diff options
Diffstat (limited to 'old/68952-0.txt')
| -rw-r--r-- | old/68952-0.txt | 7346 |
1 files changed, 0 insertions, 7346 deletions
diff --git a/old/68952-0.txt b/old/68952-0.txt deleted file mode 100644 index 4414dc4..0000000 --- a/old/68952-0.txt +++ /dev/null @@ -1,7346 +0,0 @@ -The Project Gutenberg eBook of Uj Zrinyiász, by Kálmán Mikszáth - -This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and -most other parts of the world at no cost and with almost no restrictions -whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it under the terms -of the Project Gutenberg License included with this eBook or online at -www.gutenberg.org. If you are not located in the United States, you -will have to check the laws of the country where you are located before -using this eBook. - -Title: Uj Zrinyiász - -Author: Kálmán Mikszáth - -Release Date: September 10, 2022 [eBook #68952] - -Language: Hungarian - -Produced by: Albert László from page images generously made available - by the Google Books Library Project - -*** START OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK UJ ZRINYIÁSZ *** - - -MIKSZÁTH KÁLMÁN MUNKÁI - -UJ ZRINYIÁSZ - -MIKSZÁTH KÁLMÁN MUNKÁI - -ÖTÖDIK KÖTET - -KÖZREBOCSÁTOTTA AZ IRÓ NEGYVENÉVES JUBILEUMÁRA ALAKULT ORSZÁGOS -BIZOTTSÁG BUDAPEST MDCCCCX. - -UJ ZRINYIÁSZ - -AZ ORSZÁGOS JUBILEUMI BIZOTTSÁG MEGBIZÁSÁBÓL KIADTA A RÉVAI TESTVÉREK -IRODALMI INT. RÉSZV.-TÁRS. - -MINDEN JOG FENNTARTVA - -Pallas részvénytársaság nyomdája, Budapesten. - - - - -ELSŐ RÉSZ. - - -I. A PRAELUDIUM. - -Majd minden író után marad olyan munka, melyről az a vélemény, hogy ha -egészen kidolgozza, szépet adhatott volna. De ezt az illető író már nem -hallja. - -Én ezzel ellentétben még életemben látni akarom az én vázlatban hagyott -munkámat és hallani akarom, amint mondják: - -– Kár, hogy nem dolgozta ki jobban. - -Pedig én úgy fogom kidolgozni, amennyire erőmtől telik, de a théma a -különös, a théma ölel fel annyi anyagot, hogy okvetlenül vázlatnak kell -maradnia – vagyis azt a látszatot viseli. - -Hogy mikép jut modern politikai rajzba Zrinyi éppen ez az, ami egy kis -magyarázatra szorul. Én a középkori szokásokat akarom szembeállítani a -mai modern felfogással, mert az olvasónak így szembetűnőbb, hogy a világ -mennyit változott, bár alapjában a karakterek, bizonyos viszonyok közt, -mindig ugyanazok voltak. Petur bán ma is megvan, száz alakban, a Dózsa -Györgyök is itt lappanganak. Leírtam egyszer Olay Lajost, hogy ő az, aki -fölkisérte Zách Felicziánt a királyi palotáig, aztán megbiztatta az -udvaron: - -– Csak eredj fel Félix és üss közéjük. Ne félj semmit. Én nekem azonban -egy kis dolgom van itt az Omodéék komornájával, hát átszaladok. - -Bercsényi Miklós bizonyosan megvan, de most esetleg Justh Gyulának -hívják és él Zrinyi Miklós is, de meglehet, udvari konczipista és nem -Szigetvár kapitánya. A karakterek maradnak, de más viszonyok közé -keveredve, máskép festenek. Mi lenne például ma II. Rákóczi Ferencz? -Föltéve, hogy megvolna rettentő földbirtoka, mely az ország egy -harmadrészét képezte. Ma nem csinálhatna forradalmat, de másként mutatná -a virtust. Egyszerűen nem lehetne parlamentárizmus miatta, mert ő maga -küldene több mint száz képviselőt a gazdatisztjeiből és fiskálisaiból, -aztán amikor kedve támadna, oda üzenhetné Bánffynak: - -– Én ezt vagy azt a törvényjavaslatot nem szenvedhetem. Tessék levenni a -napirendről! - -Ily groteszk ideák és összehasonlítások vittek rá, hogy szigetvári -Zrinyi Miklóst ma szerepeltessem. Nem bírtam ellentállni az ingernek. -Nem kegyelethiányból teszem Zrinyi iránt (félre ne értse az olvasó), ez -csak a forma. Választhattam volna egy más történeti alakot is, de Zrinyi -volt a legjobb, az ország egyik első leventéje, akinek viselt dolgait -mindenki ismeri Magyarországon, még a kis gyerekek is. Választhattam -volna a világtörténelemből hőst, hogy könyvem így az idegenek előtt is -érdeklődést kelthessen, de mit nekem az idegen világok – én csak enyimek -irója vagyok: a magyaroké. Megmaradok Zrinyinél. - -Azért tehát mindenekelőtt fel kell őt támasztanom. És ez a legkönnyebb. -Már a szentírás is megigéri, hogy itéletnapkor mindenki feltámad, nekem -mindössze a dátumot kell megváltoztatni. - -Az Úr hivatta Gábor arkangyalt (aki ezzel a feltámasztási funkczióval -már régóta meg van bízva) és rendeli neki: - -– Gábor, lemégy a trombitáddal és háromszor egymásután belefújsz -odalent. Ma lesz az itéletnap. - -Gábor vidáman csapkodtatta meg a szárnyait. - -– Megyek, uram. - -– Jól figyelj. Az első trombitaszóra feltámadnak azok, akik a hazáért -meghaltak. Ők az én kedvenczeim. - -– Igen, uram. - -– A második trombitaszóra feltámadnak az öngyilkosok, mert ezekben jó -szív volt, Gábor. Sok érzékeny, nemes szív volt közöttük. - -– Értem, uram. - -– Most aztán vigyázz, Gábor. Ha még a föld nem népesül be nagyon, akkor -harmadszor is belefújsz a harsonába, mely fölhasítja a sírokat. De ha a -föld már tele volna, hadd el a harmadik trombitaszót. - -Gábor arkangyal leszállott a parancscsal és hozzáfogott a munkájához. -Trombitáját szép piros szájához emelte és fujjantott egyet. - -Egy láthatatlan kéz megfogta és egy hang mennydörgé: - -– Állj meg, hiba történt! Néhány ezer évvel eltévesztettük a számítást. -Hagyj abba mindent, a világ még tovább marad. - -Gábor leejté a trombitát ijedten, de már késő volt, a kürtbe lehelt első -félhangra feltámadtak Zrinyi Miklós és társai és mintha az egész -természetes lenne, vígan megindultak Dombovár felé Budának. - - -II. AZ ELSŐ HÍREK ÉS A VATIKÁN. - -Csinos kis csapat voltak, mind szemenszedett vitézek, megrázkódtak, mint -a mesékben szokás. «De jóízűet aludtunk», aztán körülnéztek, hol vannak -a törökök, de azokból biz egy se volt ott. Juranics Miklós a király -zászlóját kereste, amit tegnap (háromszázharmincz év előtt) adott át -neki Zrinyi, hogy ki ne adja élve a kezéből. A zászló nem volt sehol. A -katonák szemeiket dörzsölték. - -– Uramfia, hol vagyunk? - -A régi roncsolt vár se volt ott, amelyből az imént kirohantak, minden -ismeretlennek látszott előttük, csak az Almás vize folydogált és -locsogott csöndesen, mint azelőtt. Éj volt ugyan (mert az éjfél csöndjét -választotta Gábor arkangyal eltévesztett műveletéhez), de a hold -kisérteties fényével megvilágítá a tárgyakat. Nem álltak már ott -Szolimán sátrai, a várat is kicserélte valami bűbájos tündér egy másik -várral. Megfoghatatlan volt az egész. - -Zrinyi Miklós maga ott állott szótlanul, könnyű bíbor dolmányában, -fekete, kerecsen-tollas kalpaggal, aranyos markolatú kardjával, úgy, -amint kirohant s nehéz köd borult az agyvelejére. Mi történhetett? -Álmodta-e az egész harczot, avagy most álmodik bohóságokat a sírban? -Száz aranyat tett a zsebébe és a vár kulcsait. Megtapogatta magát. -Híre-hamva sincsen se a kulcsoknak, se az aranyaknak. Kilopták a zsivány -kontyosok. Vagy hogy talán nem is tett be semmit? Talán nem is Zrinyi -Miklós ő? De hát akkor ki? - -– Hej, Alapi! Hol vagy, Alapi? - -Egy vézna, púpos emberke, csupa bőr, csupa csont, lépett elő, -pánczélingben, sisakkal. - -– Mit parancsol, Miklós bátyám? - -– Mi történt velünk, te Gáspár? - -– Istennek különös csodatétele. - -– Hogy érted azt? - -– Én azt hiszem, föltámadtunk uram és a Jozafát völgyében vagyunk most. - -– Ostobaság! – vágott közbe gróf Zrinyi. – Hiszen itt van az «Almás», -ott alant barnállik az Ujváros, amott kéklenek a hegyek. Ha nappal -volna, legott látnád, hogy Szigeten vagyunk. De mégis, mégis… (tünődve, -zavartan nézegetett előre-hátra.) - -– De hiszen, uram, sokan vannak, akik látták, mikor sebekben összeestél -a hidon és mikor a gonosz Szokoli Mohamed lenyisszantotta a fejedet. - -– Az én fejemet – szólt különös mosolygással és valami kusza emlékek -torlódtak eléje. – Igen, igen… emlékszem Szokolira… beszéltem vele… vagy -láttam őt. - -E perczben odalépett közéjük Szecsődy Máté és leoldotta rettentő széles -kardját, odanyujtván azt Zrinyinek. - -– Uram, én nem tudom, mi lett velem. De annyit tudok, hogy megőrültem, -mert itt látom Deák Balázs komám uramat, valamint Botos Pétert, pedig -ezelőtt két héttel temettük el. Most paroláztak velem. Vegye vissza -tőlem nagyságod a vezérséget a gyalogság fölött, mert az én eszem nem -tiszta. - -Szigetvár kapitánya elhárító mozdulatot tett kezével. - -– Csak tartsa meg kegyelmed azt a kardot. Vagyunk itt elegen babona -alatt. Hanem Deák Balázs uramat magam is szeretném látni elevennek, -mivelhogy én mondtam fölötte el a miatyánkot – amikor a sírba tettük. - -Sarkonfordúlt Szecsődy Máté, mint a karika és daliás, könnyed léptekkel -elsietett. Mindnyájan összenéztek; Szecsődynek tegnap még össze volt a -lába zúzva, egyik kezében mankóval járt, a másikban karddal, most úgy -lépeget, mint egy zerge. Biztos, hogy valami török boszorkány varázsolta -át Zrinyi hadait, összecserélve testeket és lelkeket, eleveneket és -holtakat. - -Istvánffy Pál tudott is mingyárt egy esetet mondani, hogy a pajkos -dzsinek valahol Bagdad városában mikép cseréltek el egy lakodalmas népet -egy temetésen levő gyülekezettel. - -Istvánffy Pál nagy mesemondó. Hej, tavaly még de édesdeden hallgatta a -Zrinyi legkisebbik fia, – a Rosenberg-lánytól való – de most ott van -szegényke Csehországban. - -Talán Zrinyi is ő rá gondol, vagy csak a különös helyzeten álmélkodik, -amint előtte gomolyognak alvezérei, hadnagyai, katonái, fürgén, vidáman, -egészségesen. Keresi elméjében az elveszett fonalat. Miért vagyunk mi -itt? – Hogy jutottunk mi ide és mi czélból? Hiszen a hidon voltunk… a -vár égett. Az ágyú bömbölt… roppant füstgomoly volt… a törökök felénk -rohantak handzsárral, lándzsákkal és hát hova lehettek egyszerre? Se -vér, se halott. A vár se ég. Füstszag nem érzik sehol. Az éji szél -orgonaillatot hoz. Minden nyugodt és csendes, csak a kutyák ugatnak lent -a városban és a kakasok kukorékolnak. - -Szecsődy csakhamar előkerítette az ősz Deák Balázst, abban a fekete -habitusában, amelyben eltemették, aztán a többieket is, akik az Ó-város -ostrománál kinnszorultak, midőn Zrinyi hirtelen bezáratta a kapukat és -ott őket a törökök felkonczolták. Ehol ni, nemzetes és vitézlő Mátyás -György vajda uramat (az alhadnagyot hítták így) négy darabban találták -meg az ellenség elvonulása után. A fejét a Nádasdy-bástyánál, az egyik -kezét a rőzséken, az ötödik és hatodik darabja, a két lába soha meg se -került, azt a szép kordován-csizmája miatt hihetőleg magával vitte -valami istentelen spahi, aki restelt sokáig piszmogni a -csizmalehúzással. No, és most tessék megnézni Mátyás György uram ő -kegyelmét, olyan egy darab legény megintelen, hogy a piktor se pingálhat -különbet. - -Ott volt még a poczakos Basa Péter, a rövidlátó Bosnyák Márton, sőt – -minden jó lélek dicséri az Urat, – amint keresgélné az Ó-város -védelmében elhaltakat s gyüjtené őket maga köré, hát egyszerre csak -találkoznak Dandó Ferenczczel és a pajkos Radován diákkal. Legott -keresztet vetének magukra ijedtükben: - -– Szent Isten, kisértetek! – dadogta vaczogó fogakkal Mátyás György, -mivelhogy Dandó és Radován már jóval előbb temettetének el szemük -láttára, még a néhai óvárosi plébános által, elesvén az Ujvárosban egy -portyázás alkalmával. - -– Hát kegyelmetek nem azok? – kérdi Szecsődy Máté fázékonyan, mereven -tekintve Mátyás Györgyre és Basa Péterre. - -Azok egymásra bámultak a becsületes, őszinte szemeikkel, mintha -mondanák: «Meg van ez a Szecsődy bolondulva.» - -– Ha kisértetek volnánk, nem lennénk olyan éhesek és szomjasok – -tréfálkozik Basa Péter – mint a toportyánféreg. - -A Radován diák nyakában egy kulacs lógott, nagy udvariasan odanyujtotta -Basának: - -– Igyék, bátyámuram! - -Megrázkódott Basa Péter, brrr! Dehogy fogadná el egy halottól. - -– Ne incselkedj velem, jó lélek, hanem térj vissza a te uradhoz, -teremtődhöz. Hallod-e a kakaskukorékolást az Ujvároson? - -Radován diák fölnevetett: - -– Szeretném kitekerni annak a kakasnak a nyakát és odaadni valami szép -menyecskének, hogy süsse meg – mondá Radován diák és megsodorta hetyke -kis bajuszát. - -Egy nagy, átláthatlan chaosz volt ez. Mind jobban, jobban gomolyodott. -Hangos felkiáltások hallatszottak a sürgő-forgó táborban: -«Boszorkányság! Ördöngősség!» Vinnyói János, a várkáplán, ki maga is -elesett az utolsó kirohanáskor, magasra emelé a keresztet és ájtatos, de -mégis mindent túlharsogó hangon énekelte: «Halleluja! Feltámadának!» -(Már mint ők: mert mindenki azt hitte, hogy ő megvolt.) Némelyek térdre -ereszkedének és elkezdtek imádkozni. - -Bajony János nyakra-főre rohant, szinte fellökte Szecsődyt. - -– Lassan a testtel, János! Hová szaladsz? - -– Zrinyit keresem – lelkendezett Bajony – valami különöset találtam. - -– No, ugyan mit? - -– Egy kőoroszlán áll odaát egy oszlopon s alája olyan valami van irva: -«Zrinyi Miklós, Szigetvár hősi védőjének.» - -– Teringettét? – vélte Patacsis Péter. – Talán az öreg Szokoli Mohamed -emberelte meg magát. - -Szecsődy Máté ellenben csak egyre csóválta a nagy fejét és vakargatta -egyik kezével a tarkóját: - -– Gubó legyek, ha egy szót értek mindezekből. Ha azt mondják -kegyelmetek, hogy nem kisértetek, hát beszéljék el a mi utolsó -kirohanásunkat. - -Basa Péter, Deák Balázs és Dandó Ferencz nagy szemeket meresztettek -Szecsődyre. - -– Miféle kirohanásról beszél kegyelmed? - -– Hát a szeptember 8-ikiról, amikor az urunk fölvevé gyémántos forgójú -kalpagját, szép aranyos köntösét és száz magyar aranyat tett a zsebébe. -Aztán kirohant a taraczk füstjében villámló karddal, mint egy Cherub… - -– Fogjál magadnak más bolondot a meséidhez komám, – duzzogott Deák -Balázs – mikor lesz még szeptember nyolczadika. Nem érzed-e az -orgonaillatot, hékás? - -– A siri szagot érzem rajtatok – felelé Szecsődy ünnepélyesen. – Most -már világos, hogy vagy a halál után vagyunk mindnyájan és álmodunk -egymásról a föld alatt, vagy föltámadtunk és élünk. De akárhogy van is, -gyerünk a kapitány elé. Kivált téged kíván sürgősen látni, Deák Balázs -komám, minthogy ő maga imádkozott feletted egy miatyánkot, mikor -temettek. - -– Ha már ennyibe van a dolog, hogy csupa egyszőrüek vagyunk – szólt -közbe élénken Basa Péter, – add ide mégis azt a kulacsot, Radován diák. - -A szájához emelte a szokásos tréfás tósztjával, «az isten éltesse -feleségem urát», de a kulacsban nem volt semmi. – Hiszen üres, süsd meg! - -Radován diák kotyogtatta volna, de nem adott hangot, káromkodott is -szörnyen: - -– Ejnye no! úgysegéljen, megitták előlem a lelkek a másvilágon! - -– Gyerünk, gyerünk a kapitányhoz. - -De nem kellett menni. Zrinyi bán éppen ott termett kapóra s meglátván -régebben elesett hű harczosait, akiket egyenkint megsiratott volt, -eképen szólott lendületes, nemes hévvel: - -– Dicső katonáim! Vitézlő magyarok! Akár varázslat, ami velünk történt, -akár valamely csudálatos isteni akarat, én nem okoskodom fölötte. Egy -bizonyos, mi itt vagyunk és a kardjaink az oldalunkon és hogy a török -nincs itt. Hát keressük meg legelőbb a törököt, a többi magától -következik. Utánam, fiúk! - -Dörgő «Vivát» hangzott és megindultak a vezér után harczi menetben -Botyka felé. Felette csodálkozának, hogy az Almáson eddig soha nem -látott ismeretlen híd volt. Pater Joannes Vinnyói égnek emelé a szemeit, -mondván: «Isten támasztá számunkra e hidat» s annyi csoda között, -valóban, ez fel se tünt. Még az se látszott különösnek, hogy a -rekettyés, mocsaras vidék száraz volt és porzott. - -– Az a kutya Szokoli Mohamed csónakon vadászott itt kacsákra a mult -héten – morogta Juranics. - -– Magam is láttam a vártoronyból – bizonyítá Csáky György. - -De voltak még nagyobb meglepetések is. Radován diák egy helyen két -fényes vasdorongot látott meg a földön, lehajolt, föl akarta emelni, de -nagyon hosszú volt és rettenetesen odatapadott. - -– Mi a menykő ez? Gyere csak, te óriás! - -Ez a vasgyuró Patacsics Péternek szólt, ki olyan virtuscselekedetekben -jeleskedett, hogy a Szelim aga kezéből kifacsarta a buzogányt és a -térdén ketté törte vala, aztán a törökökre dobálván a darabjait, mint -egy-egy gerelyt, két janicsárt ütött agyon. - -Nekirugaszkodott a marhaerejével a vasdorongnak, de biz az neki sem -mozdult. - -Restelte szörnyűképen és elkezdett mellette szaladni, hogy mekkora -darab, hát amint ment, ment és a többiek amint kisérték, sehol se akart -vége lenni, mentek már vagy fél óráig és még mindig tartott a vasdorong. - -– No atyafiak! – kiáltá Patacsics, – mi légyen, nem tudom, de hogy nem -istentől van és nem élő embernek, arra mérget veszek. - -Szecsődy Máté a homlokára ütött és Zrinyi mellé lépett. - -– Uram! Mi mégis a másvilágon vagyunk; lelkek vagyunk uram! - -– Mindegy – felelte zordonan Zrinyi – ha lelkek vagyunk is és a -másvilágot járjuk, hát az se baj: itt vannak a török lelkek is, vagy ha -nincsenek, áttörünk a Mohamed paradicsomába és velük folytatjuk tovább a -harczot. Sohse törődjék az efféle részletekkel, Szecsődy Máté uram. - -Nem is törődött most Szecsődy… Mert uj csoda bontakozott ki az éjben, -mely őt is megdöbbenté. Egy rettenetes szörnyeteg közelgett a távolból, -óriás sebességgel, prüszkölve és dübörögve, mintha a hétfejü sárkány -jönne és látni lehetett, amint elől egyik csillogó csápját mozgatja. - -Alaktalan barna tömeg volt, nem hasonlított semmi élő állathoz a -világon. Két nagy vörös tűzszeme messzire világított, füstöt és -szikrákat köpdösött – és egyenesen feléjök tartott. - -– Rántsátok ki a kardokat! – vezénylett Zrinyi rettenthetetlenül. - -Kétszáz penge ugrott ki hüvelyéből, süvitve mintha repülő sas-sereg -suhogna a levegőben. - -– Jézus! – kiálták Zrinyi vitézei. - -De csodák-csodája, nem volt az reájuk rohanó óriás, se rettenetes -fenevad és egy újjal se bántotta őket: egy száguldó város vagy falu -volt, mely, füst előtte, füst utána, elrohant mellettük. - -Volt mit beszélniök, mikor fölocsudtak, mert csak egy szempillanatig -tartott az egész, mindenki nem láthatott mindent. - -Radován diák mennyre-földre esküdött, hogy az eleje mégis élő lény volt, -valami irdatlan szörnyeteg, aki eléje volt fogva a házikóknak, melyek -vaskerekeken gurultak. Hiszen szeme is volt, hiszen prüszkölt is. Hogyne -lett volna élő lény. - -Csáky György ellenben az embereket figyelte meg a házikók kivilágított -ablakain át. - -– Huh, de szép asszonyok voltak! – vágott közbe Bajony János, aki -egyébiránt egész világéletében a kötények körül somfordált. - -– Az asszonyok éppen csak olyanok voltak, mint a mi asszonyaink – -magyarázta Csáky – hanem a férfiaknak két orruk volt, az egyik rendes -helyén, a másik a szájnál nyult ki és égett és füstölgött. - -– Ne beszélj bolondokat, Gyuri – szólt Alapi. - -– Becsületemre mondom. - -Száz és száz megfigyelés pattant ki most; egyik ezt, a másik azt vette -észre s hüledezve hallgatták a tömérdek megfoghatatlant. Cselejthey -István ökröket látott az egyik rácsos házikóban, a másikban pedig -lovakat. Hátha ezek a lovak huzták valahogy a szaladó várost? Eh, -ostobaság! Tudnak is a lovak oly sebesen futni! Hm. De hátha táltosok -voltak… - -Így mentek, mendegéltek, beszélgetve, tünődve, találgatva a Zrinyi -föltámadt daliái Botyka felé. Az ég kelet felől pirkadni kezdett. A -kelni készülő napnak biboros leple előre csúszott s az éj barna -folyadékja közé, mintha milliárd csövön át tejet szűrne egy láthatatlan -kéz… - -– Virrad, – mondá Szecsődy Máté. – Ez mégis a régi világ! Menjünk, vitéz -barátim, mintha falut látnék ott a fák mögött. - -* * * - -A napra, mely mint a vén szinész, most még a maga jelenetét várta a -kulisszák mögött, nagy szenzáczió várakozott a világgolyónak ezen a -felén. Siess, vén Phöbus! Fogd be a lovaidat, hamar kantározz, furcsa -dolgokat látsz még ma. - -A délután s az est folyamán különös sürgönyök érkeztek Budapestre a -szerkesztőségekhez, de csak egyetlen lap: a «Nemzet» közölte, az is ily -czím alatt: «_A megőrült vidéki levelező_. Dombovárról valaki különböző -álnevek alatt ma az összes fővárosi lapokhoz azt telegrafálja, hogy -Zrinyi Miklós és társai az elmult éjjel föltámadtak Szigetvárt és -Dombovárra érkeztek, hol is jelenleg az indóházban tartózkodnak és -mulatnak, mintegy kétszázan, régi bársony és biborruháikban és -fegyverzetükben, némelyek pánczélingben és sisakosan. A városban -általános a csodálkozás és érdeklődés. A közönség tolong az indóház -körül. Ezt a hóbortos dolgot, mely csak annyit jelenthet, hogy valakinek -az esze tisztul, meg se említettük volna, ha egyidejüleg Szigetvárról a -következő sürgöny nem érkezik: «_Itt ma reggel a régi temető némely -sirjait nyitva találták. Megvizsgálván a nyitott sirokat, azokban -koporsószilánkok igen, de ami rejtélyes és feltünő, semminemű csontok -létezése nem volt konstatálható._» Világos ebből, hogy a dombovári és -szigetvári sürgöny között okozati összefüggés van s közel fekszik az a -föltevés, hogy valami papi babona van készülőben. A «Magyar Állam» talán -tudja.» - -E kis, jelentéktelen betükkel nyomtatott közlemény általában nem volt -szenzáczióra számítva – pedig mégis nagy szenzácziót okozott. Mert a -Fiume felől érkező vonatok utasai már az éji órákban elterjesztették a -különös hírt a fővárosban, mely mint a futótűz terjedett. Reggelre tele -volt vele a város: «Igaz-e, hogy Zrinyi hadai feltámadtak?» - -Nevettek rajta, de tovább adták. Szavahihető emberek látták Zrinyit a -dombovári indóházban; szakasztott olyan, aminőnek az arczképéről -ismerik; kerek nyomott arcz, alacsony homlok, nyirott körszakáll. És az -alvezérei is mind ott voltak: Alapi, Juranics, Szecsődy, Csáky; megannyi -középkori dalia. Hiszen persze nem lehet igaz – de sok sajátszerű van -benne. Deákul és magyarul beszélnek egymás közt, de milyen magyar nyelv -az – olyforma, mint a Caroli Gaspar bibliája, vagy még ódonabb -valamivel. - -Ezer és ezer apróságot tudtak mondani az utasok felőlük. Eh, bolondság, -felelgettek vállvonogatva az okos emberek. Bizonyosan valami -szinésztrupp szökött meg valahonnan mentében, jelmezekben és most -bolondítják a világot. - -– Szinésztrupp? De hát hol van kétszáz férfitagból álló szinésztrupp a -vidéken? - -– Nos, mik tehát, ha nem szinészek? - -– A jó isten tudja. De az eset különös és igen-igen érdekes. - -Némi kiváncsiságot okozott a dolog. Előbb csak kiváncsiságot: hogy ugyan -mi lesz ebből, mire növi ki magát? A kiváncsiságból aztán izgatottság -keletkezett, amint ez szokás, és az izgatottság nőtt, mint a lavina. - -A «Pester Lloyd» esti lapjában már terjedelmes communiqué jelent meg az -esetről: «A dombovári rejtélyes urak» czíme alatt. Egy szemtanú, aki -délelőtt érkezett Budapestre s színről-színre látta az indóházban -Zrinyiéket, a következőket írja: - -«A magát Zrinyi és társainak valló, mintegy kétszáz főnyi társaságról a -legkalandosabb hírek keringenek. Tény az, hogy az elmult estén csakugyan -mintegy kétszáz magyar díszruhába öltözött, kizárólag férfiakból álló -társaság vonult be a dombovári indóházba, hol akkor csak igen kevés -vendég volt jelen. Feltűnő volt, hogy vonat akkor nem érkezett, sem -kocsi, tehát gyalog kellett jönniök; csizmáik (némelyeken sárga csizma -volt) porosak voltak. A vendéglős előadása szerint kijelentették, hogy -éhesek és szomjasak, bort és ételneműt kértek. A vendéglős és pinczérei -készséggel szolgáltak fel a fényes külsejű uraknak, kik teljes -fegyverzettel ültek az asztaloknál. E sorok írója éjjel ment keresztül -Dombováron és tanúja volt a jelenetnek, midőn éji szállást kértek a -vendéglőstől. - -Ez kijelentette, hogy nincsenek alkalmas helyiségei, hanem bent -Dombováron el fogják látni az urakat. - -Erre a Zrinyinek viselkedő egyén (aki valóban Zrinyinek volt -maszkirozva) megveregette a vendéglős vállát és így szólt: - -– Köszönöm a vendégszeretetet, atyámfia, melyet tanusítottál irántunk. -Lesz rád gondom a jövőben. - -A vendéglős nagy szemeket meresztett és pénzt kért: - -– Mit gondol az úr? Hát bolondnak néz engem? Ennyi úrnak hogy adjak én -ingyen enni-inni? - -– Hát mit tegyek? – kérdé a Zrinyi-féle ember szelíd mosolylyal. - -– Egyenlítse ki a számláját, fizessen és punktum. - -A díszruhás alak erre egyik robusztus társához fordult nagy fejcsóválva: - -– Hallottál már ilyet, Patacsics, hogy pénzt kérnek a vendégtől? No, -semmi az. Aztán megint a vendéglőshöz szólt valami fönségesen úri -nyugalommal: «Pénzem nincs, barátom; a száz aranyat, amit a zsebembe -tettem, kivették a törökök, de ha lesz, hát küldök neked. Isten -megáldjon!» - -A vendéglős és pinczérei elkezdtek most lármázni, hogy így-úgy, ez nem -járja, ők addig nem engedik őket távozni a helyiségből, míg nem -fizetnek, vagy különben rendőröket hívnak; mire egy gránátszínmentés, -tüzes fiatal lovag, akit Csákynak neveztek a többiek, kirántotta a -kardját és azt kérdezte a fekete kalpagostól (Zrinyitől): - -– Ne kaszaboljuk le a nyomorultakat? - -– Ne bántsátok, – szólt a fekete kalpagos mosolyogva a vendéglős -rémületén – vért könnyelműen nem szabad ontani. Hanem majd pénzt kell -szerezni, ez az első. - -– De hát még azt sem tudom, – dadogta a vendéglős fogvaczogva – kik az -urak? - -A gránátszínmentés megmondta neki: - -– Tudd meg, te barom, hogy gróf Zrinyi Miklóssal beszéltél, urával -minden földeknek és erdőknek le egészen Csáktornyáig. - -A rejtélyes mágnások, kik közül a vonatról leszállt vendégekből, noha -sokan leszálltunk, senki sem ismert egyet sem, – ami felette gyanús -körülmény – ezen jelenet után nagy kard- és sarkantyúpengések közt -kivonúltak az étteremből, ott hagyva a kétségbeesett vasuti korcsmárost, -akinek mindenét fölették. - -Ennyit közölt lapunkkal, végzi közleményét a Lloyd, a hiteles szemtanú, -ki – sajnos – a harmadik csengetyűszó miatt nem szerezhetett már több -részletet a furcsa urakról.» - -Mi, akik tudjuk a valót, elképzelhetjük, mennyi tapasztalaton és -kiábránduláson mehettek keresztül Zrinyiék, csak egy nap alatt is. -Hogyan kérdezgették, ha emberekkel találkoztak az úton: «Nem látták-e a -török csapatot valamerre?» Végre talán azt felelte neki valami okos -ember: «Bizony, az utolsó is kitakarodott innen, uraim. Nincsen már itt -közelebb más török, csak a pécsi trafikosbolton.» - -– De hát micsoda ország ez akkor? - -– Magyarország. - -– És mikor mentek volna ki a törökök? - -– Lehet annak vagy háromszáz esztendeje. - -Erre alkalmasint megkérdezték: - -– Hányadik évet írjuk most a Krisztus születése után? - -– Benne leszünk ma-holnap az ezerkilenczszázban. - -Hogy csodálkozhattak a marczona, kevély vitézek: «Hát azóta mindig -aludtunk?» Mennyi gondolat czikázhatott elméjükben, mennyi összetorlódó -érzés szánthatta keresztül-kasul a szíveiket! Minden szó, kérdés és -válasz uj és meglepő fordulatokat lökött fel. «Háromszáz esztendeig -voltunk a sírban, azóta elhaltak a feleségeink, gyermekeink, unokáink, -talán még a nemzetségünk is kiveszett. Ugyan, mit akarhat velünk az -Isten?» - -Aztán megint kérdeztek, tarkán, összevissza, ami kinek eszébe jutott: - -– És milyen császár uralkodik most? - -– Ferencz József király. - -– Milyen nemzetségből? - -– A Habsburg-Lotharingiból. - -– És ki mostan a palatinus? - -– Nincsen mostan palatinus. - -De ki győzné fantáziával? S mekkora szárnyakat kellene arra ragasztani -(nagyobbakat azoknál, amik a Zrinyi czímerpajzsán vannak), hogy -keresztül röpülje azt az űrt, amit három század hasított közöttük. Minő -apró szálakból, kavicsokból kellett nekik megépíteniök a hidat ezen űr -felett. Sok dologra, ami könnyűnek látszik, ki tudja, milyen nehezen -jöttek rá. - -Annyi bizonyosra vehető a «Pester Lloyd» közléséből, hogy a dombovári -indóházban még nem tudtak a háromszázharminczkét esztendő felől, mely -álnokul lapul meg a «tegnap» és a «ma» között, mert különben nem mondta -volna Csáky György, hogy Zrinyi minden földeknek és erdőknek ura le -egész Csáktornyáig. És ha voltak is némi bizonytalanságban (mert -kétségkívül abban kellett lenniök), ha már kezdett is kapaszkodni -elméjük némely dolgok miatt az igazság felé, szinte kiszámíthatatlan, -hogy hány apróság jött közbe, ami visszataszíthatta azt. A vasuti -szolgák sapkáin a két szárny egyenesen a Zrinyi-czímerből való. A vasuti -tisztek karszalagjain a két betű: a D. V. (Drávai Vasút) nem-e -jelenthette előttük a szemüknek megszokott «Deus videbit»-et, a felséges -Miksa császár és király jelmondatát. - -Ami azontúli élményeiket illeti, erről már mindent apróra tud a -história. A «Pester Lloyd» közleménye után az előkelőbb lapok saját -külön tudósítói legott útra keltek Dombovárra, részint Szigetvárra és -mindent megírtak, a mi azontúl Zrinyiékkel történt – sőt még azt is, ami -nem történt. - -Még pedig – s ebben egyöntetű volt a riporterek nézete – alig fér kétség -ahhoz, hogy a vitézek csakugyan zerinvári gróf Zrinyi Miklós és társai. -_A szigetvári sírok nyitva találtattak_ s azonfelül is gróf Zrinyi -személyazonosságát tagadni szinte lehetetlen. A dolog természetfölötti -ugyan, de a keresztényeknek meg van igérve és ha tetszett tizenkilencz -századig ezt úgy hirdetni, mint szent és bizonyos dolgot, most, midőn -bekövetkezik belőle egy kis részlet, frivolság azt mondani, hogy -_lehetetlen_. Vagy méltóztassék elismerni; hogy ezerkilenczszáz -esztendeig hazudtak a papok és a szent könyvek s e hazugságokat -mindnyájan kolportálták, vagy el kell hinni a Zrinyiék föltámadását. - -A Zrinyi-ügyből nagy kérdés támadt. Egész hasábok jöttek a lapokban -viselkedésükről; interview-k, karczolatok, humoros czikkek, melyek -minden lépésükről számot adtak. Sőt a belügyminiszterhez is sürgöny -érkezett a hatóságtól, hogy a magát Zrinyi hadainak nevező -érdekszövetkezet (sic!) pénzre akarván szert tenni, megtámadta egy -porosz eredetű birtokosnak Dombovárhoz közel fekvő kastélyát s azt -fényes nappal ostrom alá fogva, a tulajdonostól négyszáz arany -hadisarczot követelt. A megijedt birtokos ki is fizette az összeget, -mielőtt a csendőrök megérkeztek volna, akik különben sem mertek a -túlnyomó tömeggel szembeszállni. A hatóság erélyes intézkedéseket és -katonai erőt kér a rejtélyes portyázó banda megfékezésére. - -A belügyminiszter, mint rendesen, vadászaton volt s nem intézkedett. És -szerencsére – mert az ügy a Zrinyiek javára kezdett dőlni a -közvéleményben. (Jó az aktákat pihentetni.) - -A hírlapi tudósítások amabilisan fogták fel az ostromot. Hiszen ez is -csak Zrinyi mellett bizonyít. Nincs pénz, tehát szerez, nyiltan, fényes -nappal, a maga módja szerint, középkori methódusban, ahogy a -megboldogult Bacsó Tamás tette, vagy Balassa Menyhért. - -Még a hitetlen Tamások is azt mondták most, kivált mikor kisült, hogy a -megsarczolt porosz eredetű birtokos zsidó: - -– De bizony, mégis Zrinyi lesz. - -A papoknak pedig kapóra jött ez a théma. Nagy dolog az. Itt az alkalom -bebizonyítani, hogy mégis van feltámadás. - -Mert ha a tömeggel egészen el tudják hitetni, hogy van más világ, akkor -az nekik hagyja ezt az egyiket. És ő nekik ez is elég. - -A papok nagy tőkét csináltak az esetből s méltán. Gyámoltalanság lett -volna ki nem használni… S azonfelül ráérdemelt egy kis leczkére az álnok -és kétszínű emberiség, _mely nem hisz a maga által hirdetett -igazságokban sem, ha ezek valóságosan előlépnek_. Hát nem czudarság az? - -Nem éppen Zrinyiék miatt, de más dolgokért. Hirdetik az egyenlőséget, -szabadelvűséget s ha mutatkozik a két szép tündérből valamelyik, -sehogyse akarnak ráismerni. Egyugyanazon fiókban tartják a -hazugságaikat, ahol az igazságaik vannak. Bizony jó lesz egy kis zuhany -a nyakukba a szószékről. - -Nagy körmeneteket és Te Deumokat tartottak a templomokban. Néhány püspök -pásztorleveleket adott ki az eset alkalmából, melyek megjelentek a lapok -hasábjain is, e minden földi hiúságok gyüjtőmedenczéjében. Egyszóval: a -Zrinyi-ügy óriási forrongást idézett elő a kedélyekben. Az egész -társadalmat felkavarta s átment a külföldre is. Az angol és franczia -nagy lapok levelezői útban voltak. A «Times» hasábos táviratokban -röpítette szét a XIX-ik század csodáját a földkerekség minden pontjára. -Az emberek nem beszéltek egyébről, csak e feltámadásról, pro és contra. -De a kételkedők serege óráról-órára tért vesztett. Amint uj események, -uj színek, uj megfigyelések és áramlatok híre egyre valószínűbbé tette -az esetet. Minden hírt falánkul fogadtak és az lázasan lüktetett -keresztül Európán. Minden érzés ott vibrált e sajátságos gomolyagban. A -vallásosság, a kiváncsiság, a haszonlesés, a gőg. - -A Nemzeti Kaszinó határozottan Zrinyiék mellett foglalt állást. Mégis -csak természetesebb, ha a sirokból lépnek ki uj főuri alakok, mintsem a -Wertheim-szekrényekből. - -A kaszinóban sok trics-tracs folyt erről; mint rendesen, bon-mot-k -termettek. Egyéb ebben a sovány talajban úgy sem terem. - -– Sapristi! – mondá a kis Nopcsa, aki mindig az udvar részére -gondolkozik. – A király jól járt, hm, mert nem kell a tizedik szobrot -megcsináltatnia, hm… - -És Nopcsa vígan dörzsölte a kezeit. - -De a furfangosság is fonta színes guzsalyáról a maga finom czérnáit. - -– Csalás és szemfényvesztés! – hirdették a képviselőházi folyosón az -ellenzéki korifeusok. – Az egész komédiát Bánffy és Darányi szczenirozta -a szoczializmus ellen. - -S tényleg gondolkozóba estek a földosztó szoczialisták. Mert hát ez -félig sem tréfa. Ha csakugyan kezdenek föltámadni az ősapák, úgy -benépesül a föld, hogy egy négyszögöl se jut egyikünkre. Mégis csak jobb -lesz az eddigi tulajdonosokhoz ragaszkodni. - -S míg forrt a kérdés, tarkán bugyborékoltak fel a különböző nézetek. -Herman Ottó czikket írt és hülyéknek nevezte a hívőket. Az Akadémián -Czobor Béla értekezést tartott a Zrinyi-korabeli ékszerekről és -viseletekről. Az Akadémia makacs kálvinistái általában tagadták a dolog -lehetőségét. Azonban Szász Károly sürgős indítványt tett a gróf -Széchenyi István összes levelezéseinek kiadására, amit el is fogadtak. -Jele, hogy a dolog mégis szöget ütött a fejükbe s azon eshetőségre -számítva, ha a részleges feltámadás mégis igaz és amennyiben esetleg -folytatása lehetne és a többi közt Széchenyi István is feltámadna, jó -lesz elkerülni a szemrehányást, hogy az Akadémia nem akarta a leveleit -kiadni. - -Ellenben a történelmi társulat beható tanácskozás alá vette a dombovári -rejtélyt s hosszas tanácskozás után egy négytagú bizottságot küldött ki -a helyszínére Zrinyi és társainak agnoszkálására. «Ez kötelességünk, -uraim – mondá az elnök – adjunk ez általános chaoszban irányt az -emberiségnek.» - -A bizottságba Thaly Kálmánt, Czobor Bélát, dr. Török Aurélt és dr. -Korányi Frigyest jelölte az elnök. - -– Minek oda Korányi? – vetették fel zajosan – orvos-doktor csak a -halálozásnál szükséges: a föltámadásnál fölösleges. - -– Nem kell Korányi! – kiáltá Thaly, nagy őszbeborúlt üstökét megrázva. - -– Korányi nem történész! - -– Korányi nem régész! - -– Mind igaz, uraim – vitatkozék az elnök, – de tudniok kellene, hogy dr. -Korányi csinálta eddig a legnagyobb leistungot a XIX-ik században. - -– Mit? Hol? – tört ki élénken a kiváncsiság. - -– Fraknói «Mátyás királyról» írt munkájában megállapítá a diagnózist, -hogy miben halt meg az igazságos király. A látlelet két sűrű oldalon oda -van csatolva a szöveghez. Tessék megnézni.[1] Aki ilyen messzire ellát a -multba, az bizonyosan ellát közelebbre is. - -Ez az érvelés meggyőzte a konok történészeket s szó nélkül vállalták a -nagy jelentőségű bizottságba (melyre, mint mondták, az ország szeme néz) -Korányit. - -A bizottság természetesen rögtön Dombovárra utazott, Zrinyiékkel -érintkezendő, kik a dombováriakat egészen elragadták, úgy, hogy szinte a -tenyerükön hordták őket; ünnepélyeket rendeztek tiszteletükre, a hölgyek -virágokkal borították el Zrinyit. (Radován deák tegnap jegyet váltott -egy ottani bájos leánynyal). A legujabb sürgönyök szerint az elmult -estén egy vándor-szintársulat díszelőadást rendezett számukra, adván -Jókaitól a «Szigetvári vértanukat». Zrinyi, unokaöcscse, Alapi Gáspár -társaságában, egy páholyban komolyan és figyelmesen hallgatta végig az -előadást és azt jegyezte meg, hogy: «Egy szó se igaz az egészből.» - -De a bizottság, melynek eljárásáról lázas türelmetlenséggel várt a -közönség hireket (mert Magyarországon mindent bizottságokkal szeretnének -végeztetni – ha lehetne, még a lélekzést is), vélvén, hogy tekintélyével -végre jobbra vagy balra lendíti a még mindig kétes «Zrinyi-ügyet», a -bizottság, mondom, még oda sem érkezett, tehát még nem is -nyilatkozhatott, midőn egy távoli országból jött egy hang, nem is maga a -hang, csak a szózatnak a szele – és eldönté világot rázó súlyával a -dolgot egyszer s mindenkorra. - -Egy távirat érkezett Rómából, melyet külön kiadásban közöltek a lapok: - -«A Vatikán lapja: a «Piccolo», mai számában közli a pápai encziklika -vázlatos tartalmát, melyet a szent atya a kereszténységért küzdött gróf -Zrinyi Miklós és katonáinak Mária országában (Regnum Marianum) történt -csodálatos feltámadásáról kiadott s melyben ezen részleges feltámadás, -mint a mennyei gondviselés egyik előzetes ténye fejtegettetik. Az -encziklika bővebben szól arról, hogy ezen feltámadás nem teszi -halhatatlanokká az illetőket, hanem csak akképen lészen értelmezendő, -hogy életük fonalát ott veszik fel, ahol azt a keresztény hitért -szenvedett hősi halál megszakította. Így például ezen Zrinyi Miklós most -58 éves és nem 380 éves és addig fog élni – valamint a társai is – -ameddig különben élt volna. Rampolla bibornok a holnapi nap folyamán -fogja az encziklikát kihirdetni.» - -Wlassics miniszter elolvasván egy rendkívüli kiadásból a római sürgönyt, -rögtön leült és a következő levelet írta Zrinyinek: - -Méltóságos gróf úr! - -Dicső hazafi! - -Tekintettel elfoglaltságomra, csak most foghatok tollat, hazafias -örömömet tolmácsolandó szerencsés föltámadása felett. Szívem hangosan -dobog az örömtől s megnyugtató érzés tölt el, hogy már nemcsak dogmává, -de teljesen valósággá lőn, hogy nem halnak meg, akik a hazának élnek, -amihez most már merem hozzátenni – és ha meghalnak feltámadnak. - -Legyen meggyőződve, méltóságos gróf úr, hogy halálában is tiszteletem -kimondhatatlan tárgya volt s a miniszterségem óta megjelent -tankönyvekben és olvasókönyvekben mindenütt ragyognak a méltóságod vitéz -tettei, buzdításul szolgálván a tanuló ifjuságnak. - -Üdvözlöm önt és kérem az isteni gondviselést, mely a sirokból vezette -fel önt és igen tisztelt társait, hogy hazánk és nemzetünk javára -engedje önöket friss egészségben sok uj és nagy tetteket fűzni az -eddigiekhez. Kelt stb. - -_Wlassics._ - - -III. A HIRES SZALMALÁNG. - -A székes-főváros lázban van. Vendéget vár. Ah, az mindig nagy dolog, ha -Budapest vendéget vár. És mindig egy kaptára történik. A házak -lobogódíszt öltenek, bizonyos ablakokban megjelennek bizonyos pokróczok -és ágytakarók. A rendőrök uj atillájukat huzzák föl. A főpolgármester -nem fogad feleket, be van zárkózva, beszédet tanul. A tömeg mind -sürübben hullámzik az indóház mentén, ahonnan a vendég jön. - -A zsebmetszők a lehető legczélszerűbben elhelyezkednek a vonalon, -elhelyezkednek a rendőrök is – de a legczélszerütlenebbül. Ez a chablon -a város külső képére nézve. Az illusztris vendégre is mindig ugyanaz az -egy sors vár. Lakás van számára véve a «Hungáriában», melynek foyerét -délszaki növények ékesítik, szalonja asztalán ott várja egy meghívó báró -Atzél Bélától a Park-Clubba, egy másik meghívó gróf Zichy Jenőtől a -Szent-Ivánban tiszteletére rendezendő vadászatokra. A polgármester -fejében pedig ott várja egy programm, melynek pontjai az elevátor -megtekintése, este előadás az Operában, utána díszbanket a városi -Redoute termeiben. Ezen élvezetekhez csatlakozik ujabban a vágóhíd, a -vásárcsarnok és az uj országház megtekintése. Gyönyörű dolgok ezek. - -Fölösleges mondani, hogy gróf Zrinyi Miklós fogadtatásáról van szó. Őt -és vitézeit várja a vendéglátó székes-főváros. Hasonló lelkesedés régen -volt. Az egyház maga is részt vesz a fogadtatás pompájában s Budapest -minden harangját megkondítják. Maga a papság is kivonul az indóházba -teljes ornátusban. - -A pápai encziklika különben a társadalom minden rétegeiben eloszlatta a -kételyeket. Egy hang sem emelkedett többé a csoda ellen. A történelmi -társulat kiküldött bizottsága ennélfogva szintén megállapította távirati -jelentésében személyi ugyanazonosságukat. Ezt Czobor Béla is bizonyítja -– de ruházatukat nem tartja korhűnek. - -Midőn Thaly Kálmánt bemutatták Zrinyinek, a somogyi főispán hozzátette: - -– II. Rákóczi Ferencz történetírója. - -– Ki az a II. Rákóczi Ferencz? – kérdezte Zrinyi hanyagul. - -Thaly hamarjában szinte megbotránkozott mikor eszébe nyilalt, hogy -persze, Zrinyi előbb élt, nyugodtan felelte tehát: - -– Zrinyi Ilona fia. - -Sziget hős védője ezt a nevet is hiába keresgette emlékei közt. - -– Ez a gróf úr dédunokája, a legvitézebb és legszebb magyar asszony, aki -három évig védelmezte Munkács várát. - -Zrinyi szemei felragyogtak. - -– És elüzte a törököt? – kérdé élénk érdeklődéssel. - -– Nem a török ostromolta, hanem a császáriak – felelte Thaly. - -– Ne mondja! – kiáltott fel Zrinyi Miklós, látható meglepetéssel. – És -azután? - -– Elfoglalták a várat a császáriak – tüzelte, irritálta Thaly (mert ki -tudja, mire lehet az jó). – Hja, bizony fogságra vetették a dicső -asszonyt, aki nekünk felséges Urunkat, Rákóczi Ferenczet szülte. - -– Nos, és mi lett aztán a sorsa? - -– Meghalt számüzetésben Nikomédiában 1703-ban. A török szerető -gondoskodása édesítette meg utolsó éveit. Ott jártam a sirjánál magam -is. - -Zrinyi egyre fokozottabb figyelemmel csüngött a Thaly ajkain. - -– Kegyelmed, úgy látszik, nagytudományú férfiú, de ez mégis meglep -engem, amiket mond. Valóban a császáriak tették volna? - -No iszen, csak ez kellett Thalynak, hogy rögtön nekifogjon a tragédiák -hosszú sorának. Patacsics, Alapi, Csáky, Szecsődy körülvették és úgy -hallgatták, mintha mézzel lenne a szája megkenve: hogyan végeztette ki a -római császár később Zrinyi Pétert Bécsujhelyen, hogyan kínozták -börtönben s vitték az őrületbe még később Zrinyi Jánost. - -Szecsődy uram megrántotta a Deák Balázs smaragdzöld mentéjét, felhúzván -a szemöldjeit a homloka legtetejére. - -– Ez többet tud, mint mink, komám uram. - -Alapi a kardjára csapott indulatosan: - -– Hát az Isten se volt itt azóta, amig mi odavoltunk? - -Maga Zrinyi Miklós semmit se szólt, csak mosolygott nagykeserüen és a -szakállába látszott morogni valamit. Olyasfélét talán, hogy «ezért ugyan -érdemes volt kirohanni». - -Aztán félrehuzta Thalyt bizalmasan egy ablakmélyedésbe. A többiek -tiszteletteljesen álltak félre. Elképzelték, hogy miről lesz szó, – de -hallották is onnan a hangos beszélgetést. - -– Mondja csak kegyelmed, ki messze lát hátra a mult időkbe, ahonnan mi -jöttünk, nem tud valamit az én asszonyomról? - -– Rosenberg Éva grófnőről? - -Zrinyi a fejével bólintott és hangosan dobogott a szíve az -izgatottságtól, hogy mit fog hallani. Nagyon szerette azt a szép -aranyhaju asszonyt. - -– A grófné ott élt egy darabig özvegyen a csehországi birtokán – -folytatá a histórikus, – hanem aztán férjhez ment. - -A Zrinyi keskeny homloka elborult. Ez fájt neki. Fölszisszent, mintha -mérgezett tőrrel szúrták volna meg. - -– Kihez ment férjhez? – kérdé tompán. - -– Gazaldo Pál olasz marquishoz. - -– Ah, a gaz kigyó! Vadászott egyszer nálam Csáktornyán… - -Az irigy Czobor Béla nagy malicziával súgta Török Aurélnak: - -– Még szinte bámulatosabb az, hogy Thaly tudja ezeket, mintsem az, hogy -Zrinyiék feltámadtak. - -Zrinyi szótlanul nézett maga elé, észre lehetett venni rajta, hogy -ellágyult az emlékeken. - -– És kis fiamból, Jánoskámból, mi lett? - -– Ő boldog volt, uram, és soha se jött vissza Magyarországba, nagy kort -élt és most ott alussza örök álmát a hohenfurti zárda templomában. - -– Szegény Jánoska! – És egy köny reszketett a rettenhetetlen hős -szempilláin – milyen szépen lovagolt, repesett a térdeimen… - -Aztán mégis észrevette, hogy nem illik hozzá ez a nagy gyöngeség, -elfordult, ott hagyta a multba látó urakat. - -Hanem iszen éppen csak ez kellett a többieknek. Nosza megrohanták Thalyt -valamennyien, sohse volt még ő olyan kapós. Valóságos _áffium_ gyanánt -hatott a tudomány a vitéz urakra. Mindenik szeretett volna hallani a -feleségéről, a gyermekeiről és hetediziglen az unokáiról; Istvánffy Pál -félrelökte Botos Pétert: «Kendnek úgy se voltak gyermekei». Máté György -pedig túlkiabálta Deák Balázst: - -– Kezdjük csak az én cselédeimen! Mi lett az én szépséges Kata -leányommal? - -A Kata leány? Ki tudhatná azt! Itt már véget ért a Thaly tudománya. Csak -nagy nemzetségfákról regél a történelem. A kis fák ismeretlenül nőnek és -enyésznek el a nagy nemzeti rengetegben. - -Különben sem volt idő ilyenekre. Ott várt már Budapest székes-főváros -küldöttsége, mely meghivta Zrinyiéket s meg volt bizva, hogy -különvonaton kisérje őket. - -Zrinyiék égtek a kiváncsiságtól, hogy újra láthassák Budavárát, de a -vasút ellen hátborzongató ellenszenvet éreztek, habár három nap alatt, -míg Dombováron mulattak, sok mindent más szinben láttak már, mint -azelőtt három századdal. Nagy iskolán mentek keresztül e három napon. -Amit az emberiség apránkint talált fel, azt ők egyszerre látták maguk -előtt. Sok volt, megterhelte az elméjüket. - -Szecsődy Máté kifogást tett a vasút ellen: - -– Jobb volna, ha lóháton mehetnénk. - -Megijedt erre Tenczer Pál[2] (mert ő volt a küldöttség vezetője): - -– Nem lehet az. Oh, Gott, Gott. Méltóztassanak csak belenyugodni. - -– Kényelmesebb is volna lóháton – jegyzé meg Csáky. - -(No ilyet még az öregapám sem hallott, gondolta magában Tenczer Pál, -hogy kényelmesebb volna lóháton.) - -– Dehogy, dehogy, – mondá aztán hangosan – kényelmes coupék, étkező -kocsi… Csak tessék én rám bizni. Aztán kivihetetlen is volna lóháton. -Hol vennénk annyi hátaslovat? - -Maga Zrinyi szólt közbe: - -– Az a legkisebb. Láttam itt a környéken egy ménest; mingyárt lehetne -belőle fogatni, amennyi paripa kell. - -Vaczogott a Tenczer Pál foga. - -(«Huh, fel nem ülnék millió forintért egy olyan vad lóra.») - -– De hiszen az a Dőryék ménese! – ellenveték a dombovári honoratiorok. - -– Az most, de ha elveszszük, akkor a mienk lesz – mondá a vezér -jókedvüen. - -– Csakhogy nem engedik ám a Dőryek – vélte egy szőkeszakállú helybeli -alak. - -– Úgy? – szólt Zrinyi érdeklődve. – Az a kérdés, hány főbül áll a -haderejük? - -– Nincs haderejük. - -– Hát akkor mivel akadályozzák meg? – csodálkozott a hajdani -várkapitány. - -– A törvényekkel, a tulajdonjog szentségévél. - -Zrinyiék összemosolyogtak; szemjátékuk azt látszott mondani egymásnak: -Milyen satnya faj ez! - -Sok huza-vona után Zrinyiék engedtek udvariasságból s az egész tábor -felczihelődött a fellobogózott vonatra, mely már meg sem áll Budapestig. -Csak Radován diákkal volt egy kis komédia. A kópé annyira szerelmes -volt, hogy egy-két napra sem akarta elhagyni menyasszonyát, egy tűzről -pattant barna leányt, névszerint Faragó Piroskát, aki a feltámadottak -tiszteletére adott bálon ismerkedett meg Radovánnal. - -A diák olyan szépen tánczolta a csárdást Piroskával, úgy aprózta, úgy -tudta megforgatni, meg kaczérul elereszteni, nagy dévajkodással úgy -fogdosta, úgy megfogta, – hogy foglya is maradt ásó-kapa erejéig. - -Mindjárt ott a bálon megkérette Szecsődy és Patacsics uraimékkal a -szüleitől. - -Faragóék, jómódú polgárcsalád Dombováron, legott meghányták, megvetették -a dolgot. Hirtelen jött az ajánlat, de a kérő helyes férfiú, nemcsak -régi familiából való, de ő maga is régi s mindent összevéve, szerencse -Piroskára, mert Radovánnak ugyan nincs semmije, de vannak érdemei s -minthogy a hazáért halt meg, olyan hivatalt kaphat, amilyent akar, sőt -még országgyülési képviselő is lehet a jövő cziklusra, ha átáll a -szélsőbalhoz. Ott mingyárt megvolt az eljegyzés is, sok vidám enyelgés -és tréfa között. Hogy hol veszi Radován a keresztlevelet? S hogy fogja -mondani a menyasszony: «Holtodiglan», mikor ez már egy régen elmult -terminus? Szó, ami szó, de valóban sok különösség jön ki az ilyen -rendkívüli helyzetekből. - -Radován tehát nem akart Budapestre jönni. Nem kell már ő neki a -dicsőség, de Zrinyi közbelépett és végre úgy oldották meg a kérdést, -hogy magukkal vitték Piroskát is az özvegy menyecskenővérével együtt. -Bezzeg volt nagy dévajkodás a vasúton. A fiatalabb vitézek fogdosták, -csipkedték, bizony még oly helyen is a ruhán keresztül, ahol nem illett, -kivált a menyecskét. Sőt az öregebb urak mellének sem esett rosszul egy -kis pajzánkodás. Az özvegy menyecske volt nagy kínban, nem győzte -paskolni a kezeiket. «Ugyan hagyjanak békét. Ne izéljenek hát stb.» A -fővárosi küldöttség tagjai megbotránkozással röffentek össze s Tenczer -Pál azt súgta Máttyus Arisztidnek, de az öreg Kléh István is hallotta: - -– Úgy látszik, nem nagy illedelmet tudtak a középkorban. - -Azontúl alig történt valami megemlítésre méltó, az állomásoknál -mindenütt nagy tömegek várták a vonatot, zászlókkal, zeneszóval, a papok -proczesszióval, kereszttel, vörösinges minisztránsokkal, de a vonat -sehol sem állott meg, következéskép nem lehettek beszédek, csak az -ablakon át köszöngetett nekik Zrinyi Miklós. Az egyik községnél pláne -bandérium várta; a nyalka paraszt-legények, kik szőrén ülték a lovat, -nagy lelkesedésükben erőnek erejével a vonat előtt akartak lovagolni, de -a biró uram rájuk ripakodott: - -– Mit akartok? A füstös előtt? Hiszen ha még jó lovatok lenne. De hatvan -forintos lovakon? Ki látott ilyet? Szamarak. - -Zrinyit borongós hangulat fogta el, gépiesen nyúlt fövegéhez a riadó -éljenzésekre, néhol feltünt neki egy-egy arcz: «Ejnye, de ismerős ember, -mintha már láttam volna.» De a vidék hogy’ megváltozott! Az emberek nem -lehettek a régiek, mégis rájuk ismert; a vidék ellenben a régi volt, -százszor megjárta és még sem ismert rá, csak a hegyek maradtak, a jó -öreg hegyek – az erdők eltüntek, tavak, mocsarak kiszáradtak. De mégis. -Nini, ez a Kavartyó völgye. Ez az övé volt, egy folyam szelte végig. A -folyam is eltünt, de ott a helye, az a czikczakkosan kanyargó sáv. Egy -mélyedés, de mert a fű bujább rajta, mintegy kitölti. - -– Kié most ez a birtok? – kérdé kiváncsian. A vele volt urak -elmondották: - -– Ez bizony egy bécsi bankáré. - -Egy hangot se ejtett el, hogy valamikor az övé volt, hanem látni -lehetett, hogy nyomja valami a kedélyét. Búsan mondta valami ötletből -Szecsődynek: - -– Ki tudja, meddig leszünk még együtt. - -Szecsődy nyugtalanul tekintett rá s pathoszszal jegyzé meg: - -– Örökké. - -– Nem tudom, barátom. Hiszen szép a hűség és barátság, de ahhoz éléstár -is kell. Az én dominiumaimat felosztották. Más világ ez itt. Ki tudja, -mi a mienk belőle. - -Kérdezte azután a fővárosi uraktól: szokott-e most a király birtokokat -osztogatni? - -– Nem szokott. - -– Hát mit csinál akkor? Mivel tartja fenn magát? Hát miért nem szokott? - -– Mert nincs neki. - -Zrinyi nagy szemeket meresztett. - -– Hogy nincs? Ha teszem azt, leütteti valakinek a fejét. - -– De nem ütteti… - -– Hát aki «nótába» esik. - -– Nem esik itt soha senki nótába. - -Fejet csóvált, furcsának tetszettek neki ezek az állapotok. Hanyatlás, -minden vonalon nagy hanyatlás. Az ő álláspontjából így festett az uj -kor. Az ő álláspontja pedig az a kis vasrácsos ablak volt, mely a -vártornyokról nézett le kevélyen a világra. Hogy a Dőryék méneséből nem -javasolták kiszakitani a kétszáz paripát, ez az uj nemzedék -gyámoltalanságát jelentette. Hogy a király nem oszt birtokokat s nem -ütteti le az alattvalók fejeit, ez a királyi hatalom meggyöngülésének -tünt fel. (Nyilván valami Dobzse Lászlót sejtett a bokorban.) Mohón -szítt fel minden benyomást, de az mind úgy alakult át az ő középkori -koponyájában, mint egy kész veszedelem. Szegény Magyarország, mi lett -belőle! - -Maga a vasút se tetszett neki. Beismerte, hogy nagyszerű találmány, de -elpuhítja a fajt. Egy nemzet, amely vasúton jár, már nem jó katona. - -Thaly előadta, hogy éppen katonai szempontból sok hasznát vehetni, mert -a sereget gyorsabban lehet mozgósítani, szállítani, ahová tetszik. - -– Nem ér semmit! – felelte Zrinyi. – Mert az ellenségnek is van vasútja, -az is gyorsabban szállít. - -A fővárosi küldöttség egy pár tagja Zrinyinek helyeselt. Különösen egy -úr volt köztük: Sartory Pál,[3] aki mindenben a Zrinyi nézeteit -támogatta a fejbólintásaival, vagy rövid száraz megjegyzéseivel. - -A büszke főúr igen megkedvelte útközben ezt a derék polgárt, a ki régies -szabású fekete krispint viselt és lazaczszínű nadrágot, nyakára első -Napoleon-korabeli divat szerint, fekete selyemkendő volt csavarva s igen -gyakran nyúlt a burnótos szelenczéjéhez, melynek fedelére egy hajporos -dáma volt festve, valami mult századbeli angol királyné. Igen izgékony -öreg úr volt ez, aki sokszor törülte az orrát tarka zsebkendőjével és -ilyenkor mindig letisztogatta csizmáit is (mert csizmákat viselt a -lazaczszínű pantallon alatt) ugyanazon zsebkendővel. - -Máttyus Arisztid és Kléh István úgy mutatták őt be, mint a -köztörvényhatósági bizottság egyik legbefolyásosabb tagját, akinek a -legnagyobb pártja van a közgyűléseken. - -Az út vége felé úgyszólván csak magával Sartoryval foglalkozott Zrinyi, -vele beszélt, tőle kérdezősködött s feleletei néhányszor -megmosolyogtatták. Igen gyakran kiáltott fel: «Igaza van, Sartory uram!» - -És nagyon mulattatta, mikor a többiek elmesélték Sartory egyik -köztudomású esetét, midőn ugyanis a városi közgyűlésen valamely térnek -befásítását indítványozták, azzal az indokolással, hogy Angliában -mindent befásítanak, Sartory felszólalt: - -– A fák az erdőkbe valók. A városba házak valók. Nekem nem imponál -Anglia. - -Mire felpattant az indítványozó és ekképen vágott vissza: - -– De nekem meg imponál Anglia, mert ott wighek vannak és toryk, itt -Pesten pedig csak Sartoryk. - -Zrinyi még sokáig élénken beszélgetett az öreg úrral, csak mikor -elszunyókált, kezdett Patacsicscsal évelődni: - -– Igen értelmes ember – mondá, – csak egy kicsit _maradi_. Kegyelmednek -való. (Patacsics ugyanis ékes szószólója volt a buzogánynyal való -harczolási módnak és a nyilakért is lelkesedett.) - -A fővárosi küldöttség fülét megszúrta ez a kijelentés. Ej, ej! Mégis -csak rettenetes, hogy Sartory Pált, akinek a legnagyobb pártja van a -városi közgyűlésen, még Zrinyi Miklós is maradi embernek tartja. - -De nem szúrta meg Patacsicsot, akinek pedig szánva volt a csipkelődés, -mert Patacsics, a híres vasgyúró, aki a botykai határban a vasúti sínt -akarta kiemelni s aki egy ültőhelyében szokott elfogyasztani egy fél akó -bort, elszédült a vasút rázásától, kóválygott a feje, mintha tengeren -utaznék. - -– Megöl ez a csúf sárkány – dadogta és szemrehányóan tekintett Tenczer -Pálra, aki nem akarta, hogy lóháton jőjjenek. - -Hanem jó szerencse, már éppen füttyentett a gőzgép s Kelenföldről a -Gellért felé rohant a vonat. - -– Budapesten vagyunk – mondták a fővárosiak. - -Az ablakhoz rohantak a Zrinyi emberei, maga a vezér is fölugrott. - -A bámulat felszisszenése hallatszott száz ajkon az elterülő fönséges -panoráma láttára. - -Ott feküdt lábainál Magyarország tündéri fővárosa, szem nem látott -ilyet, fül nem hallott ilyenről – a képzelet sem hozhatta hát elé. A -középütt mintha egy czímerpajzsot választana ketté egy széles -ezüstpántlika: a Duna, fellobogózott hajóival, tarka bárkáival, azzal a -szépséges szemölcscsel: a Margit-szigettel – mintha zöldselyem-himzés -volna az ezüstszalagon. - -Kétfelől a gyönyörű paloták nézik magukat a Duna tükrében és -messze-messze, amerre csak szem lát, mindenütt tornyok, kupolák és -kastélyok. Uram isten, hány király lakik itt? - -Élvezet volt nézni azt a nagy elbámulást, azt a kábító hatást. Az Buda! -Ez itt Pest! Jézus Mária, ki építette ezt mind? - -Sartory Pál felocsudott erre, szippantott egyet és a mellére ütött: - -– Hát mink. - -Csak úgy dőlt belőlük ezer meg ezer kérdés, önkéntelen felkiáltások, -naiv megjegyzések. - -– Nini, a minarettek mind eltüntek! - -– Aha, más valami van helyettük. Mi az a karcsú vékony, ami a füstöt -okádja? - -– Az a gyárak kéménye. - -– Mi az a gyár? - -– Hja, azt nehéz volna ilyen hirtelen megmondani. - -– Nézzék csak, nézzék csak… Ott messze egy tornyon egy muezzin. - -– Dehogy… az egy vasból való pánczélos vitéz az új országház tornyán. - -Befordult a vonat a palatinuskertnél, az összekötő-hídon, Pest felé. No -most, no most! mindjárt összeroppan az a filigrán híd. - -Istvánffy Pál behúnyta a szemeit, de a nap verőfényétől ametiszt -színekben csillámló víz, a sebes rohanásban keresztül-kasul metélve a -híd szaladó rácsozata által, átczikázott vakítóan még a becsukott -szemhéjakon keresztül is. - -A szigetvári vitézek keresztet vetettek magukra. Megkóstolták már -egyszer a halált és még se kellett nekik. Vagy hogy éppen azért. - -De nem történt semmi baj. Nem is asszonyanya szülhette azt, aki ilyet -épít. - -A vonat szépen körben kanyarodott, hiszen nem is tehet egyebet, elment a -temető mellett és megjegyzé Máttyus Arisztid: - -– Ez a szép mauzoleum amott a Deák Ferencz sírhelye. - -Persze, hogy legott figyelmes lett Deák Balázs uram a rokonra: - -– Ki légyen az a Deák Ferencz? - -– Ennek a századnak a legnagyobb embere. - -Bezzeg kiegyenesítette erre derekát Deák Balázs uram, aki egy zalamegyei -bocskoros familiának volt valamikor tagja s úrias orrhangon fennen -kezdte a kérdezősködést: - -– Mit csinált ezen Deák Ferencz? - -De már ezt Tenczer Pál volt illetékes elmondani: - -– Nekem ő quasi barátom volt és igen szép beszédeket tudott mondani. -Tetszik tudni, a Belváros képviselője volt és mikor az utolsó nagy -beszédét tartotta a polgári házasság kérdésében, akkor reggel -felkerestem az «Angol királynőben» és… - -– Szép, szép – vágott közbe türelmetlenül Deák Balázs uram, – de kit -vert meg? - -– Nem vert az meg kérem alássan senkit, hanem inkább kibékítette, akik -haragudtak… Így a nemzetet is a… - -Erre szerényen leesett a Deák Balázs uram álla és elfordult, nem is -hallgatta tovább Tenczer Pált azon bizonyos Deák Ferenczről, aki nem -vert meg senkit. - -Ezalatt a földiszített indóházban türelmetlenül várták a vonatot az -illetékes személyek, kik csak külön-jegygyel mehettek a perronra. Igen -sok kanapéproczesszus folyt a fogadtatás dolgában. De az természetes is. -Mindig úgy volt és úgy lesz. - -Hiszen evidens volt, hogy a főpolgármester fogadja a székes-főváros -vendégeit, de ilyen nagy eseménynél még se vonhatja ki magát a kormány -sem. A közvéleménynyel szemben sem volna opportunus. A mult szerdai -minisztertanács tehát elhatározta, hogy a miniszterek közül is mondjon -valaki néhány üdvözlő szót. De melyik? Hát természetesen a -ressort-miniszter. A ressort-miniszter pedig báró Fejérváry, minthogy -Zrinyi Miklós a hadügyi szakmában jeleskedett. - -Mind bölcsen volt ez kifundálva és protokollumba véve a Tarkovich ő -exczellencziája lapidaris stilusában; de mit ért, mert báró Fejérváry, -aki másnemű elfoglaltsága miatt nem vett részt a szerdai -minisztertanácsban, kijelentette, hogy ő csak katonát üdvözölhetne, de -miután a Zrinyi Miklós neve elő nem fordul semminemű katonai -schematismusban, tehát éppenséggel nem tekinthető katonának és ő -(tudniillik ő exczellencziája) nincs hivatva eljárni. - -Ezt belátta a kormány; ami igaz, igaz. De valakinek mégis csak szólnia -kell és valami jogczímet kell találni, hogy formája legyen. A nagy -töprengésben most is, mint igen sokszor, a Darányi fifikus esze -segítette ki a töprengő kollegákat. - -– Zrinyi kétségtelenül vitéz ember – mondá – de a szigetvári kirohanása -nem annyira katonai aktus, inkább az emberi bátorság egyik csudálatos -példája. Tehát a bátorságot kell ünnepelni. S ha erről van szó, akkor ez -a báró Dániel szakmája, ki majdnem hasonló bátorságot tanusított a -tárczavállalással. - -– Helyes, hadd mondja az üdvözlő szavakat báró Dániel. - -Ez a coulissák mögötti lefolyása azon furcsának látszó ténynek, hogy az -indóházban a kereskedelmi miniszter várta a berobogó vonatot. -Természetesen jelen volt Márkus főpolgármester, Pekáry -helyettesfőkapitány és sok más. A gróf Csáky-családból néhányan, kik -ősüket fogadták. A Batthyányakból többen, kik rokonságot tartanak -Zrinyivel. - -Ott láttuk gróf Zichy Jenőt (mert ő mindenütt jelenvaló), Rohonczy -Gedeont (mert ő is kirohant),[4] Szana Tamást, aki a legujabb kor minden -temetésén megjelent – most, változatosság okáért, egy feltámadásnál -akart jelen lenni. Továbbá ott volt Fadrusz János (a szobortárgy -okáért), Kossuth Ferencz (aki szintén világhistóriai nevet visel), -Pichler Győző, Kathángi Menyhért és Fenyvessy Ferencz országos -képviselők, Beniczky Ferencz pestmegyei főispán, Jókai Mór, a -«Szigetvári vértanuk» költője, Sturm Albert magyar díszruhában és az -összes budapesti napilapok reporterei, köztük Lakatos Sándor, az -«Országos Hirlap» tudósítója. (Ő a felelős, ha rosszul van megírva ez a -dolog.) - -Távolabb álltak egy csoportban a klérus tagjai, élükön az épen -Budapesten időző Talliani pápai nunczius, kedélyes tömzsi alakjával. A -köztiszteletben álló nunczius nagy érdeklődéssel nézegette az összegyült -főrangú hölgyeket, kik virágcsokrokat tartottak kezeikben. A hölgyek -különösen Juranics Lőrinczre voltak kiváncsiak, aki azon kor legszebb -leventéje volt; a háttérben poroszkált Szász Károly ev. ref. püspök, -nagy aggodalmakat keltve, hogy nem fog-e ő is beszélni. - -Kívülről keresztül szűrődött a falakon és az üvegfedelen át tompán a -távoli embermoraj, az óriási tömegek zsivaja, melyek elállták az -útvonalat az indóháztól kezdve a kerepesi-út mentén egész a -József-körútig; s átkanyarodva a körútra, az Andrássy-úton lesz a -bevonulás a Hungáriába. - -Mindenfelé tribünök emelkedtek ezernyi kiváncsi hölgyközönséggel. De még -a toronyablakokban is álltak emberek, fej fej mellett. E tornyokból úgy -tünhettek fel alant a tribünök, a színes napernyők sokaságával, mint egy -mákkal bevetett tábla, mely éppen most virágzik. A lovasrendőrök nagy -káromkodással ugrándoztatták paripáikat, mire a megriadt, hátraszoruló -tömegben hullámzás és fészkelődés támadt. Ez, úgy látszik, nagy -gyönyörűséget okozhat a rendőröknek. A hordárok rekedt, rikácsoló hangon -árulják négykrajczáros füzeteiket: «Zrinyi Miklós hősies kirohanása, -vagy a száz arany.» Száz arany négy krajczárért! kiáltják az ő piaczi -élelmességükkel és a tömegben kitör a röhej és vihanczolás. Mert a nagy -tömegek vagy nagyon haragosak, vagy nagyon kedélyesek. - -De ki győzné leírni a tarkábbnál-tarkább jeleneteket, a lengő zászlókat, -a póznákat díszítő Zrinyi-czímereket; egy várbástya a pajzs jobboldalán, -– két szárny kék mezőben a balon. Mi ihlette meg azt a régi királyt, aki -a czímert rajzoltatta, hogy eltalálja Zrinyi Miklós jövendőjét, a -bástyával a kirohanást, a szárnyakkal a föltámadást? Ha a Múzsának -szárnya volna, és hiba, hogy nincs, mert annak a szárnyából kellene -kitépni a calamusnak való tollakat, – de ha ilyen tollam volna, se -tudnám kiszínezni azt a lelkesedést, ami itt volt. Hát még a -meghatottságot, mikor Budapest minden tornyán megkondultak a harangok, -még a bazilikáé is, a harangok apja, fönséges ünnepélyességgel: Bim, -bam! bim, bam! Az öreg Gellérten megdördült az ágyú. - -– No, most érkeztek meg! - -Egy pár perczig eltartanak a beszédek. (Jaj, csak ne beszélnének -hosszasan.) A tömeg megmozdul, nyugtalan, izgatott. Most, most, -szorítsd! Mindenki jobb helyet akar elfoglalni. A rendőrök őrült -vágtatással söpörnek tisztást a menetnek, aztán egyszerre fölzúg az -orkánszerű éljen az indóház tájékán és hömpölyög idébb, idébb, nőve és -nagyobbodva, mint a lavina. - -A többit már mindenki elgondolhatja. Hogyan vonultak be virágzápor közt, -mely a kocsikba hullt; nem nehéz kitalálni, hogy Zrinyi a miniszter -jobbján ült. Alapi Gáspár a főpolgármesterrel jött, a többiek aztán -össze-vissza ültek a kocsikon; elég Cliótól, ha nem restelli följegyezni -még, hogy Patacsics vajda Zichy Jenő gróffal ült össze, aki tüstént -elbeszélte, mikép akadt rá a Zichanov herczegekre távol a magyarok -bölcsőjében, Ázsiában. - -Megtörtént a nagy bevonulás földreszkettető éljenzés közt, mindenütt a -legszebb rendben. És csak mikor már elhelyezkedtek a vendégek a -Hungáriában, jutott eszébe a föltámadottak fogadására alakult fővárosi -bizottságnak, hogy a _Zrinyi-utczán_ kellett volna keresztül vezetni a -menetet. A polgármesterek a homlokukra ütöttek. Ejnye, ejnye! De a -közönség nem sajnálkozott, mert a közönség megszokta már, hogy a -fővárosnak utólagosan vannak eszméi. - -Azt sem kell mondani, hogy a már előre jelzett programm pontosan -betartatott. Ebben nem ismer a főváros könyörületet: még ha félholt -volna is az a szegény illusztris vendég, akit a sorsa ide sodor: meg -kell néznie az elevátort, az árúcsarnokot és a közvágóhidat. Ami muszáj, -az muszáj. Ez a rekompenzáczió az ellátásért. A polgármesterek folyton -és folyton hallani akarják mindenkitől: «Milyen intézmények! Milyen -haladás!» Igen, ők szeretik hallani, hogy haladnak. - -Sartory Pál erőnek erejével be akarta még ékelni a programmba Gül Baba -sírját és a Nagy-Kristóf megtekintését, mert Sartory Pál még -gyermekkorában hallotta a nagyapjától, néhai Sartory Tóbiástól és -megszokta azóta, hogy a Gül Baba sírja és a Nagy-Kristóf két -figyelemreméltó nevezetessége Pestnek, tehát éppen olyan speczialitás, -mint akár a közvágóhíd és az elevátor – de a polgármesterek lebeszélték, -azzal az argumentummal, hogy Zrinyi már eleget látott holt törököt és -hogy a vitézei közt van egy Nagy Kristóf nevezetű – minélfogva a -tapintat kérdése ezt a két speczialitást ezúttal mellőzni. A _tapintat_ -pedig annyira uralkodó planéta Magyarországon, hogy annak még Sartory -Pál úr sem állhat ellent. - -Zrinyi meglehetősen únta ezeket a «speczialitásokat», egyszer-kétszer -ásított s valóban nem értette, kivált a közvágóhídon, hogy minek az a -teketória az ökröknek: Egy czifra vérpad. Mily fenhéjázás! Valaha -megelégedtek azzal is, ha a mészáros ott ütötte le őket a taglójával, -ahol szemben találta. - -A városi tanácsnokok közül valaki észre is vette, hogy Zrinyinek terhére -vannak ezek a vendéglátási chablonok és nem restelte megkérdezni: - -– Nem óhajtana-e a méltóságos gróf inkább valami más szórakozást? Ha ma -már nem is, mert az Operába kell majd elmenni, de talán holnap a -díszbanket előtt… - -Zrinyi gondolkozott egy kicsit, aztán igen nyájasan felelte: - -– Szeretnék holnapra egy kis bölényvadászatot. - -A polgármesterek dühösen pillantottak a tapintatlan tanácsnokra és -siettek felvilágosítani, hogy bölények már nincsenek, az utolsók egyikét -Zrinyi Miklós, a költő teritette le Erdélyben. Itt Budapest vidékén soha -sem voltak. - -– Tudom, de azt hittem, hogy azóta már bölények is vannak. Hiszen annyi -minden van – tette hozzá lekötelező mosolylyal. - -Az Opera se sikerült – pedig zsúfolva volt a nézőtér a legelőkelőbb -közönséggel. Erkel «Szent István»-ját adták. Zrinyi és társai nagy -figyelemmel nézték a szép termet s meg voltak lepetve, mikor egyszerre -csak fölfelé kezdett szaladni nagyördöngősen az egyik fala s belül egy -más mező tárult eléjük. - -Zrinyi és főbb emberei a páholyban ültek – ellenben a szigetvári -várőrség nagyobbrésze a földszinten, közöttük Radován diák a -menyasszonyával és leendő sógornőjével, valamint Botos Péter uram -mindjárt az első sorban. - -Amint odafent a szinpadon énekelni kezdtek a belépő személyek, akiknek a -hajába gyöngyök valának fonva és a zenekar instrumentumai is nagy -zakatolással, dörömböléssel és mindenféle pokoli zir-zörgéssel, síppal, -dobbal, klarinéttal és trombitával nekiszilajodtak, csak hallgatta, -hallgatta egy darabig Botos Péter uram, de miután látta, hogy a többi -bajtársak is boszankodva fészkelődtek, fogta a hosszú palloskardját, a -tokkal együtt és megdöfte vele hátulról azt a bolondos emberkét, aki egy -fekete pálczikával hadonászott a muzsikusok előtt. - -– Ácsi, more! Vagy ti hagyjátok abba, vagy az dalosok, mert a fityfene -se érti az egyiket a másik miatt. - -Az idegenek (jobban mondva az idevalók) nevetgélve adták szájról-szájra, -hogy mit mondott a Zrinyi-féle vitéz, hanem mikor aztán maga Szent -István magyar király toppant be s mindenféle bakugrások között tele -tüdejéből kezdett bőgni és ordítani, szörnyűködének a középkori leventék -a vakmerőségen. - -– Ejnye, beste lélek! Ez a mi első királyunk ő szentségét maskarázza ki! - -– De már ezt nem tűrjük! - -Egyszerre húszan, harminczan is kardot rántottak, hogy a szinpadra -rohannak és felkonczolják a komédiást; az asszonyok sikoltoztak, nagy -zűr-zavar lett. Kúsza kiabálások hangzottak össze-vissza – de Zrinyi -intett a páholyból, vastag szemöldje tiltólag húzódott össze, mire egy -szempillanat alatt lecsendesedett a viharos jelenet, aminőt se azelőtt, -se azóta nem élveztek az enervált szinházi habituék. - -De bár Zrinyi Miklós megakadályozta a botrányos szcénát, maga is kikelt -a dolog ellen: - -– Utálatos! nem birom tovább nézni. - -Felkelt s ott hagyta utána igazodó vitézeivel az Operaházat. - -A főkapitány átment a belügyminiszter páholyába. - -– Valamit kellene tenni, kegyelmes uram, elszedni a kardjaikat vagy mit, -mert félek, hogy valahol még nagy galyibát csinálnak ezek a mi derék -elődeink. - -– Majd kigondolunk valamit – nyugtatta meg a belügyminiszter. - -Hazahajtattak a Hungáriába a számukra kijelölt bérkocsikon s ott -megvacsorálván, némelyek lefeküdtek, hogy erőt szerezzenek a holnapi -programmhoz, mások ellenben, köztük Zrinyi is, elhatározták, hogy -bevárják az éjfélt, amikor már lefeküsznek a város lakosai s nem -csoportosulnak össze, nem ordítanak a füleikbe folytonos éljeneket és -nem alkalmatlankodnak kisérők és magyarázók gyanánt furcsa észjárású mai -emberek, kényük-kedvük szerint bejárhatják gyalog a várost, -megnézegetnek egyet-mást és kibeszélgetik magukat. - -S úgy is lett, nekiindultak éjjel az utczáknak egyedül. A hold -világított, de a gázlámpák is pislákoltak. A nagy háztömegek komor -csöndben aludni látszottak leeresztett boltredőnyeikkel. - -Víg, csapongó kedvük támadt, mint a gyermekeknek, ha egy kis -szabadsághoz jutnak. Hát még mikor annyi látni- és tapasztalnivaló áll -előttük! Ismeretlen gyönyörök. Valóságokká átvarázsolt káprázatok! A -Seherezade meséiből valók, melyeket a rab törökök mondogattak el -esténkint a kis várkisasszonyoknak. Zrinyi Miklós is hallott ilyeneket -gyermekkorában. - -Meg-megálltak a sängerájok előtt, vagy valamely kivilágított kávéház -kapunagyságú ablakainál, hol férfiak, hölgyek vegyesen itták a grogot és -a különböző színű folyadékokat parányi üvegekből. Biztatták egymást: – -Bemenjünk? - -De aztán megint csak tovább mentek, mindig beljebb, beljebb az -ismeretlen felé. Ki tudja mit találnak még? - -Hát amint mennek-mennek (ez az Andrássy-úton lehetett), egyszerre -elfogja őket a rémület, alakok rohannak velük szemben, hosszú -egymásutánban: kisértetek, a Gellért-hegyre gyülekező -boszorkány-mesterek, ijesztő csengetéssel, egyetlen csupasz kereken -őrülten lovagolva. - -Háromszori «Jézus» kiáltást hallattak, a rendes hadi szokás szerint, ha -ellenség közelgett; de itt ellentállásról szó se volt, kisértetekkel nem -lehet harczolni. «Keresztútra jutottunk!» – kiáltá fogvaczogva vasgyúró -Patacsics. (Az oktogonnál voltak.) Szétfutottak babonás rémülettel. Maga -Zrinyi Miklós is keresztet vetve félreugrott s roppant csodálkozék a -sarki rendőrön, aki kezeit mellén összefonva, egykedvűen nézte a szörnyű -jelenetet. - -– Mik ezek? – kérdé a rendőrtől, mihelyt eltüntek a kisértetek, -úgyszólván síri csendben, nesztelenül s látta, hogy semmi baja se -történt. - -– Ezek a «Hunnia-kerékpárosok» – felelte a rendőr, katonásan köszönve. - -– Meghalt lelkek? - -– Dehogy. Többnyire jámbor kereskedősegédek. - -A megrémült lovagok visszaszállingóztak apránkint, de a borzalmas -látvány megrázta őket, mulató kedvük lelohadt, rögtön visszamentek az -éji szállásukra. - -A következő nap és még aztán is napokig, kifogyhatatlan sorban -következtek az ünnepségek: fáklyás-zene, ebéd Bánffynál, kirándulások a -Margitszigetre és a «Szép Juhászné»-hoz. (E hegyek közt sok jó órát -töltött valaha Zrinyi Miklós, mátkájával, Frangepán Katalinnal.) Eközben -a megyékből érkező küldöttségek fogadása is sok időt vesz igénybe s -mikor ennek vége lesz, átveszik őket a fővárostól a mágnások; estélyeket -rendeznek tiszteletükre, leviszik birtokaikra vadászatra és mikor a -mágnások rájuk unnak, akkor jön majd a gentry és így örökké -lejebb-lejebb, míg csak az egész szalmaláng ki nem alszik és legföljebb -egy kis korom marad utána. - -Ne ijedjen meg a nyájas olvasó, nem lesz kénytelen végigdöczögni a sok -ünnepélyen és ebéden; unalmas lenne az mindenkinek, még nekem is (hiszen -végigenni sem jó, nem hogy leírni), de a Redoute termeiben rendezett -díszbanketet, melyen vagy ezren vettek részt, mégis részletesebben kell -érintenem – de igérem, ebben is rövid leszek. - -Fényes és emlékezetes banket volt az; ott voltak a magyar közélet összes -kitünőségei, úgy hogy még az asztal végén is csupa exczellencziás urak -ültek. Ott volt az összkormány (Zrinyi Schlauch bibornok és báró Bánffy -Dezső közt ült), a Budapesten időző arisztokráczia férfitagjai, a -főrendiház és képviselőház elnökei, alelnökei, az országos képviselők, a -birói kar oszlopos tagjai, közös hadseregbeli tisztek, Lobkowitz herczeg -is megjelent, honvédfőtisztek számosan, akadémikusok, írók, művészek -stb. Az első felköszöntőt a «Poulard de France» – nál Bánffy Dezső -mondta a király egészségére, aztán gróf Károlyi István emelkedett föl: - -«Uram, uram, gróf Zrinyi Miklós tisztelt barátom uram, szállok hozzád…» - -(Zrinyi arcza láthatólag sugárzott a megtiszteltetéstől, hogy gróf -Károlyi István pertu szólította.)[5] - -«… Hasonlítanálak, tisztelt barátom – így folyt a toast szövege – ama -bizonyos Leonidás nevű egyéniséghez, ki a termopilei szorosban lelvén -hősies halálát, a történelem egyik tündöklő csillagát képezi mielőttünk, -kik a hazát szeretni már a bölcsőben tanultuk (élénk éljenzés) és kiknek -sziveiben a dicső példák felgyujtják a legszentebb lángot. - -Már mint kis gyermek, midőn a nagykárolyi réteken virágokat tépdesve és -pillangókat fogdosva futkároztam, sokszor elábrándoztam nagy tetteiden s -tettvágy buzogtatta ifjonti véremet, feszítette idegeimet és együtt -tanultam nagy nevedet kiejteni Leonidáséval, eltelve büszkeségtől, hogy -magyar vagyok. (Élénk éljenzés.) - -De most mégse hasonlítlak össze Leonidással. Mert ezen Leonidásnak -minden nagysága mellett mondhatnám azt: «Ön, uram, csak félig hasonlít a -mi Zrinyinkhez. Mert ön is meghalt hazájáért, Zrinyi is meghalt, de -Zrinyi fel is támadott érte.» (Hosszantartó zajos tetszés.) - -Valamiképen Csaba királyfi, Attila fia, elhozza harczolni a rege szerint -holt vitézeit, ha a hazát vész éri, száguldó paripák lába alatt porzik -az út, egy fehérlő tejútnak nevezett íven az égbolton, te is eljövél -tisztelt barátom, holtaidból holt vitézeiddel, többé nem dobogó, -kihamvadt szived megérezvén, hogy az imádott hon fölött vészfellegek -tornyosultanak. (Zajos felkiáltások: Úgy van, úgy!) - -Nem török tatár pusztít most e honban, hanem egy borzasztó szörny: a -korrupczió. Jókor jövél, Miklós barátom. Isten hozott. Isten éltessen!» - -A szép toastra felhangzott a harsogó éljenzés, a Berkes tussa. Zrinyihez -odasereglettek kocczintani, mire ő, az idejebeli törökös mód szerint, -hajlongott, kezét előbb homlokához, majd a melléhez értetve, aztán -nagyúri gesztussal intett Radován diáknak, hogy feleljen. - -Radován diák fel is állt és egy hosszú latin beszédet vágott ki ura -helyett. (Schlauch biboros egyébiránt azt mondotta, hogy nagyon -culinaris latinság.) Sajnos, a stenografusok nem tudván latinul, a -beszéd szövege nem örökíttetett meg. - -A fekete kávénál, amit egyébiránt egyik vitéz se akart megkóstolni -(«Maradjunk csak a pezsgőbornál!» – szólottanak), amint a vendégek -helyeket kezdtek változtatni, az amabilis kedélyhangulatban Gyulai Pál -is odaférkőzött Zrinyihez és megfogván őt, elvitte Görgey Arthurhoz, -hogy bemutassa őket egymásnak. - -Zrinyi hosszabban társalgott a daliás, szép arczú öreg úrral, kinek -fehér haja egészséges piros arczot borít, kinek a fején levő nagy -forradás kemény koponyáról tanuskodik, míg okos szemeiből szelid lélek -néz ki. - -Mikor elváltak, Zrinyi kiváncsian kérdezé, ki volt ez a derék, igen okos -úr. - -– Ez a jelenkori Magyarország legnagyobb hőse – felelte Gyulai, de mások -se mondtak ellent. - -Zrinyi arcza úgyszólva kipirult az érdeklődéstől. - -– És mit csinált? - -Elmondták röviden a hadjáratait, győzelmeit, – lélekzet-elfojtva -hallgatta, mint egy gyönyörű tündérmesét. - -– És aztán, aztán? – sürgeté mohón. - -– Aztán letette a fegyvert Világosnál. - -– De hát mért tette azt! – pattant fel Zrinyi és villámok czikáztak -haragos fekete szemeiben. - -– Mert nem tehetett egyebet. Derék dolog volt tőle. Mert ezer meg ezer -magyar életét mentette meg vele. - -Zrinyi lehajtotta a fejét lehangoltan a két könyökére és elgondolkozott -a hallottakon. Összehasonlította az életét amazéval. Komor ködként -gomolygott előtte a két pálya egy perczig: «Miket beszélnek ezek s miket -tettem én? Milyen felfogás! Lehet-e ez?» – aztán hirtelen felocsudva, -mintegy magának mondá: - -– Vagy én, vagy ő, de valamelyikünk semmiesetre se hős. - -Már oszladozni kezdett a díszes vendégsereg; ott künn a ruhatárban nagy -zenebona kezdődött a kabátokért, botokért, de ő még mindig ezen -tűnődött. - - -IV. A PRÓZA. - -Vígan folyt így az élet egy darabig; dicsőség, népszerűség környezte -Zrinyiéket. A lelkesedés száz és száz alakban nyilvánult. Sehol egy -disszonáns hang, csupán a Tudományos Akadémiában, mely mindig ügyesen -találja el, miben helyezkedhetik ellentétbe a közérzésekkel, volt -demonstráló felolvasás a történelmi osztályban. Dr. Pauler Gyula ugyanis -kifejtette egy szakszerű értekezésben, hogy magához a föltámadás -tényéhez, mint ilyenhez, nem foglalkozván theologiai tanulmányokkal, -hozzá nem szólhat s így ama laikusokra nézve, akik nem szorosan vett -történelmi személyek, mint Radován diák, Bajony János, Istvánffy Pál, -Bosnyák Márton, Basa Péter, Mátyás György stb. nem vonja kétségbe a -föltámadás lehetőségét, de zerinvári Zrinyi Miklósra nézve kettőt -határozottan konstatál: - -a) hogy Zrinyi Miklós voltaképen nem is gróf, mert csak _comes_ s a -comes nem volt örökölhető méltóság – tehát most a grófi titulus -egyáltalában meg nem illeti (hja, biz ez sokat le fog vonni -Magyarországon értékéből); - -b) hogy Zrinyi Miklós tényleg Szigetvárott esett el s hült maradványai -ott lettek eltakarítva a többi elesettek testeivel, de fejét ugyanekkor -levágták s Szokoli Mohamed elküldte azt Budára az öcscsének, Szokolovics -Musztafának, hol az egyébiránt mélyen tisztelt fej több napig volt -kitéve közszemlére a hitetlen gyaurok elrettentéseül. Szokolovics -Musztafa elküldé a fejet gróf Salm Eckhardnak, Miksa császár -fővezérének; ez azt megint átadta Batthyány Boldizsárnak, ki a vándorló -fejet elvivé végezetül Csáktornyára és ott a Szent-Ilona klastromba -eltemetteté elhalt leányai és első neje, Frangepán Katalin mellé. -Világos tehát ebből, hogy ha lett volna is feltámadás Szigetváron, a -csáktornyai koponya, melyről különben, ha nem csalódik (tudniillik ha -dr. Pauler nem csalódik), dr. Török Aurél méreteket is vett fel annak -idején, nem röpülhetett át a Szigetvárott porladozó testtörzshöz. Ilyen -fizikai lehetetlenségről a bibliában sincs említés. - -Dr. Pauler Gyulának tehát sikerült kompromittálnia ezt a másik Zrinyit -is, de szerencse, a haladó karaván útját nem sok szem figyeli, az -értekezés meglehetős nyomtalanul csúszott le a föltámadásnélküli -öröklétbe. - -Zrinyinek nem ártott sokat. Mindamellett halványodni kezdtek a szép -napok. Ők is megunták már a sok ünnepeltetést és úgy látszik, az -ünneplők is elmaradoztak. Érezték mindnyájan, hogy ez nem tarthat sokáig -így. Valami után kell nézni. Különösen a Zrinyi alsóbbrendű vitézein -látszott meg erősen a kedvetlenség, sőt annak immár hangot is adtak -egymás közt. - -– Háború nincsen, hát mit csináljunk itt? Henyélni nem rossz dolog; de -miből fog az urunk fizetni? - -Némelyiket a honvágy lepte meg, szerették volna a szülőhelyüket látni, -esetleg maradékaikat; ez Tolnába, amaz Borsodba készült. Mások ellenben -már e néhány nap alatt elsodródtak. Csáky elutazott a Szepességbe az -utódaihoz, Szecsődy Vasmegyébe ment rokonokat keresni. Az alsóbbrendűek -közűl Nagy Kristóf megismerkedett egy özvegy szatócsnéval és szóbul szó -lett, sok szóbul szerelem lett, egy nap csak odaállott a pudli mellé -szatócsnak és mérte a gyömbért meg a narancshéjat. Komádi Mihályt a szép -szakálla miatt az Entreprise des pompes funèbres szerződtette, Laskay -Gersont pedig rávette egy főpinczér, hogy nyissanak együtt egy kis -korcsmát a Terézia-külvárosban. Már festik is a czímtáblát: «A valóságos -Zrinyi-huszárhoz.» Szóval: az élet nagy varga, kezdte őket átdolgozni, -kicserzeni, megfinomítani, átfesteni az uralkodó izlés szerint. - -Magát Zrinyit is egyre sűrűbben elővették a jövő aggodalmai. Szorongva -látta, hogy társai el-elmaradoznak mellőle. Hiszen persze nem járhatnak -örökösen vendégségekbe. És egyszer a vendégségek is megszűnnek. Mi lesz -majd akkor? - -Ugyanilyen gondok nyomták a kormányt. Érezte, hogy illik is, kell is -valamit tennie. A haza adósuk nekik s a közvélemény szivesen veszi, ha a -kormány törleszt. Azonfelül rendészeti és más szempontokból is -czélirányos, hogy a Zrinyi-féle kis sereg önmagától feloszoljék, de erre -nézve pénzzel kell őket ellátni, hadd mehessenek aztán szét, ki jobbra, -ki balra. - -A magas kormány gondja elvégre nem nagy gond, hiszen csak arról van szó, -hogy melyik alakjában lépjen ki a jó osztogató Állam bácsi. Hát lépjen -ki a handlé alakjában. Ebben nagy. Mivelhogy az állam is néha handlé, -sőt valóságos mamuthandlé. Megvesz drága pénzen mindenféle ócska holmit. -Hasznavehetetlen embert, lim-lomot, vasat, encse-bencsét. Egy grófnak a -mázos agyagkorsóit vette meg, egy másik grófnak az összeszedett rozsdás, -csorba népfelkelő-kaszáit, elsárgult kiáltványokat, képecskéket; egy -nagy ember fiaitól megvette az apjok közzétételre nem alkalmas -irományait. Hát miért ne vehetné most meg Zrinyiéktől a ruháikat, -fegyvereiket, alapítván egy magyar renaissance-múzeumot. - -Igen, egy magyar renaissance-múzeumot. Ez jó czím. És jó ötlet. Mert -három dolgot lehet vele elérni. Először lesz egy új, érdekes múzeumunk -valódi tárgyakkal; másodszor segítve lesz Zrinyiéken legalább egyelőre; -és harmadszor az uj múzeumba el lehet helyezni egy kiszolgált strébert -igazgatónak. - -Hanem ezt a tervet gyöngéden és tapintatosan kell Zrinyivel közölni, -hogy megsértődve ne legyen. - -Úgy kell előadni, hogy a haza kívánja tőlük azt az áldozatot. - -Úgy is lett; Zrinyi beleegyezett, sőt – mint mondá – örül neki, mert -legalább levetik vitézei a hadba való ruhát, mely igen nevetséges és -nehéz, most, béke idején, némelyikük pláne pánczélt visel. De különben -is alkalmatlan öltözet, mert ahol egyet látnak az ujkori magyarok, utána -szaladnak a nyavalyások. - -A magyar renaissance-múzeum tehát teljes megvalósulásához közelgett, a -lapok is közölték most már a bevégzett tényt, megdícsérve Wlassicsot, -aki az eszmét adta és Zrinyit, aki a ruhákat adja, midőn egy éjjel -Zrinyi a szállodája felé menvén néhány társával, egy boltajtó -kőgrádicsán lenge rongyokba öltözött leánykát pillantott meg. A szegény -kicsike mélyen aludt, messzire hallatszott jóízű szuszogása; az egyik -sovány kezecskéje vánkosúl volt a feje alá téve, a másik kinyújtva és -nyitva. Abban a helyzetben aludt, amint volt estefelé. Morfeus is -részrehajló. A szegényeknek ő is rosszabb álmot mér E gyermeknél a lélek -pihent és a test még mindíg dolgozott – mert a kéz most is koldult. - -Hűs tavaszi éj volt. A Duna felől csípős szél rezegtette a lámpákban a -lángnyelvet. - -– Nézd meg csak, Gáspár, nem beteg az a gyermek? – mondá Zrinyi. - -Alapi odament; volt egy pakli svéd gyufája, roppant tetszettek neki ezek -az ördöngős kis pálczikák, örült, mint a gyerek, ha egyet -meggyujthatott. - -– Szép arczú lányka. Nincs ennek semmi baja, Miklós bátyám, csak fáradt. - -Zrinyi közel lépett, nézte s elgondolta, hogy az ő kis Klárája is ilyen -volt, esténkint, kifáradva a futkosásban, ott aludt el, ahol leült. - -– Szegény kis jószág! Reggelig megveszi a hideg. - -S ezzel egyet gondolt, lekanyarította a bíbormentéjét a válláról és -betakarta vele a gyermeket. - -Zerinvár és Csáktornya hatalmas urának eszébe se jutott most, hogy -ruhásházában nem százszámra lógnak a menték, köpenyek és kaczagányok és -hogy holnap már nem lesz mit fölvenni. - -És még kevésbbé gondolhatott arra, hogy a lapokban baj lesz ebből, mert -regisztrálván az érdekes hírt, hozzáteszik maró megjegyzésekkel, hogy -immár a renaissance-múzeum egyik legértékesebb darabja oda van. Ám a -Radován diák hamuszürke köntöse miatt aligha érdemes felállítani. - -A kormányt igen elkedvetleníté Zrinyinek ez a könnyedvérű cselekedete. -Hja, ilyen emberrel bajos valamit kezdeni! De hát még sem lehetett már -abbanhagyni; s intézkedés történt, hogy a rendőrség kerítse elő a -mentét, ha a föld alatt volna is. - -B–y kapitánynak jutott a föladat, legott átadta a mente leírását a -detektivjeinek, akik fölkutatva a fővárosi zálogházakat, hat -aranyskófiumos mentét hoztak össze másnap, mindenik azzal az állítással, -hogy ez a Zrinyi mentéje. - -B–y kapitány a homlokát verte dühében: - -– Már most mit tudjam én, melyik volt? Milyen ostobaság tőlem, hogy nem -fotografiroztattam le előre. - -Nagynehezen mégis felismerték a mentét és a renaissance-múzeum -megvalósult; a szigetvári hősök egyenkint csinos összeghez jutottak s az -európai viselettel, melyet csúfnak találtak eleinte, mindjobban -megbarátkozván, – csupa lúd között maga az ember is gágogni kezd, – -kevés kivétellel elfogadták a franczia bugyogót, a gérokkot és a -czilindert. A fiatalabbak, mint Juranics Lőrincz és Istvánffy Pál – -legyen az ég irgalmas hozzájuk – még a monoklit is föltették. - -Zrinyi pompásan festett az uj ruhában; a májszínű koczkás blúzban, -csíkos, szürke pantalonjában és elegáns lakkczipőiben, kivált mikor -néhány nap mulva kiborotváltatta középütt a szakállát, egy német -diplomata külsejével versenyezhetett volna. - -Bár a kormánytól kapott összeg oroszlánrészét ő tartotta meg, az hamar -olvadt el kezei közt, mert gavallérmódra szórta a pénzt. Az ötvennyolcz -éves főúr, ki egész életét úgyszólván hadban és férfias kedvtelésekben -töltötte, most egy csillogó, elpuhult és élvezeteket hajhászó -társadalomba jutván, nagy mohósággal merült el a nagyváros és az uj -világ mulatságaiba, örömeibe, fényűzésébe. - -Gazdag szeretett volna lenni, roppant gazdag. Nem hitte már, hogy a pénz -pusztán arra való, hogy harczosok zsoldját fizethesse vele. Maga tett -lépéseket a kormánynál birtokainak visszaadása iránt; tanácsot kért, nem -lenne-e jó, ha e végett személyesen menne fel Bécsbe a királyhoz. - -– Az lehetetlen – mondák neki. – A birtokok a tizedik és huszadik kézen -vannak azóta. A király semmit se tehet. Hanem mi majd megpróbálunk -valamit. - -A kormánynak minden könnyű. Megnyomott bizonyos billentyűket (hosszú -ujjai vannak a kormánynak), mire kisvártatva hollandi tőkepénzesek -kezdtek mozogni, megalapítva az «Első magyar földtehermentesítő bank- és -biztosítóintézetet» 20 millió korona alaptőkével, felosztva százezer -darab 200 koronás részvényre. - -Az idea tetszetős volt s éppen arról a tőről rügyezett és nyílt ki, -amelyen a honvédlovak kikölcsönzése, a kataszteri intézmény és a regale -megváltása: a földbirtokos nemesség fölsegítése volt a főczél. Az anya -is a tékozló fiát szereti a legjobban. Mert hát a legkedvesebb is. - -A földtehermentesítő bank- és biztosító-intézet alacsonyabb kamatozású -kölcsönt ad, illetve ilyenre konvertálja az adósságot, melyet egyúttal -életbiztosítással köt össze s ezt a biztosítást a fél együtt fizeti a -jelzálogos kölcsön annuitásával. - -Mint ahogy Török József hirdeti: «Nincs többé kopasz fej», éppen úgy -lehet hirdetni a népszerű bank prospektusában: «Nincs többé eladósodott -birtok.» Micsoda édes jelszó a háromhalom országában! Pedig valóság, -mert a bank akkora tőkére köti meg az életbiztosítást, amilyen az -adósság, minélfogva, ha valamelyik eladósodott tekintetes úr örök -nyugalomra húnyja be szemeit, tiszta birtokot hagy az utódaira. -Gyönyörűen volt ez kigondolva. - -A kormány megnyomott egy másik billentyűt is és a hollandusok szeme -legott Zrinyi Miklós felé fordult. Ő legyen a bank elnöke. Vonzóbb nevet -nem is lehetne találni a középosztály csoportosítására. Most már csak -Zrinyit kell értesíteni. - -Közéletünk egyik kimagasló alakja vállalkozott Zrinyit informálni. – Ez -is hazai tipus. Más országban ritka s itt buján terem, mint a szerb -tövis. Ha valakinek resteljük a nevét kimondani, hát azt mondjuk: -«Közéletünk egyik kimagasló alakja.» Valaki esetleg semmit se csinált a -közéletben, de azért az mégis közéletünk kimagasló alakja lehet. Úgy, -hogy több ismeretlen kimagasló alakunk van, mint ismerős. Ez a -sajátszerű benépesítése a hazai közéletnek nagy alakokkal igazi magyar -találmány s legalább is sikerült annyira, mint egyebütt a mesterséges -haltenyésztés… Tehát közéletünk egy kimagasló alakja fölkereste Zrinyit -és tudatta vele, hogy a bank élére van kiszemelve. - -– Aztán mi az a bank? – kérdé hanyagul Zrinyi. – Mire való? - -– Hát pénzt ad kölcsön, aztán a befolyt kamatokból osztalékot fizet. - -– Mi az az osztalék? - -– Az a rész, ami egy részvényre esik. - -– Mi az a részvény? - -– Hát az egy papiros, amit a befizetett összeg fejében kap a részvényes. - -– Hm. Nem értem. És mit kell ott nekem csinálnom? - -– Hát üzleteket. Te és az igazgatóság kiadjátok a pénzkölcsönöket jó -firmáknak, aztán beszeditek a kamatokkal együtt. - -Felfortyant erre Zrinyi és mérgesen csapott az asztalra, hogy tánczoltak -azon a poharak és mindenféle rajta levő tárgyak. - -– Hiszen ti izmaelitának akartok engem! Egy szót se többet! Megtiltom. - -De a közélet kimagasló férfia nem olyan könnyen téríthető el czéljától, -ha valamely megbízást elvállalt. - -– De kérlek, igen szép állás, tekintélyes állás… többet ér, mint a -szigetvári kapitányság. - -– Mindegy, nem leszek izmaelita. - -– De látod, Széll Kálmán is, Radó is, Pallavicini őrgróf is… - -– Még se leszek izmaelita. - -– Gondold meg, hogy nem mindennap van ilyen alkalom és ajánlat… - -Zrinyi szemöldei összevonódtak, orrczimpái dagadni kezdtek, ami a vihar -jele. - -– Ostobaság! Szolimán szultán egész Horvátországot felajánlotta nekem; a -tűzbe dobtam a levelét. Vigyázz! hogy veled hasonló ne történjék. - -A kimagasló alak mosolygott, – tudta, hogy akkora tüzek nem égnek a -kályhákban még télen se, ahol a kimagasló férfiakat el lehetne -hamvasztani. - -– A kormány segíteni akar rajtad és némi ingerentiát gyakorolt a -dologra. De ha leveszi a kezét rólad, nem tudom, mit csinálsz. Végre is -ilyen tekintélyes állás… húsz millió… - -Zrinyi elgondolkozott. Az már igaz, hogy ha a kormány leveszi róla a -kezét, nem tudja, mit csinál. És húsz millió is csinos összeg lehet. -Ámbátor a pénz értéke sokat változott azóta. És nem ott vagyunk már, -mint régen, mikor még öt forinttal küldte el Bécsbe a császárhoz -követségbe Budaházy Jánost és az még vissza is hozott az öt forintból. - -– Igen, a húsz millió? – kérdé egyszerre csöndesebben. – Mi lesz a húsz -millióval? Mit gondolsz, mekkora darab birtokot vehetek rajta? - -– Birtokot? – csodálkozott a kimagasló férfiú. – Hisz az alaptőke lesz, -abból fogtok kölcsönözni. - -Zrinyi felette megütközék ezen. - -– Hát nem az enyém lesz az a húsz millió? - -– No persze nem. - -Erre meg már aztán éppen egy szót se akart hallani többé az -izmaelitaságról, kikergette a kimagasló férfiút. - -– Még egy kicsit éheztetni kell az öreget – gondolták a Zrinyi barátjai, -– majd megpuhul. - -És csakugyan nem telt belé két hét – az ember hamar simul, nivellálódik -– megismerkedett egy kivánatos asszonynyal, aki igen szerette a szép -virágokat és a csillogó ékszereket s egy szép napon maga állt elő azzal -a szándékával, hogy elvállalja a bankelnökséget. - -A bank most már gyorsan megalakult s az igazgatóságba bekerült Alapi és -Patacsics is, a felügyelőbizottságba pedig Juranics Lőrincz. Radován -diákot mint titkárt tartotta meg Zrinyi maga mellett, igen csinos -fizetéssel. - -A kormány, mely nagyban poussirozta az uj bankot, nem feledkezett meg -Zrinyi többi vitézeiről sem. Istvánffy Pált kinevezte az országos -levéltárhoz, Bajony Jánost a renaissance-múzeumhoz tisztnek. Deák -Balázsból tanfelügyelő lett, de a miniszter szívére kötötte, hogy tollat -a névaláíráson kívül ne fogjon a kezébe, nehogy kompromittálja magát, -hanem tartson egy jó tollnokot; Dandó Ferencz uram az állami méneseknél -nyert kielégítő alkalmazást. - -A kisebb emberek is majd mind kenyeret kaptak, némelyek kalácsot is, -többeket a közemberek közül Zrinyi tartott meg szolgálatában, kit -komornyiknak, kit inasnak, kit huszárnak. Szomorú volt ez a -szétszéledés. Majdnem könyeket sajtolt a Zrinyi szemébe, de meg kellett -történni. - -– Nincs többé seregem – sóhajtá, – koldus lettem. - -De lassan-lassan beletörődött az uj helyzetbe, bár folyton érték -kisebb-nagyobb kellemetlenségek. Az első mindjárt a bank megalakulása -napján, midőn az igazgatóság tisztelgett nála. - -Egy kis sánta urat így mutattak be közülök: - -– Zrinyi Mór, a biztosítási osztály főnöke. - -– Hogyan?! – kiáltott fel megütközéssel. – Hiszen a Zrinyiek kihaltak és -a Mór név nem is volt szokásos a családban. - -– Oh, kérem – szólt a kis emberke nyájas vigyorgással, a kezeivel vastag -óralánczába kapaszkodva, – én csak fölvettem ezt a nevet. - -Zrinyi lábával toppantott és indulatosan mondá: - -– Hát akkor menjen ki tüstént és tegye le. - -– De kérem, kérem, gróf úr, én azt belügyminiszteri engedélylyel vettem -fel. - -A bank ügyésze félrevonta Zrinyit az ablakmélyedésbe, hogy ez egészen -törvényes eljárás és nem lehet ellene kifogást emelni. - -Megcsillapodék egy kissé, de mégis keserűen kifakadt: - -– Azt, hogy a birtokainkat elveszik, ha már nem élünk, még értem, mert a -földet mívelni kell, a föld arra való, hogy az élőknek teremjen, a -halottak már nem esznek. De más, a holtak sirját felnyitni és elszedni -ékszereiket, neveiket, hogy az élőknek kamatozzanak. Ilyesvalamit az én -időmben nagyon büntettek, még ha egy gyűrűt lehúzott is valaki a holtak -ujjáról, hát még hogy a nevet is elvegye és használja… - -– Igaz, igaz, de hagyjuk ezt; nem jó a kormánynyal kikötni, méltóságos -uram. - -A bank különben igen jól indult. Az idea tetszetős volt, a banknak nagy -jövőt jósolt a közönség s a részvényeket, melyeket a hollandus alapítók, -kihasználva a kedvező áramlatot, siettek a piaczra hozni, roppant -felpénzzel kapkodták el. A teljesen befizetett húsz millió korona -alaptőkén kívül a részvényeknek harmincz forintos felpénzzel való -kibocsátásából kétszázötvenezer forint nyereség folyt be, melyet a -tartalékalaphoz lehetett csatolni. - -Mindenekelőtt azonban alkalmas épületre lett volna szükség. Ez volt az -első teendő. Egyetlen ilyen ház mutatkozott kielégítőnek a -banknegyedben: a Nádor-utczában, ezt kell vagy megvenni, vagy kibérelni. - -A bank ügyészét, Szebeni Mihályt és Juranics Lőrinczet bizták meg a -feladattal. A ház valami Rózer Jánosé volt, ki a Zöldfa-utczában lakott -egy kis ódon sárga épületben. - -Eljártak megbizatásukban s a következő nap referáltak Zrinyinek. - -– No mi van a házzal? - -– Ott voltunk az öreg Rózernél. Eleinte azt mondta, hogy nem eladó a -ház. Később megkérdezte, mit adnánk érte. Mondtuk neki az összeget, a -fejét rázta. Igértünk neki tízezer forinttal többet. Arra is a fejét -rázta. Igértünk neki a ház kimutatott jövedelmének megfelelő tőkét, az -se kellett neki. Erre elmentünk. Egyszerre aztán visszahivott a -lépcsőkről és így szólt: – Isten neki, valami jutott eszembe, megkapják -a házat, de csak egy föltétellel… - -– No, mi lenne az? – kérdé Zrinyi. - -– Elő sem merem hozni, olyan bolond a dolog. - -– Csak ki vele! - -– Hát az a föltétel, mondá nekünk Rózer úr: «Gróf Zrinyi Miklós leköti -magát szerződésben, hogy minden vasárnap nálunk ebédel.» - -Zrinyi nevetett. Tetszett neki ez a szamárság. - -– És maguk mit feleltek? - -– Mi azt mondtuk, hogy ilyen föltételt nem fogadhatunk el, inkább adunk -ötezer forinttal többet a házért. - -– És aztán? - -– Erre ő elvörösödött és így szólt: Ragaszkodom a föltételhez, inkább -adom ötezer forinttal olcsóbban a házat. - -– Furcsa ember. No, és? - -– Eljöttünk. Nincs alku. - -– Miféle ember ez a Rózer? - -– Szakasztott második Sartory, Pál – felelte Juranics – de a lakásán úri -fény van, az előszobában harisnyás inas. - -– Ön se tud róla többet, fiskális? - -– Alig, de megtudhatom, egy ismerősöm jár hozzájuk, az ezredes. - -– Hogy hívják az ezredest? - -– Bobor. - -– Ah, Bobor! Ugy-e szép felesége van? - -– Csinos asszony. Nagy race. - -Az ügyvéd csettentett a szájával. - -– Az is oda szokott járni? – kérdé Zrinyi élénk érdeklődéssel. - -– Nagy barátnék a Rózernéval. - -– Referáljon nekem holnap vagy holnapután erről a családról, fiskális! - -Harmadnap egy több ívre terjedő munkálatot talált Zrinyi az asztalán. - -Behívta Radován diákot: - -– Nehezemre esik az olvasás, Radován, olvasd fel ezt a sok ákom-bákomot. - -Zrinyi elnyújtózkodott a dívánon: - -– Látod, diák, ilyen kényelmes dolgok nem voltak azelőtt. - -Radován már éppen olvasni akarta az iratot, midőn hirtelen benyitott -Alapi Gáspár és Juranics Lőrincz, a két ellentét, a gárda legszebb és -legcsunyább lovagja. Alapi zömök, púpos, szőrrel benőtt ember volt, de -szűk koponyájában nagy ész lakott s azonfelül rokoni kötelék fűzte -Zrinyihez; Juranics ellenben, ez a szép horvát nemes, olyan volt, mint -egy Apolló, az asszonyok, leányok kedvencze. - -Zrinyi láthatólag megörült, hogy jöttek; mert a rettenthetetlen hős -ilyenkor ebéd után, azelőtt is, ha végigfeküdt a medvebőrén, -kigombolkozott, pajkos és kedélyes lőn, mint egy jó czimbora: vagy a -hadi kalandjait beszélte bugyborékoló vidámsággal, vagy a vadászatait, -vagy a szerelmi csínyjeit. Csak a fegyver alatt volt rideg és szigorú. - -– Jó, hogy jösz! – kiáltá Juranics elé. – A szép asszony jelt ad -magáról. - -– Hát a leány? – kérdé Juranics kiváncsian. - -– Még nem tudom. - -Az okos fürkésző Alapi közbeszólt: - -– Talán valami kaland, Miklós bácsi? - -– Olyasféle – szólt Zrinyi, a bajuszát megpödörítve. – Ezek a mostani -fehérnépek nem olyan szemérmetesek, mint a hajdaniak. Ah átkozottul szép -ördög. És végre is megjártam vele. Ha csak ezután nem teszi jóvá. - -– De hát mi volt? – puhatolódzik Alapi. - -– Kicsi dolog, de megneveltük. Néhány hét előtt együtt járkáltunk -Juranicscsal a Zugligetben. Előttünk két nő ment a gyalogúton, egyik -szebb termetre, mint a másik, mindamellett rögtön fel lehetett ismerni, -hogy az egyik fiatal leány. Különben nekem fel se tüntek volna, hanem -egyszerre megállottak és elkezdték a gyepet birizgálni apró czipőikkel, -mintha keresnének valamit. Az egyik le is hajlott… Istenemre nincs -valami szebb, Gáspár, mint egy ívben meghajolt asszonyi test… Vén kecske -vagyok, de ezt már nem tudom én se nézni. Kisvártatva megfordultak, -felénk jöttek, folyton az utat nézve; hozzánk érve, az idősebb nő -megszólított: - -«Nem találtak, kérem, az úton egy aranymelltűt?» - -«Nem.» - -A leány pironkodott, úgy tetszék, restelte, hogy társnéja megszólított. - -«Pedig itt vesztettem el ezen a darab úton, fenn a nagy fánál még -megvolt» – mondá, inkább a társnéjához intézve szavait. - -«Hogy nézett ki a tű?» - -Erre a kérdésemre fölcsillant a reménye, azt hitte, mégis mi találtuk -meg s kétkedve, fürkészőn nézett a szemem közé. Olyan perzselő volt a -szeme, mint a láng. - -«Igazán nem találták meg?» - -Elnevettem magam, mire ő még nagyobb gyanura kapott. - -«Ugyan, Mari néni, – figyelmeztette a leány – ha egyszer azt mondják az -urak…» - -Mari néni oda se hallgatott. - -«Nagyon becses ékszerem volt, a megboldogult uramtól való.» - -Megtetszett nekem a tréfa, de a menyecske is, elkezdtem vele évelődni: - -«És ugyan mit adna nekem, ha megtaláltam volna?» - -«Mit kiván, uram?» – kérdé ő. - -Félig mosolygott, félig boszankodott, de most már biztosra vette, hogy -az ékszer nálam van. Mi pedig ezen a tituluson nagy beszélgetésbe -bonyolódhattunk velük, kötekedve és tréfálózva; kivált Juranics csapta -erősen a levet a kisasszony körül. - -– Becses kis kutya volt – sóhajtott Juranics. – Bár csak láthatnám még -egyszer. - -– Nos, mi lett a vége? – sürgette Alapi. - -– Semmi – folytatá Zrinyi. – Az ékszert nem találtuk meg, hát vissza nem -adhattam, de a révén megismerkedtünk s a hölgyek (ahogy most nevezik a -fejérnépet), miután hiába kerestük az úton még egy darabig a tűt, -megkértek, mutassuk meg nekik az utat a Laszlovszkyig, ahol a kocsijukat -hagyták. De egyikünk se tudta, hol van a Laszlovszky. - -«Önök, úgy látszik, idegenek, – vélte a szép asszony – hogy nem ismerik -a Zugligetet.» - -«Én ismerem, csak a Laszlovszkyt nem tudom.» - -«Hogy lehet az?» - -«Mert mikor még én utoljára itt jártam, akkor a Laszlovszky nem volt -meg.» - -«Az lehetetlen, hisz a Laszlovszky van vagy százesztendős.» - -«Hja, de én háromszáz év előtt jártam itt utoljára.» - -A szép asszony a legyezőjével ráütött a kezemre. - -«Menjen, maga csúf ember. Mindig bolondozik.» - -«Becsületemre mondom.» - -Erre egyszerre összerezzent és rám nézett. - -«Ön talán…» - -«Igen, én vagyok Zrinyi Miklós s ez itt Juranics Lőrincz hadnagy.» - -«Én is katonaasszony vagyok: Bobor ezredesné s most már nem sajnálom a -tűmet, mert megismertem önt, akiért annyit rajongtam, míg a történelem -lapjain élt.» - -«És most?» - -«Ugyan menjen! – elpirult, a szemeit lesütötte. – Hát mit mondjak?» - -Ajkára illesztette két rózsás ujját és a hamis szemeinek egyikével felém -kacsintott, a másikkal a leányra mutatott, mintha mondaná: «Látja, hogy -semmit sem mondhatok e miatt a leány miatt.» - -Erre aztán elváltunk, egy arra menő sváb asszony megmutatta nekik a -Laszlovszky irányát; ők rézsút csaptak át a rozstábla mellett, mi pedig -előre mentünk a gyalogúton s a dolog egészen ennyiben maradt volna, ha -egyszerre csak meg nem roppan valami a talpam alatt a fűben. Odanézek, -hát az arany melltű volt, hanem biz az úgy szétmorzsolódott és -összelapult az én léptem alatt, ami kő, gyöngy volt rajta, mintha -kalapácscsal törte volna szét valaki. Már most mit csináljak? A tűt nem -küldhetem el neki így. Elvittem egy régi ékszerészhez és a régi tű -fundamentumára rácsináltattam egy nagy gyémántot. Igaz ni, te fizetted -ki, Radován, mibe került? - -– Éppen ezer forint volt. - -– Nos, mikor elkészült, a Radován diák elvitte neki, megtudta a lakását -a rendőrségnél. - -– És? - -– Hát elfogadta és egy piros szegfüt küldött vissza. - -– Ej, ej, Miklós bácsi! – fenyegette meg Alapi fejcsóválva. – Nem -hittem, hogy olyan kalafaktor. - -– Hja, fiam, – nevetett Zrinyi Miklós – gonosz az ember, ameddig meleg. -És végre ha vár nincs az ostromhoz, az asszony is jó. Mindent összevéve -azonban czudarul felsültem. - -– Hogy-hogy? - -– A menyecske ura, egy nyugalmazott vén ezredes, halálra félti. - -– Hála Istennek! – mondá Alapi önkénytelenül. - -– Irigy kutya vagy, Alapi – förmedt rá Zrinyi… – De még nem reménytelen -a dolog, biztosítlak. Az asszonyok sokat romlottak azóta. Mit nevetsz, -Juranics? Azt akarod mondani, beste lélek, hogy már akkor is rosszak -voltak? No, mindegy. Egy aranyos asszonyi hajszálat látok keresztbe -fektetve az utamon. Olvasd csak, Radován diák, azt a paksamétát. - -Radován bólintott fejével s olvasta fennhangon a következőket: - - -V. RÓZERÉK. - -«Rózerék egyike a legvagyonosabb, legelőkelőbb polgárcsaládoknak -(lakásuk Zöldfa-utcza, saját ház), a polgári erényeknek és demokrata -műveltségnek azon fokán, mikor a nemesség után kezdenek áhitozni. (Ha -jól tudom, már ott is fekszik a dolog a belügyminiszter előtt.) - -Régi patriczius polgárok, de a jelentékenyebb vagyonhoz a család mostani -feje jutott. - -Roser Nep. János fiatal korában patikárusnak készült és be is végezte a -gyógyszerészeti tanfolyamot. (Rózer-mama hálószobájában függ a rámába -foglalt diploma.) - -Azonban éppen mikor már segédi alkalmazást akart vállalni a -«Kigyó-patikában», egyszerre meghalt egy nagybátyja, a nagytokájú -Schramm József és egy kisebbfajta vendéglőt hagyott az unokaöcscsére. - -Rózer úr megsiratván az öreget, így okoskodott: - -– Bizony bolond volnék én, ha herbateákat, utálatos színű zsírokat, -keserű koktumokat főznék a «Kígyó-patikának» a laboratoriumában, mikor -fölséges töltöttkáposztákat, mosolygó túróscsuszákat főzethetek a saját -vendéglőmben. - -Költői kedély lakozván benne, vendéglős lett. Ugyancsak ebben az -esztendőben meg is házasodék, vevén magának hitestársul háromszori -kihirdetés után egy nyugalmazott sótári tisztnek: Kós Ferencznek -Krisztina nevű becsületes hajadon leányzóját, akivel ma is boldogul él. - -Meg kell adni, igen tevékeny és takarékos emberek voltak. Rózer maga -vásárolt be mindent a piaczon, maga nézett utána a vendégeknek, a csinos -ropogós menyecske pedig reggeltől éjfélig sürgött-forgott a konyhában és -ugyancsak tudott a főzőkanállal is bánni. A vendéglő igen jól ment -(sokkal jobban, mint néhai Schramm apó alatt), úgy, hogy Rózerék -szemlátomást gyarapodának anyagiakban. - -Mert értett hozzá Rózer úr: nemcsak költői kedély volt, hanem praktikus -ember is, bővelkedő hasznothajtó ötletekben. - -Mikor már volt vagy ötvenezer forintja megtakarítva, hirtelen eszébe -jutott gyógyszerészi mestersége és megvett egy a vendéglőjéhez közel -fekvő külvárosi patikát, ekképen okoskodván: - -– Miért készitsem én ki az emberi gyomrokat az én tulajdon vendéglőmben -más emberek patikái számára? A vendéglő csak előszobája a patikának. Hát -miért tartsak én előszobát a mások lakásának? Legyen patikám magamnak -is. - -A gonoszabb nyelvű törzsvendégek arra biztatták, hogy már most okozati -összefüggésből és logikai folytatás gyanánt, megfelelő tőkével csináljon -egy temetkezési vállalatot is. - -Roppant elfoglaltsággal járt a két üzlet. Éjjel-nappal be voltak fogva -feleség és férj. Pláne mind a két üzlet benyulik az éjszakába. A polgári -munka embereinek igazán örömtelen az élet. Dolgoznak, egyre dolgoznak és -ha a strapától kimerülten leteszik késő éjjel fejüket a párnára, még -álmodni sem érnek rá. Nekik sietve kell aludniok, mert megint mindjárt -virrad. Az üzlet nagy zsarnok, az felránczigálja az embert legédesebb -álmából: «Kelj fel, dolgozni!» - -Ez óriási tevékenységben és szorgalomban, melylyel kölcsönösen támogatta -egymást a házaspár, minden szaporodott, csak maga a család nem. Néhány -év alatt vagy háromszázezer forintot szereztek s ekkor így szólt Rózer -János: - -– Hallod-e, Kriska? Voltaképen miért törjük mi magunkat tovább is? Ha a -patikát meg a vendéglőt eladom, vagyonunk innen-onnan egy félmillióra -rug. Annak ötperczentes kamatja huszonötezer forint. Éppen húszezerrel -több, mint kellene. Mert én, fiam, három rostélyosnál nem tudok -vacsorára megenni többet. Hát te ugyan tudsz-e? - -– Nem tudok – felelte Kriska. - -– Ennyit pedig ehetünk az eddigi vagyonunkból is; vonuljunk vissza az -üzlettől a nyugodt polgári életbe. Nekem több pénz nem kell. A -gondviselés nem adott gyereket. A pénzéből nem kérünk. Igazam van-e, -Kriska? - -Kriska igent bólintott s Rózerék eladván vendéglőjüket és -gyógyszertárukat, megérdemelt nyugalomba vonultak. Mert ez az igazi -polgári vonás. A zsidónak semennyi pénz se elég, még Rothschild is -mindig játszik. Az arisztokratának semennyi föld, még a királyok is uj -földterületekre vágynak, hanem a polgár, az megelégszik a jóléttel és a -Herkó páternek se mozdul a jólétnél tovább. - -Azonban mi nem történt? A gondviselés úgy látszik, komolyan vette és -megaprehendálta a Rózerék szemrehányását s ilyenformán szólhatott -magában: - -«Ohó! Hogy nektek nem kell a pénz, mert gyereketek nincs? Hát jól van. -Adok egy csomó gyereket!» - -A tunya, dologtalan élet kényelmei közt egyszerre csak szülni kezdte -Krisztina asszony a kicsiny Rózereket. Első évben a Pali született, aki -jelenleg önkéntes a dragonyosoknál, a második évben ikreket szült -Rózerné, a harmadikban szintén ikreket. - -– Semmi az, – mondogatta Rózer úr – mégis mindegyiknek lesz még százezer -forintja. - -De mikor aztán a negyedik esztendőben hármasakat hozott napvilágra a -derék asszonyság, erre mégis megriadt Rózer úr: - -– No, no! Mi akar ez lenni? - -A rokonok, szomszédok és az eddigi gyerekek számtalan keresztapái és -mamái gúnyolódni kezdtek. Mégis csak szörnyűség, hogy valakinek a -felesége _kubus_ szerint szülje az örökösöket. - -Valóban csodálatos volt ez a nagy szaporaság a meddő esztendők után. Ki -látott már ilyen őrült gólyát! Ötödszörre egy szép kis leánykát hozott. -Ez Nina volt, aki most a sacrécoeuröknél van, de a vasárnapi diner-kre -haza eresztik. - -Kilencz gyerek volt már s mind virgoncz, eleven, mint a halcsik, egyik -csinosabb, mint a másik. Rózer úr elkezdett kalkulust csinálni: - -– Ötvenezer forint se jut egyre, mert elfogy a nevelésükre valamelyest a -tőke is. Koldusok lesznek a gyermekeim! - -Ezt a gondolatot nem bírta meg az ő puha polgári szive és imigy szólt -egy napon a feleségéhez: - -– Hallod-e, jó Kriska? A vagyon nem elég többé annyiunk számára. A -biblia utolsó lapja tele van írva gyermeknevekkel. Ami ezután -következik, az már csak a margóra juthat. Azt mondom én Kriska, hogy -ujra üzlethez kell látnunk. - -Krisztina, aki most is áldott állapotban volt, csendes mosolygással -egyezett bele az uj tervekbe. Rózer úr egy parkett-koczkagyárba fektette -a tőkéjét Szlavóniában és ezzel megint figyelmessé tette a gondviselést, -mely ilyformán okoskodhatott magában: - -«Ördöngős Rózerék! Először pénzt adtam nekik bőven, akkor gyermekek -kellettek, aztán adtam nekik bőven gyerekeket, most megint pénz kellene. -Hát jól van, visszaszedem a gyerekeket és adok nekik még több pénzt.» - -A gyár káprázatos haszonnal dolgozott, az ezresek őrült szaporaságban -kölyköztek, mint az egerek, de míg a vagyon nőtt, nőtt, addig a -Rózer-gyerekek elkezdtek egyre fogyni. A difteritisz, a skárlát -jöttek-mentek egymásután, a piros czédula le se ment az ajtóról. Öt -esztendő lefolyása után nem maradt életben kettőnél több: a Pali úrfi, -meg a kis szöszke, boglyas Nina. - -Oh, azok a piczi koporsók, amint kimentek sorba a kék-fehérüveges hintón -messze-messze, meghökkentették Rózer urat. - -– Isten büntetése rajtam a kapzsiságomért. Nem kell több pénz, nem, nem, -nem. Így is egy-egy félmillió jut már mindegyik gyermekemnek. - -Megint visszavonult az üzlettől, végleg eladva a koczka-gyárat két -hollandus vállalkozónak. - -Annyi pénzük volt így is, hogy nem tudtak vele mit csinálni. A polgári -költekezés akármilyen bő is, megmarad igénytelennek. Evés-ivásból áll, -délután kalabriászparthie a kerületi körben, este egy kis sörözés a -József-téri «Virágbokor»-nál, karácsonykor kriszkindli a gyerekeknek, -húsvétkor uj selyemruha Krisztinának, pünkösdkor kirándulás a -Svábhegyre. Ez az egész. Mi egyéb rendkívüli vágya és következéskép -kiadása lehetne még egy békességes érzésű polgárnak, aki fáradságos -munkával szerezte azt, amije van? - -Így éldegélt a Rózer-család hosszú évekig teljes homályban – egy akkora -világítólámpával, aminő egy kerek millió. Megvásárolván a zöldfa-utczai -házat és egy telket a Nádor-utczában, melyre csinos palotát építtetett -Rózer úr, többi pénzüket betették az Első hazaiba és egyéb takarékokba s -a kamatokból kivettek annyit, amennyi szükségletük volt, a többit a -tőkéhez csatolván. A milliomosság nem nehéz mesterség. Az úr roppant -nehéz arany óralánczot viselt nyakában, az asszonyság gyémántfüggőket a -fülén. Az úrnak három pénztárcza volt a zsebében, az egyik a -nagybankókra, a másik a kisbankókra, a harmadik az aprópénzre: az -asszonyság pedig abban űzött nagy luxust, hogy tartott egy fehér -pincsikutyát, kék selyempántlikával a nyakán. Rózer azonfelül -burnótszelenczét is hordott magával s néha elvitte feleségét a -Margitszigetre uzsonnálni, hol rántott csirkével laktak jól. - -Így folyt volna le egész életük csendben, egyszerüségben, ha egyszer az -asszonynak föl nem puffad a mája, mire a házi orvosuk: dr. Wlada -Celesztin, elküldte Karlsbadba. - -A derék asszonyság vissza is tért egy hónap mulva kigyógyultan és -szerencsésen; más baja nem esett, csak az, hogy az egyik csomagja (egy -lakattal ellátott csomagoló-kosár) valahogy kicserélődött. Alkalmasint a -karlsbadi pályaházban történt a baj, olyanformán, hogy a mázsáló -hivatalnok két hasonló csomagra elcserélve ragasztotta fel a számot. - -Elég az hozzá, hogy mikor az asszonyság otthon kibontotta a csomagot, -ahol selyemszoknyái, hálóréklijei és fehérneműi voltak elpakolva, -megrőkönyödve látta, hogy azok átváltoztak férfi limlommá. - -Krisztina sírt bánatában a holmija után, azután kiszámította, mennyi a -vesztesége és mennyit érhet, amit a kosárban talált. Biz az édes-keveset -ért. Egy ruhatisztító és két suvikszoló kefe, egy borotválókészülék, két -pár kopott czipő, néhány harisnya és, amit előbb kellett volna -említenem, egy ujdonatuj urasági inasruha, ötágú koronás ezüstgombokkal, -mellényestül, nadrágostul. Valami nagy úr strimflis inasáé lehetett az -eltévedt kosár. - -Rózerék írtak a vasutakhoz, reklamálták mindenféle úton és módon az -elcserélt holmit, de soha nem került az vissza, minélfogva a mindent -értékesítő polgári ész ügyet kezdett vetni a szép, előkelő libériára. - -– Hallod-e Kriska? Ha már megvan ez a szép inasanczug, miért ne -fogadnánk bele egy ficzkót, amelyikre éppen ráillik? - -– Nem bánom, János. - -Csakhamar akadt is egy a gentry-klubból elcsapott spécies, aki bevált a -ruhához; csak a bajusz leborotválása miatt merültek még fel némi -nehézségek. Georges (valódi nevén Szabó Gyurka, Rév-Komáromból) -ragaszkodott a bajuszához. Wlada házidoktor pedig, akitől tanácsot -kértek, ragaszkodott ahhoz az állításhoz, hogy a harisnyás inas -meghagyott bajuszszal egy lehetetlen látomány. - -Minthogy egy igazi polgár soha nem enged abból, amije már egyszer -megvan, s minthogy a harisnya tényleg megvolt, Georgesnak kellett -engednie a bajuszszal. Sok huza-vona után ötvenöt forintért végre is -megvált tőle. - -Rózer úr kerekszámban ötvenet akart csak adni, de Georges makacsul -ragaszkodott a summához. - -«Azt az ötöt a borbélynak kell adnom, – mondá, bánatosan sóhajtva – -egész életében hadd emlékezzék a gazficzkó, hogy mit semmisített meg -ezen a napon.» - -Csinos és méltóságteljes lett ez ember, amint fölvette a livréet. Mily -bámulatos volt, midőn megjelent a küszöbön és meghajtotta magát -Rózer-mama előtt. Valami uj, csudálatos és előkelő levegő kezdett -lengeni e szűk szobákban, a ripszszel és kanavászszal bevont bútorok -között. Ezek a bútorok szégyenlősen látszottak összezsugorodni, -meglapulni az ő tekintete előtt s a kinyitott ablakon valami különös -előkelő illat ömlött be. - -E derék polgárokat, kiket meg nem szédített a hozzájuk röpülő millió, -elbódította Georges ezüstgombjainak csillogása. Valóban féltek e -Georgestól, amint megjelent, hideg, merev arczán a hódolat némaságával, -zajtalan, csendes, egy kissé ringó lépteivel, miként a szinpadon a -marquis-k komornyikjai, e jó emberek összerezzentek és végignéztek -öltözékeiken, hogy nem talál-e rajtuk valami kifogásolni valót Georges. -Rózer úr nem merte többé pipája hamuját kiverni a földre, mert Georges -egyszer akaratlanul igy szólt a hamu láttára: «Pfuj!» Az asszonyság, aki -a divánon fekve szerette olvasgatni a Neues Pester Journal -kishirdetéseit, ijedten helyezkedett illő úrias pose-ba, ha a komornyik -lépteit hallotta közeledni. - -Feszélyezte őket és egyszersmind csiklandozta egy eddig szunnyadó -érzéküket. Féltek tőle és mégis örültek neki, mint egy szokatlan -játékszernek, mely öreg gyerekek számára van kitalálva és amint beteltek -vele apródonkint, egyszersmind egy olthatatlan vágy kezdett magának -nyílást keresni. - -– Mit ér az előkelő inas, – sóhajtá egy napon Krisztina – ha senki sem -tudja és nem látja? - -– Nem értelek – dadogta János úr; de értette. - -Egész nap gondolkozott valamin, nyögött, szuszogott, estefelé végre -megszólalt: - -– Mit szólanál hozzá, Krisztina, ha egy fogatot szereznénk, egy szép -fogatot és valahányszor kikocsiznánk, a Georges ott ülhetne a bakon. - -Az asszony szemei felragyogtak. - -– Oh, be szép lenne, János! - -Egy hét mulva megvolt a pompás hintó két szép almásszürkével s a -következő vasárnap Georges-zsal kikocsiztak a ligetbe. - -Boldogok voltak, de csak kevés ideig. - -– Mit ér, – pattant fel Rózer úr egy alkalommal – hogy szép kocsiban -ülünk, hogy megbámúlják a kocsinkat, inasunkat, ha sem ők nem tudják, -kit irígyelnek, sem mi nem tudjuk, kik irígyelnek. - -No, ez igaz volt. Rózerné azonban megtalálta a mediczinát. - -– Az kellene, János, hogy az ismerőseink hozzánk jőjjenek. - -– Valami ilyesmi, – mondá az öreg úr komolyan. - -– És hogy az inas szolgáljon fel az asztalnál. - -– Természetesen. - -– Miért ne adhatnánk hát diner-ket? - -– Persze, hogy persze. Adjunk diner-ket, feleség. - -Az asszonyság homloka elborult. - -– Nem, nem! Hová gondolsz? Hiszen ahhoz szakács kellene. - -– Ej no, úgy beszélsz, mintha csak egy szakács lenne a világon és az is -Rothschildnál szolgálna, ahonnan nem lehet elcsalni. Meglesz a szakács, -Kriska. Meglesz, ha mondom. - -– János, te vagy a legnagyobb gavallér a világon! - -Most azonban Rózer úr homloka borult el. - -– Paperlapap! Bolondságokat fecsegünk, lelkem, mind a ketten. Hiszen a -diner-khez nemcsak inas szükséges és ebéd, hanem előkelő ismerősök is, -azt pedig nem lehet pénzen venni. - -Rózerné elgondolkozott. - -– Karlsbadból egy Bobor Károly nevű nyugalmazott ezredessel és ennek -nejével utaztam hazafelé. Olyan derék emberek, olyan udvariasak voltak -irántam, hogy azt hiszem, eljönnének az ebédünkre, ha szépen meghívnók -őket. - -– Bah! – kiáltott fel egyszerre János úr örvendezve. – Tegyük össze, -amink van! Most jut eszembe, hogy Bibithy Gedeon országgyűlési képviselő -is eljönne. - -– Ki az? - -– Az ő erdejéből vettem a parkett-koczkákra való fát. Egy eladósodott -ember, de képviselő. S egy képviselő, egy igazi, eleven képviselő nélkül -nem is képzelhető, fiacskám, elegáns ebéd. - -– Az egyszer úgy van – mondá meleg meggyőződéssel Rózer-mama. – S milyen -párti? - -– Fájdalom, kormánypárti. - -– Ejh, hagyd el, János, még talán jobb. Hátha valami érdemrendet -szerezhetne neked; olyan pompásan illenék ebédjeinken a frakkodra. - -Rózer úr fülig vörösödött. - -– Hallgass, Kriska, hallgass… és lesüté a szemeit szégyenlősen, a -tenyerét pedig a felesége szájára tapasztá. - -Diktum-faktum, az ebédek tartása határozattá vált. Persze, mindez nem -ment csak olyan könnyen, egyszerűen: a régi kopott patriarchalis bútorok -közé nem lehetett oly előkelő személyeket hívni – tehát uj, pompás -garnitúrákat kellett rendelni Bécsből s e fényes holmit nem lehetett -bevinni azokba a szűk zugokba, át kellett alakítani az egész emeletet, -felmondani a lakóknak és szalónokat, szellős termeket csinálni a -bérlakásokból s mindehhez sok idő kellett, sok gond, sok pénz. - -Most már tehát megtörtént szívük vágya. Ebédek voltak náluk, amelyeken -csakugyan részt vett Bobor nyugalmazott ezredes szép fiatal nejével; -némelykor a képviselő is megjelent, de ez mindig sok utánjárásba került. -A többi vendégek az elhalt gyermekek keresztszülőiből s azok -családjaiból kerültek ki. Ismerőseink közül ott lehetett látni Sartory -Pált is – aki azonban a fejét csóválta a látottakon s gúnyos -megjegyzéseket gyártott a polgári körökben a híres ebédekről. - -Azonfelül, hogy igen megszólták Rózerékat a régi ismerőseik, hogy -kígyót-békát kiáltottak nagyravágyásukra: «Bolondok, tönkre teszik a -leányuk jövőjét. Nagy úr el nem veszi, ha csak a pénzeért nem, az pedig -keserves. – Onnan, ahol tisztelnék őket, kilépnek oda, ahol kinevetik.» -Mondom, azonfelül sem hoztak ezek az ebédek nagy örömöket. Sőt. - -Az ezredes nem volt jó anyagi viszonyok közt s igen gyakran szerette -mondogatni, midőn Budapest piaczainak drágasága jött szóba: - -– Gráczban kellene laknom, de túlságosan szegény vagyok arra nézve, hogy -egy olyan koldús városban megélhessek. - -Ebben a mondatban pedig shakespeare-i mélység lakozott és Rózer úr, bár -nem volt tudományosan művelt ember, megértette azt, mivelhogy Bobor -ezredes minduntalan apró kölcsönöket szeretett kérni ismerőseitől s -azokat soha vissza nem adta. - -Bobor ezredesék tehát, az igaz, hogy szépen festettek az asztalnál, mert -az asszony, született Plichta Mária, gyönyörű volt vörhenyes hajával, -tejfehér arczával, élveteg piros ajkaival és Mária Teréziaszerű -termetével, az ezredes pedig sokat mutatott uniformisában, rendjeleivel, -de sokba kerültek Rózernek. - -Eleinte még volt valami charme-ja a dolognak. Az első baráti kölcsön -után az ezredes pertu lett Rózerrel s ez Rózernek jól esett; de a «te» -csak állandó kellemetlenségek forrásává változott, mert most még -szabadabban mondhatta vagy írhatta az ezredes: «Rózer, vén czimbora, adj -hamar ötven forintot.» A második nagy kölcsönnél az ezredesné lett pertu -Rózernéval, ami Krisztina asszonyt kétségtelenül igen boldoggá tette. -Apródonkint pertu lett keresztül-kasul a két család; Boborné Rózerrel, -Bobor Rózernéval és mindnyájan a szépen kifejlett deli Rózer Annával és -a fiatal Rózerrel – ami Boborék részéről olyan benső s különös viszonyt -pecsételt meg, mely bizonyos vagyonközösséget is természetessé tesz, a -következő észjárás szerint: - -– Rózeréknak többjük van, mint kellene, nekünk ellenben kevesebbünk van, -mint kellene: ilyen viszonyok közt aljasság volna Rózeréktől, ha nem -segítenének rajtunk. - -Segítették is, mert hát mivé lennének az ebédek az ezredesék nélkül? Az -ebédeket nem lehet többé abbanhagyni, ez csúfság tárgyává tenné őket az -egész városban. Nem, azt nem teszi Rózer János, inkább meghal. S az -ezredesnét lehetetlen pótolni. Oly szép, oly előkelő és kápráztató (Anna -tanulhat tőle), sokat látott, sokat tud, sokat hallott s nem hogy -elfelejtene abból valamit, inkább hozzá ad. Nem, az ezredesnét nem lehet -nélkülözni az ebédeken. - -Ah, ezek az átkozott ebédek! Mennyi bajt, keserűséget okoztak! Bárcsak -sohase fogant volna meg ez a gondolat. - -Bobor a legcsekélyebb összekülönbözésnél gőgösen vágja a szeme közé: - -– Utoljára voltunk nálatok, Rózer, utoljára. - -Amely esetben az egész Rózer-család megrémül, Krisztina asszony -fájdalmasan emeli a szemeit ég felé. - -Bibithy képviselőt is csak nagy kuncsorgással lehet megszerezni, -négyszer kell meghívni, hogy egyszer eljőjjön. Nem, ez nem élet, még -kevésbé uraság. Rózer úr sokszor jő indulatba s ilyenkor fel-alá -száguldva a szobában, kiabálja: - -– Nem, ez nem természetes… nem természetes, Krisztina. - -Még súlyosabb lett a helyzet, midőn Bibithy Gedeon egy nap császári és -királyi kamarás lett s egy legközelebbi vasárnapon lemondott az ebédről, -azzal az indokolással, hogy rokonai számára sincs elegendő ideje s -valahol nagy társaságban ekkép nyilatkozott – az ezredesné -fülehallatára: - -– Vigye a patvar az izék, a Rózerék ebédjét! Mikor hagynak már végkép -békét ezek a jámbor emberek? - -Az ujdonsült kamarásnak ez a nyilatkozata csakhamar elterjedt a polgári -ismerősök közt, a József-téri «Virágbokor»-nál, a kerületi körben és a -régi pajtások, partnerek gúnyosan kérdezték Rózert: - -– No, mi van Bibithyvel? - -– Mikor találkozol Bibithyvel? - -E neveletlen bugrisok, kik tűvel, árral és egyéb éles szerszámokkal -keresték kenyerüket, igen jól tudtak szurkálni szavaikkal és beszőni -beszélgetésükbe: «Bibithy, Rózerünk kebelbarátja» s még több efféle -csípős, maró dolgokat, amivel Rózert kihozták a sodrából, úgy, hogy -elrohant régi kedvencz tanyáiról, mint a megsebzett vad s fogcsikorgatva -átkozódott otthon: - -«Ostoba ember voltam, hogy ilyenbe ártottam magamat. De most már nem -hagyhatom abba. Most már a szégyen ölne meg. Ki kell gondolni valamit. -Egy tromfot kell kiadni, egy nagy tromfot, amitől hanyatt esnek a -gúnyolódók.» - -Éjjelente rágyujtva selmeczi pipájára (mert nappal nem mert pipázni -Georges miatt), e théma fölött kalandozott el nyugtalan elméje. Ott járt -örökké a Múzeum mögötti negyedben, a büszke, czímeres homlokzatú paloták -között; látta a lépcsőkön lelépegetni a finom rezedaillatú selyemruhás -delnőket, köztük az ő Kriskáját is. Aztán még egy nagyobbat lépett a -fantáziája s besurrant a fényes herczegi várakba, kastélyokba, melyekről -annyit olvasott lapjaiban, hol kardos ős apák és anyák lógnak a falakon; -vezérek, országbirák, bíbornokok s mindenkiről egy legenda szól, aztán -(eközben a pipája is kezdett kialudni) elszárnyalt felkorbácsolt lelke -egész a királyi trónusig s el-elmerengett a káprázatos gondolaton, hogy -ha ő király volna, mit csinálna… Hát azt csinálná, biz Isten megtenné, -elmenne egy ebédre a Rózerékhoz… Mikor nem is várnák, mikor nem is -gondolnák, csak úgy betoppanna egyszer: «Hipp-hopp, itt vagyok, hogyha -szívesen látnak.» - -Ezen az édes gondolaton vagy egy ilyenfajtán szokott elaludni Rózer úr, -következéskép nem lehet csodálkozni, szerény véleményem szerint, hogy -midőn tegnapelőtt az «Első magyar földtehermentesítő bank» ügyében nála -jártunk, olyan extravagans ajánlattal lépett fel velünk szemben, illetve -általunk Méltóságod kegyes színe elé.» - - -VI. EGY «KÍNOS» ÜGY.[6] - -– Eddig van – mondá Radován diák és letette a paksamétát. - -– Jól _kieszkábálta_ az ördöngős fiskális – jegyzé meg Zrinyi, ki nagy -érdeklődéssel hallgatta végig Rózerék rangkórságának történetét. – -Nagyon mulatságos emberek. Istenemre mondom, a könyezésig kaczagtató. -Eredj el holnap, Radován és értesítsd ezt a Rózert, hogy vasárnap én és -Juranics náluk ebédelünk. Jösz-e, Juranics? - -– Zrinyi parancsol – felelte a szép horvát nemes, meghajolva. - -– És a kis szőke fruska semmi? Lőrincz, Lőrincz, te elpirultál! - -– Nem komoly lovagokhoz méltó csinyek – morogta Alapi. - -– Eh, bolondság. Kun László király volt s mégse restelte az efféléket. - -– De torkára is forrtak. - -Radován diák vette a kalapját s eltávozott az üzenettel Rózerékhoz. -Magukra maradván, komoly arczot vágott Alapi. - -– Abban az ügyben jöttem, bátya. - -– Igen, most délután lesz a tárgyalása a Nemzeti Kaszinóban, de nem igen -értem. Hát mi a substratuma? - -– A dolog a következőleg történt – kezdé Alapi. – Mi, a Juranicscsal, -lehet vagy két hete, egy este benéztünk az orfeumba, ott egy kissé -borozgattunk is, néhány ismerős odaült az asztalunkhoz, vigan -beszélgettünk, amint egyszerre arra lépeget valami báró Perjéssy Mihály, -egy tejfeles szájú siheder. Hivták néhányan, hogy üljön közénk, azt -mondja gőgösen: Nem ülök olyan asztalhoz, ahol nem mindenki kóser ember. -Hát ki nem kóser? – kérdik. Hát az Alapi úr – mondja és tovább megy. -Kérdezem a szomszédjaimtól, mit jelent az, hogy nem vagyok kóser; ezek -aztán magyarázzák, ki jól, ki rosszul, míg végre megértettem, hogy azt -jelenti, mintha nem volnék becsületes ember. Ejnye, szedte-vette -czinegéje! kiáltottam dühösen, hozzatok hamar kardokat, de bizony nem -voltak ott kéznél kardok, de a báró is eltünt. Az asztaltársak -megnyugtattak, hogy sebaj, küldjek el hozzá reggel segédeket, mert az -így szokás, azok aztán majd megállapítják, hol és mikor kell -megverekedni és kiállítják, a jegyzőkönyvet. Hát az mi? Hogy t. i. a -jegyzőkönyv? Mondták, hogy ilyet minden verekedés után ki kell állítani, -mert ez bizonyítja, hogy az ember becsülete korrekt. - -– Ostobaság! – vágott közbe Zrinyi. – Hiszen akkor nekünk egész -bibliotékákkal kellett volna feltámadnunk. - -– Reggel aztán elküldtem a báróhoz Juranicsot és Patacsicsot; a báró is -megjelölt két embert, akik azt mondták az enyéimnek, hogy a báró nem -verekszik meg velem, mert elintézetlen ügyem van. No, ha nem verekszik -meg, mondám, öltsön magára szoknyát és szagoljon otthon az anyja mellett -rozmaringot. - -– És aztán? - -– Most aztán minden abbamaradt, mígnem tegnapelőtt megjelent az -ujságokban, hogy ki akarnak ballotirozni a kaszinóból. - -– Mi az a kiballotirozás? - -– Én se tudtam, megkérdeztem: azt mondják hogy annyit jelent, mintha -kilöknének a kaszinóból. - -– De hisz ez semmi, mert ha oda nem mégysz, hát ki nem lökhetnek. Nagy -szamarak ezek a mostani emberek. És én kezdem is már pedzeni, hogy miben -sántikálnak. Mikor ide jöttünk, mindjárt az első napokban behoz a -szállodámbeli portás egy kártyát, amelyen egy ismerős miniszter neve -áll, a kártya egyik füle be volt hajtva. Minek ez a papiros? kérdeztem a -portástól. «A miniszter úr látogatást tett önnél ma.» Én nálam, hiszen -egész nap itthon voltam, nem láttam én egy fiát se. A portás nevetett: -«Hát persze, ő maga nem volt fenn, de a kártya az éppen annyi, és ha -most már méltóságod akarja visszalátogatni, szintén küld egy ilyen -behajtott fülű kártyát.» Hát hallottatok már ilyen marhaságot, hogy két -papiros találkozik két ember helyett. Én hát azt sejtem, Gáspár öcsém, -hogy valami kártyára ráirják a nevedet és azt lökik ki a kaszinóból; -mert igazán nevetséges szokásaik vannak. - -E pillanatban megcsendült a telefon a másik szobában: Radován diák, aki -egyedül értett az ördöngős ládikához, nem lévén otthon. Zrinyi odaszólt -az egyik alabárdosnak, mert, mint otthon, Csáktornyán vagy Szigetváron, -most a bankban is mindig két alabárdos állt az ajtónál: - -– Eredj, Mihály, szólits valakit, hogy a telefonhirt átvegye. - -Kis vártatva bejött nagy hajlongva Zrinyi Mór. - -– A kaszinóba várják méltóságodat az Alapi-ügyben, hogy azonnal -méltóztassék jönni. - -– Üljünk hát kocsiba, Gáspár, majd elmondod útközben a többit. - -Tényleg az «Alapi-ügy» foglalkoztatta most a közvéleményt s a -becsületbíróság mai tárgyalása elé nagy érdeklődéssel tekintett a -közönség, mely szereti az ilyen eseményeket. Mert azok a nagy vadak, -akik itt ejtetnek el, gyönyörködtetik a nagy közönséget. Épp úgy, mint -Spanyolországban a viadorok kezei által elpusztuló bikák. Más bikát! -ordítja a közönség, ha az egyik elvérzik. A mészáros is sok bikát megöl, -de azok a bikák nem érnek semmit – csak azok, akik a szintéren buknak -el. - -Alapi pedig úgy jutott a krédóba, hogy a fiatal báró Perjéssy vonakodott -neki elégtételt adni – mert, mint mondá, elintézetlen ügye van. - -E nyilatkozat hirtelen elterjedt a gentleman-körökben. Elintézetlen ügye -van! Hajrá! Hol van? Merre van? Ide vele? - -A dologtalanok, mint a saskeselyük, ráereszkednek egy ilyen elintézetlen -ügyre. - -Hát ki is ásták hamarjában. Egy lap ugyanis azt irta vagy két hónap -előtt, még a megérkezés mézes napjaiban, hogy Alapi Gáspár voltaképen -nem halt meg Szigetvárnál, hanem valamiképen elmenekült, mert 1572-ben, -tehát Zrinyi eleste után jóval, ő volt a horvát hadsereg vezére, amikor -elfogta a hires «parasztkirályt», Gubecz Mátyást, sőt később horvát bán -is lett. Lehetetlen tehát, hogy Szigetvárnál föltámadt volna ez az úr. -Semmi köze Szigetvárhoz. Alapi úr minden valószinűség szerint egy ügyes -csaló. Ha igazán ama nagykemléki Alapi Gáspár, akkor a barátait teszi -lóvá, elhitetve, hogy velük halt meg, – mikor ez most rá nézve előnyös; -vagy ha tényleg velük halt meg és velük támadt föl, akkor egyáltalában -nem Alapi. - -Ez a közlemény feledésbe ment, elcsúszott akkor, s a nagy nemzeti -lelkesedésben Zrinyi főembereivel együtt, simán bejutott a Nemzeti -Kaszinóba. Most egyszerre földeríti báró Perjéssy az esetet és ott -fekszik a magas testület bonczasztalán a Perjéssy-féle konfliktussal -együtt tehát két elintézetlen ügy. Csudálatos lendülettel és -vehemencziával vitáztak. Széchenyi István a falról hallgatta őket. - -A kaszinó könyvtárnoka a homlokát tapogatta, azt hitte, megőrült és -viziókat lát, midőn a legkoczkásabb nadrágú magas uraságok könyveket -jöttek keresni, krónikákat, történelmeket s bujták nagy mohósággal, -lelkendezve. Néhányan, a hevesebbek, kiballotirozási indítványt -nyujtottak be. - -A Zrinyi-csoport hivei, akikben még a kegyelet dolgozott, ellenezték a -botrányt és azt kivánták, hogy egy becsületbiróság hozzon előbb több -világosságot az ügybe; a formát könnyű megtalálni. Az ő kiindulási -pontjuk az volt, hogy Alapi, nem lévén hozzászokva a XVI-ik században a -lap-olvasáshoz, nem vette észre az inkriminált közleményt; barátai -szintén nem voltak lapolvasók, tehát ők sem mondhatták meg neki; nagyon -eleinte történt; föl lehet tenni tehát, hogy Alapinak csakugyan nem volt -tudomása a hirlapi sértésről. Igaz ellenben, hogy a történelemben -előforduló adatok súlyosan esnek latba Alapi ellen és igen kellemetlenül -érintik a kaszinó leghiggadtabb köreit, különösen nehezen reparálható -mulasztás, hogy a Perjéssy-eset után annyiba hagyott mindent, ahelyett, -hogy a becsületbíróság elé vitte volna a dolgot. - -A kiballotirozási indítványt visszavonták ideiglesen, s miután Perjéssy -is beleegyezett, a becsületbíróság megalakult. Egyik tagja Zrinyi volt, -aki, amint látjuk, későn érkezett, s sietve ment a tárgyaló terembe, -Alapit kívül hagyván, ha szükség lenne felvilágosításaira. - -– Már várnak ott bent – mondá Kricsi gróf, egy nyurga fiatal úr, ki a -ruhatár felé sietett. – Der arme Kerl, dieser Alapi! - -– Miért sajnálod? Mit történhetik vele? – kérdi könnyedén Zrinyi. - -– Disqualifikálják, bruder. - -– És mi baj lesz ebből? Mit jelent az? Mert én nem tudom ezeket a -mizimázi fogalmakat. - -– Hát senki se fog vele többé megverekedni. - -– De hisz az jó neki, te bolond. Egy ember, aki verekedhetik, de ő vele -nem verekednek. Ezt már másodszor hallom. Legyen hát eszetek, hogy -ilyeneket beszéltek. - -Kricsi gróf vállat vont; csudálkozó grimaceokat vágott és lefelé indult -a lépcsőkön – Zrinyi pedig eltünt a tanácskozási terem ajtajában. - -Ott ültek már az asztalnál mind a négyen azzal a fönséges komolysággal, -amelyet ez az ujmódi pallos-jog kölcsönöz az arczoknak. Alapinak Csáky -György volt a másik bírája, ki épen tegnap tért vissza a Szepességből. -Az ellenfél részéről két főúr szerepelt; elnöknek egy fehérhajú -aggastyán, hires katona. - -Mind felálltak, mikor Zrinyi belépett, mintha egy incognitó-király -jönne. Csak a Kricsi-féle nyeglék merték őt brudernak szólítani. Azok -mindent mernek. De olyan is volt Zrinyi, mint egy régi király: nyájas, -természetes, egyszerű és mégis méltóságteljes. - -– Jó napot, urak! Hát mit akartok az én derék Alapimmal? – köszönté -őket, vidáman helyet foglalva az asztalnál. – Mit vétett nektek? - -– Hát kezdjük meg, urak – szólt az elnök – vegyük először az első -elintézetlen ügyet, ahol csalónak nevezik Alapit. - -S ezzel felolvasta az ujságlapból az «Ál-Alapi» czímű közleményt. - -Zrinyi figyelmesen hallgatta. - -– Szemtelenség! – fakadt ki ingerülten – egy szó se igaz. Ő velünk volt, -velünk rohant ki, velünk halt meg és velünk támadt fel. - -– Láttad, mikor meghalt? – kérdé az elnök csendesen. - -– Nem láthattam, mert sűrű füstben rohantunk ki; a saját kardomat se -láttam, amelylyel vagdalkoztam. - -– Te sem láttad, Csáky? - -– Engem mindjárt a hidon halálos golyó ért – én se láthattam. - -– Ennyire volnánk. Most már hallgassátok meg a történelmet. - -Egy csomó könyv hevert az elnök előtt, azokból kezdte felolvasni, hogy -Alapi Gáspár megmenekült Szigetvárott, Kanizsa kapitánya lett 1572-ben; -Horvátország bánja volt 1574-ben Draskovics Györgygyel együtt. - -– Lehetetlen! – hüledezett Zrinyi. – Miféle őrült diákok irták ezeket a -könyveket? - -– Hiteles adatok és okmányok alapján áll minden állítás – ellenveték a -Perjéssy bírái. – Kinek higyjen az ember, ha a történelemnek nem? - -Zrinyi fitymálóan intett a kezével és hitetlenül csóválta a fejét. - -– Had lássuk, mi van ezekben a könyvekben én rólam? - -Az elnök elmosolyodott s kinyitotta a legfelül álló Pallas-Lexikont, -felolvasván onnan a Zrinyiről szóló adatokat. - -Nagy álmélkodással bólingatott a fejével. - -– Az ördög vigye el a szerszámotokat. Szörnyüség, hogy ezek a kis bolhák -(a betüket értette) összefogdossák a cselekedeteinket. De az -Alapi-dolgot még sem hiszem. Képtelenség az! Hiszen unokaöcsém nyilt -szellemű ember s csak szólt volna nekem. És akkor nem is velünk támad -vala fel. Várjatok, amíg beszélek vele, odalent sétál az utczán. - -– Fölösleges, – vélte az elnök – mert az nem lényeges, hogy Szigetvárnál -esett-e el, vagy később. - -– Igaz, – bizonyítá Csáky György – még ha úgy volna is, ő még csak -érdemesebb hazafi ezzel, mert mikor már mi porladoztunk, ő még mindig -forgatta kardját a hazáért. - -– Hogyan?! – kiáltott fel Zrinyi. – Az nem lényeges, hogy igaz-e a -közlemény vagy nem? - -– Nem. A lényeges az, – folytatá az elnök – hogy az illető ujságíróval -Alapi meg nem verekedett. - -– Úgy van, úgy! – bizonyítgatták a Perjéssy-pártiak. - -– De ha nem tudta! – vetette föl Csáky György. - -– Az mindegy! – vágott vissza egy sasorrú, kopasz becsületbíró. – Ami -szabály az szabály; az eset, sajnos, azok közé tartozik, melyek -disqualifikálnak. - -– És mit jelent az? – pattant fel élesen Zrinyi. – Magyarázzátok meg, -kérlek. - -– Aki ilyet eltűr magán, az nem gentleman, az nem lovag és nincs hozzá -joga többé, hogy fegyverrel kérjen elégtételt egy gentlemantól. - -Zrinyinek fejébe szállt a vére, halántékai lüktettek. - -– Nem lovag Alapi?! – tört ki az indulattól remegő hangon. – Alapi, aki -száz csatán volt velem és aprította a törököt, aki nemes tornát vítt -Zulfikár béggel, kit a «szultán kardjának» hittak, aki legyőzte az óriás -gróf Salm Jánost, kétfelé hasítva a koponyáját, aki négy nap, három -éjjel ült egyhuzamban nyeregben Budától Nagy-Kemlékig, folytonosan -csatározva portyázó katonákkal. És az nem lovag? – Fölkaczagott -gúnyosan, mintha egy vizzuhatag kezd ömleni. – Oh, nem; Alapi nem lovag. -Hanem ti meg, akik itt hasaltok a billiárdposztón, mióta az anyátok -köténye mellől eljöttetek és nem láttatok soha más vitézeket, csak akik -helvét kártyákra vannak festve, ti persze mind lovagok vagytok! - -Ezzel rettentő öklét felemelte, olyat csapott dühében a vörös -mahagoni-asztalra, hogy rögtön kétfelé hasadt; hamutartók, gyufatartók -és a nagy foliánsok ugráltak rajta és gurultak le szerteszét nagy -csörömpöléssel, csattogással. - -Ő pedig kirúgván a széket maga alól, rettentő furiával ment ki. - -– Miklós, hát ne menj! – kiálták utána konsternálva. - -– Félek, – mennydörgé az ajtóból, két hatalmas karját rázva – hogy -izzé-porrá zúzlak benneteket! - -Zrinyi eltávozott az épületből is, senki se mert utána menni, hogy -visszahívja. - -– Nem tanácsos ilyenkor – magyarázta nekik a szelid Csáky. – Ha -megbőszül, olyan, mint egy tigris; ha jó kedve van, olyan, mint egy -bárány. - -A tanácskozást nem lehetett folytatni. - -– Várjuk meg, míg Zrinyi lehűl – szólt az elnök. – Folytassuk talán -holnap. - -Zrinyi haragos kivonulása feltünvén a többi termekben, mind betódultak a -kaszinó fürge, kiváncsi alakjai. - -– Was giebt’s denn? - -Különféleképen tárgyalták Zrinyi viselkedését, felfortyanását. - -– Nem érti a lovagiasság szabályait – nyafogta egy körteképű, vörösre -duzzadt szemü uracs. - -– Ez nem járja a kaszinóban! – tüzelt a másik a monoklijával hadonászva. -– Er muss einen anständigen Ton annehmen. - -– Sapristi, csak nem akarjátok Zrinyi Miklóst is disqualifikálni? - -És nyilván még többet is fecsegtek, csipkedtek volna, ha nincs ott a -robusztus termetű, piros képű Csáky György, aki kiváncsian nézegetett -embereket, tárgyakat, mert ma volt itt először s mohón kérdezősködött -mindenről. - -– Kicsoda az az összevont szemöldökű úr a falon, aki, úgy látszik, -mintha haragudnék rátok? - -– Az a Stefi Széchenyi. - -– Ki az? - -– Eigentlich, egy vasmegyei nagybirtokos; a Béla papája. - -– Mit csinált, hogy ide festették? - -– Gott weiss was. Hagyta nekünk egy serleg és muszáj inni belőle. - -Alapi ezalatt künn sétált a Kossuth Lajos-utczában. A kis termetű, vézna -urat, akinek azonfelül a bal vállapoczkája is ki volt nőve, egykedvűen -taszigálták erre-arra a járókelők, kik ezen jól locsolt utczában nyáron -estefelé némelykor szinte megtorlódnak. De ő nem bánta. Annyi csuda -tárult eléje a kirakatokban, hogy nem győzte bámulni. Különben is -szerette a találmányokat. Fürkésző elméje nem pihent, míg a dolgok -végére nem bukkant. A legprimitivebb iparczikkek órákra lebilincselték, -olyanok, amiket már senki se néz meg, mert készen találta, mikor -született és természetesnek találja, hogy ezek vannak. De Alapit a -dugóhúzó is bámulatba ejtette, hát még a gyufatartó a kanóczczal, hát -még a Halifax-korcsolyák. (Szent isten, mire való lehet az?) Itt ez, ott -az. Ezer meg ezer különös tárgy. Egy fehérnemű-kereskedésben -vászonpánczél, két almanagyságú kidudorodással a mell tájékán. Mi a kő! -Csak tán nem az asszonyok járnak most hadba? (De bizony ők viselnek -ebben háborút a férfiak ellen.) - -Szóval: telt az ideje, jól mulatott; néhány ismerőssel is találkozván a -szigetváriakból. Mindjárt a Gránátos-utczánál szembe jött vele Nagy -Kristóf vitéz, aki a szatócsnéval állt volt össze a mult hónapban. Nem -volt valami jó kedvében szegény Nagy Kristóf; nagyon lógott a bajusza. -Apránkint aztán kivallogatta, hogy otthagyta az asszonyt, mert -megundorodott tőle. Egyszer éjjel, azt mondja, hogy-hogynem, felébredt, -gyertyát akart valami okból gyujtani, de nem lévén gyufája, a felesége -ágyához botorkált, ahol mindig szokott lenni az éjjeli asztalkán gyujtó. -Amint keresi sötétben, egyszerre letaszít valamit, nagyot koppan, -csörren a padlón. Gyufát gyujt és lehajol érte, hát, uramfia, egész -testében összeborzad – az asszony állkapcsája volt. Pedig éppen a szép -fehér fogai miatt szerettem bele, – hajtogatta nagy keservesen a szegény -Kristóf. - -Még el sem bocsátá a nyavalyást, imhol a francziskánusok épületéből már -egy másik ismerős lép ki: Vinnyói János, a káplán, tologatja a gömbölyű -hasát. - -– Megállj, barát! – kiáltá eléje Alapi. – Bizony már nem láttalak száz -esztendeje. Bolykánál vagy Dombovárnál beszéltünk utoljára. Hát hogy -vagy, barát, mit csinálsz? - -Minden ügyét-baját ennek is kikérdezte apróra. (Ezért szerették Alapit -az emberei.) Hát papnak mi baja eshetnék? A papnak van esze. Vinnyói -bevette magát, mihelyt Pestre ért, a francziskánusokhoz s úgy él ott, -saját bevallása szerint, mint a pók. Megtanult azóta kártyázni s ha -megunja magát a francziskánusoknál, átmegy a pagátot kergetni Budára, az -irgalmasokhoz. Ott is szívesen látják. - -– Hát éppen semmit se dolgozol, Joannes? - -– Egy kicsit foglalkozom a tanügygyel. Egy kis kártyára valót az is hoz. - -– A tanügygyel? No és milyen módon? - -– Verseket és történeteket dolgozok át a sacrécoeuröknél a -növendékleányok számára. Nagy költőket és írókat javítok át: Ovidiust, -Petrarcát stb. - -– Ne beszélj! - -Alapi kételkedve nézett rá. Alapi ajkai körül különben is mindig ott -játszott a malicziózus fanyar mosoly. De most talán indokolt is volt, -mert a barátot ostoba fráternek tartották Szigetvárott, aki nec ideam -habet a költészetről. - -– Így sétálva is azt cselekszem, – folytatta az egykori várkáplán – -éppen most javítottam át egy szép strófát. - -Alapi kiváncsi volt, legott el kellett mondania Vinnyóinak a versezetet: - - Egy rózsaszálat kapott tőlem a babám, - De kedvesem haragszik, nem néze rám; - Mondám tehát: Add vissza a rózsát, babám, - Hadd kopogtassak más lány ablakán. - -– Ez a strófa, uram, egy nagy költőbül való, akit ismernie kell az -ifjuságnak, a neve nem jut eszembe, de nem lehet fiatal szemérmetes -lányok kezébe adni, hát eképen lészen fölékesítve az én szövegemben s -élvezhetővé téve a zsenge leánypalántáknak: - - Egy pompás csontot kapott tőlem a kutyám, - De a kutya haragszik, nem néze rám; - Mondám tehát: Add vissza a csontot, kutyám, - Hadd kopogtassak más eb ablakán. - -– Hogy birtad ilyen szépen kigondolni? – nevetett Alapi. - -– Nem nehéz az, nagyságos uram – jegyzé meg önérzetesen a káplán. – Csak -mindenütt kutyát kell tenni a fejér perszónák helyére. - -E pillanatban egy kéz nehezedék az Alapi vállára. «Zrinyi», szólt, őt a -kéz súlyáról felismerve és csak aztán fordult meg. Valóban Zrinyi volt, -izgatottan, haragosan s ügyet sem vetve a várkáplánra, karján fogta -Alapit. - -– Gyere, gyere, sürgős beszélni valóm van veled. - -Vonszolta sebesen, fújva és a botjával csapkodva a levegőben, mintha -kard lenne, a Koronaherczeg-utczán át a bank felé. Sokáig nem szólt -semmit, de aztán még se állhatta meg, elkezdte mingyárt ott az utczán: - -– Hát mért nem mondtad meg azt nekem soha, Gáspár, hogy te nem haltál -volt meg Szigetvár alatt! - -– Hogy én nem haltam meg Szigetvár alatt? – ismétlé Alapi zavartan, -révedezve… - -– Mi az, Gáspár? Te megzavarodtál? Hát igaz? - -– Nem tudom – dadogta Alapi s apró kék szemeit álmodozva, meredten -szegzé Zrinyire. – Igaz lenne? Gyanít valamit, Miklós bátyám? - -– Felolvasták a kaszinóban, a történelmekből, foliansokból. - -– Mit? - -– Hogy megmenekültél, hogy Kanizsa kapitánya voltál, aztán horvát bán -voltál egy ideig Draskovics Gyurival együtt, azzal a szeplőssel. - -– Istenemre, igaz! – ordíta fel Alapi, a homlokára ütve. – Hogy is volt -csak, hogy is volt… Hadd szedjem rendbe… - -A bécsi-utczai járó-kelők mind megálltak, meg visszafordultak, ha odább -mentek, annyira feltűnő volt a kis vézna ember viselkedése. - -– Irják a könyvek, – folytatá Zrinyi – hogy egyszer, mint a horvát -rendek seregeinek vezére, valami paraszt királyt fogtál el, valami -Gubecz Mátyást. - -– Igen, igen; kerékbe törettem a zsiványt. Mindenható az isten! Valóban -úgy történt minden. - -– De hát mért tagadtad el akkor, mért nem szóltál nekem? - -– Nem tudhattam. - -– Hogyan? Nem emlékeztél volna? - -– Emlékeztem, bátyám, de azt hittem, valami álom, valami képzelődés -nyűgöz le, vagy másoktól régen hallott história nyomódott be -emlékezetembe olyan élénken, mintha én magam lettem volna abban a -szereplő. Gyakran megtörténik ez. Minden összefolyt előttem. Rémlett -nekem, az igaz, hogy túléltem a szigetvári napot, de féltem, kinevetnek, -ha előhozakodom vele. S aztán nem támadtunk-e fel együtt egy csoportban? -Hihettem-e, hogy amit én álmodtam, az valóság is lehetne? - -– Csakugyan megfoghatatlan; ha így van, miért támadtál fel akkor velünk? - -– Igaz, bátya, a könyvek nem hazudnak; minden úgy történt; kidomborodnak -immár előttem a részletek: Szigetvárott a török kezébe kerültem s -felgyógyulásom után kiváltottak a rokonaim – igen, mert sokáig feküdtem, -tizenhét sebet kaptam Szigetvár alatt. - -– Tizenhét seb! A mennykőbe is! – szólt közbe Zrinyi. – Tizenhét vitézi -seb bizonyosan úgy vétetik az égben, mint a hazáért elszenvedett halál. -Értem most már, hogy köztünk támasztott fel a gondviselés. - -Az előbb még ádáz haragban tomboló hős ellágyult és gyöngéden nyujtotta -kezét Alapinak: - -– Derék vitéz vagy, Gáspár öcsém. Hanem ezek a mostani szattyán-emberek -meg akarnak enni, mert rossz modorod van, kellemetlenségeket mondasz -nekik. Az ügyed nagyon rosszul áll a kaszinóban. - -Alapi csak mosolygott, mint a gyermek, akinek fogalma sincs a -veszélyről. Olyan évelődésformának vette az egészet, körülbelül Zrinyi -is. Úgy tűnt fel neki, mintha azzal ijesztgetnének valakit, hogy mingyár -lőnek egy bodzafapuskából. - -Pedig igazán rosszul állott az Alapi-Perjéssy-féle affaire. Csáky -György, aki teljesen informáltatta magát, valóságosan hosszú orral jött -be a bankba a kaszinóbul: «Csinálni kellene nekünk is valamit a holnapi -tárgyalásra, mert Perjéssy hívei mindenféle módon praeparálják a -hangulatot Alapi ellen a kaszinó tagjai közt.» - -Többen együtt jöttek Csákyval a Zrinyi ujkori barátai közül. Ezek is -mind amellett voltak, hogy nem elég azt bizonyítani Alapiról, hogy -derék, becsületes ember, mocsoktalan lovag, akár maga a híres Lancelot, -mert itt a forma uralkodik. A forma és mindig csak a forma. A lényeg -semmi, hanem a forma szent. A mostani emberek olyan lovagok, mint -amilyenek madaraknak a kitömött madarak. Éppen nézegetett ma ilyeneket -Alapi a kirakatokban. Ha szépen áll a csőrük, a tollazatuk, hát -tökéletesek, az nem tesz semmit, hogy a belsejükben kócz van és nem vér, -azért ők a forma szerint kifogástalanok. Vigyázzatok, a formákkal ölik -meg Alapit. Hát a formák ellen hasonlóan formákkal kell küzdenie, mert a -formák embereinek csak megint a formák imponálnak. Jó lesz ennek folytán -valami okos, szakértő emberrel tanácskozni, például Gajári Ödönnel vagy -gróf Keglevich Istvánnal. - -Csáky György szót fogadott és nyomban felkereste Keglevichet, aki -meghallgatván a tényállást, körülbelül tudta is már az összes -részleteket, műértően fontolgatva tekintett végig a tényeken, mint egy -finom szakács az elébe tett anyagokon, hogy mit lehetne azokból kihozni, -aztán egyszerre vidáman csettentett a nyelvével: - -– Nagyon egyszerű a kérdés. Azt kell mondani a holnapi tárgyaláson, hogy -az Alapi esete a szerkesztővel teljesen abnormis és semmi szabály alá -nem vonható. - -– Mért? - -Keglevich furfangosan nevetett. - -– Mert Alapinál esetleges fizikai lehetetlenségek foroghatnak fenn -minden sértésért elégtételt vehetni. - -– Hogy-hogy? - -– Tegyük fel, hogy Alapiról Pray, Istvánffy vagy Jászai, szóval: -valamelyik olyan történetíró írta volna meg, hogy gazember, aki már -kétszáz év előtt meghalt, hogyan vehetne most magának Alapi azokon -szatiszfakcziót? Hát nem volna az lehetetlen? S ami lehetetlen, az nem -diffamáló. Nos, ebből aztán egyenesen az következik, hogy Alapi abnormis -személy. S ha abnormis, nem lehetnek rá kötelezők a normális szabályok -és kodexek. - -Csáky majd a bőréből ugrott ki örömében s vitte haza nagy sebbel-lobbal -a fifikus tanácsot. - -A becsületbiróság másnapra halasztott tárgyalásán csakugyan használt az -argumentum. A Perjéssy-párti birák meghökkentek. Ez bizony igaz. A -kopasz koponya eleget izzadott (mert a kopasz becsületbiró vitte a -szót), látszott rajta a kinlódás, de nem bírt semmi ellenargumentumot -kifacsarni. Az ilyen fejnél a mészkő is hamarabb ad szikrát. Igaz vagy -nem igaz, ők azért a felük felé szeretnék hajlítani az igazságot, mert -ők birák, s oda argumentáltak, felhozván hetet-havat, hogy a felük még -sem tartozik megverekedni Alapival. - -A másik Perjéssy-féle bíró megbetegedett az éjjel – tehát ujjal kellett -őt pótolni: báró Harkányi Frigyessel. Ez legalább szeretetreméltó -ellenség (vagy bíró – mert mindegy), közbe-közbe vidám adomákat szőtt. - -– Ezeket már hallottam – jegyzé meg Zrinyi. - -– Hol? Kitől? – kérdé Harkányi röstelkedve. - -– Még csáktornyai lakos koromban az ottani plébánostól. - -A becsületbíróság gonoszul mosolygott a régi adomákon, de Zrinyi -gavallérosan viszonozta egy ujjal: - -– Olyan világ van itt tiköztetek – mondá kedélyesen, a tárgyalás -argumentumaira czélozva – mint az én gyermekkoromban volt Ferdinand és -János alatt: Ferdinand is nevezett ki a megyémbe, Somogyba, főispánt, -Szapolyai is. A Ferdinand főispánja is megyegyülést hívott össze -Kaposvárra és megalakította a tisztikart: alispánt, szolgabirákat, -községi birákat, nemkülönben Jánosé is. Már most aztán egy-egy faluban -az egyik ember a Szapolyai hívének mondotta magát, a szomszédja ellenben -már a Ferdinand pártján volt és így tovább. Ha két különböző párton -voltak Péter és Pál és ha összepereltek, hát egyik is a maga -szolgabirájához vitte panaszát, a másik is. Volt ebből nagy -herczehurcza. Ha pedig egy párton voltak és elmentek teszem azt a -Szapolyai-párti bíróhoz, hát amelyik elvesztette a pörét, legott -átpártolt Ferdinandhoz, ahol aztán okvetlenül megnyerte a -Ferdinand-párti bírónál. Ezért tüntök ti fel nekem olyan nagyon -ismerősöknek. Mintha már találkoztam volna az igazságaitokkal valahol. - -Hosszas vita után végre az elnök, a katonaviselt fehér aggastyán, az -Alapiék argumentumainak adott igazat s meghozatott a határozat, hogy -báró Perjéssy elégtételt tartozik adni Alapi Gáspárnak. - -Nagy érdeklődést keltett a fashionable körökben a párbaj híre. -Egyébiránt mindenütt. Hogyne az ördögbe: Párbaj egy exholttal! Egy -Zrinyi korabeli vitézzel. Aki különben úgy néz ki, mint egy beteg -macska, vagy mint egy egészséges szabólegény. (Kricsi’s Worte.) Ah, a -Perjéssy, a kedves Miska báró. Irigylendő egy miskaság! (Auch Kricsi’s -Witz.) Mondieu, milyen rekord! Megvagdalni egy renaissance-korabeli -lovagot, egy afféle Bouillon Gottfriedet en miniature. - -A nevezetes esemény minden mozzanata reprodukáltatott a lapokban. Ezek a -papir-orgazdák szeretik a vért. Nagy farizeusok. Ha meglátják a vért, -lármáznak, szörnyűködnek, közzé keverik könyeiket és tintájukat, de -szeretik, kimondhatatlanul szeretik a vért – a másokét. - -És a Belzebub segíti őket. Nagy szenzácziót tologatott eléjük. - -A párbaj, mely egy vívóteremben történt, könnyű sértés lévén, kardra -ment, első vérre. Senki se gondolt szerencsétlenségre. A Miska báró már -két év előtt megkapta a «bajnok» czímet az Athletikai Clubtól, hát nem -csirke; – Alapi is tudja a módját, ha el nem felejtette, hát egy pár -bravour-suhintást mutatnak és végzik valami szerény karczolással. - -A felek kiálltak s Alapi csak játszott egy darabig a kis báróval, még -hátrált is, aztán mintha egyszerre megunta volna, hogy elég volt már, -bizonyos vehemencziával csillant meg kezében a penge sajátszerű -czikázással, amit, állítólag, egy arabstul tanult háromszáz és néhány -esztendő előtt. - -Egyetlen könnyed vágással, annyi grace-szal, mint mikor egy almát akar -valaki elegánsan kettészelni, a balhalántéktól kezdődve, végig a -balszemen, a szájpadláson, széthasította Perjéssy koponyáját, úgy, hogy -megnyilt belseje, mint egy bibliotheka, a szeme pedig kifutott s az -irtózatos vágás el nem végződhetvén a koponyán, utat hasított magának be -mélyen a vállpereczbe és ott átvágta az életeret. Élő emberek sohase -láttak ilyet. A Toldi Miklós ereje lakott ennek a vézna embernek a -sovány karjaiban. - -– Ide, Farkas! Hamar Farkas! – rohantak az orvosok a szivacsaikkal, -tapaszaikkal, tűikkel. - -Alapi Gáspár ellenben leereszté a kardját nyugodtan és csendesen, a -Perjéssy segédei felé fordult: - -– Manu propria – mondá az ő szatirikus fanyar mosolyával. – Reménylem, -elismerik most már az urak, hogy az _igazi_ Alapi Gáspár vagyok de -Nagy-Kemlék. - -Azok szótlanul, megüvegesedett szemekkel néztek rá, mint egy -természetfölötti szörnyetegre. - -Az orvosok mindent megtettek, amit lehetett, de nem volt mentség: az -elvérzést nem lehetett megakadályozni és az előhivott mentők már csak -holttestet találtak. - -Volt nagy megrőkönyödés a városban. Az eset hire elterjedt, mint a -futó-tűz, egy óra mulva már a kis bogárhátú házakban is beszélték, a -Gellért alján és a távol Zuglóban fákat nyesegető napszámosok közt folyt -a szó: - -– Megint bomlanak a nagyurak. Egyet leöltek maguk közül. - -– Ostoba mulatság. Mikor vadaskertjük van és ölhetnének őzet is vagy -szarvast. - -Bent a város közepén a Koronaherczeg-utczában pedig csoportokban álltak -ki a boltajtók elé az inczi-finczi varrólányok, élőrózsák a művirágok -között és sóhajtozva emlegették: - -– Pedig, istenem, de szép fiú volt! - -A hordárok rikácsolva árulták a lapok rendkívüli kiadásait: «Halálos -kimenetelü kardpárbaj!» A nemzeti kaszinó épületére kitüzték a -gyászlobogót. A képviselőház folyosójára Dr. Rosenberg Gyula hozta meg a -hírt s ott mingyárt azt kezdték firtatni, hogy mit hagyott itt a halott; -s minthogy nem volt egyéb, csak egy vadászebidomító szövetkezetnek -elnöke, azt találgatták, hogy kit lehetne a helyére tenni. Mint minden -megüresedett hivatalnál a világon, itt is mingyárt mindenkinek Hieronymi -Károly volt az első gondolata – csak azután ágaztak szét a jóakaratok -kevésbbé tekintélyes egyéniségek közt. - -A részvét a temetés napjáig (szombaton délután volt a Perjéssy temetése) -óriási módon felcsigáztatott, részint a lapok czikkei által – melyekből -csak néhány czímet kell fölemlíteni: «Középkori brutalitás», «A holt -vitéz suhintása», «Egy horvát Holubár» – részint azon megható részletek -miatt, melyek kolportáltattak. A halál különben is nagyítóüveget visel s -ha hirtelen visz el valakit, a nagy sietésben rendesen ott felejti. - -Ez az üveg szépnek, okosnak, felülmulhatatlannak mutatja az -elköltözöttet. Lángész volt, gavallér volt. A szívek húrjait -megrezegteti egy fájó gondolat s egy kis keserüség támad nyomában. A -halott igazsága erősebb, mint az élőé – az ő örökre becsukott szemeiből -világosabban látszik az őszintesége. Egyébiránt az összes emberi -hazugságok közül ez a legszebb. - -Száz és száz koszorú borította el a koporsót s óriási tömeg kisérte ki a -temetőbe: rokonai, menyasszonya, a kaszinó urai és az utczák dologtalan -népei. Ez a csőcselék. Ez a ronda nép. Ki adna ennek a véleményére -valamit. És mégis ez a legnagyobb pompa. Nagy pályák, nagy ambicziók, -ragyogó életutak betetőzése. – Ez, amit pénzzel nem lehet megvenni. Hogy -megindulnak anyókák, csizmadia-inasok, faczér pinczérek és székálló -legények. A pálinkás-söntések mellől, amerre a menet megy, előkullognak -a vén napszámosok és ők is mennek a hömpölygő népárral; kimenőt vesznek -a szolgálók és szakácsnők, hasonlóan belevegyülve a kavargó -embertömegbe, hol egy-egy mondás, szinte szikra égeti, izgatja, -háborítja a fogékonyakat. - -– Bizony nem jó, nem szép, hogy a hajdani magyarok ölni kezdik a -mostaniakat. - -Megy-megy a tömeg lassan, ünnepélyesen a koporsó után, mintha az övé -lenne. Ez alacsony, máskor közömbös rétegeket áthatja egy homályos -érzés, egy sejtelem, több, egy tudás, hogy most _történik valami_. - -És aztán? Aztán elmulik a temetés, bekaparták a halottat, egy púppal -több púp van a földön s egy evővel kevesebb itt fönn; egy evővel, egy -parancsolóval vagy egy szolgával. De az mindegy. - -A nagy urak hazaoszlanak, a síró menyasszony elájul, a szülők zokognak, -a csőcselék pedig elérzékenyül ezeken – a közhangulatot beszívja, mint -az itatóspapiros a zsírt. Ezzel a közhangulattal aztán oda csoportosul a -Zrinyi-féle bank elé és elkezdi a tüntetéseket. - -– Abczug Alapi! Abczug Zrinyi! - -Jó szerencse, hogy nem alszik a gondviselés. A rendőrség ott toppan és -szétkergeti őket. - - - - -MÁSODIK RÉSZ. - - -VII. A POÉZIS. - -Szarkák! Ti csacsogó, kedves jószágok, röpüljetek ma a Zöldfa-utcza egy -házára, ahol a Rózerék laknak. Láttatok már valaha kéményt olyan vidáman -füstölögni, láttatok már embert olyan kevélyen lépegetni haza a -templomból, mint Rózer urat? Meg-megáll útközben nyájasan beszélgetni -egy-egy ismerőssel, de nem sokáig, csak egy vagy két perczig, ameddig -elmondhatja: «De, jaj, sietnem kell haza, mert gróf Zrinyi Miklóst várom -ebédre.» - -És már a hét elején kezdődött a nagy boldogsága, az övé, meg a -Rózer-mamáé. Összekombinálni az ebédet, scampikat rendelni Fiuméból, -kaviárt Orsováról, sajtot Fogarasról, fehér czipót Rima-Szombatról, -szőlőt Velenczéből. Aztán volt egy nagy gourmand ismerőse, egy bonvivant -porosz herczegnek az ex-segédtisztje, egy nyugalmazott vén féreg, aki -mindent megkóstolt, ami jó van a világon. Őt is fölhajkurászta Rózer úr -valahol a Nagymező-utczában és az italneműek iránt tudakozódott, -kérdezvén őt kerülgető után, hogy mit tart a legurasabb italnak. - -– Az igen relativ dolog – mondá, a szájával csettentgetve, lovag -Schmitt. – Atyám, néhai lovag Ulrich Schmitt, egy csésze theát készített -egy nap Suezben, barátjának: Sir Ralph Abercambrenek, aki az angol -sereget vezette a francziák Egyptomból való kiszorítására. Atyám -leleményes ficzkó volt, Rózer úr. A csésze theához a Gangesból, a -Themseből és Nilusból szerzett egy-egy kis vizet az onnan jött és ott -horgonyzó hajókról s ezek közé ausztráliai kókuszdiót és amerikai -nádmézet kevert, – úgy hogy mind az öt világrész képviselve volt a -csészében. Biztosítom önt, uram, hogy a thea nem volt jobb bármely más -theánál, de Sir Abercambre bizonyára nagy élvezettel szürcsölte azt. - -Még sok csudálatos italról és folyadékról emlékezett meg Schmitt -kapitány, míg végre megállapodtak a Pommery-secben, a -Rothschild-Moutonban és a Chablyban. Egy kis tokaji persze szintén nem -árt. De bármennyit fáradt is Rózer úr és Rózerné asszony, mindent bőven -kárpótolt azon percz édessége, midőn végre Georges belépett a szalonba -és az összegyült vendégek nagy meglepetésére (mert Rózerék az effektus -nagyságára dolgozván, csak éppen ezeknek nem árulták el a nagy titkot) -jelenté méltóságteljes ünnepélyességgel: - -– Gróf Zrinyi Miklós és Juranics Lőrincz urak. - -– Ah! – röppent el minden ajkon. A szép Bobor ezredesné halkan -felsikoltott, forró és piros lett a képe, mint a láng. Rózer mama -ijedten kapott a frizurájához s mint valamikor hajadon korában, -megnyálazván ujjait, azokkal egyengeté simára. Georges egy ideig szigorú -pillantást vetett rá. Rózer kirohant a vendégek eleibe, mint egy bolond. -A szegény kis Anna pedig, akire senkise figyelt, olyan fehér lett, mint -a fal. - -– Isten hozta! Oh, isten hozta! - -Maga az ezredes is glédába állott, mintha egy Feldzeugmeister beléptét -várná. - -De hát hiszen éppen az volt a Zrinyi egyéniségének varázsa, ha belépett -valahova, hogy úgy tünt fel, mintha mindig ott lett volna. Rokonszenves -volt, szinte ennivaló. Könnyed, fiatalos mozdulatokkal. Oly egyszerű és -mégis látszott rajta a nagy úr, az oligarcha. - -– No hát, eljöttem, – mondá, kordiálisan nevetve és a Rózer úr kezét -megrázva még odakünn – és ha jó lesz az ebéd, akkor megcsináljuk a -szerződést a házra. - -Rózer úr arcza sugárzott. - -– Oh, ne is tessék említeni… Ne is tessék. Kinevetnének, ha megtudnák. -Oh, nagy szerencse, nagy szerencse. Hát hiszen majd megegyezünk. -Mindenesetre megegyezünk. Csak ne tessék említeni. - -Olyan zavarban volt, nem hogy a vendégeit eresztené elől, maga futott be -előre, mint egy uszkár s nagy szemöldeit jelentőségteljesen mozgatva, -hangosan kiáltá a lányoknak (ugyanis ott volt a Sartory Pál két -kisasszonya is): - -– No, jön ám egy szép fiatal ember! Hm. - -Már ott is volt a fiatal ember, Juranics, s maga is hallotta a Rózer úr -felkiáltását. Zrinyi a háziasszonynak mondott néhány udvarias szót, a -szegény teremtés nem tudta, mit tegyen; keresztül-kasul futkosott a -székek közt, hogy melyik a legszebb, legérdemesebb (notabene egyforma -sárgaselyem székek voltak a szalonban), aztán felkapván egyet, fölemelte -és megfujta, a kendőjével lecsapkodta róla a port, pedig nem is volt -poros s úgy vitte Zrinyinek, hogy üléssel kinálja. - -Ennyi idő éppen elég volt, hogy Zrinyi és Juranics megismerkedjenek -mindenkivel. Bobor ezredessel is. Zrinyi melegen rázta meg a kezét, ő is -eltanult már egy-két ujkori frázist, fölvett egy kis mázt. - -– Sok szépet hallottam vitéz tetteiről – szólt nyájasan. - -Mire a goromba öreg ezredes boldogan pirult el s meghajtván fejét, -nagynehezen mondta: - -– Én is az önéiről. - -De a bámulat fogta el, látván, hogy Zrinyi Miklós egyenesen a -feleségéhez tart s mint régi ismerősök kezdenek társalogni. Mordizom -adta! hogy lehet ez? A zöldszemű szörny kombinálásra ösztökélte. Nem -valami fiatalkori ismeretség? Eh, hiszen Zrinyi háromszáz év előtt élt. -Mariska pedig csak harmincznégy éves. De mégis ismerik egymást. Ez tény, -ez látnivaló. Megfoghatatlan valami. - -Iparkodott is legott a közelükbe férni, hogy miről beszélnek, mert eddig -csak egy pár szó ütötte meg a fülét messziről: - -– Mily meglepetés? Hogy jut ide? – kérdé a szép ezredesné és szeme, -arcza szikrázott, még a rőt haja is szikrákat látszott hányni. - -– Mert most már én vesztettem el valamit – felelte Zrinyi kedélyesen. - -– No, ugyan mit? – S az asszony negédesen vetette hátra fejét. - -– Találja ki. - -– Miért nem mondja inkább, hogy találjam meg? - -És hamisan lesütötte a szemeit. - -– Hiszen mondanám én, – nevetett Zrinyi – de… - -– Hiszen találnám én, – nevetett vissza a szép asszony – de… - -– Eh, csak ez a sok «de» ne volna, ezek az útonálló zsiványok, akik -akadályoznak, kifosztanak… - -– Az enyém nem zsivány – incselkedett az ezredesné, a narancsszín -keztyűivel legyezgetve magát kaczéran. – Az enyém csak egy kövér -kanonok, aki azzal rémítget, hogy nagyon le kellene hajolni. - -– Az ördög vigye azt a kanonokot, rám nézve ő tisztelendősége mégis csak -utonálló. - -Különös párbeszéd volt, senki sem értette a magját, de mégis azt a -benyomást tette, mint két damaszkusi kardpenge, amelyik a másiktól ad -szikrát. - -Zrinyi elemében volt. Harun Al Rasidnak képzelte magát, aki Giafar -vezirével kalandon van, Bagdad egyik külvárosában. Egyszerre megfordult, -éppen mire odaért az ezredes s észrevévén, hogy Juranics Lőrincz már -ráakadt a zugligeti kis leányra, maga is odalépett Rózer Annához s -megcsipkedte arczát, öreg bácsi módjára: - -– Derék Juranicsom csak mindég megérzi, hol vár rá a legnagyobb -veszedelem. - -Anna arcza lángba borult, lett fehér rózsából piros rózsa. - -– Sokat búsult a fiú maga után. - -Anna lehúnyta a szemeit, hosszú pillái mint selyemrojtok rezegtek édes -arczán. - -– Ah, Istenem! kicsufolnak – rebegte. - -– A holtak nem hazudnak, szép kis húgom. - -Aztán sorba vette a vendégeket, mindenkivel váltott néhány szót. Sartory -Pálnak, aki már régi ismerőse, elmagyarázta, hogy a régi Pest hogyan -nézett ki (az öreg Sartory, mint egy kovács műhelybeli fujtató, folyton -sóhajtozott ama régi Pest után), majd Wladával, a doktorral diskurált és -Schmitt kapitánynyal, aki szintén jelen volt. De mind ez csak perczekig -tartott, mert Georges jelentette, hogy tálalva van, mire az ebédlőbe -mentek a vendégek és helyet foglaltak. Az asztalfőn az ezredesné ült, -jobbfelől mellette Zrinyi, balfelől a háziasszony, mellette Bobor -ezredes, aztán vegyesen tarkítva az elhalt Rózer-gyerekek keresztmamái -és a férfiak, Schmitt kapitány, Sartory Pál és dr. Wlada; míg ellenben -Juranics a házikisasszony és az egyik Sartory-leány, a Zsófi közé -került. - -Az ezredesné picziny lába mindjárt a leves után a Zrinyi lábára talált -valahogy rátévedni, amely tévedés aztán egész a sajtig permanencziában -maradt és Szigetvár hős védője igen örült, hogy ez a szokás még ki nem -veszett. Csak nemrég is (egy évvel a szigetvári veszedelem előtt) ezzel -a selymasággal töltötte idejét egy nagy ebéden, Pozsonyban, Salm -grófnál, a Kanizsai Orsolya lábacskájával. Vannak hát halhatatlan -szokások. Az emberiség csak a magas régiókban, a felületen módosul, a -napfénynél, ahol látják, de örökké változatlan marad, ahol nem látják – -az asztal alatt. - -De még sok esemény vár ránk, nem időzhetünk bőven az ebéd leírásánál, -melyről sokat fognak pedig beszélni Sartoryék és az elhalt gyerekek -keresztszülői. Az tény, hogy minden jó volt; a menü tökéletes, a tálalás -szédítő gyors, akárcsak a királynál. Zrinyi hangulata egyre emelkedett, -meg tudott az ott nyerni egy pár szóval minden embert, de különösen -Bobor ezredest, akivel vis-à-vis ülvén, sokat diskurált. - -– Milyen csatákban vett ön részt, ezredes? - -– Ott voltam Sadovánál, uram. - -– Nos és mi lett önökkel? - -– Megvertek, meghátráltunk. - -– Csudálom, hogy ilyesmi megtörténhetett, ha ön is ott volt. - -Bobor kevélyen pödörgette ősz bajuszát. - -– Teringettét, magam se értem a dolgot. De egy ember csak egy ember, -uram. - -Bobor ezredes az ebéd végén a kávénál kijelentette, hogy I. Napoleon -után Zrinyi Miklóst tartja a legkülönb embernek, s aki ezt kétségbe meri -vonni, azt két egyenlő darabra vágja. S ezzel szétnézett vérbeborult -szemekkel a társaságban, mint egy felbőszült oroszlán, mert ha bort -kóstolt, rabiátus lett. - -A pompás borok különben mindenkire megtették hatásukat. Juranics régi -magyar nótákat énekelt, melyek rendkívül tetszettek. Rózer Anna -álmatagon hallgatta, hátradülve kissé egy fauteuilben és nézte, nézte, -egyre nézte ölébe eresztett jobbkeze ujján a kis mélyedést, amit egy -gyűrű viselése okozott. Egy kis zöld topázgyűrű, ami most nincs ott, -pedig még ott volt azelőtt. Nem álom-e, hogy nincs ott? Nézi, nézi és -nem álom. Valaki megfogta a kezét az ebéd alatt és a régi idők udvarlási -módja szerint lehúzta nagyügyesen a szegény kis topázgyűrűt. Mégis csak -nem szép attól a valakitől. - -Wlada doktor hasonlóan el volt ragadtatva a Juranics hangja által s -elfogván a sürgőforgó Rózeréket, lelkesen szedte szavakba kitörő -érzelmeit. - -– Milyen koloritja van! Gyönyörű dolgok. Szeretném tudni, hol lehet -ilyesmit élvezni. Dalokat, melyeken a dédapánk nagyapja érzelgett. -Királyoknak való mulatság! Gratulálok az önök ebédjéhez, Rózer úr és -asszonyság! Én már herczegeknél is ebédeltem – de az mind schmarn. - -Rózeréket ugyan kár volt villanyozni, Dunába vizet csurgatni; most se -birtak már a kevélységükkel, majdnem szétrepesztette őket. - -– Doktor, doktor, – sugdosta Rózerné – ennek a Juranicsnak tetszik az -Anna. Az én szemem nem csal, doktor, azért, hogy ostoba asszony vagyok. -Ez az ember bomlik az Annánk után. - -– És kiféle, miféle ez a Juranics? – vágott közbe Rózer úr. - -– Nagy úr, horvát főnemes; bánok, főispánok véréből való. Várai voltak -az őseinek, neki is – de most persze semmije sincs. - -Rózer önérzetesen ütögette a mellét. - -– Van nekem. Hm. - -Csak még fokozta a Rózerék boldogságát, hogy odakünn az előszobában egy -pár ujságíró jelentkezett, akik részleteket óhajtottak tudni a mai -ebédről és kérték Rózer urat, hogy diktálja, mi mindent beszélt Zrinyi -az ebédnél. Nem mondott-e valami anekdotát a régi világból? Vagy valami -kritikus megjegyzést a mai viszonyokról? - -– Ah, istenem! – mondá Rózer úr és a szeme villogott, mint két -karbunkulus. – Mennyit beszélt ő nálunk! De nem emlékszem, uraim. Oly -rossz memóriám van. Tele van növénynevekkel. Tetszik tudni, még patikus -koromból. Mert kicsiből vertem fel magam és nem szégyenlem elmondani. -Ah, mennyit beszélt. De az átkozott növénynevek miatt semmi se fér már a -fejembe. Hanem a feleségem, az nagy talentum az ilyenekre… - -S ezzel kinyitván a szalonajtót, bekiáltott, hogy mindenki hallja: - -– Kriska, Kriska, gyere ki fiam. Itt vannak az ujságírók. Írni akarnak a -mai ebédünkről! - -Kriska asszony kitipegett-kitopogott, mint egy szaladó kacsa, fekete -főkötője lefityegő csipkéi libegtek-lobogtak, csapkolódtak jobbra-balra. -No, ő aztán beszélt is annyit az ujságiróknak, hogy tíz hasábot is tele -lehetne vele írni, a szívükre kötvén kétszer-háromszor: - -– Ki ne felejtsék, lelkem, a befőttet. Nagyon tetszett neki a befőttem. -Azt mondta a befőttemre, hogy az anyja házánál sem evett olyat. Pedig az -anyja, bizonyos Karlovics Ilona két országban volt – azt mondja – hires -gazdasszony. - -E nagy örömmámorban csak egy bántotta Rózerékat, hogy az egész világnak -meg nem mutathatják magukat. De hátha erről is lehetne segíteni? Ha -például Wlada doktor egy kis sétakocsizást ajánlana a ligetben egészségi -okokból. Nosza rá kell a doktort beszélni. - -Wlada kötélnek állt és csakugyan nyélbe ütötte a kocsikázás tervét, csak -éppen Bobor ezredes ellenkezett, mondván, hogy egy kis «post kaffanum» -(a kávé utáni borozgatás) többet ér minden friss levegőnél az -egészségre. A ravasz doktor ezen is segített. - -– Tudja mit, ezredesem, üljünk mi ketten egy kocsiba, én majd hozok a -kabátom alatt egy palaczk pezsgőt, a zsebemben két poharat s künn, az -Isten szabad ege alatt, valahol a Zuglóban, kocczintunk egyet. - -Isten neki. Ez már nem rossz idea. Így nem forogván fönn többé semmi -akadály, kocsikat hozattak s egész karaván indult útnak. A családi -batardban Rózer-mama a leányával, az előülésen Juranics, a másik -kocsiban Zrinyi Miklós az ezredesnével, a harmadikban Rózer úr -keresztlányaival, a Sartory-kisasszonyokkal, a negyedikben Wlada doktor -az ezredessel. Az öreg Sartory és Schmitt kapitány otthon maradtak -dominózni. - -Oly őrült kavargás, dübörgés, hömpölygés volt a ligetben, amilyen nyári -vasárnap este szokott lenni. Az alkonyodó nap széthintette utolsó -fényét, mintha csurgatott arany lenne, a fákra, a füvekre és ott -játszott, ugrált a nagy szökőkút vízkévéjében, kimelegítette az -ezredesné arczát, olyan színe lett, mint egy nagyon érett szép baraczké, -bekandikált a Rózerék batardjába és az Annácska perkálszoknyáján, a -szélétől végig a térdén, egy arany pántlikát feszített ki, -megcsiklandozta egy kicsit a karját, mely a piros ernyő alatt egy -királygomba hófehér gyökének látszott. Ugyanegy időben felkereste a -doktor Wlada fiakkerjét is és hamarosan megforralta hév sugaraival a -pezsgőjüket (most már akár megihatja) s mint aki minden dolgát jól -végezte, egyszerre lebukott, eltünt, mintha szinházi sülyesztő volna -alatta. - -Hűs szellő kezdett lengedezni, édes balzsam. Egy-két fordulás után a -köröndben Rózer-mama kiszállást vezényelt és egy kis gyalogsétát -ajánlott a fák között. - -Személyeink csakhamar elvegyültek párosával a néptömegben. Sok ember, -sok ismeretlen ember szinte magány. Egyedül bolyongtak Zrinyi és a szép -ezredesné, Juranics és a kis Anna. Hogy mit beszéltek? Isten tudja. A -levegőről is beszéltek. Egy-egy kakaduformájú női kalapot megbiráltak. -Nézték az eget és az úszó felhőket (különösen a kis Anna nézte sokat), -valami a fák susogásából is beleszármazott a gondolataiba, meg az -útszéli virággruppokból… Aztán eljutottak ahhoz az öreg sírhoz is, amely -már nem is sír, hanem egy kő, egyetlen szomorú szóval: a «Fuit»-tal. - -Vajjon milyen ember volt az, aki ott fekszik? Már a nevét sem tudják. -Pedig azt mondják, ő ajándékozta a ligetet a városnak. Minek? Ha most -felkelne, egyetlen embert sem ismerne a világon. - -– Nini, nini, nézze csak, egy parányi lámpa ég a sírján. - -– Egy szentjánosbogár – mosolygott Juranics, lehajolt és fölvette. - -Anna még sohasem látott olyat. Szinte bántotta, hogy csalódott. Olyan -szép lenne az, ha az istenke gyujtott volna lámpát annak a jó embernek, -aki ezt a nagy kertet a városnak ajándékozta. - -– Mutassa csak! - -Juranics odaadta neki, de a kis leány megijedt tőle és elcsapta. - -– Ejnye, Anna kisasszony! – incselkedett vele Juranics – hát maga így -bánik az én bogaraimmal? Most már csakugyan nem adom vissza a gyűrűjét. - -– Ugyan, adja vissza! - -– Adja vissza maga is az én bogaramat. - -– Várja meg, mig egy másikat találok… - -– Maga is várja meg, míg egy másik gyűrűt hozok érte. - -Ezen a thémán folyt sok együgyü beszéd, de szebb volt ez a világ -legnagyobb bölcseinek a vitatkozásánál és a kigyúló csillagok az égen -hamiskásan hunyorogtak hozzá. - -Mondanom se kell tán, hogy Zrinyi egészen máskép és másról beszélgetett -Bobornéval, ezzel a ravasz, kivánatos asszonynyal, aki ugyancsak meg nem -ijedt volna a szentjánosbogártól, – de úgy tetszett Zrinyinek, egyébtől -sem – és igen közömbösen vette volna a hunyorgató csillagokat. A -gönczölszekéren végre is nem lehet kucsirozni és a fiastyúkot se lehet -feladni az asztalra. - -De hát ahogy volt, úgy volt. (Tilos a magánbecsületet érinteni.) A szép -vasárnap délutánnak egyszer csak mégis vége szakadt. Visszakocsiztak -Rózerékhez, ott Zrinyi elbucsúzott s egy revanche-ebédre hívta meg -Rózeréket a kaszinóba. Majd, mintha csak úgy ötletszerűleg történnék, -hogy éppen megpillantotta Bobort, odaszólt hozzá: - -– Nagyon megtisztelne, ezredes, ha ön se vetne meg egy régi világból -származó katonát. - -Az ezredes hajlongott és mosolygott. (Rettenetes volt, ha mosolygott.) - -– Tartom szerencsémnek! – pattogta vezénylő hangon, mintha egy szakasz -előtt kiáltaná ki. - -A revanche-ebéd is nagyszerű volt és mikor Rózerék a kitűzött napon a -kaszinóba hajtattak, Krisztina asszony szíve repesett és kétszeres -sebességgel dobogott. - -– Ki hitte volna, János, hogy mi valaha itt ebédelünk. - -De Rózer úr már akkor nyakig benne volt a nagyzási hóbortban. Ő már nem -is csudálkozott. - -– A világnak forognia kell, Krisztina. Az ördögbe is, forognia kell. S -ami a Harruckernekkel megtörtént, az megeshetik a Rózerekkel is. - -Az ezredesék szintén ott voltak – de ez nem ment oly simán. Az -ezredesnek uj waffenrockra volt szüksége s következéskép uj kölcsönre. - -– Segíts ki a zavarból, Rózer, ha már belehoztál ilyen slamasztikába. -Kötelességed, Rózer. Becsületbeli kötelességed. Úri emberhez való -eljárás. - -A milieu, a jó pezsgő, a hangulat, ami e fényes helyen elömlött, a -szolgák alázatos arcza, meggörnyedt tartása, a szőnyegek színe, a -tányérok czirádái, a roccoco-székek és divánok és minden egyéb úgy -felvillanyozta Bobort, hogy a végén mágnásnak képzelte magát és ő is -meghívta a társaságot egy ebédre szerény házához – amire ijedten esett -ki a Rózer úr kezéből a villa és a fejét csóválta. - -– Ugyan, Károly, Károly! - -Az ezredes dühbe jött. - -– Engem akarsz te dirigálni?! Mordizom adta! Ne izélj, Rózer, mert -megharagszom. Hát nem azt tehetem én, amit akarok? Hát nincs -Magyarországon szabadság? Mordizom adta! - -Rózer úr elhallgatott és a Bobor-féle ebéd is elkövetkezett az idők -rendjén, persze megint egy uj kölcsön útján. - -De mindez hasznos befektetés volt, mert minden ebéd uj ebédeket -kölykezett és minden uj ebéd uj látogatásokat tett szükségessé, ugy, -hogy mire bekövetkezett a tél, az e fejezetben bemutatott személyek -úgyszólván nélkülözhetetlenekké váltak egymásra nézve. Zrinyi az estéit -többnyire az ezredeséknél töltötte, néha a színházba mentek együtt. A -városnegyedben különös gyanu keletkezett s az utczabeli boltokban, ahova -az öreg ezredes betévedt vásárolni egyetmást, a kereskedősegédek mindig -összemosolyogtak a háta mögött s mikor az utczán végigment ingatag, de -mégis peczkes lépteivel, vihogva mondták: - -– Ott megy az öreg agancsos! - -Maga az ezredes azonban, ha valahol czélzást ejtettek a Zrinyi sűrű -látogatásaira s pajzánul hozzátették: «Jó lesz vigyázni a szép -asszonyra, óbester úr», ravaszul mosolygott befelé és így szólt: - -– Ostobaság, mordizom adta! Két vén katona húz egymáshoz: Bobor Károly -és gróf Zrinyi Miklós. Két vén katona. Ez az egész. A vén katona még tud -vigyázni, mordizom adta, tud vigyázni – de a vén katona nem tud már -ostromolni. S itt van a kutya eltemetve. Az egyik vén katona azt -csinálja, amit tud (s itt a saját mellére ütött), a másik vén katona azt -csinálja, amit nem tud. És ez az egész. - -Tényleg nagyon vigyázott az öreg. Az ezredesnét soha se lehetett egyedül -találni és igen nehéz volt vele egy-egy bizalmas szót váltani. Éppen az -ingerelte talán Zrinyit és szította lánggá a kicsiny szikrát. - -Még a legjobban mulathatott az asszonynyal, ahol esetleg mások foglalták -el a férjét, idegen helyeken, Rózeréknál, vagy saját magánál, mert a -bank megvásárolván a Rózer-féle nádor-utczai palotát, a tél elején oda -költözött Zrinyi és ott igazán fejedelmi háztartást vitt. Radován diák -volt betanítva, hogy az ezredest kezelje. Rendesen disputált vele vagy -itatta; – ezt a két mulatságot kedvelte legjobban. - -Farsang után még egygyel szaporodtak az intim házak, ahová mindnyájan -eljártak. Sőt az ezredesné ott néha egyedül is megjelent. Ugyanis -Juranics Lőrincz tett szert külön háztartásra. Advent első vasárnapján -megkérte a Rózer Anna kezét és nem kapott kosarat. Nagy fénynyel -tartották meg az esküvőt a farsangon, Zrinyi volt a násznagy, Boborné a -nászasszony s az egész szigetvári őrség ott tánczolt a lakodalmon, mert -hivatalosak lévén, összesereglettek a vidám napra az ország minden -részéből. Még Alapi Gáspár uram is olyan kedvre szottyant, hogy amit -életében nem tett, egy csárdást aprózott el Rózer mamával. Patacsics -pediglen, úgy hajnal táján, csupa duhajkodásból, a fogai közé vette a -czigányprimást a nadrágszíjánál fogva, úgy kellett muzsikálni a -nyavalyásnak, mialatt ő, Kinizsi Pál uram módjára, tánczolt és bokázott -vele a nótáján. - - -VIII. AZ ÖNKÉNTES DETEKTIV. - -Budapest az epidemiák városa. (Hiába rázza a fejét tisztelt Sartory Pál -úr.) Nemcsak hogy idelátogat minden ragályos betegség: tifusz, pestis, -kolera, nóna és nem tudom mi, hanem a szembetegségek is bizonyos -epidemikus jelleggel lépnek fel. Ha a párbajok áramlata kezd jönni, -akkor egyszerre csak összevész mindenki mindenkivel s amerre a szem lát, -mindenütt kettesével lépkedő férfialakokon pihenhet, kik qua -szekundánsok járnak nagy gesztusok közt az utczán. S az emberek -felismerik az arczvonásaikról, mi járatban lehetnek; kitérnek nekik, -mint a minisztránsokkal a haldokló emberhez siető papnak. Ha az -öngyilkosság áramlata jön, akkor egyszerre csak kezdik az emberek főbe -lőni magukat tömegesen, szinte minden ok nélkül. És ez ellen hiába czikk -és tárcza. Ami egyszer passzió, hát passzió. A levegő fejleszt ki -bizonyos hajlamokat, lázakat. Hogyan? Miért? Senki sem tudja. Úgy van – -mert úgy van. Egyszer például mindenki elkezd Gerbeaudhoz járni és -valóságosan verekszenek a székekért; a következő évadban meg már senki -sem megy Gerbeaudhoz – pedig, esetleg, jobb a konyhája. Ez mind -epidemia. - -A tavaszszal pedig mi történt! A lapokban igen gyakran lehetett olvasni -eltünt emberekről, akiket a család keresett, de meg nem talált se élve, -se halva. Eltünt egy trencsénmegyei fakereskedő, aki két napra lejött -Pestre. Most nyoma veszett. Kevéssel rá egy idevaló bankár tünt el -csudálatos módon, mintha a föld nyelte volna el. Hasztalan kutatott -utána a család, rendőrség. Aztán eltünt egy ügyvéd. Azt nem is igen -keresték. Az semmi. Elvitte az ördög elevenen. - -Aztán úgy husvét táján a Boborék utczájában a boltossegédeknek feltünt, -hogy már napok óta nem látták az «öreg agancsost». Ugyancsak ezt az -észrevételt tették a «Zöld pásztorhoz» czímzett kávéház törzsvendégei. -Bobor minden hétköznap odajött egy órára, megivott egy kupicza -szilvóriumot és elolvasta a lapokat. Ide járt Sartory Pál és Schmitt -kapitány is. Hamarabb el lehetett volna hinni, hogy egyszer fogja magát -a természet és meg nem virrad, mintsem hogy Bobor Károly ne jőjjön el. -Hát mi lelhette az öreget? - -Okvetlenül meghalt. - -Csak ez az egy volt valószínű, mert azt már a «Zöld pásztor» pinczérei -se gondolták, hogy Bobor Károly meg nem halhat – annyira ritkaság, hogy -valaki a halált elkerülje. - -Sartory Pál ellenben bizonykodott, hogy ha meghalt volna Bobor Károly, ő -okvetlenül kap parte-czédulát. Ezen aztán összedisputáltak és -elhatározták, hogy megnézik otthon. - -Elmentek hát a Boborék lakására, ott a cseléd nyitott nekik ajtót (egy -szepességi német leány), ettől kérdezték meg, hogy otthon van-e az -ezredes úr? - -– Nincs. Elutazott. - -– Hová utazott? - -– Nem tudom. Semmit se tudok. Csak azt tudom, hogy nincs itthon vagy -négy napja. - -– Hát a méltóságos asszony? - -– Az itthon van. És éppen vendég van nála. - -– Kicsoda? - -– A Zrinyi méltóságos úr… - -Sartory Pál és Schmitt kapitány összenéztek és így szólának: - -– No hát akkor nem megyünk be, fiam, hanem mondd meg a méltóságos -asszonynak, hogy itt jártunk tudakozódni az ezredes úr után. - -A dolog hetekig lappangott így, hanem közbeesvén elseje, miután az -ezredes nem jelentkezett a nyugdíjáért, a bajtársai felkeresték s az -ezredesné kinyilatkoztatta, hogy nem tudja, hova lett a férje. Egyszer -reggel kiment a városba, semmit se szólt s nem jött haza ebédre; azóta -nem is látta. - -– Tett-e a rendőrségnél följelentést? - -– Minek? A rendőrség nem talál meg semmit. - -– Hát mit gondol? - -Az ezredesné vállat vont. - -– Fogalmam sincs. - -– Vannak-e valahol rokonai, akikhez elmehetett? - -– Nem hiszem. De onnan is irnia kellett volna. - -Ezekre a kérdésekre százszor és százszor kellett ezeket a feleleteket -megadnia a következő napokban, mert «Az eltünt ezredes» czím alatt -megjelent másnap a Bobor rejtélyes eltünése a lapokban, különbözőkép -kiszínezve s azontúl nem volt nyugta a szép Bobornénak a reporterektől. - -A dolog nagy port vert fel, mert már a negyedik-ötödik ilyen eset volt -rövid idő óta. Mégis csak furcsa! Az orvosok azonban tudományos képet -vágtak ehhez is. Tudunk mi erről. Ez is egy betegség, epidemia és ritkán -fordul elő. Bizonyos vándorlási ösztön (a latin nevét is mondták, de -elfelejtettem), a peregrinatio egy neme, mely a macskáknál szokott -leginkább előfordulni. Elmennek, elbujdosnak minden ok nélkül. Aztán -megint visszajönnek hónapok, évek mulva. Hol voltak, senki sem tudja. És -ez néha az embereknél is jelentkezik, példának okáért a peregrinusnál, -ami egy lelki kényszer, egy titkos parancsoló erő, mely az agysejtekből -és az idegekből veszi eredetét. De ami jelentkezik az egyeseknél, az -mint betegség előfordulhat csoportokban s a ragályosság szimptomáinak -kizárása nem birna az alaposság föltételeivel. - -A lapok azonban nem fogták föl ilyen tudományosan a kérdést s mivelhogy -egy hódító szép asszonyt hagyott itt az ezredes, a kujon reporterek -szivesen időztek e thémánál s igyekeztek azt minden oldalról -megvilágítani, nem hiányozván a gonosz czélzások sem. A közönség, ez a -falánk ezerszájú inyencz-szörnyeteg, mohón falta be a hireket s a -klubokban és szalonokban megindult a tömérdek trics-tracs. - -– Mégis furcsa, hogy az asszony nem tett jelentést a rendőrségnél. - -– Azt mondja, nem tud semmit. - -– Vajjon? - -– Különös, hogy nem is valami nagyon búsul. - -– Hatvannyolcz esztendős volt. - -– De legalább mutatná. - -– Éppen az szól mellette, hogy nem mutatja. Ha valami bűn volna benne, -majd mutatná. - -– Oh, jaj, nem lehet az asszonyi ravaszságot kiismerni. - -Mindent beszéltek össze-vissza, pro és contra a rossz nyelvek és a jó -nyelvek, végre az ügy úgy megdagadt, hogy a rendőrség is megmozdult – -ámbár az előbbi eseteket se birta kisütni. A gúny ostora pattogott -felette már hónapok óta. A detektivek izzadtak, káromkodtak: Beniczky -Lajos esete óta nem történtek efféle dolgok. Különböző verziókat -találgattak ki. Hogy Somoskeőy jár itt és lopkodja el sorra az -embereket, ebben az ártatlan formában kedélyeskedvén a rendőrséggel. -Olyan kificzamodott elme is akadt, amelyik így kombinált: Az öreg -ezredes veszélyes katonai titkokat tudott, hát nem lehetetlen, hogy -muszka ügynökök megkerítették és elvitték egyenesen Szent-Pétervárra. -Úgyis egészen az a genre volt, ami Valsin-Eszterházy. - -Végre be kellett avatkoznia a rendőrségnek is és a szép asszonyt -kihallgatták. Semmi ujat se mondott. Egész vallomása ebből állt: - -_Boborné:_ Április 10-én egy mulatságban voltunk Rózer Jánosnál, aki -királyi tanácsosságát ünnepelte. Ott maradtunk messze éjfélutánig s én -egész tizenegy óráig aludtam másnap reggel. Mikor felkeltem, -kérdezősködtem a férjem után. A cselédleány azt felelte, hogy már egy -óra előtt kiment. - -_Rendőrkapitány:_ Nem történt valami Rózeréknál, ami tisztelt férjét -felizgathatta volna? Vagy egyéb olyan körülmény, amely alkalmas a -kutatásnak támpontot adni? Adja elő, méltóságos asszonyom, részletesen -ama mulatság lefolyását. - -_Boborné:_ Valóban aligha történt olyasmi. Férjem csendesen mulatott és -kártyázott. - -_Rendőrkapitány:_ Kivel kártyázott? - -_Boborné:_ Schmitt kapitánynyal játsztak piquetet. - -_Rendőrkapitány:_ Férje nyert, vagy vesztett? - -_Boborné:_ Említette hazamenet, hogy vesztett. - -_Rendőrkapitány:_ Mennyit vesztett? - -_Boborné:_ Emlitette, hogy tizenegy forintot. - -_Rendőrkapitány:_ Nyugodt hangulatban volt hazamenet? - -_Boborné:_ Kedélyes volt. - -_Rendőrkapitány:_ Nem történt a lakománál valami kellemetlen epizód? - -_Boborné:_ Sőt ellenkezőleg. Mindenki pompás hangulatban volt. Ami -elképzelhető is. Az öreg Rózer már rég vágyott valami kitüntetésre s -most gróf Zrinyi Miklós megszerezte neki a királyi tanácsosságot. Úszott -a boldogságban az egész család. Rózer úr hálából egy toasztban -jelentette ki, hogy összes tőkéin a Zrinyi-féle bankrészvényekből -vásárol. - -_Rendőrkapitány:_ Ez jelentéktelen körülmény. Kik voltak még ott? - -_Boborné:_ Zrinyi gróf, Patacsics, Alapi, Juranics a nejével és még a -szigetvári lovagokból néhányan, aztán Schmitt kapitány, Sartory a -leányaival és néhány öreg asszony, akik mindig ott szoktak lenni. - -_Rendőrkapitány:_ Még egyre kérem szives válaszát. Nem talált valami -hátrahagyott levelet, czédulát vagy valami jelt? - -_Boborné:_ Nem. - -Mindössze ennyi felvilágosítást adott a szép asszony – ez nem több a -semminél. A kos szarvában sincs nagyobb sötétség, mint amilyen a -Bobor-ügyben volt. A rendőrség a legügyesebb detektivjeit mozgósította, -de hasztalanul. A lapok hir-éhes rendőri reporterei nap-nap után csak -azt hallhatták: nincs eredmény. - -Felbosszankodék erre a «Pesti Gunár» czímü napilap rendőri reportere: -Perényi Miksa és szemtelenül, még bent a rendőrtanácsos szobájában -felcsapta a borzas czilinderét a fejére, az ajtóból kiáltván vissza: - -– No hát majd kisütöm én, ha az urak semmit sem tudnak. - -S amit Perényi Miksa megmond egyszer, az vas; csak amit megír, az -nélkülözi néha az úgynevezett «minden alapot.» Erre a nagy elhatározásra -egyébiránt ösztökélte a hagyományos gyűlöleten kívül, mely a rendőrség -és a sajtó közt van, Rózer Nep. János királyi tanácsos úr azon közzétett -hirdetése, ki barátjáról biztos hirt hoz, száz arany jutalmat kap. - -Vékony kis emberke ez a Perényi, olyan arczczal, mint a kakadué és olyan -lábakkal, mint a batláé; az orra görbe egy kicsit, de a szimatja van -olyan, mint Lecoq úré a Gaborieau regényében, esze pediglen ki van -köszörülve s hajlékony, mint a legfinomabb penge. - -Rögtön hozzálátott feladatához. Legelőbb megszerezte az ezredes -arczképét, aztán a színtért vette szemügyre, ahonnan meg kellett -indulnia titokzatos útjára. Boborék az aradi-utczában laktak egy -kétemeletes sárga házban. Ez egy hosszú, piszkos utcza rossz kövezettel, -eldugva az Andrássy-út mögé. Kietlen, alig épül, kereskedelme nem -fejlődik. A nagy oligarcha mindenben veszedelmes. Az Andrássy-út, mint a -czápa a kis halakat, föleszi a közelében levő utczák élénkségét, -forgalmát. Itt minden csöndes és kisvárosias. - -Hogy a fonalat megtalálhassa, mindenekelőtt azt kellett volna tudnia -Perényinek, hova ment Bobor hazulról, vagy legalább hova indult. De erre -nem volt semmi adat. A szomszédos szatócsboltokban nem tudták -útbaigazítani, bár némely dolgokat mégis megtudott: hogy az ezredes szűk -anyagi körülmények közt van, hogy gróf Zrinyi Miklós igen gyakran tölti -ott az estéit és hogy erről sokat beszélnek az aradi-utcza vénasszonyai. - -Ily viszonyok közt Perényi egy feltevésre vetette magát. Szuggerálta, -mintha ő lenne Bobor, aki megindult otthonról, ment-ment egy darabig, de -minthogy rossz volt a kövezet s hozzáképzelte, hogy az ő lába is -köszvényes, mint a Boboré, a legelső nyílásnál átcsapott az Andrássy-úti -aszfaltra. És ha ez a feltevés helyes, akkor önként következik, hogy a -legelső kocsiállomásnál beleül egy droskéba. - -Szép májusi délután volt, az Andrássy-úton özönlöttek a liget felé az -emberek. A nagy urak fiakkerekben, a kisebb urak gyalog; öröm ilyenkor -sétálni; – az egyfogatúaknak nem volt keletük. Azoknak csak a tél jó és -az eső. A droskék kocsisai utálják a napfényt és úgy tartják a napot, -mint a legnagyobb ellenségüket. Most is ott ácsorogtak a kocsisok, -ostoraikat kézben tartva, viháncoltak, megjegyzéseket tettek a -járó-kelőkre és szidták az emberiséget, amely úgy van alkotva, hogy a -csizmája elkopik, de a lába nem. E kocsisok egyébként jó megfigyelők és -tudnak a szemekből is olvasni. Mihelyt Perényi Miksa feltünt a -látóhatáron, egyszerre ösztönszerűleg megmozdult valamennyi. - -Perényi Miksa csakugyan hozzájuk igyekezett; villámhirtelen -szétfutottak, hogy levegyék az abrakos tarisznyát sovány gebéjük -fejéről. Képzelhetni, milyen kellemetlen érzés az a szegény állatnak. - -– Ne fussanak hát szét, – szólt rájuk Perényi Miksa – sőt inkább -gyüljenek össze mellém. Ide, ide, aki nagy borravalót akar! - -Hát ki ne akarna nagy borravalót? Mind oda kullogtak, bár kétkedéssel, -mert az ilyesmiből soha se szokott pénz kijönni, hanem valami -sületlenség. És Perényi Miksa se nézett úgy ki, mintha aranyak -potyognának ki a rosszul becsukott markából. - -Miksa ur kivette zsebéből az öreg ezredes fényképét és így szólt: - -– Ki vitte ezt az urat maguk közül? - -– A vén katonát? Vittük mi már ezt mindnyájan. Mondhatom, komisz fráter. -Mindig elkéri a tarifát. - -– Jó, jó, de melyikük vitte utoljára? - -Hárman is akadtak, akik utoljára vitték, három vagy négy hét előtt. A -napra persze nem emlékezett egyik sem. - -Hát itt most már a napszaka fog határozni – gondolta magában Perényi és -kivallatta őket, hogy hány órakor vitték. Kettő délután vitte, csak a -138. szám mondott délelőttöt. - -– Maga az én emberem, – szólt Perényi – meg tudná-e mondani, hová vitte? - -– A *úton szállt ki és bement egy házba. - -– Nem tudja hányadik szám? - -– Nem. - -– Meg tudná mutatni? - -– Azt hiszem. - -– No hát, menjünk. - -Perényi beleült a kocsiba s kisvártatva a kijelölt háznál voltak. - -– Ez az – mondá a kocsis. - -– No, elviheti az ördög, mert ez átjáró. Bizonyosan tudja, hogy ide ment -be? - -– Ide ment be és innen jött ki, azután kifizetett és elküldött. - -Perényi bement az illető ház udvarára, melynek közepén bazár van -különféle gyermekjátékokból s köröskörül czipészek, aranyművesek, olasz -narancsárusok boltocskái. Perényi a fejét vakarta. Itt minden további -kombináczió lehetetlen. Vizsgaszemei azonban csakhamar fennakadtak egy -invalidus katonán, akinek egy széke volt odatámasztva a falhoz az egyik -udvari bolt mellett. A szék karján egy táblácska fityegett egyszerű -betűkkel: «Molnár Istvány, a sadovai csatában megsebesült -szakaszvezető»; ott hevertek a szék mellett keféi és suvikszos -skatulyája. A járó-kelők poros czipőit egy-két krajczárért szokatlan -ügyességgel tudta fényesekké tenni. Ott ült a széken egykedvűen és nézte -a jövő-menők lábait – egyébre nem volt gondja; konokul meg volt benne -gyökerezve, hogy az emberi testben legfontosabb a láb – mit, ha -tekintetbe vesszük, hogy Sadovánál jelen volt, nem is lehet tőle rossz -néven venni. Ellenben, ha tekintetbe vesszük, hogy az ő egyik lába fából -volt – mégis tárgyilagos és önzetlen álláspontnak vehető. - -Perényiben remény csillant meg az invalidus láttára. A katona megnézi a -katonát, kivált a szakaszvezető az ezredest. Hátha ez látta Bobort, hova -ment be. - -Megszólította tehát a rokkantat, mutatván neki a képet: - -– Nem látta-e, bácsi, valamikor ezt az óbestert? - -– Elégszer. - -– Járt ebbe a házba? - -– Ide jár szegény feje. - -S kezével egy zálogházas boltra mutatott az udvar balszögletében. - -A reporter arczán diadalmas mosoly jelent meg s amint egész alakja -visszatükröződött az aranyműves kirakatából, szinte kedve jött -odakiáltani a rámosolygó énjének: «Makszi, te neked sok eszed van!» - -Egy kubaszivart adott a vén katonának s aztán benyitott a zálogos -boltba, hol a rácsozattal elkerített helyen, mindenféle lim-lom között, -zöld házi sapkában egy öreg zsidó ült, mint papagály a kalitkában. Kívül -a rácsnál egy csinos fiatal férfi állt, akinek, úgy látszik, valami -házasságot ajánlott, mert mellesleg ezzel is foglalkozott. - -– Lássa, maguk keresztények mind ilyenek. Azt mondják, nem házasodom, -mert szegény vagyok. Nevetséges, hogy egy «gój» esze mikép jár. Hisz -éppen azért kellene házasodni. Mert a fiatalság egy tőke, das muss man -eskomptieren. Az agglegénység nagy pazarlás. Megérdemli a sequestrumot. -A zsidónál ritkaság az agglegény. Nincs is. Mert a zsidó okos, tudja, -hogy mitől döglik a légy. - -A papagályfejű, ki, mialatt ezt a házassági szakoktatást tartotta, egy -smaragdgyűrű vésetét vizsgálta nagyító üvegen, most észrevette Perényit: - -– Mi tetszik, uram? - -– Egy fontos dologról szeretnék önnel beszélni – mondá Perényi, mintegy -kilökve szemeivel a fiatal urat. - -Az vitte is mindjárt az irháját. A papagályfejű rákiáltott: - -– Gondolkozzék, tisztelt úr. Az öreg Salamont mindig megtalálja, -tisztelt úr! Az öreg Salamon mindig itt ül nyolcztól nyolczig. És ön, -tisztelt úr, mit parancsol? - -– Én Perényi Miksa vagyok. - -A papagályfejű csak a szemével pislantott, hogy jól van. - -– Reménylem, ismer engem? - -– Nincs szerencsém. - -De már erre kipattant a kevélység Perényiből. - -– Micsoda, maga nem ösmer engem? Maga nem ismeri Perényi Miksát? A nagy -Max Perényit. Piha! Szégyelje magát. Maga egy ordinári ember. Maga -becsületes zsidónak tartja magát és nem ismeri Perényit? Hát érdemes -maguk közt kiválni és felkapaszkodni? - -A papagályfejű elunta a haszontalan beszédet és közbeszólt: - -– Hát visszavonom, amit mondtam. Mondjuk, hogy ismerem. - -De erre még nagyobb tűzre gyuladt az önkéntes detektiv. - -– Micsoda, maga ismer engem és le nem kapja a fejéről a zöld sapkát? -Mikor a reporterfejedelem áll maga előtt s a hatalmas «Pesti Gunár» -nevében jön, amely előtt reszketnek a miniszterek. S maga, egy -közönséges pondró, még a zöld sapkáját se veszi le?! - -– Hát inkább leveszem, csak térjünk a dologra – mondá az öreg -türelmetlenül. - -A reporter pszichologiával dolgozott: a megfélemlítésre és a -felülkerekedésre volt szüksége, mert tudta, hogy az ilyenfajta emberek -gyanakodók és hallgatagok. Itt is kivette a képet zsebéből és így szólt: - -– Nézze meg ön ezt az öreg katonatisztet és mondja meg nekünk (Perényi -mindig e fejedelmi többest használta, oldala mellé képzelve a «Pesti -Gunárt» is), mikor volt itt utoljára és mi járatban volt. Vigyázzon, -öreg, úgy feleljen, hogy akként fogja a «Pesti Gunár» vagy lesujtani a -pokol katlanáig, vagy fölemelni a csillagokig, amint jól vagy nem jól -informálja. - -Az öreg zsidó gondolkozott egy perczig, hogy érhet-e az valamit, pénzre -átszámítva, amit ő mondhat; azt határozta, hogy az semmit se érhet, hát -elmondta: - -– Ez az úr sokszor megfordult üzletemben. Sokszor volt pénzre -megszorulva és ilyenkor elhozta vagy az ezüst szelenczéjét, arany -lánczát vagy egy-egy női ékszert, amelyre néhány forintot kapott. -Ismertem évek óta mind a tárgyait. Mert pontos ember s a hónap elsején -rendesen kiváltja, amit hónapközben behordott. Azt hiszem, nemsokára -jönnie kell már. - -– És mikor volt itt utoljára? - -– Vagy egy hónap előtt – felelte a zálogház tulajdonosa. – Igen -sajátságos esetem volt vele. Lelkemre mondom, most jut csak eszembe. Egy -gyémántos melltűt hozott, azt mondta, a nejéé és amellé az ezüst -szelenczéjét is elhozta. «Ma sok pénzre van szükségem, Pick.» - -– Rosszkedvű volt? - -– Vidám volt. Nevetgélt. Mondta, hogy mulattak az éjjel és hogy kártyán -is vesztett, azért hozott be két tárgyat. Kérdeztem, milyen összegre -volna szüksége. «Vagy harmincz forintra», mondá ő. Megnéztem a melltűt -és azt feleltem: «Adhatok rá ötszázat.» A becsületes öreg tiszt -megzavarodott: «Megbolondult maga, Pick, hiszen az ezüst ára lement és a -tűn kevés az arany». – «De a gyémánt – mondám én – a gyémánt csinos -darab». A katonatiszt rám meresztette a szemeit és összeszidott: «Maga -egy nagy szamár, Pick, maga tönkre fog menni, mert látja, az nem igazi -gyémánt.» Mire én ujra megvizsgáltam a tűt és kimondtam, hogy az éppen -olyan igazi gyémánt, mint amilyen igazi Pick én vagyok és ha nem hiszi, -hát nézesse meg akármelyik aranyművessel a világon. Az én öreg tisztem -szó nélkül, zavartan rohant ki erre a boltomból, magával vivén a -tárgyait és azóta nem tért vissza. - -A reporter szíve nagyot dobbant: «Makszi, jó nyomon vagy.» Hálásan -veregette meg az öreg vállait: - -– Maga derék ember, kedves Pick úr, de még egyet mondjon meg nekünk: -hová mehetett innen? - -– Alkalmasint egy ékszerészhez. - -– Talán ehhez, aki itt az udvarban van? - -– Valószínű. - -Perényi most már a vizsla szenvedélyével rohant az átellenes -ékszerészhez. Ott megnyílt előtte az egész perspektiva. Az ékszerész -emlékezett az ezredesre, aki egy gyémánt-tűt hozott hozzá megbecsülés -végett. - -– És mennyire becsülte ön? - -– Nyolczszáz forintra. - -– És mit szólt erre az ezredes? - -– Elsápadt és káromkodott. – «Az lehetetlen,» dadogta. – «A tű a -feleségemé és én tudom…» De én csak jobban tudom, feleltem, mert a -gyémántot és a tűt én készítettem gróf Zrinyi Miklós számára ezer -forintért. Az ezredes felbődült, mint egy vadállat és kirohant -üzletemből, még a szarvasbőrkeztyűit is itt felejtette. - -Minden világos kezdett lenni Perényi előtt. Denique: keresd az asszonyt -és keresd a szeretőjét. Most már megvan a szál, a biztos szál. Bobor -kétségtelenül Zrinyihez ment, vagy segédeket küldött Zrinyihez, de -Zrinyinél kell keresni a további fejleményeket. - -Kifizette az utczán várakozó egyfogatút, aztán betért egy kávéházba és -levelet írt a szerkesztőségbe. - -Tisztelt szerkesztő úr! Nyomában vagyok a Bobor-féle ügynek. Roppant -érdekes részleteket szedtem össze. Csak késő este jöhetek be, amikorra -harmadfél hasábot kérek. Az ezredesné leleplezve. Óriási szenzáczió. -Hallatlan rekord. A rendőrségnek nagy pipa. Jó volna plakátokat -nyomatni. Gróf Zrinyi Miklós is bele van a rejtélyes ügybe keverve. Most -megyek hozzá a bankba. A felfedezett nyomok követését nem tudom -félbehagyni. Előleget tessék a segédszerkesztőnél hagyni. - -Perényi. - -A levelet elküldte egy hordárral a «Pesti Gunár» felelős -szerkesztőjéhez, maga pedig kettőzött léptekkel loholt a Nádor-utczai -Zrinyi-féle bankba, magához az elnökhöz küldvén be a névjegyét. - -Zrinyit régi kedves emlékekbe ringatta a Perényi név, szögrül-végrül -rokonság is volt a Subicsok (amint hajdan a Zrinyieket hívták) és a -Prinyiek közt (amint hajdan a Perényieket hívták), legott bebocsátotta -tehát Perényi Miksát, de a belépő alak nagyon fölébresztette a gyanúját. - -– Önöket Prinyieknek hívták azelőtt? – kérdé fürkésző tekintettel. - -– Nem, Kohn-oknak – felelte Perényi Miksa nyájasan. - -– Úgy? Hát mit akar? - -– Én a «Pesti Gunár» reportere vagyok, méltóságos úr. - -– Szép, szép, de mit akar? - -– Én, kérem alássan, önkéntes detektiv vagyok és a Bobor ezredes -eltűnését kutatom lapunk érdekében. A «Pesti Gunár» eddig is a legjobban -értesült lap volt és ezentúl is az lesz. - -– Még mindig nem tudom, mit akar? - -– Meg akarom találni a Bobor ezredes urat. És bizonyos dolgokra jöttem -rá, amik előttem nyilvánvalóvá teszik, hogy csak a méltóságos gróf úr -igazíthatna engem útba nemes czélom eléréséhez. - -A gróf ajkain szatirikus mosoly játszadozott. - -– Tehát azt hiszi ön, hogy általam találja őt fel? - -A reporter szemtelenül vigyorgott. - -– Igen, mert megtudtam, hogy a méltóságos gróf úr egy gyémántos tűt -tetszett ajándékozni Bobor ezredesnének. (Zrinyi szemöldei -összevonódtak, mire az ügyes Perényi rögtön áttért más hangra.) Mert a -méltóságos gróf úr nagy gavallér és az ezredesné gyönyörű asszony, -bizony isten megéri. (Zrinyi szemöldei még jobban összevonódtak, Perényi -egy harmadik hangot keresett.) Hát úgy áll a dolog, kérem alásan, hogy -az a marha ékszerész elmondta az ezredesnek és az ezredes erre némileg -felhevülve, ide jött kellemetlenkedni a méltóságos gróf úrhoz. - -– Ön, úgy látszik, sokat tud, – szólt közbe a gróf hirtelen -elhatározással – most még tehát azt akarná tudni, hogy hol van Bobor -ezredes? - -– Igenis, kérem alásan. - -– Hát mindjárt meg fogja tudni. - -Ezzel egy csengetyüt nyomott meg a gróf és belépett némán két alabárdos: -Josipovics Mihály és Kántor Márton, két termetes vitéz, egy ölnél -magasabb mindenik. - -– Verjétek lánczra ezt az ember-vakarcsot és vigyétek le. - -Perényi hadonászott, rúgott, karmolt, harapott, kiabált, de a két óriás -vasmarka csakhamar úgy lenyomta, hogy meg se mocczanhatott, egy -előszobában hirtelenesen megvasalták, aztán egy melléklépcsőn levitte -ölben az egyik vitéz a pinczébe, ahol odalánczolta egy a falba épített -vaskarikához. Volt ott több vaskarika is és több fogoly is. Tarkítva -voltak, a fal mellett egy fogoly és egy Wertheim-kassza; megint egy -fogoly és megint egy Wertheim-kassza. - -Nagy homály volt benn, csak fenn egy kis nyíláson szűrődött be némi -világosság a vakudvarról. Perényi nem bírta eleinte felismerni a -tárgyakat s csak valami alaktalan tárgy mozgásának tünt fel, midőn -fogoly szomszédja nagy lánczcsörömpöléssel hozzálépett, hogy magát -bemutassa: - -– Bobor ezredes vagyok. - - -IX. A KATASZTRÓFA. - -Föl voltak villanyozva a kedélyek a «P. G.» szerkesztőségében a Perényi -levele folytán. A segédszerkesztő vígan csattogtatta ollóját: «Holnap -pompás lapunk lesz, fiúk!» Minden toll megaczélozódott e kijelentésre és -vígan perczegett a «kutyanyelveken». Miniszterek skalpiroztattak, az -intendánsnak a talpába bevertek egy pár tövist. Az ujdondász megharapott -egy főispánt, a fővárosi rovatvezető, mint egy megvadult bika, nekiment -a Sartory-pártnak. A rendőrségnek meg majd leüti a szarvait Perényi, -mihelyt bejön. - -Hanem a jó hangulat hova-tovább romlani kezdett, mert Perényi nem jött -be; elmult a tiz óra, még mindig nem jött, sőt nem jött be éjfélkor sem. -Két órakor már zárni kellett a lapot és Perényi Miksa még mindig nincs -itt. Daczára, hogy ott várja az előleg. Csudálatos az. Telefonoztak -utána mindenfelé, ahol meg szokott éjjel fordulni, de híre-hamva se -volt. Megfoghatatlan, hova lett Perényi. - -De még nagyobb volt a megrőkönyödés másnap, mikor Perényi nem került elő -és a lakásán se fordult meg. Ez már félig se tréfa. Valaminek történni -kellett vele. A felelős szerkesztő rosszat sejtett, vagyis reménykedni -kezdett. Mert ha a «P. G.» reporterét például agyonütötték volna a -bűntársak, a Bobor-ügyben való kutatásai miatt, az sokat érő reklám -lenne. Vette tehát a Perényi levelét és elhajtatott vele egyenesen a -főkapitányhoz. Az a vállait vonogatta, nagy grimace-okat csinált és azt -mondta, hogy amit Perényi ír, merő képtelenség, de azért azonnal -megteszi a szükséges lépéseket s ezzel elhagyván távozni a felelős -szerkesztőt, négy vagy öt lépést tett a divánig. Meglehet, hogy ezek -voltak azok a «szükséges lépések», s ledőlt a délutáni sziesztáját -végezni. - -Azonban egy órai jóízű szundikálás után mégis foglalkoztatni kezdte a -Perényi levele. Hogy Zrinyi gróf bele volna mártva a dologba és hogy -Perényi maga is oda ment és azóta nincs. (No, bárcsak megnyúzta volna -elevenen.) Hm. A dolog nem lehetetlen. És összevág a rendőrség híreivel -is. Boborné néhány nap előtt elhagyta régi szegényes lakását az -aradi-utczában s egy József-körúti palota egész emeletét foglalta el, -melyet gróf Zrinyi rendezett be neki nagy fénynyel. Éjjelenkint gyakran -látják ott a gróf kocsiját. Szóval: a gyanuokok kétségtelenek, de -czélszerű-e a rendőrségnek beleütni orrát a Zrinyi dolgaiba? Mit diktál -itt a tapintat? Mert fő a tapintat. Magyarország a tapintat országa és -inkább tíz bűn, mint egy tapintatlanság. - -Annyit mégis megtett a főkapitány, hogy elhajtatott a belügyminiszterhez -és jelentést tett neki. A belügyminiszter azt találta, hogy egyelőre -semmit se tegyen a rendőrség – majd ő maga beszél Zrinyivel. - -S mielőtt este a klubba ment volna, meglátogatta a szigetvári hőst, egy -másik minisztertársával együtt. - -Rövid beszélgetés és barátságos szivarozás közben ügyesen beszőtte a -miniszter a Bobor-ügyet és a többi eltünteket. - -– Nem tudsz róluk semmit? - -Zrinyi ravaszul mosolygott és a kérdésre kérdéssel felelt: - -– Érdekel talán valamelyik? - -– Mindenesetre. És igen leköteleznél, ha őszintén megmondanád, mit tudsz -egyikről vagy másikról. - -– Itt vannak nálam – felelte Zrinyi egyenesen, majdnem naiv -ártatlansággal – és igen szivesen eresztem szabadon a kedvedért -akármelyiket. - -A belügyminiszter idegesen felugrott és elsápadt, mint a fal. - -– Itt vannak, mondod? Hogy érted ezt? Hol vannak? - -– Odalent vannak a pinczében. - -– Elfogva? - -– Lánczon – felelte Zrinyi természetes hangon. - -De már erre a másik miniszterben is meghült a vér. - -– Az Isten szerelméért, hát mért teszel olyanokat? - -– Alkalmatlanok voltak nekem; egyike-másika pedig egyenesen -gorombáskodott. (Zrinyi szemei megcsillantak.) És ilyeneket én nem -tűrök. - -A belügyminiszter minden hajaszála az égnek állt és az arcza kínos -verejtéket izzadott, hogy facsarni lehetett volna. - -– No, ebből szép spektákulum lesz. (Az interpellácziókra gondolt, melyek -a Házban lesznek.) Egész Európa piszkolni fog érte. (A lapokra gondolt, -amit írni fognak.) Még az az egy szerencse, hogy zsidó nincsen köztük. - -– De már az is van, – találta ki Zrinyi őszintén – tegnap egy -ujságreportert fogattam el. - -Valóságosan érthetetlen volt Zrinyi előtt a két miniszter ijedt képe és -sopánkodása. Hiszen ő nem rosszból tette. Azok az emberek, akiket -elfogatott, mind vétettek ellene. Hiába ő nem büntet senkit. Hiszen -olyan puha ő, mint a vaj, hogy kenyérre kenheti a jó ember. De a -szemtelenséget nem tűri. Azt hibáztatják, hogy ha valami panasza van -valaki ellen, mért nem fordul a hatósághoz. De csak nem -alkalmatlankodhatik minden piszlicsár dologért másoknak? Hát nem jobb az -a hatóságoknak, ha valaki magától végzi el a maga dolgát? - -– De a személyes szabadság, – sopánkodott a miniszter – a jogállam. Én -elhiszem, hogy te azt úgy csináltad azelőtt, de most más világ van, most -nem lehet. Magyarország a szabadság országa. - -De már erre Zrinyit is elhagyta a hidegvére: - -– Ti ezt szabadságnak nevezitek? – mondá gúnyosan. – A mult hetekben -kirándultam a Svábhegyre puskával, hát elvették a puskámat, mert nem -volt fegyverengedélyem. Ekkor aztán váltottam fegyverengedélyt, de most -megint nem volt szabad a puskámat elsütni, mert nem volt -vadászterületem; kibéreltem egy vadászterületet, elsütöttem a puskámat -és lelőttem egy nyulat, ezért megint megbüntettek, mert a nyulakra nem -szabad ilyenkor lőni. Akkor írtam hozzád mindezekért egy panaszt, ezért -megint megbüntettek, mert nem volt rajta ötvenkrajczáros bélyeg. És ezt -nevezitek ti a szabadság országának. Ugyan, szégyeljétek magatokat! - -Ő exczellencziáik, daczára a kellemetlen ügynek, melynek ódiumát, -következményeit nehéz lesz eltüntetni, még sem hallgatták mosoly nélkül -ezt a középkori együgyűséget. - -Pedig nem volt nevetni való az a théma. Kemény dió ez és nagy vihar -lehet belőle, ha el nem igazítják ügyesen. A két miniszter -jelentőségteljes pillantást váltott egymással. - -Ők már ismerik az egymás hunyorításait, tüstént felkeltek és elvonultak -egy ablakmélyedésbe tanácskozni. - -– Mit csináljunk? - -– Ne nézzük meg a foglyokat? - -– A világért sem. Ha látjuk őket és abban a perczben nem teszszük -szabadokká, veszve vagyunk, – ha pedig szabadokká teszszük, anélkül, -hogy Zrinyi kiegyezkednék velük, akkor ő veszett el. - -– Közölni kellene Bánffyval. - -– Mindenesetre. - -Magukkal vitték Zrinyit a klubba, ahol kivételesen nagy nyüzsgés-mozgás -volt. Tele volt az egész szabadelvű kaptár, mert reggel botrány történt -a Házban. Hallatlan inczidens. Mindenki meg van döbbenve. Egy képviselő -megbirálta a minisztert. Bizonyosan megőrült. Mert képzelhetetlen, hogy -józan észszel valaki egy miniszterrel kikössön. És még meg is birálja. A -legrégibb mamelukok sem emlékeztek olyan aberráczióra. Mindenki sietett -este a klubba, mert kiváncsiak voltak, mi fog történni. A spártaiaknál -nem volt törvény az apagyilkosságra, mert apagyilkosság ott soha elő nem -fordult. Itt se volt semmi precedens, mert soha még mameluk nem emelte -szavát az ő miniszterének eszméi ellen. Képzelhetni tehát, milyen -kiváncsisággal jöttek-mentek a klub ismeretes alakjai a rozsdaszínű -szőnyegeken. Vártak valami különöset, valami természetfölötti tüneményt. -Hogy mit? Azt senki sem tudja. De vártak valamit, mert valaminek mégis -csak történnie kell a merénylet után. Lehet, hogy magát a merénylőt -várták és gyönyörködni akartak azon jéghidegségben, mely fogadja, hogy -aztán titkon megbotránkozhassanak e hidegségen is. A poseur-ök letették -ünnepélyes lárvájukat és közönséges halandók módjára elvegyültek a -szürkék közé, a stréberek, akik vígan keringenek a miniszterek körül, -mint a muslinczák a lámpa körül, most ég felé fordított szemekkel, -szörnyűködő hangon sopánkodának: - -– Milyen idők és milyen emberek! Istenem milyen emberek! - -Zrinyi belépte két ujabb miniszterrel egyszerre ezekre terelte a -figyelmet. Megint uj anyag a találgatásokra. Hát ez megint mi lehet? - -Bánffyt keresték. Nem nehéz megtalálni. Ahol a legnagyobb csoport van, -benne kell lennie neki is. Olyan biztos az, mint hogy az alma magja az -alma közepében van. - -Egy-két szót mondottak halkan Bánffynak, mire egyszerre nevetni kezdett -az arcza, az orra, a nyakcsigolyája. Igazi diplomatának való arcz. - -Azt lehetne hinni, hogy örömhírt közöltek vele, azért nevet, de akik -jobban ismerik, azok hamar eltalálják, hogy ez a tigrisnevetés csak -takaró. Mi lehet alatta, lehetetlen kitalálni. - -Intett a kezével s egyszerre megindultak némán, gänsemarsban, az olvasó- -és írószobán át a miniszteri szoba felé, melynek ablakai a -Dorottya-utczára nyílnak és ahol sok nagy dolog dőlt el, mikor az öreg -Deák talpai taposták ezeket a deszkakoczkákat. - -Bánffy megállt az olvasóban és egy hírnököt fogott az ujságmolyok közül. - -– Eredj kérlek, küldd be az öreg Tiszát! - -Kevés vártatva Tisza is utánuk sántikált. No, ez már nagy dolog lehet. A -legcsudálatosabb kombinácziók termettek. Hátha horvát bánnak nevezik ki -Zrinyit. Nem bolond, hogy a bankot otthagyja a bánságért. Hátha -intendánsnak akarják? Ejh, dehogy, hiszen jóformán még színházat se -látott. No, éppen azért. Hátha képviselőnek akarják? Nem fizette ki az -adóját – jegyzé meg Katánghy Menyhért. És nem is magyar honos, mert -Horvátországban született – duplázott rá Mezei Mór. - -Bent a miniszteri szobában pedig ezalatt nagyban főtt a korifeusok feje. -Az eset igen súlyos. Eltussolni nem tanácsos, mert hátha kisül -utólagosan. De el nem tussolni sem tanácsos, mert akkor mingyárt kisül. - -Zrinyi még most is félvállról vette a dolgot s gyanakodva fürkészte a -miniszterek arczát, nem-e csak egy bohókás játék az egész, meg akarják -ijeszteni. Hiába olvasták fel előtte a büntetőtörvénykönyv idevonatkozó -paragrafusait is. Hanem Tisza neki is imponált. «Van benne valami – -mondá – az öreg Werbőczyből» és az nagyon meghökkentette, hogy Tisza is -súlyos hibának tartja az elfogatásait. - -– Nagy hibát követtél el, de talán még jóvá lehetne tenni. - -– De kérlek, – védekezett Zrinyi – hiszen tőletek függ és ti -beláthatjátok, hogy igazam volt. - -– Tőlünk? – szólt az egyik miniszter. – Túlbecsülöd a mi erőnket és -hatalmunkat. - -– Nos, akkor legalább mondjátok meg, kitől féltek? - -– A lapoktól, a törvénytől, a közvéleménytől. - -– De hiszen nekem arról beszéltetek, hogy a királynak egy millió -katonája van. - -– Az igaz is. - -– És mégis féltek a könyvektől és papirosoktól? - -– Hja, a század, a XIX-ik század. Te azt nem érted. A jogállam, barátom. -Úgy kell elhelyezkednünk, hogy mindenkinek egyenlő joga van s mindenkié -meg legyen teljes épségben óva. - -– Süssétek meg az ilyen állapotot. Az én időmben csak egy személyt -kellett respektálni: a királyt s már az is kényelmetlen volt, de -tizenhat millió emberre lenni tekintettel, hisz ez teljesen türhetetlen. -Ez maga a pokol. - -Hanem lassan-lassan mégis beadta a derekát, elfogadván a Tisza tanácsát, -kivált miután megérttették vele, hogy ha napfényre kerül a dolog, a -kormányt is nagy kellemetlenség éri. Erre engedett. - -A nagy debatter egész életében szerette a kompromisszumokat, tehát most -is kompromisszumot ajánlott a rabokkal. - -– Hát jól van, mit tegyek? Mit kivántok tőlem? - -– Hivasd fel őket éjjel a szobádba egyenkint és egyezz ki mindenikkel, -ahogy lehet, aztán ugyancsak egyenkint ereszd őket szabadon. De -lehetőleg végy tőlük egy irást, amelyben elismerik, hogy önként -tartózkodtak a házadban. - -– Megteszem a kedvetekért, – mondá nehéz sóhajjal Zrinyi Miklós – ámbár -jobb kedvem volna összevagdalni a rendőreiteket, akiket elfogatásomra -küldenétek. - -Soha se érezte magát oly levertnek, tehetetlennek, mint most. Látta, a -tekintélye hogy sülyed lejebb-lejebb. A miniszterek hangjában, modorában -volt valami pártfogói, valami mélyen sebző. E nagylelküség minden csöpp -vérét lázadásba hozta. A hatalmas régi oligarcha ki akart belőle ugrani, -de visszafojtotta. - -Bánffy kihúzott egy szivart a zsebéből, lecsettintette a végét egy -piczike nyaktilóval és azzal feloszlatta a tanácskozást: - -– El van végezve. Mi semmit se láttunk, semmit se hallottunk, semmit se -tudunk. - -Ezzel eloszlottak, de kifelé menet az irószobában még félrehúzta Darányi -egy szóra, hogy ő is meggyötörje. - -– Ez hiba volt tőled, Miklós. Neked egészen máskép kellene élned a te -tradiczióiddal. Engedd meg, hogy valamire figyelmeztesselek. Látod, már -közel egy éve vagy itt és még mindig nem voltál Berlinben. Pedig a -tapintat megkívánja, hogy megköszönd a német császárnak a reád vonatkozó -szavait a toastjában. Hát nincs igazam? - -Zrinyi szórakozottan mormogott valamit, hogy az ő esze nem jár az -ilyeneken. - -– Pedig látod, te szép karriért csinálhattál volna, ha felfogod a -szituácziót. - -– Hagyd el, kérlek. Elég karriér nekem a szigetvári kirohanás – jegyzé -meg Zrinyi önérzetesen. – Meg vagyok vele elégedve. - -– Hiszen szép, szép, – felelte Darányi szokott enyelgő modorában -magázásra fordítván a dolgot – meg lehet méltóságod elégedve. De hát még -más dolgok is vannak a világon. Tudja azt maga? Szent István-rendek, -aranyszőrű bárányok a király aklában s a többi. Úgy bizony, kapitány -bácsi, magának csak jót akar a Náczi bácsi – s egy kedves mosolylyal -otthagyta a rosszkedvű daliát, de alig két lépés után ujra visszatért -hozzá és a fülébe súgta bizalmasan: - -– És csak legalább azt a zsurnalisztát ne fogattad volna el, mert az, ha -kiegyezel is vele, ki fog fecsegni mindent. Meglásd, hogy azzal baj -lesz. - -Zrinyi ezt maga is valószinünek tartotta. - -– Nem jó volna, – szólt habozva és erősen a miniszter szeme közé nézett -– ha… tudod… úgy titokban… - -– Mit titokban? - -– Ha lefejeztetném… - -Darányi hátrahőkölt, mintha kigyóra lépett volna. Szirupédes mosolya -jéggé változott. - -– Az Isten szerelméért, miket beszélsz! Legyen eszed, Miklós. Bajt ne -hozz magadra és ránk. Ne gondolj ilyen képtelenségekre. - -Szeretetreméltóan megfenyegette az ajtóból is: - -– Legyen okos és tapintatos, Zrinyi úr! - -A nagynevű főúr, mint a bölény, leszegzett fejjel ment át a klubtermen -az ajtó felé. A mamelukok felállva köszöntötték a merre átment s aztán -azon kezdtek tanakodni egy csoportban, hogy a szigetvári várkapitányi -állás melyik dietenclassisba volna vehető. Zrinyi egy perczig se állt -meg, pedig Kapuczán Gergely ugyancsak ott settenkedett, hogy -megszólítsa, kölcsönt akarván kieszközölni borontói választóinak. Zrinyi -haza sietett és legott hivatta Szebeni Mihályt, a bank ügyészét. - -– Szaladj fiam, Radován, keresd meg valahol Patacsicsot és Alapit is. -Dolgunk lesz ma éjjel. - -Az érdemes urak el nem gondolhatták, mi lelte Zrinyit, hogy most éjjel -hivatja őket. Csak nem akar éjféli ülést tartani? De azért összegyültek -s Zrinyi körülményesen előadta a dolgok mibenlétét s a kormány -kivánságát, mire leginkább hüledezett Szebeni Mihály úr, a többiek nem -vették olyan fontosnak. - -– Hát már most, – mondá hanyagul az ügyésznek – tessék ezeket -rendbehozni. A darabantjaim majd felhozzák a rabokat egyenkint, a -fiskális úr pedig megalkuszik velük és irást vesz ki tőlük; vigyázzon, -hogy oda ne írják a V. C. betüt, ami azt jelentené, hogy «Vi coacta». -Egyébiránt hiszen jobban tudja a módját, mint én. - -– Félek, nagyon sokba fog kerülni – sopánkodott Szebeni. - -– Ne kimélje a pénzt. - -– Igen, de éppen a méltóságod anyagi viszonyaira való tekintettel. (A jó -Szebeni Mihály arczán valóságos felhők gyülekeztek ennél a thémánál.) -Nincs pénzünk, méltóságos uram. (Gyöngédségből használta a többest, mert -neki volt elég.) - -– Van a bankban. És ha elfogy, majd nyomattat a király. - -– De arról be kell számolni, méltóságos uram. - -– Az az én dolgom lesz Szebeni Mihály uram. - -– Ahogy parancsolja, méltóságos uram. - -– Ti pedig, Patacsics és Alapi, kapaczitáljátok őket. Különösen te -használsz sokat, Patacsics, ha rettentő ökleidet megmutogatva, -megijeszted őket, hogy kigyúrod a lelküket, ha a lepcsest nem tartják -pórázon. - -– Csak rám kell őket bizni. - -– Az ügyvéddel, azt hiszem, könnyen végeztek; meg akart zsarolni az -imposztor és most czélt ér, de már a liptómegyei fakereskedőt, aki -nagyon szemtelenül viselte magát, jó lesz még egy kicsit felpofozni. Ezt -is te rád bizom, Patacsics. Ezekkel a pofonokkal nem is fog sokkal többe -kerülni az egyezség. Ellenben az ujságírót kezeljétek finoman, az egy -puha gyerek, mint a gyapot: adjatok neki havi fizetést, oly föltétellel, -hogy addig húzza, amíg hallgat. A legnehezebb lesz az ezredes. Nagyon el -van keseredve a börtönben és még jobban lesz elkeseredve a napfényen, ha -szétnéz. Hiszen értitek… Hát ő vele olyasvalami kötést szeretnék, hogy -kap egy csinos összeget, mondjuk ötven-hatvanezer forintot… - -– De hisz az egész vagyon! – szisszent fel Szebeni Mihály. - -– Ne irigyelje tőle. Szegény ördög. És nagyon szereti a hasát, meg a -feleségét. De a hasát talán még jobban szereti. Kell neki a pénz. Ő vele -úgy kell megegyezni, hogy tüstént vándoroljon ki az országból. - -– És a feleségét persze hagyja itt! – szólt közbe Alapi. - -– Ne légy neveletlen, Alapi. Hát persze, hogy úgy akarom. - -Ezekkel bizta meg Zrinyi a hiveit és azok reggelre csakugyan -eligazítottak mindent; az ügyvéd és a fakereskedő olcsón egyeztek, -örültek, hogy kiszabadultak, a fakereskedő még hálálkodott is. Perényi -Miksa pedig el volt ragadtatva, hogy egy éjszakát és egy napot -tölthetett a rettenetes helyen s mikor azt kérdezték tőle, mit kíván a -kiállott szenvedésért, elnevette magát: - -– Hiszen még én fizetnék, ha pénzem volna, mert ez nekem megér négy -czikket és egy tárczát. Boldoggá teszem a lapomat. - -– Ohó, fráter! Nem szabad ám ezt megirni. - -– Ki tiltja meg? - -– Mink. - -– Hát akkor ne ereszszenek ki. Majd rám akad a rendőrség. - -– De kieresztjük és még se fogja megirni, mert esküt tesz rá és irásbeli -nyilatkozatot ad. - -– Nos, akkor majd lediktálom. - -Hanem mikor aztán Szebeni Mihály megmagyarázta neki, hogy havonkint -háromszáz forintot kap, ameddig hallgat, egyszerre elszomorodott és csak -állt zavartan, némán, habozva, mint a Buridán szamara, aki előtt két -köteg széna lebeg, egyik ingerlőbb, mint a másik, de csak az egyikhez -nyúlhat. - -– Hát hallgatok – sóhajtá végre s nagy izzadságcsöppek verődtek ki a -homlokán. - -– Kezet rá! – kiáltá vidáman Patacsics s úgy megfogá a kezét, hogy -ordítani, jajveszékelni kezdett és mind az öt újján a körmöknél -kiserkedt a piros vér. - -– No, mert ha nem találna hallgatni, – fejezé be Patacsics – én -tapogatom meg egy kicsit. Isten engem úgy segéljen. - -Sokkal nehezebb volt nyélbe ütni a Bobor-dolgot. Az öreg ezredes bőszen -csörtetett be lánczaival, mint egy vadkan. - -– No, mit akartok velem, gaz, középkori hordák? - -Rettenetes volt ránézni; arczát, mely a hosszú fogságban különös -mohszint öltött fel, benőtte a serte, de minthogy az fehér volt, hát úgy -nézett ki, mint valami halpikkely, a szemei megdagadtak és véresek -voltak. - -– Hol az a hitvány orgazda, aki Zrinyinek nevezi magát, hadd zúzzam -össze, mordizom adta, – hörögte, ökleit fölemelve – ha nemes ember és -lovag, álljon ki velem élet-halálra! - -Patacsics hozzálépett és rátette a kezét a vállára csendesen. És e kéz -súlya alatt elkezdtek ropogni a csontjai és olyan fájdalom nyilalt -beléjük, hogy felordított, mert ahhoz képest a köszvény hasogatása -gyerekjáték. - -– Lassabban, bátya, – mondá Patacsics – Zrinyi nincs itt és Zrinyi nagy -úr ahhoz, hogy ilyen vén ficzkóval bibelődjék, mint ön. - -– Én nyugalmazott császári királyi ezredes vagyok – nyöszörögte az öreg, -még mindig érezve csontjain a fájdalmat. - -– Az is valami. De Zrinyi meg világverő Caesarok és hősök ragyogó -mintaképe. Azért hát kuss, öreg, egy szót se többet. Hanem ha okosan -akar beszélni, akkor igazíthatunk valamit a dolgán. Pénze is lesz, -szabadsága is lesz. - -S erre átvette a szót Szebeni Mihály és megtette neki a propozicziókat, -hogy hajlandók neki egy csinos összeget adni, ha kimegy a külföldre és -ezt az egész dolgot úgy veszi, mintha meg se történt volna. - -Bobor a fejét rázta és a lábaival toppantott. - -– Az nem lehet. Mordizom adta! Nem, nem! Boszút akarok, boszút! - -– De ha sok pénzt kap. Nézze a világ folyását, ezredes úr, okosan. Ha -nem kell a pénz, hát nem kap pénzt; visszaviszik a pinczébe. Mi haszna -van ebből? Reményli, hogy megtalálják? Nos, tegyük fel, hogy megtalálja -a rendőrség, hát akkor is, mit árthat maga Zrinyi grófnak? Azt tudhatja, -hogy a nagy úr dolgát elcsinálják a többi nagy urak. Akkor is csak -magának esik baja, ha piszkálni kezdi. - -Az ezredes tehetetlenül hörgött egyet, ami azt jelentette, hogy igaznak -tartja az okoskodást. - -– Hát mennyi pénzt kapnék? – kérdé egy gyűlöletes pillantást vetve -rájuk. - -– Mondjuk, harminczezer forintot, a kiállott szenvedésekért. - -– Bagatelle. - -– Egy háborúban többet szenvedett ön és kevesebbet kapott. - -– De hát a feleségem? – sziszegte. - -– Az alma kerek, kedves ezredes – felelte Patacsics – és azé, akihez -gurul. - -Igen kínos és sajátságos alkudozás volt ez. Az asszony miatt. (Csak -asszony ne volna a világon!) Mert két érzés égett Boborban: a boszú -Zrinyi ellen és a szerelem a felesége iránt. Ha a sok huza-vona, -ráijesztés és okos tanácsban kifáradva, már-már hajlandó volt letenni a -boszúról, ezt abban az illuzióban tette, hogy a felesége mégis hű hozzá. -Amint tehát távolodott a boszútól, azon mód közeledett enyhülő szivével -a nejéhez. Igen, de Zrinyi úgy kivánta az egyezséget, hogy Bobor menjen -el Gráczba, vagy a pokolba a pénzzel, ahova akar, de az asszonyt hagyja -sorsának, vagy váljon el tőle. Ki kellett tehát Bobort ábrándítani, -kivallogatni módjával apródonkint egyet-mást, azt pedig csak sejteni -hagyni, hogy az asszony már nem érdemes olyan derék gentleman -ragaszkodására, aminő Bobor ezredes, hát ne is törődjék vele. Az asszony -már _nagyobbat lépett_, hogysem visszahúzhatná az apró lábát, a férje -oldala mellett megállni. Nem is lakik már a régi lakáson, hanem… - -Szóval, ilyen módon kellett kikészíteni. S mikor az egyik oldalon -fölépítették már a dolgukat, a másikon ledőlt. Volt olyan percz, hogy -Zrinyinek megbocsátott volna, de az asszonyt epedve kivánta. (Még azt -mondják, hogy az ilyen embernek már csak a _melle_ van meg.) Volt aztán -olyan percz is, hogy az asszonyt elrúgta volna magától, de akkor Zrinyi -elleni boszúra szomjazott. S ez egy olyan megmérhetetlen szomj volt, -mint a tevéé a Szaharában. - -A végén, úgy hajnal felé, mégis megtörtént az alku s mire délben -fölébredt Zrinyi, azt jelentették neki, hogy egy fogoly sincs a -pinczében, valamennyi kiegyezett. - -– Mit fizettetek Bobornak? - -– Ötvenezer forintot. - -– Nem is valami nagyon sok. - -– A világért sem, – gúnyolódék Alapi – körülbelül ennyiért zálogosította -el Zsigmond király a szepesi városokat házastól, földestől, -asszonyostól, mindenestől. Pedig de szépek voltak a szepesi asszonyok -is! - -A dolog tehát el volt tussolva; Bobor elutazott Olaszországba s -megindította a válópert, amit Szebeni Mihály vitt a Zrinyi költségén. A -szép asszony nem sok teketoriát csinált, egy pár hét mulva -behurczolkodott egy sóra egy kenyérre, a bank palotájába; Zrinyi külön -equipaget tartott neki, Párisból hozatta a ruháit s négy frájla szolgált -a teste körül: az egyik fésülte, a másik öltöztette, a harmadik -mulattatta, a negyedik felolvasott neki. - -Mindez igen sokba került; Zrinyi úgyszólván szórta a pénzt, amerre -megjelent; bőven osztogatta régi katonái közt is: aki itt volt, itt -szipolyozta, a vidékieknek postán küldözgetett pénzeket. A lipótvárosi -körökben csakhamar szájról-szájra keltek a tékozlási hirek és a különös -gazdálkodás részletei, melyek az első magyar földtehermentesítőt -meglehetősen diszkreditálták. Egész nyiltan beszélték a Nádor-utczai -kaszinóban s a börzén. - -– Furcsa vége lesz ennek. - -A részvények feltünően estek lefelé. Amint a «Pester Lloyd» írta: «Die -Curse haben sich abgebröckelt». Minden visszájára kezdett fordulni. A -hanyatló szerencse komor árnyakat vetett a szigetvári vitézek útjára. - -Sartory Pál egy napon ráförmedt az öreg Rózerre: - -– Nagyságos komám uram, ideje volna túladni a részvényeken. - -– Most alacsonyan állanak, – felelte a királyi tanácsos úr – most nem -lehet. - -– Lesznek azok még lejebb is, nagyságos komám uram. - -Maga Radován diák is, aki pedig már kezdett konyítani a számadásokhoz, -így nyilatkozott egyszer, de persze csak úgy négy szem közt Alapi előtt: - -– Megfordult a világ kutyamódra. Most már a mi urunk van úgy, mint -Szolimán szultán volt Szigetvár alatt. Hogy meg van már halva, de mi nem -merjük mondani. - -Az okos Alapi szomorúan bólingatott a fejével. - -– Biz az igaz lehet. - -És nemcsak a pénzvilág berzenkedett. Az egész közvélemény morgott. A -pénzes-zsákok rángatództak, mint a megsózott békaczombok. A közönséges -emberek pedig valami egyéb miatt morogtak, mint a megpiszkált ebek. - -A fogságból kiszabadult egyének ugyan nem tettek panaszt a biróságnál, -se az ujságba nem iratták ki szenvedéseiket, maga a «Pesti Gunár» is -hallgatott mélyen, hanem azért az eset kéz alatt úgyszólván -köztudomásuvá lett, persze fölczifrázva, megnagyobbítva, a fantázia -által kiformáltan terjedt folyton szélesebb rétegekben. Tudta, hitte -mindenki, de nem írták meg. Vannak dolgok, melyeket nem lehet kiírni -pozitiv nevek és dátumok nélkül. Vagy hiszen ki lehet írni, de nem -tanácsos. A Perjéssy sirján még csak egyszer nőtt fű. Még mindenki -emlékszik az Alapi Gáspár szörnyű vágására. - -A kiírt igazságtalanságok pedig nem hatnak olyan mélyen, mint a ki nem -irottak. A nyomdafesték először eszik a fölháborodásból és csak a -maradék jut a közönségnek. A közönség fölhabzsolja a maradékot és -napirendre tér. Hanem az elhallgatott botrányok ingerlik; követeli őket, -beszél róluk, csügg rajtuk, szörnyűködik fölöttük és a tiz körmével -szeretné őket kiásni. A megírt botrányokat nem toldja-foldja, nem is -terjeszti, hisz ott vannak az ujságban. A kiírt botrányok nem élnek, -csak egy napig, ameddig az ujság. De a ki nem irottak halhatatlanok, -ezeknek hirdetőjévé szegődik mindenki, élnek az emberek ajkain és -izgatják a sziveket, forralják a vért és megtüzesítik a halántékot. - -A pinczebörtön titkai valóságosan fellázították a közvéleményt. De oly -rémes dolog ez, hogy szinte hihetetlen. Eleinte legalább hihetetlen -volt. A XIX-ik század végén! Talán csak mese. De aztán kibontakozott -részlet részlet után. A sok szem, a sok száj összehordta. Egyik a Zrinyi -házmesterétől hallott valamit, aki az ételt hordta a raboknak, egyik ezt -látta, másik azt látta, a harmadik ezt hallotta. A negyedik Boborral -találkozott Monte-Carloban, annyi pénze volt, mint a polyva. -«Megszenvedtem érte», panaszkodott Bobor ezredes és ki-kicsúszott a -száján ez is, az is: «De otthon csitt, mordizom adta, mert engem -megvettek és én becsületes ember vagyok; egy gentleman megalkuszik és -szállítja az árút, punktum! Jó napot uram, egy szót se szóltam, uram.» - -A közvélemény fészkelődött, zúgott, toporzékolt, prüszkölt és -csattogtatta a fogait: mégis hallatlan, hogy ilyen dologról nem írnak az -ujságok. Agyonhallgatják. Meg vannak véve. Bezzeg, ha szegény hivatalnok -öt forintot sikkaszt, van nagy gezéresz, vagy ha valami ujságírót -megczitáltat a főkapitány; de mikor egy nagy úr börtönbe vettet -kényekedve szerint egy csomó becsületes embert, arra nincs két csepp -tintájuk. - -Szégyen, gyalázat ilyennek történni Pest kellő közepében, egy félmillió -ember szemeláttára. Hiszen ez hajmeresztő, vérlázító egy czivilizált -országban! No ezekre az urakra ugyan nem volt szükségünk, ezeknek kár -volt föltámadni. Aki meghal, maradjon veszteg. Mit kászmálódnak föl bajt -csinálni! És a kormány? Mondhatom szép egy kormány! Még a szemöldökét se -mozdítja. Hát még az a sok mafla képviselő, akik ha két bolhát látnak, -három elefántot és négy interpellácziót csinálnak belőle. De most, mikor -egy igazi elefánt van, egy igazi bűntény, mindnek beszövi száját a pók. - -Ilyen irgalmatlanra fordult meg a hangulat Zrinyiék ellen. Hol vannak a -lelkes éljenek, melyekkel egy év előtt fogadták őket? Hol van a -történelem, hogy felütnék ilyenkor – ha méregbe akarnak jönni? Hol van a -Párka, aki eddig fogta a láthatatlan guzsalyt és szőtte le a még -hátralevő szöszből a Zrinyi életfonalát? – Valami rút boszorkányhoz -kerülhetett a guzsaly s förtelmes nyálával nedvesíti az arany kendert. -Minden rosszul ment. A bank is. Uj és uj veszteségek érték. Már magukban -az alapszabályokban bent volt a végzetes hiba. Nagyon liberálisak -voltak. Ostobaság például, hogy a biztosítás érvényét fenntartották -öngyilkosság esetére is. Ki az ördög látott ilyet? Egy úr, aki a «Magyar -Földhitelintézet»-nél lévő hatszázezer forintos jelzálog-kölcsönét az -«Első Magyar Földtehermentesítő Bank- és Biztosító-Intézet» által -konvertáltatta, az első negyedévi részletfizetés után főbelőtte magát. -Az efajta kellemetlenségekhez járult Zrinyi költekezése és gavallérsága. - -Minden rokonszenves embernek megadta a kölcsönt, ha hozzá fordult és -olyan erőszakos volt a szakértő igazgatókkal szemben, hogy nem tűrt -ellenmondást; hiába figyelmeztették, hogy az illető el van adósodva és -hogy a pénz veszélyeztetve van. - -– Nagyon becsületes arcza van – mondá ilyenkor roppant kurtán. – -Megadandó. - -Ami az ő szükségleteit illeti, nemcsak a nagyúri élet, Boborné -divatszámlái emésztettek fel roppant pénzt, hanem egyik exczentrikus -szenvedélye, fegyverek, nyergek, puskák szerzése. Erről nem birt -leszokni. Mintha még folyton hadba készülődnék. Ha hallotta, hogy -valahol Woolwichban vagy Amsterdamban remek pengéjű kardokat vagy pompás -nyergeket csinálnak, tüstént rendelt belőlük két-háromszáz darabot. Ha -szemére vetették, hogy minek az, hát vállat vont: «Bizony magam se -tudom, csak úgy szokásból rendeltem.» - -A pénzt annyiba nézte, mint a pozdorját s a legnagyobb könnyűvérűséggel -szedte ki az ezreseket a bankból, helyettesítvén azokat váltóival. Azt -hitte, hogy az egyik papir, amit ő ott hagyott és aláírt, éppen annyit -ér, mint a másik papir, amit kivett s amiért mindenféle szükségleteit -kielégítik a boltokban. Csudálta is emiatt, kivált eleinte, a -boltosokat. A váltó természete sohase ment a fejébe: hogy miért legyen -az nagyobb kötelezettség, ha valaki egy kisebb papirosra írja a nevét, -egy tenyérnyi skartetára, mintha egy nagyobb papirosra, melyben -világosan és körülményesen van elmondva minden? - -A rossz időkkel kedve is rossz lett Zrinyinek. A sok savanyú pofa, a sok -jóslás, az elégedetlen hangok kihozták sodrából. A részvényesek -zúgolódtak, fenyegetőztek és sürgették a közgyülést. - -A saját tisztviselői is aggodalmasan, ijedten jártak-keltek a -bureau-ikban. Zrinyi Mór megmondta a szemébe: - -– No, a közgyülés! Lesz ám itt nagy hadd el hadd. Bizony, nem szeretnék -a méltóságod bőrében lenni. - -Ejh, ez már mégis sok! Zrinyi Mór nem szeretne a Zrinyi Miklós bőrében -lenni. Hasadj meg anyaföld és nyeld vissza szegény Zrinyi Miklóst! - -Nem múlt el nap, hogy valamelyik részvényes fel ne jőjjön nyöszörögni, -szemrehányásokat tenni, fenyegetni, hogy így lesz, úgy lesz. Nagy baj -lesz a közgyülésen. - -Csak a becsületes Rózer jött mindig egyformán, nyájasan, -tiszteletteljesen, alázatosan és bár úgyszólván egész vagyona a bank -részvényeiben úszott, mégis csak az ebédjeire gondolt és minden -lezajlott ebéd után a következő ebédre, amelyik még szebb, még -kedélyesebb, még előkelőbb lesz. - -– A feleségem születésnapja lesz vasárnap. - -– Eljövünk – felelé Zrinyi. - -– Nagyon, nagyon köszönöm, nagyon boldog vagyok, de… - -– Mi a baj, kedves tanácsos úr? - -– Nem is merem előhozni, pedig méltóságodtól függ, egyetlen szavától és… - -– Csak ki vele bátran. - -– Hát tetszik tudni, milyenek az asszonyok. A Krisztina… a feleségem… -mindeniknek hosszú a haja, rövid az esze… de restelem… becsületemre -restelem… Talán meg se mondom. - -És szégyenlősen nyomorgatta kezében a czilinderét (mert czilindert -viselt, mióta királyi tanácsos lett). - -– Ej, hát legyen bizalmas, Rózer bácsi. - -– Egy minisztert szeretne a Krisztina – böffentette ki egyszerre, mint -aki valami pilulát vesz be, egyet nyel és igen csodálkozik, hogy már -megtörtént. - -Zrinyi sok baja közt se állta meg nevetés nélkül. - -– No, majd próbálok keríteni egyet a kisebbjéből. - -– Nem bánom én, vagyis nem bánja a Krisztina, ha olyan lesz is, mint a -kis újjam. De hogy mondhassa… Hisz tetszik tudni… - -De az ilyen derült mozzanatok már igen ritkák voltak. Csupa bosszúság -érte reggeltől estig. Monte-Carloból sürgönyt kapott Bobor ezredestől, -hogy minden pénzét eljátszotta, ha nem küld neki, visszavonja a válópört -s követeli a feleségét. A hollandi alapítók is kellemetlen leveleket -irkáltak, már oda is eljutottak a rossz hírek és sürgették a közgyűlést. -A szabadelvű klubban, a kaszinóban, ahová csak a lábát tette, mindenütt -figyelmeztették bizalmasan, jelentőségteljesen a barátai: - -– Nagyon meg fognak támadni a közgyűlésen. Elejét kellene venni. - -Persze, elejét kellene venni. Erre ő is gondolt. Igen, igen, elejét -veszem. - -S amint kitűzték végre a közgyűlés napját (tizenhat hónapig tartott az -első üzleti év), Zrinyi gyakran zárkózott be szobájába és leveleket írt, -néha órákig. Máskor Radován diák végezte az ilyet, most Radován diákot -se avatta be. - -De az látta később a borítékokról, hogy vitézeinek szólnak a levelek, -akik szétszéledtek azóta különféle polgári foglalkozásokban, az ország -minden részébe. - -Ez így tartott vagy négy-öt napig, aztán egyszerre megint a régi nyugodt -Zrinyi lett, járt-kelt ruganyosan, vídáman, de volt benne valami -zárkózottság. Látszott, hogy titkol vagy előkészít valamit. - -A közgyűlés előtti estén néhány hivatalnok bent maradt a bank -helyiségeiben, hogy mindenáron elkészítsék a szükséges iratokat, nyers -mérleget, könyveket, számadásokat, ha reggelig kell is dolgozniok. -Zrinyi hazakergette őket. - -– Az igazgató úr rendelte, – mondák – mert sürgős a munka. - -– Én pedig azt parancsolom, menjenek haza. - -– De kérem alásan, az iratok. - -– Irka-firkákra nem lesz szükség – felelte Zrinyi kurtán. - -Azok eltávoztak és a fejüket csóválták, de persze csak ott künn a -lépcsőn. - -Zrinyi Mór beszélte, hogy éjfélkor egy jourról ment haza a feleségével a -bankpalota mellett, kivilágítva látta az összes helyiségeket – de fel se -tűnt neki a dolog s éppen nem vont le más következéseket, mint hogy a -hivatalnokok végzik most már lóhalálba a közgyűlés előtt sürgősen -szükséges előterjesztéseket. - -Reggel aztán megnyílt a várva-várt közgyűlés, délelőtt tíz órakor. A -nagy tanácskozási teremben gyűltek össze a részvényesek, ott voltak az -alapító hollandusok, a bécsiek és a harczias lipótvárosiak. Ott volt -mindenki. A pesti ember elmegy a pokolba is, ha egy kis botrányra van -kilátás. Ott voltak a lapok közgazdasági rovatvezetői és a riporterek. -Sőt egy pár kaszinói alak is bekukkantott csupa passzióból… Azok közül, -akik gyönyörködnek az akasztásokban. - -Mélységes csönd volt a teremben, nem az a rendes, vidám, élénk, keleti -gesztusokkal kisért zsongás-bongás, mely az efajta gyűléseken szokott -lenni, hanem csönd, minő vihar előtt van a tengeren. A sápadt arczokon, -a mérges tekinteteken és a vonagló ideges ajkakon észre lehetett venni -az elfojtott indulatokat. - -Az asztalfőn Zrinyi ült a nagy, hatalmas csillár alatt, melynek -kristályfityegőin lilaszínekben hányta-vetette magát az ablak zöld -redőnyein beszűrődött napsugár. - -Nyugodtan ült ott, mint egy oroszlán, aki emészt. Egy ív papír volt -előtte, a finom ezüst csengetyű, egy czeruza és a hanyagul odadobott -téglaszínű keztyűi. - -A papirosról nagyúri pongyolasággal olvasta le a néhány szót, amivel az -ülést megnyitottnak nyilvánítá. Aztán felolvasta az egyik igazgató az -évi jelentést. Az hosszú, unalmas dolog volt, alig lehetett a végét -bevárni. Számok, számok és mindég számok. - -A mellette ülő Patacsics mogorván szegezte le fejét s nagy ökleivel az -asztalra dőlt, míg ellenben a másik oldalon Alapi szinte besülyedt -zsölyéjébe s apró szemei gúnyosan kémlelték a részvényesek arczát. - -– Halljuk, halljuk! – hangzott minden oldalról. - -– Kólmark az egész! – ordítá egy hang, mire derültség támadt és zagyva -lárma. - -Ezek a számok csak Zrinyinek voltak olyan unalmasak, holtak és némák. A -részvényeseknek éltek azok s mint a gonosz manók, faunok és koboldok -ugráltak, sípoltak és ingerkedtek velük. - -Egy-egy helyen kitört az ingerültség. - -– Schwindli! - -– Gyönyörü wirtschaft! - -Zrinyi csak ült csendesen, mozdulatlanul, mintha kőből lett volna. - -Az egyik igazgató, bizonyos Pollacsek K. F., áthajolt az asztalon: - -– Kegyeskedjék csöngetni. - -De csak a kezével intett annak a bizonyos Pollacsek úrnak és nem -csengetett. Hagyta, hadd kiabáljanak, hadd piszkolódjanak, hadd teljék -az ürömpohár. - -Aztán bevégződött az évi jelentés. Tízen is beszélni akartak. -Harmincz-negyven hadonázó kéz jelentkezett. - -Legelőbb jutott szóhoz egy jól táplált úr, olyan képe volt, mint egy -maczesz, kerek, fehér, buczkás és amint beszélt, Zrinyi Miklóst támadva -és feltüzelte magát, a nyála szétfrecsegett a körülötte állókra. - -Zajos helyes-ek és úgy van-ok zúgtak fel minden gorombaságnál. Ez csak -villanyozta az ipsét s mint egykor a vakmerő Ikarus, egyre merészebben -kezdett röpülni. Elősorolta az elnökigazgató összes visszaéléseit, -erőszakos természetét, melylyel szemben nem érvényesülhettek a bank némi -intelligencziával bíró egyedei (sic!), a zabolázatlan orgiáit – s ekkor -elkapatva a felhangzó tapsoktól, felkiáltott: - -– Még a szerelmet is a mi pénzünkön vette! - -Zrinyi nagy flegmával és nagy méltósággal odaszólt Radovánnak: - -– Ugorj fel, diák és üsd pofon! - -Radován diák szó nélkül felpattant és nyakoncserdítette a szónokot. -Óriási zaj keletkezett erre s egy őrült chaosz. Mint a darazsak, -sziszegve rohantak Radovánra, széket feldöntve, czilindert megroppantva, -emberi lábat megtaposva. Esernyők és botok villantak elő. - -Zrinyi Miklós megragadta e pillanatban a csengetyűt és meglóbázta nagy -erővel; élesen szólt, mint egy harang. - -Ez volt a jel. - -Egyszerre szétpattantak háromfelől a tanácsterembe szolgáló -szárnyasajtók és omlottak be rajtuk kivont, villogó kardokkal a Zrinyi -katonái, kik hívó szavára az éjjel összegyűltek az ország minden -részéből. - -– Jézus! Jézus! Jézus! – kiálták és elkezdték a részvényeseket -kaszabolni. - -Leírhatatlan jelenet következett. Hörgés, ordítás, jajveszékelés. A vér -patakzott a teremben és befröcsögtette a falakat és az asztal zöld -posztóját. Némelyek felmásztak a szekrények tetejére, mások leborultak -Zrinyi lábai elé és kegyelemért rimánkodtak. A legtöbben az -ajtókijárathoz törekedtek s ha sebesülten is, igyekeztek menekülni; az -egyik részvényes berugta a kályhát és azon bújt ki. Egy másik feltépte -az ablakot és kikiáltott az utczára: - -– Policzáj! Policzáj! - -* * * - -Az esti lapok hosszadalmasan leírva hozták a hajmeresztő véres eseményt, -némelyik külön kiadásban. Huszonnyolcz sebesülés történt és ebből hat -súlyos eset, halállal csupán egy végződött. A sértegető szónokot -felkonczolták. - -Az egész város elszörnyűködve, méltó izgatottságban töltötte a napot, -hibáztatva a rendőrséget, mely nem vette észre, hogy Zrinyi összevonta -hadait a vidékről, felfegyverezte, kiruházta, betanította s mindezt -titokban. Mocskolták a kormányt, mely mindent eltűrt Zrinyinek, sőt ő -adta neki a szarvakat. - -Az éji órákban azonban jöttek a csillapító hírek. Hogy a rendőrség az -ügyészség megkeresésére letartóztatta Zrinyit, mikor a kaszinóba -hajtatott, nyolcz rendőr vetette rá magát a száguldó lovakra. Több -elfogatások is történtek. Patacsics, Alapi, Radován diák, Juranics -Lőrincz hasonlóan letartóztattattak és Zrinyivel együtt a -gyüjtőfogházban várják, míg a vizsgálóbiró elkezdi a kihallgatásokat. -Zrinyi hadai azonban még mindig szabadon vannak a banképületben és a -rendőrség elégtelen elfogatásukra, mert véres ütközetté fajulhatna a -dolog, minélfogva erre a czélra még az éj folyamán elegendő számú -katonaságot fog a belügyminiszter requirálni. - - -X. A PARLAMENT. - -Napok multak el a megrázó esemény után, mely a «nádor-utczai csata» -néven lesz ismeretes örök időkre a fővárosi pénzintézetek történetében. -Zrinyi és emberei a vizsgálati fogságban ültek (az együtt maradt -közlegénységet is sikerült túlnyomó katonai erővel lefegyverezni és -fogolylyá ejteni ama véres napot követő éjjelen), a föllázadt emberi -érzéseknek immár elég volt téve. A megtorló hatalom megtette a magáét. -Nem mondhatja senki, hogy nincsen egyenlőség és hogy nincsenek törvények -Magyarországon. Azt lehetett volna hinni, hogy már elpihen a közvélemény -és egész csendesen hagyja a vizsgálóbíró perczegő tolla alatt szaporodni -a vallomási jegyzőkönyveket, míg végre megérkezik az izgalom tetőpontja: -a század legérdekesebb végtárgyalása. - -De nem így történt. A közvélemény olyan, mint a fodros vizeket járó -hajó, ha valami hullámtól nagyot dől jobbra, okvetlenül mindjárt utána -éppen olyan nagyot dől balra, – míg végre eligazodik. Jönnie kellett -mindjárt az ellenáramlatnak is. Különösen a vidéken sajnálni kezdték -Zrinyiéket. Oh a vidéken mégis puhábbak a szivek. És azt is mondták a -vidéken: bizony nagy szemtelenség úgy bánni egy Zrinyivel, történelmünk -nagy alakjával, mint egy közönséges gonosztevővel és hát nem is valami -nagy kár azokért az összevagdalt zsidókért… Talán mégse puhábbak a -szivek a vidéken. - -A magyar ember szereti keresni az igazságot. De nem szereti megtalálni. -És ha mégis megtalálja, mindjárt beleún: ejnye, de kellemetlen pofája -van! És – hogy rövidek legyünk – mesés gyorsasággal kezdett nőni a -vidéken a rokonszenv Zrinyiék mellett s egy nap mintha kilépett volna -Somogymegye czímerpajzsából a koronából kezdődő kéz s elejtvén -szőlőfürteit, tollat ragadott volna, sürgős feliratot írni a -képviselőházhoz, beavatkozásra kérve a parlamentet Zrinyi gróf és -társainak kivételes természetű ügyében. - -Az országgyűléshez küldött feliratok, kérvények sorsa közönségesen -siralmas. Ha vár is rájuk valami jövendő, az csak olyan, hogy a -halottból legfeljebb prédikácziós halott lesz – életet itt bele nem -lehelhetnek. De a somogyi kérvény kivétel. Az csemege. Több: – -divatczikk. Leszorítja a legkomolyabb javaslatokat. Trikót húznak fel a -pártvezérek és ostrom alá kerül a háznagyi iroda karzatjegyekért. - -De mielőtt még a somogyi kérvény tárgyalásra került volna, jelesül -előtte való napon, híre ment a városban és a politikai körökben, hogy a -Zrinyi-ügyben interpelláczió lesz. Pulszky Ágoston fog interpellálni. -Közvetlen a kérvények előtt. - -– Tehát megrendelt interpelláczió. Lehetséges. Mert az interpelláczió -kényelmesebb a kormánynak, mint a kérvény. A párbaj csak egy játék, -kivált, ha az ellenfelet maga a válaszoló választja. - -Másnap reggel már tíz órakor megtelt a folyosó és lüktetett, pezsgett, -forrt az élet; Nyegre, akit Szilágyi kiküldött az elnöki lakosztályból, -mint Noé a galambot, hogy nézze meg, van-e már valaki odakünn, azzal -csörtetett vissza: - -– Itt vannak, kegyelmes uram, a betegek is, a mezei hadak is. - -Az elnök nagy kékes szemei még nagyobbra tágultak, kérdőleg szegződve a -jegyzőre: - -– Megbolondultak! - -– A Zrinyi-ügy, kegyelmes uram. - -– Szamárság! Ez az egész Zrinyi mindig föl volt fújva. - -Élénk csoportok képződtek szerte a vacsoráló kis klikkek szerint; a -Hungária-szoba, a gentry-szoba, az István-szoba és mindenféle szoba. -Összebújtak és a nap legfrissebb eseményeit, benyomásait beszélték meg. - -– Mi lesz Zrinyiékkel? - -– Mit akar Guszti? - -– Amit Bánffy. - -– Hol van Pap Géza? - -Mindenütt. Ahol említik, megjelenik a kis kobold; frissen siklik el az -egyes csoportok közt, mint egy gyík: hófehér apró fogai messziről -villognak, mint valami rizskásaszemek. - -– Magunkhoz kell ragadni a kezdeményezést ebben a Zrinyi-ügyben. Nehogy -megint az ellenzék csináljon belőle tőkét. Molnár apát már kézbe vette. - -Molnár apát ravasz, mézes arcza kibukkan a miniszter-szoba melletti -sikátorból, ahol Eötvös Károly tartja szóval, rezegtetve magát a -csipőin, mint egy kényes násznagy a lakodalomban. Kedélyesen évelődik az -apáttal: - -– No, ugyan jó, hogy ezt a kis reakcziót kieresztettétek. Mert ha ezt -leverjük, az egész világ kálvinistává lesz, majd meglátod és ti aztán -elmondhatjátok, amit a jezsuiták: «Regnavimus sicuti lupi – Expellerunt -nos, sicuti canes.» - -– Csakhogy tovább van a vers – vág vissza Molnár apát, – Redibimus -sicuti aquilae. - -Ebben a perczben könnyed léptekkel suhan el mellettük Gromon Dezső: - -– Azt hallom, hogy Boborné is itt van a karzaton. - -Ah, szépek ezek a czikk-czakkos zig-zugok, sikátorok, mint az Olympus -berkei. Más-más istenek lyukai. Bent az elnöki szobában Vulkán lakik a -rettenetes pörölyével. Jaj annak, akire lecsap. A jobboldali folyosón -hűséges udvarával Janus tanyázik a multba és a jövőbe néző arczával. -Csak nagyritkán, nevezetes mozzanatoknál megy be a gyűlésterembe, hol -Vulkán szemöldöke igazgat és pörölye csattog. A másik folyosón Tantalusz -jár. Kis istenek és nagy istenek jönnek-mennek, megállnak egy-egy szóra -és igazítanak vagy rontanak a halandók sorsán. - -Vannak, akik csak a tubákpikszisüket nyitják ki, ha bosszankodnak, de -vannak viszont, akik Pandora szelenczéjét kezelik és kieresztik belőle a -bajokat. Vulkán ravaszul hunyja be a szemeit és tiltakozik: - -– A szelencze nem az én kezemben van, uraim. - -Közel a miniszteri szobához Aeolus és legényei csinálják a szeleket, ha -csendes gyűlések alatt összebujnak. Minden zug érdekes itt. S még az -apró kis alakok is, kik csúsznak, másznak, hánykolódnak, ki frigiai -sapkában, ki csörgő-sapkában, ki elrejtve nagy füleit a sapkája alatt, -mint Midás, mégis valami fényt kapnak mindnyájan az istenek -közellététől. Apollót tömjénezik ezek és remélik, hogy nagy kitartásával -mégis megkapja Daphnét, akit mikor megölel, borostyánfává válik. -Jupiternek hoznak áldozatokat, tömjént és mirhát, amazok – mert itt -vannak a villámok és azok a bizonyos legendás fazekak. Vulkánnak nincsen -pártja, de félnek a kalapácsától és kényszerülve tánczolnak körülötte. -Mercur hektikában van, de a mérlege csillámló, míg ki nem esik a -kezéből. Valóban Olympus ez – ahova bevágyik minden halandó, kivált ha -magyar anya szülte. A levegő fülledt ugyan és füstös. De mert az istenek -is ezt szívják, tehát úgy kell beszürcsölni, mint illatos ambróziát. Az -istenek és kis istenek körül csúnya szolgálatokat kell végezni, -hajlongani, görbülni, hizelkedni. De ennek így kell lenni, míg a bájos -kis Hórák meghozzák egy napon kaczkiás kötényükben a jutalmat. - -E pillanatban kilép odujából Szilágyi s követve a jegyzőktől és -wippektől, mintegy udvarával bevonul, sehol meg nem állva, utat nyit, -két nagy kezével kalimpálva a tömeg között, mogorva, szinte ünnepélyes -arczczal, mint egy angol speaker, aki tudja, hogy az a föld, amelyre -lép, érzi őt. - -Az útvonalon, amerre megy, halk moraj kél. A sok dologtalan, henye ember -találgatja: - -– Ma mérges. - -– Dezső rosszkedvű. - -– Nem szeretnék ma beszélni. - -– Az a kérdés, kire haragszik ma: ránk-e, vagy rájok? - -Egyik nap a mogorvaságát konstatálják ilyen körülményesen és mégis -semmitmondóan, máskor a jókedvét. S ez is egy neme ama mulatságoknak, -melyek oly drága pénzen vásároltatnak. - -Az elnök után bevonul egy nagy raj, a konok beszédhallgatók, mert e sok -zöldségnek, vegyes szalma-széna-szecskának véges-végig való -meghallgatása szintén egy neme a drága pénzen vett mulatságnak, s -úgyszólván a magas beléptidíj teszi becsessé e gezemiczét. Az okosok -kívül maradnak a folyosón. Azok azt tartják, hogy csak háromféle -beszédet lehet meghallgatni: a nagyon okosat, amiből tanulni lehet, a -nagyon szépet, mely gyönyörűséget nyujt és a nagyon bolondot, mely -megnevetteti őket. A középszerű beszéd teljesen értéktelen. És a -beszédek, sajnos, majd mind középszerűek. A lapokban ugyan hirdetik őket -pártállás szerint nagyszabásúaknak, kolosszálisaknak, szépeknek, -bölcseknek, sőt elragadóknak, de biz azok a szegény párák csak -középszerűek. - -Az ülés tehát megnyílik; következnek a különböző jelentések, a -jegyzőkönyv felolvasása, szóval, megindul az úgynevezett parlamenti -munka. - -A folyosón maradt képviselők még a szivarjaikat szíjják és elmesélik a -coulissa-dolgokat; egyik is tud valamit, másik is: összeteszik, amijök -van és egy félóra múlva mindent tudnak, sőt az összehordott szálakból -kikombinálják azt is, amit nem tudnak. - -A tanácsteremből kijövő alakok rövidesen, telegramm-stilusban az ottani -benyomásokat is elmondják: - -– Wlassicsnak nagyon sötét az arcza. Valami baja lehet a Vatikánnal. - -– Talán a Zrinyi-ügybe avatkozott be a pápa. - -– A karzaton csakugyan ott van Boborné. - -– Ohó, azt meg kell nézni. - -Egy pár ember elcsapja a szivarját és bekullog. - -– Szép-e? - -– Gyönyörű. - -– Hol ül? - -– A középen, ametisztszínű ruhában, orgonavirágos kalappal. - -Ezalatt, tip-top, a korridor felől folyton jönnek uj és uj alakok: Csáky -Albin Csáky Györgygyel, Zrinyi egyik katonájával, aki nem keveredett -bajba és most idehozta az érdeklődés és aggodalom. - -Majd Széll Kálmán toppan be lemesre fésült hajával, finom fehér -zsebkendőjét kibontva, melyről rezedaillat száll és elkeveredik a füstös -levegőben. - -– Rátótról jövök, – magyarázza – egy hétig voltam oda s immár -ostobaságok történnek. Ki beszél bent? - -– Még senki. - -– Pulszky fog interpellálni? - -– Pulszky. - -– És Bánffy mit fog felelni? - -– Nem mondta meg, pedig éppen most beszélgetett itt. - -– Nem vagytok politikusok, – mondja Széll kedélyesen, a kibontott -zsebkendőt gondosan összehajtogatva laposra. – Jupiter Dodonában a szent -tölgyfa leveleinek rezgése által tudatta a maga akaratát az emberekkel… - -Ezalatt egy kis sánta úr tünik fel a folyosó tarkabarkaságában, sima, -borzéhoz hasonló fejével és vastag arany óralánczával, vastagabbal, mint -a Demkóé (mely az egyedüli fényes dolog immár a Házban). - -– Ki ez? – kérdi Széll Kálmán – mintha ösmerném. - -Senki se tudja – de Harkányi Frigyes mégis tudja. Sőt már beszélt is -vele. Harkányi Frigyes mindenkivel beszél, akivel találkozik, mindent -megnéz, mindent megfigyel, megkopogtatja botjával a házak falait, hogy -milyen anyagból vannak, megtapogatja kezével a szövetet az ismerősei -ruháján és aláhajlik a Széll Kálmán hóna alá zsebkendőjéhez, hogy egy -kis parfümöt élvezzen a máséból. Udvarias, élénk, kedves és -szolgálatkész. - -– Hát nem ismeritek? Sapristi! Hiszen ez a Zrinyi Mór az első magyar -földtehermentesítőtül. Nagy ganeff – et caetera. Épen az imént beszéltem -vele. Képviselőket keres, akik a nyilttérben kinyilatkoztatnák, hogy a -földtehermentesítő bank vagyonilag szilárd alapon áll, daczára a -daczárandóknak. - -– Úgy? Menjünk hát tovább, – folytatja Széll Kálmán – a szent tölgyfa -leveleinek a rezgése a fő. Ugy-e nem vesztem el a Fühlungot? Mindig csak -a levelekre kell ügyelni és az ember tudja ezekről, hogy Jupiter mit -akar. - -– Én azt gondolom, kegyelmes uram, – mondja Rosenberg Gyula, szintén -egyik levele, de egyik rezgésbe nem hozott levele ezen tölgyfának, – -hogy Bánffy teljes jóakarattal van Zrinyi iránt, de azt hiszem, ez a -dolog főkép Erdélytől függ. - -– Ugyan hagyd el. Az egy foltozó suszter. Uj bőrből nem tud varrni. Ez -pedig valami egészen uj bőr. És megvallom, bár kétségtelenül nagy -schnitzert csinált a szegény Miklós, de én nem engedtem volna -letartóztatni. - -– Én se – felelte Rosenberg. - -– Persze a sógorság miatt – évelődik Széll Kálmán. – Egy Rosenberg nem -lehet ellensége a Rosenberg-leány férjének: Zrinyi Miklósnak. - -Csáky György élénken ugrik fel erre a szóra és bemutatja magát -Rosenbergnek nyájas kérdő tekintettel: - -– Báró Rosenberg? - -– Nem. Doktor Rosenberg. (S aztán ujra Széll Kálmán felé fordul.) Hogy -vannak a tehenei, kegyelmes uram? - -– Köszönöm alásan a szíves kérdést. Éppen tegnap adtam el egy kétéves -bikát az alençoni herczegnek. - -Mint mikor a méhek özönlenek minden tájék felől a kaptárba, jöttek -sorban a ritkán látott alakok, a jól táplált Hieronymi, a selyem talpu -Matuska nagy megbotránkozással. «Mégis plusquam amit csinálta meg a -Zrinyi; hát nem tudta tartani egy jogtanácsost, egy jót, aki megmondja -neki, hogy ami nem megy, az nem megy.» Majd jön a népszerű Darányi -prominczliszerű mosolyával, megfogja a Kabos Ferencz kabátgombját: - -– Így járnak mindazok, Feri bácsi, akik a Náczi bácsi tanácsát nem -fogadják. - -– Hát mi lesz vele, kegyelmes uram? Szabadon eresztik? - -Darányi összevonja a vállait s jobbkeze két ujját a szájára ereszti: - -– Hja, azt csak az Isten tudja. - -Honnan, honnan nem, ott teremnek a későn kelő Andrássy grófok is. S -bizonyos üdeség oson be velük a fojtó, rossz folyosói levegőbe. Mindig -hoznak valami friss ideát. És mindig előjönnek igazítani. Éppen -megfordítva csinálják, mint a régi órákon a barátok. Ők a napfénynél -tünnek el és az esővel jönnek elő. - -– Zrinyi követhetett el hibákat, – hangoztatja gróf Andrássy Tivadar – -de folyton megmaradt gentlemannek. Ő egy körömnyit sem vesztett a -prestige-éből. A kormány hibázta el a dolgot, hogy egy középkori urat -belesegít egy bankba. Azt ott azután sértegetik. Természetesen nem tűri. -Ez az egész a kormány lelkén szárad. - -Most hirtelen megszólalnak idegbántóan a villanyos csengetyük. Egy wip -kinyitja az ajtót és kikiált: - -– Urak, a Pulszky interpellácziója! - -A folyosó alakjai berohannak s üres és csöndes lesz minden, mint egy -kripta. - -_Pulszky Ágost:_ T. Ház! Azon közérdekű ügyben, mely abnormis voltánál -fogva is, de általjában is a judikatura és az ethikai érzések közötti -ellentétessége következtében, de más szempontból is, úgy a jogászkörök, -mint általjában az egész közvélemény foglalkozásának főtárgyát képezi, -indíttatva érzem nézeteimet röviden kifejezni. (Halljuk! Halljuk!) - -Előre bocsájtván, hogy sem a merev pártszempontok, még kevésbbé a -történelem tanulmányozása következtében az iskola által beoltott -kegyeletszerű sensibilitás adják jelen felszólalásom megtételéhez az -impulzust, mint inkább azon általjánosan szembeötlő kivételesség, mely -ezen ügy elbirálásánál az egyedüli domináló szempont lehetvén, bizonyos -következtetések levonását mellőzhetlenül szükségessé teszi. (Halljuk! -Halljuk!) - -Ezen ügy, tisztelt Ház, gróf Zrinyi Miklós és társainak a sajtóban és a -közönség nagy rétegeiben sokat pertraktált ügye. Mindnyájan ösmerjük a -sajnálatos esetet, mely miatt a fentebb említett letartóztatások -történtek s bizonyára ezen nagyfokú kihágás, sőt vérengzés… - -_Dr. Mezei Mór:_ Sőt haláleset! - -_Pulszky Ágost:_… halálesettel kapcsolatos vérengzés felől csak egy -vélemény lehet és az elitélő. (Úgy van! a jobboldalon.) Az is -kétségtelen, hogy büntetőtörvényeink e tekintetben világosak és mert a -törvény előtti egyenlőség is evidens, a kérdés tárgytalannak látszó -voltát csakis egyetlen körülmény alterálja és erre kérek engedelmet -röviden kiterjeszkedhetni, mielőtt interpellácziómat megtenném. -(Halljuk.) - -A törvények, tisztelt Ház, mindenkor azon generáczióra érvényesek, -amelyre hozattak és mindazon következő emberöltőkre, akik azt meg nem -változtatják, de nem érvényesek azon generácziókra, melyek a törvények -keletkezése előtt élvén, a náluk fennálló állami rend szerint azoknak -hozatalába be nem folyhattak, sőt azokat nem is ösmerték. (Helyeslés a -jobboldalon.) Zrinyi Miklós más kornak a szülöttje. - -_Thaly Kálmán:_ Mindig erőszakos volt! Katzianer tábornokot is ő ölette -meg közvetve. - -_Pulszky Ágost:_ De nem lett érte semmi baja. Éppen ez mutatja, hogy ő -egy másik korban élt, amikor sok olyat elnéztek, ami most kihágás, sőt a -bűn kategóriájába esnék. Hunyadit senki se vádolta levéltitok -megsértésével, mikor a Brankovics vajda levelét elfogta. - -_Eötvös Károly:_ Mátyást se mérték-hamisítással a czinkotai itcze miatt. -(Derültség.) - -_Elnök:_ Ne méltóztassanak annyit közbeszólani. - -_Pulszky Ágost:_ Balassa és Bebek köztudomású hamis pénzveréseinek -megtorlása hasonlóan foganatba sem vétetett a közhatalom azon -időszerinti faktorai által, de általjában nem megitélhető egy akkori -egyén ténykedése a mostani törvények és a mostani, ezen törvények által -szuggerált, közfelfogás szerint, senki sem tartván tolvajnak Aport, aki -a koronát Ottótól jogtalanul elsajátítá, sem zsarolónak Teleky Mihályt, -aki egy láda ezüstöt csikart ki Leopold császártól és nem tekinti -becstelen egyénnek gróf Csákyt, aki Brandenburgi Katalinnal -szerelmeteskedvén, ezen könnyelmű hölgyet minden értékétől kifosztotta; -mindezen férfiak akkoriban igen kiváló és becsületes embereknek -tartattak. (Úgy van! úgy! a jobboldalon.) De ha ténykedéseikkel -áthelyeztetnének a jelen korba, nem habozom kimondani, hogy ezen ház -egyik tagja által sem tartatnának korrekt embereknek. Mi következik -ebből tisztelt Ház? Az, hogy egyéneket megitélés szempontjából egy -bizonyos korszakból másik korszakba áttenni nem lehet. (Zajos helyeslés -a jobboldalon és a baloldal egyes padjain.) Szerves -elválaszthatatlanságban lévén a törvények az egyénekkel, ugyancsak -mozdíthatlanok a törvények és jogszokások is, mert ha, hogy egy példát -hozzak fel, ma a szent László törvényei szerint kellene idomítani -felfogásunkat, igen furcsán nézne ki maga ezen mélyen tisztelt Ház is. -Kérdem a tisztelt Háztól, mi történnék például Molnár János apát és -képviselő úrral, ha a Mátyás korába áthelyezve, vagy a Mátyás-kori -törvényeket és felfogást ide helyezve, elmenne a kerületekbe a -lakosságot a kormányzó hatalom ellen uszítani? - -_Eötvös Károly:_ Lefejeznék. - -_Pulszky Ágost:_ Vagy miképen itélnék meg Eötvös képviselő urat, ha -pénzt fogadna el azért, hogy valakinek tanácsot adott? Ez a kérdés egyik -oldala, tisztelt Ház, s ezen észjogi elvek és filozófiai igazságok -fonalán tovább haladva, konstatáljuk, hogy gróf Zrinyi Miklós, Szigetvár -volt kapitánya, ki 1508-ban született, saját hibáján kívül, tehát -akaratától független okokból, a természetnek valamely általunk -felismerhetetlen törvénye alapján, midőn mintegy másfél évvel ezelőtt -feltámadott, egy oly társadalomba jutott, melynek törvényei ő reá nem -lehetnek olyan mereven kötelezők, mint másokra, ha azt veszszük, hogy ő -ötvenhét évig más módon és más felfogás mellett volt teljesítője -állampolgári kötelmeinek; de ha mi fagyos merevséggel elzárkózunk ezen -egyébiránt okvetlenül tekintetbe veendő indok elől, akkor beáll azon, -megvallom, sajátságos, sőt páratlan eset, amivel ők előállhatnak, hogy -feltámadási időpontjukat véve, az összes vizsgálati fogságban ülő -vádlottak nem idősebbek másfél éveseknél, amilyen korú egyéneket pedig -büntetni nem lehet. (Úgy van! úgy! a jobboldalon. Mozgás a szélsőbalon.) - -_Meszlényi Lajos:_ Pólyás csecsemők kaszabolták le a részvényeseket. -(Derültség.) - -_Pulszky Ágost:_ Azonfelül tisztelt Ház, nem szabad elzárkóznunk azon -kiváló hazafias erények elől sem, amelyekkel méltán dicsekedhetnek! Nem -szabad elfelednünk, hogy Zrinyi Miklós hősi halált halt a hazáért. - -_Madarász József:_ Meghalt Miksa császárért, annak a zsoldosa volt! - -_Meszlényi Lajos:_ Nem volt kóser ember. - -_Thaly Kálmán:_ Már az is rossz jel, hogy Pulszky védi. - -_Elnök:_ Meszlényi képviselő urat rendreutasítom. - -_Pulszky Ágost:_ És kell, hogy ez a nemzet viseltessék annyi kegyelettel -a saját történelme iránt, hogy annak nagy alakjaitól meg nem vonván a -köteles tiszteletet, ha a körülmények kívánják és ha az ősök tisztelete -és a törvények tisztelete szembeállíttatik egymással, kötelessége olyan -expedienst keresni, mely mind a kettőt lehetőleg megkíméli. (Általános -helyeslés.) - -Mindezeknél fogva a következő interpellácziót van szerencsém benyujtani -az összkormányhoz (Olvassa): Van-e tudomása az igazságügyminiszter -úrnak, illetve a kormánynak arról, hogy Zrinyi Miklós és társai folyó hó -17-én elfogattatván, vizsgálati fogságba ejtettek? - -Tekintettel az illetők történelmi és hazafiúi érdemeire és némely -mutatkozó abnormitásokra, szándékozik-e a kormány valamely kivételes -intézkedést tenni? - -Báró _Bánffy Dezső_ miniszterelnök: T. Ház! (Nagy zaj.) - -_Elnök:_ Méltóztassanak helyeiket elfoglalni! - -Báró _Bánffy Dezső_ miniszterelnök: Engedje meg a t. Ház, hogy igen -röviden nyilatkozzam az imént elhangzott interpelláczió elválaszolása -szempontjából. Igenis van tudomásom, hogy Zrinyi Miklós volt szigetvári -lakos és az ottani, de már azóta elhalálozott s következéskép feloszlott -helyőrség néhány, nem is nagyon sok tagja, teljesen megfelelőleg annak, -amint azt tisztelt Pulszky Ágost képviselőtársam mondotta, -letartóztattatott. - -Aminthogy nem is lehetett volna máskép, mert mit mondott volna a -tisztelt Ház, ha azok után, amelyek történtek, letartóztatás nem -történik. A letartóztatás tehát jogos, czélszerű és szükséges volt. (Úgy -van! a jobboldalon.) - -Ami az interpelláczió másik részét illeti, ámbár az igazságügyminiszter -úr távol van, ő vele kontaktusban, általunk is komoly megfontolás és -megszívlelés tárgyát képezik azon, hogy úgy mondjam, különleges -momentumok, melyeket az interpelláló képviselő úr kiemelt (Élénk -helyeslés a jobboldalon) és nem habozom kimondani, tisztelt Ház, -megjegyezvén, hogy többet most nem mondhatok, mert nem látom se -czélszerűnek, se szükségesnek, se okosnak, miszerint, ha a vizsgálat -befejeztetik, nem előbb, csak akkor, a kormány se mulasztja el, hogy a -maga hatáskörében megtegye azon lépéseket illetékes helyen, amely -lépések leginkább felelnek meg úgy a magyar érzéseknek, mint a -méltányosság követelményeinek. - -_Ivánka Oszkár:_ Ez nem válasz. - -Báró _Bánffy Dezső_ miniszterelnök: Én annak tartom (Felkiáltások -balról: Mit akar hát Zrinyivel tenni? Kieresztik vagy nem?) és kérem a -t. Házat, méltóztassék azt tudomásul venni. - -Bánffy leült s mozogni kezdett az egész Ház, mint a hullámzó tenger. -Elégedetlen mormogás tört ki köröskörül a balmezőn, bár különböző -okokból. A függetlenségi párton sokalták a kormány jóakaratát Zrinyi -iránt, a nemzeti és a néppárton keveselték. Sőt a kormánypárton is csak -a Bánffy leghívebb gárdája látszott megelégedettnek. - -A Zrinyi-kérdésnek, mely pedig igen egyszerűnek látszik első pillanatra, -igen különös szögletei képződtek, melyek ismét sajátságos csoportosulást -okoztak. A néppárt rajongott érte, a kereszténység s illetve a -katoliczizmus bajnokának tekinté őt, aki annyi pogányt leaprított. -Bizony ez az utolsó tette, a részvényesek szétveretése is istennek -tetsző dolog. Körülbelül ilyenformán gondolkozott a nemzeti párt is -(ámbár Apponyi még eddig nem nyilatkozott). Míg ellenben a függetlenségi -párt Miksa császár hívének és az osztrák szoldateszka egyik tagjának -tartotta Zrinyit, aki azóta, ahogy feltámadott, valóságosan a kormány -tutélája alá helyezkedett. Zrinyi is csak egy mameluk s ha vétett a -törvények ellen, tessék megbüntetni, mint más embert. - -Zrinyi általában sokat vesztett nimbuszából. Nem csoda. Az Olymp istenei -is azért taszíttattak le trónjaikról, mert néha megfordultak a földön az -emberek között. És ha a történelem nagy alakjai visszatérnének másfél -évre, tömérdek szobrot tördelne össze az emberiség. - -Maga a jobboldal is megoszlott. A zsidó képviselők haragudtak Zrinyire a -nádor-utczai vérfürdő miatt; Beksics nagy agitácziót fejtett ki s tele -volt panaszszal, puskaporral: - -– Hát demokráczia ez? Hová lesz így a szabadelvű lobogó szeplőtlensége? -Hát ezért írok én húsz esztendő óta vezérczikkeket, hogy most itt -szabadon lehessen embereket öldösni a nagy uraknak? - -A nagy urak szintén duzzogtak, az Andrássyak, Csákyak: - -– Ez nem elég. Pertörlés iránt kellene előterjesztést tenni a felségnek. - -– Még pedig haladéktalanul – liczitált rájuk Tallián Béla. - -A kálvinisták összebújtak a médium sorompóinál: - -– A néppárt akarja kimenteni Zrinyit? Jó. De akkor mi nem mentjük. - -A lutheránusok kiosontak a folyosóra. Isten tudja, hogy lesz, mint lesz. -A szélső balról fenyegető kiáltások hallatszottak: - -– Nem úgy van az! - -– Majd mi is hozzászólunk a somogyi kérvényhez! - -Valóságos chaosz keletkezett ebben a csekély kérdésben. Mintha valami -pajkos tündér egy csalánággal érintette volna meg a ház összes tagjait, -mindenki nyugtalanul feszengett, mozgott és a roppant zajban alig birta -Pulszky elmondani, hogy örvendetes tudomásul veszi a választ. - -– Nem veszszük tudomásul! – hangzott egyszerre a sok torokból. - -Az elnök föltette a kérdést: - -– Akik tudomásul veszik a miniszterelnök úr válaszát, méltóztassanak -felállni. - -– Többség! Kisebbség! – hangzott egyszerre. - -Az elnök szeme műértően végigsiklott a Ház vidékein s szemkarikái -kitágultak. Álom-e ez? A jobboldalnak csak a kisebbik része kelt fel. -Tisza Kálmán, Falk Miksa ülve maradtak; hasonlóan Csáky Albin, az -Andrássyak s a szürke mamelukok közül igen sokan. Széll Kálmán, -Hieronymi, Radó Kálmán felállottak. A csodálkozás fölszisszenése futott -keresztül a Házon. A nemzeti pártról felállott Apponyi, Horánszky, -Gullner és alig négyen-öten, a néppárt egytől-egyig fölemelkedett. - -– Róma csörgőkígyói! – kiáltá rájuk egy hang, azon hitben, hogy a -fölszisszenések tőlük származnak. - -Nagy volt a megrőkönyödés. A szélbal ujjongott. Báró Dániel sápadtan -tántorgott a miniszterelnökhöz. – Milyen blamage – mondta, a kezét a -mellén ájtatosan összetéve – milyen blamage! Lukács László behúzta a -fejét a vállapoczkái közé és féloldalt nézte a csodálatos kavarodást. -Mintha a Belzebub ördög egy véka kölest öntene össze egy véka -sárgakásával. - -A miniszterelnök arcza fölvette tigrisszerű nevetését; volt abban valami -baljóslatú és vérfagyasztó. A wippek nagy robajjal rohantak a folyosóra, -hogy segédhadakat hozzanak, de hasztalan; az elnök, aki ott fent ült -dölyfösen trónusán, mint Báthory István a Matejko-képen, gúnyosan -kimondta a határozatot, mely fönségesen zúgott a beállott csöndben, mint -egy megrendítő égi szózat. - -– A miniszterelnök úr válaszát a többség nem veszi tudomásul.[7] - -A miniszterek elhagyták padjaikat és összebújva, sürgős tanácskozást -hevenyésztek. - -Lett erre zaj és zavar. A képviselők kirohantak a médiumra. - -– Névszerinti szavazást kérünk! - -– Már késő! - -– A határozat ki van mondva! - -– Az elnök erőszakoskodott! - -– Öt percznyi szünetet kérünk! - -_Elnök:_ Az ülést felfüggesztem öt perczre. - - -XI. A MEGOLDÁS. - -A mi parlamentünk éppen olyan kiszámíthatatlan, mint a mi országunk. Jó -parlament – híven jelképezi a szeszélyes szép asszonyt, akit Hungáriának -képzelünk pánczélos derékkal, nagy pallossal az egyik kezében, mosolygó -czímerünkkel a másikban. - -Hát egy kicsit naiv asszony. Néha karpereczet kinálnak neki, azt mondja -rá: «nem kell, mert ez láncz.» Néha a lánczot is karperecznek nézi. Néha -megharagszik egy rossz tekintetért. A pallosára üt. Néha a palástját is -le hagyja szedni a testéről. Udvarlói elől becsapja az ajtót. A -rosszakaróját összeölelgeti. Kaczér asszony? Talán nem. Szenvedélyes -asszony? Talán nem. Csak asszony. Mint amilyen minden asszony. - -Egy hajtűért, egy bojtért haragra gerjed, hogy hova szúrják be azt, -milyen színű emez, de néhány milliót non chalance-szal dob ki az -ablakon. Nem tudja, mi a lényeges és mi a haszontalanság. A csecsebecsét -eleibe teszi a szükségesnek. A szép szót tetejébe teszi az okosnak. Mert -fiatal asszony. Nem John Bull, aki a tengereken pipázik, izmos öklein -szétterpeszkedve és nem az öreg Germánia, aki harisnyát köt és tanítja a -gyermekeit. Olyan fityfirity kedves asszony, aki él az érzéseinek, a -divatnak és egy csöppet se törődik a holnaputánnal. - -És a parlamentje is éppen ilyen. – Lelkéből lelkedzett gyermeke, bár nem -született szeplőtlenül, ahogy kellene – mindig a kormányt gyanusítják -(minél különb legény, annál inkább), de mindegy, éppen csak szakasztott -olyan, mintha szeplőtelenül fogantatott volna: minden porczikája az -anyjáé. - -Épp olyan szeszélyes, néha a jó dolog se kell neki, néha a rossznak is -tapsol és éppen olyan impraktikus, nagy dolgokra vállat von, kicsi -dolgokon fennakad. - -Itt van ez a Zrinyi-kérdés. Bagatelle. De a parlamentnek éppen ezen -tetszett megbokrosodni. S az évtizedek alatt összetömörült pártok, -melyeket meg nem bomlasztottak se a viharok, se a fonák helyzetek, -mindig együtt szavaztak az együvé valók, most egyszerre össze-vissza -hányódnak, mint a szétoldott rőzsekötegek gallyai. - -A miniszterelnök válaszát tárgyalásra kellett kitűzni és beláthatatlan -eredményű zajos és szenvedélyes vita indult meg, tele egészségtelen -tünetekkel. Volt abban vallási kérdés, antisemitizmus, reakció, -liberalizmus, nemzetiségi kérdés, jogállam és ami azonfelül az egyes -fákról lehullott. - -Mert egy szabadelvű párti szónok négy fához hasonlította a négy pártot; -az egyik fa csak mindig virágzik, de nem hoz gyümölcsöket, a másik -díszfa, se nem virágzik, se gyümölcsöt nem terem, csak programmokat, a -harmadik egy odvas, korhadt fa, csak a tűzre való, – a negyediken -himbálódzik a sok gyümölcs. - -– És belepotyog az alatta heverő basibozukok szájába – vágott közbe Hock -János. - -Országra szóló tülekedés támadt a házban; izgatott, ingerült vita, -személyeskedő inczidensek, ezekből párbajok, jegyzőkönyvek, emezekből -mellékpárbajok. Eleinte csak olyan nemzeti kötekedésféle volt az egész: -mint mikor színes cserepekkel csőrikélnek a gyerekek; lassan-lassan -kezdett aztán melegedni a kérdés, míg végre forrt. - -Győrffy Gyula határozati javaslatot adott be; utasíttatik a kormány, -hogy ő felségének sürgős fölterjesztést tegyen a pör törlése iránt. -Felolvasott néhány passzust a Vatikán lapjából, a «Piccolo» – ból, mely -megbotránkozását fejezte ki, hogy a magyarok a legnagyobb hősüket -hűvösre tették. - -A néppárt felvillanyozva tapsolt a beszédnek s zajos «Éljen Zrinyi!» -kiáltásokkal tüntetett. - -– Persze, mert maguk is a kriptákból jönnek! – pirított rájuk Dániel -Gábor. - -Győrffyvel szemben Kossuth Ferencz indítványozta, hogy a Ház térjen -napirendre a kérdés fölött. A törvény nem ismer kivételeket, de nem is -ismerhet. A jogállam nem türhet extravagancziákat. A poézis igen szép -dolog, de a kodifikáló bizottságokba nem szokásos a múzsákat -beválasztani. Ha igaz a lélekvándorlás elmélete vagy az anyagok örök -átváltozásának tana (pedig valamelyik talán mégis igaz), akkor -mindnyájan fel vagyunk támadva és nem lehet tudni melyikünkben lakik -Hannibalból, Caesarból és Attilából valami. (Derültség jobbfelől.) - -A vita eleinte lassan, vontatottan indult meg. A kis emberek beszéltek, -összehordva hetet-havat. Az egyik egy parlamenti bizottság elé kivánta -terjeszteni a vizsgálati iratokat, a másik egy történelmi adatot -derített fel, hogy Alapi Gáspár állítólag egy kályha-lyukba bújt volna -Szigetvárott és úgy mentette meg életét. Ez ellen Josipovics horvát -miniszter tiltakozott, fölemlítvén, hogy ezt csak ellenségei fogták rá -később és úgy csúszott be a krónikába. Ha Alapi ilyen gyáva lett volna, -bizonyára nem nevezik ki Horvátország bánjának. - -– Ugyan mit mentegeti? – szólt közbe Thaly – hiszen nem a maga -ellenjegyzésével lett kinevezve. - -Összehordtak egy csomó zöldséget, felállítottak néhány merész -büntetőjogi theoriát (melyekre Csemegi, ha hallotta volna, kiugrik a -bőréből). Ezalatt azonban folyton nőtt a jegyzői táblákon a névsor. -Hetvenen iratták fel magukat s a vita kezdte fölvenni a nagy -dimenziókat. - -S ehhez járult az utcza. Az utcza megint megmozdult. A Sándor-utczában -nagy néptömeg várta az érkező képviselőket s daczára az ott czirkáló -rendőröknek, szórta a maga abczugjait és éljeneit. Az utcza teljesen -Zrinyié volt s gyakran lehetett hallani felkiáltásokat a tömegben: - -– Menjünk, szabaditsuk ki Zrinyit! - -Nemcsak a Sándor-utczát lepték el a dologtalan csoportok, még a -múzeum-kert fáin is csizmadia-inasok ülvén verebek helyett és -rikoltozván abczugokat, hanem az egész város forrt; az ifjuság a -kávéházakban gyülésezett és szónokolt (Herczegh Mihály pedig az -íróasztalánál ült és írta leszerelésükre a czikkeket), a Múzeum-körúton, -valamint a Kerepesi-úton is lavinaszerűen növekedő tömegek foglaltak -fenyegető állást, szívükben a Zrinyi kiszabadítására irányzott nemzeti -törekvésekkel. Valóságos véderővitai hangulat ömlött el a városon. A -kereskedők siettek fényes nappal becsukni boltjaikat. Mert a -honszeretetnek ezen az útján a kirakatok az első állomás. - -A Ház ülései voltaképen idáig terjedtek, mert amint egy szónok valami -hangzatos mondatot kicsiholt koponyájából, futott ki a folyosóra, a -folyosóról az utczára s szájról-szájra egész a Kerepesi-útra; onnan -felelt rá a visszhang: - -– Romboljuk össze a börtönöket! - -– Hozzuk ki Zrinyit! - -Egy öreg varga közbekiáltott: - -– Én már kihoztam egyszer Táncsics Mihályt. Bizony Isten nem nagy -élvezet. - -A levegő megtelt fosforral. Valóságos kis forradalom volt ez, persze -csak olyan jámbor, mint a waldecki, hogy délben hazaoszlott a forradalom -ebédelni s másnap délelőtt megint összegyült forrongani. Kicsike volt -még, de a gorombáskodó rendőrök és a krajczáros hirlapok mesterségesen -hizlalták, úgy hogy szemlátomást növekedett. - -Maga a Ház folyosója is színes, mozgalmas. Hát még a karzat, melyet -zsufolásig töltöttek meg a szép asszonyok. A szivárvány összes színei -ott játszottak a ruhaszöveteken. De túlnyomó volt a rubint és smaragd -szín. Ezek az uralkodók most. Az a fekete ruhás liliom a jobb karzaton -Juranicsné, milyen szomorú és milyen törékeny. Különös, hogy a szép -Boborné ma nincsen itt. Pedig ma bizonyosan Apponyi fog beszélni. Ah, ni -azok a kis mosolygó konteszek, hogy nyujtják előre a nyakukat! Ugyan -kire kiváncsik a kicsikék? S hogy verik le legyezőikkel, libegő -csipkekendőikkel a finom illatot, mely száll, száll mesterségesen vert -szellő szárnyán lefelé és megcsiklandozza a szunnyadozó Fabiny Teofil -orrát. Amott is három szép asszony nevetgél egy csoportban. Valóságos -rózsagrupp. És mindenütt, amerre szem lát. Oh, semmi kétség, Apponyi fog -ma beszélni. - -A folyosón hirlelték, hogy Polónyi nagy leleplezéseket tesz a -nádor-utczai titokzatos pincze rabjairól s hogy a kormánynak is lett -volna tudomása ez üzelmekről. Nagy csemege lesz ez. Mert a Bobor -fogságát is szóba hozza és az okot is – az asszonyt. El lehetünk -készülve pikáns részletekre. Azt mondják, zárt ülést kér. Ejnye, hát -lesz lelke lekergetni ezt a sok gyönyörű asszonyt a karzatról? - -A folyosó hullámzó, élénk, sőt lázas képét csak rövid időközökre -szakítja meg egy-egy szónok, akitől valami érdekeset várnak. De különben -itt él, itt oldódik és kuszálódik páratlan elevenséggel a kérdés. - -A miniszterelnök boszusan rágicsálja szivarját s panaszkodik nagy -zsörtölődéssel a hiveinek: - -– Ilyen sületlenséget úgy felfújnak. - -– Hja! Sok ember fult már meg kis szálkától. - -– De hát mi lesz a vége? - -Egykedvűen von vállat a miniszterelnök: - -– Hiszen még azt se lehet tudni, hogy mit akar a ház. Az ördög ismeri ki -magát. - -Széll Kálmán fénylik a nyájasságtól és minden perczben egy-egy fülkébe -von valakit. Ő az, aki fájdalom nélkül tud méregfogakat kihúzni, Matuska -Péter messziről bámulja és dicséri a körülötte állóknak: - -– A Szill egy csodaember. Egy-két szót szólja rebellisnek s ereszti neki -fülibe egy bolhát, amitől az egyszerre úgy tánczolja (intelligitur az -ember tánczolja, nem a bolha), ahogy ő fütyülte neki. - -Mindenki ideges, irritált, csak a generális ül egykedvűen a folyosón, -szokott helyén, a kandallóval szemben s éppenséggel nem titkolja, hogy ő -minden beavatkozást helytelenít, akár a parlament, akár a közvélemény, -akár a kormány részéről a birósági funkcziókba. - -A wippek minden perczben jönnek és referálják a «nagy öreg embernek»: - -– Mócsy beszél. - -Az öreg úr vagy fumigálva int a kezével, ez annyit tesz, hogy nem -kiváncsi, vagy pedig azt mondja: «nos» s ez annyit jelent, hogy «hadd -hallom, mit mond». - -Két-három kijövőtől is megkérdi, ellenőrzi őket, konfrontálja, mit -mondtak s ebből megalkotja magának egy ültőhelyében nemcsak az ülés -teljes képét, de a kérdezettek tehetségéről is tájékozást nyer. Ezért -tud mindent. - -Ha nagy szónokot jelez a wipp – mint például most, «Apponyi fog mindjárt -szólani», akkor nagyboszankodva felczihelődik helyéről s először a félig -elszítt szivarjának keres valami magaslatot, ahonnan közönséges halandó -el ne vehesse s besompolyog «az erdő szélére», mert messzeutat nem -koczkáztat, csak a jobboldal szélén kuporodik le, ahonnan akármikor -visszatérhessen elhagyott szivarjához. - -– Apponyi fog beszélni! - -Egyszerre üres a folyosó. – Apponyi feláll és mély csönd támad. Feláll -és egy másodperczig várja, míg nagy robajjal elhelyezkednek padjaikban a -képviselők: ezalatt éppen jut annyi ideje, hogy futó pillantást vessen -manchettáira, ha a szimmetriának megfelelőleg vannak-e künn a sötét -kabátujjból, aztán a zsebkendőjét tekinti meg, melyből négy -czentiméternyi fehér síknak kell künn lenni a hóna alatt. Mindez -szükséges a röpüléshez; aztán feltekint a karzatra, honnan szöszke és -barna fejecskék bólintanak – s ha karzat, zsebkendő, manchetta -tökéletesen rendben vannak, megcsendül gyönyörű hangja s betölti a -termet a maga fönséges, hullámszerű hömpölygésével. - -Gróf _Apponyi Albert:_ Tisztelt Ház! Azon sajnálatos rendszerrel -szemben, mely a félmunkák, a félig teljesített feladatok labirinthusába -való bolyongásra vezet, évtizedek óta foly a harcz e padokról, soha nem -csüggedve és nem lankadva, ujra és ujra rámutatunk, hogy a nemzetek -helyes kormányzása nem az összegyülemlett csomók mesterséges -kikerülésében, hanem azok teljes kioldásában keresendő. - -Ily politika hiányában történnek azután olyan inczidensek, mint amilyen -most már napok óta foglalkoztatja a tisztelt Házat, felkorbácsolva s -harczba szólítva olyan szenvedélyeket is, amelyek eddig csak lappangva -mutatkoztak. Ez a krizis természete, tisztelt Ház. Ez nem a Zrinyi-ügy, -a Zrinyi-ügy csak a keret, melyben egy krizis jelentkezik. Egy krizis, -melyben több év óta vagyunk és mert a krizis felismerésétől irtóznak, -mert annak valódi elemeivel megbirkózni nem akarnak, nem tudnak, vagy -nem mernek s annak meggyógyítására az orvosszereket nem ismerik vagy nem -tudják, vagy nem merik alkalmazni (Felkiáltások a baloldal némely -padjain: Nem merik!) azért iparkodnak részleges válságokkal elvonni a -közfigyelmet a nagy és igazi válság lényegétől. (Zajos helyeslés és -tetszés a baloldalon.) - -Különben már maga azon tény, hogy a miniszterelnök válaszát a Ház -többsége nem vette tudomásul, önérzetes kormányt azon alternativa elé -állítaná, vajjon megtarthatja-e a hatalmat vagy sem, mert a kis -dolgokban mutatkozó bizalmatlanság nagyobb súlylyal esik a fejlettebb -alkotmányos érzékek serpenyőjébe, mint a nagy dolgoknál mutatkozó -bizalmatlanság. (Zajos tetszés a baloldalon.) - -Noha én magam, vezéreltetve azon fenkölt nemzeti érzésektől, melyek -minden magyar honpolgár szívében magasan fellángolnak gróf Zrinyi Miklós -nevének említésénél, teljes loyalítással elfogadtam a miniszterelnök úr -válaszát, mert még mindig jobb, ha történik valami, mint egyáltalában -semmi, noha mondom, részemről elfogadtam a miniszterelnök úr válaszát, -mint némi könnyítést ama nagy történelmi alak valóban sajnálatos -helyzetén, ez nem jelentette részemről, hogy ezen válasz kielégített. - -Én ugyanis azt tartom, tisztelt Ház, hogy egy nagy fallácziában vagyunk -és összecseréljük a vádlottakat, a bűnösökhöz fordulván támogatásért az -ártatlanok számára. (Nyugtalanság a jobboldalon.) Mert midőn a kormány -minden előfeltételek nélkül gróf Zrinyi Miklóst csodaszerű feltámadása -után azon általam jelzett rendszer alapján, mely a fél feladatok -teljesítésében bírja jellemző vonásait, egy bank élére segíti, amint -mondottam, minden előfeltételek nélkül, már megpecsételte ama nagy -férfiú sorsát, a tragikumot mintegy kisérőjéül adván. - -_Wlassics Gyula_ vallás- és közoktatásügyi miniszter: Maguk a -hollandusok választották. (Gúnyos felkiáltások balról: Mint -nemzetgazdászt!) - -Gróf _Apponyi Albert:_ A francziák és angolok portást szoktak állítani -nagy férfiaik számára, ha azok vagyontalanok. Önök a tarpeji sziklára -vitték Zrinyi Miklóst, nem taszítván őt le, mert ahhoz a bátorság egy -neme kivántatik, hanem egy olyan pontra helyezték, ahonnan okvetlenül -önmagának kell lecsúsznia a mélységbe. (Frenetikus tetszés és taps.) A -kormánynak ilyen természetű jóakarata kártékonyabb a rosszakaratnál és -hozhatnék fel példákat, t. Ház (Nyugtalanság a szélsőbalon), hogy ilyen -jóakaró gyámolítás sokszor a legnagyobb történelmi nevekről lekoptatta -az aranyozást. (Zajos tetszés a bal- és szélsőbal egyes padjain.) - -De ha hinnem kell is Wlassics tisztelt miniszter úr közbeszólásában, -amint hiszek is, hogy spontán akaratból, senki által nem befolyásoltatva -maga a németalföldi pénzcsoport helyezte őt ezen pénzintézet élére, a -kormánynak meg kellett volna ezt akadályoznia. A kormány mulasztása -kétségen kivül áll, mert a kormánynak tudnia kellett, hogy e -renaissance-korbeli, ragyogó lovagban váltakoznak a legtündöklőbb, -legnemesebb erények oly szokásokkal és hibákkal, melyek ily intézet élén -előbb-utóbb végzetes eredményekre vezetendnek. - -Báró _Bánffy Dezső_ miniszterelnök: Én ezen hibákat benne lenni nem -láttam. - -_Polónyi Géza:_ A Bobor ezredes lánczraveretéséről se volt tudomása? -(Nyugtalanság, mozgás.) - -Gróf _Apponyi Albert:_ De nem akarok fölösleges rekriminacziókba -bocsátkozni, nem akarom megvilágítani ezen ügy összes részleteit, -melyeket még bizonyos homály fed (Halljuk! Halljuk!), nem akarom -föllebbenteni a saisi fátyolt s kisérni nyomról-nyomra a mulasztások és -az eltakarások egész sorozatát, mint általában ezen kormány egész -multjának vörös fonálként átvonuló főismérveit; pusztán utalok azon -arczpirító tényre, igenis ezt a lesujtó szót kell használnom, tisztelt -Ház, mely egész Európa előtt lealáz bennünket, hogy gróf Zrinyi Miklós, -a nemzeti történelem kimagasló alakja, kinek fölséges királyunk szobrot -rendelt emelni, kit a német császár mint a vitézség és hazaszeretet örök -szimbolumát a leglángolóbb szavakkal glorifikált, ma egyéni -szabadságától megfosztva, rideg börtönben tölti napjait, Magyarország -szégyenére és a czivilizált emberiség megbotránkozására. (Zajos -felkiáltások: Úgy van! úgy!) És kérdem, ki az értelmi szerzője e -szomorú, tanulságteljes drámának? – Önök hallgatnak. Ám elfogadom -feleletnek e mélységes hallgatást, de ujra kérdem, akiknek kezében így -megy tönkre és így végződik egy századokon át ragyogó pálya, mi lesz -azoknak a kezében az összetorlódott bajokban sinylődő országból? (Mozgás -jobbról, tetszés és taps a baloldalon.) - -Tovább megyek. Odáig megyek, tisztelt Ház, hogy ha felvetjük ezt a -kérdést, egyszerüen, ridegen, minden szinezés és kommentár nélkül is, -hogy szabad volt-e Zrinyit letartóztatni, tekintettel arra, hogy ő nem a -mai Magyarország és mai társadalom egyik része, hanem egy korábbi -Magyarországé és társadalomé, mindenesetre nemmel kell felelnünk és -konstatálnunk kell, hogy az csak olyan kormány alatt történhetett, -amelynél kiveszett vagy legalább nagyon eltompult általában a -szabadságok, de különösen az egyéni szabadságok iránti érzék. (Úgy van! -úgy! a baloldalon.) - -Ha szabad ebbeli felfogásomat illusztrálni – mely lényegesen eltér a -Pulszky képviselő urétól, ámbár szivesen elismerem érvelésének -bővelkedését jóizű és mondhatnám pikáns részletekben, sőt egyes -megjegyzéseinek helyességét is belátom, mindamellett, nézetem szerint, -más argumentumokban kell leczölöpözni a büntethetőség kizártságának -megdönthetetlen biztosítékait. (Halljuk! halljuk!) - -Ismeretes, tisztelt Ház, – mintegy népszerüen kivánván magam -megérthetővé tenni – hogy az idegen hatalmak képviselői -területkívüliséget élveznek, vagyis a büntethetőség szempontjából úgy -tekintetnek, mintha nem volnának itt. De facto ugyan itt vannak, de jure -azonban a külföldön vannak. No már most, tisztelt Ház, amint ezen -egyénekre nézve fennáll a térbeli területenkívüliség, ugyanezen -jogköltés, fikczió alapján megilleti Zrinyit és társait az időbeli -területenkívüliség, vagyis az _időnkívüliség_. (Úgy van! a baloldalon.) -Látom Chorin képviselő úr arczán a gúnyos mosolyt, de ez engem nem hoz -zavarba, mert azt, hogy az extemporítás fogalma eddig a büntetőjogban -ismeretlen volt, mindenki nagyon természetesnek találhatja, még Chorin -képviselő úr is, ha elismeri azon állítás föltétlen alaposságát, hogy a -kriminalisztika eddig csak kortársak deliktumaival foglalkozott. (Élénk -tetszés a baloldalon.) - -Mindezeknél fogva helytelenítem egészben és részleteiben a kormány -eljárását; jogtalannak, igazságtalannak, méltánytalannak, sőt -szégyenletesnek tartom gróf Zrinyi és társainak letartóztatását, mint -szárnyalni nem képes, köznapi gondolkozás veszélyes botlását: tiltakozom -lelkem teljes hevével és erejével a nemzeti kegyelet arczulcsapása ellen -és elfogadom a Győrffy Gyula határozati javaslatát. (Élénk éljenzés a -baloldalon.) - -Apponyi beszéde – mint az ő beszédei rendesen – uj anyagot lökött a -vitába, az _időnkívüliséget_. A ház jogászai egymásután keltek fel, hogy -megtámadják a merész theoriát s kibeszélték az egész ülést. - -Sajnos, hogy elbeszélésünk kerete nem engedi e beszédek közlését, pedig -itt is, ott is akadt búzaszem a sok szalma között. - -Másnap Polónyi tett leleplezéseket Zrinyi ellen. Roppant izgatott ülés -volt. Hol szedte, hol nem szedte az adatokat, Isten a megmondhatója, de -mindent tudott, sőt még többet is, mint amennyi történt. Egy halom -bizonyító irat hevert előtte, táviratok, levelek, önvallomások, a -Zrinyi-bank portásának nyilatkozata, a liptómegyei fakereskedő hosszú -levele, melyben leírja, mint Pellico Silvio, fogságának történetét. - -Perczel miniszter közbeszólt: Egy szót se tudok ezekről. Talán álmodott -a tisztelt képviselő úr? - -De Polónyi nem az az ember, aki alul maradhasson; művészileg -inszczenirozza beszédeit és épen a kellő passzusnál megjelent a karzaton -Bobor Károly ezredes Pázmándy Dénes társaságában s a szónok -felkiálthatott, nagy páthoszszal a karzatra mutatva: - -– Ime, éppen most lép be az egyik áldozat. - -Minden szem odanézett, ahol a megsoványodott, megrokkant ezredes éppen -most helyezkedett el impresszáriójával. - -– De többet mondok, tisztelt Ház, – folytatá Polónyi – biztos adataim -vannak, hogy a kormánynak tudomása volt a nádor-utczai pincze rabjairól -s ő tanácsolta Zrinyinek egy a szabadelvű klubban tartott szűk -konventikulumban, hogy ereszsze szélnek a rabokat, mert különben baj -lesz. A kormány bűnrészes. A kormány a főczinkos. Nemcsak az -eltussolásban, hanem egyebekben is. De nem akarom a Ház idegeit -túlságosan megrázni az események kiszinezése által, melyekhez hasonlók -Báthory Erzsébet csejtei üzelmei óta elő nem fordultak a czivilizált -Közép-Európában s merem mondani, tisztelt Ház, csak ásni kellene azon -pinczében, hogy egy rakás emberi csontot találjanak. Mert csak azokról -tudunk, akik élve jöttek ki onnan a napfényre; azok, akik soha sem -jöttek ki, jól tudnak hallgatni. Éppen olyan jól, mint a kormány. - -A borzalom érzése szaladt végig a honatyai hátakon, a Zrinyi-ügy -rosszabbul kezdett állani, mint tegnap, a kormány helyzete pedig -éppenséggel megromlott. - -A szélső balról viharos felkiáltások hangzottak fel a Polónyi beszéde -után: - -– Halljuk a kormányt! Védje magát. - -– Igazak a vádak, vagy nem igazak?! - -– Mondjanak le! - -A csöngettyű nyugtalanul csilingelt, majdnem sirt a nagy zajban. A -miniszterelnök nem volt a Házban, a kabinet többi tagjai nem mertek -felelni. A kérdés átkozottul kényes. A grand mamelukok, az -«ászpik-emberek», amint Szilágyi mondotta gúnyosan, leverten ültek az -első padokban, a Deák egykori helye körül. - -Az öreg Nákó Kálmán kétségbeejtő gesztusokkal poroszkált ki a folyosóra: - -– Dasz iszt a’ kapitale Tumhajt! - -Künn aggodalmasan jártak-keltek a mamelukok, egy két miniszter is. -Várták Bánffyt. De hol lehet annyi sokáig? Az utczáról behallatszott a -tengermorgás. Az utcza még mindig a Zrinyié. Hiób-posták jöttek -perczenkint. A Kerepesi-úton a rendőrök karddal kergették szét a -tömeget; két jogász megsebesült. Este nagy tüntetés lesz a klub előtt. - -– Hiszen épp ez a szép, – jegyzé meg Justh Gyula, ki a Bobor -Monte-Carlóból való ideutazási költségeire gyüjtögetett egy ívvel – hogy -a nép Zrinyi mellett van, a Ház Zrinyi ellen s a kormány most már csak -abban válogathat, ha egyet lép, hogy melyik vizbe fuljon be. - -– Pedig ma okvetlenül nyilatkoznia kell a kormánynak. - -– Boborné elájult a karzaton, mikor az ura megjelent, – beszélte gróf -Teleky Géza – odahozták a háznagyi hivatalba, ott locsoltuk fel. - -– Cognac-kal?[8] - -– Eredj, te bolond! - -Bent uj szónok következett: Eötvös Károly. Ezt megint meg kell -hallgatni. Az egyik wipp a kapu elé szaladt megnézni, jön-e már Bánffy. -Még mindig nem jön – de Eötvös beszéde alatt majd csak megérkezik. - -A folyosó ismét bevonult a tanácsterembe. - -_Eötvös Károly:_ Tisztelt ház! Napok óta foly a vita egy alapjában igen -együgyű dologról, a pártok összekonfundálódnak, mintha a babyloni -tornyot építenők, mindenki hozza a vakolatot, de hogy se fundamentum, se -tégla nincsen, arra senki se gondol; a kormány pertraktál -boldoggal-boldogtalannal, tanácsot kér nádtól-bozóttul s mint a rozoga -borona, minden rögöt beszalad, odébb taszít vagy kettőt, de egyet se bír -megtörni. Miről van szó tisztelt ház? Néhai vitéz Zrinyi Miklósról, aki -hős módjára halt meg Szigetvárnál az Úrnak 1565-ik esztendejében -Maximilián császár uralkodása alatt s porló tetemei elvegyülvén az -anyafölddel, életre kelnek fűben-fában, lelke él a lelkünkben, híre él -az idők végtelenében. (Zajos tetszés.) - -De önöknek ez nem elég, önök egy eleven emberformát viselő Zrinyi -Miklóst szereztek. (Mozgás.) Honnan szerezték, mikép jött és kicsoda, -nem tudom. Csak azt tudom, hogy nem ő, mert ő meghalt. (Nagy -nyugtalanság.) Tudom, önök azt mondják, hogy ez ő. Miért mondják? Mert -szeretnek csudálkozni. Azonfelül agnoszkálta egy bizottság és elismerte -a pápa. (Úgy van! úgy!) De hát látta valaki a régi Zrinyi Miklóst, hogy -agnoszkálhassa a jelenlegit? Mert én nem láttam. És nem látta a pápa se. -Még talán báró Dániel se. De ha látta volna is, ő ugyan nem tudná -fölismerni. (Derültség.) - -Én sokra becsülöm, tisztelt Ház, a legendákat, de csak azokat, amiket a -nép csinál, nem amiket a papok csinálnak. S azokat is grano salis kell -fogadni, mert versben igen szépen hangzik és véderőnek olcsók is a Csaba -királyfi holt vitézei, kik megjelennek, valahányszor a haza veszélyben -van s állítólag harczolnak köztünk, de azért megmondhatná, ha akarná, -Láng Lajos képviselő úr a statisztikából, hogy az osztrák kórházakban -egyetlenegy sebesült sem fordult meg 1848 és 49-ben, akin eme Csaba -vitézei ejtették volna a sebeket. (Derültség.) A legendák tehát legendák -és a Vatikán szava nagy szó, szent szó, de az agnoszkáláshoz mégis csak -az kell, hogy az agnoszkáló látta légyen azt a valakit, akinek felismeri -a másik valakit. A Vatikán pedig semmit se látott, de a Vatikán mégis -agnoszkál. - -_Molnár János:_ Az isteni igazság sugallatából cselekszi. - -_Eötvös Károly:_ Úgy? De hát miért nem agnoszkálta annak idején -Solymossy Esztert, mikor annyi bajunk volt vele? Pedig az a’ volt. Hanem -iszen megmondom én, miért agnoszkálta most Zrinyit, pedig ő nem az. -(Nyugtalanság. Zaj.) Mert érzi a Vatikán, hogy a papoknak szükségük van -egy ujabb csodatételre. (Nagy zaj. Ellenmondások.) Veszprémmegyei ügyész -koromban, tisztelt Ház… - -_Elnök_ (csenget): Méltóztassanak meghallgatni a szónokot. Egyébiránt -szóló is jól teszi, ha bevégzett és általánosan elfogadott tényeket, -habár kételkedik is bennük, czéltalanul nem feszeget. - -_Eötvös Károly:_ Engedelmeskedem, tisztelt Ház, az elnöknek, hát nem -bánom, vegyük úgy, hogy Zrinyi Miklós valóban a szigetvári Zrinyi -Miklós, ámbár én majd csak akkor kezdek hinni a csodákban, ha Erdély -miniszter úr benyujtja a katonai büntetőtörvénykönyvet (Derültség), de -vegyük úgy, ha tényleg Zrinyi az testestől és lelkestől, ez esetben én -is hajlandó vagyok, mint Pulszky és gróf Apponyi képviselő urak, megadni -neki azt a kivételességet, hogy őrá nézve a XVI. század szokásai és -törvényei az irányadók; legyen meg az a megnyugvása, hogy nemes főúr -módjára cselekedett, ezt neki megadhatjuk, mert nekünk semmibe se kerül -s neki örömet okoz – de, tisztelt Ház, nem Zrinyi Miklósról van szó, -hanem szó van nehány jogtalanul letartóztatott XIX-ik századbeli -honpolgárról, egy felkonczolt bankárról, egy csomó nehéz sebesültről, -akiknek az állam a maga védelmét a XIX-ik század törvényei szerint -köteles kiszolgáltatni. (Úgy van! úgy!) Az állam oda nem mehet Bobor -ezredeshez utólag: «Uram, én önt a XVI-ik század törvényei szerint -kárpótolom szenvedéseiért.» - -Még kevésbbé állhat szóba a meghalt bankárral: «Ön nemde megengedi, hogy -megöletését a XVI-ik század szerint toroljam meg?» Mert ha a bankár -lelke nem olyan udvarias, mint amikor még porhüvelyében volt, akkor -ugyancsak megfojtogatja éjfélkor az igazságügyminiszter urat. - -E pillanatban Fenyvessy Ferencz lépett be a szárnyas ajtón, a megszokott -szegfűvel gomblyukában s lihegve mondá, fehér zsebkendőjét -meglobogtatva: - -– A király megkegyelmezett Zrinyiéknek! - -– Lehetetlen! - -– Tény. Itt van Bánffy a folyosón. Most kapta Bécsből a sürgönyt. - -– Éljen! Éljen! - -Mint a futó tűz, egy percz alatt elterjedt padról-padra, még a -karzatokon is észrevették s lázas fészkelődés támadt. A képviselők -kirohantak a folyosóra, magára hagyván Eötvöst, aki éppen most kezdett -bele egy új alineába: - -_Eötvös Károly:_ Veszprémmegyei ügyész koromban, tisztelt Ház… - -A folyosón óriási csoport vette körül Bánffyt és azokat, akik már látták -a bécsi sürgönyt. Nemsokára kiszivárgott a hír a Sándor-utczába, mire -kis vártatva, mint valami földalatti, folyton távolodó morajlás -szűrődött be az «Éljen a király» kiáltás. A tömeg pedig vonult az -Alkotmány-utcza felé, ahol Zrinyiék fogva voltak. - -De elkésett. Zrinyi és társai már akkor szabadon voltak. Mint az esti -lapokban lehetett olvasni, pont délben nyiltak meg börtöneik. Az esti -lapok kövér betűkkel hozták a sürgöny szövegét, hogy a pört ő felsége -kegyelemből törülte és _hogy egyszersmind Zrinyit felhivatta Bécsbe -kihallgatásra_. - -Zrinyi az esti vonattal, Radován diák és Sturm Albert kiséretében, -Bécsbe utazott. - -A híréhes közönség mohón kapkodott másnap az esti lapok után, de csak -egy rövid kommüniké volt olvasható: - -_Ma délelőtt tizenegy órakor ő felsége gróf Zrinyi Miklóst félóráig -tartó kihallgatáson fogadta._ (B. T.) - -Csak éjjel, midőn a «Neue Freie Presse» estilapja megjött, terjedtek el -a városban a nevezetes kihallgatás részletei: - -«Zrinyi a Magyar királyhoz szállott s onnan hajtatott a Hofburgba, a -népek nagy sokasága között. Mindenki szerette volna látni a nevezetes -magyar vitézt, aki halottaiból föltámadott. Zrinyi gránátszínbársony -mentét viselt és kerecsentollas föveget. - -Ő felsége igen kegyesen fogadta őt s tudakozódván egészsége után, -sajnálatát fejezte ki a történtek fölött. - -Mire az középkori szokás szerint, féltérdre ereszkedve, köszönte meg a -király kegyelmét. - -– Keljen fel – mondá ekkor ő felsége – és éljen ezentúl vidámabban. Hány -éves ön? - -– Ötvennyolcz multam, fölség. - -– Ön még jó erőben van és esetleg még védelmezheti a hazáját. De ön e -társadalomban, melybe hibáján kívül került, úgy tetszik nekem, nem -találja meg illő helyét. - -– Valóban, fölség. - -– Ön nagy szolgálatot tett egyik dicsőült ősömnek. - -– Szivesen tenném meg felségednek is. - -– Én azt meg akarom jutalmazni, kinevezem önt belső titkos tanácsosomnak -és önnek ajándékozom Vajda-Hunyad várát, valamint czivillistámból évi -egy millió forintot. Gyüjtse ön össze régi katonáit és éljenek ott ujra -egészen úgy, mint egykoron Szigetvárott. Egyébiránt adja át királyi -üdvözletünket vitézeinek. - -S e szavaknál a király összeütődő sarkantyúja jelezte, hogy a rendkívül -érdekes kihallgatás véget ért, mely ilyen valóban királyi módon vetette -végét egy éles parlamenti konfliktusnak, mely Budapesten már-már -veszedelemmel fenyegette a Bánffy-kabinetet.» - -Ezt hozta a Presse szórul-szóra – másnap a magyar lapok kiczifrázták -buja szinekben, vezérczikkek jelentek meg az esetről, a hírlapreporterek -egész Érsekujvárig eleibe utaztak Zrinyinek s boldog volt még az is, aki -legalább Radován diákhoz férhetett, tőle szerezhetvén némi friss -anyagot. Zrinyi kupéjába csak Perényi Miksa mert behatolni, felköltötte -ő exczellencziáját és meginterviewolta. - -Az egész országban volt öröm a király ténye fölött. Még azok is jó -arczot vágtak, akik a törvény alkalmazását kivánták – mert a király -kegyelmi joga érvényesült és a törvényen nem esett csorba. Mindenki meg -volt elégedve, csak Bohus Zsigmond duzzogott titokban: - -– Hát már mindenki titkos tanácsos?[9] - - -XII. EPILOG. - -Ugorjunk át néhány esztendőt és hipp-hopp ne álljunk meg sehol, csak -Vajda-Hunyadon. Ott álljunk meg a fényes lovagvárban, mely az óriás -sziklán kevélyen mered a felhőkbe. Karcsú tornyaival, czirádás -erkélyeivel, klasszikus kidudorodásaival. Lent a szikla alatt a kis -Zalasd vize folydogál csendesen. - -Az ember megigézve áll meg a tündérépületnél, szeme mohón tapad a -loggiákra, a czikk-czakkos százféle ablakokra, hogy nem jelenik-e meg -valamelyikében Hunyadi János, sisakos fejével, vállára boruló hullámos -hajával, vagy a szelid arczú nagyasszony: Szilágyi Erzsébet, előkiabálva -valahonnan a gyerekeket: «Laczi, Matyi, hol vagytok!» - -Csalóka képzelődés. Csakugyan játszik a bástyákon két kis szöszke fiú… -De hol vannak már a Hunyadiak! Ám a renaissance-kor még itt van; a -várban gróf Zrinyi Miklós lakik a vitézeivel. Ide költöztek valamennyien -és úgy élnek, mint hajdan Szigetvárott. Így parancsolá a király. - -A vár szebb, mint Sziget volt. Az Almás vizét a Zalasd pótolja, vad -bőven van az erdőségben, hanem a klima zordonabb és Szecsődy Máté uram -sokat panaszkodik, hogy örökösen hurutja van. De amellett jól élnek, -vígan élnek. Kürtszó hirdeti a kaputoronyból, ha vendég érkezik s majd -mindig érkezik. Castellanus uram, aki most Bothos Péter uram, nem győzi -nyitogatni-csukogatni a nagy kaput. Sólymokkal és uhubaglyokkal jár -vadászni Boborné és Juranicsné, mint a régi idők várasszonyai, -lámpavivő, sátorvivő csatlósok egész rajával. Lándzsások, fullajtárok -kisérik Zrinyi Miklóst, ha kikocsizik s három mozsárlövés pukkan el az -udvaron, ha ebédhez ülnek a márvány-oszlopos lovagteremben. Az ebédek -rendesen igen jók, mert Rózer-mama vezeti a háztartást s veszekszik -egész nap a szakácscsal, a kuktákkal, a kulcsárnéval és minden renden -levő cselédnéppel; – a királyi tanácsos úr, tudniillik Rózer Nep. János -úr, nem ártja magát semmibe, ő megelégszik azzal, hogy együtt élhet a -leányával (Juranicsnéval) és hogy várban lakhatik (sasfészekben – ahogy -ő szokta mondani) és hogy délutánonkint kedvére tartlizhat a -várkáplánnal: főtisztelendő Vinnyói János urammal a Nebojsza bástyán. -Panaszkodik azonban, hogy a pap csal a játéknál. Van két szép unokája -is, a Juranics-gyerekek, akiket minduntalan le kell kergetnie a fákról -és a különböző magaslatokról, ahová madárfiókokért felmásznak. Ez a két -vásott kölyök foglalja el egész napját. - -Szóval: élnek, éldegélnek; Alapi és Juranics a hadakat gyakorolják a -várudvaron; a régi szigetvári vitézek kezdenek ugyan öregedni, de Zrinyi -ujakkal szaporítja. - -Mindez egy kicsit unalmas, egyhangú és a főemberek türelmetlenül várják -naponkint az ujságokat: - -– Mikor lesz már egy kis háború? - -De hát a világ nem mozdul. Hej, a török! Ha még egyszer jönne a török. -Csakhogy az beteg ember, nem tud járni. Csak már jönne akárki, ha -ördögnek hívják is. - -Sziget hajdani kapitányát itt katonái közepette elfogta némelykor a -harczvágy; a régi szilaj szenvedélyek sorra ébredeztek. Mit ér ez a nagy -vár, ez a sok levente, ha ki nem próbálhatja? Ha már nincs háború, -legalább egy kis hadi kaland akadna. A vadászatok se elégítették ki. -Nincs nagy vad. Nyulat, őzet nem érdemes lőni. Sokszor emlegette, kivált -téli estéken elmélázva a kandalló tüzének rubint szikráiban, hogy ha ő -király lenne, gyönyörű vadászatot tudna rendezni Budapesten, eleresztvén -az állatkertben a nagy vadakat, az oroszlánokat, tigriseket és hiénákat; -milyen fölséges mulatságot lehetne abból csinálni! Voltak napjai, amikor -visszasóhajtozott a budapesti modern életbe. A tarkabarka nép az -utczákon, a kirakatok, a szép festett asszonyok, a lóversenyek, a -klubesték vonzották szinte ellenállhatlan erővel. Érezte, hogy a modern -ember és a renaissancekori lovag mintegy összevesz benne; mindig -birkózik a két legény és hol az egyik van felül, hol a másik. - -Egyszer aztán egy szép tavaszon bekövetkezett, amit vén katonái -kivántak. Radován diák, aki a napi postát bontotta fel, egy olyan -stafétát talált kibontani, melytől elkezdtek a szemei csillogni. - -Arról értesítik Zrinyit Budáról, hogy készülődjék, erősítse meg magát, -szaporítsa meg a legénységét, mert alighanem lesz valami. - -És két hét mulva már ott állott az ellenség Vajda-Hunyad vára előtt. - -Nem vág keretünkbe az eseményeknél időzni, ellenkezőleg csak átsiklani -szabad azok között. - -Az orosz támadta meg Magyarországot s míg derékhadával betört Máramaros -felől, egy kisebb sereget Románián keresztül Erdély ellen menesztett, -hogy kétfelől szorongassa meg a magyar királyt. - -E hadosztály, melyet gróf Dimitriev Dekanov vezetett, ostrom alá vette -Vajda-Hunyadot éppen úgy, mint negyedfélszáz év előtt Szolimán -Szigetvárt. - -Zrinyi elemében volt, életre-halálra védte magát s gyakorta tett -kirohanásokat, nagy pusztulást okozva az orosz seregben. Eközben pedig -várta a segítséget, mely az ostromlóktól megmenti. - -Hanem az összes haderő el volt foglalva Máramarosban, hol hősiesen -megverte az oroszokat. E nagy győzelmi mámorban a szegény Erdélylyel -nagyon keveset törődött a hadügyi kormány. - -Így aztán teljesen magára hagyatva, oda jutott Zrinyi, ahol egykor volt: -az élelme kifogyott, a várfalak meg voltak rongálva, de a várőrség -lelkes volt, kivévén Rózer papát, aki szeretett volna otthon lenni a -Zöldfa-utczában és inkább Sartory Pállal tartlizni a polgári körben, -mint a «sasfészekben», ahol a villámok laknak. - -Egy nap parlamentair jelentkezett a várkapunál. Dekanov is megúnta a -fáradalmas ostromot, meg talán hallott is valamit a magyar király -máramarosi nagy győzelméről és alkudozni akart Zrinyivel. - -A parlamentairnak bekötötték a szemeit és Zrinyi elé vezették. Ott -átadta a Dekanov levelét. - -«Bátyuska – írta gróf Dekanov – add fel a várat és megkapod Erdély -fejedelemségét. Ha fel nem adnád, elveszem erővel.» - -Zrinyi Miklós előkereste a kalamust, ritkán írt ő maga, de most az -egyszer a saját szarkabetűivel válaszolt: - -«Bátyuska, tanuld meg, hogy Zrinyi Miklós nem szokott várakat -feladogatni. Ha nem tanulnád meg, megtanítalak.» - -Ezzel aztán kieresztvén a parlamentairt, megparancsolá a castellánusnak, -hogy semmi élő lelket ne ereszszen többé se ki, se be. Összehívta a -várőrséget, szép hazafias beszédet tartott nekik és felszólítá, hogy -rohanjanak ki, úgy mint régenten. Az élelem elfogyott, segítősereg nem -jő, a bástyák meg vannak rongálva. «Haljunk meg a hazáért másodszor is!» - -– Bis repetita placent! – kiáltá lelkesen a rettentő erejű Patacsics. - -– Haljunk meg! – visszhangozák mindnyájan. - -– Fel fogunk ujra támadni! – biztatá őket Juranics. - -Ekkor azután a várkápolnába mentek, ahol Vinnyói János misét mondott s -lelkileg ekkép megerősödve, Rózer-mama fölosztotta köztük az utolsó -élelmi adagokat. Holnap már nem lesz semmi ennivaló. De nem is kell. Az -asszonyokat és a gyerekeket kivezetik majd a rejtekúton éjjel a szabadba -és holnap reggel kirohannak, megnyitván a vár kapuit. - -Mind kemény vitézek voltak. És csak egy pillanatra lágyultak el, mikor a -templomból jövet meglátta Juranics az udvaron szaladgáló kis fiait, -azokat ölébe vette, csókolgatta és egy könnycseppet morzsolt el a -szemeiben: - -– Szegény kis cselédkéim – susogta. - -Zrinyi maga is megindult. - -– Eredj te is velük – kérte Juranicsot. - -Juranics sértődve, kevélyen emelte fel a fejét: - -– Kinek néz engem exczellencziád? - -Zrinyi az emeletre sietett fel, a palotatermekbe. Szüksége volt a -magányra. A lelki egyensúlyra, az elmélkedésre, a készülődésre. Odaszólt -az ajtónálló alabárdosoknak: - -– Egy lélek se háborgasson. - -– Még a légy se jön ide, kegyelmes úr. - -Fel s alá kezdett járkálni, a márványkoczkák egyhanguan, kisértetiesen -kongtak a léptei alatt. - -Egyszerre kopogtatást hallott egy belső ajtón. Összerezzent s -indulatosan fordítá arra a fejét. Ki merte a parancsát megszegni? - -Az ajtó megnyilt és belépett – Perényi Miksa. - -Egy perczig nem tudott szólni az ámulattól, hogy jöhetett be ez az ember -az orosz seregen, a vár becsukott kapuin, a palotatermek őrein -keresztül? - -– Hogy jutott ön ide? – kiáltá rá mérgesen. - -– A saját leleményességemmel – felelte Perényi hajlongva és a szemével -hunyorgatva; – hírt adtam Boborné ő méltóságának, hogy divatos -szöveteket árulok s tetszik tudni, milyenek az asszonyságok? Bizony -kiváncsi volt a szövetekre és kitalálta a módját, hogy idejöjjek. - -– És mit akar? - -– Meg akarom exczellencziádat interviewolni. - -– Hagyjon békét, mert ledobatom a bástyáról. - -– Azt én nem hiszem. Exczellencziádnak sokkal jobb szíve van, mintsem -egy szegény gyámoltalan ficzkón töltse a haragját. Azonfelül pedig -exczellencziád méltányolni tudja az ország közvéleményét, mely remegő -aggódással csügg sorsán és nem fogja ellenezni, hogy informálva legyen. - -– Mit akar tudni? – szólt türelmetlenül. - -– Igaz-e, hogy ki akar rohanni? - -– Holnap reggel megtörténik. - -– Igaz-e, hogy megint az ünneplő ruhájába öltözik, mint hajdan -Szigetvárott? - -– Igaz. Ott van a ruha a széken kikészítve. - -– Igaz-e, hogy exczellencziád megint száz aranyat tesz a zsebébe? - -– Azt én úgy szoktam – felelte keserű mosolylyal Vajda-Hunyad ura. - -– Szabad kérdenem, milyen aranyak azok: húsz- vagy tízkoronás aranyak? - -– Húszkoronások. - -Perényi Miksa most közelebb lépett Zrinyi felé, mintha ösztönszerűleg -érezné, hogy valaki hallgatózik (amint hogy ott volt a kulcslyukon a -Boborné rózsaszínű fülecskéje). - -– Tudja mit exczellencziád – mondá szemtelen vigyorgással, halkított -hangon. – Ne tegyen a zsebébe semmit; mit ér, hogy az az ostoba kozák, -aki levágja, meg fogja ott találni. Hát megérdemli azt az a kozák? Én -tudom azt, hogy a gróf úr a történelemre dolgozik és ha én be fogom -írni, hogy száz arany volt a zsebében, méltóztatik engem érteni, hát -akkor az úgy lesz a történelemben és nem máskép. A felét nekem adja, a -másik felét hagyhatja exczellencziád valakinek. És mind a ketten -csinálunk egy jó gseftet. - -Zrinyi habozva állt ott, mintegy megszédülve e hallatlan vakmerőségtől -és mégsem tudta hirtelen elhatározni, hogy nevessen-e nagyot az ötleten, -vagy pedig kinyitván az ablakot, kapja fel Perényi urat, mint egy -macskát és lökje le a mélységbe. - -De éppen ebben a szempillanatban belépett Boborné, még mindig fiatalos, -nyulánk alak, csak az arcza halovány és a szemei bánatosak, kisirtak. - -– Akar valamit? – kérdé szelíden Zrinyi. - -– A mentegombokat jöttem berakni – felelte tompa, remegő hangon. - -* * * - -Másnap, napkeletkor felöltözött Zrinyi granátszín mentéjébe, melyet -híres bécsi útján viselt, fölvette kerecsentollas kalpagját, meghúzatta -a harangokat, kinyittatá a kapukat és kirohant vitézeivel a hármas -«Jézus» kiáltással az ágyuk füstje között. - -Mind, mind elestek egy lábig, de nem olcsón. Maga Zrinyi odavágtatott a -vezérhez, Dimitriev Dekanov grófhoz: - -– Húzd ki a kardodat, bátyuska! - -Azzal összeütötték aczéljaikat s Zrinyi olyat vágott a fejére, hogy az -menten két darabban esett szét. - -A kozákok most rárohantak Zrinyire és szuronyaik alatt csakhamar holtan -esett össze. - -Valami suhogás támadt a levegőben. Talán a villámló kardoké. Hátha tán -szelídebb? Hófehér égi szárnyaké. Az «angyal légióé», melyet a másik -Zrinyi Miklós, a költő, álmodott oda az öreg Zrinyiászban, világhírű őse -utolsó lélekzetvételéhez: - - Gábriel, bán lelkét, két tized magával - Földrül fölemelé gyönyörű szárnyával… - - - - -A SZERZŐ MEGJEGYZÉSEI. - -Ezt a könyvet 1898-ban irtam. A könyv az akkori társadalmi, politikai -események és felfogások persiflage-a, különös szemüvegen át, egy régen -elmult korszak szokásaival szembeállitva. Egy olyan dicsőséges alakot -kellett ehhez választanom, akinek történetét mindenki ismeri – de -különben is az alak itt csak forma; a lényeg a tárgyalási anyag, az -ország akkori actualis társadalmi viszonyai, kicsinyes bonyodalmak, -melyek rendszerint eljutnak az országgyülés elé s melyeket rendszerint a -király old meg. - -Igy volt ez akkor, igy van ez nagyjában ma is. Az ország nem haladt -azóta messze, de az idők némileg elhaladtak s munkámban, mely többé nem -lehet oly friss, mint a minő volt, némely szin fakóbb lett, némely ötlet -értelme elmosódó. – Imitt-amott tehát magyarázó jegyzeteket kellett -tennem. Még most csak néhány helyen volt szükséges, de ha idők folytán -esetleg uj kiadások lennének, hova-tovább mind-mind több-több jegyzet -fog kelleni, mig végre megeszik egész munkámat a jegyzetek. - -Vagy a jegyzetek, vagy az egerek – hiszen egyre megy voltaképpen. - -_Mikszáth Kálmán._ - - - - -Lábjegyzetek. - -[Footnote 1: Fraknói Vilmos: Mátyás király élete, 391. lap. «Az egész -testrész – mondja Korányi – súlyos agymegbetegedésre mutat, melyet -rögtöni keletkezése miatt gyuladásnak tekinteni nem lehet, hanem -agy-gutaütésnek. Az ilyen bajra való hajlandóság Mátyás királynál már a -megelőző évben előforduló ájulásokban mutatkozik» stb.] - -[Footnote 2: Tenczer Pál a könyv keletkezése idején agilis városatya -volt; kis sánta emberke, közismert alak Budapesten, azelőtt egy német -lap szerkesztője.] - -[Footnote 3: Sartory költött alakja az irónak, kit sokszor szerepeltet -politikai és társadalmi egyéb czikkeiben is, a maradi városatyákat -gúnyolva benne.] - -[Footnote 4: Éppen azokban az időkben volt egy híres kirohanása a -kormány ellen.] - -[Footnote 5: Czélzás arra, hogy Károlyi István gróf első volt, aki -Grecsákkal szemben a képviselők közt (míg osztályparlament volt) -szokásos pertu-t megtagadta, ami akkor nagy konsternácziót keltett a -politikai körökben.] - -[Footnote 6: E fejezet humorának teljes megértésében vissza kell -emlékezni az abban az időben a Kaszinó által tárgyalt s az egész -közvéleményt nagy izgalomban tartott Szalavszky-affaire-re.] - -[Footnote 7: _A szerző szándékosan két hihetetlen dolgot akart e kis -szatirikus korrajzban pertraktálni, az egyik: Zrinyiék föltámadása, a -másik: a mamelukok föl nem kelése. E kis jegyzetben kér bocsánatot a -nyájas olvasótól mind a két lehetetlenségért_. - -_M. K._] - -[Footnote 8: Teleky Géza háznagysága alatt honosult meg, hogy a -képviselők bejártak a háznagyi hivatalba papramorgóra.] - -[Footnote 9: Bohust azért említi a szerző, mert azokban a napokban ő -volt a legfrisebb sütetü titkos tanácsos.] - - - - -TARTALOM. - -ELSŐ RÉSZ. - - I. A praeludium 1 - II. Az első hírek és a Vatikán 4 - III. A híres szalmaláng 27 - IV. A próza 54 - V. Rózerék 73 - VI. Egy «kínos» ügy 88 - -MÁSODIK RÉSZ. - - VII. A poézis 110 - VIII. Az önkéntes detektiv 125 - IX. A katasztrófa 142 - X. A parlament 169 - XI. A megoldás 187 - XII. Epilog 207 - A szerző megjegyzései 215 - - -[Transcriber's Note: - -Javítások. - -Az eredeti szöveg helyesírásán nem változtattunk. - -A nyomdai hibákat javítottuk. Ezek listája: - -7 |Ott vott |Ott volt - -68 |fürkészö |fürkésző - -70 |Zugligetet. |Zugligetet.» - -93 |ferhérhajú |fehérhajú - -94 |1752-ben |1572-ben - -162 |hetyettesítvén |helyettesítvén - -168 |Juranics Lőricz |Juranics Lőrincz] - - -*** END OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK UJ ZRINYIÁSZ *** - -Updated editions will replace the previous one--the old editions will -be renamed. - -Creating the works from print editions not protected by U.S. copyright -law means that no one owns a United States copyright in these works, -so the Foundation (and you!) can copy and distribute it in the -United States without permission and without paying copyright -royalties. Special rules, set forth in the General Terms of Use part -of this license, apply to copying and distributing Project -Gutenberg-tm electronic works to protect the PROJECT GUTENBERG-tm -concept and trademark. Project Gutenberg is a registered trademark, -and may not be used if you charge for an eBook, except by following -the terms of the trademark license, including paying royalties for use -of the Project Gutenberg trademark. If you do not charge anything for -copies of this eBook, complying with the trademark license is very -easy. You may use this eBook for nearly any purpose such as creation -of derivative works, reports, performances and research. Project -Gutenberg eBooks may be modified and printed and given away--you may -do practically ANYTHING in the United States with eBooks not protected -by U.S. copyright law. Redistribution is subject to the trademark -license, especially commercial redistribution. - -START: FULL LICENSE - -THE FULL PROJECT GUTENBERG LICENSE -PLEASE READ THIS BEFORE YOU DISTRIBUTE OR USE THIS WORK - -To protect the Project Gutenberg-tm mission of promoting the free -distribution of electronic works, by using or distributing this work -(or any other work associated in any way with the phrase "Project -Gutenberg"), you agree to comply with all the terms of the Full -Project Gutenberg-tm License available with this file or online at -www.gutenberg.org/license. - -Section 1. General Terms of Use and Redistributing Project -Gutenberg-tm electronic works - -1.A. By reading or using any part of this Project Gutenberg-tm -electronic work, you indicate that you have read, understand, agree to -and accept all the terms of this license and intellectual property -(trademark/copyright) agreement. If you do not agree to abide by all -the terms of this agreement, you must cease using and return or -destroy all copies of Project Gutenberg-tm electronic works in your -possession. If you paid a fee for obtaining a copy of or access to a -Project Gutenberg-tm electronic work and you do not agree to be bound -by the terms of this agreement, you may obtain a refund from the -person or entity to whom you paid the fee as set forth in paragraph -1.E.8. - -1.B. "Project Gutenberg" is a registered trademark. It may only be -used on or associated in any way with an electronic work by people who -agree to be bound by the terms of this agreement. There are a few -things that you can do with most Project Gutenberg-tm electronic works -even without complying with the full terms of this agreement. See -paragraph 1.C below. There are a lot of things you can do with Project -Gutenberg-tm electronic works if you follow the terms of this -agreement and help preserve free future access to Project Gutenberg-tm -electronic works. See paragraph 1.E below. - -1.C. The Project Gutenberg Literary Archive Foundation ("the -Foundation" or PGLAF), owns a compilation copyright in the collection -of Project Gutenberg-tm electronic works. Nearly all the individual -works in the collection are in the public domain in the United -States. If an individual work is unprotected by copyright law in the -United States and you are located in the United States, we do not -claim a right to prevent you from copying, distributing, performing, -displaying or creating derivative works based on the work as long as -all references to Project Gutenberg are removed. Of course, we hope -that you will support the Project Gutenberg-tm mission of promoting -free access to electronic works by freely sharing Project Gutenberg-tm -works in compliance with the terms of this agreement for keeping the -Project Gutenberg-tm name associated with the work. You can easily -comply with the terms of this agreement by keeping this work in the -same format with its attached full Project Gutenberg-tm License when -you share it without charge with others. - -1.D. The copyright laws of the place where you are located also govern -what you can do with this work. Copyright laws in most countries are -in a constant state of change. If you are outside the United States, -check the laws of your country in addition to the terms of this -agreement before downloading, copying, displaying, performing, -distributing or creating derivative works based on this work or any -other Project Gutenberg-tm work. The Foundation makes no -representations concerning the copyright status of any work in any -country other than the United States. - -1.E. Unless you have removed all references to Project Gutenberg: - -1.E.1. The following sentence, with active links to, or other -immediate access to, the full Project Gutenberg-tm License must appear -prominently whenever any copy of a Project Gutenberg-tm work (any work -on which the phrase "Project Gutenberg" appears, or with which the -phrase "Project Gutenberg" is associated) is accessed, displayed, -performed, viewed, copied or distributed: - - This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and - most other parts of the world at no cost and with almost no - restrictions whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it - under the terms of the Project Gutenberg License included with this - eBook or online at www.gutenberg.org. If you are not located in the - United States, you will have to check the laws of the country where - you are located before using this eBook. - -1.E.2. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is -derived from texts not protected by U.S. copyright law (does not -contain a notice indicating that it is posted with permission of the -copyright holder), the work can be copied and distributed to anyone in -the United States without paying any fees or charges. If you are -redistributing or providing access to a work with the phrase "Project -Gutenberg" associated with or appearing on the work, you must comply -either with the requirements of paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 or -obtain permission for the use of the work and the Project Gutenberg-tm -trademark as set forth in paragraphs 1.E.8 or 1.E.9. - -1.E.3. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is posted -with the permission of the copyright holder, your use and distribution -must comply with both paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 and any -additional terms imposed by the copyright holder. Additional terms -will be linked to the Project Gutenberg-tm License for all works -posted with the permission of the copyright holder found at the -beginning of this work. - -1.E.4. Do not unlink or detach or remove the full Project Gutenberg-tm -License terms from this work, or any files containing a part of this -work or any other work associated with Project Gutenberg-tm. - -1.E.5. Do not copy, display, perform, distribute or redistribute this -electronic work, or any part of this electronic work, without -prominently displaying the sentence set forth in paragraph 1.E.1 with -active links or immediate access to the full terms of the Project -Gutenberg-tm License. - -1.E.6. You may convert to and distribute this work in any binary, -compressed, marked up, nonproprietary or proprietary form, including -any word processing or hypertext form. However, if you provide access -to or distribute copies of a Project Gutenberg-tm work in a format -other than "Plain Vanilla ASCII" or other format used in the official -version posted on the official Project Gutenberg-tm website -(www.gutenberg.org), you must, at no additional cost, fee or expense -to the user, provide a copy, a means of exporting a copy, or a means -of obtaining a copy upon request, of the work in its original "Plain -Vanilla ASCII" or other form. Any alternate format must include the -full Project Gutenberg-tm License as specified in paragraph 1.E.1. - -1.E.7. Do not charge a fee for access to, viewing, displaying, -performing, copying or distributing any Project Gutenberg-tm works -unless you comply with paragraph 1.E.8 or 1.E.9. - -1.E.8. You may charge a reasonable fee for copies of or providing -access to or distributing Project Gutenberg-tm electronic works -provided that: - -* You pay a royalty fee of 20% of the gross profits you derive from - the use of Project Gutenberg-tm works calculated using the method - you already use to calculate your applicable taxes. The fee is owed - to the owner of the Project Gutenberg-tm trademark, but he has - agreed to donate royalties under this paragraph to the Project - Gutenberg Literary Archive Foundation. Royalty payments must be paid - within 60 days following each date on which you prepare (or are - legally required to prepare) your periodic tax returns. Royalty - payments should be clearly marked as such and sent to the Project - Gutenberg Literary Archive Foundation at the address specified in - Section 4, "Information about donations to the Project Gutenberg - Literary Archive Foundation." - -* You provide a full refund of any money paid by a user who notifies - you in writing (or by e-mail) within 30 days of receipt that s/he - does not agree to the terms of the full Project Gutenberg-tm - License. You must require such a user to return or destroy all - copies of the works possessed in a physical medium and discontinue - all use of and all access to other copies of Project Gutenberg-tm - works. - -* You provide, in accordance with paragraph 1.F.3, a full refund of - any money paid for a work or a replacement copy, if a defect in the - electronic work is discovered and reported to you within 90 days of - receipt of the work. - -* You comply with all other terms of this agreement for free - distribution of Project Gutenberg-tm works. - -1.E.9. If you wish to charge a fee or distribute a Project -Gutenberg-tm electronic work or group of works on different terms than -are set forth in this agreement, you must obtain permission in writing -from the Project Gutenberg Literary Archive Foundation, the manager of -the Project Gutenberg-tm trademark. Contact the Foundation as set -forth in Section 3 below. - -1.F. - -1.F.1. Project Gutenberg volunteers and employees expend considerable -effort to identify, do copyright research on, transcribe and proofread -works not protected by U.S. copyright law in creating the Project -Gutenberg-tm collection. Despite these efforts, Project Gutenberg-tm -electronic works, and the medium on which they may be stored, may -contain "Defects," such as, but not limited to, incomplete, inaccurate -or corrupt data, transcription errors, a copyright or other -intellectual property infringement, a defective or damaged disk or -other medium, a computer virus, or computer codes that damage or -cannot be read by your equipment. - -1.F.2. LIMITED WARRANTY, DISCLAIMER OF DAMAGES - Except for the "Right -of Replacement or Refund" described in paragraph 1.F.3, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation, the owner of the Project -Gutenberg-tm trademark, and any other party distributing a Project -Gutenberg-tm electronic work under this agreement, disclaim all -liability to you for damages, costs and expenses, including legal -fees. YOU AGREE THAT YOU HAVE NO REMEDIES FOR NEGLIGENCE, STRICT -LIABILITY, BREACH OF WARRANTY OR BREACH OF CONTRACT EXCEPT THOSE -PROVIDED IN PARAGRAPH 1.F.3. YOU AGREE THAT THE FOUNDATION, THE -TRADEMARK OWNER, AND ANY DISTRIBUTOR UNDER THIS AGREEMENT WILL NOT BE -LIABLE TO YOU FOR ACTUAL, DIRECT, INDIRECT, CONSEQUENTIAL, PUNITIVE OR -INCIDENTAL DAMAGES EVEN IF YOU GIVE NOTICE OF THE POSSIBILITY OF SUCH -DAMAGE. - -1.F.3. LIMITED RIGHT OF REPLACEMENT OR REFUND - If you discover a -defect in this electronic work within 90 days of receiving it, you can -receive a refund of the money (if any) you paid for it by sending a -written explanation to the person you received the work from. If you -received the work on a physical medium, you must return the medium -with your written explanation. The person or entity that provided you -with the defective work may elect to provide a replacement copy in -lieu of a refund. If you received the work electronically, the person -or entity providing it to you may choose to give you a second -opportunity to receive the work electronically in lieu of a refund. If -the second copy is also defective, you may demand a refund in writing -without further opportunities to fix the problem. - -1.F.4. Except for the limited right of replacement or refund set forth -in paragraph 1.F.3, this work is provided to you 'AS-IS', WITH NO -OTHER WARRANTIES OF ANY KIND, EXPRESS OR IMPLIED, INCLUDING BUT NOT -LIMITED TO WARRANTIES OF MERCHANTABILITY OR FITNESS FOR ANY PURPOSE. - -1.F.5. Some states do not allow disclaimers of certain implied -warranties or the exclusion or limitation of certain types of -damages. If any disclaimer or limitation set forth in this agreement -violates the law of the state applicable to this agreement, the -agreement shall be interpreted to make the maximum disclaimer or -limitation permitted by the applicable state law. The invalidity or -unenforceability of any provision of this agreement shall not void the -remaining provisions. - -1.F.6. INDEMNITY - You agree to indemnify and hold the Foundation, the -trademark owner, any agent or employee of the Foundation, anyone -providing copies of Project Gutenberg-tm electronic works in -accordance with this agreement, and any volunteers associated with the -production, promotion and distribution of Project Gutenberg-tm -electronic works, harmless from all liability, costs and expenses, -including legal fees, that arise directly or indirectly from any of -the following which you do or cause to occur: (a) distribution of this -or any Project Gutenberg-tm work, (b) alteration, modification, or -additions or deletions to any Project Gutenberg-tm work, and (c) any -Defect you cause. - -Section 2. Information about the Mission of Project Gutenberg-tm - -Project Gutenberg-tm is synonymous with the free distribution of -electronic works in formats readable by the widest variety of -computers including obsolete, old, middle-aged and new computers. It -exists because of the efforts of hundreds of volunteers and donations -from people in all walks of life. - -Volunteers and financial support to provide volunteers with the -assistance they need are critical to reaching Project Gutenberg-tm's -goals and ensuring that the Project Gutenberg-tm collection will -remain freely available for generations to come. In 2001, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation was created to provide a secure -and permanent future for Project Gutenberg-tm and future -generations. To learn more about the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation and how your efforts and donations can help, see -Sections 3 and 4 and the Foundation information page at -www.gutenberg.org - -Section 3. Information about the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation - -The Project Gutenberg Literary Archive Foundation is a non-profit -501(c)(3) educational corporation organized under the laws of the -state of Mississippi and granted tax exempt status by the Internal -Revenue Service. The Foundation's EIN or federal tax identification -number is 64-6221541. Contributions to the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation are tax deductible to the full extent permitted by -U.S. federal laws and your state's laws. - -The Foundation's business office is located at 809 North 1500 West, -Salt Lake City, UT 84116, (801) 596-1887. Email contact links and up -to date contact information can be found at the Foundation's website -and official page at www.gutenberg.org/contact - -Section 4. Information about Donations to the Project Gutenberg -Literary Archive Foundation - -Project Gutenberg-tm depends upon and cannot survive without -widespread public support and donations to carry out its mission of -increasing the number of public domain and licensed works that can be -freely distributed in machine-readable form accessible by the widest -array of equipment including outdated equipment. Many small donations -($1 to $5,000) are particularly important to maintaining tax exempt -status with the IRS. - -The Foundation is committed to complying with the laws regulating -charities and charitable donations in all 50 states of the United -States. Compliance requirements are not uniform and it takes a -considerable effort, much paperwork and many fees to meet and keep up -with these requirements. We do not solicit donations in locations -where we have not received written confirmation of compliance. To SEND -DONATIONS or determine the status of compliance for any particular -state visit www.gutenberg.org/donate - -While we cannot and do not solicit contributions from states where we -have not met the solicitation requirements, we know of no prohibition -against accepting unsolicited donations from donors in such states who -approach us with offers to donate. - -International donations are gratefully accepted, but we cannot make -any statements concerning tax treatment of donations received from -outside the United States. U.S. laws alone swamp our small staff. - -Please check the Project Gutenberg web pages for current donation -methods and addresses. Donations are accepted in a number of other -ways including checks, online payments and credit card donations. To -donate, please visit: www.gutenberg.org/donate - -Section 5. General Information About Project Gutenberg-tm electronic works - -Professor Michael S. Hart was the originator of the Project -Gutenberg-tm concept of a library of electronic works that could be -freely shared with anyone. For forty years, he produced and -distributed Project Gutenberg-tm eBooks with only a loose network of -volunteer support. - -Project Gutenberg-tm eBooks are often created from several printed -editions, all of which are confirmed as not protected by copyright in -the U.S. unless a copyright notice is included. Thus, we do not -necessarily keep eBooks in compliance with any particular paper -edition. - -Most people start at our website which has the main PG search -facility: www.gutenberg.org - -This website includes information about Project Gutenberg-tm, -including how to make donations to the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation, how to help produce our new eBooks, and how to -subscribe to our email newsletter to hear about new eBooks. |