diff options
Diffstat (limited to 'old/67875-h/67875-h.htm')
| -rw-r--r-- | old/67875-h/67875-h.htm | 6924 |
1 files changed, 0 insertions, 6924 deletions
diff --git a/old/67875-h/67875-h.htm b/old/67875-h/67875-h.htm deleted file mode 100644 index 5d6843d..0000000 --- a/old/67875-h/67875-h.htm +++ /dev/null @@ -1,6924 +0,0 @@ -<!DOCTYPE html PUBLIC "-//W3C//DTD XHTML 1.0 Strict//EN" - "http://www.w3.org/TR/xhtml1/DTD/xhtml1-strict.dtd"> -<html xmlns="http://www.w3.org/1999/xhtml" xml:lang="hu" lang="hu"> -<head> -<meta name="generator" content= -"HTML Tidy for HTML5 for Linux version 5.7.45" /> -<meta http-equiv="Content-Type" content= -"text/html; charset=utf-8" /> -<meta http-equiv="Content-Style-Type" content="text/css" /> -<title>The Project Gutenberg eBook of Anatole by István -Toldy</title> - -<style type="text/css"> -/*<![CDATA[*/ -body { - margin-left: 10%; - margin-right: 10%; -} - -h1,h2 { - text-align: center; - clear: both; - line-height: 200%; -} - -h2 { - margin-top: 2em; -} - -p { - margin-top: 0.75em; - margin-bottom: 0.75em; -} - -body > p { - text-align: justify; - text-indent: 1.5em; -} - -p.i2 { - text-indent: 3em; -} - -hr { - width: 33%; - margin-top: 2em; - margin-bottom: 2em; - margin-left: auto; - margin-right: auto; - clear: both; -} - -hr.chap {width: 65%} -hr.tb {width: 25%;} - -table { - margin-left: auto; - margin-right: auto; -} - -td { - padding-left: 1em; - padding-right: 1em; -} - -.pagenum { - position: absolute; - right: 2%; - color: gray; - font-size: smaller; - text-align: right; - text-indent:0; -} - -.tdr {text-align: right;} - -.center { - text-align: center; - text-indent: 0; -} - -.right { - text-align: right; - margin-right: 1.5em; -} - -.right2 { - text-align: right; - margin-top: 2em; - margin-right: 1.5em; - font-size: 0.9em; -} - -.caption-small {font-weight: bold; font-size: small;} - -.caption {font-weight: bold;} - -.caption-large {font-weight: bold; font-size: large;} - -.caption-largest {font-weight: bold; font-size: 2em;} - -.caption-150 {font-weight: bold; font-size: 150%;} - -.figcenter { - margin: auto; - text-align: center; -} - -p.caption { - margin-top: 0; - font-size: smaller; - font-style: italic; -} - -h2 img { - margin: auto; - margin-bottom: 2em; - display: block; - max-width: 100%; -} - -.figcenter img { - max-width: 100%; -} - -.transnote { - background-color: #E6E6FA; - color: black; - padding: 0.5em; - font-family: sans-serif, serif; - font-size: 0.9em; -} - -.transnote p { - text-align: center; - text-indent: 1.5em; -} - -ul.TOC { - list-style-type: none; - padding-left: 10%; - text-indent: -5%; - width: 70%; - text-align: justify; -} - -ul.TOC li { - margin-top: 0.75em; -} - -.TOC .roman { - margin-right: 1em; - float: left; - text-align: right; - margin-left: -4em; - min-width: 3em; -} - -li.li2 { - padding-left: 1em; - text-indent: 0; -} - -span.ralign { - position: absolute; - text-align: right; - right: 15%; - top: auto; -} -/*]]>*/ -</style> -</head> -<body> -<div lang='en' xml:lang='en'> -<p style='text-align:center; font-size:1.2em; font-weight:bold'>The Project Gutenberg eBook of <span lang='hu' xml:lang='hu'>Anatole</span>, by István Toldy</p> -<div style='display:block; margin:1em 0'> -This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and -most other parts of the world at no cost and with almost no restrictions -whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it under the terms -of the Project Gutenberg License included with this eBook or online -at <a href="https://www.gutenberg.org">www.gutenberg.org</a>. If you -are not located in the United States, you will have to check the laws of the -country where you are located before using this eBook. -</div> -</div> - -<p style='display:block; margin-top:1em; margin-bottom:0; margin-left:2em; text-indent:-2em'>Title: <span lang='hu' xml:lang='hu'>Anatole</span></p> -<p style='display:block; margin-left:2em; text-indent:0; margin-top:0; margin-bottom:1em;'><span lang='hu' xml:lang='hu'>Regény</span></p> -<p style='display:block; margin-top:1em; margin-bottom:0; margin-left:2em; text-indent:-2em'>Author: István Toldy</p> -<p style='display:block; margin-top:1em; margin-bottom:0; margin-left:2em; text-indent:-2em'>Illustrator: Károly Cserna</p> -<p style='display:block; margin-top:1em; margin-bottom:0; margin-left:2em; text-indent:-2em'>Contributor: Kálmán Mikszáth</p> -<p style='display:block; text-indent:0; margin:1em 0'>Release Date: April 19, 2022 [eBook #67875]</p> -<p style='display:block; text-indent:0; margin:1em 0'>Language: Hungarian</p> - <p style='display:block; margin-top:1em; margin-bottom:0; margin-left:2em; text-indent:-2em; text-align:left'>Produced by: Albert László from page images generously made available by the Internet Archive</p> -<div style='margin-top:2em; margin-bottom:4em'>*** START OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK <span lang='hu' xml:lang='hu'>ANATOLE</span> ***</div> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<div class="figcenter"><img src="images/cover.jpg" alt="" title= -"" /></div> -<hr class="chap" /> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_I" id= -"Page_I">I.</a></span></p> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_II" id="Page_II"><br /> -II.</a></span></p> -<p class="center"><span class="caption-150">MAGYAR -REGÉNYIRÓK</span></p> -<p class="center"><span class="caption-large">KÉPES -KIADÁSA</span></p> -<p> </p> -<p class="center"><span class="caption-small">Szerkeszti és -bevezetésekkel ellátja</span></p> -<p class="center"><span class="caption">MIKSZÁTH KÁLMÁN</span></p> -<p> </p> -<p> </p> -<p class="center"><span class="caption-large">34. KÖTET</span></p> -<p> </p> -<p class="center"><span class="caption-large">ANATOLE</span></p> -<p class="center"><span class="caption-small">Irta</span></p> -<p class="center"><span class="caption-large">TOLDY -ISTVÁN</span></p> -<p> </p> -<p> </p> -<p class="center"><span class="caption-large">BUDAPEST</span></p> -<p class="center"><span class= -"caption-large">FRANKLIN-TÁRSULAT</span></p> -<p class="center"><span class="caption">magyar irod. intézet és -könyvnyomda</span></p> -<p class="center"><span class="caption-large">1906</span></p> -<hr class="chap" /> -<div class="figcenter"><a href="images/i001hq.jpg"><img src= -"images/i001.jpg" alt="Toldy István" title= -"Toldy István" /></a></div> -<hr class="chap" /> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_III" id= -"Page_III">III.</a></span></p> -<h1>ANATOLE</h1> -<p class="center"><span class="caption">REGÉNY</span></p> -<p> </p> -<p class="center"><span class="caption-small">IRTA</span></p> -<p class="center"><span class="caption-150">TOLDY ISTVÁN</span></p> -<p> </p> -<p class="center"><span class="caption">CSERNA KÁROLY -RAJZAIVAL</span></p> -<p> </p> -<p> </p> -<p class="center"><span class="caption-large">BUDAPEST</span></p> -<p class="center"><span class= -"caption-large">FRANKLIN-TÁRSULAT</span></p> -<p class="center"><span class="caption">magyar irod. intézet és -könyvnyomda</span></p> -<p class="center"><span class="caption-large">1906</span></p> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_IV" id= -"Page_IV">IV.</a></span></p> -<p class="center"><i>Minden jog fentartva.</i></p> -<p class="center"><span class="caption-small">Franklin-Társulat -nyomdája.</span></p> -<hr class="chap" /> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_V" id= -"Page_V">V.</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h2>TOLDY ISTVÁN.</h2> -</div> -<p class="center">1844–1879</p> -<p>1844-ben született, s minthogy a Toldy Ferencz fia volt, -nevezetes irók és államférfiak környezetében nőtt fel, szabadabb, -nyitottabb gondolatvilágban. Szép szál barna ifju volt, hatalmas -vállakkal, mint egy Herkules, fekete szemeiből izzó fény lövelt ki, -izmait erő feszítette. Ha a regebeli erős Toldy fia volna, akkor -sem esik vala messze a fájától.</p> -<p>De így sem esett. Már joghallgató korában elárulta hajlamait az -irodalom iránt és a tehetségét hozzá. Mindamellett nem hanyagolta -el a komoly tanulmányokat sem, felváltva mélyedt el Európa nagy -gondolkozóinak és szépiróinak remekeibe; irónak készült, de olyan -fajtának a minő az atyja házánál megfordult Eötvös József vagy -Kemény Zsigmond volt, hogy egyébre is lehet használni.</p> -<p>Különben sokoldalusága, úgy testi mint lelki ügyességekben -úgyszólván a Jókai hőseihez tette hasonlóvá. Bálban első tánczos, a -kávéházi asztalnál első disputáló, asszonyok közt a fő-fő udvarló, -víg pajtások közt a legbohóbb fiu, tanácskozó helyen a -leghiggadtabb fej, párbajnál a legjobb vivó, szóval mintaképe a -fiatal óriásnak, akiből egykor nagy portentum lesz – ha az isten is -úgy akarja. <span class="pagenum"><a name="Page_VI" id= -"Page_VI">VI.</a></span></p> -<p>Az isten azonban nem akarta úgy. Megadott neki mindent, a mihez -a nagy szereplésnél szüksége lehet, csak időt nem adott neki -eleget.</p> -<p>De az aránylag csekély idő daczára is szinte teljesen bevégzett -egyéniséget és jelentékeny nyomokat hagyott. Pedig abból a kis -idejéből is, ami számára engedve volt, elcsipegetett valamennyit a -gondviselés. Mire iskolai tanulmányait bevégezte, nyélbe ment a -Deák-féle kiegyezés a király és nemzet közt, megnyilt a közpálya a -magyar ifjak előtt. Az pedig olyan furcsa idő volt, hogy nem a -hivatalokat keresték, hanem a hivatalnokokat. A fogalmazni tudó -művelt ifjakra kötelességűl hárult odaülni az üres asztalokhoz a -bürókban és végezni az ország dolgát. Toldy Pista is beállt -1867-ben fogalmazónak a belügyminisztériumba, nehány hónap mulva -titkár lett (akkor még egy hónapból állt egy esztendő a ranglétra -világában). Később a miniszterelnökségben, majd az új -törvényelőkészítő-bizottságban szolgált. E közben állandó -munkásságot fejtett ki a lapokban, Pulszky Ágosttal együtt -szerkesztette az «1848» czímű lapot, melyben úgy a publiczistikai, -mint a szépirodalmi közlemények közt kicsillogott az, amit ő írt. -Temperamentumos író volt erős egyéniséggel, élénkség, bátor -határozott hang és bizonyos francziás esprit jellemezte irásait. -Nem az óvatos vagy tétovázó emberek sorához tartozott. Egyenesen -csörtetett a czéljai felé ungon-berken keresztül, nem törődve vele, -hogy útközben valamit, vagy valakit feltaszít. Különösen a -klerikalizmust és jezsuitizmust üldözte <span class= -"pagenum"><a name="Page_VII" id="Page_VII">VII.</a></span> hevesen. -A Pulszky-féle lap megszüntével a <i>Századunk</i> majd a -<i>Reform</i> főmunkatársa, de itt se fejthetvén ki eszméit -szabadon, saját lapra vágyott, a mit végre 1875-ben Lónyay tett -neki lehetővé, miután a <i>Választások előtt</i> czímű röpiratából -megismerte, mekkora erő lüktet tollában. 1875-ben kilépett az -államszolgálatból, s alapította a <i>Nemzeti Hirlap</i>-ot abban a -kis formátumban, melyet azóta úgyszólván az összes magyar ujságok -felvettek.</p> -<p>Toldy előtt a <i>Figaro</i> lebegett mint minta, de teljesen -utánozni nem akarta, mert érezte, hogy a magyar ünnepélyes -természet nem veszi be a bohó tréfa alakjában feltálalt komoly -dolgokat, tehát bizonyos mérséklettel kezdte a reformot, hogy a -politikai és társadalmi kérdések hagyományszerűen végtelenűl -unalmas, száraz és élvezhetlen pertraktálási módjába egy kis -zamatot, elevenséget, játsziságot, színt, sőt illatot vegyítsen, -úgy akarva fokozni a lanyha olvasási kedvet, mint a fortélyos -franczia szakácsok az étvágyat, azzal, hogy a nem kivánatos, megunt -husokat különböző izű és szinű mártásban adják fel. Hogy a -politikai czikkek szürke, nehézkes, ódon ruháikból kiszabadultak, -az ő – nem merem mondani – érdeme, mert talán kár volt úgy nem -hagyni, de legalább jelentőségének bizonyítéka.</p> -<p>A hirlapírói teendők mellett lázasan dolgozott szépirodalmi -művein, mintha tudná, hogy sietnie kell, roppantul sietnie. Irt -novellát, regényt, színművet, a jezsuiták bűneiről elterjedt vaskos -könyvet, rőpiratokat a kiegyezésről, a katholikus autonomiáról, -<span class="pagenum"><a name="Page_VIII" id= -"Page_VIII">VIII.</a></span> a politikai szónoklatról kézikönyvet -adott ki, az akadémiának lefordította Mommsent.</p> -<p>Legnagyobb sullyal esnek a serpenyőbe müködésének mérlegelésénél -színművei, melyek francziáskodó modorban egy-egy társadalmi kérdést -vetnek fel. Toldy nem szövevényesen font meséket alakít át -színdarabokká, hanem liberális vezérczikkeket önt át mesékké. Egyik -drámája <i>Livia</i> plane valóságos antiklerikális támadás. -Színművei jelentékeny sikert arattak a Nemzeti Színházban, némelyek -hosszú időkig maradtak a repertoir-on mint az <i>Új emberek</i> -<i>A jó hazafiak</i>. Elbeszélő művei, s ezek közt kivált -<i>Anatole</i> regénye, mely 1872-ben jelent meg, élénk hatást -keltettek a közönségben és az irodalmi körökben. A Kisfaludy -Társaság mindjárt az <i>Anatole</i> megjelenése után, 1873-ban, -sietett őt egyik üres székébe ültetni.</p> -<p>Egy másik szék pedig (s erre vágyott nagyon) a parlamentben -szinte elkerűlhetetlen volt már – hiszen a politikusok egy -Gambettát vártak benne, ahogy az írók egy ifj. Dumast. És mindez -szépen lassan kezdett a teljesűlés felé menni, midőn 1879-ben egy -zuzmarás téli reggelen váratlanul rálehelt a kaszás csontember és -se Dumas sem Gambetta nem jöhetett többet elő – hanem Toldy István -is elment.</p> -<p class="right"><i>Mikszáth Kálmán.</i></p> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_1" id= -"Page_1">-1-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<p class="center"><span class="caption-largest">ANATOLE.</span></p> -</div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_2" id="Page_2"><br /> --2-</a></span></p> -<p class="center"><i>Első kiadása megjelent 1872-ben.</i> -<span class="pagenum"><a name="Page_3" id="Page_3"><br /> -<br /> --3-</a></span></p> -<div class="figcenter"><img src="images/ch01.png" alt="" title= -"" /></div> -<p>A múlt őszön Rómában hivatalos valék T* M* marchese és -bankárhoz, egyikére azon estélyeknek, melyeket a háziúr hiúságból -ád a világ minden tájékáról hozzá «ajánlott» ismeretlen barátoknak, -s a vendégek kiváncsiságból látogatnak; s melyeken idegennek, mint -magam is valék, alig lehet magasabb ambitiója, mint némi -méltósággal és elegancziával unatkozni.</p> -<p>E lélekemelő czélt hajhászva egy mellékterembe vetődtem, mely -véletlenül épen üres volt, s itt egy csalogató tekintetű karszékbe -vetvén magamat, belemerültem egy pompás Tizián szemléletébe, mely -velem átellenben függött a falon. Nehány pillanatig foglalkozhattam -a nagy mæstróval, midőn egy idegen lépett a terembe, körülnézett, -aztán könnyed üdvözletet bólíntva fejével, nagy fáradtan egy másik -karszékbe veté magát, mely egy szép művű rózsafaasztal mellett az -enyémnek mellékdarabját képezé.</p> -<p>Tekintetem Tizián vásznáról önkénytelen az újon jöttre esett, s -félre kellett fordulnom, nehogy az észrevegye azon akaratlan -mosolyt, mely fölött első perczben nem tudtam úrrá lenni. A szék, -melyen <span class="pagenum"><a name="Page_4" id= -"Page_4">-4-</a></span> ült, a szoba szögletében állt egy alacsony -étagère előtt, melynek legfelső polczára egy tán Pompéjiban kiásott -ó-római váza volt állítva. A váza az ókori edényvilág azon, majdnem -gömbölyű alakzataihoz tartozott, melyeket csak két hatalmas -fogantyújok biztosít azon félreismerés ellen, nehogy a földteke -sikerületlen utánzásainak tartassanak. Az öblös edény alig egy -arasznyival állt az ismeretlen feje felett, s midőn tekintetem -ráesett, akaratlanul elmosolyodtam azon bizarr hasonlatosságon, -mely az ismeretlen fejének s a pompeji vázának alakja közt szembe -tünt. Átellenesem alacsony, tömör termetű ember volt, széles, de -nem idomtalan vállakkal; s e vállakon meglehetős nagy fej ült, -melynek kerekdedsége bármely hevesi görögdinnyének becsületére vált -volna. Barna haja rövidre volt nyírva, bajusza rövidre volt nyírva, -szakálla, mely álla kivételével arczát befedte, rövidre volt -nyírva; s a haj és szakáll e szabályos megnyírtsága még -tökéletesebbé tette fejének gömbalakját. Első perczben hajlandó -lettem volna a tüneményt esztergályosi műremeknek tartani, ha a -gömb két oldalán egy-egy terjedelmes fül nem tolakodik kifelé, mely -illuzióimat tönkretette, s meggyőzött róla, hogy csakugyan emberfő -áll előttem. E két széles, kifelé törekvő, s ennek következtében -szétálló fül volt anyja azon udvariatlan mosolynak, mely ajkaimat -meg látogatta. Emberem épen nem volt rút, házassági ajánlatban -bátran «kellemes külsejünek» hirdethette volna magát; sőt volt -arczában valami jószívűség, mely a kedély túlnyomóságát -<span class="pagenum"><a name="Page_5" id="Page_5">-5-</a></span> -árulta el az elme felett, s inkább volt vonzó, mintsem -visszataszító: de mesésen kerek feje, szétálló, hatalmas füleivel -szerfelett komikus látványt nyujtott, főkép egy arasznyival azon -pompéji fazék alatt, melyhez oly meglepően hasonlított.</p> -<p>Elkezdtem emberemet szemmel kísérni. A fazékfejű úr sehogysem -találta magát helyében. Hol jobb lábát veté a balra, hol -megfordítva, kezét hol nadrágja zsebébe, hol mellényébe dugta, -egyszer órájára nézett, másszor szemüvegét törölte meg, keztyűjét -lehúzta, hogy ismét felhúzza, s ez így tartott öt perczen át, -melyet végtelen hosszúnak kellett találnia. Nehányszor felém -fordult, mintha szólni akarna, aztán ismét visszavetette magát -ülésébe. Észre kellett vennem, hogy bántja valami. Ajka mozgott, -újjaival valami melódiát vert kalapján, szóval oly benyomást tett -rám, mintha türelmetlenül várt volna valakit, vagy hiányát érezné -valaminek, s nincs még tisztában magával a mód iránt, melylyel -baján segítsen.</p> -<p>Végre egy ránézve kétségkivül kínos pauza után nagy -elhatározással hozzám fordult s megszólalt.</p> -<p>– Bocsánat uram, mondá udvariasan, ön itt szintén idegen, -nemde?</p> -<p>– Az vagyok.</p> -<p>– Nagyon örvendek! kiálta fel a fazék oly mosolylyal, mintha -legalább is rég nem látott barátot fedezett volna fel bennem, s -székén egyet taszított az enyém felé.</p> -<p>Csönd állt be, melyet én készakarva nem szakíték meg, kedvem -telvén a fazék arczának tanulmányozásában. <span class= -"pagenum"><a name="Page_6" id="Page_6">-6-</a></span> Ez arczról, -midőn én hallgatással feleltem felkiáltására, a fentidézett -örvendetes mosoly ép oly gyorsan letünt, a mily indokolatlanul -jelent meg rajta az előbb.</p> -<p>Nehány másodpercz múlva ismét felém fordult.</p> -<p>– Bocsánat uram, – ön nemde angol?</p> -<p>– Nem.</p> -<p>– Orosz?</p> -<p>– Nem, magyar vagyok.</p> -<p>– Ah, magyar? mindjárt gondoltam! – kiálta fel a fazék második -kiadásával az előbbi oknélküli mosolynak, s székét ismét közelebb -biztatá az enyimhez. – Örvendek, nagyon örvendek. Oh uram, ön nem -is tudja, miért örülök ezen annyira. Nemde nem tudja?</p> -<p>– Nem is sejtem.</p> -<p>– Hja persze! – de ez már így van. Magyarország, – az szép -ország!</p> -<p>– Volt ön már Magyarországon?</p> -<p>– Még nem. De elmegyek, – fogadni mernék, hogy elmegyek; és – -lássa uram – ezért örvendek annyira, hogy most szerencsém van önnel -megismerkedni. Hol is lakik ön Magyarországon?</p> -<p>– Pesten.</p> -<p>– Mindjárt gondoltam! Hisz az természetes. Aki Francziaországban -él, csak Párisban lakhatik, aki Magyarországon, csak Pesten. Mert -lakni egyáltaljában csak fővárosban lehet. No, annál jobb. Lássa -uram, így, ha egyszer Pestre jutok, legalább nem leszek idegen, -legalább találok egy ismerőst <span class="pagenum"><a name= -"Page_7" id="Page_7">-7-</a></span> az ismeretlen városban. Ah, -higyje el uram, borzasztó dolog az, ismeretlen emberek közt lenni, -– az ember nem beszélhet senkivel, – aztán néha oly nehéz -megismerkedni.</p> -<p>– Ha e nézeten volnék, jegyzém meg, otthon maradnék.</p> -<p>– Otthon? hehehe! röhögött a fazék jelentékenyen. Hát azt hiszi -ön, nem szívesebben ülnék én otthon Párisban, saját házamban a Rue -Caumartinban, mint hogy egyik városból, egyik országból a másikba -vándoroljak; ugy hogy mire az egyiket megszoktam, odább kell mennem -új világba új emberek közé, kikkel ismét előlről kell kezdeni az -ismerkedést? Oh én szép nyugalmas házam Párisban, mikor látlak -ismét!</p> -<p>A fazék kebléből oly mély sóhaj tört ki e szavakra, hogy úgy -hivém, embertelenség volna őt megfosztani az alkalomtól, hogy -szívét kiönthesse. Elhatározám tehát, hogy lehetőleg indiskrét -leszek és kérdéseket teendek neki mindaddig, míg látom, hogy van -kedve felelni. Fecsegő emberek megbántásnak veszik, ha nem -érdeklődünk ügyeik iránt, s nekem ez alkalommal volt időm a fazék -ügyei iránt érdeklődni.</p> -<p>– Bocsásson meg uram, mondám, de e szerint az ön tettei és -vágyai közt oly ellenmondás van, melyet nem bírok magamnak -megfejteni. Ki kényszeriti önt egyik helyről a másikra vándorolni, -ha nem akar?</p> -<p>– Ki? – hát a feleségem! – kiálta fel a fazék nagy emphazissal, -s ismét felém taszítá székét egy <span class="pagenum"><a name= -"Page_8" id="Page_8">-8-</a></span> araszszal. – Ah uram, különös -egy asszony az én feleségem! Az ő kedvéért kopizálom a bolygó -zsidót már két év óta. Ah, ha ön ismerné a feleségemet!</p> -<p>– Tehát annyira szeret utazni?</p> -<p>– No, – utazni épen nem –</p> -<p>– Akkor hát nem értem –</p> -<p>– Nem úgy-e? tudtam, hogy nem érti. Természetes! Hisz az én -feleségem oly különös egy asszony! Lássa uram, házassági -szerződésünkben csak egy pont van, mely tőle ered, de ez egy pont -azt mondja, hogy tartózkodási helyünket mindig ő fogja -meghatározni.</p> -<p>– Valóban különös.</p> -<p>– És ha ön tudná, mikép hajtatik végre e pont a gyakorlatban! -Két éve, hogy összekeltünk Párisban. Ősz volt. Alig estünk át a -mézeshetek szokásos kéjutazásán, nőm kijelenté, hogy a telet -Londonban fogjuk tölteni. Képzelje el ön, – meg kellett tanulnom -angolul. Persze – az angol nyers nép, – nem érti nyelvünket. Nőm -már tudott, – persze! hisz ő mindent tud. Megtanultam angolul, hogy -nőmet a télen át huszonkilencz bálba elkísérhessem. Megtettem. -Tavaszszal bejártuk Skóciát. A nyarat Schweitzban töltöttük. Itt -aztán megtudtam, hogy a legközelebbi télnek Sz.-Pétervárt lesz -hozzánk szerencséje. No, ide legalább nem kellett új nyelvet -tanulnom. Az oroszok tudnak franciául. Elmentünk tehát -Sz.-Pétervárra, s a farsang hosszabb levén, harminczhét bálba -kisértem feleségemet. – A nyáron megnéztük Svédországot és -<span class="pagenum"><a name="Page_9" id="Page_9">-9-</a></span> -Norvégiát, de nőm úgy tartja, hogy az unalmas vidék, ott nem -érdemes egész telet tölteni. Onnan ide jöttünk. Nőm azt reméli, -hogy az olasz udvar átköltözvén Rómába, az első farsang az új -fővárosban különösen fényes lesz. Hova megyünk innen, még nem -tudom; mert nőm csak az utolsó hetekben szokta magát elhatározni. -De annyit tudok, hogy Nápoly, Madrid, Bécs, Bruxelles, Pest és -Moszkva rajta vannak a programmon. Berlinbe nem megyünk, nőm nem -szenvedheti a poroszokat. De Pestet – azt már látom – előbb-utóbb -el nem kerülhetjük. Apropos, ismerős ön a pesti társaságokban?</p> -<p>– Bizonyos körökben, – egy kissé –</p> -<p>– És szeret mulatni?</p> -<p>– Nem tagadom.</p> -<p>– Ah pompás! – kiálta fel a fazék, – így mi önben valóságos -oázisra fogunk találni Pest ismeretlen sivatagában. Ön lesz szíves -bennünket megismertetni s bevezetni a társaságokba. Majd bemutatom -nőmnek, ha megengedi. Higyje el, ha őt meglátja, meg fog neki tenni -mindent, a mit akar, – mert szép, a bolondulásig szép!</p> -<p>– Meg vagyok róla győződve.</p> -<p>– Sőt többet mondok, – folytatá a fazék lelkesülten, – ön -udvarolni is fog neki. Oh ne tagadja! Ez a sorsa mindenkinek, a ki -őt megismeri. Ön is fog, oh bizonyosan. Csak egyre figyelmeztetem -uram; bele ne szeressen valahogy, – nem menne vele semmire! Oh, -próbálták már elegen, – hiába! <span class="pagenum"><a name= -"Page_10" id="Page_10">-10-</a></span></p> -<p>Láttam, hogy a fazék iránt lehetetlen indiskrétnek lenni. -Megkoczkáztattam tehát még egy kérdést.</p> -<p>– Az ön neje e szerint szívtelen?</p> -<p>A fazéknak eszébe sem jutott észrevenni, mennyi impertinencia -van e kérdésben.</p> -<p>– Oh a világért sem! viszonzá, hamiskásan csiptetve szemével. Ah -uram, ha ön tudná, miért kell nekünk így élnünk, miért kerüljük mi -Párist, nem mondaná róla, hogy szívtelen!</p> -<p>– De hát miért?</p> -<p>– Ah uram, mi kerüljük Párist, mert az szomorú emlékeket kelt -fel szívében. Oh, mi közönséges emberek az ily gyöngéd érzéseket -nem is vagyunk képesek felfogni!</p> -<p>– Szomorú emlékek?</p> -<p>– Ugy van; szerencsétlen szerelem, – egy elhalt kedves, – oh az -igen szomorú dolog!</p> -<p>– Tehát az ön neje –</p> -<p>– Szeretett! – oh uram és hogy szeretett? – Úgy csak ő tud -szeretni! Ah, ha ön ismerné feleségemet, ha tudná, mikép lett -nőmmé, – az igen érdekes dolog!</p> -<p>Ez nyílt felszólítás volt a kérdezésre. Kérdeztem.</p> -<p>– Tehát hallgasson meg uram, – szólt a fazék, nagy lélekzetet -véve s hátraveté magát székében. – Ezelőtt négy évvel ismerkedtem -meg nőmmel. A legszebb leány volt Párisban. Két hét múlva -megkértem, – kosarat adott. De ez engem el nem csüggesztett; én nem -ijedek meg egyhamar valamitől. Bírtam atyja beleegyezését s -nagynénje hő pártfogóm vala. Egy héttel utóbb, ennek biztatására -<span class="pagenum"><a name="Page_11" id= -"Page_11">-11-</a></span> újból megkértem. Az igaz, hogy ismét -kosarat adott, de most már bizalmasabb volt irántam, mint első -alkalommal. Kiönté előttem szívét, megvallá, hogy mást szeret és -kijelenté, hogy azé lesz vagy senkié. És szerette, – oh mennyire -szerette! Megvallom, ekkor úgy kezdtem látni a dolgot, mintha ügyem -rosszul állna. De ez el nem csüggesztett. Visszavonultam egy időre, -hogy egyszerre váratlanul ott teremjek ismét, újra kezdeni az -ostromot. És képzelje ön, mi történik ekkor? – Nőm kedvese -egyszerre agyonlövi magát. A bolond! Agyonlőni magát, mikor oly nő -szereti az embert, mint az én feleségem; és – a mi fő, – minden -józan ok nélkül! Ok nélkül mondom, mert ha lett volna rá komoly -oka, kedvesének csak tudtára adta volna. Nem tette. Egy szép reggel -szíven lőve találták szobájában, a nélkül, hogy valakinek megmondta -volna, miért lett öngyilkossá. A világ persze kisütötte, hogy -szerencsétlenül szeretett, – tíz öngyilkos közől kilenczből az -ujságirók szerencsétlen szerelmest csinálnak, – de ő nem volt -szerencsétlen, őt szerette a legszebb nő, az én feleségem. No, de -elég az ahhoz, hogy e veszélyes vetélytárstól megszabadultam. És -mit gondol ön, mit tettem én erre? Azt hiszi, hogy rögtön előálltam -ismét és harmadszor megkértem? Oh nem uram! Tiszteltem nőm -fájdalmát. Megvártam, míg kibúsulja magát elhalt kedvese felett. -Vártam egy egész hónapig. Ekkor ismét megkértem és képzelje, – -ismét kosarat kaptam. No, ekkor, az igaz, már veszteni kezdém -reményemet, <span class="pagenum"><a name="Page_12" id= -"Page_12">-12-</a></span> hogy valaha enyimnek nevezhessem. De -máskép vala megírva a sors könyvében! Egy évvel utóbb atyja -meghalt, s nőm árva lett. Atyja temetésén megjelentem, de nem -újítám meg kérésemet. Tiszteltem nőm fájdalmát. Nehány hónappal e -szomorú esemény után azonban egy furfangos gondolat támadt -agyamban. Hátha, – gondolám magamban, ha most, hogy egyedül áll a -világban, minden támasz, minden védelem nélkül, hátha most -legyőzhetném ellenállását?! – Másnap megkértem. Az igaz, hogy ismét -kosarat adott, de nagynénje kért, ne tekintsem ezt végleges -válasznak, engedjek neki gondolkozási időt, s jőjjek el két hét -múlva; azalatt ő majd meggyőzi róla hugát, miszerint hozzá illőbb -férjet nem talál Párisban. Megtettem és két hét múlva nem kaptam -kosarat! Ő beleegyezett, – ah uram, mily boldog voltam! ennyi -viszontagság után, négyszer kikosarazva, végre mégis enyém lett ő, -a legszebb, a legimádandóbb nő! Nőm igen szépen viselte magát -irántam. Csak egy föltétele volt, melynek be kellett igtattatnia -házassági szerződésünkbe. «Ön be fogja látni, mondá nekem, -miszerint Párisban nem maradhatok. Itt minden kő, minden arcz reá -emlékeztet. Itt nem tudnám feledni. Önnek pedig épen úgy érdekében -áll, mint nekem, hogy feledjem. Ha tehát azt akarja, hogy neje -legyek, szerződésünkben ki fog mondatni, miszerint mindig ott -fogunk lakni, a hol én akarok. Nem mondom, hogy sohsem térünk -vissza Párisba. Ha egyszer szívem megnyugodott, ha őt elfeledtem, -visszatérhetünk. De addig nem, – addig szórakozásra <span class= -"pagenum"><a name="Page_13" id="Page_13">-13-</a></span> van -szükségem.» – Igy szólt ő, s szeme könnybe lábadt, midőn meghalt -kedvesére gondolt. Oh lássa uram, magam is elérzékenyedem, – -folytatá a fazék, szemét kíméletlenül megdörzsölve. – De hogy is -ne? – mikor nőm annyira szerette, sőt még most is szereti, mert -esze ágában sincs visszatérni Párisba! – Oh uram, sajátságos -asszony az én feleségem!</p> -<p>A fazék oly mélabús sóhajjal kísérte e szavakat, hogy -emberbaráti kötelességemnek tartám a részvét nehány szavával -áldozni fájdalmának.</p> -<p>– Értem fájdalmát uram. Ön tehát nem boldog?</p> -<p>– Micsoda! – kiálta fel a fazék nagy kerek szemét rám meresztve, -– én nem boldog? mit gondol ön? szebb, okosabb, erényesebb nő az -enyimnél nincs a világon! Hogy engem nem szeret? mit tesz az, mikor -mást sem szeret? A halott vetélytársak pedig nem veszedelmesek, – -tevé hozzá a biztosság boldog önérzetével. Higyje el uram, ily nő -mellett az ember csak boldog lehet! Ah, ha ön ismerné, nem -kételkednék boldogságomban. De igaz! én meg akarom önt nőmmel -ismertetni, hogy ha Pestre jövünk, már ismerje, – várjon kérem egy -perczig – megnézem, hogy hol van, aztán rögtön felkereshetjük – -sietek –</p> -<p>Szólni akartam, de a fazék nem adott rá időt, s nagy gyorsan -kilábalt a teremből.</p> -<p>Nem tagadhattam meg magamban, miszerint a férjek ez eszményképe -fényesen megczáfolja azokat, kik a mai világ romlottsága felett -panaszkodnak. <span class="pagenum"><a name="Page_14" id= -"Page_14">-14-</a></span> Nem! a mely században még ily kedélyek -teremnek, telve a legártatlanabb jósággal, a legönfeláldozóbb -szerénységgel, azon kor nem lehet a romlás százada.</p> -<p>Az emberi nem ilyetén tökélyesedése feletti elmélkedéseimből -egyszerre egy ismerős hang térített magamhoz, mely nevemen -szólított. C… Achille volt, egy fiatal franczia, kivel útközben -ismerkedtem volt meg. Nehány héten át együtt mászkáltunk be egy -tuczat olasz várost s ez idő alatt annyira megkedveltük egymást, -hogy csak nehezen tudtunk megválni. Neki a Campagnában lakó -rokonokat kellett meglátogatnia, minek végeztével Rómában -találkozót adtunk egymásnak.</p> -<p>– Kár, hogy nem jött csak öt perczczel előbb, – mondám néki, -midőn mellém leült, – egy nagyszerű példányt lett volna alkalma -látnia. Darwin theoriájának élő bizonyítványa, ideálja a férjeknek, -ki megérdemelné, hogy spiritusba tegyék az utókor számára. Itt -volt, e karszékben ült a megbecsülhetlen ember, ki oly kultust űz -nejéből, hogy ha az inquiziczió korában születik, menthetlenűl -máglyára vitték volna, mint bálványimádót.</p> -<p>– Miféle ember! kérdé Achille közönyösen.</p> -<p>– Önnek földije, mint mondá. Párisban lakik, ha jól emlékszem a -Rue Caumartinban.</p> -<p>– Rue Caumartin? kiálta fel Achille meglepetve. Csak nem ő? És -neve?</p> -<p>– Azt nem tudom. Annyit beszélt, hogy nevét nem volt ideje -megmondani.</p> -<p>– Mondja, hogy nézett ki? – kérdé társam érdekelten. -<span class="pagenum"><a name="Page_15" id= -"Page_15">-15-</a></span> – Nem alacsony, széles vállu ember, kerek -fejjel?</p> -<p>– A kétségbeesésig kerek fejjel, – de ime!</p> -<p>E perczben a fazék ismét feltünt a láthatáron.</p> -<p>– Ah bocsánat uram! – kiáltá már az ajtóból, – nem férhettem -nőmhöz, – egészen körülvették, – no már ez így szokott lenni, – de -majd később, majd kilesek egy kedvező alkalmat. De mit látok, – -folytatá Achillet megpillantva, s mindkét kezét előrenyújtva -hozzásietett, – ön itt? Mióta, mit csinál, meddig marad? látta már -feleségemet?</p> -<p>– Még nem, viszonzá Achille.</p> -<p>– Beh kár! Nőm nagyon fog örülni, ha önt meglátja, – ily kedves, -régi ismerőst, sőt barátot! – magam is nagyon örvendek –</p> -<p>A fazék nyelve ismét megeredt; de Achille bocsánatot kért tőle, -hogy ez alkalommal meg kell magát fosztania társaságától: de sürgős -beszéde van velem, mely nem tűr halasztást. Elhagytuk a termet.</p> -<p>– Bocsásson meg, – szólt Achille, midőn a szomszéd szobába -értünk, – ha ily erőszakos módon magammal ragadom, de ki akarok egy -találkozást kerülni, s ha az ön barátsága szíves lesz fedezeteműl -szolgálni –</p> -<p>– Menjünk tehát, kísérem önt.</p> -<p>Karonfogva mentünk keresztül nehány termen, midőn egyszerre az -egyikben egy alak tünt szemembe, melynek láttára önkénytelenül -megálltam. Egy 22–23 éves nő állt ott, vagy öt-hat férfitól -<span class="pagenum"><a name="Page_16" id= -"Page_16">-16-</a></span> körülvéve, kikkel vígan társalgott. -Megvallom, e pillanatban nem tudtam volna megmondani még azt sem, -szőke volt-e, vagy barna. Vannak nők, kiket elnézhetünk sokáig, a -nélkül, hogy hajok s szemök színe iránt tisztába jöjjünk magunkkal. -Az új tünemény azon nők közé tartozott, kiket látva nem jut -eszünkbe szépségöket elemezni; kiknek bájai, andalító -harmóniájukban oly egészet nyújtanak, melylyel szemben elvesztjük -azon hidegvért, mely az öntudatos szemléléshez szükséges. -Elnézhettem volna órákig, s csak azt tudtam volna, hogy soha még -ennyi bájt egy nőben nem láttam. Vannak nők, kikről hívebb fogalmat -adhatunk az olvasónak, ha nem is kisértjük meg leírásukat; ha -fantáziájokra bízzuk elképzelni ama női eszményképet, melyet lelke -egyszer megálmodott; s megvallom, soha sem érzém a toll -elégtelenségét annyira, mint most, midőn oly szépséget kellene az -olvasóval megértetnem, melyet csak látni és ha teljesen élvezni -akarunk, még érezni is kell. Mert e nő szépsége olyan volt, melyet -nemcsak szemünkkel, elménkkel, hanem lelkünk, kedélyünk minden -ízével élvezünk. Vonásai nem voltak szabályosak, s az ó-kori -szépség királynője valószínűleg megtagadott volna vele minden -rokonságot; de ha bámuljuk Vénust, melynek szépsége a vonások -szabályos tökélyében rejlik, vajjon nem kell-e vele egy polczra -helyeznünk az oly nőt, kinek szépsége nem a vonások anyagában, -hanem az arcz szellemében, kifejezésében, a tekintet bájában s -mosolya tiszta költészetében vakítólag lép <span class= -"pagenum"><a name="Page_17" id="Page_17">-17-</a></span> elénkbe? -Igy mosolyogni még nem láttam. E mosoly, mely szemében, ajkán s -arczának minden izében honolt, ragyogott, mint a nap, s káprázatos -glóriával vette körül az egész alakot, melynek fényében a körülötte -sürgő fekete frakkok úgy tüntek föl előttem, mint egy csapat -oktalan moly, mely meggondolatlan ösztönét követve, körülrepkedi a -tüzet, hogy lángjában megperzselve szárnyait, lehulljon.</p> -<div class="figcenter"><a href="images/i002hq.jpg"><img src= -"images/i002.jpg" alt="Egy 22–23 éves nő állt ott." title= -"Egy 22–23 éves nő állt ott." /></a> -<p class="caption">Egy 22–23 éves nő állt ott.</p> -</div> -<p>– Nézze ama nőt! kiáltám társamnak.</p> -<p>– Ah jöjjön, jöjjön, – szólt Achille türelmetlenül.</p> -<p>– Megálljon, ne foszszon meg e látványtól.</p> -<p>E pillanatban szemem találkozott a modern Vénus szemével. -Tekintete elsiklott rajtam azon igézetes mosolylyal, melytől előtte -már hat ember feje szédelgett, de egyszerre elsápadt, valami ideges -remegés futott végig ajkán s arcza elborult.</p> -<p>– Kérem, jöjjön! sürgetett Achille karomnál fogva, s nekem -akaratlanul követnem kellett. De azért nem állhattam meg, hogy a -terem ajtajából ne vessek hátra még egy pillantást. E perczben a -fazék fölhasználva egy rést, mely az udvarlók bástyáján támadt, -odafurakodott Vénushoz.</p> -<p>Szótlanul haladtunk Achillelal nehány termen át s már a -tornáczban valánk, midőn a fazék hangja üté meg fülemet, ki nagy -lihegve futott utánunk.</p> -<p>– Ah uram, – szólt a fazék nagy búsan Achillehoz, – nőm önt -meglátta s ez oly szomorú emlékeket idézett föl lelkében! Szegény -asszony! Mindjárt gondoltam, hogy nem lesz jó önt látnia. -<span class="pagenum"><a name="Page_18" id= -"Page_18">-18-</a></span> No de mi nem tehetünk róla, – a véletlen -– – Ön már megy? – Tehát isten önnel! – De ah – folytatá aztán -hozzám fordulva – majd máskor lesz alkalmam önt nőmmel -megismertetni. Addig is – most jut eszembe, hogy még be sem -mutattuk magunkat egymásnak – oly szórakozott vagyok! – de hogy is -ne, mikor a feleségem –?</p> -<p>A fazék kivett tárczájából egy névjegyet s átadta. Cserébe -odaadtam neki a magamét, s az övét zsebre dugva siettem Achille -után, ki már a lépcső közepén várt reám.</p> -<p>Csak ekkor vettem észre, hogy kalapomat fenn hagytam. Megkértem -Achillet, várjon rám nehány perczig s visszasiettem azon terembe, -hol a fazékkal találkoztam.</p> -<p>Ezalatt a zene ismét megszólalt volt.</p> -<p>A tánczterem ajtaján alig tudtam áthatolni. Egy sereg ember -állta el, bámuló, elragadt tekintettel szemlélve valamit. Oda -néztem.</p> -<p>Egy ifjú hölgy táncza vonta magára az egész társaság -figyelmét.</p> -<p>Baljával gyöngéden és mégis biztosan tánczosa karjára -támaszkodva egy merész galopp ütenyeire szédítően gyorsasággal -lejtett körül a termen. Keble lázasan pihegett, majdnem ki-kitörve -selyem korlátain, arcza mosolygott, valami túlvilági fenköltséggel, -szeme mosolygott, de nem csábítóan, nyugalommal, mint az előbb: tűz -lángolt e szemben, erőszakos, emésztő tűz, mely türelmetlenül -követeli az oltó kezet, de büszke tekintete mintha hirdette volna, -hogy nincs élő ember, ki e tüzet oltani <span class= -"pagenum"><a name="Page_19" id="Page_19">-19-</a></span> bírná, – -erei megdagadtak, s az egész alak, homlokára boruló fürteivel, -arczán a kéjvágy kétségbeesésével, szemében amaz olthatatlan, -otthontalan lánggal, megdöbbenté a szemlélőt. Ugy nézett ki, mint -egy elitélt istennő, ki leszáll a halandók közé, hogy agyontombolja -elveszett életét, – – ott forog, tánczol és élvez velök együtt és -senki sem tudja megérteni, mit érez, mit élvez, minő kábító kéjt -merít ő abból, a miben mások csak szórakozást tudnak találni – -–</p> -<div class="figcenter"><a href="images/i003hq.jpg"><img src= -"images/i003.jpg" alt="Szédítő gyorsasággal lejtett körül." title= -"Szédítő gyorsasággal lejtett körül." /></a> -<p class="caption">Szédítő gyorsasággal lejtett körül.</p> -</div> -<p>Lábam a földbe gyökerzett, s csak akkor tudtam alant várakozó -társamról megemlékezni, midőn a tánczoló Vénus egyszerre megállt s -egy csomó fekete frakk közt elveszett szemem elől.</p> -<p>Megtalálva a kalapomat Achille után siettem.</p> -<p>Szótlanul haladtunk végig a Corson a vendéglő felé, melyben -minketten szállva valánk. Társamat e találkozás feltűnőleg -elkedvetleníté, bocsánatot kért «izetlenségeért», s miután másnapra -találkozót adtunk egymásnak, elváltunk.</p> -<p>Achille szobájába ment, én pedig kifordultam a térről, s még egy -sétát tettem az ős Róma romjai közé. Eszem szűntelen ama párisi -tündéren járt, s a hold méla sugarainak elvitázhatlan hatása alatt -szinte ábrándozni kezdtem a szép asszonyról. De szerencsémre, józan -eszem még nem hagyott el egészen, s midőn a prózai reflexiók -mezejére eljutva, a fazék mennyei jóságát fazékné asszonyom -életmódjával, s az Achillelal való találkozás sajátszerű hatásával -combináltam, lelkem csakhamar megnyugodott és hazatértem. -<span class="pagenum"><a name="Page_20" id= -"Page_20">-20-</a></span></p> -<p>E reflexiók eredménye természetesen olyan volt hogy másnap, -midőn Achillelal találkozám, nem hozhattam a dolgot szőnyegre. -Annál inkább meglepett, midőn ő maga fordítá rá a társalgást.</p> -<p>– E jó ember magaviselete teljesen alkalmas arra, hogy nejét -kompromittálja, mondá Achille. Ön kétségkívül azt hitte tegnap, -hogy köztem és e nő közt «történt valami», mint mondani szokták, -különben eddig bizonyosan kérdezősködött volna felőle.</p> -<p>– Nem tagadom, viszonzám.</p> -<p>– Pedig biztosítom önt, hogy csalódott. E nő nem szereti férjét; -s a mint láthatta, nem is szeretheti. De megcsalni nem fogja soha. -Hiu, kaczér és szenvedélyesen szeret mulatni, de becsületes. Ha -valamivel rágalmazzák, azt csak férje ügyetlenségének köszöni. – E -szegény asszony annyit szenvedett! – tevé hozzá Achille mély -sóhajjal.</p> -<p>Elhallgatánk. Achille nehány percznyi szünet után ismét -megszólalt.</p> -<p>«Azon nehány hét alatt, mióta szerencsém van önt ismerni, mondá, -ön többször észrevehette, hogy gyakran jut eszembe egy név, melyhez -ifjuságom minden emlékei kötvék, s melyet nem tudok kiejteni -fájdalmas visszaemlékezés nélkül. Mondám önnek, hogy e név -legszomorúbb lapját tölti be életemnek. Most ismerem önt annyira, -hogy tudom, méltányolni fogja e szenvedéseket. Ha tehát van kedve -meghallgatni, elmondok önnek egy modern tragédiát, melynek hőse -legjobb barátom vala. Igen egyszerű történet, de az egyszerű -tragédiák <span class="pagenum"><a name="Page_21" id= -"Page_21">-21-</a></span> a legszomorúbbak. Igen prózai történet és -költő aligha fogna rá vállalkozni, hogy ékes versekben drámát -faragjon belőle. A költők vagy zsarnokok, vagy rabszolgák. Az apró -szellemek nem mernek eltérni az adott szabályoktól; s a nagy -szellemek, kik e szabályokat alkotják, türelmetlenül megkívánják, -hogy az emberi szív még szenvedéseiben is törvényeikhez -alkalmazkodjék, mintha nem lehetne szenvedni az ars poetica -elméletei ellenére is! Kicsinylik a reális életet, megkövetelik az -emberi szívtől, hogy elvont theóriáik szerint érezzen, nem gondolva -meg, hogy épen a rideg való okozza a legtöbb szenvedést; általános -szabályokat állítanak föl, midőn épen az élet konkrét viszonyai -teszik a legtöbb embert boldoggá vagy boldogtalanná. Megvallom, már -le akartam írni e történetet, de mindeddig visszatartott az, hogy -nem mertem barátom szenvedéseit pedáns kritikusok szeszélyeinek -kitenni, kik képesek volnának elvitatni a jogosultságot oly -szerencsétlenségtől, mely egy embernek életébe került. Mi nekik az, -hogy valaki szenvedett és meghalt vagy megőrült, – ha szenvedésében -nem találnak oly lélektani összeütközéseket, melyek szabályaik -keretébe beillenek, indokokat, melyeket a megszokás már -udvarképesekké tett a költészetben? Kimondják, hogy az egész dolog -képtelenség, valószínűtlen és mesterkélt csinálmány. Valószínűtlen -és mesterkélt az, a mi alatt egy lélek megtörik! – A költők -ignorálják az életet a maga prózai valódiságában. Megkövetelik az -embertől, ki a társadalomban él, melyben annyi <span class= -"pagenum"><a name="Page_22" id="Page_22">-22-</a></span> -kicsinyesség és ferdeség van, hogy úgy érezzen, mintha el volna -szigetelve korától, mintha nem ismerné annak fogalmait s nézeteit, -nem osztaná uralkodó előitéleteit s gyöngeségeit, mintha lehetséges -volna magát függetlenné tennie azon viszonyoktól, melyekben életét -tölti, melyekben lelke és elméje képződött, a társadalomtól, -melynek egyéniségét köszöni! És mégis, – ha író volnék -megkísérteném papirra tenni e történetet. Ön az, s én fölhatalmazom -rá, ha érdemesnek tartja, írja meg, a mit mondani fogok. Lesznek, a -kik nem fogják elismerni e szenvedések jogosultságát: a eszthetikus -mathematikai határozottsággal be fogja bizonyítani, hogy azon lelki -küzdelem, mely e történet tárgyát teszi, egyáltalában lehetetlen, s -ki fogja mondani nagy képpel a bölcs itéletet, hogy Flavigneux -Anatole nem szeretett. Nem szeretett az, kit szerelme ölt meg! De a -közönség nemcsak ezekből áll. Mindazok, kik a mai társadalom bűneit -és félszegségeit, előitéleteit s gyarlóságait ismerik, kik -méltányolni tudják a mindennapi élet viszonyainak hatalmát az -emberi lélek, a relativnak hatalmát az absolut fölött, s főkép -azok, kik a párisi életet ismerik, mely a modern társadalom minden -előnyeit és hiányait meghatványozott mértékben egyesíti magában, – -ezek meg fogják érteni e történetet, s hősében azt fogják látni, a -mi volt: <i>a modern társadalom erkölcseinek áldozatát</i>. Lesznek -olyanok is, kik saját szomorú tapasztalásból ismerik e -szenvedéseket és rokon lélekkel áldozni fognak egy megértett -fájdalomnak. Itélje <span class="pagenum"><a name="Page_23" id= -"Page_23">-23-</a></span> meg majd, osztja-e véleményemet, s ha -igen, írja meg e könyvet, mely úgy hiszem, nem lesz minden haszon -nélkül. Társadalmi rendszerünk egy mélyen gyökerező baját e könyv -oly alakban fogja feltárni, melyben a világ azt még kevéssé ismeri; -mert a költők az ily viszonyokat, – és hány szív törik meg csendben -e viszonyok alatt! – méltatlanoknak tartják a földolgozásra, s a -közönség nagy zöme nem képes magát iróink iránya alól emanczipálni. -Előre mondom, ne várjon tőlem érdekfeszítő bonyodalmakat, -érzékcsiklandozó leírásokat. E történetnek legfőbb érdeme az -igazság. De úgy hiszem, ez az érdemeknek nem legkisebbike.» – –</p> -<p>Íme Achille elbeszélése. <span class="pagenum"><a name="Page_24" -id="Page_24">-24-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h2><img src="images/ch02.png" alt="" title="" />I.</h2> -</div> -<p>Flavigneux Anatole atyja, Flavigneux Anselme diszpéldánya volt a -könnyelmü párisiaknak. Tekintélyes vagyon birtokában, harmincz éves -koráig csupán annak tékozlásával foglalkozott. Ekkor, részint -szokásból, részint, hogy a vagyonán ejtett csorbát némileg -helyreüsse, megházasodott. Elvett egy gyöngéd érzésű, ábrándos -lelkű leányt, kinek betegesen izgékony idegrendszere s nehány -százezer francnyi hozománya volt. A házasság oly emberek -életmódjában, mint Flavigneux Anselme, nem nagy változásokat -szokott előidézni. Flavigneux oly gyöngéd, udvarias volt neje -iránt, mintha nem is lett volna neje, rokonszenvet is mutatott -iránta, midőn egy fiúval megajándékozá, de különben változatlanul -folytatta előbbi könnyelmű életmódját.</p> -<p>A házas élet e neme az érzelmes, ábrándos kedélyű nőt azonban ki -nem elégítheté, s Flavigneux asszony házassága ötödik évében -meghalt. Flavigneux gyászt hordott nejéért, mint illett, de tovább -folytatá életmódját. Amint Anatole tizedik évét betölté, intézetbe -küldé; s itt atyját minden félévben <span class="pagenum"><a name= -"Page_25" id="Page_25">-25-</a></span> egyszer látva élt a gyermek -tizennégy éves koráig, midőn egyszer hírűl hozták neki, hogy atyja -meghalt. A törvényszék gyámot rendelt neki, de a gyámnak alig volt -mire felügyelnie, mint gyámfia személyére: mert az aktivák és -passivák annyira kiegyenlítették egymást atyja halála után, hogy -midőn Flavigneux Anselme a lóról lebukva, nyakát szegte, egy -elegáns temetkezés költségei Anatole örökségét teljesen -kimerítették.</p> -<p>Anatole egyedül állt a világban; egy gazdag embernek -kényelemben, bőségben nevelt tizennégy éves fia, egy sous nélkül -zsebében. Gyámja kivette az intézetből, melyben többé nem volt -miből fizetni a magas tandijat, s a fiú rokonaihoz fordult, -felszólítván őket, tennének valamit a gyermek nevelésére.</p> -<p>A felszólítás azonban felesleges vala. Volt Flavigneuxnak egy -unokatestvére s kalandjaiban pajtása, ki azon jószivűséggel és -bőkezűséggel, mely a romlatlan lelkű könnyelműséget jellemzi, -sietett árván maradt öcscsét támogatni. Detrolles György -könnyelműség dolgában szakasztott mássa volt régi barátjának, -Anselmenek, kivel két évtizeden át együtt űzték kalandjaikat; s a -különbség köztük csak az vala, hogy Detrollesnek uralkodni képes és -takarékos neje volt, ki férjének kicsapongásai elé tudott -korlátokat szabni. Detrolles becsületes ember volt és jó családapa, -ki nejét és gyermekeit minden könnyelműsége mellett tiszta szívből -szerette. Neje, egy okos, tapintatos nő, megismerve férje jó és -rossz tulajdonait, meghajolt a kényszerűség <span class= -"pagenum"><a name="Page_26" id="Page_26">-26-</a></span> előtt s -emezeknek engedett annyi szabadságot, a mennyi amazoknak megóvására -szükséges vala. Neje okosságának s mérsékletének köszönheté -Detrolles, hogy Anselme halála után annak fiáról úgy -gondoskodhatott, a mint szíve jóindulata kivánta.</p> -<p>Elhúnyt barátjának vagyoni állásáról értesülvén, Detrolles -magához hivatá Anatolet s azon bőkezűséggel, melyet pazarlásaiban -megszokott volt, kijelenté neki, hogy mindaddig, míg állást és -foglalkozást nem szerez magának, évenként ötezer frankot fog tőle -kapni. Detrolles azt akarta, hogy öccse a lehető legjobb nevelésben -részesüljön s hogy a nélkülözés semmikép ne gátolja tanulmányaiban -s a szerint, a mint ő ismerte az életet, erre évi ötezer frank -elkerülhetlenül szükséges vala.</p> -<p>Anatolet erre gyámja vissza akarta küldeni az intézetbe, de a -fiú hallani sem akart többé róla. Terhére volt az intézeti fegyelem -s önálló hajlamú lelke annál inkább megunta a folytonos felügyelet -alatt való életet, mert érezte magában, hogy van kedve tanulni, -hogy tehát nincs szüksége szüntelen ellenőrző szemekre. A fiú -nagybátyjához folyamodott s ez neki adott igazat a gyám ellenében. -A gyám kénytelen vala engedni annak, ki gyámfia nevelésének -költségeit fedezte, főkép miután Detrolles úgy rendezte be a -dolgot, hogy az évdíjat havi részletekben magának Anatolenak adta -kezébe. A gyám kifogásokat tett ez ellen, figyelmezteté Detrollest, -hogy ennyi pénzt adni egy gyermek kezébe a legjobb mód azt -pazarlóvá tenni, mire nem lesz módja, ha felnő. De Detrolles nem -tudott ellentállani <span class="pagenum"><a name="Page_27" id= -"Page_27">-27-</a></span> Anatole kéréseinek, sőt tetszett neki -azon önállóság, azon akaraterő, mely a fiú szavaiban nyilatkozott, -midőn függetlenséget követelt; és a jó nagybátya úgy okoskodott, -hogy épen az fogja Anatolet férfivá tenni, ha minél előbb hozzá -szokik saját ügyeit vezetni.</p> -<p>Anatolet tehát szállásra és ellátásra egy szegényebb -hivatalnokhoz adták, ki tanulókat tartott magánál mellékkereset -gyanánt. Itt ismerkedtünk meg egymással. Anatole havi pénzének fele -sem volt szükséges szállása, tartása és tanulmányai költségeinek -fedezésére. A többit tehát mulatságra fordítá.</p> -<p>Nem szükséges ön előtt bővebben indokolnom, mikép lett ily -viszonyok közt Anatole nehány hónap alatt bevégzett korhelylyé, kit -a késő éj, néha a kora reggel vetett csak haza szállására. -Lakásadónk kezdetben megfeddé néhányszor Anatolet, mire ez húsz -frankkal megtoldta a havi díjat s ez áron teljes függetlenséget -vásárolt magának. Nem tudom, meddig tartott volna ez életmód, s -mivé tette volna végre Anatolet, ha egy általa okozott botrány -egyszerre végét nem szakítja. Már egy év óta élte a gyermekifjú e -korhely életet, melyben a tanulásból fenmaradt óráit kártya és bor -közt töltötte el, midőn egyszer reggel épen nem jött haza; de e -helyett néhány órával utóbb az iskolából izentek szállásadójának, -hogy vitesse haza. A jó ember futott az iskolába és ott találta -Anatolet félig ittasan, kiterítve, betört fővel, melynek vérzését -még alig tudták elállítani. Anatole ez éjjel reggelig kártyázott -<span class="pagenum"><a name="Page_28" id= -"Page_28">-28-</a></span> s elvesztvén egész havi pénzét, melyet az -nap kapott Detrollestől, elkeseredésében inni kezdett pajtásaival, -kik közül a szerencsés nyerő ajánlkozott az italok árát fedezni. A -nap már fényesen sütött, midőn Anatolenak eszébe jutott, hogy -iskola is van a világon. Megindult tehát s mámorosan, ingadozó -léptekkel a kollegiumba ment. Midőn a terembe nyilt előadás közben -benyitott, a tanár nem nézheté szó nélkül a tizenöt éves fiút, ki -félrecsapott kalappal fején, rendetlen öltözékben, a mámor -félreismerhetlen jeleivel arczán s magatartásában, ingadozó -léptekkel közeledett feléje. Nehány szigorú szóval kiparancsolá a -teremből, de Anatole a helyett, hogy engedelmeskednék, szitkozódni -kezdett s felemelt ököllel rohant tanárára. Ez félreugrott a csapás -elől, mire Anatole elvesztve az egyensúlyt, oly szerencsétlenül -bukott a tanár asztala előtt a földre, hogy fejét az asztal sarkán -betörte.</p> -<p>Az esés után néhány hétig az ágyat kellett őriznie. Midőn -megtudta a botrányt, melyet ittas állapotában elkövetett, élénk -becsületérzése pirulni kényszeríté önmaga előtt. Megfogadta, hogy -borhoz és kártyához többé nem nyúl, s én, ki tanúja valék -fogadásának, tanúja voltam annak is, hogy azt lelkiismeretesen -megtartá.</p> -<p>Gyámja ez alkalmat felhasználta, hogy meggyőzze Detrollest, -miszerint a fiút okvetlenül intézetbe kell küldeni és pénz dolgában -szükebbre fogni, ha nem akar professionális korhelyt nevelni -belőle. A gyám könnyen igazolható bizalmatlanságból nem hitt -Anatole igéretének, miszerint meg fogja változtatni életmódját; -<span class="pagenum"><a name="Page_29" id= -"Page_29">-29-</a></span> de a fiúban oly erős volt az elhatározás -felhagyni e korhely élettel s annyira meg tudta nagybátyját győzni -szándékának szilárdságáról, hogy ez ismét a fiú pártjára állt. Némi -változást azonban Detrolles is szükségesnek látott életmódjában. -Más iskolába kellett küldeni Anatolet, hogy ne legyen kénytelen -szégyene szemtanúi előtt pirulni. Aztán, úgy okoskodott Detrolles, -Anatolet bizonyosan a rossz példa rontá meg; oly helyre kell tehát -adni szállásra, hol nem lakik más három-négy tanulóval együtt, egy -becsületes család körébe, mely jobban fel tudjon rá ügyelni.</p> -<p>Talált is ilyet csakhamar, mely annálinkább megfelelt -igényeinek, miután rokonságban állt a fiúval. Cotin György távoli -rokona volt Flavigneuxnek. Egykor vagyonos kereskedő, utóbb -szerencsétlenül csődöt mondott s most teljes visszavonultságban élt -Páris egy külvárosában. Detrollesnak e gondolat annálinkább -tetszett, mert Cotint és nejét mint talpig becsületes, reális, -erkölcsös embereket ismerte még a régi időkből s mert azt hitte, -hogy nemcsak pénzért, hanem rokoni szeretetből is jobban fel fognak -a fiúra ügyelni, mint bárki más. <span class="pagenum"><a name= -"Page_30" id="Page_30">-30-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h2><img src="images/ch03.png" alt="" title="" />II.</h2> -</div> -<p>Cotinék kaptak az alkalmon, midőn Detrolles őket számos évek -múlva ismét felkeresvén, felkérte, fogadják magokhoz öcscsét -szállásra és ellátásra. Anatole szintén örömmel lépett e család -körébe, melyről már gyermekkorában a legjobbat hallotta. Emlékezett -reá, hogy Cotin Györgyöt és nejét nem egyszer hallá dicsértetni, -mint a derék, becsületes házastársak mintaképét. És nem ok nélkül. -A Flavigneux család minden ismerősei és rokonai közt alig volt ház, -mely több tiszteletet érdemelt volna, mint e derék kereskedőé, ki -ötven éves korában egy húsz éves ifjú gyöngédségével szerette -nejét, kinek vágyait a negyven éves nő odaadó szerelme teljesen -kielégíté s ki mindent elkövetett, hogy három gyermekét a lehető -legjobb nevelésben részesítse.</p> -<p>Anatole, azon reményben, hogy e tiszteletreméltó család -kebelében annál könnyebb lesz fogadását megtartania, őszinte -örömmel sietett eddig személyesen nem ismert rokonához; s a most -már hatvan éves Cotin György annál nagyobb, annál igazabb örömmel -fogadta az ifjút, mert ennek szőke <span class="pagenum"><a name= -"Page_31" id="Page_31">-31-</a></span> fürtei és lángoló szeme őt -saját két fiára emlékezteték, kiket éltök virágában vesztett el. -Hasonló meghatottsággal sietett őt ölelni Cotinné, mondva neki, -hogy tekintse őt anyjának s legyen teljes bizalommal iránta. -Anatole csakugyan úgy érzé, mintha második atyát és anyát talált -volna Cotinékban s midőn Hermance lépett a szobába, Cotin -tizennyolcz éves leánya, kora szépségének viruló pompájában és -Cotinné azt mint leendő testvérét mutatá be neki, Anatole ily -testvér és ily anya mellett teljesnek érzé boldogságát.</p> -<div class="figcenter"><a href="images/i004hq.jpg"><img src= -"images/i004.jpg" alt="Cotin György örömmel fogadta az ifjút." -title="Cotin György örömmel fogadta az ifjút." /></a> -<p class="caption">Cotin György örömmel fogadta az ifjút.</p> -</div> -<p>De nehány hét alatt be kellett látnia Anatolenak, hogy a Cotin -család kebelében sok, talán minden megváltozott. Minél jobban -megszokták őt a háznál, s minél bizalmasabb lábon álltak egymással, -annál inkább módjában volt észrevennie Anatolenak, hogy a boldogság -e házból elköltözött. Nem egyszer élénk czivódásban találta -Cotinnét férjével s bár e jelenetek mindannyiszor félben szakadtak, -valahányszor Anatole a szobába lépett, fel kellett előtte tűnnie, -hogy nem puszta nézetkülönbségek okozták e heves vitákat. A -szállás, melyet Cotinék birtak, oly kicsiny volt, hogy Anatolenak -még külön szobája sem vala s csak a jövő félévben igértek számára -szobát fogadni a szomszéd lakásból, mely akkor megürülendő vala. -Anatole tehát egy szobában hált Cotinnal, a másikban Cotinné -Hermanceszal, míg a harmadik ebédlő, szalon és minden egyéb vala -egyszerre. Ilyen szűk helyre szorulva rokonaival, nem maradhatott -sokáig titok előtte az, a mi a ház békéjét megzavarta. <span class= -"pagenum"><a name="Page_32" id="Page_32">-32-</a></span></p> -<p>A szükség volt e család szerencsétlenségének forrása. Cotin és -neje jólétben tölték teljes életöket s a míg ebben tartott, misem -zavarta meg boldogságukat. Egymás szerelmében s gyermekeik -szeretetében szívök minden vágyai kielégítésre találtak. Cotin -György ötvenötödik évébe lépett, midőn egy év alatt két fiát s egy -nagykereskedőház bukása folytán egész vagyonát elveszté. A -becsületes csőd után, melyben hitelezői teljesen kielégíttettek, -maradt számára még néhány ezer frank, melynek kamatjaiból egy -nélkülözésekhez szokott család nagy takarékosan megélhetett volna. -De Cotinék jóléthez valának szokva s Cotin György lelkének minden -erejét fiainak s vagyonának veszte annyira megtörte, hogy képtelen -volt megmaradt pár ezer frankjával új üzletet kisértni meg. Nem -maradt tehát számukra egyéb, mint visszavonulni s lehetőleg -meghúzniok magokat. Cotin György lemondott a kényelem minden -neméről, hogy családja existencziáját megkönnyítse, neje azon szent -elhatározással lépett a szegényes szállásba, hogy életét csupán -férje vigasztalásának szentelendi; e két ember lelkében a -gyöngédségnek, szerelemnek és erénynek oly kincse vala felhalmozva, -mely nem egy, de tíz életet boldoggá tehetett volna, – és ők mégis -szerencsétlenek valának. Cotinné nemcsak gyöngéd nő és szerető -hitves, de egyszersmind gyönge nő és oktalan anya vala. El tudta -magát a legnagyobb áldozatokra határozni, mert az elhatározásban -szíve támogatta, ez pedig tiszta és romlatlan vala; de nem birta -elhatározását végrehajtani, <span class="pagenum"><a name="Page_33" -id="Page_33">-33-</a></span> mert jellemének gyöngesége képtelen -volt az élet keserű valóságával megküzdeni. Bármint feltette volt -magában, hogy fel fog hagyni mindazzal, a mi a megélhetésre -okvetlen nem szükséges, midőn kenyértörésre került a dolog, nem -volt ereje egy vagy más apróságról lemondani, melyet oly magától -értetődőnek tanult ismerni előbbi jó körülményei közt. Férje nem -egyszer figyelmezteté őt, legyen takarékosabb, mire panasz és -szemrehányások következtek. Minden ily családi jelenetnek vége -ugyan az volt, hogy Cotinné férje nyakába borulva bocsánatot kért -tőle és könyezve fogadá, hogy ezentúl máskép lesz minden; – de -azért minden a régiben maradt s a kis tőke, melynek kamatjaival -kellett volna a család létezését biztosítani, koronként -megkisebbíttetett a háztartás folyó költségeinek fedezésére.</p> -<p>E gazdálkodásnak előbb-utóbb válságra kellett vezetnie; s e -válságot Hermance növekedése csak sietteté. A leány szép volt, tele -észszel és élettel; anyja csüggött rajta s nem vette észre, hogy -saját hibái, az élvezetvágy és a jellem gyöngesége, fokozott -mértékben vannak meg gyermekében. Cotinné imádta leányát, -ragaszkodott hozzá, mint egyetlen vígaszához a szerencsétlenségben -s nem bírta a szép, de hiú és könnyelmű leánynak egy kivánatát sem -megtagadni. Ez pedig majdnem szívtelenségig menő könnyelműséggel -követeléseit oly magasra fokozta, mintha fogalma sem volna szülei -vagyoni állásáról. Hermance toiletteje s apró mulatságai ekként -majdnem annyiba kerültek, mint az egész <span class= -"pagenum"><a name="Page_34" id="Page_34">-34-</a></span> háztartás. -Cotin György sokkal gyöngébb volt, semhogy erélyesen közbelépve ez -életmódnak véget tudott volna vetni; a szegény öreg csak -panaszkodni birt. Naponként figyelmezteté nejét, miszerint nehány -év mulva teljesen koldusbotra jutnak s nem lesz meg mindennapi -falatjuk; – de a gyönge asszony, most már leányának könnyelműsége -által is tovább ragadtatva, nem tudott a dolgok állásán -változtatni. Az egyetlen, a mit tenni birt, az vala, hogy el tudta -titkolni férje előtt, miszerint összes tőkéjökből már alig van -hátra két-három ezer frank és hogy ez is alig elegendő az adósságok -fedezésére.</p> -<p>E ponton állt a Cotin család, midőn Anatole lépett belé. Az öreg -Cotin, ki előtt neje a végső nyomor közellétét eltitkolá, azzal -vigasztalta magát, hogy azon havi kétszáz frank, melyben vele -Detrolles Anatole eltartására nézve megegyezett, helyreállítandja -háztartásában az egyensúlyt. És úgyis lett volna, ha ama tőke, -melyet Cotin számításainak alapjául felvett, még létezett volna. -Ennek hiányában azonban Anatole havidíja csak tökéletlen segély -vala. Anatole nehány hét alatt felismerte a család helyzetét. -Látta, hogy Cotin és neje oly gyöngéden szeretik egymást, mint egy -ifjú házaspár és látta, hogy éltök folytonos czivódás és -keserűségek közt folyt le. Megszerette és szánta e becsületes, de -gyönge embereket s felajánlá Cotinnénak saját erszényét, melyen az -asszony nem is mulasztott el koronként apróbb kölcsönök -contrahálásával könnyíteni.</p> -<p>Anatole azt hitte, hogy azon csekély támogatás, <span class= -"pagenum"><a name="Page_35" id="Page_35">-35-</a></span> melyben -nagynénjét részesítheti, ép oly jó hatással bír, a mily jó szívből -van adva s e hit némileg ellensúlyozá benne a fájdalmat, melyet -szegény rokonai szerencsétlensége felett érezett. Most már, részben -pénzhiányból is, idejének legnagyobb részét otthon tölté, tanulva, -vagy az öreg Cotin elbeszéléseit hallgatva, vagy Hermanceszal -csevegve, kivel csakhamar oly bizalmas lábon állt, mintha -gyermekkoruk óta együtt növekedtek volna.</p> -<p>Rövid idő alatt Anatoleon megtörtént az, a mi ily körülmények -közt oly könnyen megesik egy tizenhat éves tanulón: beleszeretett -Hermanceba. A két ifjú természetében sok volt a hasonlóság, de még -több az ellentét. Anatole természetének egyik uralkodó eleme az -élvezetvágy vala, ép úgy, mint Hermanceénak, de míg az ifjú eszével -és elhatározásával tudott uralkodni e hajlamokon, ha kellett, a -leány vagy nem bírt, vagy nem akart korlátokat vonni kedvtelései -elé. Anatolenak nem valának szilárd erkölcsi elvei. Sem könnyelmű -atyja, ki szeretetreméltó lelkiismeretlenséggel űzte női -kalandjait, sem hasonkorú pajtásainak társasága nem volt alkalmas -szilárd erkölcsi elveket csepegtetni lelkébe, az intézetben nyert -nevelése pedig olyan volt, mint minden iskolai nevelés: erkölcsi -elvek helyett a vallás érthetetlen formuláival terhelte meg -elméjét, melynek semmi közük a morálhoz. De ha nélkülözte is lelke -azon erős erkölcsi tartalékot, melyet csak az anya vagy atya -szerető gondoskodása olthat fiatal lélekbe; természete mégis -alapjában nemes, érzelmei tiszták valának s e jó tulajdonok, -<span class="pagenum"><a name="Page_36" id= -"Page_36">-36-</a></span> támogatva azon élénk, az ingerlékenységig -kényes becsületérzés által, mely őt már e korban kitünteté, szinte -kipótolák e tekintetben nevelése hiányait. Hermancetól a természet -megtagadta azon erkölcsi érzéket, mely egyedül képes a nőt az élet -válságos viszonyaiban fentartani s nevelése mitsem adott neki, a -mivel azt pótolhassa. Könnyelmű, hiú gyermek volt már tizenöt éves -korában, ki nem ismer nagyobb feladatot, mint tetszeni és mulatni; -s anyja, példája által, melyet leányának szolgáltatott, midőn -életének főczélját hasonlókép a kellemes időtöltésekben keresé és -majomszeretete által, melylyel őt körülvette, e gyöngeségeket -Hermanceban azon határig fokozta, melyen túl a jellemgyöngeség -jellemtelenséggé válik s melytől csak egy lépésnyire van a -becstelenség. Mindkettejökben hiányzott az egészséges erkölcsi -érzék; de míg Anatolet élénk becsületérzése képes volt oly magasra -emelni, hová a puszta erkölcsi elvek fel nem érnek; addig Hermance, -könnyelműsége s azon veszélyes befolyás által, melyet anyja -gyakorolt reá, képes vala oly mély sülyedésre, melyet maga az, hogy -lelke minden erkölcsi tartalékot nélkülözött, nem indokolhatott -volna. Ez éles ellentét oly jellemnél, mint Anatoleé, valószinűleg -lehetetlenné tette volna a Hermance iránti szerelmet, ha mint férfi -ismerkedik meg a leánynyal, mert a férfijellem minden tulajdonai -közt alig van kérlelhetetlenebb, türelmetlenebb a becsületérzésnél. -De Anatole tizenhat éves gyermek volt, midőn a nálánál idősb -Hermancet megismerte. <span class="pagenum"><a name="Page_37" id= -"Page_37">-37-</a></span></p> -<p>De mit feszegetem én itt e két ember jellemét? mi köze egy -tizenhat éves ifjú szíve vonzalmának a lélek és jellem határozó -tulajdonaihoz? Kifejlődött, megállapodott természeteknél ezek döntő -elemként határozhatnak a szív érzelmei felett; a férfi szerelmében -nagy része van saját s kedvese jellemének és életnézeteinek is, de -egy tizenhat éves ifjú szerelme az alkalom és a tapasztalatlanság -szüleménye.</p> -<p>Anatole gyermek vala, az első fiatal, szép nő, kit ismert, -Hermance volt; naponként órákat töltött a leánynyal, játszott, -csevegett vele, – kell-e több szerelmének indokolására?</p> -<p>Az ifjú szerette a leányt, szerette azon öntudatlansággal, hogy -ne mondjam, gyanútlansággal, mely az első szerelmet jellemzi; -szerette úgy, mintha nem is volna magával tisztában az iránt, hogy -vonzalmának tárgya a másik nemhez tartozik. Anatole önkénytelen -hajlamot érzett Hermance iránt, mintegy magától értetődő, -indokolásra nem szoruló vonzódást, mely őt a leányhoz közelíté; s -engedett ez érzelemnek, vagy tán inkább ösztönnek, a nélkül, hogy -azt elemezni megkisértené. Ha tudta volna, hogy Hermancet szereti, -kétségkívül magába vonult volna s nem mert volna többé oly bátran -közelíteni a leányhoz; de így, szerelmének öntudata nélkül, a mit -kora tapasztalatlanságának köszönhetett, oly elfogulatlanul, oly -minden utógondolat nélküli odaadással engedé át magát a leány -társaságának, mintha még fogalma sem volna róla, hogy ketten oly -két nemhez tartoznak, mely két nem csak a szenvedély nyelvén érti -meg egymást teljesen. <span class="pagenum"><a name="Page_38" id= -"Page_38">-38-</a></span></p> -<p>A Cotin-házban senki sem vette észre, hogy Anatole Hermancet -szereti. Cotin és neje örömmel nézték a «rokoni vonzalmat» a két -fiatal közt s Hermance csak víg és kedves játszótársat látott az -ifjúban. A leány vígságában féktelen, szeszélyeiben kicsapongó -volt, – de modora még inkább hasonlított egy pajkos fiú -magaviseletéhez, mintsem oly leányéhoz, ki már öntudatával bír -nemének. S ez még alig is volt meg a leányban. Hermance azon lányok -közé tartozott, kikben, természetök elevensége daczára, aránylag -későn érvényesíti magát az, a mi a leányt nővé teszi. S így nem -egyszer Hermance játék közben ölébe ugrott az ifjúnak s Anatole -ölelte és csókolta hugát, – mindkettő még minden sejtelme nélkül -annak, hogy élvezet is lehet abban, mi csak a pajkosság gyümölcse -vala.</p> -<p>Vagy öt hónapot töltött ekként Anatole a háznál, midőn különféle -jelekből azt vélte észrevehetni, hogy Cotinék vagyoni viszonyaiban -kedvező fordulatnak kellett beállnia. Cotinné néhány hét óta -vidorabb volt s nem czivódott férjével. Az asztal jobban el vala -látva s Cotinné már három hét óta nem fordult volt új kölcsönért -öcscséhez. Hermance szebb ruhákban járt, mint azelőtt s minduntalan -hol színházban, hol társaságban volt valamely barátnéjával, honnan, -hogy mikor jött haza, Anatole nem tudta, mert olyankor már aludni -szokott.</p> -<p>Nemsokára megjött a lakváltoztatási idő, s Cotinék a szomszéd -lakásból nem egy szobát fogadtak <span class="pagenum"><a name= -"Page_39" id="Page_39">-39-</a></span> fel Anatole számára, hanem -az egész lakást, mely három szobából s konyhából állt. A konyha -átalakíttatott előszobává, melyből egy ajtó nyílt balra egy -szobába, egy másik jobbra két szobába. E második szobának azonfelül -külön kijárása is volt a melléklépcsőre. Az egy szobát Anatolenak -adták, a két szobás lakosztály pedig Hermance számára rendeztetett -be, oly kényelemmel, sőt elegancziával, mely Anatolet rendkívül -meglepte. Az ifjú nem tudta magának megmagyarázni a dolgok e -fordulatát, de gyöngédtelenségnek tartotta volna a kérdezősködést, -midőn azt látta, hogy Cotinné és leánya oly egykedvűen intézik e -változtatásokat, mintha mindez nem is lehetne máskép. Anatole azon -könnyűséggel és gyanútlansággal, mely korának tulajdona vala, -csakhamar beletalálta magát e változásba. Elfoglalta szobáját és -teljesen boldognak érzé magát, midőn Cotinné és Hermance -megelégedett arczába tekintett.</p> -<p>Ez időtájt Detrolles nehány napra falura vitte magával Anatolet. -Midőn visszatért, az öreg Cotint ágyban, betegen találta. Nem -eresztették be hozzá, azt mondák neki, hogy deliriumban fekszik s -oly dolgokat beszél, hogy azt fiatal embernek nem jó hallani. Két -hét tölt el, mielőtt Anatole Cotint ismét láthatá, és megborzadva -riadt vissza tőle. Az öreg Cotin mint egy halotti váz ült -karszékében, midőn Anatolet bevezették hozzá. Mintha két hét alatt -két évtizedet vénült volna. Tagjai el valának aszva, megeresztett, -tövises ősz szakálla bizonyos vad kifejezést adott e különben oly -szelíd <span class="pagenum"><a name="Page_40" id= -"Page_40">-40-</a></span> arcznak. Tekintete megtörve nyugodott -maga előtt, de midőn szemét felveté, valami otthontalan merevség -látszott e tekintetben, melyről Anatole első pillanatra azt hitte, -hogy az őrület jele. Ily állapotban látva a derék öreget, Anatole -borzalmában felsikoltott, aztán odarohant beteg nagybátyjához. Ez -megkísérté feléje tárni kiaszott karjait és szólni akart valamit; -de jobb karját nem tudta emelni s nyelve csak értelmetlen hangokat -hebegett. Cotin Györgyöt megütötte volt a guta. Nem halt bele, de -nem épült ki többé belőle. Élt még néhány hónapig, de élte -folytonos haldoklás vala.</p> -<p>Anatole végtelen részvéttel viseltetett a szegény öreg iránt, de -végre belenyugodott a kikerülhetlen végzetbe. Oly természetesnek -kellett találnia, hogy egy öreg, gyönge embert megüt a szél, főkép, -miután Cotinné, ki temérdek könnyet ontott férjeért, elszámlálá -neki mindazon ismerőseit, kik gutaütésben haltak meg; mely -számlálásnak eredménye az lett, hogy minden második embernek, ki a -hatvanig felviszi, kikerülhetlen sorsa a szélhűdés. Hermance is -csakhamar megvigasztalódott s Anatole a lélek azon ruganyosságával, -mely egy tizenhat éves kedélyben a legellentétesebb érzelmeket oly -közel hozza egymáshoz, tudott, a szegény tehetetlen öreget -meglátogatván, átfutni Hermance-hoz s a leánynyal eljátszani, -nevetgélni, fecsegni, mindaddig, míg az ki nem küldte szobájából, a -mi este nyolcz órakor többször megtörtént, a nélkül, hogy Anatole -valami feltünőt talált volna benne.</p> -<div class="figcenter"><a href="images/i005hq.jpg"><img src= -"images/i005.jpg" alt="Odarohant beteg nagybátyjához." title= -"Odarohant beteg nagybátyjához." /></a> -<p class="caption">Odarohant beteg nagybátyjához.</p> -</div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_41" id= -"Page_41">-41-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h2><img src="images/ch04.png" alt="" title="" />III.</h2> -</div> -<p>Amióta Cotinék anyagi körülményeiben e változás beállt, az -Anatole és Hermance közti viszony lassanként veszteni kezdett -gyermekded bizalmasságából. Alig múlt el néhány hét s Hermance nem -volt többé azon víg, kedélyes játszótárs, kinek Anatole addig -ismerte. Nem mintha meghidegült volna iránta, nem idegenkedett -tőle, sőt figyelmes szemlélő épen az ellenkező észleletre jutott -volna. Hermance most is sok időt töltött öcscsével, de viseletében -kimértebb, nyugodtabb, komolyabb volt, a nélkül azonban, hogy -hidegebb lenne iránta. Nem ugrándozott, nem enyelgett vele többé -azon tartaléktalan pajzánsággal, mely azelőtt mulatságaikon -uralkodott s ha Anatole egyszer-másszor utána kapott, vagy -véletlenül megölelte, Hermance néha elpirult s rendreutasítá. -Anatole eleinte nem látszott észrevenni, vagy ha észrevette is e -változást, nem tulajdonított neki fontosságot s egyikét látta benne -azon szeszélyeknek, melyekben Hermance természete bővelkedett.</p> -<p>Egy alkalommal Hermance épen rakosgatott valamit <span class= -"pagenum"><a name="Page_42" id="Page_42">-42-</a></span> -szobájában, midőn Anatole a nyitva maradt ajtón belépett. Az ifjú -lépteinek zaját elnyelte a szőnyeg s halkan közeledve hugához, azt -hátulról gyorsan megölelé s egy csókot lopott vállára. A leány, -midőn így egyszerre váratlanul magát átölelve látta s keblén az -ifjú összekulcsolt kezeit érzé, melyek érzékenyen tapadtak mellére, -megrázkódott egész idegrendszerében s oly szenvedélyesen és oly -szavakkal utasítá rendre az ifjút, minőket ez még nem hallott tőle. -Anatole meglepetve Hermancenak e sajátságos modora által, mely -eddig ismeretlen vala előtte, nehány szóval bocsánatot kért tőle és -kisietett a szobából. De alig ért saját szobájába és veté magát -boszúsan a pamlagra, előtte állt Hermance. A leány pillanatnyi -felhevülése elmúlván, utána futott Anatolenak, kérte, ne vegye -rossz néven hevességét s midőn ez biztosítá, hogy nem haragszik, -pajzán mosolylyal ölébe ült, átkarolta nyakát és csókot nyomott -ajkára.</p> -<p>Megtörtént ez azelőtt akárhányszor, de Anatole úgy érzé, mintha -ma érintené ajka először Hermanceét. Azt a hosszú, szenvedélyes -csókot, melyet most kapott, nem a játszótárs adta többé könnyelmű -pajzánságában a játszótársnak, hanem adta a nő, ki már élvezni tud, -az ifjúnak, kit szeretne rá megtanítani.</p> -<p>E percztől fogva érzé Anatole, hogy nővel áll szemben s hogy e -nőt szereti. De érzé egyszersmind ifjúságát s tapasztalatlanságát, -érzé azon fölényt, melyet az idősebb s routinirtabb leány reá -gyakorolt s ez oly elfogulttá, oly zavarttá tette <span class= -"pagenum"><a name="Page_43" id="Page_43">-43-</a></span> -Hermanceszal szemben, hogy daczára most már élénken érzett -szerelmének, kerülni kezdte a leányt. Hermance néha kérdőre vonta -öcscsét, miért tölt vele kevesebb időt, mint azelőtt, de a mód, -melyen ezt tevé, midőn lángoló szemével ránézett, vagy kezét -megszorítá, Anatole zavarát, mondhatnám félénkségét még inkább -növelte.</p> -<p>Anatole kezdett kevesebbet lenni otthon, s estve rendesen eljárt -színházba, hogy ne kelljen együtt lennie a leánynyal, kit szeretett -s kihez, mióta tudta, hogy szereti, alig mert többé közelíteni.</p> -<p>Egy estve színház után hazaérve világot akart gyujtani, de a -gyufás dobozt üresen találta helyén. Nem tudott magán máskép -segíteni, mint, hogy Hermancetól kérjen gyújtót, kinek szobájában, -mint jövet az utczáról látta, még világos volt. Kiment tehát a -közös előszobába s Hermance ajtaján koczogtatott.</p> -<p>– Ki az? hangzott belőlről a leány hangja.</p> -<p>– Én vagyok.</p> -<p>– Te vagy Anatole? jer!</p> -<p>Anatole benyitott. Az első szoba setét vala és üres. Hermance a -másikban volt, melynek ajtaja ki vala nyitva. Az ifjú az ajtóhoz -lépett, de megpillantván Hermancet, a mint könyvvel kezében -chaiselongueján feküdt, önkénytelenül visszahökkent.</p> -<p>Midőn meglátta Hermancet kacér pongyolájában, mely bájainak -hatását még fokozta, Anatolet eddig még nem ismert mértékben -támadta meg azon zavar, azon elfogultság, azon megmagyarázhatlan -vonakodás, mely hátravon és előrehajt egyszerre, melyet néhány hét -óta érzett a leánynyal szemben. <span class="pagenum"><a name= -"Page_44" id="Page_44">-44-</a></span> Ideges remegés fogta el -egész valóját, futni akart, de lába mintha a földbe gyökerezett -volna, nem tudott elmozdulni a küszöbről s tekintetével akaratlanul -rámeredt a szép leányra, ki mosolyogva nyújtá neki kezét.</p> -<p>– Nos Anatole? – szólt a leány kérdőleg, észrevéve az ifjú -megdöbbenését.</p> -<p>Anatole végre erőt vett magán s szemét a földre sütve közelebb -lépett s remegve fogta meg a leány kezét.</p> -<p>– Gyufát akartam kérni tőled Hermance, csak most vettem észre, -hogy az enyim elfogyott…</p> -<p>– Gyufáért jöttél? – kérdé a leány sajátságos hangon.</p> -<p>– Csak nem haragszol? – szólt az ifjú engesztelőleg.</p> -<p>– Dehogy haragszom. Sőt épen jó, hogy jöttél, elfecseghetünk egy -kicsit. Nem tudok aludni. Jer Anatole, ülj ide. – No de jer -hát!</p> -<p>Anatole szék után nyúlt.</p> -<p>– Ah ne hozz széket, jer ide, hozzám, szólt a leány.</p> -<p>– Olvastál? – kérdé Anatole s Hermance könyve után nyúlt, hogy -ne kelljen szemébe néznie.</p> -<p>– Olvastam. Igen érdekes könyv. Nézd csak. Nem ismered?</p> -<p>– «La Nouvelle Héloïse,» – olvasá Anatole. – Nem, nem -ismerem.</p> -<p>– Úgy majd odaadom, ha elolvastam. Nagyon érdekes, hidd el.</p> -<p>– Úgy? – szólt Anatole, letevé a könyvet, melynek hatása ott -lángolt Hermance szép szemében. <span class="pagenum"><a name= -"Page_45" id="Page_45">-45-</a></span></p> -<p>– De mi lelt? – kérdé a leány, – úgy ülsz itt, mint a bűnös, ki -haragban van lelkiismeretével; rám sem mersz nézni…</p> -<p>– Dehogy nem – viszonzá az ifjú megemberelve magát s tekintetét -felemelé a leányra.</p> -<p>Hermance azon szépségek közé tartozott, kik a legjózanabb erényt -is képesek megingatni. Halvány arcza, széles piros ajkai, finom -alkatú orra, megvilágítva két emésztő tüzű setétkék szem által s -ébenfekete fürtöktől környezve, oly egészet alkottak, hogy a -festész fantáziája nem képzelhetne magának illőbbet, ha Bacchusnak -akarna papnőt festeni. Anatole, midőn e szemekbe tekintett, mintegy -megmeredve szegzé tekintetét a leányra.</p> -<p>– Mily szép vagy Hermance! – rebegé önkénytelenül.</p> -<p>– Tetszem neked? kérdé a leány kaczéran s míg egyik keze az -ifjúéban nyugodott, a másikat felemelve, megsímogatá vele Anatole -arczát.</p> -<p>– Bocsáss Hermace – rebegé Anatole zavarban, – ne kínozz -Hermance…</p> -<p>Hermance elereszté az ifjú kezét, de Anatole nem tudott -felkelni. A leány rászegzé igéző tekintetét s Anatole szédülni érzé -fejét e pillantás hatása alatt.</p> -<p>– Csókolj meg Anatole! – susogá Hermance, feléje tárva -karjait.</p> -<p>Anatole futni akart, de nem birt. Érzé, hogy a vér fejébe tolul, -hogy arcza ég, – de midőn a leány szemébe nézett, nem birt -ellenállani s ösztönszerűleg odaborult Hermancera és -megcsókolá.</p> -<p>A leány átkarolta az ifjút s szenvedélyes csókokkal <span class= -"pagenum"><a name="Page_46" id="Page_46">-46-</a></span> halmozá el -arczát. Ujjai haja közé tévedtek s kis keze az ifjú fürteivel -játszott, míg ez úgy érzé, mintha lélekzete el akarna akadni.</p> -<div class="figcenter"><a href="images/i006hq.jpg"><img src= -"images/i006.jpg" alt="– Csókolj meg Anatole! – susogá." title= -"– Csókolj meg Anatole! – susogá." /></a> -<p class="caption">– Csókolj meg Anatole! – susogá.</p> -</div> -<p>Eddig ismeretlen érzések támadták meg Anatolet. Szerelmi -ábrándozásaiban nem egyszer elképzelte magának a boldogságot, -melyet a viszontszerelem nyújt s most, midőn e boldogságot elértnek -látta, úgy érzé, mintha csalódott volna álmaiban. Karjaiban tartá a -szeretett nőt, magába szívta annak éltető lehelletét, ki szivét -hangosabban dobogni megtanítá, – de mi volt ez azon boldogsághoz -képest, melyet rajongó lelke megálmodott?</p> -<p>Egy tizenhat éves ifjú szerelme inkább ábrándozás, mint -szerelem.</p> -<p>Én nem hiszek a szerelem azon pedáns osztályozásában, mely azt -platonikusra és nem-platonikusra osztja. Ha hinnék is a léleknek a -testtől önálló létezésében, ha azon tulajdonok és működések -összegét, melyet hétköznapi nyelven «léleknek» nevezünk, többnek -tartanám is az agyvelő legsubtilisabb functiójánál, nem hinném, -hogy létezhetik szerelem, melyben csak a lélek vesz részt, az anyag -hozzájárulása nélkül.</p> -<p>Olvassa el bárki a szerelem valódi evangeliomát, melyet a nagy -britt költő hagyott reánk. Még eddig senkinek sem jutott eszébe -tagadni, hogy az érzelem, mely Romeot és Juliát összefűzi, valódi, -tiszta szerelem; s vajjon «platonikus»-e a Montecchik és Capulettik -sarjadékainak szerelme?</p> -<p>Azon émelygős, férfiatlan ábrándozás, mely az új korban írt -középkori regényekből sóhajt felénk, <span class="pagenum"><a name= -"Page_47" id="Page_47">-47-</a></span> azon kevéssel beérő, saját -tehetetlenségével kaczérkodó érzelgősség, melyben némelyek a -«tiszta» szerelmet vélik felfedezni, mindössze oly lélekállapot, -mely csak azért nem tartozik a pathologia körébe, mert ellenszerét -a tudomány még fel nem fedezte.</p> -<p>Tökéletlen, beteges érzelem az, melyet egészséges, kifejlett -organizmus meg nem terem.</p> -<p>A holdkórosok birodalma ez és a gyermekeké.</p> -<p>Anatole ez utóbbi volt.</p> -<p>Nem sok kellett volna neki arra, hogy boldognak érezze -magát.</p> -<p>Ha Hermance csak sejteti is vele, hogy szerelmét viszonozza, -Anatole rajongásában képes lett volna érte bármire. Beérte volna -vele, ha lábainál ülhet és szemébe tekinthet, ha láthatja őt és -hallhatja szavát; s egy kézszorítása az ideálnak boldogabbá tette -volna, mint most a kedvesnek ölelése.</p> -<p>Anatole nem érzé magát boldognak.</p> -<p>Azt látta, hogy szerelme viszonoztatik, – mert vajjon mi -lehetett volna Hermance csókja az ifjú szemében más, mint szerelmi -vallomás? – de ő másként képzelte magának az első vallomást.</p> -<p>Midőn karjaival magához ölelte kedvesét, érezve szívének minden -dobbanását, s midőn Hermance villogó szemébe tekintett, úgy -tetszett neki, mintha nem ez volna azon nő, ki álmait -foglalkoztatá.</p> -<p>Anatole jellemében a legnagyobb ellentétek egyesültek. Tudott -szeretni oly mély, oly intensiv érzéssel, mely maradandóságra nézve -megközelíté egy szentimentális szív sóhajainak hosszadalmasságát; s -tudott lábbal tapodni minden érzelmet, <span class= -"pagenum"><a name="Page_48" id="Page_48">-48-</a></span> tudott -könnyelmű játékot űzni a szív legönkénytelenebb gerjedelmeivel. De -ez utóbbi tulajdont csak később érlelték meg benne az élet -körülményei.</p> -<p>Most még egy tapasztalatlan lélek, egy gyermekded lélek -ábrándosságával rajongott Hermanceért. A leány szerelmével -boldogítá őt, de a mód, melyen ezt tevé, nem felelt meg -érzelmeinek.</p> -<p>Most, midőn szerelmének már nem lehetett vágya, mely még -kielégítés után epedjen, midőn váratlanul teljesedni látott oly -reményeket, melyeket még táplálni sem mert, – Anatole kezdetben nem -tudott boldog lenni; mert nem volt többé miért – ábrándoznia. S az -ábránd ellensége a valónak.</p> -<p>De e hányatás ideális érzelmeinek eloszlása s a kínálkozó -szerelmi boldogság élvezete közt, csak átmeneti stádium lehetett; s -oly természetnél, minő az Anatoleé volt, az adott helyzet teljes, -önkénytes elfogadására s kizsákmányolására kellett vezetnie. Azon -otthontalan érzés, mely a gyönyör első kisérletét követé, elmult s -Anatole karjaiba vetette magát az élvező szerelemnek.</p> -<p>Anatole ezután, midőn esténként hazajött, rendesen megkisérté -Hermance ajtaját, mely csak ritkán volt zárva, jeléül annak, hogy a -leánynak feje fáj s nincs kedve őt fogadni. S így mialatt Cotinné -mitsem sejtő gyanútlansággal aludt a szélhűdött, lassan haldokló -férjet őrizve, a család nagyreményű sarjadéka a harmadik szobában -édelgett elcsábított ifjú kedvesével. <span class= -"pagenum"><a name="Page_49" id="Page_49">-49-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h2><img src="images/ch05.png" alt="" title="" />IV.</h2> -</div> -<p>Hónapokig tartott már e viszony, midőn egy estve a nagy operaház -előcsarnokában Anatole megpillantá Hermancet, a mint egy öreg úr -karján jött ki a szinházból. A kisérő haja s bajusza tiszta fekete -s öltözéke a legválasztékosabb vala, de szemének kialudt lángja s -arczának el nem titkolható ránczai félreismerhetlenül jelezték -benne az érdemekben megaggott kéjencet. Hermance, királyi alakjával -s vakító szépségével, melynek a gazdag toilette még növelte -hatását, magára vonta az egész férfitársaság figyelmét; s e bámulat -megérdemelt voltának öntudatában büszkén lejtett végig a csarnokon -kisérője karján, ki jobbra-balra nehány köszönést viszonozva, -sietett hölgyét kivezetni az ostromló szemek e kereszttüzéből.</p> -<p>Hermance nem vette észre ifjú kedvesét, ki szótlanul állt a fal -mellett, nem tudva minek tartsa unokahuga kisérőjét. Mindenre -gondolt, csak arra nem, a mi igaz vala, s a kínos bizonytalanság és -habozás nehány pillanata mulva meg akart indulni, hogy utána menjen -Hermancenak, azon reményben, <span class="pagenum"><a name= -"Page_50" id="Page_50">-50-</a></span> hogy utól fogja érni, míg -kocsijokra várakoznak. Nem tudta félti-e vagy nem, nem tudta mit -gondoljon, csak azt látta, hogy egy bizonytalansággal áll szemben, -melynek el kell oszlania. Feltette tehát magában, hogy követni -fogja Hermancet és kisérőjét, bárhová menjenek, midőn egyszerre két -úr társalgása vonta magára figyelmét, kik mellett elhaladt.</p> -<div class="figcenter"><a href="images/i007hq.jpg"><img src= -"images/i007.jpg" alt="A nagy operaház előcsarnokában megpillantá…" -title="A nagy operaház előcsarnokában megpillantá…" /></a> -<p class="caption">A nagy operaház előcsarnokában megpillantá…</p> -</div> -<p>– Ugyan nem tudja ön, ki azon szép nő, kit Cocloquet barátunk -most emel hintajába?</p> -<p>– Hogyan? nem ismeri még a párisi demi-monde legújabb csillagát, -Cotin Hermancet? – viszonzá a másik.</p> -<p>Anatole elsápadt e szavakra, s egy oszlop megé vonult, mely a -két társalgó mellett állt, onnan hallgatva tovább beszédjöket.</p> -<p>– Hogyan, e szép leány –?</p> -<p>– Egy bukott kereskedő leánya, ki Cocloquet barátunkon kezdé -első experimentumait. Most még monopoliumot gyakorol rajta az öreg, -de nem adok neki két hónapot –</p> -<p>Anatole vére felforrt e szavakra, s merészen odalépett az -ismeretlen elé.</p> -<p>– Uram! becsületes ember ön? – kérdé szikrázó tekintettel, – -hogy nem átall egy becsületes leányt rágalmazni?</p> -<p>A két öreg úr igen komikus jelenésnek tarthatta e tizenhatéves, -haragtól pirosló lovagot, ki egy párisi cocottenak védőjeül csapott -fel, mert mindketten hangos kaczajra fakadtak.</p> -<p>– Ismétlem uram, – szólt Anatole haragtól <span class= -"pagenum"><a name="Page_51" id="Page_51">-51-</a></span> remegő -hangon, – becsületes ember-e ön, hogy nem átall egy tisztességes -leányt így rágalmazni?</p> -<p>– Tisztességes leányt? hahaha! Fiatal barátom, önnek elment az -esze! – mondá az ismeretlen, a fiút végig mérve tekintetével.</p> -<p>– De uram –</p> -<p>– Eh, de hát ki ön? – kérdé most az ismeretlen úr.</p> -<p>– Ki vagyok? – kiáltott Anatole, – no, ha ön nem felel -kérdésemre, mindjárt megmutatom ki vagyok –</p> -<p>Ezzel felemelve pálczáját, az ismeretlennek arcza felé vágott; -ez azonban a csapást karjával szerencsésen elhárítá magáról.</p> -<p>– Sergeant! sergeant! – hangzott most többfelől, s a dolog vége -az lett, hogy Anatolet minden erőlködése és protestácziói daczára a -rendőrségre vitték.</p> -<p>Itt töltötte az egész éjszakát.</p> -<p>Reggel kihallgatták, s a vallató biztos, értesülvén a dolog -állásáról, megfeddé Anatolet túlbuzgalmáért, mely botrányra -vezetett, de tekintettel ifjú korára s Cotin Hermance iránti rokoni -viszonyára, csekély bírság lefizetése után szabadon bocsátotta.</p> -<p>Hazaérve első dolga volt Hermancehoz sietni, ki még félig alva -feküdt ágyában. Anatole halkan lépett a szobába, nehogy az alvót -felriassza, s csendesen ágya szélére ült, azon biztos reményben, -miszerint Hermance fényesen kitisztázandja magát az ellene szórt -rágalmak alól. <span class="pagenum"><a name="Page_52" id= -"Page_52">-52-</a></span></p> -<p>– Ah te vagy Anatole! – szólt a leány pillanat mulva, midőn -felocsudva észrevette az ifjút. Hogy vártalak tegnap! Későn jöttem -haza szinház után, azt hittem, már alszol s meg akartalak lepni. -Szép halkan bemegyek az én kis kedvesem szobájába, – oda lépek -ágyához – tapogatódzom – üres! Szomorúan visszajöttem tehát, de nem -tudtam aludni. Úgy vártalak, – annyira fel valék izgatva, és te nem -jöttél! Ki tudja, hol mulattál pajtásaiddal, míg én itthon epedtem -utánad!</p> -<p>Hermance átkarolta az ifjút s elhalmozá forró csókjaival. Úgy -nézett ki emésztő tűzzel szemében, vágytól dagadó kebellel, mint a -megtestesült bűn. Ha Anatole nem lett volna tizenhat éves, egy -pillantás e szembe, e kebelre meggyőzte volna arról, hogy a mit -tegnap hallott, nem volt rágalom.</p> -<p>Anatole erőt vett lelke felháborodásán, s a lehető legnagyobb -nyugalommal elbeszélte kedvesének éjjeli kalandját.</p> -<p>A leány figyelemmel hallgatá, aztán hangos kaczajra fakadt, mely -oly kínosan hatott Anatolera.</p> -<p>– Nem rossz! – kiálta fel, – tehát te szegény fiú, a -rendőrszobában töltéd az éjt, és pedig miattam! de ne félj -Anatoleom, kárpótolni foglak, még ma. Itthon töltöm az egész estét, -meg fogjuk magunkat boszulni a sorson!</p> -<p>– De hát mit szólasz ahoz, a mit az az ember mondott rólad? – -kérdé az ifjú, félve és remélve lesvén a választ Hermance -ajkáról.</p> -<p>– Mit is mondott? hogy az öreg Cocloquet monopoliumot gyakorol -rajtam? hahaha, nem rossz <span class="pagenum"><a name="Page_53" -id="Page_53">-53-</a></span> kifejezés! – te tudod legjobban -Anatole, miben áll Cocloquet monopoliuma, hahaha!</p> -<p>– Hogyan, – kiálta fel Anatole elsáppadva, s felugrott Hermance -ágyáról, mintha valami ijesztő látványtól riadna vissza, – tehát -igaz volna –?</p> -<p>– Mi?</p> -<p>– Hogy te Cocloquet kedvese vagy?</p> -<p>– Hát nem tudtad, kicsikém?</p> -<p>– Nem! – kiáltott fel Anatole elszorult hangon s mintegy -elbódulva a hallottaktól kezébe rejté arczát.</p> -<p>– Anatole, ne légy gyermek, – biztatá most a leány, – jer no, -csak nem haragszol rám?</p> -<p>Anatole kimondhatatlan kínokat szenvedett e pillanatban. Félóra -előtt még rút hazugságnak tartá a mit hallott, s midőn most maga a -leány beszélte neki azt, a mit midőn mások mondtak, rágalomnak -tartott, midőn Hermance nevetve vallá be neki, hogy másnak kedvese, -– ez megzavarta az ifjú minden gondolatát. Szívét szorulni érzé, -mintha meg kellene szakadnia.</p> -<p>Hermance ez állapotban látva fiatal kedvesét, mely oly távol -állt saját vágyaitól, kaczérsággal akarta őt kiengesztelni. Halkan -felkelt ágyából s egyszerre elébe állt azon indiszkrét toiletteben, -mely csak az éj diszkrét homálya számára vala rendeltetve.</p> -<p>A leány elragadó szép volt. Piczi rózsaszín lábai szinte -elenyésztek a szoba tarka szőnyegén, s a finom batiszting, mely -testét födé, annak egy részét tartaléktalanul tárta Anatole elé, -míg a többi, <span class="pagenum"><a name="Page_54" id= -"Page_54">-54-</a></span> a mit eltakart előle, annál ingerlőbben -tetszett keresztül a fátyolszerű szöveten.</p> -<p>Anatole előtt mindez nem volt újság, de azért e látvány mégis -megvesztegette szemeit s Hermance észrevette, hogy arczkifejezése -szelidülni kezd, midőn reá tekint.</p> -<p>– Csak nem haragszol én kis kedvesem? – kérdé a leány, meg -akarván ragadni a kedvező pillanatot, melyet bájai hatásának -köszönhetni vélt, s gömbölyű fehér karjait az ifjú nyaka köré -fűzte.</p> -<p>– Menj – megcsaltál, – szerettelek és te mást szerettél! – nyögé -tompa hangon az ifjú, kibontakozva kedvese öleléséből.</p> -<p>– Én, mást szerettem? – kérdé a leány nagy szemeket meresztve -Anatolera, a bámulat oly félreismerhetlen kifejezésével, mely magán -viselte az igazság bélyegét.</p> -<p>– Hiszen magad mondád, hogy Cocloquet kedvesed – nos, hát nem -úgy van?</p> -<p>– No igen, de csak nem gondolod, hogy ezt a vén tökfilkót -szeretem? – viszonzá a leány kaczajjal.</p> -<p>Anatole visszatántorodott e nevetés elől.</p> -<p>– Eh! gyerek vagy Anatole! – kiálta fel erre a leány s hátat -fordítva neki boszúsan veté magát egy chaise-longuera.</p> -<p>Anatole szeme csak most nyílt meg teljesen. Az ártatlan, -tapasztalatlan ifjú nem merte hinni a gyalázatot, míg -félreérthetlenül nem állt előtte. Most, midőn Hermance saját -ajkáról hallá azt, a mit különben <span class="pagenum"><a name= -"Page_55" id="Page_55">-55-</a></span> képtelen lett volna elhinni, -midőn szívének első szent érzelmét így meggyalázva látta, kitört -belőle a fájdalom, mely lelkét eltölté, s ingadozó léptekkel -közeledett a leányhoz, hogy szemére hányja megbecstelenített -szerelmét.</p> -<p>De a mit most hallott, már nemcsak szerelmét sérté, hanem vérig -sebezte becsületérzését. Nyelve egyszerre megtagadta a szolgálatot. -Most, midőn szerelméről akart szólni a nőnek, ki azzal oly -könnyelműen visszaélt, megszólalt benne a büszkeség szava s ajkát -elnémítá. Mily kín lehet oly nő által megcsalatni, kit annyira -megvetünk, hogy büszkeségünk tiltja neki még szemrehányást is tenni -megrablott szerelmünkért!</p> -<p>Anatole gépiesen az ablakhoz lépett, s annak hideg üvegéhez -támasztá forró homlokát, midőn egyszerre Hermance hangja magához -téríté azon önkívületből, melybe fájdalma sodorta.</p> -<p>– Nos Anatole, még sem értesz? – kérdé a leány félig vidám, -félig szánakozó hangon chaise-longueja támláját simogatva -kezével.</p> -<p>Azon cynismus, mely e hangban nyilatkozott, Anatolet kijózanítá. -Most már tudott uralkodni szívén, most már csak haragot és -megvetést érzett kedvese iránt. Érzé, hogy lesz ereje szívéről -hallgatni.</p> -<p>– De értelek! – kiálta fel keserűen, haragtól remegő hangon, – -oh, most már világos előttem minden! Azon változás, mely anyagi -viszonyaitokban beállt, s melynek én csupa gyöngédségből nem mertem -okát tudakolni, a kényelem, mely <span class="pagenum"><a name= -"Page_56" id="Page_56">-56-</a></span> körülvesz, a fény, melylyel -öltözködöl, – lakásod, ruhád, mulatságaid, – mindez becsületednek -ára, Hermance! Eddig vak valék, most már látok! – És atyád? az ő -betegségét is a te szégyened okozta! te okoztad, hogy e derék, -becsületes ember, kinél jobb apával egy családot sem áldott meg az -ég, hónapok óta élet és halál közt lebeg, folytonos haldoklásban, -tehetetlen tagokkal, de érző szívvel, mely naponként kétségbeesik -leánya gyalázatán, – az a te műved, nyomorult! Meggyaláztad -nevedet, megölted atyádat!</p> -<p>Hermance egy könnyet törölt ki szeméből s mindenkép igyekezett -magát az elérzékenyüléstől megóvni. Végre megszólalt.</p> -<p>– És te vádolsz engem, Anatole, hogy meggyaláztam nevemet? te, -ki annyiszor segítettél azt meggyalázni!</p> -<p>Anatole meghökkent e szavakra.</p> -<p>– Igazad van, – szólt tompa hangon. – Bűnös vagyok. De te tettél -azzá – te csábítottál el. De nem! – kiálta fel gyorsan, büszke -tekintetével végig mérve a leányt. – Sokkal nyomorultabb vagy, -semhogy megoszszam veled a felelősséget tetteimért! Nem vádollak. -De ne félj, – tevé hozzá a megvetés hideg hangján, – nem fogok -adósod maradni.</p> -<p>Anatole megfordult és távozni akart a szobából, de ez utolsó -szavak hallatára Hermance arczát elfutá a vér, s a leány -villámgyorsan felszökve ülőhelyéből az ajtóhoz ugrott, s az ifjúnak -útját állta.</p> -<p>– Megállj! – kiáltá az Anatole szavai által <span class= -"pagenum"><a name="Page_57" id="Page_57">-57-</a></span> vérig -sértett leány, – innen ki nem mégysz, míg meg nem hallgatsz.</p> -<p>Oly sajátságos látvány lehetett az: egy kipirult, szikrázó -szemű, félmeztelen leány, a mint egy tizenhatéves ifjútól azt -követeli, hogy hallgassa meg, mert becsületét akarja -védelmezni!</p> -<p>Anatole szó nélkül ült le egy karszékbe, jeléül hogy kész őt -kihallgatni. Hermance visszatért a chaise-longuera, aztán látva, -hogy Anatole féloldalt ül feléje, s nem szándékozik hozzáfordulni, -egy zsámolyt vett, azt odatette az ifjú lábai elé s reá ült.</p> -<p>Anatole fél lépésnyivel hátrább tolta székét, a mennyire a fal -engedé.</p> -<p>Hermance ez elutasító mozdulatot látva, egy sóhajt nyomott el -keblében, aztán, kevés vártatva, megszólalt.</p> -<p>– Hallgass meg kérlek, – szólt halk hangon, melyre a fájdalom -ráüté félreismerhetlen bélyegét; – két czímen van jogom kívánni, -hogy kihallgass, mielőtt elitélnél: rokonod vagyok és kedvesed -valék. Igazad van, Anatole, midőn vádolsz, igazad van, midőn -kárhoztatsz; de mégis érzem, hogy nem érdemeltem azon megvetést, -melylyel most szóltál hozzám. Bűnös vagyok, meggyaláztam magamat, -de tudod-e, miért és kiért? Szüleimért! Esküszöm, Anatole, csupán -szüleimért. Te nem tudod, hogy ezelőtt öt hónappal hitelezőink -megtámadták anyámat, s ő kénytelen volt őket kielégíteni, nehogy -atyámat börtönbe hurczolják. Ez felemészté összes még fenmaradt -vagyonunkat. Száz frankunk maradt. <span class="pagenum"><a name= -"Page_58" id="Page_58">-58-</a></span> Több se égen, se földön. -Száz frank három ember egész életére! – Nos, nem kaczagsz Anatole? -Atyám, e lelkileg megtört, munkaképtelen agg, anyám, ez angyali -jóságú, de jóléthez szokott teremtés, kit minden csekélység -szerencsétlenné tud tenni, kinek egy parányi kényelemről lemondani -sokkal nehezebb, mint másnak egy nagy boldogságról, annak valának -kitéve, hogy egy-két hét mulva nem lesz mivel csillapítaniok -étvágyukat. Már láttam magam előtt szegény atyámat koldusbottal -kezében járni házról-házra, s anyámat az útszélen elveszni, – és -sehol a világon még lehetősége sem a menekülésnek! Ha férfi lettem -volna, – ki tudja? – tán loptam, raboltam, gyilkoltam volna, hogy -szüleimet az éhség kínjaitól megóvjam. Oh Anatole, te nem tudod, mi -a nyomor, mi az éhség! – Hiányzott bennem a férfi ereje, a férfi -bátorsága; leány voltam, dolgozni nem tudok, – sohasem tanítottak -reá! – gyönge leány, – kinek nincs egyebe, mint szépsége. Nos -Anatole, miért nem káromolsz?</p> -<p>Anatole megindulva nézett a leányra. Hermance szavaiban annyi -keserű, annyi lélekrázó igazság volt, hogy az ifjú önkénytelenül -elérzékenyedett s Hermance egy könycseppet vélt láthatni -szemében.</p> -<p>– Megtörtént, – folytatá a leány. – Elvesztém ártatlanságomat, -el – visszahozhatlanul. De megismertem a szerelmet is, melynek -kéjeit addig csak ösztönöm sejté, – szólt Anatolera emelve nagy kék -szemét és zsámolyáról térdre ereszkedve, oda támaszkodott az ifjú -térdeire. – Cocloquet elhalmozott <span class="pagenum"><a name= -"Page_59" id="Page_59">-59-</a></span> pénzzel, de oly vágyakat -keltett bennem, melyeket nem bírt kielégíteni. Te itt valál közel, -nem idegenkedtél tőlem, – szép vagy Anatole, és én szerettelek! -Igen, szerettük egymást, hányszor vallád meg, mennyire boldoggá -tettelek? – és most megvetsz, mert szerencsétlen vagyok!</p> -<p>Anatole szíve természetes jóságával szánni kezdé a leányt, s -midőn az térdre állt előtte, már le akart hajolni hozzá, hogy -felemelje, midőn Hermance egyszerre szerelmére emlékezteté. E -szavakra, midőn elgondolá, kire pazarlá szerelmét, sértett -büszkesége elnyomta a szerelem, el a szánalom szavát, s Anatole -gyorsan felugrott székéből, félre lökte maga elől a leányt s -szótlanul, de rohamos léptekkel kisietett a szobából.</p> -<p>Hermance megrémült az ifjú tekintetétől. Anatole feldúlt arcza s -otthontalan tekintete láttára megmagyarázhatlan félelem fogta el a -leányt s magánkívül utána rohant kedvesének.</p> -<p>Anatole saját szobájába sietett volt, s Hermance ép akkor érte -utól, midőn az ifjú baljával feltépte kabátját s jobb kezével egy -tőrt ragadott fel, mely asztalán feküdt, és azzal szívének szúrt -–</p> -<p>E tőr volt összes atyai öröksége…</p> -<p>A leány egy kétségbeesett kiáltással megragadá hátulról az ifjú -karját – –</p> -<p>E reggelen, folytatá Achille, találkozásomnak kellett volna -lenni Anatolelal, de ő nem jövén el a kitűzött helyre, közelfekvő -szállására mentem. Midőn az előszobába nyiték, Hermance -segélykiáltása üté meg fülemet. Berohantam. A leány <span class= -"pagenum"><a name="Page_60" id="Page_60">-60-</a></span> -emberfeletti erővel küzdött Anatolelal, ki jobb kezét, melyben tőre -villogott, hiába igyekezett Hermance öleléséből kiszabadítani.</p> -<div class="figcenter"><a href="images/i008hq.jpg"><img src= -"images/i008.jpg" alt="Jobb kezével egy tőrt ragadott fel." title= -"Jobb kezével egy tőrt ragadott fel." /></a> -<p class="caption">Jobb kezével egy tőrt ragadott fel.</p> -</div> -<p>Egy pillanat múlva ketten küzdénk Anatolelal s nekem sikerült a -tőrt kifacsarnom kezéből; mire Anatole elalélva összerogyott.</p> -<p>E jelenet után erős ideglázba esett. <span class= -"pagenum"><a name="Page_61" id="Page_61">-61-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h2><img src="images/ch06.png" alt="" title="" />V.</h2> -</div> -<p>Anatole heteken át élet és halál közt lebegett.</p> -<p>Ketten ápoltuk Hermanceszal. A leány nem volt szerelmes -Anatoleba, de szerette azon kedélyes bensőséggel, melylyel -barátainkat, örömeink társát szeretjük, azon őszinte, de más -vonzalmat ki nem záró ragaszkodással, melynek néha bámulva -szemléljük önfeláldozási képességét oly nőknél, kiknek -szerencsétlen sorsa az, a mi Hermanceé vala.</p> -<p>Órákat tölték együtt Anatole ágya mellett a leánynyal, kivel -azelőtt csak nehányszor, futólag találkozám, s volt alkalmam -kiismerni őt azon bizalmasság folytán, mely oly gyorsan fejlődik ki -férfi és nő közt, midőn gondoskodásuknak egy közös tárgya fűzi -össze őket.</p> -<p>Elmondá nekem is a maga és családja történetét oly modorban, oly -szavakkal, hogy ha akkor láttam volna e leányt először, megesküdtem -volna, hogy igazat beszél. A világ kis és nagy komédiásai közt alig -lehet könnyebben rá ismerni az igazság szavára, mint oly -embereknél, kiknek hivatásuk hozza magával, hogy rendszerint -tettetett érzelmekkel lépjenek mások elé; mert rendesen annyira -elszoknak <span class="pagenum"><a name="Page_62" id= -"Page_62">-62-</a></span> az igazság egyszerű, természetes -hangjától, hogy midőn e hangot halljuk tőlük, meg lehetünk -győződve, miszerint az tudtokon kívül, ösztönszerüleg szól belőlük; -miszerint nem azért beszélnek így, mert akarnak, hanem mert, midőn -valóban igazat akarnak mondani, nem tudnak máskép.</p> -<p>Hermance természetében megvolt minden hiba, minden gyöngeség, -mely a nőt a bűn útjára vezérli, némi nagyítással el lehetett volna -róla mondani, hogy «hivatással bír» azon pályára, melyre balvégzete -sodorta, – ha férjhez ment volna, meglehet, hogy a legágbogasabb -szarvakat Párisban férje viselte volna; de mindezek daczára nem a -könnyelműség, nem az erköcsi elvetemedés vitték a kora bűn útjára. -Ugyanily könnyelműséggel, ugyanily hiányával minden mélyebb -erkölcsi érzésnek naponként száz és száz leány megy férjhez -Párisban, tisztán, ártatlanul. Legtöbb nőt nem szilárdan vallott -erkölcsi elvek, hanem a körülmények óvnak meg az elveszéstől; s -viszont alig van nő, kinek bukásában ne körülményei játszanák a -főszerepet. Hermance kedvezőbb anyagi viszonyok közt csakhamar -férjhez ment volna, s ha nem szolgált volna is a hű hitvesek -példányképeül, a gyalázat ama megbélyegző nemétől, mely most érte, -kétségkívül ment maradt volna. Nem akarom a leányt védeni. Azt -hiszem, hogy a legelőnyösebb viszonyok közt is aligha vénült volna -meg a nélkül, hogy egy vagy más botlás emléke ne terhelje -lelkiismeretét, de hogy <i>ily korán</i> és hogy <i>így</i> bukott, -azt pusztán a család szerencsétlen anyagi körülményei <span class= -"pagenum"><a name="Page_63" id="Page_63">-63-</a></span> okozták; -és elősegíté a párisi társadalmi élet romlottsága, mert alig van -hely a világon, hol a szépséget hálásabban lehetne érvényesíteni, -mint itt, hova Európa élvezni jár; és alig van társadalom, mely egy -bukott nőt ritkábban kényszerítene pirulni, mint volt a párisi a -császárság alatt, melyben a demi-monde úgy szólván bizonyos -erkölcsi jogosultsággal bírt, melyet el nem ismerni annyi volt, -mint «elmaradni a világtól.» Ily viszonyok közt, kevesebb -könnyelműség és szilárdabb erkölcsi nézetek mellett Hermancenak -nagyobb áldozatába került volna becsületét szüleiért feláldozni; s -miután megtette, kevésbbé találta volna magát helyzetébe, jobban -érezte volna szerencsétlenségét, s lehet az is, hogy lelke megtört -volna a bűn és szégyen tudatának terhe alatt; de az kétségtelen, -hogy a legszebb, legszigorúbb elvek daczára, e tehetetlen apa és -szerencsétlen természetű anya mellett, kinek vétkes gyöngesége a -családot végső segélyforrásaitól megfosztá, – azon nevelés mellett, -melyet kapott, kénytelen lett volna ugyanez áldozatot meghozni, -vagy elnézni, a mint szülei koldusbotot fogva mások könyörületétől -kérik a mindennapi kenyeret. Hermance veleszületett -könnyelműségének csak annyi része volt a leány új életmódjában, -hogy kevesebb önlegyőzésébe került lemondania a jogról: másoktól -tiszteletet követelhetni; s hogy e visszavonhatlan lemondás után -aránylag könnyű lélekkel bírta annak következményeit elviselni.</p> -<p>Ha elgondoltam a család kétségbeesett helyzetét, ha felvettem, -hogy Hermance nem tudhatta előre, <span class="pagenum"><a name= -"Page_64" id="Page_64">-64-</a></span> miszerint az áldozat, melyet -szüleiért hoz, atyját meg fogja ölni, ha Cotinnéra gondoltam, a jó -hitvesre, ki becsületben őszült meg, tán csak azért, mert nem volt -alkalma az ellenkezőre, a szerető anyára, ki gyermekét a nyomor -napjaiban is úgy kényezteté, mintha még saját négyemeletes házukban -laknának, e gyönge, minden erkölcsi tartalék nélküli lélekre, mely -oly készségesen fedezte leánya bukását anyai beleegyezésével, – nem -bírtam megvetéssel nézni a szerencsétlen leányt, ki aggódó -gondoskodással hosszú éjeket virrasztott egy ifjú beteg-ágyánál, -kinek szerelmét sem nem viszonzá, sem méltányolni nem bírta, s -kitől nem remélhetett jutalmul mást, mint hideg megvetést.</p> -<p>Szántam a szegény leányt, de azért magam sem valék képes -viseletével kibékülni. Meg tudtam volna neki bocsátani mindent, -csak azon könnyelműséget nem, melylyel magát helyzetébe -beletalálta. Azon szinte cinismusig menő objektivitás, melylyel -Hermance magaviseletéről beszélni tudott, s mely Anatole gyöngéd -érzéseit tán ép annyira sérté, mint maga a tett, melyet elkövetett; -azon könnyűség, melylyel a leány képes volt, az élet minden bármily -kevéssé ideális felfogását mellőzve, helyzetét annak -<i>gyakorlati</i> oldaláról fogni fel, visszataszítólag hatott rám -is. Ha Hermance lesujtva a szégyenérzet által, hallgatag -lemondással viselte volna sorsát, könnyű lett volna a könyörület -terén átlépni a méltányosság határait; de azon leánytól, ki tudott -élvezni és örülni az életnek, midőn a gyalázat bélyegét viselte -homlokán, ösztönszerűleg idegenkedtem. <span class= -"pagenum"><a name="Page_65" id="Page_65">-65-</a></span> Szántam, -de azon részvét nélkül, melyet az oly szerencsétlen iránt érzünk, -ki azáltal, hogy nem tud megnyugodni sorsában, tanúságát adja -annak, hogy jobbra lett volna érdemes.</p> -<p>Nehány évvel utóbb Anatole teljesen osztá véleményemet Hermánce -felett, sőt elnézésében túl is ment a kellő határon. Azon körökben, -melyekbe balsorsa sodorta, alkalma nyilt a női botlásoknak -legkülönbözőbb nemeit megismerni, de a botlás lehető <i>indokai</i> -közül e körökben alig találkozott mással, mint a test fékezhetlen -ösztönével s az anyagi érdekkel. Tuczatszámra foglaltak helyet -emlékezetében oly nők, kik az erény és kötelesség parancsait lábbal -taposták csupán élvvágyból vagy haszonlesésből, s nem akadt köztük -egy is, kinek botlása csak egy nemesebb, de megtévedt lélek -ballépésének lett volna következése. E körök hatása alatt Anatole -rövid idő mulva azon végletbe esett mely rosszul magyarázott -méltányosságból túlkönnyen kész kimenteni a könnyelműséget. -Tapasztalása azt mutatta, hogy az anyagi érdek oly hatalmas -szereplő a női tévedésekben s oly diadalhoz szokott ellensége a női -erénynek, hogy hajlandó volt Hermancet szinte teljesen kimenteni és -bukását kizárólag a sors rovására irni. E felfogás, saját laza -erkölcsi nézetei által támogatva, csakhamar a materialismus azon -kietlen nemének veté karjaiba, mely minden erkölcsi elemet -nélkülözhetni vél okoskodásaiban; s Anatole elméjében két évvel -utóbb a női becsület már oly benső, okszerű kapcsolatban állt az -élet financiális oldalával, hogy azt hiszem, ha <span class= -"pagenum"><a name="Page_66" id="Page_66">-66-</a></span> -mathematikus lett volna, okvetlenül feltalált volna egy algebrai -formulát a – női erény kifejezésére.</p> -<p>De e végletbe csak néhány évvel utóbb sodorták sivár -tapasztalatai. Most szerelmi csalódása elfogulttá tette azon nő -iránt, kit nem a szív, hanem csak a humanitás álláspontjáról -lehetett igazságosan megitélni. Anatole meggyűlölte és megvetette a -leányt, ki midőn szerelmét czinikus módon felhasználta vágyai -kielégítésére, pirulni kényszeríté legszentebb érzelmei felett. Az -ifjú szerelmében megcsalatva s becsületérzésében meggyalázva érzé -magát s Hermanceban saját szégyenének megtestesülését látta. -Betegsége alatt nehányszor, midőn magához térve gyakran visszatérő -paroxismusából, Hermancet ágya mellett pillantá meg, oly -szenvedélyesen, a gyűlölet és utálat oly félreismerhetlen -kitörésével parancsolá ki a leányt a szobából, hogy az utóbb csak -olyankor mert bejönni egykori kedvesét ápolni, midőn ez mélyen -aludt vagy midőn a láz megfosztá eszméletétől.</p> -<p>Anatole lelkére mély, átalakító hatással voltak ez események. A -gyönge szív ily csapás által lesujtva, gyakran sohasem képes többé -felemelkedni, egy passiv jellem ily szenvedések után csak arra jó, -hogy emlékoszlopául szolgáljon szerelmese hitványságának. Anatolet -a sors e csapása oly érzékenyen érte, hogy az elkeseredés első -perczében fegyvert emelt önmaga ellen, s idegrendszere nem állván -ki e megrázkódást, veszélyes kórnak esett martalékául, – de midőn -ez elmult, erőszakos reakcziót idézett elő lelkében. <span class= -"pagenum"><a name="Page_67" id="Page_67">-67-</a></span></p> -<p>Nem láttam még embert, ki tizenhat éves korában mélyebb -megvetéssel viseltetett volna a nők iránt, s kinek ezt kevésbbé -lehetett volna hibául felróni, mint Anatolenak. Nem bűne, -szerencsétlensége volt ez neki. Testben és lélekben ép, erőteljes -ifjú volt, fogékony minden szép és nemes iránt, szívvel, mely -szeretni, lélekkel, mely lelkesülni tud, s a jellem feltétlen -szeplőtlenségével, mely a legszebb reményekre jogosított a férfi -iránt: midőn balvégzete oly nő karjaiba sodorta, kinél a szerelem -csak palástjául szolgált az érzékiségnek. Azt hiszem, szívünk -kincseit alig pazarolhatjuk el hálátlanabbul, mint, ha tizenhat -éves korunk tiszta érzelmét oly szerelem oltárára hozzuk áldozatul, -melynek csak – segédpapjai lehetünk. Alig van valami, a mi oly -mérvben megfoszthat egy fiatal lelket ártatlanságának és -költészetének zománczától, mint az oly nő, ki azt szerelme -segélyével cselekszi. Anatole a fiatal szív első fellángolásával -szerette Hermancet. Ez viszonzá <i>vágyait</i>, de nem tudta -viszonozni <i>érzelmeit</i>. Míg Anatole egy ifjú szív öntudatlan -lelkesülésével borult ideálja lábaihoz, ez őt egy buja nő mohó -élvvágyával ölelte keblére.</p> -<p>Úgy hiszem, misem szolgálhat annyira egy fiatal szívnek -demoralizácziójára, mint, ha oly nőt szeretünk, kit becsülni nem -tudunk; s e pusztitó hatást még qualifikálta Anatolenál azon tudat, -hogy Hermance, amióta csak szerette, <i>kezdet óta</i> érdemetlen -volt szerelmére. Szerelmesünk bukásában gyakran még vigaszunkra -szolgálhat egy szebb idő emléke, <span class="pagenum"><a name= -"Page_68" id="Page_68">-68-</a></span> midőn még tiszta volt és -méltó szerelmünkre. Anatolenak még e szomorú vigasz sem jutott -osztályrészül. Kedvese nem szerette soha, s már megvetést érdemelt -akkor is, midőn először vallá be neki szerelmét. Ekként az egyetlen -érzelem, mely lelkén uralkodott, a megvetés emésztő érzése volt -kedvese iránt. Nem talált Hermancenak sem jelenében sem multjában -semmit, a mi jogczímül szolgálhatott volna becsülésének, nem -gondolt saját tapasztalatlanságára, mely nem látta meg azt, a mi -oly könnyen meg volt látható, szíve fájdalmában nem hallgatott az -észre, mely annyi enyhítő körülményt tudott a leány mellett -felhozni, s azt feltétlenül elitélte, sőt irtózott tőle. A -tapasztalatlanság szokásaként generalizálni kezdte véleményeit; s -így a tiszta lelkű, nemes gondolkodású, minden gyanakvástól idegen, -őszinte kedélyű ifjú rövid idő mulva annyira jutott, hogy a -szerelem azon nemén kívül, melyre Hermance megtanítá, az összes -nőnem számára csak egy érzelem maradt lelkében: a megvetés.</p> -<p>Ugyanazon ifjú, ki két hónap előtt megesküdött volna egy -kitartott nő tisztaságára, most minden nőben a gyalázat és -hűtlenség egy-egy papnőjét vélte feltalálni.</p> -<p>Ez indokolatlan, és csakis egy tizenhatéves elme éretlensége -által menthető megvetés a nőnem iránt azonban azt eredményezé, hogy -Anatole gyorsabban heverte ki szenvedéseit, mint bírta volna -különben. Nehány hónappal azután, hogy betegségéből kiépült, az -ifjú visszanyerte előbbi életkedvét <span class="pagenum"><a name= -"Page_69" id="Page_69">-69-</a></span> és elevenségét; de a -költészet azon isteni hímpora, mely az ártatlan kedélyt befedi, -örökre le volt pusztítva lelkéről. Anatole ismét az előbbi víg, -mulatni szerető ifjú lett, de vígságán félreismerhetlen volt -bizonyos keserűség, s kedélyét érdesebbé tették azon emésztő -érzések és lesujtó tapasztalások, melyeket az ifjú lélek nem birt -nagy veszteségek nélkül elviselni.</p> -<p>Betegségéből felgyógyulván Anatole rögtön elhagyá Cotinék házát, -kikről csak néhány év múlva hallánk hírt és pedig azt, hogy -Hermance anyja, a most már özvegy Cotinné kiséretében Litvániába -ment letelepedni egy gazdag orosz földesúrhoz.</p> -<p>Midőn Anatole a Cotin-családtól elköltözött, bátyja -beleegyezésével együtt fogadtunk szállást s önállóan rendeztük be -magunkat. Én, megvallom, bár egy évvel idősebb valék nálánál, nem -minden aggodalom nélkül határoztam el magamat az önálló életmódra, -melyben tetteinkért csak magunknak vagyunk felelősek, de melyben a -felügyeletet is magunknak kell vinnünk önmagunk felett. Anatole -azonban eloszlatá aggodalmaimat, s oly csábító színekben festé le -nekem a független életet, melyben azért, amivé leszünk, csupán -önmagunknak tartozunk köszönettel vagy szemrehányással, hogy -mindketten azon büszke örömmel kezdtük az új életet, mely a gyermek -lelkét eltölti, midőn olyasmit tesz, a miről azt hiszi, hogy -közelebb hozza a férfihoz.</p> -<p>Tanulás és mulatság közt folytak napjaink, s azon kisded -bizalmas körnek, mely kollégiumi társaink <span class= -"pagenum"><a name="Page_70" id="Page_70">-70-</a></span> közül -körülöttünk alakult, mindkettőben Anatole volt vezére, hangadója. -Nem láttam még ifjút, kiben ily korán ily határozottan nyilatkozott -volna az emberi természet két uralkodó iránya: a tett- és -élvezetvágy. A tettek mezejét e korban ránk nézve tanulmányaink -képviselték; s e tekintetben Anatole vala példányképünk. Nem volt ő -a kollégium legjobb növendéke, mert ehhez nemcsak tanulási kedv és -képesség, hanem igen gyakran igénytelen engedelmesség, és más, -eredményeikben problematikus becsű tulajdonok is szükségesek; de ő -tanult és tudott köztünk legtöbbet az iskola rendes tantárgyain -kívül; ő volt köztünk az egyetlen, kinek türelme vala Páris főbb -hírlapjainak minden czikkét elolvasni, s kinek a politikai életben -már véleményei valának; ő tudott már okoskodni és kételkedni, midőn -társainak túlnyomó része még vakon esküdött a mester szavára.</p> -<p>Ép ily, vagy tán még nagyobb mértékben vezéröknek ismerték őt -társai, midőn mulatságról vala szó. Mindnyájan tapasztalatlan -ifjak, szinte gyermekek valánk még, kik mindaddig szülői vagy -nevelői felügyelet alatt álltunk; neki tizenhét éves korában már -múltja volt – társai szemében. Ez bizonyos fölényt adott neki -barátai felett, melynek jó következése az volt, hogy a bor és -kártya örömei körünkben soha meg nem fészkelték magokat.</p> -<p>Kevésbé előnyös volt talán azon hatás, melyet Anatole más -tekintetben gyakorolt társaira. Ő volt köztünk az egyetlen, kinek -már «viszonya» vala. <span class="pagenum"><a name="Page_71" id= -"Page_71">-71-</a></span> Hermance történetének részleteit ugyan -csak én ismertem, de a többiek is tudtak annyit, hogy egy -«szélesebb körökben ismert» nőnek volt kedvese, s a mi fő, oly -kedvese, kiért ama nő egy másik férfit megcsalt; s e tudat bizonyos -nymbussal vette körül Anatolet társai között, kik közől a -legidősebb tizenkilencz éves volt, s kik szerelem dolgában még alig -haladtak tovább, mint, hogy a Théâtre lyrique vagy Odéon harmadik -emeletéről ábrándoztak Thália egyik-másik papnője után, a mi rendes -foglalkozását képezi a tizennyolcz éves siheder tanulóknak.</p> -<p>Ama routin, melyet a hamar érett ifjú Hermance társaságában -sajátított el, mely azonban természetesen csakis társainak ifjúi -ügyetlensége mellett tűnt fel ügyességnek, nagyban imponált a kis -társaságnak. Mindenki őt vette példányképül, tőle kért tanácsot, s -miután segélyével egynek-kettőnek sikerült egy kis grisette -szerelmére szert tennie, Anatolet az egész collégium valóságos Don -Juanként tisztelte.</p> -<p>Eleinte azt hittem, hogy szerelmi csalódása után kerülni fogja a -nőket; de nem úgy történt. Hermanceban megveté az összes nőnemet, -de nem tudott róla lemondani. Hermanceszal való viszonya, épen -<i>minősége</i> által, annyira hozzászoktatá lelkét a kicsapongás -gondolatához, hogy az ifjúi kor bátortalansága úgyszólván egy -csapásra elmúlt belőle, és eloszlatá azon elfogultságot, melyből -tapasztalatlan kedélyben a nők iránti tisztelet származik. Nem -becsülte a nőket, de élvezni akarta. S ama <span class= -"pagenum"><a name="Page_72" id="Page_72">-72-</a></span> tudat, -hogy tizenhat éves korában, midőn a nők legtöbb embert még -gyermekszámba vesznek, őt már egy szép nő önkényt kedvesévé -választá, s társainak nagy véleménye, kik asszonyi dolgokban őt -valóságos orákulumnak tekintették, támogatva természeti hajlamai -által, melyek ellenállhatatlanul vonták a női társasághoz, -Anatoleba annyi merészséget s oly önbizalmat öntének, hogy rövid -idő múlva már oly körökben kezdett forgolódni, melyek társaira -nézve még a jámbor óhajtások világába tartoztak.</p> -<p>Könnyen elképzelhető, hogy ez épen nem vált barátomnak hasznára. -Ugyanazon előnyök, melyek őt társai szemében irígység tárgyává -tették, csakhamar oly viszonyokba sodorták, melyek mindenre inkább -szolgálhattak, mintsem azon káros hatás ellensúlyozására, melyet -Hermance esete gyakorolt a mélyen érezni tudó ifjúra.</p> -<p>Azon ellentét, melyet Anatole jellemében egyrészt nemes -érzelmei, élénk becsületérzése s szivének ritka fogékonysága a mély -és komoly érzelmekre, képeztek Hermance bukása folytán meghasonlott -kedélyével, erkölcsi elveinek lazaságával a közönséges asszonyi -dolgokban, s azon aggodalommal minden mélyebb érzelemtől, mely -szerelmi csalódásának következménye vala: az ifjú modorán is -meglepő bizarrságban nyilatkozott. Anatole képes volt a -legnemesebbre, midőn szívétől vette az utasítást; de midőn szíve -nem volt a játékban, annyi felületes könnyűséget, annyi frivolitást -tudott kifejteni, mely párosulva korának természetes -félszegségeivel, <span class="pagenum"><a name="Page_73" id= -"Page_73">-73-</a></span> oly sajátságos jellemet adott az ifjú -társalgásának s egész magaviseletének, hogy nem egy routinirt, -világedzett nő tekintete megakadt a fiatal tanulón, ki korában -szokatlan merészséggel tudott magánál idősebb nőket szóval és -tettel sarokba szorítani, de viszont maga is fülig pirult, ha egy -szép asszony erősen szemügyre vette.</p> -<p>Vajjon fessem-e önnek részletesen azon életmódot, melyben egy -harminczéves nő a másiknak kezébe adja az ifjút, kit merészsége és -tapasztalatlansága kettőzött könnyűséggel visz a kaczérság kivetett -hálójába, – melyben egy tizennyolcz éves ifjú megtanulja a -házasságtörést a lelkiismeret minden scrupulusai nélkül, megtanul -nyugodtan szemébe nézni a férjnek, kinek becsületében gázolt; -megtanul szerelmet hazudni válaszul oly szerelmi biztosításokra, -melyek csak az illem kedveért adattak; belegyakorolja magát az -érzelem minden szójárásába, minden hangjába, a hanglétra minden -fokán végig, a kétségbeesés mély bassusától fel a boldogságával -kaczérkodó szerelem vidám sopránjáig, – a nélkül hogy egy parányit -is érezne belőle; elsajátítja magának az élvezetvágy azon -conventionális nyelvét, mely meghamisítja a szavak becsületes -értelmét a külszín kedveért; s végre, hétköznapi használatra alkot -magának oly erkölcstant, melynek csak ruganyosságából vonhat -hasznot: hogy azt, a mit így magánál tapasztaltabb és romlottabb -nőktől eltanult, megkisértse másokra alkalmazni, hogy a harmincz -éves asszonyoktól elsajátított fogásokkal tizenhatéves leányok -csábitására <span class="pagenum"><a name="Page_74" id= -"Page_74">-74-</a></span> adja magát, – fessem-e részletesen azon -fokozatos processust, melylyel az erkölcstelenség egy fiatal lelket -annyira átalakít, hogy apostolává lehessen?</p> -<p>Anatole is faragott magának ily «erkölcstant» házi használatra, -mely a realismus meztelen elvein alapult s ethikai szempontból -beillett volna a valódi morál paródiájának. «<i>Élvezni mindazt, a -mi másnak aránytalan megkárosítása nélkül élvezhető</i>», – volt ez -erkölcstan alapelve; melynek kellő méltánylására azonban hozzá kell -tennem, miszerint egy gyanútlan férjet megcsalni, kivel előbb -semmiféle bensőbb viszonyban nem állt, vagy egy fiatal leányt -elcsábítani, ki «körülményei által mintegy prædestinálva volt e -sorsra» – nem tartozott «mások aránytalan megkárosításai» közé. E -veszedelmes morál mellett csak mély becsületérzésének köszönheté -Anatole, ha oly tettekre nem vetemedett, melyek csak a -«jellemtelenség» nevével jelölhetők meg találólag; s ha daczára -annak, hogy ez irányban elkövetett mindent, a mi tőle kitelt, nem -kellett pirulnia a becsület itélő széke előtt; mely azonban, ne -feledjük, a mai társadalomban más codex szerint itél, mint a morál -törvényszéke. Számos kisebb-nagyobb viszonyaiban sohasem áldozott -fel magának oly nőt, vagy nem fogadta el olyannak áldozatát, kit -szerelme «előreláthatólag» szerencsétlenné teendett; sohasem igért -házasságot nőnek, kinél csak mulékony örömeket keresett; s az ifjú, -ki irigylendő hidegvérrel tudott szemébe nézni a férjnek, kinek -neje néhány pillanat előtt karjaiban <span class="pagenum"><a name= -"Page_75" id="Page_75">-75-</a></span> hevert, habozást nem ismerő -határozottsággal utasítá vissza egykor egy tanárának, ki őt -megkedvelve házához hitta, és feltétlen bizalmával tünteté ki, -nejét, ki szellemtelen unatkozásában a férje gyanujától ment ifjút -vétkes szerelmének társává akarta tenni.</p> -<p>Éveken át folytatta Anatole ez önfeledt életet. Óvakodó volt -ott, a hol szíve számára veszélyt sejthetett, de annál nagyobb -gondatlansággal kereste és űzte a szerelem azon könnyebb nemét, -mely időtöltésül szolgálhat, a nélkül hogy a szív belevonatnék a -játékba. De ily élet, ily korban, – van-e nagyobb veszedelem egy -ifjúra nézve?</p> -<p>Még alig tölté be huszadik tavaszát, s azon cynikus -könnyelműség, azon szinte rendszerré vált erkölcstelenség, mely -csak a kicsapongás czéljainak szolgált, s azon szerencse, mely -Anatolet a nők mellett soha el nem hagyta, már-már azon útra -terelték, melyen a léha kéjenczek teremnek: midőn a véletlen egy új -ismeretségbe sodorta, teljesen különbözőbe azoktól, melyeket lelke -nagy romlására négy éven át kultivált. <span class= -"pagenum"><a name="Page_76" id="Page_76">-76-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h2><img src="images/ch07.png" alt="" title="" />VI.</h2> -</div> -<p>Hélène egy vasuti hivatalnok leánya volt. Szép és ártatlan, -korra nézve három évvel, lélekben egy fél századdal ifjabb -Anatolenál, valóságos gyermek hozzá, valóságos angyal azon nőkhöz -képest, kiknek karján Anatole eddigi tapasztalásait szerezte. De -Anatole sokkal elfogultabb szemmel nézett minden nőt, semhogy e -különbséget észrevette volna. A leány szép volt, s egy ártatlan -kedély jóhiszemű nyiltságával közeledett feléje. A ki a nőket -megveti, a nélkül, hogy kerülni tudná, többnyire oda jut, hogy már -beszélni sem képes fiatal nővel a nélkül, hogy ne udvaroljon neki. -Igy járt Anatole is. Midőn előszöri találkozásuk alkalmával egy -negyed órára egyedül maradt Hélènenel, – tagjával azon nemnek, -melyet megvetett, s a mi több, oly tagjával, ki előtte szemét -lesüté s nem tudta a társalgást megkezdeni, – nem jutott eszébe -semmi, a miről e gyermekkel beszélhessen; elkezdett tehát neki -szépségeket mondani, általános frázisokat, melyek személy- és -égaljkülönbség nélkül a világ minden zugában alkalmazhatók. Nem -tudom, <span class="pagenum"><a name="Page_77" id= -"Page_77">-77-</a></span> észrevette-e más is, de én úgy -tapasztaltam, hogy sok esetben, fiatal férfi és nő közt, azon -modor, melyben megismerkednek, azon hang, mely ismerkedésök -alkalmával első társalgásukon uralkodik, irányadólag hat későbbi -ismeretségök egész folyamára. Oly nővel, kivel első találkozásuk -alkalmával Mozartról s Beethovenről beszélgettek, második -találkozásnál könnyebben fognak Mayerbeerről s Wagnerről, mintsem -bálról vagy futtatásról beszélni. Anatole, ki első ízben a -banálissá vált bókok tárházát üríté ki Hélène előtt, kinek -tapasztalatlan lelke készpénz gyanánt fogadta minden szavát; midőn -másodszor találkozott a leánynyal, ki oly élénk örömmel nyujtá -kezét a látogatónak, mintha már alig győzte volna várni azt, ki oly -szép dolgokat mondott volt neki, – Anatole úgy érzé, hogy -lehetetlen másról beszélnie mint azon thémáról, mely először -közelítette őket egymáshoz. Nem akarata ellenére, – mert Anatolenak -már volt annyi «iskolája», hogy szerelem nélkül is tudjon -udvarolni, – de akarat nélkül, önkénytelenül udvarolni kezdett az -ártatlan gyermeknek.</p> -<p>Hélène atyja egész napját irodájában tölté; anyja végtelen jó, -de végtelen együgyű teremtés volt, ki leányát imádta s a világért -sem tudott volna ellenére tenni, és így, midőn észrevette, hogy -gyermeke mily türelmetlenül számolja a perczeket azon óráig, -melyben Anatole eljönni igérkezett, nemcsak hogy véget vetni nem -igyekezett ez ismeretségnek egy siheder egyetemi tanulóval, melynek -jó vége alig lehetett, hanem még tőle telhetőleg <span class= -"pagenum"><a name="Page_78" id="Page_78">-78-</a></span> előmozdítá -a viszony fejlődését. A leány szép volt, vonzódott hozzá, s Anatole -látogatásai mind gyakoriabbakká lettek.</p> -<p>Néhány hét mulva Anatole láthatta, hogy szerettetik. Ő maga nem -szerette a leányt, de vonzalmat érzett iránta, minőt e kedves -gyermek iránt nem érezni lehetetlen volt; és tetszett neki az, a -mit még nem volt alkalma látnia: egy ártatlan szív szerelme. -Hermanceszal való viszonya kezdetén nem egyszer önmagát kapta rajta -Anatole, hogy – elpirult ügyesebb és józanabb kedvese előtt; most -mást látott pirulni maga előtt. Az ártatlan gyermek, ki még -önmagának sem tudott számot adni érzelmeiről, kinek szíve -önkénytelenül dobogott, midőn Anatolera gondolt; midőn ez jött vagy -ment, midőn egy vagy más szót ejtett előtte, mely a szív hangján -volt vagy lehetett mondva, gyakran elpirult és földre süté nagy kék -szemét, mint – minden tizenhét éves tapasztalatlan leányka. Ez -előtte új látvány ellenállhatlan hatással volt Anatolera, s ő -élvezte azt, nem mint szerető kedves, hanem mint műértő -gourmand.</p> -<p>Fiatal nőnek alig van erősebb fegyvere a pirulásnál, ha forrása -az ártatlanság, s Anatole mindennapos lett Hélène szüleinek -házánál. Ily viszonyban az egyik lépés önkénytelenül követi a -másikat, Anatole mind hevesebben ostromolni kezdé Hélènet, s egy -biztos pillanatban, midőn a mama a harmadik szobában talált magának -valami tennivalót, elcsattant az első csók, melytől Hélène úgy -remegett, mint valami veszélytől, melynek félelmes <span class= -"pagenum"><a name="Page_79" id="Page_79">-79-</a></span> voltát -csak növeli az, hogy kiterjedését nem ismerjük.</p> -<div class="figcenter"><a href="images/i009hq.jpg"><img src= -"images/i009.jpg" alt="Mind hevesebben ostromolni kezdte." title= -"Mind hevesebben ostromolni kezdte." /></a> -<p class="caption">Mind hevesebben ostromolni kezdte.</p> -</div> -<p>Hélène úgy tapasztalta, hogy az első csóknak nem volt semmi rosz -következése, a mama rosszul alkalmazott diskrétióval néha akár egy -órára is magokra hagyta a fiatalokat, s néhány hónapi ismeretség -után Hélène már minden pirulás nélkül nyujtá kedvesének csókra -piczi ajkát, midőn az ajtó a távozó gondviselés háta megett -bezáródott. Hála a mama jóságának, Anatole órákhosszat térdelhetett -kedvese előtt, gyönyörködve a fiatal leánynak szerelemtől ragyogó -szépségében, s az ifjú pár oly jól beletalálta magát e helyzetbe, -hogy nemsokára Hélène, a mint egyedül maradtak, szó nélkül ölébe -ugrott kedvesének s átölelte őt, ajkairól színi azon édes mérget, -melynek veszélytelenségéről már meg volt győződve.</p> -<p>Egy ily délután, midőn a mama ismét nem volt otthon s Anatole -néhány órát együtt töltött kedvesével, egy rút gondolat villant meg -lelkében. Eddig terv és szándék nélkül bolondította a leányt csupán -azon okból, mert az «hagyta magát» bolondíttatni, most, midőn ajk -ajkon, szív szíven, keblére ölelve tartá az angyali teremtést, -elhatárzá őt vágyainak feláldozni.</p> -<p>Nem akarom menteni barátomat. Ocsmány volt e gondolat, s a mód, -melyen valósítása előkészíttetett, a jellemtelenséggel határos, de -gondolja ön magát Anatole helyzetébe, a mint ölében érzé e bájoló -gyermeket, kinek minden szava, tekintete, minden csókja szerelmet -lehelt, – gondolja meg, <span class="pagenum"><a name="Page_80" id= -"Page_80">-80-</a></span> mennyire kitéptek lelkéből Hermance és -utóbbi viszonyai minden nemesebb erkölcsi felfogást, mennyire -meggyűlöltették vele saját nemöket, mily lélekállapotba taszíták, -midőn saját vágyaiknak feláldozták, és fog mentséget találni -szerencsétlen barátom számára.</p> -<p>Nem tudom minő eszmék fordultak meg e pillanatban Anatole -agyában, meglehet, hogy megvillant lelkében a bosszú gondolata is, -tanácsolva neki, hogy adja vissza Hélèneben a nőknek azt, a mit -első kedvese rajta vétkezett; – elég az ahoz, hogy e percztől fogva -Anatole rendszeresen kezdé ostromolni Hélènet, nem szerelemmel, -hanem azon szenvedélylyel, mely tervei végrehajtásában néha -makacsabb még a szerelemnél is.</p> -<p>A körülmények végzetesen kezére dolgoztak Anatolenak. Hélène -anyja azon nők közé tartozott, kik míg maguk az erénynek s -ártatlanságnak majdnem idylli magaslatán állnak, ritkán nevelnek a -társadalomnak mást, mint minden botlásra képes tagokat. Azon -tulajdonok közől, melyek az «anya» névnek valódi értelmét megadják, -csak kettő volt meg benne: a határtalan szeretet gyermeke iránt, s -a szív feltétlen jósága. Misem állt távolabb tőle, mint azon -szigor, mely ép úgy kötelessége az anyának, mint a szeretet. Nem -volt képes irányt adni gyermekének, ki a közönséges morál banális -szabályain kívül alig nyert más tanácsokat anyjától, mint -közmondásokba foglalt életbölcseséget; nem volt képes kijelölni -azon határt, melyen túl fiatal leány életében a gyermek ártatlan -mulatságai <span class="pagenum"><a name="Page_81" id= -"Page_81">-81-</a></span> megszünnek, s a nő botlásai kezdődnek. -Gyanutlan lelke még a legmindennapibb óvatosságra sem gondolt, s -pusztán szíve jóságától indíttatva teljes szabadságot engedett -Hélènenek, nem gondolva meg, hogy e szabadságot Anatole fogja -felhasználni.</p> -<p>És Anatole lelkiismeretlenül visszaélt az anya végzetes -jóságával, s a gyermek tapasztalatlanságával. Elkezdte csábítani a -leányt «a művészet minden szabályai szerint», számító kitartással -igyekezett aláásni jobb érzelmeit; s Hélène szépsége saját -könnyelműsége által elragadtatva, a körülmények kedvezése által -támogatva, csakhamar annyira vitte a dolgot, hogy úgy látszott, -mintha Hélène természetében már csak egy érzelem uralkodnék kizáró -hatalommal: a szerelem.</p> -<p>Anatole végre elérkezettnek vélte az időt fáradságának -gyümölcseit szedhetni.</p> -<p>Egy alkalommal, midőn ismét magokra maradtak, Anatole a helyett, -hogy kedvese lábaihoz üljön, vagy őt ölébe ültesse, komor képpel -felkelt s szemét meredten maga elé szegezve hosszú léptekkel -kezdett fel s alá járni a szobában.</p> -<p>Hélène bámulva nézett reá s okát tudakolta viseletének.</p> -<p>Anatole mogorván hallgatott.</p> -<p>Hélène hozzá ment, karjába ölté karját s úgy kérdé, mi baja.</p> -<p>Anatole kitérőleg felelt.</p> -<p>Hélène kedvese nyaka köré fonta karjait, szemébe nézett aggódó -tekintetével s úgy tudakolta, <span class="pagenum"><a name= -"Page_82" id="Page_82">-82-</a></span> mi bántja, hogy Anatole -tanácsosnak látta megszólalni. Felhordott egy sereg apróságot, oly -semmiségeket, minők szerelmesek közt naponként előfordulnak, s -melyek szerinte azt bizonyíták, hogy Hélène őt nem szereti; -elkezdett deklamálni a nők hűtlenségéről, Hélène kaczérságáról s -oly vádakkal illette a szegény leányt, melyeknek valótlanságáról -maga volt legjobban meggyőződve. Hélène eleinte bámulva mereszté -nagy szemét kedvesére, aztán midőn meggyőződött róla, hogy Anatole -mindezt komolyan mondja, midőn azt hallá, hogy hűtlenséggel, -kaczérsággal vádolja őt, ki egyedül benne és általa élt, kinek -egész élete csak egy nagy szerelmi fohász volt az ifjúhoz intézve, -zokogva veté magát egy karszékbe.</p> -<p>– Oh, – kiálta fel Anatole keserű gunnyal, megállva áldozata -előtt, – könnyek! régi eszköz, csak más fegyvere a kaczérságnak! -Azt hiszed, nem látok e könnyeken át lelkedbe, – nem látom benne -csalfaságodat?</p> -<p>– Anatole, – rebegé a szegény gyermek, – ne ölj meg! Tudod, hogy -szeretlek, hogy imádlak!</p> -<p>– Azt be is kellene bizonyítani, mondá tompa hangon az ifjú, -megállva a szoba közepén s egy félig lángoló, félig szenvedő -tekintetet vetett a leányra.</p> -<p>Hélène bizalmat, szerelmet látva e tekintetben, felugrott a -karszékből s Anatolehoz rohanva, keblére veté magát, felkiáltva: de -hát mivel bizonyítsam be?</p> -<p>– Mivel? – ismétlé gépiesen Anatole, aztán <span class= -"pagenum"><a name="Page_83" id="Page_83">-83-</a></span> -villámgyorsan felragadva a leányt a pamlag felé vonszolá.</p> -<p>– Mit akarsz, Anatole? – sikoltott Hélène megrémülve.</p> -<p>Anatolenak nem volt szüksége szóval felelni e kérdésre. Vérben -forgó szemei, idegeinek lázas remegése s azon erőszakos gyorsaság, -melylyel kedvesét a pamlagra vonni igyekezett, egy pillanat alatt -megnyiták Hélène szemeit.</p> -<p>Hélène már kicsinált dolognak tartá, hogy menyasszonya -Anatolenak, a csábító minden mérges szavának hátterét egy hosszú -élet boldogsága képezte volt, s e legitim boldogság rovására és nem -annyira reményében, mint biztosságának öntudatában feledkezett volt -meg a szegény leány annyiszor szavairól, – de most, midőn kedvesét -képéből kikelve látta magára rohanni s érzé homlokán vad kéjt -lehellő csókját, – most egy pillanat alatt átlátta gyöngeségét, s -azon gondolat, hogy el van veszve, és pedig el van veszve -önvétkéből, megfosztá eszméletétől.</p> -<p>Anatole nem találva ellenállásra, vérszomjas vadként veté magát -prédájára, s karjába ragadta ájult kedvesét.</p> -<p>Egyszerre megállt. Most vette csak észre, hogy Hélène -elájult.</p> -<p>Ez megzavarta minden számítását.</p> -<p>Felhasználni az önkivület tehetetlen perczeit egy gyönge nőnél, -tolvajként lopni meg szerelmét, – ez ellenkezett büszkeségével, s -tán ellenkezett hiuságával is. <span class="pagenum"><a name= -"Page_84" id="Page_84">-84-</a></span></p> -<p>– Nem, – kiálta fel magában bosszusan, – ne mondja rólam, hogy -visszaéltem ájulásával. Meg akarlak rabolni, igen, de nyilt -harczban, melyben szenvedélyem s szerelmed győzze le erényedet, nem -orv módon, mint a tolvaj!</p> -<p>A pamlagra fekteté az eszméletlen leányt s maga a szoba másik -végében egy karszékbe veté magát, hideg kezébe nyugtatva forró -homlokát.</p> -<p>Végre Hélène magához tért. Midőn egyedül találta magát s -érzékeit összeszedheté, megkönnyebbült lélekkel tekintett körül; s -a mint Anatolet kezeibe rejtett arczczal ülni látta a szoba másik -oldalán, első gondolata volt, hogy kedvese könyörületének -köszönheti e kiméletet.</p> -<p>– Anatole, – rebegé hálás hangon, – köszönet, köszönet!</p> -<p>Az ifjú hozzá ment.</p> -<p>– Úgye, nem bántasz többé? – kérdé a leány, kezét -megragadva.</p> -<p>– «Bántani?» Nem! De megállj, Hélène. Azelőtt, midőn eszmélet -nélkül láttalak itt feküdni, visszavonultam. Most itt vagyok ismét. -Be kell bizonyítanod, hogy szeretsz!</p> -<p>– Az istenért, Anatole…</p> -<p>– Hallgass rám, Hélène, – szólt Anatole erőltetett nyugalommal. -– Anyádat hallom jönni. Most tudod, mit kivánok tőled szerelmed -bizonyságául. Holnap eljövök és – nemde szerelmem…?</p> -<p>– Nem, soha! – kiálta fel a leány fájdalommal.</p> -<p>– Hélène! Sohsem hallottál még esküdni. De most esküszöm neked -becsületszavamra, hogy, ha <span class="pagenum"><a name="Page_85" -id="Page_85">-85-</a></span> holnap igent nem mondasz, sohsem látsz -többé ebben az életben!</p> -<p>Hélène szólni akart, de anyja belépett.</p> -<p>Félóra mulva Anatole eltávozott, a győzelem biztos reményével -lelkében. Midőn útközben elgondolá Hélène szerelmének nagyságát, -midőn visszaidézte lelkébe a csábítás azon lelkiismeretlen -eszközeit, melyekkel hónapok óta aláásta a leány lelkének nemesebb -érzelmeit, – lehetetlennek tartá, hogy győzelme biztos ne -legyen.</p> -<p>Másnap, igéretéhez képest elment. <span class="pagenum"><a name= -"Page_86" id="Page_86">-86-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h2><img src="images/ch08.png" alt="" title="" />VII.</h2> -</div> -<p>Anatole megdöbbent, midőn Hélènet megpillantá. E virágzó arcz -sápadt volt, mint a viasz, szép lelkes szemei a könnyektől ki -valának veresedve, tekintetök elvesztette üde lángját, vonásai el -valának torzulva; Hélène úgy nézett ki, mintha hosszú, veszélyes -betegségből kelt volna fel, melyben fájdalmas küzdelmet kellett -kiállnia a kór szenvedéseivel.</p> -<p>A szegény leány egész éjjel nem hunyta volt be szemét. Lelke egy -borzasztó küzdelemnek esett martalékul, egyszerre a legerőszakosabb -érzelmek elkeseredett harcza dulta fel e kedélyt, mely eddig -csendes életörömnél s ártatlan boldogságnál egyebet nem ismert.</p> -<p>Anatole elnyomta megdöbbenését s gyöngéden megfogta kedvese -kezét, érzelmes hangon kérdé:</p> -<p>– Nos, Hélène?</p> -<p>A leány teste minden ízében remegett, arczát halotti halványság -lepte el s elfojtott, alig hallható hangon rebegé:</p> -<p>– Igen! <span class="pagenum"><a name="Page_87" id= -"Page_87">-87-</a></span></p> -<p>Anatole a diadal örömével tárta ki karjait, hogy keblére ölelje -kedvesét, de a leány elfordult tőle s székébe omolva szívszaggató -könnyekben tört ki.</p> -<p>Anatole visszadöbbent e látvány elől.</p> -<p>Tegnap, midőn váratlanul megtámadta, s akarata ellenére -kényszeríteni akarta, természetesnek találta, hogy ez fájt neki, s -hogy könnyekre fakadt. Ma, midőn késznek nyilatkozott teljesíteni -kivánatát – ma meglepte Anatolet azon fájdalom, mely Hélène minden -vonásából, minden hangjából hozzá szólt.</p> -<p>Első pillanatban <i>nem értette meg</i> Hélène szenvedését.</p> -<p>A szó, melyet a szerencsétlen gyermek kiejtett, szerelme -legyőzhetlen hatalmát hirdeté; de sápadt arcza s megtört tekintete -kiáltó szemrehányást fejeztek ki, és zokogásának szakadozott -hangjai mintha lelkének gyilkosát vádolták volna.</p> -<p>Anatole látta, hogy Hélène szereti őt ellenállhatlan -szenvedélylyel, látta, hogy kész feláldozni szerelmeért -ártatlanságát, de hogy kétségbeesik az áldozat nagysága felett.</p> -<p>Az erény halálos kínjai valának ezek, mely elszánta magát az -öngyilkolásra.</p> -<p>Most már megérté Anatole kedvese fájdalmát. Lelkében egyszerre -megszólalt egy jobb hang, s természetének eredeti nemessége -kétségbeesett harczba keveredett azon erkölcsi cynismussal, azon -frivol életnézetekkel, melyeket szentségtelen kezek csempésztek -beléje.</p> -<p>A küzdelem rövid volt, de szenvedélyes és elhatározó. -<span class="pagenum"><a name="Page_88" id= -"Page_88">-88-</a></span></p> -<p>Néhány pillanat mulva Anatole térden állva kért bocsánatot -kedvesétől, s midőn szavát visszaadta neki, Hélène újjászületve a -boldogságtól borult keblére s zokogott, – de e zokogás nem többé a -kétségbeesés vergődése, hanem egy terhétől megszabadult lélek -megkönnyebbülése volt.</p> -<p>E jelenet forduló pontot képezett Anatole életében.</p> -<p>E pillanattól fogva megváltoztatá Hélène iránti magaviseletét. A -leány önkénytelenül tartózkodóbb lett iránta e végzetes percz óta, -s ő szintén visszavonult az illem korlátai közé. A bizalmasságnak -azon veszélyes neme, mely a szegény leányt az örvény szélére -sodorta, többé vissza nem tért. Anatole s Hélène, mintha -összebeszéltek volna, egyszerre megváltoztak. Anatole, midőn -bucsúzott, csak kedvese homlokát érinté ajkával, s Hélène többé a -világért sem tudott volna arczába nézni, midőn őt ilyenkor -gyöngéden megölelte.</p> -<p>A leány lelkéből azon tisztátalan gondolatok, melyekkel kedvese -néhány hónapon át mulattatá, eltüntek, mint egy gonosz álom; s ifjú -lelkének ártatlansága visszanyerte uralmát, megaczélozva azon -öntudatosság által, mely a veszély ismeretéből ered.</p> -<p>Midőn ez estve Anatole Hélèneéktől eljött, s az utczán alkalmat -nyert gondolatait összeszedni, átgondolta magaviseletét néhány -hónap óta, mely a mai jelenetre vezetett, és megborzadt önmagától. -A szégyen pírja futotta el arczát, midőn arra gondolt, mint -hazudott szerelmet e leánynak, mint növelte csalfa szavaival azon -érzelmet, melyet viszonozni <span class="pagenum"><a name="Page_89" -id="Page_89">-89-</a></span> nem bírt; s midőn visszaidézte lelkébe -azon rendszeresen raffinirozott modort, melyben az ártatlan gyermek -lelkét demoralizálni igyekezett, hogy testét megejtse, visszariadt -az erkölcsi cynismus azon kietlen nagysága elől, mely saját -tetteiben nyilatkozott. Mindeddig könnyelműségből, mely nem -jellemének tulajdona, de szerencsétlen lélekállapotának -következménye volt, sohsem elmélkedett Hélène iránti viszonyáról, s -midőn most a leélt néhány hónapon végiggondolt, legyőzhetlen undort -érzett önmaga iránt.</p> -<div class="figcenter"><a href="images/i010hq.jpg"><img src= -"images/i010.jpg" alt="Térden állva kért bocsánatot." title= -"Térden állva kért bocsánatot." /></a> -<p class="caption">Térden állva kért bocsánatot.</p> -</div> -<p>De épen ez bizonyítá, hogy a válság szerencsés véget ért.</p> -<p>Midőn ez estve megvallá nekem a legutóbb történteket, melyeket -addig, míg fel nem adta szándékát, discrétióból elhallgatott -előttem, megrettentem azon aljasság felett, mely viseletét -jellemzé, s melyre őt képtelennek tartám. Nem is kisértém meg -haragomat fékezni, s méltatlankodásomban oly dolgokat mondtam neki, -melyek, azt hivém, örökre véget vetendenek barátságunknak. De -Anatole, nagy meglepetésemre, nyugalommal, majdnem elégedetten -hallgatá szidásomat, melyre barátságunk által feljogosítva érzém -magamat.</p> -<p>– Igazad van! – kiálta fel aztán keserűen, – szidj, gyalázz, -nincs az a káromló szó, melyet meg nem érdemelnék, – hisz én oly -nyomorult vagyok!</p> -<p>Először életemben, könnyeket láttam peregni szeméből. Inkább -ösztönöm, mint itélő tehetségem sugta, hogy hallgassak el -szemrehányásaimmal, melyeknek <span class="pagenum"><a name= -"Page_90" id="Page_90">-90-</a></span> el kelle enyészniök Anatole -önvádolásának keserűsége előtt.</p> -<p>Anatole csak egy eszközt látott, melylyel Hélène ellen -elkövetett hibáját jóvá teheti, ha kezét nyujtja annak, ki szívét -bírni vélte. Én lehetetlennek tartám a házasságot egy húsz éves -vagyontalan tanuló s egy fiatal vagyontalan leány közt, főkép, -midőn az egyik fél nem viszonozza a másiknak szerelmét, s csak -megérdemelt vezeklésnek tekinti azt, miben a másik boldogságát -reméli feltalálni. Igyekeztem őt lebeszélni e gondolatról, elibe -festém a jövőt, mely ily viszonyok közt szerencsés alig lehet, de -Anatole nem hajtott tanácsaimra. Becsületbéli kötelességének tartá -kedvesének kezét felajánlani, s e téren nem lehetett vele -megalkudni.</p> -<p>Másnap megkérte Hélènet atyjától. De az apa, ki leánya -viszonyának természetéről ép úgy nem tudott semmit, mint nem tudott -azon indokokról, melyek Anatolet e lépésre birták, vetóját állítá a -«két tapasztalatlan rajongó szerelmes» elé. Irónnal kezében -bebizonyítá Anatolenak, hogy nem tudna nejével megélni, kivel -hozományt nem kap, hogy legalább öt-hat évig eltart, míg oly -állásra tesz szert, melyben szabad a házasságra gondolnia, hogy -tehát egyelőre – a mi itt éveket jelentett – szó sem lehet a -házasságról.</p> -<p>Ekként nem teljesíthetvén azt, a mit becsületérzése követelt -tőle, Anatole átlátta, hogy más kiútat kell keresnie, s tanácsomat -kérte e tekintetben. Véget kellett vetni e viszonynak, de oly -módon, mely a lehető legkevesebb fájdalmat okozza <span class= -"pagenum"><a name="Page_91" id="Page_91">-91-</a></span> azon -szegény gyermeknek, kire már annyi szenvedést hozott. Hélènenek nem -volt szabad megtudnia, hogy Anatole nem szereti; mert a tudat, hogy -rútul rászedetett, ily körülmények közt életét veszélyeztethette -volna az ábrándos, érzelgős hajlamu leánynak. Anatolenak tehát -folytatnia kellett a viszonyt, várva a kedvező alkalomra, melyben -azt felbonthatja.</p> -<p>Anatole kezdetben mitsem akart hallani e tervről, be akarta -őszintén vallani Hélènenek, mily rútul megcsalta, s készebb volt -elviselni gyűlöletét s megvetését, mintsem tovább folytasson oly -szerepet, melynek bűnös voltát most már érezé. De végre belátta, -hogy őszinte vallomásával csak növelné kedvese szerencsétlenségét a -nélkül, hogy magának használna, s elszánta magát bűnhödésül -folytatni a játékot mindaddig, míg befejezhető lesz a nélkül, hogy -Hélènet végkép lesujtsa.</p> -<p>És így történt. Néhány hó mulva Hélène atyja más vasuti -állomásra tétetett át, s a távolság, mint annyi mást, ezen viszonyt -is felbontá. Hélène szerencsétlennek érzé magát, midőn a távollét -hatását Anatole lankadó szerelmében tapasztalá, de megmaradt -számára a vigasztalás, hogy szeretett és szerettetett; s bár sokáig -nem tudta feledni szívének első bálványát, néhány évi elválás után -atyja unszolására mégis férjhez ment egy becsületes emberhez, kinek -oldalán, ha boldogságot nem is, de megelégedést talált. -<span class="pagenum"><a name="Page_92" id= -"Page_92">-92-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h2><img src="images/ch09.png" alt="" title="" />VIII.</h2> -</div> -<p>Hélène volt Anatole veszni indult lelkének megváltó angyala.</p> -<p>Benne és általa az ifjú a nőnemet oly oldalról tanulta -megismerni, mely eddig rá nézve nem létezett: az igaz érzelem s az -erény oldaláról. Midőn párhuzamot vont a fiatal leány közt, ki -szíve első szent, imaszerű gerjedelmével közeledett feléje; ki azon -tartaléktalan, megindító odaengedéssel bízta magát reá, melyre csak -azon nő képes, ki kedvesét tiszteli, féli és imádja egyszerre; ki a -vértanuság költészetével eltelten kész lemondani arról, a mi -szemében egyenértékű az élettel, hogy követelő szerelmesének egy -szeszélyét kielégítse, s ki, midőn ez kegyetlen kivánatáról lemond, -azon kicsapongó örömmel borul kedvese lábaihoz, melylyel a halálra -itélt a vérpad lépcsőjén a kegyelmet üdvözli, – midőn párhuzamot -vont e szerelemmel párosult erény, e lemondó ártatlanság közt és -azon a szerelem nevével takaródzó élvvágy, azon önző s követelő -szenvedély közt, melyet annyiféle alakban tapasztalt a társadalom -legkülönfélébb <span class="pagenum"><a name="Page_93" id= -"Page_93">-93-</a></span> ranglétráin álló férjes és férjetlen -nőknél, kiknél eddig kereste élvezeteit és szerezte tapasztalásait: -Anatole visszaborzadt azon körtől, melyben eddig forgott, s -megundorodott önmagától, a ki e körben jól tudta magát érezni. -Megtanulta Hélèneben tisztelni a nőnemet, melyet megvetett volt, -mielőtt még ismerte volna.</p> -<p>S ez nem csak nézeteiben a nőkről, hanem egész érzelmi és -erkölcsi világában jótékony forradalmat idézett elő. Szerelmi -csalódás volt szerencsétlenségének forrása, s egy jellemtelen nő, -kiről a tapasztalatlan ifjú mértéket vélt vehetni minden nőre, -ragadta azon erkölcsi kietlenség útjára, mely lelke nemes érzéseit -már-már elnyeléssel fenyegette. Most, midőn oly leányt tanult -megismerni, ki iránt lehetetlen volt tiszteletet nem éreznie, ki -előtt lelke mélyében pirulni érzé magát, midőn irányában követett -eljárására gondolt, most világosan állt előtte eddig követett -erkölcsi irányának félszegsége, s be kellett vallania önmagának, -miszerint a mit életbölcseségnek gondolt, csak nyomorult, alaptalan -sophismák összege vala. Most azon bizarr rendszer, melyet az erény -és tisztaság megtagadásával a rideg hasznosság képmutató elveiből -alkotott magának, összeomlott, mint egy hazugságokból rakott -kártyavár; az erkölcsi egyensúly helyreállt lelkében, s -természetének nemesebb elemei osztatlanul uralkodtak ismét minden -tette, minden gondolata felett.</p> -<p>Anatole szakított múltjával, a mennyire emberi erővel lehetséges -vala, de, bár egész lénye gyökeres <span class="pagenum"><a name= -"Page_94" id="Page_94">-94-</a></span> átváltozáson ment keresztül, -bár szellemileg s erkölcsileg mintegy újjászületett: volt egy -szomorú következése e múltnak, mely utóbb élete minden -szenvedéseinek forrásává lett.</p> -<p>Tizenhat éves korában, a mennyiben ily ifjan lehet, Anatole az -volt, mit erős léleknek nevezünk, tele hittel, tele lelkesüléssel. -Ha zavartalanul fejlődhetik férfikoráig, barátom valószinűleg a -lélek és jellem azon óriásai közé tartozott volna, melyeknek -irigyelve bámuljuk szellemi ruganyosságát. De mielőtt még lelke az -idő és tapasztalatok apró viszontagságai közt megérhetett volna, -Hermanceban való csalódása oly csapást mért reá, mely egy -megállapodott, erőteljes férfit is megingatott volna, s mely egy -erkölcsi fejlődésének kezdetén álló ifjút szükségkép lesújtott. -Felegyenesedett ugyan e csapás után, de csak azért, hogy oly -viszonyokban keressen vigasztalást, melyek a csalódott szerelmes -beteg kedélyét csak elmérgezék; míg végre megtalálta a helyes utat, -de ismét oly érzelem segélyével, mely mély nyomot hágy maga után a -kedélyben. Az elkeseredés, a gyűlölet, a megvetés Hermance ellen, -az erkölcsi cynismus, melyre a kicsapongás hosszú négy évében szert -tett, s végre önmagának azon megutálása, melyet Hélène iránti -eljárása keltett fel lelkében: sokkal pusztítóbb szenvedélyek -valának, semhogy nyomtalanul tünhessenek el egy ifjú kedélyről, -melyet rövid néhány év alatt, egymást követve, felszántottak. A -felnőtt férfi, megerősödött organismusával veszteség nélkül eltűri -ugyanazon csapást, mely ifjú korában leterítette <span class= -"pagenum"><a name="Page_95" id="Page_95">-95-</a></span> volna -lábáról. Anatolenak elmúlt megvetése a nők iránt, megtanulta -becsülni az erényt, s ellenállhatlan vonzalmat érzett minden szép -és nemes iránt, – de lelke meg volt törve, elveszté azon -ruganyosságot, azon hatalmas szárnyalást, mely az élet bizonyos -válságos pillanataiban egyedül képes az embert azon magaslat -színvonalán megtartani, melyről nem szállhat alá, ha nem akarja -önmagát megtagadni. Anatole <i>elveszté hitét</i>. Azon erőtadó -fennköltséget, mely az önmagában és másokban hinni, a saját -erejében s szerencséjében bízni tudó szellemet kitünteti, -mindinkább az elme gyakran szőrszálhasogató okoskodásai, a kutató -és soha meg nem nyugvó ész aggódó kételyei kezdték helyettesíteni; -s ez Anatolet modorában <i>blazirttá</i>, lelke mélyében -<i>kétkedővé</i> tette.</p> -<p>Egyelőre e szomorú kétkedésnek nem látszottak meg rajta nyomai. -Utóbb gyászos hatalommal lépett az előtérbe, midőn érzelmei és -körülményei tápot adtak neki; de most úgy látszott, mintha Anatole -minden tekintetben újjászületett volna.</p> -<p>Mindenekelőtt elhatározá, hogy életmódját gyökeresen meg fogja -változtatni. S azon mód, melyen e határozatot végrehajtá, bámulnom -kényszerített egyrészt azon mély önismeret által, melyet elárult, -másrészt az önkénytes lemondás azon ritka erélye folytán, melylyel -járt.</p> -<p>Anatole belátta, hogy eddigi életmódjában nagyban elősegíté azon -bőséges ellátás, melyben Detrolles által részesíttetett. Ismerte -saját természetének élvezetvágyát, hajlamát a kicsapongásokra, s -nem <span class="pagenum"><a name="Page_96" id= -"Page_96">-96-</a></span> bízott magában, hogy hosszabb időn át -képes legyen önkényt ellenállani a kínálkozó alkalomnak. Tehát -kényszeríteni akarta magát a lemondó életre; s ennek legbiztosabb -útja volt: kevesebb pénzzel rendelkezni és többet dolgozni. Anatole -átlátta, hogy egy kicsapongó mulatságokhoz szokott ifjúra a szabad -idő s teli tárcza ellenállhatatlan csáberővel bírnak, tehát -megfosztá magát mindkettőtől. Néhány hónappal ez események után, -midőn mindketten elvégeztük az egyetemi tanfolyamot, Anatole -alkalmazást keresett egy ügyvéd irodájában, s bár alárendelt, de -mégis oly állást kapott egy szerkesztőségben, mely párosulva az -előbbivel, a szükség ellen biztosítá. Ezzel elment nagybátyjához, -megköszönte neki eddigi gondoskodását s kijelenté, hogy ezentúl nem -fogad el tőle semmi támogatást. A jószivű Detrolles, ki öcscsének -még hibáit is szerette, sehogysem akarta e lemondást elfogadni, s -Anatole határozott nyilatkozatai daczára, csak akkor egyezett az -évdíj megszüntetésébe, midőn Anatole, az igazság erőszakos lábbal -tapodásával elhitette vele, hogy képes három-négyezer frankot -keresni évenként, s megigérte neki, hogy, bármikor megszorul, hozzá -fog folyamodni.</p> -<p>Sohsem fogom feledni azon büszke örömet, melylyel Anatole -nagybátyjától hazajőve látogatása eredményét elmondá. A még alig -húsz éves ifjú szemében a legnemesebb öröm lángolt, midőn kifesté -magának az életet, melyet ezentúl követni fog; egy munkával és -fáradsággal teljes, de független életet, mely nem érzi többé a -függésnek, <span class="pagenum"><a name="Page_97" id= -"Page_97">-97-</a></span> önálló lélekre nézve legnyomasztóbb -nemét: a hálát, melylyel érette másnak tartozunk.</p> -<p>És ez élet csakugyan olyan volt a valóságban, minőnek azt -Anatole fantáziája megalkotá. Sohasem láttam még embert, ki ily -ifjan, oly lelkesüléssel, oly meggyőződéssel vetette volna magát a -munkára, mint ő. Midőn főnöke irodájában dolgát elvégzé, a -szerkesztőségbe sietett, onnan haza, s a késő éjfél még -íróasztalánál, könyvei közt találta az ifjút, ki estve csak azért -vált meg kedvencz tanulmányaitól, hogy reggel annál korábban -visszatérhessen hozzájok. Élete munka és tanulmány közt folyt le; -arra kényszerítve volt, hogy megélhessen, erre hajlamai vonták, -melyek ellenállhatlan erővel utalták a politikai pályára. De -mindemellett nem esett a másik végletbe, nem lett azzá, a mivé a -sok és rendszeres munka s erős tudományos passiók annyi embert -tesznek: pedánssá, könyvmolylyá. Nem tagadta meg magától az élvezet -minden nemét, nem zárta el magát még a nővilágtól sem. Felhagyott -előbbi viszonyainak túlnyomó részével, jobban megválogatta -ismerőseit, más elvekkel bírván, más elvekre talált, s bár -életmódja nem szolgálhatott volna jogczímül a canonisatióra, jóval -magasabban állt a párisi fiatalság erkölcsiségének színvonalánál. -Szóval, a ki csak e három-négy év alatt, meddig ez életmód tartott, -ismerte Anatolet, s elnézte, mint tudja idejét a munka, tanulmány -és élvezet közt felosztani, mint képes mindhárom téren nem -hétköznapi eredményeket felmutatni, mint képes az élet látszólagos -ellentéteit a gyakorlatban <span class="pagenum"><a name="Page_98" -id="Page_98">-98-</a></span> kiegyeztetni, – azt kellett hinnie, -hogy oly emberrel van dolga, kiben minden érzelem a maga helyén -van, kinek kedélyéletében minden rugó egy öntudatos terv szerint -működik, kinek lelkében zavartalanul él azon isteni harmónia, -melyből a valódi erő és lelki nagyság születik.</p> -<p>Évek teltek el ekként csendes és kitartó munkában, s Anatole -azon napról-napra fokozódó intensitással folytatta tanulmányait a -politikai téren, mely a valódi hivatottságot jellemzi. Feltünő volt -azon lélektani ellentét, mely barátom politikai nézetei s érzelmi -és erkölcsi fogalmai közt létezett. A laza erkölcsi fogalmakkal -biró ifjú oly puritán szigort fejtett ki politikai nézeteiben, mely -meglepőleg s tiszteletet követőleg hatott másokra; a minden -komolyabb érzelemtől irtózó kedély a politikában oly erős -meggyőződéssel bírt, mely már közel járt a szenvedélyhez; e -kétkedő, folyton kutató és tépelődő szellem oly minden ellenmondást -kizáró határozottságot árult el, e hitetlen lélek oly mély hittel -csüggött politikai eszméin: mintha a természet e téren akarta volna -kárpótolni kedélye feldúlt hitéért. Míg érzelem-világán a skepsis -és negatio osztoztak meg, s azt úgyszólván maradandó passivitásra -kárhoztatták, természetének minden positiv eleme politikai -eszméiben s meggyőződéseiben látszott összpontosulni. Anatole mint -ember és politikus – ha szabad e nevet egy e pályára készülő ifjúra -alkalmaznom, – sajátságos párosulását mutatá fel a töprenkedésnek -és apodikticitásnak. Az ifjú, ki már képtelennek tartá magát komoly -<span class="pagenum"><a name="Page_99" id= -"Page_99">-99-</a></span> érzelemre, s mégis mintegy félt tőle, a -politikában megingathatlan meggyőződésekkel bírt; az erkölcsi -elveiben meglehetősen laza férfi, ösztöneinek, csupán lelki -hajlamainak engedve, azon politikai eszmék zászlaja alá esküdött, -melyeknek úgy a politikai életben mint a társadalomban csak a -legszigorúbb magán- és közmorál képes maradandó alapul szolgálni; -az atheista vallásos buzgósággal hitt politikai eszméi igazságában -s egyedül üdvözítő voltában. Anatole testtel, lélekkel republikánus -volt; egyike azon végzetes politikai természeteknek, kikben minden -kedélyvilágukban beállt változás, még a legemésztőbb szenvedések is -csak arra látszanak szolgálni, hogy makacsabbá, kiírthatatlanabbá, -erőszakosabbá tegyék azon lelkesülést, melylyel meggyőződésükhöz -ragaszkodnak.</p> -<p>Nemsokára alkalma nyilt eszméi hatalmát megkisérteni.</p> -<p>Az 186*-dik év őszén Bruxellesben egy addig ismeretlen névvel -alájegyzett röpirat jelent meg, mely szokatlan hévvel támadta meg a -császárságot. A szabad szó deczember 2-dika óta száműzve vala -Francziaországból, s a törvényhozó testület csekély ellenzéke a -szabadszólás jogát inkább csak formailag fentartani, mintsem -tényleg gyakorolni igyekezett. A császári kormány teljes erejében -állt fenn, hatalma varázsával elkápráztatva minden ellenségeit, -mintha még elkövetett hibái is csak új támaszául szolgálnának -hatalmának. Az elégedetlenek száma nagy volt, de még nem mert -sorakozni, nem volt bátorsága fellépni. Sajtóban és szószéken a -császárság <span class="pagenum"><a name="Page_100" id= -"Page_100">-100-</a></span> teremtményei és bérenczei adták a -hangot, kiknek nagy és ragyogó tömegével szemben törpe minoritásnak -tünt fel azon bátrabbak kis serege, kik opponálni merészeltek. -Ezrek és milliók gyűlölték az imperialismust, s a politikai és -társadalmi corruptiónak azon, tőle elválhatlan rendszerét, melyet -ugyancsak a legutolsó háború fedett fel a maga teljes -meztelenségében, de melyet az élesebb látásúak már a cæsarismus -nagy gépezetének minden functiójából kiéreztek. De ez -elégedetlenség a lélekben, legfeljebb a ház falán belől maradt; -azonkívül mindenki tisztelettel és félelemmel hajolt meg a császár -mindenható kormánya előtt, mely egy nagy név monopoliumából jogot -derivált magának az omnipotentiára.</p> -<p>Ily viszonyok közt ama röpirat, mely a tehetség félreismerhetlen -jeleit viselte magán, melyben egy mély meggyőződésű, -lánglelkesedésű toll szólt polgártársaihoz, s melynek bátor, sőt -vakmerő hangja a nagy forradalom nyelvére emlékeztetett, korszakot -alkothatott a franczia közvélemény fejlődésében, vagy nyomtalanul -elhangozhatott, mint a pusztába kiáltott szó. A kormány mitsem tett -a könyv elterjedésének meggátlására, daczára annak, vagy tán ép -azért, mert az szokatlanul merész hangon volt írva. Azt hiszem, ha -ugyan e dolgokat Thiers tollával és modorában írja le valaki, nem -kerülte volna el sorsát, mely a császárság bírái kezében kétséges -nem lehetett. De azon írót, ki inkább egy Desmoulins vagy St. Just, -mintsem egy Thiers nyelvét beszélte, a kormány tanácsosnak látta -nem <span class="pagenum"><a name="Page_101" id= -"Page_101">-101-</a></span> bántani. A franczia cæsarismus tán -legügyesebb, legraffinirtabb nyilvánulása volt a tyrannismusnak, -melyet a történelem ismer. Azon kormány, mely a közönséget -minduntalan koholt conspirátiókkal hozta izgalomba, melyeket a -legitim absolutismus, még ha igazak is, elfojtani törekszik, – hogy -a társadalmi rend feldúlásától való félelemben okot találjon hódoló -engedelmessége megkettőzésére: sokkal ravaszabb volt, semhogy ez -esetben nyilt erőszakkal lépjen fel és ok nélkül vértanukat -teremtsen. Ok nélkül mondom, mert midőn Anatole fellépett, -Francziaország nem az volt, a mivé a háború alatt és után lett. A -császárság alatti Francziaországot élvezetvágy és szabadság -dolgában mesés türelem jellemzék, s Anatole szenvedélyes fellépése -sokkal nagyobb ellentétben állt a jelen apathikus nyugalmával, -semhogy rögtön veszélyessé válhatnék.</p> -<p>Utóbb a következmények megmutatták, hogy a császárságot sem e -raffinirozott speculatio a közvélemény hangulatára, sem fukar -kézzel mért szabadelvű engedményei meg nem menthették. De akkor a -ház még szilárdan állott s urai üdvösebbnek találták, ha a fiatal -izgató «elpuffogtatja munitióját», mintha azt netán alkalmasabb -időre félretenni kényszeríttetik. A közönség nagy része pedig -rosszalta azon szenvedélyes modort, mely Anatole első fellépését -jellemzé.</p> -<p>A hatalom részéről ekként Anatolet mi kellemetlenség sem érte, -de annál kritikusabb következményei valának fellépésének a -magánéletben. Midőn röpiratának kiadatása után való nap a -szerkesztőségbe <span class="pagenum"><a name="Page_102" id= -"Page_102">-102-</a></span> ment, melyben alkalmazva vala, a lap -igazgatója «sajnálattal» értesíté, miszerint «kénytelen lemondani a -szerencséről, tollát tovább is felhasználhatni.» A hírlap, melynél -Anatole külföldi ügyekben dolgozott, ellenzéki organum vala ugyan, -s e tekintetben ép oly elvi ellensége a császárságnak, mint ő; de a -köztársaságot ép úgy perhorreskálta, mint az imperialismus; és így -Anatole jövedelmének felétől elesett.</p> -<p>Innen ügyvédi irodájába ment, s egyenesen felkereste főnökét. -Joignet úr egyikét bírta a legkiterjedtebb praxisú párisi -közjegyzői irodáknak, s nem ugyan meggyőződésből, de érdekből -feltétlen híve vala minden fennálló kormánynak. Sokkal féltékenyebb -volt fiatal segédei előtti népszerűségére, semhogy Anatolet azzal -fogadta volna, hogy elbocsáttatását jelentse ki neki; de mégsem -állhatta meg, hogy szemrehányásokat ne tegyen neki e «merész és -meggondolatlan» fellépésért, s el ne panaszolja, hogy irodája egyik -tagjának e tette által ő maga is compromittálva érzi magát, s nem -lát eszközt e compromissio jóvátételére. Anatole tapintata és -becsületérzése megérté, mit kell tennie, és főnökétől rögtöni -elbocsáttatását kivánta, melyet Joignet úr nagy vonogatódzások közt -ugyan s látszólag kelletlenül, de a valóságban szívesen meg is -adott.</p> -<p>Ekként Anatole egy nap alatt elesett mindkét alkalmazásától, s -egy sous jövedelem nélkül állott a világban, mint tíz év előtt, -midőn atyja meghalt. Egy évvel előbb Detrolles is sírba szállt, s -az ifjúnak nem volt semmi támasza a világban. <span class= -"pagenum"><a name="Page_103" id="Page_103">-103-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h2><img src="images/ch02.png" alt="" title="" />IX.</h2> -</div> -<p>Anatole sorsa ekként egy könyv sorsától függött, melybe -politikai eszméit lerakta.</p> -<p>Kezdetben úgy látszott, mintha e könyv határozott fiascot -csinálna. Az első napokban a hírlapok mintha összebeszéltek volna -agyonhallgatására; egyik sem említé. Az egyik rész félt a -kormánytól, a másik nem akart ez eszmék terjesztéséhez azok -czáfolata által hozzájárulni. Anatole csak magánvéleményeket -hallott munkájáról, s ezek többet-kevesebbet mondó clausulák -mellett írói tehetsége felett egytől-egyig elitélték a könyv -modorát és irányát.</p> -<p>Végre a kormány egy félhivatalos organuma megtörte a hallgatást -s megkisérté a röpiratot czáfolni. Ettől bátorságot kaptak az -ellenzék közlönyei; egy hét mulva Francziaország minden lapja -Flavigneux Anatole röpiratával foglalkozott; a könyv ezer és ezer -példányban elterjedt, s szerzője nevét Francziaország minden zugába -elvitte.</p> -<p>A siker teljes volt. Olvasták még azok is, kik nem oszták minden -nézetét, s örömmel üdvözlék <span class="pagenum"><a name= -"Page_104" id="Page_104">-104-</a></span> benne az első bátor -hangot, mely fel mer szólalni. Mindenfelé kapkodták a könyvet, mely -egymásután számos kiadást érve a sajtó terén utat tört a szabad -discussiónak.</p> -<p>Néhány hónap mulva Anatole felszólítottatott, lépjen be mint -szerkesztő egy újon megindult hírlap irodájába. Örömmel fogadta e -meghívást, mely fényes anyagi helyzetet nyujtott neki azon egy -feltétel alatt, hogy azon eszmékért küzdjön, melyekért lelkesült. -És Anatole küzdött értök. Nem azon impozáns nyugalommal, melyet a -szilárd meggyőződés egy derült, önmagával harmoniában levő -kedélyből merít, hanem azon lázával a lelkesülésnek, a hit azon -fanatismusával, melyben lelke mintha kárpótlást akarna keresni -letarolt szívvilágáért. Anatole mohó vágygyal ragadta meg a tollat, -melylyel most már naponként szólhatott a közönséghez s neve rövid -idő alatt a köztársasági párt symbolumainak egyikévé lett.</p> -<p>Ez új élet, vagy helyesebben szólva, e hadjárata az agitatiónak, -még alig tartott néhány hónapig, midőn egy nyári estve a -Champs-Elyséesn sétálva egy ifjú leányka vonta magára barátom -figyelmét. Egy első pillanatra feltünő, kellemes benyomású gyermek -jött velünk szembe egy idősb nő társaságában s nekem szemembe -ötlött egy jelentékeny pillantás, melyet az alig 15–16 éves leányka -vetett barátomra. Anatole e naptól fogva nem mulasztá el a -Champs-Elyséest felkeresni s ritka eset volt, hogy ne találkozott -volna a gyermekkel, ki nevelőnője kiséretében napi sétáját végzé a -fasorokban. <span class="pagenum"><a name="Page_105" id= -"Page_105">-105-</a></span> Néhány hét mulva e véletlen -találkozások mintha hallgatag megegyezéssel kitűzött találkákká -lettek volna; a leányka nevelőnőjével a kitűzött órában rendesen -megjelent s lehetetlen volt arczán fel nem ismerni az öröm rosszul -palástolt kifejezését, midőn barátomat megpillantá.</p> -<div class="figcenter"><a href="images/i011hq.jpg"><img src= -"images/i011.jpg" alt="Kellemes benyomású gyermek jött szembe." -title="Kellemes benyomású gyermek jött szembe." /></a> -<p class="caption">Kellemes benyomású gyermek jött szembe.</p> -</div> -<p>Anatole «utána járt» e gyermeknek azon ártatlan gondatlansággal, -mely huszonnégy éves ifjúnál, midőn napi munkáját végezvén néhány -órai szórakozást keres, ép oly természetes, mint megbocsátható; és -én kisértem barátomat, mint kisértem volna bárhová, mert mióta -hírlapíró lett belőle, csak az estve nehány óráját volt módunkban -együtt tölteni. Tetszett neki a kis leány, mint tetszett nekem is, -mert lehetetlen volt nem tetszenie; de a szerelemtől Anatole oly -távol állt, hogy még arra sem gondolt, a mi ily esetben első dolga -minden szívnek, mely hangosabban dobog: megtudni, ki azon kedves -gyermek, ki oly ellenállhatlanul tud a Champs-Elyséesn mosolyogni. -Így a véletlennek köszönhetők, hogy megtudtuk, miszerint az -Duploque tábornok leánya, Odalie.</p> -<p>Egyszerre augusztus elején Odalie elmaradt a sétatérről. Néhány -napig még arra vettük utunkat s Anatolet láthatólag bosszantá a kis -leány eltűnése, de már egy hét mulva nem jutott többé eszébe a -Champs-Elyséesre menni.</p> -<p>Beállt a tél, be a farsang, mely huszonnégy éves ifjakra nézve, -mint mi valánk, alig múlhatik el nehány bál nélkül. Anatole -szenvedélyes tánczos volt s a mily lángoló hévvel írt délután -czikket a császár <span class="pagenum"><a name="Page_106" id= -"Page_106">-106-</a></span> kormánya ellen, ugyanoly szenvedélylyel -forgatá meg éjjel a hölgyeket egy gyújtó hatású keringő ütenyeire, -nem tekintve imperialistikus vagy legitimista eredetökre s nem -keresve a kivágott ruhák közt mást, mint – csakis a kivágott -ruhákat.</p> -<p>Egy estve együtt léptünk egy bálterembe, midőn barátom egyszerre -karomat megragadva felkiált: Nézd! ott van ő! A terem túlsó végén -Odaliet pillantók meg. A gyermekből, ki a sétatéren rövid ruhában -futkosott fel s alá nevelőnőjével s néha már tíz lépésnyire -elnevette magát, midőn Anatolet megpillantá, leány lett. Midőn -Anatolet egyszerre néhány lépésnyire magától meglátta, Odalie -elpirult, – de ez nem a pajkos gyermek pirulása volt többé, nem a -gyermek mosolya, mely oly vonzóvá tette őt a nyáron; ez a -<i>szűz</i> pirulása volt, kit szive figyelmeztet rá, hogy -<i>férfi</i>val áll szemben, azon férfival, kit először tudott a -többiektől megkülönböztetni. Nem nagy fáradságába került Anatolenak -ismerőst találnia, ki őt bemutassa, s nehány pillanat múlva barátom -élénk beszélgetésbe eredt a Champs-Elysées kis tündérével.</p> -<p>A fogadás, melyben Anatole részesült, nem az volt, melyet -hétköznapi nyelven «előzékenynek» szoktunk nevezni. Odalie még nem -bírt azon routinenal a társaságban, mely egyenlő mértékkel méri a -mosolyt és udvarias szavakat mindenkinek; nem főleg oly emberrel -szemben, kiről azt kellett hinnie, hogy szerelmes belé. Nem volt e -fogadás udvarias, de hideg sem, nem volt szivélyes, de <span class= -"pagenum"><a name="Page_107" id="Page_107">-107-</a></span> nem is -visszataszító s a gyermek modora mintha mondani akarta volna: tudom -hogy szeretsz, meglehet, én is szeretlek, de még most nem szabad -megtudnod. Anatole ezt <i>nem érté</i> meg, de azért e fogadás -mélyebb hatást tett rá, mintha Odalie repeső örömmel sietett volna -eléje; nehány percz múlva eltalálta a hangot, melyen e gyermekkel -beszélni kell, eltalálta annyira, hogy midőn reggel távoztunk, -örömtől ragyogó arczczal mondá:</p> -<p>– Jól megy barátom! isteni gyermek ez az Odalie! jól megy, már -egyszer – összevesztünk!</p> -<p>– Mit beszélsz?</p> -<p>– Összevesztünk! érted? – ah, én úgy gyűlölöm a nőket, kikkel -nem lehet összeveszni…</p> -<p>– De hát mi czélod vele?</p> -<p>– Mi czélom? A patvarba, – szép leány, pompásan tánczol, -elragadóan fecseg, imádandólag apprehendál, – mulatni akarok vele -barátom, mulatni! Szerencsére meg vagyok híva holnaputánra -Leplessishez, a negyven halhatatlan e díszpéldányához, ki még bált -is ád, melyen a kis Odalieval ismét találkozni fogunk, mulatni, -tánczolni, és…</p> -<p>– És ismét összeveszni…</p> -<p>– Összeveszni, hogy kibékülhessünk. Ah Achille, te prózai ember -vagy, te nem tudod, mit tesz az, egy olyan nővel vitatkozni, -veszekedni, összeveszni, mint ez a kis Odalie, ki mikor mosolyog, -szép mint egy királyné, s ha duzzog, szép mint egy istennő! Aztán, -mikor az ember biztosnak érzi szivét, midőn tudja, hogy komoly -következései a dolognak nem lehetnek, – kettős élvezet egy ily -<span class="pagenum"><a name="Page_108" id= -"Page_108">-108-</a></span> kis tündér társasága, kinek még azon jó -tulajdonsága is van, hogy nem szereti a bókokat.</p> -<p>– Anatole, Anatole, gondold meg, könnyelmű játékot űzesz; hátha -Odalie…</p> -<p>– Belém szeret? hahaha! Barátom, ha a császári rendőrségnek van -fekete könyve, melybe rólunk minden igaz és koholt rosszat beírnak, -úgy azt, vagy legalább az én «folyószámlámat», Duploque tábornok -leánya vezeti. Ez az ennivaló kis gyermek, midőn nevemet meghallá, -majdnem keresztet vetett magára ijedtében; s aztán, midőn látta, -hogy én is a kaukázusi fajhoz tartozom, mely legalább ember -emlékezete óta nem él emberhússal, szives volt elmondani, minő -gonosz ember vagyok. –</p> -<p>– Nos és be bírtad bizonyítani az ellenkezőt?</p> -<p>– Ohó? Ezt az ügyetlenséget nem követtem el. Ráhagytam mindent. -Ez zavarba hozta; láttam. Most tudom, az fúrja kis fejecskéjét, ha -vajjon igaz-e mindazon rossz, a mit rólam hallott. Eddig hitte, -most már kételkedik. Holnaputántól kezdve igyekezni fog meggyőződni -róla, és így…</p> -<p>– Így akarod elbolondítani?</p> -<p>– Ah! így nehány estve biztosítva van számomra egy érdekes -társalgás. Jer Achille, egy pohár punch mellett ábrándozzunk a kis -Odalieról, holnap – holnap úgy sem lesz időm rá gondolni; czikket -kell írnom a katonai kormányzat ellen, mely némi tanulmányt -igényel. A patvarba, nem lehetetlen, hogy Duploque tábornok is -kikapja benne a magáét,… no de se baj, majd letánczoljuk a -leányával!</p> -<p>Felelni akartam, de láttam, hogy hasztalan volna. <span class= -"pagenum"><a name="Page_109" id="Page_109">-109-</a></span> Barátom -meglehetősen ideges volt s bálban a zene, a ruhák suhogása s azon -szellemi bouquetja a női társaságnak, mely egy finom estélyen -elömleni szokott, Anatole idegeire mindig izgatólag hatott. -Máskorra halasztám tehát a tanácsadó unalmas kötelességét -teljesíteni, annálinkább, mert magam is azt hittem, hogy ez -elragadtatásnak semmi nagyobb jelentősége nincs, mint a minőt -Anatole tulajdonít neki.</p> -<p>Nehány estély azonban, melyen barátom ismét találkozott -Odalieval, megváltoztatá véleményemet. Sokkal többet voltak együtt -s nagyobb érdekkel társalogtak, semhogy figyelmes vizsgáló, mint én -valék, gyanúra ne ébredt volna. A farsang, mely ez évben különben -is igen rövid volt, már vége felé járt, midőn egyszer Anatolet -arravaló hangulatban találtam, hogy egy erkölcsi prédikácziót -egykorú barátjától megtudjon emészteni. Anatole látva, hogy ezen át -kell esnie, nyugodtan egy karszékbe ült, kezével barátmalmot -csinált s zavartalan hidegvérrel hallgatta a scrupulusaimat és -intéseimet.</p> -<p>– Ah Achille, szólt aztán, ha tudnád mily unalmas vagy! csak -barátságod mentheti ki ez attentatumot idegeimre. De, hogy -megnyughassál, hogy átlásd, miszerint az örvény, melynek szélén -állok s melybe Odaliet magammal akarom ragadni, csak a te -fantáziádban létezik, megkisértem definiálni véleményemet a -leányról. Megállj. Meglehet, hogy nem fogom magamat elég szabatosan -kifejezni, mert még nem gondolkoztam a dologról s valóban most sem -tenném, ha te pisztolyt nem szegzesz mellemnek. <span class= -"pagenum"><a name="Page_110" id="Page_110">-110-</a></span> Lássuk -tehát. A nyáron egy hónapon át utána mászkáltam a Champs-Elyséesn. -Én mosolyogtam, ő elnevette magát nem egyszer, midőn meglátott. -Nekem tetszett, mert azt el fogod ismerni, hogy ritka szép; én -alkalmasint azon hatást tettem reá, melyet azon férfi tesz egy -rövid ruhában járó gyermekre, ki először méltatja figyelemre. Tán -észrevette, hogy nem oly szemmel nézem, mint gyermeket, hanem -olyannal, minővel nőt szokás nézni, s ez hízelgett a kicsinek. -Kaczérkodott velem, mint mi deákkorunkban kaczérkodtunk az első -szivarral, melyet sikerült meggyújtanunk. Nyáron apja fürdőbe vitte -magával, hosszú ruhát adott rá s e saison bevezetése volt a világba -való lépésének, mely a farsangon bekövetkezett. Odalie az első -bálba megy, telve lámpalázzal, telve azon izgatottsággal, melylyel -a párisi társaságnak, e nagy ismeretlen mennyiségnek megismeréséhez -volt járulandó. Biarritzban udvarolt már neki egy tuczat siheder -oly modorban, melyben azon sihederek udvarolnak, kiket tuczatonként -szoktunk számolni s kiknek egyéniségét legkevésbbé sem sértenők -meg, ha nevek helyett számokkal jeleznők őket. Biarritzban Odalie -gyors eszével tanult annyit, hogy teljesen megedzettnek érzé magát -minden férfitársaságra, s csakugyan képes is lett volna egy finom -társalgót írni saját udvarlói számára. De ez még csak annyi volt, -mint midőn a szárazon tanítanak valakit úszni. Odalie megtanulta a -«tempókat», – de vízben még nem volt; s megtanulta nem emberektől, -hanem a biarritzi számoktól. A farsangon apja <span class= -"pagenum"><a name="Page_111" id="Page_111">-111-</a></span> bálba -viszi és íme, első estve azzal találkozik, ki a Champs-Elyséesn -aktiv tanúja volt a gyermek pajzán kaczérságának. Odalie, a -Biarritzban nyert mértéket alkalmazva az emberre, meg van róla -győződve, hogy az szerelmes belé. Ez kezdetben zavarba hozza. De ez -ember megismerkedik, beszél, tánczol vele és a kis leány minden -nagy gonddal gyűjtött észleleteit meghazudtolva látja. Ez az ember -nem mond neki bókot, még csak oly czélzást sem, melyből bókot -lehetne kimagyarázni. Odalie érzi, hogy ennek az embernek nem száma -van, hanem neve. Húsz leány közül tizenkilencz sértve érezte volna -magát hiúságában s másnap kosarat adott volna. Odalie hiúságát ez -szinte bántá, de több esze van, semhogy olyasmit rossz néven -vegyen, a mi miatt húsz közől tizenkilencz felhuzza orrocskáját. -Lásd barátom, ez az egész. Én nem arról beszélek vele, hogy milyen -szép szeme van s minő ízléses a toilletteje; s Odalie, bár szintén -hiú, nagyon hiú, de eszes gyermek, – és ez okból szivesen -eltársalog velem.</p> -<p>– De hisz ez ellenmondás…</p> -<p>– Oh te logikus! persze hogy ellenmondás! de mit keressz te a -nőkben egyebet ellenmondásoknál? Minden nő, a kiben van valami, a -mi felül emeli a mindennapiságon, ellenmondásokból van összerakva; -de ott van a szellem vagy a szív, mely ez ellentéteket -megegyezteti.</p> -<p>– Ah, tehát a szív mégis benn van a játékban?</p> -<p>– A világért sem! – Ah! sóhajta fel Anatole elkomolyodva, az én -szivemet kiszítták Hermance <span class="pagenum"><a name= -"Page_112" id="Page_112">-112-</a></span> et Comp. és véréből -pirosítót csináltak hervadó arczukra! És Odalie? Ah, e gyermeknek -van szeme, melylyel bájosan tud nézni, van ajka, melylyel -elragadólag tud mosolyogni s van esze, melylyel már meglepően tud -élni, de szive – az nincs, vagy legalább <i>még</i> nincs. De eh! -mit is beszélünk annyit e tárgyról? A farsangnak egy hét múlva -vége, még egyszer találkozni fogok vele egy bálon, tánczolunk, -fecsegünk, összeveszünk s kibékülünk, – aztán – aztán ki tudja, -látjuk-e egymást többé?</p> -<p>– Tehát nem szándékozol…</p> -<p>– Hozzájok menni? A manóba! mit gondolsz, minő szemmel nézne rám -Duploque tábornok, ha szállásán egyszer bemutatnák neki, mint -leányának udvarlóját, a… szerkesztőjét, ki neki és urainak -naponként annyi impertinentiát mond szemökbe? Vagy azt gondolná, -hogy meg akarok térni és beléptemet felszólításnak venné arra, hogy -ajánljon árt, melyért kész vagyok magamat eladni; vagy azt hinné, -hogy jobb véleménynyel vagyok róla s politikai barátairól, mint a -minőt pirulás nélkül vallani tudnék. Egyikre sem akarnék okot adni. -Aztán mire való is volna ez? – Én és Odalie, – mi közünk nekünk -egymáshoz? – Ha találkozunk, jó; ha nem találkozunk, az is jó. – -Láthatod Achille, hogy józan vagyok, ah, – tevé hozzá keserűen, – -nagyon is józan vagyok; úgy érzem, mintha itt szív helyett csak egy -óramű volna, mely ketyeg és jár minaddig, míg láncza le nem fut, -vagy rugója el nem törik s aztán a czímlap nyugalma jelenti: ez a -gép lejárta magát! <span class="pagenum"><a name="Page_113" id= -"Page_113">-113-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h2><img src="images/ch11.png" alt="" title="" />X.</h2> -</div> -<p>Így történt. A farsang elmúlt s Anatole és Odalie nem látták -egymást, kivéve nehány véletlen, futó találkozást az utczán vagy -színházban, mely épen csak annyi időt adott Anatolenek, hogy -köszönjön, s Odalienak, hogy – elpiruljon.</p> -<p>Odalie a nyarat Passyban tölté atyja villájában s így vagy hat -hónap óta nem látta Anatolet, midőn egy augusztusi délután -véletlenül találkoztak ismét Asnièresben, egy bankár házánál, kinek -leányai növendéktársai valának Odalienak.</p> -<p>A helyett hogy én mondjam el önnek a következőket, folytatá -Achille, fel fogok önnek olvasni nehány helyet Anatole -naplójából.</p> -<p class="right2">Aug. 18.</p> -<p>«Hélène szelleme, ne kísérts! vagy, ah igen, jer, állj elémbe -óvó emlékül, nehogy még egyszer ismételjem azt, mit annyiszor -megbántam! Nem tudok semmi bizonyosat, de annyit láttam és -hallottam, hogy már van okom magamat vádolni. Ma délután Bertholet -házánál valék Asnièresben s ott Odalieval találkoztam. Alkonyat -felé egy sétát tettünk <span class="pagenum"><a name="Page_114" id= -"Page_114">-114-</a></span> s vagy egy órahosszat együtt és legelől -járva, zavartalanul beszélgettünk. Ez a gyermek bámulatosan -fejlődik. Féléve, hogy nem láttam s szépsége úgy mint elméje több -évi haladást tanúsít. Beszéltünk egy teljes óráig – mit tudom én -miről.</p> -<p>– Féléve, hogy nem találkoztunk, Odalie, – mondám, midőn -elváltunk, kezét megfogva; – valjon ismét egy félév fog eltelni, -mielőtt láthatnám?</p> -<p>– Az csak öntől függ, – szólt rám tekintve nagy fekete -szemével.</p> -<p>Éreztem, hogy e tekintet szivemig hatott, s varázshatalma -majdnem arra vitt, hogy érzékeny frázissal feleljek. Ez ellen -lelkem ösztönszerűleg összeszedte erejét s félig sohajtva, félig -mosolyogva mondám: ki tudja, nem jobb volna-e, ha csakugyan nem -látnók egymást ismét egy félévig?</p> -<p>– Ha ez önnek örömet okoz… rebegé a gyermek, de nem tudta, vagy -nem akarta befejezni a mondatot. Fejét félrefordítá, hogy ne lássam -e perczben arczát, de remegő keze, s azon elfojtott megilletődés, -melyet hangjában találni véltem, elmondá azt, a mit arczáról -leolvashattam volna.</p> -<p>Nem tudom leírni, mit éreztem e pillanatban, nem tudom -elképzelni, mit akartam mondani, csak azt tudom, hogy megszorítám -remegő kezét, de nem szólhattam, mert Bertholet kisasszony e -pillanatban kisérőjével együtt hozzánk lépett.</p> -<p>Ennek a leánynak mégis van szíve! – Ah és nekem? mi az a mi e -perczben úgy fáj lelkemnek? a szív feltámadása-e ez, vagy csak azon -űr fáj-e, melyet évek óta érzek lelkemben? – Nem, <span class= -"pagenum"><a name="Page_115" id="Page_115">-115-</a></span> az nem -lehet, hogy Odalie szeressen, engem, ki őt nem tudnám szeretni!</p> -<p>De hát, ha nem tudom szeretni, miért ragadtam meg ma az -alkalmat, vele egy óráig egyedül lehetni? –</p> -<p>Ah, mit tudom én! Csak azt tudom e perczben, hogy nem szabad -vele többé beszélnem. Amióta lelkem tönkrement, mindig csak -szerencsétlenséget hoztam másokra. Nem, ez az angyali gyermek ne -szenvedjen miattam.</p> -<p>Kerülni fogom vele a találkozást.»</p> -<p class="right2">Sept. 30.</p> -<p>«Hiában igyekszem erőt venni magamon, minduntalan rajta kapom -magamat, hogy Odaliera gondolok. Mindig magam előtt látom e virágzó -gyermekalakot, a mint kis fejét félrefordítá, s remegő kezével -kezemben mondá: ha ez önnek örömet okoz –</p> -<p>Ah, miért is voltam Asniéresben!</p> -<p>Ritkán élveztem szebb látványt, mint minőt a Champs Elyséesn -nyujtott Odalie. Vig volt, mintha érezte volna, hogy rövid időn -búcsút kell vennie ama kortól, melyben nem szükség féket vetnie -kedélyére; a gyermekkor öntudatlan örömének ragyogásával mosolygó -arczán úgy nézett ki, mint a fürge pacsirta, mely hajnalban -megittasodva a nap sugaraitól, üdvözli a természetet. Ha festész -lettem volna, egy mezei virágcsokrot adva kezébe lefestettem volna, -s ha híven találom, mindenki elragadtatva nézte volna vásznamon a -feselő tavasz personifikátióját. <span class="pagenum"><a name= -"Page_116" id="Page_116">-116-</a></span></p> -<p>Télen, midőn megláttam, ez alak kettős fényben úszott. A -gyermekkor leáldozó napjának elhaló alkonyi világába már -belesütöttek az ifjú kor fénysugárai; pajzán kedve nagy -önmegtagadással hordta az illem békóit, szelleme még tapogatódzott, -de már-már eltalálta a helyes csapást, – egy szép jövő képe vala -ez, mely iránt a jelen kicsapongó reményekre jogosít.</p> -<p>Értem és ismerem az élvezet számos nemét, de azt hiszem, alig -van nemesebb élvezet, mint melyet egy szép és ártatlan leány -személyének s társaságának bája nyújthat. S én élveztem a télen -Odalie társaságát, élveztem azon öntudatossággal, mely analizál és -okoskodik.</p> -<p>De mi volt a pajzán gyermek, mi a vidám leány a szűzhöz képest, -kinek tekintetében annyi a bensőség, hangjában annyi az érzés, hogy -egy pillantás alatt feledhetlenné tudta magát tenni?</p> -<p>Lehetséges volna-e, hogy Odalie szeret? Ő a maga körében, atyja -barátaitól, ha hallott valamit rólam, az csak rossz vala. -Istentelen, minden gonoszra képes szörnyetegnek festettek volt le -előtte azért, mert gyülölni tudom a császárságot. De hátha épen ez -oltott belé érdeket irántam?</p> -<p>Odalie hiú és kacér, ezt láttam a télen elégszer, s -gyönyörködtem e tulajdonokban, melyek szépségét csak emelték. De -azon hang, melyen Asnièresben szólt hozzám, – nem, az nem lehetett -kaczérság!</p> -<p>Nem akarom hinni és mégis gondolnom kell hogy szeret. Mit tudja -ő, mennyit szenvedett e <span class="pagenum"><a name="Page_117" -id="Page_117">-117-</a></span> lélek, lehet-e ily gyermeknek -fogalma a szív oly elfásulásáról, mely engem szinte képtelenné tesz -a boldogságra? A nők ízlése gyakran oly sajátságos útakra -vetemedik, s vajjon lehetetlen volna-e hogy Odalie oly embert -szeressen, ki önmagát csak szánni képes?</p> -<p>Oh! ha hinnék istenben, imádkoznám érte, oltsa ki ez angyal -szívéből ez érzelmet, ha már csakugyan létezik, – nem tehetem. Nem -tehetem azt, a mivel annyi ájtatos lélek kuruzsolja lelki -szenvedéseit, hogy isten nevével szedi rá saját lelkiismeretét. Nem -csalhatom meg magamat, s ha Odalie csakugyan szeret, – ah, mi -teheti jóvá azt, a mit e gyermek ellen vétettem?</p> -<p>Érdeket mutattam iránta, nem tagadhatom. Ki tudja, ha nem -teszem, nem tér-e felettem is napirendre úgy, mint többi ismerősei -felett? Ah, Achillenak igaza volt; bűnös játékot űztem vele, bár -akaratlanul; lelkemre, akaratlanul.</p> -<p>De ah, – hátha még tudnék szeretni? Mily boldogság volna -szeretni ez angyalt és viszont szerettetni általa! –</p> -<p>Eh, térj magadhoz Anatole. Te és szeretni? minő -képtelenség!»</p> -<p class="right2">Nov. 10.</p> -<p>«Ma meglátogattam a derék Margaudnét. Szegény asszony annyit -bajlódott velem gyermekkoromban, míg annyira vittem, hogy a -«Reverie»-t mások fülének veszélyeztetése nélkül el tudtam -játszani, hogy megérdemli, miszerint öreg napjaiban néha -felkeressem. Azt hiszem alig tartozunk <span class= -"pagenum"><a name="Page_118" id="Page_118">-118-</a></span> nagyobb -hálával valakinek, mint azoknak, kiknek nevelésünket köszönjük, s -vajmi csekély részt törleszthetünk e tartozásból, ha évenként -nehányszor pár pillanatot szentelünk egy öreg férfinak vagy nőnek, -kinek egykor pajkosságunkkal annyi bosszúságot okoztunk. Ma -névnapja volt, s én nem mulaszthatnám el, azon örömet nyújtani -neki, melyet tiszta lelkének az egykori tanítvány hálája okoz.</p> -<p>– Ah, épen jó hogy jön, édes Anatole, – szólt Margaudné, miután -szerencsekívánataimat a nála stereotyp, de igaz szívből fakadó -érzékenységgel fogadta – kérnem kell magától valamit.</p> -<p>– Parancsoljon velem, Margaud néni.</p> -<p>– Tavaly oly jó volt maga, hogy hozott nekem egy arczképet, s én -azt albumomba tettem legkedvesebb arczképeim közé. De ime, – tegnap -megraboltak. Ne ijedjen meg, magam adtam oda, minden erőszak -nélkül. Nos, nem is kérdi kinek?</p> -<p>– Akárkinek adta, kedves Margaud néni, sietni fogok mást küldeni -helyette, ha elfogadja.</p> -<p>– Épen ezt akartam kérni. És miután nem akarja megtudni –</p> -<p>– De már miért ne?</p> -<p>– Nos hát tudja meg, egy szép kis leány kérte el tőlem a maga -fotografiáját. Tanítványom volt egykor ő is; legszebb, legjobb, -legkedvesebb tanítványom. Tegnap nálam volt, meglátogatott; azon -kiváncsísággal, mely nálunk nőknél oly természetes, átlapozta -albumomat és egyszerre, midőn az ön képére nyit, – megrezzen és -elpirul, – sz. Denisre mondom, elpirult! Én természetesen -kérdezősködtem, <span class="pagenum"><a name="Page_119" id= -"Page_119">-119-</a></span> faggatni kezdtem; az én gyermekem mind -nagyobb zavarba jön. Végre erőt vesz magán és így szól hozzám: -«Margaud néni! ön ismer engem, ön nem fog félreérteni, ha valami -illetlen dolgot kérek.» Képzelheti édes Anatole, hogy megijedtem e -bevezetésre. Szerencsére nem soká hagyott kétségben, hanem hozzám -szökött, megölelt és fülembe súgta: «Adja nekem ezt az -arczképet!»</p> -<p>– És ön odaadta Margaud néni –</p> -<p>– Odaadtam; remélem nincs kifogása ellene –</p> -<p>– Legkevésbbé sem, főkép ha megtudom, hogy ki volt –</p> -<p>– Na lássa, mondá Margaudné kételkedve, én ugyan megigértem az -én kis lányomnak, hogy el nem árulom, no de magának, – az én kis -pajkos Anatoleomnak csak megmondhatom; nemde, maga nem fog -elárulni?</p> -<p>– Mily gondolat Margaud néni! Tehát a kis leány –</p> -<p>– Duploque Odalie.</p> -<p>Érzém, hogy elsápadtam e név hallattára. Margaudné elnevette -magát.</p> -<p>– No szép; ő pirul, maga sápad, – no szépen vagyunk gyermekek. -Tehát ismerik egymást?</p> -<p>– Úgy – társaságból – nehányszor találkoztunk.</p> -<p>– Nos és úgy-e szép gyermek az én kis Odaliem, mit? – szólt -Margaudné ingerkedve s kezében tartott albumát kinyitva felém -tartá.</p> -<p>Odalie arczképét láttam benne. <span class="pagenum"><a name= -"Page_120" id="Page_120">-120-</a></span></p> -<p>– Ah, Margaud néni, kiálték fel elfeledkezve magamról, ha merném -Duploque kisasszony példáját követni –</p> -<p>– Ohó, kedves fiam, hiába követné. Leány arczképét nem illik -valakinek bírni az illető tudta nélkül. Más az magukkal, egészen -más. Ne is kérje, nem adom.</p> -<p>– No hát nem kérem, Margaud néni.</p> -<p>– Pedig, pedig, kedves Anatole, – kezdé Margaudné egy -jelentékeny pillantást vette rám, melyet mély fohász követett – -milyen szép pár lenne magukból!</p> -<p>– Mit gondol Margaud néni! kiálték fel, elnyomva érzéseimet, – -én és –? soha, soha!</p> -<p>Igyekeztem szabadulni. Érzém, hogy nem volnék sokáig képes hideg -véremet megőrizni. Margaudnéból még nehányszor kitört azon -gondolat, melyre némely öreg asszonynak már szinte magától rájár a -nyelve, ha egy fiatal férfira és leányra gondol, – de én -mindannyiszor elütöttem jámbor fohászait.</p> -<p>Midőn Margaudnétól elmentem, a legkülönfélébb érzelmek vitáztak -az uralomért lelkem felett. Odalie szeret! ez volt az első -benyomás, melyet Margaudné szavai rám tettek. Midőn arczképemet -váratlanul megpillantá, pirulása elárulta az öreg asszony előtt. -Margaudné azon asszonyi kiváncsisággal, melynek az évek gyakran -csak türelmetlenségét nevelik, faggatni kezdte őt, s a -tapasztalatlan gyermek tagadása bizonyára csak még inkább -megerősité Margaudnét gyanújában. Odalie látta, hogy el van árulva, -tehát legalább hasznot akart vonni <span class="pagenum"><a name= -"Page_121" id="Page_121">-121-</a></span> a dologból, s bízva -egykori tanítónője discrétiójában, ki őt szeretetével mindig -kitűntette, s ki iránt az anyátlan gyermek azon benső -ragaszkodással viselteték, melyet egy nemes szív mindazok iránt -érez, kik szeretetet mutatnak iránta, – elkérte tőle annak -arczképét, kinek nevére szive hangosabban dobog. Oh, most már -világos előttem minden! A mit én ártatlan fecsegésnek véltem, a -miben nem láttam mást, mint eszközt egy kellemes társaság -érdekességének növelésére: az galád ámítása volt egy ártatlan -léleknek. Tehát annyira vérembe ment volna már azon tartalékot nem -ismerő lelkiismeretlenség, melyből sokan erényt csinálnak a nők -irányában, hogy tudtom nélkűl nyilatkozik szavaimban; annyira -természetemmé vált volna-e a tettetés, hogy nyelvem és arczom -akaratom ellenére szerelmet hazudik, a hol hiszi, hogy hitelre -talál? Ah, pirulnom kell önmagam előtt, ha meggondolom, mennyire -visszaéltem e gyermek tapasztalatlanságával! De mit használ ez -Odalienak? mit enyhítheti az én bánatom az ő fájdalmát viszonzatlan -szerelme felett?</p> -<p>De – hátha mégsem szeret? Bármennyire eltompítsa is a -tapasztalás azon hatást, melyet egy nő szerelme önszeretetünkre -gyakorol, bármennyire hozzászokjunk ahhoz, a mit «hódítás»-nak -nevez a világ, – vajjon ki áll jót róla, hogy hiuságunk megszünt -csak az által, mert már több ízben kielégíttetett? Ugy érzem, hogy -ment vagyok e gyöngeségtől, legalább nőkkel szemben, – de nem a -legnagyobb talány-e az ember épen önmaga előtt? <span class= -"pagenum"><a name="Page_122" id="Page_122">-122-</a></span> Nem -tapasztalunk-e sokszor oly érzelmet, melynek forrása iránt -tisztában nem vagyunk magunkkal? Nincsenek-e néha nézeteink, -melyeket magunk előtt sem tudunk teljesen indokolni? Ki állhat -nekem jót róla, hogy midőn azt hiszem, miszerint Odalie szeret, e -hitben nem nagy része van a hiúságnak, a nélkül, hogy tudnám? -Hiszen Odalie oly szép, oly angyali gyermek, hogy a gondolat, -általa szerettetni, szükségkép kell, hogy hízelegjen mindenki -hiúságának, a ki emberi gyöngeségeivel együtt emberi természetét is -le nem vetkezé!</p> -<p>Mit is tett ujabban e gyermek, a miről irántam való szerelmére -véltem következtetést vonhatni?</p> -<p>Váratlanul megpillantja Margaudné albumában arczképemet. Nem -képes elrejteni meglepetését és elpirul. De hát mit bizonyít ez? -Egy fogékony kedélyű, ingerlékeny idegzetű nő oly könnyen -meglepetik a legnagyobb csekélység által, s ha még csak annyi -élettapasztalása és routinja van, mint Odalienek, nem képes -uralkodni idegein. Az sem lehetetlen, hogy némi érdekkel viseltetik -irántam. Látta, hogy foglalkozom vele, többet, mint másokkal, talán -észrevette, hogy nem vagyok üres fejű és lelkü járdataposó, mint -udvarlóinak száma – s valjon nem elég-e ez egy tizenhat éves -leánynál arra, hogy érdekkel viseltessék valaki iránt? – De ez még -nem szerelem, – nem! Ha Odalie valóban szeretne, e tisztalelkű -gyermek sokkal szentebbnek tekintené szívének ez első gerjedelmét, -semhogy oly könnyen kitárja egy öreg asszony előtt, ki -kiváncsiságával ostromolja, s kire <span class="pagenum"><a name= -"Page_123" id="Page_123">-123-</a></span> nézve végre is már -szokássá lett egykori tanítványait szeretni. Ismerheti, ismernie -kell Margaudné fecsegő természetét, s így biztos lehet róla, hogy -titkát legelébb az előtt el fogja árulni, ki annak tárgyát képezi. -Odalie sokkal büszkébb, semhogy, ha valóban szeret, ezt tudni -engedné egy idegennek, ki végre is mindössze nehány évig -zongoramesternője volt, s kit a gyermek szerethet szokásból, mint -tanítónőjét, de nem szerethet azon bizalmas ragaszkodással, mely -egy szűz kebel legédesebb titkait kitárja.</p> -<p>Ah, de mit áltatom magamat hiú okoskodással? – Szeret, vagy nem -szeret? – ah, bár inkább ne tenné! Kétségbeesni más -szerencsétlensége felett, melyet én okoztam, – erre úgy hiszem, még -volna erőm; de szeretni, – ah, tudnék-e még én szeretni?»</p> -<p class="right2">Jan. 7.</p> -<p>«Ma a Boulevard des Capucinsen Margaudnéval találkoztam.</p> -<p>– Ah, csakhogy látom, – kiálta föl midőn megpillantott; – -megvallom, már küldeni akartam magáért, de nem tudtam, hol -lakik.</p> -<p>– Miben lehetek szolgálatára?</p> -<p>– Kisérjen szépen haza, kedves Anatole, aztán megtudja. Tudom, -hogy az ily úrfiak nem szívesen kísérgetnek vénasszonyt, no de az -egyszer kivételt tehet, nem fogja megbánni.</p> -<p>– Ah kedves Margaud néni! hogy bebizonyítsam, miszerint -szerencsémnek tartom, ha kísérhetem, nem is kérdezem, mi az – -<span class="pagenum"><a name="Page_124" id= -"Page_124">-124-</a></span></p> -<p>– Hiába is tenné az utczán. Majd otthon. Jerünk.</p> -<p>Hazaértünk szállására. Margaudné letette köpenyét, kalapját, -aztán szekrényéhez ment, kivett egy papirost, a papirból egy képet -s azt diadalmas tekintettel tartá elémbe.</p> -<p>– Fogja!</p> -<p>Odalie arczképe volt.</p> -<p>– Fogja hát, ismétlé Margaudné, – hisz a magáé –</p> -<p>– Ah, bocsásson meg kedves Margaud néni; igen köszönöm -szívességét, de önnek igaza volt a múltkor, hogy nő képét nem -szabad bírnunk beleegyezése nélkül –</p> -<p>– Ugy van fiam, úgy van; de azért csak vegye, Odalie küldi -magának.</p> -<p>– Hogyan? – kiálték fel önkénytelen örömmel a képet megragadva, -– ő küldi? De hát miként lehet ez?</p> -<p>– Üljön le szépen, elmondom. Új év napján az én kis Odaliem -szokása szerint meglátogatott, s mint minap igérte, hozott egy új -fotografiát. Többet hozott, hogy választhassak. Kértem tőle tehát -kettőt. Szivesen adta. «Lássa, kedves gyermekem, mondám neki, azért -kérek kettőt, mert nem tudom, nem kell-e az egyiket valakinek -odaadnom.» Odalie kérdőleg nézett reám. «Ne féljen kicsikém -folytatám, legfeljebb annak adnám oda, a kit ön méltónak tart rá, -hogy képét otthon papája előtt rejtegesse.» – Ah, látta volna -Anatole, e gyermek zavarát! Veres lett, elkezdett hebegni, nem -tudta hova legyen. Végre megegyezett, de csak azon feltétel -<span class="pagenum"><a name="Page_125" id= -"Page_125">-125-</a></span> alatt engedte meg, hogy képét önnek -adjam, ha ön nagyon, de nagyon kéri; s ekkor is úgy, hogy magának -nem szabad tudnia, miszerint a képet az ő beleegyezésével kapja. -Nos, akarja teljesíteni a feltételeket?</p> -<div class="figcenter"><a href="images/i012hq.jpg"><img src= -"images/i012.jpg" alt="Odalie arczképe volt." title= -"Odalie arczképe volt." /></a> -<p class="caption">Odalie arczképe volt.</p> -</div> -<p>– Hogyne, Margaud néni, tehát kérem – nagyon kérem –</p> -<p>– Jó, jó, a többit elengedjük. Tegye el szépen s ábrándozzék -előtte. Úgyis úgy összeillenek!</p> -<p>– Ugyan mit beszél Margaud néni!</p> -<p>– Nos, hát miért ne lehetne –?</p> -<p>– Miért? hát először, – viszonzám, azon reményben, hogy minél -nyíltabban beszélek a dologról, annál jobban fog sikerülni -Margaudné minden gyanúját eloszlatni, – mert eszem ágában sincs -házasodni, másodszor mert nem vagyunk szerelmesek egymásba, -harmadszor mert Duploque a császári tábornok sohsem adná leányát -republikánusnak.</p> -<p>– Hahaha! – nevetett fel Margaudné, – szóról-szóra ezt hallám -egy hét előtt ugyane helyen Odalietől. Ugyanebben a karszékben ült, -melyben ön ül most, és épen ily komoly arczczal mondá: először nem -akarok férjhez menni, másodszor nem vagyunk szerelmesek, és én -biztosítám őt úgy, mint most biztosítom önt, hogy roppant kedve van -a házasságra, s hogy fülig szerelmesek egymásba. Mit, maga -protestál? Ő épen így protestált, de azért az első két pontra nézve -egyiköknek sincs igazuk. A mi a harmadikat illeti, – hát csakugyan -oly dühös republikánus lett magából?</p> -<p>– Javíthatatlan, Margaud néni. <span class="pagenum"><a name= -"Page_126" id="Page_126">-126-</a></span></p> -<p>– Ezt mondta Odalie is. Apjától hallotta, kit mindig elönt az -epe, midőn a maga ujságát kezébe veszi, a ki önt istentelennek, -szentségtörőnek tartja, ki nem ismer kegyeletet semmi iránt. De hát -édes fiam, hogy is vetemedhetett maga annyira, hogy republikánus és -ujságiró legyen egyszerre? Odalie azt mondta, – oh borzasztó! hogy -ön még fogságba is kerülhet –</p> -<p>– Megeshetik.</p> -<p>– Deportátióra –</p> -<p>– Nem lehetetlen.</p> -<p>– Oh borzasztó! ki hitte volna? milyen jó, szelid gyermek -volt!</p> -<p>– Dehogy voltam, Margaud néni, tudom én mennyi boszúságot -szereztem önnek. Lássa, már véremben van, hogy a hatalmasokat -gyűlölöm; és higyje el, nem tudnék nőt úgy szeretni, hogy kedvéért -e gyűlöletről lemondjak.</p> -<p>Margaudné csak rázta fejét, s nekem össze kellett szednem minden -ékesszólásomat, hogy gondolata kivihetetlenségéről meggyőzzem.</p> -<p>Most itt ülök s előttem Odalie arczképe, – saját -beleegyezésével! Ah mily szép, mily bájos! E kép ugyan csak gonosz -rágalom szépsége ellen, s ah, mégis oly elragadó! És e leány –</p> -<p>De mit bizonyít ez mai nap, midőn bárki képét ötven centimeért -minden műárúsnál megvehetjük? Minő fontosságot tulajdoníthat Odalie -az ily ajándéknak, melyhez oly könnyen juthatnék más úton is? – Meg -aztán, – nem szabad tudnom, hogy a kép tőle jön. Ha értéket akart -volna adni e <span class="pagenum"><a name="Page_127" id= -"Page_127">-127-</a></span> papirnak, tudatta volna velem, hogy ő -adja! – Nem tette, ő számított Margaudné discrétiójára, sőt -feltételül szabta, hogy nem szabad tudnom, miszerint engedélyével -kapom arczképét. Margaudné, isten tudja, mit nem beszélt neki -rólam, mennyire szeretem, imádom, – ah, az öreg asszonyok oly -lelkiismeretlenek az effélékben! nem gondolják meg, mily veszélyes -játékot űznek velünk, midőn házasítási passiójukkal közénk állnak. -Margaudné bizonyosan kérte tőle e képet egy szegény bolond számára, -ki fülig szerelmes belé, s Odalie odaadta neki. Megtiltá tudnom, -hogy tőle jő, de odaadta könyörületből –</p> -<p>Mit? E leány szánna engem? Ezt nem szabad, ezt nem lehet tennie! -Nem ismer annyira, hogy szánhatna, s nem fog ismerni soha! Ez a -joga ne legyen senkinek. Azt el tudnám tűrni, hogy gyűlöljön, el, -hogy megvessen, – azt nem, hogy sajnáljon.</p> -<p>És ha nem sajnálat bírta rá, hogy képét odaadja? Ha azért adta, -mert jól esik tudnia, hogy szívemen hordom képmását, – ha Margaudné -elhitette vele, hogy szeretem, s ő csak szerelmemet viszonozni véli -–?</p> -<p>Ah, fejem úgy zúg, úgy fáj valami itt szívemben!</p> -<p>Bármiként legyen, véget kell vetnem a dolognak. A farsang holnap -megkezdődik. Odalieval bizonyára fogok találkozni. Meg kell tudnia, -hogy nincs joga szánni és nincs oka szerelmemet viszonozni! -<span class="pagenum"><a name="Page_128" id= -"Page_128">-128-</a></span></p> -<p>Ha vétkes voltam akaratom ellenére, jóvá kell tennem. Jobb -későn, mint soha.</p> -<p>De ah – miért félek annyira e gondolattól?»</p> -<p>Ezekből megitélheti ön, minő lelki állapotokon ment keresztül -barátom, mióta Odaliet meglátta, – szólt Achille, letéve Anatole -naplóját. – A boulevardon gyönyörködött benne, mint egy szép képben -vagy szoborban gyönyörködünk, a télen vonzódott hozzá, a mint -vonzódunk egy kellemes társasághoz; de nem tekinté áldozatnak e -társaságról lemondani. Az asnièresi találkozás okot adott azt -hinnie, hogy Odalie szereti. Első gondolata az önvád volt ez -észlelet után. Nem hitt magában, nem hitt saját szívében s -szemrehányást tett magának azon érdek miatt, melylyel a leány -iránta viseltetett. De a gondolat, hogy Odalie szíve nem hideg -iránta, tudtán kívül növelte azon vonzalmat, melyet iránta érzett, -annyira, hogy e gyermek állandó tárgya lett gondolkozásának. Mintha -kétkedő lelke nem volna képes az initiativára még a szerelemben -sem, daczára annak, hogy szíve fogékony vala, – Odalie vonzalmának -félreismerhetetlen jeleire volt szükség, hogy szíve hangosabban -dobogjon. De Anatole nem vallá meg magának, sőt nem is hitte, hogy -szíve már érez. Vádolta önmagát, hogy könnyelmüen megzavarta egy -szív nyugalmát, s kivánta, bár az ne történt volna meg. De azért a -boldog szerelemnek bármily távol álló lehetősége, tudtán kívül, -akarata ellenére, mind nagyobb tért foglalt, egyelőre -gondolataiban, Odalie számára. De azért még minden kétségen felül -álló <span class="pagenum"><a name="Page_129" id= -"Page_129">-129-</a></span> lehetetlenségnek tartá, hogy a leányt -valaha szerethesse. Ekkor vette egy újabb jelét Odalie vonzalmának -Margaudné által. A kétkedés saját szívében oly erős vala, hogy -Margaudné szavai csak önmagának tett szemrehányásait tették -élesebbekké, melyeket hiában igyekezett okoskodás által -lecsillapítani. E kedélyállapotot csak fokozta Odalie arczképe, -melyet Margaudnétól kapott; s elhatározá őt teljesen kiábrándítani, -ha van miből kiábrándulnia, – de midőn erre elszánta magát, nem -vette észre, vagy nem merte magának bevallani, miszerint azon -érdek, melylyel a leány iránt viseltetik, ki kedélyének ártatlan -egyenességében a hosszú távollét daczára többször jelét adta iránta -való vonzalmának, már oly közel áll a szerelemhez, hogy nagyobb -feladat lesz rá nézve saját szívét megóvni, mint a hatást, melyet -Odaliera tett volt, megsemmisíteni.</p> -<p>De Anatole nem hitt szivében, s a beállott farsangon azon -szilárd eltökéléssel kereste Odaliet, miszerint egy vagy más módon -«jóvá teendi, a mit ellene akarata ellenére vétkezett». -<span class="pagenum"><a name="Page_130" id= -"Page_130">-130-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h2><img src="images/ch12.png" alt="" title="" />XI.</h2> -</div> -<p>E télen Anatole és Odalie gyakrabban találkoztak egymással. -Anatole annyi időt töltött a gyermekkel, a mennyit társaságban egy -és ugyanazon nővel az illem megsértése nélkül csak tölteni lehet; s -míg mások e körülményből barátom szerelmére vagy legalább «komoly -szándékaira» vontak következtetést, ő azon meggyőződésben élt, -miszerint minél többet kell Odalieval foglalkoznia, hogy annál -alaposabban kiírthassa a leány szívéből azon érzelmet, melylyel -netalán irányában viseltetik.</p> -<p>Anatole úgy okoskodott, hogy, ha sikerül magát Odalie előtt -könnyelmű, frivol gondolkozású, prózai emberként bemutatnia, -ezáltal oly áldozatot hoz a leánynak, melyet saját becsületérzése -követel tőle.</p> -<p>Vannak természetek, melyeknek jellemző vonásuk, hogy könnyebben -lehet hozzájok férni, mint másokhoz. Ne vegye e szót rossz -értelmében. Nem oly nőkre czélzok vele, kikkel mindenről -beszélhetünk, mert nincs semmi, a mi ellen vagy illemérzetök vagy -lelkök féltett érzelmei óvást emelnének. A világért sem. A -<i>tiszteletről</i>, mely a <span class="pagenum"><a name= -"Page_131" id="Page_131">-131-</a></span> nőt megilleti, Odalieval -szemben <i>nem lehetett</i> megfeledkezni. De a kiket bizalmára -méltatott, azokat felmenté az etiquette azon kicsinyes tyrannismusa -alól, mely a társalgást csak feszélyezi, nehezíti, a nélkül, hogy -méltóságát növelné. Vannak nők, kik az etiquette apró külformáinak -annyi becset tulajdonítanak, hogy az ember önkénytelen gyanakvóvá -lesz s végre azt hiszi, hogy csakis az etiquette nevében van joguk -a tiszteletre; kik oly kicsinyes féltékenységgel őrzik azt, a miben -a női méltóságot találni vélik, hogy megbocsáthatóvá lesz azt -hinnünk, miszerint kissé rossz lábon állnak a valódi női -méltósággal. Ragaszkodnak a külformákhoz a kicsinyesig, a -nevetségesig, – és sértve érzik magokat ez aprólékos formák -legcsekélyebb elhanyagolása által, mintha éreznék, hogy tisztelet -dolgában igényeik a külszínen túl nem terjedhetnek. Sohasem a -szellemdús, és többnyire nem a legerényesebb nők azok, kiknek -társaságában egy művelt embernek leginkább kell ügyelnie arra, -nehogy modorában, szavaiban tiszteletlenséget fedezzenek fel. Isten -könnyebben hozzáférhető a királyoknál, kik érzik, hogy varázsuk -kulcsa a távolságban rejlik.</p> -<p>Odalie nem tartozott nemének hétköznapi tömege közé. Érezte -saját becsét, és ez önérzet feleslegessé tette rá nézve azon feszes -távolság megőrzését, melyre csak a gyarlóságnak van szüksége. A kit -méltónak tartott rá, azt oly bizalomra jogosítá maga iránt, mely -közönséges természettel szemben aligha maradhatott volna -veszedelmes következmények <span class="pagenum"><a name="Page_132" -id="Page_132">-132-</a></span> nélkül. De e gyermekben oly sok -bájjal annyi büszkeség s a kedélynek gyakran meglepő nyiltságával -annyi tartózkodás egyesült, hogy bármily bizalmas hang, melyet -különben csak az engedhetett meg magának, kitől ő azt megkivánta, -nem csorbíthatá meg azon tiszteletet, melylyel neki mindenki -adózott.</p> -<p>E körülmény megkönnyíté a játékot Anatolera nézve. Teljesen -bízott a sikerben, s annyiban joggal, mert modorán gyakran oly, a -frivolitásig menő könnyedség, sőt könnyelműség ömlött el, melynek -forrása nem rejlett ugyan sem nézeteiben, sem érzelmeiben, de mely -némileg természetes következménye vala azon benső meghasonlásnak, -melyen lelke ifjú korában keresztül ment, s azon erőlködésnek: nem -mutatni a világnak oly fájdalmat, melyet az nem birna méltányolni. -Anatole lelke évek óta fel vala dúlva, de tudta jól, hogy csak -nevetségessé teszi magát az, ki nagy fájdalmakat hoz a mindennapi -élet piaczára, melyen apró bajok és bűnök képezik a forgalom rendes -eszközeit; s féltékeny gonddal őrizte lelke szenvedéseit a profánus -szemek elől. Nem volt eléggé puritán arra, hogy visszariadjon az -oly tettetéstől, mely senkinek kárt nem okozott; nem eléggé együgyű -arra, hogy lelkét boldog-boldogtalan előtt az első kopogtatásra -kitárja; nem volt oly betegesen sentimentális, hogy szenvedéseivel -kaczérkodjék; érzelmeit saját, kizáró tulajdonának tekinté, melyet -joga van minden illetés ellen megóvni, s így önkénytelenül a -közönséges érintkezésben oly modorhoz, <span class= -"pagenum"><a name="Page_133" id="Page_133">-133-</a></span> az élet -felületes viszonyaiban oly magatartáshoz szokott, mely minden -felületes szemlélő előtt a frivolitás nem mindennapi mértékének -tűnt fel. Közönséges ismerősei víg, könnyelmű czimborának -tapasztalták, a frivol Páris telivér gyermekének. A ki jobban -ismerte és észlelte, felfedezte az ellenmondást érzelmei s szavai, -gondolkozásmódja és modora között; de alig hiszem, hogy a maga -jószántából bárkinek is megadta volna a kulcsot e talány -megfejtéséhez. Én bírtam, mert keletkezni láttam e talányt, mert -gyermekkorunk óta testvéri ragaszkodással ismertük és őriztük -egymás titkait.</p> -<p>Anatole biztosnak tartá a sikert, és az is lett volna, ha egy -tényezőt ki nem feled számításából: azon már nagy fokra hágott -érdeket, melylyel Odalie iránt viseltetett. A hol Anatole -józanságát megőrzé, oly nők iránti magatartásában, kikre vágyott, -de kiket nem szeretett, oly ügyességgel, oly raffinirozott -tökélylyel tudta játszani az epedő szerelmest vagy a féltékeny, -gyanakvó imádót, a közönyöst vagy a szív rabját, ki szenvedélyének -lánczait akarata ellen hordja, hogy ama kisebb-nagyobb kalandokban, -melyek egy részét együtt éltük keresztül, nem egyszer bizonyos -megdöbbenéssel néztem az ifjút, ki a legönkénytelenebb érzelmekkel -úgy tudott játszani, mintha egy sakktábla pionjaival maneuvrirozna. -Azon könnyű diadaloknak nagy részét is, melyeket éveken át mint -szenvedélyes sportsman vadászott, főleg azon hidegvérnek -köszönheté, melylyel kritikus pillanatokban minden szavának, minden -mozdulatának hatását kiszámítani <span class="pagenum"><a name= -"Page_134" id="Page_134">-134-</a></span> bírta; azon gyakran -dæmoni kiméletlenségnek, melylyel ellenfelét præparálni tudta -czéljaira.</p> -<p>De az ily siker előfeltétele épen az, hogy józanságunkat, -hidegvérünket megőrizzük; és Anatole nem vette észre, hogy -Odalieval szemben már szíve tolakodik előtérbe. Az eredmény, melyre -e játék vezetett, épen ellenkezője is volt annak, a mit barátom -szándékozott.</p> -<p>«Őszintén szólva, – mondá nekem egyszer, egy évvel utóbb -Plangenet Constance, Odalie egyetlen, benső barátnője, egy -alkalommal, midőn azt hitte, hogy panaszra van oka Anatole ellen, – -én még most sem tudom, vajjon megérdemli-e Flavigneux úr azon -barátságot, melyet iránta Odalie kedveért tanusíték. Úgy van, uram! -s én csak Odalie angyali kedélyét bámulom, de higyje el, nem -irigylem, s teljesen megnyugszom benne, hogy képtelennek érezném -magamat példáját követni. Mit tett vele ez ember tavaly hat héten -keresztül, miként kínozta, gyötörte e szegény gyermeket! Minden -estve, mely ily korban a boldogság egy-egy napja fiatal leány -számára, Odaliera nézve a szenvedés egy-egy korszaka volt. Alig -találkozott Anatolelal, hogy másnap el ne jött volna hozzám, -keblemen kisírni fájdalmát annak magaviselete felett, kit -szeretett. Tanácslám is neki, hagyjon fel vele; hiába. Higyje el, -gyűlöltem ez embert, mert miatta szenvedett e kedves teremtés, kit -legjobban szeretek e földön. Nem tudtam magamnak megmagyarázni -magaviseletét, míg végre rájöttem indokára. Az ön barátja sokkal -büszkébb, <span class="pagenum"><a name="Page_135" id= -"Page_135">-135-</a></span> s mint önök mondani szokták, elveiben -sokkal szilárdabb, semmint megkisérthette volna a közeledést egy -császári tábornok családjához, kit természetes ellenségének -tekintett. Tudta, hogy ritkán lesz alkalma Odaliet láthatnia, tehát -gondoskodni akart róla, nehogy a leány egykönnyen feledhesse. -Flavigneux úr tud bánni az asszonyokkal; oh van szerencsénk ismerni -híréből, mely bizony épen nem a legjobb, s legkevésbbé igazolja egy -oly tiszta kebel vonzalmát, mint Odalie. Látta, hogy a leány -szereti, tudta, hogy a szerelemnek nincs erősebb tápláléka, mint a -fájdalom, melyet kedvesünk okoz; s hideg kegyetlenséggel gyötörte a -szegény leányt, nehogy az elfeledje őt, kínozta, hogy annál -becsesebb legyen előtte azon érzelem, melyet fájdalma árán növelt -fel. Íme, uram, ez volt az ön barátjának viselete Odalie iránt, s -ha erre gondolok, megvallom, még ma is kétkedem benne, ha vajjon -igazán szereti-e e gyermeket.»</p> -<p>Így szólt Constance, ki testvéri ragaszkodással szerette ifjabb -barátnéját; és ha – miután nem ismerte Anatolet – nem is volt igaza -indokainak és szándékának, teljesen igaza volt magaviselete -eredményének megitélésében.</p> -<p>Anatolenak sikerült szándéka azon mértékig, hogy fájdalmat -okozott Odalienak; de annyiszor kiesett szerepéből, oly -félreérthetetlenül elárulá szerelmét a leány iránt, melyet még -önmagának sem mert bevallani, miszerint Odalie, a helyett, hogy -kiábrándult volna vonzalmából, mind erősebb ragaszkodással -viseltetett iránta. <span class="pagenum"><a name="Page_136" id= -"Page_136">-136-</a></span></p> -<p>Végre Anatole is belátta, hogy mesterséges terve hajótörést -szenvedett saját szívén, s a farsang utolsó napjai egyikén ezeket -írta naplójába:</p> -<p class="right2">Febr. 28.</p> -<p>«Szeretek! a mitől féltem s a mire vágytam, bár lehetetlennek -tartám, bekövetkezett, szeretek, szeretem Odaliet! Hónapok óta -valami kínos teher nyomta lelkemet, valami megmagyarázhatlan -lidércznyomás elfojtá szívem minden dobbanását, – elmúlt! Mint a -bánya éjjében dolgozó munkás, midőn a földre lép, megkönnyebbült -szívvel üdvözli a napsugárt, úgy érzem e pillanatban, mintha egy -sötét éj múlt volna le lelkemről, s napom újra, ragyogóbban mint -valaha, felkelne. Szeretem Odaliet! ah, s oly jól esik most ezt -bevallanom!</p> -<p>Szeretlek, Odalie, mert szép vagy, szeretlek, mert imádandó -vagy, szeretlek, mert szeretsz! Azon kimondhatatlan, kábítóan -jótékony érzés, mely lelkemet elfogja, midőn rád gondolok, azon -lázas vágy, mely ereimet dagasztja, midőn magam elé varázslom -alakodat, melynél szebbet egy isten fantáziája nem birna teremteni -magának, mind azt susogja: szeretlek!</p> -<p>Ah, és te is szeretsz, Odalie! Nem mondtad, – oh de a nyelv -úgyis csak tökéletlen kisegítője a szem ékesszólásának. A mint ma -estve derekadat a keringő hangjára átkarolám, a mint magamhoz -öleltelek, s érzém keblemen pihegő kebledet, láttam ajkad körül ama -mosolyt, melyet a boldogság gondolata lopott reá, láttam szemedben -azon vérlázító lángot, melyben a vágy összeesküszik a szerelemmel, -<span class="pagenum"><a name="Page_137" id= -"Page_137">-137-</a></span> – úgy néztél ki ártatlan arczoddal, -tiszta homlokoddal, mint egy szent, midőn vétkezni szeretne! – Ah, -e pillanatban mit nem adtam volna érte, ha kebledre dőlve, éltemet -szerelmünk oltárán áldozhattam volna fel!</p> -<p>De nem, – élnem kell, élnünk kell, egyetlen szerelmem!</p> -<p>Visszaadtál önmagamnak. Évek óta kipótolhatatlan ürt érzek -szívemben, mely a legcsekélyebb érintésre úgy fájt, most túláradni -érzem a boldogságtól. Légy áldva érte, kedvesem!</p> -<p>Szeretlek, Odalie, szeretlek, szeretlek!» <span class= -"pagenum"><a name="Page_138" id="Page_138">-138-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h2><img src="images/ch06.png" alt="" title="" />XII.</h2> -</div> -<p>A lelkesedés azonban, mely e szavakban nyilatkozik, nem tartott -soká. Anatole képes volt még nagy lelki emotiókra, de nem birta -azokat maradandólag elviselni. Lelke elveszté volt azon egészséges, -ruganyos erőt, mely a gyermek-ifjút jellemzé, el azon kitartást, -mely csak az erő gyümölcse, s a szenvedély láza és a kétkedés -tehetetlensége közt ingadozott. Elveszté azon középutat, mely képes -erőt kifejteni láz nélkül. Pillanatokra képes volt azon magaslatra -emelkedni, melyen a fenséges kezdődik, melyen a nagy eszmék -fogamzanak, s nagy tettek megérnek, – de hiányzott belőle a lélek -azon magasztos szárnyalása, mely képes lett volna őt e magaslaton -megtartani.</p> -<p>– Azon tíz hónap alatt, mely a történteket követé, Anatole egy -kis kötetnyit írt naplójába, – folytatá Achille, jókora csomagot -mutatva a naplóból. – Nem olvasom fel önnek; nagyon fájdalmas -olvasmány ez még arra nézve is, ki előtt ő idegen volt. Ne értsen -félre kérem. Tudom, hogy szívre, mely érezni képes, egy szenvedő -ember sohasem <span class="pagenum"><a name="Page_139" id= -"Page_139">-139-</a></span> teljesen idegen; de mégis megkimélem -önt e lapok olvasásától, melyek egy meghasonlott lélek küzdelmeit -festik oly viszonyokkal, melyeken egy virágzása delén álló szellem -is csak nagy erőmegfeszítéssel bírna diadalmaskodni.</p> -<p>Anatole már rég a skepsisnek vala martaléka. Nem azon kételynek, -mely, midőn nézeteinket megingatja, hitünket feldúlja s lelkünket -gyakran közel viszi a kétségbeeséshez: mindezek daczára positiv -czélok felé halad, és szenvedések árán bár, de valóságos -jótéteményben részesít. Mert van egy neme a kétkedésnek, mely midőn -ront is, épít, midőn gyötör, gyógyít, midőn hitünket aláássa, a -tudásra vezet. Az ily skepticismus, ha erős lelket támad meg, mely -képes átmenni azon keserves processuson, melyben illusióinkat, -hitünket, életnézeteinket silány csalódássá látjuk foszlani, -mielőtt még meg tudnók becsülni az eredményt, mely már előttünk -áll; az ily skepticismus képes a rabszolgából szabadsághőst, az -olvasóforgatóból embert csinálni, ki nem hajtja meg fejét egy -personifikált phrasis előtt, melyet istennek nevez a világ. Anatole -átment a lélek eme processusán is, még ifjú korában; de ezen kétely -megaczélozá lelkét, eszméket adott az ifjúnak, kinek csak -sejtelmei, meggyőződéseket annak, kinek csak ösztönei valának. E -kétkedés tabula rasat csinált lelkében azon téves fogalmakkal, -melyeket tanintézeteinkben csempésztek az ifjú lélekbe, hol a -gyermekből nem embert és polgárt, hanem csak loyalis alattvalókat -igyekeztek faragni isten és a császár számára. <span class= -"pagenum"><a name="Page_140" id="Page_140">-140-</a></span></p> -<p>Ezen skepsis az önbizalom, az erő gyümölcse vala; az, mely utóbb -keletkezett lelkében, a bizalmatlanság, a kétkedés szülötte volt. -Sokáig lehetetlennek tartá, hogy szeressen; most hogy szíve -félreérthetetlenül követelé jogait, hogy nem kételkedhetett többé -szerelmében, kételkedni kezdett mindabban, a mi szerelmén kívül -boldogságához szükséges lett volna: a körülményekben, Odalieban, s -végre saját szívének kitartásában. Pillanatokra képesnek érzé magát -egy szeretett lény birtokáért szembeszállni a sors minden -haragjával, de a biztosságérzet e pillanatai csakis – pillanatok -valának.</p> -<p>Elemezni kezdé saját szívét, érzelmeit præparálta magának, mint -az anatom a hullát, melyet tanulmányozni készül, – s meg kellett -róla győződnie, hogy Odaliet csakugyan szereti, szereti azon mélyen -gyökerező szenvedélylyel, melyre tán csak egyszer képes az emberi -organismus. Voltak pillanatok, melyekben elég erősnek képzelé -magát, szerelmét véve támaszpontul, kiemelhetni sarkaiból egy -ellenséges világot; de a lelki heroismus e költészete szétfoszlott, -midőn tépelődő szelleme ez ellenséges világot elemezni kezdte.</p> -<p>Az első akadály, mely mindenekelőtt felüté fejét, midőn -szerelmére gondolt, azon politikai különbség vala, mely őt Odalie -atyjától elválasztá. Más viszonyok közt e nézetkülönbséget nem -tekintette volna ily nagy akadálynak. És ebben igaza volt. A hol a -politikai küzdelem elvek és nézetek közt folyik, a hol mindegyik -fél csak becsületes meggyőződését hozza a harcztérre, ott a -legszenvedélyesebb pártharcz <span class="pagenum"><a name= -"Page_141" id="Page_141">-141-</a></span> a politikusok közt, nem -zárja ki a kölcsönös becsülést, sőt baráti vonzalmat az emberek -közt. Küzdünk egymással, de becsüljük s nem akarjuk egymást -megrontani. De ott, a hol az egyik fél részéről az <i>érdek</i> -avatkozik a politikai elvharczba, ott a személyek még élesebb -ellentétben állnak egymással, mint az elvek. S ez volt az eset -Francziaországban az imperialismus és a republikánus oppositio -között. A köztársaság hívei eszméikért, meggyőződésükért küzdöttek, -azon nemes lelkesüléssel, melyet egy nagy ügy védelme olt az -emberbe; a császári párt nem eszméit, hanem érdekeit védelmezte, -nem meggyőződésért küzdött, hanem küzdött a kenyérért. A mint a -következés megmutatta, a köztársaság diadala Francziaországban -nemcsak az imperialismus politikai rendszerét buktatta meg, hanem -megbuktatta a császárság híveit társadalmilag is. Az imperialismus -minden támasza meg volt róla győződve, hogy midőn a császári -rendszert védi, csak saját állását, tekintélyét, jövedelmét -védelmezi. Így itélte meg Anatole Duploque tábornokot, és ebben nem -csalódott. A tábornok nem azon hivatalnokokhoz tartozott, kiket tíz -rendszer egymás kezébe szolgáltat, a nélkül, hogy elkopnának. Ő -sokkal jobban exponálta volt magát a cæsarismus ügyében, -politikailag is, az irodalomban is, semhogy más rendszer mást -láthasson benne, mint elvtelen, hitelvesztett renegátot. Ez -fényesebb, jövedelmezőbb állást biztosított neki érdemén felül, -mint számos más társainak; de existentiáját feloldhatatlanul -összeköté a cæsarismus uralmával. Duploque <span class= -"pagenum"><a name="Page_142" id="Page_142">-142-</a></span> -tábornok nem volt erős jellem, de makacs a végletekig; s e -makacsság kisebb szabású viszonyokban gyakran szívósabb ellenség a -jellem szilárdságánál. A tábornok nem akarta leányát kényszeríteni, -hogy kit válaszszon férjének, de fentartá magának megtiltani -gyermekének oly összeköttetést, mely nem vala kedvére. Nem szokta -ugyan leányát társaságokba kisérni, hol Odalie, ki anyját már -gyermekkorában elveszté, rendesen nevelőnőjével vagy Constanceszal -jelent meg; de azért nem volt titok előtte, hogy gyermeke egy -republikánus izgatót tüntet ki kegyével. Voltak, a kik siettek -megsúgni az apának minden való vagy koholt csekélységet, mely -leányát s Anatolet illeté; hogy megóvják a tábornokot egy oly -viszony lehetőségétől, mely őt urai előtt gyanússá tehetné. -Duploque tábornok magától is ellenszenvvel viseltetett Anatole -iránt, de a gondolat, hogy leányának viszonya ez emberrel őt -politikailag compromittálhatná, ez ellenszenvet gyűlöletté fokozta. -Egy alkalommal, midőn ismét megsúgták neki, hogy leánya feltünő -hosszan társalgott a fiatal ujságiróval, kemény leczkét tartott -gyermekének, kijelenté neki, hogy bármi czélja legyen vele -Anatolenak, ő e viszonyhoz sohasem adandja beleegyezését s -megparancsolá neki, tartsa távol ez embert magától. Odalie nem -tette. A tábornok indolensebb volt családi ügyeiben, semhogy -lépésről-lépésre ellenőrizze leánya magaviseletét, s másrészt jól -tudta, hogy végre is tőle függ minden; és így Odalie megszeghette -atyja parancsát a nélkül, hogy ez radikálisabb rendszabályokhoz -<span class="pagenum"><a name="Page_143" id= -"Page_143">-143-</a></span> nyúlt volna ellenében. Anatole a dolgok -ezen állásáról értesülve volt, részint Margaudné által, kihez most -már gyakrabban eljárt, hogy halljon valamit kedveséről, részint -Plangenet Constance, Odalie barátnője által, kivel az elmúlt télen -megismerkedett; s ki – a mennyire az ismeretség ujsága, s barátnője -iránti discrétiója megengedé, – czélzatos, de megérthető szavakkal -tudtára adta Anatolenak, miszerint az út, melyen politikai pályáján -halad, mindenre vezethet, csak Odalie birhatására nem.</p> -<p>Ily viszonyok közt Anatole csak úgy győzhette volna le Duploque -tábornok ellenállását, ha elhagyja a zászlót, a melyet eddig -lobogtatott s a császárság pártjára áll. Margaudné, ki többet -foglalkozott ez ügygyel, mint barátom szerette, tanácslá neki, -vállaljon hivatalt. És a tanács praktikus is vala. A tábornok, ha -meggyőződik róla, hogy leánya az ifjút ellenállhatatlanul szereti, -s Anatole hajlandó volna «megtérni», hogy kedvese kezét -elnyerhesse, bizonyára kész lett volna neki az átpártolást -lehetőleg megkönnyíteni. Anatole még azon korban volt, melynek a -császárság alatt minden köpenyegforgatás iránt a megszokás által -oly türelmessé lett közönség a politikai elvváltoztatást hajlandó -lett volna elnézni, és már jelentékenyebb ellenség, semhogy a -császári kormány aranyhidat ne épített volna neki, ha vissza akar -vonulni. Duploque tábornok kétségkívül megragadta volna az -alkalmat, két legyet üthetni le egy csapással; leányát boldoggá -tehetni, s a császárságot egy hatásos <span class= -"pagenum"><a name="Page_144" id="Page_144">-144-</a></span> izgató -veszélyes tolla ellen örökre biztosítani, nem is tekintve azon -hasznot, mely reá nézett volna, mint urának önfeláldozó szolgájára, -ki kész saját gyermekét feláldozni a császár érdekének. E kilátások -azonban még csábítók sem valának Anatolera nézve. Becsületére válik -barátomnak, hogy akárhányszor ajánlották neki, adja el tollát szíve -kedveért, még csak nem is gondolkozott a tárgy felett, hanem -mindannyiszor napirendre tért felette, mint oly kérdés felett, mely -még vitára sem érdemes. Mindenben kételkedett Anatole, csak abban -nem, hogy képtelen volna eszméiről lemondani; nem hitt semmiben, -végre még saját szerelmének kitartásában sem, de egyben -rendületlenül élt hite: meggyőződésének szeplőtlen tisztaságában s -megingathatatlan erejében. Mert azon sajátságos ellentét, mely -Anatoleban az ember és politikus közt feltünő vala, mintha -naponként növekedett volna. Az erő s a gyöngeség megosztották maguk -közt a nyilvános és a magán embert, s ennek habozó kételyei és -társadalmi gyarlóságai amannak rendíthetetlen hitével és azon -puritán szigorral egyesültek, mely lehetetlenné tesz minden, még -becsületes megalkuvást is a körülményekkel.</p> -<p>Lett volna még egy mód, mely némi reménynyel kecsegtetett. Ha -Anatole kész volna lemondani, nem politikai elveiről, hanem azok -szolgálatáról, tán nem lett volna lehetetlen Odalienak apja -ellenkezését megtörnie. Nem kellett volna apostasiát követnie el -politikai hitén, csak visszavonulnia a közélet mezejéről s oly -foglalkozás után <span class="pagenum"><a name="Page_145" id= -"Page_145">-145-</a></span> látnia, melynek semmi köze a -politikához. De bármily csábító lehetett volna e gondolat egy ifjú -számára, ki pályájának még csak kezdetén állt, Anatole kénytelennek -látta magát a boldogságnak ezen netán lehetséges feltételéről is -lemondani. Nem nagy fáradságába került volna azon névnél és -ismeretségeknél fogva, melyekkel birt, más alkalmazást, más -életpályát keresnie, de nem volt reménye, hogy más téren sikerrel -működhessék. A nevelés, melyet nyert, s főkép az, melyet magának -adott, csak egy pályán tették őt képessé nem közönséges sikerre: a -politikain. Hajlamai pedig csak egy életet tettek rá nézve -kivánatossá: a nyilvános életet. Ennek daczára azonban kétségkívül -«megélhetett» volna bármely más pályán is, de e kilátás vajmi -csekély vala rá nézve, főkép ha kedvesével hozta kapcsolatba. A -zajtalan polgári életmód, fényűzés, de egyszersmind nélkülözések -nélkül, egy rendes munka és csendes szerelem közt megosztott élet: -csábító kilátás az emberek nagy többségére nézve, s a túlnyomó szám -aspirátióit kielégíti; és elfogadható jövő egy erős lélek számára, -mely önmagában, saját szívében birja a boldogság minden -előfeltételeit, s ki a viszonyoktól nem vár többet, mint hogy ez -előfeltételeket lehetetlenné ne tegyék. De Anatole egyik sem volt e -kettő közől. Misem állott távolabb természetétől, mint azon -nyárspolgári megelégedés, melynek a törvényes hitves alattomban -értetődő szerelme és némi ügyessége a családi étlap elkészítésében -kielégítik minden vágyait. De másrészt nem birt <span class= -"pagenum"><a name="Page_146" id="Page_146">-146-</a></span> többé a -lélek azon határozottságával sem, mely midőn a válaszúton áll, -képes oly választásra, mely nagy lemondással jár, a nélkül, hogy -utóbb megbánná elhatározását.</p> -<p>Ehhez járult még egy végzetes ellentét Anatole természetében, -mely még kedvezőbb viszonyok közt is problematikussá tehette volna -rá nézve a boldogságot. Mintha teljes mértékben örökölte volna -szüleitől azon tulajdonokat, melyek az egyiknek könnyelmű -tévedéseit, a másiknak kora halálát okozták, Anatole életmódjában s -erkölcseiben telivér gyermeke volt a frivol, felületes Párisnak, -mint volt atyja; szerelmében az ábrándra hajlandó, a csendes, tűrő, -szenvedésre fogékony, mint anyja. E tulajdonok két ember közt -megoszolva, azon eredményre vezettek, hogy Flavigneux Anselme -sajátján kívül még fia minden vagyonának is nyakára hágott, s ez -áron hangadó szerepet játszott a párisi könnyelmű világban; s hogy -Flavigneux asszonyt ily férj oldalán, ábrándos lelke s meg nem -értett szíve a lassú elhalás karjába taszíták. Egy emberben -egyesülve e tulajdonok, oly körülmények közt, minőkben Anatole élte -át ifjúságát, szükségkép oly összeütközésre vezettek, melynek -megoldása a boldogság alig lehetett volna. Mélyen érző szív nélkül -Anatole boldog lehetett atyja módjára, kinek egy zajos mámor volt -egész élete; apjától örökölt könnyelműsége s azon rideg -tapasztalások nélkül, melyekben rövid múltja bővelkedett, Anatole -boldog lehetett volna, mint lett volna anyja, egy őt megértő férj -oldalán. <span class="pagenum"><a name="Page_147" id= -"Page_147">-147-</a></span></p> -<p>És e természet mellett, mely már annyi szenvedés csiráját rejté -magában, Anatole oly nőt szeretett, ki jellemében hasonló -ellentéteket egyesített; szeretett egy ragyogó szépségű leányt, -kiben ész és szív, hiúság és erő, kaczérság és érzelem egymást -teljesen ellensúlyozták!</p> -<p>Számtalanszor bele gondolta magát Anatole e csendes életmódba, -mely a boldogság zajtalan nemének oly kedvező. Látta magát, mint -tíz-tizenöt ezer francos társulati hivatalnokot, vagy másnemű -hasznos és munkás tagját a társadalomnak, ki napi munkája után -hazatér családi körébe; kifestette magának ez életet a lehető -legnagyobb kellemekkel, kicsinyes scrupulositással kisajtolt e -gondolatból minden kellemes, élvezetes elemet, a mi csak benne -volt, – de ha e középsorsú polgári háztartásba magát és – Odaliet -belegondolta, nem egyszer keserű kaczajra fakadt.</p> -<p>Odalie szép volt, eszes volt, s bírt mindazon tulajdonokkal, -melyek a nőt az úgynevezett nagyvilági szereplésre képesítik. Meg -tudta becsülni a férfiban az értéket, de hiúbb volt, semhogy olyak -bámulatára is ne vágyjon, kik iránt igen kicsinylő véleménynyel -viseltetett! volt szíve, de azért kaczér volt, s mintegy -életszükségletté vált rá nézve tetszeni. Az első évben, midőn a -társaságba bevezettetett, még sokkal gyermekebb vala, semhogy -Párisban feltűnjék; de a második évben szépsége és elméje már oly -ragyogóan léptek fel, hogy a fiatal leány az imperialistikus körök -legünnepeltebb hölgyeinek egyikévé lett. A fény, mely övezte, a -<span class="pagenum"><a name="Page_148" id= -"Page_148">-148-</a></span> bámulat, mely minden léptén kisérte, -nem tették képtelenné az érzelemre, s nem birták szívét elfordítani -attól, kinek láttára először dobbant fel hangosan; de -elkényeztették annyira, hogy oly életmód, minőt Anatole a politikai -pályáról visszavonulva nyújthatott volna neki, többé nem tehette -volna boldoggá. Előnyei úgy, mint hiányai képtelenné tették Odaliet -a boldogság azon nemére, melyet tán helyesebben nevezhetünk békés -polgári megelégedésnek. A nagy világ gyermeke volt ő, annak nagy -előnyeivel és apró gyarlóságaival, de ez apró gyarlóságok is -elegendők valának arra nézve, hogy Anatole lemondjon a gondolatról: -ily jövőt ajánlani szerelmesének. Odalie nevelése nem volt -körülményeihez alkalmazva. A tábornok nagy jövedelemmel -rendelkezett, de azt szolgálatából, nem vagyonából vonta. S e -bizonytalan jövedelmi forrás daczára oly nevelést adott -gyermekének, s oly életmódhoz szoktatá, mely ugyan megfelelt apja -jövedelmének, míg szolgálatban állt, de nem állt arányban atyja -vagyonával. Ily nevelés, ily szokások mellett, lehetne-e boldogsága -teljes, ha légköréből kiragadtatnék?</p> -<p>Anatole annálinkább nemmel felelt magának e kérdésre, mert azt -hitte, nem bizhatik Odalie szerelmében. A leány magaviselete ugyan -megczáfolhatlanul hirdette szíve érzelmeit, de Anatole nem mert -hinni azok maradandóságában. «Miként is szerethet, s vajjon mit -szerethet bennem Odalie?» kérdé ilyenkor magától. «Alig -találkoztunk eddig félévről félévre, s mindannyiszor társaságban, -idegenek <span class="pagenum"><a name="Page_149" id= -"Page_149">-149-</a></span> közt, száz figyelő szem ellenőrzése -alatt. Ha van bennem valami, a mi méltóvá tehet szerelmére, vajjon -ismerheti-e ő azt? A társaság etiquette-szabályai bizonyos mértékig -mindenkit kivetkőztetnek individualitásából, s Odalienak csak -ritkán, csak pillanatokig lehetett bennem azt látnia, a mi vagyok, -nem azt, a minek a világban látszunk. Száz annyit van mások -társaságában, mint az enyémben, s vajjon lehetséges-e, hogy a kör, -melyben naponként mozog, s melybe én be nem léphetek, ne törölje ki -lelkéből annak emlékét, ki csak a szív kivételes ünnepnapjain -jelenhet meg előtte néhány pillanatra, s még ekkor is csak -tekintetével sejtetheti vele azt, mit mások százféle variácziókban -zúgnak fülébe? Azon körökben, melyekben ő él, ha hall valamit -rólam, az csak rossz szokott lenni, még az igazság rovására is; a -rágalom naponként megújul s a vádlott csak hosszú időközökben -léphet eléje, és ekkor is van-e a mit védelmére felhozhat? – -Meglehet azonban, hogy csakis ez tartja benne ébren az irántam való -érdeket. Tán únja ez embereket, únja a viszonyokat, melyek közt -napjai letelnek; tán hizeleg önérzetének megvethetni a tömeget, -mely a társaságban a hangot adja, s őt bámulatával környezi, – s -oly embert tűntetni ki a többiek felett, ki mindenben idegen -ezektől. És ha így van, – nem kell-e akkor szerelmének csökkennie -azon távolsággal együtt, mely ma egymástól elválaszt? Ha az -érdekli, a mi viszonyaimban nem mindennapi, vajjon nem fogna-e -meghidegülni irántam, ha a megszokás <span class="pagenum"><a name= -"Page_150" id="Page_150">-150-</a></span> szintén mindennapivá -tenne rá nézve? – Odalie hiú, nem közönséges mértékben. Mindenkinek -vannak igazságtalan ellenségei és részrehajló barátai. Ki tudja, -nem akadt-e nekem is ilyenem Odalie közelében, ki tudja, hogy-e -gyermek szerelmének nem főtényezője-e az, a mit tőlem vár, a mire -képesnek tart? A nők ritkán tudnak mértéket tartani itéletökben; s -főkép, ha a szív közbeszól, gyakran a legeszesebb nők a -legindokolatlanabb véleményekre vetemednek. Nem lehet-e hogy Odalie -túlbecsüli képességeimet, s ha reményében csalódnék, e csalódás -csak szerelmét csökkentené? S ha így van, vajjon szerethetne-e még -akkor is, ha lemondva pályámról még a reményt is elvesztené, -melylyel hiúsága kecsegteti? – És egyáltaljában, szeret-e engem ez -a leány? Nem puszta kaczérság-e az érdek, melyet irántam mutat? – -Ki tudja, nem annak köszönhetem-e a szerencsét, általa -megkülönböztettetni, hogy oly fajához tartozom az embereknek, mely -az ő köreiben csak gyéren van képviselve, hogy csak kiegészítő -részét képezem udvarlói tarka gyüjteményének, hogy nem is úgy néz -rám, mint egyénre, hanem mint egy faj képviselőjére, kit a -torzonborz szakáll és szegletes modor hiánya épen arra qualifikál, -hogy egy kaczér nő udvarlói közt Páris egyik nem számos, de -«érdekes» faját, a republikánusokat képviselje, – hátha nem vagyok -más, mint hézagpótló egy gallériában, melyet a művészet barátja -odaakaszt a többi kép közé, csak azért, hogy gyüjteményéből egy -iskola se hiányozzék? <span class="pagenum"><a name="Page_151" id= -"Page_151">-151-</a></span></p> -<p>De hátha mégis, – hisz én még oly kevéssé ismerem Odaliet! – -hátha mégis szeret? Nincsenek-e a nők közt is kiváló természetek, -melyek feletti itéletünkben sohsem jöhetünk tisztába magunkkal, ha -hétköznapi lelkek mértékét alkalmazzuk reájuk? Nem lehet-e Odalie -egyike azon magasztos jellemeknek, melyeket a természet -kaczérkodása pillanataiban alkot, hogy önmagát bámultassa bennök? -Nem lehet-e megáldva a jellem azon classikus fenségével, mely csak -azért nem veszélyes mindenkire nézve, mert a többség képtelen azt -megérteni? – Lehet-e mindennapi lélek ő, ki két éven át nem -változott egy ember iránt, kit még alig volt módjában megismerni? -Közönséges szív-e az olyan, mely érzelmeit így meg tudja védeni -minden támadás ellen, a nélkül, hogy más támogatásban részesülne, -mint melyet saját szerelméből merít? – Odalie hiú. De vajjon, ha e -hiuság irányadó tényezője volna jellemének, képes volna-e éveken át -kitüntetni egy embert, ki önszeretetének sohasem okozott mást, mint -fájdalmat, azok felett, kik naponként versenyt áldoznak hiúsága -oltárán? Odalie kaczér. De ha e kaczérság több volna véletlenül -elsajátított modornál, ha jellemének organikus büne volna, vajjon -nem találna-e hálásabb mezőt kaczérságának, mint egy szegény -ujságírót, egy rövid életű kis bogárt, mely néhány napig úszik a -politikai élet felszínén, hogy aztán örökre eltünjék, – vajjon -tulajdoníthatna-e a puszta kaczérság becset oly embernek, kinek -csak szíve és tolla van, olyanok felett, kik fényes nevet és -vagyont <span class="pagenum"><a name="Page_152" id= -"Page_152">-152-</a></span> raknának lábai elé, azon haszontalan -ballaszt nélkül, melynek kaczér nő a szívet tekinti? Igen, Odalie -hiú és kaczér, – de vajjon e kis gyarlóságok nem csak arra -szolgálnak-e, hogy nagyobb hiányoktól megóvják? Nem hétköznapi -természetekre gyakran életszükséggé válik egy-egy percze a -kicsapongásnak; ez a mentő szelep lelkükön, mely azt az erőszakos -explosióktól megóvja. Ismertem hiú nőt, ki szeretett, és kaczérat, -ki hű tudott lenni, és ismertem szende ibolyát, mely egymásután -változtatta kedveseit, és minden trónváltozásnál szemérmesebben -süté szemét a földre. Hiúság és kaczérság oly tulajdonok, melyeket -elvontan tekintve kárhoztatnunk nem lehet, s melyek csak vagy mint -a jellem hibájának áruló jelei, vagy mint gyakran sok rossznak -forrása, szoktak a világ által elitéltetni. Oly gyarlóságok, melyek -a szerelmest gyötrik, – de megférnek a szerelemmel.</p> -<p>Nem kisérhetém figyelemmel Odaliet másutt, mint társaságban. Nem -ismerem otthonában, nem láttam minő a barátságban, minő a családi -viszonyokban. Csak sejthetem, minő a szerelemben. A mi itéletemnek -támpontul szolgálhat, nem más, mint egy ünnepelt szépség -magaviselete diadalainak színhelyén, bámulói körében, – vajmi -ingatag alap, főkép arra nézve, kinek részrehajlatlanságát szíve -már előre megvesztegette! Nem tudhatom, nem létezik-e több -hasonmásom a világon, – kik felosztva a hét egyes napjaira – -Duploque tábornok salonjában egyenként ugyanazon kitüntetésben -részesülnek, mely engem oly boldoggá és boldogtalanná <span class= -"pagenum"><a name="Page_153" id="Page_153">-153-</a></span> tesz -egyszerre? Ki tudja? – ma egy császári alpréfet, holnap egy -legitimista, holnapután egy gárdakapitány, aztán egy orleanista, -egy művész, egy pénzember, egy gavallér, – s kivételes alkalmakra, -a házon kívül villámhárítóul mindezek számára egy republikánus -ujságiró?</p> -<p>Ah Odalie, daemon vagy-e vagy istennő? – –</p> -<p>De nincs jogom rosszat tenni fel róla. Hátha valóban szeret, s -szeret azon magasztos önfeláldozással, azon kitartó bátorsággal, -melylyel a gyönge nők néha a teremtés urait megszégyenítik? Hátha -képes volna szerelméért lemondani azon fényről és gyönyörökről, -melyek eddig képezték életét, hátha érezne magában kedvet egy -szegény ház úrnője lenni, melyet egészen eltölt szerelmével, egy -ember üdvözítő angyala, kitől csak azt kívánja, hogy támogassa -szerelmében? Ki tudja minő áldozatokra volna képes Odalie azért, a -kit szeret?</p> -<p>És, ha szeretne is ennyire, ha képes volna szerelméért ily -áldozatra, ha képes volna is nemcsak elszánni magát az ily életre, -hanem azt meg is kedvelni, – vajjon biztosíthatná-e ez -boldogságunkat? Lehet-e két szerelmes egyike boldog a nélkül, hogy -a másik is az legyen? s vajjon kielégíthetne-e <i>engem</i> az ily -nyugalmas élet, melynek rendes voltát csak egyhangúsága mulja -felül? – Meglehet, hogy egy ideig, tán néhány évig is, a szerelem -boldogságának élvezete képes volna annyira elfoglalni, hogy ne -vágyjam más után, – de tűrhető volna-e rám nézve hosszabb időre e -gépies csendes életmód, mely nem nyujt semmit, a miért <span class= -"pagenum"><a name="Page_154" id="Page_154">-154-</a></span> -lelkesülnünk lehetne? Élni rendszeresen, dolgozni egy nap annyit, -mint másnap, vasárnap pihenni, naponként ugyanazon étvágygyal -leülni a megszokott asztalhoz, melynek programmja már előre meg van -határozva a kalendáriomban, e mellett évenként egy-egy honpolgárral -megajándékozni a társadalmat; megöregedni lassan, meghalni -tisztességesen, eltemettetni zaj nélkül, megsirattatni a család -által mint becsületes családapa, ki családjáért szorgalmasan -dolgozott és gyermekeit rendesen elküldte az iskolába, a szomszédok -által mint loyális polgár, ki adóját híven megfizette, s nem -okozott soha bosszúságot a felsőbbségnek, – aztán elfeledtetni, -mint egyik lánczszeme azon óriási zérusnak, melyet az emberek -túlnyomó része alkot, – ah, pokolba az ily élettel! Oh, nem vetem -meg azon polgári erényeket, melyek egyedül biztosítják a társadalom -fenmaradását. Tisztelettel emelek kalapot a népnek minden tagja, e -nagy ismeretlennek minden eleme előtt, – ő nélkülök nem volna miért -lelkesülnünk, miért küzdenünk; és kész vagyok éltemet, mindenemet -feláldozni nemzetem szolgálatában, – de visszalépni a nagy tömegbe, -elenyészni a jótevő mindennapiságban, semmivé lenni, midőn valami -valánk, – nem! ez ellen természetem minden íze fellázad! Meglehet, -ha más körben nevelkedem, boldog lehetnék ily életben; de a ki -egyszer megízlelte a politikai pálya izgalmait, melyre nem a -véletlen vagy a kenyérkeresés vezette, az nem fog e pályától többé -megválhatni. Csalódás, elkeseredés, politikai tönkrejutás -letaszíthat a közélet <span class="pagenum"><a name="Page_155" id= -"Page_155">-155-</a></span> teréről, erőszakos viszonyok -elzárhatják azt előlem, de hogy önkényt lemondjak róla, hogy -elhagyjam eszméimet, melyek lényem jobb felét képezik, – nem, ezt -nem tehetem még szerelmem kedveért sem. Úgy érezném magam, mint a -szárazra vetett hal, mint a növény, melyet idegen égalj alatt -idegen talajba átültetnek, s mindkettőnek sorsa az enyészet. A -politikai élet oly szükségletté vált már rám nézve, melyről le nem -mondhatok a nélkül, hogy lelkem fele utánna ne szakadjon. Érzem, -hogy boldogtalannak kellene lennem oly életben, mely leszorítana a -politikai térről, s bármennyire imádjam Odaliet, érzem, hogy -szerelme nem volna képes veszteségemet pótolni. Nem mintha kevésbbé -csüggném szerelmemen, mint eszméimen, – jobban szeretni mint én, -nem lehet. De <i>egyiránt</i> lelkesülök érted hazám szabadsága és -érted szívem szerelme! Lelkem két fele vagytok, egyik oly drága -előttem, mint a másik. S ha kedvedért lemondanék politikai -eszméimről, ez annyi volna, mint lemondani magamról. Nem volnék -többé én; s vajjon a lélek, mely önmagát megfosztá legnemesebb -eszményeitől, képes volna-e boldoggá tenni egy roncsolt szívet, -mint az enyém, s egy szerelemtől túláradó kebelt, mint a tied -Odalie?</p> -<p>Nem lehet! bármit gondoljak, bármint gyötörjem elcsigázott -elmémet, – nem találok sehol egy pontot, hol megnyughatnám, – a -legkínzóbb kételyek zavaros raja támadja meg elmémet, – és semmi a -mi vigasztalna, semmi a mi kivezethetne e borzasztó chaoszból! – Mi -lesz ennek vége? <span class="pagenum"><a name="Page_156" id= -"Page_156">-156-</a></span> el fogom-e tűrhetni e helyzetet a -nélkül, hogy szívem megszakadna, eltűrheti-e eszem a nélkül, hogy -meg ne zavarodjék?</p> -<p>Ah! még e gondolat is elborzaszt, – ne gondoljunk többé reá!</p> -<p>De ah! lehet-e rád nem gondolni Odalie!?»</p> -<p>Íme azon elmélkedések, melyek közel egy éven át szinte kizárólag -foglalkoztaták Anatole elméjét. Százszor és százszor elgondolta -magában ezeket és mindannyiszor ugyanazon eredményre jutott. Nem -volt napja az évnek, melyen latra ne vetette volna jövőjének minden -eshetőségeit, s melyen e fájdalmas kételyek útját be nem futotta -volna, hogy végén ismét ott álljon, a honnan elindult. E szomorú -körfolyama az eszméknek a meddő töprengések azon örvénye felé -ragadá őt, melyben a rögeszmék születnek.</p> -<p>Nem egyszer, midőn mélabúsan maga elé meresztett tekintettel -találtam szobájában ülve, aggódni kezdtem, hogy a lelki kór, mely -kínzá, valóságos betegséggé válhatik, mely a Bicêtret népesíti meg. -Nem volt előtte bizonyos semmi, csak az, hogy a <i>jelenben</i> -szereti Odaliet, s hogy sohsem lehet vele boldog, – minden egyéb -gondolat, mely agyát megszállta, a kételyek beláthatlan sorát vonná -maga után.</p> -<p>E szakadatlan, naponként megújuló kínos töprengések néhány hó -alatt oly apathiába taszíták Anatolet, mely valami kimondhatlanul -otthontalan benyomást tett az emberre. Lelke annyira elveszté -minden ruganyosságát, hogy úgy látszott, mintha kiveszett volna -belőle még az is, a mi abc-jét teszi <span class="pagenum"><a name= -"Page_157" id="Page_157">-157-</a></span> minden vonzalomnak: a -vágy, kedvesét láthatni. Nem csak hogy nem kereste az alkalmat -Odalieval találkozhatni; hanem még a kínálkozó alkalmat is -elmulasztá. Margaudné, vénasszonyos túlbuzgóságában mindenkép -igyekezett volna kedvencz gondolatát előmozdítani; de Anatole nem -volt fogékony terveire. Nem tartá fenn a Constanceszal való -ismeretséget sem, pedig világos lehetett előtte, hogy ha -egyáltaljában van mód benne ideálját láthatni, azt legkönnyebben -Plangenetné barátsága nyújthatja. Anatole nem kereste ezt, nem -használta amazt. A nyár első hónapjaiban még megtette azt, hogy -hetenként néhányszor kiment Passyba, hova Duploque tábornok már -májusban kiküldé leányát, s hol Odalie, midőn először meglátta -kertjéből Anatolet, mindennap ott várta a ház előtti verandán, -honnan legalább köszönését fogadhatá. Nehány hónapon át minden -másod, harmadnap itt váltott egy pillantást a két szerelmes, – a -leány rendesen ott várta Anatolet ugyanazon helyen, mintegy néma -biztosítékát nyújtva szerelmének, – és Anatole egy ideig -öntudatosan élvezte azon fájdalmas gyönyört, melyet elérhetetlen -ideáljának látása okozott, – de lassanként belefáradt az élvezetnek -ez emésztő nemébe, s a helyett, hogy Passy főutczáján tegye esti -sétáját, szobájában fel s alá járva átengedte magát lélekölő -kételyeinek, azon tájékozatlansággal, azon érzéketlenséggel, mely -nem egyszer a megőrülés bevezetése. A skepsis szelleme annyira -aláköté lelkének minden erejét, hogy nem mert remélni s nem bírt -lemondani. <span class="pagenum"><a name="Page_158" id= -"Page_158">-158-</a></span></p> -<div class="figcenter"><a href="images/i013hq.jpg"><img src= -"images/i013.jpg" alt="Mélabúsan találtam szobájában ülve." title= -"Mélabúsan találtam szobájában ülve." /></a> -<p class="caption">Mélabúsan találtam szobájában ülve.</p> -</div> -<div class="chapter"> -<h2><img src="images/ch01.png" alt="" title="" />XIII.</h2> -</div> -<p>Közeledett a tél; a harmadik, mióta Anatole és Odalie egymást -ismerték, s Anatole azon határozatlansággal ment elébe, mely vagy a -könnyelműségnek, vagy az elcsigázott lélek apathiájának gyümölcse. -Minden gondolata Odalie körül forgott, egész éjszakákon át e -gyermek alakja tartá távol az álmot szempilláitól, de hogy mit fog -tenni, ha vele ismét találkozik, arra nem gondolt.</p> -<p>Egy deczemberi napon az utczán Plangenetnével találkozott. -Köszönésére Constance megállítá kocsiját, mi Anatolera nézve -felhívás volt oda sietni. «Bocsánat, hogy megállítom», szólt -Plangenetné, midőn Anatole a hintó ajtajához lépett, «csak azt -akartam önnek mondani, hogy jöjjön el szombaton este theára, ha -valakit látni akar.»</p> -<p>Constance elpirult e szavakra, s kocsisának jelt adott a tovább -hajtásra, mielőtt Anatole még felelhetett volna.</p> -<p>Három nap választá el Anatolet a szombattól. Tudta, kiről van -szó, s tudnia kellett, hogy Constance a mit tett, nem tette volna -másért, mint <span class="pagenum"><a name="Page_159" id= -"Page_159">-159-</a></span> Odalie kedveért. Tehát Odalie -találkozni akar vele, s ezt tudtára adja nyiltan, őszintén, minden -tartalék nélkül. A ki ismerte e gyermeket, tudhatta, mily -önlegyőzésébe kellett e lépésnek kerülnie. Más ember el lett volna -ragadtatva, ha kedvese kétségbevont szerelmének ily bizonyítványát -veszi: Anatole már alig tudott neki örülni. A kitüzött napon -meglátogatta Plangenetnét, inkább udvariasságból, melylyel a nőnek -tartozni vélt, inkább azért, mert gyönge vala visszautasítani a -kinálkozó alkalmat, semmint azért, hogy rég nélkülözött ideálja -társaságát élvezze.</p> -<p>Soha szerelmes sajátságosabb s egy szerető szívre nézve -szokatlanabb érzelmekkel nem ment az első találkozásra, melyet nem -adott, hanem kapott, mint Anatole. De e találkozás rést tört -apathiáján. Odalie oly szép volt s oly elragadó, minőnek Anatole -még sohsem látta. Mintha, érezve a helyzet abnormis voltát, midőn -magát egy harmadik helyen találta szerelmesével, szépsége fényével -s női méltósága ellenállhatlan ragyogásával akarta volna azt -Anatolelal feledtetni: a leány összeszedte szépségének s -szellemének minden báját, hogy az egyensúlyt helyreállítsa. Ha -Anatole, Constance salonjába nyitva, ott Odaliet egyedül találja, -aligha tudott volna féket vetni érzelmeire, s lábához borulva -elmondta volna neki, hogy imádja, aztán kérte volna, vesse meg, -mert ő sokkal nyomorultabb, mintsem szerelmére méltó lehetne. De -midőn Constance lépett elébe s némi zavarral nyújtá kezét az -ifjúnak, Anatole sokkal jobban érzé helyzete előnyét, <span class= -"pagenum"><a name="Page_160" id="Page_160">-160-</a></span> semhogy -néhány perczczel utóbb, midőn Odalie megjelent, ne tudott volna -uralkodni érzelmein.</p> -<p>E télen, részint Constance salonjában, részint társaságokban, -Anatole többször találkozott Odalieval, mint bármikor. Barátomnak -lehetetlen volt észre nem vennie, hogy e gyermek napról-napra -imádandóbb lesz. Szépsége, mely a mult év óta ismét nagyot haladt, -mind jobban fejlődő elméje és a szokásban nyert ügyessége által -támogatva, még ünnepeltebbé tevé őt, mint azelőtt. Személyiségének -varázshatása alatt Anatole enyészni érzé azon apathiát, mely lelkét -elnyomva tartá s midőn szemben állt a leánynyal, pillanatokra ismét -oly erőt érzett szivében, minőre csak az első szerelem képesít. -Odalie kezdetben tartózkodóbb volt iránta, mit helyzete követelt; -de ez Anatole lángját még fokozta s január hetedikén a két -szerelmes azon boldogító öntudattal tért haza, hogy szerettetik, – -hogy a másik félreérthetlenül bevallá neki szerelmét.</p> -<p>Hozzájárult még egy csekélység, a véletlen gyümölcse, de mely -Anatolera nézve legalább annyi volt, mint Odalienak nyilt -vallomása. Egy estve társaságban, Anatole Odalie és nevelőnője közé -került az asztalnál. Hogy annál zavartalanabbul társaloghasson -egyik szomszédjával, nem mulasztá el a másiknak poharát lehető -gyakran megtölteni. Blanche kisasszony nem volt ellensége Champagne -nedvének s jó ismerős házánál nem tartván szükségesnek szerfelett -korlátozni ínyének ártatlan vágyait, minél többször alkalmat -nyújtott szomszédjának a Ganymedes szerepére. A dolog vége az lett, -<span class="pagenum"><a name="Page_161" id= -"Page_161">-161-</a></span> hogy a bor megoldá a jó Mlle Blanche -nyelvét s vacsora után, azon bőbeszédűséggel, melyre a nők csak -képesek, elmondta Anatolenak, hogy Odalie már három év óta -szerelmes belé, nem mulasztván el felhordani mindazon részleteket, -melyeket tudott s melyek a gyermek érzelmeinek különféle fejlődési -stádiumait jelezték.</p> -<p>Odalie vallomása, Constance magaviselete s Mlle Blanche -elbeszélése, melyet a véletlennek köszönhetett, rövid pár hét alatt -kiragadták Anatolet kedélyének szomorú fásultságából, de csak -azért, hogy új szenvedésekkel sújtsák; adtak lelkének ismét némi -fogékonyságot, hogy képes legyen ismét – érezni szenvedését.</p> -<p>Mert, ha kedvesének látása s azon varázsszerű hatás, melyet a -leány Anatolera gyakorolt, képes volt vele néha feledtetni azon -reménytelen jövőt, melynek gondolata kétségbeejté, ha Odalie -mellett átengedte magát perczekre egy képzelt boldogság -élvezetének, azon rövid gyönyört, melyet a jelen nyújtott, Odalie -kaczérsága minduntalan megzavarta.</p> -<p>A leány naponként szebb és naponként kaczérabb lett. Sohsem -láttam még nőben a szív és jellem legnemesebb tulajdonait oly -mértékben párosulva a felületes asszonyi gyöngeségekkel, mint e -fiatal leányban. E szerfelett hiú s mondhatnám, szenvedélyesen -kaczér nőnek szivében mély érzés, jellemében rendkívüli erő lakott. -Az ily nő szerelme már magában véve folytonos gyötrelem. Odalie -Anatolelal szemben szerető nő volt, ki érzi nemének gyöngeségét s -örömmel hajlik meg ama férfi <span class="pagenum"><a name= -"Page_162" id="Page_162">-162-</a></span> ereje előtt, kit magának -választott, – másokkal szemben valódi typikus alakja a párizsi -társaságnak, egy kedves, szép, eleven, folyton csevegő nő a -nagyvilági nők azon kiváltságos fajából, kiknek nem a kaczérság -egyik vagy másik fegyvere, hanem egész arzenálja áll -rendelkezésökre, kik tudnak szendék és elbizakodottak, bátortalanok -és vakmerők, szótalanok és fecsegők lenni a szükséghez képest.</p> -<p>Odalie kaczérsága, mely még inkább növelte udvarlói számát s -melyet Anatole, míg nem szerette a leányt, tudott objektive -méltányolni, mint szépségének egyik tényezőjét, most sok fájdalmat -okozott Anatolenak. Az ifjú nem egyszer keserű szemrehányásokat -tett miatta kedvesének; s Odalie azon mód által, melyen azokat -fogadta s melyen magát menteni igyekezett, mintegy elismerte -Anatole jogát, neki szemrehányásokat tehetni; a nélkül azonban, -hogy hajtott volna rájok. Ez apró epizódok számos surlódásra adtak -alkalmat s a saison két hónapja alatt Anatole és Odalie nem mint -két egymást értő szerelmes, hanem úgy viselték magokat, mint két -ellenfél, kiknek mindenike meg akarja törni a másikat, mert -győzelmét csak akkor tarthatja teljesnek, ha ellenesét meghódolva -látja lábai előtt. Valóságos harcz volt ez ifjú férfi és leány -közt, egész estvéken keresztül, melyben Odalie kaczérságát Anatole -azon tettetett közönynyel igyekezett megtörni, melyben mester volt -s mely férfiaknál a nők kaczérságát pótolja. A harcz hullámzott, -hol egyik hol másik fél került felül, de a végleges <span class= -"pagenum"><a name="Page_163" id="Page_163">-163-</a></span> -győzelem a – szenvedésé vala. Láttam e télen Anatolet félig idegen -emberek társaságában, a kicsapongó vígság azon keserű nemével -értekezni a nap legújabb botrányairól, mely az elnyomott -szenvedésnek erőszakos takarójául szolgált, mialatt Odalie öt-hat -ember eszét zavarta meg, – szemével szüntelen keresve kedvesének -egy engesztelő tekintetét; láttam Odaliet a haragtól remegve várni -arra, ki nyugodtan sétált a corridorban, egy czigarettet füstölve, -vagy néhány lépésnyire tőle egészen elolvadni látszott egy kaczér -bankárnéval való beszélgetésben s oly pillantásokkal és -taglejtésekkel kisérte beszédét, mintha legalább is Romeo nyelvén -szólna hozzá, pedig voltakép a börze természetéről tartott neki -értekezést, melyről madame nem képzelhette, miként bírhat oly -vonzerővel élete párjára. De mit fessem önnek e meddő tusát, melyet -két szív küzd egymással s melyből hasznot csak a fájdalom vonhat? -Ön tudni fogja, mennyi alkalma, mennyi száz és százféle módja van -egy nőnek és férfinak, egymást társaságban apró, mások előtt -láthatatlan tűszúrásokkal kínozni. Anatole és Odalie e szomorú -küzdelem egész fegyvertárát kimeríték egymás ellenében.</p> -<p>S vajjon miért? fogja ön kérdeni, mint kérdém én is magamtól és -tőlök. Anatole Odalie kaczérságát vádolá, ez tagadta, vagy Anatole -közönyösségére hivatkozott. S vajjon ki vala hibás?</p> -<p>«És még Flavigneux úr meri Odaliet kaczérsággal vádolni! kiálta -fel előttem e télen Constance, midőn egy ízben meglátogattam. – De -jó, tegyük <span class="pagenum"><a name="Page_164" id= -"Page_164">-164-</a></span> fel, hogy igaza van, hogy barátném -csakugyan kaczér. Nincs-e rá joga? nem kénytelen-e az lenni? Vegye -fel ön e gyermek helyzetét. Mindennap megtörténhetik, hogy apja azt -mondja neki: hallottam, hogy tegnap ismét kizárólag azzal a -republikánussal foglalkoztál, nem mégysz többé sehová! Odalie a -múlt nyáron egy előkelő kérőt visszautasított s most készül kosarat -adni egy másiknak, kibe a tábornok annyira belebolondult, hogy maga -hozzá menne, ha tehetné. Barátnémnak óvakodnia kell apja gyanúját -felkölteni, nehogy otthon tartsa, – hogy pedig ez mit jelentene -Anatole úrra nézve, azt ön jól tudja. Mi természetesebb tehát, mint -az, hogy kaczérkodik? Rá fogják mondani, hogy hiú, kaczér és -szívtelen, – mit bánja ő? jobb ha atyja azt hiszi róla, hogy nincs -szíve, mint ha megtudja, hogy van. Anatole úr lehetne oly igazságos -iránta, hogy ne rójjon fel neki bűnül oly áldozatot, melyet -tulajdonkép érette hoz. De különben is, nem jogositja-e ő maga is -kaczérságra Odaliet saját viselete által? Higyje el nekem, a -férfiak is tudnak kaczérok lenni, s én nem tudom, Odalie és Anatole -közt nem az utolsót illeti-e meg e tekintetben a koszorú. Ha az ön -barátja igazán szereti Odaliet, valóban ideje, hogy felhagyjon -eddigi modorával s ne kínozza tovább e szegény angyali teremtést, -ki gyöngesége érzetében szinte félelemmel tekint reá s ki, ha tesz -valamit, a mi Flavigneux úrnak panaszra ád okot, azt csak -önvédelemből teszi. Nem illik férfihoz egy gyönge nőtől e jogot -megtagadni.» <span class="pagenum"><a name="Page_165" id= -"Page_165">-165-</a></span></p> -<p>Ezekhez, a miket Plangenetné hozott fel barátnéja védelmére, én -még egy okot véltem csatolhatni. Odalie, midőn két évi ismeretség -után, mely alatt Anatole viseletét nem tekintheté a szív -szempontjából szabatosnak, kedvesének találkozót adott, oly lépésre -határozá el magát, mely természetének gyöngédségével merő -ellentétben állott. Nagy lelki küzdelmeken kellett a leánynak -keresztül mennie, míg elszánta magát, Constance barátságát igénybe -venni. Meglehet, azt hitte, hogy e lépéssel, melyre azután -határozta el magát, hogy atyja egy új kérőt vezetett a házhoz s azt -beleegyezéséről előre biztosítá, – megtöri a jeget s Anatole úgy -fog fellépni, mint ő egy szerető férfitól várta, hogy siettetni -fogja a krizist, mely előbb-utóbb elkerülhetlen lesz, hogy megkezdi -a harczot atyja ellenszenvével s – a hol harcz van, ott a diadal -sohasem lehetetlen. Talán azt várta Odalie, hogy Anatole oly -határozottsággal fog fellépni, minőre ha férfi volna, önmagát -képesnek érezte; s látván, hogy várakozásai nem teljesültek, meg -akarja magát bosszulni kedvesén. De lehet az is, hogy nem gondolt -minderre, hogy csak azt érzé, miszerint női méltósága ellen vétett, -midőn ama lépésre elszánta magát; s ezt most azon kaczérsággal -vélte helyrepótolni, melyet a női hiúság gyakran tart a női -méltóság attributumának.</p> -<p>De bármennyire menthető vala is Odalie magatartása, annyi áll, -hogy kaczér volt, s hogy oly lélekállapot, mint az Anatoleé, nem -vala alkalmas arra, hogy ilynemű okoskodásokkal törje le hegyét -<span class="pagenum"><a name="Page_166" id= -"Page_166">-166-</a></span> ama nyílnak, mely szivét oly érzékenyen -megsérté. Meglehet, ha Anatolenak a körülmények kedvezése, vagy az -erő, melyet egy egészséges lélek önmagában érez, reményt adtak -volna egy boldog jövőre, nem szenvedett volna annyit Odalie -kaczérsága által, sőt talán képes lett volna azt kimenteni maga -előtt. De e szív már többet szenvedett, semhogy ily önuralomra -képes legyen. Azon apathiát, mely a mult évben lelkét lenyűgözve -tartá, most, mióta kedvesével gyakrabban találkozott, bizonyos -beteges ingerlékenység váltá fel, mely százszorta fogékonyabbá -tette minden kellemetlenség iránt, mely Odalietől származott, mint -lett volna különben. E sokat hányatott szív, midőn nem látott -jövőjében pontot, melyen megnyugodhatnék, görcsös lázzal ragadta -meg a jelen azon röpke pillanatait, melyekben azt hitte, hogy -élvezheti a boldogságot. S így Odalie kaczérsága, mely a jelen -arasznyi boldogságát megzavarta, – kétszeresen fájt annak, ki e -boldogságról a jövőre nézve már ábrándozni sem tudott.</p> -<p>Anatole nem volt féltékeny a szó közönséges értelmében, a -mennyiben nem tette fel Odalieről, hogy képes volna őt megcsalni, -neki szerelmet hazudni, midőn azt nem érez. De e gondolat -kivételével óriási mérvben meg vala benne azon önzés, melyet a -szerelem olt az emberbe. Ismerte Odalie társaságának minden báját, -érezte, mily gyönyört képes adni e leánynak minden pillantása és -irígyelt mástól minden szót, minden tekintetet, melyet Odalie -intézett hozzá. Szerette volna kizárólag <span class= -"pagenum"><a name="Page_167" id="Page_167">-167-</a></span> bírni -kedvesét, hogy annak egy szava, egy tekintete, egy mosolya ne -legyen, mely nem hozzá van intézve. S miután e monopolium -lehetetlen vala, miután Anatolenak alig volt alkalma kedvesét -láthatni, a nélkül hogy mások iránti magaviselete az irígység ez -érzését ne költse fel lelkében: e folytonos, minden perczben új -táplálékot nyert szenvedés néhány hét alatt oly ingerlékennyé tette -kedélyét, hogy Odalienak több fájdalmat, mint örömet kellett -merítenie mindinkább «kiállhatatlanná» váló kedvese társaságából. -<span class="pagenum"><a name="Page_168" id= -"Page_168">-168-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h2><img src="images/ch07.png" alt="" title="" />XIV.</h2> -</div> -<p>Midőn a farsang elmúlt s Anatole csak Constance salonjában -találkozhatott Odalieval, alkalom hiányában barátomnak e beteges -ingerlékenysége is szűnni kezdett. Odalie a találkozásokban annyira -meg tudta egyeztetni a nőt a szerelmessel, tudott annyi odaadást és -tartózkodást, annyi érzelmet és méltóságot mutatni egyszerre, hogy -én teljesen indokolva láttam azon napról-napra növekvő szerelmet, -melyet barátom e páratlan gyermek iránt érzett.</p> -<p>«Higyje el, – mondá nekem egyszer Constance, midőn a bőjt egy -délutánján kandallója előtt ültünk, míg Anatole és Odalie a salon -egyik ablakában társalogtak egymással, – ön nem ismeri Odaliet s -Anatole úr még kevésbbé ismeri. Ne gondolja, hogy itéletemet a -barátság megvesztegeti. Nem azért dicsérem, mert barátném, hanem -azért szeretem, azért vonzódom hozzá, mert be kellett látnom, hogy -e gyermek minden dicséretre érdemes. Odalienak nélkülöznie kellett -azon pótolhatatlan nevelést, melyet egy tapintatos és szerető -<span class="pagenum"><a name="Page_169" id= -"Page_169">-169-</a></span> anya ád gyermekének; lelkét, kedélyét -kis kora óta csak olyanok mívelték, kiknél, bármily -lelkiismeretesek legyenek hivatásuk teljesítésében, csak -kenyérkereset az, a mi az anyánál szent tartozás. Atyja intézetbe -küldte, aztán nevelőnőt fogadott melléje, – ez volt minden. És e -sivár környezetben, e minden bensőbb szeretet nélkül való kezekben -Odalieből oly tökéletes nő lett, minőt csak elvétve találhatni a -párisi társadalomban. Hogy van szíve, mely érezni tud, azt látja -ön; hogy van benne nagy akarat, azt el fogja hinni oly leányról, ki -két év óta képes daczolni egy makacs apa előitéleteivel; s hogy -mily roppant erő rejlik e gyermek jellemében, azt elképzelheti ön, -ha elnézi, mint képes lemondani arról, a mi elérhetetlen, de -megengedni magának azt, a mi elérhető, – mert biztosítom önt, -miszerint most is azon biztos tudattal társalog Anatolelal, hogy -boldog vele sohasem lehet. Odalie már lemondott a boldogságról a -jövőre nézve, de míg mások ily körülmények közt azon kezdenék, hogy -nem akarják többé látni sem kedvesöket, ő érez lelkében, jellemében -annyi erőt, hogy minden aggodalom nélkül megengedhetni véli magának -élvezni a jelenben azt, a mi benne kellemes lehet. Én egy női szív -életében alig képzelhetek oly ellentéteket, melyeknek -megegyeztetésére nagyobb lelki erő kellene, mint arra: elszánni -magunkat a jelenben egy tökéletlen boldogság élvezetére, melyről -tudjuk, hogy teljes sohasem lehet és tudjuk, hogy minél később kell -róla lemondanunk, annál több fájdalomba fog kerülni.» <span class= -"pagenum"><a name="Page_170" id="Page_170">-170-</a></span></p> -<p>Nem akarom eldönteni, mennyi sophisma volt ez okoskodásban, nem -tudom, csakugyan oly részrehajlatlan vala-e Constance itéletében, -mint hitte magáról, de rövid, bár bizalmas ismeretségünk alatt be -kellett látnom, hogy még alig ismertem nőt, ki gyarlóságai daczára -méltóbb lett volna egy ép férfiszív osztatlan szerelmére, mint -Odalie. Érezte ezt Anatole is, és szerelme napról-napra -növekedett.</p> -<p>Májusban Duploque tábornok leányát ismét Passyba küldé, mialatt -Constance családi ügyekben Angliába utazott. Odalie a passy-i -magányban most egy távol rokon felügyelete alá helyeztetett, kit -atyja valahol a Normandiában fedezett fel számára s azon -megbizással küldött Passyba, hogy «Odalie ellenszenvét a házasság -ellen kibeszélje fejéből.» E czélra ugyan alig választhatott volna -alkalmasb személyt egy pártájában megőszült hölgynél, ki a maga -sorsán okulva, a szent meggyőződés kendőzetlen buzgalmával -igyekezett hugát a házas élet iránt kedvezőbb véleményre hangolni. -De e mellett a kisasszony alig lakott két hétig Passyban, máris -fedezett fel magának egy neki illő hölgytársaságot, melyben a -hétnek két délutánját kávé mellett, ártatlan harisnyakötéssel és -mások megszólásával tölteni szokta. E délutáni társaságot a derék -néni a világért nem mulasztotta volna el, s így Anatole a hétnek -két napján látogatást tehetett Duploque tábornok jól őrzött -házánál, a nélkül, hogy a felügyelő hatalomnak tudomása lett volna -róla.</p> -<p>Mlle Blanche, ki egy kora színvonalán álló társalgónőnek -<span class="pagenum"><a name="Page_171" id= -"Page_171">-171-</a></span> kötelességeül tekinté, úrnőjének -ártatlan kalandjaiban segítségére lenni, az ily napokon ki szokott -ülni a ház elé Ponson du Terrailnak valamely rémregényével kezében, -s ha Anatole véletlenül arra vetődött, Mlle Blanchetól megtudhatta, -nem áll-e semmi fogadtatásának útjában. Itt a passyi kert -fasoraiban tölté Anatole a legboldogabb órákat kedvesével. Nem -beszélhetett vele gyakran, de ama nehány találkozás, mely egészen -zavartalanul folyt le köztök, képes vala az ifjút pillanatokra oly -boldogságba ringatni, melyben nem gondolunk a jövőre.</p> -<p>Egy estve Anatole és Odalie ismét itt sétáltak a fák alatt, míg -Mlle Blanche őrszemen vala a kapu előtt. A beszéd tárgyát a két -szerelmes közt természetesen szerelmök s kilátásaik képezték. -Odalie ismételten, isten tudja hányadszor, élénk színekben festé le -Anatolenak azon ellenszenvet, melylyel a tábornok nem személye, de -politikai működése iránt viseltetik. A legnagyobb akadály, mely a -két szerelmest egymástól elválasztá, Anatole politikai szereplése -levén, ez természetesen gyakran szőnyegre került közöttük, s nem -egyszer sajátságos jelenetekre adott alkalmat, midőn az ifjú -kedvesével önkénytelenül valóságos politikai vitákba keveredett. -Odalie rendesen atyjától ellesett argumentumokat hozott fel, s nagy -szenvedélylyel védte atyja politikai nézeteit és Anatole, bármily -egyenlőtlen volt a küzdelem közte és a fiatal leány közt, sohsem -győzhette le ellenfelét, mert az mindig más álláspontot foglalt el, -mint ő: a szív álláspontját, <span class="pagenum"><a name= -"Page_172" id="Page_172">-172-</a></span> a szerető leányét, ki -Anatole republikánus elveinek nem az elvek miatt, hanem csak azért -volt ellensége, mert az elvek álltak boldogságának útjában. Ez este -is erőteljes philippikát tartott kedvesének politikai működése -ellen, melyen valószínűleg több éjen át törte szeretetreméltó -fejecskéjét, s melynek vége az engesztelhetlenség proklamálása vala -Anatole és a tábornok között.</p> -<p>– Igaza van Odalie, – viszonzá Anatole búsan, – én el is vesztém -már minden reményemet.</p> -<p>– Úgy? kérdé a leány félig szemrehányó, félig bátorító hangon, -mely oly sajátságosan hatott Anatolera, mintha e hangban egy mentő -kéz nyúlna feléje.</p> -<p>– És ön nem? kérdé Anatole a leány kezét megragadva.</p> -<p>Odalie kedvesére tekintett, s pillantásában annyi büszkeség és -szerelem, annyi remény és bátorítás volt, hogy Anatole első -perczben nem talált szót azon érzelmek kifejezésére, melyek szívét -e pillanatban megrohanták.</p> -<p>Felelni akart, de e perczben megjelent Mlle Blanche, -figyelmeztetve az ifjakat, hogy megkondult az esti harangszó, mi -azt jelenti, hogy a nagynéni e pillanatban búcsut vesz a kávézó -társaságtól, s a tűkör előtt rendbeszedvén netán derangirozott -hajfürteit, megindul azon útra, melyet tíz percz alatt szokott -megtenni.</p> -<p>Mindhárman a kert ajtaja felé indultak. A most már hármasban -vitt társalgás egy tánczmulatságra tért át, mely két nap múlva volt -tartandó valami <span class="pagenum"><a name="Page_173" id= -"Page_173">-173-</a></span> jótékony czélra a passy-i városházon, s -melyre egy ott lakó ismerősétől Anatole is kapott meghívást. Odalie -jó kedvűen elmondá Anatolenak, miszerint nagynénje vele megy a -bálba, hogy ott bemutassa neki egy régi és kedves ismerősét Mr. -Hyacinthe Randeaut, ki kevés észszel és több millióval nem -kellemetlen külsőt és «tisztességes szándékot» párosít magában, s -kin ő kénytelen lesz ismét új kísérletet tenni a kosáradásban, mely -nemes művészetben már meglehetős gyakorlatot szerzett magának.</p> -<p>– E szerint nem is tudom, fogok-e önhöz közelíthetni holnapután? -szólt mosolyogva Anatole, – ki tudja, hátha a néni önt már az estve -minden perczére előre elengagirozta Randeau úrral?</p> -<p>– Ohó! – viszonzá Odalie, – az nem megy, magamról csak magam -rendelkezem!</p> -<p>A hang, melyen e szavak ejtve valának, komolysága által annyira -elütött a társalgás eddigi hangjától, hogy Anatole megrendülve -egész valójában, mély érzésű, kérdő tekintetet vetett a -leányra.</p> -<p>A kis társaság e pillanatban a kert kapujához ért.</p> -<p>Anatole kezét nyújtá a búcsúra, s Odalie remegő kézzel fogadta a -feléje nyújtott kezet, de szemébe nézett kedvesének oly -pillantással, melynek határozottsága sajátságos ellentétben állt -kezének remegésével. A leány ajka susogott valamit, s Anatole ismét -hallani vélte:</p> -<p>– Magamról csak magam rendelkezem!</p> -<div class="figcenter"><a href="images/i014hq.jpg"><img src= -"images/i014.jpg" alt="Anatole kezét nyujtá a búcsúra." title= -"Anatole kezét nyujtá a búcsúra." /></a> -<p class="caption">Anatole kezét nyujtá a búcsúra.</p> -</div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_174" id= -"Page_174">-174-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h2><img src="images/ch05.png" alt="" title="" />XV.</h2> -</div> -<p>Anatole lázas izgatottságban tért vissza Párisba. Ez egyszerű -jelenet kimondhatatlan hatással volt reá. Odalie nem először -nyilatkozott így előtte, de míg máskor a leány ily nyilatkozatai -nem bírták gondolatai menetét megváltoztatni, most a kételyeknek -egy új világát látszottak előtte feltárni, melynek chaosában lelke -nem bírt egyhamar eligazodni.</p> -<p>Nehány hét óta rég nem tapasztalt szélcsönd állt volt be Anatole -kedélyében. Szomorú kételyeinek azon lánczolata, mely a múlt évben -közel vitte a megtébolyodáshoz, a gyakori ismétlés által szinte -elveszté izgató hatását lelkére. Azon kínos gondolatok, melyeknek -kiindulási pontját szerelme s nyugpontját a boldogság -lehetetlensége képezte, szinte szakadatlanul azon kétségbeejtő -rendben járták meg elméjét, mely vagy a rögeszméknek ád életet, -vagy eltompítja a lelket. Amazok örvényét szerencsésen elkerülte; -lelke hozzátörődött a fájdalom gondolatához, azon lemondással, mely -legalább némi nyugalmat ád. Azon izgalmak <span class= -"pagenum"><a name="Page_175" id="Page_175">-175-</a></span> is -elmúltak, melyeket a télen Odalie kaczérsága támasztott lelkében, s -a Passyban töltött szép órák teljessé tették benne azon apathiát, -mely képes a jelent élvezni, a nélkül hogy reméljen, a nélkül hogy -féljen a jövőtől. E lelki csönd kétségkívül nem volt valódi -nyugalom, de volt legalább azon neme a nyugalomnak, melyre Anatole -még képes vala. E nyugalmat Odalie szavai erőszakosan megzavarták. -Midőn Anatole úgy látta kedvesét maga előtt, mint a ki nem adja meg -magát a kétségbeesés azon hazug lemondásának, melylyel ő önmagát -ámítá, hanem reménynyel mer szemébe tekinteni a jövőnek, első -pillanatra megdöbbenté azon különbség, mely kettejök -lélekállapotában félreismerhetlen vala. Míg Odalie szavai reményt -és határozottságot árultak el, ő nem érzett magában erőt másra, -mint a lemondásra, képességet másra, mint a reménytelenségre. Ama -nagy űr, mely saját kételyeit Odalie reményeitől elválasztá, sohsem -sem tűnt szemébe oly kiáltó mélységben, mint most. Ez első -észleletnek consequentiái elmaradhatlanok valának. Önkénytelenül -fel kelle merülnie előtte a kérdésnek, melyiköknek van igaza? annál -inkább, mert e pillanatban inkább érzé, mint bármikor, hogy -magaviselete nem állt összhangzásban lelkének lemondásával.</p> -<p>Anatole theoriában lemondott volt a boldogságnak még reményéről -is; és a valóságban nem tudott még a boldogság látszatának -élvezetéről sem lemondani. Ily módon magaviselete mintegy szavai -czáfolata gyanánt tünhetett fel Odalie előtt. Anatole <span class= -"pagenum"><a name="Page_176" id="Page_176">-176-</a></span> úgy -érzé e perczben, hogy akarata ellenére ámította kedvesét, – mert -vajjon feltehette-e Odalie a férfiról, hogy ne legyen képes azon -szilárdságra, melyet ő érzett magában, s hogy ha erre nincs ereje, -ne legyen képes tettleg is lemondani a jelenről, midőn már -lemondott a jövőről?</p> -<p>Az önvád ismét felüté fejét lelkében, s oly parancsolólag tette -fel a kérdést előtte, hogy a felelet kikerülhetlen vala. Kinek van -hát igaza, annak-e a ki remél, vagy annak, a ki kétségbeesik?</p> -<p>Hazaérve Anatole több órán át kínos töprengések közt járt fel s -alá szobájában. Végre leült asztalához s elővette naplóját.</p> -<p>Több lapon át kúszált, nehezen olvasható sorok töltik be a -könyvet, folytatá Achille barátja naplóját felnyitva, melyeknek -minden tollvonása a láz görcsös rohamosságát árulja el.</p> -<p>Achille olvasá:</p> -<p>«Magam felett csak magam rendelkezem!</p> -<p>Mi daemoni erő van e szavakban, hogy nem akarnak megválni -emlékezetemtől? Bárhová tekintsek, bármire gondoljak, lángbetűkkel -megírva tűnnek fel előttem, s mögöttük a háttérben Odalie alakja -jelenik meg, magasztosan, mint egy istennő, a mint a reménynek -megparancsolja, hogy újra szülessen!</p> -<p>Jelentéktelen dolog, egy felesleges kérdés volt az, a mire e -szavak válaszul szolgáltak, – de a hang, melyen ejtve valának, a -tekintet, mely kisérőűl volt adva melléjök, mást tett kérdéssé e -felelet előtt. <span class="pagenum"><a name="Page_177" id= -"Page_177">-177-</a></span></p> -<p>A kérdés a remény lehetősége volt és ő igennel felelt reá!</p> -<p>Ah Odalie, mily nagy, mily dicső valál e pillanatban!</p> -<p>És mily nyomorult vagyok én, hogy neked, a gyönge nőnek kellett -az elsőnek lenned, ki a menekvést a bátorságban keresi!</p> -<p>S vajjon nem lehetne-e igazad?</p> -<p>Vajjon a kitartás, melyet a remény támogat, nem győzhetné-e le -végre azon akadályokat, melyek egymástól elválasztanak? Lehet-e -atyád gyűlölete erősebb, maradandóbb szerelmünknél? Oly -képzelhetlen volna-e, hogy sikerül végre ellenállását megtörnünk, -hogy szíve felenged leánya fájdalmán, hogy visszariad a -gondolattól, magára vállalni a felelősséget egyetlen gyermekének -boldogtalanságáért?</p> -<p>Hány példa bizonyítja az ellenkezőt! Hányszor győzött már a -kitartás, a hűség az apák makacsságán s gyűlöletén! S ha nem -indulna is meg fájdalmunkon, valjon nem állhatnak-e be oly -események, melyek feleslegessé tehetik rá nézve miattam téged is -sújtani?</p> -<p>Oh mennyi kedvező eshetőség buzdithat bátorságra s kitartásra! -És ha szíve kemény marad és sem irántad való szeretete, sem a -külvilág eseményei nem hajthatják meg makacságát, vajjon nem -uralkodik-e felette is a mulandóság törvénye, s nem valószínű-e, -hogy egy szomorú, de kikerülhetlen esemény visszaadja neked a jogot -sorsodról rendelkezni?</p> -<p>De vajjon szorulunk-e a leglassúbb s legdrágább szövetségesre, -az időre? Nem áll-e hatalmunkban <span class="pagenum"><a name= -"Page_178" id="Page_178">-178-</a></span> közelebb hozni az órát, -melyben egyek lehetünk, ha kell – erőszakkal is?</p> -<p>Oh Odalie, már többször kisértett agyamban e gondolat, de sohsem -tudott, vagy nem mert úgy testet ölteni előttem, mint e -pillanatban. Gyakran súgta ösztönöm, hogy van egy út, mely még -nincs elzárva előttünk, – de midőn rád gondoltam, e sejtelem nem -tudott bennem gondolattá szilárdulni. Nem tudtam, nem mertem elédbe -lépni e szavakkal: <i>Hagyd el atyádat és jer velem!</i></p> -<p>S vajjon miért nem mertem?</p> -<p>A világ érzéketlen része ugyan lázadásnak tekinti az atyai -hatalom ellen, ha a leány apja előitéletei kedveért nem fogadja -resignátióval osztályrészéül a szerencsétlenséget, a rágalom kész -követ dobni a nőre, midőn hőssé teszi a szerelem költészete – de -végre is, ne volna senki, a ki elismerné a női szív jogát a -boldogságra? nem volna-e képes a világ, mely oly kérlelhetlen és -elnéző tud lenni egyszerre, igazolni a leányt, ki az atyai -zsarnokság ellenében az önvédelem jogához folyamodik?</p> -<p>S vajjon megsértenélek-e vele szívem szerelme, ha mondanám -neked: ha igazán szeretsz, jer, tépjük szét az előitélet lánczait -és tettünket igazolni fogja boldogságunk?! S vajjon lehetetlen -volna-e, hogy képes volnál e lépésre, melyre midőn a szerelem -elszánja magát, oly magasra emeli a lelket, hova a rágalom, a -kétkedés el nem ér?</p> -<p>Két út van előttünk, mely közt választhatunk.</p> -<p>Várni türelemmel, békében, bízva időben, – <span class= -"pagenum"><a name="Page_179" id="Page_179">-179-</a></span> vagy -tenni határozottan, erőszakkal bízva ügyünk igazságában.</p> -<p>Te még nem estél kétségbe e végzetes válaszúton! – és én?</p> -<p>Oh Odalie, hogy tudsz elég nagylelkű lenni, meg nem vetni a -gyáva férfit, ki nem mert e válaszútra még elvezetni sem!</p> -<p>Mert nem mertem, – megvallom, nem volt rá bátorságom! És valjon -miért nem volt?</p> -<p>Ah, tudom-e miért nem volt?</p> -<p>Kételkedhetem-e szerelmedben a nélkül, hogy vétkezném ellened? s -nem az által adnád-e annak legkiáltóbb bizonyítványát, ha kedvemért -lemondanál atyádról, vagy az idő kezébe tennéd le sorsodat?</p> -<p>Mi tartóztat tehát vissza, hogy rábírjalak szerelmünk nevében, -kösd sorsodat sorsomhoz, örökre, visszavonhatlanul?</p> -<p>E gondolat oly csábító és mégis, – érzem, hogy irtózom tőle. -Imádlak és nem merlek kérni sem arra, segíts tűrni, kitartani, sem -arra, hogy ragadd meg velem együtt az egyetlen eszközt, mely -boldoggá tehet!</p> -<p>De hát miért nem merem? mi tart vissza?</p> -<p>Oh te megfoghatatlan rém, mely agyamban kisértesz, ölts testet, -mondd meg, ki vagy és hogy hívnak?</p> -<p>Becsület a neved? – úgy nincs itt mit keresned. A becsületet itt -nem fenyegeti veszély.</p> -<p>Hitetlenségnek hívnak? azt hiszed, nem bízom szívemben, -kételkedem Odalie szerelmében? – Távozzál. Hiszek. <span class= -"pagenum"><a name="Page_180" id="Page_180">-180-</a></span></p> -<p>Gyöngeség vagy-e, hétköznapi gyávasága egy pulya léleknek, mely -fél egy férfi haragjával szembeszállni? – El veled nyomorult, nem -ismertelek soha!</p> -<p>Mindez nem vagy.</p> -<p>Úgy hát mi vagy, az ördögbe! mi vagy? lépj elő, mutasd meg -magadat, hadd szálljak veled szembe, – ne kisérts sátán, – ismerni -akarlak, ismerni –</p> -<p>Ah közelítesz már, – így jól van! a chaoz oszlik, – vonalakat -látok – közelebb jő – egész emberi alak – ősz fürtök – ősz szakáll -– – mi ez? e merev tekintet, e hangtalan ajak, – oh Cotin György -szelleme!</p> -<p>Csakugyan te vagy-e, szerencsétlen agg, élő halott emléke egy -család gyalázatának? Igen, e tehetetlen tagok, melyek csak -reszketni bírnak, e szélhüdött nyelv, mely csak hebegni tud, ez -otthontalan tekintet, melyből pokoli kínok viszfénye sugárzik -felém, – áh ismerlek, te vagy a <i>nyomor áldozata!</i></p> -<p>Megszólalsz? – te még beszélni tudsz? – visszatért ajkadra a szó -hatalma, hogy elmondjad szenvedésidet elrémítő például -tapasztalatlan lelkeknek? – Jó tehát, – szólj. Figyelek.</p> -<p>Mit beszélsz?</p> -<p>Ifju valál, huszonhat éves, erős, egészséges ifjú, telve -tettvágygyal és munkaképességgel, – épen mint én –</p> -<p>Charlotte a legszebb leány volt Párisban, fiatal, viruló, a test -és lélek minden kincsével gazdagon <span class="pagenum"><a name= -"Page_181" id="Page_181">-181-</a></span> megáldva, szüleinek -bálványa, idegenek bámulatának, ismerősök tiszteletének tárgya – -épen mint Odalie –</p> -<p>Megláttátok és megszerettétek egymást; éveken át a párisi élet -minden csábjai, a hosszú távollét daczára hűk maradtatok egymáshoz, -szerelmetek naponként növekedett, nőtt a boldogság, nőtt a -szenvedés által, – épen mint a miénk –</p> -<p>Végre tiéd lehetett ő, a legszebb leány, a legszeretőbb asszony. -Boldogságod felülmúlhatatlan vala. A szeretett nő oldalán -tekintélyes vagyon ura, munkaképes férfi voltál, – mi sem hiányzott -szerencsédből. Megvolt mindaz, a mi boldoggá teszi az embert, s -misem hiányzott abból, a miből a megelégedés születik. A sors három -gyermeket adott, három szép ifjú csemetét; két fiút támaszúl az -apának, egy leányt öröműl az anyának. Szerelmeteknek e hármas -záloga csak növelte boldogságtokat. Nőd a legerényesebb, leghűbb nő -vala a világon. Soha egy felhő nem jelent meg boldogságod egén, -melyet Charlotte hű szerelmének napfénye árasztott el sugaraival, -soha egy szellő nem zavarta meg a megelégedés ama jóltevő légkörét, -mely nőd és gyermekeid vidám kedélyéből illatozott felé. Igy élted -napjaidat, kiérdemelve a föld minden hatalmasainak irígységét. Az -idő haladt. Az évek évtizedekké váltak, s évtizedenként letűntek a -mulandóság örök tengerébe; népek keltek fel és buktak el, trónok -támadtak és enyésztek el, csak a te szívedben nem változott semmi. -A félszázad dere megüté fürteidet és szeretted <span class= -"pagenum"><a name="Page_182" id="Page_182">-182-</a></span> nődet, -mint midőn először megláttad és gyermekeidet, mint mikor először -ejté ki ajkuk az apa nevét. Nőd úgy csüggött rajtad, mint évtizedek -előtt, s a mely része szívének gyermekeié vala, általok és bennök -még azzal is téged szeretett. Fiaid felnőttek, reményteljes ifjak, -az érző szív és nemes lélek felkent örökösei, s már számítád az -éveket, midőn leveszik válladról a munka nehéz terhét, hogy friss -erővel haladjanak a pályán, melyen te harmincz éven át -szerencsével, becsületben megálltál. Oh, hogy volt erőd elviselni -ennyi boldogságot.</p> -<p>Egyszerre megfordult a koczka, ten vétked nélkül, véletlenül. A -halálos járvány ledöndötte hajlott korod mindkét támaszát, -egyszerre, könyörtelenül. Ez első csapása volt a sorsnak. -Lesujtott. Elvesztéd reményedet a jövőben. Fel akartál hagyni a -munkával, hogy a megérdemelt nyugalom karjaiban, nőd és leányod -szeretete által vigasztalva sirathasd elveszett fiaidat. Rendezni -kezdéd ügyeidet, midőn egyszerre egy pénzkirály bukása magával -rántott az örvénybe. Egy második, harmadik, tán tizedik ember -könnyelmű koczkára tette vagyonát, s merész üzérkedéssel maga ellen -lázítá a szerencsét, – és neked kellett egy ismeretlen bűneért -megszenvedned! Becsületes valál, nem károsítottál meg senkit, -kifizettél minden apró embert, míg neked adósod maradt még isten -is, – ha van!</p> -<p>Ha van? – kételkedni kezdtél benne. Szegény öreg, csak most -kezdtél benne kételkedni, nem <span class="pagenum"><a name= -"Page_183" id="Page_183">-183-</a></span> akkor, midőn jóllétben -éltél és boldogságban, – pedig e jóllét volt nyomorod forrása, és -ha istened adta, úgy ördögi szándékkal adta!</p> -<p>Maradt annyid, a miből lehetett megélni. De mi a puszta megélés -arra nézve, ki félszázadot töltött el nélkülözést nem ismerő -jólétben? A megélés csak arra képesíti, hogy érezni tudja -veszteségét. Mindegy. Nem ijedtél meg tőle. Kényelemhez szoktál és -bőséghez, és volt erőd lemondani mindkettőről. Nődre gondoltál és -gyermekedre, ezentul ők lesznek minden örömed. Oh, de rosszul -számítál! Balvégzeted azon forrásból eredt, melyből a megelégedést -vártad; ugyanaz tett boldogtalanná, kiben egy hosszú életen át -boldogságodat találtad fel. Oh ördögi igazságszolgáltatás, mely -ugyanazon kézzel sujtasz, mely addig az üdv útján vezérlett!</p> -<p>Charlotte hű hitves volt, de gyönge asszony, szerető nő, de -oktalan anya. Soha még tán gondolatban sem vétkezett ellened, soha -más férfi képe nem volt szívébe zárva, mint a tiéd, – de hiú volt -és szeretett mulatni, ártatlan volt, de szeretett élvezni, – épen -mint Odalie, – – oh nem! nem annyira, mint Odalie!</p> -<p>Nem annyira mint Odalie, – és mégis eléggé arra, hogy -mindnyájatokat elveszítsen. Oh iszonyú vétkezése egy ártatlan -kebelnek!</p> -<p>Charlotte szeretett, de gyönge volt. Ha halálával visszaadhatta -volna eltünt szerencsédet, tán képes lett volna azon hősi -önfeláldozásra, azon rajongó elszántságra, melylyel a hindu nő -elhalt férjét a <span class="pagenum"><a name="Page_184" id= -"Page_184">-184-</a></span> lángokba követi. Erre nem volt szükség. -Nem kellett hőstetteket elkövetnie. Más feladat várt reá, -kicsinyes, prózai. És erre képtelen vala. Te nem is kérted, és ő -igérte, és szentül feltette magában, hogy le fog mondani csekély -örömeiről, hogy felhágy apró mulatságaival, ártatlan asszonyi -fényüzésével, melyek egy jobb korban életét füszerezték; – igérte -és akarta ezt, soha nő jobb szándékkal nem akart valamit, – és -mégis képtelen volt reá. Ama nő, ki egy nagy áldozatra, mely -pillanatnyi hősi önfeláldozást feltételez, tán kész lett volna, – -nem bírta ez apró mindennapi áldozatokat meghozni. Jó volt benne a -szándék, de hiányzott a kitartás, hiányzott az erő oly áldozatokat -hozni, melyek naponként megújulnak, lemondani oly dolgokról, -melyekről <i>minden nap, minden órában újra kell lemondani</i>. Oh -asszonyi gyöngeség, mely képes vagy nagy tettekre, és elbukol a -kicsinyek előtt!</p> -<p>És a nőtől, ki maga nem tudott lemondani, leánya miként -tanulhatott volna lemondást? Charlotte imádta gyermekét, nem -gondolt a jövőre, és azon könnyelmű jószívüséggel, mely a -gyöngeségnek átka, kielégíté minden szeszélyét, sőt támasztott -benne újakat.</p> -<p>Charlotte szeretett és becsületes volt, de hiú és élvvágyó vala, -– és mi lett a vége?</p> -<p>Egy család, mely évtizedeken át az erény és boldogság, tisztaság -és megelégedés példányképe volt: saját gyalázatába temetkezik!</p> -<p>A becsületben megőszült apa tagjait megbénítja, <span class= -"pagenum"><a name="Page_185" id="Page_185">-185-</a></span> agyát -megzavarja a szörnyű fájdalom, midőn neve szégyenét megtudja!</p> -<p>A boldogságra nevelt leány piaczra hordja bájait, aprópénzre -felváltja szerelmét, hogy a bűn filléreivel tengesse szülei -életét!</p> -<p>Az erényben megvénült anya bérlelt kisérője, kerítőnője lesz egy -párisi cocottenak, – saját gyermekének!</p> -<p>Egy élőhalott családfő, bukott leány és gyermeke gyalázatából -tengődő anya, – oh iszonytató!</p> -<p>És a minek vége e vérfagyasztó bukás, annak kezdete a szerelem -kimondhatatlan boldogsága volt!…</p> -<p>Mert szerettétek egymást, és boldoggá tettétek egymást, – épen -úgy, mint én és –</p> -<p>Nem – nem!</p> -<p>Oh hallgass el kisértő rém, – elég volt, – ah elég ebből a -gyötrelemből!</p> -<p>Hahaha! kaczagj tábornok, – nem fenyeget veszély. – – Flavigneux -Anatole nem meri leányodat elvenni, mert fél, hogy nem tud vele – -<i>megélni!</i>»</p> -<p>E sorok után Anatole eldobta a tollat, földhözvágta naplóját, -felkelt, de alig tett néhány lépést a szobában, eszméletlenül -rogyott ágyára. Midőn reggel jó későn bementem hozzá, ott találtam, -rendetlen öltözékben, ágyán fekve. Melle nehezen lélekzett, feje -forró volt a láztól s ajka érthetetlen szavakat rebegett.</p> -<p>Felköltém. E kínos éj annyira kimeríté, hogy a napot ágyban -kellett töltenie. De megnyugodni <span class="pagenum"><a name= -"Page_186" id="Page_186">-186-</a></span> nem bírt. A -legellentétesebb gondolatok üzték egymást agyában, a legkínzóbb -kételyek gyötörték lelkét, nem hagyva azt pillanatra sem -megpihenni. Estve végre felugrott fekhelyéről, s ismét elővette -naplóját, mintha szenvedése csökkennék, ha megosztja a -papirral.</p> -<p>«Szeretni egy nőt és nem merni elvenni az élettől való -félelemből, – minő nevetséges ez! És oh, mégis, mily kétségbeejtő -igazság van e szavakban!</p> -<p>Nézzünk hát szemébe a keserű valónak.</p> -<p>Mi vagyok én? minő reményeim vannak? minő kilátásaim -lehetnek?</p> -<p>Republikánus vagyok és ujságíró, egyéb semmi. Vagyonom nincs, -nem volt, és nem lesz soha. Nem ily emberek gyüjtik a vagyont, mint -én vagyok. Van két karom, mely dolgozni tud, van elmém, mely képes -gondolkozni. Lehet-e ebből megélni? – Oh lehet! Alig vettem a -tollat kezembe, s oly jövedelmem volt, melylyel bármely más pálya -kezdetén gazdagnak tekinthetném magamat.</p> -<p>De az én pályámon? – Hol itt a biztosság, hol a garantia? Meg -tudom-e mondani, fogok-e egy hónap mulva arczom verejtékével szert -tenni annak tizedrészére, a mit ma játszva megkeresek? Egy nap, és -tönkre lehetek téve. Nyomja el a kormány ma lapomat, – és holnap -koldus vagyok, hacsak nem akarom tollamat eladni, s meggyőződésemet -mesterséggé silányítani. Meglehet, hogy a szabadság napja felvirrad -Francziaországra, s egykor nevetni fogom mai aggodalmaimat, de épen -<span class="pagenum"><a name="Page_187" id= -"Page_187">-187-</a></span> úgy meglehet, hogy a császári kormány -ismét elnyomja a sajtót, s akkor megbuktam. Ki tudhatja, mikor tör -ki egy háború, melyből a császárság új erőt merítve azzal kezdi -diadalát, hogy mindnyájunkat földönfutókká tesz, kik ellenségei -valánk?</p> -<div class="figcenter"><a href="images/i015hq.jpg"><img src= -"images/i015.jpg" alt="Ismét elővette naplóját." title= -"Ismét elővette naplóját." /></a> -<p class="caption">Ismét elővette naplóját.</p> -</div> -<p>Itt nincs menekvés. Ha nem akarok lemondani szent -meggyőződésemről, sorsom a pillanat véletlen szeszélyétől függ, -mint függött eddig. De törődöm is én ezzel, míg magamról van szó? -Megkisértém már egyszer lemondani a bőségről, egyszer lemondani a -jólétről, – és az elhatározás nem került fáradságomba.</p> -<p>Eddig még jól van minden. Milliók nem tehetnének boldoggá, s a -szükség nem tehet szerencsétlenné.</p> -<p>De Odalie!</p> -<p>Szabad-e magamhoz kötni egy nőt, midőn nem tudom sorsát -biztosítani? Kitehetem-e őt annak, a mit én el tudnék viselni, de a -mi az ő lelkét megtörné?</p> -<p>Odalie gazdagságban született és nőtt fel. Atyja oly nevelést -adott neki, éveken át oly életmódhoz szoktatá, mely messze -felülhaladja vagyonát. Ha a tábornok ma meghal, leányára épen annyi -vagyont hágy, a mennyit az két év alatt elkölteni szokott. Odalie -csak gazdag férj oldalán találhat megelégedést.</p> -<p>Mi történnék vele, ha soromhoz kötné sorsát, s ma vagy holnap, -tíz vagy husz év mulva, egy reggelen a nyomorra ébrednénk? E -gyermek annyira hozzászokott az élet fényoldalához, hogy -<span class="pagenum"><a name="Page_188" id= -"Page_188">-188-</a></span> fogalma sincs az árnyoldalakról. Miként -találhatná magát belé a nélkülözésekbe az, ki a szükséget csak -hiréből ismeri?</p> -<p>Oh Odalie! volnál szegény ember leánya, ki megszokta látni az -élettel való küzdelmet, kire nézve nem idegen a nélkülözés -gondolata, ki tudja igényeit a lehetőséghez alkalmazni, s nem -ismeri a jólét kényelmeit, – ah kedvesem, egy pillanatig nem -haboznám, hogy lábaid elé borulva örök kötésre kérjelek! Akkor -volna reményem, hogy, ha kell, tudnál lemondani velem együtt, hogy -együtt viselve a nélkülözés terhét, egymás terhén könnyítenénk, – -akkor hinném, hogy szerelmed képes nemcsak a szív, de az anyag -minden viszontagságaival is megküzdeni, – de így! Oh! nem a nagy -szenvedések teszik a legtöbb embert szerencsétlenné, hanem a kis -bajok. Sok ember el képes türni egy nagy csapást, de a szüntelen -apró tűszurások alatt ereje megtörik; s gyakran több lélekerő kell -ahhoz, hogy soká tudjunk türni kis bajokat, mint rövid ideig nagy -fájdalmakat. Oh, ez volt Cotinnénak is végzete!</p> -<p>És ha elgondolom, hogy jöhetne idő, midőn te szemrehányásokat -tehetnél nekem, hogy én tettelek szerencsétlenné, én tettem -koczkára sorsodat, én ragadtalak ki a jólét, a megelégedés -karjaiból, – mint tett Cotinné férjének, – vagy ha ajkad nem is -ejtene egy szónyi szemrehányást, ha képes volnál hallgatni és -lemondani, – de ha nekem látnom kellene, hogy lemondasz arról, a mi -életedet kellemessé tette, – ah, a gondolat, <span class= -"pagenum"><a name="Page_189" id="Page_189">-189-</a></span> hogy -mialatt szenvedsz, elviselhetetlen volna rám nézve!</p> -<p>Oly sajátságos az emberi természet! Hiszem Odalie hogy szeretsz, -és e pillanatban képes volnék meghalni, bár tudom, hogy halálom -lesujtana, – volna erőm e csapást mérni rád, – de érzem, hogy nem -volna erőm téged kitenni egy bizonytalan jövő nélkülözéseinek. Oh, -a fájdalom, melyet a szív érez, lesujthat, a szerencsétlen szerelem -kínja megölhet, – de a szükség, a nyomor meg is gyalázhat, – és mi -a halál a gyalázathoz képest?</p> -<p>Van szenvedés, mely akkor is nemesíti a lelket, midőn kinozza. -De hány lelket gyalázott már meg, hány nemes kedélyt nem taszított -már az aljasság fertőjébe a nélkülözés, az inség? Oh mondjon a -világ bármit, <i>azon szenvedésben, melyet a nyomor okoz, mindig -van valami lealázó!</i></p> -<p>És ennek Odalie, – <i>ennek</i> nem merlek kitenni!</p> -<p>Gyávaság-e ez?</p> -<p>Nem, lelkemre nem! Magammal nem törődöm. Ép oly boldog tudnék -lenni a nyomorban, mint most boldogtalan vagyok a bőségben. De -lehetek-e bátor Odalie helyett is? gyávaság-e féltenem őt oly -veszélytől, mely ellen nem biztosíthatom? férfiasabb volna-e -magammal ragadni a gyönge leányt oly viszonyok közé, melyeken ereje -oly könnyen megtörhetik? Nem volna-e lelkiismeretlen visszaélés egy -gyermek tapasztalatlanságával, a gyanutlan nőt oly veszélyeknek -kitenni, melyekről neki <span class="pagenum"><a name="Page_190" -id="Page_190">-190-</a></span> fogalma sincs, de melyeket én -irtóztató példákból ismerni tanultam?</p> -<p>Nem, ezt nem tehetem, – nem szabad tennem!</p> -<p>Oh, hiú okoskodások!</p> -<p>Hány ember van hasonló helyzetben, mint én, és nem törődik a -lehetséges rosszal, hanem reméli a valószinű jót, reméli azon -biztossággal, melyet az önérzet ád, – és nem retten vissza a -boldogságtól csak azért, mert vége boldogtalan is lehet! Hol van -több erő, e meggondolatlanságban-e, vagy az én lelkem -töprengéseiben? Mi méltóbb a férfihoz: nem látni meg a veszélyt, -mely fenyeget és könnyelműen vagy vakmerően feléje menni, s feléje -ragadni mást is, ki ránk bízza magát, – vagy felkutatni minden -akadályt, mely pályánkon utunkat állhatja, s latra vetni kedvesünk -erejét, ha vajjon képes lesz-e vele megküzdeni?</p> -<p>Oh, mit tudom én! E pillanatban csak azt érzem, hogy, ha kevésbé -ismerném az életet, ha nem tudnék gondolkodni, hanem átengedve -magamat szerelmem nagyságának, habozás nélkül törnék czélom felé: -még tán volna számomra boldogság!</p> -<p>És ha csakugyan lehetne?</p> -<p>Vak képzelődés! Mily boldog lehetnék, ha tudnék gondolat nélkül -élni, leszedni a percz gyümölcseit, mint az állat lelegeli a rétet, -nem gondolva a tegnapra, nem törődve a holnappal, – mily jó volna -így élni minden kétely, minden gondolat nélkül!</p> -<p>Nem lehet! Kivánjátok a tűztől, hogy legyen hideg és a víztől, -hogy vessen lángot, – de ne <span class="pagenum"><a name= -"Page_191" id="Page_191">-191-</a></span> kivánjátok embertől, ki -kételkedni tud, hogy szünjék meg gondolkozni!»</p> -<p>Ime, szólt Achille letéve a naplót, az utolsó szem a kételyek -azon lánczolatából, mely Anatole lelkére nehezedett. Évek óta, -midőn szerelméről töprenkedett, az eredmény, melyre jutott, mindig -az vala, hogy Odalieval boldog nem lehet; de bármily szigorú -logikai okoskodás vezette ez eredményre, az mégsem állt lelke előtt -soha oly tisztán, oly megczáfolhatlanul, hogy kételkedő lelke elől -a további töprenkedésnek útját teljesen elzárta volna. Egy boldog -óra, melyet kedvesével töltött, mindannyiszor rést ütött -elmélkedésein, s e résen keresztül tört egy-egy halvány sugára a -reménynek, a nélkül hogy meg merné magát nevezni. Anatole néha úgy -érzé, mintha még nem volna <i>minden</i> út elzárva előtte, mely a -boldogságra vezet, de e pillanatokban, midőn remélni szeretett -volna, a nélkül, hogy merné magát a remény karjaiba vetni, szinte -félt e végső kiútat kutatni, nehogy ismét csalódjék. Ha a -lehetetlenségre gondolt, mely Odalietól elválasztá, valami -ismeretlen hang mintha azt sugta volna, hogy még lehet menekvés, és -ő, félve a valótól, nem kereste e névtelen szózat eredetét, nem -mert alakot adni a sejtelemnek, – de a sejtelemtől nem bírt -megválni.</p> -<p>E végső homály, melyet nem mert felderíteni, most felderült -magától. Odalienak minden czélzás nélkül ejtett szavai, midőn -szemébe tüntették a nagy különbséget, mely a leány reményei és -saját reménytelensége közt létezett, erőszakosan elzárták -<span class="pagenum"><a name="Page_192" id= -"Page_192">-192-</a></span> azon parányi rést is, mely lelkébe a -reménynek még bejáróul szolgálhatott. Elzárták azáltal, hogy -kényszeríték végre komolyan megfontolni helyzetét. S midőn ezt -tette, a szerelmes mellett a <i>férfi</i> is szót kért a -tanácskozásban, s azt a végső elhatározásra készteté. Ez ismét -hosszú sorát támasztá fel a kételyeknek, melyek végzetes -ékesszólást merítének azon szomorú emlékezetből, mely lelkében a -Cotin névtől elválhatlan vala. Az első tapasztalás, melyet ifjú, -még majdnem gyermekkorában tett, az első lélekrázó -szerencsétlenség, melynek nemcsak szemtanúja volt, de melynek szíve -legbensőbb, első érzelmével részese vala, az ifjú fogékony lelkére -kitörölhetetlen benyomást gyakorolt. Első nagy élettapasztalása az -volt, hogy a legnemesebb szív, a legtisztább erény, a leghűbb -szerelem sem képes az embernek biztosítani sem boldogságát, sem -becsületét, ha az élet anyagi csapásokkal látogatja meg. Első -szerelmének lélekrázó csalódása, azon emésztő gyűlölet és megvetés -Hermance iránt, mely azt felváltá, azon sivár, kéjvadász élet, -melynek karjaiban feledést keresett, s végre az undor, melyet ez -élet miatt önmaga iránt érzett: ifjúságának minden bűne és -szenvedése, szívének minden édes és kínos emlékezései csak arra -szolgáltak, hogy e tapasztalást mind kiírthatlanabbul bevéssék -lelkébe.</p> -<p>És e mult minden eseményei csak ez első tapasztalás ékesszólását -növelték. Anatole annyi erkölcstelen nőt ismert életében, hogy -bármennyire meg kellett győződve lennie Odalie lelkének -emelkedettségéről <span class="pagenum"><a name="Page_193" id= -"Page_193">-193-</a></span> s jellemének szilárdságáról, nem látta -kizárva a lehetőséget, hogy bukhassék. Sohsem említé előttem e -tárgyat, sőt meg vagyok róla győződve, hogy Odaliera nézve e -gondolat sohsem mert alakot ölteni még legkétségbeesettebb -töprengéseiben sem, de élt lelke mélyében sejtelem gyanánt, a -nélkül, hogy önmagának is bevallaná. Éveken át legsivárabb -oldaláról ismerte a nőnemet, s ha Hélène megtanítá is hinni a női -erényben, skeptikus lelke már képtelen volt azon erős, bizalmat adó -hitre, melyre kedvesének joga volt. Szomorú erkölcsi -tapasztalatainak egyik eredménye épen az volt, hogy női botlásokban -a jellem rovására nagyobb fontosságot tulajdonított a -körülményeknek, mint józanul kellett volna. Mintha Cotinné -együgyűsége s gyöngeségének, mintha Hermance üres és könnyelmű -lelkének épen semmi része sem lett volna a család bukásában, az -anyagi szükséget tartá e család szomorú végzete <i>egyetlen</i> -okának. S e felfogás, évek során át, oly nők társaságában, kik -közől nem egy nemcsak élvezetet, hanem hasznot is keresett a -könnyelműségben, annyira megfészkelte magát lelkében, hogy majdnem -rögeszmévé vált benne a gondolat, mintha Charlotte és Hermance -körülményei közt minden nőnek szükségkép Charlotte és Hermance -sorsára kellene jutnia, mintha a szükség <i>mindig</i> bukással, a -nyomor <i>mindig</i> gyalázattal járna. Ez egy eset mintegy -kivételt nem ismerő szabálylyá erősödött gondolkozásmódjában. -Elméletben nem tartá a női jellemet az erő, az emelkedettség -bármily fokára képtelennek, de a <span class="pagenum"><a name= -"Page_194" id="Page_194">-194-</a></span> mint a gyakorlati élet -terére ment át gondolataiban, rögtön azon kételyek fogták körül, -melyeket a gyakorlati életben szerzett tapasztalatai hagytak hátra -lelkében, s e tapasztalatok úgyszólván monopolizálták elméjét. Mert -Anatole annyira kétkedő volt, hogy azon egy el nem vitatható, mert -tapasztalt eset, mely minden kételyt kizárt, ijesztő -positivitásával egész gondolkodásmódján uralkodott.</p> -<p>Ehhez járult még azon körülmény, hogy anyagi dolgokban teljesen -hiányzott természetéből azon gyakorlati érzék, mely annyi embernek -sorsát felviszi. Anatole azon emberek közé tartozott, kik, ha öt -vagy tizezer franc jövedelmök van évenként, legfelebb száz, kétszáz -franccal költenek többet, mint mennyit bevettek; de ha egy vagy két -millióval rendelkeznének, okvetlenül tiz vagy huszezernyi -deficittel fejeznék be évi számlájukat, ha ugyan számolni tudnának. -E tulajdonnak hatását, mely különben a mai üzérkedő világban -gyakran kellemes benyomást tesz az emberre, még okozta azon -anyagiakban szerencsés sors, melynek Anatole, vagyontalansága -daczára részese vala, s mely sohsem adott neki alkalmat a pénz -becsét megismernie. Kezdetben bőven kapta, nagybátyja jóságából, -utóbb érezhető fáradság nélkül kereste tolla és szorgalma által. A -mily könnyen jutott a jóléthez, oly könnyen tudott róla lemondani, -de még ekkor is, – mintha végzete lett volna, hogy e téren sohse -szerezzen oly tapasztalásokat, melyek az embert csak megedzik, -melyek, midőn megtanítják, miként kell <span class= -"pagenum"><a name="Page_195" id="Page_195">-195-</a></span> munka -és kitartás által a sorson diadalmaskodni, hozzá szoktatják a -küzdelemhez, a győzelemhez, – oly könnyen s oly gyorsan jutott -ismét ahhoz, a miről lemondott, hogy nem maradt ideje szemébe nézni -az élet viszontagságainak.</p> -<p>De multjának mindezen végzetesen összevágó elemei daczára, szent -hitem, hogy Anatole sohsem jutott volna ennyire, ha egy látszólag -csekély, de a valóságban fontos körülmény nem esik a mérlegbe a -reménytelenség javára. Ha a császári tábornok küszöbe nem lett -volna áthághatatlan a republikánus író számára, ha Anatole eljár -Duploque úr házához és tölt kedvesével annyi időt, mennyit más -viszonyok közt okvetlen töltött volna, Odalie folytonos látása -csakhamar kedvező fordulatot idézett volna elő lelkében. Ha -láthatta volna Odaliet a mikor akarta, ha naponként beszélhet vele, -ha folyton érzi mosolya varázsát, ha élvezheti zavartalanul azon -gyönyört, melyet egy imádott nő társasága nyújt, nem lett volna -képes ellenállni szívének, szerelme diadalt ült volna kételyein, s -rövid idő mulva oltárhoz vezette volna Odaliet. De így, elzárva -kedvesétől, azon ritka, gyakran véletlen és sohsem zavartalan -találkozásokra utalva, melyeket a társaság nyujthatott, szerelméből -alig merített mást, mint szenvedést. Hetekig, gyakran hónapokig -kellett lesnie a perczet, melyben Odaliet láthatta, s midőn az -megérkezett, gyorsabban elröppent ismét, semhogy száz idegen szem -ellenőrzése alatt kizsákmányolható lehessen. Egy cseppje a -boldogságnak e találkozásokban a szenvedés <span class= -"pagenum"><a name="Page_196" id="Page_196">-196-</a></span> öblös -kelyhében elenyészett; s azon egy-két szép óra is, melyet az utolsó -hónapokban Constancenál és a passy-i kertben élvezett, kevesebb -volt, és későbben jött, mintsem hogy boldogsága megmérkőzhetett -volna két kínos évnek felhalmozott gyötrelmeivel. Anatole kétkedő, -sokat szenvedett lelke csak a szerelem boldogságából meríthetett -volna erőt, bátorságot; s e helyett éveken át csak a szerelem -gyötrelmeiben részesült.</p> -<p>Lelke hónapokon át zsákmányaul esett a leggyötrőbb -töprengéseknek, az egyetlen, a ki ezekkel a harczot megvívhatta -volna, a szeretett lény távol volt tőle, és csak a fájdalom volt -az, a mi Anatolet szerelmére emlékezteté. Ily körülmények közt, -megfosztva ideálja látásától, megfosztva az élvezett boldogság -támogatásától, Anatole teljesen magára maradt, egyedül lélekölő -kételyeivel, élökön a Cotin-ház végzetének lesujtó tapasztalatával. -Ez volt azon rém, melytől Anatole nem bírt megszabadulni. Oly emlék -volt ez, melynek sebe idővel beheged és jó időben megtüri, hogy -feledjék, de kiújul az első viharra, mely kedélyéletünk csendjét -megzavarja. Anatole tán évek óta nem elemezte gondolataiban azon -viszonyokat, melyek e szerencsétlen család vesztét okozták, talán -sikerült elszoktatnia emlékezetét e történet részleteitől; de midőn -most parancsolólag állt előtte a kérdés: lehet-e, szabad-e fényhez, -jóléthez szokott leányt ingatag sorsához kötnie? – most azon első -tapasztalásnak, melynek anyaga fel volt halmozva emlékezetében, -tanulságai erőszakos hatalommal rohanták <span class= -"pagenum"><a name="Page_197" id="Page_197">-197-</a></span> meg -lelkét. És Anatole, ki egykor kész lett volna oltárhoz vezetni a -nem szeretett, de szerény sorsban nevelkedett Hélènet, most nem -merte Odalie sorsát a magáéval összekötni. <span class= -"pagenum"><a name="Page_198" id="Page_198">-198-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h2><img src="images/ch03.png" alt="" title="" />XVI.</h2> -</div> -<p>Ez elmélkedések s az eredmény, melyre vezettek, nem maradhattak -hatás nélkül Anatole kedélyállapotára. Mindeddig még volt egy -homályos pont töprengéseinek láthatárán, mely lehetett életadó -esőnek és pusztító fergetegnek felhője, mindeddig még nem állt -előtte parancsolólag a szükség, magát egyre vagy másra elhatározni. -Most Odalie szavai kiragadták azon gondolattalan apathiából, -melynek karjaiba adta magát, s becsületérzése hangosan követelte a -férfitól, hogy gondolkozzék s tegyen a szerelmes helyett. Mindeddig -még nem vala úgy feltéve előtte a kérdés, hogy ne lehetett volna -halogatni a feleletet. De most fel vala téve félreérthetlenül, – s -a feleletnek nyomon kellett rá következnie.</p> -<p>A kételyek baljóslatú chaosa oszlani kezdett, s Anatole most már -kénytelen volt tisztán látni maga előtt helyzetét. Szemben állt a -rideg, <i>reménytelen</i> valóval: s ezt nem titkolhatá tovább maga -előtt. Most már alakot öltött a sejtelem, nem volt többé, a mi -szívét tovább hitegetheté. <span class="pagenum"><a name="Page_199" -id="Page_199">-199-</a></span></p> -<p>Nem vitte ez Anatolet gyors elhatározásra, kinek lelkében lassan -érlelődött minden érzelem, szinte öntudatlanul, míg végre kitört, -hogy jogait követelje. Igy történt most is. Már meg vala győződve -róla, hogy nincs joga még ámítani sem önmagát a reménynyel, hogy -rövid idő alatt el <i>kell</i> magát határoznia; de még nem -határozta el magát sem tűrni a reménytelenséget, sem meghátrálni -előle. A mily gyors volt esze a gondolatban és akarata a tettben, -midőn meggyőződéséről, vagy más, a szívet nem illető ügyekről vala -szó; oly lassú volt az elhatározásban, midőn az érzelmeitől -függött. Ama lelki válság, mely végre oly szomorú katasztrófára -vezetett, e naptól fogva keletkező félben vala kedélyében, de -hetekre még, s egy lelke és idegrendszere minden erejét -megrázkódtató jelenetre volt szüksége, hogy beteljesüljön. Ama -kínos éj, melyben ez utolsó sorokat írta naplójába, veté el lelkébe -a végzetes magot, melynek végre ki kellett kelnie; e naptól fogva -hordta és ápolta kedélyében a halálos csirát a nélkül, hogy tudott -volna róla.</p> -<p>Másnap volt a passy-i községháznál a kitüzött ünnepély.</p> -<p>Anatole elment, de ez estve kevesebbet foglalkozott Odalieval, -mint különben. Nem akart gyanut költeni a nagynéniben, ki szüntelen -huga körül volt, Randeau urat protegálva, mintha segíteni akarna -neki az udvarlásban, s néhány rövidebb társalgást kivéve távol -tartá magát kedvesétől. Mutatni akarta Odalienak, hogy nem -féltékeny, mit a <span class="pagenum"><a name="Page_200" id= -"Page_200">-200-</a></span> leány Randeauval szemben egyenesen -sértésnek tekintett volna; s azzal vigasztalta magát, hogy másnap -délután lesz alkalma a kert árnyában zavartalanul élvezhetni Odalie -társaságát. Ez elhatározás, bármily józan logikai okoskodás -eredménye vala, más körülmények közt roppant önlegyőzésébe került -volna Anatolenak, vagy tán képtelen is lett volna magát reá -elszánni, de most a mult éjji lelki megrázkódást követett -kimerültség annyira lehangolta egész idegrendszerét, hogy Anatole -csekély fáradsággal tudta magát a lemondásra elhatározni.</p> -<p>Kedélyén bizonyos apathia vett erőt, mely csak azért képesít -néha nagyobb elhatározásokra, mert megtompítja azon érzéseket, -melyek különben ez elhatározások útjában állnak. E lelki állapotban -másnap délután ismét kiment Passyba, azon határozatlansággal -érzelmeiben és tetteiben, mely gondolataiban már szünni kezdett. Ez -alkalommal azonban Mlle Blanche, kit másszor már az utcza végéről -felismert, nem volt látható. Félóra mulva még egyszer visszakerült -a házhoz, de a híradónak nyoma sem vala. Azt hitte, valami előre -nem látott véletlen gátolja meg ez úttal találkozását Odalieval, s -még kétszer elment Passyba a kitüzött napon és órában.</p> -<p>Nem látott senkit. Semmi sem változott a ház rendes szokásain, -az ablakok és ajtók nyitva valának, a mi bizonyítá, hogy a lakók -otthon vannak, – de sem Mlle Blanche, sem Odalie nem valának -láthatók. Midőn harmadszor hiába ment <span class= -"pagenum"><a name="Page_201" id="Page_201">-201-</a></span> ki -Passyba, türelmetlensége tetőpontjára hágott, s azon elhatározással -közeledett a kert ajtajához, hogy benyit, történjék bármi. Keze már -a kilincsen vala, midőn a kert jobb oldaláról élénk beszélgetés -hangzott feléje. Visszavonult. A mint hosszában elment a kerítés -mellett, a társalgásban, melyben négy-öt hang vett részt, egyszerre -Odalie szavát vélte felismerni.</p> -<p>– De mi jut eszébe uram? – kiálta fel Odalie ingerült -hangon.</p> -<p>– No, majd ha a néni hazajön, – szólt most belé engesztelőleg -egy hang, melyben Anatole Bertholet kisasszonyéra vélt ismerni.</p> -<p>– Jó, tehát én felebbezem ügyemet a nagynénihez, – viszonzá egy -férfihang, mely ismerősen csengett Anatole fülébe, a nélkül hogy -tudta volna, kié.</p> -<p>Az első pillanatban, midőn Anatole kedvese ingerült hangját -meghallá, azt hitte, valaki megsérté Odaliet, s be akart rohanni a -kertbe, őt védelmezni; de a társalgás csakhamar oly mulatságos -fordulatot vett, a mint Anatole, Mlle Blanche és Bertholet -kisasszony kiváló nevetéséből észreveheté, hogy Anatole úgy látta, -csak nevetségessé tenné magát és ok nélkül kompromittálná Odaliet, -ha berohanna megboszulni oly sértést, mely valószinűleg el sem -követtetett.</p> -<p>Néhány nappal a történtek után együtt mentünk ki Asnièresbe -Bertholet családját meglátogatni. A házban azt mondták, hogy a -hölgyek hátul vannak a kertben, a lugosban. Arra tartánk tehát. -<span class="pagenum"><a name="Page_202" id= -"Page_202">-202-</a></span> Anatole feltünő víg volt, azon -mesterséges jókedvvel, melyet csak a nagy szenvedés bír magára -erőszakolni. Az út a kertben ama lugas megett vezetett el, melyben -Bertholeték valának, s úgy kanyarodott jobbra, a lugas bejáratához. -Midőn e czél felé tartva, épen a lugasnak sürü lombokkal belepett -hátfala mellett mentünk el, hangos nőcsevegés üté meg fülünket, s -egyszerre Anatole nevét hallók, mire mindketten ösztönszerűleg -megálltunk.</p> -<p>– És csakugyan oly Othello lakik e párisi gavallérban? kérdé egy -ismeretlen női hang.</p> -<p>– De milyen! – viszonzá Bertholet úr egyik leánya. A minap -Passyban egy mulatságon Odalienak bemutatták a kis Randeaut, tudod, -azt a kis köpczös millionáriust, kinek együgyűségén azóta annyit -mulattunk. Odalie úgy bánt vele, mint az egész világ: udvariasan. -Erre azonban Anatole urat megszállja a féltékenység ördöge, s többé -egész estve feléje sem ment Odalienak…</p> -<p>– Hanem kétségkívül a terem valamely szögletébe ülve, haját -homlokába borzolva, dühös tekinteteket vetett reá, – hahaha! ezek a -férfiak oly mulatságosak, midőn féltékenyek! – kaczagott az -ismeretlen hang.</p> -<p>Anatole ajkaiba harapva elpirult ezek hallatára, de intett -nekem, hogy hallgassunk.</p> -<p>– Különben, – jegyzé most meg Bertholet úr másik leánya, – én -nem csodálom, ha Flavigneux úr féltékeny, van rá oka.</p> -<p>– Mit, oka? – kérdé testvére. <span class="pagenum"><a name= -"Page_203" id="Page_203">-203-</a></span></p> -<p>– Igen, igen. Vagy nem vetted észre, hogy midőn utoljára -Passyban valánk, Odalie úgy öltözködött fel, mintha valami nagy -ünnepélyre készülne? Kérdeztem, mit jelent e fényes toilette falun, -mire ő kitérőleg felelt. De aztán rájöttem. Egy óra mulva megjelent -Randeau úr, – neki szólt a fényes toilette!</p> -<p>– No már akármit mondasz Cecil, én ezt nem hiszem, – szólt a -másik Bertholet nővér. – Hogy tudna Odalie oly esetlen, ügyetlen -ember iránt vonzalmat érezni, mint Randeau? Milliói ugyan vannak, -de kiállhatatlan tulajdona még több van, s azonfelül van annyi -tapintatlansága, hogy ezeket sohsem tudja feledtetni!</p> -<p>– Már az igaz, hogy tapintatlan. A minap is Passyban, – ah az jó -volt, – de zavarba is hoztuk ám miatta!</p> -<p>– Mi volt az? mi volt az? tudakozódék az ismeretlen hang.</p> -<p>– Csekélység, – viszonzá Bertholet kisasszony, – de jellemző ez -emberre nézve. Akkor volt harmadszor látogatáson Duploqueéknál. A -tábornok nem volt otthon, a nagynéni a szomszédban volt uzsonnán, s -egyedül valánk Odalieval. Ekkor a mi Randeaunknak eszébe jut valami -s oly arczczal, mintha valami szerfelett szellemdus dolgot készülne -mondani, felszólítja Odaliet, üljön fel vele kocsijára, ő -vállalkozik rá, hogy sebes lovain tíz percz alatt elviszi a -boulognei erdőbe.</p> -<p>– Mit, egyedül vele? – szörnyűködék az ismeretlen. <span class= -"pagenum"><a name="Page_204" id="Page_204">-204-</a></span></p> -<p>– Egyedül, kettecskén. Odalie persze visszautasítá az ajánlatot, -s oly tekintetet vetett a jó Randeaura, melytől ez veres lett mint -a rák; aztán mi vettük elő s úgy meggyötörtük, hogy tudom, nem fog -többé eszébe jutni valakit megkocsikáztatni.</p> -<p>– A szemtelen! mormogá Anatole karomat megragadva; aztán -megindult. Mire a lugas bejáratához értünk, Anatole a nála szokásos -gyorsasággal visszanyerte teljes önuralmát. A hölgyek kissé zavarba -jöttek annak váratlan megjelenésén, kin egy percz előtt még -szellemök élét gyakorolták, de Anatole úgy tett, mintha azt észre -sem venné. Teljesen beletalálta magát egy felületes párisi -boulevard-lakó hangulatába, s oly könnyelmű merészséggel udvarolt -egész délután Bertholet úr egyik leányának, hogy ha a hölgyek -elmenetelünk után még foglalkoztak vele, kétségkívül azon -megállapodásra jöttek, hogy ez az ember nem lehet féltékeny, mert -nem szerelmes; legalább nem – Odalieba.</p> -<p>De e tettetés annyira igénybe vette minden lelki erejét, hogy -midőn estve elmentünk, Anatole kimerülten rogyott a kocsiba s -Párisig szavát sem hallottam. E naptól fogva nem láttam többé -mosolyogni. A legtöbb időt ismét otthon, lakásába zárkózva tölté -egyedül végzetes töprengéseivel, melyek a hallottak által új lökést -nyertek, s mindinkább a válság felé terelték lelkét. De szóljon -helyettem saját naplója.</p> -<p>«Odalie a passyi estélyen azt hitte, féltékeny <span class= -"pagenum"><a name="Page_205" id="Page_205">-205-</a></span> vagyok -Randeaura. Azért kerülöm. Eszem ágában sem volt. Észre sem vettem -ez embert. Mi egyéb vihette tehát Odaliet e gondolatra, mint a -rossz lelkiismeret? Bizonyosan érzé, hogy Randeau iránti -magaviselete bűn volt ellenem, s tartózkodásomat látva, nem -gondolhatta azt egyébnek szemrehányásnál kaczérságáért. Ez -világos.</p> -<p>Randeau meglátogatja. Odalie tudja, hogy oly napon szándékozik -jönni, midőn nagynénje nincs otthon, oly napon, mely az előtt nekem -vala fentartva, s nemcsak, hogy másnapra nem téteti át vele a -látogatást, hanem még felcziczomázza magát az új udvarló -fogadására. Mi lehetett ez más, mint folytatása a maire estélyén -kezdett kaczérkodásnak?</p> -<p>És még minő folytatása! A szegény Randeau ugyan nem bírja -megitélni, minő mértékére a bizalomnak jogosíttatik fel egy fiatal -leány behálozó kaczérsága által, elveti a sulykot, s oly ajánlatot -tesz mások jelenlétében Odalienak, mely szemtelen lenne, ha nem -volna oly ostoba: – de azt meg tudja itélni, vajjon akarja-e őt -valamely nő egyáltaljában bizalomra, közeledésre bátorítani, vagy -nem. Odalie ugyan visszautasítá Randeau ajánlatát, de ez csak azt -bizonyítja, hogy a derék lovag tapintatlanul kisérté meg a helyzet -előnyeit felhasználni. Annyi áll tehát, hogy csak Odalie folytatott -kaczérsága volt az, a mi Randeaut e meggondolatlan ajánlatra -ragadhatá.</p> -<p>Vajjon megegyezik-e ez a szerelemmel? Vajjon ha csakugyan -szeretne Odalie, tehetne-e így; s <span class="pagenum"><a name= -"Page_206" id="Page_206">-206-</a></span> miután így tett, -elmondhatná-e oly felületes barátnőnek, mint Bertholet kisasszony, -azt, a mit neki elmondott? Mert ki más beszélhetett volna ennek az -én féltékenységemről, mint maga Odalie? És lehet-e ilyet idegennek -elmondani, a nélkül, hogy nevetségessé ne tennők a -féltékenykedőt?</p> -<p>Odalie tehát kaczérkodik Randeauval, s engem pellengérre állít -barátnői előtt! Ah, vak valék-e, hogy bízni tudtam e leányban, -kinél még az is kaczérság, a mi szívnek, az is hiúság, a mi -érzelemnek látszik? Oh én oktalan! hinni tudtam, hogy e szép és hiú -leány, ez elkényeztetett gyermeke a párisi társaságnak, szeretni -tudjon oly embert, kit hiúságból szeretni nem lehet! meg hagytam -magamat nyomorú módon csalatni egy nő által, kinél minden játék, -minden tettetés! Játékszerűl odavetém magam egy szivtelen leánynak, -ki tán nem nézett egyébnek objektumnál, melyen kísérleteket tehet, -melyen magát gyakorolhatja azon művészetben, mely oly kapós a -párisi nagyvilágban!»</p> -<p>A ki figyelemmel olvassa e naplót, szólt Achille a könyvet -betéve, észre kell vennie a nagy különbséget, mely az imént -olvasott lapok, s a könyv többi tartalma közt létezik. Az egész -kötetben nincs oly határozott hely, mint e két lap. E sorokon nincs -nyoma többé a kétkedő töprengéseinek, sőt félreismerhetlenül -szembeötlik rajtok bizonyos ingerült határozottság, bizonyos -mohóság, melylyel irójuk ama gondolaton kap, melylyel foglalkozik. -És ez igy is volt. Most, hogy érzé, miszerint a válságot messze nem -halaszthatja, most <span class="pagenum"><a name="Page_207" id= -"Page_207">-207-</a></span> szinte örömmel ragadta meg az alkalmat, -vádat emelhetni kedvese ellen, s egy héten át annyit foglalkozott e -gondolattal, mintha mindenekelőtt önmagát akarná meggyőzni arról, -hogy Odalie csakugyan vétett ellene. Mintha nem bizva magában, hogy -képes lesz kivinni azt, a mit az ész és becsület követel tőle, -támaszt keresne ingadozó lelke számára azon gondolatban, hogy -Odalie csak kaczérkodott vele, nem számításból, de ösztönszerűleg -el akarta magával hitetni, hogy Odalie megcsalja és ez pillanatokra -sikerült is.</p> -<p>De csakis pillanatokra. Lelke mélyében sokkal erősebben meg -volt, mert meg kellett, hogy legyen győződve kedvese szerelméről, -semhogy e vádak valóban gyökeret verhessenek lelkében. Mesterséges -kártyavár volt ez egész okoskodás, melynek a legkisebb szellőre -össze kellett omlania.</p> -<p>Ez meg is történt csakhamar.</p> -<p>Egy napon elmondá előttem is, a mit asnièresi kirándulásunk óta -különféle variátiókban naponként beirt naplójába s elmondá oly -módon, mintha itéletemet kivánná okoskodása helyes vagy helytelen -volta felett.</p> -<p>– Hallgass el, kérlek, – viszonzám komolyan méltatlankodva e -vádak felett, – ne sértsd tovább gyanúddal e gyermeket ki ha valaha -hibázott, ezt akkor tette, midőn szíve választása rád esett; midőn -olyannak adta szerelmét, ki nem tud benne hinni, azért, mert még a -magáéban sem hisz. Hogyan kételkedhetel te Odalie szerelmében? Én -nem tudom, mondta-e neked nyíltan, nem tudom, mennyit <span class= -"pagenum"><a name="Page_208" id="Page_208">-208-</a></span> -conjugáltátok ez igét: szeretni; de azt látom, hogy e gyermek téged -évek óta szeret úgy, a mint te sohsem tudtál szeretni. Te érdeket -mutattál iránta annyit, a mi elég volt szerelmének táplálására, -aztán elhanyagoltad. Féléveken át feléje sem mentél; szeretett. Nem -kerestél alkalmat őt láthatni, nem használtad fel a kinálkozó -alkalmat, vele találkozhatni s ő szeretett. Szeretett annyira, hogy -a múlt télen maga szólított fel találkozásra, – e büszke, hiu -leány, ki előtt hajlongva hódolnak tuczat számra az udvarlók, maga -keresett fel téged. Te kínoztad egész télen át s ő szeretett; -szeretett annyira, hogy midőn Constance elutazott, kitette magát a -veszélynek, melylyel titkos látogatásaid felfedeztetése fenyegette. -Vádolhatod magadat, de ne vond kétségbe Odalie szerelmét, ne sértsd -ez angyali teremtést, kit tán megérteni sem birsz.</p> -<p>– Igazad lehet, szólt Anatole elcsüggedve, – vádoljam magamat? -És van miért! Ah, minő nyomorultnak kell tartania! Igazad van -Achille, én nem értem meg Odaliet. Nem értem, miként szerethet -engem. Három év óta vajjon tettem-e valamit, a mit tennie -helyzetemben férfinak illett volna? Ott álltam előtte szenvedve és -tétlenül, mint egy gyönge báb, ide s tova vettetve lelkem fájdalmai -által, a nélkül, hogy egy perczre mutattam volna neki, hogy férfi -vagyok. Nem mertem szerelméről lemondani. Oh, ha tudná, miért nem -mertem? De nem, ezt nem szabad megtudnia. Ő nem értené meg azt, a -mi engem kétségbeejt; tapasztalatlan <span class="pagenum"><a name= -"Page_209" id="Page_209">-209-</a></span> lelke kétségbe vonná -szerelmemet, vagy kikaczagna. – Nem szabad megtudnia! Elnyögtem -neki panaszos hangon, hogy imádom, s nem volt erőm arra törni, a mi -boldoggá tehetne; vagy kiragadni magamat oly érzelem karjaiból, -mely mindkettőnket szerencsétlenné tesz. Igazad van Achille, én -nyomorult vagyok!</p> -<p>– Nem így értettem, – mondám, látván, hogy barátom kezével -eltakarva arczát, karszékébe rogyott.</p> -<p>– De én így értettem! kiálta fel Anatole a keserű önvád hangján, -s felemelkedve üléséből merően nézett maga elé. Aztán lassanként -összeszedte gondolatait, s oly határozott hangon, minőt rég nem -hallék tőle, folytatá: Tisztában vagyok magammal. Köszönöm hogy -figyelmeztettél nyomoruságomra, most már tudom, mit kell -tennem.</p> -<p>– Mit akarsz tenni? kérdém megdöbbenve azon hideg nyugalmon, -melylyel e szavak ejtve valának.</p> -<p>– Elmondom és itélj, – viszonzá Anatole elszántan. – Te azt -állítod, hogy Odalie szeret vagy legalább szeretett mindeddig; s -nekem hinnem kell, különben nem tudnám becsülni. De azt nem -tagadhatod, hogy Randeauval kaczérkodott, hogy barátnői előtt -nevetségessé tett, hogy két héten át nem tartá meg a találkozót, -melyet adott volt. Hogyan akarod e kettőt összeegyeztetni? – Én -csak egy magyarázatot tartok lehetségesnek. Odalie belátja, hogy -boldogok nem lehetünk, tehát véget akar vetni e viszonynak, mely -<span class="pagenum"><a name="Page_210" id= -"Page_210">-210-</a></span> minél későbben szakad meg, annál több -fájdalomba fog kerülni. S vajjon mit kell nekem tennem? Mint -becsületes embernek nincs választásom. Oh tudom, hogy erre két év -előtt kellett volna gondolnom! De jobb későn, mint soha. Elő kell -segítenem szándékát. Szakítani kell vele és – <i>szakítani -fogok!</i></p> -<p>A hang, melyen e szavak ejtve valának, oly elszánt és nyugodt, -az átmenet, mely Anatole lélekállapotában mutatkozott oly gyors -vala, hogy én megdöbbenve néztem reá.</p> -<p>– Ah, hidd el Achille, – kiálta fel kezemet megragadva, – meg -fogom tenni. Hidd el, oly erősnek érzem magamat!</p> -<p>Szokatlan fény tündökölt e pillanatban szemében, s hangján azon -emelkedettség ömlött el, mely nagy elhatározásokat jellemez. De e -lelki erő felvillanása csak nehány pillanatig tartott. Pár percz -múlva Anatole megtörve rogyott székébe. <span class= -"pagenum"><a name="Page_211" id="Page_211">-211-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h2><img src="images/ch12.png" alt="" title="" />XVII.</h2> -</div> -<p>Anatole lelkeben élt az elhatározás, hogy szakítania kell -Odalieval. A szerelmes hangosan protestált e határozat ellen, mely -a boldogságnak még pillanatnyi csalékony külszínét is semmivé -tette, de a becsület szava még hangosabban szólt a szív -feljajdulásánál, s már is oly szemrehányásokat tett a férfinak, -melyeket a szerelmes képtelen volt megczáfolni. Anatole átlátta, -hogy minden nap, mely az eddigiekhez hasonlóan lefoly, csak -hitegetése egy remélő kebelnek, hogy minden pillantás, melyet -Odalieval vált, egy-egy hazugság, nem szíve, hanem az élet valósága -felett, hazugság, mely csak növelheti a reményt ott, hol ő csupán -reménytelenséget lát. Feltette magában, hogy a legelső alkalommal -szakítani fog kedvesével.</p> -<p>Néhány nappal ez után Constance megérkezett Londonból. Anatole -hirűl véve megjövetelét, sietett őt felkeresni, azon szilárd -elhatározással, hogy még egy utolsó találkozást fog kérni -Odalieval, s azon felbontandja ama kötelékeket, melyek -mindkettőjökre annyi fájdalmat hoztak. De midőn szemben -<span class="pagenum"><a name="Page_212" id= -"Page_212">-212-</a></span> állott Constanceszal, úgy érzé, hogy -nem bír azon biztossággal, mely szándéka végrehajtására szükséges -vala. Most már csak egyben kételkedett, abban, hogy nem fogja -határozatát megvalósíthatni. Az elszánás, Odalieval szakítani, -annyira kimeríté ez elcsigázott lélek akaraterejét, hogy a tettre -már alig maradt belőle.</p> -<p>– Mondja csak, – szólt Constance, – midőn szemben ültek -egymással, mi történt önök közt távollétem alatt?</p> -<p>– Tud ön valamit? – kérdé Anatole.</p> -<p>– Mindent tudok, – viszonzá Plangenetné. – Odalie az ön -látogatásainak elfogadása által a legnagyobb veszélynek tette ki -magát és ön – vajjon mivel viszonozta ez önfeláldozást? azzal, hogy -azon estélyen Passyban alig megy feléje. Odalie erőt vesz magán és -nyájasan fogadja nagynénje kedvenczét Randeaut, csupán azért, hogy -minden gyanút eloszlasson és ön úgy viseli magát, mintha joga volna -kételkedni, úgy udvarol Bertholet kisasszonynak, hogy barátnői -nevetik Odalie képzelgését, ki azt hiszi magáról, hogy -szerettetik!</p> -<p>– Ah, bocsánat asszonyom, – kiáltott fel ideges izgatottsággal -Anatole, kit e szemrehányások azon bizonytalanság érzetéből, mely -néhány percz előtt még lelkét elfogta, egyszerre az ellenkező -végletbe vetettek, – ön vádol, pedig itt, ha valakinek van joga -vádolni, az csak én lehetek. Odalie nem helyesen értesíté önt a -történtekről. Engedje, hogy én mondjam el önnek a dolgokat. -Passyban kevesebbet valék Odalie körül, de nem féltékenységből, -<span class="pagenum"><a name="Page_213" id= -"Page_213">-213-</a></span> csak kíméletből, nehogy rá vonjam -nagynénje gyanúját. Odalie ezért két héten át nem fogadott. A -harmadik héten Randeau volt nála akkor, midőn nekem kellett volna -ott lennem, s Odalie kétszeres gonddal készült elfogadására. De ez -nem elég. Elmondá a Bertholet kisasszonyoknak, hogy féltékeny -valék. Ezt tette ő. – És én? Miben állt udvarlásom Bertholet -Melanienak? Mindössze abban, hogy három éles nyelvű leány előtt nem -tártam ki szenvedéseimet, hogy nem raktam elibök egy vérző szívet, -mely nekik kétségkívül nagy mulatságukra szolgált volna. Ez az én -bűnöm, asszonyom. Szenvedtem és nem hirdettem úton útfélen, hogy -szenvedek. De kiért szenvedtem? Odalieért, ki míg engem gyötört, -mással kaczérkodott, s barátnőit rovásomra mulattatta!</p> -<p>– Ah hallgasson, hallgasson, – vágott közbe Constance.</p> -<p>– Lehetetlen, asszonyom, végre kitör belőlem, a mi oly régen -nyomja lelkemet, s e pillanatban csak azt sajnálom, hogy Odalie -nincs itt, hadd hallaná ő is, mit szenvedek általa!</p> -<p>– Mit mond ön? – kiáltott föl Constance megdöbbenve.</p> -<p>A két beszélő annyira fel volt ingerülve, hogy egyikök sem vette -észre ama kis neszt, mely e pillanatban a másik szobában -hallatszott. Egy selyemruha susogása volt az, mintha valaki -belépett volna a szomszéd terembe, melynek félig nyitott ajtaján át -kényelmesen kihallgathatja Constance társalgását Anatolelal. -<span class="pagenum"><a name="Page_214" id= -"Page_214">-214-</a></span></p> -<p>– Önnek, asszonyom, – folytatá Anatole mind jobban felhevülve, – -oly hálával tartozom barátságáért, melyet nem érdemeltem, hogy -kívánjon tőlem bármit, nem fogok habozni, csak azt ne kívánja, hogy -továbbra is higyjek Odalie szerelmében. Tudom, mit akar ön mondani. -Ön a múltra hivatkozik. Megengedem, sőt hiszem, hogy Odalie -szeretett, – vagy nem! <i>csak hitte, hogy szeret!</i> Hitte, de -nem úgy volt. Odalie nem tud szeretni, mert nincs szíve. Nem lehet -őt nem imádni és én megvallom önnek, hogy szeretem, imádom e -perczben jobban, mint valaha, de szerelmében hinni többé nem -tudok!</p> -<p>– Jó, – szólt Constance erőltetett nyugalommal. – Én -kihallgattam önt, most kérem hallgasson ki ön is engem. Ön csak -találgat, míg én a bizonyosat tudom. Megengedem, hogy ön amaz -estélyen nem volt féltékeny, de az áll, hogy magatartása e -gondolatot költé nemcsak Odalieban, hanem egy rokonában is, kit ön -szintén ismer, a fiatal D… Aliceban, ki, mint ön tudja, bizalmas -barátnéja az egyik Bertholet kisasszonynak. Önre bízom megitélni, -mit tartson valószínűbbnek: Azt-e, hogy Odalie beszélt az ön -féltékenységéről Bertholetéknak, Odalie, ki szíve titkait oly -féltékenyen őrzi, vagy Alice, kinek ez nem titka, s ki magát -Odaliet csipős megjegyzéseivel üldözte amaz estélyen az ön -magaviselete miatt. Menjünk tovább. Odalie önt két héten át nem -fogadta, mert nagynénje megmondá Randeau úrnak, mely napokon kell -jönnie, ha Odaliet egyedül akarja otthon találni. <span class= -"pagenum"><a name="Page_215" id="Page_215">-215-</a></span> Randeau -úr el is jött, s Odalienak és Mlle Blanchenak egész délutánokon át -módjukban volt vele unatkozniok. De önnek még egy vádja van. Odalie -«kétszeres gonddal» készült Randeau fogadására. Ezt nem tudom, -barátnőm nem írta meg nekem Londonba, mikép öltözik Passyban, de -azt tudom, hogy Odalie egy nap, midőn a Bertholet nővérek is nála -voltak, félreérthetlenül kikosarazta Randeau urat, ki azt hitte, -joga van kezére, mert két héten át untatta.</p> -<p>Anatole megszégyenülve állt Constance előtt.</p> -<p>– És igaz mindez? – kérdé rövid hallgatás után.</p> -<p>– Szavamra igaz, – felelé szilárdan Constance.</p> -<p>– Ah, úgy annál rosszabb reánk nézve! – sóhajtott föl Anatole -kínosan.</p> -<p>– Annál rosszabb? mit jelentsen ez? – kérdé Constance, átható -tekintetét Anatolera szegezve.</p> -<p>Anatole lelkét iszonyú küzdelem fogta el. A pillanat alkalmasnak -látszott határozata kivitelére. Midőn vádjait, gyanúját Constance -szavai által fényesen megczáfolva látta, az első érzés, mely -elfogta, a megszégyenülés érzete volt igazságtalan gyanakvása -felett. De e megszégyenítésből, mely a gyanakvó szerelmest érte, a -férfi erőt merített azon határozat végrehajtására, melyet -becsületérzése követelt tőle. Néhány pillanat alatt Anatole -elszánta magát e fájdalmas «kötelesség» teljesítésére.</p> -<p>– Ez azt jelenti, asszonyom, – viszonzá fájdalmas hangon, -melynek rezgése majdnem könnyet csalt Constance szemébe, – hogy -elvesztém minden <span class="pagenum"><a name="Page_216" id= -"Page_216">-216-</a></span> reményemet, – vagy nem! hogy átláttam, -miszerint sohsem volt jogom remélni. Nem tagadom, volt idő, midőn -mertem még a boldogságról álmodozni, de az már rég elmult. -Megvallom önnek, s higyje el, pirulva vallom meg, hogy sohsem volt -valódi hitem benne, miszerint Odaliet egykor boldoggá tehessem. Ah, -tudom mit fog ön erre mondani. Megelőzöm önt, elismerem, hogy -hibáztam, hogy vétkeztem Odalie ellen. Ah, de asszonyom, miben állt -bűnöm? abban, hogy nem tudtam eltitkolni, mennyire imádom, hogy nem -tudtam hideg, közönyös maradni az iránt, kinek egy mosolya -elkábított. Oh, tudom, ez nem igazol; ez nem enyhítheti bűnömet. -Bevallom önkényt, oh higyje el, megbünhődtem érte. Ön nem tudja, -asszonyom, mennyit szenvedtem én e rövid életben, ön nem tudja, -hogy egy hajótört léleknek csak romjait hordom magamban, hogy e -roncsolt szív már aligha bírná elviselni a boldogságot is. Én -Odaliet sohsem tehetem boldoggá. Ő más viszonyok, más körülmények -számára született. Ezt beláttam. Bűnöm, hogy oly későn láttam be, -de ha a bűnösnek szabad még egy kegyet kérni öntől asszonyom, úgy -esedezem önnek, adjon alkalmat, hogy Odalietól elbúcsuzhassak és – -és én igérem önnek, hogy elmegyek messze, messze, s nem térek -vissza mindaddig, míg ő teljesen el nem feledett!</p> -<p>– De uram, – kiáltott fel most Constance félig megdöbbenve, -félig elérzékenyülve, – én nem értem.</p> -<p>– De én értem! – szólalt most meg egy hang nyugodtan, de -fájdalommal. <span class="pagenum"><a name="Page_217" id= -"Page_217">-217-</a></span></p> -<p>Odalie állt Anatole előtt. Megtudván Constance megérkezését, őt -üdvözölni sietett, s hallván, hogy valaki van nála, a gyermekszobán -át barátnője boudoirjába ment, hogy ott megvárja, míg egyedül lesz; -midőn Anatole hangját felismeré, s a szomszéd szobából szavait -kihallgatá.</p> -<p>– Odalie! kiáltott fel Anatole, s mintegy megvarázsolva -tekintett a leányra, ki úgy állt előtte szépsége pompájában, arczán -a fájdalom félreismerhetlen jeleivel, mint egy istennő, ki egy -elveszett világ gyászát hordja szemében.</p> -<p>E pillanatban a komorna lépett be, s asszonyát kis leányához, -Alexandrinehez hítta, ki a tengeri úton meghűté magát s most új -köhögési rohamot kapott. Constance kisietett a szobából, részben -azon reményben, hogy a két szerelmes jobban megérti egymást -egyedül, mint egy harmadik jelenlétében.</p> -<p>Anatole egyedül maradt kedvesével. Halotti csend uralkodott a -szobában. Végre Odalie megszakítá.</p> -<p>– Ön tehát utazni megy? kérdé a leány, nagy szemét Anatolera -emelve. Nem volt e szemben sem harag, sem szemrehányás, csak -fájdalom.</p> -<p>– Utazni megyek – – messze – nagyon messze! – Afrikába – -Amerikába – – körülhajózom a világot – megyek új népeket felfedezni -– igen, új népeket, kik nem tudnak szeretni – vagy nem tudnak -gondolkozni – s ha megtalálom őket –</p> -<p>Odalie megrémülten tekintett kedvesére, ki ott <span class= -"pagenum"><a name="Page_218" id="Page_218">-218-</a></span> állt -előtte feldúlt arczczal, reá szegezve merev tekintetét, s midőn így -az eltorzult arczba nézett és e zavaros szavakat hallá, egyszerre -egy iszonyú gondolat villant meg agyában s erejét veszítve egy -székbe rogyott.</p> -<p>Végre Anatole is észrevevé, hogy képtelenségeket kezd beszélni, -s midőn meglátta Odaliet halálsápadtan leomlani, egy önkénytelen -mozdulattal lábai elé veté magát.</p> -<p>Anatole görcsös hévvel ragadta meg Odalie kezét s elhalmozta -csókjaival, azután egyszerre, mintha feleszmélne, felugrott, s egy -isten hozzádot kiáltva kedvesének, elrohant.</p> -<p>Odalie hátrahanyatlott a székben s arczát elfedte kezével.</p> -<p>Midőn Constance nehány pillanat múlva a szobába lépett s -barátnéját félájultan látta egy karszékben, oda futott hozzá.</p> -<p>– Az istenért Odalie! – és Anatole? kérdé körültekintve az üres -szobában.</p> -<p>– Megőrült! sikoltá Odalie és megsemmisülten hullott barátnője -karjaiba.</p> -<div class="figcenter"><a href="images/i016hq.jpg"><img src= -"images/i016.jpg" alt="Megsemmisülten hullott barátnője karjaiba." -title="Megsemmisülten hullott barátnője karjaiba." /></a> -<p class="caption">Megsemmisülten hullott barátnője karjaiba.</p> -</div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_219" id= -"Page_219">-219-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h2><img src="images/ch09.png" alt="" title="" />XVIII.</h2> -</div> -<p>Odalie csalódott, – folytatá Achille, – Anatole nem őrült -meg.</p> -<p>Estve oly nyugalommal beszélte el nekem a Constancenál -történteket, mely meglepett. E lelki csönd hátterében ugyan -félreismerhetlen vala a mély szenvedés, melynek az takarójául -szolgált, de a nyugalom, mely e napon viseletét jellemzé, mégis -inkább magán viselte az igazság bélyegét, mint bármikor két év -óta.</p> -<p>– Hidd el, Achille, mondá, midőn elváltunk, – azt hittem, a -válás Odalietől nehezebben fog esni, mint most tapasztalom. Fáj -itt, oh nagyon fáj! nem tagadom, de mégis könnyebben érzem magamat, -mint ma reggel. Becsületemre! kiált fel kétkedő arczomba tekintve, -– sokkal könnyebben érzem magamat.</p> -<p>Lakásához értünk. Anatole egyszerre nyakamba borult és megölelt, -szó nélkül, de szenvedélyesen.</p> -<p>– Az istenért Anatole – mi ez? kiálték fel aggodalmasan.</p> -<p>– Még rossz néven veszed, hogy szeretlek? kérdé Anatole. -<span class="pagenum"><a name="Page_220" id= -"Page_220">-220-</a></span></p> -<p>– Ez jelent valamit – te –</p> -<p>– Ez azt jelenti, – szólt Anatole felkaczagva, – hogy – hogy ez -az ölelés nem neked szólt. – Jó éjt Achille.</p> -<p>– A viszontlátásig!</p> -<p>– A viszontlátásig! kiáltá Anatole és fütyörészve haladt fel a -lépcsőn.</p> -<p class="center">*</p> -<p>Másnap reggel, – folytatá Achille egy könnyet törölve ki -szeméből, de – e két levél jobban elmondja önnek a történteket. Az -egyik Constancenak szól, a másik nekem. – Először elolvasom önnek a -nekem szólót, – mondá Achille, s két levelet vett ki a naplóból és -olvasá:</p> -<p class="i2">«Kedves barátom!</p> -<p>Ma estve, midőn elmondám neked a Constancenál történteket, meg -valál lepetve azon nyugalom által, mely szavaimban nyilatkozott. Ez -ünnepélyes órában tartozom vele barátságodnak, hogy számot adjak -minden gondolatomról, minden érzelmemről neked, ki hosszú éveken át -hű társa valál minden örömömnek, minden bánatomnak. Nem akarok sem -másnak, sem jobbnak látszani előtted, mint vagyok; ki úgyis ismered -minden gondolatomat, minden gyöngeségemet, s ki szerettél úgy a -mint voltam, minden gyarlóságaim daczára. E pillanatban szükségét -érzem még egyszer, utóljára kiönteni szivemet előtted, ki annak -szenvedéseit oly baráti részvéttel kísérted.</p> -<p>Azt hivéd ma estve, kedves Achilleom, hogy <span class= -"pagenum"><a name="Page_221" id="Page_221">-221-</a></span> azon -víg kedélyhangulat, melylyel szerencsétlen viszonyom szomorú -befejezéséről értesítélek, csak az erőszakos tettetés gyümölcse, -azt hivéd, a kétségbeesés sikerületlen takarója, – hiszen fess egy -kíntól eltorzult arczot és ügyes festész nehány vonással kaczagó -satyrfőt fog csinálni belőle!</p> -<p>Csalódtál. Évek óta nem volt kedélyem oly nyugodt, lelkem oly -megelégedett, mint ma, ha a megelégedés azon harmoniában áll, -melyben terveink, szándékaink a körülményekkel összetalálkoznak. -Megtaláltam az egyetlen utat, mely kivezethet a gyötrelmek azon -labyrinthjából, melyben lelkem évek óta élőhalottként bolyong, -megtaláltam az egyetlen elhatározást, mely körülményeimben -lehetséges. Elhatározám magamat, hogy nem fogok tovább szenvedni; s -a tudat, hogy ez volt utolsó napja azon gyötrelmeknek, melyekben -elmémet néha közel éreztem a megzavarodáshoz, oly jótékony -nyugalmat öntött lelkembe, melynek huszonnégy órával ezelőtt még -nem hittem volna lehetőségében.</p> -<p>Magamon kívül, félőrültként rohantam el Constancetól, s indultam -haza felé. Nem bántam meg a mit tettem, mert, bár nem valék rá -elkészülve, hogy ma Odalieval találkozzam, élt bennem az -elhatározás, hogy véget kell vetnem e viszonynak, mely ez imádott -gyermeknek már annyi szenvedést hozott, minden kilátás nélkül a -boldogságra. Láttam őt elhalaványulva leomlani, és átláttam, hogy e -csapáson át kell esnie. De most, midőn önmagamat erőszakosan -kirántám e szerelem karjaiból, midőn kedvesemről önkényt, nyiltan -lemondtam, egy borzasztó <span class="pagenum"><a name="Page_222" -id="Page_222">-222-</a></span> üresség tátongott előttem, melyre -vakságomban nem gondolék: <i>az élet őnélküle</i>. Az élet -őnélküle, rám nézve kit szeret s ki őt imádom, – ez egy borzasztó -ür a mindenségben, melybe tekintve érzém, hogy elszédülök. -Elhatározám lemondani róla, eltaszítani magamtól e szerető szívet, -– nem gondolva meg, hogy utánna az élet rám nézve egy kongó semmi, -hogy ha az ő képét kitépem lelkemből, oly ür támad benne, melyet -még szenvedéssel sem lehet betölteni. Most úgy érzém, mintha épen -azt követtem volna el, a mi lehetetlen, – s ezzel elveték magamtól -mindent, a mi lehetséges. Nem vagyok képes neked leírni mit éreztem -ez órában, s ha le tudnám írni, megőrülnék belé.</p> -<p>Elmém zavarodni kezdett, s mindinkább magamba mélyedtem, midőn -kocsim megállása egyszerre magamhoz térített. Kitekinték. Nagy -néptömeg foglalta el az utczát, úgy hogy nem haladhattunk rajta -keresztül.</p> -<p>– Mi történik itt? – kérdém kocsisomtól.</p> -<p>– A Szajnából fogtak ki egy embert, a ki beleugrott, viszonzá az -öreg Martin nyugalommal.</p> -<p>E szavakra magam sem tudom miért, kiugrottam a kocsiból és -sehová sem tekintve gyorsan utat törtem magamnak a tömegen -keresztül a folyó partjához. A Szajna áldozata ott feküdt a parton, -nedvesen, megbámulva a tömeg által. Egy szép szőke, alig tizenhat -éves fiú volt egyszerű, de tisztességes öltözékben. Mindenki -találgatta, mi vihette e gyermeket az öngyilkosságra, midőn -egyszerre egy hasonkoru ifjú felismeri a halottat és sírva ráborul. -<span class="pagenum"><a name="Page_223" id= -"Page_223">-223-</a></span> Megragadám a fiút. Szegény megijedt -tőlem s kérdésemre elmondá, hogy a halott jó barátja és -iskolatársa. Egy kereskedőnél volt szálláson s szerette annak -tizenhat éves leányát. Az apa, ki gyermekét egy gazdag barátjának -szánta nőül, midőn a két ifjú szerelmét megtudta, rögtön felmondta -neki a szállást, s azonfelül a collégiumba ment, s az igazgatónál -bevádolta, hogy leányát elcsábítá. Az igazgató nyilvánosan, -kiméletlen modorban megdorgálta a fiatal tanulót és szigorú -büntetést rótt reá. De Anatole büszke fiú volt, s midőn szerelmét -az iskola törvényszéke elé hurczolva látta, a szégyen szinte -megfosztá eszméletétől. Szerelme e csapást, becsületérzése e -megaláztatást nem bírta elviselni, s Anatole kiszökött a -collégiumból, mely a szomszéd utczában van, neki rohant a -Szajnának, – egy pillanat s az ifjút a halál örökre biztosítá -minden fájdalom és gyalázat ellen!</p> -<p>A fiatal öngyilkost Anatolenak hítták, úgy mint engem – –</p> -<p>És e fiúban volt lélekerő elvetni magától egy életet, melynek -csak jövője van, ily semmiségért? volt ereje a szenvedés és -gyalázat helyett a halált választani? Pedig mi lehetett e gyermek -fájdalma, e gyermek szégyene a férfiéhoz képest? Minő borzasztó -lelki küzdelmeken kellett ez ifjúnak azon rövid idő alatt átmennie, -míg a collégiumból a Szajnáig futott! De most itt fekszik, -nyugodtan, fájdalom nélkül, örökre biztosítva minden csapás ellen, -még oly csapások ellen is, melyek lehetőségére talán sohasem -gondolt! <span class="pagenum"><a name="Page_224" id= -"Page_224">-224-</a></span></p> -<p>Gondolatokba merülten tértem vissza kocsimhoz. És mire -hazaértem, már élt bennem az elhatározás, mely visszaadta -nyugalmamat. Fiatal névrokonom megadta a példát, melyet követnem -kell.</p> -<p><i>Meg fogok halni!</i></p> -<p>Oly jól esik most e szót leírhatnom. Te tudod Achille, hogy a -halál gondolata nem új, nem idegen rám nézve. Mielőtt Odaliet -megláttam, annyit foglalkoztam volt vele, hogy elveszté rám nézve -minden iszonyát. Ah, mi más idők voltak azok, midőn vadásztam a -szerelmet és szinte ösztönszerűleg megvetém saját érzelmeimet, ha -éreztem valamit; midőn az élvezet tetőpontján oly üresnek találtam -még a kéjt is, midőn testem lelkem valami végtelen élv után -vágyott, melyben sohsem részesülhetünk, mert kiveszett lelkünkből a -fogékonyság iránta, s midőn önkénytelenül vonzódunk a halál -gondolatához, mint az egyetlenhez, melyet még nem ismerünk! Mily -közel álltam éveken át a sírhoz, melyet önkezünk ás, s melytől csak -egy eszme bírt eltávolítani, a lelkesülés Francziaország letiport -szabadságáért! És mi más volt ismét életem, mióta Odaliet -szerettem, – ah minő iszonyú tömegén a szenvedésnek kellett két -éven át keresztül mennem! és mégis mint ragaszkodtam az élethez, -melyet az ő képe tett becsessé!</p> -<p>Ah, vége ennek is! Az élet ismét elveszté becsét rám nézve, vagy -nem – nem becsét, elveszté az elviselhetőséget. Határozatom -szilárdan áll.</p> -<p>Meg fogok halni. S valjon nincs-e rá jogom?</p> -<p>Azt mondják: isten küldött a világra, tehát itt <span class= -"pagenum"><a name="Page_225" id="Page_225">-225-</a></span> kell -maradnod, míg vissza nem szólít; ha fegyvert emelsz magad ellen, -fellázadsz isten ellen, mint az elégedetlen rabszolga, ki menekülni -akar urától; éltedet nem szabad elvenned, mert istentől ered, -szenvedj, tűrj, s ezáltal szerezz magadnak érdemeket istennél!</p> -<p>Ah, minő nevetséges, a ki így isten nevével csal mást és -magát!</p> -<p>De nem ijedek meg tőletek minden isteni félelmetekkel együtt. -Lássuk, kinek van igaza.</p> -<p>Maradjak itt, míg isten el nem szólít? hát ki tudja, valjon nem -épen ő oltja-e lelkembe az önkénytes halál gondolatát? lehet-e ily -elhatározás annak beleegyezése nélkül, ki nélkül misem történik a -világon? vajjon nem ő utal-e az öngyilkolásra, midőn -elviselhetlenné teszi életünket? Az élet tőle jön, – de mit -bizonyít ez? nem istentől jön-e a betegség is, és ki fogja bűnnek -mondani, ha szabadulni igyekszünk tőle? s ha istentől jő az élet, -valjon nem tőle jő-e annak gyűlölete is?</p> -<p>Szenvedjek és szerezzek érdemeket istennél, – az ördögbe, jámbor -barátim, minő rabszolgatartó felfogással vagytok ti istenetek -felől, hogy oly kannibálnak tartjátok, ki kínjainkban gyönyörködik, -s kinek kegyét csak a gyötrelem jogczímén lehet elnyerni? S minő -őrjöngő vakmerőségre vetemedtek, midőn a gondolat kétségbeesésében -istennel való közvetlen érintkezésről álmodoztak!</p> -<p>Hol itt a vallásosság abban, a mit ti vallásnak neveztek, s a mi -tulajdonképen istenkáromlás volna, ha lehetne káromolni azt, a ki – -nincs! <span class="pagenum"><a name="Page_226" id= -"Page_226">-226-</a></span></p> -<p>Hol itt a logika? Vallástok a halált hídnak tekinti egy jobb, -egy tisztább életbe, s ti bűnnek bélyegzitek, ha e hídra mielőbb rá -akarunk lépni? Vallástok az egekig emeli a keresztyénség vértanúit, -pedig kilencz tizedrészök öngyilkos vala, öngyilkos fanatismusból. -Vallástok elitéli az öngyilkosságot és csábít rá, midőn az üdv -tökélyét a siron túl igéri!</p> -<p>De ki fog keresni logikát a vallásban?</p> -<p>Nem hiszek abban, a mit ti istennek neveztek, hogy reá -támaszkodhassatok gyávaságtokban. Ti a halál perczére szoktátok -utalni az istentagadót, s meg vagytok róla győződve, hogy legalább -akkor osztani fogja gyöngeségteket, midőn bucsút vesz az élettől. -Minő csalódása egy csalódásokon tengődő léleknek! Szemben állok a -halállal, alig néhány óra választ el tőle, – és sohsem hittem -kevésbé rögeszméitekben, mint e pillanatban.</p> -<p>És ez szerencsém, ez olt e perczben nyugalmat lelkembe.</p> -<p>Mert ha hinném istent, a mindenhatót és mindentudót, úgy már rég -megtanultam volna gyűlölni, úgy most haragtól forró vérrel -röpíteném a golyót agyamba, s a másvilágra érve kitüzném a lázadás -zászlaját, boszút lihegő szavam felverné a túlvilág nyugalmát, -zászlóm köré gyülnének mindazok, kik ártatlanul szenvedtek a -földön, és ledöntenők annak trónusát, ki hatalmával oly ádázul -visszaél, kinek szeretete halál, igazsága gyötrelem!</p> -<p>De ime nyugodt vagyok, számot vetettem életemmel, nem szomjazom -boszút, mert nincs ki ellen, nem gyűlölöm istent, mert – nincs. -<span class="pagenum"><a name="Page_227" id= -"Page_227">-227-</a></span></p> -<p>De vannak magasabb törvények is, mint melyeket az ember akár az -államban, akár a vallásban embertársai elé szab, van az embernek -egy magosabb erkölcsi czélja is, és vajjon nem tiltja-e ez az -öngyilkolást?</p> -<p>Elismerem. Van az embernek magosabb czélja is, mint kellemesen -tölteni életét, de vajjon fog-e az e czél felé vezető úton -munkálhatni az, kinek lelke már annyira megtört, hogy menedéket -keres a halálban?</p> -<p>Azt mondják, a társadalom védte és felnevelte az embert, -alkalmat adott neki tehetségei kimívelésére és tért nyújt -képességeinek érvényesítésére, s ez által hallgatag oly kétoldalu -szerződés jött létre az egyén és a társadalom között, mely -egyoldalulag fel nem bontható; az öngyilkos tehát bűnt követ el a -társadalom ellen, midőn azt magától megfosztja. De ez csak bizonyos -határig áll. Elismerem, vannak kötelességeink a társadalom iránt, s -volt idő, midőn éltem egyedüli boldogságát embertársaim -szolgálatában reméltem feltalálhatni. De ha a társadalom jogaival -álltok elő, ne feledjétek, hogy az egyénnek is vannak jogai. A -társadalom önzése megszünik jogos lenni ott, a hol az emberi önzés -jogosultsága kezdődik. Azt mondjátok: az életet kaptuk, tehát nem a -miénk; s én azt mondom, épen mert kaptuk, a miénk. Rendelkezhetünk -vele azon határokon belől, melyeken túl az egyén önzése megszünik -jogos lenni. De vajjon hol van e határ?</p> -<p>Száz öngyilkos közől kilenczvenkilencznek elhatározásában -<span class="pagenum"><a name="Page_228" id= -"Page_228">-228-</a></span> túlnyomó része van a társadalomnak -elfogadott nézetei és előitéletei, intézményei és hiányai által. -Vajjon nem a társadalom elfogadott fogalmai vezetik-e annak kezét, -ki becsületét megőrzendő lesz öngyilkossá? Hány szerencsétlen -szerelmes keresi a halált, kit csupán a társadalom előitéletei -űznek a kétségbeesés karjaiba? S vajjon nem társadalmi -intézményeink hiányai szolgáltatják-e az öngyilkosok ama túlnyomó -contingensét, mely a nyomor elől menekül a halálba?</p> -<p>A vad népek nem ismerik az öngyilkosságot, s a néger, ki megöli -magát, a civilisált társadalom intézményeinek esik áldozatul.</p> -<p>Az öngyilkosság a civilisátió egyik szomorú attributuma.</p> -<p>A társadalom törvényei nem törődnek az ember legszentebb -érzelmeivel. És sok esetben nem is törődhetnek vele. Az érzelem -ügyeit törvények nem szabályozhatják. És vajjon, ha érzelmeink ily -összeütközésbe jönnek társadalmi rendszerünkkel, – hol az eszköz e -küzdelem kiegyenlítésére?</p> -<p>A társadalomnak bizonyos határig joga van az ember életére, de -vajjon van-e joga visszaélni azon szívnek kétségbeesésével, melynek -már legszentebb érzelmeivel visszaélt? követelheti-e tőlünk, hogy -tovább viseljük ez életet, melyet az ő intézményei tettek -szerencsétlenné, elviselhetlenné?</p> -<p>Mi boldog lehetnék én most, ha Odalie nem egy császári -tábornoknak pazar bőségben, kényelemben nevelt leánya, kinek -igényeit a párisi társadalmi élet oly magosra fokozta, hova anyagi -<span class="pagenum"><a name="Page_229" id= -"Page_229">-229-</a></span> helyzete fel nem ér! Mi boldogok -lehetnénk egy más társadalomban mi, kiknek a párisi társadalomban a -kétségbeesés jutott osztályrészül!</p> -<p>Hallgassatok el a társadalom jogaival. Nem szabad oly erkölcsi -törvényeket felállítani, melyek annyira ellenkeznek az emberi -természettől elválhatlan önzéssel, hogy a valóságban -lehetetlenekké, s ha mégis hirdettetnek, hazug frázisokká lesznek. -Nem szabad a társadalom iránti kötelességeinknek oly széles -magyarázatot adni, mely a kétségbeesett szívtől megtagadja a jogot, -szenvedésein könnyíteni.</p> -<p>Ember vagyok, elvitázhatlan jogom van keresni a jót és kerülni a -rosszat, másnak kára nélkül. Kereshetem a halált, ha jobbnak -találom az életnél, – s jogommal élek mindaddig, míg halálom által -mást meg nem károsítok.</p> -<p>Ez az egyetlen feltétel, melyhez az öngyilkolás jogát kötni -lehet. Ha vannak tartozásaink, melyeket leróni, kötelezettségeink, -melyeket teljesíteni csak úgy lehet, ha élünk a meddig élhetünk, -akkor, elismerem, bűnös a kéz, mely fegyvert emel önmaga ellen; -mert másnak joga van reánk, s e jogát megsértjük. A családapa, ki -nejének és gyermekeinek szeretettel, támogatással tartozik egy -életen át, megsérti családja iránti kötelességeit, ha azt -támaszától megfosztja. A fiú, ki szüleit megfosztja a lehetőségtől, -gyermeköket szeretni, s általa szerettetni, megsérti a gyermeki -szeretet kötelességét. Ha volna családom, ha volnának szüleim, -kiknek szeretettel és támogatással tartozom, még talán el -<span class="pagenum"><a name="Page_230" id= -"Page_230">-230-</a></span> tudnám szánni magamat az élet terhének -elviselésére. De én egyedül állok a világban. Nincs a ki igényt -tartson képességeimre, kinek tartoznám vele, hogy kedveért életben -maradjak. Nincs családom, szabad vagyok.</p> -<p>Te vagy mindenem Achille, és Odalie, barátom és kedvesem. Ti -ketten vagytok a világon, kiknek jogotok van reám. Te, az igaz -barát, ki gyermekkorunk óta változatlan, elnéző barátságoddal -támogattál, ő, a szerető nő, ki szívét egy szerencsétlennek áldozá. -Ne gondold Achille, hogy kicsinylem vonzalmatokat; két oly szív, -mint a tied és Odalieé, – ah nem elég-e ez egy hosszú életre? -Hiszen, ha csak a szívekkel kellene számolnunk, úgy a legboldogabb -az volna, kit Odalie szerelmére, Achille barátságára méltatott!</p> -<p>Nem lehet.</p> -<p>Bevallom Achille, irántad hálátlanságot követek el, midőn -meghalok. De barátságod, mely bűnössé teszi kezemben a fegyvert, -fel fog oldozni a vád alól. Nem fogod kivánni, hogy alávessem -magamat e perczben a gyötrelemnek, kifejteni előtted azon -elviselhetlen lélekállapotot, melyből más menekvés nem létezik. Nem -volt titkom előtted, s naplómból, melyet kérlek, fogadj el emlékül -szerencsétlen barátodtól, ki fogod pótolhatni, a mi eddig tán nem -állt elég világosan előtted. Ismersz, és át fogod látni, hogy -másként nem cselekedhettem; és nem fogsz benne kételkedni, ha azt -mondom, hogy a mi fájdalmat e pillanatban érzek, csupán azon -gondolat okozza, hogy tőled el kell válnom. <span class= -"pagenum"><a name="Page_231" id="Page_231">-231-</a></span></p> -<p>És Odalie? – Neki tartoztam azzal, hogy boldoggá tegyem; de -miután e tartozást teljesítenem lehetetlen, és lehetetlen nem -önvétkemből, – nem tartozom neki az élettel. Halálom híre le fogja -sujtani, de meglásd Achille, hamarább fogja feledni a meghalt -Anatolet, mint feledni tudná az élőt, ki csak rá nézve halt meg. Ő -meg fog bocsátani annak, kinek nem volt ereje élni az ő bírása -nélkül.</p> -<p>Volt idő, midőn, nem ismerve még az élet keserűségeit, -gyávaságnak tekintém az öngyilkolást. Megvallom, e gondolat -tartóztatott vissza ma is leginkább ez elhatározástól, – de végre -elhagyott. A ki gyávaságot készül elkövetni, nem azt érzi, a mit én -érzek ez órában. Vajjon gyáva volt-e Brutus, midőn kardjába dőlt, -és Cato midőn beleit felvágta, nehogy Caesarnak hódolnia kelljen? -Gyáva volt-e Ária, midőn a véres tőrt, mely keblét átjárta, habozó -férjének nyujtá: Vedd Paetus, nem fáj!? Gyáva volt-e Antonius és -Cleopatra, kik Octavián rabsága elől a halálban kerestek menedéket? -Gyáva volt-e Collatinus vagy neje, a nemes Lucrétia, midőn -gyalázatát túlélni nem bírta?</p> -<p>Ah, megengedem, hogy magamféle apró embernek nem illik e nagy -jellemekre hivatkoznia. De végre is, a mi a nagynál erény, lehet-e -gyarlóság a kicsinynél?</p> -<p>Magasztalják a katonát, ki hősen megy szembe a halállal. De a -katona hősiességében mindig van része a reménynek is, hogy életben -marad, s a vágynak a dicsőség, a jutalom után, – az öngyilkos -elszántságában nincs semmi más mint bátorság. <span class= -"pagenum"><a name="Page_232" id="Page_232">-232-</a></span></p> -<p>És még egy. Legyen bár a határozat és tett egy pillanat műve, -vagy hosszas elmélkedés eredménye, mint Robecké, ki könyvet írt az -öngyilkolásról, mielőtt végrehajtotta volna, – az öngyilkos -elhatározásában mindig van valami nemes érzés, mely felül emeli a -hétköznapi embereken. Igaz, hogy erő kell hozzá, a rosszat tűrni -tudni; de tűrni akkor is, midőn jogos módon menekülhetnénk tőle, ez -nem bátorság többé, hanem botorság.</p> -<p>Megengedem, hogy lehet gyávaság az, a mi bennünk az öngyilkolás -határozatát szüli; de végrehajtani csak a bátorság lesz képes. -Féltem én is az élettől barátom, s ez gyöngeség vala, megengedem. -De minek fogod nevezni azt, hogy most nem félek a haláltól?</p> -<p>Hidd el egyetlen barátom, rég nem cselekedtem valamit oly -józanul, mint cselekszem a halált. Nem átkozom kedvesemet, soha az -érzelem, melylyel iránta viseltetem, tisztább nem volt, mint e -pillanatban. Nem érzem azt az általános világfájdalmat, mely -elménket elhomályosítja, s fekete szemüvegen át láttatja velünk a -világot; nem esem kétségbe az emberiség sorsa felett, nem -kételkedem benne, hogy van boldogság e földön, – de érzem, hogy -<i>rám nézve nincs</i>, hogy az én életem elveszté becsét, czélját, -értelmét, – s érzem hogy ily csupasz életet nem érdemes -fenntartani.</p> -<p>Nyugodtabban halok meg, mint éltem. – Ez igazolásom.</p> -<p>És most isten veletek egyetlen barátom és imádott <span class= -"pagenum"><a name="Page_233" id="Page_233">-233-</a></span> -kedvesem! Legyetek oly boldogok a mily boldogtalan volt</p> -<p class="right"><i>Anatole.</i></p> -<p>A másik levél Plangenet Constancenak szólt és így hangzott:</p> -<p class="i2">Asszonyom,</p> -<p>Magyarázattal és bocsánatkéréssel tartozom önnek ama -szerencsétlen jelenetért, melynek a véletlen az ön házát tette -szinhelyévé. Emezt nem fogja ön megtagadni a szerencsétlentől, ki, -mire ön e sorokat veszi, azon állapotban lesz, melyben a legnagyobb -ellenség is igényt tarthat ellensége bocsánatára, s ki élte ez -utolsó órájában köszönetet mond önnek azon nem érdemlett -barátságért, melylyel két éven át kitünteté, s melylyel – mint -öntudata vádolja, – visszaélt. Mert visszaéltem az ön barátságával, -vissza Odalie szerelmével, midőn szeretni mertem, én, ki sem hinni, -sem remélni nem bírtam. Végre, – későn, oh nagyon későn! beláttam -ezt, – elhatározám, lemondani a jelen boldogságáról, mely ámítás -vala a jövőre nézve, s a véletlen, midőn ma Odalieval önnél -összehozott, úgy akarta, hogy ön tanúja legyen, mikép hajtom végre -önmagamon ez itéletet.</p> -<p>Ime egyetlen mentségem asszonyom; ime a magyarázat, melyet önnek -joga van tőlem követelni.</p> -<p>Midőn ma önhöz beléptem, nem gondoltam rá, mit fogok tenni, ha -egyszer nem lesz jogom Odalie nevét kiejteni. Midőn öntől -eltávoztam, csakhamar tisztába jöttem magammal e kérdés felett. -<span class="pagenum"><a name="Page_234" id= -"Page_234">-234-</a></span></p> -<p>Odalie nélkül élni? – Ez asszonyom, egyszerűen lehetetlen.</p> -<p>De lehet – meghalni nélküle.</p> -<p>Ha érdekli önt sorsom asszonyom, ezennel felhatalmazom C. -Achille barátomat, adjon meg önnek minden felvilágosítást, melyre -szüksége van, naplómmal együtt, melyet neki hagytam emlékül. Ha ön -ezeket hallja és olvassa, meg fogja érteni végzetemet.</p> -<p>Még egy kérésem van önhöz asszonyom. Támogassa Odaliet -barátságával. Ne mondjon neki rólam csak olyat, a mi gyorsabban -feledtetheti vele szerencsétlen kedvesét. Felhatalmazom önt arra -is, hogy rágalmazzon előtte, ha jónak látja; kész vagyok gyűlöletét -és megvetését elviselni, ha ez megnyugvására szolgálhat. Nem irok -Odalienak, egy sorban sem veszek tőle bucsút, hogy önnek teljesen -szabad keze legyen e tekintetben. Ez utolsó és nem legcsekélyebb -pontja itéletemnek.</p> -<p>És most asszonyom, bucsút veszek öntől örökre, öntől és -Odalietől. – Legyen ön boldog asszonyom, s feledje és feledtesse -Odalieval</p> -<p class="right"><i>Flavigneux Anatolet.</i></p> -<p>Ime Anatole története.</p> -<p>Hosszadalmas valék az elbeszélésben, – folytatá Achille, – de -barátomat csak az itélheti meg igazságosan, a ki multját ismeri. -Mert e szomorú katasztrófának oka csak részben rejlik azon -akadályokban, melyek Odalietől elválaszták, s a körülményekben, -melyek közt kedvese nevelkedett; szerencsétlenségének <span class= -"pagenum"><a name="Page_235" id="Page_235">-235-</a></span> valódi -kulcsát multjában kell keresnünk. Hogy egy egészséges, tettvágyas -és munkaképes ifjú, pályája kezdetén, az erkölcsi és anyagi siker -buzdító ölében, egy jövő küszöbén, mely elé mindenki remélve -tekintett, megszeressen egy nőt, ki sorsán felül, bőségben -nevelkedett ugyan, de ki őt mélyen és igazán szereti, és a netaláni -anyagi szükség lehetősége elől meghátráljon a – halálba, hogy -eldobjon magától egy életet, mely egyrészt hirrel s dicsőséggel -kecsegteti, másrészt alapos reményt nyujt a boldogságra, s eldobja -azt aggodalomból oly viszonyoktól, melyek mindössze nem -lehetetlenek, – ez oly psychologiai ellenmondás, melynek másutt -kell kulcsát keresnünk.</p> -<p>Nagy lélektani ellenmondásokra, úgy hiszem, csak sokat -szenvedett embereknél találunk. És Anatole ifjúkori szenvedései -megadják e talány megfejtését. Anatole természettől fogva tüzes -vérű, tettrekész és élvvágyó vala. Midőn az életbe belépett, -tizenhat éves korában, lelke egy tiszta fehér lap volt, s minden -attól függött, mit fog az élet e lapra feljegyezni. Élénk -becsületérzés és fogékony szív, melyet anyjától öröklött, hajlam a -könnyelműségre s élvezetvágy, miben apjára ütött: ez volt az anyag, -melyet a természet jövőjének rendelkezésére adott.</p> -<p>A tizenhat éves ifjú ártatlan, tiszta lelkébe először Hermance -írta be a maga nevét és történetét a kicsapongás, az erkölcsi -cynismus, a gyalázat betűivel; melyek az ifjút arra kényszeríték, -hogy <span class="pagenum"><a name="Page_236" id= -"Page_236">-236-</a></span> piruljon önmagán, s arra vitték, hogy -kedvesében a nőnemet megvesse. Korának természetes naivságát -veszélyes gyorsasággal követte a felvilágosodás legsivárabb neme: -az, melyet lelkünk ártatlanságának s költészetének árán vásárolunk -meg. Az idealismus korszaka Anatole lelkében csak hónapokig -tartott. Az első csók, melyet Hermancetól mint kedvesétől kapott, -széttépte a fiatal kebel illusióit, s azon lelki válság, melybe -Hermance bukása dönté, egy léha, kicsapongó élet karjaiba -taszítá.</p> -<p>Hosszú négy éve után e léleksenyvesztő, emésztő életmódnak -jelent meg Hélène kedélyének láthatárán, hogy veszni indult lelkét -saját fájdalma árán megmentse. A könnyelműség tetőpontján, midőn -erkölcstelen szenvedélyei végzetes hatalommal ragadták egy oly tett -felé, melyre még az ő morálja is a «jellemtelenség» nevét -alkalmazá, Hélène önfeláldozó szerelmének s lemondó ártatlanságának -meginditó nyilatkozására volt szükség, hogy természetének eredeti -nemessége legyőzhesse Hermance iránti szerelmének szomorú -örökségét.</p> -<p>Anatole szakított multjával, de – már későn. Lelke szárnyait az -idő sivár tapasztalásai megnyesték. Erkölcsileg megtért, s szerelme -Odalie iránt tiszta volt, mint egy szűz kebel első gerjedelme. De -első szerelmének keserű csalódása, az önmegvetés emésztő érzése, -négy évi életmódja, s az önvád maró kínjai Hélène iránti -magaviselete miatt, megzavarták lelki fejlődésében. Elveszté -hitét.</p> -<p>Több évi komoly munka és tanulmányok kimívelték <span class= -"pagenum"><a name="Page_237" id="Page_237">-237-</a></span> -szellemét, s erős politikai meggyőződéseket csepegtettek lelkébe; -de feldult szívvilágát nem birták ujjá teremteni. Midőn Odalie -szerelmének jeleit vette, őszintén igyekezett e gondolat ellen -küzdeni. Egy évig tartott, míg megszerette a leányt, s másfél évig, -míg önmagának be merte vallani azon szerelmet, mely saját -initiativája folytán sohsem keletkezett volna szívében. Másfél év -mulva nem kételkedhetett többé saját szerelmében, de ezenkívül -kételkedett mindenben. Ha a politikai gyűlölet nem választja el a -tábornoktól, ha tölthetett volna kedvesével annyi időt, mennyit e -körülmény nem létében kétségkívül töltött volna, azt hiszem, hogy a -folytonos érintkezés szerelme tárgyával győzött volna lelki -töprengésein, s szerelme hatalmától elragadtatva rövid idő alatt -örökre magához fűzte volna kedvesét. De a politikai ellentét közte -és a tábornok közt, midőn az alkalmak számát, melyekben -szerelmesével találkozhatott, lehető csekélyre leszállítá, még -tápot adott kételyeinek. Hosszú hónapokon át megfosztva ideáljának -láthatásától, lelke önmagára vala utalva, s midőn csupán magából -meríthetett, zsákmányul esett azon kételyeknek, melyeket Odalie -szava, ha azt gyakrabban hallja, örökre elriaszthatott volna.</p> -<p>Nem tudott remélni, és nem tudott lemondani. Szomorú kételyei -két éven át oly tétlen passivitásba sülyeszték, mely apathikus -önfeledésében nem gondolja meg, hogy az ily viszony egy fiatal -férfi és fiatal leány közt hosszabb időre tarthatatlan. Akaratlanul -ámítá önmagát és kedvesét, míg <span class="pagenum"><a name= -"Page_238" id="Page_238">-238-</a></span> végre ennek néhány -véletlen szava felkölté benne a férfi becsületérzését, ki most a -szerelmest gyors elhatározásra kényszeríté.</p> -<p>Azon nap óta, melyen Hermance bukása felett kétségbeesve tőrt -irányzott mellének, Anatolet nem érte oly erőszakos lelki -megrázkódás, mint ez vala. Az ily válságok a kedély minden zugát -felverik, s nem hagyják szívéletünknek egy elemét sem érintetlenül. -S midőn az volt a kérdés: lemondjon-e végleg és tényleg kedveséről, -vagy kösse őt magához örökre, nem törődve a jövővel? – szomorú -hatalommal támadt fel lelkében a Cotin-ház emlékezete.</p> -<p>És ily körülmények közt, ily előzmények után, ez határozta meg a -küzdelem kimenetelét.</p> -<p>Anatole képesnek érzé önmagát az anyagi nélkülözés minden -nemére, kétszer mondott le önszántából a jólétről, de maga sohasem -tapasztalta a szükséget. Gyermekkorában nagybátyja bőkezüen -gondoskodott róla, utóbb saját munkája ritka szerencsés anyagi -helyzetbe emelte. Egy szomorú példáját látta a nyomor -következményeinek, s e példa annál megrázóbban hatott rá, mert -becsületes, szeretetreméltó embereket taszított az örvénybe, kiket -tisztelt és szeretett; mert bukását okozta első szerelme tárgyának, -kinek gyalázata kiindulási pontjául szolgált minden szenvedéseinek. -Cotinék nyomora okozta, hogy Hermanceban oly keserűen csalódott, -hogy kétségbeesésében a kicsapongás karjaiban keresett menedéket; -ez sodorta oly viszonyokba, ez hozott rá oly szenvedéseket, -<span class="pagenum"><a name="Page_239" id= -"Page_239">-239-</a></span> melyek alatt lelki ereje megtörött. S -ha a becsületes, szerető, de gondatlan és mulatni vágyó Cotinnéval -párhuzamba állítá a pazar bőségben nevelt, fényhez szokott, -ünnepelt, ragyogni vágyó Odaliet, – vajjon csoda-e, ha lelke -kétségbeesett a természetek e hasonlóságán, és nem merte a sors -hasonlóságát kihivni?</p> -<p>Ily körülmények közt talán lett volna még egy dolog, ami -Anatolet a végső kétségbeeséstől megmenthette volna: a vallás. A -mióta a világegyetem mathematikai ismeretlenét, a nagy X-et a -természettudomány megfejté, azóta az atheismus oly erkölcsi -jogosultságot nyert, minővel azelőtt nem bírt. De azért az -egészséges atheismus ma is az erős szellemek privilégiuma, melyet -megtört lélek nem bír elviselni. A vallás babona, előitélet, – de -oly babona, mely képes fanatizálni, oly előitélet, mely képes -bátorságra, kitartásra buzdítani, midőn a remény minden más -jogczimét már elveszté. Ha Anatole mély vallásos érzülettel bír, a -hit segélyével tán sikerült volna megcsalnia saját lelke -kétségbeesését, istenben bízva, a remény e képzelt hatalom iránt, -talán képes lett volna elméjét elámítani, s ezáltal a -végelcsüggedéstől megóvni, hogy lett volna ereje szembeszállni a -jövővel. De Anatole atheista volt.</p> -<p>Ez még sivárabbá tette kétségbeesését.</p> -<p>Mindezen tényezők összevéve, azt hiszem eléggé megmagyarázzák -Flavigneux Anatole végzetét. Ezeket elgondolva nem fogunk követ -dobni a szerencsétlen ifjúra, kinek utolsó levele, melyet önnek -<span class="pagenum"><a name="Page_240" id= -"Page_240">-240-</a></span> felolvasék, szinte természetellenes, -megdöbbentő józansága által, megczáfolhatlanul hirdeti, miszerint -azon ember, ki oly szenvedéseken ment át, oly tapasztalatokat -szerzett, úgy tudott szeretni, és úgy nem tudott hinni, mint -Anatole, – csak akkor érezheté magát teljesen nyugodtnak, midőn már -előtte feküdt a töltött pisztoly, mely néhány óra mulva megmenti -minden szenvedéstől.</p> -<p>S e pisztoly eldördült, – tevé hozzá Achille elfojtott hangon, – -és én elvesztém legjobb barátomat.</p> -<hr class="tb" /> -<p>– És Odalie? – kérdém szünet mulva Achilletől.</p> -<p>– Odalie mélyen és igazán gyászolta kedvesét. Megtudván -Constancetól, hogy Anatole naplóját nekem hagyta, elkérte olvasni. -Midőn néhány hét mulva meglátogattam, visszaadta a könyvet. «Most -már nyugodtan bírhatja ön ez emléket barátjától», mondá s egy másik -hasonló kötetet tartott elémbe. Felnyitám. Anatole naplója volt az, -hiven lemásolva Odalie által. A leány egy hónap alatt leírta -magának e kötetet; írásközben átszenvedte mindazt, a mit kedvese -szenvedett, s a visszaidézett fájdalmak ez egy hónapjának eredménye -ott állt a könyv utolsó lapján.</p> -<p>«Te jobban tudtál gondolkozni, én jobban tudtam szeretni. Te -bölcs voltál, én csak szerelmes. Ha kevésbé lettél volna előrelátó, -még tán boldogok lehettünk volna! <span class="pagenum"><a name= -"Page_241" id="Page_241">-241-</a></span></p> -<p>– «De hátha nem?</p> -<p>– «Mégis igazad volt Anatole.»</p> -<p>E sorokat írta Odalie kedvese naplója végére. A szerencsétlen -leány annyira beleélte magát e napló olvasása alatt kedvese -szenvedéseibe, hogy végre maga is elveszté hitét.</p> -<p>De a kétkedés, mely Anatole szerencsétlenségét okozta, Odalienak -megkönnyíté a magáét elviselni. A kétkedés semmivé teszi az örömet, -midőn elemeire felbontja; szelidíti a szenvedést, midőn -elforgácsolja.</p> -<p>Körülbelül egy évvel Anatole halála után egy gyors betegség -Duploque tábornokot is sírba szólítá.</p> -<p>Odalie egyedül maradt azon csekély vagyonnal, melyet atyja -hagyott rá, és készült Normandiába vonulni vissza nagynénjével, -hogy ott szerényen éljen emlékezetének.</p> -<p>Ekkor egyszerre ismét megjelent egy már több izben elutasított -régi udvarló. Felajánlá millióit Odalienak, s nem kérte tőle -szívét, csak kezét.</p> -<p>Kettő közt volt a leánynak választása.</p> -<p>Visszavonultan élni Normandia valamely félreesett zugában, vagy -ismét megkezdeni az előbbi fényes és zajos életet, s most már -hatványozott kiadásban.</p> -<p>És vajjon hol lesz könnyebb feledni az elhalt kedvest: egy -csendes kis városban-e, lekötve egy helyre, egy kis unalmas helyre, -mely a lelket akarata ellenére az emlékezethez kényszeríti -menekülni foglalkozásért? vagy milliókkal rendelkezve a nagy -világban, folytonos zaj, vígság, ünneplés között? <span class= -"pagenum"><a name="Page_242" id="Page_242">-242-</a></span></p> -<p>Odaliet meggyőzték rokonai, miszerint ez utóbbi életmód jobban -megfelel szenvedő lelke szükségeinek. És Odalie kijelenté -kérőjének, hogy szíve a halotté marad, de kezét elnyerheti, ha kész -őt támogatni a feledésben.</p> -<p>– Két év mult el azóta, – folytatá Achille, – s Odalie férjével -együtt európaszerte keresi a szórakozást, de hogy kedvesét még -mindig nem feledte, azt észrevehette ön tegnap, midőn látta, miként -halványult el egy ember láttára, ki őt Anatolera emlékezteté.</p> -<p>– Mit mond ön, – kiálték fel, tehát azon igéző szépségü nő, ki -tegnap az estélyen…</p> -<p>– Senki más, mint Odalie.</p> -<p>– És férje?</p> -<p>E pillanatban eszembe jutott, hogy a fazék névjegye még mindig -zsebemben van, elővettem tehát, s megtaláltam rajta a választ -kérdésemre:</p> -<p class="center"><i>Hyacinthe Randeau</i><br /> -<i>Rentier</i>. <span class="pagenum"><a name="Page_243" id= -"Page_243">-243-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h2><img src="images/ch11.png" alt="" title="" />XIX.</h2> -</div> -<p>Három nappal utóbb elhagytam Rómát.</p> -<p>Nem láttam többé Odaliet, de nem bírtam feledni. E bűbájos alak, -titokteljesen ékesszóló varázsával folyton lelkem előtt lebegett, -majd mint personifikácziója a megragadó bájnak, mint ideálja a női -kellemnek, kiben az istenség asszonyi revelátiója, a mosoly igéje -testté lőn; majd mint a táncznak megvadult muzsája, a mint rohamos -gyorsasággal röpült végig M*… marchese termein, titokteljes vágytól -dagadó kebellel, emésztő lánggal szemében, arczán a szédülés -átérzett kéjével, vonásaiban oly minden földin felülemelkedett -elszántsággal, mely vakmerően kisérti az élet és halál istenét… s -többször kérdém magamtól, mint kérdé egykor Anatole: Odalie, dæmon -vagy-e vagy istennő?</p> -<hr class="tb" /> -<p>Két héttel utóbb Nápolyban a következő újdonságot olvasám egy -odavaló hirlapban:</p> -<p>«A fiatal kor gondatlan könnyelműsége ismét egy ifjú életnek -oltá ki világát. Mint római lapok <span class="pagenum"><a name= -"Page_244" id="Page_244">-244-</a></span> írják, tegnapelőtt -temettek ott egy szép, fiatal franczia nőt, ki alig néhány hét óta -időzött Olaszországban, s kiben a római társaság már előre üdvözlé -a bekövetkező farsang királynéját. R… asszony néhány nap előtt T* -M* marchese estélyén táncztól felhevülten vizet kért. R… urat e -kivánat annyival inkább meglepte, mert neje tánczközben rendesen -theával szokta volt szomját oltani. Ez alkalommal azonban sem -férjének sem barátainak nem sikerült őt veszélyes kivánsága -teljesítésében meggátolni. A fiatal nő, nem hajtva semmi tanácsra, -teljes felhevülésben felhajtott egy pohár jeges vizet. Másnap -rosszul lett, s pár nap alatt oly erőszakos tüdőlob fejlődött ki a -szerencsétlen nőben, melyen az orvosok nem bírtak erőt venni, s -mely a boldog férjet szeretett nejétől megfosztá.»</p> -<p>– – – – – – –</p> -<p>Ah Odalie! nem valál dæmon, nem valál istennő. Asszony voltál -tetőtől talpig, asszonyi szívvel és asszonyi gyöngeségekkel.</p> -<hr class="chap" /> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_245" id= -"Page_245">-245-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h2>TARTALOM.</h2> -</div> -<ul class="TOC"> -<li>TOLDY ISTVÁN. Irta <i>Mikszáth Kálmán</i> <span class= -"ralign"><a href="#Page_V">V</a></span></li> -<li>ANATOLE <span class="ralign"><a href= -"#Page_1">1</a></span></li> -</ul> -<hr class="chap" /> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_246" id= -"Page_246">-246-</a></span></p> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_247" id="Page_247"><br /> --247-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h2>KÉPJEGYZÉK.</h2> -</div> -<ul class="TOC"> -<li class="li2"><span class="roman">1.</span> Toldy István arczképe -<span class="ralign"><a href="#Page_II">II</a></span></li> -<li class="li2"><span class="roman">2.</span> Egy 22–23 éves nő -állt ott <span class="ralign"><a href="#Page_15">15</a></span></li> -<li class="li2"><span class="roman">3.</span> Szédítő gyorsasággal -lejtett körül <span class="ralign"><a href= -"#Page_18">18</a></span></li> -<li class="li2"><span class="roman">4.</span> Cotin György örömmel -fogadta az ifjút <span class="ralign"><a href= -"#Page_30">30</a></span></li> -<li class="li2"><span class="roman">5.</span> Odarohant beteg -nagybátyjához <span class="ralign"><a href= -"#Page_40">40</a></span></li> -<li class="li2"><span class="roman">6.</span> – Csókolj meg -Anatole! – susogá <span class="ralign"><a href= -"#Page_45">45</a></span></li> -<li class="li2"><span class="roman">7.</span> A nagy operaház -előcsarnokában megpillantá <span class="ralign"><a href= -"#Page_49">49</a></span></li> -<li class="li2"><span class="roman">8.</span> Jobb kezével egy tőrt -ragadott fel <span class="ralign"><a href= -"#Page_59">59</a></span></li> -<li class="li2"><span class="roman">9.</span> Mind hevesebben -ostromolni kezdte <span class="ralign"><a href= -"#Page_78">78</a></span></li> -<li class="li2"><span class="roman">10.</span> Térden állva kért -bocsánatot <span class="ralign"><a href= -"#Page_88">88</a></span></li> -<li class="li2"><span class="roman">11.</span> Kellemes benyomású -gyermek jött szembe <span class="ralign"><a href= -"#Page_104">104</a></span></li> -<li class="li2"><span class="roman">12.</span> Odalie arczképe volt -<span class="ralign"><a href="#Page_124">124</a></span></li> -<li class="li2"><span class="roman">13.</span> Mélabúsan találtam -szobájában ülve <span class="ralign"><a href= -"#Page_156">156</a></span></li> -<li class="li2"><span class="roman">14.</span> Anatole kezét nyújtá -a búcsúra <span class="ralign"><a href= -"#Page_173">173</a></span></li> -<li class="li2"><span class="roman">15.</span> Ismét elővette -naplóját <span class="ralign"><a href= -"#Page_186">186</a></span></li> -<li class="li2"><span class="roman">16.</span> Megsemmisűlten -hullott barátnője karjaiba <span class="ralign"><a href= -"#Page_218">218</a></span></li> -</ul> -<hr class="chap" /> -<div class="transnote"> -<p class="center"><span class="caption">Javítások.</span></p> -<p>Az eredeti szöveg helyesírásán nem változtattunk.</p> -<p>A nyomdai hibákat javítottuk. Ezek listája:</p> -<table summary="Javítások"> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_VI">VI</a></td> -<td>prubliczistikai</td> -<td>publiczistikai</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_7">7</a></td> -<td>Bossásson meg</td> -<td>Bocsásson meg</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_14">14</a></td> -<td>Rómaban</td> -<td>Rómában</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_18">18</a></td> -<td>Őn már</td> -<td>Ön már</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_48">48</a></td> -<td>körülménye</td> -<td>körülményei</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_56">56</a></td> -<td>ketségbeesik</td> -<td>kétségbeesik</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_78">78</a></td> -<td>gyermek ránt</td> -<td>gyermek iránt</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_93">93</a></td> -<td>erkölcsí világában</td> -<td>erkölcsi világában</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_94">94</a></td> -<td>czynismus</td> -<td>cynismus</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_113">113</a></td> -<td>h gy én</td> -<td>hogy én</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_115">115</a></td> -<td>Vig voit</td> -<td>Vig volt</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_117">117</a></td> -<td>képtelenség!</td> -<td>képtelenség!»</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_123">123</a></td> -<td>volha erőm</td> -<td>volna erőm</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_131">131</a></td> -<td>dolgánan</td> -<td>dolgában</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_143">143</a></td> -<td>vézethet</td> -<td>vezethet</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_161">161</a></td> -<td>napoként kaczérabb</td> -<td>naponként kaczérabb</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_165">165</a></td> -<td>lehehetetlen</td> -<td>lehetetlen</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_170">170</a></td> -<td>nek illő</td> -<td>neki illő</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_199">199</a></td> -<td>segíten akarna</td> -<td>segíteni akarna</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_205">205</a></td> -<td>ajanlatát</td> -<td>ajánlatát</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_207">207</a></td> -<td>rád esettt</td> -<td>rád esett</td> -</tr> -</table> -</div> -<div lang='en' xml:lang='en'> -<div style='display:block; margin-top:4em'>*** END OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK <span lang='hu' xml:lang='hu'>ANATOLE</span> ***</div> -<div style='text-align:left'> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -Updated editions will replace the previous one—the old editions will -be renamed. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -Creating the works from print editions not protected by U.S. copyright -law means that no one owns a United States copyright in these works, -so the Foundation (and you!) can copy and distribute it in the United -States without permission and without paying copyright -royalties. Special rules, set forth in the General Terms of Use part -of this license, apply to copying and distributing Project -Gutenberg™ electronic works to protect the PROJECT GUTENBERG™ -concept and trademark. Project Gutenberg is a registered trademark, -and may not be used if you charge for an eBook, except by following -the terms of the trademark license, including paying royalties for use -of the Project Gutenberg trademark. If you do not charge anything for -copies of this eBook, complying with the trademark license is very -easy. You may use this eBook for nearly any purpose such as creation -of derivative works, reports, performances and research. Project -Gutenberg eBooks may be modified and printed and given away—you may -do practically ANYTHING in the United States with eBooks not protected -by U.S. copyright law. Redistribution is subject to the trademark -license, especially commercial redistribution. -</div> - -<div style='margin-top:1em; font-size:1.1em; text-align:center'>START: FULL LICENSE</div> -<div style='text-align:center;font-size:0.9em'>THE FULL PROJECT GUTENBERG LICENSE</div> -<div style='text-align:center;font-size:0.9em'>PLEASE READ THIS BEFORE YOU DISTRIBUTE OR USE THIS WORK</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -To protect the Project Gutenberg™ mission of promoting the free -distribution of electronic works, by using or distributing this work -(or any other work associated in any way with the phrase “Project -Gutenberg”), you agree to comply with all the terms of the Full -Project Gutenberg™ License available with this file or online at -www.gutenberg.org/license. -</div> - -<div style='display:block; font-size:1.1em; margin:1em 0; font-weight:bold'> -Section 1. General Terms of Use and Redistributing Project Gutenberg™ electronic works -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.A. By reading or using any part of this Project Gutenberg™ -electronic work, you indicate that you have read, understand, agree to -and accept all the terms of this license and intellectual property -(trademark/copyright) agreement. If you do not agree to abide by all -the terms of this agreement, you must cease using and return or -destroy all copies of Project Gutenberg™ electronic works in your -possession. If you paid a fee for obtaining a copy of or access to a -Project Gutenberg™ electronic work and you do not agree to be bound -by the terms of this agreement, you may obtain a refund from the person -or entity to whom you paid the fee as set forth in paragraph 1.E.8. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.B. “Project Gutenberg” is a registered trademark. It may only be -used on or associated in any way with an electronic work by people who -agree to be bound by the terms of this agreement. There are a few -things that you can do with most Project Gutenberg™ electronic works -even without complying with the full terms of this agreement. See -paragraph 1.C below. There are a lot of things you can do with Project -Gutenberg™ electronic works if you follow the terms of this -agreement and help preserve free future access to Project Gutenberg™ -electronic works. See paragraph 1.E below. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.C. The Project Gutenberg Literary Archive Foundation (“the -Foundation” or PGLAF), owns a compilation copyright in the collection -of Project Gutenberg™ electronic works. Nearly all the individual -works in the collection are in the public domain in the United -States. If an individual work is unprotected by copyright law in the -United States and you are located in the United States, we do not -claim a right to prevent you from copying, distributing, performing, -displaying or creating derivative works based on the work as long as -all references to Project Gutenberg are removed. Of course, we hope -that you will support the Project Gutenberg™ mission of promoting -free access to electronic works by freely sharing Project Gutenberg™ -works in compliance with the terms of this agreement for keeping the -Project Gutenberg™ name associated with the work. You can easily -comply with the terms of this agreement by keeping this work in the -same format with its attached full Project Gutenberg™ License when -you share it without charge with others. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.D. The copyright laws of the place where you are located also govern -what you can do with this work. Copyright laws in most countries are -in a constant state of change. If you are outside the United States, -check the laws of your country in addition to the terms of this -agreement before downloading, copying, displaying, performing, -distributing or creating derivative works based on this work or any -other Project Gutenberg™ work. The Foundation makes no -representations concerning the copyright status of any work in any -country other than the United States. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E. Unless you have removed all references to Project Gutenberg: -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E.1. The following sentence, with active links to, or other -immediate access to, the full Project Gutenberg™ License must appear -prominently whenever any copy of a Project Gutenberg™ work (any work -on which the phrase “Project Gutenberg” appears, or with which the -phrase “Project Gutenberg” is associated) is accessed, displayed, -performed, viewed, copied or distributed: -</div> - -<blockquote> - <div style='display:block; margin:1em 0'> - This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and most - other parts of the world at no cost and with almost no restrictions - whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it under the terms - of the Project Gutenberg License included with this eBook or online - at <a href="https://www.gutenberg.org">www.gutenberg.org</a>. If you - are not located in the United States, you will have to check the laws - of the country where you are located before using this eBook. - </div> -</blockquote> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E.2. If an individual Project Gutenberg™ electronic work is -derived from texts not protected by U.S. copyright law (does not -contain a notice indicating that it is posted with permission of the -copyright holder), the work can be copied and distributed to anyone in -the United States without paying any fees or charges. If you are -redistributing or providing access to a work with the phrase “Project -Gutenberg” associated with or appearing on the work, you must comply -either with the requirements of paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 or -obtain permission for the use of the work and the Project Gutenberg™ -trademark as set forth in paragraphs 1.E.8 or 1.E.9. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E.3. If an individual Project Gutenberg™ electronic work is posted -with the permission of the copyright holder, your use and distribution -must comply with both paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 and any -additional terms imposed by the copyright holder. Additional terms -will be linked to the Project Gutenberg™ License for all works -posted with the permission of the copyright holder found at the -beginning of this work. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E.4. Do not unlink or detach or remove the full Project Gutenberg™ -License terms from this work, or any files containing a part of this -work or any other work associated with Project Gutenberg™. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E.5. Do not copy, display, perform, distribute or redistribute this -electronic work, or any part of this electronic work, without -prominently displaying the sentence set forth in paragraph 1.E.1 with -active links or immediate access to the full terms of the Project -Gutenberg™ License. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E.6. You may convert to and distribute this work in any binary, -compressed, marked up, nonproprietary or proprietary form, including -any word processing or hypertext form. However, if you provide access -to or distribute copies of a Project Gutenberg™ work in a format -other than “Plain Vanilla ASCII” or other format used in the official -version posted on the official Project Gutenberg™ website -(www.gutenberg.org), you must, at no additional cost, fee or expense -to the user, provide a copy, a means of exporting a copy, or a means -of obtaining a copy upon request, of the work in its original “Plain -Vanilla ASCII” or other form. Any alternate format must include the -full Project Gutenberg™ License as specified in paragraph 1.E.1. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E.7. Do not charge a fee for access to, viewing, displaying, -performing, copying or distributing any Project Gutenberg™ works -unless you comply with paragraph 1.E.8 or 1.E.9. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E.8. You may charge a reasonable fee for copies of or providing -access to or distributing Project Gutenberg™ electronic works -provided that: -</div> - -<div style='margin-left:0.7em;'> - <div style='text-indent:-0.7em'> - • You pay a royalty fee of 20% of the gross profits you derive from - the use of Project Gutenberg™ works calculated using the method - you already use to calculate your applicable taxes. The fee is owed - to the owner of the Project Gutenberg™ trademark, but he has - agreed to donate royalties under this paragraph to the Project - Gutenberg Literary Archive Foundation. Royalty payments must be paid - within 60 days following each date on which you prepare (or are - legally required to prepare) your periodic tax returns. Royalty - payments should be clearly marked as such and sent to the Project - Gutenberg Literary Archive Foundation at the address specified in - Section 4, “Information about donations to the Project Gutenberg - Literary Archive Foundation.” - </div> - - <div style='text-indent:-0.7em'> - • You provide a full refund of any money paid by a user who notifies - you in writing (or by e-mail) within 30 days of receipt that s/he - does not agree to the terms of the full Project Gutenberg™ - License. You must require such a user to return or destroy all - copies of the works possessed in a physical medium and discontinue - all use of and all access to other copies of Project Gutenberg™ - works. - </div> - - <div style='text-indent:-0.7em'> - • You provide, in accordance with paragraph 1.F.3, a full refund of - any money paid for a work or a replacement copy, if a defect in the - electronic work is discovered and reported to you within 90 days of - receipt of the work. - </div> - - <div style='text-indent:-0.7em'> - • You comply with all other terms of this agreement for free - distribution of Project Gutenberg™ works. - </div> -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E.9. If you wish to charge a fee or distribute a Project -Gutenberg™ electronic work or group of works on different terms than -are set forth in this agreement, you must obtain permission in writing -from the Project Gutenberg Literary Archive Foundation, the manager of -the Project Gutenberg™ trademark. Contact the Foundation as set -forth in Section 3 below. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.F. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.F.1. Project Gutenberg volunteers and employees expend considerable -effort to identify, do copyright research on, transcribe and proofread -works not protected by U.S. copyright law in creating the Project -Gutenberg™ collection. Despite these efforts, Project Gutenberg™ -electronic works, and the medium on which they may be stored, may -contain “Defects,” such as, but not limited to, incomplete, inaccurate -or corrupt data, transcription errors, a copyright or other -intellectual property infringement, a defective or damaged disk or -other medium, a computer virus, or computer codes that damage or -cannot be read by your equipment. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.F.2. LIMITED WARRANTY, DISCLAIMER OF DAMAGES - Except for the “Right -of Replacement or Refund” described in paragraph 1.F.3, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation, the owner of the Project -Gutenberg™ trademark, and any other party distributing a Project -Gutenberg™ electronic work under this agreement, disclaim all -liability to you for damages, costs and expenses, including legal -fees. YOU AGREE THAT YOU HAVE NO REMEDIES FOR NEGLIGENCE, STRICT -LIABILITY, BREACH OF WARRANTY OR BREACH OF CONTRACT EXCEPT THOSE -PROVIDED IN PARAGRAPH 1.F.3. YOU AGREE THAT THE FOUNDATION, THE -TRADEMARK OWNER, AND ANY DISTRIBUTOR UNDER THIS AGREEMENT WILL NOT BE -LIABLE TO YOU FOR ACTUAL, DIRECT, INDIRECT, CONSEQUENTIAL, PUNITIVE OR -INCIDENTAL DAMAGES EVEN IF YOU GIVE NOTICE OF THE POSSIBILITY OF SUCH -DAMAGE. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.F.3. LIMITED RIGHT OF REPLACEMENT OR REFUND - If you discover a -defect in this electronic work within 90 days of receiving it, you can -receive a refund of the money (if any) you paid for it by sending a -written explanation to the person you received the work from. If you -received the work on a physical medium, you must return the medium -with your written explanation. The person or entity that provided you -with the defective work may elect to provide a replacement copy in -lieu of a refund. If you received the work electronically, the person -or entity providing it to you may choose to give you a second -opportunity to receive the work electronically in lieu of a refund. If -the second copy is also defective, you may demand a refund in writing -without further opportunities to fix the problem. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.F.4. Except for the limited right of replacement or refund set forth -in paragraph 1.F.3, this work is provided to you ‘AS-IS’, WITH NO -OTHER WARRANTIES OF ANY KIND, EXPRESS OR IMPLIED, INCLUDING BUT NOT -LIMITED TO WARRANTIES OF MERCHANTABILITY OR FITNESS FOR ANY PURPOSE. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.F.5. Some states do not allow disclaimers of certain implied -warranties or the exclusion or limitation of certain types of -damages. If any disclaimer or limitation set forth in this agreement -violates the law of the state applicable to this agreement, the -agreement shall be interpreted to make the maximum disclaimer or -limitation permitted by the applicable state law. The invalidity or -unenforceability of any provision of this agreement shall not void the -remaining provisions. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.F.6. INDEMNITY - You agree to indemnify and hold the Foundation, the -trademark owner, any agent or employee of the Foundation, anyone -providing copies of Project Gutenberg™ electronic works in -accordance with this agreement, and any volunteers associated with the -production, promotion and distribution of Project Gutenberg™ -electronic works, harmless from all liability, costs and expenses, -including legal fees, that arise directly or indirectly from any of -the following which you do or cause to occur: (a) distribution of this -or any Project Gutenberg™ work, (b) alteration, modification, or -additions or deletions to any Project Gutenberg™ work, and (c) any -Defect you cause. -</div> - -<div style='display:block; font-size:1.1em; margin:1em 0; font-weight:bold'> -Section 2. Information about the Mission of Project Gutenberg™ -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -Project Gutenberg™ is synonymous with the free distribution of -electronic works in formats readable by the widest variety of -computers including obsolete, old, middle-aged and new computers. It -exists because of the efforts of hundreds of volunteers and donations -from people in all walks of life. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -Volunteers and financial support to provide volunteers with the -assistance they need are critical to reaching Project Gutenberg™’s -goals and ensuring that the Project Gutenberg™ collection will -remain freely available for generations to come. In 2001, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation was created to provide a secure -and permanent future for Project Gutenberg™ and future -generations. To learn more about the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation and how your efforts and donations can help, see -Sections 3 and 4 and the Foundation information page at www.gutenberg.org. -</div> - -<div style='display:block; font-size:1.1em; margin:1em 0; font-weight:bold'> -Section 3. Information about the Project Gutenberg Literary Archive Foundation -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -The Project Gutenberg Literary Archive Foundation is a non-profit -501(c)(3) educational corporation organized under the laws of the -state of Mississippi and granted tax exempt status by the Internal -Revenue Service. The Foundation’s EIN or federal tax identification -number is 64-6221541. Contributions to the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation are tax deductible to the full extent permitted by -U.S. federal laws and your state’s laws. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -The Foundation’s business office is located at 809 North 1500 West, -Salt Lake City, UT 84116, (801) 596-1887. Email contact links and up -to date contact information can be found at the Foundation’s website -and official page at www.gutenberg.org/contact -</div> - -<div style='display:block; font-size:1.1em; margin:1em 0; font-weight:bold'> -Section 4. Information about Donations to the Project Gutenberg Literary Archive Foundation -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -Project Gutenberg™ depends upon and cannot survive without widespread -public support and donations to carry out its mission of -increasing the number of public domain and licensed works that can be -freely distributed in machine-readable form accessible by the widest -array of equipment including outdated equipment. Many small donations -($1 to $5,000) are particularly important to maintaining tax exempt -status with the IRS. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -The Foundation is committed to complying with the laws regulating -charities and charitable donations in all 50 states of the United -States. Compliance requirements are not uniform and it takes a -considerable effort, much paperwork and many fees to meet and keep up -with these requirements. We do not solicit donations in locations -where we have not received written confirmation of compliance. To SEND -DONATIONS or determine the status of compliance for any particular state -visit <a href="https://www.gutenberg.org/donate/">www.gutenberg.org/donate</a>. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -While we cannot and do not solicit contributions from states where we -have not met the solicitation requirements, we know of no prohibition -against accepting unsolicited donations from donors in such states who -approach us with offers to donate. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -International donations are gratefully accepted, but we cannot make -any statements concerning tax treatment of donations received from -outside the United States. U.S. laws alone swamp our small staff. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -Please check the Project Gutenberg web pages for current donation -methods and addresses. Donations are accepted in a number of other -ways including checks, online payments and credit card donations. To -donate, please visit: www.gutenberg.org/donate -</div> - -<div style='display:block; font-size:1.1em; margin:1em 0; font-weight:bold'> -Section 5. General Information About Project Gutenberg™ electronic works -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -Professor Michael S. Hart was the originator of the Project -Gutenberg™ concept of a library of electronic works that could be -freely shared with anyone. For forty years, he produced and -distributed Project Gutenberg™ eBooks with only a loose network of -volunteer support. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -Project Gutenberg™ eBooks are often created from several printed -editions, all of which are confirmed as not protected by copyright in -the U.S. unless a copyright notice is included. Thus, we do not -necessarily keep eBooks in compliance with any particular paper -edition. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -Most people start at our website which has the main PG search -facility: <a href="https://www.gutenberg.org">www.gutenberg.org</a>. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -This website includes information about Project Gutenberg™, -including how to make donations to the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation, how to help produce our new eBooks, and how to -subscribe to our email newsletter to hear about new eBooks. -</div> - -</div> -</div> -</body> -</html> |