diff options
Diffstat (limited to 'old/67875-0.txt')
| -rw-r--r-- | old/67875-0.txt | 6662 |
1 files changed, 0 insertions, 6662 deletions
diff --git a/old/67875-0.txt b/old/67875-0.txt deleted file mode 100644 index d4a15d1..0000000 --- a/old/67875-0.txt +++ /dev/null @@ -1,6662 +0,0 @@ -The Project Gutenberg eBook of Anatole, by István Toldy - -This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and -most other parts of the world at no cost and with almost no restrictions -whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it under the terms -of the Project Gutenberg License included with this eBook or online at -www.gutenberg.org. If you are not located in the United States, you -will have to check the laws of the country where you are located before -using this eBook. - -Title: Anatole - Regény - -Author: István Toldy - -Illustrator: Károly Cserna - -Contributor: Kálmán Mikszáth - -Release Date: April 19, 2022 [eBook #67875] - -Language: Hungarian - -Produced by: Albert László from page images generously made available - by the Internet Archive - -*** START OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK ANATOLE *** - - -MAGYAR REGÉNYIRÓK - -KÉPES KIADÁSA - -Szerkeszti és bevezetésekkel ellátja - -MIKSZÁTH KÁLMÁN - -34. KÖTET - -ANATOLE - -Irta - -TOLDY ISTVÁN - -BUDAPEST - -FRANKLIN-TÁRSULAT - -magyar irod. intézet és könyvnyomda - -1906 - -[Illustration] - -ANATOLE - -REGÉNY - -IRTA - -TOLDY ISTVÁN - -CSERNA KÁROLY RAJZAIVAL - -BUDAPEST - -FRANKLIN-TÁRSULAT - -magyar irod. intézet és könyvnyomda - -1906 - -_Minden jog fentartva._ - -Franklin-Társulat nyomdája. - - - - -TOLDY ISTVÁN. - -1844–1879 - -1844-ben született, s minthogy a Toldy Ferencz fia volt, nevezetes irók -és államférfiak környezetében nőtt fel, szabadabb, nyitottabb -gondolatvilágban. Szép szál barna ifju volt, hatalmas vállakkal, mint -egy Herkules, fekete szemeiből izzó fény lövelt ki, izmait erő -feszítette. Ha a regebeli erős Toldy fia volna, akkor sem esik vala -messze a fájától. - -De így sem esett. Már joghallgató korában elárulta hajlamait az irodalom -iránt és a tehetségét hozzá. Mindamellett nem hanyagolta el a komoly -tanulmányokat sem, felváltva mélyedt el Európa nagy gondolkozóinak és -szépiróinak remekeibe; irónak készült, de olyan fajtának a minő az atyja -házánál megfordult Eötvös József vagy Kemény Zsigmond volt, hogy egyébre -is lehet használni. - -Különben sokoldalusága, úgy testi mint lelki ügyességekben úgyszólván a -Jókai hőseihez tette hasonlóvá. Bálban első tánczos, a kávéházi -asztalnál első disputáló, asszonyok közt a fő-fő udvarló, víg pajtások -közt a legbohóbb fiu, tanácskozó helyen a leghiggadtabb fej, párbajnál a -legjobb vivó, szóval mintaképe a fiatal óriásnak, akiből egykor nagy -portentum lesz – ha az isten is úgy akarja. - -Az isten azonban nem akarta úgy. Megadott neki mindent, a mihez a nagy -szereplésnél szüksége lehet, csak időt nem adott neki eleget. - -De az aránylag csekély idő daczára is szinte teljesen bevégzett -egyéniséget és jelentékeny nyomokat hagyott. Pedig abból a kis idejéből -is, ami számára engedve volt, elcsipegetett valamennyit a gondviselés. -Mire iskolai tanulmányait bevégezte, nyélbe ment a Deák-féle kiegyezés a -király és nemzet közt, megnyilt a közpálya a magyar ifjak előtt. Az -pedig olyan furcsa idő volt, hogy nem a hivatalokat keresték, hanem a -hivatalnokokat. A fogalmazni tudó művelt ifjakra kötelességűl hárult -odaülni az üres asztalokhoz a bürókban és végezni az ország dolgát. -Toldy Pista is beállt 1867-ben fogalmazónak a belügyminisztériumba, -nehány hónap mulva titkár lett (akkor még egy hónapból állt egy esztendő -a ranglétra világában). Később a miniszterelnökségben, majd az új -törvényelőkészítő-bizottságban szolgált. E közben állandó munkásságot -fejtett ki a lapokban, Pulszky Ágosttal együtt szerkesztette az «1848» -czímű lapot, melyben úgy a publiczistikai, mint a szépirodalmi -közlemények közt kicsillogott az, amit ő írt. Temperamentumos író volt -erős egyéniséggel, élénkség, bátor határozott hang és bizonyos francziás -esprit jellemezte irásait. Nem az óvatos vagy tétovázó emberek sorához -tartozott. Egyenesen csörtetett a czéljai felé ungon-berken keresztül, -nem törődve vele, hogy útközben valamit, vagy valakit feltaszít. -Különösen a klerikalizmust és jezsuitizmust üldözte hevesen. A -Pulszky-féle lap megszüntével a _Századunk_ majd a _Reform_ -főmunkatársa, de itt se fejthetvén ki eszméit szabadon, saját lapra -vágyott, a mit végre 1875-ben Lónyay tett neki lehetővé, miután a -_Választások előtt_ czímű röpiratából megismerte, mekkora erő lüktet -tollában. 1875-ben kilépett az államszolgálatból, s alapította a -_Nemzeti Hirlap_-ot abban a kis formátumban, melyet azóta úgyszólván az -összes magyar ujságok felvettek. - -Toldy előtt a _Figaro_ lebegett mint minta, de teljesen utánozni nem -akarta, mert érezte, hogy a magyar ünnepélyes természet nem veszi be a -bohó tréfa alakjában feltálalt komoly dolgokat, tehát bizonyos -mérséklettel kezdte a reformot, hogy a politikai és társadalmi kérdések -hagyományszerűen végtelenűl unalmas, száraz és élvezhetlen pertraktálási -módjába egy kis zamatot, elevenséget, játsziságot, színt, sőt illatot -vegyítsen, úgy akarva fokozni a lanyha olvasási kedvet, mint a fortélyos -franczia szakácsok az étvágyat, azzal, hogy a nem kivánatos, megunt -husokat különböző izű és szinű mártásban adják fel. Hogy a politikai -czikkek szürke, nehézkes, ódon ruháikból kiszabadultak, az ő – nem merem -mondani – érdeme, mert talán kár volt úgy nem hagyni, de legalább -jelentőségének bizonyítéka. - -A hirlapírói teendők mellett lázasan dolgozott szépirodalmi művein, -mintha tudná, hogy sietnie kell, roppantul sietnie. Irt novellát, -regényt, színművet, a jezsuiták bűneiről elterjedt vaskos könyvet, -rőpiratokat a kiegyezésről, a katholikus autonomiáról, a politikai -szónoklatról kézikönyvet adott ki, az akadémiának lefordította Mommsent. - -Legnagyobb sullyal esnek a serpenyőbe müködésének mérlegelésénél -színművei, melyek francziáskodó modorban egy-egy társadalmi kérdést -vetnek fel. Toldy nem szövevényesen font meséket alakít át -színdarabokká, hanem liberális vezérczikkeket önt át mesékké. Egyik -drámája _Livia_ plane valóságos antiklerikális támadás. Színművei -jelentékeny sikert arattak a Nemzeti Színházban, némelyek hosszú időkig -maradtak a repertoir-on mint az _Új emberek_ _A jó hazafiak_. Elbeszélő -művei, s ezek közt kivált _Anatole_ regénye, mely 1872-ben jelent meg, -élénk hatást keltettek a közönségben és az irodalmi körökben. A -Kisfaludy Társaság mindjárt az _Anatole_ megjelenése után, 1873-ban, -sietett őt egyik üres székébe ültetni. - -Egy másik szék pedig (s erre vágyott nagyon) a parlamentben szinte -elkerűlhetetlen volt már – hiszen a politikusok egy Gambettát vártak -benne, ahogy az írók egy ifj. Dumast. És mindez szépen lassan kezdett a -teljesűlés felé menni, midőn 1879-ben egy zuzmarás téli reggelen -váratlanul rálehelt a kaszás csontember és se Dumas sem Gambetta nem -jöhetett többet elő – hanem Toldy István is elment. - -_Mikszáth Kálmán._ - - - - -ANATOLE. - -_Első kiadása megjelent 1872-ben._ - -A múlt őszön Rómában hivatalos valék T* M* marchese és bankárhoz, -egyikére azon estélyeknek, melyeket a háziúr hiúságból ád a világ minden -tájékáról hozzá «ajánlott» ismeretlen barátoknak, s a vendégek -kiváncsiságból látogatnak; s melyeken idegennek, mint magam is valék, -alig lehet magasabb ambitiója, mint némi méltósággal és elegancziával -unatkozni. - -E lélekemelő czélt hajhászva egy mellékterembe vetődtem, mely véletlenül -épen üres volt, s itt egy csalogató tekintetű karszékbe vetvén magamat, -belemerültem egy pompás Tizián szemléletébe, mely velem átellenben -függött a falon. Nehány pillanatig foglalkozhattam a nagy mæstróval, -midőn egy idegen lépett a terembe, körülnézett, aztán könnyed üdvözletet -bólíntva fejével, nagy fáradtan egy másik karszékbe veté magát, mely egy -szép művű rózsafaasztal mellett az enyémnek mellékdarabját képezé. - -Tekintetem Tizián vásznáról önkénytelen az újon jöttre esett, s félre -kellett fordulnom, nehogy az észrevegye azon akaratlan mosolyt, mely -fölött első perczben nem tudtam úrrá lenni. A szék, melyen ült, a szoba -szögletében állt egy alacsony étagère előtt, melynek legfelső polczára -egy tán Pompéjiban kiásott ó-római váza volt állítva. A váza az ókori -edényvilág azon, majdnem gömbölyű alakzataihoz tartozott, melyeket csak -két hatalmas fogantyújok biztosít azon félreismerés ellen, nehogy a -földteke sikerületlen utánzásainak tartassanak. Az öblös edény alig egy -arasznyival állt az ismeretlen feje felett, s midőn tekintetem ráesett, -akaratlanul elmosolyodtam azon bizarr hasonlatosságon, mely az -ismeretlen fejének s a pompeji vázának alakja közt szembe tünt. -Átellenesem alacsony, tömör termetű ember volt, széles, de nem idomtalan -vállakkal; s e vállakon meglehetős nagy fej ült, melynek kerekdedsége -bármely hevesi görögdinnyének becsületére vált volna. Barna haja rövidre -volt nyírva, bajusza rövidre volt nyírva, szakálla, mely álla -kivételével arczát befedte, rövidre volt nyírva; s a haj és szakáll e -szabályos megnyírtsága még tökéletesebbé tette fejének gömbalakját. Első -perczben hajlandó lettem volna a tüneményt esztergályosi műremeknek -tartani, ha a gömb két oldalán egy-egy terjedelmes fül nem tolakodik -kifelé, mely illuzióimat tönkretette, s meggyőzött róla, hogy csakugyan -emberfő áll előttem. E két széles, kifelé törekvő, s ennek következtében -szétálló fül volt anyja azon udvariatlan mosolynak, mely ajkaimat meg -látogatta. Emberem épen nem volt rút, házassági ajánlatban bátran -«kellemes külsejünek» hirdethette volna magát; sőt volt arczában valami -jószívűség, mely a kedély túlnyomóságát árulta el az elme felett, s -inkább volt vonzó, mintsem visszataszító: de mesésen kerek feje, -szétálló, hatalmas füleivel szerfelett komikus látványt nyujtott, főkép -egy arasznyival azon pompéji fazék alatt, melyhez oly meglepően -hasonlított. - -Elkezdtem emberemet szemmel kísérni. A fazékfejű úr sehogysem találta -magát helyében. Hol jobb lábát veté a balra, hol megfordítva, kezét hol -nadrágja zsebébe, hol mellényébe dugta, egyszer órájára nézett, másszor -szemüvegét törölte meg, keztyűjét lehúzta, hogy ismét felhúzza, s ez így -tartott öt perczen át, melyet végtelen hosszúnak kellett találnia. -Nehányszor felém fordult, mintha szólni akarna, aztán ismét -visszavetette magát ülésébe. Észre kellett vennem, hogy bántja valami. -Ajka mozgott, újjaival valami melódiát vert kalapján, szóval oly -benyomást tett rám, mintha türelmetlenül várt volna valakit, vagy -hiányát érezné valaminek, s nincs még tisztában magával a mód iránt, -melylyel baján segítsen. - -Végre egy ránézve kétségkivül kínos pauza után nagy elhatározással -hozzám fordult s megszólalt. - -– Bocsánat uram, mondá udvariasan, ön itt szintén idegen, nemde? - -– Az vagyok. - -– Nagyon örvendek! kiálta fel a fazék oly mosolylyal, mintha legalább is -rég nem látott barátot fedezett volna fel bennem, s székén egyet -taszított az enyém felé. - -Csönd állt be, melyet én készakarva nem szakíték meg, kedvem telvén a -fazék arczának tanulmányozásában. Ez arczról, midőn én hallgatással -feleltem felkiáltására, a fentidézett örvendetes mosoly ép oly gyorsan -letünt, a mily indokolatlanul jelent meg rajta az előbb. - -Nehány másodpercz múlva ismét felém fordult. - -– Bocsánat uram, – ön nemde angol? - -– Nem. - -– Orosz? - -– Nem, magyar vagyok. - -– Ah, magyar? mindjárt gondoltam! – kiálta fel a fazék második -kiadásával az előbbi oknélküli mosolynak, s székét ismét közelebb -biztatá az enyimhez. – Örvendek, nagyon örvendek. Oh uram, ön nem is -tudja, miért örülök ezen annyira. Nemde nem tudja? - -– Nem is sejtem. - -– Hja persze! – de ez már így van. Magyarország, – az szép ország! - -– Volt ön már Magyarországon? - -– Még nem. De elmegyek, – fogadni mernék, hogy elmegyek; és – lássa uram -– ezért örvendek annyira, hogy most szerencsém van önnel megismerkedni. -Hol is lakik ön Magyarországon? - -– Pesten. - -– Mindjárt gondoltam! Hisz az természetes. Aki Francziaországban él, -csak Párisban lakhatik, aki Magyarországon, csak Pesten. Mert lakni -egyáltaljában csak fővárosban lehet. No, annál jobb. Lássa uram, így, ha -egyszer Pestre jutok, legalább nem leszek idegen, legalább találok egy -ismerőst az ismeretlen városban. Ah, higyje el uram, borzasztó dolog az, -ismeretlen emberek közt lenni, – az ember nem beszélhet senkivel, – -aztán néha oly nehéz megismerkedni. - -– Ha e nézeten volnék, jegyzém meg, otthon maradnék. - -– Otthon? hehehe! röhögött a fazék jelentékenyen. Hát azt hiszi ön, nem -szívesebben ülnék én otthon Párisban, saját házamban a Rue Caumartinban, -mint hogy egyik városból, egyik országból a másikba vándoroljak; ugy -hogy mire az egyiket megszoktam, odább kell mennem új világba új emberek -közé, kikkel ismét előlről kell kezdeni az ismerkedést? Oh én szép -nyugalmas házam Párisban, mikor látlak ismét! - -A fazék kebléből oly mély sóhaj tört ki e szavakra, hogy úgy hivém, -embertelenség volna őt megfosztani az alkalomtól, hogy szívét -kiönthesse. Elhatározám tehát, hogy lehetőleg indiskrét leszek és -kérdéseket teendek neki mindaddig, míg látom, hogy van kedve felelni. -Fecsegő emberek megbántásnak veszik, ha nem érdeklődünk ügyeik iránt, s -nekem ez alkalommal volt időm a fazék ügyei iránt érdeklődni. - -– Bocsásson meg uram, mondám, de e szerint az ön tettei és vágyai közt -oly ellenmondás van, melyet nem bírok magamnak megfejteni. Ki -kényszeriti önt egyik helyről a másikra vándorolni, ha nem akar? - -– Ki? – hát a feleségem! – kiálta fel a fazék nagy emphazissal, s ismét -felém taszítá székét egy araszszal. – Ah uram, különös egy asszony az én -feleségem! Az ő kedvéért kopizálom a bolygó zsidót már két év óta. Ah, -ha ön ismerné a feleségemet! - -– Tehát annyira szeret utazni? - -– No, – utazni épen nem – - -– Akkor hát nem értem – - -– Nem úgy-e? tudtam, hogy nem érti. Természetes! Hisz az én feleségem -oly különös egy asszony! Lássa uram, házassági szerződésünkben csak egy -pont van, mely tőle ered, de ez egy pont azt mondja, hogy tartózkodási -helyünket mindig ő fogja meghatározni. - -– Valóban különös. - -– És ha ön tudná, mikép hajtatik végre e pont a gyakorlatban! Két éve, -hogy összekeltünk Párisban. Ősz volt. Alig estünk át a mézeshetek -szokásos kéjutazásán, nőm kijelenté, hogy a telet Londonban fogjuk -tölteni. Képzelje el ön, – meg kellett tanulnom angolul. Persze – az -angol nyers nép, – nem érti nyelvünket. Nőm már tudott, – persze! hisz ő -mindent tud. Megtanultam angolul, hogy nőmet a télen át huszonkilencz -bálba elkísérhessem. Megtettem. Tavaszszal bejártuk Skóciát. A nyarat -Schweitzban töltöttük. Itt aztán megtudtam, hogy a legközelebbi télnek -Sz.-Pétervárt lesz hozzánk szerencséje. No, ide legalább nem kellett új -nyelvet tanulnom. Az oroszok tudnak franciául. Elmentünk tehát -Sz.-Pétervárra, s a farsang hosszabb levén, harminczhét bálba kisértem -feleségemet. – A nyáron megnéztük Svédországot és Norvégiát, de nőm úgy -tartja, hogy az unalmas vidék, ott nem érdemes egész telet tölteni. -Onnan ide jöttünk. Nőm azt reméli, hogy az olasz udvar átköltözvén -Rómába, az első farsang az új fővárosban különösen fényes lesz. Hova -megyünk innen, még nem tudom; mert nőm csak az utolsó hetekben szokta -magát elhatározni. De annyit tudok, hogy Nápoly, Madrid, Bécs, -Bruxelles, Pest és Moszkva rajta vannak a programmon. Berlinbe nem -megyünk, nőm nem szenvedheti a poroszokat. De Pestet – azt már látom – -előbb-utóbb el nem kerülhetjük. Apropos, ismerős ön a pesti -társaságokban? - -– Bizonyos körökben, – egy kissé – - -– És szeret mulatni? - -– Nem tagadom. - -– Ah pompás! – kiálta fel a fazék, – így mi önben valóságos oázisra -fogunk találni Pest ismeretlen sivatagában. Ön lesz szíves bennünket -megismertetni s bevezetni a társaságokba. Majd bemutatom nőmnek, ha -megengedi. Higyje el, ha őt meglátja, meg fog neki tenni mindent, a mit -akar, – mert szép, a bolondulásig szép! - -– Meg vagyok róla győződve. - -– Sőt többet mondok, – folytatá a fazék lelkesülten, – ön udvarolni is -fog neki. Oh ne tagadja! Ez a sorsa mindenkinek, a ki őt megismeri. Ön -is fog, oh bizonyosan. Csak egyre figyelmeztetem uram; bele ne szeressen -valahogy, – nem menne vele semmire! Oh, próbálták már elegen, – hiába! - -Láttam, hogy a fazék iránt lehetetlen indiskrétnek lenni. -Megkoczkáztattam tehát még egy kérdést. - -– Az ön neje e szerint szívtelen? - -A fazéknak eszébe sem jutott észrevenni, mennyi impertinencia van e -kérdésben. - -– Oh a világért sem! viszonzá, hamiskásan csiptetve szemével. Ah uram, -ha ön tudná, miért kell nekünk így élnünk, miért kerüljük mi Párist, nem -mondaná róla, hogy szívtelen! - -– De hát miért? - -– Ah uram, mi kerüljük Párist, mert az szomorú emlékeket kelt fel -szívében. Oh, mi közönséges emberek az ily gyöngéd érzéseket nem is -vagyunk képesek felfogni! - -– Szomorú emlékek? - -– Ugy van; szerencsétlen szerelem, – egy elhalt kedves, – oh az igen -szomorú dolog! - -– Tehát az ön neje – - -– Szeretett! – oh uram és hogy szeretett? – Úgy csak ő tud szeretni! Ah, -ha ön ismerné feleségemet, ha tudná, mikép lett nőmmé, – az igen érdekes -dolog! - -Ez nyílt felszólítás volt a kérdezésre. Kérdeztem. - -– Tehát hallgasson meg uram, – szólt a fazék, nagy lélekzetet véve s -hátraveté magát székében. – Ezelőtt négy évvel ismerkedtem meg nőmmel. A -legszebb leány volt Párisban. Két hét múlva megkértem, – kosarat adott. -De ez engem el nem csüggesztett; én nem ijedek meg egyhamar valamitől. -Bírtam atyja beleegyezését s nagynénje hő pártfogóm vala. Egy héttel -utóbb, ennek biztatására újból megkértem. Az igaz, hogy ismét kosarat -adott, de most már bizalmasabb volt irántam, mint első alkalommal. -Kiönté előttem szívét, megvallá, hogy mást szeret és kijelenté, hogy azé -lesz vagy senkié. És szerette, – oh mennyire szerette! Megvallom, ekkor -úgy kezdtem látni a dolgot, mintha ügyem rosszul állna. De ez el nem -csüggesztett. Visszavonultam egy időre, hogy egyszerre váratlanul ott -teremjek ismét, újra kezdeni az ostromot. És képzelje ön, mi történik -ekkor? – Nőm kedvese egyszerre agyonlövi magát. A bolond! Agyonlőni -magát, mikor oly nő szereti az embert, mint az én feleségem; és – a mi -fő, – minden józan ok nélkül! Ok nélkül mondom, mert ha lett volna rá -komoly oka, kedvesének csak tudtára adta volna. Nem tette. Egy szép -reggel szíven lőve találták szobájában, a nélkül, hogy valakinek -megmondta volna, miért lett öngyilkossá. A világ persze kisütötte, hogy -szerencsétlenül szeretett, – tíz öngyilkos közől kilenczből az ujságirók -szerencsétlen szerelmest csinálnak, – de ő nem volt szerencsétlen, őt -szerette a legszebb nő, az én feleségem. No, de elég az ahhoz, hogy e -veszélyes vetélytárstól megszabadultam. És mit gondol ön, mit tettem én -erre? Azt hiszi, hogy rögtön előálltam ismét és harmadszor megkértem? Oh -nem uram! Tiszteltem nőm fájdalmát. Megvártam, míg kibúsulja magát -elhalt kedvese felett. Vártam egy egész hónapig. Ekkor ismét megkértem -és képzelje, – ismét kosarat kaptam. No, ekkor, az igaz, már veszteni -kezdém reményemet, hogy valaha enyimnek nevezhessem. De máskép vala -megírva a sors könyvében! Egy évvel utóbb atyja meghalt, s nőm árva -lett. Atyja temetésén megjelentem, de nem újítám meg kérésemet. -Tiszteltem nőm fájdalmát. Nehány hónappal e szomorú esemény után azonban -egy furfangos gondolat támadt agyamban. Hátha, – gondolám magamban, ha -most, hogy egyedül áll a világban, minden támasz, minden védelem nélkül, -hátha most legyőzhetném ellenállását?! – Másnap megkértem. Az igaz, hogy -ismét kosarat adott, de nagynénje kért, ne tekintsem ezt végleges -válasznak, engedjek neki gondolkozási időt, s jőjjek el két hét múlva; -azalatt ő majd meggyőzi róla hugát, miszerint hozzá illőbb férjet nem -talál Párisban. Megtettem és két hét múlva nem kaptam kosarat! Ő -beleegyezett, – ah uram, mily boldog voltam! ennyi viszontagság után, -négyszer kikosarazva, végre mégis enyém lett ő, a legszebb, a -legimádandóbb nő! Nőm igen szépen viselte magát irántam. Csak egy -föltétele volt, melynek be kellett igtattatnia házassági szerződésünkbe. -«Ön be fogja látni, mondá nekem, miszerint Párisban nem maradhatok. Itt -minden kő, minden arcz reá emlékeztet. Itt nem tudnám feledni. Önnek -pedig épen úgy érdekében áll, mint nekem, hogy feledjem. Ha tehát azt -akarja, hogy neje legyek, szerződésünkben ki fog mondatni, miszerint -mindig ott fogunk lakni, a hol én akarok. Nem mondom, hogy sohsem térünk -vissza Párisba. Ha egyszer szívem megnyugodott, ha őt elfeledtem, -visszatérhetünk. De addig nem, – addig szórakozásra van szükségem.» – -Igy szólt ő, s szeme könnybe lábadt, midőn meghalt kedvesére gondolt. Oh -lássa uram, magam is elérzékenyedem, – folytatá a fazék, szemét -kíméletlenül megdörzsölve. – De hogy is ne? – mikor nőm annyira -szerette, sőt még most is szereti, mert esze ágában sincs visszatérni -Párisba! – Oh uram, sajátságos asszony az én feleségem! - -A fazék oly mélabús sóhajjal kísérte e szavakat, hogy emberbaráti -kötelességemnek tartám a részvét nehány szavával áldozni fájdalmának. - -– Értem fájdalmát uram. Ön tehát nem boldog? - -– Micsoda! – kiálta fel a fazék nagy kerek szemét rám meresztve, – én -nem boldog? mit gondol ön? szebb, okosabb, erényesebb nő az enyimnél -nincs a világon! Hogy engem nem szeret? mit tesz az, mikor mást sem -szeret? A halott vetélytársak pedig nem veszedelmesek, – tevé hozzá a -biztosság boldog önérzetével. Higyje el uram, ily nő mellett az ember -csak boldog lehet! Ah, ha ön ismerné, nem kételkednék boldogságomban. De -igaz! én meg akarom önt nőmmel ismertetni, hogy ha Pestre jövünk, már -ismerje, – várjon kérem egy perczig – megnézem, hogy hol van, aztán -rögtön felkereshetjük – sietek – - -Szólni akartam, de a fazék nem adott rá időt, s nagy gyorsan kilábalt a -teremből. - -Nem tagadhattam meg magamban, miszerint a férjek ez eszményképe fényesen -megczáfolja azokat, kik a mai világ romlottsága felett panaszkodnak. -Nem! a mely században még ily kedélyek teremnek, telve a legártatlanabb -jósággal, a legönfeláldozóbb szerénységgel, azon kor nem lehet a romlás -százada. - -Az emberi nem ilyetén tökélyesedése feletti elmélkedéseimből egyszerre -egy ismerős hang térített magamhoz, mely nevemen szólított. C… Achille -volt, egy fiatal franczia, kivel útközben ismerkedtem volt meg. Nehány -héten át együtt mászkáltunk be egy tuczat olasz várost s ez idő alatt -annyira megkedveltük egymást, hogy csak nehezen tudtunk megválni. Neki a -Campagnában lakó rokonokat kellett meglátogatnia, minek végeztével -Rómában találkozót adtunk egymásnak. - -– Kár, hogy nem jött csak öt perczczel előbb, – mondám néki, midőn -mellém leült, – egy nagyszerű példányt lett volna alkalma látnia. Darwin -theoriájának élő bizonyítványa, ideálja a férjeknek, ki megérdemelné, -hogy spiritusba tegyék az utókor számára. Itt volt, e karszékben ült a -megbecsülhetlen ember, ki oly kultust űz nejéből, hogy ha az inquiziczió -korában születik, menthetlenűl máglyára vitték volna, mint -bálványimádót. - -– Miféle ember! kérdé Achille közönyösen. - -– Önnek földije, mint mondá. Párisban lakik, ha jól emlékszem a Rue -Caumartinban. - -– Rue Caumartin? kiálta fel Achille meglepetve. Csak nem ő? És neve? - -– Azt nem tudom. Annyit beszélt, hogy nevét nem volt ideje megmondani. - -– Mondja, hogy nézett ki? – kérdé társam érdekelten. – Nem alacsony, -széles vállu ember, kerek fejjel? - -– A kétségbeesésig kerek fejjel, – de ime! - -E perczben a fazék ismét feltünt a láthatáron. - -– Ah bocsánat uram! – kiáltá már az ajtóból, – nem férhettem nőmhöz, – -egészen körülvették, – no már ez így szokott lenni, – de majd később, -majd kilesek egy kedvező alkalmat. De mit látok, – folytatá Achillet -megpillantva, s mindkét kezét előrenyújtva hozzásietett, – ön itt? -Mióta, mit csinál, meddig marad? látta már feleségemet? - -– Még nem, viszonzá Achille. - -– Beh kár! Nőm nagyon fog örülni, ha önt meglátja, – ily kedves, régi -ismerőst, sőt barátot! – magam is nagyon örvendek – - -A fazék nyelve ismét megeredt; de Achille bocsánatot kért tőle, hogy ez -alkalommal meg kell magát fosztania társaságától: de sürgős beszéde van -velem, mely nem tűr halasztást. Elhagytuk a termet. - -– Bocsásson meg, – szólt Achille, midőn a szomszéd szobába értünk, – ha -ily erőszakos módon magammal ragadom, de ki akarok egy találkozást -kerülni, s ha az ön barátsága szíves lesz fedezeteműl szolgálni – - -– Menjünk tehát, kísérem önt. - -Karonfogva mentünk keresztül nehány termen, midőn egyszerre az egyikben -egy alak tünt szemembe, melynek láttára önkénytelenül megálltam. Egy -22–23 éves nő állt ott, vagy öt-hat férfitól körülvéve, kikkel vígan -társalgott. Megvallom, e pillanatban nem tudtam volna megmondani még azt -sem, szőke volt-e, vagy barna. Vannak nők, kiket elnézhetünk sokáig, a -nélkül, hogy hajok s szemök színe iránt tisztába jöjjünk magunkkal. Az -új tünemény azon nők közé tartozott, kiket látva nem jut eszünkbe -szépségöket elemezni; kiknek bájai, andalító harmóniájukban oly egészet -nyújtanak, melylyel szemben elvesztjük azon hidegvért, mely az öntudatos -szemléléshez szükséges. Elnézhettem volna órákig, s csak azt tudtam -volna, hogy soha még ennyi bájt egy nőben nem láttam. Vannak nők, kikről -hívebb fogalmat adhatunk az olvasónak, ha nem is kisértjük meg -leírásukat; ha fantáziájokra bízzuk elképzelni ama női eszményképet, -melyet lelke egyszer megálmodott; s megvallom, soha sem érzém a toll -elégtelenségét annyira, mint most, midőn oly szépséget kellene az -olvasóval megértetnem, melyet csak látni és ha teljesen élvezni akarunk, -még érezni is kell. Mert e nő szépsége olyan volt, melyet nemcsak -szemünkkel, elménkkel, hanem lelkünk, kedélyünk minden ízével élvezünk. -Vonásai nem voltak szabályosak, s az ó-kori szépség királynője -valószínűleg megtagadott volna vele minden rokonságot; de ha bámuljuk -Vénust, melynek szépsége a vonások szabályos tökélyében rejlik, vajjon -nem kell-e vele egy polczra helyeznünk az oly nőt, kinek szépsége nem a -vonások anyagában, hanem az arcz szellemében, kifejezésében, a tekintet -bájában s mosolya tiszta költészetében vakítólag lép elénkbe? Igy -mosolyogni még nem láttam. E mosoly, mely szemében, ajkán s arczának -minden izében honolt, ragyogott, mint a nap, s káprázatos glóriával -vette körül az egész alakot, melynek fényében a körülötte sürgő fekete -frakkok úgy tüntek föl előttem, mint egy csapat oktalan moly, mely -meggondolatlan ösztönét követve, körülrepkedi a tüzet, hogy lángjában -megperzselve szárnyait, lehulljon. - -[Illustration: Egy 22–23 éves nő állt ott.] - -– Nézze ama nőt! kiáltám társamnak. - -– Ah jöjjön, jöjjön, – szólt Achille türelmetlenül. - -– Megálljon, ne foszszon meg e látványtól. - -E pillanatban szemem találkozott a modern Vénus szemével. Tekintete -elsiklott rajtam azon igézetes mosolylyal, melytől előtte már hat ember -feje szédelgett, de egyszerre elsápadt, valami ideges remegés futott -végig ajkán s arcza elborult. - -– Kérem, jöjjön! sürgetett Achille karomnál fogva, s nekem akaratlanul -követnem kellett. De azért nem állhattam meg, hogy a terem ajtajából ne -vessek hátra még egy pillantást. E perczben a fazék fölhasználva egy -rést, mely az udvarlók bástyáján támadt, odafurakodott Vénushoz. - -Szótlanul haladtunk Achillelal nehány termen át s már a tornáczban -valánk, midőn a fazék hangja üté meg fülemet, ki nagy lihegve futott -utánunk. - -– Ah uram, – szólt a fazék nagy búsan Achillehoz, – nőm önt meglátta s -ez oly szomorú emlékeket idézett föl lelkében! Szegény asszony! Mindjárt -gondoltam, hogy nem lesz jó önt látnia. No de mi nem tehetünk róla, – a -véletlen – – Ön már megy? – Tehát isten önnel! – De ah – folytatá aztán -hozzám fordulva – majd máskor lesz alkalmam önt nőmmel megismertetni. -Addig is – most jut eszembe, hogy még be sem mutattuk magunkat egymásnak -– oly szórakozott vagyok! – de hogy is ne, mikor a feleségem –? - -A fazék kivett tárczájából egy névjegyet s átadta. Cserébe odaadtam neki -a magamét, s az övét zsebre dugva siettem Achille után, ki már a lépcső -közepén várt reám. - -Csak ekkor vettem észre, hogy kalapomat fenn hagytam. Megkértem -Achillet, várjon rám nehány perczig s visszasiettem azon terembe, hol a -fazékkal találkoztam. - -Ezalatt a zene ismét megszólalt volt. - -A tánczterem ajtaján alig tudtam áthatolni. Egy sereg ember állta el, -bámuló, elragadt tekintettel szemlélve valamit. Oda néztem. - -Egy ifjú hölgy táncza vonta magára az egész társaság figyelmét. - -Baljával gyöngéden és mégis biztosan tánczosa karjára támaszkodva egy -merész galopp ütenyeire szédítően gyorsasággal lejtett körül a termen. -Keble lázasan pihegett, majdnem ki-kitörve selyem korlátain, arcza -mosolygott, valami túlvilági fenköltséggel, szeme mosolygott, de nem -csábítóan, nyugalommal, mint az előbb: tűz lángolt e szemben, erőszakos, -emésztő tűz, mely türelmetlenül követeli az oltó kezet, de büszke -tekintete mintha hirdette volna, hogy nincs élő ember, ki e tüzet oltani -bírná, – erei megdagadtak, s az egész alak, homlokára boruló fürteivel, -arczán a kéjvágy kétségbeesésével, szemében amaz olthatatlan, -otthontalan lánggal, megdöbbenté a szemlélőt. Ugy nézett ki, mint egy -elitélt istennő, ki leszáll a halandók közé, hogy agyontombolja -elveszett életét, – – ott forog, tánczol és élvez velök együtt és senki -sem tudja megérteni, mit érez, mit élvez, minő kábító kéjt merít ő -abból, a miben mások csak szórakozást tudnak találni – – - -[Illustration: Szédítő gyorsasággal lejtett körül.] - -Lábam a földbe gyökerzett, s csak akkor tudtam alant várakozó társamról -megemlékezni, midőn a tánczoló Vénus egyszerre megállt s egy csomó -fekete frakk közt elveszett szemem elől. - -Megtalálva a kalapomat Achille után siettem. - -Szótlanul haladtunk végig a Corson a vendéglő felé, melyben minketten -szállva valánk. Társamat e találkozás feltűnőleg elkedvetleníté, -bocsánatot kért «izetlenségeért», s miután másnapra találkozót adtunk -egymásnak, elváltunk. - -Achille szobájába ment, én pedig kifordultam a térről, s még egy sétát -tettem az ős Róma romjai közé. Eszem szűntelen ama párisi tündéren járt, -s a hold méla sugarainak elvitázhatlan hatása alatt szinte ábrándozni -kezdtem a szép asszonyról. De szerencsémre, józan eszem még nem hagyott -el egészen, s midőn a prózai reflexiók mezejére eljutva, a fazék mennyei -jóságát fazékné asszonyom életmódjával, s az Achillelal való találkozás -sajátszerű hatásával combináltam, lelkem csakhamar megnyugodott és -hazatértem. - -E reflexiók eredménye természetesen olyan volt hogy másnap, midőn -Achillelal találkozám, nem hozhattam a dolgot szőnyegre. Annál inkább -meglepett, midőn ő maga fordítá rá a társalgást. - -– E jó ember magaviselete teljesen alkalmas arra, hogy nejét -kompromittálja, mondá Achille. Ön kétségkívül azt hitte tegnap, hogy -köztem és e nő közt «történt valami», mint mondani szokták, különben -eddig bizonyosan kérdezősködött volna felőle. - -– Nem tagadom, viszonzám. - -– Pedig biztosítom önt, hogy csalódott. E nő nem szereti férjét; s a -mint láthatta, nem is szeretheti. De megcsalni nem fogja soha. Hiu, -kaczér és szenvedélyesen szeret mulatni, de becsületes. Ha valamivel -rágalmazzák, azt csak férje ügyetlenségének köszöni. – E szegény asszony -annyit szenvedett! – tevé hozzá Achille mély sóhajjal. - -Elhallgatánk. Achille nehány percznyi szünet után ismét megszólalt. - -«Azon nehány hét alatt, mióta szerencsém van önt ismerni, mondá, ön -többször észrevehette, hogy gyakran jut eszembe egy név, melyhez -ifjuságom minden emlékei kötvék, s melyet nem tudok kiejteni fájdalmas -visszaemlékezés nélkül. Mondám önnek, hogy e név legszomorúbb lapját -tölti be életemnek. Most ismerem önt annyira, hogy tudom, méltányolni -fogja e szenvedéseket. Ha tehát van kedve meghallgatni, elmondok önnek -egy modern tragédiát, melynek hőse legjobb barátom vala. Igen egyszerű -történet, de az egyszerű tragédiák a legszomorúbbak. Igen prózai -történet és költő aligha fogna rá vállalkozni, hogy ékes versekben -drámát faragjon belőle. A költők vagy zsarnokok, vagy rabszolgák. Az -apró szellemek nem mernek eltérni az adott szabályoktól; s a nagy -szellemek, kik e szabályokat alkotják, türelmetlenül megkívánják, hogy -az emberi szív még szenvedéseiben is törvényeikhez alkalmazkodjék, -mintha nem lehetne szenvedni az ars poetica elméletei ellenére is! -Kicsinylik a reális életet, megkövetelik az emberi szívtől, hogy elvont -theóriáik szerint érezzen, nem gondolva meg, hogy épen a rideg való -okozza a legtöbb szenvedést; általános szabályokat állítanak föl, midőn -épen az élet konkrét viszonyai teszik a legtöbb embert boldoggá vagy -boldogtalanná. Megvallom, már le akartam írni e történetet, de mindeddig -visszatartott az, hogy nem mertem barátom szenvedéseit pedáns kritikusok -szeszélyeinek kitenni, kik képesek volnának elvitatni a jogosultságot -oly szerencsétlenségtől, mely egy embernek életébe került. Mi nekik az, -hogy valaki szenvedett és meghalt vagy megőrült, – ha szenvedésében nem -találnak oly lélektani összeütközéseket, melyek szabályaik keretébe -beillenek, indokokat, melyeket a megszokás már udvarképesekké tett a -költészetben? Kimondják, hogy az egész dolog képtelenség, valószínűtlen -és mesterkélt csinálmány. Valószínűtlen és mesterkélt az, a mi alatt egy -lélek megtörik! – A költők ignorálják az életet a maga prózai -valódiságában. Megkövetelik az embertől, ki a társadalomban él, melyben -annyi kicsinyesség és ferdeség van, hogy úgy érezzen, mintha el volna -szigetelve korától, mintha nem ismerné annak fogalmait s nézeteit, nem -osztaná uralkodó előitéleteit s gyöngeségeit, mintha lehetséges volna -magát függetlenné tennie azon viszonyoktól, melyekben életét tölti, -melyekben lelke és elméje képződött, a társadalomtól, melynek -egyéniségét köszöni! És mégis, – ha író volnék megkísérteném papirra -tenni e történetet. Ön az, s én fölhatalmazom rá, ha érdemesnek tartja, -írja meg, a mit mondani fogok. Lesznek, a kik nem fogják elismerni e -szenvedések jogosultságát: a eszthetikus mathematikai határozottsággal -be fogja bizonyítani, hogy azon lelki küzdelem, mely e történet tárgyát -teszi, egyáltalában lehetetlen, s ki fogja mondani nagy képpel a bölcs -itéletet, hogy Flavigneux Anatole nem szeretett. Nem szeretett az, kit -szerelme ölt meg! De a közönség nemcsak ezekből áll. Mindazok, kik a mai -társadalom bűneit és félszegségeit, előitéleteit s gyarlóságait ismerik, -kik méltányolni tudják a mindennapi élet viszonyainak hatalmát az emberi -lélek, a relativnak hatalmát az absolut fölött, s főkép azok, kik a -párisi életet ismerik, mely a modern társadalom minden előnyeit és -hiányait meghatványozott mértékben egyesíti magában, – ezek meg fogják -érteni e történetet, s hősében azt fogják látni, a mi volt: _a modern -társadalom erkölcseinek áldozatát_. Lesznek olyanok is, kik saját -szomorú tapasztalásból ismerik e szenvedéseket és rokon lélekkel áldozni -fognak egy megértett fájdalomnak. Itélje meg majd, osztja-e -véleményemet, s ha igen, írja meg e könyvet, mely úgy hiszem, nem lesz -minden haszon nélkül. Társadalmi rendszerünk egy mélyen gyökerező baját -e könyv oly alakban fogja feltárni, melyben a világ azt még kevéssé -ismeri; mert a költők az ily viszonyokat, – és hány szív törik meg -csendben e viszonyok alatt! – méltatlanoknak tartják a földolgozásra, s -a közönség nagy zöme nem képes magát iróink iránya alól emanczipálni. -Előre mondom, ne várjon tőlem érdekfeszítő bonyodalmakat, -érzékcsiklandozó leírásokat. E történetnek legfőbb érdeme az igazság. De -úgy hiszem, ez az érdemeknek nem legkisebbike.» – – - -Íme Achille elbeszélése. - - - - -I. - -Flavigneux Anatole atyja, Flavigneux Anselme diszpéldánya volt a -könnyelmü párisiaknak. Tekintélyes vagyon birtokában, harmincz éves -koráig csupán annak tékozlásával foglalkozott. Ekkor, részint szokásból, -részint, hogy a vagyonán ejtett csorbát némileg helyreüsse, -megházasodott. Elvett egy gyöngéd érzésű, ábrándos lelkű leányt, kinek -betegesen izgékony idegrendszere s nehány százezer francnyi hozománya -volt. A házasság oly emberek életmódjában, mint Flavigneux Anselme, nem -nagy változásokat szokott előidézni. Flavigneux oly gyöngéd, udvarias -volt neje iránt, mintha nem is lett volna neje, rokonszenvet is mutatott -iránta, midőn egy fiúval megajándékozá, de különben változatlanul -folytatta előbbi könnyelmű életmódját. - -A házas élet e neme az érzelmes, ábrándos kedélyű nőt azonban ki nem -elégítheté, s Flavigneux asszony házassága ötödik évében meghalt. -Flavigneux gyászt hordott nejéért, mint illett, de tovább folytatá -életmódját. Amint Anatole tizedik évét betölté, intézetbe küldé; s itt -atyját minden félévben egyszer látva élt a gyermek tizennégy éves -koráig, midőn egyszer hírűl hozták neki, hogy atyja meghalt. A -törvényszék gyámot rendelt neki, de a gyámnak alig volt mire -felügyelnie, mint gyámfia személyére: mert az aktivák és passivák -annyira kiegyenlítették egymást atyja halála után, hogy midőn Flavigneux -Anselme a lóról lebukva, nyakát szegte, egy elegáns temetkezés költségei -Anatole örökségét teljesen kimerítették. - -Anatole egyedül állt a világban; egy gazdag embernek kényelemben, -bőségben nevelt tizennégy éves fia, egy sous nélkül zsebében. Gyámja -kivette az intézetből, melyben többé nem volt miből fizetni a magas -tandijat, s a fiú rokonaihoz fordult, felszólítván őket, tennének -valamit a gyermek nevelésére. - -A felszólítás azonban felesleges vala. Volt Flavigneuxnak egy -unokatestvére s kalandjaiban pajtása, ki azon jószivűséggel és -bőkezűséggel, mely a romlatlan lelkű könnyelműséget jellemzi, sietett -árván maradt öcscsét támogatni. Detrolles György könnyelműség dolgában -szakasztott mássa volt régi barátjának, Anselmenek, kivel két évtizeden -át együtt űzték kalandjaikat; s a különbség köztük csak az vala, hogy -Detrollesnek uralkodni képes és takarékos neje volt, ki férjének -kicsapongásai elé tudott korlátokat szabni. Detrolles becsületes ember -volt és jó családapa, ki nejét és gyermekeit minden könnyelműsége -mellett tiszta szívből szerette. Neje, egy okos, tapintatos nő, -megismerve férje jó és rossz tulajdonait, meghajolt a kényszerűség előtt -s emezeknek engedett annyi szabadságot, a mennyi amazoknak megóvására -szükséges vala. Neje okosságának s mérsékletének köszönheté Detrolles, -hogy Anselme halála után annak fiáról úgy gondoskodhatott, a mint szíve -jóindulata kivánta. - -Elhúnyt barátjának vagyoni állásáról értesülvén, Detrolles magához -hivatá Anatolet s azon bőkezűséggel, melyet pazarlásaiban megszokott -volt, kijelenté neki, hogy mindaddig, míg állást és foglalkozást nem -szerez magának, évenként ötezer frankot fog tőle kapni. Detrolles azt -akarta, hogy öccse a lehető legjobb nevelésben részesüljön s hogy a -nélkülözés semmikép ne gátolja tanulmányaiban s a szerint, a mint ő -ismerte az életet, erre évi ötezer frank elkerülhetlenül szükséges vala. - -Anatolet erre gyámja vissza akarta küldeni az intézetbe, de a fiú -hallani sem akart többé róla. Terhére volt az intézeti fegyelem s önálló -hajlamú lelke annál inkább megunta a folytonos felügyelet alatt való -életet, mert érezte magában, hogy van kedve tanulni, hogy tehát nincs -szüksége szüntelen ellenőrző szemekre. A fiú nagybátyjához folyamodott s -ez neki adott igazat a gyám ellenében. A gyám kénytelen vala engedni -annak, ki gyámfia nevelésének költségeit fedezte, főkép miután Detrolles -úgy rendezte be a dolgot, hogy az évdíjat havi részletekben magának -Anatolenak adta kezébe. A gyám kifogásokat tett ez ellen, figyelmezteté -Detrollest, hogy ennyi pénzt adni egy gyermek kezébe a legjobb mód azt -pazarlóvá tenni, mire nem lesz módja, ha felnő. De Detrolles nem tudott -ellentállani Anatole kéréseinek, sőt tetszett neki azon önállóság, azon -akaraterő, mely a fiú szavaiban nyilatkozott, midőn függetlenséget -követelt; és a jó nagybátya úgy okoskodott, hogy épen az fogja Anatolet -férfivá tenni, ha minél előbb hozzá szokik saját ügyeit vezetni. - -Anatolet tehát szállásra és ellátásra egy szegényebb hivatalnokhoz -adták, ki tanulókat tartott magánál mellékkereset gyanánt. Itt -ismerkedtünk meg egymással. Anatole havi pénzének fele sem volt -szükséges szállása, tartása és tanulmányai költségeinek fedezésére. A -többit tehát mulatságra fordítá. - -Nem szükséges ön előtt bővebben indokolnom, mikép lett ily viszonyok -közt Anatole nehány hónap alatt bevégzett korhelylyé, kit a késő éj, -néha a kora reggel vetett csak haza szállására. Lakásadónk kezdetben -megfeddé néhányszor Anatolet, mire ez húsz frankkal megtoldta a havi -díjat s ez áron teljes függetlenséget vásárolt magának. Nem tudom, -meddig tartott volna ez életmód, s mivé tette volna végre Anatolet, ha -egy általa okozott botrány egyszerre végét nem szakítja. Már egy év óta -élte a gyermekifjú e korhely életet, melyben a tanulásból fenmaradt -óráit kártya és bor közt töltötte el, midőn egyszer reggel épen nem jött -haza; de e helyett néhány órával utóbb az iskolából izentek -szállásadójának, hogy vitesse haza. A jó ember futott az iskolába és ott -találta Anatolet félig ittasan, kiterítve, betört fővel, melynek -vérzését még alig tudták elállítani. Anatole ez éjjel reggelig -kártyázott s elvesztvén egész havi pénzét, melyet az nap kapott -Detrollestől, elkeseredésében inni kezdett pajtásaival, kik közül a -szerencsés nyerő ajánlkozott az italok árát fedezni. A nap már fényesen -sütött, midőn Anatolenak eszébe jutott, hogy iskola is van a világon. -Megindult tehát s mámorosan, ingadozó léptekkel a kollegiumba ment. -Midőn a terembe nyilt előadás közben benyitott, a tanár nem nézheté szó -nélkül a tizenöt éves fiút, ki félrecsapott kalappal fején, rendetlen -öltözékben, a mámor félreismerhetlen jeleivel arczán s magatartásában, -ingadozó léptekkel közeledett feléje. Nehány szigorú szóval kiparancsolá -a teremből, de Anatole a helyett, hogy engedelmeskednék, szitkozódni -kezdett s felemelt ököllel rohant tanárára. Ez félreugrott a csapás -elől, mire Anatole elvesztve az egyensúlyt, oly szerencsétlenül bukott a -tanár asztala előtt a földre, hogy fejét az asztal sarkán betörte. - -Az esés után néhány hétig az ágyat kellett őriznie. Midőn megtudta a -botrányt, melyet ittas állapotában elkövetett, élénk becsületérzése -pirulni kényszeríté önmaga előtt. Megfogadta, hogy borhoz és kártyához -többé nem nyúl, s én, ki tanúja valék fogadásának, tanúja voltam annak -is, hogy azt lelkiismeretesen megtartá. - -Gyámja ez alkalmat felhasználta, hogy meggyőzze Detrollest, miszerint a -fiút okvetlenül intézetbe kell küldeni és pénz dolgában szükebbre fogni, -ha nem akar professionális korhelyt nevelni belőle. A gyám könnyen -igazolható bizalmatlanságból nem hitt Anatole igéretének, miszerint meg -fogja változtatni életmódját; de a fiúban oly erős volt az elhatározás -felhagyni e korhely élettel s annyira meg tudta nagybátyját győzni -szándékának szilárdságáról, hogy ez ismét a fiú pártjára állt. Némi -változást azonban Detrolles is szükségesnek látott életmódjában. Más -iskolába kellett küldeni Anatolet, hogy ne legyen kénytelen szégyene -szemtanúi előtt pirulni. Aztán, úgy okoskodott Detrolles, Anatolet -bizonyosan a rossz példa rontá meg; oly helyre kell tehát adni -szállásra, hol nem lakik más három-négy tanulóval együtt, egy becsületes -család körébe, mely jobban fel tudjon rá ügyelni. - -Talált is ilyet csakhamar, mely annálinkább megfelelt igényeinek, miután -rokonságban állt a fiúval. Cotin György távoli rokona volt -Flavigneuxnek. Egykor vagyonos kereskedő, utóbb szerencsétlenül csődöt -mondott s most teljes visszavonultságban élt Páris egy külvárosában. -Detrollesnak e gondolat annálinkább tetszett, mert Cotint és nejét mint -talpig becsületes, reális, erkölcsös embereket ismerte még a régi -időkből s mert azt hitte, hogy nemcsak pénzért, hanem rokoni szeretetből -is jobban fel fognak a fiúra ügyelni, mint bárki más. - - - - -II. - -Cotinék kaptak az alkalmon, midőn Detrolles őket számos évek múlva ismét -felkeresvén, felkérte, fogadják magokhoz öcscsét szállásra és ellátásra. -Anatole szintén örömmel lépett e család körébe, melyről már -gyermekkorában a legjobbat hallotta. Emlékezett reá, hogy Cotin Györgyöt -és nejét nem egyszer hallá dicsértetni, mint a derék, becsületes -házastársak mintaképét. És nem ok nélkül. A Flavigneux család minden -ismerősei és rokonai közt alig volt ház, mely több tiszteletet érdemelt -volna, mint e derék kereskedőé, ki ötven éves korában egy húsz éves ifjú -gyöngédségével szerette nejét, kinek vágyait a negyven éves nő odaadó -szerelme teljesen kielégíté s ki mindent elkövetett, hogy három -gyermekét a lehető legjobb nevelésben részesítse. - -Anatole, azon reményben, hogy e tiszteletreméltó család kebelében annál -könnyebb lesz fogadását megtartania, őszinte örömmel sietett eddig -személyesen nem ismert rokonához; s a most már hatvan éves Cotin György -annál nagyobb, annál igazabb örömmel fogadta az ifjút, mert ennek szőke -fürtei és lángoló szeme őt saját két fiára emlékezteték, kiket éltök -virágában vesztett el. Hasonló meghatottsággal sietett őt ölelni -Cotinné, mondva neki, hogy tekintse őt anyjának s legyen teljes -bizalommal iránta. Anatole csakugyan úgy érzé, mintha második atyát és -anyát talált volna Cotinékban s midőn Hermance lépett a szobába, Cotin -tizennyolcz éves leánya, kora szépségének viruló pompájában és Cotinné -azt mint leendő testvérét mutatá be neki, Anatole ily testvér és ily -anya mellett teljesnek érzé boldogságát. - -[Illustration: Cotin György örömmel fogadta az ifjút.] - -De nehány hét alatt be kellett látnia Anatolenak, hogy a Cotin család -kebelében sok, talán minden megváltozott. Minél jobban megszokták őt a -háznál, s minél bizalmasabb lábon álltak egymással, annál inkább -módjában volt észrevennie Anatolenak, hogy a boldogság e házból -elköltözött. Nem egyszer élénk czivódásban találta Cotinnét férjével s -bár e jelenetek mindannyiszor félben szakadtak, valahányszor Anatole a -szobába lépett, fel kellett előtte tűnnie, hogy nem puszta -nézetkülönbségek okozták e heves vitákat. A szállás, melyet Cotinék -birtak, oly kicsiny volt, hogy Anatolenak még külön szobája sem vala s -csak a jövő félévben igértek számára szobát fogadni a szomszéd lakásból, -mely akkor megürülendő vala. Anatole tehát egy szobában hált Cotinnal, a -másikban Cotinné Hermanceszal, míg a harmadik ebédlő, szalon és minden -egyéb vala egyszerre. Ilyen szűk helyre szorulva rokonaival, nem -maradhatott sokáig titok előtte az, a mi a ház békéjét megzavarta. - -A szükség volt e család szerencsétlenségének forrása. Cotin és neje -jólétben tölték teljes életöket s a míg ebben tartott, misem zavarta meg -boldogságukat. Egymás szerelmében s gyermekeik szeretetében szívök -minden vágyai kielégítésre találtak. Cotin György ötvenötödik évébe -lépett, midőn egy év alatt két fiát s egy nagykereskedőház bukása -folytán egész vagyonát elveszté. A becsületes csőd után, melyben -hitelezői teljesen kielégíttettek, maradt számára még néhány ezer frank, -melynek kamatjaiból egy nélkülözésekhez szokott család nagy takarékosan -megélhetett volna. De Cotinék jóléthez valának szokva s Cotin György -lelkének minden erejét fiainak s vagyonának veszte annyira megtörte, -hogy képtelen volt megmaradt pár ezer frankjával új üzletet kisértni -meg. Nem maradt tehát számukra egyéb, mint visszavonulni s lehetőleg -meghúzniok magokat. Cotin György lemondott a kényelem minden neméről, -hogy családja existencziáját megkönnyítse, neje azon szent -elhatározással lépett a szegényes szállásba, hogy életét csupán férje -vigasztalásának szentelendi; e két ember lelkében a gyöngédségnek, -szerelemnek és erénynek oly kincse vala felhalmozva, mely nem egy, de -tíz életet boldoggá tehetett volna, – és ők mégis szerencsétlenek -valának. Cotinné nemcsak gyöngéd nő és szerető hitves, de egyszersmind -gyönge nő és oktalan anya vala. El tudta magát a legnagyobb áldozatokra -határozni, mert az elhatározásban szíve támogatta, ez pedig tiszta és -romlatlan vala; de nem birta elhatározását végrehajtani, mert jellemének -gyöngesége képtelen volt az élet keserű valóságával megküzdeni. Bármint -feltette volt magában, hogy fel fog hagyni mindazzal, a mi a -megélhetésre okvetlen nem szükséges, midőn kenyértörésre került a dolog, -nem volt ereje egy vagy más apróságról lemondani, melyet oly magától -értetődőnek tanult ismerni előbbi jó körülményei közt. Férje nem egyszer -figyelmezteté őt, legyen takarékosabb, mire panasz és szemrehányások -következtek. Minden ily családi jelenetnek vége ugyan az volt, hogy -Cotinné férje nyakába borulva bocsánatot kért tőle és könyezve fogadá, -hogy ezentúl máskép lesz minden; – de azért minden a régiben maradt s a -kis tőke, melynek kamatjaival kellett volna a család létezését -biztosítani, koronként megkisebbíttetett a háztartás folyó költségeinek -fedezésére. - -E gazdálkodásnak előbb-utóbb válságra kellett vezetnie; s e válságot -Hermance növekedése csak sietteté. A leány szép volt, tele észszel és -élettel; anyja csüggött rajta s nem vette észre, hogy saját hibái, az -élvezetvágy és a jellem gyöngesége, fokozott mértékben vannak meg -gyermekében. Cotinné imádta leányát, ragaszkodott hozzá, mint egyetlen -vígaszához a szerencsétlenségben s nem bírta a szép, de hiú és könnyelmű -leánynak egy kivánatát sem megtagadni. Ez pedig majdnem szívtelenségig -menő könnyelműséggel követeléseit oly magasra fokozta, mintha fogalma -sem volna szülei vagyoni állásáról. Hermance toiletteje s apró -mulatságai ekként majdnem annyiba kerültek, mint az egész háztartás. -Cotin György sokkal gyöngébb volt, semhogy erélyesen közbelépve ez -életmódnak véget tudott volna vetni; a szegény öreg csak panaszkodni -birt. Naponként figyelmezteté nejét, miszerint nehány év mulva teljesen -koldusbotra jutnak s nem lesz meg mindennapi falatjuk; – de a gyönge -asszony, most már leányának könnyelműsége által is tovább ragadtatva, -nem tudott a dolgok állásán változtatni. Az egyetlen, a mit tenni birt, -az vala, hogy el tudta titkolni férje előtt, miszerint összes tőkéjökből -már alig van hátra két-három ezer frank és hogy ez is alig elegendő az -adósságok fedezésére. - -E ponton állt a Cotin család, midőn Anatole lépett belé. Az öreg Cotin, -ki előtt neje a végső nyomor közellétét eltitkolá, azzal vigasztalta -magát, hogy azon havi kétszáz frank, melyben vele Detrolles Anatole -eltartására nézve megegyezett, helyreállítandja háztartásában az -egyensúlyt. És úgyis lett volna, ha ama tőke, melyet Cotin számításainak -alapjául felvett, még létezett volna. Ennek hiányában azonban Anatole -havidíja csak tökéletlen segély vala. Anatole nehány hét alatt -felismerte a család helyzetét. Látta, hogy Cotin és neje oly gyöngéden -szeretik egymást, mint egy ifjú házaspár és látta, hogy éltök folytonos -czivódás és keserűségek közt folyt le. Megszerette és szánta e -becsületes, de gyönge embereket s felajánlá Cotinnénak saját erszényét, -melyen az asszony nem is mulasztott el koronként apróbb kölcsönök -contrahálásával könnyíteni. - -Anatole azt hitte, hogy azon csekély támogatás, melyben nagynénjét -részesítheti, ép oly jó hatással bír, a mily jó szívből van adva s e hit -némileg ellensúlyozá benne a fájdalmat, melyet szegény rokonai -szerencsétlensége felett érezett. Most már, részben pénzhiányból is, -idejének legnagyobb részét otthon tölté, tanulva, vagy az öreg Cotin -elbeszéléseit hallgatva, vagy Hermanceszal csevegve, kivel csakhamar oly -bizalmas lábon állt, mintha gyermekkoruk óta együtt növekedtek volna. - -Rövid idő alatt Anatoleon megtörtént az, a mi ily körülmények közt oly -könnyen megesik egy tizenhat éves tanulón: beleszeretett Hermanceba. A -két ifjú természetében sok volt a hasonlóság, de még több az ellentét. -Anatole természetének egyik uralkodó eleme az élvezetvágy vala, ép úgy, -mint Hermanceénak, de míg az ifjú eszével és elhatározásával tudott -uralkodni e hajlamokon, ha kellett, a leány vagy nem bírt, vagy nem -akart korlátokat vonni kedvtelései elé. Anatolenak nem valának szilárd -erkölcsi elvei. Sem könnyelmű atyja, ki szeretetreméltó -lelkiismeretlenséggel űzte női kalandjait, sem hasonkorú pajtásainak -társasága nem volt alkalmas szilárd erkölcsi elveket csepegtetni -lelkébe, az intézetben nyert nevelése pedig olyan volt, mint minden -iskolai nevelés: erkölcsi elvek helyett a vallás érthetetlen formuláival -terhelte meg elméjét, melynek semmi közük a morálhoz. De ha nélkülözte -is lelke azon erős erkölcsi tartalékot, melyet csak az anya vagy atya -szerető gondoskodása olthat fiatal lélekbe; természete mégis alapjában -nemes, érzelmei tiszták valának s e jó tulajdonok, támogatva azon élénk, -az ingerlékenységig kényes becsületérzés által, mely őt már e korban -kitünteté, szinte kipótolák e tekintetben nevelése hiányait. Hermancetól -a természet megtagadta azon erkölcsi érzéket, mely egyedül képes a nőt -az élet válságos viszonyaiban fentartani s nevelése mitsem adott neki, a -mivel azt pótolhassa. Könnyelmű, hiú gyermek volt már tizenöt éves -korában, ki nem ismer nagyobb feladatot, mint tetszeni és mulatni; s -anyja, példája által, melyet leányának szolgáltatott, midőn életének -főczélját hasonlókép a kellemes időtöltésekben keresé és majomszeretete -által, melylyel őt körülvette, e gyöngeségeket Hermanceban azon határig -fokozta, melyen túl a jellemgyöngeség jellemtelenséggé válik s melytől -csak egy lépésnyire van a becstelenség. Mindkettejökben hiányzott az -egészséges erkölcsi érzék; de míg Anatolet élénk becsületérzése képes -volt oly magasra emelni, hová a puszta erkölcsi elvek fel nem érnek; -addig Hermance, könnyelműsége s azon veszélyes befolyás által, melyet -anyja gyakorolt reá, képes vala oly mély sülyedésre, melyet maga az, -hogy lelke minden erkölcsi tartalékot nélkülözött, nem indokolhatott -volna. Ez éles ellentét oly jellemnél, mint Anatoleé, valószinűleg -lehetetlenné tette volna a Hermance iránti szerelmet, ha mint férfi -ismerkedik meg a leánynyal, mert a férfijellem minden tulajdonai közt -alig van kérlelhetetlenebb, türelmetlenebb a becsületérzésnél. De -Anatole tizenhat éves gyermek volt, midőn a nálánál idősb Hermancet -megismerte. - -De mit feszegetem én itt e két ember jellemét? mi köze egy tizenhat éves -ifjú szíve vonzalmának a lélek és jellem határozó tulajdonaihoz? -Kifejlődött, megállapodott természeteknél ezek döntő elemként -határozhatnak a szív érzelmei felett; a férfi szerelmében nagy része van -saját s kedvese jellemének és életnézeteinek is, de egy tizenhat éves -ifjú szerelme az alkalom és a tapasztalatlanság szüleménye. - -Anatole gyermek vala, az első fiatal, szép nő, kit ismert, Hermance -volt; naponként órákat töltött a leánynyal, játszott, csevegett vele, – -kell-e több szerelmének indokolására? - -Az ifjú szerette a leányt, szerette azon öntudatlansággal, hogy ne -mondjam, gyanútlansággal, mely az első szerelmet jellemzi; szerette úgy, -mintha nem is volna magával tisztában az iránt, hogy vonzalmának tárgya -a másik nemhez tartozik. Anatole önkénytelen hajlamot érzett Hermance -iránt, mintegy magától értetődő, indokolásra nem szoruló vonzódást, mely -őt a leányhoz közelíté; s engedett ez érzelemnek, vagy tán inkább -ösztönnek, a nélkül, hogy azt elemezni megkisértené. Ha tudta volna, -hogy Hermancet szereti, kétségkívül magába vonult volna s nem mert volna -többé oly bátran közelíteni a leányhoz; de így, szerelmének öntudata -nélkül, a mit kora tapasztalatlanságának köszönhetett, oly -elfogulatlanul, oly minden utógondolat nélküli odaadással engedé át -magát a leány társaságának, mintha még fogalma sem volna róla, hogy -ketten oly két nemhez tartoznak, mely két nem csak a szenvedély nyelvén -érti meg egymást teljesen. - -A Cotin-házban senki sem vette észre, hogy Anatole Hermancet szereti. -Cotin és neje örömmel nézték a «rokoni vonzalmat» a két fiatal közt s -Hermance csak víg és kedves játszótársat látott az ifjúban. A leány -vígságában féktelen, szeszélyeiben kicsapongó volt, – de modora még -inkább hasonlított egy pajkos fiú magaviseletéhez, mintsem oly -leányéhoz, ki már öntudatával bír nemének. S ez még alig is volt meg a -leányban. Hermance azon lányok közé tartozott, kikben, természetök -elevensége daczára, aránylag későn érvényesíti magát az, a mi a leányt -nővé teszi. S így nem egyszer Hermance játék közben ölébe ugrott az -ifjúnak s Anatole ölelte és csókolta hugát, – mindkettő még minden -sejtelme nélkül annak, hogy élvezet is lehet abban, mi csak a pajkosság -gyümölcse vala. - -Vagy öt hónapot töltött ekként Anatole a háznál, midőn különféle -jelekből azt vélte észrevehetni, hogy Cotinék vagyoni viszonyaiban -kedvező fordulatnak kellett beállnia. Cotinné néhány hét óta vidorabb -volt s nem czivódott férjével. Az asztal jobban el vala látva s Cotinné -már három hét óta nem fordult volt új kölcsönért öcscséhez. Hermance -szebb ruhákban járt, mint azelőtt s minduntalan hol színházban, hol -társaságban volt valamely barátnéjával, honnan, hogy mikor jött haza, -Anatole nem tudta, mert olyankor már aludni szokott. - -Nemsokára megjött a lakváltoztatási idő, s Cotinék a szomszéd lakásból -nem egy szobát fogadtak fel Anatole számára, hanem az egész lakást, mely -három szobából s konyhából állt. A konyha átalakíttatott előszobává, -melyből egy ajtó nyílt balra egy szobába, egy másik jobbra két szobába. -E második szobának azonfelül külön kijárása is volt a melléklépcsőre. Az -egy szobát Anatolenak adták, a két szobás lakosztály pedig Hermance -számára rendeztetett be, oly kényelemmel, sőt elegancziával, mely -Anatolet rendkívül meglepte. Az ifjú nem tudta magának megmagyarázni a -dolgok e fordulatát, de gyöngédtelenségnek tartotta volna a -kérdezősködést, midőn azt látta, hogy Cotinné és leánya oly egykedvűen -intézik e változtatásokat, mintha mindez nem is lehetne máskép. Anatole -azon könnyűséggel és gyanútlansággal, mely korának tulajdona vala, -csakhamar beletalálta magát e változásba. Elfoglalta szobáját és -teljesen boldognak érzé magát, midőn Cotinné és Hermance megelégedett -arczába tekintett. - -Ez időtájt Detrolles nehány napra falura vitte magával Anatolet. Midőn -visszatért, az öreg Cotint ágyban, betegen találta. Nem eresztették be -hozzá, azt mondák neki, hogy deliriumban fekszik s oly dolgokat beszél, -hogy azt fiatal embernek nem jó hallani. Két hét tölt el, mielőtt -Anatole Cotint ismét láthatá, és megborzadva riadt vissza tőle. Az öreg -Cotin mint egy halotti váz ült karszékében, midőn Anatolet bevezették -hozzá. Mintha két hét alatt két évtizedet vénült volna. Tagjai el -valának aszva, megeresztett, tövises ősz szakálla bizonyos vad -kifejezést adott e különben oly szelíd arcznak. Tekintete megtörve -nyugodott maga előtt, de midőn szemét felveté, valami otthontalan -merevség látszott e tekintetben, melyről Anatole első pillanatra azt -hitte, hogy az őrület jele. Ily állapotban látva a derék öreget, Anatole -borzalmában felsikoltott, aztán odarohant beteg nagybátyjához. Ez -megkísérté feléje tárni kiaszott karjait és szólni akart valamit; de -jobb karját nem tudta emelni s nyelve csak értelmetlen hangokat -hebegett. Cotin Györgyöt megütötte volt a guta. Nem halt bele, de nem -épült ki többé belőle. Élt még néhány hónapig, de élte folytonos -haldoklás vala. - -Anatole végtelen részvéttel viseltetett a szegény öreg iránt, de végre -belenyugodott a kikerülhetlen végzetbe. Oly természetesnek kellett -találnia, hogy egy öreg, gyönge embert megüt a szél, főkép, miután -Cotinné, ki temérdek könnyet ontott férjeért, elszámlálá neki mindazon -ismerőseit, kik gutaütésben haltak meg; mely számlálásnak eredménye az -lett, hogy minden második embernek, ki a hatvanig felviszi, -kikerülhetlen sorsa a szélhűdés. Hermance is csakhamar megvigasztalódott -s Anatole a lélek azon ruganyosságával, mely egy tizenhat éves kedélyben -a legellentétesebb érzelmeket oly közel hozza egymáshoz, tudott, a -szegény tehetetlen öreget meglátogatván, átfutni Hermance-hoz s a -leánynyal eljátszani, nevetgélni, fecsegni, mindaddig, míg az ki nem -küldte szobájából, a mi este nyolcz órakor többször megtörtént, a -nélkül, hogy Anatole valami feltünőt talált volna benne. - -[Illustration: Odarohant beteg nagybátyjához.] - - - - -III. - -Amióta Cotinék anyagi körülményeiben e változás beállt, az Anatole és -Hermance közti viszony lassanként veszteni kezdett gyermekded -bizalmasságából. Alig múlt el néhány hét s Hermance nem volt többé azon -víg, kedélyes játszótárs, kinek Anatole addig ismerte. Nem mintha -meghidegült volna iránta, nem idegenkedett tőle, sőt figyelmes szemlélő -épen az ellenkező észleletre jutott volna. Hermance most is sok időt -töltött öcscsével, de viseletében kimértebb, nyugodtabb, komolyabb volt, -a nélkül azonban, hogy hidegebb lenne iránta. Nem ugrándozott, nem -enyelgett vele többé azon tartaléktalan pajzánsággal, mely azelőtt -mulatságaikon uralkodott s ha Anatole egyszer-másszor utána kapott, vagy -véletlenül megölelte, Hermance néha elpirult s rendreutasítá. Anatole -eleinte nem látszott észrevenni, vagy ha észrevette is e változást, nem -tulajdonított neki fontosságot s egyikét látta benne azon szeszélyeknek, -melyekben Hermance természete bővelkedett. - -Egy alkalommal Hermance épen rakosgatott valamit szobájában, midőn -Anatole a nyitva maradt ajtón belépett. Az ifjú lépteinek zaját elnyelte -a szőnyeg s halkan közeledve hugához, azt hátulról gyorsan megölelé s -egy csókot lopott vállára. A leány, midőn így egyszerre váratlanul magát -átölelve látta s keblén az ifjú összekulcsolt kezeit érzé, melyek -érzékenyen tapadtak mellére, megrázkódott egész idegrendszerében s oly -szenvedélyesen és oly szavakkal utasítá rendre az ifjút, minőket ez még -nem hallott tőle. Anatole meglepetve Hermancenak e sajátságos modora -által, mely eddig ismeretlen vala előtte, nehány szóval bocsánatot kért -tőle és kisietett a szobából. De alig ért saját szobájába és veté magát -boszúsan a pamlagra, előtte állt Hermance. A leány pillanatnyi -felhevülése elmúlván, utána futott Anatolenak, kérte, ne vegye rossz -néven hevességét s midőn ez biztosítá, hogy nem haragszik, pajzán -mosolylyal ölébe ült, átkarolta nyakát és csókot nyomott ajkára. - -Megtörtént ez azelőtt akárhányszor, de Anatole úgy érzé, mintha ma -érintené ajka először Hermanceét. Azt a hosszú, szenvedélyes csókot, -melyet most kapott, nem a játszótárs adta többé könnyelmű pajzánságában -a játszótársnak, hanem adta a nő, ki már élvezni tud, az ifjúnak, kit -szeretne rá megtanítani. - -E percztől fogva érzé Anatole, hogy nővel áll szemben s hogy e nőt -szereti. De érzé egyszersmind ifjúságát s tapasztalatlanságát, érzé azon -fölényt, melyet az idősebb s routinirtabb leány reá gyakorolt s ez oly -elfogulttá, oly zavarttá tette Hermanceszal szemben, hogy daczára most -már élénken érzett szerelmének, kerülni kezdte a leányt. Hermance néha -kérdőre vonta öcscsét, miért tölt vele kevesebb időt, mint azelőtt, de a -mód, melyen ezt tevé, midőn lángoló szemével ránézett, vagy kezét -megszorítá, Anatole zavarát, mondhatnám félénkségét még inkább növelte. - -Anatole kezdett kevesebbet lenni otthon, s estve rendesen eljárt -színházba, hogy ne kelljen együtt lennie a leánynyal, kit szeretett s -kihez, mióta tudta, hogy szereti, alig mert többé közelíteni. - -Egy estve színház után hazaérve világot akart gyujtani, de a gyufás -dobozt üresen találta helyén. Nem tudott magán máskép segíteni, mint, -hogy Hermancetól kérjen gyújtót, kinek szobájában, mint jövet az -utczáról látta, még világos volt. Kiment tehát a közös előszobába s -Hermance ajtaján koczogtatott. - -– Ki az? hangzott belőlről a leány hangja. - -– Én vagyok. - -– Te vagy Anatole? jer! - -Anatole benyitott. Az első szoba setét vala és üres. Hermance a másikban -volt, melynek ajtaja ki vala nyitva. Az ifjú az ajtóhoz lépett, de -megpillantván Hermancet, a mint könyvvel kezében chaiselongueján feküdt, -önkénytelenül visszahökkent. - -Midőn meglátta Hermancet kacér pongyolájában, mely bájainak hatását még -fokozta, Anatolet eddig még nem ismert mértékben támadta meg azon zavar, -azon elfogultság, azon megmagyarázhatlan vonakodás, mely hátravon és -előrehajt egyszerre, melyet néhány hét óta érzett a leánynyal szemben. -Ideges remegés fogta el egész valóját, futni akart, de lába mintha a -földbe gyökerezett volna, nem tudott elmozdulni a küszöbről s -tekintetével akaratlanul rámeredt a szép leányra, ki mosolyogva nyújtá -neki kezét. - -– Nos Anatole? – szólt a leány kérdőleg, észrevéve az ifjú -megdöbbenését. - -Anatole végre erőt vett magán s szemét a földre sütve közelebb lépett s -remegve fogta meg a leány kezét. - -– Gyufát akartam kérni tőled Hermance, csak most vettem észre, hogy az -enyim elfogyott… - -– Gyufáért jöttél? – kérdé a leány sajátságos hangon. - -– Csak nem haragszol? – szólt az ifjú engesztelőleg. - -– Dehogy haragszom. Sőt épen jó, hogy jöttél, elfecseghetünk egy kicsit. -Nem tudok aludni. Jer Anatole, ülj ide. – No de jer hát! - -Anatole szék után nyúlt. - -– Ah ne hozz széket, jer ide, hozzám, szólt a leány. - -– Olvastál? – kérdé Anatole s Hermance könyve után nyúlt, hogy ne -kelljen szemébe néznie. - -– Olvastam. Igen érdekes könyv. Nézd csak. Nem ismered? - -– «La Nouvelle Héloïse,» – olvasá Anatole. – Nem, nem ismerem. - -– Úgy majd odaadom, ha elolvastam. Nagyon érdekes, hidd el. - -– Úgy? – szólt Anatole, letevé a könyvet, melynek hatása ott lángolt -Hermance szép szemében. - -– De mi lelt? – kérdé a leány, – úgy ülsz itt, mint a bűnös, ki haragban -van lelkiismeretével; rám sem mersz nézni… - -– Dehogy nem – viszonzá az ifjú megemberelve magát s tekintetét felemelé -a leányra. - -Hermance azon szépségek közé tartozott, kik a legjózanabb erényt is -képesek megingatni. Halvány arcza, széles piros ajkai, finom alkatú -orra, megvilágítva két emésztő tüzű setétkék szem által s ébenfekete -fürtöktől környezve, oly egészet alkottak, hogy a festész fantáziája nem -képzelhetne magának illőbbet, ha Bacchusnak akarna papnőt festeni. -Anatole, midőn e szemekbe tekintett, mintegy megmeredve szegzé -tekintetét a leányra. - -– Mily szép vagy Hermance! – rebegé önkénytelenül. - -– Tetszem neked? kérdé a leány kaczéran s míg egyik keze az ifjúéban -nyugodott, a másikat felemelve, megsímogatá vele Anatole arczát. - -– Bocsáss Hermace – rebegé Anatole zavarban, – ne kínozz Hermance… - -Hermance elereszté az ifjú kezét, de Anatole nem tudott felkelni. A -leány rászegzé igéző tekintetét s Anatole szédülni érzé fejét e -pillantás hatása alatt. - -– Csókolj meg Anatole! – susogá Hermance, feléje tárva karjait. - -Anatole futni akart, de nem birt. Érzé, hogy a vér fejébe tolul, hogy -arcza ég, – de midőn a leány szemébe nézett, nem birt ellenállani s -ösztönszerűleg odaborult Hermancera és megcsókolá. - -A leány átkarolta az ifjút s szenvedélyes csókokkal halmozá el arczát. -Ujjai haja közé tévedtek s kis keze az ifjú fürteivel játszott, míg ez -úgy érzé, mintha lélekzete el akarna akadni. - -[Illustration: – Csókolj meg Anatole! – susogá.] - -Eddig ismeretlen érzések támadták meg Anatolet. Szerelmi ábrándozásaiban -nem egyszer elképzelte magának a boldogságot, melyet a viszontszerelem -nyújt s most, midőn e boldogságot elértnek látta, úgy érzé, mintha -csalódott volna álmaiban. Karjaiban tartá a szeretett nőt, magába szívta -annak éltető lehelletét, ki szivét hangosabban dobogni megtanítá, – de -mi volt ez azon boldogsághoz képest, melyet rajongó lelke megálmodott? - -Egy tizenhat éves ifjú szerelme inkább ábrándozás, mint szerelem. - -Én nem hiszek a szerelem azon pedáns osztályozásában, mely azt -platonikusra és nem-platonikusra osztja. Ha hinnék is a léleknek a -testtől önálló létezésében, ha azon tulajdonok és működések összegét, -melyet hétköznapi nyelven «léleknek» nevezünk, többnek tartanám is az -agyvelő legsubtilisabb functiójánál, nem hinném, hogy létezhetik -szerelem, melyben csak a lélek vesz részt, az anyag hozzájárulása -nélkül. - -Olvassa el bárki a szerelem valódi evangeliomát, melyet a nagy britt -költő hagyott reánk. Még eddig senkinek sem jutott eszébe tagadni, hogy -az érzelem, mely Romeot és Juliát összefűzi, valódi, tiszta szerelem; s -vajjon «platonikus»-e a Montecchik és Capulettik sarjadékainak szerelme? - -Azon émelygős, férfiatlan ábrándozás, mely az új korban írt középkori -regényekből sóhajt felénk, azon kevéssel beérő, saját tehetetlenségével -kaczérkodó érzelgősség, melyben némelyek a «tiszta» szerelmet vélik -felfedezni, mindössze oly lélekállapot, mely csak azért nem tartozik a -pathologia körébe, mert ellenszerét a tudomány még fel nem fedezte. - -Tökéletlen, beteges érzelem az, melyet egészséges, kifejlett organizmus -meg nem terem. - -A holdkórosok birodalma ez és a gyermekeké. - -Anatole ez utóbbi volt. - -Nem sok kellett volna neki arra, hogy boldognak érezze magát. - -Ha Hermance csak sejteti is vele, hogy szerelmét viszonozza, Anatole -rajongásában képes lett volna érte bármire. Beérte volna vele, ha -lábainál ülhet és szemébe tekinthet, ha láthatja őt és hallhatja szavát; -s egy kézszorítása az ideálnak boldogabbá tette volna, mint most a -kedvesnek ölelése. - -Anatole nem érzé magát boldognak. - -Azt látta, hogy szerelme viszonoztatik, – mert vajjon mi lehetett volna -Hermance csókja az ifjú szemében más, mint szerelmi vallomás? – de ő -másként képzelte magának az első vallomást. - -Midőn karjaival magához ölelte kedvesét, érezve szívének minden -dobbanását, s midőn Hermance villogó szemébe tekintett, úgy tetszett -neki, mintha nem ez volna azon nő, ki álmait foglalkoztatá. - -Anatole jellemében a legnagyobb ellentétek egyesültek. Tudott szeretni -oly mély, oly intensiv érzéssel, mely maradandóságra nézve megközelíté -egy szentimentális szív sóhajainak hosszadalmasságát; s tudott lábbal -tapodni minden érzelmet, tudott könnyelmű játékot űzni a szív -legönkénytelenebb gerjedelmeivel. De ez utóbbi tulajdont csak később -érlelték meg benne az élet körülményei. - -Most még egy tapasztalatlan lélek, egy gyermekded lélek ábrándosságával -rajongott Hermanceért. A leány szerelmével boldogítá őt, de a mód, -melyen ezt tevé, nem felelt meg érzelmeinek. - -Most, midőn szerelmének már nem lehetett vágya, mely még kielégítés után -epedjen, midőn váratlanul teljesedni látott oly reményeket, melyeket még -táplálni sem mert, – Anatole kezdetben nem tudott boldog lenni; mert nem -volt többé miért – ábrándoznia. S az ábránd ellensége a valónak. - -De e hányatás ideális érzelmeinek eloszlása s a kínálkozó szerelmi -boldogság élvezete közt, csak átmeneti stádium lehetett; s oly -természetnél, minő az Anatoleé volt, az adott helyzet teljes, önkénytes -elfogadására s kizsákmányolására kellett vezetnie. Azon otthontalan -érzés, mely a gyönyör első kisérletét követé, elmult s Anatole karjaiba -vetette magát az élvező szerelemnek. - -Anatole ezután, midőn esténként hazajött, rendesen megkisérté Hermance -ajtaját, mely csak ritkán volt zárva, jeléül annak, hogy a leánynak feje -fáj s nincs kedve őt fogadni. S így mialatt Cotinné mitsem sejtő -gyanútlansággal aludt a szélhűdött, lassan haldokló férjet őrizve, a -család nagyreményű sarjadéka a harmadik szobában édelgett elcsábított -ifjú kedvesével. - - - - -IV. - -Hónapokig tartott már e viszony, midőn egy estve a nagy operaház -előcsarnokában Anatole megpillantá Hermancet, a mint egy öreg úr karján -jött ki a szinházból. A kisérő haja s bajusza tiszta fekete s öltözéke a -legválasztékosabb vala, de szemének kialudt lángja s arczának el nem -titkolható ránczai félreismerhetlenül jelezték benne az érdemekben -megaggott kéjencet. Hermance, királyi alakjával s vakító szépségével, -melynek a gazdag toilette még növelte hatását, magára vonta az egész -férfitársaság figyelmét; s e bámulat megérdemelt voltának öntudatában -büszkén lejtett végig a csarnokon kisérője karján, ki jobbra-balra -nehány köszönést viszonozva, sietett hölgyét kivezetni az ostromló -szemek e kereszttüzéből. - -Hermance nem vette észre ifjú kedvesét, ki szótlanul állt a fal mellett, -nem tudva minek tartsa unokahuga kisérőjét. Mindenre gondolt, csak arra -nem, a mi igaz vala, s a kínos bizonytalanság és habozás nehány -pillanata mulva meg akart indulni, hogy utána menjen Hermancenak, azon -reményben, hogy utól fogja érni, míg kocsijokra várakoznak. Nem tudta -félti-e vagy nem, nem tudta mit gondoljon, csak azt látta, hogy egy -bizonytalansággal áll szemben, melynek el kell oszlania. Feltette tehát -magában, hogy követni fogja Hermancet és kisérőjét, bárhová menjenek, -midőn egyszerre két úr társalgása vonta magára figyelmét, kik mellett -elhaladt. - -[Illustration: A nagy operaház előcsarnokában megpillantá…] - -– Ugyan nem tudja ön, ki azon szép nő, kit Cocloquet barátunk most emel -hintajába? - -– Hogyan? nem ismeri még a párisi demi-monde legújabb csillagát, Cotin -Hermancet? – viszonzá a másik. - -Anatole elsápadt e szavakra, s egy oszlop megé vonult, mely a két -társalgó mellett állt, onnan hallgatva tovább beszédjöket. - -– Hogyan, e szép leány –? - -– Egy bukott kereskedő leánya, ki Cocloquet barátunkon kezdé első -experimentumait. Most még monopoliumot gyakorol rajta az öreg, de nem -adok neki két hónapot – - -Anatole vére felforrt e szavakra, s merészen odalépett az ismeretlen -elé. - -– Uram! becsületes ember ön? – kérdé szikrázó tekintettel, – hogy nem -átall egy becsületes leányt rágalmazni? - -A két öreg úr igen komikus jelenésnek tarthatta e tizenhatéves, haragtól -pirosló lovagot, ki egy párisi cocottenak védőjeül csapott fel, mert -mindketten hangos kaczajra fakadtak. - -– Ismétlem uram, – szólt Anatole haragtól remegő hangon, – becsületes -ember-e ön, hogy nem átall egy tisztességes leányt így rágalmazni? - -– Tisztességes leányt? hahaha! Fiatal barátom, önnek elment az esze! – -mondá az ismeretlen, a fiút végig mérve tekintetével. - -– De uram – - -– Eh, de hát ki ön? – kérdé most az ismeretlen úr. - -– Ki vagyok? – kiáltott Anatole, – no, ha ön nem felel kérdésemre, -mindjárt megmutatom ki vagyok – - -Ezzel felemelve pálczáját, az ismeretlennek arcza felé vágott; ez -azonban a csapást karjával szerencsésen elhárítá magáról. - -– Sergeant! sergeant! – hangzott most többfelől, s a dolog vége az lett, -hogy Anatolet minden erőlködése és protestácziói daczára a rendőrségre -vitték. - -Itt töltötte az egész éjszakát. - -Reggel kihallgatták, s a vallató biztos, értesülvén a dolog állásáról, -megfeddé Anatolet túlbuzgalmáért, mely botrányra vezetett, de -tekintettel ifjú korára s Cotin Hermance iránti rokoni viszonyára, -csekély bírság lefizetése után szabadon bocsátotta. - -Hazaérve első dolga volt Hermancehoz sietni, ki még félig alva feküdt -ágyában. Anatole halkan lépett a szobába, nehogy az alvót felriassza, s -csendesen ágya szélére ült, azon biztos reményben, miszerint Hermance -fényesen kitisztázandja magát az ellene szórt rágalmak alól. - -– Ah te vagy Anatole! – szólt a leány pillanat mulva, midőn felocsudva -észrevette az ifjút. Hogy vártalak tegnap! Későn jöttem haza szinház -után, azt hittem, már alszol s meg akartalak lepni. Szép halkan bemegyek -az én kis kedvesem szobájába, – oda lépek ágyához – tapogatódzom – üres! -Szomorúan visszajöttem tehát, de nem tudtam aludni. Úgy vártalak, – -annyira fel valék izgatva, és te nem jöttél! Ki tudja, hol mulattál -pajtásaiddal, míg én itthon epedtem utánad! - -Hermance átkarolta az ifjút s elhalmozá forró csókjaival. Úgy nézett ki -emésztő tűzzel szemében, vágytól dagadó kebellel, mint a megtestesült -bűn. Ha Anatole nem lett volna tizenhat éves, egy pillantás e szembe, e -kebelre meggyőzte volna arról, hogy a mit tegnap hallott, nem volt -rágalom. - -Anatole erőt vett lelke felháborodásán, s a lehető legnagyobb -nyugalommal elbeszélte kedvesének éjjeli kalandját. - -A leány figyelemmel hallgatá, aztán hangos kaczajra fakadt, mely oly -kínosan hatott Anatolera. - -– Nem rossz! – kiálta fel, – tehát te szegény fiú, a rendőrszobában -töltéd az éjt, és pedig miattam! de ne félj Anatoleom, kárpótolni -foglak, még ma. Itthon töltöm az egész estét, meg fogjuk magunkat -boszulni a sorson! - -– De hát mit szólasz ahoz, a mit az az ember mondott rólad? – kérdé az -ifjú, félve és remélve lesvén a választ Hermance ajkáról. - -– Mit is mondott? hogy az öreg Cocloquet monopoliumot gyakorol rajtam? -hahaha, nem rossz kifejezés! – te tudod legjobban Anatole, miben áll -Cocloquet monopoliuma, hahaha! - -– Hogyan, – kiálta fel Anatole elsáppadva, s felugrott Hermance ágyáról, -mintha valami ijesztő látványtól riadna vissza, – tehát igaz volna –? - -– Mi? - -– Hogy te Cocloquet kedvese vagy? - -– Hát nem tudtad, kicsikém? - -– Nem! – kiáltott fel Anatole elszorult hangon s mintegy elbódulva a -hallottaktól kezébe rejté arczát. - -– Anatole, ne légy gyermek, – biztatá most a leány, – jer no, csak nem -haragszol rám? - -Anatole kimondhatatlan kínokat szenvedett e pillanatban. Félóra előtt -még rút hazugságnak tartá a mit hallott, s midőn most maga a leány -beszélte neki azt, a mit midőn mások mondtak, rágalomnak tartott, midőn -Hermance nevetve vallá be neki, hogy másnak kedvese, – ez megzavarta az -ifjú minden gondolatát. Szívét szorulni érzé, mintha meg kellene -szakadnia. - -Hermance ez állapotban látva fiatal kedvesét, mely oly távol állt saját -vágyaitól, kaczérsággal akarta őt kiengesztelni. Halkan felkelt ágyából -s egyszerre elébe állt azon indiszkrét toiletteben, mely csak az éj -diszkrét homálya számára vala rendeltetve. - -A leány elragadó szép volt. Piczi rózsaszín lábai szinte elenyésztek a -szoba tarka szőnyegén, s a finom batiszting, mely testét födé, annak egy -részét tartaléktalanul tárta Anatole elé, míg a többi, a mit eltakart -előle, annál ingerlőbben tetszett keresztül a fátyolszerű szöveten. - -Anatole előtt mindez nem volt újság, de azért e látvány mégis -megvesztegette szemeit s Hermance észrevette, hogy arczkifejezése -szelidülni kezd, midőn reá tekint. - -– Csak nem haragszol én kis kedvesem? – kérdé a leány, meg akarván -ragadni a kedvező pillanatot, melyet bájai hatásának köszönhetni vélt, s -gömbölyű fehér karjait az ifjú nyaka köré fűzte. - -– Menj – megcsaltál, – szerettelek és te mást szerettél! – nyögé tompa -hangon az ifjú, kibontakozva kedvese öleléséből. - -– Én, mást szerettem? – kérdé a leány nagy szemeket meresztve Anatolera, -a bámulat oly félreismerhetlen kifejezésével, mely magán viselte az -igazság bélyegét. - -– Hiszen magad mondád, hogy Cocloquet kedvesed – nos, hát nem úgy van? - -– No igen, de csak nem gondolod, hogy ezt a vén tökfilkót szeretem? – -viszonzá a leány kaczajjal. - -Anatole visszatántorodott e nevetés elől. - -– Eh! gyerek vagy Anatole! – kiálta fel erre a leány s hátat fordítva -neki boszúsan veté magát egy chaise-longuera. - -Anatole szeme csak most nyílt meg teljesen. Az ártatlan, tapasztalatlan -ifjú nem merte hinni a gyalázatot, míg félreérthetlenül nem állt előtte. -Most, midőn Hermance saját ajkáról hallá azt, a mit különben képtelen -lett volna elhinni, midőn szívének első szent érzelmét így meggyalázva -látta, kitört belőle a fájdalom, mely lelkét eltölté, s ingadozó -léptekkel közeledett a leányhoz, hogy szemére hányja megbecstelenített -szerelmét. - -De a mit most hallott, már nemcsak szerelmét sérté, hanem vérig sebezte -becsületérzését. Nyelve egyszerre megtagadta a szolgálatot. Most, midőn -szerelméről akart szólni a nőnek, ki azzal oly könnyelműen visszaélt, -megszólalt benne a büszkeség szava s ajkát elnémítá. Mily kín lehet oly -nő által megcsalatni, kit annyira megvetünk, hogy büszkeségünk tiltja -neki még szemrehányást is tenni megrablott szerelmünkért! - -Anatole gépiesen az ablakhoz lépett, s annak hideg üvegéhez támasztá -forró homlokát, midőn egyszerre Hermance hangja magához téríté azon -önkívületből, melybe fájdalma sodorta. - -– Nos Anatole, még sem értesz? – kérdé a leány félig vidám, félig -szánakozó hangon chaise-longueja támláját simogatva kezével. - -Azon cynismus, mely e hangban nyilatkozott, Anatolet kijózanítá. Most -már tudott uralkodni szívén, most már csak haragot és megvetést érzett -kedvese iránt. Érzé, hogy lesz ereje szívéről hallgatni. - -– De értelek! – kiálta fel keserűen, haragtól remegő hangon, – oh, most -már világos előttem minden! Azon változás, mely anyagi viszonyaitokban -beállt, s melynek én csupa gyöngédségből nem mertem okát tudakolni, a -kényelem, mely körülvesz, a fény, melylyel öltözködöl, – lakásod, ruhád, -mulatságaid, – mindez becsületednek ára, Hermance! Eddig vak valék, most -már látok! – És atyád? az ő betegségét is a te szégyened okozta! te -okoztad, hogy e derék, becsületes ember, kinél jobb apával egy családot -sem áldott meg az ég, hónapok óta élet és halál közt lebeg, folytonos -haldoklásban, tehetetlen tagokkal, de érző szívvel, mely naponként -kétségbeesik leánya gyalázatán, – az a te műved, nyomorult! Meggyaláztad -nevedet, megölted atyádat! - -Hermance egy könnyet törölt ki szeméből s mindenkép igyekezett magát az -elérzékenyüléstől megóvni. Végre megszólalt. - -– És te vádolsz engem, Anatole, hogy meggyaláztam nevemet? te, ki -annyiszor segítettél azt meggyalázni! - -Anatole meghökkent e szavakra. - -– Igazad van, – szólt tompa hangon. – Bűnös vagyok. De te tettél azzá – -te csábítottál el. De nem! – kiálta fel gyorsan, büszke tekintetével -végig mérve a leányt. – Sokkal nyomorultabb vagy, semhogy megoszszam -veled a felelősséget tetteimért! Nem vádollak. De ne félj, – tevé hozzá -a megvetés hideg hangján, – nem fogok adósod maradni. - -Anatole megfordult és távozni akart a szobából, de ez utolsó szavak -hallatára Hermance arczát elfutá a vér, s a leány villámgyorsan -felszökve ülőhelyéből az ajtóhoz ugrott, s az ifjúnak útját állta. - -– Megállj! – kiáltá az Anatole szavai által vérig sértett leány, – innen -ki nem mégysz, míg meg nem hallgatsz. - -Oly sajátságos látvány lehetett az: egy kipirult, szikrázó szemű, -félmeztelen leány, a mint egy tizenhatéves ifjútól azt követeli, hogy -hallgassa meg, mert becsületét akarja védelmezni! - -Anatole szó nélkül ült le egy karszékbe, jeléül hogy kész őt -kihallgatni. Hermance visszatért a chaise-longuera, aztán látva, hogy -Anatole féloldalt ül feléje, s nem szándékozik hozzáfordulni, egy -zsámolyt vett, azt odatette az ifjú lábai elé s reá ült. - -Anatole fél lépésnyivel hátrább tolta székét, a mennyire a fal engedé. - -Hermance ez elutasító mozdulatot látva, egy sóhajt nyomott el keblében, -aztán, kevés vártatva, megszólalt. - -– Hallgass meg kérlek, – szólt halk hangon, melyre a fájdalom ráüté -félreismerhetlen bélyegét; – két czímen van jogom kívánni, hogy -kihallgass, mielőtt elitélnél: rokonod vagyok és kedvesed valék. Igazad -van, Anatole, midőn vádolsz, igazad van, midőn kárhoztatsz; de mégis -érzem, hogy nem érdemeltem azon megvetést, melylyel most szóltál hozzám. -Bűnös vagyok, meggyaláztam magamat, de tudod-e, miért és kiért? -Szüleimért! Esküszöm, Anatole, csupán szüleimért. Te nem tudod, hogy -ezelőtt öt hónappal hitelezőink megtámadták anyámat, s ő kénytelen volt -őket kielégíteni, nehogy atyámat börtönbe hurczolják. Ez felemészté -összes még fenmaradt vagyonunkat. Száz frankunk maradt. Több se égen, se -földön. Száz frank három ember egész életére! – Nos, nem kaczagsz -Anatole? Atyám, e lelkileg megtört, munkaképtelen agg, anyám, ez angyali -jóságú, de jóléthez szokott teremtés, kit minden csekélység -szerencsétlenné tud tenni, kinek egy parányi kényelemről lemondani -sokkal nehezebb, mint másnak egy nagy boldogságról, annak valának -kitéve, hogy egy-két hét mulva nem lesz mivel csillapítaniok étvágyukat. -Már láttam magam előtt szegény atyámat koldusbottal kezében járni -házról-házra, s anyámat az útszélen elveszni, – és sehol a világon még -lehetősége sem a menekülésnek! Ha férfi lettem volna, – ki tudja? – tán -loptam, raboltam, gyilkoltam volna, hogy szüleimet az éhség kínjaitól -megóvjam. Oh Anatole, te nem tudod, mi a nyomor, mi az éhség! – -Hiányzott bennem a férfi ereje, a férfi bátorsága; leány voltam, -dolgozni nem tudok, – sohasem tanítottak reá! – gyönge leány, – kinek -nincs egyebe, mint szépsége. Nos Anatole, miért nem káromolsz? - -Anatole megindulva nézett a leányra. Hermance szavaiban annyi keserű, -annyi lélekrázó igazság volt, hogy az ifjú önkénytelenül elérzékenyedett -s Hermance egy könycseppet vélt láthatni szemében. - -– Megtörtént, – folytatá a leány. – Elvesztém ártatlanságomat, el – -visszahozhatlanul. De megismertem a szerelmet is, melynek kéjeit addig -csak ösztönöm sejté, – szólt Anatolera emelve nagy kék szemét és -zsámolyáról térdre ereszkedve, oda támaszkodott az ifjú térdeire. – -Cocloquet elhalmozott pénzzel, de oly vágyakat keltett bennem, melyeket -nem bírt kielégíteni. Te itt valál közel, nem idegenkedtél tőlem, – szép -vagy Anatole, és én szerettelek! Igen, szerettük egymást, hányszor -vallád meg, mennyire boldoggá tettelek? – és most megvetsz, mert -szerencsétlen vagyok! - -Anatole szíve természetes jóságával szánni kezdé a leányt, s midőn az -térdre állt előtte, már le akart hajolni hozzá, hogy felemelje, midőn -Hermance egyszerre szerelmére emlékezteté. E szavakra, midőn elgondolá, -kire pazarlá szerelmét, sértett büszkesége elnyomta a szerelem, el a -szánalom szavát, s Anatole gyorsan felugrott székéből, félre lökte maga -elől a leányt s szótlanul, de rohamos léptekkel kisietett a szobából. - -Hermance megrémült az ifjú tekintetétől. Anatole feldúlt arcza s -otthontalan tekintete láttára megmagyarázhatlan félelem fogta el a -leányt s magánkívül utána rohant kedvesének. - -Anatole saját szobájába sietett volt, s Hermance ép akkor érte utól, -midőn az ifjú baljával feltépte kabátját s jobb kezével egy tőrt -ragadott fel, mely asztalán feküdt, és azzal szívének szúrt – - -E tőr volt összes atyai öröksége… - -A leány egy kétségbeesett kiáltással megragadá hátulról az ifjú karját – -– - -E reggelen, folytatá Achille, találkozásomnak kellett volna lenni -Anatolelal, de ő nem jövén el a kitűzött helyre, közelfekvő szállására -mentem. Midőn az előszobába nyiték, Hermance segélykiáltása üté meg -fülemet. Berohantam. A leány emberfeletti erővel küzdött Anatolelal, ki -jobb kezét, melyben tőre villogott, hiába igyekezett Hermance öleléséből -kiszabadítani. - -[Illustration: Jobb kezével egy tőrt ragadott fel.] - -Egy pillanat múlva ketten küzdénk Anatolelal s nekem sikerült a tőrt -kifacsarnom kezéből; mire Anatole elalélva összerogyott. - -E jelenet után erős ideglázba esett. - - - - -V. - -Anatole heteken át élet és halál közt lebegett. - -Ketten ápoltuk Hermanceszal. A leány nem volt szerelmes Anatoleba, de -szerette azon kedélyes bensőséggel, melylyel barátainkat, örömeink -társát szeretjük, azon őszinte, de más vonzalmat ki nem záró -ragaszkodással, melynek néha bámulva szemléljük önfeláldozási képességét -oly nőknél, kiknek szerencsétlen sorsa az, a mi Hermanceé vala. - -Órákat tölték együtt Anatole ágya mellett a leánynyal, kivel azelőtt -csak nehányszor, futólag találkozám, s volt alkalmam kiismerni őt azon -bizalmasság folytán, mely oly gyorsan fejlődik ki férfi és nő közt, -midőn gondoskodásuknak egy közös tárgya fűzi össze őket. - -Elmondá nekem is a maga és családja történetét oly modorban, oly -szavakkal, hogy ha akkor láttam volna e leányt először, megesküdtem -volna, hogy igazat beszél. A világ kis és nagy komédiásai közt alig -lehet könnyebben rá ismerni az igazság szavára, mint oly embereknél, -kiknek hivatásuk hozza magával, hogy rendszerint tettetett érzelmekkel -lépjenek mások elé; mert rendesen annyira elszoknak az igazság egyszerű, -természetes hangjától, hogy midőn e hangot halljuk tőlük, meg lehetünk -győződve, miszerint az tudtokon kívül, ösztönszerüleg szól belőlük; -miszerint nem azért beszélnek így, mert akarnak, hanem mert, midőn -valóban igazat akarnak mondani, nem tudnak máskép. - -Hermance természetében megvolt minden hiba, minden gyöngeség, mely a nőt -a bűn útjára vezérli, némi nagyítással el lehetett volna róla mondani, -hogy «hivatással bír» azon pályára, melyre balvégzete sodorta, – ha -férjhez ment volna, meglehet, hogy a legágbogasabb szarvakat Párisban -férje viselte volna; de mindezek daczára nem a könnyelműség, nem az -erköcsi elvetemedés vitték a kora bűn útjára. Ugyanily könnyelműséggel, -ugyanily hiányával minden mélyebb erkölcsi érzésnek naponként száz és -száz leány megy férjhez Párisban, tisztán, ártatlanul. Legtöbb nőt nem -szilárdan vallott erkölcsi elvek, hanem a körülmények óvnak meg az -elveszéstől; s viszont alig van nő, kinek bukásában ne körülményei -játszanák a főszerepet. Hermance kedvezőbb anyagi viszonyok közt -csakhamar férjhez ment volna, s ha nem szolgált volna is a hű hitvesek -példányképeül, a gyalázat ama megbélyegző nemétől, mely most érte, -kétségkívül ment maradt volna. Nem akarom a leányt védeni. Azt hiszem, -hogy a legelőnyösebb viszonyok közt is aligha vénült volna meg a nélkül, -hogy egy vagy más botlás emléke ne terhelje lelkiismeretét, de hogy _ily -korán_ és hogy _így_ bukott, azt pusztán a család szerencsétlen anyagi -körülményei okozták; és elősegíté a párisi társadalmi élet romlottsága, -mert alig van hely a világon, hol a szépséget hálásabban lehetne -érvényesíteni, mint itt, hova Európa élvezni jár; és alig van -társadalom, mely egy bukott nőt ritkábban kényszerítene pirulni, mint -volt a párisi a császárság alatt, melyben a demi-monde úgy szólván -bizonyos erkölcsi jogosultsággal bírt, melyet el nem ismerni annyi volt, -mint «elmaradni a világtól.» Ily viszonyok közt, kevesebb könnyelműség -és szilárdabb erkölcsi nézetek mellett Hermancenak nagyobb áldozatába -került volna becsületét szüleiért feláldozni; s miután megtette, -kevésbbé találta volna magát helyzetébe, jobban érezte volna -szerencsétlenségét, s lehet az is, hogy lelke megtört volna a bűn és -szégyen tudatának terhe alatt; de az kétségtelen, hogy a legszebb, -legszigorúbb elvek daczára, e tehetetlen apa és szerencsétlen természetű -anya mellett, kinek vétkes gyöngesége a családot végső segélyforrásaitól -megfosztá, – azon nevelés mellett, melyet kapott, kénytelen lett volna -ugyanez áldozatot meghozni, vagy elnézni, a mint szülei koldusbotot -fogva mások könyörületétől kérik a mindennapi kenyeret. Hermance -veleszületett könnyelműségének csak annyi része volt a leány új -életmódjában, hogy kevesebb önlegyőzésébe került lemondania a jogról: -másoktól tiszteletet követelhetni; s hogy e visszavonhatlan lemondás -után aránylag könnyű lélekkel bírta annak következményeit elviselni. - -Ha elgondoltam a család kétségbeesett helyzetét, ha felvettem, hogy -Hermance nem tudhatta előre, miszerint az áldozat, melyet szüleiért hoz, -atyját meg fogja ölni, ha Cotinnéra gondoltam, a jó hitvesre, ki -becsületben őszült meg, tán csak azért, mert nem volt alkalma az -ellenkezőre, a szerető anyára, ki gyermekét a nyomor napjaiban is úgy -kényezteté, mintha még saját négyemeletes házukban laknának, e gyönge, -minden erkölcsi tartalék nélküli lélekre, mely oly készségesen fedezte -leánya bukását anyai beleegyezésével, – nem bírtam megvetéssel nézni a -szerencsétlen leányt, ki aggódó gondoskodással hosszú éjeket virrasztott -egy ifjú beteg-ágyánál, kinek szerelmét sem nem viszonzá, sem -méltányolni nem bírta, s kitől nem remélhetett jutalmul mást, mint hideg -megvetést. - -Szántam a szegény leányt, de azért magam sem valék képes viseletével -kibékülni. Meg tudtam volna neki bocsátani mindent, csak azon -könnyelműséget nem, melylyel magát helyzetébe beletalálta. Azon szinte -cinismusig menő objektivitás, melylyel Hermance magaviseletéről beszélni -tudott, s mely Anatole gyöngéd érzéseit tán ép annyira sérté, mint maga -a tett, melyet elkövetett; azon könnyűség, melylyel a leány képes volt, -az élet minden bármily kevéssé ideális felfogását mellőzve, helyzetét -annak _gyakorlati_ oldaláról fogni fel, visszataszítólag hatott rám is. -Ha Hermance lesujtva a szégyenérzet által, hallgatag lemondással viselte -volna sorsát, könnyű lett volna a könyörület terén átlépni a -méltányosság határait; de azon leánytól, ki tudott élvezni és örülni az -életnek, midőn a gyalázat bélyegét viselte homlokán, ösztönszerűleg -idegenkedtem. Szántam, de azon részvét nélkül, melyet az oly -szerencsétlen iránt érzünk, ki azáltal, hogy nem tud megnyugodni -sorsában, tanúságát adja annak, hogy jobbra lett volna érdemes. - -Nehány évvel utóbb Anatole teljesen osztá véleményemet Hermánce felett, -sőt elnézésében túl is ment a kellő határon. Azon körökben, melyekbe -balsorsa sodorta, alkalma nyilt a női botlásoknak legkülönbözőbb nemeit -megismerni, de a botlás lehető _indokai_ közül e körökben alig -találkozott mással, mint a test fékezhetlen ösztönével s az anyagi -érdekkel. Tuczatszámra foglaltak helyet emlékezetében oly nők, kik az -erény és kötelesség parancsait lábbal taposták csupán élvvágyból vagy -haszonlesésből, s nem akadt köztük egy is, kinek botlása csak egy -nemesebb, de megtévedt lélek ballépésének lett volna következése. E -körök hatása alatt Anatole rövid idő mulva azon végletbe esett mely -rosszul magyarázott méltányosságból túlkönnyen kész kimenteni a -könnyelműséget. Tapasztalása azt mutatta, hogy az anyagi érdek oly -hatalmas szereplő a női tévedésekben s oly diadalhoz szokott ellensége a -női erénynek, hogy hajlandó volt Hermancet szinte teljesen kimenteni és -bukását kizárólag a sors rovására irni. E felfogás, saját laza erkölcsi -nézetei által támogatva, csakhamar a materialismus azon kietlen nemének -veté karjaiba, mely minden erkölcsi elemet nélkülözhetni vél -okoskodásaiban; s Anatole elméjében két évvel utóbb a női becsület már -oly benső, okszerű kapcsolatban állt az élet financiális oldalával, hogy -azt hiszem, ha mathematikus lett volna, okvetlenül feltalált volna egy -algebrai formulát a – női erény kifejezésére. - -De e végletbe csak néhány évvel utóbb sodorták sivár tapasztalatai. Most -szerelmi csalódása elfogulttá tette azon nő iránt, kit nem a szív, hanem -csak a humanitás álláspontjáról lehetett igazságosan megitélni. Anatole -meggyűlölte és megvetette a leányt, ki midőn szerelmét czinikus módon -felhasználta vágyai kielégítésére, pirulni kényszeríté legszentebb -érzelmei felett. Az ifjú szerelmében megcsalatva s becsületérzésében -meggyalázva érzé magát s Hermanceban saját szégyenének megtestesülését -látta. Betegsége alatt nehányszor, midőn magához térve gyakran -visszatérő paroxismusából, Hermancet ágya mellett pillantá meg, oly -szenvedélyesen, a gyűlölet és utálat oly félreismerhetlen kitörésével -parancsolá ki a leányt a szobából, hogy az utóbb csak olyankor mert -bejönni egykori kedvesét ápolni, midőn ez mélyen aludt vagy midőn a láz -megfosztá eszméletétől. - -Anatole lelkére mély, átalakító hatással voltak ez események. A gyönge -szív ily csapás által lesujtva, gyakran sohasem képes többé -felemelkedni, egy passiv jellem ily szenvedések után csak arra jó, hogy -emlékoszlopául szolgáljon szerelmese hitványságának. Anatolet a sors e -csapása oly érzékenyen érte, hogy az elkeseredés első perczében fegyvert -emelt önmaga ellen, s idegrendszere nem állván ki e megrázkódást, -veszélyes kórnak esett martalékául, – de midőn ez elmult, erőszakos -reakcziót idézett elő lelkében. - -Nem láttam még embert, ki tizenhat éves korában mélyebb megvetéssel -viseltetett volna a nők iránt, s kinek ezt kevésbbé lehetett volna -hibául felróni, mint Anatolenak. Nem bűne, szerencsétlensége volt ez -neki. Testben és lélekben ép, erőteljes ifjú volt, fogékony minden szép -és nemes iránt, szívvel, mely szeretni, lélekkel, mely lelkesülni tud, s -a jellem feltétlen szeplőtlenségével, mely a legszebb reményekre -jogosított a férfi iránt: midőn balvégzete oly nő karjaiba sodorta, -kinél a szerelem csak palástjául szolgált az érzékiségnek. Azt hiszem, -szívünk kincseit alig pazarolhatjuk el hálátlanabbul, mint, ha tizenhat -éves korunk tiszta érzelmét oly szerelem oltárára hozzuk áldozatul, -melynek csak – segédpapjai lehetünk. Alig van valami, a mi oly mérvben -megfoszthat egy fiatal lelket ártatlanságának és költészetének -zománczától, mint az oly nő, ki azt szerelme segélyével cselekszi. -Anatole a fiatal szív első fellángolásával szerette Hermancet. Ez -viszonzá _vágyait_, de nem tudta viszonozni _érzelmeit_. Míg Anatole egy -ifjú szív öntudatlan lelkesülésével borult ideálja lábaihoz, ez őt egy -buja nő mohó élvvágyával ölelte keblére. - -Úgy hiszem, misem szolgálhat annyira egy fiatal szívnek -demoralizácziójára, mint, ha oly nőt szeretünk, kit becsülni nem tudunk; -s e pusztitó hatást még qualifikálta Anatolenál azon tudat, hogy -Hermance, amióta csak szerette, _kezdet óta_ érdemetlen volt szerelmére. -Szerelmesünk bukásában gyakran még vigaszunkra szolgálhat egy szebb idő -emléke, midőn még tiszta volt és méltó szerelmünkre. Anatolenak még e -szomorú vigasz sem jutott osztályrészül. Kedvese nem szerette soha, s -már megvetést érdemelt akkor is, midőn először vallá be neki szerelmét. -Ekként az egyetlen érzelem, mely lelkén uralkodott, a megvetés emésztő -érzése volt kedvese iránt. Nem talált Hermancenak sem jelenében sem -multjában semmit, a mi jogczímül szolgálhatott volna becsülésének, nem -gondolt saját tapasztalatlanságára, mely nem látta meg azt, a mi oly -könnyen meg volt látható, szíve fájdalmában nem hallgatott az észre, -mely annyi enyhítő körülményt tudott a leány mellett felhozni, s azt -feltétlenül elitélte, sőt irtózott tőle. A tapasztalatlanság szokásaként -generalizálni kezdte véleményeit; s így a tiszta lelkű, nemes -gondolkodású, minden gyanakvástól idegen, őszinte kedélyű ifjú rövid idő -mulva annyira jutott, hogy a szerelem azon nemén kívül, melyre Hermance -megtanítá, az összes nőnem számára csak egy érzelem maradt lelkében: a -megvetés. - -Ugyanazon ifjú, ki két hónap előtt megesküdött volna egy kitartott nő -tisztaságára, most minden nőben a gyalázat és hűtlenség egy-egy papnőjét -vélte feltalálni. - -Ez indokolatlan, és csakis egy tizenhatéves elme éretlensége által -menthető megvetés a nőnem iránt azonban azt eredményezé, hogy Anatole -gyorsabban heverte ki szenvedéseit, mint bírta volna különben. Nehány -hónappal azután, hogy betegségéből kiépült, az ifjú visszanyerte előbbi -életkedvét és elevenségét; de a költészet azon isteni hímpora, mely az -ártatlan kedélyt befedi, örökre le volt pusztítva lelkéről. Anatole -ismét az előbbi víg, mulatni szerető ifjú lett, de vígságán -félreismerhetlen volt bizonyos keserűség, s kedélyét érdesebbé tették -azon emésztő érzések és lesujtó tapasztalások, melyeket az ifjú lélek -nem birt nagy veszteségek nélkül elviselni. - -Betegségéből felgyógyulván Anatole rögtön elhagyá Cotinék házát, kikről -csak néhány év múlva hallánk hírt és pedig azt, hogy Hermance anyja, a -most már özvegy Cotinné kiséretében Litvániába ment letelepedni egy -gazdag orosz földesúrhoz. - -Midőn Anatole a Cotin-családtól elköltözött, bátyja beleegyezésével -együtt fogadtunk szállást s önállóan rendeztük be magunkat. Én, -megvallom, bár egy évvel idősebb valék nálánál, nem minden aggodalom -nélkül határoztam el magamat az önálló életmódra, melyben tetteinkért -csak magunknak vagyunk felelősek, de melyben a felügyeletet is magunknak -kell vinnünk önmagunk felett. Anatole azonban eloszlatá aggodalmaimat, s -oly csábító színekben festé le nekem a független életet, melyben azért, -amivé leszünk, csupán önmagunknak tartozunk köszönettel vagy -szemrehányással, hogy mindketten azon büszke örömmel kezdtük az új -életet, mely a gyermek lelkét eltölti, midőn olyasmit tesz, a miről azt -hiszi, hogy közelebb hozza a férfihoz. - -Tanulás és mulatság közt folytak napjaink, s azon kisded bizalmas -körnek, mely kollégiumi társaink közül körülöttünk alakult, mindkettőben -Anatole volt vezére, hangadója. Nem láttam még ifjút, kiben ily korán -ily határozottan nyilatkozott volna az emberi természet két uralkodó -iránya: a tett- és élvezetvágy. A tettek mezejét e korban ránk nézve -tanulmányaink képviselték; s e tekintetben Anatole vala példányképünk. -Nem volt ő a kollégium legjobb növendéke, mert ehhez nemcsak tanulási -kedv és képesség, hanem igen gyakran igénytelen engedelmesség, és más, -eredményeikben problematikus becsű tulajdonok is szükségesek; de ő -tanult és tudott köztünk legtöbbet az iskola rendes tantárgyain kívül; ő -volt köztünk az egyetlen, kinek türelme vala Páris főbb hírlapjainak -minden czikkét elolvasni, s kinek a politikai életben már véleményei -valának; ő tudott már okoskodni és kételkedni, midőn társainak túlnyomó -része még vakon esküdött a mester szavára. - -Ép ily, vagy tán még nagyobb mértékben vezéröknek ismerték őt társai, -midőn mulatságról vala szó. Mindnyájan tapasztalatlan ifjak, szinte -gyermekek valánk még, kik mindaddig szülői vagy nevelői felügyelet alatt -álltunk; neki tizenhét éves korában már múltja volt – társai szemében. -Ez bizonyos fölényt adott neki barátai felett, melynek jó következése az -volt, hogy a bor és kártya örömei körünkben soha meg nem fészkelték -magokat. - -Kevésbé előnyös volt talán azon hatás, melyet Anatole más tekintetben -gyakorolt társaira. Ő volt köztünk az egyetlen, kinek már «viszonya» -vala. Hermance történetének részleteit ugyan csak én ismertem, de a -többiek is tudtak annyit, hogy egy «szélesebb körökben ismert» nőnek -volt kedvese, s a mi fő, oly kedvese, kiért ama nő egy másik férfit -megcsalt; s e tudat bizonyos nymbussal vette körül Anatolet társai -között, kik közől a legidősebb tizenkilencz éves volt, s kik szerelem -dolgában még alig haladtak tovább, mint, hogy a Théâtre lyrique vagy -Odéon harmadik emeletéről ábrándoztak Thália egyik-másik papnője után, a -mi rendes foglalkozását képezi a tizennyolcz éves siheder tanulóknak. - -Ama routin, melyet a hamar érett ifjú Hermance társaságában sajátított -el, mely azonban természetesen csakis társainak ifjúi ügyetlensége -mellett tűnt fel ügyességnek, nagyban imponált a kis társaságnak. -Mindenki őt vette példányképül, tőle kért tanácsot, s miután segélyével -egynek-kettőnek sikerült egy kis grisette szerelmére szert tennie, -Anatolet az egész collégium valóságos Don Juanként tisztelte. - -Eleinte azt hittem, hogy szerelmi csalódása után kerülni fogja a nőket; -de nem úgy történt. Hermanceban megveté az összes nőnemet, de nem tudott -róla lemondani. Hermanceszal való viszonya, épen _minősége_ által, -annyira hozzászoktatá lelkét a kicsapongás gondolatához, hogy az ifjúi -kor bátortalansága úgyszólván egy csapásra elmúlt belőle, és eloszlatá -azon elfogultságot, melyből tapasztalatlan kedélyben a nők iránti -tisztelet származik. Nem becsülte a nőket, de élvezni akarta. S ama -tudat, hogy tizenhat éves korában, midőn a nők legtöbb embert még -gyermekszámba vesznek, őt már egy szép nő önkényt kedvesévé választá, s -társainak nagy véleménye, kik asszonyi dolgokban őt valóságos -orákulumnak tekintették, támogatva természeti hajlamai által, melyek -ellenállhatatlanul vonták a női társasághoz, Anatoleba annyi merészséget -s oly önbizalmat öntének, hogy rövid idő múlva már oly körökben kezdett -forgolódni, melyek társaira nézve még a jámbor óhajtások világába -tartoztak. - -Könnyen elképzelhető, hogy ez épen nem vált barátomnak hasznára. -Ugyanazon előnyök, melyek őt társai szemében irígység tárgyává tették, -csakhamar oly viszonyokba sodorták, melyek mindenre inkább -szolgálhattak, mintsem azon káros hatás ellensúlyozására, melyet -Hermance esete gyakorolt a mélyen érezni tudó ifjúra. - -Azon ellentét, melyet Anatole jellemében egyrészt nemes érzelmei, élénk -becsületérzése s szivének ritka fogékonysága a mély és komoly -érzelmekre, képeztek Hermance bukása folytán meghasonlott kedélyével, -erkölcsi elveinek lazaságával a közönséges asszonyi dolgokban, s azon -aggodalommal minden mélyebb érzelemtől, mely szerelmi csalódásának -következménye vala: az ifjú modorán is meglepő bizarrságban -nyilatkozott. Anatole képes volt a legnemesebbre, midőn szívétől vette -az utasítást; de midőn szíve nem volt a játékban, annyi felületes -könnyűséget, annyi frivolitást tudott kifejteni, mely párosulva korának -természetes félszegségeivel, oly sajátságos jellemet adott az ifjú -társalgásának s egész magaviseletének, hogy nem egy routinirt, -világedzett nő tekintete megakadt a fiatal tanulón, ki korában szokatlan -merészséggel tudott magánál idősebb nőket szóval és tettel sarokba -szorítani, de viszont maga is fülig pirult, ha egy szép asszony erősen -szemügyre vette. - -Vajjon fessem-e önnek részletesen azon életmódot, melyben egy -harminczéves nő a másiknak kezébe adja az ifjút, kit merészsége és -tapasztalatlansága kettőzött könnyűséggel visz a kaczérság kivetett -hálójába, – melyben egy tizennyolcz éves ifjú megtanulja a -házasságtörést a lelkiismeret minden scrupulusai nélkül, megtanul -nyugodtan szemébe nézni a férjnek, kinek becsületében gázolt; megtanul -szerelmet hazudni válaszul oly szerelmi biztosításokra, melyek csak az -illem kedveért adattak; belegyakorolja magát az érzelem minden -szójárásába, minden hangjába, a hanglétra minden fokán végig, a -kétségbeesés mély bassusától fel a boldogságával kaczérkodó szerelem -vidám sopránjáig, – a nélkül hogy egy parányit is érezne belőle; -elsajátítja magának az élvezetvágy azon conventionális nyelvét, mely -meghamisítja a szavak becsületes értelmét a külszín kedveért; s végre, -hétköznapi használatra alkot magának oly erkölcstant, melynek csak -ruganyosságából vonhat hasznot: hogy azt, a mit így magánál -tapasztaltabb és romlottabb nőktől eltanult, megkisértse másokra -alkalmazni, hogy a harmincz éves asszonyoktól elsajátított fogásokkal -tizenhatéves leányok csábitására adja magát, – fessem-e részletesen azon -fokozatos processust, melylyel az erkölcstelenség egy fiatal lelket -annyira átalakít, hogy apostolává lehessen? - -Anatole is faragott magának ily «erkölcstant» házi használatra, mely a -realismus meztelen elvein alapult s ethikai szempontból beillett volna a -valódi morál paródiájának. «_Élvezni mindazt, a mi másnak aránytalan -megkárosítása nélkül élvezhető_», – volt ez erkölcstan alapelve; melynek -kellő méltánylására azonban hozzá kell tennem, miszerint egy gyanútlan -férjet megcsalni, kivel előbb semmiféle bensőbb viszonyban nem állt, -vagy egy fiatal leányt elcsábítani, ki «körülményei által mintegy -prædestinálva volt e sorsra» – nem tartozott «mások aránytalan -megkárosításai» közé. E veszedelmes morál mellett csak mély -becsületérzésének köszönheté Anatole, ha oly tettekre nem vetemedett, -melyek csak a «jellemtelenség» nevével jelölhetők meg találólag; s ha -daczára annak, hogy ez irányban elkövetett mindent, a mi tőle kitelt, -nem kellett pirulnia a becsület itélő széke előtt; mely azonban, ne -feledjük, a mai társadalomban más codex szerint itél, mint a morál -törvényszéke. Számos kisebb-nagyobb viszonyaiban sohasem áldozott fel -magának oly nőt, vagy nem fogadta el olyannak áldozatát, kit szerelme -«előreláthatólag» szerencsétlenné teendett; sohasem igért házasságot -nőnek, kinél csak mulékony örömeket keresett; s az ifjú, ki irigylendő -hidegvérrel tudott szemébe nézni a férjnek, kinek neje néhány pillanat -előtt karjaiban hevert, habozást nem ismerő határozottsággal utasítá -vissza egykor egy tanárának, ki őt megkedvelve házához hitta, és -feltétlen bizalmával tünteté ki, nejét, ki szellemtelen unatkozásában a -férje gyanujától ment ifjút vétkes szerelmének társává akarta tenni. - -Éveken át folytatta Anatole ez önfeledt életet. Óvakodó volt ott, a hol -szíve számára veszélyt sejthetett, de annál nagyobb gondatlansággal -kereste és űzte a szerelem azon könnyebb nemét, mely időtöltésül -szolgálhat, a nélkül hogy a szív belevonatnék a játékba. De ily élet, -ily korban, – van-e nagyobb veszedelem egy ifjúra nézve? - -Még alig tölté be huszadik tavaszát, s azon cynikus könnyelműség, azon -szinte rendszerré vált erkölcstelenség, mely csak a kicsapongás -czéljainak szolgált, s azon szerencse, mely Anatolet a nők mellett soha -el nem hagyta, már-már azon útra terelték, melyen a léha kéjenczek -teremnek: midőn a véletlen egy új ismeretségbe sodorta, teljesen -különbözőbe azoktól, melyeket lelke nagy romlására négy éven át -kultivált. - - - - -VI. - -Hélène egy vasuti hivatalnok leánya volt. Szép és ártatlan, korra nézve -három évvel, lélekben egy fél századdal ifjabb Anatolenál, valóságos -gyermek hozzá, valóságos angyal azon nőkhöz képest, kiknek karján -Anatole eddigi tapasztalásait szerezte. De Anatole sokkal elfogultabb -szemmel nézett minden nőt, semhogy e különbséget észrevette volna. A -leány szép volt, s egy ártatlan kedély jóhiszemű nyiltságával közeledett -feléje. A ki a nőket megveti, a nélkül, hogy kerülni tudná, többnyire -oda jut, hogy már beszélni sem képes fiatal nővel a nélkül, hogy ne -udvaroljon neki. Igy járt Anatole is. Midőn előszöri találkozásuk -alkalmával egy negyed órára egyedül maradt Hélènenel, – tagjával azon -nemnek, melyet megvetett, s a mi több, oly tagjával, ki előtte szemét -lesüté s nem tudta a társalgást megkezdeni, – nem jutott eszébe semmi, a -miről e gyermekkel beszélhessen; elkezdett tehát neki szépségeket -mondani, általános frázisokat, melyek személy- és égaljkülönbség nélkül -a világ minden zugában alkalmazhatók. Nem tudom, észrevette-e más is, de -én úgy tapasztaltam, hogy sok esetben, fiatal férfi és nő közt, azon -modor, melyben megismerkednek, azon hang, mely ismerkedésök alkalmával -első társalgásukon uralkodik, irányadólag hat későbbi ismeretségök egész -folyamára. Oly nővel, kivel első találkozásuk alkalmával Mozartról s -Beethovenről beszélgettek, második találkozásnál könnyebben fognak -Mayerbeerről s Wagnerről, mintsem bálról vagy futtatásról beszélni. -Anatole, ki első ízben a banálissá vált bókok tárházát üríté ki Hélène -előtt, kinek tapasztalatlan lelke készpénz gyanánt fogadta minden -szavát; midőn másodszor találkozott a leánynyal, ki oly élénk örömmel -nyujtá kezét a látogatónak, mintha már alig győzte volna várni azt, ki -oly szép dolgokat mondott volt neki, – Anatole úgy érzé, hogy lehetetlen -másról beszélnie mint azon thémáról, mely először közelítette őket -egymáshoz. Nem akarata ellenére, – mert Anatolenak már volt annyi -«iskolája», hogy szerelem nélkül is tudjon udvarolni, – de akarat -nélkül, önkénytelenül udvarolni kezdett az ártatlan gyermeknek. - -Hélène atyja egész napját irodájában tölté; anyja végtelen jó, de -végtelen együgyű teremtés volt, ki leányát imádta s a világért sem -tudott volna ellenére tenni, és így, midőn észrevette, hogy gyermeke -mily türelmetlenül számolja a perczeket azon óráig, melyben Anatole -eljönni igérkezett, nemcsak hogy véget vetni nem igyekezett ez -ismeretségnek egy siheder egyetemi tanulóval, melynek jó vége alig -lehetett, hanem még tőle telhetőleg előmozdítá a viszony fejlődését. A -leány szép volt, vonzódott hozzá, s Anatole látogatásai mind -gyakoriabbakká lettek. - -Néhány hét mulva Anatole láthatta, hogy szerettetik. Ő maga nem szerette -a leányt, de vonzalmat érzett iránta, minőt e kedves gyermek iránt nem -érezni lehetetlen volt; és tetszett neki az, a mit még nem volt alkalma -látnia: egy ártatlan szív szerelme. Hermanceszal való viszonya kezdetén -nem egyszer önmagát kapta rajta Anatole, hogy – elpirult ügyesebb és -józanabb kedvese előtt; most mást látott pirulni maga előtt. Az ártatlan -gyermek, ki még önmagának sem tudott számot adni érzelmeiről, kinek -szíve önkénytelenül dobogott, midőn Anatolera gondolt; midőn ez jött -vagy ment, midőn egy vagy más szót ejtett előtte, mely a szív hangján -volt vagy lehetett mondva, gyakran elpirult és földre süté nagy kék -szemét, mint – minden tizenhét éves tapasztalatlan leányka. Ez előtte új -látvány ellenállhatlan hatással volt Anatolera, s ő élvezte azt, nem -mint szerető kedves, hanem mint műértő gourmand. - -Fiatal nőnek alig van erősebb fegyvere a pirulásnál, ha forrása az -ártatlanság, s Anatole mindennapos lett Hélène szüleinek házánál. Ily -viszonyban az egyik lépés önkénytelenül követi a másikat, Anatole mind -hevesebben ostromolni kezdé Hélènet, s egy biztos pillanatban, midőn a -mama a harmadik szobában talált magának valami tennivalót, elcsattant az -első csók, melytől Hélène úgy remegett, mint valami veszélytől, melynek -félelmes voltát csak növeli az, hogy kiterjedését nem ismerjük. - -[Illustration: Mind hevesebben ostromolni kezdte.] - -Hélène úgy tapasztalta, hogy az első csóknak nem volt semmi rosz -következése, a mama rosszul alkalmazott diskrétióval néha akár egy órára -is magokra hagyta a fiatalokat, s néhány hónapi ismeretség után Hélène -már minden pirulás nélkül nyujtá kedvesének csókra piczi ajkát, midőn az -ajtó a távozó gondviselés háta megett bezáródott. Hála a mama jóságának, -Anatole órákhosszat térdelhetett kedvese előtt, gyönyörködve a fiatal -leánynak szerelemtől ragyogó szépségében, s az ifjú pár oly jól -beletalálta magát e helyzetbe, hogy nemsokára Hélène, a mint egyedül -maradtak, szó nélkül ölébe ugrott kedvesének s átölelte őt, ajkairól -színi azon édes mérget, melynek veszélytelenségéről már meg volt -győződve. - -Egy ily délután, midőn a mama ismét nem volt otthon s Anatole néhány -órát együtt töltött kedvesével, egy rút gondolat villant meg lelkében. -Eddig terv és szándék nélkül bolondította a leányt csupán azon okból, -mert az «hagyta magát» bolondíttatni, most, midőn ajk ajkon, szív -szíven, keblére ölelve tartá az angyali teremtést, elhatárzá őt -vágyainak feláldozni. - -Nem akarom menteni barátomat. Ocsmány volt e gondolat, s a mód, melyen -valósítása előkészíttetett, a jellemtelenséggel határos, de gondolja ön -magát Anatole helyzetébe, a mint ölében érzé e bájoló gyermeket, kinek -minden szava, tekintete, minden csókja szerelmet lehelt, – gondolja meg, -mennyire kitéptek lelkéből Hermance és utóbbi viszonyai minden nemesebb -erkölcsi felfogást, mennyire meggyűlöltették vele saját nemöket, mily -lélekállapotba taszíták, midőn saját vágyaiknak feláldozták, és fog -mentséget találni szerencsétlen barátom számára. - -Nem tudom minő eszmék fordultak meg e pillanatban Anatole agyában, -meglehet, hogy megvillant lelkében a bosszú gondolata is, tanácsolva -neki, hogy adja vissza Hélèneben a nőknek azt, a mit első kedvese rajta -vétkezett; – elég az ahoz, hogy e percztől fogva Anatole rendszeresen -kezdé ostromolni Hélènet, nem szerelemmel, hanem azon szenvedélylyel, -mely tervei végrehajtásában néha makacsabb még a szerelemnél is. - -A körülmények végzetesen kezére dolgoztak Anatolenak. Hélène anyja azon -nők közé tartozott, kik míg maguk az erénynek s ártatlanságnak majdnem -idylli magaslatán állnak, ritkán nevelnek a társadalomnak mást, mint -minden botlásra képes tagokat. Azon tulajdonok közől, melyek az «anya» -névnek valódi értelmét megadják, csak kettő volt meg benne: a határtalan -szeretet gyermeke iránt, s a szív feltétlen jósága. Misem állt távolabb -tőle, mint azon szigor, mely ép úgy kötelessége az anyának, mint a -szeretet. Nem volt képes irányt adni gyermekének, ki a közönséges morál -banális szabályain kívül alig nyert más tanácsokat anyjától, mint -közmondásokba foglalt életbölcseséget; nem volt képes kijelölni azon -határt, melyen túl fiatal leány életében a gyermek ártatlan mulatságai -megszünnek, s a nő botlásai kezdődnek. Gyanutlan lelke még a -legmindennapibb óvatosságra sem gondolt, s pusztán szíve jóságától -indíttatva teljes szabadságot engedett Hélènenek, nem gondolva meg, hogy -e szabadságot Anatole fogja felhasználni. - -És Anatole lelkiismeretlenül visszaélt az anya végzetes jóságával, s a -gyermek tapasztalatlanságával. Elkezdte csábítani a leányt «a művészet -minden szabályai szerint», számító kitartással igyekezett aláásni jobb -érzelmeit; s Hélène szépsége saját könnyelműsége által elragadtatva, a -körülmények kedvezése által támogatva, csakhamar annyira vitte a dolgot, -hogy úgy látszott, mintha Hélène természetében már csak egy érzelem -uralkodnék kizáró hatalommal: a szerelem. - -Anatole végre elérkezettnek vélte az időt fáradságának gyümölcseit -szedhetni. - -Egy alkalommal, midőn ismét magokra maradtak, Anatole a helyett, hogy -kedvese lábaihoz üljön, vagy őt ölébe ültesse, komor képpel felkelt s -szemét meredten maga elé szegezve hosszú léptekkel kezdett fel s alá -járni a szobában. - -Hélène bámulva nézett reá s okát tudakolta viseletének. - -Anatole mogorván hallgatott. - -Hélène hozzá ment, karjába ölté karját s úgy kérdé, mi baja. - -Anatole kitérőleg felelt. - -Hélène kedvese nyaka köré fonta karjait, szemébe nézett aggódó -tekintetével s úgy tudakolta, mi bántja, hogy Anatole tanácsosnak látta -megszólalni. Felhordott egy sereg apróságot, oly semmiségeket, minők -szerelmesek közt naponként előfordulnak, s melyek szerinte azt -bizonyíták, hogy Hélène őt nem szereti; elkezdett deklamálni a nők -hűtlenségéről, Hélène kaczérságáról s oly vádakkal illette a szegény -leányt, melyeknek valótlanságáról maga volt legjobban meggyőződve. -Hélène eleinte bámulva mereszté nagy szemét kedvesére, aztán midőn -meggyőződött róla, hogy Anatole mindezt komolyan mondja, midőn azt -hallá, hogy hűtlenséggel, kaczérsággal vádolja őt, ki egyedül benne és -általa élt, kinek egész élete csak egy nagy szerelmi fohász volt az -ifjúhoz intézve, zokogva veté magát egy karszékbe. - -– Oh, – kiálta fel Anatole keserű gunnyal, megállva áldozata előtt, – -könnyek! régi eszköz, csak más fegyvere a kaczérságnak! Azt hiszed, nem -látok e könnyeken át lelkedbe, – nem látom benne csalfaságodat? - -– Anatole, – rebegé a szegény gyermek, – ne ölj meg! Tudod, hogy -szeretlek, hogy imádlak! - -– Azt be is kellene bizonyítani, mondá tompa hangon az ifjú, megállva a -szoba közepén s egy félig lángoló, félig szenvedő tekintetet vetett a -leányra. - -Hélène bizalmat, szerelmet látva e tekintetben, felugrott a karszékből s -Anatolehoz rohanva, keblére veté magát, felkiáltva: de hát mivel -bizonyítsam be? - -– Mivel? – ismétlé gépiesen Anatole, aztán villámgyorsan felragadva a -leányt a pamlag felé vonszolá. - -– Mit akarsz, Anatole? – sikoltott Hélène megrémülve. - -Anatolenak nem volt szüksége szóval felelni e kérdésre. Vérben forgó -szemei, idegeinek lázas remegése s azon erőszakos gyorsaság, melylyel -kedvesét a pamlagra vonni igyekezett, egy pillanat alatt megnyiták -Hélène szemeit. - -Hélène már kicsinált dolognak tartá, hogy menyasszonya Anatolenak, a -csábító minden mérges szavának hátterét egy hosszú élet boldogsága -képezte volt, s e legitim boldogság rovására és nem annyira reményében, -mint biztosságának öntudatában feledkezett volt meg a szegény leány -annyiszor szavairól, – de most, midőn kedvesét képéből kikelve látta -magára rohanni s érzé homlokán vad kéjt lehellő csókját, – most egy -pillanat alatt átlátta gyöngeségét, s azon gondolat, hogy el van veszve, -és pedig el van veszve önvétkéből, megfosztá eszméletétől. - -Anatole nem találva ellenállásra, vérszomjas vadként veté magát -prédájára, s karjába ragadta ájult kedvesét. - -Egyszerre megállt. Most vette csak észre, hogy Hélène elájult. - -Ez megzavarta minden számítását. - -Felhasználni az önkivület tehetetlen perczeit egy gyönge nőnél, -tolvajként lopni meg szerelmét, – ez ellenkezett büszkeségével, s tán -ellenkezett hiuságával is. - -– Nem, – kiálta fel magában bosszusan, – ne mondja rólam, hogy -visszaéltem ájulásával. Meg akarlak rabolni, igen, de nyilt harczban, -melyben szenvedélyem s szerelmed győzze le erényedet, nem orv módon, -mint a tolvaj! - -A pamlagra fekteté az eszméletlen leányt s maga a szoba másik végében -egy karszékbe veté magát, hideg kezébe nyugtatva forró homlokát. - -Végre Hélène magához tért. Midőn egyedül találta magát s érzékeit -összeszedheté, megkönnyebbült lélekkel tekintett körül; s a mint -Anatolet kezeibe rejtett arczczal ülni látta a szoba másik oldalán, első -gondolata volt, hogy kedvese könyörületének köszönheti e kiméletet. - -– Anatole, – rebegé hálás hangon, – köszönet, köszönet! - -Az ifjú hozzá ment. - -– Úgye, nem bántasz többé? – kérdé a leány, kezét megragadva. - -– «Bántani?» Nem! De megállj, Hélène. Azelőtt, midőn eszmélet nélkül -láttalak itt feküdni, visszavonultam. Most itt vagyok ismét. Be kell -bizonyítanod, hogy szeretsz! - -– Az istenért, Anatole… - -– Hallgass rám, Hélène, – szólt Anatole erőltetett nyugalommal. – -Anyádat hallom jönni. Most tudod, mit kivánok tőled szerelmed -bizonyságául. Holnap eljövök és – nemde szerelmem…? - -– Nem, soha! – kiálta fel a leány fájdalommal. - -– Hélène! Sohsem hallottál még esküdni. De most esküszöm neked -becsületszavamra, hogy, ha holnap igent nem mondasz, sohsem látsz többé -ebben az életben! - -Hélène szólni akart, de anyja belépett. - -Félóra mulva Anatole eltávozott, a győzelem biztos reményével lelkében. -Midőn útközben elgondolá Hélène szerelmének nagyságát, midőn -visszaidézte lelkébe a csábítás azon lelkiismeretlen eszközeit, -melyekkel hónapok óta aláásta a leány lelkének nemesebb érzelmeit, – -lehetetlennek tartá, hogy győzelme biztos ne legyen. - -Másnap, igéretéhez képest elment. - - - - -VII. - -Anatole megdöbbent, midőn Hélènet megpillantá. E virágzó arcz sápadt -volt, mint a viasz, szép lelkes szemei a könnyektől ki valának -veresedve, tekintetök elvesztette üde lángját, vonásai el valának -torzulva; Hélène úgy nézett ki, mintha hosszú, veszélyes betegségből -kelt volna fel, melyben fájdalmas küzdelmet kellett kiállnia a kór -szenvedéseivel. - -A szegény leány egész éjjel nem hunyta volt be szemét. Lelke egy -borzasztó küzdelemnek esett martalékul, egyszerre a legerőszakosabb -érzelmek elkeseredett harcza dulta fel e kedélyt, mely eddig csendes -életörömnél s ártatlan boldogságnál egyebet nem ismert. - -Anatole elnyomta megdöbbenését s gyöngéden megfogta kedvese kezét, -érzelmes hangon kérdé: - -– Nos, Hélène? - -A leány teste minden ízében remegett, arczát halotti halványság lepte el -s elfojtott, alig hallható hangon rebegé: - -– Igen! - -Anatole a diadal örömével tárta ki karjait, hogy keblére ölelje -kedvesét, de a leány elfordult tőle s székébe omolva szívszaggató -könnyekben tört ki. - -Anatole visszadöbbent e látvány elől. - -Tegnap, midőn váratlanul megtámadta, s akarata ellenére kényszeríteni -akarta, természetesnek találta, hogy ez fájt neki, s hogy könnyekre -fakadt. Ma, midőn késznek nyilatkozott teljesíteni kivánatát – ma -meglepte Anatolet azon fájdalom, mely Hélène minden vonásából, minden -hangjából hozzá szólt. - -Első pillanatban _nem értette meg_ Hélène szenvedését. - -A szó, melyet a szerencsétlen gyermek kiejtett, szerelme legyőzhetlen -hatalmát hirdeté; de sápadt arcza s megtört tekintete kiáltó -szemrehányást fejeztek ki, és zokogásának szakadozott hangjai mintha -lelkének gyilkosát vádolták volna. - -Anatole látta, hogy Hélène szereti őt ellenállhatlan szenvedélylyel, -látta, hogy kész feláldozni szerelmeért ártatlanságát, de hogy -kétségbeesik az áldozat nagysága felett. - -Az erény halálos kínjai valának ezek, mely elszánta magát az -öngyilkolásra. - -Most már megérté Anatole kedvese fájdalmát. Lelkében egyszerre -megszólalt egy jobb hang, s természetének eredeti nemessége -kétségbeesett harczba keveredett azon erkölcsi cynismussal, azon frivol -életnézetekkel, melyeket szentségtelen kezek csempésztek beléje. - -A küzdelem rövid volt, de szenvedélyes és elhatározó. - -Néhány pillanat mulva Anatole térden állva kért bocsánatot kedvesétől, s -midőn szavát visszaadta neki, Hélène újjászületve a boldogságtól borult -keblére s zokogott, – de e zokogás nem többé a kétségbeesés vergődése, -hanem egy terhétől megszabadult lélek megkönnyebbülése volt. - -E jelenet forduló pontot képezett Anatole életében. - -E pillanattól fogva megváltoztatá Hélène iránti magaviseletét. A leány -önkénytelenül tartózkodóbb lett iránta e végzetes percz óta, s ő szintén -visszavonult az illem korlátai közé. A bizalmasságnak azon veszélyes -neme, mely a szegény leányt az örvény szélére sodorta, többé vissza nem -tért. Anatole s Hélène, mintha összebeszéltek volna, egyszerre -megváltoztak. Anatole, midőn bucsúzott, csak kedvese homlokát érinté -ajkával, s Hélène többé a világért sem tudott volna arczába nézni, midőn -őt ilyenkor gyöngéden megölelte. - -A leány lelkéből azon tisztátalan gondolatok, melyekkel kedvese néhány -hónapon át mulattatá, eltüntek, mint egy gonosz álom; s ifjú lelkének -ártatlansága visszanyerte uralmát, megaczélozva azon öntudatosság által, -mely a veszély ismeretéből ered. - -Midőn ez estve Anatole Hélèneéktől eljött, s az utczán alkalmat nyert -gondolatait összeszedni, átgondolta magaviseletét néhány hónap óta, mely -a mai jelenetre vezetett, és megborzadt önmagától. A szégyen pírja -futotta el arczát, midőn arra gondolt, mint hazudott szerelmet e -leánynak, mint növelte csalfa szavaival azon érzelmet, melyet viszonozni -nem bírt; s midőn visszaidézte lelkébe azon rendszeresen raffinirozott -modort, melyben az ártatlan gyermek lelkét demoralizálni igyekezett, -hogy testét megejtse, visszariadt az erkölcsi cynismus azon kietlen -nagysága elől, mely saját tetteiben nyilatkozott. Mindeddig -könnyelműségből, mely nem jellemének tulajdona, de szerencsétlen -lélekállapotának következménye volt, sohsem elmélkedett Hélène iránti -viszonyáról, s midőn most a leélt néhány hónapon végiggondolt, -legyőzhetlen undort érzett önmaga iránt. - -[Illustration: Térden állva kért bocsánatot.] - -De épen ez bizonyítá, hogy a válság szerencsés véget ért. - -Midőn ez estve megvallá nekem a legutóbb történteket, melyeket addig, -míg fel nem adta szándékát, discrétióból elhallgatott előttem, -megrettentem azon aljasság felett, mely viseletét jellemzé, s melyre őt -képtelennek tartám. Nem is kisértém meg haragomat fékezni, s -méltatlankodásomban oly dolgokat mondtam neki, melyek, azt hivém, örökre -véget vetendenek barátságunknak. De Anatole, nagy meglepetésemre, -nyugalommal, majdnem elégedetten hallgatá szidásomat, melyre barátságunk -által feljogosítva érzém magamat. - -– Igazad van! – kiálta fel aztán keserűen, – szidj, gyalázz, nincs az a -káromló szó, melyet meg nem érdemelnék, – hisz én oly nyomorult vagyok! - -Először életemben, könnyeket láttam peregni szeméből. Inkább ösztönöm, -mint itélő tehetségem sugta, hogy hallgassak el szemrehányásaimmal, -melyeknek el kelle enyészniök Anatole önvádolásának keserűsége előtt. - -Anatole csak egy eszközt látott, melylyel Hélène ellen elkövetett -hibáját jóvá teheti, ha kezét nyujtja annak, ki szívét bírni vélte. Én -lehetetlennek tartám a házasságot egy húsz éves vagyontalan tanuló s egy -fiatal vagyontalan leány közt, főkép, midőn az egyik fél nem viszonozza -a másiknak szerelmét, s csak megérdemelt vezeklésnek tekinti azt, miben -a másik boldogságát reméli feltalálni. Igyekeztem őt lebeszélni e -gondolatról, elibe festém a jövőt, mely ily viszonyok közt szerencsés -alig lehet, de Anatole nem hajtott tanácsaimra. Becsületbéli -kötelességének tartá kedvesének kezét felajánlani, s e téren nem -lehetett vele megalkudni. - -Másnap megkérte Hélènet atyjától. De az apa, ki leánya viszonyának -természetéről ép úgy nem tudott semmit, mint nem tudott azon indokokról, -melyek Anatolet e lépésre birták, vetóját állítá a «két tapasztalatlan -rajongó szerelmes» elé. Irónnal kezében bebizonyítá Anatolenak, hogy nem -tudna nejével megélni, kivel hozományt nem kap, hogy legalább öt-hat -évig eltart, míg oly állásra tesz szert, melyben szabad a házasságra -gondolnia, hogy tehát egyelőre – a mi itt éveket jelentett – szó sem -lehet a házasságról. - -Ekként nem teljesíthetvén azt, a mit becsületérzése követelt tőle, -Anatole átlátta, hogy más kiútat kell keresnie, s tanácsomat kérte e -tekintetben. Véget kellett vetni e viszonynak, de oly módon, mely a -lehető legkevesebb fájdalmat okozza azon szegény gyermeknek, kire már -annyi szenvedést hozott. Hélènenek nem volt szabad megtudnia, hogy -Anatole nem szereti; mert a tudat, hogy rútul rászedetett, ily -körülmények közt életét veszélyeztethette volna az ábrándos, érzelgős -hajlamu leánynak. Anatolenak tehát folytatnia kellett a viszonyt, várva -a kedvező alkalomra, melyben azt felbonthatja. - -Anatole kezdetben mitsem akart hallani e tervről, be akarta őszintén -vallani Hélènenek, mily rútul megcsalta, s készebb volt elviselni -gyűlöletét s megvetését, mintsem tovább folytasson oly szerepet, melynek -bűnös voltát most már érezé. De végre belátta, hogy őszinte vallomásával -csak növelné kedvese szerencsétlenségét a nélkül, hogy magának -használna, s elszánta magát bűnhödésül folytatni a játékot mindaddig, -míg befejezhető lesz a nélkül, hogy Hélènet végkép lesujtsa. - -És így történt. Néhány hó mulva Hélène atyja más vasuti állomásra -tétetett át, s a távolság, mint annyi mást, ezen viszonyt is felbontá. -Hélène szerencsétlennek érzé magát, midőn a távollét hatását Anatole -lankadó szerelmében tapasztalá, de megmaradt számára a vigasztalás, hogy -szeretett és szerettetett; s bár sokáig nem tudta feledni szívének első -bálványát, néhány évi elválás után atyja unszolására mégis férjhez ment -egy becsületes emberhez, kinek oldalán, ha boldogságot nem is, de -megelégedést talált. - - - - -VIII. - -Hélène volt Anatole veszni indult lelkének megváltó angyala. - -Benne és általa az ifjú a nőnemet oly oldalról tanulta megismerni, mely -eddig rá nézve nem létezett: az igaz érzelem s az erény oldaláról. Midőn -párhuzamot vont a fiatal leány közt, ki szíve első szent, imaszerű -gerjedelmével közeledett feléje; ki azon tartaléktalan, megindító -odaengedéssel bízta magát reá, melyre csak azon nő képes, ki kedvesét -tiszteli, féli és imádja egyszerre; ki a vértanuság költészetével -eltelten kész lemondani arról, a mi szemében egyenértékű az élettel, -hogy követelő szerelmesének egy szeszélyét kielégítse, s ki, midőn ez -kegyetlen kivánatáról lemond, azon kicsapongó örömmel borul kedvese -lábaihoz, melylyel a halálra itélt a vérpad lépcsőjén a kegyelmet -üdvözli, – midőn párhuzamot vont e szerelemmel párosult erény, e lemondó -ártatlanság közt és azon a szerelem nevével takaródzó élvvágy, azon önző -s követelő szenvedély közt, melyet annyiféle alakban tapasztalt a -társadalom legkülönfélébb ranglétráin álló férjes és férjetlen nőknél, -kiknél eddig kereste élvezeteit és szerezte tapasztalásait: Anatole -visszaborzadt azon körtől, melyben eddig forgott, s megundorodott -önmagától, a ki e körben jól tudta magát érezni. Megtanulta Hélèneben -tisztelni a nőnemet, melyet megvetett volt, mielőtt még ismerte volna. - -S ez nem csak nézeteiben a nőkről, hanem egész érzelmi és erkölcsi -világában jótékony forradalmat idézett elő. Szerelmi csalódás volt -szerencsétlenségének forrása, s egy jellemtelen nő, kiről a -tapasztalatlan ifjú mértéket vélt vehetni minden nőre, ragadta azon -erkölcsi kietlenség útjára, mely lelke nemes érzéseit már-már -elnyeléssel fenyegette. Most, midőn oly leányt tanult megismerni, ki -iránt lehetetlen volt tiszteletet nem éreznie, ki előtt lelke mélyében -pirulni érzé magát, midőn irányában követett eljárására gondolt, most -világosan állt előtte eddig követett erkölcsi irányának félszegsége, s -be kellett vallania önmagának, miszerint a mit életbölcseségnek gondolt, -csak nyomorult, alaptalan sophismák összege vala. Most azon bizarr -rendszer, melyet az erény és tisztaság megtagadásával a rideg hasznosság -képmutató elveiből alkotott magának, összeomlott, mint egy hazugságokból -rakott kártyavár; az erkölcsi egyensúly helyreállt lelkében, s -természetének nemesebb elemei osztatlanul uralkodtak ismét minden tette, -minden gondolata felett. - -Anatole szakított múltjával, a mennyire emberi erővel lehetséges vala, -de, bár egész lénye gyökeres átváltozáson ment keresztül, bár -szellemileg s erkölcsileg mintegy újjászületett: volt egy szomorú -következése e múltnak, mely utóbb élete minden szenvedéseinek forrásává -lett. - -Tizenhat éves korában, a mennyiben ily ifjan lehet, Anatole az volt, mit -erős léleknek nevezünk, tele hittel, tele lelkesüléssel. Ha zavartalanul -fejlődhetik férfikoráig, barátom valószinűleg a lélek és jellem azon -óriásai közé tartozott volna, melyeknek irigyelve bámuljuk szellemi -ruganyosságát. De mielőtt még lelke az idő és tapasztalatok apró -viszontagságai közt megérhetett volna, Hermanceban való csalódása oly -csapást mért reá, mely egy megállapodott, erőteljes férfit is -megingatott volna, s mely egy erkölcsi fejlődésének kezdetén álló ifjút -szükségkép lesújtott. Felegyenesedett ugyan e csapás után, de csak -azért, hogy oly viszonyokban keressen vigasztalást, melyek a csalódott -szerelmes beteg kedélyét csak elmérgezék; míg végre megtalálta a helyes -utat, de ismét oly érzelem segélyével, mely mély nyomot hágy maga után a -kedélyben. Az elkeseredés, a gyűlölet, a megvetés Hermance ellen, az -erkölcsi cynismus, melyre a kicsapongás hosszú négy évében szert tett, s -végre önmagának azon megutálása, melyet Hélène iránti eljárása keltett -fel lelkében: sokkal pusztítóbb szenvedélyek valának, semhogy -nyomtalanul tünhessenek el egy ifjú kedélyről, melyet rövid néhány év -alatt, egymást követve, felszántottak. A felnőtt férfi, megerősödött -organismusával veszteség nélkül eltűri ugyanazon csapást, mely ifjú -korában leterítette volna lábáról. Anatolenak elmúlt megvetése a nők -iránt, megtanulta becsülni az erényt, s ellenállhatlan vonzalmat érzett -minden szép és nemes iránt, – de lelke meg volt törve, elveszté azon -ruganyosságot, azon hatalmas szárnyalást, mely az élet bizonyos válságos -pillanataiban egyedül képes az embert azon magaslat színvonalán -megtartani, melyről nem szállhat alá, ha nem akarja önmagát megtagadni. -Anatole _elveszté hitét_. Azon erőtadó fennköltséget, mely az önmagában -és másokban hinni, a saját erejében s szerencséjében bízni tudó -szellemet kitünteti, mindinkább az elme gyakran szőrszálhasogató -okoskodásai, a kutató és soha meg nem nyugvó ész aggódó kételyei kezdték -helyettesíteni; s ez Anatolet modorában _blazirttá_, lelke mélyében -_kétkedővé_ tette. - -Egyelőre e szomorú kétkedésnek nem látszottak meg rajta nyomai. Utóbb -gyászos hatalommal lépett az előtérbe, midőn érzelmei és körülményei -tápot adtak neki; de most úgy látszott, mintha Anatole minden -tekintetben újjászületett volna. - -Mindenekelőtt elhatározá, hogy életmódját gyökeresen meg fogja -változtatni. S azon mód, melyen e határozatot végrehajtá, bámulnom -kényszerített egyrészt azon mély önismeret által, melyet elárult, -másrészt az önkénytes lemondás azon ritka erélye folytán, melylyel járt. - -Anatole belátta, hogy eddigi életmódjában nagyban elősegíté azon bőséges -ellátás, melyben Detrolles által részesíttetett. Ismerte saját -természetének élvezetvágyát, hajlamát a kicsapongásokra, s nem bízott -magában, hogy hosszabb időn át képes legyen önkényt ellenállani a -kínálkozó alkalomnak. Tehát kényszeríteni akarta magát a lemondó életre; -s ennek legbiztosabb útja volt: kevesebb pénzzel rendelkezni és többet -dolgozni. Anatole átlátta, hogy egy kicsapongó mulatságokhoz szokott -ifjúra a szabad idő s teli tárcza ellenállhatatlan csáberővel bírnak, -tehát megfosztá magát mindkettőtől. Néhány hónappal ez események után, -midőn mindketten elvégeztük az egyetemi tanfolyamot, Anatole alkalmazást -keresett egy ügyvéd irodájában, s bár alárendelt, de mégis oly állást -kapott egy szerkesztőségben, mely párosulva az előbbivel, a szükség -ellen biztosítá. Ezzel elment nagybátyjához, megköszönte neki eddigi -gondoskodását s kijelenté, hogy ezentúl nem fogad el tőle semmi -támogatást. A jószivű Detrolles, ki öcscsének még hibáit is szerette, -sehogysem akarta e lemondást elfogadni, s Anatole határozott -nyilatkozatai daczára, csak akkor egyezett az évdíj megszüntetésébe, -midőn Anatole, az igazság erőszakos lábbal tapodásával elhitette vele, -hogy képes három-négyezer frankot keresni évenként, s megigérte neki, -hogy, bármikor megszorul, hozzá fog folyamodni. - -Sohsem fogom feledni azon büszke örömet, melylyel Anatole nagybátyjától -hazajőve látogatása eredményét elmondá. A még alig húsz éves ifjú -szemében a legnemesebb öröm lángolt, midőn kifesté magának az életet, -melyet ezentúl követni fog; egy munkával és fáradsággal teljes, de -független életet, mely nem érzi többé a függésnek, önálló lélekre nézve -legnyomasztóbb nemét: a hálát, melylyel érette másnak tartozunk. - -És ez élet csakugyan olyan volt a valóságban, minőnek azt Anatole -fantáziája megalkotá. Sohasem láttam még embert, ki ily ifjan, oly -lelkesüléssel, oly meggyőződéssel vetette volna magát a munkára, mint ő. -Midőn főnöke irodájában dolgát elvégzé, a szerkesztőségbe sietett, onnan -haza, s a késő éjfél még íróasztalánál, könyvei közt találta az ifjút, -ki estve csak azért vált meg kedvencz tanulmányaitól, hogy reggel annál -korábban visszatérhessen hozzájok. Élete munka és tanulmány közt folyt -le; arra kényszerítve volt, hogy megélhessen, erre hajlamai vonták, -melyek ellenállhatlan erővel utalták a politikai pályára. De -mindemellett nem esett a másik végletbe, nem lett azzá, a mivé a sok és -rendszeres munka s erős tudományos passiók annyi embert tesznek: -pedánssá, könyvmolylyá. Nem tagadta meg magától az élvezet minden nemét, -nem zárta el magát még a nővilágtól sem. Felhagyott előbbi viszonyainak -túlnyomó részével, jobban megválogatta ismerőseit, más elvekkel bírván, -más elvekre talált, s bár életmódja nem szolgálhatott volna jogczímül a -canonisatióra, jóval magasabban állt a párisi fiatalság erkölcsiségének -színvonalánál. Szóval, a ki csak e három-négy év alatt, meddig ez -életmód tartott, ismerte Anatolet, s elnézte, mint tudja idejét a munka, -tanulmány és élvezet közt felosztani, mint képes mindhárom téren nem -hétköznapi eredményeket felmutatni, mint képes az élet látszólagos -ellentéteit a gyakorlatban kiegyeztetni, – azt kellett hinnie, hogy oly -emberrel van dolga, kiben minden érzelem a maga helyén van, kinek -kedélyéletében minden rugó egy öntudatos terv szerint működik, kinek -lelkében zavartalanul él azon isteni harmónia, melyből a valódi erő és -lelki nagyság születik. - -Évek teltek el ekként csendes és kitartó munkában, s Anatole azon -napról-napra fokozódó intensitással folytatta tanulmányait a politikai -téren, mely a valódi hivatottságot jellemzi. Feltünő volt azon lélektani -ellentét, mely barátom politikai nézetei s érzelmi és erkölcsi fogalmai -közt létezett. A laza erkölcsi fogalmakkal biró ifjú oly puritán szigort -fejtett ki politikai nézeteiben, mely meglepőleg s tiszteletet követőleg -hatott másokra; a minden komolyabb érzelemtől irtózó kedély a -politikában oly erős meggyőződéssel bírt, mely már közel járt a -szenvedélyhez; e kétkedő, folyton kutató és tépelődő szellem oly minden -ellenmondást kizáró határozottságot árult el, e hitetlen lélek oly mély -hittel csüggött politikai eszméin: mintha a természet e téren akarta -volna kárpótolni kedélye feldúlt hitéért. Míg érzelem-világán a skepsis -és negatio osztoztak meg, s azt úgyszólván maradandó passivitásra -kárhoztatták, természetének minden positiv eleme politikai eszméiben s -meggyőződéseiben látszott összpontosulni. Anatole mint ember és -politikus – ha szabad e nevet egy e pályára készülő ifjúra alkalmaznom, -– sajátságos párosulását mutatá fel a töprenkedésnek és -apodikticitásnak. Az ifjú, ki már képtelennek tartá magát komoly -érzelemre, s mégis mintegy félt tőle, a politikában megingathatlan -meggyőződésekkel bírt; az erkölcsi elveiben meglehetősen laza férfi, -ösztöneinek, csupán lelki hajlamainak engedve, azon politikai eszmék -zászlaja alá esküdött, melyeknek úgy a politikai életben mint a -társadalomban csak a legszigorúbb magán- és közmorál képes maradandó -alapul szolgálni; az atheista vallásos buzgósággal hitt politikai eszméi -igazságában s egyedül üdvözítő voltában. Anatole testtel, lélekkel -republikánus volt; egyike azon végzetes politikai természeteknek, kikben -minden kedélyvilágukban beállt változás, még a legemésztőbb szenvedések -is csak arra látszanak szolgálni, hogy makacsabbá, kiírthatatlanabbá, -erőszakosabbá tegyék azon lelkesülést, melylyel meggyőződésükhöz -ragaszkodnak. - -Nemsokára alkalma nyilt eszméi hatalmát megkisérteni. - -Az 186*-dik év őszén Bruxellesben egy addig ismeretlen névvel -alájegyzett röpirat jelent meg, mely szokatlan hévvel támadta meg a -császárságot. A szabad szó deczember 2-dika óta száműzve vala -Francziaországból, s a törvényhozó testület csekély ellenzéke a -szabadszólás jogát inkább csak formailag fentartani, mintsem tényleg -gyakorolni igyekezett. A császári kormány teljes erejében állt fenn, -hatalma varázsával elkápráztatva minden ellenségeit, mintha még -elkövetett hibái is csak új támaszául szolgálnának hatalmának. Az -elégedetlenek száma nagy volt, de még nem mert sorakozni, nem volt -bátorsága fellépni. Sajtóban és szószéken a császárság teremtményei és -bérenczei adták a hangot, kiknek nagy és ragyogó tömegével szemben törpe -minoritásnak tünt fel azon bátrabbak kis serege, kik opponálni -merészeltek. Ezrek és milliók gyűlölték az imperialismust, s a politikai -és társadalmi corruptiónak azon, tőle elválhatlan rendszerét, melyet -ugyancsak a legutolsó háború fedett fel a maga teljes meztelenségében, -de melyet az élesebb látásúak már a cæsarismus nagy gépezetének minden -functiójából kiéreztek. De ez elégedetlenség a lélekben, legfeljebb a -ház falán belől maradt; azonkívül mindenki tisztelettel és félelemmel -hajolt meg a császár mindenható kormánya előtt, mely egy nagy név -monopoliumából jogot derivált magának az omnipotentiára. - -Ily viszonyok közt ama röpirat, mely a tehetség félreismerhetlen jeleit -viselte magán, melyben egy mély meggyőződésű, lánglelkesedésű toll szólt -polgártársaihoz, s melynek bátor, sőt vakmerő hangja a nagy forradalom -nyelvére emlékeztetett, korszakot alkothatott a franczia közvélemény -fejlődésében, vagy nyomtalanul elhangozhatott, mint a pusztába kiáltott -szó. A kormány mitsem tett a könyv elterjedésének meggátlására, daczára -annak, vagy tán ép azért, mert az szokatlanul merész hangon volt írva. -Azt hiszem, ha ugyan e dolgokat Thiers tollával és modorában írja le -valaki, nem kerülte volna el sorsát, mely a császárság bírái kezében -kétséges nem lehetett. De azon írót, ki inkább egy Desmoulins vagy St. -Just, mintsem egy Thiers nyelvét beszélte, a kormány tanácsosnak látta -nem bántani. A franczia cæsarismus tán legügyesebb, legraffinirtabb -nyilvánulása volt a tyrannismusnak, melyet a történelem ismer. Azon -kormány, mely a közönséget minduntalan koholt conspirátiókkal hozta -izgalomba, melyeket a legitim absolutismus, még ha igazak is, elfojtani -törekszik, – hogy a társadalmi rend feldúlásától való félelemben okot -találjon hódoló engedelmessége megkettőzésére: sokkal ravaszabb volt, -semhogy ez esetben nyilt erőszakkal lépjen fel és ok nélkül vértanukat -teremtsen. Ok nélkül mondom, mert midőn Anatole fellépett, -Francziaország nem az volt, a mivé a háború alatt és után lett. A -császárság alatti Francziaországot élvezetvágy és szabadság dolgában -mesés türelem jellemzék, s Anatole szenvedélyes fellépése sokkal nagyobb -ellentétben állt a jelen apathikus nyugalmával, semhogy rögtön -veszélyessé válhatnék. - -Utóbb a következmények megmutatták, hogy a császárságot sem e -raffinirozott speculatio a közvélemény hangulatára, sem fukar kézzel -mért szabadelvű engedményei meg nem menthették. De akkor a ház még -szilárdan állott s urai üdvösebbnek találták, ha a fiatal izgató -«elpuffogtatja munitióját», mintha azt netán alkalmasabb időre -félretenni kényszeríttetik. A közönség nagy része pedig rosszalta azon -szenvedélyes modort, mely Anatole első fellépését jellemzé. - -A hatalom részéről ekként Anatolet mi kellemetlenség sem érte, de annál -kritikusabb következményei valának fellépésének a magánéletben. Midőn -röpiratának kiadatása után való nap a szerkesztőségbe ment, melyben -alkalmazva vala, a lap igazgatója «sajnálattal» értesíté, miszerint -«kénytelen lemondani a szerencséről, tollát tovább is felhasználhatni.» -A hírlap, melynél Anatole külföldi ügyekben dolgozott, ellenzéki organum -vala ugyan, s e tekintetben ép oly elvi ellensége a császárságnak, mint -ő; de a köztársaságot ép úgy perhorreskálta, mint az imperialismus; és -így Anatole jövedelmének felétől elesett. - -Innen ügyvédi irodájába ment, s egyenesen felkereste főnökét. Joignet úr -egyikét bírta a legkiterjedtebb praxisú párisi közjegyzői irodáknak, s -nem ugyan meggyőződésből, de érdekből feltétlen híve vala minden -fennálló kormánynak. Sokkal féltékenyebb volt fiatal segédei előtti -népszerűségére, semhogy Anatolet azzal fogadta volna, hogy -elbocsáttatását jelentse ki neki; de mégsem állhatta meg, hogy -szemrehányásokat ne tegyen neki e «merész és meggondolatlan» -fellépésért, s el ne panaszolja, hogy irodája egyik tagjának e tette -által ő maga is compromittálva érzi magát, s nem lát eszközt e -compromissio jóvátételére. Anatole tapintata és becsületérzése megérté, -mit kell tennie, és főnökétől rögtöni elbocsáttatását kivánta, melyet -Joignet úr nagy vonogatódzások közt ugyan s látszólag kelletlenül, de a -valóságban szívesen meg is adott. - -Ekként Anatole egy nap alatt elesett mindkét alkalmazásától, s egy sous -jövedelem nélkül állott a világban, mint tíz év előtt, midőn atyja -meghalt. Egy évvel előbb Detrolles is sírba szállt, s az ifjúnak nem -volt semmi támasza a világban. - - - - -IX. - -Anatole sorsa ekként egy könyv sorsától függött, melybe politikai -eszméit lerakta. - -Kezdetben úgy látszott, mintha e könyv határozott fiascot csinálna. Az -első napokban a hírlapok mintha összebeszéltek volna agyonhallgatására; -egyik sem említé. Az egyik rész félt a kormánytól, a másik nem akart ez -eszmék terjesztéséhez azok czáfolata által hozzájárulni. Anatole csak -magánvéleményeket hallott munkájáról, s ezek többet-kevesebbet mondó -clausulák mellett írói tehetsége felett egytől-egyig elitélték a könyv -modorát és irányát. - -Végre a kormány egy félhivatalos organuma megtörte a hallgatást s -megkisérté a röpiratot czáfolni. Ettől bátorságot kaptak az ellenzék -közlönyei; egy hét mulva Francziaország minden lapja Flavigneux Anatole -röpiratával foglalkozott; a könyv ezer és ezer példányban elterjedt, s -szerzője nevét Francziaország minden zugába elvitte. - -A siker teljes volt. Olvasták még azok is, kik nem oszták minden -nézetét, s örömmel üdvözlék benne az első bátor hangot, mely fel mer -szólalni. Mindenfelé kapkodták a könyvet, mely egymásután számos kiadást -érve a sajtó terén utat tört a szabad discussiónak. - -Néhány hónap mulva Anatole felszólítottatott, lépjen be mint szerkesztő -egy újon megindult hírlap irodájába. Örömmel fogadta e meghívást, mely -fényes anyagi helyzetet nyujtott neki azon egy feltétel alatt, hogy azon -eszmékért küzdjön, melyekért lelkesült. És Anatole küzdött értök. Nem -azon impozáns nyugalommal, melyet a szilárd meggyőződés egy derült, -önmagával harmoniában levő kedélyből merít, hanem azon lázával a -lelkesülésnek, a hit azon fanatismusával, melyben lelke mintha -kárpótlást akarna keresni letarolt szívvilágáért. Anatole mohó vágygyal -ragadta meg a tollat, melylyel most már naponként szólhatott a -közönséghez s neve rövid idő alatt a köztársasági párt symbolumainak -egyikévé lett. - -Ez új élet, vagy helyesebben szólva, e hadjárata az agitatiónak, még -alig tartott néhány hónapig, midőn egy nyári estve a Champs-Elyséesn -sétálva egy ifjú leányka vonta magára barátom figyelmét. Egy első -pillanatra feltünő, kellemes benyomású gyermek jött velünk szembe egy -idősb nő társaságában s nekem szemembe ötlött egy jelentékeny pillantás, -melyet az alig 15–16 éves leányka vetett barátomra. Anatole e naptól -fogva nem mulasztá el a Champs-Elyséest felkeresni s ritka eset volt, -hogy ne találkozott volna a gyermekkel, ki nevelőnője kiséretében napi -sétáját végzé a fasorokban. Néhány hét mulva e véletlen találkozások -mintha hallgatag megegyezéssel kitűzött találkákká lettek volna; a -leányka nevelőnőjével a kitűzött órában rendesen megjelent s lehetetlen -volt arczán fel nem ismerni az öröm rosszul palástolt kifejezését, midőn -barátomat megpillantá. - -[Illustration: Kellemes benyomású gyermek jött szembe.] - -Anatole «utána járt» e gyermeknek azon ártatlan gondatlansággal, mely -huszonnégy éves ifjúnál, midőn napi munkáját végezvén néhány órai -szórakozást keres, ép oly természetes, mint megbocsátható; és én -kisértem barátomat, mint kisértem volna bárhová, mert mióta hírlapíró -lett belőle, csak az estve nehány óráját volt módunkban együtt tölteni. -Tetszett neki a kis leány, mint tetszett nekem is, mert lehetetlen volt -nem tetszenie; de a szerelemtől Anatole oly távol állt, hogy még arra -sem gondolt, a mi ily esetben első dolga minden szívnek, mely -hangosabban dobog: megtudni, ki azon kedves gyermek, ki oly -ellenállhatlanul tud a Champs-Elyséesn mosolyogni. Így a véletlennek -köszönhetők, hogy megtudtuk, miszerint az Duploque tábornok leánya, -Odalie. - -Egyszerre augusztus elején Odalie elmaradt a sétatérről. Néhány napig -még arra vettük utunkat s Anatolet láthatólag bosszantá a kis leány -eltűnése, de már egy hét mulva nem jutott többé eszébe a -Champs-Elyséesre menni. - -Beállt a tél, be a farsang, mely huszonnégy éves ifjakra nézve, mint mi -valánk, alig múlhatik el nehány bál nélkül. Anatole szenvedélyes tánczos -volt s a mily lángoló hévvel írt délután czikket a császár kormánya -ellen, ugyanoly szenvedélylyel forgatá meg éjjel a hölgyeket egy gyújtó -hatású keringő ütenyeire, nem tekintve imperialistikus vagy legitimista -eredetökre s nem keresve a kivágott ruhák közt mást, mint – csakis a -kivágott ruhákat. - -Egy estve együtt léptünk egy bálterembe, midőn barátom egyszerre karomat -megragadva felkiált: Nézd! ott van ő! A terem túlsó végén Odaliet -pillantók meg. A gyermekből, ki a sétatéren rövid ruhában futkosott fel -s alá nevelőnőjével s néha már tíz lépésnyire elnevette magát, midőn -Anatolet megpillantá, leány lett. Midőn Anatolet egyszerre néhány -lépésnyire magától meglátta, Odalie elpirult, – de ez nem a pajkos -gyermek pirulása volt többé, nem a gyermek mosolya, mely oly vonzóvá -tette őt a nyáron; ez a _szűz_ pirulása volt, kit szive figyelmeztet rá, -hogy _férfi_val áll szemben, azon férfival, kit először tudott a -többiektől megkülönböztetni. Nem nagy fáradságába került Anatolenak -ismerőst találnia, ki őt bemutassa, s nehány pillanat múlva barátom -élénk beszélgetésbe eredt a Champs-Elysées kis tündérével. - -A fogadás, melyben Anatole részesült, nem az volt, melyet hétköznapi -nyelven «előzékenynek» szoktunk nevezni. Odalie még nem bírt azon -routinenal a társaságban, mely egyenlő mértékkel méri a mosolyt és -udvarias szavakat mindenkinek; nem főleg oly emberrel szemben, kiről azt -kellett hinnie, hogy szerelmes belé. Nem volt e fogadás udvarias, de -hideg sem, nem volt szivélyes, de nem is visszataszító s a gyermek -modora mintha mondani akarta volna: tudom hogy szeretsz, meglehet, én is -szeretlek, de még most nem szabad megtudnod. Anatole ezt _nem érté_ meg, -de azért e fogadás mélyebb hatást tett rá, mintha Odalie repeső örömmel -sietett volna eléje; nehány percz múlva eltalálta a hangot, melyen e -gyermekkel beszélni kell, eltalálta annyira, hogy midőn reggel -távoztunk, örömtől ragyogó arczczal mondá: - -– Jól megy barátom! isteni gyermek ez az Odalie! jól megy, már egyszer – -összevesztünk! - -– Mit beszélsz? - -– Összevesztünk! érted? – ah, én úgy gyűlölöm a nőket, kikkel nem lehet -összeveszni… - -– De hát mi czélod vele? - -– Mi czélom? A patvarba, – szép leány, pompásan tánczol, elragadóan -fecseg, imádandólag apprehendál, – mulatni akarok vele barátom, mulatni! -Szerencsére meg vagyok híva holnaputánra Leplessishez, a negyven -halhatatlan e díszpéldányához, ki még bált is ád, melyen a kis Odalieval -ismét találkozni fogunk, mulatni, tánczolni, és… - -– És ismét összeveszni… - -– Összeveszni, hogy kibékülhessünk. Ah Achille, te prózai ember vagy, te -nem tudod, mit tesz az, egy olyan nővel vitatkozni, veszekedni, -összeveszni, mint ez a kis Odalie, ki mikor mosolyog, szép mint egy -királyné, s ha duzzog, szép mint egy istennő! Aztán, mikor az ember -biztosnak érzi szivét, midőn tudja, hogy komoly következései a dolognak -nem lehetnek, – kettős élvezet egy ily kis tündér társasága, kinek még -azon jó tulajdonsága is van, hogy nem szereti a bókokat. - -– Anatole, Anatole, gondold meg, könnyelmű játékot űzesz; hátha Odalie… - -– Belém szeret? hahaha! Barátom, ha a császári rendőrségnek van fekete -könyve, melybe rólunk minden igaz és koholt rosszat beírnak, úgy azt, -vagy legalább az én «folyószámlámat», Duploque tábornok leánya vezeti. -Ez az ennivaló kis gyermek, midőn nevemet meghallá, majdnem keresztet -vetett magára ijedtében; s aztán, midőn látta, hogy én is a kaukázusi -fajhoz tartozom, mely legalább ember emlékezete óta nem él emberhússal, -szives volt elmondani, minő gonosz ember vagyok. – - -– Nos és be bírtad bizonyítani az ellenkezőt? - -– Ohó? Ezt az ügyetlenséget nem követtem el. Ráhagytam mindent. Ez -zavarba hozta; láttam. Most tudom, az fúrja kis fejecskéjét, ha vajjon -igaz-e mindazon rossz, a mit rólam hallott. Eddig hitte, most már -kételkedik. Holnaputántól kezdve igyekezni fog meggyőződni róla, és így… - -– Így akarod elbolondítani? - -– Ah! így nehány estve biztosítva van számomra egy érdekes társalgás. -Jer Achille, egy pohár punch mellett ábrándozzunk a kis Odalieról, -holnap – holnap úgy sem lesz időm rá gondolni; czikket kell írnom a -katonai kormányzat ellen, mely némi tanulmányt igényel. A patvarba, nem -lehetetlen, hogy Duploque tábornok is kikapja benne a magáét,… no de se -baj, majd letánczoljuk a leányával! - -Felelni akartam, de láttam, hogy hasztalan volna. Barátom meglehetősen -ideges volt s bálban a zene, a ruhák suhogása s azon szellemi bouquetja -a női társaságnak, mely egy finom estélyen elömleni szokott, Anatole -idegeire mindig izgatólag hatott. Máskorra halasztám tehát a tanácsadó -unalmas kötelességét teljesíteni, annálinkább, mert magam is azt hittem, -hogy ez elragadtatásnak semmi nagyobb jelentősége nincs, mint a minőt -Anatole tulajdonít neki. - -Nehány estély azonban, melyen barátom ismét találkozott Odalieval, -megváltoztatá véleményemet. Sokkal többet voltak együtt s nagyobb -érdekkel társalogtak, semhogy figyelmes vizsgáló, mint én valék, gyanúra -ne ébredt volna. A farsang, mely ez évben különben is igen rövid volt, -már vége felé járt, midőn egyszer Anatolet arravaló hangulatban -találtam, hogy egy erkölcsi prédikácziót egykorú barátjától megtudjon -emészteni. Anatole látva, hogy ezen át kell esnie, nyugodtan egy -karszékbe ült, kezével barátmalmot csinált s zavartalan hidegvérrel -hallgatta a scrupulusaimat és intéseimet. - -– Ah Achille, szólt aztán, ha tudnád mily unalmas vagy! csak barátságod -mentheti ki ez attentatumot idegeimre. De, hogy megnyughassál, hogy -átlásd, miszerint az örvény, melynek szélén állok s melybe Odaliet -magammal akarom ragadni, csak a te fantáziádban létezik, megkisértem -definiálni véleményemet a leányról. Megállj. Meglehet, hogy nem fogom -magamat elég szabatosan kifejezni, mert még nem gondolkoztam a dologról -s valóban most sem tenném, ha te pisztolyt nem szegzesz mellemnek. -Lássuk tehát. A nyáron egy hónapon át utána mászkáltam a -Champs-Elyséesn. Én mosolyogtam, ő elnevette magát nem egyszer, midőn -meglátott. Nekem tetszett, mert azt el fogod ismerni, hogy ritka szép; -én alkalmasint azon hatást tettem reá, melyet azon férfi tesz egy rövid -ruhában járó gyermekre, ki először méltatja figyelemre. Tán észrevette, -hogy nem oly szemmel nézem, mint gyermeket, hanem olyannal, minővel nőt -szokás nézni, s ez hízelgett a kicsinek. Kaczérkodott velem, mint mi -deákkorunkban kaczérkodtunk az első szivarral, melyet sikerült -meggyújtanunk. Nyáron apja fürdőbe vitte magával, hosszú ruhát adott rá -s e saison bevezetése volt a világba való lépésének, mely a farsangon -bekövetkezett. Odalie az első bálba megy, telve lámpalázzal, telve azon -izgatottsággal, melylyel a párisi társaságnak, e nagy ismeretlen -mennyiségnek megismeréséhez volt járulandó. Biarritzban udvarolt már -neki egy tuczat siheder oly modorban, melyben azon sihederek udvarolnak, -kiket tuczatonként szoktunk számolni s kiknek egyéniségét legkevésbbé -sem sértenők meg, ha nevek helyett számokkal jeleznők őket. Biarritzban -Odalie gyors eszével tanult annyit, hogy teljesen megedzettnek érzé -magát minden férfitársaságra, s csakugyan képes is lett volna egy finom -társalgót írni saját udvarlói számára. De ez még csak annyi volt, mint -midőn a szárazon tanítanak valakit úszni. Odalie megtanulta a -«tempókat», – de vízben még nem volt; s megtanulta nem emberektől, hanem -a biarritzi számoktól. A farsangon apja bálba viszi és íme, első estve -azzal találkozik, ki a Champs-Elyséesn aktiv tanúja volt a gyermek -pajzán kaczérságának. Odalie, a Biarritzban nyert mértéket alkalmazva az -emberre, meg van róla győződve, hogy az szerelmes belé. Ez kezdetben -zavarba hozza. De ez ember megismerkedik, beszél, tánczol vele és a kis -leány minden nagy gonddal gyűjtött észleleteit meghazudtolva látja. Ez -az ember nem mond neki bókot, még csak oly czélzást sem, melyből bókot -lehetne kimagyarázni. Odalie érzi, hogy ennek az embernek nem száma van, -hanem neve. Húsz leány közül tizenkilencz sértve érezte volna magát -hiúságában s másnap kosarat adott volna. Odalie hiúságát ez szinte -bántá, de több esze van, semhogy olyasmit rossz néven vegyen, a mi miatt -húsz közől tizenkilencz felhuzza orrocskáját. Lásd barátom, ez az egész. -Én nem arról beszélek vele, hogy milyen szép szeme van s minő ízléses a -toilletteje; s Odalie, bár szintén hiú, nagyon hiú, de eszes gyermek, – -és ez okból szivesen eltársalog velem. - -– De hisz ez ellenmondás… - -– Oh te logikus! persze hogy ellenmondás! de mit keressz te a nőkben -egyebet ellenmondásoknál? Minden nő, a kiben van valami, a mi felül -emeli a mindennapiságon, ellenmondásokból van összerakva; de ott van a -szellem vagy a szív, mely ez ellentéteket megegyezteti. - -– Ah, tehát a szív mégis benn van a játékban? - -– A világért sem! – Ah! sóhajta fel Anatole elkomolyodva, az én szivemet -kiszítták Hermance et Comp. és véréből pirosítót csináltak hervadó -arczukra! És Odalie? Ah, e gyermeknek van szeme, melylyel bájosan tud -nézni, van ajka, melylyel elragadólag tud mosolyogni s van esze, -melylyel már meglepően tud élni, de szive – az nincs, vagy legalább -_még_ nincs. De eh! mit is beszélünk annyit e tárgyról? A farsangnak egy -hét múlva vége, még egyszer találkozni fogok vele egy bálon, tánczolunk, -fecsegünk, összeveszünk s kibékülünk, – aztán – aztán ki tudja, látjuk-e -egymást többé? - -– Tehát nem szándékozol… - -– Hozzájok menni? A manóba! mit gondolsz, minő szemmel nézne rám -Duploque tábornok, ha szállásán egyszer bemutatnák neki, mint leányának -udvarlóját, a… szerkesztőjét, ki neki és urainak naponként annyi -impertinentiát mond szemökbe? Vagy azt gondolná, hogy meg akarok térni -és beléptemet felszólításnak venné arra, hogy ajánljon árt, melyért kész -vagyok magamat eladni; vagy azt hinné, hogy jobb véleménynyel vagyok -róla s politikai barátairól, mint a minőt pirulás nélkül vallani tudnék. -Egyikre sem akarnék okot adni. Aztán mire való is volna ez? – Én és -Odalie, – mi közünk nekünk egymáshoz? – Ha találkozunk, jó; ha nem -találkozunk, az is jó. – Láthatod Achille, hogy józan vagyok, ah, – tevé -hozzá keserűen, – nagyon is józan vagyok; úgy érzem, mintha itt szív -helyett csak egy óramű volna, mely ketyeg és jár minaddig, míg láncza le -nem fut, vagy rugója el nem törik s aztán a czímlap nyugalma jelenti: ez -a gép lejárta magát! - - - - -X. - -Így történt. A farsang elmúlt s Anatole és Odalie nem látták egymást, -kivéve nehány véletlen, futó találkozást az utczán vagy színházban, mely -épen csak annyi időt adott Anatolenek, hogy köszönjön, s Odalienak, hogy -– elpiruljon. - -Odalie a nyarat Passyban tölté atyja villájában s így vagy hat hónap óta -nem látta Anatolet, midőn egy augusztusi délután véletlenül találkoztak -ismét Asnièresben, egy bankár házánál, kinek leányai növendéktársai -valának Odalienak. - -A helyett hogy én mondjam el önnek a következőket, folytatá Achille, fel -fogok önnek olvasni nehány helyet Anatole naplójából. - -Aug. 18. - -«Hélène szelleme, ne kísérts! vagy, ah igen, jer, állj elémbe óvó -emlékül, nehogy még egyszer ismételjem azt, mit annyiszor megbántam! Nem -tudok semmi bizonyosat, de annyit láttam és hallottam, hogy már van okom -magamat vádolni. Ma délután Bertholet házánál valék Asnièresben s ott -Odalieval találkoztam. Alkonyat felé egy sétát tettünk s vagy egy -órahosszat együtt és legelől járva, zavartalanul beszélgettünk. Ez a -gyermek bámulatosan fejlődik. Féléve, hogy nem láttam s szépsége úgy -mint elméje több évi haladást tanúsít. Beszéltünk egy teljes óráig – mit -tudom én miről. - -– Féléve, hogy nem találkoztunk, Odalie, – mondám, midőn elváltunk, -kezét megfogva; – valjon ismét egy félév fog eltelni, mielőtt láthatnám? - -– Az csak öntől függ, – szólt rám tekintve nagy fekete szemével. - -Éreztem, hogy e tekintet szivemig hatott, s varázshatalma majdnem arra -vitt, hogy érzékeny frázissal feleljek. Ez ellen lelkem ösztönszerűleg -összeszedte erejét s félig sohajtva, félig mosolyogva mondám: ki tudja, -nem jobb volna-e, ha csakugyan nem látnók egymást ismét egy félévig? - -– Ha ez önnek örömet okoz… rebegé a gyermek, de nem tudta, vagy nem -akarta befejezni a mondatot. Fejét félrefordítá, hogy ne lássam e -perczben arczát, de remegő keze, s azon elfojtott megilletődés, melyet -hangjában találni véltem, elmondá azt, a mit arczáról leolvashattam -volna. - -Nem tudom leírni, mit éreztem e pillanatban, nem tudom elképzelni, mit -akartam mondani, csak azt tudom, hogy megszorítám remegő kezét, de nem -szólhattam, mert Bertholet kisasszony e pillanatban kisérőjével együtt -hozzánk lépett. - -Ennek a leánynak mégis van szíve! – Ah és nekem? mi az a mi e perczben -úgy fáj lelkemnek? a szív feltámadása-e ez, vagy csak azon űr fáj-e, -melyet évek óta érzek lelkemben? – Nem, az nem lehet, hogy Odalie -szeressen, engem, ki őt nem tudnám szeretni! - -De hát, ha nem tudom szeretni, miért ragadtam meg ma az alkalmat, vele -egy óráig egyedül lehetni? – - -Ah, mit tudom én! Csak azt tudom e perczben, hogy nem szabad vele többé -beszélnem. Amióta lelkem tönkrement, mindig csak szerencsétlenséget -hoztam másokra. Nem, ez az angyali gyermek ne szenvedjen miattam. - -Kerülni fogom vele a találkozást.» - -Sept. 30. - -«Hiában igyekszem erőt venni magamon, minduntalan rajta kapom magamat, -hogy Odaliera gondolok. Mindig magam előtt látom e virágzó -gyermekalakot, a mint kis fejét félrefordítá, s remegő kezével kezemben -mondá: ha ez önnek örömet okoz – - -Ah, miért is voltam Asniéresben! - -Ritkán élveztem szebb látványt, mint minőt a Champs Elyséesn nyujtott -Odalie. Vig volt, mintha érezte volna, hogy rövid időn búcsút kell -vennie ama kortól, melyben nem szükség féket vetnie kedélyére; a -gyermekkor öntudatlan örömének ragyogásával mosolygó arczán úgy nézett -ki, mint a fürge pacsirta, mely hajnalban megittasodva a nap sugaraitól, -üdvözli a természetet. Ha festész lettem volna, egy mezei virágcsokrot -adva kezébe lefestettem volna, s ha híven találom, mindenki elragadtatva -nézte volna vásznamon a feselő tavasz personifikátióját. - -Télen, midőn megláttam, ez alak kettős fényben úszott. A gyermekkor -leáldozó napjának elhaló alkonyi világába már belesütöttek az ifjú kor -fénysugárai; pajzán kedve nagy önmegtagadással hordta az illem békóit, -szelleme még tapogatódzott, de már-már eltalálta a helyes csapást, – egy -szép jövő képe vala ez, mely iránt a jelen kicsapongó reményekre -jogosít. - -Értem és ismerem az élvezet számos nemét, de azt hiszem, alig van -nemesebb élvezet, mint melyet egy szép és ártatlan leány személyének s -társaságának bája nyújthat. S én élveztem a télen Odalie társaságát, -élveztem azon öntudatossággal, mely analizál és okoskodik. - -De mi volt a pajzán gyermek, mi a vidám leány a szűzhöz képest, kinek -tekintetében annyi a bensőség, hangjában annyi az érzés, hogy egy -pillantás alatt feledhetlenné tudta magát tenni? - -Lehetséges volna-e, hogy Odalie szeret? Ő a maga körében, atyja -barátaitól, ha hallott valamit rólam, az csak rossz vala. Istentelen, -minden gonoszra képes szörnyetegnek festettek volt le előtte azért, mert -gyülölni tudom a császárságot. De hátha épen ez oltott belé érdeket -irántam? - -Odalie hiú és kacér, ezt láttam a télen elégszer, s gyönyörködtem e -tulajdonokban, melyek szépségét csak emelték. De azon hang, melyen -Asnièresben szólt hozzám, – nem, az nem lehetett kaczérság! - -Nem akarom hinni és mégis gondolnom kell hogy szeret. Mit tudja ő, -mennyit szenvedett e lélek, lehet-e ily gyermeknek fogalma a szív oly -elfásulásáról, mely engem szinte képtelenné tesz a boldogságra? A nők -ízlése gyakran oly sajátságos útakra vetemedik, s vajjon lehetetlen -volna-e hogy Odalie oly embert szeressen, ki önmagát csak szánni képes? - -Oh! ha hinnék istenben, imádkoznám érte, oltsa ki ez angyal szívéből ez -érzelmet, ha már csakugyan létezik, – nem tehetem. Nem tehetem azt, a -mivel annyi ájtatos lélek kuruzsolja lelki szenvedéseit, hogy isten -nevével szedi rá saját lelkiismeretét. Nem csalhatom meg magamat, s ha -Odalie csakugyan szeret, – ah, mi teheti jóvá azt, a mit e gyermek ellen -vétettem? - -Érdeket mutattam iránta, nem tagadhatom. Ki tudja, ha nem teszem, nem -tér-e felettem is napirendre úgy, mint többi ismerősei felett? Ah, -Achillenak igaza volt; bűnös játékot űztem vele, bár akaratlanul; -lelkemre, akaratlanul. - -De ah, – hátha még tudnék szeretni? Mily boldogság volna szeretni ez -angyalt és viszont szerettetni általa! – - -Eh, térj magadhoz Anatole. Te és szeretni? minő képtelenség!» - -Nov. 10. - -«Ma meglátogattam a derék Margaudnét. Szegény asszony annyit bajlódott -velem gyermekkoromban, míg annyira vittem, hogy a «Reverie»-t mások -fülének veszélyeztetése nélkül el tudtam játszani, hogy megérdemli, -miszerint öreg napjaiban néha felkeressem. Azt hiszem alig tartozunk -nagyobb hálával valakinek, mint azoknak, kiknek nevelésünket köszönjük, -s vajmi csekély részt törleszthetünk e tartozásból, ha évenként -nehányszor pár pillanatot szentelünk egy öreg férfinak vagy nőnek, kinek -egykor pajkosságunkkal annyi bosszúságot okoztunk. Ma névnapja volt, s -én nem mulaszthatnám el, azon örömet nyújtani neki, melyet tiszta -lelkének az egykori tanítvány hálája okoz. - -– Ah, épen jó hogy jön, édes Anatole, – szólt Margaudné, miután -szerencsekívánataimat a nála stereotyp, de igaz szívből fakadó -érzékenységgel fogadta – kérnem kell magától valamit. - -– Parancsoljon velem, Margaud néni. - -– Tavaly oly jó volt maga, hogy hozott nekem egy arczképet, s én azt -albumomba tettem legkedvesebb arczképeim közé. De ime, – tegnap -megraboltak. Ne ijedjen meg, magam adtam oda, minden erőszak nélkül. -Nos, nem is kérdi kinek? - -– Akárkinek adta, kedves Margaud néni, sietni fogok mást küldeni -helyette, ha elfogadja. - -– Épen ezt akartam kérni. És miután nem akarja megtudni – - -– De már miért ne? - -– Nos hát tudja meg, egy szép kis leány kérte el tőlem a maga -fotografiáját. Tanítványom volt egykor ő is; legszebb, legjobb, -legkedvesebb tanítványom. Tegnap nálam volt, meglátogatott; azon -kiváncsísággal, mely nálunk nőknél oly természetes, átlapozta albumomat -és egyszerre, midőn az ön képére nyit, – megrezzen és elpirul, – sz. -Denisre mondom, elpirult! Én természetesen kérdezősködtem, faggatni -kezdtem; az én gyermekem mind nagyobb zavarba jön. Végre erőt vesz magán -és így szól hozzám: «Margaud néni! ön ismer engem, ön nem fog -félreérteni, ha valami illetlen dolgot kérek.» Képzelheti édes Anatole, -hogy megijedtem e bevezetésre. Szerencsére nem soká hagyott kétségben, -hanem hozzám szökött, megölelt és fülembe súgta: «Adja nekem ezt az -arczképet!» - -– És ön odaadta Margaud néni – - -– Odaadtam; remélem nincs kifogása ellene – - -– Legkevésbbé sem, főkép ha megtudom, hogy ki volt – - -– Na lássa, mondá Margaudné kételkedve, én ugyan megigértem az én kis -lányomnak, hogy el nem árulom, no de magának, – az én kis pajkos -Anatoleomnak csak megmondhatom; nemde, maga nem fog elárulni? - -– Mily gondolat Margaud néni! Tehát a kis leány – - -– Duploque Odalie. - -Érzém, hogy elsápadtam e név hallattára. Margaudné elnevette magát. - -– No szép; ő pirul, maga sápad, – no szépen vagyunk gyermekek. Tehát -ismerik egymást? - -– Úgy – társaságból – nehányszor találkoztunk. - -– Nos és úgy-e szép gyermek az én kis Odaliem, mit? – szólt Margaudné -ingerkedve s kezében tartott albumát kinyitva felém tartá. - -Odalie arczképét láttam benne. - -– Ah, Margaud néni, kiálték fel elfeledkezve magamról, ha merném -Duploque kisasszony példáját követni – - -– Ohó, kedves fiam, hiába követné. Leány arczképét nem illik valakinek -bírni az illető tudta nélkül. Más az magukkal, egészen más. Ne is kérje, -nem adom. - -– No hát nem kérem, Margaud néni. - -– Pedig, pedig, kedves Anatole, – kezdé Margaudné egy jelentékeny -pillantást vette rám, melyet mély fohász követett – milyen szép pár -lenne magukból! - -– Mit gondol Margaud néni! kiálték fel, elnyomva érzéseimet, – én és –? -soha, soha! - -Igyekeztem szabadulni. Érzém, hogy nem volnék sokáig képes hideg véremet -megőrizni. Margaudnéból még nehányszor kitört azon gondolat, melyre -némely öreg asszonynak már szinte magától rájár a nyelve, ha egy fiatal -férfira és leányra gondol, – de én mindannyiszor elütöttem jámbor -fohászait. - -Midőn Margaudnétól elmentem, a legkülönfélébb érzelmek vitáztak az -uralomért lelkem felett. Odalie szeret! ez volt az első benyomás, melyet -Margaudné szavai rám tettek. Midőn arczképemet váratlanul megpillantá, -pirulása elárulta az öreg asszony előtt. Margaudné azon asszonyi -kiváncsisággal, melynek az évek gyakran csak türelmetlenségét nevelik, -faggatni kezdte őt, s a tapasztalatlan gyermek tagadása bizonyára csak -még inkább megerősité Margaudnét gyanújában. Odalie látta, hogy el van -árulva, tehát legalább hasznot akart vonni a dologból, s bízva egykori -tanítónője discrétiójában, ki őt szeretetével mindig kitűntette, s ki -iránt az anyátlan gyermek azon benső ragaszkodással viselteték, melyet -egy nemes szív mindazok iránt érez, kik szeretetet mutatnak iránta, – -elkérte tőle annak arczképét, kinek nevére szive hangosabban dobog. Oh, -most már világos előttem minden! A mit én ártatlan fecsegésnek véltem, a -miben nem láttam mást, mint eszközt egy kellemes társaság érdekességének -növelésére: az galád ámítása volt egy ártatlan léleknek. Tehát annyira -vérembe ment volna már azon tartalékot nem ismerő lelkiismeretlenség, -melyből sokan erényt csinálnak a nők irányában, hogy tudtom nélkűl -nyilatkozik szavaimban; annyira természetemmé vált volna-e a tettetés, -hogy nyelvem és arczom akaratom ellenére szerelmet hazudik, a hol hiszi, -hogy hitelre talál? Ah, pirulnom kell önmagam előtt, ha meggondolom, -mennyire visszaéltem e gyermek tapasztalatlanságával! De mit használ ez -Odalienak? mit enyhítheti az én bánatom az ő fájdalmát viszonzatlan -szerelme felett? - -De – hátha mégsem szeret? Bármennyire eltompítsa is a tapasztalás azon -hatást, melyet egy nő szerelme önszeretetünkre gyakorol, bármennyire -hozzászokjunk ahhoz, a mit «hódítás»-nak nevez a világ, – vajjon ki áll -jót róla, hogy hiuságunk megszünt csak az által, mert már több ízben -kielégíttetett? Ugy érzem, hogy ment vagyok e gyöngeségtől, legalább -nőkkel szemben, – de nem a legnagyobb talány-e az ember épen önmaga -előtt? Nem tapasztalunk-e sokszor oly érzelmet, melynek forrása iránt -tisztában nem vagyunk magunkkal? Nincsenek-e néha nézeteink, melyeket -magunk előtt sem tudunk teljesen indokolni? Ki állhat nekem jót róla, -hogy midőn azt hiszem, miszerint Odalie szeret, e hitben nem nagy része -van a hiúságnak, a nélkül, hogy tudnám? Hiszen Odalie oly szép, oly -angyali gyermek, hogy a gondolat, általa szerettetni, szükségkép kell, -hogy hízelegjen mindenki hiúságának, a ki emberi gyöngeségeivel együtt -emberi természetét is le nem vetkezé! - -Mit is tett ujabban e gyermek, a miről irántam való szerelmére véltem -következtetést vonhatni? - -Váratlanul megpillantja Margaudné albumában arczképemet. Nem képes -elrejteni meglepetését és elpirul. De hát mit bizonyít ez? Egy fogékony -kedélyű, ingerlékeny idegzetű nő oly könnyen meglepetik a legnagyobb -csekélység által, s ha még csak annyi élettapasztalása és routinja van, -mint Odalienek, nem képes uralkodni idegein. Az sem lehetetlen, hogy -némi érdekkel viseltetik irántam. Látta, hogy foglalkozom vele, többet, -mint másokkal, talán észrevette, hogy nem vagyok üres fejű és lelkü -járdataposó, mint udvarlóinak száma – s valjon nem elég-e ez egy -tizenhat éves leánynál arra, hogy érdekkel viseltessék valaki iránt? – -De ez még nem szerelem, – nem! Ha Odalie valóban szeretne, e tisztalelkű -gyermek sokkal szentebbnek tekintené szívének ez első gerjedelmét, -semhogy oly könnyen kitárja egy öreg asszony előtt, ki kiváncsiságával -ostromolja, s kire nézve végre is már szokássá lett egykori tanítványait -szeretni. Ismerheti, ismernie kell Margaudné fecsegő természetét, s így -biztos lehet róla, hogy titkát legelébb az előtt el fogja árulni, ki -annak tárgyát képezi. Odalie sokkal büszkébb, semhogy, ha valóban -szeret, ezt tudni engedné egy idegennek, ki végre is mindössze nehány -évig zongoramesternője volt, s kit a gyermek szerethet szokásból, mint -tanítónőjét, de nem szerethet azon bizalmas ragaszkodással, mely egy -szűz kebel legédesebb titkait kitárja. - -Ah, de mit áltatom magamat hiú okoskodással? – Szeret, vagy nem szeret? -– ah, bár inkább ne tenné! Kétségbeesni más szerencsétlensége felett, -melyet én okoztam, – erre úgy hiszem, még volna erőm; de szeretni, – ah, -tudnék-e még én szeretni?» - -Jan. 7. - -«Ma a Boulevard des Capucinsen Margaudnéval találkoztam. - -– Ah, csakhogy látom, – kiálta föl midőn megpillantott; – megvallom, már -küldeni akartam magáért, de nem tudtam, hol lakik. - -– Miben lehetek szolgálatára? - -– Kisérjen szépen haza, kedves Anatole, aztán megtudja. Tudom, hogy az -ily úrfiak nem szívesen kísérgetnek vénasszonyt, no de az egyszer -kivételt tehet, nem fogja megbánni. - -– Ah kedves Margaud néni! hogy bebizonyítsam, miszerint szerencsémnek -tartom, ha kísérhetem, nem is kérdezem, mi az – - -– Hiába is tenné az utczán. Majd otthon. Jerünk. - -Hazaértünk szállására. Margaudné letette köpenyét, kalapját, aztán -szekrényéhez ment, kivett egy papirost, a papirból egy képet s azt -diadalmas tekintettel tartá elémbe. - -– Fogja! - -Odalie arczképe volt. - -– Fogja hát, ismétlé Margaudné, – hisz a magáé – - -– Ah, bocsásson meg kedves Margaud néni; igen köszönöm szívességét, de -önnek igaza volt a múltkor, hogy nő képét nem szabad bírnunk -beleegyezése nélkül – - -– Ugy van fiam, úgy van; de azért csak vegye, Odalie küldi magának. - -– Hogyan? – kiálték fel önkénytelen örömmel a képet megragadva, – ő -küldi? De hát miként lehet ez? - -– Üljön le szépen, elmondom. Új év napján az én kis Odaliem szokása -szerint meglátogatott, s mint minap igérte, hozott egy új fotografiát. -Többet hozott, hogy választhassak. Kértem tőle tehát kettőt. Szivesen -adta. «Lássa, kedves gyermekem, mondám neki, azért kérek kettőt, mert -nem tudom, nem kell-e az egyiket valakinek odaadnom.» Odalie kérdőleg -nézett reám. «Ne féljen kicsikém folytatám, legfeljebb annak adnám oda, -a kit ön méltónak tart rá, hogy képét otthon papája előtt rejtegesse.» – -Ah, látta volna Anatole, e gyermek zavarát! Veres lett, elkezdett -hebegni, nem tudta hova legyen. Végre megegyezett, de csak azon feltétel -alatt engedte meg, hogy képét önnek adjam, ha ön nagyon, de nagyon kéri; -s ekkor is úgy, hogy magának nem szabad tudnia, miszerint a képet az ő -beleegyezésével kapja. Nos, akarja teljesíteni a feltételeket? - -[Illustration: Odalie arczképe volt.] - -– Hogyne, Margaud néni, tehát kérem – nagyon kérem – - -– Jó, jó, a többit elengedjük. Tegye el szépen s ábrándozzék előtte. -Úgyis úgy összeillenek! - -– Ugyan mit beszél Margaud néni! - -– Nos, hát miért ne lehetne –? - -– Miért? hát először, – viszonzám, azon reményben, hogy minél nyíltabban -beszélek a dologról, annál jobban fog sikerülni Margaudné minden -gyanúját eloszlatni, – mert eszem ágában sincs házasodni, másodszor mert -nem vagyunk szerelmesek egymásba, harmadszor mert Duploque a császári -tábornok sohsem adná leányát republikánusnak. - -– Hahaha! – nevetett fel Margaudné, – szóról-szóra ezt hallám egy hét -előtt ugyane helyen Odalietől. Ugyanebben a karszékben ült, melyben ön -ül most, és épen ily komoly arczczal mondá: először nem akarok férjhez -menni, másodszor nem vagyunk szerelmesek, és én biztosítám őt úgy, mint -most biztosítom önt, hogy roppant kedve van a házasságra, s hogy fülig -szerelmesek egymásba. Mit, maga protestál? Ő épen így protestált, de -azért az első két pontra nézve egyiköknek sincs igazuk. A mi a -harmadikat illeti, – hát csakugyan oly dühös republikánus lett magából? - -– Javíthatatlan, Margaud néni. - -– Ezt mondta Odalie is. Apjától hallotta, kit mindig elönt az epe, midőn -a maga ujságát kezébe veszi, a ki önt istentelennek, szentségtörőnek -tartja, ki nem ismer kegyeletet semmi iránt. De hát édes fiam, hogy is -vetemedhetett maga annyira, hogy republikánus és ujságiró legyen -egyszerre? Odalie azt mondta, – oh borzasztó! hogy ön még fogságba is -kerülhet – - -– Megeshetik. - -– Deportátióra – - -– Nem lehetetlen. - -– Oh borzasztó! ki hitte volna? milyen jó, szelid gyermek volt! - -– Dehogy voltam, Margaud néni, tudom én mennyi boszúságot szereztem -önnek. Lássa, már véremben van, hogy a hatalmasokat gyűlölöm; és higyje -el, nem tudnék nőt úgy szeretni, hogy kedvéért e gyűlöletről lemondjak. - -Margaudné csak rázta fejét, s nekem össze kellett szednem minden -ékesszólásomat, hogy gondolata kivihetetlenségéről meggyőzzem. - -Most itt ülök s előttem Odalie arczképe, – saját beleegyezésével! Ah -mily szép, mily bájos! E kép ugyan csak gonosz rágalom szépsége ellen, s -ah, mégis oly elragadó! És e leány – - -De mit bizonyít ez mai nap, midőn bárki képét ötven centimeért minden -műárúsnál megvehetjük? Minő fontosságot tulajdoníthat Odalie az ily -ajándéknak, melyhez oly könnyen juthatnék más úton is? – Meg aztán, – -nem szabad tudnom, hogy a kép tőle jön. Ha értéket akart volna adni e -papirnak, tudatta volna velem, hogy ő adja! – Nem tette, ő számított -Margaudné discrétiójára, sőt feltételül szabta, hogy nem szabad tudnom, -miszerint engedélyével kapom arczképét. Margaudné, isten tudja, mit nem -beszélt neki rólam, mennyire szeretem, imádom, – ah, az öreg asszonyok -oly lelkiismeretlenek az effélékben! nem gondolják meg, mily veszélyes -játékot űznek velünk, midőn házasítási passiójukkal közénk állnak. -Margaudné bizonyosan kérte tőle e képet egy szegény bolond számára, ki -fülig szerelmes belé, s Odalie odaadta neki. Megtiltá tudnom, hogy tőle -jő, de odaadta könyörületből – - -Mit? E leány szánna engem? Ezt nem szabad, ezt nem lehet tennie! Nem -ismer annyira, hogy szánhatna, s nem fog ismerni soha! Ez a joga ne -legyen senkinek. Azt el tudnám tűrni, hogy gyűlöljön, el, hogy -megvessen, – azt nem, hogy sajnáljon. - -És ha nem sajnálat bírta rá, hogy képét odaadja? Ha azért adta, mert jól -esik tudnia, hogy szívemen hordom képmását, – ha Margaudné elhitette -vele, hogy szeretem, s ő csak szerelmemet viszonozni véli –? - -Ah, fejem úgy zúg, úgy fáj valami itt szívemben! - -Bármiként legyen, véget kell vetnem a dolognak. A farsang holnap -megkezdődik. Odalieval bizonyára fogok találkozni. Meg kell tudnia, hogy -nincs joga szánni és nincs oka szerelmemet viszonozni! - -Ha vétkes voltam akaratom ellenére, jóvá kell tennem. Jobb későn, mint -soha. - -De ah – miért félek annyira e gondolattól?» - -Ezekből megitélheti ön, minő lelki állapotokon ment keresztül barátom, -mióta Odaliet meglátta, – szólt Achille, letéve Anatole naplóját. – A -boulevardon gyönyörködött benne, mint egy szép képben vagy szoborban -gyönyörködünk, a télen vonzódott hozzá, a mint vonzódunk egy kellemes -társasághoz; de nem tekinté áldozatnak e társaságról lemondani. Az -asnièresi találkozás okot adott azt hinnie, hogy Odalie szereti. Első -gondolata az önvád volt ez észlelet után. Nem hitt magában, nem hitt -saját szívében s szemrehányást tett magának azon érdek miatt, melylyel a -leány iránta viseltetett. De a gondolat, hogy Odalie szíve nem hideg -iránta, tudtán kívül növelte azon vonzalmat, melyet iránta érzett, -annyira, hogy e gyermek állandó tárgya lett gondolkozásának. Mintha -kétkedő lelke nem volna képes az initiativára még a szerelemben sem, -daczára annak, hogy szíve fogékony vala, – Odalie vonzalmának -félreismerhetetlen jeleire volt szükség, hogy szíve hangosabban -dobogjon. De Anatole nem vallá meg magának, sőt nem is hitte, hogy szíve -már érez. Vádolta önmagát, hogy könnyelmüen megzavarta egy szív -nyugalmát, s kivánta, bár az ne történt volna meg. De azért a boldog -szerelemnek bármily távol álló lehetősége, tudtán kívül, akarata -ellenére, mind nagyobb tért foglalt, egyelőre gondolataiban, Odalie -számára. De azért még minden kétségen felül álló lehetetlenségnek tartá, -hogy a leányt valaha szerethesse. Ekkor vette egy újabb jelét Odalie -vonzalmának Margaudné által. A kétkedés saját szívében oly erős vala, -hogy Margaudné szavai csak önmagának tett szemrehányásait tették -élesebbekké, melyeket hiában igyekezett okoskodás által lecsillapítani. -E kedélyállapotot csak fokozta Odalie arczképe, melyet Margaudnétól -kapott; s elhatározá őt teljesen kiábrándítani, ha van miből -kiábrándulnia, – de midőn erre elszánta magát, nem vette észre, vagy nem -merte magának bevallani, miszerint azon érdek, melylyel a leány iránt -viseltetik, ki kedélyének ártatlan egyenességében a hosszú távollét -daczára többször jelét adta iránta való vonzalmának, már oly közel áll a -szerelemhez, hogy nagyobb feladat lesz rá nézve saját szívét megóvni, -mint a hatást, melyet Odaliera tett volt, megsemmisíteni. - -De Anatole nem hitt szivében, s a beállott farsangon azon szilárd -eltökéléssel kereste Odaliet, miszerint egy vagy más módon «jóvá teendi, -a mit ellene akarata ellenére vétkezett». - - - - -XI. - -E télen Anatole és Odalie gyakrabban találkoztak egymással. Anatole -annyi időt töltött a gyermekkel, a mennyit társaságban egy és ugyanazon -nővel az illem megsértése nélkül csak tölteni lehet; s míg mások e -körülményből barátom szerelmére vagy legalább «komoly szándékaira» -vontak következtetést, ő azon meggyőződésben élt, miszerint minél többet -kell Odalieval foglalkoznia, hogy annál alaposabban kiírthassa a leány -szívéből azon érzelmet, melylyel netalán irányában viseltetik. - -Anatole úgy okoskodott, hogy, ha sikerül magát Odalie előtt könnyelmű, -frivol gondolkozású, prózai emberként bemutatnia, ezáltal oly áldozatot -hoz a leánynak, melyet saját becsületérzése követel tőle. - -Vannak természetek, melyeknek jellemző vonásuk, hogy könnyebben lehet -hozzájok férni, mint másokhoz. Ne vegye e szót rossz értelmében. Nem oly -nőkre czélzok vele, kikkel mindenről beszélhetünk, mert nincs semmi, a -mi ellen vagy illemérzetök vagy lelkök féltett érzelmei óvást emelnének. -A világért sem. A _tiszteletről_, mely a nőt megilleti, Odalieval -szemben _nem lehetett_ megfeledkezni. De a kiket bizalmára méltatott, -azokat felmenté az etiquette azon kicsinyes tyrannismusa alól, mely a -társalgást csak feszélyezi, nehezíti, a nélkül, hogy méltóságát növelné. -Vannak nők, kik az etiquette apró külformáinak annyi becset -tulajdonítanak, hogy az ember önkénytelen gyanakvóvá lesz s végre azt -hiszi, hogy csakis az etiquette nevében van joguk a tiszteletre; kik oly -kicsinyes féltékenységgel őrzik azt, a miben a női méltóságot találni -vélik, hogy megbocsáthatóvá lesz azt hinnünk, miszerint kissé rossz -lábon állnak a valódi női méltósággal. Ragaszkodnak a külformákhoz a -kicsinyesig, a nevetségesig, – és sértve érzik magokat ez aprólékos -formák legcsekélyebb elhanyagolása által, mintha éreznék, hogy tisztelet -dolgában igényeik a külszínen túl nem terjedhetnek. Sohasem a -szellemdús, és többnyire nem a legerényesebb nők azok, kiknek -társaságában egy művelt embernek leginkább kell ügyelnie arra, nehogy -modorában, szavaiban tiszteletlenséget fedezzenek fel. Isten könnyebben -hozzáférhető a királyoknál, kik érzik, hogy varázsuk kulcsa a -távolságban rejlik. - -Odalie nem tartozott nemének hétköznapi tömege közé. Érezte saját -becsét, és ez önérzet feleslegessé tette rá nézve azon feszes távolság -megőrzését, melyre csak a gyarlóságnak van szüksége. A kit méltónak -tartott rá, azt oly bizalomra jogosítá maga iránt, mely közönséges -természettel szemben aligha maradhatott volna veszedelmes következmények -nélkül. De e gyermekben oly sok bájjal annyi büszkeség s a kedélynek -gyakran meglepő nyiltságával annyi tartózkodás egyesült, hogy bármily -bizalmas hang, melyet különben csak az engedhetett meg magának, kitől ő -azt megkivánta, nem csorbíthatá meg azon tiszteletet, melylyel neki -mindenki adózott. - -E körülmény megkönnyíté a játékot Anatolera nézve. Teljesen bízott a -sikerben, s annyiban joggal, mert modorán gyakran oly, a frivolitásig -menő könnyedség, sőt könnyelműség ömlött el, melynek forrása nem rejlett -ugyan sem nézeteiben, sem érzelmeiben, de mely némileg természetes -következménye vala azon benső meghasonlásnak, melyen lelke ifjú korában -keresztül ment, s azon erőlködésnek: nem mutatni a világnak oly -fájdalmat, melyet az nem birna méltányolni. Anatole lelke évek óta fel -vala dúlva, de tudta jól, hogy csak nevetségessé teszi magát az, ki nagy -fájdalmakat hoz a mindennapi élet piaczára, melyen apró bajok és bűnök -képezik a forgalom rendes eszközeit; s féltékeny gonddal őrizte lelke -szenvedéseit a profánus szemek elől. Nem volt eléggé puritán arra, hogy -visszariadjon az oly tettetéstől, mely senkinek kárt nem okozott; nem -eléggé együgyű arra, hogy lelkét boldog-boldogtalan előtt az első -kopogtatásra kitárja; nem volt oly betegesen sentimentális, hogy -szenvedéseivel kaczérkodjék; érzelmeit saját, kizáró tulajdonának -tekinté, melyet joga van minden illetés ellen megóvni, s így -önkénytelenül a közönséges érintkezésben oly modorhoz, az élet felületes -viszonyaiban oly magatartáshoz szokott, mely minden felületes szemlélő -előtt a frivolitás nem mindennapi mértékének tűnt fel. Közönséges -ismerősei víg, könnyelmű czimborának tapasztalták, a frivol Páris -telivér gyermekének. A ki jobban ismerte és észlelte, felfedezte az -ellenmondást érzelmei s szavai, gondolkozásmódja és modora között; de -alig hiszem, hogy a maga jószántából bárkinek is megadta volna a kulcsot -e talány megfejtéséhez. Én bírtam, mert keletkezni láttam e talányt, -mert gyermekkorunk óta testvéri ragaszkodással ismertük és őriztük -egymás titkait. - -Anatole biztosnak tartá a sikert, és az is lett volna, ha egy tényezőt -ki nem feled számításából: azon már nagy fokra hágott érdeket, melylyel -Odalie iránt viseltetett. A hol Anatole józanságát megőrzé, oly nők -iránti magatartásában, kikre vágyott, de kiket nem szeretett, oly -ügyességgel, oly raffinirozott tökélylyel tudta játszani az epedő -szerelmest vagy a féltékeny, gyanakvó imádót, a közönyöst vagy a szív -rabját, ki szenvedélyének lánczait akarata ellen hordja, hogy ama -kisebb-nagyobb kalandokban, melyek egy részét együtt éltük keresztül, -nem egyszer bizonyos megdöbbenéssel néztem az ifjút, ki a -legönkénytelenebb érzelmekkel úgy tudott játszani, mintha egy sakktábla -pionjaival maneuvrirozna. Azon könnyű diadaloknak nagy részét is, -melyeket éveken át mint szenvedélyes sportsman vadászott, főleg azon -hidegvérnek köszönheté, melylyel kritikus pillanatokban minden szavának, -minden mozdulatának hatását kiszámítani bírta; azon gyakran dæmoni -kiméletlenségnek, melylyel ellenfelét præparálni tudta czéljaira. - -De az ily siker előfeltétele épen az, hogy józanságunkat, hidegvérünket -megőrizzük; és Anatole nem vette észre, hogy Odalieval szemben már szíve -tolakodik előtérbe. Az eredmény, melyre e játék vezetett, épen -ellenkezője is volt annak, a mit barátom szándékozott. - -«Őszintén szólva, – mondá nekem egyszer, egy évvel utóbb Plangenet -Constance, Odalie egyetlen, benső barátnője, egy alkalommal, midőn azt -hitte, hogy panaszra van oka Anatole ellen, – én még most sem tudom, -vajjon megérdemli-e Flavigneux úr azon barátságot, melyet iránta Odalie -kedveért tanusíték. Úgy van, uram! s én csak Odalie angyali kedélyét -bámulom, de higyje el, nem irigylem, s teljesen megnyugszom benne, hogy -képtelennek érezném magamat példáját követni. Mit tett vele ez ember -tavaly hat héten keresztül, miként kínozta, gyötörte e szegény -gyermeket! Minden estve, mely ily korban a boldogság egy-egy napja -fiatal leány számára, Odaliera nézve a szenvedés egy-egy korszaka volt. -Alig találkozott Anatolelal, hogy másnap el ne jött volna hozzám, -keblemen kisírni fájdalmát annak magaviselete felett, kit szeretett. -Tanácslám is neki, hagyjon fel vele; hiába. Higyje el, gyűlöltem ez -embert, mert miatta szenvedett e kedves teremtés, kit legjobban szeretek -e földön. Nem tudtam magamnak megmagyarázni magaviseletét, míg végre -rájöttem indokára. Az ön barátja sokkal büszkébb, s mint önök mondani -szokták, elveiben sokkal szilárdabb, semmint megkisérthette volna a -közeledést egy császári tábornok családjához, kit természetes -ellenségének tekintett. Tudta, hogy ritkán lesz alkalma Odaliet -láthatnia, tehát gondoskodni akart róla, nehogy a leány egykönnyen -feledhesse. Flavigneux úr tud bánni az asszonyokkal; oh van szerencsénk -ismerni híréből, mely bizony épen nem a legjobb, s legkevésbbé igazolja -egy oly tiszta kebel vonzalmát, mint Odalie. Látta, hogy a leány -szereti, tudta, hogy a szerelemnek nincs erősebb tápláléka, mint a -fájdalom, melyet kedvesünk okoz; s hideg kegyetlenséggel gyötörte a -szegény leányt, nehogy az elfeledje őt, kínozta, hogy annál becsesebb -legyen előtte azon érzelem, melyet fájdalma árán növelt fel. Íme, uram, -ez volt az ön barátjának viselete Odalie iránt, s ha erre gondolok, -megvallom, még ma is kétkedem benne, ha vajjon igazán szereti-e e -gyermeket.» - -Így szólt Constance, ki testvéri ragaszkodással szerette ifjabb -barátnéját; és ha – miután nem ismerte Anatolet – nem is volt igaza -indokainak és szándékának, teljesen igaza volt magaviselete eredményének -megitélésében. - -Anatolenak sikerült szándéka azon mértékig, hogy fájdalmat okozott -Odalienak; de annyiszor kiesett szerepéből, oly félreérthetetlenül -elárulá szerelmét a leány iránt, melyet még önmagának sem mert -bevallani, miszerint Odalie, a helyett, hogy kiábrándult volna -vonzalmából, mind erősebb ragaszkodással viseltetett iránta. - -Végre Anatole is belátta, hogy mesterséges terve hajótörést szenvedett -saját szívén, s a farsang utolsó napjai egyikén ezeket írta naplójába: - -Febr. 28. - -«Szeretek! a mitől féltem s a mire vágytam, bár lehetetlennek tartám, -bekövetkezett, szeretek, szeretem Odaliet! Hónapok óta valami kínos -teher nyomta lelkemet, valami megmagyarázhatlan lidércznyomás elfojtá -szívem minden dobbanását, – elmúlt! Mint a bánya éjjében dolgozó munkás, -midőn a földre lép, megkönnyebbült szívvel üdvözli a napsugárt, úgy -érzem e pillanatban, mintha egy sötét éj múlt volna le lelkemről, s -napom újra, ragyogóbban mint valaha, felkelne. Szeretem Odaliet! ah, s -oly jól esik most ezt bevallanom! - -Szeretlek, Odalie, mert szép vagy, szeretlek, mert imádandó vagy, -szeretlek, mert szeretsz! Azon kimondhatatlan, kábítóan jótékony érzés, -mely lelkemet elfogja, midőn rád gondolok, azon lázas vágy, mely ereimet -dagasztja, midőn magam elé varázslom alakodat, melynél szebbet egy isten -fantáziája nem birna teremteni magának, mind azt susogja: szeretlek! - -Ah, és te is szeretsz, Odalie! Nem mondtad, – oh de a nyelv úgyis csak -tökéletlen kisegítője a szem ékesszólásának. A mint ma estve derekadat a -keringő hangjára átkarolám, a mint magamhoz öleltelek, s érzém keblemen -pihegő kebledet, láttam ajkad körül ama mosolyt, melyet a boldogság -gondolata lopott reá, láttam szemedben azon vérlázító lángot, melyben a -vágy összeesküszik a szerelemmel, – úgy néztél ki ártatlan arczoddal, -tiszta homlokoddal, mint egy szent, midőn vétkezni szeretne! – Ah, e -pillanatban mit nem adtam volna érte, ha kebledre dőlve, éltemet -szerelmünk oltárán áldozhattam volna fel! - -De nem, – élnem kell, élnünk kell, egyetlen szerelmem! - -Visszaadtál önmagamnak. Évek óta kipótolhatatlan ürt érzek szívemben, -mely a legcsekélyebb érintésre úgy fájt, most túláradni érzem a -boldogságtól. Légy áldva érte, kedvesem! - -Szeretlek, Odalie, szeretlek, szeretlek!» - - - - -XII. - -A lelkesedés azonban, mely e szavakban nyilatkozik, nem tartott soká. -Anatole képes volt még nagy lelki emotiókra, de nem birta azokat -maradandólag elviselni. Lelke elveszté volt azon egészséges, ruganyos -erőt, mely a gyermek-ifjút jellemzé, el azon kitartást, mely csak az erő -gyümölcse, s a szenvedély láza és a kétkedés tehetetlensége közt -ingadozott. Elveszté azon középutat, mely képes erőt kifejteni láz -nélkül. Pillanatokra képes volt azon magaslatra emelkedni, melyen a -fenséges kezdődik, melyen a nagy eszmék fogamzanak, s nagy tettek -megérnek, – de hiányzott belőle a lélek azon magasztos szárnyalása, mely -képes lett volna őt e magaslaton megtartani. - -– Azon tíz hónap alatt, mely a történteket követé, Anatole egy kis -kötetnyit írt naplójába, – folytatá Achille, jókora csomagot mutatva a -naplóból. – Nem olvasom fel önnek; nagyon fájdalmas olvasmány ez még -arra nézve is, ki előtt ő idegen volt. Ne értsen félre kérem. Tudom, -hogy szívre, mely érezni képes, egy szenvedő ember sohasem teljesen -idegen; de mégis megkimélem önt e lapok olvasásától, melyek egy -meghasonlott lélek küzdelmeit festik oly viszonyokkal, melyeken egy -virágzása delén álló szellem is csak nagy erőmegfeszítéssel bírna -diadalmaskodni. - -Anatole már rég a skepsisnek vala martaléka. Nem azon kételynek, mely, -midőn nézeteinket megingatja, hitünket feldúlja s lelkünket gyakran -közel viszi a kétségbeeséshez: mindezek daczára positiv czélok felé -halad, és szenvedések árán bár, de valóságos jótéteményben részesít. -Mert van egy neme a kétkedésnek, mely midőn ront is, épít, midőn gyötör, -gyógyít, midőn hitünket aláássa, a tudásra vezet. Az ily skepticismus, -ha erős lelket támad meg, mely képes átmenni azon keserves processuson, -melyben illusióinkat, hitünket, életnézeteinket silány csalódássá látjuk -foszlani, mielőtt még meg tudnók becsülni az eredményt, mely már -előttünk áll; az ily skepticismus képes a rabszolgából szabadsághőst, az -olvasóforgatóból embert csinálni, ki nem hajtja meg fejét egy -personifikált phrasis előtt, melyet istennek nevez a világ. Anatole -átment a lélek eme processusán is, még ifjú korában; de ezen kétely -megaczélozá lelkét, eszméket adott az ifjúnak, kinek csak sejtelmei, -meggyőződéseket annak, kinek csak ösztönei valának. E kétkedés tabula -rasat csinált lelkében azon téves fogalmakkal, melyeket -tanintézeteinkben csempésztek az ifjú lélekbe, hol a gyermekből nem -embert és polgárt, hanem csak loyalis alattvalókat igyekeztek faragni -isten és a császár számára. - -Ezen skepsis az önbizalom, az erő gyümölcse vala; az, mely utóbb -keletkezett lelkében, a bizalmatlanság, a kétkedés szülötte volt. Sokáig -lehetetlennek tartá, hogy szeressen; most hogy szíve félreérthetetlenül -követelé jogait, hogy nem kételkedhetett többé szerelmében, kételkedni -kezdett mindabban, a mi szerelmén kívül boldogságához szükséges lett -volna: a körülményekben, Odalieban, s végre saját szívének kitartásában. -Pillanatokra képesnek érzé magát egy szeretett lény birtokáért -szembeszállni a sors minden haragjával, de a biztosságérzet e pillanatai -csakis – pillanatok valának. - -Elemezni kezdé saját szívét, érzelmeit præparálta magának, mint az -anatom a hullát, melyet tanulmányozni készül, – s meg kellett róla -győződnie, hogy Odaliet csakugyan szereti, szereti azon mélyen gyökerező -szenvedélylyel, melyre tán csak egyszer képes az emberi organismus. -Voltak pillanatok, melyekben elég erősnek képzelé magát, szerelmét véve -támaszpontul, kiemelhetni sarkaiból egy ellenséges világot; de a lelki -heroismus e költészete szétfoszlott, midőn tépelődő szelleme ez -ellenséges világot elemezni kezdte. - -Az első akadály, mely mindenekelőtt felüté fejét, midőn szerelmére -gondolt, azon politikai különbség vala, mely őt Odalie atyjától -elválasztá. Más viszonyok közt e nézetkülönbséget nem tekintette volna -ily nagy akadálynak. És ebben igaza volt. A hol a politikai küzdelem -elvek és nézetek közt folyik, a hol mindegyik fél csak becsületes -meggyőződését hozza a harcztérre, ott a legszenvedélyesebb pártharcz a -politikusok közt, nem zárja ki a kölcsönös becsülést, sőt baráti -vonzalmat az emberek közt. Küzdünk egymással, de becsüljük s nem akarjuk -egymást megrontani. De ott, a hol az egyik fél részéről az _érdek_ -avatkozik a politikai elvharczba, ott a személyek még élesebb -ellentétben állnak egymással, mint az elvek. S ez volt az eset -Francziaországban az imperialismus és a republikánus oppositio között. A -köztársaság hívei eszméikért, meggyőződésükért küzdöttek, azon nemes -lelkesüléssel, melyet egy nagy ügy védelme olt az emberbe; a császári -párt nem eszméit, hanem érdekeit védelmezte, nem meggyőződésért küzdött, -hanem küzdött a kenyérért. A mint a következés megmutatta, a köztársaság -diadala Francziaországban nemcsak az imperialismus politikai rendszerét -buktatta meg, hanem megbuktatta a császárság híveit társadalmilag is. Az -imperialismus minden támasza meg volt róla győződve, hogy midőn a -császári rendszert védi, csak saját állását, tekintélyét, jövedelmét -védelmezi. Így itélte meg Anatole Duploque tábornokot, és ebben nem -csalódott. A tábornok nem azon hivatalnokokhoz tartozott, kiket tíz -rendszer egymás kezébe szolgáltat, a nélkül, hogy elkopnának. Ő sokkal -jobban exponálta volt magát a cæsarismus ügyében, politikailag is, az -irodalomban is, semhogy más rendszer mást láthasson benne, mint -elvtelen, hitelvesztett renegátot. Ez fényesebb, jövedelmezőbb állást -biztosított neki érdemén felül, mint számos más társainak; de -existentiáját feloldhatatlanul összeköté a cæsarismus uralmával. -Duploque tábornok nem volt erős jellem, de makacs a végletekig; s e -makacsság kisebb szabású viszonyokban gyakran szívósabb ellenség a -jellem szilárdságánál. A tábornok nem akarta leányát kényszeríteni, hogy -kit válaszszon férjének, de fentartá magának megtiltani gyermekének oly -összeköttetést, mely nem vala kedvére. Nem szokta ugyan leányát -társaságokba kisérni, hol Odalie, ki anyját már gyermekkorában elveszté, -rendesen nevelőnőjével vagy Constanceszal jelent meg; de azért nem volt -titok előtte, hogy gyermeke egy republikánus izgatót tüntet ki kegyével. -Voltak, a kik siettek megsúgni az apának minden való vagy koholt -csekélységet, mely leányát s Anatolet illeté; hogy megóvják a tábornokot -egy oly viszony lehetőségétől, mely őt urai előtt gyanússá tehetné. -Duploque tábornok magától is ellenszenvvel viseltetett Anatole iránt, de -a gondolat, hogy leányának viszonya ez emberrel őt politikailag -compromittálhatná, ez ellenszenvet gyűlöletté fokozta. Egy alkalommal, -midőn ismét megsúgták neki, hogy leánya feltünő hosszan társalgott a -fiatal ujságiróval, kemény leczkét tartott gyermekének, kijelenté neki, -hogy bármi czélja legyen vele Anatolenak, ő e viszonyhoz sohasem adandja -beleegyezését s megparancsolá neki, tartsa távol ez embert magától. -Odalie nem tette. A tábornok indolensebb volt családi ügyeiben, semhogy -lépésről-lépésre ellenőrizze leánya magaviseletét, s másrészt jól tudta, -hogy végre is tőle függ minden; és így Odalie megszeghette atyja -parancsát a nélkül, hogy ez radikálisabb rendszabályokhoz nyúlt volna -ellenében. Anatole a dolgok ezen állásáról értesülve volt, részint -Margaudné által, kihez most már gyakrabban eljárt, hogy halljon valamit -kedveséről, részint Plangenet Constance, Odalie barátnője által, kivel -az elmúlt télen megismerkedett; s ki – a mennyire az ismeretség ujsága, -s barátnője iránti discrétiója megengedé, – czélzatos, de megérthető -szavakkal tudtára adta Anatolenak, miszerint az út, melyen politikai -pályáján halad, mindenre vezethet, csak Odalie birhatására nem. - -Ily viszonyok közt Anatole csak úgy győzhette volna le Duploque tábornok -ellenállását, ha elhagyja a zászlót, a melyet eddig lobogtatott s a -császárság pártjára áll. Margaudné, ki többet foglalkozott ez ügygyel, -mint barátom szerette, tanácslá neki, vállaljon hivatalt. És a tanács -praktikus is vala. A tábornok, ha meggyőződik róla, hogy leánya az ifjút -ellenállhatatlanul szereti, s Anatole hajlandó volna «megtérni», hogy -kedvese kezét elnyerhesse, bizonyára kész lett volna neki az átpártolást -lehetőleg megkönnyíteni. Anatole még azon korban volt, melynek a -császárság alatt minden köpenyegforgatás iránt a megszokás által oly -türelmessé lett közönség a politikai elvváltoztatást hajlandó lett volna -elnézni, és már jelentékenyebb ellenség, semhogy a császári kormány -aranyhidat ne épített volna neki, ha vissza akar vonulni. Duploque -tábornok kétségkívül megragadta volna az alkalmat, két legyet üthetni le -egy csapással; leányát boldoggá tehetni, s a császárságot egy hatásos -izgató veszélyes tolla ellen örökre biztosítani, nem is tekintve azon -hasznot, mely reá nézett volna, mint urának önfeláldozó szolgájára, ki -kész saját gyermekét feláldozni a császár érdekének. E kilátások azonban -még csábítók sem valának Anatolera nézve. Becsületére válik barátomnak, -hogy akárhányszor ajánlották neki, adja el tollát szíve kedveért, még -csak nem is gondolkozott a tárgy felett, hanem mindannyiszor napirendre -tért felette, mint oly kérdés felett, mely még vitára sem érdemes. -Mindenben kételkedett Anatole, csak abban nem, hogy képtelen volna -eszméiről lemondani; nem hitt semmiben, végre még saját szerelmének -kitartásában sem, de egyben rendületlenül élt hite: meggyőződésének -szeplőtlen tisztaságában s megingathatatlan erejében. Mert azon -sajátságos ellentét, mely Anatoleban az ember és politikus közt feltünő -vala, mintha naponként növekedett volna. Az erő s a gyöngeség -megosztották maguk közt a nyilvános és a magán embert, s ennek habozó -kételyei és társadalmi gyarlóságai amannak rendíthetetlen hitével és -azon puritán szigorral egyesültek, mely lehetetlenné tesz minden, még -becsületes megalkuvást is a körülményekkel. - -Lett volna még egy mód, mely némi reménynyel kecsegtetett. Ha Anatole -kész volna lemondani, nem politikai elveiről, hanem azok szolgálatáról, -tán nem lett volna lehetetlen Odalienak apja ellenkezését megtörnie. Nem -kellett volna apostasiát követnie el politikai hitén, csak -visszavonulnia a közélet mezejéről s oly foglalkozás után látnia, -melynek semmi köze a politikához. De bármily csábító lehetett volna e -gondolat egy ifjú számára, ki pályájának még csak kezdetén állt, Anatole -kénytelennek látta magát a boldogságnak ezen netán lehetséges -feltételéről is lemondani. Nem nagy fáradságába került volna azon névnél -és ismeretségeknél fogva, melyekkel birt, más alkalmazást, más -életpályát keresnie, de nem volt reménye, hogy más téren sikerrel -működhessék. A nevelés, melyet nyert, s főkép az, melyet magának adott, -csak egy pályán tették őt képessé nem közönséges sikerre: a politikain. -Hajlamai pedig csak egy életet tettek rá nézve kivánatossá: a nyilvános -életet. Ennek daczára azonban kétségkívül «megélhetett» volna bármely -más pályán is, de e kilátás vajmi csekély vala rá nézve, főkép ha -kedvesével hozta kapcsolatba. A zajtalan polgári életmód, fényűzés, de -egyszersmind nélkülözések nélkül, egy rendes munka és csendes szerelem -közt megosztott élet: csábító kilátás az emberek nagy többségére nézve, -s a túlnyomó szám aspirátióit kielégíti; és elfogadható jövő egy erős -lélek számára, mely önmagában, saját szívében birja a boldogság minden -előfeltételeit, s ki a viszonyoktól nem vár többet, mint hogy ez -előfeltételeket lehetetlenné ne tegyék. De Anatole egyik sem volt e -kettő közől. Misem állott távolabb természetétől, mint azon nyárspolgári -megelégedés, melynek a törvényes hitves alattomban értetődő szerelme és -némi ügyessége a családi étlap elkészítésében kielégítik minden vágyait. -De másrészt nem birt többé a lélek azon határozottságával sem, mely -midőn a válaszúton áll, képes oly választásra, mely nagy lemondással -jár, a nélkül, hogy utóbb megbánná elhatározását. - -Ehhez járult még egy végzetes ellentét Anatole természetében, mely még -kedvezőbb viszonyok közt is problematikussá tehette volna rá nézve a -boldogságot. Mintha teljes mértékben örökölte volna szüleitől azon -tulajdonokat, melyek az egyiknek könnyelmű tévedéseit, a másiknak kora -halálát okozták, Anatole életmódjában s erkölcseiben telivér gyermeke -volt a frivol, felületes Párisnak, mint volt atyja; szerelmében az -ábrándra hajlandó, a csendes, tűrő, szenvedésre fogékony, mint anyja. E -tulajdonok két ember közt megoszolva, azon eredményre vezettek, hogy -Flavigneux Anselme sajátján kívül még fia minden vagyonának is nyakára -hágott, s ez áron hangadó szerepet játszott a párisi könnyelmű világban; -s hogy Flavigneux asszonyt ily férj oldalán, ábrándos lelke s meg nem -értett szíve a lassú elhalás karjába taszíták. Egy emberben egyesülve e -tulajdonok, oly körülmények közt, minőkben Anatole élte át ifjúságát, -szükségkép oly összeütközésre vezettek, melynek megoldása a boldogság -alig lehetett volna. Mélyen érző szív nélkül Anatole boldog lehetett -atyja módjára, kinek egy zajos mámor volt egész élete; apjától örökölt -könnyelműsége s azon rideg tapasztalások nélkül, melyekben rövid múltja -bővelkedett, Anatole boldog lehetett volna, mint lett volna anyja, egy -őt megértő férj oldalán. - -És e természet mellett, mely már annyi szenvedés csiráját rejté magában, -Anatole oly nőt szeretett, ki jellemében hasonló ellentéteket -egyesített; szeretett egy ragyogó szépségű leányt, kiben ész és szív, -hiúság és erő, kaczérság és érzelem egymást teljesen ellensúlyozták! - -Számtalanszor bele gondolta magát Anatole e csendes életmódba, mely a -boldogság zajtalan nemének oly kedvező. Látta magát, mint tíz-tizenöt -ezer francos társulati hivatalnokot, vagy másnemű hasznos és munkás -tagját a társadalomnak, ki napi munkája után hazatér családi körébe; -kifestette magának ez életet a lehető legnagyobb kellemekkel, kicsinyes -scrupulositással kisajtolt e gondolatból minden kellemes, élvezetes -elemet, a mi csak benne volt, – de ha e középsorsú polgári háztartásba -magát és – Odaliet belegondolta, nem egyszer keserű kaczajra fakadt. - -Odalie szép volt, eszes volt, s bírt mindazon tulajdonokkal, melyek a -nőt az úgynevezett nagyvilági szereplésre képesítik. Meg tudta becsülni -a férfiban az értéket, de hiúbb volt, semhogy olyak bámulatára is ne -vágyjon, kik iránt igen kicsinylő véleménynyel viseltetett! volt szíve, -de azért kaczér volt, s mintegy életszükségletté vált rá nézve tetszeni. -Az első évben, midőn a társaságba bevezettetett, még sokkal gyermekebb -vala, semhogy Párisban feltűnjék; de a második évben szépsége és elméje -már oly ragyogóan léptek fel, hogy a fiatal leány az imperialistikus -körök legünnepeltebb hölgyeinek egyikévé lett. A fény, mely övezte, a -bámulat, mely minden léptén kisérte, nem tették képtelenné az érzelemre, -s nem birták szívét elfordítani attól, kinek láttára először dobbant fel -hangosan; de elkényeztették annyira, hogy oly életmód, minőt Anatole a -politikai pályáról visszavonulva nyújthatott volna neki, többé nem -tehette volna boldoggá. Előnyei úgy, mint hiányai képtelenné tették -Odaliet a boldogság azon nemére, melyet tán helyesebben nevezhetünk -békés polgári megelégedésnek. A nagy világ gyermeke volt ő, annak nagy -előnyeivel és apró gyarlóságaival, de ez apró gyarlóságok is elegendők -valának arra nézve, hogy Anatole lemondjon a gondolatról: ily jövőt -ajánlani szerelmesének. Odalie nevelése nem volt körülményeihez -alkalmazva. A tábornok nagy jövedelemmel rendelkezett, de azt -szolgálatából, nem vagyonából vonta. S e bizonytalan jövedelmi forrás -daczára oly nevelést adott gyermekének, s oly életmódhoz szoktatá, mely -ugyan megfelelt apja jövedelmének, míg szolgálatban állt, de nem állt -arányban atyja vagyonával. Ily nevelés, ily szokások mellett, lehetne-e -boldogsága teljes, ha légköréből kiragadtatnék? - -Anatole annálinkább nemmel felelt magának e kérdésre, mert azt hitte, -nem bizhatik Odalie szerelmében. A leány magaviselete ugyan -megczáfolhatlanul hirdette szíve érzelmeit, de Anatole nem mert hinni -azok maradandóságában. «Miként is szerethet, s vajjon mit szerethet -bennem Odalie?» kérdé ilyenkor magától. «Alig találkoztunk eddig -félévről félévre, s mindannyiszor társaságban, idegenek közt, száz -figyelő szem ellenőrzése alatt. Ha van bennem valami, a mi méltóvá tehet -szerelmére, vajjon ismerheti-e ő azt? A társaság etiquette-szabályai -bizonyos mértékig mindenkit kivetkőztetnek individualitásából, s -Odalienak csak ritkán, csak pillanatokig lehetett bennem azt látnia, a -mi vagyok, nem azt, a minek a világban látszunk. Száz annyit van mások -társaságában, mint az enyémben, s vajjon lehetséges-e, hogy a kör, -melyben naponként mozog, s melybe én be nem léphetek, ne törölje ki -lelkéből annak emlékét, ki csak a szív kivételes ünnepnapjain jelenhet -meg előtte néhány pillanatra, s még ekkor is csak tekintetével -sejtetheti vele azt, mit mások százféle variácziókban zúgnak fülébe? -Azon körökben, melyekben ő él, ha hall valamit rólam, az csak rossz -szokott lenni, még az igazság rovására is; a rágalom naponként megújul s -a vádlott csak hosszú időközökben léphet eléje, és ekkor is van-e a mit -védelmére felhozhat? – Meglehet azonban, hogy csakis ez tartja benne -ébren az irántam való érdeket. Tán únja ez embereket, únja a -viszonyokat, melyek közt napjai letelnek; tán hizeleg önérzetének -megvethetni a tömeget, mely a társaságban a hangot adja, s őt -bámulatával környezi, – s oly embert tűntetni ki a többiek felett, ki -mindenben idegen ezektől. És ha így van, – nem kell-e akkor szerelmének -csökkennie azon távolsággal együtt, mely ma egymástól elválaszt? Ha az -érdekli, a mi viszonyaimban nem mindennapi, vajjon nem fogna-e -meghidegülni irántam, ha a megszokás szintén mindennapivá tenne rá -nézve? – Odalie hiú, nem közönséges mértékben. Mindenkinek vannak -igazságtalan ellenségei és részrehajló barátai. Ki tudja, nem akadt-e -nekem is ilyenem Odalie közelében, ki tudja, hogy-e gyermek szerelmének -nem főtényezője-e az, a mit tőlem vár, a mire képesnek tart? A nők -ritkán tudnak mértéket tartani itéletökben; s főkép, ha a szív -közbeszól, gyakran a legeszesebb nők a legindokolatlanabb véleményekre -vetemednek. Nem lehet-e hogy Odalie túlbecsüli képességeimet, s ha -reményében csalódnék, e csalódás csak szerelmét csökkentené? S ha így -van, vajjon szerethetne-e még akkor is, ha lemondva pályámról még a -reményt is elvesztené, melylyel hiúsága kecsegteti? – És egyáltaljában, -szeret-e engem ez a leány? Nem puszta kaczérság-e az érdek, melyet -irántam mutat? – Ki tudja, nem annak köszönhetem-e a szerencsét, általa -megkülönböztettetni, hogy oly fajához tartozom az embereknek, mely az ő -köreiben csak gyéren van képviselve, hogy csak kiegészítő részét képezem -udvarlói tarka gyüjteményének, hogy nem is úgy néz rám, mint egyénre, -hanem mint egy faj képviselőjére, kit a torzonborz szakáll és szegletes -modor hiánya épen arra qualifikál, hogy egy kaczér nő udvarlói közt -Páris egyik nem számos, de «érdekes» faját, a republikánusokat -képviselje, – hátha nem vagyok más, mint hézagpótló egy gallériában, -melyet a művészet barátja odaakaszt a többi kép közé, csak azért, hogy -gyüjteményéből egy iskola se hiányozzék? - -De hátha mégis, – hisz én még oly kevéssé ismerem Odaliet! – hátha mégis -szeret? Nincsenek-e a nők közt is kiváló természetek, melyek feletti -itéletünkben sohsem jöhetünk tisztába magunkkal, ha hétköznapi lelkek -mértékét alkalmazzuk reájuk? Nem lehet-e Odalie egyike azon magasztos -jellemeknek, melyeket a természet kaczérkodása pillanataiban alkot, hogy -önmagát bámultassa bennök? Nem lehet-e megáldva a jellem azon classikus -fenségével, mely csak azért nem veszélyes mindenkire nézve, mert a -többség képtelen azt megérteni? – Lehet-e mindennapi lélek ő, ki két -éven át nem változott egy ember iránt, kit még alig volt módjában -megismerni? Közönséges szív-e az olyan, mely érzelmeit így meg tudja -védeni minden támadás ellen, a nélkül, hogy más támogatásban részesülne, -mint melyet saját szerelméből merít? – Odalie hiú. De vajjon, ha e -hiuság irányadó tényezője volna jellemének, képes volna-e éveken át -kitüntetni egy embert, ki önszeretetének sohasem okozott mást, mint -fájdalmat, azok felett, kik naponként versenyt áldoznak hiúsága oltárán? -Odalie kaczér. De ha e kaczérság több volna véletlenül elsajátított -modornál, ha jellemének organikus büne volna, vajjon nem találna-e -hálásabb mezőt kaczérságának, mint egy szegény ujságírót, egy rövid -életű kis bogárt, mely néhány napig úszik a politikai élet felszínén, -hogy aztán örökre eltünjék, – vajjon tulajdoníthatna-e a puszta -kaczérság becset oly embernek, kinek csak szíve és tolla van, olyanok -felett, kik fényes nevet és vagyont raknának lábai elé, azon haszontalan -ballaszt nélkül, melynek kaczér nő a szívet tekinti? Igen, Odalie hiú és -kaczér, – de vajjon e kis gyarlóságok nem csak arra szolgálnak-e, hogy -nagyobb hiányoktól megóvják? Nem hétköznapi természetekre gyakran -életszükséggé válik egy-egy percze a kicsapongásnak; ez a mentő szelep -lelkükön, mely azt az erőszakos explosióktól megóvja. Ismertem hiú nőt, -ki szeretett, és kaczérat, ki hű tudott lenni, és ismertem szende -ibolyát, mely egymásután változtatta kedveseit, és minden -trónváltozásnál szemérmesebben süté szemét a földre. Hiúság és kaczérság -oly tulajdonok, melyeket elvontan tekintve kárhoztatnunk nem lehet, s -melyek csak vagy mint a jellem hibájának áruló jelei, vagy mint gyakran -sok rossznak forrása, szoktak a világ által elitéltetni. Oly -gyarlóságok, melyek a szerelmest gyötrik, – de megférnek a szerelemmel. - -Nem kisérhetém figyelemmel Odaliet másutt, mint társaságban. Nem ismerem -otthonában, nem láttam minő a barátságban, minő a családi viszonyokban. -Csak sejthetem, minő a szerelemben. A mi itéletemnek támpontul -szolgálhat, nem más, mint egy ünnepelt szépség magaviselete diadalainak -színhelyén, bámulói körében, – vajmi ingatag alap, főkép arra nézve, -kinek részrehajlatlanságát szíve már előre megvesztegette! Nem tudhatom, -nem létezik-e több hasonmásom a világon, – kik felosztva a hét egyes -napjaira – Duploque tábornok salonjában egyenként ugyanazon -kitüntetésben részesülnek, mely engem oly boldoggá és boldogtalanná tesz -egyszerre? Ki tudja? – ma egy császári alpréfet, holnap egy legitimista, -holnapután egy gárdakapitány, aztán egy orleanista, egy művész, egy -pénzember, egy gavallér, – s kivételes alkalmakra, a házon kívül -villámhárítóul mindezek számára egy republikánus ujságiró? - -Ah Odalie, daemon vagy-e vagy istennő? – – - -De nincs jogom rosszat tenni fel róla. Hátha valóban szeret, s szeret -azon magasztos önfeláldozással, azon kitartó bátorsággal, melylyel a -gyönge nők néha a teremtés urait megszégyenítik? Hátha képes volna -szerelméért lemondani azon fényről és gyönyörökről, melyek eddig -képezték életét, hátha érezne magában kedvet egy szegény ház úrnője -lenni, melyet egészen eltölt szerelmével, egy ember üdvözítő angyala, -kitől csak azt kívánja, hogy támogassa szerelmében? Ki tudja minő -áldozatokra volna képes Odalie azért, a kit szeret? - -És, ha szeretne is ennyire, ha képes volna szerelméért ily áldozatra, ha -képes volna is nemcsak elszánni magát az ily életre, hanem azt meg is -kedvelni, – vajjon biztosíthatná-e ez boldogságunkat? Lehet-e két -szerelmes egyike boldog a nélkül, hogy a másik is az legyen? s vajjon -kielégíthetne-e _engem_ az ily nyugalmas élet, melynek rendes voltát -csak egyhangúsága mulja felül? – Meglehet, hogy egy ideig, tán néhány -évig is, a szerelem boldogságának élvezete képes volna annyira -elfoglalni, hogy ne vágyjam más után, – de tűrhető volna-e rám nézve -hosszabb időre e gépies csendes életmód, mely nem nyujt semmit, a miért -lelkesülnünk lehetne? Élni rendszeresen, dolgozni egy nap annyit, mint -másnap, vasárnap pihenni, naponként ugyanazon étvágygyal leülni a -megszokott asztalhoz, melynek programmja már előre meg van határozva a -kalendáriomban, e mellett évenként egy-egy honpolgárral megajándékozni a -társadalmat; megöregedni lassan, meghalni tisztességesen, eltemettetni -zaj nélkül, megsirattatni a család által mint becsületes családapa, ki -családjáért szorgalmasan dolgozott és gyermekeit rendesen elküldte az -iskolába, a szomszédok által mint loyális polgár, ki adóját híven -megfizette, s nem okozott soha bosszúságot a felsőbbségnek, – aztán -elfeledtetni, mint egyik lánczszeme azon óriási zérusnak, melyet az -emberek túlnyomó része alkot, – ah, pokolba az ily élettel! Oh, nem -vetem meg azon polgári erényeket, melyek egyedül biztosítják a -társadalom fenmaradását. Tisztelettel emelek kalapot a népnek minden -tagja, e nagy ismeretlennek minden eleme előtt, – ő nélkülök nem volna -miért lelkesülnünk, miért küzdenünk; és kész vagyok éltemet, mindenemet -feláldozni nemzetem szolgálatában, – de visszalépni a nagy tömegbe, -elenyészni a jótevő mindennapiságban, semmivé lenni, midőn valami -valánk, – nem! ez ellen természetem minden íze fellázad! Meglehet, ha -más körben nevelkedem, boldog lehetnék ily életben; de a ki egyszer -megízlelte a politikai pálya izgalmait, melyre nem a véletlen vagy a -kenyérkeresés vezette, az nem fog e pályától többé megválhatni. -Csalódás, elkeseredés, politikai tönkrejutás letaszíthat a közélet -teréről, erőszakos viszonyok elzárhatják azt előlem, de hogy önkényt -lemondjak róla, hogy elhagyjam eszméimet, melyek lényem jobb felét -képezik, – nem, ezt nem tehetem még szerelmem kedveért sem. Úgy érezném -magam, mint a szárazra vetett hal, mint a növény, melyet idegen égalj -alatt idegen talajba átültetnek, s mindkettőnek sorsa az enyészet. A -politikai élet oly szükségletté vált már rám nézve, melyről le nem -mondhatok a nélkül, hogy lelkem fele utánna ne szakadjon. Érzem, hogy -boldogtalannak kellene lennem oly életben, mely leszorítana a politikai -térről, s bármennyire imádjam Odaliet, érzem, hogy szerelme nem volna -képes veszteségemet pótolni. Nem mintha kevésbbé csüggném szerelmemen, -mint eszméimen, – jobban szeretni mint én, nem lehet. De _egyiránt_ -lelkesülök érted hazám szabadsága és érted szívem szerelme! Lelkem két -fele vagytok, egyik oly drága előttem, mint a másik. S ha kedvedért -lemondanék politikai eszméimről, ez annyi volna, mint lemondani -magamról. Nem volnék többé én; s vajjon a lélek, mely önmagát megfosztá -legnemesebb eszményeitől, képes volna-e boldoggá tenni egy roncsolt -szívet, mint az enyém, s egy szerelemtől túláradó kebelt, mint a tied -Odalie? - -Nem lehet! bármit gondoljak, bármint gyötörjem elcsigázott elmémet, – -nem találok sehol egy pontot, hol megnyughatnám, – a legkínzóbb kételyek -zavaros raja támadja meg elmémet, – és semmi a mi vigasztalna, semmi a -mi kivezethetne e borzasztó chaoszból! – Mi lesz ennek vége? el fogom-e -tűrhetni e helyzetet a nélkül, hogy szívem megszakadna, eltűrheti-e -eszem a nélkül, hogy meg ne zavarodjék? - -Ah! még e gondolat is elborzaszt, – ne gondoljunk többé reá! - -De ah! lehet-e rád nem gondolni Odalie!?» - -Íme azon elmélkedések, melyek közel egy éven át szinte kizárólag -foglalkoztaták Anatole elméjét. Százszor és százszor elgondolta magában -ezeket és mindannyiszor ugyanazon eredményre jutott. Nem volt napja az -évnek, melyen latra ne vetette volna jövőjének minden eshetőségeit, s -melyen e fájdalmas kételyek útját be nem futotta volna, hogy végén ismét -ott álljon, a honnan elindult. E szomorú körfolyama az eszméknek a meddő -töprengések azon örvénye felé ragadá őt, melyben a rögeszmék születnek. - -Nem egyszer, midőn mélabúsan maga elé meresztett tekintettel találtam -szobájában ülve, aggódni kezdtem, hogy a lelki kór, mely kínzá, -valóságos betegséggé válhatik, mely a Bicêtret népesíti meg. Nem volt -előtte bizonyos semmi, csak az, hogy a _jelenben_ szereti Odaliet, s -hogy sohsem lehet vele boldog, – minden egyéb gondolat, mely agyát -megszállta, a kételyek beláthatlan sorát vonná maga után. - -E szakadatlan, naponként megújuló kínos töprengések néhány hó alatt oly -apathiába taszíták Anatolet, mely valami kimondhatlanul otthontalan -benyomást tett az emberre. Lelke annyira elveszté minden ruganyosságát, -hogy úgy látszott, mintha kiveszett volna belőle még az is, a mi abc-jét -teszi minden vonzalomnak: a vágy, kedvesét láthatni. Nem csak hogy nem -kereste az alkalmat Odalieval találkozhatni; hanem még a kínálkozó -alkalmat is elmulasztá. Margaudné, vénasszonyos túlbuzgóságában -mindenkép igyekezett volna kedvencz gondolatát előmozdítani; de Anatole -nem volt fogékony terveire. Nem tartá fenn a Constanceszal való -ismeretséget sem, pedig világos lehetett előtte, hogy ha egyáltaljában -van mód benne ideálját láthatni, azt legkönnyebben Plangenetné barátsága -nyújthatja. Anatole nem kereste ezt, nem használta amazt. A nyár első -hónapjaiban még megtette azt, hogy hetenként néhányszor kiment Passyba, -hova Duploque tábornok már májusban kiküldé leányát, s hol Odalie, midőn -először meglátta kertjéből Anatolet, mindennap ott várta a ház előtti -verandán, honnan legalább köszönését fogadhatá. Nehány hónapon át minden -másod, harmadnap itt váltott egy pillantást a két szerelmes, – a leány -rendesen ott várta Anatolet ugyanazon helyen, mintegy néma biztosítékát -nyújtva szerelmének, – és Anatole egy ideig öntudatosan élvezte azon -fájdalmas gyönyört, melyet elérhetetlen ideáljának látása okozott, – de -lassanként belefáradt az élvezetnek ez emésztő nemébe, s a helyett, hogy -Passy főutczáján tegye esti sétáját, szobájában fel s alá járva -átengedte magát lélekölő kételyeinek, azon tájékozatlansággal, azon -érzéketlenséggel, mely nem egyszer a megőrülés bevezetése. A skepsis -szelleme annyira aláköté lelkének minden erejét, hogy nem mert remélni s -nem bírt lemondani. - -[Illustration: Mélabúsan találtam szobájában ülve.] - - - - -XIII. - -Közeledett a tél; a harmadik, mióta Anatole és Odalie egymást ismerték, -s Anatole azon határozatlansággal ment elébe, mely vagy a -könnyelműségnek, vagy az elcsigázott lélek apathiájának gyümölcse. -Minden gondolata Odalie körül forgott, egész éjszakákon át e gyermek -alakja tartá távol az álmot szempilláitól, de hogy mit fog tenni, ha -vele ismét találkozik, arra nem gondolt. - -Egy deczemberi napon az utczán Plangenetnével találkozott. Köszönésére -Constance megállítá kocsiját, mi Anatolera nézve felhívás volt oda -sietni. «Bocsánat, hogy megállítom», szólt Plangenetné, midőn Anatole a -hintó ajtajához lépett, «csak azt akartam önnek mondani, hogy jöjjön el -szombaton este theára, ha valakit látni akar.» - -Constance elpirult e szavakra, s kocsisának jelt adott a tovább -hajtásra, mielőtt Anatole még felelhetett volna. - -Három nap választá el Anatolet a szombattól. Tudta, kiről van szó, s -tudnia kellett, hogy Constance a mit tett, nem tette volna másért, mint -Odalie kedveért. Tehát Odalie találkozni akar vele, s ezt tudtára adja -nyiltan, őszintén, minden tartalék nélkül. A ki ismerte e gyermeket, -tudhatta, mily önlegyőzésébe kellett e lépésnek kerülnie. Más ember el -lett volna ragadtatva, ha kedvese kétségbevont szerelmének ily -bizonyítványát veszi: Anatole már alig tudott neki örülni. A kitüzött -napon meglátogatta Plangenetnét, inkább udvariasságból, melylyel a nőnek -tartozni vélt, inkább azért, mert gyönge vala visszautasítani a -kinálkozó alkalmat, semmint azért, hogy rég nélkülözött ideálja -társaságát élvezze. - -Soha szerelmes sajátságosabb s egy szerető szívre nézve szokatlanabb -érzelmekkel nem ment az első találkozásra, melyet nem adott, hanem -kapott, mint Anatole. De e találkozás rést tört apathiáján. Odalie oly -szép volt s oly elragadó, minőnek Anatole még sohsem látta. Mintha, -érezve a helyzet abnormis voltát, midőn magát egy harmadik helyen -találta szerelmesével, szépsége fényével s női méltósága ellenállhatlan -ragyogásával akarta volna azt Anatolelal feledtetni: a leány összeszedte -szépségének s szellemének minden báját, hogy az egyensúlyt -helyreállítsa. Ha Anatole, Constance salonjába nyitva, ott Odaliet -egyedül találja, aligha tudott volna féket vetni érzelmeire, s lábához -borulva elmondta volna neki, hogy imádja, aztán kérte volna, vesse meg, -mert ő sokkal nyomorultabb, mintsem szerelmére méltó lehetne. De midőn -Constance lépett elébe s némi zavarral nyújtá kezét az ifjúnak, Anatole -sokkal jobban érzé helyzete előnyét, semhogy néhány perczczel utóbb, -midőn Odalie megjelent, ne tudott volna uralkodni érzelmein. - -E télen, részint Constance salonjában, részint társaságokban, Anatole -többször találkozott Odalieval, mint bármikor. Barátomnak lehetetlen -volt észre nem vennie, hogy e gyermek napról-napra imádandóbb lesz. -Szépsége, mely a mult év óta ismét nagyot haladt, mind jobban fejlődő -elméje és a szokásban nyert ügyessége által támogatva, még ünnepeltebbé -tevé őt, mint azelőtt. Személyiségének varázshatása alatt Anatole -enyészni érzé azon apathiát, mely lelkét elnyomva tartá s midőn szemben -állt a leánynyal, pillanatokra ismét oly erőt érzett szivében, minőre -csak az első szerelem képesít. Odalie kezdetben tartózkodóbb volt -iránta, mit helyzete követelt; de ez Anatole lángját még fokozta s -január hetedikén a két szerelmes azon boldogító öntudattal tért haza, -hogy szerettetik, – hogy a másik félreérthetlenül bevallá neki -szerelmét. - -Hozzájárult még egy csekélység, a véletlen gyümölcse, de mely Anatolera -nézve legalább annyi volt, mint Odalienak nyilt vallomása. Egy estve -társaságban, Anatole Odalie és nevelőnője közé került az asztalnál. Hogy -annál zavartalanabbul társaloghasson egyik szomszédjával, nem mulasztá -el a másiknak poharát lehető gyakran megtölteni. Blanche kisasszony nem -volt ellensége Champagne nedvének s jó ismerős házánál nem tartván -szükségesnek szerfelett korlátozni ínyének ártatlan vágyait, minél -többször alkalmat nyújtott szomszédjának a Ganymedes szerepére. A dolog -vége az lett, hogy a bor megoldá a jó Mlle Blanche nyelvét s vacsora -után, azon bőbeszédűséggel, melyre a nők csak képesek, elmondta -Anatolenak, hogy Odalie már három év óta szerelmes belé, nem mulasztván -el felhordani mindazon részleteket, melyeket tudott s melyek a gyermek -érzelmeinek különféle fejlődési stádiumait jelezték. - -Odalie vallomása, Constance magaviselete s Mlle Blanche elbeszélése, -melyet a véletlennek köszönhetett, rövid pár hét alatt kiragadták -Anatolet kedélyének szomorú fásultságából, de csak azért, hogy új -szenvedésekkel sújtsák; adtak lelkének ismét némi fogékonyságot, hogy -képes legyen ismét – érezni szenvedését. - -Mert, ha kedvesének látása s azon varázsszerű hatás, melyet a leány -Anatolera gyakorolt, képes volt vele néha feledtetni azon reménytelen -jövőt, melynek gondolata kétségbeejté, ha Odalie mellett átengedte magát -perczekre egy képzelt boldogság élvezetének, azon rövid gyönyört, melyet -a jelen nyújtott, Odalie kaczérsága minduntalan megzavarta. - -A leány naponként szebb és naponként kaczérabb lett. Sohsem láttam még -nőben a szív és jellem legnemesebb tulajdonait oly mértékben párosulva a -felületes asszonyi gyöngeségekkel, mint e fiatal leányban. E szerfelett -hiú s mondhatnám, szenvedélyesen kaczér nőnek szivében mély érzés, -jellemében rendkívüli erő lakott. Az ily nő szerelme már magában véve -folytonos gyötrelem. Odalie Anatolelal szemben szerető nő volt, ki érzi -nemének gyöngeségét s örömmel hajlik meg ama férfi ereje előtt, kit -magának választott, – másokkal szemben valódi typikus alakja a párizsi -társaságnak, egy kedves, szép, eleven, folyton csevegő nő a nagyvilági -nők azon kiváltságos fajából, kiknek nem a kaczérság egyik vagy másik -fegyvere, hanem egész arzenálja áll rendelkezésökre, kik tudnak szendék -és elbizakodottak, bátortalanok és vakmerők, szótalanok és fecsegők -lenni a szükséghez képest. - -Odalie kaczérsága, mely még inkább növelte udvarlói számát s melyet -Anatole, míg nem szerette a leányt, tudott objektive méltányolni, mint -szépségének egyik tényezőjét, most sok fájdalmat okozott Anatolenak. Az -ifjú nem egyszer keserű szemrehányásokat tett miatta kedvesének; s -Odalie azon mód által, melyen azokat fogadta s melyen magát menteni -igyekezett, mintegy elismerte Anatole jogát, neki szemrehányásokat -tehetni; a nélkül azonban, hogy hajtott volna rájok. Ez apró epizódok -számos surlódásra adtak alkalmat s a saison két hónapja alatt Anatole és -Odalie nem mint két egymást értő szerelmes, hanem úgy viselték magokat, -mint két ellenfél, kiknek mindenike meg akarja törni a másikat, mert -győzelmét csak akkor tarthatja teljesnek, ha ellenesét meghódolva látja -lábai előtt. Valóságos harcz volt ez ifjú férfi és leány közt, egész -estvéken keresztül, melyben Odalie kaczérságát Anatole azon tettetett -közönynyel igyekezett megtörni, melyben mester volt s mely férfiaknál a -nők kaczérságát pótolja. A harcz hullámzott, hol egyik hol másik fél -került felül, de a végleges győzelem a – szenvedésé vala. Láttam e télen -Anatolet félig idegen emberek társaságában, a kicsapongó vígság azon -keserű nemével értekezni a nap legújabb botrányairól, mely az elnyomott -szenvedésnek erőszakos takarójául szolgált, mialatt Odalie öt-hat ember -eszét zavarta meg, – szemével szüntelen keresve kedvesének egy -engesztelő tekintetét; láttam Odaliet a haragtól remegve várni arra, ki -nyugodtan sétált a corridorban, egy czigarettet füstölve, vagy néhány -lépésnyire tőle egészen elolvadni látszott egy kaczér bankárnéval való -beszélgetésben s oly pillantásokkal és taglejtésekkel kisérte beszédét, -mintha legalább is Romeo nyelvén szólna hozzá, pedig voltakép a börze -természetéről tartott neki értekezést, melyről madame nem képzelhette, -miként bírhat oly vonzerővel élete párjára. De mit fessem önnek e meddő -tusát, melyet két szív küzd egymással s melyből hasznot csak a fájdalom -vonhat? Ön tudni fogja, mennyi alkalma, mennyi száz és százféle módja -van egy nőnek és férfinak, egymást társaságban apró, mások előtt -láthatatlan tűszúrásokkal kínozni. Anatole és Odalie e szomorú küzdelem -egész fegyvertárát kimeríték egymás ellenében. - -S vajjon miért? fogja ön kérdeni, mint kérdém én is magamtól és tőlök. -Anatole Odalie kaczérságát vádolá, ez tagadta, vagy Anatole -közönyösségére hivatkozott. S vajjon ki vala hibás? - -«És még Flavigneux úr meri Odaliet kaczérsággal vádolni! kiálta fel -előttem e télen Constance, midőn egy ízben meglátogattam. – De jó, -tegyük fel, hogy igaza van, hogy barátném csakugyan kaczér. Nincs-e rá -joga? nem kénytelen-e az lenni? Vegye fel ön e gyermek helyzetét. -Mindennap megtörténhetik, hogy apja azt mondja neki: hallottam, hogy -tegnap ismét kizárólag azzal a republikánussal foglalkoztál, nem mégysz -többé sehová! Odalie a múlt nyáron egy előkelő kérőt visszautasított s -most készül kosarat adni egy másiknak, kibe a tábornok annyira -belebolondult, hogy maga hozzá menne, ha tehetné. Barátnémnak óvakodnia -kell apja gyanúját felkölteni, nehogy otthon tartsa, – hogy pedig ez mit -jelentene Anatole úrra nézve, azt ön jól tudja. Mi természetesebb tehát, -mint az, hogy kaczérkodik? Rá fogják mondani, hogy hiú, kaczér és -szívtelen, – mit bánja ő? jobb ha atyja azt hiszi róla, hogy nincs -szíve, mint ha megtudja, hogy van. Anatole úr lehetne oly igazságos -iránta, hogy ne rójjon fel neki bűnül oly áldozatot, melyet tulajdonkép -érette hoz. De különben is, nem jogositja-e ő maga is kaczérságra -Odaliet saját viselete által? Higyje el nekem, a férfiak is tudnak -kaczérok lenni, s én nem tudom, Odalie és Anatole közt nem az utolsót -illeti-e meg e tekintetben a koszorú. Ha az ön barátja igazán szereti -Odaliet, valóban ideje, hogy felhagyjon eddigi modorával s ne kínozza -tovább e szegény angyali teremtést, ki gyöngesége érzetében szinte -félelemmel tekint reá s ki, ha tesz valamit, a mi Flavigneux úrnak -panaszra ád okot, azt csak önvédelemből teszi. Nem illik férfihoz egy -gyönge nőtől e jogot megtagadni.» - -Ezekhez, a miket Plangenetné hozott fel barátnéja védelmére, én még egy -okot véltem csatolhatni. Odalie, midőn két évi ismeretség után, mely -alatt Anatole viseletét nem tekintheté a szív szempontjából szabatosnak, -kedvesének találkozót adott, oly lépésre határozá el magát, mely -természetének gyöngédségével merő ellentétben állott. Nagy lelki -küzdelmeken kellett a leánynak keresztül mennie, míg elszánta magát, -Constance barátságát igénybe venni. Meglehet, azt hitte, hogy e -lépéssel, melyre azután határozta el magát, hogy atyja egy új kérőt -vezetett a házhoz s azt beleegyezéséről előre biztosítá, – megtöri a -jeget s Anatole úgy fog fellépni, mint ő egy szerető férfitól várta, -hogy siettetni fogja a krizist, mely előbb-utóbb elkerülhetlen lesz, -hogy megkezdi a harczot atyja ellenszenvével s – a hol harcz van, ott a -diadal sohasem lehetetlen. Talán azt várta Odalie, hogy Anatole oly -határozottsággal fog fellépni, minőre ha férfi volna, önmagát képesnek -érezte; s látván, hogy várakozásai nem teljesültek, meg akarja magát -bosszulni kedvesén. De lehet az is, hogy nem gondolt minderre, hogy csak -azt érzé, miszerint női méltósága ellen vétett, midőn ama lépésre -elszánta magát; s ezt most azon kaczérsággal vélte helyrepótolni, melyet -a női hiúság gyakran tart a női méltóság attributumának. - -De bármennyire menthető vala is Odalie magatartása, annyi áll, hogy -kaczér volt, s hogy oly lélekállapot, mint az Anatoleé, nem vala -alkalmas arra, hogy ilynemű okoskodásokkal törje le hegyét ama nyílnak, -mely szivét oly érzékenyen megsérté. Meglehet, ha Anatolenak a -körülmények kedvezése, vagy az erő, melyet egy egészséges lélek -önmagában érez, reményt adtak volna egy boldog jövőre, nem szenvedett -volna annyit Odalie kaczérsága által, sőt talán képes lett volna azt -kimenteni maga előtt. De e szív már többet szenvedett, semhogy ily -önuralomra képes legyen. Azon apathiát, mely a mult évben lelkét -lenyűgözve tartá, most, mióta kedvesével gyakrabban találkozott, -bizonyos beteges ingerlékenység váltá fel, mely százszorta fogékonyabbá -tette minden kellemetlenség iránt, mely Odalietől származott, mint lett -volna különben. E sokat hányatott szív, midőn nem látott jövőjében -pontot, melyen megnyugodhatnék, görcsös lázzal ragadta meg a jelen azon -röpke pillanatait, melyekben azt hitte, hogy élvezheti a boldogságot. S -így Odalie kaczérsága, mely a jelen arasznyi boldogságát megzavarta, – -kétszeresen fájt annak, ki e boldogságról a jövőre nézve már ábrándozni -sem tudott. - -Anatole nem volt féltékeny a szó közönséges értelmében, a mennyiben nem -tette fel Odalieről, hogy képes volna őt megcsalni, neki szerelmet -hazudni, midőn azt nem érez. De e gondolat kivételével óriási mérvben -meg vala benne azon önzés, melyet a szerelem olt az emberbe. Ismerte -Odalie társaságának minden báját, érezte, mily gyönyört képes adni e -leánynak minden pillantása és irígyelt mástól minden szót, minden -tekintetet, melyet Odalie intézett hozzá. Szerette volna kizárólag bírni -kedvesét, hogy annak egy szava, egy tekintete, egy mosolya ne legyen, -mely nem hozzá van intézve. S miután e monopolium lehetetlen vala, -miután Anatolenak alig volt alkalma kedvesét láthatni, a nélkül hogy -mások iránti magaviselete az irígység ez érzését ne költse fel lelkében: -e folytonos, minden perczben új táplálékot nyert szenvedés néhány hét -alatt oly ingerlékennyé tette kedélyét, hogy Odalienak több fájdalmat, -mint örömet kellett merítenie mindinkább «kiállhatatlanná» váló kedvese -társaságából. - - - - -XIV. - -Midőn a farsang elmúlt s Anatole csak Constance salonjában -találkozhatott Odalieval, alkalom hiányában barátomnak e beteges -ingerlékenysége is szűnni kezdett. Odalie a találkozásokban annyira meg -tudta egyeztetni a nőt a szerelmessel, tudott annyi odaadást és -tartózkodást, annyi érzelmet és méltóságot mutatni egyszerre, hogy én -teljesen indokolva láttam azon napról-napra növekvő szerelmet, melyet -barátom e páratlan gyermek iránt érzett. - -«Higyje el, – mondá nekem egyszer Constance, midőn a bőjt egy délutánján -kandallója előtt ültünk, míg Anatole és Odalie a salon egyik ablakában -társalogtak egymással, – ön nem ismeri Odaliet s Anatole úr még kevésbbé -ismeri. Ne gondolja, hogy itéletemet a barátság megvesztegeti. Nem azért -dicsérem, mert barátném, hanem azért szeretem, azért vonzódom hozzá, -mert be kellett látnom, hogy e gyermek minden dicséretre érdemes. -Odalienak nélkülöznie kellett azon pótolhatatlan nevelést, melyet egy -tapintatos és szerető anya ád gyermekének; lelkét, kedélyét kis kora óta -csak olyanok mívelték, kiknél, bármily lelkiismeretesek legyenek -hivatásuk teljesítésében, csak kenyérkereset az, a mi az anyánál szent -tartozás. Atyja intézetbe küldte, aztán nevelőnőt fogadott melléje, – ez -volt minden. És e sivár környezetben, e minden bensőbb szeretet nélkül -való kezekben Odalieből oly tökéletes nő lett, minőt csak elvétve -találhatni a párisi társadalomban. Hogy van szíve, mely érezni tud, azt -látja ön; hogy van benne nagy akarat, azt el fogja hinni oly leányról, -ki két év óta képes daczolni egy makacs apa előitéleteivel; s hogy mily -roppant erő rejlik e gyermek jellemében, azt elképzelheti ön, ha elnézi, -mint képes lemondani arról, a mi elérhetetlen, de megengedni magának -azt, a mi elérhető, – mert biztosítom önt, miszerint most is azon biztos -tudattal társalog Anatolelal, hogy boldog vele sohasem lehet. Odalie már -lemondott a boldogságról a jövőre nézve, de míg mások ily körülmények -közt azon kezdenék, hogy nem akarják többé látni sem kedvesöket, ő érez -lelkében, jellemében annyi erőt, hogy minden aggodalom nélkül -megengedhetni véli magának élvezni a jelenben azt, a mi benne kellemes -lehet. Én egy női szív életében alig képzelhetek oly ellentéteket, -melyeknek megegyeztetésére nagyobb lelki erő kellene, mint arra: -elszánni magunkat a jelenben egy tökéletlen boldogság élvezetére, -melyről tudjuk, hogy teljes sohasem lehet és tudjuk, hogy minél később -kell róla lemondanunk, annál több fájdalomba fog kerülni.» - -Nem akarom eldönteni, mennyi sophisma volt ez okoskodásban, nem tudom, -csakugyan oly részrehajlatlan vala-e Constance itéletében, mint hitte -magáról, de rövid, bár bizalmas ismeretségünk alatt be kellett látnom, -hogy még alig ismertem nőt, ki gyarlóságai daczára méltóbb lett volna -egy ép férfiszív osztatlan szerelmére, mint Odalie. Érezte ezt Anatole -is, és szerelme napról-napra növekedett. - -Májusban Duploque tábornok leányát ismét Passyba küldé, mialatt -Constance családi ügyekben Angliába utazott. Odalie a passy-i magányban -most egy távol rokon felügyelete alá helyeztetett, kit atyja valahol a -Normandiában fedezett fel számára s azon megbizással küldött Passyba, -hogy «Odalie ellenszenvét a házasság ellen kibeszélje fejéből.» E czélra -ugyan alig választhatott volna alkalmasb személyt egy pártájában -megőszült hölgynél, ki a maga sorsán okulva, a szent meggyőződés -kendőzetlen buzgalmával igyekezett hugát a házas élet iránt kedvezőbb -véleményre hangolni. De e mellett a kisasszony alig lakott két hétig -Passyban, máris fedezett fel magának egy neki illő hölgytársaságot, -melyben a hétnek két délutánját kávé mellett, ártatlan harisnyakötéssel -és mások megszólásával tölteni szokta. E délutáni társaságot a derék -néni a világért nem mulasztotta volna el, s így Anatole a hétnek két -napján látogatást tehetett Duploque tábornok jól őrzött házánál, a -nélkül, hogy a felügyelő hatalomnak tudomása lett volna róla. - -Mlle Blanche, ki egy kora színvonalán álló társalgónőnek kötelességeül -tekinté, úrnőjének ártatlan kalandjaiban segítségére lenni, az ily -napokon ki szokott ülni a ház elé Ponson du Terrailnak valamely -rémregényével kezében, s ha Anatole véletlenül arra vetődött, Mlle -Blanchetól megtudhatta, nem áll-e semmi fogadtatásának útjában. Itt a -passyi kert fasoraiban tölté Anatole a legboldogabb órákat kedvesével. -Nem beszélhetett vele gyakran, de ama nehány találkozás, mely egészen -zavartalanul folyt le köztök, képes vala az ifjút pillanatokra oly -boldogságba ringatni, melyben nem gondolunk a jövőre. - -Egy estve Anatole és Odalie ismét itt sétáltak a fák alatt, míg Mlle -Blanche őrszemen vala a kapu előtt. A beszéd tárgyát a két szerelmes -közt természetesen szerelmök s kilátásaik képezték. Odalie ismételten, -isten tudja hányadszor, élénk színekben festé le Anatolenak azon -ellenszenvet, melylyel a tábornok nem személye, de politikai működése -iránt viseltetik. A legnagyobb akadály, mely a két szerelmest egymástól -elválasztá, Anatole politikai szereplése levén, ez természetesen gyakran -szőnyegre került közöttük, s nem egyszer sajátságos jelenetekre adott -alkalmat, midőn az ifjú kedvesével önkénytelenül valóságos politikai -vitákba keveredett. Odalie rendesen atyjától ellesett argumentumokat -hozott fel, s nagy szenvedélylyel védte atyja politikai nézeteit és -Anatole, bármily egyenlőtlen volt a küzdelem közte és a fiatal leány -közt, sohsem győzhette le ellenfelét, mert az mindig más álláspontot -foglalt el, mint ő: a szív álláspontját, a szerető leányét, ki Anatole -republikánus elveinek nem az elvek miatt, hanem csak azért volt -ellensége, mert az elvek álltak boldogságának útjában. Ez este is -erőteljes philippikát tartott kedvesének politikai működése ellen, -melyen valószínűleg több éjen át törte szeretetreméltó fejecskéjét, s -melynek vége az engesztelhetlenség proklamálása vala Anatole és a -tábornok között. - -– Igaza van Odalie, – viszonzá Anatole búsan, – én el is vesztém már -minden reményemet. - -– Úgy? kérdé a leány félig szemrehányó, félig bátorító hangon, mely oly -sajátságosan hatott Anatolera, mintha e hangban egy mentő kéz nyúlna -feléje. - -– És ön nem? kérdé Anatole a leány kezét megragadva. - -Odalie kedvesére tekintett, s pillantásában annyi büszkeség és szerelem, -annyi remény és bátorítás volt, hogy Anatole első perczben nem talált -szót azon érzelmek kifejezésére, melyek szívét e pillanatban -megrohanták. - -Felelni akart, de e perczben megjelent Mlle Blanche, figyelmeztetve az -ifjakat, hogy megkondult az esti harangszó, mi azt jelenti, hogy a -nagynéni e pillanatban búcsut vesz a kávézó társaságtól, s a tűkör előtt -rendbeszedvén netán derangirozott hajfürteit, megindul azon útra, melyet -tíz percz alatt szokott megtenni. - -Mindhárman a kert ajtaja felé indultak. A most már hármasban vitt -társalgás egy tánczmulatságra tért át, mely két nap múlva volt tartandó -valami jótékony czélra a passy-i városházon, s melyre egy ott lakó -ismerősétől Anatole is kapott meghívást. Odalie jó kedvűen elmondá -Anatolenak, miszerint nagynénje vele megy a bálba, hogy ott bemutassa -neki egy régi és kedves ismerősét Mr. Hyacinthe Randeaut, ki kevés -észszel és több millióval nem kellemetlen külsőt és «tisztességes -szándékot» párosít magában, s kin ő kénytelen lesz ismét új kísérletet -tenni a kosáradásban, mely nemes művészetben már meglehetős gyakorlatot -szerzett magának. - -– E szerint nem is tudom, fogok-e önhöz közelíthetni holnapután? szólt -mosolyogva Anatole, – ki tudja, hátha a néni önt már az estve minden -perczére előre elengagirozta Randeau úrral? - -– Ohó! – viszonzá Odalie, – az nem megy, magamról csak magam -rendelkezem! - -A hang, melyen e szavak ejtve valának, komolysága által annyira elütött -a társalgás eddigi hangjától, hogy Anatole megrendülve egész valójában, -mély érzésű, kérdő tekintetet vetett a leányra. - -A kis társaság e pillanatban a kert kapujához ért. - -Anatole kezét nyújtá a búcsúra, s Odalie remegő kézzel fogadta a feléje -nyújtott kezet, de szemébe nézett kedvesének oly pillantással, melynek -határozottsága sajátságos ellentétben állt kezének remegésével. A leány -ajka susogott valamit, s Anatole ismét hallani vélte: - -– Magamról csak magam rendelkezem! - -[Illustration: Anatole kezét nyujtá a búcsúra.] - - - - -XV. - -Anatole lázas izgatottságban tért vissza Párisba. Ez egyszerű jelenet -kimondhatatlan hatással volt reá. Odalie nem először nyilatkozott így -előtte, de míg máskor a leány ily nyilatkozatai nem bírták gondolatai -menetét megváltoztatni, most a kételyeknek egy új világát látszottak -előtte feltárni, melynek chaosában lelke nem bírt egyhamar eligazodni. - -Nehány hét óta rég nem tapasztalt szélcsönd állt volt be Anatole -kedélyében. Szomorú kételyeinek azon lánczolata, mely a múlt évben közel -vitte a megtébolyodáshoz, a gyakori ismétlés által szinte elveszté -izgató hatását lelkére. Azon kínos gondolatok, melyeknek kiindulási -pontját szerelme s nyugpontját a boldogság lehetetlensége képezte, -szinte szakadatlanul azon kétségbeejtő rendben járták meg elméjét, mely -vagy a rögeszméknek ád életet, vagy eltompítja a lelket. Amazok örvényét -szerencsésen elkerülte; lelke hozzátörődött a fájdalom gondolatához, -azon lemondással, mely legalább némi nyugalmat ád. Azon izgalmak is -elmúltak, melyeket a télen Odalie kaczérsága támasztott lelkében, s a -Passyban töltött szép órák teljessé tették benne azon apathiát, mely -képes a jelent élvezni, a nélkül hogy reméljen, a nélkül hogy féljen a -jövőtől. E lelki csönd kétségkívül nem volt valódi nyugalom, de volt -legalább azon neme a nyugalomnak, melyre Anatole még képes vala. E -nyugalmat Odalie szavai erőszakosan megzavarták. Midőn Anatole úgy látta -kedvesét maga előtt, mint a ki nem adja meg magát a kétségbeesés azon -hazug lemondásának, melylyel ő önmagát ámítá, hanem reménynyel mer -szemébe tekinteni a jövőnek, első pillanatra megdöbbenté azon különbség, -mely kettejök lélekállapotában félreismerhetlen vala. Míg Odalie szavai -reményt és határozottságot árultak el, ő nem érzett magában erőt másra, -mint a lemondásra, képességet másra, mint a reménytelenségre. Ama nagy -űr, mely saját kételyeit Odalie reményeitől elválasztá, sohsem sem tűnt -szemébe oly kiáltó mélységben, mint most. Ez első észleletnek -consequentiái elmaradhatlanok valának. Önkénytelenül fel kelle merülnie -előtte a kérdésnek, melyiköknek van igaza? annál inkább, mert e -pillanatban inkább érzé, mint bármikor, hogy magaviselete nem állt -összhangzásban lelkének lemondásával. - -Anatole theoriában lemondott volt a boldogságnak még reményéről is; és a -valóságban nem tudott még a boldogság látszatának élvezetéről sem -lemondani. Ily módon magaviselete mintegy szavai czáfolata gyanánt -tünhetett fel Odalie előtt. Anatole úgy érzé e perczben, hogy akarata -ellenére ámította kedvesét, – mert vajjon feltehette-e Odalie a -férfiról, hogy ne legyen képes azon szilárdságra, melyet ő érzett -magában, s hogy ha erre nincs ereje, ne legyen képes tettleg is -lemondani a jelenről, midőn már lemondott a jövőről? - -Az önvád ismét felüté fejét lelkében, s oly parancsolólag tette fel a -kérdést előtte, hogy a felelet kikerülhetlen vala. Kinek van hát igaza, -annak-e a ki remél, vagy annak, a ki kétségbeesik? - -Hazaérve Anatole több órán át kínos töprengések közt járt fel s alá -szobájában. Végre leült asztalához s elővette naplóját. - -Több lapon át kúszált, nehezen olvasható sorok töltik be a könyvet, -folytatá Achille barátja naplóját felnyitva, melyeknek minden tollvonása -a láz görcsös rohamosságát árulja el. - -Achille olvasá: - -«Magam felett csak magam rendelkezem! - -Mi daemoni erő van e szavakban, hogy nem akarnak megválni -emlékezetemtől? Bárhová tekintsek, bármire gondoljak, lángbetűkkel -megírva tűnnek fel előttem, s mögöttük a háttérben Odalie alakja jelenik -meg, magasztosan, mint egy istennő, a mint a reménynek megparancsolja, -hogy újra szülessen! - -Jelentéktelen dolog, egy felesleges kérdés volt az, a mire e szavak -válaszul szolgáltak, – de a hang, melyen ejtve valának, a tekintet, mely -kisérőűl volt adva melléjök, mást tett kérdéssé e felelet előtt. - -A kérdés a remény lehetősége volt és ő igennel felelt reá! - -Ah Odalie, mily nagy, mily dicső valál e pillanatban! - -És mily nyomorult vagyok én, hogy neked, a gyönge nőnek kellett az -elsőnek lenned, ki a menekvést a bátorságban keresi! - -S vajjon nem lehetne-e igazad? - -Vajjon a kitartás, melyet a remény támogat, nem győzhetné-e le végre -azon akadályokat, melyek egymástól elválasztanak? Lehet-e atyád -gyűlölete erősebb, maradandóbb szerelmünknél? Oly képzelhetlen volna-e, -hogy sikerül végre ellenállását megtörnünk, hogy szíve felenged leánya -fájdalmán, hogy visszariad a gondolattól, magára vállalni a felelősséget -egyetlen gyermekének boldogtalanságáért? - -Hány példa bizonyítja az ellenkezőt! Hányszor győzött már a kitartás, a -hűség az apák makacsságán s gyűlöletén! S ha nem indulna is meg -fájdalmunkon, valjon nem állhatnak-e be oly események, melyek -feleslegessé tehetik rá nézve miattam téged is sújtani? - -Oh mennyi kedvező eshetőség buzdithat bátorságra s kitartásra! És ha -szíve kemény marad és sem irántad való szeretete, sem a külvilág -eseményei nem hajthatják meg makacságát, vajjon nem uralkodik-e felette -is a mulandóság törvénye, s nem valószínű-e, hogy egy szomorú, de -kikerülhetlen esemény visszaadja neked a jogot sorsodról rendelkezni? - -De vajjon szorulunk-e a leglassúbb s legdrágább szövetségesre, az időre? -Nem áll-e hatalmunkban közelebb hozni az órát, melyben egyek lehetünk, -ha kell – erőszakkal is? - -Oh Odalie, már többször kisértett agyamban e gondolat, de sohsem tudott, -vagy nem mert úgy testet ölteni előttem, mint e pillanatban. Gyakran -súgta ösztönöm, hogy van egy út, mely még nincs elzárva előttünk, – de -midőn rád gondoltam, e sejtelem nem tudott bennem gondolattá -szilárdulni. Nem tudtam, nem mertem elédbe lépni e szavakkal: _Hagyd el -atyádat és jer velem!_ - -S vajjon miért nem mertem? - -A világ érzéketlen része ugyan lázadásnak tekinti az atyai hatalom -ellen, ha a leány apja előitéletei kedveért nem fogadja resignátióval -osztályrészéül a szerencsétlenséget, a rágalom kész követ dobni a nőre, -midőn hőssé teszi a szerelem költészete – de végre is, ne volna senki, a -ki elismerné a női szív jogát a boldogságra? nem volna-e képes a világ, -mely oly kérlelhetlen és elnéző tud lenni egyszerre, igazolni a leányt, -ki az atyai zsarnokság ellenében az önvédelem jogához folyamodik? - -S vajjon megsértenélek-e vele szívem szerelme, ha mondanám neked: ha -igazán szeretsz, jer, tépjük szét az előitélet lánczait és tettünket -igazolni fogja boldogságunk?! S vajjon lehetetlen volna-e, hogy képes -volnál e lépésre, melyre midőn a szerelem elszánja magát, oly magasra -emeli a lelket, hova a rágalom, a kétkedés el nem ér? - -Két út van előttünk, mely közt választhatunk. - -Várni türelemmel, békében, bízva időben, – vagy tenni határozottan, -erőszakkal bízva ügyünk igazságában. - -Te még nem estél kétségbe e végzetes válaszúton! – és én? - -Oh Odalie, hogy tudsz elég nagylelkű lenni, meg nem vetni a gyáva -férfit, ki nem mert e válaszútra még elvezetni sem! - -Mert nem mertem, – megvallom, nem volt rá bátorságom! És valjon miért -nem volt? - -Ah, tudom-e miért nem volt? - -Kételkedhetem-e szerelmedben a nélkül, hogy vétkezném ellened? s nem az -által adnád-e annak legkiáltóbb bizonyítványát, ha kedvemért lemondanál -atyádról, vagy az idő kezébe tennéd le sorsodat? - -Mi tartóztat tehát vissza, hogy rábírjalak szerelmünk nevében, kösd -sorsodat sorsomhoz, örökre, visszavonhatlanul? - -E gondolat oly csábító és mégis, – érzem, hogy irtózom tőle. Imádlak és -nem merlek kérni sem arra, segíts tűrni, kitartani, sem arra, hogy -ragadd meg velem együtt az egyetlen eszközt, mely boldoggá tehet! - -De hát miért nem merem? mi tart vissza? - -Oh te megfoghatatlan rém, mely agyamban kisértesz, ölts testet, mondd -meg, ki vagy és hogy hívnak? - -Becsület a neved? – úgy nincs itt mit keresned. A becsületet itt nem -fenyegeti veszély. - -Hitetlenségnek hívnak? azt hiszed, nem bízom szívemben, kételkedem -Odalie szerelmében? – Távozzál. Hiszek. - -Gyöngeség vagy-e, hétköznapi gyávasága egy pulya léleknek, mely fél egy -férfi haragjával szembeszállni? – El veled nyomorult, nem ismertelek -soha! - -Mindez nem vagy. - -Úgy hát mi vagy, az ördögbe! mi vagy? lépj elő, mutasd meg magadat, hadd -szálljak veled szembe, – ne kisérts sátán, – ismerni akarlak, ismerni – - -Ah közelítesz már, – így jól van! a chaoz oszlik, – vonalakat látok – -közelebb jő – egész emberi alak – ősz fürtök – ősz szakáll – – mi ez? e -merev tekintet, e hangtalan ajak, – oh Cotin György szelleme! - -Csakugyan te vagy-e, szerencsétlen agg, élő halott emléke egy család -gyalázatának? Igen, e tehetetlen tagok, melyek csak reszketni bírnak, e -szélhüdött nyelv, mely csak hebegni tud, ez otthontalan tekintet, -melyből pokoli kínok viszfénye sugárzik felém, – áh ismerlek, te vagy a -_nyomor áldozata!_ - -Megszólalsz? – te még beszélni tudsz? – visszatért ajkadra a szó -hatalma, hogy elmondjad szenvedésidet elrémítő például tapasztalatlan -lelkeknek? – Jó tehát, – szólj. Figyelek. - -Mit beszélsz? - -Ifju valál, huszonhat éves, erős, egészséges ifjú, telve tettvágygyal és -munkaképességgel, – épen mint én – - -Charlotte a legszebb leány volt Párisban, fiatal, viruló, a test és -lélek minden kincsével gazdagon megáldva, szüleinek bálványa, idegenek -bámulatának, ismerősök tiszteletének tárgya – épen mint Odalie – - -Megláttátok és megszerettétek egymást; éveken át a párisi élet minden -csábjai, a hosszú távollét daczára hűk maradtatok egymáshoz, szerelmetek -naponként növekedett, nőtt a boldogság, nőtt a szenvedés által, – épen -mint a miénk – - -Végre tiéd lehetett ő, a legszebb leány, a legszeretőbb asszony. -Boldogságod felülmúlhatatlan vala. A szeretett nő oldalán tekintélyes -vagyon ura, munkaképes férfi voltál, – mi sem hiányzott szerencsédből. -Megvolt mindaz, a mi boldoggá teszi az embert, s misem hiányzott abból, -a miből a megelégedés születik. A sors három gyermeket adott, három szép -ifjú csemetét; két fiút támaszúl az apának, egy leányt öröműl az -anyának. Szerelmeteknek e hármas záloga csak növelte boldogságtokat. Nőd -a legerényesebb, leghűbb nő vala a világon. Soha egy felhő nem jelent -meg boldogságod egén, melyet Charlotte hű szerelmének napfénye árasztott -el sugaraival, soha egy szellő nem zavarta meg a megelégedés ama jóltevő -légkörét, mely nőd és gyermekeid vidám kedélyéből illatozott felé. Igy -élted napjaidat, kiérdemelve a föld minden hatalmasainak irígységét. Az -idő haladt. Az évek évtizedekké váltak, s évtizedenként letűntek a -mulandóság örök tengerébe; népek keltek fel és buktak el, trónok -támadtak és enyésztek el, csak a te szívedben nem változott semmi. A -félszázad dere megüté fürteidet és szeretted nődet, mint midőn először -megláttad és gyermekeidet, mint mikor először ejté ki ajkuk az apa -nevét. Nőd úgy csüggött rajtad, mint évtizedek előtt, s a mely része -szívének gyermekeié vala, általok és bennök még azzal is téged -szeretett. Fiaid felnőttek, reményteljes ifjak, az érző szív és nemes -lélek felkent örökösei, s már számítád az éveket, midőn leveszik -válladról a munka nehéz terhét, hogy friss erővel haladjanak a pályán, -melyen te harmincz éven át szerencsével, becsületben megálltál. Oh, hogy -volt erőd elviselni ennyi boldogságot. - -Egyszerre megfordult a koczka, ten vétked nélkül, véletlenül. A halálos -járvány ledöndötte hajlott korod mindkét támaszát, egyszerre, -könyörtelenül. Ez első csapása volt a sorsnak. Lesujtott. Elvesztéd -reményedet a jövőben. Fel akartál hagyni a munkával, hogy a megérdemelt -nyugalom karjaiban, nőd és leányod szeretete által vigasztalva sirathasd -elveszett fiaidat. Rendezni kezdéd ügyeidet, midőn egyszerre egy -pénzkirály bukása magával rántott az örvénybe. Egy második, harmadik, -tán tizedik ember könnyelmű koczkára tette vagyonát, s merész -üzérkedéssel maga ellen lázítá a szerencsét, – és neked kellett egy -ismeretlen bűneért megszenvedned! Becsületes valál, nem károsítottál meg -senkit, kifizettél minden apró embert, míg neked adósod maradt még isten -is, – ha van! - -Ha van? – kételkedni kezdtél benne. Szegény öreg, csak most kezdtél -benne kételkedni, nem akkor, midőn jóllétben éltél és boldogságban, – -pedig e jóllét volt nyomorod forrása, és ha istened adta, úgy ördögi -szándékkal adta! - -Maradt annyid, a miből lehetett megélni. De mi a puszta megélés arra -nézve, ki félszázadot töltött el nélkülözést nem ismerő jólétben? A -megélés csak arra képesíti, hogy érezni tudja veszteségét. Mindegy. Nem -ijedtél meg tőle. Kényelemhez szoktál és bőséghez, és volt erőd -lemondani mindkettőről. Nődre gondoltál és gyermekedre, ezentul ők -lesznek minden örömed. Oh, de rosszul számítál! Balvégzeted azon -forrásból eredt, melyből a megelégedést vártad; ugyanaz tett -boldogtalanná, kiben egy hosszú életen át boldogságodat találtad fel. Oh -ördögi igazságszolgáltatás, mely ugyanazon kézzel sujtasz, mely addig az -üdv útján vezérlett! - -Charlotte hű hitves volt, de gyönge asszony, szerető nő, de oktalan -anya. Soha még tán gondolatban sem vétkezett ellened, soha más férfi -képe nem volt szívébe zárva, mint a tiéd, – de hiú volt és szeretett -mulatni, ártatlan volt, de szeretett élvezni, – épen mint Odalie, – – oh -nem! nem annyira, mint Odalie! - -Nem annyira mint Odalie, – és mégis eléggé arra, hogy mindnyájatokat -elveszítsen. Oh iszonyú vétkezése egy ártatlan kebelnek! - -Charlotte szeretett, de gyönge volt. Ha halálával visszaadhatta volna -eltünt szerencsédet, tán képes lett volna azon hősi önfeláldozásra, azon -rajongó elszántságra, melylyel a hindu nő elhalt férjét a lángokba -követi. Erre nem volt szükség. Nem kellett hőstetteket elkövetnie. Más -feladat várt reá, kicsinyes, prózai. És erre képtelen vala. Te nem is -kérted, és ő igérte, és szentül feltette magában, hogy le fog mondani -csekély örömeiről, hogy felhágy apró mulatságaival, ártatlan asszonyi -fényüzésével, melyek egy jobb korban életét füszerezték; – igérte és -akarta ezt, soha nő jobb szándékkal nem akart valamit, – és mégis -képtelen volt reá. Ama nő, ki egy nagy áldozatra, mely pillanatnyi hősi -önfeláldozást feltételez, tán kész lett volna, – nem bírta ez apró -mindennapi áldozatokat meghozni. Jó volt benne a szándék, de hiányzott a -kitartás, hiányzott az erő oly áldozatokat hozni, melyek naponként -megújulnak, lemondani oly dolgokról, melyekről _minden nap, minden -órában újra kell lemondani_. Oh asszonyi gyöngeség, mely képes vagy nagy -tettekre, és elbukol a kicsinyek előtt! - -És a nőtől, ki maga nem tudott lemondani, leánya miként tanulhatott -volna lemondást? Charlotte imádta gyermekét, nem gondolt a jövőre, és -azon könnyelmű jószívüséggel, mely a gyöngeségnek átka, kielégíté minden -szeszélyét, sőt támasztott benne újakat. - -Charlotte szeretett és becsületes volt, de hiú és élvvágyó vala, – és mi -lett a vége? - -Egy család, mely évtizedeken át az erény és boldogság, tisztaság és -megelégedés példányképe volt: saját gyalázatába temetkezik! - -A becsületben megőszült apa tagjait megbénítja, agyát megzavarja a -szörnyű fájdalom, midőn neve szégyenét megtudja! - -A boldogságra nevelt leány piaczra hordja bájait, aprópénzre felváltja -szerelmét, hogy a bűn filléreivel tengesse szülei életét! - -Az erényben megvénült anya bérlelt kisérője, kerítőnője lesz egy párisi -cocottenak, – saját gyermekének! - -Egy élőhalott családfő, bukott leány és gyermeke gyalázatából tengődő -anya, – oh iszonytató! - -És a minek vége e vérfagyasztó bukás, annak kezdete a szerelem -kimondhatatlan boldogsága volt!… - -Mert szerettétek egymást, és boldoggá tettétek egymást, – épen úgy, mint -én és – - -Nem – nem! - -Oh hallgass el kisértő rém, – elég volt, – ah elég ebből a gyötrelemből! - -Hahaha! kaczagj tábornok, – nem fenyeget veszély. – – Flavigneux Anatole -nem meri leányodat elvenni, mert fél, hogy nem tud vele – _megélni!_» - -E sorok után Anatole eldobta a tollat, földhözvágta naplóját, felkelt, -de alig tett néhány lépést a szobában, eszméletlenül rogyott ágyára. -Midőn reggel jó későn bementem hozzá, ott találtam, rendetlen -öltözékben, ágyán fekve. Melle nehezen lélekzett, feje forró volt a -láztól s ajka érthetetlen szavakat rebegett. - -Felköltém. E kínos éj annyira kimeríté, hogy a napot ágyban kellett -töltenie. De megnyugodni nem bírt. A legellentétesebb gondolatok üzték -egymást agyában, a legkínzóbb kételyek gyötörték lelkét, nem hagyva azt -pillanatra sem megpihenni. Estve végre felugrott fekhelyéről, s ismét -elővette naplóját, mintha szenvedése csökkennék, ha megosztja a -papirral. - -«Szeretni egy nőt és nem merni elvenni az élettől való félelemből, – -minő nevetséges ez! És oh, mégis, mily kétségbeejtő igazság van e -szavakban! - -Nézzünk hát szemébe a keserű valónak. - -Mi vagyok én? minő reményeim vannak? minő kilátásaim lehetnek? - -Republikánus vagyok és ujságíró, egyéb semmi. Vagyonom nincs, nem volt, -és nem lesz soha. Nem ily emberek gyüjtik a vagyont, mint én vagyok. Van -két karom, mely dolgozni tud, van elmém, mely képes gondolkozni. Lehet-e -ebből megélni? – Oh lehet! Alig vettem a tollat kezembe, s oly -jövedelmem volt, melylyel bármely más pálya kezdetén gazdagnak -tekinthetném magamat. - -De az én pályámon? – Hol itt a biztosság, hol a garantia? Meg tudom-e -mondani, fogok-e egy hónap mulva arczom verejtékével szert tenni annak -tizedrészére, a mit ma játszva megkeresek? Egy nap, és tönkre lehetek -téve. Nyomja el a kormány ma lapomat, – és holnap koldus vagyok, hacsak -nem akarom tollamat eladni, s meggyőződésemet mesterséggé silányítani. -Meglehet, hogy a szabadság napja felvirrad Francziaországra, s egykor -nevetni fogom mai aggodalmaimat, de épen úgy meglehet, hogy a császári -kormány ismét elnyomja a sajtót, s akkor megbuktam. Ki tudhatja, mikor -tör ki egy háború, melyből a császárság új erőt merítve azzal kezdi -diadalát, hogy mindnyájunkat földönfutókká tesz, kik ellenségei valánk? - -[Illustration: Ismét elővette naplóját.] - -Itt nincs menekvés. Ha nem akarok lemondani szent meggyőződésemről, -sorsom a pillanat véletlen szeszélyétől függ, mint függött eddig. De -törődöm is én ezzel, míg magamról van szó? Megkisértém már egyszer -lemondani a bőségről, egyszer lemondani a jólétről, – és az elhatározás -nem került fáradságomba. - -Eddig még jól van minden. Milliók nem tehetnének boldoggá, s a szükség -nem tehet szerencsétlenné. - -De Odalie! - -Szabad-e magamhoz kötni egy nőt, midőn nem tudom sorsát biztosítani? -Kitehetem-e őt annak, a mit én el tudnék viselni, de a mi az ő lelkét -megtörné? - -Odalie gazdagságban született és nőtt fel. Atyja oly nevelést adott -neki, éveken át oly életmódhoz szoktatá, mely messze felülhaladja -vagyonát. Ha a tábornok ma meghal, leányára épen annyi vagyont hágy, a -mennyit az két év alatt elkölteni szokott. Odalie csak gazdag férj -oldalán találhat megelégedést. - -Mi történnék vele, ha soromhoz kötné sorsát, s ma vagy holnap, tíz vagy -husz év mulva, egy reggelen a nyomorra ébrednénk? E gyermek annyira -hozzászokott az élet fényoldalához, hogy fogalma sincs az -árnyoldalakról. Miként találhatná magát belé a nélkülözésekbe az, ki a -szükséget csak hiréből ismeri? - -Oh Odalie! volnál szegény ember leánya, ki megszokta látni az élettel -való küzdelmet, kire nézve nem idegen a nélkülözés gondolata, ki tudja -igényeit a lehetőséghez alkalmazni, s nem ismeri a jólét kényelmeit, – -ah kedvesem, egy pillanatig nem haboznám, hogy lábaid elé borulva örök -kötésre kérjelek! Akkor volna reményem, hogy, ha kell, tudnál lemondani -velem együtt, hogy együtt viselve a nélkülözés terhét, egymás terhén -könnyítenénk, – akkor hinném, hogy szerelmed képes nemcsak a szív, de az -anyag minden viszontagságaival is megküzdeni, – de így! Oh! nem a nagy -szenvedések teszik a legtöbb embert szerencsétlenné, hanem a kis bajok. -Sok ember el képes türni egy nagy csapást, de a szüntelen apró -tűszurások alatt ereje megtörik; s gyakran több lélekerő kell ahhoz, -hogy soká tudjunk türni kis bajokat, mint rövid ideig nagy fájdalmakat. -Oh, ez volt Cotinnénak is végzete! - -És ha elgondolom, hogy jöhetne idő, midőn te szemrehányásokat tehetnél -nekem, hogy én tettelek szerencsétlenné, én tettem koczkára sorsodat, én -ragadtalak ki a jólét, a megelégedés karjaiból, – mint tett Cotinné -férjének, – vagy ha ajkad nem is ejtene egy szónyi szemrehányást, ha -képes volnál hallgatni és lemondani, – de ha nekem látnom kellene, hogy -lemondasz arról, a mi életedet kellemessé tette, – ah, a gondolat, hogy -mialatt szenvedsz, elviselhetetlen volna rám nézve! - -Oly sajátságos az emberi természet! Hiszem Odalie hogy szeretsz, és e -pillanatban képes volnék meghalni, bár tudom, hogy halálom lesujtana, – -volna erőm e csapást mérni rád, – de érzem, hogy nem volna erőm téged -kitenni egy bizonytalan jövő nélkülözéseinek. Oh, a fájdalom, melyet a -szív érez, lesujthat, a szerencsétlen szerelem kínja megölhet, – de a -szükség, a nyomor meg is gyalázhat, – és mi a halál a gyalázathoz -képest? - -Van szenvedés, mely akkor is nemesíti a lelket, midőn kinozza. De hány -lelket gyalázott már meg, hány nemes kedélyt nem taszított már az -aljasság fertőjébe a nélkülözés, az inség? Oh mondjon a világ bármit, -_azon szenvedésben, melyet a nyomor okoz, mindig van valami lealázó!_ - -És ennek Odalie, – _ennek_ nem merlek kitenni! - -Gyávaság-e ez? - -Nem, lelkemre nem! Magammal nem törődöm. Ép oly boldog tudnék lenni a -nyomorban, mint most boldogtalan vagyok a bőségben. De lehetek-e bátor -Odalie helyett is? gyávaság-e féltenem őt oly veszélytől, mely ellen nem -biztosíthatom? férfiasabb volna-e magammal ragadni a gyönge leányt oly -viszonyok közé, melyeken ereje oly könnyen megtörhetik? Nem volna-e -lelkiismeretlen visszaélés egy gyermek tapasztalatlanságával, a -gyanutlan nőt oly veszélyeknek kitenni, melyekről neki fogalma sincs, de -melyeket én irtóztató példákból ismerni tanultam? - -Nem, ezt nem tehetem, – nem szabad tennem! - -Oh, hiú okoskodások! - -Hány ember van hasonló helyzetben, mint én, és nem törődik a lehetséges -rosszal, hanem reméli a valószinű jót, reméli azon biztossággal, melyet -az önérzet ád, – és nem retten vissza a boldogságtól csak azért, mert -vége boldogtalan is lehet! Hol van több erő, e meggondolatlanságban-e, -vagy az én lelkem töprengéseiben? Mi méltóbb a férfihoz: nem látni meg a -veszélyt, mely fenyeget és könnyelműen vagy vakmerően feléje menni, s -feléje ragadni mást is, ki ránk bízza magát, – vagy felkutatni minden -akadályt, mely pályánkon utunkat állhatja, s latra vetni kedvesünk -erejét, ha vajjon képes lesz-e vele megküzdeni? - -Oh, mit tudom én! E pillanatban csak azt érzem, hogy, ha kevésbé -ismerném az életet, ha nem tudnék gondolkodni, hanem átengedve magamat -szerelmem nagyságának, habozás nélkül törnék czélom felé: még tán volna -számomra boldogság! - -És ha csakugyan lehetne? - -Vak képzelődés! Mily boldog lehetnék, ha tudnék gondolat nélkül élni, -leszedni a percz gyümölcseit, mint az állat lelegeli a rétet, nem -gondolva a tegnapra, nem törődve a holnappal, – mily jó volna így élni -minden kétely, minden gondolat nélkül! - -Nem lehet! Kivánjátok a tűztől, hogy legyen hideg és a víztől, hogy -vessen lángot, – de ne kivánjátok embertől, ki kételkedni tud, hogy -szünjék meg gondolkozni!» - -Ime, szólt Achille letéve a naplót, az utolsó szem a kételyek azon -lánczolatából, mely Anatole lelkére nehezedett. Évek óta, midőn -szerelméről töprenkedett, az eredmény, melyre jutott, mindig az vala, -hogy Odalieval boldog nem lehet; de bármily szigorú logikai okoskodás -vezette ez eredményre, az mégsem állt lelke előtt soha oly tisztán, oly -megczáfolhatlanul, hogy kételkedő lelke elől a további töprenkedésnek -útját teljesen elzárta volna. Egy boldog óra, melyet kedvesével töltött, -mindannyiszor rést ütött elmélkedésein, s e résen keresztül tört egy-egy -halvány sugára a reménynek, a nélkül hogy meg merné magát nevezni. -Anatole néha úgy érzé, mintha még nem volna _minden_ út elzárva előtte, -mely a boldogságra vezet, de e pillanatokban, midőn remélni szeretett -volna, a nélkül, hogy merné magát a remény karjaiba vetni, szinte félt e -végső kiútat kutatni, nehogy ismét csalódjék. Ha a lehetetlenségre -gondolt, mely Odalietól elválasztá, valami ismeretlen hang mintha azt -sugta volna, hogy még lehet menekvés, és ő, félve a valótól, nem kereste -e névtelen szózat eredetét, nem mert alakot adni a sejtelemnek, – de a -sejtelemtől nem bírt megválni. - -E végső homály, melyet nem mert felderíteni, most felderült magától. -Odalienak minden czélzás nélkül ejtett szavai, midőn szemébe tüntették a -nagy különbséget, mely a leány reményei és saját reménytelensége közt -létezett, erőszakosan elzárták azon parányi rést is, mely lelkébe a -reménynek még bejáróul szolgálhatott. Elzárták azáltal, hogy -kényszeríték végre komolyan megfontolni helyzetét. S midőn ezt tette, a -szerelmes mellett a _férfi_ is szót kért a tanácskozásban, s azt a végső -elhatározásra készteté. Ez ismét hosszú sorát támasztá fel a -kételyeknek, melyek végzetes ékesszólást merítének azon szomorú -emlékezetből, mely lelkében a Cotin névtől elválhatlan vala. Az első -tapasztalás, melyet ifjú, még majdnem gyermekkorában tett, az első -lélekrázó szerencsétlenség, melynek nemcsak szemtanúja volt, de melynek -szíve legbensőbb, első érzelmével részese vala, az ifjú fogékony lelkére -kitörölhetetlen benyomást gyakorolt. Első nagy élettapasztalása az volt, -hogy a legnemesebb szív, a legtisztább erény, a leghűbb szerelem sem -képes az embernek biztosítani sem boldogságát, sem becsületét, ha az -élet anyagi csapásokkal látogatja meg. Első szerelmének lélekrázó -csalódása, azon emésztő gyűlölet és megvetés Hermance iránt, mely azt -felváltá, azon sivár, kéjvadász élet, melynek karjaiban feledést -keresett, s végre az undor, melyet ez élet miatt önmaga iránt érzett: -ifjúságának minden bűne és szenvedése, szívének minden édes és kínos -emlékezései csak arra szolgáltak, hogy e tapasztalást mind -kiírthatlanabbul bevéssék lelkébe. - -És e mult minden eseményei csak ez első tapasztalás ékesszólását -növelték. Anatole annyi erkölcstelen nőt ismert életében, hogy -bármennyire meg kellett győződve lennie Odalie lelkének -emelkedettségéről s jellemének szilárdságáról, nem látta kizárva a -lehetőséget, hogy bukhassék. Sohsem említé előttem e tárgyat, sőt meg -vagyok róla győződve, hogy Odaliera nézve e gondolat sohsem mert alakot -ölteni még legkétségbeesettebb töprengéseiben sem, de élt lelke mélyében -sejtelem gyanánt, a nélkül, hogy önmagának is bevallaná. Éveken át -legsivárabb oldaláról ismerte a nőnemet, s ha Hélène megtanítá is hinni -a női erényben, skeptikus lelke már képtelen volt azon erős, bizalmat -adó hitre, melyre kedvesének joga volt. Szomorú erkölcsi -tapasztalatainak egyik eredménye épen az volt, hogy női botlásokban a -jellem rovására nagyobb fontosságot tulajdonított a körülményeknek, mint -józanul kellett volna. Mintha Cotinné együgyűsége s gyöngeségének, -mintha Hermance üres és könnyelmű lelkének épen semmi része sem lett -volna a család bukásában, az anyagi szükséget tartá e család szomorú -végzete _egyetlen_ okának. S e felfogás, évek során át, oly nők -társaságában, kik közől nem egy nemcsak élvezetet, hanem hasznot is -keresett a könnyelműségben, annyira megfészkelte magát lelkében, hogy -majdnem rögeszmévé vált benne a gondolat, mintha Charlotte és Hermance -körülményei közt minden nőnek szükségkép Charlotte és Hermance sorsára -kellene jutnia, mintha a szükség _mindig_ bukással, a nyomor _mindig_ -gyalázattal járna. Ez egy eset mintegy kivételt nem ismerő szabálylyá -erősödött gondolkozásmódjában. Elméletben nem tartá a női jellemet az -erő, az emelkedettség bármily fokára képtelennek, de a mint a gyakorlati -élet terére ment át gondolataiban, rögtön azon kételyek fogták körül, -melyeket a gyakorlati életben szerzett tapasztalatai hagytak hátra -lelkében, s e tapasztalatok úgyszólván monopolizálták elméjét. Mert -Anatole annyira kétkedő volt, hogy azon egy el nem vitatható, mert -tapasztalt eset, mely minden kételyt kizárt, ijesztő positivitásával -egész gondolkodásmódján uralkodott. - -Ehhez járult még azon körülmény, hogy anyagi dolgokban teljesen -hiányzott természetéből azon gyakorlati érzék, mely annyi embernek -sorsát felviszi. Anatole azon emberek közé tartozott, kik, ha öt vagy -tizezer franc jövedelmök van évenként, legfelebb száz, kétszáz franccal -költenek többet, mint mennyit bevettek; de ha egy vagy két millióval -rendelkeznének, okvetlenül tiz vagy huszezernyi deficittel fejeznék be -évi számlájukat, ha ugyan számolni tudnának. E tulajdonnak hatását, mely -különben a mai üzérkedő világban gyakran kellemes benyomást tesz az -emberre, még okozta azon anyagiakban szerencsés sors, melynek Anatole, -vagyontalansága daczára részese vala, s mely sohsem adott neki alkalmat -a pénz becsét megismernie. Kezdetben bőven kapta, nagybátyja jóságából, -utóbb érezhető fáradság nélkül kereste tolla és szorgalma által. A mily -könnyen jutott a jóléthez, oly könnyen tudott róla lemondani, de még -ekkor is, – mintha végzete lett volna, hogy e téren sohse szerezzen oly -tapasztalásokat, melyek az embert csak megedzik, melyek, midőn -megtanítják, miként kell munka és kitartás által a sorson -diadalmaskodni, hozzá szoktatják a küzdelemhez, a győzelemhez, – oly -könnyen s oly gyorsan jutott ismét ahhoz, a miről lemondott, hogy nem -maradt ideje szemébe nézni az élet viszontagságainak. - -De multjának mindezen végzetesen összevágó elemei daczára, szent hitem, -hogy Anatole sohsem jutott volna ennyire, ha egy látszólag csekély, de a -valóságban fontos körülmény nem esik a mérlegbe a reménytelenség javára. -Ha a császári tábornok küszöbe nem lett volna áthághatatlan a -republikánus író számára, ha Anatole eljár Duploque úr házához és tölt -kedvesével annyi időt, mennyit más viszonyok közt okvetlen töltött -volna, Odalie folytonos látása csakhamar kedvező fordulatot idézett -volna elő lelkében. Ha láthatta volna Odaliet a mikor akarta, ha -naponként beszélhet vele, ha folyton érzi mosolya varázsát, ha élvezheti -zavartalanul azon gyönyört, melyet egy imádott nő társasága nyújt, nem -lett volna képes ellenállni szívének, szerelme diadalt ült volna -kételyein, s rövid idő mulva oltárhoz vezette volna Odaliet. De így, -elzárva kedvesétől, azon ritka, gyakran véletlen és sohsem zavartalan -találkozásokra utalva, melyeket a társaság nyujthatott, szerelméből alig -merített mást, mint szenvedést. Hetekig, gyakran hónapokig kellett -lesnie a perczet, melyben Odaliet láthatta, s midőn az megérkezett, -gyorsabban elröppent ismét, semhogy száz idegen szem ellenőrzése alatt -kizsákmányolható lehessen. Egy cseppje a boldogságnak e találkozásokban -a szenvedés öblös kelyhében elenyészett; s azon egy-két szép óra is, -melyet az utolsó hónapokban Constancenál és a passy-i kertben élvezett, -kevesebb volt, és későbben jött, mintsem hogy boldogsága megmérkőzhetett -volna két kínos évnek felhalmozott gyötrelmeivel. Anatole kétkedő, sokat -szenvedett lelke csak a szerelem boldogságából meríthetett volna erőt, -bátorságot; s e helyett éveken át csak a szerelem gyötrelmeiben -részesült. - -Lelke hónapokon át zsákmányaul esett a leggyötrőbb töprengéseknek, az -egyetlen, a ki ezekkel a harczot megvívhatta volna, a szeretett lény -távol volt tőle, és csak a fájdalom volt az, a mi Anatolet szerelmére -emlékezteté. Ily körülmények közt, megfosztva ideálja látásától, -megfosztva az élvezett boldogság támogatásától, Anatole teljesen magára -maradt, egyedül lélekölő kételyeivel, élökön a Cotin-ház végzetének -lesujtó tapasztalatával. Ez volt azon rém, melytől Anatole nem bírt -megszabadulni. Oly emlék volt ez, melynek sebe idővel beheged és jó -időben megtüri, hogy feledjék, de kiújul az első viharra, mely -kedélyéletünk csendjét megzavarja. Anatole tán évek óta nem elemezte -gondolataiban azon viszonyokat, melyek e szerencsétlen család vesztét -okozták, talán sikerült elszoktatnia emlékezetét e történet -részleteitől; de midőn most parancsolólag állt előtte a kérdés: lehet-e, -szabad-e fényhez, jóléthez szokott leányt ingatag sorsához kötnie? – -most azon első tapasztalásnak, melynek anyaga fel volt halmozva -emlékezetében, tanulságai erőszakos hatalommal rohanták meg lelkét. És -Anatole, ki egykor kész lett volna oltárhoz vezetni a nem szeretett, de -szerény sorsban nevelkedett Hélènet, most nem merte Odalie sorsát a -magáéval összekötni. - - - - -XVI. - -Ez elmélkedések s az eredmény, melyre vezettek, nem maradhattak hatás -nélkül Anatole kedélyállapotára. Mindeddig még volt egy homályos pont -töprengéseinek láthatárán, mely lehetett életadó esőnek és pusztító -fergetegnek felhője, mindeddig még nem állt előtte parancsolólag a -szükség, magát egyre vagy másra elhatározni. Most Odalie szavai -kiragadták azon gondolattalan apathiából, melynek karjaiba adta magát, s -becsületérzése hangosan követelte a férfitól, hogy gondolkozzék s tegyen -a szerelmes helyett. Mindeddig még nem vala úgy feltéve előtte a kérdés, -hogy ne lehetett volna halogatni a feleletet. De most fel vala téve -félreérthetlenül, – s a feleletnek nyomon kellett rá következnie. - -A kételyek baljóslatú chaosa oszlani kezdett, s Anatole most már -kénytelen volt tisztán látni maga előtt helyzetét. Szemben állt a rideg, -_reménytelen_ valóval: s ezt nem titkolhatá tovább maga előtt. Most már -alakot öltött a sejtelem, nem volt többé, a mi szívét tovább -hitegetheté. - -Nem vitte ez Anatolet gyors elhatározásra, kinek lelkében lassan -érlelődött minden érzelem, szinte öntudatlanul, míg végre kitört, hogy -jogait követelje. Igy történt most is. Már meg vala győződve róla, hogy -nincs joga még ámítani sem önmagát a reménynyel, hogy rövid idő alatt el -_kell_ magát határoznia; de még nem határozta el magát sem tűrni a -reménytelenséget, sem meghátrálni előle. A mily gyors volt esze a -gondolatban és akarata a tettben, midőn meggyőződéséről, vagy más, a -szívet nem illető ügyekről vala szó; oly lassú volt az elhatározásban, -midőn az érzelmeitől függött. Ama lelki válság, mely végre oly szomorú -katasztrófára vezetett, e naptól fogva keletkező félben vala kedélyében, -de hetekre még, s egy lelke és idegrendszere minden erejét megrázkódtató -jelenetre volt szüksége, hogy beteljesüljön. Ama kínos éj, melyben ez -utolsó sorokat írta naplójába, veté el lelkébe a végzetes magot, melynek -végre ki kellett kelnie; e naptól fogva hordta és ápolta kedélyében a -halálos csirát a nélkül, hogy tudott volna róla. - -Másnap volt a passy-i községháznál a kitüzött ünnepély. - -Anatole elment, de ez estve kevesebbet foglalkozott Odalieval, mint -különben. Nem akart gyanut költeni a nagynéniben, ki szüntelen huga -körül volt, Randeau urat protegálva, mintha segíteni akarna neki az -udvarlásban, s néhány rövidebb társalgást kivéve távol tartá magát -kedvesétől. Mutatni akarta Odalienak, hogy nem féltékeny, mit a leány -Randeauval szemben egyenesen sértésnek tekintett volna; s azzal -vigasztalta magát, hogy másnap délután lesz alkalma a kert árnyában -zavartalanul élvezhetni Odalie társaságát. Ez elhatározás, bármily józan -logikai okoskodás eredménye vala, más körülmények közt roppant -önlegyőzésébe került volna Anatolenak, vagy tán képtelen is lett volna -magát reá elszánni, de most a mult éjji lelki megrázkódást követett -kimerültség annyira lehangolta egész idegrendszerét, hogy Anatole -csekély fáradsággal tudta magát a lemondásra elhatározni. - -Kedélyén bizonyos apathia vett erőt, mely csak azért képesít néha -nagyobb elhatározásokra, mert megtompítja azon érzéseket, melyek -különben ez elhatározások útjában állnak. E lelki állapotban másnap -délután ismét kiment Passyba, azon határozatlansággal érzelmeiben és -tetteiben, mely gondolataiban már szünni kezdett. Ez alkalommal azonban -Mlle Blanche, kit másszor már az utcza végéről felismert, nem volt -látható. Félóra mulva még egyszer visszakerült a házhoz, de a híradónak -nyoma sem vala. Azt hitte, valami előre nem látott véletlen gátolja meg -ez úttal találkozását Odalieval, s még kétszer elment Passyba a kitüzött -napon és órában. - -Nem látott senkit. Semmi sem változott a ház rendes szokásain, az -ablakok és ajtók nyitva valának, a mi bizonyítá, hogy a lakók otthon -vannak, – de sem Mlle Blanche, sem Odalie nem valának láthatók. Midőn -harmadszor hiába ment ki Passyba, türelmetlensége tetőpontjára hágott, s -azon elhatározással közeledett a kert ajtajához, hogy benyit, történjék -bármi. Keze már a kilincsen vala, midőn a kert jobb oldaláról élénk -beszélgetés hangzott feléje. Visszavonult. A mint hosszában elment a -kerítés mellett, a társalgásban, melyben négy-öt hang vett részt, -egyszerre Odalie szavát vélte felismerni. - -– De mi jut eszébe uram? – kiálta fel Odalie ingerült hangon. - -– No, majd ha a néni hazajön, – szólt most belé engesztelőleg egy hang, -melyben Anatole Bertholet kisasszonyéra vélt ismerni. - -– Jó, tehát én felebbezem ügyemet a nagynénihez, – viszonzá egy -férfihang, mely ismerősen csengett Anatole fülébe, a nélkül hogy tudta -volna, kié. - -Az első pillanatban, midőn Anatole kedvese ingerült hangját meghallá, -azt hitte, valaki megsérté Odaliet, s be akart rohanni a kertbe, őt -védelmezni; de a társalgás csakhamar oly mulatságos fordulatot vett, a -mint Anatole, Mlle Blanche és Bertholet kisasszony kiváló nevetéséből -észreveheté, hogy Anatole úgy látta, csak nevetségessé tenné magát és ok -nélkül kompromittálná Odaliet, ha berohanna megboszulni oly sértést, -mely valószinűleg el sem követtetett. - -Néhány nappal a történtek után együtt mentünk ki Asnièresbe Bertholet -családját meglátogatni. A házban azt mondták, hogy a hölgyek hátul -vannak a kertben, a lugosban. Arra tartánk tehát. Anatole feltünő víg -volt, azon mesterséges jókedvvel, melyet csak a nagy szenvedés bír -magára erőszakolni. Az út a kertben ama lugas megett vezetett el, -melyben Bertholeték valának, s úgy kanyarodott jobbra, a lugas -bejáratához. Midőn e czél felé tartva, épen a lugasnak sürü lombokkal -belepett hátfala mellett mentünk el, hangos nőcsevegés üté meg fülünket, -s egyszerre Anatole nevét hallók, mire mindketten ösztönszerűleg -megálltunk. - -– És csakugyan oly Othello lakik e párisi gavallérban? kérdé egy -ismeretlen női hang. - -– De milyen! – viszonzá Bertholet úr egyik leánya. A minap Passyban egy -mulatságon Odalienak bemutatták a kis Randeaut, tudod, azt a kis köpczös -millionáriust, kinek együgyűségén azóta annyit mulattunk. Odalie úgy -bánt vele, mint az egész világ: udvariasan. Erre azonban Anatole urat -megszállja a féltékenység ördöge, s többé egész estve feléje sem ment -Odalienak… - -– Hanem kétségkívül a terem valamely szögletébe ülve, haját homlokába -borzolva, dühös tekinteteket vetett reá, – hahaha! ezek a férfiak oly -mulatságosak, midőn féltékenyek! – kaczagott az ismeretlen hang. - -Anatole ajkaiba harapva elpirult ezek hallatára, de intett nekem, hogy -hallgassunk. - -– Különben, – jegyzé most meg Bertholet úr másik leánya, – én nem -csodálom, ha Flavigneux úr féltékeny, van rá oka. - -– Mit, oka? – kérdé testvére. - -– Igen, igen. Vagy nem vetted észre, hogy midőn utoljára Passyban -valánk, Odalie úgy öltözködött fel, mintha valami nagy ünnepélyre -készülne? Kérdeztem, mit jelent e fényes toilette falun, mire ő -kitérőleg felelt. De aztán rájöttem. Egy óra mulva megjelent Randeau úr, -– neki szólt a fényes toilette! - -– No már akármit mondasz Cecil, én ezt nem hiszem, – szólt a másik -Bertholet nővér. – Hogy tudna Odalie oly esetlen, ügyetlen ember iránt -vonzalmat érezni, mint Randeau? Milliói ugyan vannak, de kiállhatatlan -tulajdona még több van, s azonfelül van annyi tapintatlansága, hogy -ezeket sohsem tudja feledtetni! - -– Már az igaz, hogy tapintatlan. A minap is Passyban, – ah az jó volt, – -de zavarba is hoztuk ám miatta! - -– Mi volt az? mi volt az? tudakozódék az ismeretlen hang. - -– Csekélység, – viszonzá Bertholet kisasszony, – de jellemző ez emberre -nézve. Akkor volt harmadszor látogatáson Duploqueéknál. A tábornok nem -volt otthon, a nagynéni a szomszédban volt uzsonnán, s egyedül valánk -Odalieval. Ekkor a mi Randeaunknak eszébe jut valami s oly arczczal, -mintha valami szerfelett szellemdus dolgot készülne mondani, felszólítja -Odaliet, üljön fel vele kocsijára, ő vállalkozik rá, hogy sebes lovain -tíz percz alatt elviszi a boulognei erdőbe. - -– Mit, egyedül vele? – szörnyűködék az ismeretlen. - -– Egyedül, kettecskén. Odalie persze visszautasítá az ajánlatot, s oly -tekintetet vetett a jó Randeaura, melytől ez veres lett mint a rák; -aztán mi vettük elő s úgy meggyötörtük, hogy tudom, nem fog többé eszébe -jutni valakit megkocsikáztatni. - -– A szemtelen! mormogá Anatole karomat megragadva; aztán megindult. Mire -a lugas bejáratához értünk, Anatole a nála szokásos gyorsasággal -visszanyerte teljes önuralmát. A hölgyek kissé zavarba jöttek annak -váratlan megjelenésén, kin egy percz előtt még szellemök élét -gyakorolták, de Anatole úgy tett, mintha azt észre sem venné. Teljesen -beletalálta magát egy felületes párisi boulevard-lakó hangulatába, s oly -könnyelmű merészséggel udvarolt egész délután Bertholet úr egyik -leányának, hogy ha a hölgyek elmenetelünk után még foglalkoztak vele, -kétségkívül azon megállapodásra jöttek, hogy ez az ember nem lehet -féltékeny, mert nem szerelmes; legalább nem – Odalieba. - -De e tettetés annyira igénybe vette minden lelki erejét, hogy midőn -estve elmentünk, Anatole kimerülten rogyott a kocsiba s Párisig szavát -sem hallottam. E naptól fogva nem láttam többé mosolyogni. A legtöbb -időt ismét otthon, lakásába zárkózva tölté egyedül végzetes -töprengéseivel, melyek a hallottak által új lökést nyertek, s mindinkább -a válság felé terelték lelkét. De szóljon helyettem saját naplója. - -«Odalie a passyi estélyen azt hitte, féltékeny vagyok Randeaura. Azért -kerülöm. Eszem ágában sem volt. Észre sem vettem ez embert. Mi egyéb -vihette tehát Odaliet e gondolatra, mint a rossz lelkiismeret? -Bizonyosan érzé, hogy Randeau iránti magaviselete bűn volt ellenem, s -tartózkodásomat látva, nem gondolhatta azt egyébnek szemrehányásnál -kaczérságáért. Ez világos. - -Randeau meglátogatja. Odalie tudja, hogy oly napon szándékozik jönni, -midőn nagynénje nincs otthon, oly napon, mely az előtt nekem vala -fentartva, s nemcsak, hogy másnapra nem téteti át vele a látogatást, -hanem még felcziczomázza magát az új udvarló fogadására. Mi lehetett ez -más, mint folytatása a maire estélyén kezdett kaczérkodásnak? - -És még minő folytatása! A szegény Randeau ugyan nem bírja megitélni, -minő mértékére a bizalomnak jogosíttatik fel egy fiatal leány behálozó -kaczérsága által, elveti a sulykot, s oly ajánlatot tesz mások -jelenlétében Odalienak, mely szemtelen lenne, ha nem volna oly ostoba: – -de azt meg tudja itélni, vajjon akarja-e őt valamely nő egyáltaljában -bizalomra, közeledésre bátorítani, vagy nem. Odalie ugyan visszautasítá -Randeau ajánlatát, de ez csak azt bizonyítja, hogy a derék lovag -tapintatlanul kisérté meg a helyzet előnyeit felhasználni. Annyi áll -tehát, hogy csak Odalie folytatott kaczérsága volt az, a mi Randeaut e -meggondolatlan ajánlatra ragadhatá. - -Vajjon megegyezik-e ez a szerelemmel? Vajjon ha csakugyan szeretne -Odalie, tehetne-e így; s miután így tett, elmondhatná-e oly felületes -barátnőnek, mint Bertholet kisasszony, azt, a mit neki elmondott? Mert -ki más beszélhetett volna ennek az én féltékenységemről, mint maga -Odalie? És lehet-e ilyet idegennek elmondani, a nélkül, hogy -nevetségessé ne tennők a féltékenykedőt? - -Odalie tehát kaczérkodik Randeauval, s engem pellengérre állít barátnői -előtt! Ah, vak valék-e, hogy bízni tudtam e leányban, kinél még az is -kaczérság, a mi szívnek, az is hiúság, a mi érzelemnek látszik? Oh én -oktalan! hinni tudtam, hogy e szép és hiú leány, ez elkényeztetett -gyermeke a párisi társaságnak, szeretni tudjon oly embert, kit hiúságból -szeretni nem lehet! meg hagytam magamat nyomorú módon csalatni egy nő -által, kinél minden játék, minden tettetés! Játékszerűl odavetém magam -egy szivtelen leánynak, ki tán nem nézett egyébnek objektumnál, melyen -kísérleteket tehet, melyen magát gyakorolhatja azon művészetben, mely -oly kapós a párisi nagyvilágban!» - -A ki figyelemmel olvassa e naplót, szólt Achille a könyvet betéve, észre -kell vennie a nagy különbséget, mely az imént olvasott lapok, s a könyv -többi tartalma közt létezik. Az egész kötetben nincs oly határozott -hely, mint e két lap. E sorokon nincs nyoma többé a kétkedő -töprengéseinek, sőt félreismerhetlenül szembeötlik rajtok bizonyos -ingerült határozottság, bizonyos mohóság, melylyel irójuk ama gondolaton -kap, melylyel foglalkozik. És ez igy is volt. Most, hogy érzé, miszerint -a válságot messze nem halaszthatja, most szinte örömmel ragadta meg az -alkalmat, vádat emelhetni kedvese ellen, s egy héten át annyit -foglalkozott e gondolattal, mintha mindenekelőtt önmagát akarná -meggyőzni arról, hogy Odalie csakugyan vétett ellene. Mintha nem bizva -magában, hogy képes lesz kivinni azt, a mit az ész és becsület követel -tőle, támaszt keresne ingadozó lelke számára azon gondolatban, hogy -Odalie csak kaczérkodott vele, nem számításból, de ösztönszerűleg el -akarta magával hitetni, hogy Odalie megcsalja és ez pillanatokra -sikerült is. - -De csakis pillanatokra. Lelke mélyében sokkal erősebben meg volt, mert -meg kellett, hogy legyen győződve kedvese szerelméről, semhogy e vádak -valóban gyökeret verhessenek lelkében. Mesterséges kártyavár volt ez -egész okoskodás, melynek a legkisebb szellőre össze kellett omlania. - -Ez meg is történt csakhamar. - -Egy napon elmondá előttem is, a mit asnièresi kirándulásunk óta -különféle variátiókban naponként beirt naplójába s elmondá oly módon, -mintha itéletemet kivánná okoskodása helyes vagy helytelen volta felett. - -– Hallgass el, kérlek, – viszonzám komolyan méltatlankodva e vádak -felett, – ne sértsd tovább gyanúddal e gyermeket ki ha valaha hibázott, -ezt akkor tette, midőn szíve választása rád esett; midőn olyannak adta -szerelmét, ki nem tud benne hinni, azért, mert még a magáéban sem hisz. -Hogyan kételkedhetel te Odalie szerelmében? Én nem tudom, mondta-e neked -nyíltan, nem tudom, mennyit conjugáltátok ez igét: szeretni; de azt -látom, hogy e gyermek téged évek óta szeret úgy, a mint te sohsem tudtál -szeretni. Te érdeket mutattál iránta annyit, a mi elég volt szerelmének -táplálására, aztán elhanyagoltad. Féléveken át feléje sem mentél; -szeretett. Nem kerestél alkalmat őt láthatni, nem használtad fel a -kinálkozó alkalmat, vele találkozhatni s ő szeretett. Szeretett annyira, -hogy a múlt télen maga szólított fel találkozásra, – e büszke, hiu -leány, ki előtt hajlongva hódolnak tuczat számra az udvarlók, maga -keresett fel téged. Te kínoztad egész télen át s ő szeretett; szeretett -annyira, hogy midőn Constance elutazott, kitette magát a veszélynek, -melylyel titkos látogatásaid felfedeztetése fenyegette. Vádolhatod -magadat, de ne vond kétségbe Odalie szerelmét, ne sértsd ez angyali -teremtést, kit tán megérteni sem birsz. - -– Igazad lehet, szólt Anatole elcsüggedve, – vádoljam magamat? És van -miért! Ah, minő nyomorultnak kell tartania! Igazad van Achille, én nem -értem meg Odaliet. Nem értem, miként szerethet engem. Három év óta -vajjon tettem-e valamit, a mit tennie helyzetemben férfinak illett -volna? Ott álltam előtte szenvedve és tétlenül, mint egy gyönge báb, ide -s tova vettetve lelkem fájdalmai által, a nélkül, hogy egy perczre -mutattam volna neki, hogy férfi vagyok. Nem mertem szerelméről -lemondani. Oh, ha tudná, miért nem mertem? De nem, ezt nem szabad -megtudnia. Ő nem értené meg azt, a mi engem kétségbeejt; tapasztalatlan -lelke kétségbe vonná szerelmemet, vagy kikaczagna. – Nem szabad -megtudnia! Elnyögtem neki panaszos hangon, hogy imádom, s nem volt erőm -arra törni, a mi boldoggá tehetne; vagy kiragadni magamat oly érzelem -karjaiból, mely mindkettőnket szerencsétlenné tesz. Igazad van Achille, -én nyomorult vagyok! - -– Nem így értettem, – mondám, látván, hogy barátom kezével eltakarva -arczát, karszékébe rogyott. - -– De én így értettem! kiálta fel Anatole a keserű önvád hangján, s -felemelkedve üléséből merően nézett maga elé. Aztán lassanként -összeszedte gondolatait, s oly határozott hangon, minőt rég nem hallék -tőle, folytatá: Tisztában vagyok magammal. Köszönöm hogy figyelmeztettél -nyomoruságomra, most már tudom, mit kell tennem. - -– Mit akarsz tenni? kérdém megdöbbenve azon hideg nyugalmon, melylyel e -szavak ejtve valának. - -– Elmondom és itélj, – viszonzá Anatole elszántan. – Te azt állítod, -hogy Odalie szeret vagy legalább szeretett mindeddig; s nekem hinnem -kell, különben nem tudnám becsülni. De azt nem tagadhatod, hogy -Randeauval kaczérkodott, hogy barátnői előtt nevetségessé tett, hogy két -héten át nem tartá meg a találkozót, melyet adott volt. Hogyan akarod e -kettőt összeegyeztetni? – Én csak egy magyarázatot tartok lehetségesnek. -Odalie belátja, hogy boldogok nem lehetünk, tehát véget akar vetni e -viszonynak, mely minél későbben szakad meg, annál több fájdalomba fog -kerülni. S vajjon mit kell nekem tennem? Mint becsületes embernek nincs -választásom. Oh tudom, hogy erre két év előtt kellett volna gondolnom! -De jobb későn, mint soha. Elő kell segítenem szándékát. Szakítani kell -vele és – _szakítani fogok!_ - -A hang, melyen e szavak ejtve valának, oly elszánt és nyugodt, az -átmenet, mely Anatole lélekállapotában mutatkozott oly gyors vala, hogy -én megdöbbenve néztem reá. - -– Ah, hidd el Achille, – kiálta fel kezemet megragadva, – meg fogom -tenni. Hidd el, oly erősnek érzem magamat! - -Szokatlan fény tündökölt e pillanatban szemében, s hangján azon -emelkedettség ömlött el, mely nagy elhatározásokat jellemez. De e lelki -erő felvillanása csak nehány pillanatig tartott. Pár percz múlva Anatole -megtörve rogyott székébe. - - - - -XVII. - -Anatole lelkeben élt az elhatározás, hogy szakítania kell Odalieval. A -szerelmes hangosan protestált e határozat ellen, mely a boldogságnak még -pillanatnyi csalékony külszínét is semmivé tette, de a becsület szava -még hangosabban szólt a szív feljajdulásánál, s már is oly -szemrehányásokat tett a férfinak, melyeket a szerelmes képtelen volt -megczáfolni. Anatole átlátta, hogy minden nap, mely az eddigiekhez -hasonlóan lefoly, csak hitegetése egy remélő kebelnek, hogy minden -pillantás, melyet Odalieval vált, egy-egy hazugság, nem szíve, hanem az -élet valósága felett, hazugság, mely csak növelheti a reményt ott, hol ő -csupán reménytelenséget lát. Feltette magában, hogy a legelső alkalommal -szakítani fog kedvesével. - -Néhány nappal ez után Constance megérkezett Londonból. Anatole hirűl -véve megjövetelét, sietett őt felkeresni, azon szilárd elhatározással, -hogy még egy utolsó találkozást fog kérni Odalieval, s azon felbontandja -ama kötelékeket, melyek mindkettőjökre annyi fájdalmat hoztak. De midőn -szemben állott Constanceszal, úgy érzé, hogy nem bír azon biztossággal, -mely szándéka végrehajtására szükséges vala. Most már csak egyben -kételkedett, abban, hogy nem fogja határozatát megvalósíthatni. Az -elszánás, Odalieval szakítani, annyira kimeríté ez elcsigázott lélek -akaraterejét, hogy a tettre már alig maradt belőle. - -– Mondja csak, – szólt Constance, – midőn szemben ültek egymással, mi -történt önök közt távollétem alatt? - -– Tud ön valamit? – kérdé Anatole. - -– Mindent tudok, – viszonzá Plangenetné. – Odalie az ön látogatásainak -elfogadása által a legnagyobb veszélynek tette ki magát és ön – vajjon -mivel viszonozta ez önfeláldozást? azzal, hogy azon estélyen Passyban -alig megy feléje. Odalie erőt vesz magán és nyájasan fogadja nagynénje -kedvenczét Randeaut, csupán azért, hogy minden gyanút eloszlasson és ön -úgy viseli magát, mintha joga volna kételkedni, úgy udvarol Bertholet -kisasszonynak, hogy barátnői nevetik Odalie képzelgését, ki azt hiszi -magáról, hogy szerettetik! - -– Ah, bocsánat asszonyom, – kiáltott fel ideges izgatottsággal Anatole, -kit e szemrehányások azon bizonytalanság érzetéből, mely néhány percz -előtt még lelkét elfogta, egyszerre az ellenkező végletbe vetettek, – ön -vádol, pedig itt, ha valakinek van joga vádolni, az csak én lehetek. -Odalie nem helyesen értesíté önt a történtekről. Engedje, hogy én -mondjam el önnek a dolgokat. Passyban kevesebbet valék Odalie körül, de -nem féltékenységből, csak kíméletből, nehogy rá vonjam nagynénje -gyanúját. Odalie ezért két héten át nem fogadott. A harmadik héten -Randeau volt nála akkor, midőn nekem kellett volna ott lennem, s Odalie -kétszeres gonddal készült elfogadására. De ez nem elég. Elmondá a -Bertholet kisasszonyoknak, hogy féltékeny valék. Ezt tette ő. – És én? -Miben állt udvarlásom Bertholet Melanienak? Mindössze abban, hogy három -éles nyelvű leány előtt nem tártam ki szenvedéseimet, hogy nem raktam -elibök egy vérző szívet, mely nekik kétségkívül nagy mulatságukra -szolgált volna. Ez az én bűnöm, asszonyom. Szenvedtem és nem hirdettem -úton útfélen, hogy szenvedek. De kiért szenvedtem? Odalieért, ki míg -engem gyötört, mással kaczérkodott, s barátnőit rovásomra mulattatta! - -– Ah hallgasson, hallgasson, – vágott közbe Constance. - -– Lehetetlen, asszonyom, végre kitör belőlem, a mi oly régen nyomja -lelkemet, s e pillanatban csak azt sajnálom, hogy Odalie nincs itt, hadd -hallaná ő is, mit szenvedek általa! - -– Mit mond ön? – kiáltott föl Constance megdöbbenve. - -A két beszélő annyira fel volt ingerülve, hogy egyikök sem vette észre -ama kis neszt, mely e pillanatban a másik szobában hallatszott. Egy -selyemruha susogása volt az, mintha valaki belépett volna a szomszéd -terembe, melynek félig nyitott ajtaján át kényelmesen kihallgathatja -Constance társalgását Anatolelal. - -– Önnek, asszonyom, – folytatá Anatole mind jobban felhevülve, – oly -hálával tartozom barátságáért, melyet nem érdemeltem, hogy kívánjon -tőlem bármit, nem fogok habozni, csak azt ne kívánja, hogy továbbra is -higyjek Odalie szerelmében. Tudom, mit akar ön mondani. Ön a múltra -hivatkozik. Megengedem, sőt hiszem, hogy Odalie szeretett, – vagy nem! -_csak hitte, hogy szeret!_ Hitte, de nem úgy volt. Odalie nem tud -szeretni, mert nincs szíve. Nem lehet őt nem imádni és én megvallom -önnek, hogy szeretem, imádom e perczben jobban, mint valaha, de -szerelmében hinni többé nem tudok! - -– Jó, – szólt Constance erőltetett nyugalommal. – Én kihallgattam önt, -most kérem hallgasson ki ön is engem. Ön csak találgat, míg én a -bizonyosat tudom. Megengedem, hogy ön amaz estélyen nem volt féltékeny, -de az áll, hogy magatartása e gondolatot költé nemcsak Odalieban, hanem -egy rokonában is, kit ön szintén ismer, a fiatal D… Aliceban, ki, mint -ön tudja, bizalmas barátnéja az egyik Bertholet kisasszonynak. Önre -bízom megitélni, mit tartson valószínűbbnek: Azt-e, hogy Odalie beszélt -az ön féltékenységéről Bertholetéknak, Odalie, ki szíve titkait oly -féltékenyen őrzi, vagy Alice, kinek ez nem titka, s ki magát Odaliet -csipős megjegyzéseivel üldözte amaz estélyen az ön magaviselete miatt. -Menjünk tovább. Odalie önt két héten át nem fogadta, mert nagynénje -megmondá Randeau úrnak, mely napokon kell jönnie, ha Odaliet egyedül -akarja otthon találni. Randeau úr el is jött, s Odalienak és Mlle -Blanchenak egész délutánokon át módjukban volt vele unatkozniok. De -önnek még egy vádja van. Odalie «kétszeres gonddal» készült Randeau -fogadására. Ezt nem tudom, barátnőm nem írta meg nekem Londonba, mikép -öltözik Passyban, de azt tudom, hogy Odalie egy nap, midőn a Bertholet -nővérek is nála voltak, félreérthetlenül kikosarazta Randeau urat, ki -azt hitte, joga van kezére, mert két héten át untatta. - -Anatole megszégyenülve állt Constance előtt. - -– És igaz mindez? – kérdé rövid hallgatás után. - -– Szavamra igaz, – felelé szilárdan Constance. - -– Ah, úgy annál rosszabb reánk nézve! – sóhajtott föl Anatole kínosan. - -– Annál rosszabb? mit jelentsen ez? – kérdé Constance, átható tekintetét -Anatolera szegezve. - -Anatole lelkét iszonyú küzdelem fogta el. A pillanat alkalmasnak -látszott határozata kivitelére. Midőn vádjait, gyanúját Constance szavai -által fényesen megczáfolva látta, az első érzés, mely elfogta, a -megszégyenülés érzete volt igazságtalan gyanakvása felett. De e -megszégyenítésből, mely a gyanakvó szerelmest érte, a férfi erőt -merített azon határozat végrehajtására, melyet becsületérzése követelt -tőle. Néhány pillanat alatt Anatole elszánta magát e fájdalmas -«kötelesség» teljesítésére. - -– Ez azt jelenti, asszonyom, – viszonzá fájdalmas hangon, melynek -rezgése majdnem könnyet csalt Constance szemébe, – hogy elvesztém minden -reményemet, – vagy nem! hogy átláttam, miszerint sohsem volt jogom -remélni. Nem tagadom, volt idő, midőn mertem még a boldogságról -álmodozni, de az már rég elmult. Megvallom önnek, s higyje el, pirulva -vallom meg, hogy sohsem volt valódi hitem benne, miszerint Odaliet -egykor boldoggá tehessem. Ah, tudom mit fog ön erre mondani. Megelőzöm -önt, elismerem, hogy hibáztam, hogy vétkeztem Odalie ellen. Ah, de -asszonyom, miben állt bűnöm? abban, hogy nem tudtam eltitkolni, mennyire -imádom, hogy nem tudtam hideg, közönyös maradni az iránt, kinek egy -mosolya elkábított. Oh, tudom, ez nem igazol; ez nem enyhítheti bűnömet. -Bevallom önkényt, oh higyje el, megbünhődtem érte. Ön nem tudja, -asszonyom, mennyit szenvedtem én e rövid életben, ön nem tudja, hogy egy -hajótört léleknek csak romjait hordom magamban, hogy e roncsolt szív már -aligha bírná elviselni a boldogságot is. Én Odaliet sohsem tehetem -boldoggá. Ő más viszonyok, más körülmények számára született. Ezt -beláttam. Bűnöm, hogy oly későn láttam be, de ha a bűnösnek szabad még -egy kegyet kérni öntől asszonyom, úgy esedezem önnek, adjon alkalmat, -hogy Odalietól elbúcsuzhassak és – és én igérem önnek, hogy elmegyek -messze, messze, s nem térek vissza mindaddig, míg ő teljesen el nem -feledett! - -– De uram, – kiáltott fel most Constance félig megdöbbenve, félig -elérzékenyülve, – én nem értem. - -– De én értem! – szólalt most meg egy hang nyugodtan, de fájdalommal. - -Odalie állt Anatole előtt. Megtudván Constance megérkezését, őt -üdvözölni sietett, s hallván, hogy valaki van nála, a gyermekszobán át -barátnője boudoirjába ment, hogy ott megvárja, míg egyedül lesz; midőn -Anatole hangját felismeré, s a szomszéd szobából szavait kihallgatá. - -– Odalie! kiáltott fel Anatole, s mintegy megvarázsolva tekintett a -leányra, ki úgy állt előtte szépsége pompájában, arczán a fájdalom -félreismerhetlen jeleivel, mint egy istennő, ki egy elveszett világ -gyászát hordja szemében. - -E pillanatban a komorna lépett be, s asszonyát kis leányához, -Alexandrinehez hítta, ki a tengeri úton meghűté magát s most új köhögési -rohamot kapott. Constance kisietett a szobából, részben azon reményben, -hogy a két szerelmes jobban megérti egymást egyedül, mint egy harmadik -jelenlétében. - -Anatole egyedül maradt kedvesével. Halotti csend uralkodott a szobában. -Végre Odalie megszakítá. - -– Ön tehát utazni megy? kérdé a leány, nagy szemét Anatolera emelve. Nem -volt e szemben sem harag, sem szemrehányás, csak fájdalom. - -– Utazni megyek – – messze – nagyon messze! – Afrikába – Amerikába – – -körülhajózom a világot – megyek új népeket felfedezni – igen, új -népeket, kik nem tudnak szeretni – vagy nem tudnak gondolkozni – s ha -megtalálom őket – - -Odalie megrémülten tekintett kedvesére, ki ott állt előtte feldúlt -arczczal, reá szegezve merev tekintetét, s midőn így az eltorzult arczba -nézett és e zavaros szavakat hallá, egyszerre egy iszonyú gondolat -villant meg agyában s erejét veszítve egy székbe rogyott. - -Végre Anatole is észrevevé, hogy képtelenségeket kezd beszélni, s midőn -meglátta Odaliet halálsápadtan leomlani, egy önkénytelen mozdulattal -lábai elé veté magát. - -Anatole görcsös hévvel ragadta meg Odalie kezét s elhalmozta csókjaival, -azután egyszerre, mintha feleszmélne, felugrott, s egy isten hozzádot -kiáltva kedvesének, elrohant. - -Odalie hátrahanyatlott a székben s arczát elfedte kezével. - -Midőn Constance nehány pillanat múlva a szobába lépett s barátnéját -félájultan látta egy karszékben, oda futott hozzá. - -– Az istenért Odalie! – és Anatole? kérdé körültekintve az üres -szobában. - -– Megőrült! sikoltá Odalie és megsemmisülten hullott barátnője karjaiba. - -[Illustration: Megsemmisülten hullott barátnője karjaiba.] - - - - -XVIII. - -Odalie csalódott, – folytatá Achille, – Anatole nem őrült meg. - -Estve oly nyugalommal beszélte el nekem a Constancenál történteket, mely -meglepett. E lelki csönd hátterében ugyan félreismerhetlen vala a mély -szenvedés, melynek az takarójául szolgált, de a nyugalom, mely e napon -viseletét jellemzé, mégis inkább magán viselte az igazság bélyegét, mint -bármikor két év óta. - -– Hidd el, Achille, mondá, midőn elváltunk, – azt hittem, a válás -Odalietől nehezebben fog esni, mint most tapasztalom. Fáj itt, oh nagyon -fáj! nem tagadom, de mégis könnyebben érzem magamat, mint ma reggel. -Becsületemre! kiált fel kétkedő arczomba tekintve, – sokkal könnyebben -érzem magamat. - -Lakásához értünk. Anatole egyszerre nyakamba borult és megölelt, szó -nélkül, de szenvedélyesen. - -– Az istenért Anatole – mi ez? kiálték fel aggodalmasan. - -– Még rossz néven veszed, hogy szeretlek? kérdé Anatole. - -– Ez jelent valamit – te – - -– Ez azt jelenti, – szólt Anatole felkaczagva, – hogy – hogy ez az -ölelés nem neked szólt. – Jó éjt Achille. - -– A viszontlátásig! - -– A viszontlátásig! kiáltá Anatole és fütyörészve haladt fel a lépcsőn. - -* - -Másnap reggel, – folytatá Achille egy könnyet törölve ki szeméből, de – -e két levél jobban elmondja önnek a történteket. Az egyik Constancenak -szól, a másik nekem. – Először elolvasom önnek a nekem szólót, – mondá -Achille, s két levelet vett ki a naplóból és olvasá: - -«Kedves barátom! - -Ma estve, midőn elmondám neked a Constancenál történteket, meg valál -lepetve azon nyugalom által, mely szavaimban nyilatkozott. Ez ünnepélyes -órában tartozom vele barátságodnak, hogy számot adjak minden -gondolatomról, minden érzelmemről neked, ki hosszú éveken át hű társa -valál minden örömömnek, minden bánatomnak. Nem akarok sem másnak, sem -jobbnak látszani előtted, mint vagyok; ki úgyis ismered minden -gondolatomat, minden gyöngeségemet, s ki szerettél úgy a mint voltam, -minden gyarlóságaim daczára. E pillanatban szükségét érzem még egyszer, -utóljára kiönteni szivemet előtted, ki annak szenvedéseit oly baráti -részvéttel kísérted. - -Azt hivéd ma estve, kedves Achilleom, hogy azon víg kedélyhangulat, -melylyel szerencsétlen viszonyom szomorú befejezéséről értesítélek, csak -az erőszakos tettetés gyümölcse, azt hivéd, a kétségbeesés sikerületlen -takarója, – hiszen fess egy kíntól eltorzult arczot és ügyes festész -nehány vonással kaczagó satyrfőt fog csinálni belőle! - -Csalódtál. Évek óta nem volt kedélyem oly nyugodt, lelkem oly -megelégedett, mint ma, ha a megelégedés azon harmoniában áll, melyben -terveink, szándékaink a körülményekkel összetalálkoznak. Megtaláltam az -egyetlen utat, mely kivezethet a gyötrelmek azon labyrinthjából, melyben -lelkem évek óta élőhalottként bolyong, megtaláltam az egyetlen -elhatározást, mely körülményeimben lehetséges. Elhatározám magamat, hogy -nem fogok tovább szenvedni; s a tudat, hogy ez volt utolsó napja azon -gyötrelmeknek, melyekben elmémet néha közel éreztem a megzavarodáshoz, -oly jótékony nyugalmat öntött lelkembe, melynek huszonnégy órával -ezelőtt még nem hittem volna lehetőségében. - -Magamon kívül, félőrültként rohantam el Constancetól, s indultam haza -felé. Nem bántam meg a mit tettem, mert, bár nem valék rá elkészülve, -hogy ma Odalieval találkozzam, élt bennem az elhatározás, hogy véget -kell vetnem e viszonynak, mely ez imádott gyermeknek már annyi -szenvedést hozott, minden kilátás nélkül a boldogságra. Láttam őt -elhalaványulva leomlani, és átláttam, hogy e csapáson át kell esnie. De -most, midőn önmagamat erőszakosan kirántám e szerelem karjaiból, midőn -kedvesemről önkényt, nyiltan lemondtam, egy borzasztó üresség tátongott -előttem, melyre vakságomban nem gondolék: _az élet őnélküle_. Az élet -őnélküle, rám nézve kit szeret s ki őt imádom, – ez egy borzasztó ür a -mindenségben, melybe tekintve érzém, hogy elszédülök. Elhatározám -lemondani róla, eltaszítani magamtól e szerető szívet, – nem gondolva -meg, hogy utánna az élet rám nézve egy kongó semmi, hogy ha az ő képét -kitépem lelkemből, oly ür támad benne, melyet még szenvedéssel sem lehet -betölteni. Most úgy érzém, mintha épen azt követtem volna el, a mi -lehetetlen, – s ezzel elveték magamtól mindent, a mi lehetséges. Nem -vagyok képes neked leírni mit éreztem ez órában, s ha le tudnám írni, -megőrülnék belé. - -Elmém zavarodni kezdett, s mindinkább magamba mélyedtem, midőn kocsim -megállása egyszerre magamhoz térített. Kitekinték. Nagy néptömeg -foglalta el az utczát, úgy hogy nem haladhattunk rajta keresztül. - -– Mi történik itt? – kérdém kocsisomtól. - -– A Szajnából fogtak ki egy embert, a ki beleugrott, viszonzá az öreg -Martin nyugalommal. - -E szavakra magam sem tudom miért, kiugrottam a kocsiból és sehová sem -tekintve gyorsan utat törtem magamnak a tömegen keresztül a folyó -partjához. A Szajna áldozata ott feküdt a parton, nedvesen, megbámulva a -tömeg által. Egy szép szőke, alig tizenhat éves fiú volt egyszerű, de -tisztességes öltözékben. Mindenki találgatta, mi vihette e gyermeket az -öngyilkosságra, midőn egyszerre egy hasonkoru ifjú felismeri a halottat -és sírva ráborul. Megragadám a fiút. Szegény megijedt tőlem s kérdésemre -elmondá, hogy a halott jó barátja és iskolatársa. Egy kereskedőnél volt -szálláson s szerette annak tizenhat éves leányát. Az apa, ki gyermekét -egy gazdag barátjának szánta nőül, midőn a két ifjú szerelmét megtudta, -rögtön felmondta neki a szállást, s azonfelül a collégiumba ment, s az -igazgatónál bevádolta, hogy leányát elcsábítá. Az igazgató nyilvánosan, -kiméletlen modorban megdorgálta a fiatal tanulót és szigorú büntetést -rótt reá. De Anatole büszke fiú volt, s midőn szerelmét az iskola -törvényszéke elé hurczolva látta, a szégyen szinte megfosztá -eszméletétől. Szerelme e csapást, becsületérzése e megaláztatást nem -bírta elviselni, s Anatole kiszökött a collégiumból, mely a szomszéd -utczában van, neki rohant a Szajnának, – egy pillanat s az ifjút a halál -örökre biztosítá minden fájdalom és gyalázat ellen! - -A fiatal öngyilkost Anatolenak hítták, úgy mint engem – – - -És e fiúban volt lélekerő elvetni magától egy életet, melynek csak -jövője van, ily semmiségért? volt ereje a szenvedés és gyalázat helyett -a halált választani? Pedig mi lehetett e gyermek fájdalma, e gyermek -szégyene a férfiéhoz képest? Minő borzasztó lelki küzdelmeken kellett ez -ifjúnak azon rövid idő alatt átmennie, míg a collégiumból a Szajnáig -futott! De most itt fekszik, nyugodtan, fájdalom nélkül, örökre -biztosítva minden csapás ellen, még oly csapások ellen is, melyek -lehetőségére talán sohasem gondolt! - -Gondolatokba merülten tértem vissza kocsimhoz. És mire hazaértem, már -élt bennem az elhatározás, mely visszaadta nyugalmamat. Fiatal -névrokonom megadta a példát, melyet követnem kell. - -_Meg fogok halni!_ - -Oly jól esik most e szót leírhatnom. Te tudod Achille, hogy a halál -gondolata nem új, nem idegen rám nézve. Mielőtt Odaliet megláttam, -annyit foglalkoztam volt vele, hogy elveszté rám nézve minden iszonyát. -Ah, mi más idők voltak azok, midőn vadásztam a szerelmet és szinte -ösztönszerűleg megvetém saját érzelmeimet, ha éreztem valamit; midőn az -élvezet tetőpontján oly üresnek találtam még a kéjt is, midőn testem -lelkem valami végtelen élv után vágyott, melyben sohsem részesülhetünk, -mert kiveszett lelkünkből a fogékonyság iránta, s midőn önkénytelenül -vonzódunk a halál gondolatához, mint az egyetlenhez, melyet még nem -ismerünk! Mily közel álltam éveken át a sírhoz, melyet önkezünk ás, s -melytől csak egy eszme bírt eltávolítani, a lelkesülés Francziaország -letiport szabadságáért! És mi más volt ismét életem, mióta Odaliet -szerettem, – ah minő iszonyú tömegén a szenvedésnek kellett két éven át -keresztül mennem! és mégis mint ragaszkodtam az élethez, melyet az ő -képe tett becsessé! - -Ah, vége ennek is! Az élet ismét elveszté becsét rám nézve, vagy nem – -nem becsét, elveszté az elviselhetőséget. Határozatom szilárdan áll. - -Meg fogok halni. S valjon nincs-e rá jogom? - -Azt mondják: isten küldött a világra, tehát itt kell maradnod, míg -vissza nem szólít; ha fegyvert emelsz magad ellen, fellázadsz isten -ellen, mint az elégedetlen rabszolga, ki menekülni akar urától; éltedet -nem szabad elvenned, mert istentől ered, szenvedj, tűrj, s ezáltal -szerezz magadnak érdemeket istennél! - -Ah, minő nevetséges, a ki így isten nevével csal mást és magát! - -De nem ijedek meg tőletek minden isteni félelmetekkel együtt. Lássuk, -kinek van igaza. - -Maradjak itt, míg isten el nem szólít? hát ki tudja, valjon nem épen ő -oltja-e lelkembe az önkénytes halál gondolatát? lehet-e ily elhatározás -annak beleegyezése nélkül, ki nélkül misem történik a világon? vajjon -nem ő utal-e az öngyilkolásra, midőn elviselhetlenné teszi életünket? Az -élet tőle jön, – de mit bizonyít ez? nem istentől jön-e a betegség is, -és ki fogja bűnnek mondani, ha szabadulni igyekszünk tőle? s ha istentől -jő az élet, valjon nem tőle jő-e annak gyűlölete is? - -Szenvedjek és szerezzek érdemeket istennél, – az ördögbe, jámbor -barátim, minő rabszolgatartó felfogással vagytok ti istenetek felől, -hogy oly kannibálnak tartjátok, ki kínjainkban gyönyörködik, s kinek -kegyét csak a gyötrelem jogczímén lehet elnyerni? S minő őrjöngő -vakmerőségre vetemedtek, midőn a gondolat kétségbeesésében istennel való -közvetlen érintkezésről álmodoztak! - -Hol itt a vallásosság abban, a mit ti vallásnak neveztek, s a mi -tulajdonképen istenkáromlás volna, ha lehetne káromolni azt, a ki – -nincs! - -Hol itt a logika? Vallástok a halált hídnak tekinti egy jobb, egy -tisztább életbe, s ti bűnnek bélyegzitek, ha e hídra mielőbb rá akarunk -lépni? Vallástok az egekig emeli a keresztyénség vértanúit, pedig -kilencz tizedrészök öngyilkos vala, öngyilkos fanatismusból. Vallástok -elitéli az öngyilkosságot és csábít rá, midőn az üdv tökélyét a siron -túl igéri! - -De ki fog keresni logikát a vallásban? - -Nem hiszek abban, a mit ti istennek neveztek, hogy reá támaszkodhassatok -gyávaságtokban. Ti a halál perczére szoktátok utalni az istentagadót, s -meg vagytok róla győződve, hogy legalább akkor osztani fogja -gyöngeségteket, midőn bucsút vesz az élettől. Minő csalódása egy -csalódásokon tengődő léleknek! Szemben állok a halállal, alig néhány óra -választ el tőle, – és sohsem hittem kevésbé rögeszméitekben, mint e -pillanatban. - -És ez szerencsém, ez olt e perczben nyugalmat lelkembe. - -Mert ha hinném istent, a mindenhatót és mindentudót, úgy már rég -megtanultam volna gyűlölni, úgy most haragtól forró vérrel röpíteném a -golyót agyamba, s a másvilágra érve kitüzném a lázadás zászlaját, boszút -lihegő szavam felverné a túlvilág nyugalmát, zászlóm köré gyülnének -mindazok, kik ártatlanul szenvedtek a földön, és ledöntenők annak -trónusát, ki hatalmával oly ádázul visszaél, kinek szeretete halál, -igazsága gyötrelem! - -De ime nyugodt vagyok, számot vetettem életemmel, nem szomjazom boszút, -mert nincs ki ellen, nem gyűlölöm istent, mert – nincs. - -De vannak magasabb törvények is, mint melyeket az ember akár az -államban, akár a vallásban embertársai elé szab, van az embernek egy -magosabb erkölcsi czélja is, és vajjon nem tiltja-e ez az öngyilkolást? - -Elismerem. Van az embernek magosabb czélja is, mint kellemesen tölteni -életét, de vajjon fog-e az e czél felé vezető úton munkálhatni az, kinek -lelke már annyira megtört, hogy menedéket keres a halálban? - -Azt mondják, a társadalom védte és felnevelte az embert, alkalmat adott -neki tehetségei kimívelésére és tért nyújt képességeinek -érvényesítésére, s ez által hallgatag oly kétoldalu szerződés jött létre -az egyén és a társadalom között, mely egyoldalulag fel nem bontható; az -öngyilkos tehát bűnt követ el a társadalom ellen, midőn azt magától -megfosztja. De ez csak bizonyos határig áll. Elismerem, vannak -kötelességeink a társadalom iránt, s volt idő, midőn éltem egyedüli -boldogságát embertársaim szolgálatában reméltem feltalálhatni. De ha a -társadalom jogaival álltok elő, ne feledjétek, hogy az egyénnek is -vannak jogai. A társadalom önzése megszünik jogos lenni ott, a hol az -emberi önzés jogosultsága kezdődik. Azt mondjátok: az életet kaptuk, -tehát nem a miénk; s én azt mondom, épen mert kaptuk, a miénk. -Rendelkezhetünk vele azon határokon belől, melyeken túl az egyén önzése -megszünik jogos lenni. De vajjon hol van e határ? - -Száz öngyilkos közől kilenczvenkilencznek elhatározásában túlnyomó része -van a társadalomnak elfogadott nézetei és előitéletei, intézményei és -hiányai által. Vajjon nem a társadalom elfogadott fogalmai vezetik-e -annak kezét, ki becsületét megőrzendő lesz öngyilkossá? Hány -szerencsétlen szerelmes keresi a halált, kit csupán a társadalom -előitéletei űznek a kétségbeesés karjaiba? S vajjon nem társadalmi -intézményeink hiányai szolgáltatják-e az öngyilkosok ama túlnyomó -contingensét, mely a nyomor elől menekül a halálba? - -A vad népek nem ismerik az öngyilkosságot, s a néger, ki megöli magát, a -civilisált társadalom intézményeinek esik áldozatul. - -Az öngyilkosság a civilisátió egyik szomorú attributuma. - -A társadalom törvényei nem törődnek az ember legszentebb érzelmeivel. És -sok esetben nem is törődhetnek vele. Az érzelem ügyeit törvények nem -szabályozhatják. És vajjon, ha érzelmeink ily összeütközésbe jönnek -társadalmi rendszerünkkel, – hol az eszköz e küzdelem kiegyenlítésére? - -A társadalomnak bizonyos határig joga van az ember életére, de vajjon -van-e joga visszaélni azon szívnek kétségbeesésével, melynek már -legszentebb érzelmeivel visszaélt? követelheti-e tőlünk, hogy tovább -viseljük ez életet, melyet az ő intézményei tettek szerencsétlenné, -elviselhetlenné? - -Mi boldog lehetnék én most, ha Odalie nem egy császári tábornoknak pazar -bőségben, kényelemben nevelt leánya, kinek igényeit a párisi társadalmi -élet oly magosra fokozta, hova anyagi helyzete fel nem ér! Mi boldogok -lehetnénk egy más társadalomban mi, kiknek a párisi társadalomban a -kétségbeesés jutott osztályrészül! - -Hallgassatok el a társadalom jogaival. Nem szabad oly erkölcsi -törvényeket felállítani, melyek annyira ellenkeznek az emberi -természettől elválhatlan önzéssel, hogy a valóságban lehetetlenekké, s -ha mégis hirdettetnek, hazug frázisokká lesznek. Nem szabad a társadalom -iránti kötelességeinknek oly széles magyarázatot adni, mely a -kétségbeesett szívtől megtagadja a jogot, szenvedésein könnyíteni. - -Ember vagyok, elvitázhatlan jogom van keresni a jót és kerülni a -rosszat, másnak kára nélkül. Kereshetem a halált, ha jobbnak találom az -életnél, – s jogommal élek mindaddig, míg halálom által mást meg nem -károsítok. - -Ez az egyetlen feltétel, melyhez az öngyilkolás jogát kötni lehet. Ha -vannak tartozásaink, melyeket leróni, kötelezettségeink, melyeket -teljesíteni csak úgy lehet, ha élünk a meddig élhetünk, akkor, -elismerem, bűnös a kéz, mely fegyvert emel önmaga ellen; mert másnak -joga van reánk, s e jogát megsértjük. A családapa, ki nejének és -gyermekeinek szeretettel, támogatással tartozik egy életen át, megsérti -családja iránti kötelességeit, ha azt támaszától megfosztja. A fiú, ki -szüleit megfosztja a lehetőségtől, gyermeköket szeretni, s általa -szerettetni, megsérti a gyermeki szeretet kötelességét. Ha volna -családom, ha volnának szüleim, kiknek szeretettel és támogatással -tartozom, még talán el tudnám szánni magamat az élet terhének -elviselésére. De én egyedül állok a világban. Nincs a ki igényt tartson -képességeimre, kinek tartoznám vele, hogy kedveért életben maradjak. -Nincs családom, szabad vagyok. - -Te vagy mindenem Achille, és Odalie, barátom és kedvesem. Ti ketten -vagytok a világon, kiknek jogotok van reám. Te, az igaz barát, ki -gyermekkorunk óta változatlan, elnéző barátságoddal támogattál, ő, a -szerető nő, ki szívét egy szerencsétlennek áldozá. Ne gondold Achille, -hogy kicsinylem vonzalmatokat; két oly szív, mint a tied és Odalieé, – -ah nem elég-e ez egy hosszú életre? Hiszen, ha csak a szívekkel kellene -számolnunk, úgy a legboldogabb az volna, kit Odalie szerelmére, Achille -barátságára méltatott! - -Nem lehet. - -Bevallom Achille, irántad hálátlanságot követek el, midőn meghalok. De -barátságod, mely bűnössé teszi kezemben a fegyvert, fel fog oldozni a -vád alól. Nem fogod kivánni, hogy alávessem magamat e perczben a -gyötrelemnek, kifejteni előtted azon elviselhetlen lélekállapotot, -melyből más menekvés nem létezik. Nem volt titkom előtted, s naplómból, -melyet kérlek, fogadj el emlékül szerencsétlen barátodtól, ki fogod -pótolhatni, a mi eddig tán nem állt elég világosan előtted. Ismersz, és -át fogod látni, hogy másként nem cselekedhettem; és nem fogsz benne -kételkedni, ha azt mondom, hogy a mi fájdalmat e pillanatban érzek, -csupán azon gondolat okozza, hogy tőled el kell válnom. - -És Odalie? – Neki tartoztam azzal, hogy boldoggá tegyem; de miután e -tartozást teljesítenem lehetetlen, és lehetetlen nem önvétkemből, – nem -tartozom neki az élettel. Halálom híre le fogja sujtani, de meglásd -Achille, hamarább fogja feledni a meghalt Anatolet, mint feledni tudná -az élőt, ki csak rá nézve halt meg. Ő meg fog bocsátani annak, kinek nem -volt ereje élni az ő bírása nélkül. - -Volt idő, midőn, nem ismerve még az élet keserűségeit, gyávaságnak -tekintém az öngyilkolást. Megvallom, e gondolat tartóztatott vissza ma -is leginkább ez elhatározástól, – de végre elhagyott. A ki gyávaságot -készül elkövetni, nem azt érzi, a mit én érzek ez órában. Vajjon gyáva -volt-e Brutus, midőn kardjába dőlt, és Cato midőn beleit felvágta, -nehogy Caesarnak hódolnia kelljen? Gyáva volt-e Ária, midőn a véres -tőrt, mely keblét átjárta, habozó férjének nyujtá: Vedd Paetus, nem -fáj!? Gyáva volt-e Antonius és Cleopatra, kik Octavián rabsága elől a -halálban kerestek menedéket? Gyáva volt-e Collatinus vagy neje, a nemes -Lucrétia, midőn gyalázatát túlélni nem bírta? - -Ah, megengedem, hogy magamféle apró embernek nem illik e nagy jellemekre -hivatkoznia. De végre is, a mi a nagynál erény, lehet-e gyarlóság a -kicsinynél? - -Magasztalják a katonát, ki hősen megy szembe a halállal. De a katona -hősiességében mindig van része a reménynek is, hogy életben marad, s a -vágynak a dicsőség, a jutalom után, – az öngyilkos elszántságában nincs -semmi más mint bátorság. - -És még egy. Legyen bár a határozat és tett egy pillanat műve, vagy -hosszas elmélkedés eredménye, mint Robecké, ki könyvet írt az -öngyilkolásról, mielőtt végrehajtotta volna, – az öngyilkos -elhatározásában mindig van valami nemes érzés, mely felül emeli a -hétköznapi embereken. Igaz, hogy erő kell hozzá, a rosszat tűrni tudni; -de tűrni akkor is, midőn jogos módon menekülhetnénk tőle, ez nem -bátorság többé, hanem botorság. - -Megengedem, hogy lehet gyávaság az, a mi bennünk az öngyilkolás -határozatát szüli; de végrehajtani csak a bátorság lesz képes. Féltem én -is az élettől barátom, s ez gyöngeség vala, megengedem. De minek fogod -nevezni azt, hogy most nem félek a haláltól? - -Hidd el egyetlen barátom, rég nem cselekedtem valamit oly józanul, mint -cselekszem a halált. Nem átkozom kedvesemet, soha az érzelem, melylyel -iránta viseltetem, tisztább nem volt, mint e pillanatban. Nem érzem azt -az általános világfájdalmat, mely elménket elhomályosítja, s fekete -szemüvegen át láttatja velünk a világot; nem esem kétségbe az emberiség -sorsa felett, nem kételkedem benne, hogy van boldogság e földön, – de -érzem, hogy _rám nézve nincs_, hogy az én életem elveszté becsét, -czélját, értelmét, – s érzem hogy ily csupasz életet nem érdemes -fenntartani. - -Nyugodtabban halok meg, mint éltem. – Ez igazolásom. - -És most isten veletek egyetlen barátom és imádott kedvesem! Legyetek oly -boldogok a mily boldogtalan volt - -_Anatole._ - -A másik levél Plangenet Constancenak szólt és így hangzott: - -Asszonyom, - -Magyarázattal és bocsánatkéréssel tartozom önnek ama szerencsétlen -jelenetért, melynek a véletlen az ön házát tette szinhelyévé. Emezt nem -fogja ön megtagadni a szerencsétlentől, ki, mire ön e sorokat veszi, -azon állapotban lesz, melyben a legnagyobb ellenség is igényt tarthat -ellensége bocsánatára, s ki élte ez utolsó órájában köszönetet mond -önnek azon nem érdemlett barátságért, melylyel két éven át kitünteté, s -melylyel – mint öntudata vádolja, – visszaélt. Mert visszaéltem az ön -barátságával, vissza Odalie szerelmével, midőn szeretni mertem, én, ki -sem hinni, sem remélni nem bírtam. Végre, – későn, oh nagyon későn! -beláttam ezt, – elhatározám, lemondani a jelen boldogságáról, mely -ámítás vala a jövőre nézve, s a véletlen, midőn ma Odalieval önnél -összehozott, úgy akarta, hogy ön tanúja legyen, mikép hajtom végre -önmagamon ez itéletet. - -Ime egyetlen mentségem asszonyom; ime a magyarázat, melyet önnek joga -van tőlem követelni. - -Midőn ma önhöz beléptem, nem gondoltam rá, mit fogok tenni, ha egyszer -nem lesz jogom Odalie nevét kiejteni. Midőn öntől eltávoztam, csakhamar -tisztába jöttem magammal e kérdés felett. - -Odalie nélkül élni? – Ez asszonyom, egyszerűen lehetetlen. - -De lehet – meghalni nélküle. - -Ha érdekli önt sorsom asszonyom, ezennel felhatalmazom C. Achille -barátomat, adjon meg önnek minden felvilágosítást, melyre szüksége van, -naplómmal együtt, melyet neki hagytam emlékül. Ha ön ezeket hallja és -olvassa, meg fogja érteni végzetemet. - -Még egy kérésem van önhöz asszonyom. Támogassa Odaliet barátságával. Ne -mondjon neki rólam csak olyat, a mi gyorsabban feledtetheti vele -szerencsétlen kedvesét. Felhatalmazom önt arra is, hogy rágalmazzon -előtte, ha jónak látja; kész vagyok gyűlöletét és megvetését elviselni, -ha ez megnyugvására szolgálhat. Nem irok Odalienak, egy sorban sem -veszek tőle bucsút, hogy önnek teljesen szabad keze legyen e -tekintetben. Ez utolsó és nem legcsekélyebb pontja itéletemnek. - -És most asszonyom, bucsút veszek öntől örökre, öntől és Odalietől. – -Legyen ön boldog asszonyom, s feledje és feledtesse Odalieval - -_Flavigneux Anatolet._ - -Ime Anatole története. - -Hosszadalmas valék az elbeszélésben, – folytatá Achille, – de barátomat -csak az itélheti meg igazságosan, a ki multját ismeri. Mert e szomorú -katasztrófának oka csak részben rejlik azon akadályokban, melyek -Odalietől elválaszták, s a körülményekben, melyek közt kedvese -nevelkedett; szerencsétlenségének valódi kulcsát multjában kell -keresnünk. Hogy egy egészséges, tettvágyas és munkaképes ifjú, pályája -kezdetén, az erkölcsi és anyagi siker buzdító ölében, egy jövő küszöbén, -mely elé mindenki remélve tekintett, megszeressen egy nőt, ki sorsán -felül, bőségben nevelkedett ugyan, de ki őt mélyen és igazán szereti, és -a netaláni anyagi szükség lehetősége elől meghátráljon a – halálba, hogy -eldobjon magától egy életet, mely egyrészt hirrel s dicsőséggel -kecsegteti, másrészt alapos reményt nyujt a boldogságra, s eldobja azt -aggodalomból oly viszonyoktól, melyek mindössze nem lehetetlenek, – ez -oly psychologiai ellenmondás, melynek másutt kell kulcsát keresnünk. - -Nagy lélektani ellenmondásokra, úgy hiszem, csak sokat szenvedett -embereknél találunk. És Anatole ifjúkori szenvedései megadják e talány -megfejtését. Anatole természettől fogva tüzes vérű, tettrekész és -élvvágyó vala. Midőn az életbe belépett, tizenhat éves korában, lelke -egy tiszta fehér lap volt, s minden attól függött, mit fog az élet e -lapra feljegyezni. Élénk becsületérzés és fogékony szív, melyet anyjától -öröklött, hajlam a könnyelműségre s élvezetvágy, miben apjára ütött: ez -volt az anyag, melyet a természet jövőjének rendelkezésére adott. - -A tizenhat éves ifjú ártatlan, tiszta lelkébe először Hermance írta be a -maga nevét és történetét a kicsapongás, az erkölcsi cynismus, a gyalázat -betűivel; melyek az ifjút arra kényszeríték, hogy piruljon önmagán, s -arra vitték, hogy kedvesében a nőnemet megvesse. Korának természetes -naivságát veszélyes gyorsasággal követte a felvilágosodás legsivárabb -neme: az, melyet lelkünk ártatlanságának s költészetének árán vásárolunk -meg. Az idealismus korszaka Anatole lelkében csak hónapokig tartott. Az -első csók, melyet Hermancetól mint kedvesétől kapott, széttépte a fiatal -kebel illusióit, s azon lelki válság, melybe Hermance bukása dönté, egy -léha, kicsapongó élet karjaiba taszítá. - -Hosszú négy éve után e léleksenyvesztő, emésztő életmódnak jelent meg -Hélène kedélyének láthatárán, hogy veszni indult lelkét saját fájdalma -árán megmentse. A könnyelműség tetőpontján, midőn erkölcstelen -szenvedélyei végzetes hatalommal ragadták egy oly tett felé, melyre még -az ő morálja is a «jellemtelenség» nevét alkalmazá, Hélène önfeláldozó -szerelmének s lemondó ártatlanságának meginditó nyilatkozására volt -szükség, hogy természetének eredeti nemessége legyőzhesse Hermance -iránti szerelmének szomorú örökségét. - -Anatole szakított multjával, de – már későn. Lelke szárnyait az idő -sivár tapasztalásai megnyesték. Erkölcsileg megtért, s szerelme Odalie -iránt tiszta volt, mint egy szűz kebel első gerjedelme. De első -szerelmének keserű csalódása, az önmegvetés emésztő érzése, négy évi -életmódja, s az önvád maró kínjai Hélène iránti magaviselete miatt, -megzavarták lelki fejlődésében. Elveszté hitét. - -Több évi komoly munka és tanulmányok kimívelték szellemét, s erős -politikai meggyőződéseket csepegtettek lelkébe; de feldult szívvilágát -nem birták ujjá teremteni. Midőn Odalie szerelmének jeleit vette, -őszintén igyekezett e gondolat ellen küzdeni. Egy évig tartott, míg -megszerette a leányt, s másfél évig, míg önmagának be merte vallani azon -szerelmet, mely saját initiativája folytán sohsem keletkezett volna -szívében. Másfél év mulva nem kételkedhetett többé saját szerelmében, de -ezenkívül kételkedett mindenben. Ha a politikai gyűlölet nem választja -el a tábornoktól, ha tölthetett volna kedvesével annyi időt, mennyit e -körülmény nem létében kétségkívül töltött volna, azt hiszem, hogy a -folytonos érintkezés szerelme tárgyával győzött volna lelki -töprengésein, s szerelme hatalmától elragadtatva rövid idő alatt örökre -magához fűzte volna kedvesét. De a politikai ellentét közte és a -tábornok közt, midőn az alkalmak számát, melyekben szerelmesével -találkozhatott, lehető csekélyre leszállítá, még tápot adott -kételyeinek. Hosszú hónapokon át megfosztva ideáljának láthatásától, -lelke önmagára vala utalva, s midőn csupán magából meríthetett, -zsákmányul esett azon kételyeknek, melyeket Odalie szava, ha azt -gyakrabban hallja, örökre elriaszthatott volna. - -Nem tudott remélni, és nem tudott lemondani. Szomorú kételyei két éven -át oly tétlen passivitásba sülyeszték, mely apathikus önfeledésében nem -gondolja meg, hogy az ily viszony egy fiatal férfi és fiatal leány közt -hosszabb időre tarthatatlan. Akaratlanul ámítá önmagát és kedvesét, míg -végre ennek néhány véletlen szava felkölté benne a férfi -becsületérzését, ki most a szerelmest gyors elhatározásra kényszeríté. - -Azon nap óta, melyen Hermance bukása felett kétségbeesve tőrt irányzott -mellének, Anatolet nem érte oly erőszakos lelki megrázkódás, mint ez -vala. Az ily válságok a kedély minden zugát felverik, s nem hagyják -szívéletünknek egy elemét sem érintetlenül. S midőn az volt a kérdés: -lemondjon-e végleg és tényleg kedveséről, vagy kösse őt magához örökre, -nem törődve a jövővel? – szomorú hatalommal támadt fel lelkében a -Cotin-ház emlékezete. - -És ily körülmények közt, ily előzmények után, ez határozta meg a -küzdelem kimenetelét. - -Anatole képesnek érzé önmagát az anyagi nélkülözés minden nemére, -kétszer mondott le önszántából a jólétről, de maga sohasem tapasztalta a -szükséget. Gyermekkorában nagybátyja bőkezüen gondoskodott róla, utóbb -saját munkája ritka szerencsés anyagi helyzetbe emelte. Egy szomorú -példáját látta a nyomor következményeinek, s e példa annál megrázóbban -hatott rá, mert becsületes, szeretetreméltó embereket taszított az -örvénybe, kiket tisztelt és szeretett; mert bukását okozta első szerelme -tárgyának, kinek gyalázata kiindulási pontjául szolgált minden -szenvedéseinek. Cotinék nyomora okozta, hogy Hermanceban oly keserűen -csalódott, hogy kétségbeesésében a kicsapongás karjaiban keresett -menedéket; ez sodorta oly viszonyokba, ez hozott rá oly szenvedéseket, -melyek alatt lelki ereje megtörött. S ha a becsületes, szerető, de -gondatlan és mulatni vágyó Cotinnéval párhuzamba állítá a pazar bőségben -nevelt, fényhez szokott, ünnepelt, ragyogni vágyó Odaliet, – vajjon -csoda-e, ha lelke kétségbeesett a természetek e hasonlóságán, és nem -merte a sors hasonlóságát kihivni? - -Ily körülmények közt talán lett volna még egy dolog, ami Anatolet a -végső kétségbeeséstől megmenthette volna: a vallás. A mióta a -világegyetem mathematikai ismeretlenét, a nagy X-et a természettudomány -megfejté, azóta az atheismus oly erkölcsi jogosultságot nyert, minővel -azelőtt nem bírt. De azért az egészséges atheismus ma is az erős -szellemek privilégiuma, melyet megtört lélek nem bír elviselni. A vallás -babona, előitélet, – de oly babona, mely képes fanatizálni, oly -előitélet, mely képes bátorságra, kitartásra buzdítani, midőn a remény -minden más jogczimét már elveszté. Ha Anatole mély vallásos érzülettel -bír, a hit segélyével tán sikerült volna megcsalnia saját lelke -kétségbeesését, istenben bízva, a remény e képzelt hatalom iránt, talán -képes lett volna elméjét elámítani, s ezáltal a végelcsüggedéstől -megóvni, hogy lett volna ereje szembeszállni a jövővel. De Anatole -atheista volt. - -Ez még sivárabbá tette kétségbeesését. - -Mindezen tényezők összevéve, azt hiszem eléggé megmagyarázzák Flavigneux -Anatole végzetét. Ezeket elgondolva nem fogunk követ dobni a -szerencsétlen ifjúra, kinek utolsó levele, melyet önnek felolvasék, -szinte természetellenes, megdöbbentő józansága által, megczáfolhatlanul -hirdeti, miszerint azon ember, ki oly szenvedéseken ment át, oly -tapasztalatokat szerzett, úgy tudott szeretni, és úgy nem tudott hinni, -mint Anatole, – csak akkor érezheté magát teljesen nyugodtnak, midőn már -előtte feküdt a töltött pisztoly, mely néhány óra mulva megmenti minden -szenvedéstől. - -S e pisztoly eldördült, – tevé hozzá Achille elfojtott hangon, – és én -elvesztém legjobb barátomat. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -– És Odalie? – kérdém szünet mulva Achilletől. - -– Odalie mélyen és igazán gyászolta kedvesét. Megtudván Constancetól, -hogy Anatole naplóját nekem hagyta, elkérte olvasni. Midőn néhány hét -mulva meglátogattam, visszaadta a könyvet. «Most már nyugodtan bírhatja -ön ez emléket barátjától», mondá s egy másik hasonló kötetet tartott -elémbe. Felnyitám. Anatole naplója volt az, hiven lemásolva Odalie -által. A leány egy hónap alatt leírta magának e kötetet; írásközben -átszenvedte mindazt, a mit kedvese szenvedett, s a visszaidézett -fájdalmak ez egy hónapjának eredménye ott állt a könyv utolsó lapján. - -«Te jobban tudtál gondolkozni, én jobban tudtam szeretni. Te bölcs -voltál, én csak szerelmes. Ha kevésbé lettél volna előrelátó, még tán -boldogok lehettünk volna! - -– «De hátha nem? - -– «Mégis igazad volt Anatole.» - -E sorokat írta Odalie kedvese naplója végére. A szerencsétlen leány -annyira beleélte magát e napló olvasása alatt kedvese szenvedéseibe, -hogy végre maga is elveszté hitét. - -De a kétkedés, mely Anatole szerencsétlenségét okozta, Odalienak -megkönnyíté a magáét elviselni. A kétkedés semmivé teszi az örömet, -midőn elemeire felbontja; szelidíti a szenvedést, midőn elforgácsolja. - -Körülbelül egy évvel Anatole halála után egy gyors betegség Duploque -tábornokot is sírba szólítá. - -Odalie egyedül maradt azon csekély vagyonnal, melyet atyja hagyott rá, -és készült Normandiába vonulni vissza nagynénjével, hogy ott szerényen -éljen emlékezetének. - -Ekkor egyszerre ismét megjelent egy már több izben elutasított régi -udvarló. Felajánlá millióit Odalienak, s nem kérte tőle szívét, csak -kezét. - -Kettő közt volt a leánynak választása. - -Visszavonultan élni Normandia valamely félreesett zugában, vagy ismét -megkezdeni az előbbi fényes és zajos életet, s most már hatványozott -kiadásban. - -És vajjon hol lesz könnyebb feledni az elhalt kedvest: egy csendes kis -városban-e, lekötve egy helyre, egy kis unalmas helyre, mely a lelket -akarata ellenére az emlékezethez kényszeríti menekülni foglalkozásért? -vagy milliókkal rendelkezve a nagy világban, folytonos zaj, vígság, -ünneplés között? - -Odaliet meggyőzték rokonai, miszerint ez utóbbi életmód jobban megfelel -szenvedő lelke szükségeinek. És Odalie kijelenté kérőjének, hogy szíve a -halotté marad, de kezét elnyerheti, ha kész őt támogatni a feledésben. - -– Két év mult el azóta, – folytatá Achille, – s Odalie férjével együtt -európaszerte keresi a szórakozást, de hogy kedvesét még mindig nem -feledte, azt észrevehette ön tegnap, midőn látta, miként halványult el -egy ember láttára, ki őt Anatolera emlékezteté. - -– Mit mond ön, – kiálték fel, tehát azon igéző szépségü nő, ki tegnap az -estélyen… - -– Senki más, mint Odalie. - -– És férje? - -E pillanatban eszembe jutott, hogy a fazék névjegye még mindig zsebemben -van, elővettem tehát, s megtaláltam rajta a választ kérdésemre: - -_Hyacinthe Randeau_ _Rentier_. - - - - -XIX. - -Három nappal utóbb elhagytam Rómát. - -Nem láttam többé Odaliet, de nem bírtam feledni. E bűbájos alak, -titokteljesen ékesszóló varázsával folyton lelkem előtt lebegett, majd -mint personifikácziója a megragadó bájnak, mint ideálja a női kellemnek, -kiben az istenség asszonyi revelátiója, a mosoly igéje testté lőn; majd -mint a táncznak megvadult muzsája, a mint rohamos gyorsasággal röpült -végig M*… marchese termein, titokteljes vágytól dagadó kebellel, emésztő -lánggal szemében, arczán a szédülés átérzett kéjével, vonásaiban oly -minden földin felülemelkedett elszántsággal, mely vakmerően kisérti az -élet és halál istenét… s többször kérdém magamtól, mint kérdé egykor -Anatole: Odalie, dæmon vagy-e vagy istennő? - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -Két héttel utóbb Nápolyban a következő újdonságot olvasám egy odavaló -hirlapban: - -«A fiatal kor gondatlan könnyelműsége ismét egy ifjú életnek oltá ki -világát. Mint római lapok írják, tegnapelőtt temettek ott egy szép, -fiatal franczia nőt, ki alig néhány hét óta időzött Olaszországban, s -kiben a római társaság már előre üdvözlé a bekövetkező farsang -királynéját. R… asszony néhány nap előtt T* M* marchese estélyén -táncztól felhevülten vizet kért. R… urat e kivánat annyival inkább -meglepte, mert neje tánczközben rendesen theával szokta volt szomját -oltani. Ez alkalommal azonban sem férjének sem barátainak nem sikerült -őt veszélyes kivánsága teljesítésében meggátolni. A fiatal nő, nem -hajtva semmi tanácsra, teljes felhevülésben felhajtott egy pohár jeges -vizet. Másnap rosszul lett, s pár nap alatt oly erőszakos tüdőlob -fejlődött ki a szerencsétlen nőben, melyen az orvosok nem bírtak erőt -venni, s mely a boldog férjet szeretett nejétől megfosztá.» - -– – – – – – – - -Ah Odalie! nem valál dæmon, nem valál istennő. Asszony voltál tetőtől -talpig, asszonyi szívvel és asszonyi gyöngeségekkel. - - - - -TARTALOM. - - TOLDY ISTVÁN. Irta _Mikszáth Kálmán_ V - ANATOLE 1 - - - - -KÉPJEGYZÉK. - - 1. Toldy István arczképe II - 2. Egy 22–23 éves nő állt ott 15 - 3. Szédítő gyorsasággal lejtett körül 18 - 4. Cotin György örömmel fogadta az ifjút 30 - 5. Odarohant beteg nagybátyjához 40 - 6. – Csókolj meg Anatole! – susogá 45 - 7. A nagy operaház előcsarnokában megpillantá 49 - 8. Jobb kezével egy tőrt ragadott fel 59 - 9. Mind hevesebben ostromolni kezdte 78 - 10. Térden állva kért bocsánatot 88 - 11. Kellemes benyomású gyermek jött szembe 104 - 12. Odalie arczképe volt 124 - 13. Mélabúsan találtam szobájában ülve 156 - 14. Anatole kezét nyújtá a búcsúra 173 - 15. Ismét elővette naplóját 186 - 16. Megsemmisűlten hullott barátnője karjaiba 218 - - -[Transcriber's Note: - -Javítások. - -Az eredeti szöveg helyesírásán nem változtattunk. - -A nyomdai hibákat javítottuk. Ezek listája: - -VI |prubliczistikai |publiczistikai - -7 |Bossásson meg |Bocsásson meg - -14 |Rómaban |Rómában - -18 |Őn már |Ön már - -48 |körülménye |körülményei - -56 |ketségbeesik |kétségbeesik - -78 |gyermek ránt |gyermek iránt - -93 |erkölcsí világában |erkölcsi világában - -94 |czynismus |cynismus - -113 |h gy én |hogy én - -115 |Vig voit |Vig volt - -117 |képtelenség! |képtelenség!» - -123 |volha erőm |volna erőm - -131 |dolgánan |dolgában - -143 |vézethet |vezethet - -161 |napoként kaczérabb |naponként kaczérabb - -165 |lehehetetlen |lehetetlen - -170 |nek illő |neki illő - -199 |segíten akarna |segíteni akarna - -205 |ajanlatát |ajánlatát - -207 |rád esettt |rád esett] - - -*** END OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK ANATOLE *** - -Updated editions will replace the previous one--the old editions will -be renamed. - -Creating the works from print editions not protected by U.S. copyright -law means that no one owns a United States copyright in these works, -so the Foundation (and you!) can copy and distribute it in the -United States without permission and without paying copyright -royalties. Special rules, set forth in the General Terms of Use part -of this license, apply to copying and distributing Project -Gutenberg-tm electronic works to protect the PROJECT GUTENBERG-tm -concept and trademark. Project Gutenberg is a registered trademark, -and may not be used if you charge for an eBook, except by following -the terms of the trademark license, including paying royalties for use -of the Project Gutenberg trademark. If you do not charge anything for -copies of this eBook, complying with the trademark license is very -easy. You may use this eBook for nearly any purpose such as creation -of derivative works, reports, performances and research. Project -Gutenberg eBooks may be modified and printed and given away--you may -do practically ANYTHING in the United States with eBooks not protected -by U.S. copyright law. Redistribution is subject to the trademark -license, especially commercial redistribution. - -START: FULL LICENSE - -THE FULL PROJECT GUTENBERG LICENSE -PLEASE READ THIS BEFORE YOU DISTRIBUTE OR USE THIS WORK - -To protect the Project Gutenberg-tm mission of promoting the free -distribution of electronic works, by using or distributing this work -(or any other work associated in any way with the phrase "Project -Gutenberg"), you agree to comply with all the terms of the Full -Project Gutenberg-tm License available with this file or online at -www.gutenberg.org/license. - -Section 1. General Terms of Use and Redistributing Project -Gutenberg-tm electronic works - -1.A. By reading or using any part of this Project Gutenberg-tm -electronic work, you indicate that you have read, understand, agree to -and accept all the terms of this license and intellectual property -(trademark/copyright) agreement. If you do not agree to abide by all -the terms of this agreement, you must cease using and return or -destroy all copies of Project Gutenberg-tm electronic works in your -possession. If you paid a fee for obtaining a copy of or access to a -Project Gutenberg-tm electronic work and you do not agree to be bound -by the terms of this agreement, you may obtain a refund from the -person or entity to whom you paid the fee as set forth in paragraph -1.E.8. - -1.B. "Project Gutenberg" is a registered trademark. It may only be -used on or associated in any way with an electronic work by people who -agree to be bound by the terms of this agreement. There are a few -things that you can do with most Project Gutenberg-tm electronic works -even without complying with the full terms of this agreement. See -paragraph 1.C below. There are a lot of things you can do with Project -Gutenberg-tm electronic works if you follow the terms of this -agreement and help preserve free future access to Project Gutenberg-tm -electronic works. See paragraph 1.E below. - -1.C. The Project Gutenberg Literary Archive Foundation ("the -Foundation" or PGLAF), owns a compilation copyright in the collection -of Project Gutenberg-tm electronic works. Nearly all the individual -works in the collection are in the public domain in the United -States. If an individual work is unprotected by copyright law in the -United States and you are located in the United States, we do not -claim a right to prevent you from copying, distributing, performing, -displaying or creating derivative works based on the work as long as -all references to Project Gutenberg are removed. Of course, we hope -that you will support the Project Gutenberg-tm mission of promoting -free access to electronic works by freely sharing Project Gutenberg-tm -works in compliance with the terms of this agreement for keeping the -Project Gutenberg-tm name associated with the work. You can easily -comply with the terms of this agreement by keeping this work in the -same format with its attached full Project Gutenberg-tm License when -you share it without charge with others. - -1.D. The copyright laws of the place where you are located also govern -what you can do with this work. Copyright laws in most countries are -in a constant state of change. If you are outside the United States, -check the laws of your country in addition to the terms of this -agreement before downloading, copying, displaying, performing, -distributing or creating derivative works based on this work or any -other Project Gutenberg-tm work. The Foundation makes no -representations concerning the copyright status of any work in any -country other than the United States. - -1.E. Unless you have removed all references to Project Gutenberg: - -1.E.1. The following sentence, with active links to, or other -immediate access to, the full Project Gutenberg-tm License must appear -prominently whenever any copy of a Project Gutenberg-tm work (any work -on which the phrase "Project Gutenberg" appears, or with which the -phrase "Project Gutenberg" is associated) is accessed, displayed, -performed, viewed, copied or distributed: - - This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and - most other parts of the world at no cost and with almost no - restrictions whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it - under the terms of the Project Gutenberg License included with this - eBook or online at www.gutenberg.org. If you are not located in the - United States, you will have to check the laws of the country where - you are located before using this eBook. - -1.E.2. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is -derived from texts not protected by U.S. copyright law (does not -contain a notice indicating that it is posted with permission of the -copyright holder), the work can be copied and distributed to anyone in -the United States without paying any fees or charges. If you are -redistributing or providing access to a work with the phrase "Project -Gutenberg" associated with or appearing on the work, you must comply -either with the requirements of paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 or -obtain permission for the use of the work and the Project Gutenberg-tm -trademark as set forth in paragraphs 1.E.8 or 1.E.9. - -1.E.3. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is posted -with the permission of the copyright holder, your use and distribution -must comply with both paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 and any -additional terms imposed by the copyright holder. Additional terms -will be linked to the Project Gutenberg-tm License for all works -posted with the permission of the copyright holder found at the -beginning of this work. - -1.E.4. Do not unlink or detach or remove the full Project Gutenberg-tm -License terms from this work, or any files containing a part of this -work or any other work associated with Project Gutenberg-tm. - -1.E.5. Do not copy, display, perform, distribute or redistribute this -electronic work, or any part of this electronic work, without -prominently displaying the sentence set forth in paragraph 1.E.1 with -active links or immediate access to the full terms of the Project -Gutenberg-tm License. - -1.E.6. You may convert to and distribute this work in any binary, -compressed, marked up, nonproprietary or proprietary form, including -any word processing or hypertext form. However, if you provide access -to or distribute copies of a Project Gutenberg-tm work in a format -other than "Plain Vanilla ASCII" or other format used in the official -version posted on the official Project Gutenberg-tm website -(www.gutenberg.org), you must, at no additional cost, fee or expense -to the user, provide a copy, a means of exporting a copy, or a means -of obtaining a copy upon request, of the work in its original "Plain -Vanilla ASCII" or other form. Any alternate format must include the -full Project Gutenberg-tm License as specified in paragraph 1.E.1. - -1.E.7. Do not charge a fee for access to, viewing, displaying, -performing, copying or distributing any Project Gutenberg-tm works -unless you comply with paragraph 1.E.8 or 1.E.9. - -1.E.8. You may charge a reasonable fee for copies of or providing -access to or distributing Project Gutenberg-tm electronic works -provided that: - -* You pay a royalty fee of 20% of the gross profits you derive from - the use of Project Gutenberg-tm works calculated using the method - you already use to calculate your applicable taxes. The fee is owed - to the owner of the Project Gutenberg-tm trademark, but he has - agreed to donate royalties under this paragraph to the Project - Gutenberg Literary Archive Foundation. Royalty payments must be paid - within 60 days following each date on which you prepare (or are - legally required to prepare) your periodic tax returns. Royalty - payments should be clearly marked as such and sent to the Project - Gutenberg Literary Archive Foundation at the address specified in - Section 4, "Information about donations to the Project Gutenberg - Literary Archive Foundation." - -* You provide a full refund of any money paid by a user who notifies - you in writing (or by e-mail) within 30 days of receipt that s/he - does not agree to the terms of the full Project Gutenberg-tm - License. You must require such a user to return or destroy all - copies of the works possessed in a physical medium and discontinue - all use of and all access to other copies of Project Gutenberg-tm - works. - -* You provide, in accordance with paragraph 1.F.3, a full refund of - any money paid for a work or a replacement copy, if a defect in the - electronic work is discovered and reported to you within 90 days of - receipt of the work. - -* You comply with all other terms of this agreement for free - distribution of Project Gutenberg-tm works. - -1.E.9. If you wish to charge a fee or distribute a Project -Gutenberg-tm electronic work or group of works on different terms than -are set forth in this agreement, you must obtain permission in writing -from the Project Gutenberg Literary Archive Foundation, the manager of -the Project Gutenberg-tm trademark. Contact the Foundation as set -forth in Section 3 below. - -1.F. - -1.F.1. Project Gutenberg volunteers and employees expend considerable -effort to identify, do copyright research on, transcribe and proofread -works not protected by U.S. copyright law in creating the Project -Gutenberg-tm collection. Despite these efforts, Project Gutenberg-tm -electronic works, and the medium on which they may be stored, may -contain "Defects," such as, but not limited to, incomplete, inaccurate -or corrupt data, transcription errors, a copyright or other -intellectual property infringement, a defective or damaged disk or -other medium, a computer virus, or computer codes that damage or -cannot be read by your equipment. - -1.F.2. LIMITED WARRANTY, DISCLAIMER OF DAMAGES - Except for the "Right -of Replacement or Refund" described in paragraph 1.F.3, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation, the owner of the Project -Gutenberg-tm trademark, and any other party distributing a Project -Gutenberg-tm electronic work under this agreement, disclaim all -liability to you for damages, costs and expenses, including legal -fees. YOU AGREE THAT YOU HAVE NO REMEDIES FOR NEGLIGENCE, STRICT -LIABILITY, BREACH OF WARRANTY OR BREACH OF CONTRACT EXCEPT THOSE -PROVIDED IN PARAGRAPH 1.F.3. YOU AGREE THAT THE FOUNDATION, THE -TRADEMARK OWNER, AND ANY DISTRIBUTOR UNDER THIS AGREEMENT WILL NOT BE -LIABLE TO YOU FOR ACTUAL, DIRECT, INDIRECT, CONSEQUENTIAL, PUNITIVE OR -INCIDENTAL DAMAGES EVEN IF YOU GIVE NOTICE OF THE POSSIBILITY OF SUCH -DAMAGE. - -1.F.3. LIMITED RIGHT OF REPLACEMENT OR REFUND - If you discover a -defect in this electronic work within 90 days of receiving it, you can -receive a refund of the money (if any) you paid for it by sending a -written explanation to the person you received the work from. If you -received the work on a physical medium, you must return the medium -with your written explanation. The person or entity that provided you -with the defective work may elect to provide a replacement copy in -lieu of a refund. If you received the work electronically, the person -or entity providing it to you may choose to give you a second -opportunity to receive the work electronically in lieu of a refund. If -the second copy is also defective, you may demand a refund in writing -without further opportunities to fix the problem. - -1.F.4. Except for the limited right of replacement or refund set forth -in paragraph 1.F.3, this work is provided to you 'AS-IS', WITH NO -OTHER WARRANTIES OF ANY KIND, EXPRESS OR IMPLIED, INCLUDING BUT NOT -LIMITED TO WARRANTIES OF MERCHANTABILITY OR FITNESS FOR ANY PURPOSE. - -1.F.5. Some states do not allow disclaimers of certain implied -warranties or the exclusion or limitation of certain types of -damages. If any disclaimer or limitation set forth in this agreement -violates the law of the state applicable to this agreement, the -agreement shall be interpreted to make the maximum disclaimer or -limitation permitted by the applicable state law. The invalidity or -unenforceability of any provision of this agreement shall not void the -remaining provisions. - -1.F.6. INDEMNITY - You agree to indemnify and hold the Foundation, the -trademark owner, any agent or employee of the Foundation, anyone -providing copies of Project Gutenberg-tm electronic works in -accordance with this agreement, and any volunteers associated with the -production, promotion and distribution of Project Gutenberg-tm -electronic works, harmless from all liability, costs and expenses, -including legal fees, that arise directly or indirectly from any of -the following which you do or cause to occur: (a) distribution of this -or any Project Gutenberg-tm work, (b) alteration, modification, or -additions or deletions to any Project Gutenberg-tm work, and (c) any -Defect you cause. - -Section 2. Information about the Mission of Project Gutenberg-tm - -Project Gutenberg-tm is synonymous with the free distribution of -electronic works in formats readable by the widest variety of -computers including obsolete, old, middle-aged and new computers. It -exists because of the efforts of hundreds of volunteers and donations -from people in all walks of life. - -Volunteers and financial support to provide volunteers with the -assistance they need are critical to reaching Project Gutenberg-tm's -goals and ensuring that the Project Gutenberg-tm collection will -remain freely available for generations to come. In 2001, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation was created to provide a secure -and permanent future for Project Gutenberg-tm and future -generations. To learn more about the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation and how your efforts and donations can help, see -Sections 3 and 4 and the Foundation information page at -www.gutenberg.org - -Section 3. Information about the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation - -The Project Gutenberg Literary Archive Foundation is a non-profit -501(c)(3) educational corporation organized under the laws of the -state of Mississippi and granted tax exempt status by the Internal -Revenue Service. The Foundation's EIN or federal tax identification -number is 64-6221541. Contributions to the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation are tax deductible to the full extent permitted by -U.S. federal laws and your state's laws. - -The Foundation's business office is located at 809 North 1500 West, -Salt Lake City, UT 84116, (801) 596-1887. Email contact links and up -to date contact information can be found at the Foundation's website -and official page at www.gutenberg.org/contact - -Section 4. Information about Donations to the Project Gutenberg -Literary Archive Foundation - -Project Gutenberg-tm depends upon and cannot survive without -widespread public support and donations to carry out its mission of -increasing the number of public domain and licensed works that can be -freely distributed in machine-readable form accessible by the widest -array of equipment including outdated equipment. Many small donations -($1 to $5,000) are particularly important to maintaining tax exempt -status with the IRS. - -The Foundation is committed to complying with the laws regulating -charities and charitable donations in all 50 states of the United -States. Compliance requirements are not uniform and it takes a -considerable effort, much paperwork and many fees to meet and keep up -with these requirements. We do not solicit donations in locations -where we have not received written confirmation of compliance. To SEND -DONATIONS or determine the status of compliance for any particular -state visit www.gutenberg.org/donate - -While we cannot and do not solicit contributions from states where we -have not met the solicitation requirements, we know of no prohibition -against accepting unsolicited donations from donors in such states who -approach us with offers to donate. - -International donations are gratefully accepted, but we cannot make -any statements concerning tax treatment of donations received from -outside the United States. U.S. laws alone swamp our small staff. - -Please check the Project Gutenberg web pages for current donation -methods and addresses. Donations are accepted in a number of other -ways including checks, online payments and credit card donations. To -donate, please visit: www.gutenberg.org/donate - -Section 5. General Information About Project Gutenberg-tm electronic works - -Professor Michael S. Hart was the originator of the Project -Gutenberg-tm concept of a library of electronic works that could be -freely shared with anyone. For forty years, he produced and -distributed Project Gutenberg-tm eBooks with only a loose network of -volunteer support. - -Project Gutenberg-tm eBooks are often created from several printed -editions, all of which are confirmed as not protected by copyright in -the U.S. unless a copyright notice is included. Thus, we do not -necessarily keep eBooks in compliance with any particular paper -edition. - -Most people start at our website which has the main PG search -facility: www.gutenberg.org - -This website includes information about Project Gutenberg-tm, -including how to make donations to the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation, how to help produce our new eBooks, and how to -subscribe to our email newsletter to hear about new eBooks. |