diff options
Diffstat (limited to 'old/68784-0.txt')
| -rw-r--r-- | old/68784-0.txt | 8446 |
1 files changed, 0 insertions, 8446 deletions
diff --git a/old/68784-0.txt b/old/68784-0.txt deleted file mode 100644 index c87675e..0000000 --- a/old/68784-0.txt +++ /dev/null @@ -1,8446 +0,0 @@ -The Project Gutenberg eBook of Egyszerű emberek, by István -Tömörkény - -This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and -most other parts of the world at no cost and with almost no restrictions -whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it under the terms -of the Project Gutenberg License included with this eBook or online at -www.gutenberg.org. If you are not located in the United States, you -will have to check the laws of the country where you are located before -using this eBook. - -Title: Egyszerű emberek - -Author: István Tömörkény - -Release Date: August 18, 2022 [eBook #68784] - -Language: Hungarian - -Produced by: Albert László from page images generously made available - by the Google Books Library Project - -*** START OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK EGYSZERŰ EMBEREK *** - - -AZ „ÉLET“ KÖNYVEI - -TÖMÖRKÉNY ISTVÁN - -EGYSZERŰ EMBEREK - -BIBLIOTHECA VITAE - -AZ ÉLET KÖNYVEI - -SZERKESZTETTE AZ „ÉLET“ ÍRÓIBÓL ALAKULT SZERKESZTŐ BIZOTTSÁG - -TÖMÖRKÉNY ISTVÁN - -EGYSZERŰ EMBEREK - -KIADTA - -AZ „ÉLET“ IRODALMI ÉS NYOMDA RÉSZV. TÁRS. - -BUDAPEST 1914 - -– MINDEN JOG FENTARTVA – - -A BEKÖTÉS ÉS CÍMLAP RAJZÁT ZÁDOR ISTVÁN KÉSZÍTETTE - -„ÉLET“ IRODALMI ÉS NYOMDA RÉSZVÉNYTÁRSASÁG - -Budapest, I., Fehérvári-út 15/c. - - - - -Novibazári emlék. - -Abban az időben nem igen lehetett mást csinálni a szép Novibazárban, -mint hogy fogadásokat kötött az ember. Egy kis darab helyőrség volt az -egész, lenyomva Törökországba, a senki és a semmi közé, a hatalmas Isten -háta mögé: valami négyszáz gyalogos, valami tizenöt tüzér, tíz -szekerész, két dragonyos mint tábori zsandár, két pék-katona, két -dögész-katona; valóban jó, hogy még néhány haditengerészt nem rendeltek -közénk oda fel a kietlen hegyekbe. Amúgy szépen eléltünk, télen jó hűvös -volt a barakk, nyáron jó meleg a sátor, e tekintetben semmi panasz nem -volt tehető. A legények járták a határt, állták a posztokat s a régi, -hosszú bajonétok élén fönt az ormokon a balkáni hold hideg fénye -csillogott. Hogy mit őriztünk, azt nem igen tudom, azt csak a berlini -szerződés tudná megmondani, mert nem volt ott a mienk semmi más, csak az -életünk. No dehát ott voltunk, mert elvégre valahol csak kell lenni és -jó is volt, hogy valamit dolgozni is kellett, mert másként tökéletesen -és végképpen halálra unta volna magát az ember. Még így is sok volt az -unalomból. Mert ha a tisztelt albán hazafiak nem nagyon jártak idáig föl -rabolgatni, naponta csak hatvanegy ember ment szolgálatba, a többi egy -kis gyakorlattal ölte délelőtt-délután az időt, de mikor nagy hó esett, -azt sem igen lehetett csinálni. A katonák némely része ilyenkor elbujt a -hegyi barlangokba, hogy ott keverhesse titokban az ördög bibliáját, más -része ivott, mint a gödény. A tornaszerek a tábor udvarán jobban koptak, -mint valamely iskolában, mindig rajtuk lógtak az emberek, a tüzérek -unalmukban úgy pucolták az ágyúkat, hogy annál jobban pucolni már -tisztára teljes lehetetlenség, két dögészkatonánk, ha nem volt beteg az -ispotályban, igen szigorúan harmonikázott és okarinázott, mert borbélyok -voltak az istenadták, a train-katonák pedig felültek volna a lóra -lovagolni, de nem volt lovuk, mert ide nem való a ló, hanem szépen -kihizlalt öszvéreik voltak, de ezekre nem szokás ráülni, az öszvér nem -bőrnyerget, hanem vasnyerget visel s ki az ördögnek volna kedve -vasnyeregbe ülni, a szegény polyák szekerészek így más mulatságtól -elesvén, szép lengyel hangon fujdogálták, hogy esztye Polszka -nyezginyala, poki mizsijeme. Szép ez nagyon, különösen mikor a dögészek -is harmonikáztak és okarináztak s a tömérdek török kutya vonyított -hozzá. A káplár Szeles ugyan lőtte őket, már hogy a kutyákat, de sohasem -tudott annyi töltényt lopni, mint amennyi kutya jött, minélfogva bele is -bukott a vállalatba, pedig a kutyák tökéletes kiirtására nézve egy -csillogó halbe napszba fogadott, ami ázsió nélkül négy forint öt -krajcárt jelentett, ázsióval pedig öt forint tíz vasat: ez felelt meg -ugyanis a fél Napoleon d’or fogalmának. - -A tisztek is csak úgy ölték időt, ahogy lehetett. A legtöbbje nőtlen, a -nősek közül csak egynek volt bátorsága ahhoz, hogy lehozza e -kietlenségbe a feleségét. Hosszú levelek jöttek-mentek haza, meg -hazulról, a postaőrmesternek volt elég dolga velük, különösen mikor a -hóban elakadt a postapatrull. Szerteszéjjel laktak a tisztek a szomszéd -török városkában, csak a hadnagyunk, meg az őrnagy tartott a táborban -lakást. Egyedüli összejöveteli hely a tiszti menázs, ahol ebédnél, -vacsoránál találkozni lehetett. Az asztalfőn az őrnagy prezideált, egy -hihetetlenül nyugodt észjárású ember. Ha angol katonai expedícióról való -könyvben olvasom, hogy egy kurta és rekedt vezényszóra hat percig -tüzelnek a gépfegyverek és hat perc mulva az expedíció nyugodtan halad -tovább arrafelé, ahova elérni akar, mindig Kónya Sándor jut eszembe. -Copfokon és elavult szabályokon keresztül lépett s nem vette észre, hogy -olyanok is léteznek. Megmondta, hogy mi szabad és mi nem szabad. Ha egy -benszülött szándékosan meglök és nem vágod bele rögtön a bajonétot, az -gyávaság és két évi börtön; ha egy török nő elől teljes tisztességgel ki -nem térsz, az hitványság és tíz évi börtön. Mikor egyszer éjjel a -részeges puskaművesünkre rálőttek, röviden izent a kajmakámhoz, hogy: -még egy lövés s mind a négy oldalán fölgyújtatja a várost. Volt eset rá, -hogy átjött vizitálni a generális Boszniából. Nagyon sokáig vizitálta a -csapatokat, Kónya elunta a dolgot ahogy kísérte, ennélfogva a hóna alá -csapta a kivont kardot, mint a diák a könyvet, előhúzta a zsebéből a -dohánytartót, cigarettát csinált és rágyujtott. Hogy azután ezen a -generális mekkorát nézett, azzal egy árva garas árát sem törődött. - -Mikor hazafelé jöttünk, Sarajevóhoz közeledvén, a csapatok elébe -kilovagolt a határba Appel, a félszemű táborszernagy, az okkupált -tartományok kormányzója. Tíz napi mars után persze nem egészen olyanok -az emberek, mintha két napig készülődtek volna az úrnapi parádéra, de -azért tetszett Appelnek a társaság. És azután mégis azt mondja Kónyának: - -– S a kocsik, a kocsik? - -– Málhás kocsik vannak a szabály szerint való számban. - -– Igen, igen. De a betegek kocsijai. Hány kocsi kellett a maródiaknak? - -– Kegyelmes úr, nincsenek maródiak. - -– Nincsenek maródiak? Tíz napi mars után? Hisz az lehetetlenség! - -Azt mondja Kónya: - -– Kegyelmes úr, ha a jelentésem igazságában kételkedik, méltóztassék -végigtekinteni a marsoszlopot. - -Appel végigment a marskolonnán s kereste a végén a maródiakat. A -kocsikat, amik az elgyötört és kidőlt katonákat hozzák. Azonban seholsem -talált ilyesmit, mivelhogy nem is voltak. Mikor visszatér a haladó -csapat élére, melegen gratulál Kónyának az embereihez. - -– Kegyelmes úr, – jelenti Kónya – úgy tessék nézni a dolgot, hogy -nincsen ebben semmi különös sem. Ezek is csak olyan emberek, mint a -többi emberek. Ilyen úton, ilyen időben, tíz napi mars után bizonyosan -megvan köztük is a szokásos százaléknyi beteg. De nem jelentkeznek. - -– De hát miért? Hol a magyarázat? - -– A magyarázat ott van, kegyelmes úr, – mondja a lóról Kónya – hogy -_hazafelé_ megyünk és az emberek nem akarnak elmaradni egymástól. - -Hogy mint volt ezzel a fölvilágosítással megelégedve az öreg generális, -akit hosszú életében különféle országokba vetett a sorsa s aki a haza -szent szerelmének tüzeit talán sohasem érezte a lelkében, az valóban nem -tudható. - -* * * - -Ide s tova negyedszázada lesz már e dolgoknak és már nem jut eszembe -annak a hegynek a neve, amelyen a hadnagyunk esete történt. Alighanem -Csadinye-bodó. De az nem bizonyos. Annyi bodó van ott, hogy valóban csak -a jó ördög tud ráemlékezni valamennyire. Csunya nagy veres sziklák, még -az emberlakta hely közelében is fölhaladnak ezer méternyire. - -Mikor mászta őket az alföldi puszták síkjához szokott fiatal katona, nem -állhatta meg, hogy ne szóljon az elüljáró káplárnak: - -– Ezök már igazán csunya nagy kövek, apám. - -– Pedig ez csak még a fele, fiam, ami kiáll belőlük a földből – -vigasztalta a káplár – mert a nagyobbik felük benne van a földben. Hátha -még az is kibujna? - -Voltaképpen azonban e magasságok csak látszólagosak voltak, egy -ezerméteres hegyet egy óra alatt meg lehetett járni, mert maga a völgy -is hétszáz méter magasban feküdt. A tábor mellett állott ez a -Csadinye-bodó, alighanem most is ott áll, de azóta ebből az országból a -mi katonaságunk már kihurcolkodott s azóta most már éppenséggel nem -tudjuk, hogy mi annak idején miért töltöttük ott az időt s miért -hagytunk lent tizenhét olyan embert, akik egész bátran itthon is -meghalhattak volna? - -Szóval a Csadinye-bodó. Annak a legtetején állott egy megkopasztott -fenyő, rá volt kötözve egy nagy csomó gyanta, meg puskapor s az őrnagy -lakásából, a táborból villamos gyújtózsinór vezetett föl hozzá. Katonai -műnyelven úgy hívják az ilyesmit, hogy _fanále_. Arra való, hogyha -valamely túlnyomó számú ellenség támadná meg a tábort, lángra lobbanjon -és tüzével a legközelebbi helyőrséget értesítse, hogy baj van, gyertek -segíteni. A legközelebbi helyőrség Európához hat óra járásnyival idébb -feküdt Taslidzában, ott a törökök részéről Szulejman Akkib volt a pasa, -a mi részünkről meg a vörösorrú Fuchs a generális. Ott sokkal nagyobb -volt a fegyveres erő, mint nálunk s egy őrségnek csak az volt a -foglalkozása, hogy állandóan a mi fanálénkat figyelje: mikor gyullad ki. -Nem bántott ott bennünket senki sem. Táborunkat nem mi építettük, hanem -az előzőleg ott járt szebeni vadászok. Azok még veszekedtek. Az egyik -vadász rakta a barakk favázai közé a téglát, a másik meg puskázott -mellette. Azokból még haltak el fegyver által, de már a mi időnkben -csend és béke volt, amit csak az albán hazafiak rablásai zavartak meg -olykor. A tizenhét halottunk, akit ott hagytunk, nagyrészt betegség -nyomán távozott közanyánk ölébe: talán a világ legtisztább levegője van -ott, mégis a halál kasza gyanánt a tüdővészt használta, mert hegymászás -közben a nehéz fölszerelés alatt kiizzadt a legény, a hegytetőkön meg -úgy vágott a szél, mint a borotva: e két körülmény összejátszásánál -fogva kellett síroknak való üregeket vájni a sziklákba. Vajjon halottak -napján ki tesz most azokra koszorút? Senki. Engedd meg, tisztelt -olvasóm, hogy én most rájuk tegyem s az emlékezés sóhajtását küldjem el -ama csontok felé, amelyeknek egykori viselői az ország szolgálatában -álltak s idegen földbe kerültek. Ma úgy sincsen már ott senki, aki -tiszteletet adjon nekik. - -Ami pedig a hadnagyunk esetét illeti, nagyon kevés híja volt, hogy -szintén közébük nem került. Egy bolond fogadás nyomán. - -Albán barátaink ebben az időben ismét erősebb működést fejtettek ki s -rabolták a ruhát, a pénzt, a kecskét és a birkát. A szolgálat hirtelen -nagyot ugrott. A szabad közlekedés biztosítására szolgáló úti -őrjáratokat az őrnagy megnégyszerezte. Ahol eddig négy ember is elég -volt, oda tizenkettőt rendelt, míg a tizenkettősek számát huszonnégyre -emelte. A kajmakámhoz is átizent, (az olyan -polgármester-főszolgabíró-féle állás a török közigazgatásban) hogy -járassa jobban a török csendőröket is. - -De azért a helyzet mégsem javult. Nagyon kellemetlen helyzetben voltunk. -A szerbség a szabadítóját látta bennünk, ellenben a törökség gyűlölt -bennünket. De amennyire gyűlölt, annyira félt is bennünket és a -hatalmunkat önkénytelenül is megcsodálta. A tulajdon szemeivel láthatta -a különbséget a mi katonaságunk s a maga katonasága között. Annak a -legénysége talán különb anyag, de másként anyagi eszközöknek híjával, -mert a Stambulból küldött pénz elolvadt a pasák kezében: rongyos -egyenruha, rossz fegyver; ha egy török katonának a -Henry-Martini-fegyvere elromlott, meg sem tudták csinálni: a mi -puskaművesünk javította ki szívességből. Szóval igen különös ellenségek -voltunk mink ott akkor. Itt rend és összetartás, amott példátlan -szigorúság, de örökös pénzhiány: a védelmet váró nép felénk tekintett. -És nem lehetett a védelmére semmit sem tenni. Nem volt hozzá juss. Amíg -bennünket nem bántottak, nem volt szabad még az ujjunkat sem mozdítani. -Hiszen még azon helyért is, ahol a sátraink álltak, csengő aranyokban a -török államnak bért fizettünk. Ha a legénységet ásógyakorlatra kellett -vinni, hogy a fiatalabb katonák is tanulják meg, hogy puskázás esetén -miként áshatnak maguknak fedezéket: a kajmakámtól erre külön engedélyt -volt szükséges kérni s a kajmakám az engedélyt csak a megásott gödrök -földjének visszatakarása kötelezettsége mellett adta meg. Ezt mind tűrni -kellett és ide valóban olyan flegmatikus ember kellett, mint Kónya -Sándor. Sajátos helyzet volt az: négyszáz fiatal, jóizmú fegyveres -állott a nép védelmére, de teljes és tökéletes mozdulatlanságra -kárhoztatta őket a berlini szerződés. Gondolom, a tizedik pontja. - -* * * - -Azt mondja vacsora alkalmával a tüzérhadnagy: - -– A helyzet kezd ugyanis komolyra válni. Nem kellene ezt már tűrni -tovább. - -– No, – mondják a többiek – tudjuk, hogy baj van, de a baj nem lett -nagyobb, mint tegnap volt. - -– Hát – mondja a tüzér – Bogulovics már nagyon közel jár. - -Ennek a Bogulovicsnak a neve ott olyan hírt viselt, mint nálunk annak -idején Rózsa Sándoré. Albán volt, a török seregben szolgált egy -ezredorvosnál mint szolga, megölte a gazdáját, kirabolta s fölcsapott -rablóvezérnek. - -– Hát majd elintézik a captiék – felelnek neki. - -Ez meg a török csendőrök neve. Derék, jól lövő emberek, akik azonban -szintén az örökös pénzhiányban sinylődtek. A pénzt lehet, hogy kiadták -Carigrádban nekik, de a pasáknak sok felesége van és sok selyemruha kell -a hárembe. - -Azt mondja a tüzér: - -– Az éjjel egy ember bemászott a sáncomba. Kétszer rálőttek az őrök, -mégis bemászott. Úgy mászott a bozótban, mint a vadmacska. Mikor elébem -hozták, azt mondta: inkább lőjjetek agyon, minthogy éhen haljak. - -– Miféle ember? - -– Innen lent valami faluból. Bogulovics kirabolta, az egész családját -megölte, ő maga öt nap óta nem evett. Kérlek – fordult a számvivő -tiszthez – én most etetem ezt az embert, mert nem birom a sáncból -kidobni: az étap-relutot fölszámíthatom? - -A számvevő nem szólt semmit, a számvevők ilyenkor nem szoktak szólni -semmit, de egy ember azt mondja: - -– Hátha így áll a dolog, a helyzet csakugyan kezd komollyá válni. A -táborig hosszú az út, az őrnagy úr jól tenné, ha gondoskodna arról, hogy -éjszaka fegyveres őrség kísérje haza a lakásáig. - -– Ugyan, – mondja az őrnagy – ne lássatok mindenütt rémképet. Mi az -ördögnek az őrség? - -A hadnagyunk beleszól: - -– Minek az? Nem kell az ide. Rend van itt. És ha nincsen, majd írunk a -kajmakámnak. - -A hadnagy ugyanis íródeákja volt az őrnagynak. Nem zászlóalj-segédtiszt, -hanem konzuli titkár, mivelhogy az őrnagy ott egyúttal konzuli -minőségben is képviselte az országot. A konzuli titkárnak tehát ezen -minőségében kötelességében állt, hogy a közigazgatás ellen intézett -militáris támadásokat kellőleg kivédje. Ez is furcsa foglalkozás – -egyenruhában. De történnek ilyesmik is. - -Azt mondja gúnyosan a tüzér: - -– Teszerinted minden rendben van itt, pajtás? - -– Hát persze, hogy rendben van – mondja a hadnagyom. - -– Hát – kötekedik a tüzér – ha olyan rendes itten a közbiztonság, légy -szíves és csinálj egy sétát föl a fanáléhoz. - -– Miért ne? – mondja a hadnagyom. – De ingyen nem csinálom meg. - -– Tíz üveg ménesi cabinet, – mondja a tüzér. – Áll-e a fogadás? - -Bár a pénz odalent elég dúsan állt a házhoz, mert a nehezebb szolgálatot -jobban díjazta az állam s mindent aranyban fizetett, ami abban az időben -még húsz százalék különbséget is jelentett, de azért tíz üveg ménesi bor -nem volt megvetendő nyereség. Igen megdrágult, mire leért, mert ha -Amerikába küldik, kevesebb viszontagság éri. Általán ott nagy fényűzés -volt magyarországi bort inni, de az ottvalót meg nem hívták semminek -sem, savanyú volt és fekete és sűrű, hogy szinte megállott volna benne a -kanál. - -– Áll a fogadás – mondta a hadnagyunk. - -– De én sétáról beszélek és nem őrjáratról – mondja a tüzér. – Abban -nincsen semmi virtus, ha fölriasztod a készenlétet s tíz emberrel -fölmászol a hegyre. Sétát mondok én, teljesen egyedül. Fegyver nélkül, -kard nélkül. Teljesen egyedül. - -– Jó, – mondta a hadnagyunk. – Egyedül, fegyver nélkül, csak a -kutyámmal. Csak a kézi lámpát viszem magammal. Most tizenegy óra, a -fanáléhoz nappal háromnegyed órányi az út, éjjel egy negyed órával több. -Éjfélkor fönt leszek. A jelzés az lesz, hogy a fanálé előtt a lámpát -háromszor körben megforgatom. - -– Áll, – mondta a tüzér s a hadnagy a kutyával meg a lámpával megindult. - -A menázsiház erkélyéről föl lehetett látni a Csadinye-bodóra s a -fanáléra. Onnan lesték. Néha látszott a sötétben a sziklák között egy -kis fénypont, mint a szentjánosbogár, ahogy halad fölfelé. - -Pontban éjfélkor a lámpa a hegy tetején három fényes körvonalat rajzolt -a levegőbe. - -– Megnyerte a magyar, – mondta a tüzér s intézkedett, hogy hozzák elő a -vesztett borokat. - -A hegyről lefelé csak félóra az út, fél egy órára várták vissza a -nyertest. De még egy órakor sem jött s két órakor sem jött. - -– Bizonyosan elfáradt a mászásban s nem akar idáig jönni, hanem lefeküdt -a táborban a lakásán. - -– Az nem egészen bizonyos, – mondta az őrnagy, aki eddig egy szót sem -szólt. – Lehet, hogy lefelé jövet érte valami baj. Meg kell nézetni a -lakásán. - -Megnézették. De ott sem találták. - -Nyilvánvaló, hogy baj érte valahol. - -Le nem lőtték, mert fegyverdörrenés nem hallatszott, de lehet, hogy -leszúrták. - -– Szép kis mulatság, – mondta az őrnagy. – Ezek az ostoba fogadások! -Most már tessék az egész társaságnak fölmászni a fanáléhoz: gyerünk -elébe. - -Megindultak, de nem kellett egészen fölmászniok, mert fél három óra -táján a bodó lábjában találkoztak a hadnaggyal. - -Akkor beszélte el, hogy csakugyan, lefelé jövet kalandja történt. - -A fanáléhoz vezető úton van egy őrház, meg egy _kúcsa_. A gunyhót -nevezik ott kúcsának, egy vén mogorva kecskepásztor lakott benne. Az -őrház erődített hely volt, az őr a falakon belül állott. A kúcsában -fölfelé menet látott világosságot, de nem törődött vele. - -De mikor lefelé jött s a kúcsa előtt elhaladt volna, a sötétben elébe -állott a kecskepásztor. - -– Dobar vecser, – mondta. - -– Dobar vecser, – felelte a hadnagy. - -Novibazár Törökországban van ugyan, de ott jóformán csak az Isztambulból -kirendelt hivatalos személyek, a közigazgatási emberek és a -katonatisztek tudnak törökül, járóbeszédül egy szerbo-bosnyák-turkó -nyelvzagyvalék szolgál, aki azonban a szerb vagy a horvát népies nyelvet -ismeri, kevés fáradsággal könnyen eligazodhat benne. - -A pásztor a jóestét kívánás után ezt mondja a hadnagynak: - -– Gyere be a házamba. - -A házba való meghívás el nem fogadása a Balkánon olyan sértés, aminek -ott lent, ahol olcsó az emberélet, egyetlen megtorlása van. A halál. Ha -éjszaka van. - -A hadnagy szó nélkül követte a pásztort. Csak mikor belépett a kúcsába, -akkor gondolta magában: No, szép Szeged városa, téged se látlak többé. - -Öt fegyveres ember ült a tűz körül a földön, a hatodik volt a pásztor. -Itták a kávét. - -– Dobar vecser, – köszönt be a hadnagy. - -– Dobar vecser, – fogadják mogorván. – Ülj le. - -Leült a többi közé a földre. Azaz, hogy nem is ülnek, hanem csak -guggolnak ott az emberek. - -Egy öreg rabló, aki egész fegyvertárt viselt az övében, azt mondja neki: - -– Mit kerestél itt a bodón? - -– Semmit. Csak sétálni jártam, – felelte a hadnagy. - -– Éjszaka? Fegyver nélkül? - -Ott teljesen szokatlan a fegyver nélkül való járás. A hadnagy mondja: - -– Igen, fegyver nélkül. Mi, ha sétálunk, nem szoktunk fegyvert viselni. - -Csend. Az emberek a fejüket csóválják és hallgatnak. - -A pásztor megfőzte az ital kávét és sorba adja az apró findzsákat. A -hadnagyot is kinálja. El kell fogadni. Cserében kihúzza a zsebéből az -ezüst dohányszelencéjét és kinálja a cigarettát. A szelence körbe jár, -elfogadtatik, de köszönés nélkül. - -A pásztor azt mondja a hadnagynak: - -– Te asszony után jártál a bodón. - -A hadnagy azt feleli: - -– Jokk! - -Sértő szó. Voltaképpen itt azt jelenti, hogy „nem“, de valami rendkívül -gúnyos, sértő és lenéző értelemben. Ezúttal azonban helyesen volt -alkalmazva, mint visszautasítása még csak a föltevésnek is, mintha a -hadnagy asszony után járt volna. Különben kellettek is az ördögnek. -Nincsen az a juhász, aki olyan áporodott juhtúrószagú volna, mint az ott -való pásztorasszonyok s azonfelül mód nélkül piszkosak. - -– Hát azért, – mondta az öreg rabló, – mert ha asszony után jártál -volna, most meghaltál volna. - -Megint hallgattak. Újabb kávét főztek, a dohányos szelence megint körben -járt s a hadnagy azt gondolta magában: próba-szerencse. Fölállt, kezet -fogott a rablókkal s elköszönt: - -– Laku noty. - -* * * - -– Ez megint nagyon csinos történet, – szólt az őrnagy, mikor a hadnagy -elmondta az esetet. – Most jut eszembe, hogy az élelmezésünk már -csakugyan botrányos a menázsban. Örökké ez a sovány, rostos marhahus… -Tehát holnapután vaddisznóvadászat a Csadinye-bodón. - -Nagy, szinte őserdőnek nevezhető rengetegek vannak ott a hegyeken. -Leginkább a Vakufé, az meg valami szent alapítvány: voltaképpen a senkié -a rengeteg, az hordott belőle fát, aki akart és sok őz meg vadsertés -lakott benne. De jól utánuk kellett menni a sűrűbe. Afféle -hajtóvadászatok voltak azok, amiket műnyelven Streifungnak neveznek. -Nehéz sport, az egy-két vaddisznó elejtése nem érte meg azt a -fáradságot, amivel a dolog járt, de másként ez volt az egyetlen módja, -hogy megtisztítsák a tábor körül való erdőségeket a rablóktól. Ilyenkor -még sem érezték magukat egészen szabadjára s odább vonultak. - -A hajtás harmadnap kora reggel megkezdődött. Mászott felfelé a társaság: -tisztek s a tábor európai kantinosa, aki jól értette a nép nyelvét. Még -az első okkupáció idején került le mint katona a Balkánba s azután -ottragadt. Amíg a terméketlen, sivár sziklákon kellett kapaszkodni, még -ment valahogy a haladás, de az erdő régióiba érve, következett az -ősrengeteg, amelyet alig jár valaki más, csak a rabló. A favágó csak a -széléig megy, hogy onnan téli időben levigyen a lova hátán egy teher -fát: a völgyben két hatos volt az ára annyi fának, amennyit egy ló a -hátán levinni bírt. - -A hajtók a legénységből teltek ki, azok elől jártak, a vállukon fegyver, -a kezükben a kurtanyelű katonaásó, amelynek egyik oldala kardélű, a -másik oldala fűrész, azzal alkalmasan lehetett a rengeteg iszalagjai, -gyökerei, bozótjai között utat vágni. Néha el-eltünt egy közülök valami -gödörbe, hogy azután újból előmásszon. Ebből sok nevetség támad, mert a -katona hajlandó az ilyen apró baleseteket az ügyetlenség rovására írni. -Miért nem ügyel jobban? Különben hozzászoktak már ahhoz, hogy egy-egy -ember elessen, fölbukjon, lecsússzon: annyi fegyveragy-törést aligha -produkált még más társaság, mint a novibazáriak. - -Egy helyen oldalt tisztás látszik a rengetegben és füst szaga érzik. Hat -ember ül a földön tűz körül, főznek valamit, alighanem kávét. Mind -fegyveres, körülöttük némely holmi, batyuba kötve. Hallják a csörtetők -zaját, lármáját az erdő fái alól, de oda sem néznek. - -Azt mondja a kantinos: - -– Ezek rablók. Sőt úgy lehet, csak előörsei egy nagyobb csapatnak. - -Ez azonban nagyon tág fogalom. Elvégre ott mindenki fegyverrel jár, sőt -egyenesen bolond az, aki a rengetegben sem visel puskát. - -– Meggondolandó a dolog, – mondja a kantinos, – hogy menjünk-e beljebb? - -– Hát persze, hogy menjünk – szólt az őrnagy s logikai alapon azonnal -leszűrte az elfoglalandó álláspontot. – Elsősorban nem is bizonyos, hogy -rablók. Másodsorban ha azok is, amíg belénk nem kötnek, beavatkozásnak -helye nincsen. Csak gyerünk tovább. - -Mennek is. Hol őz, hol vadmalac kerül puskacső elé. Ez mind jól van. De -még egy kicsit beljebb kellene menni, hogy több legyen a zsákmány, mert -nagyon unalmas már a marhahús odalent. - -Ahogy újból egy sziklacsoporton tisztásra ér a vadászó társaság, -pásztorgunyhókra találnak. A világ legelhagyatottabb népe lakik itten, -birkáival, kecskéivel. - -Keresztény jobbágyok. A gunyhókból asszonyok, lányok, gyermekek s öregek -tolakszanak elő, lármázva és sírva, a kétségbeesés elszomorodásával az -arcukon és térdre vetvén magukat, így csúsznak az őrnagy elé. - -– Segíts, gospodár, segíts! A rablók mindenünket elvitték! Élelmünket, -kevés pénzünket, birkánkat, még ünneplő ruhánkat is! Segíts, gospodár, -segíts! Éhen halunk a gyermekeinkkel, egy fejet tejet nem birunk adni az -öregeinknek! - -Az őrnagy a sapkájába vetett egy aranyat, a többiek is adták bele a -pénzt, rövidesen valami harminc-negyven forint egybegyűlt: igen nagy -summa azon a helyen, ahol tizenhat forint volt ára egy tehénnek s -tizenhat krajcár egy tyúknak és húsz krajcár egy liter pálinkának. -Különben olyanok is voltak tehén, tyúk és pálinka egyaránt. - -A pénz szétosztódott s a társaság most már csakugyan visszafordult a -rablók felé, de már nem volt semmi nyomuk a ritkáson, csak a tűz hamuja -mutatta, hogy ott is jártak. Ugyan ha ráakad is a vadásznép a rablókra, -akkor sem sokat tehetett volna velük. A szabályok a kereskedelmi utak -biztosítását és a postaszolgálat fentartását rendelték el s fenn a vad -rengetegben nincsen sem kereskedelmi út, sem postaszolgálat. - -Itt a beavatkozás a török csendőrök dolga. Amint hogy a völgybe érve, az -őrnagy tudatta az esetet a kajmakámmal, ez pedig útnak indította a -captiéket. Megindultak és dalolva haladtak el a tábor előtt a -Csadinye-bodó felé. Bús dalokat énekelve mentek: némelyik részük úgyis -most énekel utoljára. Mert fönt a szirteken már a halk cserkészés, hason -csúszás, bujkálás következik – s nem mind jön haza elevenen, aki elment. - -Már az elindulásuk után másnap délfelé ágakból font hordágyakon paraszt -emberek két csendőr holttestét hozták le a hegyek közül. - -Csendes, szótalan, szomorú halottas menet, ahogy a folyó hídján áthalad, -a túlsó oldalról a fájdalmas sikoltások éneke hallatszik s felülmúlja a -sziklás hegyi víz hullámainak zúgását. - -A többi captié fönmaradt. Ez egészen egyszerű balkáni észjárás. A -halottakat hazaküldték, ők megállták a helyet tovább, hogy vagy ölnek -vagy megöletnek. La illa il Allá. - -Harmadnap délután vidám nóták hangjait hozta le a hegyi ösvényről a -szellő. Jöttek lefelé a diadalmas csendőrök és zengett a bosszúálló -Istenhez az ének. - -Nem maguk jöttek. Hozták a rablókat is. Hozták, de a rabszállításnak a -lehetőleg egyszerűsített különvonatán. Csak a fejek jöttek le a hegyi -bozótból, a testek ott maradtak, ahol lelövettek. A fejeket ismét -paraszt emberek hozták a csendőrök között: hosszú karókra voltak tűzve a -lenyiszált koponyák. Hat fej. Több lehunyt szemmel, sápadtan viselte -magát, egy pedig rémületesen vigyorgott a karón, mert éppen a képe -húsába kapta a golyót s ezt még a halála után is nevetnivalónak találta. - -A hadnagyunk, ahogy a menet a tábor előtt elhaladt, a faház irodájából -láthatta a menetet. A mély útból a fejek a karókon fölemelkedtek a -kancellária ablakáig s ott sorjában elsasiroztak, mint illik. - -– Ez azután defilée – vélte a hadnagy, amikor a fejekben fölismerte a -pár nap előtti éjjelen szerzett ismerőseit. Elől rang szerint vonult a -_kúcsa_ öreg pásztora, utána a többi rabló s a handzsárral lenyiszált -nyakakról lógtak a húscafatok. - -A diadalmas dal erősbült, amint a hazatérő csapat a hídra tért s azután -a túlsó parton kanyarodott a város felé. Mint másszor is, most is a -különben igen nyugodt és csendes viselkedésű lakosság örömlármába tört -ki, ha a bosszúvételnek és az igazságszolgáltatásnak ezt az előtte -egészen természetes és megszokott formáját látta. A gyermekek -szaladgáltak és kiabáltak az utcákon, mint a hetvenes években nálunk, ha -kengyelfutó komédiás érkezett a városba. Az emberek dala belevegyült a -győzelmi énekbe: így mentek a captiék lábon s a hat koponyák rúdon a -kajmakám háza elé, ahol elevenek és holtak megálltak. - -A karókat ott a köves földbe leszúrták, a fejek rajtuk maradtak. Ott -álltak azután napokig, mint ingyen mutatvány az istenadta nép -szórakozására. Ezt ott szükségesnek tartják. Mert miként a csáti botnak, -ennek a dolognak is két vége van. Igazságszolgáltatási, de másfelől -közigazgatási és rendőri ügy is ez egyszersmind. A török -igazságszolgáltatás e tekintetben még valahol Hamurábi törvényeinél tart -s elrettentő példákkal dolgozik. Másfelől így látványosan bizonyítandó -be, hogy a közbiztonság közegei képesek halált halni a népért, de tudnak -halált osztani is a népért. Mint a példa mutatja. - -Az ügy közigazgatási része pedig abban van, amit a kerek világon -mindenütt pénznek neveznek. Az élve visszatért captiéknek joguk van -ahhoz, hogy azért, mert a halállal szembehelyezkedtek, jutalomban -részesüljenek. Ez körülményes állapot. - -Hogy kik laknak a hegyek között s hányan laknak a hegyek között: ki -tudná számon tartani? Allá ugyan mindent tud, de Allá ugyanolyan isten, -mint a pogány magyar „öreg úristene“, aki számon tart ugyan mindent, de -senkinek sem tartozik felelettel. - -Megtörténhetik tehát, miután az ujjunk sem egyforma, hogy a captié -kimegy a hegyek közé, a _bodókba_ meg a _válékba_ a rabló után s valahol -a rengetegben találván egy félvadembert, szó nélkül lelövi. A nyakát -elválasztja a törzsétől, a fáról karót vág, a karót beledugja a nyakba s -hazahozza a fejet diadalmasan a rúdon, mondván győzedelmi ének éneklése -mellett: Im, elvégeztem, a bosszú megtétetett, kérem a jutalmamat, -kajmakám. - -Az ilyen eljárás mindenesetre csalás volna a captié részéről. - -Mert nem mindig érkeznek be hatosával a fejek. Néha kevesebb. Volt rá -eset, hogy csak szóló-fej érkezett. - -A fejnek tehát kint kell állani a fórumon a kajmakám, mint a legfőbb -közigazgatási hatóság lakása előtt. Tisztán csak csalások és -félreértések elkerülése végett. Mert csak ez az egyetlen módja annak, -hogy a megraboltak, vagy a meggyilkolt hozzátartozói, ha a városba -hetipiac alkalmával lekerülnek, igazolják, hogy a csendőr a bosszút -csakugyan illetékes személyen gyakorolta. - -Ez, ha a dolgokat ebből a szempontból nézzük s a helyi viszonyokat kellő -figyelemmel mértékeljük, elfogadható fölfogás, amely gyakorlati érzékre -vall. - -Nem másért, hanem tisztán csak ezért állanak őrséget a fejek a kajmakám -portája előtt. - -Az emberek nézik a fejeket. - -A kutyák is nézik, de nem juthatnak hozzájuk. - -A legyeknek azonban e tekintetben szabadság van engedve. Allá szárnyakat -adott nekik s így minden korlátozás nélkül röpködhettek a fejeken és a -birkahúson, amelyet szintén rúdon sütöttek és azon hordozták. Nem lehet -mondani, hogy drága lett volna akkor a hús-étel odalent, mert egy darab -bordát a rájatartozó hússal egy krajcárért adtak. - -Ezt nem lehet drágaságnak nevezni s miután a hegyekből lejött emberek -eladták a piacon azt, amit magukkal hoztak: a bocskornak való szőrös -állati bőröket és a világítógyertyául szolgáló gyantás -fenyőfa-szilánkokat, húst vettek és ettek és pitét vásároltak hozzá, -amely fehér és meleg és szintén hordják az utcán a készítéséhez értő -pékek s egyéb simindzsiások, kiabálván, hogy _biali vrúcsi_ és amely oly -jó volt, hogy a batalion orvosfőnöke büntetés terhe alatt tiltotta el, -hogy valaki belőle, bárcsak egy harapást is egyen, mert mint mondta a -tiszteletreméltó doktor: ő és az ő két dögésze nincsenek Karlsbadra s -egyéb gyomorfürdőhelyekre berendezve. - -Különbözők azonban az egészségi fokozatok. Az emberek minden -halálveszedelem nélkül ették a _mészát_ és a _biali vrúcsit_ s vidám -szavakat intéztek a fejekhez: - -– Haj, kutya, úgye nem rabolsz már? - -– Haj, hajduk, úgye nem ölsz már? - -A hadnagy is nézte. - -Arra megy az őrnagy s a vállára üt: - -– No, mit néz rajtuk annyi ideig, Dominig? - -– Őrnagy úr, – mondja a hadnagy, – már sok társaságban megfordultam. De -ilyen úri társaságot, mint ezek, akik a viszontlátogatáshoz névjegy -helyett a fejüket küldik be: ilyent még nem láttam. - -– Fiam, – fordult az őrnagy egy arra csatangoló közkatonához, aki -vászonnadrágot viselt, – nem fázol meg ebben a ruhában? - -A katona elértette a kérdést (mivelhogy nem volt szabad a városba a -gyakorló ruhákban kimenni): - -– Őrnagy úrnak jelentem alássan, rajtam van a másik is, de húst kell -hazavinnem, azt sajnálnám összezsírozni, mert vadonatúj. Tegnap kaptam. - -– Igen, igen, – mondta az őrnagy. – Látja, hadnagy úr, ez szabálytalan -dolog és mégis helyes dolog. A kincstár érdekei mindig szem előtt -tartandók… Miért csináltunk volna mi Streifungot, meg esetleges -nemzetközi bonyodalmat ezek ellen? Mikor így is el van intézve a dolog? - - - - -Kutyavér a havon. - -Tél van, jól meglepte a határt a hó, minden aludni látszik, csend és -némaság van a tájon. Ilyenkor nem igen járnak-kelnek az emberek a -hidegben, amit nyilvánvalóan mutat az is, hogy az úton csak egy ökrös -szekér mozog. Halad kifelé, a pusztának. Ritkaság az ilyesmit látni, -mert errefelé nem szokás az ökrön való járás. Leginkább lóval haladnak. -Nem is igen van itt szekér, hanem csak kocsi. - -Most azonban úgy áll a dolog, hogy ez a szekér fáért megy ki az erdőbe. -Barátságból, szívességből, meg egy kis részért, amit a fából kap. Mert a -szekér Savanya Jánosé, ami fa pedig kint van az erdőn hazahozni való, az -a komáé, bizonyos nevezetű Franczia Péteré. Péter ugyanis, mikor -árverezték a rőzsét az erdőben, rálicitált egy kisebb rakásra, ki is -fizette és most azt mennek hazahozni. Mindketten ott ülnek a szekéren, -beszélgetvén. Van rá módjuk, mert az ökör nem szokott valami nagyon -sietni. Azért mondják a lusta emberre, hogy lassan jár mint az uraság -ökre. - -Ezek ugyan nem urasági ökrök, hanem csak célszerű szögény embör -jószágjai, bár úgy lehet, hogy ennélfogva még lassabban mennek. Alig -hallatszik, hogy haladnak, pedig így a havas világban a csendek csendje -ül a tájon. Nem mozog senki és semmi, még a varjak is eltávoztak jobb -helyre, mert mit keressenek a havon? De éppen ezért, mikor némi zajt -hall a hátuk mögött Péter, visszatekint. - -– No – mondja – gyün a kend kutyája a kuvasz. - -– A Talpas? - -– Az. - -Hát csakugyan. Jön a kutya s ahogy a szekérhez ér, ugyancsak ugrál és -mint mondani szokás: nagyon hányja-veti a fülét. Ez kutyanyelven örömet -jelent s ha még trüszög is hozzá, ez a legnagyobb fokú örvendezés. Azt -mondja ilyenkor a kutya: - -– Hiába akartok elszökni előlem, csak utánatok jöttem a tanyábul. - -A gondolatban való beszédre azonban azt mondja Savanya János: - -– Az ördög bujjon beléd, miért nem maradtál otthon? - -De a kuvasz csak ugrál előre-hátra a szekér körül, valamit kiabál az -ökröknek, mond is valamit, amit Franczia Péter alighanem megért, -szólván: - -– Hiszen otthon hagyta a pulit házőrzőnek. - -Ez némi megnyugtatás volna, mert így a baj csak kisebb. De alig telik -bele néhány minutum, már hallatszik hátulról a beszéd, hogy bek-mek -belemek, mire feleli a kuvasz, hogy buff-buff balabuj. Mert jön ám a -pulikutya is ész nélkül a szekér után s a kis fekete gombóc állat szinte -nem is szalad, hanem gurul a havon sebesen, mint a ballangógyökér, mikor -az őszi szélvihar a pusztán kergeti. S közelbe érve, mondja a puli is -ugyancsak: - -– Engem sem lehet ám becsapni! Engem sem lehet ám becsapni! - -A két állat bolondos táncot jár afölött való örömében, hogy megtalálták -a szekeret. Savanya János ugyan jókedvvel legelteti a szemét a kutyákon, -másként azonban ez baj, hogy eljöttek a tanyából. Mert ha a kutya így -elszökik hazulról a gazda után és az orra után menve megtalálja, azt -visszakergetni nem lehet. A kutya hűsége mondja-e föl ilyenkor a -szolgálatot, vagy hogy éppen a hűsége tartja ott az úton levő, ennél -fogva esetleg veszedelemben levő gazdánál: azt nem tudni, de annyi -bizonyos, hogy azt sem szó, sem ütés el nem riasztja. Ha megverik, -néhány száz lépésre hátramarad, de azután újra elősompolyog és olyan -szomorúan tud a szeme nézésével beszélni: ne űzz el, engedd, hogy veled -lehessek. A külső ember, ha a város felé megy kocsin s észreveszi, hogy -a kutya utána szökött, inkább visszafordul, így hazamegy vele a kutya -is. Otthon azután a kutyát megkötik s a gazda újból elindulhat. Mert egy -rendes házőrző kutya ér annyit, mint egy borjú s ha a kutya a kocsival a -városba kerül, ott eltéved és elvész. - -Itt ugyan nem a városba mennek most, hanem azért csak baj van. Mert a -törvény szerint az erdőbe nem szabad bevinni a kutyát. Ha a csősz -megtalálja a fák közt, lelövi. - -Visszafordulni sem lehet a kutyák kedvéért. Mert itt most meg az a baj, -hogy ökörrel vannak. Lóval még meg lehetne fordulni, mert sebes járású. -De az ökörrel nem, mert akkor estig sem érnek ki az erdőbe. Pedig a -rőzse már ugyancsak szükséges, mert hideg van és a tüzelő Franczia -Péteréknél végképpen elfogyott. - -A kutyai ügyben a szekéren megindult lassú tanácskozás utoljára is abban -állapodik meg, hogy nincsen itten már más tennivaló: hadd jőjjenek az -állatok. János mondja: - -– Majd oda parancsolom őket a szekér alá a kerekek közé. - -– Hát persze, hogy persze – feleli megnyugtatólag Péter, egyébként sem -az ő kutyáiról lévén szó. - -És mert senki sem tudta még ekkor, hogy mi következik. - -* * * - -Bárki bármit beszéljen, csak elér azért az ökör is oda, ahova -kívántatódik, mert íme idő multán ott vannak az erdőben. Franczia Péter -tanulmányozza a rőzserakásokat és bár még az ősszel vette meg a magáét, -ráismer a mostani havas állapotában is. Mert, amikor licitált rá, ócska -asszonyszoknyából való kék rongyból azután pántlikákat csinált s azokat -a rakásnak mind a négy sarkára odakötötte. Mert hiszen szokás-mondás -ugyan, hogy igaz jószág nem vész el, de e tekintetben az elővigyázat -sohasem fölösleges. A rongyok például most megmondják Péternek az igazát -és egyben arról is tanubizonyságul szolgálnak, hogy a rőzse egy sarkából -sem lopott senki. Mert ha lopott volna, a lopott holmival elvitte volna -a sötétben a rongyot is. Mert annyira már csak mégsem szemtelen senki, -hogy nappal lopjon. Mert aki ezt tenné, az már csakugyan nem volna -becsületes ember. - -– Hát ez az no, ha mondom – vélte Franczia Péter a rőzsére mutatva. - -– Hóha, hó – szólt Savanya János az ökröknek, mire azok (nagy nehezen: -egy szóra) megálltak. Ki is veszi azonnal a jármot a nyakokból, e nagy -fehér szótalanságokat kötélre eresztvén. Azután rakják a rőzsét a -szekérre, ami voltaképpen nem nagy munka, mert nem olyan sok a rőzse, -hogy egy fuvarban haza ne lehetne vinni. A kutyák ülnek a szekér mellett -s nézik a dolgot. Ahogy a rakodással készen vannak, a szekérrúdra ül a -két ember és előveszik a tarisznyát. Enni kell. Az ökröknek nem kell -enni adni, mert azok a tulajdon belsejükben viszik a tarisznyájukat, -kérődzvén kedvükre. Az emberek szalonnát esznek kenyérrel, a kutyák -kapják a bőrét meg a héját. Ha majd ettek, fognak s indulnak mindjárt -visszafelé: így csak talán nem lesz a kutyákkal semmi baj. - -Ekkor a nem messzi csőszházból, amely eddig a hóban eltemetve aludni -látszott, kijön a csősz és feléjük tart. De nemcsak maga jön, hanem az -unokája is beleakaszkodott, fogván öregapó kabátjának a zsebje szélét. - -Öregapó mondja neki: - -– Ne gyere Juliska, ne gyere kicsinyöm, mögfázol. - -De a kis vakarcs csak belekullancsoskodik és huzatja magát a zsebszélnél -fogva. Igy a csősz ráhagyja a dolgot s halad. Ahogy azonban közel érnek, -a két kutya dühödt ugatással támadt rájuk. Azt amúgy is megtennék, hogy -ugatnának az idegenre, mert a szekérnek és ökröknek védelmét -kötelességüknek ismerik, de így étel idején különösen mérgesek, -valószínű, hogy ilyenkor az állat az ennivalóját félti a közeledőtől. -Mire Savanya János a szekérrúdról felugrik, az öreg csősz, bot nélkül -lévén, ugyancsak topog a kutyák előtt, tolván hátra a két kezével maga -mögé a kis unokáját, hogy az ebek meg ne marják. A kislány azonban, mire -Savanya odaér, hogy a kutyákat elkapja, már halálra rémült, reszket, -sikít, ordít, kiabál. - -Savanyáék kötelet vetnek a megdühödött veres kuvasz nyakába és János a -pulit a háta szőrénél fogva kapja el. De még így is alig lehet a kötélen -tartani a kuvaszt, a puli pedig annyira menne neki a sikoltozó -kisleánynak, hogy még a gazdája kezéhez is visszakapkod, hogy eressze. - -Lehet, hogy az öreg csősz a legjobb szándékkal jött, de lehet az is, -hogy némi bosszankodás volt benne. Lehet, hogy hivatali tekintélyét -látta megsértve azáltal, hogy tudta és beleegyezése nélkül rakták föl a -szekérre a rőzsét. Sőt ez a valószínűbb és a kutyák szörnyű -megvadulásának az oka is ebben keresendő. Mert a kutya meg tudja érezni -azt, hogy kiken kell ellenséget vélni. Mindegy azonban most már, bárhogy -van a dolog, a csősz tökéletesen dühös. A csőszházból a nagy ugatásra, -jajveszékelésre és lármára kiszalad a háznép és az öreg szörnyű haraggal -kiabál nekik. - -– Hozzátok ide a puskámat! Lelüvöm azt a disznó dögöt! Ne tögye -nehézségössé az én unokámat. - -Savanya fogja a kutyákat. - -– Csak talán nem lüvi kend le? - -– Lelüvöm én – kiabál a csősz. - -– De nem engedöm ám! - -A csősz fia vagy veje azonban szaladva hozza már a puskát és szalad -utána a háznép is! lüvés lössz. Az öreg kézbe ragadja az ócska mordályt -és a kutyára fogja. Azonban, ahogy ő takargatta az unokáját a kutya -elől, úgy takargatja most Savanya a kuvaszt a puska elől. - -– Ne bántsa kend, ne bántsa kend! – kiabálja. - -A kötéllel odarántja a kuvaszt a lába közé, csizmáival átszorítja -derekát. A csősz ordít: - -– Eressze kend el a kutyát! Lelüvöm! - -– Nem eresztöm! – ordít vissza Savanya és a sok ordítozás olyan lármát -csap a havas erdőben, hogy a többfelé a fákon dolgozó napszámosok is -előfutnak: talán embert ölnek itt. - -Forog a csősz mindenfelé a puskával, hogy honnan találhatná el a -kuvaszt, de forog Savanya is, a kutyával a lába között. Végül az öreg -csősz, félig megvadulva azon, hogy a tekintélye így forog kockán, rálő a -kutyára. Jól talált. A fejet találta el, a kutya megszünik a gazdája -lába között ugatni, megroggyan, egy szót sem szól, véresen a hóra esik. - -Nagy lárma támad, az ökrök a lövéstől megvadulnak, majd elszakítják a -kötelet, káromkodások hallatszanak és a csősz, akit nagy indulatából a -fegyverdörrenés észretérített, sietve vonul minden népével vissza a -házba. - -Franczia Péter fogja be az ökröket, Savanya nézi a döglött ebet. Véres -feje mellett megáll a puli és vékony apró szűkölésekkel temeti a -cimborát. De az egybegyűlt emberek is vetnek utána némi elismerést, -szólván a riadalom után hirtelen beállott csendben: - -– Kár érte… - -– Jó kutya volt… - -– Röndös kutya volt… - -Savanya úgy érzi, mintha a torkát fojtogatnák. Nem szól semmit, mert -attól tart, hogy talán sírva fakadna, ami még sem volna illő. Csak némán -emeli föl az öklét a csőszház ellen. Azután elhaladnak a szekérrel, -amely után szomorúan ballag a puli. - -A kuvasz teteme ott marad az erdőszélben a havon. - -A szekér már messze jár, de Savanya János olykor visszafordul róla és -átkozódva emeli az öklét a csőszház felé. Franczia Péter bólogat hozzá -és azt mondja: - -– Fiskálist köll fogadni. - -* * * - -Csakugyan Savanya János ügyvéddel megy el a tárgyalásra a járásbíróság -elébe. Mert ez olyan dolog, hogy ha a tanya egyik sarka rámegy is, itt -igazságnak kell történni. - -Egybegyültek mindenek, panaszos, vádlott és tanuk is számosan. A fiatal -fiskális izgatottan mozog köztük, mert bizonyára különös tetemrehívás -ez. Az-e? Vagy kutyalövési ügynek nevezzük? Az sem, mert ez a törvény -szerint nem más, mint idegen ingó dolog szándékos megrongálása. Ez a -meghatározás Savanyát balsejtelemmel tölti el. Hiszen olyan kutya nem -volt a határban. Azután csak ingó dolog. A kútveder az ingó dolog az -ostorfán, mikor a szél fujja, nem pedig a kuvasz. Hát micsoda dolog ez? - -De félre az elmélkedésekkel. A bíró a tárgyalásba kezd és megkérdezi az -öreg csőszt, bizonyos nevezetű Szőke Hadadi Sándort, hogy hallván a -vádat, bűnösnek érzi-e magát? - -– Hát nem, – mondja az öreg és hivatali méltósággal lép előbbre – mert -én törvényösen töttem, amit töttem. Itt a bizonyság… - -És a belső zsebből előhúzza az erdőőri utasítást, amelybe bele van -nyomtatva, hogy a kártékony állatot lelőni kötelesség. - -– De – mondja a bíró – a kutya nem kártékony állat. Akkor nem tartanák a -tanyákon, ha kártékony volna. - -– De bizony csak – véli Szőke Hadadi – kártékony az, ha nincsen kötve. - -Ez érv. De most Savanya tanui lépnek elő és igazolják, hogy hiszen kötél -volt a kuvasz nyakában, meg a gazda lábai között is volt. - -– Itt, – mutatja Savanya a lábait – itt a tulajdon két lábom közt volt. - -– Hát pedig – mondja a csősz, bizodalmasan tekintvén a bíró felé (hiszen -mindketten hivatalos emberek) – én amellett vagyok, amit mondtam. Az a -kutya van kötve, aki láncon van, karó mellett. - -– De a gazdája lába közül lőtte kend ki? - -– Hát ha onnan is, – rángatja panyókára a vállát az öreg csősz – akkor -is csak törvénytelen állat volt. A törvény kötelez engöm. - -A törvény… A csősz diadalmasan néz körül. Ki az, aki a törvény ellen -mer? Savanya szomorúan kezdi érezni, hogy a kuvasz esete alighanem -megbosszulatlanul marad. - -Azonban okos ember a bíró, mert hiszen azért bíró. A csősznek most így -adja föl a szót: - -– Ha kendnek minden törvénytelen állatot le kell lőni, mért nem lőtte -kend le a pulit is? - -Savanyáék pártján elfojtott kacaj. Ahán. Ez azután kérdés. Ez már teszi. - -Az öreg csősz is meg van lepődve. Az ám. Csakugyan. Erre nem számított. -Kezd megzavarodni. De azután hirtelen támad az ősz hajak alatt egy -gondolat és csendesen feleli a bírónak: - -– Mert a csőszpuskának csak egy csöve van. - -Hiába azonban minden furfang és okoskodás. A bíró kétszáz koronára -elítéli a csőszt, amit az megroggyanva vesz tudomásul. Csak akkor éled, -mikor tudatja vele a bíró, hogy büntetlen multjára való tekintettel az -ítélet végrehajtását felfüggeszti. - -– Hanem – mondja tovább – kártérítéssel tartozik. A kutya árát meg kell -fizetni. - -– Hejnye, hejnye – csóválja a fejét öreg Hadadi Sándor. - -– De pedig úgy, úgy – vélik Savanyáék és a fiatal szorgos fiskális -azonnal meg is állapítja a kutya árát: - -– Nyolcvan koronát ért a kutya! - -Savanyának ez tetszik. Hálás pillantást vet az ügyvédre és a kuvasz -méltatásába kezd. (Az sem gondolta volna világéletében, hogy ilyen úri -helyen fájlalódnak a fejek végette.) Mondja Savanya: - -– Hát szép kutya volt. Nagy kutya volt. Erős, bátor… Az üsmert a -határban mindönkit. - -Mélabúsan teszi hozzá: - -– Ugyan ütet is üsmerte mindönki a határban. - -A tanuk komoly meggyőződéssel bólogatnak: - -– Hát ami igaz, az igaz. - -– No de – mondja a bíró – nyolcvan koronát még sem ér egy házőrző kutya. - -– Hát kit így, kit úgy, – véli Savanya – kutyája válogatja, mög gazdája -válogatja. - -Hát ez az. Savanya így állapítja meg, hogy mi az a praetium affectionis. -A magyar törvény sokkal szebb szavat talált erre a fogalomra. Ugy hívja, -hogy: kéj-becsár. - -A bíró előszólít egy tanut: - -– Hát ismerte maga azt a kutyát? - -– Hát – feleli sértődve a tanu – már mögkéröm az urat, hát hogyne -üsmertem volna. Ugy igaz, ahogy a sógor mondja: üsmert az mindönkit, mög -ütet is üsmerte mindönki. - -– No jó – mondja a bíró. Hát mennyi pénzt adott volna érte? - -A tanu előreteszi az egyik lábát s gondolkozva nézi a csizmája fejét. - -– Pénzt, – szól – pénzt nem adtam volna érte. - -– Akkor hát nem is ért a kutya semmit. - -Most többen is szólnak: - -– Dehogy nem, dehogy nem. Ért az. Csakhogy nem szokás kutyáért pénzt -adni. A kutyát cserélni szokás. - -– Azután mit adott volna cserébe? - -A tanu megint gondolkozik, a bíró meg türelmetlenkedik. Valóban, a -kéj-becsár megállapítása nem egészen könnyű dolog. - -Az ember széjjelnéz, hátratekint, mintha a többitől várná beszédéhez a -jóváhagyást. - -– Hát egy birkát löhetött volna érte adni. - -– Milyen birkát? Valami kis bárányt? - -– Nem. Öreg birkát. - -– Mit ér egy öreg birka? - -– Hét-nyolc pengőt. - -– Jól van – állapodik meg a bíró a dologban. Tehát egy nyolc forintot -érő birkát adna a kutyáért, ha megvolna. - -A tanu helyénvalónak találja a teljes igazság kedvéért – még egy -megjegyzést tenni. - -– Már kérem alássan, – mondja és lassan sikálja a kezefejével az állát – -én nem adnék érte még egy kis bárányt se, mert neköm van kutyám. Hanem -ezt úgy köll fölfogni, hogy akinek nincsen kutyája, annak mögért volna -egy öreg birkát… - -Jól van ez már így is. A bíró a különféle körülményeket mérlegelve, -huszonöt koronában állapítja meg az elpusztult kuvasz árát. - -– Hallotta, – szól Hadadihoz – huszonöt korona. Ennyit tartozik -kártérítésben fizetni. - -Az öreg csősz félszemmel néz a bíróra, azután kérdezi: - -– Mennyi az, kéröm? - -– Mennyi? – mondja a bíró. Hát hogyan mondjam? Huszonöt korona az -huszonöt korona. - -– Nem értök én ahhoz – feleli Szőke Hadadi elütőleg. Hanem, hogy mennyi -pengőben? - -– Tizenkét forint ötven krajcár. Ennyit fizet kend. Belenyugszik? - -Az öreg elszomorodva feleli: - -– Hát, ha muszáj… - -Azonban Savanya János áll elő: - -– De kéröm alássan, én mög keveslöm azt a pénzt a kutya árában. - -– Elég az pedig, hallja – inti le a bíró. - -– De kéröm, veszteségbe, szomorúságba, fájdalomba, miért volna az elég? - -– Azért, – mondja ki a bíró az igazságot – mert a kutyának nincsen -szalonnája. - -Öreg Szőke Hadadi sietve gombolja ki a mellényt, hogy a pénzes-zacskót -elővéve, azonnal fizessen. Amíg följebb nem megy a kutyának az ára. -Savanya a pénzt zsebreteszi. - -– No – mondja a bíró, az ügy sikeres elintézése után – most már nincsen -baj semmi, úgy-e? Meg vannak elégedve mind a két oldalon? - -Szőke Hadadi fölhúzza a vállát, legyint a kezével. - -– Hát a bírság… mindegy no. Ha így van az ítélet, hát így van. De én már -embörrel ezöntúl nem találkozhatok odaki, hogy mög ne kérdözze tüllem: -mikor mögy kend mögint kutyára vadászni, Sándor bácsi? - -Savanyáék gúnyosan mosolyognak. Mert hiszen ha csak ennyiből állna a -dolog. De van folytatása is. Öreg Szőke Hadadi Sándor nevéből a mai -naptól kezdve a Szőke név kimaradt. Mától kezdve a helyét a Kutyavadász -gúnyszó foglalta el. Hatalmas úr az Isten, de ezt a nevet róluk többé -még ő sem veszi le. Idővel, amikor az öreg csősz már nem is él és a -Juliska unoka lesz férjhez menendő, csak úgy fog arról a pusztaszélen a -szó verni: - -– A Kutyavadász Hadadiék Julcsájának holnap kötik be a fejét. - - - - -Elmúlás előtt. - -Ami a vékonyságot illeti, az még nem nagy baj, ha valaki vékony, mert -hiszen nem is mindig vékony az, akit annak mondanak. Némelyik ember csak -azért látszik olyan vékonynak, mert nagyon hosszú. - -– Ha egy harmadával rövidebb volna, egészen rendes testállása lenne neki -– mondják. - -Mostanában ugyan már nem nagyon sűrűn adódnak elő szálas emberek. -Fogynak, nem tudni, miért? Egyesek arra vetnek, hogy a nép nagyon hamar -munkába fogja a gyermekét s ezért maradna most rövidebbre, mint ezeknek -előtte. De hiszen azelőtt is korán munkába fogta, talán még korábban, -mint most, mikor az iskolai törvény ezt a szokást mégis csak korlátok -közé szorítja. Mások a pálinkát okolják, megint mások a korai -dohányzást, romló lakásviszonyokat, hiányos és egészségtelen -táplálkozást. Azon a tényen azonban nem változtat az egyik elmélet sem, -hogy rövidülnek az emberek. Hivatalos írást erről aligha vezetnek, de -amúgy szemmel látható. Aki szálas ember régebben szolgálta ki a -katonaságot, emlékezhet arra, hogy mikor berukkolt a századhoz, nagyság -szerint valami nyolcadik-kilencedik volt a legények között, ellenben -szolgálatának harmadik esztendejében már ő volt a leghosszabb köztük. -Mert mindig apróbbak jöttek az eltávozott hosszúk után. Vagy hogy talán -ennek is olyan szokása van, mint a kukoricának, hogy az egyik -esztendőben magasabb szárat vet, a másikban alacsonyat? - -Ugyan a kukoricánál is az alacsony száron néha több a cső, mint a -magoson. Ha hosszúra nő a buza, megdől s fejét leteríti a földre. Ha -szélvihar van, a bokorfa állja, ellenben a hosszú jegenyeakác eldől, -mert nem bírja a gyökere a homokban tartani. - -Az emberekben is van ez így. A kis emberre azt mondják, hogy ki se -látszol a földből, te kis gömböc, te hasban vállas, te kútkolonc, te -lábatlanság! – A hosszúra azt mondják, mit akarsz, te nagy hoppász, -tögyél vasalóvasat a zsebödbe, mert elfúj a szél, te emeletös gólya! – S -hozzáteszik: - -– Kend különben már gazdag embör löhet, mert takarékosan él. Kend ha a -szíjgyártónál szíjat vásárol, a fele is elég egyszöri viseletre. - -A hosszú azt mondja erre: - -– Csak beszéljen kend, kis tökmag. Hiszen amelyik kerítésön én átlépök, -az alatt kend csak úgy tud átbújni, ha négykézláb lukat kapar magának, -mint a kutya. - -Ezek azonban csak mind tréfabeszédek, amik semmi vizet sem zavarnak, -csak azért mondatnak, hogy az idő teljen. Ellenben más dolog az, mikor a -hosszú emberre ránéznek a többiek s félig térfásan, félig szánakozva -mondják neki: - -– Mivel élsz te hé? Talán tengeri herkentyűvel? Vagy cukros levegővel, -mint az urak? - -– Már miért? – kérdezi a hosszú. - -– Hát már apránkint a melled egészen odaszárad a hátadhoz. - -A hosszú a fejét lehajtja. Hát ez az. - -Az emberek is összenéznek. Hát ez az. Elérte a száraz betegség. Ami -ellen nincs orvosság. Isszák ugyan ellene a petroleumos pálinkát, főzik -róla a székifű virágát, a nyakat nagy és hosszú szalagokkal betekerik, a -mellény alá a háton keresztbe asszonykendőt kötnek, mindez azonban nem -sokat szokott érni. - -A hosszú a fejét fölemeli. Kiegyenesedik, mint régente, mikor mint -leghosszabb ember, a zászlót hordozta a regimentben. A Fánit. A -regimencfánit… Ej… azonban, nem megy ez már úgy, mint ezeknek előtte. A -mell nem engedelmeskedik, mert szaggatások vannak benne, a nyak pedig -megvékonyodott, szinte idegenül forog rajta a fej. A hosszú -elkeseredetten mondja a bormérőnek, mert az ilyen esetek ott szoktak -történni: - -– Hozzék kend egy liter bort. - -Azt mondja a kocsmáros: - -– Miért? - -Feleli a hosszú: - -– Miért? Hát pénzért! - -– Nono – feleli amaz, miután ez a beszéd csak azért történt, hogy -nevessenek is valami keveset. - -Azt mondja egy kövéres, mosolygó képű alacsony, abban a biztató -tudatban, hogy vele ez világi életben soha olyan nem történhet, mint a -hosszúval történt: - -– Jobb volna, ha tejet inna kend. - -A hosszú megüti a kezével a levegőt. - -– Ittam én már azt is. - -– De sokat igyon kend. De ne úgy mint az urak, hogy incum-fáncum, meg mi -fene. Hanem úgy igya kend, ahogy a tehénbül kigyün. - -Egy ember két ujjával ráüt az asztalra: - -– Ez úgy van. - -Ez az ember ugyanis korán özvegységre jutott s nem feledhetvén sehogy -sem az elhalt hitvest, nincsen lelke ahhoz, hogy az asszonynak mását -vigye a házhoz mostoha gyanánt. Ily módon náluk a tűzhelyen nem -túlságosan füstösödnek be a bögrék, hanem van egy tehene, ád nyolc -litert – már nem hogy egyszerre, hanem reggel négyet, meg este négyet. A -tehénnek a mezőre való reggeli szolgálatba menetel előtt alatta -reggelizik ez az ember a két kis családdal, meleg ilyenkor a tej tűz -nélkül, úgy ahogy előadódik. Estére kelve hazajön a mezők illatos füvei -közül a jó tehén s a szarvaival valahogy beférvén a kiskapun és szép két -szolíd szemével a két kis családra nézvén, azt mondja: - -– Hozott már megint négy lityi élelmet a búböce. - -Akkor megint csak aláállnak az apjukkal egyetemben bögrézni és ebben -nincsen semmi sem, mert nyolc liter tej egy embernek és két kis -családnak kenyérrel egy napra elég, legföljebb a tehén, fejetvén, olykor -félszemmel hátratekint, hogy a testéből adott meleg ételnek a fölosztása -a két kis család között a szociális szempontok megtartása mellett -történik-e. - -Ez az ember tehát, aki így él, ismételten most már három ujjal üt az -asztalra, mondván: - -– Sokat. Azután a tehénbül, ne a boltbul. - -A hosszú nyújtja az üres üveget a bormérőnek, hogy még hozzon bele: - -– Beszélhetnek kendék, amit akarnak. Nem segít én rajtam már más, csak a -bor. Mindig bennem van az álom hidege, mintha csak mindig akkor keltem -volna föl az ágyból. Hanem a bor melegít. Az jó. Azzal bírom én ki. - -… Kintvaló emberek nem tudnak érvelni. Nincsen rá szavuk elegendő. A -gondolatok oly változatosak, hogy sűrűek, de a fej nem tud a -kifejezésükre a nyelvnek munkát adni. Mérhetlen szókincsük másfelé való -irányban fejlődött, a lélekhez való szóláshoz azonban kevés a szavuk. A -gondolatok járnak-kelnek az agyakban, de senki sem mondja ki, mert nem -is tudná, hogy miként. Csak a gondolatokból leszűrődött igazság jut -kifejezésre ilyképpen, mint a mosolygósképű alacsony szólja is: - -– Hát tíz liter borba fogadok, hogy nem élsz egy esztendeig. - -A hosszú, a pohárral a kezében, rábámul. Csillog a szeme, sovány arcára -kiülnek a bortűz bazsarózsái és azt kiáltja: - -– Hát nem tíz literbe, hanem fél akóba fogadok, hogy elélök még nem is -egy, hanem két esztendeig. - -Hát ez bizony nem egészen a vigalmi helyre való beszéd s úgy tetszik, -mintha a nyitott ablak között a keresztszélben lassan lovagolna hol -erre, hol arra a Csonthalál, vigyorogván rozoga fogaival szokása szerint -s a kaszájának éle oly kivert, hogy rendes ember ezt valóban még -szénához sem használhatná. - -Hideg fuvalmakat visz átal a keresztszél a szobán. - -De a hosszú azt mondja mérgesen: - -– Hát én állom! Hát én mondom! Hát én fél akót töszök arra, hogy én élök -még két esztendeig. - -Egy csendes hallgató beleszól részvétteljes hangon: - -– Ugy engedje az Isten… - -Szomorúság van itt; hiába, szomorúság van. Mily jobb volna másról -beszélni, mikor pedig látszik, hogy a hangjából is ugat a halál kutyája. -Az emberek mennének, – de nem mennek. Gondolkodásba esnek. Mitől vannak -az ilyen betegségek? Mondják, hogy ez nem mástól van, hanem hogy hűtés. -Ősszel éri az ilyen az embert, a kora harmaton, amidőn majdnem téli -hideg van már, de még nincsen a télnek nekiöltözködve az ember. Mások -azt mondják, hogy a szárazbetegség úgy öröklődik, mint az anyajegy. -Ugyan most már azt is beszélik, hogy az volna a legnagyobb baj, hogy a -tanyákon a pincét külön szokás építeni. Jóformán sehol sincsen pince a -házak alatt s így az alulról való földi hidegségek minden mérgükkel a -szobába nyomulnak. A gyenge gyereknek már kicsi korában kitekerik a -nyakát, ezért van annyi szomorú kis sír a tanyai temetőkben, – aki -gyerek pedig megbirkózik velük, azért azon is csak otthagyják a kezük -nyomát az egész életére. Bár azonban ki tudhatna ezek felől valami -bizonyosat? A hosszú nyújtja a kezét a mosolygós alacsony felé: - -– Hát gyáva legény kend, ha möghátrál. Kend ajánlotta a fogadást, hát én -állom. Csapjon kend föl! - -Amaz kényszeredetten nyújtja a tenyerét s megfogják egymás kezét. - -– Hát jól van, – szól a mosolygós alacsony. Nem azért mondtam én azt, -János, hogy mondjam, hanem csak úgy mondtam. Hogy ne bort igyál te a -hordóbul, hanem tejet a tehénbül. - -– Vagy pedig még jobb volna, ha szamártejet, – véli egy ember, de -azonnal észreveszi, hogy hiábavaló tanáccsal szolgál mondván: – azonban -hiszen nincs is már szamár. - -Aminthogy igaz is. Idővel ez is kipusztul, mint a réti csikasz meg a -túzok. - -A hosszú megint csak legyint a kezével. Hol kiegyenesedik, hol -meggörbül, már a szerint, ahogy a köhögés fojtogatja. - -– Ne féljenek kendtök, amíg engöm látnak. Élök én még három esztendeig -is. - -A résztvevő hang ismét mondja csendesen: - -– Úgy engedje az isten… Mert az ő keziben van mindnyájunk sorsa. - -* * * - -Ez csakugyan így is van és nincs máskülönben. Ő szent felsége azonban -már mit sem hallgathatott e fohászkodásra, mert nincsen hatalom, amely -meg ne hajoljon a halál előtt. Négy hét mulva a hosszú ember tanyájából -a gyászoknak ruhájába öltözött asszony haladt ki, tolta talicskán a fél -akó bort a mosolygós alacsony tanyája felé. A halott becsülete így -kívánta ezt, mert az életben tett fogadást nem váltja meg a halál, annak -eleget kell tenni az elmulás után is. - -Fél akó bor fél mázsa teher s a homok nehéz még a gyalogösvényen is. Az -asszony sűrűn letette a talicskát s megállt mellette pihenni. Törölte -kendőjével verejtékes homlokát s törölte a minduntalan sírásra álló -szemeit. Szomorú sóhajtása sziklát repeszthetett volna, errefelé azonban -nincsenek sziklák, csak a gyenge szellő jár a mezőn, amely alatt az -elődök csontjai szerteszét nyugosznak. Fölfogta tehát újra az asszony a -talicska szarvát: ő, mint becsületes élő, a halott becsületét tolta maga -előtt. - - - - -… boldog Isten birja. - -Nyáron át, ha több napig esik az eső s utána hirtelen igen meleg napos -időjárás köszönt be, sajátságos látvány a hullámzó homok. Ahogy a nap -sütése nyomán adja ki magából az elnyelt sok nedvességet, a homok felső -része mozgásba kezd s olyképpen hullámzik, mint mikor gyönge szellő -fodrozza a tó vizét. - -A tanyai apró gyerek, mikor látja ezt a dolgot, nagyot kiált: - -– Édös apám! Nézze kend már! Nyől a főd! - -– Az ám, fiam, – hagyja rá az apja – nyől. Csak az a baj, hogy csak -fölfelé nyől. - -Csakugyan fölfelé nő, duzzadozik, emelkedik, de azt is csak addig, amíg -a nap vissza nem szívja tőle irígyen azt a vizet, amit kapott. Azután -még fölfelé sem nő. Oldalt pedig sehogysem nő és sohasem nő. Mindenütt -szomszédok állják a határát, azok is nőnének, ha lehetne, de nem lehet: -a földecskék egyformák maradnak s a tanyai kutya ha húsz évig él is, a -birtokhatár tekintetében nem kell új tanulmányokat csinálnia. - -A „kiscsalád“ azonban nem olyan mint a föld, mert az nő, azaz hogy -szaporodik. A tanyai nyelvben a gyermek külön-külön véve: cseléd, a -familia összes tagjai együttvéve: család, külön együttvéve a gyerekek: -kis családok. S a kis családok bizony szaporodnak. Van belőlük sok, bár -hullik is lehetősen. A külső temetőket az jellemzi, hogy sűrűen -domborodnak benne az apró sírhalmok, de azért csak marad gyerek. E -tekintetben az a nézet az irányadó, hogy a gyerek olyan, mint az -üvegpohár. Törékeny. De éppen ezért kell belőle sok. Hogyha egy-kettő -eltörik is, azt észre se lehessen venni. - -Miután azonban a föld csak fölfelé nő s azt sem teszi mindig, hát itt -baj van. A gyerek sokasodik, a föld nem. A föld minden öröklés után -apróbbra tagozódik, már hírül sem akkora, mint nagyapó idején volt. -Utoljára egynek-egynek csak oly kicsike marad, hogy alig lehet belőle -megélni. Ugy a hat hold körülbelül az a haza, amin egy család a kintvaló -életben el lehet valahogy. Olyképpen, hogyha otthon nincsen dolog, -másfelé elmegy napszámba, aki csak bir. Azon alul már csak tengődés az -élet. - -Igy állván a dolgok, amikor Márki Sándor a maga kilenc hold földjéről -elhalt s utána maradt az özvegy, egy eladóleány s két legényfiú, az -Andris fiú a temetés után, ahogy ülnének otthon a szívek szakgatásaiban, -azt mondta, hogy valamit segítségül mondjon: - -– Én mög majd bemék a városba cselédnek. Egy szájjal kevesebb lössz, aki -a kenyeres polcra tekint. - -Cselédnek. Nehéz szó, irgalmatlanul nehéz szó olyan helyen, ahol eddig a -kis haza szabad függetlenséget adott. Más keze-lábának lenni szomorú -sors e helyeken nagyon és ez a szó olyan, mintha két élesre fent páros -kés volna, amely két oldalon is hasogatja a lelkeket. - -Az özvegy sírva fakadt megint, csak hogy most már ezt meg kellett érni. - -– Élet, élet, – sóhajtotta – mikor éröm végedet? Én jó uram, ugyan hogy -volt lelköd elhagyni engöm. - -A Mihály legény azt mondja: - -– Ne Andris mönjön. Majd én mögyök. - -Andris beleszól! - -– Nem. Te vagy az öregebb, testvér. Az öregebb maradjon a gazdaságban. -Én majd csak jobban ellígek-lógok odabent valahogy. - -Nézi őket az özvegy a könnyes szeme szivárványán keresztül: melyik -karját vágják le? Mert ez két olyan kar, hogy akár a bal, akár a jobb: -egyformán a szíve felé esik mind a kettő. - -A leány, az eladóleány, a padkán ülve nézi a szoba földjét s azt mondja: - -– Ti maradjatok itthon. Majd én keresek odabent szolgálatot. - -Most mind a három másik egyszerre mondja: - -– Hát! - -Hát. Hát persze, hogy hát. Hát még mit nem? Éppen te mennél. Nem mégy. -Nini. Hogy híred keljen? Hogy azt mondják rólad, hogy urak rongya -lettél? - -Van benne valami. Híre megy az ilyesminek. S gyanút fognak a kintvaló -emberek. A jó hír könnyen elvész, annál veszendőbb portéka nincsen. Nem -mégy, hát nem mégy no, maradj anyádnál. Majd így akad becsületes ember, -aki elvesz, a család híriben eddig nincsen hiba: mért rongálnánk a -becsületünket? - -Mihály azt mondja: - -– Én mék! - -Andris kéri a bátyját: - -– Testvér, én mék. - -Ugat odakint a kutya. Jön a sógor. Benyitja a pitvarajtót s a konyhában -köhécsel. Tisztesség hozza magával, hogy előtte a szobaajtót kinyissák s -megkérjék, hogy kerüljön belül. - -– Nono, hát hiszen nem azér… – mondja a sógor, mert ez hozzá tartozik az -udvariassághoz. - -A sógor bejön s leül a székre, amelyet az özvegy a kötényével előbb -letörült, jelezvén ez által a szíves fogadtatást. - -– No, – kérdi a sógor. - -– Hát csak ehun-e. Találgatjuk sorsunkat, – mondja az özvegy. - -A legények beszélnek a sógornak. Hogy menni akarnak szolgálatba. Hogy az -itthonvalókon segítsenek. - -A sógor bólogat, hogy valóban, valóban, valóban. Ennek úgy kell lenni. -Szép dolog a gyermekek részirül. Szülőszeretés az ilyen. A sógorasszony -ne vegye a lelkére olyan nagyon. A lány nem mehet. A lány itthon eladó, -becsületes legénynek, aki hites ura lesz, míg bent Szodomák és Gomorhák -vannak, az ördög cilinderbe meg cifra katonaruhába van fölöltözködve és -az utcasarkokon leselkedik. A lány ne menjen, az egy világért se menjen. - -Az özvegy most mondja is, amit az előbb csak gondolt: - -– Melyik karomat vágassam? - -A sógor a pipáját tömködi, mert nagyon alkalmas dohánya van most neki. -Szűzdohány. Ez kiszokott dudorodni a pipából és úgy lesi a fináncot. - -– Már hogy melyik fiú menjen? Az attól függ, hogy melyik mihez ért? Mit -tud olyasmit, aminek a városban hasznát lehetne venni. Mert ott is van -ugyan aratás, de ott nem kaszával aratnak, hanem ésszel mög furfanggal. - -Hát mit tudnak a legényfiak ahhoz? Tudnak írni, olvasni, számolni, amit -a tanyai iskolában megtanultak, az Andris tud pikulázni is, de ezenfölül -csak az a tudományuk van meg, ami a kintvaló élethez szükségeltetik. - -Andris szól: - -– A lóhoz értök én. Elmék kocsisnak. Mert én úgyis fiakeros akarok -lönni. Én úgyis mindig mondtam már kicsi koromban is, hogy én az -szeretnék lönni. Hát hagy menjek én, Mihály. - -Mihály úgy érzi, hogy az öccsének igaza van, mert csakugyan szereti a -kocsisságot, hisz itthon is jóformán mindig az istállóban lakik és -danolós kedve van, ha a lovat csutakolja. - -Ennélfogva hát hadd menjen Andris. Elvégre az a város sincsen az -óperenciás tenger határán. Majd fölkeresik néha. Ugyan ha más -foglalkozást vállalna, olykor ő is hazajöhetne, a homoki ember mind jó -gyalogos, mert a homokon való járás-kelésben igen megedződnek az inak, -de hát a kocsisembernek ritkán jár ki a szabadság, rabja lévén a lónak, -itatásnak, etetésnek, szerszámtisztításnak, kocsikenésnek. - -Mindegy ez azonban most már. Andris utána jár a dolognak, kiváltja a -cselédkönyvet s útra készül. Mihállyal ládát faragnak, kis kéziládát, -abba rakják a fehérneműt, batyuba az ünneplő ruhát, az öreg -bőrtarisznyába szalonnát tesznek, meg akkora félkenyeret, amekkora a -száján belefér. S egy kora hajnalon, még sötétesen, elköszön hazulról, -az ajtófélfát is megfogja búcsúzásul a kezével s Mihállyal együtt -behajtanak a városba. Mihály a kocsival hazatér, Andris meg ottmarad, -helyet keresvén, ahol szolgálhatna. - -Kap hamarosan, mert kevés manapság az ember. A városi legény nem igen -megy kocsisnak, az inkább a gyárba megy, vagy parti munkásnak, vagy -boltiszolga szeret lenni, avagy följut a villamosra. De olyan is akad, -hogy már serked a bajusza, amikor valamely iparba eláll inasnak. - -Persze az nem megy úgy egyszerre: mindjárt fölülni a bérkocsi bakjára s -ottan uraskodni, urakat és finom nagyságákat szállítani ide-oda, már -ahova parancsolják. Meg kell tanulni az utcákat, hogy melyik merre -fekszik. Melyik oldalon vannak a páros számok, melyiken a páratlanok. -Azt is, hogy a számozás az utca melyik feléről kezdődik, hogy éjszaka is -odatalálhasson, ahova kell. Ezt mind jól kell tudni, mert olykor a -megzavarodott vidéki utas olyan utcanevet említ, amilyen nincs is. Tudni -kell a rendőri szabályokat, azután a vasutak, gőzhajók járás-kelésének a -rendjét, tudni kell, hogy milyen utak vezetnek a közeli községekbe, mert -a jó út olcsóbb, a rossz út drágább, de rajta olykor a nehéz -vastengelyes hintóval nem is lehet vállalni a fuvart. Éjszakai korhelyek -kedvéért tudni kell a mulatóhelyeket, nappali komoly utasok kedvéért a -különböző hivatalok, kórházak helyét, orvosok lakását, mi egyéb, – -Andris szédülve érezte, hogy ennyi tudományt egymagába egyesíteni soha -nem lesz képes. - -Nem is megy könnyen az ilyesmi. Bizony egyelőre még messze van a fiáker -bakja: Andrist egy szénkereskedő avatja föl egy girhes félló -kormányosává. Azzal hordja szét zsákokban a városba a szeneket, -szegényes helyre félmázsát, máshova két mázsát, bár vannak tehetősebbek, -akik egyszerre öt mázsát vásárolnak. Az ilyenek borravalót is szoktak -adni, kisvekerlét vagy nagyvekerlét. - -Mily nehéz volt eleinte elfogadni. Mint szökött a vér az arcába, amikor -először nyújtottak neki egy kisvekerlét, hogy: no, ehol ez meg a magáé s -mint utasította vissza ügyetlen röstelkedéssel: - -– Nem vagyok én ehöz szokva… kilenc hold örök földünk van nekünk odaki -Átokházán… - -Mint bántotta, mikor az úr kinevette s azt mondta neki: hiszen maga -akkor nagyságos úr énhozzám képest, mert nekem csak hat láb földem van a -temetőben, de az sincs még kiváltva. - -Azután belefásult. Sokkal több nyomorúságot látott a fertálymázsa szenek -hurcolása közben, semhogy bele nem fásult volna, már várta is a -borravalót. Kellett. Robot hajnaltól estig, akármilyen volt is az idő, -estére kelve, kifogás után kivánta a meleg ételt. Vannak igen alkalmas -kis helyek, bár furcsák: az egyik szobában gázon sütik a kolbászt és -átjáró ajtó van a másik szobába, ahol bort mérnek. A tanyán csak -vasárnap vagy más jeles ünnepen isznak, inkább csak mulatság okából, itt -rászokott a naponkint való borra, mert ha összeázott: fázott s az -istállóban nem fűtenek. A lovak szoktak ugyan magukból meleget -árasztani, de mennyi meleget adhasson egy öreg félló? Ami kevés melege -van, az magának is kell. - -Ej, otthon Átokházán, kint a homokon ilyenkor más világ van. -Bedurrantanak a boglyasba szalmával vagy kukoricaszárral és úgy -melegszenek a padkán. Jobb volna kint, jobb bizony. De hát ha nem lehet, -akkor nem lehet. Nagy úr a muszáj. Kínlódni kell tovább, mert ilyen a -szegénység meg a nincsetlenség sorsa. Valahogy majd csak lesz. Ez jó -vigasztaló sóhajtás, ez a valahogy majd csak lesz, különösen ha -hozzáteszik: mert még sohasem volt úgy, hogy sehogyse lett volna. - -Valahogy azután csakugyan úgy lett, hogy Andris bejutott vágyai -birodalmába. Fölfogadták fiákeros kocsisnak, mert már kiismerte magát a -világi forgalomban. Hajtóengedélyével a zsebében, büszkén ült a bakon és -hajtotta a lovakat, amerre kellett. Még otthon is járt velük vagy -kétszer, mikor a végrehajtót kellett kivinni arrafelé. - -Nem mindenkinek való azonban ez a mesterség. A kocsislegény a bakon -könnyen elkorhelyeskedik. Mulatós úrfélék egész éjszaka hurcoltatják -vele magukat egyik dáridós helyről a másikra, bort küldözgetnek ki neki, -meg reggel pálinkát. Azután maga is megtanulja, hogy merre van a jó bor. -Olykor titoktartásért, miegyébért jó borravalót kap, az égeti a zsebjét, -nem bir benne maradni. Kártyázni is megtanul, hideg téli éjszakákon, -mikor már úgy érzi, hogy majd elfagy a lába, besurran valamely füstös -kávéházba a kocsi melől. Azután történik, hogy az ilyen ember valahogy -összeakad valami csinos menyecskefélével, összeszűrik a levet, -megesküdnek egymásnak balkézről, bagolyhitre – mint Andrissal is -történt. - -No azután az ilyesmiből sohasem lesz valami jó dolog. Az asszony aféle -menyecske, aki az urakra jár takarítani, délelőtt nincsen otthon, a -bérkocsis meg éjszaka nincsen otthon, reggel, ha hazatér, üres a szoba, -délben ha fölébred, nincs, aki egy tányér meleg levest adna neki, azután -ha összetalálkoznak, egymást gyanúsítják, hogy hol jártál ennyi ideig. -Az asszony az emberen keresi, hogy hova tette a pénzét, az ember az -asszonyt szidja: kinek cifrálkodsz annyira, ki vette ezt a sárga -selyempapucsot, mi? Igy azután nem sokat ér az egykonyháramenés, gyakran -összevesztek, olykor egymás haján búcsúztak, – egy reggel, mikor Andris -a szolgálatból hazatért: hát üres a lakás, az asszony megszökött s -elvitte minden holmiját. - -– Gombház, – gondolta Andris – ha leszakad, lesz más. – Azonban nem úgy -van ez egészen. Andris mégis csak húzott ehhez az asszonyhoz, csak most -látta ezt, mikor a menyecske kámforrá vált. Bánkódott s még jobban az -italnak adta magát. Kereste és tudakolta, hogy merre van az asszony, de -eleinte hírt sem hallott felőle. De azután megtudta egy pincértől. A -pincér meg a fiákeres ismerni szokták egymást, mert leginkább éjjeli -életet él mind a kettő. Ez a pincér a Tátrából jött haza s újságolta, -hogy látta a menyecskét. Nagyon jól megy sora, szobaasszony egy -szállodában, ahova gazdag vendégek járnak, németek meg angolok. - -– Úgy hát? – gondolta Andris – ángojok? Hát ángojok köllenek, én mög nem -köllöttem – s két napig haza sem ment, mindig a kocsmák ajtaját -nyitogatta! - -Kopott a gyerek, egyre kopott. Soványodott is, rongyosodott is, ha -valamely józan percében végignézett magamagán, még rá sem mert az -átokházi tanyára gondolni. - -Egy éjjel soros volt a kisebb állomáson, várta a vonatot. Bóbiskolt a -bakon, mert bor volt benne most is, észre sem vette, hogy megjött a -vasút, mikor rászól valaki a sötétben: - -– Mennyiért visz be?… - -Hisz ez az asszony hangja! A kocsilámpa fényénél ráismer. Bársonyfelöltő -rajta, cifra kalap a fején, gyöngyös metál a nyakán – Andrisnak hirtelen -eszébe jut minden nyomorúsága, a vér elönti a fejét, leugrik a bakról és -torkon kapja az asszonyt. - -– Én? Én vigyelek? - -Üti. Az asszony sikolt: - -– Jajj Andris, ne bánts! Teutánad jöttem, teérted jöttem! - -De ennek már elöntötte a vér a szemét is. Talán meg is fojtja az -asszonyt, ha a rendőrök ki nem veszik a kezéből. - -Mi lesz az ilyesmiből? Hát mi lenne, pör lesz belőle. Pör, visum -repertummal, majd megmutatom én-nel, meg miegyébbel, mint ez már szokás. - -Állnak hát a bíró előtt. Ott van az asszony, szépen föltisztálkodva, -igen szemrevalóképpen s ott van Andris is kopottan, züllötten, -borostásan. Azt kérdik tőle: - -– Miért bántotta maga ezt az asszonyt? - -– Mert itthagyott, elhagyott, – mondja rekedten Andris. – Mert belémunt, -azután hűtelenné vált. - -– Nem azért – sírja az asszony. – Hanem mert elitta a keresményit, az -enyémen élt, azután ha nem adtam neki, ütött. - -No így beszélnek előre-hátra, mert az így szokásos a pöröknél. - -A bíró azután az asszonyhoz fordul: - -– Föntartja panaszát? - -Az asszony lihegve beszél. - -– Mert az kérem nem igaz, hogy én beleuntam. Most is azért jöttem haza, -hogy visszamegyek hozzá. Mert az nem igaz, hogy én nem szeretem. Én még -a mostani formájában is szeretem. Hogy lássa, hogy még most is szeretem, -én visszavonom a panaszomat. - -Csend van egy kis ideig. Az asszony néz Andrisra, ez meg néz a földre. - -Az asszony nyújtja a kezét. Andris nyújtaná is, nem is. A bíró szól: - -– No. Hát mi lesz az asszonnyal, Andris? - -Hej, fene teremti, nehéz kérdés ez. Hászen húz az asszonyhoz, azt nem -lehet tagadni. Talán más élet is lehetne ezentúl. Mert emígy… emígy mi -lesz ennek az életnek a vége? Már úgy sem merne az anyja szeme elé -kerülni. Mikor volt az, midőn az ünneplő ruháját elitta? Mi lesz ennek a -vége? A rendőrségnél is rováson van, úgy lehet, elveszik a hajtási -engedélyt s mehet megint szenet fuvarozni az öreg féllóval. - -– No, Andris, – biztatja a bíró – halljunk szót. Hát mi lesz az -asszonnyal? - -Andrisnak talán a tanya fehér fala jutott az eszébe. Öreg édesanyja, kis -huga, aki értük cselédnek akart állani, az udvar az öreg eperfával, – -ej, hazamegy, négykézláb hazacsúszik a szabad mezőkre, inkább éjszaka ő -ugat a kutya helyett, de itt nem marad… A kopott Andris kiegyenesedik és -ridegen jelenti a bírónak: - -– Az asszony pedig, tekintetes úr, mönnyön vissza az ángojokhoz… - - - - -Értetlenek az emberek. - -Két magyar, a János bácsi és a Jóska bácsi, vidám állapotba van -elegyedve, mivelhogy ezt a sors most úgy hozta magával. Hogy miért, azt -nem tudni, nem is kell keresni. Lehet, hogy vettek egymástól valamit s -most az áldomást isszák. Szokás az áldomásivás. Az úrféle, ha valamely -nagy dolgot sikeresen végzett és befejezett, ennek ünneplésére bankettet -csinál, míg a célszerű szegény magyar megmarad a régifajta áldomásnál. -Úgy lehet, János malacot adott el Jóskának. Lehet, hogy hereföld -bérletére történt alku, ami fontos alku, mert nyolc esztendeig tart. A -kontraktus hosszúságát nem a papiroson való írás, hanem a lóhere élete -határozza meg, az pedig elél nyolc évig is gond nélkül (ha hozzáértő -módon van elvetve). Lehet különben az is, hogy lóvétel történt, vagy más -egyéb cserebere. De e felől most már nincsen beszéd semmi, miután nincs -is afelől már mit elmélkedni, ami véglegesen és visszavonhatatlanul -elintéztetett. Itt már csak a vidámság órái uralkodnak. János és Jóska -ezen okból ülnek az útszéli fogadó ereszetalja alatt az asztal mellett, -amelynek a lába a földbe van verve, hogy el ne szaladjon. Jánosnak meg a -Jóskának a lába ugyan nincsen úgy a földbe gyökerezve, mint az asztalé, -de azért szintén nem akarnak elszaladni. - -Valami különösen alkalmas íze van ennek a mostani bornak: nem hiába, -hogy kevés termett, de ami van, az jó. Ízét, zamatját élvezik, mindenik -a maga módja szerint. A szűkszavú Jóska bácsi csak néha mondja, hogy no! -s poharával meglöki a társa poharát. Komoly ember ez a Jóska bácsi. Azok -közül való, akikről azt mondják, hogy ha nevetni akarnak, fölmennek a -padlásra, hogy nevetésüket ne lássa senki. Mi más azonban a János bácsi! -Mily csodálatosan másformára teremtette az Isten. Ez a János bácsi -örökké locsog-fecseg, elmondja az öregapja halálát is, pedig senki sem -kérdezi s vidámkodik, furfangos dolgokat mond a kocsmárosnénak és -akkorákat nevet rajta, hogy a kutya is odabámul. Beleszól mindenbe és -különböző hozzáértéseket mutat, szóval tudományos ember. Ért ez -mindenhez, a jó reggelét. Régi magyar királyaink történetében csak úgy -járatos, mint a vidám énekekben. - -Igy például most, öntvén a poharakba azt mondja: - -– Ezt hallgassa kend, Jóska bácsi. - -– Hát hiszen – mondja Jóska bácsi és nekikönyököl. Ez kell a -foglalkozáshoz. - -János bácsi fölemeli a balkezét. A mutatóujját kinyújtja. A jobb -karjával az asztalra dől. Kezdi mondani a nótát: - - Cifra csárda, két ol-dala – – - -– Jóska bácsi, – szól most – hallja kend, ezt ne úgy értelmözze kend, -hogy másképp. Hanem csak úgy, ahogy van. Azt nem úgy köll értelmözni, -hogy a csárda cifra volna, mint a kávéházak odabent a városban, ahol az -urak a dominócsontokat hajigálják az asztalra. A cifra csárda nem az, -hogy a csárda cifra volna. Hanem, tudja kend… - -– Hát persze, hogy tudom – szól Jóska bácsi. - -János bácsi legyint a levegőbe: - -– Dehogy tudja kend. Majd úgy lösz ez igaz, ahogy én mondom. Hát tudja -kend, az a cifra csárda, amelyikben a mönyecske cifra. Tudja kend: -cifra. No. Aféle szögényembörszánó… Hát persze, ami azt illeti. De hát -azért ne értelmözze úgy, mintha csakugyan a csárda valami szörnyen -finum-fánum csárda volna. Azért is van így a nóta. - -S János bácsi újra belekezd: - - Cifra csárda, két oldala fa-kó… - -– Hát látja kend, – mondja János bácsi Jóska bácsinak, – itt már a nóta -mögmutatja magamagát… Mert nézze csak kend, azt mondja a nóta, hogy -cifra a csárda, de a két oldala mégis csak fakó. Fakó. Tudja kend, hogy -mi az a fakó? - -– Hát ló, – mondja Jóska bácsi. – Az én egyik lovam is Fakó. A csás. - -– Ajhaj, dehogy, dehogy, – véli János bácsi. – Nem a ló a fakó, hanem a -csárda oldala a fakó. Az hát. Tudnivaló ez. Leverte az eső róla a -meszet. A mönyecske mög azért cifra, hogy ne meszeljön, mert nem ér rá a -nagy szalonnaakgatástól. No, hát nem meszel, aztán jól van. Most pedig -úgy következik (s János bácsi a balkarját az ég felé nyújtja): - - Oda vág-tat egy pej lovon Pat-kó. - -– Tudja kend, – kérdezi, – hogy ki volt az a Patkó? - -– Hallottam a hírit – feleli Jóska bácsi. – Betyár volt. Nótába tötték. -Böcsületes embör nevit nem töszik nótába. - -János indulatoskodik: - -– No, ilyent ne mondjon kend. Hát a Kossuth Lajos, a Ferenc Jóska, mög a -Rudol? No? Hát azok is benne vannak a nótában. De ez a nóta éppen más -nóta. Ez betyár nóta. Ilyennek is köll lönni. Ezt így szerkesztötték. - -– Kicsoda? – kérdezi Jóska csendesen. - -– Tudom is én – feleli János. – Mi gondja van kendnek ilyen dolgokra? -Valaki szerkesztötte, belénk eresztötte, aztán van. A diófától se -kérdözi kend, hogy ki ültette. - -– Hát nem. - -– Hát azért… - -Csend van egy kicsit, csak még egy üveg bor iránt történik -kiparancsolás. Akkor János fölemeli megint csak a balkarját, mondván -énekelve: - -– Hej aszongya, hogy aszongya - - Hej korcsmárosné, így adja föl a szót… - -– Már hogy – teszi hozzá magyarázólag a Jóska bácsinak – nem más adja -föl a szót, hanem a Patkó. - -– Hát ki adná más? – kérdezi Jóska bácsi. - -– Nono, csak azért mondom… Mert ezt a dolgot úgy köll értelmözni, hogy -tulajdon maga a Patkó mönt oda lovon… De ezt úgy tekintse kend, hogy le -se szállt a nyeregből. Nem. Hanem csak úgy a maga mivoltában mögállt a -lóval a csárda előtt. - -– Hát egy ital borra – veti bele Jóska bácsi. - -– Arra – hagyja helyben János és nyújtja az üres gyufatartót a -kocsmárosné felé, mert már mind kiégette belőle a belevalót. – De nem -bizonyos, hogy csak arra. - -János hamisan kacsint Jóska bácsira. - -– Hej – mondja – hej, hej. Hátha talán nem egészen úgy van. Mert löhet, -hogy a mögállás a kocsmárosnét illetőleg történt. - -– Az löhet, – integet Jóska – mert sohasem löhet tudni, hogy kiben mi -lakik? - -– Hát hiszen éppen ezt beszélöm – mosolyodik csintalanul János. – Mert -hiszen éppen azért mondja magadicseködés okából Patkó, hogy: - - Látott-e már egy lo-von hét pat-kót? - -– Érti-e kend? – kérdezi Jóska bácsitól. – Ilyen találósságot csinál ott -a csárdaajtóban a lóról a cifra mönyecske előtt? De ilyen kitalálást. -Jóska bácsi! Hát már kend csak világi embör, mert élhet kend a kedves -családjával, az isten éltesse valamennyit holtig. Kend is csak -tapasztalt embör, katona volt, sarzsi volt, írást tud… de látott-e kend -már egy lovon hét patkót? - -– Mondja kend tovább – biztatja Jóska. - -Ezt nem kell János bácsinak kétszer mondani. - -Fölemeli a karját s kezdődik az aszongya, hogy aszongya. Emelt hangon -danolja: - - Ha nem látott, jőjj… - -Abban hagyja. - -– Ezt úgy nézze kend, hogy most mögint csak a Patkó beszél a lóról. A -csárda elül beszél be a kocsmárosnénak. Annak beszél, tudja-e kend? - -Jóska bácsi mondja a pipaszár mellől: - -– Hát hogy ne tudnám. Tudom én az ilyesmit, ni-ni. - -– No-no – bolondítja tovább János – hát kend ne tudná? Persze, hogy -annak mondja, hogy: - - Ha nem látott, jőjjön ide, lát-hat… - -– De – mondja János bácsi – miért mondja azt a Patkó, hogy gyüjjön ide? -Ez az Jóska bácsi, ez az! Ez a csomó! Ezt a csomót bontsa kend ki, ha jó -foga van kendnek. Miért mondja azt, hogy gyüjjön ide? Miért nem mén be? -Miért nem óvakodik be a csárdába a Patkó? - -Jóska bácsi elgondolkozva nyúl a pohár után. - -– Talán… – szól kétkedve – talán, hogy attól tartott, hogy zsandár van -bent. - -János elgondolkozva nézi az asztalt. Jóskának volna-e igaza? Elvégre -lehetséges, hogy csakugyan zsandártól tartott a Patkó. De hiszen akkor -oda sem mehetett volna dalolni, mert a zsandár már régen kilőtt volna az -ablakon. Azonfelül nem félt Patkó egy-két zsandártól. Nem, az -árgyélussát, nem az még hattól sem. Mondja is ennélfogva: - -– No, az nem úgy van, Jóska bácsi. Nem félt az sohasem a zsandártól. - -– Nem, – feleli nevetve Jóska bácsi – de azért mégis fölakasztották. - -János megütődve hőköl hátra. Ezt a kegyetlen igazságot nem kellett volna -itt elmondani. Itt most a nóta járja, amelyik magasan repül, mint a daru -és nem a földönjáró igazságokról beszél. - -– Nono, – adja a választ elütőleg – hát föl. De csak később. Az jóval -később történt. Most nem erről van szó. Most azt beszéljük, hogy miért -hívta ki a szép csárdásnét, mert, igaz is az – esik nagyot a tulajdon -szaván – nem is úgy van a nótában, hogy kocsmárosné, hanem úgy, hogy -szép csárdásné… - -– Egyre mögy… – hagyja rá egykedvűen Jóska. - -– No, nem éppen – véli János. – Hanem hát jó, mönjön egyre. De akár így, -akár úgy, még sem azért hívta ki a kocsmárosnét, mert zsandár volt -odabent, hanem azért, mert nem möhetött be a csárdába lóháton. - -Jóska bácsi mondhatlan egykedvűséggel önt a poharába, iszik is, de már -nagyokat pislant. Mégis azonban, tudván, hogy mivel tartozik Jánosnak, -aki őt dallal ellátja, visszakérdezi: - -– Hát már miért mönt volna be lóháton? Nem szokás lóháton mönni be a -házba. Kötötte volna a lovát a karóhoz, aztán mönt volna be mint -tulajdon egymaga. - -János meglepődve mered tekintetével Jóska bácsira. Már látnivaló, hogy -értetlenség van itten, teljes értetlenség, amely nem ismeri a régi -világot. Hej régi világ, hol vagy? Seholse vagy, eltüntél, nem -emlékeznek rólad, még a nótádat sem értik már. Elkeseredetten magyarázza -hát: - -– De nézze már kend, Jóska bácsi. Nem möhetött be, mert hogy möhetött -volna be – ló nélkül. Hiszen a lovon köllött mögmutatni a patkót. - -Jóska bácsi irtózatos értetlenséggel néz rá és kérdezi: - -– Már miért? - -János most már magyarázat helyett megint csak felnyújtja az ég felé a -balkarját és mondja a nótát: - - Négyet visel e gyönyörű ál-lat. - -– Érti kend? – folytatja. – Érti kend, Jóska bácsi? - -– Hát – hagyja helyben félszemmel Jóska bácsi, mert a másikat már -behunyta (elég ehhez a mulatsághoz egy is). - -János feláll. Ezt így hozza magával a nóta is, mert most igen nagyot és -hosszút kell kiáltani: - - Az ö-tö-dik magam va-gyok raj-ta… - -Most jönne a befejezés. Ez az, amire János az egész előadás súlypontját -helyezni akarta. De amint álltából az ülő Jóska bácsira tekintene, elhal -a szava. Jóska bácsi ugyanis félkönyéken úgy elaludt az asztalnál, -mintha dajka ringatta volna. - -János elszomorodva ül le. Balkeze is leereszkedik s bágyadtan legyint -vele néhányat. Vége van itt már mindennek. Hiábavaló bármiféle törekvés. -Az értetlenség válik apránkint úrrá az emberek fölött… - - - - -Külső történetek. - - -Csőszi munka. - -A csőszség olyan foglalkozás, hogy annál van ugyan alkalmasabb is, de -azért nagyon sokan szeretik. Nem olyan szabad élet ugyan, mint akire -olyan jószág van bízva, amelyik lábon jár, mert oda van kötve a földhöz. -A csikós, a gulyás, a juhász mind szerteszéjjel járhat a határban, ha -megunja egy helyen, megy másfelé. Ha a juhásznak az eszébe jut, hogy de -régen nem látta már a komáját, aki a puszta másik szélén lakik, átmegy -látogatóba. Nem kell neki se úrtól, se gazdától szabadságot kérni, nem -alázatoskodik senkinek, hanem átballag mindenestül, birkástul, -kutyástul, szamarastul. A gulyás is csak járhat-kelhet egyik járásból a -másikba, a csikós pedig akkor kap a lóra, amikor akar, ha éppen olyan -kedve van, hogy szeretné megjátszani magát egy kicsit. - -De egészen másforma a csősz, mint az ilyenféle járó-kelő pásztor. A -csősz urabbnak tartja magát, mint amazok. Födél alatt lakik nyáron is, -nem kósza életet él, nem viszi a tarisznyában az élelmét s az a vélelme -a juhászatról, hogy ott a kutyának, csacsinak, birkának mind jobb dolga -van, mint magának a juhásznak. A gulyásra nem sok tekintettel van, mert -az sem igen jut tavasztól őszig födél alá; ha kevés a jószág a keze -alatt, alig van élhetése; ha sok a jószág a gulyában, majdnem letörik a -kezeszára az itatásnál a kúthúzásban, azonfelül sohasem tudja, hogy -mikor teszi csúffá a megvadult bika. Ami pedig a csikóst illetné, annak -kezd már a napja letelni, fogy a csikó, amit a mezőre csapnának, kivesz -alóla a legelő is s már nincs is szükség arra a statutumra, amikor a -magistratusok eltiltották a csikósoknak, hogy a kövér lovat a maguk -használatára levágják. - -– Már a csőszség ennél valamennyinél különb foglalkozás, – így tartja -Vadlövő Pál is. – Mer a csősz úgy van, mint a maga birtokán. Úr a -földjin. Nem parancsol neki senki, ő pedig bíró mindenki fölött. - -Igen. S azonfelül ez olyan hatalmasság, hogy a termésben is úr -imitt-amott, mert mint mondani szokás: sóra, paprikára, apró-csöprőre -telni köll. S ami a frissen érett szőlőből garabolyonkint legelsőbb a -piacra kerül, annak is csősz-szőlő a neve. - -Nincsen mit csodálni azután rajta, ha a csőszi állásban beálló változás -nagy esemény. Akármi oknál fogva áll is be. Lehet, hogy kihal a csősz a -csőszházból, de az is lehet, hogy elmódosodik s úgy gondolja, hogy most -már jobb lesz a maga vagyonát őrizni (hátha azt jobban őrzi). - -Ver a szó ilyenkor a határban nagyon s olyan érdeklődések támadnak, -amilyent csak talán a régi királyválasztások alkalmával lehetett volna -tapasztalni. A gazdák, akiknek beleszólásuk van az ügybe, büszkén járnak -és kelnek, a nagy botokat úgy viszik a kezükben a homokon, mint a -kormányzópálcát. - -– Most mink határozunk, – mondják hivalkodva – hogy kinek jusson a -könyér. - -– Hát aztán kinek jut? – kérdezik azok, akiket ez érdekelne. - -– Hát hiszen, ami azt illeti, – vélik – az még bizonyosan nem tudatik. -Nagyon sok ember nyújtja a kezit érte. De akárhány nyújtja is, csak egy -jut belőlük a jó helyre. Elég egy templomba egy pap. - -A választás napján igen nagy a forgalom a gazdakörben. Valami módosabb -tanyán van ez a helyiség, fizetnek is a tartásáért. Hétköznap üres, -vasárnap össze szoktak bele járni a közellakók, de csőszfogadás esetén a -messzibbrül valók is eljönnek és büszkeséggel haladnak át a köri -udvaron, ahol reménykedve ácsorognak mindazon emberek, akik a csőszi -méltóságot elnyerni óhajtanák. Van köztük, inkább a fiatalabbjában, aki -kalapot is emel a gazdának, aki előtte elhalad, de a legtöbbje ennyire -nem alázkodik. - -– Ha köllök, köllök, – mondják, ütögetve a botvéggel a homokot – ha -pedig nem köllök, akkor se durran szét a világ. - -Azok az emberek, akik így gondolkoznak, erősen csóválják a fejüket, ha -látják a fiatalabbak alázkodását. - -– Hát ez is csősz akar lönni? – gondolják, de mondják is. – Már is -cselédül igéri oda magát? Mit süvegöl? Nincs itt mit süvegölni. Egy -gazda nem parancsol, csak valamennyi együttvéve röndölközik. Nem jó -csősz az, aki kiadja a kezibül a csőszbotot. - -Van két öreges ember, már idősek lehetősen, ezek külön állanak az -udvaron. A régi világból valók. A nagy harcsabajuszok lelógnak a -szűrgallérokra. A szűrök kopottak és foltosak. A csizmák nagyok és azon -fajtákból valók, amelyek egy fél emberéletre készültek. A vastag kalapok -súlyosan ülnek a fejeken s alóluk az ősz haj lever a nyakszirtig. Még -csak az hiányozna, hogy varkocsba lenne fonva a fül előtt, hátul pedig -bádogfésű tartaná össze. Ezek a divatok azonban elmultak már. A két -öregben csak az van még meg a régi világból, hogy valamikor fiatal -legénykorukban betyáros életet éltek, szenvedtek is érte öleget -imitt-amott, börtönfalak között, minélfogva a csőszi hivatásra méltónak -tartják magukat. Mert ez így is volt valamikor, a szegénylegényből vált -a legjobb persecutor, hasonlóképpen a csőszségbe is az illett bele -legjobban, aki a tolvaji furfangokban legalkalmasabban kiismerte magát. - -Jaj, de hát bizony semmi sem úgy van már, mint régen volt. Nem az -öregekre esik a gazdák tekintete. Bent a gazdakörben hosszas -tanácskozások folynak. Süli Mihály volna elsőbb szóban, de van ellene -vélemény: - -– Nem tud írást, – mondják. - -– Hát aztán? – vélik az ellenfelek. – Mi köztünk is van, aki nem tud. -Aztán nem fiskálisnak köll, hanem csősznek. - -– De majd nem tudja fölírni, hogy melyik gazdától mennyi csőszbért -kapott. Majd többet követel. Az ilyesmibül lösznek aztán a veszeködésök. -Pedig nem sokat ér annak a termése, akire haragszik a csősz. - -– Jó, jó. Hát majd fölrója rovással a bot nyelire. Van az olyan írás, -mint a másik. Aztán nem is szakad el, mint a papiroskontraktus. - -Hát az igaz. Tinta sem kell hozzá, meg toll sem. Elég egy bot hozzá, meg -egy bicska. De sőt csalni sem lehet vele, ha a botot kettőbehasítják s -az egyik fele a csősznél, a másik fele a gazdánál, van. A papirosbul -összevarrt könyvbe mindenki azt írhat bele, amit maga akar, de erre a -botra csak akkor lehet új rovást vágni, ha a két felét közös akarattal -összeteszik. (Vannak ilyen régi tudományok, amik jobbak, mint az újak.) - -Ez hát nem volna baj, legalább valami nagyon nem. De egyéb ellenvetések -történnek Süli ellen. Hogy botfülüsödik, egyik fülére már csak a nagyot -hallja: mi lesz vele, ha egészen megsiketül. Éjjeli őrzésben hogyan -hallja meg, ha tolvaj szándékkal közeledik valamely kocsi a homokos -közön át? - -– Az ám, – bólintanak az emberek – erre is tekintettel köll lönni. - -De még más hibát is elősorolnak. - -– Az is baj, hogy Süliéknél sok a kis család. - -Vagyis, hogy sok a gyerök – de miután gyerök néven a kintvaló nyelvben -mindig csak fiú értetődik, hát úgy mondják, hogy sok a kis család. S -voltaképpen ha sok a kis család, az nem baj, hanem istenáldás, mert -mihelyest lehet, felhasználják az erejét, kispásztornak igen alkalmatos. -Hanem csőszi helyen hibáztatják a sok gyereket, mert annyi bizonyos, -hogy az mind a gazda gyümölcsén él. - -Sebők Ferenc azt mondja: - -– Ha csak tíz almát mögöszik egy-egy egy nap, a hét gyeröknél napjára -már az is hetven alma… Aztán ha csak a férgesire, az ütődöttjire vetnék -magukat… De mindig a javát fogyasztják. - -Ez döntő érv, mert hiába, ami igaz, az igaz. Ennélfogva Sülit elejtik -(kiesett az Isten markábul) s más után néznek. Ott van Kis Tóth András, -az jó lesz. Alkalmas fiatal ember, de már katonaviselt, nemrég vette el -a feleségit. - -– Nohát erre köll szavazni, – mondják az emberek s a dolog úgy is -történik. - -A többi pályázó összetekint, mikor az eredményt az udvaron kihirdeti -nekik az öreggazda. A fejek lekonyulnak, mert mindenütt reménységek -semmisültek meg. De hát ez ellen nem lehet tenni semmit, mert csak egy -ember választható meg csősznek, a többinek el kell buknia, amint hogy az -urak is el szoktak bukni a képviselőválasztáson, ha nem kedvez nekik a -szerencse. Már most Tóth András az a szerencsés, aki beköltözik a -csőszházba s onnan uralkodik a birodalmon. - -Csak a két, régi világból való ember nem szól semmit. Megindulnak, -húzván maguk után a homokban a botot. Hát hogy ez a fattyú, ez a siheder -költözik a csőszházba? Hát ők senkik és semmik? Akik úgy látnak éjszaka -is, mint nappal? Akik ismerik a furfangoknak valamennyijét, akiknek az -eszén nincsen az a tolvaj, aki túl tudna járni. Hát még ezt is meg -kellett érni? - -… Másnap éjjel szép világosság van a szőlőhegyben. Leégett a csőszház. -Abban ugyan többet nem lakik senki. - - -Irás a jegenyenyáron. - -Azt mondja a régi kinvaló mondás, hogy elpusztul az a tanya, amelynek -jegenyenyárfája meg pávája van. Értvén alatta azt, hogy nem a mai -szigorú életben való a fölösleges cifrálkodás s nem olyan a világ, hogy -haszontalanságokat termesszen az ember. A páva szép jószág, ha a -tisztára söpört udvaron csillogó tollaival gangosan szétterpeszkedik, de -semmi haszna nincsen. Ellenben enni igen csak kell neki adni, mert ahhoz -gyámoltalan, hogy miként a tyúkféle, maga keresse meg magának az élelmet -az ugaron. A jegenyenyár is nagyon szép teremtés, messze ellátszik, egy -órajárásnyira is elhirdeti, hogy merre van a tanya. Levelei andalító -módon susognak, ebéd után való félszenderhez altató muzsikául -szolgálnak. De semmiféle hasznos gyümölcsöt nem hoz, ellenben hosszú -árnyékát messze a vetésre beveti, elfogván tőle a napot. Nagyon sok -baráthernyót termel s azokat a szél a magas fákról messze befújja a -gyümölcsösökbe. A fája semmire sem alkalmatos, lefölebb tűzre, de ott -sem sokat ér. Lobban egy-kettőt, azután elhamvad: olyan, mint a magyar -jószándék. - -De úgy utak mellett mégis vannak jegenyenyárok, úgy állván ott a maguk -hosszúságában, mintha valamely óriás fiú dugdosta volna őket, mikor a -maga mulatságára kerítéscsinálósdit játszott. Nagyon szépek, mert hiszen -a haszontalanságok leginkább szépek is szoktak lenni. Derekukra úgy -simul a finom héj, mint az ezüstös fehér selyem. Szokás bele bicskával -szíveket vágni s a legény odavési a szerette leány nevének a nagybetűit. -A surbankó fiatalság ugyan, amely még nem érzi a tiszta szerelem tartós -komolyságát, durva dolgokat is karcol, de később megbánja, mivelhogy itt -is csak megvan a juventus ventus: a fiatalság bolondság. Mert már mások -im, egy darab héjat kivágván a nyárfából, szentképet illesztenek oda, -ráhúzván a széleire a fa bőrét. A jegenyenyár azután körülnövi a képet, -magába foglalja, rámát csinál neki s a Mária az eleven fa oldaláról -tekint le a járókelő népekre, az emberek kalapot emelnek, az asszonyok -keresztet vetnek előtte, sóhajtván hozzá: Hétfájdalmú anya, légy velünk. - -Ily különféle jelek vannak a nyárfa oldalán, még a kósza sátoros cigány -is odaköt az alsóbb ágára valamely színes rongydarabokat, amik az ő -színnel beszélő nyelvükön jelzik az utána következőknek, hogy ő merre -vette útját s melyik tanyából lehetne legkönnyebben malacot lopni. -Nyergeshátú malacot, amelyik olyan, mintha le volna ütve a dereka, pedig -éppen ez a jó tulajdonsága: az ilyen girhes jószágról még a szolgabíró -sem hiszi el, hogy lopta volna a cigány. - -Most két esztendeje nyáron Vizhányó Mihály is mint fiatal kézimunkás -legény is fölvéste Toppantó Juliska nevét az útszéli öreg nyár oldalára, -már hogy csak a tö betűt meg a jö betűt. A tavaly azután a farsang -alkalmával összekelt ez a két szegénység, hogy, mint mondani szokás: ha -eddig csizmában jártak, ezentúl mezitláb járjanak. Ezen alkalommal, hogy -a messzi paphoz mentek volna, Mihály szívet is vágott a fába, a betűk -után, majd meg a szív mögé odavágta a maga nagybetűit, a vö betűt meg a -mö betűt. És még egy nagyobbfajta szívet vágott az egészre, jelezvén -ezáltal, hogy a mindent fentartó örök szerelemben két lélek már megint -egybeforradt. A fa nézte s nevette ezt a dolgot: ventus juventus, -juventus ventus. - -Történt azután most a télen, a második hideg embernek, a dec embernek -havában, hogy csillag gyúlt ki a kis kapásház fölött, amelyben Vizhányók -mint célszerű szegény emberek laktak s újszülött gyermek sírása -hallatszott bele a rejtelmes, holdfényes pusztaszéli éjszakába. - -Ez a gyermek azonban nem volt élni való. Van ilyen is és nem maradhat -meg mindenki, mert ha mindenki megmaradna, az emberek nem férnének el -egymástól. Bár nagyon szerették volna, ha lett volna egy kicsinyük, de -éppen ebből az egyből nem sok jót néztek ki a szomszédasszonyok sem. -Történt tehát egy napon, hogy dunnába pólyázták s Mihály a karjaiba -vette, hogy elviszi a doktorhoz. Itt kint persze nem úgy van az, mint a -városon, hogy az egyik házban bába, a másikban fiskális, a harmadikban -orvos s azután megint bába, ügyvéd, orvos, hanem itt jó távolosan laknak -a hivatalosak. Haladt a csecsemővel Mihály az úton s a nyárfájuk elé -érve, köszönté Máriát: Mária segíts! - -Azonban a doktor sem sokkal biztatta Mihályt, mert ha egyszer nem élni -való valaki, akkor nem élni való. Adott ugyan kanalas orvosságot üvegbe, -meg herbateát főzni valót, amikkel Mihály hazament, vivén velük a -gyermek életének a reménységét, de nem vált be az a remény. A gyermek -néhány nap mulva elhalt, ami nagy kietlen szomorúságot okozott a -lelkekben, bár a szomszéd tanyában a nazarénusok dicsőítő éneket -zengtek, az ő nézetük szerint ugyanis az a boldog, aki a siralomnak ezen -völgyéből távozhatik. - -Mihály tehát újra elővette a dunnát, beletakarta a kis halottat s vitte -az orvoshoz megmutatni. A nyárfájuk előtt elhaladván, letette az árok -szélére a dunnát s a szív alá egy keresztet vésett a fa héjába. - -Az orvostól nagyhamar előjött Mihály, mert ott csak addig kellett -várnia, míg a halállevelet megírták. Sietnie kellett, hogy -összebarkácsolja a koporsót. Ugyan nem sok munka az, egy ilyen kis -halottal: ennyi deszka mindig akad a háznál. A halottat tiszta ruhába -tették, azután Mihály nyújtotta az anyjának: csókolj még rajta egy -utolsót, mivelhogy beteges volt még az asszony s az ágyat lakta. Azután -belehelyezte a koporsóba, a födelet rászögezte s hóna alá fogván -fájdalmas apai terhét, útnak eredt vele. Vitte a temetőbe. Amellett -lakik a pap is, meg a kántor. Az út errefelé is ugyanaz, ami az orvos -felé. Mihály elhaladt a nyárfájuk előtt. A fa meztelenül állt, mert a fa -akkor vetkőződik, amikor hideg van. Meztelen ágait nyújtogatta Mihály -felé s integetett: amit mondtam, megmondtam, ventus juventus, juventus -ventus. - -Mihály letette a koporsót az árokszélre. Tél-túl fenyőfakoporsó csak, -mert nem igen volt ideje a gyalulásra. Irás nincsen rajta semmi. Mihály -elővette a bicskát, a fa héjából kivágta az egész nagy szívet a -kereszttel, a vö és mö, tö és jö betűkkel együtt s az egészet írás -gyanánt ráterítette a koporsófödélre. Gyantás volt a fiatal -fenyőfadeszka, odaragadt. - - - - -Új talicska irányában. - -Ki mivel keresi a kenyerét, azt szereti. Szabó a tűjét, kovács a -kalapácsot, kubikos a talicskáját. - -Hűséges kenyérkereső szerszám, erős fából való, miként a gazdája. -Megszerkesztése külön tudomány, ahhoz bognárok, asztalosok, -teknőcsinálók nem értenek, mert az egyedül csak a talicskakészítőnek -tudománya. Ez meg viszont nem ártja bele magát a másféle fafaragásokba, -mert az úgy igaz, hogy maradjon meg mindenki a tulajdon ipara mellett. -Nem kell egymástól elszedni a kenyeret, hanem jusson belőle mindenkinek. -Bolti targoncát ugyan csinálhat más is, a gazdasági udvarba való -szemetes talicskát szintén, de már a kubikostalicska készítését csak -erre kiválóan alkalmas emberek értik és az egész életüket ebben a -foglalkozásban töltik el. Csakis így gyarapodhatván egyre jobban a -mesterség belső ismeretében. - -Amiként nyilvánvaló, hogy kubikmunkát sem tud végezni mindenki, éppen -olyan bizonyos, hogy a hozzávaló talicskát sem bírja megcsinálni minden -ember. Nincsenek ugyan mérnöki számítások hozzá, de annak minden -részének eltalálva kell lennie ahhoz, hogy valóban kézhezálló legyen. A -kerék nagysága és vastagsága, az oldalak mélysége és magassága -határoznak. Erős legyen és mégis könnyű. Az oldalak rézsút fekvése -figyelembe veendő, hogy a homok bele tetejesre rakható legyen és tolás -közben mégse peregjen le. A keréknek a teherhez való távolsága is -fontos, de leginkább még a talicskanyeleké, mert a terhet nem lefelé -kell húzni, hanem fölfelé kell tolni. Számításba kell venni azt is, hogy -mikor a kubikos izmainak az ereje fölmondja a szolgálatot, akkor a testi -súlyát is segítségül hozza. Hogy amikor tolás közben csaknem ráfekszik a -talicskára, annak a kereke akkor is csak haladjon fölfelé a járódeszkán: -az erők egymásra való hatásának fölfoghatatlan tudományai ezek az olyan -ember előtt, aki nem ért hozzá. Aminthogy azután az ilyen ember, -lehetséges, hogy egész malmokat is tud fából kifaragni, de -kubikos-talicskát építeni nem tud. - -– Nincsen mög hozzá a számítása – vélik az emberek. – Nem olyan könnyű -ahhoz érteni. A jó kubikostalicska ritka madár, mint az arasztos -szalonna. Hű asszonyt, jó asszonyt, dolgos asszonyt könnyebb találni, -mint egy jó kezes talicskát. - -Ez így van. S miután pedig a dolgok így állnak, Róvó Ádám sok -szomorúsággal nézegeti a talicskáját, amin bizony már a haldoklás jelei -mutatkoznak. Elnehezedett, mint az öreg ember. Pedig kellő ápolásban -volt mindig, már amilyen ápolás a talicskát illeti. De mégis megrepedt -hol itt, hol ott és vaspántokkal kellett rajta erősíteni az -összetartozandóságot. - -– Hát az igaz egyébként, – szól a romlásnak indult szerszámhoz Ádám – -sok munkát végeztél ez világi életben. - -Sokat. Van olyan vasúti gőzkocsi, amelyik a hat kerekével nem jár be -annyi földet életében, mint az egy vasráfos fakerekével az ilyen -talicska. Szerteszéjjel téglaépítőknél dolgozik, mert ez kötelessége, -miután a cifra házakhoz honnan vennék az emberek a téglát a -kubikostalicska közreműködése nélkül s egyáltalán mit érnének minden -ilyen építési igyekezetek a jól és hasznosan megszerkesztett talicskák -hiányában? Semmit, mert itt is csak egymás segítségével élhetnek a -népek. De más alkalommal megint a földvárak munkáinál van segítségül -Galiciában, vagy pedig Olaszországban épít töltést a Duna vize ellen. -Van eset rá, hogy Németországba viszik el, míg más alkalommal Boszniában -segít utat csinálni. Okos darab fa egy ilyen kubikos-talicska, mert sok -világot járt, sok országot megtapasztalt, sebeit becsületes munkával -szerzé s élemedett korában hazajön az egy keréken elpusztulni, mint most -íme, Róvó Ádám talicskája is, amely az élet iránt való kötelességeit -megtevén, a tűzre kerül és haló porainál majd szalonnát pirítanak. -Parazsába, a szalonna csepegő zsírja mellé belepördül Róvó Ádám néhány -könnye is, amikkel az elhalt munkatárs emlékének adózik. - -Azonban a könnyek nem használnak semmit, az öreg talicska nem támad fel -többé. Újat kell venni. Még most, a télen. Először, hogy mikorra a -tavaszi dologra menni kell, a talicska készenlétben álljon, másodsorban -pedig a vétel nem egészen könnyen megy, mint gondolni lehetne. - -Ámde gondolkodva pipázik otthon és az ujjain számlálja elő a -talicskakészítőket. Ehhez a foglalkozáshoz elég a félkeze is, mert nem -valami nagyon sokan vannak e tudós mesterek. Nem lehet mondani, hogy az -egyik különösebb lenne, mint a másik, mert mind a három az apjától -örökölte a tudományát. - -Ámde ócska és kopott kártyát vesz elő a tükörfiókból, szép kerekre -vannak kopva a sarkai. Hármat kiválaszt. Nagy Péter lesz a zöld csikó, -Szemerédi Mihály a makk csikó, ellenben a piros csikó Bujdosó Jánost -jelképezi. - -A kártyákat összekeveri s lefelé fordított képükkel szétrakja az -asztalon. Azután azt mondja a fiának: - -– No Janika, húzzál egyet. - -A fiú lassan nyúl a kártyák fölé, hol az egyikre, hol a másikra teszi -kezét. Azután egyet megfog s fölvágja: A piros király: vagyis, hogy -Bujdosó Jánosnál kell megvenni a talicskát. - -Ádám megtömi a dohányzacskót, masinát tesz a zsebébe s nagyot húz a -vízeskancsóból annak a jeléül, hogy ezen útjában másféle itallal -találkozni nem kíván. - -Így szalad el Bujdosó házáig, ami nincs is messze, mert csak a második -utcában van. Szép kis fordított elejű ház, amit el sem lehetne -téveszteni, mert az ajtó fölé egészen akkurátusan ki van kicsibe faragva -egy talicska. Hát Ádám ide benyit. Kölcsönös üdvözlés s a vélemények -kicserélése az időjárás felől. Azután mondja János: - -– Hát talán fiákert? - -– Leginkább – mondja vidáman Ádám. – Finomat, de könnyűt. Egy kerékre -járjon, mert én löszök benne a ló. - -– Nono – mondja János, – tekintettel a világi állapotokra, amely szerint -egyiknek így, másiknak úgy. Az egyiknek öt kerekes a hintója, aztán csak -ül benne, a másiknak csak egy kerekes, azt is maga húzza. - -Rámutat az ereszes alatt a sok talicskára, amik egymás tetejébe rakva -várják a vevőt. - -Ádám lefordít egyet a tetejéből. Félkézzel fogja az egyik nyelét s -rátekint. János pedig elmegy a dolga után, hogy a bíráló a tanulmány -tárgyával magára maradjon. - -Ádám fordítja ugyancsak félkézzel a talicskát jobbra-balra, figyelemmel -kísérvén, hogy miként lotyog a kerék vastengelye a talicskafej -lyukaiban. - -– No – véli helybenhagyólag – egészen rendes lotyogása van neki. - -Leteszi most már Ádám a talicskát a földre. Három lépésre távozik s -onnan nézi. Lassan körüljárja megfelelő távolságból s minden oldalról -megtekinti. Hát, ami azt illeti, alkatrészei jól vannak egymásba -eresztve, csak az ékek, a jó reggelét neki – nézzük az ékeket. - -Ádám már egészen barátságos viszonyban van a talicskával, amelyet pedig -még az előbb is csak mint idegen jószágot rángatott. Hozzámegy, leguggol -mellé s minden éket külön megvizsgál. Nincsen repedés-e rajtuk? Nincs! A -csapba rendesen vannak-e beleeresztve? Hát az igen. - -Most az oldalakat és feneket kell megvizsgálni. A fa ellen nem lehet -kifogás, mert az mind jó fa. Tölgyfa. Jó az. Nem olyan világ van, hogy -talán diófából legyen a talicska. Diófából ma már még koporsóra sem -tellik, pedig a kétkézi munkásnak az az egyetlen valódi parádéja az -életben, mikor temetik. - -Miután az oldalak rendesek, ez ellen nem lehet észrevétel. De -átvizsgálandó még, hogy a fenéknek van-e játéka. Mert annak játékának -kell lenni. Száraz időben nagyon szét ne váljon, nedves időben nagyon -össze ne dagadjon, mert szétszorítja egymást. Azonban e tekintetben sem -lehet panasz. A játék egészen rendesen el van találva. - -Bujdosó János jön föl az udvar alsó végéből, ahol a fásszínben tartott -szemlét. Ahogy elhalad Ádám mellett, kérdezi: - -– Mondja-e? - -– Hát hiszen – felelé térdenálltából Ádám – majd kitudódik… - -– Azért, – mondja odavetőleg János – mert van miből válogatni. Ha ez nem -alkalmas, ahol a többi. - -Ez nem sok gőggel, de mégis bizonyos gőggel van mondva. Mert Bujdosónál -alku nincsen, ellenben korlátlan a személyválogatás. Tehát tudja meg -Ádám, amit különben amúgy is tud, hogy akár holta napjáig is válogathat -a talicskák között, de ha azután kedve szerint valót talált, ne -alkudozzon rá. - -– Hiszen nem is – gondolja magában Ádám, ahogy a felülvizsgálatot -folytatja. - -A vizsgálat ezúttal a csomókra tér át. Ádám a bicskát veszi elő a -zsebéből. Alkalmas bicska, hosszú, szükség esetén fegyver is néha -odakint az idegenben, ha nincsen kéznél az ásó, amelynek a suhintása -nyomán úgy hasad a koponya, mint az alma – szép bicska szóval, tülök a -nyele, a végei rézzel vasalva. - -Csomó van a fában, az bizonyos, mert senki sem lehet teljesen hibátlan. -Az a kérdés, hogy könnyen állnak-e ezek a csomók. Mert ha könnyen áll a -csomó, kiesik a fából s lukas lesz a talicska. Így tehát a csomók -bicskavéggel végigkalapácsolandók, hogy szigorúan állnak-e a helyükön. - -– Az ördög bujjon belétök – tanácsolja nekik Ádám – ki ne essetök. Mert -néha még kukoricacsév sincsen, amivel bedugnálak. - -A csomók ilyenkor valószínűleg fogadalmat tesznek Ádám előtt, hogy soha -és semmi körülmények között nem hagyják el sem őt, sem a talicskát. Ez -nagyon hihető, mert Ádám azt mondja nekik: - -– Úgy is akarom. Rendben van. Ádám föláll. Azután lehajol a talicskához -és két kézzel fogja meg a nyeleket. Fölemeli a levegőbe. Azután leteszi -a kerekével a földre és tolja. Egészen jó menése van neki. Próbál -nekifeszülni. Persze ez csak játékból van, mert üres talicskának -nekifeküdni: bolondság. Azután megfordul a talicska előtt, kezet vált a -fogókon és húzza a talicskát. Elsőrendű követelmény, hogy jó kézváltás -lehessen a talicskán, mert enélkül fordulások alkalmával a talicska nem -ér semmit. Hogy ez így lehessen, ahhoz a nyeleknek nem szabad széjjelebb -állni, mint ahogy az megkívántatódik. - -Valóban, e tekintetben sem észlelhető semmi hiba sem. Úgy látszik, -mintha ez a talicska a világ összes talicskáinak a királya volna. - -Fölületes bírálat volna azonban az, amely így a dolgok közepén -megállana. Ádám most hirtelen az ereszet falához tolja a talicskát s -odatámasztva, a falhoz állítja. Odaáll mellé és azt nézi, hogy -mellmagasságban meddig ér föl hozzá. Hát egészen fölér. - -A faügyek vizsgálata ezzel körülbelül véget is ért. Ádám fölkapja a -talicskát és most már úgy fordítja meg, hogy nyelével áll a földön. Ádám -négy ujját nedvesíti meg a nyelvén s úgy üt a kerékre, hogy pörögjön. -Lássuk azt is, hogy miként pörög. Elég jól forog. Ezen pörgés ellen -senkinek kifogása nem lehet, hacsak nem kötözködő az ember. Tehát a -vastengelyek felülvizsgálata következik. A tengelyek elég jól állanak, a -pántok jól fognak. A kerék ráfján nem sok vizsgálat szükséges, mert első -tekintetre is megállapítható, hogy egy darabból van, meleg korában -húzták a kerékre, minélfogva jól tart. - -– Hejnye – mondva Ádám a talicskának – talicskám, talicskám… -Könyérkereső társam… - -Ilyen az elfogultság. Ádám az új szerszámmal oly baráti viszonyba -ereszkedett, annyira megtetszett neki a formája, állása, játéka, hogy ím -meggondolatlanul, már csaknem birtokba vette. De az önfeledtség -pillanatait a józan meggondoltság percei követik – ohó, hát a húzó -karika? Lám, mit nem tenne az elhamarkodás. - -Ádám szigorú vizsgálat alá veszi a karikát. Ez az, aminél fogva meredek -helyre a talicskát fölhúzni segít a kubikos társa, a csikónak nevezett -gyerek. Ebbe a karikába akasztja a vaskampóját, annak hát egészen -rendesen a fejtől való talicskafal közepén kell lenni. - -Ádám a karikába akasztja az ujját és úgy emeli a talicskát a levegőbe. -Ebből megállapítható, hogy csakugyan a középen van-e a karika. Mert ha -nem volna a karika a rendes helyen, félrebillenne az eszköz. - -Azonban ott van, egészen ott van. Ez jó. A szege sem kivetni való. -Cigányszeg, kétágú. Helyes, maradjunk csak meg a régi igazságoknál. -Vannak ugyanis újítók, akik csavaros karikaszeget csinálnak és sróffal -erősítik a tölgyfadeszkához. - -Ez nem volna hiba, de ha kint, valahol az idegenben a sróf lecsavarodik -a szegről és elvész a homokban, hol veszel mását? Jobb a cigányszeg itt, -bárki bármit is beszéljen, mert annak két ága van és a végét kétfelé -lehet visszaverni a fára. - -Bujdosó János a szeg tekintetében nem tartozik az újítók közé. Ezt Ádám -örömmel látja s mikor János újból arra jön azzal a kérdéssel: - -– Hát mondja-e? - -Azt mondja: - -– Ez már az enyém. - -Fizet s elkezelnek. Ádám tolja haza az utcán az új talicskát. Derült -kedvvel taszítja be az utcaajtón s a talicska csodálatára a házból az -udvarra mindenek kijönnek; az asszony, a Janika, a kicsi Etel. - -Janika fölfogja és tolja. - -– Édös apám – kiáltja – édös apám! Milyen könnyű! - -Róvó Ádám az asszonyra néz. Azután büszkén mondja: - -– Hát hiszen, – akit én kiválogatok… - - - - -A nagyvíz. - -Hetvenhétben néhány esztendőre elszakadtunk az ősi várostól, mert -édesapámék átmentek Makóra lakni. A nagyvendéglőt bírták bérbe a püspöki -uradalomtól. Ott jártam iskolába s hetvenkilenc tavaszán a harmadik -gimnáziumi osztály küszöbét tapostam. Kis algimnázium volt, a -reformátusok tartották fent, a négy osztálynak igazgatóstól együtt csak -négy tanára volt. De abból is egy egyúttal pap is volt, Szalárdy Antal -tiszteletes úr. Ha a tiszteletesnek délután el kellett menni temetni, -akkor már valamelyik osztály tanár nélkül maradt. Ilyenkor engem küldtek -le az első vagy a második osztályba, hogy tartsam meg az órát, azaz, -hogy húzzam ki valahogyan az időt a négyórai csengetésig. E -megtiszteltetés kedves anyámékat boldoggá tette, én pedig szigorú -igyekezettel tanultam, hogy méltó maradjak a bizalomra. De kellett is -erősen tanulni, mert alig nyolc-tizen járván egy-egy osztályba, -körülbelül minden órán minden gyereket fölhívtak a leckéből felelni. Nem -lehetett úgy spekulálni, mint itthon a népes piarista-gimnáziumban -tettük, hogy ha ma feleltem latinból, bizonyos, hogy két hónapig nem -kerül rám a sor. Szóval, ott nem igen heverhetett a könyv, ha az első -helyet meg akarta tartani „az ember“. De mégis, ezen a hetvenkilencediki -hideg, szeles márciusi estén nem igen ment a tanulás. Cajus Julius -Caesarnak az írásai lettek volna a soron a gall háborúról: Tota Gallia -divisa est in partes tres, quarum unam incolunt Belgae, aliam Aquitani, -meg mi egyéb, de hiába, nem ment, mély aggodalom ülte meg a szíveket -Szeged iránt, amely már napok óta vívta az élet-halál-harcot. Kedves -apám sűrűn bejött a kávéházból a szobába, pipáját a dohányos-szitából -megtöltötte s elfeledett rágyújtani, a lámpába tekintett mereven, -kinézett az ablakon a sötét piacra, nagy, piros, selyemkeszkenőjével -törülgette a homlokát, anya kérdezte tőle: mi lesz, mi lesz? Az öreg -csak legyintett egyet némán a kezével s szótalan kiment, hogy újból -bejöjjön. - -Március tizenkettedike volt, Gergely napja jött s régi paraszti -időjövendölés, hogy Gergely meg szokta rázni a szakállát. Vihar volt -ekkor is, rázta az udvaron az akácfák ágait s a nagypiacon süvöltve -ütközött bele a házfedelek sarkaiba. Szegednek vége – sóhajtotta anyám s -az ablakon át behallatszott, hogy emberek mennek el az ablak alatt és -szintén azt mondják: Szögednek vége… Gergő sógor mögrázta a szakállát. - -Ilyen körülmények között nem bírtam törődni azzal, hogy Gyula császár -idejében hol laktak a belgák meg az akvitánok. Letettem a könyvet s -kimentem a kávéházba. Az urak az emeleti kaszinóba járván, a város -egyetlen kávéháza a jómódú polgárság gyülekezőhelye volt. A makói -népviselet tisztes fekete ruhájába öltözött gazdák, nagy tajtékpipájú -zsidó gabonakereskedők, néha egy-egy őszszakállú török zarándok, aki Gül -Baba felé való budai útjában pár napra megpihent, ez volt a kávéház -rendes esti képe. A buzakupecek a Lloydot és a Fremdenblattot olvasták, -a török egyfolytában szívta a cigarettáit, a gazdanép a billiárdokon -játszott piramidlit meg russische kéglit, vagy pedig az asztaloknál -gyertyavilág mellett rufmáriást és preferánszot. Ezúttal azonban nem -volt a kezekben sem újság, sem kártya, sem dákó. Valami nagypénteki -szomorúság és csönd lakozott a máskor oly kedélyes, egyszerű nyilvános -helyen. A szomszéd város nehéz sorsa mély kedvetlenséggel töltötte el a -népeket. Valami különös megilletődés volt ez. Szeged még állt, de már -mindenki sejtette, tudta, hogy ezen a viharos süvöltőszeles éjszakán el -fog veszni. Egy tisztes polgár, Görbe Sámuel presbiter mondja egy -asztalnál a nagy csöndben: - -– Az volt igaz, amit Madarász mondott az országgyűlésen. Tízezer katonát -kellett volna kirendelni a szegedi töltésekre, hogy fölváltanák az -elfáradt népet. Nem tették. Majd megbánják még. Ugy lehet, a jövő -tavaszon mi is erre a sorsra jutunk. Nem tudják azok az urak odafönt -Budapesten, hogy mi forog itt kockán, ha a Tisza megharagszik. - -– Nono – mondta Diós-Szilágyi uram – a rabokat már elvitette. Hogy -valahogy bajuk ne essen. Azok voltak az elsők. - -Valami végtelen fájdalom és elszomorodás vett rajtam erőt, ahogy ott az -emberek ezeket a szavakat beszélték. Makón szerettem lenni mint gyerek. -A nagyvendéglő udvarának változatossága az ő különféle népeivel, oláh -medvetáncoltatókkal, torontáli sváb parasztokkal, akik franciául -beszéltek, savoyard majmosokkal, a gülbabás törökökkel, a -megyegyűlésekre érkező vidéki előkelő urakkal, mind-mind lekötötte a -gyereklélek figyelmét. A pajtások között jó cimborák, az iskolában -kedves lelkű tanárok s a kávéházban, ha nem volt lefoglalva az asztal, -szabad volt billiárdozni: mi kell a gyereknek egyéb? Semmi vágyat nem -éreztem haza, a város és a rokonok iránt. E pillanatban azonban, amikor -kimondatott, hogy Szegednek vége, a hirtelen támadt fájdalom erőt vett -rajtam s kimentem a kávéházból az udvarra, hogy ne lássák a könnyeimet. -S az udvaron is, az állás alatt azt beszélték a kocsik mellett a -kocsisok, hogy Szegednek vége, mert Gergő ugyancsak rázza a szakállát. -Nincsen az a töltés, amelyik ezt a szelet kiállja. - -A szülővárosnak vége van tehát… Voltaképpen nem is szülőváros. Cegléden -születtem a régi vasúti állomáson. Irtózatos nagy hideg volt hatvanhat -karácsonyán, így nem is vittek be keresztelni a városba, hanem a papot -hívták ki az állomásra. Aminél fogva előállott az a sajátságos helyzet, -hogy sohasem voltam még abban a városban, amelyben a keresztlevél -szerint születtem. Aminél fogva ismét meg csak az a helyzet, hogy csak -az a város a szülőváros, amelynek a földje apáék és nagyapáék csontjait -barátságosan méhébe fogadta. - -Ezen éjszaka csakugyan elveszett Szeged. Másnap kora reggel már tudtuk. -Makó ugyan akkor még meglehetősen távol esett a forgalmas világtól. -Vasútja nem volt, a Maroson gőzös nem járt, ma sem jár. Kocsival -közelebb útja lett volna a tápai kompon át Lele felé, de arra a rossz út -miatt nem járt senki. Inkább a másik úton jártak, Torontálmegyén -keresztül. Erre ment az a kétkerekű talyiga is, amely a postát vitte, ha -ki nem rabolták az útonállók, azután aztán szuronyos, fegyveres katona -ült a kocsis mellett a talyiga bakján. A csendőrség nemsokára véget -vetett ezeknek az állapotoknak, de akkor bizony még nem nagyon volt -bátorságos az út. Távíróhivatal azonban volt már akkor is, oda érkezett -az első hír s onnan szétfutott a csendes városba nagy hirtelenséggel. -Arról azonban, hogy mekkora a veszedelem, hogy nagy-e a baj, vagy csak -olyan, ami könnyen kiheverhető, nem tudott senki. Talán a hatóságok -tudtak róla, de még nem publikálták. Volt ugyan egy hirlap, de az csak -egy héten egyszer jelent meg, szombat esténkint. Annak a tudósítására -tehát néhány napig még várni kellett. A talyigás posta sem járt, hogy -legalább a kocsisa valami hírt hozhatott volna. - -Délután kezdtek kocsikkal érkezni az első menekültek a nagyvendéglő -udvarára. A két legelsőn festettképű lányok, akik viháncolva ugráltak le -a kocsiderékból. Az emberek bosszankodva mondogatták, ahogy a szegedi -kocsik jöttére a kávéházból kicsődültek: hát előbb a rabok, azután ezek… -Később azután jöttek mindtöbben mások is. Azonnal mindjárt megkezdődött -a menekültek szétszállásolása, ruhaosztás, élelemosztás és a nemes -csizmadia-testület olyan alkalmas patkoltcsizmákat osztogatott, hogy -azokhoz fogható kevés tartózkodik a világűrben. - -Estefelé jött egy kocsi rokon is. A tulsóparti szőreghi rác fuvarosok -ugyancsak kihasználták a bajt. Rendes körülmények között „féderes -üléses, kivágott derekú“, szóval az azon idő szerint való fölfogás -szerint „úri“ kocsin négy forint volt a fuvar taksája. Ekkor azonban a -kukoricaszárüléses trágyahordókocsiért is elkívántak harminc forintot. - -– Még jó, hogy ennyiért is lehet kapni ilyen nagy forgalomban – mondta -rá a menekültek keserű humora. - -Szóval egy kocsi rokon jött. Vége-hossza nem volt a faggatásnak, hogy -hát mi történt és hogy hát a többiekkel mi van? A napok óta tartó -izgalomtól, a földönfutóvá válástól, a hidegtől elcsigázott szegény -hazátlanjaink nem igen tudtak a kérdésekre felelni. - -– A töltés átszakadt, a víz bejött, menekültünk. Hogy a többiekkel mi -van, nem tudjuk. - -Még csak a borzalmakat sem beszélték. Elfásulva, szótalanul ültek s az -elébük tett melegítő italokra olyformán néztek, mintha azt kérdeznék: -hát ilyen is van még a világon? - -Másnap reggel, ahogy a könyveimet szíjaznám össze, apám szólt, hogy ma -ne menjek föl az iskolába, fog a kocsis, menjek át vele Szegedre s ha -van ott még rokon, hozzam el. Mert talán azért nem jönnek, mert nincsen -alkalmatosság, amin jöhetnének. - -A megbizatás nagyon megörvendeztetett s vidáman készülődtem az útra. Nem -ritkán jut eszembe ez a kis epizód, de ahányszor csak az eszembe jut, -mindig el tudok gondolkozni az akkori meg a mostani gyermeknevelés -fölött. Ma aligha jutna akár nekem, akár más szülőnek eszébe, hogy egy -tizenharmadféléves gyereket olyan körülmények között, mint akkor voltak, -megbizatással útra bocsásson. Abban az időben ez egészen természetesnek -látszott. Mint már nagyvendéglőnél szokás, volt ugyan elég léhűtő a -háznál, de ezek nem ismerték a szegedi rokonok lakásait s nem jutottak -volna semmire. Azonfelül ott volt a rettentő hosszú és hegyes, -kiviaszkolt bajuszú negyvennyolcas öreg huszár, a Sándor kocsis, annak a -szárnyai alatt elereszthettek, mert az tapasztalt ember. Mint néhány -forradás mutatta a mellén, annak idején a kozákok dárdáit is -megtapasztalta. - -A kocsit jól ellátták gunyával, pokróccal. Sándor bácsi a bakon az úti -pipára gyújtott. Vasút nem lévén, egyúttal fuvarosok is voltunk s a -kocsi bejárt hol Vásárhelyre, hol Szegedre. Az öreg Sándornak rettentő -hosszú cseréppipája volt, abban egy tömet dohánynak el kellett tartani -akár Vásárhelyig, akár Szegedig. Pedig Szegedig akkor körülbelül három -óra volt az út. Hát mentünk, a szürkék kocogtak, átmentek a Maroson, a -kiszombori erdőben (azt is kivágták már azóta), kékes köd legelt a -makkfák lábjában, áthaladtunk Ferencszálláson, elértünk Klárafalvára, -amelyet rácul Kukutyinnak hívnak s ezen minőségében ott van a világ -közepe, másodsorban az értelmetlen embert oda szokás küldeni zabot -hegyezni. Az útszéli vendégfogadó ajtajára oda is volt írva nagyobb -igazság szempontjából: „Itt a világ közepe, ha nem hiszed, gyere be.“ -Ezúttal bajos dolog lett volna belemenni, mert tele volt az országút -szemközt jövő kocsikkal. Utasaik meg is bámultak minket: -szerencsétlenek, hova mentek ti oda, ahonnan mindenki menekül? A fogadó -előtt sok kocsi állott, hideg volt az idő s az emberek pálinkával -élesztgették magukban a melegséget. Sándor bácsi sok bajjal -parancsolhatta ki magának a kocsira a maga porcióját. - -A belső részek melegítésének elég tétetvén, a szürkék tovább kocogtak. -Átmentünk Deszken s azon túl már, valamely útkanyarulatnál a lapos tájon -odalátszottak a magasabb szegedi épületek. A tornyok és a belső város -kétemeletes házai. Később, Mikes Kelemen szerint, sok más vidékre -helyezte el a kenyeremet az Isten, több izben voltam esztendőn át távol -várostól, hazától, de a visszatéréskor soha nem éreztem azt a -kimondhatatlan örömöt, mint ekkor, ahogy a város tornyait megláttam. Ide -csakugyan illik az a frázis, hogy szerettem volna, ha szárnyai nőnek a -lovaknak s biztattam is Sándor bácsit, hogy gyorsabban, gyorsabban, -Sándor bácsi azonban csendesen szólt vissza a nagy pipa mögül, hogy -lassan érünk messzire, ifijur, amiben megint neki volt igaza. - -Kétszeresen is. Már ahogy Szőreghre értünk, mondták a szemközt jövők, -hogy hiába mennek, úgy sem eresztik be magukat sem. Hiába lett volna -minden sietés. Újszegeden, amely akkor Torontálhoz tartozott, a vármegye -lovaspandurjai meg is állították a kocsit. Nem lehet bemenni, mert -nagyon sok a hajóhídon a szemközt jövő. Nem szabad ellenük menni. -Tanácstalanul álltam. Az egész úton a szabadító hős szerepében -tetszelegtem magamnak, most meg ime csak az vagyok, ami vagyok: -gyámoltalan gyermek. Valaki mondta azután, hogy hiszen gyalog be lehet -menni, Sándor bácsi is mondta, hogy csak menjek be, ő majd megvár. Igy -az öreg fahídon tolongók között átfurakodtam s egyszerre elvesztem, -eltüntem a nagy sokadalomban. A belső városnak egy kis része, a -legmagasabb hely mindjárt a Tisza-parton szárazon maradt s most minden -élő, aki el nem szaladt hazulról, erre a kis darab szigetre szorult. Itt -eleven, nyüzsgő élet élt, miután a siralom jajszavain már mindenki -átesett és az Istenbe vetett törhetetlen bizalom nyomán a megpróbáltatás -után az új erő beleköltözött az emberekbe. - -Ó, hiszen bizonyára maradt még szomorúság, nyomorúság és kétségbeesés, -de azok e helyeken nem mutatkoztak s elbújva voltak szokásuk szerint. E -kis sziget néhány utcáján sietve jártak az emberek s bár akkor még nem -volt divat a sárga cipő, sokan mégis abban jártak, mert nem volt rá -érkezés az új borjúbőrcipőt, amit akkor még nem árultak feketére festve, -be is subickolni. A parti töltésen gyékényponyvák oltalma alatt -hevenyészett vendéglők, sült a hús a szabad tűzön és pirult a -vaslábasban az illatos tarhonya. - -Ahol víz volt, de sekélyebb, padlókon jártak az emberek s az egy-két -itthon maradt fiáker is fuvarozott a vízben azokon a helyeken, ahol -olyan sekély volt, hogy nem folyt bele a kocsiba. - -Beljebb, a mély, vizesebb utcákon különféle vízi edények jártak-keltek, -a halászladiktól kezdve a műszaki katonák vaspontonjaiig; volt, aki -hirtelen összebarkácsolt tutajon, volt aki mosóteknőben haladt a dolga -után. Hűvös idő volt, de napfény feküdte meg az elöntött várost s a -belső részeken, ahol a víz romlását még állták az erős téglafalak, olyan -volt, mint valamely Velence, bár a víz piszkos volt és szemetes s ott, -ahol festékkereskedéssel is foglalkozó matralista-boltokat (a -fűszerkereskedés neve volt ez akkor a Materialen-Waaren-Handlung nyomán) -öntött el, ott az elolvadt festék folytán tarka-barka volt a színe. -Ilyen volt a színe az elöntött patikák körül is. Itt az volt a furcsa, -hogy vízi jószág, a kacsa meg a liba is belepusztult az áradatba, -amelynek a vízét a sok beleolvadt patikaszer megmérgezte. - -E kavarodásban, ami akkor volt, kerestem a rokonokat. Az egyik -szerencsével járt, a háza kint maradt a száraz szigeten s neki is, mint -a szárazon maradt többi kevésnek, abban főtt a feje, hogy hol adjon -helyet annak a sok hajléktalanul maradtnak, akik az ősi rögöktől a -nyomorúságban sem akartak távozni. - -Sokan, történetírással foglalkozók, úgy vélik, hogy az egykor három -községből állott város neve az egykori írástalan időkben Sziget lett -volna. Ezen elmélkedés akkor valóra vált, a megmaradt rész csakugyan -sziget volt, arra menekült, aki bírt és lakót találtak a házak pincétől -a padlásig. - -A másik rokonnak amolyan félszerencse jutott osztályrészül. Mint a -vásárra járó mészáros szokta volt hazatéréskor mondani: no, anyjuk, -hatvan forint a nyereség, kilencven a veszteség. Nyomdász volt, -könyvkereskedő, lapkiadó s abban az időben már özvegy asszony. A -villamos most éppen ott szaladgál, ahol akkor nagy háztelkének -virágoskertje állott. A ház a szigeti emelkedés oldalában feküdt. Másfél -méteres víz állott meg a telken. A ház alacsony volt, azt elvette s -apránkint düledezett, hol egy fal, hol a másik omlott össze. Az udvar -emelkedő részén az újabb nyomdaépület már magasabbra készült, csak a -küszübéig ért a víz és nem is haladt tovább. Oda menekültek s oda -hordták a boltból is, a házból is, amit lehetett. Hordók voltak az udvar -vízén, a hordókra keresztben létrák fektetve, ez volt a járda s ahogy -omlott be apránkint a lakóház, innen csáklyázták ki azokat a tárgyakat, -amik a víz színen úszva maradtak. Amit nem értek el csáklyával, annak -utánaküldték a kutyát. Kihozta és mondhatni, házbeomlás még kutyának -annyi örömet nem okozott, mint éppen ennek. - -Mikor odaértem, éppen egy kis derü futott át a szomorúságon. Az omló -házból valahogy kicsáklyáztak egy nagy aranyrámás tükröt s más helye nem -akadván, felakasztották a kapubolt alá. Ott volt menekült egy szegény -öreg rokonasszony is, az ennek láttára siralmasan mondta: - -– Ne oda tegyék, sógorasszony, azt a szép tükröt, mert ott elkopik, mert -ott mindenki belenéz. - -Nevettek a nyomorúságban, bár aznapon aggodalmas volt, hogy nem hág-e -följebb a víz? Mert akkor vége a sok drága nyomdagépnek. Ugy volt -azonban, hogy a felsőbb hatalmak már megelégelték a szíjostor -suhogtatását: a víz megállott. A néni, akit menekülésre invitáltam, a -nyomdaház ablakaiból átnézett a telek tulsó oldalára, ahol apránkint -rogyogattak a vízbe annak a háznak a falai, amelyben egy élet -boldogságát élte át. Megköszönte a szívességet, küldte a rokoni -tiszteletet és azt mondta: - -– Eredj csak haza fiam. Mondd meg otthon, hogy amíg itt minden össze nem -dűl, addig én innen nem megyek el sehova. - - - - -Levél a pusztában. - -Az úrféle azt mondja, hogy levelez egymással. A paraszti ember azt -mondja, hogy levelezi egymást. Möglevelezi. Hogy most már a kettő közül -melyik az igaz, ahhoz a tudósokon kívül senkinek semmi köze sincsen, -mert hiszen nem is azon fordul meg a dolog. A tény az, hogy infanteriszt -titulár gefrájter Valentin Borsodi oda alá katonáskodik az Artorácban, -mint az illik is olyan legényhez, aki, miután a király fegyverét idegen -népek előtt éveken át viselte, majd hazajövetele után a tisztes csikósi -foglalkozásban rendes, egy helyben lakó, adófizető polgárrá akar válni. -Mert bármit beszéljünk, szolgálni kell a királyt. Vagyis hogy a -császárt. Mert csak a honvéd szolgálja a királyt; a közös a császárt -szolgálja, mert ez így van a szabájban. Sok minden benne van a -szabájban. A szabáj nagy úr. - -Ki csinálta a szabájt? Az ördög tudja. Van. Termett, mint a subagallér. -De súlyosabb, mint a subagallér. A szabáj a maga töméntelen sokaságával -ránehezedik az emberre és nyomja. Az ember hiába védekezik, mert a -szabáj a hatalmasabb. Nincs mást mit tenni, mint hogy tűrni kell a -szabájt: az ember palástul ellene veti a türelmet. - -A türelem, mondhatni, a legszebb erények közé tartozik, minélfogva ritka -madár már manapság, akár csak az arasztos szalonna. De aki katona és a -szabájok alatt van, az a türelemnek a sótalan kenyerével él és a -sóhajtásait küldi csak a messziségből a hazai nagy, fényes rónák felé. -Ezt megengedi a szabáj. A fennálló rend érdekében szükséges is, hogy ez -így legyen, mert tudni való, hogy ha a sóhajtásait a távol idegenből nem -küldhetné haza a fiú, akkor úgy eltelne bánattal és sóvárgással a keble, -hogy belefulladna. Ennélfogva a szabáj ez ellen nem szól semmit. De nem -is volna igaza, ha visszabeszélne. Igy tehát a sóhajtások szállnak -hazafelé, nagy hegyeken és mély völgyeken által, miután nehezen -szakadtak föl a kintvaló lelkekből. Mondják, hogy korai őszön, regruták -elvitele idején ez hozza a háromnapos bánatos esőt, amidőn is mindenek -lelke megtelik szomorúsággal. Bár ugyan, hogy ez igaz-e, afelől teljesen -helyénvalók a kételkedések. Sok mindenféle haszontalanságot lehet e -felől beszélni, ha a nap hosszú. De annyi bizonyos, hogy mink is -öregebbek, mikor oda alá hurcoltuk a fegyvert, fejfödőt emelve -köszöntöttük a hazulról lefelé utazó felhőket és az eszünkbe sem jutott, -elmélkedni afölött, hogy eme légtünettani körülmény voltaképpen cirrus -cumulus-e vagy cirrus stratus. Ellenben a légi útjában lefagyott kis -fecskét betettük fölmelegedés okából a kebelünkbe az ing alá, mondván -neki szeretettel, ha ébredezett: vajjon nem a mi tanyánk ereszete alól -való vagy-e? Ilyesmik történtek. - -Mindez azonban tökéletesen és teljesen hiábavaló beszéd, amit nem is -érdemes folytatni, mert nyilvánvaló, hogy sok beszédnek sok az alja. - -Térjünk vissza ahhoz a ténydologhoz, hogy infanteriszt titulár gefrájter -Valentin Borsodi onnan oda alulról levelezni szokta az édesapját, -bizonyos nevezetű idősb Borsodi Bálintot, ki is, mint ismeretes, számadó -gulyás idekint az alsó-tanyán, az átokházi pusztán, a Két Rózsák -járásában. Igy is szokta a Bálint fiú címezni a levelet, nem pedig a -tanyájukra. Ennek az oka abban keresendő, hogy a számadó felesége nem -tud írást, ha a levél oda menne, nem tudná elolvasni. A gulyás pedig -ritkán jár haza. Ez tény, amit ez a régi nóta is megerősít: - - Cintányéron, cintányéron aprószőlős pogácsa, - Fáj a szívem, fáj a szívem a gulyásra, de a gulyásra. - Arra pedig ne fájjon, - Mert a gulyás, mert a gulyás ritkán hál ám az ágyon. - -Azonban így sohasem lesz vége ennek a történetnek, ha folyton-folyvást -más mesgyéken kalandozunk. Maradjunk inkább csak a levélnél, amely jön. -Valósággal jön, mert egy ideig a postapatrul hozza gyalog, amígnem aztán -vasutat ér. Ekkor már könnyebben utazik a levél. Előbb a bosnyák -kisvasút hozza, Bródban átteszik a nagyvasútra és hát mi az egy olyan -nagy vasútnak, egy ilyen kicsi levél: könnyen hozza. Elhozza egészen -Szegedig. Itt automobilra ül a levél, úgy jön be az állomásról a -főpostára. Itt azután megint kocsira ül a levél, úgy megy ki az -alsótanyai postahivatalba. Itt azonban már nyeregbe ül, mint illik egy -olyan levélhez, akinek az írója annak idején, majd Isten szent -segítségével csikós akar lenni. - -De nem mindjárt ül a nyeregbe, mert az nem úgy van ám, kérem alássan. Az -ilyen pusztaszéli postahivatalok csak olyan félforma hivatalok. -Arravaló, hogy aki ott levelet ír, attól átvegye és az útjára küldje. De -arra már nincsen neki embere, hogy ami levél hozzá érkezik, azt a nagy -mezőség szétszórt tanyáiba ki is hordja. Némelyik tanya félnapi -járóföldre van a hivataltól. Igy hát a levelek várnak a jó szerencsére. -Aki levelet vár, elmegy a postához, s megkérdezi, hogy jött-e levele? -Vagy pedig a lovasrendőrök vasárnap délelőtt elviszik a leveleket a -tanyai bormérésekbe, tudván úgy körülbelül, hogy melyik terület melyik -népe melyik csárdába jár. Vasárnap délelőtt valamelyikbe el szokás -menni, mert az a börze, ott történnek a napszámos-fogadások s ott -állapítják meg a jövő heti napszámárakat. Hacsak valami baj nincsen -akkor, akkor ezen a jeles aktuson ott szokás lenni mindenkinek. Ha -azonban még sem lenne ott, akkor ott van a szomszéd, az elviszi neki a -levelet barátságból. - -Hát bizony ilyen lassú odakint a levél útja. A Borsodi számadónak -küldött levélé még lassubb, mert az ilyen gulyásféle embernek nincsen -meghatározott csárdája. Nem egy helyen van, ha a mező füvét föllegelte a -jószág, odébb megy vele. S habár egy-egy gulya nyolcszáz darab szokott -lenni, a buckák között úgy el tud velük tünni, hogy kész mesterség a -rátalálás. Hát ilyen helyre már csak akkor jut ki a levél, ha valamely -lovasrendőrnek éppen a pusztán keresztül van az útja s ha már arra jár, -megkeresi azt a gulyát, amelyben neki is legel az üszője. - -Most éppen ez az eset, Kazi András öreg pusztázó lovaslegény viszi is a -levelet. Déltájban van az idő, a tájon a vénasszonyok nyarának langyos -napfénye játszik. A gulya hever a dörgölőző fa körül, a gulyások a -cserényben vannak, ebéd irányában. Most jó ebédet kászolított a -szárnyék-ember, tejes-levest bennefőtt tarhonyával. Kanalazza kiki a -bográcsból a tulajdon maga kanalával. - -Ugatnak a kutyák. Egy ember föláll, hogy messzibbre ellásson. Mondja, -hogy lovasrendőr látszik, erre tart. - -– Melyik? - -No, nem nagyon lehet melyikezni, mert nem olyan sok van. - -– Alighanem az öreg Kazi András, mert Tóth Mártonnak fekete lova van. - -Ez meg pej, tehát nyilvánvaló, hogy Kazi András ül rajta. - -– Alighanem levelet írt a fiam – gondolja Borsodi, de nem mondja, mert -hátha, úgy lehet, nem is írt levelet a fia. - -Nyugodtan kanalaz tovább, mert várni kell. Nemcsak várni kell, hanem -várni is kell tudni. Nem szabad mutatni itt az emberek előtt semmi -kíváncsiságot, az apának a fia iránt való szeretetéből semmit, de -semmit, mivelhogy az ilyesmi csak asszonyoknak való. Ami a várást -illeti, Kazi egy kicsit váratja is. De ez nem ok nélkül van. Ha valaki -kilátogat a gulyához, hogy föltekintse az üszőjét, annál az igen nagy -darab szégyen volna, ha a gulyáshoz menne, hogy mutassa meg neki a -jószágját. Azt magának a gazdának kell megtalálni, hogy melyik az övé a -nyolcszáz darab közül. Ez a tarka jószágnál nem nehéz dolog, de a -régifajta fehér magyar baromnál már nem olyan könnyű, mert nagyon -egyformák. Ráadásul most, delelés idején fekszik is a gulya s így a -nagyságban és a testállásban levő különbségek sem mutatják magukat. - -Idővel azonban azért Kazi csak megtalálja az üszőjét és megnézi. Szól -neki: – Kajla – amire az üsző fölemeli a fejét és a gazdájára tekint. -Hát jól fölpöndült, mondhatni, megéri a fűbérét. Kazi le is száll a -lóról, az üszőt fektéből fölkergeti s úgy gyönyörködik benne. Szép az -ilyesmi. - -Idősb Borsodi Bálint csak várja, míg majd a cserényig eljön. Mán halad -arrafelé, a kutyák üdvözlő beszéde mellett. Köszön. Adjon Isten. Hát -adjon Isten. Hát löhet-e? Hát löhet. Hát mire végzik? Hát ehun e. -Egésségükre szolgáljon az ebéd. Köszönjük, tessék velünk tartani. Hát -csak Isten áldásával. - -Ugyan, hiszen már nem is igen van a bográcsban, de a sajtot meg a -kenyeret kiteszik a padra, a tülökkel együtt, amiben a só és a paprika -van célirányosan összekeverve. - -No, pár falatot tisztesség okából is enni kell. András lovát egy bojtár -elviszi itatni, maga András pedig vág egy szeletet a sajtból. Jó nagyon -a tehénsajt annak, aki szereti. Rozskenyérrel. Sóval, paprikával. - -– Hát erre járt kend? – kérdezi Borsodi. - -– Erre – mondja Kazi. – Pöcsétöt vittem Széll Jánosnak. Már mögint -hivatva van be a városba, a törvénybe. - -A bírósági idéző-cédula még mindig pöcsét. Sok száz éves szaga van ennek -a szónak. A pecséttel való törvénybe idézésnek megmaradt nyoma ez. A -citatio cum sigillio. Már másfelé az emléke is elhalt s ott él a nagy -csendességek birodalmában, ahol minden aludni látszik. - -– Ugy hát? – mondja Borsodi. - -– Az – feleli Kazi. – De mondom, ha már erre járok, elhozom ezt a -levelet is kendnek. Úgy gondolom, hogy alighanem a lentvaló fia levelezi -benne kendet. - -Borsodi nyugodtan nyúl a levél után s kibontja a takaró papirosból. -Csakugyan, ez a fia levele. Mit ír vajjon? sorsa hogy áll? talán baj -érte? - -Mi van a paraszti katona levelében? Nem sok. A táborokban kis -levélpapirost árulnak a kantinosok, a katona betűi meg nagyok. A fegyver -elhúzza a kezet, akár csak a kapanyél. A katona nem is mondja, hogy -levelet ír, hanem azt mondja, hogy rajzol. Maga-magát gúnyolja vele. -Mert csakugyan külön-külön rajzolja a betűket, mint az iskolásfiú, aki -most tanul írni. A nagy betűkből kevés fér föl a kis papirosra. A szavak -a levél elején s a levél végén jóformán mindig ugyanazok, csak a közepe -táján van valami új mondanivaló. Az eleje ilyenforma: „Kelt levelem a -Kistanyán, ide alá az Artorácba, október 20. 1912. Szeretett szülő anyám -és tanító apám és kedves testvéreim. Kívánom a jó Istentül, hogy ezen -pár sor írásom friss jó egészségbe vagyok, melyhez hasonlót maguknak is -kívánok. Továbbá tudatom, hogy Roza ángyi fia, a Sándor is friss jó -egészségben van, melyhez hasonlót maguknak is kíván.“ Ez az eleje. Ez -lefoglalja a kis papiros egyik oldalát. A vége pedig: „Ezzel bezárom -levelem, sok jó egészséget, hasznos munkát kívánok, tisztölöm Roza -ángyit, a Vén Jánosék Pirosát, a Jóska sógort, a Mihály bácsit, ha -érkezésük van, küldjék ezen levelemnek mássát és a Pirosnak adják -tudtul, hogy tisztölöm…“ Ami a levélnek az eleje meg a vége közé jut, az -az újság. - -Borsodi lassan olvassa a levelet. Lassan, úgyszólván minden betűt külön. -Foglalva. I-es –: is, te-e: – te, nő, té-ü: tü, lö: istentül. Hangosan -megy ez, a többiek hallgatják s egy fiatal bojtár csodálattal gondolja, -hogy milyen jó fogalma van a Bálintnak odalent a katonaságnál. - -Egy helyen aztán ezt olvassa ki a levélből az apa: - -„továbbá tudatom kedves tanító apám és édös szülő anyám, hogy ha -háborúról van a szó otthon, annak hitelt ne adjanak, énfelüllem -aggodalommal ne legyenek s a szívüket ebbe a gondolatba ne szaggassák, -mert elmondta a kapitány úr, hogy ő fölsége öreg létire nem akarja már, -hogy háború történjen, hanem hogy a szolgálatot pontosan köll tartani, -minekutánna komoj dologba vagyunk…“ - -Borsodi abban hagyja az olvasást s most már szívéből fakad föl a -sóhajtás: - -– Hála Istennek… - -Az emberek hallgatnak, csak a gondolatok forognak a fejekben, hogy jó -fiú ez a Bálint, nem hiába, hogy szülőszerető volt világéletében, még -most is csak a vigasztalás szavait küldi nekik. Míg más hány van olyan, -hogy örökké panaszokat levelez haza, hogy csak pénzt küldjenek neki. - -Kazi lovasrendőr, mint tapasztalt fegyveres, aki itt a pusztán a -hatalmat képviseli, azt mondja: - -– Löhet, hogy úgy lössz. Löhet, hogy nem úgy lössz. - -– Hát én csak úgy gondolom – borul el Borsodi. – Nincsen ebben okos -embör. Furcsa idő jár. A holdnak mindig nagy udvara van. Néha szömez az -eső, pedig nincs is mibül. A jószág is nyughatatlan. - -Egy bojtár beleszól: - -– A kupecok szödik a lovat. - -Igen, vannak ilyen jelenségek. A kutyákat ugyan nem szedik a kupecek, -mivelhogy minek kellene nekik, de a kutyákban is valami különösség -észlelhető. Néha minden ok nélkül kirohannak a gulya közül a mezőre és -nagy ugatásokba kezdenek. Mit ugatnak ilyenkor? - -– Ahun a! – kiáltja a Jancsi bojtár. – Hát az mi? - -Mind arrafelé néznek, amerre a Jancsi mutat. - -A messzi távolban, ahol a föld széle az ég aljával ölelkezik, a tűző -napsugárban látszik, hogy valami fényesség fut végig a föld peremén, de -igen nagyon sebesen. Úgy száguld, mintha lovasember vágtatna vele, de -nem látszik sem ember, sem más teremtett állat, csak maga a kápráztató -csillogás siklik tovább teljes csendességben. - -Megdermedve nézik. Még a gulyabeli állat is, amelyiknek éppen arra volt -a feje, odabámul. - -Kazi András pusztázó katona hirtelen a lovára kap. Neki kötelessége -megtudni mindent, ami a pusztán történik. A másik pillanatban már vágtat -is a kutyák nagy ugatása között a titok után, szinte röpköd a kardja az -oldalán. - -Azonban messze van odáig. Vágtat Kazi, ahogy csak bírja a ló, de a -fényesség egyre jobban távolodik s utoljára eltűnik a fiatal ákácos erdő -fái között. - -Kedvetlenül tér vissza idő multával habos lován. - -– Nem birtam utolérni – mondja. - -Hát hiszen nem is lehet az ilyent utolérni. Ezek földöntúli dolgok. -Jelzések, amik akkor történnek, amidőn valami veszedelem következik. -Borsodi számadó is búsan legyint a kezével: - -– Irhat a gyerök, amit akar. Beszélhet a kapitánya, amit csak akar. -Mikor már jelönségök vannak… - -S az emberek elszomorodva tekintenek maguk elé. Valóban, jelenségek -vannak, amik intik az embereket és figyelmeztetéseket tartalmaznak. - -* * * - -Pedig mindössze annyi történt, hogy a puszta másik szélén lakó Vadlövő -Mihály, közismert rossz csont, e napon új, fényes biciklit lopott a -városban s azon karikázott hazafelé. - - - - -Vasút akar lenni. - -Hogyan támad az út? Ezt bajos tudni, de elnézni lehet. Mikor a réti -semlyék, vagy a legelő fölszabadul tavasszal a hó alól, apránkint -gyalogutak keletkeznek rajta. Hosszában és keresztben. Idő multán -kitaposódnak, a lépések alatt a fű elsárgul rajtuk: a zöld mezőben ez a -sárga vonal mutatja, hogy ez az út. De ez az út sohasem egyenes, pedig -semmi oka sincs rá, hogy a sík mezőn ne legyen egyenes. Mégis mindig -csak girbe-gurba. Ahogy az első ember ment rajta keresztül, ahogy utat -vágott a csatakos mezőn, a többi mind utána ment, szóval, mint mondani -szokás, nyomon járt. Mehetne a mezőn másfelé is, de nem megy. Hegyes -vidéken ez más, mert ott kerülgetni kell a köveket, itt azonban mit sem -kell kerülgetni. A menés a mező minden részén egyforma lehetne, az út -rajta egyformán jó, vagy egyformán rossz. Időt is takaríthatna az, -akinek sietős dolga van, ha egyenesen haladna a mezőn s nem kanyarogna -rajta úgy, ahogy az út kanyarog. Az elmélet ezt így mondaná, de a -gyakorlat nem így mondja. Ahogy az az ember kanyargott, aki tavasszal -legelsőbb vágott, úgy kanyarog utána mindenki, aki arra jár. Miért? Ki -tudná? S miért kanyargott az első útcsináló? Azt sem tudni. Talán tócsák -voltak még a nedves földeken s azért kerülgetett. De azok már elmultak -régen s az utána következő utasok már a nem létező pocsolyákat -kerülgetik. Ez így van. Mert kell valami előljárónak lenni, aki nekivág -valaminek. A többi pedig halad utána. Ez egy kicsit sajátságos dolog. Ha -a juhász át akarja hajtani a nyájat az árkon, a birka nem megy. A juhász -rájuk ereszti a pulikutyákat. Azok ugatják, marják, harapják a birkát, a -hátukra ugrálnak s úgy tépik dühükben a fülit, de a birka mégsem megy. -Akkor a juhász fölveszi az öreg kolompos vezérürüt s átveti az árkon. -Akkor azután valamennyi birka ész nélkül tolakszik át az árkon, még le -is tapossák a gyengébbet a nagy igyekezetben. - -Más azonban a kocsiút. Hát azt ki tudná megmondani, hogy a sík mezőben -az miért kanyarog minden ok és értelem nélkül? Azt mondják, hogy azért, -mert itt az a tanya van, amott az a tanya van és az útnak szokása, hogy -a tanyáknak közelébe kanyarog. Pedig dehogy. A tanyák legföljebb száz -évesek s az út több évszázados. Az utak előbb voltak, mint a tanyák, -amiként, hogy nem a víz folyik arra, amerre a városok vannak, hanem -megfordítva. Némely alföldi út dombon megy keresztül. Az ilyen út a régi -használat nyomán úgy ki van vágva, hogy az út két oldalfala a kocsiban -ülő ember fejével van egy magasságban. Pedig ezt az utat nem vágta ki -senki, hanem ezt a rajta való járás vágta így le a dombból. Úgy lehet, -hogy ezer esztendőnek ez a járás-kelése kellett ehhez. S ezer év előtt -az az ember, aki itt utat tört, miért éppen itten tört utat? Azt -mondják, hogy ez a véletlenség műve, mert hiszen valamerre csak kellett -mennie, ha már éppen menni akart. Ez igaz, de azért az sem egészen úgy -van. Nálunk az az út, amely a tanyára visz, hosszú darabon át szigorúan -Szeged és Dorozsma határán fekszik, lombos vidéken, már amennyire -mifelénk ilyesmiről beszélni lehet. Ez is olyan sok évszázados-forma út. -A két oldalán szőlők, amik homoki borokat teremnek. Az út széles ugyan, -nem is országútnak nevezik régi nyelv szerint, hanem marhahajtóútnak, de -azért mégsem szélesebb, mint tizenöt öl. Miért van éppen itt? Azt -mondják azért, mert itt a határ. De hiszen nyilvánvaló, hogy az út -régibb, mint a határ. S az út két oldalán a szőlők két különféle bort -teremnek, más íze van a dorozsmai oldalon lévő bornak s megint más íze a -szegedi részen termettnek. A szőlőtőke ugyanaz, a kezelés módja ugyanaz -s az út által kettéválasztott szőlőkben mégis más ízű bor terem. Aki -legelőször járt erre kocsin, aki legelőször intézkedett az iránt, hogy -ne más felé, hanem tisztán csak errefelé legyen az út: hogyan találta -meg az a régi ember a földek minőszerűsége között való elválasztó -határt? Ez a kérdés azonban szintén azon dolgok közé tartozik, amikben -nincsen okos ember. - -Más azonban a vasút. Ez már ugyancsak új dolog, ez nagyszerű dolog, -amiről azt mondja a régi katonai nóta: - - Sikojtozva, mint az vason az bagon, - Kedves rózsám kinézött az ablakon. - Mindkét szömöm könnybe lábadt, - Úgy néztem én teutánad galambom. - -Ilyen a vasút ott, ahol van. Hát ahol nincsen? Azt lehetne mondani, hogy -ott semilyen. De erre is el lehet mondani: hogy pedig dehogy. Ott kint, -a mély mezőkben elsülyedt tanyák között a vasút a gondolatokban él. Nem -a valóságban van meg, hanem a koponyákban. E helyeken irígység tárgya az -a másik pusztaszél, amelyen vasút megy keresztül s ahol e tanyai házak -ingaóráját a vaskerekű kocsik járásához lehet igazítani. Csak az egészen -öregek törődnek vele, gondolván, hogy minek az már arra a kis időre, ami -nekik az életből még lemorzsolni való van? De mások mind lesik a híreket -róla, hogy akar-e vasút lenni, hogy csinálják-e vajjon s a gyermekek, -akik még sohasem láttak ilyesfélét, esténként e szörnyeteg vasbikák -felől álmodozva alszanak el a kuckóban. - -* * * - -Egyszer csak jön egy úrforma a határba kocsin, több emberrel, meg sok -színes karó a kocsin. Ez az úr a mérnök, vagy pedig nagyobb -tiszteletadás okából földmérnök, mivelhogy a földet méri föl. Az emberei -pedig lánchúzó mérnököknek neveztetnek és sok bort szeretnek inni, de -nem csoda, mert nekimennek a lánchúzásban akár a víznek, hát hideg -időben belső meleg erő szükséges ide, az pedig a borban van. A mérnöknek -van hosszú messzelátója, amely háromlábra jár és van a mérnöknek sok -makfája, amely szó megint térképet jelent s a mappából formálódott. A -mérnök mindig cigarettát szív, aminél fogva csak sovány, ami azonban -szintén nem csoda, mert a mérnök odaföl a Budapestbe a heptikus iskolába -szokta tanulni a messzelátás tudományát. - -Ahol a pusztaszélen a háromlábú masina hol itt, hol ott feláll, ahogy a -tarka karókat a lánchúzók itt, amott a földbe leszúrják, ahogy a mérnök -a rézcsövön nézdegél keresztül s a kezefejével hol erre, hol amarra -kergeti a legyeket az orra elől, (pedig így ilyenkor ősszel már már -muslinca sincsen: hát mi baja velük?) mindez különös dolog arra kifelé -és sok szóbeszédre ad alkalmat. - -– Hát ez hozza a vasutat? – kérdezik gúnyosan némely kételkedők. - -Más emberek, akik régebben fiatalkorukban mint kubikusok világot láttak -s értenek az efajta tudományokhoz, csendre intik őket, mert úgy áll a -dolog, hogy csakugyan így és nem másképpen képződik a vasút. - -No, ha így van, a más. A mérnök a gárdájával együtt kezd abban a -tiszteletben részesülni, amelynek a hatalmasak irányában való -megnyilvánulás a szokása. Legélénkebb érdeklődés kíséri most már azt, -hogy merre jár a háromlábú masina. Mert bizonyosan arra megy majd a -vasút is. Tóásó Biacsi Ferenc, akinek a tanyájában a mérnök meghálni -szokott, általános irígykedésben, megszólásban és meggyanusításban -részesül. Mert bizonyosan kifurfangérozta már magának a mérnöknél, hogy -az ő tanyáján lesz az állomás, mindjárt a kukoricagóré mellett. - -De jól van ez így, hogy a beszéd megindul. Mert voltaképpen az -előbbhaladásért való törekvések ezek. Továbbá, mikor a mérnök már minden -szerszámával és cselédjével elvonul a mezőkről, van legalább a téli -estéken odakint miről beszélni. Például Sós Szabó Pál azt mondja: - -– Az én földemön ugyan ingyen nem mén körösztül. Ha mönni akar -sajátítson. - -– Hát hiszen nem is ingyen akarják azt – vélik mások. - -– Az más, – feleli Sós Szabó – azt mög löhet érteni. Hanem amúgy, azt -már nem. Mert tudja kend, a szó: szellő, a kontraktus: az csak papiros. -Hanem a pénz a fundamentum. - -Néma csend és hallgatás van. - -Most Nyerges Kiss István szól, mint öreg ember: - -– Én pedig ingyen is odaadom a földem sarkát, ha arra kerül a vasút. - -– Jaj, – feleli Sós Szabó – hiszen akkor elbukott kend. Ha beépítik a -kend földjébe a vasúti töltést, hát akkor hogy megy kend rajta körösztül -a föld másik részébe szántani az ekével. - -Most az emberek Nyerges Kisst nevetik, de egyben gondolják, hogy van -annak magához való esze. De csakugyan, Nyerges Kiss azt feleli Szabónak: - -– Mondtam már, hogy csak a földem legsarkát ígértem oda; hát azon túl -már hova haladjak az ekével? - -Most erre még hangosabb a nevetés, de most már Sós Szabónak a rovására. -És Szabó elkeserülve a gúnyos kacajon, mérgében félreteszi még az -idősebb iránt való tiszteletet is és így adja föl a kérdést. - -– Kend talán a városi urak szószólójává szegődött? Ugyan mi fizetés jár -érte? - -De Nyerges Kiss István csak szótlanul legyint egyet a kezével erre a -beszédre. S a népek most már reá nyugalommal tekintenek. István bácsi -helyt állt. Helyt állt no, bárki bármit beszéljen is. - -* * * - -Mindezek azonban csak a kezdetnek a kezdetei. Mert azután jön a java. -Mikor a nagy lassú medvék, a hivatalos apparátusok megmozdulnak a vasút -irányában és megkezdik a bejárást. Két fajtája van ennek is. Az egyik a -közigazgatási bejárás, a másik a műtanrendőri bejárás. A különbség a -kettő között az, hogy amikor a közigazgatásra járnak be a hivatalosak, -akkor még nyoma sincsen a vasútnak, ellenben mikor műtanrendőrileg -járnak be, akkor már kész a vasút, megy is, fütyül is, csakhogy nem -hivatalosan megy s nem hivatalosan fütyül. A műtanrendőri bejárás után -azonban már hivatalosan gázolhatja el azt a pusztai kivert bikát, aki -nagy magabizakodásában nekiment a jött-ment vasbikának, hogy kiszorítsa -a határból, amelyben eleddig csak ő volt az uralkodó erő, tekintély és -hatalom. - -De ez még messze van. Ezúttal csak közigazgatásilag járnak-kelnek -mindazok, akikre a törvény a hivataluknál fogva rájuk parancsolta, hogy -értsenek ehhez a mesterséghez. Mert ehhez érteni kell, most dülvén el az -egész vasút sorsában az, hogy merre menjen. - -Ez pedig nagy kérdés. - -Mert ha e tekintetben Luklábú Csülkös Monori Kiss István kintvaló -gazdálkodó polgártársunkat fölkérdezzük, Istvánnak az a nézete, hogy ő -nem bánja akármerre megy is, de az ő tanyája udvarán föltétlenül -keresztülmenjen, mert ő egyenesen az ereszet alól akar a vasútra -fölszállni. Továbbá a vasút az ő udvarába úgy kanyarodjon, hogy azt nem -bánja, ha a szénaboglyák a túlsó oldalakra essenek, de a kút -mindenképpen az innenső oldalon maradjon. Ezt megkívánja a jószágitatás, -továbbá az apró libai, kácsai és csirkei szempont, nehogy ital végett a -túlsó oldalra levő járkálások folytán elgázoltassanak szegények. - -Miután körülbelül a lapos mezőkön majdnem mindenki így gondolkozik, a -hivatalos uraknak főhet a fejük eléggé abban, hogy most már csakugyan -merre menjen a vasút. - -A muszka császár megteheti azt, mikor már fölbosszankodik az ilyenféle -érdekeltségi háborúkon, hogy a léniával egy egyenes vonalat húz a -térképre s az mondja: erre menjen a vasút. Alkotmányos országban azonban -nem történhetik ilyesmi – véli Luklábú Csülkös és ehhez mindenek -hozzájárulnak. - -Azonban bárki bármit beszéljen, szép azért elnézni az ilyen tülekedést. -Egyéni érdekek harca ugyan, de mégis csak az általános fejlődés csatája. - -Hiszen az emberek nem olyan bolondok odakint sem, hogy ne lennének -belegyőződve abba, hogy úgysem mehet be minden tanya udvarába az a -vasút, de mégis küzdenek, próbálkoznak, erőlködnek, igyekeznek: eleven -cáfolatául annak a vádnak, mintha a kint élő népben az előbbre való -haladás ügye felől elfásulás tartózkodna. - -Egy formás menyecske, úgy a negyven év körül, igen csak dörgölődzik az -urakhoz, akik a makfákon az utat szerkesztik. Kocsival megy utánuk s -ahol csak megállnak, mindjárt köztük van. - -Már mikor nem állhatják, megkérdik tőle: - -– Ugyan melyik földben érdekelt? - -– Én? – mondja az asszony. – Én? Ezen a tájon mán semelyik földben sem. -Én arra beljebb való vagyok. Az én földem mellett úgy is elmegy. - -– Hát akkor mit kínlódik itten velünk ok nélkül? - -– Azért, – magyarázza a menyecske – hogyha majd möglösz a vasút, az én -fiamat tögyék bele fűtőnek… - -* * * - -A bizottság kocsin jár. Az úgynevezett érdekeltség egy része szintén -kocsin követi, vagy pedig gyalog. A homokon ugyanis nem sok különbség -van a kocsin való menés és a gyalogjárás között. Sőt a gyalogjáró az -ösvényeken néha hamarabb odaér ahova kell, mint aki a kocsival az utakon -kanyarog. - -Föltünik egy szálas, erős tartású idős ember, aki nincsen kocsival, de -minden megállási helyen ott van. - -Figyelemmel hallgatja a tárgyalásokat, de nem szól bele semmibe. Szóval -nem zavarja a vizet. - -Csak néha kérdezi: - -– Hát erre mén? - -– Igen. - -– Erre a Vödörlopó Dobó tanyájának? - -– Hát. - -– Úgy hát – szól elgondolkozva, amikor a kocsik megint megindulnak, -ismét csak megy utánuk. - -Egyszer azután megkérdezik tőle szintén egy megállóhelyen: - -– Bátyám, maga miben érdekelt? - -– Sömmiben – feleli kurtán. - -– Hát akkor miért fárasztja itt magát? - -– Hát tudja, – feleli az őszes ember – én már úgy se éröm mög ezt a -vasutat. De tudni akarom, hogy ha majd legalább lösz, hát merre mén. - -Az urak beleszólnak: - -– No pedig most már nem olyan hosszú lesz a várakozás. Megérheti még, -hogy fütyül a vasút. Hány éves? Hatvanöt? - -– No – mondja az öreg. – Följebb. - -– Hetven? - -– Följebb! - -– Csak talán nem nyolcvan? - -– No, – neveti a vénség – annyi sem. Hanem kilencvenkettő. Tudják az -urak, én még abban az időben születtem, mikor Ferenc császár megbukott a -feketehasú bankókkal. - -Hát nem lehet tagadni, jó levegő van ezeken a külső részeken. Fényes -tekintetével az emberekre nevet és ákácok illatos virágai peregnek a fák -hegyéből a vén fejekre. - - - - -Félkézkalmárkodás. - -Már nem él az, aki kitalálta, hogy a dülőföldet dülőföldnek hívják, mert -ha élne, meg lehetne kérdezni tőle, hogy miért nevezte el ennek. Mert a -dülőföld nem dül semerre, se jobbra, se balra, hanem fekszik a dülőutak -között. A dülőút sem dül semerre, legfölebb a ló dül ki benne nagy esők -idején. De mégis csak így nevezik mind a kettőt. Ami egyébként nem baj, -mert nem a név a fődolog, hanem a föld. - -A dülőföldek pedig szépen keresztben állanak a dülőutakhoz. Egyik -felükkel ezen úthoz, a másikfelükkel a másik úthoz, mintha valamely, a -földre fektetett létra fokai volnának a közbeeső ürességgel. Az egyik -darab dülőföld Jó Jánosé, a másik Kis Mihályé, a harmadik Pál Józsefé. -Azután van még több jobbra, balra is, mert a dülőutak létrája hosszú. -Egyik darab föld vékonyabb, a másik vastagabb, mert ez így van, miután -az ujjunk sem egyforma. A sok dülőút egy kis darab birodalom így -együttvéve. A földek nincsenek elkerítve egymástól, csak egy vékonyka -üres csík mutatja, hogy hol végződik az egyik tulajdon s hol kezdődik a -másik. Ilyen helyeken bizony tág mezeje van a lopásnak. - -Mondják, hogy a földgömb túlsó oldalán, a szigeteken laknak meztelen -népek, akiknek a beszédéből hiányzik a lopás szava, mivelhogy nem is -tudják, hogy mi az a lopás. Ez valószinűleg onnan van, hogy olyan kevese -van egyiknek is, másiknak is, hogy nem érdemes ellopni. Majd lopnának -ott is, ha volna mit. Mint ahogy nálunk is lopnak a mezőn. - -Ott a legkönnyebb. Mást mindent, pénzt, ruhát, butort, kerítések és -falak mögé tesznek, závárok alá rejtenek, de ami termőben van a mezőn, -arra nem lehet lakatot tenni. Legfölebb azt lehet őrizni, hogy ha már -lopnak, legalább keveset lopjanak. Nagyobb területeknél, uradalmaknál -szokásban volt, hogy a föld szélét köröskörül keskeny pántlikában -kiadták bérbe, vagy odaadták feliben, harmadában. Igy csak a feles -lopott, mert más tolvaj a feles földjén már nem jött át. Az csak a -felest lopta. A feles pedig azt, amit tőle loptak, visszalopta az -uradalmi földből. De nem lopott többet, hanem csak annyit, amennyit tőle -loptak, tőle pedig a vékony és keskeny pántlikaföldről nem sokat -lophattak, amiből nyilvánvaló, hogy az az uradalmi igazgató, aki ezt az -eljárást követte, szerencsésen oldotta meg a kérdést. - -Háthiszen az bizonyos, hogy csak onnan lopnak, ahol van. Nem sokat -lopnak. Csak éppen, hogy valami lefölözést tesznek a jut is, marad is -régi igazsága alapján. Nem meggazdagulásért lopnak, hanem csak az -élhetésért. Nagyon különböző dolog ez. A csalásokban is vannak szent -csalások, hát a lopás sem egyforma. A kocsisok nagy része például -szereti meglopni a zabos ládát. De az egyik kocsis a lopott zabot a -lónak adja, mert szeret büszkélkedni a gazda előtt abban, hogy az ő keze -alatt milyen jó húsban vannak a csikók. A másik kocsis meg azért lopja -meg a zabot, hogy beváltsa italra. Mind a kettő a gazda vagyonát lopja, -azzal a különbséggel, hogy az egyik azt, amit a gazdától lopott, -visszalopja a gazdának. Belelopja a lóba. - -Látott már valaki olyant, hogy mikor a dinnyeinda a kukoricásból -kifolyik az útra s ott nevel egy szép dinnyét, hogy az ott maradt volna? -Nem, ilyent nem igen lehet látni. Pedig a dinnye indája ki szokott néha -az útra folyni, ha az elővigyázatos gazda más irányba nem tereli. -Nevelni is szokott ez inda végén gyümölcsöt. A gyümölcs egy darabig ott -van, még kicsinyellik arra, hogy a kocsival megálljanak érte. Nem -érdemes. De idővel azután csak eltűnik onnan. - -Azt mondják ilyenkor: gazdája került. Csak úgy mondják, hogy gazdája -került. Csúnya szó az a lopás, minek azt kimondani. Inkább csak úgy -gúnyosan mondják a lopott jószágról, különösen, ha vásár alkalmával -lopódott, hogy öt ujjon vötte. Az már csak igazán nehéz vétek, mikor -valaki másnak a földjét, az örökföldjét, az életet és megélhetést adó -földet rabolja: mégsem mondják felőle, hogy ellopta, hanem csak, hogy: -elszántotta. - -Van eset rá, hogy kapálás alkalmával a munkásnak kialszik a pipája. A -kialudt pipát nem akarja a szájában tartani, de nem tudja hova tenni. A -mellényzsebbe tenné, de a mellény már régen rámelegedett s levetette -magáról, valamely karóra akasztván. A fölhajtott szélű kalapok idején -kalapszélben is tartották a pipát, de a fölhajtott szélű kanászkalapok -divatja már régen elmult. Szokás volt ezelőtt a pipát a korcba -akasztani, vagy hátul a nyakon az ingbe dugni, ahol megállt, mint -valamely cserepcsik. De mivelhogy a dohány folyton-folyvást drágult, a -pipák egyre kisebbek lettek, a száruk pedig megrövidült. Hát ezzel a -rövid szárral a pipát már a testi fehérruhára nem lehet akasztani, mert -onnan kiesik s a gazdája maga tapossa bele a homokba. Hát ilyenkor nem -csinálhat mást a pipával a gazdája, mint hogy leteszi valahova a földre. -Valami jelesebb helyre, ahol azután, ha megint kell a pipa, -megtalálhassa. - -De nem találja meg. Mert egy másik munkás, ahogy arra ment, meglátta a -pipát. – Ejnye, de alkalmatos kis pipa! – gondolja. Ezt el kellene -lopni. De nem úgy gondolja, hogy lopni, hanem csak úgy, hogy csenni. A -vétkes vágy ugyanaz, de a szó szebb. Ha pedig katona is volt az illető, -akkor azt sem gondolja, hogy csenni. Mert a katona sohasem lop, nem is -csen, hanem csak fog. Elfogja, amit akar. Mert olyan a hadi tudomány. -Elfogja, mint az ellenséget. - -A munkás tehát, látván a pipát, bűnös gerjedelmei támadnak. De lopni -szégyen, csenni sem illik. A pipát „megtalálni“ sem lehet. A pipa -helyzetéből, ahogy fekszik a földön, meglátszik, hogy az nem elvesztve, -hanem gondosan odatéve van. Azt még majd keresni fogja a gazdája. A -munkás tehát összeszed egy csomó száraz levelet, gallyat és azt -elhelyezi a pipára. Olyképpen, mintha a szél fujta volna oda. Mikor a -pipa gazdája jön s keresi a pipát, nem találja. Az az eszébe sem jut, -hogy a pipa a száraz levelek alatt van. Boszankodik a veszteségen, de -nem szól semmit senkinek a dologról, nehogy kinevessék, mint Dicső -Miskát, aki a kukoricatáblán toronyiránt tette le a csizmáját és sohasem -találta meg többé, mert akárhol állt, mindig toronyiránt állt. A másik -ember meg időmultán kitakarja a levelek alól a pipát és a tulajdonába -veszi. Találta s így, ha később a pipára ráismernének is, szó nem érheti -érte. Valamely tárgynak ily módon való megszerzését nem lehet lopásnak -nevezni. A megszerzés e módjának külön neve van. Úgy mondják: gazt -vetett rá. - -Almaérés idején a szőlőben lehet néha látni a szőlőhártyák között vagy -valamely bokor tövében egy kis homokkupacot. Persze nem mindig lehet -észrevenni, de néha mégis észrevevődik. Hogy az ottan nem a maga -valóságától való kupac, hanem hogy ott a homokot valaki valamely okból -kézzel huzogatta össze. Ha az ember a kupacot megrúgja, három-négy alma -gurul ki a homok alól. Ez már a lopási vágy netovábbja. Mikor jó -almaszüret van, úgyis annyi az alma, hogy akár beteggé eheti magát -belőle mindenki. Föl se kell mászni érte a fára, a fák maguk hajtják le -az ember elé gyümölccsel dúsan megterhelt ágaikat. Tömegesen hevernek az -almák a fák alatt, ahogy érett korukban a homokra potyantak. S a kupac -alá földelt nyárialma ott úgyis elromlik. Mégis akad olyan ember, hogy -könnyebb a lelkének, ha néhányat belőle eldughat. - -– Kutyaszokás ez, – véli a kapás. - -Van benne valami. Ha sok csontot vetnek a kutya elébe, amit nem bír -belőle megenni: elássa, hogy az valamiként a másik kutyának ne jusson. -Ha negyednap azután szűk esztendeje van, keresi a csontokat. De akkorra -már elfelejtette, hogy hova ásta el. Ilyenkor szaladgál az udvarban és -mindig a földet szaglássza, hogy hátha megérzi valahol a csont szagát. -Néha megtalálja, néha nem. Ha nem találja, mérgében elnyújtja hosszan a -nyakát és fölugat az égre. Pedig tudhatná, hogy az ő beszéde úgy sem -hallatszik a mennyországba. - -* * * - -A dülőúton kocsival halad Jó János a dülőföldek felé. Igazság szerint -Joó János, úgy is írja a nevit, mert régi nemes s a régi erdélyi diploma -is megvan még valahol az öreg menyasszonyi ládafiában. Apaffiék meg a -többi nagyságos urak idején könnyen járta a fej- és jószágvesztés -kimondása odaát a kis bérces hazában s az emberek, ha ott is hagyták a -jószágjaikat, de a fejüket jobb szerették, ha a válluk közt marad: -ilyenkor az emberek kiszöktek Erdélyből, lovastól-nyergestől, egy -nyargalt szolgástól s belevették magukat Magyarország pusztabéli alföldi -népei közé. Sok rokonvér került azoknak alkalmával ide elő. A régi -kutyabőr még itt-ott hever valahol, ha ugyan a játékos unoka szét nem -tépte; ha kedve telik benne, hadd tépje: kinek kell az már? Nemrég is -vettem egyet a jogos tulajdonosától öt forinton, olcsó árú az manap itt, -csak Bécsben drága. - -János tehát halad a kocsival, két ló van előtte. A kocsin van János, meg -a kis gyerek. Azon rövid úthoz, amit János most végez, elég volna egy ló -is, az is kihúzná a kocsit a dülőföldig. De ezt nem úgy kell tekinteni. -János úgy is kifogja a lovakat a dülőföld végében s a lovak az árokpart -füvén legelésznek a kis gyerek felügyelete alatt. S miután az árokpart -füve a senkié, János ezúttal ingyen ad uzsonnát a lovaknak, anélkül, -hogy a saját szénaboglyáját rongálná. Érthető, ha inkább két lovat etet -így tavalyi árban, mint egyet. Mert messze van az még hej! hogy a -szigorú télen átessünk s van eset rá bizony, hogy az ember magától meg a -kis családjától vonja meg a fűteni való szalmát, hogy a ló az istállóban -ne éhezzen és az éhségében való fájdalmas nyerítései ne hallatszanak. - -János odaér a maga földje széléhez, mert hiszen idővel mindenhova odaér -az ember, még a temető kerítéséig is. Kifog, a gyerek is leszáll a -földre, János pedig, mint tulajdon maga bemegy a dülőföldekbe s -hamarosan el is tűnik köztük, mert a földek ezúttal kukoricatermelésre -vannak berendezve. Állnak tehát rajta a kukoricaszárak rengetegei. János -belemegy a szárrengetegbe s eltűnik. De ez csak úgy van, mint mikor a -rác papot figurázzák a sad vidis, sad ne vidissel, hogy egy kicsit -láttok, egy kicsit nem láttok. Mert János nemsokára ismét előtűnik, -hozván két kézzel az ölében egy igen szép, nagy úri tököt, mert megadta -az Isten az ilyesmihez a magyarnak a módot. - -A kis gyerek vidáman kiált föl: - -– Jaj de szép tök, édesapám! Ilyen szép tök a mi földünkön nincsen! - -János a gyermeki kedvtelés örvendező szavaira komoran felel: - -– Mán hogy beszélhetsz ilyesmit? Hiszen én is ültettem ilyent. - -No, a gyereknek ez annál jobb, mert hiszen a gyerekre nem tartozik az a -valóság, hogy János a Kis Mihály földjéről hozta a tököt. A töknek pedig -ez tökéletesen mindegy. Az ő sorsa úgy is az, hogy János a földhöz -csapja teljes erővel, minélfogva szétreped. A tök ezen szétrepedt -állapotában most háromféle szolgálatot teljesít. Elsősorban a fűevés -után konfekt a lovaknak. Másodsorban a gyereknek mulatság és -foglalkozás, hogy bicskával hasogatja a tököt s így darabonkint adogatja -a Madárnak meg a Rárónak. Harmadiksorban pedig az érettebb magjait -kiválogatja s elteszi a zsebbe. Ha megszáradnak, az jó ennivaló s a -világ legolcsóbb eledele, mert az evésébe hamarább belefárad az ember, -mint sem jóllakna. - -Nagyon vékony dülőföldje van ennek a Kis Mihálynak. Mondhatni nem valami -híres gazda és sok kis családja van neki. János tehát úgy határoz, hogy -nem is igen háborgatja tovább a vagyonában, legfölebb a földjéről még -egy tököt kivisz majd a lovaknak. Ellenben a harmadik szomszéd, az a -bizonyos nevezetű Pál József, sokkal tehetősebb. Van neki másfelé is -földje, voltaképpen abból él, míg ezt, ami itt van, csak úgy örökölte -tavaly. János tehát a kukoricásban erre a földre megy át. Szép a -kukorica Pál József földjén is, nem tagadható. János körülményesen -szemléli a szárakat s amelyiken három nagy szép csövet talál, abból -egyet letör. Le lehet azt úgy törni, hogy a hiány észre sem vevődik. -Különösen ott, ahol sok a termés. - -János tehát letörvén a csövet, meglóbálja a kezében és fölhajítja a -levegőbe. Már említve volt, de nagyobb bizonyság okáért ismét említhető, -hogy Kis Mihály földje vékony terület. Fölötte a kukoricacső szépen -átrepül és lehull Jó János földjére. Egy cső, két cső, a tizedik, a -huszadik. János ezt egy darabig űzi. Nagyon mélyen nem megy be a földbe, -nehogy esetleg tetten érjék. Hogy ha valaki jönne vele a föld belsejéből -szemközt, az elől idején kiosonhasson. Az ilyen embert, aki ennyi ésszel -él, úgy hívják, hogy: tartományos embör… - -* * * - -A másik dülőúton, a dülőföldek túlsó oldalán, ugyanekkor szintén -odaérkezik kocsival Pál József. A kocsi előtt két ló, a kocsin a kis -gyerek, szóval az eset ugyanaz, ami a Jó Jánosé. A lovak itt is az -árokszéli fűre eresztetnek s Pál József szintén csak a Kis Mihály -földjéből hoz ki egy tököt a lovaknak. Az eset ott kezd nem ugyanaz -lenni, amidőn a kukoricacsövek repüléséből meglátható, hogy József nem a -maga földjéről repülteti a csöveket Jó János földjére. Hanem ez egészen -ellenkezőleg van. Jó János földjén dézsmálja meg a három- és négycsöves -kukoricaszárakat. S a csövek, Kis Mihály keskeny birtoka fölött -átrepülve, Pál József földjére esnek. Egyébként Pál József is -tartományos embör. Nem megy egészen bele Jó János földjének a -legmélyébe. Csak úgy szélrül dolgozik ő is. - -… Idő multán a két dülőúton két kocsi halad különböző irányokban -hazafelé. Jó János és Pál József (mert, mint régi regényekben mondani -szokás: ők azok), nyugalommal kormányozzák a lovakat azon biztos -tudatban, hogy ezen délutánt hasznos munkára fordították. A repülő -kukoricákat majd holnapután viszik föltünés nélkül haza: ugyanis majd -azon időtájban kezdenek bele a kukoricatörésbe. - -Alkonyodik. A nap, amely látta röpülni a kukoricacsöveket, készül a -messzi tengerek mélyébe aludni: már fahegyben van. Ezen alkalommal egy -öreges férfiú jelenik meg a dülőföldek színterén, üres zsák van a -vállán. E férfiú a dülőföldek csősze: Várakozó Savanya Ádám. A régi -emberek közül való, Illavát úgy ismeri, mint a tenyerét, minélfogva -vagyonőrizetre igen alkalmatos. Ádám bácsi távoli figyelője volt a -kukoricarepülésnek, de nem szólt bele a dologba, mert hiszen az a dolog, -ami történt, a kenyéradó gazdái között történt. Az ilyesmibe beleszólás -nincsen, ellenben most, amidőn leszállott harmatával az illatos -alkonyat, Ádám bácsi egész éjfélig szorgos foglalatosságban van. A -repült kukoricacsöveket mind a két földről egy szálig elhordja a zsákban -a csárdáshoz, ahol azokat azután apránkint alkalmas félliterekre -beváltja. - -Harmadnap reggel, hogy Jó János is, Pál József is a kukoricatörésbe -kezdenének, látják, amit nem látnak. Az áthajigált csöveknek nyoma -sincs. - -– Hát visszalopta a gazembör, – gondolják. – Lám, milyen komisz a világ! - -Várakozó Savanya Ádám csőszi hivatalos minőségében arra ballag. Rájuk -köszönt a munkában: - -– No, hát van-e a száron? - -– Hát… hát van, – mondják az emberek. - -– Hát hiszen, – feleli büszkén Várakozó Savanya Ádám, – akit én őrzök… - -Jó János és Pál József gyanusan pislognak rá, de egyik sem mer szólni -semmit. - - - - -Földragasztás irányában. - -Körülbelül hat hold az a föld, amin meg lehet élni. A kisebb darab már -nem ád élhetést, az már kevéske ahhoz, hogy tanyát lehessen rajta verni, -mert a tanyát leginkább nem építik, hanem verik, nem úgy, mint hajdanta -a sátrat verték, mert azt sohasem verték, hanem csak a karóját verték le -a földbe. A tanyának ellenben a falát verik a földből, amit deszkák közé -szorítanak. Régi, egyszerű kitalálás ez, a földön fölül való fal -emelésének legősibb fajtája ott, ahol kő nincsen. De most Amerikában -szintén így készítik az újfajta egyszerű házakat, csakhogy nem földdel -tömik ki a formát, hanem cementtel öntik tele. Ismétlődik a világon -minden, újak válnak a régiekből s régiek lesznek az újak. A kívülről -fűthető kályha öregapja régen ott van a tanyai boglyakemencében, a -boltban árult száraztészta a tarhonyában, a bádogba szorított húsételé -abban a vászonzacskóban, amiben a pásztorember őrzi a napon szárított -paprikáshúst. - -Az. Ez azonban nem sokat segít azon, hogy hat hold földön alul már csak -úgy lehet megélni, ha napszámba jár az ember is, meg az asszony is, így -keresnek valami segítőpénzt az élethez. Nehéz már az ilyesmi, mert -bizonytalan az élhetés. Kevés a _van_. Sokkal több a nincs. Betegség, -halálozás, jégverés könnyen rongálhatja azt a kevés vant is, ami van. Az -élet útján sok útonálló ólálkodik: hol szárazság, fakadó víz. Hol fagy, -hol tűzveszedelem. - -Nem is ilyen tartós az ilyen kis földön élő embernek a maradása. Ha az -adósság kikezdi a tanya egyik sarkát, nagyhamar harap egyet az a másikon -is. S a föld apránkint úszni kezd. Lába kel, megy és mentében nem lehet -útját állani. - -– Ahán, – mondják az emberek – Nagy Mihályék alatt megindult a föld. - -És kezdenek belenézni a ládafiába, hogy mennyi pénz áll a háznál. Hogy -mikor a föld egészen megindul, azonnal ott legyenek, hogy a más kezére -ne juthasson. E tekintetben olyan nagy szorgalom észlelhető, hogy azt -semmi más dolognál látni nem lehet. Mert a föld: a föld. Az az élet és -az a birtok. Minden más vagyon elbukhat. A jószágot elpusztíthatja a -dög. Ezüstöt, aranyat ellophat a tolvaj. A bankba rakott pénzt -elsikkaszthatja az úri huncutság. De a földet nem veheti el semmi -hatalom, még ha háború lenne, akkor is csak a gazdáé marad. Ha a víz -elveszi, még az is visszaadja. - -– Ez így van – mondja Sós Mihály. – Csakhogy az a baj, hogy nagyon sokan -tudjuk, hogy így van. - -Körülbelül nem is nagyon sokan, hanem valamennyien. Akinek pénze van, az -azzal a gondolattal kel, azzal is fekszik, hogy hol lehetne földet -venni. Arra kuporgat, azért takarékoskodik, hogy a hazából minél nagyobb -darab legyen az övé. Akié a föld, azé az ország. Csak rebbenése legyen -annak a hírnek, hogy valamely föld alighanem eladódik, már végigszárnyal -az izgalom a határon s az emberek gyanakodva kémlelik egymáson, hogy -ugyan hányójukkal kell majd harcba szállni annak a kis földnek a -megragasztásáért. Ez a neve: ragasztás. Ragasztani a meglevőhöz újat, -akármi csippet-csuppot is, csak területében szélesbedjen és -hatalmasodjon s legyen majd mit örökölni a fiúknak. Mert az a vagyon, -amin rajta áll az ember és ami nem szalad ki a lába alól. - -* * * - -Pál János aféle szegényes ember. Kétkézi munkás, meg van egy kis földje -is. A kis földön egy kis ház, mint mondani szokás: úgy soványosan -vannak, de azért elélnek, mert az egész család csak az asszony meg egy -gyerek. Az egész birodalma csak néhány holdnyi, de ez merészen áll -nagyobb földek között. János, mikor a maga dolgától ráér, szorgosan jár -napszámosmunkára, de az asszony is, mióta a gyerek már akkora, hogy -attól lehet menni. Vannak szőlők is a környéken, azokba gyakran kell a -munkásember is, asszony is, mert az olyan dolog, az a szőlő, hogy ott -mindig van tennivaló. Igy hát keresnek és csendben éldegélnek, olyformán -nézvén kis örökföldjüket, mint a szentséget. - -Kísértésben ugyan gyakran vannak vele. A szomszéd mind jómódú s mind -terjeszkedni vágyna a földjével. Volna pénz mindenütt, néhány új holdat -ragasztani a régihez. Egymástól nem vehetnek, azt tudják nagyon jól, így -hát reménységüket mind abba vetik, hogy mikor pusztulnak majd ezek a -rongyosok. No, majd, majd… - -Azonban a pusztulás nem akar elkövetkezni. Jánosék élnek a szegénység -kenyerével és a kétkari munka erejével, kis holdaik pedig állnak egymás -mellett rendületlenül. Az ember nem kártyás, nem mulatós, az asszony nem -cifrálkodó, nem parádéznak, még csak kerítést se készítenek a tanya elé, -mert minek kis helyre nagy udvar: jobb, ha abban is búza terem. - -Szóval ezeket nehéz kivárni. - -Rejtett gondolatok támadnak ugyan egy-egy emberben afelől, hogyha nem -kapnának munkát s azon nem keresnének, idővel csak felélnék a földet. De -az csak olyan gondolatforma, aminek értelme nincsen, mivelhogy -elsősorban jó munkások, másodsorban pedig úgyis kevés a munkás, örülni -kell, ha dologidőben kapni lehet belőle elegendőt. - -Mert ilyen bajok is vannak, ez valamely újféle veszedelem. Ahogy a -ragasztások nyomán nagyobbodnak, már a munkáját nem bírja ellátni maga a -gazda családja, különösen, ha kevés a gyerek. Vagy ha volt is elég, de -felnőttek, megházasodtak vagy férjhez mentek s kiröpültek az otthoni -födél alól. Akinek az egykori örökföldjéből a ragasztások támadtak, a -nincsetlenségbe jutott emberek vándorbotot fogtak a kezükbe s mentek -kijebb, be a pusztákba, töretlen legelőföldet keresni bérlet gyanánt. -Igy hát fogy a kétkézi erő, pedig a dolog szaporodik. A szőlőnek, -gyümölcstermő kertnek annyi ártó veszedelme támadt, hogy tízszerannyi -munka van vele, mint ezeknek előtte. - -Tettek tehát Pál Jánosnak olyanféle ajánlatot, hogy adja el a földet, de -azért ne menjen el a határból. - -– Már hogy nincsetlen zsöllér maradjak? – riadt föl János. - -– Az. Van hely, ahol elférsz. Azután a pénz, amit a földért kapsz, -kamatozik odabent a városon a bankba. Sömmi gondod rá, adót se fizetsz -utána. - -Van ilyen zsellérféle állapot. A ragasztott földeken, amelyeknek lábuk -kelt az egykori örökös alól, mindig marad valamely rissz-rossz tanya, -kidült-bedült oldalú, fakófalú, mint amilyenben már lakdosni szokott az, -akinek úgyis kifelé áll a szekere rúdja. Az ilyen tanyának haszna -nincsen; ha magára hagyják, előbb-utóbb csak bedől végképp s még azt sem -mondja, hogy befellegzett. Néha tűz is támad az ilyenben, nem tudni mi -okból s vert romfalai azután évekig meredeznek a szomorú -elhagyatottságban, míg csak szét nem mossa az eső s a téli viharok -egyenlővé nem teszik a földdel. Alkalmas tehát az elmaradt házba lakót -fogni, ha akad. Van rá eset, hogy akad a nincsetlenségből. Az ellakik -benne, valamennyire rendben tartja, mert azzal kénytelen, ha nem akar -kibetegedni belőle. A lakásért szolgál ezzel meg amazzal a dologgal a -gazdának: aféle kisded hűbéresség ez, zsellérségnek neveztetvén. S -hűbéri várából azután mikor ráér, járhat napszámba, amerre akar. - -Ezzel az állással megkínálták Pál Jánost is, de nem vállalta. Ha a -magáéban lakhat, a más keze-lába legyen? És elváljon kis örökföldjétől-e -vajjon? Gyermekének ne maradjon semmisem abból, ami egykor volt s amiből -valami kevés még ő rá is maradt. Nem lehetséges ez. Otthon az asszony is -ijedten hallgatta az efelől való beszédet s gyermekét szorgos félelemmel -húzta az ölébe. Apáink örökét elkótyavetyéljük-e s menjünk világnak, -mint a Döme kutyája? - -János mosolygott, de erősen mondta: - -– Nem, nem mögyünk. Csak az Isten erőt, egészségöt adjon. - -Bíz arra szükségünk van közös mindnyájunknak, mivelhogy nélküle semmire -sem mehetünk… - -* * * - -Este van, a nap már régen lehaladt aludni s a földi élet is pihenni tér. -Sötét a világ, a hold még nem jár fönt az égen, de a csillagokat -kigyújtották az égi pásztorok. Nyolc óra körül jár az idő, szegény -helyen ilyenkor, hogy a világító olaj ne fogyjon, elteszik magukat -holnapra: kászmálódnak, vackolódnak, fészkelődnek, miként ahogy ez az -eset van most Pál Jánoséknál is. Lepihennek. - -Azután akkor azt mondja valami az udvarban, de rettentő hangosan, hogy -durr! - -Lövés. A tanya bezárt ajtajára lőttek. - -János fölugrik a padról, ahol feküdt a subaaljon. - -– Mi ez? - -A kutya nem ugat odakint. Ami nem csoda, mert a tanyai kutya, ha -közelben hallja a lövés durranását, ijedtében elszalad. A puska szavától -nagyon fél, talán azért, mert ritkán hallja. Ha meg van kötve, még a -kötelet is elszakítja nagy ijedelmében, csak hogy menekülhessen. - -János sietne ki a szobából az ajtó felé, de az asszony rákiált az -ágyból, ahol a gyermekével fekszik: - -– Ne mönj ki ruha nélkül! - -Már tudniillik, hogy ne menjen ki a ház elébe abban a fehér testi -ruhában, amiben van, mert az világít a sötétben. (Azért nevezik is -csőszlámpásnak.) - -János elérti a szót, nagyhamar magára rántja a kékbeli felsőruhát s így -siet az ajtóhoz. - -Alkalmas volt az asszony figyelmeztetése, mert ahogy menne, újból -hallatszik odakint a dörrenés s újfent reccsen egyet az ajtó. - -– Ne menj ki! – sikolt az asszony. – Majd megint lünnek! - -– Nem lü már – csitítja János – mert puskaszó volt ez. - -Mert más szava van a revolvernek és más szava a puskának. Ha revolver -szólt volna, akkor még négy golyó volna a fegyverben, de a puskának csak -két csöve van, két csőben két töltés, ha azokat kilőtte, nincsen több. - -János fölrántja az ajtót s kiugrik a ház elé, onnan pedig mindjárt az -öreg eperfa vastag törzse mellé. - -Nem harcolni akar, nem verekedni szándékozik, nincs is vele kezebeli -eszköz: csak azt akarja tudni, hogy ki volt az a jó szomszédok közül, -aki az ő háza ajtaján két ízben belőtt. - -Azonban az éj sötét, bár a csillagok némi keveset világítanak. Csak egy -alakot lát, amint sietve oson vissza a búzába. Az arcát nem látja, de az -egész mozgása olyan, mintha a szomszéd volna. A gazdag szomszéd. Az -asszony is, ahogy az ura után az ajtóhoz ugrott s kidugta félve rajta a -fejét, szintén erre vél, mert azt súgja rémülten Jánosnak: - -– Mit véthettünk neki? - -– Mit véthettünk? – mondja János. – Hogy még a mienk ez a kis föld, azt -vétettük neki. El akar űzni. Hogy adjuk oda, amilyen áron kéri. De -hiszen – tör ki belőle a keserűség s rázza az öklét a másik tanya felé – -van még Isten az égben! - -– Jaj – csitítja az asszony – csak vigyázz! Csak ne tégy semmi olyant, -amiből baj keletközik. A szegény mindig a rövidebbet húzza! - -– Hát hiszen az igaz – véli János. - -Egy óra nem sok, de annyit sem alszanak ezen éjszaka a kis tanyában. -Sötétben vannak, halkkal, csitítják a gyereket, aki nyügös, fél, -megriasztották a puskalövések. Ők maguk is félve lesik, hogy nem -következik-e újabb durranás. Mert hátha nem is jól láttak. Hátha nem a -szomszéd volt. Hátha valami kósza cigányság támadása, ijesztgetése volt, -hogy a lövő után induljon az ember s addig a magára hagyott tanyába be -lehet törni. Baltát, nagybotot kézügybe is készít az ember, más fegyvere -nincsen, mert a puska drága s adót is kell utána fizetni. - -– De revolvert mégis csak tartani köllene – mondja az asszony. - -– Az igaz – szól János. – Ugyan az is drága, ha jó, de nem is igen tudok -vele bánni. Én csak a puskát tanultam a katonaságnál. - -– Majd eltanulnád mástól a bánását. - -– Hát ha majd kerül egy kéz alatt, vöszök. - -– Úgy-úgy – biztatja Rozál – legalább ilyenkor visszalünnél. Hadd tudná -mög, hogy nem egymaga hatalmas a határban. Majd félne akkor, akárki -volt. Lásd, Kisgucziéknál nem sajnálják a patront, mindön hétön lőnek -esténkint egyet-kettőt, hogy hadd tudja mög mindönki, hogy ott fegyver -van a háznál. - -Gondolkozik az ember. Az ám, ez igaz. De másként meg… ha most véletlenül -eltalálta volna, a törvény előtt miféle bizonysága volna arra nézve, -hogy a maga védelmére cselekedett? - -– Hát ott az ajtó – mondja Rozál. – Az is mutatja, hogy körösztül van -lőve. - -Ez is igaz, de kérdés, hogy tanu-e a törvény előtt egy rozoga, puhafa -deszkából készült ajtó. S meg tudja-e mondani az ajtó, hogy ki lőtt -bele? Nem, ezt nem tudja megmondani. - -Próbálnak szunnyadni egy kicsit, de nem lehet. Hol a gyerek riad fel, -hogy: - -– Jaj, gyünnek, édösapám. - -Hol az asszony szól ijedten: - -– Valaki jár kint. Hallgasd csak… Bezártad-e az ajtót? - -– Be, be, csak ne félj. Ne ijedözz, aludjatok egy kicsit. - -Fölsóhajt az asszony: - -– Birni is kéne… Hejh, istenöm-istenöm, de leesött róllunk a tekintetöd -ebbe a pusztaságba… Hallod, megint jár kint valaki. - -Csakugyan hallatszik valami. János kinéz az ajtón s látja, hogy a kutya. -Lecsillapult az ijedtsége s hazajött. - -– Látod – mondja Rozál – ez is azért szaladt el, mert sohase hall itthon -lövést. Ha ráment volna arra a lövőre, azután kitépett volna egy darabot -a ruhájából, most mindjárt tudnánk, hogy ki volt. - -– Tudom én azt úgyis, hogy a szomszéd volt. Éppen azért, mert hallgat. -Mert ha cigány lött volna a lüvő, akkor már itt volna a puskával -segítségre. - -Ilyen beszédek között telik el hajnalig az idő. Ahogy világosodik, János -kimegy a tanyából az útra, mert ilyen tájban szokott arra a csendőrök -két embere portyázni. Egészen megvirrad közben, a nap fölkel s -megcsillan a csendőrszuronyokon, amelyek a vetések között föltünedeznek. -Megvárja az errébbhaladásukat és jelenti a katonáknak az esetet, hogy -lövés történt. - -A két csendőr elmegy a tanyába, körülnéznek mindent. Az ajtón egy egész -sor luk van, amit a sörétek átütöttek. Nyomot keresnének, de a homokban -nincs nyom, mert abban könnyen összefolyik. Ha volt is, János meg a -kutya már összetaposták. A búza is összehajlott már azon a helyen, ahol -az éjjeli támadó besurrant. Igy tanácstalanul állnak. - -– Cigány nem volt, – mondja a csendőr – mert most nincsen a határban. -Hanem nincsen magának valami haragosa a környéken? - -Hát hiszen, ha mindent el volna szabad mondani, amit gondol az ember, -majd mondana János most sokat. De nem szabad. Mert könnyű vádolni, de -nehéz tanusítani. Ennélfogva a ne szólj szám, nem fáj fejem régi igazság -járja itt is. - -– Löhet, hogy van titkos haragosom, de nem tudok róla. Olyan, aki -mögmondta volna szömbe, hogy csakugyan ellenségem, olyan nincsen. - -Nézi a káplár Jánost s megint kérdezi: - -– Nem nógatja itt magát valaki, hogy adja el azt a kis földet? - -– Dehogy nem – esik bele a szóba az asszony. – Nem is egy, de az egész -szomszédság. Valamennyi kitúrna bennünket ebbül a kis örökbül. - -Bólintgat a káplár, hogy hiszen éppen ez az. Valamennyi, az senki. Egy, -valaki. De ki az az egy? - -Nézi az udvar homokját, keres valamit. Azután hirtelen lehajol. - -– Ez megvan. Az egyik. - -Ez az egyik puskalövéshez való fojtás. A másik nincs meg. Talán elégett, -vagy elfújta a szél a búzába. De ez a papiros megmaradt. Az a fojtás ez, -amely az elültöltő fegyver csövében a puskapor meg a sörét között -szokott lenni. Kissé megfogta a puskapor lángja, némely része elégett, -de azért a nagyobb darabja megvan. A csendőr vigyázattal bontogatja. -Azután azt mondja: - -– Van itt a szomszéd tanyában egy iskolás gyerek? - -– Van egy kicsi. - -– De már az első osztályon túl van? - -– Alighanem túl, – mondja János – mert már tavaly is járt a tanító úr -elébe. Miért kérdezi? - -– Csak azért, – feleli a csendőr s mutatja a papirost – mert ennek a -fojtásnak a papirosa ábécés könyvből van kitépve. Tud olvasni? - -– Tudok. - -– Hát olvassa el, mi van rajta. - -S Pál János olvassa az ábécés könyv gyűrött, szakadozott papirosáról: _… -z is–ten az ég–ben la–kik…_ - -Egymásra néznek. Az asszony szomorúan fölsóhajt: - -– Istenöm, te odafönt laksz. De mire idáig lejut a neved, a puska -csövébe kerül. - -– Hát az úgy van – mondták a csendőrök s mentek tovább, keresni azt a -tanyát, amelyiknek az ábécés könyvéből az a bizonyos lap ki van tépve. - - - - -Sabotage. - -Az újságban olvasom: sabotage történt Franciaországban. Most itt történt -sabotage, most ott történt sabotage. Mit jelent ez a szó, valami új -divatot, vagy pedig tengeri herkentyüt? De azután írja az újság, hogy az -a sabotage, mikor a drágaság miatt fölingerült gazdasszonyok föllökik a -piacon a kofák sátrait és letapossák a földre a túrót, a vajat, a -gyümölcsöt. Ez hát a sabotage? No, ez nem új dolog, ilyesfélét már -láttam honi földön is. Az igaz, hogy nem most, hanem régebben. Szám -szerint éppen huszonegy év előtt és pedig – még kimondani is furcsa – a -katonaságnál. - -Az aradmegyei Csucsa község alatt történt, ahol marsolás közben -éjszakára tábort ütöttünk. Az ezred hosszú úton volt akkor, szeptember -második felében Bécsben kellett lennie, hogy ott fölváltsa a -szolgálatban a brassói regimentet. De előbb végig kellett „csinálni“ a -székelyhídi királygyakorlatokat. Ilyenformán, bár augusztus másodikán -indult az ezred Szegedről, csak szeptember tizennyolcadikán látta meg a -Szent István tornyát, addig folyton kódorgott hol erre, hol arra, -Csanádban, Aradban, Temesben, Krassószörényben, Erdélyben, Biharban. Már -ez a hosszú csatangolás is kedvetlenítette a legénységet. - -Azt nagy örömmel tudták meg a napiparancsból még a nyár elején, hogy az -ősszel Bécsben kell lenni, mert világot látni szeret a katonalegény. -Különösen a gyalogos, akinek nincsen se lóval, se kocsival, se ágyúval -dolga, hanem a hátára veti a bornyut, a kezébe veszi a puskát s: omnia -mea mecum porto, készen van, mehet. De ezt a bécsi kéjkirándulást a vén -harcosok, agg csatárok, dicső csontok se vették haraggal, ha majd szépen -fölrakják őket itthon a vasútra és azután majd „sikojtozva mögy a vason -a bagon“ egészen Bécs városáig, ahonnan már csábító angyalként -integetett az a hír, hogy ott a kantinban egy liter sört tizenkét -krajcárért mérnek. - -De ezt az örömöt jól lehűtötte és jégre tette a kilátásba helyezett -negyvenhatnapos út, amiből csak kettő telt el vasúton, a többi meg -gyalogosan. Felső parancsok dobták, vetették az ezredet ide-oda, az -ördög tudja, hova. A parancsnokok tudják, hogy hova, de a legénység nem -tudja. Ugyan nekik tökéletesen mindegy, hogy minek hívják azt a helyet, -ahova még ma el kell érni, de annyit tudni szeretne, hogy hány órai -gyaloglás van rendelve erre a napra. Ezt nem tudja, csak annyit tud a -parancs nyomán, hogy másnap hajnalban hány órakor kell útrakészen állni. -Ha tudná, hogy hány órai út áll előtte, könnyebben nekifohászkodna és -mikor már a nagy fáradtság kerülgeti, tudná biztatni magát az -erőfejtésre azzal a gondolattal, hogy hiszen még csak egy kis óra az -egész (annyit pedig még akasztva is elbír az ember). - -Azonban ezt nem igen szokták megmondani neki s ez kellemetlen. Ezenfölül -abban a kitüntetésben részesült a regiment, hogy neki osztották ki -kipróbálás végett az új gyalogsági sátrakat, hogy majd fent Bécsben -bemutassa a tapasztalatait. Minden legény a hátán hordta egy-egy -sátornak a felét, amely kiváló megtiszteltetéssel velejárt, hogy mindig -másik ezred jutott a faluba hálni, emez meg kint éjszakázhatott a -harmatos réteken. Már pedig tudvalevőleg szép az a harmat a versben, -mikor csillog a rózsa szirmán, de aludni nem kellemes benne. Ha a -költőtől azt kivánnák, hogy hajnaltól alkonyatig vigyen harminc kilót, -azután vackolódjon le a nedves fűbe s ott várja meg azt az ebédet, amely -talán esti tíz órára alighanem elkészül: a költő kevesebb kedvvel írna -verset a harmatról. - -Szóval kedvtelenek voltak a császár gyöngyei is. Elvégezték ugyan azt a -dolgot, ami rájuk volt parancsolva, de morogtak. - -A kantinos az országút szélén ütötte föl a sátrát. Jó dolga volt ott. A -mi regimentünknek a hadtestben az aradi ezred a testvére, azzal szokott -együtt dolgozni. Azok is ott voltak az országút túlsó oldalán. Hát két -ezred éheseit kellett kielégítenie a kantinosnak, jó üzlete volt neki, -mert úgy tolongtak a sátor alá a harci dicsőség kedveltjei, mintha ott -ingyen mérnének. Még napvilágnál jól ment a dolog. Két finánc -fegyveresen kióvakodott a faluból és firtatni kezdte a kantinost, hogy -van-e neki italmérési engedélye. Az agg csatárok és hős csontok ezen -fölingerültek. Egy cigánytrombitás a fináncoknak a fülébe fújta a -visszavonulás nótáját, amely magyarul úgy szól, hogy: hát-ra, csak -csen-de-sen hát-ra. Miután a fináncok nem értették meg, a császár -gyöngyei elég érthetően hozták a tudomásukra, hogy már régen nem ettek -zöldhuszárhúst és ha a zöldhuszárok el nem távoznának, akkor ennek a -húsnak az evése fog bekövetkezni. - -Hallván és látván ezen állapotokat, a királyi pénzügy őrei -visszavonultak. - -Mint látnivaló, hat óra tizenöt perckor a hadsereg csucsai tagjai a -szabad kereskedelem hívei voltak és a külső támadás ellen megvédték a -kantinost. - -A kantinos ilyenkor módfelett büszke azon irányban, hogy a fegyveres erő -császári része ő mellette van. - -E büszkeségének folyománya, hogy a császári haderő tagjai részére az öt -pénz ára szalonnák adagjait egyre kisebbre szabja. Amit a haderő tagjai -eleinte megütközéssel vesznek tudomásul. Azután méltatlankodnak. Akad -legény, nem egy, hanem több, aki a csöppnyi szalonnát, mint véres kardot -hordozza meg a táborban, kiáltván: - -– Nézzétek a betyárt! Ennyi szalonnát öt vasért! - -Az emberek, mint komor bikák tekintenek a szalonnára, amely valóban -olyan kicsiny, hogy félfogra is kevés volna. - -De még mindig semmi nyoma sincsen annak, hogy itt sabotage akar lenni. - -Hát hogy történik mégis? Az ördög tudja. Összebeszélnek vajjon? Nem. -Hiszen a szabad ég alatt vagyunk valamennyien, azt meg lehetne látni és -hallani, ha követ fujnának. De se nem látni, se nem hallani semmit. - -Mindössze hol itt, hol ott egy-egy legény a puskáját pucolván, vagy a -nadrágjára varrva a leszakadt zsinórt, fütyörész. Azt fütyüli, hogy: -tárititi, táratatta, tiri-tári-dum. Ez az ezred hívója. Trombitaszóból -magyarra fordítva annyit jelent, hogy: A szögedi hírös lányok helyre -tyu-tyu-tyu. A spirituszgyárba járnak helyre tyu. Harminc krajcár a -napszámjuk tyu-tyu-tyu. Mégis slingös a szoknyájuk, helyre tyu-tyu-tyu. -Nem valami kiváló műdal, hanem hiszen van ennél különb ezredhívó is. -Némelyik olyan, hogy nem bírná kiállni a nyomdafestéket, de az mindegy. -A fődolog az, hogy a tisztelt társaság megértse belőle, hogy most neki -szólnak. - -Megértik. Egyre többen fütyülik, hogy mégis slingös a szoknyájuk, hejre -tyu-tyu-tyu. - -Az ilyesmiből már meg lehet érteni, hogy a császár negyvenhatos gyöngyei -valamiben törik a fejüket. De hogy miben, az voltaképpen nem tudatik. A -külső körülményekből csak annyi látszik, hogy a legények tisztogatják a -feleségüket, (már hogy a puskájukat), továbbá a derékszíjjat viaszkolják -azokkal a viaszbólvaló s már félig elkopott gyertyákkal, amiket -ottjártuk alkalmával a radnai templomból „fogtak“. (A baka ugyanis -sohasem „lop“, hanem csak „fog“. Ezt sokan nem akarják megérteni, de -azért ez nem változtat azon a tényen, hogy ez így van. A fogás, az csak -fogás, de az nem lopás. A fogás csak játék. Próbáltam egyszer ezt, mint -tolmács magyarázni a bécsi Heumarkt-kaszárnyabeli hadbíróság urai előtt, -menteni igyekezvén egy szegény idevaló vért, aki három krajcár értékű -fegyverkefét „fogott“ a cimborájától s akinek ezért kidukált a hat -hónapi utánszolgálatos dutyi. Mondtam, hogy ez nem lopás, hanem csak -fogás, a cimbora holnap vagy holnapután visszafogja tőle a kefét és -visszafog mellé még két pénz ára faggyút is, bakancsot zsírozni, de a -hadbírósági kihallgató úr más véleményen volt és az ügyeket egyéb -területekre irányítván, megpörölt azért, hogy miért nem díszkabátban -tolmácsolok. Álltam is szigorúan a pörölés alatt a haptákot, gondolván: -bolond már megint a német. Abban az időben ugyanis teljes -gondolatszabadság volt engedélyezve a hadseregben, csak éppen hogy -kimondani nem volt szabad, hogy mit gondol az ember.) - -Egyébként pedig ezúttal csak ott tartunk, hogy fütyülik az ezredhívót. -És az országút túlsó oldaláról áthallatszik, hogy az aradi testvérei is -fütyülik az ő maguk ezredhívóját. - -Szép és hasznos dolog ám az: egy országút, amely elválasztja egymástól a -regimenteket. Mert akármennyire testvér is a testvér, de azért -választófalak nélkül különféle összeveszések történnének. A katona oly -könnyen összevesz egymással, hogy az csoda. Például a debreceni és a -nagyváradi regiment testvér. A debreceni magyar, a váradi meg olájjal -kevert. Ennélfogva a debreceni katona nustyunak nevezi a váradit, mert -az oláh legénynek az a szokása, hogy minden kérdésre azt mondja a maga -nyelvén: nu sciu: nem tudom. De a váradiaknál leginkább magyarok az -altisztek, azok megtanítják magyarul az oláh legényt. Mikor azután az -ilyen oláh legény elmegy a debreceni testvér mellett az országúton, -csendes odavetéssel megkérdezi tőle: - -– No testvér tudsz-e már magyarul? – Amiből természetesen verekedés -támad és kiröpül a „sajt“-jából a „bajnét“. - -Könnyen áll az összeveszés. - -Mikor a mieink Bécsben voltak a király szolgálatára, ugyanabban a -kaszárnyában lakott a székesfehérvári hatvankilences Jellasich-regiment -is. Szép, szálas emberekből való ezred, amelyet a mieink köznyelven -bakonybéli betyárbandának neveztek, cserébe a szegedi bicskáskompánia -titulusért. A kaszárnyában azonban azért nem veszhettek össze a -legények, mert a mindenekről intézkedő felsőbb katonai igazgatás -gondoskodott arról, hogy ugyanabba a kaszárnyába az egymásra agyarkodó -magyarok közé oda helyezzen a középső helyre egy cseh dragonyos -regimentet is. A magyarok részéről a gyűlölködés tehát közösen eme -kocsisok ellen irányult, mint olyan lények ellen, akik a király úrnak -való dicső szolgálatot istállószemét talicskázásával töltik el és olyan -rézbográcsot raknak a fejükre, hogy halat lehetne benne főzni. -Szerencsére azonban a nyelvi határok választófalat vontak a különböző -nemzetek indulatos fiai közé és a csehek békességben nyakalhatták a -mondhatlan számú söröket. Csak csendes megvetésben volt részük, amit ők -– hatalmas testű, nehéz-lovassági mohamed-emberek – még csendesebb -megvetéssel viszonoztak. - -A két magyar regiment verekedési erőfölöslege a korcsmákban merült ki. -Kis kurtakorcsmák voltak ott. Amikben négy krajcár volt a tea, öt -krajcár a gyenge tejeskávé, a „melange“ s egyes tobzódók csokoládét -ittak porciónként hat krajcárért. És aki megivott négy porció -csokoládét, danolni kezdett és azt kérdezte a füstös falaktól, hogy -barna kislány mi lesz vacsorára? - -Mit tehet ilyenkor a barna kislány? - -A barna kislány ilyenkor azt feleli, hogy halpaprikás, mi gondja van -rája, fehérvári bakát várok vacsorára. - -A barna kislány pedig csak elméletben tartózkodik ott a császárváros -falai között. Voltak Mirclik, különféle Mirclik, nem kalapos és kalapos -Mirclik – de barna kislány, valóságos és tökéletes barna kislány hogyan -lehetett volna ottan. - -Az emberek a levegőbe bámultak és ott keresték a barna kislányt. -Kinek-kinek a kedve szerint imbolygott azután a füstben, éppen az ő -valóságos kivánsága szerint. - -Némi gondolkodás után kitört a veszekedés. Itt a dolgok megértéséhez -szükséges, hogy tekintetbe vegyük, miszerint a barna kislány fehérvári -bakát vár az vacsorára. A bakonybéli betyárbanda Fehérvárról származott, -onnan sorozták, onnan küldték idegenbe, ellenben a szegedi bicskás -testület szintén jogot formált ezen címhez, amennyiben a Fehérváry -generális az inhóberje a regimentnek. - -Igy tehát jogos viták támadtak afelett, hogy a füstben repkedő barna -kislány melyik fehérvári-regimentből való bakát vár az vacsorára. - -E kérdést – mint mindenki beláthatja – csak bajonéttal, sörösüveggel és -csokoládés ibrikkel lehetett elintézni. - -Hát körülbelül ilyenforma szeretetben élt az idevaló regiment a csucsai -réten is az aradi testvérekkel. Az is nyustyu. Jó, hogy köztük volt az -országút. - -Azonban ezúttal ott is fütyülik az ezredhívót. Egészen átszól. Az -emberek azt mondják: - -– Nézd csak, nézd. - -Hát nézik, de hát mit nézzenek. Nincsen azon semmi néznivaló, hogy -némelyik embernek füttyszóra áll a szája? - -De egyszer csak azt fütyülik: turutu, turutu, ritatitati! - -Az emberek a fejüket fölütik. Hát ez mi? Hiszen nincs itt ellenség, ez -csak hadgyakorlat. De a fütty szól: turutu, turutu, ritatitati… - -Azt a trombitanyelvből magyarra kétféleképpen lehet fordítani. Az egyik -fordítás szerint így hangzik: Ká-poszta, ká-poszta, hús is van benne. - -Ez a kedélyes, játszi és gyermekes fordítása az illető trombitaszónak. -Vannak ilyenek is. Mint például, mikor a gyülekezőre hívó trombitaszót -úgy fordítják le magyar nyelvre, hogy: az ezredes úr együtt akar-ja -látni a szama-rait. - -De a turutu, turutu, ritatitatinak van más fordítása is. Ez így szól, -hogy: elő-re, ma-gya-rok, ostromot fuj-nak. Fegy-verre, magya-rok, -véd-jük a hazát. - -A katonaduda sok mindent el tud a maga nyelvén mondani, de ilyen izgató -szava nincsen több, mint ez: turutu, turutu, ritatitati. - -De azért ennek is van hibája. Mint ahogy hiba nélkül ezen a kerek -világon nincsen semmi. Rossz a fordítás, amely nincsen tekintettel a -haza nyelvi különbségeire, ezt már Guyon is tapasztalta, amikor -Branyiszkónál rohamra fuvatott, de a csapatok tót része állva maradt, -mondván: ez nem nekünk, hanem a magyaroknak szól. - -Hanem most más volt az eset. - -Az országútnak mind a két részéről fölhangzott egyszerre az ordítás: - -– Hurrá! Hurrá! - -A következő pillanatban csak egy porfelhő látszott ott, ahol eddig a -kantinos terjedelmes sátora állott. Két ezred legénysége rohanta meg, -elpusztította, tönkretette, megsemmisítette, tisztán csak azért, mert öt -pénzért kevesebb szalonnát adott, mint amennyi dukál. - -Másnap hajnalban fölszedtük a sátorfát és tovább mentünk. A két ezred -részéről körülbelül négyezer ember táborozott akkor a csucsai mezőn. Ki -tudna itt, ennyi vitéz csont és császári gyöngy között igazságot és -vizsgálatot tenni? - -Szó sem lehetett róla. Másnap mentünk tovább, arrafelé, amerre az utunk -vitt és másnap a kantinos már egészen rendesen porciózta ki a -szalonnákat. - - - - -A fórum. - -Az alföldi városok népének szokása volt, hogy vasárnap délelőtt a piacra -tódult s ott időzött délig. Ezt megtette nyáron is, télen is. Csak -esőben nem ment ki, az ünneplő kalapot, meg a ruhát féltvén. Ott -találkozott egymással a két különböző városrészben lakó rokon, a sógor -meg a koma, a legényfiú meg a keresztapja. Az ország sorsáról ott -tárgyaltak. A hírek oda futottak össze. Egyik ember ezt hallotta, a -másik meg azt. Lapokat a nép nem olvasott még a hetvenes években, helyi -lapok nem is igen voltak, legfeljebb ha egy-egy kisded hetilap, amit az -intelligencia tartott fönn. Még Szegeden is csak az árvíz előtt pár -hónappal támadt egy napilap, azelőtt a hírre szomjas közönség -megelégedett egy hetenkint háromszorossal. Patriarchális régi világ -volt, pedig úgy tetszik, mintha most lett volna. - -Mégis mennyi változás azóta. Emlékszem, hogy gyermekkoromban a szegedi -postának csak egy levélhordója volt, az is elegendő volt, de annak -németül is kellett tudnia, hogy a kereskedők német címzésű leveleit -kézhez adni bírja. Erre az öreg Katzky volt alkalmas, egy galiciai -óriás, aki az osztrák zsandároknál őrmesterkedett s mikor a kiegyezéskor -azokat a hazájukba visszarendelték, ittmaradt s beállott Briefträgernek. -Sokan Magyarországon maradtak akkor a letünt korszak keze-lábaiból, mert -a szolgálati évek nyomán annyi magyar hangulat, érzés, gondolkodás -lopózott a lelkükbe, hogy többé nem kívánták viszontlátni a fatornyos -országukat. Ez is egyik oka annak, hogy magyar helységekben néha -törzsökösnek látszó parasztgazdát lehet találni, akinek a családneve -tisztára északi szláv. Még a negyvenkilences muszka hadseregből is -maradtak az alföldön katonaszökevények. - -Szóval elég azzal annyi, hogy nálunk is csak egy levélhordó kellvén, a -kisebb helyeken még kevesebb hírt hozott a világ járásáról a posta: ezt -a főtéri gyülekezés helyettesítette az ünnepnap délelőttjén. Ez volt a -fórum. A forum Romanum oszlopos volt, ez nem volt oszlopos, de azért -csak fórum volt ez is. - -A makói fórum volt nagyon érdekes. Azt láttam hosszabb ideig, mert még -az árvíz előtt az odavaló református algimnáziumba kerültem diáknak s a -lakásunk ablakai a főtérre nyíltak. A makói nép abban az időben tiszta -fekete ünneplő ruhát viselt. Télen-nyáron ugyanazt a posztóból valót, a -nyári „liszter“ csak később került divatba. Öregebb gazdák subában -mentek föl a fórumra s itt-ott idősebb embereken már föltünedezett a -fekete télikabát, azzal az asztrakánnak nevezett birkaprémmel a nyaka -körül, amiből később európai úri divat vált. De a legénynép meg a fiatal -gazdanép a subát viselni öregesnek tartotta, a télikabátot, mint a -gyengülés jelét viselni restelte: ugyanazon egy szál rend ruhában állt a -fórumon meleg nyáron, mint a hideg télen is. Pedig az akkori népies -divat szerint a makói rend ruha kabátjának a szárnya csak derékig ért. -Milyen rövid idő attól máig, alig három évtized s ma már az ilyen -testedzettség ritkaságszámba megy. Sem én, sem te, sem ő nem volnánk -hajlandók hideg télen a havon reggeli nyolc órától délelőtti tizenegyig -a szabad téren kaszinózni ugyanabban a testi ruhában, amit nyáron is -viselünk. Azonban akkor állták és semmiféle írás nincsen affelől, hogy -valaki a fórumon való megjelenésbe belehalt volna. Az igaz, hogy akkor -pálinkát még nem igen ivott a magyar napközben, legfeljebb csak reggeli -étel előtt. Az volt a nézet, hogy csak a tót iszik étel után pálinkát. -Sörház meg nem is volt abban az időben Makón. Volt ugyan egy sörcsarnok -nevű hely, de az is külön hirdette a hetilapban, ha olykor, meleg nyáron -hordós sört csapolt. Nagy dolog volt az akkor még és nélküle is elvoltak -az emberek. - -A népnek ez az ősi szokása, hogy a hite szerint való munkaszünetes napon -a tulajdon maga által alakított város főhelyén gyülekezik és ott szeszes -ital nélkül, nyugodtan és higgadtan tárgyalja az ország sorsát meg a -maga sorsát, nem volt baj. - -A baj csak ott támadt, hogy az alföldi városokban a főterek nem igen -voltak kikövezve, ellenben a házak mellett a gyalogjárók vagy téglával -vagy kővel kirakva voltak. Sáros időben azután a fórum közönsége -fölóvakodott a saratlan gyalogjárókra a sáros köztérről és ezáltal a -nagy tömegével valóságos közlekedési akadályul szolgált. - -A közigazgatási hatóságok azután, éppen ezen oknál fogva, korlátozni -akarták a fórum tömegeit. Mert a járókelőket csakugyan leszorították a -kövezett gyalogútról a kocsiút sarába. - -Más is játszhatott ugyan közbe. Nálunk például a fórum a városi bérház -előtt van, amelynek a tere ma aszfaltos, huszonöt év előtt pedig -kövezett volt, nem álltak útjában az egyszerű népi tanácskozók senkinek, -mégis szét akarták őket zavarni. Azonban a nép az ősi jog megzavarása -ellen erősen tiltakozott. Ugyan én ma sem tudnám megmondani, hogy miért -akarták szétverni a fórumot, de akarták. Elsőbb kihirdették, hogy a -másik vasárnap már nem szabad gyülekezni. E hirdetéssel egy árva garas -árát sem törődtek: a másik vasárnap megint csak összegyűltek. -Gyalogrendőrökkel próbálták őket oszlatni, de nem mentek. - -– Mi egész hétön dolgozunk. Ünnepnap van jogunk egymással találkozni – -hangzott a beszéd. – Nem tartozik mindönki már délelőtt a kocsmába -mönni. Ez szabad hely. Ennek a küvezetibe mink is bele adóztunk. Hát még -csak állni sem szabad rajta? Mit vétöttünk? Hiszen mink csak -beszélgetünk! - -Nem mentek no, hát nem mentek. Akkor lovasrendőröket küldtek ellenük, -oszlatásra. Nem valami nagy kedvvel mehettek nekik azok sem, mert valami -túlságos zavart nem csináltak. A fórum népe részben megfogta a lovak -kantárszárát, részben kihúzta a lovasok csizmatalpa alól a kengyelt. -Amire a lovasok visszafordultak és a fórum, bár egyre csappanva és egyre -kisebbedve, ma is áll, ott, ahol eddig állt. Nem bánt az senkit, hát -miért ne lehetne ott, ahol van? Nem árt senkinek. S idővel majd elmúlik -magától is. - -De némely helyen nem így volt a dolog. Olyan helyeken, ahol nem volt -kövezett a tér, ahol a fórumra az emberek gyülekeztek. Ott apránkint a -sáros időkben fölszoktak a gyalogjáróra, mint Félegyházán is, ahol úgy -elállták az utat, hogy tőlük már ünnepnapon még a templomba sem lehetett -rendesen menni. - -A tiszteletreméltó közigazgatásnak sokáig főtt a feje ebben a dologban. -A népnek lelkére beszéltek, hogy ne állják el az utat. Nem sokat ért. Az -öregebbek hallgattak a szóra, de a fiatalság semmiképpen sem. Dacosan -vonultak föl a főtérre és hiába volt ellenük a szónoklás. Nem és nem. És -megint nem. Itt álltak az apáink is, hát mink is itt állunk. - -Új főszolgabíró került a járás élére. Csak névleg új, egyébként -tapasztalt ember. - -A gyalogjárók elállását előbb bírsággal kezdte sujtani. Nem sokat -használt. Hiszen fizethetünk: van miből, továbbá szépek a búzák is. Hát -fizették a bírságiumot s maradtak úgy, mint ahogy voltak, útonállók a -gyalogjárón. - -Mivelhogy ezzel a rendszerrel nem sokra ment, a főszolgabíró az -útonállókkal szemben a fogságot kezdte alkalmazni. A dacos legényeket -becsukatta. Azonban ez sem ért semmit. Az ilyen börtönt nem tartották -diffamálónak, mert hiszen se nem loptak, se nem raboltak, csak az ősi -jogot védelmezték. - -A főszolgabíró sokáig gondolkodott, hogy mit kellene most már itt tenni. -A törvény hatalmának érvényt szerezhet a szurony, a kard, meg a puska, -de hát ezeket legjobb a legutoljára hagyni. Mint az ágyút, melyről föl -van jegyezve, hogy ultima ratio regum. - -Látnivaló, hogy a bírság nem megszégyenítés, valamint a börtön sem. Mást -kell itten kitalálni. Tépelődött. Egyszer azt mondja az első hajdúnak: - -– Vásároljon kend nyirfasöprűket. - -– Igen, kérem alássan. Minek lesznek azok, kérem alássan? - -– Nagy a por az utcán, különösen a templom előtt. Nem járja, hogy amikor -vasárnap templomba megy a nép, hogy ilyen port járjon. - -– Az bizony úgy áll, tekintetes főbíró úr. Volna ugyan ott egy kövezett -átjáró is, de azt mind elállják a legények. - -– Hát hiszen éppen azért – mondta a főbíró a hajdúnak. – Akik elállják a -kövezett utat, azok söpörjék a port. Aki gazdafi be van fogva, annak -mind söprűt kell adni a kezébe. Kendtek fegyveresen kísérik ki őket. -Azután söpörjenek. - -Az öreg hajdú nagyot nézett. Ilyent még nem hallott. Gazdafiakkal -söpörtetni az utcát! Hiszen forradalom lesz ebből! De nem merte mondani. -Csak azt kérdezte: - -– Azután mikor, kérem alássan? - -– Már mit, hogy mikor? - -– Hát a söprést. Este-e, vagy hajnalban? - -– Dehogy este, meg dehogy hajnalban – mondta a főbíró. – Délelőtt. Érti -kend, délelőtt. Még pedig vasárnap délelőtt. Éppen akkor, mikor a -leányok mennek a misére. - -Azután így is történt. A parancs végrehajtatott. Szuronyos puskás hajduk -őrizete alatt söpörték az utcát a legények ünnepnap délelőtt, amikor -selyembe öltözötten mentek a misére a leányok. - -Nagy szégyenkezés volt ez és nagy fölzúdulás támadt a nyomában. Hogy ez -már mégis csak istentelenség. De a főbíró nem sokat adott a lármára. - -– Hát pedig – mondta – ez ezentúl így lesz. Nem volna erre szükség, ha -nem állnátok el a kövezett utat. De elálljátok a nép elül. Illő dolog -ennélfogva, hogy ha az útról leszorítjátok a népet az utcára, hát -tartsátok tisztán az utcát. Én nem állom el az utat, hát én nem is -söpröm az utcát nekik. Ti vagytok az útonállók, hát ti söpörtök. Vagy -pedig olyan vasat tétetek rátok, hogy belekékültök. - -– Ebben van igazság, – mondta egy öreg gazda, aki éppen a fián esett -sérelmet jött panaszolni – mert ami igaz, az csakugyan igaz. - -– Hát hiszen persze, hogy persze – mondta a főbíró. – Mi van ezen -panaszolni való? Hiszen most még csak istenes dolog így nyáron a port -söpörni. De majd ősszel a sarat hányják, télen meg a havat. A sarat majd -el is kell hordani. Adok hozzá kétkerekű kordét, de lovat nem adok, mert -a ló sem szokta elállni az utat. Majd egy legény húzza, kettő meg tolja. -De nem mindig kell ezt csinálni. Csak ünnepnap délelőtt, misetájon. Hogy -az ünneplő cipellőben nem kelljen a lányoknak a sárba járni. Nem -tudjátok a régi nótát, hogy sárga csizma sárba járni kár? - -De tudták. Annyira tudták, hogy elég volt egy vasárnap délelőtti -söpretés: többé nem állták az utat a legények. - -– Hát csakugyan – mondta ezen eredmény láttára a városbíró a -főszolgabírónak – hogy többet ésszel, mint erővel. - -– Az ám – nevette a főbíró. – Régi igazság, hogy kevés ésszel -kormányozzák a világot. - - - - -Szárazság előtt. - -János a tanyai csizmadiánál járt lábbeli-reperálások irányában. Arról -volt szó, hogy van néhány ócska csizmaszár otthon, tudna-e vajjon -azokból a pásztorgyerek részére bocskort csinálni? Nem olyan bocskort, -amilyent a tótok és egyéb pálinkaevő népek viselnek, akik leginkább csak -akkor szokták azt magukról elvetni, hogy ha vagy ők elpusztulnak, vagy a -bocskor elpusztul s ezen okból madzagokkal és különféle szíjakkal igen -szorosan magukra erősítik, – hanem azon magyaros csuszát, amely csatton -jár és könnyű lerúghatás tekintetében azonnal a papucs után következik. - -A csizmadiánál János az ügyeket szakavatottan elintézte. Két pár ócska -csizmaszárból lesz két pár új csusza, a harmadik párból pedig -bőrtarisznya, csak az átalvető szíjat kell külön megfizetni, de annak az -ára sem pénzben jár, hanem János a télen majd ád érte fűteni való -venyigét, miután ezen növényszárakból a tavaszon a szőlőtőkékről sokan -letakarodtak. - -Az alku rövid volt és egyszerű, mert a csizmadia igen csendes és -rendtartó ember, mesterségét a Csillagbörtön nehéz és száraz szabályai -és falai között tanulván, tisztán csak szórakozásból. Ez azonban már -régen történt: a csizmadia, aki akkor még nem volt varga, továbbá János, -aki már akkor is János volt, a pusztai kápolnánál tartott politikai -beszámolóról éjtájon hazajövet az úton elmélyedtek azon kiváló kérdés -taglalásába, hogy miért nem húz a király szíve hozzánk jobban, mint -ahogy húz. Szelíd holdfény volt a hallgatag jegenyeákácok között, akik -csöndes paraszti utainkon mint óriás testőrség állnak sorfalat, ez -alkalommal Jánost a másik ember, a király szívének hovahúzását másként -magyarázván, bottal fejbeütötte. De nem esett idegennek, különben is -ebcsont beforr. Jánosnak ugyan a feje egy kicsit behorpadt, de hamarosan -meggyógyult, pedig orvos is járt hozzá; míg a másik ember, aki a király -szívének védésében botra vetemedett, néhány olvasatlan hónapra a -Csillagba került, ellenben ott, szorgos tanulmányai folytán, csizmadiává -lépett elő. - -Különben nem ér ez a sok beszéd egy semmit sem. A tény csak az, hogy -János eljött a csizmadiától s halad hazafelé azon komoly célzattal, hogy -fölmegy a padlásra és előkeresi az ócska csizmaszárakat. - -Ugyanekkor azon a gyalogösvényen, amelyen a bognár tanyája felé mehet -az, aki akar, jön egy ember csúcsos báránybőrsipkában, fekete -nyakravalóval a nyakán: kenetteljes emberek szokták a nyakukat így -bekötözni, bár nincsen olyan anyaszült, aki meg tudná mondani, hogy -miért. De ez mindegy. Ők a nyolc rőf fekete selyemszalag egyik végét -reggelenkint az ajtókilincshez kötik, a másik végét a nyakukhoz -illesztik s így kellő megfontolással beleforognak a nyakravalóba. Szép -az ilyesmi is annak, akinek tetszik. Rendszerint rekedtek szoktak lenni, -ami ismét olyan rejtély, hogy csak az orvostudomány magyarázhatná meg, -de a közeli környéken nem tartózkodik orvos, volna ugyan egy bába, hanem -az is elhalt, még tavaly. Nem szolgált jól bele a levegő a tüdejébe. Ez -volt az oka. Tehet erről valaki? - -Illés, már hogy ez a bízonyos nevezetű Ballangó Fekete Illés (másként -Vödörlopó Illés, mert az apja a pusztai kutak ostorfájáról ritka -szorgalommal lopkodta a merítő-vedreket) a bognárnál járt, hogy kegyes -szavakban megfeddje s felkérje, hogy a mult héten kerékküllők csinálása -után fizetett két pengőből adjon vissza legalább két hatost, mert a -küllők nem jók. Nem állnak rendesen sem a talpfába, sem a kerékagyba, -minélfogva a végiglyuk rezeg a tengelyen és olyan S betű mozgásokat -csinál a kerék, mint a rozoga cigánykocsié. - -Illés találkozván Jánossal, kezelnek. Ez a kézszorítást jelenti a külső -nyelvben. A belső nyelvben a pénztáros szokta elkezelni a kezére bízott -pénzt, a külső nyelvben pedig az emberek elkezelnek egymástól akkor, ha -távozóban búcsúzásul kezet szorítanak. Ha meg találkoznak, akkor csak -kezelnek. Igy változik a szónak a fogalma. Milyen érzéssel lehet a külső -ember, aki a földből él, mint élt az apja, öregapja, minden őse, erre a -szóra: földművelés, mikor az ő nyelvében a művelés, műveltetés szó -ugyancsak sértő fogalmakat fed? - -Ez azonban most már mindegy. János elmondja Illésnek, hogy a vargánál -járt, Illés elmondja, hogy a bognár nem adta vissza a két hatost. Ez nem -járja. - -– Hát – kérdezi János – valóságosan olyan rosszak azok a küllők? - -– No – mondja Illés – hát hiszen nem egészen egészen. De hát mért nem -adja vissza? Mert úgyis sarcol. Nagyon kitartja mindönnek az árát. Mért -nem adja vissza a két hatost? Rossz világ van. Rossz termés lösz. Ni, -micsoda szárazság! Mi lösz velünk? Hisz a télire nem marad a gyerököknek -betevő falat. De mindönki rajtunk akar élni. A bognár is. Mért nem adja -vissza? Ugy mögmérgesedtem rá, hogy ha nem vónék istenfélő, fejbevágtam -vóna úgy, hogy még ma este vacsorán éri Pilátust. - -János, ahogy a homokban haladnak, elgondolkozik a beszéden s a bot -végével többször a földbe szúr. Lám, ilyen emberek is vannak. Pedig -vagyona van. De azért mindig azon sopánkodik, hogy éhen hal. Most nem -restelt a bognárhoz elmenni, hogy két hatost visszakunyoráljon. Pedig a -küllők bizonyosan jól vannak megcsinálva. S a bognár szegény ember. A -gyerekek aprók, de sok van belőlük, mint kocsmában a pohárból. Az -asszony beteges. Miért, hogy mostanában az asszonyok közül egyre több a -beteges? - -Ezt a kérdést föl is adja Illésnek: - -– Mondja már kend. Azelőtt nem volt ilyen sok beteg asszony. Hogy van -az, hogy most sok köztük a beteg? - -– Volt az azelőtt is, csak nem mondták – véli emez. – Röstelték mondani. -Az igaz, hogy nem is jártak annyit tánchelyre, nem táncolták magukat -agyon már lánykorukba… Különben – tette hozzá – a jó Isten tudja csak, -hogy ez hogy van? - -– Úgy, úgy. Csakugyan csak az tudja. - -– Én nem tudom. De mindön változik, János, mindön változik. A világ nem -olyan, mint a régi. Akkor mögadtuk a földnek a munkát, azután termött. -Ma hány az ártó bogár? Nem éppen csak az asszonyok betegök, hanem mindön -beteg. A búza beteg, a rozs beteg, a kukorica, a dinnye, a káposzta, -mind beteg. A disznó is elhullik. Micsoda világ ez, mikor az embör két -hatosokért mögy a bognárhoz, hogy visszakívánja? A régi fajta kocsiba -nem tudtuk magunk is belecsinálni a küllőket? De újmódi van, új kocsi -van, cifra kocsi van, ennek a kerekibe már nem illik bele az a küllő, -amit én a paraszti baltával kinagyolok. - -– Haj, haj – sóhajtja János – ami igaz, az igaz. - -Haladnak, csendben haladnak. Tavasz van még, de perzselő a nap. A fák -bágyadtan állnak, a fiatal napraforgók lekonyítják még apró fejüket. A -mezei virág elbujt, nem mutatkozik. Hetek óta nem volt eső. Ahol fekete -föld van, repedezik. Az úton a homok föl van áradva, hogy alig lehet -benne járni. Ez a közön van. A csinált utakon pedig por van, minden -kocsi után felhőben emelkedik fölfelé, messziről nézve úgy látszik, -mintha az egész határ ködbe volna borulva. A vetésre nézni – -elszomorító. Szárazság van. Még az éji harmat is elmaradt. Ha még egy -hétig nem lesz eső, oda van minden. - -– Látod – mondja Illés Jánosnak, mind a két tágra tartott karjával -mutatva maga elébe a fakó határra – mi ez? A szögénység, a -nincsetlenség. A licitáció. - -– Nono, hallja kend, – szól János, hogy éppen csak mondjon valamit – -talán majd csak mögfordul az idő… - -Az öreg idegesen hányja-veti a fejét. - -– Mögfordul, mögfordul. Te fiatal vagy. Negyven vagy, tán negyven se -vagy. Nem tudod, mi történt hatvanháromban. Borzasztóság rá emléközni -is. - -– Hallottam… - -– Hallhattad is, mert azt nem löhet elfelejteni. A te dolgod különben -más. Te még egy-két hétig kibírod. - -János nem szól egy darabig, azon jár az esze, hogy szóljon-e. De azután -mégis csak mondja, kissé szomorúan: - -– Hát még egy kicsit bírom. - -Illés rákiált: - -– Ne beszélj. Jobban tudom én, mint te. Te még kibírod két hétig. Még -háromig is kibírod. Neköd szöllőd van, mélyen a gyökere, lent. Az még -élhet. Még talál egy kis nedvességet odalent a föld alatt, de a föld -fölül elvette az Isten. Akaratába belenyugodjunk. De elpusztul mindön -vetés. Ha így tart, a gólya agyonveri a fészökben a fiát, mert kiszárad -a tó, nem tud neki önnivalót vinni. - -Az öreg megáll, a csizmája fejét félig beletúrja a homokba. Azután -lehajtja a fejét és nézi, hogy mint mozog a homok a csizmáján. Mint -emelődik föl s mint folyik le róla ismét szerteszét. - -– Az állat… – mormogja. – Az állat inkább elpusztítja a fiát, de nem -nézi, hogy éhen kínlódjon… - -János úgy érzi, mintha az öreg fösvény szavai szíven ütnék. Igy is -szolgálhat valakinek az esze? Az öregek zsörtölődők ugyan és -elégedetlenek rendszerint, de hát mégis. Amint azonban föltekint a -szomorú, leszáradt tájékra, látja, hogy az semmi reménységet nem nyújt a -jövő iránt. Most eszébe jut hirtelen, hogy az élet, a munka élete nehéz. -Valóban igen nehéz. - -A közön lassan, szótalan, elkomorodva lépegetnek. Hát csakugyan így van? -A lelkekben nehéz fásultságok és bús elkeseredések lakjanak? - -De talán nem. Az iskola előtt haladnak el. Városi kocsi áll az udvaron, -a falak újra meszelve, zöld lombok a nyitott ablakokban. Itt most vizsga -van alighanem. Csakugyan az van, már a vége felé is közeledik, mert -énekelnek odabent. Vékony a gyerekhang, de sok van s az ablakokon át -kiárad az az útra, csilingelve jövén ártatlan gyermekszívekből az -imádság: Isten áldd meg a magyart, jó kedvvel, bőséggel… - -A két ember megint megáll s egymásra néz. Szemükből néhány meleg -könnycsepp poros arcukon át a forró homokra esik. - - - - -Kis török. - -Az ember, ha egyéb dolga nincs, szívesen lovagol régi emlékein, amelyek -mindig érnek annyit, mint az újak. Idő multával az emlékekből lassan -kipusztul minden keserűség, szomorú hangulat s csak a jó dolgok maradnak -meg, hasznos alkalmatosságul arra, hogy a délutáni csibukfüstben -felmerülve, elimbolyogjanak a szobában, ahol az ember a gondolataival -egymagára van. - -Igy bujik föl nekem a trebinjei kék füstjéből néha, mintha a rokon -dohány mérges zamatával akarna egybevegyülni, egy csodálatosan száraz, -nagy égőszemű gyermekfej, piros, kékbojtos fezzel a borotvált kicsi -koponyáján, fapapucsokban, vézna, öregesen görnyedt termetén fehér ing, -fehér salavári, piros selyem öv kopottas – bizony – a derekán, abban -feszeng aztán, helyét nem találva, egy rettenetes nagy handzsár, -nagyobb, mint az egész kicsinyke férfiú. - -Török gyermekek közt csodálatos szépeket lehet látni. A leánygyerek, ha -a szél elfújja néha a fejéről a fátyolt, amit buzgó anyja a Korán -törvényét megelőzve, már kiskorában ráerőszakol, oly arcot mutat, -amelyet megnézhetne akármely lelkesebb ifjú költőnk, aki leírásaiban -szereti úsztatni fehér tejben a halvány-piros rózsát. Pufók, kedves képű -baba valamennyi. Messze idegenben a hazátlan, kicsapott katona, ha -gyereket látott az úton, elévődött rajta (tudom magamról), hogy ugyan -melyikre hasonlít ez vagy amaz az otthoniak közül. Káplár Papp, aki -asszonyt, két iskolás gyereket hagyott itthon, talált is a Cadinje Brdó -fenyős tetején egy bosnyák házban két apró fiút, olyat, hogy megesküdött -volna rá, hogy az övé mind a kettő. - -Annál csodálatosabb volt ez az apró öregfejű gyerek a többi között, az ő -magába vonult szótlanságával, hallgató szájával. Csak a szeme volt neki -véghetetlen beszédes. Gyakran láttuk, mert egyetlen mulatságunk volt -nekünk is, ha beültünk Antóniohoz, az albánhoz, akinek az útszélen volt -a csárdája és lestük az úton a kószáló utas törököket, akiken legalább -volt mit nézni, gyönyörű régi fegyvereket hordván valamennyi. - -Fönt mindjárt, ahogy a maródi lovak istállójánál nekikanyarodott az út a -Cadinje-hegynek, kezdődött a Szmail bég kertje, akit közönségesen török -grófnak neveztek a táborban. Régi nemes familia, amely valaha szerb volt -a nagy Dusán alatt, azután törökké vedlett s nagy úr volt a környéken -nagyon, mert rajta kívül csak egy civil aga akadt még az egész -Priepoljén. Ennek a feleségeihez volt beosztva Ibrahim, onnan szaladgált -le naponkint többször az albánhoz, hogy az ő grand magazinjából -selyemszalagot, cukrot, egyéb tetszetős dolgot vásároljon a Szmail bég -asszonyainak. - -A Limben gyerekek fürödtek nyaranta egész nap, azok okvetlenül -meghajigálták az öreg fiút, akit nem vettek be maguk közé. Szomorúan -nézett végig rajtuk s a szeme égett, mint a parázs, olyan fáradt, öreges -futással szaladt előlük, mint amikor egy vén embert kergetnek. - -Kicsi homlokán ráncok voltak, az tette olyan öreggé. Vékony hangján -köszöntötte be a mer habát a boltba. - -– Hogy vagy, Ibró? - -A vállait megrántotta egy kicsit s nagy egykedvűséggel felelt, csakhogy -éppen mondjon valamit: - -– _Bás_… - -Soha senki se látta játszani, de nem is kellett ő a többinek s olyan -sivár volt ennek a gyermeknek az élete, mint maga a priepoljei kősziklás -tájék. - -– Ibrahim, akarsz dohányt? - -– Nem… mondta lassan, a jatagánon úgy támaszkodva a könyökével, mintha -asztal volna. - -– Szépek a bej feleségei? - -Valami fáradt, kötelességszerű felháborodással lépett hátra s -fenyegetően, ami végtelen furcsán hangzott az ő kis eunuch-torkából, -szólt a kérdezőre: - -– Ne beszélj, mert leszúrlak. - -Ha a jól megtermett katonák, akik félkézzel a levegőbe dobhatták volna -minden jatagánostul a kicsi háremőrt, megnevették ezt az erélyes -föllépést, halvány arcára némi pir ült ki. - -Nem szerette senki, nem szeretett senkit, üres óráiban a hegyen mászkált -és fújta a tárogatót. (Mert ott lent még most is megvan ez a csodálatos -furulya, hiába tüzeltették föl annak idején Magyarországon valamennyit). - -A cigányok Novibazárban is a város szélén laknak, kovács valamennyi, -rajtuk túl már nincs egyéb, csak a koldusok. Sorba ülnek és énekelnek. -Ennek a nyomorult sornak a szélén ült egy leány, szerb volt és nyomorék, -kék ruhában, fehér kendő a fején. Nem tudom, mint támadt a vélemény, -hogy olyan, mint egy irgalmas néne. Sohasem kért semmit, csak ült -szótlanul nyomorék lábain, sápadt arcát a földnek hajlítva. Mert hogy -semmit sem kért senkitől, ő kapott legtöbb alamizsnát, amint már szokása -az adakozónak, hogy elkerüli a lármás koldust. - -A többiek haragudtak reá, szidták, ő hallgatta csöndesen. - -Egyszer nagy lárma volt ott. - -Pénzfizetés napján történt. A baka odalent úr. Többet keres, mint -amennyi itthon a téli napszám, pénzét nem költhette, mert nem volt mire. -Valaki, aki nem tudott a vagyonával mit csinálni, egy teljes ezüst -forintot dobott oda a _soror_nak, ahogy egymás közt neveztük. Ebből -kezdődött a mérges verekedés. A többi mind rátámadt, irígy haraggal -akarták elkergetni a helyéről. A nyomorult leány néha szólt nekik, -könyörögve, a koldushad üvöltött, mankók emelkedtek föl s úgy lehet, -agyonverik, ha nem jön le akkor megint a Cadinje oldaláról Ibrahim, az a -kis eunuch. - -A nagy jatagán hirtelen szerepelni kezdett. A gyermek kirántotta, -megcsillant a széles acél a napon, az apró ember a féktelen had elé -állt, merészen fenyegetve, ölni készen, vékony hangja úgy csendült, mint -egy erős vezényszó: - -– _Natrág!_ Vissza! - -Vissza is mentek morogva. Amint a katonai iskolákban a hadi cikkelyekről -tanítják, hogy elhatározó pillanatokban egyes emberek helyes föllépése -csaták sorsát döntötte el. Alig mukkantak, helyükre mentek s a földre -tették mankóikat. - -Amint a had elvonult, gyöngéden hajolt le a nyomorékhoz Ibró s -megcsókolta a kis irgalmas néne homlokát. - -– Ne félj… - -Az nem félt. Fekete szemeiben könny csillogott, Ibró ügyetlenül dugta -vissza a jatagánt s lassan lépkedve veres babussaiban a sziklaösvényen, -fölment az asszonyaihoz. - -Eddig van. Több nem történt. Kivéve, hogy gyakran bosszantották a fiút -az albán füstös, rozoga kantinjában e dologgal a katonák, kivéve, hogy -egy napon rákiáltottak: - -– Ibró… Ibrahim, a kis koldusleány meghalt. - -Ibró megdöbbenve állt az ajtóban s elfeledte becsukni. Halovány vékony -arca megfakult. - -– Nem igaz! – mondta határozottan. - -– Hát eredj, nézd meg. - -Kiment a koldusok sorához, a nagy százados diófák alá. Nem találta sehol -a kis nyomorékot, a foszlányos kék ruhában s végig kérdezte a többi -szerencsétlent, hogy hát hol van. Hát hol van, hát elment, föl a hegyek -fölé s mankóját hagyta csak itt. - -Szomorúan jött vissza s vásárolt a boltban egyet-mást, ami éppen akkor -kellett a Szmail bég féltucat feleségének. - -– Hát igaz-e, Ibró? – kérdezték a katonák. - -– Igaz – mondta halkan, remegő hangon, lehúzva vékony ajkszögleteit. - -A kegyetlenek tovább kérdezték: - -– Sajnálod? - -Nem felelt, csak intett s megindult kifelé. Lassan haladt a vízparton, -ismét kergetni akarták tarfejű gyermekek, de ő visszafordult, szemközt -állt velük és szótlan mozdulattal tette sovány kezét kése markolatára. - -Amint azok megrettenve az eddig nem tapasztalt bátorságon, visszatértek, -megint ment föl a hegynek, fáradtan, lehajtott fejjel. Olyan öreg, olyan -nagyon öreg volt e pillanatban a kis szerencsétlen félember, mint egy -agg, aki száz évet hordoz roskatag vállain. - - - - -Borszedés. - -Szőlővel való vergődés soha sem volt valami alkalmas gazdálkodás, mert -sok dolog van vele. Sok rá a kiadás. Nagy munkát kíván. Tavasztól őszig -a szőlősgazda egyebet sem csinál, csak veszi ki a fiókból a pénzt és -fizeti el napszámban – már ugyanis ha van pénze. Ha nincsen, -elhanyagolva marad a szőlő, vagy pedig kölcsön kell a pénzt kérni, abban -bizakodván, hogy majd csak terem őszre a szőlő és a bor árából meg lehet -fizetni az adósságot. - -De hátha nem terem? Mert van az elégszer úgy, hogy nem terem. Sok -ellensége van nagyon a mindenféle bogártól kezdve az időjárásig. - -– Az a szőlőnek a baja, – mondja az öreg Vas János – hogy nagyon sokáig -kint hál. - -Hát ez igaz. Árpa, buza, kukorica már mind betakarodott födél alá a -mezőkről, mikor a szőlő még mindig kint hál a szabad ég alatt. Mennyi az -aggodalom vele tavasszal, a virágzás idején! Egy kis hajnali hideg -fuvallat éri és vége a jó termésben való reménykedésnek, de azért az -őszig minden munkáját meg kell neki adni. Ha korán beáll az őszi -éjszakák hidege, akkor is fagy érheti. Ha esős a nyár, az a baj, mert -elrothasztja a növendék fürtöt. Ha napos a nyár, az jó, mert érleli a -gyümölcsöt. De ha nagyon napos a nyár, az már megint baj. Mert a sok égi -melegség elhervasztja a leveleket, amik lehullanak a fürt fölül. A -védtelenül maradt fürt nem birja ki a nap erős sugarait és – mint -mondani szokás – megsül. - -– Olyan az – véli ismét Vas János – mint a városi kisasszony. Napernyő -alatt kell járnia, máskülönben fölégeti a nap a bőrit. - -Az pedig szintén baj, ha a fehérszemély ilyen finnyás. A régi paraszti -nótában is azzal indokolja a legény, hogy miért nem veszi el a -szomszédasszony lányát, hogy azt mondja: Neköm pedig dologra köll az -asszony. A kend lánya fölpirul még a napon. - -A szőlő pedig nemcsak hogy fölpirul, hanem megég és elpusztul. És azután -a többi veszedelem. A sok rovar. Mindez régente nem volt. A szőlő első -átka, a filokszéra, itt nem sok vizet zavart. A homoki tőkéknek nem -ártott, mert a homok megölte. Az élete olyan, hogy egyik időszakában -lemegy a gyökerekre lakni, ahova utat ás magának. De a homok összefolyik -mögötte és eltemeti. – Kisüti a szömit, mögvakul és nem lát visszamönni -a tőkére – mondták akkor nevetve a Vas Jánosok és örvendeztek azon, hogy -a homok így megtréfálja a kutyafülű amerikait. - -De most már nem nevetnek. Jött a kutyafülű amerikai helyett egész csomó -más ártó féreg, egyik a tőkén lakik, a másik a leveleken, a harmadik -magában a szőlőszemben. Honnan kerültek? Ez az utóbbi istenveszedelme -egészen új keletű, pár év előtt még soha a hírét sem hallották. Mi hozta -ide? Miért nem vitte az ördög máshova? És még mindig egyre ártóbb. Eddig -csak a kukacát lehetett megtalálni a szőlőszemben. Az idén már a -szőlőszemben begubózva is találtak hernyót. Mi lehet ennek a sok -istenverésének az oka? Az egyre szaporodó vasúti hálózatok viszik-e -egyik országból a másikba? Vagy hogy a régebbi oktalan fészekpusztítások -megfogyasztották a madarakat és nincsen már belőlük annyi, hogy -elegendők lennének az ártó férgek elpusztításához? Nem tudni. Bár ha -tudnánk, akkor se sokat nyernénk vele, mert hiszen annak, akit -agyonütött az istennyila, teljesen mindegy, hogy milyen istennyila -ütötte agyon. - -Az emberek elkomorodva mondják: - -– Ha így tart, néhány esztendő mulva nem lössz szőlő. - -Annyi bizonyos, hogy egyre költségesebb a vele való gazdálkodás, a -termés meg egyre kevesebbet igér. Ha néha beüt valami nagy termés, akkor -meg nincsen ára. Ilyenkor megesik, hogy több a must, mint a hordó, és a -hordó drágább, mint a must. A szőlősgazda ilyen esetekben valósággal -elkótyavetyéli a termést, a bor ára azonban azért nem igen lesz olcsóbb. -Leszáll egy félesztendőre, de azután fölmászik a létrán. S onnan már nem -is igen jön le. Olyan az, mint a péksütemény, ami kisebb lesz, ha kevés -búza termett, de nem lesz nagyobb, ha nagy a buzatermés. A bornak az ára -is már csak előre megy és azért még sincsen belőle a termelőnek valami -nevezetes haszna. Talán mikor olcsóbb volt a bor, jobb hasznát látta. -Nincsen még ötven éve, mikor három krajcárért mértek egy messzely bort. -Még huszonkét-huszonöt esztendő előtt is tizenhat krajcár volt egy liter -ára. Ma negyven meg negyvenöt. Az idén alighanem fölrúgtat a kimérési -ára egy koronára. De miért ne rúgtatnák föl, mikor így is van rá vevő? - -* * * - -Azt lehetne hinni ezekből a magas árakból, hogy most már a -szőlősgazdának könyökig tejföl a világ s olyan vigasságos szüretek -esnek, hogy az valóságos csoda. Pedig dehogy. Régen írták már azt a -verset a szüretről, hogy gondolatim mostan vigadozva járnak. Nem járnak -biz azok már vigadozva a szüreten, mert szigorú, számító, gonddal járó -üzlet lett abból is. A régi aratóünnepeket még föl lehetett újítani, de -a régi, vidám, zajos, csőszpuskadurrogós, szüretelő-leánynótás, -tűzijátékos, cigánybandás szüretek alighanem elmúltak végképpen s egy -újabb nemzedék már meg sem tudná érteni, hogy miért is voltak valaha? - -Más már ennek a formája. Van már olyan szőlő, ahol nem is a gazda -szüretel. Járnak a „szödők“. Borkereskedők ügynökei, akik megveszik a -bort még akkor, amikor még fürt alakjában a tőkén csüng. A megszorult -szántóvető szokta volt eladni a búzát még lábon: ma már a borszőlő is -elkel így. A „szödő“ szedi össze a különböző szőlőkben így lábon a bort, -azután maga szüretel a maga hordójába. A célja az, hogy a saját -rendszere szerint szüreteljen, különböző szőlőfajokat ne keverjen össze. -Külön tudomány ez, de a külföldi fogyasztásra szánt bornál fontos dolog. -Mert azok odakint megkívánják, hogy a bornak mindig egyforma színe, íze, -meg ereje legyen. Ott nem lehet azt mondani, hogy: - -– Most másfajta bor van, mert új hordót csapoltunk. - -Mert a német sógorral így nem lehet beszélni; ő egyöntetű rendszert -kíván még a poharakba való öntésben is. - -Járnak hát a szedők. Különféle fajtájú népek, némelyik nem is tud -magyarul, az társat visz magával. Ez is egészen felfordult világ, -régebben nem volt ennek nyoma sem. Azelőtt a víg szüret után a csendes -pincébe került s ott a hordókban álmodozott. Azután megjöttek az ő -édességének a forradalmai, a must forrni kezdett és borrá alakult. S -mikor már egyszer vagy kétszer meg is fejtették, csak akkor kezdtek -utána járni azok az emberek, akiknek borra volt szükségük. Kereskedők, -vendéglősök, korcsmárosok. Tanyáról-tanyára mentek s amely tanya mellett -szőlőt láttak, oda betértek. - -– Adjon Isten jó napot. - -– Adjon Isten. - -– Kérdezzék no, hogy miért jöttünk? - -– Minek kérdözzem, úgy is tudom, hogy bor irányában. - -– Persze, hogy abban. Hát van-e? - -– Hát hogyne volna, mikor van? - -– Aztán jó-e? Mert mindenféle rissz-rossz borért le sem szállunk a -kocsiról. - -– Hogy jó-e? – kérdezi vissza büszkén a gazda. – Hiszen ilyent nem -ivott, mióta a bábaasszony kezibül kikerült. - -No ez már más. Akkor csakugyan jó bor lehet, ennek a feltekintésére már -csakugyan érdemes leszállni. A gazda lement a pincébe, hozott az -újborból egy „szívatot“. Már hogy teleszívott belőle egy lopótököt. -Abból azután úgy az ujja alól ereszti a poharakba. Míg a gazda lent -járt, a borvételben járó ember kivett a zsebéből egy almát és -beleharapott. Az volt a nézet, hogy az alma íze után jobban meg lehet -állapítani a bor zamatosságát. Így kóstolgatták. Rágták a bort, de nem -igen nyelték le, mert az ilyen bírálati foglalkozás nyomán nagyon -könnyen be lehet törülközni. Fejrázások, gondolkozások, csettintgetések -következnek. Azután az alku jön. Mennyiért? Ennyiért. - -– No, engedjünk egymásnak. - -Árú és pénz közelednek egymáshoz. Ha nem tudnak megegyezni, a borkereső -tovább megy, de barátsággal válnak el: a gazda nyugodt. Ha ennek nem -kell a bor, majd jön holnap másik, akinek kelleni fog. Ha pedig -megegyeznek, arra már csakugyan isznak áldomást. A pincébe is lemennek. -A pincében csapról vagy lopóból poharazni ugyan egy kissé veszélyes -foglalkozás s a gazda figyelmeztet is rá: - -– Nem azért mondom, mintha sajnálnám. De jó lössz vigyázni, mert a bor -ereje idelent hamar mögcsapja az embert. - -Meg bizony. Sok tapasztalatlan ember megjárta már azzal, hogy a pincében -csak kicsit is poharazott. Csak mikor a friss levegőre fölér, veszi -észre, hogy meg van szédülve. Az esze rendesen szolgál ugyan, de a lába -nem birja. Ez tökéletes színigazság, aminek az eredendő okát nem lehet -tudni. Talán ott keresendő, hogy új bor idején sok a pince levegőjében -az ártó levegő. A nép azt mondja róla: a gáz. A pincében levő béka fel -is szokott tőle fordulni. A szó való értelmében fölfordul: Mielőtt -elpusztulna a szénsav nyomán, előbb a hátára fekszik. Ellenben szokott a -pincékben lakni egy rákféle kis, soklábú állat, amit ászokbogárnak -neveznek, annak nem árt meg; hozzá van szokva a kis korhely. - -De azért a pincébe csak le kell menni. Az üzlet komolyabb része ott -köttetik ugyanis. Ott már a vevőnek csakugyan innia kell s minél több -hordó bort vesz meg, annál több pohárral. No, nem nagyokkal, csak olyan -aprókkal, amiknek kvaterkás pohár a neve s a gyárakban rossztüdejű és -vékonypénzű tótok által fúvattatnak: ezért marad az üvegje vastag, a -belső világossága meg vékony. Igen alkalmas pohár, mert ez még akkor sem -törik el, ha a földhöz vágják. - -Szükség van rá a pincében. A vevő a tulajdon szemével és nyelvével akar -meggyőződni afelől, hogy a hordóban csakugyan az a bor van, amiből a -gazda mutatót fölvitt. Ez megállapítandó és ebben nincsen sérelem a -gazdára nézve, mert hiszen az eladó lányt sem szokás látatlanban -elvenni. - -Ha most már a mutató bor, meg a hordó bora vág: kész a vásár, miután -rajta van a hordón, hogy hány liter van benne. Beleverik a dugót. A vevő -zsebében ott van a darab gyertya, a spanyolviasz, meg a pecsétnyomó. -Ezeknek a segítségével azután lepecsételi a hordót a száján is, az -akonáján is s otthagyja a pincében, ahol van. Most már ott is az övé. -Kifizeti az árát, ha ismerős a gazdával, a felét, ha nem ismerős, az -egészet. S majd eljön a borért, ha szüksége lesz rá. (Mert a városi -pincék kisebbek, semhogy minden vett bor beléjük férne). - -A gazda ráhagyja: - -– Én tüllem itt maradhat. Elfér. Láthatja. - -S megkönnyebbülve néz a lepecsételt hordókra, gondolván: ezökkel nincs -már több bajom. Nem is törődik velük, de nem is törődhetik, mert az -idegen pecsét tilalma alatt állnak. Csak egy vékony papirszalag tartja -ugyan a pecsétet, de az szent és sérthetetlen. És ha a vevő nem jön -idején a borért, amelyet esetleg már harmadszor is le kellene fejteni s -a mulasztás miatt elromlik az ital, hát az is a vevő baja. A pöcsétöt a -tulajdon vagyonáról csak neki magának szabad letépnie. - -* * * - -Van még ilyen szokás, de már nem teljes, mert járnak a szedők. Ezeknél -bizonyosan jobban ki van fejlődve a borismerés tudománya, mint a régi -divatú vevőknél. Mert neki nem a kész bort kell megítélnie, hanem a még -a tőkén levő fürtökből kell kitalálnia, hogy ebből a gyümölcsből majd -annakidején milyen bor lesz? Csak a szőlőszemeket kóstolgatja s abból -érzi ki, hogy mit lehet érte adni. És bizonyára mégis eltalálja, mert ha -nem tudná, hogy eltalálta, vaktában nem adna érte pénzt. - -… Féllovas rozoga kocsin a tanyák homokos közét két különös ember járja. -Nem valami túlságosan különösek ugyan, de ott szokatlanok s az útszélen -barmot legeltető gyerekek, pulykapásztorleányok megbámulják őket, mintha -csakugyan ők volnának ketten a francia császár. Kopott fekete -keménykalap a fejükön, ősz szakáll az állukon, hosszú ősz tincsek a -fülük előtt, kaftán a testükön. - -Nézik az emberek is: hát ez miféle szerzet s ugyan honnan jöttek ide, az -idegen földre. - -Szedők. Szintén szedők. De alighanem ezek a szedők ősapjai. Vén ortodox -zsidók. De az ócska féllovas kocsin nem üzletben járnak, hanem vallási -dologban. Bor kell nekik, nem sok, csak egy jókora hordóval, az -ünnepekre. Kósernek kell lennie annak azonban. Amit maguk szüretelnek a -maguk hordójába a maguk eszközeivel. Hát bizony jó darabig -vándorolhatnak a szőlők között, amíg a hordójukat megtölthetik, kinek -volna kedve egy hordónyi bor kedvéért ilyen fölfordulásokhoz, mint -amilyent ezek csinálnak? De türelemmel vannak, megszokták s mennek -tovább kitartóan. Nem is tudják, hogy hova mennek. Nem e tájra valók. A -környéken már nem is igen vannak ortodox zsidók, ami mégis ilyenfajta -hitközség imitt-amott olyan kihalófélben volna, a maga határában is -talál szőlőt. Leginkább távolosabbról jönnek, olykor a Duna mellékéről. -Egy hordó borért. Ki látott ilyent? - -Adnának ők a borért jobb árat, mint bárki más. Mégis nehéz ez. - -– Az ördög vergődjön velük – vélik a Vas Jánosok ingerülten. – Mit -kételködnek az én tisztaságomban? Adok én nekik bort, ha köll, de az én -tanyámat ne forgassák föl az idegön istennel. Nem tisztább az ő kezük, -mint az enyim, hát mit okoskodnak. - -A két vén bolygó zsidó összenéz szótlanul és mennek odább, mint -gyámoltalanok, félreismertek és idegenek. Homokban, porban, napban. -Viszi őket a vallás a rossz kocsin. Közpolgári ésszel alig lehet a -kóborgásukat megérteni. Ha ennyi bajjal jár egy hordó kóser bor -összeszedése, nem alkalmasabb volna-e, ha egyáltalán nem innának bort? -Az egész életük lemondás, hát ne tudnának éppen erről lemondani? Úgy -látszik, nem tudnak s mennek tovább, mert ők küldetésben vannak. - -Ugyan hiszen kódoroghatnának a világ végezetéig, ha a félló kocsisának -nem volna több esze, mint nekik kettejüknek. A kocsis azonban látván ez -eredménytelenségeket, hirtelen letér az útról Ótott Kovács Biacsi Mihály -tanyájába, aki tudvalevőleg nazarénus. Igen alkalmas nazarénus, még nem -egészen püspök, de már majdnem. A Biacsi-tanyán a két felekezet bibliai -tisztelettel üdvözli egymást és az újabb vallás híve a régibb vallás -híveinek a bor megszűrésére kezet enged. - -A tanyák némely részein nagy lelki nyugalmak tartózkodnak, egyszerűségek -és csodálatosan szép szeretetek társaságában. A bolygó zsidók levetik a -kaftánt, fölgyűrik az ingujjat, dologba kezdvén. Ótott Kovács Biacsi -megemeli a kalapját s a háza népének mondja: - -– A Megváltó segítségével a mai napra rendelt felebaráti jótétemény -elvégeztetett… - -A nap, a melegítő sugaraival, szelíden végigcsókolja az embereket. - - - - -Látogatás a városban. - -– Ögyünk egy kicsit hamarabb, – mondta Márton – mert majd elmék -Tandariékhoz. - -Ezzel be is ment a kamrába, hogy majd segít az asszonynak. Délutánra -járt az idő, a hó esett s kint a tanyák mezőin csapatosan ténferegtek a -varjak. - -Igy téli időben a nap oly későn megy föl az égre s oly igen hamar -leszáll, hogy napjában csak kétszer szokás enni, úgy reggel nyolc óra -körül, meg délután három felé. Márton juhászos ember s a reggelit a -juhistállóban végezte el, mert akármit beszéljünk, mégis csak az az -igazi tej, amit maga fej ki az ember magának az állatból. Most délután -pedig káposztát ennének, azért ment Márton a kamrába, hogy a káposztás -hordóból kiemeli a követ: ki is emelte, pedig nehéz volt, egy régi -templom romjai állnak amarra odább a pusztai juhlegelőn túl, annak a -falából hozták el éppen harminc esztendeje. Azaz, hogy harmincegy, mert -tavaly ilyenkor is harmincnak mondták, de akkor húst is főztek a -káposztába. Most ez nem igen megy, hús van ugyan a kéményben, de csak -ünnepnapra telik. Juhászembernek ez körülbelül mindegy, mert nyáron át -leginkább csak akkor szokott húst enni, ha vagy ő beteg, vagy a bürge, -de mégis, mikor az elkészült savanyúkáposztát kanalaznák, Márton ő maga -sorsa fölött gúnyolódván, azt mondja Veronnak: - -– E közt a káposzta közt akkor volt hús, mikor a káposztafejek még a -földben voltak, aztán kutya szaladgált köztük. - -Veron mosolyog, mint illik, azután kérdi: - -– Minek mén kend Tandariékhoz? - -– Vasárnap vásár lössz – mondja Márton. – Majd bemögyünk a városba. -Néhány birkát behajtok. Majd hozok neköd is egy kendőt. - -Veron az urára tekint. Márton a városba megy. A helyzet ünnepélyes volta -nem tagadható, mert hogy is csak, hogy is… várjunk csak. Egy fiuk van, -az is Márton, az most huszonegy esztendős, most oda van katonának, lent -sarcoltatja Boszniában a király. Mikor a Márton született, még nem volt -ideki pap, hát éppen huszonegy éve, hogy bent jártak a városban, mikor -keresztelni vitték. - -Az asszony ugyan nem szól semmit, de Márton a szemein keresztül belelát, -hogy merre járnak a gondolatai s vigasztaló szót mond: - -– Gyüvőre már hazaeresztik. - -Azzal azután megy Tandarihoz. Itt lakik az is nem messze a -pusztaszélben, mert juhász nem lakhat messzebb a legelőtől, hát hamar -odaér. Imre se túlságosan sokszavú ember s mikor Márton látja, hogy Imre -éppen abban foglalatoskodik, hogy tíz darab birkát az akolban a többitől -külön csap, tökéletesen megkérdi: - -– Hát mönyünk? - -Imre azt mondja: - -– Mönyünk hát. - -Másnap Mártonnál is, Imrénél is az asszonyok fejik a bürgét, mert Márton -és Imre egész nap szorgalmatosan alszanak. Szombat van ugyanis s -éjfélkor indulni kell a birkákkal, hogy reggel a vásárálláson legyenek. -Mert lassan halad a birka, terelgetni kell, a szamár ilyenkor csak -vendégül megy a juhász után, minden foglalatossága abban áll, hogy viszi -a tarisznyát. Hét órára ott is vannak. Nagy térség ez a vásárállás a -városon kívül. A várost nagy töltések választják el onnan, amelyeken át -csak egy-egy toronynak vagy gyárkéménynek a hegye látszik. Márton -hosszasan nézi a hatalmas sötét töltéseket, amelyek mögött a város -fekszik, amely az ő birkáit megeszi. Mártonnak ily módon nyújtván -élhetést. - -Nyolc óra tájon már egy szál birkája sincsen se Mártonnak, se Imrének, -mert jöttek a juhvágók és elkapkodták valamennyit, hogy legyen mit ennie -ennek az örökké éhes városi népnek. A pénzeket Márton és Imre -begombolván, kissé megvetőleg mosolyognak is, azután pedig a -duttyánsátornak a karójához kötik a szamarakat. Ők maguk bemennek a -sátor alá, amely ilyen időben kissé szellős, azonban ez nem baj. A -borocska is hideg, azonban mégis melegít: az ide-oda való mászkálást -megtakarítandó: egyszerre öt féllitert parancsol Márton. Pedig ez kevés, -mert nem sok idő múlva elfogy, mert cigánypecsenyét esznek és Imre -kivitte a kenyérhajat a szamaraknak. - -Van ott egy féllábú ember tekerőlanttal, három krajcárért csinál egy -nótát. Igen csak csinálja: hogy legelteti nyáját, fújja furulyáját, -hej-huj könnyen éli világát. Déltájon már valahol a tizenötödik félliter -körül tartanak, lehet ugyan több is, a ménkü számol ünnepnap és Imre a -tekerőlantot kiviszi a sátor elé a szamarakhoz, hogy azoknak is -csináljon három-három pénz ára nótát. Azután jön a Jaksi, akinek a -nyakába van akasztva a boltja, attól Márton megveszi a kendőt. Két -korona hetven fillér, vagyis becsületes magyarra fordítva: egy forint -hetven krajcár – magyarázza a tudós Jaksi, amit Márton nyugodt -helyesléssel vesz tudomásul. Imre bejön a szamaraktól a lantossal a -sátor alá, Márton mondja neki: - -– Imre, te mér nem vöszöl valamit? - -Azután belátja, hogy ostoba volt a beszéd, de már kimondta, pedig ez is -mutatja, hogy nem érdemes a beszéd. Tavaszi nyíráskor lesz tizenhat éve, -hogy Imre eltörte a bojtár keresztcsontját meg elkergette az asszonyt. -Van abból az időből egy lánya, de nem tudja, hogy kié? Ej haj, a jó -reggelét!… adjanak inkább még öt félliter bort! - -A déli harangok szava a városból a töltéseken keresztül kizúdul. Aki a -harangot ritkán hallja, a süveget ilyenkor le szokta venni. Fürtös -fejével fizetés irányában integet a duttyános felé Márton. Ezután -fölülnek a szamarakra a subákban és haladnak kifelé. Körülbelül -napszállat ideje van, mire kiérnek. Márton a tanya-udvaron a csacsit -elereszti, hogy menjen, ahova akar, ő maga pedig beviszi az asszonynak a -kendőt. Az ital mérge elmult, az úton a csacsik tetején kifújta a -fejükből a szél. - -– No hát a város? – mondja az asszony. - -– Hát mögvan – mondja Márton. - -Veron dévajkodva kérdezi: - -– Nem tévedt el kend benne? - -– Én? – kérdezi Márton önérzettel. – Úgy kiüsmerem én magamat abban a -városban, akár csak idehaza. - - - - -Földbúvárokról. - -Ver a szó odakint, de már hetek óta ver a szó odakint a felső tanyákon, -hogy földbúvárkodás történik és mérhetetlen kincsek után mélységekbe -szállnak az emberek. - -A mélység ugyan nem lehet valami túlságosan nagy mélység, mert mindenki -tudhatja, hogy homokból van itt a föld; annak a szélei hamar beomlanak, -ha gödröt csinálnak benne. De mindegy. Kincs után való kutakodás -történik; mert hogy ott van, az bizonyos. Megmutatta a láng. Vagy -úgylehet, más mutatta meg. Valami különös és titokzatos dolog. - -Mi üt ilyenkor a tanyai emberekhez: nem igen lehet tudni. A Paragi tanya -tulajdonosa már idős ember, az apjától örökölte a tanyát: az apja is ott -lakott, amíg élt: soha az eszükbe sem jutott, hogy kincs után -keresgéljenek. Míg most hirtelenében felfedezték, hogy a tanya -hátamögött a föld ritka és tömérdek drágaságot rejt magában: a kincsek -egy hosszú, nagy fordított vályúval vannak letakarva. Aki a vályúig leér -s azt felemeli, a vagyon birtokába jut. - -Utunk arra vitt, megkerestük hát a tanyát, mert különben is dolgunk volt -ott. Nem volt nehéz megtalálni, az úton mondták a kérdezősködésre, hogy -csak egy „hosszú tanyát“ vigyázzunk: az az a bizonyos. A hosszú tanya -jómódú embert jelent, az nem tud elférni kis helyen, az szokott időnkint -egy-egy szobát, kamrát hozzáépíteni a házához. De amúgy is látszott a -tanya mögött egy magas, rudakból összrerótt háromlábú ágas: ez -bizonyosan a homokszedő-gép. Befordulunk. Csakugyan ott dolgozik a -bányában egy csapat ember, egy másik csapat kiváncsi pedig a nagy gödör -széléről nézi. - -Nyári délelőtt volt, de hideg és esős. Amúgy is szomorú idő nagyon: -előtte való nap söpört végig az Alföldön a nagy orkán s úton-útfélen -otthagyta a keze szennyét. Öreg, magas fák, jegenyenyárak, akácok, füzek -derékban kitörve hevertek. Sok tanya tetejét megtépte a vihar, még az -újfajtájú cseréptetőt sem kímélte. Régebben, amikor még nem volt -fűvel-fával megkötve a puszta, a homoki dombok vándoroltak egyik helyről -a másikra ilyen orkán nyomán, most pedig a takarmány vándorolt. Némely -helyen szénával volt terítve a tarló, ahogy szétszórta a megbontott -boglyát, más helyen a szénát az egyik tanyán felkapta s a széles úton -keresztül átvitte a másik oldalra, kidöntve vele a kerítést. Szélmalmot -lehetett ezen a tájon látni itt is, amott is, de egy sem őrölt. Alapos -oka volt rá: a vitorlákat darabokra törte és szerte dobálta a vihar. Az -ázott mezőkön madár sem látszott, bizonyosan azoknak a fészkeit is -elvitte, magukat a földhöz verte: ahogy a tanyába a kocsi befordul, még -a kutyák sem ugatnak, mintha elvette volna a szavukat a rémület. De a -tanya mögött azért a munka áll. - -Egy ember éppen most van távozóban a nézők közül. Ahogy elfordul, -megvetőleg kiáltja oda a többinek: - -– Akasszanak föl engöm, ha itt lösz valami! - -No hála Istennek, legalább akad egy a kintvalók közül is, aki megmondja -nekik az igazat – gondolom. De visszhang nem hallatszik a szava nyomán. -A többiek nézik a saras, vizes nagy gödröt s csendesen bólintanak, mikor -egy öreg asszony azt feleli vissza: - -– Nem hívtunk mink ide sönkit se, csodát látni. Aki kételködik benne, ne -gyüjjön ide… - -Ez nekünk is szólt, hogy mi se menjünk csodát látni. Ugyan nem is volt -belőle látnivaló egy csöpp sem. A gödör már van akkora, mint egy -háromablakos szoba, jó mély is s az alján víz fakad. Nem lehet benne -dolgozni, azért egy olyan géppel, mint amilyen a kútcsinálómestereknek -van, szedik ki a víz alól a homokot. Nehéz, nagy vasszerszám ez, -szárazbagger a neve. Kistelekről hozatták, napjára öt pengőt fizetnek a -koptatásért. A vizet egy kis géppel szivatják ki a gödörből, de a föld -árja mindig több vizet ad bele, mint amennyit a gép kihúz. És a befolyó -víz újabb, meg újabb homoktömegeket sodor magával a bányába. De azért -csak dolgoznak. Meg a szivattyú, meg a bagger: a dél-afrikai kezdetleges -gyémántbányászatokról lehet látni ilyen képet, mint amilyen itt van most -a elsőtanyán a Paragiéknál. - -Már nyolc méterre lent vannak. A munka meddő, de efelől hiábavaló lenne -nekik beszélni. Téglából rendes kútformát építenek a gödörbe, hogy majd -abból kiszedik a vizet, de a tégla nem ereszti bele a homokot. S akkor -leérnek a titokzatos vályúhoz. - -Egy kövér, erős ember izzadva dolgozik a bagger körül, ingujjban. Az -arca olajbarnás, tűzben ég a fekete szeme. Szélmolnár egyébként, de az -arcán, a szemén, a beszédén, a kincsbe vetett hitén látszik, hogy a -multból van valami köze a virgavesszősökhöz. Ez a társ a -kincskeresésben, ez a vezető; az öreg Paragi voltaképpen csak aféle -csendes üzleti személyiség, aki a földet adja a kincskereséshez. - -A társ hosszú rúddal tapogatózik a víz alá. Üt vele nagyot a vízbe. -Ilyenkor kongó hang hallatszik fel, amit eltompít kissé a víz, ami -fölötte van. A rúd meg van hegyezve. A hegye a homokon keresztülfúródik, -de azután nem megy lejebb. Akár a kút innenső részén, akár a túlsó -részén. Ha azt a keménységet erősen verik a rúddal, a faragott hegye -eltompul, de nem megy lejebb. - -– Hát ott a vályú – mondja az a bizonyos nevezetű Mélykuti Laci János. -Az nem ereszti lejebb a rudat. A fordított vályú. Alatta van a kincs. - -– De hát miféle kincs? - -Kezdődik a szokásos kertelés: - -– Én arrul nem beszélök – mondja. – Ha beszélöm, úgy sem hiszik el. Én -azt mondom, hogy ott van. Ha nem tudnám, hogy ott van, nem költeném rá a -pénzt, meg a munkát, úgy-e bizony? - -Invitál le a gödörbe. Lemegyek s a kezembe nyomja a rudat. Hogy -próbáljam. Hát a rúd csakugyan lemegy egy darabig a vizes homokba, de -azután megáll, nem halad lejebb. Ha verem vele a víz fenekét, tompa hang -hallatszik fel. - -– Hát – mondja Laci János – az úr bizonyosan tanult ember. Hát mondja -mög, hogy mi van ott lent, ha nem a vályú, amelyik a kincseket takarja? - -Hiába mondanám, hogy mit gondolok afelől, hogy mi van ott lent. Mert -valószínű, hogy odalent agyagréteg van, kék és kemény agyagpad, amivel -már mindenki találkozott, aki csak valaha a mezőkön ártézi kutat furatni -próbált. Az is lehet, hogy darázskő van oda alant. Egy különös fajta -föld, terméskőnek is nevezik. A vizes mélyből ásóval darabokban ki lehet -ásni: ha azután a földszinre kerül, a nap melegétől, szél fúvásától kővé -szárad: házak alapját szokás megvetni vele. E dolgokat azonban igazán -hiába beszélném akár Paraginak, akár Mélykutinak, mert ők bele vannak a -vályúba győződve. Mondom ennélfogva: - -– De ki tehette le ide azt a kincset? - -S e kérdésre mindenek a közelünkbe tolulnak, hogy a választ -meghallgassák. Mert érdekes ez nagyon. Csakugyan kincs lehet a földben; -ha már az urak is kijöttek a városból a föltekintésére. De Mélykuti nem -felel. Gyanusan néz végig. Mit akar itt ez a városi? Ez az úrféle? - -– Én tudom, amit tudok – mondja. – Nem vagyok én olyan bolond, hogy -törvény ellen csináljak valamit. Kéröm az urat, tiltja ezt az ásást a -törvény? - -– Dehogy tiltja. Már miért tiltaná? A tulajdon homokját mindenki úgy -turkálhatja, ahogy akarja. - -Mondja Mélykuti, diadallal tekintve szét az egybegyűlteken: - -– No hát akkor, kéröm szépen. Én bennem mögvan a tudományágazat a -földmélységről és én látom, amit mások nem látnak. - -Próbálom mondani: - -– Nézze csak, János. Én már régebben turkálom a földet, mint maga. De -sohasem akadtam olyan földre, amelyik harmadfél méteren alul is -forgatott föld lett volna. Azon alul már az eleven föld következik, amit -ásó nem forgatott meg. És a víz fölfakad. Hát mondja csak, ki ás el a -földbe kincset? Legföljebb, aki menekül idegen hadak elől. Hát miért -ásná az el kincsét nyolc méter mélységre? Hiszen nem is ér rá. Miért -temetné a kincsét a fakadó vízbe? - -Egészen természetesnek találtam volna, ha Mélykuti az Attila-kincsről -beszél, vagy ha arról tárgyal, hogy nagyon sok vezérek és királyok -sírját, sírjának a helyét sem ismerjük. És a legenda szerint patak -ágyába temették a hun vezért minden kincseivel egyetemben az aranyból, -ezüstből és vasból való hármas koporsóba. De efelől a szélmolnár mit sem -szól, csak állhatatosan ismételgeti: - -– Én tudom, amit tudok… És tudom, amit tudok… - -– Hát pedig a láng nem mutat itten semmit. A lángnak ilyen helyen -nincsen járása. - -– Nem is a láng… Hanem én tudom, amit tudok. - -De amíg beszélt, a bagger folytonosan dolgozott, ő nehéz munkával emelte -fölfelé a nagy vas ásógépet s fordította ki belőle a partszélre a -homokot. Gondoltam: kissé megforgatom Mélykuti Laczi Jánost, mondván: - -– Maga nem tud semmit. Maga nem lát a föld mélységébe, amiként, hogy én -sem látok a földek mélységébe. A fölöttünk élő hatalmas Isten hatalmával -el van takarva. Csak szűzleány láthat bele a földbe tükörüvegen -keresztül, van itt olyan szűzleány? - -Ahogy Mélykuti Laczi János most rám tekintett, akár hét bíró előtt is -letettem volna az esküt arra, hogy ez a szép, erős férfi cigány. A -szemében ugyanazt az ijedt pillantást láttam, amit kártyavető és -jövendő-jósoló cigányasszonyoknál lehet tapasztalni, ha néhány odavetett -szóval a hindu Shiva istent és az ő shivályijukat említi az ember. (Oh, -a Devla verje meg, hát már a „fehér“ is ismeri ezeket?) Mélykuti -megriadtan nézett rám. A föld mélyében a kincseket üvegen meglátó -szűzleány dolga szintén az alkimia idejéből datálódik és a vándorcigány -hitében mélységes és teljességgel megfoghatatlan titok. - -De szóra Mélykutit ezzel se birtam. - -– A kincs lent van – mondotta határozottan. – Én tudom, amit tudok. Ne -kérdözzön a tanár úr. Hagyjon dolgozni. Nem töszök én a törvény ellen… -Ha már egyszer úgy sem akarnak segíteni. - -S indulatosan vágta bele a szárazbagger kapálóvasát a vízbe. - -– Ereszd aztat a kötelet – kiáltotta. – Miért fizetlek, ha sömmit se -csinálsz? - -A „ha már egyszer úgy sem akarnak segíteni“ arra vonatkozott, hogy mink -ezúttal itten hivatalos ügyben járunk a társammal együtt és ime, nemhogy -biztatással lennénk a kincskeresőknek, hanem még kötözködéssel vagyunk. - -A dolog ugyanis ott kezdődik, hogy Mélykuti Laczi János az előző nap -bentjárt a városon, hogy adjon ki neki pénzért használatra egyet a város -szivattyúiból. A város tart raktáron egy csomó szívattyú-gépet, amiket -felhőszakadások meg egyéb veszedelmek: földárja, fakadó víz meg mi egyéb -esetén kölcsön ad a polgároknak, hogy a pincéből a befolyt vizet -kiszivathassák. De ivóvízkutak tisztítására is igen alkalmatosak. Aki -kéri, kikapja. A használatáért naponta két pengő az angária. Jó gépek -ezek, olyan vastagon húzzák a vizet, mint egy kalap karimája. - -Ha a János kúttisztításra kéri a szivattyút: viheti szó nélkül. De a -János a városban tudományoskodott és beszélt a lángokról, amik a kincset -mutatják a föld alatt. Nyilvánvaló, hogy hatósági szivattyúk ilyen -célokra nincsenek berendezve, másfelől pedig nem lehet a polgári -kérelmet elutasítani. De mégis: előrelátónak kell lenni hasonló -dolgokban, nehogy szó érje a ház elejét, ennélfogva tanácsos előbb -megtekinteni a titokzatos kincsek helyét. Hát éppen ebben jártunk és -abban állapodtunk meg, hogy csak hadd vigye ki a szivattyút a János. -Minden polgárnak jussa van hozzá, ha a koptatása árát megfizeti. Hogy ő -kutat tisztít-e vele, vagy hogy kincset keres, azzal nem kell törődni. -Az az ő dolga. Sőt a szivattyúnak a kiadatása egyenesen kivánatosnak -mutatkozik, mert így hamarább elmulik a babona a határról. Az majd -kihúzza rendben a vizet a gödörből s akkor bele lehet látni a mélységbe -és megláthatja mindenki, hogy nincsen annak a fenekén semmi kincs. - -Ellenben, ha nem kapja ki a szivattyút Laczi János, akkor kezd még majd -csak a szó igazán verni a kincsről. Mert akkor bizonyosan belegyőződik -mindenki abba, hogy csakugyan ott van kincs, de az urak nem engedik -fölvenni. Nem akarják, hogy a szegény ember jusson hozzá. Várják, hogy -elcsituljon a szóbeszéd róla, azután majd később kiásatják ők maguk -maguknak. (Mivelhogy tudvalevőleg ilyenek az úrfélék.) - -Tudtul adtuk tehát Jánosnak, hogy két jó lóval jöhet a városba a gépért. - -– Hát kihozhatom? - -– Hát persze hogy kihozhatja. - -– No, – mondta az ember – akkor a jövő hétön föl lösz emelve a kincs. - -– Majd elválik. - -– El, el – intett bizalmasan. – Látom, úgy sem hiszik, amit mondok. De -majd meglátják. Mert – és a szívére tette a kezét – tudom, amit tudok. - -Munkások és nézők tisztelettel tekintettek reá s a háromlábú homokszedő -vasgép, a láncain csörömpölve újból megindult. - -A határban ezen ez éjszakán alighanem mindenki a rejtőzködő -karbunkulusokról és a vederszámra való tiszta színaranyakról álmodott. - - - - -Öreg búcsús. - -A nagybúcsú hete van. De még csak szerda, ellenben a búcsú péntekre -esik. Hát majd csak csütörtökön kezdenek jönni a vidékbeliek, közelről -és távolról egyaránt. Igen messzi vidékiek vasúton, másrészt kocsin, -azonban a valódi búcsús csak gyalog ereszkedik útnak. És tele lesz velük -a város, templomi lobogóikat énekelve viszik keresztül az utcákon és -ahol találkoznak a lobogók és keresztek, lassú némasággal meghajolnak -egymás előtt. S fáradt, poros utasok ajkáról szól a könyörgés fölfelé. -Van könyörögni való rendszerint elég, az idén meg még megszaporodott az -esővel is. - -De hát mindez még csak holnapután lenne, a kapuajtón pedig most, amikor -legjobban uralkodik az ebédutáni forróság, benyit egy vidéki formájú ősz -magyar. Lassan halad a kapuajtón befelé, mint aki nem egészen biztos -benne, hogy csakugyan jó helyen jár-e. - -– Adjon az Isten jó napot – mondja. - -– Adjon az Isten magának is. - -Fekete felsőruha van az ősz emberen, fekete csontgombokkal, a nyakán -fekete selyemkendő, a kalapja kissé széles karimájú, olyan juhászos -formára van az eleje lehúzva; bizonyos, hogy Makó tájáról való az ember. -Ugyan ki lehet? Azt mondja: - -– Nem maga az, Pisti? - -A kérdés formája azonnal visszahajít a gyerekkorba. Az Istvánok ugyan -nem igen szoktak emberkorukba sem felülemelkedni a Pista tituluson, -azonban a Pisti egészen gyerekkori név. A multkor idegen urakkal mentem -egy közeli községbe bérkocsin. A kocsis gyerekkori ismerős, a hetvenes -évek elején esztendőszámra a ház előtt állt a kocsija s az utcában lakó -gyermekek meg a fiakerosok ismeretséget kötöttek. Az öreg kocsis elhajt -szó nélkül a községbe, csak mikor odaér, ahol a főutca kettéválik, szól -vissza a bakról nyugodtan: – Hát most már merre menjünk, Pisti? – Ebbe -már bele kell szokni. - -– Maga meg nem a Sárkány bácsi? - -– Dehogy nem – mondta elégülten. Nini. - -Huszonöt éve, hogy nem láttam az öreg Sárkányt. Bár ugyan akkor éppen -olyan ősz volt, mint most s mosolygó arcán akkor is így fakadoztak az -egészség piros virágai. Makón történt a találkozás a nagy víz idejében, -amikor Sárkány familiája ismerős volt a mienkkel. Zöldséget meg -ilyesfélét szállított Sárkány, vagyis hogy inkább a felesége. Minek -megfelelőleg egyszer a felesége testvére lányának a lakodalmán ott -voltunk. Ez mindössze nem nagy sor, de mégis, ezen időtől fogva tartatik -a barátság. Nem annyira Sárkánnyal, mint a feleségével. Bejártak -kereskedni a makóiak zöldséggel, hagymával, kocsin vagy hajón, mert -vasút akkor még nem volt. De a hajó azért most is megvan, amit lefelé a -Maros hoz, fölfelé a parton húzzák, a neve pedig: Futár. Mikor -hazakövetkeztünk onnan, meg volt mondva Sárkányéknak, hogy a ház kapui -emitt is nyitva állnak és még két tányér számára mindig van hely az -asztalnál. És Sárkányné, ahányszor bent járt, beszólt egy-egy szóra, -amennyire futó üzleti dolgai engedték és ha gyász történt, szomorú -szótlansággal, egyszerű fekete díszükben mindig megjelentek, elmentek a -sírig és megtekintették a gödröt, ahová szerettünk leszállott. Pedig hát -mit nekik mink s mi nekünk ők? - -A francia azt mondja, hogy apró ajándékok tartják fönn a barátságot. -Magyarországon ezt a látogatásokról lehet elmondani a régi időkben. A -nemesség, hogy fentartsa a rokonságot, hogy az egymáshoz való vérbeli -tartozandóságát igazolja, a kötelék igazságát ébren tartsa, nagy utakat -tett, elment kocsin a tiszántúlról a dunántúlra, a baráti látogatások is -régente élték fénykorukat, ma mindebből alig van valami. Nincsen-e -vérbeli rokonod, akit tíz esztendeje nem láttál, pedig akár neki, akár -neked csak két órát kellene menni vasúton, hogy egymást láthassátok? -Nincsen-e rokonod, akit még sohasem láttál, hanem csak úgy az öregek -beszédéből tudod, hogy az is rokon? A látogatások, fölkeresések szokását -utóbb a levélben való érintkezés váltotta fel, majd meg az is elmúlt. -Jó, ha egy-egy kurta üdvözlet esik újév idején, de már szokás, hogy az -alól is megváltják magukat az emberek, mert unalmas. Már a legkurtább -levél is hosszú s helyüket a távirat foglalja el, ami még a kurtánál is -rövidebb. Minél üzletibb a világ, annál hidegebb a benső élet. Az -emberek járnak városokban, ahol ismerőseik, rokonaik, barátaik vannak, -elmennek a házuk előtt, de nem szólnak be, mert ha betérnek, mégis csak -le kell ott ülni vagy másfél órát elbeszélgetni – pedig ez nem -lehetséges, az idő pénz és sok a dolog… - -… Már csak így módosabb öreg gazdaemberek azok, akik a látogatások régi -szokását tartják, mint most Sárkány is e. Erre járt, hát betér. Tudok -öreg gazdaembert, bizonyos Ördög Ferencet, aki annak idején a -felsőtanyákról, Félegyháza alól eljött kocsin Makóra látogatóba, -oda-vissza három napot eltöltött, mindössze azért, mert valamikor -tanyaszomszéd volt az öreg. Tehát így jön most Sárkány is. Örömmel -vezetem be az öreg barátot az udvarba a fák alá, ahol a háznép -foglalatoskodik. De Sárkányon is látható az öröm, beszélget régi -időkről, a gyufák sorra elégnek az ujjai között, anélkül, hogy hasznukat -venné a szivarhoz. - -– Hát Sárkányné asszony nem jött be? - -Elhallgat kissé az ember, azután mondja: - -– Nem. Nem jöhetett. A tavaszon temettük. - -Ezt egyébként is lehetett volna tudni, mert eddig a baráti látogatást -mindig Sárkányné asszony végezte. Elhalván a jó asszony, Sárkány vette -át e foglalatosságot. Már ebéd után volt, mikor idejött, ebédre egyik -rokonához tért be; mint mondja, kissé későn érkezett ugyan, de azért -nincsen semmi hiba sem az étel körül. Ez jól van így. De nem jól van az, -hogy a hű életpár elköltözött. - -– Most hát egymagára van otthon? - -– Úgy ám, – szól Sárkány – már bizony egymagamra. Hát így elválik az -ember egymástól. Negyvenkét esztendei együttlét után. Azután, gondolják -csak, még egyre kínálják az asszonyt. - -S derűs nevetésre fakadt az öreg. - -– Aztán nincsen köztük alkalmas? - -– Alkalmas? – vélte. – Hetvennyolc éves vagyok én már. Minek nekem az -asszony? Csak ezzel vagyok én már társ. - -Mellénye alól kihúzta a nyakába akasztott olvasót. Ez átterelte a -búcsúra a beszédet. - -– Most persze a havi búcsúra jött be a fekete Máriához? - -– Nem, – szólt – én ide néhány társammal szent Porciunkula tiszteletére -járok. - -– Olyan búcsú is van? (Kérdem, mivelhogy csakugyan sohase hallottam.) - -A kérdezett nem botránkozott meg. - -– Van, – említé nyugodtan – épp ma volt a búcsúja, azon voltunk -néhányan. Mert leginkább csak így öregek vagyunk ezen a tiszteleten. - -Lassan tette hozzá öreg Sárkány: - -– Az ám, leginkább öregek. - -– De most már a havira itt marad? - -– Nem, nem, – tiltakozott – várnak már a cimboráim. Mária tiszteletére -nem ide szoktam én járni, hanem Olaszországba. - -– Hova, Sárkány bácsi? - -– Olaszországba, – mondta egyszerűen – Lorétóba. - -Annyi nyugalom, egyszerűség volt a szavában, mintha azt mondta volna, -hogy Szentkútra szok járni. - -– De az idén lemegyek Rómába is. Tudja, arra Ankóna felé megyünk a -tengeren keresztül. - -– Aztán tűri a hajón a tengert? - -Az öreg nem mondta meg, amit akart. Úgy látszott, nem szándékolta a -szentes beszédűséget. Azt akarta mondani, hogy Isten látja a hajó útját, -tudja, mi okból és mi által űzve és hajtva mennek: tehát az útjokból -minden vihar és rossz időjárás elparancsolva van. De nem mondta ezt. -Búcsújáró útjain bizonyára megfigyelte, hogy a túlságos kenetes beszéd -nem a hétköznapi társalgásra való. Csak annyit mondott: - -– Mint a tavon, úgy jár a mi hajónk a tengeren. - -Sok egyéb ilyféle kérdések vannak. - -– De megyek már, – mondja közben – mert várnak a cimboráim. - -– Ráér még, Sárkány bácsi. - -– Hát kérem éppen azért megyek, mert ráérek a menésre – neveti. - -Ilyformán csak elbúcsúzkodtunk. Azonban némely kérdések még hátra -vannak. - -– Miért megy az idén Rómába? - -– A feleségem így hagyta rám, hogy menjek el majd oda is. - -A szeretett halott parancsa öreg Sárkányra kötelező, ő nekiindul és megy -az ős Róma felé a tavi tengeren. - -– De hát az étellel, a jó reggelét, Sárkány bácsi? Bírja-e a talián -kosztot? - -– No, – mondja – én nem élek vele. Tele a tarisznyám szalonnával, -kenyérrel. - -– Aztán elegendő az oda-vissza? - -– Hej, – feleli – még marad is. Visszafelé jövet, mikor a talián kosztba -már beleuntak, még a tisztelendő úr is megkívánja a tarisznyából a -szalonnát, fehér kenyeret. - -– Hát bizony ez a talián koszt… - -– Nem ismeri, hogy milyen. Kínálom az olaszt gyönyörű fehér kenyérrel, -azt inti, nem kell. No – mondom – bolond ez is. Azután a kukoricalisztet -összekavarja egy kis vízzel, kiönti a kőtáblára, mikor a napon -megszárad, fölvagdalja pitének, aztán kínálja, hogy ögyem. Mondom neki: - -– Ögye mög az apád! - -Azonnal hozzáteszi: - -– De nem mintha magának mondanám ezt, hanem az olasznak mondtam tavaly. - -Nono, hát hiszen, nini, nem is úgy értendő. S fehér vásznakban -tartózkodó fehérlelkű öreg barátunk mosolyogva búcsúzik a kapuajtóban, -hogy cimboráit Porciunkula tiszteletéről hazavezesse. - - - - -Mihály szóbelizik. - -Tanuzás van a járásbíróság előtt. Szokásos ügy: a pusztaszéli magyarok -összeverekedtek a csárdában és hátszúrás is történt. A legénység, amely -annak idején megvadultan marta egymást a csárdában, ezúttal nem tud -semmiről semmit, ellenben tagad, mint a jégeső. Hogy miként tagad a -jégeső, azt nem tudja senki, de így szokás mondani. Általán ezek a -csárdabeli lacibetyárok, mikor a törvény elé kerülnek, igen csak gyávák -és szégyenletes módon hazudnak. Lehetőleg kennek egymásra mindent, ami -csak kenhető és borzasztó nagy igyekezettel vannak az iránt, hogy -valamiképpen a bíró az ügyben ki ne okosodhasson. Egyik sem vállal -semmit. Surbankó legény mind, katonasor alatt még egyikük sem volt, -aféle fiatal, idomtalan vadállatok, akiknek az ügyét valamely régi -szolgabíró néhány alkalmas pofonnal célravezetőbben intézné el – most -azonban más világ van, a bíró elé citáltatnak, többé nem „hallod-e, te -betyár“-ok, hanem „Ön“-ök, akik ennélfogva elhatalmasulva érzik magukat -s amikor majd innen estefelé a pusztaszélre kihaladnak, minden fiatal -fát kitörnek az útból s ne adja az Isten, hogy valamely védtelen fiatal -leány vagy kóbor vándor az útjukba kerüljön. Szóval nem valami -túlságosan rendes kis társaság ez, a beszédjükön nem tud eligazodni a -bíró, szükséges ennélfogva idősebb tanuk kihallgatása, akik ott voltak a -tött helyön és az ő szavuk lenne az a faggyúgyertya, amely ezen -szurkálás ügyébe belevilágít. - -Szól tehát a bíró: - -– Jöjjön be Várakozó Mihály tanu. - -Minélfogva bejön Várakozó Mihály tanu az ajtón. Barátságos és -mosolygóképű magyar, orcája rózsaszínű virulásán látszik, hogy nem éppen -most ért be a tanyákról, hanem korábban, minélfogva evett már egy kis -paprikáshúst a Pávában és imitt-amott alighanem ivott is hozzá valamit. - -– Tessék velem parancsolni – mondja Várakozó Mihály haptákban, mivel -hogy tudja, mi az illendőség a tekintetes törvény előtt. - -A bíró megkérdezi tőle, hogy kiféle, miféle, hány esztendős, mert ezek a -dologra tartoznak. Mihály mindezen kérdésekre oly gyorsan felel, mintha -ő volna az olajozott istennyila. Szolgálatkészsége a bírói lélekben -megelégedést kelt, mert hiába, bármit beszéljünk: szép az ilyesmi, -amidőn az egyszerű közpolgár átérti és átérzi, hogy a haza fennállásában -mily fontos tényező az igazságnak igazság szerint való kiszolgáltatása. - -– Hát – mondja a bíró – maga azért van idehivatva, Mihály, mert maga tud -erről a szurkálási esetről. - -– Én – mondja Mihály – én? Hát én ne tudnék? - -Mihály egy pillanatra elhalványodik. Hát ő ne tudna? Ilyent merészel -gondolni felőle a tekintetes törvény? Hiszen az ember csak tudja azt, -amit tud, a jóreggelét neki. Mihály tehát azt mondja folytatásképpen -haptákban: - -– Tekintetes főhadbíróság és katonai törvényszék. Egy életem, egy -halálom, mind a kettőt fölajánlom. Bevallok mindent és lemondok -mindenről. - -Mihály igen szigorúan beszél. A bíró meg el van kedvtelenedve a -szószátyárkodás miatt. - -– Mondja hát el az esetet, – szól – úgy ahogy tudja. Csak a tárgyra -szorítkozzon. - -Ez egy kissé bajos dolog, ez a szorítkozás. Mihály nem is igen érti. Már -bizony Mihály is csak úgy van kint a földeken, hogy haladni kell a -korral s csak ünnepnap visel magyar nadrágot, hétköznap pantallót, így -igyekezvén magát a városi urakkal egyformává tenni. Most sincsen magyar -nadrágban, pedig annak a szíjával szokás szorítkozni, ha azt akarja az -ember, hogy szépen megfeszüljön rajta a zsinór. Szóval zsinórra szokás -szorítkozni, nem tárgyra. S mi az a tárgy? Az ördög tudja. A népnyelv -nem ismeri. De Mihály azért azt mondja: - -– Hát majd neki szorítkozok… Hát, hogy is csak… ahán… hát szeptemberbe, -vagy hogy talán inkább októberbe – de mégis inkább szeptemberbe volt, -mert aztat tudom, hogy a gólya még itt volt, a fecske pedig már elment. -Az. Az. A fecske már elment odaalá az Afrikába, mert az kérem szépen -olyan, hogy odajár, mert úri madár az, mint a gólya is, mert ez -odakószál, nem mint a paraszti veréb. A veréb olyan földhöz ragadt, mint -a parasztikus ember… - -– Jól van, jól, – vág a szavába a bíró – csak röviden. Azt mondja el, -amit az esetről tud. - -– Igenis, kérem alásan, – feleli rendületlenül Mihály – tudom én a -rendet, mert katona voltam én, frájter voltam én a negyvenhatnál, de az -őrmester konstatáltatott, mert sokszor elmaradtam időn túl, aztán -ledegradáltak, mondom, én nem bánom, nem avval a csillaggal gyöttem én -az ezredhez, hát haza mehetek én anélkül is – – – - -A bíró nem állja tovább. Mérgesen szól rá: - -– Ne erről fecsegjen. Az esetről beszéljen, ami a csárdában történt! - -Mihály szól: - -– Hiszen éppen abba fogtam bele, tekintetes járásbírósági főtörvényszék. -Hát már akár szeptemberben volt, akár októberben volt, de azt tudom, -hogy szüret előtt volt, mert bor már otthon egy csöpp se volt, hát -mondtam az asszonynak délután, hogy én átmék egy pohár borra a csárdába, -legalább majd megtudom a világi eseményeket is, mert szóbul ért az -ember, aztán estére majd eleszplikálom neki, amit hallottam. - -– De érjen kend már be a csárdába – kéri a bíró, aki kezdi érezni, hogy -őszül a haja. - -Mihály biztatja: - -– Mingyár odaérek. Mert hiszen nincsen is messze tőlünk a csárda. Nem -vetek neki félórát, hogy ott vagyok. Ugyan volna rövidebb útja is a -szőlőkön át, de én nem mék arra, hogy énrám valaki rám kiáltson, hogy -mit taposom a földjit? Én rám ne kiabáljon senki! - -– Hát majd kiabálok én! – kiáltja a bíró. – Hányszor mondjam még, hogy -az esetről beszéljen? - -– Most az következik – véli Mihály. – Hát én mék a csárdába, mint -célszerű szegény ember, mert két hatost adott a feleségem italra, mert -én azt tartom világéletemben, hogy pénzben, kamrában az asszony -parancsoljon. Áldott jó lélek az én feleségem, én bele vagyok győződve -abba, hogy ha ezt az egész kerek világot összejárom, hogy térdig elkopik -a lábam, hozzá foghatót még – – – - -A bíró fölugrik a székből: - -– Hallja! – dörög Mihályra. – Ha azonnal be nem ér kend a csárdába, -lecsukatom kendet. Azonnal nyisson kend be az ajtón, aztán azt mondja el -röviden, hogy ott mit látott! - -Mihály kissé meglapul a mérgesség láttára, minélfogva a jobb lábát -visszavonja s a balt teszi előbbre. Szükséges olykor a helyzet -változtatása. Hallgat. - -– Nyisson hát be! – parancsolja a bíró és kétségbeesetten néz Mihályra. - -Kisvártatva mondja Mihály: - -– Benyithatok, ha így szól a parancs. Mert a befél befél. Ez így volt a -negyvenhatnál is a kapitány úr Udvarnoky alatt. Ott nem volt ellenszólás -semmi. De még annyi se, mint a minuta minutája. Mert az, kérem alásan, -igazságos ember volt, mert ami igaz, az igaz, mert én mindig ahhoz -tartottam magamat, hogy amit meg kell adni, azt meg kell… - -– Hát nem nyit be kend? – dörög megint a bíró. - -Mihály komoly intelmet s felvilágosítást intéz a bíróhoz: - -– Nem kell benyitni azt az ajtót, amelyik úgy is nyitva van. -Szeptemberbe vagy októberbe, mert mondom, hogy a fecskék már elmentek, -de a gólyák még nem, mert úri madár a fecs – – - -– Hát menjen be a küszöbön – kéri a bíró és önmagában halkan megfogadja, -hogy a fiát soha bírónak nem neveli. Inkább legyen kazánfűtő. - -– Bemehetek – mondja Mihály egyszerűen és sok jóakarattal. - -– No – könnyebbül meg a bíró. – Mondja most már azt, hogy mit látott, -mit hallott, mi történt? - -– Hát, – mondja Mihály – látni eleinte nem láttam semmit, mert mikor az -ember úgy a napvilágosságról bemén, káprázik a szeme. Az én szemem ugyan -nem hibás, ugyan voltam valamikor trahómás is, de abból is kigyógyult a -szemem, pedig kékkövet rakott rá a külkerületi területi doktor… - -A bíró könyörög: - -– De hát mi történt? - -– Az történt, – jelenti Mihály – hogy amint belépek a küszöbön, aztán -éppen köszönni akarok az ócskább kalapommal, mert mindenki olyan -kalappal köszön, amilyen van, a szegénység nem csúfság, csak szomorúság, -mert az is bolond ember, aki szebben táncol, mint ahogy tud, kérem -alássan az egész tisztelt társaságot, mert azért, hogy én célszerű -szegény ember vagyok, éppen csak kicsibe múlt, hogy a gőztörvényhatósági -bizottságba – – - -– Csakugyan börtönbüntetés lesz a vége, – fakadt ki a bíró – ha azonnal -meg nem mondja, hogy mi történt! - -Legyintett Mihály a kezével. Ez annyit jelent, hogy csak nyugalom, -lassan érünk messzire, továbbá sohasem volt jó az a nagy sietség. - -– Mi történt? – kérdezi Mihály s azonnal ad is a kérdésre feleletet: az -történt, hogy mindjárt a mellemhez csapódott egy kutyaijesztős üveg. - -– Micsoda üveg? - -– Kutyaijesztős üveg. - -– Hát az már megint micsoda? - -– Jaj, – neveti Mihály – hát a szódásüveget nevezik így. Mert úgy -semmivel sem lehet megijeszteni a kutyát, mint ha ebbül a fejre -spriccülnek. Az ám. Egyszer velem volt az én kutyám a csárdában, mert -borzasztó gazdás, aztán ahogy az asztal alatt pihent, mert a kutya boros -helyen leginkább az asztal alá húzódik, ahol rá nem hághatnak. - -– De arról beszéljen, hogy mi volt, mikor a szódásüveg magához repült? - -Mihály lenéz a lábafejére, visszavonja s megint a másikat teszi elő. -Komolyan mondja: - -– Kérem az nekem föltünt. - -– Föltünt? - -– Föl. Hát ha az emberhez vágnak egy kutyaijesztőt, az föltünik. Még az -se tünjön föl? – kérdi sértődötten Mihály. - -– Aztán akkor mit csinált? - -– Semmit. Tudtam, hogy nem nekem szólt, hanem úgy gondoltam, hogy -valószinűleg alighanem valami tévedés van a dologban. - -– No jó, – türtőzteti magát a bíró – idáig csak eljutottunk valahogy. -Most már azt mondja meg, hogy miként történt a verekedés? - -– Melyik verekedés? – kérdezi csodálkozva Mihály. - -– Hát a bicskázás, no? - -– Jaj, kérem szépen, – feleli Mihály – hiszen az nem a korcsmaszobába -történt, hanem az udvaron. Nem voltam én ott jelenleg, kérem alássan, -mert én az ilyen surbankó kölykök telektálózására nem igen szoktam -ügyeletet fordítani… - - - - -Haladni kell. - -Azt mondja egy régi mondás, hogy aki út mellé épít, annak belátnak az -udvarába. Ami annyit jelentene, hogy nem helyes dolog út mellé építeni, -mert akkor a lakók élete nagyon is a járókelők szemeláttára folyik le. -Különösen a tanyán, ahol tavasztól őszig nem igen tartózkodnak a -szobában. - -De azért sokan nem adnak erre a beszédre semmit sem. Különösen némelyik -helyen az út mellett úgy helyezkednek el a birtokok, hogy egészen az -útszélre lehet a házakat építeni. - -Az ilyen helyen azután apránkint egész sor ház keletkezik. Ha az út -túlsó oldalán is hasonló módon helyezkednek el a földek, ott egy másik -sor ház keletkezik s mindjárt készen a régi „faluba való verődés“ -alapja, az első utca. - -Következik a többi polgárosodás. Az ott lakók közül egy szőlősgazda -italjogot vált a financiánál, hogy a borát maga mérje el. Csak úgy, a -háza egyik szobájában, vagy jó időben az ereszet alatt. De nem tart -sokáig az egyszerű állapot. Hogy forgalmasabb legyen az üzlet, a bormérő -maga buzgólkodik a legjobban arról, hogy valamiféle kör, vagy egyesület -alakuljon a háznál. Nevet könnyen lehet hozzá találni. Népkör, gazdasági -kör, társadalmi kör vagy más egyéb ilyesmi. Hamar meg is alakul, mert az -elnöknek, jegyzőnek, pénztárnoknak kiszemeltek maguk is mozgatják az -ügyet. A kör megalakulásával bevonul a telepre a sajtó is, mert a kör -újságot járat s az emberek most már az újság kedvéért munka után -esténkint hétköznap is eljárnak a körbe. - -A telep gyermekei is megnőttek már annyira, hogy megértek az iskola -számára. A város iskolát állít hát oda, tornyos iskolát. A tornya ugyan -csak fából van, de van benne egy nagyobbfajta csengetyű, bár hiszen -kisebbfajta harangnak is beillik. Ezzel azután a tanító minden nap -csendít többször. Reggel azért, hogy az Úr szerencsésen átsegítette a -telep népét az éjszakán. Este Mária üdvözletére csendít, míg délben -annak az örömteljes emlékére, hogy Hunyadi János Nándorfehérvárát -visszafoglalta a pogánytól. Az iskolába beköltözik a népkönyvtár s a -gyerekek olvasnivalókat visznek haza az apjuknak. Ez jól is van így, -mert azt mondja az öreg Kásás Mihály, aki már akkor is itt lakott, -amikor még egymagában állott a tanyája: - -– Haladni köll a korral. - -Kásás a haladnit nem úgy mondja, hogy: haladni, hanem úgy, hogy -halladni, a fölös lö betűkkel jelezvén a haladás föltétlenül szükséges -voltát. - -Hát hiszen, ami azt illeti… nini. Nem is maradhat el az ilyesmi -semmiképpen. Egy idő multával már trafikengedélye is van a kör -vendéglősének s ott úgy pipadohányt s mind a kétféle dohányt lehet -vásárolni: bőrszivart is, meg papirszivart. - -Azután azonban egy ember a korcsmárostól magához váltja a trafikjogot, -mert föltette, hogy a szatócsüzletre adja a fejét, mert amúgy is -elvállalta a tűz meg a jég ellen való biztosítási ügynökséget. Ezt annál -is inkább teheti, mert jó írása és különösen szép szavalási képessége -van neki. - -Egy napon tehát megnyilik a bolt is, kapható benne kávé, cukor, -rizskása, lámpaüveg, petróleum, gyertya és még sok más értékes holmi, -amik a gazdasági életben szükségesek. Kék-gálic, raffia-háncs, kasza meg -kaszanyél, bordói keverék, továbbá bombócukor a gyerekeknek és színes -pántlika a lányoknak. - -Ebben az időben Kásás köri elnök, az érdekeltséget összehíván, -figyelmükbe ajánlotta, hogy gyalogjárók kellenének a házak elé. Hogy -sáros időben ne csak lóháton lehessen közlekedni. - -E fölhívás nyomán többen deszkapalánkokat raktak le a házkerítések elé, -míg mások az építkezésből kimaradt s törött féltéglákat helyezték oda. -Ismét mások, azon szerencsés helyzetben lévén, hogy terméskövet lehet -ásni a földjükön, a tavaszra igérték a gyalogjáró elkészítését, amikor -már majd elég meleg sütése lesz a napnak. - -– Majd ha a nap süti a követ. Mert a nap olyan pék, hogy hidegöt oszlat, -követ süt. - -Ez úgy értendő, hogy a terméskő a föld mélységében találtatódik, de ezen -lelt állapotában olyan, mint a vízben málló szappan. Hanem onnan -fölvetve a föld színére, ott a nap megszárítja és keményre süti. - -A tavaszi meleg napfény megérkezte után ezek a népek is kirakták az -utcára a kövezetet, aminek nyomán a következő télen a köri bálra már -gyalog és eberlaszting félcipőben mehettek a táncra vágyó lányok és -menyecskék. - -Ez szép s a báli jövedelem hatása alatt Kásás elnök a díszzászló -beszerzését és a zászlószentelési ünnepély mikéntjét forgatta elméjében, -amidőn gondolatait gyakorlatiasabb irányba terelte az a tény, hogy -hónapokra megállt a szél. - -Ez nem minden esztendőben van ugyan így, de néha megtörténik. A szelek -istene ilyenkor minden erősebb fuvalmat beledug a zsákjába s nem ereszti -ki semerre sem, ami azután baj. - -Azért baj, mert ha nincsen szél, akkor áll a malom, áll a vitorlája, nem -lehet őrletni. A szárazmalmok pedig már elmultak. A Tisza nincsen ugyan -valami nagyon messzire, de azon is múlófélben vannak már és csendes -kihalásnak indultak a vízimalmok. - -Kásásnak most az eszébe jut, hogy hiszen van nekik cséplőgépjük, mert -vettek egyet közösen. Hát hiszen járhat annak a gépje akkor is, ha nem -éppen csak csépel. Vizsgázott emberük megvan hozzá, mert egy odavaló -legényt kitaníttattak rá odafent a Pesten. Ilyenformán vettek egy kis -malmot, építettek neki félszert, elébe fogták a cséplőgarnitura gépjét s -megvolt a gőzmalom is. De azért a szélmolnár sem panaszkodhat, mert szél -idején jut neki is őrletni való. Akkor a gőzmalmocska paprikát őröl. - -A gép kazánját azonban tudvalevőleg kétféleképpen kell etetni. A gép -szenet eszik és vizet iszik rá. A kútvíz azonban nem nagyon alkalmas -erre, már legalább az nem, amelyik a telepen fakad a földből, ha jó -mélyen leásnak érte. Ha valakinek köves a foga, azt mondják, hogy borkő -rakódott rá: minek iszik annyi italt? A kazán meg a víztől lesz köves, -ebben különbözvén az embertől. - -Hát itt nincs más mód, minthogy ártézi kutat kell furatni a malom mellé. -A fölös vizét kantákban mindenki hazahordhatja s talán idővel csöveken -még majd a házak udvarába is külön-külön elvezethetik. - -Ez így történt, mert mindenek belejárultak ebbe a dologba, Samu Illést -kivéve, akinek teljesen mindegy, hogy milyen ízű a víz, mert nem szokott -vele élni. - -Az öreg Kásás mellét már igen dagasztotta a büszkeség ezen nagy -előhaladások láttára. Azután egy vándor borbély éppen szombati napon -járt arra s elegendő munkája akadván, a letelepedésre határozta magát. -Kiárendált egy szobát, annak az úti ablakát kitörette ajtónak s -nemsokára a fényes, sárgarézből való szappanhabverők ott himbálóztak az -officina ajtaja fölött. A borbély tanulmányos ember volt, mert sváb volt -és tudott németül s hozott is nemsokára valamely torontáli faluból sváb -menyecskét a házhoz, aki meg ruhavarrónő volt és szépen dolgozott. A -borbély tudott harmonikázni meg okarinázni és nem sok idő telt bele, -hogy megalakította a rezesbandát, három pikulással, két réztrombitással. - -Ekkor történt, hogy az öreg Kásás a köri ülésen megtette azt a büszke -kijelentést, hogy: - -– Van itt már mindön! - -Az emberek igenlőleg bólintgattak. Az öregebbek a pipafüstbe tekintvén, -elméjükkel visszarévedeztek a multba, amikor még semmi sem volt; s -összehasonlították azt az időt a mai állapotokkal. A fiatalabbak -csodálattal tekintettek Kásásra. - -Most, a sarokból egy szintén öreg ember, aki kétkönyéken támaszkodva az -asztalra, szipkából papirszivart szítt, semmit sem szólván, mondá: - -– Templom azonban nincsen… - -Mintha valami láthatatlan kéz hirtelen arculverte volna az embereket, -mindenki fölkapta a fejét, mint a ló, ha orronütik. Kásás megriadtan -dőle hátra az elnöki gondolkodó-székben. Azután görbedni kezdett a -nyaka, a feje lekonyult, piros képe megfakult az ősz hajak alatt és a -lelki vergődések ezen csendjében mindenki hallhatta, amidőn mormogta: - -– És a te szent hajlékodról megfeledköztünk… - -Az emberek elszomorodva mentek haza és elmondták a népeknek otthon a -hallottakat. - -Nagy hirtelenséggel alakul ki a népekben az a nézet, hogy kár volt az a -nagy elbizakodás abban, hogy minden van, mikor voltaképpen semmi sincs. - -De hát hogyan lesz itten templom? A kör gyűlésein ebben az irányban -nagyon sokféle indítványt tettek az emberek, de mindannyinak csak az -volt a vége, hogy kérni kell. Várostól, püspöktől, országtól. Kásás -azonban rájuk förmedt zordonul: - -– Mindig csak kérni, mindig csak kérni. Igaz ugyan, hogy ez a -legkönnyebb dolga a világnak. Kérni könnyebb, mint adni. - -Az emberek értelmetlenül néztek rá. - -– Hát azt hiszitek, hogy érnek valamit az olyan kérős irkafirkás -jegyzőkönyvek? – s az ujjával megpeckelte az oldala mellett ülő köri -jegyző keze alatt a papirost, mint ahogy ősszel a gyámoltalan legyet az -asztalról lepeckelni szokás. (A jegyző fejében ebben a pillanatban -támadt az a gondolat, hogy ideje volna már az öreg Kásást kibuktatni az -elnöki tisztségből.) – Hát gondoljátok, hogy adnak így a szavunkra -valamit? Nem ér az bizony egy hajítófát sem. Hanem adjunk mink is. - -– Hogy-hogy? – kérdezték az emberek. - -– Ugy, – mondta Kásás – hogy könnyű járulni a templomba, ha készen van, -de járuljanak kendtek bele, amikor még nincsen készen. - -Ez ugyan érthető beszéd, de nem igen akarták eleinte érteni. - -Azt mondta Kásás: - -– Irja csak, jegyző úr. - -– Irom. - -Az öreg mondani kezdte, lassan, külön ropogtatva minden szavát: - -– Én, Kásás Mihály, járulok a templomba húszezör darab téglával, húsz -kocsi homokkal, húsz napi lófuvarral, egy havi embörnapszámmal, a -feleségöm járul egy körösztös selyömlobogóval, egy oltárpárnával. - -Kásás szétnéz. Az emberek most sorra adják föl a szót a jegyzőnek, hogy -ki mivel járul. A jegyzőnek van mit írnia. - -S a templom ügye így megindul. Igaza volt Kásásnak, mikor azt mondta: - -– Igy kell ezt kezdeni, nem másképp. - -* * * - -Épp arra járunk s a kocsi megáll azon a helyen, ahol a templom majd -lesz. Mindig van közönség, aki nézi s különben is az emberek fuvarozzák -oda az anyagot, téglát, homokot, meszet: ki mit vállalt, hogy azzal -belejárul a templom falába. Vannak, akiknek ilyesmire nem telik, azok -ingyennapszámot vállalnak. - -Öreg asszony is áll ott. - -– Örül-e neki szülém, hogy templom lössz? - -Visszakérdezi: - -– Még kérdözheti is? - -– Nono. Szép lesz úgy-e? - -– No, – véli a szüle – olyan nekünk való. Nem löhet valami nagyon -díszös. Mert vannak tudja, nagyon díszös templomok. Tudja, láttam én már -olyan templomokat is, hogy három volt egyvégtibe. - -– Hol látta ezeket szülém? - -– Hol láttam? – kérdezi a szüle. – Hát ahol vannak, Lorettóba, -Milányóba, Genóvába, Mántovába. - -– Hát arrafelé mind járt, szülém? - -– Hát hogyne – mondja a szüle. – Nem is egyször. - -– Rómából hogyan ment Genóvának? Nem arra van annak az útja. - -A szüle meghúzza a fejkendő csücskét, mert bántja a kételkedés: - -– Hát hiszen Rómába nem is arra mönyünk. Jó is volna, ha arra mönnénk. -Rómába Ankónának visz az út, emerre mög csak Velencének. - -A vénasszony magyarázza a földrajzot. Még csak az kellett volna, hogy -térképet rajzoljon botjával a homokba s azon mutogassa az utakat, amikor -zarándokolt. - -– De Ankónának hosszabb ám a hajóútja – folytatta a beszédet. – Nagyon -hányja-veti a hajót a tengör. De Velence felé sokkal símábban viszi a -hajót. Hanem azután arra pedig drága nagyon. - -– Hát akkor miért ment arra, szülém? - -Nevet a vén tanyai nenő. - -– Jaj-haj, oka van annak. Azért, mert a Franciaországnak arra van az -útja. - -– Od is eljár, szülém. - -– No, nem nagyon járogatok, – szólt a szüle – de voltam már. A Lurdesba. -Oda visz a Genóván körösztül az út. A Lurdesba látta a csodát a -Bernadotte-lány. Ott van az mindjárt Lurdes város mellett, a Gáné -patakon túl: három templom is egy végtibe… - -A szüle elhallgatott. Nézte a készülő templom helyét. Talán majd ha ez -fölépül, nem kell olyan messzire mennie a másik után… - - - - -Kabarézás a csárdában. - -A régi betyárvilágnak sok mindenféle története van. Leginkább rémesek és -veszedelmesek. Legendák vannak róla, mint valami hősi világról. -Csakugyan vannak mindmáig kitudhatatlan történetei. Kiderítetlen -gyilkosságok s más egyebek. Például még ma sincsen tudva, hogy ki ölte -meg az ötvenes években a Pallavicini-uradalom igazgatóját, Palásthy -Jánost. Pedig az úgy lakott az algyői kastélyban, mint a várban, -kőkerítések, zárt nehéz tölgyfakapuk védték a házat őrséggel, mégis egy -éjszaka egyesek szerint húsz, mások szerint negyven lovas ember ostrom -alá vette a házat, elfoglalta s Palásthynak válogatott kínzások között a -lelkét vette. Ha volt neki – teszi hozzá a mesemondó, mert az volt a -nevezetessége ennek a Palásthy Jánosnak, hogy bár paraszti sorból -származott, igen nagy sarcolója volt a népnek. (Ámbátor ugyan talán nem -is „bár“-t kellene ide leírni, hanem „azért“-et. Mert a parasztból lett -urat általában rossztermészetűnek tartják. Talán azért, mert a paraszti -élhetés minden csínyját-bínját ismeri.) - -De más egyéb dolgokról is szó van olykor. Állítólag egyszer egy -betyárbanda elevenen megnyúzott egy külföldi kereskedőt, aki kocsival -igyekezett Szegedről Szabadkára és a Putri nevezetű csárdánál a kezükbe -került. Mit lehet ma tudni, hogy mi e beszédekből az igaz? Annyi -bizonyos, hogy sokat beszélnek még ma is a Rózsa Sándorról, a Patkó -Bandiról, a Bogarakról, különösen az Imréről, akiről a nóta is mondja, -hogy: - - Megáradt a Maros, - Nem akar megszállni. - Az a híres Bogár Imre - Átal akar szállni. - -Azután az árendás zsidóról, akit a tulajdon felesége hajával fojtottak -meg, a Gracza és Záhony honvédőrnagyok megöletéséről, akikért a Lefánti -juhászt fel is akasztották, amire ezt mondja egy öreg ember, volt -pusztai rendőrtiszt: - -– Más a mese, más a valóság. Jártam-keltem abban a dologban én is. -Furcsa eset az. A világosi fegyverletétel negyvenkilencben volt, ez a -két ember pedig még az ötvenes évek elején is itt csatangolt a határban. -Ha menekülni akartak, miért nem mentek odább a pusztán, a Duna felé? - -– Hát azt gondolja bátyám, hogy talán bizony azok is… - -– No – vág a szóba – nem mindig mondja ki az ember azt, amit gondol. De -az már régi igazság, hogy aki a korpa közé keveredik, azt megeszik a -disznók. - -Ilyen beszédek vannak, előre-hátra. Kétségtelen, hogy ezekben a -történetekben máig sincsen világosság és senki se tudja, hogy a -legendákból mi igaz, mi nem. - -Beszélgetünk erről s mondom, hogy a mesékben talán nagyon is rémesre -vannak festve az azon idők erkölcsei. - -A hely, ahol tárgyalunk, nagyon alkalmas az ilyen ódon dolgok -beszéléséhez. A régi szegedi várnak egy darabja. Amikor a felséges úr a -város fejlesztése céljából ajándékba adta a várat a közönségnek, ezt a -darabot meghagyták belőle régi idők emlékeül. Ezeknek előtte vendéglőt -csináltak belőle, de ennek divatja múlt s most a városi hivatalnokok -egyesülete tartózkodik másfél méteres falai között. A vendéglői üzleti -vállalkozás reklámot csinált a régi épületből, melynek falait még a -törökök idején rakták és a Rózsa Sándor egykori börtöne gyanánt -hirdette. Ez is mese, egy szó sem igaz belőle, mert ez a megmaradt -épületdarab lóistálló volt világéletében. Az igaz, hogy mint ilyen -eléggé előkelő volt, mert nem közönséges lovak, hanem tiszti lovak -laktak benne. - -Éppen erről van szó. Hogy a hazugságok miként mennek át igazság gyanánt -a köztudatba. Mondom, hogy Rózsa Sándort úgy hirdették, mintha a -kegyetlenségek kőbe faragott szobra volna. Pedig mondom, volt eset rá, -hogy a tanyánkat meglátogatták, de az éppen kint időzött édesapámhoz be -sem mertek menni. Csak az öreg-béres házánál jártak s az öreg Dékány -József öreg-béres óvakodott fel illő kopogtatással a tanyaházba, hogy a -Sándor itt van ötödmagával, egy zsák zab, néhány kancsó bor s vacsorára -szalonna meg kenyér kellene. Kaptak is. És éjféltájig Józsefnél -kancsózván, távoztak, a lelkére kötvén Józsefnek, hogy a szívességért a -gazdának a köszönetüket tudtul adja. - -Mondom ennélfogva, hogy sok mindenféle mesék vannak a világon. Talán -abban a világban sem történt minden úgy, ahogy a mostani regék beszélik. - -Azt mondja erre egy öreg ember: - -– Hát én meg még kabaréztam is nekik. - -– Kabarézott bátyám? - -– Hát. Akkor ugyan még nem volt kabaré. Hanem mulattam velük, -ettem-ittam velük s danoltam nekik. - -– S mikor történt ez? - -– Régen. A hatvanas évek elején, még talyigás-szenátor koromban. - -Aki beszél, Vékes Sándor, aki negyven évi hivataloskodás után ment -nyugalomba. Szálas ember még ma is, valamikor nevezetes nótázó volt. A -szava most is erős, régente pedig a hangja nyomán megreszkettek az -ablakok. - -A talyigás-szenátorság gúnyszó s nem valami magas hivatalt jelent. A -városi tanácsnokot annak idején szenátornak nevezték, mint latinos -világban illett is. A néphumor azután a városi kézbesítőket, akik az -idéző-cédulákat hordták ki a városházáról hivatalos ügyekben a -közönségnek: gyalogszenátornak nevezte el. Voltak azonban olyan -hivatalosak is, akik jártak-keltek. Ezeknek hivatalból kidukált egy -kétkerekű kocsi, meg egy ló. A gyalogszenátor formájára tehát a nép -ezekre a talyigás-szenátor titulust akasztotta. - -Ilyen minőségében ment tehát Sándor bátyánk ki a csöngölei pusztára, -hogy valami tizennégy forint körül való adót egy renitens magyaron -behajtson. A csöngölei puszta jól fent van, egészen Félegyháza alatt. -Nem is egymaga ment, volt vele egy városi lovas pusztázó katona is, -bizonyos Ábrahám János. Másfelé az ilyent pandurnak nevezték, meg -hajdunak, de nálunk csak a gyalogos városi katonát mondták hajdunak, míg -a lovast pusztázónak hívták. Nem is a talyigán ment ki ilyformán Vékes, -hanem összefogták a két lovat egy rendes kocsiba, feltették a gunyát, a -tarisznyát, a puskákat, már mint, ahogy az ilyenkor szokásos, -megindultak, el is értek oda, ahova akartak. - -A tizennégy forintokkal nem sok baj volt, a gazda szó nélkül fizette meg -az adót és a behajtási költséget. Voltaképpen nem is kötözködésből nem -fizették a kinvaló népek az adót, hanem a nagy távolságok miatt messze -volt nekik a város; jobban szerették, ha helyükbe mennek a pénzért. -Amúgy a bejárást meg nem nagyon kívánták. Még ma is él kint a tanyákon -olyan öreg ember, aki legutoljára negyvennyolcban volt idehaza, akkor -sem más egyébért, mint hogy beállhasson honvédnek. - -A pénzt tehát fölszedvén, a hivatalos formák szerint indultak vissza. -Késő délutánra értek ki s a gazda tartóztatta is őket, hogy ne menjenek -el éjszakára, háljanak ott. - -– De – mondja Sándor bácsi – az abban az időben nem volt szokásos. -Elviszem a pénzét adóban, azután még ott vendégeskedjek? Ez nem járja. -Azért van csárda a pusztán, majd odamegyünk s ott meghálunk. - -Oda is mentek. A lovakat bekötötték az istállóba, a csárdásné meg -vacsorát főzött. - -– Valami jó ételt-e? – kérdem, tudván, hogy az öreg úr a régi magyar -konyhának nagy ismerője s bizonyos hónapokban még a finom -pulykapecsenyét is eltolja maga elől, azon az alapon, hogy úri ember nem -eszi meg a pulykát akkor, amikor fészekszagú. - -– Jó ételt? Mit képzel? Csárdában márciusban nincs jó étel, mert -olyankor nincsen más főznivaló hús, csak a kotlóstyúk. Ez az eset pedig -éppen március tizenhetedikén történt; onnan tudom, mert másnap volt a -nevemnapja. - -Hát megették a kotlóstyúkot, megitták a messző borukat, Ábrahám János -kiment aludni a lovak közé, Vékes pedig lefeküdt a vendégszobában. Mert -úgy voltak akkor a csárdák berendezve, hogy tartoztak vendégszobát -tartani arra az esetre, ha valamely kintjáró hivatalosra ráesteledik az -idő. Az egész napi törődés után jól esett az ágy és szívesen hajtotta -Vékes álomra a fejét. Mikor úgy félszenderben volt, hallott még valami -kocsirobogást, de nem sokat törődött vele. Bizonyosan utasok jöttek. -Azért csárda a csárda, hogy a vendégek megszálljanak benne. - -Elaludt. De alig hogy szunnyadt, a csárdásné fölrázta álmából. - -– Keljen föl! - -– Miért? - -– Itt vannak a betyárok a kocsmaszobában. Hivatják. - -– Kicsodák? - -Az asszony az ajkára tette a két ujját, ami tudvalevőleg minden nyelven -annyit jelent, hogy ne szólj szám: nem fáj fejem. - -– Csak öltözzön sebösen, mert baj lösz. Mönjön közibük. Ne várja mög, -míg érte gyünnek. - -– Hányan vannak? - -– Öten. - -– Hát Ábrahám pusztázó hol van? - -Legyintett a kezével a csárdásné: - -– Elbujt a padláson a szénába. - -– Hát akkor egészen helyben vagyunk, mint Makó – gondolta a -talyigás-szenátor és öltözködni kezdett. Előbb azonban a kétcsövű -vadászpuskáját eldugta az ágyba a szalmazsák alá. Pedig nem volt az az -ember, aki a maga árnyékától megijedt volna. Erről később elég -bizonyságot tett csendbiztos korában, meg az árvíz idején. De akkor… - -– Hát féltem – mondja. – Ha maga az oroszlánszívű Rikárd mondaná, hogy -ilyen esetben nem tart valamitől, még az is hazudna. Ha puskával megyek -közibük, már az ajtóból azonnal lelőnek… Vagy hát, mondjuk, a legjobb -esetben lelövök belőlük kettőt. Akkor még mindig marad három. Azonfölül -még kint is van legalább egy vagy kettő. Mert az csak a nótában van, -hogy „szolgálóját istrázsára állítsa kend“. Ha öt betyár ivott, egy vagy -kettő mindig a csárdán kívül maradt józanul. Hát most már egymagamban -mit csináljak ennyi akasztófavirággal szemben, éjszaka a pusztán? Bizony -csak féltem. Bizonyság rá, hogy mikor már fölöltözve voltam, akkor -láttam, hogy a ruhadarabokat fordítva szedtem magamra. Akkor újra -kellett vetkőződni, meg öltözködni, pedig a csárdásné már ugyancsak -sürgetett… - -Kiment a betyárok elé. - -– Jó estét adjon az Isten. - -– Adjon az Isten – felelték. – Gyűjjön ide, üljön le. - -Az elbeszélésbe beleszól egy öreges hang: - -– Természetesen e díszes társaságban az elnöki helyre ültették kendet? - -Aki közbeszól, az Koncz Antal bátyánk, nyugalmazott gyöngye az ország -összes archiváriusainak s arról is nevezetes, hogy okosabb ember, mint -az édesapja volt. Erről kézzelfogható bizonyság az, hogy bár -negyvennyolcban az apjával együtt állt be katonának s együtt mentek neki -a branyiszkói hegynek is, az öregje csak káplár maradt, ő pedig -hadnagyságig vitte s Világos alatt hamarabb kibujdokolt az osztrák kéz -alól, mint az öreg. - -– Hogy mondja kend? – kérdezi a Sándor bácsi. Az elnöki székbe? Hát! -Három betyár ült szemközt, kettő meg ezeknek ellenébe, ezek közé -ültettek. Azután azt mondták, egyek az ételből. - -Mondom: Köszönöm, én már vacsoráztam. - -– De csak ögyön! – mondták. De olyan hangon mondták, hogy sietve fogtam -bele megint a kotlóstyúk evésibe. Öt kétcsövű puska meg keresztben -hevert az asztalon. - -Nyilvánvaló, hogy elég csinos asztalteríték mellett kosztolta az öreg -tyúkot Sándor bátyánk, többi felebarátjával együtt. - -Étel után azt mondja az egyik betyár: - -– Tíz itce bort ide az asztalra. - -– Hát, – mondja Sándor bácsi – most kezdett már kellemetlen lenni a -dolog. Jól tudjuk, hogy még az úrféle is neveletlen, ha sok bort iszik. -Hát mi lesz majd most itten a betyárok között? - -Nem is csalódott. Egyik betyár azt mondja neki: - -– Hát az úr vacsora után nem pipázik? - -– De szoktam – feleli a szorongatott Vékes – de a pipám meg a dohányom -bent maradt a szobában. Majd kihozom. - -Készülődött is, hogy majd kihozza, de az emberek visszanyomták a padra. - -– Sohase menjen. Majd kihozza a csárdásné. - -Kihozta az asszony a pipát a zacskóval együtt. - -– Gyönyörű szép pipám volt – beszéli az öreg – tizenöt forintért vettem -Okernyi kávéstól. Nagy pénz volt abban az időben a tizenöt forint. Hát -megtömtem, rágyujtottam s kínáltam tovább a dohányt. A betyárok szeme -rámeredt a pipára. Egyszer azután a jobbfelül ülő szomszéd kirántja a -szájamból a pipát, de olyformán, hogy egy fogam majdnem velement a -csutorával. - -Azt mondja: - -– De szép pipája van az úrnak. - -Azzal a szájába veszi a pipát és szívja tovább. Birtokba vette, a kis -késit neki. - -Most csönd volt. Az erőszakoskodás, így nyilvános helyen, a többi -embernek nem tetszett. - -Akkor azután az előljáró betyár a fegyverekre tette a kezét és azt -mondta a piparablónak: - -– Te kapcabetyár! Hát így mersz bánni a vendéggel? Hát nem adod vissza -rögtön azt a pipát? Te kapcabetyár? - -A pusztai csavargó megszégyenülten adta vissza a pipát. - -– Még csak meg sem mertem a csutoráját törülni – mondja Sándor bácsi – -nehogy sértés történjen. Szívtam tovább. - -A tíz itce bor elfogyott. Az előljáró újból kirendelt tíz itcét és azt -kérdezte Vékestől: - -– Hát tud-e danolni az úr? - -– Jaj-haj – gondolta Vékes, most kezdődik még csak a cifrája. Majd -azután következik a kuferces tánc és mit lehet tudni afelől, hogy a -mestergerendába vagy az én fejembe hajítják-e bele a baltát? - -– Danolni tudok – mondta Vékes, amire azt mondták az emberek: akkor jó. - -S a kabaré megindult. Tetszettek a nóták. Sándor bácsi a harangszóhoz -illő hangjával valóságosan elkábította az akasztófa jövendő virágait. -Természetesen a hozzávaló szöveggel. Például: - - Mikor Pista betyár lett, - Szennyes inget, gatyát vett. - Szennyes ingbe, gatyába - Becsapott a bandába. - -Ez nagyon tetszett. S fölbátorodva rajta, most már a betyárvirtust -dicsőítette a következő nóta: - - Nem vagyunk mi betyárok, - Útonálló zsiványok. - Aki szegény, nem bántjuk, - A gazdaggal tréfálunk. - -Már beledanoltak a betyárok is s nagy bődüléseikkel rontottak a nótán. -Közben iszogattak és parancsolták, hogy - -– No még! - -Mondta azután Vékes a régieket sorra: - - Kizöldült az erdő fája, leveles, - Akinek nincs, csendes tanyát ott keres. - Akit otthon vetett ágygyal nem várnak, - Minden bokor szállást ád a betyárnak. - -Éjfélt kakukolt az óra, a csárda ajtaja fölnyílt s belépett a hatodik -betyár, az őr. Nem szólt egy szót sem, csak nyitott ajtónál, puskával a -kezében, megállt. Erre a bentlevők a fegyverhez nyúltak s fölálltak az -asztal mellől. Az előljáró betyár egy ötvenforintos bankót vetett az -asztalra fizetés gyanánt s azt mondta Vékesnek: - -– Köszönje az úr, hogy jól tudott danolni. - -Ezzel kocsira kaptak s elmentek a sötét éjszakába. Vékes a sok izgalom -után nem tudott fekvőhelyére térni, kiment a csárda elébe s ott járkált -a fűvön. Egyszer messziről, az erdő fái közül puskadörrenés hallatszott. -Ahán! Bizonyosan üldözik őket. Bár megfognák valamennyit! Vagy legalább -csak azt a betyárt, aki a pipát majdnem a fogával együtt kapta ki a -szájából. - -Pedig nem így történt. Nem üldözte akkor éjjel őket senki. Hanem éppen -az a pipás betyár lőtte hasba a vezért, hogy megtorolja a sértést, -amiért lekapcabetyározta. Testét azután még azon az éjjel bevetették a -csorda-kútba s másnap a hazatérő Vékes láthatta, amint onnan a gulyások -kiemelték… - - - - -Egy a nép közül. - -Gyerekkoromban új udvaros került a házhoz. Apám nagyvendéglős volt, oda -sok udvaros kellett, volt talán négy is. Egy, aki a megszállott utasok -ruháit takarította, a másik a fahordást meg a tüzelést látta el, a -harmadik a vendégkocsikat látta el, szedte az istállópénzt, árulta a -kocsisoknak a szénát, szalmát, faggyúgyertyát, a negyedik pedig egyebet -sem csinált, csak örökké fát vágott. Nem volt abban az időben még a -favágóipar úgy kifejlődve, mint most. Házi személynek kellett azt -végezni. Igy azután volt vendégudvaros a Lohndiener, konyhaudvaros a -Küchenknecht, udvari udvaros a Hofknecht, favágó-udvaros a Holzknecht. -Mind magyar volt, de azért német nevük is volt, mint ahogy a fogadósság -mesterszavai leginkább német eredetűek is. - -Ezúttal azonban a legalsóbbrangú udvarosságra, a favágószakmára, nem -magyar ember került, hanem egy oláh legény, valamelyik csanádmegyei -faluból. Egy szót sem tudott magyarul, de amúgy csinos, fürge, eleven, -csak úgy beszélt kifelé az okosság a két fekete szeméből. Volt egy pár -csizmája, talán két rend fehér-ruhája, egy ködmöne, meg egy -szalmakalapja, amit maga font még otthon. A neve Redzsep Juon, ami azt -mutatja, hogy nem tiszta oláh volt, hanem valami szerencsés beolvadás, -talán még a török időkből, mert a neve törökül okos embert jelent, olyan -okos embert, aki az eszénél fogva tanítani tudja a tudatlanabb népet. - -Juon tehát beköltözött favágói helyiségébe s buzgón fogott a munkához. -Egész nap szólt a fűrész és csattogott a fejsze a fás-színben. Rendes -táplálkozáshoz jutván, a vékonyka legény emberesedni kezdett s az arca -színre kapott. Egyéb átváltozásokon is kezdett keresztülmenni. Irni -tudott, papírt vett tehát, azt összevarrta könyvbe s bele irkálta a -magyar szavakat, amiket hallott. Azután pénzt kért ki a fizetéséből. - -– Ruhára kell? - -– Nem, – mondta János (mert a Juon is átalakult), – a ruha ráér. Könyvet -vásárolok. - -A kisváros egyetlen könyvkereskedésében román-magyar szótárt vásárolt -János s este az istállóban, a kocsisok között, a falra hosszában -felragasztott faggyúgyertya fényénél János tanult. Tréfálták, nevették, -gúnyolták érte, János ilyenkor felnézett a könyvből s csökönyösen, -határozottan mondta: magyarul akarok tudni. Bún akarok tudni magyarul. - -Nem telt bele sok idő, János már a második könyvet vette meg a Gaál és -Gömöry boltjában. Ezúttal már magyar-német szótárt. Mert „németül is -akarok tudni“. Nyelvtan nem kellett neki, a szótárak segítségével haladt -előre, ritka szép gyorsasággal. - -A nép embereiben néha különös nyelvérzékek lakoznak. Ismertem -Novibazárban egy Szimó nevű délszláv legénykét, aki félig segédje, félig -szolgája volt annak a vállalkozónak, aki a zászlóaljunknak az -élelmiszert szállította. Érintkezésünk volt vele naponta, mert ő -porciózta ki a szakácsoknak a főznivalót. A Szimkó beszélt minden -balkáni nyelven s egyformán tárgyalt a német számvevőőrmesterekkel meg a -magyar napos-káplárokkal. Egy évi lentlét után híre jött, hogy megyünk -haza, a helyünkbe egy zászlóalj jön a harminchetesektől. Mondtuk is a -Szimkónak: no Szimkó, jönnek az oláhok, azokkal majd hogyan beszélsz? A -Szimkó nevette: Majd megtanulom én azt két hét alatt. Mondtuk: jól -beszélsz Szimkó, egy esztendő alatt sem tanulod meg, nehéz az nagyon, -oláhul dunyezózni. De Szimkó csak nevette: ahogy a magukét megtanultam, -úgy megtanulom azt is. A magukét is két hét alatt tanultam meg. Hát -csakugyan a dolog nem tréfa, de úgy történt. A harminchetes zászlóalj a -felváltás napja előtt valami három héttel előre küldött egy kis -csapatot, hogy tájékozódjon a szolgálati viszonyok felől. Leginkább -útszolgálat volt ott, amit a berlini szerződés szerint hivatalosan úgy -neveztek, hogy a Boszniából és Hercegovinából Törökországba vezető -kereskedelmi utak biztosítása. Derék albán testvéreink ugyanis ugyancsak -betyárok szoktak lenni és azoknak az uralma alól kellett fölszabadítani -az utakat. Azért jött le tehát előljáróban egy kápláralja fiatal oláh, -hogy ezeket az utakat megismerjék, mert rendes térkép nem is volt még -csinálva abban az időben a tájékról. Hát leérkezett a húsz rumuny és az -ételükhöz való holmit szintén a Szimkó porciózta ki nekik. A Szimkó az -első napon hallgatag nézte a lassújárású, nehéz embereket, de másnap már -kezdett beszélgetni velük. Az „ungye masina, pringye lumine“ alapján -hamar megtalálta az albán-oláh kapcsolatot s nem telt bele két hét: a -Szimkó beszélt oláhul. - -Igaz ugyan, hogy a közönséges beszédben ehhez a tudományhoz -két-háromszáz szónak az ismereténél több nem kell, de mégis csak érdekes -ez a dolog, mikor nyilvánvaló, hogy az iskoláinkban nyolc esztendőn át -tanítják a gyerekeket bizonyos idegen nyelvekre és a gyerek még sem tud -azon a nyelven beszélni. Míg a Szimkó két hét alatt dunnyezózott oláhul -minden javított és bővített mondattan nélkül. - -Ez olyan dolog, hogy egészen ráillik a Mikszáth-féle elméletre, hogy az -ember egy esztendei tanulás után egész rendesen belegyakorolhatja magát -az egérfogás tudományába, de a macska ezt már hat hetes korában is érti. - -Amilyen volt a Szimkó odalent a nagy kopár sziklák között, olyan volt -idehaza Juon Redzsep a lapos és tág mezőkön a nyelvi tudások -állapotában. Ha már Redzsep valaki, akkor annak muszáj okosnak lenni. -Miért? Ki tudná megmondani? Talán a titokzatos hetes számnak van ehhez -köze, mert a redzsep arabul meg a hold járása szerint számított -esztendőnek a hetedik hónapját jelenti. S a hetedik hónapban született -gyerekek táltosok szoktak lenni, így van ez a magyar hitben is… - -Egyébként az ördög bánja ezeket a babonákat: csak a tényeket állapítsuk -meg. A tény pedig az, hogy Juon példátlanul nagy hirtelenséggel -megtanult magyarul és németül az istállók faggyúgyertyái mellett a -könyveiből. - -Azután egyelőre nem tudom, hogy mi történt Juonnal. Mi haza kerültünk -apámékkal a szelíd kisvárosból az urbsba s az onnan való többi emlékek -között elfeledtem Redzsep Juont is. - -Évek multán, ahogy itthon az „Európa“ nevű vendégfogadó előtt elmegyek, -a bejárat lépcsőjéről rám szól valaki örvendező hangon. - -– Jó reggelt kívánok, ifjúr. - -Föltekintek. Egy tekintélyes férfiú állott a lépcső legmagasabb fokán. -Kék uniformis a testén, aranyos tengernagyi sapka a fejében: ez a -portás. És ez a Juon Redzsep. - -No ezen a találkozáson igen megörültünk és ez jó volt. Valóban, mily -kevés ember van, aki a neki tett szívességekre emlékezik s lám, Juon -emlékezett arra, előkelő portási mivoltában arra az időre, amikor a -magavágott fákkal hajnalonkint a gyerekszoba kályhájába begyújtott, -emlékezett a gyerekre, aki a lompos oláh ködmönéért nem nevette ki s aki -vele a fényesen kivilágított istállók sarkában, német tanulmánya -közepette, a derdidasz rejtelmei felől tanácskozott. - -No azután megint multak az idők és az évek suhantak egymásután. Juon -Redzsepet megint csak elfeledtem. A sors esztendőkön átal az ország -határain kívül vetett. Valóban egyéb gondom is volt, semhogy azon -tépelődjek: mi van most Juonnal. Teljesen és végképpen elfeledtem a kint -való életben. - -Néhány év multával a sors megint hazahozott. Pár évig legénykedtem még -és sokszor megfordultam az „Európa“ nevű vendégfogadóban, de Juont már -nem találtam ott. Gondoltam: alighanem elveszett, eltünt – talán mint -afféle törekvő ember, kiment Amerikába szerencsét próbálni. Megint csak -kitörültem Juont az emlékezetemből. De azután amidőn jegyben jártam s -hivatalos voltam a jövendő ipam asztalához baráti vacsorákra, egy -alkalommal, ahogy a konyhán mennék keresztül – mert a régi magyar -házaknál a szobába a konyhán keresztül vezetett az út és a ház -asszonyai, leányai ott voltak találhatók, nem pedig a szalónban -sláfrokkban – hát ott a konyha sarkából rám szól valaki: - -– Jó estét kivánok, ifjúr! - -Ránézek a közbeszólóra: hát ez Juon Redzsep. - -No ennek megint örültünk. - -Kérdezem ezután a szobában, hogy miként kerül ide a konyhába Juon -Redzsep? - -Mondják, hogy nincsen ott a konyhában semmiféle Juon Redzsep. - -Mondom, hát már hogyne volna ott, mikor ismerem. Favágó-udvaros volt az -apámnál, azután meg portás az Európa-fogadóban. - -Mondják, hogy az lehetetlenség, amiket beszélek. Mert aki férfi a -konyhában van, az sohasem volt oláh, hanem magyar ember, a neve: Regyep -János. A foglalkozására nézve esernyőművész és az ura a szakácsnőnek. A -szakácsnő külön lakik és a János azért szokott esténkint eljárni, hogy -hazakisérje az asszonyát. Ha marad ki valami étel: kap vacsorát is, mert -igen rendes egy pár és Regyep a házbeli esernyőket ingyen szokta -reparálni. - -Elhallgattam, gondolván, hogy miért rontsam egy kiképzett és alkalmas -esernyőművész tekintélyét. Tőlem művészkedhetik a világ végezetéig -esernyői tekintetekben. Nem is szóltam azután erről többet. - -Később is láttam azután Juont a konyhában néhányszor, de azt is -hallottam, hogy nem valami jól élnek. Az asszony idősebb volt, mint a -férfi és féltékenykedésekkel gyötörte a csinos Jánost. Alighanem talán -el is váltak, az asszony a szolgálattal felköszönt, elment s ezután -ismét nem hallottam semmit Jánosról. - -Egyszer kint a tanyák között megyek az úton, gyalog, igyekezvén valahova -az apostolok lovain. Hétköznap, ha nincsen valamerre a környéken -hetivásár, néptelenek ezek az utak, mert mindenki a földeken dolgozik. -Már messziről látni, hogy jön szemközt egy ember, nem tanyai, mert -pantallóban van, meg keménykalapban, a hátán nagy batyu és sokféle -ligő-lógó holmi. Miféle gyalogkereskedő lehet ez? Mert nem igen járnak -így a tanyák közt. Gyűrűs zsidó már régen nincsen ezen a tájon, az -olajkáros is kiveszett, sőt az ablakostót, meg a drótostót is -ritkaságszámba megy. Az edényféle elég olcsó, nem igen drótoztatják már, -ha eltörik, kivetik a szemétre s újat vesznek. Ha ablak törik ki, -vásárolnak hozzá üveget, meg kittet a városban s beablakozzák maguk. Még -a tanyai boltban is lehet kapni ablaküveget, olyan aprókat, amilyen a -tanyákon szokott lenni. Jó az oda, mert úgyszólván csak télen -tartózkodnak a szobában, meg éjszaka, amikor tudvalevőleg nem túlságosan -sok szükség van ablakra. - -Szóval hát kiféle lehet ez a kereskedelmi vándor? Rongyszedő nem lehet, -mert a tanyán nincs rongy, ott minnenféle elszakadt gunyát felhasználnak -valamire. Kötöző-madzag lesz belőle a karózott gyümölcsfához, vagy bél a -legrégibbfajta világítóeszközhöz, a tatarhoz, vagy pedig a felhasogatott -rongy-szalagokat egymás végébe varrják s van hozzá értő mester, aki -ezekből a rongyokból lóravaló pokrócot, meg ágyravaló terítőt sző. -Kiféle hát ez a gyalogvigéc? - -Mikor közelre ér, megemeli a keménykalapot és örvendező hangon kiáltja: - -– Jónapot kivánok! - -Hát a Juon volt. Hátán esernyők, meg különféle sétálós órák, kakukos, -meg nem kakukos, azután viaszkos vászonban olcsó amerikai -csengetyűs-órák. - -– Hát maga? - -– Hát így – mondja. – Járom a tanyákat. Esernyőt reparálok, órát -javítok, meg árulok is. - -– Azután meg lehet ebből élni? - -– Meg – mondta bizalmasan. – Csak bánni kell tudni a néppel. Nem szabad -semmit sem magasra taksálni. Becsületes munkát kell végezni. - -– De gyalogolni sokat kell, úgy-e? Nem nehéz a cókmók a hátán? - -Nevetett. - -– Kicsit nehéz, – mondta – de ez nem lehet másként. Nekem pénz kell, -mert én önálló akarok lenni. - -– Miféle önálló? Önálló esernyőművész? - -– Nem – mondta ugyanazzal a határozottsággal, amint mondta egykor az -istállóban: én tudni akarok németül, én bún akarok németül tudni – én -önálló órásmester akarok lenni. - -Elkezeltünk, sok szerencsét kívánva a derék, törekvő embernek. Azután -megint nem hallottam felőle jóideig. De egyszer bent a városban az utcán -járván, egy kis boltajtó fölött látom a friss cégtáblát: Regyep János -órásmester. Elvállal mindennemű javítást, pontosan és olcsón. - -Hát csakugyan ez is a Juon volt. - -De nem telt bele sok idő, a kis bolt eltünt. Nem gondolom, hogy meghalt -volna Juon, vagy letört volna. Hanem inkább előbbre ment. Nem tudom -biztosan, de úgy vélem, hogy még találkozni fogok az életben a Juonnal. -Hogy gyárigazgató lesz-e vagy bányatulajdonos, halászati bérlő-e vagy -villamtechnikus, az nem tudható. De annyi bizonyos, ha akármiféle -foglalkozásban lesz, a munkáját mindig _bún_ fogja elvégezni. - -Mert mégis csak ez a fődolog. - - - - -Mezei dolgok réti emberekről. - -Ami a réteket illetné, rétek ma már csak imitt-amott találhatók, amik -vannak, azok sem az igaziak. Kicsik már és vékonyak, mert az ember -elfogta a víztől a réteket különböző furfangokkal. A víz hatalmas volt -és terjeszkedő. Nyár közepén, szárazság idején megvonult a mederbe, hogy -messziről nézve bárki azt hihette volna, hogy ha jól nekiszalad, át is -ugorhatná: a víz ilyenkor gyermekies álmokat alszik. Más időben -földuzzadt és elhatalmasodott, a partra kilépett és tovább legelt. -Kiment a rétbe, rokonait, az elhagyott mocsarakat új vízzel köszöntötte, -körülölelte a nádasokat, megmosta tocsogó, apró hullámaival a fák -törzseit és rejtelmes, titokzatos csendű vízi életet csinált a sumárok, -morotvák, erdők messzi tájain. Utját nem állta más, csak a magaslatok, -amik maguktól voltak ott, ahol voltak, mert nem vitte őket oda senki. -Úgy álltak ott, ahogy időtlen idők előtte odatétettek menybéli hatalmak -által s ezek ellen küzdeni valamit merne-e bárki is? Nem mertek az -emberek, inkább tökéletesen bele voltak állapodva, hogy úgy helyes -minden, ahogy van, hogy a víznek maradjon hatalma, de annak a határát -magának a földnek a tulajdon hatalma szabja meg. Igy volt ez sok ideig, -mígnem a föld hatalmát a földtől elvette az ember és harcba állott a -vízi világgal. Az embernek kevés volt a föld és sok volt a víz, próbálta -tehát, hogy elvegyen ennek a birodalmából valamit. Mint a pusztaszéli -nem egyeneslelkű ember, aki évente el-elszánt a szomszéd földjéből -egy-egy barázdát, azonformán lépésről-lépésre próbálgatták elvenni a víz -birodalmát. Sáncokat emeltek elibe, előbb csak a kisded nyúlgátakat, -amiket nem azért neveznek nyúlgátaknak, mintha nyulak volnának, hanem -azért, mert nyúlnak, azután azokat a nagyobb sáncokat, amiket ma már -csak alvótöltéseknek hívnak, végezetül pedig amazon nagy, földből -készült óriási kígyókat, amelyek a vizek mentén mint várfalak haladnak s -amiknek a tetejéről, ha kocsival lefordul az ember, tökéletesen biztos -lehet afelől, hogy sehova máshova nem hull, hanem egyenesen a jólelkű -angyalok szelíd ölébe esik. No így elvették a víztől a hatalmát, -valóságosan elvették az uradalmát, a birodalmát, a királyságát, nem -maradt meg belőle semmi. Rétjei elfoglaltattak. Elveszett réti hala, -vizi madara, a víz összezsugorodott, ma semminek sem hívják, gúnyosan -úgy nevezik: vizecske s régi ereje elől néma rettegéssel csak akkor -menekül a hatalmas ember, amikor a lázadó vizecske zavaros hullámait -messze a partokon túl eleven halál gyanánt minden élőkre kiveti. - -Mondhatnánk ugyan erre a beszédre Tóth Suhajda Sándorral egyetértőleg -azt is, hogy nem igaz ebből a beszédből semmi, mert két vége van a -beszédbeli botoknak is és éppen az ellenkezőjét is lehetne mindezeknek -gondolni. Ez teljességgel igaz, de éppen ezért nyilvánvalóan áll -Vecsernyés Mihály elmélkedése is, amely szerint szükséges az, hogy a szó -ne egyezzen. Mert ha nincsenek egymással ellenkező észjárások és a -szavak olyképpen egyeznek, hogy mindenki egyformán gondolkozik, akkor -apránkint elfelejtünk beszélni. - -De annyi mégis mindenképpen igaz, hogy elvesztek a nagy rétek, amiken -régente különös emberek éltek. Itt-ott ugyan maradt ilyen erdős és nádas -réti táj, a fák ezen erdőkben már mind óriások. Rejtélyes sűrűségek -vannak itt. Vadul nő bennük a kék szeder, amely olyan, mintha lábai -volnának, magátul halad és iszalagos folyondárjaival maga is erdő az -erdőben. Öreg fák korhatag belsejében akkorák az üregek, hogy el lehetne -bennük laknia annak, akinek más barlangot nem adott a sorsa. Aki úgy -élt, mint a remete; voltaképpen nem is mások ezek, mint a remeteség -maradványai. Honnan kerültek, miként támadtak, azt nem tudni. De éltek, -elbújva a világtól, a réti erdőkben, ahol nem kereste őket senki, nem is -bántottak semmit. Csak éppen annyit, amennyi a megélhetéshez kellett. -Valami gunyhót tákolt össze magának, csinált magának -tapogató-szerszámot, amivel a csekély vízben a halat foghatta, tőrrel -megfogta a madarat, ha kellett, némely fogását arravetődő paraszti -vadásznál, halászembereknél elcserélte sóra, dohányra. Azután így élt, -amíg bírt, ha meghalt, sem törődött vele senki, testét a tavaszi kiöntés -vize elsodorta a folyóba, a nagy temetőbe. Vagy úgy lehet, ha vackát -üresen találták, hogy nem is halt meg, csak elvándorolt. Megunta a -vidéket és más tájra ment, mert az ilyen magános életet élők nagyon -szeretik a kódorgást. Minden holmija elfér egy tarisznyában, főzőedénye -egy bogrács vagy az se, hanem csak egy csupor; ennyi holmival könnyű új -lakást keresni. - -Nem lehet megmondani, hogy mi viheti az ilyen elhagyatott, magános és -kietlen életre az embereket. A régi réti halász, meg a vadászó ember -nagyon megszokta a kint való tanyázást, lehet azután, hogy a felesége -elhalt vagy elhagyta vagy a családja elpusztult, ilyenkor azután kivette -magát a rét rejtelmes világába végképpen, télre és nyárra egyaránt. A -másikat talán a lelkiismeret üldözte oda, mint Káint a bűne. Az ötvenes -években az algyevi rétségeken volt egy ilyen magának való ember, aki egy -ladikban élt, azt húzta-tologatta a sekélyes parti vizeken ide-oda a nád -között. Öregek beszélték, hogy az örökös vízben való járástól olyan -fényesre vált a bőr a lábszárán, mint a halé. Ennek a sorsáról annyi -tudatik, hogy a német világban a zsandárok valami cserkészés alkalmával -agyonlőtték. (Adjon az Isten neki örök nyugodalmat.) Hát mi viszi az -ilyen embereket az ilyen életbe? De néha csodálatos lakásoknak -csodálatos lakója akad. Volt már úgy, hogy családos embert is találtak, -olyant, aki egy mindenkitől elhagyott fakunyhóban húzta meg magát. -Valaha superok laktak ott, apróbb hajókat csináltak, csónakokat -barkácsoltak, azok készítettek oda rossz deszkadarabokból egy -gulibaformát. Azután elmentek onnan, mert nemcsak a nagy halak eszik meg -a kis halakat, hanem a nagy hajók is a kis hajókat. Elmentek hát a -superok, otthagyták üresen a gulibát. Azután ment arra vándorlásában a -bujdosó ember, az asszony, meg a gyerek, akik fölfogták lakásnak a -faházat és éltek benne abból, amit a réti növény meg a víz adott. Éltek, -községet, rokont, szomszédot nem ismerve, nem tartozva senkihez és -semmihez, az ember halászott, a gyerek madártojások után kutatott a -nádasban, az asszony csinálta az ételt. Mert a tojást meg lehet a szabad -tűzön is sütni, ha előbb sárba rakják s úgy vetik a tűzbe, valamint a -kenyértésztát meg lehet sütni a melegített kövön, ha előbb alkalmas -födőt készítenek hozzá az égetett sárból. Igy laktak ott, amíg el nem -takarodtak, hogy máshol verhessenek tanyát. De nem igen lehet már, mert -kihal a rét, elvesz az erdő, elhagyott gulibák összeomlanak. Van azután -olyan magának való ember is, aki hajóban lakik. A hajó valamikor, -régebben, összeütközött egy másik hajóval, azóta a partszélen hever és -pör alatt áll. Hogy ki nyeri meg a pört, az nem tudatik, de a hajó -szépen megsüppedt a fövényben, ha a víz kilép a partra, csak az a kis -ház látszik ki belőle, amelyben a kormányos lakott. Hát ebbe -beleköltözött egy bujdosó ember s lakja télen-nyáron. Ez arról -nevezetes, hogy ha segítségkiáltást hall, fuldoklót menteni rögtön -odasiet, továbbá, hogy olykor deákul beszélget önmagával, mert valaha -kispap volt. Élete egyéb regényeit azonban, mint valami koporsó zárja -magába az elsülyedt hajó. - -… Réti megbúvó ember, amint az erdőben kutatott és járt a szederbokrok -sűrűjében napi élelme után, a bozótból panaszos, síró gyerekhangot -hallott. Ment utána s ijedten hallgatta. Mi hoz ide gyermeket az -elhagyatott, a világtól elszakadt útjába? De csak kereste s meg is -találta a bokrok aljában, már félig aléltan elterülve. Valami úriforma -gyerek, úgy valahogy négy esztendő körül. Nem lehet más a története, -minthogy hazulról elcsatangolt, lepkét kergetve játszadozott, azután -valamerre talán kutyák riasztották meg, menekült előlük, végül az erdőbe -jutott s itt eltévedt végképpen. Éhségében az epret kezdte szedni, de -aztán elfáradt, föl-fölbukott az indákban, kezét, arcát a tüskék -kisebezték, azután már nem bírt továbbmenni, nem is tudta merre, hát -leroskadt s miután anyuskáját hiába kiáltozta volna, már csak aléltan -nyöszörgött. Az ember, aki a társadalomból önként kizárta magát, -megdöbbenve nézett a különös leletre és sietve emelte karjába a -gyermeket. A kis fiú nem rémüldözött, a gyermekszem a bozontos, -koldusforma emberben meglátta a megmentőt s a nyakába akasztotta a -karját. A réti lakó szíve megdobbant, mert előle még a kivert kuvasz eb -is futni szokott. - -Kérdezte aztán, hogy hogy hívják. Hát Józsinak. Aztán hol laknak. Hát -egy házban. Aztán merre? Hát azt már nem tudta, csak mutogatott erre, -arra, – óh, kis bolondom, – mormogta az ember – ha te nem tudod, én hogy -tudjam? - -A gyermek már egy éjjelt az erdőben töltött, mert délután szaladt el a -mezőn a pillangó után: fáradt volt és tűzben égett. Az ember vitte a -gunyhója felé, az erdőt elhagyta, a nádas vizében lépdelt tovább s -vigyázott, hogy a sás levele a gyerek arcát meg ne vagdossa. A gunyhóban -leültette a vacokra s adott neki, amije volt, vizet, epret, vadalmát, -szedett papsajtot, aztán tüzet rakott a nádtövekből és tojást is sütött. -Közben nem győzte a gyermeket nézni, amint eszik, mert jól esett neki az -étel s vadalmát meg papsajtot bizonyosan nem evett még. A gyerek aztán -fáradtan lehúnyta szemeit és elnyúlt a vackon. Az ember a kabátját -terítette rá s a gunyhó előtt nádat vetett a tűzre, hogy a füst -távoltartsa a szúnyogokat. Igy ült a tűz mellett, virrasztott s olykor -nézte a gyermeket, kinek hálótermébe a nagy lakoma után lámpa gyanánt a -kelő hold bevilágított. - -Ráért gondolkozni a holdas éjben a réti ember, hogy a gyermekkel mitévő -legyen. Bármennyire rettegett is attól, hogy emberek közé menjen, reggel -útnak kell vele eredni, az bizonyos. Aminthogy hajnalban levette a -gyermekről a foszladozó takaróruhát, felköltötte a fiút, kínálta megint -eperrel, aztán a karjára vette s vitte a nádas vizéből kifelé. - -Valamerre menni kell vele. S a nád szélére érve, megállt, hogy -gondolkozzon, hova és merre vigye. Ekkor az erdőből emberi alakok -tünedeztek elő és kiáltás hallatszott: - -– Megállj! - -Ugyancsak eldörrent egy puska is. - -Most asszonyi sikoltás szólt: - -– Ne lőjjenek, ne lőjjenek! - -A gyermek szíve pedig repdesni kezdett örömében s a csavargó karjáról a -maga karját nyujtva amarra, kiáltozott: - -– Anyuskám, anyuskám! - -A réti ember letette a gyermeket a földre s megvárta, amíg amazok -közelednek. Közben a lábát nézte, amelyet sörét ért s vérezni kezdett. - -Jöttek vagy hatan, a gyermek apja, anyja s néhány béresforma puskás. A -gyermek az anyjához futott. Az apja lihegve mondta: - -– Azt hittük, rabló cigányok vitték el. Már tegnap óta keressük. - -– Nem, – felelte a réti ember – nem rabolták el. Elkódorgott. Tegnap -estefelé találtam meg az erdőben. Már alig volt benne élet. - -A gyermek anyja, boldogan szorítván magához a kicsit, rémüldözve nézte -az elhagyatott embert, bozontos haját, rongyos ruháját. - -– Kicsoda maga? – kérdezte. - -Az ember oda sem nézett, csak kurtán mondta: - -– Csavargó. - -A gyermek apja azonban ismerte a réti embert. Tudta, hogy nem az. - -– Réti ember, – mondta neki – miért él ilyen életet? Jöjjön közénk, adok -én rendes foglalkozást magának. Maga megmentette a gyermek életét, mi -hálával tartozunk… - -A réti ember szemközt nézte a gyermek apját. Véres lábára mutatva, -szólt: - -– A hálát már megkaptam a puskából előbb. - -Megdöbbenve néztek oda mindenek. A gyermek apja szinte siránkozva -mondta: - -– Nem akartuk, lélekre mondom, hogy nem akartuk. De annál inkább jöjjön -velünk, a sebet gyógyítani kell. - -A réti ember mosolygott egy kicsit s a fejét rázta: - -– Majd rágok rá – felelt – egy kis sóskalevelet. - -A szeme még a gyermekre tévedt egy pillanatra. Megfordult és szétnyitván -maga előtt a náderdőt, birodalmába lépett vissza. Abba az életbe, amely -szomorú, rideg, nyomorult és elhagyatott, de ahol nem parancsol senki -más, csak az egyedül hatalmas Isten. - - - - -Ló nem való korcsmaszobába. - -Kint a mezőkön úgy szokás az, hogy szombaton délután megszünik a földben -való munka. A szőlőben, a gyümölcsösben sem dolgoznak. A szombat délután -már valahogy beletartozik a vasárnapba, mert akkor már a rávaló -készülődések folynak. Az udvart felsöprik, hogy az ünnepre tiszta -legyen. Az asszonyok meszelnek. Az alföldi tanyák azért olyan fehérek -mindig, mert a faláról szombaton délután eltüntetik azt a piszkot, ami -esetleg a héten át rákerült. A lányok vasalnak, kötőt, fejkendőt, -pántlikát, hogy másnapra készen álljanak. Az ember széjjelnéz a -szerszámai között, ami hibás, azt kijavítja, a baltát, metszőollót -megköszörüli s dohányt vág, ha van miből. - -Ha mindezzel megvan s még sincsen este, elmegy a korcsmába, szót érteni. -Ott találkoznak többen, hogy megcsinálhassák a hétvégi beszélgetést: -kinek milyen sora volt az eltelt hatodfél nap alatt, ki mit dolgozott s -mibe akar a jövő héten kezdeni. Ez azért is jó, mert itt tanácsokat -lehet kérni és adni a dolgok mibenléte felől. Az egyik ember többet tud, -mint a másik, ez onnan van. - -Ilyképpen a jelen esetben is öt-hat pusztaszéli ember találkozik a mezei -bormérésben egy-egy pohár ital mellett. Kisebb fajta gazda, különösen ha -szőlője nincsen, otthon nem tart bort s így egy héten egy pohár jól -esik, ha még olyan rossz is. Amint hogy az ilyen helyeken jó bor ritkán -szokott lenni. - -Hát beszélgetnek. Látszik különben az ablakon, hogy jön Csúzi András is. -Csúzi egy kissé távolosabbra lakik, lóháton jön ennélfogva. Nem valami -díszesen ugyan, hanem csak úgy, mint szombaton délután szokás. Csak úgy -– a kötőfék szára a ló szájában, nyereg gyanánt pedig valamely régi, -szétszakadt subának a darabja van a hátára kötve. De jó ez így is, mert -András úgy sem akar itt parádés lófuttatást csinálni. - -Megérkezik. Van valami sövény a csárda előtt, a lovat ahoz köti, ő maga -belép. Jó szívvel fogadják, mert András aféle jókedvű, tréfálkozó ember, -amúgy meg esze is van neki. A korcsmáltató oda viszi neki a borát az -asztalhoz. - -– Igyék kend – biztatják. – Hiszen van kendnél pénz bűven. - -– Az ám, – mondja Csúzi – helye van bűven, de pénz nem nagyon. Vasárnap -váltottam föl egy tízfilléröst, azután már csak imitt-amott van belőle -valami. - -No így nevetgélnek s beszélnek mindenféle bolondságokat előre-hátra. -Tréfáikban, adomáikban nem sok változatosság foglaltatik, körülbelül -mindig ugyanazokat mondják el, de úgy kell annak lenni, hogy vagy -elfelejtik egyik hétről a másikra, vagy pedig el sem felejtik, de mégis -nevetnek rajta, ha újra hallják. Ha valami fölvevős kártyát játszanak és -a fölvevőnek nem sikerül a színre való vágás, akkor azt mondja: - -– Ez bevágott a színbe! – S csendesen utána teszi: – De a fás színbe! - -Ez „hallhatatlan“ jó mondás. Egy-egy játék ideje alatt tízszer is -mondják és mindig olyan jókat lehet rajta nevetni, hogy „szinte -mögfájdul az embörnek bele a haskérge“. Ilyen egyszerű dolgok történnek -és ez a mulatság. El sem lehetne gondolni, hogy az ilyesmiből veszekedés -is támadhat. Pedig igen. Például: Csúzi András leteszi a pénzt a borért -az asztalra és azt mondja: - -– No én már elmék. - -Tartóztatják, hogy ne menjen el. Maradjon még egy fél literre. - -– Maradjék kend, nem öszik mög a kutyák a tanyát. - -– Majd mögönnék, – véli Csúzi – ha mind a négy sarka szalonnával volna -bekenve. - -De azért nem akar maradni, hiába szólnak újból neki. - -– Vár az asszony – mondja, hogy a távozáshoz valami okot adhasson. - -Ezzel azonban nem sokat ért el. Azt felelik vissza nagy -egyértelműséggel, hogy hát hadd várjon az asszony. Nem akar itt úgy sem -senki eléjféledni, egy óra hosszat pedig várhat még az asszony, azért -nem dől össze a világ. - -– Nono – mondja András, mert elvégre a tekintély abban is fentartandó, -hogy nem az asszony viseli otthon a kalapot. – Hanem – teszi hozzá kis -vártatva – szél van, a ló mög ide van kötve a sövényhöz. - -Csúzi azt hiszi, hogy ezzel az érvvel már csakugyan hat a többire. -Azonban nem egészen így van a dolog. Mert bár csakugyan esti szél van s -a ló kint van a szélben s nem azért dolgozott a ló egész héten át, hogy -most ilyen sarcoltatásban részesüljön szombaton délután, de azért minek -menjen el Csúzi András? Mondja is neki egy ember: - -– Azért ne haladjék el kend. Inkább hozza kend be a lovat a szélrül. -Elfér itt köztünk. - -Az ötlet többek részéről helyeslésre talál. Inkább a ló jöjjön be, mint -András haladjon el, mert akkor ki mond ezentúl olyan hallhatatlan -szépeket. András látván a bizalomnak és szeretetnek ilyen -megnyilvánulását, kimegy a pejlóért, elköti a sövénytől és bevezeti az -ivóba, mindenek nevetésére. (No, majd lesz erről a jövő héten mit -beszélni.) - -A ló egészen rendesen meg van bent a korcsmában. Mikor bemegy, prüsszög -egyet-kettőt, mint ahogy a lónak ez szokása, ha födél alá ér. Még a -tulajdon istállóját is azzal üdvözli, hogy a belépéskor trüsszent neki -egyet. Csendes állat ez, nem ijedezik, megáll az asztalnál és legyezgeti -magát a farkával. Sok bent ilyenkor a légy, a szél mind befújja. A ló -veri is ennélfogva a lábával a padlót. - -A csárdásné bejön s látja a lovat a házban. Azonnal sugdos valamit az -urának, hogy ez már még sem járja. Az ő házukkal ilyen -tisztességtelenségek. Azután a szikelt padlót mind fölveri a lábával. - -Ahogy az asszony mérgeskedik, egyszerre haragos lesz a csárdás is. Most -már ő is mondja, hogy ez nem járja. Nem engedi magát megszégyeníteni. -Rendes ember többet nem is jön ide, ha az eset hírét meghallja. - -– Ugyan ne lármázzon kend, – csitítja Csúzi – hiszen a ló is vendég. - -A korcsmárosné mérgesen kiált közbe: - -– Ha vendég, fizessön. - -– De ha nem iszik, mit fizessön? - -– Helypénzt fizessön! - -– Úgy van, úgy – szól haragosan a csárdás is. – Helypénzt. - -– Hát mennyit? – kérdezi Csúzi. - -A csárdás még dühösebb: - -– Két koronát fizessön. Ezért a szégyönért! - -Csúzi erre szó nélkül a mellényzsebbe nyúl és kifizeti a két koronát. - -Eleinte azt hiszik a népek, hogy ez tréfa. De amikor a csárdás el is -teszi a pénzt, egy-két ember fölzúdul, hogy ez már nem járja. - -– Ez zsarolás! - -De vannak mások, akik azt kiabálják vissza, hogy ez nem zsarolás. Ha -olyan úr a ló, hogy korcsmába jár, fizessen. - -A lárma egyre hangosabb s kezdődik a tülekedés a szokásmódon: egy -asztalt fellöknek, néhány széket a földhöz vágnak s jól meghúzgálják -egymást. - -A ló ezt látván, önként kimegy az udvarra a szobából. Az okos Csúzi -utána megy, fölül rá és elhajt rajta. - -Az ok eltávozván, megszünik az okozat. Az emberek már nem hajigálják az -üveget, hanem mennek haza. De még az úton is nagyon lármáznak egymásra. - -Ez a baj. Szombat estén kint a tanyák vidéke nagyon csendes, mert minden -munka áll s a szó messzire elhallatszik. - -Arra halad egy csendőr. Hallja a zajgást, látja, hogy a csárdából -jönnek: no itt bizonyosan verekedés volt, aminek utána kell nézni. -Bemegy a csárdába, ott éppen akkor teszik rendbe a fölforgatott szobát: -le sem lehetne az ügyet tagadni. Tehát a jegyzőkönyv fölvétetik, a -résztvevők beleiratnak, a csárdás felhivatik, hogy a jegyzőkönyvet, mint -panaszos, írja alá. - -– Nem írom én, – mondja a csárdás – én nem panaszolok senkit. - -– De kára volt – véli a csendőr. - -– Hát négy pohár, egy félliteres üveg, meg egy ablak. Vasárnap délután -majd mögfizetik. - -De a csendőr nem enged. Itt muszáj aláírni. Azért van a jegyzőkönyv, meg -azért van a meghatalmazási papiros. A csendőr addig követelőzik, hogy a -csárdás csakugyan odaírja a papirosra a nevét. - -S a pör ezzel megindul. - -Csakhogy más egy városi pör s más egy pusztaszéli pör. Mert például mi -lesz ebből az ügyből? A csendőrségtől a járásbírósághoz megy, ahol a -törvényes eljárás megindul. Szép hosszú hivatalos címe van a törvényes -eljárásnak. Úgy szól: idegen ingó dolog szándékos és jogtalan -megrongálásának vétsége. - -Tárgyalás lesz bizony ebből. Az idézések kimennek a pusztaszélre, -külön-külön mindenkinek, mert ez olyan dolog, hogy ebben érdemes másfél -napig idézőpapirosok hordozgatásával foglalkozni. - -A csárdás is megkapja a pecsétes levelet, de meg is mondja a -kézbesítőnek, hogy ő ugyan a messzi városba ezért a haszontalanságért -nem megy be. - -– Hiszen a káromat már meg is fizették, – mondja – hát minek menjek. - -A kézbesítő a vállát vonogatja: - -– A kend dolga, ha nem megy be. - -A többi azonban bemegy a városba, ahol a bíróság van. Csekély hatvan -kilométer a távolság, ami a pusztai viszonyok szerint annyit jelent, -hogy két napon alul nem lehet megjárni. Ami megint annyit jelent, hogy -fejenkint két napi munka is elvész. - -Megjelennek tehát a népek, heten. Ebből négy ember a tanu, három meg -vádlott. Panaszos azonban nincsen, minélfogva az ügy nem is tárgyalható, -kivéve abban, hogy az összes fölmerült költségek a meg nem jelent -panaszos nyakába esnek. A vádlottaknak nem járna se útiköltség, sem -napszámpótlás – mivelhogy azonban már nem vádlottak, mert nincsen -panaszos: hát nekik is jár. - -Koponyánkint tizenhat korona az útiköltség, meg hat korona két napra jár -az elveszett munkabér után. Ez hétszer számítva, százötvennégy koronát -jelent, amit a csárdásnak kell megfizetni. Mert a törvény: törvény. - -Mint látnivaló, itt a város és a puszta között megint lényeges -különbségek vannak. Ha valaki széles jókedvében a városon bemegy lóval a -korcsmába, az: virtus. Ellenben ha a pusztán történik meg ez a -csárdában, akkor annyi pénzbe kerül a mulatság, hogy az árából másfél -olyan girhes lovat lehetne venni, mint amilyen a Csúzi Andrásé. - - - - -Asztag-égés. - -A hosszú életnek egyik titka gyanánt a köhögést is emlegetik, mondván, -hogy aki sokáig köhög, az sokáig él. De nem mindenkivel van ez így, mert -van, akibe beleszárad az egészség s mulnak el a napok felette -nyomtalanul. Különösen úgy a pusztán van ez így, ahol az emberek egy és -ugyanazon dologban élvén, voltaképpen észre sem veszik, hogy -megöregszenek. Ott olyan egyforma minden s egyik hét úgy halad el, mint -a másik. A nap nyáron itt kél fel a tópart felől, télen emerre a kiserdő -táján s ez a hatvan évekkel ezeknek előtte is így volt. A hold lám -változandó, de mégis mindig csak ugyanazon utakat járja, az anyabürgék -ha megöregszenek, eladódnak s helyettük a fiatal bárányok lesznek -anyabirkák, hogy idővel szintén eladódjanak. Igy van ez mindennel, a -dolgok egybefolynak, határkövekül maradván csak néhány emlékezés jó és -rossz napokra: bő termés, szárazság, lakodalom, születés, halálozás s -más egyéb ilyen esetek, amikről valóban nem lehet mindig tudni, hogy -melyik közülök a szerencsés és melyik a szerencsétlen esemény. - -Igy például, aki egy majorságban tölti el az életét elejétől végig, -annak miként állt hetven évig a világ? Született és megmaradt. Nem -vitték el azok az ártó rémek, boszorkányok és kisértetek, amelyek az -apró gyerekek után ólálkodnak s az öreg erdő korhadt fáinak oduiból -azonnal előbújnak, ha valahol születés történik és ott röpködnek -halálmadár és denevér képében a ház fölött s hallatszik a szél szavához -hasonló panaszos sivításuk, ha a szenteltvíz és a keresztbe tett seprő -erejénél fogva annak a küszöbén átsuhanni nem bírnak… - -A gyermek így megmarad, ha egyébként is arra van teremtve, hogy -megmaradjon. Idő multán már a pulykát s a libákat őrzi a mezőn s őszi -szélben, tavaszi esőben, nyári tűző napfényben testi ereje gyarapodik. -Nől s midőn már a négy ökörre való nagy ostorral is tud kongatni, -hivatalba lép, mint kisbéres. Ez valóságos hivatal, mert olyan -uradalmaknál, ahol nyugdíj jár a cselédnek, a nyugdíjra való jog a -kisbérességtől kezdődik. Nem csoda, ha a fiú komoly méltósággal látja el -a rábízott ügyeket s az anyja is olyan tisztelettel néz rá, mintha -papnak készülne. Igy telnek az idők, suhannak az évek s rendes -béreslegény válik a gyerekből. Ebben az időben történik a -megfeleségesedés, mert megházasodásról szó sem lehet. Azután jönnek az -élet eseményei, gyerekek születnek, némely része megmarad, míg elhal az -a része, amelyik nem volt életrevaló. Aki közülük felnő, idővel szintén -kisbéres lesz, majd béres, azután szintén megfeleségesedik: így -formáztatja magát a változataiban az élet. Maga az öreg ilyenkor már nem -egyszerű béres, hanem vagy öreg-béres, vagy faragó béres, vagy belső -kocsis, vagy lovascsősz, vagy pedig a szalmáskertnek a csősze, hol is -úgy parancsol, mint a király szokott a birodalmában. Jár-kel, vigyáz -tűzre-vízre, nappal az igáknak jelöli meg, hogy melyik kazalból kell -hordani, éjjel pedig őrizetet tart kutyáival lopók és gyujtogatók ellen. -De mert az élet kereke egyre halad, idővel ebből is kikopik, nem bírja -már a járást, az éjszakázást, elérkezik a nyugdíj ideje s így támad az -egykori kisbéresből nyugdíjazott csősz. - -Mit tud az ilyen ember csinálni? Hova menjen? Az egész életét egyazon -majorban töltötte, a leányok férjhez mentek szerteszéjjel, a fiú más -majorban béreskedik, vagy úgy lehet parádéskocsis a kastélyban, hogyan -élhessen tehát az ilyen öreg, aki egy gazda szolgálatában vénhedett meg? -Falura menni nem tudna, szédülne a feje ott a sok ember között s idő -előtt halálra válna a házban való lakás szokatlan kényelmei miatt. Mert -az ilyen ember télen sem szokott szobában hálni, akkor is kint alszik az -ereszet alatt, padon, subában. No és most nyugalomba vonulván, mit -tegyen? Ő maga bizonyára nem tudja, de azért van az uradalmi tiszt, -azért járt iskolába, azért van neki esze, hogy kitalálja. Meg is teszi. -Mindig van az úgy, hogy buzaasztagok, szalmakazlak valahol a majortól -messze vannak egyberakva kint a földeken. Hát azt is csak őrizni kell. -Hát elhuzatnak oda az ökrökkel az öregnek egy kerékre járó kis házat, -egy szoba az egész, éppen csak hogy megfér benne egy ember, az öreg -azután abban lakik és számlálja csendesen, hogy mennyi napja van még -hátra. Kenyeret visznek neki, kopolyakutat maga ás magának, konvencióban -kijár a liszt és szalonna; voltaképpen duplán nyugdíjas az ilyen ember -és királyi életet él a fölöttéb kedvelt magányosságban, a föld illatai -között és a nevető csillagok ezrei alatt, amelyek e helyen mind tisztán -csak neki világítanak. - -Rákóczi Mihály tehát ebben a sorsban élt, ebben töltötte kedvét, olykor -körüljárta a buzakazlakat és szorgalmasan pipázott. Kis veres -cseréppipájával társalkodott, ült a ház előtt a széken, a kutya -lekuporodott mellé a földre, söpörte a farkával a homokot, a fejét a -gazdája ölébe tette s nézett reá beszédesen. - -Ilyen alkalommal történt, hogy Mihály felugrik a székről, rohanni akar -előre, de felbukik a tulajdon lábaiban; rettentő Isten, ég a buzakazal! - -Ég-e? De ég ám! És azután van itt ilyenkor valami tennivaló? Dehogy van, -hát mi volna? Nincsen az a záporeső, amelyik elbirná ezt a tüzet oltani. -A meleg lángok megforgatják a levegőt, szelet csinálnak, a szikrák -röpdösnek át a többi kazalra s rövidesen tűzlángban van minden. Lehet ez -ellen tenni valamit? Már látszik a pusztán, hogy valahonnan vágtat -errefelé két csendőr, látszik az is, hogy a major felől szintén vágtatva -halad errefelé a segédtiszt és Mihály a kerekesház falához támaszkodva -hajtja le öreg fejét azzal a gondolattal: az élők világából miért nem -szólított el a jó Isten még tegnap, mielőtt ez a szégyen velem megesett -volna? - -Hát vágtathatnak a lovasok, mert hiába vágtatnak; a munkájuk hasznához -akár kocogva is jöhettek volna. Mert segíteni a bajon úgy sem tudnak -semmit. Csak az előljáró csendőr táskájából kerül elő a kis szolgálati -könyv, hogy beleírja azokat az adatokat, amik a járásbírósághoz -szerkesztendő jegyzőkönyv megrendíthetlen alapjául szolgálnak. - -Miféle szél hozta éppen most erre ezeket a lovasokat? Miért nem jártak -ebben az időtájban másfelé? Ezt az ördög tudja csak. Mert ha nem látják -meg a tüzet, nincsen semmi baj. A buzakazlak biztosítva voltak, a kárt a -biztosítótársaság kifizeti és rendben van a dolog. A csendőrnek azonban -kötelessége a bűnt keresni, hát keresi is. A bűnt ebben a formájában úgy -hívják, hogy a gondatlanság által okozott tűzvész. - -– Mert az úgy van, segédtiszt úr, – mondja az előljáró csendőr a -majorbeli ifjúrnak – hogy gondatlanok az emberek. Pipára gyújtanak és -eldobják az égő gyufát. A gyufa meggyújtja a száraz füvet, a tűz lassún -ellegel a kazalig, azután akkor itt a baj. - -A csendőr Mihályhoz fordul: - -– Persze maga is eldobálta az égő gyufát? - -Rákóczi Mihály mint a félbolond bámul a lovaskatonára. Jóformán nem is -érti, hogy mit beszél, csak legyint egy nagyon szomorúat a kezével a -tüzes, forró, meleg levegőbe. Elméjében csak az a gondolat jár, hogy -miért kellett megérnie ezt a szégyent. Könnyei omolni kezdenek, a -majorbeli ifjúr a vállára teszi a kezét: - -– Ne sírjon Mihály, ne sírjon. Azon úgy sem változtathat, ami történt. -Azután nem készakaratból történt… - -Készakarat… Mihálynak csak most ötlik az eszébe, hogy talán még abban is -gyanuba fogják, hogy ő maga gyújtotta föl a kenyéradó gazdája vagyonát. -A szálas vén ember teste megreszket az erős zokogástól, két könyékkel -borul a kerekesház fafalához s ott sír keservesen. - -Azonban nem, ez nem úgy van. Mihályt senki sem gyanusítja rossz -szándékkal. De a csendőr a gondatlanságot megállapította, arról, mikor a -falujába hazaért, jegyzőkönyvet szerkesztett s beküldte a városba a -bírónak. A bíró meg tárgyalást rendel és kimegy a pusztába a levél -Rákóczi Mihálynak és a major öreg tiszttartójának, hogy az ügyben -ítélkezés lészen, arra megjelenni tartoznak. - -Igy lett hetvenkét éves korában Rákóczi Mihály leveles ember. Ez különös -kifejezés; más nyelvre talán aligha lehetne lefordítani. Megszégyenítő, -megbélyegző mondás. Az a leveles ember, akinek a hatóságokkal meggyűlt a -baja. Akit ide-oda citálnak törvény elé, akinek sok pecsétes levelet -küldenek. És a jeles nap előző estéjén izen az öreg tiszttartó az öreg -Mihálynak, hogy háljon bent a majorban, majd reggel együtt mennek kocsin -a messzi vasúthoz s onnan a vaskocsin be a messzi városba – törvény elé. - -És állnak a törvény előtt. Mihály sohasem látott ilyesmit. - -A lelkében olyasvalamit érezhet, mint akit ártatlanul akasztani visznek. -Kábultan hallgatja a kérdéseket, amiket a bíró a szándékosság felől a -tiszttartóhoz intéz. - -– Szándékosság? – mondja ez. – Szó sem lehet róla. Negyven évig szolgált -a kezünk alatt. Becsületes ember. Az eset után két hétig mindennap jeget -küldtem neki a veremből a fejét borogatni, mert azt hittük, hogy -megbolondul. - -Ez a rövid védőbeszéd elég arra, hogy a bíró a szándékosság gyanuját -tovább ne feszegesse. Jön azonban a gondatlanság kérdése. A bíró -felolvassa a csendőr jegyzőkönyvét, hogy Mihály eldobta az égő gyufát s -ebből származott a veszedelem. - -– Én? – kérdezi az elszomorodott Mihály. – Én? - -– Hát hiszen kendről beszélünk – mondja a bíró. - -Mihály hallgat. Hol az egyik lábára áll, hol a másikra. Öreg -tiszttartójára tekint: - -– Mit mondjak erre tekintetös uram? - -– Az igazat mondd, Mihály, az igazat. - -– Hát ha az igazat mög köll vallani, nem üsmeröm én a gyufamasinát. -Nincs is masinatartóm. Mióta élök, mindig acéllal szoktam a pipára -csiholni. - -No, ehol van ni. Most meg a bíró van már kétközben. Ilyen körülmények -között Mihály csakugyan nem dobhatta el a gyufát, sem égve, sem -ojtottan. Azonban a csendőrség levelének is becsületet kell szerezni. -Mondja hát a bíró: - -– Adja kend elő Mihály a pipáját. - -Mihály a pipát előhúzza a kabátja belső zsebéből. Régi kis veres -cserépdarab. Kurta, gyürüceszár van benne, amit a pusztai ember maga -szokott a bokorról vágni és maga is süti ki a belét tüzes dróttal. -Mihály szeme szeretettel legel az öreg barátkozó eszközön s félve -nyújtja oda a bírónak: hátha nem adja vissza? - -Nézi a pipát a bíró. Lefelé fordítja, rázza, lotyogtatja. Ráhúzza a kis -rézkupakot s megint csak rázza. Hát amint lotyogtatná, a rossz kupak, -amit amúgy is csak az imádság tart az ócska készségen, hozzányúlás -nélkül is kinyílik. Azután lecsukja a bíró megint, de hiába csukja, mert -visszapattan magától. Ha nem pattan is vissza, olyan görbe az oldala, -hogy nem fedi be a pipa tetejét; abból ugyan a parázs mindig kieshetett. - -– Hát ehol van ni, öreg – mondja a bíró. – Itt van a gondatlanság. Hát -szabad a szérűskerti csősznek ilyen pipából pipázni? Amelyikből -lépten-nyomon kihullhat a parázs? - -Mihály nézi a bírót, de leginkább a pipát, ahogy jár a bíró kezében. Hát -mit rá nem fognak? Lám, milyen a világi élet. Csendes elszomorodással -mondja: - -– Van vagy harminc éve, hogy használom ezt a pipát. De soha az én kezem -alatt tűz nem támadt. - -– Hát egyszer történik az, ami még sohasem történt – mondja a bíró. – -Mert csak a pipa okozta a tüzet, nem más. Hát én csak megbüntetem magát -ezért a gondatlanságért, hogy ilyen rossz kupakot tartott a pipán. - -A vén nyugalmazott cseléd megrendül. Az öreg tiszttartó is nyugtalanul -néz a bíróra: hiszen ha ezt az embert becsukják, ez élve többé nem mer -hazakerülni. A bíró mondja tovább: - -– Megbüntetem száz koronára, de egyúttal mindjárt el is engedem a -büntetést. - -Mihály e szavak hallatára a gondolataival igen csak kétközben van. Mert -úgy gondolta, hogy vagy felakasztják, vagy eleresztik. Most azt hallja, -hogy meg is büntették, meg nem is. A gazdájára néz, a tiszttartó -mosolyog azon, hogy a kecske is jóllakott s a káposzta is megmaradt. -Mihály nekibátorodva tesz néhány lépést az asztal felé és nyúl a pipa -után. - -De a bíró ráteszi a füstölőszerszámra a kezét: - -– A pipát pedig bűnjelként lefoglalom és az iratokhoz mellékelem. Most -már elmehet öreg. Nincsen több dolgunk egymással. - -Mihálynak a pipa felé nyújtott reszkető karja lehanyatlik. Fájdalmas, -búcsúzó tekintetét a rabságba jutott cserépből való élettársra veti, -akivel a szabad mezőkön oly sok időt békességben töltött. Akihez ő -beszélt s aki a füstje által az ő beszédére felelt. Most válni kell a -törvény rettentő hatalma folytán. A vastag ősz bajuszba a szemekből két -öreg könnycsepp szalad s onnan a földre hull. Mihály lassan megfordul s -tétován nézi, hogy melyik ajtón menjen ki. Nem sok válogatás van a kettő -között. Elmegy az egyikig, megfogja a rézkilincset, már menne is kifelé, -de az ajtófélből megindult, könyörgő szavával még egyszer visszafordul: - -– A szár nem találtatódott hibába. A szár nem bűnös. Legalább a szárat -tessen hát visszaadni… - - - - -Kutyák dolga. - -Disznót lopni, tehenet lopni, lovat kötni: nehéz mesterség, de azért -van, aki ért hozzá. Ugyan egy ember csak a lókötéshez érthet. A -disznólopáshoz már két ember kell, legalább két ember, meg kocsi. A -malac mindjárt sivít, ha megfogják és fölemelik, ennélfogva a lopásához -még külön olyan szíjszerszám is kell, amivel előbb a száját bekötik, -hogy ne ordíthasson. És kocsira kell tenni, mert nagyon lassú a járása: -az üldözők hamar utólérhetnék a tolvajt. A tehén lopása is bajos. -Szintén lassú a járása. A birka elhajtása hasonlóképpen kockázatos -foglalkozás. Elhajtása csak falkánként volt szokásos, akkor is csak úgy, -ha valamely más, közeleső falkába bele lehetett csapni. Ha a lopott -jószág annak a tömegében eltünhetett. Ellenben az egy darab birkát lóról -lopták. Akár nappal is megtette a vakmerő betyár. Nekivágtatott a juhász -szemeláttára a falkának, a nyeregből lehajolt, belekapott a markával a -birka subájába, magához emelte s elnyargalt vele. Ha a kutyák engedték. -Mert a régifajta nagy juhászkutya, amelyiknek már divatja múlt, ha -utólérte a tolvajt, fölugrott utána. Vagy a ló nyakába, vagy a lovas -combjába akasztotta bele a fogát. A fokossal volt szokás ellene -védekezni, amely a nyeregre volt akasztva. Mert van kézbeli fokos, meg -van nyeregbe való fokos is. - -A lovat lopni könnyebb volt. Az futós. Rossz lovat, gebét nem szokás -lopni, ezt legföljebb a cigány lop, mert az rá van kényszerülve. Ha jó -lova van a kocsi előtt, mindjárt gyanus, míg a gebéről elhiszik, hogy az -a becsületes tulajdona. Más ember azonban csak jó lovat lop és azzal -messzire el lehet szaladni, egy nap alatt el lehet rajta érni a Tiszától -a Dunáig. - -Ami a lovat az ellopatás elől védte volna, a béklyó, szintén kiment már -a divatból, mint a nagyfajta juhászkutya. A régi acél-béklyónak -valamennyinek külön lakatja volt, mint a vaspénztáraknak. Az ilyen -béklyós lovat éjjel a mezőről csak úgy lehetett elhajtani, ha -kettéreszelték a béklyó láncát. Mert máskülönben nem tudott futni. -Ráadásul volt is ennek a béklyónak egy külön tudománya, valamikor -hallottam is a fortélyát, de elfeledtem. A vasbéklyót valamikor főzni -szokták. Azt feledtem el, hogy miféle folyadékban főzték, csak annyit -tudok, hogy az ilyen béklyót azok a ráspolyok, amelyek a tolvajnép -kezeügyében voltak, egyáltalán nem fogták. Nem lehetett a ló lábáról -lereszelni, minélfogva nem lehetett a lovat ellopni. - -Vannak ilyen elfeledett paraszti titkok. Sokan ugyan azt mondják, hogy -csak mesebeszéd az ilyesmi és a valósághoz semmi köze sincs. Pedig ez -nem egészen így van. Nemrég mutatta be Budapesten a lovasrendőrségnél -egy patkolókovács a tudományát, hogy a rakoncátlan, vad lovat -megjuhászítja a szemébe való nézéssel. A szilaj ló a tekintettől -reszketni kezd s azután kezes báránnyá válik, a patkolásával soha többé -nincsen baj. Hát ez is valami régi virtus maradványa lehet, egészen -hasonlatos a kutyaszelidítés fogásaihoz. - -Mert van olyan ember, aki előtt nem létezik mérges kutya. A nagy -komondorok között van olyan veszett természetű, hogy némelyike kutyább, -mint a farkas. Van a házőrző fajtájában olyan vad, hogy örökké, -éjjel-nappal, télen-nyáron láncon van valahol a tanya sarkában és pedig -rövid láncon. Az ilyennek az ételt-italt is úgy kell gereblyenyéllel -elébe tolni, mert máskülönben még az ételadó gazdasszonyába is -belekapna. Mégis van ember, ismeretlen ember, aki aznap járt először -abban a tanyában s mégis megteszi, hogy kimegy a kutyához, leoldja a -láncról, ölbe veszi és beviszi az ereszet alá az asztalra. Ott leteszi. -A kutya egy darabig úgy fekszik az asztalon, mintha agyonverték volna, -akkor hirtelen nagyot ordít, elszalad s csak napok mulva mer mutatkozni -a tanyaudvarban, mikor már az éhség beveri. - -A kutya csodálatos jószág. Talán alighanem ilyen csodálatos a többi -állat is, csakhogy az ember a kutyával foglalkozván legtöbbet, arról tud -leginkább mesélni. Beszélni és beszélni. Néha nem lehet tudni, mi a -szóbeszédekből az igaz, de annyi bizonyos, hogy a teljes kételkedésnek -nincsen helye. Mert különös tudományai és észjárásai vannak a kutyáknak. -Néha hihetetlenül ostoba. Például ha pusztaszéli tanyák nagy komondorai -megtámadnak éjjel az úton valamely gyalog-utast, az aligha menekül ki a -foguk közül megtépázatlanul, ha ólmosbot, vagy fokos van is a kezében. A -kutyák úgy rohannak rá, mintha lovassági attakot csinálnának, még akár -le is veszik a lábáról az embert. Ellenben, ha a megtámadott emberben -van annyi hidegvér, hogy se meg nem fut, se nem csapkod a botjával maga -körül, se nem kiabálja, hogy csiba te, coki te, hanem csendben leül a -földre, akkor a száguldó komondorok hirtelen megtorpanva megállnak s -olyképp morognak, hogy az meglepetést, csalódottságot, meg félelmet -mond. - -A földön ülő egykedvű embertől, aki nem kiabál rájuk, nem is csapdos -feléjük, megrettennek és valami különösen fenyegető dolgot sejtenek -benne. - -Egy ideig tisztes távolból körülülik, nézik s olykor panaszos morgással -szólnak egymáshoz. Nem fér a fejükbe, hogy hogyan ül ez itt most a -földön, mikor pedig az előbb még két lába volt, amin járt? - -Azután hirtelen összenéznek és elóvakodnak. Van eset rá, hogy ilyenkor -egymás között összevesznek, kutyaszokás szerint mindig a másiknak a -nyakát igyekezvén elkapni: ez a veszekedés bizonyság arra, hogy eltérő -véleményeik vannak afelől, hogy miféle holmi lehet az a valami, amelyik -amott szótalanul ül a földön? Bár vesztett csaták után az embereknél is -meg szokott történni, hogy összevesznek azon, hogy ki volt a hibás. -Ilyenkor a kutyák is éppen ezen veszekednek, azzal a különbséggel, hogy -ők csak egymás nyakára, míg az emberek az egymás becsületére törnek. - -Némelyik dologban csodálatosan nyomon járnak az eszükkel, más dolgot -pedig éppen nem bírnak fölérni ésszel. A tanyai kutya némely dolgokkal -annyira tisztában van, hogy például néha jobban tudja a gazdája -földjének a határát, mint maga a gazda. Pontosan csak a határig ugatja a -közön haladó utast, ott beszünteti a kiabálást s nyugodtan tér vissza -abban a tudatban, hogy a reá vonatkozó föladatnak eleget tett, a többi -már a másik kutyának, a szomszéd kutyájának a dolga. Fülel, hogy a -szomszéd kutya végzi-e rendben a kötelességét. Ha kiáltását hallja, -megnyugszik. Ha nem hallja, ő maga néhány hosszút kiált ébresztőül, -mondván: talán alszol, te lator. Ha pedig hallja a szomszéd kutya -szavát, megnyugszik s a tanyában a gazda térdére fektetve a fejét, a -szemével kérdezi: dolgomat vajjon rendben elláttam-e? - -Ugyanez a kutya egy előtte hirtelen kinyitott esernyő láttára rémülten -riad meg, ijedtében hátrafelé bukfencet vet, elszalad s azután tovább, -ameddig csak él, a kinyitott esernyőt mindig földöntúli lény gyanánt -tiszteli, elkerüli s csak messziről morog rá. - -Hogy áll most már a kutya esze? A mult évben egy gazdálkodó barátom -innen a szegedi földről Erdélybe küldött ajándékba egy kutyát, vasúton. -A vasút el is vitte a kutyát, szép alföldi állat volt, tág, síma mezőink -levegőjéhez szokott. Odaért, ahová kellett, a vasút kiadta az új -gazdának, az új gazda köszönő levelet küldött érte – és a kutya egy -hónap mulva itthon volt a szegedi felső földeken azon a tanyán, amelynek -az udvarában született. Gyalog jött haza, miután vasútra nem telt neki s -különben is kérdés, hogy ha van is pénze, a szeme beszédét megértették -volna-e a vasúti hivatalnokok, hogy ez a kutya nem máshova, hanem ezen -országnak minden szép földjei közül éppen csak a jegenyenyárfás vidékek -felé igyekszik. Ezt bizonyára nem értették volna sem a kutya szeméből, -sem a nyafogásából a vasutasok, minélfogva a kutya gyalog jött haza s -bár nemcsak pénzzel, de a pontos katonai térképpel sem rendelkezett, egy -reggelen csontig soványodva, össze-vissza marva, de boldogan, az otthoni -tanyának a küszöbére lefeküdhetett. - -Mondhatják azok, akik e pár sor írást olvassák, hogy ez a történet talán -nem is igaz. Mondhatom pedig, hogy a hazajáró kutya gazdájának a -beszédében egy árva garas ára okom sincsen kételkedni. - -De másfelől is: mennyi balga kísérlet történt már a macskának zsákban -való elvitelével. Mert tudvalevő, hogy a megvásárolt, vagy ajándékba -kapott macskát zsákban szokás elvinni az új helyre, mert máskülönben -hazaszökik onnan. Ha módjában van látni az utat, mikor viszik, akkor ő -azon vissza tud jönni akár a negyedik faluból is s egyszer csak ott -nyávog az ablak alatt, hogy eresszék be. Ugy látszik, az ilyen macska -éjjel utazik, mert nappal csak megfognák valahol, vagy pedig útközben -megtépnék a kutyák. Tehát éjszaka a sötétben halad és mégis hazatalál. -Sokan azt mondják erre is, hogy ez nem hihető. Pedig dehogy. Még arra is -van eset, hogy a zsákban vagy ládában elvitt macska is hazaszökik. Addig -csavarog, bujdokol, csatangol, hogy egyszer csak otthon van. - -Egy tacskóforma kis kutyánkat tavaly nyáron kivitték a tanyára. Csak úgy -pár hétre, vakációzni. A kis kutya nagyon szomorú sorsban ért oda. Mikor -elindultak, a kocsis lábainál ült a kis saroglyában s láthatólag örült -az utazásnak. De alig hogy a városon kívül ér a kocsi, a kis kutya -meglát egy magához illő másik kis kutyát az úton. Társalkodni óhajtott -azonnal s az apró meggondolatlan kiugrott a kocsiból. Előre ugrott, -minélfogva a lovak közé esett s a ló lába berugta a kerék alá. Átment -rajta a két kerék, az első is, a második is és a kis Sajó, a gyerekek -Sajócája, Sajóca-Majócája élettelenül nyúlt el a kerékvágás porában. A -kocsi megállt. Itt hagyják-e? Nem lehet az. Jó kutya volt. S ámbár -szokatlan dolog döglött kutyával utazni, fölvették a kocsiba, hogy kint -majd a homokban elföldelik. Ugy feküdt a kocsiban az alcserényen, mint a -lövött nyúl szokott. De a kocsizás sokáig tart, mert a tanyai kis ház -messze van s az út rossz. Elég az azzal, hogy a kutya életre ébredt. -Erőtlen volt ugyan, a kocsiból is úgy kellett levenni, alighanem néhány -oldalbordája betört. Letették az ereszet alá egy pad végébe, a kutya ott -volt egy hétig, de nem evett. A második héten már mozgott, tejjel -traktálták. A harmadik héten kiment a födél alól s ismerkedett a -kintvaló, láncrakötött kollégákkal. A harmadik hét végén hazahozták, de -a kocsi nem azon az úton jött haza, amerre ment. Válogatni kellett az -útban, hogy melyik kevésbé rossz, mert mi úgy vagyunk az utakkal, hogy -ha rosszak is, de büszkék vagyunk arra, hogy hála Istennek, van bennük -mit válogatni. A kutya tehát kifelé menet nem tudhatta a a rendes utat, -mert féldöglötten hevert a kocsi fenekén, visszafelé jövet pedig nagy -kerülő úton, ismerős birtokosok engedelmével, a tanyaudvarokon való -áthajtással érkezett haza a tizennyolc kilométernyi távolságról. - -Mégis, alig hogy néhány napig itthon éli világát, egyszer csak eltünik a -Sajóca-Majóca a háztól. Hát hova lett? Hát ördög tudja. Alighanem -odakószált és elfogta a gyepmester, pedig medália volt a nyakában. Hát -már éppen arról volt szó, hogy keresni kell a sintérnél a kutyát, amikor -valami dologban hazajön a szőlőkapás a tanyáról s a többek között -tudatja, hogy kint van a Sajó. Hejnye, fene teremti. Hát hogyan ment ki? - -– Alighanem gyalog gyütt – véli a kapás. - -– Hát aztán mit csinál? - -– Hát társalkodik a többi kutyával. - -No ez így volt és a kapás részére utasítás adatott, hogy mihelyst olyan -lesz az út, hogy kocsi is jöhet rajta, a Sajócát okvetlenül beküldje, ha -akár a saroglyához kötve is. - -– Ügön – mondta a kapás, aki különben is értelmes ember, mert -szanitéc-katona volt s egyidőben Szentmihálytelkén lakott, ami pedig már -majdnem falu. - -Mire azonban a vincellér kiment a maga birodalmába, a Sajó már hazatért. -De milyen Sajó volt ez! Első sorban csontig sovány. Azután a lábai tele -bozóttal és tüskével. A fülei véresek. A vállán egy akkora hasított seb, -hogy az ember két ujja belefért a sebhelybe. - -És ez a Sajóca összetörve, betegen, bágyadtan hazavánszorgott és a házba -betért. Mondják neki: - -– Hát előkerültél, te ronda? - -Sajóca meglapul a konyha kövén és vállának véres sebét mutatja. Jó, jó, -azt úgy is tudjuk, hogy erre tojássárgája kell ólomecettel. Hanem hát -miért mentél ki a tanyára, te hitványság? Jönnek a gyerekek és a szemére -vetik: mink szeretünk, te rossz kutyus és mégis itt hagytál bennünket, -te gyalázatos, piszkos kutya. - -A Sajó a hátára fordul, a két lábát imádkozás-formán összeteszi és azt -mondja halkan, kutyanyelven: - -– Pardón – kögyelöm, fölség… - - - - -Kocsival. - -A régi igazság azt adja tanácsul az utas embernek, hogy télen -kenyeredet, nyáron subádat el ne hagyd. Télen ugyanis senkisem olyan -bolond, hogy a subáját elhagyná, mivelhogy az ilyenkor nagyon szükséges -eszköz. De a tarisznyáját elfelejtheti és abból nagy bajok támadhatnak. -Persze ez nem erre a mostani világra értendő, úgy bent a városokon, ahol -minden második ház vendéglő, hanem amarra a kintvaló életre, a -mezőségekre és elhagyatottságokra, azokra a vidékekre, ahol néha még a -madár sem jár. - -Minélfogva, ha pusztai útra indul az ember, az nem egészen úgy megy, -hogy hozz egy fiákkert, azután ha hoz a cseléd, abba csak beleül az -ember és rendelkezik, hogy hé kocsis, hajts ide vagy amoda. Nem bizony. -Pusztai úthoz különösen így már kései őszi időben, egészen más dolgok -kívántatnak. Most szép őszi időt adott a hatalmas Isten. Olykor ugyan -van egy kis esőcske, de az szintén okosságból van, mert egy kis esőcske -kell a földecskének. Fölfordulnak tőle a mezei egerecskék és ez jól -történik. Marad még belőlük úgyis elegendő. De mikor nincsen eső, akkor -olyan szép ez a tágas alföldi miegymás, ez a kevert holmi: fák, tanyák, -kutyák, emberek, lovak és szelídtekintetű, gyönyörű szemű tehenek. -Hajnalban némi köd legel és a tanyaházak kéményeiből a füst a földre -száll. Illata tiszta, e füst szagáról meg lehet ismerni, hogy -szőlővenyige tüzéből származik. Azt mondja a kocsis: - -– A szőlővenyigének még halott korában is bor szaga van. - -Lehet. Sőt talán bizonyosan úgy is van. Az ilyesmin el lehet elmélkedni, -mikor a lovak a kocsi előtt lassan húzzák a homokot. Voltaképpen a -kocsit húzzák, de ez a tanyai kocsi oly könnyű szerszám, hogy ha jó útja -van, szinte magától is szalad, míg a homokon alig mozog, mint állóvizen -a nehéz bárka. Mert ellentáll a homok s a ló ilyenkor nem is a kocsit, -hanem a homokot húzza. - -Ej, micsoda utak ezek néha a mély homokban. A ló habos, a kocsis meg, -amennyire csak tud, káromkodik. Rettentő kijárt utak vannak. A könnyű -pusztai úti szerszámok vékony kerekei kivájták, mélyre csinálták. Ez az -a bizonyos út, amire a német ezt mondja, hogy Hohlweg. Nem maguktól -teremtek ezek. Hanem az talán így van, hogy amióta bejöttek Árpádék ide, -erre a földre, folyton ezt az utat használták és az út apránként ebben a -munkában elkopott, lemélyült s már rendes szóval valóban útnak sem lehet -nevezni. - -Itt a régi világ útjain járunk. Más ez. Mennyivel más. Ha Pesten kétórai -dolgom van, reggel hat órakor indulok s este hat órakor itthon vagyok. -Ellenben, ha csak egy órai dolgom van szeretett fővárosunkban, akkor -ráérek délelőtt tíz órakor indulni s este hat órakor csak itthon vagyok. -De a mezőségeken ez nem így van. Az utak elvégzéséhez hosszabb idők -kivántatnak. Ezért azután nem szabad elfeledni azt a tarisznyát, amiben -a köznyelven elemózsiának nevezett holmik foglaltatnak. - -Az is különös tudomány, kellő szakértelemmel állítani össze az -elemózsiát. Ezt iskolákban nem tanítják, a megfelelő ismeretek csak -gyakorlat útján szerezhetők be. Abált szalonna például nem jó, mert az a -tarisznyában megpuhul. Továbbá a rozskenyér alkalmasabb, mint a szép -fehér selyemcipó, mert a pusztai szél keresztülfúj a tarisznyán, s -kiszikkad benne a selyemcipó. Ennélfogva csak rozskenyér, felebarátaim. -Rozskenyér és sonkacsülök, ez ajánlatos. Továbbá bicska és dugóhúzó. E -dolgok odakinn néha többet érnek, mint a világ minden más hasznos -dolgai. - -Sokszor lehet hallani, különösen hegyvidéki ember szájából, hogy az -alföld unalmas. Hogy lapos és nincsen benne változatosság, mint a -hegyekben. Ott az egyik szikla ilyen, a másik amolyan, váltakoznak a -patakok, erdők. Míg emitt mindig csak a sima táj, mindig csak egyforma -apró tanyák, egyforma jegenyés udvarok, amelyekből mindig egyforma -kutyák csaholnak ki az útra. Pedig talán ez nincs is egészen így. Minden -tanya másforma, mindeniken van mit nézni. Mert még a boglyát sem egészen -egyformán rakják, az udvarokba a fákat egyik másként ülteti, mint a -szomszéd. Egyik nem törődik a madárral, a másik meg a gólya fészkét is -odadrótozza a kéményhez, hogy a téli szélviharok el ne vigyék, amikor -azután a szegény gólya hazajövetelkor csakugyan nem találná honát a -hazájában. Ahogy a kocsi halad, van mindig valami ilyesmin elnézelődni -való. Nyáron az egész tanya élete ott játszódik le az udvaron: ott -látni, mit főznek, mikor mostak és száradni a nap elébe terigetett -fehérruhák mutatják meg, hogy gondos-e a gazdasszony, vagy sem. - -A tanya homlokzatára fűzött cérnagurigák azt hirdetik, hogy ott varrógép -van a háznál; ha sok a guriga, az megint azt mutatja, hogy ugyancsak -szorgalmas varrókisasszony az eladó leány. És a mezőkön is van mit -nézni. Hogy ki, hogyan használja a földet. Mit vetett bele. A szántás -hantjai megmutatják, hogy milyen a gazda igyekezete, vasekéje van-e -neki, vagy még ama régi. Mert van még régi is. Van nagyon régi is, -amelynek az ásóvasa is fából van, csak egy vasból való papucsforma van -reá szerkesztve. Ez ugyan már nem nagyon járja, de néha akad. - -Az azonban igaz, hogy az ilyen nézelődésbe az utak is beleszólnak. A -régi úton, ahol a kocsi lassan halad, inkább be lehet tekinteni a -tanyákba és a földbe. A műúton már gyorsabban mennek a lovak s az -útszéli megnézni valók csak úgy elsuhannak. Azután a műútnak az a -szokása, hogy ha csak lehet, egyenes. Nem kanyarog, nincsenek -görbületei, nagyon egyenes. Olykor nagy darab szántóföldeken megy -keresztül, gazdag emberek birtokain, ahol sem jobbról, sem balról nem -lehet semmit sem látni, csak az egyforma szántást, az egyforma -vetéstáblákat: ezt a tulajdonosnak nézni bizonyára igen kellemes, de az -utasnak nem. Az ilyen utakba marsoló katona is belefárad. Szívesebben -csinál hosszabb menetgyakorlatot kanyargós, tanyákkal beépített utakon, -mint az egyenes műúton, amely nagyon egyhangú s nem lehet róla mit -látni. - -Ilyenféle panasz azonban most adódhatik elő, mert az utunk a pusztába -visz. A külső füves térségekre, ahol már ritkábbak a házak, de szép a -mező és ahol olyan tiszta a levegő, hogy a tenger levegője semmivel sem -különb, ahol módfölött való egyszerűségek uralkodnak. - -Csakugyan, erre már ritkulnak a tanyák. Némelyik valamely bucka -oldalában félig a földbe van építve. A pionnérok lakóhelyei ezek, akik -haladnak befelé ásóval és ekével a szűz, töretlen pusztába. E tájakon -valaha községek álltak, amiket leginkább a török pusztított el. A régi -magyar észjárás a kis községeket szerette, amikben maga kormányozta -magamagát. A töröknek meg nem tetszett erre a sok apró községre ügyelni: -elpusztította belőlük, amit bírt s inkább nagyobb városokba verte össze -a megmaradt lakosságot. Igy e helyek a földdel egyenlővé tétetének s a -pusztában az emberek helyét elfoglalta megint a farkas meg a sas -vezetése alatt az állatok népe. Most megint megy visszafelé a dolog. A -nép újból halad kifelé és ekevasak fényesednek meg a földben, amely -évszázadokon át töretlen volt. Jönnek a népek, mennek a népek. Mennyi -nyugszik belőlük e néma mezők földje alatt! Hányadikan vagyunk mink már, -a mostaniak, akik újból e föld hátának hasítására visszatérünk? Ki -tudná? A töretlen mezőkre való bevonulásnak nem lesz-e megint az a vége, -ami eddig volt? Az ilyen gondolatok önkéntelenül támadnak, mert -évezredek néma csendje fekszik a tájon. - -Ér az ilyen elmélkedés valamit? - -Jobb volna az ilyesmiről nem is tudni semmit. - -Lám a kocsis, mint gyakorlatias gondolkozó, az ilyesmire nem sokat ad. -Félfüllel visszahallgat a hátulsó ülésre, az ottvaló beszédre, azonban -nem szól semmit egy ideig, mert az urak dolgába avatkozni kocsisembernek -nem illik. De azért esze neki is lehet és a gondolatszabadság, legalább -a koponyákon belül, még mindig megvan. Gondolkozik. A katonaság -fényesíti az elméket s Antal barátunk katona volt. Huszárkatona volt. -Még pedig, mint mondja a nemzetiségi vidékről idekerült ember sajátságos -észjárásával: nem honvédhuszár volt, hanem valóságos magyar huszár. Már -most ezen minőségben egy hadnagynak volt a szolgája. E hadnagy azonban -herceg volt, valóságos ténybeli herceg, hosszúnevű német von und zu, egy -nagy orr és sok vagyon birtokában. Ez a ritter azután fényesítette Antal -barátunk elméjét. Antal szépen és előkelően beszél s gondolatait rövid -mondatokban tudatja. Most tehát féloldalra visszafordulva az ülésben, -ezt mondja: - -– Nem lehetek egy véleményen tekintetes urammal. - -– Már miért, Antal? - -– Azért, kérem tisztelettel szavaim meghallgatását, mert a termőföld -kihasználása tekintetében véleményeink lényegesen eltérnek egymástól. - -– Halljuk, csak halljuk az eltérő véleményt, Antal. Jó pap holtig tanul. - -Antal a lópokrócok közül, amelyeken ül, krajcáros lapot húz elő. A lap -vezércikkének a fejére nagy betűkkel van odanyomtatva: A húsdrágaság. -Mutatja: - -– Méltóztatik látni? - -– Hogyne. - -– Tehát – folytatja Antal – nem csak én állítom, hanem ezen lap is közli -a közönséggel, hogy húsdrágaság van. - -– Hát az bizony igaz. - -– Sajnosan tapasztaljuk mindnyájan, szegények és gazdagok egyaránt – -véli Antal. – Tehát fölteszem tisztelettel a kérdést, tekintetes és -méltó uraim: örvendjünk-e annak, ha az ekevas egyre jobban hódít tért -nemzetünk szabad pusztáin? - -– Nem örvend neki, Antal? - -– Tisztelettel jelentem jó uraimnak: én nem. - -– Mért? - -– Mert – mondja Antal – jószág legelő nélkül nem képzelhető. Mert minél -több lesz a szántó, annál több lesz a buza, de annál kevesebb lesz a -hús. - -Nem szólunk semmit. A kocsi halad tovább és a homok nyikorog a kereken. - -* * * - -Öt óra óta megyünk. A ló is már habos s embernek is unalmas ez. A mezők -illatai hihetetlen étvágyat gerjesztenek. Éhes itt már mindenki. S a -déltáji nap ugyancsak melegen idebámul. Sugarát ilyenkor más népektől -elvonja és égi szeretettel ránk ereszti. - -Legjobb ilyenkor megállni. Egy erdő árnyéka hivogat. Szép szálas erdő. A -fák mintha integetnének. Ha az utam erre visz, különös szeretettel állok -meg az erdő előtt, hogy a fái közé mehessek. Száz év előtt ültette a -futóhomok ellen való védekezésül egy rokon, aki hites földmérő gyanánt -akkor városi szolgálatban állott. Az öreg erdő fái szép és hűvös -árnyékot terítenek az útszélre és a falevelek barátságos beszédeket -tartanak. Hát itt már megálljunk. - -Meg is állunk. Antal barátunk ezt nem minden öröm nélkül veszi -tudomásul. Előbb azonban, mint rendes kocsishoz illik is, a lovakat -látja el s csak azután fordít gondot a tekintetes és méltó urakra. -Pokrócok és egyéb holmik a földre teríttetnek. Ezeken jó leheveredni. -Vágyó szemmel nézzük, hogy a tanulságos Antal miként szijjalja ki a -saroglya csattjait, eltávolítván azon porfedőt, amely a saroglya -rejtelmes kincseit takarja. Gondos csomagolásban. Vannak, akik a -húsfélét papirosba takarják s úgy viszik magukkal. Mások azt nem -szeretik, azt mondják papirosszaga lesz tőle az ételnek. Ennek -elkerülésére vannak a húskendők, szép tiszta vásznak, amiket leginkább a -takács készít ott, ahol még van takács. Az étel a kendőkben szépen a -pokrócokra terül. Van borocska is és hozzá a legalkalmasabb az a lapos -bádogpohár, amit a katonák is a tarisznyájukban hordanak. Isten szent -segedelmével és áldásával így a táplálkozásba fogunk. Királyi asztalunk -és heverő helyünk a mező, minden füvével egyetemben, fényes világitásunk -a nap s az erdő százados fái adják hozzá az ünnepi sátort. Szép az -ilyesmi. Mindennap csinálva nem volna szép, de így ritkásan, nagyszerű -élvezet. A fákról madarak néznek lefelé, varjúk és más tollas -istenteremtések. Ritkán jár errefelé vadászember, nem igen félnek. A -többi állat sem. Néhány ürge alig harminc lépésnyi távolságra kibújik -földalatti lakásából, kétlábra áll és szorgalmasan fonogat. Ahogy -kiváncsian erre tekingetnek, a szemük fekete gyöngy gyanánt csillan meg -a napfényben. Másként sehol, ameddig így fektéből elláthat az ember, -sehol egy tanya, sehol egy mozgó ember, ez már az igazi puszta. -Elhagyatottságoknak és királyi csöndeknek tartózkodó helye. - -– Csak okos emberek voltak a régi elődök, amikor ilyen helyeken -tanyáztak – véli a társam. Szellős sátorok alatt, isteni nyugalomban. -Hanyatt feküdtek és nézték az eget. - -Ráhagyom, hogy úgy van (mert minek ilyen helyen még beszélni is), -ellenben Antal választékos nyelven nyújt be ellenvéleményt: - -– Nyáron hozzájárulok tekintetes úr tisztelt véleményéhez, de télen nem. -Micsoda viharok süvöltenek itt át, mikor eljön a tél! A fák eltörnek -bele. Hogyan álltak itt meg télen az ősök sátrai? - -Az ám. Még a mostani tanyák is éllel épülnek az északi szél ellen, mert -ha keresztben épülnének, alighanem elhordaná a vihar a tetejüket. Pedig -itt laktak egykoron mások is. Az elődök is, meg más ősemberek, akik még -ő előttük vették tulajdonba ezt a földet, amely most némán fekszik itt -alattunk, mi meg rajta. Mind régi csontok porladnak itt alant, ősi -cserépedények, bronz cifraságok, vas ölőszerszámok társaságában. -Alszanak és a szellő formájában az idők végtelensége suhan át fölöttük. - -Ropog mögöttünk az erdőben a száraz galy, jön valaki. Jön is egy öreg -ember, egy igen idős férfi, fehér a haja, fehér a szakálla, a bajusza -sárgás, ami a pipafüsttől van. Szálas, de sovány, csupa csont, az -ilyenek szoktak sokáig élni, mert ezeknek a csontjai közé odaszárad a -lélek. Nyári, szellős kintvaló ruházatban van, csizma a lábán, mellény a -kebelén, kalap a fejében, lóhajtó ostor a kezében. Aféle tanyai -pátriárka-forma az öreg. Jön felénk. Nézi a lovakat, a kocsit (valami -sokat nem nézhet ki belőlük), azután minket. Ránk köszönt, fogadjuk. -Várja, hogy szóljunk. Azt mondja: - -– Hát mi járatban? Erre mifelénk, ahol a madár se jár? - -– Hát atyus – mondjuk (mert tréfálni is kell) – most nem járunk, hanem -fekszünk. - -– Nono, – mondja most már bizodalmasan, mert mindig a vidámságban van a -bizodalom – az csakugyan látnivaló. Csak úgy, tudják, láttam már régön, -hogy a kocsi erre halad. Úgy véltem, hogy bort szödnek. - -– Nem bizony, atyus, nem abban járunk. Más dolgunk van arra kijjebb. - -– Még odébb? - -– Még. - -– Nono, – mondja – mögengedöm. Csak úgy gondoltam. Hogy talán bort -szödnek. Mert neköm is volna eladó. - -– No nézze csak atyus, nekünk is van az üvegben. De nem eladó, csak -barátságból való. - -Egy pohár bor nyújtatik. Némi húzódozás után (nem azért gyüttem én ide… -kéröm) elfogadja. Le is ül a földre. Olyan könnyesen guggol le, mintha -fiatal pásztorgyerek volna, pedig alighanem van már nyolcvanéves az -öreg. - -– Atyus hány esztendős? - -– Hát bizony – mondta csendesen – már egyik sem hányja a másikat. - -– Nono. De amúgy, mégis, körülbelül? - -– Hát már a nyolcvankettediket taposom. - -Ez szép idő. Ez szép idő nagyon. Hát persze, itt kint. Az más. Itt más -világ van. - -– Atyus itt lakik valahol? - -– Itt, – igenli a fejével – itt túl az erdőn. Itt a tanyám. Abban lakok -én. - -– De néha csak bejár a városba? - -– Nem, – felel az öreg – nem én. Minek? Mit keressek én ott. Az adót -beviszik a fiak. Vagy beviszi az esküdt. - -– Mikor volt bent utoljára? - -Atyus végigsimítja a homlokát a barna kezefejével: - -– Negyvennyolcban. Akkor bemöntünk. Sokan bemöntünk. De azóta nem. -Minek? - -Ez sok idő, hatvanhárom évig nem lenni „otthon“. A dolog azonban -mindjárt másként fest, ha földrajzi szempontból keressük. Ez a puszta, -aminek a földjén most heverünk, már sokkal közelebb esik Szabadkához. -Minélfogva adandó alkalmakkor innen oda szokás járni. Tehát föladódik -atyusnak a kérdés: - -– Hát Szabadkán mikor járt, bácsi? - -Azt mondja az öreg: - -– Hát ott még sohasem. Minek? - -Belenézett a poharába s újból csak úgy magának, csendesen mondta: - -– Minek? - -Elkezelt, elköszönt, elment, eltünt a fák között. Csak azt a kérdést -hagyta ott köztünk megoldatlanul, hogy egyáltalán minek városba menni? -Mikor anélkül is el lehet az ember… - - - - -Tartalom - - Novibazári emlék 1 - Kutyavér a havon 24 - Elmulás előtt 38 - … boldog Isten bírja 46 - Értetlenek az emberek 58 - Külső történetek 67 - Új talicska irányában 78 - A nagyvíz 88 - Levél a pusztában 100 - Vasút akar lenni 111 - Félkézkalmárkodás 122 - Földragasztás irányában 133 - Sabotage 145 - A fórum 156 - Szárazság előtt 164 - Kis török 172 - Borszedés 178 - Látogatás a városban 189 - Földbuvárokról 194 - Öreg búcsus 204 - Mihály szóbelizik 211 - Haladni kell 219 - Kabarézás a csárdában 229 - Egy a nép közül 241 - Mezei dolgok réti emberekről 250 - Ló nem való korcsmaszobába 259 - Asztag-égés 267 - Kutyák dolga 277 - Kocsival 286 - - -[Transcriber's Note: - -Javítások. - -Az eredeti szöveg helyesírásán nem változtattunk. - -A nyomdai hibákat javítottuk. Ezek listája: - -11 |All a fogadás |Áll a fogadás - -43 |Ősszel éri |Osszel éri - -52 |Atokházán |Átokházán - -53 |Atokházán |Átokházán - -56 |Uti. Az |Üti. Az - -83 |Adám mellett |Ádám mellett - -103 |csárdába ár |csárdába jár - -106 |bográcsben |bográcsban - -108 |tanító apam |tanító apám - -121 |annnyi sem |annyi sem - -126 |megszerzézét |megszerzését - -128 |kibúzná |kihúzná - -140 |vasta törzse |vastag törzse - -141 |az emher s |az ember s - -144 |mondtak a csendőrök |mondták a csendőrök - -150 |Alltam is |Álltam is - -151 |megkérdezí |megkérdezi - -178 |Arpa, buza |Árpa, buza - -178 |őszig minend |őszig minden - -190 |Boszniáben |Boszniában - -197 |Ut vele |Üt vele - -215 |mondja mihály |mondja Mihály - -226 |Epp arra |Épp arra - -226 |Oreg asszony |Öreg asszony - -242 |faggyútyertya |faggyúgyertya - -271 |tűvész |tűzvész - -273 |Es állnak |És állnak - -283 |Atment rajta |Átment rajta - -293 |Ot óra |Öt óra] - - -*** END OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK EGYSZERŰ EMBEREK *** - -Updated editions will replace the previous one--the old editions will -be renamed. - -Creating the works from print editions not protected by U.S. copyright -law means that no one owns a United States copyright in these works, -so the Foundation (and you!) can copy and distribute it in the -United States without permission and without paying copyright -royalties. Special rules, set forth in the General Terms of Use part -of this license, apply to copying and distributing Project -Gutenberg-tm electronic works to protect the PROJECT GUTENBERG-tm -concept and trademark. Project Gutenberg is a registered trademark, -and may not be used if you charge for an eBook, except by following -the terms of the trademark license, including paying royalties for use -of the Project Gutenberg trademark. If you do not charge anything for -copies of this eBook, complying with the trademark license is very -easy. You may use this eBook for nearly any purpose such as creation -of derivative works, reports, performances and research. Project -Gutenberg eBooks may be modified and printed and given away--you may -do practically ANYTHING in the United States with eBooks not protected -by U.S. copyright law. Redistribution is subject to the trademark -license, especially commercial redistribution. - -START: FULL LICENSE - -THE FULL PROJECT GUTENBERG LICENSE -PLEASE READ THIS BEFORE YOU DISTRIBUTE OR USE THIS WORK - -To protect the Project Gutenberg-tm mission of promoting the free -distribution of electronic works, by using or distributing this work -(or any other work associated in any way with the phrase "Project -Gutenberg"), you agree to comply with all the terms of the Full -Project Gutenberg-tm License available with this file or online at -www.gutenberg.org/license. - -Section 1. General Terms of Use and Redistributing Project -Gutenberg-tm electronic works - -1.A. By reading or using any part of this Project Gutenberg-tm -electronic work, you indicate that you have read, understand, agree to -and accept all the terms of this license and intellectual property -(trademark/copyright) agreement. If you do not agree to abide by all -the terms of this agreement, you must cease using and return or -destroy all copies of Project Gutenberg-tm electronic works in your -possession. If you paid a fee for obtaining a copy of or access to a -Project Gutenberg-tm electronic work and you do not agree to be bound -by the terms of this agreement, you may obtain a refund from the -person or entity to whom you paid the fee as set forth in paragraph -1.E.8. - -1.B. "Project Gutenberg" is a registered trademark. It may only be -used on or associated in any way with an electronic work by people who -agree to be bound by the terms of this agreement. There are a few -things that you can do with most Project Gutenberg-tm electronic works -even without complying with the full terms of this agreement. See -paragraph 1.C below. There are a lot of things you can do with Project -Gutenberg-tm electronic works if you follow the terms of this -agreement and help preserve free future access to Project Gutenberg-tm -electronic works. See paragraph 1.E below. - -1.C. The Project Gutenberg Literary Archive Foundation ("the -Foundation" or PGLAF), owns a compilation copyright in the collection -of Project Gutenberg-tm electronic works. Nearly all the individual -works in the collection are in the public domain in the United -States. If an individual work is unprotected by copyright law in the -United States and you are located in the United States, we do not -claim a right to prevent you from copying, distributing, performing, -displaying or creating derivative works based on the work as long as -all references to Project Gutenberg are removed. Of course, we hope -that you will support the Project Gutenberg-tm mission of promoting -free access to electronic works by freely sharing Project Gutenberg-tm -works in compliance with the terms of this agreement for keeping the -Project Gutenberg-tm name associated with the work. You can easily -comply with the terms of this agreement by keeping this work in the -same format with its attached full Project Gutenberg-tm License when -you share it without charge with others. - -1.D. The copyright laws of the place where you are located also govern -what you can do with this work. Copyright laws in most countries are -in a constant state of change. If you are outside the United States, -check the laws of your country in addition to the terms of this -agreement before downloading, copying, displaying, performing, -distributing or creating derivative works based on this work or any -other Project Gutenberg-tm work. The Foundation makes no -representations concerning the copyright status of any work in any -country other than the United States. - -1.E. Unless you have removed all references to Project Gutenberg: - -1.E.1. The following sentence, with active links to, or other -immediate access to, the full Project Gutenberg-tm License must appear -prominently whenever any copy of a Project Gutenberg-tm work (any work -on which the phrase "Project Gutenberg" appears, or with which the -phrase "Project Gutenberg" is associated) is accessed, displayed, -performed, viewed, copied or distributed: - - This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and - most other parts of the world at no cost and with almost no - restrictions whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it - under the terms of the Project Gutenberg License included with this - eBook or online at www.gutenberg.org. If you are not located in the - United States, you will have to check the laws of the country where - you are located before using this eBook. - -1.E.2. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is -derived from texts not protected by U.S. copyright law (does not -contain a notice indicating that it is posted with permission of the -copyright holder), the work can be copied and distributed to anyone in -the United States without paying any fees or charges. If you are -redistributing or providing access to a work with the phrase "Project -Gutenberg" associated with or appearing on the work, you must comply -either with the requirements of paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 or -obtain permission for the use of the work and the Project Gutenberg-tm -trademark as set forth in paragraphs 1.E.8 or 1.E.9. - -1.E.3. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is posted -with the permission of the copyright holder, your use and distribution -must comply with both paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 and any -additional terms imposed by the copyright holder. Additional terms -will be linked to the Project Gutenberg-tm License for all works -posted with the permission of the copyright holder found at the -beginning of this work. - -1.E.4. Do not unlink or detach or remove the full Project Gutenberg-tm -License terms from this work, or any files containing a part of this -work or any other work associated with Project Gutenberg-tm. - -1.E.5. Do not copy, display, perform, distribute or redistribute this -electronic work, or any part of this electronic work, without -prominently displaying the sentence set forth in paragraph 1.E.1 with -active links or immediate access to the full terms of the Project -Gutenberg-tm License. - -1.E.6. You may convert to and distribute this work in any binary, -compressed, marked up, nonproprietary or proprietary form, including -any word processing or hypertext form. However, if you provide access -to or distribute copies of a Project Gutenberg-tm work in a format -other than "Plain Vanilla ASCII" or other format used in the official -version posted on the official Project Gutenberg-tm website -(www.gutenberg.org), you must, at no additional cost, fee or expense -to the user, provide a copy, a means of exporting a copy, or a means -of obtaining a copy upon request, of the work in its original "Plain -Vanilla ASCII" or other form. Any alternate format must include the -full Project Gutenberg-tm License as specified in paragraph 1.E.1. - -1.E.7. Do not charge a fee for access to, viewing, displaying, -performing, copying or distributing any Project Gutenberg-tm works -unless you comply with paragraph 1.E.8 or 1.E.9. - -1.E.8. You may charge a reasonable fee for copies of or providing -access to or distributing Project Gutenberg-tm electronic works -provided that: - -* You pay a royalty fee of 20% of the gross profits you derive from - the use of Project Gutenberg-tm works calculated using the method - you already use to calculate your applicable taxes. The fee is owed - to the owner of the Project Gutenberg-tm trademark, but he has - agreed to donate royalties under this paragraph to the Project - Gutenberg Literary Archive Foundation. Royalty payments must be paid - within 60 days following each date on which you prepare (or are - legally required to prepare) your periodic tax returns. Royalty - payments should be clearly marked as such and sent to the Project - Gutenberg Literary Archive Foundation at the address specified in - Section 4, "Information about donations to the Project Gutenberg - Literary Archive Foundation." - -* You provide a full refund of any money paid by a user who notifies - you in writing (or by e-mail) within 30 days of receipt that s/he - does not agree to the terms of the full Project Gutenberg-tm - License. You must require such a user to return or destroy all - copies of the works possessed in a physical medium and discontinue - all use of and all access to other copies of Project Gutenberg-tm - works. - -* You provide, in accordance with paragraph 1.F.3, a full refund of - any money paid for a work or a replacement copy, if a defect in the - electronic work is discovered and reported to you within 90 days of - receipt of the work. - -* You comply with all other terms of this agreement for free - distribution of Project Gutenberg-tm works. - -1.E.9. If you wish to charge a fee or distribute a Project -Gutenberg-tm electronic work or group of works on different terms than -are set forth in this agreement, you must obtain permission in writing -from the Project Gutenberg Literary Archive Foundation, the manager of -the Project Gutenberg-tm trademark. Contact the Foundation as set -forth in Section 3 below. - -1.F. - -1.F.1. Project Gutenberg volunteers and employees expend considerable -effort to identify, do copyright research on, transcribe and proofread -works not protected by U.S. copyright law in creating the Project -Gutenberg-tm collection. Despite these efforts, Project Gutenberg-tm -electronic works, and the medium on which they may be stored, may -contain "Defects," such as, but not limited to, incomplete, inaccurate -or corrupt data, transcription errors, a copyright or other -intellectual property infringement, a defective or damaged disk or -other medium, a computer virus, or computer codes that damage or -cannot be read by your equipment. - -1.F.2. LIMITED WARRANTY, DISCLAIMER OF DAMAGES - Except for the "Right -of Replacement or Refund" described in paragraph 1.F.3, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation, the owner of the Project -Gutenberg-tm trademark, and any other party distributing a Project -Gutenberg-tm electronic work under this agreement, disclaim all -liability to you for damages, costs and expenses, including legal -fees. YOU AGREE THAT YOU HAVE NO REMEDIES FOR NEGLIGENCE, STRICT -LIABILITY, BREACH OF WARRANTY OR BREACH OF CONTRACT EXCEPT THOSE -PROVIDED IN PARAGRAPH 1.F.3. YOU AGREE THAT THE FOUNDATION, THE -TRADEMARK OWNER, AND ANY DISTRIBUTOR UNDER THIS AGREEMENT WILL NOT BE -LIABLE TO YOU FOR ACTUAL, DIRECT, INDIRECT, CONSEQUENTIAL, PUNITIVE OR -INCIDENTAL DAMAGES EVEN IF YOU GIVE NOTICE OF THE POSSIBILITY OF SUCH -DAMAGE. - -1.F.3. LIMITED RIGHT OF REPLACEMENT OR REFUND - If you discover a -defect in this electronic work within 90 days of receiving it, you can -receive a refund of the money (if any) you paid for it by sending a -written explanation to the person you received the work from. If you -received the work on a physical medium, you must return the medium -with your written explanation. The person or entity that provided you -with the defective work may elect to provide a replacement copy in -lieu of a refund. If you received the work electronically, the person -or entity providing it to you may choose to give you a second -opportunity to receive the work electronically in lieu of a refund. If -the second copy is also defective, you may demand a refund in writing -without further opportunities to fix the problem. - -1.F.4. Except for the limited right of replacement or refund set forth -in paragraph 1.F.3, this work is provided to you 'AS-IS', WITH NO -OTHER WARRANTIES OF ANY KIND, EXPRESS OR IMPLIED, INCLUDING BUT NOT -LIMITED TO WARRANTIES OF MERCHANTABILITY OR FITNESS FOR ANY PURPOSE. - -1.F.5. Some states do not allow disclaimers of certain implied -warranties or the exclusion or limitation of certain types of -damages. If any disclaimer or limitation set forth in this agreement -violates the law of the state applicable to this agreement, the -agreement shall be interpreted to make the maximum disclaimer or -limitation permitted by the applicable state law. The invalidity or -unenforceability of any provision of this agreement shall not void the -remaining provisions. - -1.F.6. INDEMNITY - You agree to indemnify and hold the Foundation, the -trademark owner, any agent or employee of the Foundation, anyone -providing copies of Project Gutenberg-tm electronic works in -accordance with this agreement, and any volunteers associated with the -production, promotion and distribution of Project Gutenberg-tm -electronic works, harmless from all liability, costs and expenses, -including legal fees, that arise directly or indirectly from any of -the following which you do or cause to occur: (a) distribution of this -or any Project Gutenberg-tm work, (b) alteration, modification, or -additions or deletions to any Project Gutenberg-tm work, and (c) any -Defect you cause. - -Section 2. Information about the Mission of Project Gutenberg-tm - -Project Gutenberg-tm is synonymous with the free distribution of -electronic works in formats readable by the widest variety of -computers including obsolete, old, middle-aged and new computers. It -exists because of the efforts of hundreds of volunteers and donations -from people in all walks of life. - -Volunteers and financial support to provide volunteers with the -assistance they need are critical to reaching Project Gutenberg-tm's -goals and ensuring that the Project Gutenberg-tm collection will -remain freely available for generations to come. In 2001, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation was created to provide a secure -and permanent future for Project Gutenberg-tm and future -generations. To learn more about the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation and how your efforts and donations can help, see -Sections 3 and 4 and the Foundation information page at -www.gutenberg.org - -Section 3. Information about the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation - -The Project Gutenberg Literary Archive Foundation is a non-profit -501(c)(3) educational corporation organized under the laws of the -state of Mississippi and granted tax exempt status by the Internal -Revenue Service. The Foundation's EIN or federal tax identification -number is 64-6221541. Contributions to the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation are tax deductible to the full extent permitted by -U.S. federal laws and your state's laws. - -The Foundation's business office is located at 809 North 1500 West, -Salt Lake City, UT 84116, (801) 596-1887. Email contact links and up -to date contact information can be found at the Foundation's website -and official page at www.gutenberg.org/contact - -Section 4. Information about Donations to the Project Gutenberg -Literary Archive Foundation - -Project Gutenberg-tm depends upon and cannot survive without -widespread public support and donations to carry out its mission of -increasing the number of public domain and licensed works that can be -freely distributed in machine-readable form accessible by the widest -array of equipment including outdated equipment. Many small donations -($1 to $5,000) are particularly important to maintaining tax exempt -status with the IRS. - -The Foundation is committed to complying with the laws regulating -charities and charitable donations in all 50 states of the United -States. Compliance requirements are not uniform and it takes a -considerable effort, much paperwork and many fees to meet and keep up -with these requirements. We do not solicit donations in locations -where we have not received written confirmation of compliance. To SEND -DONATIONS or determine the status of compliance for any particular -state visit www.gutenberg.org/donate - -While we cannot and do not solicit contributions from states where we -have not met the solicitation requirements, we know of no prohibition -against accepting unsolicited donations from donors in such states who -approach us with offers to donate. - -International donations are gratefully accepted, but we cannot make -any statements concerning tax treatment of donations received from -outside the United States. U.S. laws alone swamp our small staff. - -Please check the Project Gutenberg web pages for current donation -methods and addresses. Donations are accepted in a number of other -ways including checks, online payments and credit card donations. To -donate, please visit: www.gutenberg.org/donate - -Section 5. General Information About Project Gutenberg-tm electronic works - -Professor Michael S. Hart was the originator of the Project -Gutenberg-tm concept of a library of electronic works that could be -freely shared with anyone. For forty years, he produced and -distributed Project Gutenberg-tm eBooks with only a loose network of -volunteer support. - -Project Gutenberg-tm eBooks are often created from several printed -editions, all of which are confirmed as not protected by copyright in -the U.S. unless a copyright notice is included. Thus, we do not -necessarily keep eBooks in compliance with any particular paper -edition. - -Most people start at our website which has the main PG search -facility: www.gutenberg.org - -This website includes information about Project Gutenberg-tm, -including how to make donations to the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation, how to help produce our new eBooks, and how to -subscribe to our email newsletter to hear about new eBooks. |