diff options
Diffstat (limited to 'old/68877-h/68877-h.htm')
| -rw-r--r-- | old/68877-h/68877-h.htm | 6245 |
1 files changed, 0 insertions, 6245 deletions
diff --git a/old/68877-h/68877-h.htm b/old/68877-h/68877-h.htm deleted file mode 100644 index 5c137bd..0000000 --- a/old/68877-h/68877-h.htm +++ /dev/null @@ -1,6245 +0,0 @@ -<!DOCTYPE html PUBLIC "-//W3C//DTD XHTML 1.0 Strict//EN" - "http://www.w3.org/TR/xhtml1/DTD/xhtml1-strict.dtd"> -<html xmlns="http://www.w3.org/1999/xhtml" xml:lang="hu" lang="hu"> -<head> -<meta name="generator" content= -"HTML Tidy for HTML5 for Linux version 5.7.45" /> -<meta http-equiv="Content-Type" content= -"text/html; charset=utf-8" /> -<meta http-equiv="Content-Style-Type" content="text/css" /> -<title>The Project Gutenberg eBook of A tóparti gyilkosság és egyéb -elbeszélések by Zoltán Ambrus</title> - -<style type="text/css"> -/*<![CDATA[*/ -body { - margin-left: 10%; - margin-right: 10%; -} - -h1,h2,h3 { - text-align: center; - clear: both; - line-height: 200%; -} - -h2,h3 { - margin-top: 2em; -} - -h1 span.smaller { - font-size: 75%; - line-height: 200%; -} - -p { - margin-top: 0.75em; - margin-bottom: 0.75em; -} - -body > p { - text-align: justify; - text-indent: 1.5em; -} - -hr { - width: 33%; - margin-top: 2em; - margin-bottom: 2em; - margin-left: auto; - margin-right: auto; - clear: both; -} - -hr.chap {width: 65%} - -table { - margin-left: auto; - margin-right: auto; -} - -td { - padding-left: 1em; - padding-right: 1em; -} - -.pagenum { - position: absolute; - right: 2%; - color: gray; - font-size: smaller; - text-align: right; - text-indent:0; -} - -.tdr {text-align: right;} - -.center { - text-align: center; - text-indent: 0; -} - -.caption-small {font-weight: bold; font-size: small;} - -.caption {font-weight: bold;} - -.caption-150 {font-weight: bold; font-size: 150%;} - -.figcenter { - margin: auto; - text-align: center; -} - -.poem { - font-size: 0.9em; - display: table; - margin: auto; - text-align: left; -} - -.figcenter, .figcenter img { - max-width: 100%; -} - -.poem .stanza { - margin: 1em 0em 1em 0em; -} - -.poem span.i0 { - display: block; - margin-left: 0em; - padding-left: 3em; - text-indent: -3em; -} - -.transnote { - background-color: #E6E6FA; - color: black; - padding: 0.5em; - font-family: sans-serif, serif; - font-size: 0.9em; -} - -.transnote p { - text-align: center; - text-indent: 1.5em; -} - -ul.TOC { - list-style-type: none; - padding-left: 10%; - text-indent: -5%; - width: 70%; - text-align: justify; -} - -ul.TOC li { - margin-top: 0.25em; -} - -span.ralign { - position: absolute; - text-align: right; - right: 15%; - top: auto; -} -/*]]>*/ -</style> -</head> -<body> -<div lang='en' xml:lang='en'> -<p style='text-align:center; font-size:1.2em; font-weight:bold'>The Project Gutenberg eBook of <span lang='hu' xml:lang='hu'>A tóparti gyilkosság és egyéb elbeszélések</span>, by Zoltán Ambrus</p> -<div style='display:block; margin:1em 0'> -This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and -most other parts of the world at no cost and with almost no restrictions -whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it under the terms -of the Project Gutenberg License included with this eBook or online -at <a href="https://www.gutenberg.org">www.gutenberg.org</a>. If you -are not located in the United States, you will have to check the laws of the -country where you are located before using this eBook. -</div> -</div> - -<p style='display:block; margin-top:1em; margin-bottom:1em; margin-left:2em; text-indent:-2em'>Title: <span lang='hu' xml:lang='hu'>A tóparti gyilkosság és egyéb elbeszélések</span></p> -<p style='display:block; margin-top:1em; margin-bottom:0; margin-left:2em; text-indent:-2em'>Author: Zoltán Ambrus</p> -<p style='display:block; text-indent:0; margin:1em 0'>Release Date: August 31, 2022 [eBook #68877]</p> -<p style='display:block; text-indent:0; margin:1em 0'>Language: Hungarian</p> - <p style='display:block; margin-top:1em; margin-bottom:0; margin-left:2em; text-indent:-2em; text-align:left'>Produced by: Albert László from page images generously made available by the Google Books Library Project</p> -<div style='margin-top:2em; margin-bottom:4em'>*** START OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK <span lang='hu' xml:lang='hu'>A TÓPARTI GYILKOSSÁG ÉS EGYÉB ELBESZÉLÉSEK</span> ***</div> -<div class="transnote"> -<p class="center"><span class="caption">Megjegyzés:</span></p> -<p>A tartalomjegyzék a <a href="#Page_207">207</a>. oldalon -található.</p> -</div> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<div class="figcenter"><img src="images/cover.jpg" alt="" title= -"" /></div> -<hr class="chap" /> -<p class="center"><span class="caption-150">Ambrus -Zoltán.</span></p> -<h1>A tóparti gyilkosság<br /> -<span class="smaller">és egyéb elbeszélések.</span></h1> -<p> </p> -<p> </p> -<p class="center"><span class="caption">BUDAPEST</span></p> -<p class="center"><span class="caption-small">AZ ATHENAEUM IRODALMI -ÉS NYOMDAI R.-T. KIADÁSA</span></p> -<p class="center"><span class="caption-small">1915</span></p> -<p class="center"><span class="caption-small">A Nyugat nyomdája, -Budapest, IX., Lónyay-utcza 18.</span></p> -<hr class="chap" /> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_3" id= -"Page_3">-3-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h2>A TÓPARTI GYILKOSSÁG</h2> -</div> -<h3>I.</h3> -<p>Ahogy befordultam a Szent Anna-utcába, három fiút pillantottam -meg, akik közül kettőt, látásból, már ismertem. Az egyiket a -Holdvilágképűnek, a másikat a Kutyafejű Tatárnak hivták a -cimboráim. Mind a kettő tizenegy esztendős lehetett, mint én; de a -Kutyafejű Tatár valamivel erősebbnek látszott nálam. A harmadik -fiú, akit akkor láttam először, majdnem egy fejjel volt nagyobb, -mint a kis tömzsi Holdvilágképű, négyünk közül a legalacsonyabb; -hanem a vékony nyakáról, meg a szűk melléről lerítt, hogy gyöngébb, -mint én és mint a másik két fiú. Később megtudtam, hogy épen aznap -töltötte be a tizenkettedik évét.</p> -<p>Ennek az ismeretlen fiúnak keménykalap volt a fején; a -jobbkezében kis pálcát, a balkezében pedig pergamen-tekercs formájú -papircsomagot tartott.</p> -<p>Abban a pillanatban, amikor – bekanyarodva a Szent Anna-utcába – -rájuk bukkantam, a keménykalapos, közel az utcasarokhoz, -mozdulatlanul állott a gyalogjáró szélén; a másik két fiú vele -szemben s tőle alig egy lépésnyi távolságban, hasonlóképen -mozdulatlanul posztolt a kocsiúton. Meglátszott rajtuk, hogy nem -akarnak tágítani az ismeretlen mellől; s mintha jobbról is, balról -is <span class="pagenum"><a name="Page_4" id= -"Page_4">-4-</a></span> körül akarták volna fogni, hogy valamerre -el ne ugorhassék. A Holdvilágképű vigyorgott. A Kutyafejű Tatár, -aki kezét a zsebébe mélyesztve, hetykén lóbálta a testét, nem volt -ilyen vidám; ellenkezőleg: vésztjósló komorság ült az arcán. De -mind a ketten farkasszemet néztek a keménykalapossal.</p> -<p>Talán nem így kellene mondanom, mert farkasszemet nézni valami -kölcsönösséget jelent s a farkastekintet valójában csak a Kutyafejű -Tatár meg a Holdvilágképű szeméből villogott ki; a keménykalapos -fiú pillantása inkább ijedt volt. Állotta ugyan az ellenséges -szemek tüzelését s igyekezett dacosan viszonozni ezt, hol az egyik, -hol a másik ellenfél alakját méregetve; de az ő tekintetében benne -révedezett az a határozatlanság is, hogy vajjon nem volna-e jobb -hirtelen kereket oldani s a menekülésben keresni meg azt a kedvező -megoldást, melyet már csak a gyors elhatározás s lábának a -fürgesége igérhettek neki? Alighanem kilátástalannak itélte a -kétszeres erővel szemben való küzdelmet. Pedig nem volt egészen -fegyvertelen; mert – ha a pálcikájában nem is bízhatott, – a kemény -és vastag papirtekercset buzogányként használhatta, míg megtámadói -csak az öklükre vagy az izmaikra támaszkodhattak; de nyilván nem -remélte, hogy egymagában is el tud bánni mind a két fiúval.</p> -<p>Amikor a szinhelyre érkeztem, még nem döntött arról, hogy mit -választ: a szégyenletes megfutamodást-e vagy a férfias, de -reménytelen küzdelmet?… azt, ami dicsőbb, de kellemetlenebb, a -hősies összeütközést s ennek nyomán az előrelátható elbukást?… -harcolni véglehelletig és vereséget <span class="pagenum"><a name= -"Page_5" id="Page_5">-5-</a></span> állani ki, de előbb sok jó, -kemény ökölcsapást osztogatni jobbra-balra?… vagy elillanni, -szaladni, ahogy bír, egy darabig még hallani az ellenség gúnyos -nevetését, aztán elfelejteni ezt a rossz álmot?</p> -<p>Hanem az én megjelenésem egyszerre nagyot változtatott a -helyzeten. Mert az ellenség nem tudhatta, hogy hirtelen elszánással -nem sietek-e segítségére a megtámadottnak? – amely esetben a most -még szilárd erőviszonyok egyszerre felbillennek. Már pedig én -megállapodtam. Egyelőre csak mint kiváncsi néző, de egyszersmind -mint fenyegető kérdőjel.</p> -<p>Nekem egy szempillantás is elég volt ahhoz, hogy tisztán lássam, -mi készül itt és miért?</p> -<p>Akkortájt az olyanfajta keménykalapban, amelyet ma -dinnyealakúnak szokás mondani, nem lehetett végig menni Debrecen -utcáin kínos feltűnés és a kihivó szándék gyanujának fölkeltése -nélkül. Mert ez a viselet, öreg és ifjú civis-érzületnek egyaránt, -a nyugati eszmékkel való kacérkodást, a kozmopolitizmushoz való -vonzódást, a hazaszeretet érzésének meggyöngülését és Kálvin -tanainak cinikus kigúnyolását jelentette.</p> -<p>Azért, különösen a nagytemplom és a kollégium tájékán nem is -igen volt tanácsos kemény kalapban mutatkozni. A Szent -Anna-utcában, nehány lépésnyire a katholikus templomtól és -iskolától, már jelentékenyen csökkent a kemény kalap -veszedelmessége, mert mindenki tudta, hogy a piarista tanárok nem -átallanak ugyanolyan fejfedőben járni, amilyenben Áron, a gazdag -vaskereskedő. És annak a közismeretessége, hogy a <span class= -"pagenum"><a name="Page_6" id="Page_6">-6-</a></span> piaristák a -hazafiságnak ebben a kérdésében ilyen vétkes közönbösséget -tanusítanak, a katholikus negyedben már bizonyos vallásos -szinezetet adott a kemény kalapnak, mérsékelte ennek a feltünőségét -és kihivó voltát, valamelyes magyarázatát adta a hozzá tapadó -nemzetközi karakternek és megenyhítette azt a gyanút, hogy viselője -kérkedni akar a világpolgárságával. De azért a kemény kalap, kivált -egy tizenegy-tizenkét éves fiúnak a fején, mégis csak Geszler-kalap -maradt.</p> -<p>Igaz, nem volt szükség arra a kihágásra, hogy valaki gyerek -létére kemény kalapot biggyesszen a fejetetejére: a kálvinista fiúk -e nélkül is szivesen kezdtek verekedést velünk, pápista ifjúsággal. -Nem tudom, hogy ebben a harcrakészségben mennyi része volt az -atavizmusnak, annak az örökölt érzésnek, amelyet a vallásháborúk -óta minden debreceni gyerek átvett a vérében az apjától, és mennyi -annak a magyar virtusnak, mely vasárnaponkint még ma is -szembeállítja a felvégi legényeket az alvégiekkel; annyi bizonyos, -hogy a mai sokféle sportot abban az időben főképen ez a verekedő -hajlandóság helyettesítette.</p> -<p>Mi, katholikus fiúk, ha nem is szivesen, vállaltuk a harcot. Mit -tehettünk volna egyebet? Ha nem akarjuk, akkor is vállalnunk -kellett volna. Végre is, mindig nem lehetett megugrani az -ellenséges tatár horda elől. Általában gyöngébbek voltunk, mint a -református gyerekek; s vastag nyakuk, meg elszántságra valló, -nehézkes, lomha, súlyos járásuk aggodalmat, tehát tiszteletet -gerjesztett bennünk. Aztán meg ők sokkal többen voltak, mint mi. De -köztünk is akadtak, akik a verekedő <span class="pagenum"><a name= -"Page_7" id="Page_7">-7-</a></span> kedvükkel pótolták, ami az -erejükből hiányzott és néha úgy esett, hogy amint az iskolából -hazabandukoltunk, olyan ellenséges csapattal találkoztunk, amelyik -kevesebb emberből állott, mint a mi hadtestünk. Az ilyen kitünő -alkalmat persze nem lehetett elszalasztani.</p> -<p>Az ütközet megkezdése és a harc lefolyása mindig meglehetősen -egyforma volt. Mikor az ellenséges guerilla-csapatok egymásra -bukkantak, az ellenfelek egymástól egy-két lépésnyi távolságban -megállapodtak s néhány másodpercig kancsal, fürkésző pillantásokat -lövelltek át egyik táborból a másikba. Aztán, mikor az erőviszonyok -már ismeretesekké váltak, kihivó vagy dacos tekintettel nézegették -egymást. Végre, az erősebbik tábor legbátrabb legénye kikereste a -maga ellenségét, a másik tábor leggyöngébbnek látszó legénye -személyében, egyenesen e felé a fiú felé tartott, mellbe lökte és -előállott a váddal: »Te zsidó vagy!«</p> -<p>Természetesen az, hogy valaki ilyen fiatalon máris felcsapott -zsidónak, nem maradhatott megtorlatlan. No és ha valaki arra -vetemednék, hogy tagadni próbálná azt, amit egy szavahihető -fiatalember állapított meg róla – ez a vakmerő meg épen rászolgált -a szigorú megfenyítésre.</p> -<p>Már most csak kétféle fejlemény következhetett. Ha a megtámadott -a hadüzenetre mindjárt pofonnal felelt, gyors és erélyes föllépése -nem maradt hatás nélkül. Ebben az esetben a háború lokalizálódott, -párbajjá zsugorodott, macscsá törpült; a csata nem vált -rettenetessé és rövidesen véget ért. A két ellenfél addig -pofozkodott, ütlegelte egymást és birkózott, míg az egyik nem birta -<span class="pagenum"><a name="Page_8" id="Page_8">-8-</a></span> -tovább szuszszal; ekkor a másik rátérdepelt a leterített ellenfél -mellére, büszkén nézett körül, aztán mikor meggyőződött róla, hogy -az egész világ jól látta a győzelmét, fölkelt az ellenfeléről, -letörölte a térdéről a port s mialatt a másik szégyenkezve -tápászkodott fel a földről, még egyszer odakiáltott a legyőzöttnek: -»Hát most megkaptad, zsidó!…« és így jól végezve dolgát, ünnepiesen -lépkedett el barátaival, mint ahogy a király vonul el udvarával a -shakespearei drámákban. A végszó okvetlenül ez volt, akár a támadó -győzött, akár a megtámadott; a végén mindig az lett a zsidó, akit -legyőztek.</p> -<p>Igy ért véget a harc a szerencsésebbik esetben. De megtörtént az -is, hogy a megtámadott, nem bízva eléggé az erejében, a hadüzenetre -nem felelt mindjárt pofonnal vagy ütleggel, hanem csak a -mellbelökést viszonozta és szóvitába kezdett, ilyenformán: »Nem -méssz az utamból?!… Mit akarsz tőlem?!… Bántott valaki?!…« Az, hogy -ha a megtámadott ekképen elárulta, hogy nem bízik az ereje -felsőbbségében, mindig nagyon felpaprikázta a támadó táborát s -ebben az esetben a harc általánossá, elkeseredetté és -hosszadalmassá vált. Ilyenkor a kálvinista fiúk a pápistákat s a -pápisták a kálvinistákat addig püfölték, innen is, onnan is »Nesze, -zsidó!…« »Nesze zsidó!…« kiáltozás közepett, az általános öklöződés -és birkózás addig tartott, amíg a gyöngébbik tábor, dicsőséges -küzdelem után bár, de jól elpáholtan, meg nem futamodott vagy míg -Deus ex machina-ként meg nem jelent valahonnan egy-egy öreg zsidó, -aki aztán a botjával széjjelkergette az egész társaságot. -<span class="pagenum"><a name="Page_9" id= -"Page_9">-9-</a></span></p> -<p>Mindez nekem már régóta ismeretes dolog volt, sőt – sok kék folt -árán – joggal számíthattam magamat ennek az ügynek a szakértői -közé.</p> -<p>Azért, alig hogy észrevettem a csoportozatot, már tisztában -voltam a viharral fenyegető feszültség minden előzményével és azzal -is, hogy mi következhetik. Megértettem, hogy a Kutyafejű Tatár meg -a Holdvilágképű nem tartották volna érdemesnek megtámadni ezt a -nyurga, vékonypénzű gyereket, akit senki se ismert, de a kemény -kalap elárulta a pápistát, kötekedésnek tünt fel előttük, nem -hagyta őket békén, izgatta őket, mint a bikát a vörös posztó.</p> -<p>A felől se lehetett kétségem, mi lesz itt mindjárt, ha én most -nem szakítom meg az utamat, hanem feléjök fordulva és hátra -vigyorogva, de nyugodtan tovább vonulok. Kettő közül az egyik: vagy -megugrik az idegen és olyan jól nyargal, hogy sikerül megszaladnia -az üldözői elől, vagy a következő percben már el fog hangzani a -szokásos rövid vádbeszéd s aztán a keménykalapost nemcsak a -Kutyafejű Tatár fogja előbb mellbelökni s aztán nyakonütni, hanem -mindjárt neki fog esni a másik is, a Holdvilágképű. Ilyen -körülmények közt pedig a végkifejlés előrelátható.</p> -<p>Ha múlt, jelen és jövő átlátásához nem volt szükségem többre egy -szempillantásnál, még egy másik szempillantás s nemcsak hogy egész -raja támadt fel bennem a nemes és legkevésbbé se nemes -indulatoknak, hanem ezek már le is viharzottak a lelkemben s -hozzájuttattak a képzelhető legférfiasabb elhatározáshoz.</p> -<p>Megengedhetem-e, hogy hitemet a keménykalapos <span class= -"pagenum"><a name="Page_10" id="Page_10">-10-</a></span> -személyében üldözzék és kicsúfolják? Eltűrhetem-e én, az a félelem -és gáncs nélkül való lovag, akit mások még nem sejtenek bennem, de -akit én máris igen tisztelek magamban, hogy a nyers erőszak minden -igazság, ok és ürügy nélkül megtámadja és letiporja az ártatlant?… -hogy ketten rontsanak rá egyre?… nem kötelességem-e, védelmére -kelni a gyöngének az erősebbek galádságával szemben? Elillanhatok-e -a harc elől, én, akinek a legkisebbik célom az, hogy már huszonnégy -éves koromban Borneó és Szumatra királya legyek, csak azért, mert -kényelmesebb, ha részvétlenül tovább sétálok és nem fujom azt, ami -nem éget? Aztán, beletörődhetem-e, hogy az ellenségeim -hozzájussanak a könnyű győzelem öröméhez, mikor megakadályozhatom, -hogy részük lehessen a diadal mámorában, vagy legalább is -megnehezíthetem és vitássá tehetem a győzelmüket? És -elszalaszthatom-e ezt a kitünő alkalmat, amikor az ellenség kisebb -erőben jelentkezik, mint rendesen, és amikor, ha csak egy kicsit -kedvez a hadiszerencse, a Kutyafejű Tatár is, a Holdvilágképű is -nagyon meglakolhat azokért az ökölcsapásokért, amelyekben ők ugyan -ártatlanok, de amelyeket hitfeleiknek és elvtársaiknak, szóval az ő -táboruknak eddig még csak részben fizethettem vissza?</p> -<p>Nem. Minden nemesebb és minden alantasabb indulatom a harcra -ösztökélt.</p> -<p>Igen ám, de hátha ők ketten, bár egyik se látszik nálam -erősebbnek, mégis nagyobb erőt tudnak kifejteni, mint én meg a -keménykalapos? Hátha az, akinek segítségére sietek, annyira gyenge, -ügyetlen vagy békeszerető, hogy egyáltalán nem <span class= -"pagenum"><a name="Page_11" id="Page_11">-11-</a></span> számit? -Hátha egymagamnak kell kettőjük ellen csatáznom s ebben a harcban -alulmaradok?</p> -<p>– Hát az se baj! – biztattam magamat. – A legrosszabb esetben -megfutamodom. Csak a harmadik ház kapuját kell elérnem… mihelyt -azon bejutottam, az üldözőim már nem követhetnek… mert odabenn -vannak, akik meg fognak védelmezni és szükség esetén elbánnak az -ellenségeimmel.</p> -<p>Tehát, igenis, bele fogok avatkozni a dologba. Sőt, minthogy a -tapasztalat megtanított arra, hogy aki támad, az előnyt szerez: én -magam fogom megkezdeni a csatát. A gyors cselekvés már -félgyőzelem.</p> -<p>Csak éppen a hadüzenetet akartam megvárni, hogy megnyugtathassam -a lelkiismeretemet.</p> -<p>Hanem arra gondom volt, hogy az arcom ne árulja el, mit -forralok. Amikor megállapodtam a keménykalapos mellett, szakasztott -úgy vigyorogtam, mint a Holdvilágképű. És a Kutyafejű Tatár, aki -rám pillantott, hogy lássa, vajjon barát érkezett-e vagy ellenség s -ha gyanús alak, milyen erejű? – azt hihette, hogy csak közelebbről -akarom nézni, miképpen fenyítik meg a keménykalapost… ami bizonyára -engem is csak mulattathat.</p> -<p>Nyilván nem ismert rám, sem ő, sem a Holdvilágképű. Pedig már -nem egy ütközetben találkoztunk, ahol sok derék kálvinista harcos -torolta meg a »lúformátus« gúnyszót, de úgy látszik, ezekből a -csatákból sokkal hamarabb ugrottam meg, semhogy az arcom -bevésődhetett volna az emlékezetükbe. Elég az hozzá, vagy -jelentéktelennek itélték, vagy nem is gyanították bennem a pápista -vitézt és miután megállapították magukban, hogy <span class= -"pagenum"><a name="Page_12" id="Page_12">-12-</a></span> akár jó-, -akár rosszakaratú szemlélőnek, de mindenesetre csak kiváncsi -nézőnek, odafurakodtam a tűzvonalba, egyelőre nem törődtek azzal, -hogy én is ott vagyok.</p> -<p>Attól fogva, hogy megjelentem, talán egy félperc, talán egy -egész perc – ilyen körülmények közt nagy idő – telt el fenyegető -némaságban és mozdulatlanságban. Nekem egy kicsit erősebben -dobogott a szívem; a keménykalapos egyre sebesebben pislogott; a -két kálvinista bajvivónak a testtartása is, a nézése is ugyanaz -maradt. De végre a Kutyafejű Tatár még hevesebben kezdte lóbálni a -testét, mint előbb… mintha egyre kevésbbé tudná fékezni eddig -valahogyan még csak leküzdött, de most már mindinkább növekedő -ingerültségét… és miközben szúró tekintetével szinte felnyársalta a -keménykalapost, egyszerre csak megszólalt, a súlyos pörölycsapások -lassuságával ejtve ki minden szótagot:</p> -<p>– Há-szen te zse-da-ó vagy!…</p> -<p>A keménykalapos, aki engem is ellenségnek nézett s már nem -remélte, hogy egérutat találhat, azonnal felelt. De hangjának a -remegése elárulta az ijedtségét és a szavaiból még inkább kiérzett, -mennyire megfélemlítette az az aggodalom, hogy három ellenfele -közül valamelyik bizonyosan utól fogja érni:</p> -<p>– Mit akar tőlem? Én nem ismerem magát! Hagyjon engem bé…</p> -<p>Nem fejezhette be; a torkán akadt a szó, olyan nagy meglepetés -érte.</p> -<p>Ekkor ugyanis az történt, hogy én, összeszedve minden erőmet, -hirtelen pofonvágtam a <span class="pagenum"><a name="Page_13" id= -"Page_13">-13-</a></span> Holdvilágképűt, aztán, mintha nem én -ütöttem volna meg őt, hanem ő ütött volna meg engem, egy hiuzmacska -gyorsaságával és mérgességével ugrottam rá. A Holdvilágképű a -váratlan támadástól hátratántorodott s én, aki számítottam erre, -nem mulasztottam el kihasználni az ő megingását: gáncsot vetettem -neki, letepertem a földre, s a szegény Holdvilágképű még nem tért -magához a meglepetéséből, amikor én már a mellén térdeltem és -sebesen püföltem, öklöztem a széles ábrázatját meg a kemény -koponyáját, ott, ahol értem.</p> -<p>A hamarosan kieszelt taktikámhoz tartozott, hogy ilyen -kiméletlenül bántam el a szegény Holdvilágképűvel. Ugy okoskodtam, -hogy a felbőszültség hadakozásmódjával könnyebben biztosíthatom a -győzelmet, mint ha lovagiasan küzdök és szem előtt tartom a -birkózás szabályait; még nem hallottam, de már kitaláltam, hogy: -»all’s fair in love and war«. Hogy mért éppen a Holdvilágképűnek -estem neki, aki csak vigyorgott?… és mért nem rontottam rá inkább a -Kutyafejű Tatárra, aki a védettemet megtámadta? Mert kettőjük közül -a Kutyafejű Tatárt néztem az erősebbnek s minden vitézségem -ellenére is szivesebben szemeltem ki ellenfelemül a gyöngébbiket. -Így – biztattam magam – a legrosszabb esetben is elérek annyit, -hogy az ellenpárt, ha végül győz is, nem jut hozzá a győzelméhez -olcsón, hanem sok kékfolttal fizet érte s remélhetőleg egy-két -hatalmas daganattal is.</p> -<p>Jól számítottam. Mert az a veszedelem környékezett, hogy ha a -Kutyafejű Tatár segítségére talál sietni a Holdvilágképűnek, ezek -ketten, egyesült erővel, jól elpáholnak, amig a keménykalapos -<span class="pagenum"><a name="Page_14" id= -"Page_14">-14-</a></span> szépen elillanhat – de nem így történt. A -Kutyafejű Tatár sorsára bizta a Holdvilágképűt s – nyomban azután, -hogy általános meglepetésre én kezdtem meg a harcot, még pedig -mindjárt a legféktelenebb szilajsággal – ahelyett, hogy ellenem -fordult volna, a keménykalapost kezdte gyomrozni. Először egy -nagyot rántott rajta, majd mellbe lökte s leütötte a kalapot a -fejéről, ahogy a hagyományos sorrend kivánta; aztán nekiesett, -rövid birkózás után földhöz teremtette, s bár a keménykalapos -szivósabban védekezett, mint a viselkedése után várni lehetett, -föléje kerekedett és úgy kezdte agyabugyálni, mint ahogy én -püföltem és öklöztem a Holdvilágképűt.</p> -<p>Mi birta rá a Kutyafejű Tatárt, hogy bajtársának a -megvédelmezése helyett tovább is csak a keménykalapossal -foglalkozzék? – örök titok. Nem vette észre, milyen nagy taktikai -hibát követ el? Azt remélte, hogy a Holdvilágképű, akármilyen nehéz -helyzetbe került a harc első pillanatában, végül mégis csak le fog -győzni engem, egymagában is? Semmi áron sem akart módot adni rá, -hogy a keménykalapos elillanhasson a körmei közül? Amikor két -ellenség közül választhatott, ő is szivesebben csatázott a -gyöngébbik ellenséggel, mint én?… Úgy számított, hogy még ráér a -pajtását megvédelmezni, ha ez, minden várakozás ellenére, továbbra -is szorongatott helyzetben marad?… s mielőtt rám ront, hogy ketten -könnyedén végezzenek velem, hamarjában alaposan helybenhagyja a -gyöngébbik ellenséget?</p> -<p>Ezt csak találgathatom. Annyi bizonyos, hogy a Kutyafejű Tatár -rossz hadvezér volt s elkövette <span class="pagenum"><a name= -"Page_15" id="Page_15">-15-</a></span> azt a stratégiai hibát, -amelynek az ütközet sorsára döntő hatással kellett lennie.</p> -<p>A Holdvilágképűt ugyanis nagyon megzavarta a váratlan fordulat, -a tartós balszerencse s talán leginkább az, hogy nem kap -segítséget. Olyan szerencsésen találtam elhelyezkedni rajta, hogy -hiába erőlködött, sehogy se tudott lerázni magáról; én pedig -ugyancsak kihasználtam azt az előnyt, amelyet a gyorsaságomnak és -az ezzel megszerzett felsőbbségemnek köszönhettem. Megértettem, -hogy csak akkor győzhetek, ha sikerül elérnem, hogy a Holdvilágképű -nem tudja tovább állani a harcot és elmenekül. Azért -fáradhatatlanul püföltem tovább a fejét, a lehető legsebesebben és -minden erőmből, amig csak a kezem ki nem fáradt. Jó, kemény -koponyája volt; tovább birta türelemmel, mint én erővel és -lélekzettel. Végre is ki kellett szuszognom magamat s a kezem már -annyira fájt, hogy lankadni kezdtem. A Holdvilágképű fel tudta -használni a kedvező pillanatot; egy utolsó erőfeszítéssel végre -sikerült leráznia magáról. Felugrott, de a feje már egy kicsit -kótyagos volt; és ijedt tekintete nem lelte meg azt a biztatást, -amelyet keresett. Csak azt látta, hogy amazok is a földön -hemperegnek, birkózva és egymás nyakát szorongatva; észrevehette, -hogy a keménykalapos nagy munkát ad a Kutyafejű Tatárnak s nem -mindig emez van felül; és abból, hogy a cimborája meg se kisérelte -az ő felszabadítását, úgy látszik, a legrosszabbat következtette. -Azt hitte, hogy engem azért nem cibált fel róla a Kutyafejű Tatár, -mert ebben megakadályozta a keménykalapos, aki az ő hanyattvágódása -után nekibátorodott s remegő megtámadottból <span class= -"pagenum"><a name="Page_16" id="Page_16">-16-</a></span> dühös -támadóféllé változott át. Aztán meg én nem hagytam időt a -Holdvilágképűnek arra, hogy sokat szemlélődhessék és nyugodtan -mérlegelhesse az erőviszonyokat; alig hogy felugrott, már én is -talpon voltam és ujra nekirohantam. Az első ökölcsapást, a -karjával, még csak kivédte valahogy; olyan testtartásba -helyezkedett, mint aki elszántan készülődik a vívásra vagy a -boxolásra; de mire másodszor is nekiestem, egyet gondolt magában: -hirtelen megfordult, felkapta a földről a kalapját, melyet az -előbb, amíg püföltem, levertem a fejéről és elkezdett szaladni, -olyan gyorsan, ahogy csak tudott. Alighanem azt gondolta, hogy már -éppen eleget kapott; miért küzdene hát tovább, amikor a győzelemre -nincsen többé kilátás?! Vagy tiz lépésnyire üldöztem, de amikor az -utcasarkon eltünt, az erkölcsi elégtételemmel visszafutottam a -földön hempergőkhöz.</p> -<p>Ezek még egyre gyúrták, gyömöszölték egymást. De már látni -lehetett, hogy a keménykalapos nem birja tovább a küzdelmet. Eddig -jókora ellentállást fejtett ki azzal, hogy jobbkeze egy pillanatra -se eresztette el ellenfelének a torkát, mert ez az eleven nyaklánc -a Kutyafejű Tatárnak minden mozdulatát meggyengítette. Hanem, -amikor a közelükbe értem, az ellenség nyaka már szabad volt s a -keménykalapos védekezése mindössze arra szorítkozott, hogy a -balkarjával, amelyet az arca fölött tartott, felfogni igyekezett a -fejének szánt sok ökölcsapást, a jobbkezével pedig egyet-egyet -döfött az ellenségen, anélkül, hogy ezt le tudta volna tolni -magáról. Éppen ideje volt, hogy a segítségére siessek. A már-már -győzelmes Kutyafejű <span class="pagenum"><a name="Page_17" id= -"Page_17">-17-</a></span> Tatár úgy helyezkedett el rajta, mintha -nyeregben ülne s éktelen csataordításokat hallatva jósolgatta neki, -hogy könyörtelenül és haladéktalanul palacsintává fogja lapítani a -fejét.</p> -<p>Persze, nem látta a Holdvilágképű futását és nem sejtette, hogy -az én személyemben mindjárt le fog csapni rá az istenek -haragja.</p> -<p>A küzködők körül ott hevert a kövezeten a keménykalap, mind e -sok baj okozója, a Kutyafejű Tatár pörge, puha kalapja és valamivel -messzebb a pálcika meg a papirtekercs, amelyeket a keménykalapos a -két kezében tartott, amikor útját állották. Ez a papirtekercs már -az első pillanatban szemet szúrt nekem, mert buzogányszerű fegyvert -sejtettem benne; most se pillanthattam rá anélkül, hogy meg ne -kivánjam.</p> -<p>Felkaptam a földről; éreztem, hogy olyan nehéz, mintha gumiból -volna; amint utóbb kiderült: a lehető legjobban összegöngyölített, -sok ív kemény kartonpapir rejtőzött benne. Ennek a – hasonló -körülmények közt határozottan értékes – fegyvernek a súlyossága -megkétszerezte a bátorságomat: az imént elért sikertől amúgy is -vérszemet kaptam; és szinte örültem rajta, hogy tovább -csatázhatok.</p> -<p>De nem is késlekedhettem sokáig: amikor a két bajvívóhoz értem, -a keménykalapos már jajgatni kezdett.</p> -<p>Föléjök hajolva, buzogányommal akkora csapást mértem a Kutyafejű -Tatár fejére, amekkora az erőmtől kitelt. Ilyet üthetett – -gondoltam – keleten a nagy érckapura Botond. A Kutyafejű Tatár -koponyája ugyan keményebb volt, mint a <span class= -"pagenum"><a name="Page_18" id="Page_18">-18-</a></span> nagy -érckapu, de az alighanem meglehetősen fájdalmas ütéssel mégis célt -értem, mert a Kutyafejű Tatár a váratlan támadásra valami -vadállatias hördülést hallatott, aztán felugrott letiport -ellenfeléről és nekem rohant.</p> -<p>Csakhogy engem nem talált készületlenül. Ahogy közel ért hozzám, -ujra megforgattam buzogányomat s most már az arcán vágtam végig, -minden erőmből. Megtántorodott s mintha egy pillanatra elszédült -volna; de rögtön magához tért s a balkönyökét pajzsnak tartva az -arca elé, ujra felém rontott.</p> -<p>Hanem ekközben a keménykalapos – aki különben már régóta -kalaptalan volt – feltápászkodott a földről s hamarosan átértve, -hogy a legnagyobb szükség idején érkezett segítség micsoda erkölcsi -kötelmet ró rá, utána szaladt a Kutyafejű Tatárnak; és amikor ez -jobbkarjával kivédve a hadonászásomat, torkon akart ragadni, a -keménykalapos hátulról gáncsot vetett neki, átnyalábolta a felső -testét s hátra rántotta úgy, hogy a Kutyafejű Tatár hanyatt esett, -mi pedig, mihelyt lezuhant, mind a ketten rávetettük magunkat s -ütni-verni kezdtük, ahol értük.</p> -<p>A Kutyafejű Tatár kétségbeesett erőfeszítéseket tett, hogy -leöklözzön bennünket magáról; rúgott-kapálózott; de nem birt -kettőnkkel. A keménykalapos rátérdelt a hátrahúzott két karjára, én -ráültem a lefogott és összeszorított két lábára, aztán amaz fejtül, -én lábtul, kitartóan püföltük.</p> -<p>– Nem szégyellitek magatokat?! – nyögte a legyőzött. – Ketten -egy ellen!… Hászen tik cudarabbak vagytok az utonálló zsiványnál!… -<span class="pagenum"><a name="Page_19" id= -"Page_19">-19-</a></span> No, de kerüljetek csak még egyszer a -kezembe!… Akkor majd megemlegetitek azt a keserves Poncius -Pilátust!…</p> -<p>Már látta, hogy a Holdvilágképű eltünésével végképpen -elvesztette a csatát. Arról, hogy még legyőzhet bennünket és most -mindjárt megtorolhatja, amit gyors kézzel osztogattunk neki, -hamarosan lemondott és egy-két percnyi hiábavaló küzködés után már -csak azon törte a fejét, miképpen szabadulhatna ki az ökleink közül -– minél előbb, mielőtt kidühöngjük magunkat és belefáradunk a -püfölésébe – micsoda fenyegetéssel vagy minő ravaszkodással.</p> -<p>– Eresszetek el! – szuszogta. – Vagy ne merjetek többet a -nagytemplomhoz szagolni!… mert az egész kollégiom ott lesz!… aztán, -akit mink megnyúzunk, hát annak az irhájából nímet gatyát -csinálunk!…</p> -<p>A keménykalaposnak már régen nem tetszett ez az egész -história.</p> -<p>– Eresszük el – indítványozta. – Hiszen már eleget kapott!…</p> -<p>És nyomban úgy cselekedett, ahogy beszélt. Fölkelt a Kutyafejű -Tatár karjáról s rám bizva a többit, mint aki a legjobban elvégezte -dolgát, vékony, hosszú kezével tisztogatni kezdte a nadrágját, mely -ugyancsak poros lett.</p> -<p>A Kutyafejű Tatár nem szalasztotta el a jó alkalmat, hanem – -mielőtt észrevettem, hogy a szövetségesem magamra hagy – -kihasználta, hogy a helyzete így jócskán megkönnyebbült. A -felszabadult két karjával hirtelen nagyot lökött rajtam s amint -hátrahőköltem, kirántotta alólam a lábát. <span class= -"pagenum"><a name="Page_20" id="Page_20">-20-</a></span> Aztán, míg -én oldalvást a kövezetre hemperedtem, talpra ugrott, felkapta a -földről a kalapját és futni kezdett, abba az irányba, amerre az -imént a Holdvilágképű menekült el.</p> -<p>Néhány pillanattal később már én is talpon voltam és utána -iramodtam. A minden reménységemet meghaladó siker elbizakodottá -tett s nem féltem attól, hogy frigyestárs nélkül maradva, a -Kutyafejű Tatárral való párbajban a rövidebbet húzhatom.</p> -<p>De azért, úgy látszik, nem üldöztem az ellenséget elég hévvel – -amit meg lehet érteni. Végre is, a harc folytatása, mely nekem már -csak az új kockázatot jelenthette, nem állott érdekemben; az pedig, -hogy megszalasztom az ellenfelemet, valósággal megpecsételése volt -a győzelmemnek.</p> -<p>Elég az hozzá, akár ezért, akár mert a Kutyafejű Tatár jobban -tudott futni, mint én: egyre nagyobbá vált köztünk a távolság.</p> -<p>A futó ellenség, amint észrevette, hogy mindinkább elmaradok -tőle, egy kicsit nekibátorodott. Arról a pontról, ahol a szomszéd -utcába bekanyarodva, el kellett tünnie a szemem elől, visszanézett -rám és fenyegetőzve mutogatta az öklét. De aztán tovább rohant s a -következő pillanatban már eltakarták előlem a házak.</p> -<p>Ha eddig is kissé lankadtan, egyre lassabban szaladva, inkább -csak a zászló becsületéért üldöztem a legyőzöttet, most már -végképpen felhagytam azzal a nem egészen komoly kisérlettel, hogy -utólérjem ezt a nagyon kedvemrevaló Kutyafejű Tatárt, aki iránt -mind kevesebb haragot és mind több hálafélét éreztem. <span class= -"pagenum"><a name="Page_21" id="Page_21">-21-</a></span></p> -<p>Hiszen alig vártam, hogy visszatérhessek a védettemhez, az első -lényhez, akit valaha megsegéltem, talpra állítottam, az -egyetlenhez, aki látta, hogy hitemért és a gyöngébb védelmében -milyen hősiesen és mekkora dicsőséggel hadakoztam.</p> -<h3>II.</h3> -<p>A jénai csata után Napoleon nem érezhetett olyan nagy -büszkeséget, mint a mekkora ebben a percben az én mellemet és -hasamat dagasztotta. A győzelem mámora annál boldogabbá tett, mert -először élveztem ezt az édes örömöt. Eddig minden háborúból meg -kellett szaladnom; most történt meg először, hogy ott maradhattam a -csatamezőn. Még pedig nemcsak úgy, egyszerűen, mint a győztesek -egyike, hanem: mint az egyetlen győzedelmes, a már-már megvert -sereg diadalszerző vezére, az a dicsőséges hős, aki a maga erejével -döntötte el az ütközet sorsát.</p> -<p>Gyönyörűnek láttam a világot. De volt egy aggodalmam.</p> -<p>Vajjon nem homályosította-e el nagy dicsőségemet és -megbecsülhetetlen érdememet, győzelmem egyetlen tanuja, egyetlen -közönsége és egyetlen lekötelezettje előtt, a csata legutolsó -fordulata: az, hogy a Kutyafejű Tatár leigázásában már ő is -résztvett, ő, a pártoltam, a védettem, aki az én beavatkozásomig -még jajgatva hempergett az ellenség alatt? Átlátta-e, tudja-e, hogy -nekem az ő segítsége csak igen keveset jelentett, ellenben ő most -cudarul elnáspángoltan nyöszörögne a földön, ha én őt nem mentem ki -a veszedelemből?! <span class="pagenum"><a name="Page_22" id= -"Page_22">-22-</a></span></p> -<p>Nem tűrhettem el, hogy e felől kétségben maradhasson.</p> -<p>Azért már messziről kiáltozni kezdtem neki:</p> -<p>– Látod?!… Így kell elbánni ezekkel a lóformátusokkal!…</p> -<p>Még ekkor is kalaptalanul állott a kocsiuton és mintha hol az -arcához, hol a füléhez hozzá nyomkodott volna valamit, amit aztán -néha meg-megnézett.</p> -<p>Visszaérkezve hozzá, láttam, hogy az arcáról meg a füléről -vércseppeket törülget le a zsebkendőjével és ezen azt nézegeti, -hogy a vérzés erősödik-e?</p> -<p>– Az ám! – mondtam. – Ez a zsivány ugyancsak megadta neked! Az -arcod két helyen is véres, a füledbe meg még jobban beleszakított. -Hát ilyen ez az egész lóformátus banda! Karmolni meg harapni, azt -tudnak, de ha megkapják a magukét, akkor gyáván elszaladnak!</p> -<p>A már régóta kalaptalan keménykalapos szeméből ijedtség és -aggodalom rítt ki.</p> -<p>– Nagyon véres vagyok? – kérdezte.</p> -<p>– Nem, nem nagyon – feleltem. – Akit ezek legyőznek, néha sokkal -véresebb, mint amilyen te vagy. Ez még semmi. De szerencséd, hogy -épen erre jöttem.</p> -<p>– Azt hiszem – szepegett – hogy a fülemből nem is folyik, hanem -ömlik a vér. Nézd, a zsebkendőmön mindig nagyobb a vérfolt!</p> -<p>– Csak azért, mert nyomkodod – feleltem. – Hiszen már nem is -folyik, csak épen szivárog!… És mindjárt el fog állni, ha többet -nem nyulsz hozzá. Ennyi még sebaj!… Debrecenben <span class= -"pagenum"><a name="Page_23" id="Page_23">-23-</a></span> ehhez -hozzá kell szokni. Ugy-e, te még nem régen lakol Debrecenben?</p> -<p>– A mult hónapban költözködtünk ide.</p> -<p>– Kitaláltam, arról, hogy nem vágtad mindjárt pofon a Kutyafejű -Tatárt!… Mert azt a fiút, aki megvert volna, ha én nem vagyok itt, -a Kutyafejű Tatárnak hívjuk. A másikat meg, aki vigyorgott, amíg -egy kis becsületre nem tanítottam, a Holdvilágképűnek. No, ne félj! -Ezek se fognak téged többet bántani!</p> -<p>E közben fölvettem a földről a kalapomat, mely a Holdvilágképű -megfenyítése közben leesett a fejemről, megtisztogattam egy kicsit, -letörülgettem a port a nadrágomról, aztán összeszedtem a -keménykalapos holmiját is: a pálcikát, a papirtekercset, amelyet -olyan vitézül forgattam, meg a nevezetes keménykalapot. Ezt -rányomtam védettemnek a fejére, aztán, mikor végre rászánta magát, -hogy a kendőjét visszadugja a zsebébe, átnyujtottam neki a pálcikát -meg a papirtekercset. De ezzel még nem fejeztem be az ápolgatását. -A ruhája már nem volt poros, hanem azért mégis hosszasan -tisztogattam; a kalapot kétszer is megigazítottam a fején; -mindenáron tudtára óhajtottam adni és egy kicsit tüntettem vele, -hogy ezentúl is számíthat a pártfogásomra, hogy semmitől se kell -tartania, amíg engem lát, hogy továbbra is oltalmazni, gondozni és -dajkálni akarom.</p> -<p>– Most haza foglak kisérni – mondtam neki. – Ezektől a -disznóktól kitelik, hogy leskelődnek és ha látják, hogy már nem -vagyok melletted, újra meg akarnak verni. Hát ebből nem esznek!… -Merre lakol? <span class="pagenum"><a name="Page_24" id= -"Page_24">-24-</a></span></p> -<p>– A Csapó-utcában.</p> -<p>– Nem baj. Ha a Péterfián laknál, akkor is elkisérnélek. Nekem -beszélhet, hogy pápista ne menjen a nagytemplom tájékára! Majd -meglátjuk, hogy ott lesz-e az egész kollégium?! És, bánom is én, -legyen ott!… Nekem mindegy. Lóformátustól én nem félek!…</p> -<p>Az igazat megvallva, bizony, féltem egy kicsit. És nem győztem -csodálkozni rajta, hogy ennyire nagylelkü vagyok.</p> -<p>Hátha amazok csakugyan bosszút forralnak? Hátha segítségül -hívják a cimboráikat s valamelyik utcasarkon már egy egész csapat -les ránk? Akkor, bizony, baj lehet a dologból. Ha hárman-négyen -esnek nekünk, ennek nem lehet más vége, mint hogy jól elvernek -bennünket.</p> -<p>Ez a gondolat meglehetősen aggódóvá tett. És mihelyt kimondtam, -hogy még erre a hősiességre is kész vagyok, megint kalapálni -kezdett a szivem.</p> -<p>De már kimondtam… és azért mondtam ki, mert úgy éreztem, hogy e -nélkül nem volna teljes a dicsőségem. A siker is kötelez… s hány -esztelenül vakmerő, szép és nagy tettel volna szegényebb az -emberiség története, ha a hiúság nem tudná lehurrogni a józanságnak -minden bölcs tanácsát?!…</p> -<p>Szóval, bár szinte megdöbbentett az a gondolat, hogy ilyen -vakmerőségre vállalkozom, állottam a szavamat s megindultam a -keménykalapossal a Csapó-utca felé. Pedig, ha elválok tőle s -bevonulok a harmadik házba, amelynek a kapujában már a biztonság -várt, győzelmesen adhatom <span class="pagenum"><a name="Page_25" -id="Page_25">-25-</a></span> át magam a pihenésnek s nem kell -nekimennem semmiféle új veszedelemnek…</p> -<p>A keménykalapos mintha egy cseppet se méltatta volna ezt a -szükségtelenségében nagyszerű hősiességet. Nem hálálkodott, nem -magasztalta a segítő készségemet, a bátorságomat és az erőmet, nem -tanusított irányomban semmi különös tiszteletet, még csak nem is -igen szólt hozzám, azon kivül, hogy egy párszor megkérdezte:</p> -<p>– Nem vérzik jobban a fülem?</p> -<p>– Nem – feleltem. – Már nem is látszik rajtad, hogy milyen nagy -bajban voltál!… Persze, ha véletlenül elkéstem volna és nem -segítelek meg épen a legjobbkor, akkor most alighanem csupa vér -volnál. De most már nem kell félned semmitől. Csak kerüljenek -vissza ezek az utonállók, majd elbánok velök!…</p> -<p>A keménykalapos nem felelt. Annyit se, hogy köszöni a -szivességemet.</p> -<p>– Aztán máskor is – folytattam, hogy szófukar lekötelezettemtől -mindenáron kicsikarhassak néhány szónyi elismerést – ha bánt -valaki, akár ezek, akár más fiúk, csak szólj nekem!… Majd adok én -annak a pimasznak, aki téged meg mer ütni!…</p> -<p>Még ez a sokra vállalkozó s nyilván önzetlen igéret se hatotta -meg a keménykalapost. A papirtekercset, amelyet eddig a jobbkezében -vitt, bedugta a bal hóna alá, elővette zsebkendőjét s előbb a -füléhez, utóbb pedig az arcához nyomkodta, aztán, nagylelkű -ajánlatomra egy szót se válaszolva, azt nézegette, lát-e a -zsebkendőjén új vérnyomokat? <span class="pagenum"><a name= -"Page_26" id="Page_26">-26-</a></span></p> -<p>Láthattam, hogy a keménykalaposnak kisebb gondja is nagyobb -annál, amit én beszélek, – hogy nem a jövő, hanem az épen most mult -foglalkoztatja, – és hogy a legkevésbé se ragaszkodik hozzám, mert, -meglehet, azt képzeli, hogy a Kutyafejű Tatár szelidebben bánt -volna vele, ha én nem vágom pofon a Holdvilágképűt.</p> -<p>Nem akartam elhinni, hogy a keménykalapos, valami vérlázító -igazságtalansággal, bennem látná minden bajának okozóját; és ha ő, -nemcsak hogy nem igyekezett belém kapaszkodni, rám akaszkodni, -hanem meglepő, szinte érthetetlen hidegséget tanusított velem -szemben, ez engem nem gátolt abban, hogy én, én igenis, továbbra is -ragaszkodjam ő hozzá. Nem voltam hajlandó csak úgy egykönnyen -lemondani annak a társaságáról, akinek majdnem az életét mentettem -meg; az egyetlen lényről a világon, aki tudja, vagy legalább -tudhatná, milyen erős, milyen vitéz és milyen nagylelkű vagyok.</p> -<p>– Majd segítek neked, hazavinni a holmidat – ajánlottam fel, ami -szolgálatot még megtehettem neki. – Vidd csak a sétapálcádat és a -csomagot add ide. Ez azért is jó lesz, mert így mindjárt fejbe -kollinthatom vele a lóformátusokat, ha elő mernek kerülni.</p> -<p>– Odaadom – felelt, egy kissé bizalmatlanul – de vigyázz rá, -mert tiz árkus van benne és ebből minden árkus három vas!</p> -<p>– Ne félj, úgy ütök vele, hogy a csomagnak ne ártsak vele, csak -a kobaknak. Aztán, ne hidd ám, hogy talán még soha se is láttam -három hatost együtt! Volt már nekem egyszer öt pengőm is! Igaz, -hogy rajzeszközöket kellett venni belőle, de megvolt, egy darabban! -<span class="pagenum"><a name="Page_27" id= -"Page_27">-27-</a></span></p> -<p>Semmi hatás. Pedig ez a szép emlék nekem nagyon kedves volt s az -elmondásától nagy sikert vártam.</p> -<p>Más húrt pendítettem meg.</p> -<p>– Kalapodról látom, – szóltam, most már ünnepies hangon, – hogy -római katholikus vagy. Én is az vagyok; legyünk barátok!</p> -<p>Ez, végre, hatott.</p> -<p>Rám nézett, mint akit meglep, de egyuttal gondolkodóba ejt az -ajánlat.</p> -<p>– Szivesen leszek barátod – felelt, néhány pillanatnyi, -észrevehető habozás után – de akkor holnap délután el kell jönnöd a -füvészkertbe. És erről nem szabad szólnod senkinek, még az -édesapádnak sem!</p> -<p>Ez a felelet viszont engem lepett meg.</p> -<p>– Holnap délután? Három órakor? A füvészkertbe? Mért? – -kérdeztem, úgy elbámészkodva, hogy azt hiszem, a szájamat is nyitva -felejtettem.</p> -<p>– No, hát hogy barátságot esküdjünk egymásnak! – felelt, olyan -hangon, mintha csodálná, hogy én nem tudom, ami a legtermészetesebb -dolog a világon.</p> -<p>– Barátságot esküdni? És minek az? – álmélkodtam.</p> -<p>– Hát hogyan lehessünk barátok – magyarázta – ha nem esküszünk -meg, hogy egymás titkait soha senkinek se fogjuk elárulni?! Vagy -talán nem tudtad, hogy e nélkül nincs barátság?</p> -<p>– Nem, ezt nem tudtam – feleltem.</p> -<p>– Már pedig a barátoknak is föl kell esküdniök, mint a -katonáknak! Vagy még arról sem halottál, hogy a katonák -fölesküsznek? – kérdezte. <span class="pagenum"><a name="Page_28" -id="Page_28">-28-</a></span></p> -<p>És mintha a hangjából kiérzett volna a sajnálkozás azon, hogy -ennyire tudatlan vagyok.</p> -<p>– Erről már hallottam. És ha a barátok közt is így szokás, akkor -kezet adok rá, hogy holnap délután, három órakor, ott leszek a -füvészkertben, mindjárt a kapunál!… – szóltam elszántan és igen -megilletődötten.</p> -<p>Már kezdett derengeni előttem, hogy akármilyen nagy is a -felsőbbségem testierő dolgában, a szellemiekben ez a keménykalapos -fiú már sokkal messzebbre jutott, mint én. –</p> -<p>– Ne a kapunál várj, hanem rejtőzzél el a bokrok közt, ott, ahol -legnagyobb a sűrűség – szólt, most már rendelkező hangon, a -keménykalapos. – Nem szeretném, ha valaki megtudná, hogy barátságot -akarunk esküdni egymásnak. Ennek titokban kell maradnia. Csak -rejtőzzél el jól. Azért én meg foglak találni; majd átkutatok -minden bokrot. Ha sokáig nem lelnélek meg, fülelj, hogy nem -hallasz-e vészfüttyöt? A vészfüttyre aztán bújj elő a bokrok közül, -de előbb nézz körül óvatosan, hogy nem lát-e meg valaki. Vagy az is -meglehet, hogy kiáltani fogom a nevedet. Hogy hivnak?</p> -<p>– Gombos Pistának – feleltem. – Hát téged?</p> -<p>– Engem Lóránt Agenornak. De, mert holnaptól fogva úgyis barátok -leszünk, ha megigéred, hogy holnapig sem árulod el senkinek, -elmondok neked egy nagy titkot.</p> -<p>– Megigérem.</p> -<p>– A koporsódra esküszöl, hogy nem árulod el?</p> -<p>Egy kicsit meghökkentem. <span class="pagenum"><a name="Page_29" -id="Page_29">-29-</a></span></p> -<p>– És ha nem esküszöm meg, akkor nem mondod el? – kérdeztem.</p> -<p>– Ilyesmit csak titok pecsétje alatt lehet elmondani; annak, aki -nem fél a legszentebb eskütől sem – felelt Lóránt Agenor.</p> -<p>Meg akartam mutatni, hogy nem félek, sem a legszentebb eskütől, -sem semmiféle pokloktól.</p> -<p>– Hát akkor megesküszöm.</p> -<p>– A koporsódra?</p> -<p>– A koporsómra!</p> -<p>– Így már jól van. Hát tudd meg, hogy nekem van még egy másik -nevem is. És ez a másik nevem az igazi. De azt, hogy engem a -valóságban ifjabb Lorenz Antalnak hivnak, rajtam meg az apámon -kívül csak két élő ember tudja. Az egyik: a temesvári -iskola-igazgató, aki megesküdött az apámnak, hogy nem árulja el -senkinek. A másik: most te vagy.</p> -<p>Megdöbbentem.</p> -<p>– Még csak a pap tudta, aki megkeresztelt; de az már meghalt – -folytatta Agenor. – Az osztályfőnök nem tudta, a fiuk se tudták. -Temesvárott senki se tudta. Itt, Debrecenben se mondtuk el -senkinek. Még a szinháznál se tudják; engem ott mindenki csak a -szinész-nevemen, Lóránt Agenornak ismer. Mert én is, mint az apám, -szinész vagyok.</p> -<p>Hirtelen nagy meghatottság fogott el.</p> -<p>– Talán a te apád az a Lóránt Antal, aki ma háromszor is ott van -a szinlapon?… »A díszleteket festette: Lóránt Antal…« »Ügyelő: -Lóránt Antal«… »A burgundi fejedelem: Lóránt«? – kérdeztem. -<span class="pagenum"><a name="Page_30" id= -"Page_30">-30-</a></span></p> -<p>– Igen, ez az én apám – felelt Agenor. – Az én apám mindent tud, -ami a szinházhoz kell.</p> -<p>Arra a szinházi ezermesterre, akinek a fiát most szinről-szinre -láthattam, már ma reggel is, amikor első dolgom az volt, hogy az -első betütől az utolsóig elolvastam és megtanultam a szinlapot, -csak tisztelettel és csodálattal tudtam gondolni. De az mégse fért -a fejembe, hogy az a fiú, akit az én segítségem nélkül a Kutyafejű -Tatár az imént ugyancsak helybenhagyott volna, joggal -dicsekedhetnék azzal, hogy már ő is szinész.</p> -<p>– Az nagyon szép, hogy ilyen apád van, de hogyan lehetsz te is -szinész, hiszen te még gyerek vagy!… tört ki belőlem a -kételkedés.</p> -<p>– Hát most még csak gyermekszerepekben lépek fel; de mihelyt egy -félfejjel nagyobb leszek, mindjárt kapok egy pár felnőtt-szerepet. -Már tanulom is Romeót és Hamlet, dán királyfit, hogy amikor majd -megütöm a mértéket, tudjam, ami kell – világosított fel Agenor.</p> -<p>Még tovább is akadékoskodtam:</p> -<p>– De a te neved soha sincs ott a szinlapon.</p> -<p>– Még nem volt rajta, mert csak a mult hónapban szerződtünk ide -és azóta egyszer se játszottam nagyobb gyermekszerepet. Majd rajta -lesz, ne félj. És ha tegnap este láttad volna <i>Lucifer, a zöld -ördög</i>-öt, láthattál volna engem is.</p> -<p>– Talán csak nem te voltál az az ügyes kis fekete ördög, akit -bezárnak az almáriomba, de azért onnan is kiszökik és mindenféle -tréfát csinál, úgy, hogy utoljára még a sülyesztőből is felbujik? – -kérdeztem lázas érdeklődéssel.</p> -<p>– Ez az ügyes kis fekete ördög nem volt <span class= -"pagenum"><a name="Page_31" id="Page_31">-31-</a></span> más, mint -én – felelt Agenor, a füzetes regények nyelvén, ami vagy két év -multán, amikor már magam is jobban előrehaladtam a műveltségben, -azonnal elárulta volna előttem, hogy Agenor, már ily ifjan is, -nagyban élvezi a kalandos történeteket.</p> -<p>– Hát akkor láttalak!… kiáltottam fel lelkesedéssel – és nagyon -tetszettél nekem, mert jobban játszottál, mint sok nagy! Pedig én -tudom, melyik szinész játszik jól, mert én minden este ott vagyok a -szinházban…</p> -<p>– Ugyan? – vágott bele Agenor a szavamba.</p> -<p>Hirtelen sandán pillantott rám s a hangjából színte kibődült a -gyanakvás. Meg kellett értenem, hogy hazugságnak tartja, amit -mondok.</p> -<p>De engem sokkal boldogabbá tett az a gondolat, hogy a -hősiességem révén ilyen nevezetes valakivel köthetek barátságot, -semhogy Agenor nyilvánvaló kételkedése lehűthetett volna.</p> -<p>– Ha nem hiszed – feleltem – nézz ki a kortina lyukán akármikor -és majd meglátod, hogy én minden este ott vagyok, mindjárt legelül, -a balsarokban! Ez az én rendes helyem; és ingyen megyek be, mert az -én nagybátyám is szinész. Még pedig hires szinész; Debrecenben úgy -szeretik, hogy soha sem eresztik el máshová. No hát ez az öreg -Boldényi nekem nagybátyám; a nagymamámnak valóságos unokatestvére. -És így minden este bevisz. Egyszer még a szinpadra is felvitt.</p> -<p>– Te vagy az a fiú, aki mindig ott áll baloldalt, legelül, az -első földszinti páholy alatt, mindjárt a zenekarnál, és -rátámaszkodik az orcheszter korlátjára? – kérdezte Agenor, az -arcomat vizsgálgatva. <span class="pagenum"><a name="Page_32" id= -"Page_32">-32-</a></span></p> -<p>– Senki más, mint én – feleltem azon a nyelven, amelyet már tőle -tanultam.</p> -<p>– Akkor hát ismerlek! – mondta Agenor. – Ha ugyan te vagy az, -aki tapsolni szokott nekem.</p> -<p>– Senki más, mint én – alkalmaztam ujra, nem épen a -legszerencsésebben, a tőle tanult kifejezést. – Én sokat tapsolok, -mert nekem nagyon tetszik az, aki jól játszik. És meglehet, hogy én -is szinész leszek. Ez még nem bizonyos, mert még nem tudom, hogy a -szüleim megengedik-e. Ha nem engedik meg, akkor előbb -tengerésztiszt leszek, aztán tengernagy. De ha megengedik, akkor -szinész leszek, mert én is nagyon szeretnék játszani.</p> -<p>Nagy kisértésben voltam, ne áruljam-e el Agenornak azt is, mi -volna titkos vágyakozásaimnak a netovábbja. Hogy királyságot -óhajtanék alapítani; minthogy közelebb ez már nem igen lehetséges: -hát Borneóban és Szumatrában. De féltem, hogy a nálam nyilván -tapasztaltabb Agenor, akinek a tekintélye olyan rohamosan -növekedett előttem, mint az <i>Ezeregyéj</i> halásza előtt a -ládából kiszabadult szellem, – ki fogja nevetni az ábrándjaimat. A -legnagyobbat tehát elhallgattam.</p> -<p>Mindjárt észrevehettem, milyen bölcsen cselekedtem, hogy -legalább ennyire óvatos voltam. Agenor ugyancsak szigoruan torkolta -le a szerényebb vágyaimat is.</p> -<p>– Ohó! Az nem olyan könnyű ám, szinésznek lenni! A szinészethez -nagyon sokat kell tanulni és a tanulást már a pólyában el kell -kezdeni! Tudni kell, merre vannak a sülyesztők; tudni kell -díszletet festeni, világosítani és hogy milyen kellékekre van -szükség. Aztán nagyon sokat kell otthon gyakorolni <span class= -"pagenum"><a name="Page_33" id="Page_33">-33-</a></span> és könyv -nélkül tanulni, mert az nem elég, hogy az ember kiugrik a szinpadra -és akármit makog. Menj te csak tengerésznek! Az is nagyon szép, ha -az ember felmászik az árbockosárba és lesi, hogy merre lát -szárazat. De mért akarsz tengerésztiszt lenni? Ahhoz is sokat kell -tanulni. Légy inkább kalóz! Kalóznak lenni nagyon szép és ehhez nem -kell semmit sem tanulni, nem kell matrózinasságon kezdeni, nem kell -a fedélzetet felmosni, csak kalózdalokat énekelni, ilyeneket, hogy: -»A tengerész, az mind merész!…« és amikor az ember megpillantja az -ellenséges hajót, hát lövöldözni!…</p> -<p>– Kalóznak lenni csak akkor ér valamit, ha az ember kalózkirály -lehet – feleltem. – Aztán meg a kalózokat néha lelövik és ezt én -nem akarom.</p> -<p>– Én, ha nem volnék szinész, kalóz szeretnék lenni – mélázott el -Agenor, a távolba tekintve. – Kalóz vagy karbonári-vezér, aki -egyszerre csak kifelé fordítja az ujján a gyémántgyűrűt és a -beavatottak erre mind meghajolnak előtte, némán, de a kalapjukat a -földig leemelve.</p> -<p>– Hát még nem tudom, mi lesz, hogyan lesz – mondtam, minden -tiszteletem mellett is erős kételkedéssel latolgatva, hogy vajjon -jó-e Agenornak a pályaválasztásra vonatkozó tanácsa? – Azt hiszem, -a szüleim nem engednék meg, hogy kalóz legyek. De én is hallottam, -hogy sokáig kell matrózinaskodni és amellett még mindenfélét -tanulni, ha az ember tengernagy akar lenni. Különben is azt -szeretném a legjobban, ha szinész lehetnék, mert mégis csak az a -legmulatságosabb, ha az ember a szinpadon ugrándozhat, bolondozhat, -énekelhet, <span class="pagenum"><a name="Page_34" id= -"Page_34">-34-</a></span> táncolhat. Azért én egész este figyelek, -amig ti játszotok, mert akkorára, amikor majd a szüleim megengedik, -hogy én is szinész lehessek, mindent tudni akarok, amit a -szinházban tudni kell.</p> -<p>– Ez semmi; ebből még nem tanulsz sokat! – szólt Agenor, egyet -legyintve a pálcikájával, úgy, ahogy Boldényi bácsi szokta a -szinpadon. – De szerencséd, hogy megismerkedtünk, mert, ha barátok -leszünk és holnap, a füvészkertben megesküszöl, hogy a vérpadon sem -árulsz el, akkor én megtanítalak a szinészetre, úgy, hogy mindent -tudni fogsz és még ki is festelek, amikor a szinpadra ki kell -lépned. Azt pedig, hogy mikor kell kilépned, az apám meg fogja -mondani, mert ő az ügyelő.</p> -<p>– Hát az nagyon jó lesz, ha mindenre megtanítasz! – kaptam a -szíves ajánlaton. – Boldényi bácsit hiába kértem erre; azt mondta: -akkor is a latin gramatika az első, ha az ember a szinészethez -megy. Pedig én is azt hiszem, amit te mondasz, hogy: már a pólyában -is másképen kell ugrándozni, ha az ember szinész akar lenni; és -nagyon hamar meg kell tanulni a szinészetet ahhoz, hogy az ember -kiismerhesse magát a sülyesztőben is. Hát mégis csak jobb volna, ha -te engem már most kitanítanál a szinészetre. Akkor legalább nem -kellene félned, mert mindig csatlakoznám hozzád és ha valaki meg -akarna verni, én rögtön pofonvágnám.</p> -<p>Nem annyira a hálaérzet szólt belőlem, mint inkább a szorongás. -Félszemmel mindig azt lestem, nem bukkan-e elő valamelyik -utcasarokról a Kutyafejű Tatár vagy a Holdvilágképű, -segítőcsapattal megerősödötten, amely esetben nem maradna más -választás, mint lemondani minden, már megszerzett <span class= -"pagenum"><a name="Page_35" id="Page_35">-35-</a></span> -dicsőségről és hanyatt-homlok rohanni, két különböző irányba, ki -merre talál hamarább egérutat.</p> -<p>Szerencsémre, hire-hamva se volt sehol az ellenségeinknek. Soha -se láttam többé, se a Holdvilágképűt, se a Kutyafejű Tatárt, mintha -a föld nyelte volna el őket, úgy eltüntek, örökre.</p> -<p>Agenornak észrevehetően nem tetszett, hogy arra emlékeztetem, -amire sohase gondolt szivesen s amit már nagyon szeretett volna -végképen elfelejteni. Mintha nem is hallotta volna az utolsó -szavaimat, csak a kérésemre felelt:</p> -<p>– Hát, ha megesküszöl, hogy a sírig hű barátom leszel és nem -árulsz el akkor sem, ha a kínpadon vallatnak, akkor kiképezlek -szinésznek. Először megtanítalak szinházat építeni és díszletet -festeni, aztán szerepeket adok neked és megtanítalak arra is, hogy -hogyan kell szinházat játszani. Én mindent tudok, ami a szinházhoz -kell; értek az igazgatáshoz, a rendezéshez, az ügyeléshez, a -világosításhoz, a maszkcsináláshoz, a hajfodorításhoz és a -balletmesterséghez. Az ének meg a tánc a kisujjamban van; és -először ugyan csak hősszerelmes szerepekre fogok szerződni, de ha -buffó kell, akkor is itt leszek én. Egymagamban fel tudom építeni a -szinházat és eljátszok benne mindent, valamennyi szerepet. Már nem -egy szinházat csináltam… látod, ebből is szinház lesz!…</p> -<p>És rámutatott a papirtekercsre, amelylyel néha-néha, mihelyt -utcasarokhoz közeledtünk, huszáros hatvágást csináltam a levegőbe, -hogy már előre védekezhessem minden elképzelhető meglepetés -ellen.</p> -<p>– Ebből? – kérdeztem, elbámulva. <span class="pagenum"><a name= -"Page_36" id="Page_36">-36-</a></span></p> -<p>– Ebből, ebből!… Ez kartonpapiros és ebből lesznek a díszletek – -magyarázta Agenor. – Hat díszlet: erdő, börtön, szoba, kert, -palotasor és trónterem; több nem kell. A szinpadot és a -szinháztetőt pedig szivarskatulyából ácsolom össze. Ez előtt a kis -szinpad előtt fogunk gyakorolni és próbákat tartani. De előbb azt -kell megtanulnod, hogyan kell szinházat építeni. Később díszleteket -fogsz festeni. Mikor ezt is tudod, arra foglak megtanítani, hogy -hogyan kell bajuszt meg szakált ragasztani. A többi aztán már -könnyebb lesz.</p> -<p>Elhűltem, amint arra gondoltam, milyen sok az, ami Agenort -foglalkoztatja.</p> -<p>– És most már nem is jársz iskolába? – kérdeztem.</p> -<p>– Most még járok – felelt Agenor. – De ha egy félfejjel nagyobb -leszek és minden este játszanom kell, akkor majd végképen ki fogok -maradni az iskolából. Mindenre nem érhet rá az ember.</p> -<p>– Aztán melyik iskolába jársz? A piaristákhoz nem járhatsz, mert -akkor már ismertelek volna.</p> -<p>– Amióta Temesvárról eljöttünk, magántanuló vagyok. Az ősszel -majd vizsgálatot teszek az elsőből és aztán a piaristákhoz fogok -járni, a másodikba.</p> -<p>– Akkor épen egy osztályban leszünk. És ha egymás mellett -ülhetünk, talán óraközben is taníthatsz, a tizperces szünetekben -pedig próbát tarthatunk…</p> -<p>Erre az ajánlatomra már nem kaptam feleletet. Agenor hirtelen -megállapodott és rámutatva a Csapó-utca egyik legnagyobb házára, -igy szólt:</p> -<p>– Látod, itt lakunk! <span class="pagenum"><a name="Page_37" id= -"Page_37">-37-</a></span></p> -<p>– Egyszer Boldényi bácsi is itt lakott – mondtam.</p> -<p>Ráismertem a házra, a kapu mellett látható kis szappanosboltról. -Még emlékeztem rá, mit beszélt a nagyanyámnak Boldényi bácsi, ennek -a kis szappanosboltnak a tulajdonosáról. Hogy mindig szinészeknek -szokta bérbe adni a házában lévő öt kisebb-nagyobb lakást és ha a -szinész olykor-olykor nem tudott fizetni, hát a szappanos -egyszerüen elengedte neki a negyedévi lakásbért. Egyszer ki akart -tenni a házból egy szinészt, aki már három éve nem fizetett semmit. -De a szinész bevitte hozzá a feleségét, meg a gyermekeit, az egész -szinészcsalád sirni kezdett, amire előbb a kövér szappanosné sirta -el magát, aztán a még kövérebb szappanos is, és a szinész talán még -ma is ott lakik, ingyen, ha azóta meg nem halt.</p> -<p>– De te nem jöhetsz hozzánk – tudatta velem Agenor a -házirendjüket. – Csak a füvészkertben találkozhatunk vagy -nálatok.</p> -<p>– Nem baj – feleltem. – Holnap a füvészkertből majd elvezetlek -hozzánk; és ha akarod, egész nap nálunk lehetsz. Nekünk nagy -udvarunk van… és a kocsiszinben meg a padláson is játszhatunk.</p> -<p>– Hát jól van. A füvészkertből, mihelyt felesküdtünk barátoknak, -mindjárt elmegyünk hozzátok. De három órára ott légy ám!… és jól -rejtőzzél el, hogy senki se sejtse, mit forralunk! Otthon pedig egy -szót se!… ne felejtsd el, mit mondtam!… a mi titkunkról senkinek se -szabad tudnia!… – figyelmeztetett Agenor és a tekintetében -ugyanolyan titokzatosság sötétlett, aminő a szavaiban. <span class= -"pagenum"><a name="Page_38" id="Page_38">-38-</a></span></p> -<p>Egy kicsit megborzongtam. Sejteni kezdtem, hogy valami főbenjáró -dologba sodródom bele. De már nem mertem visszalépni. Szégyeltem -volna, hogy ezzel talán félénkséget árulok el… és nem is akartam… -kezdett emészteni a kiváncsiság, hogy ugyan mi lappanghat a mögött -a rejtelmesség mögött, amelyet Agenor úgy a lelkemre köt?!</p> -<p>– Légy nyugodt! – feleltem. – Nem holmi ringy-rongy Kutyafejű -Tatárral van dolgod!…</p> -<p>Úgy gondoltam, eredményesebben nem hivatkozhatom a -férfiasságomra, mintha a Kutyafejű Tatárt említem.</p> -<p>Agenornak az arca még jobban elsötétedett.</p> -<p>– Hát szervusz! – szólt és kézfogás nélkül akart befordulni a -kapun.</p> -<p>– Igaz!… még azt akartam kérdezni… ma este nem játszol? Mert én -ma este is ott leszek a szinházban! – kiáltottam utána.</p> -<p>Visszafordult.</p> -<p>– Játszom – felelt – de csak kis szerepeket. A husvét-jelenetben -keresztül szaladok a szinpadon és azt kiáltom, hogy: »Juhhéja -juhé!…« A negyedik felvonásban pedig ördögfiú vagyok, de nem szólok -egy szót se, csak ugrálok. Majd nézz meg <i>Nickleby Miklós vagy a -londoni koldusok</i>-ban!… ebben a darabban már megláthatod, milyen -szinész vagyok!… Holnap pedig gyere el a füvészkertbe. De ne -felejtsd el, hogy a jelszó: »Légy néma, mint a sir!…«</p> -<p>Bement a kapun és nem nézett vissza; én még egy darabig utána -bámultam; nem szivesen eresztettem el a szemem elől.</p> -<p>Akkor még nem tudtam, hogy ez a hálára kötelezett és a -lekötelező örök története. <span class="pagenum"><a name="Page_39" -id="Page_39">-39-</a></span></p> -<p>Mikor eltünt, megindultam visszafelé. De, jó nagy kerülővel, a -mellékutcákon somfordáltam haza. Életem legnagyobb hőstette után, a -győzelem mámorában se felejtettem el az óvatosságnak azt a -szabályát, hogy: »Ne keresd a bosszút lihegő ellenséget!… hogy -kikerülhesd, inkább toldd meg az utadat pár lépéssel!…«</p> -<h3>III.</h3> -<p>Este, a szinházban, <i>Faust</i> előadásán, úgy a juhhéjázó fiú, -mint az ördöggyerek alakjában azonnal ráismertem az én Agenoromra. -Arra a gondolatra, hogy ez a híres fiú, akinek a szaladgálását száz -meg száz ember kiséri figyelemmel, holnap délután nekem már esküdt -barátom lesz, sebesebben kezdett dobogni a szivem. Csak őt láttam; -senki és semmi másra nem tudtam gondolni.</p> -<p>Szinház után Boldényi bácsi hazavitt.</p> -<p>– Vilmos bácsi – ujságoltam neki – megismerkedtem egy fiúval, -aki azt mondja, hogy ő Lóránt Antalnak a fia és sokszor fellép -gyermekszerepekben. Ma láttam is a szinpadon, de nem énekelt -semmit, csak ugrált meg juhhéjázott és amikor Mefisztófelesz azt -danolja Faustnak, hogy: »Ez birodalmam!…« erre-arra futkosott a -táncosnők körül. Tud már játszani ez a fiú?</p> -<p>Azért kérdezősködtem, mert kiváncsi voltam rá, hogy az én -barátom szinművészeti hivatottságáról mit tart a közvélemény?</p> -<p>– Nem tudom, Pistikám – felelt Vilmos bácsi. – Lóránt, aki -nagyon derék ember, néha <span class="pagenum"><a name="Page_40" -id="Page_40">-40-</a></span> panaszkodik, hogy van egy fia, aki nem -akar tanulni, de hogy a fiát felléptetik-e gyermekszerepekben és -mikor?… én bizony nem ügyeltem erre. Lóránt nemrégen került -Debrecenbe; ha jól emlékszem, csak a mult hónapban jött ide.</p> -<p>Tehát Boldényi bácsi nem is tudja, hogy Agenor milyen sokszor -jelenik meg a szinpadon és milyen nagy szerepe van a <i>Londoni -Koldusok</i>-ban!… Elvégeztem magamban, hogy Boldényi bácsi már -öreg s elmaradt a világtól.</p> -<p>Otthon, jóval későbben aludtam el, mint máskor. Az álomnak talán -egy félóráig is birkóznia kellett velem, amíg végre el tudott -nyomni. Ujra meg ujra láttam a Csapó-utcai házat, ahová nekem nem -szabad bemennem. Aztán a holnapi találkozó járt a fejemben és az, -hogy ugyan mért kell ezt eltitkolnom?</p> -<p>– Mit fogok mondani a nagymamámnak, ha holnap délután, -háromnegyed háromkor véletlenül megkérdezi: »Pistika, hova -méssz?«</p> -<p>Ugy oldottam meg ezt a kérdést, hogy amikor a nagymama ebéd után -egy kicsit elszunnyadt, egyszerűen elszöktem hazulról.</p> -<p>(Ekkor játszottam ki először a jóvoltomról gondoskodó felsőbbség -rendelkezését s már ezért az első fölzendülésemért is meg kellett -lakolnom!)</p> -<p>A füvészkertnek minden zegét-zugát ismertem. Tudtam, hogy van -benne egy kis sűrűség, ahol jól el lehet bujni. Itt olyan gondosan -elrejtőztem, hogy az úton sétálgatók nem láthattak, de én se -láthattam ki az utra. Mindenfelől bozót vagy cserje fogott körül. -Hogy Agenor kivánságának a legnagyobb pontossággal tegyek eleget, -leültem a fűbe és nem mukkantam. <span class="pagenum"><a name= -"Page_41" id="Page_41">-41-</a></span></p> -<p>Vagy egy negyedóráig vártam, hogy mikor hallatszik fel a -»vészfütty«; de hiába füleltem. (Utóbb kiderült, hogy Agenor nem is -tudott fütyölni.) Végre kuvikolást hallottam, amely mintha nem -madártól eredt volna. Meg se moccantam.</p> -<p>Ujra hallottam:</p> -<p>– Kuvik! Kuvik!</p> -<p>Most már megismertem Agenor hangját.</p> -<p>Nem mozdultam meg, de feleltem a jeladásra, azon a módon, -amelyet – úgy találtam – még a leginkább lehet megegyeztetni Agenor -barátom nem egészen világos céljával. Azaz én is kuvikolni -kezdtem:</p> -<p>– Kuvik! Kuvik!</p> -<p>Nemsokára, az út felől, suttogást hallottam:</p> -<p>– Te vagy az, Pista?</p> -<p>Elődugtam a fejemet a bokorból és visszasugtam:</p> -<p>– Én vagyok!</p> -<p>Hát bújj elő! – hallottam Agenor suttogását. – De óvatosan és -nesztelenül!…</p> -<p>Kimásztam a sűrűségből az útra, és – mert a nagyobb óvatosság -meg a nesztelenség kedvéért a legrövidebb utat választottam – egy -pár kemény gally felhorzsolta az arcomat.</p> -<p>– Mi az? – suttogta Agenor, aki az úton várt, egy -ujságpapirosburkolatu kis csomagot tartva a kezében. – Az arcod úgy -vérzik, mintha megsebesültél volna!… Csak nem támadott meg -valaki?!…</p> -<p>– Semmi! – feleltem, én is suttogva. – Most horzsolhatta fel az -arcomat valami vékony ág vagy mi? <span class="pagenum"><a name= -"Page_42" id="Page_42">-42-</a></span></p> -<p>– Akkor minden a legjobban megy – ujságolta Agenor, már nem -suttogva, de továbbra is halkan. – A közelben nincs senki. Ha az -emberek meglátnak bennünket, senki se fogja gyanítani, hogy -titokban találkoztunk; mindenki azt fogja hinni, hogy együtt -jöttünk ide.</p> -<p>Nem voltam ugyan tisztában vele, hogy ez mire jó, de én is -örültem rajta, hogy így történt.</p> -<p>– Hát most már gyere utánam – kormányozta lépteimet Agenor. – De -azért egy sorban jöhetsz velem, Mintha csak sétálnánk.</p> -<p>– Hova vezetsz? – kérdeztem.</p> -<p>– Az üvegház mögé. Annál elhagyottabb helyet nem találunk. Ott -fogjuk letenni az esküt.</p> -<p>– És mi van a kezedben?</p> -<p>– Majd mindjárt meglátod! – felelt Agenor, úgy pislantva rám, -mintha valami kedves meglepetést tartogatna számomra.</p> -<p>Aztán megint elkezdett sugdolózni:</p> -<p>– Ugy hallottam, hogy ez a füvészkert valamikor temető vagy -talán csatatér volt és hogy itt sok csontváz van a földben. Jó -volna kiásni egyet, mert az eskü úgy a legszebb, ha az ember -csontvázon tartja a kezét. De azt hiszem, sokáig tartana… Meglehet, -a csontvázak jó mélyen vannak és nem tudjuk merre…</p> -<p>Én is azon a véleményen voltam, hogy ez sokáig tartana, és nem -tartottam szükségesnek, hogy csontvázat keresgéljünk. Általában, -kezdett nem tetszeni nekem az esküvel járó sok körülményesség.</p> -<p>Nagy örömömre, Agenor sem erőszakolta a dolgot. <span class= -"pagenum"><a name="Page_43" id="Page_43">-43-</a></span></p> -<p>– Különben elég lesz ez is – szólt, rábökve a bal mutatóujjával -a jobb kezében tartott csomagra.</p> -<p>Ez a csomag is aggasztott. Annyira, hogy borzasztóan hosszúnak -tetszett az az idő, amíg az üvegházhoz értünk. Pedig öt perc sem -mulhatott el azóta, hogy Agenor rám talált.</p> -<p>Megkerültük az üvegházat s Agenor belépett abba a szűk közbe, -mely az üvegház hátulsó falát a kert kőkerítésétől választotta el. -Aztán intett, hogy kövessem.</p> -<p>Itt krétát vett elő a zsebéből s a krétával jókora kört rajzolt -le a földre.</p> -<p>– Aki esküszik, ebbe a körbe áll be – mondta.</p> -<p>És végre kibontotta a csomagot. Két álarcot vett ki belőle: egy -vörös atlasz-álarcot, meg egy feketét, amely bársonyból volt.</p> -<p>– A vörös az enyém, a fekete a tiéd – rendelkezett. – Itt van, -vedd fel. Fel tudod venni?</p> -<p>– Nem én. Rajtam még soha se volt álarc.</p> -<p>– Hát majd felteszem neked.</p> -<p>Mind a két álarcot gumizsinórral lehetett a fejre erősíteni. Ezt -a gumizsinórt ugyan a mienknél nagyobb koponyák számára mérték ki, -de mind a kettőnknek olyan dús hajunk volt, hogy az álarc így is -megállott a fejünkön.</p> -<p>Magam is igen ünnepiesnek találtam, hogy így, álarcosan állunk -egymással szemben.</p> -<p>– Először én esküszöm, mert én vagyok az öregebb – szólt Agenor, -mikor elkészült az álarcok elhelyezésével. – Te addig maradj a -fehér körön kivül.</p> -<p>Ő maga beállott a kör közepébe, esküre <span class= -"pagenum"><a name="Page_44" id="Page_44">-44-</a></span> emelte fel -jobbkezének mutató- és középujját, aztán így szólalt meg a vörös -álarc alól:</p> -<p>– Én, Lóránt Agenor, eszküszöm a rejtelmes hatalmakra, a -sötétség lovagjaira és a Mágia minden csodájára, hogy Gombos -Istvánt barátommá fogadom! Esküszöm, hogy hű társa leszek, még a -számkivetésben is! Esküszöm, hogy titkait soha senkinek se árulom -el, még akkor se, ha pozdorjává törik a csontjaimat!</p> -<p>A legutolsó mondatot egy kissé sokallottam. Annyira, hogy -meginogtam és a legutolsó pillanatban gondolkodóba estem, hogy -csakugyan letegyem-e az esküt én is, vagy megvalljam a vörös -álarcosnak, hogy én ilyen sokra nem merek vállalkozni.</p> -<p>Döntött az a gondolat, hogy ha én most, a legutolsó percben -lépek vissza, amikor Agenor már megesküdött, ez valami -hitszegésféle volna. Hogy: nem, most már nem vonulhatok vissza; nem -hagyhatom cserben az esküdt barátomat!…</p> -<p>De egy kicsit támolyogtam, amikor Agenor kilépett a körből és -figyelmeztetett, hogy most már én következem sorra.</p> -<p>– Csakhogy én… – szólaltam meg, amikor már a kör közepén -állottam.</p> -<p>Agenor rám rivallt s a szavamba vágott:</p> -<p>– A bűvös körben nem szabad egyebet mondanod, csak az eskü -szavait!… Ha valami mást akarsz mondani, lépj ki a körből!…</p> -<p>Engedelmesen ugrottam ki a körből és már ugyancsak ijedten -dadogtam:</p> -<p>– Csak azt akartam mondani, hogy én nem tudom könyv nélkül az -esküt. <span class="pagenum"><a name="Page_45" id= -"Page_45">-45-</a></span></p> -<p>– Sebaj! – felelt. – Majd utánam mondod. Menj vissza a körbe, -emeld esküre a két ujjadat… de a jobbkezed két ujját ám!… mert ha a -ballal esküszöl, ebből nagy bajok származhatnak!… és csak azt -mondd… utánam… amit én mondok!…</p> -<p>Megint beléptem a körbe s megszólalni nem merve, hunyorgatással -figyelmeztettem rá, hogy a jobbkezem két ujját emelem esküre, nem a -balt… aztán a fekete álarc alól mondatról-mondatra elrebegtem, amit -a vörös álarc alól hallottam:</p> -<p>– Én, Gombos István, esküszöm a rejtelmes hatalmakra, a sötétség -lovagjaira és a Mágia minden csodájára, hogy Lóránt Agenort -barátommá fogadom! Esküszöm, hogy hű társa leszek, még a -számkivetésben is! Esküszöm, hogy titkait soha senkinek se árulom -el, még akkor se, ha pozdorjává törik a csontjaimat!</p> -<p>Az utolsó szavakat már olyan halkan rebegtem el, hogy alig -lehetett hallani.</p> -<p>A vörös álarc minden mondatom után helyeslően bólongatott.</p> -<p>Mikor a »csontjaimat« szót is kipihegtem, úgy ugrottam ki a -fehér körből, mintha csupa parázson álltam volna ott. És azonnal -hátranyúltam a gumizsinórhoz, hogy levethessem az álarcomat, mely -szinte égetett… miközben ezt indítványoztam:</p> -<p>– Hát most már menjünk innen!</p> -<p>– Mit csinálsz?! – kiáltott rám Agenor. – Ne nyulj az álarchoz!… -Még nincs vége!… Most barátságunkhoz segítségül kell hívnunk a -rejtelmes hatalmakat! Maradj ott, ahol vagy, de olyan egyenesen -állj, mint a cövek!… És jól <span class="pagenum"><a name="Page_46" -id="Page_46">-46-</a></span> vésd emlékedbe a szavaimat, mert -mindjárt utánam, neked is szóról-szóra ugyanazt kell mondanod!…</p> -<p>Belépett a körbe és ebben olyan állásba helyezkedve, mint aki -lóra akar pattanni, kinyújtotta a jobbkarját, a lehető -legmagasabbra emelte a kezét, szétterpesztette a tenyerét és -megöblösítve a hangját, olyanformán, ahogy a szinházi kisértetek -szoktak beszélni, ezt szavalta el:</p> -<div class="poem"> -<div class="stanza"><span class="i0">Számiel, Számiel, lépj -elő!<br /></span> <span class="i0">Itt a bűvös -csontvelő!<br /></span></div> -</div> -<p>Nem nézett rám; tekintete az ürbe meredt. És a vörös álarc alól -kivillogó szemben, mely szinte megüvegesedettnek látszott, -csakugyan volt valami kisérteties.</p> -<p>Éreztem, hogy az egész hátam csupa libabőr.</p> -<p>Ismertem ezt a Számielt a <i>Bűvös vadász</i>-ból. Fáztam, -amikor a szinpadon láttam és mindannyiszor fáztam, valahányszor, -utóbb, rá kellett gondolnom.</p> -<p>Emlékeztem rá, milyen szép szavakkal kötötte a lelkemre jó öreg -hittantanárom, hogy római katholikus fiúnak nem szabad hinnie -semmiféle babonában… de én, én nem akartam hivni ezt a Számielt!… -nem akartam!… nem akartam!</p> -<p>A vörös álarc kilépett a körből és – ismét a természetes hangján -– így parancsolt rám:</p> -<p>– Most te lépsz be a körbe és te mondod el ugyanezt. Egészen úgy -csinálod, ahogy én. Megjegyezted jól, tudod szóról-szóra, hogy mit -kell mondani?</p> -<p>– Ej, erre már nincs semmi szükség! – húzódoztam. <span class= -"pagenum"><a name="Page_47" id="Page_47">-47-</a></span></p> -<p>A vörös álarc végignézett rajtam és gúnyos hangon azt -kérdezte:</p> -<p>– Talán félsz?</p> -<p>Más körülmények közt azt feleltem volna, őszintén, hogy: igenis, -félek:… hogy én nem akarom az ördögöt a falra festeni, mert attól -tartok, hogy megjelenik… hogy én tudni se akarok semmiféle -Számielről!… hogy egy szó, mint száz: én nem akarom hívni ezt a -Számielt!…</p> -<p>De most!… Hát én magam romboljam le a dicsőségemet, amelynek még -alig egy napja örvendek?!… Hát hiába győztem le, olyan hősiesen, a -Holdvilágképűt meg a Kutyafejű Tatárt, vagyis Kálvinnak egész -hadseregét?!… Hát félhetek én, szabad nekem félnem, aki tegnap -minden kényszerítő ok nélkül rontottam neki a nálam kétszerte -erősebb ellenségnek, a megtámadott gyöngének és hitemnek -védelmében, lovagi vakmerőséggel?!</p> -<p>– Nem félek – kerteltem. – Láthattad tegnap, hogy én az ördögtől -sem félek. De ahhoz, hogy barátok legyünk, nincs szükségünk -semmiféle Számielnek a segítségére. És mert már az esküt is -letettük…</p> -<p>– Ohó, még nem tettük le! – vágott a szavamba Agenor – mert -Számielnek a segítségül hívása hozzátartozik az eskühöz; enélkül az -egész nem ér semmit. És ha az eskü végét nem mered letenni, azt -kell hinnem, hogy félsz!</p> -<p>A vörös álarc alól – melynek mandulametszésű két kis hasadéka a -szemgolyók egy részének elrejtésével amúgy is félelmetesen -idegenszerűvé változtatta a kicsillogó tekintetet, – mintha csupa -gúny sugárzott volna a szemembe. <span class="pagenum"><a name= -"Page_48" id="Page_48">-48-</a></span></p> -<p>Nem volt bennem annyi bátorság, hogy ezt a gúnyt, mely azzal -gyanusított, hogy félek, el tudjam viselni; tehát, akármennyire -féltem, elszántam magamat rá, hogy megteszem, amitől irtóztam.</p> -<p>– Jól van – mondtam – hogy ne gondold, mintha én félnék a te -Számieledtől vagy akármitől a világon… mert én még egy koponyától -se félek… hát megteszem, amit kivánsz, pedig én ezt az egész -hókusz-pókuszt nevetségesnek találom.</p> -<p>Annyira nevetségesnek találtam, hogy amint beálltam a körbe, -reszkettem, mint a nyárfalevél.</p> -<p>– Ha már elfelejtetted, mit kell mondani, lépj ki a körből és -majd itt, kivül megsúgom. Ha pedig tudod, ne felelj nekem… mert a -körben nem szabad társalogni… ne is biccents, hanem tartsd fel a -jobbkarod olyan magasra, mintha az égbe akarnál nyúlni és mondd el -a bűvös igéket, de hangosan, tisztán érthetően, hogy Számiel -meghallhassa!… dirigált a vörös álarc.</p> -<p>Engedelmeskedtem, de előbb egy nagyot kellett sóhajtanom s csak -azután tudtam elrebegni, hogy:</p> -<div class="poem"> -<div class="stanza"><span class="i0">Számiel, Számiel, lépj -elő!<br /></span> <span class="i0">Itt a bűvös -csontvelő!<br /></span></div> -</div> -<p>Akármennyire iparkodtam, hogy ne áruljam el a meghatottságomat, -magam is hallottam, hogy a hangom ugyancsak remegett.</p> -<p>Alig mondtam el, máris hallottam a vörös álarc -vezény-szavát:</p> -<p>– Maradj mozdulatlan és légy néma, mint sir! Most én is be fogok -lépni a körbe és együtt fogjuk hívni Számielt. De hangosabban -hívd!… nem úgy, mint az előbb!… mert Számiel azt fogja hinni, hogy -nem akarod megtartani az esküdet. <span class="pagenum"><a name= -"Page_49" id="Page_49">-49-</a></span> Aztán odabenn a balkezedet -fogom felemelni… a jobb csak hadd lógjon… a ballábunkat -meghajlítva, előre tartjuk, a jobblábunkat pedig hátra kifeszítjük, -mint a katonák, mikor rohamra készülnek… és mikor látod, hogy -fölszegzem a fejemet, mind a ketten egyszerre mondjuk a bűvös -igéket. Ha ez is megvan, én eleresztem a balkezedet, te felém -nyujtod a jobbodat, kezet fogunk, kilépünk a körből, a krétára -homokot szórunk és csak azután vethetjük le az álarcot.</p> -<p>Igy történt. A vörös álarcos belépett a körbe, megfogta a -balkezemet s felrántotta magasra, abba a testtartásba -illeszkedtünk, amelyet a cerimóniamester megkivánt és a -megállapított jelre egyszerre szavaltuk el a bűvös igéket. Agenor -öblös, kisérteties hangon, szinte torkaszakadtából kiáltott, én -inkább csak fohászkodtam – és arra gondoltam, hogy valamelyik -operában az összeesküvők ugyanígy összefogózkodva és ugyanilyen, -rohamra készülő testtartásba helyezkedve harsognak el a lámpák -előtt már nem tudom mit – Agenor megrázta a jobbkezemet, kiléptünk -a körből, a krétára homokot szórtunk s mikor a bűvös körnek minden -nyomát eltüntettük, mind a ketten levetettük az álarcot.</p> -<p>Nagy megkönnyebbülést éreztem s már nem idegenkedtem Agenortól -úgy, mint előbb, amikor a vörös álarc még ott volt a fején. És míg -ő a két szinházi holmit ujra becsomagolta abba az ujságpapirosba, -amely a cerimónia idején a bűvös körtől nem messze, a földön -dísztelenkedett, megkérdeztem tőle:</p> -<p>– Mondd, Agenor, hiszed te, hogy van Számiel? <span class= -"pagenum"><a name="Page_50" id="Page_50">-50-</a></span></p> -<p>– Előbb mondd, hogy hát te hiszed-e?</p> -<p>– Hiszem is, nem is – feleltem. – Tulajdonképen nem hiszem. -Máskor meg azt gondolom, hogy hátha mégis van. Ha szép az idő, -inkább nem hiszem. De, mert most már barátok vagyunk, a te -kedvedért szivesen elhiszem.</p> -<p>– Akkor nem érted az egészet. Rejtelmes hatalmak, azok csak -vannak, ugy-e? No hát, ha vannak, akkor ezek közül akármelyik ép -úgy megjelenhetik Számiel képében is, amint én felöltözködhettem -Mátyás királynak. Hát Számiel, az van. És eskü nélkül nincsen -barátság; az eskü meg nem ér addig, amig a rejtelmes hatalmak be -nem irják a sors fekete könyvébe. Ezt már a mágusok is így -tanították és így kivánják a rózsakeresztes lovagok is, akik a -kabalakönyveket meg a Mágia egyéb csodáit őrzik, egy néma -palotában, amelyiknek minden ablaka örökösen világos. Ezeknek néha, -amikor éjfélkor, sötét sziklahasadékok közt, a bűvös körben kötnek -új barátságot, Számiel meg is jelenik, fekete kutyáival, lángból -készült palástban. Hát most már tudod, mért kell hívni -Számielt.</p> -<p>Agenor ezt nagyon komolyan, szent félelemszerű ihletettséggel -mondta el. Meglátszott rajta, hogy egy cseppet se kételkedik -értesülésének a megbizhatóságában.</p> -<p>– És te honnan tudod ezt? – kérdeztem.</p> -<p>– A könyvekben minden meg van irva – felelt. – És én sokat -olvasok.</p> -<p>»Hittem is, nem is.« De ha egy kicsit kételkedtem is, ez nem -csökkentette Agenor irányában érzett tiszteletemet. Ellenkezőleg; -minél több új és meglepő dolgot hallottam Agenortól, annál inkább -<span class="pagenum"><a name="Page_51" id= -"Page_51">-51-</a></span> elhatalmasodott bennem az a csodálat, -amely azonnal megszállott, mikor megtudtam, hogy ő már szinész.</p> -<p>Sajnos, tiszteletem és csodálatom fokozódásával lassankint -feltámadt bennem a titkos irigykedés is. Hogy Agenor, bár csak egy -esztendővel idősebb nálam, máris ilyen tengersokat tud: ez a -gondolat nemcsak respektussal töltött el, hanem egyszersmind -szégyenkezővé és egy kicsit féltékennyé is tett. Mindazzal szemben, -ami egyre növekedő bámulatot keltett fel bennem Agenor iránt, nekem -nem volt egyebem, csak az a kis dicsőségem, amelyet tegnap olyan -váratlanul szereztem, a testierőmmel. És magam tudtam a legjobban, -hogy ez a dicsőség milyen lenge alapra épült. Még hozzá, ezt az -egyetlen felsőbbségemet is majdnem elvesztettem az imént, amikor -gyanuba keveredtem, vajjon nem félek-e?</p> -<p>Vágyódni kezdtem rá, sőt utóbb szinte epedtem érte, hogy ujra -kitüntethessem magamat.</p> -<p>– Hát most már barátok vagyunk és mint barátomat meghívlak -hozzánk – mondtam Agenornak. – Nálunk az udvarban is, a -kocsiszinben is nagyszerűen lehet szinházat játszani. És egy -cseppet se félj az utcán, amig velem jössz. Csak maradj mögöttem, -én majd elül megyek és mindenkit felrugok, aki téged bántani -akar.</p> -<p>Agenor csak magára a meghivásra felelt:</p> -<p>– Jól van, még ma megkezdhetjük a tanulást. És hogy az első -lecke ne legyen nagyon nehéz, legelőször is arra foglak -megtanítani, hogy hogyan kell bajuszt meg szakált ragasztani. -Látod, el is hoztam magammal, ami ehhez kell!… <span class= -"pagenum"><a name="Page_52" id="Page_52">-52-</a></span></p> -<p>Előszedte zekéje két zsebének egész tartalmát: egy zsinórra -fűzött, hosszú, fekete szakált, több bajuszt és rövidebb álszakált -meg egy piszkos vörös parókat, de ezeket a tárgyakat mindjárt -vissza is dugdosta oda, ahonnan elővette.</p> -<p>Annak is örültem, hogy végre szorosabb kapcsolatba kerülhetek a -szinház világával.</p> -<p>– Hát menjünk! – sürgettem Agenort.</p> -<p>– Várj csak, erre még ráérünk! – felelt. – Egy félóra mulva majd -elmegyünk hozzátok, de mert az álarcok már úgyis itt vannak és -senki se látta meg, hogy ide lopóztunk… úgy, hogy egy lélek se -fogja sejteni, ha most összeesküszünk… hát előbb alakítsunk titkos -társulatot!</p> -<p>Ebben az indítványban mindenekelőtt azt láttam meg, hogy teret -kinál az én szereplésvágyamnak is.</p> -<p>– Igen, igen, alakítsunk!… – helyeseltem az indítványt. – Én már -régen gondoltam, hogy jó volna, ha a római katholikus fiúk -összebeszélnének és addig üldöznék azokat, akik a kollégiumba -járnak, amíg minden lóformátus gyereket kikergetnénk Debrecenből. -És ha megalakítjuk a titkos társulatot, én két, három lóformátus -gyereket is magamra vállalok, a te ellenségeidet is mind!…</p> -<p>– Hallgass!… Te ehhez nem értesz!… Ezt én jobban tudom, mint -te!… – vágott a szavamba Agenor. – Mit akarsz mindig verekedni? -Műveltség az?!… A titkos társulatot csak bizd rám!… Olyan titkos -társulatot fogunk csinálni, amelyikről senkinek sejtelme se lesz, -de ha megtudnák, hogy ilyen van, hát mindenki rettegne tőle!…</p> -<p>– Hát hogyan gondolod? – kérdeztem. <span class= -"pagenum"><a name="Page_53" id="Page_53">-53-</a></span></p> -<p>– Előbb mondd meg, hallottál-e már valaha a nápolyi néma -cimborákról?</p> -<p>– Nem én.</p> -<p>– Hát ezek a nápolyi néma cimborák – magyarázta Agenor – -összeesküdtek és ők maguk titkos jelekről mind felismerték egymást, -de mások, hiába kutatták, sehogy se tudták felfedezni, hogy kik az -összeesküvők. Csak a beavatottak tudták, hogy azok a fiatalemberek, -akik a kocsmákban mindig azt éneklik, hogy: »Vidáman menjünk a -halálba!… Vidáman, ifjak, holtig vidáman!«… hogy ezek mind, mind -összeesküvők. És ha néha egy párat elfogtak közülök, ezek soha se -árulták el a társaikat; semmi kinzással nem lehetett kicsikarni -belőlük, hogy ki a többi összeesküvő, akiknek a szövetségétől egész -Nápoly rettegett; hanem, amikor a vérpadra vitték őket, a vérpadon -kettenként összefogózkodtak és úgy énekelték: »Vidáman menjünk a -halálba!… Vidáman, ifjak, holtig vidáman!«… Hát ezek voltak a -nápolyi néma cimborák!</p> -<p>– És mit akartak ezek?</p> -<p>– Hogy ők mit akartak, az már mindegy… ez az egész nagyon régen -volt. Csak az a fontos, hogy mi most mit akarunk?</p> -<p>– Hát mit akarunk?</p> -<p>– Nem egyebet, mint olyan titkos társulatot alapítani, amilyen a -nápolyi néma cimboráké volt: a debreceni néma cimborák titkos -társulatát. Meg fogunk egyezni titkos jelekben és ha az utcán -találkozunk, egy szót se szólunk, csak némán a szájunkra illesztjük -az ujjunkat és más titkos jelekkel üdvözöljük egymást. Néha meg -kijövünk ide, a <span class="pagenum"><a name="Page_54" id= -"Page_54">-54-</a></span> füvészkertbe és itt elénekeljük, hogy: -»Vidáman menjünk a halálba!… Vidáman, ifjak, holtig vidáman!…« És -egy ideig, amig jobban nem rettegnek tőlünk, csak ketten leszünk -néma cimborák; de később, ha megismerkedünk olyan fiúval, akire -rábizhatjuk a titkainkat, ezt is fölvesszük a szövetségbe, -megeskettetjük, hogy senkinek se fogja elárulni a titkainkat és -ekkor már három különböző oldalról, hárman fogunk kilopózni a -füvészkertbe, ahol jövet is, búcsuzóul is el fogjuk énekelni a néma -cimborák dalát.</p> -<p>Körülbelül ennyi volt, amit Agenornak a titkos társulatra -vonatkozó terveiből jól megértettem.</p> -<p>Engem a programm nem elégített ki. Nem szivesen ejtettem el azt -a tervemet, amelyet – ha véletlenül valóságra válhatik – a -történelem a debreceni református diákok Szent Bertalan-éjének -nevezett volna el. És megvallottam Agenornak, hogy csak sajnálattal -mondok le róla. Ezen aztán egy kicsit összekülönböztünk. De néhány -percnyi szócsatározás után mégis csak megegyeztünk. Rám is hatott -Agenornak az az érve, hogy nem az a fődolog, milyen szent célokat -karol fel majd titkos társulatunk, hanem a fő: maga a -megalakulás.</p> -<p>Akkor is gondoltam rá és ma már erős a gyanúm, hogy a debreceni -néma cimborák titkos társulatának megteremtője ennek az -egyesülésnek a céljával törődött a legkevesebbet. De, ha a nagy -reformálók között is mindig találkoztak, akik életük végéig sohase -jutottak tisztába azzal, hogy mit akarnak: nem lehet hibáztatnom -Agenort, hogy noha még maga se tudta, mire tör, máris cselekedni -akart és társakat toborzott, főképpen azért, hogy <span class= -"pagenum"><a name="Page_55" id="Page_55">-55-</a></span> szabadjára -bocsáthassa és akármilyen mozgolódásnak indíthassa neki az ifjú -életében már jól felhalmozódott, friss energiát.</p> -<p>Ma se vagyok nagyon szigorú azzal a lelkesedéssel szemben, -amelynek nem látom semmi célját, de az időtájt persze még -könnyebben kibékíthető voltam e tekintetben, mint mostanában, és -mikor Agenor felszólított, hogy a törekvéseinkről való vitatkozást -hagyjuk későbbre, és e helyett egyelőre csak alakítsuk meg a titkos -társulatunkat, mert nem tudhatjuk, mire lesz ez jó, talán már -holnap, – azt feleltem, hogy: jól van, leteszek a követelésemről, -bizonytalan ideig megkegyelmezek a lóformátusoknak, s nem bánom, -essünk tul a titkos társulat megalakításán most mindjárt, ha már az -álarcok úgyis itt vannak.</p> -<p>– Most te veszed fel a vörös álarcot és én a feketét – -rendelkezett Agenor – hogy, ha az imént mégis leselkedett volna -ránk valaki, ez az illető összetévesszen bennünket. Aztán, mert a -kellékek úgyis itt vannak, neked szakált fogok ragasztani, én meg -parókát teszek a fejemre és így a kémek azt fogják hinni, hogy -egészen mások azok, akik az előbb barátságot esküdtek és ismét -mások a néma cimborák.</p> -<p>Annál szivesebben nyugodtam bele Agenornak ebbe az -intézkedésébe, mert alig vártam, hogy végre szakál legyen az -államon. Most már magam tettem fel a fejemre a vörös álarcot és -mikor Agenor ráragasztott az arcomra egy gyermektenyér nagyságú, -szőkehajamtól élénken elütő, félig fekete, félig ősz -kecskeszakálat, amelynek enyves belsejét előbb gondosan -megnyálazta, s amely engem III. <span class="pagenum"><a name= -"Page_56" id="Page_56">-56-</a></span> Napoleon francia császár -arcképeire emlékeztetett: úgy kiegyenesedtem, mintha nyársat -nyeltem volna el, hogy tekintélyes külsőmnek a testtartásom a -legtökéletesebben megfelelhessen.</p> -<p>Aztán, elvetve a gondomat, Agenor kivette a zsebéből s rányomta -a fejére a piszkos vörös parókát, amely tele volt homokkal és -másféle szeméttel, felkötötte a fejére a fekete álarcot, megint a -zsebébe nyult, az átváltozó művészek gyorsaságával egy egészen ősz, -kis, kerek szakált tapasztott rá az állára s hirtelen mozdulattal -hátraszegte a fejét. Mintha egyszerre valami soha se látott idegen -ember állott volna előttem. És valósággal megdöbbentem, amikor -átváltoztatott, nyafogó hangon így szólalt meg fekete álarca -alól:</p> -<p>– Bon zsúr, bon zsúr, Don Cézár de Bazán! Hát önt mi szél hozta -erre?! Mit keres Debrecenben?</p> -<p>De, ahogy az utolsó szót is kinyafogta, nem hagyta abba a -beszédet, hanem halkan folytatta, a fogai közül eresztve ki a szót -s most már a természetes hangján:</p> -<p>– Ezt csak a kémeknek mondtam, ha mégis hallgatóznának a -kerítésen túl. Feleld azt, hogy: »Nini, hisz ez Paul Jones, a -kalóz!… Nagyon örvendek, kalóz úr!… Azért jöttem ide, hogy száz -lovat vásároljak ő felségének, Dom Sebastian, portugál -királynak!…«</p> -<p>Annyira megzavarodtam, hogy az első szerepemet, bizony, -meglehetősen rosszul mondtam el, ilyenformán:</p> -<p>– Nini, hisz ez ő felsége, Dom Sebastian, portugál király!… -Nagyon örvendek, kalóz úr!… Száz lovat vásároltam!… <span class= -"pagenum"><a name="Page_57" id="Page_57">-57-</a></span></p> -<p>– Rosszul mondtad el – súgta Agenor. – De nem baj. Mert, ha a -fogdmegek azt fogják hinni, hogy király vagyok, megijednek és -elhordják az irhájukat.</p> -<p>– Hát ha azt hiszed, hogy leselkednek ránk, – suttogtam – előbb -nézzünk körül, nem hallgatózik-e valaki a kerítésen túl vagy -valahol másutt, amerről ide lehet jönni?!</p> -<p>– Jól van – felelt – én majd oda fogok settenkedni, előbb az -egyik, aztán a másik sarokhoz és a saroknál csak a fejemet dugom -ki, aztán, ha látom, hogy valaki a falhoz lapulva fülel, hirtelen -visszabujok és csak annyit kiáltok: »Vigyázat!… Néma csend!…« Te -meg addig támaszd a kerítéshez azt az üres ferslágot, mássz fel rá -és nézz ki… onnan megláthatod, hogy nem kuporog-e valaki a kerítés -alatt? Ha látsz valakit, ne szólj egy szót se, csak huhogj, mint a -bagoly, hogy a kém azt higyje: csak a kuvik-madár szólalt meg a -fán…</p> -<p>Szót fogadtam és megkockáztatva, hogy a ferslág kicsúszik alólam -– ami, ha megtörténik, nagyot bukfencezem s jól megüthetem magam – -kinéztem az utcára. A kőkerítés alatt nem bujkált senki s a -Füvészkert-utcának azon a részén, amelyre leláthattam, alig járt -ember. Csak három kis diák közeledett a kert felé a kollégium -felől.</p> -<p>Az iskolai fölszerelésüket a hátukon vagy a hónuk alatt, a -vallásukat pedig az arcukon hordták. Ha nem is a kollégium felől -jönnek, akkor is láthattam volna, a kis dinnyefejükről, hogy -református diákok.</p> -<p>Még a begyemben volt a tegnapi harc emléke s nem örültem rajta, -ha református-szövetkezést <span class="pagenum"><a name="Page_58" -id="Page_58">-58-</a></span> vagy éppen Kálvin-párti csoportosulást -kellett látnom.</p> -<p>– Milyen jó, hogy álarc van a fejemen! – gondoltam. – Így -legalább, ha észrevesznek is, nem látják meg rajtam, hogy pápista -vagyok.</p> -<p>Huhogni kezdtem, olyan félelmetesen, amennyire csak kitelt -meglehetősen zsönge szinész-tehetségemtől.</p> -<p>– No, mi az? – kérdezte a vöröshajú fekete álarcos, mikor -szerencsésen legördültem a ferslágról.</p> -<p>– Ellenséges csapat tart a kert felé – jelentettem. – Még nem -tudom, bejönnek-e? De erre közelednek.</p> -<p>– Akkor hát várjunk, mozdulatlanul és némán, mint a sír! – szólt -a fekete álarc, a halálmegvető elszántság komor és ünnepies -hangján. – Ne moccanj és fojtsd vissza a lélekzetedet!</p> -<p>A kőkerítés és az üvegház hátulsó falának szűk közéből látnunk -kellett, ha valaki a nagy, rácsos kapun át vonul be a kertbe.</p> -<p>Egy darabig mind a két álarcos merőn nézett a nagy kaput -környékező, nem nagyon sűrű bokrok irányába. Én úgy állottam, mint -az őrtálló katona a posztján, haptákban, de mind a két karomat -lelógatva. Agenor se moccant; csakhogy ő a két karját -keresztbefonta a mellén, mint a hajóskapitány a -parancsoló-hidon.</p> -<p>Nem jött be senki. Hallottuk, hogy az ellenséges csapat a rácsos -kapu mellett nagy lármával vonul tova, a Füvészkert-utcának a -kollégiumtól messzebb lévő részébe.</p> -<p>– Megtisztult a levegő – szólalt meg Agenor, amikor a lárma -elcsitult. – De most már siessünk <span class="pagenum"><a name= -"Page_59" id="Page_59">-59-</a></span> az összeesküvéssel, mert -könnyen meglehet, hogy ujra megzavarnak bennünket és sokáig nem -találunk ilyen jó alkalmat, amikor még egy elkárhozott lélek se -bolyong erre!</p> -<p>– Először esküdjél te, – ajánlottam. – Mert én nem tudom, mit -kell mondani.</p> -<p>– Jól van, de előbb még azt kell elhatározni, hogy milyen néven -fogunk szerepelni, mint néma cimborák. Ne felejtsd el, az imént -csak azért mondtuk, hogy én Paul Jones, a kalóz vagyok, te pedig -Don Cézár de Bazán, hogy félrevezessük a kémeket. És minden néma -cimborának kell valami álnevének lennie, hogy a besugók csak ezen a -néven ismerjenek bennünket és ha véletlenül valamelyikünket -elfognák, ne tudhassa senki, hogy mi az igazi nevünk.</p> -<p>– Hát ezért el is foghatnak bennünket? – kérdeztem, -megszeppenve.</p> -<p>– Ne ijedj meg. Azért, mert néma cimborák vagyunk, nem fognak el -bennünket, de ha később másokat is fölveszünk a szövetségbe és ezek -közül valamelyik példának okáért elrejt egy rablóvezért, ezt az -illető néma cimborát már elfoghatják. De az se baj, mert ott van a -többi néma cimbora, aki kiszabadítja. A néma cimborák -megvesztegetik a porkolábot, selyemhágcsót csempésznek be az -elitélt cellájába, ladikkal várják a menekülőt a fegyház fala -alatt, földalatti folyosókon és csapóajtókon át még a börtönbe is -beférkőzhetnek. Persze, ez csak később lehet így, amikor már nagyon -hatalmasok leszünk.</p> -<p>– Már én csak azt mondom, hogy akkor se, később se vegyük fel a -szövetségbe azt, aki el akarja rejteni a rablókat. <span class= -"pagenum"><a name="Page_60" id="Page_60">-60-</a></span></p> -<p>– Ne félj addig, míg én leszek a néma cimborák vezére!… Aztán te -is néma cimbora leszel, az alvezér!… és akit te nem akarsz, azt nem -vesszük fel a titkos társulatba.</p> -<p>Agenornak ez az utolsó biztatása annyira megnyugtatta hamarjában -igen felzaklatott lelkemet, hogy – bár az alvezéri szerep nem -elégített ki, sőt Agenornak hirtelen fölém kerekedése meglehetősen -ingerelte a hiúságomat s aztán az is boszantott, hogy Agenor -félénkséggel vádolt és nagy felsőbbséggel mosolyogta le az -aggodalmaimat – nagy lelki megkönnyebbülésemben mindenbe -belenyugodtam:</p> -<p>– Akkor hát nem bánom!</p> -<p>– Én, mint néma cimbora, Athos lovag néven fogok szerepelni – -jelentette ki Agenor. – Hát a te neved mi lesz?</p> -<p>Nekem akkor <i>Ördög Róbert</i> volt a legkedvesebb operám, mert -egy szót sem értettem belőle. Erre gondolva, rövid tanakodás után -azt feleltem:</p> -<p>– Ördög Róbert.</p> -<p>– Brávó, alvezér – dicsért meg Athos lovag – ez szép név! Hát -most már esküdhetünk. Figyelj jól minden szavamra!… mert te is -ugyanúgy fogsz esküdni, csak mindig a te nevedet mondod, előbb az -igazit, aztán az Ördög Róbert nevet… és mikor elhallgatok, azt -feleled rá: »Vidáman menjünk a halálba!… Vidáman, ifjak, holtig -vidáman!«… Készen vagy?</p> -<p>– Készen.</p> -<p>Agenor, méltóságosan, mint a szinpadi királyok, hármat lépett -előre, hirtelen megállapodott, esküre kapta fel a jobbkezét és -ezekkel a szavakkal <span class="pagenum"><a name="Page_61" id= -"Page_61">-61-</a></span> tette le a fogadalmát, olyan mély hangon, -mely engem az <i>Ördög Róbert</i>-opera Bertramjára -emlékeztetett:</p> -<p>– Én, Lóránt Agenor, más néven: Athos lovag, a néma cimborák -titkos társulatának vezére, esküszöm a rejtelmes hatalmakra, a -sötétség lovagjaira és a Mágia minden csodájára, hogy a néma -cimborák titkait soha senkinek sem árulom el, hogy soha egy -társamat sem adom ki a poroszlóknak és hogy egy társamról sem fogom -megvallani, hogy ő is néma cimbora, ha pozdorjává törik is a -csontjaimat!… Számiel, Számiel, lépj elő, itt a bűvös -csontvelő!</p> -<p>Elhallgatott, amire én, ismét megilletődve, eldadogtam a »néma -cimborák dalá«-nak már jól ismert szövegét.</p> -<p>– Most rajtad a sor! El tudod mondani az esküt hibátlanul? – -kérdezte vezérem.</p> -<p>– Ha sugni fogsz, ahol megakadok.</p> -<p>– Csak kezdd el bátran!… Majd kisegítelek!…</p> -<p>Elkezdtem:</p> -<p>– Én, Gombos István, más néven Ördög Róbert, a néma cimborák -titkos társulatának alvezére…</p> -<p>És elmondtam a többit is, szóról-szóra úgy ahogy ő… csak épen a -poroszlók emlegetésénél kellett kisegítenie.</p> -<p>Mikor túlestem rajta, ő is a »néma cimborák dalá«-val felelt -nekem. De ő már énekelte ezt. És miután elénekelte, megint kezet -fogott velem.</p> -<p>– Hát mára már elég az összeesküvésből!… – szólt aztán, egészen -más, hirtelen felvidámodó hangon. – Majd később megtudod a többit, -meg <span class="pagenum"><a name="Page_62" id= -"Page_62">-62-</a></span> fogsz tudni mindent. Most levetjük az -álarcot meg az álszakált, elmegyünk hozzátok és megkezded a -szinészet tanulását.</p> -<p>Még el se mondta ezt és már nem volt a fején sem a fekete álarc, -sem az ősz szakál. Ezt az álláról mindjárt a zsebébe sülyesztette, -a fekete álarcot lehajította az ujságpapirosra, lekapta a fejéről a -vörös parókát s benyomta a másik zsebébe, aztán engem is a -gyakorlott kéznek ugyanezzel a gyorsaságával szabadított meg a -diszeimtől. Kecskeszakálamat csak úgy lecsusztatta zsebének -örvényébe, a vörös álarcot pedig a feketével egyetemben bepakolta -abba a bizonyos, már jól megviselt, sőt nyilván sokat szenvedett -ujságpapirosba.</p> -<p>Nekem nagy öröm volt, hogy más fogadalmat már nem kell letenni. -Kezdtem igen kényelmetlennek találni ezt a sok esküt, titkot és -kisértetiességet. Az a kilátás, hogy szinházat fogunk játszani, -sokkal inkább vonzott.</p> -<p>Mikor kimentünk a füvészkertből és megindultunk a Szent -Anna-utca felé, Agenor azt mondta:</p> -<p>– Ha a bajusz- meg a szakál-ragasztást hamar megtanulod, akkor -talán még ma próbát tarthatunk <i>Domi, az amerikai majom</i>-ból. -Ebben a majom szerepére foglak megtanítani, mert majmot könnyebb -játszani, mint embert. Ha aztán majmot már tudsz játszani, holnap -vagy holnapután kapsz tőlem emberszerepet is, de eleinte persze -csak kisebbet, amelyikben nem kell sokat beszélni.</p> -<p>Nagy és eredményes igyekezettel serénykedhettem, amig a bajusz- -meg a szakál-ragasztás tudományát kellett elsajátítanom, mert -csakugyan <span class="pagenum"><a name="Page_63" id= -"Page_63">-63-</a></span> még aznap megkezdtük az amerikai majom -csinytevéseiről írt vidám darab próbáit. Uzsonna után, a nagymama -engedelmével, kivonultunk a kocsiszinünkbe és Agenor itt a -legrészletesebben elmagyarázta nekem, de meg is mutatta, hogy a -majomszerepek nehézségeit miképen kell legyőzni.</p> -<p>Mielőtt hozzáfogott az oktatásomhoz, előkotorta egyik, -feneketlen zsebéből azt a zsinórra fűzött, hosszu, fekete szakált, -mely már a füvészkertben is szemet szúrt nekem. Ez a »kellék« az -álszakálkészítésnek még az őskorából származhatott, mert úgy -kellett felkötni, hogy a zsinór végén lévő két kis hurkot az -ábrázoló művész a két fülére akasztotta rá, ami a szinpadon, azt -hiszem, már régóta nem a legujabb divat. De ennek a pátriárkakorú -álszakálnak a sörényszerüségében, szurok szinében, lengedező -hajlandóságában és rendkivüli hosszúságában volt valami tiszteletet -parancsoló, ami nagyon tetszett nekem.</p> -<p>– Ezt azért teszem fel, amíg tanítlak – magyarázta Agenor – hogy -most ne lásd bennem esküdt barátodat, hanem az igazgatót és -rendezőt, akinek vakon kell engedelmeskedned.</p> -<p>Szinészeti próbálkozásom nemcsak kielégítette, hanem valósággal -meglepte mesteremet.</p> -<p>– A majmokhoz határozottan van tehetséged – mondta. – Ha az -emberjátszást is ilyen hamar megtanulod, meg fogom mondani Boldényi -bácsinak, hogy már a jövő évben léptessen fel egyszer valami -gyermekszerepben, példának okáért szerecsengyereknek <i>Tamás bátya -kunyhójá</i>-ban és ha ezt megteszi, én magam fogom az arcodat -feketére festeni. <span class="pagenum"><a name="Page_64" id= -"Page_64">-64-</a></span></p> -<p>De engem nagyon kezdett emészteni az a vágy, hogy én is magamra -vehessem az Agenoron díszlő, hosszú, fekete szakált, legalább egy -kis időre, és az óhajtásomat nem titkoltam el:</p> -<p>– Amíg megmutatod az utolsó jelenetet, hadd legyek én az -igazgató, mert szeretném, ha egy kicsit én is fölvehetném a hosszú -szakált.</p> -<p>Agenor ezt semmiáron nem akarta megengedni.</p> -<p>– Az nem lehet – utasította el a kérésemet – mert ezt a szakált -csak rendező veheti magára, és ahhoz, hogy rendező lehess, neked -még nagyot kell nőnöd.</p> -<p>Hiába kunyoráltam neki és hiába vitatkoztam vele, sokáig hallani -se akart a rendezői szakál profanizálásáról. Végre eszembe jutott, -hogy Agenornak még uzsonna előtt megmutogattam a műtárgyaimat, -többek közt egy marokra való tantuszt és hogy Agenor ezt a sok -fényes tantuszt nagyon figyelmesen nézegette.</p> -<p>– Egészen olyan, mint az arany! – mondta. – Ha a szinpadot, mint -herceg, tele szórnám vele, a közönség megesküdnék, hogy igazi -pénz.</p> -<p>– Hát ha neked adom a tantuszaimat – szóltam, amikor ez eszembe -jutott – akkor megengeded, hogy én is fölvehessem a szakált?</p> -<p>– Az már más – felelt. – Akkor te leszel a <i>Kis Szinház</i> -kellékese és mint kellékes már felveheted.</p> -<p>Fölvehettem a hosszú, fekete szakált!… és megmutogathattam -magamat mindenkinek, aki az udvarban járt-kelt, ebben a hosszú, -fekete szakálban!… Ez olyan boldoggá tett… nem, erre <span class= -"pagenum"><a name="Page_65" id="Page_65">-65-</a></span> nincs -hasonlat!… Ilyen tiszta, semmi aggodalommal meg nem zavart -boldogságban a gyermekkor elmultával soha többé nem lehet része az -embernek.</p> -<p>Agenor csak nyolc óra felé ment haza (az este nem »játszott«) és -mikor elváltunk, háromszor is a lelkére kötöttem, hogy holnap -délután megint eljöjjön, mihelyt csak jöhet.</p> -<p>A vacsorához ülve, elujságoltam a nagymamának, hogy ez a Lóránt -Agenor, aki szinész, mint Boldényi bácsi, milyen derék fiú és máris -milyen sokat tud.</p> -<p>Aztán, még egy kicsit elábrándoztam Domiról, az amerikai -majomról… folyton nevetgélnem kellett magamban, mihelyt egyedül -maradtam… és úgy feküdtem le, mint Titusz császár, abban a -boldogító tudatban, hogy a napomat nem veszítettem el.</p> -<p>Az álom nem kerülgetett sokáig, mint huszonnégy órával előbb. -Azonnal elszenderedtem… hanem ezen az éjszakán már nagyon rosszul -aludtam.</p> -<p>Annyit hánykolódtam, nyögtem, nyöszörögtem és végül úgy -acsarkodtam, hogy későn éjjel szegény jó nagyanyám bejött a kis -szobámba.</p> -<p>– Pistikám, kedves, beteg vagy?</p> -<p>A hirtelen világosságra felültem az ágyban s bambán néztem a -levegőbe, az álomtól és valami más kábultságtól részeg -tekintettel.</p> -<p>– Számiel megjelent!… – hebegtem. – És a fekete kutyák -megkergettek!…</p> -<p>Olyan izzadt voltam, hogy facsarni lehetett volna rólam a -vizet.</p> -<p>– Látod, látod, Pistikám, ugy-e, mondtam, <span class= -"pagenum"><a name="Page_66" id="Page_66">-66-</a></span> hogy ne -egyél annyi barackot?! – szólt kedves, jó, öreg nagyanyám, azzal a -nyugalmas szelidséggel nézve rám, amely később is, amikor már csak -emlékeztem rá, mindig bátorságot adott az élethez.</p> -<p>Az ismert, nyájas arc szeretetet sugárzó pillantása visszaölelt -a valóságba. Valami ismeretlen erő láthatatlan szálakon fölemelt a -sötét mélységekből, a zord sziklahasadékokból, ahol a parázsszemű -Számiel fekete kutyái üvöltenek… a rémek eltüntek… s aztán már -nyugodtan aludtam.</p> -<h3>IV.</h3> -<p>Ettől fogva vagy két hónapig és azután, később, mikor a -debreceni szintársulat visszatért Nagyváradról, ahol nyáron át -játszott, majdnem egy félévig minden szabad időmet Agenor -társaságában töltöttem. És akkor szabad idő dolgában nagy bőséggel -dicsekedhettem, mert az iskolai életemben ez időtájt még sokkal -több volt a kisebb-nagyobb vakáció, mint a leckeóra.</p> -<p>Sokat barangoltunk együtt a füvészkertben, a vasút tájékán, a -nagy erdőben is, de a legtöbbször Agenor egész délután nálunk volt, -ahol nemcsak a nagy udvar és a kocsiszin, hanem az e fölött lévő -tágas, szellős és világos padlás is szabad és korlátlan -rendelkezésünkre állott. Agenor különösen ezt a nagy, meglehetősen -üres padlást kedvelte, amelynek nappal mindig nyilt, széles ajtaján -olyan gazdagon özönlött be a napfény, hogy legbelső zugaiba is épen -elég jutott a világosságból. <span class="pagenum"><a name= -"Page_67" id="Page_67">-67-</a></span> Esküdt barátomnak erről a -helyről az volt a véleménye, hogy: »az Isten is szinpadnak -teremtette!«</p> -<p>Tekintettel Boldényi bácsival való rokonságomra és talán arra -is, hogy nem tartoztam a lármás fiúk közé, kivétel voltam az alól a -szabály alól, hogy Agenort cimborák nem látogathatják meg. (Ez a -szabály onnan eredhetett, hogy Agenor apja semmiféle panaszra se -akart okot adni a ház többi, nála rangosabb lakójának.) Igy -néha-néha, hogy láthassam azokat a kis szinházakat, amelyeket -Agenor kartonpapirból készített, én is elmentem hozzájok.</p> -<p>»Hozzájok« – ez, Agenoron kivül csak két személyt jelentett: -Agenor apját meg egy mogorva, szófukar öregasszonyt, aki Lórántnak -gazdasszonya és egyben szakácsnéja, Agenornak pedig egyetlen -gondviselője volt. Valami szegény rokon lehetett, özvegyasszony, -akit Lóránt tartott el.</p> -<p>Lóránt egész nap a szinháznál volt, ahol, mihelyt nem volt más -dolga, díszleteket festett. Csak olyankor láttam, amikor délelőtt a -szinháznál őgyelegtünk s ma is emlékszem rá, hogy mindig fekete -ruhában járt. A legtöbbször igen búsnak és levertnek tünt fel -előttem, amin nem győztem eleget csodálkozni és tünődni, mert akkor -még a szomoruságot nem igen voltam képes megérteni. De, amint a -felnőttek beszélgetéséből hamarosan megtudtam, mások is úgy -találták, hogy Lóránt zárkózott, komor ember, aki a szinpadon kivül -nem sokat beszélget senkivel; Boldényi bácsitól egyszer azt -hallottam róla, hogy sok csapás érte. Ugy képzelem: minden -ábrándjából kifosztott, megtört ember volt, aki már csak a -kenyérkeresetnek <span class="pagenum"><a name="Page_68" id= -"Page_68">-68-</a></span> élt s aki szerette, hogy sok és nagy az -elfoglaltsága, mert ez legalább elszórakoztatta.</p> -<p>Agenor nem mondta, de észrevettem, hogy Lóránt nem talált örömöt -fiának szinpadi szerepelgetésében, de azt szivesen nézte, hogy -Agenor milyen szembeötlő ügyességet fejt ki a szinpadácsolásban és -a díszletfestésben, amire senki se tanította. Sok csalódás után, -Lóránt alighanem úgy gondolkozott, hogy a szinház egész világában a -díszletfestés az egyetlen olyan reálisabb valami, ami nem csalja -meg, hanem legalább eltartja emberét, ami tehát komolyabb, -szolidabb, érdemesebb munka, mint a többi foglalkozás, amely még a -szinpadhoz tartozik és mint maga a szinjátszás.</p> -<p>Lórántéknak a konyhájukon kivül csak két szobájuk volt. Az -egyiknek a dísze egy berámázott, nagyobb fénykép volt, mely fiatal -nőt ábrázolt, fehér ruhában. Agenor, erre a képre mutatva, azt -mondta, hogy ez volt az ő mamája. Aztán egy albumot mutatott, amely -tele volt szinészek meg szinésznők fényképével s amelyben -megtaláltam őt is, egy nála valamivel nagyobb leánykával egy képen. -Más néznivaló nem igen volt a két, meglehetősen sötét udvari -szobában.</p> -<p>A szappanos udvarán öt lakónak kellett megosztoznia. Szinházat -játszani, szaladgálni, zajongani itt nem lehetett. Lóránték -otthonában tehát, az Agenor kis szinházain kivül, amelyeknek minden -díszletét már az első látogatásaim idején kellőképen megismertem, -nem találhattam semmi vonzót. Agenor nem tagadta, hogy ő is -szivesebben van nálunk, mint otthon.</p> -<p>Így, ha nem fogott el bennünket a kószálás <span class= -"pagenum"><a name="Page_69" id="Page_69">-69-</a></span> vágya, ami -a ritkább esetek közé tartozott, Agenor egész délután nálunk volt. -Nem igen mult nap, hogy ne játszottunk volna szinházat s ne -szabdaltunk vagy festegettünk volna »diszlet«-et, de el tudtunk -szórakozni a puszta beszélgetéssel is. Az első találkozástól fogva -megkedveltük és hamarosan nagyon megszoktuk egymást.</p> -<p>Agenor kedves és jó fiú volt, aki soha senkiről se mondott -rosszat és senkinek se okozott kellemetlenséget. Eleinte ugyan -nagyon nyugtalanított azzal, hogy a legszivesebben csupa rejtelmes -vagy rémes dologról szeretett beszélni: szellemekről, meg minden -rendü és rangu lidércekről, sirboltokról és kisértetekről, főképen -pedig magáról a halálról, amire én nem szerettem gondolni, de rövid -időn megszoktam, hogy mindig csak azon jár az esze, ami titokzatos -és hátborzongató.</p> -<p>Hanem volt egy tulajdonsága, amely nagyon nem tetszett nekem. -Az, hogy szeretett rendelkezni, igazgatni, rendezni, oktatni és -utasításokat adni. Mindig az történt, amit ő akart. Oda mentünk, -ahová ő kivánta; azt játszottuk, amihez neki volt kedve; mindig -arról beszéltünk, ami hirtelen eszébe jutott; csak azzal -foglalkoztunk, ami őt érdekelte. Ha megkisérlettem az ellenkezést -és valami mást ajánlottam, nem erőszakoskodott; de azért mindig -engednem kellett, mert a legcsekélyebb ellenvetésre azonnal -megneheztelt. Olyan voltam mellette, mint Robinson mellett Péntek: -csak neki voltak ötletei és szeszélyei, csak neki volt akarata, én -csupán segédkeztem neki.</p> -<p>Ez annyival inkább boszantott, mert el kellett ismernem -magamban, hogy csakugyan jókora szellemi <span class= -"pagenum"><a name="Page_70" id="Page_70">-70-</a></span> -felsőbbségben van velem szemben. Nem volt elég, hogy mindent jobban -akart tudni, mint én, amit már magában véve is kellemetlennek -találtam: még hozzá, igazán sokat tudott, amit én nem tudtam… és -ezt már nem igen tudtam megbocsátani neki. Azt kellett látnom, hogy -ő el tudna játszogatni magában is, amint megvolt nélkülem, amikor -szinpadot ácsolt, díszletet festett vagy némajáték-tárgyakat eszelt -ki és írt le, s bár egyedül volt, azért nem unatkozott. Hogy nem -szorult rá az én segítségemre; hogy nem volt szüksége játszótársra; -hogy nem kellett neki Péntek. Hogy viszont én, igenis, rászorultam -az ő társaságára; hogy nekem most már nagyon nehezemre esnék, ha -szakítana velem, hogy én hamarjában nem igen találnék szórakozást, -ha véletlenül felborulna a barátságunk; hogy ő nekem határozottan -szükséges s minél jobban összeszoktunk, annál inkább -nélkülözhetetlen.</p> -<p>Alkalmazkodtam hozzá; alkalmazkodtam még a legkevésbbé -igazolható szeszélyeihez is. De minduntalan éreztem a -megalázottságot.</p> -<p>– Hát én senki vagyok? – lázadoztam magamban. – Én, aki -megmentettem attól, hogy a Kutyafejű Tatár gulyáshússá aprítsa?!… -Én, a Szent Anna-utcai harc diadalmas hőse?</p> -<p>Az irigykedésem akkor vált a legfájdalmasabbá, és a -leggonoszabbá, amikor azt a bizalmasságot tanusította velem -szemben, amelyet leginkább megtisztelőnek kellett volna -találnom.</p> -<p>Egyszer ugyanis – már nem emlékszem, micsoda gondolattársítás -utján – ezzel a kérdéssel lepett meg: <span class= -"pagenum"><a name="Page_71" id="Page_71">-71-</a></span></p> -<p>– Voltál-e már szerelmes?</p> -<p>Kimeresztettem a szememet és ijedtemben nem tudtam mit felelni. -Mintha hátba vágtak volna.</p> -<p>Erre ő, minden hangsulyozás nélkül, mintha a legjelentéktelenebb -dolgot említené, így folytatta (vagy – mint akkori szinpadi nyelven -mondták volna – »hanyagul azt jegyezte meg«):</p> -<p>– Nekem Temesvárott már volt egy szeretőm, bizonyos -Eszmeralda.</p> -<p>Tökéletesen úgy beszélt, mint Boldényi bácsi, mikor a szinpadon -fehér keztyűjét az asztalra dobta, és »hidegen, vérfagyasztó -hangon« azt jelentette ki:</p> -<p>– Akkor, hercegnő, én egy félóra mulva halott vagyok!…</p> -<p>A vérem épen nem fagyott meg, de hideg verejték lepett el.</p> -<p>Engem akkor a szerelem kérdéseinek egész komplexuma szent -borzadálylyal töltött el, amelyet csak valami lázas kiváncsiság -enyhített.</p> -<p>Agenor nem vette észre vagy nem akarta észrevenni a zavaromat és -»hanyagul« így csevegett tovább:</p> -<p>– Olyan leányt nem láttál még, mint ez az Eszmeralda. Egészen -fehér, mintha porcellánból volna. Csak a szája karminpiros. Egy kis -karminpiros gyűszű van a szája helyén és azon beszél.</p> -<p>Végre megtaláltam a hangomat:</p> -<p>– És hogyan voltatok szerelmesek? – dadogtam.</p> -<p>– Hát úgy, mint mások – felelt Agenor. – A temetőben -sétálgattunk. <span class="pagenum"><a name="Page_72" id= -"Page_72">-72-</a></span></p> -<p>– Aztán… mit mondtatok egymásnak? – kérdeztem izgatottan.</p> -<p>– Csak azt, amit mások – mesélte Agenor. – Ő azt mondta nekem: -»Gyere el holnap is, mert szeretlek.« És én azt feleltem neki: -»Meghalok, Eszmeralda, mert olyan fehér vagy.«</p> -<p>– Ez olyan szép lehetett!… – szóltam, meghatottan. – És másnap -is találkoztatok?</p> -<p>– Hogyne!</p> -<p>– És mit beszéltetek?</p> -<p>– Ő azt mondta: »Agenor, szivem!…« Én pedig kértem őt, hogy mert -ilyen nagyon szerelmesek vagyunk, haljunk meg együtt. És mondtam -neki, hogy amikor majd csontvázak leszünk, fel fogunk kelni a -sirunkból és táncolni fogunk a holdvilágnál, olyan zenére, amit -csak mi hallunk és lengeni fogunk, sebesen, versenyt a -bolygótüzekkel. Ő meg is igérte nekem, hogy majd karonfogva megyünk -a halálba, csak arra kért: »Várjuk meg, Agenor, a születésnapomat!… -Hiszen még olyan fiatal vagyok!…«</p> -<p>– Aztán… mi lett? – tudakozódtam, nagyon felizgultan.</p> -<p>– Aztán egyszer hiába vártam Eszmeraldát annál a sirboltnál, -ahol találkozni szoktunk; Eszmeralda eltünt.</p> -<p>– Megcsalt? – kérdeztem. – Nem akart meghalni veled?</p> -<p>– Nem. Hanem elrabolták – felelt Agenor. – Bizonyos vagyok -benne, hogy elrabolták. Egy gonosz púpos rabolta el, egy rettenetes -arcu torzszülött, aki már régóta leselkedett rá. Más nem lehetett… -bizonyosan az volt!… <span class="pagenum"><a name="Page_73" id= -"Page_73">-73-</a></span></p> -<p>– És most… nem is sejted, hogy Eszmeralda hol van?</p> -<p>Agenor a szemembe nézett és egy kis gondolkodás után azt -felelte:</p> -<p>– Azt épen nem mondhatom, hogy nem is sejtem. Úgy gyanítom, hogy -a gonosz púpos egy toronyban rejtette el és ott őrzi.</p> -<p>– De hát mért nem indultál el a felkutatására?</p> -<p>– Óh, egy darabig kerestem!… sokáig kerestem. Hanem aztán el -kellett költözködnünk Temesvárról és nem kereshettem tovább.</p> -<p>– Pedig olyan szép neve volt!… – sóhajtottam.</p> -<p>Az elérzékenyedés egy kis ideig elnyomta minden más érzésemet. -De utóbb, mikor észrevettem, hogy Agenornak már csak ritkán jut -eszébe Eszmeralda, az irigykedésem föléje kerekedett a -megindultságomnak.</p> -<p>Iszonyuan féltékenynyé tett, hogy Agenor máris szerelmes. Hogy -olyan élményekkel dicsekedhetik, amilyenekre én eddig még gondolni -se mertem.</p> -<p>Eltünődtem rajta, vajjon nem lehetnék-e szerelmes én is, minél -hamarább?</p> -<p>Igen, de kibe?</p> -<p>A szerelem, amelyről a szinházban olyan sokat hallottam, az -életben eddig még csak kétszer jutott eszembe.</p> -<p>Volt egy cselédünk, fiatal nő, de olyan jól megtermett, hogy -mindenki csak a nagy Vikinek nevezte.</p> -<p>Ez a nagy Viki egy nyári délután épen mosott – meglehetősen -lenge öltözetben és csak térdigérő <span class="pagenum"><a name= -"Page_74" id="Page_74">-74-</a></span> szoknyában – amikor én, -vadul nyargalva, be akartam rontani a konyhába, ahol tulajdonképen -»nem volt semmi keresetem«.</p> -<p>Hanem a nyitott konyhaajtóban a lábam a földbe gyökerezett. -Ahogy megláttam, hogy a nagy Vikinek milyen vastag a lába, nemcsak -elámultam, hanem valósággal elhűltem.</p> -<p>Egyszerre megértettem, hogy más világok is vannak azokon kivül, -amelyeket ismerek.</p> -<p>Úgy megriadtam és olyan ijedten szaladtam vissza, mintha valami -megbocsáthatatlan csinyt követtem volna el.</p> -<p>A nagy Vikinek sejtelme se volt róla, hogy sajátságos -viselkedésem a kolosszális bájait megillető néma hódolatot jelenti -és hogy rémült futásomban az ismeretlenen való megdöbbenésen kivül -az első szerelmi megilletődés nyilatkozott meg.</p> -<p>És utánam kiáltott:</p> -<p>– Mi baja, Pistika?</p> -<p>Nem állottam meg és nem feleltem neki.</p> -<p>Egy darabig a konyhának még a tájékán se mertem mutatkozni. Ha a -nagy Viki szólt hozzám, halkan, félénken feleltem neki és -lesütöttem a szememet, mintha, valami nagy bűnt olvashatna ki a -tekintetemből. És azon a bizonyos napon százszor gondoltam a nagy -Viki lábára, a következő napokon már kevesebbet, végre, vagy egy -hét multán, az eredendő hűtlenséggel, szép lassan elfelejtettem az -első szerelmemet… de ennek az emléke néha, nagyritkán, később is -meg-megjelent előttem, nem épen a kisértetek órájában, hanem -valamivel előbb…</p> -<p>Egy kicsit későbben másodszor is találkoztam az érdekes, de -rettenetesnek látszó szerelemmel. <span class="pagenum"><a name= -"Page_75" id="Page_75">-75-</a></span></p> -<p>Egy napszámos asszony járt a házunkhoz segíteni, ha sok volt a -munka. Néha hetekig mindennap eljött s mindig magával hozta a kis -leányát, aki ilyenkor egész nap az udvarban őgyelgett. Hány -esztendős lehetett ez a kis lány, fogalmam sincs róla. Csak annyit -tudok erről, hogy még gyerek volt, mint én. Évikének hivták.</p> -<p>Az arcára ma is emlékszem. Csepühaja volt, pufók arca, nagy, -kerek, kék szeme és mindig ijedt, bámész nézése; azt gondolta volna -róla az ember, hogy tizig se tud olvasni.</p> -<p>Nekem úgy tetszett, hogy azokhoz az angyalkákhoz hasonlit, -akikből egész kis társaság girlandozza körül Kalazanti Szent -Józsefet, azon a szentképen, amelyet öreg hittantanáromtól kaptam -ajándékba, amikor egyszer ügyesen ministráltam neki.</p> -<p>De hogy Évike jobban érdekelt volna, mint más kis lány, azt már -nem mondhatnám.</p> -<p>Egy délután, valami szokatlan látnivalót élvezni, a fél város a -nagyerdőbe sereglett s nálunk se maradt otthon más, csak a -cselédség, beleértve ebbe Évike anyját is. Én a félúton -meggondoltam magam, mert annál, amit a nagyerdőben várni lehetett, -jobban érdekelt az a kérdés, hogy végképen elvesztettem-e a -tollkésemet?… vagy csak a fáskamaránkban felejtettem, ahol valamit -faragcsáltam vele.</p> -<p>Haza érve, izgalmas érdeklődésemben akaratlan hirtelenséggel és -nagy robajjal pattantottam fel a fáskamara széles ajtaját. Erre a -váratlan zajra a kamara legsötétebb zugából két alak ugrott fel és -menekült ki egy hátulsó kis ajtón: Évike meg a szomszéd kocsis fia, -egy tizenhárom esztendős fiú, akit jól ismertem. <span class= -"pagenum"><a name="Page_76" id="Page_76">-76-</a></span></p> -<p>Későn ugrottak fel. Ha csak egy pillanatig is, de egészen jól, -határozottan, tisztán láttam, hogy csókolóztak, amikor rájok -nyitottam.</p> -<p>Még inkább megrőkönyödtem, mint akkor, amikor a nagy Viki lába -fölfedte előttem, hogy a természetben mennyi olyan gazdagság van, -amelyről korábban sejtelmem se volt.</p> -<p>Először állottam szemtől-szemben: a bűnnel. És felzaklatottan, -de egyszersmind lesujtottan bámultam utánuk.</p> -<p>Akármilyen keveset tudtam az életről, a képzeletem, az érzésem -vagy éppen az ösztönélet titokzatos szava megsugta nekem, hogy ha -Évike, gyerek létére, csókolózik ezzel a kamaszszal: ez csak valami -rosszat és csúnyát takarhat.</p> -<p>Mintha egyszerre mindazt láttam volna, amit az érzékiség -szertelenné válása valaha vétkezett. Mintha az asszonyiság -nyavalyáinak a legförtelmesebbikét pillantottam volna meg. Mintha -az Apokalipszis rémségeiből a legszennyesebb hullám loccsant volna -a szemem elé.</p> -<p>Micsoda zavaros gondolatokat korbácsolt fel bennem ez a -pillanatnyi látomás, ma már nem tudnám elmondani.</p> -<p>Csak arra emlékszem, hogy Évikére többé nem tudtam ránézni. Ha -megbizást kaptam, akármelyik felsőbbségemtől, hogy mondjam meg -Évikének ezt vagy azt, határozottan és konokul azt feleltem: »Nem -szólok ehhez a kigyóhoz!… Fuj!…« De arra nézve, hogy mivel okolom -meg ezt a gyűlölködésemet, állhatatosan megtagadtam minden -felvilágosítást.</p> -<p>Inkább meghaltam volna, mint hogy elmondjam, milyen szörnyű -titkot tudok Évikéről. Olyan megrázó, <span class= -"pagenum"><a name="Page_77" id="Page_77">-77-</a></span> hátbavágó, -irtózatos, kiábrándító dolog volt nekem, hogy Évike a szomszéd -kocsis fiával csókolózott.</p> -<p>Szóval, amikor Agenor elbeszélte Eszmeraldának a rejtelmes -esetét, elvégeztem magamban, hogy a Szerelem, nekem, szegénynek, a -legcsunyább oldaláról mutatkozott be, mig Agenornak egész isteni -pompájában jelent meg, abban a minden szépet felölelő, nagyszerű, -káprázatos pompában, amelyet a gyerek esze »föl nem ér, de titkon -érző lelke óhajtva sejt«.</p> -<p>– Istenem, milyen szép lehetett ez!… – merengtem el a -történeten. – Szerették egymást, tehát meg akartak halni együtt… -hiszen ez oly természetes!… Aztán jött a gonosz púpos, a rossz -megtestesülése és megakadályozta ezt a boldogságot!… Orvul bújt -elő, mint a kigyó… Mért szomorú a vége mindennek, ami szép?!… És -mért csak az szép, ami szomorú?!…</p> -<p>Egyre csak Eszmeralda járt az eszemben. Aki olyan fehér, mintha -porcellánból volna. És akinek egy kis karminpiros gyűszű van a -szája helyén… azon beszél…</p> -<p>– Ha engem szeretett volna!… – ábrándoztam. – Én megkeresném!… -Felkutatnám, megostromolnám a tornyot s kiszabadítanám a gonosz -púpos hatalmából!… És ha addig nem kereshetném meg, amig iskolába -kell járnom, visszajönnék érte, mint Borneó és Szumatra -királya!…</p> -<p>Egy kicsit szerelmes is voltam ebbe a karminpiros szájú, fehér -Eszmeraldába, akit sohase láttam.</p> -<p>Aztán ujra meg ujra eszembe jutott – amit akkor még nem tudtam -volna szavakba foglalni – <span class="pagenum"><a name="Page_78" -id="Page_78">-78-</a></span> hogy nekem eddig a Szerelem világából -csak olyan dolgot lehetett megpillantanom, ami vagy megdöbbentő -volt, vagy nemcsak megdöbbentő, hanem csúnya is… az pedig, amit -Agenor látott ebben a világban, milyen más, milyen gyönyörű!…</p> -<p>Ha Agenor előbb is és talán akaratlanul mindig és minduntalan -éreztette velem a szellemi felsőbbségét: a megalázottságom most már -nagyobb volt, mint valaha. És az irigykedésem is.</p> -<p>Ennyit a tizenegyéves önérzet nem viselhet el szó nélkül.</p> -<p>De hát mivel állhattam elő, annak feltüntetése végett, hogy én -se vagyok utolsó legény, hogy én is megállom a helyemet, legalább -azon a területen, ahová a saját külön képességeim utalnak?!</p> -<p>Mihelyt erre gondoltam, eszembe kellett jutnia a -hőstettemnek.</p> -<p>Végre is, ezt az irigyelt lényt én mentettem meg a csúfos -megnadrágoltatástól. Az én nemeslelkűségem, lovagi erényem és -vakmerőségem tette, hogy annak idején, amikor megtámadták, nem -vitték haza lepedőben; én segítettem meg, olyan alaposan, hogy nem -téphették le róla a ruhát, sőt megtorolhatta az elszenvedett -bántalmat és mindazt, amit kapott, tizszeresen fizethette vissza a -Kutyafejű Tatárnak.</p> -<p>– Ez semmi? – kérdezgettem magamtól. Persze, mindjárt meg is -feleltem a kérdésemre: – Nem; ez is valami.</p> -<p>És hogy helyrevigasztaljam magam, de Agenor előtt is -meg-megvillantassam, hogy nemcsak neki van oka a magával való -megelégedésre, egyre gyakrabban célozgattam arra a nagy eseményre, -<span class="pagenum"><a name="Page_79" id= -"Page_79">-79-</a></span> amelyet Agenor mintha már elfelejtett -volna. Olyanformán viselkedtem, mint azok az emberek, akik csak -nagyon kevés könyvet olvastak s mégis mindig az olvasmányaikat -idézgetik: nem volt egyebem, csak ez az egy hőstettem, hát mindig -ezt emlegettem.</p> -<p>Mihelyt Agenor valami új jelét adta a tapasztaltságának, a -tehetségének vagy a sokoldaluságának, én is újra meg újra -előráncigáltam az első, utolsó, egyszeri nagy cselekedetemet:</p> -<p>– Emlékszel, mikor a Kutyafejű Tatár megakatt verni, de én -megvédelmeztelek?!…</p> -<p>Vagy:</p> -<p>– Tudod, ez akkor volt, amikor a lóformátus banda neked esett és -nagyon szerettek volna megverni, de én lecsaptam közéjük!…</p> -<p>Néha a hajánál fogva rántottam elő az ürügyet, hogy -ráakaszthassam a dicsekvésemet:</p> -<p>– Nézd, az a fiú ott a Holdvilágképűhöz hasonlít, akit én -felpofoztam és elvertem!… Tudod, akkor, amikor a Kutyafejű Tatár -téged letepert a földre és ugyancsak helybenhagyott volna, ha én -ott nem vagyok és el nem bánok vele!…</p> -<p>Kiállhatatlan voltam.</p> -<p>Ha efféle kijelentésekkel legyezgettem a hiúságomat, Agenor -mindig olyan arcot vágott, mint akinek a tyúkszemére léptek, de -nyikkanni se akar, kiméletességből az ügyetlen iránt. És eleinte – -az első tiz-husz alkalommal – semmit se felelt a hetvenkedésemre; -ügyesen másra terelte a szót.</p> -<p>Hanem egyszer nem állotta meg és végre mégis csak szóhoz -juttatta a begyében már jócskán felgyülemlett boszúságot. -<span class="pagenum"><a name="Page_80" id= -"Page_80">-80-</a></span></p> -<p>Így fakadt ki:</p> -<p>– Tudod, mit mondok? Abból a kis összeröffenésből nem is lett -volna verekedés, ha te nem ütöd pofon a Holdvilágképűt!</p> -<p>– Nem lett volna verekedés? – csattantam fel. – Talán még most -is arról koldulnál, ha én akkor véletlenül oda nem kerülök vagy nem -állok a pártodra! Az a két lókötő úgy elpáholt volna, hogy -meglehet, még most is az ispotályban volnál!</p> -<p>Épen csak az kellett nekem, hogy a legilletékesebb személy, -hőstettem egyetlen tanuja, ő maga, a lekötelezettem, lekicsinyelje -az én nagylelkű erőkifejtésem jelentőségét, sőt még engem -hibáztasson s az én önzetlen beavatkozásomnak a rovására irja, ha ő -akkor egy pár ökölcsapást kapott!</p> -<p>Nagy tűzzel kezdtem magyarázgatni neki, hogy keménykalapja -okozta a bajt és hogy ma már ott szerepelhetne a <i>Szentek -Életé</i>-ben, a katholikus hit vértanui között, ha a gondviselése -engem nem vezet épen arra és ha az isteni szerencséje cselekvésre -nem indítja az én lelkes és minden harcra kész jóindulatomat.</p> -<p>– Tudod, mit? Hát én is mondok neked valamit! – Heveskedtem és -akkor már szentül hittem, amit elszavaltam. – Még pedig azt mondom -neked, hogy most sem hordhatnád békében ezt a keménykalapot, ha nem -látnák, hogy sokat vagyok veled. De most már nem mernek megtámadni, -mert tudják, hogy a barátom vagy és engem ismernek, az -öklömről!</p> -<p>A szemembe nézett és annak az embernek a hangján, aki elfojtja a -boszúságát, mert mindenáron mérsékelni akarja magát, így szólt: -<span class="pagenum"><a name="Page_81" id= -"Page_81">-81-</a></span></p> -<p>– Úgy?! Hát te azt hiszed, hogy én holmi pipogya fráter vagyok?! -Hogy én félénk vagyok?!… Úgy?!… Hát erre mondhatnék neked valamit! -De nem mondok semmit… inkább csak hidd, hogy félénk vagyok! Mert: -ne szólj szám, nem fáj fejem!</p> -<p>Ez a pár szó nagyon kiváncsivá tett. Unszolni kezdtem, hogy ne -hallgassa el, ami az imént kikivánkozott belőle. Hiszen nekem csak -elmondhatja?!… a legjobb barátjának!…</p> -<p>Jobbkezének mutatóujját a szájára tette, elkapta onnan és -tagadóan integetett vele. Aztán megint a szemembe nézett, -jelentőségesen pislantott, majd kimeresztve a szemét, megint csak -azt mondta:</p> -<p>– Ne szólj szám, nem fáj fejem!</p> -<p>És hiába könyörögtem neki, kijelentette, hogy ezt az egyet még -nekem se fogja elmondani, mert ez főbenjáró dolog. Aztán másról -kezdett beszélni, és mikor látta, hogy nem akarok csak úgy -egykönnyen lemondani a kiváncsiságom kielégüléséről, hanem egyre -nógatom: egyszerüen nem felelt a kérdéseimre.</p> -<p>Mindez »próba közben« történt a padlásunkon. Már előbb arra -kezdett tanítani, hogy az <i>Angolosan</i> címü bohózatban hogyan -kell játszani az angolt. Nem akartam, hogy folytassuk a játékot, -amíg el nem árulja, hogy a rejtelmes szavaival mit villantatott meg -előttem és mit akar mégis eltitkolni: újra sürgettem a -felvilágosítást, de leintett és elkezdett komédiázni.</p> -<p>Átláttam, hogy semmiféle kunyorálással nem csiklandozhatom ki -belőle, amit az előbb elharapott, és – lemondva arról, hogy valaha -hozzájuthatok <span class="pagenum"><a name="Page_82" id= -"Page_82">-82-</a></span> titokzatos szavainak izgatottan várt -magyarázatához – én is belemelegedtem a játékba.</p> -<p>Már-már kezdtem elfelejteni a dolgot, és talán végképen -elfelejtettem volna, de egyszerre csak beleszőtte az angol szavaiba -azt, amivel már vagy háromszor utasította el a kérésemet:</p> -<p>– Aó, jesz!… Ne szólj szám, nem fáj fejem!</p> -<p>Ez ujra felsarkantyuzta a kiváncsiságomat. Elhatároztam, hogy -nem nyugszom addig, mig ki nem csikarom belőle a titkot.</p> -<p>Hazakisértem és az egész úton nyakgattam, hogy mondja meg nekem, -mi jutott eszébe. Hivatkoztam rá, hogy barátok közt nincs titoknak -helye. Hogy amit nekem mond el, az el van temetve, mert hiszen -esküvel fogadtuk meg egymásnak, rettenetes esküvel, hogy egymás -titkait soha senkinek se fogjuk elárulni.</p> -<p>A fejét rázta.</p> -<p>Még egy darabig faggattam, aztán belefáradva a hosszadalmas és -hiábavaló szópazarlásba, így fakadtam ki:</p> -<p>– Tudod, mért nem akarod megmondani? Mert nincs mit! És csak -kiváncsivá akartál tenni!</p> -<p>Rám nézett és gúnyos hangon azt mondta:</p> -<p>– Oh!… Oh!… Oh!… Azt hiszed?!…</p> -<p>Mintha Boldényi bácsit hallottam volna… amikor, mint Morsauf -gróf azt mondja Morsauf grófnénak <i>A völgy liliomá</i>-ban:</p> -<p>– Oh!… Oh!… Oh!… Azt hiszi, asszonyom?</p> -<p>– Azt! – feleltem, abban a reményben, hogy ezzel a váddal mégis -csak kiugrathatom a nyulat a bokorból. <span class= -"pagenum"><a name="Page_83" id="Page_83">-83-</a></span></p> -<p>– Pedig én ármányra és cselszövésre nem vagyok képes – szólt -Agenor. – És hogy barátodról ne tételezz fel ilyesmit, hát jól van, -elmondom! Végre is te, aki két borzalmas esküvel fogadtad meg, hogy -semmiféle titkomat soha senkinek se fogod elárulni, nagyon jól -tudod, hogy főbenjáró titkot elárulni annyi mint: kimulni a -vérpadon!… Hát legyen!… De nem!… Mégsem mondom meg!… Ne szólj szám, -nem fáj fejem!…</p> -<p>Mig ezt elmondta, meglehetősen ellentétes érzéseim voltak. -Először örültem, hogy: no, végre megtudom, mi az, amit el akart -hallgatni!… Aztán, a borzalmas eskü, de kivált a vérpad említésére, -egy kicsit megijedtem a titoktól és azt kezdtem kivánni, hogy: bár -inkább ne mondaná el!… Végül, mikor ez a kivánságom teljesült, -megint a kiváncsiságom kerekedett felül, s már magam se tudtam, mit -óhajtsak.</p> -<p>Néhány percig szótlanul haladtunk egymás mellett. Már nagyon -közel voltunk a Csapó-utcai házhoz.</p> -<p>Egyszerre Agenor megállott s amint én is megállapodtam, megint a -szemembe nézett, aztán így szólalt meg:</p> -<p>– Oh!… Oh!… Oh!… Hát te azt hiszed, hogy én félénk vagyok?!…</p> -<p>Egész testében kiegyenesedett, szép lassan magasra emelte a -fejét s nagyon furcsán nézett rám.</p> -<p>Tisztán emlékszem: ekkor vettem észre először, hogy a nyaka -milyen feltünően hosszu.</p> -<p>Az volt a nyelvemen, hogy: nem, azért nem tartom őt félénknek… -de – most már magam se tudom, azért-e, mert Agenor különös -viselkedése <span class="pagenum"><a name="Page_84" id= -"Page_84">-84-</a></span> nagy zavarba ejtett, vagy azért, mert -talán a kiváncsiságom ösztökélt arra, hogy hallgassak – nem mondtam -ki ezt a pár szót.</p> -<p>Megint szótlanul ballagtunk odább és így értünk el a szappanos -házához.</p> -<p>Ekkor Agenor körültekintgetett és mikor meggyőződött róla, hogy -a közelben nincs senki, aki meghallhatná a szavait, megfogta a -kezemet, ismét a szemembe nézett és halkan azt mondta:</p> -<p>– Hát tudd meg, hogy én már megöltem egy embert!</p> -<p>Aztán megrázta a kezemet és besietett a kapun.</p> -<h3>V.</h3> -<p>Ez a váratlan közlés és az egész jelenet, amennyire meglepett, -olyan megriasztó hatással volt rám. De másnapig abban reménykedtem, -hogy Agenor majd nevetve jelentkezik és egy kis ingerkedés után -megvallja, hogy csak rám akart ijeszteni.</p> -<p>Nem így történt.</p> -<p>Vasárnap következett; nem kellett iskolába mennem. És mert a -nyugtalanság annyira gyötört, hogy nem tudtam megvárni a kora -délutánt, amikor Agenor mindennap eljött hozzám: tiz óra tájban -megindultam fölkeresésére és beállítottam a Csapó-utcai házba.</p> -<p>Csak az öregasszonyt találtam otthon, akitől megtudtam, hogy -Agenor próbán van.</p> -<p>Öt perc multán már a szinház kertjében voltam s itt sétálgattam -egy kis körben le s fel, folyton szemmel tartva a szinészek -kapuját, majdnem <span class="pagenum"><a name="Page_85" id= -"Page_85">-85-</a></span> délig, amikor végre Agenor alakja is -megjelent a kis kapu körül ácsorgó művészek csoportjában.</p> -<p>Nem kerülte ki a figyelmemet, hogy nevetve rohant ki a -szinházból, egy másik fiúval. És vidámságának láttán nagy kő esett -le a szivemről.</p> -<p>Egyenesen feléje tartottam. Már messziről észrevett s az arca -egyszerre elkomorodott. De mindjárt hozzám sietett és már néhány -lépésnyi távolságból üdvözölt, a szokott módon:</p> -<p>– Szervusz!</p> -<p>– Úgy-e – szóltam halkan, amikor olyan közel jött hozzám, hogy -kezet foghattunk – Tegnap… estefelé… csak tréfáltál?</p> -<p>– Mért? Mert az előbb nevettem? – felelt. – Hiszen csak nem -árulhatom el magam azzal, hogy nem tudom milyen pofákat vágjak?! -Vagy azt akarod, hogy a bitófára jussak?</p> -<p>Kegyetlenül nézett rám, mintha én öltem volna embert.</p> -<p>– Hát… igazán?… – dadogtam.</p> -<p>– Majd ebéd után mindent elbeszélek – szólt, igen nyugodtan. – -Most csak eredj haza és ne áruld el az ijedt nézéseddel, hogy tudod -a titkomat. Ami megtörtént, az megtörtént. Ne felejtsd el, hogy -nemcsak barátom vagy, hanem egy titkos bandának az alvezére is! -Három órakor nálad leszek. Addig is, légy néma, mint a sir!</p> -<p>Sarkon fordult és visszament ahhoz a fiúhoz, akivel kijött a -szinházból.</p> -<p>Haza támolyogtam.</p> -<p>Egy falatot se tudtam enni s egyre az órát lestem. Végre, valami -kevéssel három óra előtt, Agenor benyitott a szobámba, ahol -mozdulatlanul <span class="pagenum"><a name="Page_86" id= -"Page_86">-86-</a></span> ültem egy széken, csak úgy rábámulva az -ölemben lévő iskolai könyvre.</p> -<p>Alig ismertem rá. A haja kúszált volt; erre-arra lógatta a -fejét; és miközben beszélt (vagy inkább suttogott), minduntalan -egy-egy mély sóhajtás szakadt fel a melléböl.</p> -<p>– Hol beszéljünk? – kérdezte. – Találj ki valami olyan helyet, -ahol senki se hallgathat ki bennünket! Azt gondoltam, hogy kihivlak -a nagyerdőbe. De ott a bokrok közt kémek rejtőzhetnek. A -legtanácsosabb az volna, ha egy sirboltban beszélnénk… Nem mehetünk -le legalább a pincébe?</p> -<p>Már jobban szerettem volna, ha nem kell meghallgatnom a titkát. -De a kiváncsiság is emésztett; és szégyeltem megvallani neki, hogy -félek a bizalmasságától.</p> -<p>– A pince be van zárva – feleltem, kissé remegő hangon. – De… -menjünk fel a padlásra, mint máskor!… Ez nem tünik fel… és odafenn, -hidd el, nem hallgathat ki bennünket senki!…</p> -<p>– Hát úgyis jól van!… – szólt, nála szokatlan engedékenységgel, -sőt a példátlanságában szinte elrémítő megadással.</p> -<p>És megint nagyot sóhajtott.</p> -<p>Aztán, mintha azzal se törődött volna többé, hogy valaki -kihallgathat bennünket, már akkor elkezdett beszélni, amikor a -padlásnak csak a lépcsőjén voltunk:</p> -<p>– Hát, ha mindenáron meg akartad tudni a titkomat, legyen -kivánságod szerint. Talán nekem is jobb, hogy elmondhatom -valakinek; mert borzasztó volt ezt magamban hordani. De ne felejtsd -<span class="pagenum"><a name="Page_87" id= -"Page_87">-87-</a></span> el, hogy amit most elmondok neked, azt -rajtam kivül mostanáig senki se tudta. Még meggyónni se mertem… te -leszel az első és egyetlen élő lény, aki ezt megtudod!…</p> -<p>– Én most már nem kivánom, hogy megtudhassam!… Amikor kértelek, -hogy mondd el, mire gondoltál: nem sejtettem, hogy ilyesmiről van -szó!… – hebegtem.</p> -<p>– Most már, hogy tudod, mi történt, azt is meg kell tudnod: -miképen történt… máskülönben azt kellene gondolnod, hogy nem vagyok -méltó barátságodra… és ezt nem akarom…</p> -<p>Ujra lélekzettem. Hát talán még se gyilkosságról lesz szó, csak -valami szörnyű szerencsétlenségről!…</p> -<p>– Miért is ne mondanám el?!… – folytatta Agenor. – Megesküdtél, -hogy barátod titkát soha senkinek se fogod elárulni… de letetted a -néma cimborák esküjét is és jól tudod, hogy még vigyázatlanságból -se szabad kiszalasztanod a szájadon olyan szót, amelyik nyomra -vezethetné a fogdmegeket!…</p> -<p>– Tőlem nem fogja megtudni senki!… – fogadkoztam.</p> -<p>Ezt a pár szót már alig tudtam kinyögni. Annyira remegtem, hogy -minduntalan összeverődött a fogam.</p> -<p>– Nem is volna értelme, hogy elfecsegd – szólt Agenor. – Rólad, -mint barátomról és mint néma cimboráról nem tehetem fel, hogy esküd -ellenére rögtön szaladnál a birósághoz… ha pedig később beszélnéd -el, te is, mint bűnpalástoló, oda kerülnél, ahová én: a vérpadra!… -<span class="pagenum"><a name="Page_88" id= -"Page_88">-88-</a></span></p> -<p>Kezdett a hideg rázni. Erre eddig nem is gondoltam!…</p> -<p>– Hát hallgass ide!… – Tudnod kell – kezdte meg elbeszélését -Agenor, leülve arra a szalmaszékre, melyet egy nappal előbb az -<i>Angolosan</i> díszletének vittünk fel a padlásra – hogy nekem -volt egy nővérem, akit nagyon szerettem… úgy hivták, hogy: Hedvig… -Hedvig olyan szép volt, mint a csillagok és sokan nem is hitték, -hogy él, hanem azt gondolták, hogy: az oltárkép leszállott a -helyéről, végig sétál a városon és estére visszamegy a templomba… -De azért mégis találkoztak elvetemedett emberek, akik az utcán -utána mentek, hogy erényét sárba tiporhassák. Én ezt észrevettem és -mert közöttünk nem volt titok, megmondtam Hedvignek: »Kedves -nővérem, jól vigyázz női becsületedre!… Tudod, hogy egy nőnek ez a -legszebb éke!… És figyelmeztetlek, hogy vannak nyomorultak, akik -erényedre leselkednek és utánad mennek az utcán!«… Hedvig, aki -szintén nagyon szeretett engem, erre azt felelte: »Köszönöm, édes -fivérem, hogy erről felvilágosítottál! Én magam is észrevettem, -hogy vannak olyan galád férfiak, akik az utcán lesbe állottak, hogy -erényemet sárba tiporhassák. Remélem, gonosz merényletük nem fog -célt érni. De téged is fölkérlek, hogy légy segítségemre női -becsületemnek megőrzésében. Amint tudod, szegény jó atyánkat nem -kérhetem erre, mert ő, elfoglaltsága következtében nappal csak -keveset van itthon és nem ügyelhet arra, hogy senki be ne -lopózhassék a házba, ha délután álomba szenderülök. Kivált ilyenkor -őrködjél, kedves fivérem, különös gonddal és rendkivül éberen!… -<span class="pagenum"><a name="Page_89" id= -"Page_89">-89-</a></span></p> -<p>Mert, amig az álom el nem nyom, magam is nagyon fogok vigyázni -és senkit se engedek közel a női becsületemhez… hiszen, ha valaki -megfosztana női becsületemtől, én azt nem tudnám túlélni!«… Így -szólt hozzám Hedvig, az én imádott nővérem, aki, mint láthatod, nem -csak szép volt, hanem jó is, mint az angyalok!</p> -<p>(Női becsület!… Milyen izgató két szó!… És ha lesújtottabb -voltam annál, akit taglóval ütöttek le, mikor Agenor hozzáfogott az -elbeszéléséhez: ez a két szó mégis fölkeltette az érdeklődésemet és -azonnal felvert kétségbeeséssel teljes érzéketlenségemből.</p> -<p>Női becsület!… A sok homályos és megérthetetlen dolog közül, -amely iskolába és szinházba járásom óta a fejemet ostromolta, ez -volt a legérdekesebb és a legtitokzatosabb. Tulajdonképen mi is hát -az a női becsület?! Ezen már gyakran törtem a fejemet… hiába. De -most sem akartam és nem is mertem megkérdezni. Szégyeltem, hogy -ennyire tudatlan vagyok. És megzavarhatom-e Agenort az együgyüség -kérdéseivel, amikor egy rémes titokról lebbenti le előttem a -leplet.</p> -<p>Hát nem szólaltam meg. És Agenor, miután egy kis szünetet -tartott, mintha az elnyelt kérdésemet várta volna, így -folytatta:</p> -<p>– Én teljesítettem is, amire kedves nővérem fölkért és olyankor, -ha délután aludt, őrt állottam. Aztán, mikor gyanus alak -közeledett, megfújtam egy kis sipot; erre nővérem fölébredt, talpra -ugrott és az aljas cselszövők hanyatt-homlok visszarohantak -denevér-odvaikba. Egyszer azonban mégis megtörtént az a -szerencsétlenség, hogy kijátszották <span class="pagenum"><a name= -"Page_90" id="Page_90">-90-</a></span> éberségemet. Volt -Temesvárott egy Satopper Főbusz nevü kapitány, aki fogadott a többi -tiszttel, hogy nővérem becsületét hatalmába keríti. Ez a bizonyos -Satopper Főbusz altatót kevert italomba, hogy észrevétlenül -lopózhassék be nővéremhez, midőn ez délután alszik. Én, amikor -megizleltem az italt, rögtön megundorodtam tőle és elhajítottam a -poharat; így nem merülhettem mély álomba, de egy percre attól a -kortytól is elaludtam. Csakis egyetlen-egy percre; de ez is elég -volt rá, hogy a szerencsétlenség megtörténjék. Mert Satopper -Főbusz, mikor leshelyéről észrevette, hogy elszenderülök, azonnal -beosont alvó nővéremhez, egy szempillantás alatt elrabolta nővérem -becsületét, lelopta lábáról az egyik kis papucsot, hogy a tisztek -előtt eldicsekedhessék gaz cselekedetével, aztán még abban a -percben, amikor belopózott, kiugrott a nyitott ablakon és -elmenekült. Én már akkor magamhoz tértem elbódulásomból és roszszat -sejtve, berohantam nővérem szobájába; amikor a küszöbre értem, még -láthattam, hogy Satopper Főbusz az, aki az ablakon kiugrik. Ekkor -szegény nővérem is felébredt és hiányzó papucsáról mindjárt -észrevette, hogy megfosztották női becsületétől. »Jaj, jaj! – -kiáltozta – elrabolták női becsületemet!… Édes fivérem, mért nem -vigyáztál jobban?!… Nővérednek nincs többé női becsülete!«…</p> -<p>Erre már mégis csak meg kellett szólalnom:</p> -<p>– Hát ilyen hamar megtörténhetik ez? – kérdezősködtem.</p> -<p>Valahogy másképen képzeltem a dolgot.</p> -<p>– Persze! – felelt Agenor. – Úgy beszélsz, mint aki még sohase -volt szinházban. Hiszen <span class="pagenum"><a name="Page_91" id= -"Page_91">-91-</a></span> tegnap este is hallhattad: »A női -becsület olyan érzékeny, hogy elég egy lehellet és már vége!…«</p> -<p>– De hát hogyan rabolják el egy nőnek a becsületét? – firtattam -tovább a részleteket.</p> -<p>A részletek érdekeltek volna a legjobban.</p> -<p>– Még azt se tudod?!… Hát a férfi átöleli a nőt, rálehel a nőnek -a szájára és ettől a lehellettől a női becsület azonnal elfonnyad – -magyarázta meg a dolgot Agenor, kissé hézagosan.</p> -<p>Ez a felvilágosítás ugyan nem elégített ki, de lemondtam arról, -hogy ennél legalább valamivel többet kivánjak, mert attól -tartottam, hogy Agenor még jobban lehurrog. És Agenor, azt olvasva -le az arcomról, hogy most már mindent tisztán értek, folytatta az -elbeszélését:</p> -<p>– Szegény nővérem csakugyan nem tudta túlélni a női becsületének -elveszítését. Hiába vigasztaltam, egyre hervadt-sorvadt és nem telt -bele sok idő, elköltözött a temetőbe. Én pedig megfogadtam, hogy -becsületének elrablóján rettenetes boszút állok, mihelyt erre -alkalom nyilik. Párbajban nem ölhetem meg, gondoltam, de nemcsak -párbajban halnak meg az emberek; várjuk ki a jó alkalmat és majd -meglátjuk. A jó alkalomra pedig nem kellett sokáig várakoznom… -Mondd, voltál te már Temesvárott?</p> -<p>– Én?! – feleltem meglepetten. – Nem én! Soha se voltam.</p> -<p>– Kár, mert akkor tudnád, hogy Temesvár mellett van egy nagy tó; -úgy hivják, hogy: »A hallottak tava.« Hát egyszer ennek a tónak a -partján sétálgattam, amikor egyszerre csak azt látom, hogy Satopper -Főbusz, nővérem becsületének elrablója, <span class= -"pagenum"><a name="Page_92" id="Page_92">-92-</a></span> ott ül a -tóparton, egy padon és alszik. Hihetek-e szememnek? – gondoltam – -ez az ember senki más, mint Satopper Főbusz kapitány, akit a -legjobban gyülölök a világon! Láttam, hogy a pad nagyon közel van a -víz széléhez és tudtam, hogy a tó ott a legmélyebb. Nini! – mondtam -magamban – ha most valaki jó nagyot tudna lökni ezen a padon, akkor -bizony könnyen megtörténhetnék, hogy Satopper Főbusz kapitány, -nővérem becsületének elrablója és szeretett testvérem gyilkosa, -soha sem ébredne fel délutáni álmából. De hát nem próbálhatnám-e -meg ezt én is?!… hátha bennem is van annyi erő, amennyi ehhez -kell?!… A legrosszabb esetben elszaladok… vagy ha elcsip, azt -mondom, hogy: nem akartam a tóba belegurítani, csak nagyot akartam -lökni rajta, hogy a padról leessék a földre és jól megüsse magát. -Körülnéztem; jó messzire elláthattam, de sehol semmiféle élő lény, -még egy kutya se. Igen meleg volt, amikor az emberek szeretnek -elbújni az árnyékba, a tópartra pedig odatűzött a nap. Satopper is -alighanem a meleg elől menekült a padra, egy szomorúfűz árnyékába -és a melegtől aludt el a padon. Mikor aztán megbizonyosodtam a -felől, hogy senki se láthatja, mit csinálok, azt gondoltam, hogy -ilyen nagyszerű alkalom talán soha többet nem fog kinálkozni az -egész életben és hogy: jó lesz sietni!… mert nemsokára már jöhet ám -valaki!… Hát siettem. Igen messziről, igen sebes iramban -nekirohantam a pad hátuljának, összeszedtem minden erőmet és -iszonyuat löktem rajta… akkora lökés volt az, amekkora csak -kitelhetett tőlem. Olyan szerencsém volt, hogy a pad nem esett a -vízbe, <span class="pagenum"><a name="Page_93" id= -"Page_93">-93-</a></span> csak az ember… A padot hirtelen -visszaállítottam a helyére és elszaladtam… azért is, mert nem -akartam a fuldoklását látni… de azért is, hogy ha nem fúl bele a -tóba és a vízből észreveszi, hogyan került oda, ne láthassa az -arcomat és később ne ismerhessen rám, hanem csak annyit tudjon meg, -hogy egy fiú lökte a vízbe és ez elszaladt… Olyan gyorsan futottam, -ahogyan a lábam csak vitt… egészen addig, mig az első embert meg -nem láttam. Ettől fogva lassan mentem, de amikor az ember mellett -elhaladtam, elfordítottam az arcomat, hogy ez ne tudja meg, milyen -volt a képe annak a fiúnak, aki a tópart felől jött. Aztán beértem -a városba és úgy ballagtam, mintha sejtelmem se volna semmiről. -Másnap hallottam, hogy Satopper belefúlt a tóba. Sokan azt hitték, -hogy öngyilkos lett. Mások azt mondták, hogy részeg volt és -beleesett a vízbe. Az, hogy talán megölték, senkinek se jutott -eszébe. Hát így történt!</p> -<p>Megdermedtem.</p> -<p>– Ez iszonyú!… borzalmas!… rettenetes!… suttogtam.</p> -<p>– Mindegy, már nem lehet változtatni rajta – mondta Agenor. – -Hát nem kell rágondolni. Igaz, néha azért mégis eszembe jut… -olyankor, ha valaki ingerel… és ha eszembe jut, este sokáig nem -tudok elaludni. Máskor meg azt mondom magamban: úgy kell nővérem -gyilkosának!… De mégse szeretek erre gondolni. És megtörténik, hogy -hónapokig nem jut eszembe. Neked se mondtam volna el, bár legjobb -barátom vagy… de, mert azt hitted, hogy én félénk vagyok, hát -akartam, hogy tudd!… No, hiszed-e még, hogy félénk vagyok?!… -<span class="pagenum"><a name="Page_94" id= -"Page_94">-94-</a></span></p> -<p>Dehogy hittem! Senki, soha, egy szót se hallott többé a -hőstettemről.</p> -<p>Csak a fejemet ráztam. Szó még nem jött ki a torkomon.</p> -<p>– De nem bánom, hogy elmondtam; ez egy kicsit megkönnyebbített – -beszélt tovább Agenor, sokkal kevésbé borusan, mint előbb. – Most -már, hogy ketten tudjuk: mintha valami tehernek a felét levetted -volna a vállamról. Csak aztán vigyázz, hogy még álmodban se áruld -el a titkomat! Ezt egyébként neked, mint néma cimborának, nem kell -külön is a figyelmedbe ajánlanom; hiszen tudod, hogy magadat is -bajba döntenéd! Mindig jussanak eszedbe saját szavaid, hogy titkaim -nálad el vannak temetve. Még akkor se beszéljünk erről többet, a -mikor magunkban vagyunk. Ne felejtsd el, hogy a kémek -kihallgathatnak. Hogy a falnak is van füle. Hogy titkos -társaságunknak első törvénye: »Légy néma, mint a sir!« Elmondtam… -tudod… felejtsük el… most már folytassuk a munkánkat. Kezdjük meg a -próbát azonnal… tanulni kell, mindig tanulni, ha az ember valamire -akarja vinni… aki nem tanul szakadatlanul, abból soha se lesz -semmi.</p> -<p>Hirtelen szökelléssel fölpenderedett a padlásnak arra a kis -magaslatára, amelyet szinpadnak neveztünk ki, s már az angol -grimaszával fordulva felém, elkezdte a próbát:</p> -<p>– Aó, jesz!… <span class="pagenum"><a name="Page_95" id= -"Page_95">-95-</a></span></p> -<h3>VI.</h3> -<p>Ezen az éjszakán tudtam meg, micsoda gyötrelmet áll ki az ember, -ha hiába hunyja be a szemét, hiába akarja kiverni a fejéből, ami -izgatja és hiába erőszakolja, hogy csak nyugalmas és közönbös -dolgokra gondoljon, mégse tud elaludni órákig.</p> -<p>Már világos volt, amikor elszunnyadtam. De alig szenderedtem el, -máris fel kellett ébrednem. Álmomban láttam, amit Agenor nem -látott, azt a jelenetet, amikor Satopper Főbusz kapitány ki akart -evickélni a mély vízből, de hiába próbált partra úszni és hiába -kapkodott levegő után; láttam, hogy a szerencsétlen hogyan -fuldoklik és hogyan merül el; láttam, amint elsülyedése után a víz -szinén nem maradt egyéb, csak egy pár buborék. Ez az álomkép -felriasztott és újra éberré tett, már nem tudom milyen hosszu -időre.</p> -<p>Utóbb az álomtalan hánykolódástól kifáradtan, megtörten, -elzsibbadtan megint elaludtam. De a pihenést ekkor sem találhattam -meg. Most már azt álmodtam, hogy Agenorral a vérpadon állunk… -Agenor karját a vállamon pihenteti és torkaszakadtából énekli: -»Vidáman menjünk a halálba!… vidáman ifjak!… holtig vidáman!«… -Dacból én is énekelni szeretnék, de egyetlenegy hang sem jön ki a -torkomból… a fogam vacog… és a szememet nem tudom levenni a -kámzsával beburkolt fejű, vörösruhás hóhérról, aki roppant bárdját -már türelmetlenül emelgeti és akinek a kámzsa két hasadékából -kivillanó sötét pillantása folytonosan engem méreget… <span class= -"pagenum"><a name="Page_96" id="Page_96">-96-</a></span></p> -<p>Felrettenve, akkorát fordultam, hogy majd kiestem az ágyból és -az ágyam szélén jól megütöttem magam.</p> -<p>Aztán később már nem tudtam elaludni. Meglehetősen összetörten -keltem fel és egész nap olyan voltam, mint a váltott. Kérdezgettek, -mi bajom? Már a kérdésre is megrezzentem és csak annyit feleltem, -hogy: tegnap sokat ettem, rosszat álmodtam s a gyomrom nincsen -rendben.</p> -<p>Ezek az álomképek meg a hasonlók más éjszakákon is -meg-megjelentünk előttem; olyan rendesen kezdtek látogatni, mint -valami elátkozott kastélyt a törzs-kisértetek.</p> -<p>De nem csupán az éjszakáim romlottak el. Nappal is, még sokáig, -jóformán csak ezekre a rémképekre gondoltam. Semmi sem tudott -hosszasabban foglalkoztatni, csak a tóparti gyilkosság borzalma meg -az a szörnyű »vagy-vagy«, hogy:</p> -<p>– Ha nem is szándékosan fedem fel a nagy titkot, csak álmomban -árulom el magam: esküszegő vagyok, barátom Judása, poltron, hitvány -följelentő, egy sorba való a kémmel és a latorral. Ha pedig -hallgatok, »mint a sir«: bűnpalástoló, aki ezért a -törvényellenességért nagyon könnyen a vérpadra juthatok.</p> -<p>Egy kis elégedettség nélkül ma se gondolhatok arra, hogy -tizenkettedfél esztendős koromban, amikor az emberben még rendesen -erősebb az önzés, mint a jellemesség, egy pillanatig se jutott -eszembe: milyen könnyű volna megszabadulni a felelősségtől és -minden nagyobb veszedelemtől, ha elmondanám valakinek, aki minden -bajtól meg tudna védelmezni, hogy mi bánt és mi aggaszt!… -<span class="pagenum"><a name="Page_97" id= -"Page_97">-97-</a></span> hiszen ezért még nem kellett volna -»mindjárt a birósághoz szaladni« – ahogy Agenor mondta – és -följelentővé aljasodni, aminél csunyábbat nem tudtam -elképzelni.</p> -<p>Pedig nem kételkedtem abban, hogy a titoktartásom bűnpalástolóvá -tesz, tehát a törvény ellen vétővé, akire ezért az elképzelhető -legnagyobb büntetés várhat: a halálos büntetés. De – bár a görög -bölcsek még nem tanítottak meg rá – éreztem, hogy: az isteni, az -erkölcsi törvény fölötte áll minden emberi törvénynek.</p> -<p>Igaz, az erkölcsömben erősen támogatott az a reménység, hogy -Satopper Főbusz kapitány meggyilkoltatása – amit senki se látott, -senki se gyanít s a gyilkoson kivül csak én tudok – soha se tudódik -ki, hanem kettőnk titka marad örökre.</p> -<p>De hátha mégis kitudódik?!… Hátha, a nélkül, hogy Agenor ezt -sejtené, valaki, látatlanul, szemtanuja volt a bűntettnek?!…</p> -<p>Leszámoltam ezzel az eshetőséggel. És elszántam magamat rá, -hogy: akkor hát ki fogok mulni a vérpadon!… Alighanem fogvacogva s -a félelemtől félig ájultan fogok kimulni… de, ha így kell -elkövetkeznie, ha a legrosszabb eset leselkedik ránk, inkább haljak -meg, mint hogy eláruljam a barátomat, aki úgy bizott bennem, hogy -meggyónta nekem még a halálos bűnét is!… inkább szenvedjek -akármeddig, inkább pusztuljak el fiatalon, inkább dőljön össze a -világ, de amit nem szabad elmondanom senkinek, aminek a titkát -megőrzés végett bizták rám: azt nem mondom el senkinek, soha!…</p> -<p>Hosszantartó szorongásomban egyszer-egyszer az a kételkedés vagy -inkább áhitozás biztatott, <span class="pagenum"><a name="Page_98" -id="Page_98">-98-</a></span> hogy: hátha Agenor csak felültetett?!… -hátha csak rám akart ijeszteni, hogy megbüntessen a -hencegésemért?!…</p> -<p>Valami nagyon nem mertem reménykedni ebben. Hiszen, ha Agenor -csak annyit mond el, hogy megölte a kapitányt, vagy azt mondja, -hogy véletlenül, pajkosságból, vásottságból, gonoszságból, vagy -hirtelen felindulásból és azért ölte meg, hogy megtoroljon valami -bántalmat, egy pofont vagy mit!… akkor, igenis, erősebben -kételkedtem volna és tartósabban, nemcsak egy-egy pillanatig. De -Agenor azt mondta, hogy azért ölte meg Satoppert, mert nővérét, az -ő egyetlen, imádott nővérét a kapitány megfosztotta női -becsületétől… és nővére ebbe belehalt… becsületének elvesztését nem -tudta túlélni. Az ilyen gyilkosságot már meg lehet érteni… És -elmondhatja-e valaki, hogy nővérének erényét sárba tiporták, ha ez -nem igaz?!…</p> -<p>Boldoggá tett volna, ha megtudom, hogy Agenor mégis csak -bolonddá tartott. Nem nehezteltem volna rá; a nyakába borultam -volna örömömben. És a legelső napokban megpróbáltam mindenfélét -kérdezgetni tőle a sok részletében homályos esetről; mert egy -darabig még volt valami halvány reményem, hogy hátha mégis -kicsalhatom tőle a hőn várt vallomást.</p> -<p>De valahányszor kérdezősködni kezdtem, akár a nővéréről, akár -Satopper Főbuszról, akár a »Halottak tavá«-ról, melynek semmi -nyomát se találtam Magyarország földrajzában: Agenor mindannyiszor -leintett. Ilyenkor elkomorodott, mutatóujját a szájához emelte, -hogy mindjárt szemléltesse is a hallgatás szükségét és azt mondta: -<span class="pagenum"><a name="Page_99" id= -"Page_99">-99-</a></span></p> -<p>– Csitt!… Erről még beszélni se szabad!… Jegyezd meg magadnak, -hogy a falnak is van füle!… és hogy kémek leshetnek ránk!…</p> -<p>S a második vagy harmadik ilyen figyelmeztetése után, többé soha -egy szót se váltottunk, se Satopper Főbuszról, se a tóparti -gyilkosságról.</p> -<p>Mikor már hetek multak el azóta a szomoruan emlékezetes nap óta, -amelyiken Agenor majdnem nyavalyássá rémített a tóparti gyilkosság -elbeszélésével, egy kicsit megvigasztalt annak látása, hogy Agenor -csak olyan nyugodt és vidám, mint régebben. Épen annyit nevetgélt, -ugrándozott, mókázott, tervezgetett, ácsolt, festett meg »próbált«, -mint azelőtt; és ha a sok kisértet, csontváz, sírbolt, csapóajtó, -titkos folyosó meg mindenféle rejtelem ezután se maradt el a -társalgásából, meglátszott rajta, hogy a kis szinházai meg az uj -szerepei sokkal inkább foglalkoztatják, mint az, ami engem még -egyre szörnyen izgatott. Mintha a »teher«-nek nemcsak a »felé«-t, -hanem az egész terhet levettem volna a válláról.</p> -<p>De megnyugtatni ez se nyugtatott meg. Neki már nem olyan nagy -ujság ez a történet, mint nekem, – gondoltam, – több ideje volt -hozzá, hogy egy kicsit összeszedje magát. Aztán meg vidámságot kell -tettetnie, hogy senki se gyaníthassa, mi bántja a lelkiismeretét. -Szinész is; már belegyakorolta magát abba, hogy az ember akkor is -komédiázzék, amikor inkább sirni szeretne. És mit tudom én, -milyenek az éjszakái?! Mennyit hánykolódik az ágyában álmatlanul?!… -vagy: ha roszszat álmodik, milyen keservesen nyöszörög álmában?!… -hogyan zörög a foga a reszketéstől?!… <span class= -"pagenum"><a name="Page_100" id="Page_100">-100-</a></span> és a -többi!… Hiszen ő maga is mondta, hogy olyankor, amikor ez eszébe -jut, nem tud aludni!…</p> -<p>Engem pedig csak épen most kólintott fejbe az a váratlan csapás, -hogy ilyen rémes titkot kellett megtudnom… ilyen rövid időn még -lehetetlen volt hozzászoknom ehhez a szörnyűséghez és beletörődnöm -abba a gondolatba, hogy az a fiú, akivel naponta órákig vagyok -együtt, embert ölt!… és így nem csoda, ha én még nála is -legsújtottabb vagyok. De azért, ha nem is vehetek észre rajta semmi -különöst és ha maga a tettes már jobban tud is uralkodni az arcán, -mint az, aki csak a bizalmasa: a lelkében ő is csak olyan beteg, -mint én, sőt ő bizonyosan még sokkal betegebb nálam!… Ha nem is -beszélünk többé erről a borzasztó esetről, mert nem lehet eléggé -vigyázni: az ő gondolatai mögött is mindig ott rejtőzik Satopper -Főbusz kapitány sötét árnyéka… mihelyt magában marad, ő is, mint -én, mindig, folytonosan csak erre gondol…</p> -<p>Nem tudtam elhatározni magamban, mi bánt jobban: az a -gondolat-e, hogy a legjobb barátom, aki most már az iskolában is -mellettem ül és akivel minden emberi lény közül a legtöbbet vagyok -együtt, valaha, egy rettenetes órában, meggyilkolta a halálos -ellenségét?!… vagy az az aggodalom, hogy ezért a szörnyűségért, ha -véletlenül mégis kitudódik, mind a ketten a tömlöcbe, sőt a -vérpadra kerülhetünk, nem csak ő, a tettes, hanem én is, a -bűnpalástoló?…</p> -<p>Csak azt tudtam, hogy Satopper Főbusz kisértetétől nem vagyok -képes megszabadulni… hogy ez a kisértet ráfekszik minden -igyekezetemre és megrontja minden örömömet. <span class= -"pagenum"><a name="Page_101" id="Page_101">-101-</a></span></p> -<p>Ép, egészséges fiú voltam s ha az aggodalom néha lázassá tett -is, nem betegedtem bele abba, hogy folytonosan csak az iszonyodás -és a rettegés foglalkoztatott. De ezekben a hónapokban az -alvajáróhoz hasonlítottam: a lelkem egészen másutt járt, nem ott, -ahol voltam; ezekben a hónapokban kevésbé éltem, mint amennyire -szenvedtem.</p> -<p>Vagy egy negyedévvel azután, hogy Agenor elmondta a tóparti -gyilkosság történetét, váratlanul nagy fordulat állott be az -életemben. A szüleim, akik négyéves korom óta falun éltek, -felköltöztek Pestre. Nem lett volna értelme, hogy ezentúl is -Debrecenben járjak iskolába s továbbra is terhére legyek a -nagymamámnak. Hát magukkal vittek.</p> -<p>Egy nappal azelőtt, hogy vasutra ültünk, elmentem Agenorhoz, -búcsúzni.</p> -<p>Ebben az időben már, vagy két hét óta, kevesebbet voltam -Agenorral, mint régebben, amikor csak az ebéd meg az estharangszó -választott el bennünket egymástól. Agenor tudniillik, a legutóbbi -időben, nagyon összebarátkozott azzal a fiúval, akivel nevetve -rohant ki a próbáról, amikor én olyan feldult lélekkel vártam rá. -Ez is szinészgyerek volt és Agenor azt kivánta, hogy esküdtessük -fel néma cimborának és vegyük be a »Kis Szinház« tagjai közé. De -nekem nem tetszett ez a fiú és nem akartam elhivni hozzánk. Ettől -fogva Agenor nem jelent meg nálunk minden délután, csak minden -harmadik-negyedik napon és egyre többet kóborolt az új barátjával a -füvészkertben vagy a nagyerdőben, ahová én nem mentem velök. -Szivesebben maradtam otthon, egyedül; és amig ők futkároztak, én -órákig egy helyben üldögéltem; <span class="pagenum"><a name= -"Page_102" id="Page_102">-102-</a></span> a térdemen könyvet -tartottam, de nem tudtam olvasni; és ha senki se ügyelt rám, bambán -bámultam a levegőbe, ahol rémeket láttam.</p> -<p>Búcsúzkodni, vasárnap délelőtt mentem el Agenorhoz, amikor -tudtam, hogy otthon találom, még pedig anélkül, hogy az új barátját -is látnom kellene.</p> -<p>Csakugyan otthon volt s épen »az utolsó simításokat« végezte el -a legujabb kis szinházán. Ott díszlett, a szoba közepén álló nagy, -kerek asztalon meg egy pár szalmaszéken a többi kartonpapirból -készített kis szinház is. Megolvastam: már tizenegy kis szinháza -volt.</p> -<p>Ekkor jutott eszembe először, hogy: ugyan minek neki ez a sok -kis szinház?! Hiszen egyik olyan, mint a másik!… még a díszleteik -is majdnem egészen egyformák!…</p> -<p>Megkérdeztem tőle.</p> -<p>– Hja!… – felelt, felsőbbséges mosolylyal – gyakorolni kell, ha -az ember valamire akarja vinni!… Aki nem gyakorol sokat, abból -sohase lesz semmi!…</p> -<p>Elmondtam neki a nagy ujságot.</p> -<p>Meglepetten nézett rám és azt kérdezte:</p> -<p>– Így hát nem látlak többet és ezentúl nem leszünk barátok?</p> -<p>– Dehogy nem! – feleltem. – A nagy vakációt ezentúl is mindig -Debrecenben fogom tölteni. És ha lehet, karácsonykor meg husvétkor -is lejövünk a nagymamámhoz. De már a nagy vakáció sincs nagyon -messze… Így nemsokára megint itt leszek.</p> -<p>– Akkor hát jól van – felelt. – És addig is irhatunk egymásnak. -Majd kitalálok egy titkos <span class="pagenum"><a name="Page_103" -id="Page_103">-103-</a></span> írást, az ábécét megküldöm neked és -ezen levelezünk. Így senki se fogja tudni, mit írunk egymásnak.</p> -<p>Azt hittem, szóba hozza nagy titkunkat: a tóparti gyilkosságot. -Én – kivált most, amikor a titkával elmegyek messzire! – nem mertem -beszélni erről.</p> -<p>Mintha nem is gondolt volna rá.</p> -<p>– Aztán, ha akarod, ma délután még játszhatunk szinházat. -Akarod? – kérdezte.</p> -<p>– Nagyon jó lesz – feleltem. – Most legalább a testvéreim is -megláthatják, milyen ügyes szinésznek képeztél ki.</p> -<p>– No, még sokat kell tanulnod! – mondta Agenor.</p> -<p>Másnap felutaztunk Pestre.</p> -<p>Mikor a vonat megindult velünk s kisírtam magamat azon, hogy meg -kellett válni a nagymamától és hogy Debrecenben a nagyuraságot, a -szabad mozgást meg az elkényeztetettséget hagyom ott, szegényes -kárpótlásul azzal kezdtem biztatni magam, hogy: de, viszont, a -rossz álmomtól is meg fogok szabadulni, mihelyt az új világba -érek.</p> -<p>Tévedtem.</p> -<p>Az új világban úgy rémlett, mintha egy holttest elől szöktem -volna meg, de a holttest feltápászkodott és kisértetlépteivel -utánam jött volna.</p> -<p>Kegyetlen hónapok következtek.</p> -<p>Ujságot kezdtem olvasni, de az ujságban csak azt kerestem, hogy -nem fogták-e el Agenort a csendőrök?</p> -<p>Ha az előszobánk csengője élesebben szólalt meg, összerezzentem. -Néha az egész testem remegett, <span class="pagenum"><a name= -"Page_104" id="Page_104">-104-</a></span> mialatt kipislogtam, -vajjon nem látom-e a folyosón a csendőrök kakastollát?… vajjon nem -azért csengetnek-e, hogy engem, a bűnpalástolót, »a törvény -nevében« letartóztassanak és vasra verjenek?</p> -<p>És Agenor nem írt!</p> -<p>Nem küldte el a titkos írást és ennek az ábécéjét; nem írt még -annyit sem, hogy üdvözöl.</p> -<p>Írtam neki én… nem kaptam választ.</p> -<p>Végre elérkezett a nagy vakáció s lementünk Debrecenbe.</p> -<p>Agenort már nem találtam ott. Megtudtam, hogy Lóránt -visszaszerződött Temesvárra és Agenort magával vitte.</p> -<p>De ha Agenort nem is találhattam meg Debrecenben, megtaláltam -ott, amiről már kezdtem végképen lemondani, a gyógyulást!…</p> -<p>Egyszer, irgalmas lelkek, nem is sejtve, milyen nagy jót tesznek -velem, a <i>Notre-Dame-i toronyőr</i>-ről kezdtek beszélgetni, a -jelenlétemben.</p> -<p>Megütötte a fülemet ez a név: Eszmeralda. Hallottam, hogy egy -olyan leányról van szó, akit a toronyban rejteget egy csunya -torzszülött. Aztán megint egy név… ez a név: Phoebus de -Châteaupert!…</p> -<p>A kaszinó könyvtárában hozzájutottam, ha nem is a szindarabhoz, -legalább a regényhez. Alig kezdtem lapozgatni, már sok helyütt a -szemembe ötlött a Phoebus de Châteaupert név.</p> -<p>Itt van, itt van, itt van!… Phoebus de Châteaupert, kapitány!… -Ez az én Satopper Főbuszom!</p> -<p>A hályog leesett a szememről. Megértettem, hogy Agenor mégis -csak bolonddá tett. <span class="pagenum"><a name="Page_105" id= -"Page_105">-105-</a></span></p> -<p>És fellélekzettem, mint aki a sötét, penészes, patkánynyal teli -börtönből, ahol megőszült, végre kijut a szabadba, a napfényre.</p> -<p>Olyan boldog voltam, hogy egy cseppet sem tudtam haragudni az én -Agenor barátomra. Ellenkezőleg, hálát éreztem iránta, a mért módot -adott rá, hogy az ő kegyelmet adó segítsége nélkül is, akkor is, ha -már ő eltünik az életemből, magamtól is ki tudjak szabadulni a -bünhődésemből.</p> -<p>Igaz, ugyancsak meglakoltam azért a kis dicsekvésért. -Keservesen, cudarul, rettenetesen. Azt mondhatnám: az életemnek ezt -a félesztendejét elveszítettem… mert nem igazi élet az, ha az -embernek nincs semmi öröme. És hónapokon meg hónapokon át annyira -szenvedtem, amennyire csak egy ostoba kis fiú tud szenvedni, aki -még ott tart, hogy – mert őt akármilyen csekélység boldoggá teheti -– szeretné boldoggá tenni az egész világot.</p> -<p>De talán nem szenvedtem hiába.</p> -<p>Akkor tanultam meg: uralkodni magamon, és nem szólni arról, ami -bánt, akármi forrong bennem… ami a hasznos tudományok közül -alighanem a leghasznosabbik. Akkor tanultam meg, hogy: soha se -szabad dicsekedni, mert ez a másiknak mindig kellemetlen. És akkor -tanultam meg, hogy a részvétet azok érdemlik meg a legjobban, akik, -mikor szenvednek, hallgatnak, »mint a sír«…</p> -<p>Hogy mindezt idejekorán megtanultam, Agenornak köszönhetem… és -mindig hálával gondoltam Agenorra. <span class="pagenum"><a name= -"Page_106" id="Page_106">-106-</a></span></p> -<h3>VII.</h3> -<p>Nagyokat suhant az idő szárnya… Már harmincöt éves voltam.</p> -<p>Amikor kineveztek egyetemi tanárnak, sok gratuláló levelet -kaptam és a sok között volt egy, amely igazán -megörvendeztetett.</p> -<p>Agenor írta.</p> -<p>Hogy emlékszem-e még rá? Meg arra, hogy valaha régen, nap-nap -után szinházat játszottunk, Debrecenben, a nagyanyám házában?</p> -<p>Ő nem felejtett el engem. Még ma is emlékszik rá, milyen volt -akkor az arcom. Azóta nem látott, de bizonyos benne, hogy rám -ismerne az utcán.</p> -<p>Sokat hallott rólam. Boldényi bácsitól is, másoktól is. Az -ujságokban is számtalanszor látta a nevemet. Tudta, hogy már régóta -azok közt emlegetnek, akiknek a legszebb jövőt jósolják. Azért -mégis nagy örömmel olvasta, hogy már most, fiatalon, katedrához -jutottam. Tisztában van vele, hogy milyen nagy, ritka dolog ez. És -büszke rá, hogy az a kiváló fiatal orvos-professzor, akinek a nevét -ma már az egész ország, sőt a külföld is ismeri, kis fiú korában őt -a barátságára méltatta.</p> -<p>Hát ő csakugyan szinész lett. Eddig a vidéken kóborolt, de most -felkerült Pestre. Szerződtették a Népszinházhoz, ahol a jövő -hónapban fog fellépni először.</p> -<p>Mindig szeretettel gondolt rám és nagyon szeretne egyszer látni. -Tudja, hogy rendkivül elfoglalt ember vagyok, de ha egyszer egy-két -órát áldozhatnék neki, ezzel őt igen boldoggá tenném. <span class= -"pagenum"><a name="Page_107" id="Page_107">-107-</a></span> Olyan -kedves volna, elbeszélgetni egy kicsit a régi ismerőseinkről s a -régi szép időkről!</p> -<p>Ha időt szakíthatok rá, hogy egyszer találkozzunk, ne féljek -tőle. Sajnos, nem lett belőle Talma; de azért nem afféle éhenkórász -figura, akinek a társaságát szégyelnem kellene.</p> -<p>Ezeket az utolsó sorokat bátran elhagyhatta volna. Akkor már, -talán öt-hat év óta, kétszer is láttam a szinpadon az én Agenor -barátomat és tudtam, hogy nemcsak mindenütt kedvelt, sőt ünnepelt, -hanem igazán tehetséges, kitünő szinész lett belőle, aki meglepően -finom izlésével, mindig friss ötletességével és különösen -egyéniségének ritka kedvességével nagyon kivált a -környezetéből.</p> -<p>Akármilyen nagy és komoly volt az elfoglaltságom, a szinház -megmaradt gyöngémnek. Minél több alakban láttam a betegséget, a -nyomoruságot, meg az életért rimánkodó haldoklást, annál -szivesebben kerestem az esti órákban az elszórakozást, a felejtést. -És ha naphosszat csupa rémséggel kellett foglalkoznom, este -leghamarább a szinház tudott felüdíteni.</p> -<p>Valahányszor egy vagy két napra vidéki városba vetődtem – és -épen azokban az években gyakran szólított el vidékre a dolgom – -mindig megtudakoltam, játszanak-e a szinházban, s ha azt hallottam, -hogy: igen, végignéztem a szinlapot, nem találom-e meg rajta -gyermekkori barátom nevét?</p> -<p>Így kétszer is láthattam Agenort a szinpadon; előbb Pozsonyban -és később Temesvárott.</p> -<p>Először valami francia bohózatnak a fiatal szeleburdiját -játszotta és mindjárt megkapott a <span class="pagenum"><a name= -"Page_108" id="Page_108">-108-</a></span> szeretetreméltóságával, -mozgásának természetességével és ügyességével, meg azzal a -boszorkányos elevenséggel, melylyel az egész előadásnak valami -kápráztatóan sebes iramot tudott diktálni.</p> -<p>Örömmel vettem észre az egész megjelenéséből – nemcsak az -öltözködéséből, hanem a föllépéséből is – hogy a vidéki -szinészeknek a legszerencsésebbjei közé tartozik, a kivételek közé, -akiket közönség és igazgatók annyira kényeztetnek, hogy szemmel -láthatóan megszabadultak az anyagi gondtól.</p> -<p>Temesvárott, ahol már egy angol operettnek a főszerepét -játszotta, még kedvesebbnek találtam. Amit ekkor produkált, abban -annyi fantázia, kedves humor és légies könnyedség volt, amennyit -nem mindennap látni se együtt, se külön-külön. És volt a játékában -valami elektrizáló… de hiába próbálgatnám kifejezni ezeket az -impresszióimat… tulajdonképen az ilyesmire nincsenek szavaink.</p> -<p>Észrevehettem, hogy karcsú, elegáns alakját, mely valami -pillangószerü kecsességgel röpködött jobbra-balra, hűséges -figyelemmel követi a hölgyek pillantása s az a szoprán -örömrivalgás, mely felvonások után a »Lóránt!… Lóránt!…« nevet -zengette, sipítozta és csipogta, meggyőzhetett arról, hogy az én -Agenor barátomat az egész hölgyközönség nagyon csinos fiúnak -találja.</p> -<p>Én is azon a véleményen voltam, hogy Agenor csinos legénynyé -fejlődött ki, de azért volt az alakjában valami, ami nekem nem -tetszett. Csak ez az egy nem tetszett rajta; de mint husz és -egynehány évvel ezelőtt, ujra megütötte a szememet, hogy: egy -kicsit hosszú a nyaka.</p> -<p>Nem rajtam mult, hogy már akkor nem találkoztunk. <span class= -"pagenum"><a name="Page_109" id="Page_109">-109-</a></span> -Pozsonyban, az előadás után, be akartam menni az öltözőjébe, de az -utolsó felvonásban nem volt dolga s akkorra már elment a -szinházból. Nekem pedig másnap reggel haza kellett utaznom.</p> -<p>Temesvárott is kerestem. Megtudtam, hogy előadás után a szomszéd -vendéglőben fog vacsorázni. Oda mentem s egy félórával később ő is -megjelent, de nem egyedül, hanem egy gyönyörű teremtéssel, akit egy -idősebb hölgy kisért. Úgy gondolkoztam, hogy ebben az órában aligha -örülne a találkozásunknak és még a késő éjszakai vonattal -hazautaztam, anélkül, hogy kezet fogtunk volna.</p> -<p>Most, hogy fölkeresett a gratulációjával, meleghangú levélben -feleltem neki és kértem, hogy a következő este vacsoráljon velem, -abban a vendéglőben, amelyet Budapesten a legjobbnak tartok.</p> -<p>Eljött és meglepett vele, milyen keveset változott. Volt az -arcában valami gyermekies kedvesség, amelyet soha se veszített -el.</p> -<p>Miután elmeséltük egymásnak, micsoda nevezetesebb dolgok -történtek velünk huszonnégy év alatt, én is gratuláltam neki, hogy -végre fölkerülhetett Pestre.</p> -<p>– Nem igen van köszönet benne – felelt – mert itt nem annyira a -művészet, mint inkább csak a robot vár rám. Amit én mostanában -csinálok, az csupa »tréfa, terefere, tánc«, ahogy valamelyik új -operettben mondják, főképen tánc, vagy inkább: örökös ugrándozás. -Ez pedig átkozottul unalmas dolog nekem, akinek az egyetlen örömöm, -ha Schopenhauert olvashatom. Aztán meg kezd már fárasztani is.</p> -<p>– De különben jól vagy? <span class="pagenum"><a name="Page_110" -id="Page_110">-110-</a></span></p> -<p>– Köszönöm, semmi bajom.</p> -<p>– És az édesapád?</p> -<p>– Hát csak megvan. Egész nap fúr-farag, ácsol, fest, pepecsel, -tesz-vesz, ide-oda szaladgál… neki meg az az egyetlen öröme, ha -futhat-fáradhat csupa haszontalanságért. Amellett zárkózottabb és -szomorubb, mint valaha; néha hetekig egy szavát se hallani.</p> -<p>– Zárkózott és szomorú volt már a mi gyermekkorunkban is.</p> -<p>– Igen, az édesanyám és még inkább a nővérem halála óta. Ezt a -kis testvéremet soha se tudta elfelejteni.</p> -<p>– Pedig mindez már nagyon régen volt, ugy-e? Amikor Debrecenben -laktatok, a nővéred márnem élt?</p> -<p>– Oh, nagyon régen!… A nővérem kilenc éves korában halt meg, én -pedig két évvel voltam fiatalabb nála… hát úgy hét esztendős -lehettem akkor.</p> -<p>– És más testvéred nem volt?</p> -<p>– Nem. A kis Hedvig nővérem volt az egyetlen testvérem.</p> -<p>Már nem emlékezett a tóparti gyilkosságra.</p> -<h3>VIII.</h3> -<p>Aztán két vagy három évig nagyon sokszor láttam Agenort a -szinházban. Az angol táncos operettek divatja akkor érkezett el -dühöngésének tetőfokához s ezeknek az operetteknek nem a női -főszereplő, hanem Agenor volt a starja. Mert Agenor nemcsak -gyönyörködtetően kecses könnyedséggel <span class= -"pagenum"><a name="Page_111" id="Page_111">-111-</a></span> és a -szemfényesztőkre emlékeztető testiügyességgel, hanem amellett olyan -féktelen tűzzel és a rugalmasságnak meg a sebességnek valami olyan -netovábbjával táncolt, hogy látni is szédítő volt. Csak egyszer -talált, ha nem is magához méltó, de legalább olyan partnerre, aki -vele »lépést tudott tartani«… amikor a később világszerte Rosita -néven emlegetett Sárosi Rózsi előbujt az ismeretlenségből és még -nem került el Párisba. Abban a félévben, míg Agenor Sárosi Rózsival -táncolt, akit a leánynak a szerencsésebb estéin »magával tudott -vinni«, akárhányszor hallottam, hogy az emberek így lelkendeztek -körülöttem:</p> -<p>– Ezek már nem táncolnak, ezek repülnek!</p> -<p>Egyszer Agenor eljött hozzám és azt mondta:</p> -<p>– Kérlek, nekem van valami kis tüdőcsúcshurutom vagy talán -gégehurutom… akármi, mindenesetre jelentéktelen dolog. Hanem ez a -semmi egy idő óta annyira kaparja a torkomat, hogy azt a kevés -szamárságot, amit a szinpadon még beszélnem kell, meg azt az -egy-két rongy kuplét, néha alig tudom kinyögni. A doktoraim, a -szinházi orvos meg a specialistám, akik már nem tudom mióta hiába -bajlódnak azzal, hogy ettől a kellemetlenségtől megszabadítsanak, -legujabban arra unszolnak, hogy kérdezzelek meg téged. A -specialistám esküdözik, hogy te most valami új kezelésmóddal -foglalkozol, ami épen erről jó. Hát én nem szivesen háborgatlak -ilyen szamársággal, de hogy nyugtom legyen ettől a két embertől, -akiknél te mindenesetre okosabb vagy és sokkal többet tudsz, -kérlek, ha nincs nagyon terhedre a dolog, ha épen ráérsz, nézz meg -és aztán rázz le a nyakadról. <span class="pagenum"><a name= -"Page_112" id="Page_112">-112-</a></span></p> -<p>Megvizsgáltam. Már alig volt tüdeje.</p> -<p>A lelkem mélyéig meg voltam rendülve. De – milyen furcsa állat -az ember! – iszonyú meghatottságomban is keresztül villant a -fejemen, hogy mennyire félt akkor, amikor a Kutyafejű Tatárral való -csatája után egy kicsit vérzett a füle.</p> -<p>– Kedves öregem – szólaltam meg – ez a kis hurut, ez igazán -semmi. Sokat cigarettázol. Hanem épen ideje, hogy ettől a kis -rekedtségtől megszabadítsunk, mert ha még tovább is elhanyagolod, -könnyen megtörténhetik, hogy évekig nehézséget fog okozni neked a -szinpadi beszédben, az éneklésről nem is szólva. Szóval, ha elejét -akarod venni, hogy ez a kellemetlenség örökössé válhassék és -komolyan akarod, hogy minél hamarább végképen megszabadulj tőle, -akkor szépen összepakolsz és azonnal elutazol Davosba.</p> -<p>Ez volt az utolsó szalmaszál. Nem maga vagy nem csak maga a -klimatikus hely. Hanem Davosban, olyanok, akikkel tudományos -érdeklődésből összeköttetésben állottam, épen akkor kisérleteztek -egy új módszerrel. És én hittem abban, hogy ez az új módszer, -jobban, mint bármi egyéb, konzerválni tudja az állapotot… tehát -magát az életet… legalább egy időre.</p> -<p>Nevetett.</p> -<p>– Elképzelem – szólt – milyen arcot vágna a direktorom, ha én -most, szezon közepén, csakugyan azzal állanék elő, hogy holnap el -akarok utazni Davosba!…</p> -<p>– A direktorodat magamra vállalom. És tudod mit? Ha nem akarsz -menni, hát viszlek!</p> -<p>Ha ő már nem emlékezett a tóparti gyilkosságra, <span class= -"pagenum"><a name="Page_113" id="Page_113">-113-</a></span> nekem -eszembe jutott, hogy mit fogadtam meg esküvel, több mint egy -negyedszázaddal ezelőtt: »Én, Gombos István, esküszöm a rejtelmes -hatalmakra… a Mágia minden csodájára… hogy Lóránt Agenort barátommá -fogadom!… esküszöm, hogy hű társa leszek még a számkivetésben -is!«…</p> -<p>Ugyis készültem Davosba. Hát egy pár hónappal előbb megyek… -ennyi az egész különbség.</p> -<p>– Tréfálsz? – kérdezte Agenor.</p> -<p>Nem; nem volt kedvem tréfálni.</p> -<p>– Meg akarom mutatni neked – feleltem – hogy olyan helyet -ajánlottam, ahová szivesen elmegy, aki ismeri, minden baj nélkül -is.</p> -<p>El voltam készülve rá, hogy a szinház igazgatója akadékoskodni -fog s akkor azt mondom neki:</p> -<p>– Ragaszkodik hozzá, hogy Lóránt a szinpadon haljon meg? És hogy -a sok ugrándozás, bolondozás, énekelgetés és tánc után egy nagy -vérömlés fejezze be a felvonást? Hát ez már ma is -megtörténhetik!</p> -<p>Ezt a kis haragos szónoklatot soha se mondhattam el. Az -igazgatónak nem volt ellenvetése. Alighanem hallotta a másik két -doktortól, hogy nagy baj van. Még arra se szólt semmit, mikor -megmondtam, hogy Lórántnak már aznap este se szabad fellépnie.</p> -<p>Agenornak semmi se volt gyanus.</p> -<p>A nagyhercegeket nem utaztatják nagyobb kényelemben, mint -amilyenben én vittem el őt Davosba; és a nagyhercegekről sem -gondoskodnak jobban, mint ahogy én gondoskodtam róla, az úton is, -ott is.</p> -<p>Ha valaki két évtized óta egy nap se mulasztotta <span class= -"pagenum"><a name="Page_114" id="Page_114">-114-</a></span> el a -tíz órán át tartó munkát, akkor már jogot szerzett ahhoz a -fényűzéshez, hogy urasan láthassa el a nagybeteg barátját.</p> -<p>– Neked annyi tenger pénzed van? – kérdezte Agenor, mikor látta, -hogy külön kocsin megyünk.</p> -<p>– Hát van elég – feleltem. – Sokat keresek és nem érek rá -elkölteni.</p> -<p>Csakhogy későn mentünk.</p> -<p>Vasárnap érkeztünk meg és az új módszerrel való kisérletezéshez -legkorábban kedden lehetett volna hozzáfogni.</p> -<p>Hétfőn délután két óra tájban kinn sütkéreztünk a napon, Agenor -lakásának fejedelmi, teremnagyságú erkélyén. Agenor egy -chaiselongue-on dülöngélt; én egy pár hazulról érkezett sürgönyt -néztem át. Ezeket akkor adták a kezembe, amíg ebédeltünk és csak -most bontottam ki.</p> -<p>– Az ebéd pompás volt – szólt Agenor. – De ilyen kitünő ebéd -után nem színi!… ez mindent elront!… Csak legalább egyetlenegy -cigarettára gyujthatnék rá!… Ebéd után, egyetlenegyet csak -elszíhatok?!…</p> -<p>– Rágyujthatsz épen, ha olyan nagyon kivánod!… De okosabb volna, -ha lemondanál róla – feleltem. – Úgy látom, nincsen benned elég -komoly akarat, hogy hamarosan megszabadulhassál a -rekedtségedtől.</p> -<p>– Eh, nincs nekem semmi bajom! – mondta.</p> -<p>Most már soha se gondolt a halálra.</p> -<p>Odaadtam a kikönyörgött cigarettát, bevette a szájába és -meggyujtottam neki.</p> -<p>– Ejnye, be nagyszerű cigarettád van!… <span class= -"pagenum"><a name="Page_115" id="Page_115">-115-</a></span> – -szólt, az orrából eresztgetve ki a füstöt. – Még sohase szíttam -ilyen fajtát!…</p> -<p>Megnézegette, megint bevette a szájába és látszott az arcán, -hogy milyen nagy kéjjel szívja.</p> -<p>Én tovább nézegettem a telegrammokat.</p> -<p>Egyszerre a cigaretta kiesett a szájából és hátrahanyatlott.</p> -<p>Odahajoltam hozzá. A cigaretta még égett a földön, de az ő -pulzusa már nem vert.</p> -<p>Hanyat fektettem és lefogtam a szemét…</p> -<p>Mintha csak az imént láttam volna, hogy a forgószél sebességével -pergeti Rositát s aztán úgy táncolnak, mint a villik.</p> -<p>Önkéntelenül felpillantottam a magasba. Az ég csodálatosan szép -volt, fenségesen nyugalmas, isteni békességű, és mozdulatlan, mint -a temető.</p> -<p>Arra gondoltam, hogy ez az élet, amelyik most elmult, csupa -»tréfa, terefere, tánc« volt.</p> -<p>És így fohászkodtam magamban:</p> -<p>– Atyánk, aki vagy, akárhol!… vajjon mit kivánsz tőlünk… és -ugyan mit akarsz velünk?…</p> -<hr class="chap" /> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_116" id= -"Page_116">-116-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h2>CSALÁDALAPÍTÁS</h2> -</div> -<h3>I.</h3> -<p>A szobaúr szombaton délután, amikor az <i>Első Budapesti -Népbank</i>-nál nem volt hivatalos óra, negyed háromkor, ahogy -bekapta a mindennapi kis sertéskarajt és fél emmenthálit, hazament -azzal az erős elhatározással, hogy akármilyen álmos és akármennyire -érzi is a térdekalácsában a tegnapesti négy mulatóhelyet, a -későnfekvést meg a koránkelést, ha törik, ha szakad, még ma -délután, legkésőbb esti kilenc óráig, ha jégeső esik is, ha az -ablaka előtt spanyol táncosnők, angol énekesnők vagy mozicsillagok -potyognak is az égből, akkor is meg fogja írni a második -felvonást.</p> -<p>Sipos Emil úr az erős akaratú, kitartó és lázasan tevékeny -emberek közé tartozott. A <i>Népbank</i>-nak ő volt a legpontosabb -és legszorgalmasabb tisztviselője. Nagyon csekély díjazásért minden -héten két cikket írt egy pénzügyi meg egy közgazdasági hetilapnak. -Ingyen szerkesztett egy hetenként megjelenő sportlapot, csak azért, -hogy azt mondják róla: »Ez a Sipos ügyes ember és mindenre ráér«. -Pénzügyi és sport-tudósítással látott el egy haldokló napilapot, -csak azért, hogy összeköttetéseket szerezhessen az ujságíró -körökben, aminek az ember alkalomadtán, előbb-utóbb hasznát látja. -És mindezzel nem érte be, hanem – ámbátor még nem <span class= -"pagenum"><a name="Page_117" id="Page_117">-117-</a></span> -töltötte be a huszonharmadik évét – már a tizedik szindarabján -dolgozott: egy vígjátékon, amelyhez, nem éppen kivételesen, nagy -reményeket fűzött.</p> -<p>Ennek a vígjátéknak három célja is volt. Először: meg akarta -oldani a nagy bankok problémáját, ami tulajdonképen megtörtént már -abban a pillanatban, amikor Sipos Emil úr a problémát a tolla -hegyére tűzte. Másodszor: meztelenre akarta vetkőztetni a nagy -bankigazgatókat, a bank-rinoceroszokat meg a bank-elefántokat, hogy -bebizonyítsa, mennyire tehetségtelen és minden nagy koncepció -nélkül való emberek azok, akik az orránál fogva vezetik a világot, -noha egy lépést se tudnának tenni tehetséges és fiatal -tisztviselőik gyámolítása nélkül. Harmadszor: a szinpadra hurcolt -meztelen bankszörnyekkel meg akarta kacagtatni egész Budapestet, -egész Európát, sőt egész Amerikát, nemcsak az Egyesült-Államokat, -hanem Dél-Amerikát is, hogy ez a temérdek kacaj sok-sok készpénzzé -változzék át, melynek tetemes része minél hamarabb jelentkezzék a -Váci-körút legrozzantabb házának abban a szerény udvari szobájában, -ahonnan az eszme hódító útra indult.</p> -<p>Sipos úrban, akármilyen rendületlenül hitt is a tehetségében, -sokkal éberebb volt a realitás iránt való érzék, semhogy számított -volna arra a kövér szerencsére, amelyre áhítozott. Abból, hogy már -kilenc darabja fulladt meg, levegő hijján, a szinigazgatók -tehetségkínzó kamráiban, erősen orrontotta, hogy a tizedik művének -sem lesz könnyű keresztülvergődnie azokon az akadályokon, amelyeket -az értelmetlenség és az irigység állítanak a tehetség elé. De úgy -gondolkozott, hogy a világsiker főnyereménye <span class= -"pagenum"><a name="Page_118" id="Page_118">-118-</a></span> neki -csak úgy az ölébe pottyanhat, mint akárki másnak, ha neki is mindig -van sorsjegye; és ennek a legszebb sorsjegynek a megszerzéséhez még -pénz se kellett, csak egy kis munkásság, még pedig olyan, amely -szinte játék, annyira szórakoztató. Nos hát, ezen nem múlhatik a -szerencséje. Sipos úr megszokta, hogy soha semmit se mulasszon el, -amit megtehet és ami hasznot hajthat; a legnagyobb türelmességet -kivánó fáradozást se sajnálta, ha azt remélhette, hogy ez egy -lépéssel közelebb viheti a nagy céljához: ahhoz, hogy a -szegénységből minél előbb kievickélhessen abba a másik, szebb -világba, ahol a szegénységet, a ronda, undorító szegénységet még -csak nem is látja az ember.</p> -<p>Nagyra volt a kitartó szorgalmasságával és bízott benne, hogy ez -a kitünő tulajdonsága keresztül fogja segíteni minden -nehézségen.</p> -<p>– Ha negyven esztendős koromban nem leszek gazdag ember – mondta -egyszer egy tisztviselő társának, akivel az iskolába is együtt járt -– felhatalmazlak, hogy lelőjj, mint egy kutyát.</p> -<p>– Pedig ebből a nyilatkozatodból is látszik – felelt a cimborája -– hogy könnyelmű ember vagy. Azért azt hiszem, hogy sohase leszel -gazdag. A könnyelmű ember olyan, mint Penelope; éjjel fölfejti azt, -amit nappal dolgozott. A meggazdagodáshoz nem elég a kitartó -munkásság; az is szükséges hozzá, hogy a jelölt, amig csak a célját -el nem éri, ezért az egyért le tudjon mondani mindenről, ami másnak -örömöt ad. Te sokat fogsz keresni, de talán még többet fogsz -elverni; úgy jársz majd, mint az a dolgos munkás, aki minden -szombaton éjjel elissza azt, amiért az egész héten <span class= -"pagenum"><a name="Page_119" id="Page_119">-119-</a></span> át -lelkiismeretesen fáradozott, vesződött, verejtékezett; és negyven -éves korodban, tengersok munka után nem lesz egyebed, csak sok -adósságod meg az az örömöd, hogy én megkegyelmezek az -életednek.</p> -<p>– Csupa tévedés, úgy az elméletben, mint rám nézve – vitatkozott -Sipos úr. – Ha figyelemmel olvasod a meggazdagodások történetét, a -szerencseszerző tényezők között csak a legritkább esetben találod -meg a zsugoriságot. A meggazdagodáshoz csakugyan nem elég a -szorgalom; kell hozzá egyéb is: ügyesség, élelmesség, szerencsés -ötlet és különösen vállalkozó szellem. De az a mindenről való -lemondás, amit te emlegetsz, nem kell hozzá. Ellenkezőleg. A -kicsinyes zsugoriság akadálya a meggazdagodásnak. A zsugoriság -remeteéletre kényszerít; a kicsinyesség pedig csak szánalmat, -lenézést és bizalmatlanságot kelthet. És annak, aki meg akar -gazdagodni, sokat kell emberek között lennie; szüksége van rá, hogy -ne nézzék le, ne kicsinyeljék le a képességeit szokásainak a -kicsinyességei miatt, hogy imponáljon az önbizalmával és hogy -kiváló, nagy stilusú embernek tartsák; senki se szorult rá jobban a -hitelre és a bizalomra, mint ő. A dollárkirályok élettörténetében -nem is olvasod, hogy akkor is zokogva búcsúztak el minden garastól, -amikor már szépen kerestek. Amit föl kellett élni, ami pénzt ki -kellett hajigálni, amit el kellett pazarolni reprezentálásra, azt -egyszerűen üzemköltségnek tekintették, és nem sokat törődtek azzal -a semmiséggel, hogy ez több-e vagy kevesebb. Aztán, én nem vagyok -tékozló és nincsenek szenvedélyeim.</p> -<p>– Született játékos vagy. Hazardőr. Szeretsz kártyázni, -lóversenyre járni. Könnyelmű vagy. <span class="pagenum"><a name= -"Page_120" id="Page_120">-120-</a></span></p> -<p>– Nekem a kártya meg a lóversenyfogadás nem szenvedélyem. -Mihelyt lesz mit veszítenem, soha se fogok játszani. De addig, amíg -csak keveset veszíthetek, ellenben sokat nyerhetek, amíg, ha -vesztek, nem sokat veszítek, de ha a szerencse kedvez, a már nyert -pénzzel még többet nyerhetek, mért térnék ki a kockázat elől? -Hazardőr! Neked ez valami csunyát jelent. Nekem azt jelenti, hogy: -ebben az emberben van élelmesség is, bátorság is! Nem, én nem -vagyok könnyelmű, csak vállalkozó szellemű. Vagyis: nem hiányzik -belőlem az, ami a meggazdagodáshoz a legszükségesebb.</p> -<p>Sipos úr mindent be tudott bizonyítani, amit csak akart; ebben a -vitában is ő győzött. De azért érezte, hogy a barátja mond -valamit.</p> -<p>Megvallotta magának, hogy ha választania lehetne a közül: egy -milliót kapjon-e negyven éves korában vagy csak százezret, de most -mindjárt, tizenhét évvel előbb – habozás nélkül a százezret -választaná.</p> -<p>Nem mondta el senkinek, az életemódjával se igen árulta el, de -iszonyuan vágyódott az élet kis és nagy kényelmeire. Szerette a -szép dolgokat, epedett az előkelők szórakozásaiért, rajongója volt -mindennek, ami finom és drága.</p> -<p>Igazat mondott, amikor dicsekedett, hogy nincsenek szenvedélyei. -A játék csak keresetforrás volt neki, mint a <i>Népbank</i> vagy a -hirlaptudósitás; nem volt ennek a szokásának rabja és -érthetetlennek tünt fel előtte, hogy vannak, akik a játékban -mulatságot, örömöt, sőt valami lelki kielégülést találnak. -Mindabból, ami szenvedélylyé válhatik, csak a nő vonzotta; de -büszkén emlegette, hogy még nem <span class="pagenum"><a name= -"Page_121" id="Page_121">-121-</a></span> született olyan nő a -világra, aki őt is rá tudná bírni bárminő nagyobb bolondságra. És a -nőért is csak akkor lelkesedett, ha a szépségének megfelelő -keretben találta, a finoman öltözködő kokott, ha már erősen -hervadozott is, jobban érdekelte, mint a legbájosabb szüzecske, aki -olcsó ruhában jelent meg előtte. Úgy tetszett neki, hogy emennek az -alakján, meg a tekintetében mindig ott látja a szegénységen való -szégyenkezést és hogy az a szánakozás, amelyet ilyenkor érez, -elidegeníti őt attól a szegénykétől, aki részvétet keltő -megjelenésével elszomorítja és fellázítja őt, mert az élet -árnyékoldalaira emlékezteti, de meg is haragítja, mert csunya -holmijainak a néma panaszával merényletet követ el az ő jóizlése -ellen. Igazi csipke, selyem és finom batiszt nélkül a szerelem nem -volt neki igazi szerelem.</p> -<p>Valami nagy vágyakozás élt benne, amely jobban és többet -foglalkoztatta, mint minden egyéb. Annak a lehetetlenségnek a -vágya, hogy minél hamarább hozzájuthatna az előkelők gondtalan, -kellemességgel és szórakozással teli életéhez és jóllakhatna -mindazzal, amit a fényűzés valaha kitalált, anélkül, hogy látnia -kellene, csak gondolnia is kellene rá, mennyi utálatos szegénység -is van a világon.</p> -<p>– Szívesen lennék tíz évig juhászkutya, bányamunkás vagy akár -gályarab – gondolta – ha előbb, csak egy esztendeig, kedvemre -élhetnék!… Ó, mennyire értem Ézsaut, aki egy tál lencséért eladta -az apai örökségét!… Ézsau bátor élnivágyását és filozófiai -felsőbbségét soha se méltatták eléggé!… <span class= -"pagenum"><a name="Page_122" id="Page_122">-122-</a></span></p> -<p>A mohóságát és a türelmetlenségét azzal mentegette maga előtt, -hogy nincs megdönthetetlenebb, sziklaszilárdabb valami, mint az az -okoskodás, amely kiszámítja, hogy: »jobb ma egy veréb, mint holnap -egy túzok«. Mert soha, de soha se fogjuk tudni, vajon nem csap-e le -ránk a halál már a jövő órában. Ha az emberiség odáig -tökéletesedik, hogy a tudomány fel tud majd világosítani bennünket -a felől, mennyi időre biztosítja életünket a szervezetünk ereje és -amint ma tíz fillérért megtudhatjuk, hány kilót nyomunk, úgy majd -azt is lemérethetjük mindent tudó, rajtunk keresztüllátó és -pontosan számító orvosainkkal, hogy az utolsó pillanatnyi -életviszonyokat véve alapul, mennyi életidőnek birtokosa a testünk: -a fődologban csak ott leszünk, ahol ma, mert az egetverő tudás se -mondhatja meg nekünk előre, nem pusztít-e el bennünket még ma, -minden életerő-vagyonunkkal egyetemben, a szerencsétlenség vagy a -gyilkosság.</p> -<p>– Micsoda őrültség volna: huszonhárom éves koromtól negyven éves -koromig lemondani minden örömről, megvonni magamtól az élet sok -kellemességét és csak fáradozni, keresni!… még akkor is, ha csakis -így érhetem el, hogy negyven éves koromban gazdag lehessek!… Mert -ki biztosít róla, hogy negyven éves koromtól fogva csakugyan -hasznát vehetem annak, amit megszolgáltam és előre kikoplaltam -magamnak?! Ha így élek és meghalok egy nappal az előtt, amikor -betölteném a negyvenedik évemet: olyan galádul megcsaltam magamat, -mintha egész életemen át a legkegyetlenebb ellenségemet hordoztam -volna az elmémben. De tegyük fel, hogy nem halok meg előbb hanem -negyven <span class="pagenum"><a name="Page_123" id= -"Page_123">-123-</a></span> éves koromtól fogva még sokáig kedvemre -élhetem fel a tizenhét éves lemondással és szünettelen robotolással -megszerzett vagyont… vajon negyven éves koromban is ugyanolyan ép -lesz-e az élvező képességem, mint ma? Vajon akkor is megtalálom-e -ugyanazt az örömöt az élet kellemességeiben, a fényűzésben, a -kényelemben, a szórakozásban, a finom, szép és drága dolgokban, -amelyet ma egészen bizonyosan megtalálnék bennök? Vajon ugyanazt a -gyönyörüséget, amelyre ma iszonyuan vágyódom, nem fogom-e akkor -izetlennek találni? Attól nem tartok, hogy negyven éves koromban a -nők már nem kellenének vagy kevésbbé kellenének, mint ma. De a -gyönyörű lakás, a hajbókoló cselédség, a saját autó, a -versenyistálló, a bálok, a páholy a külföld legelső rangú -szinházaiban, a téli sport, a nagyszerű utazások, az elegáns játék, -a méregdrága étkezés, a remek italok s a nagy metropolisok -legragyogóbb mulatóhelyei, ahol fényözönben sétálgat körülöttem az -igen kevéssé, de annál pompásabban öltözött Vénuszok serege, meg -mindaz, amiért ma lihegek és reszketek: vajon ugyanúgy tudna-e -gyönyörködtetni negyven éves koromban is, mint amilyen boldoggá -tenne ma?!… Nem. Az idősebb ember már a cseppenként való -kóstolgatással olyan sokat megismert mindenből, hogy apránkint -legalább is felényire kimerítette az élvező képességét, hogy már -semmi se új zamatú neki, semminek se tudja kiérezni a teljes -értékét. Mindez a sok földi jó tízszer, százszor jobb volna addig, -amíg fiatal vagyok.</p> -<p>Nem múlt nap, hogy ez a gondolat többször is fel ne villant -volna a fejében, olyan makacs kitartással jelentkezve újra meg -újra, mint az a <span class="pagenum"><a name="Page_124" id= -"Page_124">-124-</a></span> kövér, zöld szárnyú légy, mely örökkön -ott kóválygott a szobájában s amelyet, miután számtalanszor -csiklandozta meg hol az orrát, hol a feje bubját, se agyoncsapnia, -se az ablakon kihajtania nem sikerült.</p> -<p>Most is, amikor nem akart másra gondolni, csak a bankszörnyekre, -hogy öt-hat órai sebes betűontás árán majdnem egy egész -felvonással, vagyis a lehető legnagyobb lépéssel jusson közelebb az -oly hőn kivánt főnyeremény megkaparintásának a lehetőségéhez: -minden derék elhatározását és kipróbált akaraterejét egyszerűen -szétfújta ez a kisértet.</p> -<p>Már a kabátját is levetette, hogy annál jobban nekigyürkőzhessék -a meztelenül remegő bankszörnyek össze-visszaboxolásának, de ahogy -kitekintett az ablakán s megpillantva az ócska ház piszkos -udvarában játszadozó napsugarat, észrevette a rikoltó ellentétet -ennek a mosolygása meg az udvarban visítozó angolkóros, rongyos -gyerekek és a velök veszekedő mosogató szolgálók állatias -öntudatlansága és förtelmes nyomorúsága közt: már nem tudott arra -gondolni, hogy micsoda kacagtatóan ostoba dolgokat adjon a -fellázítóan gonosz bank-mammuthok szájába.</p> -<p>Egyszerre újra maga előtt látta az előkelőket, úgy, ahogy -tegnapelőtt látta őket a Kino-Otthonban, a filmen, utóbb pedig a -kávéházban, a külföldi képeslapok finom, simított papirján. És -elmerengett az emlékében egymásra torlódó képeken:</p> -<p>– Jatton járnak tengeren. A jatt olyan lassan halad velök tova, -mintha hattyú húzná, és ők nem számítanak kamatot, hanem nézik a -vizet. Vagy repülnek, mert itt lenn már nem elég jó nekik. -<span class="pagenum"><a name="Page_125" id= -"Page_125">-125-</a></span> Párosan szálldogálnak -maskara-ruháikban, levigyorognak az alant maradókra és amikor újra -leereszkednek hozzánk, megörökíttetik magukat a fotografussal, hogy -mi is láthassuk, melyik tudott szélesebben vigyorgó pofát dugni ki -a maskara alól: a férfi vagy a nő?… Aztán rókára vadásznak, mert a -róka nem vétett nekik semmit és a rókát még csak meg sem ehetik… -Később az Ezeregyéjszaka legszebb palotájában ülnek és álarcos bált -játszanak, mindannyian rabszolga-jelmezben vagy rabszolganőnek -öltözötten, hogy egy pár órára megszerezhessék maguknak azt is, -amijök eddig még nem volt, az egyetlent, ami a gazdagságukból -hiányzott. Mások, mert husvét táján ez már így szokás, egy pár -napra leruccannak Rómába és Nápolyba, kirándulnak Pompejibe, hogy a -köveken tanulmányozzák, vajjon a mulatságaikból mi mindennek az -elsőbbségét tudták előlük elcsípni azok az elődeik, akikbe a -tűzhányó egy kicsit bele találta fojtani a vidám kurjongatást. Egy -másik csapatuk az óceánjáró gőzös dísztermében, istenkáromló -kivándorlóktól elorzott térségen, harsogó hullámoktól környezetten -rendez bált… mert a bálozással csak nem várhatnak addig, mig -szárazföldre érnek, azt a keserves szentségét ennek a cudar -világnak!… És amazok ott, ni!… Mérkőznek, hogy ki a legnagyobb -ember a felséges és áldásos golfjátékban… mért nem mérkőznek abban, -hogy ki tud közülök a legszebben megfulladni?!… Az istenüket!… az -istenüket!… Jatton járnak tengeren… az istenüket!…</p> -<p>És sehogy se akartak kimenni a fejéből ezek a képek. -<span class="pagenum"><a name="Page_126" id= -"Page_126">-126-</a></span></p> -<p>– Ha csak egy félévig, ha csak három hónapig úgy élhetnék, mint -ők!… – alkudozott magában a könyörtelen végzettel. – Nem, nem is -kivánok ennyit. Beérném azzal, ha egy félesztendeig, vagy csak -három hónapig, úgy élhetnék, mint az a vagyonos polgár, akinek -nincs más dolga, mint elkölteni a pénzét. Beérném egy szép -utazással… a tengeren… nem jatton, csak közönséges személyszállító -gőzösön… vagy legalább a Rajnán… Beérném, ha három hónapig -elfelejthetném a Népbank taposómalmát, sportbarátaimat, ezt a ronda -házat meg minden szegénységet a világon és elmehetnék a Riviérára -vagy Svájcba, de most mindjárt!… most mindjárt!… és itt vagy ott, -három hónapig gondtalanul élhetnék, úgy, hogy nem kellene nagyon -megnéznem, mire adom ki a garast… és… nem bánom… ha nem futná arra, -hogy kaland után kalandra vadászhassak… hát legalább egy csinos, -helyes kis nőcskével, akit szépen kiöltöztetnék… akit nem kellene -szégyellenem…</p> -<p>Arról a határozatlan női alakról, akit nem kellene szégyellenie, -eszébe ötlött valami. Valami, amin tegnap még csak nevetni tudott, -de ami most, váratlanul, megzavaróan komolynak tünt fel előtte.</p> -<p>Egy pillanatra meghökkent, mint az a babonás ember, aki a néma -sziklafalak közt bandukolva, egyszerre hangot hall, ismeretlen -hangot, amely mintha a nevén szólítaná és hívná… de hiába nézeget -körül, nem lát senkit s hamarjában nem tudja, hogy nem -hallucinál-e?… hogy ez a hívó hang nem az ördögé-e, aki csak azért -kiált rá, hogy megfossza a figyelmességétől és belecsalja valami -szakadékba. <span class="pagenum"><a name="Page_127" id= -"Page_127">-127-</a></span></p> -<p>De az a tegnap még nevetségesnek tartott s most hirtelen -komolynak tetsző valami mégis motoszkálni kezdett a fejében és nem -hagyta többé békén.</p> -<h3>II.</h3> -<p>Az előszobából beszélgetés hallatszott be hozzá.</p> -<p>Hallotta, hogy Brunnerné, a háziasszonya, azt mondja odakünn, -nyilván a leányainak:</p> -<p>– Ezentúl pedig csend legyen, mert én most egy órácskáig -szundikálni akarok!… De igazán vége legyen a lármának, mert ha -felzavartok, olyan dühös leszek, mint egy anyatigris az -állatkertben. Különben, legyetek szívesek megmagyarázni, mit ültök -itthon egész nap?! Mért nem mentek sétálni ebben a szép -időben?!</p> -<p>Hallotta, hogy Hellácska azt feleli az anyjának:</p> -<p>– A Szidi nénit várjuk. Azt igérte, hogy félnégykor eljön értünk -a Somával és elvisz bennünket a kávéházba, aztán meg moziba.</p> -<p>És hallotta, vagy öt perccel később, hogy a két lány halkan -alkudozik az előszobában, a lakás ajtajánál.</p> -<p>Oda settenkedett az előszobába nyíló ajtóhoz, a kulcslyukhoz -illesztette a fülét és sikerült megértenie minden szavukat.</p> -<p>– De örökre nekem adod és nem lopod vissza, mint a multkor a -parfümödet? – suttogta Tilla.</p> -<p>– Ha mondom, hogy örökre!… – bizonygatta Hellácska.</p> -<p>– Hát jól van, de ma ha most is megszeged a becsületszavadat!… -<span class="pagenum"><a name="Page_128" id= -"Page_128">-128-</a></span></p> -<p>– Ne kotyogj annyit, hanem menj már!… Este akarod elhozni?…</p> -<p>– Hiszen megyek már!… Még ráérsz a Sipos úrral csókolózni!…</p> -<p>– Csitt, te szemtelen, még meghallja!… Aztán a Jaulusz Pólihoz -menj ám!… Mert nekem az a vacak sütemény, amit a Halavácsnál kapsz, -nem kell, hiszen tudod!…</p> -<p>– Tudom, tudom!… Azt is, hogy mért küldesz a Jaulusz Pólihoz!… -Mert amig onnan visszajövök, abba háromnegyed óra is beletelik…</p> -<p>A szobaúr, mióta meghallotta Brunnerné szavait, már csak arra -figyelt, hogy mi történik odakünn. És egyre figyelmesebb lett.</p> -<p>– Nini! – gondolta. – Hellácska már jobban számon tartja a -minden szombat délutáni merényletet, mint én magam!… Tessék, erről -majdnem megfelejtkeztem!…</p> -<p>Még egy kis susogás, aztán az ajtó odakünn becsapódik, Tilla -léptei kopogni kezdenek a folyosó kövezetén, alakja elsuhan a -szobaúr két ablaka előtt és egy pillanatig mély csend.</p> -<p>A szobaúr ekkorra már lassan, óvatosan – hogy az ajtónyílás -neszét odaát, a másik oldalon, Fáni, a mindenes, a konyhában, ne -hallja meg – egészen feltárta az ajtaját. Most, még valamelyes -óvatossággal, mert lábujjhegyen, de már nem rejtőzködve, kiront az -előszobába… és mikor Hellácska a lakás ajtajától egy kis mélázás -után visszafordul, az ebédlőjük felé, egyenest a veszedelemnek -megy. A leselkedő szobaúr, olyanformán, ahogy az arkanzaszi lókötő -fogja el a csikót, lasszót csinál a karjából s ezzel az erős -hurokkal egyszerüen berántja, <span class="pagenum"><a name= -"Page_129" id="Page_129">-129-</a></span> berabolja a kis lányt a -szobájába. Mikor már benn vannak, az el nem foglalt kezével a -lehető legnesztelenebbül beteszi az ajtót… aztán minden szó nélkül -összevissza ölelgeti, csókolgatja, szorongatja Hellácskát, ahol -éri. A kis lány védekezik, ahogy tud… birkózik, kapálózik s az -öklöcskéjével nagyokat boxol a szobaúr mellére… néha sikerül -ki-kirántania magát a szoros ölelésből s nekiiramodik, hogy -elmeneküljön… újra fogságba kerül s újra küzködik, hogy -ki-kiráncigálja magát az oly kellemesen kegyetlen karokból… de -kiabálni nem mer, talán nem is akar… és Sipos úr szobájában ez a -csókcuppogással, lihegéssel, türelmetlenséget és haragot kifejező -sóhajtozással, tompított lábdobogással s a kemény férfi ing -pattogásának meg egy egészséges mell püfölésének a hangjával -meg-megszakított suttogás hallatszik:</p> -<p>– Sipos úr, kérem, én sikítok!… Eresszen el, kérem, mert -mindjárt sikítok!…</p> -<p>– Nesze, te kis drága, nesze!… (És egyik csók a másik után -csattan el Hellácska arcán.)</p> -<p>– Sipos úr, kérem, én megmondom a mamának!… Sipos úr, én bizony -isten megmondom a mamának!…</p> -<p>– Nem vagy te olyan kis csacsi, édes gyönyörűségem!…</p> -<p>– De olyan vagyok!… Becsületistenemre megmondom, ha nem ereszt -el mindjárt!…</p> -<p>– Hát eddig mért nem mondtad el neki?!… Mi?!… Mert nem vagy te -már olyan kis csacsi?!… Ugy-e, aranyos?!…</p> -<p>– Eddig csak azért nem mondtam meg, mert szégyelltem, hogy a -Sipos úr így bánik velem!… De ha nem ereszt el rögtön… <span class= -"pagenum"><a name="Page_130" id="Page_130">-130-</a></span></p> -<p>– Azonnal eleresztelek, mihelyt egy szép puszit kapok tőled! De -a szájamra!…</p> -<p>– Az ám, fügét!… Azért sem!… És kérem, Sipos úr, ne tessék engem -tegezni!…</p> -<p>– Csak egy icipici puszit!… Majd megbolondultam, hogy -eleresszelek, amíg meg nem kaptam a puszimat!… Hiszen olyan -gyönyörű vagy, mint az almavirág!…</p> -<p>– Mintha nem tudnám, hogy mindenkinek ezt mondja?… Azt hiszi, -hogy én akármit elhiszek!…</p> -<p>– Azért is az almavirágom vagy!… Az én csodaszép almavirágom!… -Az én tavaszom, napsugaram, boldogságom, szerelmem!…</p> -<p>– Sipos úr, eresszen el, mert mindjárt sírok!…</p> -<p>– Csak egy akkorka puszit, mint egy gyűszű!… No hamar, -nyuszikám!… Puszit akarok a nyuszitól!…</p> -<p>– Ne legyen már olyan szemtelen, mert úgy összekarmolom az -arcát, hogy majd nem mehet ki az utcára!… A bajuszát meg kitépem, -tudja?!… Nem szégyelli magát!… Egy felnőtt ember!…</p> -<p>Végre, miután egy pár pillanatig azt tettette, hogy -kényszerűségből bele akar bocsátkozni az alkudozásba, egy ügyes -mozdulattal kiszabadítja magát s hirtelen kifut a szobából, olyan -fürgén, mintha igazán nyulacska volna.</p> -<p>A szobaúr elhiteti magával, hogy a figyelmét most már semmi se -vonhatja el a bankszörnyek fantasztikus alakjaitól. De hamarosan át -kell látnia, hogy hiába erőlködik, nem tud foglalkozni <span class= -"pagenum"><a name="Page_131" id="Page_131">-131-</a></span> velök, -mert az a gondolat, hogy: »Nini, a Brunnerné ötlete nem is olyan -nevetnivaló, mint amilyennek tegnap tünt fel előttem!«… most, hogy -még érzi a száján Hellácska ajkainak az őszibarack-ízét, nemcsak -hogy mind többet motoszkál az elméjében, hanem lassankint minden -egyebet kiszorít a fejéből.</p> -<p>Aztán, amint véletlenül kitekint az ablakon, látja, hogy Szidi -néni megérkezett a nagy kamasz fiával… hallja, hogy becsöngetnek… -ettől fogva az előszobában majdnem folytonos a jövés-menés meg a -terefere… és nem állhatja meg, hogy ügyet se vessen rá, mit -beszélnek kivül.</p> -<p>Odahúzódik az ajtóhoz, lehajlik s a kulcslyuknál tartva a fülét, -minden szót kihallgat.</p> -<p>A derék asszonyságnak és termetes fiának Hellácska nyit -ajtót.</p> -<p>– Kezét csókolom, Szidi néni!… Szervusz, Soma!…</p> -<p>– Szervusz, kislányom!… No, készen vagytok?!…</p> -<p>– Csak félnégyre vártuk Szidi néniéket és Tilla elment -süteményért a Jaulusz Pólihoz, de bizonyosan mindjárt itthon lesz, -mert már régen elment…</p> -<p>– Olyan szép az idő, hogy azt gondoltuk, uzsonna előtt jó lesz -egyet sétálni… (Ez Somának a hangja.)</p> -<p>– Anyád itthon van? – kérdi Szidi néni.</p> -<p>– A mama alszik, de ilyenkor már fel szokott ébredni. A legbelső -szobában feküdt le és ha Szidi néni nem akarja, hogy felköltsük, -megvárhatjuk az ebédlőben, amig magától felébred. Tessék besétálni… -<span class="pagenum"><a name="Page_132" id= -"Page_132">-132-</a></span></p> -<p>– Hát te mit csináltál, kis lányom? – kérdi Szidi néni. – Olyan -piros az arcod, mint a pünkösdi rózsa!…</p> -<p>– Én Szidi néni?… én… – dadog Hellácska – én… ujságot -olvastam…</p> -<p>– Láttad, hogy én is benne vagyok az ujságban? (Ez Somának a -baritonja.) Te Hella, vasárnap ki kell jönnöd a meccsre!… mert az -igazán nem járja, hogy egy olyan művelt nő, mint te…</p> -<p>Ekközben bevonulnak az ebédlőbe.</p> -<p>Nemsokára a visszaérkező Tilla alakja suhan el az ablak előtt. -Csönget, a Fáni ajtót nyit neki, berobog… és vagy tiz percnyi -szünet után az előszobában megint nagy a lárma.</p> -<p>– Hát igazán nem jössz? – hallja a szobaúr Szidi néninek a -hangját. – Gondold meg, még nem késő; szivesen megvárunk. Mindenki -azt mondja, hogy ez a darab még a <i>Fantomasz</i>-nál is -nagyszerűbb legyen.</p> -<p>– Majd megnézem máskor – felel neki Brunnerné. – Ilyenkor, -amikor egész nap fejfájós vagyok, a mozi se mulattat. Csak menjetek -és mulassatok jól!…</p> -<p>– Te, Hella!… majdnem elfelejtem mondani!… – szól Soma – egy -antikvárnál olcsóért láttam a Prevoszttól a <i>Félszűzek</i>-et, -amiről mondtad, hogy nagyon szeretnéd olvasni. Hát megvettem neked, -de otthon felejtettem.</p> -<p>– Milyen jó unokatestvér ez a Soma! – gondolja a szobaúr, amikor -hallja, hogy a tizedik búcsúzkodás után, folytonos lárma közepett -elvonulnak. – Milyen szorgalmasan gondoskodik Hellácskának -<span class="pagenum"><a name="Page_133" id= -"Page_133">-133-</a></span> a mulattatásáról!… No, ha véletlenül -csakugyan el találom venni Hellácskát, az első dolgom az lesz, hogy -ezt a rokont kiröpítem a házamból. Van utálatosabb valami a -világon, mintha egy huszonhárom esztendős állat annyira családias, -mint ez a bivaly?!…</p> -<p>Már féltékeny volt.</p> -<h3>III.</h3> -<p>Még egy utolsó kisérletet tett rá, hogy a bankszörnyeknek -szentelhesse a figyelmét. De ezek már olyan messzire voltak tőle, -hogy csak éppen búcsút inthetett nekik.</p> -<p>Különben is, hallotta, hogy Brunnerné a konyhában nagyban -konferál a Fánival. Ebből kitalálhatta, hogy nemsokára szerencséje -lesz a háziasszonyához.</p> -<p>Csakugyan, alig pár perccel azután, hogy a leányok elvonultak a -rokonaikkal, az előszobába nyíló ajtó felnyílt – nem egészen, csak -kacéran, igen kevéssé – és Brunnerné bedugta rajta a szép szőke -fejét.</p> -<p>– Nem zavarom? – kérdezte a lakóját, mikor a pillantásuk -találkozott.</p> -<p>– Maga? Maga sohasem!… – felelt a lakó.</p> -<p>A háziasszony előbújt s betette az ajtót.</p> -<p>– Azt hittem, dolgozik – mondta, miután rápillantott az -íróasztalra, melyen semmi nyoma se volt a szellemi -erőfeszítésnek.</p> -<p>– Nincs olyan munka, amelyet abba ne hagynék, amikor magát -láthatom – udvariaskodott a lakó és kezet csókolt a szép -asszonynak. <span class="pagenum"><a name="Page_134" id= -"Page_134">-134-</a></span></p> -<p>– Hát, szépen beszélni, azt tud!… – szólt Brunnerné, félig -elismerő, félig panaszkodó hangon.</p> -<p>Ekközben belemélyesztette az öt ujját az előtte ülő fiatalember -dús hajába… egy kicsit ott is felejtkezett, mintha jól esnék az -ujjainak ez a fürdőzés… aztán kihúzta a kezét a sűrű fekete hajból -és barátságosan megpacskolta a szobaúr arcát. Ami csak azt -jelenthette, hogy: a lakónak sok van a rováson, de azért mégse -haragszik rá nagyon.</p> -<p>A lakó megfogta a nyájaskodó kezet, még egyszer megcsókolta és -mintha hamarjában nem akart volna megválni a gyűrűtlen, kövér -ujjaktól.</p> -<p>De a háziasszony nem akarta még jobban elkényeztetni a -szobaurat. Kiszabadította a kezét; tekintete, melyből előbb -barátság és elnézés sugárzott, egyszerre komolylyá vált; elhúzódott -a fiatalember közeléből s otthoniasan helyezkedve el a lakó -egyetlen bőrszékében, így szólt:</p> -<p>– No, ne ostobáskodjék, hanem beszéljünk komolyan. Hát, mondja, -gondolkozott a dolgon?</p> -<p>A szobaúr is elkomolyodott.</p> -<p>– Gondolkozni gondolkoztam – felelt. – De nem lettem okosabb. -Amint tegnap is mondtam: nem tagadom, nagy kedvem volna hozzá; de, -lássa, az elszánás… az már nem olyan könnyű!</p> -<p>– Ugyan mért ne volna könnyű? Hamarjában nem kaphat maga több -hozományt, mint amennyit Hellácskával, még akkor se, ha egyebet se -csinál, csak ez után jár. És magának, Sipos úr, csakúgy kell a -pénz, mint nekünk. Magának is vannak apró adósságai, ha ezek nem is -macerálják annyira, mint bennünket… és magának is jól esnék, úgy-e, -egy kis szünetet tartani a robotolásban, <span class= -"pagenum"><a name="Page_135" id="Page_135">-135-</a></span> -elutazni hat hétre… vagy amennyi szabadságot kap… egy kicsit -költekezni is egyszer… egy kis világot látni… van-e szebb dolog a -világon, mint a nászutazás, egy tizenhat esztendős, gyönyörű kis -feleséggel, ha ez hatezer koronát visz erre a kirándulásra?! -Gondolja meg, ha most azt mondja nekem, hogy: igen, mához öt hétre -már megvan a pénz!… Még a napokban megtartjuk a kézfogót és -beszerezzük a szükséges irásokat; attól fogva pedig, hogy ez -megvan, már nem sok idő kell az esküvőig. Az esküvő napján Brunner -kézhez kapja a tizezer koronát; ebből hatezret nyomban leolvasunk a -maga kezébe, a másik négyet pedig megkapja tőlünk apránkint, -mihelyt egy kicsit jobbra fordul a sorsunk.</p> -<p>– Ez mind igen szép volna, de hogy a legelején kezdjem, a -számításnak mindjárt az alapjában is van egy kis hiba. Mert én nem -tartom olyan bizonyosnak, mint maga, hogy az öreg Tinka néni az -esküvő napján csakugyan le fogja szúrni a tízezer koronát.</p> -<p>– Az egészen bizonyos. Amilyen konok ez a vén Tinka, olyan -becsületes. Amit ő egyszer kimondott, az szentírás. Ha -megfeszülünk, akkor is hiába kérünk tőle ezer vagy akár csak száz -koronát is, de megmondta a férjemnek: »Öcsém, Hellácska esküvője -napján a tízezer korona a kezedben lesz!«… és erre mérget lehet -venni. Különben, nézze, lelkem, Sipos úr!… ha maga bennem -kételkedik, mihelyt komolylyá válik a dolog, az öreg Tinka szívesen -megírja ezt magának, akár kötelező levélben is. Ha pedig ő benne -kételkedik, hát úgy lesz, ahogy az uramnak a vén Tinka megigérte: -deponálja a pénzt <span class="pagenum"><a name="Page_136" id= -"Page_136">-136-</a></span> egy bankban, elküldi magának a pénz -átvételéről szóló írást, az esküvőre feljön Pestre, kiveszi a pénzt -a bankból, odaadja az én öreg Lipótomnak és…</p> -<p>– És az ura nem adja ide nekem a hatezer koronát se, hanem ezzel -is adós marad…</p> -<p>– Már hogy merne ilyet tenni?!… Hogy maga a templomból kijövet -mindjárt a faképnél hagyja a leányunkat?! Ilyesmit nem tesz egy -szülő, akármennyire kell neki a pénz. Hiszen elég szomorú az is, -hogy másképpen sehogy se tudunk segíteni magunkon, csak úgy, hogy a -gyermekünktől kérünk kölcsön, abból, amit az egyetlen gazdag -rokonunktól kap hozományul!… De hogy olyat csináljunk, amiből -botrány lehetne… és ami szerencsétlenné tehetné az édes kis -leányunkat?!… ugyan mit képzel?!… Különben is, ugyancsak rosszul -járnánk, ha okot adnánk rá, hogy maga ilyen botrányt csinálhasson, -mert ebből csak az lenne, hogy az öreg Tinka rögtön visszavenné a -tízezer koronáját.</p> -<p>– Hiszen csak tréfáltam. Ha komolyan kell beszélnem, hát tudja, -lelkem, Brunnerné, nekem nagyon tetszenék Hellácska is, a hozomány -is, az is, hogy a hatezer korona ilyen hamar megkapható, nekem csak -a házasság nem tetszik.</p> -<p>– Szóval: nem?</p> -<p>– Azt nem mondom. Csak még habozok. Minden nagyon kellene: a -pénz… a gyorsaság… a szép kis feleség meg a legjobban… de a -házasságra semmi szükségem.</p> -<p>– Aztán mért irtózik annyira a házasságtól?</p> -<p>– Nagyszerű!… Hát azért, mert a házasság nem okos embernek -való!… Nem mondom, az eleje, az igen szép… csakhogy a házasság -<span class="pagenum"><a name="Page_137" id= -"Page_137">-137-</a></span> sokkal, de sokkal tovább tart, mint a -mézeshetek. Mondja, kérem, mi szüksége van egy okos embernek arra, -hogy minden kényszerítő ok és minden komoly cél, például százezrek -vagy a millió nélkül, szabad akaratból, mondhatnám: csak úgy, -tréfából, a nyakába vegyen egy asszonyt, aki egy egész életen át -ott fog ülni a feje búbján, rágni fogja a fülét, szekálni fogja -éjjel-nappal?!…</p> -<p>– Nem minden asszony ilyen.</p> -<p>– Ahány van, mind szekálja a férjét, mihelyt ez egy másik nőre -is ránéz… ha csak éppen rápillant is… vagy mihelyt a férj nem tud -annyi pénzt szerezni, amennyi az asszonynak kellene. De ha mindjárt -az Isten földreszállt angyala volna is, akit elvettem: mi szükségem -nekem arra, hogy egy nő örökösen ott kucorogjon a hátamon?!… és egy -lépést se tehessek anélkül, hogy erről előbb tanácskoznom ne -kellessen vele, hogy ne kellessen előbb elhelyeznem az asszonyt, -mihelyt egy arasznyira ki akarok térni a rendes kerékvágásból, -mihelyt ki akarok nyújtózkodni egy kicsit?!… hogy ne pihenhessek, -mikor neki mehetnékje van és ne moccanhassak, ha ő nem akar -kimozdulni a házból?!… Mi szüksége erre egy okos embernek, ha nem -púpos, sánta, öreg vagy beteg?!… Nő annyi van a világon, hogy az -ember akármiben megszorulhat, csak nő dolgában nem szorulhat meg -soha!… Hát akkor minek megházasodni?!… Házasodjék meg az, aki -másképen nem juthat hozzá nőhöz!</p> -<p>– Nono. Mégis csak más az a nő, akit el lehet venni, meg az a -másik fajta, amelyikben a fiatalembernek egy darabig olyan nagy a -választása!… <span class="pagenum"><a name="Page_138" id= -"Page_138">-138-</a></span> Aztán, láttam én már sok embert, aki -szóról-szóra úgy beszélt, ahogy most maga és utóbb mégis -megházasodott, csak azért, hogy gyerekei legyenek.</p> -<p>– Ez velem is megtörténhetik, de erre még ráérek.</p> -<p>– Mért nem beszél egészen őszintén? Nem haragszom én meg, ha el -is árulja, hogy tulajdonképpen mért húzódozik?!… Vagy én mondjam -meg? Jól van, megmondom. Maga csak azért nem akar beleharapni abba, -ami magának is kétszeresen kivánatos, mert a legrosszabbakat -gondolja rólam és azt hiszi, hogy Hellácska is csak olyan feleség -lesz, mint az anyja. Pedig Hellácska másféle, mint én… sokat -örökölt az apja hideg, nyugodt józanságából… vigyáztam is rám…</p> -<p>– Nézze, Brunnerné lelkem, én erről nem beszéltem és nem is -igaz, hogy ez tesz habozóvá…</p> -<p>– Nagy hálátlanság is volna és igazán megszomorítana vele, ha -azért nem akarná elvenni Hellácskát, mert engem ilyennek vagy -olyannak gondol… Kétszeres hálátlanság. Mert ha én Hellácskát -magának szánom, ezzel olyan ajándékot adnék magának, hogy -megcsókolhatná érte a kezem. Hellácska igazán boldoggá tenné magát. -Majd meglátja, akár maga veszi el, akár más, Hellácska nagyszerű, -pompás, édes asszonyka lesz, hű feleség, jó anya… ne nevessen, ha -van hű feleség a világon, Hellácska az lesz. Sohase fogja megcsalni -a férjét… már tudniillik, ha olyan férje lesz, mint maga… mert öreg -vagy beteg ember mellett… édes istenem!… de magát soha!… Lássa, a -másikért, a kicsiért, már nem merném <span class="pagenum"><a name= -"Page_139" id="Page_139">-139-</a></span> a tűzbe tenni a kezemet, -pedig az is az enyém!… és még egészen gyerek… De az már sokat -örökölt az én meggondolatlanságomból… Hanem Hellácska!…</p> -<p>– No igen, mert most nem a kicsit akarja férjhez adni, hanem a -nagyot. És egy pár esztendő múlva azt mondaná, nem tudom kinek: »Ne -itéljen a nagyobbik lányomról, aki egy kissé kacér asszonyka… -Tilla, ez egészen más!«… Különben csak tréfálok és én magam is csak -a legszebbet gondolom Hellácskáról. Hiszen ha nem így volna, akkor -most nem kellene haboznom, hanem megmondanám nyiltan, hogy erről -nem lehet szó.</p> -<p>– Hát mi teszi habozóvá?</p> -<p>– Ezt ugyan kitalálhatná. Hát a fődolog! Minden földi dolognak a -legnagyobb bökkenője! A pénz! Aminek jelen kell lennie minden -gondolatunkban! Amiért nem elég reggel és este imádkozni, hanem -verekedni is kell, alkudozni, tünődni, tanakodni, tépelődni, -folytonosan, szünet és pihenés nélkül! Maga úgy beszél, mintha csak -egy szép kirándulásról volna szó. De hiszen a feleséget is el kell -tartani! Még pedig egy egész, hosszú életen át. Csak nem hiszi, -hogy erre elég az a hatezer korona?!… mert a többi négyre előre -keresztet vetnék… a maga örege sokkal malőrösebb ember, semhogy -erre számítani lehetne. Nos hát, hatezer korona, ennyi ugyan -hamarosan elfogy!… Megvallom, nem is takarékoskodnám vele; hatezer -koronával nincs mit elkezdeni és hatezer koronát nem érdemes nagyon -kicsi havi részletekre elaprózni… ezzel se előre, se hátra… És ha a -hatezer koronát hamarosan elköltötte az <span class= -"pagenum"><a name="Page_140" id="Page_140">-140-</a></span> ember, -hogy legalább egy kis ideig szépen éljen, mi lesz aztán? Itt van -egy tizenhat esztendős asszony, akiről gondoskodni kell -kilencvenhat esztendős koráig. És az még nem a legtöbb, amibe egy -asszony belekerül, amit rá kell költeni; a legtöbb az, amit később -nem lehet megkeresni az asszony miatt. Akkor aztán szépen vagyunk!… -Hát ezen csak van mit habozni, ugy-e?</p> -<p>– Ej, maga máris szépen keres. A többi magától is megjön. És -Hellácska nem akadályozná magát semmiben. Nincsenek igényei; beérné -azzal, amijök lesz. Ha mindig arra kellene gondolni, mi lesz -nyolcvan év mulva, soha se házasodhatnék meg senki.</p> -<p>– Hát nem is az a legsürgősebb dolog, hogy az ember -megházasodjék. Inkább ez legyen a legutolsó; amikor már semmi -okosabb nem jut eszébe az embernek. És nézze, szivem, Brunnerné!… -de ne haragudjék még!… én azt sehogy se tudom megérteni, hogy -Hellácskának a férjhezmenetele mért lett magának ennyire sürgős, -csak úgy egyszerre!… Meg tudom ezt érteni ott, ahol baj van a -háznál…</p> -<p>– Jesszus Mária! Már hogyan ejthet ki ilyesmit a száján?!…</p> -<p>– Ne értsen félre. Ha én nem volnék egészen bizonyos abban, hogy -Hellácskának semmi baja a világon, nem említettem volna ezt… de nem -is beszélgetnénk ennyit a dologról, hanem az első szavára azt -feleltem volna magának: »Jó asszony, kereskedjék másutt«. Végre is, -uriember vagyok vagy mi!… nem igaz? De éppen azért, mert tudom, -hogy Hellácska akármeddig várhat, <span class="pagenum"><a name= -"Page_141" id="Page_141">-141-</a></span> nem értem ezt a lázas -sietséget, hogy maga huszonnégy óra alatt követeli tőlem a választ, -hogy még csak egy pár hétig se akar várni a feleletemre, pedig az -ilyesmit jobban meg szokta fontolni az ember, az ilyesmin érdemes -eltöprengeni. Hellácska még csak tizenhat esztendős; más anya nem -is adja szivesen férjhez a lányát, amig ez ennyire fiatal. És -Hellácska olyan csinos, hogy bizonyára férjhez fog menni, még pedig -hamarosan. No és ha maga egészen nyugodt lehet afelől, hogy -Hellácska nem marad pártában, hanem egy-kettőre ki fog röppenni a -szülői házból: mért fáj a maga feje amiatt, ha az nem a jövő -hónapban fog megtörténni, hanem csak egy vagy két év mulva?!</p> -<p>– Már elmondtam; maga előtt nem csinálok titkot ebből sem. És ha -egy délelőtt itthon maradna, aztán végighallgatná, hogy mit -felelgetek azoknak, akik egész délelőtt nyomkodják a csengőt, nem -kérdezgetne tovább, hanem mindent megértene. Nézze, mindenhez hozzá -lehet szokni, csak egyetlenegy dolog van a világon, amit nem lehet -megszokni soha: azok az apró, garasos adósságok, amelyekért -folytonosan zaklatják az embert!… Persze, mit tudja még maga, hogy -mi az?!… Úgy irigylem, mikor hallom, hogy azt mondja a -suszterinasnak: »Mondd meg a gazdádnak, hogy akassza fel magát és -elhordd magad, mert mindjárt úgy röpítelek ki innen, hogy mire -leérsz a lépcsőn, palacsinta lesz belőled!…« Bár én is még csak itt -tartanék!… De nálam már kétségbeejtő az állapot. Nálam már megszünt -a gorombáskodás, megszünt a humor és megszünt minden. És, lássa, -egész délelőtt szégyenkezni a cseléd előtt, az semmi; <span class= -"pagenum"><a name="Page_142" id="Page_142">-142-</a></span> -zsebrevágni a szolgák meg a pénzbeszedők gorombaságait, még ez is -hagyján; de folyton-folyvást hazudozni: »Jöjjön holnap este!… -holnap este bizonyosan megkapja!«… mikor az ember bizonyos benne, -hogy holnap este bizonyosan nem kapja meg: ebbe már bele lehet -őrülni. Én edzett asszony vagyok, sok mindent ki kellett állanom, -sok mindenen túl kellett tennem magamat, de ezt nem bírom ki, nem -bírom tovább, megőrli az idegeimet, megöregít, belekerget az -öngyilkosságba. És emellett folytonosan arra kell gondolnom, hogy -mindent ki lehetne fizetni rongyos kétezer koronával, a kétezer -koronáért pedig csak egy levelet kellene írni!… tudatni az öreg -Tinkával, hogy Hellácska férjhez megy, a jövő hónapban meglesz az -esküvő… aztán egyszerre kinn lennék a pokolból… lehetetlen mindig -erre nem gondolnom és ha egyre csak ez jár az eszemben, akkor, -mondja, megállhatom-e, hogy nyugodtan, türelmesen, összetett kézzel -várakozzak, még nem tudom meddig?! Mintha egy pénzzel teli ládán -ülnék, melynek csak a kulcsát kell megkeresnem, hogy kifizethessem -mindazt, amiért egy nap tízszer szemtelenkednek velem. És amióta -eszembe jutott, hogy: »Nini, milyen könnyen segíthetnék így -magamon, mindnyájunkon!«… azóta nincsen nyugodalmam. A várakozásnak -amúgy sem volna sok értelme… Hellácska már régóta nagy leány… de az -én körülményeim közt a várakozásról nem is lehet szó. Hellácskának -minél hamarabb férjhez kell mennie, olyan hamar, amilyen hamar csak -lehet, mintha a legnagyobb bajban volna. Jobban szeretném, ha maga -venné el; de ha maga hamarjában nem tudja elszánni magát -<span class="pagenum"><a name="Page_143" id= -"Page_143">-143-</a></span> arra, amit soha se bánna meg: hát majd -elveszi más. Attól nem félek, hogy sokáig kell keresgélnem olyan -valakit, aki vállalkozik és akit el lehet fogadni.</p> -<p>– Ne siessen annyira!… még nem tartunk itt. Először rám gondolt -s velem még nem fejezte be a tárgyalást. Egy szóval se mondtam, -hogy nem veszem el a kis leányt; csak azt mondtam, hogy még -habozok… aminek könnyen »igen« lehet a vége. De szeretném, ha addig -is, amig elszánhatom magam akár az »igen«-re, akár a »nem«-re, -megmondana nekem egyetmást őszintén.</p> -<p>– No, hallja!… Hiszen egyebet se csinálok, csak a legnyiltabban -felelgetek a kérdéseire!…</p> -<p>– De még volna egy pár kérdésem.</p> -<p>– Például?</p> -<p>– Például, mért éppen rám gondolt először?</p> -<p>– Erre nemcsak egy okom volt. Hol kezdjem? Hát először is, -azután, amit már hallott, elképzelheti, hogy én csak olyan -valakivel állhatok szóba, akivel meg lehet egyezni. Azok az -atyafiak, akik így beszélnének: »Mit? A kis lány tízezer koronát -kap? Akkor hát ide mind a tízezer koronával!…« – az ilyen garasos -fráterek, úgy-e, nem kerülhetnek szóba?! És lássa, ha nem sietnék, -még az is megtörténhetnék, hogy Hellácska egy félév vagy egy év -múlva fölszed valahol egy ilyen atyafit! Magával, ettől a -veszedelemtől nem kellett tartanom, hiszen régóta tudom, hogy maga -gavallér. Aztán, magának kellett először az eszembe jutnia azért -is, mert magának nyugodt lélekkel adnám oda a lányomat. Ne -gondolja, hogy nekem nem fáj, ha meg kell rövidítenem, ki kell -fosztanom a tulajdon gyermekemet… hogy meg kell dézsmálnom -<span class="pagenum"><a name="Page_144" id= -"Page_144">-144-</a></span> a Hellácska hozományát és abból, ami -csak az övé, négyezer koronát el kell vennem tőle magunknak, -mindnyájunknak… Hát, ha már ennek mégis meg kell történnie, -legalább azzal akarom kárpótolni, hogy olyan férjet keresek neki, -akire bátran rábizhatja a sorsát: ép, erős, egészséges embert. -Tudja, ebben egy ilyen fiatal leány könynyen csalódik; mért ne -váljék hasznára az, hogy az anyja tapasztaltabb, mint ő?! És, Isten -neki, elárulom azt is, amit talán a legelőször kellett volna -mondanom!… Hellácska nagyon vonzódik magához… annyira vonzódik, -hogy egy idő óta gyanakodva, szinte féltékenykedve nézeget rám. De -ezt ám nem azért mondom el, hogy visszaéljen vele!… és, ha nem -veszi el, elkezdjen legyeskedni körülötte!… Úgyis eléggé nyugtalan -vagyok azóta, amióta észrevettem, hogy Hellácska milyen túlságosan -érdeklődik maga iránt… hiszen már attól kellett tartanom, hogy -leselkedik rám!… Még csak az kellene, hogy maga azt mondja nekem: -»Én nem vehetem el, vagy inkább: nem akarom elvenni… menjen férjhez -a kis lány valaki máshoz«… és aztán ne hagyjon neki békét!… Akkor -igazán nem maradna más választásom, mint hogy felmondjam a szobát -és egyikünk jobbra, másikunk balra… pedig tudja, hogy nem szívesen -tenném…</p> -<p>– Ezzel még várhatunk egy kicsit. Maradjunk csak annál, hogy -Hellácska vonzódik hozzám. E szerint azt hiszi, hogy a kis lány -szívesen hozzám jönne feleségül?</p> -<p>– Hellácska olyan engedelmes kis lány, hogy ahhoz megy férjhez, -egy szónyi ellenvetés nélkül, akihez akarom… akit én választottam -ki neki férjül. Ezt rámbizhatja. <span class="pagenum"><a name= -"Page_145" id="Page_145">-145-</a></span></p> -<p>– Jobban szerettem volna, ha egy kicsit lelkesebben felel.</p> -<p>– Még biztatóbban?</p> -<p>– Például így: »Ojjé, de milyen szívesen!«</p> -<p>– Pedig azt is mondhattam volna, hogy: »Ojjé, de milyen -szívesen!…«</p> -<p>– Hátha téved? Hátha a kis lány csakugyan leskelődött és -észrevett valamit? Hogy megcsókoltam magát vagy megcirógattam az -arcát?</p> -<p>– No ez igazán nem okozhat magának fejfájást. Mihelyt tudatom -vele, hogy maga megkérte a kezét, minden gyanuja eloszlik. Még ha -észrevett is valami effélét, azt fogja hinni, hogy rosszul látott, -tévedett, álmodott. A legrosszabb esetben is eloszlatja a -kételkedését az, hogy maga őt megkérte és hogy én rábeszélem őt -erre a házasságra.</p> -<p>– Ez valószínű. De van még egy kérdésem. Ez a… megigérem… -legutolsó kérdésem a jövőre vonatkozik. Mert a jövőre is kell -gondolni, úgy-e?!… minden eshetőségre, nem igaz?!…</p> -<p>– Hogyne!</p> -<p>– Hát gondoljunk arra az esetre is, amire minden -házasságkötésnél gondolni kellene, hogy a házasságunk nem lesz -boldog… hiszen a legtöbb házasság nem sikerül!… még a félig-meddig -türhető házasság is kevés. Tegyük fel, hogy a mi házasságunk sem -lesz az a kivételesen szerencsés eset, amely ennek a szerencsétlen -intézménynek még egyre csalogat híveket és áldozatokat… nem lesz a -századik, a legjobb eset, hanem a kilencvenkilenc egyike. Pár év -múlva, talán még hamarább, Hellácskával arra a meggyőződésre -juthatunk, hogy csalódtunk egymásban. Ehhez nem kell sok. Egyik -<span class="pagenum"><a name="Page_146" id= -"Page_146">-146-</a></span> férfi sem az az ideál, akinek a feleség -a férjét óhajtja; nekem is türhetetlen volna, ha észrevenném, hogy -Hellácska nem szeret annyira, mint amennyire a feleségemtől -megvárnám. Tegyük fel, hogy maga jó próféta és Hellácska soha se -fog megcsalni… bár, lássa, megvallom, én még ebben sem vagyok -egészen bizonyos… de tegyük fel, hogy hű marad hozzám. Csakhogy -ettől még nagyon kiállhatatlan feleség lehet valaki… és még az az -asszony is, aki nemcsak hogy hű az urához, de e mellett csinos, a -szerencsés óráiban kedves is, gazdag mindenféle polgári erényben és -egyébként jó lélek, pokollá tudja tenni a férje életét, ha egy -kicsit igyekszik ezen vagy nem eléggé eszes. Már pedig én nem -vagyok az az ember, aki akármibe belenyugszik; aki okvetetlenül -megeszi azt, amit megfőzött. És Hellácska is mást gondolhat, már -hamarosan… hiszen olyan fiatal!… még egészen gyerek!… Szóval -könnyen meglehet, nem sok idő multával Hellácska is, én is, ott -fogunk tartani, hogy: már nem szeretjük egymást!… Mi lesz -akkor?</p> -<p>– Hát elválnak. És akkor megint szabad ember lesz. Vagy ez a -kérdés a hozományra vonatkozik?… Ezt nem fogja visszakérni senki… -akár írásba foglalhatjuk…</p> -<p>– Nem ezt akartam kérdezni, bár ezt a kérdést sem ártott egyszer -s mindenkorra tisztázni… Hanem… mit ér el ezzel a házassággal, ha -Hellácska egy-két év mulva elvált asszony lesz?</p> -<p>– Hát inkább elvált asszony, mint vén leány. Nem mintha attól -félnék, egy pillanatig is, hogy Hellácska a nyakamon maradhat; -abban bizonyos vagyok, hogy Hellácska férjhez menne, még pedig -<span class="pagenum"><a name="Page_147" id= -"Page_147">-147-</a></span> igen hamar, akkor is, ha nem siettetném -a férjhezmenetelét és nem avatkoznám bele, hogy kit választ a kérői -közül. De neki is jobb, ha semeddig se várakozik, hanem már a jövő -hónapban férjhez megy; nekünk, a szüleinek is. Hiszen nem titkoltam -el, hogy a pénz teszi, ha ennyire sürgetem a dolgot!</p> -<p>– Csakhogy éppen azért, mert Hellácska találhat kérőt, mind a -tíz ujjára, olyat is, aki szivesen vállalkozik azonnal, nem -gondolja, hogy jobb lenne, ha a kis lány olyan valakihez menne -feleségül, aki nem válik el tőle semmi esetre, még akkor sem, ha -Hellácska megcsalná?</p> -<p>– Ezt rám bízhatja.</p> -<p>– Akkor rendben vagyunk. Kivált ha abba is belenyugszik, hogy ne -most rögtön feleljek, hanem holnap délben. Ez csak nem nagy -idő?</p> -<p>– Jól van, holnap délig még várok.</p> -<h3>IV.</h3> -<p>Sipos Emil úr akkor este csak három mulatóhelyet látogatott meg, -de arra gondolva, hogy vasárnap következik, amikor akár estig -alhatik, a harmadik mulatóhelyen sokáig elidőzött. Csak reggel felé -érkezett haza, miután előbb, egyedül üldögélve az egylovasban, -kissé kapatosan, háromszor is elmondta valakinek, aki már csak mint -vizió volt jelen:</p> -<p>– Isten veled, Teca, engem egyhamar nem látsz!</p> -<p>Vetkezés közben egy másik látomás jelent meg előtte, olyan -hirtelen, mintha a sülyesztőből emelkedett volna fel: a fő -bank-szörny, akitől esti <span class="pagenum"><a name="Page_148" -id="Page_148">-148-</a></span> nyolc óra tájban, abban az izgalmas -percben vált meg, amikor a legtehetségesebb tisztviselője a -balkezével torkon ragadta, a jobbkezével pedig egy Browningot -szegezett az orra elé.</p> -<p>A fő bank-szörny szemrehányóan nézett rá és szomorú tekintete -ezt mondta:</p> -<p>– El tudtál hagyni, a legérdekesebb jelenetben!… És most -sejtelmem sincs róla, hogy mi lesz velem a felvonás végén?!…</p> -<p>– Fütyülök rád!… – felelt neki Sipos úr. – Hordd el magad és az -őszig ne lássalak!… De rögtön takarodjál, mert különben megtudod, -hogyan szoktam elbánni azokkal, akik tolakodva figyelmeztetnek az -adósságomra!…</p> -<p>Levetette a mellényét és olyan lendülettel hajította a lehető -legmesszebbre, amelyet se a véralkata, se a fölhevültsége nem -magyarázhatott meg eléggé. Ilyen lendületet csak a testierő érzése, -a zavartalan jókedv és a nagy elszánások adhatnak meg a karnak.</p> -<p>A mellény hatalmas ívben röpült a szoba másik sarkába s a -kisértet ijedten bújt le a sűlyesztőbe.</p> -<p>Még öt perc és Sipos úr már horkolt.</p> -<p>Olyan jót húzott a frissítőből, hogy délben még aludt s csak -arra ébredt fel, hogy mind erősebben kopogtatnak az ajtaján.</p> -<p>– Ki az? – kiáltott ki.</p> -<p>– Én vagyok – felelt Brunnerné, bedugva a fejét. – -Bemehetek?</p> -<p>– Hát hogyne! Mi baj?</p> -<p>– Semmi baj, csak nagyon türelmetlen vagyok. Tudja-e, hogy dél -van? Vagy már elfelejtette, hogy ma délre igérte a választ? -<span class="pagenum"><a name="Page_149" id= -"Page_149">-149-</a></span></p> -<p>– Nem én, nem felejtettem el, csak még nem vagyok egészen -magamnál. Félig még alszom.</p> -<p>– Hát térjen magához! Úgyis, már éppen ideje, hogy fölkeljen. -Vagy estig akar aludni?</p> -<p>– Estig aludni? Bizony isten, nagy kedvem volna. Tökéletesen -igaza van: estig kellene aludnom, hogy egészen kialudjam magam.</p> -<p>– Micsoda lelketlen ember maga!… Így játszani egy anya -szívével!… Térjen már magához!… És feleljen gyorsan: igen vagy -nem?!</p> -<p>– Ne legyen olyan ideges!… Hiszen nem felelhetek addig… kellő -ünnepiességgel… amíg ásítok, amint láthatja… egyre ásítoznom kell!… -Aztán, becsületszavamra, csak most tértem egészen magamhoz!… Hja, -persze, maga türelmetlen!… Hát: igen!… Nem hallotta? Igen, igen, -igen!</p> -<p>– Igazán?!… Jaj, maga aranyos!… Szeretném összevissza -csókolni!…</p> -<p>– Csak tessék!… Sőt kérem!… Hadd menjen ki az álom a szememből -egészen! Nincs jobb ébresztő, mint két puha asszonyi kar!… Nincs az -a vekker…</p> -<p>– Hát meg is tenném, ha már fenn volna. De így!… valaki -benyithat…</p> -<p>– Eh, hát aztán?!… A leánya vőlegényét csak megcsókolhatja?!… -Ezen a szent napon akár estig csókolózhatnánk!…</p> -<p>– Most már ne ezen járjon az esze, istentelen!… Hanem azon, hogy -odaát, a harmadik szobában, van valaki…</p> -<p>– Aki most a <i>Félszüzek</i>-et olvassa!…</p> -<p>– Honnan tudja?</p> -<p>– Csak úgy gondoltam. Hallottam, mikor beszélték, hogy a Soma -megvette neki. <span class="pagenum"><a name="Page_150" id= -"Page_150">-150-</a></span></p> -<p>– No és baj az, ha olvas? Ha majd asszony lesz, úgy sem fog -olvasni. Legalább remélem… Elég az hozzá, gondoljon arra, hogy -minél hamarabb tápászkodik fel, annál hamarabb lesz boldog az a kis -lány, aki most még semmit se sejt…</p> -<p>– Igaza van, ne várakoztassuk tovább! Addig is, amíg felöltözöm, -mondja el neki, hogy megkértem a kezét…</p> -<p>– Dehogy mondom!… dehogy mondom!… A világért sem!… Majd, hogy -elrontsam ezt a szép jelenetet!… Hogy lefölözzem a meglepetését és -az örömét!… De hiszen ezt magának kell neki elmondania!… Nem örül -előre, hogy láthatja, amint kis menyasszonya arcán egyszerre csak -felsugárzik a boldogság?!…</p> -<p>– Ne sírjon, Brunnerné lelkem, mert én is mindjárt sírok!… Nem -képzeli, hogy milyen érzékeny természetem van!…</p> -<p>– Lássa, ez már beszéd!… Így szeretem én magát, amikor nem -titkolja el, hogy akármennyire szeret mókázni, azért mégis van -szíve!… Hát siessen, siessen, siessen!…</p> -<p>Mire az utolsó »siessen«-t kimondta, már az ajtónál volt.</p> -<p>A szobaúr, mikor magára maradt, megdörzsölte a szemét, kiugrott -az ágyból, lemosta magáról a mulatóhelyek füstjének és italainak -meg Teca pacsulijának az emlékét, aztán, tisztálkodás közben, egy -kissé elmélázott.</p> -<p>– Az én házasságom – elmélkedett, miközben a fogát kefélte – -rezon-házasságnak a legjobb akarattal se mondható; az édes -testvérem se mondhatná, hogy az. De, édes Istenem, hány ember -<span class="pagenum"><a name="Page_151" id= -"Page_151">-151-</a></span> van, aki veszedelmesebb uzsorába is -belemászott valaha és azért ma is vigan szaladgál az utcán!… És ki -tudja?!… még az se lehetetlen, hogy jobban sikerül, mint remélné az -ember!… Minden házasság csupa rejtelem; még az is, amelyik csupa -szépet igér… soha se tudni, mi lesz belőle. Mindenesetre, nap-nap -után kötnek házasságot olyan körülmények között is, amelyek több -bajjal fenyegetnek, mint az a rózsaszin szegésű, barna felhő, -amelyik az én fejem fölött borong. Soha se légy büszke és soha se -mondd, hogy a tied a legrosszabb házasság a világon!… mindig -találsz rosszabbat is. És a legrosszabb házasság sem olyan nagy -szerencsétlenség, amilyennek a bölcsek mondják… mert a legrosszabb -házasságnak is megvan az a jó tulajdonsága, hogy: ha nem akarom, -nem tart örökkön!…</p> -<p>Mialatt a haját fésülgette, az jutott eszébe, hogy ő -tulajdonképpen egészen csinos fiú, aki a szépen kiöltöztetett -Hellácska társaságában igen jól fog festeni a hajón, ujdonatúj -útiruhájában, admirál-sipkával a fején.</p> -<p>– Az az egy bizonyos – biztatta magát – hogy szép, nagyon szép -utat teszünk a tengeren, ha nem is éppen jatton, hát a legjobb -gőzösön, az első osztályon, ahol minden csupa kényelem! És aztán?… -Ha majd hazajövünk?… Eh, mit aztán?!… Utánam az özönvíz!… Ki láthat -a jövőbe?!…</p> -<p>Mikor benyitott Brunnerék ebédlőjébe, már csak arra gondolt, -milyen nagyot fog nézni Hellácska, most mindjárt, amint azzal -kezdi, hogy megcsókolja a kezét… <span class="pagenum"><a name= -"Page_152" id="Page_152">-152-</a></span></p> -<p>Egy félóra multán Brunnerék lakásában nagy lárma támadt. Szidi -néni, aki minden vasárnap Brunneréknál ebédelt, megérkezett a -fiával, a Fáni már az ajtóban lelkendezve beszélte el nekik a nagy -újságot, de Tilla is kirohant és hogy túlkiabálja a Fánit, aki nem -hagyta a jussát, acsarkodni kezdett:</p> -<p>– Mit szól hozzá, Szidi néni?!… Micsoda meglepetés!…</p> -<p>Szidi néni sápítozott, Soma olyan csataordításokat hallatott, -mint egy sziú-indián s megjelent az előszobában, a vendégeket -fogadni, Brunnerné is, az örömtől könnyes, vörös szemmel és -telesírt zsebkendővel a kezében.</p> -<p>– Milyen boldog lesz az én szegény öreg Lipótom!… – mondta. – -Hogy éppen most nem lehet itthon!…</p> -<p>– Szegény nővérem, ezt már megszokhattad volna! – felelt Szidi -néni.</p> -<p>– Hja, ilyen az élet! – jegyezte meg Soma. – A boldogság so’se -tökéletes!</p> -<hr class="chap" /> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_153" id= -"Page_153">-153-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h2>A HÁZIBARÁT</h2> -</div> -<h3>I.</h3> -<p>– Lenke, Lenke, micsoda szívtelen teremtés maga!…</p> -<p>– Szívtelen? Én? Miért? Mert nem akarom megcsalni az uramat?</p> -<p>– Hogy nem akarja megcsalni, ez egészen helyes. Ha az asszony -elhatározza magában, hogy most már aztán slussz, ő bizony meg fogja -csalni az urát, aztán odapillant a legközelebb rostokoló -udvarlóira, akik úgy leselkednek rá, mint az utcasarkon a hordárok -a messziről közeledő hölgy kezében tartott levélre és ezek közül az -udvarlók közül odainti magához valamelyiket, akármelyiket, amelyik -a leghamarabb tud elugrani… vagy mondjuk, ha az asszony, ahelyett, -hogy ezt gondolná magában: »Én most kocsikázni akarok!«… ezt -gondolja: »Én most egy kicsit össze akarom ropogtatni a -házasságomat!«… és ahelyett, hogy az utcára kilépve, a véletlenül -arra cserkésző fiákeresnek intene, oda kacsintja magához azt az -udvarlóját, aki éppen arra jár vagy aki mindig az ablaka alatt -ácsorog… hát ez a szerelem, Lenke, annak az odafüttyentett -szerelmesnek nem az igazi szerelem. Mert ha az ember csak eszköz és -nem végcél, akkor a szerelme nem juthatott el odáig, ahová minden -szerelem tör, nem az egyén győzött benne, <span class= -"pagenum"><a name="Page_154" id="Page_154">-154-</a></span> csak a -faj. Nincs szebb dolog a világon, Lenke, mint a házasságtörés; de -ennek is megvannak a maga szabályai, a maga szükséges szép formái. -Az ideális házasságtörő asszonynak mindig úgy kell megcsalnia a -férjét, hogy ez az akarata, a szándéka, a szent fogadalma ellenére -történjék. Azért én meg is követelem magától, Lenke, hogy ne akarja -megcsalni az urát. Ami a maga dolgában megbocsáthatatlan, az ott -kezdődik, hogy nemcsak nem akarja megcsalni az urát, hanem végül: -csakugyan nem csalja meg; mert a szent fogadalom még nem hiba, de -az már bűn, ha nem engedi, hogy keresztülgázoljak az elhatározásán -és összetörjem-zúzzam, recsegtessem-ropogtassam a szent fogadalmát. -Mindezt különben bővebben is ki fogom fejteni a legújabb -szindarabomban; hiszen most már úgyis csak nyomtatásban beszélhetek -magával!</p> -<p>– Furcsa ember maga, Tasziló. Nem elég, hogy hetenként -négyszer-ötször áll elő újra meg újra azzal a bizonyos kívánsággal, -amely nem teljesíthető… most már föltételeket is diktál!… és -megszabja, hogy nem tudom micsoda párbajszabályok megtartásával -boruljak a karjaiba!… Aztán arról panaszkodik, hogy már csak -nyomtatásban beszélhet velem – egy olyan hosszú szónoklat után, -hogy ha az új darabját ilyen hosszú szónoklatokkal tömi tele, hát -ezt sem fogják előadni!…</p> -<p>– Hát ne adják elő!… bánom is én!… Majd meglátjuk, ki fárad ki -hamarabb: én-e vagy ők?!… Elég az hozzá, ezt a szindarabot meg -fogom írni, ki fogom nyomatni és a maga számára zöld selyembe fogom -beköttetni!… És hogy <span class="pagenum"><a name="Page_155" id= -"Page_155">-155-</a></span> beszélhetek?!… Mit ér az, hogy -beszélhetek, ha csak halkan, tompán, egyforma hanglejtéssel -beszélhetek, mert különben Iduska minden szót meghallana!… mikor én -úgy szeretnék beszélni, mint a Nemzeti Szinházban Nagy Imre!… És -mit ér az, hogy csak a szájammal beszélhetek, de nem beszélhetek a -karommal!… sőt még csak le se térdepelhetek maga előtt, mert a -nyitott ajtón át Iduska jól láthatja minden mozdulatomat!… hiszen, -esküszöm, hogy nem veszi le rólunk a szemét!…</p> -<p>– Ne esküdjék, mert nem szabad elfelejtenie, hogy most nem ír, -hanem udvarol!… Szóval, azért vagyok szívtelen, mert Iduska ott ül -a másik szobában és olvas?</p> -<p>– Azért szívtelen mert mulat rajtam. Azaz… ha csak rajtam -mulatna, ebben még igaza volna. Mert én csakugyan a -legnevetségesebb figura vagyok a világon… egy kifáradt, lihegő -cigánygyerek, aki egyre szalad az után a szekér után, ahonnan csak -csúfolódást kiáltoznak le rá… minél kegyetlenebbek hozzá, annál -inkább elriaszthatatlan… Hát ha csak rajtam mulatna, ezt még -érteném. De maga a szenvedésemen, a vergődésemen mulat!… magának -örömöt okoz annak látása, hogy én kínlódom!… és ez már -szívtelenség, rosszlelküség.</p> -<p>– Aztán miből következteti azt; hogy én ennyire kegyetlen -volnék?</p> -<p>– Abból, hogy ilyen rendeleteket ad a kis lányának: »Iduska, -kedvesem, ha látod, hogy a Tasziló bácsi, látogatóba jön, el ne -mozdulj a közelemből, amíg csak el nem ment! Vedd elő valamelyik -könyvedet; úgy ülj le, valahol közel, hogy <span class= -"pagenum"><a name="Page_156" id="Page_156">-156-</a></span> mindig -jól láthasd a Tasziló bácsit, függeszd rá a szép, nagy fekete -szemedet és le ne vedd róla addig, amíg ki nem nyitotta az előszoba -ajtaját; nem, ez nem elég; még akkor is nézz utána, amikor már az -utcán megy, hogy valahogy föl ne merjen pislantani a mama ablakára; -a mamának még az ablakát se láthassa a Tasziló bácsi… pedig ablaka -több is van a mamának, ha szíve csak egy van is… tehát az ablakai -közül egyet néha-néha megmutathatna a Tasziló bácsinak, ha már a -szívét, mert csak ez az egy van, sehogyse akarja visszavenni a -papától«…</p> -<p>– Nem adok neki ilyen őrült rendeleteket. Nem félek én magától -annyira, Tasziló.</p> -<p>– No, azt tudom, hogy nem tart veszedelmesnek! Ezt eléggé -érezteti velem. Pedig, ha tudná, micsoda őrült terveket forgatok -néha a fejemben!… majd olvassa el a most készülő szindarabomat, ez -egy kicsit meg fogja hökkenteni!…</p> -<p>– Nem fog meghökkenteni, Tasziló. Ismerem én magát jól. Maga -nagyon jó fiú, aki nem éli le a tragédiákat, hanem megírja. És -igaza van. A tragikus érzésnek nincs jobb levezető csatornája, mint -ha kiírja magából az ember.</p> -<p>– Hát, lássa, ez az!… Ez az örökös csúfolódás… ez árulja el -minduntalan a maga szívtelenségét!… Ki mondja azt, hogy maga -testőrségnek vezényli ki Iduskát?!… Én nem mondom. Csak azt mondom, -hogy mihelyt én megmutatom az orrom hegyét… akárhol… akár itt, akár -a korzón, a szinházban, a jégen vagy a kiállításban… akkor maga egy -pillanatra se tud megválni Iduskától… egyszerre olyan példás anya, -<span class="pagenum"><a name="Page_157" id= -"Page_157">-157-</a></span> mint a Gracchusok szülője. És miért? -Mert titkon nagyon mulat azon, hogy Iduska, ez a bájos angyali -gyermek, nekem milyen rettenetesen alkalmatlan. Mert nevetni tud -azon, hogy mikor a szívem a legjobban vérzik, még csak nem is -beszélhetek erről szabadon… mert vigyáznom kell minden gesztusomra… -még csak nem is rikolthatok, nem is sírhatok, bőghetek…</p> -<p>– Még ezt is megteheti. Iduska tudja, hogy maga nemcsak ügyvéd, -hanem író is és hogy egy írónak sokat meg kell bocsátani, ami -másnak nem szabad…</p> -<p>– Hát nincs igazam, ha azt mondom, hogy magának külön mulatság, -azt nézni, hogyan kell fékeznem magam és mosolyt erőltetnem az -arcomra, amikor a legjobban szenvedek?!… A maga kamatszámításból -lelkedzett lelkének humor az, ami nekem az életem -szerencsétlensége…</p> -<p>– Remélem, a kamatszámítással nem azt akarja mondani, hogy a -papa egy kis uzsora segítségével kapargatta össze a -hozományomat?</p> -<p>– Isten mentsen!… Csak azt akartam mondani… de ebben aztán -bizonyos vagyok… hogy abban az elhatározó pillanatban, amelynek a -maga drága életét köszönhetjük és azt, hogy a világ így szebb, mint -maga nélkül volna, a papája hirtelen valami számítására gondolt… -mint Tristram Shandynek az anyja arra, hogy vajjon a férje -felhúzta-e az órát?!… végre is, ez kereskedőnél nem szégyen… Mert -ha nem így történt volna, maga nem lehetne ilyen rémségesen -józan.</p> -<p>– Rágalmazza a papát, aki a fiatalkorában, bizony isten, még -verseket is írt!… és igazságtalan <span class="pagenum"><a name= -"Page_158" id="Page_158">-158-</a></span> velem szemben, mert én -soha se mondtam Iduskának, hogy legyen itt, a közelemben, amikor -maga vizitel. Éppen azért, mert józan vagyok, soha se csinálok -ilyen bolondot.</p> -<p>– Hát akkor mért őrizne bennünket Iduska, ilyen következetesen, -akkor is, ha idejövök, akkor is, ha valahol kivül csatlakozom -magukhoz?!… Nézze, most is, becsületszavamra, csak bennünket őriz!… -Pillantson csak ki és ha nem hiszi, meggyőződhetik róla, hogy -Iduska nem a maga mulatságára ül a karosszékben, már vagy -háromnegyed óra óta. Az igaz, hogy úgy tesz, mintha olvasna. -Könyvet tart az ölében… és kitalálhatom, hogy micsoda könyvet, mert -ráismerek a bíborszinű selyemkötésre… ez a könyv az én tragédiám: -<i>Bakócz Tamás</i>. Hát én csak szeretem <i>Bakócz Tamást</i>, ha -valaki szereti… amint, sajnos, rajtam kivül nincs még egy második -lény a világon, aki szeretné… de azt ne mondja nekem senki, hogy -egy tizenkét éves lányka háromnegyed óra hosszáig tudná olvasni -<i>Bakócz Tamást</i>, csak úgy, minden kényszerítő ok nélkül!… Nem -is olvassa, csak azért tartja a térdén, hogy ürügye legyen ott -maradnia, az őrhelyen. A szeme mindig rajtam van, mint az Isten -szeme Káinon… Mért? Mert, amint némelyik anya azt mondja a kis -lányának: »A szemed mindig a csupron legyen és aztán, ha hallod, -hogy már forrni kezd a tej, húzd el a csuprot, hogy a tej ki ne -fusson!«… az ő mamája azt mondta neki: »Ejtsd zavarba Tasziló -bácsit az őzike-tekinteteddel!… mert Tasziló bácsi nagyon -mulatságos olyankor, amikor majdnem meghal a nagy szerelemtől és -mégis úgy kell ülnie a székén, mintha a békekonferencián Gróf -Morfeuszt hallgatná.« <span class="pagenum"><a name="Page_159" id= -"Page_159">-159-</a></span></p> -<p>– Az csakugyan nem lehetetlen, hogy Iduska magát lesi. Csakhogy -nem az én megbízásomból teszi, ha véletlenül így van. Iduska, -fájdalom, rettenetesen tiszteli az irodalmat; a nyomtatott betű -valóságos áhítatot kelt benne; és mert maga az egyetlen író, akit a -személyében is ismer, maga neki tulajdonképpen: az irodalom. És -cudar hálátlanság, ha magát ez a tisztelet idegessé teszi. Várjon -csak! Ha majd Iduska is megtudja, hogy <i>Bakócz Tamást</i> a rossz -emberek sehogy sem akarják előadni, meglássa, ő se lesz többet -ennyire alkalmatlan!… Tőlem ugyan nem tudja meg… én még ebből sem -ábrándítom ki; pedig maga megérdemelné, hogy elveszítse a leghívebb -tisztelőjét is… Különben én nem csodálkozom rajta, hogy ennyire -hálátlan Iduskával szemben; maga mindenkivel szemben hálátlan, maga -a leghálátlanabb lény a világon.</p> -<p>– Csupa kegyetlenség, amit mond. De jól van, ne beszéljünk -<i>Bakócz Tamás</i>-ról; beszéljünk csak arról, hogy: hát kivel -szemben vagyok én hálátlan?</p> -<p>– Először is: az urammal szemben. Ő magának igazán a legjobb -barátja. Azonkivül unokatestvérek is. És maga mégis képes volna rá, -hogy elcsábítsa a legjobb barátjának és rokonának a feleségét.</p> -<p>– Na, ő róla ne beszéljünk! Ez a semmirekellő, a nagy tekintélyű -méltóságos úr, alattomban mindig röhög magában, ha arra gondol, -hogy én milyen sokat üldögélek maga mellett, ő helyette, folyton -epekedve, sóhajtozva, döglődve. Csak azért beretválkozik, mert ha -ma is megvolna a szakálla, ez folyton rezegne, annyit nevet azon -magában, hogy az ő háza neki »otthon«, nekem pedig »itthon«. -<span class="pagenum"><a name="Page_160" id= -"Page_160">-160-</a></span> Jól tudja, a betyár, a csirkefogó, hogy -Korponay Tasziló nem csak ügyvéd, hanem költő is, tehát: nem -veszedelmes. És bár sohase olvasott egyebet, csak pénzt meg -étlapot, Musset Alfrédnak pedig soha a hírét se hallotta, bölcsen -tudja, hogy az óvatos és előrelátó férj olyan valakit választ -házibarátnak, aki iszonyúan szerelmes, tehát – mert minden asszony -égetnivalóan gonosz – a legkevésbbé se veszedelmes; ez majd vigyáz -az asszonyra és elhessegeti azokat az udvarlókat, akik -veszedelmesek, vagy ha ez nem sikerül neki, mint a jó házőrző kutya -vonítani kezd. Micsoda hálát érezzek az ilyen űzérrel szemben, aki -rendelkezésemre bocsátja a karosszékeit meg a zsámolyait, annak -fejében, hogy a szemem mindig ott legyen a maga szobájának az -ajtaján?! Ellenkezőleg. Az ilyen számító és elbizakodott fráter nem -érdemel könyörületet. Hiszen, ha csak rajtam állna!… De mikor maga -nem akarja elismerni, hogy ez az ember ugyancsak rászolgált arra a -dekorációra, amelyet a férjek nem keresnek, de…</p> -<p>– Mivel szolgált volna rá? Megcsal?</p> -<p>– Azt már nem hiszem, hogy ennyire szemtelen volna. Ha valaha -erre is rávetemednék és én megtudom, akkor az Isten legyen irgalmas -neki!… mert én menten el fogom árulni magának, lovagiatlanul, -vénasszony módra…</p> -<p>– Nem képes maga erre…</p> -<p>– Kárörömmel, kéjjel!… Még csak az kellene, hogy meg is csalja!… -Hát, ami nem igaz, azt nem mondom. De e nélkül is régen megérett -rá, hogy maga megcsalja. Így elhanyagolni egy asszonyt!… egy ilyen -asszonyt!… <span class="pagenum"><a name="Page_161" id= -"Page_161">-161-</a></span></p> -<p>– Mit tudja azt maga?</p> -<p>– Látom, hogy egész nap nincs itthon. Látom, hogy van ideje -kártyázni, de nincs ideje magát ide vagy oda elkisérni…</p> -<p>– Nagyszerű!… Őt nem mulattatja mindaz, ami engem mulattat…</p> -<p>– Ez éppen elég. Én mindent szeretek, amit maga szeret. Ha maga -az én feleségem volna, a másik szobába se mehetne át anélkül, hogy -utána ne menjek…</p> -<p>– Hat hétig, nyolc hétig. De ezen már túl vagyunk. Elkésett, -Tasziló. Akik nagyon szerelmesek, azok mindig elkésnek.</p> -<p>– Ne csúfolódjék. Tudom, hogy elkéstem volna akkor is, ha -véletlenül én kérem meg legelőször… és újra elfogok késni, amikor -majd az én Béla barátomat utóléri az a végzet, amelyet már régen -kiérdemelt. Csak azt nem értem, mért nem mondja meg ezt most is, a -szokásos kiméletlenséggel?!… Hiszen azt már számtalanszor -megmondta, hogy nem szeret, hogy engem nem tud szeretni…</p> -<p>– Azt mondtam, hogy se magát, se mást… csak az uramat szeretem. -Ez még nem kiméletlenség. De velem szemben is hálátlan. Mondja, nem -bánok én jól magával? Tulajdonképen nem volna szabad megengednem, -hogy ilyen sokat legyünk együtt. Van asszony, aki megmondta volna -az urának: »Nézd, ez a Tasziló, akit te a barátodnak tartasz, képes -volna rá, hogy elcsavarja a fejemet, ha ez nem ülne olyan jól a -nyakamon!«… És én nem árultam el magát, pedig semmi mást nem -titkolok el az uram elől… még azt se kivántam magától, hogy ezentul -csak ritkán lássuk egymást… <span class="pagenum"><a name= -"Page_162" id="Page_162">-162-</a></span></p> -<p>– De mért? Mert azt mondja magában: »Szegény Tasziló!… ő nem -számít!«… Mert mulattatják a sóhajtozásaim. Mert azt gondolja, igen -helyesen, hogy az olyan házibarát, akit senkise tart -veszedelmesnek, se a férj, se más, az asszonynak legszebb -dicsérete. Mert minden cselédje közül én vagyok a leghasznosabb; a -többi folyton kimenőt kér, én meg azon rimánkodom, hogy minél -többet lehessek a szolgálatára. Mert amióta engem ismer, nem kell -az ernyőjére meg a retiküljére vigyáznia, nem kell semmiféle -jegyről gondoskodnia, és ha Iduska nem tizenkét éves volna, hanem -csak három, nem kellene peszrát tartania…</p> -<p>– Nézze, Tasziló!… édes, drága, egyetlen Taszilóm!… nem én -mondtam, maga mondta!… Hát igen, tegyen meg nekem egy nagy, igen -nagy szívességet!… Peszrálja egy kicsit Iduskát!… vigye ki egy -kicsit sétálni!… vigye ki a kiállításba!… A szegény angol nő -elkéredzkedett… nem tagadhattam meg tőle ezt a kimenőt… megint -elvesztette a szívét valahol… hadd keresse meg. Nekem pedig itthon -kell kucorognom. Asszonyok jönnek hozzám, egy kis jótékonysági -pletykára… mert hiszen… az élet olyan szomorú, hogy kétségbe -kellene esni, ha az emberszólás vidámsága nem enyhitené meg a -bajainkat!… végre is, az alelnökük vagyok ezeknek az amazonoknak… -az uram bankjának az érdeke megkövetelte, hogy vállaljam ezt az -alelnökséget. És Iduska egy idő óta olyan fakó!… az egész gyerekből -csak a két nagy szeme maradt meg. De nem csuda, mert hiszen egész -nap csak olvasna… mindig erőszakkal kell kicipelni a levegőre. Hát -ha maga olyan aranyos <span class="pagenum"><a name="Page_163" id= -"Page_163">-163-</a></span> volna, hogy kivinné a kiállításba és -egy kicsit megsétáltatná… magával szívesen elmenne… megnéznék az -iparcsarnokot meg a gépházat s közben elmondaná neki Bakócz Tamás -életrajzát… ugy-e?… no, lássa ezért már kapna tőlem egy szép -puszit… persze, csak a homlokára!…</p> -<p>– Hja, a homlokomra?!… Értem. Ez a jótékony alelnöknő külön -puszija a külön megmosdatott pupos fiúcska számára!…</p> -<p>– Jaj, be kiállhatatlan!…</p> -<p>– Csudálkozik, hogy az ajánlata nem ragad el? Hát nézze, nekem -ezek az amazonok iszonyúan gyanusak. Félek, hogy egy huszártisztet -küldenek maguk helyett…</p> -<p>– No, hallja!…</p> -<p>– És hogy magának az iparcsarnok nem elég, hanem még a gépházat -is be kell járnunk…</p> -<p>– Ezt csak azért mondtam, hogy a gyerek valamit tanuljon is…</p> -<p>– És Bakócz Tamás életrajza?… ez semmi?… De mindegy. Azt nem éri -meg, hogy én nemet mondjak, amikor maga valamit kér tőlem. És ha -azt kívánná, hogy másszak fel az iparcsarnok tetejére vagy a -gépházban pattanjak fel a leggyorsabban forgó acélkerékre!… Én -azért jöttem a világra, hogy vakon, süketen, némán, meggondolás -nélkül teljesítsem minden parancsát.</p> -<p>– Lássa, így szeretem magát!… Ez a maga igazi formája!…</p> -<p>– Csakhogy ezen a világon minden adsza és nesze, még az olyan -őrjöngő szerelem is, mint az enyém. Meg kell igérnie, hogy még a -héten ad nekem egy órát… csak nekem magamnak!… <span class= -"pagenum"><a name="Page_164" id="Page_164">-164-</a></span> és -meghallgatja új darabomnak, <i>A szfinx</i>-nek az első -felvonását.</p> -<p>– Ez a szfinx… én vagyok?</p> -<p>– Ön mondá.</p> -<p>– És Iduska sem lehet jelen a felolvasáson? Senki se várja <i>A -szfinx</i>-et nagyobb érdeklődéssel, mint ő.</p> -<p>– Fölösleges, hogy ő is jelen legyen, mert már előbb, még ma -délután, meg fogja ismerni <i>A szfinx</i> tartalmát. Úgy számítom, -hogy Bakócz Tamás életrajzával még az iparcsarnokban el fogok -készülni és a gépházban már rá kerülhet a sor <i>A -szfinx</i>-re…</p> -<p>– Jól van, megalkudtunk. Iduskám, lelkem, gyere!… hadd -öltöztesselek át!… Tasziló bácsi, ez a kedves, jó, imádott Tasziló -bácsi kivisz a kiállításba!…</p> -<p>– Ne öltöztessem át én? Ne fésüljem meg? Ne törüljem meg az -orrocskáját?</p> -<p>– Menjen, maga utálatos!… Még meg se tette, amit kértem és már -felpanaszolja?!…</p> -<h3>II.</h3> -<p>Tizenegy évvel később:</p> -<p>– Micsoda kegyetlen teremtés maga, Iduska! Ezt a kacérságot és -ezt a szívtelenséget soha se néztem volna ki magából!</p> -<p>– Miért, Tasziló bácsi? Mert nem akarom megcsalni az uramat?</p> -<p>– Először is, ne nevezzen engem még most is Tasziló bácsinak!… -hiszen már nem kis <span class="pagenum"><a name="Page_165" id= -"Page_165">-165-</a></span> gyerek!… Én pedig még nem vagyok bácsi; -én még öcsém vagyok.</p> -<p>– Hja, erről én már nem tudok leszokni! Hiszen akkor is Tasziló -bácsinak neveztem, amikor szerelmes voltam magába!…</p> -<p>– Hát, lássa, ez a kacérság és ez az, amit én a nővel -veleszületett lelketlenségnek nevezek!… Előbb taplót dug a fülembe, -aztán, mikor látja, hogy no már megvadultam, már jól -megbokrosodtam, akkor édesdeden nevet rajtam, fügét mutat és azt -mondja, hogy: »Hej, Laboda, Laboda, lábod ide, nem oda!…« Pedig, -azon kezdem, hogy ebből a gyerekszerelem-históriából egy árva szó -sem igaz… és az egészet csak azért eszelte ki, hogy ugrasson, hogy -megvadítson és amikor már bőszebb vagyok egy húsz sebből vérző -bikánál, akkor kinevethessen.</p> -<p>– Az már nem igaz, mert én leteszem a főesküt is, a pótesküt is -– kérdezze meg csak az uramat!… neki is elmondtam – hogy Tasziló -bácsi volt az első ideálom. Nem; ezzel keveset mondok… én olyan -szerelmes voltam magába, Tasziló bácsi, hogy ekkora szerelemre csak -egy gyerek képes. Volt idő, amikor egyszerüen maga volt minden -gondolatom… és azt hiszem, nem csak úgy, egyetlen embert szerettem -magában, hanem a világ valamennyi költőjét, magát az irodalmat, az -egész férfinemet, a nagy mindenséget. Istenem, mennyire fájt a -szivem amiatt, hogy maga az én nagy szerelmemet sehogy se akarta -észrevenni és egyre csak a mamának udvarolt!… mennyit sírtam -éjszakánkint, milyen sokszor álmodtam magáról, hogyan dobogott a -szivem, ha egyszer-egyszer <span class="pagenum"><a name="Page_166" -id="Page_166">-166-</a></span> rám nézett, hány ezerszer néztem le -az utcára, hogy jön-e már, micsoda pillantásokat vetettem magára, -lopva, ha senki se láthatta!… Hát azt nem mondom, hogy az ilyen -gyerekszerelem valami nagyon tartós volna… hogy amit maga iránt -éreztem, ez volt az igazi… de szóról-szóra így volt. És ha nem -hiszi, hát kérdezzen ki. Szavaljak <i>Bakócz Tamás</i>-ból? -Felmondjam <i>Aba Sámuel</i>-t? A nagy monológot, akarja? Ma is -hibátlanul elmondom. És mutat maga nekem még egy nőt a -monarchiában, aki <i>Aba Sámuel</i>-nek legalább is a felét könyv -nélkül el tudja mondani? Hát ne mondja, hogy nem igaz; mert én be -is tudom bizonyítani… úgy, hogy egy óráig szavalok magának, mindig -csak a maga munkáiból.</p> -<p>– Ha pedig igaz, akkor nem kellett volna elmondania.</p> -<p>– Hiszen, amig ez a szerelem megvolt, olyan jól el tudtam -titkolni, hogy maga még csak nem is sejtette! És tíz évvel később, -amikor már feleség és egy másféléves bébi mamája voltam, ugyan mért -ne mondhattam volna el?!… azt, ami olyan régen elmult!…</p> -<p>– Mert gondolhatta, hogy ez a fölfedezés meg fog őrjíteni. Hát -mi vagyok én? Szent? Anakoréta? Annyira Tasziló bácsi, hogy már nem -is számítok? Ördögöt! Én még Tasziló öcsém vagyok. Ha szép az idő -és jó kedvem van, önmagamnak az unokaöcscse. Szóval, ha azt akarta, -hogy maga mellett is ugyanazt a szánalmas szerepet játszszam, -amelyre valamikor a mamája utalt, akkor ezt elmondani bűn volt, -lelketlen kokettéria, a mély érzésnek pajkos, vásott kicsúfolása. -Mert én még, igenis, bolondulok, ha egy szép asszony bolondít. -<span class="pagenum"><a name="Page_167" id= -"Page_167">-167-</a></span></p> -<p>– Még ha rossz asszony volnék is… pedig tudja, hogy nem vagyok -az… akkor se bolondítanám Tasziló bácsit, aki nem tudom hány évig -udvarolt a mamámnak…</p> -<p>– No, a viszonzatlan szerelemből nem származik vérrokonság! És -ha csak ez az aggodalma, Iduska, akkor biztosíthatom, hogy köztünk -nincs kánoni akadály.</p> -<p>– De az csak akadály, hogy most már nem Tasziló bácsiba vagyok -szerelmes, hanem az uramba?!…</p> -<p>– Ez, sajnos, már figyelemreméltó körülmény. De én be fogom -bizonyítani magának, Iduska, hogy ez a csibész nem érdemli meg a -maga szerelmét. Hogy magának vissza kell térnie a hű, a megbízható -irodalomhoz.</p> -<p>– No, hallja, Tasziló bácsi, maga a leghálátlanabb ember a -világon!</p> -<p>– Én? Ugyan miért?</p> -<p>– Már megengedjen, de az csak hálátlanság, ha így beszél az -uramról?! Egy évvel ezelőtt, amikor a mamáék Bécsbe költöztek… Az -igazat megvallva, én még ma sem értem, hogy Tasziló bácsi mért nem -ment a mama után Bécsbe?</p> -<p>– Hát Bécsben nem nyithattam ügyvédi irodát. A magyar jogot se -tudtam megtanulni soha és most elkezdjem tanulni az osztrákot? -Aztán meg, ha a Nemzeti Szinházban sem adják elő a darabjaimat, -képzelheti, mennyire nem adják elő ezeket a Burgban!… Mit -csinálhattam volna?! Fájt a szívem, de itthon cseppentem.</p> -<p>– Szóval, mikor a papát felvitték Bécsbe bankigazgatónak és így -a mamától is el kellett <span class="pagenum"><a name="Page_168" -id="Page_168">-168-</a></span> válnunk, nem volt a világon -elárvultabb, hajléktalanabb és megfagyottabb gyermek, mint maga, -Tasziló bácsi. Ekkor az én uram, aki olyan Lohengrin, aminő az -operában elő van írva, azt mondta: »Azért Tasziló bácsit nem szabad -megfosztani az otthonától, a karosszékétől, a megszokott -kényelmétől. Tehát mi átvesszük a papáék lakását és bútorait; a -papáék majd újonnan berendezkednek Bécsben. Így Tasziló bácsinak -megmarad az otthona, a karosszéke, a megszokott kényelme.«</p> -<p>– És csakugyan átvettek engem is a régi bútorokkal.</p> -<p>– Elég az hozzá, az uram érdeme, hogy ez a nagy változás Tasziló -bácsit érintette a legkevésbbé. Hogy míg mi mindnyájan -költözködtünk, Tasziló bácsi ott maradt, ahol volt. Hogy míg a -családunkban mindenki helyet változtatott, Tasziló bácsinak -moccania se kellett; csak a világ fordult egyet Tasziló bácsi -körül. És ugyancsak az uram volt az, aki egyenesen kérte a mamát, -hogy a Jozefint ne vigye magával Bécsbe, hanem hagyja nálunk. Ő -mondta a mamának: »Tasziló bácsi megszokta, hogy Jozefinnal -legyeskedjék; Tasziló bácsinak kényelmetlen volna az, ha ezentúl -egy új szobalánynyal kellene legyeskednie.« És tessék, Tasziló -bácsi azt az embert, aki már régóta mindig csupa figyelmesség -Tasziló bácsi irányában, röviden csak csibésznek nevezi.</p> -<p>– Hát nem az?!… Persze, a kötnivaló azt mondja magában: »Amíg ez -a vén fogatlan kutya körüljár a házamban, addig nyugton alhatom!… -Sok betörőt ugatott el ez már az apósom portájáról is!… Megérdemel -annyit, hogy néha megsimogassuk <span class="pagenum"><a name= -"Page_169" id="Page_169">-169-</a></span> és azt mondjuk neki: -»»Tasziló bácsi hű kutya, derék állat!««… Nem kell minduntalan haza -nézegetnem, mert Tasziló bácsi, mihelyt tiszti uniformist lát, úgy -kezd üvölteni, hogy a klubban is meghallom!« Érdemel az ilyen ember -kíméletet? Hiszen rajtam nem is mulnék!… Megmutatnám én neki, hogy -nem vagyok annyira fogatlan, mint ő képzeli!… De, hiába, maga még -nincs tisztában azzal, hogy ki ez az ember és hogy ki az, aki magát -megérdemli. Jól van; majd át fogja látni később. Hát várok.</p> -<p>– Mondja, Tasziló bácsi!… Nekem olyan furcsa, ha arra gondolok, -hogy maga régebben… talán szóról-szóra ezt mondta a mamának is?</p> -<p>– Kicsoda? Én? Ugyan hová gondol?!… Én, tulajdonképpen, annyira -komolyan, mint magának, a mamának soha sem udvaroltam. Nem is -udvarolhattam volna… hiszen akkor még azt se tudtam, mi fán terem -az igazi szerelem!… akkor én még gyerek voltam! A mama nekem nem -annyira ideálom volt, mint inkább csak barátnőm. Azt mondhatnám, -hogy: anyai barátnőm. Ő volt az, aki buzdított, bátorított. Hiszen -tudja, hogy milyen finomlelkű asszony és milyen jó ízlése van!… -Nagyon tetszett neki <i>Bakócz Tamás</i>. És ez persze jól esett -nekem; pedig akkor még nem tudtam, hogy ezt a tragédiámat soha se -fogják előadni. Hát hogyne ragaszkodtam volna a mamához!… Igaz… Még -nem is kérdeztem… Pedig, mióta hazajött Bécsből, mindig meg akartam -kérdezni… Hogyan találta szegényt?</p> -<p>– Köszönöm kérdését, eléggé jól van. Csak nagyon hízik és ez -kétségbeejti. Nem is közönséges <span class="pagenum"><a name= -"Page_170" id="Page_170">-170-</a></span> dolog, hogy a legutolsó -esztendőkben mennyire elkövéredett. Ahogy elnéztem, mennyit hízott -azóta is, hogy utóljára láttam, az jutott eszembe, hogy Tasziló -bácsi őt valamelyik darabjában »a szfinx«-nek nevezte el. Hát, -bizony, olyan széles már, mint egy operaházi szfinx. Igaz!… -elfelejtettem mondani… kérdezősködött Tasziló bácsiról is.</p> -<p>– És maga mit mondott neki rólam?</p> -<p>– Elárultam neki, hogy megint darabot ír.</p> -<p>– Csudálkozott rajta?</p> -<p>– Nem. Csak azt mondta: milyen disznóság, hogy még most sem -akarják előadni Tasziló bácsinak egyik vagy másik darabját!…</p> -<p>– Igazán? A derék, jó asszony!… Mindig szerette a darabjaimat. -Különben is, ő csupa jóság. Lássa, ő soha se csúfolta ki az -érzéseimet… Ha nem is vigasztalhatott meg, sajnált és gyöngéden -bánt velem. Soha se hittem volna, hogy olyan szívtelen lénynek -adhat életet, mint amilyen maga, Iduska.</p> -<p>– Nem értem, Tasziló bácsi, mi kifogása ellenem. Ha hibát -követtem el, amikor elárultam, mennyire szerelmes voltam magába, -valamikor régen: nem igyekszem-e mindig azon, hogy jóvátehessem a -hibámat? Nem gondoskodom-e mindenről, amit Tasziló bácsinak a -kényelme megkövetelhet? Kérdezze meg csak az uramat: nem igaz-e, -hogy tegnap este majdnem hajba kaptunk, mert ő fel akarta forgatni -a lakást, de én azt mondtam: »Erről szó se lehet… Tasziló bácsi így -szokta meg… hát mindennek úgy kell maradnia, ahogy van«…?!…</p> -<p>– Na igen. Ha az álnok Iduska nem akarja doktor Lohengrinnek azt -mondani: »Fiam, ezt én nem akarom így… és ha a fejed tetején -táncolsz, <span class="pagenum"><a name="Page_171" id= -"Page_171">-171-</a></span> akkor sem lesz így«!… ilyenkor, -ürügynek, villámhárítónak, jó a Tasziló bácsinak csúfolt udvarló -is. Ennek már úgy sem árt, ha férjemuram még egy pár gutaütést -utalványoz neki… Tasziló bácsi egyébre már nem való, de mumusnak -még megjárja. De kapott-e Tasziló bácsi tegnapelőtt csak -egyetlenegy csókot is, bár kész volt ezért örökre eladni -szerelmének minden jogát, az ősit csakúgy, mint a szerzettet? Kit -nevetnek ki, mihelyt a szerelméről kezd beszélni?… nem az -elkábított, fellovalt, bolonddá tett, megörjített Tasziló bácsit? -És lássa, a szegény mama soha se gúnyolta ki bennem a minden -részvétre méltó irót. Ellenkezőleg. Ő tartotta bennem a lelket… ő -emelt fel és támogatott, amikor elcsüggedtem… kétszer-háromszor is -meghallgatta egy-egy színdarab-tervezetemet, rögtön elolvasta, amit -megírtam, ő volt a tanácsadóm és a múzsám… ő volt az egyetlen, aki -kitartóan hitt a tehetségemben. Maga pedig, ugyanabban az órában, -amikor megtagadta tőlem azt az egyetlenegy csókot!… ugyanabban az -órában, csak úgy, mosolyogva azt kérdezte tőlem, hogy: -tulajdonképen miért is írok én színdarabokat?</p> -<p>– Bocsánat, ez rosszakaratu magyarázat. Amikor azt mondtam, -hogy: tulajdonképpen nem érdemes színdarabokat írni, ha ezeket soha -se adják elő, azt is mondtam, hogy: nekem ma is nagyon tetszenek a -Tasziló bácsi színdarabjai, pedig ma már öregebb vagyok.</p> -<p>– Nem tetszenek. És soha se tetszettek. Ez a keserű igazság.</p> -<p>– Legalább a multamat ne vádolná. Hiába tanultam meg könyv -nélkül kétezer sorát? <span class="pagenum"><a name="Page_172" id= -"Page_172">-172-</a></span></p> -<p>– Kétezer ördögöt!</p> -<p>– Ej, Tasziló bácsinak ma rossz kedve van!… És mert, ha -rosszkedvü, akkor nagyon csunya ember, hát én most egy félórára itt -hagyom… úgy sem olvasta el még az estilapokat. De ne szökjék ám -meg!… Szeretném, ha egy félóra múlva elkisérne a szabóhoz, aztán -meg a kiállításba… Emlékszik még, hogy tizenegy esztendővel -ezelőtt, az első nagy kiállítás idején, milyen sokat sétálgattunk -együtt a ligetben? Mindent maga magyarázott el nekem… de engem -semmi se érdekelt, csak <i>A szfinx</i>, meg <i>Aba Sámuel</i>… -akkor kezdte tervezgetni <i>Aba Sámuel</i>-t… Emlékszik?</p> -<p>– Nem emlékszem. Csak arra emlékszem, hogy ma már egyszer eltűnt -félórára és a félórából másfél óra lett, mert Stefike így, Stefike -úgy!…</p> -<p>– Nonono! Stefikéről nem szabad rosszat mondani! Még Tasziló -bácsinak sem szabad!</p> -<p>– Egyéb rosszat nem mondok róla, csak azt, hogy van egy -gyűlöletes tulajdonsága. Nagyon lefoglalja előlem a mamáját. Még -csak harmadfél éves, de mert a nőnemhez tartozik, hát máris -ellenségem.</p> -<p>– Még nagyon jó barátok lesznek. Tizenkét éves korában szerelmes -lesz Tasziló bácsiba és könyv nélkül fogja tudni azokat a verseket, -amelyeket Tasziló bácsi még csak ezután fog megírni. És ha akkor -megint kiállítás lesz Budapesten, Tasziló bácsi fogja megmutatni -neki az iparcsarnokot, a gépházat, az akváriumot…</p> -<p>– Nem, nem peszrálok több gyereket. Egygyel már nagyon -megjártam. <span class="pagenum"><a name="Page_173" id= -"Page_173">-173-</a></span></p> -<h3>III.</h3> -<p>Hat év multán:</p> -<p>– Tasziló bácsi, édes, kedves, aranyos Tasziló bácsi, ugy-e, -lesz olyan szíves és vigyázni fog Stefikére addig, amíg Veldenből -visszajövök? A kisasszonyt egész napra el kellett engednem -Klagenfurtba… már két hete rágja ezért a fülemet… és ha ezt a három -vizitet még ma se rázom le a nyakamról, hanem megint csak -halogatom, halogatom: végre is örökre adós maradok vele és három -asszonnyal megint megszaporodott az ellenségeim nagy tábora…</p> -<p>– Iduska, nekem nem tetszik az, hogy maga éppen akkor megy -Veldenbe vizitelni, amikor a kisasszonya Klagenfurtban van. Az meg -még jobban nem tetszik, hogy Stefikét Veldenbe nem viszi -magával…</p> -<p>– Két szóval megmagyarázhatom…</p> -<p>– Ne magyarázza. Nekem ez az egész história nem tetszik. -Főhadnagyszagot érzek.</p> -<p>– Ej, ne mókázzon, Tasziló bácsi!…</p> -<p>– Én nem mókázok. Tudja, elvben egyetértek magával. Mert az a -fráter, akinek ilyen felesége van, mint maga és mégis megállja, -hogy két hónap alatt mindössze kétszer látogassa meg a -családját…</p> -<p>– Pörtschachba nem jöhet el Budapestről minden másod nap. És -mért ne végezné otthon nyugodtan a dolgát? Tudja, hogy nem vagyok -itt magamban…</p> -<p>– Igen, tudja, hogy árguszemmel őrzöm magát!… Nos hát, az ilyen -fráter megérdemelné, <span class="pagenum"><a name="Page_174" id= -"Page_174">-174-</a></span> hogy akármi történjék vele!… Istenem, -milyen szörnyű állat is minden férj, a maga nevetséges, ostoba -elbizakodottságában!… Hát hiszen, ha csak róla volna szó, én -nevetnék a legelőször és a legjobban!… Csakhogy az erkölcs se -kutya!… de nem ám!… És kinek a kötelessége, figyelmeztetni a -tapasztalatlan asszonykát, mikor ez a legnagyobb -meggondolatlanságokba akar belebonyolódni, ha nem az öreg élet- és -ember-ismerőnek, az atyai jóbarátnak?!…</p> -<p>– Tasziló bácsi, ne legyen ilyen csunyán féltékeny! Ha az uram -volna féltékeny, aki alig lát heteken át és azt se tudja, hol -járok, mit csinálok: ezt még meg tudnám érteni. De hogy Tasziló -bácsi féltékeny, aki minden lépésemet látja, aki könyvet vezethetne -arról, hogy mit csinálok, aki a nap bármely percében bekötött -szemmel is eltalálna hozzám: ez már mégis hallatlan! Hiszen Tasziló -bácsi láthatta a legjobban, hogy én a főhadnagyot nem is vettem -komolyan!… nemcsak hogy nem tüntettem ki, hanem észre se vettem!… -Mit akar ezzel a szegény főhadnagygyal? Higyje el az én asszonyi -tapasztalatomnak, hogy a legkevésbbé veszedelmesek, a -legszelidebbek közül való.</p> -<p>– No nekem egy főhadnagy sem tetszik addig, amíg meleg, amíg -végképpen ki nem hűlt!… És női lénynek, józan állapotban, nem -hiszek addig, míg utól nem ér a gutaütés, a parilizis vagy az -aggkori elmegyöngeség.</p> -<p>– Pedig, hogy a nő csupa álnokság, ez a föltevés ma már nagyon -elavult dolog. Régente így lehetett, míg a nő csak tudatlan -rabszolgáló volt; de a nő helyzete ma már egészen más; <span class= -"pagenum"><a name="Page_175" id="Page_175">-175-</a></span> sokkal -függetlenebbek, öntudatosabbak és bátrabbak lettünk, semhogy ma is -rá volnánk utalva az örökös hazudozásra. És az új darabjába ne is -vigye bele ezt a felfogást, mert azt fogják mondani, hogy nagyon -elmaradt a világtól.</p> -<p>– Nem fogják ezt mondani; semmit se fognak mondani. Hiszen, ha -legalább már rosszat beszélnének a darabjaimról! De azokról a -darabokról, amelyeket nem adnak elő, hiába jelennek meg -nyomtatásban, nem beszél senki. Még maga sem beszél. Azelőtt, -régente, maga, az egyetlen, elolvasta a darabjaimat; vagy -meghallgatta, ha egy-egy jelenetet felolvastam. Most már, -mindenféle ürügygyel, mindig elbujik a felolvasás elől. Ismer -valamit <i>Catiliná</i>-ból? Nem. Most már nem is beszél -<i>Catiliná</i>-ról. Most már csak a főhadnagyról beszél.</p> -<p>– Nézze, Tasziló bácsi, maga jól tudja, hogy a szemrehányását -nem érdemeltem meg. Ez a rosszhiszemű érzékenykedés tehát csak arra -jó, hogy én lekéssek a háromórai hajóról. No, ne kivánja ezt! -Legyen jó fiú és ne kéresse magát tovább, vállalja Stefikét. Nem -lesz olyan nagy robot. Hét órára már itthon leszek.</p> -<p>– Nem vállalom. Hogy megint úgy járjak vele, mint a Lidón, -amikor nem tudtam legombolni a nadrágocskáját és baj lett belőle? -Nem. Én már kiöregedtem a peszraságból.</p> -<p>– Ej, akkor még csak negyedfél éves volt, most pedig már -nyolcésfél! És tudja, milyen jó kis leány; nem valami nagy feladat -szemmel tartani. Úgy el fog játszogatni a többi gyerekkel, hogy – -majd meglátja – nem okoz semmi alkalmatlanságot. Nem is kérem másra -Tasziló bácsit, <span class="pagenum"><a name="Page_176" id= -"Page_176">-176-</a></span> csak arra, hogy ne veszítse el szem -elől. A helyett, hogy a kávéházban a kártyázóknak kibicelne, vagy -egyedül sétálgatna: ma a zenét fogja hallgatni és egy padon -szivarozgatva elnézi, hogyan játszogatnak a gyerekek.</p> -<p>– És ha Stefike hamarabb elúnja, mint én?…</p> -<p>– Elviszi járkálni… uzsonálni a tejcsarnokba… vagy egy kicsit a -vízre… és mesél neki. Hiszen tudja, hogy Stefikének az a legnagyobb -mulatsága, ha Tasziló bácsinak a meséit hallgathatja!… Úgy látszik, -örökölte ezt a gyöngémet.</p> -<p>– Csakhogy nagyon ismeri már a mese-repertoáromat. És nekem -aligha fog eszembe jutni valami, amit már négyszer-ötször el nem -meséltem volna neki… Hopp, megvan!… Elmondom neki most készülő -darabomnak, <i>Orfeusz és Euridiké</i>-nek a tartalmát, mese -formájában!… Legalább megtudom, mindjárt előre, milyen hatást tenne -a közönségre, ha mégis előadnák.</p> -<p>– No, lássa, ez kitünő gondolat!… Hát igazán?…</p> -<p>– Mikor tudok én magától valamit megtagadni? Csakhogy… ezen a -világon minden: adsza és nesze… hát mit kapok érte?</p> -<p>– Egy szép puszit.</p> -<p>– A szájamra?</p> -<p>– Isten neki, a szájára!… Hanem el ne áruljon ám az uramnak, -mert agyonver!… Hiszen tudja, mit mond!… Hogy Tasziló bácsi neki -még nagyon is Tasziló öcsém!… <span class="pagenum"><a name= -"Page_177" id="Page_177">-177-</a></span></p> -<h3>IV.</h3> -<p>Másfél óra multán:</p> -<p>– Tasziló bácsi!… Tasziló bácsi!…</p> -<p>– Mi az, Stefike?</p> -<p>– A Sárika, a Pimpike meg a Tusika… azt mondják, hogy ők is -nagyon szeretnék hallgatni a mesét!… Szabad nekik is hallgatni?</p> -<p>– Szabad, ha nem szaladgálnak folytonosan, hanem csöndesen -lesznek és meg se moccannak. Aki egyszer felugrik, az többet nem -jöhet vissza.</p> -<p>– És a Gretel is hallgathatja?</p> -<p>– De hiszen a Gretel egy szót sem ért magyarul!…</p> -<p>– Azt mondja, hogy az nem baj. Neki a mese még jobban tetszik -akkor, ha nem érti.</p> -<p>– Hát én nem bánom. De a Gretelnek se szabad közben -szaladgálnia.</p> -<p>– És hallgathatja a Tusika francia kisasszonya is?</p> -<p>– Hallgathatja. Legalább meglátom, milyen hatást tenne a -külföldön.</p> -<p>– Mit mond, Tasziló bácsi?</p> -<p>– Csak azt mondtam, hogy mindenkit ide hívhatsz, aki a mesét -hallgatni akarja… de aztán csend legyen!…</p> -<p>Öt perc multán:</p> -<p>– Hol volt, hol nem volt, még az óperenciás tengeren ís túl, -volt egy öreg költő, bizonyos Orfeusz nevezetű. Hogy a másik neve -mi volt, azt már nem tudom bizonyosan. Azt hiszem: Ede. Igen, igen, -most már eszembe jutott, csakugyan Orfeusz Edének hívták. Hát ez az -Orfeusz Ede… <span class="pagenum"><a name="Page_178" id= -"Page_178">-178-</a></span> egyszer csak mit gondolt magába?!… -elővette a lantját és kiment a pusztaságba, hogy megszelidítse a -vadállatokat…</p> -<p>– De hát mért akarta megszelidíteni a vadállatokat?… Hiszen a -vadállatok úgy szépek, hogy ha harapnak!…</p> -<p>– Stefike, ne szólj közbe, mert akkor soha se lesz vége a -mesének. Azért akarta megszelidíteni a vadállatokat, mert Apolló, a -költők királya, megparancsolta, hogy mindenki, aki a költők -nemzetségéből származik, éjjel-nappal a pusztaságban járkáljon és -ha szél fúj vagy jégeső esik is, akkor is mindig nyomában legyen a -vadállatoknak, hogy lantjának zenéjével megszelidíthesse ezeket. -Csakhogy azok, akik még Orfeusz Ede előtt indultak el a -pusztaságba, mind igen rosszul jártak, mert vagy úgy -összebarátkoztak a vadállatokkal, hogy még ezeknél is harapósabbak -lettek, vagy pedig, ha nem akartak a vadállatokkal barátkozni, hát -ezek megették őket. Azért az öreg Orfeusz azt mondta magában: -»Megyek a pusztaságba és lantom zenéjével meg fogom szelidíteni a -vadállatokat, mert így parancsolta nekem az én uram-királyom!«…</p> -<p>– Ugy-e, Tasziló bácsi, ez az öreg Orfeusz bolond volt?</p> -<p>– Bizony bolond, édes Stefikém. Mert a vadállatok már messziről -meglátták és azt mondták egymásnak: »Nézzétek, ott jön Orfeusz Ede, -az öreg költő, aki lantjának zenéjével meg akar bennünket -szelidíteni!… Szaladjunk el messzire, olyan fürgén, ahogy a -lábunkat birjuk!… hogy amikorra ide ér, ne találjon senkit, akit -megszelidíthessen és nevethessünk rajta!«… És egy-kettő, a nyakukba -<span class="pagenum"><a name="Page_179" id= -"Page_179">-179-</a></span> szedték a lábukat és ahányan voltak, -annyifelé szaladtak, úgy, hogy mikor az öreg Orfeusz Ede cammogva -oda ért, már csak bottal üthette a vadállatok nyomát.</p> -<p>– Hahaha!… Hihihi!…</p> -<p>– Ezen aztán az öreg költő nagyon elbúsult és azt mondta -magában: »Hát vigye el az ördög a vadállatokat! Nem gondolok többet -rájok, hanem fölkeresem az én tündérkirálynőmet, bizonyos Euridike -nevezetűt és sokáig fogunk együtt élni, hogyha meg nem halunk.« -Csakhogy hetvenhét év telt bele, amig a pusztaságba ért, aztán -másik hetvenhét év, amig visszament és ekközben Euridike -tündérkirálynőt, aki eltévedt az erdőben, a rossz szellemek -elvitték az alvilág fejedelméhez, bizonyos Plútó Aladárhoz.</p> -<p>– Úgy hítták, ahogy a papát?</p> -<p>– Úgy biz azt!…</p> -<p>(Tasziló bácsi mind jobban belebonyolódik a mesébe. A -hallgatóság egy kis idő multán feszengeni kezd. Végre Stefike -megszólal:)</p> -<p>– Tasziló bácsi, ez a mese nem szép! Meséljen mást! Mesélje el a -<i>Hüvelyk Matyi</i>-t! Az nagyon szép!</p> -<p>(Tasziló bácsi megharagszik:)</p> -<p>– Eredj, te taknyos!… Már te is olyan szívtelen vagy, mind az -anyád?!… Meg a nagyanyád?!… De megállj!… Neked már nem is leszek a -házibarátod!…</p> -<p>(A többihez:)</p> -<p>– Hát gyerekek, aló-mars!… menjetek játszani!… A mesének -vége!…</p> -<hr class="chap" /> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_180" id= -"Page_180">-180-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h2>BAJNOKOK</h2> -</div> -<h3>I.</h3> -<p>Az urak valamennyien többet ittak a kelleténél s mikor a -vendéglőben magukra maradtak, vaskos tréfákkal kezdték ugratni azt -a pergő nyelvü cimborájukat, akit maguk közt – már senki sem tudta -miért – a Sármánynak neveztek.</p> -<p>Ez majdnem minden szombat este meg szokott történni. A Sármány -szinte kikényszerítette, hogy a megszokott heti italozás rendesen -így végződjék. Először is, mert amikor vacsora után megkezdődött a -társas iddogálás s megállapították, hogy az est italköltségét mi -cimen és ki fogja fizetni, a Sármány hétről-hétre mulatságos -leleménnyel bujt ki az alól, hogy ebben a kérdésben ő is szóba -kerülhessen. Aztán, mihelyt emiatt ingerkedni kezdtek vele, nagy -kedvvel vállalta a szóharcot s nem közönséges szellemi elevenséggel -vagdalkozott jobbra-balra, aminek a következése természetesen az -lett, hogy már az első percekben mindannyian összefogtak ellene. És -végül, a Sármányt magát is mulattatta és büszkévé tette, hogy ő -egymagában állja a csatát az egész asztallal szemben s a -mindenfelől rázúduló csúfolódást, egyet rázva magán, olyan fürgén -fröcsköli szerte, mint egy vidám pincsi a vizet, amellyel -le-leöntik. A társaságot pedig, minél megszokottabbá vált a játék, -csak annál inkább <span class="pagenum"><a name="Page_181" id= -"Page_181">-181-</a></span> szórakoztatták, nemcsak azok a viccek, -amelyek elevenén találták a nyillal teletűzdelt testü Sármányt, -hanem a fáradhatatlan és legyőzhetetlen harcos gyors és szerencsés -riposztjai is.</p> -<p>Valami hallgatag megegyezéssel mindenki belenyugodott, hogy a -Sármány nem pénzzel, hanem az elméje munkájával szolgálja meg a -maga italát s a társaság mulattatásával rójja le azt, amivel a -köznek tartozik. A Sármány pedig a szellemi felsőséget megillető -önérzettel, a sokat tapsolt szinész elégedettségével és -játszóképességével vállalta a Kasperli szerepét.</p> -<p>Hanem ezen az estén nem volt szerencséje.</p> -<p>Mint majdnem minden szombaton, most is a legtöbbször Réthátival -akadt össze a szellemi tornában. Rétháti volt a leghivatottabb, a -legveszedelmesebb s a leginkább harcrakész ellenfele, kiváltképen -azért, mert Rétháti szeretett beszélgetni és addig, mig a Sármány -nem lépett ki az arénára, akár a sportról, versenyről, akár másról -vitatkoztak, mindig ő volt a szóvivő. Aztán a Sármánnyal való -szócsatározás egyiküket se mulattatta annyira mint Réthátit. Ő -birta kedvvel, ötlettel és szóbőséggel a legjobban ezt a -hétről-hétre megujuló harcot és ő birta a legtovább, mert amikor a -többi cimbora már belefáradt a Sármány nyilazásába, ő csak akkor -kezdte el igazán a háborút, úgy hogy az eleinte általános csata -éjfél táján csaknem mindig szellemi párbajjá változott át, vagy -inkább: olyanforma jelenetté, mint amikor a felheccelt és -mindenfelé szaladgáló bikával szemben már csak a toréador áll -mereven a korláton innen.</p> -<p>De ha Rétháti főképen a harcrakészségének és küzdelemben való -szívósságának köszönhette, <span class="pagenum"><a name="Page_182" -id="Page_182">-182-</a></span> hogy a társaság őt bizta meg -képviseletével a Sármány ellen folytatott örök harcban, volt más -tulajdonsága is, mely erre a vezérszerepre mindenekelőtt őt jelölte -ki. A versenytéren szerzett kiváló sikerei óta egyebekben is ő volt -a közbizalom kiválasztottja s a legnagyobb tekintély az egész -társaságban. Aztán meg benne, a leggavallérosabb és legkészségesebb -fizetőben a Sármány született ellentétét látták és azzal, hogy a -már-már nagyon sarokba szorított Sármány helyett mindig Rétháti -állott elő, amikor fizetni kellett, szinte jogot váltott rá, hogy a -kitartott társaság-mulattató üldözésében és lemészárlásában is az -övé legyen a vezetőszerep.</p> -<p>Azon a bizonyos szombaton Réthátinak különösen jó napja volt. -Nagyon jókedvüvé tette, hogy azt a bajnokságát, amelyik a leginkább -hizelgett büszkeségének, a csütörtöki mérkőzésben újra meg tudta -védeni; valami szoknyasiker is dagasztotta az önérzetét; s a -magával való megelégedettség a közlékenységnek, a vidámságnak és az -ötletességnek a szokottnál is bővebb jelentkezésében áradt ki -belőle.</p> -<p>A Sármányt ellenkezőleg, mintha ezen az estén egészen -megfosztotta volna a lelki fürgeségétől, már akár az, hogy -tulságosan sokat ivott, akár a balsiker s a meglepetés azon, hogy -egyszerre elpártolt tőle a hadi szerencse.</p> -<p>Réthátinak minden megszólalását harsogó hahota követte. -Ahányszor felhangzott mély baritonja, mintha ugyanannyi -pörölycsapás hullott volna a Sármány fejére; és gyilkos mondásai -olyan gyors egymásutánban követték egymást, mint ahogy a kovács -üllőjéről pattog egy szikra a másik nyomába. <span class= -"pagenum"><a name="Page_183" id="Page_183">-183-</a></span></p> -<p>A Sármánynak pedig már a csatározás kezdetén se volt -szerencséje. Máskor a hosszan sistergő és sziporkázó tüzijáték -hatásait göngyölítette ki a mókáiból; most hiába szedte össze -minden éberségét, a legjobb ötlete is csak szörtyögött, pukkadozott -és hamarosan elfulladt, mint a nedves rakéta. Aztán, mikor látta, -mennyire cserben hagyta a siker, erőszakolni akarta a hatást; de -már csak együgyüségeket tudott mondani, s annyira elvesztette a -fejét, hogy végül lehurrogták és elhallgattatták.</p> -<p>Még jó darabig poharaztak s közben mindenféléről beszéltek, csak -arról nem, amiről máskor a legtöbb szó esett: a Sármány jelleméről -és kalandjairól. Már nem is szóltak hozzá; töltöttek neki is, de -különben nem foglalkoztak vele, mintha már elment volna Rétháti a -Szövetség ügyeiről kezdett beszélni; ebből nagy vita kerekedett; a -vitába a Sármány is bele akart szólni, de ugyanakkor Rétháti ujra -megszólalt s a Sármánynak senki se felelt. Érzékenykedni kezdett; -leintették.</p> -<p>Ezentúl mintha nem is látták volna. A vita mind zajosabb lett; -egyszerre ketten-hárman is beszéltek; mindenki heveskedett. A -Sármány azonban mintha egyszerre megkukult volna; kerek, sápadt, -holdvilág ábrázata vagy egy félóra hosszat néma és mozdulatlan -maradt.</p> -<p>Egy órakor Rétháti kifizette az italt s mindnyájan kimentek a -vendéglőből. Az egész társaság egy táncos mulatóhely felé tartott, -csak Rétháti vált el a cimboráktól, mindjárt az első utcasarkon. -Azt mondta, hogy haza megy, mert reggel korán kell felkelnie. Nem -akarták elereszteni, de Rétháti kiragadta magát az ölelő karokból s -futva menekült. <span class="pagenum"><a name="Page_184" id= -"Page_184">-184-</a></span></p> -<p>A többi aztán folytatta az utját és még sokáig -részegeskedett.</p> -<p>A Sármánynak Rétháti eltünése után visszatért a szava. Már az -utcán elkezdett dohogni s a mulatóban – más-más cimbora előtt, de -mindig arra célozgatva, aki már nem volt közöttük – ujra meg ujra -rákezdte:</p> -<p>– No, no. Azért nem kell olyan nagyon hencegni! Nem mindig az a -legkülönb ember, aki a legszájasabb, csak azért, mert mindig tele a -zsebe. Én szegény vagyok, az igaz; nem vagyok szép fiu, nem -tartanak ki az asszonyok; de azért rólam senki te tud rosszat -mondani. Hogy néha nincsen nálam sok pénz; igen, ez előfordul; de -azért még nem kell lenézni az embert. Aztán ki ő, mi ő, hogy olyan -lóhátról beszélget velem?! Ha az ember a hivatalában fölmegy -négyezer koronára, de ezenkivül aztán se égen, se földön semmije, -ez még nem olyan nagy dolog, hogy hencegni kellene vele. Négyezer -korona még nem jogosít fel arra, hogy az ember a nagyurat játssza. -Az igaz, vannak, akik olyan nagyszerüen tudják beosztani a -kimutatható négyezer koronájukat, hogy minél többet költenek -belőle, annál több marad nekik. Szórják a pénzt, kiházasítják a -metresszeiket, megvendégelnek boldogot-boldogtalant és azért mégse -fogynak ki a pénzből. Ez nagyon kellemes, de ha én ilyen -nagyszerüen tudnám beosztani a négyezer koronámat, ez engem még nem -tenne büszkévé. Én nem akarok gyanúsítani senkit; semmi közöm -hozzá, hogy más hol tölti tele a zsebét. De kiabálni csak az -kiabáljon, akinek a háza be van aszekurálva. Különben nekem -mindegy. Én <span class="pagenum"><a name="Page_185" id= -"Page_185">-185-</a></span> csak annyit mondok, hogy jobb, ha nem -nagyon firtatjuk egymás dolgait.</p> -<p>Nem igen ügyeltek rá. Mindenki tisztában volt vele, hogy csak a -kifütyölt szinész szól belőle, aki meg tudná fojtani a -szerencsésebb versenytársát.</p> -<p>Valaki mégis rászólt:</p> -<p>– Remélem, ezzel nem azt akarod mondani, hogy Réthátit asszonyok -pénzelik?!</p> -<p>De erre a kérdésre se kellett megfelelnie.</p> -<p>– Ugyan hagyjátok!… – szólalt meg egy másik cimbora, valami -Kávássy nevü. – Nem látjátok, hogy tökrészeg?! Hiszen fogalma sincs -róla, hogy mit beszél!… Ha kialussza magát, ő maga fog a legjobban -csodálkozni rajta, hogy mi mindent kotyogott össze a dühtől meg a -bortól pukkadozva. Morogj csak, vén komédiás, bátran moroghatsz, -senki se hallgat rád!… Nini, a Lompos Liszka!…</p> -<p>Másról beszéltek és a következő szombaton már senki sem -emlékezett az esetre, maga a Sármány sem.</p> -<h3>II.</h3> -<p>Hanem vagy egy félesztendő multán, a sportéletnek majdnem -mindegyik területén nagy kavarodást támasztott a reformra -törekedésnek valami hirtelen támadt forgószele s ezekben a -mozgalmas napokban szóba került az is, hogy a Szövetség elnökévé -Rétháti Gyurkát kellene megválasztani.</p> -<p>Ez az ötlet nagyon nem tetszett két férfiunak, akiket Kávássy -Frigyesnek és Prófosz Arnold doktornak neveztek. <span class= -"pagenum"><a name="Page_186" id="Page_186">-186-</a></span></p> -<p>Kávássy, elismerésreméltó céltudatossággal, már jó ideje -dolgozott azon, hogy felsportolja, felnótázza és feligya magát -országgyülési képviselővé. De ehhez okvetlenül szükségesnek -látszott, hogy előbb, legalább egy-két évig, a Szövetség elnöke -legyen. A hirtelen kierőszakolt elnökválság és Réthátinak a -jelöltsége azzal fenyegette, hogy régi – olyan sok szeretettel -dédelgetett és az összeköttetés-szerzés csöndes munkásságával olyan -jól megalapozott – szép terve egyszerüen össze fog omlani. Mert -Rétháti nem az az ember volt, akit könnyü szerrel és hamarosan ki -lehetett volna emelni onnan, ahova egyszer befészkelte magát.</p> -<p>Kávássy tehát egy pillanatig se habozott, hanem az első hir -hallatára elvégezte, hogy Rétháti jelöltségét már a csirájában meg -kell fojtani s erre a célra szövetkeznie kell azzal az emberrel, -akit mindenkinél jobban gyülölt: Prófosz Arnold doktorral.</p> -<p>Ez a Prófosz doktor ügyvéd volt. Egy ősrégi bank, egy -kilencvenéves nagyur meg egy gazdag egyházmegye pörös ügyeit -tartotta rendben, amelyek többet gyümölcsöztek, mint amennyi dolgot -adtak neki. A sok szabad idejét már jogászkora óta a különböző -sportok között osztotta szét s noha csak platonikusan hevült az -olimpiai játékokért – mert féltette az egészségét s ezért minden -testmozgást került – nem nyugodott addig, mig bele nem került -valamennyi nagyobb sportegyesületnek tisztikarába vagy legalább a -választmányába.</p> -<p>Azt suttogták róla: egy gyönge pillanatában valamelyik bizalmasa -előtt úgy nyilatkozott, mintha édes fia volna az egyik legtöbbet -emlegetett egyházfejedelemnek, aki egyébként előbb is, utóbb is -szentéletü <span class="pagenum"><a name="Page_187" id= -"Page_187">-187-</a></span> volt. Igazán így nyilatkozott-e, soha -se tudódott ki. De azok, akiket a leggyakrabban vendégelt meg, a -háta mögött a Páternek csufolták.</p> -<p>Lehet különben, hogy csak koravén arca, szurós tekintete, -öreges, nyekergő hangja, mindig fanyar megjegyzései és szigoru -erkölcsbiráskodása juttatták ehhez az elnevezéshez.</p> -<p>Prófosz doktor huszonöt éves korában szép vagyont örökölt az -anyjától. És beérte azzal, amije volt. Ez már csak azért se -eshetett nehezére, mert nem voltak szenvedélyei és költséges -kedvtelései. Nem a tékozlás, hanem inkább a takarékosság hajlama -volt az, amely ellen küzdenie kellett. De ha a legkevésbbé se -vágyódott pénzre, annál inkább vágyódott arra, amit társadalmi -poziciónak szokás mondani. Lihegett mindenért, ami valamelyes -szerepléssel járt együtt, bár bizonyos szeméremmel titkolni -igyekezett ezt a gyöngéjét.</p> -<p>Csakhogy neki, a vagyonos fiatalembernek, szinte reménytelenül -kellett epekednie azért, amit mások, néha egészen szegények, -könnyedén értek el. Nem volt tehetséges, nem volt kedves, vonzó -egyéniség; és különösen nem volt népszerü. Pedig a fukarságához -képest sokat áldozott azért, hogy hiveket szerezzen. De minél -buzgóbban vadászta a népszerüséget, ez annál messzebbre menekült -előle.</p> -<p>Tudta, hogy így van s bár az elnökválság kiütése óta órákon át -kinozta és álmatlan éjszakákat szerzett neki az a gondolat, hogy: -micsoda boldogság volna, beülni ebbe az elnöki székbe, ahonnan -olyan sokfelé lehet fölemelkedni!… meg se kisérelte a harcot. Pedig -szivesen sántikált volna sokat, <span class="pagenum"><a name= -"Page_188" id="Page_188">-188-</a></span> akárcsak a dicsőséggel -való elbukásért is, de még erre se volt kilátása a népszerü -Réthátival szemben.</p> -<p>Ezzel a Prófosz doktorral akart szövetkezni Kávássy, hogy még -kellő időben megfojthassa a Rétháti jelöltségét.</p> -<p>Kávássynak, abban a pillanatban, amikor megtudta, hogy Rétháti -az, akit az utjából el kell tolni, eszébe jutott, amit a Sármány -részegségében mondott. Rögtön átlátta, hogy ebből a nyilatkozatból -könnyen ki lehet hámozni Rétháti megbuktatását, még akkor is, ha a -Sármány kapálózni talál minden ilyes kisérlet ellen. Végre is sokan -hallották, hogy mit mondott s ha egy kicsit megszorítják, mondhat -még többet is.</p> -<p>Csakhogy ő, Kávássy, Réthátinak legrégibb, legjobb cimborája, -nem állhat elő azzal, amit a Sármány egy félévvel ezelőtt, nagy -részegeskedés után, csak példálózgatva s olyan formában mondott, -amely könnyüvé teszi, hogy mindent visszavonjon s szépen -kimagyarázzon.</p> -<p>Hiszen a szemébe nevetnének, ha egy félesztendővel azután, hogy -ő maga intette le a Sármányt, egyszerre csak azt kérdi: »Mit is -mondtál a multkor?!…« Beszélhet-e erről ő, aki mindennap együtt -volt Réthátival, néha órákig ült mellette s nem tudni hányszor -megitta a borát?!</p> -<p>Nem. Ebben az ügyben ő nem szerepelhet másképpen, csak mint hű -barát, aki körömszakadtig kitart a cimborája mellett. Mint a védője -vagy később: a segédje.</p> -<p>A Páternek ellenben egészen szabad a keze és a gégéje. A Páter -itt kedvére fintorgathatja az orrát. Kinyujtózkodhatik -erkölcsbiróvá, ha ez az <span class="pagenum"><a name="Page_189" -id="Page_189">-189-</a></span> öröme; és eltörheti a pálcát -Réthátinak a feje fölött – »ha így kivánja az igazság.«</p> -<p>A Páterrel való szövetkezésnek csak egy veszedelme volt. Hátha -nem éri be az alelnökséggel, hanem a jobbik részt követeli -magának?!…</p> -<p>Kávássy úgy találta, hogy még ez se volna baj. A Páter elnöksége -csak pünkösdi királyság lehet. A Páter nem népszerü s nem olyan -erős ellenfél, mint Rétháti; a Páterrel könnyü lesz elbánni.</p> -<p>Nem habozott és nem késlekedett. »Véletlenül« még az nap -találkozott Prófosz doktorral, félre hívta, és a súlyos ügyhöz illő -hangon így szólt hozzá:</p> -<p>– Kérlek, nagyon kényes dologról van szó. Titok pecsétje alatt -megsugták nekem, mint Rétháti jó emberének, hogy sokan nem akarnak -belenyugodni Réthátinak a jelöltségébe s mindenféle vádat -kovácsolnak ellene. Rétháti persze nem tud semmiről és szeretném, -ha meg lehetne kimélni ettől a boszuságtól. Azért, úgy hiszem, -nekünk, a barátainak, össze kell fognunk s a legteljesebb -diszkréciót tartva szem előtt, meg kell vizsgálnunk az ügyet, az ő -tudtán kivül. Ha kiderül, amint remélem, hogy csak kortesfogásról -van szó, gondoskodni fogunk róla, hogy megkapjon minden elégtételt. -Ha pedig mégis volna a vádakban valami, ugy-e, jobb lesz neki is, -mindnyájunknak is, ha bizalmasan figyelmeztetjük, hogy mondjon le a -jelöltségről?! Magamban nem mernék vállalkozni erre, mert meglehet, -az elfogultság megzavarná a tisztánlátásomat; de azt hiszem, te is -jóbarátja vagy Réthátinak… éles itéleted van… vannak hiveid, akik -hallgatnak rád és megnyugosznak abban, ami téged kielégít… -<span class="pagenum"><a name="Page_190" id= -"Page_190">-190-</a></span> szóval, ha te is, én is egy pár bizalmi -férfit hivunk magunk mellé, elintézhetjük az egész ügyet anélkül, -hogy kellemetlenség származnék belőle. Számíthatok rád?</p> -<p>Amaz megértette.</p> -<p>– Hogyne! – felelt.</p> -<h3>III.</h3> -<p>A »bizalmas értekezlet« előtt a Sármány csak ötölni s hatolni -tudott:</p> -<p>– Én nem vádoltam meg Réthátit és most se vádolom, mert nem -tudok róla semmi bizonyosat. Csak annyit mondtam, hogy Rétháti -sokkal többet, legalább is kétszer annyit költ, mint amennyi a -kimutatható jövedelme. A hivatalában mindössze vagy négyezer -koronára jut fel s nem egyszer hallottuk tőle, hogy nincsen semmi -örökölt vagyona. És Rétháti fiákerezik, autózik; szereti traktálni -a társaságát; nem tagad meg magától semmit, ami az uraskodáshoz -tartozik; kártyázik és veszít; költ, amire akartok; szórja a -borravalót, hogy jobban süvegeljék; és mit tudom én, még mi. Hát ez -nem telik összesen négyezer koronából. Többet mondok. Vannak -köztetek, akik ismerik a Zsenát. Ezt Rétháti kiházasította; -stafirungot vett neki; tőle magától tudom, hogy a Gyurka adott neki -kétezer koronát stafirungra. Egy szegény kis tyúknak, akit a fiatal -füszeres-segéd vesz el! Rétháti, akitől se a Zsena, se más, soha se -kivánt pénzt! És mindössze négyezer koronából! Ha ez nem tékozlás, -akkor nem tudom, hogyan <span class="pagenum"><a name="Page_191" -id="Page_191">-191-</a></span> nevezzem. Ennél többet nem mondtam -és most sem mondok.</p> -<p>Kávássy nem állhatta meg, hogy hangot ne adjon:</p> -<p>– Hm.</p> -<p>– Nem nyert kártyán, lóversenyen, osztálysorsjátékon vagy nem -örökölt valakitől egyszerre nagyobb összeget? – kérdezte a -Páter.</p> -<p>– Ha így volna, ezt tudnunk kellene.</p> -<p>– Nincs a hivatalában vagy másutt mellékjövedelme?</p> -<p>– Olyan hivatala van, ahol semmit se kereshet mellékesen s ahol -még csak a megvesztegetés se képzelhető el. Másutt pedig nincsen -elfoglaltsága.</p> -<p>– De sokszor nyert dijat, fogadni is szokott…</p> -<p>– Ez nem annyi, hogy szóba kerülhetne.</p> -<p>– Hm, – összegezte a kihallgatás eredményét, most már nem -Kávássy, hanem a Páter.</p> -<p>Aztán tanakodni kezdtek, hogyan lehetne »végére járni ennek a -dolognak«.</p> -<p>– Figyeltessétek meg detektivekkel! Mire való az a sok -magánkutató?! – mondta a Sármány, aki már nagyon szeretett volna -kibujni a neki különösen kellemetlen ügyből.</p> -<p>– Fuj! – szólt a Páter. – Aztán a detektiv úgyse tudna meg -semmit. Meglesheti, hogy mikor jött hozzám látogató vagy mikor -mentem el valahová és meddig tartott a látogatás, de hogy mennyi -pénz volt a zsebemben előbb és mennyi utóbb, ezt a rendőrkutya se -szagolhatja ki.</p> -<p>Hosszu vita kerekedett, mert senki se állott elő olyan -indítvánnyal, amely a többinek is tetszett volna. Végre is a Páter -felfogása győzött. <span class="pagenum"><a name="Page_192" id= -"Page_192">-192-</a></span></p> -<p>– Itt valami rejtelem van, annyi bizonyos – mondta – s ezt a -rejtelmet csak akkor oszlathatjuk el, ha olyanok lépnek akcióba, -akik a legközelebb állnak Réthátihoz. Akik észrevétlenül -figyelhetik meg minden lépését és észrevétlenül tarthatják szemmel -a tárcáját.</p> -<p>– A legjobb barátjai leselkedjenek rá? – botránkozott Kávássy, -de megérzett a hangján, hogy a jó érvekkel szemben nem lesz -kapacitálhatatlan.</p> -<p>– Ne felejtsd el, nem csak a Szövetségnek, magának Réthátinak is -érdeke, hogy tisztán lássunk ebben a dologban. Meglehet, egyetlen -szavával meg tudná adni a megnyugtató magyarázatot; de nem -vonhatjuk kérdőre; nincs jogunk rá, hogy megszámoltassuk; maga a -kérdés is sértés volna. Nincs tehát más választásunk, csak az, amit -mondtam. Ha tiszta, neki a legjobb, ha erről a tudtán kivül -győződünk meg. De még akkor is, ha bünös, csak kivánatos lehet rá -nézve, hogy így, a legnagyobb diskrécióval járjunk el az ügyében. -Hiszen nem akarunk neki semmi rosszat. Ha nem közénk való, minden -feltünés nélkül figyelmeztetjük, hogy erről meggyőződtünk; és -valósággal lekötelezzük azzal, hogy botrány nélkül tünhetik el -közülünk. Ha pedig ártatlan, amit remélek, megbecsülhetetlen baráti -szolgálatot teszünk neki azzal, hogy egyszer s mindenkorra letéptük -róla azt a gyanut, amelyet eddig magával cipelt. Nincs igazam?</p> -<p>Még nem fejezte be, sőt még el se kezdte, és már meggyőzte -Kávássyt. Hát persze, ha csak arról volt szó, hogy a barátunkat meg -kell kimélni valamitől, hogy a barátunkat le kell kötelezni, akkor -Kávássyra mindig számítani lehetett. <span class="pagenum"><a name= -"Page_193" id="Page_193">-193-</a></span></p> -<p>Csak éppen arra nem volt kapható, hogy ő legyen az, aki Réthátit -»szemmel tartja«. Úgy vélekedett, hogy ez a szerep csak a Sármányt -illetheti meg.</p> -<p>A Sármány hallani se akart a dologról.</p> -<p>– Ohó, nem addig van ám, hogy előbb elhinted a gyanút, és aztán, -amikor bennünket már alaposan megzavartál, egyszerre szépen el -akarsz osonni minden elképzelhető kellemetlenség elől! – -vitatkozott vele Kávássy.</p> -<p>A Páter Kávássy pártjára állott.</p> -<p>– Igen, igen!… Neked kötelességed, hogy erre vállalkozzál!… – -mondta a Sármánynak. – Te gyanusítottad meg Réthátit, tehát főképen -téged terhel az a feladat, hogy most már aztán végére kell járni a -dolognak. Kettő közül az egyik: vagy határozott váddal állsz elő a -gyanusítás helyett, vagy gondoskodnod kell róla, hogy eloszlathasd -a gyanunkat. Ez alól nem bujhatsz ki.</p> -<p>– Érdekes! – szabódott a Sármány. – Hát azt hiszitek, hogy csak -azért, mert egyszer részegségemben rosszul fogalmaztam meg a -szavaimat, ezzel jogot adtam nektek arra, hogy most már rám -kényszeríthessétek a kém szerepét?! Erről szó se lehet. Én nem -vagyok detektiv és nem kémlelek senkit, kivált a barátomat nem.</p> -<p>– Már pedig ezt a kellemetlen feladatot nem fogod másra tolni! – -szólt Kávássy. – Vagy teljesíted a kötelességedet, vagy elmondjuk a -barátodnak, hogy miket szoktál róla fogalmazni.</p> -<p>– Ne idegeskedjünk, te pedig lásd át, hogy semmi olyat nem -kivánunk tőled, ami nem volna <i>fair</i> – épített hidat a -Sármánynak Prófosz doktor. <span class="pagenum"><a name="Page_194" -id="Page_194">-194-</a></span> – Arról van szó, hogy -megvédelmezhesd a barátodat valamivel szemben, ami a te hibád. Amit -tőled követelünk, az nem szégyenletes dolog, hanem ellenkezőleg, -gavallér cselekedet. De elvárjuk, hogy teljesítsd a baráti -kötelességedet.</p> -<p>– No és ha hetekig hiába meresztgetem a szemem?… végre is, nem -bujhatok bele a zsebébe!… Nem fogjátok akkor azt mondani, hogy -kényelmesebbnek találtam, mindent visszanyelni?!…</p> -<p>– Ha nem sikerül megtudnod semmit, előttünk, a hat bizalmi férfi -előtt, ünnepiesen bocsánatot fogsz kérni Réthátitól. Ugy-e, Arnold? -Akkor gondoltad volna meg jobban a dolgot, amikor nyolc-tiz ember -jelenlétében példálózgattál arról, hogy téged nem tart ki -senki.</p> -<p>A Páter is ezen a nézeten volt. De szükségesnek tartotta -kijelenteni:</p> -<p>– Nagyon sok időd nincs a vizsgálódásra. Az elnökválasztásig -alig van két hónapunk s ha Réthátit el kellene ejtenünk, erre nem -várhatunk egy hónapnál tovább. Mert az uj jelöltünknek okvetetlenül -szüksége lenne két-három hétre, hogy megszervezhesse a pártját, -minden elképzelhető meglepetéssel szemben. Ugy-e Frigyes?</p> -<p>Frigyes most már, egyelőre, mindenben egyetértett a Páterrel. -Kissé sokalta ugyan az egyhónapos határidőt, de nem akart a -szövetségesénél türelmetlenebb lenni. Beleegyezett tehát, hogy a -Sármány egy hónapig tetszése szerint szemlélődhessék, csak azt -kötötte a lelkére, hogy:</p> -<p>– Ne vesztegesd az időt és ne sajnáld a fáradságot. Gondold meg, -hogy a te hibád, ha idáig fejlődött a dolog, hogy máris sokan -tudnak <span class="pagenum"><a name="Page_195" id= -"Page_195">-195-</a></span> róla és hogy arról van szó, ami -mindnyájunknak a legdrágább: a jó hirnévről. Talán csak a Rétháti, -talán az egész Szövetség jó hirnevéről.</p> -<h3>IV.</h3> -<p>A beavatottak diszkréciót fogadtak, de a következő héten már az -egész Szövetség tudta, mi »lóg« az elnökjelölt felett. Nyiltan -senki se beszélt erről, de mindenki suttogott róla, még a pincérek -is; Rétháti pártja nem hitte el, hogy a »diszkrét vizsgálat« -Réthátit kompromittálhatja s megmaradt amellett, hogy a Szövetség -legnépszerübb emberét csak kortesfogásból gyanusították meg, de az -eddig közömbösek uj jelölteket is kezdtek emlegetni, Kávássyt, a -Pátert és másokat. Rétháti nem értette – később se tudta meg soha – -hogy egyszerre mért néznek rá az emberek olyan furcsán; Sármányt -mindig ott lehetett látni Réthátinak a sarkában; s Kávássy is, a -Páter is a legjobbat remélte.</p> -<p>De ez a reménykedés nem élhetett sokáig. Három hét se telt bele -és a Sármány tudatta Kávássyval, hogy össze kell hivni a bizalmi -férfiakat, mert ő minél hamarább be akar számolni vizsgálódásának -eredményével.</p> -<p>A bizalmas értekezleten aztán ezzel a meglepő nyilatkozattal -kezdte meg beszámolóját:</p> -<p>– Mindent tudok. És előre kijelentem, hogy kész vagyok -ünnepiesen bocsánatot kérni Réthátitól, ha ragaszkodtok ehhez a -kivánsághoz. De azt hiszem, helyesebb, ha Réthátit nem bosszantjuk -<span class="pagenum"><a name="Page_196" id= -"Page_196">-196-</a></span> meg annak elmondásával, hogy mi történt -és azt az elégtételt, amely őt megilleti, a tudtán kivül adom meg -neki. Végre is kivületek senki se tudhatja, hogy én őt -meggyanusítottam, ha tehát előttetek elismerem, hogy -meggondolatlanul beszéltem, hogy menthetetlenül igazságtalan -voltam, ezzel tökéletesen jóváteszem, amit vétettem. Neki csak -kellemetlen lehetne, ha megtudná, hogy gyanuval illettük, -vádlottként szerepeltettük, megfigyeltük és hogy beleütöttük az -orrunkat olyan dolgaiba, amelyekről nem tartozik nekünk számot -adni. Az ünnepies bocsánatkérésem is csak bánthatná, sérthetné, -bosszanthatná és nekünk nincs jogunk rossz érzést okozni, -bosszuságot szerezni annak a derék embernek, aki a barátunk. Azért -kérlek benneteket, érjétek be vele, ha csak itt, in camera -caritatis nyilatkoztatom ki, hogy Rétháti a legfeddhetetlenebb, a -legkifogástalanabb gentleman a világon.</p> -<p>– Szóval, csak járt a szád? – tört ki leplezetlenül Kávássyból a -düh.</p> -<p>– Rosszul számítottad ki, hogy mennyit költ? – kérdezte a Páter -gúnyosan.</p> -<p>– Nem. Csakugyan sokkal többet ad ki, mint amennyit megkeres és -amit a jövedelmén felül költ, azt kapja valakitől. Még pedig -asszonytól kapja. Sőt öregasszonytól. Csakhogy ez az öregasszony az -édesanyja.</p> -<p>– Kiderül, hogy az anyjának uradalmai vannak – szólt a Páter, -olyan hangon, amely nem titkolta el a kételkedését.</p> -<p>– Nincsenek uradalmai, de sokat keres. Mert az anyja francia -nyelvmesternő, akinek nagyon jó házai vannak; azt mondják, -Budapesten egy <span class="pagenum"><a name="Page_197" id= -"Page_197">-197-</a></span> francia se keres a leckéivel annyit, -mint Réthátinak az anyja. És az öregasszonynak már nagyon kevés -kell; jóformán minden jövedelmét a fiának adja; több gyereke -nincs…</p> -<p>– Ezt mind magától Réthátitól tudod? – kérdezte Kávássy, a -csúfolódás hangjával fejezve ki, hogy a francia leckék nagy -jövedelmességét mesének tartja.</p> -<p>Még nem adott fel minden reményt. Igy okoskodott:</p> -<p>– Rétháti megneszelte mi készül. Hogy mentséget találjon, amögé -bújt, hogy az anyja órákat ad. Úgy tett mintha nem tudna semmiről s -telebeszélte a Sármány fejét azzal, amit magyarázatul hamarjában -kieszelhetett. És ez az állat mindent elhisz. Vagy legalább úgy -tesz, mintha mindent elhinne, csakhogy ne kellessen -bizonyítania.</p> -<p>Hanem a Sármány mindjárt kiábrándította:</p> -<p>– Réthátival én erről nem beszéltem. És ne gondoljátok, hogy én -most puszta találgatással állok elő, hogy csak épen föltevés az, -amit mondok, mert én nektek itt csakis azzal számolok be, amiről -meggyőződtem.</p> -<p>– Hát talán mondanál valamit arról is, hogy miképen nyomoztad ki -ezt a semmit! – türelmetlenkedett Kávássy.</p> -<p>– Kérlek, szívesen. Először is, megbíztam egy magánkutatót, -figyeltesse meg Réthátit. Ki volt nála, meddig; mikor, hová ment és -meddig maradt ott, kivel beszélt az utcán, s a többi. Elmult egy -hét; soha semmi, ami gyanus volna és a detektiv adatai megegyeztek -az én tapasztalataimmal, mert amint tudjátok, kivált az esti -óráktól fogva, nem igen tágítottam mellőle, amig haza nem ment. Egy -<span class="pagenum"><a name="Page_198" id= -"Page_198">-198-</a></span> hét multán észrevettem, hogy fogytán -nála a pénz. Úgy tettem, mintha ezt nem is sejteném és kölcsönt -kértem tőle. Ez ebédnél történt, vasárnap. »Most nincs, de majd -este adok« – ezt felelte. És este adott, pedig délután nem volt -sehol másutt, csak az anyjánál. Erre megesküszöm, mert messziről -követtem. Láttam melyik házba tér be és melyik lakásajtón nyit be. -Az anyjától hazament s este a vacsoráig én voltam az egyetlen -látogatója. Ez felnyitotta a szememet. A detektivem aztán megtudta, -hogy Réthátinak az anyja hova jár leckét adni, mennyit keres, -hogyan él, mit költ, amit akartok. Már ezzel is beérhettem volna, -de – hogy felületességgel ne vádolhassatok – még két hétig lestük, -én meg a detektiv. Parancsoljátok, hogy elmondjam a -részleteket?</p> -<p>– A részleteket tartsd meg magadnak a fáradozásod jutalmául – -szólt boszusan Kávássy.</p> -<p>– Akkor még csak egyet kell elvégeznünk. Remélem, nem kivánjátok -tőlem, hogy egyedül fizessem a magánkutatót?! Igaz, az első hiba az -enyém volt, de ezt levezekeltem a sok szaladgálásommal; és nem -illenék, hogy jómódú urak egy szegény ördög költségén elégítsék ki -a kiváncsiságukat…</p> -<p>– Nem vinne el az ördög, a magánkutatóddal együtt?!…</p> -<p>– Neked úgy kell! – torkolta le Kávássyt a Páter. – Mit indulsz -el egy részegnek a kotyogása után?!… De én, akinek semmi közöm az -egész dologhoz?!… Még pénzt is áldozzak érte, hogy tisztázhasd azt -a barátodat, aki ezután a mentő-akció után épen engem buktat ki a -Szövetség elnöki székéből?! <span class="pagenum"><a name= -"Page_199" id="Page_199">-199-</a></span></p> -<h3>V.</h3> -<p>Rétháti, a feddhetetlen és kifogástalan gentleman, két nappal az -után, hogy óriási többséggel választották meg a Szövetség elnökévé, -órákig azon törte a fejét, hogy mit hazudjon annak az -öregasszonynak, akitől a vasárnapi lakoma előreláthatóan nagy -költségét mindenáron meg kellett szereznie: az édesanyjának.</p> -<p>Mert azzal tisztában volt, hogy ha becsületesen megmondja neki: -»Mama, nekem sok embert kell megvendégelnem és sehonnan se tudom az -ehhez szükséges pénzt megszerezni«, a kis öregasszony azt fogja -felelni:</p> -<p>– Ó, édes, szegény Geo-m, de hiszen tudod, hogy most nekem sincs -pénzem!… És ha volna is pénzünk, mért költekeznél erre?!… -Megvendégelni egy egész sereg embert!… már hogy lehet ezt megvárni -egy olyan fiutól, aki nem gazdag?!… Fizesse meg a vacsoráját kiki -és úgy ünnepeljenek! Bolondság volna ilyenekre szórni el a pénzt, -még akkor is, ha nem volna szükségünk minden garasunkra!…</p> -<p>Pedig boldoggá és büszkévé tette az a tudat, hogy az ő szép és -nagy fia, ez a vasgyúró, aki mindenkit legyőz, ez a -bajnok-fejedelem, ez a férfiak disze-virága, ilyen kitüntetéshez -jutott, amit különben természetesnek talál. De úgy gondolkozik, -hogy Geo-t most már nem lehet lecsapni az elnökségből, ha nem is -fizet pezsgőt fűnek-fának. Hát mért fizetne akkor?! Uriember nem -kivánja ezt tőle s a léhütőknek fizessen?!</p> -<p>Ő ezt nem érti. Soha se fogja elhinni, hogy nem az a legbölcsebb -dolog a világon, ha az <span class="pagenum"><a name="Page_200" id= -"Page_200">-200-</a></span> ember élére rakja a garast és mindent -megtakarít, amit csak félredughat. Hogy stilusosan kell élni, ha az -ember valami nagyobbra tör és ki akar emelkedni a szegénységből. -Hogy sikereket csak az érhet el, akinek van szive, apró -ajándékokkal kötelezni le az egész környezetét. Hogy a világ csak -attól nem sajnálja az elismerését meg a nagy ajándékait, akiben nem -vesz észre kicsinyességet, aki imponálni tud neki az uri -föllépésével.</p> -<p>Ő ezt, szegényke, már soha, de soha nem fogja átlátni.</p> -<p>És igaz, legutóbb nagyon is kimerítette azt a régi szekrényt, -melynek a legfelsőbb polcán, a tiszta fehérnemü alatt, Maman a -szegényes kis kincstárát tartotta: a takarékpénztári könyveit, az -egypár értékpapirját, az aranyait. Igaz, mostanában mindent -elszedett tőle, amit csak elszedhetett; igaz, szegényke meg is -mondta neki:</p> -<p>– Geo-m, lelkem, édes szerelmem, most egy darabig légy -takarékos, mert hamarosan nem tudnálak kisegíteni. Légy takarékos, -angyalkám; hidd el anyádnak: kis patakokból lesznek a nagy -folyók.</p> -<p>De hát ezt a lakoma-költséget a föld alól is elő kell teremteni. -Most amikor olyan nagyot ugrott előre és annyi tekintet szegeződik -rá, nem mutatkozhatik kicsinyesnek. A karriérje megköveteli, hogy -stilusos legyen a föllépése. A hirtelen letörést jelentené, ha a -népség és katonaság úgy itélne, hogy: gazdag embert kellett volna -választani elnöknek.</p> -<p>És anyjának, ha nem az egyik, hát a másik rejtekben, még -okvetetlenül van annyija, amennyiből két lakoma is kifutná. Hiszen -minden fiókban, minden ládában el-eldug egyetmást, arra gondolva, -<span class="pagenum"><a name="Page_201" id= -"Page_201">-201-</a></span> hogy ha egyszer meglopnák, akkor is -megmaradjon az, amit a tolvaj nem talált meg. Minden sarokba -félrekapar valamit, szegényke.</p> -<p>Még ha véletlenül minden pénz nélkül volna is, akkor sem egészen -vagyontalan. Mert az ékszerei bizonyosan megvannak. Ezektől csak -régente, a legnagyobb szükség idején vált meg egy-két napra; és ha -azokban a rossz napokban néha a zálogházba is el kellett mennie: -mihelyt pénzhez jutott, mindig az volt első dolga, hogy sietett -kiváltani az ereklyéit; nem volt nyugta, amig ezek nem kerültek -haza.</p> -<p>Hát a legrosszabb esetben ezeket az ékszereket most is be lehet -vinni a zálogházba.</p> -<p>De ha azzal állít be hozzá, hogy lakomaköltségre kell a pénz, a -kis öregasszony nem fogja megérteni a bankett szükségességét és -hogy megóvja Geo-ját a pazarlástól, le fogja tagadni, hogy még van -annyija, amennyi most Geo-nak kellene. Nem azért, hogy magának -tartsa meg, hanem hogy eltegye Geo-nak, »valami hasznosabbra«. -Hiába magyarázgatná anyjának, milyen sokat jelent neki ez a -bankett, beszélhetne órákig, a makacs kis öreg ezt soha se látná -át. És ha az ékszerek is szóba kerülnének, erélyesen védené -relikviáit, talán sirna is… ami Geo-t mindig elérzékenyíti és -leszereli.</p> -<p>Tehát valami mást kell kieszelni.</p> -<p>Szó sincs róla, nem szép, sőt nagyon csúnya dolog, nem járja, -hogy ennyire kifosztja szegénykét. De módjában volna-e anyjának a -sorsán csak a legkevesebbet is változtatni, ha soha el nem venne -tőle semmit, sőt még ő kinálna neki akármennyit?! Nem. Nincs -hatalom, amely rábírhatná, hogy <span class="pagenum"><a name= -"Page_202" id="Page_202">-202-</a></span> nagyobb lakásba menjen, -két cselédet tartson, kocsin járjon, hogy többet költsön a -kosztjára és ruházatára, hogy költekezzék egy kicsit a szórakozásra -is. Neki mindez nem kell. Neki az az egyetlen öröme, neki az a -boldogság, ha félrerakhat Geo-nak. És mert nincs hatalma ezen -változtatnia, nem vét az anyja ellen nagyot, ha elszedegeti a -pénzét; tulajdonképen csak előbb költi el, ami ugyis rámaradna, -amit később ugyis csak ő költene el.</p> -<p>Milyen furcsa is egy anya!… némelyik anya!…</p> -<p>Eszébe jutott, nem először, de most is csak egy pár pillanatra, -milyen nagy ideje annak, hogy az anyja mindent elvon magától, amit -csak lehet és mindent félrerak neki. Azóta van ez így, amióta -szegényke huszonhárom éves korában özvegyen maradt. Ez a kis -öregasszony már a fiatalságát is abban töltötte el, hogy órát adott -és megint órát adott, reggeltől estig, mert azt akarta, hogy -Geo-nak mindene meglegyen és mert soha se volt elég neki, amit -Geo-nak félretehetett.</p> -<p>Még tizenhat éves se volt, amikor árva lett és gyászruhájában -ide került, ebbe a neki idegen országba, egy grófi házhoz. Három -évvel később férjhez ment a gróf ispánjához, egy olyan Rétháti -Gyurkához, amilyen ő ma. Aztán, mikor az erős embert a véletlen -megölte, a kis fiával meg a grófi család ajánló levelével -felköltözött Budapestre és elkezdte azt az életet, amelyet ma is -folytat. Reggeltől estig egyik leckéről a másikra siet… mert mindig -siet, hogy későn ne érkezzék, de nem ül villamosra, hogy annál több -maradjon Geo-nak… <span class="pagenum"><a name="Page_203" id= -"Page_203">-203-</a></span> már úgy megszokta a sietést, hogy -otthon is sietve jár-kel a szobában.</p> -<p>– Ej, no, nem olyan nagy dolog az, francia órát adni!… – -csitítgatta Rétháti a lelkiismeretét, mialatt az anyja lakása felé -tartott. – Az ember eldiskurál… és úgy megszokta, hogy már inkább -mulatság neki, kivált az ismerős családoknál.</p> -<p>– Geo, neked valami bajod van! – kiáltott fel az özvegy -Réthátiné, amikor felágaskodott, hogy megcsókolhassa a fiát, aki -lehajolt hozzá. (A kis öreg olyan csöppség volt, hogy a hónaljáig -se ért Geo-jának.)</p> -<p>– Nincs nekem semmi bajom – felelt a vasgyúró.</p> -<p>De ehhez is, később is, olyan szomorú pofákat vágott, mint akit -már el akar vinni az őszi szél.</p> -<p>– Geo, mi bajod? Mit akarsz eltitkolni előlem?</p> -<p>Geo egy darabig úgy lógatta a fejét, mint akiből harapófogóval -se lehet kivenni a titkát. De a kis öregasszony addig -sürgölődött-forgolódott körülötte, addig faggatta-vallatta, míg -végre előállott vele, hogy: kártyázott, vesztett és nemcsak a -készpénze úszott el, hanem adósságot is csinált, becsületszóra.</p> -<p>Aztán lehorgasztotta az orrát, mint amikor pénzt szokott -kérni.</p> -<p>– Mennyivel maradtál adós?</p> -<p>Geo megmondta az összeget.</p> -<p>– És ezt huszonnégy óra alatt ki kell fizetni?</p> -<p>– Valamivel több időm van rá. Vasárnap estig kaptam -haladékot.</p> -<p>– Ó, addig nem szerezhetem meg! Ha legalább egy hetünk volna rá! -<span class="pagenum"><a name="Page_204" id= -"Page_204">-204-</a></span></p> -<p>– Hiszen tudom, hogy nincsen pénzed. De… ha nem féltenéd annyira -az ékszereidet…</p> -<p>– Geo, te megint megcsalsz engem, mint akkor, amikor a rossz -lánynak adtál pénzt!…</p> -<p>– Félreértettél. Épen azt akartam mondani, hogy az egyetlen -dolgot, amit felajánlhatnál, el se fogadnám, mert tudom, mennyire -aggaszt, ha az ékszereid nincsenek itthon… De minek is beszélünk -erről?!… Látod, nem akartam elmondani!… Igazán nincs értelme, hogy -nyugtalanná tegyelek vele. Majd csak előteremtem valahonnan. Te ne -is törődjél a dologgal!…</p> -<p>Hogy ő ne törődjék Geo-nak a kártyaadósságával!</p> -<p>Még sokáig tanakodtak. Aztán, mikor Geo menni készült:</p> -<p>– Majd megpróbálok holnap valamit – szólt a kis öregasszony. – -De ha azt hiszed, hogy neked előbb sikerülhet, hát nézz utána te -is!… Az ékszerekre majd csak akkor gondoljunk, ha nem marad más -választásunk. Szombat délig erre még ráérünk.</p> -<p>Geo megigérte, hogy holnap este is jelentkezni fog, hirt adni -róla, milyen sikerrel járt a kisérletezése. Aztán kezet csókolt és -elment.</p> -<p>– Igazán kellemetlen, hogy erre kellett fanyalodnom! – gondolta, -amíg lejutott a lépcsőn. – Szegényke!… Milyen sokba került neki az -az öröm, hogy anyává lehetett, milyen hosszan fizet azért a -hároméves, rövid, rég elmult boldogságért!… <span class= -"pagenum"><a name="Page_205" id="Page_205">-205-</a></span></p> -<h3>VI.</h3> -<p>Tíz percig se aludt s már felriadt. Azt álmodta, hogy szörnyű -meredek szélén vezette kis Geo-ját és fiacskája egyszerre csak -kirántotta kis kövér kezét anyja kezéből, szaladni kezdett, -elcsúszott és leesett a mélységbe.</p> -<p>– Istenem, milyen őrült vagyok!… De hiszen Geo az öngyilkosságot -forgatja a fejében!… Szegény, drága gyermekem!… De hát hol volt az -eszem?!… Pedig, ha nem vagyok olyan együgyü, meg kellett volna -értenem, mért nem akarja megvallani, hogy mi bántja?!…</p> -<p>Kiugrott az ágyból és öltözködni kezdett, hogy utána rohanjon. -De aztán eszébe jutott, hogy Geo ebben az időben máskor se szokott -otthon lenni… épen ma menne haza, amikor a halál gondolatával -vívódik?!…</p> -<p>– Dehogy van otthon, szegény gyermekem!… Ki tudja, hol barangol -a sötét éjszakában?!… Talán ő maga se tudja, merre jár!…</p> -<p>(Vidáman beszélgetett és ivott, a feddhetetlen gentleman.)</p> -<p>Visszafeküdt az ágyába.</p> -<p>– Még csak tizenegy óra. Istenem, mikor lesz még reggel!… Mit -fogok még addig kiállani!… De úgy kell nekem!… Úgy kell egy ilyen -önző vén kutyának!… Hát aztán, ha elvesznének is az ékszerek?!… Mi -az?!… De ha… ó, még, a gondolat se alakuljon ki bennem!…</p> -<p>És telesirt két zsebkendőt.</p> -<p>– Itt ül szegény, nálam – zokogott – majdnem egy óra hosszat, a -legnagyobb gyötrelmek <span class="pagenum"><a name="Page_206" id= -"Page_206">-206-</a></span> közt, rosszul titkolgatott -kétségbeesésben és nekem eszembe se jut, hogy hiszen még pénzem is -van, csak ki kell nyujtanom érte a kezemet!… Mert itt van, a -fiókomban, amit a temetésemre szántam, hogy neki erre ne kelljen -költekeznie, egy takarékpénztári könyvben!… csak át kellett volna -adnom neki!… O, ezt az éjszakát nem felejtem el!… De megérdemlem, -megérdemlem!…</p> -<p>Egész éjjel nem hunyta le a szemét.</p> -<p>Öt órakor fölkelt s rohant a takarékpénztári könyvvel a fia -lakására. A bajnok ur épen akkor érkezett haza.</p> -<p>De csakhogy élt!…</p> -<p>Amikor kisirta az örömkönnyeit, már nem lehetett szó arról, hogy -hazamenjen és egy-két órát aludjék. Néhány hónap óta már hétkor meg -kellett kezdenie a leckéit egy kisasszonynál, akinek javító -vizsgálatot kellett tennie a francia nyelvtanból s aki máskor nem -ért rá órát venni.</p> -<p>És mire Geo horkolni kezdett, a picinyke bajnok már ott volt az -élet nagy küzdőterén és diktálta a kisasszonynak, hogy mit -irjon:</p> -<p>– Les chambres hautes ne sont-elles pas saines? Oui, Monsieur, -et l’eau pure est aussi très saine.</p> -<hr class="chap" /> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_207" id= -"Page_207">-207-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h2>TARTALOM.</h2> -</div> -<ul class="TOC"> -<li>A tóparti gyilkosság <span class="ralign"><a href= -"#Page_3">3</a></span></li> -<li>Családalapítás <span class="ralign"><a href= -"#Page_116">116</a></span></li> -<li>A házibarát <span class="ralign"><a href= -"#Page_153">153</a></span></li> -<li>Bajnokok <span class="ralign"><a href= -"#Page_180">180</a></span></li> -</ul> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<div class="transnote"> -<p class="center"><span class="caption">Javítások.</span></p> -<p>Az eredeti szöveg helyesírásán nem változtattunk.</p> -<p>A nyomdai hibákat javítottuk. Ezek listája:</p> -<table summary="Javítások"> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_4">4</a></td> -<td>Allotta</td> -<td>Állotta</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_47">47</a></td> -<td>bogy én tudni</td> -<td>hogy én tudni</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_50">50</a></td> -<td>Es te</td> -<td>És te</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_52">52</a></td> -<td>Es ha</td> -<td>És ha</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_53">53</a></td> -<td>Es ha</td> -<td>És ha</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_56">56</a></td> -<td>Es valósággal</td> -<td>És valósággal</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_66">66</a></td> -<td>Es akkor</td> -<td>És akkor</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_70">70</a></td> -<td>At kellett</td> -<td>Azt kellett</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_70">70</a></td> -<td>En, a Szent</td> -<td>Én, a Szent</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_72">72</a></td> -<td>O azt</td> -<td>Ő azt</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_80">80</a></td> -<td>clszavaltam</td> -<td>elszavaltam</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_83">83</a></td> -<td>Es hogy</td> -<td>És hogy</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_95">95</a></td> -<td>Almomban</td> -<td>Álmomban</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_98">98</a></td> -<td>Es elmondhatja-e</td> -<td>És elmondhatja-e</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_103">103</a></td> -<td>En – kivált</td> -<td>Én – kivált</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_119">119</a></td> -<td>önbiizalmával</td> -<td>önbizalmával</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_129">129</a></td> -<td>Da ha nem</td> -<td>De ha nem</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_136">136</a></td> -<td>Es az</td> -<td>És az</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_141">141</a></td> -<td>Es Hellácska</td> -<td>És Hellácska</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_141">141</a></td> -<td>Es ha</td> -<td>És ha</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_142">142</a></td> -<td>En edzett</td> -<td>Én edzett</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_146">146</a></td> -<td>Es Hellácska</td> -<td>És Hellácska</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_151">151</a></td> -<td>És aztán</td> -<td>Es aztán</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_153">153</a></td> -<td>En most egy</td> -<td>Én most egy</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_163">163</a></td> -<td>Es hogy</td> -<td>És hogy</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_166">166</a></td> -<td>Es mutat</td> -<td>És mutat</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_169">169</a></td> -<td>O volt</td> -<td>Ő volt</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_169">169</a></td> -<td>En?</td> -<td>Én?</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_170">170</a></td> -<td>»a szfinx-nek</td> -<td>»a szfinx«-nek</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_172">172</a></td> -<td>Es mert</td> -<td>És mert</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_174">174</a></td> -<td>Es kinek</td> -<td>És kinek</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_175">175</a></td> -<td>Es tudja</td> -<td>És tudja</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_176">176</a></td> -<td>Es nekem</td> -<td>És nekem</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_179">179</a></td> -<td>Űgy hítták</td> -<td>Úgy hítták</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_181">181</a></td> -<td>O birta</td> -<td>Ő birta</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_185">185</a></td> -<td>késdésre</td> -<td>kérdésre</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_206">206</a></td> -<td>Es mire</td> -<td>És mire</td> -</tr> -</table> -</div> -<div lang='en' xml:lang='en'> -<div style='display:block; margin-top:4em'>*** END OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK <span lang='hu' xml:lang='hu'>A TÓPARTI GYILKOSSÁG ÉS EGYÉB ELBESZÉLÉSEK</span> ***</div> -<div style='text-align:left'> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -Updated editions will replace the previous one—the old editions will -be renamed. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -Creating the works from print editions not protected by U.S. copyright -law means that no one owns a United States copyright in these works, -so the Foundation (and you!) can copy and distribute it in the United -States without permission and without paying copyright -royalties. Special rules, set forth in the General Terms of Use part -of this license, apply to copying and distributing Project -Gutenberg™ electronic works to protect the PROJECT GUTENBERG™ -concept and trademark. Project Gutenberg is a registered trademark, -and may not be used if you charge for an eBook, except by following -the terms of the trademark license, including paying royalties for use -of the Project Gutenberg trademark. If you do not charge anything for -copies of this eBook, complying with the trademark license is very -easy. You may use this eBook for nearly any purpose such as creation -of derivative works, reports, performances and research. Project -Gutenberg eBooks may be modified and printed and given away—you may -do practically ANYTHING in the United States with eBooks not protected -by U.S. copyright law. Redistribution is subject to the trademark -license, especially commercial redistribution. -</div> - -<div style='margin-top:1em; font-size:1.1em; text-align:center'>START: FULL LICENSE</div> -<div style='text-align:center;font-size:0.9em'>THE FULL PROJECT GUTENBERG LICENSE</div> -<div style='text-align:center;font-size:0.9em'>PLEASE READ THIS BEFORE YOU DISTRIBUTE OR USE THIS WORK</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -To protect the Project Gutenberg™ mission of promoting the free -distribution of electronic works, by using or distributing this work -(or any other work associated in any way with the phrase “Project -Gutenberg”), you agree to comply with all the terms of the Full -Project Gutenberg™ License available with this file or online at -www.gutenberg.org/license. -</div> - -<div style='display:block; font-size:1.1em; margin:1em 0; font-weight:bold'> -Section 1. General Terms of Use and Redistributing Project Gutenberg™ electronic works -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.A. By reading or using any part of this Project Gutenberg™ -electronic work, you indicate that you have read, understand, agree to -and accept all the terms of this license and intellectual property -(trademark/copyright) agreement. If you do not agree to abide by all -the terms of this agreement, you must cease using and return or -destroy all copies of Project Gutenberg™ electronic works in your -possession. If you paid a fee for obtaining a copy of or access to a -Project Gutenberg™ electronic work and you do not agree to be bound -by the terms of this agreement, you may obtain a refund from the person -or entity to whom you paid the fee as set forth in paragraph 1.E.8. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.B. “Project Gutenberg” is a registered trademark. It may only be -used on or associated in any way with an electronic work by people who -agree to be bound by the terms of this agreement. There are a few -things that you can do with most Project Gutenberg™ electronic works -even without complying with the full terms of this agreement. See -paragraph 1.C below. There are a lot of things you can do with Project -Gutenberg™ electronic works if you follow the terms of this -agreement and help preserve free future access to Project Gutenberg™ -electronic works. See paragraph 1.E below. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.C. The Project Gutenberg Literary Archive Foundation (“the -Foundation” or PGLAF), owns a compilation copyright in the collection -of Project Gutenberg™ electronic works. Nearly all the individual -works in the collection are in the public domain in the United -States. If an individual work is unprotected by copyright law in the -United States and you are located in the United States, we do not -claim a right to prevent you from copying, distributing, performing, -displaying or creating derivative works based on the work as long as -all references to Project Gutenberg are removed. Of course, we hope -that you will support the Project Gutenberg™ mission of promoting -free access to electronic works by freely sharing Project Gutenberg™ -works in compliance with the terms of this agreement for keeping the -Project Gutenberg™ name associated with the work. You can easily -comply with the terms of this agreement by keeping this work in the -same format with its attached full Project Gutenberg™ License when -you share it without charge with others. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.D. The copyright laws of the place where you are located also govern -what you can do with this work. Copyright laws in most countries are -in a constant state of change. If you are outside the United States, -check the laws of your country in addition to the terms of this -agreement before downloading, copying, displaying, performing, -distributing or creating derivative works based on this work or any -other Project Gutenberg™ work. The Foundation makes no -representations concerning the copyright status of any work in any -country other than the United States. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E. Unless you have removed all references to Project Gutenberg: -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E.1. The following sentence, with active links to, or other -immediate access to, the full Project Gutenberg™ License must appear -prominently whenever any copy of a Project Gutenberg™ work (any work -on which the phrase “Project Gutenberg” appears, or with which the -phrase “Project Gutenberg” is associated) is accessed, displayed, -performed, viewed, copied or distributed: -</div> - -<blockquote> - <div style='display:block; margin:1em 0'> - This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and most - other parts of the world at no cost and with almost no restrictions - whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it under the terms - of the Project Gutenberg License included with this eBook or online - at <a href="https://www.gutenberg.org">www.gutenberg.org</a>. If you - are not located in the United States, you will have to check the laws - of the country where you are located before using this eBook. - </div> -</blockquote> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E.2. If an individual Project Gutenberg™ electronic work is -derived from texts not protected by U.S. copyright law (does not -contain a notice indicating that it is posted with permission of the -copyright holder), the work can be copied and distributed to anyone in -the United States without paying any fees or charges. If you are -redistributing or providing access to a work with the phrase “Project -Gutenberg” associated with or appearing on the work, you must comply -either with the requirements of paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 or -obtain permission for the use of the work and the Project Gutenberg™ -trademark as set forth in paragraphs 1.E.8 or 1.E.9. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E.3. If an individual Project Gutenberg™ electronic work is posted -with the permission of the copyright holder, your use and distribution -must comply with both paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 and any -additional terms imposed by the copyright holder. Additional terms -will be linked to the Project Gutenberg™ License for all works -posted with the permission of the copyright holder found at the -beginning of this work. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E.4. Do not unlink or detach or remove the full Project Gutenberg™ -License terms from this work, or any files containing a part of this -work or any other work associated with Project Gutenberg™. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E.5. Do not copy, display, perform, distribute or redistribute this -electronic work, or any part of this electronic work, without -prominently displaying the sentence set forth in paragraph 1.E.1 with -active links or immediate access to the full terms of the Project -Gutenberg™ License. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E.6. You may convert to and distribute this work in any binary, -compressed, marked up, nonproprietary or proprietary form, including -any word processing or hypertext form. However, if you provide access -to or distribute copies of a Project Gutenberg™ work in a format -other than “Plain Vanilla ASCII” or other format used in the official -version posted on the official Project Gutenberg™ website -(www.gutenberg.org), you must, at no additional cost, fee or expense -to the user, provide a copy, a means of exporting a copy, or a means -of obtaining a copy upon request, of the work in its original “Plain -Vanilla ASCII” or other form. Any alternate format must include the -full Project Gutenberg™ License as specified in paragraph 1.E.1. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E.7. Do not charge a fee for access to, viewing, displaying, -performing, copying or distributing any Project Gutenberg™ works -unless you comply with paragraph 1.E.8 or 1.E.9. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E.8. You may charge a reasonable fee for copies of or providing -access to or distributing Project Gutenberg™ electronic works -provided that: -</div> - -<div style='margin-left:0.7em;'> - <div style='text-indent:-0.7em'> - • You pay a royalty fee of 20% of the gross profits you derive from - the use of Project Gutenberg™ works calculated using the method - you already use to calculate your applicable taxes. The fee is owed - to the owner of the Project Gutenberg™ trademark, but he has - agreed to donate royalties under this paragraph to the Project - Gutenberg Literary Archive Foundation. Royalty payments must be paid - within 60 days following each date on which you prepare (or are - legally required to prepare) your periodic tax returns. Royalty - payments should be clearly marked as such and sent to the Project - Gutenberg Literary Archive Foundation at the address specified in - Section 4, “Information about donations to the Project Gutenberg - Literary Archive Foundation.” - </div> - - <div style='text-indent:-0.7em'> - • You provide a full refund of any money paid by a user who notifies - you in writing (or by e-mail) within 30 days of receipt that s/he - does not agree to the terms of the full Project Gutenberg™ - License. You must require such a user to return or destroy all - copies of the works possessed in a physical medium and discontinue - all use of and all access to other copies of Project Gutenberg™ - works. - </div> - - <div style='text-indent:-0.7em'> - • You provide, in accordance with paragraph 1.F.3, a full refund of - any money paid for a work or a replacement copy, if a defect in the - electronic work is discovered and reported to you within 90 days of - receipt of the work. - </div> - - <div style='text-indent:-0.7em'> - • You comply with all other terms of this agreement for free - distribution of Project Gutenberg™ works. - </div> -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E.9. If you wish to charge a fee or distribute a Project -Gutenberg™ electronic work or group of works on different terms than -are set forth in this agreement, you must obtain permission in writing -from the Project Gutenberg Literary Archive Foundation, the manager of -the Project Gutenberg™ trademark. Contact the Foundation as set -forth in Section 3 below. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.F. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.F.1. Project Gutenberg volunteers and employees expend considerable -effort to identify, do copyright research on, transcribe and proofread -works not protected by U.S. copyright law in creating the Project -Gutenberg™ collection. Despite these efforts, Project Gutenberg™ -electronic works, and the medium on which they may be stored, may -contain “Defects,” such as, but not limited to, incomplete, inaccurate -or corrupt data, transcription errors, a copyright or other -intellectual property infringement, a defective or damaged disk or -other medium, a computer virus, or computer codes that damage or -cannot be read by your equipment. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.F.2. LIMITED WARRANTY, DISCLAIMER OF DAMAGES - Except for the “Right -of Replacement or Refund” described in paragraph 1.F.3, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation, the owner of the Project -Gutenberg™ trademark, and any other party distributing a Project -Gutenberg™ electronic work under this agreement, disclaim all -liability to you for damages, costs and expenses, including legal -fees. YOU AGREE THAT YOU HAVE NO REMEDIES FOR NEGLIGENCE, STRICT -LIABILITY, BREACH OF WARRANTY OR BREACH OF CONTRACT EXCEPT THOSE -PROVIDED IN PARAGRAPH 1.F.3. YOU AGREE THAT THE FOUNDATION, THE -TRADEMARK OWNER, AND ANY DISTRIBUTOR UNDER THIS AGREEMENT WILL NOT BE -LIABLE TO YOU FOR ACTUAL, DIRECT, INDIRECT, CONSEQUENTIAL, PUNITIVE OR -INCIDENTAL DAMAGES EVEN IF YOU GIVE NOTICE OF THE POSSIBILITY OF SUCH -DAMAGE. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.F.3. LIMITED RIGHT OF REPLACEMENT OR REFUND - If you discover a -defect in this electronic work within 90 days of receiving it, you can -receive a refund of the money (if any) you paid for it by sending a -written explanation to the person you received the work from. If you -received the work on a physical medium, you must return the medium -with your written explanation. The person or entity that provided you -with the defective work may elect to provide a replacement copy in -lieu of a refund. If you received the work electronically, the person -or entity providing it to you may choose to give you a second -opportunity to receive the work electronically in lieu of a refund. If -the second copy is also defective, you may demand a refund in writing -without further opportunities to fix the problem. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.F.4. Except for the limited right of replacement or refund set forth -in paragraph 1.F.3, this work is provided to you ‘AS-IS’, WITH NO -OTHER WARRANTIES OF ANY KIND, EXPRESS OR IMPLIED, INCLUDING BUT NOT -LIMITED TO WARRANTIES OF MERCHANTABILITY OR FITNESS FOR ANY PURPOSE. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.F.5. Some states do not allow disclaimers of certain implied -warranties or the exclusion or limitation of certain types of -damages. If any disclaimer or limitation set forth in this agreement -violates the law of the state applicable to this agreement, the -agreement shall be interpreted to make the maximum disclaimer or -limitation permitted by the applicable state law. The invalidity or -unenforceability of any provision of this agreement shall not void the -remaining provisions. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.F.6. INDEMNITY - You agree to indemnify and hold the Foundation, the -trademark owner, any agent or employee of the Foundation, anyone -providing copies of Project Gutenberg™ electronic works in -accordance with this agreement, and any volunteers associated with the -production, promotion and distribution of Project Gutenberg™ -electronic works, harmless from all liability, costs and expenses, -including legal fees, that arise directly or indirectly from any of -the following which you do or cause to occur: (a) distribution of this -or any Project Gutenberg™ work, (b) alteration, modification, or -additions or deletions to any Project Gutenberg™ work, and (c) any -Defect you cause. -</div> - -<div style='display:block; font-size:1.1em; margin:1em 0; font-weight:bold'> -Section 2. Information about the Mission of Project Gutenberg™ -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -Project Gutenberg™ is synonymous with the free distribution of -electronic works in formats readable by the widest variety of -computers including obsolete, old, middle-aged and new computers. It -exists because of the efforts of hundreds of volunteers and donations -from people in all walks of life. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -Volunteers and financial support to provide volunteers with the -assistance they need are critical to reaching Project Gutenberg™’s -goals and ensuring that the Project Gutenberg™ collection will -remain freely available for generations to come. In 2001, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation was created to provide a secure -and permanent future for Project Gutenberg™ and future -generations. To learn more about the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation and how your efforts and donations can help, see -Sections 3 and 4 and the Foundation information page at www.gutenberg.org. -</div> - -<div style='display:block; font-size:1.1em; margin:1em 0; font-weight:bold'> -Section 3. Information about the Project Gutenberg Literary Archive Foundation -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -The Project Gutenberg Literary Archive Foundation is a non-profit -501(c)(3) educational corporation organized under the laws of the -state of Mississippi and granted tax exempt status by the Internal -Revenue Service. The Foundation’s EIN or federal tax identification -number is 64-6221541. Contributions to the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation are tax deductible to the full extent permitted by -U.S. federal laws and your state’s laws. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -The Foundation’s business office is located at 809 North 1500 West, -Salt Lake City, UT 84116, (801) 596-1887. Email contact links and up -to date contact information can be found at the Foundation’s website -and official page at www.gutenberg.org/contact -</div> - -<div style='display:block; font-size:1.1em; margin:1em 0; font-weight:bold'> -Section 4. Information about Donations to the Project Gutenberg Literary Archive Foundation -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -Project Gutenberg™ depends upon and cannot survive without widespread -public support and donations to carry out its mission of -increasing the number of public domain and licensed works that can be -freely distributed in machine-readable form accessible by the widest -array of equipment including outdated equipment. Many small donations -($1 to $5,000) are particularly important to maintaining tax exempt -status with the IRS. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -The Foundation is committed to complying with the laws regulating -charities and charitable donations in all 50 states of the United -States. Compliance requirements are not uniform and it takes a -considerable effort, much paperwork and many fees to meet and keep up -with these requirements. We do not solicit donations in locations -where we have not received written confirmation of compliance. To SEND -DONATIONS or determine the status of compliance for any particular state -visit <a href="https://www.gutenberg.org/donate/">www.gutenberg.org/donate</a>. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -While we cannot and do not solicit contributions from states where we -have not met the solicitation requirements, we know of no prohibition -against accepting unsolicited donations from donors in such states who -approach us with offers to donate. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -International donations are gratefully accepted, but we cannot make -any statements concerning tax treatment of donations received from -outside the United States. U.S. laws alone swamp our small staff. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -Please check the Project Gutenberg web pages for current donation -methods and addresses. Donations are accepted in a number of other -ways including checks, online payments and credit card donations. To -donate, please visit: www.gutenberg.org/donate -</div> - -<div style='display:block; font-size:1.1em; margin:1em 0; font-weight:bold'> -Section 5. General Information About Project Gutenberg™ electronic works -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -Professor Michael S. Hart was the originator of the Project -Gutenberg™ concept of a library of electronic works that could be -freely shared with anyone. For forty years, he produced and -distributed Project Gutenberg™ eBooks with only a loose network of -volunteer support. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -Project Gutenberg™ eBooks are often created from several printed -editions, all of which are confirmed as not protected by copyright in -the U.S. unless a copyright notice is included. Thus, we do not -necessarily keep eBooks in compliance with any particular paper -edition. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -Most people start at our website which has the main PG search -facility: <a href="https://www.gutenberg.org">www.gutenberg.org</a>. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -This website includes information about Project Gutenberg™, -including how to make donations to the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation, how to help produce our new eBooks, and how to -subscribe to our email newsletter to hear about new eBooks. -</div> - -</div> -</div> -</body> -</html> |