diff options
Diffstat (limited to 'old/68168-0.txt')
| -rw-r--r-- | old/68168-0.txt | 5899 |
1 files changed, 0 insertions, 5899 deletions
diff --git a/old/68168-0.txt b/old/68168-0.txt deleted file mode 100644 index 88542f4..0000000 --- a/old/68168-0.txt +++ /dev/null @@ -1,5899 +0,0 @@ -*** START OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK 68168 *** - -KULTURA ÉS TUDOMÁNY - -A SZOCZIOLÓGIA VÁZLATA - -IRTA G. PALANTE - -FORDITOTTA MIKES LAJOS dr. - -BUDAPEST - -FRANKLIN-TÁRSULAT - -MAGYAR IROD. INTÉZET ÉS KÖNYVNYOMDA - -1912 - -A SZOCZIOLÓGIA VÁZLATA - -IRTA - -G. PALANTE - -FORDITOTTA - -AZ EREDETI ÖTÖDIK KIADÁSBÓL - -MIKES LAJOS dr. - -BUDAPEST - -FRANKLIN-TÁRSULAT - -MAGYAR IROD. INTÉZET ÉS KÖNYVNYOMDA - -1912 - -FRANKLIN-TÁRSULAT NYOMDÁJA. - - - - -ELSŐ KÖNYV BEVEZETÉS: A SZOCZIOLÓGIA MEGHATÁROZÁSA MÓDSZERE ÉS -FELOSZTÁSA - - -I. FEJEZET. Mi a szocziológia? - -Ez a szó: _szocziológia_ – sokkal világosabb értelmünek tetszik, semhogy -meghatározásra szorulna. Etimológiai jelentése: a társadalom vagy a -társaságok tudománya. De ez a világosság csak látszólagos. Mert ennek a -kifejezésnek: _a társaságok tudománya_ – több különböző értelmet -tulajdoníthatunk. - -Első és legtágabb értelmében a szocziológia nem egyéb, mint a társadalmi -tudományok: gazdaságtan, politika, ethnológia, nyelvészet, a vallások és -művészetek tudománya, stb. – összessége. Nyilvánvaló, hogy efféle -tudománynak, amely a határozott, külön tárgykörnek hijával van, nincs -létjogosultsága. - -Másodsorban érthetjük szocziológia alatt a tulajdonképpeni társadalmi -tudományok rendszerbe foglalását, vagy – ha jobban tetszik, – azt a -tudományt, amely e különböző tudományok egymásközti kapcsolataival -foglalkozik. A szocziológia eszerint úgy viszonylanék a különböző -társadalmi tudományokhoz, mint – a pozitivizmus szerint – a filozófia a -szaktudományokhoz, amelyeket rendszerbe foglal. Tárgyalná a társadalmi -tudományok egymásközti kapcsolatait és kitöltené réseiket. Ez az értelme -már pontosabb, mint az előbbi; de még mindig nem kielégítő. Mert ily -módon nem választjuk el kellőképpen a tulajdonképpeni szocziális -jelenségeket azoktól a néprajzi, gazdasági, jogi, politikai, stb. -jelenségektől, amelyek az előbbieket kisérik vagy létrehozzák. – -Másrészt pedig a szocziológusoknak az a törekvése, hogy pótolni akarják -a társadalmi gazdaságtan, a jogtudomány, erkölcstan, stb. hiányait, egy -csöppet sem jogosultabb, mint némely filozófusnak az az igyekvése, hogy -többé-kevésbbé helytálló hipothezisekkel pótolja a fizikai és -természettudományok hiányait. - -Egy harmadik értelmezés szerint a szocziológiának tárgya: a társadalmi -formák tanulmányozása, elvonatkozva azok tartalmától. «Hadseregnek, -családnak, részvénytársaságnak, bármennyire különböző is eredetük és -czéljuk, vannak közös vonásai: a hierarchia, a kölcsönös függés, a -differencziálódás, stb., és ezeket a közös vonásokat külön-külön is -lehet tanulmányozni. Minden társulás már magában is különleges -hatásokkal jár a társuló egyénekre nézve. Akár gazdasági, akár jogi, -akár erkölcsi jelenségekről van szó, ezek egyaránt alá vannak vetve a -társadalmi miliő befolyásának.»[1] – «A társadalmi miliők különböző -fajtáit osztályozhatjuk, – mondja ugyanaz a szerző máshelyütt. – -Megfigyelhetjük, hogy ha e miliők tulajdonságai, pl. erőértékük, -minőségük, egységeik összetapadása, stb. változnak, velük együtt -változik a hatás is, melyet az egyénekre gyakorolnak. Ekként -teremthetünk olyan tudományt, melyben a megfigyelés, osztályozás és -magyarázat merőben szocziológiai.» - -Ebben a felfogásban, amelynek Németországban Simmel és Francziaországban -Bouglé a képviselője, van némi igazság. Megvan az az előnye, hogy -megvilágítja azt a tényt, hogy a társadalmi csoportosulások száma, -tömege és népessége már magában is nagy hatással van ezeknek a -csoportosulásoknak fejlődésére. Mindazáltal e meghatározás ellen a -következő kifogásokat tehetjük: 1. Ez a szoros értelemben vett (mint -Bouglé nevezi: _stricto sensu_) szocziológia nem építhető ki másként, -mint párhuzamosan a különböző különleges studiumokkal, amelyeknek -összessége volna a tágabb értelemben vett _(lato sensu)_ szocziológia. – -A társadalmi csoportosulások módozatainak elvont és általános törvényeit -nem állapíthatjuk meg addig, amíg előbb nem tanulmányoztuk részletesen -magukat ezeket a csoportosulásokat. – 2. Van valami, amitől lehetetlen -eltekinteni, s ez: a tanulmányozott csoportok lélektani tartalma. Mert -mindazok a statikai vagy dinamikai jelenségek, amelyekből a társaságok -élete összetevődik, voltaképp gondolatok, hitek, vágyak formájában -jelentkeznek. A lélektani jelzés az, amelyre végül minden egyéb -jelzésmód redukálódik. Ha elvonatkozunk, mint Bouglé kivánja, «a -társadalmi egységek gondolataitól», és nem törődünk mással, mint a -csoportosulások merőben formai törvényeivel, akkor önként lemondunk -arról, ami a legmegfoghatóbb és legkonkrétebb a társadalmi életben; -akkor lemondunk a látszatért a lényegről.[2] - -A mi felfogásunk szerint a szocziológia nem egyéb, mint _a társadalmi -lélektan_. És a társadalmi lélektan szerintünk az a tudomány, mely a -társadalmi élet által egymáshoz közel hozott egységek lelki állapotát -(mentalitását) tanulmányozza. - -Nem akadunk fenn azon az ellenvetésen sem, hogy ez a meghatározás -voltaképpen visszavezeti a társadalmi lélektant és így a szocziológiát -is az egyéni lélektanra. A mi felfogásunk szerint valóban ehhez kell -mindig visszatérnünk. Akár akarjuk, akár nem: az egyéni lélektan a -nyitja minden zárnak. A tulajdonképpeni társadalmi energia végre is -mindig csak a pszichizmus; nem az a kollektiv pszichizmus, amelyről -Roberty[3] beszél, hanem egyszerüen a pszichizmus; vagy az egyéni -pszichizmus. Csak ez teheti érthetővé ezt a kifejezést: kollektiv -pszichizmus. - -A társadalmi lélektannak ennélfogva kettős tárgya lesz: - -1. Kutatása annak, hogy az egyéni tudatok hogyan kapcsolódnak bele a -társadalmi tudat alakulásába és fejlődésébe. (Társadalmi tudat alatt -azoknak a gondolatoknak, meggyőződéseknek és vágyaknak az összességét -értjük, amelyek egyrészről megadják valamely társadalom uralkodó -világfelfogását, másrészről pedig rányomják a társadalommá egyesült -egységekre az értelmi, érzésbeli és erkölcsi egyöntetüség többé-kevésbbé -tudatos bélyegét). A nagy emberek lélektana igen fontos ebből a -szempontból. - -2. Kutatása annak, hogy viszont ez a társadalmi tudat hogyan hat az -egyéni tudatokra. Hogy ez a társadalmi egyöntetüség miképpen módosítja, -miképpen fokozza le, néha miképpen nyomja le az egyéni értelmet és -sajátosságokat? Milyenek a lélektani hatásai annak a szolidaritásnak, -amely az emberi egységeket egyesíti, akár szakmai, akár gazdasági, -vallási, erkölcsi, stb. ez a szolidaritás? – Helyesen jegyzi meg Barth, -hogy «a társadalom minden átalakulása maga után vonja az emberi tipus -bizonyos átalakulását és maga után von bizonyos korrelativ változásokat -a társadalmat alkotó egyének tudatában, amely változások viszont -visszahatnak magára a társadalomra».[4] A társadalmi lélektannak igazi -tárgya: e hatások és visszahatások tanulmányozása. - -Mikor Lebon megcsinálja a szoczializmus lélektanát; mikor Sighele -megírja könyveit a tömegek és szekták lélektanáról; mikor Max Nordau -tanulmányozza a hazugságnak azt a légkörét, amelylyel a mai társadalom -körülveszi az egyént; mikor Laura Marholm[5] nyomon követi a nő szellemi -állapotának változásait a társadalmi miliő változásai szerint; mikor -Schopenhauer elemzi a «nő» szellemi állapotát és szerepét a mai -társadalomban; mikor Nietzsche tanulmányozza a szánalomérzés -általánosításának társadalmi következményeit a mi európai -civilizácziónkban, vagy pedig mikor elemzi, mi az erkölcsi mivolta és -mik a társadalmi hatásai az értékskála ama felforgatásának, amelyet a -kereszténység végzett: senkisem vonhatja kétségbe, hogy az efféle -lélektani kutatásoknak igen nagy a szocziológiai fontosságuk is. - -Általánosságban a társadalmi lélektan az egyéni tudat és a társadalmi -tudat kapcsolatait mutatja. Egyrészt megvilágítja a lehető érintkezési -pontokat e két tudat között, másrészt hangsúlyozza az ellenmondásokat és -a belőlük eredő összeütközéseket e két tudat között. - -Mély és finom analógiák vannak az egyéni és társadalmi lélek között. -Ilyen analógia pl. az az igazság, amelyet Nietzsche vett észre, hogy a -múlttal való heves összecsapás, energikus szakítás néha az életerő -megújhodásának egyik föltétele úgy a népek, mint az egyének számára. -«Van bizonyos fokú álmatlanság, kérődzés, _történeti érzék_, – mondja -Nietzsche, – amely egyaránt ártalmas minden élő lénynek és minden élő -lény megsemmisítéséhez visz, akár egy emberről, akár egy népről, akár -egy egész czivilizáczióról van szó.» - -Az efféle belátások, amelyeket a legmélyebbre ható lélektanból -meríthetünk, módot nyújtanak arra, hogy a társadalmi élet legkényesebb -feltételeinek elevenére tapinthassunk. - -Az egyéni tudatok mélyén dúló harczok gyakran nem egyebek, mint külső és -társadalmi antagonizmusok visszahatásai. Egy műbiráló, Ch. Saroléa,[6] -igen finom megkülönböztetést tesz az _egyéni_ és a _társadalmi_ -összeütközések között. Társadalmi összeütközéseknek nevezi azokat, -amelyek két osztály antagonizmusából erednek (például a nemesség és a -polgárság, a gazdagok és a szegények osztálya között), ellenben egyéni -összeütközéseknek nevezi az egyénnek összeütközéseit saját magával, -amelyeket egyrészt azok a különféle társadalmi körök határoznak meg, -amelyekhez az egyén tartozhat, másrészt azok az ellentétes társadalmi -hatások, amelyeknek az egyén alá lehet vetve. – A társadalmi miliőben és -az egyéni tudatban lévő ez antagonizmusoknak a párhuzamossága egyik -legfontosabb tanulmánytárgya a társadalmi lélekbúvárnak. - -Az egyén szellemi állapota és a közösség vagy társadalom szellemi -állapota között lévő kapcsolatok fontosságát régen észrevették azok, -akik a társadalmi és politikai problémákkal foglalkoztak. – Aristoteles -_Politikájá_-nak III. könyve III. fejezetében – bárha még elég -homályosan – fölveti már azt a kérdést, vajjon az erény fogalmát -egyformán kell-e meghatározni, akár magánemberről, akár polgárról -beszélünk. Sighele hasonló rendü problémát tanulmányoz, mikor fölveti -azt a kérdést, vajjon az érintkezés, összeállás, tömörülés ténye emeli-e -vagy sülyeszti az egyének értelmi és erkölcsi szinvonalát.[7] De Roberty -is fölveti ugyanazt a problémát, amelyet Sighele, és hasonlóan oldja is -meg, de más magyarázatot fűz hozzá.[8] - -Az egyéni tudat és a társadalmi tudat sokkal több és fontosabb ponton -áll összeütközésben egymással, mint a hány ponton megegyezik. De e -helyütt nem fogjuk bővebben fejtegetni ezt a kérdést. Csak a következő -megjegyzésekre szorítkozunk: Valamely társadalom gondolataiban, -szokásaiban, meggyőződéseiben, intézményeiben gyakran rejlenek oly -ellenmondások, amelyek a kissé figyelmesebb szemlélőnek is szemet -szúrnak. Mihelyt valamely egyéni tudat észreveszi ezeket az -ellenmondásokat, akaratlanúl is meglepődik és fölveti magában azt a -kérdést, vajjon mi az értéke a környező társadalom szellemi állapotának? -Ezek a társadalmi ellenmondások okozzák, dr. Nordau szerint, azt a -nyugtalanságot és kellemetlen érzést, amely ránehezedik kortársaink -egyéni tudatára. - -A társadalmi tudat gyakran elnyomja az egyéni tudatot. Az egyéni önzések -igen gyakran rabszolgái és elámítottjai a kollektiv önzésnek. Nietzsche -magvasan kifejezte ezt az antinómiát: «A legtöbb ember, – mondja, – -bárha gondolkozhat és beszélhet a saját «egoizmus»-áról, egész élete -során semmit sem tesz a saját «ego»-jáért, hanem mindent csak saját -«ego»-jának a fantomjáért, amely környezetének agyában alakult ki, -mielőtt környezetével úgyszólván érintkezett; – ennélfogva valamennyien -személytelen vélemények, esetleges és fiktiv értékelések felhőjében -élnek, egymással szemben. Fantazmák furcsa világa ez, amely oly észszerü -látszatot tud adni saját magának! A véleményeknek és szokásoknak ez a -ködfelhője növekszik és él, csaknem függetlenül az emberektől, akiket -körülvesz; ez okozza azt a hamisságot, amely az általános itéletekhez -tapad, s amelyet «az ember» rovására szokás írni, – ezek az emberek, -akik egymást nem is ismerik, valamennyien hisznek abban az elvont -dologban, amelyet «az ember»-nek neveznek, s amely csak fikczió; és -minden változás, amelyet ez elvont dolgon hatalmas egyének (pl. -fejedelmek és bölcsek) itéletei próbálnak létrehozni, rendkivüli és -esztelen hatást tesz a nagy tömegre. Mindez azért van, mert minden -egyén, ebben a nagy tömegben, nem tudja szembeállítani a maga igazi -«_ego_»-ját, amely az övé s amelyet kitanulmányozott, azzal az egyetemes -sápadt fikczióval, amelyet saját magával kellene lerombolnia.»[9] -Schopenhauer szintén észrevette ezt az illuziót, amelynek következtében -annyi ember «mások fejébe helyezi boldogságát és egész életének -érdekét.» - -Az, ami társadalmilag tiszteletreméltó, a gondolkozó ember egyéni -eszével nézve gyakran teljesen értéktelen. - -Fölösleges tovább időznünk azoknál az összeütközéseknél, amelyek az -egyéni tudat és a társadalmi tudat között mutatkoznak. Amit elmondtunk -róluk, az eléggé bizonyítja, hogy a társadalmi lélekbúvárnak kutatásai -számára ezen a ponton milyen tág tere van. Főfeladata annak a -megállapítása volna, hogy ezek közül az antinómiák közül, melyek az -ideiglenesek, és melyek a lényegesek és véglegesek. - -E kutatások ellen azt a kifogást fogják tenni, hogy azok inkább -irodalmiak, mint tudományosak. Ez az ellenvetés nem nyugtalanít -bennünket, ha azt akarja jelenteni, hogy a szocziológus a társadalmi -jelenségek szubjektiv – érzésbeli vagy értelmi – képének -tanulmányozásával kénytelen foglalkozni, még pedig oly lélektani belátás -segítségével, amely hasonlatos ahhoz a belátáshoz, amellyel a regényíró, -a moralista és általánosságban a társadalmi festő dolgozik. Mert -szükségképpen eljutunk oly mozzanatokhoz, ahol a társadalmi dolgok -bonyolult és kényes birodalmában a tudományos szellem, a maga merev – -gyakran mesterkélt – osztályozásaival, kénytelen átengedni helyét a -művészi szellemnek. A társadalmi lélekbúvár módszere nem «az iskola -közönséges logikájának a módszere, amely sorrendbe szedi az igazságokat, -úgy, hogy mindegyik támogassa szomszédjának az oldalát, hanem a -gyakorlati észnek a módszere, amely úgy halad előre, hogy széles -belátásaival átölel csoportokat és rendszerez egész osztályokat; -amelyről elmondhatjuk, hogy nemes bonyolultsága, amely lelki képeiben -uralkodik, hasonlatos csaknem a természet bonyolultságához».[10] - -Tegyük hozzá, hogy a társadalmi lélekbúvár szerintünk nem fog vonakodni -sohasem az egykorú társadalom tanulmányozásától. Nietzsche kifejezése -szerint, fogja tudni a módját, hogy «jó szomszédja legyen a szomszédos -dolgoknak», és bátran szemügyre vegye azokat közelről is. Vannak -szocziológusok, akik óvakodnak az élő társadalom tanulmányozásától. De -véleményünk szerint, ezeknek nincs igazuk, mert ha a múlt ismerete -elkerülhetetlen a jelen ismeretéhez, ez utóbbi is támogathatja viszont a -múlt eszméinek és szokásainak magyarázását. - -Azért időzünk ily hosszadalmasan a társadalmi lélektannál, mert ebben -látjuk a szocziológia velejét. A formális szocziológia hívei szintén -kénytelenek, a dolgok kényszerítő erejénél fogva, nagy mértékben élni a -lélektani dedukczióval;[11] elismerik, hogy mindig lélektani törvény -alapján vezetik le a szocziológiai törvényeket.[12] Az oly tényezőknek, -aminők a népesség tömege, sűrűsége, különnemüsége, mozgékonysága, -érdemes a befolyását tanulmányozni. De a tanulmánynak szükségszerü -kiegészítése és igazi czélja a társadalmi lélektan. - - -II. FEJEZET. Mi nem a szocziológia? - -Hogy a szocziológia fogalmát pontosan megállapítsuk, meg kell -különböztetnünk a szocziológiát bizonyos rokontudományoktól, amelyekkel -könnyen összezavarható. - -Először is, gondosan meg kell a szocziológiát különböztetnünk a -társadalmi metafizikától. A társadalomnak tanulmányozásával, úgy, mint -más tudományokkal, együtt járnak az eredet, a természet és a czél -bizonyos kérdései, a melyeket metafizikai kérdéseknek nevezünk. Minden -jó módszernek kötelessége minden téren éles határvonalat húzni a között, -ami megfigyelhető, és a között, ami metafizikai hipothézisekre szorul. - -A társadalomnak tanulmányozása dolgában két metafizikai kérdés merül -fel: 1. a társadalmak természetének kérdése, 2. a társadalmak czéljának -kérdése. - -Ami az első kérdést illeti, az emberi társadalmat vagy atomok mechanikus -aggregatumának képzelhetjük el, vagy sejtek rendszerének, az élő lény -szöveteit és szemeit alkotó sejtek rendszerének az analógiájára; vagy -végül szellemi, értelmes és szabad monádok rendszerének, amelyek egyben -harmonikusak és autonómok. Ez a három hipothézis: a társadalmi -mechanizmus, a társadalmi biologizmus és a társadalmi spiritualizmus -vagy dualizmus hipothézise. E különböző iskoláknak voltak és vannak még -ma is képviselőik. Például Spencer, de Roberty, Worms, stb. a társadalmi -organizmussal való összefüggés (organicismus) tanát fejtik ki. Vannak -Leibnizre vagy Kantra támaszkodó spiritualisták, akik a társadalmi -dualista filozófiát becsülték többre. Mindezeknek a spekuláczióknak -meglehet a maguk érdekessége. De őszintén szólva, nem tartoznak bele az -igazi szocziológiába, a melynek annyi köze van hozzájuk, mint a pozitiv -lélektannak a lélek legbensőbb – szellemi vagy anyagi – lényegéhez.[13] - -A másik metafizikai kérdés, a mely fölvetődik: a czél kérdése. Van-e az -emberi társadalmak fejlődésének czélja, és mi ez a czél? – A társadalmi -világ az esetlegesség terméke-e, vagy gondviselésszerű eszme uralkodik-e -benne? Vajjon – a szó metafizikai és finalista (czélelméleti) értelmében -– kell-e haladásról beszélnünk, – vagy a fejlődés nem egyéb-e, mint -örökös újrakezdés értelem és czél nélkül? – Vajjon ez a czél, az Isten -gondolatában, az emberiség egész tömegének java-e vagy csupán -kiválasztottaknak, a lángelmék ama köztársaságának a java, amelyről -beszél valahol Schopenhauer és amelynek eljövetelét üdvözli Nietzsche? – -Csupa oly probléma, amely inkább a metafizikába, mint a szocziológiába -tartozik. A szocziológus mást nem tehet, mint hogy konstatálja az emberi -társadalmak tényleges haladását és a társadalmi tudat átalakulásait. -Legfölebb annyit koczkáztathat meg, hogy a multak alapján utal -valamelyest a társadalmak haladásának irányára a jövőben. - -Mi a kapcsolata a szocziológiának a történelemmel? A történelem az a -forrás, a melyből a szocziológia merít. De más a feladata a -történetirónak, aki a tényeket tanulmányozza és magyarázza, és más a -feladata a szocziológusnak, aki az általános befolyásokat tanulmányozza, -amelyek közreműködnek a társadalmi rendek kialakulásában, továbbá a -konkrét összefüggéseket, amelyekre a társadalmi rendek törekszenek, és a -társadalmi állapot formáit, amelyeket meghatároznak. – Tegyük hozzá -mindazáltal, hogy megeshetik, hogy a történetirók – egy Michelet, -Carlyle vagy Taine – restaurálják valamely kor vagy valamely történeti -korszak szellemi állapotát. Ez esetben a társadalmi lélekbúvár és a -szocziológus munkáját végzik. - -A szocziológiát nem szabad összezavarni a történetbölcselettel sem, noha -Barth – úgy látszik – más véleményen van.[14] Mert a történetbölcselet -többnyire _a priori_ szerkesztmény volt. Ezt láthatjuk egy Szent -Ágoston, egy Bossuet, egy Vico történetbölcseletében. – Egyébként -magának Barthnak vallomása szerint is: «A történetbölcseleti rendszerek -nem vették tárgyul a társadalom összességét, hanem a társadalmi életnek -csupán egy oldalát, amelynek olyannyira uralkodó hatást tulajdonítottak, -hogy azt hitték, hogy minden egyebet belőle származtathatnak.» – -Ennélfogva Barth joggal sorolja e rendszereket az egyoldalú -_(einseitige)_ rendszerek közé. - -A szocziológia épp ily kevéssé ethnológia, anthropológia vagy -anthroposzocziológia, a hogy azt az új tudományt nevezik, amely nem -egyéb, mint az anthropológiának tartozéka. Mert ezek a különböző -tudományok főként az ethnikai tényezőt tanulmányozzák, amelynek -kétségtelenül lehet szerepe a társadalmi formák alakításában, amelytől -azonban a társadalmi formák szabadulnak, és amelyen, mint új és makacs -jelenségen, túlteszik magukat. - -A társadalmi gazdaságtan területe szükebb a szocziológia területénél. -Valóban, a társadalmi gazdaságtan csakis a gazdagsággal foglalkozik. A -gazdasági törvényeknek, aminő a munkamegosztás vagy a kereslet és -kinálat törvénye, kétségtelenül igen széles értelmü a társadalmi -alkalmazásuk, de a társadalomgazdaságtan ezeket a törvényeket csak a -gazdagságra vonatkozó alkalmazásuk szempontjából vizsgálja. - -Még egy szót a szocziológia kapcsolatairól a politikával és az -erkölcstannal. - -A szocziológia a társadalmaknak, azok működésének és szellemi -állapotának reális tanulmányozása. A politikának az a czélja, hogy -szabályokat állapítson meg és társadalmi eszményképet tüzzön ki. Ez a -két dolog nagyon különböző. Ezt a két kifejezést: szocziológia és -szoczializmus nem szabad összezavarni, mintahogy összezavarják némelyek, -akik kevéssé járatosak ezekben a problémákban. Más a szocziológiai -tanulmány és más a politikai rendszer. Tegyük hozzá, hogy a -szocziológiának nem szabad függenie soha a politikától, a politika -exigencziáitól és törekvéseitől. Ellenben a politika függ a -szocziológiától, és ehhez kénytelen felvilágosításokért fordulni, mert -különben szofizmák hivságos hadakozása vagy érdekek lapos harcza marad. - -A szocziológia és az erkölcstan kapcsolata is igen szoros, minthogy a -társadalmi probléma tetőpontján a legszenvedélyesebb erkölcsi probléma -formájában nyilvánul, amely a ma élők tudatát foglalkoztatja, és ez az -egyén és a közösség kapcsolatainak problémája. - -Vannak, akik azonosítják a szocziológiát az erkölcstannal. Ezt teszi a -többi között de Roberty is. E szerint a szocziológus szerint az -erkölcstan lényegében társadalmi produktum. «Az átmenet abból, ami -erkölcsi, abba, ami társadalmi, – mondja de Roberty, – mindig és -mindenütt ugyanabból ugyanabba való átmenetnek bizonyul. Az erkölcstan -az eszmék világában pontos egyenértéke a szokásoknak, erkölcsi -cselekedeteknek, jogoknak és általában a társadalmi kapcsolatoknak a -tények világában.» E társadalmi optimizmussal szemben állnak azok, akik -ellentétet látnak az egyén és a társadalom között. Ezek szerint a -társadalom, épp úgy, mint Schopenhauer és Renan szerint a természet – -közönyös az erkölcsiséggel szemben. Sohasem fogja megvalósítani az -optimista ideált: az erkölcsi monizmust. Az erkölcstan az egyén -alkotása; székhelye az egyéni tudat, és nem a társadalmi tudat. – -Beérjük azzal, hogy e helyütt rámutattunk erre a problémára, a melynek -megoldása nem lehet más, mint magának a szocziológiának betetőzése. - - -III. FEJEZET. A szocziológia története. - -A _szocziológia_ új szó. Vajjon a tudomány, amelyet ezzel a szóval -jelölünk meg, régibb keletü? Az emberek figyelmét mindenkor magukra -vonták oly jelenségek, amelyek oly közelről érintették őket, mint a -társadalmi jelenségek. Mindazáltal az ókorban ez a tanulmányozás -állandóan alá volt rendelve a metafizikai vagy erkölcsi elmélkedéseknek. -A szocziológia megfogalmazása még Aristotelesnél is határozatlan marad, -és tárgya nem válik el a rokon tudományok, aminő a gazdaságtan és a -politika, tárgyától. Ugyanígy vagyunk mindazokkal a bölcselőkkel, akik a -görög-latin fordításnak örökösei voltak. Morus Tamás, Campanella, stb. -inkább eszményi közösségek politikus szerkesztői voltak, mint -szocziológusok. - -A XVIII. században, úgy látszik, Montesquieunek volt sejtelme először -tudományos szocziológiáról. A pozitivista iskola fejtette ki később a -legnagyobb erőfeszítést, hogy a szocziológiát tudománynyá emelhesse. -Francziaországban A. Comte, Angliában H. Spencer azt hitték, hogy a -társadalmi jelenségeket visszavezethetik pontos törvényekre. Sőt ők -nyomták rá a szocziológiára kettős nagy irányának a bélyegét. Míg -Spencer a társadalmi biologizmus útját járta, A. Comte azonnal belátta a -lélektani szempont fontosságát a szocziológiában, minthogy az egész -társadalmi fejlődést egy lélektani törvényre: a három fejlődési állapot -törvényére alapította. - -Ha szemügyre veszszük a szocziológia fejlődését a mi századunkban, azt -látjuk, hogy ez a fejlődés három fázison ment keresztül. Ez a három -fázis: a gazdasági, a természettudományi és a lélektani. - -H. Mazel kitünően rajzolja a következő sorokban e fejlődésnek három -fázisát: «Húsz-harmincz évvel ezelőtt a szocziológia területe a -gazdaságbúvárok hübérbirtoka volt, és ezek furamód szűk fogalmat -alkottak a maguk tudományáról. Sejthető ez a szűk fogalom abból a -meghatározásból, amelyet akkoriban a társadalmi gazdaságtannak adtak, s -amely szerint ez: a gazdagság tudománya. A gazdaság már-már bálványnyá -vált, amelynek oltárán feláldozták az embert; termelését, a -társadalomnak egyetlen czélját, a maximumra kellett fokozni. Nem -harmincz, hanem legfölebb öt-hat évvel ezelőtt, a szocziológia területe -a természetbúvárok örökrészévé lett. Az a hatalmas eszmeáramlat, amelyet -a fejlődéstani hipothézis hozott létre, éreztette erejét a társadalmi -tudományokban is, és ezek, Taine ismert mondása szerint, elszakadtak a -metafizikai spekuláczióktól, hogy a természettudományokhoz -kapcsolódjanak. Nem halljuk többé harsogni ezeket a szavakat: járadék és -érték, szabadkereskedelem és védővámos politika, kettős valuta és egyes -valuta; hanem szakadatlanul ezek a kifejezések ismétlődnek: organizmus, -kiválasztás, küzdelem a létért, Az öröklődés, atavizmus, kereszteződés, -visszaütés elfogultságai válnak uralkodókká; a szorgalmas -tanítványoknál, akik sokkal jellegzetesebbek, mint a mesterek, az -elmélet zsarnokivá lesz, és megszünik minden különbség az emberi -társadalmak és az állati társadalmak között. Ebben a miliőben emelte fel -szavát Tarde, és hatása – úgy látszik – épp oly döntő a -természettudományi visszaéléssel szemben, mint amily döntő volt annak -idején Le Play hatása a gazdaságtani visszaélés ellen. Tarde maga -azonban csak igen egyszerü dolgot hangsúlyozott, azt t. i., hogy az -emberek nem emberszabású lények, és hogy a szocziológiának nem szabad -pusztán a geográfiai vagy fiziológiai tényezők tanulmányozására -szorítkoznia, hanem inkább kell tanulmányoznia az erkölcsi tényezőket, -minthogy a természet vagy az átöröklés hatása valamely társadalomra, -mindent egybevetve, csekélyebb, mint a társadalmat alkotó egyének vagy a -szomszédos más társadalmak cselekedeteinek a hatása. Amidőn -helyettesítette, illetve jobban mondva kipótolta az okokat (éghajlat és -faj) más okokkal (lelemény és utánzás), visszaadta a szocziológiának a -maga függetlenségét, úgy, mint az emberi társadalmaknak a maguk -szabadságát.[15] - -Jegyezzük meg azonban, hogy a gazdaságtani elmélkedések még manapság sem -szüntek meg. Különösen uralkodnak az egész szocziálista szocziológiában. -De ugyanekkor oly gondolkozók, mint Tarde, Simmel, Sighele, Nordau, -befolyása alatt, kezd kialakulni határozottan a szocziológia lélektani -iránya. Adjuk hozzá meg e befolyáshoz két bölcselőnek a befolyását is, -akik, bárha nem úgynevezett szocziológusok, mégis az erkölcsi és -társadalmi dolgok birálatába a legmélyrehatóbb elemző erőt vitték bele. -Ez a két bölcselő Schopenhauer és Nietzsche. Különösen ez utóbbinak a -hatása nem érvényesült még eléggé a szocziológiában. De maholnap némely -maradi eszméi[16] ellenére is, amelyek munkásságát megrontják, talán -éppen a dogmatizmusnak ez az ellensége lesz azok egyike, akik leginkább -elő fogják mozdítani egy oly tudománynak a megujhodását, amelyben néha -túlságos volt a dogmatizmus. - - -IV. FEJEZET. A módszer a szocziológiában. - -A módszer kérdése fontos minden tudományban. Mindazáltal, azt hiszszük, -a szocziológiában nem szabad a módszer fontosságát túloznunk. Oka ennek -az, hogy a szocziológia ma még kialakulásának a korszakát éli, vagyis -abban a korszakban van, amikor a kutatónak leginkább van szüksége -szabadságra. Óvakodnia kell túlságosan zsarnoki tantételektől és -túlságosan aprólékos szabályoktól, aminőknek felállítását bizonyos -szocziológusok kötelességüknek vélték. - -Be fogjuk érni ennélfogva egynémely útmutatással. - -Abból, amit föntebb mondottunk, világos, hogy a szocziológia módszere -nem lehet az _a priori_ módszer. Ezt a módszert használhatták akkor, -amikor a szocziológia alá volt még rendelve a metafizikának vagy az -erkölcstannak. De ma már nincs alárendelve. Másról nem lehet szó, mint a -megfigyelés módszeréről, e módszer különböző eljárásaival egyetemben. -Ami e módszer alkalmazását és eljárásainak foganatba vételét illeti, ez -minden kutatónak a saját ügye és nagyon sokféle lehet a tanulmányozott -problémák szerint. - -Van azonban egy módszer, amelyet véleményünk szerint bajos elfogadni, -éppen azért, mert kizárólagos jellegü. Ez az a teljesen objektiv -módszer, amelyet Durckheim javasolt «A szocziológiai módszer szabályai» -czímű művében. A szocziológusnak, Durckheim szerint, objektiv módon -kellene tárgyalnia a társadalmi jelenségeket, és külső dolgokban kellene -azokat megfigyelnie, mert csupán itt mérhetők és ismerhetők meg -mennyiségileg. Minthogy érzéseink változók és vitathatók, a külső -világban kell keresnünk állandó jelenségeket, valóban objektiveket, -amelyeknek segítségével a társadalmi jelenségek mérhetők. - -A jogszabályok be fogják tölteni például ezt szerepet. Ha szemügyre -veszszük ama szabályok tömegének változatait, amelyek bizonyos -társadalmakban bizonyos bűncselekményekre vonatkoznak, akkor objektive -tanulmányozhatjuk majd a társadalmi szolidaritás változatait. Mint -Bouglé megjegyzi: «E módszer exakt voltához arra volna szükség, hogy a -szorosan vett társadalmi jelenségek és ezek az anyagi jelenségek exakt -módon megfeleljenek egymásnak, és hogy például a törvénykönyvek -változatai tökéletesen párhuzamosak legyenek a jogérzések változataival. -Csakhogy a társadalomtudományban bajos efféle egybevágóságokat -kimutatni. Ihering megjegyzi, hogy a jogérzések nagy tömege nem nyer -kifejezést, érzéki szimbolum nélkül marad. Vannak igen erős érzések, -amelyek nem objektiválódhatnak határozott formában. Sőt mi több, vajjon -nem mondhatjuk-e gyakran jogosan, hogy az a pillanat, amikor valamely -érzés kezd kifejlődni, kezd átlépni a dolgok sorába, egyben az a -pillanat is, amikor elkezd hanyatlani, elkezd kiválni a tudatokból? -Ihering kimutatta, hogy csalódnánk, ha a reális kapcsolatokat az apa és -fiai között Rómában e kapcsolatok jogi kifejeződése alapján itélnők -meg.»[17] Max Nordau kimutatta _A konvenczionális hazugságok_ czímű -könyvében, mekkora ür tátong gyakran intézményeink és igazi -meggyőződésünk, társadalmi cselekvőségünk és benső gondolatvilágunk -között. Társadalmi életünk nagyrészt szimbolum, látszat, hazugság. Éppen -abban a pillanatban, mikor a társadalmi hatalmak és a társadalmi -intézmények kezdik elveszteni hatalmukat a lelkek fölött, akkor -szaporítják a szertartásokat, a czeremóniákat, a külső szabályokat. -Milyen hamis fogalmat nyerne az a szocziológus, aki társadalmi -tudatunkat például a család vagy a tulajdon szempontjából a törvények, a -létező intézmények és kombinácziók alapján akarná megítélni? Nagy a hija -annak, hogy a külső mindig a belső kifejezője legyen. - -Tegyük hozzá, hogy a szocziológia kénytelen egyre inkább lélektanivá és -eszmékkel foglalkozóvá válni, amily mértékben olyan tudatosabb történeti -korszakok tanulmányozásával foglalkozik, aminő a mi modern társadalmaink -korszaka a XVIII. század végétől kezdve. Hogyan értsük meg a német -szocziálizmus eredetét és fejlődését, ha vissza nem megyünk a német -filozófia eszméire, amelyeknek megvalósítása ez az eredet? «Ha -Németországban a földhitelre olyan szabályozást ajánlanak, amelynek -forrása Hegelben vagy Saint-Simonban van, vajjon nem mondhatjuk-e azt, -hogy a hegeli vagy a saint-simoni szellem manapság törvényt alkot?»[18] - -Nem itélhetjük meg kedvezőbben az úgynevezett biológiai módszert sem -(Schaeffle, Spencer, Worms), amely egy – gyorsan elenyészett – -pillanatig kedvelt volt. Ez a módszer, mint tudjuk, organizmusnak -tekinti a társadalmat, és analógia útján alkalmazza rá a fiziológiai -törvényeket, amelyek az élő lényeket kormányozzák. Az efféle módszernek -az a hátránya, hogy föltételez bizonyos társadalmi metafizikát -(organizmus vagy társadalmi materializmus) és holmi társadalmi -_realizmushoz_ vezet, amely a társadalomnak az egyénektől független és -az egyéneknél magasabb rendü létet tulajdonít. Megjegyezzük azonban, -hogy a biológiai hasonlatok, ha nem betű szerint való értelmükben fogjuk -fel őket, nem járnak ezzel a veszedelemmel, sőt valamelyes szolgálatot -is tehetnek. Bizonysága ennek az, hogy ilyen hasonlatokat találunk néha -azoknál a szocziológusoknál is, akik egyáltalán nem fogadják el a -társadalmi organizmus elméletét. - -Ha ezt a két felfogást kiküszöböltük, azt hiszszük, hogy a legbátrabban -használhatók a különféle szocziológiai módszerek: akár a Barth-féle -leíró és történeti módszer, akár a Steinmetz-féle osztályozó módszer, -akár a Simmel-féle elvont lélektani módszer, akár a Nordau-féle konkrét -lélektani módszer. Ezek a különböző módszerek egyébként nem is -összeegyeztethetetlenek, és kölcsönösen támogatják is egymást. - -Véleményünk szerint a leíró, analitikai és kritikai társadalmi lélektan -nagy szolgálatokat tehet, ha csak annyiban is, hogy jobban megvilágítja -a társadalmi problémák sokféle anyagát és előkészíti azok megoldását. - -De, mint már az imént hangsúlyoztuk, óvakodnunk kell a túlzott -dogmatizmustól és a túlságosan rideg szabályalkotástól. Ez azzal a -veszedelemmel jár, hogy mindenről hamis képet nyerünk. Nietzsche mondta -meg az igazat ezt illetően, a következő sorokban, az erkölcsre -vonatkozóan, és megjegyzéseit – _mutatis mutandis_ – pontosan -alkalmazhatjuk a szocziológiára is. «Az erkölcsi érzés manapság, -Európában, oly ravasz, oly habozó, oly sokféle, oly finomult és oly -kényes, hogy az «erkölcs tudománya», amely vele foglalkozik, fiatal, -ujoncz, nehézkes és esetlen mozgású… Ridegen meg kellene állapítani, _mi -az_, amire – még hosszú ideig – szükség van itt; _mi az_, aminek -egyelőre egyedül van létjogosultsága. Ez tudniillik az anyaggyüjtés, -megfogalmazása és megművelése élő, növekvő, támadó és elenyésző kényes -érzések és értékbeli differencziálódások rengeteg birodalmának; esetleg -kisérletek, hogy érthetővé tegyük ennek az eleven kristályosodásnak a -korszakos változását és gyakori fázisait, még pedig azért, hogy -előkészítsük az erkölcs _tipusainak tanát_. Eddigelé nem tapasztalhattuk -ezt a szerénységet. A filozófusok sokkal magasztosabb, sokkal -követelődzőbb, sokkal ünnepiesebb feladatot tüztek maguk elé, mihelyt -úgy foglalkoztak az erkölcstannal, mint tudománynyal: az erkölcs -_fundamentumát_ akarták megvetni, és mindegyik filozófus azt hitte -mindmáig, hogy meg is alapozta az erkölcsöt. Milyen messze esik -kevélységüktől ez a leíró feladat, amely nem kelt feltünést és feledésbe -merülten a porban hever, noha a legfinomabb kezek és érzékek sem -volnának elég szubtilisek erre a feladatra!»[19] - -Habár a leíró módszer a szocziológia szükségszerü kiindulópontja és ha -ennek a módszernek később nagy része lehet is e tudomány haladásában, -ezzel nem azt akarjuk mondani, hogy a szocziológia mondjon le -törvényeknek a fölfedezéséről. Lehetnek törvények a szocziológiában és a -társadalmi lélektanban, oly törvények, igaz, amelyek az egyéni lélektan -törvényeiből vezethetők le, és amelyek – bizonyosságuk és értékük -szempontjából – sok analógiát mutatnak fel az egyéni lélektan -törvényeivel. - -Fölvetődött a kérdés, milyen fogalmat alkossunk magunknak a -szocziológiai törvények igazi mivoltáról. Erre a kérdésre vonatkozóan -két felfogást ismerünk. - -Az egyik (E. de Laveleye) szerint: a társadalmi törvények azok, -amelyeket a törvényhozó rendel el, nem pedig a természeti -szükségszerüségek. «Ez utóbbiak, – mondja Laveleye, – kisiklanak az -emberi akarat elől, míg az előbbiek belőle áradnak ki.» - -A másik felfogás szerint (Comte, Spencer, de Greff): a társadalmi -törvények éppen olyan természetüek, mint a fizikai törvények. A -társadalmi jelenségekre is érvényes az akczió és reakczió, az oppoziczió -és a kombináczió törvénye, és ezek a törvények természeti -szükségszerüségek, amelyek azonosak az anyagi mindenséget kormányzó -törvényekkel. - -A mi véleményünk szerint van épp úgy szocziológiai determinizmus, mint -lélektani determinizmus. De ebből nem azt következtetjük, hogy az emberi -akaratnak nincs módjában beleavatkoznia a társadalmi jelenségekbe, hogy -azokat módosítsa vagy irányítsa. Arról van szó csupán, hogy -egyetértünk-e az emberi akarat meghatározásában. - -Ha az akarat alatt indifferens hatalmat értünk, amelynek semmi közössége -sincs azzal a miliővel, ahol arra van hivatva, hogy hasson és abszolut -_legyen_ szavával új létföltételeket teremtsen, akkor világos, hogy -ilyen akarat beavatkozásának fogalma nem foglalhat helyet a tudományban. - -Ha azonban az akarat alatt oly gondolkodó és cselekvő hatalmat értünk, -amely fogékony arra, hogy eszméket megértsen és azokat megvalósítsa, -alkalmazkodván a környezet körülményeihez és a fizikai és erkölcsi -természet általános törvényeihez? Nos, akkor észszerűen és tudományosan -elfogadható az emberi akarat beavatkozása. Ez a működés már nem -értelmetlen, minthogy a természetes determinizmussal és különösen az -eszmeerők lélektani törvényével nem ellentétben, hanem velök összhangban -érvényesül. - -Ilykép összeegyeztethetők a determinizmus követelményei azzal a -viszonylagos esetlegességgel, amelyet Tarde vél látni a társadalmi -tények menetében. - - -V. FEJEZET. Mi a társadalom? - -Czélszerü lesz, tanulmányunk tárgyának az elhatárolása érdekében, -megfogalmazni azt, hogy mi a társadalom. Nem a társadalom _tényleges_ -meghatározását akarjuk adni e helyütt, mert hiszen az ilyen -meghatározásnak az volna a föltétele, hogy a szocziológia befejezett -tudomány legyen; hanem csupán _névleges_ és _formális_ meghatározást -akarunk most adni. Nem döntjük el e pillanatban a társadalmi realizmus -vagy nominalizmus problémáját sem, vagyis azt a kérdést, vajjon Plato -követőivel együtt úgy kell-e felfognunk a társadalmat, mint az -egyénektől külön létező és nálok felsőbbrendü valóságot (entitást), vagy -pedig a peripatetikus nominalistákkal együtt azt kell-e hinnünk, hogy a -társadalom kivül az egyéneken semmi sem. Kiküszöböljük most azt a -kérdést is, vajjon mi a társadalmak teremtő tényezője. Ezeket a -problémákat később lesz módunk tanulmányozni. - -Csupán arról van szó, hogy szavakba foglalt meghatározását adjuk a -társadalomnak. - -Valamely társadalom egyéneknek a csoportja, akik akár spontán -elhatározásukból, akár önként egyesültek bizonyos körülmények és -bizonyos szükségletek hatása alatt. Ez olyan fajta meghatározás, aminőt -Gobineau gróf ad az «Emberi fajok egyenlőtlenségé»-ről szóló munkájának -az elején. «Társadalom alatt – írja Gobineau, – hasonló eszmék -irányítása alatt élő és azonos ösztönökkel felruházott emberek -egyesülését értem, amely politikai szempontból többé-kevésbbé tökéletes, -de társadalmi szempontból teljes».[20] - -Hangsúlyoznunk kell e helyütt, hogy a _társadalom_ szó nem téveszthet -meg senkit arra nézve, hogy a társadalmi csoportosulások vagy más szóval -_társaságok_, igen sokfélék: - -Kiterjedésük szempontjából megkülönböztethetünk igen nagy társaságokat, -aminők pl. valamely egyház, amely katholikusnak, vagyis egyetemesnek -vallja magát, – valamely nemzet – valamely politikai liga, amely felölel -egy egész országot, – továbbá igen kis társaságokat, aminők pl. valamely -falusi község, valamely testgyakorló társaság, a mezőgazdák -szövetkezése, akik azért társultak, hogy közös pénzen vásároljanak -mezőgazdasági termelőeszközöket. - -Eredetük szempontjából megkülönböztethetünk természetes társaságokat és -mesterséges társaságokat. A család a természetes társaságok tipusa. -Valamely részvénytársaság, hivatalnoki testület, kerékpározó-egyesület -megannyi mesterséges társaság. - -Tartamuk szempontjából megkülönböztethetünk ideiglenes vagy éppen -pillanatnyi társaságokat és tartós társaságokat. Ideiglenes társaságok -pl. a sztrájkolók valamely szindikátusa, valamely tombola- vagy -bálbizottság. Tartós társaság pl. a szabadkőművesség, amely – -átalakulván – századok során át tovább él. - -Tegyük hozzá, hogy valamely társadalom ritkán _egy_ társaság. Többnyire -összetett halmaza, mozaikja apróbb társaságoknak, amelyek kereszteződnek -és egymásba fonódnak, olyformán, hogy az egyént többé-kevésbbé bonyolult -társadalmi kapcsolatok szövevényével veszik körül. Család, község, -állam, társadalmi osztály, foglalkozási csoport, vallási csoport, ez -mindmegannyi külön társaság, amely megannyi konczentrikus réteggel veszi -körül az egyént. Cicero megjegyezte már _De Officiis_ czímű művének első -könyvében: «Több faja van a társaságoknak az emberek között. Arról az -elsőről, amely a végtelenségig terjed, térjünk át egy másikra, amely -szükebb, arra, amelyben az emberek egy nemzetet, egy népet alkotnak, -amelyben ugyanazt a nyelvet beszélik, mindez csupa olyan dolog lévén, -amely erősen egymáshoz kapcsolja az embereket; még korlátozottabb -társaság az, mikor több ember ugyanabból a községből való. Végül a -rangbeli kötelékek a legközvetlenebbek; ez a maga mérhetetlenségéből egy -ponttá redukált társaság.»[21] «Ritkaság, – mondja Bouglé, – hogy -valamely egyén csak egy társaságba tartozik. Talán, ha visszamennénk a -multban a vízözönig, találnánk olyan törzstagot, aki nem volt semmi -egyéb, csak saját törzsének a tagja; de a czivilizáczió haladása -meggyarapítja azokat a csoportokat, amelyektől az egyének függenek, és -úgy látszik, hogy mennél czivilizáltabbak vagyunk, annál több ilyen -függőségünk van. Hány társaságnak tagja az, aki szereplő egyén!? Az -egyháztól kezdve, amelynek hű fia, a versenytársaságig, amelynek -titkára; a családtól kezdve, amelynek apja, a hadseregig, amelynek -katonája!»[22] - -E társadalmi körök mindegyike különleges kötelességeket ró az egyénre. -Ki nem látja, hogy e kötelességek között összeütközés támadhat? A -társadalmi élet bonyolultságának megvan a visszhangja az egyén erkölcsi -életében. E sokféle kapcsolatoknak és a belőlük támadható erkölcsi -összeütközéseknek tanulmányozása egyik legérdekesebb tárgya a társadalmi -lélektannak. - -Fontos, hogy ne téveszszük szem elől a szocziológiában a társadalmi -kapcsolatoknak ezt a bogozottságát, mert különben megtéveszt bennünket -ez a kifejezés: a társadalom. Voltaképpen nem is a _társadalom_-ról van -szó, hanem _társaságok_-ról. - -Hasonlóképpen czélszerü e helyütt megkülönböztetni egymástól két -kifejezést, amelyeket gyakran szoktak egymás helyett használni. Ez a két -kifejezés: a társadalom és az állam. - -_A társadalom_, úgy tetszik, tágabb értelmű kifejezés, mint az _állam_. -A társadalom terjedelmesebb társadalmi kör, mint az állam, amely -kizáróan politikai kapcsolatokat ölel fel, míg a _társadalom_ szó -mindenfajta kölcsönös társadalmi hatások, gazdasági, jogi, vallási, -erkölcsi, stb. hatások _komplexumát_ jelenti. - -Egy második különbség az, hogy az _állam_ szó inkább kényszerítő -hatalmat jelent, míg a társadalom fogalma önkéntes társadalmi -szervezkedésnek és növekedésnek felel meg. «Az állam, – mondja S. -Balicki, – az a társadalom, amely kényszerü összetartozásban egyesült.» -«A _társadalom_ szó, – mondja ugyanaz a szerző, – oly alakulatnak felel -meg, amely hosszú időn át érvényesült társadalmi szolidarítás eredménye -és egyben mentes minden kivülről jövő ingerenczia alól.»[23] - -Egy másik különbség, amelyet politikai írók szoktak nyomatékosan -hangoztatni, az, hogy az állam szembeállítható a társadalommal, -olyanformán, mint az ész az ösztönnel. Több író (pl. de Laveleye) az -államban magasabbrendü észszerü normát lát, amelynek az a feladata, hogy -a tudattalan és ösztönszerü társadalmi cselekvéseket fegyelmezze és -tökéletesítse. Az állam valamennyi meghatározása, Platoétól kezdve -Hegeléig, hangoztatja ezt az észszerüséget, amely benne rejlik az állami -működésben. Az állam ekként, mint a társadalom esze, λόγος-a, -jelentkezik, mint eszmei formulája oly társadalmi törvénykönyvnek, -amelynek az a rendeltetése, hogy fegyelmezze a vak társadalmi erőket, -amelyek a tudattalanság és észszerütlenség birodalmában működnek. - -Más szavakkal az állam raczionális eszme volna. _Der Staat ist eine -geäusserte, der Realität eingebildete Idee eines Volkes_ (Az állam -valamely nép kinyilvánított és valósággá képzelt eszméje).[24] - -Ennek a megkülönböztetésnek egyik következménye az, hogy az erkölcs -szempontjából az egyén és a társadalom ellentétességének problémája -egészen más probléma, mint az egyén és az állam ellentétességének -problémája. A második probléma, amelyet H. Spencer próbált megoldani _Az -egyén az állam ellen_ czímű könyvében, gyermekjáték csupán ahhoz a -sokkal bonyolultabb problémához képest, amely az egyén és a társadalom -között támad. Mert lehetnek és csakugyan vannak is társadalmi -zsarnokságok (erkölcsök, szokások, közvélemény, fojtogató előitéletek, -csordaszellem), mint ahogy lehetnek állami zsarnokságok. És az is igaz, -hogy az egyén, mikor társadalmi igazságtalanságokat és zsarnokságokat -kénytelen türni, nem egyszer keresett az állam beavatkozásában -orvosságot bajaira, és a társadalom igazságtalanságai ellen az állam -magasabbrendü igazságosságához folyamodott. Nem kutatjuk e helyütt, -vajjon az egyén, mikor ekkép az állam tekintélyét hivta segítségül, -elérte-e és mennyiben érte el czélját. Nem vizsgáljuk azt sem, vajjon az -állami beavatkozások törvényesek és hatékonyak-e; nem kérdezzük azt sem, -vajjon az állam szerepét növelni vagy csökkenteni fogja-e a -czivilizáczió haladása. E helyütt csak határozottan meg akarjuk -különböztetni az állam és a társadalom fogalmát. A szocziológiának -számot kell vetnie nagyon is ezzel a megkülönböztetéssel: mert a -szocziológiának tárgya nem az állam, mely a politika tárgya, hanem a -társadalom. Az előjogok és az állami mindenhatóság megszüntetése, – -mondja Balicki, – leplezetlenül elénk tárta azt a független társadalmi -alakulatot, amely mindaddig az állam védő szárnyai alatt húzódott meg. A -tudomány nem is késett ennek a fontosságát hangsúlyozni. A társadalomról -_(bürgerliche Gesellschaft)_ akarunk beszélni, amelynek közkeletü -fogalma a mult század végén kezdett utat törni magának.[25] - - -VI. FEJEZET. A szocziológia felosztása. – Az osztályozás problemája. - -A társadalmak alakulnak, fenmaradnak, fejlődnek és átalakulnak; végül -szétmállnak és eltünnek. - -Ennélfogva a szocziológia négy természetes részre oszlik. -Tanulmányoznunk kell egymásután: 1. hogyan alakulnak a társadalmak; 2. -hogyan maradnak fenn; 3. hogyan fejlődnek; 4. hogyan mállnak szét és -múlnak el. Mielőtt a társadalmak alakulását és fejlődését -tanulmányozzuk, foglalkoznunk kell röviden az osztályozás kérdésével a -szocziológiában. - -Túlzás volna, ha tisztára osztályozó tudományt csinálnánk a -szocziológiából, mint némelyek meg is teszik. Az osztályozás egyik -tudományban sem elégséges, de valamennyiben elengedhetetlen. Különösen -az oly tudományokban, amelyek, mint a szocziológia, a kezdetüket élik. -Worms el akarna halasztani minden osztályozást a szocziológiában -mindaddig, amíg jobban nem fogjuk ismerni az igazi társadalmi -kapcsolatokat.[26] De mi inkább Steinmetz véleményén vagyunk, aki azt -hiszi, hogy csupán az osztályozás fogja lehetővé és termékenynyé tenni a -szocziológiai kutatásokat.[27] - -A szocziológiai osztályozás nagyszámú. Megpróbáljuk néhány főcsoportra -visszavezetni az osztályozásokat. Meg fogjuk különböztetni a következő -osztályozásokat: 1. morfológiai osztályozások A morfológiai -osztályozásokat az az alapethnografiai osztályozások; 4. lélektani -osztályozások. A morfológiai osztályozásokat az az alapvető fontosság -jellemzi, amelyet a szerzők a differencziálódás tényének tulajdonítanak. - -Ez osztályozások közül az első Spenceré, aki a társadalmakat -bonyolultságuk _(integration)_ és differencziálódásuk foka szerint -osztja fel. A növekvő differencziálódás egyébként korolláriuma csupán a -növekvő bonyolultságnak. Ez elvi alapon Spencer a társadalmak négy -osztályát állítja föl: egyszerü társaságok, egyszerüen összetett -társaságok, kétszeresen összetett társaságok, háromszorosan összetett -társaságok. Spencer különben egy másik osztályozást is ajánl: a katonai -és az ipari társadalmakra való felosztást, amikor is az előbbieket a -kényszerü együttműködés, az utóbbiakat az önkéntes együttműködés -jellemzi _(compulsory cooperation, voluntary cooperation)_. - -Nem igen látjuk át, mennyiben egyeztethető össze ez az utóbbi -osztályozás az előbbivel. Sőt, mi több: felvetődik az a kérdés, vajjon -valamely társadalom militárizmusa vagy industriálizmusa egyáltalán -alkalmas-e arra, hogy osztályozás alapja legyen. «Ez a jelleg, – írja -Steinmetz, – nem igen állandó; az Egyesült-Államokat a világ legkevésbbé -militárista államának tartottuk, és mégis, az a mód, ahogyan elfoglalták -a spanyol gyarmatokat, a szélső militárizmus hajlamát tárta fel náluk, -amelynek értelmét még inkább hangsúlyozta az a kísérlet, amelylyel a -Fülöpszigetek szabadságát akarták elfojtani.» «Eddigelé, – folytatja -odébb Steinmetz, – nem ismerünk egyetlen czivilizált népet sem, amely -többé-kevésbbé militárista nem volna.»[28] Valamely társadalom ipari -vagy katonai jellege nem szolgálhat tehát osztályozási elvül. - -Ami a társadalmak bonyolultságára és differencziáltságára alapított -felosztást illeti, ez már pontosabb és érdembe vágóbb elvi alapot -szolgáltat. Megvan ez különben, többé-kevésbbé módosítva, Durckheim és -Giddings osztályozásaiban is. - -Durckheim joggal elveti a katonai és ipari társadalmak -megkülönböztetését. Elfogadja azonban az összetételük foka szerint való -felosztásukat. Igy aztán a társadalmakban a szolidaritás két formáját -különbözteti meg: a _mechanikus_ szolidaritást és az _organikus_ -szolidaritást. Az előbbi hasonlóságokon épül, az utóbbi a munkamegosztás -következménye. Az előbbi tipusú társadalmak nem differencziálódott -társadalmak, amelyeknek elemei a kezdetleges szervezetek homogén -sejtjeihez hasonlatosak; az utóbbi tipusúak differencziálódott -társadalmak, amelyekben a különböző működések elvégzésére -specziálizálódott elemek inkább heterogén szervekhez hasonlatosak. – -Durckheim megjegyzi még, hogy a mechanikus szolidaritás fordított, az -organikus szolidaritás pedig egyenes viszonyban van az individuális -személyiséggel. (_Durckheim: Division du travail social_ [Társadalmi -munkamegosztás], III. fejezet.) - -Giddings felosztása nagyon hasonlít Durckheiméhoz. – Két társadalmi -tipust különböztet meg: a társadalmi _összevetődést_ (Komposition) és a -társadalmi _alkotmányt_ (Konstitution), amelyek körülbelül megfelelnek -Durckheim kétféle szolidaritásának. A következő különbséget azonban meg -kell említenünk: Giddings nem úgy fogja fel, mint Durckheim, az egyének -kapcsolatait a csoport belsejében a két társadalmi rendszeren belül. Ő -azt hiszi ugyanis, hogy az egyének _inkább különbözők_ azokon a -csoportokon belül, amelyek valamely összetevődött társadalom (mechanikus -szolidaritás) részei, ellenben _inkább hasonlatosak_ azokon a -csoportokon belül, amelyek valamely alkotmányos társadalom (organikus -szolidaritás) részei. A tények inkább Durckheimnak adnak igazat, mint -Giddingsnek. Mert vitathatatlan tény, hogy a czivilizáczió haladásának, -amint az összetevődött társadalmak alkotmányos társadalmakkal -helyettesítődtek, mindenütt az volt az eredménye, hogy az egyének maguk -is differencziálódtak.[29] - -A gazdasági osztályozások a társadalmak gazdasági szervezetén alapulnak. -Idézzük e helyütt Hildebrand felosztását, amely a termékek megoszlásának -módján alapszik: 1. a természetes cseregazdaság _(Naturalwirtschaft);_ -2. a pénzgazdaság _(Geldwirtschaft);_ 3. a hitelgazdaság -_(Creditwirtschaft)_, ahol a hitel az uralkodó, amely áthat minden -gazdasági kapcsolatot. - -Karl Bucher, lipcsei egyetemi tanár, négy gazdasági fázist különböztet -meg a gazdasági élet általános szervezése szerint: 1. azt a fázist, -amelyben a gazdasági életet az jellemzi, hogy az egyén maga gondoskodik -fentartásáról;[30] 2. a második fázis a zárt házigazdálkodás -_(geschlossene Hauswirtschaft)_ fázisa, ahol minden család a legtágabb -értelemben egy háztartást alkot, amely teljesen elválik a többiek -háztartásától és maga gondoskodik szükségleteiről; 3. a harmadik fázis a -városi gazdálkodás _(Stadtwirtschaft)_ fázisa volna, amelybe főkép a -középkor tartozott. Végül 4. az utolsó fázis a nemzetgazdálkodás -_(Volkswirtschaft)_ fázisa, amelyben a termelvények több kézen mennek -keresztül, mielőtt a fogyasztóhoz érkeznek. - -Mielőtt elhagyjuk a gazdasági osztályozások területét, említsük meg -Grosse és Hahn felosztását is, amely a technika fejlődésén alapszik. - -A geografico-ethnografiai osztályozások szerzői azt hiszik, hogy -külön-külön területeket különböztethetnek meg, ahol a czivilázáczió -egyetlen elve uralkodik. Igy határozzák meg a czivilizáczió külön-külön -öveit. Ratzel különösen a geográfiai miliő befolyását hangsúlyozza ez -övek kialakulásában. - -A lélektani osztályozások tipusa Comte osztályozása, aki azt hitte, hogy -minden társadalmi változást levezethet az emberi szellem egymásra -következő állapotainak fejlődési törvényéből (a három fejlődési állapot -törvénye). Ez a felfogás homlokegyenest ellenkezik Marx felfogásával, -aki a gazdasági folyamatot tekinti minden egyéb folyamat alapjának.[31] -Comte szerint, ellenkezőleg, a világ képzete, bármely adott perczben, -rányomja bélyegét minden egyéb társadalmi tényre. Steinmetz szintén -lélektani alapra helyezkedik a társadalmi tipusok osztályozásánál. Az -emberi társadalmaknak négy ágát különbözteti meg, szellemi életük -uralkodó vonása szerint. - -Az első ág az, amelyet az ősember _(Urmensch)_ korának nevezhetnénk. -«Ősemberek oly lények, akik a vadállatokétól nem igen különböző módon -gondolkoznak, akik nem alkotnak fogalmat maguknak az ismeretlen -dolgokról, tiszta materialisták, pozitivisták, amilyenek ma már -nincsenek is. Nemcsak a vallás hiányzik belőlük, hanem a lélek, a -szellem, a fétisek fogalma is; nem jutottak el még az animizmusig sem. -Talán vannak még nyomai ennek a fázisnak, amely azonban általában -történelem előtti és ennélfogva föltevéses. De elkerülhetetlenül meg -kellett előznie a második fázist.» _(Steinmetz)_. A második ág a vadak -vagy a kezdetleges társadalmak ágazata. Szellemi életüknek uralkodó -tipusát a naivitás jellemzi;[32] csak asszocziáczió útján gondolkoznak. -Ezeknek az embereknek nincs még szükségük rendszerre a fogalmak -világában; értelmi erejük túlságosan gyenge ilyen erőkifejtéshez. - -A harmadik ágban megjelenik a képesség a gondolatok rendszerezésére és -egységbefoglalására. Megjelennek az első mithológiák, theogóniák, -kozmológiák, filozófiai költemények. De az emberi szellem még nem -szabad. - -A renaissance és a XVI. század óta támad a negyedik kiágazás. A szabad -kritika, az egész világgal szemben való rendszeres és tudományos -viselkedés jellemzi. Emberies erkölcs, rendszeres és nem kapkodó -társadalmi reformok, szabályos tudományos haladás – ezek az értelem e -fejlődésének szükségszerü következményei. - -Steinmetz osztályozása után említhetnénk több lélektani osztályozást, -amelyet korunkbeli szocziológusok javasolnak. Az osztályozásnak ez a -fajtája, amely a társadalmak szellemi állapotának különbségein alapszik, -egyre jobban kezd érvényesülni napjainkban. Megerősítése ez annak a -föntebbi állításunknak, hogy a szocziológia határozottan lélektani -irányba tér. - -Csak Sighele, Bagehot és Nietzsche osztályozását fogjuk még röviden -szóvá tenni. Sighele _A szekták lélektana_ czímű könyvében a -czivilizáczió két tipusát különbözteti meg: azt, amely az erőszakon -nyugszik, és azt, amely a csaláson _(dolus)_ nyugszik. Az első tipusú -czivilizáczióhoz tartoznak vagy tartoztak Korzika, Szardinia egy része, -Montenegro, a középkor itáliai városai és általában csaknem valamennyi -kezdetleges czivilizáczió. A második tipushoz tartoznak ellenben az -összes modern czivilizált népek, vagyis azok, amelyeknél szervezetük -minden részét teljesen megszállta a burzsoa kapitalista-kormányzat. A -czivilizáczió e két tipusának megfelel a kriminalitás két külön tipusa: -az _atavisztikus kriminalitás_, amely szerint bizonyos egyének erőszakos -eszközökhöz térnek vissza a létért való küzdelemben, oly eszközökhöz, -amelyeket a czivilizáczió már régebben elnyomott, pl. az emberölés, a -lopás és az erőszak; és az _evolutiv kriminalitás_, amely hasonlóképpen -elfajult, sőt talán szándékában még inkább gonosz, mint az előbbi, de -eszközeiben sokkal polgárosultabb, minthogy az erőt és az erőszakot -ravaszsággal és csalással helyettesítette.[33] - -Bagehot: _A nemzetek fejlődésének tudományos törvényei_ czímű könyvében -két kort különböztet meg a társadalmak történeti fejlődésében: _a -kényszer_ korát és _a szabad vitatkozás_ korát. A vitatkozás szabadságát -az emberi nem tökéletesedése szempontjából lényeges szervnek -tekinti.[34] - -Az osztályozási kisérleteknek szemléjét a Nietzsche-féle hires -megkülönböztetéssel fogjuk befejezni, amely annyi vitát támasztott és -fog is még támasztani. Nietzsche megkülönbözteti azokat a társadalmakat, -amelyekben a rabszolgák erkölcse, és azokat, amelyekben az urak erkölcse -uralkodik. Az előbbi erkölcsöt a csordaszellem diadala, a kollektiv -gyávaság és kegyetlenség jellemzi, továbbá az a lagymatagság, amelylyel -az egyén a csorda akaratát szolgálja, a gyanakvás a felsőbbségekben és a -gyöngék és kicsinyek iránt való képmutató részvét. – Az urak erkölcsét a -szellem és a szív függetlensége, a hősies és megvető viselkedés jellemzi -önmagunk és mások szenvedésével szemben. A rabszolgaerkölcs a haladás -illuziójának elámítottja, és nem tudom, miféle humanitárius jövendő -álmában ringatózik, amely voltakép nem volna egyéb, mint az egyetemes -szolgaság. Az urak erkölcse a multat, az aggságot és a hagyományt -tiszteli, és a jelenben ki akarja fejleszteni az egyén hatalmi akaratát, -amely megveti a jövendő igéreteit és álmait.[35] Nietzsche a -rabszolgaerkölcsre alapított társadalmakat azonosítja a demokratikus -társadalmakkal, az urak erkölcsén alapuló társadalmakat pedig az -arisztokratikus társadalmakkal. A mi véleményünk szerint Nietzsche -joggal ostorozta megvető szarkazmusával a csorda-szellemet, a kollektiv -gyávaságnak és kegyetlenségnek azt a szellemét, amelynek nagyon is sok a -nyoma még társadalmainkban. Megvan az az érdeme, hogy egyike volt -azoknak a bátor szellemeknek, akik napjainkban a csordaszellem ellen -fölemelték az individualizmus tiltakozását és akik készörömest -elmondanák Ibsen egyik hősével: «A leghatalmasabb ember az, aki a -legegyedülibb.» - -De Nietzschenek nem volt igaza, mikor összekeverte itt a csordaszellemet -és a demokratikus szellemet. A demokratikus szellemnek, véleményünk -szerint, nincs más jogosultsága, mint az, hogy az individuálizmust -hangoztatja a csordazsarnokságokkal szemben. Valóban, nem csordaszellem -van-e ott mindamaz oktalan vagy kegyetlen előítélet mélyén, amely ma is -lealjasítja társadalmi erkölcsünket, s amely ellen küzd éppen a -demokratikus szellem? – Az állítólagos uraknak nincs-e meg szintén a -maguk csordaszelleme, amelynek itt kasztbecsület, ott pedig testületi -szellem a neve? Testületi szellem vagy kasztszellem, nagyon egyre -mennek. Nem egyebek ezek, mint egy lényegében csordai és -antiindividualista kollektiv egoizmusnak a megnyilvánulásai. - -Csodálkozunk, hogy Nietzsche hatalmas szelleme efféle fogalmi zavart -okozott, amelynek súlyosak a társadalmi következményei, s amely – -különös félreértés folytán – lehetővé teszi a múlt csordazsarnokságai -védőinek, hogy Nietzschét, ezt a geniális individualistát, maguk közé -tartozónak tekintsék. - - - - -MÁSODIK KÖNYV A TÁRSADALMAK ALAKULÁSA - - -I. FEJEZET. A társadalmak teremtőelvére vonatkozó elméletek vizsgálata. - -«A társadalmak alakulása» – ez a tárgya Aristoteles _Politikája_ első -fejezetének, amelyben a bölcselő kifejti a család és az állam -keletkezését. Tudvalevő, hogy ő szerinte a társadalom eredete -természettől való, hogy a társadalom az ember egyik ösztönének: a -társadalmi ösztönnek eredménye. «Az ember természeténél fogva politikai -állat.» - -De ha megállapítjuk, hogy ez az ösztön megvan az emberben, ezzel még nem -magyarázzuk meg a társadalmak alakulását. Ki kell még mutatni azt is, -milyen törvények szerint működik ez a társadalmi ösztön. - -A szocziológusoknak régóta föl kellett vetniök ezt a főkérdést: Mi az -emberi társadalmak teremtő jelensége? - -Mint ahogy Descartes azt hitte, hogy a mozgásban megtalálhatja azt az -általános tényt, amelyből az anyagi mindenség valamennyi jelensége -eredhet, a szocziológusok is azt hitték, hogy fölfedezhetik az elemi -társadalmi jelenséget. «Anyagot és mozgást adjatok, és én megteremtem a -világot», – mondotta Descartes. – Adjátok meg nekem, – mondják a -szocziológusok, – ezt az elemi társadalmi kapcsolatot vagy -kölcsönhatást, és én megalkotom a társadalmi világot. – A kiválasztott -teremtő tény a különböző theoretikusok szerint váltakozik; de a módszer, -amelyet követnek, mindig ugyanaz. A segítségül hivott tényezők igen -különböző természetüek: fizikaiak, fiziológiaiak, gazdaságiak, -lélektaniak. - -Felsorolásuk abban a sorrendben, amelyben tárgyalni fogjuk őket, a -következő: 1. a faj; 2. a fizikai és geográfiai miliő; 3. a _szimbiózis_ -vagy szerves szolidaritás (Izoulet); 4. a társadalmiság vagy társadalmi -pszichizmus (De Roberty); 5. az alkalmazkodás (Spencer); 6. a faj érdeke -és a gregarizmus (Ammon); 7. a gazdasági fejlődés (Loria és Marx); 8. a -népesség száma, sűrűsége és mozgékonysága (Bouglé); 9. a faji tudat -(Giddings); 10. a szerződés (Rousseau); 11. az utánzás (Tarde); 12. a -szinergia (H. Mazel). - -Kivülről befelé haladva, elő találjuk azokat az elméleteket, amelyek a -fajt és a geografiai miliőt hivják segítségül. - -Azt az elméletet, amely a faj tényezőjén alapszik, bajos elfogadni. -Gobineau gróf szerint[36] a társadalmak egyedüli teremtő tényezője a -faj. A világtörténetben nincs más tényező, mint a fajok tisztasága vagy -keveréke, vagy hogy jellegzetesebb kifejezést használjunk: a fajok -kémiája. Az ősember _(Urmensch)_, akit Gobineau adamitának nevez, -előttünk teljességgel ismeretlen. Egy második korszak az emberiség -történetében az, amelyet a három differencziálódott és állandó fajnak, a -fehér, sárga és fekete fajnak a megkülönböztetése jellemez. Egy harmadik -korszakot az hozott létre, hogy nagy fajták alakultak ki e három nagy -faj kebelében, és végül negyedsorban meg kell különböztetni azokat a -tipus-kialakulásokat, amelyek e nagy fajok többé-kevésbbé egyszerü vagy -bonyolult keveredéséből keletkeztek. A történelemnek nincs dolga csak a -negyedik fokú alakulatokkal. Amíg a faj tiszta marad, valamely nép -tagjainak szellemi állapota lényegében egyforma és változatlan. Valamely -nép ethnikai elemeinek keveredése idegen elemekkel az illető népet -degenerálja. Különböző vér keveredése a gondolatok és meggyőződések -különféleségét vonja maga után, forradalmi elméletekhez visz és végül -romlását okozza a társadalomnak, amelyet idegen elemek -megváltoztattak.[37] Egyszóval, Gobineau szerint az, ami az embereket -egyesíti és a társadalmakat alapítja, nem egyéb, mint a vér közössége. - -Ezt az elméletet számos szocziológus megbirálta, különösen Manonorier és -Bouglé. A tapasztalás és a történelem egyaránt Gobineau elmélete ellen -tanuskodik. - -Ilyen régi idők óta a faj tisztasága mythosz csak. «Bármennyire -hangoztatta is az antik világ a vér tisztaságát, ez a tisztaság csak -igen ritkán volt meg, – mondja Bagehot. – A legtöbb történeti nemzet -történelemelőtti nemzeteket győzött le; de bárha tömegesen le is -gyilkolták a legyőzötteket, valamennyit le nem mészárolták. A -meghódított faj férfiait rablánczra fűzték, asszonyait pedig feleségül -vették.»[38] - -Ha már az ókorban, Görögországban, Rómában és Indiában is, gyakran -fikczió volt csak a vér közössége, mit szóljunk a modern történelemről -és a nemzeti egységekről, amelyek azt betetőzik? Ezek a nemzeti egységek -gyakran nem egyebek, mint fajtákra szakadt fajok mozaikjai. Mennél -tovább előre halad a történelem, a fajok annál inkább összekeverednek -társadalmi csoportoknak a kialakulásában.[39] - -A szocziológia nem merülhet el a fajok filozófiájában. A társadalmi -formák, amelyeket némelyek az ethnikai különbségek eredményének -tekintenek, gyakran maguknak az ethnikai különbségeknek fontos tényezői. -Ez vagy az a nép mintha ilyen vagy olyan lelki vagy erkölcsi jellegző -vonásokat mutatna fel. De ezek a megkülönböztető vonások inkább azoknak -a miliőknek eredményei, amelyeken az illető nép átkelt, azoknak a -társadalmi formáknak, amelyeken keresztül ment, szóval inkább egész -társadalmi fejlődésének, mint anatómiai szerkezeteknek a következményei. - -Fejezzük be azzal, hogy a fajok filozófiája alapjában nem egyéb, mint -történeti fatalizmus, társadalmi miszticzizmus vagy realizmus, amely nem -old meg egyetlen problémát sem. - -Azoknak a szocziológusoknak (Ratzel) az elmélete, akik a geográfiai -miliőt tartják a lényeges tényezőnek a társadalmak kialakításában, egy -csöppet sem kielégítőbb. A keret nem magyarázza meg sem a cselekvényt, -amely benne lefolyik, sem a cselekvők jellemét. Sőt, mi több, minthogy -az éghajlat és a geográfiai miliő csak annyiban érdekesek ebben az -elméletben, amennyiben a fajnak teremtő vagy módosító tényezői, Ratzel -elmélete voltaképpen visszavezethető az anthropológusok vagy -ethnológusok elméletére. - -A most sorra következő elméletek többé-kevésbbé hangsúlyozottan -biológiai jellegüek. A társadalmi életet bizonyos, szerves természetü -működések segítségével magyarázzák, amelyek úgyszólván összekapcsolnák a -tisztán fizikai és a lelki működéseket. Izoulet szerint: a társadalmak -teremtő jelensége a _szimbiózis_ vagy szerves szolidaritás. Az egész -társadalom a munkamegosztáson és az együttműködésen alapszik, a -szolidaritásnak ezen a két oldalán. - -A szolidaritás, valami különös erő folytán, szolidáris energiáknak a -teremtője. «A lélek a közösség gyermeke.» Épp oly határozott -fentartásokkal kell élnünk a szolidaritás szocziális erőivel, mint ezzel -a formulával szemben: «A lélek a közösség gyermeke.» - -Vizsgáljuk meg először ezt az utóbbit. – Mikor az egyén és a közösség -kapcsolatait vizsgáljuk, két szempontot kell megkülönböztetnünk: a -dinamikai és a statikai szempontot. - -_A dinamikai_ szempont, vagyis az egymásra következő korszakok -sorozatában vizsgált társadalmi fejlődés szempontja alapján kétségtelen, -hogy a mai egyén többféle, megelőzőleg történt társadalmi haladás -eredője. A nevelés, amelyben részesül, az erkölcs, amelyet beléje -vernek, a gazdasági jólét, amelyet élvez, a tudományos és művészi -kultura, amelynek részese, mindez ő előtte és ő nélküle jött létre. – De -azt még kevésbbé szabad szem elől tévesztenünk, hogy mindez a haladás -egyéni kezdeményezések műve volt, mindenfajta nagy feltalálóknak a -munkája, és nem egyedül a _szimbiózis_ (együttélés) eredménye. - -Ez utóbbi termékenyebbé és alkalmasabbá tehetett valamely területet már -megelőzőleg, ahol a kezdeményezők könnyebben kicsiráztathatták a -magukkal hozott magvat; könnyebbé tehette a termékeny csira kibújását, -de egymaga nem hozta létre a teremtő kezdeményezést. - -Ha már most fölvetjük _statikai_ szempontból a kérdést, vagyis abból a -szempontból, hogy melyek az egyén kapcsolatai a társadalommal vagy a -létező társaságok szövevényével, amelyeknek tagja, akkor ez a formula: -«A lélek a közösség gyermeke», teljességgel tarthatatlannak tetszik. -Izoulet azt hiszi, hogy az egyén, mint értelmi és erkölcsi lény, -teljességgel alá van rendelve ennek a társadalomnak, és mindent neki -köszönhet. De nem szabad megfeledkeznünk róla, hogy az a közösség, -amelyet kortársaink alkotnak, igen különböző és gyakran ellentétes -törekvések komplexuma: haladó és maradi, zsarnoki és felszabadító, stb. -törekvéseké. – Mondhatjuk-e azt, hogy az egyén csupán a társadalmi -környezet eredője és viszfénye, mikor módjában van e különböző -törekvések között választania, azokat megítélnie, néha kárhoztatni és -azok fölé emelkedni? - -Socrates szellemi állapota más valami volt, mint az athéni szellemi -állapot viszfénye, hiszen a két szellemi állapot összeütközött -egymással! Ha elfogadjuk Izoulet formuláját, meg kell tennünk azt a -fentartást, hogy «a lélek» gyakran oly gyermek, amely fellázad és -törvényesen lázad fel anyja ellen. Az egyének szellemi állapota gyakran -felsőbbrendü, értelmi és erkölcsi szempontból, a környezet átlagos -szellemi állapotánál. Az egyén, amely több társadalmi körbe tartozik, -amelyek egymással néha ellentétesek is, összehasonlíthatja e különböző -körök eszményeit, megítélheti őket, felülemelkedhetik rajtok és -elmélkedés útján magasabbrendü eszményt tüzhet ki maga elé. Az a lélek, -amely «a közösség gyermeke», a csordalélek, az a lélek, amelyet átitat a -durva önzés és a kezdetleges kollektivitások szűk kizárólagossága. Mert -az emberekben, ha tömegbe sorakoznak, uralkodókká válnak atavisztikus -természetük legősibb és legállandóbb vonásai: a csordaszellem vonásai. -Sighele nagyon érthetően megvilágította ezt a fejtegetést _A szekták -lélektana_ czímű könyvében. «_Dinamikai_ szempontból, – írja Sighele, – -vagyis az időben való fejlődés szempontjából, axiómaként mondhatjuk azt, -hogy mennél inkább kifejlődik az egyének között a társulás, annál -előbbre halad az erkölcs… De mikor az emberek _statikusan_ egyesülnek -(tömegekbe, jurykbe, alkotmányos testületekbe, nemzetgyülésekbe), akkor -értelmi és erkölcsi szinvonaluk nem emelkedik, hanem sülyed.[40] - -A társadalmi haladás tényezői az elszigetelt értelmek, melyek a -csordabefolyásoktól távol gondolkoznak azokon az igazságokon, amelyeket -azok a nagy szellemek födöztek fel, akik megelőzték őket, s amelyek arra -törekszenek, hogy most ők maguk is újabb igazságokat födözzenek fel a -régiek alapján. Izoulet maga is elismerte, hogy túlzás rejlik ebben a -formulájában: «A lélek a közösség gyermeke». A következetlenség vádjának -téve ki magát, elismerte az egyéni tényező fontosságát. «Az ész, – írja, -– alkotja a közösséget és a közösség alkotja az észt. A szerv és a -funkczió egymást teremtik. _Az ész, hogy úgy mondjam, egyszerre anyja és -gyermeke a közösségnek._»[41] Nyilvánvaló itt a circulus vitiosus; mert -szükségszerü, hogy az egyik állapot megelőzze a másikat. - -Általában, mint az imént mondottuk, nagy fentartásokkal kell fogadnunk a -szolidaritás társadalmi szerepét! – Napjainkban minduntalan a -szolidaritást emlegetik, s benne látják a társadalmak főelvét, minden -baj orvos-szerét, minden jó szülőanyját. Ezzel a felfogással szembe kell -szállnunk. - -A szolidaritás alapjában véve többszörös egoizmus, és a kollektiv -egoizmus gyakran éppen úgy, mint az egyéni egoizmus, pénz-sóvár és -kegyetlen, cselszövő és hazug; sőt mi több, arra törekszik, hogy túlozza -még és erősítse az egyéni egoizmus ismeretlen arányaiban azokat a -hajlamokat, amelyeket erkölcsteleneknek és társadalomelleneseknek -tartunk az egyénben, de erkölcsösöknek és tiszteletreméltóknak jelentünk -ki valamely kollektivitásnál, mintha az egyéni egoizmusok tömörülése -szentté és sérthetetlenné válnék. Eléggé ismerjük azt a nyomasztó -hatást, amelyet az egyének értelmére és akaratára tesznek a szolidaritás -formái: a pajtáskodás, a testületi szellem,[42] a kotériák szelleme, a -frakcziók szelleme, stb. Tudjuk, hogy ezek a társulások hogyan -csökkentik a személyes felelősség érzését és erősítik a kollektiv -büntetlenség és kegyetlenség érzését. Ha a szolidaritás ilyenképpen -«anyja a lelkeknek», akkor a lelkek, amelyeket létrehoz, gyakran, -tagadhatatlanul, kevéssé eszthetikusok és szomoru benyomást tesznek a -szépségért rajongó művészre vagy egyszerüen az őszinteségért és -szivnemességért rajongó moralistára. Sighele után kevés mondanivalónk -lehet erről a kérdésről. Ő gyakran hangoztatja azt az igazságot, hogy -«minden-egyesülés, minden emberi csoport erkölcsileg és értelmileg -alsóbbrendü azoknál az elemeknél, amelyekből összetevődik».[43] Más -helyütt meg azt írja, hogy «a nagyszámú emberi egyesülés, a kollektiv -lélektan valamely végzetes törvénye következtében, mindig lealacsonyítja -a döntésben megnyilatkozó értelmi értéket». – Schopenhauer, Maupassant -és Ibsen nyomán, beszél a magánosság – a megszabadító és termékeny -magánosság előnyeiről, amely megszabadít bennünket a csordalélek -képmutatásától és gyávaságától. - -Ámde, – mondhatná valaki, – nem minden szolidaritás hazug és elnyomó. -Lehetnek önzetlen szolidaritások is. Ha az emberek egyesülhetnek azért, -hogy ápoljanak oly hazugságokat, amelyek rájok nézve hasznosak, akkor -egyesülhetnek avégből is, hogy együttesen keressék és terjeszszék az -igazságot. Nem bánom. De Izoulet nem teszi meg ezt a megkülönböztetést. -Ő szerinte a szolidaritás lényegében jó és áldásos. Jó már annálfogva, -mert szolidaritás. Ez oly társadalmi optimizmus, amelyben nem -osztozhatunk. Inkább Nietzsche véleményén vagyunk, aki csodálatosan -leírta a csordalelket, a szolidaritás gyermekét. «Ameddig az erkölcsi -értékü becslésekben uralkodó czélszerüség egyedül a nyájczélszerüség; -ameddig a tekintet egyedül a közösség fentartására irányul; ameddig az -erkölcstelenséget csakis és kizárólagosan abban keresik, ami -veszedelmesnek látszik a közösség létére: addig szó sem lehet altruista -erkölcsről. Ha fölteszszük, hogy már akkor is akad ott a gyakorlatban -egy állandó kis tapintatosság, részvét, méltányosság, nyájasság, -kölcsönösség és kölcsönös támogatás is; ha föltesszük, hogy a -társadalomnak már ebben az állapotában is működnek mindazok az ösztönök, -amelyeket később az «erények» elnevezéssel tisztelnek meg s amelyeket -végül csaknem azonosítanak az «erkölcsiség» fogalmával: ebben a -korszakban, ezek az ösztönök nem tartoznak még az erkölcsi értékelések -világába, _kivül vannak még az erkölcsön_. Valamely részvevő -cselekedetet például Róma virágkorában nem minősítettek sem jónak, sem -rossznak, sem erkölcsösnek, sem erkölcstelennek; és ha dicsérik is, ez a -dicséret inkább tekinthető bizonyos fajta önkéntelen lebecsülésnek, -mihelyt összehasonlítunk vele valamely olyan cselekedetet, amely a -közjó, a _res publica_ haladását szolgálja… A nyájösztön -lépésről-lépésre levonja a következményeit. Mennyiben veszedelmes a -közösségre és az egyenlőségre nézve valamely vélemény, állapot, érzés, -akarat, fogékonyság, ime, ez az erkölcsi perspektiva: ott még a félelem -az erkölcs szülőanyja. A legmagasabbrendü, a legerősebb ösztönök azok, -mikor hevesen nyilvánulnak, amelyek az átlagon és a nyájlelkiismeret -mélységén kivülhelyezik és fölemelik az egyént; amelyek elveszejtik a -közösség felsőbbségének fogalmát és lerontják önönmagában való hitét, -amely valami módon a gerincze neki; ezek lesznek azok az ösztönök, -amelyeket leginkább gyaláznak és rágalmaznak. A magasrendü és független -értelem, a magány akarása, a nagy ész már megannyi veszedelemnek -tetszik; mindazt, ami felülemeli az egyént a nyájon, mindazt, amitől fél -a szomszéd, _gonosznak_ hivják; a türelmes, szerény, alázatos, -egyenlőséget kedvelő szellem, amelynek vágyai _mértékletesek_ és -_középszerüek_, hirnévre tesz szert és erkölcsi kitüntetésekben -részesül.»[44] - -Ha röviden összefoglaljuk a szolidaritás erkölcsi mérlegét, azt látjuk, -óvakodnunk kell attól, hogy benne lássuk az eszményi társadalmi -köteléket. Több benne az egoizmus, mint az altruizmus, több a félelem, -mint az erő. Gyakrabban elve a szolgaságnak, mint a szabadságnak. - -Kedvez a birkaszellemnek és a «róka»-értelemnek az igazán emberi értelem -rovására; szüli és megóvja a csoporthazugságokat és megörökíti a hamis -kiválasztottakat; leggyakrabban megsemmisíti az igazi erőt a jól -szervezkedett középszerüségek erejével, mint a liliputiak lelánczolták -Gullivert parányi köteleik tömegével. Valamennyi erős egyéniség, amely -leghasznosabb mégis a társadalomra nézve, kevéssé rokonszenvezett a -szolidaritással. - -Az individualista Descartes kárhoztatott minden igéretet, amelylyel -kisebbíti az ember a saját szabadságát,[45] vagyis minden zálogot, -amelyet a környező szolidaritásnak kell adnia. - -Végezzük azzal, hogy igen nagy fentartással kell fogadnunk a -szolidaritást, mint társadalmi elvet. Izoulet _szimbiózisa_ vagy szerves -szolidaritása megmagyarázza a csordatársadalmak alakulását, amelyek -tudattalan kooperáczión alapulnak, amely az egyént oly szorosan -alárendeli a csoportnak, mint az élő organizmus a sejtet saját magának, -de nem magyarázhatja meg a haladottabb társadalmak alakulását és -létezését, amelyeket az jellemez, amit Bagehot «a szabad vitatkozás -uralmá»-nak nevez, továbbá az egyéni függetlenség érzete. A társadalmi -kötelék nem marad önönmagához mindig hasonlatos a történeti fejlődés -folyamán. Ugy tetszik, arra törekszik, hogy kevésbbé szilárd és kevésbbé -merev legyen. Elmondhatjuk róla ugyanazt, amit Guyau mond valahol[46] a -természetes szankcziókról, hogy ezek «mozgékony feszítőkötelek», amelyek -egyre lazábakká válhatnak, de soha teljesen el nem tünnek. - -De Roberty _társadalmiságának_ (Socialité) vagy _társadalmi -pszichizmusának_ az elmélete épp úgy, mint Izoulet-é, a biológiai -elméletek csoportjába tartozik. De Roberty azt képzeli, hogy talált oly -tényt, amely «későbbi és más, mint az élet ténye, korábbi és más, mint a -szellemiség ténye», és ez a szocziológiának az igazi tárgya. Ez a tény -nem más, mint a _társadalmiság_, az egyetemes energia formája, mint a -fizikai, kémiai és fiziológiai energiák. - -A társadalmi emberi egyén három tényező eredménye. Ezek a tényezők: 1. a -szervezet és különösen az agy; 2. a társadalmiság; 3. a tudat vagy -eszmeiség. – E három tényezőnek, de főként a két utolsónak egyesülése -hozza létre a kollektiv lelki élet megnyilatkozását. De Roberty azt -hiszi, hogy hipothézisével megmagyarázhatja azt a tényt, amelyet Sighele -vett észre, hogy az érintkezés, a csoportosulás, a tömörülés egyszerü -ténye már magában is alkalmas arra, hogy leszállítsa az egységek értelmi -szinvonalát és erkölcsi alapját, amelyekből az új csoport összetevődik, -akár alkalmi, akár maradandó ez az új csoport. Ez a tény onnan ered, -hogy a lelki egyén két tényező eredménye lévén, az élettani tényezőé és -a társadalmiságé, «valahányszor az összetettségből az alkatrészekre -megyünk, akár a biológiai alkatrészre, akár a társadalmiságra, mindig -hátrafelé megyünk».[47] Már most a gyülekezetekben egyedül a -társadalmiság működik; az egyéni agyműködés hirtelen megszünik. «A -tömegekben, – mondja De Roberty, – valahányszor igazi tömegműködésről -van szó, mindig úgyszólván fölelevenedik az őseredendő elem, a kollektiv -elem, és ez a tényező uralkodik az összetett eredményen (a társadalmi -egyénen). Gyorsan észrevehető ez jellemző tünetekből, aminő a társadalmi -ösztönök, a kollektiv szenvedélyek szabadabb játéka, és főként a -felelősség hiánya. Épp így vagyunk a fennálló testületekkel is, amelyek -a hatékony személyes felelősséget az illuzórius kollektiv felelősséggel -helyettesítik, vagy amelyek vagy így vagy úgy kibújnak a tudás és az ész -ellenőrzése alól. És itt van talán a titka az elmosódó anarchista (vagy -inkább autarchista) törekvések végül való felsőbbségének is az elmosódó -kollektivista törekvések fölött.»[48] - -De Roberty elméletét, bármily szellemes is különben, nem tartjuk -kielégítőnek. Először is, bizonyos erkölcsi és társadalmi monizmust -tételez föl, amely egyik oldala volna csak az egyetemes monizmusnak. -Ebben a monizmusban az összeütközések mulékonyak volnának csak, a -kollektiv pszichizmus és az egyéni pszichizmus összeütközése, De Roberty -szerint, nem lehetne gyökeres és végleges jellegü. – Ez a monizmus, – a -mi véleményünk szerint, – tisztára agyrém csupán. A tények a társadalmi -világban mindenütt megoldhatatlan ellentétek létezéséről tanuskodnak. -Mindenütt összeütközések vannak: összeütközések különböző társadalmi -körök és különböző társadalmi befolyások között; de főként összeütközés -van a kollektiv és az egyéni pszichizmus között is, és ez az -összeütközés, ahelyett, hogy gyöngülne, inkább élesedni látszik a -czivilizáczió menetével. Ez az összeütközés megoldhatatlan és a -kollektiv pszichizmus természetéből folyik, amely lényegénél fogva -barátja az egyformaságnak és ellensége az egyéni különféleségnek. -Másrészt, ez a különféleség is megoldhatatlan. Nem akadályozhatjuk meg, -hogy minden egyes emberi egyén ne legyen – Leibniz gondolata szerint – -egy-egy teljességgel különleges és eredeti nézőpont, amely a társadalmi -világra nyilik; nem akadályozhatjuk meg, hogy meg ne különböztesse magát -minden egyes emberi egyén más _én_-ektől és a környező névtelen -társadalmiságtól. Különben is Sighele megjegyzése szerint, az egyén -tudata oly világossági fokot képvisel, amely némelyeknél nagyon is -fölötte van a homályos társadalmi tudatnak. Ez utóbbi hiába elnyomó, az -egyéni eredetiséget nem fogja elfojtani. Minden egyéni agyműködés a maga -módján fogja fel a régebbi és a környező társadalmi folyamatot, a maga -módján foglalja össze és haladja felül. - -Miszerintünk a lelki erőnek azok a középpontjai, amelyeket egyéneknek -mondunk, soha sem olvadnak bele a «társadalmiság» alaktalan -harmóniájába. - -Más gyöngéi is vannak De Roberty elméletének. Mit ért De Roberty -valójában a «társadalmiság» alatt, amely szerinte a szocziológiának -igazi tárgya? - -Ez a társadalmiság nagyon hasonlít holmi entitáshoz. Az egyéni -pszichizmust a kollektiv pszichizmus funkcziójaként magyarázni, nem -egyéb, mint _obscurum per obscurius_ (homályost még homályosabbal) -magyarázni. Mikor De Roberty világosabb fogalmat akar nyujtani a -«társadalmiság»-áról, kénytelen az egyéni lélektanból kölcsönvett -kifejezéseket használni. - -Herbert Spencer szintén monista, úgy, mint De Roberty. Ő szerinte a -társadalmak teremtő ténye az _alkalmazkodás_ egyetemes törvénye. Spencer -meghatározása szerint a társadalmi élet nem egyéb, mint belső és külső -kapcsolatok egymásnak való megfelelése, egymáshoz való állandó -alkalmazkodása. De Spencer ebben a berendezkedésben csak egy irányt -fogad el, azt, amely a belső kapcsolatokat a külső kapcsolatok jármába -hajtja. A belső alkalmazkodás teljességgel alá van rendelve a külső -alkalmazkodásnak. Ennélfogva a társadalmi ellentétek, és különösen az -egyén és a kollektivitás összeütközése, nem lehetnek csak mulékonyak. A -dolgok alapján és végén harmónia, egység van. - -Nem fogadjuk el ezt a monizmust sem, csak úgy, mint De Roberty -monizmusát, még pedig ugyanazokból az okokból. Azt hiszszük, az _én_-ek -tapasztalatilag adott különféleségének következtében, hogy valamely -szempontból mindig harcz lesz ezek között az _én_-ek között, és hogy -ennélfogva az _én_ tökéletes alkalmazkodása külső környezetéhez – álom -csupán. Spencer azt hiszi, hogy az öszszeütközések meg fognak szünni, és -hogy eljön az az idő, amikor a belső alkalmazkodás nem lesz egyéb, mint -a lény külső alkalmazkodásának viszfénye. A mi véleményünk szerint, a -belső alkalmazkodás sohasem lesz visszavezethető a külső -alkalmazkodásra. Ellenkezőleg, e kétféle alkalmazkodás gyakran -ellentétes. Az egyén, főként ha értelmileg és erkölcsileg felsőbbrendü, -úgy juthat el csak a belső alkalmazkodáshoz – vagyis a békéhez saját -magával, – ha harczolt saját miliője ellen; és saját miliője ellen azért -harczolt, mert azt hitte, hogy ez a harcz jó volt. Ha nem tette volna -ezt, azt hitte volna, hogy megcsonkítja saját lényét; benső lényében a -harcz állapotát teremtette volna meg, s ezért inkább választotta a -harczot a külső világgal. - -Egyébként, mikor a miliőhöz való alkalmazkodásról beszélünk, nagyon is -egyszerüsítjük a kérdést. Az egyén körül nemcsak _egy_ miliő van; -mili_ők_ vannak körülötte, különböző és ellenlábas társadalmi körök, -amelyek összefonódnak és egymás ellen küzdenek. Melyik az a miliő, -amelyet az egyén ki fog választani a maga számára, hogy alkalmazkodjék -hozzá? - -Erre csak egy választ adhatunk. Az, amely legjobban fog alkalmazkodni -saját benső törekvéseihez, saját egyéni életakaratához. Ime, tehát a -belső az, amely itt a külső alkalmazkodásnak az elve. H. Spencer -teljességgel mechanikus elmélete hamis még annyiban is, amennyiben -teljességgel félreismeri az eszmei elemet, azt az elemet, amely «főként -a szocziológiában, mint De Roberty megjegyzi, legalább is annyira -átalakítja és idomítja a természetet, mint amennyire a természet -átalakítja és idomítja őt magát».[49] - -Nietzsche csodálatosan kiemelte a mechanikai passzivitásnak azt a -bélyegét, amely hozzátapad H. Spencer szocziológiájához. Spencerről -szólván, tiltakozik «ez ellen az angol mechanizmus ellen, amely a -mindenségből oktalan gépet csinál».[50] «Egyre jobban elnyomják, – -mondja más helyütt, – az alapvető fogalmat, az _aktivitás_ fogalmát. -Előtérbe tolják az «_alkalmazkodási képességet_», amely másodrendü -aktivitás, egyszerü «reaktivitás». Sőt mi több, az életet magát is úgy -határozták meg, mint egyre hatékonyabb belső alkalmazkodást a külső -körülményekhez (Herbert Spencer). De ekként teljesen félreértették az -élet lényegét, _a hatalom akarását;_ szemet hunynak egy spontán, támadó, -hódító, bitorló, átalakító rend őreinek alapvető uralkodása előtt, amely -rend szünetlenül új magyarázatokat és új irányításokat ad, miután -alávetette előbb nekik az alkalmazkodást. Igy aztán tagadják a -legnemesebb funkcziók szuverénitását, azokét a funkcziókét, amelyekben -az élet akarása tevékenyen és formálóan nyilvánul meg. Emlékezhetünk rá, -hogy Huxley mennyire helytelenítette Spencer «adminisztrativ -nihilizmusát». Csakhogy Spencernél egészen más dologról is szó van, mint -adminisztráczióról.»[51] - -Valóban nem tudjuk, miért ékesíti fel magát H. Spencer -társadalombölcsészete az _individualizmus_ czímével. Hiszen a maga -passziv mechanizmusával ez a társadalombölcsészet annyira -anti-individualista, hogy jobban már nem is lehetne az. Spencer, – az -igaz, – ki akarja vonni az egyént az állam zsarnoksága alól; de csak -azért, hogy még jobban alárendelje őt úgynevezett természeti -befolyásoknak; a miliőnek, az erkölcsöknek, a szokásoknak, a faj és a -társadalmi környezet előítéleteinek, szóval a csordaszellemnek. - -Ammon társadalombölcsészete szintén a monizmus követelményén alapszik. -Az elv, amelyet ez a szocziológus felállított, _a faj érdekének_ darwini -gondolata, amelynek társadalmi kifejezése az állati társulás, a -csordaiság vagy pekorizmus. Az emberi erkölcs magasabb foka csak az -állati erkölcsnek. Az emberi szocziológia nem egyéb tehát, mint -pekorizmus. - -«Sok fajban, – mondja Ammon, – az egyének külön élnek; más fajokban a -társulás az uralkodó, és ennek oka kizáróan a darwini természeti -törvényekben rejlik, amelyek szerint az adott körülményektől függ, hogy -a különélés vagy a társulás nyujt-e több előnyt a kérdéses fajnak. Ha az -állatok jobban boldogulnak külön-külön, akkor külön élnek; ha a társulás -nyujt nekik előnyt, akkor társaságban élnek… Igy a ragadozó vadak -általában külön-külön élnek. Az oroszlán megveti a csordaéletet. Hiszen -az oroszlánban egyesült erő és ügyesség megengedi neki, hogy teljesen -egyedül lepje meg, ragadja meg és ölje meg zsákmányát. Ellenben a -fűevők, az elefántok, stb. általában csoportosan élnek. - -«Zsákmányuk nem fut el előlük és a csordaéletnek az az igen jelentős -előnye van rájuk nézve, hogy óvakodhatnak a meglepetésektől és közösen -védekezhetnek.»[52] «A társadalmi élet az állatországban, – így végzi -Ammon, – czélszerüségi intézmény, amelyet a létért való küzdelem határoz -meg, a természetes kiválasztás fejleszt ki és az öröklődés óv meg.» - -Ammon végigmegy az állati társadalmi élet különböző fokozatain, egészen -az emberi társadalmi életig, amelyben a funkcziók differencziálódása és -egyéniesülése a jellemző, amely azonban, Ammon szerint, még sem egyéb, -mint a pekorizmus folytatása. - -Ammon társadalombölcsészete nagyon hasonlít Spenceréhez, és a miliőhöz -való alkalmazkodás Spencer-féle elvének ő is igen nagy jelentőséget -tulajdonít. Nem fogjuk tehát ismételni az okokat, amelyekre -hivatkoztunk, mikor ennek az elvnek az elégtelenségét kimutattuk. - -Ammon még Spencernél is jobban hangoztatja a társadalmi monizmust és -optimizmust. Kétségtelenül elismeri, hogy küzdelem van az egyének között -és a különféle társadalmak között. De őszerinte ez a küzdelem áldásos, -mert javára van a fajnak. Az az üdvös eredménye van ennek a küzdelemnek, -hogy kiküszöböli a gyöngéket, vagyis a nem-alkalmazkodókat. – A kérdés -csak az: igaz-e vajjon, hogy a nem-alkalmazkodók mindig a leggyöngébbek? -– Bármint van is ez, – Ammon szerint, az utolsó szó a monizmusé; mert -minden küzdelem fölött és a legyőzöttek hekatombái fölött ott lebeg a -faj géniusza, amely Ammonnak épp úgy istene, mint Spencernek. - -Ammon csordaszocziológiája megmagyarázhatja kétségtelenül az állati -társadalmakat és a csordalétnek tagadhatatlanul számos maradványát, -amely tovább él a tényleges emberi társadalmakban is (a tömegek -birkaszellemét, a meglevő testületek sablonos és anti-individualista -szellemét). Nem is csodálatos különben, hogy Ammon, aki bámulója az -állati pekorizmusnak, ennyire hive a nyájszellemnek, amely a hivatali és -közigazgatási világban uralkodik. De Ammon szocziológiája nem magyarázza -meg azt, ami valóban eredeti az emberi társadalmakban és amit a -társadalmi fejlődés egyre nyomatékosabban ki fog élezni: az egyénnek -tudatos harczát a miliő, ellen, az egyéni életakarást, vagyis azt az -akaratot, amely diadalra juttat egy társadalmi eszményt, amely, -Nietzsche megjegyzése szerint, sohasem más, mint valamely egyéni -vérmérsékletnek a kifejeződése, az egyén legmélyebb, valóban uralkodó -ösztöneinek a viszfénye. Ebben a miliő ellen való harczban, az egyéni -életnek ebben a nyers akarásában nyilatkozik meg az igazi erő, a maga -diadalmas szépségében, míg a csordaharczban, amelyet Darwin és Ammon -leír, legtöbbször a gyönge és középszerü győz, a maga szolidaritási és -csordagyávasági ösztöneivel. – Nietzsche csodálatosan kimutatta ezt. «Ha -elfogadjuk, – írja Nietzsche, – hogy a létért való küzdelem megvan, – és -valóban meg is nyilatkozik ez a küzdelem, – akkor, sajnos, másként -végződik, nem úgy, mint ahogy Darwin iskolája óhajtaná, nem úgy, ahogy -talán mindenki együtt óhajtaná vele; kimondom bátran, hogy ez a küzdelem -az erősek, a kiváltságosak, a szerencsés kivételek rovására végződik. A -fajok tökéletessége éppenséggel nem növekszik: mindig a gyöngék lesznek -végül az erősek uraivá. Azért, mert a gyöngék nagy számmal vannak; és -mert ravaszabbak is. A gyöngékben több az élelmesség. Élelmesség alatt -itt a körültekintést értem. A türelem a ravaszság, a szinlelés, a nagy -önuralom és mindaz, ami _mimikri_, szóval, ami nagy része annak, amit -erénynek szokás nevezni, a gyöngék tulajdona.[53] - -Szóvá tesszük most röviden az úgynevezett gazdasági elméleteket, amelyek -a társadalmi folyamatot teljesen alárendelik a gazdasági folyamatnak. A -mi véleményünk szerint is ennek a tényezőnek igen nagy a szerepe. A -társadalmi gazdaságtan határos a lélektannal; sőt azt is mondhatjuk -jóformán, hogy faja a működésben lévő lélektannak. Mert nem egyéb, mint -azoknak az életszükségleteknek és életérdekeknek érvényesülése, amelyek -az emberi természetben alapépítményei az egész magasabbrendü lelki -fejlődésnek. Anton Menger joggal állítja, hogy a társadalmak kiinduló -pontja a gazdasági erő és bitorlás. «Kezdetben, – mondja Ch. Andler, -Menger nézeteinek fejtegetése közben, – kezdetben az emberek közötti -kapcsolatokat azok a többé-kevésbbé határozottan észrevett érdekek -határozzák meg, amelyeket egy többé-kevésbbé életerős támadó és védő -szervezkedés szolgál. Az emberek, mióta élnek, kénytelenek munka által -kivonni a föld felszinéből mindazt, amire megélhetésükhöz szükségük van. -De azt a földet, amely táplálja őket, _erővel_ foglalják el, és erővel -üzik el róla azokat, akiket előttük vagy mellettük táplálhatott, ha -ugyan nem vetik őket szolgaságra is. Mihelyt két ember találkozik, -igazságtalanság esik meg közöttük. A legerősebbek és a legravaszabbak -foglalják el a földeket és az embereket, és ahelyett, hogy dolgoznának, -másokat kényszerítenek munkára. Ha valamely változás következett el a -kezdetleges dolgoknak ebben az állapotában, akkor rendszerint megint -csak az erő okozta a változást, és az agyafurtabb vagy jobban -felfegyverzett hódítók követelték részüket az előbbiek javából és -munkájából.»[54] - -A gazdasági harcz az a terület, ahol gyökeret ver a társadalmi élet. Ez -továbbá az a terület is, ahol megszületik és növekszik a jog, amely -jórészt gazdasági szükségletek és követelmények kifejeződése. Menger -szerint, háromféle jog van, s ezt hirdetik a szocziálista jogelméletek -is; jog a munkára, jog a létre és jog a munka egész eredményére. - -De bármily fontosak is a gazdasági megfontolások, még magukban nem -ölelnek fel mindent. Mikor Menger maga kimutatja a fejlődést, amely -egyre jobban alárendeli a gazdasági harczot az igazságosságra és az -emberi személy megbecsülésére vonatkozó eszméknek; mikor kimutatja, hogy -«az uralkodó osztályok» jogát, amely az erőn alapszik és amelyet «a -személyiségek gyülölete és az anyagi javak védelme» jellemez, emberibb -jog kezdi helyettesíteni, akkor ő is más megfontolásokra hivatkozik, -mint gazdaságiakra. Épp így E. de Laveleye is, mikor kimutatja, hogy a -czivilizácziót a törvény és az ész diadala jellemzi az erő vagy a -ravaszság fölött. Hasonlóképpen a gazdaságtudós Roscher, mikor a -politikai gazdaságtant így határozza meg: «Az emberiség gazdasági -érdekeinek _ethikai_ érvényesülése». Valóban, a gazdasági szocziológia -alapjában véve már lélektan és ideológia. - -Bouglé társadalombölcsészete úgyszólván közbenső helyet foglal el -egyrészt a biológiai vagy mechanikai elméletek, másrészt a lélektani -elméletek között. – Valóban, mikor a társadalmi formák keletkezését -magyarázza ez a szocziológus, egyszerre tekintettel van úgy a -mechanikai, mint a lélektani meggondolásokra. Amikor valamely társadalom -vagy társadalmi forma kialakulását a népesség külső körülményei -(mennyiség, sűrűség, egyneműség vagy különneműség) révén magyarázza, -számot vet ugyanakkor e mechanikai befolyások lélektani -következményeivel is és igyekszik e következményeket a lélektan -általános törvényeivel kapcsolatba hozni. - -Mindazáltal, ha jobban szemügyre vesszük, úgy véljük, hogy Bouglé inkább -hajlik a mechanizmus felé. Alárendeli voltaképpen a belsőt a külsőnek. -Ugy látszik, nem fogad el semmiféle társadalomfölötti tényezőt, amelytől -függenek maguk a társadalmi alakulások. Azt hiszi, hogy azok az eszmék, -amelyek valamely társadalomban működnek, erejüket nem benső értékükből -merítik, hanem a miliőnek, ahol fejlődnek, kedvező befolyásából. – -Kérdezhetjük azonban, vajjon bizonyos eszmék nem fejthetnek-e ki erőt -pusztán logikai értéküknél, vagy életbevágó hasznosságuknál vagy -erkölcsi szépségüknél fogva is? A népesség külső körülményei formát -alkotnak csupán, amelybe anyagot kell beléönteni. Ezt az anyagot csak a -gazdasági vagy a lélektani tényező szolgáltathatja, vagy mindkettő -egyszerre. - -Azok az elméletek, amelyek tulajdonképpeni lélektani tényezőkhöz -folyamodnak, Rousseau (a szerződés), Giddings, Tarde és Mazel elméletei. - -Nem időzünk hosszasan annál az elméletnél, amely szerint a társadalmak -kialakulása az egyének között létrejött szerződésnek a gyümölcse volna. -– Ennek a rendszernek a végleges és döntő czáfolata eléggé ismeretes. -Circulus vitiosusban forgunk, amikor a társadalmak alakulását -szerződésnek tulajdonítjuk, mert hiszen a szerződés eszméje már maga is -föltételezi a társadalmi életet. A szerződés eszméjének befolyása -tagadhatatlan a mai társadalmakban. (De vannak gondolkozók, pl. -Tolsztoj, akik harczolnak ellene.) De bármint van is ma, annyi bizonyos, -hogy ennek az eszmének a kezdetleges társadalmakban nem volt semmiféle -befolyása. A czivilizácziók fejlődésének első fázisaiban, mint Anton -Menger megjegyzi, a szerződés nem volt egyéb, csak a kényszernek -kifejezése, és még ma is hány olyan szerződés van, amely csak látszólag -szabad, és nem egyéb, mint az elnyomásnak a leplezése! Bármint van is a -dolog és bármi legyen is manapság a legtöbb szerződés erkölcsi értéke, -annyi bizonyos, hogy a szerződés eszméje nem kiinduló pont, hanem -későbbi eredmény, a társadalmi életnek nem oka, hanem következménye. - -Az az elv, amelyhez Giddings folyamodik, kevésbbé mesterkélt. Ez a _faji -tudat_. Ez a tény abban áll, hogy valamely lény egy másik lényben -felismeri azt, hogy ugyanolyan fajú, mint ő maga. Ez az érzés, ha -egyszer adva van, könnyen lehetne szerződések és szövetségek -megteremtője. - -Ez ellen az elmélet ellen több kifogást lehet tenni. Mit is értünk -valójában faji tudat alatt? Ha az _emberfajták_ tudatát értjük alatta, -vagyis a lélektani és ethnikai hasonlóságok tudatát, akkor ne felejtsük -el, hogy az emberfajtát, mint tényezőt, elégtelennek találtuk már a -társadalmak kialakulásának magyarázatára. - -Ha ellenben a _faji_ tudat alatt azt a tudatot értjük, amely az egész -emberiség közösségének tudata, akkor ez az elv sokkal általánosabb és -sokkal határozatlanabb, semhogy megmagyarázhatná ilyen vagy olyan -különös csoportnak avagy ilyen vagy olyan különös társadalmi formáknak a -kialakulását. - -Vagy talán valami _entitást_, félig biológiai, félig lélektani entitást, -értsünk a faji tudat alatt? Hasonlatosat De Roberty társadalmi -pszichizmusához? Az ilyen elvhez való folyamodás egyértelmű volna a -teljes _realizmus_ vagy társadalmi miszticzizmus karjai közé való -hullással. - -Érthetjük végre faji tudat alatt az érdekek, gondolatok, vágyak és -meggyőződések hasonlóságát, amelyet valamely adott pillanatban -embereknek a tömörülése mutat fel. Ilyen értelemben hajlandók volnánk -ezt a befolyást elfogadni. De ezt a társadalmi tudatot nem szabad -lényeggé emelni, sem elfelejtenünk nem szabad, hogy ennek a faji -tudatnak nincs sem jelentősége, sem léte, csak az egyéni tudatokban és -azok révén. Minden egyén a maga módján tükrözi vissza a környező -gondolatokat és ebbe a visszatükrözésbe belevegyíti a saját lényegét is. -És az egyéniségnek ez a szerepe egyre nagyobb lesz, amily mértékben az -értelmi, eszthétikai és erkölcsi fejlődés egyre bonyolultabbá és -gazdagabbá válik és amily mértékben a csordaszellemi állapot helyet -enged az individualista szellemi állapotnak. Nietzsche megjegyzi, hogy -valamely filozófiai vagy erkölcsi meggyőződés mindig valamely egyéni -véralkatnak a kifejeződése, valamely egyén elnyomott vagy ellenkezőleg -szabadon fejlődött életösztöneinek a megnyilatkozása. - -Amennyiben valamely kollektiv érzés nem talál egyéni tudatot, amelyben -visszatükröződik és kifejezésre jut, annyiban alaktalan marad és -tudomása sincsen önmagáról. Novicow, aki egyébként nagyon is hajlandó -elfogadni a kollektivitások névtelen tudatát, maga is elismerte ezt az -igazságot. «Arndt, – írja Novicow,[55] – 1814-ben kénytelen volt még -kategorikusan kifejezni híres verseiben, hogy a németség hazája arra az -egész földterületre kiterjed, ahol a német nyelv viszhangzik.» Tehát ez -a nemzeti érzés akkor még szunnyadt, és máskép nem ébredhetett tudatos -létre, csak azzal a föltétellel, hogy valamely egyéni tudat hangoztassa -és magyarázza. - -Tegyük még hozzá, hogy az, ami a modern társadalmi, különösen a jogi -alakulásokat meghatározza, nem annyira a faj vagy a társadalom eszméje, -mint inkább az egyén gondolata. - -Tarde-é az érdem, hogy az egyéni értéknek és hatásnak ezt a gondolatát -különösebben megvilágította. Lerázván a realizmust és a biológiai -társadalmi miszticzizmust, továbbá a fejlődés eszméjét a szocziológiában -a különleges okok és a személyes akarati beavatkozások eszméjével -helyettesítvén, rehabilitálta az egyént és kellőképpen kimutatta -fontosságát. Az egyén nem biológiai és társadalmi tényezők egyszerű -terméke. Legalább is annyi hatalma van, hogy a maga módján foglalja -össze a megelőző és a tényleges társadalmi befolyásokat, visszahatást -fejtsen ki ellenök és eredeti erők középpontjává, új társadalmi irány -kiinduló pontjává legyen. Törvényes visszahatást fejtvén ki a nyomasztó -társadalmi doktrinák ellen, amelyek az egyént a kollektiv végzetességek -súlya alatt összelapították, Tarde-é volt az érdem, hogy «H. Mazel -szavai szerint, alárendelt az egyéni tulajdonságoknak minden nagy -kollektiv erkölcsi vagy vallási tényezőt.»[56] - -Tegyük hozzá, hogy Tarde individualizmusa nem arisztokratikus -individualizmus, mint Nietzsche-é, vagyis nem önellentmondásos -individualizmus. Mert Nietzsche arisztokratikus indidualizmusa -antiindividualizmussá válik, mihelyt azokról van szó, akik nem az urak -és akiknek ennélfogva nincs sem hatalmi akarásuk, sem joguk a hatalomra. -Tarde individualizmusa demokratikus individualizmus, amely azt akarja, -hogy mindenkinek része legyen az akarásban és a hatalomra való jogban. - -Ez az elve annak a demokratikus individualizmusnak, amelyet H. Mazel -kifejt a társadalmi szinergiáról szóló elméletében. Mint Tarde, Mazel is -az egyéni erőkifejtést és kezdeményezést hirdeti. «A társadalmi -kritériumot, – mondja Mazel,[57] – könnyű felismerni. Mindaz, ami kedvez -az egyéni terjeszkedésnek, felelősségnek, energiának, jó; mindaz, ami -akadályozza, rossz. A szabály, a fegyelem, sőt még a kommunizmus is -helyeselhető, mikor az erőkifejtést mozdítja elő, mint egy-egy trappista -telepes rendben,[58] vagy egy-egy úttörő rajban. De mihelyt a kényszer -czélja a korlátozás, a szabályé a mérséklés, a kommunizmusé az elnyomás, -akkor az eredmény rossz lesz. A terjeszkedés még a monade-léleknek is -szükséglete, és a munka az emberiség nagy törvénye… A népek, amelyekben -megfelelő mennyiségű szeretet ápolja az egyetértést, hierarchikusan -fognak szervezkedni energiájuk szerint, vagyis mindig, illetve csaknem -mindig a mi nyugati társadalmainkban, annálfogva, mert a szinergia -uralkodik a kényszer fölött.» - -Óvakodnunk kell attól, hogy ezt a szinergiát, ezt a független, aktiv és -szabad szolidaritást, amely lényegében tiszteli az egyént, össze ne -zavarjuk azzal a passziv és nyájszerű csordaszolidaritással, amely -lényegében zsarnoka és elnyomója az egyéniségeknek, s amely áthatja a -tömegek ingatag és állhatatlan lelkét és még inkább hatóságaink és -hivatalnoktestületeink elcsenevészedett és elbutult szellemi állapotát. - -A szocziológia egyre jobban ki fogja mutatni a közigazgatási -követelődzések társadalmi hivságát épp úgy, mint az erőre való -arisztokratikus hivatkozásokét. «Mindenki fejlessze saját körében az -intenzitás maximumára saját cselekvőségét, – mondja H. Mazel, – akkor a -társadalmi jólét virulni fog, anélkül, hogy szükség volna pénzügyi -szipolyozásokra, vagy nemesi hűbérszolgálatokra.» - -Különben is nem szabad azt várnunk semmiféle társadalmi elvtől, hogy az -a földi paradicsom legyen. A társadalmi téren, bárhogy fogjuk is fel -azt, a küzdelem örökös marad. Az ellentétes társadalmi körök küzdelme; -az egyén küzdelme is saját társadalmi miliője ellen, hogy túlemelkedjék -rajta és kiszabaduljon belőle, hogy lerázhasson mindenfajta -csorda-befolyást. - -Az a társadalmi monizmus, amelyről némely gondolkozó álmodott, agyrém -csupán. A termékeny elem a társadalmak életében nem az egyén -passzivitása, nem az egyén nyájszerű alárendelése a társadalmi elvnek; -hanem ellenkezőleg: az egyén visszahatása és néha ellenállása. - -Főként a társadalmi világban igaz az, hogy a harcz a szülő anyja minden -jónak: πόλεμος πάντων μήτηρ. – Ha az ember, mint Aristoteles mondta, -politikai állat, akkor autarchikus állat is. Ezért van az, bármit -mondanak is a társadalom monisztikus és egységre törekvő elméletei, hogy -azoknak a tehetségeknek, amelyekkel az egyén érvényesíti a maga -személyes életakaratát, jótékony, és minden esetben lényeges és -szükséges a szerepük. Nietzsche joggal látja az egyéni életakarásban -minden cselekvésnek, még a személyes és kollektiv jellegűnek is, az -elvét. Vajjon a vallási, bölcselmi és társadalmi dogmatizmusok mások-e, -személytelenségük ellenére is, mint szerzőjük életösztöneinek -megnyilvánulásai? Azok a hajlamok, amelyeket rosszaknak és -társadalomelleneseknek neveznek, – Nietzsche szerint –: «oly törekvések, -amelyek lényegesek az élethez. Az élet általános háztartásában létezniök -kell ezeknek a hajlamoknak, s a létezésük mélységes és lényegbe vágó, s -ennélfogva ezeket a hajlamokat erősíteni kell, ha erősíteni akarjuk az -életet.»[59] - -A harcz és az egyéni cselekvőség kiküszöbölése illúzió és lehetetlenség. -Meg kell állapítanunk, hogy a _küzdelem_, a különféleség örökké való -elem. A teljesen egynemű társadalom izetlen csorda-alaktalansággá -olvadna szét. A küzdelem az, aminek segítségével kiszabadul az egyén a -csorda szellemi állapotából, és aminek segítségével a szinergia -mindenekelőtt, az egyéni lelkekben, szabadság és energia marad. - - -II. FEJEZET. Mi a társadalmi tudat? - -Szemügyre vettük a különböző tényezőket, amelyek segítségével -megpróbálták a társadalmak kialakulását megmagyarázni. Kiküszöböltük a -társadalmi világ biológiai fogalmát; viszont hangoztattuk a gazdasági -tényezők és a lélektani tényezők fontosságát, alárendelvén az előbbieket -az utóbbiaknak. Az emberi egyén úgy tünt fel előttünk, mint eredeti erő, -amely aránylag független a társadalmi mechanizmustól. Mint ahogy az -egyén – az eszme puszta hatalmánál fogva – képes fokozatosan -megvalósítani saját magában a belső szabadság valamely eszményét, épp -úgy képes, pusztán az eszmeerők törvényének erejénél fogva, -megvalósítani fokozatosan maga körül a külső és társadalmi szabadság -valamely eszményét. A társadalmi rendben csak úgy, mint a lélektani -rendben az egyén nem a külső mechanizmusnak egyszerű viszfénye. Ő maga -is módosító energiája, és bizonyos esetekben irányítója is ennek a -mechanizmusnak. - -Más az egyéni tudat és más a társadalmi tudat. Ez az utóbbi nem -alakulhat ki csak egyéneknek az agyában. És mégis megoldhatatlan -ellentétek vannak a társadalmi tudat és az egyéni tudat között, a -társadalom élniakarása és az egyén élniakarása között. A fejlődés maga -sem tesz egyebet, mint hogy egyre jobban megvilágítja ezeket az -ellentéteket és erősebben kidomborítja őket az egyének agyában. Valamely -kor leghatalmasabb gondolkozói éppen azok, akik legtudatosabban látják -ezeket az ellentéteket. - -A társadalmi tudat két elemet tételez fel. Ezek: 1. a környező -társadalmi befolyások tudata; 2. e befolyások és az egyéni élniakarás -között való összeütközés tudata. Csak az egyén agyában alakulhat ki és -válhat erkölcsi jelentőségűvé az addigelé tudattalan társadalmi -mechanizmus. Az egyéni tudat csak akkor képes megítélni ezt a -mechanizmust és szükség esetén képes fel is lázadni ellene. Azok, akik a -jövőtől az egyéni tudat és a társadalmi tudat kiegyenlítődését vagy -inkább azonosulását várják, óriási illúzió (a társadalmi monizmus) -rabjai. Mint mondottuk: a küzdelem örökkétartó. - -Mint ezt is megmondottuk már: ez a társadalmi tudat nem egyaránt világos -és tudatos a csoport valamennyi tagjában. Novicow szerint: vannak -kiválasztottak, s bizonyos értelemben ezek játszák a társadalom agyának -a szerepét. Novicow helyesen jegyzi meg, hogy ezeket a kiválasztottakat -nem szabad azonosítani a kormánynyal. «Mikor valaki az agyat a -kormányhoz hasonlítja, – mondja Novicow, – akkor ezzel annak adja jelét, -hogy nincs tisztában a fiziológiával és a szocziológiával. A -kiválasztottakhoz és nem a kormányhoz kell az agyat hasonlítani. Az -agynak pontosan ugyanazok a funkcziói, mint a kiválasztottaknak. Nagy -feladatuk az, hogy kidolgozzák a társadalmi tömörülés gondolatait és -érzéseit. Bizonyos mértékben ők állnak az élén a társadalmi mozgalmaknak -is; de azok a személyek, akik a kormányzás közegei, úgyszólván sohasem -azok, akik az eszméket és az érzéseket kidolgozzák.»[60] - -Novicow szerint, a kormány szerepe olyanformán különbözik e tekintetben -a kiválasztottak szerepétől, hogy míg ez utóbbiak arra vannak hivatva a -jövőben, hogy egyre világosabban és tökéletesebben úgyszólván a -társadalmi _sensoriummá_ váljanak, addig a kormányműködésnek éppen -ellenkezőleg egyre tudattalanabbá és automatikusabbá kell válnia. «A -kormányzói működés, – írja e kérdésre vonatkozóan Novicow, – nem vált -még tudattalanná mai társadalmainkban, úgy, mint ahogy azzá vált már az -emberi testben. A társadalmak még elég újkeletű organizmusok. A létért -való küzdelemnek nem volt még ideje arra, hogy a legtökéletlenebb -formákat megsemmisítse és csak a legjobban szervezetteket óvja meg. De -könnyű bebizonyítani, hogy a tökéletesedés a tudattalanságban van. Egész -tömeg ember, még azok között is, akiknek politikai pártja igen szép -képviselettel dicsekedhetik, nem akar foglalkozni az állam ügyeivel. -Mennél jobban tökéletesedik a kormányzás, annál kevésbbé foglalkoznak -vele az emberek. Valóban a polgár, ha semmikép sem zavarják őt azok, -akik a hatalmat gyakorolják, sohasem gondol rájuk. A kormányzó működés -végül tudattalanná lesz a társadalmak kebelében, mintahogy már is azzá -lett az emberi testben.» - -Mi a magunk részéről nem fogadjuk el Novicownak ezeket a nézeteit az -egyén jövőbeli lemondásáról. Novicow meghatározása a kormányzói -működésről oly tényállásnak felel meg, amely ebben vagy abban a -társadalomban feltalálható. De szerintünk az a kivánatos, hogy ha már -egyszer elfogadtuk, hogy a kormányzás szükséges rosz, akkor a -kormányzókban legyen meg a társadalom elképzelhető legnagyobb és -legtökéletesebb tudata a társadalom mechanizmusának minden bonyolultsága -közepett, és viszont, hogy a polgárok érdeklődése ne szünjön meg a -kormányzói működés iránt, és ne bizzák rá magukat úgy, mint valami -csalhatatlan gondviselésre. Novicow véleménye jó példa arra a -veszedelemre, amelylyel a társadalmi biologizmus jár a gyakorlati -következmények szempontjából. - -Ezek között a veszedelmek között az a legfőbb, hogy az automatizmust -tekintik a társadalmi élet dolgában az eszményképnek és az egyént -passzivitásra kárhoztatják a társadalmi hatalmakkal szemben. Az ilyen -felfogás végül a csordacsoportok tehetetlenségével helyettesítené az -egyéni energiát. Mert energiáról, a szó emberi értelmében, csak akkor -lehet szó, ha az egyénnek tiszta tudata van önmagáról és a saját -társadalmi miliőjéről. - -A társadalmi eszménykép a kormányzás minimuma; és még ennek a minimumnak -is lehetőleg az egyén tudatos ellenőrzése alá kell esnie. – E -tekintetben, a népszavazás _(referendum)_ tervei és kísérletei -rokonszenves megfontolásra érdemesek.[61] - - - - -HARMADIK KÖNYV HOGY MARADNAK FENN A TÁRSADALMAK? - - -I. FEJEZET. A társadalmi fenmaradás általános törvénye. - -Minden társadalom, ha egyszer megalakult, arra törekszik, hogy -fenmaradjon. - -Lássuk most, melyek azok a törvények, amelyek a társadalmak fentartását -illetőleg érvényesek. - -Schopenhauer egy megjegyzése szerint: a társadalmi élet az egyetemes -élniakarás legenergikusabb formája. «Az állam, – mondja valahol ez a -filozófus, – az emberi önzés főműve.» Ez a mondás nemcsak az államra -áll, hanem minden társadalomra. Minden társadalmi csoport, kivétel -nélkül, vadul ragaszkodik a léthez. Hogy védekezzék és növekedjék, oly -kapzsiságot, oly ravaszságot, oly szívósságot, oly kegyetlenséget, oly -kiméletlenséget fejt ki, amely teljességgel ismeretlen az egyéni -lélektanban. Tegyük hozzá még ehhez a képmutatás fitogtatását, amelyet -minden kollektiv önzés szinlelni szokott. Mihelyt valamely szent dogmává -emelt általános érdek védelméről van szó, mindennemű csalás és -erkölcstelenség törvényessé válik az állami észszerűség, a csoport -lét-imperativusza nevében. - -Mindenfajta egyéni energiát, minden téren, gazdasági, politikai, jogi, -erkölcsi téren egyaránt, szorosan alárendelnek a közhasznosságnak. - -_Salus societatis suprema lex esto._ Jaj azoknak az energiáknak, amelyek -nem hajolnak erre a fegyelemre. A társadalom megtöri vagy kiírtja őket, -szánalom nélkül. Ebbe a kivégzésbe beleviszi az egyén legteljesebb -megvetését. Ugy működik, mint vak, ellenállhatatlan és engesztelhetetlen -ösztön. Szörnyű konkrét formában képviseli azt a brutális erőt, amelyet -Schopenhauer így írt le: az értelemtől elválasztott életakarás. - -Legtöbbnyire valóban csaknem tudattalan módon hajtja végre saját -fentartási törvényét. Felséges nyugalommal hazudik, öl, lop és bitorol. - -Az optimista utópiák ellenére, minden társadalom rabló, bitorló, -hatalmaskodó és zsarnokoskodó, és az is lesz. Nem véletlenül az, hanem -lényegénél fogva. «A társadalmi testnek, – mondja Nietzsche, – a -megtestesült hatalmi akarásnak kell lennie; a társadalmi test növekedni, -terjeszkedni akar, magához akar mindent vonzani, túlsúlyra akar -törekedni – még pedig nem erkölcsi vagy erkölcstelen motivum alapján, -hanem azért, mert _él_, és azért, mert az élet _nem egyéb_, mint éppen a -hatalmi akarás. És mégis az európaiak köztudata egy kérdésben sem áll -ellent oly makacsul a belátásnak, mint éppen ebben. Ma már -széltében-hosszában, még tudományos álarcz alatt is, a társadalom oly -jövendő állapotáért rajonganak, amely híjával lesz «a kizsákmányoló -jelleg»-nek. Ez úgy hangzik az én fülemnek, mintha valaki azt igérné, -hogy föltalál olyan életet, amely híjával lesz minden szerves -működésnek. A «kizsákmányolás» nem valamely korrumpált vagy tökéletlen -és kezdetleges társadalomnak a tulajdonsága; a kizsákmányolás az élet -_lényegéhez_ tartozik, mint alapvető szerves működés, következménye az -igazi hatalmi akarásnak, amely éppen az élet akarása. Ha meg is -engedjük, hogy ez, mint elmélet, ujdonság, – mint realitás ez az egész -történelemnek _őseredeti ténye_. Legyünk hát elég őszinték magunkhoz és -ismerjük be ezt!»[62] - -Hogy pontosan tanulmányozhassuk a társadalmak fenmaradásának tüneményét, -egy általános törvényt és több részleges törvényt fogunk -megkülönböztetni, mely utóbbiak csak az általános törvénynek az -alkalmazásai. - -Ezt az általános törvényt szépen megformulázta Simmel[63] és Sighele. - -«Minden társadalomban, – mondja Simmel, – történik olyasmi, ami épp úgy -jellemzi az egyéni életet is: minden pillanatban külső vagy nem külső -zavaró erők támadják meg a csoportozatot, és ha rajtuk mulna, nem -késnének a csoportozatot felbontani, vagyis alkotó elemeit idegen -csoportozatokba átterelni. De e pusztító okokkal fentartó erők szállnak -szembe, amelyek együtt tartják ezeket az elemeket, biztosítják -összetapadásukat és ily módon biztosítják az egésznek az egységét addig -a pillanatig, amelyben, mint mindennemű földi dolog, átengedik magukat -az elemek azoknak a bomlasztó hatalmaknak, amelyek ostromolják őket. – -Ez alkalommal láthatjuk, mennyire helyes a társadalmat úgy mutatni be, -mint _sui generis_ egységet, amely különbözik egyéni elemeitől. Mert -azoknak az energiáknak, amelyek a társadalom megóvása végett működésbe -lépnek, semmi közösségük nincsen az egyének önfentartó ösztönével. A -társadalom annyira más eljárásokat követ evégből, hogy az egyének élete -igen gyakran sértetlen és virágzó marad, mikor a csoport élete már -satnyul, és megfordítva.»[64] - -Sighele viszont a következő módon összegezi a társadalmi önfentartás -lényeges törvényét: «Az önfentartás valamely törvénye uralkodik -szükségképpen minden szervezet fölött. Minden szervezetnek, hogy -élhessen, két sorozat működést kell kifejtenie: egyet, amely kooperativ -befelé, és egyet, amely védelmi, kifelé.»[65] Ezek az általános -törvények vonják maguk után mindazokat a másodrendű törvényeket, amelyek -az emberi csoportok megmaradását biztosítják. - - -II. FEJEZET. A társadalmi egység és folytonosság törvénye. - -Az egység törvénye az a társadalmi lélektanban, ami az egység szüksége -az egyéni lélek számára. Miért törekszik az egyéni szellem mindenben -arra, hogy nézeteit egységesítse? Mert ez első és fő élettörvénye, amely -nélkül az egyén ellentmond önmagának és megsemmisül. Az egység ugyanígy -lényeges föltétele valamely csoport megmaradásának is. Az az egység, -amelyről itt szó van, nem lehet egyéb, mint valamely összetevődött -egység, tehát lényegében relativ egység. Ugyanannak a czivilizácziónak a -különféle elemei kénytelenek egy egészbe keveredni, vagy amikor ez -lehetetlen, kénytelenek _látszólag_ összekeveredni, észrevehetetlen -átmenetek révén, hogy ily módon leplezzék az ellentéteket. - -A társadalmi folytonosság törvénye nem kevésbbé fontos törvény. Ez a -folytonosság kétféle lehet: fiziológiai és lélektani. – Fiziológiailag -ez az a vérségi kapocs, amely egymáshoz fűzi az időben a nemzedékeket. -Simmel megjegyzi, hogy mindenütt, ahol a többi kapcsolat hiányzik, a -fiziológiai kapocs a társadalmi folytonosság _ultimum refugium_-a. Igy -például, mikor a német czéh (Zunft) elfajult és belsőleg elgyöngült, -annál inkább elzárkózott kifelé, mennél inkább gyöngült összetapadó -ereje; ez hozta létre azt a szabályt, hogy csak a mesterek fiait, a -mesterek vejeit, a mesterek özvegyeinek férjeit fogadták be a mesterek -közé. Ez a fiziológiai kapocs hozza létre még ma is jól ismert -eredményeit a nepotizmus neve alatt a tényleges közigazgatásban, amely -nem egyéb, mint a mai czéhek vagy kasztok rendszere. - -Más esetekben a társadalmi folytonosságnak lélektani alapja van. Ez az -alap nem egyéb, mint az az értelmi és erkölcsi egyformaság, amely -valamely csoportban átplántálódik az elődökről az utódokra. A -folytonosság itt abból a tényből ered, hogy mindig marad hivatalban elég -régi tag, hogy az újakat beavassa; ez teszi például oly állandóvá a -katholikus klérust és a hivatalnoki testületeket. Ez teszi lehetővé -nekik, hogy minden egyéni változás közepette is megóvják változatlanul -azt az objektiv szellemet, amely lényegük. - -A társadalmi folytonosság törvényét szimbolizálja a politikai rendben a -legfőbb méltóság örökletessége. Objektiválódhatik ez a törvény bizonyos -személytelen tárgyakban is, melyek a csoport elidegenithetetlen javai. A -legjobb példa erre a holtkézi birtokok intézménye. Joggal mondhatták: az -egyházi testületek uradalma sokáig az oroszlán barlangjához hasonlított, -amelybe minden beléphet, a honnan azonban semmi sem lép ki. - -Jegyezzük meg, hogy a társadalmi folytonosságnak ez a törvénye, ha -túlságosan abszolút módon érvényesül, azzal végzi a munkáját, hogy -czéljával ellenkező eredményeket hoz létre. Az a társadalom, amelyben -semmi sem újul meg, nincs messze hanyatlásától. Nietzsche szerint: «Van -bizonyos fokú álmatlanság, kérődzés, _történeti érzék_, amely árt az élő -lénynek és végül meg is semmisíti azt, akár egy emberről, akár egy -népről, akár egy egész czivilizáczióról van is szó.»[66] - - -III. FEJEZET. Az életalkalmazkodás törvénye. - -Hogy valamely társadalom fenmaradjon, ahhoz épp úgy, mint az -alakulásához, arra van szüksége, hogy megfeleljen valami -életszükségletnek, természetes, akár belső, akár külső szükségességnek. -Más szavakkal: kell, hogy a társadalom szükséges funkczió szerve legyen. -A funkczió maradandósága biztosítja akkor a szerv maradandóságát is. Az -a társadalom, amely hasznos funkcziót teljesít, kiállhat oly -rázkódásokat és megpróbáltatásokat, aminőket létjogosultság nélkül való -társadalom képtelen kiállani. - -Jhering megjegyzi, hogy minden jogi forma, amelynek eshetősége van arra, -hogy tartós legyen, a csoport valamely mélységes életszükségletének -felel meg, és amikor ezek a szükségletek átalakulnak, maga a jog is -átalakul. – A szokásjog, amely oly szívós természetű, alkalmazkodásnak a -kifejeződése – a kényszer uralma alatt – a győző elem és a legyőzött -elem között, amelyek végül ugyanegy társadalomba olvadnak össze. «A -hatalmasok, – mondja Ch. Andler, – szövetkeznek és szervezkednek, hogy -sokáig hatalmasok lehessenek; a megszokás az elnyomottak számára együtt -jár a lázadás lehetetlenségével. Az egyik fél zsaroló uralmából és a -másik fél lemondó szolgaságából támad az a _szokás_, amely a jog spontán -formája.»[67] - -A társadalmi alkalmazkodásnak két formája különböztethető meg: a belső -alkalmazkodás és a külső alkalmazkodás. Ahhoz, hogy valamely társadalom -fenmaradjon, először is arra van szükség, hogy alkalmazkodjék a -miliőjéhez. Ha a miliő körülményei változnak, a társadalomnak is át kell -változnia és alkalmazkodnia kell, mert különben eltünik. Sőt, mi több, -arra van szüksége, hogy a különféle elemek, amelyek alkotják, belsőleg -alkalmazkodjanak. A. Comte megjegyzi, hogy a létező társadalmak -politikai állhatatlanságának az az oka, hogy nem alkalmazkodtak -belsőleg, még pedig azért nem, mert együtt megvan bennök a három -ellentétes gondolkozási mód: a theológiai, a metafizikai és a -tudományos. - -Lehetnek mesterséges alkalmazkodások is, amelyeknek az a czélja, hogy -valamely meggyőződést vagy tant úgy «preparáljanak», hogy az -hozzáidomuljon azoknak a szellemi állapotához, akiknek szánták. E -preparálás hiján a tannak semmiféle eshetősége sincs arra, hogy tartós -hatást tegyen. A dolgok kényszerű erejénél fogva abban a módban tehát, -ahogyan a nyilvánosság elé terjesztik a politikai, társadalmi vagy -vallási doktrinákat, nagy része van az illuziónak és a beállításnak. G. -B. Shaw megjegyzi, hogy a doktrináknak «fogantyúra» van szükségük, -amelynél fogva a kevéssé művelt intelligencziák megragadhassák azokat. A -terjesztés nagy művészete éppen az, hogy ezt a «fogantyút» jól ki tudják -számítani. Ugyancsak Shaw mondja azt is, hogy minden társadalmi -doktrinának (például a szoczializmusnak is) két oldala van: egy -tudományos (ezoterikus) és egy illuzionista (exoterikus). «Van bizonyos -preparálás, – irja Shaw, – amelyhez a tudománynak alkalmazkodnia kell, -hogy a tömeghez férhessen. Ha nem lehet a tudományt erővel beleverni a -tömegbe, mint ahogy az egyszeregyet beleverik a gyerekekbe, akkor, akár -művészi, akár vallási dráma formájába kell öltöznie, hogy fölkeltse a -nép rokonszenvét és lekösse a figyelmét. És mint ahogy a rokonszenvet és -az érdeklődést az értelmi kiváncsiság követi, úgy kell a drámát követnie -az elméletnek, oly módon, hogy a nép gondolkozhasson is épp úgy, mint -ahogy érez… Mit látunk vajjon a szoczializmus tudományos jellegének -következményekép is? Azt, hogy szemmel láthatóan engedelmeskednie kell -annak a törvénynek, amely előtt minden tudomány meghajol, mikor azt -óhajtja, hogy a nép támogassa. Illuzióknak igéretekkel telehimzett -fátyola mögé kell rejtőznie és föl kell szerelnie önmagát észbeli -«fogantyú»-val, még pedig nagyon egyszerűvel, amely a közönséges -szellemnek is lehetővé teszi, hogy könnyen megragadhassa.»[68] - -Novicow megjegyzi, hogy a társadalmak életében vannak «mesterséges hibás -alkalmazkodások» is, amelyeket a környező körülmények hamis értékelése -hoz létre. Novicow példakép a védővámos tévedést hozza fel, amely -őszerinte gyökeres gazdasági hanyatlásnak az oka azoknál a nemzeteknél, -amelyek elfogadják. «A védő-vámrendszert, – mondja Novicow, – röviden -így határozhatjuk meg: a miliő mesterséges hibás alkalmazkodása. A mi -bolygónk amúgy is nagyon rosszúl alkalmazkodott szükségleteinkhez. De mi -őrültségünkben és vakságunkban azt akartuk, hogy a természet még inkább -mostohaanyánk legyen és… kitaláltuk a védő-vámos rendszert.»[69] - - -IV. FEJEZET. A társadalmi differencziálódás törvénye és a -kiválasztottak törvénye. - -A differencziálódás törvénye abban áll, hogy minden társadalomnak -fentartásához szüksége van differencziálódott szervekre, amelyek -pontosan és gyorsan végezhetik a társadalmi funkcziókat. - -Németország régi czéheinek a hanyatlását részben az okozta, hogy nem -tudták ellátni magukat szervekkel. - -Azokat az előnyöket, amelyek differencziálódott társadalmi szervek -megteremtésének az eredményei, Simmel nyomán három fő csoportra -oszthatjuk: - -1. Ott, ahol vannak differencziálódott szervek, a társadalmi test -mozgékonyabb. Ameddig minden egyes politikai, jogi, közigazgatási lépés -megtételéhez az egész társadalmi testnek mozdulni kell, cselekvését -nehezíti az esetlenség. «Mikor egy tömeg mozdul, – mondja Simmel, – -mozdulatait nehezíti mindenféle tétovázás és fontolgatás, egyrészt a -különleges érdekek széthajlása, másrészt az egyének közönbössége -következtében. A társadalmi szervek ellenben megszabadulhatnak -mindezektől az akadályoktól, mert minden szerv határozott czélra -teremtődött és aránylag egymáshoz közelebb álló személyek csoportjából -áll; és ily módon hozzájárul a tömeg fentartásához, amennyiben -pontosabban és gyorsabban végzi a mozdulatokat.»[70] - -2. Oly esetben, amikor az egész csoportnak meg kell mozdulnia minden -egyes társadalmi czél érdekében, elmaradhatatlanok a belső súrlódások. -Ennek az anarchikus állapotnak tipikus példája az olyan társadalom, -amelyben egyetlen ellenző tagnak a _vétója_ megakadályozza az -érvénybelépését az oly szabálynak, amelyet a többség elfogadott. Ezek a -súrlódások eltünnek vagy nagyon gyöngülnek ott, ahol külön szerveket -teremtenek, amelyek különleges biztosítékai az illetékességnek és a -szervező feladatra való alkalmatosságnak. - -3. Végül ennek a szervezetnek harmadik előnye az, hogy a kollektiv -erőknek jobb irányítását biztosítja. A tömeg, amikor cselekszik, sohasem -tud felülemelkedni bizonyos meglehetősen alacsony szellemi szinvonalon. -A legjobb tanácsadók talán nem is lesznek mindig azok, akik meg tudják -hallatni szavukat a tömeggel. Ellenben egy kisebbség mellett, ahol sok a -rátermettség, a tehetség könnyebben csinálhat karriért és könnyebben -hozzájuthat ahhoz a tekintélyhez, amely megilleti. - -Ezt az utóbbi pontot, véleményünk szerint, bizonyos fentartással lehet -csak elfogadni. Simmel elismeri, hogy «valamely hivatalnoki testületben -a féltékenység gyakran megfosztja a tehetséget az őt megillető -befolyástól, ellenben a tömeg, amely lemond minden személyes ítéletről, -könnyen követi a geniális vezért.»[71] - -Meg kell jegyeznünk ezenkívül, hogy a társadalmi szervek -differencziálódása együtt jár bizonyos hátrányokkal úgy a társadalom, -mint az egyén szempontjából. A társadalom szempontjából a hátrány az, -hogy a differencziálódott szervek gyakran önmagukat kezdik czélul -tekinteni, holott ők eszközök csak az összesség szolgálatában és arra -törekszenek, hogy a társadalmi test rovására fenmaradjanak és -gyarapodjanak. Az egyén szempontjából az a hátrány, hogy az egyén, aki -bizonyos funkczióra van korlátozva, végül azonosítja magát ezzel a -funkczióval és teljesen beléje olvad. Előmozdítja saját kasztjának -minden elfogultságát és minden ügyét, jót és rosszat egyaránt. Részese -annak a hibának, annak a szellemi sülyedésnek, amelyet testületi -szellemnek nevezünk. - -A kiválasztottak törvénye közvetetlenül belekapcsolódik a társadalmi -differencziáczió törvényébe. Ennek a törvénynek a hatása úgy -jellemezhető, hogy az valamely társadalom konzerváló befolyásainak a -kivonata. Mert az arisztokrácziák és a kiválasztottak, bármily -fajtájúak, lényegükben konzervativ elemek. Ámde a kiválasztottak szerepe -a történelem folyamán módosult. - -Kezdetben a kiválasztottak, minthogy az erő alapján választódtak ki, -szükségképen deszpoták volták. Manapság ez már nincs így szükségszerűen. -A társadalmi kiválasztottak (értelmiség, művészet és tudomány -szempontjából) gyakran kívül maradnak a kormányzáson. Azok, akik a -kormányzást végzik, ritkán tartoznak a kiválasztottak közzé. Ebből az -következik, hogy manapság a kiválasztottak nem szükségképpen -hatalmaskodók és nem szükségképpen ellenségei az újításoknak. Sőt néha -az újítások barátai és progresszisták is lehetnek. Különösen -Oroszországban van ez így, ahol igen sokan, akik egyben a született -arisztokraták és az értelmiségi kiválasztottak közé tartoznak, hívei a -progresszista és forradalmi eszméknek. - -Novicow igen szellemesen fejtegeti, hogy a kiválasztottak és a haladás -között nincs összeférhetetlenség. A kiválasztottak (nemcsak tudósok, -hanem írók és művészek is) előmozdítják az új és paradox eszmék -terjedését érzésbeli finomságukkal, művészi érzékükkel, amely képessé -teszi őket arra, hogy ezeket az eszméket oly formába öntsék, amelyben -befogadhatja őket a nyers köztudat is. «A kiválasztottak, – mondja -Novicow, – valamely társaságnak nemcsak eszméit dolgozzák ki, hanem -érzéseit is. Már pedig az érzések sokkal fontosabbak még az eszméknél is -a vágyak és akarások szempontjából… Sőt az érzés óriási hatalom a külső -eszmékkel való kapcsolatánál fogva. Mikor ez utóbbiak bántják az érzést, -ez fellázad és gyakran elkergeti a betolakodókat. Hogy elterjedhessen, -minden eszmének rokonszenves formában kell jelentkeznie: Nyiss ki egy -könyvet. Ha a kiválóság bélyegével áldott szellem írta, a könyv -vonzódást ébreszt benned. Végig fogod olvasni az egész kötetet. Valami -titokzatos erő árad ki feléd a szerzőből; minden mondata behatol értelmi -világodba. Az ilyen könyvnek mély és tartós a hatása. Még ha paradox is, -akkor is kivonod a szerző nézeteiből az igazságnak azt a maradékát, -amely gyakran keveredik tévedéssel. Ellenben, ha a könyv sérti az -érzésedet, akkor mindebből semmisem következik be, és a könyvet pár -oldal elolvasása után nyugodtan eldobhatod.» - -«A kiválasztottak azok, akik valamely nemzet életének minden egyes -korszakában meghatározzák azt, mi a kiváló és mi nem az. A kiválóság -manapság nem az, ami tegnap volt, és az sem, ami holnap lesz. De mindig -van olyan kiválóság, amely a jelen kiválósága.»[72] - - -V. FEJEZET. A társadalmi szolidaritás és a csordaszellem törvénye. - -A szolidaritás törvénye belekapcsolódik közvetetlenül a társadalmi -fenmaradás alapvető törvényébe. A szolidaritás egyrészt valóban azért -működik, hogy legyőzze a külső ellenségeket, másrészt pedig azért, hogy -megsemmisítse a veszedelmes vagy lázongó belső elemeket. Arra igyekszik, -hogy szilárdítsa a már meglévő társadalmi kapcsot. Érdek- és védelmi -közösségbe egyesíti mindazokat az egyéneket, akik ugyanabban a -pillanatban ugyanannak a csoportnak tagjai. A szolidaritás úgyszólván a -térben való társadalmi folytonosság, mintahogy a társadalmi folytonosság -időben való szolidaritásféléje a nemzedékeknek, amelyek egymásra -következnek valamely csoport élete során. - -A szolidaritás törvénye alkalmazható az emberi tevékenység minden -területére. Van gazdasági szolidaritás; politikai szolidaritás (egy párt -kebelében), vallási szolidaritás, foglalkozásbeli szolidaritás -(testületi szellem), osztályszolidaritás (nemesi szellem, polgári -szellem, proletár szellem). A szolidaritást napjainkban sokan -tanulmányozták. Számos szerző tanulmányozta hatásait (Izoulet, -Bourgeois, stb.). Sajnos, az eszméket nem egyszer elhomályosította e -téren a biológiai metaforákkal való visszaélés és az a jogosulatlan -törekvés, hogy a társadalmat organizmussal, a gondolkozó egyéneket pedig -élő sejtekkel fogják egy kalap alá. Az a kizárólagosan optimista -szempont is, amelyből vizsgálták a szolidaritást, hozzájárult az eszmék -meghamisításához. - -Megmondottuk már föntebb: a szolidaritás önmagában közönyös és erkölcsi -érzék hiján való. Czélja és eredményei szerint lehet helyes és jó, vagy -bűnös és ártalmas. Exakt társadalmi lélektan szempontjából a -szolidaritás nem egyéb, mint többszörös egoizmus, egyéni egoizmusok -összesűrűsödése és elkesernyesedése. Az osztálydühök és a testületi -dühök százszorta vakabbak, szivósabbak és engesztelhetetlenebbek, mint -az egyéni dühök. A szolidaritás szelleme lényegében antiindividualista, -bizalmatlankodik minden egyéniségben, amely elüt valamelyest az -átlagosság szürke szinkeverékétől. Az embernek nem is kell kiválóbbnak -lennie, mint a többiek, hogy gyűlöljék. Nem fogják megbocsátani neki azt -sem, hogy _eltérő_ a többitől, hogy eredeti. - -A szolidaritás szelleme gyűlöli a közömböseket és a kényeseket, akik -távol maradnak a csoport érdekeitől és apró mesterkedéseitől. Többre -becsüli a mesterkedőket, a harczosokat, azokat, akik láttatják magukat. -Megértjük az üldözéseket, amelyekből Rousseaunak kijutott, ha ismerjük -szellemi magatartását, amelyet ő maga jellemzett. «Természetesen én is -alárendelem magam, – írja, – annak a nagy erkölcsi parancsnak, amely -azonban lerombolója az egész társadalmi rendnek: hogy _sohase kerüljek -oly helyzetbe, amelyben mások kárában találom meg a saját hasznomat_. -Az, aki szigorúan követni akarja ezt a parancsot, mást nem tehet, mint -hogy teljesen visszavonul a társadalomtól, és aki így él, elvonulva, már -ennélfogva követi ezt a parancsot, anélkül, hogy gondolnia kellene -rá.»[73] Rousseaut azért gyűlölték, mert ezt a parancsot követte. És -amikor panaszkodott és tiltakozott, a társadalom nem törődött ilyen -kicsiséggel. Őrjöngve kiáltotta, hogy üldözni kell! - -Mint a közömböseket, épp úgy gyűlöli a szolidaritás szelleme a kritikai -szellemeket is. Mert ezek nem hajolnak a kötelező parancsok jármába. - -A szolidaritás szelleme lényegében konzervativ, mert lényegében -kényszerítő erejű és zsarnoki. Névtelen és felelőtlen zsarnokság és -egyben szolgalelküség, mert a ki kimondja a szolidaritást, az kimondta a -tömegbe sorozást is. A szolidaritás szelleme az engedelmességi szellem -fenmaradása, amely oly sokáig uralkodott az emberi nyájakon. Nietzsche -csodálatosan kimutatja ezt. «Mióta emberek voltak, mindig voltak emberi -nyájak is (családok, közösségek, törzsek, népek, államok, egyházak -szövetkezései) és mindig nagy volt az engedelmeskedők száma a -parancsolók kis számához képest; – ha tekintetbe vesszük tehát, hogy az -engedelmességet gyakorolták és nevelték legjobban és leghosszabb időn át -mindmáig az emberek között, akkor könnyen föltehető, hogy általában -minden emberben megvan az engedelmesség, mint belső szükség, mint -valamelyes _formális lelkiismeret_, amely parancsol: Föltétlenül meg -kell tenned valamit, semmiesetre sem kell megtenned valamit, szóval -_kell_ valamit tenned vagy nem tenned. Az ember igyekszik kielégíteni -ezt a szükségletét és anyagot adni neki. E szükséglet erejéhez, -türelmetlenségéhez, energiájához képest, válogatás nélkül, vad -étvágygyal habzsol és elfogad mindent, amit fülébe súgnak azok, akik -parancsolnak neki, akár a szülei, akár a gazdái, akár a törvények, az -osztályelfogultságok vagy a közvélemény… Ebből következik, hogy a -nyájember ma Európában úgy viselkedik, mintha ő volna az egyedüli -hatalomra jogosult emberfaj; azokat az erényeket, amelyek hasznossá -teszik őt a nyáj számára, úgy dicsőiti, mint az egyedüli, igazán emberi -erényeket.»[74] - -Látjuk, hogy a szolidaritás szellemének igazi alapja a csordaszellem. -Ennek következtében gyanakodnak rá és társadalmi vesztegzárba teszik -azt, aki egyedül él, aki félrevonul, aki az egyedüllét akarásának adja -jelét, akinek nincsenek «kapcsolatai». - -Aki egyedül él, az gonosz, – így mondják. – Emlékezzünk csak vissza -_Zola: Páris Gyomra_ czímű regényében a szelid és ártalmatlan Florentra, -akit a kerület bamba gyűlölettel kinoz, mert magányban és filantrop -utopista álmodozásban él. Az lesz bűnössé, aki távoltartja magát a dőre -és dühöngő csordaszövetségektől; aki nem akar együtt üvölteni a -farkasokkal. - -A szolidaritás és a konzervativ csordalét e szellemének egyik -követelménye az, hogy a közvélemény tisztelete és az attól való félelem -általánossá válik. Következménye annak az általánosítása is, amit -Nietzsche a csorda-hiúságnak nevez: «A hiú, – mondja Nietzsche, – örül -minden jó véleménynek, amelylyel felőle vannak (tekintet nélkül arra, -hogy milyen az igazi jelleme), de bántja őt minden rossz vélemény: mert -rabszolgája mindakettőnek; úgy _érzi_, hogy rabszolgája annak a régebbi -rabszolgasági ösztönnek a következtében, amely uralkodik rajta. A -«rabszolga» az a hiú ember vérében, a rabszolga hitványságának -maradványa, amely arra készti, hogy térdre boruljon rögtön ez előtt a -vélemény előtt, mintha nem provokálta volna. – És ismétlem: a hiúság -atavizmus.»[75] - -A társadalom nem mulasztja el a saját fentartására hasznosítani az -egyénnek e hajlamait a szolgalelküségre, és isteníti a _közvéleményt_. - -Az autarchikus és individualista filozófia ellenben Tolsztoj jeligéjét -fogadja el: «Ne ítélj!» – azzal az axiomával egyetemben, amely -szükségszerű kiegészítése az előbbinek: «Fütyülj mások véleményére!» «A -leghatalmasabb az, aki leginkább egyedül áll», – mondja Ibsen. - -Az eddig fejtegetett megfigyelések ráillenek minden szolidaritásra, -amelynek az a törekvése, hogy hatással legyen a tudatokra és ellenőrizze -az egyéni cselekvéseket. – Az a kérdés, vajjon ráillik olyan -szolidaritásra is, amely tisztára gazdasági? - -A mi véleményünk szerint a tisztára gazdasági szolidaritás, olyanforma, -aminő például az angol _Trade-Union_-ökben működik, azzal a föltétellel, -hogy kizárólag gazdasági marad, elkerülheti azokat a hátrányokat, -amelyeket föntebb kifejtettünk. - -Hasznára válhat a munkásnak, amennyiben megvédelmezi őt a gazdasági -kényszer ellen és néha bizonyos erkölcsi kényszer ellen is, amelyet a -munkaadó fejt ki. Másrészt ez a gazdasági szolidaritás nem nyomja el, -hanem teljesen szabadnak hagyja az egyéni tudatot és viselkedést. A -gazdasági szolidaritás az egyén életének csak egy töredékét hálózza be, -és a maga hatáskörén kívül állónak tekinti a tevékenységnek minden oly -fajtáját, amely nem gazdasági tevékenység. - -Mindazáltal e téren is van veszedelem, amelyet kerülni kell, s ez az, -hogy a gazdasági szolidaritás ne alakuljon át erkölcsi kényszerré és -ellenőrzéssé. Ezt a lépést igen könnyű megtenni. Gondoljunk csak arra a -szoros erkölcsi fegyelemre, amelynek igájába hajtották a középkor -czéhjei tagjaiknak a magánéletét. Nyilvánvalóan szükséges, hogy az ipari -társulás tekintsen el föltétlenül a családi, rokonsági, stb. -kapcsolatoktól. Voltak bizonyos angol _Trade-Union_-ök, amelyek -megtartották az inaskodás szabályozását, és jogot adtak az apának arra, -hogy fiát bevezesse a foglalkozásába, anélkül, hogy alávesse őt az -inaskodás kötelezettségének.[76] Az efféle eljárás mind anakronizmus, -amely nyilvánvalóan beleütközik a kizáróan gazdasági szolidaritás -elveibe. - -Azzal a föltétellel, hogy szükségkép óvakodik minden idegen befolyás -visszaélő beavatkozásától, véleményünk szerint, a gazdasági szolidaritás -kielégítő módon összeegyezteti a csoport érdekeit és az egyén -függetlenségét. Az unionisták, amennyiben unionisták, nem vallanak -semmiféle vallási, politikai, sőt erkölcsi doktrinát sem. - - -VI. FEJEZET. Az egyformaság törvénye és a nem egyformák -kiküszöbölésének törvénye. - -Ez a törvény nem egyéb, mint a szolidaritás törvényének alkalmazása. -Abban áll, hogy minden szervezett társadalom megkiván a maga tagjaitól -bizonyos hasonlóságot a viselkedésben, a szokásokban, sőt még a -véleményekben és a gondolatokban is. Minden társadalomban megvan az a -hajlandóság, hogy ne csupán a testet hajtsa a maga igájába, hanem az -értelmet és az akaratot is. Minden társadalom többé-kevésbbé -megvalósítani igyekszik egy híres rendnek a jelszavát: _Perinde ac -cadaver_. Tagjaira rákényszerít bizonyos fajta lelki mimetizmust. -«Vannak állatok, – mondja Sighele, – amelyek fölveszik a növény- és -ásványmiliők szinét, amelyekben élnek; vannak emberek, amelyek fölveszik -csoportjuknak az erkölcsi szinét.»[77] - -Az egyformaságnak ez a törvénye maga után vonja azt a törvényt, amely -szerint azokat az egyéneket, akik lázonganak ez ellen az egyformaság -ellen, ki kell küszöbölni. A csoport ellenállhatatlan és részben -tudattalan nyomást fejt ki az olyan lény kiküszöbölésére, aki vonakodik -alávetni magát a környező erkölcsi és társadalmi fegyelemnek. Az ilyen -egyén, Guyau kifejezése szerint, a türelmetlenség légkörét teremti meg -maga körül. - -Az üldözés, – mondja Bagehot,[78] – kiegészíti az utánzást: «Valamennyi -vad, jobban mondva, valamennyi tudatlan emberben megvan a hajlandóság az -üldözésre, még szembetünőbben, mint az utánzásra. Nincs barbár, aki bele -tudna nyugodni abba, hogy a nemzet valamelyik tagja eltérjen törzsének -barbár szokásaitól és ősi hagyományaitól. Legtöbbször az egész törzs azt -várná, hogy az istenek megfenyítik, ha azok közül, akik a törzset -alkotják, csak egy is lemondana az ősi szokásokról vagy valami újításra -adna példát. A modern időkben és a mai erkölcsi érzésű országokban, azt -gondoljuk, hogy mindenki csak a maga cselekedeteiért felelős, és nem -tudjuk elhinni, hogy mások hibája bennünket is bűnösökké tehetne. A -bűnösség a mi véleményünk szerint személyes folt, amely szabadon -választott viselkedés következménye és csak azt bélyegzi meg, aki ezt a -viselkedést választotta. De a kezdetleges korszakokban azt hiszik, hogy -a törzs egyetlen tagjának cselekedete istentelenséggel szennyezi be az -egész törzset; ez az egy cselekedet rászabadítja az egész törzsre az égi -fenyítést, minthogy megsérti a törzs külön istenségét. Ezeknek a -korszakoknak politikai eszmeköréből hiányzik a korlátolt felelősség.» – -Helyén való most az a megjegyzés, hogy ennek a szellemi állapotnak sok -maradványa megvan még közöttünk is. Valamely osztály, valamely kaszt, -hatóság, hivatal, nem bocsát meg tagjai közül senkinek sem oly -cselekedetet, amely, – bárha saját egyéni elhatározása, – oly -természetű, hogy sérti a közvélemény gondolatait vagy akár -elfogultságait is. Mert a közvélemény az az istenség, amelynek -bosszújától ma mindennél jobban félnek az emberek. Ennélfogva az egyén -legyen egyforma és nyájbeli, ha harmoniában akar lenni a csoport -erkölcsével. - -Ez a kiküszöbölési törvény nemcsak a független vagy lázongó egyéneket -sújtja, hanem a gyönge, törékeny és a csoport erősítésére nem alkalmas -egyéneket is. Ez a csoporterkölcs teljesen állati. Az, aki megfigyelte a -háziállatok szokásait, nem egyszer láthatta, hogy egész udvarnyi baromfi -rárohant egyetlen beteg csirkére, hogy csőrével halálra verje. Hasonló -tények történnek az emberi társadalmakban is. - -A gyöngéknek és nem alkalmasoknak ez a kiküszöbölő erkölcse a maga egész -naiv kegyetlenségében megmutatkozik azoknál a szocziológusoknál, akik -azt szeretnék, hogy az emberi társadalmak az állati társadalmak -mintájára alakuljanak ki. Ezeknek a szocziológusoknak a könyveiben -szünetlenül visszatér a _kiküszöbölés_ szó, unalmas állhatatossággal és -az egyénnek teljesen darwinszerű megvetésével. A legtipikusabb ezek -között az írók között egy Lipcsében megjelent kis röpiratnak a névtelen -szerzője. A röpirat czíme ez: _Die Aristokratie des Geistes_ (A szellem -arisztokrácziája). Ez a szerző oly társadalom hipotézisét fejtegeti, -amely az «észszerű» kiválasztás elvén alapszik, s amelyben _ad hoc_ -intézkedésekkel kiküszöbölnék azokat az egyéneket, akiket a faj -haladására nézve akadályoknak vagy hátrányosaknak tartanak. Külön -városokat tartanának fenn az alkoholistáknak és a kicsapongóknak, ahol -ingyen és bőségesen szolgálnák ki őket mindazzal, ami a föltevés szerint -alkalmas arra, hogy gyors eltünésüket vonja maga után. «Ott, – mondja a -szerző, – virulnának Bacchus és Venus templomai, a játékbarlangok, a -tingli-tanglik és a pornográf-irodalom; a szeszgyártás olcsón és -veszteséggel folyna, mert a «konzervativ kiválasztó» párt gazdagjai -fölöslegük egy részét beleölnék a lumpok torkába, az emberi faj -érdekében.» - -Kiviláglik mindebből bájos szelleme e társadalmi filozófiának, amely -szerint nem a haladás van az emberiség kedvéért, hanem az emberiség a -haladás kedvéért. - - -VII. FEJEZET. A társadalmi mozdulatlanság és a változóság törvénye. - -Látszólag két ellentmondó törvényhez érkeztünk, amelyek egymás hatásait -ellensúlyozzák ugyanazon czél: a társadalmak fentartása érdekében. - -Bizonyos esetekben a mozdulatlanság vagy az újítások ellenzése kedvez a -társadalmi csoport fentartásának. Erről akkor van szó, mikor a -társadalmak össze nem illő elemekből alakultak ki és lappangó vagy nyilt -ellenségeskedések válságait élik. Ilyen esetben veszedelem minden -rázkódás, bárhonnan jöjjön is; sőt kerülni kell a leghasznosabb -rendszabályokat is, hacsak a legcsekélyebb megrázkódtatást vonják is -maguk után. Ez az oka annak, hogy az olyan bonyolult állam, mint -Ausztria, amelynek egyensúlya örökösen ingadozó, elvileg határozottan -konzervativ, minthogy minden változás jóvá nem tehető zavarokat -idézhetne fel benne. Ugyanez a konzervativizmus jelentkezik -mindannyiszor, amikor valamely társadalmi forma túléli saját -létjogosultságát, úgy hogy alkotó elemei hajlandók minden perczben -másfajta társadalmi kombinácziókba átlépni. - -Más esetekben, a társadalmi formák legszélső rugalmasságára van szükség -maradandóságuk érdekében. «Igy vannak azok a körök, – mondja Simmel, – -amelyeknek létét türik csak valamely terjedelmesebb csoport kebelében, -vagy amelyek csupán meg nem engedett utakon-módokon tartják fenn -magukat. Az ilyen társadalmak csak rendkívüli rugalmasságuknál fogva, de -azért elegendő szilárdságukat megőrizve, élhetnek meg az örökös -védekezés állapotában, úgy, hogy ha kell, alkalomadtán a védekezésből -gyorsan támadásba is átmehessenek és viszont. Arra van szükségük, hogy -beszivárogjanak valahogyan minden repedésbe, terjeszkedjenek vagy -összehúzódjanak a körülményekhez képest, és mint valami folyékony elem, -fölvegyenek minden elképzelhető alakot.» - -Simmel megjegyzi azt is, hogy az arisztokrácziák, bármifélék legyenek -is, nemesiek, családiak, világiak, stb., legkönnyebben maradhatnak -mozdulatlanok. Ellenben a középosztályoknak, amelyekhez szakadatlanul új -elemek járulnak fölülről is, alulról is, sokkal mozgékonyabb az életük. - -A történeti fejlődés folyamán, úgy látszik, nyomon követhetjük, – az -igaz, hogy hullámzásokkal, – az újítást ellenző befolyások fokozatos -csökkenését. A kezdetleges társadalmak törvénye a _status quo_, vagyis a -mozdulatlanság. A modern társadalmakban, a szabad vitatkozás uralma, a -kritikai szellem kifejlődése, a termelvények és gondolatok cseréjének -könnyűsége nemzetek és társadalmi csoportok között előmozdítják az -újításokat ellenző szellem háttérbe szorítását. - - -VIII. FEJEZET. A dogmatizmus és a társadalmi optimizmus törvénye. - -Láttuk, hogy minden kialakult társadalom arra törekszik, hogy tagjaira -értelmi és erkölcsi egyformaságot kényszerítsen rá. Ennek a törvénynek -egyik következménye az, hogy minden társadalomban többé-kevésbbé tudatos -dogmatizmus van. Ez alatt azt értjük, hogy minden szervezett -társadalomnak, nemzetnek, községnek, arisztokrácziának, osztálynak, -kasztnak, szüksége van arra, hogy higyjen önnönmagában, saját erkölcsi -és társadalmi értékében. Nietzsche szavai szerint, ez az önnönmagában -való hit a «gerincze» minden községnek. Minden társadalom ösztönszerű -szükségét érzi annak, hogy dogmává emelje saját tekintélyét, saját -fegyelmét, törvényeit és erkölcsét. A társadalmak keletkezésénél mindig -azt látjuk, hogy a társadalmi intézmények spontán isteni és szent -jellegüeknek tüntetik fel magukat. - -A társadalmi dogmatizmus háromféle lehet: vallási, metafizikai és -erkölcsi. - -A vallási dogmatizmus istenségnek tekinti a társadalmat, isteni lénynek, -amely felsőbbrendű az egyénnél, vagy legalább is úgy tünteti fel a -társadalmi tekintélyt, mint az isteni akaratnak a kifolyását. Gondoljunk -csak Bossuetre. – A gondolkozásnak ezt a formáját egyébként nemcsak -kizárólag teológiai politikusoknál találjuk meg. Megvan ez számos olyan -szocziológusnál is, aki látszólag független minden vallási kapcsolattól. -De ez utóbbiak ahelyett, hogy a társadalmi tekintélyt úgy fogják fel, -mint az isteni tekintély kifolyását és jelképét, ellenkezőleg az isten -fogalmát tartják a társadalomról való tapasztalati felfogásunk -metafizikai kifejeződésének. - -Mindenesetre vannak tagadhatatlan analógiák a társadalomról és az -istenről alkotott felfogásunk között. Simmel jól megvilágította ezt a -kérdést. Őszerinte: «A társadalmi tudományok fejlődése észrevétette -velünk minden vallási eszmében valamely társadalmi reálitásnak a -szimbolumát. Minden képzet, amely az Isten eszméjében, mint valami -imaginárius gyujtópontban, találkozik, levezethető azokból a reális -kapcsolatokból, amelyekben a társadalom az egyénnel van. A társadalom az -az egyetemes hatalom, melytől az egyén függ, aki egyben különböző tőle -és azonos vele. Az elmult és a jelenlévő nemzedékek képén a társadalom -egyszerre megvan az egyénben és az egyénen kívül. Meg nem magyarázott -akarásainak sokfélesége magában foglalja a lények mindennemű -küzdelmeinek az elvét, és a társadalom emellett mégis egység. A -társadalom felruházza az egyént erőivel, ugyanakkor, amikor megszabja az -egyén kötelességeit: a társadalom határozza meg az egyént és azt akarja, -hogy az egyén felelős legyen. Szóval minden érzést, minden gondolatot, -minden kötelezettséget, amelyet a teológia az egyénnek az Istennel való -kapcsolatából magyaráz, a szocziológia az egyénnek a társadalommal való -kapcsolatából magyaráz meg. Az erkölcs tudományában a társadalmat illeti -meg az istenség szerepe.»[79] - -Ezek az analógiák megmagyarázzák természetszerüen azt a társadalmi -platonizmust, mondhatnók, azt a társadalmi fétisizmust, amely a -társadalmat isteníti.[80] - -Máskor meg a társadalmi dogmatizmus metafizikai formát ölt. Ilyen a -formája Hegelnél. E szerint a filozófus szerint: az állam önmagában véve -észszerű; oly abszolút valóság, amely az egyén fölött való. Felségjoga -van az egyénnel szemben. Önmagában bennerejlő és isteni oknál fogva -létezik. «Isteni saját lényegében.» - -Erkölcsi formájában, a társadalmi dogmatizmus azt állítja, hogy az állam -legfőbb és védő működése erkölcsi működés: az igazságszolgáltatás. Azt a -hitet igyekszik uralomra juttatni az állam, hogy van a társadalomban, a -társadalom összességében, valami bennerejlő észelv, amely végül diadalra -juttatja azt, ami födi az igazságot, vagyis ami megfelel a dolgok -természetének, nemcsak a jelenben, hanem a jövendő, ma még nem létező -állapotban is. Az, amit a dolgok természetének mondanak, egyébként nem -más, mint a társadalom életszükségleteinek összessége, vagy más -szavakkal: az általános érdek. Az erkölcs voltaképpen nem egyéb, mint -társadalmi utilitarizmus. «Mikor azt látjuk – mondja Novicow, – hogy az -események fordulata véleményünk szerint megfelel a dolgok természetének, -akkor azt mondjuk, hogy a jó diadalmaskodik. Mikor azt látjuk, hogy az -emberi intézmények aszerint rendezkednek el, a mi véleményünk szerint -megfelel a dolgok természetének, akkor azt mondjuk, hogy az -_igazságosság_ diadalmaskodik.»[81] - -Mennél jobban vizsgáljuk a különféle társadalmak erkölcsi kodexeit, -annál jobban látjuk, hogy azok nem egyebek, mint a társadalmi -életszükségletek szublimizácziója, mint a kollektiv egoizmus -imperativusza. - -Szóvátehetjük itt azt az ellentétet, amely úgyszólván mindenkor fennáll -a társadalmi berendezkedések látszólagos moralizmusa és reális -immoralizmusa között. Machiavelli valószínűleg megformulázta minden -kormányzás politikáját, mikor megformulázta saját _fejedelmének_ a -politikáját. «Az, ahogyan élünk, oly távol esik attól, ahogyan élnünk -kellene, hogy az, aki azt, ami történik, annak fogja fel, aminek -történni kellene, inkább saját romlását, mint saját fentartását idézi -elő, mert annak az embernek, aki azt vallja, hogy mindenesetre jó akar -lenni oly sok más ember közepette, aki nem jó, előbb-utóbb el kell -vesznie. Szükséges ennélfogva, hogy az a fejedelem, aki fenn akar -maradni, arra használja fel tehetségét, hogy ne legyen jó, hogy -tehetségét úgy használja fel, ahogy azt a szükségszerűség megkivánja. Ha -mindent fontolóra veszünk, az, ami erénynek látszik, ha gyakorolja, -tönkreteszi őt; ellenben az, ami bűnnek látszik, nem egyéb, mint saját -biztosságának és szerencséjének az oka.»[82] Az a társadalom, amely első -sorban saját magát akarja fentartani, nem ismer el voltaképpen semmiféle -kötelességet az egyénnel szemben. Pedagógiákat gyárt magának, amelyeknek -az a rendeltetésük, hogy a kellő mértékben illúziót ébresszenek az -egyénben. - -A társadalmi dogmatizmus spontán formája nem egyéb, mint a -közvéleménynek, ennek az egyre hatalmasabb kultuszú istenségnek, a -tekintélyi és szakértői bölcsesége. – Az újítások ellenzése és a -konzervativizmus, a személyiségek gyülölete és az intézmények vak -tisztelete: ime ezek a közvélemény lényeges alkotó elemei. - -Néhány szóval megemlékezünk most még arról a törvényről is, amelyet a -társadalmi _optimizmus_ törvényének neveztünk. Ez a törvény nem egyéb, -mint a társadalmi dogmatizmus egy formája. A társadalmi csoportnak az az -érdeke, hogy megakadályozza a társadalmi pesszimizmus minden tanának a -terjesztését, mert ez arra alkalmas, hogy előmozdítsa az elégületlenség -általánosítását vagy a társadalmi elv iránt való bizalmatlanságot. - -A társadalmi csoport Leibniz szerint azt akarja: «hogy senkise tartozzék -bele egykönnyen az elégületlenek tömegébe, abban a respublicában, ahol -él.» Azt akarja, hogy mindenki azt higyje, hogy minden a legjobban van -úgy, ahogy van, a legjobb társadalomban. Az egyént meg kell győzni -arról, hogy a társadalom oly boldogság igéretét nyujtja neki, amelyet -csak az ügyetlenek és a gyöngék szalasztanak el. Minthogy az egyén -természetesen nem sorozza magát e két kategória egyikébe sem, hajlani -fog a cselekvésre azzal a naiv és hasznos bizakodással, amelyet szívesen -lát a társadalom az egyén lelkében. Az eszménykép az volna, hogy az -egyént annyira áthassa a társadalmi mechanizmus tökéletességébe vetett -hit, hogy még az esetben is, ha vereséget szenved, vereségét ne -tulajdonítsa másnak, mint saját magának és ne tulajdonítsa soha a -társadalomnak. - -A társadalmi optimizmus e törvényével van kapcsolatban az a tény, hogy a -_filiszter_, vagyis a tökéletes egyformaság híve, az, akit teljesen -áthatnak az orthodox társadalmi doktrinák, egyhangúlag hitetlenkedik a -pesszimista írókban. A filiszter személyes sértésnek fogja fel az -emberiség és a társadalom pesszimista felfogását. Az ő szemében a -társadalmi pesszimisták formátlan vagy megsavanyodott és mindenesetre -goromba lelkek.[83] - - -IX. FEJEZET. A társadalmi formaságok törvénye. – A csoporthazugság -törvénye. – A társadalmi megmaradásra vonatkozó következtetés. - -A társadalmi formaságok törvénye belekapcsolódik abba, amit a társadalmi -dogmatizmusról mondtunk. – Mint minden dogma, a társadalmi dogmák is -bizonyos konvenczionális és czeremóniás szertartásokban testesülnek meg, -amelyek azt alkotják, amit Tolsztoj a világ vallásának mondana. Minden -társadalom, főkép ha arisztokratikus, vagy annak hiszi magát, elfogad -egy tömeg szokást, formaságot, világi szertartást, amely ránézve fontos -eszköze az összfentartásnak. Ha valaki mulatságból megtartaná afféle -könyv filozófiáját, aminő Staffe báróné könyve _(Règles du -savoir-vivre)_, akkor valószínűleg rájönne, hogy e szabályok szelleme -nem egyéb, mint féltékeny osztály-konzervativizmus. - -A nőknek e téren fontos szerepük van. A nő konzervativ és féltékeny -őrzője az etikettnek. Ő az, aki az úgynevezett «világot» kormányozza. A -«hölgy» hatalma a polgári világban egyszerre rejtett és mindenható. -«Megállapítom, – írja egy korunkbeli publiczista, – a nők rengeteg -többségénél a hierarchia osztályozásainak és etikettjének makacs -babonaságát. Akármilyen rangú legyen, akármilyen legyen a toilette-je, -kapard meg a nőt és kibújik belőle a «_delnő_», Schopenhauer rettentő -delnője, azzal a makacs és beteges elfogultságával, hogy egyenlőnek -mutassa magát egy másik nővel, aki magasabbrendűnek hiszi magát, és -dühösen tiltakozik az ellen, hogy egy kalap alá vonják egy harmadik -nővel… aki egyenlőnek akar látszani vele. Milyen mániákusan választja ki -és szabályozza toilette-jének, háztartásának és budgetjének minden -részletét, hogy társadalmi magasabbrendűségét bizonyítsa vagy -színlelje.» - -«Ha jobban belemélyedek ebbe a kérdésbe, ebben látom a polgári lélektan -tünetét, szimbolumát és foglalatját. A világi hiúság elvei uralkodnak -egyaránt a toilette-en, a czeremóniákon és a legkomolyabb dolgokon: a -házasságon, a kapcsolatokon, a nevelésen, a pályaválasztáson, az élet és -a boldogság programmján. A nők ugyanazon eszménykép szerint ítélnek meg -egy nagy embert és választanak ki egy kalapot. Ez a szellemi állapot -érthetetlenné és gyülöletessé tesz a szemükben minden olyan átalakulást, -amely a dolgok rendjét felbontaná és újra osztályozná, amely felborítaná -a konvenczionális hierarchiát, a nők vallását és életét.»[84] - -A _társadalmi formaságok_ törvényéhez kapcsolódik mindjárt az a törvény, -amelyet a _csoporthazugság_ törvényének neveztünk. - -Minden csoport tudatosan óvja azokat az illúziókat és konvencziókat, -amelyek hasznára válnak saját társadalmi presztizsének a fentartására. -Max Nordau csodálatosan elemezte azokat a konvenczionális hazugságokat, -amelyekkel a társadalom elámítani igyekszik az egyént. - -Ezek a kollektiv hazugságok sokkal nagyobb számúak és sokkal -hatalmasabbak, érvényesülésük a történelem folyamán sokkal -szakadatlanabb és fontosabb, semhogy egyszerű tényt lássunk csak bennök, -nem pedig igazi törvényt: _a társadalmi őszintétlenség törvényét_. Mint -a küzdelem, amelynek egyik oldala csak, a hazugság is integráns része a -társadalmi szervezkedésnek. - -Sighele azt állítja, hogy a hazugság társadalmi funkcziójának fontossága -oly mértékben növekszik, a mily mértékben a czivilizáczió fejlődik. Ő -szerinte két tipusa van a czivilizácziónak: az erőszakon épült -czivilizáczió és a doluszon épült czivilizáczió. A második mai polgári -társadalmunkban éli virágkorát. Bevezetésében A. Menger könyvéhez -(_Droit au Produit intégral du Travail:_ Jog a munka teljes -eredményéhez), Ch. Andler kifejt egynéhányat ezek közül a hazugságok -közül: «Az érvényben lévő törvénykönyvek, – mondja Ch. Andler, – -elnyomják a szegényt; kihagyták elfogultságaikból a nincsetlen -osztályokat. Bár az elnyomatást szentesítik, ennek eszközeit egyébként a -méltányosság aforizmáinak képmutatása alá rejtik. Kijelentik, hogy -_minden ember egyenlő a törvény előtt_, csakhogy ugyanazok a jogok nem -lehetnek egyformán hatékonyak azoknál, akiknek van valamijök és azoknál, -akiknek nincs semmijük. Azt mondják, hogy _senkit sem véd meg a törvény -nem-ismerése_, mintha a gyakorlatban azok, akik nem tanulmányozzák -hivatásszerűen a törvényes eljárást, ismerhetnék annak minden -csinját-binját. Ennek az a következménye, hogy a gazdagok könnyen -eligazodnak a törvények szövevényében, mert jogcsavaró törvénytudókat -fogadnak maguk mellé, akiket megfizetnek. De a szegény eltéved a -sűrűségben, ahol kifosztják, ahol megfojtják, és ahol a legkisebb -vigyázatlanságot úgy büntetik, mint a bűntényt. Az állam ekként -igazságszolgáltatásának bonyolult készülékét, a mely részben brutális -fájdalmakkal van felfegyverezve, csupán a gazdagok rendelkezésére -bocsátja.» - -Minden filozófiai és erkölcsi dogmatizmusban, minden társadalmi -gyámkodásban és fegyelemben rengeteg része van a konvencziónak és a -hazugságnak. - -Valami képmutató megvetését látjuk mindannak, – írja Nietzsche, – amit -az emberek valójában a legfontosabbnak tekintenek: _minden, őket -legközelebbről érintő dolognak_. Például ezt mondják: «Azért eszünk -csak, hogy éljünk», – oly borzalmas hazugság ez, mint az a másik, amely -gyermekek nemzését emlegeti minden gyönyör igazi czéljakép. - -– Viszont, a «fontos dolgok» nagy megbecsülése úgyszólván sohasem -egészen őszinte: a papok és a metafizikusok ugyan hozzászoktattak -bennünket ahhoz, hogy ezekről a kérdésekről képmutatóan túlzó -_nyelvezettel_ beszéljünk, de nem sikerült nekik megváltoztatniok az -érzést, amely e fontos dolgoknak nem tulajdonít akkora fontosságot, mint -azoknak a lenézett dolgoknak, amelyek bennünket legközelebbről -érintenek. – Borzasztó következménye ennek a kettős képmutatásnak az is, -hogy a bennünket legközelebbről érintő dolgokról, például az evésről, -alvásról, az öltözködésről, a társadalmi kapcsolatokról, nem -elmélkedünk, nem reformáljuk őket folytonosan, elfogultságoktól menten -és _általánosan_, hanem minthogy ezt az ügyet kicsinyelni szoktuk, -értelmi és művészi figyelmünket nem pazaroljuk rá; annyira, hogy míg -egyfelől a megszokás és a léhaság könnyű diadalt arat a megfontolatlan -elemen, például a tapasztalatlan ifjúságon, addig másfelől az a -körülmény, hogy szakadatlanul megszegjük a test és a szellem -legegyszerübb törvényeit is, valamennyiünket, fiatalokat és öregeket -egyaránt, szégyenletes függésbe és szolgaságba sodor, abba a függésbe, -amely voltaképpen fölösleges, függésbe az orvosoktól, professzoroktól és -lelkiatyáktól, akiknek nyomása mindig érvényesült és érvényesül még most -is, az egész társadalomra.[85] - -Máshelyütt szokott csúfondároskodásával ostorozza Nietzsche azoknak a -moralistáknak a képmutatását, akik «úgy tesznek, mintha nézeteikhez -hideg, tiszta, mennyei ártatlanságú dialektika önkénytelen eredményeként -jutottak volna el, holott voltaképpen előre felállított tételt -védelmeznek, fáradságosan összekeresgélt motivumokra támaszkodva… Az -öreg Kantnak épp oly rideg, mint szemérmetes tartüfködése, amelylyel -rácsábítja az olvasót a dialektika félreeső útjaira, amelyek az ő -«kategorikus imperativus»-ához visznek, vagy inkább ragadnak, ez a -látvány nevetésre készt bennünket, finom érzésüeket, akiknek vajmi -csekély mulatságunk telik abban, hogy öreg moralisták és -erkölcsprédikálók ravasz kajánkodásait fölfedjük.»[86] - -A társadalom annyira ragaszkodik azokhoz a nézetekhez, és -konvencziókhoz, amelyeket hasznosoknak ítél a saját fenmaradása -érdekében, hogy talán legjobban gyűlöli és legveszedelmesebbnek tartja -az emberi tipusok közül a dilettánst és az őszintét; mert az egyik -megveti, a másik visszautasítja azt, hogy részesévé legyen az általános -hazugságnak. - -Befejeztük immár a fentartás főtörvényeinek felsorolását, amelyeket -véleményünk szerint ki kellett emelnünk a társadalmak életében. E -törvények hatása minden szervezett társadalmat akkora tétlenségi erővel -ruház fel, amelynek következtében a társadalom saját tömegénél fogva -megmarad, s amelyet rákényszerít azokra is, akiknek esetleg kedvük volna -fenmaradása ellen törni. «Ezeket a nagy testeket, – mondja Descartes, – -túlságosan nehéz fölemelni, ha lezuhantak, vagy megállítani, ha -kimozdultak a helyükből, és összeomlásuk csak nagyon heves lehet.»[87] - -Ez a társadalmi tétlenségi erő, úgy, mint a fizikai tétlenségi erő, -tisztára amorális, vagy legalább is nem ismer el más erkölcsi törvényt, -mint a létfentartás törvényét: a törekvést a fenmaradásra. Az -önfentartás e törvényei teljes erejében nyilvánvalóvá teszik azt az -ellentétet, amely a társadalom és az egyén, mondhatjuk a társadalom és -az erkölcs között van. E törvények szelleme Machiavelli tételében -foglalható össze, aki azt hitte, hogy nagy különbséget kell -megállapítania az egyén és az állam között az erkölcsiség dolgában, -amennyiben az egyénnek mindent fel kell áldoznia az erényért, míg az -államnak mindent, még az erényt is, saját fentartásáért kell -feláldoznia. A társadalom üdve – ez a legfő törvény. - -Kérdezhetjük, hogy ha a társadalom érdeke és joga ennyire ellentétes az -egyén jogával, akkor a társadalmak hogyan maradhatnak fenn? A felelet -erre az, hogy ha a társadalmi szervezettség lenyomni és elnyomni -törekszik is a független és energikus egyéniségeket, többé-kevésbbé -közvetetlenül előnyben részesíti a társadalmi képességeket és a -középszerűségeket. Egész tömeg szűkkeblű, formalisztikus szabályt, -szegényes konvencziót, zsarnoki elfogultságot állapított meg, amely a -középszerűek és az úgynevezett «élelmesek» kezében egytől-egyig -fegyverré válik a felsőbbrendű egyéniségekkel szemben. A szervezett -társadalom mindig a maga pártján fogja találni a középszerűek tömegét; -mert a szabályok, amelyeket alkotott, szándékosan, jutalomban részesítik -a középszerűséget.[88] - - - - -NEGYEDIK KÖNYV A TÁRSADALMAK EVOLUCZIÓJA - - -I. FEJEZET. Az «evoluczió» szó értelme a szocziológiában. – Az -evoluczió és az okozatosság törvényeinek megkülönböztetése. - -Mindenekelőtt meg kell egyeznünk most az _evoluczió_ szó értelmében. - -Vannak filozófusok, akiknek véleménye szerint az _evoluczió_ szó -szükségképpen magában foglalja valamely czélnak a gondolatát. Mikor -társadalmi evoluczióról beszélnek, hozzáértik, hogy az emberiség mai -állapotánál tökéletesebb állapot felé halad. Ez a finalista felfogás. - -Mások szerint az _evoluczió_ szó rokonértelmű a fejlődéssel vagy -átalakulással, anélkül, hogy valamiféle czél-fogalmat fűznének hozzá. -Ebből a szempontból fogjuk mi is vizsgálni a társadalmi evoluczió -törvényeit. - -Nem azt akarjuk ezzel mondani, hogy kiküszöbölünk minden teleologiát a -társadalmi evoluczióból. Az ember mindig többé-kevésbbé tisztán -felfogott czélok felé tör. E czélok jelentkezése az emberek -gondolatvilágában épp oly reális tény, mint bármi más, és lehetetlenség -volna, hogy ezt számításba ne vegyük. - -Ebben a teljességgel relativ értelemben hiszszük, hogy a teleológiának -van szerepe a szocziológiában. Mikor elvetjük a _finalitás_ gondolatát, -ezzel azt akarjuk mondani, hogy véleményünk szerint lehetetlen -_abszolut_ czélt – jólétet vagy tökéletességet – kitüzni, amely felé az -emberiség törekednék, és ily módon lehetetlen kritériumot megállapítani, -amelynek segítségével az emberiség irányváltozásait és különböző -mozdulatait értékelhetnők, efféle abszolut czélra vonatkoztatva. Az -ilyen kísérlet társadalmi dogmatizmusra vinne, amelyet hamisnak és -veszedelmesnek tartunk elméletben és gyakorlatban egyaránt. És amikor a -haladásról fogunk beszélni, ezt a szót is teljesen relativ értelemben -fogjuk használni. - -Mikor a társadalmak fejlődésének tanulmányozásával kezdünk foglalkozni, -először is meg kell különböztetnünk az evoluczió törvényeit és a -_kauzáczió_ (okozatosság) törvényeit. A törvények e kétfélesége megfelel -a történetíró és az analitikus kettős szempontjának, a dinamikai és a -statikai szempontoknak. A történetírót az a változás lepi meg, amely a -társadalmak életében végbemegy; s a történetíró legsürgősebb feladatának -azt tekinti, hogy e változások evolucziós törvényét fölfedezze. Az -analitikust az érdekli, ami a társadalmi tüneményekben nem változik: a -változatlan elemek és törvények. Ezek a tényezők mindenkor azonos módon -működnek a társadalmak életében, életük történetének bármely mozzanatát, -bármely fázisát vizsgáljuk is. Az evoluczió törvényei révén oly -megismeréshez jutunk el, amely teljességgel leíró. Az okozatosság -törvényeinek magyarázó jellegük van. Mert az evoluczió folyamán történő -változások, bármily különfélék legyenek is, azoknak a nemváltozó -tényezőknek a hatása alatt mennek végbe, amelyekre az okozatosság -törvényei vetnek világosságot. Némely szocziológus szerint a -szocziológiának főképp az evoluczió törvényeire kell a figyelmét -irányítani. Mások szerint, pl. Tarde szerint, az okozatosság -törvényeinek a megismerése a legérdekesebb feladat. Egy másik különbség: -míg az evoluczió törvényei – amelyek lényegükben szükségszerűek, – a -szocziológiába abszolut fatalizmust visznek bele, addig az okozatosság -gondolata, amely nagy teret enged az egyéni működésnek, legalább relativ -esetlegességet visz bele a tudományba. - -Emlékezzünk meg előbb röviden azoknak a szocziológusoknak az -elméleteiről, akik az evoluczió törvényeinek alapjára helyezkedtek. Ezek -a szocziológusok arra törekedtek, hogy a társadalmi átalakulásokban -fölfedezzenek valami olyat, ami periódikus vagy legalább is szabályos. -Ilyesmi volt annak a nagy cziklikus esztendőnek az antik fogalma, -amelynek beteltével, úgy a társadalmi világban, mint a természet -világában, minden ugyanabban a rendben újra ismétlődik. Vico -_ricorsi_-ja voltaképp nem egyéb, mint a cziklikus ismétlődések e régi -fogalmának fölelevenítése. Számos modern szocziológusban hasonlóképpen -megvan az a törekvés, hogy a társadalmi tényeket oly fejlődési -formulákba szorítsa bele, amelyeknél fogva azok kénytelenek volnának a -maguk nagy tömegében – jelentéktelen változásokkal – megismétlődni. - -Hegel azt hiszi, hogy az egész társadalmi folyamatot beleszoríthatja az -ő háromságsorozatába. H. Spencer egyetlen törvény, az integratio és -disintegratio törvénye alá hajtja a társadalmi fejlődést valamennyi -formájában: a nyelvi, vallási, politikai, gazdasági, erkölcsi, -eszthétikai fejlődést egyaránt. - -A. Comte számára az emberiség egész története a két közbenső stádiumon -keresztül a pozitivizmus végleges korszaka felé közeledik. - -Durckheim szerint az általános társadalmi fejlődés abban áll, hogy a -társadalmak a mechanikus szolidaritás tipusából átalakulnak az organikus -szolidaritás tipusává. - -Sighele szerint az emberi csoportok az elmosódottság, névtelenség és -meghatározatlanság állapotából a világosság, meghatározottság, -szervezettség állapotába fejlődnek. Azt a törvényt állítja fel, hogy a -csoportok tömegből szektává, kaszttá, osztálylyá, állammá fejlődnek. -Miután ezt a törvényt kifejtette, így végzi: «Az a rövid szemle, amelyet -a különböző társadalmi csoportok pszichológiáján tartottunk, remélem, -elegendőképpen igazolja, hogy a modern állam az a végleges és -legtökéletesebb forma, amelyhez a kezdetleges emberek tömege hosszú időn -át eljutni törekedett. – Az evoluczió törvénye, amely épp úgy uralkodik -a társadalom világában, mint más egyebütt, megmagyarázza ezt az -analógiát a két legszélső tipus között, amelyekben az első tekintetre -látszólag nincsen semmi közös.»[89] Mind e felfogásoknak az a közös -jellemző vonásuk, hogy egyoldalúak. Minden részlettényt valamely -állítólagos törvénynyel magyaráznak, amely az összesség tüneményeit arra -kényszeríti, hogy egy bizonyos értelemben fejlődjenek. Ily módon a -_kicsit a nagygyal, a részletet a nagy egészszel_ magyarázzák. - -Vannak szocziológusok, akik a magyarázatnak ezt a módszerét nagyon -hipothétikusnak és túlságosan kizárólagosnak találják. Ez utóbbiak -többre becsülik az analizist a szinthézisnél; ahelyett, hogy a nagyról -szállnának le a kicsinyhez, arra törekszenek, hogy a kicsiről -emelkedjenek fel a nagyig. «Én az együttesség hasonlóságait, – írja -Tarde, – apró, elemi akcziók felhalmozásával, a nagyot a kicsivel, az -egészet a részlettel magyarázom. A látásnak ez a módja arra van hivatva, -hogy létrehozza a szocziológiában ugyanazt az átalakulást, amelyet a -matematikai tudományokban létrehozott az integrál- és -differencziálszámítás bevezetése.»[90] Ez a felfogás im hát nem tagadja -azt az egyöntetűséget, amely meglehet az együttességekben, de azt -állítja, hogy ezt az egyöntetűségét, a társadalmi evolucziónak ezt a -végleges túlsúlyát csakis egyéni kezdések és utánzások sorozatával lehet -megmagyarázni. Ez a magyarázat sokoldalú, sokirányú, egyéni. - -«A társadalmi evoluczió teremtő erői nem egyebek, mint azok a -kezdeményezések, amelyek, szakadatlanul halmozódván és kölcsönösen -felhasználván egymást, egységbe és rendszerbe olvadnak össze, s -amelyeknek nagyon is reális dialektikus lánczolódása, nem minden -tekervény nélkül, mintha homályosan visszatükröződnék a népek -evolucziójában… És ha visszamegyünk e nagy tudományos és ipari áramlatok -igazi forrásához, mindegyikben lappangó vagy ünnepelt lángelmék -agyvelejére bukkanunk, amelyek új igazsággal, új cselekvési móddal -gyarapították az emberiség százados hagyományát, és amelyek, e morzsák -segítségével, harmónikusabbakká tették az emberek kapcsolatait, -kifejlesztvén gondolataik közösségét és erőfeszítésük együttes -munkálkodását.» - -Mi a magunk részéről elfogadjuk azt az individualista magyarázatot, -amelyet Tarde ad a társadalmi evolucziónak. Mert hiszünk mindenekfölött -az _egyénnek_, mint tényezőnek az értékében. Nem bizunk az olyan -evoluczióban, amelyet filozófiai entitássá emeltek, s amely független a -tényektől, előbbvaló és följebbvaló, mint az egyének. – Sok aktuális -társadalmi filozófia és különösen Marxnak a filozófiája, nem kerülte ki -ezt a szirtet. Marx, czúfolván Proudhon franczia idealizmusát és a -gondviselés fogalmához való folyamodását, valahol ezt mondja: «A -gondviselés az a gőzmozdony, amely nagyobbat lendít Proudhon filozófiai -batyúján, mint tiszta és elgőzölgő esze.»[91] Valóban el kell ismernünk, -hogy a hégeli és marxi filozófiában az _evoluczió_ épp oly kényelmes, de -épp oly felszines szocziológiai magyarázó eszközül szolgál, mint -Proudhonnak a gondviselése. - - -II. FEJEZET. A társadalmi evoluczió megértésének két módja. - -Különbséget kell tennünk a társadalmi evoluczió elképzelésének két -lehető módja között. - -Vannak tárgyilagos törekvésű szocziológusok, pl. Durckheim, akik -valamely társadalom vagy társadalmi forma evoluczióját teljesen gépies -és külsőleges dialektika szerint igyekeznek vázolni. Mások ellenben, -főként azok, akik, mint Tarde, alárendelik az evoluczió törvényeit az -okozatosság törvényeinek, teleológikus és ideologikus dialektika alapján -fogják fel ezt az evolucziót. - -Az első esetben, meghatározott társadalmi tényekből, szokásokból, -meggyőződésekből, stb. indulnak ki, és ezeket kombinálván, iparkodnak -megmagyarázni más társadalmi tények alakulását és evoluczióját, amelyek -az előbbieknek eredői. Jó példáját találjuk ennek a dialektikának abban -a czikkben,[92] amelyben Durckheim megpróbálja megmagyarázni, hogy a -kezdetleges emberiség három társadalmi tényéből: a _totemben_ való -hitből, a _tabuban_ való hitből és a havitisztulás _tabu_ jellegében -való hitből, az idők során kifejlesztett szinthézis alapján hogyan -támadt először is a totem-hivő törzs exogámiája (vagyis más törzsből -való házasodása) és azután mint ennek az exogámiának egyik -következménye: a vérfertőzés tilalmának ma létező erkölcsi parancsa. - -Ime, semmi teleológia, semmi ideológia; semmi más, mint egy társadalmi -tény keletkezése más társadalmi tények segítségével. «Ily módon, – írja -Durckheim, – elkerüljük annak a módszernek a tévedését, amely úgy fogja -fel a társadalmi tényeket, mint meghatározott fogalmak logikus és -teleológikus kifejlesztését. Hiába analizáljuk a rokonsági -kapcsolatokat, _in abstracto_, nem találunk bennök semmit, ami oly -mélységes összeférhetetlenséget vonna maga után egyrészt köztük, -másrészt a nemi kapcsolatok között. Azok az okok, amelyek ezt az -antagonizmust meghatározták, a rokonsági kapcsolatokon kivül esők. A -_kollektiv képzeteknek ez a kialakulása_, ami a szocziológiának is -tárgya, nem abban áll, hogy bizonyos alapeszmék fokozatosan -megvalósulnak, amelyeket eleinte tapasztalásból merített képzetek -elhomályosítanak és elfátyoloznak, amelyek azonban lassacskán -megszabadulnak ez utóbbiaktól, hogy mindegyre tökéletesebben -kialakuljanak. Ha új állapotok állnak elő, ez «jórészt azért történik, -mert régi állapotok csoportosultak és kombinálódtak… Az eredő valóban -több, mint ok, és inkább magyarázatra szorul, mintsem magyaráz. A mi -erkölcsi felfogásunk oly erkölcsi szabályokból ered, amelyek szemünk -láttára érvényesülnek.» - -Vajjon a társadalmi evoluczió elképzelésének e két módja közül melyiket -kell választanunk? Durckheim tárgyilagos és gépies dialektikus -módszerét, avagy azoknak az ideológikus módszerét, akik azt hiszik, hogy -minden társadalmi evoluczió mélyén eszme van, amely kifejlődik, -megtisztul és kiszélesedik; czél van, amely eleinte homályos és -úgyszólván fátyolozottan valósul meg és csak fokozatosan alakul ki -tisztán? A mi véleményünk szerint lehetetlen száműzni a szocziológiából -az _eszmét_, mint tényezőt, a _czélt_, mint tényezőt, a szó teljesen -viszonylagos értelmében. - -A legvégső elemzés szerint eszmék és czélok vezetik a társadalmi -fejlődést, eszmék, amelyek eredetükkor homályosak, de idővel egyre -jobban tudatosakká válnak. - -Durckheim maga is elismeri ennek az eszmei és czélszerűségi tényezőnek a -lappangó meglétét. Miután kimutatta, hogy a totemes meggyőződések hatása -alatt a törzs tudatának sikerült a _clant_ a vallási és erkölcsi élet -területévé fejleszteni és az exogámiát elrendelni, amely módot nyujtott -az egyéni érzékiségnek arra, hogy a clanon kívül elégüljön ki, Durckheim -hozzáteszi: «Kétségtelen, hogy a szenvedély és a kötelesség közötti örök -ellentét talált volna módot minden esetre arra, hogy érvényesüljön, de -más formát keresett volna. Nem a nemi élet keretén belül választotta -volna ki, hogy úgy mondjuk, támadó pontját.» Ez a vallomás más-e, mint -valamely czélszerűségi elv kertelő elismerése? Vajjon nem valamely -czélszerűségi gondolat vagy öntudatlan érzés diktálta-e a clannak az -exogámia parancsát, mintha ebben látta volna egyik nélkülözhetetlen -eszközét saját biztosságának és boldogulásának? Az exogámia létjoga, még -Durckheim hipotézise szerint is, voltaképpen czélszerűségi és vitális -parancs lett volna. - -A teleológiát tehát véleményünk szerint bajos volna teljesen -kiküszöbölni a szocziológiából, föltéve, hogy a szónak nem _erkölcsi_ -értelmet tulajdonítunk, ami szükségképpen mindig konvenczionális valami, -hanem vitális értelmet. - -Ehelyütt megjegyezzük egyébként, hogy Durckheimnek állítólag tárgyilagos -dialektikája voltaképp sokkal kevésbbé tárgyilagos, mint ő maga véli, -sőt néha meglehetősen veszedelmes is. Durckheim czikke, amelyet az imént -idéztünk, jórészt Fraser _(Totemism)_ adatain épült, aki akkor elfogadta -a totemes clan exogámiáját. - -Ma, Fraser, a _Fortneightly Review_ (1899) egy czikkében: _The Origin of -Totemism_ (A totemizmus eredete) és _Observations on central-australian -Totemism_ (A középausztráliai totemizmusról) czímű munkájában rátér újra -régi elméletére és teljesen felforgatja, legalább is amennyiben a -totemes clan exogámiájára vonatkozott. Szerinte ma az az igazság, hogy: -«A totemes csoport, hagyományainak megfelelően, valószínűleg _endogám;_ -sőt néha kötelező is ugyanazon csoport tagjai között a nemi -kapcsolat.»[93] A totemes clannak ez az újabb magyarázata, ha pontos, -nyilván teljesen lerontja Durckheim elméletét, amelynek az az -alapgondolata, hogy: «az exogámia kötelező a totemes clanra nézve.» - -A két dialektika, az úgynevezett tárgyilagos és az ideológus és -teleológikus dialektika közül mi már csak inkább a másodikat fogadjuk el -biztosabb módszernek a társadalmi evoluczió rekonstrukcziójának -munkájában. - - -III. FEJEZET. Az utánzás és a vele kapcsolatos törvények. - -Mikor a társadalmak életéről beszélünk, egyszerre számba kell vennünk -úgy az okozatosság, mint az evoluczió törvényeit. Az utóbbiak alá vannak -rendelve az előbbieknek. Vizsgáljuk meg tehát az okozatosság -főtörvényeit, az evoluczió törvényeivel együtt, melyek az előbbieknek -következményei. - -Tarde az okozatosságnak három főtörvényét állítja fel. Ezek: 1. az -utánzás törvénye; 2. az ellenkezés törvénye; 3. az alkalmazkodás -törvénye. E három törvény szerint hatnak és hatnak vissza egymásra -kölcsönösen az egyéni tudatok a társadalmi életben. - -A találékonyság és az utánzás korrelativ kifejezések. A társadalmi -átalakulások oka egyéni kezdeményezésekben rejlik, amelyek ezernyi meg -ezernyi példában utánozódván és ismétlődvén, megújítják a világ -ábrázatát. Alig lehet eléggé értékelni az utánzásnak ezt a halmozó és -sokszorozó hatását. Balicki megjegyzi, hogy az az izgató hatás, amelyet -a nem egyenlő és egymás fölé rendelt csoportok egymásra tesznek, nem -kölcsönös sugallásnak a hatása, hanem egyoldalú sugallásé, egyfelől -presztizs és tekintély, másfelől jelentéktelenség és alázatosság állván -egymással szemben. Tarde szerint az utánzás törvénye felülről lefelé -hat; de kivételesen alulról fölfelé is hathat. Egyébként az utánzások -kereszteződnek; ugyanaz az ember lehet bizonyos szempontokból feltaláló, -más szempontokból pedig utánzó. - -Nietzsche felfogásában az egyéni kezdeményezésekről nem egy analógia van -Tarde felfogásával. De Nietzsche Tardenál mélyebben, véglegesebben -megkülönbözteti a kezdeményezőket és az utánzókat, a találékony -szellemeket és a nyájösztönű természeteket. Egybevág ez voltaképpen az -urak és rabszolgák nietzschei megkülönböztetésével. Az «úr», a nemes -természet, meg tudja ragadni a kezdeményezést anélkül, hogy egy -pillanatig is tartana mások véleményétől, mert – így mondja Nietzsche – -az «uraknak» az a mivoltuk, hogy _értékeket teremtenek;_ ellenben a -nyájösztönös szellemek nem tesznek szert csak oly értékre, amelyet -másoknak köszönhetnek. Megvárják mások ítéletét, hogy ők maguk is -ítéletet formáljanak. Ez a szolgaságnak talán legnyomorultabb formája. -«Csodálatos atavizmusnak kell tulajdonítanunk azt a tényt, – mondja -Nietzsche, – hogy a közönséges ember, még ma is, _várja_ másoknak róla -való véleményét, hogy aztán ösztönszerűen alá vesse magát e véleménynek; -még pedig nemcsak a «jó» véleménynek, hanem még a rossz és igaztalan -véleménynek is (gondoljunk csak arra a tömeges értékelésre és -önlebecsülésre, amelyben a jámborkodó asszonyok részesülnek gyóntatójuk -részéről, és amelyben általában a hivő keresztény részesül egyháza -részéről.»[94] - -Miután általánosságban jeleztük az utánzás tényét, lássuk most, melyek a -társadalmi evolucziónak vele kapcsolatos törvényei. Ezek a törvények a -következők: 1. a szokásnak divattá válása; 2. az egyoldalúságnak -kölcsönösséggé válása; 3. a visszatérhetetlenség törvénye a -történelemben; 4. a fokozatos asszimiláczió törvénye. - -Az utánzás erejét könnyű megállapítani a kezdetleges társadalmakban. -Vannak szocziológusok,[95] akik fölvetették azt a kérdést, vajjon az -utánzás ereje nem csökken-e a czivilizáczió növekvésével? Nem kevesebb-e -az utánzás a modern társadalmakban, mint a kezdetleges társadalmakban? A -felelet nem nehéz. Az igazság az, hogy az utánzás nem kevesebb, hanem -másforma. Kevésbbé utánozzuk elődeinket, de jobban utánozzuk -kortársainkat, különösen az idegeneket. Kevesebb embert utánozunk -mindenben, de többet utánozunk valamiben… Szóval, a _divat_ uralma -foglalta el a _szokás_ uralmának a helyét. A divat és a szokás harcza -rejlik tán a mélyén minden harcznak a konzervativ és a liberális pártok -között. Tarde, aki a szokás divattá válásának ezt a törvényét -felállítja, megjegyzi azt is, hogy igaz, hogy a divat maga is szokássá -igyekszik jegeczesedni, s így talán ama _ricorsi_ egyikével állunk -szemben, amelyekről Vico beszél. Azt hiszi Tarde, hogy bizonyos fajta -ritmus naturalizálni törekszik az importált czikkeket, az idegenből -eredő szokást felruházni igyekszik az autochton gyakorlás erejével, s -ekként a kozmopolitizmusból igyekszik bennünket átvezetni a -tradiczionalizmusba. Ezzel szemben Durckheim azt állítja, hogy az a -társadalom, amely egyszer kiszabadult már a tradiczió tekintélyének -jármából, soha többé nyakába nem veszi ezt a jármot. - -A mi véleményünk szerint Tarde ellen fel lehetne hozni azt az -ellenvetést, hogy van sok olyan divat, amely eltünik, alighogy -megszületett, és nem ér rá szokássá kristályosodni. - -Az evolucziónak az utánzással kapcsolatos egy másik törvénye _az -egyoldalúságnak kölcsönösséggé való válása_. Az utánzásnak az a hatása, -hogy végül kölcsönös kapcsolatokká alakítja át az egyoldalú -kapcsolatokat. - -A háború például eredetileg nem volt egyéb, mint embervadászat, -valakinek, aki nem tud védekezni, egy békés törzsnek valamely rablóhorda -által való elpusztítása vagy elűzése. Az udvariasság kötelességei nem -voltak kölcsönösek az emberek között; kölcsönösség nélkül övezték -hódolattal és tisztelettel a főnököket, földesurakat vagy királyokat. -Nem volt felvilágosítás, sem kölcsönös megvitatás, hanem a főnök és -papok egyedül gyakorolták a parancsolás és a dogmatizmus monopóliumát. - -«Hogyan engedett helyet, – kérdezi Tarde, – az embervadászat az emberi -háborúnak, a hiszékenység a szabad vizsgálódásnak és a dogmatizmus a -kölcsönös felvilágosításnak? az engedelmesség a szabad beleegyezésnek és -az abszolutizmus az önkormányzatnak? a privilégium a törvény előtti -egyenlőségnek, a donáczió vagy a lopás a cserének? a szolgaság az igazi -kooperácziónak? és végül a kezdetleges házasság, amely a nő -eltulajdonítása volt, minden kölcsönösség nélkül, a mai házasságnak, -amely a férfinak a nő által és a nőnek a férfi által való -eltulajdonítása? Válaszom ez: az utánzásnak minden formájában való lassú -és elkerülhetetlen hatása következtében.»[96] - -A felsőbbnek tömeges utánzása az alsóbb által általánosította az -előbbinek privilégiumait. Az a szükséglet, hogy utánozzuk a felsőket, -hogy épp úgy higyjenek bennünk, épp úgy engedelmeskedjenek, épp úgy -szolgáljanak nekünk, mint neki: mérhetetlen erő volt, amely lassan -létrehozta azokat az átalakulásokat, amelyeket látunk. A népfelség, -amint ma érvényesül, nem egyéb, mint ezernyi példányban való -megsokszorozódása a monarchikus felségnek, és ez utóbbi példája nélkül, -amely különösen XIV. Lajosban testesült meg, ki tudja, vajjon egyáltalán -kigondolható lett-e volna? - -Egy harmadik törvény, amelyet az utánzás korolláriumának kell -tekintenünk, a visszatérhetetlenség törvénye a történelemben. - -Tarde szerint az, ami a társadalmak történetében lényeges, -_visszatérhetetlen_, vagyis nem ismétlődhetik megfordított sorrendben. – -Valamely létező társadalmi evoluczió visszatérhetetlen, mert az oly -tények, aminő például a monopóliumról a kereskedelmi szabadságra, a -szolgaságról a szolgálatok kölcsönösségére való áttérés az utánzás -törvényeinek korolláriumai. Vagyis, ezek a törvények megszünhetnek -részben vagy teljesen működni és ez esetben valamely társadalom részben -vagy teljesen kimulik, de a törvények nem fordulhatnak fel. Tegyük hozzá -ehhez, hogy az utánzás áramlásai kereszteződnek és egymásba olvadnak, -hogy úgy mondjuk, maguk között. És ez az összebogozódás soha többé nem -oldható fel. Ha azt akarjuk feltételezni, hogy feloldódtak, akkor a -czivilizáczió teljes felfordulását, teljes kataklizmáját kellene -elfogadnunk. - -Foglalkozzunk most röviden az evolucziónak egy másik törvényével, amely -szintén az utánzás törvényének korolláriuma. Ez a fokozatos -asszimiláczió törvénye a társadalmakban. - -Tarde szerint, az utánzások felhalmozódása következtében a társadalmi -élet jelenségei egyöntetüségre törekszenek. Példa erre a férfi és női -ruházat, amely miután hajdan nagyon differencziálódott volt úgy -szabásban, mint szövetben a népesség különböző osztályai és az ország -különböző tartományai szerint, egyre jobban törekszik immár az -egyöntetüségre. - -Tarde szerint ez a törvény érvényes a társadalmi tevékenység minden -ágában, sőt átalakítani igyekszik még a versenyt és a küzdelmet is, ezek -különböző formáiban. «Az utánzás következtében, amelynek kisugárzása -szakadatlanul és titkon működik, hogy úgy mondjuk, a társadalmi mező -kiszélesítésére, a társadalmi jelenségek kiszélesednek és részt vesz -ebben a mozgásban a háború is. Végtelen sok, igen apró, de igen -elkeseredett háború után kis törzsek között, sokkal kisebb számú, -valamivel nagyobb háborúk következnek, de más kevésbbé gyülölködők, kis -városok, majd pedig nagy városok között, még később növekvő népek között -és végül elérkezünk oly korszakhoz, amelyben nagyszabásuak, de igen -ritkák az összeütközések, minden kegyetlenség nélkül, a nemzeti -kolosszusok között, amelyek már nagyságuknál fogva is békeszeretők.»[97] - -«A verseny, ez a gazdasági és többé már nem politikai jellegü társadalmi -ellenkezés, ugyanezt a törvényt követi. Mint a háború, a verseny is -kicsiből nő nagygyá, igen számos kicsiből igen kevés számú nagygyá…» - -A társadalmi harcz harmadik nagy formája, a _vitatkozás_, szintén ugyane -törvény szerint fejlődik… Apró kotériák, apró törzsek, apró egyházak, -apró fórumok, apró iskolák szóharczai helyét nagy polémiák után egypár -nagy pártnak, egypár nagy parlamenti csoportnak, egypár nagy filozófiai -vagy művészeti iskolának az ellentétessége foglalja el, amelyek felséges -csatákat vívnak egymással.[98] - -Ezért van az, hogy bizonyos társadalmi dolgok: dogma, szólásmód, -tudományos elv, erkölcsi rovás, ipari eljárás, stb. utánzó ismétlés -folytán geometriai arányban igyekeznek terjeszkedni, a társadalmi -hatások és kölcsönhatások tere mindjobban bővül, az ellenkezések -kiszélesedve elgyengülnek és úgy látszik, az emberiség egyszerre -megbékülés és általános egyöntetűség felé halad. - -Ezzel végeztünk a fejlődés különböző törvényeivel, melyek mindmegannyi -korollariumként kapcsolódnak az utánzás alaptörvényéhez. Az utánzással -kapcsolatban érdekes tanulmányt lehetne még folytatni. Meg kellene -vizsgálni, hogy melyek kedvező vagy kedvezőtlen feltételei az utánzó -sugallásnak, melyet egyik lélek a másikra gyakorol. Tarde -utánzás-elméletét érdekes és pontos vizsgálattal egészítette ki, melyet -az utánzás problémája e szubjektiv szempontjának szentel.[99] - -Tarde megvizsgálja a lelki kölcsönhatás különféle: fizikai, élettani, -vagy pszichológiai feltételeit, vagyis egyik lélek hatását egy másik -lélekre. Hogy melyek a távolság, a kor, a nem, a termet, a fizikai -energia, az egészség, a faj ama feltételei, melyek az utánzás társadalmi -jelenségében hatással vannak egyesek szuggesztivitására és mások -szuggesztibilitására? Nem követhetjük Tarde-ot érdekes fejtegetéseiben, -melyeket e kérdéseknek szentel. Csak azokra az individualista -következtetésekre mutatunk rá, amelyek a következő idézetből bontakoznak -ki: «Magasabb szuggesztivitás kiváltsága nem kapcsolódik állandó módon -egyetlen fajba; koronként vándorol és ama történeti körülményektől függ, -melyekben ez vagy az a faj részesedett. Ebből következik az is, hogy -adott pillanatban az a tény, hogy magasabb tekintélyü fajhoz tartozik, -szuggesztivabbá, befolyásolhatóbbá, az eszmék és cselekedetek -terjesztésére alkalmasabbá teszi az embert. De ez a magasabb -szuggesztivitás, mely a fajtól függ, mindinkább alá van rendelve annak, -mely egyéni felsőbbségből ered. Tegyük hozzá: ha nincs faj, mely arra -született, hogy folyvást feltaláljon, hogy parancsoljon és tanítson -minden tekintetben és örökké, épp így állandó és föltétlen egyéni -fensőbbség sincs. Aki köztünk a legtudósabb, az is tanulhat valamit a -legtudatlanabbtól, példát vehet a legjobb is valamiben a legrosszabbtól. -Azt is látjuk, hogy fejlődő társadalomban a parancsolás épp úgy, mint az -engedelmesség széttagolódik és így mindinkább kölcsönös lett. Az -általánosított munka és csere folytán mindegyikünk szolgálója azoknak, -akikért dolgozik és ura azoknak, akik érte dolgoznak.[100] - - -IV. FEJEZET. A társadalmi ellenkezés és differencziáltság törvényei. - -A találékonyság és az utánzás nem egyedüli teremtő erői a társadalmi -fejlődésnek. Az utánzás áramlásai ellenkeznek egymással; az egyének -agyában közvetítik és meghatározzák az alkalmazkodást, mely önmaga új -utánzó áramlásoknak lesz kiinduló pontja. - -Az ellenkezés vagy küzdelem nem kevésbbé szükséges törvény, mint az -utánzás. Tanulmányozni fogjuk természetét és hatásait. - -A társadalmi ellenkezés Tarde szerint három fajta: _sorozatos, -fokozatos_ és _iránybeli_ vagy jelképes ellenkezés. - -A sorozatos ellenkezés minőségbeli jelenség, mely egymást követő -ellentétes változatokat mutat. – A sorozatos ellenkezés egyik példája -azokban az evolucziókban és kontraevolucziókban állana, azokban a -_ricorsi_-ban, melyeket bizonyos társadalomtudósok a társadalmi -jelenségek menetében elképzeltek. A fokozatos ellenkezés mennyiségbeli -természetü ellenkezés. Szaporodásnak vagy csökkenésnek, növekedésnek -vagy apadásnak, emelkedésnek vagy esésnek nevezhetnők. Például: a -bünözés, az öngyilkosság, születés, házasságkötés bizonyos fajtájának -emelkedése vagy esése, stb. Végül az az ellenkezés, melyet Tarde -iránybeli vagy diametriális ellenkezésnek nevez, összeütközés két -ellentétes erő között, melyek egyidejüleg életért és befolyásért -küzdenek. - -Maguk az iránybeli ellenkezések kétfélék lehetnek: külsők vagy belsők. -Külső ellenkezéseknek nevezhetjük ama törekvések ellenkezését, melyek -több ember, vagy több embercsoport között vannak. Bensőknek azokat az -ellenkezéseket nevezzük, melyek ugyanegy ember különféle törekvései -között támadnak. - -A külső ellenkezések egyáltalában nem azonosok a benső ellenkezésekkel. -Egy szóval e kétfajta küzdelem összeférhetetlen. Valójában, mondja -Tarde, «csak amikor vége a benső küzdelemnek, amikor az egyén két -ellentmondó befolyás között ránczigálódva már választott, bizonyos -véleményt vagy bizonyos elhatározásért inkább elfogadott, mint egy -másikat, amikor tehát így békét teremtett önmagában, akkor lesz a harcz -lehetséges közte és azok között az egyének között, akik vele -ellentétesen választottak.[101] - -Tarde szerint az ellenkezés e három alakjának, a sorozatos, fokozatos és -iránybeli ellenkezésnek, csak esetleges, nem állandó és nem szükségszerü -a karaktere. Rosszul tennők, ha azt tennők, hogy az emberi -czivilizáczióban a sorozatos ellenkezések örökké ujjászületnek (Vico -_ricorsi_-ja), vagy hogy a szaporodásnak és csökkenésnek, a növekedésnek -és apadásnak szükségszerüek a váltakozásai. A szükségszerü regresszió -nem több, mint amennyi a szükségszerü visszatérhetőség. - -Végül, Tarde szerint, hasonlókép rosszul tennők, ha azt hinnők, hogy a -társadalmak fejlődésében az iránybeli ellenkezések szükségesek és -örökkévalók. Tarde szerint az ellenkezés nem más, mint egy átmeneti -időszak, az utánzás és alkalmazkodás között. Csak negativ szerepet -játszik. Találékonyság és a találékonyságból eredő utánzó terjeszkedés -nélkül, melyek nem önzések keveredéséből, hanem amaz ösztönös -rokonszenvből származnak, mely társas lényekké teszi az embereket, a -verseny tehetetlen és káros. A küzdelem szintén ideiglenes jellegü. A -harczok szétterjengenek és gyöngülnek. Eljön az ideje, amikor eltünnek. -A haladás abban áll, hogy az egymással ellentétes érdekek bonyolódott -vetélkedését összhangzó jogok szabatos elhatárolását váltja fel. - -Azt hiszszük, hogy Tardenak a két első pontra vonatkozóan igaza van. De -nem hiszszük, hogy a czivilizáczióban megvolna akár a történelmi -_ricorsi_, akár a növekedés és csökkenés váltakozásainak -szükségszerüsége. Azt hiszszük, nincs rá ok, hogy az emberiség ismeret- -és vagyonmennyisége folyvást határtalanul ne gyarapodnék. - -Hanem Tardetól eltérő véleményen vagyunk az _iránybeli_ ellenkezések -esetleges vagy szükséges karakterének kérdését illetőleg. Mi hiszünk ez -utóbbi módon értelmezett küzdelem szükségességében és örökkévalóságában. -A küzdelem addig nem fog eltünni, mig el nem tüntetik az egyének -különféleségét, ami igazán állandó és lerombolhatatlan. Ezer -különféleség folytán az egyének, bármi történjék is, továbbra is -szembeszállanak egymással, mintmegannyi felfegyverzett egoizmus, -megannyi megkülönböztetett és megmásíthatatlan hatalmi akarás, -megmásíthatatlan érdeke, szüksége és vágya, valamint amaz eredeti és -személyes módja szerint, melylyel felfogja és visszatükrözi a világot. -Ugy látszik, ezt maga Tarde is elismeri. «A társadalmi haladás, – -mondja, – nem az ellenségeskedésből ered, ha bizonyos formáját felölti -is, hanem a nagyravágyásból és a találékonyságot és az utánzást szülő -hajlamból.» De mi ez a nagyravágyás, amiről Tarde beszél, ha csak nem a -hatalomravágyásnak és a harcznak egy alakja? És melyik nagyravágyás nem -tételez fel ledöntendő akadályt, leverni való ellenséget? Szerintünk -Simmelnek van igaza Tarde-del szemben, amikor megengedi, hogy a küzdelmi -elem lényeges és megdönthetetlen jelleg a társadalmak életében.[102] -Nietzschenek igaza volt, amikor azt mondta, hogy «a gyülölet, irigység, -kapzsiság, uralomvágy hajlamait úgy kell tekintenünk, mint az élet -lényeges törekvéseit, mint valamit, aminek az általános életgazdaságban -mélyen és lényegesen bent kell gyökereznie.»[103] - -A fejlődés semmiképpen sem mutatja, hogy az önzés és antagonizmus -csökkent volna az emberi kapcsolatokban. Ellenkezőleg, úgy látszik, -korunk jellemző vonása a kollektiv önzéseknek, fajok, osztályok, pártok, -testületek, stb. önzésének túlzó telítettsége. Fontoljuk csak meg azt a -példát, melylyel az angol egoizmus szolgált a délafrikai háborúban. - -Azt hisszük, hogy a csoportok önzése soha sem volt jobban -felfegyverkezve, mint manapság. Ha megengedjük, hogy az egyéni tudat -megfinomult a fejlődés folyamán és megközelíthetőbbé vált amaz érzések -számára, melyek finomabbak és emberiebbek, mint a kezdetleges emberiség -érzései, a társadalmi tudat épp oly önző, épp oly nagyravágyó és kapzsi, -alkalomadtán épp oly zsarnoki és elnyomó, mint még soha. - -A szolidaritás békéltető képességeiről beszélnek. De nem kell szem elől -téveszteni, hogy növekvő szolidaritásnak ellenségeskedés, csoportonként -jobban feltünő vetélkedés, valamint a csoporttal szemben való nagyobb -önzés felel meg. Nem kell, mint ahogyan már megjegyeztük, a -_szolidaritás_ szónak, amely közhelylyé vált, illuziót kelteni. Vilfredo -Pareto, egy mai gazdaságtudós, érdekes megfigyeléseket tett ez irányban. -«A kifejezések – mondja – a velük való használat folytán végül kezdik -elveszteni minden jelentőségüket. Ilyen kifejezés például a -«szolidaritás», mely jelenleg divatban van. A XVIII. század végén -«érzékeny»-nek kellett lenni, 1488-ban a «testvériség» volt nagy -becsben; azóta sokat csökkent hitele; most «szolidáris»-nak kell lenni. -Ezt a kifejezést, a vele való visszaélés folytán, mindenre kezdik -alkalmazni… Például a protekczionisták is a szolidaritásra hivatkoznak. -Azt erősítgetik, hogy a protektori jogok szolidárissá teszik a munkaadót -és a munkást. Szegény ártatlan lelkek, csak a szolidaritás szeretete -hajtja őket, hogy jogot kérjenek arra, hogy polgártársaik által -fizettessenek bért maguknak. Hallottam, amint egy igen képzett -személyiség nyilvános szónoklatban bizonyította, hogy a «tudomány nem -érdemli meg nevét, ha nem ébreszt szolidáris érzelmeket». Ezek szerint a -geometria nem tudomány, mert benne nehéz volna a legcsekélyebb hatást is -felfedezni a «szolidaritás»-ra. Különben melyik nyilvános szónoklatból, -a legjelentéktelenebb felköszöntőtől kezdve a miniszter beszédéig, -hiányzik a «szolidaritás» kifejezés? Azok az emberek, akik alkalmazzák, -úgy látszik, elvesztették érzéküket a nevetségesség iránt és nincs többé -Voltaire, vagy Moliére, hogy eszükbe idézze.» - -«Ujra meg kellene írni _Tartufe_-ot. Bizonyos, hogy napjainkban Tartufe -a szolidaritás nevében akarná elcsábítani Elmirát és kifosztani az -együgyü Orgont… A szolidaritás egyszerüen új elnevezés, melyet az egyik -legegészségtelenebb fajta egoizmusnak adtak.»[104] - -Ne féljünk megvallani, hogy az ellenkezés és a küzdelem lényeges és -szükséges kategóriái a szocziális életnek. Emlékezzünk csak, mit mond -Machiavelli a szenátus és a nép közötti küzdelem hasznáról a római -hatalom kialakulását illetőleg.[105] - -Van bizonyos igazság Durckheim paradoxonában, hogy «a bűn szükséges, -hogy az egész társadalmi élet alapfeltételeivel függ össze és éppen -ennél fogva hasznos»,[106] és van igazság Poletti axiomájában is, mely -szerint «a két haladás, a kártékony haladás és a munkás haladás, -összetalálkozása nem esetleges és nem sajnálatraméltó, hanem -elkerülhetetlen, és azt mutatja, hogy a bün és a munka, a bün és a genie -ugyanazon forrásokból merítik életerejüket.» Durckheim több megokolását -adja a kriminalitás e hasznos szerepének; ime egy a több közül: Vegyünk, -– mondja – ami lehetetlen, egy társadalmat, ahol nem követnek el többé -sem gyilkosságot, sem lopást, sem semmiféle merényletet az erkölcsök -ellen. Ez az állapot csak akkor állhat fenn, ha a társadalom -cselekedeteit a köztudat tulságosan egyhangulag, általános helyesléssel -fogadja. Aminek az a szomorú következménye, hogy e kollektiv tudat, mely -a kapott elégtételek folytán követelőzőbbé válik, szerfölött szigorúan -fogja elbirálni a legjelentéktelenebb erőszakos, gyöngédtelen, vagy -erkölcstelen cselekedeteket. Az emberek úgy fognak élni, mint egy -kolostorban, ahol halálos bűn hiján szőrcsuhára vagy böjtölésre itélik -őket a legmegbocsáthatóbb kis vétkek miatt. «Például a kiméletlen vagy -kiméletlenül végrehajtott szerződések, melyek csak közmegrovást vagy -polgári eljárást vonnak maguk után, gonosztettekké válnak… Ha tehát ez a -társadalom a biráskodás és büntetés hatalmával lesz felfegyverezve, -bűncselekményeknek fogja minősíteni ezeket a cselekedeteket és eszerint -fog ellenük eljárni…»[107] Igy tehát még a bűnnek is megvan az erkölcsi -haszna. Meggátolja, hogy a közvélemény a kollektiv tudat által tulságos -zsarnoki nyomást gyakoroljon az egyénre. - -A bűnnek e hasznos szerepe emlékünkbe idézi Hartmann mélységes sorait, -amelyekben ilyenféle «kakodiceá»-t, vagyis a rossz igazolását, rajzol -meg a társadalmak életében. «Faust, – mondja ez a bölcselő, – -Mefistofeles néven nevezi azt a hatalmat, mely örökké a rosszat akarja -és örökké a jót hinti el. Goethe a legjobb kifejezést találta meg, hogy -visszaadja e «lehetetlen ördög» szerepét, akiről a német legenda beszél, -akit mindig félrevezetnek czélba vett tervei, s akinek mindég -ellenkezőleg végződnek törekvései, mint ahogy akarta volna. Minden -egyéni rosszakaratot úgy kell tekinteni, mint e hatalom egy részét, -amely örökké a rosszat akarja és örökké a jót veti el.» - -«A gonosz akarat nem játszik tisztán negativ szerepet a mindenségben. -Nem olyan véletlen, melyet ki kell küszöbölni. Hanem bizonyos pozitiv -dolog és lényeges tényezője az öntudatlan teleologiai pörnek…» - -«Az előtt, aki e szempontból megszokott egy Schelling és Hegel nézete -szerint felépített teleologiát, az előtt kétségtelen, hogy a rossz -közvetett hasznos következménye csak különleges esete az általános -történelmi törvénynek, mely azt akarja, hogy az emberek ritkán és -homályosan ismerjék azokat a czélokat, amelyek felé törekednek és hogy -ezek a czélok kezeik között teljesen különböző eredményekké alakuljanak -át. Talán ezt nevezik a természet iróniájának és ez nem más, mint az -öntudatlan eszme fortélyainak következménye.»[108] - -Ez az idézet metafizikailag fejezi ki azt a tényleges igazságot, hogy a -küzdelem, melyet a felületes optimizmus meg akart szüntetni, örök és -hasznos tényezője a társadalmi fejlődésnek az élet szempontjából. Az -egyének küzdelme egymás között, a csoportok egymás közötti küzdelme, az -egyén küzdelme a csoport s a csoport küzdelme az egyén ellen, a -küzdelemnek mindezek az alakjai elkerülhetetlenek és örökkévalók. A -küzdelemnek ez az állapota az egyéni szabadságra különben kevésbbé -kedvezőtlen, mint ahogy hisszük. - -Mert az az egyén, aki több harczban lévő csoportot talál magával -szemben, valamelyik csoportban védelmet találhat a másik csoport ellen. -Az egyik elnyomó társadalmi erő ellen az ezzel ellenséges erőhöz -fordulhat. Az az ember, aki csak egy társadalmi csoportosuláshoz -tartozik, anyagilag és szellemileg sokkal függőbb, mint az, aki többhöz -tartozhatik, egyiktől a másikhoz mehet és saját tudatában szembe -helyezheti egymással ellenlábas társadalmi rendszereiket. Montesquieu -mondotta, hogy a politikai hatalmak szétválasztása és lehetséges -összeütközése a polgárra a szabadság biztosítéka. Ezt a gondolatot ki -lehet bővíteni és ki lehet terjeszteni a társadalom életének minden -körére. A csoport hatása gyakran elnyomta az egyént, ennek tehát -érdekében áll, ha a csoportok összeütközésbe kerülnek egymással. Igy -uralkodhat rajtok, vagy legalább menekülhet előlük. Azt a régi mondást, -hogy _divide, ut imperes_, így alakíthatjuk át: _divide, ut liber sis_. - -A társadalmi ellenkezés örök és szükséges társadalmi működés lévén, abba -a meghatározásba tartozik, amelyet az okozatosság törvényeiről, vagyis -azokról a törvényekről állítottunk fel, amelyek a társadalmak élete -változhatatlan elemeinek, örök tényezőinek hatását meghatározzák. Azok a -megnyilvánulások, melyek az efajta törvényeknek tárgyai, ugyanazok, -amelyeket Xénopol[109] «ismétlődő megnyilvánulások» – nak nevez, vagyis -ezek a megnyilvánulások úgy ismétlődnek, hogy önmagukkal állandóan -azonosak és nem változnak tartamuk folyamán. Az ismétlődő -megnyilvánulásokkal Xénopol szerint szemben állanak az «egymást követő -megnyilvánulások», vagyis azok, amelyek «különféle hatás alatt időközben -megváltoznak». - -A társadalmi differencziáltság törvénye ez utóbbi meghatározásba -tartozik. Ez a fejlődésnek egyik törvénye, amely a társadalmi -energiáknak egy bizonyos irányba való igazodását fejezi ki. - -A differencziálódás törvényét úgy tekinthetjük, mint az ellenkezés -általános törvényének következményét. A társadalmi csoportok és -társadalmi hatások szembeszállanak egymással, és a társadalmi életben a -társadalmi kapcsolatok váltakoznak és mindinkább összebonyolodnak. - -Ezt a törvényt már Rousseau megformulázta: «A társadalmak sokadalmából -új és gyakran ellentétes kapcsolatok sokasága születik, mely ellenkező -irányba rángatja azokat, akik lelkesedéssel haladnak a társadalom -útján.»[110] - -Simmel azok közé tartozik, akik legtöbbet foglalkoztak ezzel a -törvénynyel. Szerinte «a történelem megsokszorozza a társadalmi, -vallási, szellemi, kereskedelmi csoportok számát, amelyekhez az egyének -tartoznak, akiknek egyéniségét a csoportok növekvő bonyolultsága emeli. -Következésképpen ezek kötelessége többé nem oly szorosan vett egyszerü, -világos, egyoldalu, mint abban az időben, amikor az egyénnek csak saját -társadalmával volt dolga.» - -«Ugy látszik, hogy a társadalmi elemek növekvő differencziálódása, a -lélektani elemekkel öszhangzó differencziálódás a tudatban, a -társadalmak és egyének párhuzamos fejlődésének összes törvényei sokkal -inkább növelik, mint csökkentik ezeknek az összeütközéseknek -számát.»[111] - -Az előbbiekből kiindulva két fajta differencziálódást különböztethetünk -meg: külső és belső differencziálódást. - -A külső differencziálódás az egyéneket körülvevő társadalmi kapcsolatok -növekvő bonyolultságában áll, a belső differencziálódás pedig az egyéni -tudatokban levő érzések, eszmék és hitek növekvő bonyolultságában. Az -utóbbiak a fejlődés arányában teljesebbek, finomultabbak és -sokoldalubbak lesznek. «A történelem ugyanakkor, amikor megnöveli az -erkölcs tárgyainak számát, érzékenyebbekké teszi az alanyokat.» - -Az erkölcsi monizmus felületes feltevés, amelyet mindinkább túlhaladnak -a számban és jelentőségben növekvő erkölcsi összeütközések. - - -V. FEJEZET. A társadalmi asszimiláczió és differenciálódás törvényeinek -ellentéte. - -Két ellentétes törvénynyel állunk szemben: a társadalmi -differencziálódás törvényével, mely szerint a társadalmi haladás a -nagytól a kicsihez, az egyszerütől az összetetthez, az egynemütől a -különnemühöz való fejlődésben áll, továbbá a fokozatos társadalmi -asszimilálódás törvényével, mely szerint a fejlődés átmenet a kicsitől a -nagyhoz, a különnemütől az egynemühöz. Ez az utóbbi törvény az utánzás -törvényeinek egyik corolláriuma, mintahogy a fokozatos differencziálódás -corolláriuma az ellenkezés törvényeinek. A fokozatos asszimilálódás -törvénye (Tarde) szerint az emberiség tökéletes monizmus, teljes -egyformaság, tudományos, technikai, szellemi, esztétikai és erkölcsi -egyformaság felé halad.[112] A fokozatos differencziálódás törvénye -(Simmel) szerint a társadalmi alakulatok és az egyéni tudatok mindinkább -bonyolulnak és váltakozók lesznek. - -Ez a két ellenlábas törvény vetélkedik a befolyásért a társadalmak -fejlődésében. Hogyan működnek? Miként egyeztethetők össze hatásaik? E -két törvény közül melyik diadalmaskodik? Talán ezek a legnehezebb -kérdések, amelyeket a társadalomtudósnak fel lehet vetni. - -Megelégszünk azzal, hogy felvetjük itt a kérdést és nehány alapvető -gondolattal rámutatunk a megoldására. Azt hiszszük, egy szükséges -megkülönböztetést kell tennünk. Van egy terület, ahol végbemegy a -gondolatok asszimilálódása és valószinüleg mindinkább végbe fog menni. A -tudomány területe ez. Az az egyetemesség, amely az intelligencziáknak a -tudományos igazságokhoz való simulásában megnyilatkozik, különben inkább -lelki és gondolkozásbeli okoktól függ, mint társadalmi okoktól. Mert az -intelligencziák növekvő asszimilálódásának valódi oka ezen a területen -nem más, mint a tudományos igazságok szorosan vett tárgyilagos, -személytelen jellege. - -Van még egy terület, ahol az asszimilálódás törvénye valószinüleg -diadalmaskodni fog. Ez a közgazdaság és a technika területe. Ennek oka -az, hogy az emberi tevékenység e két ága szorosan hozzákapcsolódik a -tudományos kulturához és hogy a lelkeknek a tudományos téren való -fokozódó áthasonulása hasonló áthasonulást fog magával vonni a gazdasági -és technikai élet területén is. Maga a ruházkodás, amely a gazdasági -élet körébe tartozik, talán meg fog próbálkozni azzal, sőt már -próbálkozik is, hogy egyenruhává legyen. - -Van azonban egy másik nagy terület, amely szerintünk ki lesz -szolgáltatva a társadalmi differencziálódás törvényének és ahol az -egyéni különféleségek és eredetiségek teljesen szabadon -terjeszkedhetnek. Ez az esztétikai és erkölcsi terület. Ez az egyéni -kezdeményezés és sugallás tere marad. A jövő esztétikája, a jövő vallása -és erkölcse mindinkább anomikus lesz. Mindenki mindinkább saját -koczkázatára és veszélyére fogja megalkotni szépségének és erkölcsi -igazságának eszményét; mindenki saját felelősségére fogja hajszolni -metafizikai és esztétikai gondolatai καλὸς κίνδυνος-át. Az egyén -viselkedését nem többé-kevésbbé szoros erkölcsi és társadalmi -_dogmatizmusok_ fogják megszabni, hanem az eszmény, amelyet saját maga -teremt. - -Szerintünk a differencziálódás és az individualizmus sohasem fognak -meghátrálni az esztétika és erkölcs terén az egyformaság haladása előtt. -Az esztétikai és erkölcsi egység, ha ugyan megvalósítható, az emberiség -elkábulása, maga a halál volna. Mint ahogy az öreg Heraclitus hitte, -egyedül a küzdelem és a különféleség képes létrehozni az életet és a -szépséget. - -Tarde, bármennyire hive is a fokozatos asszimilálódás törvényének, végül -mégis az individualizmushoz ér el, melyet így fejt ki az «_Utánzás -törvényei_»-ről szóló könyve végén: «Lehetséges, hogy az utánzás dagálya -is partot ér és fölösleges terjengőssége folytán a társadalmiság -szükségessége csökken, vagy inkább alakot cserél és átváltozik bizonyos -fajtáju általános embergyülöletté; ez az embergyülölet különben összefér -a mérsékelt kereskedelmi forgalommal és az ipari kicserélés bizonyos -tevékenységével, amely ugyan leszáll a szorosan vett szükségességig, de -különösen alkalmas arra, hogy mindnyájunkban erősítse benső egyéniségünk -megkülönböztető vonásait. És ekkor fog kinyilni legszebb virága a -társadalmi életnek: az esztétikai élet, amely noha oly ritka és oly -hiányos még nálunk, általánosodni fog, amint önmagát fogyasztja, és a -társadalmi élet a hozzáalkalmazkodó működések, egyhangú ismétlődések -bonyolult szerkezetével meg fog jelenni végül úgy, mint amilyen, mint a -szerves élet, melynek következménye és kiegészítése: tudniillik mint egy -hosszu, sötét és kinos átmenet az elemi különféleségtől a személyes -mivoltig, mint egy titokzatos megszámlálhatatlan csavarodású lombik, -ahol valami más valamivé szublimálódik, ahol összegubanczolt, széttört, -differencziált jellegüktől megfosztott és végtelen elemekből szűrődik le -ez az oly illanó, lényeges elv, a személyek mély és röpke különössége, -létük, gondolkozásuk és érzésük módja, mely csak egyszer és csak egy -pillanatra van meg.»[113] - -A tudomány mind tágabbá és tágabbá váló formuláival asszimilálhatja a -jelenségeket. De nem csinálhatja meg a lelkek áthasonulását annyira, -hogy őket azonossá tegye, hogy szétrombolja azt a nem tudom miféle -egyéni tartalmat, amelyről Schopenhauer azt mondja: _Omne individuum -ineffabile_. Nem, éppen úgy nem, mintahogy a természet erőinek és -lényeinek a mechanika és fizika által véghezvitt növekvő áthasonulása -nem törli el a mindenségben a dolgok végtelen különféleségét és folyton -ujjászülető egyéniségét. - -Szó sem lehet róla, hogy, mint nehányan tették, az erkölcsöt és -esztétikát szembeállítsuk a tudománynyal. Ellenkezőleg, azt hiszszük, -hogy az erkölcsi, sőt az esztétikai haladás is szorosan -hozzákapcsolódhatik a tudományos haladáshoz.[114] - -De az esztétikai és erkölcsi igazság azért nem kevésbbé különböző, -alanyibb és összetettebb valami, mint a tudományos igazság. Nem türi, -hogy pontos mathematikai formulákba zárják, és több teret enged a -találékonyságnak. - -A tudomány, úgy látszik, haladása közben tágítja azt a területet, -amelyben az esztétikai és erkölcsi gondolatvilág mozog. Széttörvén a -mult szűk és durva dogmatizmusait, amelyek mindig politikai hátsó -gondolatot és csoportönzést takargattak, a tudomány felszabadította az -egyént és belehelyezte vagyis inkább visszahelyezte a természet -szemléletébe. És ugyanakkor megújította és mérhetetlenül változatossá -tette az emberiség esztétikai és erkölcsi szempontjait. - -Az emberiség, amint Nietzsche mondja, századokon keresztül «kicsinyesen -gondolkozott». Erkölcsi szempontból épp oly rövidlátó volt, mint -tudományos szempontból. Gondolkozása egyszerre tágult tudományos és -erkölcsi szempontból. - -Felületesség volna, ha ezt a két meghatározást: tudomány és -individualizmus, egymással szembeállítanók. A tudomány a szabad kutatás, -az értelmi különbözőség szelleme folytán, mely ihleti, – egyéni. -Descartes ugyanakkor, amikor a modern tudomány megalapítója, atyja az -individualizmusnak is. - -A tudomány eredményeiben is egyéni. Áttörte mindazokat a metafizikai, -erkölcsi és társadalmi dogmatizmusokat, melyek nevében egy kaptafára -igyekeztek húzni a lelket, szivet és akaratot. Guyau, amikor kifejtette -_a kötelezettség_ _és szankczió nélkül való erkölcsét (Morale sans -obligation ni sanction)_, megmutatta nekünk, hogy milyen lehet a -tudományos szellemből eredő erkölcs. Emlékezhetünk, hogy a kategorikus -imperativus összes egyenértékeit, melyeket könyvében ajánl, tudományos -eszmékből vette kölcsön, és hogy azok az egyenértékek ugyanakkor a -tökéletes önkormányzást, az egyén tökéletes anomiáját hirdetik. Nincs -tehát semmi ellenmondás a tudományos szellem és az egyéni felszabadulás -eszméinek fejlődési menete között. Feltételezhető, hogy a jövőben az -asszimiláczió és a differencziálódás két törvénye versenyezve fog -működni. A társadalmi evoluczió egyre nagyobb egyformaságot hoz létre az -emberek között, ami a tudományos ismereteket, valamint a gazdasági -rendet és az ipari technikát illeti. De az esztétikai és erkölcsi -tevékenység a differencziálódás és különféleség birodalma marad. A -társadalmi kapcsolatok növekvő bonyolultsága és különfélesége, az -esztétikai és erkölcsi élet növekvő gazdagsága, az a mind finomabb és -mind teljesebb tudat, melyet az emberiség önmagáról nyer minden -egyénben, mindez határtalan teret nyit az egyéni törekvések számára. - -Az egyén tehát sohasem fog meddő monizmusba, szomorú és egyhangú -egyformaságba elmerülni. Az emberiség megszabadul a hamis eszménytől. -Bizonyos vallás, bizonyos czivilizáczió talán még, mint a multban -történt, kijegeczesedhetik valamilyen metafizikai, tudományos vagy -erkölcsi dogmában. De az emberiség, a maga összességében, nem akar -dogmákat és egyiket a másik után összetöri őket. - -«Bármennyire törekedjék is az új ember hatalmába keríteni az egész -emberi életet és az egész világ életét, – mondja Jaurés, – az egyén -mindig megmarad a saját maga szabályozójának. Szabad elhatározással -fogja a többi embernek szentelni önmagát. És mindig követelni fogja a -mindenségtől, valamint a többi embertől benső szabadságának -tiszteletét.»[115] - -Nincs tehát összeférhetetlenség a tudomány és az individualizmus között, -feltéve, hogy a tudomány nem akar új pápaságként szerepelni, mint a -pedánsok uralma, hogy Comte kifejezését (pedantocratie) használjuk; -feltéve, hogy nem feledkezik meg konstrukczióinak változhatatlanul -viszonylagos és szimbolikus jellegéről; feltéve, hogy megóvja a jövendő, -vagyis az egyén jogait; feltéve, hogy sohasem hiszi azt, hogy joga van -leszögezni magát valamely szükreszabott dogmatikus formulához, mint -amilyen Spencernek a környezethez való alkalmazkodása, vagy Izoulet-nak -az együttélése (szimbiózisa); feltéve végül, hogy a tudomány maga is -tiszteli az egyént. - - -VI. FEJEZET. A társadalmi alkalmazkodás és a haladás. - -Az utánzás és az ellenkezés mellett a társadalmi evoluczió állandó -törvényei közé soroltuk az alkalmazkodást is. - -E törvénynek köszönhető, hogy az utánzó áramlások öszhangzó módon lépnek -közbe, egybefutnak az egyén agyában, hogy ott létrejőjjön a kitalálás. -Tehát az agy, a kitaláló egyéni géniusza, a valódi székhelye minden -társadalmi alkalmazkodásnak. Az egyén azzal a hatalmával, melylyel a -környező hatások öszpontosítására képes, a társadalmi evoluczió egy -egészen új irányának _primum movense_ lesz. Minden találmány a már régi -ismeretek új észbeli találkozásában áll. Mi is Darwinnak tétele? Az, -hogy hirdette a versenyt a létért? Nem. Hanem az, hogy ezt a gondolatot -először kapcsolta össze a változósággal és az öröklődéssel. - -Amint a társadalmi alkalmazkodások felhalmozódnak, vagy egymás helyébe -kerülnek, a haladásnak adnak életet. - -Pár szót fogunk szólani a haladásnak erről a fogalmáról. - -Jól értsük meg, mi itt ezt a fogalmat nem tökéletes és metafizikai, -hanem viszonylagos és teljesen emberi értelmében használjuk. Arról -beszélünk, amit Bagehot valahol az «igazolható» haladásnak nevez.[116] -Hogy gondolkozunk mi erről az igazolható haladásról? - -Bagehot, miközben egy angol gyarmatvárost összehasonlít az ausztráliai -benszülöttek egy törzsével, a haladás eszméjének tartalmát a következő -három pontra vezeti vissza: «Ha az erkölcs és a vallás leglényegesebb -pontjait nem tekintjük, azt hiszem, hogy az angolok legvilágosabb és -legjobban felismerhető előnyei a következők: Először is általában -nagyobb a hatalmuk a természet erői felett. Másodszor, ez a hatalom nem -csak külső, hanem belső is. Az angoloknak nemcsak jobb gépeik vannak, -hogy a természet felett uralkodjanak, hanem ők maguk is jobb gépek… -Harmadszor, a czivilizált embernek nemcsak szélesebb körű a hatalma a -természet felett, hanem jobban is tud bánni vele. Mikor azt mondom, hogy -jobban, azt értem, hogy több előnyt húz belőle testi-lelki egészségére -és jólétére… E három előny javarészt, vagy talán teljesen benne van -Spencernek abban a mondásában, hogy a haladás az ember környezetéhez -való alkalmazkodásának gyarapodása, vagyis gyarapodása erői és benső -vágyai alkalmazkodásának sorsához és külső életéhez.»[117] - -A haladásnak az a fogalma, melyet Greef _A társadalmi átalakulás (Le -Transformisme sociale)_ czímű könyvében határoz meg, közel áll az -előbbihez. Spencer eszméivel is rokonságban áll. «A társadalmi haladás, -– mondja Greef, – egyenes arányban van a társadalom tömegével, e tömeg -differencziáltságával és a differencziálódott csoportok egymásmellé -helyezettségével.» Tarde joggal hozza fel e meghatározások ellen, hogy -túlságosan mechanikusok és nem eléggé teleológusok. «Ha azt látom, – -mondja, – hogy a társadalmak, miközben felosztódnak és egymásmellé -helyeződnek, tökéletesednek is, azt is látom, hogy gyakran, látszólag -ugyanazon munkával, teljesen különböző célok elérésére igyekszenek, és -hogy egyedül az a jellemző eszmény, amelyhez tevékenységük többé vagy -kevésbbé bonyolodott szövevénye fűződik, szabja meg valódi értéküket és -rangjukat. A társadalmak közül némelyek munkálkodásuk közben háborúra és -dicsőségre gondolnak, mások a kereskedelemre és meggazdagodásra; ismét -mások a keresztények üdvözülésére és az Isten örök látomására, még mások -a gyönyörre és a szerelemre. Néha teljesen hasonló külső alatt egy -érzéki czivilizáczió és egy nagyravágyó czivilizáczió nem kevésbbé -lényegesen különbözik, és eszményük felmagasztosítása, nem pedig -munkájuknak az eszmény szempontjából való felosztása vagy összefüggése -szerint kell őket osztályozni.»[118] - -Roberty szerint a haladás mindenekelőtt annak fejlődésében áll, amit ő -_értelmi vagy szellemi sorozatnak_ nevez, vagyis egy terjedelmes -rangsorozatban, mely az egymásra szükségszerű és szabályos rendben -következő eszméknek négy nagy osztályából áll: tudományos eszmékből, -bölcsészeti és vallási eszmékből, esztétikai eszmékből és gyakorlati -vagy technikai eszmékből. «A társadalmi haladás egyedül lehetséges -fajtája az ismeretek fejlődése. Minden jelenség, – nem fontos, hogy a -kollektiv tevékenység milyen ágában – amely haladásként jelentkezik -előttünk, kell, hogy ismeretgyarapodást fejezzen ki, vagy használjon -fel, kell, hogy testet adjon valamely elméleti eszmének. Mikor kiderül, -hogy nem ez történik, az állítólagos haladás a művészetben, politikában, -iparban, bölcsészetben, erkölcsökben, törvényekben nem más, mint -áltatás, mely gyakran hanyatlást, elfajulást takar.»[119] Erre a -kérdésre: van-e haladás, Roberty igenlően válaszol. Van tudományos -haladás. Lényegében nemcsak a tudás gyarapodása az egyesek agyvelejében, -hanem a tudás kifelé való szétterjedése, az egyesekkel kapcsolatban lévő -többi agyvelőkbe való bevonulása is. Még pedig a mi emberi mértékünk -szerint határtalanul egymást követő nemzedékekben és korszakokon át. A -tudományos haladás teszi lehetővé a haladás összes többi formáit. - -Lássuk most, milyenek a haladás fajtái: - -Tarde kétfélére vezeti őket vissza: Haladás felhalmozódás révén és -haladás helyettesítés révén. Vannak olyan felfedezések vagy találmányok, -melyek egymást csak helyettesíthetik és vannak olyanok, melyek -felhalmozhatók. Ha valamely probléma felvetődik, nyomában mindenféle -találmány, ellentétes képzelődés támad, amelyek hol itt, hol ott -megjelennek s nemsokára eltünnek, mindaddig, amíg el nem jön valami -világos formula, valami kényelmes gép, mely elfeledtet minden egyebet és -ezentúl biztos alapul szolgál a tökéletesítések, a további fejlődések -felhalmozásához. - -A harcz a vetélkedő találmányok között, amelyek egymást helyettesíteni -igyekszenek, vonja maga után azt, amit Tarde logikai harczoknak -_(combats logiques)_ nevez. És a haladás irányában egybefonódó -találmányokból ered az, amit ez a társadalomtudós logikai egyesüléseknek -_(unions logiques)_ nevez. Szerinte logikai harcok és logikai -egyesülések töltik ki az egész történelmet. - -Tarde más szempontból megkülönböztet találékony haladást és utánzó -haladást. Ez utóbbi haladás a társadalomban külső hatások közbelépéséből -ered. Az előbbi benső működésből származik: a társadalom saját -energiáinak kifejeződése. - -A haladás okai sokfélék. Három csoportba lehet őket sorozni: 1. -mechanikai okok; 2. fiziologiai okok; 3. lélektani és erkölcsi okok. - -Spencer a haladás mechanikus feltételének formuláját a következőképpen -határozza meg: minden evoluczió anyagnyereség, amely viszonylagos -mozgásveszteséggel jár együtt és minden disszoluczió ennek a -megfordítottja. Tarde ezt a mechanikus formulát így értelmezi: minden -élő vagy társadalmi fejlődés szervezetbeli gyarapodás, amelynek -ellenében a szervezet működése viszonylagosan csökken.[120] - -Fiziológiai szempontból azt kell mondanunk a darwinistákkal, hogy a -haladás tényezői: a létért való harcz és a legalkalmasabbak fenmaradása. -Tegyük még hozzá a szerzett jellegzővonások öröklődését? Ez a kérdés még -ma is egyik legvitásabb kérdése a biológiának. Weismann, – így mondják, -– azt állítja, hogy az egyén életében szerzett jellegzővonások nem -öröklődnek át. A lamarckisták az ellenkező feltevés mellett vannak. - -Egy mai szocziológus a következőképpen foglalja össze a kérdés jelenlegi -állását: «A győzelem, – mondja Matteuzzi, – a neo-lamarckistáké lesz -bizonyosan, és így a biológiának még igen mélyen kiaknázandó tere -nyilik. Weismann elmélete szerint minden bevégződött volna a természetes -kiválasztással. De a szemben álló iskola alapelve szerint ellenkezőleg, -a jellegzővonások öröklődésének kérdése vizsgálatra szorul. Tehát, ha a -társadalomtudósok elfogadták volna Weismann elméleteit, mint Kidd tette, -végzetesen tévedtek volna, legalább is azokra az elméletekre -vonatkozóan, amelyeknek ilyenfajta biologiai törvények alkották volna az -alapját. Minden szervi tökéletesedést a létért való küzdelemnek kellett -volna tulajdonítani, mellőzvén a környezet befolyásának és a szerzett -jellegzővonások öröklődésének egyszerübb és általánosabb -tényezőit.»[121] - -Mi elfogadjuk Matteuzzi következtetéseit. Weismann elmélete ugyanis, azt -hisszük, zsákutczába vezet. Mert mi az a _csiraplazma (Keimplasma)_, -amely változatlan nemzedékről nemzedékre minden faj és minden rassz -számára? Melyek azok a rassztipusok, amelyek örökre állandósultak és -nincsenek semmiféle változóságnak alávetve? Ha efféle elveket -elfogadunk, vajjon nem jutunk-e bele a biologiai miszticzizmus kellős -közepébe? És ezeknek az őstipusoknak is ki kell alakulniok. És hogyan -alakulhattak ki vajjon, ha csak nem a környezet hatásainak -felhalmozódása és az egyéni változatok átörökítése révén? - -Szerintünk tehát a szerzett jellegzővonások öröklékenységét hozzá kell -számítanunk a haladás egyéb okaihoz: a létért való harczhoz és a -legalkalmasabbak fenmaradásához. - -A lélektani és erkölcsi rendben a haladásnak két jelentős tényezőjét -fogjuk említeni. Az egyik az _elégedetlenségnek_ az az érzése, amely a -ki nem elégült egyént arra ösztönzi, hogy változtasson környezetén és -létének külső feltételein. Ez az érzés nagy szerepet játszik a -társadalmi átalakulásokban. - -Egy társadalomtudós így határozza meg ezt az érzést: Ez a mondás: -_Hajolj meg és hallgass_, bizonyos különleges esetekben kifejezheti a -kötelességet… Mégis, a történelem folyamán, a haladás hajtóereje nem ez -a türelmes megnyugvás, ez a passziv alkalmazkodás az adott valósághoz, -hanem inkább az elégedetlenségnek ez az érzése, ez a nyugtalan -mozgolódás az, amely ösztönzi a lelkeket és néha vad lázadásokban tör -ki.»[122] - -A haladásnak egy második lélektani tényezője nem más, mint a _kényszerű -eszmék_ lélektani törvénye. Azzal az egyszerű ténnyel, hogy az ember -felfog egy magasabbrendű társadalmi eszményt, ennek megvalósítására is -törekszik. Itt is, mint másutt, az eszme a haladásnak el nem -hanyagolható tényezője. - -Hogyan történik a haladás? - -Bagehot a folytonosságot tartja a haladás törvényének. Ő szerinte, hogy -tartós legyen, lassú és szabályos evolucziót kell végeznie minden -haladásnak valamelyes megegyezés folytán, mely két ellentétes hatás: a -maradiság és újításgyűlölet hatása és a változóságra való törekvés -között jön létre. «Annak a nemzetnek, – mondja, – amely szert tesz a -változóságra, anélkül, hogy elveszítené a törvényes folytonosságot, -egész különleges eshetőségei vannak arra nézve, hogy uralkodó nemzetté -legyen.»[123] Róma példája, eme társadalomtudós szerint, fényes -bizonyítéka ennek a törvénynek. - -Néha a haladás mégis erőszakos forradalommal történik. «A kollektiv -harcznak, – mondja Sighele, – van egy dinamikusan erőszakos formája.» -Szerinte «a legyőzötteknek és elégedetleneknek azok a csoportjai, a -szekták, amelyeket a győzők és boldogok önző áltatással úgy tekintenek, -mint a társadalmi bomlás csiráit, mégis csak az átalakulás és a -kikerülhetetlen megujhodás csirái.»[124] - -Mi most a haladás valószínű iránya? - -Több formulát vetettek fel. - -Tarde szerint, valamely társadalom haladását a szervezkedés gyarapodása -és az életerő meg a tevékenység csökkenése jellemzi. «A mily mértékben -terjeszkedik, növekszik, tökéletesíti és bonyolulttá teszi intézményeit -valamely társadalom, annyira veszít czivilizáló és haladó hevéből; mert -ezt a hevét erre használta fel. Vagyis: inkább hitében, mint vágyaiban -lesz gazdagabb, ha igaz, hogy a társadalmi intézmények lényege nem más, -mint a hit és a bizonyosság, az igazság és a biztonság, az egyöntetü -vélemények összesége, egyszóval az, amit ezek megtestesítenek, és ha a -társadalmi haladás mozgató ereje a kiváncsiság és nagyravágyás, a -szolidáris vágyak összesége, melynek ez a haladás a kifejezője. A vágy -igazi és végleges czélja tehát a hit; a lelkesülés egyedüli létoka a -lélek fenkölt bizonyosságainak vagy bizalomteltségének kialakulása, és -mennél inkább fejlődött valamely társadalom, annál inkább találunk -benne, mint az érett lélekben, szilárdságot és nyugalmat, erős -meggyőződéseket és halott szenvedélyeket, mely utóbbiakból lassanként -alakultak ki és jegeczesedtek ki az előbbiek. A társadalmi béke, az -ugyanazon eszménybe, vagy ugyanazon ábrándba vetett egyöntetü hit, az -egyértelműség, mely az emberiségnek napról-napra kiterjedtebb és mélyebb -asszimiláczióját tételezi fel: ez az a czél, ahová akarva, nem akarva, -törekszenek a társadalmi forradalmak. Ez a haladás, vagyis a társadalom -világának logikus utakon való előbbrejutása.»[125] - -Szerintünk, mintahogy már fentebb kifejtettük, az emberiségnek ez a -napról-napra kiterjedtebb és mélyebb asszimilálódása, amelyet Tarde úgy -állít fel, mint a haladás törvényét, a társadalmi evolucziónak csak -egyik oldalát mutatja. Ellensúlya a fokozatos differencziálódásnak, – az -emberi lények egyre intenzivebb és mélyebb individualizálódásának -törvénye. Nem igaz, hogy az emberiség az egyformaság s ennélfogva a -meddőség eszménye felé halad. Nem igaz, hogy a birtok lerombolja a -vágyat, hogy a hit kioltja a kiváncsiságot. Az emberiségre nézve örökre -igaz marad Lessing mondása: Nagyobb gyönyörűség űzni a nyulat, mint -elfogni. Örökké új kilátásokkal fogja ingerelni az ember értelmét és -fogékonyságát a mindenség. Az emberiség folyton széttöri eszményeit, de -mindig abban a reményben, hogy szebbekkel, ragyogóbbakkal, -összhangzóbbakkal fogja őket pótolni. Valamely részleges műveltség, -vallás, erkölcsi tan mozdulatlanul megmarad talán egy időre abban az -egyformaságban, melyet Tarde végső eszményként tűz ki. De az emberiség a -maga teljességében nem fog megállani az ismeretlen eszmény felé való -nyugtalan haladásában. - -Az emberiség oly energia, mely folyton kitolódó czél felé törekszik, -örökké. Az a formula, mely fejlődését kifejezi, nem statikus, hanem -dinamikus. - -Bagehot szerint a társadalmi haladás átmenet a harcz korából a -vitatkozás korába. Könyvének _Az igazolható politikai haladás_-ról szóló -fejezetében ez a társadalomtudós bámulatosan bonczolgatta a szabad -vitatkozás és a kritikai szellem szabad virágzása uralmának -jótéteményeit. - -Sighele szerint a társadalmi haladás haladás az individualizmus felé. Az -antik világban kétféle ok nyomta el az egyént: a zsarnok nemzeti vallás -és a kegyetlen háború joga, mely arra kényszerítette a közösséget, hogy -minden embert felhasználjon a maga védelmére és eltartására. «Ott senki -sem fejlődhetett különállóan, a maga számára; mindenki csak megszabott -keretben cselekedhetett és gondolkozhatott. Mindez fordítva van a modern -világban: ami egykor szabály volt, az most kivétel, és az antik rendszer -csak ideiglenes társulásokban él, aminő a hadsereg, vagy részleges -társulásokban, aminő a kolostor. Az egyén fokonként felszabadult… vagyis -az a két láncz, mely a közösséghez kapcsolta, széttört és -meglazult.»[126] - -Szerintünk, valamint Sighele szerint, a haladás a társadalmi -követelmények fokozatos csökkenésében, a csordaszellem, a zsarnokságot s -a hazugságot szülő csoportönzés csökkenésében áll. Az egyén mindinkább -kisiklik azokból az egyre lazulóbb békókból, amelyekbe egykor -beleverték. Az egyén mindinkább el fogja foglalni a dolgok közepén igazi -helyét, ahhoz hasonló forradalom útján, mint aminőt Copernicus csinált a -csillagászatban. Az egyén mindinkább az lesz, a mi valójában: az energia -egyedüli forrása, az eszmény egyedüli mértéke.[127] - -Még egypár szót egy fontos kérdésről: a haladás és a boldogság -kapcsolatáról. Sok társadalomtudós megjegyezte, hogy a modern időkben a -haladás rohamos menetét (az ismeretek és a jólét gyarapodását) nem -kisérte az emberi boldogság hasonlóan rohamos növekedése. A haladás -gyorsul, a boldogság pedig stagnál. Miért? - -Ugy látszik, két okát lehet adni ennek a ténynek, egy általános és -állandó s egy esetleges okát. - -A lényeges ok az ember lélektani berendezkedésében rejlik. Ez a -berendezkedés okozta azt, hogy megsokszorozván benyomásainkat, -ugyanakkor megsokszorozzuk szükségleteinket is. Vegyük hozzá fiziologiai -korlátozottságát szerveink fogékonyságának, amely nem növekedhetik -határtalanul és ami megmagyarázza, hogy a boldogság nem növekedhetett -oly rohamosan, mint a haladás. - -Coste,[128] aki igen behatóan tanulmányozta ezt a kérdést, megjegyzi (az -esetleges ok), hogy talán több hasznot húzhattunk volna a szerzett -előnyökből. - -Ez igaz. Amint Coste panaszolja, a munkának, a természetes -rokonszenvnek, az egyéniség szabad fejlődésének igazi és tartós -gyönyöreinél többre becsültük a hamis és lankasztó élvezeteket, a -hiúság, a fitogtatás, a feltűnni vágyás gyönyörűségeit. - -Hozzátehetjük, hogy a boldogság megállapodásának a társadalomban -szerintünk az a mindenhatóság az oka, mely a csordalélek felett még -sokáig fog uralkodni. Az ember nem tud saját maga, hanem csak mások -számára cselekedni. Ez alatt azt értem, hogy a közvéleménytől, a gyönge -lelkeknek e zsarnokától való félelemből cselekszik. Ugy látszik, a -csordaszellem elpusztíthatatlan. Az antik előitéleteket másokkal -helyettesítettük, amelyek szintén zsarnokiak; mert a csordazsarnokság -alkalmazási módja nem fontos; ez a zsarnokság lényegileg egyaránt -ostoba, elnyomó marad örökké. A «mit mondanak»-kal, az osztályok -előítéleteinek és másoknak meg nem botránkoztatásával való törődés, az a -gond, hogy elkerüljük a társadalmi vesztegzárba való helyezést, ez az a -járom, melynek személyes szabadságunkat feláldoztuk. Ameddig tart a -lelkeknek ez a helyzete, az emberiségre nézve nem lesz haladása a -boldogságnak. Hasonlóak maradunk a vadakhoz, akik reszketnek a fétisek -előtt, melyeket saját kezükkel faragtak. - - -VII. FEJEZET. A társadalmi tudat fejlődése. - -Az eddig mondottak alapján bizonyos mértékig előre láthatjuk a jövendő -társadalmi tudatának tartalmát. - -A fokozatos asszimilálódás és a társadalmi csoportok kiszélesedésének -törvénye arra törekszik, hogy érvényre juttassa az emberiség, azaz egy -olyan csoportosulás gondolatát, mely tágabb és megfoghatóbb, mint a -többi csoportosulások (nemzet, osztály, kaszt, család, stb.). - -Másrészről a fokozatos differencziálódás törvénye mindinkább arra -törekszik, hogy megerősítse az egyéniség értékét. Mert a társadalmi -evoluczió az egyéniségben, az esztétikai és erkölcsi kultura eme -virágában, végződik, mely mintegy mesterműve és létezésének egyedüli -oka. - -Semmi ellentmondás nincs e két eszme között. Az emberiség eszméje -elősegíti az egyéniség eszméjének kivirágzását, s viszont az egyéniség -eszméje elősegíti az emberiség eszméjének terjeszkedését. Ez a két eszme -segíti egymást és párhuzamosan fejlődik. - -Mennél szűkebb valamely társadalmi kör, annál zsarnokibb és elnyomóbb az -egyéniségre. Mennél inkább tágul a társadalmi kör, az egyéniség annál -inkább érzi, hogy lazulnak a társadalmi kényszer békói. A csordaszellem -sehol sem oly állandóan zsarnoki, mint a kis csoportban.[129] Egy kis -város tanácsát és egy nagy ország parlamentjét erkölcsi szempontból -összehasonlítván, Mazel a következőket mondja: «A falvakban és kis -városokban találni a _carpet-baggers_-uralomnak, a pártok -inkvizicziójának, az osztályok támadó szervezetének legrosszabb példáit; -a városi tanács a kormány felelősségét, a hatalmak diplomácziai -nyomását, az ellenzéki sajtót, mind azt a féket, amit a parlamentnek el -kell tűrni, – nem ismeri; kifejlődhet a párt-türelmetlenség, az irigység -és gyülölség mikrobái itt találnak a legjobb televényre; a kisebbséggel -sehol sem bánnak rosszabbul és sehol sem ismerik el jogait kevésbbé. -Talán jobb, – a községtanács határozott és közeli hatalmától félve, – -beletörődni a parlament határozatlan és távoli hatalmába.»[130] - -A társadalmi evoluczió, kibővítvén a társadalmi csoportok keretét, -előmozdítja az egyén felszabadulását és mind erősebbé teszi a társadalmi -tudatban ezt a szétbonthatatlanul eggyé vált két eszmét: az emberiség -eszméjét és az egyéniség eszméjét. A zárt, szűk és elnyomó hajlandóságú -csoportok jogával szemben kettős jog fog érvényesülni: egyrészről az -emberiség, másrészről az egyéniség joga. - -Ugyanakkor, amidőn mindinkább két pólus, az emberiség és az egyéniség -eszméje köré gyüjti össze minden gondolatát és minden tevékenységét: a -társadalmi tudat mindinkább felszabadul azok alól a korlátlan -dogmatizmusok alól, melyek oly sokáig ránehezedtek. - -«A mai gondolkozáson, – mondja Vogüé, – a viszonylagosság érzéke -uralkodik.» Talán azt mondhatjuk, hogy ez uralkodik az egész társadalmi -tudaton. Az antik világban az emberi cselekedetekre, valamint a -természet megnyilvánulásaira a végzetszerűség eszméje nehezedett. - -A végzetszerűség eszméjét a modern tudomány a tudományos determinizmus -eszméjével helyettesítette. - -Némelyek felmagasztalták a determinizmust és úgy tekintették, mint -rejtelmes és kikerülhetetlen hatalmat, mely teljes súlyával ránehezedik -az egyének sorsára. - -A determinizmusnak ez az istenítése jogosulatlan. A determinizmust annak -kell felfogni, ami: gondolkozásunkhoz illő szimbolizmus, a -legkényelmesebb és a legpontosabb jelrendszer, melynek segítségével az -értelem a mindenség és az élet elképzelésére törekszik. Ha így -értelmezzük a determinácziót, akkor a tudomány semmiképpen sem ellensége -az individualizmusnak. Mert az egyéniség kibontakozása nem történhetik -anélkül a világos tudat nélkül, amelyet az egyén önmagáról és társadalmi -környezetéről szerez. «A determinizmus, – mondja Nietzsche, – -mithologia; az életben csak erős akaratok és gyönge akaratok vannak. -Csaknem mindig annak a jele, aminek hijjával van, ha a gondolkozó minden -okozati lánczolatban valami kényszert: szükséget, kötelezettséget, -nyomást, szabadsághiányt mutat ki. Ez az érzés megnyilatkozás; az egyén -nem áruló… csak gyöngeségét, szolgaság után való vágyát árulja el.»[131] -Az a helyes, – mondja még Nietzsche, – hogy az «okot» és az «okozatot» -csak egyszerű fogalmakként, szokásos fikcziókként alkalmazzuk, – -útbaigazítás és nomenclatura gyanánt, – nem pedig magyarázatul.» - -Azzal fejezhetjük be fejtegetéseinket, hogy a jövendő társadalmi tudata, -melyen a viszonylagosság elve uralkodik, e három eszme: a tudomány, az -emberiség és az egyéniség eszméje körül fog forogni. - - - - -ÖTÖDIK KÖNYV HOGYAN BOMLANAK FEL ÉS PUSZTULNAK EL A TÁRSADALMAK. -BEFEJEZÉS: A SZOCZIALIZMUS ÉS AZ INDIVIDUALIZMUS. - - -I. FEJEZET. A társadalmak pusztulása. – A társadalmak hanyatlásának -okai. - -Ha a társadalmak pusztulásáról beszélünk, óvakodnunk kell attól az -előítélettől, amely a társadalmak pusztulásához gáncsot, vagy fájdalmas -érzést fűz. A történettudósok és a moralisták azt hiszik, hogy úgy -kénytelenek siránkozni az ilyen eseményen, mintha balesetről volna szó, -holott ez az esemény elkerülhetetlen. A társadalom intézményeiben és -erkölcseiben keresik azokat az okokat, amelyek hanyatlását vagy romlását -előidézték. Panaszkodnak, megvádolnak, visszamenően kárhoztatnak -bizonyos intézményeket, bizonyos politikai vagy társadalmi rendszert. Ez -a gyermekes történelemfilozófia. Mert ezek a sirámok abból az -optimizmusból fakadó ábrándból táplálkoznak, hogy a társadalomnak rendes -körülmények között, baleset, hibák vagy ügyetlenségek hijján, a -végtelenségig kellene tartani. Épp ily joggal lehetne csodálkozni és -méltatlankodni az egyén halálán is. - -Az igazság ott van, hogy a halál a társadalmakra épp úgy, mint az -egyénekre megmásíthatatlan törvény. Ebbe készségesen bele kell -nyugodnunk. A társadalmakra is alkalmaznunk kell, amit egy mai -gondolkozó az egyének haláláról mondott: «A halált nem úgy kell -felfognunk és elviselnünk, mint betegséget vagy büntetést, mely -mérhetetlen és félelmetes távlatokat nyit, hanem, mint az élet utolsó -működését, az adósság törlesztését és a legfőbb kötelességet. Törvénynek -beteljesülése ez, mely közös minden lényre, hasznos az összességre és -önmagunknak is üdvös. Minthogy elődeink meghaltak, hogy helyet -csináljanak nekünk, minekünk is meg kell halnunk, hogy helyet csináljunk -utódainknak.»[132] Az ideig-óráig tartó társadalmi formákon túl, meg -kell látnunk végtelen és mély életét az emberiségnek, melyben a -társadalmak élete csaknem oly észrevétlenül vész el, mint az egyén -élete. - -Mit értsünk a társadalom felbomlásának ténye alatt? - -Azt a tényt kell rajta értenünk, hogy bizonyos belső vagy külső okok -hatása alatt azokat az elemeket, amelyek társadalmat alkotnak, megszünik -összefűzni az a társadalmi kötelék, amely addig érvényesült; hogy azok -az elemek megszünnek részei lenni annak a társadalmi kapcsolatnak, amely -idáig egybefoglalta őket, és úgyszólván visszanyerik szabadságukat épp -úgy, mint ahogy a szerves test atomjai a test szétbomlása után -visszatérnek a nagy mindenségbe és szabadon léphetnek új vegyi -kapcsolatokba. - -Bizonyos okok megsemmisíthetnek egy társadalmat anélkül, hogy -megsemmisítenének minden egyént, amely a társadalmat alkotja, sőt -anélkül, hogy megsemmisítenék a társadalmat alkotó egyének többségét. -Ezek egyéni sorsukat tovább élhetik más feltételek között; de az a -társadalom, melynek részét alkották, elpusztult. - -Azok közül az egyének közül, melyek túlélik a széttört társadalmi -kereteket, némelyek, nem lévén meg a szükséges hajlékonyságuk arra, hogy -hozzásimuljanak az új keretekhez, hamarosan elpusztulnak. Mások -alkalmazkodnak az új társadalmi körülményekhez. Például az olyan válság -után, mint amilyen a franczia forradalom, ez az igazi világ-vége volt, a -régi társadalom tagjai részint eltüntek: elsöpörte őket a vihar, vagy -képtelenek voltak az új dolgok rendjéhez alkalmazkodni; részint pedig -beletörődtek az új körülményekbe és megmaradtak. - -Bármiképp van is, a halott társadalmak romjain mindig új társadalmak -alakulnak; és a maguk útján a fejlődésnek és a szétbomlásnak ugyanazokat -a szakaszait élik át, mint amilyeneken elődeik áthaladtak. Ugy látszik, -mintha ez a _ricorsi_-elméletet igazolná, az örök ismétlődést az -emberiség életében. De mégsem, mert az új társadalmak távol állanak -attól, hogy minden vonásukban ismételjék az eltünt társadalmi formákat. - -Uj eszmék születtek, – hosszas emberi munka gyümölcseként – új technikák -jelentkeztek, amelyeket nem rántott magával ennek vagy annak a -társadalmi formának a romlása, és amelyek megakadályozzák, hogy a -jövendő a multat ismételje. Tisztára szójáték, amikor azt mondják, hogy -a mai szoczializmus, amely igen bonyolult és igen tudós elméleti, etikai -és technikai szempontokon alapszik, nem más, mint visszatérés a -kezdetleges társadalmak határozatlan vagyonközösségéhez. - -A nemzedékek hosszú munkájából eredő találmányok és eszmék nem tünnek el -valamely különleges társadalommal. Menedéket találnak azoknak az -egyéneknek agyában, akik a holnapi társadalmaknak még alaktalan anyagát -alkotják és akik a társadalmi formák romlásának közepett többé vagy -kevésbbé öntudatos módon a haladás átplántálását közvetítőknek szerepét -játszszák. - -Lássuk most, melyek a társadalmak hanyatlásának és oszlásának okai. - -Igen különböző rendű okokra szoktak hivatkozni: 1. etnologiai; 2. -biologiai; 3. gazdasági; 4. lélektani; 5. társadalmi okokra. - -Mielőtt ezeknek az elméleteknek vizsgálatába bocsátkoznánk, úgy illik, -hogy mindenekelőtt elkülönítsünk néhány olyan látszólagos okot, melyekre -felületes írók néha hivatkoztak. «Nagy balgaság, – mondja Lapouge, – -valamely népesség jelenlegi hanyatlásának megmagyarázására, amely -népesség nem érzi többé annak szükségét, hogy örökkévaló legyen, azt -állítani, hogy ez a népesség öreg. Az egész emberiség egyforma idős. Az -sem szabatosabb, ha azt mondjuk, hogy a nép belepusztul a -czivilizáczióba. Polgáraink legnagyobb részének legfölebb két vagy három -nemzedékes a műveltsége, és milyen ez a műveltség! Ami a népet illeti, -közvetlen elődei olyan értelmi fokon éltek, ahol egyáltalán nem -koptatták magukat, munkásaink és parasztjaink agymunkája pedig nem -magasabbrendű, mint őseiké. Az igazság az, hogy a kiválasztás befejezte -a magasabbrendű etnikai elemek kiküszöbölésének munkáját…»[133] - -Ez az idézet rámutat a hanyatlás első okára, amelyet most vizsgálni -szándékozunk. Ez az etnikai tényező. - -Gróf Gobineau, Lapouge, Ammon, stb. szerint a fajnak és a faj -tisztaságának befolyása a társadalmi csoportosulások sorsára -tagadhatatlan. A népek hanyatlása és bukása csak a felsőbbrendű etnikai -elemek kimerüléséből származik. - -Ugy látszik, Nitzschének is ez a nézete: «Egész Európában, – mondja, – a -leigázott faj, ami a szint, ami a brachycephaliát, sőt ami talán az -értelmi és társadalmi ösztönöket illeti, – végül is legyőzte a felette -állót. Ki biztosít bennünket arról, hogy a modern demokráczia, a még -modernebb anarchizmus és különösen arra a kommunizmusra, arra a -kezdetleges társadalmi formára való törekvés, amely ma Európa összes -szocziálistáinál közös, ki biztosít bennünket arról, hogy ezeknek az -eseteknek az összesége vajjon nem monstruózus visszaütés-e? Az urak és -hódítók fajtája még fiziológiai értelemben is hanyatlásban van…»[134] -Másutt még nagyobb határozottsággal így fejezi ki magát Nietzsche: -«Föltehetjük, hogy időnként, a földgömb bizonyos pontjain, valamely -fiziológiai eredetü _kedvetlenségi érzés_ lesz szükségszerüleg urrá a -nagy tömegeken. Az ilyen kedvetlenségi érzés eredete szerfölött sokféle -lehet; eredhet ez túlságosan heterogén fajok kereszteződéséből (vagy -osztályokéból, – az osztályok mindig születési és fajbeli különbségeket -jelentenek: az európai _spleen_, a XIX. század pesszimizmusa lényegében -kasztok és rendek keveredésének következménye, amely keveredés őrült -gyorsasággal ment végbe); származhat továbbá szerencsétlen kivándorlás -következményeiből, ha valamely faj olyan éghajlat alá tévedt, melyhez -alkalmazkodási képessége nem volt elegendő (mint az indusok esete -Indiában), vagy eredhet megrontott vérből, maláriából, szifiliszből, -stb. (pl. a német kedvetlenség a harmincz éves háború után, mely ragadós -betegségekkel lepte el Németország felét és így készítette elő a teret a -német szolgalelkűségre és kishitűségre).» - -Az a lényeges tényező, melyre Nietzsche itt utal, – _a faji_ tényező. -Alkalmunk volt már fentebb kifejteni, hogy mi a véleményünk erről a -tényezőről. Itt csak néhány megjegyzést teszünk még pótlóan a -társadalmak hanyatlásának kérdésével kapcsolatosan. - -Először is igen nehéz megmondani, hogy a társadalomnak melyek a -magasabbrendű elemei. Az antropologusok ma két osztályba sorozzák az -embereket, a dolichocefalok és a brachycefalok osztályába. De -egyáltalában nincsenek egy véleményen e megkülönböztetés társadalmi -jelentőségére vonatkozóan. Némelyek azt állítják, hogy a dolichocefalok -tipusa a magasabbrendű, mások pedig, hogy a brachycefaloké az; némelyek -olyan tulajdonságokkal ruháznak fel egy tipust, amilyenekkel mások egy -másik tipust ruháznak fel. Hogy mi az összefüggés a brachycefalia vagy -dolichocefalia és valamely egyén értelmi állapota között? Ezt nem -tudjuk. Hogy van-e valamilyen összefüggés? Valószínüleg van, igen -általános értelemben, olyan értelemben, mintahogy a determinizmus -feltevése szerint minden jelenségnek olyan közvetett kapcsolata van más -jelenségekkel, amilyent akar az ember. A világ egy nagy gép, melyben -minden összefügg. A por atomja között, mely előttem lebeg a napsugárban, -és a Sirius kék villanása között korreláczió és kölcsönösség kapcsolata -van. – Ily általános értelemben, de valószinüleg nem szabatosabb -értelemben van korreláczió vagy parallelizmus a koponya külső alakja és -az egyén értelmi képessége között. - -A dolichocefalia és a brachycefalia megkülönböztetésének idáig, -úgylátszik, nem volt sokkal alaposabb tudományos értéke, mint az -agydudorokról, vagy az arczszögről szóló régi tannak. - -«A régi görögök, – kérdezi Tarde, – inkább dolichocefalok voltak, mint a -mai görögök? Nem sokat tudunk róla. Görögország hanyatlását semmiesetre -sem szabad dolichocefaliája csökkenésének tulajdonítani, minthogy a -fejalkat nyilván nem változott meg egyszerre a maczedón hódítás -után.»[135] - -Ugyanaz a szerző az abszolut fajbeli különbség ellen felhozza Japán -csodálatos átalakulásának példáját, amely alig egy nemzedék alatt ment -végbe, az európai példák asszimilálása folytán, a fegyvereken és -öltözékeken kezdve az iparig, a művészetig, az erkölcsökig. - -Novicow szerint egyáltalán nincs változhatatlan faj. Felgyülemlő kicsiny -egyéni változások hozzák létre az új fajokat. «Látjuk, hogy az -angol-szász tipus kereszteződés nélkül is átalakul az -Egyesült-Államokban.»[136] - -Nem kevesebb vitára adott alkalmat az a kérdés is, hogy vajjon a fajok -és a társadalmak hanyatlása nincs-e összefüggésben az összekeveredéssel. -Tarde megjegyzi, hogy a fajok keveredése elősegíti a találékonyság -képességének fejlődését. «Ahelyett, hogy valamely faj genialitásának -foka tisztasága fokával volna arányban, inkább összetétele, változósága -fokával és az átlagtipusa körül végzett kilengések nagyságával van -arányban. Három, négy század óta mind jobban keverednek az európai fajok -és ahelyett, hogy gyöngülne, egyre fejlődik találékonyságuk… Mennél -előbbre halad az evoluczió, annál inkább csökken a faji tényező -jelentősége. Mennél jobban visszamegyünk a multba, annál inkább azt -látjuk, hogy minden nagy nemzeti faj megcsinálta a maga -czivilizáczióját, és megfordítva: mennél jobban haladunk előre, annál -inkább azt látjuk, hogy a modern czivilizáczió saját faja kialakításán -dolgozik, azon, hogy sok különböző faj összeolvasztásából új fajokat -teremtsen, amelyek jobban megfelelnek fejlődésének.»[137] Ahelyett, hogy -a keveredést úgy fognók fel, mint a hanyatlás okát, bizonyos szempontból -jótéteménynek tekinthetjük, A fajok keveredése épp úgy, mint a kulturák -és a társadalmi hatások keveredése ugyanabban az agyban, bonyolultabb, -gazdagabb és finomabb egyéniségeket hoz létre. - -Most pedig pár szót a társadalmak hanyatlásának élettani okairól. - -Matteuzzi hivatkozott ezekre az okokra. Két fő okot jelöl meg, melyek -közül az első gazdasági, egyszersmind fiziológiai, a másik pedig tisztán -fiziológiai. - -Az elsőt társadalmi élősdiségnek _(parasitisme sociale)_ nevezi -Matteuzzi. Természeténél fogva gazdasági, de eredményei szerint -fiziologiai ez az ok. «A fiziológia és a pszichofiziológia megmutatják, -– mondja Matteuzzi, – hogy milyen a kórhatása a túlságos szegénységnek a -többségben és a túlságos gazdagságnak a kisebbségre; e tudományok -segítségével megtapinthatjuk a kitagadott tömegek elkorcsosulását és az -uralkodó és kiváltságos tömeg hanyatlását az oly közösségben, melyet -beteggé tett a vagyonnak a szélsőségig vitt egyenlőtlen eloszlása…»[138] -Itt lép közbe az öröklődés törvénye. Világos, hogy minden nemzedéknek -fiziológiai és lélektani öröklődés útján át kellett adnia mindazt a -korcsosulást, melyet őseitől kapott, továbbá azt a korcsosulást, mely -élete folyamán érte… Ennek eredménye _a felgyülemlő, visszaütő -öröklődés_, amelynek mind mélyebb anatomiai és pszichológiai -elváltozásokat kellett létrehoznia. Nem csodálkozhatunk, ha Aristoteles, -a szabad embert és a rabszolgát összehasonlítván, arra a következtetésre -jutott, hogy volt egy szolgaságra született faj, és volt egy másik faj, -mely az uralkodásra született. Ha ismerték volna az ő idejében a -szerzett jellegzővonások öröklődésének elméletét, ő sem tulajdonította -volna a két embercsoport közötti különbséget velük született -jellegzővonásnak, hanem pszichikai és fiziológiai elfajulásnak, melynek -«századok során a rabszolgaság vetette alá az embereket».[139] - -A népek hanyatlásának második oka Matteuzzi szerint nem más, mint a -lelki jellemvonások öröklődése. «Ez a törvény azt akarja, hogy amikor -valamely szellemi evoluczió elért tökéletesedése csúcsára, ha új lökés -nem jelöl ki számára más irányt, fiziológiai törvény szerint, nem tehet -egyebet, mint hogy kijegeczesedik.» Matteuzzi a görögök és a -renaissancekori olaszok példájára hivatkozik. Ez a törvény egy -fiziológiai törvény corrolláriuma, melyet így határozhatunk meg: «A -megszerzett, _de nem organizált változások nem öröklődhetnek_. Ez a -törvény maga is Ribot törvényének corrolláriuma, mely szerint az -emlékezet bomlása közben az új elvész a régi, az összetett az egyszerü -előtt. «Amikor a lelki tevékenység az egyre növekvő összetettség -folytán, mely a szerzett jellegzővonások öröklődéséből eredt, -megerősödött anélkül, hogy váltakoztak volna benne a pihenésre elegendő -időközök, akkor jelentkezett a lelki működések ez összetett energiájának -gyöngülése, minek következtében táplálkozása csökkent és a tömege -kisebbedett; a megújhodás nem volt többé egyensúlyban a veszteséggel; és -így az idegelemek szerzett diszpozicziója kevésbbé tartós lett, és ezek -között az elemek között a dinamikus társulások nem jutottak többé teljes -egybeolvadásra. Következésképpen természetes volt, hogy ezek a kevésbbé -tartós és összetettebb változások jobban lázongtak reprodukálásuk ellen, -mint a régebbi változások, melyeket végtelen sokszor ismételtek az ősök. -Az ingadozó és zavaros társulások nem olvadhattak bele többé a -szervezetbe és nem is szállhattak át az utódokra. Ezentúl csak -mellérendeltettek a máskülönben igen erős régi emlékeknek, amelyek -folyton amazoknak az elűzésére törekedtek.»[140] - -A társadalmak felbomlásának számos a gazdasági oka is. Fentebb -rámutattunk egyre, mikor a társadalmi élősdiségről beszéltünk. -Felhozhatnók még a vagyon tékozlását és azt a sokféle gazdasági -tévedést, mely gyakran az egész társadalmi fejlődést visszaveti. Novicow -több ilyen okot bonczolgatott a modern társadalmak tékozlásáról szóló -könyvében _(Les Gaspillages des Sociétés Modernes)_. «A nemzetek -hanyatlásának okát, – mondja ez az író, – az emberi tévedések gyászos -sorozatában kell keresnünk: az élősdiségben, a türelmetlenségben, a -kizárólagosságban, a mizoneizmusban.» Ugyanaz az író rámutat arra is, -amit ő a gazdasági tévedések által okozott mesterséges alkalmatlanná -válásnak _(désaptations artificielles)_ nevez. Szerinte a -protekczionisták tévedésének következménye az, hogy az emberiség -mesterséges úton alkalmatlanná válik a bolygóján való életre. - -Gazdasági és egyszersmind politikai természetü ok az, amit a társadalmi -kiválasztás fonákjának lehetne nevezni, a kiválasztó mechanizmus rendes -működésének felforgatása folytán. A kiválasztás társadalmi mechanizmusa -azok az intézmények, melyeknek feladata az egyének kiválasztása és -minden egyénnek arra a helyre való elhelyezése, amelyet legjobban be tud -tölteni. Ezek az intézmények, Ammon szerint, kétfélék: az egyik fajtának -az a czélja, hogy feltartóztassa útjukban az értékteleneket; a másik -fajtáé pedig az, hogy feljebb emelje az igen megáldott egyéneket. Midőn -ez a mechanizmus politikai vagy társadalmi okok hatása alatt -megrongálódik, vagyis amikor ahelyett, hogy a legtehetségesebbeket, -legértelmesebbeket, a legtevékenyebbeket részesítené előnyben, a jobban -összesógorosodottakat, a legtanulékonyabbakat pártolja, azokat, akik a -legügyesebben tudják magukat cselszövényekkel előretolni, egy szóval -azokat, akik meg vannak áldva azzal, amit Carlyle «farkas -intelligencziá»-nak nevez, akkor ennek egy nagyravágyó és magahitt -oligarchiának a kialakulása az eredménye, mely a nepotizmuson és a -kegyenczségen alapul, amelyet később jogosan megvetnek és amely a maga -részéről hozzájárul a társadalom hanyatlásának siettetéséhez. - -Térjünk át a társadalmak felbomlásának lélektani okaira. - -Tarde szerint, a társadalmak kialakulásának és maradandóságának lényeges -eleme az utánzás törvényeinek működése lévén, természetes, hogy ha -bizonyos külső vagy belső hatás folytán az utánzás törvényei megszünnek -érvényesülni, a társadalom rugalmassága elgyöngül, a társadalom -felbomlik és elpusztul. Tegyük hozzá, hogy az utánzás korrelativ -tényezője, a találékonyság, szintén fontos szerepet tölt be itt. Amint -egy nemzetben vagy fajban, a találékonyság tehetsége bizonyos határokon -túl csökken, amint az egyéni eredetiség eltünik a csorda-szellem -haladása előtt, amint az egyéniség érzése elvész és helyére nem tudni -mily petyhüdt és együgyü társadalmiság kerül, mely azt eredményezi, hogy -mindenki a többiekre s nem magára számít: a társadalmi tudat megérzi az -egyéni tudatok e megmerevedésének következményeit és a rugalmasság -nélküli társadalom az első kissé erősebb lökésre felbomlik. - -Egy pár szót kell ehelyütt szólanunk az értelmiség és a jellem között -gyakran állított ellentétről. Némely társadalomtudós vagy moralista -dicsőítő szólamokat zeng arról, amit jellemnek nevez, és szinleg megveti -az intelligencziát. Sőt ez utóbbinak túlságos kifejlődését a hanyatlás -egyik okának tartja. Megtörténik, hogy igen megvetően beszélnek a -tehetségről, mint amely társadalmi szempontból nézve jelentéktelen -tényező. Igaz, hogy emez iskola nem egy társadalomtudósa vagy nevelője -valószinüleg _pro domo sua_ beszél, amikor becsmérli a tehetséget. Azt -mindenki állíthatja, és el is hitetheti, hogy van jelleme, de sajnos, -nem ily könnyü illuziókat kelteni a tehetség és az értelem adományai -dolgában. – Bármiképpen van is, ez a tan egész pedagógiánkat -bizonytalanná teszi. - -Véleményünk szerint ez a tan hamis. Amit _a jellem_ fogalma alatt -dicsőítenek, csupa olyan tulajdonság, mely az elhelyezkedettet -_(arriviste)_ jellemzi; a durvaságnak, a simulékonyságnak, a -nyakasságnak és az ügyeskedésnek keveréke. Minthogy a lelki állapotnak -ez a ravasz és brutális formája túlontúl elterjedt, a jellem névvel -tüntetik ki és úgy állítják elénk, mint egy nemzet vagy faj erejének -elemét. Az ilyen lelkiállapot szerintünk inkább a hanyatlásban lévő -társadalmat jellemzi. - -A társadalmak fenmaradásának törvényeit tani okai is vannak, melyekről -szintén ejtünk egypár szót. - -A társadalmak fenmaradásának törvényeit vizsgálva, láttuk, hogy a -társadalomnak, ha fenn akarta magát tartani, szüksége volt arra, hogy -bizzék magában, s erkölcsi és társadalmi dogmatizmusra, sőt szükség -esetén hasznos hazugságokra támaszkodjék. - -Következésképpen, amikor a társadalom megszünik magában bizni, akár -azért, mivel azok a dogmatizmusok, melyekre támaszkodott, felborultak, -akár mivel visszaélt a maradi hazugságokkal, közel van a társadalmi -tudat szétbomlása. Ennek a bomlásnak nagyrészt társadalmi -ellentmondások, ellentmondások a társadalmi elmélet és gyakorlat között, -a száj által vallott dogmák és a valódi cselekvések között, vagy pedig -ellentmondások az összeütközésben lévő különféle társadalmi befolyások -között lesznek az eredményei. – Ezek a külső ellentmondások, az egyéni -tudatban belső ellentmondások alakjában verődnek vissza, melyek az -egyénben a társadalmi zavarral párhuzamos lelki zavart támasztanak. - -Nordau igen helyesen bonczolgatta a társadalmi bomlás okait _Társadalmi -hazugságok_ czímű könyvében. «Egész életünk más időből kölcsönvett -feltevéseken nyugszik, amelyek egy pontban sem felelnek meg jelenlegi -eszméinknek. Politikai életünk alakja és alapja kézzelfogható -ellentmondásban van egymással. A probléma, melynek, úgy látszik, a -hivatalos czivilizáczió a megoldását keresi, olyanforma, mintha egy -kúpot akarnánk elhelyezni ugyanolyan ürtartalmú gömbben. Minden szó, -amit kimondunk, minden cselekedet, melyet véghezviszünk, egy-egy -hazugság azzal szemben, amit lelkünk mélyén igazságnak ismerünk el. Azt -lehet mondani, hogy önmagunkat parodizáljuk és örökké komédiát játszunk… -Külső tiszteletet tettetünk olyan személyek és intézmények iránt, -amelyeket alapjukban a legképtelenebbeknek tartunk, és gyáván -megmaradunk odalánczolva olyan meggyőződésekhez, amelyekről lelkünkben -és tudatunkban tudjuk, hogy minden alapot nélkülöznek… Ennek az örök -összeütközésnek, mely a társadalmi meggyőződések és saját -meggyőződéseink között folyik, végzetes visszahatása van.»[141] - -Egypár szót végül a társadalmak bomlásának társadalmi okairól. - -Ezek egyikét Simmel világította meg, amikor megjegyezte, hogy a -társadalom valamelyik szerve gyakran túlzott jelentőséghez jut a -szervezetben, melynek eleme; és czéllá válik, amikor pedig csak eszköz. -Demokratikus társadalmainkban ilyen a bürokráczia, amelyre vonatkozólag -ezeknek semmi irigyelni valójuk sincs a monarchikus társadalmaktól. -Világos, hogy a társadalom testében bizonyos szerveinek ilyen túltengése -kényelmetlenséget okoz, mely igen alkalmas arra, hogy a hanyatlást -siettesse. - -Matteuzzi fontos társadalmi okát jelzi a társadalmak hanyatlásának. Ez a -győztes népek hatása a legyőzött népekre. «Az a nép, mely környezetének -és szerzett jellegzővonásai öröklődésének befolyása alatt kifejlődött, -szükségszerüen eljut odáig, hogy megalkossa saját egyéniségét. De nagyon -megzavarhatja fejlődésében egy katonailag szervezett, erősebb, bár -kevésbbé művelt népnek beavatkozása; e két népnek, mely így találkozik, -mivel különböző környezetben fejlődtek, különböző öröklött -jellegzővonásai lesznek. A győztes azzal, hogy eszméit és erkölcseit a -legyőzöttre erőszakolja, arra kényszeríti, hogy kitérjen fejlődési -vonalából, és egész fizikai és értelmi szervezetében zavart okoz.»[142] - -Valamely nép ipari fensőbbsége e szempontból ugyanolyan eredménynyel -járhat, mint hadi fensőbbsége. Ezért van az, hogy napjainkban az északi -népek, anélkül, hogy területi hódításokat kisérelnének meg, hanyatlásra -kárhoztatják a déli népeket, arra kényszerítvén őket, hogy felvegyék -velük az ipari versenyt. A déli lakosok így aztán kénytelenek -alkalmazkodni olyan társadalmi állapothoz, mely nem egyezik öröklött -tulajdonságaikkal. - -Ezzel megvizsgáltuk a társadalmak hanyatlásának főbb okait.[143] - - -II. FEJEZET. A társadalmi regresszió törvényei. - -Az előbbiekből megérthetjük értelmét ennek a kifejezésnek: a társadalmi -regresszió. - -A társadalomtudósok jogosan különböztettek meg haladó evolucziót és -hátráló (regressziv) evolucziót. - -A haladó evoluczió Demoor, Massart és Vandervelde szerint magában -foglalja az előre való haladás, a kifejlődés, a tökéletesedés, a növekvő -differencziálódás és a differencziálódott szervek és működések fokozatos -egymásmellé rendeltsége eszméit. - -A hátráló evoluczió ellenkezőleg, a visszafordulás, a hanyatlás, az -elkorcsosodás. Például a sötétben élő állatok látószerveinek sorvadása; -az élősdi növények leveleinek elcsenevészesedése, a czéhek számának -csökkenése a középkor végén. - -A társadalmi regresszió első törvénye a következő: A haladást mindig -hátrálás követi. Ez alatt azt kell érteni, hogy a régi strukturák -szétrombolása új intézmények fejlődésének szükséges következménye. A -szervek és intézmények minden átalakulásának részleges regresszió a -correlativuma.[144] - -Egy másik törvény az, amelyet a túlélés törvényének lehetne nevezni. - -Mintahogy minden haladás együttjár a hasznavehetetlenné vált szervek és -intézménynek részleges visszafejlődésével, azonképpen minden haladás -feltételezi legalább bizonyos időn keresztül a mult többé-kevésbbé -fontos nyomainak fenmaradását. Ama nagy vonalaiban mindinkább egyöntetű -törvényhozás mellett, mely a modern népeket igazgatja, többé vagy -kevésbbé elmosódottan és alaktalanná váltan, de mégis felismerhetően -megtaláljuk mindazokat az intézményeket, melyek az előző korszakokban -uralkodók voltak. Igy a mai családban a család régi alakjainak, például -a matriarchatusnak megmaradtak nyomai. - -Valamely társadalmi állapot mindig bizonyos számú anachronikus -intézményt zár magába. Demoor és Vandervelde így magyarázzák ezt a -tényt: «Bizonyos hasznavehetetlen intézmény gyakran fenmarad kényszer -folytán, ha fentartása előnyökkel jár azokra nézve, akik részesei… -Végtelen jegyzékét lehetne összeállítani azoknak a teljesen haszontalan -szinekuráknak, melyeket egyes kormányok makacsul fentartanak, attól -félvén, hogy elégedetlenekké teszik, akik azokat elfoglalják.»[145] -Felhozhatnók a középkor-végei védőúri haszonélvezeteket és mennyi más -modern példát! - -Nézzük most, hogy milyen az az irány, melyben a visszafejlődés történik. -Greef szerint, a regressziv evoluczió meghatározott rendben megy végbe! -Visszatérést alkot a kezdetleges állapot felé. - -Tudjuk, hogy a belga tudós a társadalomban hétféle tulajdont különböztet -meg: gazdasági, genetikus (családi), művészi, tudományos, erkölcsi, jogi -és politikai tulajdont. Azt is tudjuk, hogy szerinte ez a rend, amikor a -logikus hierarchiát tünteti fel, ugyanakkor feltünteti e tulajdonok -történelmi alakulásának rendjét is. Ebből indulva ki, Greef kifejti a -regressziv evoluczió következő törvényét: A legemelkedettebb jelenségek -és működések minden osztályban és az osztályok összeségében egyuttal a -legujabban feltünt jelenségek és tevékenységek lévén, egyben a -legfelületesebbek, a legváltozóbbak és a legkevésbbé állandók is.» - -Ezt a törvényt Demoor, Massart és Vandervelde, sőt Tarde is igen -kétségbevonják. Ez utóbbi joggal a következő megjegyzést teszi: «Összes -franczia intézményeink közül egyik legújabb az általános választói jog. -Próbálják azt megtámadni. Minden bizonynyal sokkal könnyebben eltörölik -a biróságok és a papság szervezetét, melyek pedig bizonyos szempontokból -a középkorból erednek.»[146] - -Demoor és Vandervelde szerint a társadalmi evoluczió vissza nem térhet -soha, következésképpen, néhány többé-kevésbbé világos kivételen kivül: -1. eltünt intézmény, vagy szerv nem jelenhetik meg újra; 2. az az -intézmény, vagy szerv, melynek csak nyomai maradtak meg, nem fejlődhetik -ki újból és nem folytathatja régi működését; 3. valamint nem fejthet ki -új működést sem. - -Ezek a szervek vagy intézmények végkép halottak. - - -III. FEJEZET. A társadalmak ujjáalakulása. – Az osztályok -ujjáalakulása. – A kiválasztottak kérdése. - -Az az alaktalan állapot, mely valamely társadalom szétbomlását kiséri, -csak ideiglenes. Amikor valamely társadalom eltünik, a szétbomlás -következtében felszabadult elemek nemsokára a körülmények kényszere -folytán új rendben egyesülnek, amelyben mindazáltal fenmarad valami a -régi formákból is. - -Ez a törvény áll azokra a különleges társadalmakra is, amelyeket -_osztályoknak_ nevezünk. Ha szétrombolják őket, újjászületnek más -formában, különböző külsővel, különböző szellemmel és különböző -társadalmi fegyelemmel, de mindig újjászületnek. Ugy látszik, ez a -törvény elkerülhetetlen. Az egyenlőségi eszmék növekedésének hatása -alatt az osztályszellem, a hierarchikus szellem kétségtelenül gyengült. -De valószinüleg sohasem fog eltünni. Mindig lesznek osztályok és -hierarchiák, ha kevésbbé zártak és kevésbbé merevek is, mint a multban, -de mindig lesznek. - -Maga a szoczializmus sem fogja teljesen megszüntetni a hierarchiákat, -sem az osztályokat, pedig látszólag az egyenlőségi eszmék -megtestesülése. - -Igaz, hogy vannak elméleti emberek, akik különbséget tesznek a -munkamegosztás és a hierarchia eszméje között. Azt mondják, hogy a -társadalmi munka megosztódhatik anélkül, hogy ez a megosztás hierarchiát -vonna maga után. Társadalmilag mindnyájan egyenlőek leszünk, miközben -különböző működést fejtünk ki. - -Ha gondolkozunk, be kell látnunk, hogy ez az eszmény bajosan valósítható -meg. Maga az a tény, hogy lesznek igazgatók és igazgatottak, munkások és -munkaszervezők, nem fog-e társadalmi egyenlőtlenséget okozni közöttük? - -Ugy látszik, hogy ma evoluczión megy át a szoczializmus és lemond a -tökéletes társadalmi egyenlőség régi eszméjéről. - -Uj szoczialista áramlat bontakozik ki, mely főleg a differencziálódás és -az egyéni egyenlőtlenség eszméihez ragaszkodik. Egy német szoczialista, -_M. S. Gystrow_, egy czikkében, melyet Nietzsche halála alkalmából -közölt a _Socialistische Monatshefte_-ben,[147] ezt írja: «A gazdasági -hatalom megszerzése a munkásságra nézve hosszúlélekzetű feladat, mely -úgy kinálkozik neki, mintahogy hajdan a polgárságnak kinálkozott, mely -nem a teljesen kész gyárakra és kereskedőházakra tette rá kezét, hanem -azokat fokozatosan ő maga alkotta meg. Ezért van, hogy végtelen -differencziálódás ment végbe az eredetileg homogén polgárságban. _Aki -pedig differencziálódásról beszél, az arisztokratizálódást mond._» - -«Tulajdonképpen a gazdasági demokratizálódás a tömeg -arisztokratizálódása. El fog következni, amit Bernstein megjövendölt: a -proletárság nem marad egységes fogalom. Olyan mértékben fog ez -megvalósulni, amint a fogyasztási szövetkezetek terjedése és ennélfogva -gazdasági felelőssége növekszik, és még inkább meg fog ez látszani a -termelési szövetkezeteken. _A bérmunkás_ fogalmának épp oly különféle -értelme lesz, mint ma a _polgár_ fogalmának. Semmi sem faragja jobban az -egyéniséget és nem emeli ki jobban a tömegből, mint a gazdasági -felelősségben való részesedés. Ezen a téren lehetséges aztán az értelmi -és erkölcsi egyéniség kifejlődése is.» Ugyanez az író azt mondja, hogy a -szoczializmusban a társadalmi kérdés keretén belül van egy -arisztokratikus kérdés is _(Das ist die aristokratische Frage innerhalb -der sozialen)_.[148] - -Sok franczia demokrata hasonló véleményen van. Csak _Rénard_-t és -_Izoulet_-t említjük. Az utóbbi azt mondja, hogy a demokráczia igyekszik -visszaadni a személy szerinti arisztokrácziának azt a helyet és azt a -szerepet, melyet a másik arisztokráczia bitorolt… A forradalom azért -jött, hogy az ál-kiválasztottakat az igazi kiválasztottakkal -helyettesítse.»[149] - -A társadalmi kiválasztottaknak ez a kérdése azok közül való, amelyeket -igen kényes és igen nehéz megközelíteni. Már az ál és a valódi kiválóság -kritériumának megkülönböztetése is nehéz. Másrészt pedig nem áltatja-e -magát Izoulet, amikor a demokrácziában végbemenő kiválasztás társadalmi -mechanizmusának csalhatatlanságában hisz? Annak a dőre -arisztokracziának, mely mai demokrácziánkból kerül ki és teljesen a -nepotizmuson és a kegyenczségen alapszik, vajjon sokkal több értéke van, -mint a hajdani arisztokrácziáknak? – Ezt nagyon bajos megállapítani. - -Az a megkülönböztetés, mely talán alkalmas arra, hogy egy kis -világosságot vessen a kérdésre, a következő: Szerintünk nincs társadalmi -fensőbbség, nincs osztályfensőbbség; csak egyéni fensőbbség van. Az -osztály-eszme mulandó, de a kiválóság eszméje (azt értve alatta, hogy az -_egyének között_ vannak értelmi és erkölcsi egyenlőtlenségek) -lerombolhatatlan. Sőt szerintünk ellentét van az osztályeszme és a -kiválóság eszméje között. Annál a ténynél fogva, hogy az ember -beleegyezik abba, hogy tagja legyen valamely uralkodó, vagy állítólagos -uralkodó osztálynak, már annál a ténynél fogva, hogy hozzájárul ennek -megszabott elveihez és társadalmi fegyelméhez, – bizonyos mértékig -lemond egyéniségéről; csordaszellemüvé válik, a hozzá hasonlóak -osztályelőitéleteit teszi magáévá; megszelidül és beleesik abba az -értelmi és erkölcsi megfogyatkozásba, melyet testületi szellemnek, vagy -osztályszellemnek nevezünk. - -Feltéve, hogy kivételes eset folytán képes lesz osztálya kebelén belül -megőrizni értelmi és erkölcsi függetlenségét, utódai elkorcsosulnak és -csordaszellemüekké válnak. Kiélvezik megszerzett helyzetüket. Ő talán -igazságot vagy vagyont teremtett. Ezek pedig élősdiek lesznek. - -Amint mondottuk, semmi sem nehezebb, mint meghatározni azt, hogy miről -ismerjük fel a kiválasztottakat, azaz az egyéni fensőbbséget; mert az -állítólagos társadalmi fensőbbségnek nincs semmi jelentősége. Csak egy -dolog bizonyos, az, hogy az értelmi és erkölcsi fensőbbség lényegében -egyéni dolog. Az egyénben székel, nem a családban, sem az osztályban. -Nincsenek kiválasztott osztályok, hanem csak kiválasztott egyének. - -Következésképpen, ha egy jövőbeli társadalmi rend, hivják azt -szoczializmusnak, vagy másnak, kiválasztottakat akar teremteni, akkor -dobja félre az osztály, sőt a kollektiv kiválasztottság fogalmát is; de -ápolja és tegye hatályossá az egyéniség s az egyéni érték érzését. -Teremtsen olyan embereket, akik egyének tudnak lenni. - -És válaszsza jelmondatul Nietzsche aforizmáját: «_Nicht nur fort sollt -Ihr euch pflanzen, sondern hinauf._» És mi hozzáteszszük: Nem -csordaszellemüekké kell lennetek, hanem ellenkezőleg: egyénekké. - - -IV. FEJEZET. Az egyéni tudat és a társadalmi tudat. - -Annak alapján, amit előzőleg mondottunk, számot vethetünk világosan az -egyéni és a társadalmi tudat között lévő nem felületes, hanem valódi -ellentéttel. - -A kérdésnek két oldala van. Mintahogy e munka elején mondottuk, az -egyéni tudat és a társadalmi tudat között nemcsak érintkezési pontok -vannak, hanem eltérülések és ellentétek is. De az ellentétek -súlyosabbak, mint az egybehangzások. - -Ismerjük el először is, hogy lehetetlen teljesen elválasztani az egyéni -tudatot a társadalmi tudattól. Az egyén, amint százszor mondtuk, nem -egész, hanem csak alkotóelem. - -De minek az eleme? - -Szerintünk az egyén kevésbbé a jelenlegi társadalom, az adott társadalmi -közösség eleme, amelyben él, mint inkább ama dinamikus, eszményi -társadalomé, amely az időben fejlődik és amelyben az egyén csak múló -mozzanat. - -Szerintünk, ha valóban számot akarunk magunknak adni az egyén és a -társadalom kapcsolatairól, ez utóbbiról nem _statikus_, hanem dinamikus -fogalmat kell alkotnunk. - -Ez alatt azt értjük, hogy az egyénnek nem _maga körül_ kell szétnéznie, -hogy irányt és eszményt találjon, hanem a háta mögé és maga elé kell -néznie. Az egyén csak pont valamely örök evoluczióban, de egy mozgó, -tevékeny, bizonyos mértékig önrendelkezéssel biró pont. «Az egyénben -kezdődnek azok a változások, – mondja Paulhan, – melyeknek hatalma -annyira meghaladja és csaknem megsemmisíti őt. Általa, találékonysága -folytán mennek végbe az átalakulások, ő a középpontja annak az -automatikus vagy önkényes cselekvésnek, mely által a társadalom magát -védi vagy átalakítja. Az egyén a kezdeményezője azoknak a változásoknak, -melyek fel fogják forgatni a világot…»[150] - -Ezzel nem tagadjuk azt a hatást, melyet az egyénre a környezet tesz, de -nem szabad túloznunk ezt a hatást és főleg nem szabad úgy, mint némelyek -teszik (például Spencer), szabályként és dogmaként felfognunk. Az -egyénnek megvan a hatalma és a joga, hogy visszahasson a környezetre. -Ennek nincs más értéke és más szerepe, mint hogy támadó pontja és -ösztönzője legyen az egyéni energiáknak, és amint a visszahatás -követeli, az egyéniség kiterjedését előidézze. «Bizonyos esetekben, – -mondja Paulhan, – az egyénnek igaza van a tömeggel, az állammal, kora -művészetével, kortársai tudományával vagy a vallással szemben. -Rembrandtnak igaza volt kortársaival szemben, akik félreismerték, és -Galileinek igaza volt biráival szemben. De ebben az esetben az egyén nem -csak magából merít jogot és erőt. Magasabbrendű igazságokat, szépségeket -képvisel, mint azok, amelyek ellen harczol. Magasabbrendű, -nagyobbszabású társadalmat képvisel, mint amelyik őt elnyomja, mint -valami nemes vágy, mely véletlenül durva lélekben sarjadzik ki, mely -megvetően elnyomja. És ezt a társadalmat ő ébresztgeti és bizonyos -mértékig ő csinálja is.» - -Számos és jelentős olyan pont van, ahol az egyéni tudat és a társadalmi -tudat közti összeütközés megnyilatkozik. A társadalmi tudat -természetesen arra törekszik, hogy elnyomja az egyéni tudatot. A nagy -társadalmi intézmények, mint vallás, törvényhozás, kaszt, osztály, arra -törekszenek, hogy az egyént teljesen maguk alá rendeljék. Mindazonáltal -az egyén visszahatást fejthet ki és nem tűri, hogy a csoport felszívja -és elnyelje. A társadalmi körök sokfélesége, melyekben részt vesz, -szabadulási eszköz lehet ránézve, eszköz arra, hogy uralkodjék azok -fölött a társadalmi hatások fölött, melyek közül mindegyik elharácsolni -igyekszik őt a maga számára. Tudatában öszpontosítja a különféle, néha -ellentétes hatásokat, és amikor megvan a kellő egyéni energiája, azokat -kombinálja egy neki megfelelő formulában. Simmel fokozatos társadalmi -differencziálódásának törvénye működik itt. Mennél inkább halad az -evoluczió, annál inkább növeli az egyén körül a társadalmi köröket és a -társadalmi hatásokat, annál inkább előmozdítja ez úton eredetiségét és -függetlenségét. És elérkezünk ahhoz a látszólag paradox tényhez, hogy az -egyén függetlensége egyenes arányban van azoknak a társadalmi köröknek -számával, melyekben részt vesz. - -Gyakran ellentét van a társadalom haladása és az egyéni tudat haladása -között. De amikor a társadalmi haladás ellentétben van az egyéni -haladással, ez csak látszata a haladásnak; ez ál és ideiglenes haladás. -Ez gyakran visszafejlődés. A társadalom arra törekszik, hogy az egyént -pangó intézményeinek tárnájába zárja. A társadalom lényegében mizonéista -és haladásellenes. Az egyéni tudat a haladás szülője, ő az a rejtélyes -csira, mely magában hordja a jövendőt, hasonlóan az első elemi sejthez, -az élet homályos és nyugtalan fakadásához, mely magában hordta a jövendő -életek mérhetetlen genezisét. Minden alkalommal, amikor haladás történt, -azt az egyéni tudat végezte. «Az emberek, – mondotta Galilei, – nem -hasonlatosak a kocsi elé fogott lovakhoz, amelyek mindent húznak: -olyanok, mint a szabadon futó lovak, melyek közül valamelyik nyer.» - -Az egyéni tudat világosságban és őszinteségben túltesz a társadalmi -tudaton. - -Először is őszinteségben. Valamely adott korszak társadalmi tudata a -konvenczionális hazugságok, kiadott és gyáván eltürt parancsok -szövevénye.[151] - -Azután világosságban. A társadalmi tudat ellentmondások szövevénye, -melyeket a kissé áthatóbb elmélkedés leleplez. Azt lehetne mondani, hogy -az egyéni tudatoknak homályos, nem gondolkozó része. Nem kollektiv -gondolat, hanem kollektiv ál-gondolat. - -Valamely társadalmi szervezetben mindenféle olyan elv van, melyekre úgy -hivatkoznak, mint világos igazságokra és amelyeknek lélektani tartalmát -képtelenek lennénk egy igazi gondolatban kifejezni. Tiszta -papagálybölcseségek. - -Az egyéni tudat széttépi e hazugságokat. Ő az, amely szilárd logikával -felfegyverkezve, megszünteti az ellentéteket és lesújtja a társadalmi -papagálybölcseségeket. A társadalmi tudatból, mely szűk önzések -összetétele, hiányzik a lélek finomsága, az éles elme ereje, és a -függetlenség, melylyel az egyéni lélek az élet és a társadalom -problémáihoz közeledhetik. A csoportitéletek nagyon durvák, tömörek és -egyvágásúak. Valamely csoport egyoldalúan itéli meg a dolgokat és az -embereket. Azt értem ez alatt, hogy egyedül a csoport _alkalmi_ -hasznának szögéből látják ezeket. Ha csak egyetlen ponton is valamelyik -ember viselkedése ellentétben volt, vagy látszott lenni a csoport többé -vagy kevésbbé konvenczionális egyformaságával, ez az ember nem várhat -semmi méltányosságot, semmi belátást még az itéletekben sem, melyeket -róla mondanak az emberek. Az _emberek_, ez a személytelen és névtelen -erő, elitélik felebbezés és minden veszély nélkül, mert a csoportok -itéletei felelőtlenségnek örvendenek, mely kedves a gyávaságnak. A -csoport minden egyes tagjának felelőssége elmerült a közösség -büntetlenségében. - -Ilyenek a csoportok, testületek, osztályok, stb. itéletei. Szürke -önzésre, _jelenlegi és közeli_ érdekekre lévén alapítva, az -életfelfogásnak és a dolgok mozgékonyságának hiánya jellemzi őket. A -legtökéletesebb filiszterség bélyege van rájuk ütve. Az egyéni tudat az -alkalmi társadalmi érdek fölé emelkedhet; megvan benne az élet és a lét -dinamikus érzéke, mert öszhangzó és művészi, mint maga az élet. -«Hányszor megállapítottam, – írja Guy de Maupassant, – hogy az értelem -növekszik és emelkedik, mihelyt egyedül élünk; csökken és sülyed, amint -újra emberek közé keveredünk! Az érintkezés, mind az, amit beszélünk, -mind az, amit kénytelenek vagyunk meghallgatni, megérteni, hogy -felelhessünk rá, hat a gondolatra. Az eszmék fejből-fejbe áramlanak és -visszaáramlanak, és minden számbeli tömeg számára értelmi középszerűség -szinvonala alakul ki. Az elszigetelt ember egyéni kezdeményezése, bölcs -meggondolása, sőt értelmi ereje is eltünik, mihelyt ez az ember más -emberek tömegébe keveredik.»[152] - -A csoport visszahatása leszállítja úgy az értelmet, mint az egyén -erkölcsiségét. «Nagyszámú emberi gyülekezések, – mondja Sighele, – a -kollektiv lélektan végzetes törvénye folytán, mindig leszállítják a -szándékolt elhatározás értelmi értékét.»[153] Ami a csoportnak az -egyénre gyakorolt erkölcsi hatását illeti, ime ez Sighele egyik igen -találó megjegyzése: «Nézzük meg a gyermekeket, mikor együtt vannak: -rosszabbak és kegyetlenebbek lesznek, mint bármikor. A kissé merész -csinyt, apróbb lopást, a fal-ostromot, amit egyik sem merne megcsinálni, -sőt, amire gondolni sem merne egyedül, kigondolják és megcsinálják, -amikor többen vagy sokan vannak együtt. Mi magunk, mi többi emberek, -kénytelenek vagyunk elismerni, hogy ha van eset, amikor vétünk a -gyöngédség vagy a könyörület törvényei ellen, ez pontosan akkor -történik, amikor többen vagyunk együtt; mert feléled bennünk a rosszra -való bátorság s könnyedén itéljük meg az olyan kevésbbé kifogástalan -cselekedetet, melyet egyedül sohasem vittünk volna végbe.»[154] - -Schopenhauer szerint, a társadalmi tudat az intellektustól elválasztott, -tiszta élniakarás, az ostoba, vad és durva önzésű élniakarás -megtestesülése. Az egyéni tudat az a rejtelmes tűzhely, ahol a -felszabaduló _értelem_ kicsiny lángocskája pislog, mely az élniakarás -önzései és vadságai fölé emeli a lényt. Mindegy, hogy Schopenhauernak -ezt a nézetét pesszimista, vagy más szempontból magyarázzuk-e; ez a -nézet, mint ténymegállapítás, vitathatatlan. A társadalmi tudat, ha -_statikus_ szempontból, vagyis a csoport közvetlen érdekeinek -szempontjából nézzük, erősen elnyomó és korlátolt; az egyéni tudat -előtt, mely azokat az értelmi és erkölcsi hatásokat öszpontosítja -magában, melyek e nemzedékről-nemzedékre fejlődő társadalmi dinamizmust -alkotják, végtelen látóhatár van. Ő az Eszmény szülője, a világosság és -az élet tűzhelye, a felszabadítás és az üdv géniusza. - - -V. FEJEZET. Szoczializmus és individualizmus. - -Ezek után foglalkozhatunk immár azzal a kérdéssel, mely az egész -társadalomtudomány főkérdése: az egyén és a társadalom kapcsolatainak -kérdésével. A szoczializmusnak és az individualizmusnak két tanával lesz -itt dolgunk. - -Általános értelemben véve ez a szó, hogy _szoczializmus_, jelenti -mindazt a társadalmi tanítást, mely az egyént a közösségnek alárendeli. -Ez a plátói szoczializmus értelme. Szorosabb és modernebb értelemben -véve a szoczializmus az a tan, mely a tulajdon uralmának gazdasági -reformja útján arra törekszik, hogy az egyénnek nagyobb anyagi és -erkölcsi függetlenséget biztosítson. - -Az individualizmus az a tan, mely ahelyett, hogy az egyént alárendelné a -közösségnek, azt az elvet vallja, hogy az egyénnek önmagában van czélja; -hogy tényleg és jogilag saját értéke van és autonóm léte, és hogy a -társadalmi eszmény az egyénnek legteljesebb felszabadítása. Az így -értelmezett individualizmus ugyanaz, mint az úgynevezett anarchisztikus -_(libertaire)_ társadalmi bölcselet. - -Szükebb értelemben individualizmus alatt a _laisser-faire_ (a -manchesteri iskola) gazdasági elméletét értjük. Amikor mi -individualizmusról beszélünk, arról az individualizmusról lesz szó, -melyet libertaire bölcselet alatt értenek. - -Melyek a szoczializmus és az individualizmus kapcsolatai? - -A szoczializmus és individualizmus között sok az érintkezési pont. A -szoczializmus, amelyre nagy mértékben hat az individualizmus, sok -pontban arra törekszik, hogy elégtételt szolgáltasson ez utóbbinak. Az -egyén gazdasági felszabadítását kivánja és ki akarja szabadítani őt a -kapitalizmus karjai közül. Sőt mi több, nemcsak a kapitalizmust akarja -elpusztítani, mint gazdasági rendszert, hanem azokat a társadalmi -intézményeket és alapítványokat is, melyek e rendszer következményei: a -kapitalista és burzsoá jogot, mely rajtunk uralkodik, a birtokos és -burzsoa erkölcsöt, mely osztály- és az egyént elnyomó érdekből -keletkezett. Egy német társadalomtudós azt mondja erre vonatkozóan: «A -liberalizmus nélkül a szoczializmus teljesen érthetetlen: a -szoczializmus lényegében liberális; felszabadító és függetlenítő -eszmékre hallgat, melyek napjainkban létének legbiztosabb feltételei és -biztosítékai. Aminek elérésére törekszik, nem kevesebb, mint a munkások -felszabadítása a tőke mindenhatóságával szemben.»[155] - -Ez nem minden. A szoczializmus ma még a küzdelmi állapotban van. -Ellenzéki és harczi párt. Tehát védi a szabadságot politikai, -társadalmi, erkölcsi területen minden alkalommal, amikor teheti. -Előmozdítja mindazokat a törvényeket, mindazokat az indítványokat, -mindazokat a rendszabályokat, melyek az egyén gazdasági, értelmi és -erkölcsi felszabadulására kedvezőek. Szivesen törekszik arra, hogy -széttörje a mult társadalmi és erkölcsi kereteit. Ezért van az, hogy -erkölcsi téren sok szoczialista hive van a szabad szerelemnek. Ezért van -az, hogy a multkoriban Németországban az egész szoczialista párt ellene -szavazott a zaklató és egy kissé nevetséges Heintze-törvénynek. Tehát -tagadhatatlan, hogy ma a szoczializmus képviseli az individualizmust és -annak leghatalmasabb társadalmi megtestesülése. Jaurés igen helyesen -fejtette ki ezt az igazságot a _Revue de Paris_-ban megjelent -Szoczializmus és _Szabadság (Socialisme et Liberté)_ czímű -czikkében.[156] - -De így lesz-e mindég? Amikor hatalomra jut, amikor kormánypárt lesz, -vajjon a szoczializmus és individualizmus szabadelvű lesz-e akkor is -még? - -Ez a kérdés, mert akkor talán az anti-individualizmusnak a -szoczializmusban rejlő csirái kifejlődnek. - -Melyek ezek a csirák? - -Vannak olyanok, melyek szemelláthatóak és amelyekre a szoczializmus -ellenségei régóta hivatkoznak. Hozzuk fel például a valószinüleg -túlzásba menő közigazgatási és rendszabályozási dühöt; a társadalom -megnőtt igényét arra, hogy joga legyen az egyének tevékenységét -ellenőriznie; a közvélemény egyre növekvő mindenhatóságát, amennyiben -szoczialista uralom idején a közvélemény válnék a legfőbb erkölcsi -szankczióvá. Már pedig tudjuk, hogy a közvélemény mennyire vak, -zsarnoki, mindenféle előitélet számára megközelíthető, és végül, hogy -mennyire anti-individualista. - -Egy másik pont, ahol a szoczializmus, úgy látszik, ellentétben áll az -individualizmussal: az egyoldalú dogmatizmus, a társadalmi és erkölcsi -monizmus, amely felé, úgy látszik, visszatartózhatatlanul törekszik. -Tényleg tudjuk, hogy sok szoczialista hisz egy végső monizmusban, az -emberiség gazdasági és erkölcsi egyformává alakulásában. Ugy látszik, -maga Jaurés is elfogadja ezt a szempontot. A «nagy szoczialista békéről» -beszél, «az öszhangról, mely az erők és ösztönök összeütközéséből fog -támadni».[157] Ezek szép álmok. De azt is tudjuk, hogy minden -dogmatizmus és minden társadalmi egyformaság, minden egységes társadalmi -tan veszélyes az egyéni különféleségre, az egyén szabadságára és -függetlenségére; mert többé vagy kevésbbé egyenesen az a czéljuk, hogy -az egyénnek a köz számára való feláldozását követeljék. Szerintünk -ellentét van Jaurés individualista kiindulási pontja és végczélja: a -végső társadalmi monizmus között. Libertaire premisszából indul ki és -társadalmi miszticzizmus-féléhez jut el. Proudhonnak, akit Jaurés -költőnek és szofistának nevez, igaza van vele szemben, amikor a -különféleség és a harcz kategóriájának örökkévalóságát és -megváltoztathatatlanságát hirdeti. Alapjában Jaurés, kiinduló -individualista ihlete mellett is, Plato iskolájához tartozik. Nála a -szoczializmus végül visszanyeri ősi formáját: az egyén alárendeltségét a -köznek. – Ami minket illet: mi határozott ellenségei vagyunk minden -dogmatizmusnak, minden társadalmi monizmusnak, mivel azt tartjuk, hogy -mindezek az egyén függetlenségét és az egyéni energiát fenyegetik. -Szerintünk a dogmatizmus és monizmus rokonértelmüek az önkényuralommal, -a kényszerrel és a korlátozással. Minden társadalmi és erkölcsi -dogmatizmusnak az a törekvése, hogy zsarnoki legyen. Ezért volt igaza -Nietzschének, amikor tiltakozott ellenük a szépség ösztöne és a nagyság -ösztöne nevében. Ezek a dogmatizmusok felhatalmazzák a társadalmi -tudatot állítólag csalhatatlan szabályok nevében az egyéni tudat -önkényes ellenőrzésére és mindazoknak társadalmi vesztegzárba való -helyezésére, akik ellentétbe jutnak e szabályokkal. Nem mondjuk, hogy -mindezek a következmények benne vannak Jaurés szoczialista felfogásában. -De a nála kevésbbé liberális szellemek levonhatják belőle ezeket, és -ezek a következmények minden esetre a szoczializmus kebelén belül -veszélyt alkotnak az individualizmusra nézve. - -Kell még néhány szót mondanunk azokról az érvekről, melyekre a -társadalmi dogmatizmus hivei hivatkoznak, társadalmi dogmatizmus alatt -értvén azok tanítását, akik feltételezik, hogy a társadalom léte előbbi -és elsőbbrendü az egyéni létnél. - -A társadalmi dogmatizmus érdekében kétféle érveket hoztak fel: részint -_a priori_, részint _a posteriori_ érveket. A társadalmi dogmatizmusnak -ekként két faját lehetne megkülönböztetni: az _a priori_ társadalmi -dogmatizmusokat és az _a posteriori_ társadalmi dogmatizmusokat. - -Az _a priori_ társadalmi dogmatizmus első és fő képviselője Plato, aki -az egységes társadalombölcselet örök tipusa marad. Plato, amint tudjuk, -az egység ráczionális eszméjére hivatkozik és azt hiszi, hogy ez az -eszme az egyéneknél magasztosabb, hogy náluk előbbvaló és felsőbbrendü. -Következésképpen az állam felsőbbrendü, mint a polgárok. Az állam -minden; az egyén semmi. Aristoteles leszállította ez érv értékét. -Megczáfolván Platót, kimutatja, hogy az egység eszméjének logikus -következménye oda vezetne, hogy az egyént inkább kell isteníteni, mint -az államot. «Sokrates, – mondja, – valóban az állam végső czélját a -tökéletes egységben látja. De mi az állam? Különféle elemek sokasága; ha -több egységet teszünk bele, az állam család lesz; ha még jobban -egységesítjük, a család az egyénben konczentrálódik: mert több az egység -a családban, mint az államban, és még több az egyénben, mint a -családban.»[158] Igy tehát nincs valódibb, teljesebb egység, mint az -egyén. Tehát az egyén az, mely még Plato elvei szerint is, legjobban -megtestesíti az egység eszméjét. Az _a priori_ okoskodás útján jutnak el -némely kantisták és neokantisták is oda, hogy hirdetik a társadalmi -dogmatizmust és azt hiszik, hogy állíthatják az egyén szükséges és -törvényes alárendeltségét a társadalommal szemben. De érveiknek nincs -több értéke, mint Plato érvelésének, melyet többé-kevésbbé minden másban -megtalálunk. - -Az _a posteriori_ társadalmi dogmatikusok arra törekszenek, hogy ezt az -alárendeltséget természetes szükségszerüségként magyarázott és -általánosított tapasztalati tényre alapítsák. Azok módszere ez, akik az -egyént a környezethez való alkalmazkodás törvénye, vagy a szimbiózis -törvénye (Izoulet) vagy a szolidaritás törvénye, stb. nevében -alárendelik a társadalomnak. - -E bölcselők elméleteit a historizmus (Nietzsche kifejezése) közös -elnevezése alá foglalhatnók. Mert ezek úgy tekintik az egyént, mint -történelmi környezetének egyszerü eredőjét, egyszerü viszfényét. - -Ez ellen a historizmus ellen tiltakozott Nietzsche. Ő az, aki minden más -gondolkozásnál erélyesebben szét akarta vágni azt a hálót, melyet fejére -igyekeztek vetni, és amelynek csomóit környezetnek, öröklődésnek, -tradicziónak, konvenczionális erkölcsnek nevezik.[159] - -Nietzschenek igaza van. E bölcselők dogmává emelik a tökéletes -passzivitást és mintegy az egyén semmiségét. Elfelejtik, hogy az egyén -maga is erő, jelentős tényezője környezetének és ezt épp úgy -átalakíthatja, mint ahogy ügyesen alkalmazkodhatik hozzá. «Igaz, – -mondja Sighele, – hogy a geniális emberek többek, mint szinészek: az -emberiség drámájának szerzői.»[160] De ez megfelelő arányokban ráillik -minden emberi egyénre. Gondoljunk csak arra a megkülönböztetésre, -amelyet a társadalom vizsgálása czéljából a _statikus_ és a _dinamikus_ -szempont között tettünk. Ha statikus szempontból, azaz _az evoluczió egy -adott pillanatában_, a környezet elkerülhetetlen akadályt gördít az -egyén tevékenysége elé, dinamikus szempontból, azaz az evoluczió és a -társadalmi emelkedés szempontjából, az egyén visszaszerzi jogait. Mert e -szempontból ő a kezdeményezések elve, a haladás tényezője, a történelem -mozgatója. - -Mi a társadalmi dogmatizmus minden formáját visszautasítjuk, az _a -posteriori_ dogmatizmust épp úgy, mint az _a priori_ dogmatizmust, és -ellenük szegezzük az individualizmust, mint az igazi társadalmi -bölcseletet. - -Most tisztán láthatjuk, hogy mi igaz és mi hamis a szoczializmusban. - -A szoczializmus jogos és igaz, amikor az egyéni szabadság és -felszabadulás eszméiért küzd. Ha így nézzük, a szoczializmus csak egy -_mozzanat az individualizmus_ fejlődésében. És jogos, amennyiben az -individualizmus megerősítése. - -De a szoczializmusnak nincs igaza, ha azt hiszi, hogy mozdulatlanul -megmaradhat egy lezárt dogmában, valamely egységes felfogásban, -megrögzített ideálban, ha átalakul társadalmi dogmatizmussá. Mert akkor -felveszi minden dogmatizmus jellemvonását, azt, hogy az egyénre nézve -kényszer és korlátozás. Sok szoczialista észrevette ezt a veszélyt és -joggal visszautasítja, hogy a szoczializmust véglegesen dogmatikus -formulába zárják. A _Sozialistische Monatshefte_[161] egyik czikkében, -melyet Nietzsche halála alkalmából írt, _Gystrow_ visszautasítja azt, -hogy a szoczializmus mozdulatlan és statikus felfogás, és csakis a -dinamikus szoczializmus, a fejlődésben lévő és magát folyvást meghaladó -szoczializmus jogosságát ismeri el. «Engels, az öreg forradalmár, – -mondja Gystrow, – saját maga tabula rasát csinált a kötelező -forradalomból. A végczél _(Endziel)_ felé vezető szoczialista -mozgalomnak törvényes utakon kell lefolynia. Aztán jött Bernstein, aki -eltörölte a «végczél» dogmáját… Minden mozgalomnak van iránya; de más -dolog az irány és más dolog a végczél.» - -«A történelmi mozgalom nem megszabott vonal, parabola, archimedesi -csavar, hanem olyan görbe, melyet az analitikai geometria legnagyobb -lángelméi is hiába kisérelnének meg meghatározni. A történelemben nincs -végczél, amely abban a pillanatban, amikor elérnék, ne lenne -túlhaladott. Minden végczél csakis ideiglenes pontot jelenthet a -mozgalom irányvonalában. A végczél felé való haladásában a történelmi -mozgalom a végczélt folyton változtatja. Amit valamely mozgalom -eszményének neveznek, soha sincs a végponton; hanem minden pillanatban -ott van a mozgalommal és vele együtt változtatja helyét: vele vándorol, -mint a tűzoszlop Izraellel. Mindaddig, mig valamely történelmi mozgalom -a szó szoros értelmében végczélt tűz ki, addig éretlen: -gyermekábrándokban él. Ez a fázis természetesen szükséges. De amint a -gyermek nő, elérkezik az a nap, amikor a történelmi mozgalom kineveti a -gyermekes reményeket. Ha a történelmi mozgalom megéli ezt a napot, ez -létjogosultságának próbaköve. A szoczializmus sutba dobta régi -végczélját; de ennek ellenében van eszménye, amely, ahelyett, hogy -előtte lebegne, benne van és rányomja bélyegét.»[162] - -Részünkről, miként ez a szocziológus, visszautasítjuk a dogmatikus és -mozdulatlan alakban jelentkező szocziálizmust. De megengedjük a -dinamikus, az örök jövendőjű szoczializmus lehetőségét, azét a -szoczializmusét, melyet egyéni akaratok hoztak létre és teremtettek meg, -amely tehát nem gyüri le az egyéni akaratokat, egyszóval annak a -szoczializmusnak a lehetőségét, amely individualizmussá válnék. - -De ennek a szocziálizmusnak, mint mondottuk, el kell kerülnie a -társadalmi monizmus veszedelmes ábrándját. És el kell kerülnie a -tökéletes egyenlőség ábrándját is. - -Van egyenlőtlenség, melyet meg lehet szüntetni: az -osztályegyenlőtlenség; de van olyan, melyet el nem lehet törölni: és ez -az egyének egyenlőtlensége. - -Megszüntethetjük a konvenczionális társadalmi hierarchiákat, de a lelkek -személyes emelkedettségét nem. Mint Mazel mondja: «Mindig lesznek -cselekvők és szenvedők, erélyesek és lenyügözöttek.»[163] - -Ebből látjuk, hogy Gystrow paradoxona, – a nietzscheizmus és a -szoczializmus összeegyeztetése, – nem olyan tarthatatlan, mint az első -pillanatra tetszik. - -Ugy van. Nietzsche arisztokratikus allürjei mellett sincs oly távol a -szocziálizmustól, mint hiszik. Mert mindenki számára követelte az -arisztokratizálódás jogát. Nietzsche jelmondata: _Nicht nur fest sollt -Ihr euch pflanzen, sondern hinauf_, a szoczializmusé és az egész -demokrácziáé is lehet. Mert Nietzsche kifejtette minden valódi -szoczializmus és demokráczia igazi alapelveit: a személy értékét és -végtelen becsét. Bátran visszautasította a végczél-monizmus, az -egyformaság és a világbéke ábrándját valamely lezárt dogma alapján. Mert -az ilyen béke a tespedés és a pangás volna. - -Ma, Gystrow megjegyzése szerint, igen sok szoczialista közeledik ehhez a -felfogáshoz. «Nietzsche és a szoczializmus között, – mondja ez a -társadalomtudós, – van még egy kötelék: az érzelgősség, a békefurulyázás -gyülöletes hangjának megvetése. És egyik is, másik is befogja orrát ama -konyhák bűze előtt, hol a közösen fogyasztott leves és az öszhang -mártása készül. Az egyéniség csak harczban növekszik meg. Egyetlen egy -sztrájk több egyéniséget felébreszt, mint egy dagályos kötet, mely «a -belső fejlődést» tárgyalja», stb. - -«A hatalom birtokolása drága, – a hatalom elbutít. – De a hatalomért -való harcz minden nagy mozgalom életeleme, és elég annyi, hogy benne és -általa kelnek létre számosabb és gazdagabb egyéniségek… Egykor a -szoczializmus dogma volt. Ma egy nagy mozgalom. A dogma darabokra esik; -de az érzékenység és az egyéni élet termékenyebben és gazdagabban -munkálkodik.» - -«Nietzsche a miénk volt. Nem volt a középkorias czéhrendszer -regényességének bölcselője és szakított Wagnerral, aki a művészetben e -regényesség képviselője volt. A kapitalizmusnak sem volt bölcselője. -Hitt a mult nagy embereiben és – ez a csodálatos és isteni a geniejében -– a jövendő _nagy emberiségében_. Megjövendölte azt, aminek feladatunk -alapelvévé kell lennie, azt, hogy az emberiség értéke magában az -emberben van és hogy az emberiségnek minden igazi emelkedése -arisztokratikus irányú lesz…»[164] - -Igen, demokráczia egyáltalán nincs a tömeg arisztokratizálódása nélkül. -Egyik barátunk elhatározta, hogy népszerű hallgatóság előtt felolvassa -és magyarázza _A kötéltánczos_ részt az _Igy szóla Zarathustra_-ból. Azt -a tanácsot adták neki, hogy ne tegye meg ezt, mert ez az olvasmány -kevéssé demokratikus és tele van a tömeg megvetésével. Barátunknak mégis -igaza volt. A tömegnek meg kell nemesednie, le kell ráznia a maga -csordalelkét, éreznie kell a nyájszellem borzalmasságát, amelyet -Nietzsche oly gyönyörűen fejezett ki: «Eredj e városból, óh Zarathustra; -sokan vannak, akik gyülölnek. A jók és az igazak gyülölnek és -ellenségüknek és megvetőjüknek neveznek; az igazi hit hívői gyülölnek és -veszedelmesnek tartanak a tömegre. Szerencséd volt, hogy tréfába vettek, -mert igazán úgy beszéltél, mint egy király. Szerencséd volt, hogy a -döglött kutyával társultál: és így lealacsonyítva magad, mára -megmenekültél. De eredj e városból, mert holnap reád ugrom…»[165] - -Most immár megérthetjük a közösség és az egyén igazi kapcsolatait. -Kétségtelenül van bizonyos igazság Goethe e versében: - - Wie viel bist du von andern unterschieden? - Erkenne dich, leb’ mit der Welt in Frieden. - -Viszont nem kell félreismerni az egyének egyenlőtlenségét és -különféleségét. Nem kell félreismerni, hogy a küzdelem szükséges az -eszmény megteremtéséhez, az egyéniség kifaragásához. - -Alapjában véve nincs ellentét az arisztokratikus individualizmus és a -demokratikus individualizmus között. Dicsőíteni a nagyokat, a szabad -emberi egyéniségeket annyi, mint készülni _minden_ emberi egyéniség -dicsőítésére, amennyiben azok a szabadságra és a nagyságra fogékonyak. -Tarde egyik törvénye (az egyoldalúból a kölcsönösségre való átmenet -törvénye) lehetne alkalmas arra, hogy megmagyarázza az arisztokratikus -individualizmusnak a demokratikus individualizmusba való ezt az -átmenetét. Carlyle mondta: «Látom, hogy a legáldottabb eredmény -készülődik: nem a hősök kultuszának eltörlése, hanem inkább az, amit én -egy egész hősi világának neveznék. Ha az, hogy «hős», az őszinte embert -jelenti, miért nem lehet hős mindegyikünk?» - -Demokrácziánk ellensége, valódi veszélye nem a nagy emberek -individualista elmélete, hanem minden olyan elmélet, mely bármily -alapelv, bármily tétel nevében alárendeli a kezdeményezést, az egyéni -tevékenységet a csordaszellemnek. - -El kell tünnie e csordaszellemnek. Meg kell szabadulnia a petyhüdt és -gyáva társadalmiság szükségletétől, mely a modern kor csapása. Kell, -hogy tudjunk, önmagunkra eszméljünk, önmagunkban és önmagunk által -éljünk. - -Pascal mondása szerint: «Gondoljunk boldogságunkra», földi -boldogságunkra, ami nem másban, mint önmagunk függetlenségében és -önuralmunkban van. Talán önzés ez. De ha önzés, ez az egyszerű és -őszinte önzés többet ér, mint a társadalmi képmutatás ama bonyolult és -terhes önzése, melyet némelyek a szolidaritás, a szimbiózis, stb. neve -alatt dicsőítenek. - -Főként pedig nem kellenek dogmák, nem az egyén védelme, társadalmi -gyámság alá helyezése. Az istenek meghaltak, a vallások meghaltak. A -konvenczionális erkölcsi és társadalmi dogmák pedig haldokolnak. Az -emberi egyéniség nem számíthat csak magára és nem is szabad másra -számítania. Ő a gondolat, ő a szabad cselekvés, a «tulsó partra mutató -vágy csúcsa».[166] - -Nietzsche nagyszerüen kifejezte ezt az érzést azokban a sorokban, melyek -Guyau «Erkölcs-vázlat»-ának nagyszerü befejező sorait juttatják -eszünkbe. Ugyanaz a gőgös, stoikus, prófétai hang szólal meg mind a -kettőben, a jövendőnek ugyanaz a szellője árad mindkettőnél a levegőben: -«Mi, többi bölcselők és szabad szellemek, arra a hirre, hogy a régi -isten meghalt, úgy éreztük, hogy új hajnal pirkad; szivünkben túlárad a -hála, a csodálat, az aggodalom és a várakozás, – hogy végül, úgy -látszik, újra szabad a szemhatár, – bárha nem is tiszta; hogy végre -hajóink újra kibonthatják vitorláikat, elröppenhetnek a veszély elől; -minden véletlenség, amely azzal történik, aki az ismereteket keresi, -újra megeshetik; a tenger, végtelen tengerünk újra megnyilik előttünk és -talán sohasem volt ily végtelen a tenger.» _(Le gai savoir.)_ - -«Az, aki a veszélyes ismeretek e végtelen, csaknem új terére lép, úgy -fog szenvedni itélete irányától, mint a tengeri betegségtől. És valóban -száz jó ok van rá, hogy mindenki távol maradjon, amikor megteheti! -Másrészről, ha zátonyra jutottunk bárkánkkal, hát csak előre! Fogunkat -szorítsuk össze! Nyissuk ki szemünket! És erős kézzel ragadjuk meg a -kormányt! _Áthaladunk_ az erkölcsön, összepréseljük, talán le is -gázoljuk így megmaradt erkölcsi énünket, minthogy megyünk, minthogy -kóválygunk ez irányban, de mi jelentőségünk van _nekünk!_ Soha még -_mélységesebb_ világ nem tárult a rettenthetetlen utasok és kalandorok -szeme elé.»[167] - - - - -Lábjegyzetek. - -[Footnote 1: _Bouglé:_ Les scienses sociales en Allemagne (A társadalmi -tudományok Németországban). 160. oldal. (Paris, F. Alcan.)] - -[Footnote 2: _Bouglé:_ Les Idées égalitaires (Az egyenlőségi eszmék), -18. oldal. (Paris F. Alcan.)] - -[Footnote 3: _De Roberty:_ Morale et Psychologie (Erkölcs és lélektan); -Revue philosophique, 1900 október.] - -[Footnote 4: _Barth:_ Die Philosophie der Geschichte als Sociologie (A -történelem filozófiája, mint szocziológia), 10. old.] - -[Footnote 5: Laura _Marholm:_ Zur Psychologie der Frau (A nő -lélektanához). Berlin, 1897.] - -[Footnote 6: _L. Saroléa:_ Henrik Ibsen et son oeuvre (Henrik Ibsen és -művei), 71. oldal.] - -[Footnote 7: _Sighele:_ Contre le Parlamentarisme (A parlamentárizmus -ellen), 1895.] - -[Footnote 8: _De Roberty:_ Morale et Psychologie (Erkölcs és lélektan), -a _Revue Philosophique_ 1900. októberi számában.] - -[Footnote 9: _Nietzsche:_ Morgenröte (Pirkadat), 105. §.] - -[Footnote 10: _Carlyle:_ Sartor Resartus.] - -[Footnote 11: Lásd erre vonatkozóan: _Lapie:_ Les civilisations -tunisiennes (A tuniszi czivilizácziók) czímű művét, 283. oldal. (Paris -F. Alcan).] - -[Footnote 12: Remy de _Gourmont_, miután elemezte, hogy minő társadalmi -hatásokkal jár a gondolatok szétválasztásának lélektani jelensége, -nagyon helyesen így folytatja: «Meg lehetne próbálkozni az emberiség -történeti lélektanával, amennyiben keresnők, hogy a szétválasztásnak -(disszocziácziónak) mily fokán volt a századok során bizonyos csoportja -azoknak az igazságoknak, amelyeket a kiváló gondolkodók primordiális -(eredendő) igazságoknak minősítenek. Ez a kutatás joggal lehetne czélja -a történelemnek is. Minthogy az emberben minden visszavezetődik az -értelemre, a történelemben mindennek vissza kell vezetődnie a -lélektanra.» (_La Culture des Idées_ (Az eszmék kulturája) 88. oldal).] - -[Footnote 13: _Barth_ például, véleményünk szerint, igen helyesen -kifejezi a _dualista_ elméletek tudományos hasznavehetetlenségét, mikor -ezt mondja: «Ha jobban meg is értették velünk, hogy a szellem és a tudat -milyen fontos a társadalmi fejlődés szempontjából, úgyszólván egy szó -felvilágosítást sem nyujtottak arról a módról, ahogyan ez a befolyás – a -történeti valóságban – meghatározta a társadalmi szervezkedést.» -(_Barth:_ Philosophie der Geschichte als Sociologie; 194. oldal).] - -[Footnote 14: _Barth:_ Philosophie der Geschichte als Sociologie.] - -[Footnote 15: _H. Mazel:_ La Synergie Sociale (A társadalmi szinergia), -330. oldal.] - -[Footnote 16: A Nietzsche hamis arisztokratizmusával kapcsolatos -eszmék.] - -[Footnote 17: _Bouglé:_ Les sciences sociales en Allemagne (A -társadalomtudományok Németországban), 151. oldal.] - -[Footnote 18: _Ch. Andler:_ Les Origines du Socialisme d’État en -Allemagne (Az állami szocziálizmus eredete Németországban). Bevezetés. -(Paris F. Alcan). Vesd össze e kérdésre vonatkozóan: _A. Aulard:_ -Historie politique de la Révolution française. Avertissement (A franczia -forradalom politikai története. Előszó), _Nietzsche:_ Jenseits von Gut -und Böse, 186. §.] - -[Footnote 19: _Nietzsche:_ Jenseits von Gut und Böse, 186. §.] - -[Footnote 20: _Comte de Gobineau:_ Essai sur l’Inégalité des races -humaines (Tanulmány az emberi fajok egyenlőtlenségéről), 7. oldal.] - -[Footnote 21: _Cicero:_ De Officiis (A kötelességekről), I. XVII, §.] - -[Footnote 22: _Bouglé:_ Qu’est-ce que la Sociologie? (Mi a -szocziológia?) (_Revue de Paris_, 1897, augusztus 1.)] - -[Footnote 23: _S. Balicki:_ L’État comme organisation coercitive de la -Société (Az állam, mint a társadalom kényszerítő erejü szervezése). 28. -oldal,] - -[Footnote 24: _Lazarus Steinthal:_ Jahrschrift für Völkerpsychologie; -Einleitende Gedanken, 10. oldal.] - -[Footnote 25: _Balicki_, idézett műve.] - -[Footnote 26: _Worms:_ Organisme et Société (Organizmus és társadalom), -285. oldal.] - -[Footnote 27: Ebben a fejezetben, az osztályozás történetét illetően, -_Steinmetz_ magvas tanulmányából merítettünk: _Classification des types -sociaux_ (A társadalmi tipusok osztályozása). (_Année sociologique_, -1898–1899, Paris, F. Alcan).] - -[Footnote 28: _Steinmetz:_ Classification des types sociaux (A -társadalmi tipusok osztályozása). (_Année sociologique_, 1898–1899, 90. -oldal.)] - -[Footnote 29: Lásd erre vonatkozóan _Bouglé:_ Analyse de Giddings -(Giddings birálata) czímű tanulmányát (_Année sociologique_, -1896–1897).] - -[Footnote 30: _Steinmetz_ ezt a fázist kétségbe vonja.] - -[Footnote 31: Ezt a materialista felfogást fejtette ki Greef is, a kinek -véleménye szerint a gazdasági formákra támaszkodnak a családi formák, -amelyek megelőzik a művészi formákat és a tudományos intézményeket; a -lajtorja tetején vannak a legbonyolultabb társadalmi formák: az -erkölcsi, jogi és politikai formák.] - -[Footnote 32: _Carlyle_ csodás költészettel jellemezte az első emberek -intuicziójának ezt a naivitását: «Az ember szemtől-szemben állt -elfogulatlanul a világgal; minden isteni vagy isten volt. Jean Paul még -most is igy van vele, az óriás Jean Paul, akinek van hozzá való esze, -hogy szabaduljon a mende-mondáktól; de akkor nem is voltak mende-mondák. -A Canopus leragyogott a magasból az egész sivatagra kéklő -gyémántfényével. Ez a vad kék fényesség, a mely szellemhez hasonlatos -(sokkal ragyogóbb szellemhez, mint bármi, amit idelent szemlélünk), -szive mélyéig hatolt a vad izmaelitának, akit keresztül vezérelt az -elhagyott sivatagon. Az ő vad szivének, a melyben benne volt minden -érzés, de amely nem talált szót semmiféle érzésre, úgy tünhetett fel ez -a Canopus, mint egy kis szem, a mely ráveti tekintetét a nagy és -mélységes örökkévalóság öléből, feltárván előtte belső ragyogását… Ez a -titka rám nézve a pogányság minden formájának.» _Carlyle: On heroes, -hero-worship and the heroic in history_ (Hősök, hősök imádása és a -hősiesség a történelemben).] - -[Footnote 33: _Sighele:_ Psychologie des Sectes. (A szekták lélektana), -14. oldal.] - -[Footnote 34: _Bagehot:_ Lois scientifiques du développement des nations -(Paris, F. Alcan), 195. oldal.] - -[Footnote 35: _Nietzsche:_ Jenseits von Gut und Böse, IX. fejezet.] - -[Footnote 36: _Comte de Gobineau:_ Essai sur l’inégalité des races -humaines (Az emberi fajok egyenlőtlenségéről).] - -[Footnote 37: Gobineau elméletét _Barth:_ Philosophie der Geschichte -(237. o.) czímű műve nyomán foglaljuk össze.] - -[Footnote 38: _Bagehot:_ Lois scientifiques du développement des nations -(A nemzetek fejlődésének tudományos törvényei), 74. oldal.] - -[Footnote 39: Lásd _Bouglé:_ Pour la Démocratie francaise (A franczia -demokratizmusért) Paris, Cornély. (Az antiszemitizmus filozófiája).] - -[Footnote 40: _Sighele:_ La Psychologie des Sectes, 155. és 156. old.] - -[Footnote 41: _Izoulet:_ La Cité Moderne (A modern közösség), 208. -oldal. (Paris, F. Alcan).] - -[Footnote 42: Lásd erre vonatkozólag: _L’Esprit de Corps_ (A testületi -szellem) czímű czikkünket (Revue philosophique, 1899. aug.).] - -[Footnote 43: _Sighele:_ Psychologie der Secten, 221. oldal.] - -[Footnote 44: _Nietzsche:_ Jenseits von Gut und Böse, 204. §.] - -[Footnote 45: _Descartes:_ Discours de la Méthode (A módszer -fejtegetése), 3. rész.] - -[Footnote 46: _Guyau:_ Esquisses d’une Morale sans obligation ni -sanction (A kötelezettség és szankczió nélkül való erkölcs vázlata). -Paris, F. Alcan.] - -[Footnote 47: _E. de Roberty:_ Morale et Psichologie (Erkölcs és -lélektan) (_Revue Phlisophique_, 1900, október).] - -[Footnote 48: _E. de Roberty_ idézett értekezése.] - -[Footnote 49: _E. de Roberty:_ Les Fondements de l’Éthique (Az ethika -alapjai) 95. oldal. (Paris, F. Alcan).] - -[Footnote 50: _Nietzsche:_ Jenseits von Gut und Böse, 252. §.] - -[Footnote 51: _Nietzsche:_ Zur Genealogie der Moral, 12. §.] - -[Footnote 52: _O. Ammon:_ A társadalmi rend természetes alapjai (Les -Bases naturelles de l’Ordre social), 40. oldal. Muffang fordítása -(Paris, Fontemoing, 1900).] - -[Footnote 53: _Nietzsche:_ Götzendämmerung.] - -[Footnote 54: _Ch. Andler:_ Bevezetés Menger: «A munka teljes -eredményére való jog»-ához.] - -[Footnote 55: _Novicow:_ Conscience et Volonté sociales (Társadalmi -tudat és akarat), 310. oldal.] - -[Footnote 56: _H. Mazel:_ La Synergie sociale (A társadalmi szinergia), -338. oldal.] - -[Footnote 57: _H. Mazel:_ La Synergie sociale, 340. oldal.] - -[Footnote 58: Meg kell jegyeznünk, hogy a trappista rend talán nem jó -példa a szabad szinergiára; mert ott a szabály minden és az egyén -semmi.] - -[Footnote 59: _Nietzsche:_ Jenseits von Gut und Böse, 23. §.] - -[Footnote 60: _Novicow:_ Conscience et Volonté sociales (Társadalmi -tudat és akarat), 23. oldal.] - -[Footnote 61: Az a rész, amelyet föntebb Novicowtól idéztünk, egy kis -magyarázatra szorul pótlólag. Novicow levelet írt nekünk, amelyben -kijelenti, hogy ő nem az állami mindenhatóság híve; hogy egyszerűen -annyit akart csak mondani idézett soraiban, hogy a _normálissá vált_ -kormányzói működés (úgy, mint minden normálissá vált működés) -tudattalanságra hajlik. - -Ez igaz, vagy legalább is teljesen érthető. – Csakhogy a mi véleményünk -szerint, ez a _normális_ állapot nem lehet egyéb, mint eszménykép. Csak -tökéletesen harmonikussá vált, vagyis utopisztikus társadalomban -képzelhető el. A reális társadalmakban a kormányzó mechanizmus sohasem -fog működni lökdösődés, fogcsikorgatás és az egyének részéről kifejtett, -többé-kevésbbé tudatos ellenállás nélkül. - -Nagyon szívesen elismerjük, hogy Novicow nagyon is individualista, és -hogy minden téren pártolja azt az elvet, hogy «segíts magadon». De -azért, amit általában mondunk a társadalmi biologizmusról, mégis igaz -marad. Ez elmélet hívei közül a legtöbben (pl. Espinas) oly -antiindividualista következtetéseket vontak le az elméletből, amelyek -nyilván beletartoznak ennek a tannak a logikájába. _(Jegyzet a második -kiadáshoz.)_] - -[Footnote 62: _Nietzsche:_ Jenseits von Gut und Böse, 259. §.] - -[Footnote 63: Munkánknak ebben a részében nagy segítségünkre van -_Simmel_ jeles tanulmánya: Comment les formes sociales se maintiennent? -(Hogyan maradnak fenn a társadalmi formák?) _Année sociologique_, 1897.] - -[Footnote 64: _Simmel_ idézett munkája, 75. oldal.] - -[Footnote 65: _Sighele:_ Psychologie des Sectes (A szekták lélektana), -111. oldal.] - -[Footnote 66: _Nietzsche:_ Unzeitgemässe Betrachtungen.] - -[Footnote 67: _Ch. Andler:_ A «Droit au Produit intégral du Travail» (A -munka egész eredményéhez való jog) bevezetése.] - -[Footnote 68: _G. B. Shaw:_ A szocziálizmus illúziói. (_Humanité -nouvelle_, 1900. aug.).] - -[Footnote 69: _Novicow:_ Les Gaspillages des Sociétés modernes (A modern -társadalmak tékozlásai). 101. oldal. (Paris, F. Alcan).] - -[Footnote 70: _Simmel:_ Comment les formes sociales se maintiennent? -(Hogyan maradnak fenn a társadalmi formák?)] - -[Footnote 71: _Simmel: Année sociologique_, 1896–97. (90. oldal.)] - -[Footnote 72: _Novicow:_ Conscience et Volonté sociales (Társadalmi -tudat és akarat), 109. oldal. – _Anatole France_, aki szocziológusnak is -oly kiváló, mint művésznek, ezt írja a kiválasztottakról: «Minden város, -minden nemzet egynéhány személyben székel, akik több erővel és -helyesebben gondolkoznak, mint a többiek… Az, amit valamely faj -geniejének nevezünk, nem lesz tudatossá, csak elenyésző kisebbségekben: -ritkák minden helyen azok a szellemek, akik elég szabadok ahhoz, hogy a -közönséges félelmeket lerázva, fölfedezhessék az elfátyolozott -igazságot». _A. France:_ M. Bergeret à Paris (Bergeret úr Párisban).] - -[Footnote 73: _Rousseau:_ Dialogues (Párbeszédek), II. párbeszéd.] - -[Footnote 74: _Nietzsche:_ Jenseits von Gut und Böse, 199. §.] - -[Footnote 75: _Nietzsche:_ Jenseits von Gut und Böse, 261. §.] - -[Footnote 76: _S. és B. Webb:_ Industrial Democracy (Ipari -demokráczia).] - -[Footnote 77: _Sighele:_ Psychologie des Sectes (A szekták lélektana), -140. oldal.] - -[Footnote 78: Lois scientifiques du développement des Nations (A -nemzetek fejlődésének tudományos törvényei), Paris, F. Alcan.] - -[Footnote 79: _Bouglé:_ Les Sciences sociales en Allemagne (A társadalmi -tudományok Németországban), 61. oldal. (Paris, F. Alcan).] - -[Footnote 80: Néha az Isten és a társadalom közti kapcsolat fiziológiai -kapcsolat. – A tótemes törzs az istentől ered. A tótemnek és imádóinak -egy a húsuk és vérük. A ritus eredménye ennek a közös életnek a -fentartása és biztosítása. (Lásd _Hubert és Maus:_ Essai sur le -sacrifice (Tanulmány az áldozásról), _Année sociologique_, 1897–98).] - -[Footnote 81: _Novicow:_ Conscience et Volonté sociales (Társadalmi -tudat és akarat), 180. oldal.] - -[Footnote 82: _Machiavelli:_ Il principe (A fejedelem), XV. fejezet.] - -[Footnote 83: A mikor e munka iveit korrigáljuk, megjelent -_Challemel-Lacour_ posthumus munkája: _Études et Réflexions d’un -Pessimiste_ (Egy pesszimista tanulmányai és gondolatai), Páris, 1901. -Csodás könyve ez az értelmi felszabadulásnak, felségesen bölcs és derüs -munka, fénysugár, amelyet egy teljességgel felszabadult gondolkozó vet a -csorda-ostobaság mélységeibe. Olvassuk el például azt, amit -Challemel-Lacour arról a taktikáról mond, amelyet a társadalom avégből -használ, hogy elhallgattassa azokat, akik nem osztoznak a kötelező -képmutató optimizmusban. «Ha gyönge egészségü vagy, rabja valami szomorú -gyarlóságnak, ha már eléggé megcsúfolt a sors, hogy azt higyjék rólad, -hogy megsavanyodtál: akkor könnyen fognak diadalmaskodni rajtad. Ezentúl -axiomákhoz kell ragaszkodnod, ha azt nem akarod, hogy olyan hangsullyal, -amely nem tűr választ, ezeket a rettenetes szavakat kiáltsák oda neked: -«Beteg vagy!» (_Challemel-Lacour_ idézett művének 37. oldalán.)] - -[Footnote 84: _Paul Adam:_ La Dame de l’Avenir (A jövő hölgye), Journal, -1899, nov. 27.] - -[Footnote 85: _Nietzsche:_ _Le Voyageur et son ombre_, 5. §.] - -[Footnote 86: _Nietzsche:_ _Jenseits von Gut und Böse_. 5. §.] - -[Footnote 87: _Descartes: Discours de la Méthode_, II. rész.] - -[Footnote 88: A tömeghazugságokkal és a társadalmi kajdácsolásokkal -kapcsolatban megjegyezzük, hogy pompás eszköz az ellenük való -védekezésre a gondolatok szétszedésének és széttagolásának az a módja, -amelyet Rémy de Gourmont leir és követ is: _A gondolatok szétszedése_ -_(La Dissociation des Idées)_ czimű és más jeles tanulmányában. (_Rémy -de Gourmont: La Culture des Idées_, 73. és következő oldalak.)] - -[Footnote 89: _Sighele:_ Psychologie des Sectes, 53. oldal.] - -[Footnote 90: _Tarde: Les Lois sociales_ (A társadalmi törvények), 42. -oldal. _(Paris, F. Alcan)_.] - -[Footnote 91: _Marx: Das Elend der Philosophie._] - -[Footnote 92: _Durckheim: La Prohibition de l’inceste_ (A vérfertőzés -tilalma). _Année sociologique_, 1897.] - -[Footnote 93: _Fraser_ ismertetése, _Année sociologique_, 1898–99, 218. -oldal.] - -[Footnote 94: _Nietzsche: Jenseits von Gut und Böse_, 261. §.] - -[Footnote 95: _Bagehot: Lois scientifiques du développement des Nations_ -(A nemzetek fejlődésének tudományos törvényei), 115. oldal. (Paris, F. -Alcan).] - -[Footnote 96: _Tarde: Les Lois de l’Imitation_ (Az utánzás törvényei), -405. oldal (F. Alcan, Paris).] - -[Footnote 97: _Tarde: Les Lois sociales_ (A társadalmi törvények), 90. -oldal.] - -[Footnote 98: _Tarde: Les Lois sociales_ (A társadalmi törvények), 100. -oldal.] - -[Footnote 99: Lásd Tarde «_L’action intermentale_» (A lelki kölcsön -hatás) czimű czikkét a _La Grande Revue_ 1900 nov. 1. számában.] - -[Footnote 100: _Grande Revue_, 1900 nov. 1. 330. oldal.] - -[Footnote 101: _Tarde: Les Lois sociales_ (A társadalmi törvények), 79. -oldal.] - -[Footnote 102: _Simmel: Comment les formes sociales se maintiennent?_ -(Hogyan maradnak fenn a társadalmi formák?)] - -[Footnote 103: _Nietzsche: Jenseits von Gut und Böse_, 23. §.] - -[Footnote 104: _Vilfredo Pareto: Le Péril socialiste_ (A szoczialista -veszedelem), 1900, 26. oldal.] - -[Footnote 105: _Machiavelli: Értekezés Titus–Liviusról_. I. könyv.] - -[Footnote 106: Lásd _Rémy de Gourmont: La culture des Idées_ (Eszmék -kulturája) cimű művében annak az eszmének kifejtését, hogy a tökéletes -igazságszolgáltatás azonos a tétlenséggel és a halállal. «Az az élet, -mely átment a tökéletes igazságszolgáltatás e holt pontján, nincs -többé.»] - -[Footnote 107: _Tarde: Criminalité et Santé sociale. Étude de -psychologie sociale_ (A bűnözés és a társadalom egészsége. -Társadalom-pszichologiai tanulmány). 145. oldal.] - -[Footnote 108: _Hartmann: Das sittliche Bewusstsein_ (Lipcse, Haacke), -589. oldal.] - -[Footnote 109: _Xénopol: Les Faits de répétition et les Faits de -succession. Revue de Synthèse historique_ (Az ismétlődő és szukczessziv -megnyilvánulások), 1900. október.] - -[Footnote 110: _Rousseau: Dialogues_ (Párbeszédek), II. párbeszéd.] - -[Footnote 111: _Bouglé: Les Sciences sociales en Allemagne._ (A -társadalomtudomány Németországban), 57. oldal.] - -[Footnote 112: Tarde különben nem teljesen óhajtott eszményként állítja -fel ezt a monizmust. Elismeri veszélyeit. «Szabad szellemek számára -folytatódhatik az a megbecsülhetetlen szellemi anarchia, ami fölött -Auguste Comte sajnálkozott.» _Tarde: Les Lois de l’Imitation_ (Az -utánzás törvényei), 313. oldal.] - -[Footnote 113: _Tarde: Les Lois de l’Imitation_ (Az utánzás törvényei) -czimű művének végén.] - -[Footnote 114: Lásd erre vonatkozólag _Guyau: Problèmes de l’Esthétique -contemporaine_ (A mai esztétika problémái) czimű művét. (Paris, F. -Alcan.)] - -[Footnote 115: _Jaurès: Socialisme et Liberté_ (Szoczializmus és -szabadság). Revue de Paris, 1898, dec. 1.] - -[Footnote 116: _Bagehot: Lois scientifiques du développement des -Nations_ (A nemzetek fejlődésének tudományos törvényei).] - -[Footnote 117: _Bagehot: Lois scientifiques du développement des -Nations_ (A nemzetek fejlődésének tudományos törvényei). 227. oldal.] - -[Footnote 118: _Tarde: Études de Psychologie sociale_ (Tanulmányok a -társadalmi lélektan köréből), 112. oldal.] - -[Footnote 119: _De Roberty: Les Fondements de l’Éthique_ (Az etika -alapjai), Paris, F. Alcan, 126. oldal.] - -[Footnote 120: Lásd _Tarde: Les Lois de l’Imitation_ (Az utánzás -törvényei), 165. oldal.] - -[Footnote 121: _Dr. D. Matteuzzi: Les Facteurs de l’Evolution des -Peuples_ (A népek evolucziójának tényezői) 18. oldal. (Paris, F. Alcan, -1900.)] - -[Footnote 122: _Ziegler: La Question sociale est une question morale_ (A -szocziális kérdés erkölcsi kérdés), I. fejezet. (Paris, F. Alcan.)] - -[Footnote 123: _Bagehot: Lois scientifiques du développement des -Nations_ (A nemzetek fejlődésének tudományos törvényei), 67. oldal.] - -[Footnote 124: _Sighele: Psychologie des Sectes_ (A szekták lélektana), -99. oldal.] - -[Footnote 125: _Tarde: Les Lois de l’Imitation_ (Az utánzás törvényei), -166. oldal.] - -[Footnote 126: _Sighele: Psychologie des Sectes_ (A szekták lélektana), -87. oldal.] - -[Footnote 127: A haladás alapjában a _kezdeményező_ elem tulsulyában áll -az _utánzó_ elem fölött. Rémy de Gourmontnak teljesen igaza van, amikor -ezt mondja: «Ha lényegében bonczolgatjuk, a hanyatlás eszméje azonos az -utánzás eszméjével.» (_Rémy de Gourmont:_ Mallarmé és a hanyatlás -eszméje. _La Culture des Idées_.) (Az eszmék kulturája). 120. oldal.] - -[Footnote 128: _Coste: Les conditions sociales du Bonheur et de la -Force_ (A boldogság és az erő társadalmi feltételei), Paris F. Alcan.] - -[Footnote 129: Lásd erre vonatkozóan _A kis város szelleme (L’Esprit de -Petite Ville)_ czímű czikkünket a _La Plume_ 1900 nov. 1. számában.] - -[Footnote 130: _H. Mazel: La Synergie sociale_ (A társadalmi szinergia), -145. oldal.] - -[Footnote 131: _Nietzsche: Jenseits von Gut und Böse_, 21. §.] - -[Footnote 132: _Bourdeau: Cause et origine du Mal_ (A rossz oka és -eredete), _Revue Philosophique_, 1900. augusztus.] - -[Footnote 133: _Lapouge: Les Sélections sociales_ (A társadalmi -kiválasztás), II. könyv.] - -[Footnote 134: _Nietzsche:_ Az erkölcs genealógiája.] - -[Footnote 135: _Tarde: L’Action intermentale_ (A lelki kölcsönhatás), -_Grande Revue_, 1900. november.] - -[Footnote 136: _Novicow: Les Gaspillages des Sociétés modernes_ (A -modern társadalmak tékozlásai) Paris, F. Alcan, 169. oldal.] - -[Footnote 137: _Tarde_ hivatkozott munkája.] - -[Footnote 138: _Matteuzzi: Les Facteurs de l’Évolution des Peuples_ (A -népek evolucziójának tényezői), 384. oldal.] - -[Footnote 139: _Matteuzzi_ idézett műve, 387. oldal.] - -[Footnote 140: _Matteuzzi: Les Facteurs de l’Évolution des Peuples_ (A -népek evolúcziójának tényezői), 400 oldal.] - -[Footnote 141: _Max Nordau:_ «_Les Mensonges conventionnels de notre -civilisation_» (Társadalmi hazugságok), Paris, F. Alcan. 29. oldal,] - -[Footnote 142: _Matteuzzi:_ _Les Facteurs de l’Évolution des Peuples_ (A -népek evolucziójának tényezői), 401. oldal.] - -[Footnote 143: Megjegyzendő, hogy valamely társadalom hanyatlása -semmiképpen sem zárja ki azt, hogy abban a társadalomban szép és -hatalmas egyéniségek ne legyenek. Az a felfogás, mely állandó -parallelizmust akart felállítani a társadalmi tudat és az egyéni tudat -között és a másodikat függésbe akarta hozni az elsőtől, nyujtott módot -arra az elavult szónoki témára, mely azt állítja, hogy csak virágzó -társadalmakban és amint mondani szokás, az emberiség nagy századaiban, -tünhetnek fel a nagy gondolkozók és a nagy művészek. Ideje, hogy -leszámoljunk ezzel a szent balgasággal. «Az intelligenczia, – mondja -Rémy de Gourmont, – személyi, és semmiféle elfogadható összefüggést nem -lehet megállapítani valamely nép hatalma és egy ember genieje között.» -Sőt mi több, – hozzátehetjük, – a legrosszabb életkörülmények néha a -gondolkozásra és az irásra nézve a legjobbak.] - -[Footnote 144: Lásd _Demoor_, _Massart_ és _Vandervelde: L’Évolution -regressive en biologie et en sociologie_ (A biologiai és társadalmi -regressziv evoluczió) czímű munkáját. (Paris, F. Alcan).] - -[Footnote 145: _L’Évolution regressive_, 294. oldal.] - -[Footnote 146: _Tarde: Études de psychologie sociale_ (Tanulmányok a -társadalmi lélektan köréből) 108. oldal.] - -[Footnote 147: _Sozialistische Monatshefte_, 1900. okt. Dr. Ernest -_Gystrow: Etwas über Nietzsche und uns Socialisten_ (Nietzschéről és -rólunk, szoczialistákról).] - -[Footnote 148: _Gystrow: Etwas über Nietzsche und uns Socialisten_ -(Nietzschéről és rólunk, szoczialistákról.] - -[Footnote 149: _Izoulet: La cité moderne_ (A modern közösség). (Paris, -F. Alcan.) Bevezetés.] - -[Footnote 150: _Paulhan: Physiologie de l’Esprit_ (A szellem -fiziológiája), Páris, F. Alcan, 176. oldal.] - -[Footnote 151: Lásd _Max Nordau_ könyvét: _Les Mensonges conventionnels_ -(Társadalmi hazugságok) Páris, F. Alcan.] - -[Footnote 152: _Guy de Maupassant: Sur l’Eau_ (A vizen).] - -[Footnote 153: _Sighele: Psychologie des Sectes_ (A szekták lélektana), -201. oldal.] - -[Footnote 154: _Sighele_ idézett munkája, 215. oldal.] - -[Footnote 155: _Ziegler: La Question sociale est une question morale_ (A -társadalmi kérdés erkölcsi kérdés), Paris, F. Alcan, 11. oldal.] - -[Footnote 156: _Revue de Paris_, 1898, dec. 1.] - -[Footnote 157: _Ugyanott:_ 508. és 509. oldal.] - -[Footnote 158: _Aristoteles: Politika_, II. könyv.] - -[Footnote 159: _Nietzsche_ ez állásfoglalásáról lásd _Th. Ziegler: Die -geistigen und socialen Strömungen des 19-ten Jahrhunderts_. (A XIX. -század szellemi és szocziális áramlatai.)] - -[Footnote 160: _Sighele: Psychologie der Secten._ 224. oldal.] - -[Footnote 161: _Sozialistische Monatshefte_, 1900. okt. füzet.] - -[Footnote 162: _Sozialistische Monatshefte_, idézett cikk.] - -[Footnote 163: _Mazel: La Sinergie Sociale_, 348. oldal.] - -[Footnote 164: _Gystrow: Etwas über Nietzsche und uns Socialisten_ -(Socialistische Monatshefte).] - -[Footnote 165: _Nietzsche: Also sprach Zarathustra_, 8. §.] - -[Footnote 166: _Nietzsche: Imígyen szóla Zarathustra_, 8. §.] - -[Footnote 167: _Nietzsche: Jenseits von Gut und Böse_, 23. §.] - - - - -TARTALOM. - -ELSŐ KÖNYV. - - -Bevezetés: A szocziológia meghatározása, módszere és felosztása 1 - -I. fejezet. Mi a szocziológia 3 - -II. fejezet. Mi nem a szocziológia 14 - -III. fejezet. A szocziológia története 19 - -IV. fejezet. A módszer a szocziológiában 22 - -V. fejezet. Mi a társadalom? 29 - -VI. fejezet. A szocziológia felosztása. – Az osztályozás problémája 35 - -MÁSODIK KÖNYV. - - -A társadalmak alakulása 47 - -I. fejezet. A társadalmak teremtőelvére vonatkozó elméletek vizsgálata -49 - -II. fejezet. Mi a társadalmi tudat? 79 - -HARMADIK KÖNYV. - - -Hogy maradnak fenn a társadalmak? 85 - -I. fejezet. A társadalmi fennmaradás általános törvénye 87 - -II. fejezet. A társadalmi egység és folytonosság törvénye 90 - -III. fejezet. Az életalkalmazkodás törvénye 93 - -IV. fejezet. A társadalmi differencziálódás törvénye 95 - -V. fejezet. A társadalmi szolidáritás és a csordaszellem törvénye 101 - -VI. fejezet. Az egyformaság törvénye és a nem egyformák kiküszöbölésének -törvénye 107 - -VII. fejezet. A társadalmi mozdulatlanság és a változóság törvénye 110 - -VIII. fejezet. A dogmatizmus és a társadalmi optimizmus törvénye 112 - -IX. fejezet. A társadalmi formaságok törvénye. – A csoporthazugság -törvénye. – A társadalmi megmaradásra vonatkozó következtetés 118 - -NEGYEDIK KÖNYV. - - -A társadalmak evolucziója 127 - -I. fejezet. Az evoluczió szó értelme a szocziológiában. – Az evoluczió -és az okozatosság törvényeinek megkülönböztetése 129 - -II. fejezet. A társadalmi evoluczió megértésének két módja 135 - -III. fejezet. Az utánzás és a vele kapcsolatos törvények 139 - -IV. fejezet. A társadalmi ellenkezés és differencziáltság törvényei 147 - -V. fejezet. A társadalmi asszimiláczió és differencziálódás törvényeinek -ellentéte 158 - -VI. fejezet. A társadalmi alkalmazkodás és haladás 165 - -VII. fejezet. A társadalmi tudat fejlődése 178 - -ÖTÖDIK KÖNYV. - - -Hogyan bomlanak fel és pusztulnak el a társadalmak. Befejezés. A -szoczializmus és individualizmus 183 - -I. fejezet. A társadalmak pusztulása. – A társadalmak hanyatlásának okai -185 - -II. fejezet. A társadalmi regresszió törvényei 201 - -III. fejezet. A társadalmak ujjáalakulása. – Az osztályok ujjáalakulása. -– A kiválasztottak kérdése 205 - -IV. fejezet. Az egyéni tudat és a társadalmi tudat 209 - -V. fejezet. Szoczializmus és individualizmus 216 - - -[Transcriber's Note: - -Javítások. - -Az eredeti szöveg helyesírásán nem változtattunk. - -A nyomdai hibákat javítottuk. Ezek listája: - -23 |csupán it |csupán itt - -27 |tudiillik |tudniillik - -30 |vallja mágát |vallja magát - -57 |philosophique- 1899 |philosophique, 1899 - -91 |élső és fő |első és fő - -118 |ki áltsák |kiáltsák - -133 |Les Lois socialcs |Les Lois sociales - -188 |álkotják |alkotják] - -*** END OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK 68168 *** |