észre, hogy mi -végett idézé a sok szép verset, így okoskodott Dajka, a püspök. - -Látható elfogultság mutatkozott tehát egész magaviseletén, mert attól -tartott, hogy vendége a Konstantinápolyba küldött bundára s azon udvari -apró mesterkélésekre tér át, melyek valaki vigyázatlanságából talán -nyilvánosságra jöttek, s melyeknek szövésétől magát egészen tisztának a -püspök sem érzé, ámbár a vallás érdekeit, nem pedig saját hasznát -tekinté, midőn a titkos működésekbe vegyült. - -Sejtelme csaknem bizonyossággá vált Kassai egyik szintoly gyors, mint -elmés fordulata által, melylyel Simon magustól, ki repülni akarván, -nyakát töré, Pécsi Simonra tért át, ki szintén a rejtélyes tudományokkal -foglalkozik, s könnyen megtörténhető, hogy a közönség szeme láttára -próbálgatni fogja szárnyait és oly magasra emelkedik, mint a pacsirta, a -nélkül, hogy a nyakát veszélyeztesse. - -– Nem hallott-e kegyelmed főtiszteletű uram, he, he! ilyes szándékról? - -– Nem én, nagy jóuram! s hát kegyelmed? – tudakolá a püspök átalkodott -arczkifejezéssel. - -– Hogy kérdheti ezt, kedves barátom? hisz a magamféle ember a mi Simon -magusunk titkait sem fölfogni, sem méltányolni nem tudja. Szeredi ő -nagysága e részben élesebb értelemmel bír. A derék jámbor úr, úgy -hallom, örökös mozgásban van, hm! orvosai rendelték üdült nyavalyája -ellen védszerül. Neki a lába erősebb, nekem a szemem. Az igaz, hogy -gyarló lábaim vannak. Emlékszik-e kegyelmed utolsó találkozásunkra, ott -a fejedelmi palota lépcsőinél? Akkor nagy csúzot kaptam, pedig béllelt -botosom volt. De hát mi történt szép unokahugával, ki úgy megijedt -tőlem? Emlékszik-e? hehe! mint megijedt! Hallom, kegyes nagyasszonyunk -pártfogás alá vevé. Hehe! mint megijedt tőlem a kis bohó! Valóban -gyönyörű rokona van főtisztelendőségednek, vetélkedik szépségben -herczegkisasszonyunkkal is. - -– A külső báj hamar mulandó. A leányok igazi szépsége az ártatlanság és -szemérem. - -– Bölcsen mondja a püspök úr. S unokahuga e részben is ritka példány. - -– Akarom hinni. Egyébiránt ő nem unokahugom. - -– Hát csak távoli rokon? - -– Az sem. - -– No! úgy sógorság útján fért be a kegyelmed igen tisztelt családjába. - -– Tagadom ez állítást is. - -– Hiszen hugának nevezte. - -– Nem tehettem másként, válaszolá a püspök, örvendve, hogy ily kevéssé -nyugtalanító tárgyra ment át a társalgás. - -– Kicsoda hát ez a leány? - -– Azt inkább kérdhetném én nagyságodtól. - -– Tőlem? - -– Igen, mert ismerni látszott vagy kegyelmedet, vagy a mit még inkább -hiszek, az ifju urat. - -– Kit? Elemért? - -– Alkalmasint őt, s talán kevésbbé kedvező oldalról. De nem akarok -senkit gyanusítani, miután a fejedelemné nyilatkozata szerint a vád -árnyéka sem férhet Bodó Klárához. Tekintete valóban oly megnyerő és -ártatlan, hogy csak saját vallomása után hinnők el bűnösségét, de -másrészről nehéz nagyságod unokaöcscséről is rosszat tenni föl, miután -az ifjúság tükre volt mindig. - -– Elemér erkölcsös magaviseletéről kezeskedem, azonban a lányra nézve -püspök urammal ellenkező nézetben vagyok. Én benne egy finom képmutatót, -egy kitanult Circet fedeztem föl, ki ördögi mesterségével képes volna -még oly tiszta életű ifjat is, mint az én unokaöcsém, elcsábítani. Eddig -az egész evangelikus világ kegyes, jámbor életéért bámulta a mi -udvarunkat. Ne adja az Isten, de, hm! attól tartok, hogy az a csalfa -Bodó Klára oly botrányt okoz, a minő csak Babylon ágyasházaiban történt, -és Ninivében, a feslettség városában. Meggondolta-e püspök uram, hogy -György úrfi heves természetű és tapasztalatlan, s hogy Zsófia -herczegkisasszony szabad és szeszélyes magaviseletével sok aggodalmat -szerzett már az udvari káplánnak, a derék Csulai uramnak. Melyiket -féltsük hát inkább a híres képmutatótól? Az ifjú herczeget-e, kit -szépségével ronthat meg, vagy a herczegleányt, kit példájával -szinlelésre és könnyelműségre szoktathat. Valóban nagy felelősség -nehezült arra, ki az udvarba vezette őt. Jőjjön csak egyszer a mi -fejedelmi palotánk a feslettség és hivalkodás hirébe, rögtön elveszti -befolyását az evangelikusokra. Kunyorálhatunk aztán a töröktől háborúra -engedélyt, mert a szultán minden janicsárjaival sem szerezhetjük többé -vissza azt a tekintélyt, melyet egy szoknya miatt elveszténk. - -– Papi becsületemre mondom, szólt elérzékenyülve Dajka, hogy Isten és -ember előtt engem semmi vád nem illethet. Keresztyéni kötelességnek -véltem eleget tenni, midőn őt nagyasszonyunkhoz vezettem. Oly merőben -hivatásomhoz tartozó okból, melynek elhallgatása tisztemben áll, -határozám ily lépésre magamat. A fejedelemné kegyes volt kijelenteni, -hogy gyanításaimban csalódtam, noha, igazán szólva, Bodó Klára -nyilatkozásai vezettek tévútra. Mivel nyerte meg e nő az udvar kegyét, -mert mint nagyságod mondja, nagy becsülete van ott, kitalálni nem tudom. -Vagy származása, vagy erénye, vagy képmutatása adott rá okot. -Egyébiránt, ha szánalomból hibát találtam volna elkövetni, midőn őt az -udvarba vittem, annál szigorúabb leszek tanácsaimban, midőn eltávolítása -szükségesnek fogna látszani. - -Kassai elégült volt látogatása eredményével. - -Mert lehetségesnek tartá, hogy Elemértől nyerhet fölvilágosítást, mert -kitalálta, hogy mily oldalról ronthatja Bodó Klára helyzetét, mert -szükségesnek sem hivé saját fáradozásait, minthogy a szigorú elvű -püspök, kiben a gyanu fölébredt, maga is mindent meg fog tenni e -részben, főleg azon roppant felelősség miatt, mely terheli. - -Egyébiránt az asszonyok, midőn befolyásukat veszélyeztetve látják, -oltalmazni fogják magokat, Anna a herczegnőnél, Petneháziné a -fejedelemnénél, e lélektani következtetés is megnyugtatá őt. - -Épen búcsúzni akart tehát a püspöktől, de a kerevetre megint -visszahúzódott, mert az aggodalmakkal jól ellátott háziúr fölsóhajta: – -Csodálatos, mennyire ragaszkodik az idegen nő nagyasszonyunkhoz! -Káplánom beszélé, hogy gyalog nyargalt a fejedelemné kocsija után -Portusra, midőn meghallá a kiáradt víz okozta veszélyt. - -– Ezt atyaságod nagyasszonyunk iránti ragaszkodásnak tulajdonítja? kérdé -Kassai, fürkésző éles szemekkel. - -– A fejedelemné megszidta esztelen hűségéért. - -– S ki hallotta? - -– Az alabárdos, kinek fiát káplánom tanítja. - -– Hm! félthetett a veszélytől mást is? De kicsodát féltett? Miért -remegtek tagjai? Miért lett sápadtabb a halálnál? Nem volt-e ott apród, -kamarás elég? Azonban honnan tudhatta, hogy ki van az udvari -cselédségből jelen, ki nincs? Nem valószínűbb-e, hogy a Portuson vagy -Váradján lakók közül rettegett valakinek életeért? - -– Csupa parasztok laknak e helységekben, kivevén az öreg sóárendátort és -nejét, válaszolá a püspök. - -– Igaz, igaz, szólt Kassai. - -– Kötelességünk jó indokot keresni, a hol a rosszra semmi biztos jel nem -mutat, jegyzé meg a püspök. - -– Tagadhatatlanul. S mégis megfoghatatlan e lázas ragaszkodás. Vagy -rendkívüli hálával tartoznék-e nagyasszonyunknak? De miért? - -– A hála nagyságát a szív nemessége határozza el. - -– Úgy van. De miért tegyünk föl épen benne legnemesebb szivet? - -– Hogy dicsérhessük az Istent művében, hogy magasztalhassuk az örök -szeretetet, mely nem a gazdagoknak adja legdrágább ajándékát, s a világi -szerencsétől gyakran választja külön a kedély kincseit. - -– Mind igaz, azonban ő mégis képmutató, erősíté Kassai, összevont -homlokkal. - -– Akkor borzasztó tökélyre vihette a szinlelés mesterségét. - -– Hátha most mégis őszinte volt? Hátha csakugyan féltett valakit? -dörmögé a püspök vendége, a kerevetről nehézkesen emelkedve föl. - -Kassait, míg haza ért, állandóan foglalatoskodtatá e kérdés. - -Nem ártana Portuson és Váradján körültekinteni, gondolá. - -– Meg kellene nézni az árvíz dúlását. Az inségre jutottak panaszait -miért ne hallgassuk meg? Pénz helyett tanácscsal is szokás segíteni, s a -helyes intézkedés néha többet jövedelmez, mint az alamizsna. Ma késő az -idő. Holnap, holnapután már gyérebb nyoma lesz ugyan a szenvedésnek, de -elhárítani az eshetőségeket, az a valódi gondoskodás. A könyörület a -szegénynek rongyokat ad, a belátás munkát. Közelebbről megszemléljük -Portust és Váradját. - -Ily elmélkedések közt nyitott dolgozótermébe. - - -II. - -Asztalán új csomagiratok hevertek, de a többiektől külön téve volt egy -levél. - -Kassai kezébe fogta, megnézte a pecsétet, aztán a czímet. - -Mohón nyult az ollóhoz, hogy a borítékot fölvágja. - -E közben leeresztetett a függöny, s gyertyák hozattak. - -A deák, kin a napsor volt, alázatos előhajlással állott a küszöb előtt, -várva, hogy a kegyelmes úr parancsot ad a szokott fölolvasásra. - -– Ki hozta a levelet? kérdé Kassai. - -– Egy gyorsposta, nagyságos uram! - -Az itélőmester a pápaszemét tokjából kivette, durva kék zsebkendőjével -megtörlé s orrára illeszté. - -– Mit ácsorog kend? menjen ki – szólt az iródeákhoz. - -Midőn magára maradt, erős lélekzetet vett s olvasni kezdé a levelet, -mely a titkár tudósítása volt Udvarhelyről. - -«Legkegyelmesebb uram és jóltevőm! - -A gondviselés különös kegyelme kisért egész utamban, s azon szerencsében -részeltetett, hogy nagyságodnak megfoghatatlan bőséggel rám pazarlott -kegyelmét némileg meghálálhassam, és szeretett hazám s fönséges -fejedelmem iránti tántoríthatlan hűségemnek próbáját végre valahára -bemutathassam.» - -Nagy kár, hogy ez az ember nem szokik el a hosszadalmasságtól, dörmögé -Kassai, a gyertyán túl tartva a levelet, hogy jobban olvashassa. - -«Az országos végzéseket, a fejedelmi aláirás és a három nemzet pecsétje -által megerősített törvényeket lábbal taposó, az országtanács megújított -tilalmait gúnyoló, a négy bevett vallás szabadsága eltemetésére törekvő, -a közbékét gyalázatos fondorlataikkal aláásó, a szentírás értelmét -hamisító s a bálványimádásnál is gyalázatosabb hitet vakmerő -lelkiismeretlenséggel és a Gyehenna lángjához hasonló hévvel terjesztő -judeisansok, vagyis szombatosok ördögi machinatióinak Isten segítségével -már sikerült meglehetős pontossággal utánajárnom, s ha Ő szent felsége -életemnek kedvez, reménylem, hogy néhány nap alatt mindenről részletes -felvilágosítást nyujthatok nagyságodnak.» - -Borzasztó periodus, piszmogó modor, s íme! ez az ember előléptetését -sürgeti tőlem! mérgelődött magában Kassai, s a gyertya hamván -koppantott, hogy a halvány tintával írt betűket hamar kivehesse. - -«Már a kincses és kulcsos Kolozsváron, mely egyébiránt az áhitatosság -kincsével s a tévedéseket kizáró kulcsával az igaz hit iránti -ragaszkodásnak nem dicsekedhetik, több titkos szombatossal jöttem -érintkezésbe, s fájdalommal tapasztalám, hogy e rajongók, kiket az -öldöklő angyal kardja pusztítson el, nemcsak nagyságodnak halálos -ellenségei, de fölfuvalkodásokban merészkednek elnyomatásról -panaszkodni, üldöző szellemmel vádolni magát a fejedelmet, s nyilvános -helyeken, a lelkiismeret szabadságára hivatkozva, azon nézetet -terjeszteni, hogy Krisztus urunknak másodszor is meg kell bűneiből a -világot váltani, mintha az első váltság elégséges nem lett volna. -Nagyságod tapasztalt bölcseségére bízom annak megitélését, hogy vajjon -ily hazug és szemtelen állítások, melyek, mint hittudósaink már rég -bebizonyították, a szentkönyv egyes sorainak rossz szándékú elferdítésén -épűlnek, nem teszik-e szükségessé a világi hatalmon kívül az egyházi -előljáróknak is hatásos közbevegyülését? Bizonyára Calvin csak annyi -okkal égettette meg Servetust, a mennyit a szombatosok ellen fölhozni -lehet. Mert nem egyenlő-e a megváltó istenségét tagadni, vagy a -megváltás művének elégtelenségét vitatni?» - -Ez argumentum talpraesett s magam is használni fogom, gondolá Kassai, a -levél másik lapjára fordítván. - -«Egyházi előljáróink híven teljesítették is kötelességeiket a -szombatosok megfenyítésében, kivált midőn láták, hogy a világi hatóság -az országtanács újabb kiáltványa után sem nyomoz és büntet. Kolozsváron -versenyzett a református esperessel az unitárius a buzgóságban, s -kitisztíták eklesiai tanácsukat minden gyanus egyéntől, mert még az -egyházi igazgatásba is betolakodának a szombatosok, sőt egy káplán a -szószékből védelmezte némely tanaikat, a miért hivatalától -fölfüggesztvén, a zsinaton be fog pereltetni. Udvarhelyszék több -helységében hű prédikátoraink a templomból tiltották ki a mételyes -juhokat, melyek a pásztorságok alatt legelő nyájat megrontandók valának, -s a szombatosság fertőjében kimult rajongókat harangszó nélkül temették -el. De fájdalommal kell, kegyelmes uram! említenem, hogy az egyházi -fenyítés megalázkodás helyett csak fölfuvalkodásukat növelé. A mióta az -üdvösség útjára téríttetésök munkába véteték, gúnynyal válaszolnak az -intő szózatokra, hangosan követelnek vallási jogokat, s nyilvános -elszakadással fenyegetőznek. Némelyike szemérem nélkül küld tudósainkhoz -tételeket, melyeknek megvitatására ajánlkozik, némelyike az utczán -kiabálja, hogy ő szombatos és hitét kész vértanusággal is megpecsételni. -Természetes, miként ez esztelenségek és dühöngések szelleme, mely az -istentelen sectariusokat magával ragadja, súlyos aggodalmat idézett elő -azokban, kik a tévtanok iránt szűkeszüségüknél fogva rokonszenvet -éreztek ugyan, de az anyaszentegyháztól elszakadásig még sem kívánnak -haladni. Az ingatagok, a határozatlan véleményüek, s a kik csak egyes -tételeket karoltak föl a szombatosság egész rendszere helyett, most már -bánni kezdik ballépéseiket, s vágynának kibékülni az egyházi hatósággal, -még mielőtt a polgári hatalom, mely a fejetlenséget sokáig nem tűrheti, -a törvény éles pallosával lépne föl a hazaárulók és pártfogóik ellen. -Ezeknek köszönhetem, legkegyelmesebb uram! a gazdag adatgyűjteményt a -szombatosok csinyjeiről, s ezek segítségével van szerencsém, még mielőtt -nyomozásomat bevégezhetném, hű másolatban levelemhez mellékelni Pécsi -Simon uram fölszólítását, melyet nagyságod megszerezni óhajtott, s mely -a tavasz első szombatján Balázsfalvára hívja össze a judeisánsok -tekintélyesebb egyéneit.» - -A levél reszketett Kassai István kezében. - -– Tehát hat nap mulva vége Pécsi Simonnak! – kiáltá oly hangosan, mintha -az utcza népének akarná tudtul adni, hogy harsogjon a trombita, peregjen -a dob, s zengjen a hozsánna. - -– Pécsi Simonnak vége! – suttogá, a kígyó sziszegéséhez hasonlóan, -mintha önkénytelenül sivítna ki kebléből a káröröm, s mintha szégyelné -előbbi elragadtatását. - -– Pécsi Deborah fejéről lehull az ékköves párta s arczáról a szépség! - -– A nyomor hamar rutít! – szólt ismét, mosolyra vonva lapos ajkait. - -– Összeomlik a ház, melyet most erős oszlopok tartanak, s a kert szobrai -sárba hevernek!… Hat nap mulva Pécsi Simon teste és vagyona a megsértett -törvényé! - -Oly elevenítő erő volt e gondolatban, hogy Kassai petyhedt izmai -rugékonyakká lettek, köszvényes lába szilajon taposott a padlózaton, -mankó segítsége nélkül s fél kezét alig támasztva a székkarra, pattant -föl ülőhelyéről és nagy léptekkel mérte végig a szobát. - -– Nincs panaszom a gondviselésre! Az események folyama vallásosságra -szoktatja az embert! A haza és hit ellenségei saját magokat semmisítik -meg. Kicsoda buktatta meg Pécsit? Ne nevezzetek senkit a kicsiny -eszközök közül! Csak egy rosszakarója van: bűne. - -Kassai arczán a fölindulás közé bizonyos vad áhitat vegyült. - -Sokáig engedett játékot érzéseinék, s általában a legkellemesebb estéje -lett volna, ha a levél többi részét másnapra halasztja. De végcseppig -akarta az öröm poharát kimeríteni, s megint karszékbe helyezkedett, hogy -folytassa az olvasást. - -«Pécsi Simon uram fölszólítása, a mint értesültem, a szombatosoknál igen -kedvezőtlen fogadtatásban részesűlt. Boszankodtak azon, hogy a hatalmas -és gazdag mágnás, kinek pártfogására támaszkodtak leginkább, úgy szól -hozzájok, mintha nem is tartoznék felekezetökhez; boszankodtak, hogy a -buzgóbbak lelkesedését szigorú szavaival hűti, s előre tiltakozik minden -törekvés ellen, mely a jogok követelésére vonatkoznék. Rendkívül -neheztelnek Szőke Istvánra is, kit Pécsi Simon tanácsadójának vélnek, a -fölszólítás szinetlen szerkezetéért. Sokan megjelenni sem akarnak a -balázsfalvi értekezletre; sokan a levélből azt következtetik, a mit -eddig is gyanítottak, hogy Pécsi uram csak alkalmat keres, végkép -szakítani velök. Vannak, kik árulástól tartanak, s a balázsfalvi -összejövetelt a fejedelem megegyezésével történtnek hiszik, oly czélból, -hogy a szombatosság a Pécsi közreműködésével törültessék el. Szóval, a -mennyire én kipuhatolám, ez a veszedelmes irányú mágnás úgy elveszté -népszerüségét, hogy saját hitfelekezetétől is el fog hagyatni. Egy Kádár -nevezetű vén bolond, kit legelső szentjöknek hisznek, azt mondá szárdisi -hallgatói körében, hogy az új Jeruzsálem diadalára szükségesnek -tekintené, ha Pécsi Simont, mint régen a hamis prófétákat, kik a -hazugság igéjét terjeszték, a fehérruhások egész gyülekezete az utczán -kövezné meg.» - -– Az akasztófára valók! a gonoszok! a tolvajok! – szitkozódék Kassai. – -Gyülöletök Pécsi ártatlansága mellett fog prédikálni. Igazságtalanul -gyanusítják őt, a vakok, a háladatlanok! Addig hirdetik, he, he! -árulónak, míg azután a törvény nem fogja árulónak tartani. - -«Ebből is bölcsen beláthatja nagyságod, hogy az Istennel és saját -magokkal meghasonlott szombatosok valódi országháborítók, de attól nem -lehet tartani, hogy Pécsi uram rokonszenvökre támaszkodhassék, sőt -örvendeni fognának, ha őt valami fatum érné, s ha útjokból elvitetnék a -kő, melyben lábaik megbotlanának.» - -– S ez az ember, ki az értelmes adatokból ily buta következtetést von, -még levéltárnok akarna lenni, még előmenetelt sürget! – mérgelődött -Kassai. - -Kedvetlenül nyult a «fölszólításhoz», mely a titkár tudósítását bezárta, -s melynek megkerítését az imént akkora elragadtatással fogadta. - -Boszankodása fokonként növekedék, a mint a sorokon tovább haladott. - -A kézrekerült okmány tartalma következő volt: - -«Idvezlet és áldás a szombat napján imádkozóknak! Pécsi Simon hiteles -egyénektől vett értesítést arról, hogy azok, kik a szentirás bizonyos -helyeinek magyarázatában a többi keresztyénektől különböznek, -eltérésöket külső szakadással is meg akarják állapítani. - -«Hogy ez magában természetes és jogos vágy nem ütközik-e a jelen -körülmények között oly akadályokba, melyek legyőzhetetlenek? – -megfontolni való kérdés. - -«Pécsi Simon át van hatva azon meggyőződéstől, hogy az igazság nem a -számára előlegezett jogokkal terjed, hanem elterjedvén, szerzi jogait. -Hatalma önmagában rejlik, nem pedig a külső körülményekben. - -«Pécsi Simon e meggyőződésre a keresztyén hit forrásánál jutott, -elmélkedvén és imádkozván Jordán partjain, az Olajfák hegyén, -Gethsemánban, Golgothánál,… a szentjászol és szentsír előtt. - -«Pécsi Simon reményli, hogy azok, kik a tavasz első szombatján őt -Balázsfalván meglátogatnák, a barátságos fogadtatással elégülten fognak -haza térni. - -«Reményli, hogy a kölcsönös fölvilágosítások útján, a zavargás helyett -egyezség és mérséklet fog szállani mindnyájok szivéke. - -«Kiadta Pécsi Simon megbizásából Laczkó István, kinek a fehérruhások -közt a neve: Ananias-Azariás-Nisael-Szombaton-viaskodó.» - - -III. - -Kassai nagy válságok közt is rendkívüli nyugalmat és higgadtságot birt -kifejteni, de természeténél fogva indulatos volt, s midőn a közönség -szeme nem függött rajta, midőn minden szava és tette nem lett a vele -küzdő pártok ellenőrzésétől követve: akkor dühe az ő cynikus lelkének -egész ferdeségével tört ki. - -– Megcsaltál engemet és megcsaltad Pécsit, nyomorult «szombaton -viaskodó». Hogy törjék szombaton a testedet mozsárban, hogy vettessék -szombaton az örök tűzbe lelked!… Mit tegyek e nyomorulttal, ki egyszerre -akar gaz és becsületes lenni? Csak jönne bár meg az esze, hogy ismét -veszíthesse el hajdúim keze közt! Bár józanodnék meg minden nap -reggelén, hogy a kín miatt alkonyra ismét őrült lehessen! - -E vad átok lett az elolvasott kézirat első benyomásának eredménye. - -S Kassai elég gyönge volt néhány perczig inkább gyűlölni Szőke Istvánt, -mint régi ellenségét: Pécsi Simont. - -A szegény szombatos pap eljárása valóban oly rendkívüli, mint megrendítő -sorsa. - -Erényre volt teremtve, de a viszonyok nyomása miatt bűnössé lett. - -Családját a bűnnel akarta megmenteni, becsületét a bűn veszélyes -eredményeinek elhárításával. - -Ha Szőke soha Pécsi házába be sem lép, ez a kikelet első szombatján -szintén összehívta volna tanácskozásra az új Jeruzsálem hivőit, mert a -thyatirai papnak megigérte, s mert politikai tekintetekből szükségesnek -tartá. Csakhogy ekkor valószinüleg saját aláirásával ellátott és sokkal -compromittálóbb irányú körlevélbe teszi vala. - -Szőke, midőn Kassai fenyegetésének engedve, a gyűlésre fölszólítást -kieszközlé, azzal is kívánta magát megnyugtatni, hogy ha e tettnek – -minden óvatosság mellett – veszélyes következményei kimaradhatatlanok, -akkor azok szintúgy fogják őt sujtani, mint az áldozatra szánt Pécsit. -És nem döbben-e vissza Kassai a bűnvádi kereset megindításától, midőn az -egyik pörbe fogott egyén az egész ország színe előtt oly vallomásokat -tehet, miknek következésében e főur hivatala és becsülete veszendőbe -mehetne? A kém, melyet Szeredi kimondott, s melyet Szőke Deborah -arczáról leolvasni vélt, megsemmisíté a szerencsétlen ember álmait. - -S most Kassai István, ki a vérontástól félt, fegyverrel öldökölni nem -tudott, képes lett volna a tébolyodott szemét saját körmeivel vájni ki. -Akkora volt az első perczekben fölindulása, hogy ha titkára jelen van, -talán rendeletet ad a legvadabb kínzásokra. De csakhamar éles értelme -uralkodni kezdett haragján. Érzé, hogy most nagyobb és sürgetőbb -kérdések forognak fönn, mint egy elmebeteg elleni düh kielégítése. - -Pécsit, ha gyűlést tart, be lehet ugyan fogatni, mihelyt tetten érik, de -lesz-e az engesztelődés szellemét lehellő fölszólítás után e -befogatásnak komoly eredménye? - -Pécsi kezességre szabadon fog bocsáttatni. - -A fiscalis director nem hajlandó a notapör sürgetésére, s ha idegen -unszolások miatt szigorral lépne is föl, kevés kilátás volna a diadalra. - -Mert fog-e az országgyűlés, a foganatba még soha sem vett törvény drákói -betűinek hódolva, halált és birtokkobzást mondani az országnagy fejére -azért, mert ez merész követelésektől, törvénytelen lépéstől, lázadási -kisérletektől akart – ámbár tilalmas úton – néhány ezer alattvalót -visszatartóztatni? Sőt még az is bebizonyítható-e, hogy Pécsi valósággal -szombatos, holott fölszólításának szelleme majdnem ellenkezőre látszik -mutatni? Nem jöhet-e a bevett vallás leghűbb követője is azon helyzetbe, -hogy a rend föntartása iránti szeretetből az általa gyűlölt -szombatosokat a zavargásoktól minden eszközökkel megóvni iparkodjék? S -ha az országgyűlés a törvény holt betűihez viseltető tiszteletből -szükségesnek találná is Pécsi elitéltetését, nem volna-e a fejedelem -erkölcsi kötelessége a kegyelem jogát használni? - -– Úgy van, – sóhajtá Kassai, – Pécsi az én szökött jobbágyomnak egy -uradalmat ajándékozhatna. S már most mit tegyek? Jogom van elfogatni őt -a tettenérés vagy a folytonos üldözés esetében. De az egybegyült rendek -színe elébe vitetve, szónokolni fog érdemeiről. Majd még hosszasan -rajzolja nemes föláldozását, melylyel a törvény betűit megsérté, hogy a -hazát megmentse. A bevett vallásoktól kér halántékaira cserkoszorút, -mert a sectariusok lefegyverzésére munkált, élete koczkáztatásával. No! -no! s mit fog rólam mondani a hazug, a szemtelen? Hogy személyes -gyűlölségből léptem közbe. De mivel bizonyítja állítását? – Nem kell -bizonyítás! fogja rivalgani Szeredi és a főurak pártja, mert szól a -tény, szól Kassai és Pécsi multja, szól leginkább az, hogy Elemér, a -Kassai István unokaöcscse és Pécsi Deborah elutasított kérője, volt az -elfogatási parancs végrehajtója. Így kiabálnak ők, ha alkalom mutatkozik -nyelvök megoldására. A rab hibáit a nemes szándék hazug palástja takarná -be, míg a pörfolyam közé csuszott legcsekélyebb törvénytelenség -meztelenül vitetnék a karok és rendek szeme elébe. Pedig mikor folyt le -notapör nálunk formasági hibák nélkül? Békessi Gáspártól Zólyomi Dávidig -minden elitélt honáruló némi panaszt emelhetett a mód ellen, melylyel -pöre vezetteték… S most? ugyan mit tegyek most? - -Kassai gyűlöletében főszerepet játszott az Elemér és Deborah közti -viszony megbomlása miatt támadt harag. De ha a fukar nagybátya dúlt-fúlt -is a falvakért s a gazdag ara-hozományért, melytől unokaöcscse elesett: -az még mélyebben bántá őt, hogy Elemér az elutasított ifju, Pécsit nem -gyűlöli, sőt menteni is kész. Aztán Kassai, noha boszuból törekszik -Pécsi megbuktatására, állhatatosan hitte, hogy ellensége a bukást -megérdemli a sértett törvények és a közérdek szempontjából is. -Emésztette tehát őt az a gyanu, hogy Elemér Pécsi bűnét nem hiszi, s -minden szigorú eljárást a nagybátyja ellenséges indulatából magyarázna -ki. - -Ezért vágyott a formaságok sértésével is Elemért oly helyzetbe hozni, -hogy kénytelen legyen saját szemével látni Pécsi felségsértését és a -vétkes törvény elébe állítására közvetlenül befolyni. - -Ez volt Kassai boszujában a költészeti elem. - -S most meg van tőle fosztva. - -Átlátta, hogy Pécsi körlevele után Elemért a cselekménytől távol kell -tartani, mert az elfogatás a boszu művének tekintetnék; mert e hangulat -miatt az országgyűlés a vád alól föloldaná a vádlottat, s mert – a mi -még mélyebb jelentőségű – az egész világon Elemér volna legőszintébben -meggyőződve Pécsi ártatlanságáról, s ő kárhoztatná leginkább az ármányt, -a gonoszságot – a nagybátyát. - -Kassai egy perczig le is akart mondani a törvényes föllépésről. - -– Értesítem a komédia felől fiscalis directorunkat, hogy nyomozzon, ha -tetszik – mormogá leverten. – De minek fáradjak ezzel is? A főispán -elmozdítását fogom sürgetni, ha figyelmét a titkos gyűlés ki fogná -kerülni… Hm! könnyű lesz az ő mentsége; hisz Székelyföldre utazott!… -Azonban a kormányzó főbiró nem erőszakos jellemű férfiu-e, kit, míg -kerületi tiszt volt, zsarnoki eljárásaiért vád alá helyeztek? Pécsi -sürgette a közkeresetet, s ideiglenesen hivatalától föl volt függesztve. -Tehetek-e én róla, hogy a szigorú törvényesség szerint őt illeti a -szombatosok elleni föllépés? - -Kassait ez elmélkedés fölfrissíté, arcza elevenséget, kedélye -ruganyosságot nyert. - -Ismét elolvasta a titkár levelét, s most már nem találta e szorgalmas -kutató észrevételeit sem együgyű, sem fontosság nélküli firkának. -Különösen kedvelni kezdé épen azon sorokat, melyek Pécsinek a -szombatosok közötti népszerűtlenségéről szólanak. - -Azt hiszik a rajongók, hogy őket Pécsi föláldozni s mintegy el akarja -árulni, s hogy a szenvedélyes követelések korlátozásával Rákóczi -czélzatait mozdítja elő. Fölséges! A megaranyozni való férfiak! Csak -hinnék bár ezt tántoríthatatlanúl! Mikor bukott meg egy eszme, egy párt -vagy érdek más, mint a mint a túlzók heve miatt? - -Kassainak, midőn erre gondolt, bizodalma az esetlegek iránt szilárd -lett. - -– Hadd legyen mérsékelt Pécsi, annál féktelenebbek lesznek az igazi -szombatosok. Csak úgy nem ismeri a szenvedélyt, mint a magus a lelket, -melyet fölidéz, melylyel magát akarja szolgáltatni! Keleten utazott, s -no! megtanulta-e a legmélyebb értelmű meséket? Balázsfalva a könnyezésig -sokra fogja őt oktatni… Két úton válhatik döntő eredményűvé a titkos -értekezlet: fűzé tovább eszméit Kassai. Vagy a rajongók, Pécsi -ellenzéseitől ingerelve, szélsőségre ragadtatnak; vagy a kormányzó -főbiró, a hivatali buzgóságtól ösztönözve, a józan okosság határán -túllép. S hátha ez is, az is megtörténnék? Csak rajta, csak rajta! -Veszítsétek el eszeteket ti; én a szigorú törvényesség mellett maradok. -Itéljen az országgyűlés, törjön pálczát a bűnösök fölött! Mi, kik a -törvény őrei vagyunk, hadd szolgáltassuk részrehajlatlanúl az igazságot! -A kormánynak egyik fél részére sem szabad hajlani. Magas hivatását -hogyan tölthetné be másként? - -Kassai a kormányzó főbirónak hosszas levelet irt, melyben elmondá: mily -tarka hirek keringenek a szombatosok szándékai felől. Lehet, hogy -igazak, lehet, sőt valószinü, hogy koholtak. Főleg az látszik -hihetetlennek, hogy a magyar zsidók a bevett vallások rangját és jogait -követelnék; de napjainkban sok rendkívüli és megfoghatatlan történt. -Példa rá Zólyomi Dávid lázadása, s a jámbor Bethlen Istvánnak -vádaskodása a budai basánál az ország választott fejedelme ellen. Most -ugyancsak szemesnek kell lenni még a falu előljáróinak is, s annál -inkább az oly tekintélyes uri rendű férfiaknak, kikre egy kulcsos város -vagy épen megye kormányzása van bízva; mert a sátán nem alszik, s mentől -több Istenkisértéssel jár valamely terv, annál több sikerre számíthat, a -közszellem romlottsága, és a hivatalnokok erélytelensége miatt. Ki -gondolta volna, hogy a szombatosok zendülés végett összegyülekezni -mernének, s mégis beszélik, hogy meg fog történni! Némelyek a pártütés -helyéül Udvarhelyt, mások Kolozsvárt jelölik ki, de vannak olyanok is, -kik a kikelet első szombatja körül Balázsfalván vélik az országháborítók -találkozását végbemenendőnek. Csodálatos volna, ha épen a fejedelem -székvárosához ily közel szándékoznának a fölkelés zászlóját kitűzni, s -épen oly jeles főur kastélyában, ki szelid, jámbor életéről ismeretes, s -ki néhai Bethlen Gábor uralkodása alatt akkora szigorral üldözte a -kihágásokat, hogy buzgósága miatt gyakran az ártatlanok is szenvedtek. -Valóban igen nehéz ezt az őrültséget föl is tenni; de ha csakugyan -megkisértetnék, s az előljáróság behunyt szemmel elnézné, óriás -eredményű hanyagságáért még a szombatosok pártfogásának vádjára és -büntetésére is kitehetné magát; míg viszont, a dobra nem ütött s erélyes -rendszabályok alkalmazásával, a fenséges fejedelem és a szeretett haza -háláját érdemlené meg. - -Ily hangon volt írva Kassai levele, melyet másnap reggel gyorspostával -küldött a kormányzó főbiróhoz. - -Midőn pedig ezt elintézé, mintha pihenésre volna szüksége, még -hivatalszobáit sem látogatta meg. Ki sem bontá az actákat. A fejedelmi -udvart is kerülé. Senkit fel nem keresett. Mentől kevesebb tisztelgőt -fogadott el. Elővevé kedvelt iróját, Senecát, s mintha a világ megszünt -volna számára létezni, a bölcselkedés komoly, vagy változtatás kedvéért, -a szelid muzsák társaságának szentelte óráit. - -Akár tudományos foglalkozása, akár, ha inkább akarjuk hinni, a leendő -notapör okozá, de annyi bizonyos, hogy mihelyt a főbiróhoz intézett -levelét útra bocsátotta, többé sem Szeredi politikai ármánykodásain, sem -Bodó Klárának Zsófia herczegkisasszonyra gyakorlott befolyásán, sem más -apróságokon nem törte fejét, azt tartván, hogy minden időnek meg van -saját igénye. - - -IV. - -– Édes leányom! – szólt Pécsi épen azon nap estéjén, melyen Kassai a -kormányzó főbirót értesíté, – kedves Deboráhm! arczodon most mindig van -valami merengés, mely igen hasonlít a bánathoz. - -– Csak az esik rosszul, atyám, hogy holnap nálam nélkül indulsz -Balázsfalvára. - -– Szépséged s nyilt háztartásunk sok vendéget vonna hozzánk; pedig -teljes visszavonultságban óhajtanék pár hetet tölteni. Lásd, gyermekem! -csak kétszer volt nálam György herczegfi, csak alig észrevehetőleg -szaporodtak «remeteségem» fölkeresői, s mégis, mint hallom, ellenségeink -politikai czélokat gyanítanak barátságos összejöveteleink okául. Hátha -még Balázsfalván vendégségeket adnánk! Mit nem mondanának? Mekkora -veszélyt nem fedeznének föl abban, hogy Pécsi Simon kastélya telve -vendégekkel, hogy a déli lakomát este víg táncz váltja föl, és a házi -kisasszony megnyerő modora elfeledtet valamit a régi viszályokból, a -régi gyűlöletből? - -– De miért kell neked, atyám, ellenségeink rágalmától tartani? Miért -hiszed, hogy minden szájas vagy cselszövő ember minket megbuktathat? -Nincs-e házunknak szilárd alapja, nem erősek-e ivei, nem nyugszik-e -homloka márványoszlopokon? Én azt gondoltam, hogy magának a földnek kell -megrázkódni, és midőn falvakat temetett a mélységbe, hegyeket mozdított -ki régi helyeikből, csak akkor félhetsz, ha házunk fala is repedéseket -kap. Nem értem, atyám! miért hárítod el annyi aggodalommal a befolyásra -törekvés látszatát. Nem kormányoztad-e Erdélyt évekig? s miért ütközöl -meg, ha valaki azt gyanítja, hogy a te engedelmes leányodon, Deboráhn, -kívül még mást is akarsz vezetni? Nem azt illeti-e a hatalom, a ki -hatalmas tekintélye, gazdagsága, erélye és belátása által? Miben -versenyezhet Kassai veled addig, míg a bűnnek nem fognak oltárt emelni? -Miért tegyék a babérkoszorut az ő mocskos halántékaira, nem pedig a te -fenkölt, nemes homlokodra? - -– Mi jut eszedbe, Deborah? – szólt Pécsi, keserű mosolylyal. – Még -ellenségeim közé vegyülsz, kik azt költik, hogy csendes -visszavonultságomat képes volnék a nagyravágyás hiú csábjainak -föláldozni! - -– Ne nevezd, atyám! nagyravágyásnak a hivatást, a kötelességet. Te -magasabbra nem emelkedhetel, mint a mi vagy. Hisz! a fejedelmi szék be -van töltve. De többet szolgálhatsz a hazának, mint jelen körülményeink -engedik. S miért ne törekednél erre? És miért titkolod előttem, hogy -magad sem tartod pályádat bezártnak? Aztán ki állíthatja, hogy csak -ellenségeid becsülnek meg tégedet, midőn az elviselt államférfiakhoz nem -soroznak? Vannak barátaid is, kik nem bántalmaznak azzal, hogy -jövendődet tagadják. Mikó, Haller, s mások sokat várnak föllépésedtől. - -– Vajon mi hasznuk lenne megbukásomban, hogy arra egyengetik az utat! – -sóhajtá Pécsi. – Korlátnoka voltam Bethlen Gábornak, s azok törekedtek -vesztemre, kik most Kassai esküdt ellenségei! De mi van bennem Kassaihoz -hasonló, mely a gyűlöltetésben vele egy színvonalra állítson? Elődöm -szűcs, az övé erszénykötő: itt a titok… Deborah, arczodra vér szökelt! -Vagy talán a kandalló lángja hevíté föl vonásaidat? Vonjuk hátrább -székeinket, s beszélgessünk e szép, magányos este, midőn vendégeink -nincsenek, oly dolgokról, melyeket egymás közt nem szégyelhetünk. Vajon -mi a boldogság, Deborah? Gyakran látok felleget homlokodon, s te sokszor -képzelsz engemet rossz kedvűnek. Hány fényes ruha, hány bál kellene -neked, hogy kerüljék az árnyak homlokodat? Hány falut vásároljak még, -hány palotát építsek, hogy a rossz kedv örökre száműzessék arczodról? -Nem tudnál-e hozzá vetni, vajon mennyi pénz vagy hatalom szükséges rá, -hogy egészen boldogok legyünk?… Gyulai mikor volt nálad, Deborah? - -– Hogy kérdezhetsz ily közönyös dolgot, atyám, midőn érdekesekről -kezdettél beszélni? - -– Mert azt akartam mondani, hogy te alkalmasint legdúsabb ara volnál és -szépségre, műveltségre is, úgy vélem, nem utolsó. Anyád öt évvel volt -fiatalabb menyegzőjekor, mint te most vagy. Gyulai régóta nem jött -házamhoz. - -A büszke Deborah szemébe könny szökelt. - -– Meguntál-e, atyám? El akarsz-e magadtól taszítani, hogy oly -aggodalmasan keresed számomra a férjet? - -– Szeretnélek boldognak látni. - -– S nem vagyok-e az, míg körűlted élhetek? - -– Azt hittem, Gyulai érdekel tégedet. - -– Ha lettem volna is iránta némi vonzalommal, az inkább szeszélyből, -mint érzésből támadt, s esküszöm! már rég kialudt. Hamvát sem találod -meg. Bolygó fény volt, melynek nincs tűzhelye, mely nem melegít, s mely -nem lévén helyhez kötve, elröppent. - -– De, Deborah! Gyulai eléggé ragaszkodott hozzád, s mégis vagyonod, -szépséged, elméd és jó erkölcsöd nem köthette le őt. Ne fordítsd el -arczodat, Deborah! Miért szégyenlenéd e vereséget? Azt hiszed, hogy -mivel tetszelgésedet s a hódítási vágy apró és ártatlan cseleit, -melyekkel szivét be akartad hálózni, észrevettem, most kevés -véleménynyel vagyok vagy bűbájaidról, vagy elmédről? - -– Te soha sem beszéltél velem még így, s talán ily nézeteket inkább az -anya szokott mondani leányának és nem az apa. - -– Anyád nem figyelmeztethet többé; engedd, hogy én tehessem. Tudod-e, -Deborah, miért vonult vissza mindinkább Gyulai? miért áll ellene a -varázsnak, melyet a gazdagság a szegényre, a szépség az ifjura -gyakorol?… Mert egy gyöngeségben hasonlít természete a tiedhez, s e -közös gyöngeség téged feléje vont, őt tőled távolítá. - -– Ugyan mit akarsz bennem fölleplezni, atyám!… Kezed eddig oly gyöngéd -volt. - -– Ne rettegj, magamat is vádolom. Leányom vagy, csontomnak csontja, -véremnek vére… tévedésemnek folytatója és kiegészítője. Gyulai pártában -hagy tégedet, mert a családrégiségről nem sokkal tart kevesebbet, mint -Pécsi Deborah. Igazam van-e? - -A leány lesüté fejét és hallgatott. - -– De hová vezet e nagyravágyásod? Szív nélkül adod-e kezedet egy régi -családunak? S lesz-e az más, mint épen olyan férfiu, a kinek szemében -üres előitéletként tűnik föl, a mi a te büszke nézeted szerint mindent -kipótló tulajdonnak látszik? Fog-e ily férj egész életen át küzdeni, -hogy a főranguak közt számodra kényelmes helyet vívhasson ki? vagy talán -jobbnak fogja tartani a szűcs unokahugát magányba vinni, és kitelhetőleg -elkülöníteni saját rokonaitól is, kik épen azért, mert náladnál -rútabbak, szegényebbek és szellemtelenebbek, soha sem fogják azon -egyetlen előnyöket elhallgatni, hogy nemeslevelök régi? Oh, Deboráhm! a -család régisége silány előitélet annak, ki rá nem vágyik, de a ki nem -birja és vágyik rá, az tantalusi kínra van kárhoztatva, mert -elérhetetlenért eped. - -– De honnan veszed, atyám! – szólt Deborah, – egy könnyüt törölve le -indulattól lángoló szemeiből, honnan veszed állításodat? Nem volt-e -szívem egykor Kassai Eleméré, s vonakodtam volna-e kezemmel ajándékozni -meg őt?… Ne haragudjál, atyám! hisz én örökre lemondtam róla, s nevét -csak mentségemül hozom föl. - -Pécsi arcza sötét és merengő lett. – Gyermek voltál, Deborah, midőn a -piszkos zsobrák rokona érdekelt. Kevéssé ismerted akkor még a világot, -jellemed nem nyert szilárd körvonalokat. S végre is csak az én -indokolatlan, az én kába rokonszenvem fejtette ki kebledben azon -mulékony hajlamot, melyre most hivatkozál. - -– S hogyan tudod, atyám, hogy Elemér iránti rokonszenved indokolatlan -volt? Nem nyugodott-e szintén csillagjóslaton, mint későbbi -ellenszenved? Akkor az égi testek védődnek mondták Elemért, most -üldöződnek állítják. - -– Kebledben lehet ellenmondás, Deborah, de ne keresd azt az ég -boltozatján. Elemér csillagzatának jótékony hatását az enyémre -megváltoztatta a Kassai csillagházának malefikus befolyása. Mi van ebben -összeférhetetlen? Szeretném, ha több tiszteletet tanusítanál azon -tudomány iránt, melyet az ó-világ legnagyobb bölcseitől nyertek -örökségül századunk kevés avatottjai. - -– Atyám, egykor valami kuruzsló nő a tenyeremből olvasta ki, hogy -herczegnővé leszek, s rokonaim úgy fognak tisztelni, mint Józsefet -testvérei, midőn inséges állapotjokban színe elébe vezettetének. -Emlékszel-e, mit mondtál nekem? «Az ember sorsa nincs a tenyerére írva.» -De atyám, hátha jövendőnk csak úgy van a csillagokra följegyezve, mint a -tenyerünkbe? Én, mint tudod, szakítottam Elemérrel, azonban, ha az égi -testek, midőn rád nézve veszélyesnek állítják őt, azt akarják -kijelenteni, hogy rossz emberré lett, akkor, atyám! inkább hiszem a -mennyboltozat minden csillagát hazugnak, mint Elemért jellemtelennek. - -Deborah könnyei sűrűn omlottak. - -– Szerencsétlen gyermekem! hiszen te még most is szereted őt! – kiáltá -Pécsi, leirhatatlan megütközéssel. - -Deborah bámuló tekintetet vetett atyjára, mint szokott az, ki véletlenül -új, nagy és hihetetlen hirt hall. Sokáig nézte a tisztes agg komor -vonásait, sokáig küzdött vagy gondolattal, vagy érzéssel, s ajkai előbb -mozdultak meg, mintsem szavát hallani lehetett volna. - -– Igaz, – mondá végre, – igaz, hogy én Gyulai csillogó, de üres -modorából tanultam Elemért becsülni, de mert most kedvezőbben itélek -felőle, mint akkor, mikor Mikóék házában utólszor találkozánk, -következik-e, hogy szerelmem föléledt? Mintha mi leányok azt zárnók -legmélyebben szívünkbe, a ki legtöbb becsülést érdemel! Mióta hiszesz, -atyám! oly tökéleteseknek? Gyarló teremtések vagyunk! Az Isten a külszín -imádására alkotá a némbereket. De minek is tévedtünk, atyám, ily -csodálatos kérdések és feleletek tömkelegébe? - -– Deborah, te soha férjhez nem fogsz menni, – sóhajtá Pécsi. - -– Azt hiszem én is. De nem vagyok-e eléggé boldog melletted, atyám? Hol -leszek oly szabad, oly független, mint körödben? Találok-e más hajlékot, -más háznépet, melyben semmi ne hasson kedvetlenül, visszataszítóan -ízlésemre, érzésemre? Ha elkényeztetett, atyám, gyöngédséged, ha nemes -természeted minden közönséges és aljas látásától is elszoktatott, miért -ütközöl meg, hogy pártában kell maradnom? Te rangkórnak hitted a kiváló, -a megkülönböztetett iránti vonzalmamat, s kárhoztattál miatta, menj, -kérlek, az új családok társaságába, s keresd az ifjut, ki leányodat -boldogíthatná, és ha reá találsz, kezem az övé, csak fogadja el. - -– El van tévesztve egész életünk, Deborah! el van tévesztve! Te a -szenvedő vagy, én a bűnös. Rosszul neveltelek, rosszul szoktattam -magamat. Mi lesz belőled, ha engem az Isten magához szólít! s ki tudja, -nincs-e a halálangyal hátam mögött, és nem ereszti-e nehéz kezét épen -most a vállamra, hogy összeroskadjak? Oh, Deborah, mi lesz belőled, ha -életem helyett vagyonomat veszteném, s ki tudja, már nem osztoztak-e meg -titkos ellenségeim birtokaimon és csak az alkalmas perczre várnak, hogy -szándékukat végrehajtsák? Én voltam egyszer börtönben, és vagyonvesztési -pör alatt, pedig akkor igazságos fejedelem uralkodott: nem történhetik-e -másodszor is meg, s rám nézve kedvezőtlenebb viszonyok közt? Soha -pártütés nem forgott eszemben, s mégis félig lázítónak tartottak. - -[Illustration: – El van tévesztve egész életünk, Deborah!] - -– Ah! atyám, nem igazolja-e ez általad gáncsolt állításomat? A kinek -egyszer a hatalom kezében volt, mihelyt gyöngének látszik, -megaláztatástól tarthat. Azért mondottam, használd a kedvező alkalmat, -ne idegenítsd el magadtól azokat, kik most körödbe gyülekeznek, -törekedjél György herczeget érdekeidbe vonni, állj az urak pártjának -élére, küzdjél Kassaival a palotában, a társas körökben, az -országgyűlésen, s győzni fogsz bizonyosan. És ha nem is győznél, a harcz -alatt annyi erőt vontál össze, annyi férfikar és rokonszenv fölött -rendelkezel, hogy senki nem fog bántani; megköszöni, ha tőled békében -maradhat. - -– Deborah! sokszor beszéltem neked, miként vívtak a circusban a -gladiatorok egymással az uralkodó és nép mulattatására, de nem jut -eszembe, hogy említettem volna oly gladiatort, ki hetven éves korában -vágyott a küzdhomokra lépni. Intézzék el egymás közt a párt férfiai -komoly vagy nevetséges tusáikat; az aggastyán okosan cselekszik, ha a -kandalló mellett ül, mint én most, és szerencsés, ha oly kedves és szép -gyermeknek, mint te vagy, dőreségein mosolyoghat. - -Pécsi közelebb húzódott a tűzhöz, s kezét Deborah karjára tette. A -kandalló lángja az öreg tiszteletre ragadó és a leány igézetes arczát -megvilágította. Különben sötét volt a szobában, senki sem hozta be a -karos gyertyatartókat, senki sem gyújtá meg a csillárt; – mert bizonyos -méla érzések és eszmék a homályban szövődnek, és sem az apa, sem a leány -nem gondolt arra, hogy a csengetyü zsinegét meghúzza. - -– El van tévesztve egész életünk, Deborah! – szólt Pécsi, mélyen -sóhajtva. – De nem azért van eltévesztve, mert a hatalomból kiestem, -hanem, mert alacsony származásom mellett hatalomra törekvém, s mert -ismeretek után szomjazó lelkemet kincscsel akartam kielégíteni. Átléptük -a számunkra jelölt sorompót, s a világi szerencsével cseréltük föl a -boldogság föltételeit. Ha nem gyűjtök mulandó vagyont számodra, ha nem -veszlek körül a fényűzés és választékos ízlés varázsával, kedélyed saját -természetes egyszerűségében fejlik ki. Kezed és szived nem vált volna -külön; együtt ment volna át egy őszinte, jámbor és hozzád hű férj -birtokába. Most meghasonlásban vagy magaddal s helyzeteddel. Aztán, ha -nem áhítozom emelkedés után, hatalmam a tudósok köztársaságában lett -volna nagygyá,… ott születésre nincs szükség, ott az ész a hatalom s nem -a származás. A ki engem ott buktatott volna meg, a fájdalom helyett az -öröm könnyeit látta volna szememben; mert a tudomány birodalma azon -előjoggal bir, hogy a jeles csak a jelesebb elől hátrál, s a kitünő -elhomályosítása a világosság terjedését jelenti. - -– Nem vitatkozhatom e téren veled, de sejtelmem mondja, hogy ábrándozol, -atyám, s a fényes szín, mely a tudomány pályáját körülfogja, -képzeletedé, nem a tárgyé. - -– Ne hidd, ne hidd! én csak úgy lehettem volna igazán boldog. Ifju -éveimben a föld három részén bolyongtam, küzdve szükséggel, -nélkülözésekkel, kitéve vad népek üldözésének, tenger-viharnak, s a -megmérhetetlen homokpuszták égető hevének. A teve kidőlt fáradság és -éhség miatt, de kedélyem nem tört meg. A hajó árboczát lesujtá a villám, -de reményem vitorláit soha sem vontam össze, és szép partokat látott -álmodó szemem, túl a fenyegető zátonyon, s fölötte a sötét felhőknek. -Most, Deborah! a vagyon kevés élvezetet igér, a nyugalom nem nyugtat -meg, a veszély nem edzi lélekerőmet. Az égen, földön és keblemben ezer -jel mutatja, ezer hang sugja, hogy hazámba visszatérve, rosszul -választék pályát. Nem kellett volna csekély hivatalból nagyobbra, a -nagyobból a legfőbbre törekednem, s világi tekintélyemet a vagyongyűjtés -eszközeivel emelni, de egyszersmind behomályosítani. Az arany és ezüst, -míg mértékletes vágyainknak szolgál, hű szövetséges, mely belértékünket -fejleszti, és világosságra hozza; de ellenséggé válik, midőn -szomjuhozzuk, halmozzuk. Mikor nem feküdt a nagy kincsen valami átok? -Vagy mások hiszik magokat általunk megfosztottnak, vagy legalább mi -érezzük, hogy megfosztva vagyunk fogékonyságunktól, egyszerű örömeinktől -és a gondtalan vidámságtól. - -– Atyám! tudnál-e szegény lenni? tudnál-e a polgári egyszerűségben -megelégedésre találni? Tudnád-e oly kicsiny szálláson, minő a -Németországból hozzánk jött hires tanítóké, boldognak vallani magadat? - -Pécsi gondolkodó homloka mélyebb redőkbe vonult; kezét mélán terjeszté -ki a vasfogó után, s a kandalló bikkhasábjait ütögette. A szikrák -pattogtak, élesebb lángot vetett a tűz, és egészen megvilágítá a merengő -agg nemes, deli és bánatos vonalait. - -– Oh atyám! – folytatá Deborah, – beférhet-e a folyó, mely iszapos -hullámain nagy terheket hord, azon kövecses, keskeny mederbe, honnan -csörgedezve és tükörtisztán indult ki? - -– El van tévesztve egész életünk! – sóhajtá Pécsi, nem figyelve leánya -szavaira, vagy nem akarva rá felelni… Mivé lennél, Deborah! – folytatá -kevés szünettel, – ha vagyonunkat elvesztenők! - -– De miért forogna a mi vagyonunk több koczkán, mint a másé? - -– Mert több ellenségünk van, s mert a világ nem szokta meg hozzánk -tartozónak tekinteni azt, a mivel birunk. Falvaink nagy részét a nép még -a régi tulajdonos nevéhez köti. Idegenek vagyunk sajátunkban. Deborah! -az üstökös néha belép a bolygó égitestek körébe, de azért nem tartozik a -zodiakus rendszeréhez. Ott volt, ragyogott, eltünt! Erdélyben az új -családok nem vernek mély gyökeret. Az első fellegszakadás kisodorja -alólok a földet. - -– Istenem, – sóhajtá Deborah, megrettenve, – te valami veszélyt titkolsz -előlem. - -– Nem, leányom! – válaszolá csendesítőleg Pécsi, – csak azt óhajtanám, -hogy sorsodat biztosítva lássam. De e vágyról is le kell mondanom. - -Deborah szemébe könny tolult. Az apa magához szorítá a leányt, -megcsókolá homlokát, arczát, s küzdött magával, hogy könnyeit -visszafojtsa. - -– Atyám! te büszkének tartasz, s mégis azt véled, hogy nem tudnám -elhordozni a csapásokat! Szeretem a fényt, kényelmet, a társaságot, de -többre becsülöm magamat, mintsem hígyem, hogy elvesztésökkel semmim sem -marad. - -– Ne hallják meg a kegyes csillagzatok e szavadat! Ne kényszerítsenek -arra, hogy büszkeséged e tűzpróbára kitétessék! - -– Atyám! valami nyomja szívedet. - -– Csak az a mindennapi gond, csak az az állandó aggodalom, melynek tudná -Isten miért? ma adtam először szavakat. - -Most a komornyik vendégeket jelentett. - -E perczben e különben szokott dolog oly csodálatosan hangzék, hogy az -apa és leány egyaránt meg voltak lepve általa. - -Deborah szobájába, Pécsi a jövők elébe sietett. - -* - -A látogatók természetesen Kassaival elégületlen főurak voltak, kik a -hatalmas minister bukását közelinek tarták. - -Reményeikre hozhattak kecsegtető okokat, s most többet, mint régebben. - -A budai basa és a magyar király a béke megsértése felől kölcsönösen -panaszkodtak. Hol török őröket vágtak le magyar portyázók, hol a szultán -alattvalói raboltak nőket, fogtak el egy-egy térítő szerzetest, s -mindenik fél az elkövetett sérelemért hevesen követelte az elégtételt, -de eredmény nélkül. - -A surlódások a budai basát mindinkább arra hangolták, hogy a temesvári -basa példáját utánozva, barátságos tanácsokat adjon az erdélyi uraknak. -Most volna ideje Konstantinápolyban engedélyt sürgetni a vallásos -nyomásért indítandó háborura, most a fejedelem nem kopogtatna a fényes -kapunál ok nélkül – ez vala a titkos izeneteknek veleje. - -Pécsi vendégei a fejedelemné buzgóságára és Szeredi ügyes -cselszövényeire támaszkodtak. Nem kételkedének, hogy a háború -lehetetlenné teszi Kassait, s hogy ha Rákóczi saját felelősségére -megkezdi az ellenségeskedést, a török hamar le fogja az álarczot vetni, -s megtörve a békekötést, egész erővel vesz részt a hadviseletben. - -A vendégek Pécsit szintén erélyes működésre ösztönözték. - -Neki, mint egykor az erdélyi ügyek élén álló férfiúnak, voltak még a -portánál befolyásos barátjai, kiket a háborupárt érdekeinek -előmozdítására föl lehetett volna használni. - -Erre czéloztak az urak, ez volt a tárgy, melyért a fölvergődöttnél -tisztelgének. - -Pécsi átérté szándékukat, s úgy vezeté a társalgást, hogy mielőtt -nyilatkozhatott volna, már látható volt, miként mindent megtagad, s hogy -fölösleges vele részletes vitatásokba ereszkedni. - -– Nemzetes és nagyságos uraimék – szólt, megszorítva a távozni akarók -kezét, – bizonyára dicséretes dolog, egy rossz tanácsostól megmenteni a -fejedelmet. Ha fiatalabb volnék, hevesen ostromolnám Kassai eljárását az -országgyűlésen, az országtanácsban, s mindenütt, a hol jogom volna a -közügyek felől nyilatkozni. De akkor sem vegyülnék udvari cselekbe, -akkor sem mártanám kezemet titkos működések közé, mert tapasztaltam, -hogy a kik Erdélyben árulásért veszték fejöket, rendszerint hűk voltak a -fejedelemhez és hazához. Minden bűnök csak az udvar kegyelt tanácsosai -megbuktatására forralt tervekből állott, melyek mentől titkosabbak -valának, annál gyanusabb eszközök használatára vezettek. Ha Kassai -becsületes ember volna, akkor elmozdítása könnyebben történhetnék. Nem -volt nehéz, néhány névtelen ellenségnek engem a hatalom tetejéről -egyszerre a szamosujvári vár földalatti börtönébe dobatni, de Kassai -ördögi ügyességgel fogja magát védeni. Aztán, ha sikerülne is őt -megbuktatnunk, nagy kérdés: vajon a felső megyék sérelmeért indított -háboru hasznára lesz-e országunknak? vajon uralkodónk Bethlen Gábor -katonai tehetségét átvette-e a fejedelmi pálczával együtt? vajon van-e -általában a vallásnak világi fegyverekre szüksége? s vajon egy -szerencsétlenül végződő hadviselet Erdély önállóságának nem vet-e véget? - -– Mi ez aggodalmakat Kassai uramtól is hallottuk, – válaszolák az urak -gúnyosan. - -Pécsi érzé, hogy szakított azon egyetlen szövetséggel, melyre, ha -hatalom után vágynék, még bizonyos pontig támaszkodhatott volna, de nem -vette szívére e veszteséget. - -Szükség volt elvágnom a hidat, hogy azon vissza ne térhessek többé – -gondolá. - -Halk léptekkel, borongó arczczal ment irószobájába, elővette egy titkos -szekrény kulcsát, s valami szinevesztett iratot vont ki. - -Saját kérelemlevelének eredetije volt, melyet tizenöt évvel előbb a -szamosujvári börtönből írt Bethlen Istvánhoz, a kormányzóhoz. - -Látható elérzékenyüléssel haladott a sárga betűkön tovább. - -– Ez a párt vádolt azzal, hogy a pozsonyi békealku alatt a németektől -ajándékot fogadtam el. S most szövetkezzem velök a hatalomért? Soha! -Mulandó jók miatt miért veszítenék az önbecsülésből! - -Tovább olvasott, de könny tolult szemébe, midőn a következő helyhez ért: -«Kivánom, hogy a mely vége volt Anamásnak és Zaphyrának az elrablott -pénzért, és a mely büntetés szállott Geházyra, Eliseus szolgájára, -Nanannak Cyrus királytól visszahozott kincseért, én reám szálljon az, ha -bűnös vagyok, ha pedig ártatlan volnék, vegyék az átkot magokra hamis -vádlóim!» Én ártatlan voltam! – sóhajtá Pécsi. – De bocsásson meg az -Isten nekik, hogy életemre törtek, s nekem, hogy börtönbe és bilincs -közt, a fájdalmaktól elcsábítva, az ég boszuállását idéztem fejökre! - -A falszekrénybe rejté a levelet, hogy tovább ne olvashassa. Szokatlanul -bús és ünnepi volt hangulata. - -– A csillagzatok folyvást ellenségeim, – mintha mondanák: el van -tévesztve egész életed! De hát miért mosolygottak pályám fölött? miért -kisértek kedvező sugaraikkal a fejedelmi udvarba? miért voltak az igaz -utról félrevezetőim? szegény Deborah! - -Pécsi hosszas virrasztása alatt elhatározta, hogy Balázsfalváról -visszatérve, többé semmi közügybe nem vegyül. - -E perczben még csak a szombatosok sorsa birt előtte érdekkel. - -Le akarta beszélni őket a vakmerő lépésről, mely, szerinte, bukásukat -idézte volna elő. - -Lehetetlennek hitte, hogy a mérséklet szükségét be ne lássák. - -Ha pedig túlcsapongnának, el volt tökélve velök is minden összeköttetést -megszakítani. - -Egy perczig eszébe ötlött: vajon a balázsfalvi összejövetelt nem -fogják-e Kassai és többi ellenségei az ő üldözésére kizsákmányolni? - -De a körlevél ovatos szerkezetében bízott, a nemesi lak szentségét, -megtámadhatatlanságát szilárdnak tartá, lehetetlennek képzelé, hogy -valaki azért essék vád alá, mert az ország csendjének háboríttatása -ellen működik, s az izgatások elejét venni, a fölhevült indulatok -balirányának útját akarta állani. - - -V. - -Dajka püspök Kassai fulánkos czélzatai óta, komolyan kezdé félteni -Zsófia herczegnőt, a fejedelmi udvart és heves vérű György úrfit Bodó -Klárától, a híres képmutatótól, ki az erkölcs álarczát oly jól tudja -hordani. - -Szivét rettegés fogta el, midőn rágondolt, hogy a történhető -szerencsétlenség valódi oka végtére is ő, mert nem kellett volna -szánalomtól indíttatva, oly némbert vezetni a nagyasszonyhoz, kinek -múltjával egészen ismeretlen volt. De hisz’ tévedt nőnek képzelte; s -hogy teheté föl, hogy a fejedelemné az ellenkezőjének hivésére -csábíttatik? E mentség mást az önvád alól föloldhatott vala, míg a -jámbor püspököt nem nyugtatta meg. Szorongása óránként növekedett. -Azonban azt is fontolás alá kellett vennie, hogy vajon Kassai nem -unokaöcscse iránti vonzódásból képzeli-e Bodó Klárát oly vétkesnek? S -ekkor nem volna-e kegyetlenség a különben is szerencsétlen némbert az -udvarból kiűzetni, hol az üldöztetés ellen menhelyet talált? Dajka nem -tudta fejéből kiverni azt a rögeszmét, hogy a gyűlölet és remegés, -melyet a Kassaival társalgáskor Klára arczán észrevett, vétkes szerelmi -viszonyból eredt, s negyven éves lelkészi pályájának tapasztalatai arra -inték, hogy épen ily kérdésekben kell az érdeklettek kölcsönös vádjait -kétkedéssel fogadni, és semmi elővélemény által túlságos szigorra nem -csábíttatni. - -Alkalmat keresett tehát a nagyasszonynál Klárára vezetni a beszélgetést, -s általános czélzásokkal óvakodást tanácsolni az idegen némber iránt, de -intései annyira nem hordák magokon a cselszövény mázát, annyira távol -voltak minden rágalmazástól, hogy épen őszinteségök miatt a fejedelemné -figyelmét teljes mértékben fölébreszték. Szóból szó fejlődött, s a -püspök elbeszélé, a mit Kláráról hitt, s a mit az öreg Kassaitól -hallott. - -Rákócziné arczán ingerültség jelei mutatkoztak. - -Vette észre, hogy Kassai megkezdé titkos működését a szombatosnő ellen. - -Nem kétlé, hogy a gyanút benne a Zsófia herczegnőnél lefolyt jelenet -idézte elő. - -Lehetségesnek tartá, hogy Kassai már sejté Klárában Laczkó István nejét. - -S a fejedelemné büszkeségét megtámadta azon helyzet, melyben kénytelen a -gyöngédség és szánalom tanácsának engedve, elhallgatni pártfogoltja -nevét. - -Az első perczben már ajkain volt az egész titok, de szokott óvakodása -győzött a pillanat benyomásán. – Bizonyosak vagyunk benne, szólt, hogy -Klára nem ismeri Kassai Elemért; s ha ismerné, csak hálával viseltetnék -iránta. Egyébiránt, nem akarjuk kétségbe vonni, hogy Kassai István -uramnak lehet más és talán fontos oka, azon személyről rossz hírt -terjeszteni, kit főtisztelendőséged hozzánk vezetett. Mi nem vagyunk a -szivek és vesék vizsgálói; de alig hiszszük, hogy a gyalázás, melylyel -Klára illettetik, ne esnék vissza azokra, kiktől kerül. Az idő hamar fog -mindent világosságra hozni, s addig is, míg ez történnék, figyelemre se -méltassa főtisztelendőséged a kósza hireket, s maradjon szilárdul a -mellett, hogy helyesen cselekedett, midőn egy ártatlan szenvedőt -kegyelmembe ajánlott. - -– Az Isten ő szent felsége adjon magasságodnak – szólt a püspök -elérzékenyülve, – hosszas életet, hogy számos alkalma legyen könnyeket -letörleni, megvigasztalni a csüggedőket, bátorítani a gyengéket, kikre -az életben erős küzdelem vár! Nyugodtan távozom és semmi sem fog többé -arra tántorítani, hogy kétkedjem ott, hol országunk nagyasszonyának -bölcsesége csak bizalomra talál okot. - -– S nincs is miért titkolja főtisztelendőséged, még Kassai előtt is, jó -véleményemet Klára felől – válaszolá Rákócziné, egy uralkodónő ismét -fölébredt büszkeségével. Lehet, hogy ő meg fog ütközni e híren. Annál -rosszabb rá nézve. Különben Klára kiléte az én titkom, melyhez a -világnak semmi köze, de ha Kassai uram ő kegyelme mégis kiváncsi volna, -másnál többet tudni felőle, akkor forduljon hozzám. Neki, egyedül neki, -adhatok fölvilágosítást, ámbár alig képzelem, hogy örömét lelné benne. - -Dajka püspök sokkal eszélyesebb volt, mintsem e határozott -nyilatkozatból bátorítást merített volna, hogy az öreg itélőmestert -bármiről értesítse. - -– Minek fujjam, a mi nem engem éget! gondolá magában. Világos, hogy a -nagyasszony Kassai ellen föl van ingerülve, s nem illenék papi -helyzetemhez, hogy szóhordás által viszályt terjeszszek. - -Ez oly keresztyéni, mint ildomos szempontból még csak azt sem említé, -hogy a fejedelemnénél volt. - -* - -Szeredi hamar akadt a szombatos pap nyomára. - -Segíté a hirtelen eltünt föltalálásában az a körülmény, hogy egy kis -birtokrésze Rápolthoz közel feküdt, s hogy a népre nagy benyomást -gyakoroltak a szökött jobbágy rejtélyes lénye, sötét, érthetetlen, de -babonás félelemmel hallgatott nyilatkozatai. A gonosz lélektől -megszálltnak tarták, s kivált miután a boszorkányság hirében álló vén -Marcsához vitetett, kerülte őt minden, s a ki csak vele találkozott, -keresztet vetve tért ki útjából. - -A banya azonban az egész környéken ismeretes volt gyógyításairól, s -rossz hirét, üldöztetését leginkább annak köszöné, mert szerencsésebb -vala, mint a hátszegi borbély, a dévai baromorvos, sőt oly betegének is -visszaadta egészségét, kiről a szászvárosi okleveles orvos már rég -lemondott. - -Szeredi még aristocratikus gőgjéből és gunyoros modorából is sokat -tudott föláldozni, midőn Kassai megbuktatását eszközölhette, s -rokonának, a fejedelemnének szolgálatot tehetett. Ezért viseltetett -rendkívüli részvéttel Szőke Pista és egész családja iránt. - -A portusi áradatkor épen Rápolt melletti birtokából volt hazatérendő, -melyet addig alig látogatott meg, de a hol most egy roskadozó, -elhagyott, s minden kényelemtől megfosztott lakban huzamos ideig -tartózkodott. - -Visszaérkezésekor kétségkívül részletes értesítéseket hozhatott magával -a szökött jobbágy felől. - -Szeredi sokkal erélyesebb volt, mintsem a nyert adatokkal buktatási -terveket ne kötött volna össze. - -De a fejedelemné, noha nagy részvéttel viseltetett Klára iránt, s noha a -vallásháborút óhajtó párthoz szított, férje és az ország iránti -kötelességéről magas véleménynyel birt. Ezenfelül még önérzete, -büszkesége sem engedte, hogy bárkivel is egy hivatalnok megbuktatására -szövetkezzék. Legcsekélyebb rokonszenvvel sem viseltetett Kassai iránt, -de szorgalmáról, hűségéről és államférfiui képességéről kedvező -véleménynyel volt. Hibáztatta a hatalmas minister elveit, keveset -tartott jelleme felől, szerette volna tisztább kezekben látni a -kormányt, de mély erkölcsi érzete mellett sem élt akár azon csalálomban, -hogy a legjobb ember okvetetlenül legjobban kormányoz: akár azon -balvéleményben, hogy Kassai esküdt ellenségei csak azért haragusznak rá, -mert bűneitől irtóznak. - -Míg tehát Szeredi Szőke Pista üldöztetését politikai czélokra akarta -kizsákmányolni, a fejedelemné elégnek tartá, Klára családját az -igazságtalan eljárás ellen biztosítani, a szenvedett méltatlanságokért -kárpótolni, s Kassait – a mennyiben kikerülhetetlen volt – -megszégyeníteni. - -Ennélfogva nem állhatott rá Szeredi javaslataira. - -S Dajka püspök látogatása után sem változtatta szándékát; csak annak, -mit Klára iránti aggodalomból néhány napig még függőben akart tartani, -siettetését határozá el. - -A következő reggel a leányok termében egyszerre elterjedt a hír, hogy «a -fejedelemné titka» az udvarból eltünt. - -Este még intézkedéseket tőn, még utasításokat adott némely nehezebb női -munkákban, de virradat után mindjárt, a Zsófia herczegnő legújabb -megrendelései végett, magához hivatta Pethneháziné; azonban a nőcseléd, -kit érte küldött, azon hírrel tért vissza, hogy a kisasszony az éjjel -elutazott. - -Hova? s minő alkalommal? senki megmondani nem tudta. - -Köz volt a meglepetés, s még magasabbra lőn fokozva, midőn Zsófi, ki -Klárát minden délelőtt magához viteté, most nyugtalan arczczal, sietve -jött Pethneházinéhoz, s követelte tőle, hogy az öltözködési órára -okvetlenül előkerítse Klárát; különben maga fog föllelésére -intézkedéseket tenni, s ha megtalálják, többé oly hanyag gondviselet alá -nem bizza, mint az udvarmesternőé volt, hanem szállására viszi, és saját -őrizete alatt tartja. Ezentúl a kamarása, Gyulai Ferencz, lesz Kláráért -felelős. - -A zenebonának a fejedelemné azon izenete vetett véget, hogy Klára az ő -parancsára utazott el, rövid időre. - -Gyulai örvendett, már többé nem látá a bűbájos ismeretlent, könnyű -léptekkel, összeszedett arczczal, választékos izlésű s mégis oly -egyszerű öltözetben, haladni el mellette, és egy alig észrevehető, de -kecses bók után a herczegnő belső termeibe sietni. - -Meg volt elégedve, hogy e szép kisértettől megmenekült, kinek föltünése -mindig valami babonás megdöbbenést, valami badar nyugtalanságot költött -föl keblében. Mire valók is voltak e haszontalan gerjedelmek, melyek a -leendő államférfiú komoly czéljaival ellenkeznek, s józan eszének -szégyenére válnak? Ha legalább a Pécsi Simon leánya volna Klára; vagy, -ha legalább a gazdagságot régi czimer kárpótolná! De ki hozhat föl még -erre nézve is kétségtelen adatokat? Milyen könnyű lesz neki egy -álomképet elfeledni, mely a földhöz nem tartozik, s hasonlít a légi -jelenetekhez, melyek csak pillanatig kápráztatják a szemet, és a -láthatárról nyom nélkül távoznak! - -Gyulai sokért nem adta volna, hogy Klára elutazott. - -De ha lassan nyilt meg az ajtó; ha halk suhanást hallott közel és távol: -akkor szive összébb szorult. Ha az öltöztető két palotahölgy a kitűzött -órában a belső termekbe lépett, akkor ő szokatlanul komorrá lőn. Ha Anna -néne, vagy akárki más történetesen Klára nevét említé, akkor ő -mosolyogva, gúnyosan, de mindig megkérdezte, hogy hová illant az a kóbor -lány, kit a herczegkisasszony oly nevetségesen szeretett, mintha -karácsoni ajándékban kapott báb volna? - -A fejedelemné hintaja az első udvar kapuja előtt állt meg. - -A nagyasszony épen sétakocsizásból tért vissza. Maga leszállott ugyan, -de Pethneházinét a friss lég további élvezetétől nem akará elvonni, noha -az szorosabban huzódék be a hintó szögletébe, összébb szorítá felső -ruháit, és kipirult arczából gyanítva, szembetünő kedvet érezhete -valamivel melegebb légmérsék iránt. - -A fejedelemné szokatlan órában lépett férje lakosztályába, s egyenesen a -«kék teremnek» tartott, melyet Bethlen Gábor kisebb tanácskozásokra -használt; most pedig a fejedelem irószobája volt. - -Ott találta Kassait, ki harmadnap óta, most először jelent meg az -udvarnál. - -A fejedelemné alkalmasint értesítve volt arról, hogy az itélőmester úr -még nem távozott el, sőt talán épen csak ezért lepte meg látogatásával a -fejedelmet, még a tanácskozás vége előtt; de talált ürügyet oly családi -hírek közlésében, melyek Rákóczit különösen érdekelték, s csak miután -vele a mellék-kabinetban nehány szót váltott, említé, hogy Kassainak is -akarna valamit négyszem közt mondani. - -– Nem szeretem, midőn asszonyok vegyítik a politikába magokat – szólt -félig tréfásan, félig komolyan Rákóczi. - -– Én az itélőmester urammal, – válaszolá a fejedelemné, midőn már a -kabinet ajtaján tartá kezét, – nem az országos, hanem csak a rápolti -dolgokról akarok értekezni. - -Lehetetlen, hogy a hangosan ejtett végszavakat ne hallotta volna Kassai, -s ennélfogva a fejedelemné meg sem ütközött, midőn a minister arczán a -zavar és átallás észrevehető jeleire talált. - -– Tanácsos uram! – mondá nyájasan, de határozott kifejezéssel, -kegyelmednek van egy félrefekvő birtokrésze, melyet czélszerűen nem -használhat. Igen lekötelezne, ha a vételárán nekem átengedni -sziveskednék. Hogy minden javítást és a gazdaság folytatására szükséges -ingóságokat szintén hajlandó volnék megvásárolni, az önkényt értetik. A -jószágrész, melyre czélzok, Rápoltnak alig teszi negyedét. - -– Rápolt, – szólt Kassai erőltetett mosolylyal, – fönségednek, kegyelmes -asszonyom, szintén nem esnék keze ügyébe. - -– Igaz, de a vásárban nevezetes érdekem forog fönn. - -Kassai kérdő tekintetet vetett a fejedelemnére. - -– Szőke Istvánt akarnám a jobbágyság alól fölmenteni – szólt ez, oly -hangosan, hogy tartani lehetett, miként szavai behatnak a kis kabinetba. - -Kassai meghökkenését daczczal igyekezett leplezni. - -– Ha fönséged szerencsés emlékezőtehetségével birnék, meg tudnám -mondani, mennyi érdek köt Rápolton egyik vagy másik jobbágyhoz. Most -azonban csak annyit említhetek, hogy nem örömest válnék meg épen e -birtokrésztől. - -– Reménylem, kegyelmed még sem fogja kérésemet visszautasítani. Én Szőke -Pistát szabaddá óhajtanám tenni, mert egészséges korában sem alkalmas a -jobbágy kötelességeinek teljesítésére, s miután elméje most meg van -támadva, csak gondos ápolás mellett remélhető, hogy más és hozzá méltóbb -hivatásra valaha képessé lesz. - -Kassai szíve meghült, tagjai átfáztak azon gondolatra, hogy a -fejedelemné, a szombatosok ellen tervezett csiny előtt három nappal, ily -részletes adatokkal bir egy szombatos sorsa felől. - -– Ellenségeim talán fönségednek nyomós érvekkel bizonyíták be, mennyire -nem volt jogomban Szőke Pistát szökött jobbágynak tekinteni és -letartóztatni. - -– Kegyelmed e részben jogosan cselekedett, s nincs a fejedelemnek, nincs -az országnak akkora hatalma, hogy Szőkét a törvényes földesúr hatósága -alól kiragadhassa. De épen az itélőmester uram érdekében óhajtanék a -rápolti birtokrész földesasszonya lenni. Mert Szőkét kegyelmed kémjének -tarták, bár, úgy hiszem, helytelenül. - -– S ha kémem lett volna is, szólt Kassai, mit egyébiránt senki sem -bizonyíthat be, még eddigelé a kormányokat nem volt szokás azzal -vádolni, hogy a dolgok felől miért igyekeznek magoknak értesítést -szerezni? - -– Kétségkívül nem, válaszolá a fejedelemné. De vannak, kik azt beszélik, -hogy Szőke azért követeltetett vissza, még pedig a törvényes eljárás -megsértésével, mert nem akart kémmé aljasodni. - -– E hírt, melyet most van szerencsém először hallani, alkalmasint -Szeredi ő nagysága barátságának köszönhetem. - -– Kívüle még maga a beteg is néha ily czélzatokat ejt. - -– Tehát ellenségem és egy őrült vádolnak? - -– Szőke Pista neje is tényekről beszél, melyek e gyanút ébreszthetnék -föl. - -Kassai mintha villám által lett volna sujtva. Eddig csak csodálkozott a -fejedelemné adatain; most már megrémült, midőn egy egészen ismeretlen -körülmény merült föl. Hogyan értesült a nagyasszony a szökött jobbágy -nejének nézeteiről? mily nagy lehet az összeesküvés, mely ily titok -birtokába juttatá? minő buktatási tervet kovácsolnak az ellenségek, kik -annyi alattomossággal és ügyességgel tudnak aláaknázni? S mindez a -válságos balázsfalvi gyűlés előtt három nappal történik! - -E gondolatok, e talányok és aggodalmak egyszerre zuhantak Kassaira, s -lábai alatt ingadozni vélte a földet. - -A fejedelemné emeltebb hangon folytatá: - -– Tisztába hozni soha sem lehet az ily természetű vádat, de megczáfolni -is szintoly nehéz. - -– Hátha – szólt most Kassai, egy ötlettől áthatva és fölbátorítva, – -hátha mégis más okból küldöttem volna a kapa és ásó mellé Szőke Pistát, -a szombatos szentet? Fönséged csak az egyik felet hallgatta ki, s -reménylem, kegyes lesz a vádlott mentségeit is elfogadni. - -– Részemről nem forog itt fönn semmi vád – válaszolá a fejedelemné. Én -óhajtanám megvásárlani Rápoltot; mert így gondolkozom: ha kegyelmed -jobbágyságban tartja Szőkét, akkor ellenségei nemtelen boszú gyanújával -terhelik; ha pedig fölszabadítja, akkor nagylelkűségét félelemre, egy -titok felfedezésétől való megrettenésre magyarázzák. Úgy hiszem, egy -fejedelemné mindig aggódhatik, ha férje hű szolgái, bár hibájokon kívül, -fonák helyzetbe hozatnak. - -Ekkor kilépett a kabinetből Rákóczi. - -Kassai, mintha a magas tanú jelenléte legkevésbbé sem zavarná, nyájas, -mosolygó arczczal mondá: - -– Tökéletesen megnyugszom fönséged kegyes ajánlatában. Rápolti -birtokrészem eladásáról a szerződést még ma délelőtt a fejedelmi udvar -ügyvédével együtt irásba foglaljuk! - -– Kár volt itélőmester uramnak az alkuval sietni – szólt nevetve -Rákóczi, mert a fejedelemné bizonyosan aranybányát fedezett föl a -rápolti hegyekben. Különben megfoghatatlan, hogy takarékos létére, -miként birt öt percz alatt a fizetendő összlet iránt tisztába jönni épen -kegyelmeddel, kit eddigelé még rokonunk, Szeredi sem tartott -javíthatatlan pazarlónak. - -– Részemről, fönséges uram! nem panaszkodhatom a szerződésre. A jószág -és az ingóságok valódi árát kapom vissza. S csak egyet sajnálnék, azt -tudniillik, ha ő magassága, a fejedelemné a jobbágyság alól -fölszabadítaná egyik emberemet, kit én a bitófa alól követeltem vissza, -hogy életét megmenthessem. Szép eszű, mívelt férfiú; de makacs lázadó -volt, ki legerélyesebben izgata a szombatosság mellett. Az Isten keze az -ő bűnös fejére nehezedék, s terhes nyavalyával sujtá. Bármily gonddal -orvosoltattam, egészsége helyreállításához kevés a reményem. De azt -bizonyosan tudom, hogy ha tébolya megszünnék, a szombatossági őrjöngés -még szilajabban törne ki belőle. Nem szeretném, ha Rápolt valaha -történeti nevezetességre jutna, ha onnan terjesztene egy rajongó kanócza -az egész országra szétáradó égést. - -– Az itélőmester Bodó Klára férjéről beszél, szólt a fejedelemné, a -magas hitvestárs felé fordítva tekintetét. Fenséged hivatalnokait -szólítottam föl, hogy küldjenek hozzám kimerítő tudósítást e férfiú -magaviselete felől. Ma vettem a háromszéki alkirálybiró levelét, melyben -említi ugyan, hogy a kérdés alatti személyt sokan szombatos papnak -tartják, de egyszersmind bizonyságot tesz jámbor, szelid és mérsékelt -magaviseletéről. Fölhozza a közsajnálkozást is, melyet véletlen eltünése -okoz. A nép kedvelte őt becsületes életéért, nejét pedig az egész vidék -áldja, mert a szerencsétleneknek vigasztalója, a betegeknek ápolója, az -ügyefogyottaknak tanácsadója volt. Fönséged tudja, hogy az illető -tisztek megtalálására engedélyt kértem. - -– Most már emlékszem. Tehát Bodó Klára, kinek szépségét Zsófia herczegnő -az egekig magasztalja, a jobbágy szombatosnak hitvese? - -– Megszünik holnap jobbágy lenni – válaszolta a fejedelemné. - -– Ne siessen fönséged a fölszabadítással, jegyzé meg a fejedelem, mert -itélőmesterünk emberismeretéről, belátásáról és tapasztalatairól többet -tartok, mint egész székelyföld hivatalnokainak értesítései felől. - -– Általában magam is, válaszolta a fejedelemné; de a jelen esetben -kénytelen vagyok hinni, hogy az itélőmester uram tévedt. - -– Legyen bár úgy; nem örömest tűrök udvaromban szombatost. Rossz példa -volna, mely keserű gyümölcsöket teremne. Fölbátorítaná a rajongókat, s -félelemmel töltené be az igazhitűek szivét. A törvény hűtlenségi vád alá -veti a szombatosok pártfogóit is, s alig folyt le négy hó azóta, hogy a -kulcsos városok falaira szegzett rendelet által ébresztettük új életre a -szunnyadó törvényt. S most már fönséged egy szombatos pártfogójává akar -lenni? Kit büntethetünk meg, ha nem pöröltetjük be legelőször saját -hitestársunkat, Erdély fejedelemnéjét? - -– Ezt ő magassága iránti gyöngédségből nem említém, noha aggodalmaim -kútforrása volt – szólt szeliden mosolygva Kassai. - -– Én nem a szombatost, hanem a súlyos betegségben sinylőt veszem védelem -alá. A keresztyén könyörületnek nincsenek a hitfelekezetektől függő -korlátai. Alamizsnája, ápolása még a pogányokra is kiterjed. - -– De hát mit tesz akkor, midőn a beteg fölgyógyul, s fönséged csak a -szombatost lesz kénytelen maga előtt látni? kérdé Rákóczi. - -– Azért szabadítom föl még mint beteget a jobbágyság alól, hogy midőn -egészségét vissza fogja nyerni, ne legyen velem semmi összeköttetésben. - -– De Bodó Klára, kit fönséged magához vett, nem látszik orvosi kézre -szorultnak; ellenben csaknem bizonyos, hogy férje tévedéseiben osztozik. - -– Igyekezni fogok hiteszméit megvizsgálni, s ha azok nem volnának oly -hibátlanok, mint tettei, mint egész magaviselete, akkor buzgó -könyörgéssel folyamodom az Istenhez a rábeszélés, az ékesszólás -adományáért, hogy sikerülhessen Bodó Klárát megtérítenem. - -– Mondja meg fönséged, szólt Rákóczi, ki lesz tehát már ezentúl a -szombatosok pártfogója? kit büntethetünk meg vagyonkobzással e -pártfogásért? s kicsoda nem hozhatja fel önvédelemül, hogy azért -czimborál a «titkos secta» követőjével, mert a megtisztított evangelikus -hithez akarja visszavezetni? - -– Úgy vélem, akkor pártfogoljuk a szombatosokat, midőn hiteszméik -mellett szónoklunk, irunk, midőn a szombatosságért elitélteket védelem -alá veszszük, elrejtjük, s a büntetés alól tilalmazott eszközökkel -vonjuk ki. Ámbár megvallom, nehéz megpróbáltatásra volnék akkor is -kitéve, ha egy elitélt szombatos keresne palotámban menhelyet. Azt pedig -bizonyosan tudom, hogy nem szünném meg fönségednek esdekelni, sőt mint -fejedelmem előtt térdre is borulnék és összefogott kezekkel könyörgenék -kegyelemért, ha értésemre esnék, hogy Erdélyországban valaki a -vallásáért itéltetett halálra. A megkegyelmezési jog azért adatott az -uralkodóknak, hogy a törvény szigorát józan könyörület által enyhítsék. - -– Ime! jegyzé meg Rákóczi mosolyogva, a fejedelemasszonytól igen -épületes tanítást kaptunk a politikából! Nem szeretném, ha közelebbről -valamelyik szombatost fiscalis directorunk üstökön ragadna, mert -buzgóságával házi békémet háborítaná meg. Kegyelmed itélőmester uram -nőtlen, s nem lehet tiszta fogalma arról, mit tesz az, midőn feleségünk -azzal fenyegetőzik, hogy kivánsága teljesítéseért térdre borulva fog -könyörögni. Uram! e szelidnek látszó szavak a legerősebb vihart -jelentik, a mely csak átvonulhat a házi élet egén. Egyébiránt a tréfát -félretéve, úgy hiszem magam is, hogy a szigorú törvény fölélesztésével -már elértük czélunkat, mely a magyar király ellen indítandó háborúnak -időelőtti sürgetését akarta háttérbe szorítani. Hagyjuk a kábákat négy -fal közt az új Jeruzsálemről ábrándozni. Csak ne izgassanak, ne -követeljenek, ne adjanak rendetlenségre, megbotránkozásra alkalmat. - -Kassai helybenhagyólag mosolygott, de szive mélyen föl volt gerjedve. - -Régóta nem virradt számára ily szerencsétlen nap. - -Terveinek egész építménye alá volt aknázva. - -Ha Balázsfalván zavar nem történik, ha a túlzók felül nem kerülnek, ha -Pécsi mérséklete győz, akkor a kormányzó főbiró közbevegyülése oly -eredményeket idézhetne elő, melyek Kassai ellenségei kezébe éles -fegyvert szolgáltathatnak, kivált miután a fejedelemné mai nyilatkozata -és a fejedelem zárszavai arra mutatnak, hogy az udvar neheztelése -okvetlenül sujtaná azt, ki hebehurgyán engedné magát az üldözés művének -megkezdésére ragadtatni. - -– De nem késő-e már segíteni a dolgon? e kérdést a hazatért itélőmester -órákig forgatá elméjében. - -Úgy hozzászokott a boszuhoz, annyi alakban látta a földre tiporva és -összezúzva Pécsit, hogy nehéz volt e kedvencz képektől, e kielégítő -érzésektől megválni. - -Aztán mellőzve a belső okokat, s csupán magát a tényeket tekintve, ő a -jog terén állott. - -Csak az szólana ellene, ha világosságra jönne, hogy Szőke Pistát Pécsi -Simonnál nem egyedül kémnek, hanem bűnre ingerlőnek is akarta használni. - -De nincs-e megtébolyodva Szőke Pista? Ki adna hitelt egy őrült -állításainak? és végre is maga a körirat, melyet Szőke fogalmazott, nem -bizonyítaná-e be épen azt, hogy ha e szombatos csakugyan Kassai kémje -volt, akkor a bűnre ingerlésre nem nyerhetett tőle utasítást. - -Ez oldalról tehát védve érezte magát minden megtámadások ellen. - -Midőn pedig a kormányzó főbiróhoz írt sorait elméjében ismét és ismét -föléleszté, szintén vigasztalást talált abban, hogy magát akármely -perczben különválaszthatja e hivatalnoktól, sőt szigorú vizsgálatot is -rendelhet ellene, haragja egész sulyát éreztetheti vele. Mert a levél -egyetlen betűje sem fogja a Balázsfalván történendő jogtalan vagy -tapintatlan eljárásért a közös felelősséget megállapítani. - -– Nem változtatok terveimen! mormogá asztallámpája előtt még virrasztva, -de hosszas tusakodás után már egészen lecsillapult kedélylyel. Hadd -görögjön a koczka! Nem lehetetlen, hogy egy napig neheztelni fog az -udvar, azonban mit hozhat föl még Szeredi is ellenem sikerrel? No! -meri-e elvitatni, hogy minden tettem nem folyt hivatalos állásomból? -Pécsit gyűlölöm, de melyik törvényt áldoztam föl gyűlöletemnek? melyik -törvény büntetését olvashatják fejemre? s nem volnának-e csak oly -veszélyesek, és az ország végzéseinél fogva csak oly szigorúan -üldözendők a szombatosok, ha Pécsi nem születik is? száradhat-e nevemre -az ártatlanul ontott vér vádja, ha az utolsóig ki is irtatnának a -rajongók? A notapört a közvádló vinné, az itéletet az országgyűlés -mondaná ki, a fejeket a bakó vágná le. S ki foghatja rám, hogy közvádló, -országgyűlés, bakó vagyok? Hadd gördüljön a koczka! - - -VI. - -Laczkó István idegrendszere sokkal nagyobb válságon ment át, hogysem a -vén Marcsa orvosi tudománya hamar és bizton segíthetett volna rajta. - -De Kassai, midőn démoni boszuból az őrültet a gyűlölt Marcsa keze alá -adta, bár akaratja ellen, oly jól intézkedett annak ápolásáról, mintha a -felebaráti szeretet legmelegebb érzése vezette volna. - -Marcsa indulatos és bősz volt a gunyolódó gyermekek s az őt üldöző -emberek iránt. Mondják, hogy kuruzslása miatt tej helyett vért eresztett -Kata meg Jutka asszony tehene, mondják, hogy az ispánt, ki őt kalodába -tétette, jó erkölcsű lova azért veté egy mély árokba, mert bal fülébe a -banya taplót dugott; mondják, hogy a falusi biró háza azért égett el, -mert azelőtt való nap a korcsmában esküvel erősíté, mikép az alispán ő -kegyelme legfölebb két hét mulva borsószalmán fogja Marcsát -megperzseltetni; mondják, hogy a bojtár kedvencz juha épen akkor ellett -kétfejű bárányt, midőn az arczul csapta nejét, mivel a szomjas Marcsának -megengedte a korsóból ivást. - -Szóval, sok gonosztettel vádolták Marcsát, s ha némelyike nem volt is -bebizonyítható, az legalább kétségtelen, hogy midőn fölingerelték, -átkozódni hatalmasan tudott, s hogy a reá kurjongató gyerekeket, ha -hébe-hóba utolérte, meg-megütögeté. E bűneit némileg enyhítette, hogy -szegény létére minden jutalom nélkül is örömest gyógyítá a -nyavalyásokat, de a faluban ritkán volt módja tudományát alkalmazni, -mert a jámbor életüek inkább akartak meghalni, mint boszorkányság által -fölépülni, s a kiket Marcsa kigyógyított, azok gyakran oly rossz -erkölcsű emberek voltak, hogy helyreállított egészségök miatt, a népnek -új oka volt a banyát a Marosba fulasztással fenyegetni. - -Szőke Pista a rettegett, de nem gyűlölt betegek közé tartozott. - -Gyalázta ugyan az ördögök fejedelmét, ki őt megrontá, s világosabb -perczeiben még Kassait is, de véleménye e részben Rápolt lakosainak -nézeteivel egyezett. S ha tőle, mint megszállottól féltek is, e -kényelmetlen érzést ellensulyozá, hogy a míg csak zsebében költeni való -pénz volt, a koldusnak fillért, a bénának apró ezüst pénzt adott, és -soha sem bántá azokat, kik iránta igazságtalanok voltak. - -S mint örűlt Marcsa az egészen tőle függő betegnek, kit senki számon nem -kér, kit ha tetszik, kuruzsolatokkal, ha tetszik, gyógyfűvekkel -orvosolhat, s ki még meg sem szidja őt azért, ha javulást érez, ha -csendesen aludt, s ha ereje valamivel gyorsabban jön meg, mint a hogy -természetes úton hihető volt. - -Marcsa talán, mert úgy tanulta, vagy talán a titokszerű és csodálatos -iránti vonzalomból, orvosságait phantastikus szertartások közt, és -holdjárat által kijelölt pillanatokban szedte, szárította, s főzte. -Aztán a növények nedvének hatását fokozni akarta leéneklésekkel, bűvölt -szenesvízzel, s ujja hegyében rejlő titkos erőnek, melyről korunk -delejezői is oly sokat tartanak, a beteg testébe áttételével. Ez a -gyógyrendszer nagy béketűrést kivánt attól, a kire alkalmazták, s nem -látszott a rossz lelkek segítségre hivásánál egyébnek. Könnyen -megfogható volt tehát, hogy Marcsa betegei közül sokan megtagadták tőle -az engedelmességet, a kik pedig a haláltól féltökben mindent -teljesítettek, a visszanyert egészségért ellenségeivé váltak. - -Szőke Pista zugolódás nélkül vetette magát alá minden orvosi -kisérletnek, s valamelyik a Marcsa szerei közül csakugyan kedvező hatást -gyakorolt idegeire. - -Zavart eszméi tisztultak, s voltak perczek, midőn csaknem egészen -világosakká váltak. Volt huzamosb időköz, midőn egészen élvezé a jelent, -s mindent, mi körüle történik, észrevett és fölfogott. - -Néha a multba mélyedt be, s e zilált és összeszaggatott szövetből is -visszaemlékezése egyes fonalszálakat kikeresett, összefűzött, s -meglehetősen hű részletté alkota. - -A vén banya pedig nevetett, sírt és átkozódott örömében, midőn Szőke -Pista feleségéről, gyermekeiről, lakáról, kertjéről és áhitatos hiveiről -szépen és hosszasan regélt. - -Ilyenkor aztán Marcsa is elmondá, hányan állítják, hogy saját szemeikkel -látták volna őt a kürtőn kirepűlni. Pedig az alkalmasint hazugság, tevé -hozzá rejtélyes mosolylyal. Elbeszélé, hányan támadtak ellene, kik neki -köszönik életöket. S kérte Laczkót, hogy ne legyen háládatlan iránta, ne -szökjék meg búcsú nélkül, ne tegyen ellene hamis esküt, ne beszélje el -gyógyítása módját, ne panaszolja be a szolgabirónak ördöngösségért és -hígye el, hogy ő tudna ugyan rosszakarói szőlőjére jégesőt idézni, tudná -egész Rápoltot felhőszakadás által a föld szinéről eltörölni, de tenni -nem akarja, valamig csak a kétségbeesésig nem fog üldöztetni. - -Laczkó homályos pillanataiban komolyan elhitte, a világosabbakban pedig -szeliden megmosolygá a vén asszony dicsekvéseit. - -S így éltek nagy békeségben egymással. - -A banya majdnem sajnálta, hogy gyógyszerei jobban hatnak, mint maga is -hivé, s pár hónap alatt talán meg kell válnia azon csodálatos embertől, -ki még soha sem fenyegette őt vízbefulasztással, s ki bár úrnak látszik, -parasztruhát hord, szökött jobbágynak mondja magát, s a háznál minden -terhesebb munkát úgy teljesít, mintha érette fizetése járna. - -Egyszerre azonban megfoghatatlan változás mutatkozott a betegen. - -Marcsa tudnillik csatangolásaiból hazatérve, egy hóvirágot hozott. - -Midőn a távozó tél e jelét Szőke Pista észrevevé, keresztbe fogá kezét -és sokáig nézte. - -Marcsa kiment a konyhára, tüzett rakott, hogy ebédet készítsen, s -legalább félóráig künn maradt. - -Midőn ismét a szobába jött, Szőke Pistát ugyanazon helyzetben találta, -melyben hagyá. - -Mellén átkulcsolt karokkal, redős homlokkal, mozdulatlan állott a beteg. -Pista szemei bősz fénynyel, átható éllel függöttek egy ponton, mintha -még mindig a hóvirágra tekintene. A magába mélyedés e csodás neme akkora -fokú volt, hogy nem hallá a közelgő lépéseket, a megszólítást, s nem -érzé, midőn Marcsa rá tevé kezét, mintha álomból akarná fölébreszteni. A -vén asszonynak erősen kellett őt megrázni, hogy eszméletre hozza, ekkor -pedig hüledezve nézett az alkalmatlankodóra, mintha nem ismerné, s midőn -meglepetése szünt, arczvonalai sötét, ravasz, rejtező kifejezésbe -burkolóztak. - -Hiába tudakolt Marcsa, mert kikerülő választ nyert. - -A beteg később sem nyilatkozott elmélyedése okáról. Általában -tartózkodóvá lett. Ritkábban mosolygott, ritkábban társalga Marcsával, -szeretett magányosan lenni, s valamit forralt, valamin gondolkodott, -valami fölött küzdött esze és kedélye. - -– A tavasz! a tavasz! sóhajtá végre. Mit is akar tőlem ez a tavasz? -Csakugyan nem szökött el? Megjelen a folyó esztendőben is? Azt véltem, -föllázadt a természet ellen s nem akarja e kényúr robotját teljesíteni! -Marcsa anyó, hiszi-e kend, hogy lesz valaha tavasz? - -– Minden bizonynyal, fiam! hisz már kezd a hó olvadni. - -– Annál rosszabb! annál rosszabb! jegyzé meg Laczkó s a szegletbe -huzódott, hallgatva, merengve. - -A hó csakugyan olvadott. Bő hullámokkal hömpölyge a Maros, s medrét -néhol keskenynek találá, és a rónán szétteríté árjait. - -A nap pedig ragyogott, s melege érezhetőbb lett. - -Minden sugár, mely a természet fejlesztésére hatott, élesíteni látszott -a beteg elméjét, s nyugtalanítani szivét. - -Marcsa a kis kert sövénye mögött néhány császnára és ibolyára talált. -Bokrétába köté, s a még alvó Laczkó Pista ágya elé tevé az asztalra. - -A vén asszonyt csakhamar egy lebetegülő nőhez hívták, s paraszt-ebéd -előtt nem jöhetett vissza. - -Pista kérő és parancsoló tekintettel lépett elébe. - -Arcza sápadt és fájdalmas kifejezésű volt. - -Gyaníthatólag nagy küzdelmeken ment át. - -– Marcsa anyó! szólt, megragadva a banya kezét, kend titkos mesterségből -él. Mihez ne tudna tehát? Úgy-e e virágokat (ekkor a bokrétára mutatott) -téli álmokból ébresztette föl? Nemde, ott voltak szekrényében a száraz -fodormenta, az ökörfark és méhfű közt, magok is szárazon s elfonnyadva. - -[Illustration: – A tavasz! a tavasz! – sóhajtá végre.] - -– Nem, fiam! most nyiltak ki a kertsövény mellett. - -– Esküdjék meg, Marcsa anyó, hogy nem ördöngösség által születtek újra. - -– Miért ne esküdném, fiam! Hisz annyira még nem vittem a varázslatot, -hogy a tavalyi virágokból frisseket tudjak teremteni. - -– Úgy hát, Marcsa anyó, hihető, hogy az idén tavaszt kapunk! - -– Szépet, fiam! virágost, meleget. - -– Az iszonyú volna! sóhajtá Pista, homlokát dörzsölve. - -– S fiam, miért félsz a tavasztól? - -– Nem tudom, válaszolá a beteg, őszintén, de csüggeteg hangon. Félek a -dühös ebtől, a tavasztól és… és… kitől még? Ah! most jut eszembe, -Kassaitól. - -– Fiam! kettő közülök igen rossz. De a tavasz ártatlan. Megérkezésekor -örvendeni szokott az egész világ. - -– A boszorkány is? - -– Miért kérded? - -– Mert azt mondják a gyermekek, hogy te boszorkány vagy. - -– Ha tudnék is azzá lenni, nem akarnék, szólt a hiú Marcsa rejtélyes -mosolylyal. - -– Hát a csodatételhez sem értesz, s mégis engem szeretnél kigyógyítani? - -– De már miért ne értenék, fiam? Tökéletesebb boszorkány vagyok én, mint -az igaziak. Hanem azért még sem hagylak el tégedet márczius 22.-ikének -éjjelén. - -A márczius 22.-ikének említésére megrázkódott a beteg. - -– Ne félj, szólt csendesítőleg Marcsa, száradjon el kezem-lábam, legyen -egyik szemem vakká, másik kancsallá, ha akár a kürtőn, akár az ablakon -vagy ajtón e házból kimegyek! Pedig márczius 22.-ikén, mint Istókné -beszélte, a boszorkák nagy összejövetelt tartanak épen éjfélkor, midőn a -tavasz első szombatja kezdődik. - -– Oh az első szombat! hörgé elképedve Laczkó István. Vér tódult arczára, -s ismét sápadt lett. Melle emelkedett, szemei vadul égtek. Ki mondá -neked, szólt megragadva a banyát, ki mondá, hogy ekkor árulta el Judás -Iskariotes a mestert? He, he! azt gondolod, a harmincz darab pénzt én -kaptam. Korbácsot igértek feleségemnek, rongyot és éhhalál, -magzataimnak. S te még állítani mered, hogy férj nem voltam. Hisz azért -kárhoztam el. Miként történt ez? mondd meg jámbor jós, ki a csillagokból -olvastad, hogy az Isten épen akkor fogyatkozik meg irgalomban, midőn -fölöttem fog itéletet mondani. He, he! úgy-e, te kaczagtál? Gúnyolódol -velem. Büszke vagy rá, Marcsa anyó, hogy Szőke Pista arczán elolvastad a -három betűt. Ő kém, nemde? Szégyelje meg magát titkos tudományod, midőn -csak azt fedezi föl, mit az egész világ untig ismert. Bűnömet éles -szemével leste a vakondok, fölrezzent miatta álmából a gözü, kifecsegte -a hal, s most fölötte bölcselkedik a füles bagoly és azóta komolyabban -néz a sötétségbe, több halálról huhog, mint a mennyi bekövetkezhetik. -Hamis prófétája a tollas állatoknak, ne rágalmazz engem. Csitt! ha te -mindent kigondolsz, micsoda új okért kövezzenek meg az emberek? - -– Csendesedjél, édes fiam! rimánkodék Marcsa, a beteg erős kezétől és -szilaj szavaitól egyaránt megrettenve. Ereszsz szabadon, majd hozok oly -italt, melyből néhány csepp eloszlatja nyugtalan érzéseidet. - -– S ne volna valóság, hogy márczius 22.-ikét megérjük? - -– Sőt tovább is élünk, még pedig egészségesen. Kóstold csak meg -orvosságomat, s mindjárt jó kedved lesz. - -– Tehát most a temetéseken kaczagni szokás? Eddig csak a hamis könnyek -voltak divatban és a szinlett gyász. Ma, gondolom, csütörtök. Holnapután -temetünk. S ki halt meg, Marcsa anyó? Még azt sem tudod? Hozd hamar a -hűsítő italt. A pokol agyvelőmbe tette át egyik kemenczéjét, s a pőre -ördögfiak gyorsan fűtenek. Nekik soha sem lehet elég nagy a meleg, de mi -szegény bűnösök finom idegüek, érzékeny bőrüek vagyunk, s csak ezért -kárhozunk el. Te nem ismered a lét mélyebb titkait. Eredj, hozd az -italt. - -Marcsa elkészíté a konyhában az orvosságot, de midőn a szobájába jött, -az ablakot nyitva találta, s a kertsövényen épen átugrani látott -valakit. - -Maga is kinyargalt az utczára, s tele torokkal kiáltá Szőke Pista nevét. - -A jól ismert hangra összecsődültek a gyermekek, kurjongattak, útját -állták, szoknyáját rángatták hátmegől. - -Szokatlanul föl lévén indulva, átkok helyett kövekhez és galyakhoz -folyamodott. Ez erélyesebb neme az önvédelemnek megszeppenté, s gyors -hátrálásra birta a kisded üldözőket, de az anyáknak és nénéknek -közbevegyülésre adott alkalmat. Egyik az ablakból, a másik a kapu előtt -nyelvelt, némelyike a pemetét ragadá meg s az utczára nyargalt. A -viszály barátjai, az ebek is, a banya körül kezdettek csoportozni, s -ugatásaikkal kisérék a sivalkodásokat és szitkokat. - -– Csak rajta! ti csürhék, ti pimaszok! kiabálta Marcsa, hol oláhul, hol -magyarul. Üssetek, tépjetek, marjatok, rágjatok, csak rajta! Majd -megfizet nektek a kis-biró, az öreg-biró, az ispán, a szolgabiró és a -tekintetes vármegye, csak rajta! Lesz vessző, korbács, deres, kaloda, -vallatás, itélet, tömlöcz, csak rajta! Ne engedjétek, hogy földesurunk -őnagysága szökött jobbágyát utólérjem. Majd lesz zálog, kibecslés, -kobzás, kettős robot, kettős dézma, majd kihúzzák alólatok a -szalmazsákot, a derékaljt, a lepedőt, elhordják konyhátokból a fazakat, -a bögrét, a serpenyőt, a lábast, a vaskanált, a nyársat, csak rajta! -Hagyjátok szaladni a jobbágyot, s fogjátok el helyette a banyát. Majd -lesz elég csurmolya, vadlencse, konkoly, üszök, kőeső, jégeső, békaeső, -nehéz nyavalya, marhadög, dögmirigy, bélpoklosság, csak rajta! He! hó! -hová bújtatok, hová osontatok, hová lapultatok, hová tűntetek! Csak elő! -Hadd lássam, melyik üt, melyik szúr, melyik tép, csak rajta. Hol -vagytok? Senki sincs! Márton uram! jó, hogy a kuczik mellől kiütötte -kend az orrát, szólt most, az ellenségeitől menekült Marcsa. Nagy dolog -történt. Nagy veszedelem érte a falut. Elszökött a szökött jobbágy. Kend -a biró, kendnek húzzák le érte a szűrét, a bőrét. Keresse meg, ha -tetszik. Semmi közöm hozzá. Haza térek, egy toppot se lépek. Kend a -biró. Csak rajta! - - -VII. - -A Maros jobb partján, az akkori szokás szerint, számos kisérettel -utazott egy főuri család. - -Elől léptetett délczeg paripán a lovászmester, féken vezetve a -magasrangú egyén pompásan fölszerelt almás-szürkéjét, mely fiatal -éveiben a padisah méneivel is versenyezhetett volna szépségre s -gyorsaságra nézve, most azonban csak biztos és nyugodt járásával érdemlé -meg a kitüntetést. - -Nyomban jött a hatlovas hintó, két csatlós fedezete mellett. - -Könnyű kocsi követé ezt, melyben a hátulsó ülést egyedül foglalta el -maga a főúr, míg elől az összetöpörödött, kiaszott, pápaszemes, sasorrú, -barna-sárga arczú férfiuban a hirneves örmény orvosra ismerünk, kit a -fejedelmi udvar pártfogolt, s néha Stambulba is küldött, oly -fölvilágosítások szerzéseért, melyekkel csak a keleti szokásokkal, -egyénekkel és befolyásokkal tökéletesen ismeretes férfiú bizatott meg. - -A főúr fogata után ernyős szekér jött, fegyveres cselédekkel s egypár -kedvelt ebbel. - -Hátrább lovagolt a peczér, vállán a sólyommal és a potrohos udvarmester, -figyelve, rendezve, s mindenen szemét tartva. - -A menetet társzekerek zárták be, konyhaedényekkel, élelemmel, -átalagokkal, drága asztali készlettel, házi gyógyszertárral, málhákkal, -ágyneművel, szakácscsal és fehércselédekkel. - -A Maros völgye keskenyebbre szorult. A környező hegyek a jobb oldalon -kopasz fokukat tolták elé, míg balról az erdős vidék részletei a tavasz -zöld mezébe fognak öltözni, kies, sőt néhol elragadtatásig szép -tekintettel bírnak. - -A hintó az országútról, melyen eddig haladt, most kitér, s egy közel -fekvő révnek tart, melyben az átjáratot igen tág és köteles komp -eszközli. - -Mindjárt a déli állomásunkon leszünk, szólt a hintó jobb oldalán ülő -úrhölgy, a nálánál sokkal fiatalabb némberhez, ki vagy szerénységénél, -vagy helyzeténél fogva a társalgást csak folytatni, s nem megkezdeni -szokta. A révtől, tevé hozzá, már látszani fog a kunyhó, mert visszaélés -volna, háznak mondanom, melyből férjem a patkányokat török muzsikával -akarta kivándorlásra bírni, midőn észrevevé, hogy a tőrt és csapdát -hallatlan óvatossággal kerülik. - -– Nálunk is, válaszolá a fiatal úrnő, sokan hiszik, hogy ez alkalmatlan -állatok egyszerre eltünnek, ha az ember érczeszközökkel folyvást nagy -lármát üt. - -– Férjem látván, hogy hivatlan vendégei nem készülnek útra, maga -költözött el. De előbb, mint mondá, a tiszttartón és a konyhaszolgálón -kívül még a vén komondortól, a pulykakakastól, és igás barmoktól is -hosszú szónoklattal búcsúzott, meg akarván próbálni, hogy a beszédből -nem jött-e ki egészen? - -– S mi vehette rá ő nagyságát, kinek annyi vára, uradalma és kisérete -van, a magányba vonulásra? - -– Szeszélye. Egész hetet töltött a puszta birtokban és a még földesurat -soha sem látott oláhok közt, pedig nyelvöket sem érti. Férjem igen -szeszélyes úr, s azt kivánja most is, hogy a patkányok társaságában -töltsük az éjet. Pedig sokkal helyesebb volna kegyelmednek, kedves -szomszédnőm, vendégszeretetét venni igénybe. - -– Az enyémet, nagyságos asszonyom? tudakolá bámulattal a fiatal úrnő. - -– Igaz, kegyelmed kastélya sincs egészen jó karban. Férjem mondá, hogy a -cserépfödelet moh és moszat borította be. Az ebédlő ablakai ki vannak -tördelve, a dísztermet gabnatárnak használták, s a különben csinos kert -ösvényeit dudva lepte el. De végre is négy egészen ép és elég helyesen -butorzott szobája van. A cselédek laka pedig kiséretünk befogadására -elég tágas. - -– A nagysád férje tévedett, szólt a fiatal nő. Nekem nincs itt semmi -birtokom, nincs az egész világon! - -– Megbocsát kegyelmed, ha állítását tréfának veszem. Miért vásárlott -tőlem négy szép fejős tehenet, s férjemtől egyenlő szinü és évü négyes -fogatot? miért vitet külön szekeren ágynemüt? miért hordoz magával ezüst -asztalterítéket, ha nincs birtoka, hová beköltözzék? - -– Hígye el nagyságod, válaszolta Bodó Klára élénken, hogy az csak -félrevezeté, csak ámítá, ki ilyet beszélt. - -– Ellenkezőleg, szólt mosolyogva Szerediné, én képes vagyok kegyelmedet -rögtön meggyőzni arról, hogy hasztalan titkolódzik, mert mindent tudok. -Férjemnél van az átruházási levél, melynél fogva kegyelmedet a Kassai -István ő nagyságától megvásárolt rápolti birtokrészbe egész -ünnepélyességgel készül bevezetni. Aztán még nem vesztém el, noha -szórakozottnak tartanak, a fejedelemné őmagassága levelét, melyben -említi, hogy palotahölgye, Bodó Klára, kéri udvarmesteremet a vásárlott -fogat és tehenek gyors átszállítására. Mi végre az ezüstnemüeket illeti, -azokon szintén saját szememmel láttam kegyelmed nevének kezdőbetüit. - -Klára tehát egyszerre lett a fejedelem nagylelküségéből palotahölgygyé -és földbirtokossá. - -– A kis Endre és Barbara, folytatá Szerediné, hogy a kedves -meglepetéseket újakkal tetézze, a kegyelmed igen kedves gyermekei, ma -velünk fognak ebédelni. - -Mekkora öröm, mekkora boldogság! Az anya visszakapta gyermekeit, kiktől -el volt választva, kiknek életéért remegett. - -– Oh! azon emberfölötti lény, kinek szive végtelenül nemesebb, mint -születése is, s ki a fejedelemnéi méltóságra több fényt vet erényeivel, -mina mennyit attól nyer, oh! az én jóltevőm mily kit mondhatatlanul -boldoggá tehetett volna, zokogá Klára, ha birtok és kitüntetések -helyett, elvesztett férjemmel ajándékoz meg. - -– Ha férjét Laczkó Istvánnak hívják, mondá Szerediné, ez esetben úgy -gyanítom, hogy ma este, vagy ha férjem akaratja győz, holnap reggel, -közelebb leszünk hozzá, mint most vagyunk. Egyébiránt, tevé hozzá, -fellegzett arczczal és lágyabb hangrengéssel, egyébiránt önnek erős -lélekkel kell birni, s bár meg vagyok győződve, hogy tartós bánatra oka -nem lehet, a gondviselés megpróbáltatását egészen nem kerülheti ki. De -melyikünk tud dicsekedni osztatlan szerencsével! - -A hintó a révhez ért. - -Szeredi a csatlósokra támaszkodva, már kiszállott kocsijából és neje -felé közeledett. - -– Az Istenért, édes Klárám, sugá ez, mérsékelje fölindulását, mert -férjem neheztelne, ha észrevenné, hogy titka el van árulva! - -* - -A túlparton nagy zaj keletkezett. - -Hosszú sorban nyargaltak gyerekek, vének, nők, s fustélyokkal -fegyverzett férfiak. - -Az előcsapattól jó puskalövésnyire föltünt egy szaladó alakjának -kétséges körvonala. - -– Valakit kergetnek, nagyságos uram! jelenti Szeredi kedvelt solymárja, -ki e helyzet előnyénél fogva néha szabadságot vett a közbeszólásokra. - -– Alkalmasint tetten ért lator. De ne ácsorogj! Siess a nagyságos -asszony hintajához. Nosza! vezesd a gyeplőst! Nem látod, hogy -bokrosodik? - -E közben kék ruhás és csákányos férfiu vágtatott el a Maros túlpartján, -a rév mellett, s utolérte és csakhamar hátmögött hagyá a gyalog -hajhászokat. - -– No! ez nyakon csipi a latrot – szóltak Szeredi ő nagysága kisérői. - -A hintó fogata sehogy sem akart a kompba lejteni, az ostorhegyes -kirugott, a gyeplős hegyezte füleit. - -– Szálljanak ki az asszonyok! rendelé Szeredi. Kocsis! fordulj egyet a -hintóval, s úgy kerülj a révhez vissza. - -– Ha nagyságod megengedni méltóztatnék, talán jobb volna előbb a könnyű -kocsit helyezni a kompba, s aztán az ernyős és a nagy társzekeret. Úgy -sem lehet egyszerre átszállítani mindent. S addig a zajtól megrezzent -lovak le fognak csillapodni. - -E nézetet megint a solymár koczkáztatta, de Szeredi nem válaszolt. -Figyelmét nagy mértékben egy különös jelenet vette igénybe. - -A part legmagasabb pontján keresett állást, hogy láthassa, miként fordul -meg a hintó. A közben a Maros kanyarulata miatt szem elől eltünt -hajhászcsoport az előtéren ismét felmerült. Szeredi történetesen arra -fordítá tekintetét, s épen akkor, midőn már az üldözött egyén háta -megett volt az, ki lóháton kergeté. - -– Mindjárt megfogják! kiálta Szeredi önkénytelenül kitörő örömmel, úgy -vélekedvén, hogy valami híres zsivány kerül kézre, s a közbátorlét még -biztosítottabbá válik, mint eddig volt. - -De nem fogták el a képzelt gonosztevőt, mert gyors elszánással ugrott a -Marosba. - -A lovas e veszélyes útra nem merte követni a menekültet. - -Tétovázva nyargalt a parton, hihetőleg dühöngött, hihetőleg -szitkozódott, azonban Szeredi füleig nem hathattak káromlásai. - -A nagyságos úr a kiváncsiság rendkívül fölfokozott érdekével nézett a -Maros hullámaira. Szerette volna tudni: megmenekült-e, vagy elmerült a -zsivány? Néha föl-fölrémlett valami alak, néha csak a sivár hullámok -látszottak. - -– Mi történt? kérdi Szerediné a kompra érkezve. - -– Egy zsivány ugrott a Marosba, hogy el ne foghassák. - -– Ah! sohajtá az asszony meghökkenve. - -– Csak talán nem félsz, hogy a hideg fürdő után kedve legyen -kiséretünket megtámadni? - -– De hátha szegény elmerül! - -– Akkor nem akasztják föl, válaszolt Szeredi. - -– Ki tudja, vajon zsivány-e? jegyzé meg Szerediné a női kebel oly -természetes szánalmával. - -– Hát mi volna más? szólt odavetve a férj. - -– Úgy tetszik, mintha még úsznék. - -– Elküldöm csatlósaimat, hogy mihelyt partra ér, fogják el. - -– Az Istenért, ne tedd, esdeklett a nő. Ugyan miért volna a -szerencsétlen épen rabló. Nem üldöznek-e néha ártatlanokat? S ha szintén -bűnt követett volna is el, ki kivánhatja tőlünk, hogy mi szolgáltassuk a -hóhér kezébe? Utasok vagyunk, nem a törvény szolgái; urak, nem -poroszlók. - -– Ha épen azt kivánod, miattam mehet a jámbor, a hová tetszik! - -– Ah! most a partra mászik ki, szólt leplezetlen örömmel Szerediné. - -– Kedvedért megfogadhatom gyermekeink mellé uszómesternek. - -– Hallom, hogy zsiványt kergetnek – mondá a ponk aljához érkező Klára. - -– Sőt ellenkezőleg egy talpig becsületes embert, válaszolta Szeredi, kit -nőm pártfogás alá vett, s kinek szerencsés megszabadulásáért ma fényes -lakomát fogunk tartani. De már vár reánk a komp. Siessünk! He! mit -csináltatok! kiálta most a solymárra és komornyikra riadva. Ki -parancsolta, hogy a nagyságos asszony hintója helyett elébb az enyémet -vigyétek a kompba? - -– Könyörgöm alássan, jegyzé meg a solymár, féltünk, hogy a visszatérő -hajhászok kurjongatásai megint bokrossá teszik a Miska kocsis fogatját. - -Szeredi, bár kevéssé ingerülve volt, nem kárhoztathatá e bölcs -előrelátást, s annál kevésbbé, mert a kergető lovast és az üldöző -karavánt visszafelé vonulásban szemlélé. - -Megindíttatá tehát a kompot, az orvos és udvarmester felügyeletére bízva -az asszonyságokat. - -Midőn a csoport közeledék, már tisztán kiveheté Szeredi a kiabálást: a -kompra! hamar a kompra! - -Ez ingerlé őt. Nem azért, mintha az üldözött menekülése szivén feküdnék, -de mert föltevé, hogy látják a parton és kompban a főuri fogatokat s -mégis kiabálni mernek és a hajóba akarnának tolakodni. - -– Sietni kell a komppal! ordítá a lovas, a másik part átjárójához érve. - -– Ordítsd vissza neki, hogy fogja meg a száját, mert ebül jár – -parancsolta a solymárnak Szeredi. - -A rendelet egész erővel teljesítteték. - -Lovasunk hallván a figyelmeztetést, megtörlé bajuszát, s aztán szemét, -az egyiket azért, minthogy haragszik, a másikat, minthogy élesen akart -látni. - -– Szeredi ő nagyságát gyanítom, mormogá magában. De én mégis nemes ember -vagyok. Ebül járok! Ne, ne! hát vajon mikor járt ebül a nemes ember? -Hej! ti parasztok, ti otrombák, ne kiabáljatok úgy! Fogjátok be a -szátokat, mert teremtugyse ebül jártok! káromkodék a hajhászókra, kik az -átjáróhoz közeledve, szintén a kompot sürgették. - -Szeredi a révhez ért. - -A gyermekek és asszonyok, mint merészebb vállalkozók, körül állták a -partot, részint bámészkodni, részint, hogy hamar kerülhessenek a kompba. - -Szándékok dugába dőlt; mert a sólymár minden ácsorgót ostorával -elriasztott. - -– Kend miféle ember? kérdé most Szeredi a lóháton ülő kék ruhást. - -– Nemes ember, nagyságos uram! szólt a kérdett némi daczczal, de azért -süvegét, mint illik, kezébe tartva. - -– Van-e armálisa? - -– Van, nagyságos uram! - -– S régi? - -– Száz esztendős, nagyságos uram! - -– Jól ügyeljen tehát, nehogy valamikép oly helyre jusson a nemeslevele, -a hol ha kiporoznák, kendnek nagyon fájna. - -A kék ruhás egyén megtörülte bajuszát, férfiast és vakmerőt gondolt, de -mégsem mondá meg. Egy köhögés fejezte ki egész replikáját. - -S más foglalatossága nincs-e a nemeskedésen kívül? faggatózék Szeredi. - -– Kassai uram őnagysága rápolti gazdaságát kormányozom. - -Szeredi most már halkabban kérdé. – Kit üldöztek kendtek? - -– Egy szökött jobbágyot. - -A főúrban balsejtelmek ébredeznek. - -– Szálljon le kend a lováról. - -– A ló Kassai István uram őnagyságáé, szólt az ispán, megerősítve magát -a nyeregben. - -– A ló Kassaié lehet, de Rápoltot eladta, s épen azért jövök, hogy -átvegyem. - -Szeredi e nyilatkozata a földre szállítá az ispánt. - -Most a főúr a solymárhoz szólt – fogd föl a puskádat, s mondd meg az -ácsorgó parasztoknak, szaladjanak oly gyorsan haza felé, hogy a -nyulserét utól ne érje őket. - -Az ispán is a parasztok közé akart tartozni, s lábát a legsebesebb -iramlásra készíté, de Szeredi kezét tevé a vállára. - -– Kend velem marad, – szólt. - -– A mint nagyságod rendelni méltóztatik. - -Mihelyt a rápoltiak tőlök kitelhető élénkséggel mozdultak haza felé, -Szeredi hátravonulni parancsolá saját embereit is, s az ispán azon -félelmes megkülönböztetésben részesült, hogy a nagy úrral négy szem közt -társaloghasson. - -(Most jól fogna nemes levelem, ha magammal hoztam volna, gondolá a -letartóztatott. Ez a szörnyű úr még el sem hiszi, hogy akármikor -előmutathatom.) Nagyságos uram! szólt nekibátorodva, – a volt földesúr -nehéz birság alatt kötelességemmé tette, hogy a most üldözésben levő -szökött jobbágyot elszökni ne engedjem. Vigyáztam is rája, csaknem úgy, -mint a nemeslevelemre, melyet kettős zár alatt tartok; de a -szerencsétlenség egy boszorkány árulása vagy vétkes könnyelműsége miatt -megtörtént. Azonban nagyságod bizonyságom lehet, hogy a szökevény nyomát -követtem, s ha meg nem gátoltatom, most is sarkában volnék, és ha -szárnya nincs, nem menekülhetne tőlem. Alázatosan protestálok tehát, -minden kár, költség és hátramaradás ellen, mely akár a volt, akár a -leendő földesurat e casus miatt érhetné, s óvást teszek az iránt is, -hogy rajtam, kinek ártatlanságát nagysád legjobban tudja, semmi birság -ne vétessék föl. - -– A felől Szőke István uram fog határozni – válaszolá szinlett -közönynyel Szeredi. Mert a rápolti jószág új birtokosa, mint tudom, -Szőke Istvánt fogja föhatalmazottjává nevezni – említé Szeredi. - -– De talán csak nem a bolondot, nem a szökött jobbágyot! kérdi az ispán. - -– A Marcsánál levő beteget, kinek egészsége rövid időn helyre fog állni! - -– Boldog Isten! hisz épen az szökött el. - -– Mit? Hát Szőke István uramat merte kergetni? rivalkodék Szeredi, -mintha csak most sejtené először a szeme előtt lefolyt jelenetet. -Szerencsétlen ember! Itt is betelik, hogy a kit az Isten büntetni akar, -eszét veszti. Nosza! pattanjon kocsimra s egy óranegyed alatt Rápolton -teremjen. Ott fog a Maroson átkelni, mert nem akarom, hogy valaki -orrontsa a bárgyuságot, melyet elkövetett. Meg se álljon, míg Szőke -István uramat be nem éri. Lovaimat ne féltse, ne kimélje. Sólymárom -kenddel megy, hogy segítségére legyen. Mihelyt Szőke István uramat -megtalálják, kend bocsánatot kér ügyetlen eljárásáért, s nevemben -köszöntvén őt, hozzám hívja. A kocsiban természetesen a főhely Szőke -uramé, s kend a bakon ül. Ha a föllelt úr nem akarná kocsimat elfogadni -s általában bizodalmatlanságot tanusítani, akkor sólymárom mellette -marad, s kend hozzám siet jelentést tenni. - -A túlpartiak, kik a kompra várakoztak, meg nem foghatták az átellenben -történt dolgokat. - -Csak azt látták, hogy a kék ruhás és rézcsákányos perzekutor a Szeredi -kocsijával eltünt. - -Később sem nyerhettek e rejtély felől kellő fölvilágosítást. - -Szeredi a vezetéken vitt paripára űlt, s az orvos az asszonyságok -hintajában foglalt helyet, és így vonultak be a rév melletti helységbe, -hol Szeredi, a nagy uradalmak tulajdonosa, a legkisebb közbirtokosok -sorába tartozott. - -A beteg bujdosó föllelésére küldött ispán pedig, a mint az iramló lovak -Szereditől távolabb ragadták, több és több büszkeséggel gondolt a -nemeslevélre. «Én üljek a bakra, s a szökött jobbágy a kocsiba! ej! ej! -Ő legyen Rápolton fölügyelő, s én segédje! ej! ej! A bolond uralkodjék, -az okos szolgáljon, ej! ej! Furcsa világot élünk! Azt nem merem kétségbe -vonni, hogy Rápolt el ne volna adva, mert egy országtanácsos nem -hazudhatik, kivált ha még a fejedelemnek sógora is. Tehát én üljek a -bakra, s a jobbágy a kocsiba! ej! ej! Na! ha Szőke Pista engem el nem -fog, bizony én sem tartóztatom le őt! Hadd nyargaljon gyalog, én -nyargalok szekeren. Ha orrom elébe bukkan is, ráesküszöm, hogy nem ő. De -hátha a nagyságos úr sólymárja ismeri? Ez nagy baj volna!» - -Ispánunk ily elmélkedések közt bökkent arra a gondolatra, hogy illendő -volna utitársával beszédbe keveredni. - -– Úgy-e, maga rég nem látta, azt az «izét», azt a «hogy is hivjákot», a -kit mi most keresünk? - -– Neviről se ismerem – válaszolá a sólymár. - -– Nem-e? Már az nagy baj, mert igazán szólván, én rövidlátó vagyok, s -száz ölről még tulajdon testvéremet is bivalynak vagy medvének -gondolnám. Tréfálnak is ezért velem, de csak a jó barátaim, mert a -gézengúz embernek nem tanácsolnám, hogy természeti hibáimat észre vegye. -Tehát fiatal uram! igazán nem ismeri maga «izénket?» - -– Szavamra! nem. - -– Leírom tehát egész külsejét, hogy észrevehesse, ha őkelme az -országútról eltérve, erre-arra csatangolna. Nagy fekete köpenye van, -olyan, mint a garabonczás diákoké. Haja nem sokkal vörösebb a -téglapornál, s orra a görbébbféle ért ugorkákhoz üt. Ezenkívül homlokán -szép darab holttetem van. - -– Nincs miért tovább fáradjon a leirással, közbevágott a sólymár. Mert a -ki ennyi jelből nem ismer bujdosónkra, annak kár meghagyni a szemét. - -Az ispán nevetett és hunyorított, mintha utitársa élczétől el lett volna -ragadtatva. - -– Reménylem, mondá derült kedvvel, reménylem, hamar ráakadunk Szeredi -őnagysága pártfogoltjára, s beültetjük, mint illik a kocsiba; mi pedig -fölkuporodunk a bakra. Csak ne feledje el, fiatal barátom, a fekete -köpenyt, rőt hajat, ugorka orrot és a holttetemet. - -– Még éjjel is róla fogok álmodni. - -Kassai ispánja tetőtől-talpig elégült volt önmagával, azon finom -ötletére, hogy Szőke Pistáról hamis leirást közölt. - -* - -Szeredi, hogy annál biztosabban kézrekeríthesse a beteget, mihelyt nagy -kiséretével a szerény igényű udvarházba leszállott, gyors postát indíta -a fejedelemnéhez, s értesíté a történtekről, hogy Fehérvár felől is -nyomozók küldethessenek. - -Valószinű volt, hogy Szőke, ha hamar nem tartóztathatik le, egyenesen -Kézdi-Vásárhelyre megy, hol feleségére és gyermekeire vélt találni. E -körülmény sem kerülte el Szeredi figyelmét, s főleg a Küküllő völgyét -jelölé ki a magas rokon által intézendő kutatásra. Ő is készíte a -szombatos papról oly személyleirást, a milyet csak összeállítni bírt; de -bár rajza mindenben hű volt, mégis reményét leginkább a rögtöni -nyomkövetésbe helyezé, s nem kétkedett, hogy az ispán és sólymár -legfölebb ebédre megérkezik a beteggel. - -A dél elmult, az alkony közelgett, az esthomályt szürkület, szürkületet -sötétség váltá föl, de a kocsi nem jött. A család, a mint egy szűk -lakban telhetett, lefekvésre készülődött. Szerediné, ki annyi kényelmet -élvezett már, hogy számára az alkalmatlan csak az új, a szokatlan -ingerével bírhatott, igen jól találta magát Klárával és e nő két -gyermekével oly keskeny kamarában, melyben két ágy és egy bölcső minden -közt betölte. Éjfélig sem hunyta be szemét, mindig volt valami ötlete, -valami közlendője, melyet, hogy a kisdedek álmát ne zavarja, suttogva -mondott el, és Klára oly örömest folytatá e társalgást, oly csordultig -volt telve szive a meglelt magzatok miatti örömmel, hogy vonakodott -fejét a vánkosra hajtani, félvén az álomtól, mely ellenmondásos -természeténél fogva, talán csalódásként tünteti föl a valót, s reggelig -azon hazugsággal gyötörheti az anyát, hogy csak képzelte gyermekeit maga -mellett. - -Szeredi a hanyatló kor és beteges test miatt általában a keveset alvók -közé tartozott. Nem vált tehát terhére a fejedelemtől kegyelt orvossal -folytatott társalgás és poharazás közt még sokáig várni az ispánt. - -– Ha nem volna vele sólymárom, azt hinném, hogy kocsimmal és fogatommal -megszökött. Már most alig tudom, mi tevő legyek? Bevezessem-e Bodó -Klárát a rápolti birtokba s közöljem férje eltünését? vagy e szajkó -fészekben kínlódjunk még egy napig. - -– Nézetem szerint jobb, ha nagyságod korán értesíti az ifju asszonyt a -történtekről. - -– Csak azt sajnálom, hogy kegyelmed gyógymódját, melyhez a fejedelemné -annyi reményt kötött, nem kisérthettük meg. - -– A kisérlet, nagyságos uram, már végre van hajtva – válaszolá az orvos. - -– Hogyan? – tudakolta Szeredi. - -– A véletlen, de nagy öröm hatásától vártam betegünk idegrendszerében a -szerencsés fordulatot; a helyett a véletlen nagy ijedelem és életveszély -jött közbe, hogy ugyanazon rendületet idézze elé. Lehet, hogy Szőke -István elméje egész tevékenységét visszanyerte volna, midőn nejét és -gyermekét meglátja, azonban Kassai uram poroszlói, a menekülési vágy, az -ijedelem, a Maros sodró örvényei, a hideg hullámok, a csodálatos -szabadulás szintén hasznos szolgálatot tehettek. Hatásoktól én legalább -annyit reménylek, mint az általam tervezett meglepetéstől; föltéve, hogy -a meghűlés vagy szertelen fáradság nem vont rá új betegséget. Aztán még -nincs okunk hinni, hogy a kiküldöttek nem hozzák őt magokkal, és az -iszonyú meglepetést a kellemes, az elragadó nyomban nem követi. - -– Én országos ügyeinkre nézve is fontosnak tartom, hogy Szőke egészen -visszanyerje elméjét, s Kassai uram gonoszságairól egygyel több adat -legyen birtokunkban. A vén Pécsi, mint hallom, elutasított magától -minden tevékenységi igéretet, minden közreműködést. Nem tudja régi -nehezteléseit feledni. De máskép fog ő is beszélni, midőn meggyőződik, -hogy Kassai valamit forral ellene, s hogy czélját a legelső kedvező -alkalomkor végre is fogja hajtani. - -Másnap délután megérkezett a kocsi, de benne csak a keresésre küldött -személyek ültek. - - -VIII. - -A balázsfalvi korcsmáros sűrűen kezdé a számtartónak a vendégeket -jelenteni, s ennek gyorsan szaporodott a dolga, mind a várkastélyba -átszállítás, mind pedig a földesúr meghivását elfogadni nem akarók -rábeszélése miatt. - -– Nagyságos uram! mondá végre, ömlik a sok látogató. Többnyire lelkileg -fehérruhások ugyan, de némelyiknek külső öltözete mégis csak szürke -czondra, vagy szinehagyott, pecsétes és foldozott dolmány. Ezek átallják -a várbaköltözést, s alázatosan kérik nagyságodat, hogy engedje a -fogadóban maradniok. Jöttek olyanok is, kik a régi jó szokás szerint -egészen föl vannak fegyverezve, s finom nevelésű uraknak látszanak; -azonban az átköltöztetésnek ellenszegültek, mondván, hogy tanácskozni és -nem vendégeskedni jöttek Balázsfalvára. - -– Vitess a korcsmába elég bort és eleséget, szólt Pécsi, komor -tekintettel. – Hadd maradjon ott, a ki vendégszeretetemet alkalmatlannak -találja. A szombati szent napra pedig az alsó terem helyett rendezd el a -volt könyvtárt. - -A számtartónak adott utasítás után a földesúr gazdasági intézkedéseknek -áldozott egy rövid fél órát. Midőn legsürgetősb dolgait eligazítá, -számtartója megint belép. - -– Nagyságos uram, mondá ez, a fogadóba szállított fehérruhások egymással -heves vitatkozást folytatnak. - -Pécsi aggodalmasan kérdé, hogy mi fölött. - -– Sokan, követem alássan, nagyságodat álszombatosnak és valódi -evangelikus hitűnek tartják, mások meg a mellett küzdenek, hogy -nagyságod álevangelikus és valódi szombatos. - -– Ha a füledet nyitva tartod is a hiábavaló beszédek számára, zárd -legalább be a szádat – válaszolá Pécsi, hideg tekintettel külsőleg, de -nehezteléssel szivében a háladatlan hitsorsosok iránt, kikért annyi -áldozatot tőn, s annyi gúnyt szenvedett, hogy most háladatlanságot -arasson. - -Aztán ő a befolyásosabb egyénekkel akart magánértekezletet tartani, s -ime a csőcseléknép is kezd megjelenni. - -Röviden, határozottan nyilatkozom, gondolá magában. A kinek véleményem -nem tetszik, kárhoztasson saját szeszélye vagy rövideszűsége szerint. - -Szekerek, kocsik dörömbölése hangzott a dobogóról, s a várkastély -kövezett udvarán. - -Gálfi s más előkelő szombatosok érkeztek meg, de egyszersmind a -számtartó ismét jelenteni valót hozott. - -– Nagyságos uram! ne méltóztassék neheztelni, ha parancsolata ellenére -megint szót hordok tovább, de a fogadóban nagy a rendetlenség. -Beszállott két nyárádtői uraság, hogy abrakoltatva Gyulafehérvárra -menjenek. A mi fehérruhásaink vitatkozni kezdének velök. Állíták, hogy -ezentúl a balázsfalvi templom sajátjok, mert a mely hithez tartozik a -földesúr, azé a templom. A nyárádtői egyház iránt is követelést -támasztának, mert a falu községének többsége az új Jeruzsálemhez szít, -és a mely részen van a jobbágyok nagyobb száma, annak kell a templomot -átadni. Az idegen urak, kik római hitűek voltak, előbb még buzdíták a -miéinket, de midőn a nyárádtői templomra került a kérdés, kardjaikat -zörgeték, s Kádár uram szakálába akartak kapaszkodni, pedig egész -Erdélyország tudja, hogy Kádárnál nincs szentebb angyal. - -– Ezentúl mindent, kiről észreveszed, hogy nem szombatos, vezess a -várba; Kádár uramat és a többi vendégeimet kérd meg nevemben, hogy a -korcsmában s más nyilvános helyeken a hitágazati vitáktól tartsák távol -magokat. - -Pécsi nyugtalan lőn; aggodalmai tornyosultak, összetolódtak s készültek -kedélyét egészen elárasztani. - -Megigérte volt, hogy a kikelet első szombatján értekezletet tart, de -zárt körre és oly barátságos eszmecserére számított, mely a törvénybe -nem ütközik, s a közfigyelmet magára nem vonja. S ime, népgyűléshez -hasonló van keletkezőben. - -Mit tegyen most? - -Óvatossága sugá, inté, sürgeté, hogy az összejövetelt, miután az a -helyes korlátokon túlterjedt, ne tartsa meg. - -De adott szava, büszkesége, házigazdai kötelességei, a nemesi telek -sértetlensége ellenezték e szándékot. - -Aztán ugyanazon óvatosság mondá, hogy az összecsődített s a messze útról -jövő tömeg, midőn az igért tanácskozás nélkül szélesztetnék el, -lármájával és kitöréseivel még nagyobb botrányt támaszthatna, mint bármi -más fejlemény. És nem gúnyolnák-e ki őt e gyávaságaért még azok is, kik -ellenségei közé nem tartoznak? - -S végre, ha rosszakarói törvénysértésnek állítanák a tartandó -összejövetelt, nem mondhatja-e megczáfolásukra, hogy épen az -izgatásoknak akarta útját bevágni, s az ország békéjét fenyegető -veszélynek anyagait törekvék széthordani, midőn a szombatosokat magához -hivatá, hogy a haza alaptörvényeibe ütköző terveiket meghiúsítsa? - -És a legrosszabb esetben is, ki támadhatná meg őt az új hitért, melyhez -határozottan soha sem csatlakozott? E végső, de sem eléggé igaz, sem -eléggé becsületes érvet, a rabulistai szellem közlé a különben nemes -indulatú Pécsivel. - -Megállapodott tehát abban, hogy az összejövetelt, noha máris egyébre -fajult, mint gondolá, nem fogja elhalasztani. - -– Nagyságos uram, – jelenté megint a számtartó – a fehérruhások már -háromszázon fölül vannak. Holnap reggelig még fölösen fognak gyarapodni, -s nem férnek el a könyvtárba. Különben is talán jobb volna a földalatti -boltok valamelyikét választani ki, a mint az áhitatosságok alkalmával -tevők, midőn nagyságod a szent igéket hirdeté, s erkölcsös életre vezető -tanításokat közle velünk, hogy a hitben és szeretetben újjászülessünk. - -– A régi templomot hozd rendbe – parancsolá Pécsi, – mert abban -tanácskozunk. - -– Ne vonassam-e föl holnap reggeltől délig a dobogót? - -– Ne tedd. De minden megérkezőt, ki nem látszik szombatosnak, a vár -homloksorába szállásoltass be. Ha nem lehet másként, saját szobáimból is -szakíts számokra. Csak közel ne hozd őket a templomhoz. Ha -összejövetelünk alatt velem akarnának beszélni, mondd, hogy -kilovagoltam, vagy ágyban fekszem és rosszul érzem magam. - -– S hát a midőn igen sürgős dologban akarnának nagyságoddal találkozni? - -– Akkor sem fogadhatok el senkit. - -– S ha levelet adnak át, vagy czédulát? - -– Tedd iróasztalomra, hogy a gyűlés végével föltörhessem. - -Pécsi mihelyt intézkedéseit végzé, hosszú, kedélyes, s maga sem tudja, -miért, igen érzékeny levelet irt Deboráhnak. Forró kifejezésekkel -emlékezett meg leánya nemes tulajdonairól, szeretetéről, -kötelességérzetéről, s megáldá, mint a távozáskor, vagy kórágyunknál -szoktuk, szivünk kegyeltjeit. - - -IX. - -Az az imaház, melyet zsufolásig megtöltöttek a szombatosok, több -nemzedék óta állt elhagyatva és néptelenül. - -Midőn oltáránál utószor mutaták föl a szentséget, a földesúr, elzárt, -külön karzatból emelt buzgó fohászt az éghez, esdekelvén, hogy a -villongós idők kiméljék meg családját, várát, s különösen az egyházat, -melyben annyi ős pora nyugszik, és annyi élő nyert vigaszt. - -Akkor az imáját végzett földesúr a karzat lépcsőjén lehaladva, megállt -és küzde magával: hogy mit tegyen? - -A kis falajtó gazdagon butorzott szobákba vezetett, a fölemelhető -kőkoczka pedig a kriptába, hol egy üres koporsó titkos menhelyet fedett -el a szem elől. Itt biztosan lehete lappangani, föltéve, hogy a lélekző -rész, mely az idő által okozott repedésnek látszott, annyi friss léget -bocsát be, a mennyire a tüdőnek okvetlenül szüksége van. - -A földesúr, kiről beszélek, hosszas tusakodás után a kriptába vonult, s -többé soha senki sem látá. Pécsi, midőn Balázsfalva birtokosává lőn, -történetből az üres koporsót fölfedezte, és sokáig töré eszét azon, hogy -mi ok vezethette az embereket halott nélküli temetésre. A levéltárt -hasztalan kutatá. Szótlan, némán maradt a történelem s nem adott sem -könyvei, sem okmányai által választ a nyomozó Pécsinek. Deborah, ki az -üres koporsó fölfedezésekor már serdülő volt, atyját azon phantastikus -véleményre akarta téríteni, hogy a kegyetlen várúrnak leánya szökhetett -el valami kalandor lantossal, s ezért lőn szükségessé a megaláztatást -szinlett temetéssel palástolni. De bármily elfogadhatónak látszék e -megoldás, ellene harczolt az, hogy a koporsó nem volt leszögezve. Pécsi -számtartója, ki a kripta titka fölött folyt vitákat hallá, egyszer csak -azon hírrel rontott be, hogy ő az üres koporsó halottját megtalálta, s -ekkor beszélé, hogy a koporsó feneke súlyosabb érintésre felnyilik, hogy -ablaktalan, sötét és dohos levegőjű szobához vezet, melynek alakos a egy -pánczélba öltözött csontváz, ki, mint látszik, a védelemre szükséges -minden fegyverrel el van látva, sőt arany serleget, boros kannát, és az -edények után itélve, élelmi szereket is tartott magánál. E fölfedezés -még inkább fokozta Pécsi kutatási vágyát, s midőn adatokból nem -indulhatott ki, a homályos mondát választá kalauzúl, mely a várnak a -templommal egybekötött, most düledékben heverő szárnyát, földalatti -járdákkal áthálózottnak festé, s arról regélt, hogy a titkos kijáratnak -a Maros hajdani révéhez vivő torkánál, a martalóczok legyilkolák a vár -minden cselédét és vendégeit, kik a fosztogatók elől menekülni -reméllettek. Csak egy szaladt el bántatlanul, s többé Balázsfalvára -vissza sem tért: a várúr unokaöcscse, s örököse. Élte fogytáig mélyen -hathatott rá a mészárlás emléke, mert Balázsfalván udvari káplánt sem -tartott többé, pusztulni hagyá a várt, s családja számára az ország -egészen más részében építtetett kriptát. Azóta a templomban éjente siető -lépések kopogása hangzik, gyertyák égnek és alszanak el rögtön, s ha a -szél dühöngeni kezd, élesebb sivalkodásai közé szavakat és hörgéseket -vegyít. - -Pécsi a monda kedvéért ásatásokat tett, s valósággal megtalálta és -kitisztíttatá a földalatti járdát. A hajdan titkos út az egész néptől -ismertté lőn. De a kriptának mellékajtajáról, a koporsóról, s az -ablaktalan szobáról, mélyen hallgatott, a mióta lehetetlen volt azon -gyanúra nem jönnie, hogy az unokaöcs, kiről a nép regél, alkalmasint egy -szétágazott család őse volt, melynek tagjai közé sorozni szerette boldog -emlékű nejét is. S miért közlene épen ő a világgal oly gonosztettet, -melyet még senki sem tud, s mely saját leányának sértené büszkeségét? -Mert nem valószínű-e, hogy a talált váz Deboráhnak nagy fáradsággal -szerzett ősét vádolja? - -* - -A templomot, melyet Pécsi csak a régiség iránti szeretetből oltalmazott -a teljes összeromlástól, egészen belepte a szombatosok raja. Vásári -csoportozat volt; tarka vegyüléke a különböző vidékekről összehordott -arczoknak és ruháknak. A vallásos buzgóság örvendeztető, de a jelen -körülmények közt egyszersmind aggasztó jeléül tekinté Pécsi, hogy a -hiveknek legalább fele a szabad székelyek oly osztályából került ki, -mely csak nagy áldozattal lőn e távoli útra képessé. Némelyike valódi -koldusnak látszott, ki a várkapu előtti kerek kövön hagyta hegedűjét, -hogy most a «fehérruhások» szent gyülekezetében az új Jeruzsálem -ügyeivel foglalkozzék. Ezt a szemlélőre nézve sötét képet fölvilágosítá -egy pár fényes ruhájú s tekintélyes állású úr jelenléte; míg viszont -komoly kifejezésűvé tevé az itt-ott mutatkozó fegyver, s különösen a -rézcsákányok figyelemre méltó száma. Nem lehetett kivánni, hogy a -kisbirtokosok szokott viseletöktől – s ahhoz tartozott a védelmi -eszközök különféle neme is – megváljanak, de az egész csoportozat, úgy a -mint alakult, sokkal inkább látszék a népgyűlés szinét hordani magán, -hogysem Pécsi óhajthatá, ki a szombatosságot üldöző törvényekkel -összeütközésbe jönni vonakodott. Legkülönösebben meglepte pedig őt egy -hosszú hószakálú, hófürtű alak, egészen fehér mezben, szép és szabályos -arczczal, bánatos, merengő és szigorú kifejezésű vonalain -félreismerhetetlen jeleivel az ihletettség ama csodálatos nemének, -melyet akár őrjöngésnek, akár jóserőnek tartsunk, igézete alól menekülni -nem igen tudnánk. - -Kádár vala ez, a Jefta atyja, ki Klára leányát másodszor megkeresztelte. - -Pécsi nem képzelheté, hogy a fehér aggastyán, kit rideg kunyhójából a -lelkesedés hozott ide, a szombatosok legnagyobb tekintélyévé emelkedett, -a mióta Szőke Pista, a szárdisi szent, családostul együtt eltünt. De -ámbár az újabb izgatások felől értesítve nem volt, megdöbbenték őt a -mindinkább magába mélyedt férfiú agát-fekete szemei, melyek a templom -mennyezetén függtek, és halkan mozgó vékony ajkai, melyek beszélni -látszottak a nélkül, hogy szóltak volna, s az arcz szinének élénk -változatai által jelzék a kebelben támadt érzések erős hánykódásait. - -– Ez a próféta, ki mint Esdrás sírni és könyörögni szokott a nép -bűneiért – adá válaszul a thyatirai pap a tudakoló Pécsinek. - -– S mióta vannak a szombatosoknak látnokai? kérdé ez megütközéssel. - -– A mióta ellenök fegyvert köszörülnek a tévedések emberei és a hatalom -poroszlói. - -– És hol lakik e rajongó? - -– E szentet Szárdis városába rendelé Jehova az ige hirdetőjévé, midőn az -előbbeni pap családostul együtt eltünt. - -– Hogyan? hát Laczkó uram nincs Szárdisban? - -– Nagyságod védszárnyai alatt hittük fáradozni őt az Úr szőlőjének -mívelésében, s csak tegnap tudtuk meg, hogy csalatkozánk. Talán a -pogányok földjén vert magának tanyát. Prófétánk, mihelyt eltünésének -hirét hallá, megemlékezett az emberi nem esendőségéről, szaggatni kezdé -alsó és felső ruháját, szaggatni haját, szakálát, és leült a porba, -siránkozván az Antikrisztus közelgése miatt. - -– Én egészen új világba vagyok sodorva, – szólt a bámuló Pécsi. – Mi -történt közöttetek, hogy nyelvetekre most alig tudok ráösmerni? - -– Nagyságod Darius Longimanus udvarában maradt, míg minket az új Esdrás -Jeruzsálembe vezetett vissza, hogy többé semmi hatalom által ne engednők -magunkat a lélek fogságába hurczoltatni – válaszolá a thyatirai pap. - -Pécsi bámuló szemeket vetett rá. Vele még így nem bántak párthívei. Soha -sem mondák, hogy elmaradt az időtől, elszigetelve áll, nem fogja föl a -helyzetet, zászlaja van, de kisérői nincsenek. - -Kádár e közben alig mozgatá ajkait, míg egyszerre halálcsend lőn a -templomban. - -– Már megszállotta őt a lélek – súgá Pécsi Simon fülébe a thyatirai -angyal. - -– Vándorok vagyunk, Izrael Istene! az igéret földje felé vándorlunk – -szólt imára fogott kezekkel Kádár. Saruink még ma Ramesse földjét -tapodják; de holnap már útban leszünk Suchotnak tartva, hogy örökre -elszakadjunk az egyiptomiaktól. Mert nem akarunk, Jehova! azokkal, kik -törvényedet megvetik, együtt imádkozni, együtt temetkezni, együtt -támadni föl. Kiköltözünk külsőleg is az ő templomaikból, miután -szivünkben úgy sem voltunk soha velök. Segíts ez elvándorlásban, mint -segítéd Mózest, midőn Pharao országából kiköltözni készült. És ha minket -ellenségeink üldözőbe vesznek, jelenjen meg nekiek a te haragod a ragály -és dögvész alakjában, s irtsa ki egy éj rövid folyama alatt a házasságok -minden zsengéit, a trónon ülő Pharao elsőszülöttjétől kezdve a tömlöczbe -zárt fogoly elsőszülöttjéig. Legyen minden úgy, a mint volt Egyiptomban, -midőn választott néped zsarnokai közt a kétségbeesés miatt oly kiáltás -támada, minő soha sem hallatszott többé. Amen. - -Kádár imáját utánmormogák a buzgóbb szombatosok. Voltak azonban, kik -nehezteltek, sőt boszankodással hallgaták a vad kifejezéseket. Gálfi -leült, nem akarván elismerni, hogy az ima lehessen, mely csak a gyűlölet -húrjait pengeti. - -Pécsi most jogosítva érzé magát, a vendégi jog daczára is röviden -végezni oly gyülekezettel, melynek többségét a rakonczátlanság igéi -ragadják el. - -Kezével intett csendért, de a rajongók tömege hosszasan zsibonga, s a -mérsékelt érzelműek rendreutasító lármája még öregbíté a zavart. - -[Illustration: Kádár imája.] - - -X. - -Majdnem ez időben érkezett Kassai Elemér a várba. - -Lova ki volt fárasztva. - -S nem jött senki, hogy átvegye és megjártassa a tajtékzó állatot! - -A vidék legnépesebb uriháza mióta lőn ily elhagyatott? vagy talán csak -őt nem akarják elfogadni? E gondolattal nézett körül Elemér azon -udvarban, melynek cselédei egykor örvendő tekintettel tolakodtak elébe. -Végre, miután pár arcz a folyosóról és a cselédszobák ablakaiból, hogy -észre ne vétessék, visszavonta magát, egy borzasfejű lovászgyerek jelent -meg. - -– Vezesd a lovat körül, – szólt az érkezett. – Itthon van-e ő nagysága -Pécsi Simon uram? - -– Majd előkerítem a számtartót – válaszolá fonákul a fiu. - -– Azt kérdem tőled, hogy itt van-e a vár ura, vagy talán még nem -érkezett meg a városból? - -– Miska bácsi! fusson kend a számtartó után, mert katonavendégünk van – -kiáltá a gyerek a folyosón eltünt alak felé. - -– Öcsém, Jancsi, szedd föl magad s hozd el a számtartót – nógata egy -láthatatlan valakit a folyosói lény, míg maga gyorsan közelít a -lépcsőhöz, hol Elemér áll. - -Szives mosoly deríté fel a vén szolga arczát, midőn a gyanus -katonatisztben az uriház régi barátjára ismert, de a mosoly csakhamar -aggodalmas és tartózkodó modornak adott helyet. - -Míg Miska a vendégszobák helyett Pécsi lakosztálya felé vezeti Elemért, -ez semmit sem kételkedik, hogy a háziúrhoz megy, de midőn a főbejáraton -túlhaladtak, – hová visz kend? kérdé némi vonakodással. Talán Deborah -kisasszony itt van? - -– Nincs, kapitány uram! de a kisasszony szobáin át előbb jutunk a -kegyelmedébe. - -Mennyi eltünt remény, mennyi szétoszlott álom emlékei közt haladott el -Kassai István öcscse! Mintha a kinyilt és rögtön elhervadt tavaszt látná -szétszórt virágok között halottan heverni és érezné a hideg őszi szelet, -mely a virágillat fellegeit hajtja tovább, hogy ne maradjon semmi jele a -fűszeres, a meleglégű múltnak! - -– Mióta lakik Pécsi Simon Balázsfalván? kérdé nyugtalanúl, menekűlni -akarva a behatásoktól, melyek keblét vívják. - -– A nagyságos úr nehány nap óta van itt. - -– Sietve óhajtanék vele szólani. - -– Nem tudom, lehetséges lesz-e most? - -– Talán beteg? - -– Tüstént ide hivom a számtartót – mondá szintén kitérőleg a legény. - -– Nincs semmi szükségem rá. A helyett menjen kend és jelentsen be ő -nagyságánál. - -Miska tétovázott s aztán rejtélyes arczkifejezéssel szólt. - -– Rögtön előkerítem a számtartót, vagy legalább komornyikunkat. - -Egy, Elemérre nézve rendkívül hosszú percz alatt megérkezett a fontos -egyén, kit mindenki keresni indult, noha semmi okból nem látszott -jelenlétének szüksége világosnak. - -A máskor vidám és barátságos arczú számtartó ellenkező érzések közt -lépett a szobába. Szerette volna Deborah kisasszony és az egész ház -egykori kegyeltjét kitelhető szivességgel üdvözleni, de közelebbi -időkben már azt hallá, hogy a régi viszony szét van szakítva s a mi még -több, gyűlöletté vagy legalább kölcsönös és mély nehezteléssé fajult. -Aztán, a katonatiszti rang s öltözet, mely ellen máskor semmi kifogása -sem volt, most benne rossz sejtelmeket keltett. - -– A várúrral akarok beszélni, de igen sürgős ügyben – mondá Elemér erős -hangnyomattal. - -A számtartó egészséges pozsgás pofái a közönségesnél sokkal fehérebbek -lettek a sürgető szó hallásakor. - -– Tüstént rendelkezem a vitéz kapitány uram számára helyesebb -szállásról. Ez szűk és kényelmetlen szoba. - -– Ellenkezőleg, barátom, még igen is tág és fényesen bútorozott. - -– Másoknak jó lehet, de Elemér úrfi – követem alássan, a kapitány uram, -házunknak régi barátja és számára a jók közül a legjobbal kell -szolgálnunk. (Az ostoba Miska oly helyre szállásolta őt, gondolá magában -a számtartó, honnan a hívek oszlását észrevehetné.) – Tüstént -átköltöztetem kegyelmedet abba a szép terembe,… emlékszik-e még rá a -bajnok, a hol eddig lakott? - -– Köszönöm, de én már innen csak nem mozdulok. Ugyis mihelyt -őnagyságával találkoztam, haza kell sietnem. - -– A nagyságos úr épen kilovagolt. (Azt nem mondhatom, hogy beteg, mert a -régi ismeretség jussán berontana a szobába, s orromra pirítaná a -hazugságot.) - -– S mikor lovagolt ki? – tudakolá Elemér kedvetlenül. - -– Csak most, s csodálkozom, hogy a bajnok vele nem találkozott. De -merről is tetszett jönnie? - -– Radnótról. S tudja-e kend bizonyosan a Pécsi Simon uram hon nem létét? -– kérdé Elemér, éles tekintetet vetve a számtartóra. - -– Saját kezemmel segítém hátas lovára. Azonban míg itt ok nélkül -trécselek, a bajnok kisérete talán elhelyezve sincs. Futok, hogy, a mint -nálunk szokás, barátságos fogadtatásban részesüljenek. - -– Szükségtelen, miután nincs kiséretem. - -– De legalább huszárja, legénye? – kérdé a számtartó növekvő -megnyugvással. - -– Az sincs. - -– Ha uram megérkezik, tüstént hirül fogom adni. (Nagy kő hullott le -szívemről, gondolá magában, Elemér úrfi nem jöhetett rossz szándékból, -különben háta mögött ármádia volna.) - -Könnyű kedélylyel, fürgén távozott a számtartó. - -Elemér magára maradt. - -Helyzete valóban különös volt. - -Mert Kassai István titkárja őt és a nagybátyát egyaránt tartá -márványoszlopnak, melyre egy subalternus előléptetési vágya és alázatos -hálája, mint az indanövény, fölkúszik, hogy gazdag lombokkal csünggjön -le róla. Mi volt tehát természetesb azon pontosságnál, melylyel, a titok -pecsétje alatt, értesíté ifjabb pártfogóját az országháborító -magyar-zsidóknak a kikelet első szombatján tartandó gyűléséről, -megemlítvén azon még nagyobb fontosságú és a hallgatás még erősebb -zárjával őrzendő titkot is, hogy e veszélyes emberek ármányának -meghiusítására valószinűleg az ifjabb pártfogó leend megbízva s ez által -a legszebb alkalmat nyeri hazája és fejedelme iránti kötelességének -teljesítésére. - -Elemér a rövid levélből rögtön fölvilágosult, hogy miért lett -kapitánynyá. - -A nyert értesítés nyomán a valónál is sötétebb színben kellett látnia -mind nagybátyja gonoszságát, mind pedig Pécsi Simonnak, ki iránt -ragaszkodással lenni most sem szünt meg, könnyelműségét és a törvények -iránti tiszteletlenségét. - -Elhatározá, hogy nagybátyja boszujának eszköze nem lesz, ha a fejedelmi -parancs végre nem hajtásáért halállal büntetnék is. Elhatározá, hogyha -engedetlensége nem fejezné be életét, mihelyt szabadságát visszanyeri, -örökre kiköltözik az országból. - -Elhatározá, hogy saját mentségére nem fog fölhozni semmit, mi -nagybátyját a világ és birák előtt váddal terhelné, de vele minden -viszonyt megszakít s inkább koldulva vándorol ki, mintsem utolsó -fillérig vissza ne fizesse azon segélypénzt, melyet előléptetésekor -kapott. - -Volt a megoldásnak könnyebb módja is. - -Tehette volna, hogy midőn a fejedelmi parancsot veszi, teljesítse és -játszsza ki azt egyszersmind. Vagy nem volt-e Pécsi kéz alatt -értesíthető? s nem jelenhetne meg a katonaság akkor, midőn -Balázsfalváról a szombatosok már elszéledtek? - -De ha ily alakoskodásra Elemér képes is lett volna, visszaborzadna azon -eszmétől, hogy a világ szeme előtt úgy tünnék föl, mint a ki a -boszuállás művére vállalkozék, bár sikertelenül. - -Kínos feszültségeben tölté a napokat, várva: mikor érkezik hozzá a -végzetes parancs? De az mindig késett. Mi lehet a halasztás oka? vagy -talán hamis volt a titkár értesítése? Azonban, miért akarta volna e -jámbor ember őt fölültetni? - -Elemér tünedezései közt gyakran tért át azon véleményre is, hogy -nagybátyja a döntő perczben elállott szándékától, vagy pedig a fejedelem -sejté és leálczázá a törvény köpenyébe burkolt boszuállást. - -Mily boldog volna ő, ha e két esetleg közül az első, s mily nyugodt, ha -legalább a második megtörtént volna! - -S hát Pécsi nem mondhatott-e le a veszélyes merényről? - -Fájdalom! ez iránt rövid ideig ringatta magát Elemér csalálomban! - -A mint tudniillik ablakán kikitekintett, annyi kocsit látott Balázsfalva -felé haladni, mintha ott országos vásár tartatnék. - -Más, ki a titokba nincs avatva, talán észre sem venné az élénkebb -mozgást, de ő megdöbbent azon, s nem tartá, a mit egész pénteken -folyvást tapasztalt, a már virradó szombatra kecsegtető előjelnek. - -– Ah! – fölvillant ekkor elméjében, – ha helyettem másra bízták volna a -befogatásokat! Nagybátyám ellenszegülésemtől félt; ime, az ok, a miért -noha hajnalodik, még sincs kezeim közt a rendelet. Más bizatott meg a -végrehajtással,… s a bakó bárdjához viszik Pécsit; – de miért? Mert -leányát nem adta nőül nekem! Lovat! lovat! – kiáltá Elemér és egyedül -száguldott azok közé, kiknek életét minden áron meg akarta menteni. - -* - -A cselédség kitérő válasza s különösen a számtartó magaviselete növelték -Elemér gyanuját. - -Csakhamar odahagyta a szobát s egy melléklépcsőn lekerűlt, hogy -körültekintsen. - -Minden zugot ismert a várban! hisz annyi boldog órát töltött ott! - -És ez incselgő, csábító órák, a folyosók oszlopai mögül, az ablakok -leeresztett függönyei közül, a még lombtalan fák távoli körrajzaiból, az -egész láthatár keretéből kilépve, könnyű szárnyakon lebegtek elébe, -körültánczolták őt s bűvös tükreiket csillogtaták, melyekben a múlt -árnyai éltek, mosolygottak, összeölelkezének és együvé olvadtak, hogy -egy nagy emlékképpé váljanak s megfoszszák az ifjut, kit játszva -üldöznek, a szív hajótöréséből megmentett egyetlen kincstől, – a -lemondás erélyétől. - -Ah! Elemér, midőn Pécsit akarta fölkeresni, észrevétlenül mindig csak -azokon a helyeken bolygott, hol Deboráhval találkozott, úgy mint akkor, -midőn e látomány nem volt csak üres ábra, de boldogító valóság. - -Ah! mennyi változás történt három év alatt, s mily átok a képzelődés, -mely minden fegyelem mellett sem tud lemondani azon jogáról, hogy a -gyönge pillanatokban a jelen ellen lázítson. - -Végre a kisértés ördögein, a mult emlékein győzedelmeskedett az ifjú. - -Letörlé szeméből az utolsó könnyet. - -Megint férfiúvá lett. - -Észlelőn, figyelve tekintett maga körül. - -A várban minden arra mutatott, hogy Pécsinek sok vendége van. - -A fogadó is kocsikkal rakva. - -De hol van e sok nép? - -Soha csendesebb nem volt az udvar, mint most. - -A folyósok üresek, az ajtók nem nyilnak meg. - -Egy-egy cseléd kukkan ki, s az is többnyire gyanús szemmel látszik őt -kisérni. - -– Okvetlenűl kell Pécsivel beszélnem s ha sokáig késem, körűlfogják és -veszve van. A vár csendje mutatja, hogy a szombatosok gyűlést tartanak. -Csak tudnék egy perczig magára lenni Pécsivel! Komor tekintetem -meggyőzné, hogy élete forog kérdésben. De talán azt fogja hinni, mintha -segítve rajta, Deborah kezéhez akarok magamnak új igényt szerezni. Miért -tartoznék ő büszkeséget tenni föl bennem? Hadd higyen, a mit tetszik! -Már holnap a fejedelemnél lesz elbocsáttatási kérelmem. Sürgetni fogom -szabadulásomat; s azon rövid idő alatt, míg hazánkban élek, ügyelni -fogok arra, hogy béketűrésem legyen még a kinevettetést is közönynyel -venni. Németország nagy táborhelylyé változott s annyi ezer fegyver közé -befogadják az én kardomat is. Örökre kibujdosom hazámból. - -Ily gondolatokkal tépelődve kutatá Elemér a vár urát és a szombatosok -gyűlhelyét. - -Mi a templomba térünk vissza. - - -XI. - -Kádár imájának hatását Pécsi abból is megitélhette volna, hogy a -mérsékeltek legerősebb mellű férfiai kifáradtak, míg a csendet -helyreállíták. - -– Sajnálom, – szólt hidegen, majdnem megvetéssel, – igen sajnálom, hogy -találkozott egyén, ki a vendégi joggal visszaélve, eléggé vakmerő volt -az én házamban oly kifejezéseket használni, melyek országunk törvényes -fejedelmének, a mi kegyelmes urunknak személyét sérthetik. Sajnálom, -hogy számos vendégeim között kevesek arczán láttam azon méltó -boszankodást, melyet a rakonczátlan szavaknak elő kellett volna idézni. -Kedvetlenül vagyok meglepetve, midőn tapasztalom a vak -szenvedélyességet, melylyel a szombatosok, mintha elátkozva volnának, -önkezüleg akarják saját hitvallásokat összerombolni. A történt -nyilatkozat s a rá következett hangos helyeslések után, már fölmentve -érzem magamat a részletes tárgyalástól s csak egyszerűen fogom -kegyelmetekkel tudatni változatlan véleményemet. Ha azok, kik az új -Jeruzsálem hivői, szükségesnek gondolják a mostani körülmények közt -vallásuk országos elfogadása mellett izgatni: ám! cselekedjenek szabad -tetszésök szerint. De ne számítsanak reám. Én azon férfiakhoz -csatlakozom, kik kezökbe veszik az 1622.-diki törvényt és fölolvasván a -szigor szavait, halált, birtokkobzást fognak a lázítókra követelni. Én -kegyelmetek vérén is meg akarom menteni a szombatosságot, melynek minden -egyes híveit ki fogná irtani a Kádár uramhoz hasonló rajongók által -fölköltött üldözés szelleme. - -– Oh! mily rövidlátók a világi ismeretek emberei, – sóhajtá Kádár s -kezével Pécsire mutatva, kenetes hangon szólt: Ime! ez még azt sem -tudja, hogy velünk egyszerre fog meghalni. Járt Egyiptomban, vizsgálta a -kövekre írt olvashatatlan betűket, titkokat keresett a földalatti -templomokban lakó bálványisteneknél és a bepáczolt halottaknál, s bár -többet tanult, mint a mennyit a rosszlélek segítsége nélkül lehet, még -sem sejti, hogy vértanuságra van kijelölve. Tagadd meg csillagaidat, -Pécsi Simon, ha számodra éveket jósoltak! Látom a bilincseket, melyeket -kezedre fognak verni, és hallom, a mint fejedre olvassák az 1622.-iki -törvényt. Ne minket fenyegess tehát e törvénynyel, oh Pécsi Simon, de -magad rettegj tőle, mert szereted a világot. A mi lelkünk Jeruzsálembe -áhitozik, a te szemed a világi javak felé van fordítva. Földiségek -embere! csak azért nem veszed észre a halál angyalának közelgését. -Bizony mondom, meg fogsz lepetni általa! - -Pécsi tetőtől talpig átfázott. Vagy nem jósoltak-e ilyesmit az ő -csillagházai is? nem ömlött-e ismeretlen forrásokból keblébe -megnevezhetetlen bánat, mely az élet hiábavalóságának fölismerésére -készteté? nem merengett-e darab idő óta az ő lelke homályos -aggodalmakkal, sötét sejtelmekkel, Deborah képén, mintha örökre elválni -kellene e kedves, de eltévesztett életnézetű magzattól, ki magára fog -állani a világban s gazdagsága mellett is minden kilátás nélkül a -megelégedésre? - -Oh! Kádár fenyegetéseiben sok való lehet! Hátha ő csakugyan látnok? -Hátha a választottak rejtélyes adományával bir? E kérdés villámként -czikkázott át Pécsi elméjén s homlokáról veríték gördült le. - -A tömeg pedig különös mozgásba hozatott valami ismeretlen körülmény -miatt. - -Az ajtó körül férkezni kezdének a szombatosok, s a mint nagy -erőlködéssel rést nyitottak, a közelállók ajkain rendre fölkiáltás -hangzott, elfojtva, vagy élesebben kitörve, de mindig ijedelemmel. - -– Ah! hát ez a szárdisi angyal volna? Lehetetlen! De mekkora -hasonlatosság, mily iszonyú változás! Hát csakugyan a «szombaton -viaskodó» van itt, a nagy szónok, a nagy szent? Helyet! helyet! Kicsoda -lehet?… Maga a szárdisi pap. - -Míg a szombatosok e kérdéseket veték egymás elébe s csodálkozásuk -fokozódott, – egy rongyba takart, sárral fedett, zilált külsejű, dúlt -arczú alak bontakozott közülök ki. - -– Te vagy, Laczkó István? – tudakolá leirhatatlan megütközéssel Pécsi. - -– Árnyéka vagyok annak, ki voltam,… testemnek sorvadt darabja, lelkemnek -ördögi része jött hozzátok. Röviden szólok, minden percz drága,… mellem -nem győzi a lélekzést,… röviden szólok. Simítsátok le fürteiteket, hogy -ne emelkedjenek föl tüskeként,… a borzadástól. Szemeitek tőre éles…, de -lelkem át van már szurdalva a gyilkoktól s nincs azon több hely új sebek -számára. Ne nézzetek rám!… Mit vétettem? tudakoljátok. Megmondom. Kassai -István terveit segitém elő. S mely okból? Ah! nincs mentő ok a bűnre! -Lakoljon, a ki vétkes. És meglakoltam-e?… Mekkora díjt vontam az -árulásért? Számoljunk. Elvesztém eszemet! ez még csekélység. Egész -életem folyama alatt a becsületesek körében nem jelenhetek meg! ez a -soknál is több. Ha a halál rám ront, lelkem irgalom nélkül a kárhozatra -vitetik! Ez nagy szerencsétlenség. Gyermekeim és nőm pirulni fognak -nevem hallatára! ah! ez a valódi kárhozat. Hátra van még a ti átkotok. -Keressétek ki a legsujtóbbat,… hogy hamar zúzzon össze. Legyen az -egyetlen villámcsapás! Siessetek. Nincs veszteni való időnk. Nekem -meghalni, nektek menekülni kell. Kassai István tudja összejöveteleteket. -Ő Pécsi Simonra tör, de a többieket is örömmel vezetné a bakó elébe. -Láttam e bakót. Azok közt volt, kik a Maros terén hemzsegtek. Ah! nehéz -volt menekülnöm, hogy hírt adjak jövetelökről. Már készültem másodszor -is átuszni a hideg folyamot, de a parton egy lélekvesztő hevert. -Megragadtam lapátját,… a víz engedelmes volt és elhoza az átok elébe. -Áldás legyen a könyörülő hullámokon!… Most már vessétek a fejemre az -átkot s fussatok! Míg közületek a vénebbek, mint a varangy, a rom kövei -mögé lapulhatnak, míg az ifjabbak, mint a fürge gyík, átcsúsznak a kert -keritésein, míg Pécsi Simon a díszteremhez érvén, szokott karszékébe -leül, már a vár körül fog vétetni, a kapun és a nyilt részeken -betolakodnak a katonák, a poroszlók, porkolábok és bakók. Fussatok! -fussatok! - -Laczkó István a fejedelemné által az ő felkeresésére küldött hajdukat -vélte a szombatosok ellen rendelt seregnek. - -Ezek követék egészen a ladikig. - -S valószinüleg át fognak kelni a Maroson. - -Nem lehetetlen azonban, hogy a Pécsi várába ért szombatos pap, a -Küküllővölgye felől is látott fegyvereket villogni, s így támadt -lelkében azon erős hit, hogy a várat minden oldalról körül akarják -fogni. - -– Meneküljünk! meneküljünk! – hangzék a templomban, s többen a -szombatosok közül a padokon átugráltak, hogy a mellékajtón a romok -között észrevétlenül tünhessenek el. - -Voltak, kik a főbejárás felé nyomultak, de föltartóztatá őket a -tyathirai angyal, s néhány rézcsákányos székely, a fehérruhások rajongó -szinezetéből. - -– Gyilkosok, utonállók, pénzhamisítók, vagy vérfertőztetők vagyunk-e? Mi -bűnünk van, ha az Istent imádni és az igazság vallását hirdetni nem -vétek? – kiáltá a megrémültek zugása közé a thyatirai angyal. Várjatok -legalább addig, míg el fogjuk dönteni, hogy mitevők legyünk a hatalom -zsoldosai ellenében? - -Pécsi, midőn a tolakodás elkezdődött, csendesen huzódott a kis -karzathoz, honnan több századdal előbb Balázsfalva földesura a kriptára -vivő koczkakőre lépett, hogy az üres koporsó segítségével az ablaktalan -szobába érhessen. - -– Oh! hályogos szemű és rövid elméjű halandó! minő rejteket kutatsz, -hogy a végzet ne keressen föl? – sóhajtá Kádár a hátráló Pécsi felé -fordulva. – Bizony mondom neked, hogy velünk együtt fogsz az Úr színe -elébe járálni. Hol van a zár, hol van az üreg, hol van a mélység és -magasság, hová utánad ne mehessen a halál? Térj vissza, mert a ki sorsát -kerüli, bujkálva még biztosabban talál rá. - -Pécsit borzadály környezé. Eszébe jutott a pánczél csontváza; hagymázos -eszméi a rettentő éhhalálnak bolyongtak képzelődésében; zörögtek -koporsóikban a rég eltemetettek csontjai, fölszállongottak az árnyak, a -kripta kisértetei, azon társaság, melylyel együtt akart lakni, s az -egész szellemvilág fenyegetve tiltá őt vissza az ablaktalan, a sötét -szobától. - -E közben a már kevésbbé zsúfolt templomban helyreállott a csend. - -A tyathirai angyal most a hívekhez intézé a főkérdést: - -– Mit cselekedjünk, ha valósulna az a hir, hogy a vár körül fog vétetni? -Oszoljunk-e el, hogy egyenként kerítsenek kézre? Vagy együtt várván be a -történendőket, bilincsekkel terhelve lépjünk az országgyűlés elébe, -mentve összejövetelünket, oltalmazva vallásunk érdekeit? - -– Miért ne szegülnénk megtámadóink ellen? – mormogá daczoló arczczal -egypár fegyveres. - -– Polgárai az ezer éves városnak! – közbeszólt Kádár. – Mielőtt a bűn -elitélné az ártatlanságot, illő és jogos, hogy az ártatlanság lásson -törvényt a bűnre. Van valaki közöttünk, ki magáról azt állítja, hogy -Judás Iskariotes. Hajmeresztő, lélekfagylaló vád! De nem láttátok-e az -összeroncsolt testet, mely az ajkakra vett igékkel maga ellen látszik -dühöngeni? Nem gyanítjátok-e a dúlt vonalokon a beteg lelket, mely -szenvedései közt elvesztette a mértéket saját tetteinek megbirálásában? -Én egyetlen gyermekemet, Jeftát megtagadtam és elátkozám. Rám nem -foghatjátok, hogy engedékeny volnék. De a szárdisi angyal egész élete -oly tiszta, oly szeplőtelen volt, hogy az antikrisztus közelgését -kellene hinnem, ha csakugyan igaz volna, a mit e jámbor férfiú magáról -állít. Jer tehát, oh fehérruhások eddig legbecsültebbje, s térdelj le a -gyülekezet előtt! Gyónd meg vétkedet s a kisértéseket, melyek -körűlfogtak, erővel letérítendők az igazak útjáról. Tégy őszinte -vallomást, mert hitünk érdekében áll, hogy jelek által győződjünk meg: -ha vajon távol van-e még az idő, midőn az emberiség negyedrésze[1] -fegyverrel, éhséggel, halállal és fenevadak által irtatik ki? távol -van-e a földindulás és csillaghullások napja, s ama végetlen nyomor, -mely a Megváltó másodszori eljövetelét, a gonoszság elvének bukását, és -az ezer éves boldogság kezdetét előzi meg? Mondom neked, szárdisi -angyal, térdelj le tüstént, s öntsd előttünk ki szivedet. Ha bűnöd -akkora, mint állítod, akkor megátkozlak azon kézzel, melylyel -gyermekedet kereszteltem újra és feleségedet áldottam meg. Mély -keservemben vigasztalásomul leend, hogy sülyedésed a közsülyedés -jóslata. Ha pedig csak képzelődésed teremté a vádakat magad ellen, akkor -köznyilatkozatunkkal megnyugtatjuk lelkiismeretedet. Látod, hogy -veszélyben forgunk mi is, de testünk ügyénél többre becsüljük lelkednek -ügyét. Térdelj le a gyülekezet előtt. - -Kádár szeméből könny csordult ki, midőn e szavakat mondá. - -– A szent Istenre! – rimánkodik Laczkó István, – távozzatok, fussatok, -meneküljetek! - -– Engedelmeskedjél rendeleteinknek. Mi meg akarjuk vizsgálni bűneidet. - -– Nincs idő arra most, – kiáltá Laczkó, ki elméje éberségét azon -mértékben nyerte vissza, a mint Kádár rajongása hasonlóbbá vált az -őrültséghez. Elárultalak titeket, megátkozom helyettetek magamat, csak -távozzatok már innen. - -– Térdelj le rögtön és vallj! - -– Oh! hogy aludnék ki a nap szeme, mielőtt a végjelenet tanuja lennék! -Gyilkosotok vagyok: ez bűnöm. De, az Istenért! meneküljön, a ki -közületek még tud. - -A nép egy része a kis ajtó felé nyomult, a másik rész a főbejáratra veté -szemét. - -S ime! megnyilt az ajtó, belépett Elemér. - -Oldalán kard volt, jobb karján vaslemez, egyébiránt minden fegyver -nélkül. - -– Pécsi Simon urammal akarok szólani – mondá előbbre törve. - -– Ez Elemér, Kassai István unokaöcscse! – kiáltá aggodalmaktól -szorongatott kebellel Szőke, a szökött jobbágy. - -– Oh! a csillagzatok nem csalnak! Ők előre megmondák, hogy veszedelmem -tőle jön! – sóhajtotta Pécsi önkénytelenül, de halálsárga arczczal. - -Melyik igében feküdt a bőszítő hatás? Pécsi vagy a szökött jobbágy -meggondolatlan nyilatkozata vetette el a koczkát a szombatosok sorsa -fölött? hasztalan volna vizsgálni. - -Elemér alakja bemerült a hömpölygő sokaság árjában. - -Pécsi üvöltést és kardcsattanásokat hallott. - -A rémület visszaadta az agg erélyét. A küzdők közé rohant. – Le a -fegyverekkel! senki se merje bántani őt, rivalgá. Lökdöste a -közelállókat, s midőn rést nyita magának, elébe hullott a legyilkolt -Elemér. Piros vér fecskendé be a tisztes főúr mocsoktalan öltözetét, -azon ifjué, kit egykor leánya kezével vágyott boldogítani. - -– Mit míveltetek esztelenek, gonosztevők? kiáltá az indulat miatt -reszkető hangon. - -– Nagyságod mondta, hogy tőle jön a veszedelem. - -– S nem vagyunk-e körülvétetve? - -– Ők a megtámadók. - -– Védjük utolsóig magunkat a templomban. - -– Ki kell rontani. Hadd nyisson a fegyver utat. - -E zavart rivalgások közt rohant némelyik a fő kijáratnak, más Elemér -holtteste mellett huzódott a kis ajtó felé, hogy a romok közt keressen -búvóhelyet vagy szabadulást, míg viszont többen az Elemér kardját -kezében tartó tyathirai angyal vezénylete alatt, védelmezni szándékoztak -életöket és a hitet. - -– Ugyan miért ölték meg kegyelmetek azt a derék Elemér úrfit? szólt a -karzatról alá kiabálva és egészen rákvörös arczczal a számtartó, kinek -kötelessége lévén a várban a vendégek elhelyezésére ügyelni, csak az -imént csúszott lopvást föl a magasba, hogy észrevétlenül fülelhessen a -szombatosok szent gyülekezetének tárgyalásaira. – Ugyan miért végezték -ki őt, hisz a légynek se ártott volna! Magam láttam, midőn egyedül jött -a várba, én nyittattam számára szobát Miska által, épen Deborah -kisasszony lakosztálya mellett. Még csak legényét sem hozta el, -pisztolyait is az asztalon hagyá. Aztán nincs is körülvéve a vár. Bizony -kár volt Elemér úrfit megölni. Már hova dugjam el a holttestét? Boldog -Isten! de hát minek hebehurgyáskodtak az urak! Nyakunkra jön az -investigatio. Majd még engem és a nagyságos urat is belekeverik a birák -ebbe a rút történetbe. Mit csináljunk a holttesttel? - -– Imádkozzunk a halott teste előtt Izrael Istenének, hogy öntsön -mindnyájunk szivébe elég erőt a vértanuság kínjainak elhordozására, -szólt égre emelt szemmel Kádár. - -– De nekem bizony nem imádkozik kegyelmed Elemér úrfi tetemeinél – -kiáltá a számtartó a karzatról leugrálva. Tüstént a kriptába hurczolom a -halottat s lefektetem az üres koporsóba. Ha csak három napig titokban -marad a dolog, majd talál a nagyságos úr valami okos mentséget, s a -fejedelem ő magasságánál kendtek számára is eszközölhet kegyelmet. Futok -a kriptakulcsokért. Csak ne kellene vesztegetni az időt három nagy lakat -fölnyitásával! - -– Megállj! szólt Pécsi bódultságából magához térve s a templom kis -ajtójához tántorogva, hogy megkeresse azon koczkakövet, melynek titkát -egyedül ő ismeré, s melynek segítségével az új halottat a a régiek közé -le lehetett volna sülyeszteni. - -Ah! a rejtett rugók mily nehezen engedelmeskedtek az ő reszkető kezének. -Végtére sikerült az előkészítés. Még csak a kellő súly, még csak a -holttest volt hátra, hogy a gyilkosság nyoma eltünjék, míg nem -következményei enyhítésére mód és eszköz található. - -Pécsi fülét ekkor nagy zúgás csapta meg. - -Visszasietett a templomba, s azt megint zsufoltan találá, mint a -tanácskozás kezdetekor volt. - -– Minden kijárat el van foglalva, fegyverre! fegyverre! hangzott azok -ajkairól, kik hogy megmenekülhessenek, az imént eltávoztak volt. - -A thyatirai angyal támadásra vezette embereit, Kádár imádkozásra és -nyugodt vértanuságra nógatá. - -A főbejárat előtt harcz ütött ki, benn a templomban félkört alkotának az -imádkozók, s letérdeltek. - -Az egyenetlen küzdés csak rövid perczekig tartott. - -Pécsi látta a thyatirai angyal és Laczkó holttestén át a templomba lépni -a felbőszült megyei nemeseket és fejedelmi hajdukat. - -Ekkor maga is a félkörbe térdelt. - -Már az Elemér holtteste előtt imádkozók elhurczoltatására került a sor. - -– Ne féljetek! szólt Kádár, midőn a hajduk a térdeplőkhöz közeledtek. -Mienk az élet s nem azoké, kik életünket ki akarják oltani. Ők sok -századdal ezelőtt már el voltak itélve. Halljátok mit mond rólok -Zachariás próféta: «Az Úr megver minden népeket, melyek Jeruzsálem ellen -hadakoznak, megsenyved azoknak húsok, mikor az ő lábukon állanak és az ő -szemeik kijárnak az ő helyökből, és az ő nyelvök megrothad az ő -szájokban.» Melyik volna közűletek oly rövidlátó, hogy a vértanuság -szenvedései közt az elátkozottak sorsát irigyelné? Ne féljetek! - -Az első imádkozó, kire kezét tevé a hajdu, sóhajtá: - -– Ime, Izrael Istene! úgy vagyunk mint a Ptolemeus elébe hurczolt -zsidók, kiket a kegyetlen király töménynyel és erős borral lerészegített -elefántok által akart összetiportatni. De te Mindenható akkoron elvevéd -az ő emlékezetét, hogy megfeledkezvén kiadott rendeletéről, a zsidók -helyett Hermont, az elefántok mesterét büntesse. Újítsd meg e csodát és -fordítsd rólunk a fejedelem haragját Hermonra, kit nálunk Kassai -Istvánnak neveznek! - -A második imádkozó mondá: – Küldj, mennyei atyám, mint Eleazerhez két -angyalt oltalmazásomra, mert én is a te szent neved dicséretében -vénültem meg. - -– Tápláld a bosszú tejével, övezd a vitézség fegyverével utódaimat, oh -Jehova! hogy mint a Machabeusok, állandó hévvel irthassák az én hitem -irtóit! esdeklék a harmadik elhurczoltatott. - -– Add, Uram! mondá a negyedik, hogy veszély nélkül szabaduljak ki az -oroszlánok verméből, hasonlón Dániel prófétához; mert, ha rendkívüli -eszközökkel nem mutatod meg szeretetedet irántunk, a tévedések emberei -még azt fogják hinni, hogy ők járnak az igaz uton. - -– Megtelt örömemnek pohara, fohászkodott teljes önátengedéssel Kádár, és -ujong az én szivem a vigasság miatt! Hála neked, örök hála, seregeknek -Ura, hogy milliók közül, kik nevedet hirdetik, rám fordítád szemedet és -méltónak találtál a vértanuságra! Mily édes lesz a kín, melyet igéid -hirdetéséért fogok szenvedni. Jutalmaztass meg, kegyelmek osztója! -tántoríthatlan hűségemért. Engedd, hogy még nagyobb fájdalmak közt -ajánljam kezedbe lelkemet, mint az olajba főzött szent János. - -Pécsire került az elhurczoltatás sora. A hajduk megdöbbentek a magas -rangú úrhoz lépve, s új parancsra vártak, hogy tisztöket teljesítsék. - -A kormányzó-főbiró bilincseket hozatott. - -– Verjétek kezére! mondá kérlelhetetlen szigorral. - -– El volt tévesztve egész életem! sóhajtotta Pécsi Simon, s átnyujtá -karját, hogy lánczokkal terheljék. - - -XII. - -A rossz hirek, ha közfontossággal birnak, alig képzelhető gyorsasággal -szoktak terjedni. - -– Mintha a szél hordaná szárnyain, mintha azon titkos közlekedési eszköz -szállítaná tovább, mely a járványokat röpíti egyik helyről a másikra. - -Még talán nem is verték bilincsre Pécsit, még talán a vértanuság -ajándékát kérte Istentől Kádár, midőn megdöbbenés, szokatlan izgatottság -és hevesség volt a fehérvári polgárok arczán észlelhető. - -A szombatosok Pécsi vezérlete alatt föltámadtak, s Balázsfalván -összeütköztek a fejedelem csapataival – e hírt vevé ajkaira mindenki. -Elmondá annak, a kivel találkozott, s megerősödött hitében, midőn -ugyanattól hallá saját szavait ismételtetni. - -Minthogy pedig épen hetivásár volt, a jelen levő balázsfalviak is -növelték a rémületet képzelődéseikkel és rokonszenvökkel. Egyik házát -vélte égni, mert a hadviselet nem folyhat le tűz nélkül, a másik ifjú -nejét félté, mert a katonák ilyenkor az idegen tulajdont magokénak -tekinthetik – mire a tatárjárás alatt is elég példa volt – a harmadik jó -földesurát kivánta oltalmazni, mert a jobbágynak, zsellérnek és -haszonbérlőnek, törvény és igazság szerint, mindig azon félhez kell -tartozni, melynek élén a birtok tulajdonosa áll. S nem elég példa-e erre -a megyei karhatalom visszautasításakor és az erdőfoglalások alkalmával -támadt sok csata, küzdelem s vereség? - -A balázsfalviak tehát hirtelen fölszedték a sátorfát s nem csekély -zajjal törekedtek az embertömegből kibontakozni. - -A piaczon a félelem táplálta a zavart, a zavar a félelmet. Mindenki -tartott valamitől, haragudott valami miatt, értesült valami felől. Az -ablakok fölnyitva, könyöklő és letekintő alakokkal teltek meg, a -házkapukon forrt ki a bámész nép, s a legkisebb utcza sem volt -vészjóslók, tarka hireket regélők s izgatott, hivékeny tömeg nélkül. - -A Mikóék palotájába – hová Deborah az apa távolléte alatt átköltözött – -a legferdébb nagyításokkal tört be a szombatosok lázadásának hire. Az -egész – úgy a mint előadatott – magán hordá a valószinűtlenség bélyegét. -Mikó rossz szándékú koholmánynak tartotta, melyet Kassai emberei -terjesztenek. - -De más nézetben volt Deborah, kit a kandalló előtt folyt beszélgetés -után többé senki nem látott mosolyogni, s ki már csak azt is, hogy atyja -nélküle ment Balázsfalvára, aggodalmat ébresztőnek tekinté. Ő, ki -álmatlanúl töltötte az éjt, a sötét merengést tanusító levél miatt, -melyet atyjától a mult nap vett, ő, a ki már egyszer a szombatosság -elleni düh kitörését közelről szemlélhette, s tudta, mily könnyen -támaszthat e kényes kérdés vihart s égést, ő nem ringathatá magát azon -csalálomban, hogy minden, mi az utczáról szobájáig hangzik, minden, mi -zajt és félelmet támasztott, a jövő perczben megszünik hatni, mert -alappal nem bírt s csak a rosszakarók nemtelen koholmánya volt. Deborah -visszaemlékezve atyja hangulatára, állhatatosan hitte, hogy ez a -szombatosok miatt ment Balázsfalvára, s hogy nagyfontosságú dolognak -kellett ott történnie. - -Tüstént rendeletet adott, hogy fogják be a lovakat. - -Egy percz alatt készen állott. - -S miután minden tanács és visszatartóztatás hasztalan volt, Mikó -fegyvert véve magához, s két csatlóst töltött karabélylyal lóra ültetve, -Deborah mellett foglalt a kocsiban helyet. - -Balázsfalvára indultak. - -A Mikó-ház a piaczszögleten fekszik, közel a jézusrendüek volt -templomához. Nagy tolongás közt kell tehát utat törni. Néha a kocsi -megáll, hogy a csatlósok kéréssel és fenyegetéssel szerezzenek szabad -tért. Deboráhnak alkalma van hallani atyja és a szombatosok elleni bősz -kitöréseket és vad káromlást. A hangulat ugyanaz, a kitörés szintoly -lehetséges, mint akkor volt, midőn Deborah a «betegasszony» ágyától -rohant az utczára. Oh! mit nem forralhat, mit nem hajthat végre a buta -gyűlölet, a féket vesztett szenvedély! S nincs-e most a boszúra nagyobb -oka vagy ürügye? - -Midőn Deborah erre gondol, lehetetlen, hogy fátyolát arczára ne vonja. - -Félelem volt-e ez? - -Ah! talán csak könnyeit nem akarta a közszemlére kitéve, -megszentségtelenítni. - -A fátyol egyébiránt eléggé gyér arra, hogy néhány arczot, a -megtámadhatástól tartó lány emlékébe rég bevésett bősz vonalakkal, ismét -elébe tűnni engedjen. - -Vagy nem az iskolamester volt-e, ki fürkésző tekintetet vetett a -kocsiba? s nem Panna asszony szidja-e, öklével fenyegetődzve a -szombatosokat? - -– Oh! ezek dühétől oltalmazta Kassai Elemér Deboráht. - -Pécsi leánya maga előtt látja az akkor lefolyt jelenetet. - -S mily kedvező benyomás az, melyet a nemes ifjú föláldozása most rá -gyakorol! Oly jól és oly rosszul esett Deboráhnak Elemér minden -mozdulatát elméjében megeleveníteni és követni. A jelen veszélye közt -Gyulai finom, urias modora homályba borult, míg a bal kézzel küzdő ifjú -erélye és életmegvetése ragyogó képpé alakult. - -Panna rikácsoló hangja a kocsi ajtaja mellett izgatott a szombatosok -ellen. - -– Ah! ki fog most engem védeni! sóhajtott föl Deborah merengőn és magát -feledve. - -Mikó, ki a vásári tolongás- és zajban komoly félelemre még okot nem -látott, bátorító tekintettel fordult Deboráh-hoz. - -– Úgy-e nyomorult teremtmény vagyok, szólt ez a szégyentől kipirulva. -Magam miatt aggódom, a helyett, hogy atyám szerencsétlensége töltené be -egész lelkemet. - -Ezzel letépte arczáról a fátyolt, s előrehajolva nézett Pannára, az -iskolamesterre, a népsöpredékre s mindazokra, kiktől undorodott vagy -rettegett. - -Mikó nem érté a küzdést, mely szép rokona keblében lefolyt. - -– Úgy tetszik, folytatá Deborah, úgy tetszik bátyám, hogy a kocsink -körül tolongók atyám nevét említik. Ah! őt szidalmazzák, s én elég -szívtelen voltam magamra gondolni! Ezek az emberek egykor rólam akarták -a ruhát letépni s én hihetőleg csak öltözetemet féltettem durva -kezeiktől, különben megszabadításomért több köszönettel viseltettem -volna Elemér iránt. Hogy nevezik a háládatlanságot, bátyám! midőn -udvariasságból kimélni akarják? Önzés, feledékenység, erkölcsi érzék -hiánya, vagy mi más neve van? Ah! Istenem, mily lassan halad kocsink. Ha -még soká tart így, meg leszek kimélve azon lealázástól, hogy egy -szerencsétlen kezét megcsókoljam. Igaz, e szerencsétlen tulajdon atyám; -de a fölfuvalkodásnak mindig az irigylett helyzetüekkel kell tartani. S -miért tette atyám magát szerencsétlenné, ha még leányától is akar -szerettetni. A háladatosság nem a már elvett, de az ezentúlra reménylett -ajándékokért van szivünkbe oltva. Ah, bátyám! vannak-e, kiknek -önbecsülésök nem apad éveik szaporodásával? Úgy hiszem, gyermekkorunkban -kellene meghalnunk! - -Oly keserű gúnynyal kelt ki Deborah saját maga ellen, hogy Mikó a rémes -hirek előidézte láz jelenségének tartá azt, nem pedig a véletlen csapás -erkölcsi hatásának. - -Csendesíté, biztatá őt, de minthogy alig képzelte, hogy Pécsit komoly -veszedelem fenyegetné s a rebesgetett lázadás ne volna gonosz vagy -bárgyú koholmány, a czifra megnyugtatásoknál czélszerűbbnek tartá, -mentől gyorsabban érni Balázsfalvára, hogy Deborah saját szemeivel -láthassa, mi a való, mi a költemény. - -Kocsisát nógatá, rá-rákiáltott a kitérni késlekedő népre, s meglehetős -zaj és czivakodás közt hagyták hátok mögött a belvárost. - -Már a vár sánczai elmaradoztak, már az Ompoly fűzese, mely sokadalmak -alkalmával bormérés és laczikonyhák számára vert sátorokkal van -behintve, gyérülni kezdett, már csak egy-egy kolduló hegedűs éneke -juttatá a távozók eszébe, hogy még nincsenek messze a város határától; -már a Tövis felé vivő útról jobbra kellett fordulni s egy gübbenőbe -ereszkedve, a balázsfalvi vonalra átcsapni, midőn a Mikó kocsijával -majdnem összeütközött egy társzekér, melyet lándzsások fogtak körül. - -Mikó fölkelt az ülésből s parancsolá, hogy a társzekér huzódjék a -tarlóra, mert különben az ő kocsija küllőjébe ütközik. - -A lándzsások felelék. – Mi halottat viszünk, s kegyelmeteknek illik -előlünk kitérni. - -– Deborah megborzadt. - -– Miféle halottat? tudakolá Mikó, félrébb tereltetve lovait. - -– Egy mezei kapitányt, kit az istentelen szombatosok meggyilkoltak. - -Deborah ki akart hajolni, de az iszony miatt nem volt ereje. Szemhéjai -összecsukódtak, hogy ne lássa a társzekeret, mely atyja ellen viszi -magával a vádat. - -A halott nyugágya széles tengelyű jármű volt, s hogy össze ne ütközzék -az élő utasok fogatával, néhány lépéssel hátrább kelle vonszolni a -kocsit. E végett a Mikó csatlósainak segédkezést nyujtottak a halott -lándzsásai. Egyik a horkanó gyeplőst, másik a kirugó ostorhegyest tartá. - -– Szálljunk ki, Deborah, szólt Mikó! - -– Nem, nem! tiltakozék a Pécsi leánya, verdeső szívvel, hunyt szemekkel. - -A fogat nyugtalanabb lett, s Mikó derékon fogva Deboráht, kivonni kezdé -a kocsiból. - -Ez most szégyelvén gyávaságát, szégyelvén remegését, kétségbeejtő -eltökéléssel ugrik le a lépcsőn, s a keskeny útárkon átlebbenve, a tarló -szélén megáll. - -Idegei feszülve vannak, szemei mintegy kiemelkedtek helyeikből, s kezét -fölemelve a társzekérre mutatott és kiáltá: – Érzem, hogy ama halott -Kassai Elemér! Ki is halhatott volna meg más, midőn házunkat az Isten -büntetni szándékozik. Látni akarom a halottat! - -A társzekérhez nyargalt s Mikó utána. - -– Látnom kell őt, mielőtt a föld a legnemesebb vonalakat örökre elrejti -a világ szeme elől! Ah! nem,… nem akarom látni, mert akkor nem maradna -elég könnyem atyám számára… Oh! Isten! mily nyomorult ajándékod az élet! - -A halottas szekér mellette vonult tovább. - -Deborah szoborként állt az út párkányán. Csak ajkai mozogtak, s arczának -átlátszóan sápadt vonalai áhitatot fejezének ki. Úgy látszott, a halott -lelkéért imádkozik. - -* - -Mikó hajtatá, űzeté a lovakat, s azok ügetésből iramlásba mentek át s -végre fékeresztve vágtattak. - -A nép félénken tért ki, vagy a lovak elébe akart állani, vélve, hogy -elragadták a kocsit. - -A hidashoz éppen akkor értek, midőn fegyveres embereket szállíta az -innenső partra. - -Ez is igen rossz jelenség volt. - -– Prédikáltak-e kegyelmetek vagy… csak gyilkoltak? kérdé fagyos gúnynyal -Deborah. - -Egy fiatal nemes, ki őt ismerni látszott és a kisded csapat vezetője, -nem udvariatlan, de kedélytelen hangon válaszolá: – A -szerencsétlenségnek mindig volt joga a keserű szavak használatához. S -nagysád e jogot igénybe veszi. Egyébiránt nekünk, kik igen kedvetlen -kötelességet teljesíténk, még az a fölösleges mentségünk is van, hogy -nem mi valánk a megtámadók. - -Ezzel az ifjú lovag csapatostól elszáguldott. - -A révészek időhaladék nélkül láttak munkához. - -Mihelyt a kocsi bement, eltaszíták a hajót a partról, nem akartak senkit -fölvenni, s oly gyorsan forgaták a lapátot, mintha díjért versenyeztek -volna. - -És arczukon annyi levertség. - -– Atyámat minden jobbágya szerette! szólt zokogva Deborah. - -A Mikóhoz intézett halk megjegyzést nem hallák ugyan a révészek, s talán -a könnyet sem látták, de szivök már jobban hullámzott, mint a Maros, -melynek sodró árjával épen most küzdöttek leginkább. - -– Az Isten is megveri azokat, kik ránk hozták a tekintetes vármegyét! -sóhajtá az egyik. - -– Csak szólított volna föl minket a nagyságos úr, csak gyűjtötte volna -össze a helységet, úgysegéljen! fustélyainkkal magyaráztuk volna nekik, -hogy benn szoros, künn tágas – mondá a másik. - -– Bizony akkor pozdorjává törjük… kivált a hajdukat. - -– Magát a megyét is. - -Mind haragosabban ütötték lapátjaikkal a habot. - -Mikó tudakolni akart a történtek felől, de Deborah merev, halvány -vonalai visszadöbbenték. - -A hajó kiköt. - -Megint vágtatnak a lovak és szélgyorsan érkezik a kocsi a vár elébe. - -S ime, a kapu zárva, a dobogó fölvonva. - -Mikó kiabált, hogy ereszszék be. - -Az ablakokban pórias és idegen arczok! senki sem mozdult. - -Félittasok szemtelen danája hangzék a melléképületekből, fegyverzörejjel -vegyülve. - -Éltették a «kopasz Pécsi Simon borát». - -Deborah egészen másvilágba volt áttéve, abba, hol lélekzeni nem lehet, -hol a fojtó gőztől elalszik a pislogó mécs és az élet. - -Trombitarivalgás rázta föl dermedtségéből. - -A dobogó recsegve hullott le. A kapu megnyilt. - -Négylovas fakószekér jött ki, szalmazsupból rögtönzött üléssel. - -A lánczokkal terhelt Pécsi ült hátul s vele szemben két darabont, a -lőfegyvert előre tartva, hogy az első gyanus jelre vagy mozdulatra véget -vethessen a fogoly napjainak. - -A szekeret fedező őrség a szolgabiró által vezettetett. - -– Atyám! atyám! kiáltá Deborah a bársonyvánkosu és czímeres kocsiból -kiugorva, veled akarom megosztani a lealáztatást. Ah! bár átvehetném -békóid felét is, azon súlylyal együtt, mely lelkedet nyomja!… Uraim, én -a fogoly leánya vagyok s ki oly lovagiatlan közületek, hogy atyámtól -erővel hurczoljon el?… Meg kell állítani a szekeret! Atyám mellé ülök. - -Ha a kocsis rögtön nem tartja vissza a fogatot, Deborah széttapodtatik, -mert a lovak elébe lépett, s onnan intézé a fedezethez kérelmét, -parancsát, büszke szellemének, mely maga ellen támadt fel, sivár -erélyével. - -Hasztalan tartóztatá vissza Mikó és az apa. - -Fölvéteték a szekérbe. - -– Ah! kinek vére van ruhádon? kérdé, midőn atyja mellé ült,… kérdé -reszketve, suttogó és elhaló hangon. - -Pécsi tisztes arcza hamusötétté lett. - -– Meg ne mondd! meg ne mondd! – kiáltá Deborah leirhatatlan szorongás -közt… Hagyjuk nyugodni a halottakat! - -Pécsi arcza mellére hanyatlott; a leány fuldokolva tördelé e szavakat: – -Bocsáss meg, oh! bocsáss meg nekem! Látod, már félőrült vagyok… Csak az -Istenért! egy nevet ne említsünk soha! Vajon van-e szerencsétlenebb -nálunknál? - -– El volt tévesztve egész életünk! – sóhajtá Pécsi. - -* - -[Illustration: – Van-e szerencsétlenebb nálunknál?] - -A nap végsugarai épen akkor ragyogtak Pécsi Simon palotája fölött, midőn -a foglyot vivő szekér a Miklós-kapu felé fordult, hogy a vársánczi -börtönhöz érjen. - -Tehát el kell válni a fényűzés büszke emlékétől, hogy a törvény kezébe -szolgáltatott egy földalatti szoba sötét üregéből vagy soha sem, vagy a -bakó elébe lépjen ki. - -Pécsi, bármennyire le volt verve, nem állhatá meg, hogy szemét föl ne -emelje. - -Szétzúzott szobrokat, kivágott élőfákat, betört ablakokat, ledöntött -márványoszlopokat, félig leszaggatott házfödelet, dúlást, romokat -látott. - -– Az állam jobban gondoskodhatott volna saját vagyonáról! szólt Pécsi -hideg mosolylyal; de egyszerre fájó húr rezdült meg keblében: – Boldog -Isten, mi lesz belőled Deborah, hiszen már koldus vagy. - -– Azon különbséggel, atyám! válaszolá Deborah, hogy a koldus fillért és -szánalmat követel a világtól; én csak feledtetést. - -– Ej, ej! – nógatta fejét Pécsi, mint látom, széttépték drága -könyveimet,… ni, ni! ott egy tört darabja a zodiakusnak,… s hát ez nem a -nagyobbik távcső burkolata-e?… A tolvajok, a zsiványok, kiszurták lelki -szememet! Elsötétül előttem az ég, homályban fogok bolyongani,… ők -megfosztottak világomtól! - -Deborah szivében tőrszúrás volt atyjának minden szava. - -– Oh! én hóbortos vén ember! – sóhajtá Pécsi magához térve, – silány -papirtekercsek, tört üvegdarabok, s a holt tudomány elszórt részecskéi -miatt kesergek, a helyett, hogy élő kedves gyermekem szerencsétlensége -töltené be egész valómat. Megbocsáthatsz-e egyűgyűségemért, Deborah? - -– Imádkozni fogok, atyám! hogy legyen még valami, a mit éretted -föláldozhassak! – szólt a Pécsi leánya méla bánattal. - -Ekkor a szekér már a börtönhöz ért. - -Deborah börtöne tágas volt: az egész világ, ellenben a Pécsié egy -földalatti keskeny üreg. - -* - -Ősi székely szokás volt, hogy a honárulók házát a nép a földdel -egyenlővé tegye. - -Egyébiránt gyakran megtörtént nálok – s ez a politikai nézetek -változandósága mellett természetes is, – hogy a mit közerővel -szétbontottak, azt szintén közerővel újra fölépítették. - -A szombatosok üldözői Pécsinél e szokást akarák majmolni, s már jó -messze haladtak a rombolás művében, midőn Kassai István, ki nem szerette -volna ellensége bukását magánboszú eredményéül tekintetni, fegyvereseket -küldött, szétugratá a rombolókat, s egypárt közülök, mert fosztogattak, -rögtönitélőszék elébe hurczoltata. - -Még csökönyös gyűlölői is dicséretre méltónak találták ez eljárását, -melynek érdemét emelte, hogy épen legközelebbi rokona s örököse -meggyilkoltatása miatti bánatja közt védelmezé ekkora erélylyel a -rendet, feledvén, miként Pécsi a borzasztó merénylet okozói közt -említtetik. - -Kevesebb ügyességet tanusítottak a megyei tisztviselők és városi -hatóságok. - -A balázsfalvi befogatások tudniillik nagy ellenhatást gerjesztének a -szombatosok iránt. - -Kivált a Székelyföldön a tömeg némelyiknek vagyonát dulta föl; másnak -személyét is bántalmazta. S miután a szombatosok inkább titkos társaság -voltak, mint bevallott hitfelekezet, el lehetett képzelni, hány -ártatlant gyanusítottak, s hányat károsítottak csupán csak -magánboszúból. - -Voltak, kik hogy védelmet nyerjenek, a hatóságnál sürgették saját -elfogatásukat; voltak, kik magok is szombatosok lévén, hogy a multat -feledtessék és a figyelmet másfelé irányozzák, bujdosó hitsorsosaik -ellen vezérlék a poroszlókat. - -Szóval, megtörtént mindaz, mi hasonló alkalomkor rendesen szokott. Bár -kétségkívül a sötét képnek fényes ellentétei is mutatkoztak egyesek -nemeslelkűségében. - -Hiszszük, hogy volt, ki e terhes napokban a szentkönyv parancsai közül -arra emlékezett leginkább: szeressed ellenségeidet is. - -A deési országgyűlés kihirdetése a balázsfalvi zavarra rögtön történvén, -az igazgató főbiró a megyei börtönből igyekezett mielőbb odaszállíttatni -a bűnösöket, kik fölött az országgyűlésen a törvényszéki tábla vala -itéletet mondandó. - -Deésen nem volt hely és bilincs annyi fogoly számára. - -A nagy templomot jelölték tehát ki börtönül. - -Ez közbotránkozást szült. - -S különben is már lázzá fokozódott a szombatosok elleni düh, és e -járványos láz épen akkor bírt legnagyobb belerővel, midőn a -legveszélyesebb szombatost, Kádárt kisérte két őr a börtönből az -egyházba. - -Az új Jeruzsálem látnoka büszkén, ragyogó arczczal ment az utczán. -Szerette bilincseit, örvendett a gúnynak, áhitozá a szenvedést. - -A nép fenyegetve közeledett felé. - -Kádár megáldá szidalmazóit. - -Ezek a látnok csodálatos modora miatt még bőszebbé lettek, s már nemcsak -nyelvökkel, hanem kezeikkel is akarák bántalmazni. - -Tódultak hozzá, de a két őr egészen át lévén hatva a kötelességérzettől, -puska-agygyal kezdé hátraterelni az igen közel lépőket, miből huzalkodás -támadt. - -Ekkor a hátul állók kövekkel hajigáltak az őrökre, s főleg Kádárra. - -Nő sikoltása hangzott a közzajon át. - -Egy gyászba öltözött fiatal és igéző szépségű asszony bontakozott ki a -csoportból, nyargalt, a merre a kövek repültek. - -Egyik őrt a nép lefegyverzé s elfogta, a másikat megszalasztá. - -Kádár rendre áldotta a köveket, melyek homlokát, mellét, arczát érték. -Képéről folyt a vér, ajkáról az áldás. - -Utóbb szédülni kezdett, s csodálatos ábrák rémedeztek szeme előtt. - -Mintha valaki átkarolta volna térdeit, s mintha hallaná: – Atyám! a te -kegyelmedtől én is várok annyi áldást, a mennyit egy kőre adtál, mely -téged megsebzett!… Fuldoklok, tünik eszméletem,… atyám… ah! elkéstél a -bocsánattal! - -Kádár még nyögésről, hörgésről álmadozott; még bolyongtak zúzott agyában -homályos eszmék s körüle Jefta alakjához hasonlító képek; még bírt -erővel, hogy egy lihegő nesz, egy szellemsohaj felé mozdítsa meg kezét, -de új kő hullott rá s összeroskada épen a templom csarnokánál. - - -XIII. - -Deboráhn kívül, kit a megtagadott, de a válság pillanatában egész jogát -ismét visszakövetelő szerelem, éleslátóvá tőn, – volt még más is, ki -állhatatosan hitte, hogy Kassai Elemér a Pécsi-ház iránti rokonszenvnek -lőn áldozatává,… s ez maga a nagybátya, ez Kassai István, a Pécsi Simon -esküdt ellensége vala. - -A régi gyűlölet és boszú a legtörvényesebb formában nyert kielégítést. - -Ki hihette volna, hogy a sors, mint a vadász jól kitanított vérebe, -Kassai számára oly biztosan vegye üdözőbe Pécsit? - -Nagy volt a diadal, nagy. - -Kassai épen ennyit remélni nem mert. - -Összeomlott a Pécsi-ház, nemcsak falai dőltek le, hanem alapköve is -kifeszíttetett, s a föld, melyen feküdt, hamuval van behintve… a -gyalázattal, a megvetéssel; de a Kassai-ház sem épülhet föl. Nagy -halommal gyűjtettek anyagszerek, roppant sok tégla, mész, faragott kő -van együtt – értjük a zsugorgatott pénzt, az érdemmel és fondorsággal -szerzett tekintélyt, a vásárlott és kipörlött uradalmakat; – de mit -érnek ez anyagok, ha nincs pallér, ki századokkal daczoló épületet -teremtsen belőlök? mit ér az, hogy a Kassai-család hatalmasabb lehetett -volna a lenézett, gúnyolt, s talán irigylett aristocratákénál, mit ér a -nélkülözésekkel és kapzsiságokkal sokra jogosított kilátás, ha Elemér -meghalt, ha nincs fiörökös? - -A cynikus, a családgőgöt megvető, a polgári származását hánytorgató -Kassai István, ki Pécsit fölfuvalkodásáért kárhoztatá, az unokaöcs -halála után érzé, hogy végtére sem lett volna sem nevetséges, sem -megbélyegző, ha a történetkönyvekben gyakran fordult volna elő e név: -Kassai. - -Ennél még szomorítóbb tény volt az, hogy az öreg úr a temetéskor érzé -határozottan a kimult iránti vonzódását. - -Alig tudott megválni a koporsótól, pedig haragudni akart a bezárt -tetemre, s volt is oka rá boszankodni. - -Elhagyatva érezte magát, noha azelőtt sem volt sokat Elemérrel. - -Most már pusztának hitte lakását, pedig épen annyi ember él nála, mint -eddig, hisz’ Elemérnek, bár unokaöcscséül tekinté, soha sem adott -szállást. - -Tünődik, hogy már Elemér nem kér tőle pénzt, ámbár ezt a szegény ifjú -eddig sem tevé. - -Fölforr minden vére, ha meggondolja, hogy Pécsi Deborah annyi -kecsegtetés után visszautasította Elemér kezét, s mégis Deborah csak -koldussá lőn, de Elemér, a megbántott fél, halottá. - -Minő példátlan igazságtalanság ez! - -Hát ilyen a boszú? - -A Pécsiéknek sírni kellett volna, neki nevetni. - -S most ő erőltetve kaczag föl, s megijed saját hangjától. - -És oh! mily dühössé teszi Kassait, hogy az a nagy harcz, mely az -erszénykötő- s a szűcsivadék közt folyt, tulajdonkép a legerősebb -lendületet Elemér miatt nyerte, s mégis ez egész éltében az ellenséghez -szított, s halálával csalhatatlanúl bebizonyította, hogy csak -nagybátyját kárhoztatja. - -A botor ifjú, a háladatlan rokon! - -Mint szerette volna Kassai saját tíz körmével kikaparni a földből a -halottat, mint szerette volna bár egy perczig a végzettől életengedélyt -nyerni a holttest számára, hogy maga elébe állítsa s fölemelt ököllel -magyarázza meg neki: – Te ostoba voltál, midőn nem láttad be, hogy Pécsi -Simon az ország törvényei szerint rég megérdemelte a halált, és az én -boszúm jogos volt. Te bárgyú birka voltál, midőn Deborah miatt a halálba -rohantál, mert a szíve gyökeréig romlott leány, kineveti ábrándozásodat, -hiczogva megy egy lágy kezű, sima modorú, régi családú úrfi-bábhoz nőül, -s a mennyasszonyi ágy élvei közt, mosolyogva regéli el, hogy egy -holdkóros ifjú érette elárulta nagybátyját, érette megöleté magát, -holott szerelme vissza volt utasítva, holott oltározásáért galléránál -fogva dobták ki a házból. He! He! elbeszél mindent. Vagy talán azt -hiszed, hogy, mert szegénynyé lett, nem kap férjet? Szép hús, csábító -alak, ért a tetszelgéshez. Azzal ne biztasd magad, hogy pártában marad. -Férjhez megy és elmeséli őrültségedet. Én is kaczagok rajtad; he! he! -majd én is kaczagok… Ej! azt sem érdemled meg. Mi közöm hozzád! -Kitagadlak, mást nevezek örökösömmé,… nem… ha haldokolni fogok, -fölnyittatom a ládákat, kiszóratom az utczára aranyaimat, ezüsteimet, -minden filléremet, hogy szedjék föl a koldusok, s legyen belőlök úr, -részeges úr, dobzódó úr, nagy úr, erdélyi fő-fő ember. Szétszóratom -összes vagyonomat. Egy batkát sem kapsz tőlem többé, ostoba fiú! S már -most tüstént takarodjál innen. Bújj be a koporsóba! Mit bánom én, ha -meghaltál is! - -A szombatosok ellen folyt elővizsgálatokból kitünt, hogy Elemér magára -ment Pécsi várába. Kassai igen könnyen meggyőződhetett, hogy a főbiró -nagy titokban intézte a szükséges lépéseket, s hogy Elemér ezen az uton -nem értesült a történendőkről. - -Dühe, haragja iszonyú vala. - -– Csak azt tudhatnám meg, ki figyelmeztette Elemért! Csak azt tudhatnám -meg! sóhajtá Kassai oly baljóslatú arczczal, melyre minden kigondolható -veszély volt az ellen fölirva, a ki a titkot az unokaöcscsel közlé s a -szerencsétlen válság okozója volt. - -– Csak azt tudhatnám meg! tört ki még legszorgosabb foglalkozásai közt -is a vén Kassai, s ilyenkor eldobta a tollat, fenyegetőzött öklével, s -erős álla mozgott a fölindulás miatt. - -Néha az ebéd alatt kikönyökölt, magába mélyedt, s ajkáról ellebbent e -sóhaj: – Csak azt tudhatnám meg! - -A szegény titkár a pörre vonatkozó adatokkal terhelt kocsival még -Fehérvár határához sem ért, midőn meghallá védurának csodálatos és -fölötte veszedelmes sóhaját. - -Nem is volt többé kedve a kocsist nógatni, sőt eddigi szokása ellenére -sajnálkozott a kifáradt lovakon, s maga említé, hogy helyes volna még -egyszer abrakoltatni. - -– Minek, nemzetes uram! hisz’ már orrunk előtt a város. - -– Dehogy van, atyafi, dehogy van! válaszolta a gyanús sóhajról értesült -férfiú, ki most már sokkal inkább félt a nagybátyától, mint a mennyire -az unokaöcscsét, az ifjú patronust sajnálá. - -– Félóra alatt otthon leszünk – mondá a kocsis. - -– Isten mentsen! rebegé a titkár, de magát kiigazítva folytatá: – Ha az -Isten megsegít, jókor leszünk Fehérváron. Azonban a lovak párolognak s ő -nagysága haragszik, ha a szegény állatokat elcsigázzuk. Hajtson be kend -e korcsmába, hogy harapjanak valamit. - -Midőn pedig a titkár az ivószobába lépett, fölfedezé, hogy ő éhes, mint -a farkas, s azt is állítá és semmi ellenvéleményre nem talált, hogy -kocsisa szomjas, mint a gödény. - -E megállapított tények eredménye roppant elkésés vala, s Kassai már rég -aludt, midőn óhajtva várt titkára megérkezett. - -De a mi halad, azért még nem marad el. - -Reggel a subalternusnak találkozni kellett főnökével. - -– Jó hogy itt van, domine frater. Egyébiránt megoldhatta volna elébb is -a szekérkereket. Nem látom át: mi szükség volt annyit időzni szanaszét. -Ha négy kézzel fáradnánk kettő helyett, úgy sem győznők a sok munkát. - -– Okiratokat kellett, nagyságos uram! a szombatosok működéseiről -szerezni, s annyit hoztam, hogy a birák többet fognak e lázadók -tetteiről tudni, mint saját magok. - -– Tűzbe vetheti kend azokat. Utolsó tettökön kívül másról hallani sem -akarunk. Rémítő dolgok történtek Balázsfalván… Csak azt szeretném tudni, -hogy ki figyelmeztette Elemért a titkos gyűlésre, he! csak azt mondaná -meg valaki nekem! - -A titkár tapogatódzva szólt: – Talán véletlenül ment ifjú urunk a várba. - -– Bolond beszéd! Csak ügyesen kell nyomozni, s fogadom, hogy kikerítjük -a bűnöst. Lepecsételtem Elemér iratait, s még ma átvizsgáljuk. Ha a -zsebében czédula vagy levél volt, az már a törvényes vádlónál van. A -katonák általában közlékeny természetűek, s Elemér nyilt jellemű vala. -Lehetetlen, hogy ne fecsegett volna poharazás közt… mert ők unatkozásból -is ittak, s rajta hamar kifogott a bor. A legényét is lehetne vallatni. -Általában az ügyes fürkésző ezer módot talál a való földerítésére. E -percztől fogva tehát kend egyeben se törje fejét, mint Elemér -gyilkosának kézrekerítésén. Mert nem a szombatosok ölték meg őt, hanem -az, a ki közéjök csalta. Mihelyt fölfedezi kend a bűnöst, száz aranyat -fog tőlem kapni. Érti-e? száz aranyat! Ne aludjék többé éjjel, ne legyen -nyugta nappal! Csak rajta, csak rajta! Száz aranyat kap… tőlem kap. -Mondom, száz aranyat… még meg is toldva egypárral, tízzel, húszszal… -megtoldva sokkal. Csak azt tudhatnám meg, ki figyelmeztette Elemért! - -A titkár iszonyú kinokat szenvedett. - -Mit használt, hogy Elemér lezárolt papirjai között nem találtatott meg a -szerencsétlen levél, melyet túlbuzgóságból irt az ifjú pártfogónak! - -Hisz’ a katonatisztek archivuma a tarsoly és dolmányzseb szokott lenni. -Gondolnak is ők arra, hogy szeleverdiségök miatt más járhat pórul! Még a -szerelmesleveleket is ide s oda dobják! Ki tudná, honnan jön egyszerre -napvilágra a bősz titok, melynek birtokáért a fukar Kassai száz aranyat -s még többet igért? - -Elárulhatja azt egy még nem használt lőportöltény, vagy egy véka zabról -adott nyugta, melyet Elemér, nem lévén kéznél hirtelen más papirja, a -levél hátára irt. - -S minő átkozott helyzet, midőn valaki száz arany dij mellett saját maga -ellen nyomoz és nem hagyják pihenni, mindig nógatják, mindig kergetik! - -Aztán mondaná bár valaha Kassai, hogy kilenczvenkilencz aranyat ad, s -ezzel bizonyítaná be, hogy kedélye csillapult, de mindig az a rémítő -száz hangzik a szerencsétlen titkár fülébe! Ettől végre is lehetetlen -meg nem őrülni! - -Valóságos aranyiszonyba esett. - -Még az ajtósark nyikorgását is aranypengésnek hitte, s e szerencsétlen -érczet nem merte volna szobájában tartani, ha rudakkal hozták volna is -ajándékba. - -És a mi legrémítőbb, Kassai nemcsak reá bizta a bűnös kutatását. - -Ő nagysága minden ebéden elsóhajtozza: – Száz aranyat, s még sokkal -többet is adnék, ha megtudhatnám, hogy ki figyelmeztette Elemért! - -Ezt naponként hallják a papirok közt turkáló irnokok, kiknek zsebök -üres, lelkiismeretök nincs, s darab idő óta nem akarnak henyélni, és -mint a molyok örökké csak a betűkön rágódnak. - -A titkár látva e gyanus szorgalmat, hallva, hogy a száz arany nem akar -apadni, kétségbeesésig gyötri magát. Nyilt ellenséget lát minden -olvasóban, s a ki csak egy perczig pihen, azt alattomos leskedőnek véli. - -Fél az idegenektől, a háziaktól, az uri rendtől, a cselédektől, s félni, -rettegni kezd saját magától. - -Arczát hol igen pirosnak, hol igen halványnak véli, s aggódik, mert -legkönnyebb a gyanút szinekkel ébreszteni föl. - -Ha kaczag, tettetésnek gondolhatják, ha komor, akkor lelkének állapotját -árulja el. Mit tegyen? S bár legalább, midőn alszik, bátorságban -lehetne! De hátha álmában beszélni fog? Hátha egész éjjel a -szerencsétlen levél tartalmát szavalja el? Ki járhat utána, hogy nincs-e -úgy? Ki biztosítja őt, hogy nem alvajáró, s hogy nem megy be Kassaihoz -megvallani azt, mit ébren titkol? - -Eszébe jutott a régi irókból és a régi mesékből az a számos eset, midőn -a nők hallgatóztak férjeik álmára, s reggel elmondák a baktriai, -árméniai s más eféle királynak, hogy mily veszélyes titok nyomára -jöttek. - -Szerencséjére neki nincs ugyan neje, s nem is fog lenni… de nem -tarthat-e attól, hogy valaki az ágy alá búvik, a szekrényben lappang, az -ajtónál, ablaknál hallgatózik éjféltől hajnalig? - -A titkár alig merte szemét behunyni. - -Aggodalmai, álmatlansága elronták étvágyát, könnyű kedélyét, s munkára -képességét. - -Kassai mindig butábbnak tartá őt, s méltán. - -Egészsége is szenvedett. - -– Helyzetem elviselhetetlen! sóhajtá a ritka esetekben, midőn mert -sóhajtani. - -* - -Kassai sem birt igazán örülni. - -A fejedelem lefoglaltatta Pécsi birtokait, de már melyiket kérje ő -királyi adomány mellett? - -Most először kezdé gyanítani, hogy tulajdonkép halála napjáig megérheti -a vagyonnal, melyet magáénak mond. - -Ha cselédei lopnának, ha a rablók fölfeszítenék a pénzes ládákat, ha a -zálogban tartott aranyneműek és drágakövek véletlen háborúk alkalmával -Krimbe vagy Prágába vitetnének is,… talán ki tudna jönni uradalmainak -jövedelméből. S kinek hagyja, ha meghal, földjét, pénzét? Talán a -leányágnak? Nem tagadhatni ugyan, hogy a nők is emberek, de ő még sem -gondolt nőrokonaira s azok rája. - -Igaz, hogy élvezet volna Pécsi tulajdonába behelyezkedni,… kivált ha még -ez a vén gonosztevő lefejeztetése előtt történhetnék. Megpukkadna Pécsi -mérgében. De más oldala is van a dolognak. - -Miután a fejedelemné Szőke Pista életéből nehány körülményt ismer, nagy -óvatossággal kell lenni. - -Való ugyan, hogy a szökött jobbágy a szombatosok gyűlésén semmi -határozottat nem mondott, s már most a halál által gátolva van a -kiegészítő vallomások tételében, de ha Kassai mohón kapdos a Pécsi -vagyona után, a fejedelemné még elhitetheti Rákóczi Györgygyel, hogy -nemcsak a törvény, hanem magánboszú, magánérdek is járult Pécsi -megbuktatásához. - -Ez mérsékletet javasolna a martalékból osztakozásnál. - -De hogy kivánjon valaki keveset, ha sokat is nyerhet? - -És a törvények szerint, nem kell-e az elitélt honárulók birtokát a hű -alattvalóknak adományozni? S ha Kassai nem áll a folyamodók közt első -sorban, majd föllép Szeredi vagy más gyűlölt főúr, s magához ragadja az -oroszlánrészt. - -Ily küzdések, ily habozások járultak még az unokaöcs kimulta miatt -támadt bánat mellé, s keseríték a vén Kassai István napjait. - -A tevékenység enyhített szenvedésein, de a bosszú nem nyujtá azt az -élvezetet, melyet igért. Pécsi letiportatása után, ő a vetélytárs, ő a -halálos ellenség, hanyatlani kezdett egészségben. Inkább érzé, mint -azelőtt az aggkor terhét. Teste még összébb esett, nyaka még inkább -meggörbedt s kedélye még zuzmarásabbá lőn. - - -XIV. - -Párttusa nélkül folyt le a szombatosok pöre. - -Hagyták a birákat itélni. - -Semmi vélemény nem tört lándzsát Pécsiért. - -A szép s most a megaláztatásban magával kiengesztelődni áhító Deborah, -kért, esdeklett mindenütt, hogy enyhíthesse atyja sorsát. Sajnálták őt, -s részvéttel voltak atyja iránt, még azok közül is sokan, kik az új és -gőgös családot, míg a szerencse által elkényeztetve vala, ritkán -látogatták meg, s leszólani szerették. Pécsi nem nagyon panaszolhatott -egykori irigylőinek gúnyaira, nem a sárra, melylyel a törpék a bukott -nagyságot dobálják. Kimélettel viseltettek iránta, de tévedéseit kellő -szempontból felfogni, magas szellemét, nemes indulatját a mérlegbe vetni -és a szigort ez által ellensúlyozni senki sem tudta. Külső -szerencsétlenségéért sajnálták, a békóért, a börtönért, a -kikerülhetetlen büntetésért; sajnálták úgy, a mint a koldust, a -nyomorékot, az égetteket szokás. A könyörület játssza a főszerepet s nem -azon mély megilletődés, azon megdöbbenéssel vegyült szánalom, mely a -hatalmasok bukását kiséri. - -Kassai érezvén, mekkora értéktelenítés rejlik az ilynemű részvétben, -elégült vala a közhangulattal, kivált miután sem azt nem remélhette, -hogy az aristocratia Pécsi védelméért a politikában hamis helyzeteket -foglaljon el; sem arra nem számíthatott, hogy egyes dühönczök -megkövezzék Pécsit az országos teremben, mint Kádárt a nép az utczán. - -Kassai éles-látását lángoló bosszuvágya nem homályosítá el. Ő sejté, -miként a pártok egyértelmű kárhoztatása, épen azért, mert az erősebb -szenvedélyeket nem hívja küzdőhomokra, Pécsi életét megmentheti. - -– Vagyona okvetlenül elvesz, de feje nyakán maradhat – gondolá. A -fejedelem meg fog neki kegyelmezni. Hadd, tegye! Van a mi inkább fáj a -bárdnál. Miért ne engedjük, hogy Pécsit a szégyen és szűkölködés döntse -sirba. Neje birtoka leánya alsó-szoknyáira is aligha elég. Mikótól talán -kap néha alamizsnát, de hová lesz büszkesége? Egy ország ügyeit vezette, -he! he! s most az ügyefogyottakkal együtt várja-e másoktól a jóllakhatás -kedvezményét? Minden aranyat, melyet a többi urak dobnak neki, egyenesen -a porból kell fölvennie. A születés gőgje nem tagadhatja meg magát, -midőn a felvergődöttek gőgjét megszégyeníteni alkalmat talál Pécsi -tapasztalni fogja ezt. Hadd éljen tehát! - -Kassai e nézetből elhatározá, hogy nem fog azok útjába állani, kik az -itélet kihirdetése után, Pécsi lefejeztetését a fejedelmi kegyelem által -óhajtják elhárítani. - -Nemcsak finom sophismák, hanem más tekintetek is hathattak a korlátnok -engedékenységére. - -A pör folyama meglehetősen beburkolta mindazt, a mit ő bosszuból tett, -miért ébreszteni tehát ismét föl az alvó gyanut? Vagy nem -visszatartózkodó-e még most is a fejedelemné? Ha a nagy úr Pécsi -meghalt, miért ne éljen a koldus Pécsi? Miért ne szerezné meg Kassai a -fejedelemné teljes bizalmát ily olcsó áron? - -* - -Ütött az itélet kihirdetésének órája. - -Mindenki tudta, hogy halál és jószágvesztés vár a szombatosokra. - -S mégis lázas izgatottság uralkodott a karok és rendek közt. - -A királyi tábla tagjai a felperes fiscus teljes keresetén marasztván a -szerencsétlen vádlottakat, a törvénykezési teremből az országosba -léptek, hogy az eredmény nyilvánosságra hozassék. - -Előbb a vádirat olvastatott fel, hogy az itélet értelme világosságra -jöjjön. - -Kassai szerénységből itélőmesternek hivatta ugyan magát, de ezen -alárendeltebb állás terhétől rég föl volt mentve. - -Ő is csak mint országgyűlési tag jelent meg a teremben s nem nagyon -figyelt a vádiratra, mint a melyet már többször volt alkalma olvasni. A -helyett inkább Pécsi arczán legeltette szemét, inkább azt akarta -ellesni, mily vászonfehér lesz ez arcz, mint rezzennek meg az izmok, -midőn a vádirat végén a director jószág- és fővesztést kér. - -A felolvasó itélőmester épen e csattanós ponthoz ért. - -Mély csend volt a teremben, a lélekzés is elállott. Kassai kettős éllel -szegzé a rab Pécsire szemét. Nem volt miért átalja e vérlázító -kiváncsiságot, mert egy oszlop árnyában foglalván helyet, a közönség -elől fedve vala. Merőn nézett, kéjelgve nézett a vén emberre, ki -Elemértől megtagadta leánya kezét s most saját kezén elég súlyos -bilincset hord. - -Pszt! már következik a határozó szó. - -Bozontos szemöldei alól villogott szürke szeme. - -«A fejedelmi fiscus, olvasá az itélőmester, támaszkodva az idézett -törvényekre és országos határozatokra, a vádlottakra külön és általában -mindenikre kivétel nélkül, jószág- és fővesztési büntetést kér… de a -fővesztésre nézve megválthatólag.» - -Kassai vissza rántá Pécsiről tekintetét s haraggal fordult az -itélőmesterhez, mintha ez rosszul olvasta volna el a közvádló -kivánságát. - -Hiszen tegnap nem volt benn az életet biztosító záradék. - -S hogyan szúrta oda a közvádló, a törvény szigorát kijátszva? - -A foglyokról tüstént leveretett a bilincs. - -Kiki a szombatosságért csak vagyonát ejté el, de fejét szabadon vihette -azon bizonytalan helyre, hol mások kegyéből hajlékot és tápot kap. - -Pécsi hetvenegy faluval s temérdek ingóvagyonnal lett könnyebbé. - -S többet ennél tulajdonkép nem is akart Kassai elérni. - -De mégis lehangolta őt a mód, melylyel történt. - -Rebesgették, hogy a Fehérvárról véletlenül Deésre jött György urfi -erélyes közbenjárásának köszönhetni a fordulatot, biztos forrás után -állították, hogy a fejedelem épen a végperczben hivatta a directort és -saját kezével jegyezte föl a szelidebb követelést. - -Mindenesetre Kassait senki sem kérdezte meg. A hallgatag Rákóczi először -bánt vele úgy, mint elviselt tanácsosaival általában szokott. - -Valami előérzet mondá, hogy most az ideje koczkáztatni helyzetét, mert -különben a kivétel szabálylyá válik, s kegyelmet veszthet, midőn a -bukást nem is álmodja. - -De annyi ellenség közepett visszavonulással fenyegetőzni istenkisértés -volna – gondolá érettebb megfontolás után. - -S neki szüksége van a hatalomra. - -Neki egészség a munkásság, éltető levegő a parancsolás! - -Mit tegyen azon izgatások nélkül, melyek a magas polcz veszélyeivel és -dicsőségével, ármányaival és sikerével járnak? A régi családúakat az -előitélet a henyeség párnáján, a poharak közt átvirrasztott éjek alatt -sem tartja tiszteletre érdemetleneknek, de a porból kiemelkedetteknek -szüntelen kell ártani, használni, hogy tekintélyök ne csorbuljon. - -Aztán hátha a fejedelem csak mulékony behatást követett? hátha minden -utógondolat nélkül mellőzte őt? - -E szempontok súlyát többre becsülte Kassai, mint az óvó-intő sejtelmet. - -S valóban Rákóczi öreg szolgája iránt egyenlőn nyájas vala. - -Nem emlegeté a szombatosok elleni pör fejlődését s Kassai sem pendítette -meg e kérdést. - -Óvatosan hallgatott az uralkodó és kedvelt tanácsosa. - - -XV. - -Az elkobzott birtokok összekuszált gombolyékhoz hasonlítnak. - -Rendezésök igen nehéz. - -A Pécsié különben sem volt tiszta vagyon, melyhez senki ne formálhatott -volna igényt. - -Többnyire szerzemény lévén, a legtarkább jogczímek és feltételek mellett -biratott. - -Mihelyt tehát az állam hatalmába került, száz meg száz család indíta -pört, tiltakozott az adományozás ellen, tagadta a királyi jog -fönforoghatását és a fiscusra szállás esetét. - -Legterjedelmesebb urodalmai közül nehány épen nem tartatott zsiros -koncznak, melyért marakodni lehessen. - -Maga Balázsfalva is a kétségesek közé számittatott. - -Kassai nyugton várta be a perczet, melyben a zsákmány felől biztosan -lehetett eligazodni. - -Engedte, hogy Pécsi barátjai törjék meg a jeget, hogy ők adjanak előbb -kérelmet hűségöknek az elitélt vagyonából díjazására. - -Midőn ezek zörgetni kezdettek, körülnézett, s úgy találta, hogy az -andrásfalvi urodalom volna számára a legczélszerűbb, mert sem adósság -nem terheli, sem jogigények nem ostromolják. - -Továbbá, nem oly nagy kiterjedésű, hogy Rákóczi a haza törvényei -ellenére a fiscus kezei közt tartani akarná s nem oly kevés jövedelmü, -hogy a legdúsabb ember se örvendhetne, ha többi birtokaihoz csatolnia -sikerülne. - -Ez urodalom jövedelme a kényelmes, a tekintélyes középszerűség vágyaihoz -volt szabva. - -S Kassai kedvelte az andrásfalvi tág kastélyt, mely legkevésbbé sem -hasonlított az aristocraták büszke váraihoz, kedvelte a kert vén -árnyékos fáit, a hatkerekű malmot a kristálytiszta pataknál, a -legeltetésre alkalmas pagonyt, a fekete szántóföldeket, a jámbor népet, -mely szorgalmas hétköznap és áradozó kedvü vasárnaponként. - -Az öreg úr, ismert rondasága mellett is, legalább elméletileg tudta, mi -egy kies idylli kép? mi a csendélet? mi a takarékos bőség? - -Szóval, szerelmes lett Andrásfalvába. - -– Oda fogok visszavonulni, ha hivatalomat leteszem, gondolá s az -adományozás kieszközlésének könnyű és biztos módján kezdé fejét törni. - -Segélyeszközökben gazdag elméje hamar eligazodott a teendők iránt. - -Tudta, mennyire szeretné Rákóczi a közóhajtás által magát arra vétetni, -hogy fiát a váradi kapitánysággal ajándékozza meg. - -Ezt akará tehát Kassai kieszközölni. - -Csak azután folyamodott volna Andrásfalváért. - -Tervét elősegíté az ifju herczeg menyegzőjének közelgése. - -Nem kétkedett, hogy a fejedelem az első kihirdetéskor, ősi magyar szokás -szerint, kérni fogja mind az arát, mind a vőlegényt, hogy adjanak -alkalmat valami óhajuk teljesítésére. - -S ha Rákóczi e kedélyes szokásról meg is feledkeznék, könnyű volna -számára, bizonyos óvatosság mellett, a titok leplét egy kevéssé -szellőztetni. - -Csak Báthori Zsófia ne vonakodjék, csak ő engedjen befolyást szivére, -csak ő győzze le szeszélyét, csak ő hozza elő, hogy igen óhajtaná -vőlegényét a nász napján váradi kapitánynak üdvözölhetni s bizonyosan -Erdély összegyűlt főurai hangos éljenzések által fogják tanusítani -helyeslésöket. - -De a makacs Zsófia megnyerése volt a gordiusi csomó. - -Kassai a régibb tapasztalás után magát képtelennek hitte a -herczegkisasszonynál bármi beszinlésekre. - -Talált azonban a kitűzött czél végrehajtására más és csalhatatlannak -látszó módot. - -E percz óta a váradi kapitányság kérdése össze volt fűzve az andrásfalvi -uradalom sorsával, és Andrásfalva adományozása visszariasztotta volna a -megint hetvenkedni kezdő Szeredit, s az aristocratákat, kik a török -portánál ármánykodnak s a fejedelemnénél gyakrabban jelennek meg, mint -kellene. - -* - -Siessünk Kassai rideg szobáiból a herczegkisasszony dísztermébe. - -Báthory Zsófia már virágzó szépségű hajadonná serdült fel. Kedélye azon -gyermekded és szeszélyes maradt, mi eddig volt, idegei oly fogékonyak, -szemeiben az öröm és bánat oly hamar cseréli a könnyeket, szándékai oly -döntők és mégis fontolatlanok, akaratja oly makacs és hajlítható, mint a -mult tavaszon; de termete teljesebb, igézőbb s megtartva az eszményi -formákat, földi vágyakra gyulasztóbb. Eljött az idő, hogy a párta -helyett menyasszonyi koszorút tegyenek fejére. - -Az első kihirdetés a legközelebbi vasárnap történik, hosszú ima és még -hosszabb prédikáczió után. - -Szükség volt pedig, György urfi bosszúságára, hogy az esküvőt három -kihirdetés előzze meg. - -A legmagasabb helyzetűek sem vonhatták ki e szokás alól magokat. S -Rákóczi különösen kedvelte az egyházi szertartásokat egész -szélességökben. Nem engedett volna el belőlök semmit, s takarékossága -mellett is ily alkalmakkor nagy áldozatokra volt kész, sőt még a -fitogtatási vágyat sem győzhette le egészen. Most a menyegzői ünnepélyt -több mint fejedelmi pompa által akarta emlékezetessé tenni. Korán láttak -az előkészületekhez. - -Minden az óramutató pontosságával haladt. Még Petneházinénak sem volt -ideje zsémbelni, még Anna néninek sem hizelkedni, s oly szigorú vala a -rend, hogy a herczeglány kedvelt ruhái közül egynek sem történt baja s -annál kevésbbé lehete számítani akár egy filigrán mű széttörésére, akár -egy drágakő elveszésére. - -Végre a fény, ragyogás, élénkség, siker egyformasága untatá Zsófit. A -megelégedés lehangoló hatását érezé s vágyódott valami, habár kedvetlen -után is, mely őt felelevenítse. - -Ekkor hallá meg, noha csak kéz alatt, annak neszét, hogy a fejedelem -minden kikötés nélkül fogja teljesíteni egy kivánságát. - -Agyában tüstént a legtarkább álmok és vágyak rajlottak. - -Egy különben fösvény ház elkényeztetett bábja lévén, a mit csak a pénz, -a kényelem és fényüzés számára előteremthetett, azt ő vagy már birta, -vagy rendes úton, minden ünnepi alkalom felhasználása nélkül, -megszerezheté. - -Csipkék, ékszerek, pompás fogatok, bibor és selyem minő ingerrel -hathattak volna rá, ki máshoz nem is szokott s ki e téren versenytársat -Erdély úrnői közt nem találhatott. - -Gyermekéveiben már a bőség finnyássá tette s eltompítá a rendes, a -megszokott iránti fogékonyságát. - -Zsófi, mihelyt a teremben gyorsan járva, keresni kezdé, hogy mit -kivánjon, tüstént az elérhetetlen álmok tündérországába lépett, s oly -követeléseket gondolt ki, melyeket csak a varázsvessző és a magiai -tudomány bírt volna létesíteni, pedig Rákóczi eléggé prózai kinézésű s -jellemű férfiú volt arra, hogy benne Salamon király emberfölötti -tulajdonait még Zsófi sem vélje megtalálhatónak. - -A szép leány egészen a képek és ábrándok világában ringatá magát, mint a -könnyű ezüst légben a paradicsommadár, mely a keleti néphit szerint, -soha a földet lábával nem érinti. - -Egymást válták fel röpke, csillogó vágyai, melyeket csak azon erőtlen és -mindenható szellemek teljesíthettek volna, melyek néhány bűvös szó által -a varázslók rabjai ugyan, de különben az elemeknek is feltétlenül -parancsolnak és az anyag, a tér, az idő korlátait nem ismerik. - -Zsófi a bizarr vágyak, a csapongó ötletek miatt előbb kifáradt, elkábult -s aztán, mintha a szenvedésért, melyet neki okoztak, büntetni akarná -őket, hideg közönynyel, csaknem megvetéssel emlékezett vissza rájok. - -– Inkább szeretném, ha helyettem más gondolna számomra valami helyest, -valami kielégítőt. Mily kár, hogy az a makacs Klára mindig siratja -férjét! Ha most ő itt volna, eredeti elméjével segítene a -gondolatszegény Zsófin! Engem magamra hagynak. Engedik, hogy unatkozzam. -Még jegyesem is, kinek kötelessége lenne finomnak, gyöngédnek, -figyelőnek lenni, már három perczczel… boldog Isten! öt perczczel késett -el! - -A herczegleánynak ideje sem volt e panaszt egy sohajjal fejezni be, -midőn György urfi belép. - - -XVI. - -Az ifjú szivekre nézve érdekes fecsegések közt jutott a vőlegény eszébe -Kassai terve. - -– Kiváncsi vagyok, kedves herczegnőm! szólt nyájasan, hogy mit álmodtál -az éjjel? - -– Eddig soha sem kérdezted álmaimat. Ne csodáld tehát, ha e részben -feledékenységhez szoktam. Épen a ma éjjeli az, melyre legkevésbbé -emlékszem. - -– Pedig úgy hiszem, hogy már megálmodtad, a mit holnapután reggel fogsz -a fejedelemtől kivánni. - -– S miért kivánnék valamit? - -– Mert teljesítését atyám előre megigérte. - -– Tévedsz herczegem! erről szó sem volt köztünk. - -– Hogyan? S a fejedelemné se említette volna? - -Zsófi tagadólag billentett fejével. - -– Úgy ma fogják előhozni. - -– Miből gondolod? - -– Atyámtól tudom. Nekem is szintén kell valami óhajtást felhoznom. - -– S készen vagy vele? - -– Sok habozás után. - -– És szabad-e tudnom kivánságodat? - -– Inkább szeretnélek az utolsó perczben lepni meg azzal. De… - -– De, természetesen a titok pecsétje alatt, előre is sejtetni fogod, -úgy-e? - -– Ha tenném, csak azért történnék, mert nagyon fájna, ha a te izlésed, a -te vágyaid szerint nem a legjobbat kivánnám. - -– Igen szép, hogy ennyi figyelmet mutatsz. Egészen az vagy, a minőknek, -mi leányok, jegyeseinket, s mint nők, férjeinket óhajtjuk. S tehát -kivánságod? - -– Kivánságom, hogy a fejedelem kösse le neked jegyajándékul a fogarasi -uradalom jövedelmét. - -Örömtől sugárzott a herczegkisasszony szeme, arcza. - -– Szégyelném, szólt behizelgő hangon, igen szégyelném, ha annyi -hatalommal sem birnék szived felett, hogy tüstént megtudhassam, mit -akartál volna kérni a fejedelemtől, ha a szegény Báthori Zsófiáért meg -nem feledkezel ifjabb Rákóczi Györgyről? - -– Ne kivánd herczegnőm! ezt ne kivánd! Parancsolatod törvény, de most az -egyszer engedetlenségi büntetésre tenném ki magamat. Szabad és független -úr vagyok. Egyedül csak te fenyíthetsz meg s hatalmadban, -szerencsétlenségemre, igen erős kíneszközök vannak. - -– S mindeniket fogom ellened használni, vakmerő lázadó, szólt hamisan -mosolyogva a herczegleány. Tudod-e, mit tesz az, ha a nők fölébresztett -kiváncsisága nem elégíttetik ki? Tudod-e, mekkora veszélylyel jár nemünk -közös gyöngeségei ellen indítani háborút? Úgy a mint magad előtt látsz, -én a kiváncsiság vagyok. Természetes tehát, hogy mihelyt valamit -elhallgatsz, nem engem szeretsz. - -– Ha téged kiváncsiságnak hívnak, herczegnőm! akkor legrútabb alakú -lehet halálos ellenséged, a titkolódzás. S én a szépségnek emeltem -oltárt szivemben. Hódolatom csak az övé. Ezennel bevallom neked, hogy -mire vágytam volna, ha téged nem ismerve, magamra gondolhattam volna. De -egy feltételt kötök ki. - -– Engedd hamar hallanom. - -– Azt kötöm ki, herczegnőm! hogy legkisebb vágyadat becsüld többre s -csak akkor kérd a fejedelemtől az én kivánságom teljesítését, ha más -óhajtani valód nem volna. - -– Szeretnék egy ékes koronát tenni a fejedre. De a koronát nem női kezek -szokták megszerzeni. Így tehát semmi különös vágyam nincs. Azonban, ha -akadna holnaputánig, a te követelésednek engedve, azt fogom előhozni. - -Ifjabb Rákóczi György boldog volt, mert állhatatosan hivé, hogy a -diplomatiai ügyességgel a lovagiasságot remekül tudta összeolvasztani s -hogy czélját elérte minden rábeszélés és erkölcsi kényszer nélkül. Az -öcscsét, Zsigmondot tartják a tudomány emberének, ellenben őt csak -harczfinak. - -S mégis most oly nehéz kérdést oldott meg, melyhez Zsigmond, bár latin -értekezéseket ír, hozzá sem mert volna fogni. - -Közelebb húzódva jegyeséhez, félsuttogó hangon mondá: – Kedvesem! -őszintén bevallom, hogy egy kevéssé vágynám a váradi kapitányságra. - -A herczegleány megütközéssel tekintett rá. - -– Csodálatos! valóban különös! szólt Kassaira gondolva, ki már egyszer e -kérdéssel hajótörést szenvedett s ki az ő túlizgatag idegrendszerére -külsőjével, hangjával visszataszítón hatott, nem is említve, hogy még -gyermekkorában, még az atyai háznál, mint veszélyes rossz embert hallá -említtetni. - -– Milyen eredeti ötleteid vannak, herczegem! folytatá gyermeteg -arczkifejezés alá rejtve a gúnyt. Nekem, hidd el, soha eszembe sem -ötlött volna a váradi kapitányság. Már most kibeszélhetlen vágy gyötör, -sok szépet és mulatságost hallani Váradról. Mondd, herczegem, mivel -fogod ott az időd eltölteni? - -A szeszélyes Zsófi a divánon térdére támasztá könyökét, s tenyerére -arczát, hogy föl-föltekintő szemekkel, melyekben mosoly és ámulat -játszék, hallgassa a harczfi sima és nyájas szavait. - -György pedig, ki e fordulatára a társalgásnak nem számított, Várad -magasztalásánál, a diplomatiai szerepet feledve, mindinkább kezdé daliás -jellemét kitüntetni. - -– Várad, herczegnőm! Erdély kulcsa. A fejedelmi süveg Várad nélkül -becsének felét veszti. Kardjaink nem birnak többé igazi éllel, ha Várad -akár a magyar király, akár a török császár hatalmába kerül. Erről öcsém, -Zsigmond, igen hosszú értekezést készít. Magam is akartam értekezni -Várad hadtani fontosságáról; de időm igen el van darabolva. - -– Herczegem! ezen nehéz kérdést, fájdalom! én is ismerem. Rákóczi -bácsinak van egy nagy földabrosza. Abban megnéztük Váradot, s mondhatom, -hosszasan elmélkedtünk arról, hogy mily oldalról jöhet az ellenség? -melyek a vár gyönge részei? s mennyi erővel tudnók megvédeni? Jól -emlékszem, épen akkor akartunk kikocsizni, de a magyarázat miatt -elkéstünk. Kérlek tehát, édes herczegem! beszéld el minden hadtani -bevezetés nélkül, hogy micsoda időtöltések várnak reánk Váradon? - -– Elfogadjuk a nemesség hódolatát. - -– De közülök a főbbek itt laknak. - -– Maradt otthon is néhány. Aztán gyakran tartok szemlét katonáim felett, -s te velem lovagolsz ki, azon a szép almásszürkén, mely oly engedelmes, -oly értelmes! - -– Ne bizzál benne, herczegem! A trombitaszóra tüszkölni szokott. - -– Nagy vadászatot tartunk a rengetegekben, elejtjük a szarvast, vadkant, -medvét és a bölényt. Velünk jösz te is, szép amazonom! - -– Gyakran megyek-e? - -– Mindig, herczegnőm. - -– Míg végre a régi szittya nőkhöz fogok hasonlítani, kik férjeiket a -táborba is kisérték. - -– Az felséges volna, herczegnőm! - -– S ha a többi katonák közt engem is elfogna az ellen? - -– Az utolsó emberig oltalmazunk téged. - -– De ha mind a mellett rabbá lennék? - -– Kiváltanánk atyámnak sárospataki kincsével. - -– Vagy pedig a vezér, kinek kezébe estem, sátrával és szerelmével -ajándékozna meg. Ez is hadi szokás. - -– Az Istenért! Hisz, akkor inkább tőrt döfnél szivedbe, herczegnőm! - -– Úgy-e, mint Virginia, vagy talán mint Lucretia, kikről Csulai uram -mesélt nekem? - -A herczeg döbbenéssel tekintett arájára, s ez enyelegve kérdé: – Micsoda -időtöltésünk lesz még Váradon? Remélem, fényes udvart tartunk. - -– Okvetetlenül, herczegnőm. - -– Tánczolunk. - -– A mikor csak kedved lesz rá, kedvesem! - -– De te azt mondád, hogy ott kevés főúr lakik. - -– Nem tesz semmit. Derék várőrizetem van, hires bajnokok, csatában -edzett férfiak. Azok is értenek a palotáshoz és a friss magyarhoz. - -– S még inkább, úgy-e a Kinizsi tánczhoz, melyben nőkre nincs is -szükség, mert helyettök egy-egy török testét kell, nem átkarolva, hanem -a foggal tartani?… Egyébiránt én szeretem a vad embereket, mert keveset -láttam még közülök, s az ujdonság, ránk gyarló lényekre, kiváló érdekkel -bír. Csak azt óhajtanám még tudni, hogy Fogarasvár, melyet jegyajándékul -fogok nyerni, bir-e annyi kecsegtető tulajdonnal, mint Nagyvárad? - -– Kicsinyben ugyanaz, mi Nagyvárad. - -– Ah! – sóhajtott hamis mosolylyal Zsófi, töltsük ott a mézesheteket, -herczegem, mert Anna mondja, hogy akkor a boldog pároknak magokon kívül -nincs semmire szükségök. - -– Elfogadom, herczegnőm, javaslatodat, de azon kikötés megújítása -mellett, hogy ámbár én számodra Fogarast fogom kivánni, te ne érezd -magadat lekötelezve óhajtásodra nézve. - -– Értem, herczegem! - -– Csak ha szeretnél váradi kapitánynyá tenni, akkor parancsolj rám, és -én engedelmes leszek. - -– Jól megjegyeztem, herczegem! kivánságodat. De miért akarsz már -távozni? - -– Egy szerencsétlen főurat kell meglátogatnom. Minden jószágát -elvesztette s nagy nélkülözések közt élt eddig. Most azonban a -fejedelemné, az én nemes lelkű anyám, kieszközlé, hogy a lefoglalt -birtakok legkisebbike, az ebesfalvi rész, valami ürügy alatt -visszaadassék. Alig negyven jobbágy az egész, de a szegény öregnek ez is -jól fog esni. Sietek, hogy értesítsem őt a fejedelem kegyelméről? - -– S hogy hívják a főurat? - -– Pécsi Simonnak, herczegnőm! - -– Ah! a Deborah atyja. Furcsa, tevé hozzá némi ingerültséggel a -herczegnő, igen furcsa, hogy ti fiatal urak Deborah kisasszonyt, a mióta -nincs miből öltözködjék, Erdély legszebb leányának hirdetitek. Addig -mindig volt kifogástok ellene, most a ti szemetekben istennővé lett. Hát -csakugyan a szépítő eszközök közé tartozik a szükölködés? - -– Nem, herczegnőm! de a panasz nélküli szenvedés igézetét lehetetlen -elvitatni. - -– S Deborah békével tűri a csapást? - -– Büszke a szegénységben. Királynénak vélnéd, ki fogadást tőn, hogy házi -szövetet hord. - -– Egészen lelkesülve vagy, herczegem! - -– Csak a mások véleményét mondottam el. - -– Tudod-e, hogy nekem nem tetszik Deborah? - -– Most hallom először, herczegnőm! - -– Hiszem, hogy van oly lovag, ki úrhölgyeink közt ismer nálánál szebbet -is. - -– Az én vagyok herczegnőm! kinek egyedül szabad szépségedet bámulnom. - -– A bámulás közös joga a nemes izlésüeknek – szólt ingerűlten Zsófi. -Egyébiránt nem magamra czéloztam. De eredj, herczegem! Pécsiékhez, -nehogy más megelőzzön az örvendetes hír elbeszélésében. - -– Zsófi! te kegyetlen kezdesz lenni irántam. - -– Betanult szavak, herczegem!… Csak azt akartam mondani, hogy magam is -ismerek lovagokat, kik, mint remélem, nem Deboráht tartják a legszebb -nőnek, s kik a lovagjátékokban nem az ő szinét tűznék mellökre. - -– Rendkívül kiváncsivá tettél, szép menyasszonyom – szólt György -fölgerjedve. S lehetek-e oly szerencsés, hogy ez általad ismert lovagok -közül valamelyiknek nevét megtudjam? - -– Majd máskor, herczegem! Az idő telik. Nekem a fejedelemnéhez kell -mennem, s neked is, mint mondád, sürgető dolgod van. - -– Nem képzelem, hogy… - -– Csak folytasd, kérlek! - -– Hogy… féltékeny volnál, herczegnőm! - -– Nevetséges ötlet! De te talán… - -– Csak folytasd, kérlek! - -– Talán… azt véled herczegem, hogy a lovagjátékokra czélozván, a magam -szinére gondoltam? S ez nyugtalanít téged? - -– Nevetséges ötlet! Még rám fognád, hogy… - -– Hogy a féltékenység bánt. Ne hidd, herczegem! Tudom, hogy semmi okot -nem szolgáltattam rá. - -– Remélem, herczegnőm! rólam sem teszed föl a könnyelműséget? Nem -adtam-e elég jelét hűségemnek? - -– Úgy gondolom, igen fiatalok vagyunk még e komoly kérdés vitatására – -szólt Zsófia. Halaszszuk a tapasztalásokkal gazdagabb időkre. - -– Bölcsen mondod, herczegnőm! Hogyan is tudánk ily szerencsétlen -ötletekre tévedni! Isten veled, kedvesem! - -– A viszontlátásig, herczegem! - -Zsófi, midőn magán maradt, összecsapta kis kezeit, s nevetve ismétlé: – -Csakugyan féltékeny! S vajon kitől félt?… Lehetetlen kitalálnom. Nem -tesz semmit. Bárki legyen képzelt vetélytársa, elég szép tőle, hogy -félt… S hát én miért haragudtam Deboráhra? Ah! az egészen más eset. -Hallom, hogy kamarásomat udvarlói közt említik, pedig én tudnék, nőül -szebbet, jobbat tanácsolni; de nem akarja czélzásaimat érteni. - -– Ekkor lépett be Anna. - -A herczeglány tánczolva sietett elébe. Oly sok és furcsa elbeszélni -valója volt: de visszedöbbenté az udvarmesterné komoly, ünnepélyes -magatartása. - -– Mit látok, Anna! hisz, szempilláidon valami olyas van, melyre rá -lehetne fogni, hogy könny. - -Az udvarmesterné zokogni kezd. - -– Csakugyan sírsz, Anna? Az Istenért, mi lelt. - -– Hogyne sírnék, kis tündérem, drága gyémántom! holott én hordoztalak -keblemen, karjaim közt szépültél meg és nőttél föl? - -– S ezért panaszolsz, Anna? - -– Dehogy panaszolok, angyalom, herczegnőm! hanem mert elvisznek tőlem, -maholnap elvisznek. - -– De csak nem lehetek feleséged? - -– Nem lehetsz, drága gyöngyöm! nem is az a baj; hanem hogy én nem -lehetek többé udvarmesternőd. A régi szokás hozza ezt magával. Új -személyzettel kell kürülvenni magadat. - -– S hátha a szokás ellenére is meg akarlak tartani? - -– Az igen nehéz volna, herczegnőm! - -– Ellenkezőleg, csak kivánnom kell, s tüstént teljesül. Jogom van bármit -követelni; mert Rákóczi bácsi leköté szavát. Ha tetszenék, mondhatnám, -hogy a dombra, mely hálószobám ablakára néz, építtessen kápolnát -aranykeresztes kúppal s homlokzata előtt szent szobrokkal. Neki szoros -kötelessége volna engedelmeskedni; hisz! zálogba veté szavát. Ha kedvem -jön rá, kivánhatom, hogy Csulai uramat, az udvari papot, öltöztesse fel -mezitlábos barátnak,… mi egyébiránt nem is rossz ötlet. - -– Az Istenért, herczegnőm! ne beszélj ily hangosan. Meghallhatja -palotahölgyed vagy komornád! - -– Hadd hallja! Hisz, jogom van az ország főrendei előtt is ezt kivánni, -miután Rákóczi bácsi, mint Györgytől tudom, szavát feltétlenül -elzálogosítá. - -– Te talán, még sem fogsz, angyalom! a puskaporos toronyban tűzzel -játszani? Úgy-e okos lészsz és megfontoló? - -– Csak példaként hoztam föl, a mit mondék, csak azt akartam megfoghatóvá -tenni, hogy egyedül tőlem függ hivatalban maradásod. - -– De lásd, én már vén és beteges vagyok. Nem viselhetném el egy új és -fényes háztartás terheit. - -– Fényes? kérdé sóhajtva Zsófi. Miért gúnyolsz minket? Vagy nem akarja-e -Kassai, hogy szabad választásomnál fogva, férjestül egy végvárba -zárkózzam el? György herczeget már rá is beszélte. - -– Mikor jegyben jártam, vőlegényem azon üvegen át nézte a világot, -melyet én raktam szemére. - -– Igazad volt, Anna!… S jó tanácsodért megmarasztallak -udvarmesternőmnek. - -– Segíts inkább, herczegnőm, unokaöcsémen, mert, lásd, az is lemond a -kamarásságról. Helyét idegen foglalja el, ki, ha ragyogóbb tulajdonokkal -bírna is, hűségben őt soha felül nem fogja múlni. Mihelyt mellette szót -emelsz, a fejedelem ő magassága bizonyosan kamarásai közé sorozza. - -– Ő ne legyen utánam senkinek kamarása. Hogy is gondolhatád, Anna? Hisz! -új viszonyai változtatnák kötelességeinek természetét. S a mit tisztje -volt elhallgatni ma, nem lehet-e holnap vétke? - -– Igaz, herczegnőm!… Magammal viszem Gyulait, s ha unni kezdi a falusi -életet, vegye elő kardját, s nézzen körül, hogy hol toborzanak katonát. - -– Azt megtiltom, Anna! Báthori Zsófiára hivei mindig számíthatnak. Egész -életére védelmem alá veszem Gyulait. Ah! felséges ötletem van,… nem is -egy,… van két ötletem. Küldd hamar hozzám unokaöcsédet. - -A kamarás, ki az előszobában volt, tüstént megjelent; de már a Zsófit -összeszedett arczczal találta a mennyezetes bársonyszéken, melyen az -ünnepi szertartások alatt ült. Körüle palotahölgyek állottak. - -– Valamint a herczegek és uralkodók, szólt a szeszélyes leány, titkos -megbizásokat ruháznak hű alattvalóikra, s olyankor az udvari személyzet -közül senki sincs a teremben; szintúgy tulajdonítjuk mi herczegnők is -magunknak e jogot, s midőn ezennel gyakorlatba venni szándékozunk, -parancsoljuk palotahölgyeinknek, hogy vonuljanak vissza. - -Az összecsengetett nők, kik lelkendezve szaladtak vala a terembe, most -csodálkozás közt távozának. - -– Kamarásunk, Gyulai Ferencz vegye át tőlünk e gyöngysort, melyet Laczkó -Istvánné, született Bodó Klára asszony, mélyen tisztelt fejedelemnénk -palotahölgye, a boldogabb napokban rendkívül kedvelt, s minden -ékszereink közül a legtöbbre becsült. - -Midőn Gyulai hallá Klára nevét, sápadtabbá lett, s midőn a gyöngyöt -kezében tartá, úgy tetszik, mintha alkalmatlan érzések benyomásai miatt -szenvedne. - -A herczegleány folytatá: – Kamarásunk a gyöngy által éppen úgy -igazolhatja küldetését, mint szokták a többi titkos követek, uralkodójuk -pecsétgyürűjével, vagy más csalhatatlan jelekkel. - -Zsófi, hogy a kellő méltóság ne szenvedjen semmi hiányt, egy perczig -szünetet tartott, s aztán emeltebb hangon szólt: - -– Kamarásunk Rápoltra megérkezvén, díszruhában teendi udvarlását a -háziasszonynál, igyekszik minél megnyerőbb modorral hatni czélunk -elérésére, s nem feledi, hogy minden küldetésekben az ügyesség próbaköve -az eredmény, s a sikertelenség mindig vád, ha nem is a szándék, de a -képesség ellen. - -Gyulai nem tudta, minek vélje e hosszas szónoklatot, azonban mélyen -bókolva, hallgatott. - -A herczegnő folytatá: - -– Kamarásunk özvegy Laczkó Istvánnénak nevünkben így szól: Elég volt már -a gyász és fájdalom, melylyel néhai férje emlékének áldozott. A jó Isten -nem akarja, hogy egyetlen érzés rabjává tegyük magunkat. Az emlékezés -mellé a feledést, a bánat mellé a vigasztalást küldi, s nem szabad e -szelid nemtőket visszautasítanunk. - -Most Zsófinak a szertartásos modor iránti türelme kifogyott. -Zsebkendőjét rángatva mondá: – De tulajdonkép a férfiaknak volna -kötelességök szép eszméket gondolni ki, s nem nekünk, szegény nőknek. -Kegyelmed tehát Rápoltig csak azon törje fejét, a mi által Klárát -vigasztalhatja. A bölcs nem szorul utasításra. Akarom, hogy Klára -udvarmesternőmmé legyen. Ha önként nem jön, hozza ide csellel vagy -erővel. Eleget könnyezett már, ideje, hogy mosolyogjon is. S én nem -fogom tűrni, hogy virágzó ifjuságát epedések közt töltse. Ezt ne feledje -kegyelmed, kamarás úr, s Klára szivét ostrommal úgy fogja körül – -tudniillik az én nevemben, – s oly vitézül vívja, hogy a bánat fekete -serege, mely azt mostanig megszállva tartá, a fegyvert letévén, szabad -kivonulásért könyörögjön, mint a legyőzött várőrség szokott. - -– Igen nehéz szerepet bízott fönséged rám. Életemet inkább veszteném el, -mint kegyét; de fogok-e birni azon ékesenszólással, mely a lemondásban -gyönyörködő szivet, földi vágyak felé téríthesse? Az özvegy, úgy hallom, -egészen megholt a világra nézve. - -– Mit is tehetett volna mást, míg a gyászruhát hordozta? Ő nem tartozik -azon nők közé, kiknél a gyász csak az öltözék egy külön neme… Én bízom -az ön szerencsecsillagában. - -Gyulai a titkos küldetésre saját maga előtt is rejtélyes érzésekkel -indult. - -Zsófia pedig az élénk képzelődés legragyogóbb színeivel rajzolgatá -minden részleteit azon új háztartásnak, melyet finom izlésű -udvarmesternője segítségével fog elrendezni. - - -XVII. - -Kassai titkárja e közben válságos időket élt. Az imént látta tulajdon -két szemével a felterjesztést, melyben védnöke őt a levéltárnoki -állomásra ajánlotta. - -Máskor mint repesett volna örömében a szíve! De, fájdalom! épen aznap -reggel, kérdé tőle tréfásan egyik irnok: – Uram bátyám! vajjon nem -kegyelmed értesítette-e a megboldogult Elemér úrfit a szombatosok -gyűléséről? - -És szintén aznap délben sóhajtá Kassai: – Százötven aranyat adnék, a ki -nekem fölfedezné az árulót! - -Tehát ötven aranynyal van felebb fokozva az öreg úr dühe! - -Borzasztó emelkedés! S bár legalább ne volna a fiatal ember, ki -gyanakodni kezde, valóságos betűmoly és actákon rágcsáló egér? Ki tudja, -hová nem üti be az orrát? s mit nem szaglál meg? - -A szerencsétlen titkár nem is kétkedett többé, hogy a végveszély -torkából csak nagy elhatározás által menekülhet. - -Kassai egy egész nap nem látta őt, sem az iró-, sem az ebédlő-asztalnál. - -Kérdezősködött felőle, szüksége volt rá; de nem kapták otthon, a -hivatalban, a korcsmákban. - -Másnap reggel Kassai István, országtanácsos és itélőmester, díszruhába -volt öltözve, s épen templomba készült, a kihirdetés miatt. - -Képe elégült vala. Andrásfalvát már zsebében hitte, s mi kedélyét kedves -derűvel és meleggel tölté be, azon tapasztalat vala, hogy ifjabb Rákóczi -Györgygyel is, okkal-móddal, ki tudna jönni, s így hivatalát és -politikai befolyását semmi esetleg nem fenyegeti. - -Kassai épen fölkelt a karszékből, s a mankó helyett épen elefántcsont -pálczáját vette kezébe, midőn nem is derült, nem is zavartalan arczczal -belépett a titkár. - -– Domine frater! kendet rég nem láttam: szólt Kassai, szokása ellenére, -harag nélkül. - -– Nagyságos uram! ez irat fogalmazása rabolta el minden időmet. - -Ekkor egy kérvényt nyujta a korlátnok felé. - -– Megint sürgeti előléptetését! - -– Isten őrizzen, nagyságos uram! – hebegé a titkár. - -– Mi baja van hát? - -– Lemondásomat kérem kegyesen kieszközöltetni. - -– Kassai csodálkozása fölülmulta a titkár rettegését is. - -– Hát miért mondunk le, domine frater? - -– Magam részéről csak azért, mert más kenyeret kaptam – szólt -elégületlenül a titkár. - -– Zabkenyeret-e vagy mazsolás kalácsot? kérdé rossz humorral Kassai, s -eszébe jutottak a torzsalkodó pártok, a cselszövő nagy urak, a -megvesztegetés, a följelentések és árulás, minden más bűn lehetőségeivel -együtt… S kihez szegődött kend? kérdé epés mosolylyal. Talán épen -Szeredi uramhoz? - -– A nagysád ellenségeinél szolgálni, oly gazság volna tőlem, – szólt a -titkár mély felindulással, – a minőre talán a világtörténetben sincs -példa. Én Széles Márton úr szolgálatjába fogok lépni. - -– De hát, ki az a Széles Márton? - -– Nógrád-megyében compossessor, kegyelmes uram! - -– S kend fejedelmünk országából ki akar költözni? - -– Állhatatos szándékom. - -– És mit fog tenni Széles Mártonnál? - -– Részint számtartói hivatalt viszek, részint az urfiakat tanítom. - -– Kend vagy leitta eszét, vagy engem akar ámítani. Hisz! talán csak nem -bolondult meg, hogy diszes állását ily silány helyzettel fölcserélje. - -– Nem a helyzet teszi az embert, nagyságos uram! s alázatosan esdeklem, -kegyeskedjék elbocsáttatásomat sürgetni, mert egy más jelölt is van, ki -még a lovak idomítására is ajánlja magát, és Széles Márton uramnak, mint -hallám, gyönge oldala a ló. - -– Pihend ki csak magad, jó emberem, nem aludtál az éjjel, lemondásodról -majd beszélünk máskor – szólt Kassai, a titkárt ittasnak hivén. - -– Ne máskor beszéljünk, nagyságos uram. Méltóztassék csak átvenni a -kérelmet. Ide leteszem az asztalra. - -– Jól van, tedd le! - -– Nem «tedd le», nagyságos uram! hanem méltóztassék kegyesen nem -neheztelni rám, ha a kényszerűségnek engedve, még felmentetésem előtt -Széles Márton uramhoz találnék utazni; mert vetélytársam van s az a -lovak neveléséhez is értvén, a pædagogusi állomást könnyen elcsipheti -előlem. - -– No! ne fecsegj már többet. Feküdjél le s ha kialudtad magadat, mehetsz -Széles Márton uramhoz… Látják kendtek, szólt oktatólag Kassai az -irnokokhoz, minő rossz hatásai vannak a mértéktelen italnak. Ez az ember -most az egyszer talált eltérni a józanság útjáról s mégis mekkorát -botlott. Legjobb szomjoltó a friss, tiszta víz. - -A titkár alig várta, hogy védnöke a templomba menjen. - -Ideiglenes távozás ürügye alatt még aznap néhány mérfölddel távolabb -volt az őt fenyegető százötven aranytól. - - -XVIII. - -Az isteni tisztelet után a fejedelem kisebb elfogadó-termébe -összegyülekeztek a magas család tagjai s a tekintélyesebb főurak. - -Midőn Báthori Zsófia herczeglány, feszes udvari öltözetben és komoly -palotahölgyektől kisérve, megjelent, az öreg Rákóczi az ajtóig ment -eléje s kart nyújtva vezeté a trón zsámolyáig, hol balra egy a -fejedelemasszonyénál valamivel törpébb ülés várt számára, míg szintén a -trón mennyezete alatt, de jobb felől, György úrfinak vala hely jelölve. - -Kedélyes szónoklat után, Rákóczi a szép ara homlokát megcsókolá s -lekötelező nyájassággal buzdította, hogy fejezze ki valami óhajtását s -adjon neki alkalmat, a gyors és feltétlen betöltés által, atyai -szeretetét és lovagi buzgóságát megmutatnia. - -A lány rezzenve hordá végig szemét a kis, de fényes csoportozaton. - -Látszik, miként keblében küzdés foly és akarata ingadozik. - -– Mit tegyek? rebegték alig hallhatón ajkai. - -– A váradi kapitányságot kell kérni – sugá oly finom és halk hangon -Kassai, hogy Zsófi előbb kétkedett: vajon, nem csak képzelődésének -játéka-e a mit hallani vél s ámult és kémlő tekintetet vetett az öreg -korlátnokra, ki most egy alig észrevehető fejbólintással bátorítá -szónoklatra a szép herczegkisasszonyt. - -E tény véget vetett a habozásnak. - -Zsófi ajkszögletein negédes gúny és fanyar mosoly lebbent el. - -– Minthogy, szólt Rákóczihoz fordulva, minthogy én minden vágyamat -fenségednek fejedelmi házában annyira kielégítve találom, hogy semmi -személyes óhajtani valóm nem marad fenn, legyen szabad nem drága -érczeket, keleti szöveteket, elefántcsontból és borostyánkőből készűlt -remek műveket kérni e nap emlékét fentartó jelül, legyen szabad, -minthogy rólam elegen gondoskodnak, nekem ma a más örömeire gondolni. - -– Szépen beszél – sugá Szeredi Kemény Jánosnak. - -– Jól informálta György herczeg – elmélkedék magában Kassai. - -– Szólj bátran, leányom! mond a fejedelem. Szivünkből örvendünk, sőt -büszkék is vagyunk rá, ha mind azt, a mit vágyaid kértek, betöltve -találtad nálunk. Mélyebb hatásuvá nem tehetted volna a mai nap emlékét, -mint épen e nyilatkozatod által. Köszönjük szíves elismerésedet s azon -leszünk, hogy az előzékenységben adósod ne maradjunk. Ohajtjuk tehát -mielőbb hallani az egyén nevét, kire gondoltál s a kivánságot, melylyel -neki örömet szerzeni akarsz. - -[Illustration: – Legyen szabad nekem ma a más örömére gondolni.] - -Zsófi mosolyogva, de a szeméremtől, vagy az átallás más indokai miatt, -kipirult arczczal folytatá: Szándékom volt György herczeget a váradi -kapitánysággal lepni meg, azonban szivem nyugtalanul vert, midőn e szép -eszmét elmémben forgatám. Ne indulj eszed után Zsófi! súgta szivem. -Miért válnál meg a háztól, melyben annyi elnézéssel, szeretettel -találkozál és azon jó emberektől, kik leányukká fogadtak s kik -bizonyosan sajnálnák távozásodat? Miért okoznál egy örömnapon -kellemetlenséget nekik. Aztán ne feledd Zsófi! súgta ismét szivem, hogy -Váradon vetélytársad akadna s György birtoka fölött osztozni kellene -mással… - -– Mit mondasz, herczegnőm! kiáltá György. - -– Igen, Váradon szivednek felét a tevékenység, a dicsvágy foglalná el, s -mi menyasszonyok féltékenyek vagyunk az ily vetélytársakra is. Később -változnak szokásaink. Majd akkor sürgetni fogom számodra a váradi -kapitányságot. - -Rákóczi elnevette magát. – Nem szeretném, leányom, ha valaha ez -állomásért folyamodnál fiam számára. Egyébiránt, tevé komolyan hozzá: -még eddig példa nem volt rá, hogy legfontosabb végvárunk más, mint -tapasztalt kezekre bizatott volna. - -Helyeslés sugárzott az országnagyok szemeiből. - -Csak Kassai volt komor, sötét és gondolatokba merűlt. - -– Nos! mit kivánsz hát, kedves leányom! kérdé a fejedelem. - -– Az andrásfalvi uradalmat, mely Pécsi Simon nótáján esett vissza az -államra, Gyulai Ferencz hű szolgámnak kivánom adományoztatni, szólt, -zsebkendőjének csipkéit tépdelve a herczegnő. - -– De csak oly föltétel alatt, kiáltá puzduri hévvel György úrfi, hogy -tüstént vigye oltárhoz Pécsi Deborah kisasszonyt, az elitélt egyetlen -magzatát. - -Közcsodálkozás követé e szavakat. - -Kassai elejté az elefántcsont gombú pálczát kezéből, s az agg kor -szokott reszketegségénél többel nyúlt utána. - -Rákóczi homlokát redők fellegezték be. - -Most a fejedelemné veté közbe magát s nyájas hangon mondá: – Örvendek -leányom, hogy fiatal éveidben már érzed, miként nem azért szerencsések a -magas helyzetüek, mert joguk van parancsolni, hanem, mert alkalmuk van -az érdemet megjutalmazni. Gyulai Ferencz valóban derék fiatal ember, -kitől házunk és a haza kitünő szolgálatokat várhat. Szivemből örvendek, -kedves fiam György, hogy benned, kit a világ harczias hajlamaidért és -erélyedért dicsér, oly mélyen él a szánalom a szerencsétlenek, a -kegyelem a tévedtek iránt. Óvd e szent, e nemes érzéseket egész -frisseségökben s hidd el, hogy ha a halandóknak nem lehet néha a -mértéket el nem téveszteni, sokkal jobb, ha tetteink által az igazságos -szigor, mint az irgalom szenved csorbát. Egyébiránt Pécsi Simon háza -valóban megérdemli a részvétet. S fenségedhez, folytatá Rákócziné a -férjhez fordulva, ezen örömnapon én is kéréssel járulok. Teljesítse -gyermekeink kivánságát, de egy kikötéssel. Az andrásfalvi urodalomról -szóló adománylevélben Gyulai Ferencz neve mellett említtessék a Pécsi -Deboráhé is. Birják ők egyenlő joggal a szép uradalmat, önként értetvén, -hogy Deboráht rangjához méltólag, én fogom kiházasítani. - -– A legkellemesebben vagyok meglepve, válaszolá Rákóczi, midőn két -kivánság helyett hármat kell teljesítenem, s midőn e kivánságok, bár -külön nem valának rám nézve megnyugtatók, együtt a legtökéletesebben -összhangzanak óhajtásaimmal. Csak egyet kötök ki, hogy Deborah -kisasszony kezét én kérjem meg Gyulai számára, önként értetvén, miként -egyedül én fogok arról gondoskodni, a mi csak fiatal kamarásunk -háztartására az ő részéről szükségeltetnék. - -Ezzel fölkelvén trónjáról, megcsókolta neje arczát s aztán fiának és -szép menyének homlokát. - -A főurak lelkesedése harsány éljenben tört ki. - -Kassai arcza hamusötétté lőn. - -– Hű országnagyjaim! szólt most a fejedelem emelt hangon. Biztató -előjelnek veszem, hogy családom örömnapja hajnalán érkezett hozzám azon -fontos tudósítás Stambulból, melyben védurunk, a szultán, lemondott a -magyarországi evangelikus rendek sérelmeinek orvoslásáért indítandó -hadviselet ellenzéséről. Segédét nem ajánlja ugyan fel, de jó -kivánságával kiséri vállalatunkat. S nekünk egyébre szükségünk sem volt. -A hit és lelkiismeret szabadságának zászlóját ezennel kezembe ragadom -tehát. Keljen fel az ország, üljetek mindnyájan lóra. Hat hét mulva -ötvenezered magunkkal leszünk Morva és Szilézia határánál! - -– Én, fenséges uraim! szólt a dühtől reszkető Kassai, én nem tudok -lovagolni s minthogy ezentúl a politikát csak lóhátról fogják intézni, -alázatosan esdeklem a hivatalomtól föloldoztatásért. - -– Teljesítjük uraságod alázatos kérését, biztosítván ezentúlra is -kegyelmünk iránt, – válaszolá hideg, kimért hangon Rákóczi. - -– Örömmel teszem lelkemet kezeid közé mennybeli atyám, mert e dicső -napot megérnem engedted! szólt könnybe lábbadó szemekkel Dajka, a -püspök. - -Harsány és szünni nem akaró éljenzés közt távozott a hadpárt. - -Kassai nem soká élte túl e rettenetes perczet. - - -XIX. - -Rápoltról a herczegnő kamarása később tért vissza, mint várták. - -Még ott meghallhatá, hogy nagy uradalma és szép arája van. Még ott -értesűlhete Zsófia herczegnő rendkívüli kegyéről és sejtheté, hogy -emelkedése már csak a Rákóczi-család iránti hűségétől függ s hogy -becsvágyának minden álmai valósúlnak, ha a hálát választja -vezércsillagul és a legnagyobb befolyást, eszmék helyett, feltétlen -ragaszkodás által akarja kivívni. - -Minő érzések ostromlák keblét? az a világ előtt titok maradt. - -A kik vele megérkezésekor mindjárt találkoztak, búskomolynak vélték. - -A herczegnő nyugtalanúl várta s nehezteléssel fogadá. - -– Nem azért küldöttem kegyelmedet Rápoltra, szólt élénken, majdnem -hevesen, hogy tagadó választ hozzon. Ezt mások is megtehették volna. Én -öntől a nehezet, a rendkívülit vártam. Szükségem van Klárára s most -szokjam-e meg, hogy kivánságaim rendre meghiusuljanak? - -– Az a nő, kit fenséged ismert, nem él többé. Találtam Rápolton egy -özvegyet, ki betegeket gyógyított, alamizsnát osztott, gyermekeit -tanítá, szőrruhát hordot s a kit a vidék őrangyalának neveznek. Találtam -egy tiszta kis épületet, mely az egyszerűség, a lemondás és a magát -feláldozó erény jeleivel volt csak fölékítve, találtam egy sírt, mely -azzal a joggal birt, hogy virágait az ég cseppjein kivül a fájdalom -harmatja is folyvást üdítse. A szomorúfűzek közül, a kórágy mellől, vagy -a gyermekszobából hozzak-e fenségednek udvarmesternőt? Herczegnőm! -Laczkó Istvánné külön világot teremtett magának, melynek kötelességeit, -szokásait, örömeit, elégtételeit csak azok tudják egészen fölfogni, kik -oly jók voltak mint ő és oly szerencsétlenek. - -– Ah! nekem egészen más tervem volt vele! sóhajtá Zsófi. E bánat, e -visszavonultság alá fogja ásni egészségét, s tán már el is rabolta -arczának szinét. - -– Nem hittem volna, ha nem látom őt, hogy a bú annyi igézettel -birhasson. - -– És még mindig oly szép mint egykor? tudakolta a herczegnő. - -– Talán kevésbbé szép, de sokkal vonzóbb, szólt Gyulai rosszul leplezett -megindulással. - -– Egészen más tervem volt Klárával – ismétlé a herczegleány. De úgy-e -Pécsi Deborah…? - -– Jegyesem! szakítá félbe a herczeglány kérdését Gyulai, megrettenve -azon szavaktól, melyek Báthori Zsófia ajkán rebegtek. - - - - -Lábjegyzetek. - -[Footnote 1: Lásd a _Mennyei Jelenések_ VI-ik részét.] - - - - -TARTALOM. - - A RAJONGÓK 1 - Harmadik rész 5 - Negyedik rész 159 - - - - -KÉPJEGYZÉK. - - 1. Klára, a szombatos neje 41 - 2. – Hisz ez Kassai 50 - 3. Lorántffi Zsuzsánna 58 - 4. Különböző, többnyire fiatal és kecses arcz fordult felé 65 - 5. Régidő óta szebben és szebb pár nem tánczolta a kettőst 86 - 6. – El van tévesztve egész életünk, Deborah! 192 - 7. – A tavasz! a tavasz! sóhajtá végre 223 - 8. Kádár imája 254 - 9. – Van-e szerencsétlenebb nálunknál? 285 - 10. – Legyen szabad nekem ma a más örömére gondolni 328 - - -[Transcriber's Note: - -Javítások. - -Az eredeti szöveg helyesírásán nem változtattunk. - -A nyomdai hibákat javítottuk. Ezek listája: - -22 |elemér elakadt |Elemér elakadt - -63 |Es miért |És miért - -94 |Dehorah |Deborah - -104 |vele. j |vele? - -128 |«fehérnépek« |«fehérnépek» - -140 |arrról |arról - -150 |nségén |inségén - -217 |nehéz. volt |nehéz volt - -245 |arassson |arasson - -265 |biábavalóságának |hiábavalóságának - -266 |számá a |számára] - - -*** END OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK A RAJONGÓK (2. KÖTET) *** - -Updated editions will replace the previous one--the old editions will -be renamed. - -Creating the works from print editions not protected by U.S. copyright -law means that no one owns a United States copyright in these works, -so the Foundation (and you!) can copy and distribute it in the -United States without permission and without paying copyright -royalties. Special rules, set forth in the General Terms of Use part -of this license, apply to copying and distributing Project -Gutenberg-tm electronic works to protect the PROJECT GUTENBERG-tm -concept and trademark. Project Gutenberg is a registered trademark, -and may not be used if you charge for an eBook, except by following -the terms of the trademark license, including paying royalties for use -of the Project Gutenberg trademark. If you do not charge anything for -copies of this eBook, complying with the trademark license is very -easy. You may use this eBook for nearly any purpose such as creation -of derivative works, reports, performances and research. Project -Gutenberg eBooks may be modified and printed and given away--you may -do practically ANYTHING in the United States with eBooks not protected -by U.S. copyright law. Redistribution is subject to the trademark -license, especially commercial redistribution. - -START: FULL LICENSE - -THE FULL PROJECT GUTENBERG LICENSE -PLEASE READ THIS BEFORE YOU DISTRIBUTE OR USE THIS WORK - -To protect the Project Gutenberg-tm mission of promoting the free -distribution of electronic works, by using or distributing this work -(or any other work associated in any way with the phrase "Project -Gutenberg"), you agree to comply with all the terms of the Full -Project Gutenberg-tm License available with this file or online at -www.gutenberg.org/license. - -Section 1. General Terms of Use and Redistributing Project -Gutenberg-tm electronic works - -1.A. By reading or using any part of this Project Gutenberg-tm -electronic work, you indicate that you have read, understand, agree to -and accept all the terms of this license and intellectual property -(trademark/copyright) agreement. If you do not agree to abide by all -the terms of this agreement, you must cease using and return or -destroy all copies of Project Gutenberg-tm electronic works in your -possession. If you paid a fee for obtaining a copy of or access to a -Project Gutenberg-tm electronic work and you do not agree to be bound -by the terms of this agreement, you may obtain a refund from the -person or entity to whom you paid the fee as set forth in paragraph -1.E.8. - -1.B. "Project Gutenberg" is a registered trademark. It may only be -used on or associated in any way with an electronic work by people who -agree to be bound by the terms of this agreement. There are a few -things that you can do with most Project Gutenberg-tm electronic works -even without complying with the full terms of this agreement. See -paragraph 1.C below. There are a lot of things you can do with Project -Gutenberg-tm electronic works if you follow the terms of this -agreement and help preserve free future access to Project Gutenberg-tm -electronic works. See paragraph 1.E below. - -1.C. The Project Gutenberg Literary Archive Foundation ("the -Foundation" or PGLAF), owns a compilation copyright in the collection -of Project Gutenberg-tm electronic works. Nearly all the individual -works in the collection are in the public domain in the United -States. If an individual work is unprotected by copyright law in the -United States and you are located in the United States, we do not -claim a right to prevent you from copying, distributing, performing, -displaying or creating derivative works based on the work as long as -all references to Project Gutenberg are removed. Of course, we hope -that you will support the Project Gutenberg-tm mission of promoting -free access to electronic works by freely sharing Project Gutenberg-tm -works in compliance with the terms of this agreement for keeping the -Project Gutenberg-tm name associated with the work. You can easily -comply with the terms of this agreement by keeping this work in the -same format with its attached full Project Gutenberg-tm License when -you share it without charge with others. - -1.D. The copyright laws of the place where you are located also govern -what you can do with this work. Copyright laws in most countries are -in a constant state of change. If you are outside the United States, -check the laws of your country in addition to the terms of this -agreement before downloading, copying, displaying, performing, -distributing or creating derivative works based on this work or any -other Project Gutenberg-tm work. The Foundation makes no -representations concerning the copyright status of any work in any -country other than the United States. - -1.E. Unless you have removed all references to Project Gutenberg: - -1.E.1. The following sentence, with active links to, or other -immediate access to, the full Project Gutenberg-tm License must appear -prominently whenever any copy of a Project Gutenberg-tm work (any work -on which the phrase "Project Gutenberg" appears, or with which the -phrase "Project Gutenberg" is associated) is accessed, displayed, -performed, viewed, copied or distributed: - - This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and - most other parts of the world at no cost and with almost no - restrictions whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it - under the terms of the Project Gutenberg License included with this - eBook or online at www.gutenberg.org. If you are not located in the - United States, you will have to check the laws of the country where - you are located before using this eBook. - -1.E.2. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is -derived from texts not protected by U.S. copyright law (does not -contain a notice indicating that it is posted with permission of the -copyright holder), the work can be copied and distributed to anyone in -the United States without paying any fees or charges. If you are -redistributing or providing access to a work with the phrase "Project -Gutenberg" associated with or appearing on the work, you must comply -either with the requirements of paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 or -obtain permission for the use of the work and the Project Gutenberg-tm -trademark as set forth in paragraphs 1.E.8 or 1.E.9. - -1.E.3. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is posted -with the permission of the copyright holder, your use and distribution -must comply with both paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 and any -additional terms imposed by the copyright holder. Additional terms -will be linked to the Project Gutenberg-tm License for all works -posted with the permission of the copyright holder found at the -beginning of this work. - -1.E.4. Do not unlink or detach or remove the full Project Gutenberg-tm -License terms from this work, or any files containing a part of this -work or any other work associated with Project Gutenberg-tm. - -1.E.5. Do not copy, display, perform, distribute or redistribute this -electronic work, or any part of this electronic work, without -prominently displaying the sentence set forth in paragraph 1.E.1 with -active links or immediate access to the full terms of the Project -Gutenberg-tm License. - -1.E.6. You may convert to and distribute this work in any binary, -compressed, marked up, nonproprietary or proprietary form, including -any word processing or hypertext form. However, if you provide access -to or distribute copies of a Project Gutenberg-tm work in a format -other than "Plain Vanilla ASCII" or other format used in the official -version posted on the official Project Gutenberg-tm website -(www.gutenberg.org), you must, at no additional cost, fee or expense -to the user, provide a copy, a means of exporting a copy, or a means -of obtaining a copy upon request, of the work in its original "Plain -Vanilla ASCII" or other form. Any alternate format must include the -full Project Gutenberg-tm License as specified in paragraph 1.E.1. - -1.E.7. Do not charge a fee for access to, viewing, displaying, -performing, copying or distributing any Project Gutenberg-tm works -unless you comply with paragraph 1.E.8 or 1.E.9. - -1.E.8. You may charge a reasonable fee for copies of or providing -access to or distributing Project Gutenberg-tm electronic works -provided that: - -* You pay a royalty fee of 20% of the gross profits you derive from - the use of Project Gutenberg-tm works calculated using the method - you already use to calculate your applicable taxes. The fee is owed - to the owner of the Project Gutenberg-tm trademark, but he has - agreed to donate royalties under this paragraph to the Project - Gutenberg Literary Archive Foundation. Royalty payments must be paid - within 60 days following each date on which you prepare (or are - legally required to prepare) your periodic tax returns. Royalty - payments should be clearly marked as such and sent to the Project - Gutenberg Literary Archive Foundation at the address specified in - Section 4, "Information about donations to the Project Gutenberg - Literary Archive Foundation." - -* You provide a full refund of any money paid by a user who notifies - you in writing (or by e-mail) within 30 days of receipt that s/he - does not agree to the terms of the full Project Gutenberg-tm - License. You must require such a user to return or destroy all - copies of the works possessed in a physical medium and discontinue - all use of and all access to other copies of Project Gutenberg-tm - works. - -* You provide, in accordance with paragraph 1.F.3, a full refund of - any money paid for a work or a replacement copy, if a defect in the - electronic work is discovered and reported to you within 90 days of - receipt of the work. - -* You comply with all other terms of this agreement for free - distribution of Project Gutenberg-tm works. - -1.E.9. If you wish to charge a fee or distribute a Project -Gutenberg-tm electronic work or group of works on different terms than -are set forth in this agreement, you must obtain permission in writing -from the Project Gutenberg Literary Archive Foundation, the manager of -the Project Gutenberg-tm trademark. Contact the Foundation as set -forth in Section 3 below. - -1.F. - -1.F.1. Project Gutenberg volunteers and employees expend considerable -effort to identify, do copyright research on, transcribe and proofread -works not protected by U.S. copyright law in creating the Project -Gutenberg-tm collection. Despite these efforts, Project Gutenberg-tm -electronic works, and the medium on which they may be stored, may -contain "Defects," such as, but not limited to, incomplete, inaccurate -or corrupt data, transcription errors, a copyright or other -intellectual property infringement, a defective or damaged disk or -other medium, a computer virus, or computer codes that damage or -cannot be read by your equipment. - -1.F.2. LIMITED WARRANTY, DISCLAIMER OF DAMAGES - Except for the "Right -of Replacement or Refund" described in paragraph 1.F.3, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation, the owner of the Project -Gutenberg-tm trademark, and any other party distributing a Project -Gutenberg-tm electronic work under this agreement, disclaim all -liability to you for damages, costs and expenses, including legal -fees. YOU AGREE THAT YOU HAVE NO REMEDIES FOR NEGLIGENCE, STRICT -LIABILITY, BREACH OF WARRANTY OR BREACH OF CONTRACT EXCEPT THOSE -PROVIDED IN PARAGRAPH 1.F.3. YOU AGREE THAT THE FOUNDATION, THE -TRADEMARK OWNER, AND ANY DISTRIBUTOR UNDER THIS AGREEMENT WILL NOT BE -LIABLE TO YOU FOR ACTUAL, DIRECT, INDIRECT, CONSEQUENTIAL, PUNITIVE OR -INCIDENTAL DAMAGES EVEN IF YOU GIVE NOTICE OF THE POSSIBILITY OF SUCH -DAMAGE. - -1.F.3. LIMITED RIGHT OF REPLACEMENT OR REFUND - If you discover a -defect in this electronic work within 90 days of receiving it, you can -receive a refund of the money (if any) you paid for it by sending a -written explanation to the person you received the work from. If you -received the work on a physical medium, you must return the medium -with your written explanation. The person or entity that provided you -with the defective work may elect to provide a replacement copy in -lieu of a refund. If you received the work electronically, the person -or entity providing it to you may choose to give you a second -opportunity to receive the work electronically in lieu of a refund. If -the second copy is also defective, you may demand a refund in writing -without further opportunities to fix the problem. - -1.F.4. Except for the limited right of replacement or refund set forth -in paragraph 1.F.3, this work is provided to you 'AS-IS', WITH NO -OTHER WARRANTIES OF ANY KIND, EXPRESS OR IMPLIED, INCLUDING BUT NOT -LIMITED TO WARRANTIES OF MERCHANTABILITY OR FITNESS FOR ANY PURPOSE. - -1.F.5. Some states do not allow disclaimers of certain implied -warranties or the exclusion or limitation of certain types of -damages. If any disclaimer or limitation set forth in this agreement -violates the law of the state applicable to this agreement, the -agreement shall be interpreted to make the maximum disclaimer or -limitation permitted by the applicable state law. The invalidity or -unenforceability of any provision of this agreement shall not void the -remaining provisions. - -1.F.6. INDEMNITY - You agree to indemnify and hold the Foundation, the -trademark owner, any agent or employee of the Foundation, anyone -providing copies of Project Gutenberg-tm electronic works in -accordance with this agreement, and any volunteers associated with the -production, promotion and distribution of Project Gutenberg-tm -electronic works, harmless from all liability, costs and expenses, -including legal fees, that arise directly or indirectly from any of -the following which you do or cause to occur: (a) distribution of this -or any Project Gutenberg-tm work, (b) alteration, modification, or -additions or deletions to any Project Gutenberg-tm work, and (c) any -Defect you cause. - -Section 2. Information about the Mission of Project Gutenberg-tm - -Project Gutenberg-tm is synonymous with the free distribution of -electronic works in formats readable by the widest variety of -computers including obsolete, old, middle-aged and new computers. It -exists because of the efforts of hundreds of volunteers and donations -from people in all walks of life. - -Volunteers and financial support to provide volunteers with the -assistance they need are critical to reaching Project Gutenberg-tm's -goals and ensuring that the Project Gutenberg-tm collection will -remain freely available for generations to come. In 2001, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation was created to provide a secure -and permanent future for Project Gutenberg-tm and future -generations. To learn more about the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation and how your efforts and donations can help, see -Sections 3 and 4 and the Foundation information page at -www.gutenberg.org - -Section 3. Information about the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation - -The Project Gutenberg Literary Archive Foundation is a non-profit -501(c)(3) educational corporation organized under the laws of the -state of Mississippi and granted tax exempt status by the Internal -Revenue Service. The Foundation's EIN or federal tax identification -number is 64-6221541. Contributions to the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation are tax deductible to the full extent permitted by -U.S. federal laws and your state's laws. - -The Foundation's business office is located at 809 North 1500 West, -Salt Lake City, UT 84116, (801) 596-1887. Email contact links and up -to date contact information can be found at the Foundation's website -and official page at www.gutenberg.org/contact - -Section 4. Information about Donations to the Project Gutenberg -Literary Archive Foundation - -Project Gutenberg-tm depends upon and cannot survive without -widespread public support and donations to carry out its mission of -increasing the number of public domain and licensed works that can be -freely distributed in machine-readable form accessible by the widest -array of equipment including outdated equipment. Many small donations -($1 to $5,000) are particularly important to maintaining tax exempt -status with the IRS. - -The Foundation is committed to complying with the laws regulating -charities and charitable donations in all 50 states of the United -States. Compliance requirements are not uniform and it takes a -considerable effort, much paperwork and many fees to meet and keep up -with these requirements. We do not solicit donations in locations -where we have not received written confirmation of compliance. To SEND -DONATIONS or determine the status of compliance for any particular -state visit www.gutenberg.org/donate - -While we cannot and do not solicit contributions from states where we -have not met the solicitation requirements, we know of no prohibition -against accepting unsolicited donations from donors in such states who -approach us with offers to donate. - -International donations are gratefully accepted, but we cannot make -any statements concerning tax treatment of donations received from -outside the United States. U.S. laws alone swamp our small staff. - -Please check the Project Gutenberg web pages for current donation -methods and addresses. Donations are accepted in a number of other -ways including checks, online payments and credit card donations. To -donate, please visit: www.gutenberg.org/donate - -Section 5. General Information About Project Gutenberg-tm electronic works - -Professor Michael S. Hart was the originator of the Project -Gutenberg-tm concept of a library of electronic works that could be -freely shared with anyone. For forty years, he produced and -distributed Project Gutenberg-tm eBooks with only a loose network of -volunteer support. - -Project Gutenberg-tm eBooks are often created from several printed -editions, all of which are confirmed as not protected by copyright in -the U.S. unless a copyright notice is included. Thus, we do not -necessarily keep eBooks in compliance with any particular paper -edition. - -Most people start at our website which has the main PG search -facility: www.gutenberg.org - -This website includes information about Project Gutenberg-tm, -including how to make donations to the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation, how to help produce our new eBooks, and how to -subscribe to our email newsletter to hear about new eBooks. |