diff options
| -rw-r--r-- | .gitattributes | 4 | ||||
| -rw-r--r-- | LICENSE.txt | 11 | ||||
| -rw-r--r-- | README.md | 2 | ||||
| -rw-r--r-- | old/68770-0.txt | 4539 | ||||
| -rw-r--r-- | old/68770-0.zip | bin | 92424 -> 0 bytes | |||
| -rw-r--r-- | old/68770-h.zip | bin | 214319 -> 0 bytes | |||
| -rw-r--r-- | old/68770-h/68770-h.htm | 4398 | ||||
| -rw-r--r-- | old/68770-h/images/cover.jpg | bin | 115227 -> 0 bytes |
8 files changed, 17 insertions, 8937 deletions
diff --git a/.gitattributes b/.gitattributes new file mode 100644 index 0000000..d7b82bc --- /dev/null +++ b/.gitattributes @@ -0,0 +1,4 @@ +*.txt text eol=lf +*.htm text eol=lf +*.html text eol=lf +*.md text eol=lf diff --git a/LICENSE.txt b/LICENSE.txt new file mode 100644 index 0000000..6312041 --- /dev/null +++ b/LICENSE.txt @@ -0,0 +1,11 @@ +This eBook, including all associated images, markup, improvements, +metadata, and any other content or labor, has been confirmed to be +in the PUBLIC DOMAIN IN THE UNITED STATES. + +Procedures for determining public domain status are described in +the "Copyright How-To" at https://www.gutenberg.org. + +No investigation has been made concerning possible copyrights in +jurisdictions other than the United States. Anyone seeking to utilize +this eBook outside of the United States should confirm copyright +status under the laws that apply to them. diff --git a/README.md b/README.md new file mode 100644 index 0000000..a9351cc --- /dev/null +++ b/README.md @@ -0,0 +1,2 @@ +Project Gutenberg (https://www.gutenberg.org) public repository for +eBook #68770 (https://www.gutenberg.org/ebooks/68770) diff --git a/old/68770-0.txt b/old/68770-0.txt deleted file mode 100644 index 1dc8fd9..0000000 --- a/old/68770-0.txt +++ /dev/null @@ -1,4539 +0,0 @@ -The Project Gutenberg eBook of Francia kastély, by Gyula Krúdy - -This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and -most other parts of the world at no cost and with almost no restrictions -whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it under the terms -of the Project Gutenberg License included with this eBook or online at -www.gutenberg.org. If you are not located in the United States, you -will have to check the laws of the country where you are located before -using this eBook. - -Title: Francia kastély - Regény - -Author: Gyula Krúdy - -Release Date: August 16, 2022 [eBook #68770] - -Language: Hungarian - -Produced by: Albert László from page images generously made available - by the Google Books Library Project - -*** START OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK FRANCIA KASTÉLY *** - - -Krúdy Gyula Összegyüjtött Munkái - -Krúdy Gyula Összegyüjtött Munkái - -EDDIG MEGJELENT KÖTETEK - - -1. A VÖRÖS POSTAKOCSI - -2. A FRANCIA KASTÉLY - -3. SZINDBAD UTAZÁSAI - -4. PALOTAI ÁLMOK - -5. PUDER - -6. ANDRÁSCSIK ÖRÖKÖSE - -7. A VÍG EMBER BÚS MESÉI - -8. A PODOLINI TAKÁCSNÉ - -FRANCIA KASTÉLY - -REGÉNY - -IRTA - -KRÚDY GYULA - -BUDAPEST, 1914 SINGER ÉS WOLFNER KIADÁSA - -_Minden jogot fenntartunk._ - - - - -ELSŐ FEJEZET, _amelyben álarcosok táncolnak._ - -Azon estén álarcos-bál volt a Francia kastélyban. - -Szindbád, aki a régi, ábrándos és regényeskedő felvidéki városba gyakran -elutazgatott régi házakhoz, régi barátokhoz és régi órákhoz, az -álarcos-bálon fekete selyem papi öltönyben jelent meg, mert ebben az -öltözetben még jobban tetszelgett magának, mint a középkori -zsoldos-vezér pazar bivalybőreiben. Fehér keztyűt húzott és lángpiros -selyemmel fedte be az arcát, csattos abbé-cipőit már a tánchoz -nyújtogatta, amikor egy szevillai asszony marabú-legyezőjével -megérintette a vállát. - -– Szeretnék önnel beszélni, Szindbád. - -Szindbád végignézett a szevillai menyecskén. Nem ismerte meg, tehát még -inkább csodálkozott, hogy amaz teljes biztossággal fölismerte. A hang -kellemesen csendült a fekete álarc alól, az áll gömbölyü volt, szép -szavakra és hosszu csókokra való gördülékenység látszott a szájról és a -csipkekendő romantikus hanyagsággal volt a vállakra vetve. - -– Mit parancsol? – kérdezte Szindbád az oszlopok mögött. – Miben lehetek -szolgálatára, asszonyom? - -A szevillai asszony nemes, kicsi füle mellé nyúlt és meglazította a -selyemálarc egyik oldalát. Az álarcot félrevonta és Szindbádra egy -komoly, harmatos, elszánt arcocska nézett gyermekes bizalmassággal. Az -arcocska olyan üde és kellemetes volt, mint a mult századbeli hercegek -vagy lordok feleségeinek arcképei az aranyozott bőrtokban, amelyet az -urak a szívükre tettek, midőn a császárral vagy ellene hadba mentek. A -régi, arisztokratikus városkában, a divatját mult, ódon hangulatu -álarcos-bálon mást is megigézett volna e kedves arc, nem csupán -Szindbádot, aki fiatalabb éveiben nagyon szerette magát megigéztetni. A -zene nyomban finoman és messziről zengett és tompán hangzott az ablakok -mögött látható folyó jégzajlása. Szindbád közelebb hajolt az asszonyhoz, -mint egy illatos ritka virághoz. - -– Rendelkezzen velem, asszonyom, – ismételte és mélyen meghajtotta a -fejét. - -– Ön még mindig nem ismer engem, mert hiszen nem ismerhet, – felelt -halkan az asszony és az álarcot visszaigazította arcára. – Én gyakran -láttam önt házunk ablakából, amint ebben a városban barátaival vagy -barátnőivel sétált. A város kicsiny, a korzón nyomban észreveszik az -idegent. Bár mi sehová sem járunk, de mindent tudunk odahaza. Így -például azt is megtudtuk, hogy ön ismét e városkában van, ahol előkelő -és kevésbé előkelő barátaival mulatozni fog a mai álarcos-bálon. -Öltönye… - -– Rendben van, asszonyom, ha szabad így neveznem? - -– Igen, asszony vagyok, habár férjem elhagyott. - -– Azt hiszem a nevét is megmondhatja, hisz holnapra úgy is megtudnám. - -– Megmondom. Pálházi Ferencné vagyok. A keresztnevem Georgina. - -– A Pálházi nevet ismerem. Előkelő úr, régebben gárdatiszt e névnek -viselője. Hires párbajok és kaszinói mulatságok jutnak eszembe… - -– Valóban, a férjem tetőtől-talpig gavallér, ugyanaz, akire ön gondol. -És a mai éjszakán mégis oly merényletre gondol, amelynek -megakadályozásához az ön segítségére van szükségem, Szindbád úr. - -– Asszonyom, velem rendelkezhet. - -– Nos, uram, arról van szó, hogy férjem, akitől már régebben törvényesen -elváltam, ma éjszaka akarja elrabolni nálam lévő ötesztendős -fiacskánkat. Egy börtönviselt, mindenre elszánt ember, bizonyos Sármai -társaságában itt van az álarcos-bálon. Ha jelentéseink nem csalnak, -Sármai a nagy francia király lovagjának van öltözve, míg Pálházi remekbe -öntött alakját bő bohóc-jelmez födi el. Mi a Francia kastély -szomszédságában lakunk. Az utca, a környék ez éjjelen az álarcos-bál -vigalmától hangzik. Éjfélkor Sármai föllép az erkélyre, az ajtóhoz már -megvan a kulcsa, a hálószobában egyedül alszik a fiacskám, mert én a -bálon vagyok, a német nevelőnő a házmesternél farsangi fánkot eszik… - -Szindbád meglepett mozdulatot tett. - -– A rendőrségre óhajtja figyelmemet fölhívni? Nem tehetem férjem és -gyermekem neve miatt. Barátaim? Nem igen vannak barátaim, öreg -háziorvosunkon és Klein bácsin, a bérlőmön kivül, nem érintkezem az -emberekkel. Sem én, sem Mariett, férjem első felesége, aki mostanában -szintén velünk lakik anyám házában. - -– És pontos értesülései? – kérdé Szindbád. – Például rólam vagy Pálházi -szándékáról? - -– Igaz, hogy emberi kéz útján jut hozzám, de azt a kezet nem -használhatom. Mielőtt eltökéltem volna magam arra, hogy Sármait az -erkélyemen lepuffantom, önnel óhajtottam beszélni, akit már régen -ismerek, amint furcsa barátaival a Francia kastélyban iddogál. - -Szindbád jó darabig nézett gondolatokba merülve a szevillai asszonyra. -Maga sem tudta, hogy min csodálkozik jobban. Az asszony nyugodt, finom -szépségén, vagy az előadott dolgok rendkívüliségén. Egy regényes helyzet -kellős közepén találta magát, amilyen helyzetek után gyakorta -vágyakozott, amint kényelmes karosszékében szivarját szívta vagy a kora -tavaszi délutánt szemlélte a téliesen elzárt erkély ablakai mögül. A -fantáziabeli vitorlás, amelyen annyi nagy vizet és szép kikötőt -behajózott idáig, mindig csak arra vette útját, amerre Szindbád keze a -kormányrudat fordította. Nőkhöz és férfiakhoz utazott, akiket szeretett; -tájakon szállott végig, ahol a régi fogadók mintha egytől-egyig a -Györgyhöz volnának címezve, mint az angol regényben és a hófödte mezőn -még a nyulak és rókák nyomai is jól ismertek voltak Szindbád úr előtt. -Az ablakok, amelyek alatt elsétálgatott, már régen kinyiltak, midőn -halkan megkopogtatta őket és az öreg szolgálóasszony köténye alá rejtett -lámpással kisérte be ismeretlen udvarokon végig, ismeretlen házba. Így -élt Szindbád regényeiben. És most egyszerre egy kalandos, furcsa helyzet -teremtődött előtte, anélkül, hogy egyetlenegyszer elsétált volna az -ablak alatt… - -A szevillai asszony türelmetlen mozdulatot tett. - -– Igaz, hogy még messze van éjfél, ám előre akarom elhatározni magam, -nem az utolsó percben. - -A zene most élénkebben hangzott és karzatán a karnagy lebegve vezényelte -a lágy mazurt. Az oszlopok között, a homályos nagy csillár antik fénye -alatt az álarcos párok tarka lepkék módjára szökdécseltek. Mint -vadrózsabokor a szélben repkedett halovány ruhája egy rövidszoknyás, -finomlábu nőcskének lakkcsizmájában a gárdista, hajporos parókája alatt -izzadva tartotta magát a tánczene ütemeihez, míg egy fehérruhás, -pirosgombos bohóc nagy rivalgással kergetett végig aranyabroncsot a báli -termen. - -Az ablakokra az éjjeli havazás fehér prémje rakódott és nem messzire -innen a folyó, amely most tartja csatáját a régi híd álmos oszlopaival. - -– Parancsolja, hogy velem találkozzék Sármai úr az ön hálószobájában? – -kérdezte Szindbád megfontoltan, nyugodtan. - -Georgina heves mozdulatot tett. - -– Uram, azt kezdem hinni, hogy tévedtem önben! - -– Önnek nem kell ott lennie, maradjon a bálban. - -– Ez nem lehetséges. Öreg házmesterünkön kívül csupa nők lakjuk anyám -házát. Ön nem léphet be éjszaka abba a házba. - -– Ha csak nem az erkély ajtaján át, mint később Sármai, a betörő, – -mondta csendesen Szindbád. – A különbség csak az lenne, hogy kegyed maga -nyitna ajtót, nem kellene álkulcsot használni. - -Georgina lehajtotta a fejét és finom, félkeztyűs kezével csipkekendőjét -morzsolta. - -– Az nem lehet, hogy önt nálam találja valaki. Férjem megtudná a dolgot -és én nagyon röstelném előtte. Habár bizonyos vagyok, hogy Pálházi nem -merészelne rosszat gondolni. - -– Hiszen már régen elváltak egymástól. - -– Az mindegy! – felelte határozottan Georgina. – Annyira sohasem -válhatunk el egymástól, hogy éjnek idején más férfiút fogadjak a -lakásomon, mikor őt magát sem fogadom. - -Szindbádnak megvillant a szeme. - -– Már többször megkisérlette a bejutást önhöz? – kérdezte hirtelen. - -Georgina elmélázott. - -– Azt hiszem, többször. De mióta Mariett nálunk lakik, azóta jól viseli -magát és többé nem hordja a cigánybandát sem az ablakaim alá. Mariett -sokkal szigorúbb nő, mint én. Neveletlenséget nem tud megbocsátani. Nem -is mertem Mariettnek Pálházi mai tervét elmondani. Gondoltam, csendben -megakadályozom gyermekem elrablását és Mariett soha sem lesz kénytelen -megtudni, hogy mi történt éjszaka a ház másik részében. - -Szindbád érdeklődéssel figyelte az asszonyt. Előkelősége, finomsága, -gyermekes naivsága már az első percekben megindította. És a kaland -mindamellett elég veszedelmesnek is látszott, hogy az ember komolyan -meggondolja a dolgot. - -– Az idő múlik, – szólt csendesen, gyöngéden Szindbád az asszonyhoz, – -el kell tökélnie, hogyan fogadja a betörőt házában. - -– Lelövöm. És ha nem találom?… Vagy ha eltalálom? Botrány, lárma, -rendőrség, ujságírók Pestről és egész nyugodalmas életünknek egyszerre -vége van, – mondta szinte kétségbeesve az asszony. - -– Talán figyelmeztetni kellene férjét, hogy terve nincsen már titokban, -tehát magától elállana szándékától? - -– Az sem tehető. Pálházinak nem szabad megtudnia azt soha, hogy egy -bizonyos kéz útján nekünk tudomásunk van minden lépéséről. - -– Nehéz dolog. - -– A gyermek is maholnap felnő, férfias nevelésre leend szüksége; lehet, -hogy igaza van Pálházinak, midőn hatalmába akarja keríteni Gyurkát, – -mormogta töprengve az álarcos asszony. – Talán a gyermek érdekei ellen -vétek, midőn elrablását megakadályozom. - -– Merész lépés Pálházitól… - -– Nagyon szereti a fiát és félti Mariett gyülöletétől, holott Mariett -valóban szereti a mi gyermekünket. - -– Tehát? Az erkélyen várjam talán be Sármait? – kérdezte Szindbád. - -– Az sem lehetséges… Hogyan kerülhet ön az én erkélyemre tudtom és -beleegyezésem nélkül. Pálházi joggal lehetne féltékeny és bánkódna -miattam. - -– Hisz már régen elváltak! - -– Az mindegy, – ismételte erélyesen az asszony. – Mariettől is elvált és -soha sem felejtették el egymást. Mariett büszke arra, hogy az én uram -felesége volt. - -Szindbád a kezébe vette az asszony kis kezét, amely olyan gyöngéd és -finom volt, mint a messzi délről vattában megérkezett virág. - -– Mindent megteszek önért, asszonyom. Ne féljen, nem fogom -kompromittálni. - -A Georgina hangja megremegett a nyájas szavakra. - -– Tehát, kérem, én azt gondolnám, hogy ön éjfélkor ott sétálgatna -véletlenül az erkélyem alatt, a folyó mellett. A házunk előtt kert van -és a vasrácsok elég magasak volnának másnak, de nem Sármainak. Kérem -csak véletlenül… Megtalálja a házat? - -– Amint én ezt a várost ismerem, a ház, amelyben kegyed lakik, -hármasfödelü, sárga ház, amilyent a mult század elején építettek a -franciák. - -– A kapun címer van, három sassal és nyílvesszővel. - -– Régi jegenyefák állnak az ablakok előtt. - -– És samoá-függönyök az erkélyen. Tehát ott lesz, pontban éjfélkor. -Lehet, hogy látni fog. - -Szindbád megcsókolta a drága kezet. - -– Kérem. Mindenesetre boldogabb leszek, ha jelt ád, hogy ébren van és -esetleg reám is gondol. - -– Én már akkor is gondoltam önre, midőn maga még azt sem tudta, hogy én -a világon vagyok, – felelte csendesen, elkomolyodva a szevillai asszony, -aztán könnyü kendőcskéjét összekapta és kisuhant a báli teremből. - -Szindbád a mennyezetre bámult, ahol pufók reneszánsz angyalok -kergetőztek a megbarnult falfestményen. - - - - -MÁSODIK FEJEZET, _amelyben egy szán jön._ - -– Az első igazi kaland, – dünnyögte Szindbád, a csodahajós, amint -éjféltájban elhagyta a Francia kastélyt és farkasbundában az ismeretlen -ház felé ballagott. – Éppen háromszáz esztendeig kellett várnom erre az -órára. - -Így dörmögött Szindbád a bundagallér mögött, mert az ismeretlen nő -szépsége, bája, gyöngédsége (amelyet Szindbád már magában -barackvirágszínűnek látott), határozottan fölizgatta. A csodahajós, – -hiszen ismerjük, – végigkalandozott ezeregy éjszakát; utazott aranyozott -gálya bibor vitorlái alatt, de mendegélt gyalog, porosan, esetleg éhesen -az országúton; nőket hódított meg, kik nem akartak meghódolni; a torony -ablakából az alant fekvő polgárházak titkait kémlelte és egy -szoknyafodor után elment a hegyekbe. És bár ennyit tapasztalt, látott -Szindbádunk, a farsangi éjszakán, komoly megilletődéssel szedte hosszú -lábait a Francia kastély környékén, – egyetemi hallgató volt ismét -Oxfordban, a Themzén evezett és egy londoni színésznőbe volt szerelmes, -miss Toterhaybe. És hetenkint Londonba utazott! - -A házat csakhamar megtalálta a Francia kastély háta mögött, a folyópart -közelében. Régi urasági ház volt, amelyben bizonyosan volt valahol egy -széles, aranyozott lábu ágy, amelyben a családi hagyományok szerint -egyszer Mária Terézia aludt. - -A ház most sötét volt és egyenletes, nyomtalan hóréteg borította a -kertecskét a ház előtt. A három jegenyefa olyan szikáran állott helyén, -mint sovány jezsuita páterek. A gömbölyü erkély samoá-függönyei habosan -borították a jégvirágos ablakot. - -Szindbád már jó darab idő óta sétált a ház körül, a merénylőknek nyomuk -sem volt. Ha a folyó nem beszélgetett volna a háta mögött a befödött híd -régen ismert pilléreivel, akkor valóban elunhatta volna Szindbád az -éjszakai sétát. Ám a folyó fáradhatatlanul hozta hátán a jégtáblákat és -olimpusi makacssággal csapkodta a híd lábaihoz. - -A Francia kastély báli termének hátulsó ablakai idáig látszottak és néha -elsuhantak a párok az ablakok mögött. - -Egy-egy színfolt a jégvirágos üveg mögött, egy cseppnyi rózsaszín egy -női arcról vagy nyakról, egy elsuhanó hajbodor, kipödrött bajusz és egy -szegletes férfifej: ez volt a bál innen az utcáról, amely bál már -hónapokkal előtt izgalomban tartotta Magyarországnak egy jó részét. - -A régi vigadóház széles oszlopaival, lapos, messzeálló fedelével (hol a -vásárt tartották esős időben), olyan közömbösen hunyorgatott -kivilágított ablakaival, mint egy vén éjszakázó, aki vacsora után -feketekávéját minden nap táncos helyen fogyasztja el. - -Távolabb régi házak, ódon kertek füleltek a folyó hátán történő -eseményekre, egy udvari épületen hangos csendüléssel ütött az óra -tizenkettőt. Szindbádnak olyant dobbant a szíve, mint bármely -regényhősé. - -Messziről halk csilingeléssel szán közelgett. Ernyős szán volt, ruganyos -talppal, amilyenen falusi uraságok egymás látogatására szoktak járni, -vagy hetivásárkor a városba, amikor a Francia kastély előtt egész -éjszaka vár a szán és benne búskomor lovak. - -A szán hirtelen megállott és az ernyő alól magas, megtermett férfiú -lépett ki. Hosszú bundája alól kinyúlott vékony kardjának vége, valamint -harisnyás lába, csattos félcipője. A fején tollas barett és a kezében -kis táska. A szánból valaki megszólalt, a házra mutatott, amely -csöndesen látszott aludni a samoá-függönyök mögött, holott bizonyára -halálos aggodalom némítja ott a szíveket. - -A nagytermetü férfiu ügyet sem vetett Szindbádra, aki pedig a -félhomályból az út közepéig lépett előre. Mintha a világ -legtermészetesebb dolgát cselekedné, átvetette magát a kerítésen, -amelynek hegyein most kis hósüvegek helyettesítették nyári napok -aranyozását. A látogató nemcsak tornászi ügyességét bizonyította be, -hanem csakhamar mint mehanikus is vizsgát tett. A kis táskából -előszedett szerszámokkal úgy kezdett dolgozni az erkélyajtón, amint a -harkály kopog az erdő mélyén. Az erkélyajtó föltárult. - -Szindbád akkor háromszor a levegőbe lőtt. - -A lövöldözés láthatólag nem tetszett az erkély körül szorgalmaskodó -férfiúnak, mert abbahagyta munkáját, a kerítéshez visszatért. A szánban -a horihorgas lovak nyugtalankodva kapkodták hegyes fejüket és a szánban -ülő férfiú keményen meghúzta a gyeplőt, mialatt halkan egy bizonyos -szentet emlegetett. - -– Valami baj van? – kérdezte a kerítés mögüli férfiu a szánkást. - -– Úgy látom, valaki megzavarja a dolgot, Benedek. Hagyjuk máskorra. A -szomszédban most világosság támadt, hangokat hallok. - -– Kár, mert már a nehezebb részén túl vagyok, furfangos angol lakat volt -az ajtóra erősítve. - -– Most már a fogadó felől is jönnek. Jőjjön, Benedek, mert itt hagyom. - -Az emígy biztatott férfiu egyetlen ugrással átvetette magát a kerítésen, -majd a szánban termett és a pompás lovak állóhelyükből hosszu ügetésbe -ugrottak. A szán kisérteties gyorsasággal tünt el a folyópart -kanyarulatánál. - -Amint a szán elsuhant, a néma és alvó házban is gyönge világosság -támadt. A félig nyitott erkélyajtót egy fehér kéz bezárta csöndesen, a -függöny egy kissé félrehúzódott. Szindbád mozdulatlanul állott a havas -országút közepén. - -Aztán csakhamar elaludt a gyönge fény a függönyök mögött. Ismét -csendesség lett. - -A folyó konok hűséggel csapkodta a jégfejszékkel a régi híd lábait. - -Szindbád egy másodpercig arra gondolt, hogy hivatásának immár rendes -ember módjára eleget tett, akár el is utazhatik a hajnalban átjáró -expresszvonattal a városból, midőn húzni-vonni kezdte valamely benső -érzés a ház felé. Már ölnyi mélységben is feküdt a befagyott folyó -vizében, elsüvöltött füle mellett a pisztolygolyó és két szeme közé, -szinte tudományos biztonsággal furódott egy alkalommal a francia úr -tőre, tehát nem tudta ott hagyni a lakatnélküli erkélyajtót, sem a -kertet, amelynek haván mély nyomait már úgy is ott hagyta imént a derék -Benedek úr. Mert a táj elcsendesedett, a szánkó messze járt és a -világosság is elaludt a finom régi házban. - -Ifju korában ügyesen mozgott a kötélhintán a magasban, egy hajporos, -nefelejts-kékszemü lovarművésznő kedvéért félesztendeig utazott együtt a -Variante-cirkusszal. A kerítésen átkelni könnyü föladat volt számára és -ujjnyomásra az erkélyajtó is csendben kitárult. Egy másodperc mulva -délinövényekkel megrakott erkélyen találta magát, azután finom -lakószobákban szokásos könnyü illat lengett arca körül. A kályhából a -hamvadó parázs olyanformán világított, mint egy vadállat szeme. - -Midőn a szoba közepére ért volna, mialatt a bútorokat tapogatta, -hirtelen fölgyulladt a mennyezeten egy antik csillár villámos-lámpája. A -megvilágosodott szobában az ajtó mellett Georgina állott, a kezében -lövésre emelt fényes kis pisztoly, a szevillai nő ruhája helyett immár -puha, halavány-rózsaszínü pongyola fedte a közepesnél valamivel kisebb -termetét. A szívalaku arcocska fehéren tündökölt, a harmatos szempár -elszánt komolysággal szegeződött a pisztoly csövével együtt Szindbádra. - -– Távozzon! - -– Szeretem, Georgina, – felelte egyszerűen Szindbád és nyugodtan a -pisztolycsőbe nézett. - -– Ezt máskor is megmondhatta volna, – felelte az asszony. – Valóban nem -tételeztem föl önről ezt az elbizakodottságot. Lármát csapok és -elfogatom önt, mint betörőt. - -– Megteheti, – felelt Szindbád igen nyugodtan, mert az asszony hangjában -megcsendült a félelem, a megindultság, finoman, mint régi aranypénzek -hangjában a hamiskás velencei arany pengése. – Látni akartam magát még -ma, a kezét megcsókolni, aztán tovább utazni, hogy többé soha se lásson. - -– Ezért tette kockára az életét? – kérdezte kissé megkönnyebbülve a -szorongó asszony és kezében remegni kezdett a pisztoly. - -– Mit ér az egész élet, ha egyszerre céltalannak és üresnek kezdjük -látni? – mondá halkan, ábrándosan Szindbád. – Az én életem már -elvégeztetett ma este, midőn magát megláttam, Georgina és hangja -szívemre szállott, mint rózsaszínü felleg. Vonatra ülök, messzire -utazom, de magát többé már úgy sem felejthetem el. Élni fogok talán, de -örökös vágyakozásban, álmodozásban és minden gondolatom ezután csak maga -körül borong, mint a szent dervisé Mekka mecsetje körül. Kegyed -szerelmes, boldog-boldogtalan férfiúvá tett egyszerre, holott azt -hittem, hogy szívem már halott, mint a tél fagyában megdermedt madár az -erdő havában. Szeretem magát, csupán ennyit akartam megmondani. És most -már el is megyek. - -Szindbád mélyen meghajolva hátrált. - -Midőn az erkélyig ért, fölemelte a tekintetét. - -– Haragszik rám? - -Az asszony mozdulatlanul, elfehéredve állott helyén. - -– Nyújtsa a kezét és mondja, hogy nem haragszik, – szólott esdeklő -hangon Szindbád. – Adjon egy virágot a hajából, egy mosolyt és én -eltünök nyomtalanul, hogy soha többé alkalmatlanságára ne legyek. - -Az asszony erre lágy, de vonakodó lépésekkel közeledett. A pisztolyt -leeresztette és balkezét, amelyen a karikagyűrü mellett egy régi, -zöldszínü ékkő ragyogott, csendesen Szindbádnak nyújtotta. - -– Nem haragszom, – mondta halkan. - -Szindbád megcsókolta a kis kezet, amelynél drágább most nem volt semmi -előtte a földön. - -– Isten önnel, Szindbád, – szólott Georgina. – Ha a véletlen is úgy -akarja, akkor még látni fog. - -Szindbád szótlanul meghajolt és aztán gyorsan lekúszott az erkélyről. - -Később visszanézett az elsötétedett régi urasági házra és feje körül, -mint a zajló Dunán a jégsirályok, úgy röpködtek az ábrándos gondolatok. - - - - -HARMADIK FEJEZET, _amelyben a szinészet is fölbukkan._ - -A Francia kastély piac felőli oldalán volt a színház bejárata. Egy -bőkezü, régen meghalt gróf alapítványából tartották itt a szinészetet, -mert a színház alig jövedelmezett valamit. Magyarországon, a vasúti -fővonalak mentén, az emberek bizonyos távirati stilusban élnek. A -„gyorssal“ estére Pestre vagy Bécsbe „szaladnak“, – a szegény szinészek -még nem tudtak a legújabb darabok felől, midőn azt már csaknem az egész -város megnézte Pesten. A nemes gróf, akinek címere sok mindenfelé volt -látható a Francia-kastélyban, a kettősfarku oroszlán a vörös medvével, -amint kőbevésetten a színház előcsarnokában álldogált, szomorúan -tapasztalhatta, hogy a látogatók száma évről-évre megfogyatkozik. Az -igazgató mélabúsan sétálgatott a hátulsó bejárat körül, ahol a régi -színlapok csaknem falvastagnyira fedték a tölgyfakaput. Narancshéj, -hervadt virág, cifra cukorkás dobozok hevertek itt a földön, a -szinésznők vígan szaladgáltak föl a kopott grádicson öltözőikbe, míg -Rápolti, a színházi szolga sört hordott a folyóparti Vörös békából, ahol -tudvalevőleg többször csapolnak naponkint. Az őszfejü igazgató lelkes -Shakespeare-imádó volt és szerette Hamletet, Leart, Coriolánt, de miután -a drámai előadásokra még a rendes bérlők sem váltották meg jegyeiket, -kénytelen volt elvei és meggyőződése ellenére az operette múzsájának -áldozni. Miközben kedvetlenül fordított hátat a színlapnak, Szirovka, a -karmester, esténkint elfoglalta helyét a zenekarban, amelyet a -katonabanda néhány tagja egészített ki, míg Szentlőrinczi, a drámai hős, -hétszámra nem mozdult ki a Vörös békából. Az igazgató neje, – egykor -hírneves csillag a vidéki drámában, – elhízott és befőttes-üvegeket -kötözgetett, míg Szalánczi kisasszony napról-napra énekelt az -operettekben és némi tiszteletnek örvendett a városban. - -Szindbád természetesen jóbarátságban volt a színészekkel, mert mindig -szerette a vidéken csavargó múzsát és Szentlőrinczivel a régi szép -klasszikus darabok fölött együtt búslakodott a Békában, de estére -megjelent Szalánczi kisasszony öltözőjében is, ahol mindig volt egy -bókja, egy szál virágja a kisasszony számára, aki a színpadról -kellemetes jelenség volt. Közelről kissé himlőhelyes volt az arca és -szép szeme körül hajszálait már elhelyezte a hervadás. De finom, -jóízlésü teremtés volt, aki soha sem vattázta túlságosan a trikót, bár -ezt az első sorban ülő látogatók a helybeli szinésznőktől megkövetelték. -Edit, – mert hiszen így hívták, – otthon főzött és az utcákon -alázatosan, fekete kalapkájában csöndesen bólintgatva ismerőseinek, -sietett végig a városon és sohasem hordott föltünőbb ruhát, mint bármely -úriasszony a városban. Barna haja soha sem volt boglyas, de a -nagyszabásu frizurát sem kedvelte. Könnyü kis fátyolt kötött arca elé, -amelyet azonban olyan bájosan helyezett el, hogy a városi nők ezt -mondták: „Edit mégis csak szinésznő!“ Editnek tudniillik sok barátja és -még több barátnője volt a városban, mert hirneve kifogástalan volt. Az -őszfejü direktor azon furcsa, régi-módi emberek közé tartozott, aki -ezredes módjára őrködött tisztjei hírnevére. Adósságot, botrányt és -egyéb könnyelműségeket nem követhettek el nála a tagok. A szinészek az -úri kaszinóba jártak billiárdozni és néha párbajoztak. A nők otthon -ültek vagy látogatóba jártak az úri házakhoz, amelyek egytől-egyig -nyitva voltak számukra. - -Egy este azt kérdezte Szindbád az öltözőben Szalánczi kisasszonytól: - -– Edit, maga jár biztosan Pálháziékhoz is, abba a folyóparton levő ócska -házba? - -– Igen, barátnőim a hölgyek. Néhanapján a hatos számu páholyban szoktak -ülni, de előbb információt kérnek a darabról. - -Szindbád nevetett. - -– Sajátságos nők, úgy élnek, mint a középkorban, talán még elpirulnak a -kövér Bunkói tréfáin is? - -– A mi kómikusunkat nem tartják elsőrangu erőnek. A karzatnak játszik, -mint már többfelé a városban hallottam. Persze, mert csak a karzaton -vannak többnyire emberek. - -– Szeretnék egyet-mást hallani a Pálházi hölgyekről, – kérte Szindbád a -szinésznőt. - -– Most nem érek rá, mert végig a fölvonáson dolgom van. Ellenben a -másodikban van egy kis időm, hisz tudja, a „Madarász“ megy. - -A Postás Milka zöld kalapját már a hajára tűzte és az ügyelő másodszor -nyitotta ki az öltöző ajtaját. Kivülről csengve hangzott a zenekar gyors -játéka, a fölvonás megkezdődött. - -A pirossal és arannyal díszített nézőtér alig telt meg, a kedves kis -színház mennyezetén szinte elárvultan henteregtek a festett angyalok és -a súgólyukból erősen hangzott a súgó hangja az üres szálában. - -Szindbád önkéntelenül körülnézett a páholysoron, amelyet a város előkelő -hölgyei tartottak megszállva. Idős patricius-asszonyok és itt-ott egy -rendjeles öreg úr ezüstös feje. Egy páholyban három kipirult arcu fiatal -leány, majd egy öreg grófnő, társalkodónéjával, továbbá a térparancsnok -sovány és számos leányaival. A polgármester egy finom fejü öreg uracska, -frakkban és nőies, gyöngyháznyelü látócsövét élénken forgatva -jobbra-balra. - -A hatos számu páholyban pedig három hölgy, kissé hátrahúzódva a páholy -függönyei mögé, de Szindbád nyomban megismerte Georginát, bár most -divatos nagy kalap volt rajta, amelyen a hatalmas fehér structoll -hátrahajlott, mintegy havas fényben tündökölve a fekete bársonyon. - -Látta-e Georgina Szindbádot, amint helyét a második sorban elfoglalta és -alig észrevehetőleg meghajolt a hatos számu páholy felé? A színházban, -mint mondám, igen kevesen voltak és mindannyian hivatalos, szinte komoly -meggondoltsággal üldögéltek a látogatók, mint olyanok, akik nem -mulatságból vannak itt, hanem mert támogatni kell a szegény szinészeket. -A színpadon Szalánczi kisasszony csaknem elcsúszott, midőn fiatalos -fürgeséggel és pajkos jókedvvel beugrott a kulisszák mögül, az énekes -olyan buzgalommal fujta Ádám dalát, mintha az élete függne a sikertől és -Szirovka, a szőke, hosszuhaju karmester kézzel-lábbal, lebegve, -féloldalra esve, majd hirtelen kiegyenesedve, mint egy kötéltáncos -dolgozott a karmesteri széken, míg a nézőtéren az a régies szabásu -frakkba bújt, kigöndörített pofaszakállu szemüveges úr és valamennyi -társa arra gondolt, hogy mennyi terhet kell elviselni a közpályán -szereplő embereknek! A patricius-dámák szigoru tekintettel mérték végig -Szalánczi kisasszony toalettjét, nem találnak-e benne valami kifogásolni -valót? Nem, nem a ruhácska meglehetősen avult volt és a fűzőscipőnek -elég alacsony a sarka. Csak a szemével ne kacsintgatna annyiszor, vagy -ezt talán a szerep írja elő? Mindenesetre változtatni kell a szerepen, -majd holnap, uzsonnánál megbeszélik ezt a kisasszonnyal. A régi -fölvidéki városka lakosai, akik hetenkint többször is Pestre vagy Bécsbe -„szaladnak a gyorssal“, hogy végig lumpolják az éjszakát, megnézzék a -balettet az operában, a táncosnőkkel poharat koccintsanak az Olympia -földalatti csarnokában és hajnalban káposztalevest egyenek az -artista-korcsmában, amely mulatságokban gyakran maguk a patricius-dámák -is résztvettek, mint nagyanyáink idejében a fürdőhöz való kirándulásban, -a Francia kastélyban szigoru gonddal őrködtek arra, hogy a Szalánczi -kisasszony sohase mutathassa meg harisnyakötőjét, szegény. - -A hercegi páholyban is némi mozgalom támadt. Két fehérköpönyeges, merev -katonatiszt ereszkedett a bársony-fotelekre és a színlapot oly -komolysággal nézték végig, mint a szolgálati parancsot. Aztán szigoruan -a színpadra néztek. - -Látja-e Georgina Szindbádot, aki midőn ezt föltünés nélkül teheti: -gyönyörködve legelteti szemét a hatos számu páholyon, a benne helyet -foglaló structollas kalapon és Georgina kedves arcán, amely meglehetős -érdeklődéssel figyel a színpadon történendő dolgokra? - -A páholy első székén egy ezüsthaju asszonyság foglal helyet, akit -gondosan szoktak felöltöztetni egy régi kép után, amely kép az ebédlő -sarkában függ és esetleg boldogult Amália Mária főhercegnőt ábrázolja. A -keztyűk könyökig érnek és a kis legyező szakadatlanul eltakarja az -arcnak az egyik felét. Az öreg dáma néha halkan, gyermekes jókedvvel mer -nevetni, de csakhamar tetten éri magát és a legyezőt arca elé emeli. - -A másik hölgy, Georgina mellett lehetne egy angol lady az Anna királynő -korabeli képekről, ha Szindbád nem tudná, hogy az illető Roncsy Mariett, -Pálházi első felesége. Mariett olyanformán ül a széken, mintha lóháton -ülne, nyeregben, kinyújtott derékkal. A kis kalapja mellett egyetlen -hosszu fácántoll, amely férfias kifejezést ad arcának. Állát mindig egy -kissé hátrahúzza, homlokát előre, mintha a makrancoskodó paripát fékezné -a szárakkal. A szeme szürke, nyugodt, szinte szenvedélytelen, mint a -nagyon előkelő dámáké Angliában. A grófság első hölgye ilyen a képeken -és a regényekben, a kopófalka társaságában a vörösfrakkosok élén lovagol -és könnyedén veszi az akadályokat. Hamvasszürke haja, amely messziről -ősznek látszik, arról beszél, hogy ebben a ladyben vagy nagyon kevés, -vagy igen sok adag hiúság van. Szindbád pompás lóverseny-távcsővén át -teljes biztonsággal látja, hogy a gyöngéden halovány és lassan hervadó -arcon csupán a friss hideg víznek van nyoma, rizspor vagy festék -hiányzik onnan. - -És az előkelő szép hölgyek teljesen magukra hagyva üldögélnek -páholyukban, mintha senki sem törödne velük. Egy rendjeles öreg úr -bólint csupán feléjük a földszintről, akinek üdvözlését az ezüsthaju -asszonyság fogja föl és legyezőjével viszonozza. A hosszúlábu gavallérok -ásítozva (mint a színházban szokás) ballagnak ki és be a széksorok -között, a császárszakállas térparancsnok tábornoki kabátjában -mozdulatlanul, szinte megmerevedve ül szomszéd páholyában a lányai -között, de hirtelen csupa készség, figyelem és előzékenység egy -pillantás alatt gőgös tartása, amint a hatos számu páholyból az öreg -asszonyság megszólítja és valamit kérdez a legyezője mögül. - -A tábornok előrehajlik, nagy tisztelettel válaszol, – aztán puffog -tovább a nagydob, az előadás csendesen halad, hacsak a földszintről -érkező hosszadalmas ásítások valahol majd meg nem akasztják. Szindbád a -hátulsó ajtón a színpadra sietett, mint ezt fiatalkorában gyakran -cselekedte. - -– Gratulálok, Edit, – kezdte, – ma ismét tanúbizonyságot tett páratlan -művészetéről. A hangja, az egyénisége egyszerre megtölti a színpadot, -nem látni ott mást, mint magát. Kérem, fogadja hódolatomat! - -A színésznő egy pohár sört hajtott föl és perecet ropogtatott. -Szomorkásan mosolygott. - -– Kegyed nem is látott engem, – mondta halkan és nyugodtan, – a szemét -le sem vette a Pálháziék páholyáról. Azt hiszem ezt mindenki -észrevehette a színházban. Mi dolga van magának Pálháziékkal? - -Szindbád vállat vont. - -– Azt hiszem, semmi. Csak érdekelnek, mert furcsa népek, két elvált -asszony, egy férfiu feleségei együtt élnek és mondják, hogy még egyik -sem akarta megmérgezni a másikat. - -– Ah, hogy gondol ilyent? – kiáltott föl becsületes, asszonyos -tiltakozással Szalánczi kisasszony. – Élnek, halnak egymásért és olyan -harmonikusan töltik életüket, mint egy szép Chopin-ábránd. - -– Hallom, kegyed bejáratos házukhoz? - -– Igen, azon szerencsés és ritka kivételek közé tartozom, aki előtt -megnyílik jól elzárt szalónjuk. Néha-néha érdeklődnek a színészeti -dolgok iránt és tőlem tudják meg azt, amit a bécsi ujságból nem -olvashatnak. Másrészt Európa legjobb divatlapját találni náluk és finom -ízlésük gyakran kisegített toalett-gondjaimban. A házban van egy kis -princ, az ötesztendős Gyurka. Egy csodagyermek, aki művészi módon -zongorázik, mert Mariett művésznő a zongorán. - -– Anyagi gondokat nem szenvednek? - -– Úgy tudom, az öreg asszonyság meglehetősen gazdag és különben is igen -takarékosan élnek. Bár a városban ők hordják a legjobb cipőt és a -legdrágább kalapot. - -– Mégis, mivel töltik el életüket? - -A szinésznő tükre elé ült és némi javításokba kezdett arcán. -Szórakozottan, csendesen beszélt: - -– Én már sokfelé játszottam Magyarországon, amint tudja, Szindbád, -fölléptem Pesten, Kolozsvárott és mindenütt ünnepeltek, de ilyen furcsa -várost eddig még nem ismertem. Valami régi álomvilágban élnek itt az -emberek, mintha egy elzárt leveles-láda vagy ócska ruhaszekrény -fiókjaiban töltenék napjaikat. Hangos szót alig hallani a házak belső -szobáiban és a karosszékek a kandallók mellett mindig el vannak -foglalva. Knopf és fia, a helybeli könyvkereskedő több német és francia -könyvet ád el, mint magyart, de a regényekből csak az ábrándozást, a -halk, előkelő szenvedélytelen hangokat tanulják meg az idevalósiak, nem -pedig a gyujtó szenvedélyeket. Azelőtt magam is egy kis ördög voltam a -színpadon, mint a kritikusok gyakorta megírták; csupa elevenség, -temperamentum, szenvedély égett játékomban. Emlékszik Keszler doktor -szavaira? Mióta idekerültem, lassan átalakultam, ma olyan vagyok, mint -egy porcellánbaba… Nemde porcellán-baba vagyok, Szindbád? Porcellán-baba -egy finom üzletből, ahonnan a főherceg kisasszonyok részére is -vásárolnak. - -– Maga egy csodálatos művésznő, mindig a publikum ízlése szerint játszik -s ez a legnehezebb művészet, – felelt bókolva Szindbád. – De hát a -Pálházi kastélyban is piros vér folydogál az asszonyok ereiben! A vérnek -az a természete, hogy néha nyugtalankodik, akaratoskodik és nem elégszik -meg a divatlappal vagy a karosszékkel? - -– Nem értek hozzá, – felelt csiklandós nevetéssel Szalánczi kisasszony. -– Az én vérem olyan nyugodt lett ebben a városban, mint egy öreg udvari -dámáé. - -– Nem udvarol nekik senki? - -– Minden városban tíz-húsz udvarlóm volt egyszerre, itt csak az öreg -katonatisztek fordulnak utánam az utcán. Akik még csatában voltak. Mert -a fiatal hadnagyok manapság már csak a cukrásznál billiárdoznak. - -A festékszagu kis női öltözőben, ahol a falnak olyan bolthajtása volt, -mint egy börtönnek, rózsaszínü puder-felhők közepette még sokáig -panaszkodott volna Edit kisasszony a helybeli vízre, levegőre, de a -csengő megszólalt, fölvonása kezdődik. Jelentőségteljesen megszorította -Szindbád kezét: - -– Ha Pestre ér, remélem irat rólam a lapokban. Önnek jó összeköttetései -vannak, – így szólt a művésznő és hivogató mozdulattal nyújtotta -meztelen vállát Szindbád felé. - -Szindbád tehát gyorsan megcsókolta a bepuderozott vállat és magában -dörmögve sietett a nézőtérre. - -– Milyen ostoba minden szinésznő! – mormogta. – És én még nem régen -rajongtam Editért! - -Midőn a hatos számu páholy mellett elhaladt és félénken lesütötte a -szemét, a páholyból egy jól ismert, igen kellemetes zenéjü hang -megszólalt: - -– Szindbád úr! - -A férfi boldog mosollyal emelte föl a tekintetét. - -– Asszonyom. - -– Legyen szerencsénk! – ismételte az előbbi drága hang. - -Az öreg asszony nyájasan legyintett fekete legyezőjével, míg Mariett nem -titkolt érdeklődéssel nézett szürke szemével Szindbád halvány arcába. -Csupán a kis szívalaku arcocskán látszott a zavarnak, lámpaláznak némi -pirossága, mintha valami igen nagy dolgot cselekedett volna. - -– Uram, kapitány úr, fogadja köszönetét egy egyszerü asszonynak, – -kezdte finom mosollyal az öreg asszony. – Megtudtuk, hogy ön lövöldözött -azon a kérdéses éjszakán, midőn a rablókat elriasztotta házunkból, -kapitány úr, hálás köszönet érte. Azóta intézkedtem, hogy rendőr álljon -a folyóparton, írtam a hercegnek. - -– Nem vagyok kapitány, – felelte Szindbád és titkosan a Georgina -arcocskájába nézett. A kis nő füllentett valamit anyjának, de hisz -rövidesen kiderül minden, hogy mennyi maradt meg közös titoknak az -elmúlt éj eseményeiből. - -A gömbölyü kis széket olyanformán helyezte el, hogy mindig láthatta a -páholy rojtos függönyei alatt Georgina rózsaszínü arcát, de nem vette le -szemét Mariettről sem, aki hallgatagon kémlelte végig Szindbádot, mintha -már nagyon régen látott volna férfiembert. - -– Ön nem kapitány? – kérdezte hideg, csodálkozó hangon Mariett. – Minket -úgy informáltak (és most Georginára nézett), hogy Szindbád úr -szolgálatonkívüli kapitány egy sziléziai dragonyos ezredben. - -– Bizonyára a testvére, – mondta gyorsan Georgina és hirtelen Szindbádra -pillantott. - -– Igen, a testvérbátyám szolgál, – mondta Szindbád titkon elmosolyodva. -– Tehát udvarképes foglalkozást talált ki számára a kis nő, mielőtt -családja körébe bevezette? Persze, az ő semmittevő foglalkozása nem igen -lett volna ajánlatos a régi szalonajtó föltárásánál. - -A szíve csendesen, de boldogan dobogott, hisz ime Georgina maga nyújtott -segédkezet, hogy közelébe juthasson. Lopva rápillantott Georginára, de -miután észrevette, hogy lesütött pillái alól Mariett egyetlen mozdulatát -sem felejti ki, csakhamar az öreg asszonysághoz fordult és míg arca, -szíve, szeme szinte megmámorosodva lehelte magába a páholy ifju -asszonyaiból kiáradó gyöngéd illatokat, finom mozdulatokat és lágy -vonalakat, az öreg asszonysággal Széchenyi István régi báljairól -beszélt. - -A beszélgetés végén engedelmet kapott arra, hogy a Pálházi-szalonban -másnap, csütörtökön négy órakor megjelenhessen. - -– Mert csak akkor fogadunk, – mondta most Georgina és titkos, rejtett -pillantást vetett Szindbádra, ama éjszakai kalandra célozva. - - - - -NEGYEDIK FEJEZET, _amelyben csupán tiszteletreméltó emberekkel -találkozunk._ - -Szindbád a régies szalónban, amelynek falán nem egy megholt osztrák -császár és főherceg képe díszlett, (a család mindig dinasztia-párti -volt) természetesen a Mariett környékén foglalt helyet csütörtökön -délután, mert Georginába volt szerelemes. - -A császárpiros aranyozott bútorok kissé megkopott fényben ragyogtak és -az antikságnak valami olyan zománca volt itt mindenen, amely már szinte -keresettnek látszott. Kerek rózsakoszorús rámák közé akasztott női -fejek, parókás, nyirott bajuszu urak a falakon. Fehér kabátban a fiatal -császár és nem messzire, csaknem a terem főhelyén egy rózsaszínü arcu -Metternich hercegnő, aki abroncsszoknyában, ékszeresen uralkodott a -szalón fölött. A kép sarkában a hercegi család címere. Fehérbóbitás, -szenveteg arcu német szobaleány, egy inasruhába öltözött, -strázsamester-bajuszu idős férfiu tekintélyesen és unottan jártak a -vendégek körül, akik Szindbádon kívül még doktor Corvinusz nevü férfiból -(akit Szindbád magában csodadoktornak nevezett) és egy igen előkelő -tartásu, idősebb grófnőből állottak. A grófnő aranyfoglalatu lorgnettjén -át többször csudálkozva nézett Szindbád felé, majd bizonyos -méltatlankodással vitte át a franciáról németre a beszélgetést, amelyet -az öreg asszonysággal és a csodadoktorral folytatott. A németet -lerchenfeldi dialektussal beszélte a tiszteletreméltó dáma és bizonyos -volt, hogy sehogy sem tetszett neki Szindbád, aki igen fesztelenül, -bohémes allürökkel mozgolódott a jószagu szalónban. - -(Regényekben és színdarabokban számtalanszor le voltak írva a -Pálháziékéhoz hasonlatos szalónok. Ezeket egy divat szülte és egy divat -tartotta életben, a Bidermayer. Mondják, hogy Pozsonyban, valamint -Bécsnek régi házaiban még ma is ülnek e doktor Corvinuszok az aranyozott -keskenylábu székeken és a vén dámák a franciát némettel keverik. Régen -letünt szalonélet ez, amelynek fölelevenítéséért most bocsánatot kérek -az olvasótól, aki az elmult században unos-untalan megtalálta -regényeiben a muzsikáló órát, valamint Metternich hercegnő arcképét. És -ha csodálkozott az olvasó, hogy ilyen régi szalonba merészelem vezetni, -gondoljuk meg, hogy mennyire csodálkozott Szindbád e helyen, aki -ugyancsak azt hitte már, hogy az utolsó Biedermayer-szalont a múzeumba -rakták, lakóival együtt. És kissé vakmerőnek ítélte most meg éjszakai -tettét, midőn olyan könnyü szívvel lépett be az ablakon, mint egy diák a -varróleánykához. Nem, itt csupán a szalónon át van a bejárás a ház -kincseihez. Vagy igazán az ablakon volna?) - -Mariett, aki szürke, hűvös tekintetü szemét szerette kutatólag szegezni -az emberekre, mintha rejtett gondolataikat óhajtaná kitalálni, közelről -csakugyan ősz asszony volt. Pedig nem igen lehetett több harminc -évesnél. Ez a hamvas, lágy haj, amelynek itt-ott olyan fénye volt, mint -az ezüstrókának, kezdettől fogva érdekelte Szindbádot. És míg félszemmel -Georginát leste, aki halkan, finomkodva, álmatagon végezte a -háziasszonyi teendőket, egy-egy percre alaposan szemügyre vette a -Mariett haját, amely olyanszerü volt, mintha egy éjszaka alatt őszült -volna meg, de maradtak sötétszőke fürtök is. Az omlatag, könnyedén -csinált frizura bizonyította, hogy a tulajdonos igen pontosan tudja -sajátszerü hajának varázsát és nem búslakodik korán jött ősz fürteiért. - -Természetesen a színházról beszélgettek, ahol tegnap este együtt voltak, -midőn is Szindbád megjegyezte, hogy az orosz balett (a szentpétervári) -páratlan az egész világon. Irók kerültek szóba, akik szegények tán most -körmölnek valahol, vagy megfeszülten lesik a kártyajárást. Mariett a -régiek közül Dickenst szerette, az újak közül egy bizonyos Malvi -Fuchsot. Szindbádnak barátja volt minden író és igen csodálkozott: Malvi -Fuchsot nem ismeri. - -– Igen szép divatleveleket szokott írni a német ujságba, – mondta -csendes hangon Mariett, – mert hisz Dickens óta nem érdemes olvasni más -elbeszélőket. - -Szindbád, (mert egyéb dolga nem volt) eleven írókat, jeles elbeszélőket, -majd költőket emlegetett, akikkel „gyakran ebédel együtt a klubban“ vagy -Bálónénál, a halász-csárdában. „Bródy úr nagyszerűen főzi a halászlét és -a király is megnyalhatná utána a száját.“ - -Mariett csendesen vállat vont. - -– Igen keveset szoktam olvasni, mert a szemem gyönge. Ha már olvasok, -csak külföldi könyvet veszek kezembe. Legutóbb Carlylehez fogtam hozzá, -mert azt mondják, hogy majdnem olyan jeles író, mint Boz. Meddig -szándékozik maradni városunkban? - -– Ezt bizony magam sem tudom. Barátaim vannak itt. - -– A szinésznők, nemde? - -– Ó, mások is. Homonnai tanár úr, az itteni főiskolában a híres régész, -Stánczy Pista, a népdalköltő… - -– Furcsa emberek, akiket néha ablakomból látok. Kegyed nem nagyon lehet -ismerős a helybeli viszonyokkal, mert különben nem dicsekedne a -fentemlített urak barátságával. - -– Horácot hiába keresem e helyen, meg kell elégednem Stánczyval. Az öreg -katonatisztek mogorva férfiak, a színésznők igen tisztességesek. Magam -sem tudom, miért járok oly gyakran e városba. Tán mert régi házak, régi -tornyok vannak benne és Medve, a Francia-kastély régi portása már igen -jól tudja minden szeszélyemet. Szeretek végigsétálni a Barátok-utcáján, -ahol gyermekkoromban iskolába jártam és örömmel tölti el szívemet itt a -téli hó, amely furcsa alakban rakódik le a háztetőkre, mintha nem is egy -modern magyar városban sétálgatnék, hanem visszatérve az időben száz, -kétszáz esztendő előtt egy kis német városban volnék. Szeretem a kosztot -a vendéglőben, a Szőlőnél és a dolgaimtól ráérek megállani régimódi -erkélyek alatt, ahol fiatal nőt látok. - -– Érdekes, – mondta Mariett minden érdeklődés nélkül. És nemsokára -ezután doktor Corvinuszszal, a csodadoktorral kezdett beszélgetni a -mostani időjárásnak káros hatásáról az egészségre. Egyszerre, félvállról -odafordult Szindbádhoz: - -– Edit kisasszony, a színház tagja, néha el szokott jönni hozzánk ebben -az időben. - -– Ma délután is játszik, – felelt Szindbád, – ünnep van. - -– Sajnálom, egy szép régi tollamat készítettem ki neki. Fölhasználhatná -szerepéhez. És mondja, kedves doktor, csupán délben hagyjuk nyitva az -ablakokat? Látta Györgyöt mostanában? - -– Az előbb tapogattam meg a kis fickó pulzusát, – felelte doktor -Corvinusz. - -Az öreg grófnő már búcsúzott, a teát a térparancsnokéknál issza meg, -„bocsássatok meg, édes barátnőim, Mili betegeskedik mostanában!“, -méltóságteljesen fogadta Szindbád mély meghajlását és igen kiföstött -arcán most már hangosabb volt a csodálkozás: „hogy kerül ez az ember -ide!“, mintha legalább is régen haragudott volna Szindbádra. Nem, a -grófnő nem haragudott, csak már harminc év óta nem ismert senkit, mint -néhány háznak a lakóját a Francia kastély körül. - -Egy másodpercre Szindbád négyszemközt került Georginával. - -A szívalaku arcocska már huzamosabb idő óta titkon reá figyelt és mintha -valami rejtett tréfán nevetgélt volna jó előre, halk, nevető hangon -kérdezte: - -– Igaz, Szindbád, hogy maga amolyan félig-meddig elzüllött ember? - -– Lehetséges, – felelt Szindbád mosolyogva. – Az ember sohasem tudhatja, -hogy mely cselekedete után itélik meg. Körülmények, hangulatok, -leküzdhetetlen érzések. És a többi. - -Georgina, mintha valami nagy titkot súgna, szinte egy vonalnyival -közelebb hajolt Szindbádhoz. - -– Azt mondják, hogy magának nincs semmi foglalkozása? Mondja, miből él? -A kapitányi rangot én ajándékoztam. - -Szindbád majdnem hangosan elnevette magát, amikor Georgina vidám, -titokzatos arcát látta. - -– Sajnálom, nem mondhatom kegyednek, hogy vándorlovag vagyok. A lézengő -ritterek már kihaltak, de azért mégis félig-meddig olyanszerü ember -vagyok. Szeretek cél nélkül kóborolni a világban, kis anyai jussom éppen -elegendő ahhoz, hogy beszálljak minden kedvemre való fogadóba, betérjek -tetszetős városokba. Néha irogatni is szoktam. Természetesen álnév -alatt. Ez is hoz valami pénzecskét a konyhára. - -– A szinészek azt mondják, hogy… Hogy a levegőből él. - -– A szinészek szeretnek rosszat mondani barátjukról. Vidám, könnyűszívü -emberek ők és csupán egymásnak a gázsiját ismerik mértékadónak a -világban. Kénytelen vagyok önnek megvallani, hogy nekem még a derék -helybeli szinészeknél is előkelőbb barátaim vannak. Főuraink közel nem -eggyel volt szerencsém találkozhatni és herceg F. a mult évben -megengedte, hogy vele utazzam Angliába, midőn telivér lovakat ment venni -Newmarketbe. - -Georgina kissé elcsodálkozott ezeken a szavakon és bizonyos -meglepetéssel ismételte: - -– Tehát ön nem kalandor? Kár, határozottan sajnálom, hogy egy percig -meggyanusítottam. Valaki, – sajnálom, hogy nem mondhatom meg, hogy ki, – -a helybeli színház részéről némi csekélységet kért tőlünk ma kölcsön az -előadáshoz. Ez a bizonyos tegnap páholyunkban látta és ezen módfölött -elcsodálkozott. - -– Természetesen, hölgy volt az illető, – felelt jókedvü nevetéssel -Szindbád és elhatározta, hogy estére kis virágcsokrot küld Szalánczi -kisasszonynak. - -– Engedje meg, hogy némi alapos aggodalmaim lehettek ön felől, midőn… De -erről ne beszéljünk. Remélem, kigyógyult már oktalan szenvedélyéből, -Szindbád úr? – kérdezte halk, barátságos hangon az asszony. - -– Korántsem, asszonyom és azóta ezerféle kötelék támadt, amely -mindjobban megláncol állhatatosságomban. Kegyes meghivatásomat korántsem -merészelem bátorításnak venni, de mégis csak arra szolgált, hogy -kegyedet közelről láthassam és elveszendő szívemet még jobban -elveszítsem. - -– Majd megtalálja, – mondta Georgina és félrefordította a fejét. – Igya -meg teáját. - -Szindbád természetesen az öreg asszonyság asztalkájánál kérte a tea -fölszolgálását a nagybajuszu őrmestertől, míg doktor Corvinusz a fiatal -nők társaságában maradt. - -– Ismerte ön Wesselényit? – kérdezte az öreg asszonyság rendületlen -nyugalommal. – Az este, midőn a színházban elváltunk, kénytelen voltam -többször önre gondolni, mert a régi Redout-bálokat oly nagyszerűen tudta -elmondani. - -– Igen, ismertem, – mondta tökéletes bátorsággal Szindbád, miután az -öreg hölgyön már tegnap is észlelt némi idegességet. - -Az öreg asszony arca boldogan elmosolyodott, a megfakult szemek -tündököltek, mint havas hegyhát mögött bujdosó csillagocskák. - -– Én többször táncoltam vele, – mondta és teáját örömteli vígsággal -kavargatta. - -Mariett, aki mindenre figyelt, hirtelen átszólt a szomszéd asztalkától: - -– Mama, még forró a tea! - -Az öreg asszonyság bólintott. - -– Köszönöm, lányom, – felelt gyöngéden. - -Mariett később néhány teasüteménnyel jött az asztalhoz. - -– Mama, ezeket szereti, – mondta a Georgina anyjának. - -Valamint nemsokára így szólott doktor Corvinuszhoz: - -– Megnézem Gyurkát, legalább most kéznél van a doktor! - -És hosszu lágy léptekkel kiment a szalonból, hogy a Georgina gyermekét -megnézze. - -Szindbád bizonyos idő multával elmerengve jött el a régi házból. A -csodadoktorral sietve, idegenül búcsúztak egymástól a kapunál, mintha -attól féltek volna, hogy valamelyik a nyakán marad a másiknak. Az -ezüstfejü ember bundagallérjában fürgén szaladt a havas úton, míg -Szindbád meg-megállott, a befagyott folyóra nézett, (ahol a jégtáblák -olyanformán emelkedtek ki, mint csatamezőn a halottak) és a gondolatait -rendezgette. Egy kézszorítás és egy szomorkás-vidám tekintet, amely -lehetett éppen úgy búcsu, mint marasztalás: „Isten vele!“ vagy „Soha sem -látom többé?“ sokáig motoszkált a fejében. Az emlékeiben összezavarodott -öreg asszonyka, aki báró Podmaniczky Frigyessel táncolna még egyszer, ha -a bárónak is kedve volna ehhez, – majd Roncsy Mariett, a vendégként -meghúzódó volt Pálháziné a későbbi Pálháziné mellett… A férfiu eltünt és -ők egymásban ápolják emlékét. Majd egy gyermekkiáltás hangzott feléje és -a strázsamester már medvesüvegben áll a kapuban, hogy a vendégeket -tiszteletreméltóan eleressze… - -– Néhány napig még e városban maradok, – gondolta magában Szindbád. - - - - -ÖTÖDIK FEJEZET, _melynek a végét az író sem tudja teljes -bizonyossággal._ - -A színházigazgató, nagyfalvi Kisfalvi Benedek a hegyen lakott, ahová -grádicsokon lehetett följutni egy kanyargós, hosszadalmas utca során. A -házak tán még a török hódoltságból maradtak ebben az utcában és sűrűn -fölbukkant a régi várfal, amelyhez a lakosok házaikat ragasztották. A -kővályuban olvadó hó csurgott lefelé és a házak minden másodika bormérés -volt. A hegyen szőlő termett és a korcsmákat közel építették a -borházakhoz. Vidám, zöldre festett, nagyon barátságos, de öreg -korcsmacégérek üdvözölték itt Szindbádot, aki az idők folyamán csaknem -mindegyik korcsmában megfordult. Egy helyen látszott a most hófödte -hosszu kuglizó és a földbe ásott nyári asztalokon varjak üldögéltek. A -Hófjáger (amelyben barna sört is csapoltak), majd a Szőlő szinte -csodálkozva maradoztak el Szindbád úr mellett, hisz a Hófjágerban mindig -megkóstolta a frissen érkezett bécsi kolbászkát és a Szőlő mellett sem -szokott elhaladni anélkül, hogy Stánczy Pista felől kérdést ne intézzen -Toncsi kisasszonyhoz, aki mostanában lett menyasszonya egy udvari -zsandárnak és a zsandár az esküvő után maga vezényli a Szőlőt. Mintha a -régi város valamennyi korcsmája ezen a helyen gyülekezett volna össze, -hogy minél nagyobb barátságban legyenek egymással. Csábító, pohos hordók -álldogáltak az udvarokon és a kisebbfajtáju hordók, amelyekben a bécsi -sör érkezik, a behavazott udvar sarkában egymásra borulva szomorkodnak -ifjúságuk fölött. Nagyszerü pinceajtók láthatók mindenfelé, amelyekbe -éppen most száll le fonott üvegeivel Mátyás, a Zöld sipka csaposa. A -pinceajtóból barátságosan integet Szindbádnak, de a jeles férfiu, aki -néhanapján a gitározó zenész miatt hosszan elüldögélt a Sipkában, most -minden csábítás dacára tovább haladt a grádicsokon. - -Ha Mátyás a pincéből utánanézett, biztosan láthatta, hogy minden -megindultság nélkül kapaszkodik tova a híres, nevezetes Mária -Terézia-kioszk terraszán, ahol nyaranta a szerelmetes polgárbálokon sok -fiatal hölgy elveszté a szívét, míg télen a lövészek komor és ünnepélyes -tanyája ez, de vasárnaponkint vígan szól benne a polgári zenekar. - -Ezután már csak nagyfalvi Kisfalvi Benedek színigazgató háza -következett, aki itt lakott magányosan a hegytetőhöz közel, mint olyan -férfiúhoz illik, aki csupán Shakespearerel szeret társalogni és az -újmódi operettek színlapját mélységes megvetéssel ragasztatja ki a -városban a megfelelő helyekre. - -Mintha valamely régi Falstaff-illusztráció nyomán épült volna e ház, -vagy talán azért vette meg annak idején a rajongó direktor, mert kedves -szerzőjének vélt hódolatot bemutatni: a ház régi volt, hegyes tetejü, -magas ablaku és a keskeny gyalogúton (bizonyára) Benedek úr gyakran -látta eljárogatni maga előtt a vindsori víg nőket. - -A kapun kopogtató volt és midőn Szindbád kívül jelt adott, az udvarról -egy mélyen zengő női hang hangzott föl. - -– Pista, szaladj a kapuhoz. - -Egy aranyszőke haju, rövidzekés fiúcska, aki a színházban a -gyermekszerepeket szokta játszani, fölnyitotta a kaput és hamarosan -felelt az idegennek. - -– Az apám, a színházigazgató nincs itthon. Az irodájában tessék -fölkeresni. - -A nyitott ajtón át azonban észrevette Szindbádot nagyfalvi Kisfalvi -Benedekné, aki a ruhateregetésre ügyelt föl (és benne segédkezett) a -mosónővel és a szolgálóval. Piros pongyolában volt, – egykor tán -Erzsébet köntöse – és kendővel volt lekötve a feje. Az arca piros volt a -hidegtől és a pongyola színétől. Jókedvűen emelte föl a kezét és mindig -megmaradt zengő, drámai mély hangján, rákiáltott a látogatóra: - -– Kerüljön beljebb Szindbád úr, már elkészültünk a dolgunkkal. - -Szindbádnak ez az eset igen megtetszett, mert idáig mindig úgy ismerte a -színésznőket és más jobb hölgyeket, akik ruhateregetésnél, disznóölésnél -és egyéb háziteendőknél szeretnek elrejtőzködni az idegen előtt. Habár a -direktornéról – egykor Fátyol Márta néven csillag a vidéki drámában és -tragédiában, – mindig igen jó véleménnyel volt, aki soha sem fordult -különösebb érdeklődéssel a katonatisztek, vagy más előkelőségek páholya -felé. Sokáig, házasságuk első éveiben, sokat civakodtak Benedek úrral, -amíg Szindbád (aki véletlenül a városban tartózkodott), a direktor -nevében párbajra hívta Margittait, a társulat akkori hősszerelmesét. A -pisztolyok igen nagyokat dörrentek és Márta ezután a legjobb feleség, -háziasszony lett, a színpadra sem nagyon kivánkozott vissza, mert -hamarosan négy gyermeke született. - -Kisfalviné Szindbádot a bolthajtásos folyosóról a házba vezette, -miközben jókedvűen csapkodta meg a férfi hátát. - -– Régen nem volt nálunk, uram. A haja azóta megderesedett és az arca -olyan kenetteljes, mint egy papé. - -Szindbád csöndesen bólintgatott, mint aki pontosan tudta jó előre ezen -szavak elhangzását. - -– Demeter, persze, nincs itthon, mert hisz soha sincs itthon, – mondta -az asszony és egy szobába vezette Szindbádot a régi házban, amely szoba -tetejéig meg volt rakva könyvekkel, képekkel és hervadt koszorúkkal. -Kimustrált színpadi bútorok, mint például vékony szövettel bevont -fapadok és székek, amelyek talán egy királyi tróntermet jelképeztek; a -falak mentén, szoba közepén Julia koporsója, míg a mennyezetről -aranyozott facsillár függött le, benne a félig leégett rózsaszínü -viaszgyertyák. - -Szindbád, bár azelőtt is megfordult a háznál, ezt a szobát még nem -látta. - -– Magam is tisztelem az ősöket, – mormogta – és szeretem látni, midőn -mások is tisztelik. - -– Mi csak azóta tiszteljük, mióta kevesebbet játszunk, – felelt a -színházigazgatóné a trónuson helyetfoglalva. – Ezt a drámai szobát azóta -rendeztem be Kisfalvinak, mióta kedves szerzője, az öreg Shakespeare -végképpen megbukott e városban. Itt szavalhat, tombolhat, dühönghet és -senkit sem zavar a háznál. Kisfalvi már öregedik. És a korral a legjobb -ember is elnehezedik egy kissé. - -Szindbád egy százesztendős Shakespearet vett ki a könyvszekrényből. - -– Hogyan „nehezedik“ nemes barátom? – kérdezte a sárga lapokat forgatva. -– Tudtommal mindig rajongója volt a szépnek, a művészetnek? - -Az asszony kedélyesen vállat vont. - -– Hisz ez a mesterségünkhöz tartozik. De azelőttiben mégis csak -elismerte, hogy gyermekeket nemzett, akiknek eltartásáról, jövőjéről -gondoskodni kell, reggel a piacra kell a pénz és, bár nem vagyok önző, -magam is szeretnék már egyszer a városba jutni, amihez egy új fekete -kalapra volna szükségem. Kisfalvi (lehet, hogy ebben igaza van) nem -ismeri el a kalap szükségességét, nem törődik a piaccal sem mindaddig, -amíg kellőképpen meg nem magyarázom a dolgot, de a hat neveletlen árvát -vajjon az utcára küldhetjük-e azért, mert Shakespeare volt az egyetlen -ember a világon, akivel egyáltalában érdemes ismeretségben lenni? - -– Attól félek, – mondta Szindbád, – hogy nemes barátomnak ebben is igaza -van. - -Szólt és bámulattal szemlélt meg egy ritka acélmetszet-gyűjteményt, -amelyben régi Shakespeare-figurák sorakoztak ó-angol mesterek ónját -hangosan dicsérve. - -Fátyol Márta hervadt, de gömbölyü arcán fájdalmas mosoly jelent meg és a -kötényével letörölte a kezeügyében heverő római sisakot. - -– Én csak egyszerü nő vagyok, – mormogta némi megindultsággal, – de -sehogy se tudom elhinni, hogy a saját gyermekeinél közelebb lehessen -bárki az ember szívéhez, – pláne, miután a Shakespeare-előadások még -vasárnap délután is félig üres ház mellett mennek. Mit akar Shakespeare -az én uramtól? Beleegyezem, hogy tiszteletreméltó angol ember volt, bár -ott egy ötszáz forintba került rajz nem a leghízelgőbb állapotban -ábrázolja egy korcsmaszobában! Belenyugszom, hogy a szinészetért sokat -szenvedett és majdnem annyit játszott falusi csűrökben, mint nálunk az -öreg Kerékjártó. De már Kerékjártónak megmondtam, midőn ákontó napokon -büszkén a mellét verdeste az irodában és kiállhatatlanul hazudozott, -hogy bátran elmehetett volna kapálni, ahelyett hogy szinész lett volna. - -– Asszonyom, – felelt nemes hévvel Szindbád, – hisz Julia kegyednek -legszebb szerepe volt. És Ofélia, amelyben a régi Nemzetiben vendégként -játszott! - -– Mit ér az, ha már nem játszom, – mondta vállát vonogatva a -színházigazgatóné. – Gyermekeim vagyonát, kevés félretehető vagyonkánkat -mégis csak elviszi Shakespeare. Ezek a drága régi lim-lomok. Vagyonban -kerültek a falon a képek és azon kézírások ott fenn, a göngyölegek -gyakran piacpénzemből az utolsó forintokat is mozgásba hozták, midőn -Stronszky, a Kis és Fia könyvkereskedő cég mostani tulajdonosa, egy -égetni való gazember, fuvolázni kezdett Kisfalvi fülébe és zsebéből egy -régi Shakespeare-kiadást szemhunyorgatva, titkolózva elővont, mint a -tilos dohánylevelet a paraszt szűre ujjából. És a régi szerepeket is -mind elfelejtettem már, mert hisz itt a kutyának se kell Shakespeare! -Azt mondja, hogy újra megtanulhatom? Melyiket, ha szabad érdeklődnöm? -Stronszky, ez a németbe ojtott pénzlopó, egy napon Hamlet anyjának -szerepét ajánlotta figyelmembe! Megkapta a magáét. Nem azért lettem -direktorné, hogy kimustrált öregasszonyokat játszak. Ha már nem -játszhatom Oféliát, talán az öreg dajkát válasszam helyette?… Nem, nem, -Kerékjártó eleget másolta a színlapot vándorszinész korában, de én már -mégis csak a legünnepeltebb szinésznő voltam Magyarországon, akinek -ajtaja előtt térdepelt a direktor az új szereppel. Az ördög vigye el -Shakespearet! Azok a lehetetlen kosztümök a legfiatalabb nőből is -öregasszonyságot csinálnak a színpadon. - -A falon, három oldalról régi Shakespeare-alakítók ódon képei lógnak alá. -Garrick számtalan alakban és az a bizonyos postakocsi, (amely a régi -angol városokba, fogadókba vitte az utazókat), hol a -Shakespeare-korabeli London, hol Windsor utcáin robogott. Amott Falstaff -ült a bormérésben és mögötte a kanyargó utca látszik nyurga, egyenetlen -házaival, fecsegve állnak a sarkon a „víg nők“, máshol törpe jegenyék -látszanak egy folyó partján, régi fametszetben, – és harminc forintot -vitt el érte Stronszky, – mint Kisfalviné mélabúsan megjegyezte. - -– Istenem, – rebegte az asszony, ügyesen előcsalt könnyek között, – -inkább mentem volna egy szinészhez, egy kómikushoz vagy Kerékjártóhoz, -aki jeles drámai erő minden társulatnál, mint egy direktorhoz. A pénz -inkább megmaradt volna. Semmink sincs, Szindbád, pedig tíz esztendeje -vagyunk ebben a városban. Elviszi Shakespeare! Habár antik ékszereimet, -(amelyekkel Kisfalvi néha meglepni szokott) nem igen cserélném el a -Somogyi direktorné brilliánsaival. Könnyü neki! – De nincs is hat -egészséges gyermeke. - -Szindbád itt alkalomszerűnek vélte, hogy mély hódolattal megcsókolja az -asszony kezét. - -– Márta, kegyed a legjobb anya és a legjobb szinésznő. E két ellentétes -állapotot senki sem oldotta meg oly könnyüszerrel, mint kegyed, drága -asszonyom. Mondja, ismeri a Pálháziékat a városban? – kérdezte Szindbád -és egy ócska foliánst vett le a polcról, amelyben csupán arról volt szó, -hogy a Shakespeare királyi udvarainál milyen volt az öltözködés divatja. - -A színházigazgató neje nyomban bólintott a trónuson, ahol helyet -foglalt. - -– Nagy rajongóim voltak, midőn még a szinpadon játszottam Juliát vagy -Oféliát! - -– És házuknál gyakran megfordult? Mert úgy hallom, szalont tartanak, hol -a szinésznők szívesen fogadtatnak? - -– Pardon, nem szinésznők, hanem a szinésznő! – felelt Márta asszony némi -büszkeséggel. – Elismerem, hogy sok furcsaságuk, sőt hibájuk van a -Pálházi hölgyeknek, de holmi táncosnék vagy ugrándozó énekesnők sohasem -foglalhattak helyet nemes, antik szalonjukban. Csupán a drámát tartották -művészetnek, amíg az egyáltalán művészet volt ebben a városban. - -– Sajátságos hölgyek, – mormogta Szindbád egy rongyos füzetet kezében -tartva, amely füzetben postakocsikról volt szó, amelyek a régi Angliában -ide-oda közlekednek, – soha sem hallottam még hasonló esetről. Elvált -asszonyok, egy férfi elvált feleségei és a legnagyobb barátsággal élnek. -Regényekben… - -– Ördögöt, – mondta a színházigazgató neje. – Igen közönséges história -az egész. Pálházi, no az egy gazember. Először elvette Roncsy Mariettet. -Mariett fölolvasónő volt az öreg Walter Keresztélyné mellett. Egy -kamarás özvegye, némi kis birtok, valami készpénz és sok régi ékszerek -tulajdonosnője megengedhette magának azt a lukszust, hogy az -elszegényedett Roncsy lányát házába vegye, habár Georgina lánya már -szintén nagyocska volt és akár nyomban is férjhez mehetett volna -Pálházihoz, nem kellett volna előbb a társalkodónőt férjhez adni -Pálházihoz. - -– Érdekes. - -– A manóba! Ez is érdekes? Roncsy aféle kurtanemes volt ezen a vidéken, -kocsiján (igaz, csak két lóval) bejárt a cukrászhoz pálinkát inni és a -színházba az előadást megnézni. Akkor még sokszor játszottuk Júliát! Egy -napon itt járt dr. Stein, a bécsi udvari színház igazgatója és -becsületszavára kijelentette, hogy olyan Júliát, mint én voltam, még nem -látott életében. Igaz, hogy az én alakom, – karcsú, sugár, eszményi alak -voltam, – kevés színésznőnek adatott meg a drámában; a hangom, mint a -harang, úgy zengett végig a nézőtéren. Mikor a koporsóban feküdtem, -fiatal férfiak elővették a zsebkendőjüket. Kerékjártó (akkoriban ügyelő -volt nálunk) bőgött, mint egy tehén a kulissza mögött és csaknem -eltévesztette a fölvonás végét. Azt mondta, nem tudja a szemeit levenni -rólam. - -– És Roncsy? – vágott közbe Szindbád és ásókat, kapákat mozdított meg a -sarokban, amelyekkel Hamletben először játszottak. - -– Roncsy? – kérdezte a színházigazgató neje és végigsimította homlokát. -– Nem emlékszem, hogy valami nagy rajongója lett volna a színpadnak. A -cukrásznál poharazott, dominót, écàrté-t játszott, kockázott a dragonyos -tisztekkel és csak akkor jött be a Francia-kastélyba, ha balletet -hirdetett a színlap. Akkor ott ült vörös fejével az első sorban. Aztán -mikor meghalt, a leánya Walter Keresztélyné jóságából a dobra vert -falusi kastélyból fölolvasónőnek (vagy minek) a házukhoz került, onnan -Pálházi, a gazember, ki abban az időben (sőt azt mondják, hogy még most -is) első gavallér volt, gárdatiszt, grófok és hercegek barátja, -párbajhős, kártyás, kalandor, színésznők után futkosó úriember, egy -napon – elvette; azt mondják: szánalomból. - -– Szánalomból? – ismételte Szindbád, a falon függő régi színészek -arcképeit tanulmányozva. – Azért is szokás megházasodni? - -– Hát az ilyenféle cinikus ember mint kegyed, Szindbád úr, talán nem -szokott, – mondta szigorú hangon Márta asszony. – Csakhogy nem minden -férfi egyforma. Állítólag Walteréknál rosszúl bántak volna az árva, -elszegényedett leánnyal… Pálházi egy darabig nekem is csapta a szelet. -Nem mondhatok róla semmi rosszat. Inkább szomorú ember volt, mint vidám; -mint azok a férfiak, akik sok mindent megpróbáltak már az életben. Nagy -vagyont elkártyázott, majd milliókat szerzett megint, mert a török -követségnél egy jó barátja a kisázsiai vasutak üzletét neki juttatta. -Feketeszakállas, egykedvű, életúnt, de mindig chevallièr. Gárdatiszt -korában Bécsben annyi pénzt költött, hogy barátai szomorúan bólintottak -a fejükkel, midőn egy napon szabadságot kért és kapott. Szegény fiú -elmegy haza a vágmenti hegyek közé, rombadőlt várába, hogy az erszényét -pihentesse. A Vágból halat horgász és szabad tűzhelynél megsüti, amíg -erszénye kipiheni a bécsi fáradalmakat, a Ronacher vagy a Jockey-Club -éjszakáit és az udvari opera ballet-corps-át, amelynek bőkezü mecenása -volt. Addig a halat nyárson süti egy vadregényes várrom udvarán, hol -hajdan tán Mátyás király vadászkürtje zengett, – mondta Csitvay, kamarás -az udvar első hölgyénél és régi magyar, aki szerette fitogtatni -történelembeli ismereteit, – amint ezt egykor hallottam. - -Szindbád engedelmet kért, hogy szivarját meggyújtsa, aztán -lovagló-helyzetben letelepedett egy apródi székre s így szólott: - -– Úgy látom, Márta barátnőm, hogy kegyedet mindig érdekelték a jóravaló -uriemberek. De nem is érdemes más emberekkel foglalkozni, mint finom, -előkelő emberekkel, akik jó mesternél tanulták a táncot. - -– Hagyja el! – legyintett Márta. – Pálházi úgy táncolta a csárdást, mint -egy falusi parasztlegény. A Francia kastélyban eleget táncoltam vele. -Hanem vigasztal az a tudat, hogy nemcsak a báli közönség, de a zenekar -tagjai és szolgák valamennyien tudják, hogy Pálházi előkelő úr és -gárdatiszt, bizony százszor otthagytam volna tánc közben. Csak -illegette-billegette magát, mint Kerékjártó, mikor Göndör Sándort játsza -a Falu rosszá-ban. Az sem perdülne egyet, de még csak a táncosnőjére sem -néz valami udvariasan, amit az ember a táncosától legalább is -elvárhatna. Hogy a derekához nyúljon a nőnek? Nyúl, nyúl, de bizony én -másképpen tanultam a csárdást kezdő szinésznő koromban Morfoki Sámuel -társulatánál. Akkoriban az volt a manier – akár dráma, akár operett, – -hogy a fölvonás végén jó darabig roptuk a táncot, előadás után bál volt -a nagyvendéglőben és reggelig muzsikált a cigány. Szép idők! Akkor -tanultam meg papirossal bélelni a cipőtalpat. És soha sem aludtam! -Morfoki ugyan egy gazember volt, mindig azon járt az esze, hogy -elcsábítson, de a legjobb szerepeket mégis csak nekem adta, mert én -voltam, aki tudtam is valamit a társulatnál. - -– Morfoki, – mondta Szindbád és csendesen nevetett. – Jeles színigazgató -volt ő kelme. Most markőr abban a kávéházban, ahová Pesten a szinészek -járnak. - -– Lehetséges, – felelt elmerengve Fátyol Márta. – Mindig különös ember -volt. - -– És… és, – szivarját így szívta Szindbád, – Morfoki tán barátságban -volt Pálházi úrral? - -A színházigazgató neje olyan keserü gúnnyal nevetett, amely nevetés -legjobb szerepeire emlékeztetett. - -– Pálházi és Morfoki? – Uram, Pálházi lehetett egy gazember, (ami nem -volt), táncolhatta a csárdást a maga méltóságos hányiveti módja szerint, -szerethette a balletet és rövid kis fekete szakállát mindennap ugyanaz a -bécsi borbély hozta rendbe, aki a világ mind a négy tája felé utána -utazott, Rómába éppen úgy, mint Szentpétervárra, – de mi köze mindehhez -Morfokinak? Morfoki, az elzüllött vidéki direktor, aki minden alkalommal -elszökött a társulattól, legszívesebben társulata hölgytagjait -bocsátotta volna árúba Marokkóban a piacon, ha ugyan még vannak -asszonyvásárok Marokkóban… Pálházi úr volt tetőtől-talpig, aki -sajátságos lovagi érzületből nyomban feleségül vette Roncsy Mariettet, -amidőn a ház asszonya, az öreg Walterné Georgina miatti féltékenységből -az elárvult, elszegényedett nemesi kisasszonyt egyszer Pálházival -meggyanusította és néki ajtót mutatott. Némelyek azt mondják, – így -többek között az én rajongó, bolondos Kisfalvim is, akit a világért sem -számítok a szavahihető emberek közé, habár a tehetséget tőle senki el -nem vitathatja, – hogy Pálházi Georginát, az öreg Walterné leányát -akarta elvenni. A jómódu család ellenben büszke volt a letört -gavallérral szemben, akinek ősei Árpáddal lóháton jöttek be a Kárpáton, -míg Walterék legföljebb pásztorok lehettek akkoriban, habár Nagy -Frigyes, porosz császárral való rokonságuk a helybeli hercegi család -által is elismertetett. Erre azután történt, hogy Georgina miatt bánkodó -Pálházit bécsi ösmerősei, – akik a várromot képzeletükben kirajzolták, – -költekezni látták Pesten, mint a perzsa sahot. Egyik fejedelmi lakoma a -másikat követte. Blahánénak négy fehér kocsilovat küldött, mert a -szerepében látta. Pálmayt boldogult Edwárd király figyelmébe ajánlotta a -kaszinóban, midőn estélyt rendezett a velszi herceg tiszteletére. -Károlyi Pista karonfogva sétált vele a turfon és midőn így megalázta a -Walter-családot, feleségül vette Roncsy Mariettet, a ház -társalkodónőjét. Csak egy vérbeli úr képes erre, higyje el, kedves -Szindbád. - -Szindbád merően nézett Shakespeare egyik régi acélmetszetü arcképére, -mintha mérhetetlenül csodálkoznék a költő kopaszságán, amit Angliában -mostanában nem tartanak a legdivatosabb hajviseletnek. - -– És Georgina? – kérdezte, majd kibámult a Falstaff utcájára, mintha a -„víg nőket“ lesné a sarkon a régi ház előtt. - -A színházigazgató neje leszállott a trónusról, amelyen, lehetséges, -nemrégen mint Hamlet anyja ült a színpadon. - -A francia drámákban szokásos melankólikus mozdulatot tett. - -– Kedves Szindbád, – mondta régies színpadi helyzetbe állván, – én is -csak asszony vagyok. Igazán nem méltó önhöz, hogy a kedvese -magasztalását, dicséretét egy más nő ajkáról kivánja zengni hallani, – -aki maga is csak egyszerü nő, bár régente eleget működött a -színészetnél. - -Szindbád tehát ezután nemsokára ajánlotta magát, miután néhány rozsdás -dárdát figyelmesen megnézett, amely dárdákkal (hiteles írások szerint) -Shakespere színpadán az őrök jártak Helsingsfor körül. - -A grádicsokon lefelé menet, – abban a bizonyos ravasz utcácskában, – a -Hófjáger előtt hallgatózva megállott. Odabentről Stánczy Pista hangja -világosan hallatszott. Szindbád tehát irányt változtatott. Nem a város -felé ment, hanem balra tért a Hófjáger felé. - - - - -HATODIK FEJEZET, _amelyben egy kis gyermek sír._ - -Szindbád tulipánokat rajzolt botjával a hóba a színház hátulsó -bejáratánál, mert mostanában mindig tulipánt rajzolt a hóra, amidőn -délutánonkint a folyóparton hosszan elsétálgatott. A folyópartról -látszott egy erkély, rajta samoá-függönyök és a kis kert haván Szindbád -még igen jól látja azon réginek tetsző éjszaka nyomait. Hosszan sétált -tehát, mint egy nyugalmazott alezredes az irodából, az erkélyt, a -folyót, a messzi halmokat csodálatos érdeklődéssel figyelte, a -bástyafalban, mely útjában állott, verebek fészkeltek. Még a verebek -számára is volt egy-két megfigyelő tekintete. „Joghallgató vagyok ismét -Szigeten!“ – gondolta magában Szindbád és tényleg csak egy jogász -ámulhat annyit azon körülmény fölött, hogy az erkélyajtó mindezideig nem -nyílott ki. Szindbád csaknem harmadik napja nem látta Georginát. - -Legutoljára is csupán egy percig láthatta, egy eldugott -régiség-kereskedés homályos ablaka mögött. A kis bolt a bástyafal -tövében húzódott meg és a kirakatban nemcsak ódon kéziratok, de -mindenféle régi ékszerek is helyet foglaltak. Násfák, kösöntyűk és -láncok, amelyeket kétszáz év előtt viseltek a dámák. Amott egy régi kis -biblia, itt egy megsárgult rózsafüzér. Kardok és forgók, bádogdobozokban -régi oltárterítők… Szindbád a kirakat ablakán át észrevette a boltban -Georginát és Mariettet, amint Türm úrral az üzletben alkudoztak. Türm úr -mindenben olyan volt, amilyennek egy régiségkereskedőnek illik lenni. -Kicsiny, kopasz, pápaszemes emberke volt, az arca ellenben olyan finom, -mint egy régi kámea. Mondják, hogy a városkában, ahol a nők és férfiak -igen szerették az ékszereket. - -Türm úr holmijai közkedveltségnek örvendenek. Az antik ékszerek -többnyire pótolják a megfizethetetlen drágaköveket, a brilliáns modern -találmány, és a városkában takarékos emberek laktak. - -Georgina és Mariett bizonyos képecskékre alkudoztak, amelyek kopott -bőrtokokba voltak zárva és egy-egy régi asszony pasztell-képét rejtették -magukba. Szindbád látta a maroquin-kötésü női arcképeket, amint azokat -egykoron a megfelelő férfiak a szívük tájékán hordták, Mariett és -Georgina finom kezeikkel sorban vizsgálták az elmúlt hölgyek eme -emlékeit, és Szindbád lassacskán maga is olyan formájúnak látta a két -nőt a régiségkereskedő boltocskájában, mintha ők is maroquin-kötésbe -volnának foglalva, finomra csiszolt üveg alatt és egy késői rajongó ágya -fölött függnének valahol, valamerre… A boltajtó kinyilott. Szindbád mély -tisztelettel leemelte a kalapját, a nők fátyoluk mögül bólintottak, majd -Georgina Mariett karjába kapaszkodva hosszu léptekkel tovább lépkedett a -girbe-gurba utcácskában, a vékony hóban. Midőn visszavette volna a -tekintetét, a boltajtón át a Türm úr vizsgálódó szemével találkozott a -szeme. A finomfejü boltos előbb gyanakodva, majd figyelmesen, később -nyájasan pillantott a boltja előtt állongó idegen úrra és Szindbád már -azon gondolkozott, hogy mégis csak megvásárol egyet a hölgyek által a -bolti asztalon hagyott képecskékből, amidőn jobbnak látta kullogó, -óvatos léptekkel a sarkon elkanyarodó dámák után venni útját. - -A nőket messziről hazáig kisérte, szokott sétáját elvégezte a ház előtt -és midőn megállott a kivilágosodó ablakok alatt, hamarosan tulipánt -rajzolt a hóra, mintha abból valaki megtudhatná, hogy Szindbád itt járt -és ácsorgott az ablak alatt. - -És még sokszor rajzolta a tulipánokat a hóra, éppen a színház hátulsó -bejáratánál is, ahol egy ócska ládán ülve a lábát lóbálta délután, mert -egyéb teendője nem volt. Egyszerre Szalánczi kisasszony állott meg -mellette és kis keztyűs kezét nyújtotta. - -– Még mindig búslakodik, Szindbád? – kérdezte pajkos részvéttel. – -Igazán sajnálom, hogy megszomorítottam. Nem, többé nem kacérkodom -senkivel, ha maga városunkban van. Ilyen költőiesen érzékeny kedélyt -valóban nem szeretnék megbántani. - -– Kivel kacérkodott? – kérdezte Szinbád némi csodálkozással. - -– Helyes, ön büszke férfiu, – felelt Szalánczi kisasszony és az esti -színlapra nézett kis kalapja alól, amely fekete bársonnyal volt díszítve -és éppen egyszerűségével volt hajlandó föltünést kelteni. - -A színlapot (persze könyv nélkül tudta) kedvetlenül végigbetűzte az -ócska ajtón, amelyen a ragasztószer és a régi színlapok, elmúlt szép -esték síremlékeként növekedtek ki a deszkából. Mennyi taps, mennyi szép -remény, sóhajtás, boldogság és keserv rejtőzködik az ócska színlapok -mögött! Csak nagyfalvi Kisfalvi Demeter igazgató kéri rendületlenül a -nagyérdemü közönség kegyes pártfogását. - -– Tudom, hogy megvet, – mondta egyszerre mély sóhajjal Szalánczi Edit. – -Ismerem én magát alaposan, Szindbád úr! Magának középkori szerzetesházi -főnöknek kellett volna lenni. Ott kedvére nyúzhatta volna a feslett -barátokat! De hogy azért megharagudjon egy okos ember, mert egy -színésznő egy virágcsokrot elfogad, amit a zenekarból fölnyújtottak! -Ilyent igazán még soha sem hallottam! Remélem legyalázott a sárga földig -azóta helybeli ismerősei, barátai előtt. Tán még Stánczy Pistának is -elpanaszolta az esetet és Pista nem ír több népdalt, nekem ajánlva a -kottát! - -Szindbád, bár ebben az időben meglehetősen szórakozott ember volt, (mért -nem nyílik ki soha az erkélyajtó a folyóparton?) nyomban észrevette, -hogy Szalánczi kisasszony valamely félreértésen nyargalász. A kisasszony -nevezetes volt arról, hogy aprólékos dolgokból kifolyólag egész életre -szóló haragot kezdett a kollégáival. - -– Hát ki küldte a virágcsokrot? – kérdezte Szindbád, hogy valamit -kérdezzen. - -– Ugyan ne tetesse magát, – felelt a kedves művésznő és negédesen vállat -vont. – Maga éppen olyan jól tudja, mint én, hogy Pálházi Ferenc, ki -halálosan szerelmes belém, amióta az Uff királyban látott. - -Szindbád leszállott az ócska ládáról, amelyen nemcsak a direktor szokta -kipihenni gondjait, hanem a kövér komikus és a többi idősebb szinészek -is, akik nem féltették ruházatukat a ládában leselkedő alattomos -szegektől. Még egy utolsó tulipánt rajzolt a hóra. - -– Tehát Pálházi küldte a virágcsokrot? – kérdezte. – Ugyanaz a Pálházi?… - -– Sajnos, egy kedves, meghitt és örökké emlékezetes szalont veszítek el, -midőn a virágokat elfogadom, – folytatta elmerengő hangon a szinésznő. – -A Pálházi-hölgyek kedvessége mindig felejthetetlen leend, hisz -meglehetősen bizalmas barátnőim voltak. Ők ugyan csak kisvárosi -asszonyok, akik nem sokat értenek a művészet, divat és irodalom -dolgaihoz, de vajjon hol is tanulhatták volna! Elzárkózva, maguknak, -magukért élnek a kis városban és a Képes Családi Lapok régi -évfolyamaiból másolják a divatot. De azért nagyon kedves, derék nők -voltak és én sok mulatságos percet köszönhetek nekik. Habár, mondom, -majdnem műveletlen nőknek merném őket nevezni. - -Szindbád meglehetősen bárgyu mosollyal hallgatta végig a szinésznő -gyorsan elmondott szavait, aki olyanformán vágtatott a mondatokkal, mint -mikor nagyon hosszu a szerepe és tíz órára mégis csak szeretne -hazakerülni. - -– Sajnálom a hölgyeket azért, mert rossz szívü teremtésnek fognak -tartani, habár hogy ők doktor Corvinusszal nem látják tisztán a modern -világot, azt én eleget hangsúlyoztam előttük. És nincs rossz szívem sem! -Van a karban egy szegény leány, aki titkon az én régi harisnyáimat -viseli, a Takács. Ismeri? - -– Pálházi tehát ismét a városban van? – kérdezte elgondolkozva Szindbád. - -Szalánczi kisasszony türelmetlen mozdulatot tett, mintha minden eddigi -beszédét kárbaveszettnek látta volna. - -– Én nem tudom, honnan is tudnám… De hát mégis csak Pálházi áraszt el -napok óta a drágábbnál drágább virágcsokrokkal. Mi is megy ma este? (A -karmantyúból aranyszélü lorgnett került elő.) Igen, a Suhanc. Már megint -trikós-szerep. Istenkém, csak a mi drága jó direktorunknak jönne már meg -egyszer az esze és hagyna föl ezekkel a trikós-darabokkal. Szégyenlem -magam minden áldott este trikóban mutogatni. Az embernek egyebet se hoz -a posta, mint szerelmesleveleket. Az asszonyok mind meggyülölnek és azt -hiresztelik, hogy tömöm magam. Pedig abban a vékony francia trikóban -igazán nincs egy csöpp vatta sem. Isten önnel, Szindbád úr. Remélem, -látom este a nézőtéren. Az öltözőmben nem fogadhatom. Sokat kell -vetkőzni. És a virágokért ne haragudjon. Hisz maga is küldött nekem elég -virágot. Istenem, milyen boldog is voltam akkor! Persze, már -elfelejtette! - -A kisasszony a keztyűjét félig lehúzta és a kezefejét csókra nyújtotta -és a tekintete is harmatos és meleg, szinte búbánatos lett, amint -Szindbádra nézett, majd besietett a hátulsó kapun. - -Szindbád a vállán keresztül utánapillantott. - -– És ezért a nőért rajongtam, – gondolta magában elkeseredve, amint -tétlenül visszaereszkedett az elhagyott ládára és még egy, az -eddigieknél nagyobb tulipán rajzolásába fogott. A gondolatai, mint -fáradt madarak, szállongtak Pálházi és Pálházinék körül. Vajjon mi igaz -abból, amit Edit kisasszony itt gyorsan elbeszélt? A csélcsap Pálházi -valóban udvarolni merészelne a szinésznőnek abban a városban, ahol -elhagyott feleségei laknak? Hirtelen fölvillant előtte Mariett szürke -hideg szeme, mozdulatlan arca, előkelő alakja, aki bizonyára nem venné -szivesen, ha volt férjéről a Szalánczi kisasszonnyal egy napon hallana! -Georgina, – de Georginával már nem merészelt teljesen tisztába jönni -Szindbád, habár bizonyosan ő is szégyenkezne sorsa fölött. - -Ezután elvégezte a megszokott sétáját a folyóparton, miközben a -samoá-függönyök olyan mozdulatlanok voltak, mintha végképpen elzárták -volna a házat a külvilágtól, Szindbádtól, mindentől. - -A fedett hídnál, hol búsan pislákolt a mécses a kőszent lábánál, -hirtelen Mariettbe ütközött. A szürkeszemü asszony fölhevülten, csaknem -kétségbeesett arccal állott meg hosszu prémes köpenyében a fülkébe -húzódó kőszent előtt és önkéntelenül összefonta a kezét. Harász-kendő -volt a fejére vetve és a köpenyegén sem volt minden gomb begombolva. - -– Mi történt? – kérdezte megdöbbenve Szindbád, midőn az alkonyi órában e -rendkívüli helyen találta a nagyrabecsült dámát. - -Mariett hangja szinte megcsuklott a visszafojtott zokogástól. - -– Egy óra óta mindenfelé keresik a cselédek doktor Corvinuszt. Most -végre magam indultam lakására és én sem találtam otthon. - -– Georginát baleset érte? – kiáltott föl megrendülve Szindbád. - -– A kis György rosszul lett!… Georginát nem szokta semmiféle baleset -érni. - -Szindbád megkönnyebbülve lélekzett föl. - -– Asszonyom, engedje meg, hogy a kapuig kisérjem, már sötétedik itt a -parton, magam pedig azonnal nyakamba veszem a várost, a föld alól is -előteremtem doktor Corvinuszt, a csodadoktort. - -Mariett hálásan nyújtotta a kezét. - -– Nagyon lekötelez vele, Szindbád úr. Kérem, nem felejtjük el önnek. Már -úgyis barátunknak tekintettük. Tudja, a magunkféle szegény, elhagyott -nőket nagyon könnyü megnyerni. Siessen az istenért. Most már magam is -elérek a kapunkig. - -Az asszony alakja eltünt a régi ház boltíve alatt, Szindbád néhányat -fújt bundagallérjába. - -– A véletlen, a vakeset az én legjobb cimborám, – dörmögte magában. – -Ime a séták első gyümölcse. De hát most honnan vegyem elő azt az -ördöngős csodadoktort? - -Corvinus urat nem sokáig kellett keresni. Valamiképpen megtudta, hogy a -Pálháziék cselédei hajszolják a városban, jött, mint a puskagolyó. -Szindbádnak csak éppen annyi ideje volt, hogy a karjába kapaszkodjon és -vele egyszerre suhanjon be az ódon házba, ahol szinte ijedten látszottak -égni még a lámpások is a folyosón. Az öreg doktor először az ajtót nyitó -nagybajuszu vén inasra kiáltott rá: - -– Nem kell mindjárt megijedni! - -Pedig egy kissé ő maga is meg volt ijedve. - -A szalon közepén ünnepélyesen, brokát-ruhában állott Walterné és -ezüstszürke haja magas toronyba volt rakva fején. - -– Ugy-e nem lesz semmi baj, doktor Corvinusz? – kérdezte a doktort, amíg -az a szomszéd szoba ajtaját fölnyitotta, ahonnan hangos, keserves -gyermeksírás verődött Szindbád füléhez. - -Walterné méltóságteljesen helyet mutatott Szindbádnak a szalonban, aztán -kecsesen bólintgatva kihátrált. - -– Megbocsásson, jó uram, a kis beteg nékem is hozzátartozóm, a drága -életért nagyon aggódom. Au revoir! - -Szindbád egyedül maradt a fehérkabátos, hermelines osztrák császárokkal, -a nagy óra cimbalom-hangon ketyegett a fele fölött és egy -pasztell-képről élénken figyelni látszott őt egy hosszúlábu, kiskalapos -dáma, igen rózsaszínü arccal, ölében tarka ebecskével. A dáma egy padon -foglalt helyet, háta mögött tán Versailles tornyai… Szép dáma volt. De -Georgina szebb. Sokkal szebb. És mintha most valóban egy kép elevenedett -volna meg, a függönyök mögül Georgina rózsaszínü háziruhájában, -rózsaszínü szívalaku arcocskájával kilépett és szinte lábujjhegyen osont -Szindbádhoz, kezét csókra nyújtva… - -– Köszönöm, – mondta suttogva. – Már másodszor van segítségemre, -Szindbád. Hálás vagyok. - -– Adja még egyszer a kezét, – rebegte Szindbád. – Mind a két kezét, -imádott asszonyom. Boldog vagyok, hogy önnek szolgálatára lehetek. Az -életemet szeretném föláldozni önért, hisz oly véghetetlenül szeretem… - -– Pszt, – intett halkan Georgina. – Ez óra nem alkalmas a beszélgetésre. -Megyek vissza a betegszobába. - -Forrón, gyorsan megszorította a Szindbád kezét és eltünt ismét, mint egy -jelenés. Könnyü női illat borongott Szindbád arca körül és ez hitette el -vele, hogy nem álmodott. - -A pasztell-képről a tornyocskák, az ölebecske, de maga az igen -hosszúlábu dáma is bizonyos megértéssel tekintettek Szindbádra. Igen, -úgy volt az akkor is, amikor a tornyocskák és a kis kalap alatt a -rózsaszínü arc még a valóságban létezett. Már akkoriban is így volt a -dolgok sorja. - -Később Mariett jött a doktorral. Doktor Corvinusz a lázmérőjét tette -vissza tokjába. - -– Lázas, igaz, de nem kell mindjárt megijedni. - -Mariett aggódó arcát mondhatatlan figyelemmel fordította a csodadoktor -ráncos arcára. Mintha e vén, fogatlan szájban rejtőznének a megváltó -igék. - -– Tehát borogatás? - -– Igen, és este még egyszer visszajövök. - -– Én majd nyomban sürgönyt küldök a fiu apjának, – mormogta Mariett. – -Hátha komoly a baj. Legyen a gyermeke mellett. - -Szindbád halkan megszólalt most: - -– Azt hiszem, hogy Pálházi úr éppen a városban időzik. Mintha tegnap a -színházban láttam volna. - -Mariett szótlanul bólintott. - -– Akarja a kis beteget látni, Szindbád úr? – kérdezte később, míg a -csodadoktor receptjét írta az asztalnál. – Csak innen a függöny mögül. -Látja szegénykét? - -A szomszéd szobában, amelynek függönyéig Szindbád lábujjhegyen -ellépkedett, fehér ágyacskájában nyugtalankodva feküdt egy kis fiu. Az -ernyős lámpánál az öreg asszony, míg az ágy fejénél szoborszerü -merevséggel ült Georgina, liliomszárakhoz hasonlatos, félig meztelen -karjai összefonva mellén, mintha megérezte volna a Szindbád tekintetét, -lassan fölemelte hosszu pilláju, harmatos szemét és búsan a függönyre -nézett. - -Ballábát, amelyen fehér harisnya és keskeny szallagokkal megkötött -félcipőcske volt, lassan a szoknyája alá visszahúzta. - -– Ugy-e nagyon beteg? – hallotta Szindbád füle mellett Mariett lágy, -meleg hangját. - -Szindbád kénytelen volt a szegény fiúcskára nézni, aki nyöszörögve -fordult meg takarója alatt. - -– Anyám! – kiáltott föl siránkozó, boldogtalan hangon, ahogyan csak egy -megsebzett kis madár, vagy egy beteg gyermek tud kiáltani. - -Mariett nyomban félretolta Szindbádot a függönytől és a szobába futott. - -Szindbád a csodadoktorral ballagott ki a házból. - -– Megmarad a gyerek? – kérdezte Szindbád az utcán. - -Az öreg orvos a bunda gallérjába burkolózott. - -– Mit tudom azt én! – felelt mogorván és ellenséges pillantást vetett -Szindbádra, mintha ez most az ő mesterségébe kontárkodott volna. -Bizonyosan nem tetszett neki a bizalom, amelyet Szindbád az ódon házban -élvezett. - - - - -HETEDIK FEJEZET, _amelyben a pezsgő palackjában marad._ - -A Francia kastély éttermében, amely akkora volt, mint egy lovagterem, a -szinészek részére hosszu asztal volt föntartva, ahol többnyire -virágbokréta állott. A Francia kastély vendéglősének kedveskedése volt -ez a bokréta. Az ország minden részébe eljutott híre (a szinészek révén) -a galáns Bercinek, aki nagy murikat és áldomásokat szokott csapni a -szinészek tiszteletére. Kedvenc szinészei évek hosszán át hitelben -ettek-ittak nála és minden nap végignézte az előadást, az állóhelyről, -miközben fekete selyem sapkájával meghatottan tapsolt az érzelmes -jeleneteknél. Midőn félig üres volt a nézőtér, a kómikus Berci barátunk -tiszteletére külön vicceket szőtt a darabba, sőt a kisebb szinésznők -ábrándosan forgatták a szemüket a kis kopasz, kövér férfiu felé, aki -többet sírt, nevetett a színházban, mint élete egyéb részeiben. Mintha -intendánsa lett volna a városka színházának, minden színházi eseményben -benne volt a keze. Kevés szakértelemmel, de annál több rajongással -hallgatta végig a premiéreket, neki minden darab tetszett, és csak azt -sajnálta, hogy az utolsó fölvonás végső jelenetét nem várhatta be. -Fekete selyem sapkáját a fejére csapva, átfutott az étterembe, hogy -megfelelően fogadhassa a színházból kitóduló publikumot. Már tudta, hogy -kik jönnek színház után vacsorázni és az asztalokat előre elrendezte. A -társulat súgója későbben úgy is elmondta neki, hogy mi történt – azután. - -Berci azon az estén, midőn Pálházit a színházban meglátta, rendkívüli -intézkedéseket tett a nevezetes úr fogadtatására. A háziszolgát -elfuttatta a cigánybandáért és személyesen nézett körül a konyhában, bár -az ételszagot nem szerette. A szinészek asztalára készített -virágbokrétát az utolsó percben fájó szívvel ugyan, de megosztotta a -Pálházi úr részére föntartott asztallal. Még néhány perc múlott el és -Pálházi ritkás feketeszakállu arca, tatár-feje és bundája, amelyet egy -muszka herceg viselhetne, megjelent az étterem előcsarnokában, mellette -Szalánczi kisasszony hervatag és finom alakja. A kisasszony kivételesen -egy olyan nagy és soktollas kalapban jelent meg, amely a térparancsnokék -társaságának véleménye szerint, inkább volt méltó egy félvilági nőhöz, -mint egy szolíd szinésznőhöz. A kiséretet Brankovicsné, a társulat -anyaszinésznője alkotta, amin ugyancsak csodálkoztak némelyek, hogy a -komoly és derék Brankovicsné ilyen játékhoz adja oda személyét. -Szalánczi kisasszony, mint aki már úgyis leszámolt mindennel, kihívóan -nézett körül a fehér falu teremben, a tiszti-asztal fölött kevélyen -túlnézett és a főjegyzőék felé sem vágott alázatos, kislányos bókocskát; -csupán a térparancsnokék társaságában lévő öreg grófnő előtt sütötte le -a szemét, mert az öreg hölgy aranyszélü lorgnetjén át olyan éles és nem -titkolt fölháborodással meredt rá, hogy még Brankovicsné is csak a -keztyűjének merte mondani, hogy: kezét csókolom. - -Szalánczi kisasszony nyilvános „elbukásá“-nak hirére sokkal többen -jöttek el az étterembe, mint máskor. Három esztendő alatt senki sem -mondhatott rosszat a szinésznőre. A finnyás úriházak kinyitották előtte -kapuikat és a kisasszony most így hálálja meg a közbecsülést! Bizonyosra -vette mindenki, hogy Kisfalvi direktor tudni fogja kötelességét. Ezt az -arculcsapást nem viselheti el a város. - -Pálházi olyan unottan és fanyar mosollyal ment végig a termen, mint aki -senkit sem akar ismerni a városban. Hanyagul húzta lábát és csak a -szemével köszöntgetett vissza azoknak, akik köszöntötték. Körülbelül -negyven esztendős volt akkor Pálházi, de éppen úgy lehetett nyolcvan, -vagy harminc. Az arca sárga volt, mint a cigarettafüst és a szeme egy -halálosan kiégett férfiu szeme volt. Csak izmos válla és minden -hanyagsága mellett rugalmas alakja árulta el, hogy a rokkantságtól még -nagyon messzire van. - -– A kártyás! – mondta az öreg grófnő a térparancsnokék asztalánál, de -nyomban hizelgő mosoly terült el az arcán, amint Pálházi rövidre nyírott -fejével bólintott feléje. „A kártyás“ senkinek sem hajtotta meg a fejét, -csak neki. Az öreg grófnőnek az öccse befolyásos férfiu volt a -külügyminisztériumban. - -Tehát most ott ült a híres kártyás a Francia kastély éttermében és a -vidéki város publikuma, amely jól ismerte őt, de akiktől mindig -idegennek tudta magát tartani, kimeresztett szemmel figyelte a -történendőket. Hiába, bármit mondanak is Pálházira a házasságai miatt, -mégis csak ő az egyetlen ember ebben az órában Magyarországon, akiről -mindenki tudja, hogy milliókat nyert kártyán és lóversenyfogadásokon. A -fiatal katonatisztek, akik a kantinban huszonegyesen nyerik el egymás -gázsiját, a tisztiasztal mellett elmerengtek, a főtrafikos, Számmer -bácsi, akit messzi vidéken a legjobb kalabriászjátékosnak mondanak és -nem egyszer fölfüggesztik Komáromban vagy Győrött a játékot, amíg -Számmer bácsi véleménye telefonon vagy telegráfikus úton megérkezik, a -maga sarokasztalánál, az agglegények társaságában bizonyos -megzavarodottsággal piszkálta a sótartót. - -– No, Számmer? – szólalt meg végre egy öreg ügyvéd, aki mint -tréfacsináló volt ismeretes a városban. - -De Számmer nem felelt. - -Az ügybuzgó Berci és a pincérek útján csakhamar híre futamodott annak is -az étterem vendégei között, hogy az esti vonattal megérkezett Bozsákné, -a Pálházi tésztagyúró asszonya, akit mindenhová magával visz a világon. -És már a vacsorához Bozsákné gyúrta a tésztát. Majd a színészek -asztalánál francia pezsgősüvegek vonúltak föl. - -– Pfuj, – mondták némelyek, – ezek a komédiások elfogadják a kártyás -pezsgőjét. Mint a cigányok… - -De nyomban elmúlott a fölháborodás, amikor Pálházi asztalától lustán -fölemelkedett és a színészekhez lépkedett, hogy velük poharat -koccintson. - -– A legjobb színészek itt vannak Magyarországon, – mondta szuggesztiv -hangon Pálházi, mintha maga is hitte volna, amit mond. - -Később a térparancsnokék asztalánál vizitelt, de ott igen rövid ideig -maradt, mert a nyers öreg tábornok azzal kezdte a beszélgetést: - -– Nos, hogy hajtanak mostanában az agarak, Pálházi úr? - -Pálházi nem szeretett játékról beszélni. - -A cigánybanda diszkréten, csöndesen húzott egy régi bécsi valcert, majd -egy másikat, harmadikat, mert hiszen Pálházi ezt szerette. Szalánczi -kisasszony kipirosodott orcával ült a helyén és ritka rózsáit -szagolgatta, mintha máris menyasszonynak érezte volna magát, hisz hány -nagyúr vett már el színésznőt feleségül, csupán Brankovicsné piszkálta -kedélyesen a fogát. - -– Az én főztömet kóstolná meg, Pálházi, – mondta nagy -elbizakodottsággal. – Olyant még az édesanyjánál sem evett. - -Pálházi lovagiasan bólintott és megkérdezte Szalánczi kisasszonyt, hogy -nem parancsol-e valamely mulatságos fiút meghívatni a színészek -asztalától? - -– Nem, – felelt hűvösen Edit, – én jól ismerem őket. Nem nagyon -mulatságosak. - -Tovább hallgattak tehát, mert Pálházi szófukar, csendes ember volt, aki -nevetni soha sem szokott és legjobb kedvében is (a monda szerint) bezárt -szobában, egyedül szokott csárdást táncolni. - -Ebben a pillanatban a Francia kastély öreg portása sapkáját kezében -tartva, mély meghajlással Pálházihoz lépett és olyan halkan, amint régi -hotelportások tudnak beszélni, valamit súgott a kiváló férfiú fülébe. -(Szindbád – aki természetesen egy sarokasztalnál ült ezen idő alatt, -mert hiszen Pálházi őt is érdekelte, – nyomban észrevette, hogy a -törökösen sárga arc elhalványodik.) - -Pálházi egy-két pillanat múlva engedelmet kért a hölgyektől és kisietett -az étteremből, de Szindbád megelőzte. Szindbád az utca felé lépett ki, -mert úgy gondolkozott, hogy Pálházit a fogadó portás-fülkéjében várják -és a kapu vasrácsozatán át tanúja lehet mindennek. Körülbelül tudta, -hogy miért hívják Pálházit, – nyilván a beteg gyermek rosszabbúl lett, – -csak arra volt kiváncsi, hogy a két nő közül melyik jött Pálháziért? - -Természetesen Mariett állott a portás fülkéjében, az öreg őrmester -társaságában. - -Pálházi fázósan húzta össze frakkját, amint Mariettet megpillantotta, -néhány halk szó hangzott el a levegőben, aztán Pálházinak olyan lett az -arca, mint a kisérteté. Egy hangot sem szólt, fedetlen fővel, frakkban, -amint volt, a kapunak indult. - -– A kalapját! – hallatszott a Mariett figyelmeztető hangja. - -Pálházi erőszakos, szinte vad mozdulatot tett. - -– Menjünk, – kiáltotta rekedten. - -Az öreg kapus ijedten nyitott kaput, Pálházi kirohant, Mariett hosszú -köpönyegében a bicegő őrmesterrel alig tudták nyomon követni. Aztán -eltüntek a mellékutcában, amely a régi ház felé vezetett, mint a -látomás. - -Az éj csípős volt, alattomos szél süvített az olvadó folyó felől és a -Francia kastély kapujánál táncolt az üveg a lámpásban. Szindbád tehát -visszatért az étterembe és sokáig szivarozgatva nézegette Szalánczi -kisasszonyt és kisérőnőjét. A magára hagyott kisasszony arca mind -pirosabb lett, hogy aztán gyorsan haloványodni kezdjen. - -Reménykedve, majd kétségbeesetten figyelte az antik óra mutatóinak lassú -mozgását a terem oldalfalán és nem igen volt az étteremben senki, aki -ugyancsak nem az óramutatót találta most a legérdekesebb látnivalónak. - -Még a térparancsnok is megfordult helyén és szigorúan, tetőtől-talpig -végigmérte a magára hagyott hölgyeket, bosszús pillantást vetett az -órára. Az öreg grófnő le nem vette átható szemüvegét Editről, míg -Brankovicsné a kézmosóba öntötte a pezsgős-pohár tartalmát. - -– Jobb ennél a vinkó, – mondta mély meggyőződéssel. – Engem se hívjál -többet vacsorázni. - -A főtrafikos az agglegények társaságában szinte az egész terem -fülehallatára mondott el egy kalabriászesetet, amely Nyitrán történt és -a cigányok olyan csendesen húzódtak meg sarkukban, mintha nem is ők -lettek volna azok, akik valaha muzsikáltak. - -– Pszt, Berci! – hangzott innen is, onnan is, pedig máskor meglehetősen -foghegyről beszélnek az idevaló urak a fogadóssal. – De a mindenttudó -Berci sem tudott fölvilágosítást adni, csupán annyit hozott föl -védelmére, hogy hiszen ott függ a Pálházi úr bundája, kalapja. - -A színészek az üres palack mellől elkomorodva meresztették a szemüket -Szalánczi kisasszonyra, aki végképpen megszégyenülve már csaknem arra -gondolt, hogy a pezsgőzést folytatja a saját számlájára. - -Végre a térparancsnok kirúgta maga alól a széket, hogy az fölborult és -ez mintegy jeladás volt arra nézve, hogy a kellemetlenül végződött -mulatságból hazafelé kászolódjanak az emberek. Csak az öreg grófnő állt -meg öltözködés közben, hogy egy-egy gyilkos, megvető pillantást vessen -Szalánczi kisasszonyra, mintha ő volna az okozója az egész zavarnak. A -Pálházi anyja mégis csak csillagkeresztes dáma volt és ő maga is -szolgált az udvarnál. És az a senki lánya? Az a csúf, vén -komédiás-leány? Bizony megérdemelné, hogy kisöprűzzék a városból. - -Szindbád egyik szivart a másik után szívta, a terem csendesen kiürült, a -cigányok visszaszöktek a kávéházba, csupán a szundikáló nagybőgős maradt -ott őrnek, mikor Brankovicsné keményen csengetett a vizespalack oldalán. - -– Kellner, fizetek! – kiáltotta, hogy mások is meghallják és -méltatlankodva csóválta a fejét, amikor Berci szabadkozva hajtogatta -előtte kopasz fejét. - -Szalánczi kisasszony elmenőben síró, vörös szemét szinte kétségbeesetten -fordította Szindbád felé. Szindbád már némi hajlandóságot is érzett -lovagias szívében és csaknem hazakísérte a hölgyeket, amikor az utolsó -percben a súgó ajánlkozott. - -Így tehát Szindbád végigszívhatta szivarját, későbben pedig megtehette -szokásos kémszemléjét az ódon ház körül, amelynek kapuja fölött három -sas volt kőbe vésve. - -A függönyök mögül lágy, szinte álombeli világosság szűrődött kifelé és -csendes volt minden, mintha mindenki meghalt volna a házban. A szél -élesen süvöltözött és a folyó olyan fekete volt, hogy Szindbádnak -önkéntelenül szegény, elhagyott árva-gyermekek jutottak eszébe, akik -csöndesen sírnak apjuk után a sötét szobában. A titokzatos folyón -valahol egy vízbefulladt kisfiú holtteste úszik és valahol messze, -messze, kétségbeesetten sír egy szegény anya… Valóságos megváltás volt -Szindbádra, midőn lépéseket hallott kopogni a kövezeten, amely lépések -most visszhangoztak, mintha egyszerre titkos alagútak támadtak volna a -város alatt. - -Bozontos bunda-gallérból a doktor Corvinusz bársony-sapkája meredt elő. -Szindbád élénken a csodadoktor vállára csapott. - -– Hopp, doktor úr, jó, hogy találkozunk. Hogy van a kis fiú? - -A vén doktor olyan mérgesen kapta föl a fejét, mint egy kígyó. - -– Mi az? Útonálló az úr? Már régen szerettem volna öntől megkérdezni, -hogy mért leselkedik folyton nyomomban? Mi köze hozzám, mi köze a -beteghez? Hejh? - -A csodadoktor azután szó nélkül tovább rohant. Szindbád hazafelé menet -mindenféle regényes históriákra gondolt. Összeaszott vén vadalmákra, -akik a Pálházi-hölgyekbe szerelmesek. - - - - -NYOLCADIK FEJEZET, _amelyben Shakespeare kimondja az utolsó szót._ - -Nagyon nehéz meghatározni, hogy mennyi idő múlik el a regényben egyik -fejezettől a másikig. Olvastam már olyan regényt is, ahol a nagyanyák -még a várkertben bujósdit játszanak egy helyen, míg a másik oldalon már -a templomba falazzák be koporsójukat. Scott Walter tudná csak -megmondani, hogy mi történt közben. De ne ijedjünk meg, Szindbád még -mindig a régi rajongó szerelmes, midőn egy napon aranyporzóval -behintett, zöldpecsétes levelet hozott számára az őrmester a Francia -kastélyba. A levélpapir sarkában finom, alig látható aranyos nyomással -egy név: Georgina. És a betűk, amelyek egymásután tipegő kis kacsákhoz -voltak hasonlatosak, Szindbád urat fölszólítják azon régi házban való -megjelenésre. - -Georgina a régi szépség, csak búskomoly szemében látszik valamely -elmúlott, könnyű sírásnak a nyoma, mint erdőszélen a tovairamodott nyári -zápor hagyja jóillatú lábnyomát. A szája azonban vidoran mosolyog, amint -Szindbáddal szemben helyet foglal és könnyedén így kezdi: - -– Egy régi francia könyvben olvastam egyszer, hogy a reménytelen -szerelmestől fogadnak el a nők legtöbb szolgálatot. - -– Én is olvastam. Miben lehetek szerencsés szolgálatára lenni, -mindenekfölött való úrnőm? - -Georgina egy másodpercig elhallgatott. Szindbád fürkészve nézte, vajjon -előre betanúlta volna szerepét? Nem, a kis úrhölgy sokkal közvetlenebb -teremtés volt, vagy talán Szindbádnak gyengült meg a látása? - -– Hát én színésznő leszek, Szindbád. - -Szindbád szerette, ha a nők bolondokat fecsegnek, sőt leginkább akkor -szerette a nőket, ha nem voltak okosak. - -– Helyesen teszi. Már magam is gondoltam rá. - -Georgina kerekre nyitotta a szemét, mintha megijedt volna Szindbád -szavaitól. Szívalakú arcocskáján fájdalom, öröm, meglepetés jelentkezett -és egy kis hajfürt a kerek fülecske mellett olyanformán helyezkedett el, -mint egy fűben figyelő gyikocska. - -– Ön már tudja? Gondolt rá?… Nem értem. - -– Pedig igen egyszerű dolog. Volt egy barátom, akit a tót grófnak -hívtak… Pardon, ne vegye kérkedésnek, de gróf volt és barátom volt. A -tót gróf felesége egy napon azt vette észre, hogy az ura igen sokat -forgolódik a falusi tót asszonykák körül, akik többnyire bocskort -viselnek lábukon. Szép, fehér, pirosszijjas bocskort. A grófné okos -asszony létére a párisi cipőt nyomban fölcserélte bocskorral, ebben járt -otthon állandóan és boldogan élt az urával. Pálházi a színésznők után -kezd futkosni, tehát… - -Georgina mindent kifecsegő arcán egy kedvetlen kis rajzocska -jelentkezett. - -– Akkor Mariett megelőzött volna szándékomban, mert hisz én… Én már nem -igen fogok bocskorban járhatni valakinek a kedvéért. Más oka van -elhatározásomnak. A kenyérkereset. - -– Tisztelem azokat a nőket, akik kenyeret keresnek. - -– Mert hisz én tulajdonképpen nem tudok semmit, Szindbád. Abban az -időben, amikor én még leány voltam, nem volt szokásban tanítónői -oklevelet szerezni, a doktor-kisasszonyok sem jártak az egyetemre. Maga -körülbelül tudja, hogy miféle képzettsége van egy magamfajta nőnek. -Tudunk egy kicsit zongorázni, festegetni virágokat és erdőket, -megértjük, ha franciául szólnak hozzánk. Szilvu plé, – merszi. Higyje -el, hogy éppen elég ennyit tudni franciául. - -Szindbád csendesen mosolygott a vidáman előadott szavakon. Valóban -gyermek volt ez a kis, kedves, jó, ártatlan gyermek. Az ódon házban soha -sem látta az életet. - -– Tehát, csak ezért lesz színésznő? - -– Lám, a fődolgot szinte elfelejtettem… Szindbád úr, mi tönkrementünk. - -Vidor, szinte titokzatosan jókedvű mosollyal nézett Szindbád szemébe, -hogy Szindbád maga is derülten fölkiáltott. - -– No, ez nagyszerü. Hát hogy történt? - -A finom nőcske gyöngéden előrehajolt, mintha nagyon meg kellene -magyarázni a dolgot, hogy Szindbád kemény feje megnyiljon. - -– A tőzsdén játszottunk és doktor Corvinusz közvetítette az üzleteket. - -Erre már talpra állott Szindbád, de még mindig mosoly volt az arcán. - -– A csodadoktor? - -Georgina halkan fölkacagott. - -– Ne bántsa. A kis fiamat mégis csak meggyógyította. Gyurka most olyan -egészséges, mint a makk. Annyit eszik, mint egy arató. Reggeltől estig a -tornaszereivel foglalkozik, holott azelőtt csak a képeskönyvet szerette. -A doktor csodát mívelt a fiúval. - -– De a tőzsde? – szólt közbe Szindbád kissé érdesen. - -Georgina vállat vont. - -– Pechünk volt, vesztettünk. - -– Mennyit? - -– Mindent. Rövidesen a ház sem lesz a miénk. Váltók vannak. Mind a -hárman aláírtuk, amint a készpénz elment, szegény mama, azóta azt hiszi, -hogy a foga fáj, pedig… - -– Nincs is foga! – szólt közbe Szindbád. – Tehát a mamán kezdte a -doktor? - -– Igen, már régóta játszottak, amikor rájöttünk. A mama álmában -kibeszélte a dolgot. „Alpinen! Alpinen!“ – kiáltozta mindig. Azok valami -papirosok. - -– És Mariett, aki állítólag a legokosabb nő a világon? - -– Mariett nem okos. Csak nagyon jó, nagyon nemes és a legdrágább szív, -de a pénzhez annyit ért, mint a mama. - -– A gazember! – szólta el magát Szindbád. – Nekem sohasem tetszett az az -ember. - -– Ne bántsa szegényt. Bánatában elbujdosott a városból. Hál’ istennek -Gyurka most egészséges. - -Szindbád, bár eleinte a maga fölindultsága foglalta el, későbben mégis -csak észrevette a Georgina jókedvü nyugalmát és ebben megnyugodott ő is. -Tudják ezek a nők, hogy nem érheti őket semmi baleset. - -– Persze, Pálházi úr nem tudja még a dolgot? – kérdezte csendes -célozgatással. - -– Remélhetőleg nem is fogja megtudni, mert azt csendesen elhatároztuk, -hogy eltitkoljuk előtte. - -– Az ilyesmit nehéz titokban tartani. - -Georgina ekkor valami furcsa pillantást vetett Szindbádra, amely -tekintetből Szindbád csalódást, néma kicsinylést és nemes gőgöt olvasott -ki. Mintha csak azt mondta volna ez a tekintet, hogy meddő fáradságot -végez Szindbád, midőn egy másik férfiú nyakába akarja keríteni a -bajokat, hisz tulajdonképpen itt magára, Szindbádra sincs valami nagy -szükség. Ebből a furcsa pillantásból értette meg végtére Szindbád, hogy -Georgina nem a gyermeteg, butácska nő, amilyennek néha látszik. - -Az asszony az ablakra nézett, ahol a téli délután utolsó napsugarai -játszottak a mályvaszínű függönyökkel és a függönyöknek mondta: - -– Mi olyan nők vagyunk, akik, amit megfogadunk, azt megtartjuk… Pálházi -különben már valahol a tengeren mulattatja a yorki herceg ő fenségét, -aki mint szenvedélyes ecarté-játékos, néhány pártira meginvitálta -Indiába való utazásához. - -Szindbád makacsul összeráncolta a homlokát. Bántotta az asszony hűvöskés -gőgje. - -– Indiából is vissza lehet térni, – felelt konokul. - -– Ismétlem, – mondá jéghidegen Georgina, – mi nem szándékozunk bajunkkal -sem Pálházit, sem mást terhelni. Midőn a fia volt beteg: kivételt -tettünk vele. A fiút szereti; információink szerint egyedül a fiút -szereti. Nem tudom, helyes volt-e Mariett részéről, hogy a lázas fiúcska -ágyához meghívta az apát? Végeredményében helyes volt, mert nyugodtan -utazott el a yorki herceg ő fenségével, miután meggyőződött arról, hogy -Gyurka nálunk a legjobb helyen van. - -– És a gyermekről hogyan szándékoznak gondoskodni? - -– Ezt ismét Mariett vállalta magára. Amit Mariett magára vállal, azt -teljesíteni szokta. Ő talán nálamnál is jobban szereti Gyurkát. Mama -velem marad. Engedje meg, hogy rövid idő alatt annyi bajt okoztunk -önnek, Szindbád úr, midőn ön csak éppen átutazóban volt a városon. -Gondjai voltak miattunk, talán idejét is megraboltuk… Miért? Ön már sok -asszonyi szeszélyt látott és bölcs férfiú módjára megbocsátott. -Reméljük, hogy nekünk is megbocsát. - -– Elkényeztetett, nagyon kényes úridámák voltunk, akik gőgösségükben azt -hitték, hogy nekünk kötelesség a férfiak részéről szolgálni, hódolni. Az -élet most megtréfált. A magunk építette várkastély összeomlott, mint a -legtöbb légvár összeomlik. Közönséges, mindennapi nők lettünk, akikkel -sűrűn találkozni az életben. Az érdekességhez bizonyos tekintetben mégis -csak szükség van a jó cipőre, bármit állítanak a költők. - -Szindbád komolyan hallgatta végig a drága nőt, hisz bármennyire titkolta -is Georgina, hangjából némi bánatos érzelmesség zengett, mintha máris -csalódott volna Szindbádban, holott még csak a kezét engedte -megcsókolni. - -Némely férfit mindennél inkább érdekel a nők nemes, eltitkolt fájdalma, -búskomoly bánkódása, amellyel az élet eseményei meglepik őket. A -könnyeket, viharzó sírásokat némelyik férfiú kevésbbé szereti, mint a -téli alkonyatot, midőn a tűz olyan csendesen szundít el a fehér kályha -mélyében, mint egy éjszakai pihenőre térő madár fáradt szállongása, – -vagy mint az őszi köd, amely az erdőszél felé lopózkodik. Szindbád -mindig szeretett estefelé utazni és az utazókocsi ablakából elborongva -nézte a hegytetőn a várat, amint ablakai kivilágosodtak… Megfogta az -asszony kezét. - -– Ennél a kéznél ma sem drágább nékem semmi, mint tegnap vagy -tegnapelőtt. Én nem változtam, sőt bizonyos melegség szállja meg a -szívemet, hogy mint az élettel küzdő férfiú közelebb látom magamat az -ábrándok és álmok asszonyához. Az élet a legjobb vegyész. A -legkülönbözőbb elemeket is egymásba olvasztja. Talán még bennünket is -közel hoz egymáshoz, hisz az álomvilágból ime ön előlépett, nem elzárt -kastélyban fog többé élni, hanem az élet kellős közepében. Tehát -színésznő akar lenni? - -Az asszony nem vonta vissza kezét, de nem is viszonozta Szindbád gyöngéd -szorítását. - -– Színésznő leszek, de úri dáma maradok. - -– A maga egyénisége nem is lehet másforma. Tudja, hogy iskolát kell -végeznie? - -– Végeztem. Kisfalvi direktor úr volt a tanárom. Csupán próbaidőre van -szükségem. - -– És az a huncut ezt nekem sohasem mondta! Pedig mennyit beszélgettem -vele magáról! - -– Kisfalvi komoly férfiú. Azok a férfiak, akik Shakespearet szeretik, -megbízható emberek. Nála szeretnék föllépni… Néhány teli házat -biztosítana e szenzáció. - -– És nem fél, hogy Pálházi a szuezi csatornánál visszafordul? Ott -utoléri a posta, vagy távíró. - -– Pálházi akkor éppen nem fordul vissza. Szerződésünk van arra, hogy én -nem leszek színésznő. Ezért kaptam tekintélyes tartásdíjamat. - -– Tehát már régen is színésznő akart lenni? - -– Mindig. Fiatal leány koromtól kezdve, midőn a hercegi palotában -először játszottam egy műkedvelői előadáson. Moliért játszottuk. - -– Nekem Kisfalvi ezt sohasem mondta, – csodálkozott Szindbád. – Hisz -akkor könnyebben megértettem volna önt. Művészvér van az ereiben. - -– Az anyám is színésznő volt fiatal korában, de egy darabig nem -dicsekedtünk ezzel. Habár az udvari színházban játszott és Metternich -hercegnő volt a pártfogója. - -Szindbád összecsapta a kezét. - -– Nagyszerű. Hisz maguk egész kedvemre való emberek kezdenek lenni! -Irtózom a mágnásoktól. Félek a gőgjüktől, világnézeteiktől, nevetséges -önérzetüktől. - -– Bennünket mágnásoknak nézett? Ebből láthatja, hogy jól komédiázunk. -Köztünk csupán Mariett a komoly nő. Ő csakugyan hiszi azt, amit mond. -Csak arisztokratikusan tud gondolkozni, cselekedni. Gyűlöli a -mindennapiságot. Most majd előveszi tanítónői diplomáját és valahol -állást keres. Olyan álruhás hercegasszony még nem ült a katedrán, -amilyen Mariett lesz. Bizonyos, hogy versaillesi mintára nyírja meg az -iskola udvarán álló akácfát és az iskolaszolgát rábeszéli, hogy -borotválja le bajuszát és húzzon térdnadrágot. De éppen jön. - -Mariett szokása szerint szürke szemével fürkészve nézett végig -Szindbádon, mintha állandóan gyanakodott volna, hogy a könnyen szürkülő, -de fiatalos arcú férfiú rosszban töri a fejét. Majd kérdő pillantást -vetett Georginára. - -– Igen, arról beszélgettünk, – felelte Georgina és kicsinyt lehúnyta a -szemét. - -Mariett most Szindbádhoz fordult és némán ránézett. Mintha csak azt -kérdezte volna, hogy: mit szól ehhez az őrültséghez? - -Szindbádot megzavarta a szürke szem. Mintha bűnös lett volna, úgy -felelt: - -– Azt hiszem jó színpadi alakja van… Hisz játszani nem láttam. - -Mariett vállat vont és szótlanul indult a függönyök felé, amelyek a -szomszéd szobát elválasztották. - -Georgina hirtelen talpra ugrott. - -– Maradj, Mariett. Te mindig azt mondod, hogy nem tudok semmit. -Hallgassa meg Szindbád úr is. - -Három-négy lépést tett a szobában, aztán színpadi állásba helyezkedett. - -– Hallgassa Juliát, kit játszani fogok: - - Már menni készülsz? Még nem is virrad! - Nem a pacsirta volt, ha’ fülemile, - Félénk füled mitől megrezzene. - Hidd el, szerelmem, csak a fülemile. - -Szindbád nevetve ütötte össze a tenyerét. - -– Brilliáns. Én láttam Duset, Sarah-t, Márkust. Becsületemre, egyik se -tudta jobban. - -– Igen, itt a Miasszonyunk-utcában, a szalonunkban, – szólt közbe -hidegen Mariett. – A színpad ide messzire van. - -És hosszú lágy léptekkel kiment a szobából. - -Georgina kipirult arccal ült vissza helyére. Harmatos szép szemét -Szindbádra függesztette és szinte könyörgő volt a hangja, amint -kérdezte: - -– Mondja meg őszintén: tudok? - -– Amennyire meg tudom itélni: igen, – felelt komolyan Szindbád. - -– Kisfalvi is mindig azt mondta, hogy nagy színpadi talentum rejtőzik -bennem. Nos, ha talentum, itt van az ideje, hogy aprópénzre fölváltsuk. -Eddig az előkelő, megközelíthetetlen úri dáma volt a szerepem, most majd -a rendező osztja ki. Shakespearet majdnem végig tudom, mert hisz -Kisfalvitól nem tanúlhattam csak egyebet! De tudok néhány Ibsen-szerepet -is. Nórát! Ismeri? - -– Ismerem, – felelt Szindbád és az asszonyt a két kezénél fogva -gyöngéden magához húzta. - -– Az újabbak közül Monna Vannát, – mondta halkan, álmadozva Georgina és -a homlokát csöndesen odanyujtotta Szindbádnak. - -Ez volt az első csók. - -Az erdővágáson fut át oly pattogva, jószagúan a nyári permeteg, mint -Szindbád szívében csilingeltek e szavak: Enyém vagy, drágám, Georginám, -és enyém leszel! - -Az asszony csak jó darab idő múlva emelte föl tekintetét, amelyben -búskomoly álmadozás fátyola ringott, mint reggeli pára a hegyoldali -utcácska fölött. - -– Aztán, mondok valamit, Szindbád… Udvaroljon egy kissé Mariettnak. Ő -nem szereti a színészetet. Különösen azóta, mióta Pálházit az az ostoba -Szalánczi Edit kompromittálta a Francia kastélyban. Néhány napig azon -gondolkozott Mariett, hogy leveszi a kontyát Editnek ott, ahol -megtalálja. Később csak egy gúnyoros levelet írt, amelyet az utolsó -pillanatban sikerült elsikkasztanom. Mégis csak furcsa, szinte kómikus -dolog lett volna, hogy Mariett levelez egy színésznővel. És most menjen, -Szindbád, beszélje meg Kisfalvi igazgatóval az én ügyemet. Én mindent -magára bízok. - -– Jó kézben lesz a dolga, – felelt Szindbád és a búcsúra nyujtott -kezeket reménykedve fogadta. De az asszony felső testével oly érthető -formában hajolt hátra, hogy Szindbád nem tehetett egyebet, mint sóhajtva -vette a kalapját. - - - - -KILENCEDIK FEJEZET. _Egy nagyon hosszú fejezet különböző színészekről._ - -Némely emberek szeretik azokat a házakat, amelyben valamikor -gyerekeskedtek, vagy hosszabb ideig laktak és meghatottan mennek el régi -fogadók előtt, ahol valamikor ezzel vagy amazzal huzamosabb ideig -asztalnál ültek, bolond és szomoru dolgokról beszélgettek; a csapost -Maxinak hívták és Anton, a roggyant járásu öreg pincér olyan áhítattal -tette eléd a pörköltet, mintha az egyetlen pörkölt ez lett volna a -világon, amelyet megenni érdemes; a sör mindig friss volt és akkoriban -még madame Augusztine – a divatárusnő a fogadóval szemben lévő -boltocskában – fürtös fejét egyenesen tartotta gömbölyü vállai fölött, -mintha éppen most csalódott volna első szerelmében és elhatározta, hogy -végképpen szakít a férfinemmel. Szindbádunk, e regény alázatos szolgája -természetesen a régi kis sörházból meglehetős meleg érdeklődéssel -figyelte a divatárúsnő friss blúzait és szoknyáját, valamint fürtös -fejét s így egy csöppet sem lehet azon csodálkozni, hogy a színházak -hátulsó kapuit is nagyon szerette, ahol ócska láda volt a bejárat -mellett, amin üldögélni, pipázgatni lehetett, mialatt odafentről a -zenekar játéka csengve-bongva adta tudomásul a legkülönbözőbb -melódiákat. A nagyhercegek is itt voltak találhatók fehér parókáikban a -fölvonásközökben, midőn a színházi szolga vágtatva hozta a sört a -folyóparti korcsmából és maga Kisfalvi direktor úr ült a ládán, midőn az -életunt rendezővel nem kevésbbé életunt modorban a jövő heti műsort -megbeszélte. A sokszor nyitva felejtett ajtón a női öltöző zűrzavaros -lármája idáig hallatszott, elrejtett lámpák égtek odabenn és a -kulisszák, meg hátulsó függönyök barna vásznán a raktáros -gyermekfejnagyságu számjegyei látszottak. Harisnyakötőket, pudert, -festéket kerestek a női öltözőben, majd két nő éles hangon támadt -egymásnak, – ki tudná miért, – amikor Kisfalvi (bármennyire komoly ember -volt,) a szenesládán megmozdult és mély, rezdülő hangon beszólt a -színpadra: - -– Ügyelő! - -Majd tovább folytatta a megkezdett mondatot: - -– Pálházi, amilyen tehetséges ember, éppen olyan bolond. Mindig azt -hitte, hogy majd hosszúszáru lakkcsizmát meg fehér nadrágot kell neki is -fölhúznia, ha a felesége színésznő lesz. Sehogyan sem tudta megérteni, -hogy lehetnek nők, akik a színpadi pályát azért választják, mert arra -van tehetségük. Pálházi szerint a nők azért lépnek színpadra, mert a -lámpák, a világítás, a zenekar, kosztüm a legjobb kerítő. Színpadról -könnyebb meghódítani a férfiakat, mint a szalónban és a színésznők -csupán hódítani akarnak. A házmester-leányokból uridámák lesznek és az -iparos-gyerekek frakkot öltenek. Mert vannak bolond férfiak, akik csupán -este, a színházban melegednek föl a nők iránt, midőn táncolni látják -őket és mezitelen karjukat, vállukat közprédává teszik. Igy gondolkozott -a bolond Pálházi, mert a sorsa mindig olyan színpadi nőkkel hozta össze, -akik akkor sem maradtak volna meg az erény útján, ha a hercegnő -szalónjában üldögélnek esténkint. Tehát a szépséges, tehetséges Georgina -ezért hagyta abba színpadi tanulmányait, pedig eleget sírt, búslakodott -emiatt. Az öreg asszonyság keményen rátámadt Pálházira a színpadról -táplált véleménye miatt, heves jelenet volt az, uram, sokkal hevesebb, -mint amilyent a színpadon szoktunk játszani. Mondják, hogy az öreg -asszonyság a mágnás-asszonyok, így többek között az öreg Pálháziné -erkölcseiben merészelt kételkedni, mire Pálházi széket emelt és még -aznap este elhagyta a házat, ahová többé nem volt visszatérése a dacos -és büszke férfiúnak. Némelyek szerint kiutasították volna a nők -Pálházit, ama kritikus estén, habár Mariettről ez nem igen hihető… -Ügyelő, nem hallja, hogy tapsolnak? A függönyt! - -Szindbád a tapsból ugyan mitsem hallott, hisz ebben a színházban nem -szoktak tapsolni, a dermedt közönség méltóságával ez nem fér össze, de -élénken figyelt… - -Valóban, Cseresznye, a régimódi kómikus izgatottan jött ki a hátulsó -ajtón, mint operette-generális és a tapsot azzal érte el, hogy -mozgatható bajuszt és szakállt ragasztott ezen az estén. - -– Sört, rabszolga! – kiáltotta a színházi inasnak és félszemmel dacos, -gúnyos pillantást vetett a direktor felé, akinek nézetei szerint a -mozgatható bajusz nem volt méltó egy színészhez. - -– Sok karzati jegy kelt el ma, – mondta unottan a direktor. - -Cseresznye félrevonta az álszakállt, mialatt sörét fölhajtotta. - -– Csak őtet egyszer kifütyülnék, ahogyan megérdemli, – felelt haragos -hangon a kómikus. – Tudom, nem ölné továbbra is színészeiben a lelket. -Akontót kellene adnia minden színészének, midőn ebben a sírboltban a -csontkezek egyszer egy évben tapsra verődnek! - -Kisfalvi bántóan legyintett: - -– A tapsból még nem élek meg. Valami falusi tanító-gyűlés volt a -városban. Azok jöttek el, szegények, a színházba. - -A generális átkozódva állott félre és még sokáig hallatszott dörmögése. - -– A lelkeket öli meg ez az ember! - -– Mariett? – folytatta Szindbád. – Furcsa nő, nem tudtam vele tisztába -jönni. Még csak annyit sem tudok róla, hogy okos vagy ostoba? - -– Minden asszony ostoba! – felelt Kisfalvi direktor úr tragikus -mozdulattal. – Csak azt ne higyje, hogy Fátyol valami lángész! Fátyolnak -sikerül elhitetni az emberekkel, hogy több esze van, mint amennyi nőknek -szokott lenni! Ördögöt. Az én kedves feleségem éppen olyan okos nő, mint -itt valamennyi. Tegnap például azzal fenyegetett, hogy egyszerűen -megmérgezi magát, ha az ő szerepét, Juliát, Pálháziné játsza. Mondtam -neki, hogy hiába mérgezi meg magát. Biztos teli házat jelent a Pálháziné -föllépése. Teli házunk nem volt a forradalom óta. - -Kisfalvi a vállát vonogatta. - -– Tudja, Szindbád, én színházi ember vagyok; vén róka vagyok a -színpadon, fiatal koromban Nagy Imrével, Szigeti Józseffel is játszottam -együtt; a nagy Laborfalvi gyerekkoromban megnézte a szemem és azt -mondta, hogy igazi színész-szemem van. Hisz maga tudja, hogy csak azért -nem megyek a Nemzetihez, mert a magam ura szeretek lenni. De ha egyszer -itt tönkretesznek majd ezek a tehetségtelen gazemberek, ezek a botozni -való sehonnai színészek, hát viszem a sátorfámat, aztán elmegyek a -Nemzetihez. Játszani fogok kedvemre való szerepeket és a jó, finom -gázsit elsején fölveszem az állam pénzéből. Nincs jobb az állami -pénznél! - -– Bizony nincs, – mondta Szindbád és bizonyos elmerengéssel nézett a női -öltöző felé, ahol félig öltözött nők voltak láthatók a kicsapodó ajtó -mögött a lámpafényben. Finom kis nadrágok és jó vállfűzők, amit föl sem -lehetett volna tételezni a helybeli színház többnyire rosszúl ruházkodó -hölgyeiről. - -– Rómeót természetesen én fogom játszani, – mondta most nagy -önbizalommal az öreg Kisfalvi. – Tudom, hogy nem az én koromhoz illő e -szerep, de én még azoknak a híres régi színészeknek a gárdájához -tartozom, akik sohasem vénülnek meg a színpadnak. Mi tudjuk, hogy -festékkel, ügyességgel és tudással mit lehet elérni. Megjátszani egy -szerepet! Tudják ezt ma a színészetnél? Ugy-e nem? Együtt, Pálházinéval -biztosan nagy sikerünk lesz, mert az asszony elég jó lesz Júliának. Elég -fiatal hozzá, ami az én öreg Fátyolomról bizony már el nem mondható. - -A direktor kiverte kis rövid pipáját és leereszkedett a ládáról, amelyen -elkeseredve üldögélt. A pipát a zsebébe dugta és megköszörülte a torkát. - -– Hát tudja, ami azt a Mariettet, a másik Pálházinét illeti, arról mégis -csak azt hiszem, hogy a legostobább nő a föld kerekségén. Úgy tudom, -hogy önként mondott le Pálháziról, midőn észrevette, hogy az az úr -Georginába szerelmes. Békésen elváltak és Mariett állítólag sohasem sírt -emiatt. De hát, uramfia az én szegény öregemnek hányszor kellett volna -már elválnia tőlem, midőn észrevette, hogy másba vagyok szerelmes? - -– Ugyan, édes direktor úr, maga a legjobb családapa a városban. - -A direktor hamisan hunyorított ráncos szemével. - -– Muszáj, Szindbád úr. A feleségem nem engedi, hogy más legyek. A városi -tanács, a színügyi bizottság, a polgármester, a térparancsnok és a -legutolsó zsöllyebérlő is ügyel arra, hogy a helybeli direktor -tündököljön a polgári erényektől. Engem nem is lát senki a korcsmában! – -De ha lehetne, minden este a korcsmában ülnék! - -Szindbád nevetett: - -– Érdemes is! - -– A legjobb korcsmában lenni, – felelt mély meggyőződéssel az öreg -direktor. – Korcsma, kávéház, orfeum, varieté, – ez való egy nobilis -férfihoz. A színház már sokkal kevésbbé, habár Pesten szeretek színházba -menni. Mégis csak más publikum van, mint itt. Még a női öltözőkbe is -benézegetek Pesten. De itt? Ezeket nézzem? Isten-uccse, elmegy az -embernek a kedve a nőktől, amikor az én színésznőimet látja! Egyik -vénebb a másiknál… Majd megmutatnám én, Szindbád úr, ha szép színésznőim -volnának! Virágvasárnapra szerződtettem is néhányat. Csakhogy ebben a -városban rossz a víz, rossz a levegő. Mind megvénül, amint hozzám kerül. - -Az öreg színházi igazgató komoly fejcsóválással lépett be a hátulsó -kapun, mert az előadás vége felé közeledett és mert alaposan meg akarta -tudakolni a fölhangzott taps okát. - -Szindbád vidáman nézett sárga, gavalléros kabátja után, amilyent Pesten -már a jobb fiákkeresek sem hordanak és a borotvált, nagy arc most -profilban látszott a kulisszák lámpás fényében, amely arc hasonlított a -régi római pénzeken látható arcokhoz. Antik bánat rejtőzött a mély -szürke szemekben, vén komédiás fájdalma a régi tapsok után. - -Szalánczi kisasszony lepke-fürgeséggel sietett el Szindbád mellett, -mintha nagyon sietős dolga volna. De aztán megállott és a prémgallért -összevonta mellén. - -– Csak azt akartam mondani, Szindbád úr, hogy nem ismer még mindig… -Tudja miért nem lettem öngyilkos a múltkor? Megmondom önnek. A -boncolóasztaltól féltem és a bonctani szolgáktól. Egy tiszta nő még -halála után is megrendül attól a gondolattól, hogy a halottas-ház őrei -mezítelenül látják és a temetkezési vállalat tisztjei veszik karjaikba. -Ezt akartam mondani. Ezért nem választottam a halált! És most isten -önnel! - -Mielőtt Szindbád felelhetett volna, már ismét kibontotta a gallér alatt -rejtegetett szárnyakat, hogy tova repüljön a régi városka zeg-zúgos -utcáin, megrendülve egy kiáltástól, vagy a kerítés mögött ugató -kutyától, hogy végre elérje kis lakását a város végén, hol magányos -vacsorája mellé bizonyára csupán bánatos gondolatokkal telepedik le. - -Szindbád egy darabig utána nézett… „Kis boldogtalan!“ – gondolta magában -és maga sem tudta miért, nagyon megsajnálta Edit kisasszonyt, aki a -láthatatlan rablólovagok elől menekül tova a sötét utcákon. - -Miután a színházban Juliából a próbákat megkezdte Georgina, Szindbád, -mint világban járatos ember, a helybeli kritikus urak „megdolgozásához“ -hozzáfogott. Három ilyen veszedelmes férfiú létezett a városban, akik a -színházi szolga véleménye szerint igen alkalmatosak volnának -ágyútölteléknek és akik egyszer „kihúzhatják a lutrit“, ha a színházi -szolgával szembe kerülnek. - -A három életveszélyes férfiú föltalálásában segítségére volt Szindbádnak -a már többször említett Stánczy Pista, aki városi írnok létére minden -korcsmát ismert közel és távol. Igaz, hogy Stánczy Pista csak napközben -írnokoskodott a városnál és az összejövetelekre alkalmatos helyeken mint -népdal-költő működött, de a rendőrök már ismerték és éjjel szalutáltak -neki a piacon. - -Korán elhízott, bánatos tekintetü férfiú volt Stánczy, aki a -népszerűségét élvezte ugyan egyes korcsmákban, de voltak ellenpárti -korcsmák is, ahol Pistát mint garázdálkodó duhajt nem szívesen látták -megtelepedni. És Stánczy, amint egy kis bort ivott, nyomban az ellenség -hadiszállására kivánkozott, mintha most jött volna el az alkalom, hogy -kiválóságáról, pompás hangjáról, levente voltáról tanúságot tegyen és -egy csapásra bevegye az ellentábort. Minden jószándéka hajótörést -szenvedett azonban egy szirtfokon, az érzékenységén. Míg a Hófjágerben -Tercsi kisasszony sohasem mulasztotta el megdicsérni a Hiradóban -megjelent verseit, addig a Régi trombitásnál, Bekker, a nagyerejü csapos -(aki vándorcirkuszokban többször küzdött a pályadíjért), ingujját -gyűrögette fölfelé, midőn Pista a legbékésebb indulattal, csupán saját -szerzeményeit dalolva, a helyiségbe belépett. Arról sem tehetett szegény -Stánczy, hogy az ellenséges helyeken mindig belebotlott valakibe, aki -(valószínűleg fölbérelve) nem tisztelte őt eléggé és dalait sem -méltányolta. Pista régi szokásához híven a kalapot a tiszteletlen fejébe -verte és hadiállapotba helyezkedett. Ilyen csekélységek miatt sok baja -volt szegény Stánczynak másnap, sőt harmadnap is, midőn a polgármesteri -hajdu az irodába idézte és talán sohasem csóválta a fejét annyit az öreg -polgárnagy, mint ilyen esetekben. Stánczy jámborul megfogadta, hogy -többé sohasem megy el a Régi trombitásba. De jött szombat este, midőn a -dalárda gyűlését tartotta a Hófjágerben és Pista egyszerre eltünt a -barátságos helyről, hogy most végre kibéküljön a Régi trombitással. - -– Ismerek én minden hírlapírót, csupa jóbarátaim, – mondta Stánczy -Pista, midőn Szindbád az ügyet előadta, – hisz munkatársa vagyok minden -helybeli közlönynek. Csupán Sichermannak nem írok. Az öreg negyven -fillért akar fizetni egy versért. Nem, inkább ne fizessen semmit! Vagy -fizessen egy kispörköltet, két pohár sört a Három hollónál. De negyven -fillérért nem ír verset Stánczy Pista. - -Szindbád ezt tőle telhetőleg helyeselte, de mégis aggódott, hogy a -fösvény Sichermann tán kritikájában nem lesz barátságos. - -– Nem számít az öreg. Csak hetenkint jelenik meg a lapja és különben is -cselédszerző-intézete van. A Híradó emberei a Két nyúlhoz járnak, -odamenjünk, – indítványozta Stánczy Pista és erre megindultak. - -– Nagyra becsülöm a sajtó munkásait, – mondta útközben Szindbád, mintegy -gyakorlatból. – Világító fáklyák ebben a sötét országban. - -– A Híradó csupán vasárnap közöl verset, de darabjáért egy pengőt fizet -Szomolenszky, – dörmögte Stánczy. – És a pengőt néha nehéz kihúzni. De ő -a legtekintélyesebb lap. - -A Két nyúlban már víg társaság volt a „hírlapírói asztalnál“. Borotvált -és borotválatlan arcu fiatal és öregebb férfiak, az asztalfőn -Cseresznye, a színházi kómikus, aki miután ma nem játszott, már -meglehetősen vörös volt az italtól. A falnál vastag pápaszemek alatt a -bagolyfejü kövér Szomolenszky, aki a helybeli hírlapírókat röviden -„nihilisták“-nak nevezte, mert hajdan Pesten is működött a régi Fővárosi -Lapoknál és különböző álnevek alatt temérdek karcolatot írt. - -Majd Bögrey úr, adóhivatalnok és vezércikkíró, távolabb a nihilisták -csoportjában egy ábrándos fejü, hosszúhaju fiatalember, aki -világfájdalmasan meredt söröspoharába. - -– Ez Lenszky, azelőtt Kozsuba, – döfte meg Pistánk Szindbádot. – A -legfélelmesebb. - -Az éljenzaj lecsillapodott, amely Stánczyt belépésekor fogadta, a -nihilisták csakhamar helyet szorítottak az újonnan érkezetteknek. - -– Barátom rajong az irodalomért, – mondta Stánczy. – Nyúl úr, az óborból -hozzon néhány literrel. - -A különböző nihilisták csakhamar élénk iddogáláshoz fogtak, egy darabig -Stánczy vitte a szót, mint aki az est sikere körül az érdemeket -szerezte, majd mások mondták el, amit legjobban tudtak, Lenszky a -színészetről, egy kis, vörösszeplős fiú a rendőrséget és a tűzoltóságot -szidta, a komoly Bögrey úr is előrehajolt és rászólott Szindbádra: - -– Rövidesen kitekerik az ellenzék nyakát! – mondta nagy -szemhunyorgatással, mintha féltve őrzött titkát közölte volna. - -A hangulat emelkedésével egy többszörösen összehajtogatott papirdarabkát -csúsztattak Szindbád kezébe. „T. Uram! Kérek 73 krajcárt kölcsön -holnapig. Híve Szomol…“ - -A bagolyfejü szerkesztő azonban a vérvörös képü kómikussal vitázott -régi, elmúlt szinészekről, a tréfát tehát valamelyik nihilista követte -el. - -Szindbád, miután Lenszkyt és az összes jelenlevőket többszörösen -megdícsérte, megkérte az urakat, (különösen Lenszkyt), hogy a -kávéházban, az Aranygolyónál vendégei legyenek. A korcsmai számla -fizetésére már előzetesen pénzt csúsztatott Stánczy Pista kezébe, -azonban a derék költő teljesen megfeledkezett erről. Távozásnál Nyúl úr -barátságosan megszólította Szindbádot a borok irányába, mire Szindbád -gyorsan és restelkedve rendezte a rendezendőket. - -Az „Aranygolyónál“ aztán sokáig együtt voltak az urak. Hogy ki mit -beszélt és milyen nézőpontból látta a körülötte forgó világot? Erre -kiváncsiak lehetnének azok, akik az Aranygolyónál éjfélután még nem -jártak, de hisz a többség már volt az Aranygolyóban! Csak éppen ennyit -jegyzünk föl, hogy a kávéházban az ajtónál kucséber ült, akinél Stánczy -Pista szerencsésen eljátszotta a korcsmaszámlára kapott pénzt (amelyről -azt hitte, mint később mondá, hogy Szomolenszky küldi neki régi -vers-honoráriumok fejében), a kasszában pedig egy igen hervadt és -meglehetősen kövér hölgy ült, aki Lenszkyt bizalmas mosollyal fogadta, -majd vele valamin összeveszett, de még távozás előtt kibékült… - -– Holnap a Mályvába megyünk, – tervezte Stánczy Pista hazafelé menet, – -ott vannak csak az igazi mágnásgyerekek. A Hírcsarnok kadétjai tanyáznak -ott. - -– Nem, – mondta Szindbád, – holnap kialusszuk a mai nap fáradalmait. Úgy -látom, éppen elegendő, hogy Lenszky urat lefegyvereztük. - -– A Hírcsarnok egy vérengző fenevad, már sok vendég-színésznőnek -kiszedte a máját. Brómy úr valóságos tigris, – mondta Pista ijesztő -hangon. - -Szindbád vállat vont. Szótlanul ballagott a rendőri szalutálásokat -számonkérő Pista mellett. Mindazonáltal magában nyugtalankodott, hogy a -tigris valami kellemetlenséget írhat lapjában Georgináról. A fogadó -kapujánál nem állhatta meg, hogy a kissé mámoros Stánczy vállára tegye a -kezét. - -– Igen tisztelem a sajtót, de megmondhatod a barátaidnak azt is, hogy -igen jó pisztolylövő vagyok. - -Mire a szobájába ért, már végképpen megbánta elhamarkodott szavait. Egy -pillanatig azon töprengett, hogy utánasiet Stánczynak, félremagyarázza -szavait, majd megnyugtatta magát, hogy a derék Pista reggelig úgyis -elfelejt mindent az éj eseményeiből. - -Stánczy Pistának pedig az a furcsa természete volt, hogy mindent -elfelejtett a világon, csupán azt nem, amit bízvást elfeledhetett volna. -Szindbád néhány nap múlva már tapasztalta, hogy a városban itt is, ott -is furcsán néznek rá az emberek. A boltokból utánasietnek és a városbeli -nők, akik annyiszor látták, hosszasan rajta felejtik a tekintetüket, -mintha egyszerre valami rendkívülit vettek volna rajta észre. És egy -délután Georginát ismét kipirult szemmel találta, mintha nem régen sírt -volna. - -– Ugy-e, mondtam, hogy udvaroljon egy kissé Mariettnek? Mért nem teszi? - -Szindbád csendesen mosolygott. - -– Asszonyom, ön legjobban tudja, hogy miért? - -Georgina hosszan, melegen nézett Szindbádra. - -– Furcsa ember maga, – mondta csendesen, – hiszen azért érezhetne tovább -is úgy, amint jónak gondolja. De az az asszony már csaknem megöl maga -miatt. Az imént is szemrehányásokkal illetett, hogy a maga kedvéért -lépek a színpadra és a városban az a hír van elterjedve, hogy maga a -vőlegényem, vagy micsoda… - -– Én azt nem mondtam senkinek, – felelte kissé kedvetlenül Szindbád. -(Valóban, házasságra eddig nem igen szokott gondolni, midőn szép nők -körül forgolódott.) - -– No lássa, – kiáltott földerülve Georgina, – hisz én úgy sem megyek -férjhez soha. Elég volt abból egyszer. Maga a barátom, a jóbarátom… - -Kezét előrenyújtotta és a homlokát, fehér, fellegtelen, leányos homlokát -Szindbádnak kinálta. - -Szindbádot jódarabig vígasztalgatta a csóknak az ize, illata, de azért -mégis csak megrázta volna Stánczy Pistát, ha megtalálja. - -Stánczy Pista a következő éjszakán szinte magánkívül riasztotta föl -Szindbádot a Francia kastélyban. - -Szindbád mélyen aludt és haragosan ébredt. - -A fogadói szoba ajtajában állongó vén kapusra ráförmedt: - -– Hogy merészelte beereszteni hozzám ezt az embert? – kiáltotta. - -– Kérem, az úr azt mondta, a rendőrségtől van! – felelt a portás. - -– Bocsáss meg, – lihegett Stánczy Pista, – mindenáron beszélni akartam -veled. A legnagyobb, legszenzációsabb eset történt, ami a világon -előfordulhat. Az embernek megáll az esze!… Kérlek, küldd el a portást. - -A portás behúzta az ajtót, Szindbád szemügyre vette Stánczyt: teljesen -józan volt és amint lecsillapodott, meglehetős érthető formában, mint -amennyire ez már Pistától tellett, a következőket adta elő. Stánczy úr -az esti órákban, éppen a Hírcsarnok kadétjaihoz volt menendő a Mályvába, -hogy, bár erre fölhatalmazása nem volt, „megdolgozza a fiúkat“, mert -hiszen a szívességekre nem mindig szokás direkte megkérni az embert, -lehet indirekte is, – azon ház előtt vezetett el útja, ahol doktor -Corvinusz lakott, aki tőzsdei differenciák miatt megszökött a városból. -Ő, Stánczy azt is tudja, hogy egy Szindbádhoz nagyon közel álló nemes, -drága úrhölgyet érzékenyen megkárosított az emberkerülő hírében álló vén -doktor, habár följelentést ellene nem tett az a bizonyos nagyon tisztelt -úrnő, akit a város legszebb, fenkölt lelkü angyalának nevez mindenki. - -A doktor házában világosság volt. - -Benne (Pistában) fölébredt a kötelességét ismerő hivatalos ember – -„mégis csak az vagyok“ – és belesett az ablakokon. Legnagyobb -megdöbbenésére doktor Corvinuszt pillantotta meg saját szobájában, saját -íróasztalánál, még a bársonysapka is a fején volt. „Ennek fele sem -tréfa!“ gondolta Stánczy. Nyomban a rendőrségre sietett, – „ahol engem, -mint hivatalos embert jól ismernek“ – és némi kis hazugságok révén két -rendőrt sikerült kieszközölni. Pista tudniillik azt gondolta, hogy -legjobb lesz megkötözni a doktort másnapig, hogy addig el ne -illanhasson, midőn is Szindbád majd rábeszéli azon nagyrabecsült -tündért, aki nemsokára magyarhon csillaga leend a színművészetben, hogy -doktor Corvinusz ellen sikkasztás, rablás vagy bárminemü címen a -följelentést megtegye. - -Főként Szindbád iránt érzett baráti vonzalma számlájára kell írni ezt az -egész dolgot, mert hiszen senkinek másnak a kedvéért nem mulasztotta -volna el a Mályva szokásos társas összejövetelét, midőn is Brómy úr -legújabb verseit átveszi, megbírálja és a közlendők közé helyezi. -„Semmiféle doktorért!“ – ismételte Pistánk. - -A rendőrökkel tehát a házba behatolt, a pincétől a padlásig mindent -fölkutatott, de a doktornak süket gazdasszonyán kívül senkit nem -találtak. - -– Te szerencsétlen bolond! – kiáltott föl Szindbád. - -– Azonban! – szólalt meg talpraugorva Stánczy Pista, – hagyjuk a -véleményt a vers végére. Lehet, hogy az eleje gyönge, hisz a költő is az -utolsó, hatékony sorokra tartogatja gyakran olympi erejét. A doktor -fiókjában ezt a sürgönyt találtam, amelyet volt szerencsém észrevétlenül -zsebembe csúsztatni. - -Szindbád kezébe nyomta a táviratot, bár az nagyon habozott, hogy Pistát -sürgönyével együtt kilódítsa a szobájából. - -– Csak olvasd el, – biztatta Stánczy. – Ha valaki bűnös ebben a -dologban, az én vagyok. - -A sürgönyt Alexandriában adták föl. Tartalma ez volt: - -„Köszönöm értesítéseit. Ügyvédemnél intézkedtem. - -_P. F._“ - -Szindbád elgondolkozva nézett maga elé. - -– Neked tudnod kell, hogy ki az P. F. Én csak egy népdalköltő vagyok, de -még én is kitalálom. A doktor egy kém, egy spion, akit a forradalomban -nyomban fölhúztak volna a legelső fára. Az asszonyokat elárulja a -tengeri úton lévő Pálházi Ferencnek. - -– Ostoba fajankó vagy! – dörmögte Szindbád. – Nekem semmi közöm az egész -dologhoz. És most menj, hagyj magamra. - -Hogy Pista milyen csalódott, keserü szívvel hagyta el a Francia -kastélyt, arról csak az analizishez értő írók tudnának írni. - -Szindbád sokáig nem tudott elaludni. A sürgönyön gondolkozott. Úgy lesz -a dolog, hogy Corvinusz doktor megírta Pálházinak, hogy a hölgyek a régi -házban tönkrejutottak, segítsen tehát rajtuk. Ezért, végeredményében még -köszönetet érdemelne a furcsa csodadoktor, ha ugyan Szindbád föl tudna -melegedni irányában. De másnap nem gondolt többé doktor Corvinuszra sem -Szindbád, mert az utcán, a hirdető-oszlopokon, a színház első és hátulsó -kapuján megjelentek a zöld színlapok. Rómeó és Julia Shakespearetől. -Rómeó: Kisfalvi, Julia: xxx. A helybeli harsonákat pedig számtalanszor -elolvasta Szindbád a cukrászboltban, a függöny mögé rejtőzve, ahol a -hírlapírók olyan körülményesen leírták a kiváló és szenzációs föllépést, -mintha az valóban országos esemény lenne. xxx. asszonyról, szépségéről, -finomságáról, tehetségéről áradozva emlékeztek meg a „nihilisták“. -Csupán a szigoru Lenszkynek volt ez a megjegyzése: „Elismerjük, hogy a -direktornak olcsóbb és jövedelmezőbb föladat egy köztiszteletben álló, a -bonton köréből való grand dame-ot színpadán fölléptetni, de némelyek -mégis kíváncsiak volnának egyszer-másszor az ország elismert művésznőit, -pld. Jászait, Márkust, Pilisvári Magdát (a komáromi társulatnál) a -Kastélyban élvezni. Bis dat, qui cito dat. L–szky.“ - -És este Szindbád hosszú idő után ismét frakkba öltözött, mint egy ifjú -herceg, ruháját megillatosította és nem haragudott a borbélyra, midőn az -a forró vassal bajuszát könnyedén megérintette. - -Igen szép volt minden. A nézőtér az utolsó helyig elfoglalva, mindenfelé -kiváncsi vagy kárörvendő arcok, Stánczy Pista a karzat kellős közepén -verejtékező homlokkal és állandóan tapsra emelt tenyérrel, míg körülötte -a Hófjágerből és a többi baráti szállásokról fölszedett ismerősök várták -a jeladást. Csupán Mariett ismerős halovány arcát kereste hiába Szindbád -látcsövén. És Kisfalvi úgy szavalt, hogy az embernek a könnyek hullottak -szeméből, mintha valamely régi bűvös-bájos históriát olvasnánk. Szindbád -Anyeginre gondolt, Zareczkyre, a moszkvai balletre. Majd Pickwick úr -póstakocsiján utazott, még Kisfalvi úr a dobogón vékony lábszáraival, -hosszúorru cipőjében, barettos fövegében olyanforma volt, mint egy régi -angol illusztráció. - -És Júlia? Fehér szűzi ruhájában gyönyörü arcával, búskomoly szemével és -mélyen zengő hangjával elérte a kellő sikert? Szindbádtól kérdjük ezt, -akinek a szíve néha szinte hallhatóan, máskor csaknem kialvó félben -vert? Nem, Szindbád helyéről sem mozdult el az előadás alatt és halovány -arcán az indulatokat fékezni erős munkája lehetett. A szemét néha -lehúnyta, a színlapot sokszor olvasta, mert azt hitte, hogy alattomos, -gúnyos tekintetek lesik, egy páholyban csaknem világosan hallotta a -nevét és Stánczy Pista dörgő brávója mindaddig hangzott a karzatról, -amíg Szindbád elismerésképpen hátrafordult a kitünő férfiú felé. Bűvös -este volt az, a levegő tele villamossággal, mély sírjában Shakespeare -sohasem hallott tán hasonló tapsokat. - -Szindbádnak engedelme volt arra nézve, hogy előadás után az ódon házban -vacsoránál megjelenjen. - -A függöny végre legördült és Stánczy Pista még néhány rohamot indított a -Hófjágerrel és környékével a függöny ellen, aztán a páholyajtókat -csapkodták. - -Az előcsarnokban a vörösszeplős „nihilista“ Szindbád mellé lépett és a -fülébe súgta: - -– Már elment a sürgöny a pesti ujságoknak! - -Szindbád csaknem megölelte a fiút, pedig különösebben nem szerette. - -Az asztalon virágbokréták állottak és talán utoljára előkerült a -lefoglalt régi ezüst. - -Mariett szótlanul, komolyan végezte a háziasszonyi teendőket, Georgina -hallgatott, mélyen lélekzett és ajka fölött gyöngéd verejtékcsöppek -jelentek meg. Hálás, bizakodó, boldog és hosszadalmas pillantást vetett -néha Szindbádra, amint a jó háziorvosra néznek az anyák egy nagy -kimerültséget okozott esemény szerencsés elmulása után. Az öreg asszony -olykor minden ok nélkül élesen fölkacagott, görcsösen, szinte sírva. - -– Istenem… Metternich Klarissz! – mondta. - -A vacsora végén a nagybajuszu őrmester egy névjegyet hozott be a tálcán. - -Mariett vette át a névjegyet és úgy elhalaványodott, hogy Szindbád -ijedten emelkedett föl. - -Georgina a névjegy után kapott. A keze megremegett, de aztán dacos, -szinte kihívó hangon fölolvasta. - -– Dr. Pankotai Pál ügyvéd Budapestről. Ereszd be, – intett a régi -cselédnek. – A Pálházi ügyvédje. Vajjon mit akar? - -Egy atléta termetü, borotvált arcu fiatalember lépett be az ebédlőbe. -Elkényeztetett, bátor modoru férfiú volt, aki olyan hidegen hajtotta meg -magát a hölgyek előtt, mintha egy ércszobor meghajlik. (Későbben -megtudta Szindbád, hogy Pankotai igen büszke volt arra, hogy a -fővárosban egy szobor mellékfigurájaként szerepel.) - -– Talán négyszemközt parancsolna? – mondta hűvösen Georgina felé. - -Az asszony idegesen megrázta a fejét. - -– Családi körben vagyok, Szindbád úr a házunk barátja. - -Pankotai kezet fogott Szindbáddal, erősen, szinte brutálisan -megszorította a kezét, mialatt keményen Szindbád szemébe nézett. -Szindbádnak (néha ez igen nagy dolog a férfiúnál) meglehetős izomzatu -ember volt és mielőtt Pankotai visszavonhatta volna kezét, bizonyos -japánoktól tanult fogást alkalmazott az ügyvéd kezén. - -A Pankotai szemén megrázkódott a monokli, aztán tetőtől-talpig -végignézett Szindbádon. - -– Már ez a késői óra is, amelyben alkalmatlankodom, – kezdte némileg -rekedtes hangon. - -– Ó kérem, mi tudjuk, hogy a mi házunkba önnek törvényadta joga van -bármikor belépni, – szólt közbe Mariett olyan megvetéssel, mintha egy -zsandárral beszélne. - -– Tessék helyet foglalni, – mosolygott az öreg asszonyság. – A -karosszékbe talán. - -– Pardon, úrnőim, rosszul értelmezik a törvény idevágó rendelkezéseit, – -kezdte az ügyvéd, mialatt a monoklit rendes helyére igazította. – De -hiszen nem is ez a fontos e percben. Vonatomat, amellyel a fővárosból -kellő időben elindultam, baleset érte útközben, amiről akár a lapokból -is meggyőződhetnek. Valami vízáradás, vagy más eféle. A pályán soká -dolgoztak és így nem érkezhettem meg azon időpontra, hogy Georgina -asszonynak ma esti szereplését megakadályozhattam volna. Sajnos, a dolog -már megtörtént. - -– Mi éppenséggel nem sajnáljuk, – szólt közbe élesen Mariett. - -– Vagyok bátor hivatkozni nagyságod válóperi aktáira, amelyekben -bizonyára találtam volna elegendő nyomós kifogást a mai föllépés -elhalasztására, de miután ügyfelemtől, Alexandriából vett sürgöny -alapján külön megbízást kaptam, azt hiszem, mi sem gátolta volna -nagyságodat abban, hogy a kétségenkívül ünnepélyes, de végeredményében -olyan sajnálatos kimenetelü színjátszásról könnyű szívvel lemondott -volna. - -– Azt semmi szín alatt sem tettem volna, tessék ebben megnyugodni, – -mondta Georgina és finom orrcimpái megremegtek. - -– Ezen már túl vagyunk, a törvény rideg akaratát többé nem állíthatja -meg semmi. Emlékszik nagyságod válópöri szerződésére? Emlékszik a -tartási díjra vonatkozó megállapodásunkra? - -– Nem kell többé egy fillérjük sem, – kiáltotta Mariett. – Elég volt az -örökös megaláztatásokból. Önálló nők vagyunk. Azt tesszük, amit jónak -látunk. - -– Csodálom, hogy ügyvéd úr állandóan vállalkozik e furcsa szerepre, – -mondta Georgina és mélyen elpirult. - -Pankotai kiegyenesedett. - -– Asszonyom, az én szerepem nemes és tiszteletreméltó. Egy kis gyermek -jövőjéről van szerencsém a törvény és megbízóm parancsa értelmében -rendelkezhetni. - -Az ügyvéd most Marietthez fordult: - -– Kegyeskedjék a gyermek felöli rendelkezést átruházni reám, mert a -törvény ezt megengedi, ügyfelem pedig kívánja. Ime sürgönye. Egy -pillanatnyi haladékot sem engedélyez e távirat. - -Mariett kétségbeesetten csapott a táviratra. - -– Tudtam előre… - -Hirtelen könnyek lepték el a szürke szemeket és kezét tördelve -fölkiáltott: - -– Ó, miért tetted, Georgina! - -Olyan kétségbeesett fájdalom vett erőt a máskor jéghideg teremtésen, -hogy az ügyvéd tanácsosnak vélte néhány pillanatig elfordítani a fejét. - -Georgina lehajtotta a fejét és a szempilláján könnyek csillogtak. Az -öreg asszonyság megzavarodva nézegetett hol egyikre, hol másikra és -értelmetlen szavakat dadogott. - -– A kocsim a kapu előtt vár, – mondta rövid hallgatás után a ügyvéd. - -– Tehát most, mindjárt? – riadt föl Mariett és szinte fölsikoltott. - -Ez a sikoltás talpraállította Georginát. Méltóságteljesen -kiegyenesedett: - -– Nem adom oda a fiamat! – kiáltotta. - -Az ügyvéd a szőnyegre nézett: - -– Akkor kénytelen leszek a rendőrséghez fordulni. Az összes iratok e -lépés célravezető megtételéhez zsebemben vannak. Remélem, önök is éppen -úgy utálják szent Hermandad embereit, mint jó magam. - -– Ön? – mondta Mariett végtelen megvetéssel. – Ön, aki ilyen fájdalmat -tud okozni szegény elhagyott nőknek. Ez nem férfihoz való viselkedés. - -Az ügyvéd fölállott a székről. Lángoló arccal fordult Szindbád felé: - -– Kérem az urat, hagyja el a termet… Ezeket a szavakat nem hallgathatom -végig egy férfi jelenlétében. A hölgyek rendkívül izgatottak… - -– Ebben a házban én parancsolok! Szindbád úr, maradjon, – kiáltotta -Mariett. – Még különbeket fog tőlem hallani, ez az ügyvéd, ez a véreb, -ha el nem áll szándékától. - -– Uram, ön is férfi, – szólt most kérlelő hangon az ügyvéd. – Engedje -meg, hogy beszélhessek a hölgyekkel olyan dolgokról, amelyek ügyfelem -érdekének tán nem mindenben felelnek meg. Ügyvédi esküm van. Kérem, a -hölgyek érdekében mentsen meg tanúzásától! - -– Az úrnők érdekében szívesen, – felelt Szindbád. – Egyébként a -szomszédszobában leszek. - -Amíg Szindbád behúzta maga után az ajtót, hallotta az ügyvéd kérdését. - -– Ki ez az úr? - -– Mi köze önnek ahhoz? Akár a vőlegényem, – felelt Mariett nagy -fölindulással. - -Aztán egy nagyon hosszú negyedóra múlott el, amíg Szindbád magányosan -üldögélt a félig megvilágított szalonban. Bölcs és mérsékletes férfiú -volt mindig, de most igen nagy kedvet érzett ahhoz, hogy egy -revolverlövéssel kimentse a hölgyeket kétségbeesett helyzetükből. A -homlokába, a szeme közé annak a becstelen fráternek, akár tíz -lépésnyiről, hisz a pique-ászt gyakran kilőtte a lövöldében. A -Browning-golyó a feje búbján repülne ki, és a falban akadna. - -Becsuknák és ezzel vége. - -Majd az eset titokszerűsége, szinte félelmetes természete ejtette -gondolkozóba. Milyen kegyetlen ember lehet az a Pálházi, aki a tenger -másik oldaláról bosszút állani igyekszik az ellene vétőkön. Ez az ügyvéd -csak fölbérelt ember, kár volna a puskaporért, de Pálházi egy dúvad, -akit kiirtani emberi kötelesség. Karddal vágni pergament-szinü arcába, -hosszan, mélyen, a kardot meghúzni, mint a hasító-kést a sertésen. -Akadjon csak egyszer kezébe! - -Amíg így dúlt-fúlt a jó Szindbád a régi osztrák uralkodókkal ékesített -szalónban, a hangok odabent lecsillapodtak, az ügyvéd fölnyitotta az -ajtót, a hölgyek előtt mélyen meghajolt, aztán a szalón közepén álló -Szindbádhoz fordult. - -– Kénytelen vagyok önnek köszönetet mondani, hogy megkimélt -jelenlététől, – mondta igen élesen a Szindbád szemébe nézve. - -– Köszönettel én tartozom önnek, hogy a ház hölgyeit immár nem húzza -tovább kínpadra, – felelt sötéten Szindbád és készen volt arra, hogy úgy -kapja el az ügyvéd búcsúra nyújtott kezét, hogy annak legalább egyik -ujját kitöri. - -De az ügyvéd nem nyújtotta a kezét. Ellenben csaknem Szindbád füléhez -hajolva, baljóslatu hangon a fülébe dörmögte: - -– Pálházi úr Alexandriából igen óhajtaná az önnel való találkozást. Ne -méltóztassék tehát mostanában elhagyni Közép-Európát, mert az úgyis -hiába való volna. - -Szindbád valami rettentő sértéssel akart válaszolni, de még idejében -eszébe jutott, hogy idegen házban van. - -– Magam is szeretnék szeme közé nézni a gazdájának! – felelt tompán. - -Az ügyvéd szótlanul távozott. - -A három asszony kisírt szemmel ült az ebédlőasztalnál, mint temetés után -szoktak a nők. A vasúti útmutatót lapozgatták. - -– Elutazunk, Szindbád, – mondta könnyes szemmel Georgina. – Elmegyünk a -mamával, még pedig ma éjjel. Itt hagyjuk Mariettet a kisfiammal. - -– Hallatlan erőszak! – hördült föl a dühös Szindbád és már csaknem az -ügyvéd után akart rohanni. - -Mariett szótlanul, összefont karral állott az asztal mellett. Aztán -száraz hangon megszólalt: - -– Miután Szindbád úr már úgyis eleget tud rólunk, talán fölkérhetnénk, -hogy az éjjel átmenő expressz-vonatra számotokra megfelelő helyekről -gondoskodjon. - -– Ó, mostanában üres az expressz, – sóhajtott föl Georgina. – Emlékszem, -mikor… Most mindenki nyugatra megy, Párisba, a Riviérára. Csak mi -megyünk Budapestre. - -– Az óvatosság még sem árt, – folytatta Mariett kérlelhetetlen üzleti -hangon. – Tudomásom szerint a helybeli állomásfőnök útján, a bécsi -pályaudvarnál kell megrendelni a helyeket. Szindbád úr, ha kedve van -hozzá, megteszi. - -Georgina a homlokára szorította a két kezét. - -– Egy óra és ötven perckor ér ide az expressz… Ébren lesz addig, -Szindbád? - -Szindbád csak a szemével felelt. - -– Mi most csomagolni fogunk, – szólt közbe Mariett kopogó hangon. – -Isten önnel. - -Szindbád kábult fejjel ért az utcára. Régen történt vele annyi esemény -egy nap alatt. A frakkján még ott a virág a Georgina hajából. A szíve -telve olyan hangokkal, amelyeket mindig ismeretlen ismerősöknek vél az -ember, midőn az életben újra hallja. A kezében még a Georgina tenyerének -a melege és a harmatos szempár szinte ott csillog a folyó fekete -tükrében. Minden, minden reá emlékezteti… És mégis mennyi változás -történt rövid órák alatt. - -– Hiszen ideje, hogy magam is hazamenjek, Pestre, – dörmögte szinte -önkéntelenül. És erre egyszerre megkönnyebbült. - -A Francia kastély mellett elhaladva a kávéház ablakán át észrevette -Stánczy Pistát, aki még mindig agyonizzadt fehér keztyűjében ült és -fáradtan kavargatta rumos grogját. - -Belépett a kávéházba. Stánczy, mintha csak őt várta volna, fölugrott, a -nyakába borult, a tekintete már kissé homályos volt az elfogyasztott -szesztől. - -– Szívemből gratulálok, drága barátom, – kiáltotta és fehérkeztyűs -kezeit, ki tudja hányadszor ez estén, ismét összecsapta. – Gyönyörü -volt. Soha sem láttam szebbet az életben. - -– Pista, egy szívességre kérlek, – kezdte Szindbád, kibontakozva az -ölelő karokból. – Az állomás meglehetős messze van ide és én még -csomagolni akarok. Ülj kocsiba és a főnöknél rendelj három helyet az -expresszvonatra. - -Pista először meglepetten, bambán nézett Szindbádra. Aztán megindultak a -gondolatai: - -– Neki, neked és?… - -– Mi közöd hozzá! - -– A mamának, – dörmögte kedvetlenül Pista. De aztán szó nélkül vette a -kalapját és minden további kérdezősködés nélkül elrohant. - -Szindbád még javában csomagolt szobájában, midőn Stánczy úr szokásos -lihegésével betört az ajtón. - -– Alig akart fölengedni az a kutya portás, – kezdte elfulladva. - -Aztán igen nagyon nevetni kezdett: - -– Rendben van, mindent rendbe hoztam. - -– Helyes. - -– Bizony nagyon helyes, – nevetett Pista, hogy a könnyei csorogtak. - -Miután Stánczy barátunk előadását igen nehéz volna nyomon követni, -röviden csak ennyit jegyzünk föl: Pistának régi barátja a főnök, -iskolatársa, Nagyszombatban együtt voltak, habár mostanában ritkán -találkoznak. Pista alaposan tájékozódott a vasúti szabályokról és miután -meggyőződött arról, hogy a megrendelt helyeken kívül más hely nem áll a -helybeli publikum rendelkezésére, Bécsben két helyet rendelt meg az -expresszvonatra. - -– Te boldogtalan ember! – kiáltott föl megrőkönyödve Szindbád. - -– Hát a harmadik, a mama legföljebb lemarad a vonatról. Mehet ő reggel a -személyvonattal, nem kell neki expresszel utazni, – így szólt Pista és -jóízü nevetéssel dőlt el a kanapén. - -Szindbád nem tudta, hogy mit csináljon vele. - -Abbahagyta a pakkolást, szomorúan ült helyén és nagyon sokára csak -ennyit mondott Stánczy Pistának: - -– Te hatökör! - -Aztán bérkocsiba ült és búsan az állomásra hajtott. - -A váróteremben már ott találta sűrűn lefátyolozva Georginát. Hosszu -köpenyegében elragadó, finom, előkelő dáma volt, amilyen csak Georgina -lehetett. Nem sokat beszélgettek most már. Szindbád odavetőleg -megjegyezte, hogy nemsokára Pestre utazik. - -– Derék ember, – mondta az öreg asszonyság. - -Georgina nem felelt, csak megszorította a Szindbád kezét. - -Az expressz-vonat barna kocsijaival csendben begördült. Egy Henry IV. -szakállu vasúti alkalmazott kinyitotta a hálókocsi ajtaját. A mama -lassan kapaszkodott a lépcsőkön, míg Szindbád, a sűrű fátyolon át, -egyetlen boldog, büszke csókot váltott Georginával. - -A vonat halkan megindult, a kocsik lágyan tovább gördültek. Szindbád -percekig bámult az utolsó kocsi piros lámpása után. - - - - -TIZEDIK FEJEZET, _amelyben a szerelmesek utcáin barangolunk._ - -A dámák Budán laktak egy kis fogadóban, amely a Duna partján feküdt és -az ablakból pontosan lehetett látni a pesti tornyokat, háztetőket. -Márciusi szél fújt és estefelé az öreg asszony Georgina karjába -kapaszkodva sétált a budai korzón. - -Szindbád fiatalember korában sokat mászkált Budán. Amíg a pesti ember -szerelmes, száz eset közül kilencven esetben Budát keresi föl szerelmi -életének helyes lebonyolításához. Buda a pesti szerelmesek búvóhelye. Az -ottani kis cukrászdák, apró, furcsa kávéházak, rejtett korcsmák -halaikkal és görbe-gurba utcák ócska házaikkal, úgy látszik, mind -atyafiságot tartanak a szerelemmel. A budai korzó gesztenyefái alatt -hány dermedt szív dobogott már melegen és a padokon leülni szerelmes -szívvel és a hölggyel, bizony nem utolsó mulatság. - -Mintha a folyónak is volna valami köze ezekhez a dolgokhoz. A hajókon -kigyulladnak a lámpások és messziről, a híd felől búgó hangját hallatva -közeleg a bécsi hajó. Kék és piros fények rengenek az elsötétült -hullámokon, a szomszédban gyorsvonatnak képzeli magát a villamos, a -távoli kioszkból a katonabanda hangjai hallatszanak a szél fordulásával. - -Csak a szerelmes párok látogatják meg magas állomásán az öreg Gellért -püspököt. Enyhén emelkedő lépcsőkön lassan fölballagni, olykor -visszanézegetni, majd az árkádok alatt egy rejtett padra leülni, mialatt -hosszú, hosszú csókot lehet váltani, amit csak a közelgő lépések -visszhangja zavar meg: ehhez csak szerelmes embereknek van kedvük, -idejük. Az egykori püspök háta mögött biztonságban érezhetik magukat a -tavasz szerelmesei, a lépcsőkön meglehetős visszhangot vernek a közeledő -lépések, bár a budai diákok gyakran szeretik meglesni a derék szent háta -mögött történendő dolgokat. - -Georgina és Szindbád bejárták mindazon helyeket, ahol a szerelmesek -Pesten és Budán elbújni szoktak. - -Az asszonyt mulattatta a dolog, hogy rejtőzködik, bár az öreg asszony -szívesen előrement néhány lépéssel, midőn esti sétáikból hazafelé -ballagtak. Szindbád sem haragudott teljesen, hogy az asszony féken -tartja indulataiban és nem nyújtja oda magát teljesen a szerelem -hatalmának. Csók, kézszorítás, kezeknek kedves játéka: ennyi volt -mindaz, amiről a szentéletü Gellért, a Halászbástya vagy a zárt kocsi, -amelyen a Népliget elhagyott útjait keresték föl, árulkodhatott volna. - -Szindbád lassan diáknak érezte magát, aki szerelmes saját tanárnőjébe, -amint az okos, higgadt Georginával a Halászbástya fokán Mátyás királyról -és más elmult férfiakról beszélt. Egymás kezét fogták és az enyhe -tavaszi szél lágyan szaladgált körülöttük. - -– Gombolja be a kabátját, – mondta Georgina anyáskodó hangon. – Nem -szeretném, ha holnapra megbetegedne. - -– Holnap a Margitszigetre megyünk, – felelt élénken Szindbád, mialatt -teljesítette az asszony kivánságát. - -– A kertészeken kívül úgy sem találunk ott senkit, egyedül leszünk, -milyen jó lesz, – mormogta Georgina. - -Az öreg asszonyság esernyőjére támaszkodva pontosan végezte ezalatt a -lépéseket a bástyán. Kilencszáz lépést kellett megtennie egy-egy sétán, -mint Mizfray dr., a színház orvosa udvari színésznő korában azt előírta. - -– Készen vagyok, – mondta, midőn a sétát bevégezte. - -Letelepedett Georgina mellé és szótlanul, kissé elkeseredve tapasztalta, -hogy a fiatalok egyszerre elhallgatnak társaságában. - -– Mért nem beszélgetnek tovább? – kérdezte néha. – Nem bánom, akármiről -beszélgetnek, csak beszélgessenek tovább! - -Furcsán, betegesen nevetett, mintha valóban nagyon érdekelnék őt a -szerelmes szavak, amelyeket Szindbád leányának mond. - -A régi ódon ház elhagyása, a szalón, amelyben az öreg császárok voltak -és az antik szőnyegek a régi muzsikáló órával, mintha teljesen -kizökkentették volna az öreg asszonyságot régi nézeteiből. Egyszer -például bizalmasan Szindbád karjába öltötte a kezét. - -– Van önnek pénze? Vagy tud pénzt szerezni? – kérdezte melegen. - -– Talán szükségük van rá? – kérdezte meglehetős ridegen Szindbád, mert -nem nagyon szerette az öreg asszonyságot. - -– Még nincs rá szükségünk. Talán nem is lesz, hisz Mariett pontosan -elküldi nekünk a maga tartásdíját, amit az ügyvédtől kap, de nem lehet -tudni, hogy leányom nem kíván egy napon rangjához méltóan élni? – mondta -furcsa nevetéssel az öreg asszonyka. – Tudja, pénz nélkül nem ér semmit -a fővárosi élet! - -– Úgy tudom, hogy mindenük megvolt, amire eddig szükségük volt! - -A fehérhaju dáma halkan nevetett: - -– Maga olyan álmodozó, mint valami költő. Semmink sem volt meg… Azaz -hogy gonosz volnék, ha Mariettre csak egy szóval is panaszkodnék. Roncsy -derék teremtés. Minden levelében megkérdezi, nincs valami kívánságunk? -Mariett igen takarékos, jó gazdasszony, otthon csak akkor varratott -ruhát, mikor mi titokban megrendeltük a szabónőnél! Ő már olyan asszony! -De hát ön eleget forgolódott a világban. Mit gondol? Georgina -megjelenhetne mostani ruháiban például a tavaszi lóversenyen? - -– Nem muszáj lóversenyre járni, – felelt Szindbád meglehetős szigorúan. - -– Ön nagyon kegyetlen! – mormogta sértődötten az öreg asszonyság. – A -férfiakról mindig az volt a véleményem, hogy önzők, ridegek, -haszonlesők. Sajnálom, Szindbád úr, ön sem tudott meggyőzni az -ellenkezőjéről. Csak nem gondolja, hogy Budán, a Trieszt-szállodában -szándékozom leányommal eltölteni hátralévő életemet? - -– Georgina meg van elégedve. Rövidesen találunk számára szerződést -valamely fővárosi színháznál… - -– Igen, mikor már az öné volt, ugy-e? És már ön megúnta leányomat? – -kiáltott föl élesen az egykori szinésznő. – Nem, uram, ez Pálházinak sem -sikerült. Ő is el akart ásni bennünket a régi házba, míg ő maga élte -világát. Néha csak egyszer láttuk egy héten. Kártyázott Bécsben vagy -Budapesten. Otthon mogorva, ásitozó volt, napokig föl sem kelt az ágyból -és megkövetelte, hogy Georgina kedves legyen és a levest tányéron az -ágyához vigye. Ó, ön nem tudja, hogy mi történt! Egyszer még széket is -emelt leányomra! Igaz, hogy másnap hat gyönyörü kalapot hozatott -Bécsből. De én uram, ahogy engem most megnéz, Párisból kaptam a -kalapjaimat és ezerforintos ruháim voltak. - -Szindbád búsan bólintott. - -– Igaza volt, asszonyom. - -– Nagyon természetesen, – felelt még mindig meglehetős csípős hangon az -egykori művésznő. – X. főherceg annyit térdepelt a lábaim előtt, -amennyit akartam. De azért Klarissz soha sem vonta meg tőlem a -barátságát. Egy nagyvilági nőnek nem muszáj okvetlenül rossznak is -lennie, mert a főherceg térdepel lábánál. Mert ön, drága barátunk, azt -hiszi, hogy turbékolás, sóhajtozás az egész élet! Ördögbe! A leányom -ragyogó, szép, fiatal! De még én se vagyok olyan öreg, amint ön hiszi, -tisztelt barátom. Még egyikünk sem arra való, hogy gombostűre tűzzenek -bennünket, mint a lepkéket. - -– A hölgyeknek szabadságukban áll úgy élni, amint parancsolják! – felelt -szomorúan Szindbád és ezután önkéntelenül utána olvasott az öreg -asszonyságnak a budai korzón, vagy a Halászbástyán, hogy valóban -megtette-e az orvos által előírt kilencszáz lépést? - -Nemsokára ezután Szindbád szóvá tette Georgina előtt anyjának -föllépését; terveit óhajtotta tudni a jövőre nézve. - -Az asszony harmatos szemét Szindbádra emelte: - -– Én teljesen megbízom önben, Szindbád. Lehet, hogy anyácskám -nyugtalankodik sorsom miatt, de én bizonyos vagyok abban, hogy maga nem -fog engem elhagyni. - -– Hát akkor miért nem szeret! – fakadt ki Szindbád. – Mért nem szeret -úgy, amint nő a férfit szeretni szokta? - -– Ráérünk, – felelt gyorsan Georgina. – Ne siettessünk semmit. Én néha -úgy érzem már magam, mintha igazán a menyasszonya, a felesége volnék. -Hisz senkit sem ismerek magán kívül, miért türelmetlenkedik? Itt vagyok, -a magáé vagyok. Esküszöm, hogy soha-soha nem hagyom el. - -– Valamely lóverseny-toalettről beszélt az anyja? - -– Szegény anyám, ő nagyon furcsa asszony. A fejébe vette, hogy azt a kis -vagyont, amit játékon elveszített, játékon nyeri vissza. Játszani akar a -turfon. Pedig ennek, ugy-e, nem sok értelme van? Azonkívül bármikor -belebotolhatunk Pálháziba, aki maga is szenvedélyes sportsman. - -– Ez volna a legkisebb baj, – felelt Szindbád. – Ellenben itt volna az -ideje, hogy beiratkozzon a sziniakadémiára… - -– Majd ősszel, – vágott közbe gyorsan Georgina. – Addig csak magának -akarok élni. Úgy sem szerettem még senkit, csak magát, Szindbád. -Mindjárt az első perctől, amikor megláttam, amikor az álarcos-bálon -megszólítottam… Soha férfi nem hatott reám annyira, mint maga. Miért -akar eltávolítani magától? - -Az öreg asszonyság még csak a nyolcszázadik lépésnél tartott, de -Szindbád, bármiként szeretett volna, nem tudott addig felelni, amíg a -kilencszázadik lépés is elmúlott. Akkor eszébe jutott, hogy mit is -kellene mondani… De Georgina elvonta a kezét kezéből és az egykori -szinésznő fáradtan megérkezett. - -– A szállodai szobalánytól azt hallottam, hogy a Makkalsóban nagyszerü -frankfurtit kapni. Ha senkinek sincs kifogása ellene, menjünk ma oda -vacsorázni. Az udvari színházban – midőn tagja voltam, – gyakran laktam -jól öltözőmben frankfurtival, holott előadás után pezsgős, osztrigás -vacsora várt rám az Imperiáleban. - -Az öreg asszonyság komoly, hosszu lépésekkel megindult előre, mielőtt -pihent volna a kilencszáz lépés után. - -– Anyám már megbarátkozott az egész szállodával, – mondta búskomolyan -Georgina. – Ő csak akkor tudott igazán nagyúri dáma lenni, midőn Mariett -nem engedte, hogy más legyen. Mariett bezzeg nem tűrte, hogy a -cselédekkel szóba álljon. - -A Makkalsóbeli vacsora után az öreg asszonyság egyszer bizalmasan -félrevonta Szindbádot a fogadóban, mialatt Georgina az esti sétához -öltözködött. - -– Kedves úr, én mindig tudtam önről, hogy okos ember. Nem lepi meg tehát -kérésem. Ön sokkal ismerősebb Budapesten, mint mi, kérem tehát egy kis -szivességre. Itt van ez az antik gyűrü. Boldogult Rummergarten báró -húzta az ujjamra egy nagy szerepem után. Azt hiszem az Idegen nőben -játszottam. Kérem helyezze el ezt a gyűrűt megfelelő helyen. - -Szindbád az ajkába harapott. - -– Mekkora összegre van szüksége? – kérdezte csendesen. - -– Körülbelül ötven forintot tesz ki a tartozásunk a szállodában. -Mariett, nem tudom mi történt vele, nem volt most pontos. - -– Rendben van, – felelt szégyenkezve Szindbád és tárcája után nyúlt. - -Ám az egykori szinésznő roppant fölháborodott. Elvörösödött és rekedten -rikácsolta: - -– Uram, én nem pénzt kértem, hanem a gyűrűm elzálogosítására kértem föl. -Ismeretlen nő vagyok a városban. Bármely úriembert fölszólíthatnék e -csekély szívességre. - -Szindbád érezte, hogy igen sápadt és indulatok kergetőztek a szívében. -Átvette a gyűrűt. - -– Vén banya, – gondolta magában. – Ismerlek. - -Másnap visszaküldte a gyűrűt, valamint mellékelt ötven forintot az öreg -asszonyság címére. - -Aznap nem látta Georginát. Az asszony azt üzente, hogy a feje fáj. -Harmadnap Georgina elküldte az ötven forintot. „Kérem, bocsásson meg az -anyámnak. Már nagyon öreg asszony.“ Ezt írta Georgina. - -Ezután nemsokára Szindbádunkat lakásán, amely a Két oroszlánhoz címzett -pesti fogadóban volt általánosságban, egy délelőtt két marcona -huszárkapitány kereste föl. - -– Spics… – mondta az egyik kapitány. - -– Srics… – ismételte a másik. - -– Örvendek, – felelt Szindbád. - -– Pálházi barátunk nevében, – folytatta „Spics“. - -– Ha lehetne még ma este, – tódította „Srics“ és óráját kivonta. - -Szindbád végignézett a köpenyeges férfiakon, komoly, meglett férfiak -voltak, akik bizonyára igen tiszteletreméltó modorban szoktak viselkedni -a szalonokban vagy a társas összejöveteleknél. A nadrágjuk azonban kissé -gyűrött volt, amiből Szindbád kitalálhatta, hogy a katonai irodában -működnek a vésztjósló arcu férfiak. - -– Tegnap óta keressük önt, – mondta némi élességgel „Srics“. – Húsz -helyen is voltunk a városban, ahol ön meg szokott fordulni. - -– Még a Trieszt-szállodában is, – tódította „Spics“, akinek olyan hangja -volt, mint egy üres hordónak. – Tehát… - -Szindbád elkeseredve nevetett. - -– Remélem jól ráijesztettek a hölgyekre? – „Srics“, aki zömök és -vörösbajuszu férfiu volt, de ártatlan kék szeme arca zordonságával nem -állott összhangban, sarkantyúját megpengette. - -– Mi nem szoktunk nőkkel az eféle dolgokról tárgyalni. Csupán megüzentük -önnek, hogy a saját érdekében jelentkezzék nálunk. - -– Köszönöm figyelmüket, uraim, – felelt Szindbád a szavakat harapdálva. -– Az urak tán a térparancsnoksághoz vannak beosztva? - -– Én csapatnál vagyok, – felelt a horihorgas Spics meglehetősen -hangsúlyozva a szavakat. – Ime névjegyem. - -Srics hasonlóképpen elhelyezte névjegyét Szindbád asztalára, aztán -meghajoltak és nagy sarkantyúpengéssel távoztak. - -– Pálházi tehát Pesten van, – gondolta Szindbád és a falnak fordult, -hogy még egy darabig aludjon, miután reggelig töltötte az idejét a -kártyaasztal mellett, ahol nagy balszerencsével küzdött. - -Elaludt, de talán percek múlva fölébredt. Mintha álmában jutott volna -eszébe, hogy a helyzet nem olyan könnyü, hogy tovább lehessen aludni. Az -ördögbe! Két komoly, őszes kapitány nem indult el bolond fejjel a -világba. Nagyon lehetséges, hogy Pálházi életére pályázik. Vagy talán -azért küldött katonákat a párbajra való kihíváshoz, mert a -katonatiszteknek nem föltétlenül szükséges elmondania összes okait, -haragjának, bosszújának alapjait? Elmúlt, verekedő ifjúságából -emlékezett arra, hogy idősebb katonatisztek igen komolyan szokták -fölfogni a párbajt. Pálházi, mint egykori gárdatiszt, valószínűleg -magától a budapesti térparancsnoktól kérte a szekundánsokat. - -Szindbád hamarosan felöltözködött és bár nem szerette magát gyáva -embernek tartani, bensőjében meglehetős izgatottságot érzett, amint a -két zordon kapitányra gondolt. Az ördögbe is, a kapitányok a -sarzsijukkal is játszanak. A párbaj komolynak igérkezik. - -Néhány perc mulva már Budapest leghíresebb párbaj-szakértőjének a -szobájában ült. - -A szakember a Belvárosban lakott és két kisleánykájával játszadozott, -akik olyan pirosak és üdék voltak, mint a rügyecskék, amelyek az -erkélyen a dézsába ültetett fácskán a tavaszi délben kidugdosták -fejüket. - -– Pálházi két kapitánnyal kihivatott, – kezdte Szindbád meglehetős -izgatottan. - -– Pálházi? – mormogta Gránitz, (mert így hívták a szakembert) és vastag, -tömött bajusza alatt elmosolyodott. – Majd ellátjuk… Flórica, lesúrolod -a bábúdról a festéket. Aztán majd halovány lesz az arca. - -A csöpp leányka bánatában szívecskéjéhez szorította a mosakodás alatt -szenvedő bábút. - -– Nem teszem! – felelt elszomorodva. - -– Már elég tiszta a baba, – folytatta Gránitz, akinek olyan gyermeteg, -szinte ábrándos tekintete volt, mint a kisleányainak. – Hát miben áll az -eset? – fordult Szindbádhoz. - -Szindbád néhány szóval jelezte a felvidéki városkában való tartózkodást, -Georginát, a színpadot… Gránitz olyan jókedvűen mosolygott, mintha a -világ legmulatságosabb történetét hallgatná. - -– Az asszonyokkal van a legtöbb baj, – mondta szelíden. - -Majd elgondolkozott, mintha láthatatlan raktárban turkálna valamely -agyvelőbeli sematizmus után. - -– Pálházi, – mormogta összeráncolt homlokkal és többször ismételte a -nevet, mintha bikanyakán szelíden elhelyezkedő nagy fejében a létrákon -szaladgálna e percben egy kis fürge könyvtáros. - -– Igen jó pisztolylövő, Pétervárott a francia attasét agyonlőtte, -Rómában egy olasz grófot, – mondta csendesen Gránitz, mintha egy -láthatatlan könyvből betűzgetne. – A kardot is érti… No majd Fodor -Károlynál elcsináljuk ezt az egész ügyet. Kit parancsolsz segédtársamul? - -– Akit te jónak gondolsz, – felelt megilletődve Szindbád. - -– Helyes, így lesz jól. Én ugyanis nem szeretem, ha saját segédtársam -rontja el a dolgokat. Katonákkal van dolgunk, vigyáznunk kell minden -kiejtett szóra. Észre van szükség. A katona urak, – asszonydologról -lévén szó, – valószínűleg vontcsövü, legyespisztollyal tíz lépésnyiről -szeretnének verekedni. Utána kard, végkimerülésig. Hát majd lesz kard, -ahogyan én akarom. Most pedig menj haza, légy nyugodt, mintha az -édesanyád ölében ülnél. Flórica, gyere táncoljunk egy kicsit. - -Fölugrott és a kis tavaszi bimbóval körben forgott a szobában, hozzá -halkan énekelt egy régi valcert. - -Szindbád, bár nem volt szentimentális ember, nem tagadhatott meg némi -meghatottságot, midőn az atlétakülsejü, félelmetes férfiút, aki húsz év -óta vezényli az ország legvéresebb és legveszedelmesebb párbajait, -hatesztendős leánykájával táncolni látta. - -– Te egy regényhős vagy, Géza, – mondta, kezet szorítva a párbajok -szakemberével. – Messziről olyannak látszol, mintha egyik kezedben -töltött pisztoly, a másikban élesre fent kard volna… - -Gránitz jóízűen nevetett. - -– Minden párbaj szamárság. Én mondom, aki verekedtem is egynéhányszor. -Persze, mindig a felem érdekében, ha a tárgyalások nem mentek símán. -Mert a párbajsegédek legtöbbje vért akar… Hát eresztettem vért, a saját -vérükből. De azért mégis szamárság verekedni. Kár, hogy muszáj! - -A szakember azután felültette a kisleányokat az asztalra és roppant -buzgalommal kezdte helyreigazítani a táncközben megbomlott -cipőszalagocskákat. - -A tárgyalások napokig tartottak a zordon katonákkal. Gránitz egy napon -vidám mosollyal jött le a tiszti kaszinóból, ahol esténkint a -párbajsegédek tanácskoztak. - -– Azt hiszem, hogy végre dűlőre jutottunk, – mondta vígan Szindbádnak, -aki egy kocsi mélyébe rejtőzve várta az eredményt. – Megmondtam nekik, -hogy ebben az országban csak én vagyok az az ember, akinek megengedem, -hogy tíz lépésre kiálljon a golyó elé. Ha parancsolnak velem, itt -vagyok. De a felemet nem engedem kiállani. A katona uraknak ez sehogy -sem tetszett. Holnap délben verekszünk Fodornál, karddal. Félegykor ott -légy. Most pedig megyek haza, mert a leánykáim várnak. Aludj jól. - -A budai hölgyek, bár nem szóltak Szindbádnak a kapitányokról, sem -kérdést nem intéztek hozzá a dolgok mibenlétéről, úgy látszik tudtak a -tárgyalásokról. Az öreg asszonyság büszkén kapaszkodott Szindbád karjába -az esti sétákon és most eszébe sem jutott az orvos által előírt -kilencszáz lépés. Nagyúri dáma lett ismét, aki hallgatagon, -kimondhatatlanul büszke volt arra, hogy benne van egy véresnek igérkező -párbaj körvonalában. Gyakran mesélt Szindbádnak lovagtörténeteket, -amidőn Bécsben az akkori hercegek és grófok halálra öldösték egymást a -szinésznő miatt. Ki lehetett volna az a szinésznő, ha nem ő, maga Walter -Keresztélyné, a baritonista neje, mindaddig, amíg Walter úr egy -külvárosi csapszékben holtan terült el az ivóasztal alatt? Ezeken az -estéken, midőn az egykori szinésznő bizalmasan Szindbád karjába öltötte -a kezét a budai korzón, a Halászbástyán és a Vérmező körül, kiderült, -hogy régente az összes grófokat megölték Bécsben. - -Georgina hallgatagon ment Szindbád másik oldalán, de nem tagadhatott meg -néha egy büszke és odaadó pillantást, amellyel a veszélyben levő férfiút -kitüntette. - -És most engedtessék meg egy kis kitérés! Nem ajánlható eléggé a lovagi -torna, a párbaj, fiatalemberek figyelmébe, midőn szívük hölgyének -megnyerésére igyekeznek. A kard és pisztoly megszépíti a férfiakat a nők -szemében, mert hiszen ők többet gondolkoznak a fantáziájukkal, mint az -eszükkel. A párbaj a legokosabb nő előtt is misztikus, rejtelmes -fogalom, ahonnan a hősök győztesen érkeznek meg. Lovagkoromban gyakran -kértem hajszálakat nőktől párbajom előtt és a párviadal után gyakran -többet kaptam, mint amennyit a legboldogabb férfi is el tud viselni. -Csak hadd párbajozzanak a fiatal férfiak, de az öregek se kerüljék el -Fodor mester termét, hisz az idősebb szívek gyakorta tüzesebben -lángolnak a rőzse lángjánál. A hölgyek mindig megérdemelnek néhány -gyűszűnyi vért, hisz ezzel szemben többnyire mindenüket adják cserébe a -párviadal hősének. Nincs szebb dolog a világon, mint nőkért verekedni és -dicsőségesen hazaérkezni az ütközetből. Próbáld meg, ifju barátom és -valóban, nem csodálkozol majd azon, hogy az egykori Szindbád még késő -öregségében is szívesen ragadott volna kardot, de már nem volt kiért -harcolnia. - -Georginánk is, bár többnyire igen okos és fenkölt lelkü lénynek -tekintette önmagát, esténkint a budai várkert alatt szinte lágy -omladozással lépkedett Szindbád mellett, akinek karját az öreg asszony -egy percig sem eresztette el. A haját e napokban nem fésülte a régi -gondossággal és finom arca hírét sem hallotta a rizspornak, halovány és -gyengéd volt az anélkül is. A lágy barna fürtök füle mellett elsímultak -és az egyszerü görög konty, antik tallérok antik hölgyeit juttatták -Szindbád eszébe. Szinte leányos, félénk és bizalmatlan lett ezekben a -napokban. A kezét Szindbád kabátja zsebébe dugta és a férfi bajuszát, -haját szemérmesen megsímogatta. A régi hosszu, forró csókokról szó sem -volt ebben az időben, mintha ismét mély álomba merültek volna ébredező -érzékei, amelyeket már Szindbád néha fölébreszteni vélt. A földre -szegezte a szemét és lábát álmodozva vonta, mintha nem tudná bizonyosan, -ébren van vagy álmodik. És mégis, mégis, midőn Szindbád késő évek mulva -e langyos márciusi estékre gondolt, a lilaszínű régi házakra, a -hegyoldalban fölvillanó lámpácskákra, a kőszentre, amelynek fülkéjében -kezet szorítottak és az alagútra, ahol gondolkozva, a visszhangot -figyelve haladtak át a nedves falak mellett, gyakorta azt érezte -Szindbád, hogy soha, soha nem volt közelebb hozzá Georgina, mint ekkor. -Talán csak a kezét kellett volna kinyújtani, hogy övé legyen az asszony, -akiért im élet-halál harcra indul. - -A Vérmező tájékán az öreg asszonyság átszólt Szindbád válla fölött. - -– Igaz, beszéltél Pankotaival? Délután, amíg bevásárolni voltál kétszer -is keresett az ügyvéd! - -Georgina hosszu köpenyegében közömbösen vállat vont. - -– Nem vagyok kíváncsi arra az úrra. Semmit sem mondhat nekem, ami -érdekelne. Kérlek, légy szíves ezt megmondani neki, ha még egyszer -alkalmatlankodna. - -Az öreg asszonyság hevesen bólintgatott fejével: - -– Megmondom, hogyne mondanám meg. Bár, úgy hiszem, Pálházitól hozott -valami üzenetet. De ki nem állhatom azt a monoklis majmot. Csak -grófoknak szabad monoklit hordani. Egy ügyvéd!… Azelőtt ez másképpen -volt. - -Azután nem beszéltek a dologról, de Szindbád ennyiből is megértette, -hogy Pálházi érdeklődik a hölgyek iránt, bár olyan nagyot „vétettek“ -ellene. (Későbben, sokára, túl ezen a történeten az is kiderült, hogy az -öreg asszonyság bizony elfogadta a pénzt Pankotai ügyvéd úrtól, amelyet -az ügyfele nevében volt szerencsés fölkinálni.) - -Midőn sétájukból hazafelé tértek, az öreg asszonyság a retiküljéből -elővette aranyfoglalatu szemüvegét, amelyet budai tartózkodásuk alatt -egyszer sem használt. A sötétben végigmérte a meglehetősen ódon és -elhanyagolt külsejü Trieszt-fogadót. - -– Jobb helyre is szállhattunk volna, – mormogta. – Fiatalasszony -koromban az Angol királynőben laktam. - -– Én is ott laktam, – mondta könnyedén elpirulva Georgina. – De azért ne -bántsd a Triesztet, mama. Mindig furcsa, regényes érzéseim támadnak, -midőn hajnalonkint arra ébredek, hogy vidéki szekerek csengős lovaikkal -a fogadó udvarára hajtanak. Szinte várom, hogy mikor jön már a nehéz -postakocsi az angol regényekből és vele a különböző utazók, akikről -Dickensben annyit olvastam. - -– Kotzebue-t akartad mondani, leányom, – javított a mama és -elégedetlenül dugta vissza szemüvegét a retikülbe. - -Szindbád fölkisérte a hölgyeket második emeleti szobácskájukig, midőn is -a félhomályos folyosón sikerült Georgina nyakát hátul a füle mellett -megcsókolnia. Jó volt, édes volt, az asszony hátranyújtotta a kezét és -szinte boldogan szorította meg Szindbád kezét. - - - - -TIZENEGYEDIK FEJEZET, _a nők rejtélyességéről._ - -A Két oroszlánban, ahol Szindbád állandóan meghúzódott egy negyedik -emeleti szobában, amelynek azonban erkélye volt, ahol csak a szobalány -szokott üldögélni, polgári rend és tisztaság volt. Öreg urak hotelje -volt a Két oroszlán, akik harminc esztendeje szállottak meg benne, -néhány elkeseredett katonatiszt és nyugalmazott családnélküli kuriai -bíró alkotta a fogadó törzsközönségét. Az ezüstfejü portás -emberemlékezet óta állott helyén és Kricsai úrnak szólította az egész -világ. A szobaasszonyok, mindmegannyi kiérdemesült udvarhölgyek, fehér -bóbitáikkal, igen halkan jártak a vastag szőnyegeken, Szeller, a -bérszolga még abban az időben került a házhoz, amikor az Arany sast -lebontották és a Sas régi vendégei az Oroszlánba költözve, Szeller -szerződtetését is követelték a tulajdonostól. Szeller soha sem hordott -egyenruhát. Fekete kemény kalapjában, tekintélyes, öreguras lépteivel -úgy járt-kelt a hotelben, mintha ő maga is vendég volna. Aranylánca volt -és kalapját kezében tartva, félvállát az ajtónak vetve gyakran vitázott -politikai kérdésekről a kúriai bírákkal. Volt egy vidéki „vendége“, mint -Szeller nevezte, aki húsz év alatt sem ismerte ki magát Pesten. Szeller -ilyenkor a kocsi bakjára ült, de féloldalt csupán és a „vendégével“ -kedélyesen elbeszélgetett. - -Szeller egy reggelen kalapjával kezében benyitott Szindbádhoz. - -– Már megint egy hölgy várja az előcsarnokban? Mit csináljak megint -vele? – kérdezte Szeller. - -(Szindbádot néhány esztendő előtt valóban megtisztelte egy hölgy -látogatásával.) - -Szindbádnak természetesen Georgina jutott eszébe, nyomban öltözködni -kezdett. - -– Ültesse le! - -Szeller a kalapját forgatta. - -– Nem jobb volna elküldeni, hogy nincs itthon az úr? – kérdezte. – Ha -egyszer a nők elkezdenek ide járni, akkor az ördög se bírja ki ebben a -hotelben. - -Szindbádnak nem volt kedve hosszadalmasan magyarázni az ügyet, sietve -kapkodta ruháit és lépcsőket ugorva az előcsarnokban termett. - -Georgina helyett Mariettet találta az előcsarnokban egy szalmafonatu -székben üldögélve. Igen egyszerü fekete ruha volt rajta, kis fekete -sapka, amelyre nyugodtan fölhajtotta sűrű fátyolát az idegen szálló -előcsarnokában, mintha arcára volna írva tisztessége. Pedig sokkal szebb -lett. Halovány arca némi kis pirosságra tett szert és szürke, mély -szemében apró lámpások vándoroltak végig, amint Szindbádra emelte a -tekintetét. - -– Az istenért, hogy került ide? - -Mariett összeütötte rövid szoknyája alatt angol topánkáit. - -– Egyszerüen, önnel van beszélni valóm, amelyet azonban itt nem -végezhetünk el. Négyszemközt szeretnék önnel beszélni. Kár volt -lefáradnia. Elég lett volna megüzenni, hogy jöhetek. - -Szindbád zavartan nézett körül. - -– Asszonyom, az én szállásom kis legényszoba, nem igen alkalmas előkelő -hölgyek fogadására. - -Mariett vállat vont. - -– Egészen mindegy. Bizonyára van ajtaja szobájának, amelyet be lehet -zárni, hogy zavartalanul beszélgethessünk. Gyerünk tehát… - -Fölállott és nyugodtan megindult a lépcső felé. Szindbád határozatlanul -követte. Utóvégre elég fiatal férfi volt (bár szülei tisztességesnek -nevelték), nem tudta magában eldönteni, hogyan végződik ez a kaland. -Mariett, amint előtte a lépcsőn haladt, nem fukarkodott formás lábainak -megmutatásával. Gyöngéden, rózsaszínűvé válott arcát hátrafordította. - -– Nagyon szerelmesnek kell annak lenni, aki magát itt a hegytetőn -meglátogatja, – mondta vidoran. - -Szeller szárnyas feketekabátjában, kemény kalapját kezében tartva a -lépcsőfőnél állott és éppen eleget csóválta a fejét, amíg Mariett -fölkapaszkodott. Olykor-olykor ijedten nézett hátra. Mintha attól félt -volna, hogy valamelyik öreg bíró meglátja a jelenetet. - -Szindbád szobájában Mariett megfordította a kulcsot a zárban. A sapkáját -levette fejéről és az ablakból az utcára nézett. - -– Innen csak az emberek kalapját látni, – mondta némi csalódással. - -Aztán megragadta Szindbád kezét. - -– Önnek párbaja lesz Pálházival? - -Szindbád vállat vont. - -– Magam sem tudom… A segédeim belemennek-e a dologba… Bizonytalan. - -– Én azonban tudom. Nehéz lovassági karddal állanak szemközt, bandázs -nélkül, viadal a végkimerülésig… Igy van? - -– Ugyan, kitől hallott ilyen bolondságot? - -– Az én információim soha sem csalnak. - -– Foglaljon helyet, Mariett. Most majd én kérdezek magától valamit. - -– Hisz még nem is felelt arra a kérdésre, amelyet föltettem. - -– Majd azután felelek. Mióta magukat ismerem, mindig hallok valamely -rejtelmes híradásokról. Midőn a gyermeket akarták elragadni… midőn az -ügyvéd váratlanul megjelent azon az estén… Maga nyomban megtalálja a -rejtett kis fogadót és Pálházi azt hiszi, hogy önök között én vagyok -minden bajnak, rossznak a kútforrása… Szeretnék világosan látni. Hogy -vagyunk azzal a rejtélyes információval? - -– Őszinte leszek, – mondá Mariett komolyan. – Doktor Corvinusz, -emlékezhetik reá, ügyleti férfiú, aki mint ilyen, érintkezésben állott -bizonyos irodákkal, amelyeknek kitűzött foglalkozása a megfigyelés, -tájékozódás és más efféle. A tőzsdei dolgokról meglehetős rosszul -informálták annak idején doktor Corvinuszt. Ezen azonban már túl -vagyunk. A doktor most ismét szolgálatunkban van. - -– Miután Pálházit Georgina színházi föllépéséről a kellő időben -értesítette. - -Mariett elgondolkozott: - -– Ami azt illeti, a doktor jelleméért magam sem adnék egy pipa dohányt. -Vannak ilyen emberek, született kémek, akik nem tudnak meglenni anélkül, -hogy mások titkait ne fürkésszék. A doktor ez az ember. Belenyugszom. - -– És ez a titokszerü férfiu küldte hozzám? – kérdezte Szindbád. - -Mariett elpirult. - -– Nem… Bár nincs önnel semmi különösebb szándékom, a doktornak -óvatosságból még sem mondtam meg, hogy Pestre utazom. Azt hiszem Pálházi -úr várt volna a pályaudvaron. Nekem pedig most önnel van dolgom, nem -Pálházival. Mondja, kérem, jó vívó ön? - -– Azelőtt forgattam a kardot. Régen. - -– Pálházi elsőrangu vívó, – mondta kissé megkönnyebbülve Mariett. - -Szindbád elnevette magát: - -– Köszönöm, de nem segíthetek rajta. - -– Kérem, ne gúnyolódjon, – mondta ajkába harapva Mariett. – Én korántsem -vagyok olyan ostoba, amilyennek a férfiak a legtöbb nőt hinni szokták. -Igen jól tudom, hogy a párbajnál, éles kardnál nagyon fontos az, ha -valakinek helyén van a szíve és határozott a szándéka. Ön meg akarja -ölni Pálházit? Ez a szándéka? - -– Dehogy, – felelt mosolyogva Szindbád. – Asszonyom, tanuljon meg tőlem -is valamit. Minden párbaj lutri. Szerencse kell hozzá. Ez a titka. - -– Ön szerencsés ember? – kérdezte Mariett, de nyomban elpirult. – Uram, -ne magyarázza félre látogatásomat. Az ön ellenfelének neveletlen kis fia -van… És Georgina, bármennyire szeretem Georginát, kénytelen vagyok önnek -megmondani, nem érdemli meg, hogy érte öljön. Már mint hogy ön bárkit -megöljön érette. Georgina nem szereti önt. - -Szindbád egy másodpercig fürkészve nézett a Mariett szürke szemébe. -Abban csak komoly odaadást, szinte meleg barátságot látott, sőt talán -egy kis féltékenység is csengett hangjában… „Teremtőm, gondolta -Szindbád, egy rongyos kis párbaj ennyire kihozza a sodrából a -leghidegebb nőt!“ - -– Mást szeret Georgina? – kérdezte halkan. - -– Georgina senkit sem szeret, – felelt az asszony. - -– Senkit? Nincsen olyan asszony, aki senkit se szeretne. - -– De van, egy. Georgina. Georgina a gyermekét sem szereti. Mi szívvel -jöttünk a világra és a szívünkre hallgatva sok olyan dolgot elkövetünk, -amit nem lett volna szabad. Georgina hideg, mint az észak. Csillogni, -ragyogni, pompázni szeretne, mint a jég tükröződik a napban. A jég -olvad. Georgina soha. Én mindig féltem tőle, de Pálházi talán jobban: -féltette. És féltékenységből vált el tőle, holott úgy szereti, hogy -beleőrülne, ha Georgina egy más férfié lenne. - -– Pálházi szereti Georginát? - -– Ezt én tőlem kérdi ön? – kiáltott föl Mariett. – Férfi őrültebben nem -szeretett még asszonyt, de elvált tőle, mert attól félt, hogy egyszer -megcsalja. Georgina színésznő akart lenni, Pálházi csaknem minden -készpénz vagyonát lekötötte, hogy Georginát, gyermekét és mindazokat, -akik a régi házban vannak, gondtalan, szinte nagyúri ellátásban -részesíthesse mindvégig. Pálházi vagyona azóta megötszöröződött… De még -ma is, bárhol, bármerre kártyázik a világon, mert kártya nélkül már nem -lehet el, Georgináról soha sem veszi le a szemét. Azt hiszi, hogy -Pálházi nem tud a budai sétákról? Az ő kezei hosszúak. De feltétlen -uriember és ezért nem mérgezték meg önt a mai napig, Szindbád úr. - -– Az ördögbe! Én nem csábítottam el Georginát! - -– Ezt is tudjuk, de nem magán múlott, – felelt Mariett és a kezével -megsímogatta Szindbád kezét. – Higyje el, hogy nem érdemelte meg -Georgina az időt, amit ráfecsérelt, máshol tán könnyebben célt érhetett -volna. - -Szindbád az asszonynak szemébe nézett. A kis tűzpontocskák sietve -szaladoztak keresztül az asszony szembogarában, mintha lámpással -sietnének végig téli este a havas utcán. Finom orra, amelynek mását csak -az angol kastélyok falképein láthatni, a régi ladyk orra volt. -Összeszorított ajka, amely máskor hasonlatos volt egy lovát fékező -rókavadász lordné ajkához, most kinyílott és fogainak fehér sövénye -körül pirosra hevítette a száraz ajkakat a forró lehelet. - -– Ha tudtam volna… - -Az asszony szemére könnyü fátyol ereszkedett: - -– A férfiak mind ostobák. - -Szindbád megfogta az asszony kezét: - -– Mondja, mit kíván tőlem, Mariett, a maga kedvéért mindent megteszek. - -– Most már szégyelek kérni öntől bármit is… Tudja isten, mióta ön elment -a városból, azóta álmodozó, gyönge lettem. Mindenféle bolond álmaim -vannak, pedig azelőtt soha sem álmodtam. Gyakran álmodtam Georginával, a -mamával, magával… És arra ébredtem, hogy patakban folynak a könnyeim. -Hát nem vagyok szamár? - -– A legdrágább teremtés a földön, – felelt halkan Szindbád és a gyönyörü -előkelő teremtés apró finomságait rendre szemügyre vette. - -A keze, bár látszik rajta, hogy dolgos kis kéz, olyanformájú, mint az -arisztokrata nőké. Keskeny, finom, hosszúkás, de nem csontos és sovány. -Füle mellett hamvas haja friss, mint a most lekaszált sarju. És valóban -rétek illatára emlékeztet a gyönge parfűm, amely ruhájából árad. Elől -őszes haja talán nem igézne meg egy bohó ifjút, de egy komoly férfiú -csak imádattal tekinthet e nem titkolt, korán jött hullámos szürke -fürtökre, amelyek nem kis művészi rendetlenséggel pihennek itt a szép -főn, amint Mariett szűk fekete ruhájában a kanapé közepén helyet foglal. -Lábszárai, amelyeket a divatos szoknya sejtetni enged, finomak, hosszúak -és gyöngéden kerekdedek. Az angol cipő felett ritkás fekete harisnya, -amilyent egyszer a főhercegnő udvarhölgyén látott… - -– Tehát ne öljem meg Pálházit? – kérdezte Szindbád nevetve. - -– Arról nincs szó, – felelte sebesen Mariett, mintha gyorsan túl akarna -esni ezen a témán. – Pálházi elég férfi magáért. Csakhogy önről azt -mondják, hogy elszánt, halálmegvető ember, aki amellett konokul bízik a -szerencséjében, mert már sok veszedelmes helyzetből ép bőrrel szabadult. -Pálházi neuraszténiás, ideggyönge… Nem lehet büntetlenül annyit -kártyázni, mint amennyit ő kártyázott. Bizonyára ön számít testi -előnyére is és nyílván az a szándéka, hogy az első rohamnál leteríti -Pálházit… - -– Nem gondolkoztam még ezen. - -– Dehogy nem. Ó, hogy a férfiak még mindig abban a tévhitben vannak, -hogy minden nő egyformán szamár. Megengedem, hogy a többség az. De lássa -én tisztában vagyok azzal, hogy a férfiak egy kardpárbaj előtt bizonyos -haditervet, esetleg fortélyt eszelnek ki. Pláne azok, akiknek már -többször volt a kezükben kard. Lánykoromban én is vívtam, és tudom, hogy -vannak kivédhetetlen oldaltámadások, cselek, áltámadások és halálos -vágások a fedetlen gyomorra vagy hasra… Azt szeretném elérni önnél, hogy -ön ne támadja meg Pálházit, csak védekezzék. Hiszen ön ebben is -bizonyára mester. Igy tesz? - -– Igy teszek, asszonyom, mert szeretem önt. - -– Igazán szeret? - -– Soha sem beszéltem magával ennyit, mint ma. Eszembe jutott sok -mindenféle rendkívüli, nagyszerü tulajdonsága, amelyeknek a tudata eddig -csak szunnyadozott bennem, de most egyszerre fölébredt és meglátom önben -azt a páratlan, csodálatos nőt, aki után az én szívem mindig -vágyakozott. Asszonyom, fogadja el a szívemet. Mariett ne utasítsa -vissza. - -Mariett lehunyta a szemét. - -– Hiszen ha tudnám, hogy igazán szeret!… Mert én nő vagyok, -tetőtől-talpig izzó szenvedély, forró, lobogó vérü asszony vagyok. Én -igazi nő vagyok! - -– Igazán szeretem. - -– És nem felejt el soha? – kérdezte halkan Mariett. - -Fodor mester az öltözőbe vezette Szindbádot. A „bátorság atyamestere“, -ahogyan a vállas, zömök férfiút nevezik, olyan vígan nevetett, hogy -szinte kopasz feje is beleragyogott. - -– Egy csepp vér lesz, mintha az ujjamat a gombostűvel megszúrom. -Remélem, ez nem fog fájni az ellenfelének? Mert nálunk mindig az -ellenfél sebesül meg. Igaz, Gránitz? - -A híres párbajsegéd vastag bajusza alatt olyan vidoran mosolygott, mint -egy násznagy. - -– Rendben vannak a kardok? - -– Rendben. Nem kell félni, csak az ön kardja éles. Az ellenfeléé tompa. -Tehát csak bátran neki, üsd, vágd, nem apád, csak a fejét! Az én -vívótermemben az ellenfél kardja mindig tompa. - -– A doktorok? – kérdezte Gránitz és egy darab sonkát tömött a szájába. - -– Mosakodnak, – felelt megvető kézlegyintéssel a mester. – Pedig mondtam -nekik, hogy ne csinálják azt a sok ceremóniát. A mi felünk úgy sem -sebesül meg. Az ellenfélért nem kár. Úgy járkálnak fehér kabátjukban, -mint a kisértetek. - -Szindbád félig levetkőzött. A jókedvü Fodor pisztolydurranáshoz -hasonlóan csapta össze a tenyerét. - -– Nézd csak, Gránitz, micsoda izmok! Nem vagyok mai gyerek, de ilyen -izmokat ritkán láttam. Tyű, de nem szeretnék az ellenfelének a bőrében -lenni. Vasból van ez a gyerek, Gránitz. Jövőre igazán meg foglak kérni, -hogy ne hozzál direkte vasgyúrókat az én termembe. Hisz ez a kar -keresztülvágja a kardot. No meg ami mögötte van. Még valami bolondság -történik. Ejnye, Gránitz! Nem is adok én többet nehéz kardot a te -párbajaidhoz. - -Igy dohogott csendeskén a bátorság atyamestere, amíg hirtelen föltette a -bandázst Szindbád testére. - -– Ez nincs a föltételekben, – szólt közbe Gránitz. - -Az atyamester alaposan megigazította a selyem alatt a vattát és -félvállról felelt: - -– De benne van az én föltételeimben. Az én termem nem mészárszék. -Menjetek a kaszárnyába verekedni, ha úgy tetszik. - -– A legszebb párbajaimat elrontod, – mondta tréfás szemrehányással -Gránitz. – Vért akarok látni, sok vért! - -– Majd levágatok egy csirkét, – dünnyögte Fodor mester. – Ezért a fiúért -kár volna. De megyek is már, mert az ellenfél még azt hiszi, hogy ő reá -haragszom… Dehogy is haragszom. Senkire sem haragszom én. Fiam, csak -nekimenni. A többit bízzuk Gránitzra meg a jó Istenre. - -Szindbád magában azt gondolta, hogy a bátorság atyamestere a szemben -levő öltözőben talán ugyanazokat a szavakat mondja most Pálházinak, -amelyeket neki mondott. Derék ember a mester. Bizonyára ő szeretné -legjobban kitalálni a vérnélküli párbajt! - -Gránitz egy pohár sörrel öblítette le a torkát. - -– Jó sört csapolnak itt a szomszédban, – mondta nyelvcsettintve. – No -ideje lesz már nékem is felöltözni. - -Szindbád Mariettre gondolt és ábrándozva támaszkodott a falnak. - -– Csak nem félsz? – kiáltott rá Gránitz egy hatalmas drótrostély mögül, -amelyet fejére illesztett. – Mitől félsz! Hisz melletted leszek, vagy mi -az ördög! Látod ezt a széles kardot? Ezen a pengén törik meg minden -vágás, amit neked szánnak. Mondtam már, hogy nyugodt légy, mintha az -anyád ölében ülnél. No gyerünk. - -Szindbád az öltözőből kilépve, a terem másik oldalán Pálházi vértelen -arcával találta magát szemben. - -– Vajjon én is sápadt vagyok? – súgta Gránitznak. - -– Piros vagy, mint a rózsa. Még festék is van az ajkadon, – dörmögte -Gránitz. - -Szindbád az ajkához kapott. Valóban gyönge arcfesték nyoma maradt az -ujján. „Mariett“ gondolta magában mély megilletődéssel. „Mindenáron -tetszeni akart!“ - -Aztán Pálházit vette szemügyre. Még izmos, de már kissé elhízott férfiú -volt, fekete ritkás szakálla sápadt arca körül szinte ijesztő volt… A -kapitányok kivonták kardjukat, a pengék csörrenve hagyták el a hüvelyt. -A bátorság atyamestere egy hosszú karddal állott a háttérben, amely kard -csaknem akkora volt, mint ő maga. Az emeletre kanyargó lépcső legtetején -fiatal ujságírók hasaltak, hogy az esti lapnak beszámoljanak az érdekes -viadalról. Szindbád az egyiket megismerte, a szemével intett felé… - -Közben „a pap prédikált“, mint Fodor mester a párbaj előtt elhangzó -szavakat nevezte. Egyszerre kardot érzett a kezében Szindbád, fölemelte -és kinyújtotta hosszú karjával. - -– Rajta! – kiáltotta Gránitz és már nagyot ugrott előre Szindbád -oldalán, fele támadásában bizakodva. - -De Szindbád nem mozdult. - -– Gyerünk! – csikorgott Gránitz a drótok alól. – Az apádat! - -De Szindbádnak csak Mariett járt az eszében, a fülébe csengett a hangja: -„… és nem felejt el?“ Nem, sohasem felejtlek el, gondolta forrón -álmodozva. - -Kard érte a kardját. - -Pálházi nehézkes, szinte kómikus mozdulatokkal ugrált kardja előtt. Egy -kövér madárhoz hasonlított ebben a percben. Szindbád csak arra ügyelt, -hogy a nehezen lélekző férfiú bele ne szaladjon kinyújtott kardjába. -Aztán egyszerre tűszúrást érzett a homlokán… - -– Halt! – ordította a háttérből teli tüdővel a bátorság atyamestere. - -Gránitz az ellenfelek közé ugrott: - -– Doktor! Vér! – kiáltotta és Szindbádra mutatott. - -Ebben a pillanatban meleg cseppet érzett Szindbád a szemhéján. - -* - -Délután a pamlagon szundikált. Hordár kopogtatott ajtaján. Levelet -hozott: - -„Köszönöm. G. és az anyja még a déli vonattal hazautaztak a régi házba. -P. megbocsátott. Marad minden a régiben. Én most utazom. – Ha a gyereket -fölneveltem, akkor értem jöhet. De addig nem. - -_Mariett_.“ - -És ezután Szindbád, ha a kis fehér foltra nézett a tükörből homlokára, -gyakran hosszú ideig lehajtotta a fejét és mindenféle dolgát -elmulasztotta volna, hogy egy félpercig elgondolkozzon. Hogy volt, mint -volt? Mariett, Georgina? – Pedig szegény feje már azelőtt is azt hitte, -hogy teljes alapossággal ismeri a nőket. - - -[Transcriber's Note: - -Javítások. - -Az eredeti szöveg helyesírásán nem változtattunk. - -A nyomdai hibákat javítottuk. Ezek listája: - -29 |Lájta-e |Látja-e - -121 |járatos emver |járatos ember - -133 |csodakotor |csodadoktor - -184 |szerecséjében |szerencséjében] - - -*** END OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK FRANCIA KASTÉLY *** - -Updated editions will replace the previous one--the old editions will -be renamed. - -Creating the works from print editions not protected by U.S. copyright -law means that no one owns a United States copyright in these works, -so the Foundation (and you!) can copy and distribute it in the -United States without permission and without paying copyright -royalties. Special rules, set forth in the General Terms of Use part -of this license, apply to copying and distributing Project -Gutenberg-tm electronic works to protect the PROJECT GUTENBERG-tm -concept and trademark. Project Gutenberg is a registered trademark, -and may not be used if you charge for an eBook, except by following -the terms of the trademark license, including paying royalties for use -of the Project Gutenberg trademark. If you do not charge anything for -copies of this eBook, complying with the trademark license is very -easy. You may use this eBook for nearly any purpose such as creation -of derivative works, reports, performances and research. Project -Gutenberg eBooks may be modified and printed and given away--you may -do practically ANYTHING in the United States with eBooks not protected -by U.S. copyright law. Redistribution is subject to the trademark -license, especially commercial redistribution. - -START: FULL LICENSE - -THE FULL PROJECT GUTENBERG LICENSE -PLEASE READ THIS BEFORE YOU DISTRIBUTE OR USE THIS WORK - -To protect the Project Gutenberg-tm mission of promoting the free -distribution of electronic works, by using or distributing this work -(or any other work associated in any way with the phrase "Project -Gutenberg"), you agree to comply with all the terms of the Full -Project Gutenberg-tm License available with this file or online at -www.gutenberg.org/license. - -Section 1. General Terms of Use and Redistributing Project -Gutenberg-tm electronic works - -1.A. By reading or using any part of this Project Gutenberg-tm -electronic work, you indicate that you have read, understand, agree to -and accept all the terms of this license and intellectual property -(trademark/copyright) agreement. If you do not agree to abide by all -the terms of this agreement, you must cease using and return or -destroy all copies of Project Gutenberg-tm electronic works in your -possession. If you paid a fee for obtaining a copy of or access to a -Project Gutenberg-tm electronic work and you do not agree to be bound -by the terms of this agreement, you may obtain a refund from the -person or entity to whom you paid the fee as set forth in paragraph -1.E.8. - -1.B. "Project Gutenberg" is a registered trademark. It may only be -used on or associated in any way with an electronic work by people who -agree to be bound by the terms of this agreement. There are a few -things that you can do with most Project Gutenberg-tm electronic works -even without complying with the full terms of this agreement. See -paragraph 1.C below. There are a lot of things you can do with Project -Gutenberg-tm electronic works if you follow the terms of this -agreement and help preserve free future access to Project Gutenberg-tm -electronic works. See paragraph 1.E below. - -1.C. The Project Gutenberg Literary Archive Foundation ("the -Foundation" or PGLAF), owns a compilation copyright in the collection -of Project Gutenberg-tm electronic works. Nearly all the individual -works in the collection are in the public domain in the United -States. If an individual work is unprotected by copyright law in the -United States and you are located in the United States, we do not -claim a right to prevent you from copying, distributing, performing, -displaying or creating derivative works based on the work as long as -all references to Project Gutenberg are removed. Of course, we hope -that you will support the Project Gutenberg-tm mission of promoting -free access to electronic works by freely sharing Project Gutenberg-tm -works in compliance with the terms of this agreement for keeping the -Project Gutenberg-tm name associated with the work. You can easily -comply with the terms of this agreement by keeping this work in the -same format with its attached full Project Gutenberg-tm License when -you share it without charge with others. - -1.D. The copyright laws of the place where you are located also govern -what you can do with this work. Copyright laws in most countries are -in a constant state of change. If you are outside the United States, -check the laws of your country in addition to the terms of this -agreement before downloading, copying, displaying, performing, -distributing or creating derivative works based on this work or any -other Project Gutenberg-tm work. The Foundation makes no -representations concerning the copyright status of any work in any -country other than the United States. - -1.E. Unless you have removed all references to Project Gutenberg: - -1.E.1. The following sentence, with active links to, or other -immediate access to, the full Project Gutenberg-tm License must appear -prominently whenever any copy of a Project Gutenberg-tm work (any work -on which the phrase "Project Gutenberg" appears, or with which the -phrase "Project Gutenberg" is associated) is accessed, displayed, -performed, viewed, copied or distributed: - - This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and - most other parts of the world at no cost and with almost no - restrictions whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it - under the terms of the Project Gutenberg License included with this - eBook or online at www.gutenberg.org. If you are not located in the - United States, you will have to check the laws of the country where - you are located before using this eBook. - -1.E.2. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is -derived from texts not protected by U.S. copyright law (does not -contain a notice indicating that it is posted with permission of the -copyright holder), the work can be copied and distributed to anyone in -the United States without paying any fees or charges. If you are -redistributing or providing access to a work with the phrase "Project -Gutenberg" associated with or appearing on the work, you must comply -either with the requirements of paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 or -obtain permission for the use of the work and the Project Gutenberg-tm -trademark as set forth in paragraphs 1.E.8 or 1.E.9. - -1.E.3. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is posted -with the permission of the copyright holder, your use and distribution -must comply with both paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 and any -additional terms imposed by the copyright holder. Additional terms -will be linked to the Project Gutenberg-tm License for all works -posted with the permission of the copyright holder found at the -beginning of this work. - -1.E.4. Do not unlink or detach or remove the full Project Gutenberg-tm -License terms from this work, or any files containing a part of this -work or any other work associated with Project Gutenberg-tm. - -1.E.5. Do not copy, display, perform, distribute or redistribute this -electronic work, or any part of this electronic work, without -prominently displaying the sentence set forth in paragraph 1.E.1 with -active links or immediate access to the full terms of the Project -Gutenberg-tm License. - -1.E.6. You may convert to and distribute this work in any binary, -compressed, marked up, nonproprietary or proprietary form, including -any word processing or hypertext form. However, if you provide access -to or distribute copies of a Project Gutenberg-tm work in a format -other than "Plain Vanilla ASCII" or other format used in the official -version posted on the official Project Gutenberg-tm website -(www.gutenberg.org), you must, at no additional cost, fee or expense -to the user, provide a copy, a means of exporting a copy, or a means -of obtaining a copy upon request, of the work in its original "Plain -Vanilla ASCII" or other form. Any alternate format must include the -full Project Gutenberg-tm License as specified in paragraph 1.E.1. - -1.E.7. Do not charge a fee for access to, viewing, displaying, -performing, copying or distributing any Project Gutenberg-tm works -unless you comply with paragraph 1.E.8 or 1.E.9. - -1.E.8. You may charge a reasonable fee for copies of or providing -access to or distributing Project Gutenberg-tm electronic works -provided that: - -* You pay a royalty fee of 20% of the gross profits you derive from - the use of Project Gutenberg-tm works calculated using the method - you already use to calculate your applicable taxes. The fee is owed - to the owner of the Project Gutenberg-tm trademark, but he has - agreed to donate royalties under this paragraph to the Project - Gutenberg Literary Archive Foundation. Royalty payments must be paid - within 60 days following each date on which you prepare (or are - legally required to prepare) your periodic tax returns. Royalty - payments should be clearly marked as such and sent to the Project - Gutenberg Literary Archive Foundation at the address specified in - Section 4, "Information about donations to the Project Gutenberg - Literary Archive Foundation." - -* You provide a full refund of any money paid by a user who notifies - you in writing (or by e-mail) within 30 days of receipt that s/he - does not agree to the terms of the full Project Gutenberg-tm - License. You must require such a user to return or destroy all - copies of the works possessed in a physical medium and discontinue - all use of and all access to other copies of Project Gutenberg-tm - works. - -* You provide, in accordance with paragraph 1.F.3, a full refund of - any money paid for a work or a replacement copy, if a defect in the - electronic work is discovered and reported to you within 90 days of - receipt of the work. - -* You comply with all other terms of this agreement for free - distribution of Project Gutenberg-tm works. - -1.E.9. If you wish to charge a fee or distribute a Project -Gutenberg-tm electronic work or group of works on different terms than -are set forth in this agreement, you must obtain permission in writing -from the Project Gutenberg Literary Archive Foundation, the manager of -the Project Gutenberg-tm trademark. Contact the Foundation as set -forth in Section 3 below. - -1.F. - -1.F.1. Project Gutenberg volunteers and employees expend considerable -effort to identify, do copyright research on, transcribe and proofread -works not protected by U.S. copyright law in creating the Project -Gutenberg-tm collection. Despite these efforts, Project Gutenberg-tm -electronic works, and the medium on which they may be stored, may -contain "Defects," such as, but not limited to, incomplete, inaccurate -or corrupt data, transcription errors, a copyright or other -intellectual property infringement, a defective or damaged disk or -other medium, a computer virus, or computer codes that damage or -cannot be read by your equipment. - -1.F.2. LIMITED WARRANTY, DISCLAIMER OF DAMAGES - Except for the "Right -of Replacement or Refund" described in paragraph 1.F.3, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation, the owner of the Project -Gutenberg-tm trademark, and any other party distributing a Project -Gutenberg-tm electronic work under this agreement, disclaim all -liability to you for damages, costs and expenses, including legal -fees. YOU AGREE THAT YOU HAVE NO REMEDIES FOR NEGLIGENCE, STRICT -LIABILITY, BREACH OF WARRANTY OR BREACH OF CONTRACT EXCEPT THOSE -PROVIDED IN PARAGRAPH 1.F.3. YOU AGREE THAT THE FOUNDATION, THE -TRADEMARK OWNER, AND ANY DISTRIBUTOR UNDER THIS AGREEMENT WILL NOT BE -LIABLE TO YOU FOR ACTUAL, DIRECT, INDIRECT, CONSEQUENTIAL, PUNITIVE OR -INCIDENTAL DAMAGES EVEN IF YOU GIVE NOTICE OF THE POSSIBILITY OF SUCH -DAMAGE. - -1.F.3. LIMITED RIGHT OF REPLACEMENT OR REFUND - If you discover a -defect in this electronic work within 90 days of receiving it, you can -receive a refund of the money (if any) you paid for it by sending a -written explanation to the person you received the work from. If you -received the work on a physical medium, you must return the medium -with your written explanation. The person or entity that provided you -with the defective work may elect to provide a replacement copy in -lieu of a refund. If you received the work electronically, the person -or entity providing it to you may choose to give you a second -opportunity to receive the work electronically in lieu of a refund. If -the second copy is also defective, you may demand a refund in writing -without further opportunities to fix the problem. - -1.F.4. Except for the limited right of replacement or refund set forth -in paragraph 1.F.3, this work is provided to you 'AS-IS', WITH NO -OTHER WARRANTIES OF ANY KIND, EXPRESS OR IMPLIED, INCLUDING BUT NOT -LIMITED TO WARRANTIES OF MERCHANTABILITY OR FITNESS FOR ANY PURPOSE. - -1.F.5. Some states do not allow disclaimers of certain implied -warranties or the exclusion or limitation of certain types of -damages. If any disclaimer or limitation set forth in this agreement -violates the law of the state applicable to this agreement, the -agreement shall be interpreted to make the maximum disclaimer or -limitation permitted by the applicable state law. The invalidity or -unenforceability of any provision of this agreement shall not void the -remaining provisions. - -1.F.6. INDEMNITY - You agree to indemnify and hold the Foundation, the -trademark owner, any agent or employee of the Foundation, anyone -providing copies of Project Gutenberg-tm electronic works in -accordance with this agreement, and any volunteers associated with the -production, promotion and distribution of Project Gutenberg-tm -electronic works, harmless from all liability, costs and expenses, -including legal fees, that arise directly or indirectly from any of -the following which you do or cause to occur: (a) distribution of this -or any Project Gutenberg-tm work, (b) alteration, modification, or -additions or deletions to any Project Gutenberg-tm work, and (c) any -Defect you cause. - -Section 2. Information about the Mission of Project Gutenberg-tm - -Project Gutenberg-tm is synonymous with the free distribution of -electronic works in formats readable by the widest variety of -computers including obsolete, old, middle-aged and new computers. It -exists because of the efforts of hundreds of volunteers and donations -from people in all walks of life. - -Volunteers and financial support to provide volunteers with the -assistance they need are critical to reaching Project Gutenberg-tm's -goals and ensuring that the Project Gutenberg-tm collection will -remain freely available for generations to come. In 2001, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation was created to provide a secure -and permanent future for Project Gutenberg-tm and future -generations. To learn more about the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation and how your efforts and donations can help, see -Sections 3 and 4 and the Foundation information page at -www.gutenberg.org - -Section 3. Information about the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation - -The Project Gutenberg Literary Archive Foundation is a non-profit -501(c)(3) educational corporation organized under the laws of the -state of Mississippi and granted tax exempt status by the Internal -Revenue Service. The Foundation's EIN or federal tax identification -number is 64-6221541. Contributions to the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation are tax deductible to the full extent permitted by -U.S. federal laws and your state's laws. - -The Foundation's business office is located at 809 North 1500 West, -Salt Lake City, UT 84116, (801) 596-1887. Email contact links and up -to date contact information can be found at the Foundation's website -and official page at www.gutenberg.org/contact - -Section 4. Information about Donations to the Project Gutenberg -Literary Archive Foundation - -Project Gutenberg-tm depends upon and cannot survive without -widespread public support and donations to carry out its mission of -increasing the number of public domain and licensed works that can be -freely distributed in machine-readable form accessible by the widest -array of equipment including outdated equipment. Many small donations -($1 to $5,000) are particularly important to maintaining tax exempt -status with the IRS. - -The Foundation is committed to complying with the laws regulating -charities and charitable donations in all 50 states of the United -States. Compliance requirements are not uniform and it takes a -considerable effort, much paperwork and many fees to meet and keep up -with these requirements. We do not solicit donations in locations -where we have not received written confirmation of compliance. To SEND -DONATIONS or determine the status of compliance for any particular -state visit www.gutenberg.org/donate - -While we cannot and do not solicit contributions from states where we -have not met the solicitation requirements, we know of no prohibition -against accepting unsolicited donations from donors in such states who -approach us with offers to donate. - -International donations are gratefully accepted, but we cannot make -any statements concerning tax treatment of donations received from -outside the United States. U.S. laws alone swamp our small staff. - -Please check the Project Gutenberg web pages for current donation -methods and addresses. Donations are accepted in a number of other -ways including checks, online payments and credit card donations. To -donate, please visit: www.gutenberg.org/donate - -Section 5. General Information About Project Gutenberg-tm electronic works - -Professor Michael S. Hart was the originator of the Project -Gutenberg-tm concept of a library of electronic works that could be -freely shared with anyone. For forty years, he produced and -distributed Project Gutenberg-tm eBooks with only a loose network of -volunteer support. - -Project Gutenberg-tm eBooks are often created from several printed -editions, all of which are confirmed as not protected by copyright in -the U.S. unless a copyright notice is included. Thus, we do not -necessarily keep eBooks in compliance with any particular paper -edition. - -Most people start at our website which has the main PG search -facility: www.gutenberg.org - -This website includes information about Project Gutenberg-tm, -including how to make donations to the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation, how to help produce our new eBooks, and how to -subscribe to our email newsletter to hear about new eBooks. diff --git a/old/68770-0.zip b/old/68770-0.zip Binary files differdeleted file mode 100644 index 38e4a2c..0000000 --- a/old/68770-0.zip +++ /dev/null diff --git a/old/68770-h.zip b/old/68770-h.zip Binary files differdeleted file mode 100644 index bda26df..0000000 --- a/old/68770-h.zip +++ /dev/null diff --git a/old/68770-h/68770-h.htm b/old/68770-h/68770-h.htm deleted file mode 100644 index 7daf925..0000000 --- a/old/68770-h/68770-h.htm +++ /dev/null @@ -1,4398 +0,0 @@ -<!DOCTYPE html PUBLIC "-//W3C//DTD XHTML 1.0 Strict//EN" - "http://www.w3.org/TR/xhtml1/DTD/xhtml1-strict.dtd"> -<html xmlns="http://www.w3.org/1999/xhtml" xml:lang="hu" lang="hu"> -<head> -<meta name="generator" content= -"HTML Tidy for HTML5 for Linux version 5.7.45" /> -<meta http-equiv="Content-Type" content= -"text/html; charset=utf-8" /> -<meta http-equiv="Content-Style-Type" content="text/css" /> -<title>The Project Gutenberg eBook of Francia kastély by Gyula -Krúdy</title> - -<style type="text/css"> -/*<![CDATA[*/ -body { - margin-left: 10%; - margin-right: 10%; -} - -h1,h2 { - text-align: center; - clear: both; - line-height: 200%; -} - -h2 { - margin-top: 2em; -} - -h2 i { - font-size: 80%; -} - -p { - margin-top: 0.75em; - margin-bottom: 0.75em; -} - -body > p { - text-align: justify; - text-indent: 1.5em; -} - -hr { - width: 33%; - margin-top: 2em; - margin-bottom: 2em; - margin-left: auto; - margin-right: auto; - clear: both; -} - -hr.chap {width: 65%} - -ul.lsoff { - list-style-type: none; - text-align: justify; -} - -table { - margin-left: auto; - margin-right: auto; -} - -td { - padding-left: 1em; - padding-right: 1em; -} - -.pagenum { - position: absolute; - right: 2%; - color: gray; - font-size: smaller; - text-align: right; - text-indent:0; -} - -.tdr {text-align: right;} - -.bbox { - display: inline-block; - width: 15em; -} - -.center { - text-align: center; - text-indent: 0; -} - -.right { - text-align: right; - margin-right: 1.5em; -} - -.smcap { - font-variant: small-caps; -} - -.caption {font-weight: bold;} - -.caption-150 {font-weight: bold; font-size: 150%;} - -.figcenter { - margin: auto; - text-align: center; -} - -.poem { - display: table; - margin: auto; - text-align: left; -} - -.figcenter, .figcenter img { - max-width: 100%; -} - -.poem .stanza { - margin: 1em 0em 1em 0em; -} - -.poem span.i0 { - display: block; - margin-left: 0em; - padding-left: 3em; - text-indent: -3em; -} - -.transnote { - background-color: #E6E6FA; - color: black; - padding: 0.5em; - font-family: sans-serif, serif; - font-size: 0.9em; -} - -.transnote p { - text-align: center; - text-indent: 1.5em; -} - -ul.indented { - padding-left: 10%; - text-indent: -5%; - text-align: justify; -} -/*]]>*/ -</style> -</head> -<body> -<div lang='en' xml:lang='en'> -<p style='text-align:center; font-size:1.2em; font-weight:bold'>The Project Gutenberg eBook of <span lang='hu' xml:lang='hu'>Francia kastély</span>, by Gyula Krúdy</p> -<div style='display:block; margin:1em 0'> -This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and -most other parts of the world at no cost and with almost no restrictions -whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it under the terms -of the Project Gutenberg License included with this eBook or online -at <a href="https://www.gutenberg.org">www.gutenberg.org</a>. If you -are not located in the United States, you will have to check the laws of the -country where you are located before using this eBook. -</div> -</div> - -<p style='display:block; margin-top:1em; margin-bottom:0; margin-left:2em; text-indent:-2em'>Title: <span lang='hu' xml:lang='hu'>Francia kastély</span></p> -<p style='display:block; margin-left:2em; text-indent:0; margin-top:0; margin-bottom:1em;'><span lang='hu' xml:lang='hu'>Regény</span></p> -<p style='display:block; margin-top:1em; margin-bottom:0; margin-left:2em; text-indent:-2em'>Author: Gyula Krúdy</p> -<p style='display:block; text-indent:0; margin:1em 0'>Release Date: August 16, 2022 [eBook #68770]</p> -<p style='display:block; text-indent:0; margin:1em 0'>Language: Hungarian</p> - <p style='display:block; margin-top:1em; margin-bottom:0; margin-left:2em; text-indent:-2em; text-align:left'>Produced by: Albert László from page images generously made available by the Google Books Library Project</p> -<div style='margin-top:2em; margin-bottom:4em'>*** START OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK <span lang='hu' xml:lang='hu'>FRANCIA KASTÉLY</span> ***</div> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<div class="figcenter"><img src="images/cover.jpg" alt="" title= -"" /></div> -<hr class="chap" /> -<p class="center"><span class="smcap">Krúdy Gyula<br /> -Összegyüjtött<br /> -Munkái</span></p> -<p class="center"><span class="smcap">Krúdy Gyula<br /> -Összegyüjtött Munkái</span></p> -<p class="center">EDDIG MEGJELENT KÖTETEK</p> -<div class="figcenter"> -<div class="bbox"> -<ul class="lsoff indented"> -<li>1. A VÖRÖS POSTAKOCSI</li> -<li>2. A FRANCIA KASTÉLY</li> -<li>3. SZINDBAD UTAZÁSAI</li> -<li>4. PALOTAI ÁLMOK</li> -<li>5. PUDER</li> -<li>6. ANDRÁSCSIK ÖRÖKÖSE</li> -<li>7. A VÍG EMBER BÚS MESÉI</li> -<li>8. A PODOLINI TAKÁCSNÉ</li> -</ul> -</div> -</div> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<h1>FRANCIA KASTÉLY</h1> -<p class="center"><span class="caption">REGÉNY</span></p> -<p class="center"><span class="caption">IRTA</span></p> -<p class="center"><span class="caption-150">KRÚDY GYULA</span></p> -<p> </p> -<p> </p> -<p class="center"><span class="caption">BUDAPEST, 1914 SINGER ÉS -WOLFNER KIADÁSA</span></p> -<p class="center"><i>Minden jogot fenntartunk.</i></p> -<hr class="chap" /> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_3" id= -"Page_3">-3-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h2>ELSŐ FEJEZET,<br /> -<i>amelyben álarcosok táncolnak.</i></h2> -</div> -<p>Azon estén álarcos-bál volt a Francia kastélyban.</p> -<p>Szindbád, aki a régi, ábrándos és regényeskedő felvidéki városba -gyakran elutazgatott régi házakhoz, régi barátokhoz és régi -órákhoz, az álarcos-bálon fekete selyem papi öltönyben jelent meg, -mert ebben az öltözetben még jobban tetszelgett magának, mint a -középkori zsoldos-vezér pazar bivalybőreiben. Fehér keztyűt húzott -és lángpiros selyemmel fedte be az arcát, csattos abbé-cipőit már a -tánchoz nyújtogatta, amikor egy szevillai asszony -marabú-legyezőjével megérintette a vállát.</p> -<p>– Szeretnék önnel beszélni, Szindbád.</p> -<p>Szindbád végignézett a szevillai menyecskén. Nem <span class= -"pagenum"><a name="Page_4" id="Page_4">-4-</a></span> ismerte meg, -tehát még inkább csodálkozott, hogy amaz teljes biztossággal -fölismerte. A hang kellemesen csendült a fekete álarc alól, az áll -gömbölyü volt, szép szavakra és hosszu csókokra való gördülékenység -látszott a szájról és a csipkekendő romantikus hanyagsággal volt a -vállakra vetve.</p> -<p>– Mit parancsol? – kérdezte Szindbád az oszlopok mögött. – Miben -lehetek szolgálatára, asszonyom?</p> -<p>A szevillai asszony nemes, kicsi füle mellé nyúlt és -meglazította a selyemálarc egyik oldalát. Az álarcot félrevonta és -Szindbádra egy komoly, harmatos, elszánt arcocska nézett gyermekes -bizalmassággal. Az arcocska olyan üde és kellemetes volt, mint a -mult századbeli hercegek vagy lordok feleségeinek arcképei az -aranyozott bőrtokban, amelyet az urak a szívükre tettek, midőn a -császárral vagy ellene hadba mentek. A régi, arisztokratikus -városkában, a divatját mult, ódon hangulatu álarcos-bálon mást is -megigézett volna e kedves arc, nem csupán Szindbádot, aki fiatalabb -éveiben nagyon szerette magát megigéztetni. A zene nyomban finoman -és messziről zengett és tompán hangzott az ablakok mögött látható -folyó jégzajlása. Szindbád <span class="pagenum"><a name="Page_5" -id="Page_5">-5-</a></span> közelebb hajolt az asszonyhoz, mint egy -illatos ritka virághoz.</p> -<p>– Rendelkezzen velem, asszonyom, – ismételte és mélyen -meghajtotta a fejét.</p> -<p>– Ön még mindig nem ismer engem, mert hiszen nem ismerhet, – -felelt halkan az asszony és az álarcot visszaigazította arcára. – -Én gyakran láttam önt házunk ablakából, amint ebben a városban -barátaival vagy barátnőivel sétált. A város kicsiny, a korzón -nyomban észreveszik az idegent. Bár mi sehová sem járunk, de -mindent tudunk odahaza. Így például azt is megtudtuk, hogy ön ismét -e városkában van, ahol előkelő és kevésbé előkelő barátaival -mulatozni fog a mai álarcos-bálon. Öltönye…</p> -<p>– Rendben van, asszonyom, ha szabad így neveznem?</p> -<p>– Igen, asszony vagyok, habár férjem elhagyott.</p> -<p>– Azt hiszem a nevét is megmondhatja, hisz holnapra úgy is -megtudnám.</p> -<p>– Megmondom. Pálházi Ferencné vagyok. A keresztnevem -Georgina.</p> -<p>– A Pálházi nevet ismerem. Előkelő úr, régebben <span class= -"pagenum"><a name="Page_6" id="Page_6">-6-</a></span> gárdatiszt e -névnek viselője. Hires párbajok és kaszinói mulatságok jutnak -eszembe…</p> -<p>– Valóban, a férjem tetőtől-talpig gavallér, ugyanaz, akire ön -gondol. És a mai éjszakán mégis oly merényletre gondol, amelynek -megakadályozásához az ön segítségére van szükségem, Szindbád -úr.</p> -<p>– Asszonyom, velem rendelkezhet.</p> -<p>– Nos, uram, arról van szó, hogy férjem, akitől már régebben -törvényesen elváltam, ma éjszaka akarja elrabolni nálam lévő -ötesztendős fiacskánkat. Egy börtönviselt, mindenre elszánt ember, -bizonyos Sármai társaságában itt van az álarcos-bálon. Ha -jelentéseink nem csalnak, Sármai a nagy francia király lovagjának -van öltözve, míg Pálházi remekbe öntött alakját bő bohóc-jelmez -födi el. Mi a Francia kastély szomszédságában lakunk. Az utca, a -környék ez éjjelen az álarcos-bál vigalmától hangzik. Éjfélkor -Sármai föllép az erkélyre, az ajtóhoz már megvan a kulcsa, a -hálószobában egyedül alszik a fiacskám, mert én a bálon vagyok, a -német nevelőnő a házmesternél farsangi fánkot eszik…</p> -<p>Szindbád meglepett mozdulatot tett.</p> -<p>– A rendőrségre óhajtja figyelmemet fölhívni? <span class= -"pagenum"><a name="Page_7" id="Page_7">-7-</a></span> Nem tehetem -férjem és gyermekem neve miatt. Barátaim? Nem igen vannak barátaim, -öreg háziorvosunkon és Klein bácsin, a bérlőmön kivül, nem -érintkezem az emberekkel. Sem én, sem Mariett, férjem első -felesége, aki mostanában szintén velünk lakik anyám házában.</p> -<p>– És pontos értesülései? – kérdé Szindbád. – Például rólam vagy -Pálházi szándékáról?</p> -<p>– Igaz, hogy emberi kéz útján jut hozzám, de azt a kezet nem -használhatom. Mielőtt eltökéltem volna magam arra, hogy Sármait az -erkélyemen lepuffantom, önnel óhajtottam beszélni, akit már régen -ismerek, amint furcsa barátaival a Francia kastélyban iddogál.</p> -<p>Szindbád jó darabig nézett gondolatokba merülve a szevillai -asszonyra. Maga sem tudta, hogy min csodálkozik jobban. Az asszony -nyugodt, finom szépségén, vagy az előadott dolgok rendkívüliségén. -Egy regényes helyzet kellős közepén találta magát, amilyen -helyzetek után gyakorta vágyakozott, amint kényelmes karosszékében -szivarját szívta vagy a kora tavaszi délutánt szemlélte a téliesen -elzárt erkély ablakai mögül. A fantáziabeli vitorlás, amelyen annyi -nagy vizet és szép kikötőt behajózott idáig, mindig csak arra vette -<span class="pagenum"><a name="Page_8" id="Page_8">-8-</a></span> -útját, amerre Szindbád keze a kormányrudat fordította. Nőkhöz és -férfiakhoz utazott, akiket szeretett; tájakon szállott végig, ahol -a régi fogadók mintha egytől-egyig a Györgyhöz volnának címezve, -mint az angol regényben és a hófödte mezőn még a nyulak és rókák -nyomai is jól ismertek voltak Szindbád úr előtt. Az ablakok, -amelyek alatt elsétálgatott, már régen kinyiltak, midőn halkan -megkopogtatta őket és az öreg szolgálóasszony köténye alá rejtett -lámpással kisérte be ismeretlen udvarokon végig, ismeretlen házba. -Így élt Szindbád regényeiben. És most egyszerre egy kalandos, -furcsa helyzet teremtődött előtte, anélkül, hogy egyetlenegyszer -elsétált volna az ablak alatt…</p> -<p>A szevillai asszony türelmetlen mozdulatot tett.</p> -<p>– Igaz, hogy még messze van éjfél, ám előre akarom elhatározni -magam, nem az utolsó percben.</p> -<p>A zene most élénkebben hangzott és karzatán a karnagy lebegve -vezényelte a lágy mazurt. Az oszlopok között, a homályos nagy -csillár antik fénye alatt az álarcos párok tarka lepkék módjára -szökdécseltek. Mint vadrózsabokor a szélben repkedett halovány -ruhája egy rövidszoknyás, finomlábu nőcskének lakkcsizmájában a -gárdista, hajporos parókája alatt izzadva <span class= -"pagenum"><a name="Page_9" id="Page_9">-9-</a></span> tartotta -magát a tánczene ütemeihez, míg egy fehérruhás, pirosgombos bohóc -nagy rivalgással kergetett végig aranyabroncsot a báli termen.</p> -<p>Az ablakokra az éjjeli havazás fehér prémje rakódott és nem -messzire innen a folyó, amely most tartja csatáját a régi híd álmos -oszlopaival.</p> -<p>– Parancsolja, hogy velem találkozzék Sármai úr az ön -hálószobájában? – kérdezte Szindbád megfontoltan, nyugodtan.</p> -<p>Georgina heves mozdulatot tett.</p> -<p>– Uram, azt kezdem hinni, hogy tévedtem önben!</p> -<p>– Önnek nem kell ott lennie, maradjon a bálban.</p> -<p>– Ez nem lehetséges. Öreg házmesterünkön kívül csupa nők lakjuk -anyám házát. Ön nem léphet be éjszaka abba a házba.</p> -<p>– Ha csak nem az erkély ajtaján át, mint később Sármai, a -betörő, – mondta csendesen Szindbád. – A különbség csak az lenne, -hogy kegyed maga nyitna ajtót, nem kellene álkulcsot használni.</p> -<p>Georgina lehajtotta a fejét és finom, félkeztyűs kezével -csipkekendőjét morzsolta.</p> -<p>– Az nem lehet, hogy önt nálam találja valaki. Férjem megtudná a -dolgot és én nagyon röstelném <span class="pagenum"><a name= -"Page_10" id="Page_10">-10-</a></span> előtte. Habár bizonyos -vagyok, hogy Pálházi nem merészelne rosszat gondolni.</p> -<p>– Hiszen már régen elváltak egymástól.</p> -<p>– Az mindegy! – felelte határozottan Georgina. – Annyira sohasem -válhatunk el egymástól, hogy éjnek idején más férfiút fogadjak a -lakásomon, mikor őt magát sem fogadom.</p> -<p>Szindbádnak megvillant a szeme.</p> -<p>– Már többször megkisérlette a bejutást önhöz? – kérdezte -hirtelen.</p> -<p>Georgina elmélázott.</p> -<p>– Azt hiszem, többször. De mióta Mariett nálunk lakik, azóta jól -viseli magát és többé nem hordja a cigánybandát sem az ablakaim -alá. Mariett sokkal szigorúbb nő, mint én. Neveletlenséget nem tud -megbocsátani. Nem is mertem Mariettnek Pálházi mai tervét -elmondani. Gondoltam, csendben megakadályozom gyermekem elrablását -és Mariett soha sem lesz kénytelen megtudni, hogy mi történt -éjszaka a ház másik részében.</p> -<p>Szindbád érdeklődéssel figyelte az asszonyt. Előkelősége, -finomsága, gyermekes naivsága már az első percekben megindította. -És a kaland mindamellett elég <span class="pagenum"><a name= -"Page_11" id="Page_11">-11-</a></span> veszedelmesnek is látszott, -hogy az ember komolyan meggondolja a dolgot.</p> -<p>– Az idő múlik, – szólt csendesen, gyöngéden Szindbád az -asszonyhoz, – el kell tökélnie, hogyan fogadja a betörőt -házában.</p> -<p>– Lelövöm. És ha nem találom?… Vagy ha eltalálom? Botrány, -lárma, rendőrség, ujságírók Pestről és egész nyugodalmas életünknek -egyszerre vége van, – mondta szinte kétségbeesve az asszony.</p> -<p>– Talán figyelmeztetni kellene férjét, hogy terve nincsen már -titokban, tehát magától elállana szándékától?</p> -<p>– Az sem tehető. Pálházinak nem szabad megtudnia azt soha, hogy -egy bizonyos kéz útján nekünk tudomásunk van minden lépéséről.</p> -<p>– Nehéz dolog.</p> -<p>– A gyermek is maholnap felnő, férfias nevelésre leend szüksége; -lehet, hogy igaza van Pálházinak, midőn hatalmába akarja keríteni -Gyurkát, – mormogta töprengve az álarcos asszony. – Talán a gyermek -érdekei ellen vétek, midőn elrablását megakadályozom.</p> -<p>– Merész lépés Pálházitól… <span class="pagenum"><a name= -"Page_12" id="Page_12">-12-</a></span></p> -<p>– Nagyon szereti a fiát és félti Mariett gyülöletétől, holott -Mariett valóban szereti a mi gyermekünket.</p> -<p>– Tehát? Az erkélyen várjam talán be Sármait? – kérdezte -Szindbád.</p> -<p>– Az sem lehetséges… Hogyan kerülhet ön az én erkélyemre tudtom -és beleegyezésem nélkül. Pálházi joggal lehetne féltékeny és -bánkódna miattam.</p> -<p>– Hisz már régen elváltak!</p> -<p>– Az mindegy, – ismételte erélyesen az asszony. – Mariettől is -elvált és soha sem felejtették el egymást. Mariett büszke arra, -hogy az én uram felesége volt.</p> -<p>Szindbád a kezébe vette az asszony kis kezét, amely olyan -gyöngéd és finom volt, mint a messzi délről vattában megérkezett -virág.</p> -<p>– Mindent megteszek önért, asszonyom. Ne féljen, nem fogom -kompromittálni.</p> -<p>A Georgina hangja megremegett a nyájas szavakra.</p> -<p>– Tehát, kérem, én azt gondolnám, hogy ön éjfélkor ott -sétálgatna véletlenül az erkélyem alatt, a folyó mellett. A házunk -előtt kert van és a vasrácsok <span class="pagenum"><a name= -"Page_13" id="Page_13">-13-</a></span> elég magasak volnának -másnak, de nem Sármainak. Kérem csak véletlenül… Megtalálja a -házat?</p> -<p>– Amint én ezt a várost ismerem, a ház, amelyben kegyed lakik, -hármasfödelü, sárga ház, amilyent a mult század elején építettek a -franciák.</p> -<p>– A kapun címer van, három sassal és nyílvesszővel.</p> -<p>– Régi jegenyefák állnak az ablakok előtt.</p> -<p>– És samoá-függönyök az erkélyen. Tehát ott lesz, pontban -éjfélkor. Lehet, hogy látni fog.</p> -<p>Szindbád megcsókolta a drága kezet.</p> -<p>– Kérem. Mindenesetre boldogabb leszek, ha jelt ád, hogy ébren -van és esetleg reám is gondol.</p> -<p>– Én már akkor is gondoltam önre, midőn maga még azt sem tudta, -hogy én a világon vagyok, – felelte csendesen, elkomolyodva a -szevillai asszony, aztán könnyü kendőcskéjét összekapta és kisuhant -a báli teremből.</p> -<p>Szindbád a mennyezetre bámult, ahol pufók reneszánsz angyalok -kergetőztek a megbarnult falfestményen. <span class= -"pagenum"><a name="Page_14" id="Page_14">-14-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h2>MÁSODIK FEJEZET,<br /> -<i>amelyben egy szán jön.</i></h2> -</div> -<p>– Az első igazi kaland, – dünnyögte Szindbád, a csodahajós, -amint éjféltájban elhagyta a Francia kastélyt és farkasbundában az -ismeretlen ház felé ballagott. – Éppen háromszáz esztendeig kellett -várnom erre az órára.</p> -<p>Így dörmögött Szindbád a bundagallér mögött, mert az ismeretlen -nő szépsége, bája, gyöngédsége (amelyet Szindbád már magában -barackvirágszínűnek látott), határozottan fölizgatta. A csodahajós, -– hiszen ismerjük, – végigkalandozott ezeregy éjszakát; utazott -aranyozott gálya bibor vitorlái alatt, de mendegélt gyalog, -porosan, esetleg éhesen az országúton; nőket hódított meg, kik nem -akartak meghódolni; a torony <span class="pagenum"><a name= -"Page_15" id="Page_15">-15-</a></span> ablakából az alant fekvő -polgárházak titkait kémlelte és egy szoknyafodor után elment a -hegyekbe. És bár ennyit tapasztalt, látott Szindbádunk, a farsangi -éjszakán, komoly megilletődéssel szedte hosszú lábait a Francia -kastély környékén, – egyetemi hallgató volt ismét Oxfordban, a -Themzén evezett és egy londoni színésznőbe volt szerelmes, miss -Toterhaybe. És hetenkint Londonba utazott!</p> -<p>A házat csakhamar megtalálta a Francia kastély háta mögött, a -folyópart közelében. Régi urasági ház volt, amelyben bizonyosan -volt valahol egy széles, aranyozott lábu ágy, amelyben a családi -hagyományok szerint egyszer Mária Terézia aludt.</p> -<p>A ház most sötét volt és egyenletes, nyomtalan hóréteg borította -a kertecskét a ház előtt. A három jegenyefa olyan szikáran állott -helyén, mint sovány jezsuita páterek. A gömbölyü erkély -samoá-függönyei habosan borították a jégvirágos ablakot.</p> -<p>Szindbád már jó darab idő óta sétált a ház körül, a merénylőknek -nyomuk sem volt. Ha a folyó nem beszélgetett volna a háta mögött a -befödött híd régen ismert pilléreivel, akkor valóban elunhatta -volna Szindbád az éjszakai sétát. Ám a folyó fáradhatatlanul hozta -<span class="pagenum"><a name="Page_16" id= -"Page_16">-16-</a></span> hátán a jégtáblákat és olimpusi -makacssággal csapkodta a híd lábaihoz.</p> -<p>A Francia kastély báli termének hátulsó ablakai idáig látszottak -és néha elsuhantak a párok az ablakok mögött.</p> -<p>Egy-egy színfolt a jégvirágos üveg mögött, egy cseppnyi -rózsaszín egy női arcról vagy nyakról, egy elsuhanó hajbodor, -kipödrött bajusz és egy szegletes férfifej: ez volt a bál innen az -utcáról, amely bál már hónapokkal előtt izgalomban tartotta -Magyarországnak egy jó részét.</p> -<p>A régi vigadóház széles oszlopaival, lapos, messzeálló fedelével -(hol a vásárt tartották esős időben), olyan közömbösen hunyorgatott -kivilágított ablakaival, mint egy vén éjszakázó, aki vacsora után -feketekávéját minden nap táncos helyen fogyasztja el.</p> -<p>Távolabb régi házak, ódon kertek füleltek a folyó hátán történő -eseményekre, egy udvari épületen hangos csendüléssel ütött az óra -tizenkettőt. Szindbádnak olyant dobbant a szíve, mint bármely -regényhősé.</p> -<p>Messziről halk csilingeléssel szán közelgett. Ernyős szán volt, -ruganyos talppal, amilyenen falusi uraságok egymás látogatására -szoktak járni, vagy hetivásárkor <span class="pagenum"><a name= -"Page_17" id="Page_17">-17-</a></span> a városba, amikor a Francia -kastély előtt egész éjszaka vár a szán és benne búskomor lovak.</p> -<p>A szán hirtelen megállott és az ernyő alól magas, megtermett -férfiú lépett ki. Hosszú bundája alól kinyúlott vékony kardjának -vége, valamint harisnyás lába, csattos félcipője. A fején tollas -barett és a kezében kis táska. A szánból valaki megszólalt, a házra -mutatott, amely csöndesen látszott aludni a samoá-függönyök mögött, -holott bizonyára halálos aggodalom némítja ott a szíveket.</p> -<p>A nagytermetü férfiu ügyet sem vetett Szindbádra, aki pedig a -félhomályból az út közepéig lépett előre. Mintha a világ -legtermészetesebb dolgát cselekedné, átvetette magát a kerítésen, -amelynek hegyein most kis hósüvegek helyettesítették nyári napok -aranyozását. A látogató nemcsak tornászi ügyességét bizonyította -be, hanem csakhamar mint mehanikus is vizsgát tett. A kis táskából -előszedett szerszámokkal úgy kezdett dolgozni az erkélyajtón, amint -a harkály kopog az erdő mélyén. Az erkélyajtó föltárult.</p> -<p>Szindbád akkor háromszor a levegőbe lőtt.</p> -<p>A lövöldözés láthatólag nem tetszett az erkély körül -szorgalmaskodó férfiúnak, mert abbahagyta munkáját, <span class= -"pagenum"><a name="Page_18" id="Page_18">-18-</a></span> a -kerítéshez visszatért. A szánban a horihorgas lovak nyugtalankodva -kapkodták hegyes fejüket és a szánban ülő férfiú keményen meghúzta -a gyeplőt, mialatt halkan egy bizonyos szentet emlegetett.</p> -<p>– Valami baj van? – kérdezte a kerítés mögüli férfiu a -szánkást.</p> -<p>– Úgy látom, valaki megzavarja a dolgot, Benedek. Hagyjuk -máskorra. A szomszédban most világosság támadt, hangokat -hallok.</p> -<p>– Kár, mert már a nehezebb részén túl vagyok, furfangos angol -lakat volt az ajtóra erősítve.</p> -<p>– Most már a fogadó felől is jönnek. Jőjjön, Benedek, mert itt -hagyom.</p> -<p>Az emígy biztatott férfiu egyetlen ugrással átvetette magát a -kerítésen, majd a szánban termett és a pompás lovak állóhelyükből -hosszu ügetésbe ugrottak. A szán kisérteties gyorsasággal tünt el a -folyópart kanyarulatánál.</p> -<p>Amint a szán elsuhant, a néma és alvó házban is gyönge -világosság támadt. A félig nyitott erkélyajtót egy fehér kéz -bezárta csöndesen, a függöny egy kissé félrehúzódott. Szindbád -mozdulatlanul állott a havas országút közepén. <span class= -"pagenum"><a name="Page_19" id="Page_19">-19-</a></span></p> -<p>Aztán csakhamar elaludt a gyönge fény a függönyök mögött. Ismét -csendesség lett.</p> -<p>A folyó konok hűséggel csapkodta a jégfejszékkel a régi híd -lábait.</p> -<p>Szindbád egy másodpercig arra gondolt, hogy hivatásának immár -rendes ember módjára eleget tett, akár el is utazhatik a hajnalban -átjáró expresszvonattal a városból, midőn húzni-vonni kezdte -valamely benső érzés a ház felé. Már ölnyi mélységben is feküdt a -befagyott folyó vizében, elsüvöltött füle mellett a pisztolygolyó -és két szeme közé, szinte tudományos biztonsággal furódott egy -alkalommal a francia úr tőre, tehát nem tudta ott hagyni a -lakatnélküli erkélyajtót, sem a kertet, amelynek haván mély nyomait -már úgy is ott hagyta imént a derék Benedek úr. Mert a táj -elcsendesedett, a szánkó messze járt és a világosság is elaludt a -finom régi házban.</p> -<p>Ifju korában ügyesen mozgott a kötélhintán a magasban, egy -hajporos, nefelejts-kékszemü lovarművésznő kedvéért félesztendeig -utazott együtt a Variante-cirkusszal. A kerítésen átkelni könnyü -föladat volt számára és ujjnyomásra az erkélyajtó is csendben -kitárult. Egy másodperc mulva délinövényekkel megrakott -<span class="pagenum"><a name="Page_20" id= -"Page_20">-20-</a></span> erkélyen találta magát, azután finom -lakószobákban szokásos könnyü illat lengett arca körül. A kályhából -a hamvadó parázs olyanformán világított, mint egy vadállat -szeme.</p> -<p>Midőn a szoba közepére ért volna, mialatt a bútorokat tapogatta, -hirtelen fölgyulladt a mennyezeten egy antik csillár -villámos-lámpája. A megvilágosodott szobában az ajtó mellett -Georgina állott, a kezében lövésre emelt fényes kis pisztoly, a -szevillai nő ruhája helyett immár puha, halavány-rózsaszínü -pongyola fedte a közepesnél valamivel kisebb termetét. A szívalaku -arcocska fehéren tündökölt, a harmatos szempár elszánt komolysággal -szegeződött a pisztoly csövével együtt Szindbádra.</p> -<p>– Távozzon!</p> -<p>– Szeretem, Georgina, – felelte egyszerűen Szindbád és nyugodtan -a pisztolycsőbe nézett.</p> -<p>– Ezt máskor is megmondhatta volna, – felelte az asszony. – -Valóban nem tételeztem föl önről ezt az elbizakodottságot. Lármát -csapok és elfogatom önt, mint betörőt.</p> -<p>– Megteheti, – felelt Szindbád igen nyugodtan, mert az asszony -hangjában megcsendült a félelem, a <span class="pagenum"><a name= -"Page_21" id="Page_21">-21-</a></span> megindultság, finoman, mint -régi aranypénzek hangjában a hamiskás velencei arany pengése. – -Látni akartam magát még ma, a kezét megcsókolni, aztán tovább -utazni, hogy többé soha se lásson.</p> -<p>– Ezért tette kockára az életét? – kérdezte kissé -megkönnyebbülve a szorongó asszony és kezében remegni kezdett a -pisztoly.</p> -<p>– Mit ér az egész élet, ha egyszerre céltalannak és üresnek -kezdjük látni? – mondá halkan, ábrándosan Szindbád. – Az én életem -már elvégeztetett ma este, midőn magát megláttam, Georgina és -hangja szívemre szállott, mint rózsaszínü felleg. Vonatra ülök, -messzire utazom, de magát többé már úgy sem felejthetem el. Élni -fogok talán, de örökös vágyakozásban, álmodozásban és minden -gondolatom ezután csak maga körül borong, mint a szent dervisé -Mekka mecsetje körül. Kegyed szerelmes, boldog-boldogtalan férfiúvá -tett egyszerre, holott azt hittem, hogy szívem már halott, mint a -tél fagyában megdermedt madár az erdő havában. Szeretem magát, -csupán ennyit akartam megmondani. És most már el is megyek.</p> -<p>Szindbád mélyen meghajolva hátrált.</p> -<p>Midőn az erkélyig ért, fölemelte a tekintetét. <span class= -"pagenum"><a name="Page_22" id="Page_22">-22-</a></span></p> -<p>– Haragszik rám?</p> -<p>Az asszony mozdulatlanul, elfehéredve állott helyén.</p> -<p>– Nyújtsa a kezét és mondja, hogy nem haragszik, – szólott -esdeklő hangon Szindbád. – Adjon egy virágot a hajából, egy mosolyt -és én eltünök nyomtalanul, hogy soha többé alkalmatlanságára ne -legyek.</p> -<p>Az asszony erre lágy, de vonakodó lépésekkel közeledett. A -pisztolyt leeresztette és balkezét, amelyen a karikagyűrü mellett -egy régi, zöldszínü ékkő ragyogott, csendesen Szindbádnak -nyújtotta.</p> -<p>– Nem haragszom, – mondta halkan.</p> -<p>Szindbád megcsókolta a kis kezet, amelynél drágább most nem volt -semmi előtte a földön.</p> -<p>– Isten önnel, Szindbád, – szólott Georgina. – Ha a véletlen is -úgy akarja, akkor még látni fog.</p> -<p>Szindbád szótlanul meghajolt és aztán gyorsan lekúszott az -erkélyről.</p> -<p>Később visszanézett az elsötétedett régi urasági házra és feje -körül, mint a zajló Dunán a jégsirályok, úgy röpködtek az ábrándos -gondolatok. <span class="pagenum"><a name="Page_23" id= -"Page_23">-23-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h2>HARMADIK FEJEZET,<br /> -<i>amelyben a szinészet is fölbukkan.</i></h2> -</div> -<p>A Francia kastély piac felőli oldalán volt a színház bejárata. -Egy bőkezü, régen meghalt gróf alapítványából tartották itt a -szinészetet, mert a színház alig jövedelmezett valamit. -Magyarországon, a vasúti fővonalak mentén, az emberek bizonyos -távirati stilusban élnek. A „gyorssal“ estére Pestre vagy Bécsbe -„szaladnak“, – a szegény szinészek még nem tudtak a legújabb -darabok felől, midőn azt már csaknem az egész város megnézte -Pesten. A nemes gróf, akinek címere sok mindenfelé volt látható a -Francia-kastélyban, a kettősfarku oroszlán a vörös medvével, amint -kőbevésetten a színház előcsarnokában álldogált, szomorúan -tapasztalhatta, hogy a látogatók száma évről-évre <span class= -"pagenum"><a name="Page_24" id="Page_24">-24-</a></span> -megfogyatkozik. Az igazgató mélabúsan sétálgatott a hátulsó bejárat -körül, ahol a régi színlapok csaknem falvastagnyira fedték a -tölgyfakaput. Narancshéj, hervadt virág, cifra cukorkás dobozok -hevertek itt a földön, a szinésznők vígan szaladgáltak föl a kopott -grádicson öltözőikbe, míg Rápolti, a színházi szolga sört hordott a -folyóparti Vörös békából, ahol tudvalevőleg többször csapolnak -naponkint. Az őszfejü igazgató lelkes Shakespeare-imádó volt és -szerette Hamletet, Leart, Coriolánt, de miután a drámai előadásokra -még a rendes bérlők sem váltották meg jegyeiket, kénytelen volt -elvei és meggyőződése ellenére az operette múzsájának áldozni. -Miközben kedvetlenül fordított hátat a színlapnak, Szirovka, a -karmester, esténkint elfoglalta helyét a zenekarban, amelyet a -katonabanda néhány tagja egészített ki, míg Szentlőrinczi, a drámai -hős, hétszámra nem mozdult ki a Vörös békából. Az igazgató neje, – -egykor hírneves csillag a vidéki drámában, – elhízott és -befőttes-üvegeket kötözgetett, míg Szalánczi kisasszony -napról-napra énekelt az operettekben és némi tiszteletnek örvendett -a városban.</p> -<p>Szindbád természetesen jóbarátságban volt a színészekkel, -<span class="pagenum"><a name="Page_25" id= -"Page_25">-25-</a></span> mert mindig szerette a vidéken csavargó -múzsát és Szentlőrinczivel a régi szép klasszikus darabok fölött -együtt búslakodott a Békában, de estére megjelent Szalánczi -kisasszony öltözőjében is, ahol mindig volt egy bókja, egy szál -virágja a kisasszony számára, aki a színpadról kellemetes jelenség -volt. Közelről kissé himlőhelyes volt az arca és szép szeme körül -hajszálait már elhelyezte a hervadás. De finom, jóízlésü teremtés -volt, aki soha sem vattázta túlságosan a trikót, bár ezt az első -sorban ülő látogatók a helybeli szinésznőktől megkövetelték. Edit, -– mert hiszen így hívták, – otthon főzött és az utcákon alázatosan, -fekete kalapkájában csöndesen bólintgatva ismerőseinek, sietett -végig a városon és sohasem hordott föltünőbb ruhát, mint bármely -úriasszony a városban. Barna haja soha sem volt boglyas, de a -nagyszabásu frizurát sem kedvelte. Könnyü kis fátyolt kötött arca -elé, amelyet azonban olyan bájosan helyezett el, hogy a városi nők -ezt mondták: „Edit mégis csak szinésznő!“ Editnek tudniillik sok -barátja és még több barátnője volt a városban, mert hirneve -kifogástalan volt. Az őszfejü direktor azon furcsa, régi-módi -emberek közé tartozott, aki ezredes módjára őrködött tisztjei -hírnevére. <span class="pagenum"><a name="Page_26" id= -"Page_26">-26-</a></span> Adósságot, botrányt és egyéb -könnyelműségeket nem követhettek el nála a tagok. A szinészek az -úri kaszinóba jártak billiárdozni és néha párbajoztak. A nők otthon -ültek vagy látogatóba jártak az úri házakhoz, amelyek egytől-egyig -nyitva voltak számukra.</p> -<p>Egy este azt kérdezte Szindbád az öltözőben Szalánczi -kisasszonytól:</p> -<p>– Edit, maga jár biztosan Pálháziékhoz is, abba a folyóparton -levő ócska házba?</p> -<p>– Igen, barátnőim a hölgyek. Néhanapján a hatos számu páholyban -szoktak ülni, de előbb információt kérnek a darabról.</p> -<p>Szindbád nevetett.</p> -<p>– Sajátságos nők, úgy élnek, mint a középkorban, talán még -elpirulnak a kövér Bunkói tréfáin is?</p> -<p>– A mi kómikusunkat nem tartják elsőrangu erőnek. A karzatnak -játszik, mint már többfelé a városban hallottam. Persze, mert csak -a karzaton vannak többnyire emberek.</p> -<p>– Szeretnék egyet-mást hallani a Pálházi hölgyekről, – kérte -Szindbád a szinésznőt.</p> -<p>– Most nem érek rá, mert végig a fölvonáson <span class= -"pagenum"><a name="Page_27" id="Page_27">-27-</a></span> dolgom -van. Ellenben a másodikban van egy kis időm, hisz tudja, a -„Madarász“ megy.</p> -<p>A Postás Milka zöld kalapját már a hajára tűzte és az ügyelő -másodszor nyitotta ki az öltöző ajtaját. Kivülről csengve hangzott -a zenekar gyors játéka, a fölvonás megkezdődött.</p> -<p>A pirossal és arannyal díszített nézőtér alig telt meg, a kedves -kis színház mennyezetén szinte elárvultan henteregtek a festett -angyalok és a súgólyukból erősen hangzott a súgó hangja az üres -szálában.</p> -<p>Szindbád önkéntelenül körülnézett a páholysoron, amelyet a város -előkelő hölgyei tartottak megszállva. Idős patricius-asszonyok és -itt-ott egy rendjeles öreg úr ezüstös feje. Egy páholyban három -kipirult arcu fiatal leány, majd egy öreg grófnő, -társalkodónéjával, továbbá a térparancsnok sovány és számos -leányaival. A polgármester egy finom fejü öreg uracska, frakkban és -nőies, gyöngyháznyelü látócsövét élénken forgatva jobbra-balra.</p> -<p>A hatos számu páholyban pedig három hölgy, kissé hátrahúzódva a -páholy függönyei mögé, de Szindbád nyomban megismerte Georginát, -bár most divatos nagy kalap volt rajta, amelyen a hatalmas fehér -structoll <span class="pagenum"><a name="Page_28" id= -"Page_28">-28-</a></span> hátrahajlott, mintegy havas fényben -tündökölve a fekete bársonyon.</p> -<p>Látta-e Georgina Szindbádot, amint helyét a második sorban -elfoglalta és alig észrevehetőleg meghajolt a hatos számu páholy -felé? A színházban, mint mondám, igen kevesen voltak és mindannyian -hivatalos, szinte komoly meggondoltsággal üldögéltek a látogatók, -mint olyanok, akik nem mulatságból vannak itt, hanem mert támogatni -kell a szegény szinészeket. A színpadon Szalánczi kisasszony -csaknem elcsúszott, midőn fiatalos fürgeséggel és pajkos jókedvvel -beugrott a kulisszák mögül, az énekes olyan buzgalommal fujta Ádám -dalát, mintha az élete függne a sikertől és Szirovka, a szőke, -hosszuhaju karmester kézzel-lábbal, lebegve, féloldalra esve, majd -hirtelen kiegyenesedve, mint egy kötéltáncos dolgozott a karmesteri -széken, míg a nézőtéren az a régies szabásu frakkba bújt, -kigöndörített pofaszakállu szemüveges úr és valamennyi társa arra -gondolt, hogy mennyi terhet kell elviselni a közpályán szereplő -embereknek! A patricius-dámák szigoru tekintettel mérték végig -Szalánczi kisasszony toalettjét, nem találnak-e benne valami -kifogásolni valót? Nem, nem a ruhácska meglehetősen avult volt és -<span class="pagenum"><a name="Page_29" id= -"Page_29">-29-</a></span> a fűzőscipőnek elég alacsony a sarka. -Csak a szemével ne kacsintgatna annyiszor, vagy ezt talán a szerep -írja elő? Mindenesetre változtatni kell a szerepen, majd holnap, -uzsonnánál megbeszélik ezt a kisasszonnyal. A régi fölvidéki -városka lakosai, akik hetenkint többször is Pestre vagy Bécsbe -„szaladnak a gyorssal“, hogy végig lumpolják az éjszakát, megnézzék -a balettet az operában, a táncosnőkkel poharat koccintsanak az -Olympia földalatti csarnokában és hajnalban káposztalevest egyenek -az artista-korcsmában, amely mulatságokban gyakran maguk a -patricius-dámák is résztvettek, mint nagyanyáink idejében a -fürdőhöz való kirándulásban, a Francia kastélyban szigoru gonddal -őrködtek arra, hogy a Szalánczi kisasszony sohase mutathassa meg -harisnyakötőjét, szegény.</p> -<p>A hercegi páholyban is némi mozgalom támadt. Két -fehérköpönyeges, merev katonatiszt ereszkedett a bársony-fotelekre -és a színlapot oly komolysággal nézték végig, mint a szolgálati -parancsot. Aztán szigoruan a színpadra néztek.</p> -<p>Látja-e Georgina Szindbádot, aki midőn ezt föltünés nélkül -teheti: gyönyörködve legelteti szemét a hatos számu páholyon, a -benne helyet foglaló structollas <span class="pagenum"><a name= -"Page_30" id="Page_30">-30-</a></span> kalapon és Georgina kedves -arcán, amely meglehetős érdeklődéssel figyel a színpadon történendő -dolgokra?</p> -<p>A páholy első székén egy ezüsthaju asszonyság foglal helyet, -akit gondosan szoktak felöltöztetni egy régi kép után, amely kép az -ebédlő sarkában függ és esetleg boldogult Amália Mária főhercegnőt -ábrázolja. A keztyűk könyökig érnek és a kis legyező szakadatlanul -eltakarja az arcnak az egyik felét. Az öreg dáma néha halkan, -gyermekes jókedvvel mer nevetni, de csakhamar tetten éri magát és a -legyezőt arca elé emeli.</p> -<p>A másik hölgy, Georgina mellett lehetne egy angol lady az Anna -királynő korabeli képekről, ha Szindbád nem tudná, hogy az illető -Roncsy Mariett, Pálházi első felesége. Mariett olyanformán ül a -széken, mintha lóháton ülne, nyeregben, kinyújtott derékkal. A kis -kalapja mellett egyetlen hosszu fácántoll, amely férfias kifejezést -ad arcának. Állát mindig egy kissé hátrahúzza, homlokát előre, -mintha a makrancoskodó paripát fékezné a szárakkal. A szeme szürke, -nyugodt, szinte szenvedélytelen, mint a nagyon előkelő dámáké -Angliában. A grófság első hölgye ilyen a képeken és a regényekben, -a kopófalka társaságában a vörösfrakkosok <span class= -"pagenum"><a name="Page_31" id="Page_31">-31-</a></span> élén -lovagol és könnyedén veszi az akadályokat. Hamvasszürke haja, amely -messziről ősznek látszik, arról beszél, hogy ebben a ladyben vagy -nagyon kevés, vagy igen sok adag hiúság van. Szindbád pompás -lóverseny-távcsővén át teljes biztonsággal látja, hogy a gyöngéden -halovány és lassan hervadó arcon csupán a friss hideg víznek van -nyoma, rizspor vagy festék hiányzik onnan.</p> -<p>És az előkelő szép hölgyek teljesen magukra hagyva üldögélnek -páholyukban, mintha senki sem törödne velük. Egy rendjeles öreg úr -bólint csupán feléjük a földszintről, akinek üdvözlését az -ezüsthaju asszonyság fogja föl és legyezőjével viszonozza. A -hosszúlábu gavallérok ásítozva (mint a színházban szokás) ballagnak -ki és be a széksorok között, a császárszakállas térparancsnok -tábornoki kabátjában mozdulatlanul, szinte megmerevedve ül szomszéd -páholyában a lányai között, de hirtelen csupa készség, figyelem és -előzékenység egy pillantás alatt gőgös tartása, amint a hatos számu -páholyból az öreg asszonyság megszólítja és valamit kérdez a -legyezője mögül.</p> -<p>A tábornok előrehajlik, nagy tisztelettel válaszol, – aztán -puffog tovább a nagydob, az előadás csendesen <span class= -"pagenum"><a name="Page_32" id="Page_32">-32-</a></span> halad, -hacsak a földszintről érkező hosszadalmas ásítások valahol majd meg -nem akasztják. Szindbád a hátulsó ajtón a színpadra sietett, mint -ezt fiatalkorában gyakran cselekedte.</p> -<p>– Gratulálok, Edit, – kezdte, – ma ismét tanúbizonyságot tett -páratlan művészetéről. A hangja, az egyénisége egyszerre megtölti a -színpadot, nem látni ott mást, mint magát. Kérem, fogadja -hódolatomat!</p> -<p>A színésznő egy pohár sört hajtott föl és perecet ropogtatott. -Szomorkásan mosolygott.</p> -<p>– Kegyed nem is látott engem, – mondta halkan és nyugodtan, – a -szemét le sem vette a Pálháziék páholyáról. Azt hiszem ezt mindenki -észrevehette a színházban. Mi dolga van magának Pálháziékkal?</p> -<p>Szindbád vállat vont.</p> -<p>– Azt hiszem, semmi. Csak érdekelnek, mert furcsa népek, két -elvált asszony, egy férfiu feleségei együtt élnek és mondják, hogy -még egyik sem akarta megmérgezni a másikat.</p> -<p>– Ah, hogy gondol ilyent? – kiáltott föl becsületes, asszonyos -tiltakozással Szalánczi kisasszony. – Élnek, halnak egymásért és -olyan harmonikusan töltik életüket, mint egy szép Chopin-ábránd. -<span class="pagenum"><a name="Page_33" id= -"Page_33">-33-</a></span></p> -<p>– Hallom, kegyed bejáratos házukhoz?</p> -<p>– Igen, azon szerencsés és ritka kivételek közé tartozom, aki -előtt megnyílik jól elzárt szalónjuk. Néha-néha érdeklődnek a -színészeti dolgok iránt és tőlem tudják meg azt, amit a bécsi -ujságból nem olvashatnak. Másrészt Európa legjobb divatlapját -találni náluk és finom ízlésük gyakran kisegített -toalett-gondjaimban. A házban van egy kis princ, az ötesztendős -Gyurka. Egy csodagyermek, aki művészi módon zongorázik, mert -Mariett művésznő a zongorán.</p> -<p>– Anyagi gondokat nem szenvednek?</p> -<p>– Úgy tudom, az öreg asszonyság meglehetősen gazdag és különben -is igen takarékosan élnek. Bár a városban ők hordják a legjobb -cipőt és a legdrágább kalapot.</p> -<p>– Mégis, mivel töltik el életüket?</p> -<p>A szinésznő tükre elé ült és némi javításokba kezdett arcán. -Szórakozottan, csendesen beszélt:</p> -<p>– Én már sokfelé játszottam Magyarországon, amint tudja, -Szindbád, fölléptem Pesten, Kolozsvárott és mindenütt ünnepeltek, -de ilyen furcsa várost eddig még nem ismertem. Valami régi -álomvilágban élnek itt az emberek, mintha egy elzárt leveles-láda -vagy <span class="pagenum"><a name="Page_34" id= -"Page_34">-34-</a></span> ócska ruhaszekrény fiókjaiban töltenék -napjaikat. Hangos szót alig hallani a házak belső szobáiban és a -karosszékek a kandallók mellett mindig el vannak foglalva. Knopf és -fia, a helybeli könyvkereskedő több német és francia könyvet ád el, -mint magyart, de a regényekből csak az ábrándozást, a halk, előkelő -szenvedélytelen hangokat tanulják meg az idevalósiak, nem pedig a -gyujtó szenvedélyeket. Azelőtt magam is egy kis ördög voltam a -színpadon, mint a kritikusok gyakorta megírták; csupa elevenség, -temperamentum, szenvedély égett játékomban. Emlékszik Keszler -doktor szavaira? Mióta idekerültem, lassan átalakultam, ma olyan -vagyok, mint egy porcellánbaba… Nemde porcellán-baba vagyok, -Szindbád? Porcellán-baba egy finom üzletből, ahonnan a főherceg -kisasszonyok részére is vásárolnak.</p> -<p>– Maga egy csodálatos művésznő, mindig a publikum ízlése szerint -játszik s ez a legnehezebb művészet, – felelt bókolva Szindbád. – -De hát a Pálházi kastélyban is piros vér folydogál az asszonyok -ereiben! A vérnek az a természete, hogy néha nyugtalankodik, -akaratoskodik és nem elégszik meg a divatlappal vagy a -karosszékkel? <span class="pagenum"><a name="Page_35" id= -"Page_35">-35-</a></span></p> -<p>– Nem értek hozzá, – felelt csiklandós nevetéssel Szalánczi -kisasszony. – Az én vérem olyan nyugodt lett ebben a városban, mint -egy öreg udvari dámáé.</p> -<p>– Nem udvarol nekik senki?</p> -<p>– Minden városban tíz-húsz udvarlóm volt egyszerre, itt csak az -öreg katonatisztek fordulnak utánam az utcán. Akik még csatában -voltak. Mert a fiatal hadnagyok manapság már csak a cukrásznál -billiárdoznak.</p> -<p>A festékszagu kis női öltözőben, ahol a falnak olyan bolthajtása -volt, mint egy börtönnek, rózsaszínü puder-felhők közepette még -sokáig panaszkodott volna Edit kisasszony a helybeli vízre, -levegőre, de a csengő megszólalt, fölvonása kezdődik. -Jelentőségteljesen megszorította Szindbád kezét:</p> -<p>– Ha Pestre ér, remélem irat rólam a lapokban. Önnek jó -összeköttetései vannak, – így szólt a művésznő és hivogató -mozdulattal nyújtotta meztelen vállát Szindbád felé.</p> -<p>Szindbád tehát gyorsan megcsókolta a bepuderozott vállat és -magában dörmögve sietett a nézőtérre.</p> -<p>– Milyen ostoba minden szinésznő! – mormogta. – És én még nem -régen rajongtam Editért! <span class="pagenum"><a name="Page_36" -id="Page_36">-36-</a></span></p> -<p>Midőn a hatos számu páholy mellett elhaladt és félénken -lesütötte a szemét, a páholyból egy jól ismert, igen kellemetes -zenéjü hang megszólalt:</p> -<p>– Szindbád úr!</p> -<p>A férfi boldog mosollyal emelte föl a tekintetét.</p> -<p>– Asszonyom.</p> -<p>– Legyen szerencsénk! – ismételte az előbbi drága hang.</p> -<p>Az öreg asszony nyájasan legyintett fekete legyezőjével, míg -Mariett nem titkolt érdeklődéssel nézett szürke szemével Szindbád -halvány arcába. Csupán a kis szívalaku arcocskán látszott a -zavarnak, lámpaláznak némi pirossága, mintha valami igen nagy -dolgot cselekedett volna.</p> -<p>– Uram, kapitány úr, fogadja köszönetét egy egyszerü asszonynak, -– kezdte finom mosollyal az öreg asszony. – Megtudtuk, hogy ön -lövöldözött azon a kérdéses éjszakán, midőn a rablókat elriasztotta -házunkból, kapitány úr, hálás köszönet érte. Azóta intézkedtem, -hogy rendőr álljon a folyóparton, írtam a hercegnek.</p> -<p>– Nem vagyok kapitány, – felelte Szindbád és titkosan a Georgina -arcocskájába nézett. A kis nő füllentett <span class= -"pagenum"><a name="Page_37" id="Page_37">-37-</a></span> valamit -anyjának, de hisz rövidesen kiderül minden, hogy mennyi maradt meg -közös titoknak az elmúlt éj eseményeiből.</p> -<p>A gömbölyü kis széket olyanformán helyezte el, hogy mindig -láthatta a páholy rojtos függönyei alatt Georgina rózsaszínü arcát, -de nem vette le szemét Mariettről sem, aki hallgatagon kémlelte -végig Szindbádot, mintha már nagyon régen látott volna -férfiembert.</p> -<p>– Ön nem kapitány? – kérdezte hideg, csodálkozó hangon Mariett. -– Minket úgy informáltak (és most Georginára nézett), hogy Szindbád -úr szolgálatonkívüli kapitány egy sziléziai dragonyos ezredben.</p> -<p>– Bizonyára a testvére, – mondta gyorsan Georgina és hirtelen -Szindbádra pillantott.</p> -<p>– Igen, a testvérbátyám szolgál, – mondta Szindbád titkon -elmosolyodva. – Tehát udvarképes foglalkozást talált ki számára a -kis nő, mielőtt családja körébe bevezette? Persze, az ő semmittevő -foglalkozása nem igen lett volna ajánlatos a régi szalonajtó -föltárásánál.</p> -<p>A szíve csendesen, de boldogan dobogott, hisz ime Georgina maga -nyújtott segédkezet, hogy közelébe juthasson. Lopva rápillantott -Georginára, de miután <span class="pagenum"><a name="Page_38" id= -"Page_38">-38-</a></span> észrevette, hogy lesütött pillái alól -Mariett egyetlen mozdulatát sem felejti ki, csakhamar az öreg -asszonysághoz fordult és míg arca, szíve, szeme szinte -megmámorosodva lehelte magába a páholy ifju asszonyaiból kiáradó -gyöngéd illatokat, finom mozdulatokat és lágy vonalakat, az öreg -asszonysággal Széchenyi István régi báljairól beszélt.</p> -<p>A beszélgetés végén engedelmet kapott arra, hogy a -Pálházi-szalonban másnap, csütörtökön négy órakor -megjelenhessen.</p> -<p>– Mert csak akkor fogadunk, – mondta most Georgina és titkos, -rejtett pillantást vetett Szindbádra, ama éjszakai kalandra -célozva. <span class="pagenum"><a name="Page_39" id= -"Page_39">-39-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h2>NEGYEDIK FEJEZET,<br /> -<i>amelyben csupán tiszteletreméltó emberekkel -találkozunk.</i></h2> -</div> -<p>Szindbád a régies szalónban, amelynek falán nem egy megholt -osztrák császár és főherceg képe díszlett, (a család mindig -dinasztia-párti volt) természetesen a Mariett környékén foglalt -helyet csütörtökön délután, mert Georginába volt szerelemes.</p> -<p>A császárpiros aranyozott bútorok kissé megkopott fényben -ragyogtak és az antikságnak valami olyan zománca volt itt mindenen, -amely már szinte keresettnek látszott. Kerek rózsakoszorús rámák -közé akasztott női fejek, parókás, nyirott bajuszu urak a falakon. -Fehér kabátban a fiatal császár és nem messzire, csaknem a terem -főhelyén egy rózsaszínü arcu Metternich hercegnő, aki -abroncsszoknyában, ékszeresen uralkodott a <span class= -"pagenum"><a name="Page_40" id="Page_40">-40-</a></span> szalón -fölött. A kép sarkában a hercegi család címere. Fehérbóbitás, -szenveteg arcu német szobaleány, egy inasruhába öltözött, -strázsamester-bajuszu idős férfiu tekintélyesen és unottan jártak a -vendégek körül, akik Szindbádon kívül még doktor Corvinusz nevü -férfiból (akit Szindbád magában csodadoktornak nevezett) és egy -igen előkelő tartásu, idősebb grófnőből állottak. A grófnő -aranyfoglalatu lorgnettjén át többször csudálkozva nézett Szindbád -felé, majd bizonyos méltatlankodással vitte át a franciáról németre -a beszélgetést, amelyet az öreg asszonysággal és a csodadoktorral -folytatott. A németet lerchenfeldi dialektussal beszélte a -tiszteletreméltó dáma és bizonyos volt, hogy sehogy sem tetszett -neki Szindbád, aki igen fesztelenül, bohémes allürökkel mozgolódott -a jószagu szalónban.</p> -<p>(Regényekben és színdarabokban számtalanszor le voltak írva a -Pálháziékéhoz hasonlatos szalónok. Ezeket egy divat szülte és egy -divat tartotta életben, a Bidermayer. Mondják, hogy Pozsonyban, -valamint Bécsnek régi házaiban még ma is ülnek e doktor Corvinuszok -az aranyozott keskenylábu székeken és a vén dámák a franciát -némettel keverik. Régen letünt szalonélet ez, amelynek -fölelevenítéséért most bocsánatot <span class="pagenum"><a name= -"Page_41" id="Page_41">-41-</a></span> kérek az olvasótól, aki az -elmult században unos-untalan megtalálta regényeiben a muzsikáló -órát, valamint Metternich hercegnő arcképét. És ha csodálkozott az -olvasó, hogy ilyen régi szalonba merészelem vezetni, gondoljuk meg, -hogy mennyire csodálkozott Szindbád e helyen, aki ugyancsak azt -hitte már, hogy az utolsó Biedermayer-szalont a múzeumba rakták, -lakóival együtt. És kissé vakmerőnek ítélte most meg éjszakai -tettét, midőn olyan könnyü szívvel lépett be az ablakon, mint egy -diák a varróleánykához. Nem, itt csupán a szalónon át van a bejárás -a ház kincseihez. Vagy igazán az ablakon volna?)</p> -<p>Mariett, aki szürke, hűvös tekintetü szemét szerette kutatólag -szegezni az emberekre, mintha rejtett gondolataikat óhajtaná -kitalálni, közelről csakugyan ősz asszony volt. Pedig nem igen -lehetett több harminc évesnél. Ez a hamvas, lágy haj, amelynek -itt-ott olyan fénye volt, mint az ezüstrókának, kezdettől fogva -érdekelte Szindbádot. És míg félszemmel Georginát leste, aki -halkan, finomkodva, álmatagon végezte a háziasszonyi teendőket, -egy-egy percre alaposan szemügyre vette a Mariett haját, amely -olyanszerü volt, mintha egy éjszaka alatt őszült volna meg, de -maradtak sötétszőke <span class="pagenum"><a name="Page_42" id= -"Page_42">-42-</a></span> fürtök is. Az omlatag, könnyedén csinált -frizura bizonyította, hogy a tulajdonos igen pontosan tudja -sajátszerü hajának varázsát és nem búslakodik korán jött ősz -fürteiért.</p> -<p>Természetesen a színházról beszélgettek, ahol tegnap este együtt -voltak, midőn is Szindbád megjegyezte, hogy az orosz balett (a -szentpétervári) páratlan az egész világon. Irók kerültek szóba, -akik szegények tán most körmölnek valahol, vagy megfeszülten lesik -a kártyajárást. Mariett a régiek közül Dickenst szerette, az újak -közül egy bizonyos Malvi Fuchsot. Szindbádnak barátja volt minden -író és igen csodálkozott: Malvi Fuchsot nem ismeri.</p> -<p>– Igen szép divatleveleket szokott írni a német ujságba, – -mondta csendes hangon Mariett, – mert hisz Dickens óta nem érdemes -olvasni más elbeszélőket.</p> -<p>Szindbád, (mert egyéb dolga nem volt) eleven írókat, jeles -elbeszélőket, majd költőket emlegetett, akikkel „gyakran ebédel -együtt a klubban“ vagy Bálónénál, a halász-csárdában. „Bródy úr -nagyszerűen főzi a halászlét és a király is megnyalhatná utána a -száját.“</p> -<p>Mariett csendesen vállat vont.</p> -<p>– Igen keveset szoktam olvasni, mert a szemem <span class= -"pagenum"><a name="Page_43" id="Page_43">-43-</a></span> gyönge. Ha -már olvasok, csak külföldi könyvet veszek kezembe. Legutóbb -Carlylehez fogtam hozzá, mert azt mondják, hogy majdnem olyan jeles -író, mint Boz. Meddig szándékozik maradni városunkban?</p> -<p>– Ezt bizony magam sem tudom. Barátaim vannak itt.</p> -<p>– A szinésznők, nemde?</p> -<p>– Ó, mások is. Homonnai tanár úr, az itteni főiskolában a híres -régész, Stánczy Pista, a népdalköltő…</p> -<p>– Furcsa emberek, akiket néha ablakomból látok. Kegyed nem -nagyon lehet ismerős a helybeli viszonyokkal, mert különben nem -dicsekedne a fentemlített urak barátságával.</p> -<p>– Horácot hiába keresem e helyen, meg kell elégednem Stánczyval. -Az öreg katonatisztek mogorva férfiak, a színésznők igen -tisztességesek. Magam sem tudom, miért járok oly gyakran e városba. -Tán mert régi házak, régi tornyok vannak benne és Medve, a -Francia-kastély régi portása már igen jól tudja minden -szeszélyemet. Szeretek végigsétálni a Barátok-utcáján, ahol -gyermekkoromban iskolába jártam és örömmel tölti el szívemet itt a -téli hó, amely furcsa alakban rakódik le a háztetőkre, mintha nem -is egy modern magyar városban <span class="pagenum"><a name= -"Page_44" id="Page_44">-44-</a></span> sétálgatnék, hanem -visszatérve az időben száz, kétszáz esztendő előtt egy kis német -városban volnék. Szeretem a kosztot a vendéglőben, a Szőlőnél és a -dolgaimtól ráérek megállani régimódi erkélyek alatt, ahol fiatal -nőt látok.</p> -<p>– Érdekes, – mondta Mariett minden érdeklődés nélkül. És -nemsokára ezután doktor Corvinuszszal, a csodadoktorral kezdett -beszélgetni a mostani időjárásnak káros hatásáról az egészségre. -Egyszerre, félvállról odafordult Szindbádhoz:</p> -<p>– Edit kisasszony, a színház tagja, néha el szokott jönni -hozzánk ebben az időben.</p> -<p>– Ma délután is játszik, – felelt Szindbád, – ünnep van.</p> -<p>– Sajnálom, egy szép régi tollamat készítettem ki neki. -Fölhasználhatná szerepéhez. És mondja, kedves doktor, csupán délben -hagyjuk nyitva az ablakokat? Látta Györgyöt mostanában?</p> -<p>– Az előbb tapogattam meg a kis fickó pulzusát, – felelte doktor -Corvinusz.</p> -<p>Az öreg grófnő már búcsúzott, a teát a térparancsnokéknál issza -meg, „bocsássatok meg, édes barátnőim, Mili betegeskedik -mostanában!“, méltóságteljesen fogadta <span class= -"pagenum"><a name="Page_45" id="Page_45">-45-</a></span> Szindbád -mély meghajlását és igen kiföstött arcán most már hangosabb volt a -csodálkozás: „hogy kerül ez az ember ide!“, mintha legalább is -régen haragudott volna Szindbádra. Nem, a grófnő nem haragudott, -csak már harminc év óta nem ismert senkit, mint néhány háznak a -lakóját a Francia kastély körül.</p> -<p>Egy másodpercre Szindbád négyszemközt került Georginával.</p> -<p>A szívalaku arcocska már huzamosabb idő óta titkon reá figyelt -és mintha valami rejtett tréfán nevetgélt volna jó előre, halk, -nevető hangon kérdezte:</p> -<p>– Igaz, Szindbád, hogy maga amolyan félig-meddig elzüllött -ember?</p> -<p>– Lehetséges, – felelt Szindbád mosolyogva. – Az ember sohasem -tudhatja, hogy mely cselekedete után itélik meg. Körülmények, -hangulatok, leküzdhetetlen érzések. És a többi.</p> -<p>Georgina, mintha valami nagy titkot súgna, szinte egy -vonalnyival közelebb hajolt Szindbádhoz.</p> -<p>– Azt mondják, hogy magának nincs semmi foglalkozása? Mondja, -miből él? A kapitányi rangot én ajándékoztam. <span class= -"pagenum"><a name="Page_46" id="Page_46">-46-</a></span></p> -<p>Szindbád majdnem hangosan elnevette magát, amikor Georgina -vidám, titokzatos arcát látta.</p> -<p>– Sajnálom, nem mondhatom kegyednek, hogy vándorlovag vagyok. A -lézengő ritterek már kihaltak, de azért mégis félig-meddig -olyanszerü ember vagyok. Szeretek cél nélkül kóborolni a világban, -kis anyai jussom éppen elegendő ahhoz, hogy beszálljak minden -kedvemre való fogadóba, betérjek tetszetős városokba. Néha irogatni -is szoktam. Természetesen álnév alatt. Ez is hoz valami pénzecskét -a konyhára.</p> -<p>– A szinészek azt mondják, hogy… Hogy a levegőből él.</p> -<p>– A szinészek szeretnek rosszat mondani barátjukról. Vidám, -könnyűszívü emberek ők és csupán egymásnak a gázsiját ismerik -mértékadónak a világban. Kénytelen vagyok önnek megvallani, hogy -nekem még a derék helybeli szinészeknél is előkelőbb barátaim -vannak. Főuraink közel nem eggyel volt szerencsém találkozhatni és -herceg F. a mult évben megengedte, hogy vele utazzam Angliába, -midőn telivér lovakat ment venni Newmarketbe.</p> -<p>Georgina kissé elcsodálkozott ezeken a szavakon és bizonyos -meglepetéssel ismételte: <span class="pagenum"><a name="Page_47" -id="Page_47">-47-</a></span></p> -<p>– Tehát ön nem kalandor? Kár, határozottan sajnálom, hogy egy -percig meggyanusítottam. Valaki, – sajnálom, hogy nem mondhatom -meg, hogy ki, – a helybeli színház részéről némi csekélységet kért -tőlünk ma kölcsön az előadáshoz. Ez a bizonyos tegnap páholyunkban -látta és ezen módfölött elcsodálkozott.</p> -<p>– Természetesen, hölgy volt az illető, – felelt jókedvü -nevetéssel Szindbád és elhatározta, hogy estére kis virágcsokrot -küld Szalánczi kisasszonynak.</p> -<p>– Engedje meg, hogy némi alapos aggodalmaim lehettek ön felől, -midőn… De erről ne beszéljünk. Remélem, kigyógyult már oktalan -szenvedélyéből, Szindbád úr? – kérdezte halk, barátságos hangon az -asszony.</p> -<p>– Korántsem, asszonyom és azóta ezerféle kötelék támadt, amely -mindjobban megláncol állhatatosságomban. Kegyes meghivatásomat -korántsem merészelem bátorításnak venni, de mégis csak arra -szolgált, hogy kegyedet közelről láthassam és elveszendő szívemet -még jobban elveszítsem.</p> -<p>– Majd megtalálja, – mondta Georgina és félrefordította a fejét. -– Igya meg teáját.</p> -<p>Szindbád természetesen az öreg asszonyság asztalkájánál -<span class="pagenum"><a name="Page_48" id= -"Page_48">-48-</a></span> kérte a tea fölszolgálását a nagybajuszu -őrmestertől, míg doktor Corvinusz a fiatal nők társaságában -maradt.</p> -<p>– Ismerte ön Wesselényit? – kérdezte az öreg asszonyság -rendületlen nyugalommal. – Az este, midőn a színházban elváltunk, -kénytelen voltam többször önre gondolni, mert a régi Redout-bálokat -oly nagyszerűen tudta elmondani.</p> -<p>– Igen, ismertem, – mondta tökéletes bátorsággal Szindbád, -miután az öreg hölgyön már tegnap is észlelt némi idegességet.</p> -<p>Az öreg asszony arca boldogan elmosolyodott, a megfakult szemek -tündököltek, mint havas hegyhát mögött bujdosó csillagocskák.</p> -<p>– Én többször táncoltam vele, – mondta és teáját örömteli -vígsággal kavargatta.</p> -<p>Mariett, aki mindenre figyelt, hirtelen átszólt a szomszéd -asztalkától:</p> -<p>– Mama, még forró a tea!</p> -<p>Az öreg asszonyság bólintott.</p> -<p>– Köszönöm, lányom, – felelt gyöngéden.</p> -<p>Mariett később néhány teasüteménnyel jött az asztalhoz. -<span class="pagenum"><a name="Page_49" id= -"Page_49">-49-</a></span></p> -<p>– Mama, ezeket szereti, – mondta a Georgina anyjának.</p> -<p>Valamint nemsokára így szólott doktor Corvinuszhoz:</p> -<p>– Megnézem Gyurkát, legalább most kéznél van a doktor!</p> -<p>És hosszu lágy léptekkel kiment a szalonból, hogy a Georgina -gyermekét megnézze.</p> -<p>Szindbád bizonyos idő multával elmerengve jött el a régi házból. -A csodadoktorral sietve, idegenül búcsúztak egymástól a kapunál, -mintha attól féltek volna, hogy valamelyik a nyakán marad a -másiknak. Az ezüstfejü ember bundagallérjában fürgén szaladt a -havas úton, míg Szindbád meg-megállott, a befagyott folyóra nézett, -(ahol a jégtáblák olyanformán emelkedtek ki, mint csatamezőn a -halottak) és a gondolatait rendezgette. Egy kézszorítás és egy -szomorkás-vidám tekintet, amely lehetett éppen úgy búcsu, mint -marasztalás: „Isten vele!“ vagy „Soha sem látom többé?“ sokáig -motoszkált a fejében. Az emlékeiben összezavarodott öreg asszonyka, -aki báró Podmaniczky Frigyessel táncolna még egyszer, ha a bárónak -is kedve volna ehhez, – majd Roncsy Mariett, a vendégként meghúzódó -volt <span class="pagenum"><a name="Page_50" id= -"Page_50">-50-</a></span> Pálháziné a későbbi Pálháziné mellett… A -férfiu eltünt és ők egymásban ápolják emlékét. Majd egy -gyermekkiáltás hangzott feléje és a strázsamester már medvesüvegben -áll a kapuban, hogy a vendégeket tiszteletreméltóan eleressze…</p> -<p>– Néhány napig még e városban maradok, – gondolta magában -Szindbád. <span class="pagenum"><a name="Page_51" id= -"Page_51">-51-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h2>ÖTÖDIK FEJEZET,<br /> -<i>melynek a végét az író sem tudja teljes bizonyossággal.</i></h2> -</div> -<p>A színházigazgató, nagyfalvi Kisfalvi Benedek a hegyen lakott, -ahová grádicsokon lehetett följutni egy kanyargós, hosszadalmas -utca során. A házak tán még a török hódoltságból maradtak ebben az -utcában és sűrűn fölbukkant a régi várfal, amelyhez a lakosok -házaikat ragasztották. A kővályuban olvadó hó csurgott lefelé és a -házak minden másodika bormérés volt. A hegyen szőlő termett és a -korcsmákat közel építették a borházakhoz. Vidám, zöldre festett, -nagyon barátságos, de öreg korcsmacégérek üdvözölték itt -Szindbádot, aki az idők folyamán csaknem mindegyik korcsmában -megfordult. Egy helyen látszott a most hófödte hosszu kuglizó és a -földbe ásott nyári asztalokon varjak üldögéltek. <span class= -"pagenum"><a name="Page_52" id="Page_52">-52-</a></span> A Hófjáger -(amelyben barna sört is csapoltak), majd a Szőlő szinte csodálkozva -maradoztak el Szindbád úr mellett, hisz a Hófjágerban mindig -megkóstolta a frissen érkezett bécsi kolbászkát és a Szőlő mellett -sem szokott elhaladni anélkül, hogy Stánczy Pista felől kérdést ne -intézzen Toncsi kisasszonyhoz, aki mostanában lett menyasszonya egy -udvari zsandárnak és a zsandár az esküvő után maga vezényli a -Szőlőt. Mintha a régi város valamennyi korcsmája ezen a helyen -gyülekezett volna össze, hogy minél nagyobb barátságban legyenek -egymással. Csábító, pohos hordók álldogáltak az udvarokon és a -kisebbfajtáju hordók, amelyekben a bécsi sör érkezik, a behavazott -udvar sarkában egymásra borulva szomorkodnak ifjúságuk fölött. -Nagyszerü pinceajtók láthatók mindenfelé, amelyekbe éppen most -száll le fonott üvegeivel Mátyás, a Zöld sipka csaposa. A -pinceajtóból barátságosan integet Szindbádnak, de a jeles férfiu, -aki néhanapján a gitározó zenész miatt hosszan elüldögélt a -Sipkában, most minden csábítás dacára tovább haladt a -grádicsokon.</p> -<p>Ha Mátyás a pincéből utánanézett, biztosan láthatta, hogy minden -megindultság nélkül kapaszkodik <span class="pagenum"><a name= -"Page_53" id="Page_53">-53-</a></span> tova a híres, nevezetes -Mária Terézia-kioszk terraszán, ahol nyaranta a szerelmetes -polgárbálokon sok fiatal hölgy elveszté a szívét, míg télen a -lövészek komor és ünnepélyes tanyája ez, de vasárnaponkint vígan -szól benne a polgári zenekar.</p> -<p>Ezután már csak nagyfalvi Kisfalvi Benedek színigazgató háza -következett, aki itt lakott magányosan a hegytetőhöz közel, mint -olyan férfiúhoz illik, aki csupán Shakespearerel szeret társalogni -és az újmódi operettek színlapját mélységes megvetéssel ragasztatja -ki a városban a megfelelő helyekre.</p> -<p>Mintha valamely régi Falstaff-illusztráció nyomán épült volna e -ház, vagy talán azért vette meg annak idején a rajongó direktor, -mert kedves szerzőjének vélt hódolatot bemutatni: a ház régi volt, -hegyes tetejü, magas ablaku és a keskeny gyalogúton (bizonyára) -Benedek úr gyakran látta eljárogatni maga előtt a vindsori víg -nőket.</p> -<p>A kapun kopogtató volt és midőn Szindbád kívül jelt adott, az -udvarról egy mélyen zengő női hang hangzott föl.</p> -<p>– Pista, szaladj a kapuhoz.</p> -<p>Egy aranyszőke haju, rövidzekés fiúcska, aki a <span class= -"pagenum"><a name="Page_54" id="Page_54">-54-</a></span> színházban -a gyermekszerepeket szokta játszani, fölnyitotta a kaput és -hamarosan felelt az idegennek.</p> -<p>– Az apám, a színházigazgató nincs itthon. Az irodájában tessék -fölkeresni.</p> -<p>A nyitott ajtón át azonban észrevette Szindbádot nagyfalvi -Kisfalvi Benedekné, aki a ruhateregetésre ügyelt föl (és benne -segédkezett) a mosónővel és a szolgálóval. Piros pongyolában volt, -– egykor tán Erzsébet köntöse – és kendővel volt lekötve a feje. Az -arca piros volt a hidegtől és a pongyola színétől. Jókedvűen emelte -föl a kezét és mindig megmaradt zengő, drámai mély hangján, -rákiáltott a látogatóra:</p> -<p>– Kerüljön beljebb Szindbád úr, már elkészültünk a -dolgunkkal.</p> -<p>Szindbádnak ez az eset igen megtetszett, mert idáig mindig úgy -ismerte a színésznőket és más jobb hölgyeket, akik -ruhateregetésnél, disznóölésnél és egyéb háziteendőknél szeretnek -elrejtőzködni az idegen előtt. Habár a direktornéról – egykor -Fátyol Márta néven csillag a vidéki drámában és tragédiában, – -mindig igen jó véleménnyel volt, aki soha sem fordult különösebb -érdeklődéssel a katonatisztek, vagy más előkelőségek páholya felé. -Sokáig, házasságuk első éveiben, <span class="pagenum"><a name= -"Page_55" id="Page_55">-55-</a></span> sokat civakodtak Benedek -úrral, amíg Szindbád (aki véletlenül a városban tartózkodott), a -direktor nevében párbajra hívta Margittait, a társulat akkori -hősszerelmesét. A pisztolyok igen nagyokat dörrentek és Márta -ezután a legjobb feleség, háziasszony lett, a színpadra sem nagyon -kivánkozott vissza, mert hamarosan négy gyermeke született.</p> -<p>Kisfalviné Szindbádot a bolthajtásos folyosóról a házba vezette, -miközben jókedvűen csapkodta meg a férfi hátát.</p> -<p>– Régen nem volt nálunk, uram. A haja azóta megderesedett és az -arca olyan kenetteljes, mint egy papé.</p> -<p>Szindbád csöndesen bólintgatott, mint aki pontosan tudta jó -előre ezen szavak elhangzását.</p> -<p>– Demeter, persze, nincs itthon, mert hisz soha sincs itthon, – -mondta az asszony és egy szobába vezette Szindbádot a régi házban, -amely szoba tetejéig meg volt rakva könyvekkel, képekkel és hervadt -koszorúkkal. Kimustrált színpadi bútorok, mint például vékony -szövettel bevont fapadok és székek, amelyek talán egy királyi -tróntermet jelképeztek; a falak mentén, szoba közepén Julia -koporsója, míg a mennyezetről <span class="pagenum"><a name= -"Page_56" id="Page_56">-56-</a></span> aranyozott facsillár függött -le, benne a félig leégett rózsaszínü viaszgyertyák.</p> -<p>Szindbád, bár azelőtt is megfordult a háznál, ezt a szobát még -nem látta.</p> -<p>– Magam is tisztelem az ősöket, – mormogta – és szeretem látni, -midőn mások is tisztelik.</p> -<p>– Mi csak azóta tiszteljük, mióta kevesebbet játszunk, – felelt -a színházigazgatóné a trónuson helyetfoglalva. – Ezt a drámai -szobát azóta rendeztem be Kisfalvinak, mióta kedves szerzője, az -öreg Shakespeare végképpen megbukott e városban. Itt szavalhat, -tombolhat, dühönghet és senkit sem zavar a háznál. Kisfalvi már -öregedik. És a korral a legjobb ember is elnehezedik egy kissé.</p> -<p>Szindbád egy százesztendős Shakespearet vett ki a -könyvszekrényből.</p> -<p>– Hogyan „nehezedik“ nemes barátom? – kérdezte a sárga lapokat -forgatva. – Tudtommal mindig rajongója volt a szépnek, a -művészetnek?</p> -<p>Az asszony kedélyesen vállat vont.</p> -<p>– Hisz ez a mesterségünkhöz tartozik. De azelőttiben mégis csak -elismerte, hogy gyermekeket nemzett, akiknek eltartásáról, -jövőjéről gondoskodni kell, reggel <span class="pagenum"><a name= -"Page_57" id="Page_57">-57-</a></span> a piacra kell a pénz és, bár -nem vagyok önző, magam is szeretnék már egyszer a városba jutni, -amihez egy új fekete kalapra volna szükségem. Kisfalvi (lehet, hogy -ebben igaza van) nem ismeri el a kalap szükségességét, nem törődik -a piaccal sem mindaddig, amíg kellőképpen meg nem magyarázom a -dolgot, de a hat neveletlen árvát vajjon az utcára küldhetjük-e -azért, mert Shakespeare volt az egyetlen ember a világon, akivel -egyáltalában érdemes ismeretségben lenni?</p> -<p>– Attól félek, – mondta Szindbád, – hogy nemes barátomnak ebben -is igaza van.</p> -<p>Szólt és bámulattal szemlélt meg egy ritka -acélmetszet-gyűjteményt, amelyben régi Shakespeare-figurák -sorakoztak ó-angol mesterek ónját hangosan dicsérve.</p> -<p>Fátyol Márta hervadt, de gömbölyü arcán fájdalmas mosoly jelent -meg és a kötényével letörölte a kezeügyében heverő római -sisakot.</p> -<p>– Én csak egyszerü nő vagyok, – mormogta némi megindultsággal, – -de sehogy se tudom elhinni, hogy a saját gyermekeinél közelebb -lehessen bárki az ember szívéhez, – pláne, miután a -Shakespeare-előadások még vasárnap délután is félig üres ház -mellett <span class="pagenum"><a name="Page_58" id= -"Page_58">-58-</a></span> mennek. Mit akar Shakespeare az én -uramtól? Beleegyezem, hogy tiszteletreméltó angol ember volt, bár -ott egy ötszáz forintba került rajz nem a leghízelgőbb állapotban -ábrázolja egy korcsmaszobában! Belenyugszom, hogy a szinészetért -sokat szenvedett és majdnem annyit játszott falusi csűrökben, mint -nálunk az öreg Kerékjártó. De már Kerékjártónak megmondtam, midőn -ákontó napokon büszkén a mellét verdeste az irodában és -kiállhatatlanul hazudozott, hogy bátran elmehetett volna kapálni, -ahelyett hogy szinész lett volna.</p> -<p>– Asszonyom, – felelt nemes hévvel Szindbád, – hisz Julia -kegyednek legszebb szerepe volt. És Ofélia, amelyben a régi -Nemzetiben vendégként játszott!</p> -<p>– Mit ér az, ha már nem játszom, – mondta vállát vonogatva a -színházigazgatóné. – Gyermekeim vagyonát, kevés félretehető -vagyonkánkat mégis csak elviszi Shakespeare. Ezek a drága régi -lim-lomok. Vagyonban kerültek a falon a képek és azon kézírások ott -fenn, a göngyölegek gyakran piacpénzemből az utolsó forintokat is -mozgásba hozták, midőn Stronszky, a Kis és Fia könyvkereskedő cég -mostani tulajdonosa, egy égetni való gazember, fuvolázni kezdett -Kisfalvi fülébe és zsebéből egy régi Shakespeare-kiadást -<span class="pagenum"><a name="Page_59" id= -"Page_59">-59-</a></span> szemhunyorgatva, titkolózva elővont, mint -a tilos dohánylevelet a paraszt szűre ujjából. És a régi szerepeket -is mind elfelejtettem már, mert hisz itt a kutyának se kell -Shakespeare! Azt mondja, hogy újra megtanulhatom? Melyiket, ha -szabad érdeklődnöm? Stronszky, ez a németbe ojtott pénzlopó, egy -napon Hamlet anyjának szerepét ajánlotta figyelmembe! Megkapta a -magáét. Nem azért lettem direktorné, hogy kimustrált -öregasszonyokat játszak. Ha már nem játszhatom Oféliát, talán az -öreg dajkát válasszam helyette?… Nem, nem, Kerékjártó eleget -másolta a színlapot vándorszinész korában, de én már mégis csak a -legünnepeltebb szinésznő voltam Magyarországon, akinek ajtaja előtt -térdepelt a direktor az új szereppel. Az ördög vigye el -Shakespearet! Azok a lehetetlen kosztümök a legfiatalabb nőből is -öregasszonyságot csinálnak a színpadon.</p> -<p>A falon, három oldalról régi Shakespeare-alakítók ódon képei -lógnak alá. Garrick számtalan alakban és az a bizonyos postakocsi, -(amely a régi angol városokba, fogadókba vitte az utazókat), hol a -Shakespeare-korabeli London, hol Windsor utcáin robogott. Amott -Falstaff ült a bormérésben és mögötte a kanyargó utca látszik -nyurga, egyenetlen házaival, fecsegve állnak a sarkon <span class= -"pagenum"><a name="Page_60" id="Page_60">-60-</a></span> a „víg -nők“, máshol törpe jegenyék látszanak egy folyó partján, régi -fametszetben, – és harminc forintot vitt el érte Stronszky, – mint -Kisfalviné mélabúsan megjegyezte.</p> -<p>– Istenem, – rebegte az asszony, ügyesen előcsalt könnyek -között, – inkább mentem volna egy szinészhez, egy kómikushoz vagy -Kerékjártóhoz, aki jeles drámai erő minden társulatnál, mint egy -direktorhoz. A pénz inkább megmaradt volna. Semmink sincs, -Szindbád, pedig tíz esztendeje vagyunk ebben a városban. Elviszi -Shakespeare! Habár antik ékszereimet, (amelyekkel Kisfalvi néha -meglepni szokott) nem igen cserélném el a Somogyi direktorné -brilliánsaival. Könnyü neki! – De nincs is hat egészséges -gyermeke.</p> -<p>Szindbád itt alkalomszerűnek vélte, hogy mély hódolattal -megcsókolja az asszony kezét.</p> -<p>– Márta, kegyed a legjobb anya és a legjobb szinésznő. E két -ellentétes állapotot senki sem oldotta meg oly könnyüszerrel, mint -kegyed, drága asszonyom. Mondja, ismeri a Pálháziékat a városban? – -kérdezte Szindbád és egy ócska foliánst vett le a polcról, amelyben -csupán arról volt szó, hogy a Shakespeare királyi udvarainál milyen -volt az öltözködés divatja. <span class="pagenum"><a name="Page_61" -id="Page_61">-61-</a></span></p> -<p>A színházigazgató neje nyomban bólintott a trónuson, ahol helyet -foglalt.</p> -<p>– Nagy rajongóim voltak, midőn még a szinpadon játszottam Juliát -vagy Oféliát!</p> -<p>– És házuknál gyakran megfordult? Mert úgy hallom, szalont -tartanak, hol a szinésznők szívesen fogadtatnak?</p> -<p>– Pardon, nem szinésznők, hanem a szinésznő! – felelt Márta -asszony némi büszkeséggel. – Elismerem, hogy sok furcsaságuk, sőt -hibájuk van a Pálházi hölgyeknek, de holmi táncosnék vagy ugrándozó -énekesnők sohasem foglalhattak helyet nemes, antik szalonjukban. -Csupán a drámát tartották művészetnek, amíg az egyáltalán művészet -volt ebben a városban.</p> -<p>– Sajátságos hölgyek, – mormogta Szindbád egy rongyos füzetet -kezében tartva, amely füzetben postakocsikról volt szó, amelyek a -régi Angliában ide-oda közlekednek, – soha sem hallottam még -hasonló esetről. Elvált asszonyok, egy férfi elvált feleségei és a -legnagyobb barátsággal élnek. Regényekben…</p> -<p>– Ördögöt, – mondta a színházigazgató neje. – Igen közönséges -história az egész. Pálházi, no az egy gazember. Először elvette -Roncsy Mariettet. Mariett <span class="pagenum"><a name="Page_62" -id="Page_62">-62-</a></span> fölolvasónő volt az öreg Walter -Keresztélyné mellett. Egy kamarás özvegye, némi kis birtok, valami -készpénz és sok régi ékszerek tulajdonosnője megengedhette magának -azt a lukszust, hogy az elszegényedett Roncsy lányát házába vegye, -habár Georgina lánya már szintén nagyocska volt és akár nyomban is -férjhez mehetett volna Pálházihoz, nem kellett volna előbb a -társalkodónőt férjhez adni Pálházihoz.</p> -<p>– Érdekes.</p> -<p>– A manóba! Ez is érdekes? Roncsy aféle kurtanemes volt ezen a -vidéken, kocsiján (igaz, csak két lóval) bejárt a cukrászhoz -pálinkát inni és a színházba az előadást megnézni. Akkor még -sokszor játszottuk Júliát! Egy napon itt járt dr. Stein, a bécsi -udvari színház igazgatója és becsületszavára kijelentette, hogy -olyan Júliát, mint én voltam, még nem látott életében. Igaz, hogy -az én alakom, – karcsú, sugár, eszményi alak voltam, – kevés -színésznőnek adatott meg a drámában; a hangom, mint a harang, úgy -zengett végig a nézőtéren. Mikor a koporsóban feküdtem, fiatal -férfiak elővették a zsebkendőjüket. Kerékjártó (akkoriban ügyelő -volt nálunk) bőgött, mint egy tehén a kulissza mögött és csaknem -eltévesztette a fölvonás <span class="pagenum"><a name="Page_63" -id="Page_63">-63-</a></span> végét. Azt mondta, nem tudja a szemeit -levenni rólam.</p> -<p>– És Roncsy? – vágott közbe Szindbád és ásókat, kapákat -mozdított meg a sarokban, amelyekkel Hamletben először -játszottak.</p> -<p>– Roncsy? – kérdezte a színházigazgató neje és végigsimította -homlokát. – Nem emlékszem, hogy valami nagy rajongója lett volna a -színpadnak. A cukrásznál poharazott, dominót, écàrté-t játszott, -kockázott a dragonyos tisztekkel és csak akkor jött be a -Francia-kastélyba, ha balletet hirdetett a színlap. Akkor ott ült -vörös fejével az első sorban. Aztán mikor meghalt, a leánya Walter -Keresztélyné jóságából a dobra vert falusi kastélyból -fölolvasónőnek (vagy minek) a házukhoz került, onnan Pálházi, a -gazember, ki abban az időben (sőt azt mondják, hogy még most is) -első gavallér volt, gárdatiszt, grófok és hercegek barátja, -párbajhős, kártyás, kalandor, színésznők után futkosó úriember, egy -napon – elvette; azt mondják: szánalomból.</p> -<p>– Szánalomból? – ismételte Szindbád, a falon függő régi -színészek arcképeit tanulmányozva. – Azért is szokás megházasodni? -<span class="pagenum"><a name="Page_64" id= -"Page_64">-64-</a></span></p> -<p>– Hát az ilyenféle cinikus ember mint kegyed, Szindbád úr, talán -nem szokott, – mondta szigorú hangon Márta asszony. – Csakhogy nem -minden férfi egyforma. Állítólag Walteréknál rosszúl bántak volna -az árva, elszegényedett leánnyal… Pálházi egy darabig nekem is -csapta a szelet. Nem mondhatok róla semmi rosszat. Inkább szomorú -ember volt, mint vidám; mint azok a férfiak, akik sok mindent -megpróbáltak már az életben. Nagy vagyont elkártyázott, majd -milliókat szerzett megint, mert a török követségnél egy jó barátja -a kisázsiai vasutak üzletét neki juttatta. Feketeszakállas, -egykedvű, életúnt, de mindig chevallièr. Gárdatiszt korában Bécsben -annyi pénzt költött, hogy barátai szomorúan bólintottak a fejükkel, -midőn egy napon szabadságot kért és kapott. Szegény fiú elmegy haza -a vágmenti hegyek közé, rombadőlt várába, hogy az erszényét -pihentesse. A Vágból halat horgász és szabad tűzhelynél megsüti, -amíg erszénye kipiheni a bécsi fáradalmakat, a Ronacher vagy a -Jockey-Club éjszakáit és az udvari opera ballet-corps-át, amelynek -bőkezü mecenása volt. Addig a halat nyárson süti egy vadregényes -várrom udvarán, hol hajdan tán Mátyás király vadászkürtje zengett, -– mondta Csitvay, kamarás <span class="pagenum"><a name="Page_65" -id="Page_65">-65-</a></span> az udvar első hölgyénél és régi -magyar, aki szerette fitogtatni történelembeli ismereteit, – amint -ezt egykor hallottam.</p> -<p>Szindbád engedelmet kért, hogy szivarját meggyújtsa, aztán -lovagló-helyzetben letelepedett egy apródi székre s így -szólott:</p> -<p>– Úgy látom, Márta barátnőm, hogy kegyedet mindig érdekelték a -jóravaló uriemberek. De nem is érdemes más emberekkel foglalkozni, -mint finom, előkelő emberekkel, akik jó mesternél tanulták a -táncot.</p> -<p>– Hagyja el! – legyintett Márta. – Pálházi úgy táncolta a -csárdást, mint egy falusi parasztlegény. A Francia kastélyban -eleget táncoltam vele. Hanem vigasztal az a tudat, hogy nemcsak a -báli közönség, de a zenekar tagjai és szolgák valamennyien tudják, -hogy Pálházi előkelő úr és gárdatiszt, bizony százszor otthagytam -volna tánc közben. Csak illegette-billegette magát, mint -Kerékjártó, mikor Göndör Sándort játsza a Falu rosszá-ban. Az sem -perdülne egyet, de még csak a táncosnőjére sem néz valami -udvariasan, amit az ember a táncosától legalább is elvárhatna. Hogy -a derekához nyúljon a nőnek? Nyúl, nyúl, de bizony én másképpen -tanultam a csárdást kezdő szinésznő koromban <span class= -"pagenum"><a name="Page_66" id="Page_66">-66-</a></span> Morfoki -Sámuel társulatánál. Akkoriban az volt a manier – akár dráma, akár -operett, – hogy a fölvonás végén jó darabig roptuk a táncot, -előadás után bál volt a nagyvendéglőben és reggelig muzsikált a -cigány. Szép idők! Akkor tanultam meg papirossal bélelni a -cipőtalpat. És soha sem aludtam! Morfoki ugyan egy gazember volt, -mindig azon járt az esze, hogy elcsábítson, de a legjobb szerepeket -mégis csak nekem adta, mert én voltam, aki tudtam is valamit a -társulatnál.</p> -<p>– Morfoki, – mondta Szindbád és csendesen nevetett. – Jeles -színigazgató volt ő kelme. Most markőr abban a kávéházban, ahová -Pesten a szinészek járnak.</p> -<p>– Lehetséges, – felelt elmerengve Fátyol Márta. – Mindig különös -ember volt.</p> -<p>– És… és, – szivarját így szívta Szindbád, – Morfoki tán -barátságban volt Pálházi úrral?</p> -<p>A színházigazgató neje olyan keserü gúnnyal nevetett, amely -nevetés legjobb szerepeire emlékeztetett.</p> -<p>– Pálházi és Morfoki? – Uram, Pálházi lehetett egy gazember, -(ami nem volt), táncolhatta a csárdást a maga méltóságos hányiveti -módja szerint, szerethette <span class="pagenum"><a name="Page_67" -id="Page_67">-67-</a></span> a balletet és rövid kis fekete -szakállát mindennap ugyanaz a bécsi borbély hozta rendbe, aki a -világ mind a négy tája felé utána utazott, Rómába éppen úgy, mint -Szentpétervárra, – de mi köze mindehhez Morfokinak? Morfoki, az -elzüllött vidéki direktor, aki minden alkalommal elszökött a -társulattól, legszívesebben társulata hölgytagjait bocsátotta volna -árúba Marokkóban a piacon, ha ugyan még vannak asszonyvásárok -Marokkóban… Pálházi úr volt tetőtől-talpig, aki sajátságos lovagi -érzületből nyomban feleségül vette Roncsy Mariettet, amidőn a ház -asszonya, az öreg Walterné Georgina miatti féltékenységből az -elárvult, elszegényedett nemesi kisasszonyt egyszer Pálházival -meggyanusította és néki ajtót mutatott. Némelyek azt mondják, – így -többek között az én rajongó, bolondos Kisfalvim is, akit a világért -sem számítok a szavahihető emberek közé, habár a tehetséget tőle -senki el nem vitathatja, – hogy Pálházi Georginát, az öreg Walterné -leányát akarta elvenni. A jómódu család ellenben büszke volt a -letört gavallérral szemben, akinek ősei Árpáddal lóháton jöttek be -a Kárpáton, míg Walterék legföljebb pásztorok lehettek akkoriban, -habár Nagy Frigyes, porosz császárral való rokonságuk a -<span class="pagenum"><a name="Page_68" id= -"Page_68">-68-</a></span> helybeli hercegi család által is -elismertetett. Erre azután történt, hogy Georgina miatt bánkodó -Pálházit bécsi ösmerősei, – akik a várromot képzeletükben -kirajzolták, – költekezni látták Pesten, mint a perzsa sahot. Egyik -fejedelmi lakoma a másikat követte. Blahánénak négy fehér -kocsilovat küldött, mert a szerepében látta. Pálmayt boldogult -Edwárd király figyelmébe ajánlotta a kaszinóban, midőn estélyt -rendezett a velszi herceg tiszteletére. Károlyi Pista karonfogva -sétált vele a turfon és midőn így megalázta a Walter-családot, -feleségül vette Roncsy Mariettet, a ház társalkodónőjét. Csak egy -vérbeli úr képes erre, higyje el, kedves Szindbád.</p> -<p>Szindbád merően nézett Shakespeare egyik régi acélmetszetü -arcképére, mintha mérhetetlenül csodálkoznék a költő kopaszságán, -amit Angliában mostanában nem tartanak a legdivatosabb -hajviseletnek.</p> -<p>– És Georgina? – kérdezte, majd kibámult a Falstaff utcájára, -mintha a „víg nőket“ lesné a sarkon a régi ház előtt.</p> -<p>A színházigazgató neje leszállott a trónusról, amelyen, -lehetséges, nemrégen mint Hamlet anyja ült a színpadon. -<span class="pagenum"><a name="Page_69" id= -"Page_69">-69-</a></span></p> -<p>A francia drámákban szokásos melankólikus mozdulatot tett.</p> -<p>– Kedves Szindbád, – mondta régies színpadi helyzetbe állván, – -én is csak asszony vagyok. Igazán nem méltó önhöz, hogy a kedvese -magasztalását, dicséretét egy más nő ajkáról kivánja zengni -hallani, – aki maga is csak egyszerü nő, bár régente eleget -működött a színészetnél.</p> -<p>Szindbád tehát ezután nemsokára ajánlotta magát, miután néhány -rozsdás dárdát figyelmesen megnézett, amely dárdákkal (hiteles -írások szerint) Shakespere színpadán az őrök jártak Helsingsfor -körül.</p> -<p>A grádicsokon lefelé menet, – abban a bizonyos ravasz -utcácskában, – a Hófjáger előtt hallgatózva megállott. Odabentről -Stánczy Pista hangja világosan hallatszott. Szindbád tehát irányt -változtatott. Nem a város felé ment, hanem balra tért a Hófjáger -felé. <span class="pagenum"><a name="Page_70" id= -"Page_70">-70-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h2>HATODIK FEJEZET,<br /> -<i>amelyben egy kis gyermek sír.</i></h2> -</div> -<p>Szindbád tulipánokat rajzolt botjával a hóba a színház hátulsó -bejáratánál, mert mostanában mindig tulipánt rajzolt a hóra, amidőn -délutánonkint a folyóparton hosszan elsétálgatott. A folyópartról -látszott egy erkély, rajta samoá-függönyök és a kis kert haván -Szindbád még igen jól látja azon réginek tetsző éjszaka nyomait. -Hosszan sétált tehát, mint egy nyugalmazott alezredes az irodából, -az erkélyt, a folyót, a messzi halmokat csodálatos érdeklődéssel -figyelte, a bástyafalban, mely útjában állott, verebek fészkeltek. -Még a verebek számára is volt egy-két megfigyelő tekintete. -„Joghallgató vagyok ismét Szigeten!“ – gondolta magában Szindbád és -tényleg csak egy jogász <span class="pagenum"><a name="Page_71" id= -"Page_71">-71-</a></span> ámulhat annyit azon körülmény fölött, -hogy az erkélyajtó mindezideig nem nyílott ki. Szindbád csaknem -harmadik napja nem látta Georginát.</p> -<p>Legutoljára is csupán egy percig láthatta, egy eldugott -régiség-kereskedés homályos ablaka mögött. A kis bolt a bástyafal -tövében húzódott meg és a kirakatban nemcsak ódon kéziratok, de -mindenféle régi ékszerek is helyet foglaltak. Násfák, kösöntyűk és -láncok, amelyeket kétszáz év előtt viseltek a dámák. Amott egy régi -kis biblia, itt egy megsárgult rózsafüzér. Kardok és forgók, -bádogdobozokban régi oltárterítők… Szindbád a kirakat ablakán át -észrevette a boltban Georginát és Mariettet, amint Türm úrral az -üzletben alkudoztak. Türm úr mindenben olyan volt, amilyennek egy -régiségkereskedőnek illik lenni. Kicsiny, kopasz, pápaszemes -emberke volt, az arca ellenben olyan finom, mint egy régi kámea. -Mondják, hogy a városkában, ahol a nők és férfiak igen szerették az -ékszereket.</p> -<p>Türm úr holmijai közkedveltségnek örvendenek. Az antik ékszerek -többnyire pótolják a megfizethetetlen drágaköveket, a brilliáns -modern találmány, és a városkában takarékos emberek laktak. -<span class="pagenum"><a name="Page_72" id= -"Page_72">-72-</a></span></p> -<p>Georgina és Mariett bizonyos képecskékre alkudoztak, amelyek -kopott bőrtokokba voltak zárva és egy-egy régi asszony -pasztell-képét rejtették magukba. Szindbád látta a maroquin-kötésü -női arcképeket, amint azokat egykoron a megfelelő férfiak a szívük -tájékán hordták, Mariett és Georgina finom kezeikkel sorban -vizsgálták az elmúlt hölgyek eme emlékeit, és Szindbád lassacskán -maga is olyan formájúnak látta a két nőt a régiségkereskedő -boltocskájában, mintha ők is maroquin-kötésbe volnának foglalva, -finomra csiszolt üveg alatt és egy késői rajongó ágya fölött -függnének valahol, valamerre… A boltajtó kinyilott. Szindbád mély -tisztelettel leemelte a kalapját, a nők fátyoluk mögül bólintottak, -majd Georgina Mariett karjába kapaszkodva hosszu léptekkel tovább -lépkedett a girbe-gurba utcácskában, a vékony hóban. Midőn -visszavette volna a tekintetét, a boltajtón át a Türm úr vizsgálódó -szemével találkozott a szeme. A finomfejü boltos előbb gyanakodva, -majd figyelmesen, később nyájasan pillantott a boltja előtt állongó -idegen úrra és Szindbád már azon gondolkozott, hogy mégis csak -megvásárol egyet a hölgyek által a bolti asztalon hagyott -képecskékből, amidőn jobbnak látta kullogó, <span class= -"pagenum"><a name="Page_73" id="Page_73">-73-</a></span> óvatos -léptekkel a sarkon elkanyarodó dámák után venni útját.</p> -<p>A nőket messziről hazáig kisérte, szokott sétáját elvégezte a -ház előtt és midőn megállott a kivilágosodó ablakok alatt, -hamarosan tulipánt rajzolt a hóra, mintha abból valaki megtudhatná, -hogy Szindbád itt járt és ácsorgott az ablak alatt.</p> -<p>És még sokszor rajzolta a tulipánokat a hóra, éppen a színház -hátulsó bejáratánál is, ahol egy ócska ládán ülve a lábát lóbálta -délután, mert egyéb teendője nem volt. Egyszerre Szalánczi -kisasszony állott meg mellette és kis keztyűs kezét nyújtotta.</p> -<p>– Még mindig búslakodik, Szindbád? – kérdezte pajkos részvéttel. -– Igazán sajnálom, hogy megszomorítottam. Nem, többé nem kacérkodom -senkivel, ha maga városunkban van. Ilyen költőiesen érzékeny -kedélyt valóban nem szeretnék megbántani.</p> -<p>– Kivel kacérkodott? – kérdezte Szinbád némi csodálkozással.</p> -<p>– Helyes, ön büszke férfiu, – felelt Szalánczi kisasszony és az -esti színlapra nézett kis kalapja alól, amely fekete bársonnyal -volt díszítve és éppen egyszerűségével volt hajlandó föltünést -kelteni. <span class="pagenum"><a name="Page_74" id= -"Page_74">-74-</a></span></p> -<p>A színlapot (persze könyv nélkül tudta) kedvetlenül végigbetűzte -az ócska ajtón, amelyen a ragasztószer és a régi színlapok, elmúlt -szép esték síremlékeként növekedtek ki a deszkából. Mennyi taps, -mennyi szép remény, sóhajtás, boldogság és keserv rejtőzködik az -ócska színlapok mögött! Csak nagyfalvi Kisfalvi Demeter igazgató -kéri rendületlenül a nagyérdemü közönség kegyes pártfogását.</p> -<p>– Tudom, hogy megvet, – mondta egyszerre mély sóhajjal Szalánczi -Edit. – Ismerem én magát alaposan, Szindbád úr! Magának középkori -szerzetesházi főnöknek kellett volna lenni. Ott kedvére nyúzhatta -volna a feslett barátokat! De hogy azért megharagudjon egy okos -ember, mert egy színésznő egy virágcsokrot elfogad, amit a -zenekarból fölnyújtottak! Ilyent igazán még soha sem hallottam! -Remélem legyalázott a sárga földig azóta helybeli ismerősei, -barátai előtt. Tán még Stánczy Pistának is elpanaszolta az esetet -és Pista nem ír több népdalt, nekem ajánlva a kottát!</p> -<p>Szindbád, bár ebben az időben meglehetősen szórakozott ember -volt, (mért nem nyílik ki soha az erkélyajtó a folyóparton?) -nyomban észrevette, hogy Szalánczi <span class="pagenum"><a name= -"Page_75" id="Page_75">-75-</a></span> kisasszony valamely -félreértésen nyargalász. A kisasszony nevezetes volt arról, hogy -aprólékos dolgokból kifolyólag egész életre szóló haragot kezdett a -kollégáival.</p> -<p>– Hát ki küldte a virágcsokrot? – kérdezte Szindbád, hogy -valamit kérdezzen.</p> -<p>– Ugyan ne tetesse magát, – felelt a kedves művésznő és -negédesen vállat vont. – Maga éppen olyan jól tudja, mint én, hogy -Pálházi Ferenc, ki halálosan szerelmes belém, amióta az Uff -királyban látott.</p> -<p>Szindbád leszállott az ócska ládáról, amelyen nemcsak a direktor -szokta kipihenni gondjait, hanem a kövér komikus és a többi idősebb -szinészek is, akik nem féltették ruházatukat a ládában leselkedő -alattomos szegektől. Még egy utolsó tulipánt rajzolt a hóra.</p> -<p>– Tehát Pálházi küldte a virágcsokrot? – kérdezte. – Ugyanaz a -Pálházi?…</p> -<p>– Sajnos, egy kedves, meghitt és örökké emlékezetes szalont -veszítek el, midőn a virágokat elfogadom, – folytatta elmerengő -hangon a szinésznő. – A Pálházi-hölgyek kedvessége mindig -felejthetetlen leend, hisz meglehetősen bizalmas barátnőim voltak. -Ők ugyan csak kisvárosi asszonyok, akik nem sokat értenek -<span class="pagenum"><a name="Page_76" id= -"Page_76">-76-</a></span> a művészet, divat és irodalom dolgaihoz, -de vajjon hol is tanulhatták volna! Elzárkózva, maguknak, magukért -élnek a kis városban és a Képes Családi Lapok régi évfolyamaiból -másolják a divatot. De azért nagyon kedves, derék nők voltak és én -sok mulatságos percet köszönhetek nekik. Habár, mondom, majdnem -műveletlen nőknek merném őket nevezni.</p> -<p>Szindbád meglehetősen bárgyu mosollyal hallgatta végig a -szinésznő gyorsan elmondott szavait, aki olyanformán vágtatott a -mondatokkal, mint mikor nagyon hosszu a szerepe és tíz órára mégis -csak szeretne hazakerülni.</p> -<p>– Sajnálom a hölgyeket azért, mert rossz szívü teremtésnek -fognak tartani, habár hogy ők doktor Corvinusszal nem látják -tisztán a modern világot, azt én eleget hangsúlyoztam előttük. És -nincs rossz szívem sem! Van a karban egy szegény leány, aki titkon -az én régi harisnyáimat viseli, a Takács. Ismeri?</p> -<p>– Pálházi tehát ismét a városban van? – kérdezte elgondolkozva -Szindbád.</p> -<p>Szalánczi kisasszony türelmetlen mozdulatot tett, mintha minden -eddigi beszédét kárbaveszettnek látta volna. <span class= -"pagenum"><a name="Page_77" id="Page_77">-77-</a></span></p> -<p>– Én nem tudom, honnan is tudnám… De hát mégis csak Pálházi -áraszt el napok óta a drágábbnál drágább virágcsokrokkal. Mi is -megy ma este? (A karmantyúból aranyszélü lorgnett került elő.) -Igen, a Suhanc. Már megint trikós-szerep. Istenkém, csak a mi drága -jó direktorunknak jönne már meg egyszer az esze és hagyna föl -ezekkel a trikós-darabokkal. Szégyenlem magam minden áldott este -trikóban mutogatni. Az embernek egyebet se hoz a posta, mint -szerelmesleveleket. Az asszonyok mind meggyülölnek és azt -hiresztelik, hogy tömöm magam. Pedig abban a vékony francia -trikóban igazán nincs egy csöpp vatta sem. Isten önnel, Szindbád -úr. Remélem, látom este a nézőtéren. Az öltözőmben nem fogadhatom. -Sokat kell vetkőzni. És a virágokért ne haragudjon. Hisz maga is -küldött nekem elég virágot. Istenem, milyen boldog is voltam akkor! -Persze, már elfelejtette!</p> -<p>A kisasszony a keztyűjét félig lehúzta és a kezefejét csókra -nyújtotta és a tekintete is harmatos és meleg, szinte búbánatos -lett, amint Szindbádra nézett, majd besietett a hátulsó kapun.</p> -<p>Szindbád a vállán keresztül utánapillantott.</p> -<p>– És ezért a nőért rajongtam, – gondolta magában <span class= -"pagenum"><a name="Page_78" id="Page_78">-78-</a></span> -elkeseredve, amint tétlenül visszaereszkedett az elhagyott ládára -és még egy, az eddigieknél nagyobb tulipán rajzolásába fogott. A -gondolatai, mint fáradt madarak, szállongtak Pálházi és Pálházinék -körül. Vajjon mi igaz abból, amit Edit kisasszony itt gyorsan -elbeszélt? A csélcsap Pálházi valóban udvarolni merészelne a -szinésznőnek abban a városban, ahol elhagyott feleségei laknak? -Hirtelen fölvillant előtte Mariett szürke hideg szeme, mozdulatlan -arca, előkelő alakja, aki bizonyára nem venné szivesen, ha volt -férjéről a Szalánczi kisasszonnyal egy napon hallana! Georgina, – -de Georginával már nem merészelt teljesen tisztába jönni Szindbád, -habár bizonyosan ő is szégyenkezne sorsa fölött.</p> -<p>Ezután elvégezte a megszokott sétáját a folyóparton, miközben a -samoá-függönyök olyan mozdulatlanok voltak, mintha végképpen -elzárták volna a házat a külvilágtól, Szindbádtól, mindentől.</p> -<p>A fedett hídnál, hol búsan pislákolt a mécses a kőszent lábánál, -hirtelen Mariettbe ütközött. A szürkeszemü asszony fölhevülten, -csaknem kétségbeesett arccal állott meg hosszu prémes köpenyében a -fülkébe húzódó kőszent előtt és önkéntelenül összefonta a kezét. -<span class="pagenum"><a name="Page_79" id= -"Page_79">-79-</a></span> Harász-kendő volt a fejére vetve és a -köpenyegén sem volt minden gomb begombolva.</p> -<p>– Mi történt? – kérdezte megdöbbenve Szindbád, midőn az alkonyi -órában e rendkívüli helyen találta a nagyrabecsült dámát.</p> -<p>Mariett hangja szinte megcsuklott a visszafojtott -zokogástól.</p> -<p>– Egy óra óta mindenfelé keresik a cselédek doktor Corvinuszt. -Most végre magam indultam lakására és én sem találtam otthon.</p> -<p>– Georginát baleset érte? – kiáltott föl megrendülve -Szindbád.</p> -<p>– A kis György rosszul lett!… Georginát nem szokta semmiféle -baleset érni.</p> -<p>Szindbád megkönnyebbülve lélekzett föl.</p> -<p>– Asszonyom, engedje meg, hogy a kapuig kisérjem, már sötétedik -itt a parton, magam pedig azonnal nyakamba veszem a várost, a föld -alól is előteremtem doktor Corvinuszt, a csodadoktort.</p> -<p>Mariett hálásan nyújtotta a kezét.</p> -<p>– Nagyon lekötelez vele, Szindbád úr. Kérem, nem felejtjük el -önnek. Már úgyis barátunknak tekintettük. Tudja, a magunkféle -szegény, elhagyott nőket <span class="pagenum"><a name="Page_80" -id="Page_80">-80-</a></span> nagyon könnyü megnyerni. Siessen az -istenért. Most már magam is elérek a kapunkig.</p> -<p>Az asszony alakja eltünt a régi ház boltíve alatt, Szindbád -néhányat fújt bundagallérjába.</p> -<p>– A véletlen, a vakeset az én legjobb cimborám, – dörmögte -magában. – Ime a séták első gyümölcse. De hát most honnan vegyem -elő azt az ördöngős csodadoktort?</p> -<p>Corvinus urat nem sokáig kellett keresni. Valamiképpen megtudta, -hogy a Pálháziék cselédei hajszolják a városban, jött, mint a -puskagolyó. Szindbádnak csak éppen annyi ideje volt, hogy a karjába -kapaszkodjon és vele egyszerre suhanjon be az ódon házba, ahol -szinte ijedten látszottak égni még a lámpások is a folyosón. Az -öreg doktor először az ajtót nyitó nagybajuszu vén inasra kiáltott -rá:</p> -<p>– Nem kell mindjárt megijedni!</p> -<p>Pedig egy kissé ő maga is meg volt ijedve.</p> -<p>A szalon közepén ünnepélyesen, brokát-ruhában állott Walterné és -ezüstszürke haja magas toronyba volt rakva fején.</p> -<p>– Ugy-e nem lesz semmi baj, doktor Corvinusz? – kérdezte a -doktort, amíg az a szomszéd szoba ajtaját <span class= -"pagenum"><a name="Page_81" id="Page_81">-81-</a></span> -fölnyitotta, ahonnan hangos, keserves gyermeksírás verődött -Szindbád füléhez.</p> -<p>Walterné méltóságteljesen helyet mutatott Szindbádnak a -szalonban, aztán kecsesen bólintgatva kihátrált.</p> -<p>– Megbocsásson, jó uram, a kis beteg nékem is hozzátartozóm, a -drága életért nagyon aggódom. Au revoir!</p> -<p>Szindbád egyedül maradt a fehérkabátos, hermelines osztrák -császárokkal, a nagy óra cimbalom-hangon ketyegett a fele fölött és -egy pasztell-képről élénken figyelni látszott őt egy hosszúlábu, -kiskalapos dáma, igen rózsaszínü arccal, ölében tarka ebecskével. A -dáma egy padon foglalt helyet, háta mögött tán Versailles tornyai… -Szép dáma volt. De Georgina szebb. Sokkal szebb. És mintha most -valóban egy kép elevenedett volna meg, a függönyök mögül Georgina -rózsaszínü háziruhájában, rózsaszínü szívalaku arcocskájával -kilépett és szinte lábujjhegyen osont Szindbádhoz, kezét csókra -nyújtva…</p> -<p>– Köszönöm, – mondta suttogva. – Már másodszor van segítségemre, -Szindbád. Hálás vagyok.</p> -<p>– Adja még egyszer a kezét, – rebegte Szindbád. <span class= -"pagenum"><a name="Page_82" id="Page_82">-82-</a></span> – Mind a -két kezét, imádott asszonyom. Boldog vagyok, hogy önnek -szolgálatára lehetek. Az életemet szeretném föláldozni önért, hisz -oly véghetetlenül szeretem…</p> -<p>– Pszt, – intett halkan Georgina. – Ez óra nem alkalmas a -beszélgetésre. Megyek vissza a betegszobába.</p> -<p>Forrón, gyorsan megszorította a Szindbád kezét és eltünt ismét, -mint egy jelenés. Könnyü női illat borongott Szindbád arca körül és -ez hitette el vele, hogy nem álmodott.</p> -<p>A pasztell-képről a tornyocskák, az ölebecske, de maga az igen -hosszúlábu dáma is bizonyos megértéssel tekintettek Szindbádra. -Igen, úgy volt az akkor is, amikor a tornyocskák és a kis kalap -alatt a rózsaszínü arc még a valóságban létezett. Már akkoriban is -így volt a dolgok sorja.</p> -<p>Később Mariett jött a doktorral. Doktor Corvinusz a lázmérőjét -tette vissza tokjába.</p> -<p>– Lázas, igaz, de nem kell mindjárt megijedni.</p> -<p>Mariett aggódó arcát mondhatatlan figyelemmel fordította a -csodadoktor ráncos arcára. Mintha e vén, fogatlan szájban -rejtőznének a megváltó igék. <span class="pagenum"><a name= -"Page_83" id="Page_83">-83-</a></span></p> -<p>– Tehát borogatás?</p> -<p>– Igen, és este még egyszer visszajövök.</p> -<p>– Én majd nyomban sürgönyt küldök a fiu apjának, – mormogta -Mariett. – Hátha komoly a baj. Legyen a gyermeke mellett.</p> -<p>Szindbád halkan megszólalt most:</p> -<p>– Azt hiszem, hogy Pálházi úr éppen a városban időzik. Mintha -tegnap a színházban láttam volna.</p> -<p>Mariett szótlanul bólintott.</p> -<p>– Akarja a kis beteget látni, Szindbád úr? – kérdezte később, -míg a csodadoktor receptjét írta az asztalnál. – Csak innen a -függöny mögül. Látja szegénykét?</p> -<p>A szomszéd szobában, amelynek függönyéig Szindbád lábujjhegyen -ellépkedett, fehér ágyacskájában nyugtalankodva feküdt egy kis fiu. -Az ernyős lámpánál az öreg asszony, míg az ágy fejénél szoborszerü -merevséggel ült Georgina, liliomszárakhoz hasonlatos, félig -meztelen karjai összefonva mellén, mintha megérezte volna a -Szindbád tekintetét, lassan fölemelte hosszu pilláju, harmatos -szemét és búsan a függönyre nézett.</p> -<p>Ballábát, amelyen fehér harisnya és keskeny <span class= -"pagenum"><a name="Page_84" id="Page_84">-84-</a></span> -szallagokkal megkötött félcipőcske volt, lassan a szoknyája alá -visszahúzta.</p> -<p>– Ugy-e nagyon beteg? – hallotta Szindbád füle mellett Mariett -lágy, meleg hangját.</p> -<p>Szindbád kénytelen volt a szegény fiúcskára nézni, aki -nyöszörögve fordult meg takarója alatt.</p> -<p>– Anyám! – kiáltott föl siránkozó, boldogtalan hangon, ahogyan -csak egy megsebzett kis madár, vagy egy beteg gyermek tud -kiáltani.</p> -<p>Mariett nyomban félretolta Szindbádot a függönytől és a szobába -futott.</p> -<p>Szindbád a csodadoktorral ballagott ki a házból.</p> -<p>– Megmarad a gyerek? – kérdezte Szindbád az utcán.</p> -<p>Az öreg orvos a bunda gallérjába burkolózott.</p> -<p>– Mit tudom azt én! – felelt mogorván és ellenséges pillantást -vetett Szindbádra, mintha ez most az ő mesterségébe kontárkodott -volna. Bizonyosan nem tetszett neki a bizalom, amelyet Szindbád az -ódon házban élvezett. <span class="pagenum"><a name="Page_85" id= -"Page_85">-85-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h2>HETEDIK FEJEZET,<br /> -<i>amelyben a pezsgő palackjában marad.</i></h2> -</div> -<p>A Francia kastély éttermében, amely akkora volt, mint egy -lovagterem, a szinészek részére hosszu asztal volt föntartva, ahol -többnyire virágbokréta állott. A Francia kastély vendéglősének -kedveskedése volt ez a bokréta. Az ország minden részébe eljutott -híre (a szinészek révén) a galáns Bercinek, aki nagy murikat és -áldomásokat szokott csapni a szinészek tiszteletére. Kedvenc -szinészei évek hosszán át hitelben ettek-ittak nála és minden nap -végignézte az előadást, az állóhelyről, miközben fekete selyem -sapkájával meghatottan tapsolt az érzelmes jeleneteknél. Midőn -félig üres volt a nézőtér, a kómikus Berci barátunk tiszteletére -külön vicceket szőtt a darabba, sőt a kisebb szinésznők -<span class="pagenum"><a name="Page_86" id= -"Page_86">-86-</a></span> ábrándosan forgatták a szemüket a kis -kopasz, kövér férfiu felé, aki többet sírt, nevetett a színházban, -mint élete egyéb részeiben. Mintha intendánsa lett volna a városka -színházának, minden színházi eseményben benne volt a keze. Kevés -szakértelemmel, de annál több rajongással hallgatta végig a -premiéreket, neki minden darab tetszett, és csak azt sajnálta, hogy -az utolsó fölvonás végső jelenetét nem várhatta be. Fekete selyem -sapkáját a fejére csapva, átfutott az étterembe, hogy megfelelően -fogadhassa a színházból kitóduló publikumot. Már tudta, hogy kik -jönnek színház után vacsorázni és az asztalokat előre elrendezte. A -társulat súgója későbben úgy is elmondta neki, hogy mi történt – -azután.</p> -<p>Berci azon az estén, midőn Pálházit a színházban meglátta, -rendkívüli intézkedéseket tett a nevezetes úr fogadtatására. A -háziszolgát elfuttatta a cigánybandáért és személyesen nézett körül -a konyhában, bár az ételszagot nem szerette. A szinészek asztalára -készített virágbokrétát az utolsó percben fájó szívvel ugyan, de -megosztotta a Pálházi úr részére föntartott asztallal. Még néhány -perc múlott el és Pálházi ritkás feketeszakállu arca, tatár-feje és -bundája, amelyet egy <span class="pagenum"><a name="Page_87" id= -"Page_87">-87-</a></span> muszka herceg viselhetne, megjelent az -étterem előcsarnokában, mellette Szalánczi kisasszony hervatag és -finom alakja. A kisasszony kivételesen egy olyan nagy és soktollas -kalapban jelent meg, amely a térparancsnokék társaságának véleménye -szerint, inkább volt méltó egy félvilági nőhöz, mint egy szolíd -szinésznőhöz. A kiséretet Brankovicsné, a társulat anyaszinésznője -alkotta, amin ugyancsak csodálkoztak némelyek, hogy a komoly és -derék Brankovicsné ilyen játékhoz adja oda személyét. Szalánczi -kisasszony, mint aki már úgyis leszámolt mindennel, kihívóan nézett -körül a fehér falu teremben, a tiszti-asztal fölött kevélyen -túlnézett és a főjegyzőék felé sem vágott alázatos, kislányos -bókocskát; csupán a térparancsnokék társaságában lévő öreg grófnő -előtt sütötte le a szemét, mert az öreg hölgy aranyszélü lorgnetjén -át olyan éles és nem titkolt fölháborodással meredt rá, hogy még -Brankovicsné is csak a keztyűjének merte mondani, hogy: kezét -csókolom.</p> -<p>Szalánczi kisasszony nyilvános „elbukásá“-nak hirére sokkal -többen jöttek el az étterembe, mint máskor. Három esztendő alatt -senki sem mondhatott rosszat a szinésznőre. A finnyás úriházak -kinyitották <span class="pagenum"><a name="Page_88" id= -"Page_88">-88-</a></span> előtte kapuikat és a kisasszony most így -hálálja meg a közbecsülést! Bizonyosra vette mindenki, hogy -Kisfalvi direktor tudni fogja kötelességét. Ezt az arculcsapást nem -viselheti el a város.</p> -<p>Pálházi olyan unottan és fanyar mosollyal ment végig a termen, -mint aki senkit sem akar ismerni a városban. Hanyagul húzta lábát -és csak a szemével köszöntgetett vissza azoknak, akik köszöntötték. -Körülbelül negyven esztendős volt akkor Pálházi, de éppen úgy -lehetett nyolcvan, vagy harminc. Az arca sárga volt, mint a -cigarettafüst és a szeme egy halálosan kiégett férfiu szeme volt. -Csak izmos válla és minden hanyagsága mellett rugalmas alakja -árulta el, hogy a rokkantságtól még nagyon messzire van.</p> -<p>– A kártyás! – mondta az öreg grófnő a térparancsnokék -asztalánál, de nyomban hizelgő mosoly terült el az arcán, amint -Pálházi rövidre nyírott fejével bólintott feléje. „A kártyás“ -senkinek sem hajtotta meg a fejét, csak neki. Az öreg grófnőnek az -öccse befolyásos férfiu volt a külügyminisztériumban.</p> -<p>Tehát most ott ült a híres kártyás a Francia kastély éttermében -és a vidéki város publikuma, amely jól ismerte őt, de akiktől -mindig idegennek tudta magát <span class="pagenum"><a name= -"Page_89" id="Page_89">-89-</a></span> tartani, kimeresztett -szemmel figyelte a történendőket. Hiába, bármit mondanak is -Pálházira a házasságai miatt, mégis csak ő az egyetlen ember ebben -az órában Magyarországon, akiről mindenki tudja, hogy milliókat -nyert kártyán és lóversenyfogadásokon. A fiatal katonatisztek, akik -a kantinban huszonegyesen nyerik el egymás gázsiját, a tisztiasztal -mellett elmerengtek, a főtrafikos, Számmer bácsi, akit messzi -vidéken a legjobb kalabriászjátékosnak mondanak és nem egyszer -fölfüggesztik Komáromban vagy Győrött a játékot, amíg Számmer bácsi -véleménye telefonon vagy telegráfikus úton megérkezik, a maga -sarokasztalánál, az agglegények társaságában bizonyos -megzavarodottsággal piszkálta a sótartót.</p> -<p>– No, Számmer? – szólalt meg végre egy öreg ügyvéd, aki mint -tréfacsináló volt ismeretes a városban.</p> -<p>De Számmer nem felelt.</p> -<p>Az ügybuzgó Berci és a pincérek útján csakhamar híre futamodott -annak is az étterem vendégei között, hogy az esti vonattal -megérkezett Bozsákné, a Pálházi tésztagyúró asszonya, akit -mindenhová magával visz a világon. És már a vacsorához Bozsákné -gyúrta <span class="pagenum"><a name="Page_90" id= -"Page_90">-90-</a></span> a tésztát. Majd a színészek asztalánál -francia pezsgősüvegek vonúltak föl.</p> -<p>– Pfuj, – mondták némelyek, – ezek a komédiások elfogadják a -kártyás pezsgőjét. Mint a cigányok…</p> -<p>De nyomban elmúlott a fölháborodás, amikor Pálházi asztalától -lustán fölemelkedett és a színészekhez lépkedett, hogy velük -poharat koccintson.</p> -<p>– A legjobb színészek itt vannak Magyarországon, – mondta -szuggesztiv hangon Pálházi, mintha maga is hitte volna, amit -mond.</p> -<p>Később a térparancsnokék asztalánál vizitelt, de ott igen rövid -ideig maradt, mert a nyers öreg tábornok azzal kezdte a -beszélgetést:</p> -<p>– Nos, hogy hajtanak mostanában az agarak, Pálházi úr?</p> -<p>Pálházi nem szeretett játékról beszélni.</p> -<p>A cigánybanda diszkréten, csöndesen húzott egy régi bécsi -valcert, majd egy másikat, harmadikat, mert hiszen Pálházi ezt -szerette. Szalánczi kisasszony kipirosodott orcával ült a helyén és -ritka rózsáit szagolgatta, mintha máris menyasszonynak érezte volna -magát, <span class="pagenum"><a name="Page_91" id= -"Page_91">-91-</a></span> hisz hány nagyúr vett már el színésznőt -feleségül, csupán Brankovicsné piszkálta kedélyesen a fogát.</p> -<p>– Az én főztömet kóstolná meg, Pálházi, – mondta nagy -elbizakodottsággal. – Olyant még az édesanyjánál sem evett.</p> -<p>Pálházi lovagiasan bólintott és megkérdezte Szalánczi -kisasszonyt, hogy nem parancsol-e valamely mulatságos fiút -meghívatni a színészek asztalától?</p> -<p>– Nem, – felelt hűvösen Edit, – én jól ismerem őket. Nem nagyon -mulatságosak.</p> -<p>Tovább hallgattak tehát, mert Pálházi szófukar, csendes ember -volt, aki nevetni soha sem szokott és legjobb kedvében is (a monda -szerint) bezárt szobában, egyedül szokott csárdást táncolni.</p> -<p>Ebben a pillanatban a Francia kastély öreg portása sapkáját -kezében tartva, mély meghajlással Pálházihoz lépett és olyan -halkan, amint régi hotelportások tudnak beszélni, valamit súgott a -kiváló férfiú fülébe. (Szindbád – aki természetesen egy -sarokasztalnál ült ezen idő alatt, mert hiszen Pálházi őt is -érdekelte, – nyomban észrevette, hogy a törökösen sárga arc -elhalványodik.)</p> -<p>Pálházi egy-két pillanat múlva engedelmet kért a <span class= -"pagenum"><a name="Page_92" id="Page_92">-92-</a></span> hölgyektől -és kisietett az étteremből, de Szindbád megelőzte. Szindbád az utca -felé lépett ki, mert úgy gondolkozott, hogy Pálházit a fogadó -portás-fülkéjében várják és a kapu vasrácsozatán át tanúja lehet -mindennek. Körülbelül tudta, hogy miért hívják Pálházit, – nyilván -a beteg gyermek rosszabbúl lett, – csak arra volt kiváncsi, hogy a -két nő közül melyik jött Pálháziért?</p> -<p>Természetesen Mariett állott a portás fülkéjében, az öreg -őrmester társaságában.</p> -<p>Pálházi fázósan húzta össze frakkját, amint Mariettet -megpillantotta, néhány halk szó hangzott el a levegőben, aztán -Pálházinak olyan lett az arca, mint a kisérteté. Egy hangot sem -szólt, fedetlen fővel, frakkban, amint volt, a kapunak indult.</p> -<p>– A kalapját! – hallatszott a Mariett figyelmeztető hangja.</p> -<p>Pálházi erőszakos, szinte vad mozdulatot tett.</p> -<p>– Menjünk, – kiáltotta rekedten.</p> -<p>Az öreg kapus ijedten nyitott kaput, Pálházi kirohant, Mariett -hosszú köpönyegében a bicegő őrmesterrel alig tudták nyomon -követni. Aztán eltüntek a mellékutcában, amely a régi ház felé -vezetett, mint a látomás. <span class="pagenum"><a name="Page_93" -id="Page_93">-93-</a></span></p> -<p>Az éj csípős volt, alattomos szél süvített az olvadó folyó felől -és a Francia kastély kapujánál táncolt az üveg a lámpásban. -Szindbád tehát visszatért az étterembe és sokáig szivarozgatva -nézegette Szalánczi kisasszonyt és kisérőnőjét. A magára hagyott -kisasszony arca mind pirosabb lett, hogy aztán gyorsan haloványodni -kezdjen.</p> -<p>Reménykedve, majd kétségbeesetten figyelte az antik óra -mutatóinak lassú mozgását a terem oldalfalán és nem igen volt az -étteremben senki, aki ugyancsak nem az óramutatót találta most a -legérdekesebb látnivalónak.</p> -<p>Még a térparancsnok is megfordult helyén és szigorúan, -tetőtől-talpig végigmérte a magára hagyott hölgyeket, bosszús -pillantást vetett az órára. Az öreg grófnő le nem vette átható -szemüvegét Editről, míg Brankovicsné a kézmosóba öntötte a -pezsgős-pohár tartalmát.</p> -<p>– Jobb ennél a vinkó, – mondta mély meggyőződéssel. – Engem se -hívjál többet vacsorázni.</p> -<p>A főtrafikos az agglegények társaságában szinte az egész terem -fülehallatára mondott el egy kalabriászesetet, amely Nyitrán -történt és a cigányok olyan csendesen <span class= -"pagenum"><a name="Page_94" id="Page_94">-94-</a></span> húzódtak -meg sarkukban, mintha nem is ők lettek volna azok, akik valaha -muzsikáltak.</p> -<p>– Pszt, Berci! – hangzott innen is, onnan is, pedig máskor -meglehetősen foghegyről beszélnek az idevaló urak a fogadóssal. – -De a mindenttudó Berci sem tudott fölvilágosítást adni, csupán -annyit hozott föl védelmére, hogy hiszen ott függ a Pálházi úr -bundája, kalapja.</p> -<p>A színészek az üres palack mellől elkomorodva meresztették a -szemüket Szalánczi kisasszonyra, aki végképpen megszégyenülve már -csaknem arra gondolt, hogy a pezsgőzést folytatja a saját -számlájára.</p> -<p>Végre a térparancsnok kirúgta maga alól a széket, hogy az -fölborult és ez mintegy jeladás volt arra nézve, hogy a -kellemetlenül végződött mulatságból hazafelé kászolódjanak az -emberek. Csak az öreg grófnő állt meg öltözködés közben, hogy -egy-egy gyilkos, megvető pillantást vessen Szalánczi kisasszonyra, -mintha ő volna az okozója az egész zavarnak. A Pálházi anyja mégis -csak csillagkeresztes dáma volt és ő maga is szolgált az udvarnál. -És az a senki lánya? Az a csúf, vén komédiás-leány? Bizony -megérdemelné, hogy kisöprűzzék a városból. <span class= -"pagenum"><a name="Page_95" id="Page_95">-95-</a></span></p> -<p>Szindbád egyik szivart a másik után szívta, a terem csendesen -kiürült, a cigányok visszaszöktek a kávéházba, csupán a szundikáló -nagybőgős maradt ott őrnek, mikor Brankovicsné keményen csengetett -a vizespalack oldalán.</p> -<p>– Kellner, fizetek! – kiáltotta, hogy mások is meghallják és -méltatlankodva csóválta a fejét, amikor Berci szabadkozva -hajtogatta előtte kopasz fejét.</p> -<p>Szalánczi kisasszony elmenőben síró, vörös szemét szinte -kétségbeesetten fordította Szindbád felé. Szindbád már némi -hajlandóságot is érzett lovagias szívében és csaknem hazakísérte a -hölgyeket, amikor az utolsó percben a súgó ajánlkozott.</p> -<p>Így tehát Szindbád végigszívhatta szivarját, későbben pedig -megtehette szokásos kémszemléjét az ódon ház körül, amelynek kapuja -fölött három sas volt kőbe vésve.</p> -<p>A függönyök mögül lágy, szinte álombeli világosság szűrődött -kifelé és csendes volt minden, mintha mindenki meghalt volna a -házban. A szél élesen süvöltözött és a folyó olyan fekete volt, -hogy Szindbádnak önkéntelenül szegény, elhagyott árva-gyermekek -jutottak eszébe, akik csöndesen sírnak apjuk után a sötét -<span class="pagenum"><a name="Page_96" id= -"Page_96">-96-</a></span> szobában. A titokzatos folyón valahol egy -vízbefulladt kisfiú holtteste úszik és valahol messze, messze, -kétségbeesetten sír egy szegény anya… Valóságos megváltás volt -Szindbádra, midőn lépéseket hallott kopogni a kövezeten, amely -lépések most visszhangoztak, mintha egyszerre titkos alagútak -támadtak volna a város alatt.</p> -<p>Bozontos bunda-gallérból a doktor Corvinusz bársony-sapkája -meredt elő. Szindbád élénken a csodadoktor vállára csapott.</p> -<p>– Hopp, doktor úr, jó, hogy találkozunk. Hogy van a kis fiú?</p> -<p>A vén doktor olyan mérgesen kapta föl a fejét, mint egy -kígyó.</p> -<p>– Mi az? Útonálló az úr? Már régen szerettem volna öntől -megkérdezni, hogy mért leselkedik folyton nyomomban? Mi köze -hozzám, mi köze a beteghez? Hejh?</p> -<p>A csodadoktor azután szó nélkül tovább rohant. Szindbád hazafelé -menet mindenféle regényes históriákra gondolt. Összeaszott vén -vadalmákra, akik a Pálházi-hölgyekbe szerelmesek. <span class= -"pagenum"><a name="Page_97" id="Page_97">-97-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h2>NYOLCADIK FEJEZET,<br /> -<i>amelyben Shakespeare kimondja az utolsó szót.</i></h2> -</div> -<p>Nagyon nehéz meghatározni, hogy mennyi idő múlik el a regényben -egyik fejezettől a másikig. Olvastam már olyan regényt is, ahol a -nagyanyák még a várkertben bujósdit játszanak egy helyen, míg a -másik oldalon már a templomba falazzák be koporsójukat. Scott -Walter tudná csak megmondani, hogy mi történt közben. De ne -ijedjünk meg, Szindbád még mindig a régi rajongó szerelmes, midőn -egy napon aranyporzóval behintett, zöldpecsétes levelet hozott -számára az őrmester a Francia kastélyba. A levélpapir sarkában -finom, alig látható aranyos nyomással egy név: Georgina. És a -betűk, amelyek egymásután tipegő kis kacsákhoz voltak hasonlatosak, -Szindbád urat fölszólítják azon régi házban való megjelenésre. -<span class="pagenum"><a name="Page_98" id= -"Page_98">-98-</a></span></p> -<p>Georgina a régi szépség, csak búskomoly szemében látszik -valamely elmúlott, könnyű sírásnak a nyoma, mint erdőszélen a -tovairamodott nyári zápor hagyja jóillatú lábnyomát. A szája -azonban vidoran mosolyog, amint Szindbáddal szemben helyet foglal -és könnyedén így kezdi:</p> -<p>– Egy régi francia könyvben olvastam egyszer, hogy a reménytelen -szerelmestől fogadnak el a nők legtöbb szolgálatot.</p> -<p>– Én is olvastam. Miben lehetek szerencsés szolgálatára lenni, -mindenekfölött való úrnőm?</p> -<p>Georgina egy másodpercig elhallgatott. Szindbád fürkészve nézte, -vajjon előre betanúlta volna szerepét? Nem, a kis úrhölgy sokkal -közvetlenebb teremtés volt, vagy talán Szindbádnak gyengült meg a -látása?</p> -<p>– Hát én színésznő leszek, Szindbád.</p> -<p>Szindbád szerette, ha a nők bolondokat fecsegnek, sőt leginkább -akkor szerette a nőket, ha nem voltak okosak.</p> -<p>– Helyesen teszi. Már magam is gondoltam rá.</p> -<p>Georgina kerekre nyitotta a szemét, mintha megijedt volna -Szindbád szavaitól. Szívalakú arcocskáján fájdalom, öröm, -meglepetés jelentkezett és egy kis <span class="pagenum"><a name= -"Page_99" id="Page_99">-99-</a></span> hajfürt a kerek fülecske -mellett olyanformán helyezkedett el, mint egy fűben figyelő -gyikocska.</p> -<p>– Ön már tudja? Gondolt rá?… Nem értem.</p> -<p>– Pedig igen egyszerű dolog. Volt egy barátom, akit a tót -grófnak hívtak… Pardon, ne vegye kérkedésnek, de gróf volt és -barátom volt. A tót gróf felesége egy napon azt vette észre, hogy -az ura igen sokat forgolódik a falusi tót asszonykák körül, akik -többnyire bocskort viselnek lábukon. Szép, fehér, pirosszijjas -bocskort. A grófné okos asszony létére a párisi cipőt nyomban -fölcserélte bocskorral, ebben járt otthon állandóan és boldogan élt -az urával. Pálházi a színésznők után kezd futkosni, tehát…</p> -<p>Georgina mindent kifecsegő arcán egy kedvetlen kis rajzocska -jelentkezett.</p> -<p>– Akkor Mariett megelőzött volna szándékomban, mert hisz én… Én -már nem igen fogok bocskorban járhatni valakinek a kedvéért. Más -oka van elhatározásomnak. A kenyérkereset.</p> -<p>– Tisztelem azokat a nőket, akik kenyeret keresnek.</p> -<p>– Mert hisz én tulajdonképpen nem tudok semmit, Szindbád. Abban -az időben, amikor én még leány <span class="pagenum"><a name= -"Page_100" id="Page_100">-100-</a></span> voltam, nem volt -szokásban tanítónői oklevelet szerezni, a doktor-kisasszonyok sem -jártak az egyetemre. Maga körülbelül tudja, hogy miféle képzettsége -van egy magamfajta nőnek. Tudunk egy kicsit zongorázni, festegetni -virágokat és erdőket, megértjük, ha franciául szólnak hozzánk. -Szilvu plé, – merszi. Higyje el, hogy éppen elég ennyit tudni -franciául.</p> -<p>Szindbád csendesen mosolygott a vidáman előadott szavakon. -Valóban gyermek volt ez a kis, kedves, jó, ártatlan gyermek. Az -ódon házban soha sem látta az életet.</p> -<p>– Tehát, csak ezért lesz színésznő?</p> -<p>– Lám, a fődolgot szinte elfelejtettem… Szindbád úr, mi -tönkrementünk.</p> -<p>Vidor, szinte titokzatosan jókedvű mosollyal nézett Szindbád -szemébe, hogy Szindbád maga is derülten fölkiáltott.</p> -<p>– No, ez nagyszerü. Hát hogy történt?</p> -<p>A finom nőcske gyöngéden előrehajolt, mintha nagyon meg kellene -magyarázni a dolgot, hogy Szindbád kemény feje megnyiljon.</p> -<p>– A tőzsdén játszottunk és doktor Corvinusz közvetítette az -üzleteket. <span class="pagenum"><a name="Page_101" id= -"Page_101">-101-</a></span></p> -<p>Erre már talpra állott Szindbád, de még mindig mosoly volt az -arcán.</p> -<p>– A csodadoktor?</p> -<p>Georgina halkan fölkacagott.</p> -<p>– Ne bántsa. A kis fiamat mégis csak meggyógyította. Gyurka most -olyan egészséges, mint a makk. Annyit eszik, mint egy arató. -Reggeltől estig a tornaszereivel foglalkozik, holott azelőtt csak a -képeskönyvet szerette. A doktor csodát mívelt a fiúval.</p> -<p>– De a tőzsde? – szólt közbe Szindbád kissé érdesen.</p> -<p>Georgina vállat vont.</p> -<p>– Pechünk volt, vesztettünk.</p> -<p>– Mennyit?</p> -<p>– Mindent. Rövidesen a ház sem lesz a miénk. Váltók vannak. Mind -a hárman aláírtuk, amint a készpénz elment, szegény mama, azóta azt -hiszi, hogy a foga fáj, pedig…</p> -<p>– Nincs is foga! – szólt közbe Szindbád. – Tehát a mamán kezdte -a doktor?</p> -<p>– Igen, már régóta játszottak, amikor rájöttünk. A mama álmában -kibeszélte a dolgot. „Alpinen! Alpinen!“ – kiáltozta mindig. Azok -valami papirosok. <span class="pagenum"><a name="Page_102" id= -"Page_102">-102-</a></span></p> -<p>– És Mariett, aki állítólag a legokosabb nő a világon?</p> -<p>– Mariett nem okos. Csak nagyon jó, nagyon nemes és a legdrágább -szív, de a pénzhez annyit ért, mint a mama.</p> -<p>– A gazember! – szólta el magát Szindbád. – Nekem sohasem -tetszett az az ember.</p> -<p>– Ne bántsa szegényt. Bánatában elbujdosott a városból. Hál’ -istennek Gyurka most egészséges.</p> -<p>Szindbád, bár eleinte a maga fölindultsága foglalta el, későbben -mégis csak észrevette a Georgina jókedvü nyugalmát és ebben -megnyugodott ő is. Tudják ezek a nők, hogy nem érheti őket semmi -baleset.</p> -<p>– Persze, Pálházi úr nem tudja még a dolgot? – kérdezte csendes -célozgatással.</p> -<p>– Remélhetőleg nem is fogja megtudni, mert azt csendesen -elhatároztuk, hogy eltitkoljuk előtte.</p> -<p>– Az ilyesmit nehéz titokban tartani.</p> -<p>Georgina ekkor valami furcsa pillantást vetett Szindbádra, amely -tekintetből Szindbád csalódást, néma kicsinylést és nemes gőgöt -olvasott ki. Mintha csak azt mondta volna ez a tekintet, hogy meddő -fáradságot végez Szindbád, midőn egy másik férfiú nyakába -<span class="pagenum"><a name="Page_103" id= -"Page_103">-103-</a></span> akarja keríteni a bajokat, hisz -tulajdonképpen itt magára, Szindbádra sincs valami nagy szükség. -Ebből a furcsa pillantásból értette meg végtére Szindbád, hogy -Georgina nem a gyermeteg, butácska nő, amilyennek néha látszik.</p> -<p>Az asszony az ablakra nézett, ahol a téli délután utolsó -napsugarai játszottak a mályvaszínű függönyökkel és a függönyöknek -mondta:</p> -<p>– Mi olyan nők vagyunk, akik, amit megfogadunk, azt megtartjuk… -Pálházi különben már valahol a tengeren mulattatja a yorki herceg ő -fenségét, aki mint szenvedélyes ecarté-játékos, néhány pártira -meginvitálta Indiába való utazásához.</p> -<p>Szindbád makacsul összeráncolta a homlokát. Bántotta az asszony -hűvöskés gőgje.</p> -<p>– Indiából is vissza lehet térni, – felelt konokul.</p> -<p>– Ismétlem, – mondá jéghidegen Georgina, – mi nem szándékozunk -bajunkkal sem Pálházit, sem mást terhelni. Midőn a fia volt beteg: -kivételt tettünk vele. A fiút szereti; információink szerint -egyedül a fiút szereti. Nem tudom, helyes volt-e Mariett részéről, -hogy a lázas fiúcska ágyához meghívta az apát? Végeredményében -<span class="pagenum"><a name="Page_104" id= -"Page_104">-104-</a></span> helyes volt, mert nyugodtan utazott el -a yorki herceg ő fenségével, miután meggyőződött arról, hogy Gyurka -nálunk a legjobb helyen van.</p> -<p>– És a gyermekről hogyan szándékoznak gondoskodni?</p> -<p>– Ezt ismét Mariett vállalta magára. Amit Mariett magára vállal, -azt teljesíteni szokta. Ő talán nálamnál is jobban szereti Gyurkát. -Mama velem marad. Engedje meg, hogy rövid idő alatt annyi bajt -okoztunk önnek, Szindbád úr, midőn ön csak éppen átutazóban volt a -városon. Gondjai voltak miattunk, talán idejét is megraboltuk… -Miért? Ön már sok asszonyi szeszélyt látott és bölcs férfiú módjára -megbocsátott. Reméljük, hogy nekünk is megbocsát.</p> -<p>– Elkényeztetett, nagyon kényes úridámák voltunk, akik -gőgösségükben azt hitték, hogy nekünk kötelesség a férfiak részéről -szolgálni, hódolni. Az élet most megtréfált. A magunk építette -várkastély összeomlott, mint a legtöbb légvár összeomlik. -Közönséges, mindennapi nők lettünk, akikkel sűrűn találkozni az -életben. Az érdekességhez bizonyos tekintetben mégis csak szükség -van a jó cipőre, bármit állítanak a költők.</p> -<p>Szindbád komolyan hallgatta végig a drága nőt, <span class= -"pagenum"><a name="Page_105" id="Page_105">-105-</a></span> hisz -bármennyire titkolta is Georgina, hangjából némi bánatos -érzelmesség zengett, mintha máris csalódott volna Szindbádban, -holott még csak a kezét engedte megcsókolni.</p> -<p>Némely férfit mindennél inkább érdekel a nők nemes, eltitkolt -fájdalma, búskomoly bánkódása, amellyel az élet eseményei meglepik -őket. A könnyeket, viharzó sírásokat némelyik férfiú kevésbbé -szereti, mint a téli alkonyatot, midőn a tűz olyan csendesen -szundít el a fehér kályha mélyében, mint egy éjszakai pihenőre térő -madár fáradt szállongása, – vagy mint az őszi köd, amely az -erdőszél felé lopózkodik. Szindbád mindig szeretett estefelé utazni -és az utazókocsi ablakából elborongva nézte a hegytetőn a várat, -amint ablakai kivilágosodtak… Megfogta az asszony kezét.</p> -<p>– Ennél a kéznél ma sem drágább nékem semmi, mint tegnap vagy -tegnapelőtt. Én nem változtam, sőt bizonyos melegség szállja meg a -szívemet, hogy mint az élettel küzdő férfiú közelebb látom magamat -az ábrándok és álmok asszonyához. Az élet a legjobb vegyész. A -legkülönbözőbb elemeket is egymásba olvasztja. Talán még bennünket -is közel hoz egymáshoz, hisz az álomvilágból ime ön előlépett, nem -elzárt <span class="pagenum"><a name="Page_106" id= -"Page_106">-106-</a></span> kastélyban fog többé élni, hanem az -élet kellős közepében. Tehát színésznő akar lenni?</p> -<p>Az asszony nem vonta vissza kezét, de nem is viszonozta Szindbád -gyöngéd szorítását.</p> -<p>– Színésznő leszek, de úri dáma maradok.</p> -<p>– A maga egyénisége nem is lehet másforma. Tudja, hogy iskolát -kell végeznie?</p> -<p>– Végeztem. Kisfalvi direktor úr volt a tanárom. Csupán -próbaidőre van szükségem.</p> -<p>– És az a huncut ezt nekem sohasem mondta! Pedig mennyit -beszélgettem vele magáról!</p> -<p>– Kisfalvi komoly férfiú. Azok a férfiak, akik Shakespearet -szeretik, megbízható emberek. Nála szeretnék föllépni… Néhány teli -házat biztosítana e szenzáció.</p> -<p>– És nem fél, hogy Pálházi a szuezi csatornánál visszafordul? -Ott utoléri a posta, vagy távíró.</p> -<p>– Pálházi akkor éppen nem fordul vissza. Szerződésünk van arra, -hogy én nem leszek színésznő. Ezért kaptam tekintélyes -tartásdíjamat.</p> -<p>– Tehát már régen is színésznő akart lenni?</p> -<p>– Mindig. Fiatal leány koromtól kezdve, midőn <span class= -"pagenum"><a name="Page_107" id="Page_107">-107-</a></span> a -hercegi palotában először játszottam egy műkedvelői előadáson. -Moliért játszottuk.</p> -<p>– Nekem Kisfalvi ezt sohasem mondta, – csodálkozott Szindbád. – -Hisz akkor könnyebben megértettem volna önt. Művészvér van az -ereiben.</p> -<p>– Az anyám is színésznő volt fiatal korában, de egy darabig nem -dicsekedtünk ezzel. Habár az udvari színházban játszott és -Metternich hercegnő volt a pártfogója.</p> -<p>Szindbád összecsapta a kezét.</p> -<p>– Nagyszerű. Hisz maguk egész kedvemre való emberek kezdenek -lenni! Irtózom a mágnásoktól. Félek a gőgjüktől, világnézeteiktől, -nevetséges önérzetüktől.</p> -<p>– Bennünket mágnásoknak nézett? Ebből láthatja, hogy jól -komédiázunk. Köztünk csupán Mariett a komoly nő. Ő csakugyan hiszi -azt, amit mond. Csak arisztokratikusan tud gondolkozni, cselekedni. -Gyűlöli a mindennapiságot. Most majd előveszi tanítónői diplomáját -és valahol állást keres. Olyan álruhás hercegasszony még nem ült a -katedrán, amilyen Mariett lesz. Bizonyos, hogy versaillesi mintára -nyírja meg az iskola udvarán álló akácfát és az iskolaszolgát -rábeszéli, <span class="pagenum"><a name="Page_108" id= -"Page_108">-108-</a></span> hogy borotválja le bajuszát és húzzon -térdnadrágot. De éppen jön.</p> -<p>Mariett szokása szerint szürke szemével fürkészve nézett végig -Szindbádon, mintha állandóan gyanakodott volna, hogy a könnyen -szürkülő, de fiatalos arcú férfiú rosszban töri a fejét. Majd kérdő -pillantást vetett Georginára.</p> -<p>– Igen, arról beszélgettünk, – felelte Georgina és kicsinyt -lehúnyta a szemét.</p> -<p>Mariett most Szindbádhoz fordult és némán ránézett. Mintha csak -azt kérdezte volna, hogy: mit szól ehhez az őrültséghez?</p> -<p>Szindbádot megzavarta a szürke szem. Mintha bűnös lett volna, -úgy felelt:</p> -<p>– Azt hiszem jó színpadi alakja van… Hisz játszani nem -láttam.</p> -<p>Mariett vállat vont és szótlanul indult a függönyök felé, -amelyek a szomszéd szobát elválasztották.</p> -<p>Georgina hirtelen talpra ugrott.</p> -<p>– Maradj, Mariett. Te mindig azt mondod, hogy nem tudok semmit. -Hallgassa meg Szindbád úr is.</p> -<p>Három-négy lépést tett a szobában, aztán színpadi állásba -helyezkedett. <span class="pagenum"><a name="Page_109" id= -"Page_109">-109-</a></span></p> -<p>– Hallgassa Juliát, kit játszani fogok:</p> -<div class="poem"> -<div class="stanza"><span class="i0">Már menni készülsz? Még nem is -virrad!<br /></span> <span class="i0">Nem a pacsirta volt, ha’ -fülemile,<br /></span> <span class="i0">Félénk füled mitől -megrezzene.<br /></span> <span class="i0">Hidd el, szerelmem, csak -a fülemile.<br /></span></div> -</div> -<p>Szindbád nevetve ütötte össze a tenyerét.</p> -<p>– Brilliáns. Én láttam Duset, Sarah-t, Márkust. Becsületemre, -egyik se tudta jobban.</p> -<p>– Igen, itt a Miasszonyunk-utcában, a szalonunkban, – szólt -közbe hidegen Mariett. – A színpad ide messzire van.</p> -<p>És hosszú lágy léptekkel kiment a szobából.</p> -<p>Georgina kipirult arccal ült vissza helyére. Harmatos szép -szemét Szindbádra függesztette és szinte könyörgő volt a hangja, -amint kérdezte:</p> -<p>– Mondja meg őszintén: tudok?</p> -<p>– Amennyire meg tudom itélni: igen, – felelt komolyan -Szindbád.</p> -<p>– Kisfalvi is mindig azt mondta, hogy nagy színpadi talentum -rejtőzik bennem. Nos, ha talentum, itt van az ideje, hogy -aprópénzre fölváltsuk. Eddig az előkelő, megközelíthetetlen úri -dáma volt a szerepem, most majd a rendező osztja ki. Shakespearet -majdnem <span class="pagenum"><a name="Page_110" id= -"Page_110">-110-</a></span> végig tudom, mert hisz Kisfalvitól nem -tanúlhattam csak egyebet! De tudok néhány Ibsen-szerepet is. Nórát! -Ismeri?</p> -<p>– Ismerem, – felelt Szindbád és az asszonyt a két kezénél fogva -gyöngéden magához húzta.</p> -<p>– Az újabbak közül Monna Vannát, – mondta halkan, álmadozva -Georgina és a homlokát csöndesen odanyujtotta Szindbádnak.</p> -<p>Ez volt az első csók.</p> -<p>Az erdővágáson fut át oly pattogva, jószagúan a nyári permeteg, -mint Szindbád szívében csilingeltek e szavak: Enyém vagy, drágám, -Georginám, és enyém leszel!</p> -<p>Az asszony csak jó darab idő múlva emelte föl tekintetét, -amelyben búskomoly álmadozás fátyola ringott, mint reggeli pára a -hegyoldali utcácska fölött.</p> -<p>– Aztán, mondok valamit, Szindbád… Udvaroljon egy kissé -Mariettnak. Ő nem szereti a színészetet. Különösen azóta, mióta -Pálházit az az ostoba Szalánczi Edit kompromittálta a Francia -kastélyban. Néhány napig azon gondolkozott Mariett, hogy leveszi a -kontyát Editnek ott, ahol megtalálja. Később csak egy gúnyoros -levelet írt, amelyet az utolsó pillanatban <span class= -"pagenum"><a name="Page_111" id="Page_111">-111-</a></span> -sikerült elsikkasztanom. Mégis csak furcsa, szinte kómikus dolog -lett volna, hogy Mariett levelez egy színésznővel. És most menjen, -Szindbád, beszélje meg Kisfalvi igazgatóval az én ügyemet. Én -mindent magára bízok.</p> -<p>– Jó kézben lesz a dolga, – felelt Szindbád és a búcsúra -nyujtott kezeket reménykedve fogadta. De az asszony felső testével -oly érthető formában hajolt hátra, hogy Szindbád nem tehetett -egyebet, mint sóhajtva vette a kalapját. <span class= -"pagenum"><a name="Page_112" id="Page_112">-112-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h2>KILENCEDIK FEJEZET.<br /> -<i>Egy nagyon hosszú fejezet különböző színészekről.</i></h2> -</div> -<p>Némely emberek szeretik azokat a házakat, amelyben valamikor -gyerekeskedtek, vagy hosszabb ideig laktak és meghatottan mennek el -régi fogadók előtt, ahol valamikor ezzel vagy amazzal huzamosabb -ideig asztalnál ültek, bolond és szomoru dolgokról beszélgettek; a -csapost Maxinak hívták és Anton, a roggyant járásu öreg pincér -olyan áhítattal tette eléd a pörköltet, mintha az egyetlen pörkölt -ez lett volna a világon, amelyet megenni érdemes; a sör mindig -friss volt és akkoriban még madame Augusztine – a divatárusnő a -fogadóval szemben lévő boltocskában – fürtös fejét egyenesen -tartotta gömbölyü vállai fölött, mintha éppen most csalódott volna -első szerelmében és elhatározta, hogy végképpen szakít a -férfinemmel. <span class="pagenum"><a name="Page_113" id= -"Page_113">-113-</a></span> Szindbádunk, e regény alázatos szolgája -természetesen a régi kis sörházból meglehetős meleg érdeklődéssel -figyelte a divatárúsnő friss blúzait és szoknyáját, valamint fürtös -fejét s így egy csöppet sem lehet azon csodálkozni, hogy a -színházak hátulsó kapuit is nagyon szerette, ahol ócska láda volt a -bejárat mellett, amin üldögélni, pipázgatni lehetett, mialatt -odafentről a zenekar játéka csengve-bongva adta tudomásul a -legkülönbözőbb melódiákat. A nagyhercegek is itt voltak találhatók -fehér parókáikban a fölvonásközökben, midőn a színházi szolga -vágtatva hozta a sört a folyóparti korcsmából és maga Kisfalvi -direktor úr ült a ládán, midőn az életunt rendezővel nem kevésbbé -életunt modorban a jövő heti műsort megbeszélte. A sokszor nyitva -felejtett ajtón a női öltöző zűrzavaros lármája idáig hallatszott, -elrejtett lámpák égtek odabenn és a kulisszák, meg hátulsó -függönyök barna vásznán a raktáros gyermekfejnagyságu számjegyei -látszottak. Harisnyakötőket, pudert, festéket kerestek a női -öltözőben, majd két nő éles hangon támadt egymásnak, – ki tudná -miért, – amikor Kisfalvi (bármennyire komoly ember volt,) a -szenesládán megmozdult és mély, rezdülő hangon beszólt a színpadra: -<span class="pagenum"><a name="Page_114" id= -"Page_114">-114-</a></span></p> -<p>– Ügyelő!</p> -<p>Majd tovább folytatta a megkezdett mondatot:</p> -<p>– Pálházi, amilyen tehetséges ember, éppen olyan bolond. Mindig -azt hitte, hogy majd hosszúszáru lakkcsizmát meg fehér nadrágot -kell neki is fölhúznia, ha a felesége színésznő lesz. Sehogyan sem -tudta megérteni, hogy lehetnek nők, akik a színpadi pályát azért -választják, mert arra van tehetségük. Pálházi szerint a nők azért -lépnek színpadra, mert a lámpák, a világítás, a zenekar, kosztüm a -legjobb kerítő. Színpadról könnyebb meghódítani a férfiakat, mint a -szalónban és a színésznők csupán hódítani akarnak. A -házmester-leányokból uridámák lesznek és az iparos-gyerekek frakkot -öltenek. Mert vannak bolond férfiak, akik csupán este, a színházban -melegednek föl a nők iránt, midőn táncolni látják őket és mezitelen -karjukat, vállukat közprédává teszik. Igy gondolkozott a bolond -Pálházi, mert a sorsa mindig olyan színpadi nőkkel hozta össze, -akik akkor sem maradtak volna meg az erény útján, ha a hercegnő -szalónjában üldögélnek esténkint. Tehát a szépséges, tehetséges -Georgina ezért hagyta abba színpadi tanulmányait, pedig eleget -sírt, búslakodott emiatt. Az öreg asszonyság keményen rátámadt -Pálházira <span class="pagenum"><a name="Page_115" id= -"Page_115">-115-</a></span> a színpadról táplált véleménye miatt, -heves jelenet volt az, uram, sokkal hevesebb, mint amilyent a -színpadon szoktunk játszani. Mondják, hogy az öreg asszonyság a -mágnás-asszonyok, így többek között az öreg Pálháziné erkölcseiben -merészelt kételkedni, mire Pálházi széket emelt és még aznap este -elhagyta a házat, ahová többé nem volt visszatérése a dacos és -büszke férfiúnak. Némelyek szerint kiutasították volna a nők -Pálházit, ama kritikus estén, habár Mariettről ez nem igen hihető… -Ügyelő, nem hallja, hogy tapsolnak? A függönyt!</p> -<p>Szindbád a tapsból ugyan mitsem hallott, hisz ebben a színházban -nem szoktak tapsolni, a dermedt közönség méltóságával ez nem fér -össze, de élénken figyelt…</p> -<p>Valóban, Cseresznye, a régimódi kómikus izgatottan jött ki a -hátulsó ajtón, mint operette-generális és a tapsot azzal érte el, -hogy mozgatható bajuszt és szakállt ragasztott ezen az estén.</p> -<p>– Sört, rabszolga! – kiáltotta a színházi inasnak és félszemmel -dacos, gúnyos pillantást vetett a direktor felé, akinek nézetei -szerint a mozgatható bajusz nem volt méltó egy színészhez. -<span class="pagenum"><a name="Page_116" id= -"Page_116">-116-</a></span></p> -<p>– Sok karzati jegy kelt el ma, – mondta unottan a direktor.</p> -<p>Cseresznye félrevonta az álszakállt, mialatt sörét -fölhajtotta.</p> -<p>– Csak őtet egyszer kifütyülnék, ahogyan megérdemli, – felelt -haragos hangon a kómikus. – Tudom, nem ölné továbbra is -színészeiben a lelket. Akontót kellene adnia minden színészének, -midőn ebben a sírboltban a csontkezek egyszer egy évben tapsra -verődnek!</p> -<p>Kisfalvi bántóan legyintett:</p> -<p>– A tapsból még nem élek meg. Valami falusi tanító-gyűlés volt a -városban. Azok jöttek el, szegények, a színházba.</p> -<p>A generális átkozódva állott félre és még sokáig hallatszott -dörmögése.</p> -<p>– A lelkeket öli meg ez az ember!</p> -<p>– Mariett? – folytatta Szindbád. – Furcsa nő, nem tudtam vele -tisztába jönni. Még csak annyit sem tudok róla, hogy okos vagy -ostoba?</p> -<p>– Minden asszony ostoba! – felelt Kisfalvi direktor úr tragikus -mozdulattal. – Csak azt ne higyje, hogy Fátyol valami lángész! -Fátyolnak sikerül elhitetni <span class="pagenum"><a name= -"Page_117" id="Page_117">-117-</a></span> az emberekkel, hogy több -esze van, mint amennyi nőknek szokott lenni! Ördögöt. Az én kedves -feleségem éppen olyan okos nő, mint itt valamennyi. Tegnap például -azzal fenyegetett, hogy egyszerűen megmérgezi magát, ha az ő -szerepét, Juliát, Pálháziné játsza. Mondtam neki, hogy hiába -mérgezi meg magát. Biztos teli házat jelent a Pálháziné föllépése. -Teli házunk nem volt a forradalom óta.</p> -<p>Kisfalvi a vállát vonogatta.</p> -<p>– Tudja, Szindbád, én színházi ember vagyok; vén róka vagyok a -színpadon, fiatal koromban Nagy Imrével, Szigeti Józseffel is -játszottam együtt; a nagy Laborfalvi gyerekkoromban megnézte a -szemem és azt mondta, hogy igazi színész-szemem van. Hisz maga -tudja, hogy csak azért nem megyek a Nemzetihez, mert a magam ura -szeretek lenni. De ha egyszer itt tönkretesznek majd ezek a -tehetségtelen gazemberek, ezek a botozni való sehonnai színészek, -hát viszem a sátorfámat, aztán elmegyek a Nemzetihez. Játszani -fogok kedvemre való szerepeket és a jó, finom gázsit elsején -fölveszem az állam pénzéből. Nincs jobb az állami pénznél!</p> -<p>– Bizony nincs, – mondta Szindbád és bizonyos <span class= -"pagenum"><a name="Page_118" id="Page_118">-118-</a></span> -elmerengéssel nézett a női öltöző felé, ahol félig öltözött nők -voltak láthatók a kicsapodó ajtó mögött a lámpafényben. Finom kis -nadrágok és jó vállfűzők, amit föl sem lehetett volna tételezni a -helybeli színház többnyire rosszúl ruházkodó hölgyeiről.</p> -<p>– Rómeót természetesen én fogom játszani, – mondta most nagy -önbizalommal az öreg Kisfalvi. – Tudom, hogy nem az én koromhoz -illő e szerep, de én még azoknak a híres régi színészeknek a -gárdájához tartozom, akik sohasem vénülnek meg a színpadnak. Mi -tudjuk, hogy festékkel, ügyességgel és tudással mit lehet elérni. -Megjátszani egy szerepet! Tudják ezt ma a színészetnél? Ugy-e nem? -Együtt, Pálházinéval biztosan nagy sikerünk lesz, mert az asszony -elég jó lesz Júliának. Elég fiatal hozzá, ami az én öreg -Fátyolomról bizony már el nem mondható.</p> -<p>A direktor kiverte kis rövid pipáját és leereszkedett a ládáról, -amelyen elkeseredve üldögélt. A pipát a zsebébe dugta és -megköszörülte a torkát.</p> -<p>– Hát tudja, ami azt a Mariettet, a másik Pálházinét illeti, -arról mégis csak azt hiszem, hogy a legostobább nő a föld -kerekségén. Úgy tudom, hogy önként mondott le Pálháziról, midőn -észrevette, hogy az <span class="pagenum"><a name="Page_119" id= -"Page_119">-119-</a></span> az úr Georginába szerelmes. Békésen -elváltak és Mariett állítólag sohasem sírt emiatt. De hát, uramfia -az én szegény öregemnek hányszor kellett volna már elválnia tőlem, -midőn észrevette, hogy másba vagyok szerelmes?</p> -<p>– Ugyan, édes direktor úr, maga a legjobb családapa a -városban.</p> -<p>A direktor hamisan hunyorított ráncos szemével.</p> -<p>– Muszáj, Szindbád úr. A feleségem nem engedi, hogy más legyek. -A városi tanács, a színügyi bizottság, a polgármester, a -térparancsnok és a legutolsó zsöllyebérlő is ügyel arra, hogy a -helybeli direktor tündököljön a polgári erényektől. Engem nem is -lát senki a korcsmában! – De ha lehetne, minden este a korcsmában -ülnék!</p> -<p>Szindbád nevetett:</p> -<p>– Érdemes is!</p> -<p>– A legjobb korcsmában lenni, – felelt mély meggyőződéssel az -öreg direktor. – Korcsma, kávéház, orfeum, varieté, – ez való egy -nobilis férfihoz. A színház már sokkal kevésbbé, habár Pesten -szeretek színházba menni. Mégis csak más publikum van, mint itt. -Még a női öltözőkbe is benézegetek Pesten. De itt? <span class= -"pagenum"><a name="Page_120" id="Page_120">-120-</a></span> Ezeket -nézzem? Isten-uccse, elmegy az embernek a kedve a nőktől, amikor az -én színésznőimet látja! Egyik vénebb a másiknál… Majd megmutatnám -én, Szindbád úr, ha szép színésznőim volnának! Virágvasárnapra -szerződtettem is néhányat. Csakhogy ebben a városban rossz a víz, -rossz a levegő. Mind megvénül, amint hozzám kerül.</p> -<p>Az öreg színházi igazgató komoly fejcsóválással lépett be a -hátulsó kapun, mert az előadás vége felé közeledett és mert -alaposan meg akarta tudakolni a fölhangzott taps okát.</p> -<p>Szindbád vidáman nézett sárga, gavalléros kabátja után, amilyent -Pesten már a jobb fiákkeresek sem hordanak és a borotvált, nagy arc -most profilban látszott a kulisszák lámpás fényében, amely arc -hasonlított a régi római pénzeken látható arcokhoz. Antik bánat -rejtőzött a mély szürke szemekben, vén komédiás fájdalma a régi -tapsok után.</p> -<p>Szalánczi kisasszony lepke-fürgeséggel sietett el Szindbád -mellett, mintha nagyon sietős dolga volna. De aztán megállott és a -prémgallért összevonta mellén.</p> -<p>– Csak azt akartam mondani, Szindbád úr, hogy nem ismer még -mindig… Tudja miért nem lettem <span class="pagenum"><a name= -"Page_121" id="Page_121">-121-</a></span> öngyilkos a múltkor? -Megmondom önnek. A boncolóasztaltól féltem és a bonctani -szolgáktól. Egy tiszta nő még halála után is megrendül attól a -gondolattól, hogy a halottas-ház őrei mezítelenül látják és a -temetkezési vállalat tisztjei veszik karjaikba. Ezt akartam -mondani. Ezért nem választottam a halált! És most isten önnel!</p> -<p>Mielőtt Szindbád felelhetett volna, már ismét kibontotta a -gallér alatt rejtegetett szárnyakat, hogy tova repüljön a régi -városka zeg-zúgos utcáin, megrendülve egy kiáltástól, vagy a -kerítés mögött ugató kutyától, hogy végre elérje kis lakását a -város végén, hol magányos vacsorája mellé bizonyára csupán bánatos -gondolatokkal telepedik le.</p> -<p>Szindbád egy darabig utána nézett… „Kis boldogtalan!“ – gondolta -magában és maga sem tudta miért, nagyon megsajnálta Edit -kisasszonyt, aki a láthatatlan rablólovagok elől menekül tova a -sötét utcákon.</p> -<p>Miután a színházban Juliából a próbákat megkezdte Georgina, -Szindbád, mint világban járatos ember, a helybeli kritikus urak -„megdolgozásához“ hozzáfogott. Három ilyen veszedelmes férfiú -létezett a városban, <span class="pagenum"><a name="Page_122" id= -"Page_122">-122-</a></span> akik a színházi szolga véleménye -szerint igen alkalmatosak volnának ágyútölteléknek és akik egyszer -„kihúzhatják a lutrit“, ha a színházi szolgával szembe -kerülnek.</p> -<p>A három életveszélyes férfiú föltalálásában segítségére volt -Szindbádnak a már többször említett Stánczy Pista, aki városi írnok -létére minden korcsmát ismert közel és távol. Igaz, hogy Stánczy -Pista csak napközben írnokoskodott a városnál és az -összejövetelekre alkalmatos helyeken mint népdal-költő működött, de -a rendőrök már ismerték és éjjel szalutáltak neki a piacon.</p> -<p>Korán elhízott, bánatos tekintetü férfiú volt Stánczy, aki a -népszerűségét élvezte ugyan egyes korcsmákban, de voltak ellenpárti -korcsmák is, ahol Pistát mint garázdálkodó duhajt nem szívesen -látták megtelepedni. És Stánczy, amint egy kis bort ivott, nyomban -az ellenség hadiszállására kivánkozott, mintha most jött volna el -az alkalom, hogy kiválóságáról, pompás hangjáról, levente voltáról -tanúságot tegyen és egy csapásra bevegye az ellentábort. Minden -jószándéka hajótörést szenvedett azonban egy szirtfokon, az -érzékenységén. Míg a Hófjágerben Tercsi kisasszony <span class= -"pagenum"><a name="Page_123" id="Page_123">-123-</a></span> sohasem -mulasztotta el megdicsérni a Hiradóban megjelent verseit, addig a -Régi trombitásnál, Bekker, a nagyerejü csapos (aki -vándorcirkuszokban többször küzdött a pályadíjért), ingujját -gyűrögette fölfelé, midőn Pista a legbékésebb indulattal, csupán -saját szerzeményeit dalolva, a helyiségbe belépett. Arról sem -tehetett szegény Stánczy, hogy az ellenséges helyeken mindig -belebotlott valakibe, aki (valószínűleg fölbérelve) nem tisztelte -őt eléggé és dalait sem méltányolta. Pista régi szokásához híven a -kalapot a tiszteletlen fejébe verte és hadiállapotba helyezkedett. -Ilyen csekélységek miatt sok baja volt szegény Stánczynak másnap, -sőt harmadnap is, midőn a polgármesteri hajdu az irodába idézte és -talán sohasem csóválta a fejét annyit az öreg polgárnagy, mint -ilyen esetekben. Stánczy jámborul megfogadta, hogy többé sohasem -megy el a Régi trombitásba. De jött szombat este, midőn a dalárda -gyűlését tartotta a Hófjágerben és Pista egyszerre eltünt a -barátságos helyről, hogy most végre kibéküljön a Régi -trombitással.</p> -<p>– Ismerek én minden hírlapírót, csupa jóbarátaim, – mondta -Stánczy Pista, midőn Szindbád az ügyet előadta, – hisz munkatársa -vagyok minden helybeli <span class="pagenum"><a name="Page_124" id= -"Page_124">-124-</a></span> közlönynek. Csupán Sichermannak nem -írok. Az öreg negyven fillért akar fizetni egy versért. Nem, inkább -ne fizessen semmit! Vagy fizessen egy kispörköltet, két pohár sört -a Három hollónál. De negyven fillérért nem ír verset Stánczy -Pista.</p> -<p>Szindbád ezt tőle telhetőleg helyeselte, de mégis aggódott, hogy -a fösvény Sichermann tán kritikájában nem lesz barátságos.</p> -<p>– Nem számít az öreg. Csak hetenkint jelenik meg a lapja és -különben is cselédszerző-intézete van. A Híradó emberei a Két -nyúlhoz járnak, odamenjünk, – indítványozta Stánczy Pista és erre -megindultak.</p> -<p>– Nagyra becsülöm a sajtó munkásait, – mondta útközben Szindbád, -mintegy gyakorlatból. – Világító fáklyák ebben a sötét -országban.</p> -<p>– A Híradó csupán vasárnap közöl verset, de darabjáért egy -pengőt fizet Szomolenszky, – dörmögte Stánczy. – És a pengőt néha -nehéz kihúzni. De ő a legtekintélyesebb lap.</p> -<p>A Két nyúlban már víg társaság volt a „hírlapírói asztalnál“. -Borotvált és borotválatlan arcu fiatal és öregebb férfiak, az -asztalfőn Cseresznye, a színházi kómikus, aki miután ma nem -játszott, már meglehetősen <span class="pagenum"><a name="Page_125" -id="Page_125">-125-</a></span> vörös volt az italtól. A falnál -vastag pápaszemek alatt a bagolyfejü kövér Szomolenszky, aki a -helybeli hírlapírókat röviden „nihilisták“-nak nevezte, mert hajdan -Pesten is működött a régi Fővárosi Lapoknál és különböző álnevek -alatt temérdek karcolatot írt.</p> -<p>Majd Bögrey úr, adóhivatalnok és vezércikkíró, távolabb a -nihilisták csoportjában egy ábrándos fejü, hosszúhaju fiatalember, -aki világfájdalmasan meredt söröspoharába.</p> -<p>– Ez Lenszky, azelőtt Kozsuba, – döfte meg Pistánk Szindbádot. – -A legfélelmesebb.</p> -<p>Az éljenzaj lecsillapodott, amely Stánczyt belépésekor fogadta, -a nihilisták csakhamar helyet szorítottak az újonnan -érkezetteknek.</p> -<p>– Barátom rajong az irodalomért, – mondta Stánczy. – Nyúl úr, az -óborból hozzon néhány literrel.</p> -<p>A különböző nihilisták csakhamar élénk iddogáláshoz fogtak, egy -darabig Stánczy vitte a szót, mint aki az est sikere körül az -érdemeket szerezte, majd mások mondták el, amit legjobban tudtak, -Lenszky a színészetről, egy kis, vörösszeplős fiú a rendőrséget és -a tűzoltóságot szidta, a komoly Bögrey úr is előrehajolt és -rászólott Szindbádra: <span class="pagenum"><a name="Page_126" id= -"Page_126">-126-</a></span></p> -<p>– Rövidesen kitekerik az ellenzék nyakát! – mondta nagy -szemhunyorgatással, mintha féltve őrzött titkát közölte volna.</p> -<p>A hangulat emelkedésével egy többszörösen összehajtogatott -papirdarabkát csúsztattak Szindbád kezébe. „T. Uram! Kérek 73 -krajcárt kölcsön holnapig. Híve Szomol…“</p> -<p>A bagolyfejü szerkesztő azonban a vérvörös képü kómikussal -vitázott régi, elmúlt szinészekről, a tréfát tehát valamelyik -nihilista követte el.</p> -<p>Szindbád, miután Lenszkyt és az összes jelenlevőket többszörösen -megdícsérte, megkérte az urakat, (különösen Lenszkyt), hogy a -kávéházban, az Aranygolyónál vendégei legyenek. A korcsmai számla -fizetésére már előzetesen pénzt csúsztatott Stánczy Pista kezébe, -azonban a derék költő teljesen megfeledkezett erről. Távozásnál -Nyúl úr barátságosan megszólította Szindbádot a borok irányába, -mire Szindbád gyorsan és restelkedve rendezte a rendezendőket.</p> -<p>Az „Aranygolyónál“ aztán sokáig együtt voltak az urak. Hogy ki -mit beszélt és milyen nézőpontból látta a körülötte forgó világot? -Erre kiváncsiak lehetnének azok, akik az Aranygolyónál éjfélután -még nem <span class="pagenum"><a name="Page_127" id= -"Page_127">-127-</a></span> jártak, de hisz a többség már volt az -Aranygolyóban! Csak éppen ennyit jegyzünk föl, hogy a kávéházban az -ajtónál kucséber ült, akinél Stánczy Pista szerencsésen eljátszotta -a korcsmaszámlára kapott pénzt (amelyről azt hitte, mint később -mondá, hogy Szomolenszky küldi neki régi vers-honoráriumok -fejében), a kasszában pedig egy igen hervadt és meglehetősen kövér -hölgy ült, aki Lenszkyt bizalmas mosollyal fogadta, majd vele -valamin összeveszett, de még távozás előtt kibékült…</p> -<p>– Holnap a Mályvába megyünk, – tervezte Stánczy Pista hazafelé -menet, – ott vannak csak az igazi mágnásgyerekek. A Hírcsarnok -kadétjai tanyáznak ott.</p> -<p>– Nem, – mondta Szindbád, – holnap kialusszuk a mai nap -fáradalmait. Úgy látom, éppen elegendő, hogy Lenszky urat -lefegyvereztük.</p> -<p>– A Hírcsarnok egy vérengző fenevad, már sok vendég-színésznőnek -kiszedte a máját. Brómy úr valóságos tigris, – mondta Pista ijesztő -hangon.</p> -<p>Szindbád vállat vont. Szótlanul ballagott a rendőri -szalutálásokat számonkérő Pista mellett. Mindazonáltal magában -nyugtalankodott, hogy a tigris valami <span class= -"pagenum"><a name="Page_128" id="Page_128">-128-</a></span> -kellemetlenséget írhat lapjában Georgináról. A fogadó kapujánál nem -állhatta meg, hogy a kissé mámoros Stánczy vállára tegye a -kezét.</p> -<p>– Igen tisztelem a sajtót, de megmondhatod a barátaidnak azt is, -hogy igen jó pisztolylövő vagyok.</p> -<p>Mire a szobájába ért, már végképpen megbánta elhamarkodott -szavait. Egy pillanatig azon töprengett, hogy utánasiet Stánczynak, -félremagyarázza szavait, majd megnyugtatta magát, hogy a derék -Pista reggelig úgyis elfelejt mindent az éj eseményeiből.</p> -<p>Stánczy Pistának pedig az a furcsa természete volt, hogy mindent -elfelejtett a világon, csupán azt nem, amit bízvást elfeledhetett -volna. Szindbád néhány nap múlva már tapasztalta, hogy a városban -itt is, ott is furcsán néznek rá az emberek. A boltokból -utánasietnek és a városbeli nők, akik annyiszor látták, hosszasan -rajta felejtik a tekintetüket, mintha egyszerre valami rendkívülit -vettek volna rajta észre. És egy délután Georginát ismét kipirult -szemmel találta, mintha nem régen sírt volna.</p> -<p>– Ugy-e, mondtam, hogy udvaroljon egy kissé Mariettnek? Mért nem -teszi?</p> -<p>Szindbád csendesen mosolygott. <span class="pagenum"><a name= -"Page_129" id="Page_129">-129-</a></span></p> -<p>– Asszonyom, ön legjobban tudja, hogy miért?</p> -<p>Georgina hosszan, melegen nézett Szindbádra.</p> -<p>– Furcsa ember maga, – mondta csendesen, – hiszen azért -érezhetne tovább is úgy, amint jónak gondolja. De az az asszony már -csaknem megöl maga miatt. Az imént is szemrehányásokkal illetett, -hogy a maga kedvéért lépek a színpadra és a városban az a hír van -elterjedve, hogy maga a vőlegényem, vagy micsoda…</p> -<p>– Én azt nem mondtam senkinek, – felelte kissé kedvetlenül -Szindbád. (Valóban, házasságra eddig nem igen szokott gondolni, -midőn szép nők körül forgolódott.)</p> -<p>– No lássa, – kiáltott földerülve Georgina, – hisz én úgy sem -megyek férjhez soha. Elég volt abból egyszer. Maga a barátom, a -jóbarátom…</p> -<p>Kezét előrenyújtotta és a homlokát, fehér, fellegtelen, leányos -homlokát Szindbádnak kinálta.</p> -<p>Szindbádot jódarabig vígasztalgatta a csóknak az ize, illata, de -azért mégis csak megrázta volna Stánczy Pistát, ha megtalálja.</p> -<p>Stánczy Pista a következő éjszakán szinte magánkívül riasztotta -föl Szindbádot a Francia kastélyban. <span class="pagenum"><a name= -"Page_130" id="Page_130">-130-</a></span></p> -<p>Szindbád mélyen aludt és haragosan ébredt.</p> -<p>A fogadói szoba ajtajában állongó vén kapusra ráförmedt:</p> -<p>– Hogy merészelte beereszteni hozzám ezt az embert? – -kiáltotta.</p> -<p>– Kérem, az úr azt mondta, a rendőrségtől van! – felelt a -portás.</p> -<p>– Bocsáss meg, – lihegett Stánczy Pista, – mindenáron beszélni -akartam veled. A legnagyobb, legszenzációsabb eset történt, ami a -világon előfordulhat. Az embernek megáll az esze!… Kérlek, küldd el -a portást.</p> -<p>A portás behúzta az ajtót, Szindbád szemügyre vette Stánczyt: -teljesen józan volt és amint lecsillapodott, meglehetős érthető -formában, mint amennyire ez már Pistától tellett, a következőket -adta elő. Stánczy úr az esti órákban, éppen a Hírcsarnok -kadétjaihoz volt menendő a Mályvába, hogy, bár erre fölhatalmazása -nem volt, „megdolgozza a fiúkat“, mert hiszen a szívességekre nem -mindig szokás direkte megkérni az embert, lehet indirekte is, – -azon ház előtt vezetett el útja, ahol doktor Corvinusz lakott, aki -tőzsdei differenciák <span class="pagenum"><a name="Page_131" id= -"Page_131">-131-</a></span> miatt megszökött a városból. Ő, Stánczy -azt is tudja, hogy egy Szindbádhoz nagyon közel álló nemes, drága -úrhölgyet érzékenyen megkárosított az emberkerülő hírében álló vén -doktor, habár följelentést ellene nem tett az a bizonyos nagyon -tisztelt úrnő, akit a város legszebb, fenkölt lelkü angyalának -nevez mindenki.</p> -<p>A doktor házában világosság volt.</p> -<p>Benne (Pistában) fölébredt a kötelességét ismerő hivatalos ember -– „mégis csak az vagyok“ – és belesett az ablakokon. Legnagyobb -megdöbbenésére doktor Corvinuszt pillantotta meg saját szobájában, -saját íróasztalánál, még a bársonysapka is a fején volt. „Ennek -fele sem tréfa!“ gondolta Stánczy. Nyomban a rendőrségre sietett, – -„ahol engem, mint hivatalos embert jól ismernek“ – és némi kis -hazugságok révén két rendőrt sikerült kieszközölni. Pista -tudniillik azt gondolta, hogy legjobb lesz megkötözni a doktort -másnapig, hogy addig el ne illanhasson, midőn is Szindbád majd -rábeszéli azon nagyrabecsült tündért, aki nemsokára magyarhon -csillaga leend a színművészetben, hogy doktor Corvinusz ellen -sikkasztás, rablás vagy bárminemü címen a följelentést megtegye. -<span class="pagenum"><a name="Page_132" id= -"Page_132">-132-</a></span></p> -<p>Főként Szindbád iránt érzett baráti vonzalma számlájára kell -írni ezt az egész dolgot, mert hiszen senkinek másnak a kedvéért -nem mulasztotta volna el a Mályva szokásos társas összejövetelét, -midőn is Brómy úr legújabb verseit átveszi, megbírálja és a -közlendők közé helyezi. „Semmiféle doktorért!“ – ismételte -Pistánk.</p> -<p>A rendőrökkel tehát a házba behatolt, a pincétől a padlásig -mindent fölkutatott, de a doktornak süket gazdasszonyán kívül -senkit nem találtak.</p> -<p>– Te szerencsétlen bolond! – kiáltott föl Szindbád.</p> -<p>– Azonban! – szólalt meg talpraugorva Stánczy Pista, – hagyjuk a -véleményt a vers végére. Lehet, hogy az eleje gyönge, hisz a költő -is az utolsó, hatékony sorokra tartogatja gyakran olympi erejét. A -doktor fiókjában ezt a sürgönyt találtam, amelyet volt szerencsém -észrevétlenül zsebembe csúsztatni.</p> -<p>Szindbád kezébe nyomta a táviratot, bár az nagyon habozott, hogy -Pistát sürgönyével együtt kilódítsa a szobájából.</p> -<p>– Csak olvasd el, – biztatta Stánczy. – Ha valaki bűnös ebben a -dologban, az én vagyok. <span class="pagenum"><a name="Page_133" -id="Page_133">-133-</a></span></p> -<p>A sürgönyt Alexandriában adták föl. Tartalma ez volt:</p> -<p>„Köszönöm értesítéseit. Ügyvédemnél intézkedtem.</p> -<p class="right"><i>P. F.</i>“</p> -<p>Szindbád elgondolkozva nézett maga elé.</p> -<p>– Neked tudnod kell, hogy ki az P. F. Én csak egy népdalköltő -vagyok, de még én is kitalálom. A doktor egy kém, egy spion, akit a -forradalomban nyomban fölhúztak volna a legelső fára. Az -asszonyokat elárulja a tengeri úton lévő Pálházi Ferencnek.</p> -<p>– Ostoba fajankó vagy! – dörmögte Szindbád. – Nekem semmi közöm -az egész dologhoz. És most menj, hagyj magamra.</p> -<p>Hogy Pista milyen csalódott, keserü szívvel hagyta el a Francia -kastélyt, arról csak az analizishez értő írók tudnának írni.</p> -<p>Szindbád sokáig nem tudott elaludni. A sürgönyön gondolkozott. -Úgy lesz a dolog, hogy Corvinusz doktor megírta Pálházinak, hogy a -hölgyek a régi házban tönkrejutottak, segítsen tehát rajtuk. Ezért, -végeredményében még köszönetet érdemelne a furcsa csodadoktor, ha -ugyan Szindbád föl tudna melegedni irányában. De másnap nem gondolt -többé doktor Corvinuszra <span class="pagenum"><a name="Page_134" -id="Page_134">-134-</a></span> sem Szindbád, mert az utcán, a -hirdető-oszlopokon, a színház első és hátulsó kapuján megjelentek a -zöld színlapok. Rómeó és Julia Shakespearetől. Rómeó: Kisfalvi, -Julia: xxx. A helybeli harsonákat pedig számtalanszor elolvasta -Szindbád a cukrászboltban, a függöny mögé rejtőzve, ahol a -hírlapírók olyan körülményesen leírták a kiváló és szenzációs -föllépést, mintha az valóban országos esemény lenne. xxx. -asszonyról, szépségéről, finomságáról, tehetségéről áradozva -emlékeztek meg a „nihilisták“. Csupán a szigoru Lenszkynek volt ez -a megjegyzése: „Elismerjük, hogy a direktornak olcsóbb és -jövedelmezőbb föladat egy köztiszteletben álló, a bonton köréből -való grand dame-ot színpadán fölléptetni, de némelyek mégis -kíváncsiak volnának egyszer-másszor az ország elismert művésznőit, -pld. Jászait, Márkust, Pilisvári Magdát (a komáromi társulatnál) a -Kastélyban élvezni. Bis dat, qui cito dat. L–szky.“</p> -<p>És este Szindbád hosszú idő után ismét frakkba öltözött, mint -egy ifjú herceg, ruháját megillatosította és nem haragudott a -borbélyra, midőn az a forró vassal bajuszát könnyedén -megérintette.</p> -<p>Igen szép volt minden. A nézőtér az utolsó helyig <span class= -"pagenum"><a name="Page_135" id="Page_135">-135-</a></span> -elfoglalva, mindenfelé kiváncsi vagy kárörvendő arcok, Stánczy -Pista a karzat kellős közepén verejtékező homlokkal és állandóan -tapsra emelt tenyérrel, míg körülötte a Hófjágerből és a többi -baráti szállásokról fölszedett ismerősök várták a jeladást. Csupán -Mariett ismerős halovány arcát kereste hiába Szindbád látcsövén. És -Kisfalvi úgy szavalt, hogy az embernek a könnyek hullottak -szeméből, mintha valamely régi bűvös-bájos históriát olvasnánk. -Szindbád Anyeginre gondolt, Zareczkyre, a moszkvai balletre. Majd -Pickwick úr póstakocsiján utazott, még Kisfalvi úr a dobogón vékony -lábszáraival, hosszúorru cipőjében, barettos fövegében olyanforma -volt, mint egy régi angol illusztráció.</p> -<p>És Júlia? Fehér szűzi ruhájában gyönyörü arcával, búskomoly -szemével és mélyen zengő hangjával elérte a kellő sikert? -Szindbádtól kérdjük ezt, akinek a szíve néha szinte hallhatóan, -máskor csaknem kialvó félben vert? Nem, Szindbád helyéről sem -mozdult el az előadás alatt és halovány arcán az indulatokat -fékezni erős munkája lehetett. A szemét néha lehúnyta, a színlapot -sokszor olvasta, mert azt hitte, hogy alattomos, gúnyos tekintetek -lesik, egy páholyban csaknem <span class="pagenum"><a name= -"Page_136" id="Page_136">-136-</a></span> világosan hallotta a -nevét és Stánczy Pista dörgő brávója mindaddig hangzott a -karzatról, amíg Szindbád elismerésképpen hátrafordult a kitünő -férfiú felé. Bűvös este volt az, a levegő tele villamossággal, mély -sírjában Shakespeare sohasem hallott tán hasonló tapsokat.</p> -<p>Szindbádnak engedelme volt arra nézve, hogy előadás után az ódon -házban vacsoránál megjelenjen.</p> -<p>A függöny végre legördült és Stánczy Pista még néhány rohamot -indított a Hófjágerrel és környékével a függöny ellen, aztán a -páholyajtókat csapkodták.</p> -<p>Az előcsarnokban a vörösszeplős „nihilista“ Szindbád mellé -lépett és a fülébe súgta:</p> -<p>– Már elment a sürgöny a pesti ujságoknak!</p> -<p>Szindbád csaknem megölelte a fiút, pedig különösebben nem -szerette.</p> -<p>Az asztalon virágbokréták állottak és talán utoljára előkerült a -lefoglalt régi ezüst.</p> -<p>Mariett szótlanul, komolyan végezte a háziasszonyi teendőket, -Georgina hallgatott, mélyen lélekzett és ajka fölött gyöngéd -verejtékcsöppek jelentek meg. Hálás, bizakodó, boldog és -hosszadalmas pillantást vetett néha Szindbádra, amint a jó -háziorvosra néznek az <span class="pagenum"><a name="Page_137" id= -"Page_137">-137-</a></span> anyák egy nagy kimerültséget okozott -esemény szerencsés elmulása után. Az öreg asszony olykor minden ok -nélkül élesen fölkacagott, görcsösen, szinte sírva.</p> -<p>– Istenem… Metternich Klarissz! – mondta.</p> -<p>A vacsora végén a nagybajuszu őrmester egy névjegyet hozott be a -tálcán.</p> -<p>Mariett vette át a névjegyet és úgy elhalaványodott, hogy -Szindbád ijedten emelkedett föl.</p> -<p>Georgina a névjegy után kapott. A keze megremegett, de aztán -dacos, szinte kihívó hangon fölolvasta.</p> -<p>– Dr. Pankotai Pál ügyvéd Budapestről. Ereszd be, – intett a -régi cselédnek. – A Pálházi ügyvédje. Vajjon mit akar?</p> -<p>Egy atléta termetü, borotvált arcu fiatalember lépett be az -ebédlőbe. Elkényeztetett, bátor modoru férfiú volt, aki olyan -hidegen hajtotta meg magát a hölgyek előtt, mintha egy ércszobor -meghajlik. (Későbben megtudta Szindbád, hogy Pankotai igen büszke -volt arra, hogy a fővárosban egy szobor mellékfigurájaként -szerepel.)</p> -<p>– Talán négyszemközt parancsolna? – mondta hűvösen Georgina -felé. <span class="pagenum"><a name="Page_138" id= -"Page_138">-138-</a></span></p> -<p>Az asszony idegesen megrázta a fejét.</p> -<p>– Családi körben vagyok, Szindbád úr a házunk barátja.</p> -<p>Pankotai kezet fogott Szindbáddal, erősen, szinte brutálisan -megszorította a kezét, mialatt keményen Szindbád szemébe nézett. -Szindbádnak (néha ez igen nagy dolog a férfiúnál) meglehetős -izomzatu ember volt és mielőtt Pankotai visszavonhatta volna kezét, -bizonyos japánoktól tanult fogást alkalmazott az ügyvéd kezén.</p> -<p>A Pankotai szemén megrázkódott a monokli, aztán tetőtől-talpig -végignézett Szindbádon.</p> -<p>– Már ez a késői óra is, amelyben alkalmatlankodom, – kezdte -némileg rekedtes hangon.</p> -<p>– Ó kérem, mi tudjuk, hogy a mi házunkba önnek törvényadta joga -van bármikor belépni, – szólt közbe Mariett olyan megvetéssel, -mintha egy zsandárral beszélne.</p> -<p>– Tessék helyet foglalni, – mosolygott az öreg asszonyság. – A -karosszékbe talán.</p> -<p>– Pardon, úrnőim, rosszul értelmezik a törvény idevágó -rendelkezéseit, – kezdte az ügyvéd, mialatt a monoklit rendes -helyére igazította. – De hiszen nem <span class="pagenum"><a name= -"Page_139" id="Page_139">-139-</a></span> is ez a fontos e percben. -Vonatomat, amellyel a fővárosból kellő időben elindultam, baleset -érte útközben, amiről akár a lapokból is meggyőződhetnek. Valami -vízáradás, vagy más eféle. A pályán soká dolgoztak és így nem -érkezhettem meg azon időpontra, hogy Georgina asszonynak ma esti -szereplését megakadályozhattam volna. Sajnos, a dolog már -megtörtént.</p> -<p>– Mi éppenséggel nem sajnáljuk, – szólt közbe élesen -Mariett.</p> -<p>– Vagyok bátor hivatkozni nagyságod válóperi aktáira, amelyekben -bizonyára találtam volna elegendő nyomós kifogást a mai föllépés -elhalasztására, de miután ügyfelemtől, Alexandriából vett sürgöny -alapján külön megbízást kaptam, azt hiszem, mi sem gátolta volna -nagyságodat abban, hogy a kétségenkívül ünnepélyes, de -végeredményében olyan sajnálatos kimenetelü színjátszásról könnyű -szívvel lemondott volna.</p> -<p>– Azt semmi szín alatt sem tettem volna, tessék ebben -megnyugodni, – mondta Georgina és finom orrcimpái megremegtek.</p> -<p>– Ezen már túl vagyunk, a törvény rideg akaratát többé nem -állíthatja meg semmi. Emlékszik nagyságod <span class= -"pagenum"><a name="Page_140" id="Page_140">-140-</a></span> -válópöri szerződésére? Emlékszik a tartási díjra vonatkozó -megállapodásunkra?</p> -<p>– Nem kell többé egy fillérjük sem, – kiáltotta Mariett. – Elég -volt az örökös megaláztatásokból. Önálló nők vagyunk. Azt tesszük, -amit jónak látunk.</p> -<p>– Csodálom, hogy ügyvéd úr állandóan vállalkozik e furcsa -szerepre, – mondta Georgina és mélyen elpirult.</p> -<p>Pankotai kiegyenesedett.</p> -<p>– Asszonyom, az én szerepem nemes és tiszteletreméltó. Egy kis -gyermek jövőjéről van szerencsém a törvény és megbízóm parancsa -értelmében rendelkezhetni.</p> -<p>Az ügyvéd most Marietthez fordult:</p> -<p>– Kegyeskedjék a gyermek felöli rendelkezést átruházni reám, -mert a törvény ezt megengedi, ügyfelem pedig kívánja. Ime sürgönye. -Egy pillanatnyi haladékot sem engedélyez e távirat.</p> -<p>Mariett kétségbeesetten csapott a táviratra.</p> -<p>– Tudtam előre…</p> -<p>Hirtelen könnyek lepték el a szürke szemeket és kezét tördelve -fölkiáltott:</p> -<p>– Ó, miért tetted, Georgina! <span class="pagenum"><a name= -"Page_141" id="Page_141">-141-</a></span></p> -<p>Olyan kétségbeesett fájdalom vett erőt a máskor jéghideg -teremtésen, hogy az ügyvéd tanácsosnak vélte néhány pillanatig -elfordítani a fejét.</p> -<p>Georgina lehajtotta a fejét és a szempilláján könnyek -csillogtak. Az öreg asszonyság megzavarodva nézegetett hol egyikre, -hol másikra és értelmetlen szavakat dadogott.</p> -<p>– A kocsim a kapu előtt vár, – mondta rövid hallgatás után a -ügyvéd.</p> -<p>– Tehát most, mindjárt? – riadt föl Mariett és szinte -fölsikoltott.</p> -<p>Ez a sikoltás talpraállította Georginát. Méltóságteljesen -kiegyenesedett:</p> -<p>– Nem adom oda a fiamat! – kiáltotta.</p> -<p>Az ügyvéd a szőnyegre nézett:</p> -<p>– Akkor kénytelen leszek a rendőrséghez fordulni. Az összes -iratok e lépés célravezető megtételéhez zsebemben vannak. Remélem, -önök is éppen úgy utálják szent Hermandad embereit, mint jó -magam.</p> -<p>– Ön? – mondta Mariett végtelen megvetéssel. – Ön, aki ilyen -fájdalmat tud okozni szegény elhagyott nőknek. Ez nem férfihoz való -viselkedés. <span class="pagenum"><a name="Page_142" id= -"Page_142">-142-</a></span></p> -<p>Az ügyvéd fölállott a székről. Lángoló arccal fordult Szindbád -felé:</p> -<p>– Kérem az urat, hagyja el a termet… Ezeket a szavakat nem -hallgathatom végig egy férfi jelenlétében. A hölgyek rendkívül -izgatottak…</p> -<p>– Ebben a házban én parancsolok! Szindbád úr, maradjon, – -kiáltotta Mariett. – Még különbeket fog tőlem hallani, ez az -ügyvéd, ez a véreb, ha el nem áll szándékától.</p> -<p>– Uram, ön is férfi, – szólt most kérlelő hangon az ügyvéd. – -Engedje meg, hogy beszélhessek a hölgyekkel olyan dolgokról, -amelyek ügyfelem érdekének tán nem mindenben felelnek meg. Ügyvédi -esküm van. Kérem, a hölgyek érdekében mentsen meg tanúzásától!</p> -<p>– Az úrnők érdekében szívesen, – felelt Szindbád. – Egyébként a -szomszédszobában leszek.</p> -<p>Amíg Szindbád behúzta maga után az ajtót, hallotta az ügyvéd -kérdését.</p> -<p>– Ki ez az úr?</p> -<p>– Mi köze önnek ahhoz? Akár a vőlegényem, – felelt Mariett nagy -fölindulással.</p> -<p>Aztán egy nagyon hosszú negyedóra múlott el, amíg Szindbád -magányosan üldögélt a félig megvilágított <span class= -"pagenum"><a name="Page_143" id="Page_143">-143-</a></span> -szalonban. Bölcs és mérsékletes férfiú volt mindig, de most igen -nagy kedvet érzett ahhoz, hogy egy revolverlövéssel kimentse a -hölgyeket kétségbeesett helyzetükből. A homlokába, a szeme közé -annak a becstelen fráternek, akár tíz lépésnyiről, hisz a -pique-ászt gyakran kilőtte a lövöldében. A Browning-golyó a feje -búbján repülne ki, és a falban akadna.</p> -<p>Becsuknák és ezzel vége.</p> -<p>Majd az eset titokszerűsége, szinte félelmetes természete -ejtette gondolkozóba. Milyen kegyetlen ember lehet az a Pálházi, -aki a tenger másik oldaláról bosszút állani igyekszik az ellene -vétőkön. Ez az ügyvéd csak fölbérelt ember, kár volna a -puskaporért, de Pálházi egy dúvad, akit kiirtani emberi kötelesség. -Karddal vágni pergament-szinü arcába, hosszan, mélyen, a kardot -meghúzni, mint a hasító-kést a sertésen. Akadjon csak egyszer -kezébe!</p> -<p>Amíg így dúlt-fúlt a jó Szindbád a régi osztrák uralkodókkal -ékesített szalónban, a hangok odabent lecsillapodtak, az ügyvéd -fölnyitotta az ajtót, a hölgyek előtt mélyen meghajolt, aztán a -szalón közepén álló Szindbádhoz fordult.</p> -<p>– Kénytelen vagyok önnek köszönetet mondani, <span class= -"pagenum"><a name="Page_144" id="Page_144">-144-</a></span> hogy -megkimélt jelenlététől, – mondta igen élesen a Szindbád szemébe -nézve.</p> -<p>– Köszönettel én tartozom önnek, hogy a ház hölgyeit immár nem -húzza tovább kínpadra, – felelt sötéten Szindbád és készen volt -arra, hogy úgy kapja el az ügyvéd búcsúra nyújtott kezét, hogy -annak legalább egyik ujját kitöri.</p> -<p>De az ügyvéd nem nyújtotta a kezét. Ellenben csaknem Szindbád -füléhez hajolva, baljóslatu hangon a fülébe dörmögte:</p> -<p>– Pálházi úr Alexandriából igen óhajtaná az önnel való -találkozást. Ne méltóztassék tehát mostanában elhagyni -Közép-Európát, mert az úgyis hiába való volna.</p> -<p>Szindbád valami rettentő sértéssel akart válaszolni, de még -idejében eszébe jutott, hogy idegen házban van.</p> -<p>– Magam is szeretnék szeme közé nézni a gazdájának! – felelt -tompán.</p> -<p>Az ügyvéd szótlanul távozott.</p> -<p>A három asszony kisírt szemmel ült az ebédlőasztalnál, mint -temetés után szoktak a nők. A vasúti útmutatót lapozgatták. -<span class="pagenum"><a name="Page_145" id= -"Page_145">-145-</a></span></p> -<p>– Elutazunk, Szindbád, – mondta könnyes szemmel Georgina. – -Elmegyünk a mamával, még pedig ma éjjel. Itt hagyjuk Mariettet a -kisfiammal.</p> -<p>– Hallatlan erőszak! – hördült föl a dühös Szindbád és már -csaknem az ügyvéd után akart rohanni.</p> -<p>Mariett szótlanul, összefont karral állott az asztal mellett. -Aztán száraz hangon megszólalt:</p> -<p>– Miután Szindbád úr már úgyis eleget tud rólunk, talán -fölkérhetnénk, hogy az éjjel átmenő expressz-vonatra számotokra -megfelelő helyekről gondoskodjon.</p> -<p>– Ó, mostanában üres az expressz, – sóhajtott föl Georgina. – -Emlékszem, mikor… Most mindenki nyugatra megy, Párisba, a -Riviérára. Csak mi megyünk Budapestre.</p> -<p>– Az óvatosság még sem árt, – folytatta Mariett kérlelhetetlen -üzleti hangon. – Tudomásom szerint a helybeli állomásfőnök útján, a -bécsi pályaudvarnál kell megrendelni a helyeket. Szindbád úr, ha -kedve van hozzá, megteszi.</p> -<p>Georgina a homlokára szorította a két kezét. <span class= -"pagenum"><a name="Page_146" id="Page_146">-146-</a></span></p> -<p>– Egy óra és ötven perckor ér ide az expressz… Ébren lesz addig, -Szindbád?</p> -<p>Szindbád csak a szemével felelt.</p> -<p>– Mi most csomagolni fogunk, – szólt közbe Mariett kopogó -hangon. – Isten önnel.</p> -<p>Szindbád kábult fejjel ért az utcára. Régen történt vele annyi -esemény egy nap alatt. A frakkján még ott a virág a Georgina -hajából. A szíve telve olyan hangokkal, amelyeket mindig ismeretlen -ismerősöknek vél az ember, midőn az életben újra hallja. A kezében -még a Georgina tenyerének a melege és a harmatos szempár szinte ott -csillog a folyó fekete tükrében. Minden, minden reá emlékezteti… És -mégis mennyi változás történt rövid órák alatt.</p> -<p>– Hiszen ideje, hogy magam is hazamenjek, Pestre, – dörmögte -szinte önkéntelenül. És erre egyszerre megkönnyebbült.</p> -<p>A Francia kastély mellett elhaladva a kávéház ablakán át -észrevette Stánczy Pistát, aki még mindig agyonizzadt fehér -keztyűjében ült és fáradtan kavargatta rumos grogját.</p> -<p>Belépett a kávéházba. Stánczy, mintha csak őt <span class= -"pagenum"><a name="Page_147" id="Page_147">-147-</a></span> várta -volna, fölugrott, a nyakába borult, a tekintete már kissé homályos -volt az elfogyasztott szesztől.</p> -<p>– Szívemből gratulálok, drága barátom, – kiáltotta és -fehérkeztyűs kezeit, ki tudja hányadszor ez estén, ismét -összecsapta. – Gyönyörü volt. Soha sem láttam szebbet az -életben.</p> -<p>– Pista, egy szívességre kérlek, – kezdte Szindbád, kibontakozva -az ölelő karokból. – Az állomás meglehetős messze van ide és én még -csomagolni akarok. Ülj kocsiba és a főnöknél rendelj három helyet -az expresszvonatra.</p> -<p>Pista először meglepetten, bambán nézett Szindbádra. Aztán -megindultak a gondolatai:</p> -<p>– Neki, neked és?…</p> -<p>– Mi közöd hozzá!</p> -<p>– A mamának, – dörmögte kedvetlenül Pista. De aztán szó nélkül -vette a kalapját és minden további kérdezősködés nélkül -elrohant.</p> -<p>Szindbád még javában csomagolt szobájában, midőn Stánczy úr -szokásos lihegésével betört az ajtón.</p> -<p>– Alig akart fölengedni az a kutya portás, – kezdte -elfulladva.</p> -<p>Aztán igen nagyon nevetni kezdett: <span class= -"pagenum"><a name="Page_148" id="Page_148">-148-</a></span></p> -<p>– Rendben van, mindent rendbe hoztam.</p> -<p>– Helyes.</p> -<p>– Bizony nagyon helyes, – nevetett Pista, hogy a könnyei -csorogtak.</p> -<p>Miután Stánczy barátunk előadását igen nehéz volna nyomon -követni, röviden csak ennyit jegyzünk föl: Pistának régi barátja a -főnök, iskolatársa, Nagyszombatban együtt voltak, habár mostanában -ritkán találkoznak. Pista alaposan tájékozódott a vasúti -szabályokról és miután meggyőződött arról, hogy a megrendelt -helyeken kívül más hely nem áll a helybeli publikum rendelkezésére, -Bécsben két helyet rendelt meg az expresszvonatra.</p> -<p>– Te boldogtalan ember! – kiáltott föl megrőkönyödve -Szindbád.</p> -<p>– Hát a harmadik, a mama legföljebb lemarad a vonatról. Mehet ő -reggel a személyvonattal, nem kell neki expresszel utazni, – így -szólt Pista és jóízü nevetéssel dőlt el a kanapén.</p> -<p>Szindbád nem tudta, hogy mit csináljon vele.</p> -<p>Abbahagyta a pakkolást, szomorúan ült helyén és nagyon sokára -csak ennyit mondott Stánczy Pistának:</p> -<p>– Te hatökör! <span class="pagenum"><a name="Page_149" id= -"Page_149">-149-</a></span></p> -<p>Aztán bérkocsiba ült és búsan az állomásra hajtott.</p> -<p>A váróteremben már ott találta sűrűn lefátyolozva Georginát. -Hosszu köpenyegében elragadó, finom, előkelő dáma volt, amilyen -csak Georgina lehetett. Nem sokat beszélgettek most már. Szindbád -odavetőleg megjegyezte, hogy nemsokára Pestre utazik.</p> -<p>– Derék ember, – mondta az öreg asszonyság.</p> -<p>Georgina nem felelt, csak megszorította a Szindbád kezét.</p> -<p>Az expressz-vonat barna kocsijaival csendben begördült. Egy -Henry IV. szakállu vasúti alkalmazott kinyitotta a hálókocsi -ajtaját. A mama lassan kapaszkodott a lépcsőkön, míg Szindbád, a -sűrű fátyolon át, egyetlen boldog, büszke csókot váltott -Georginával.</p> -<p>A vonat halkan megindult, a kocsik lágyan tovább gördültek. -Szindbád percekig bámult az utolsó kocsi piros lámpása után. -<span class="pagenum"><a name="Page_150" id= -"Page_150">-150-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h2>TIZEDIK FEJEZET,<br /> -<i>amelyben a szerelmesek utcáin barangolunk.</i></h2> -</div> -<p>A dámák Budán laktak egy kis fogadóban, amely a Duna partján -feküdt és az ablakból pontosan lehetett látni a pesti tornyokat, -háztetőket. Márciusi szél fújt és estefelé az öreg asszony Georgina -karjába kapaszkodva sétált a budai korzón.</p> -<p>Szindbád fiatalember korában sokat mászkált Budán. Amíg a pesti -ember szerelmes, száz eset közül kilencven esetben Budát keresi föl -szerelmi életének helyes lebonyolításához. Buda a pesti szerelmesek -búvóhelye. Az ottani kis cukrászdák, apró, furcsa kávéházak, -rejtett korcsmák halaikkal és görbe-gurba utcák ócska házaikkal, -úgy látszik, mind atyafiságot tartanak a szerelemmel. A budai korzó -gesztenyefái alatt <span class="pagenum"><a name="Page_151" id= -"Page_151">-151-</a></span> hány dermedt szív dobogott már melegen -és a padokon leülni szerelmes szívvel és a hölggyel, bizony nem -utolsó mulatság.</p> -<p>Mintha a folyónak is volna valami köze ezekhez a dolgokhoz. A -hajókon kigyulladnak a lámpások és messziről, a híd felől búgó -hangját hallatva közeleg a bécsi hajó. Kék és piros fények rengenek -az elsötétült hullámokon, a szomszédban gyorsvonatnak képzeli magát -a villamos, a távoli kioszkból a katonabanda hangjai hallatszanak a -szél fordulásával.</p> -<p>Csak a szerelmes párok látogatják meg magas állomásán az öreg -Gellért püspököt. Enyhén emelkedő lépcsőkön lassan fölballagni, -olykor visszanézegetni, majd az árkádok alatt egy rejtett padra -leülni, mialatt hosszú, hosszú csókot lehet váltani, amit csak a -közelgő lépések visszhangja zavar meg: ehhez csak szerelmes -embereknek van kedvük, idejük. Az egykori püspök háta mögött -biztonságban érezhetik magukat a tavasz szerelmesei, a lépcsőkön -meglehetős visszhangot vernek a közeledő lépések, bár a budai -diákok gyakran szeretik meglesni a derék szent háta mögött -történendő dolgokat.</p> -<p>Georgina és Szindbád bejárták mindazon helyeket, <span class= -"pagenum"><a name="Page_152" id="Page_152">-152-</a></span> ahol a -szerelmesek Pesten és Budán elbújni szoktak.</p> -<p>Az asszonyt mulattatta a dolog, hogy rejtőzködik, bár az öreg -asszony szívesen előrement néhány lépéssel, midőn esti sétáikból -hazafelé ballagtak. Szindbád sem haragudott teljesen, hogy az -asszony féken tartja indulataiban és nem nyújtja oda magát teljesen -a szerelem hatalmának. Csók, kézszorítás, kezeknek kedves játéka: -ennyi volt mindaz, amiről a szentéletü Gellért, a Halászbástya vagy -a zárt kocsi, amelyen a Népliget elhagyott útjait keresték föl, -árulkodhatott volna.</p> -<p>Szindbád lassan diáknak érezte magát, aki szerelmes saját -tanárnőjébe, amint az okos, higgadt Georginával a Halászbástya -fokán Mátyás királyról és más elmult férfiakról beszélt. Egymás -kezét fogták és az enyhe tavaszi szél lágyan szaladgált -körülöttük.</p> -<p>– Gombolja be a kabátját, – mondta Georgina anyáskodó hangon. – -Nem szeretném, ha holnapra megbetegedne.</p> -<p>– Holnap a Margitszigetre megyünk, – felelt élénken Szindbád, -mialatt teljesítette az asszony kivánságát. <span class= -"pagenum"><a name="Page_153" id="Page_153">-153-</a></span></p> -<p>– A kertészeken kívül úgy sem találunk ott senkit, egyedül -leszünk, milyen jó lesz, – mormogta Georgina.</p> -<p>Az öreg asszonyság esernyőjére támaszkodva pontosan végezte -ezalatt a lépéseket a bástyán. Kilencszáz lépést kellett megtennie -egy-egy sétán, mint Mizfray dr., a színház orvosa udvari színésznő -korában azt előírta.</p> -<p>– Készen vagyok, – mondta, midőn a sétát bevégezte.</p> -<p>Letelepedett Georgina mellé és szótlanul, kissé elkeseredve -tapasztalta, hogy a fiatalok egyszerre elhallgatnak -társaságában.</p> -<p>– Mért nem beszélgetnek tovább? – kérdezte néha. – Nem bánom, -akármiről beszélgetnek, csak beszélgessenek tovább!</p> -<p>Furcsán, betegesen nevetett, mintha valóban nagyon érdekelnék őt -a szerelmes szavak, amelyeket Szindbád leányának mond.</p> -<p>A régi ódon ház elhagyása, a szalón, amelyben az öreg császárok -voltak és az antik szőnyegek a régi muzsikáló órával, mintha -teljesen kizökkentették volna az <span class="pagenum"><a name= -"Page_154" id="Page_154">-154-</a></span> öreg asszonyságot régi -nézeteiből. Egyszer például bizalmasan Szindbád karjába öltötte a -kezét.</p> -<p>– Van önnek pénze? Vagy tud pénzt szerezni? – kérdezte -melegen.</p> -<p>– Talán szükségük van rá? – kérdezte meglehetős ridegen -Szindbád, mert nem nagyon szerette az öreg asszonyságot.</p> -<p>– Még nincs rá szükségünk. Talán nem is lesz, hisz Mariett -pontosan elküldi nekünk a maga tartásdíját, amit az ügyvédtől kap, -de nem lehet tudni, hogy leányom nem kíván egy napon rangjához -méltóan élni? – mondta furcsa nevetéssel az öreg asszonyka. – -Tudja, pénz nélkül nem ér semmit a fővárosi élet!</p> -<p>– Úgy tudom, hogy mindenük megvolt, amire eddig szükségük -volt!</p> -<p>A fehérhaju dáma halkan nevetett:</p> -<p>– Maga olyan álmodozó, mint valami költő. Semmink sem volt meg… -Azaz hogy gonosz volnék, ha Mariettre csak egy szóval is -panaszkodnék. Roncsy derék teremtés. Minden levelében megkérdezi, -nincs valami kívánságunk? Mariett igen takarékos, jó gazdasszony, -otthon csak akkor varratott ruhát, mikor mi <span class= -"pagenum"><a name="Page_155" id="Page_155">-155-</a></span> -titokban megrendeltük a szabónőnél! Ő már olyan asszony! De hát ön -eleget forgolódott a világban. Mit gondol? Georgina megjelenhetne -mostani ruháiban például a tavaszi lóversenyen?</p> -<p>– Nem muszáj lóversenyre járni, – felelt Szindbád meglehetős -szigorúan.</p> -<p>– Ön nagyon kegyetlen! – mormogta sértődötten az öreg -asszonyság. – A férfiakról mindig az volt a véleményem, hogy önzők, -ridegek, haszonlesők. Sajnálom, Szindbád úr, ön sem tudott -meggyőzni az ellenkezőjéről. Csak nem gondolja, hogy Budán, a -Trieszt-szállodában szándékozom leányommal eltölteni hátralévő -életemet?</p> -<p>– Georgina meg van elégedve. Rövidesen találunk számára -szerződést valamely fővárosi színháznál…</p> -<p>– Igen, mikor már az öné volt, ugy-e? És már ön megúnta -leányomat? – kiáltott föl élesen az egykori szinésznő. – Nem, uram, -ez Pálházinak sem sikerült. Ő is el akart ásni bennünket a régi -házba, míg ő maga élte világát. Néha csak egyszer láttuk egy héten. -Kártyázott Bécsben vagy Budapesten. Otthon mogorva, ásitozó volt, -napokig föl sem kelt az ágyból és megkövetelte, hogy Georgina -kedves legyen és a levest <span class="pagenum"><a name="Page_156" -id="Page_156">-156-</a></span> tányéron az ágyához vigye. Ó, ön nem -tudja, hogy mi történt! Egyszer még széket is emelt leányomra! -Igaz, hogy másnap hat gyönyörü kalapot hozatott Bécsből. De én -uram, ahogy engem most megnéz, Párisból kaptam a kalapjaimat és -ezerforintos ruháim voltak.</p> -<p>Szindbád búsan bólintott.</p> -<p>– Igaza volt, asszonyom.</p> -<p>– Nagyon természetesen, – felelt még mindig meglehetős csípős -hangon az egykori művésznő. – X. főherceg annyit térdepelt a lábaim -előtt, amennyit akartam. De azért Klarissz soha sem vonta meg tőlem -a barátságát. Egy nagyvilági nőnek nem muszáj okvetlenül rossznak -is lennie, mert a főherceg térdepel lábánál. Mert ön, drága -barátunk, azt hiszi, hogy turbékolás, sóhajtozás az egész élet! -Ördögbe! A leányom ragyogó, szép, fiatal! De még én se vagyok olyan -öreg, amint ön hiszi, tisztelt barátom. Még egyikünk sem arra való, -hogy gombostűre tűzzenek bennünket, mint a lepkéket.</p> -<p>– A hölgyeknek szabadságukban áll úgy élni, amint parancsolják! -– felelt szomorúan Szindbád és ezután önkéntelenül utána olvasott -az öreg asszonyságnak <span class="pagenum"><a name="Page_157" id= -"Page_157">-157-</a></span> a budai korzón, vagy a Halászbástyán, -hogy valóban megtette-e az orvos által előírt kilencszáz -lépést?</p> -<p>Nemsokára ezután Szindbád szóvá tette Georgina előtt anyjának -föllépését; terveit óhajtotta tudni a jövőre nézve.</p> -<p>Az asszony harmatos szemét Szindbádra emelte:</p> -<p>– Én teljesen megbízom önben, Szindbád. Lehet, hogy anyácskám -nyugtalankodik sorsom miatt, de én bizonyos vagyok abban, hogy maga -nem fog engem elhagyni.</p> -<p>– Hát akkor miért nem szeret! – fakadt ki Szindbád. – Mért nem -szeret úgy, amint nő a férfit szeretni szokta?</p> -<p>– Ráérünk, – felelt gyorsan Georgina. – Ne siettessünk semmit. -Én néha úgy érzem már magam, mintha igazán a menyasszonya, a -felesége volnék. Hisz senkit sem ismerek magán kívül, miért -türelmetlenkedik? Itt vagyok, a magáé vagyok. Esküszöm, hogy -soha-soha nem hagyom el.</p> -<p>– Valamely lóverseny-toalettről beszélt az anyja?</p> -<p>– Szegény anyám, ő nagyon furcsa asszony. A fejébe vette, hogy -azt a kis vagyont, amit játékon elveszített, játékon nyeri vissza. -Játszani akar a turfon. <span class="pagenum"><a name="Page_158" -id="Page_158">-158-</a></span> Pedig ennek, ugy-e, nem sok értelme -van? Azonkívül bármikor belebotolhatunk Pálháziba, aki maga is -szenvedélyes sportsman.</p> -<p>– Ez volna a legkisebb baj, – felelt Szindbád. – Ellenben itt -volna az ideje, hogy beiratkozzon a sziniakadémiára…</p> -<p>– Majd ősszel, – vágott közbe gyorsan Georgina. – Addig csak -magának akarok élni. Úgy sem szerettem még senkit, csak magát, -Szindbád. Mindjárt az első perctől, amikor megláttam, amikor az -álarcos-bálon megszólítottam… Soha férfi nem hatott reám annyira, -mint maga. Miért akar eltávolítani magától?</p> -<p>Az öreg asszonyság még csak a nyolcszázadik lépésnél tartott, de -Szindbád, bármiként szeretett volna, nem tudott addig felelni, amíg -a kilencszázadik lépés is elmúlott. Akkor eszébe jutott, hogy mit -is kellene mondani… De Georgina elvonta a kezét kezéből és az -egykori szinésznő fáradtan megérkezett.</p> -<p>– A szállodai szobalánytól azt hallottam, hogy a Makkalsóban -nagyszerü frankfurtit kapni. Ha senkinek sincs kifogása ellene, -menjünk ma oda vacsorázni. Az udvari színházban – midőn tagja -voltam, – gyakran laktam jól öltözőmben frankfurtival, holott -előadás <span class="pagenum"><a name="Page_159" id= -"Page_159">-159-</a></span> után pezsgős, osztrigás vacsora várt -rám az Imperiáleban.</p> -<p>Az öreg asszonyság komoly, hosszu lépésekkel megindult előre, -mielőtt pihent volna a kilencszáz lépés után.</p> -<p>– Anyám már megbarátkozott az egész szállodával, – mondta -búskomolyan Georgina. – Ő csak akkor tudott igazán nagyúri dáma -lenni, midőn Mariett nem engedte, hogy más legyen. Mariett bezzeg -nem tűrte, hogy a cselédekkel szóba álljon.</p> -<p>A Makkalsóbeli vacsora után az öreg asszonyság egyszer -bizalmasan félrevonta Szindbádot a fogadóban, mialatt Georgina az -esti sétához öltözködött.</p> -<p>– Kedves úr, én mindig tudtam önről, hogy okos ember. Nem lepi -meg tehát kérésem. Ön sokkal ismerősebb Budapesten, mint mi, kérem -tehát egy kis szivességre. Itt van ez az antik gyűrü. Boldogult -Rummergarten báró húzta az ujjamra egy nagy szerepem után. Azt -hiszem az Idegen nőben játszottam. Kérem helyezze el ezt a gyűrűt -megfelelő helyen.</p> -<p>Szindbád az ajkába harapott.</p> -<p>– Mekkora összegre van szüksége? – kérdezte csendesen. -<span class="pagenum"><a name="Page_160" id= -"Page_160">-160-</a></span></p> -<p>– Körülbelül ötven forintot tesz ki a tartozásunk a szállodában. -Mariett, nem tudom mi történt vele, nem volt most pontos.</p> -<p>– Rendben van, – felelt szégyenkezve Szindbád és tárcája után -nyúlt.</p> -<p>Ám az egykori szinésznő roppant fölháborodott. Elvörösödött és -rekedten rikácsolta:</p> -<p>– Uram, én nem pénzt kértem, hanem a gyűrűm elzálogosítására -kértem föl. Ismeretlen nő vagyok a városban. Bármely úriembert -fölszólíthatnék e csekély szívességre.</p> -<p>Szindbád érezte, hogy igen sápadt és indulatok kergetőztek a -szívében. Átvette a gyűrűt.</p> -<p>– Vén banya, – gondolta magában. – Ismerlek.</p> -<p>Másnap visszaküldte a gyűrűt, valamint mellékelt ötven forintot -az öreg asszonyság címére.</p> -<p>Aznap nem látta Georginát. Az asszony azt üzente, hogy a feje -fáj. Harmadnap Georgina elküldte az ötven forintot. „Kérem, -bocsásson meg az anyámnak. Már nagyon öreg asszony.“ Ezt írta -Georgina.</p> -<p>Ezután nemsokára Szindbádunkat lakásán, amely a Két oroszlánhoz -címzett pesti fogadóban volt általánosságban, <span class= -"pagenum"><a name="Page_161" id="Page_161">-161-</a></span> egy -délelőtt két marcona huszárkapitány kereste föl.</p> -<p>– Spics… – mondta az egyik kapitány.</p> -<p>– Srics… – ismételte a másik.</p> -<p>– Örvendek, – felelt Szindbád.</p> -<p>– Pálházi barátunk nevében, – folytatta „Spics“.</p> -<p>– Ha lehetne még ma este, – tódította „Srics“ és óráját -kivonta.</p> -<p>Szindbád végignézett a köpenyeges férfiakon, komoly, meglett -férfiak voltak, akik bizonyára igen tiszteletreméltó modorban -szoktak viselkedni a szalonokban vagy a társas összejöveteleknél. A -nadrágjuk azonban kissé gyűrött volt, amiből Szindbád kitalálhatta, -hogy a katonai irodában működnek a vésztjósló arcu férfiak.</p> -<p>– Tegnap óta keressük önt, – mondta némi élességgel „Srics“. – -Húsz helyen is voltunk a városban, ahol ön meg szokott -fordulni.</p> -<p>– Még a Trieszt-szállodában is, – tódította „Spics“, akinek -olyan hangja volt, mint egy üres hordónak. – Tehát…</p> -<p>Szindbád elkeseredve nevetett.</p> -<p>– Remélem jól ráijesztettek a hölgyekre? – <span class= -"pagenum"><a name="Page_162" id="Page_162">-162-</a></span> -„Srics“, aki zömök és vörösbajuszu férfiu volt, de ártatlan kék -szeme arca zordonságával nem állott összhangban, sarkantyúját -megpengette.</p> -<p>– Mi nem szoktunk nőkkel az eféle dolgokról tárgyalni. Csupán -megüzentük önnek, hogy a saját érdekében jelentkezzék nálunk.</p> -<p>– Köszönöm figyelmüket, uraim, – felelt Szindbád a szavakat -harapdálva. – Az urak tán a térparancsnoksághoz vannak -beosztva?</p> -<p>– Én csapatnál vagyok, – felelt a horihorgas Spics meglehetősen -hangsúlyozva a szavakat. – Ime névjegyem.</p> -<p>Srics hasonlóképpen elhelyezte névjegyét Szindbád asztalára, -aztán meghajoltak és nagy sarkantyúpengéssel távoztak.</p> -<p>– Pálházi tehát Pesten van, – gondolta Szindbád és a falnak -fordult, hogy még egy darabig aludjon, miután reggelig töltötte az -idejét a kártyaasztal mellett, ahol nagy balszerencsével -küzdött.</p> -<p>Elaludt, de talán percek múlva fölébredt. Mintha álmában jutott -volna eszébe, hogy a helyzet nem olyan könnyü, hogy tovább lehessen -aludni. Az ördögbe! Két komoly, őszes kapitány nem indult el bolond -fejjel <span class="pagenum"><a name="Page_163" id= -"Page_163">-163-</a></span> a világba. Nagyon lehetséges, hogy -Pálházi életére pályázik. Vagy talán azért küldött katonákat a -párbajra való kihíváshoz, mert a katonatiszteknek nem föltétlenül -szükséges elmondania összes okait, haragjának, bosszújának -alapjait? Elmúlt, verekedő ifjúságából emlékezett arra, hogy -idősebb katonatisztek igen komolyan szokták fölfogni a párbajt. -Pálházi, mint egykori gárdatiszt, valószínűleg magától a budapesti -térparancsnoktól kérte a szekundánsokat.</p> -<p>Szindbád hamarosan felöltözködött és bár nem szerette magát -gyáva embernek tartani, bensőjében meglehetős izgatottságot érzett, -amint a két zordon kapitányra gondolt. Az ördögbe is, a kapitányok -a sarzsijukkal is játszanak. A párbaj komolynak igérkezik.</p> -<p>Néhány perc mulva már Budapest leghíresebb párbaj-szakértőjének -a szobájában ült.</p> -<p>A szakember a Belvárosban lakott és két kisleánykájával -játszadozott, akik olyan pirosak és üdék voltak, mint a rügyecskék, -amelyek az erkélyen a dézsába ültetett fácskán a tavaszi délben -kidugdosták fejüket.</p> -<p>– Pálházi két kapitánnyal kihivatott, – kezdte Szindbád -meglehetős izgatottan. <span class="pagenum"><a name="Page_164" id= -"Page_164">-164-</a></span></p> -<p>– Pálházi? – mormogta Gránitz, (mert így hívták a szakembert) és -vastag, tömött bajusza alatt elmosolyodott. – Majd ellátjuk… -Flórica, lesúrolod a bábúdról a festéket. Aztán majd halovány lesz -az arca.</p> -<p>A csöpp leányka bánatában szívecskéjéhez szorította a mosakodás -alatt szenvedő bábút.</p> -<p>– Nem teszem! – felelt elszomorodva.</p> -<p>– Már elég tiszta a baba, – folytatta Gránitz, akinek olyan -gyermeteg, szinte ábrándos tekintete volt, mint a kisleányainak. – -Hát miben áll az eset? – fordult Szindbádhoz.</p> -<p>Szindbád néhány szóval jelezte a felvidéki városkában való -tartózkodást, Georginát, a színpadot… Gránitz olyan jókedvűen -mosolygott, mintha a világ legmulatságosabb történetét -hallgatná.</p> -<p>– Az asszonyokkal van a legtöbb baj, – mondta szelíden.</p> -<p>Majd elgondolkozott, mintha láthatatlan raktárban turkálna -valamely agyvelőbeli sematizmus után.</p> -<p>– Pálházi, – mormogta összeráncolt homlokkal és többször -ismételte a nevet, mintha bikanyakán szelíden <span class= -"pagenum"><a name="Page_165" id="Page_165">-165-</a></span> -elhelyezkedő nagy fejében a létrákon szaladgálna e percben egy kis -fürge könyvtáros.</p> -<p>– Igen jó pisztolylövő, Pétervárott a francia attasét -agyonlőtte, Rómában egy olasz grófot, – mondta csendesen Gránitz, -mintha egy láthatatlan könyvből betűzgetne. – A kardot is érti… No -majd Fodor Károlynál elcsináljuk ezt az egész ügyet. Kit -parancsolsz segédtársamul?</p> -<p>– Akit te jónak gondolsz, – felelt megilletődve Szindbád.</p> -<p>– Helyes, így lesz jól. Én ugyanis nem szeretem, ha saját -segédtársam rontja el a dolgokat. Katonákkal van dolgunk, -vigyáznunk kell minden kiejtett szóra. Észre van szükség. A katona -urak, – asszonydologról lévén szó, – valószínűleg vontcsövü, -legyespisztollyal tíz lépésnyiről szeretnének verekedni. Utána -kard, végkimerülésig. Hát majd lesz kard, ahogyan én akarom. Most -pedig menj haza, légy nyugodt, mintha az édesanyád ölében ülnél. -Flórica, gyere táncoljunk egy kicsit.</p> -<p>Fölugrott és a kis tavaszi bimbóval körben forgott a szobában, -hozzá halkan énekelt egy régi valcert.</p> -<p>Szindbád, bár nem volt szentimentális ember, <span class= -"pagenum"><a name="Page_166" id="Page_166">-166-</a></span> nem -tagadhatott meg némi meghatottságot, midőn az atlétakülsejü, -félelmetes férfiút, aki húsz év óta vezényli az ország legvéresebb -és legveszedelmesebb párbajait, hatesztendős leánykájával táncolni -látta.</p> -<p>– Te egy regényhős vagy, Géza, – mondta, kezet szorítva a -párbajok szakemberével. – Messziről olyannak látszol, mintha egyik -kezedben töltött pisztoly, a másikban élesre fent kard volna…</p> -<p>Gránitz jóízűen nevetett.</p> -<p>– Minden párbaj szamárság. Én mondom, aki verekedtem is -egynéhányszor. Persze, mindig a felem érdekében, ha a tárgyalások -nem mentek símán. Mert a párbajsegédek legtöbbje vért akar… Hát -eresztettem vért, a saját vérükből. De azért mégis szamárság -verekedni. Kár, hogy muszáj!</p> -<p>A szakember azután felültette a kisleányokat az asztalra és -roppant buzgalommal kezdte helyreigazítani a táncközben megbomlott -cipőszalagocskákat.</p> -<p>A tárgyalások napokig tartottak a zordon katonákkal. Gránitz egy -napon vidám mosollyal jött le a tiszti kaszinóból, ahol esténkint a -párbajsegédek tanácskoztak.</p> -<p>– Azt hiszem, hogy végre dűlőre jutottunk, – <span class= -"pagenum"><a name="Page_167" id="Page_167">-167-</a></span> mondta -vígan Szindbádnak, aki egy kocsi mélyébe rejtőzve várta az -eredményt. – Megmondtam nekik, hogy ebben az országban csak én -vagyok az az ember, akinek megengedem, hogy tíz lépésre kiálljon a -golyó elé. Ha parancsolnak velem, itt vagyok. De a felemet nem -engedem kiállani. A katona uraknak ez sehogy sem tetszett. Holnap -délben verekszünk Fodornál, karddal. Félegykor ott légy. Most pedig -megyek haza, mert a leánykáim várnak. Aludj jól.</p> -<p>A budai hölgyek, bár nem szóltak Szindbádnak a kapitányokról, -sem kérdést nem intéztek hozzá a dolgok mibenlétéről, úgy látszik -tudtak a tárgyalásokról. Az öreg asszonyság büszkén kapaszkodott -Szindbád karjába az esti sétákon és most eszébe sem jutott az orvos -által előírt kilencszáz lépés. Nagyúri dáma lett ismét, aki -hallgatagon, kimondhatatlanul büszke volt arra, hogy benne van egy -véresnek igérkező párbaj körvonalában. Gyakran mesélt Szindbádnak -lovagtörténeteket, amidőn Bécsben az akkori hercegek és grófok -halálra öldösték egymást a szinésznő miatt. Ki lehetett volna az a -szinésznő, ha nem ő, maga Walter Keresztélyné, a baritonista neje, -mindaddig, amíg Walter úr egy külvárosi csapszékben holtan terült -el az <span class="pagenum"><a name="Page_168" id= -"Page_168">-168-</a></span> ivóasztal alatt? Ezeken az estéken, -midőn az egykori szinésznő bizalmasan Szindbád karjába öltötte a -kezét a budai korzón, a Halászbástyán és a Vérmező körül, kiderült, -hogy régente az összes grófokat megölték Bécsben.</p> -<p>Georgina hallgatagon ment Szindbád másik oldalán, de nem -tagadhatott meg néha egy büszke és odaadó pillantást, amellyel a -veszélyben levő férfiút kitüntette.</p> -<p>És most engedtessék meg egy kis kitérés! Nem ajánlható eléggé a -lovagi torna, a párbaj, fiatalemberek figyelmébe, midőn szívük -hölgyének megnyerésére igyekeznek. A kard és pisztoly megszépíti a -férfiakat a nők szemében, mert hiszen ők többet gondolkoznak a -fantáziájukkal, mint az eszükkel. A párbaj a legokosabb nő előtt is -misztikus, rejtelmes fogalom, ahonnan a hősök győztesen érkeznek -meg. Lovagkoromban gyakran kértem hajszálakat nőktől párbajom előtt -és a párviadal után gyakran többet kaptam, mint amennyit a -legboldogabb férfi is el tud viselni. Csak hadd párbajozzanak a -fiatal férfiak, de az öregek se kerüljék el Fodor mester termét, -hisz az idősebb szívek gyakorta tüzesebben lángolnak a rőzse -lángjánál. A <span class="pagenum"><a name="Page_169" id= -"Page_169">-169-</a></span> hölgyek mindig megérdemelnek néhány -gyűszűnyi vért, hisz ezzel szemben többnyire mindenüket adják -cserébe a párviadal hősének. Nincs szebb dolog a világon, mint -nőkért verekedni és dicsőségesen hazaérkezni az ütközetből. Próbáld -meg, ifju barátom és valóban, nem csodálkozol majd azon, hogy az -egykori Szindbád még késő öregségében is szívesen ragadott volna -kardot, de már nem volt kiért harcolnia.</p> -<p>Georginánk is, bár többnyire igen okos és fenkölt lelkü lénynek -tekintette önmagát, esténkint a budai várkert alatt szinte lágy -omladozással lépkedett Szindbád mellett, akinek karját az öreg -asszony egy percig sem eresztette el. A haját e napokban nem -fésülte a régi gondossággal és finom arca hírét sem hallotta a -rizspornak, halovány és gyengéd volt az anélkül is. A lágy barna -fürtök füle mellett elsímultak és az egyszerü görög konty, antik -tallérok antik hölgyeit juttatták Szindbád eszébe. Szinte leányos, -félénk és bizalmatlan lett ezekben a napokban. A kezét Szindbád -kabátja zsebébe dugta és a férfi bajuszát, haját szemérmesen -megsímogatta. A régi hosszu, forró csókokról szó sem volt ebben az -időben, mintha ismét mély álomba merültek volna ébredező érzékei, -amelyeket <span class="pagenum"><a name="Page_170" id= -"Page_170">-170-</a></span> már Szindbád néha fölébreszteni vélt. A -földre szegezte a szemét és lábát álmodozva vonta, mintha nem tudná -bizonyosan, ébren van vagy álmodik. És mégis, mégis, midőn Szindbád -késő évek mulva e langyos márciusi estékre gondolt, a lilaszínű -régi házakra, a hegyoldalban fölvillanó lámpácskákra, a kőszentre, -amelynek fülkéjében kezet szorítottak és az alagútra, ahol -gondolkozva, a visszhangot figyelve haladtak át a nedves falak -mellett, gyakorta azt érezte Szindbád, hogy soha, soha nem volt -közelebb hozzá Georgina, mint ekkor. Talán csak a kezét kellett -volna kinyújtani, hogy övé legyen az asszony, akiért im élet-halál -harcra indul.</p> -<p>A Vérmező tájékán az öreg asszonyság átszólt Szindbád válla -fölött.</p> -<p>– Igaz, beszéltél Pankotaival? Délután, amíg bevásárolni voltál -kétszer is keresett az ügyvéd!</p> -<p>Georgina hosszu köpenyegében közömbösen vállat vont.</p> -<p>– Nem vagyok kíváncsi arra az úrra. Semmit sem mondhat nekem, -ami érdekelne. Kérlek, légy szíves ezt megmondani neki, ha még -egyszer alkalmatlankodna. <span class="pagenum"><a name="Page_171" -id="Page_171">-171-</a></span></p> -<p>Az öreg asszonyság hevesen bólintgatott fejével:</p> -<p>– Megmondom, hogyne mondanám meg. Bár, úgy hiszem, Pálházitól -hozott valami üzenetet. De ki nem állhatom azt a monoklis majmot. -Csak grófoknak szabad monoklit hordani. Egy ügyvéd!… Azelőtt ez -másképpen volt.</p> -<p>Azután nem beszéltek a dologról, de Szindbád ennyiből is -megértette, hogy Pálházi érdeklődik a hölgyek iránt, bár olyan -nagyot „vétettek“ ellene. (Későbben, sokára, túl ezen a történeten -az is kiderült, hogy az öreg asszonyság bizony elfogadta a pénzt -Pankotai ügyvéd úrtól, amelyet az ügyfele nevében volt szerencsés -fölkinálni.)</p> -<p>Midőn sétájukból hazafelé tértek, az öreg asszonyság a -retiküljéből elővette aranyfoglalatu szemüvegét, amelyet budai -tartózkodásuk alatt egyszer sem használt. A sötétben végigmérte a -meglehetősen ódon és elhanyagolt külsejü Trieszt-fogadót.</p> -<p>– Jobb helyre is szállhattunk volna, – mormogta. – Fiatalasszony -koromban az Angol királynőben laktam.</p> -<p>– Én is ott laktam, – mondta könnyedén elpirulva Georgina. – De -azért ne bántsd a Triesztet, <span class="pagenum"><a name= -"Page_172" id="Page_172">-172-</a></span> mama. Mindig furcsa, -regényes érzéseim támadnak, midőn hajnalonkint arra ébredek, hogy -vidéki szekerek csengős lovaikkal a fogadó udvarára hajtanak. -Szinte várom, hogy mikor jön már a nehéz postakocsi az angol -regényekből és vele a különböző utazók, akikről Dickensben annyit -olvastam.</p> -<p>– Kotzebue-t akartad mondani, leányom, – javított a mama és -elégedetlenül dugta vissza szemüvegét a retikülbe.</p> -<p>Szindbád fölkisérte a hölgyeket második emeleti szobácskájukig, -midőn is a félhomályos folyosón sikerült Georgina nyakát hátul a -füle mellett megcsókolnia. Jó volt, édes volt, az asszony -hátranyújtotta a kezét és szinte boldogan szorította meg Szindbád -kezét. <span class="pagenum"><a name="Page_173" id= -"Page_173">-173-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h2>TIZENEGYEDIK FEJEZET,<br /> -<i>a nők rejtélyességéről.</i></h2> -</div> -<p>A Két oroszlánban, ahol Szindbád állandóan meghúzódott egy -negyedik emeleti szobában, amelynek azonban erkélye volt, ahol csak -a szobalány szokott üldögélni, polgári rend és tisztaság volt. Öreg -urak hotelje volt a Két oroszlán, akik harminc esztendeje -szállottak meg benne, néhány elkeseredett katonatiszt és -nyugalmazott családnélküli kuriai bíró alkotta a fogadó -törzsközönségét. Az ezüstfejü portás emberemlékezet óta állott -helyén és Kricsai úrnak szólította az egész világ. A -szobaasszonyok, mindmegannyi kiérdemesült udvarhölgyek, fehér -bóbitáikkal, igen halkan jártak a vastag szőnyegeken, Szeller, a -bérszolga még abban az időben került a házhoz, amikor az Arany sast -<span class="pagenum"><a name="Page_174" id= -"Page_174">-174-</a></span> lebontották és a Sas régi vendégei az -Oroszlánba költözve, Szeller szerződtetését is követelték a -tulajdonostól. Szeller soha sem hordott egyenruhát. Fekete kemény -kalapjában, tekintélyes, öreguras lépteivel úgy járt-kelt a -hotelben, mintha ő maga is vendég volna. Aranylánca volt és -kalapját kezében tartva, félvállát az ajtónak vetve gyakran -vitázott politikai kérdésekről a kúriai bírákkal. Volt egy vidéki -„vendége“, mint Szeller nevezte, aki húsz év alatt sem ismerte ki -magát Pesten. Szeller ilyenkor a kocsi bakjára ült, de féloldalt -csupán és a „vendégével“ kedélyesen elbeszélgetett.</p> -<p>Szeller egy reggelen kalapjával kezében benyitott -Szindbádhoz.</p> -<p>– Már megint egy hölgy várja az előcsarnokban? Mit csináljak -megint vele? – kérdezte Szeller.</p> -<p>(Szindbádot néhány esztendő előtt valóban megtisztelte egy hölgy -látogatásával.)</p> -<p>Szindbádnak természetesen Georgina jutott eszébe, nyomban -öltözködni kezdett.</p> -<p>– Ültesse le!</p> -<p>Szeller a kalapját forgatta. <span class="pagenum"><a name= -"Page_175" id="Page_175">-175-</a></span></p> -<p>– Nem jobb volna elküldeni, hogy nincs itthon az úr? – kérdezte. -– Ha egyszer a nők elkezdenek ide járni, akkor az ördög se bírja ki -ebben a hotelben.</p> -<p>Szindbádnak nem volt kedve hosszadalmasan magyarázni az ügyet, -sietve kapkodta ruháit és lépcsőket ugorva az előcsarnokban -termett.</p> -<p>Georgina helyett Mariettet találta az előcsarnokban egy -szalmafonatu székben üldögélve. Igen egyszerü fekete ruha volt -rajta, kis fekete sapka, amelyre nyugodtan fölhajtotta sűrű -fátyolát az idegen szálló előcsarnokában, mintha arcára volna írva -tisztessége. Pedig sokkal szebb lett. Halovány arca némi kis -pirosságra tett szert és szürke, mély szemében apró lámpások -vándoroltak végig, amint Szindbádra emelte a tekintetét.</p> -<p>– Az istenért, hogy került ide?</p> -<p>Mariett összeütötte rövid szoknyája alatt angol topánkáit.</p> -<p>– Egyszerüen, önnel van beszélni valóm, amelyet azonban itt nem -végezhetünk el. Négyszemközt szeretnék önnel beszélni. Kár volt -lefáradnia. Elég lett volna megüzenni, hogy jöhetek.</p> -<p>Szindbád zavartan nézett körül. <span class="pagenum"><a name= -"Page_176" id="Page_176">-176-</a></span></p> -<p>– Asszonyom, az én szállásom kis legényszoba, nem igen alkalmas -előkelő hölgyek fogadására.</p> -<p>Mariett vállat vont.</p> -<p>– Egészen mindegy. Bizonyára van ajtaja szobájának, amelyet be -lehet zárni, hogy zavartalanul beszélgethessünk. Gyerünk tehát…</p> -<p>Fölállott és nyugodtan megindult a lépcső felé. Szindbád -határozatlanul követte. Utóvégre elég fiatal férfi volt (bár szülei -tisztességesnek nevelték), nem tudta magában eldönteni, hogyan -végződik ez a kaland. Mariett, amint előtte a lépcsőn haladt, nem -fukarkodott formás lábainak megmutatásával. Gyöngéden, rózsaszínűvé -válott arcát hátrafordította.</p> -<p>– Nagyon szerelmesnek kell annak lenni, aki magát itt a -hegytetőn meglátogatja, – mondta vidoran.</p> -<p>Szeller szárnyas feketekabátjában, kemény kalapját kezében -tartva a lépcsőfőnél állott és éppen eleget csóválta a fejét, amíg -Mariett fölkapaszkodott. Olykor-olykor ijedten nézett hátra. Mintha -attól félt volna, hogy valamelyik öreg bíró meglátja a -jelenetet.</p> -<p>Szindbád szobájában Mariett megfordította a kulcsot <span class= -"pagenum"><a name="Page_177" id="Page_177">-177-</a></span> a -zárban. A sapkáját levette fejéről és az ablakból az utcára -nézett.</p> -<p>– Innen csak az emberek kalapját látni, – mondta némi -csalódással.</p> -<p>Aztán megragadta Szindbád kezét.</p> -<p>– Önnek párbaja lesz Pálházival?</p> -<p>Szindbád vállat vont.</p> -<p>– Magam sem tudom… A segédeim belemennek-e a dologba… -Bizonytalan.</p> -<p>– Én azonban tudom. Nehéz lovassági karddal állanak szemközt, -bandázs nélkül, viadal a végkimerülésig… Igy van?</p> -<p>– Ugyan, kitől hallott ilyen bolondságot?</p> -<p>– Az én információim soha sem csalnak.</p> -<p>– Foglaljon helyet, Mariett. Most majd én kérdezek magától -valamit.</p> -<p>– Hisz még nem is felelt arra a kérdésre, amelyet föltettem.</p> -<p>– Majd azután felelek. Mióta magukat ismerem, mindig hallok -valamely rejtelmes híradásokról. Midőn a gyermeket akarták -elragadni… midőn az ügyvéd váratlanul megjelent azon az estén… Maga -nyomban megtalálja a rejtett kis fogadót és Pálházi <span class= -"pagenum"><a name="Page_178" id="Page_178">-178-</a></span> azt -hiszi, hogy önök között én vagyok minden bajnak, rossznak a -kútforrása… Szeretnék világosan látni. Hogy vagyunk azzal a -rejtélyes információval?</p> -<p>– Őszinte leszek, – mondá Mariett komolyan. – Doktor Corvinusz, -emlékezhetik reá, ügyleti férfiú, aki mint ilyen, érintkezésben -állott bizonyos irodákkal, amelyeknek kitűzött foglalkozása a -megfigyelés, tájékozódás és más efféle. A tőzsdei dolgokról -meglehetős rosszul informálták annak idején doktor Corvinuszt. Ezen -azonban már túl vagyunk. A doktor most ismét szolgálatunkban -van.</p> -<p>– Miután Pálházit Georgina színházi föllépéséről a kellő időben -értesítette.</p> -<p>Mariett elgondolkozott:</p> -<p>– Ami azt illeti, a doktor jelleméért magam sem adnék egy pipa -dohányt. Vannak ilyen emberek, született kémek, akik nem tudnak -meglenni anélkül, hogy mások titkait ne fürkésszék. A doktor ez az -ember. Belenyugszom.</p> -<p>– És ez a titokszerü férfiu küldte hozzám? – kérdezte -Szindbád.</p> -<p>Mariett elpirult.</p> -<p>– Nem… Bár nincs önnel semmi különösebb <span class= -"pagenum"><a name="Page_179" id="Page_179">-179-</a></span> -szándékom, a doktornak óvatosságból még sem mondtam meg, hogy -Pestre utazom. Azt hiszem Pálházi úr várt volna a pályaudvaron. -Nekem pedig most önnel van dolgom, nem Pálházival. Mondja, kérem, -jó vívó ön?</p> -<p>– Azelőtt forgattam a kardot. Régen.</p> -<p>– Pálházi elsőrangu vívó, – mondta kissé megkönnyebbülve -Mariett.</p> -<p>Szindbád elnevette magát:</p> -<p>– Köszönöm, de nem segíthetek rajta.</p> -<p>– Kérem, ne gúnyolódjon, – mondta ajkába harapva Mariett. – Én -korántsem vagyok olyan ostoba, amilyennek a férfiak a legtöbb nőt -hinni szokták. Igen jól tudom, hogy a párbajnál, éles kardnál -nagyon fontos az, ha valakinek helyén van a szíve és határozott a -szándéka. Ön meg akarja ölni Pálházit? Ez a szándéka?</p> -<p>– Dehogy, – felelt mosolyogva Szindbád. – Asszonyom, tanuljon -meg tőlem is valamit. Minden párbaj lutri. Szerencse kell hozzá. Ez -a titka.</p> -<p>– Ön szerencsés ember? – kérdezte Mariett, de nyomban elpirult. -– Uram, ne magyarázza félre látogatásomat. <span class= -"pagenum"><a name="Page_180" id="Page_180">-180-</a></span> Az ön -ellenfelének neveletlen kis fia van… És Georgina, bármennyire -szeretem Georginát, kénytelen vagyok önnek megmondani, nem érdemli -meg, hogy érte öljön. Már mint hogy ön bárkit megöljön érette. -Georgina nem szereti önt.</p> -<p>Szindbád egy másodpercig fürkészve nézett a Mariett szürke -szemébe. Abban csak komoly odaadást, szinte meleg barátságot -látott, sőt talán egy kis féltékenység is csengett hangjában… -„Teremtőm, gondolta Szindbád, egy rongyos kis párbaj ennyire -kihozza a sodrából a leghidegebb nőt!“</p> -<p>– Mást szeret Georgina? – kérdezte halkan.</p> -<p>– Georgina senkit sem szeret, – felelt az asszony.</p> -<p>– Senkit? Nincsen olyan asszony, aki senkit se szeretne.</p> -<p>– De van, egy. Georgina. Georgina a gyermekét sem szereti. Mi -szívvel jöttünk a világra és a szívünkre hallgatva sok olyan dolgot -elkövetünk, amit nem lett volna szabad. Georgina hideg, mint az -észak. Csillogni, ragyogni, pompázni szeretne, mint a jég -tükröződik a napban. A jég olvad. Georgina soha. Én mindig féltem -tőle, de Pálházi talán jobban: féltette. <span class= -"pagenum"><a name="Page_181" id="Page_181">-181-</a></span> És -féltékenységből vált el tőle, holott úgy szereti, hogy beleőrülne, -ha Georgina egy más férfié lenne.</p> -<p>– Pálházi szereti Georginát?</p> -<p>– Ezt én tőlem kérdi ön? – kiáltott föl Mariett. – Férfi -őrültebben nem szeretett még asszonyt, de elvált tőle, mert attól -félt, hogy egyszer megcsalja. Georgina színésznő akart lenni, -Pálházi csaknem minden készpénz vagyonát lekötötte, hogy Georginát, -gyermekét és mindazokat, akik a régi házban vannak, gondtalan, -szinte nagyúri ellátásban részesíthesse mindvégig. Pálházi vagyona -azóta megötszöröződött… De még ma is, bárhol, bármerre kártyázik a -világon, mert kártya nélkül már nem lehet el, Georgináról soha sem -veszi le a szemét. Azt hiszi, hogy Pálházi nem tud a budai -sétákról? Az ő kezei hosszúak. De feltétlen uriember és ezért nem -mérgezték meg önt a mai napig, Szindbád úr.</p> -<p>– Az ördögbe! Én nem csábítottam el Georginát!</p> -<p>– Ezt is tudjuk, de nem magán múlott, – felelt Mariett és a -kezével megsímogatta Szindbád kezét. – Higyje el, hogy nem -érdemelte meg Georgina az időt, amit ráfecsérelt, máshol tán -könnyebben célt érhetett volna. <span class="pagenum"><a name= -"Page_182" id="Page_182">-182-</a></span></p> -<p>Szindbád az asszonynak szemébe nézett. A kis tűzpontocskák -sietve szaladoztak keresztül az asszony szembogarában, mintha -lámpással sietnének végig téli este a havas utcán. Finom orra, -amelynek mását csak az angol kastélyok falképein láthatni, a régi -ladyk orra volt. Összeszorított ajka, amely máskor hasonlatos volt -egy lovát fékező rókavadász lordné ajkához, most kinyílott és -fogainak fehér sövénye körül pirosra hevítette a száraz ajkakat a -forró lehelet.</p> -<p>– Ha tudtam volna…</p> -<p>Az asszony szemére könnyü fátyol ereszkedett:</p> -<p>– A férfiak mind ostobák.</p> -<p>Szindbád megfogta az asszony kezét:</p> -<p>– Mondja, mit kíván tőlem, Mariett, a maga kedvéért mindent -megteszek.</p> -<p>– Most már szégyelek kérni öntől bármit is… Tudja isten, mióta -ön elment a városból, azóta álmodozó, gyönge lettem. Mindenféle -bolond álmaim vannak, pedig azelőtt soha sem álmodtam. Gyakran -álmodtam Georginával, a mamával, magával… És arra ébredtem, hogy -patakban folynak a könnyeim. Hát nem vagyok szamár?</p> -<p>– A legdrágább teremtés a földön, – felelt halkan <span class= -"pagenum"><a name="Page_183" id="Page_183">-183-</a></span> -Szindbád és a gyönyörü előkelő teremtés apró finomságait rendre -szemügyre vette.</p> -<p>A keze, bár látszik rajta, hogy dolgos kis kéz, olyanformájú, -mint az arisztokrata nőké. Keskeny, finom, hosszúkás, de nem -csontos és sovány. Füle mellett hamvas haja friss, mint a most -lekaszált sarju. És valóban rétek illatára emlékeztet a gyönge -parfűm, amely ruhájából árad. Elől őszes haja talán nem igézne meg -egy bohó ifjút, de egy komoly férfiú csak imádattal tekinthet e nem -titkolt, korán jött hullámos szürke fürtökre, amelyek nem kis -művészi rendetlenséggel pihennek itt a szép főn, amint Mariett szűk -fekete ruhájában a kanapé közepén helyet foglal. Lábszárai, -amelyeket a divatos szoknya sejtetni enged, finomak, hosszúak és -gyöngéden kerekdedek. Az angol cipő felett ritkás fekete harisnya, -amilyent egyszer a főhercegnő udvarhölgyén látott…</p> -<p>– Tehát ne öljem meg Pálházit? – kérdezte Szindbád nevetve.</p> -<p>– Arról nincs szó, – felelte sebesen Mariett, mintha gyorsan túl -akarna esni ezen a témán. – Pálházi elég férfi magáért. Csakhogy -önről azt mondják, hogy elszánt, halálmegvető ember, aki amellett -konokul <span class="pagenum"><a name="Page_184" id= -"Page_184">-184-</a></span> bízik a szerencséjében, mert már sok -veszedelmes helyzetből ép bőrrel szabadult. Pálházi neuraszténiás, -ideggyönge… Nem lehet büntetlenül annyit kártyázni, mint amennyit ő -kártyázott. Bizonyára ön számít testi előnyére is és nyílván az a -szándéka, hogy az első rohamnál leteríti Pálházit…</p> -<p>– Nem gondolkoztam még ezen.</p> -<p>– Dehogy nem. Ó, hogy a férfiak még mindig abban a tévhitben -vannak, hogy minden nő egyformán szamár. Megengedem, hogy a többség -az. De lássa én tisztában vagyok azzal, hogy a férfiak egy -kardpárbaj előtt bizonyos haditervet, esetleg fortélyt eszelnek ki. -Pláne azok, akiknek már többször volt a kezükben kard. Lánykoromban -én is vívtam, és tudom, hogy vannak kivédhetetlen oldaltámadások, -cselek, áltámadások és halálos vágások a fedetlen gyomorra vagy -hasra… Azt szeretném elérni önnél, hogy ön ne támadja meg Pálházit, -csak védekezzék. Hiszen ön ebben is bizonyára mester. Igy tesz?</p> -<p>– Igy teszek, asszonyom, mert szeretem önt.</p> -<p>– Igazán szeret?</p> -<p>– Soha sem beszéltem magával ennyit, mint ma. Eszembe jutott sok -mindenféle rendkívüli, nagyszerü <span class="pagenum"><a name= -"Page_185" id="Page_185">-185-</a></span> tulajdonsága, amelyeknek -a tudata eddig csak szunnyadozott bennem, de most egyszerre -fölébredt és meglátom önben azt a páratlan, csodálatos nőt, aki -után az én szívem mindig vágyakozott. Asszonyom, fogadja el a -szívemet. Mariett ne utasítsa vissza.</p> -<p>Mariett lehunyta a szemét.</p> -<p>– Hiszen ha tudnám, hogy igazán szeret!… Mert én nő vagyok, -tetőtől-talpig izzó szenvedély, forró, lobogó vérü asszony vagyok. -Én igazi nő vagyok!</p> -<p>– Igazán szeretem.</p> -<p>– És nem felejt el soha? – kérdezte halkan Mariett.</p> -<p>Fodor mester az öltözőbe vezette Szindbádot. A „bátorság -atyamestere“, ahogyan a vállas, zömök férfiút nevezik, olyan vígan -nevetett, hogy szinte kopasz feje is beleragyogott.</p> -<p>– Egy csepp vér lesz, mintha az ujjamat a gombostűvel megszúrom. -Remélem, ez nem fog fájni az ellenfelének? Mert nálunk mindig az -ellenfél sebesül meg. Igaz, Gránitz?</p> -<p>A híres párbajsegéd vastag bajusza alatt olyan vidoran -mosolygott, mint egy násznagy. <span class="pagenum"><a name= -"Page_186" id="Page_186">-186-</a></span></p> -<p>– Rendben vannak a kardok?</p> -<p>– Rendben. Nem kell félni, csak az ön kardja éles. Az ellenfeléé -tompa. Tehát csak bátran neki, üsd, vágd, nem apád, csak a fejét! -Az én vívótermemben az ellenfél kardja mindig tompa.</p> -<p>– A doktorok? – kérdezte Gránitz és egy darab sonkát tömött a -szájába.</p> -<p>– Mosakodnak, – felelt megvető kézlegyintéssel a mester. – Pedig -mondtam nekik, hogy ne csinálják azt a sok ceremóniát. A mi felünk -úgy sem sebesül meg. Az ellenfélért nem kár. Úgy járkálnak fehér -kabátjukban, mint a kisértetek.</p> -<p>Szindbád félig levetkőzött. A jókedvü Fodor pisztolydurranáshoz -hasonlóan csapta össze a tenyerét.</p> -<p>– Nézd csak, Gránitz, micsoda izmok! Nem vagyok mai gyerek, de -ilyen izmokat ritkán láttam. Tyű, de nem szeretnék az ellenfelének -a bőrében lenni. Vasból van ez a gyerek, Gránitz. Jövőre igazán meg -foglak kérni, hogy ne hozzál direkte vasgyúrókat az én termembe. -Hisz ez a kar keresztülvágja a kardot. No meg ami mögötte van. Még -valami bolondság történik. Ejnye, Gránitz! Nem is adok én többet -nehéz kardot a te párbajaidhoz. <span class="pagenum"><a name= -"Page_187" id="Page_187">-187-</a></span></p> -<p>Igy dohogott csendeskén a bátorság atyamestere, amíg hirtelen -föltette a bandázst Szindbád testére.</p> -<p>– Ez nincs a föltételekben, – szólt közbe Gránitz.</p> -<p>Az atyamester alaposan megigazította a selyem alatt a vattát és -félvállról felelt:</p> -<p>– De benne van az én föltételeimben. Az én termem nem -mészárszék. Menjetek a kaszárnyába verekedni, ha úgy tetszik.</p> -<p>– A legszebb párbajaimat elrontod, – mondta tréfás -szemrehányással Gránitz. – Vért akarok látni, sok vért!</p> -<p>– Majd levágatok egy csirkét, – dünnyögte Fodor mester. – Ezért -a fiúért kár volna. De megyek is már, mert az ellenfél még azt -hiszi, hogy ő reá haragszom… Dehogy is haragszom. Senkire sem -haragszom én. Fiam, csak nekimenni. A többit bízzuk Gránitzra meg a -jó Istenre.</p> -<p>Szindbád magában azt gondolta, hogy a bátorság atyamestere a -szemben levő öltözőben talán ugyanazokat a szavakat mondja most -Pálházinak, amelyeket neki mondott. Derék ember a mester. Bizonyára -ő szeretné legjobban kitalálni a vérnélküli párbajt!</p> -<p>Gránitz egy pohár sörrel öblítette le a torkát. <span class= -"pagenum"><a name="Page_188" id="Page_188">-188-</a></span></p> -<p>– Jó sört csapolnak itt a szomszédban, – mondta nyelvcsettintve. -– No ideje lesz már nékem is felöltözni.</p> -<p>Szindbád Mariettre gondolt és ábrándozva támaszkodott a -falnak.</p> -<p>– Csak nem félsz? – kiáltott rá Gránitz egy hatalmas drótrostély -mögül, amelyet fejére illesztett. – Mitől félsz! Hisz melletted -leszek, vagy mi az ördög! Látod ezt a széles kardot? Ezen a pengén -törik meg minden vágás, amit neked szánnak. Mondtam már, hogy -nyugodt légy, mintha az anyád ölében ülnél. No gyerünk.</p> -<p>Szindbád az öltözőből kilépve, a terem másik oldalán Pálházi -vértelen arcával találta magát szemben.</p> -<p>– Vajjon én is sápadt vagyok? – súgta Gránitznak.</p> -<p>– Piros vagy, mint a rózsa. Még festék is van az ajkadon, – -dörmögte Gránitz.</p> -<p>Szindbád az ajkához kapott. Valóban gyönge arcfesték nyoma -maradt az ujján. „Mariett“ gondolta magában mély megilletődéssel. -„Mindenáron tetszeni akart!“ <span class="pagenum"><a name= -"Page_189" id="Page_189">-189-</a></span></p> -<p>Aztán Pálházit vette szemügyre. Még izmos, de már kissé elhízott -férfiú volt, fekete ritkás szakálla sápadt arca körül szinte -ijesztő volt… A kapitányok kivonták kardjukat, a pengék csörrenve -hagyták el a hüvelyt. A bátorság atyamestere egy hosszú karddal -állott a háttérben, amely kard csaknem akkora volt, mint ő maga. Az -emeletre kanyargó lépcső legtetején fiatal ujságírók hasaltak, hogy -az esti lapnak beszámoljanak az érdekes viadalról. Szindbád az -egyiket megismerte, a szemével intett felé…</p> -<p>Közben „a pap prédikált“, mint Fodor mester a párbaj előtt -elhangzó szavakat nevezte. Egyszerre kardot érzett a kezében -Szindbád, fölemelte és kinyújtotta hosszú karjával.</p> -<p>– Rajta! – kiáltotta Gránitz és már nagyot ugrott előre Szindbád -oldalán, fele támadásában bizakodva.</p> -<p>De Szindbád nem mozdult.</p> -<p>– Gyerünk! – csikorgott Gránitz a drótok alól. – Az apádat!</p> -<p>De Szindbádnak csak Mariett járt az eszében, a fülébe csengett a -hangja: „… és nem felejt el?“ Nem, sohasem felejtlek el, gondolta -forrón álmodozva. <span class="pagenum"><a name="Page_190" id= -"Page_190">-190-</a></span></p> -<p>Kard érte a kardját.</p> -<p>Pálházi nehézkes, szinte kómikus mozdulatokkal ugrált kardja -előtt. Egy kövér madárhoz hasonlított ebben a percben. Szindbád -csak arra ügyelt, hogy a nehezen lélekző férfiú bele ne szaladjon -kinyújtott kardjába. Aztán egyszerre tűszúrást érzett a -homlokán…</p> -<p>– Halt! – ordította a háttérből teli tüdővel a bátorság -atyamestere.</p> -<p>Gránitz az ellenfelek közé ugrott:</p> -<p>– Doktor! Vér! – kiáltotta és Szindbádra mutatott.</p> -<p>Ebben a pillanatban meleg cseppet érzett Szindbád a -szemhéján.</p> -<p class="center">*</p> -<p>Délután a pamlagon szundikált. Hordár kopogtatott ajtaján. -Levelet hozott:</p> -<p>„Köszönöm. G. és az anyja még a déli vonattal hazautaztak a régi -házba. P. megbocsátott. Marad minden a régiben. Én most utazom. – -Ha a gyereket fölneveltem, akkor értem jöhet. De addig nem.</p> -<p class="right"><i>Mariett</i>.“ <span class="pagenum"><a name= -"Page_191" id="Page_191">-191-</a></span></p> -<p>És ezután Szindbád, ha a kis fehér foltra nézett a tükörből -homlokára, gyakran hosszú ideig lehajtotta a fejét és mindenféle -dolgát elmulasztotta volna, hogy egy félpercig elgondolkozzon. Hogy -volt, mint volt? Mariett, Georgina? – Pedig szegény feje már -azelőtt is azt hitte, hogy teljes alapossággal ismeri a nőket.</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<div class="transnote"> -<p class="center"><span class="caption">Javítások.</span></p> -<p>Az eredeti szöveg helyesírásán nem változtattunk.</p> -<p>A nyomdai hibákat javítottuk. Ezek listája:</p> -<table summary="Javítások"> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_29">29</a></td> -<td>Lájta-e</td> -<td>Látja-e</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_121">121</a></td> -<td>járatos emver</td> -<td>járatos ember</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_133">133</a></td> -<td>csodakotor</td> -<td>csodadoktor</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_184">184</a></td> -<td>szerecséjében</td> -<td>szerencséjében</td> -</tr> -</table> -</div> -<div lang='en' xml:lang='en'> -<div style='display:block; margin-top:4em'>*** END OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK <span lang='hu' xml:lang='hu'>FRANCIA KASTÉLY</span> ***</div> -<div style='text-align:left'> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -Updated editions will replace the previous one—the old editions will -be renamed. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -Creating the works from print editions not protected by U.S. copyright -law means that no one owns a United States copyright in these works, -so the Foundation (and you!) can copy and distribute it in the United -States without permission and without paying copyright -royalties. Special rules, set forth in the General Terms of Use part -of this license, apply to copying and distributing Project -Gutenberg™ electronic works to protect the PROJECT GUTENBERG™ -concept and trademark. Project Gutenberg is a registered trademark, -and may not be used if you charge for an eBook, except by following -the terms of the trademark license, including paying royalties for use -of the Project Gutenberg trademark. If you do not charge anything for -copies of this eBook, complying with the trademark license is very -easy. You may use this eBook for nearly any purpose such as creation -of derivative works, reports, performances and research. Project -Gutenberg eBooks may be modified and printed and given away—you may -do practically ANYTHING in the United States with eBooks not protected -by U.S. copyright law. Redistribution is subject to the trademark -license, especially commercial redistribution. -</div> - -<div style='margin-top:1em; font-size:1.1em; text-align:center'>START: FULL LICENSE</div> -<div style='text-align:center;font-size:0.9em'>THE FULL PROJECT GUTENBERG LICENSE</div> -<div style='text-align:center;font-size:0.9em'>PLEASE READ THIS BEFORE YOU DISTRIBUTE OR USE THIS WORK</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -To protect the Project Gutenberg™ mission of promoting the free -distribution of electronic works, by using or distributing this work -(or any other work associated in any way with the phrase “Project -Gutenberg”), you agree to comply with all the terms of the Full -Project Gutenberg™ License available with this file or online at -www.gutenberg.org/license. -</div> - -<div style='display:block; font-size:1.1em; margin:1em 0; font-weight:bold'> -Section 1. General Terms of Use and Redistributing Project Gutenberg™ electronic works -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.A. By reading or using any part of this Project Gutenberg™ -electronic work, you indicate that you have read, understand, agree to -and accept all the terms of this license and intellectual property -(trademark/copyright) agreement. If you do not agree to abide by all -the terms of this agreement, you must cease using and return or -destroy all copies of Project Gutenberg™ electronic works in your -possession. If you paid a fee for obtaining a copy of or access to a -Project Gutenberg™ electronic work and you do not agree to be bound -by the terms of this agreement, you may obtain a refund from the person -or entity to whom you paid the fee as set forth in paragraph 1.E.8. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.B. “Project Gutenberg” is a registered trademark. It may only be -used on or associated in any way with an electronic work by people who -agree to be bound by the terms of this agreement. There are a few -things that you can do with most Project Gutenberg™ electronic works -even without complying with the full terms of this agreement. See -paragraph 1.C below. There are a lot of things you can do with Project -Gutenberg™ electronic works if you follow the terms of this -agreement and help preserve free future access to Project Gutenberg™ -electronic works. See paragraph 1.E below. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.C. The Project Gutenberg Literary Archive Foundation (“the -Foundation” or PGLAF), owns a compilation copyright in the collection -of Project Gutenberg™ electronic works. Nearly all the individual -works in the collection are in the public domain in the United -States. If an individual work is unprotected by copyright law in the -United States and you are located in the United States, we do not -claim a right to prevent you from copying, distributing, performing, -displaying or creating derivative works based on the work as long as -all references to Project Gutenberg are removed. Of course, we hope -that you will support the Project Gutenberg™ mission of promoting -free access to electronic works by freely sharing Project Gutenberg™ -works in compliance with the terms of this agreement for keeping the -Project Gutenberg™ name associated with the work. You can easily -comply with the terms of this agreement by keeping this work in the -same format with its attached full Project Gutenberg™ License when -you share it without charge with others. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.D. The copyright laws of the place where you are located also govern -what you can do with this work. Copyright laws in most countries are -in a constant state of change. If you are outside the United States, -check the laws of your country in addition to the terms of this -agreement before downloading, copying, displaying, performing, -distributing or creating derivative works based on this work or any -other Project Gutenberg™ work. The Foundation makes no -representations concerning the copyright status of any work in any -country other than the United States. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E. Unless you have removed all references to Project Gutenberg: -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E.1. The following sentence, with active links to, or other -immediate access to, the full Project Gutenberg™ License must appear -prominently whenever any copy of a Project Gutenberg™ work (any work -on which the phrase “Project Gutenberg” appears, or with which the -phrase “Project Gutenberg” is associated) is accessed, displayed, -performed, viewed, copied or distributed: -</div> - -<blockquote> - <div style='display:block; margin:1em 0'> - This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and most - other parts of the world at no cost and with almost no restrictions - whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it under the terms - of the Project Gutenberg License included with this eBook or online - at <a href="https://www.gutenberg.org">www.gutenberg.org</a>. If you - are not located in the United States, you will have to check the laws - of the country where you are located before using this eBook. - </div> -</blockquote> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E.2. If an individual Project Gutenberg™ electronic work is -derived from texts not protected by U.S. copyright law (does not -contain a notice indicating that it is posted with permission of the -copyright holder), the work can be copied and distributed to anyone in -the United States without paying any fees or charges. If you are -redistributing or providing access to a work with the phrase “Project -Gutenberg” associated with or appearing on the work, you must comply -either with the requirements of paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 or -obtain permission for the use of the work and the Project Gutenberg™ -trademark as set forth in paragraphs 1.E.8 or 1.E.9. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E.3. If an individual Project Gutenberg™ electronic work is posted -with the permission of the copyright holder, your use and distribution -must comply with both paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 and any -additional terms imposed by the copyright holder. Additional terms -will be linked to the Project Gutenberg™ License for all works -posted with the permission of the copyright holder found at the -beginning of this work. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E.4. Do not unlink or detach or remove the full Project Gutenberg™ -License terms from this work, or any files containing a part of this -work or any other work associated with Project Gutenberg™. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E.5. Do not copy, display, perform, distribute or redistribute this -electronic work, or any part of this electronic work, without -prominently displaying the sentence set forth in paragraph 1.E.1 with -active links or immediate access to the full terms of the Project -Gutenberg™ License. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E.6. You may convert to and distribute this work in any binary, -compressed, marked up, nonproprietary or proprietary form, including -any word processing or hypertext form. However, if you provide access -to or distribute copies of a Project Gutenberg™ work in a format -other than “Plain Vanilla ASCII” or other format used in the official -version posted on the official Project Gutenberg™ website -(www.gutenberg.org), you must, at no additional cost, fee or expense -to the user, provide a copy, a means of exporting a copy, or a means -of obtaining a copy upon request, of the work in its original “Plain -Vanilla ASCII” or other form. Any alternate format must include the -full Project Gutenberg™ License as specified in paragraph 1.E.1. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E.7. Do not charge a fee for access to, viewing, displaying, -performing, copying or distributing any Project Gutenberg™ works -unless you comply with paragraph 1.E.8 or 1.E.9. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E.8. You may charge a reasonable fee for copies of or providing -access to or distributing Project Gutenberg™ electronic works -provided that: -</div> - -<div style='margin-left:0.7em;'> - <div style='text-indent:-0.7em'> - • You pay a royalty fee of 20% of the gross profits you derive from - the use of Project Gutenberg™ works calculated using the method - you already use to calculate your applicable taxes. The fee is owed - to the owner of the Project Gutenberg™ trademark, but he has - agreed to donate royalties under this paragraph to the Project - Gutenberg Literary Archive Foundation. Royalty payments must be paid - within 60 days following each date on which you prepare (or are - legally required to prepare) your periodic tax returns. Royalty - payments should be clearly marked as such and sent to the Project - Gutenberg Literary Archive Foundation at the address specified in - Section 4, “Information about donations to the Project Gutenberg - Literary Archive Foundation.” - </div> - - <div style='text-indent:-0.7em'> - • You provide a full refund of any money paid by a user who notifies - you in writing (or by e-mail) within 30 days of receipt that s/he - does not agree to the terms of the full Project Gutenberg™ - License. You must require such a user to return or destroy all - copies of the works possessed in a physical medium and discontinue - all use of and all access to other copies of Project Gutenberg™ - works. - </div> - - <div style='text-indent:-0.7em'> - • You provide, in accordance with paragraph 1.F.3, a full refund of - any money paid for a work or a replacement copy, if a defect in the - electronic work is discovered and reported to you within 90 days of - receipt of the work. - </div> - - <div style='text-indent:-0.7em'> - • You comply with all other terms of this agreement for free - distribution of Project Gutenberg™ works. - </div> -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E.9. If you wish to charge a fee or distribute a Project -Gutenberg™ electronic work or group of works on different terms than -are set forth in this agreement, you must obtain permission in writing -from the Project Gutenberg Literary Archive Foundation, the manager of -the Project Gutenberg™ trademark. Contact the Foundation as set -forth in Section 3 below. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.F. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.F.1. Project Gutenberg volunteers and employees expend considerable -effort to identify, do copyright research on, transcribe and proofread -works not protected by U.S. copyright law in creating the Project -Gutenberg™ collection. Despite these efforts, Project Gutenberg™ -electronic works, and the medium on which they may be stored, may -contain “Defects,” such as, but not limited to, incomplete, inaccurate -or corrupt data, transcription errors, a copyright or other -intellectual property infringement, a defective or damaged disk or -other medium, a computer virus, or computer codes that damage or -cannot be read by your equipment. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.F.2. LIMITED WARRANTY, DISCLAIMER OF DAMAGES - Except for the “Right -of Replacement or Refund” described in paragraph 1.F.3, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation, the owner of the Project -Gutenberg™ trademark, and any other party distributing a Project -Gutenberg™ electronic work under this agreement, disclaim all -liability to you for damages, costs and expenses, including legal -fees. YOU AGREE THAT YOU HAVE NO REMEDIES FOR NEGLIGENCE, STRICT -LIABILITY, BREACH OF WARRANTY OR BREACH OF CONTRACT EXCEPT THOSE -PROVIDED IN PARAGRAPH 1.F.3. YOU AGREE THAT THE FOUNDATION, THE -TRADEMARK OWNER, AND ANY DISTRIBUTOR UNDER THIS AGREEMENT WILL NOT BE -LIABLE TO YOU FOR ACTUAL, DIRECT, INDIRECT, CONSEQUENTIAL, PUNITIVE OR -INCIDENTAL DAMAGES EVEN IF YOU GIVE NOTICE OF THE POSSIBILITY OF SUCH -DAMAGE. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.F.3. LIMITED RIGHT OF REPLACEMENT OR REFUND - If you discover a -defect in this electronic work within 90 days of receiving it, you can -receive a refund of the money (if any) you paid for it by sending a -written explanation to the person you received the work from. If you -received the work on a physical medium, you must return the medium -with your written explanation. The person or entity that provided you -with the defective work may elect to provide a replacement copy in -lieu of a refund. If you received the work electronically, the person -or entity providing it to you may choose to give you a second -opportunity to receive the work electronically in lieu of a refund. If -the second copy is also defective, you may demand a refund in writing -without further opportunities to fix the problem. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.F.4. Except for the limited right of replacement or refund set forth -in paragraph 1.F.3, this work is provided to you ‘AS-IS’, WITH NO -OTHER WARRANTIES OF ANY KIND, EXPRESS OR IMPLIED, INCLUDING BUT NOT -LIMITED TO WARRANTIES OF MERCHANTABILITY OR FITNESS FOR ANY PURPOSE. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.F.5. Some states do not allow disclaimers of certain implied -warranties or the exclusion or limitation of certain types of -damages. If any disclaimer or limitation set forth in this agreement -violates the law of the state applicable to this agreement, the -agreement shall be interpreted to make the maximum disclaimer or -limitation permitted by the applicable state law. The invalidity or -unenforceability of any provision of this agreement shall not void the -remaining provisions. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.F.6. INDEMNITY - You agree to indemnify and hold the Foundation, the -trademark owner, any agent or employee of the Foundation, anyone -providing copies of Project Gutenberg™ electronic works in -accordance with this agreement, and any volunteers associated with the -production, promotion and distribution of Project Gutenberg™ -electronic works, harmless from all liability, costs and expenses, -including legal fees, that arise directly or indirectly from any of -the following which you do or cause to occur: (a) distribution of this -or any Project Gutenberg™ work, (b) alteration, modification, or -additions or deletions to any Project Gutenberg™ work, and (c) any -Defect you cause. -</div> - -<div style='display:block; font-size:1.1em; margin:1em 0; font-weight:bold'> -Section 2. Information about the Mission of Project Gutenberg™ -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -Project Gutenberg™ is synonymous with the free distribution of -electronic works in formats readable by the widest variety of -computers including obsolete, old, middle-aged and new computers. It -exists because of the efforts of hundreds of volunteers and donations -from people in all walks of life. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -Volunteers and financial support to provide volunteers with the -assistance they need are critical to reaching Project Gutenberg™’s -goals and ensuring that the Project Gutenberg™ collection will -remain freely available for generations to come. In 2001, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation was created to provide a secure -and permanent future for Project Gutenberg™ and future -generations. To learn more about the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation and how your efforts and donations can help, see -Sections 3 and 4 and the Foundation information page at www.gutenberg.org. -</div> - -<div style='display:block; font-size:1.1em; margin:1em 0; font-weight:bold'> -Section 3. Information about the Project Gutenberg Literary Archive Foundation -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -The Project Gutenberg Literary Archive Foundation is a non-profit -501(c)(3) educational corporation organized under the laws of the -state of Mississippi and granted tax exempt status by the Internal -Revenue Service. The Foundation’s EIN or federal tax identification -number is 64-6221541. Contributions to the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation are tax deductible to the full extent permitted by -U.S. federal laws and your state’s laws. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -The Foundation’s business office is located at 809 North 1500 West, -Salt Lake City, UT 84116, (801) 596-1887. Email contact links and up -to date contact information can be found at the Foundation’s website -and official page at www.gutenberg.org/contact -</div> - -<div style='display:block; font-size:1.1em; margin:1em 0; font-weight:bold'> -Section 4. Information about Donations to the Project Gutenberg Literary Archive Foundation -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -Project Gutenberg™ depends upon and cannot survive without widespread -public support and donations to carry out its mission of -increasing the number of public domain and licensed works that can be -freely distributed in machine-readable form accessible by the widest -array of equipment including outdated equipment. Many small donations -($1 to $5,000) are particularly important to maintaining tax exempt -status with the IRS. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -The Foundation is committed to complying with the laws regulating -charities and charitable donations in all 50 states of the United -States. Compliance requirements are not uniform and it takes a -considerable effort, much paperwork and many fees to meet and keep up -with these requirements. We do not solicit donations in locations -where we have not received written confirmation of compliance. To SEND -DONATIONS or determine the status of compliance for any particular state -visit <a href="https://www.gutenberg.org/donate/">www.gutenberg.org/donate</a>. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -While we cannot and do not solicit contributions from states where we -have not met the solicitation requirements, we know of no prohibition -against accepting unsolicited donations from donors in such states who -approach us with offers to donate. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -International donations are gratefully accepted, but we cannot make -any statements concerning tax treatment of donations received from -outside the United States. U.S. laws alone swamp our small staff. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -Please check the Project Gutenberg web pages for current donation -methods and addresses. Donations are accepted in a number of other -ways including checks, online payments and credit card donations. To -donate, please visit: www.gutenberg.org/donate -</div> - -<div style='display:block; font-size:1.1em; margin:1em 0; font-weight:bold'> -Section 5. General Information About Project Gutenberg™ electronic works -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -Professor Michael S. Hart was the originator of the Project -Gutenberg™ concept of a library of electronic works that could be -freely shared with anyone. For forty years, he produced and -distributed Project Gutenberg™ eBooks with only a loose network of -volunteer support. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -Project Gutenberg™ eBooks are often created from several printed -editions, all of which are confirmed as not protected by copyright in -the U.S. unless a copyright notice is included. Thus, we do not -necessarily keep eBooks in compliance with any particular paper -edition. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -Most people start at our website which has the main PG search -facility: <a href="https://www.gutenberg.org">www.gutenberg.org</a>. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -This website includes information about Project Gutenberg™, -including how to make donations to the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation, how to help produce our new eBooks, and how to -subscribe to our email newsletter to hear about new eBooks. -</div> - -</div> -</div> -</body> -</html> diff --git a/old/68770-h/images/cover.jpg b/old/68770-h/images/cover.jpg Binary files differdeleted file mode 100644 index 0b5a916..0000000 --- a/old/68770-h/images/cover.jpg +++ /dev/null |
