Initial commit

author: nfenwick <nfenwick@pglaf.org> 2025-01-22 00:08:08 -0800
committer: nfenwick <nfenwick@pglaf.org> 2025-01-22 00:08:08 -0800
commit: e9d65e32e82e413f045f935b70479e535e92d21b (patch)
tree: 471ee537ca2de2fdc2fde506a26a59cc23785d7a
49 files changed, 13586 insertions, 0 deletions
diff --git a/67875-0.txt b/67875-0.txt
new file mode 100644
index 0000000..cc1f04d
--- /dev/null
+++ b/67875-0.txt
@@ -0,0 +1,6662 @@
+The Project Gutenberg eBook of Anatole, by István Toldy
+
+This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and
+most other parts of the world at no cost and with almost no restrictions
+whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it under the terms
+of the Project Gutenberg License included with this eBook or online at
+www.gutenberg.org. If you are not located in the United States, you
+will have to check the laws of the country where you are located before
+using this eBook.
+
+Title: Anatole
+       Regény
+
+Author: István Toldy
+
+Illustrator: Károly Cserna
+
+Contributor: Kálmán Mikszáth
+
+Release Date: April 19, 2022 [eBook #67875]
+
+Language: Hungarian
+
+Produced by: Albert László from page images generously made available
+             by the Internet Archive
+
+*** START OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK ANATOLE ***
+
+
+MAGYAR REGÉNYIRÓK
+
+KÉPES KIADÁSA
+
+Szerkeszti és bevezetésekkel ellátja
+
+MIKSZÁTH KÁLMÁN
+
+34. KÖTET
+
+ANATOLE
+
+Irta
+
+TOLDY ISTVÁN
+
+BUDAPEST
+
+FRANKLIN-TÁRSULAT
+
+magyar irod. intézet és könyvnyomda
+
+1906
+
+[Illustration]
+
+ANATOLE
+
+REGÉNY
+
+IRTA
+
+TOLDY ISTVÁN
+
+CSERNA KÁROLY RAJZAIVAL
+
+BUDAPEST
+
+FRANKLIN-TÁRSULAT
+
+magyar irod. intézet és könyvnyomda
+
+1906
+
+_Minden jog fentartva._
+
+Franklin-Társulat nyomdája.
+
+
+
+
+TOLDY ISTVÁN.
+
+1844–1879
+
+1844-ben született, s minthogy a Toldy Ferencz fia volt, nevezetes irók
+és államférfiak környezetében nőtt fel, szabadabb, nyitottabb
+gondolatvilágban. Szép szál barna ifju volt, hatalmas vállakkal, mint
+egy Herkules, fekete szemeiből izzó fény lövelt ki, izmait erő
+feszítette. Ha a regebeli erős Toldy fia volna, akkor sem esik vala
+messze a fájától.
+
+De így sem esett. Már joghallgató korában elárulta hajlamait az irodalom
+iránt és a tehetségét hozzá. Mindamellett nem hanyagolta el a komoly
+tanulmányokat sem, felváltva mélyedt el Európa nagy gondolkozóinak és
+szépiróinak remekeibe; irónak készült, de olyan fajtának a minő az atyja
+házánál megfordult Eötvös József vagy Kemény Zsigmond volt, hogy egyébre
+is lehet használni.
+
+Különben sokoldalusága, úgy testi mint lelki ügyességekben úgyszólván a
+Jókai hőseihez tette hasonlóvá. Bálban első tánczos, a kávéházi
+asztalnál első disputáló, asszonyok közt a fő-fő udvarló, víg pajtások
+közt a legbohóbb fiu, tanácskozó helyen a leghiggadtabb fej, párbajnál a
+legjobb vivó, szóval mintaképe a fiatal óriásnak, akiből egykor nagy
+portentum lesz – ha az isten is úgy akarja.
+
+Az isten azonban nem akarta úgy. Megadott neki mindent, a mihez a nagy
+szereplésnél szüksége lehet, csak időt nem adott neki eleget.
+
+De az aránylag csekély idő daczára is szinte teljesen bevégzett
+egyéniséget és jelentékeny nyomokat hagyott. Pedig abból a kis idejéből
+is, ami számára engedve volt, elcsipegetett valamennyit a gondviselés.
+Mire iskolai tanulmányait bevégezte, nyélbe ment a Deák-féle kiegyezés a
+király és nemzet közt, megnyilt a közpálya a magyar ifjak előtt. Az
+pedig olyan furcsa idő volt, hogy nem a hivatalokat keresték, hanem a
+hivatalnokokat. A fogalmazni tudó művelt ifjakra kötelességűl hárult
+odaülni az üres asztalokhoz a bürókban és végezni az ország dolgát.
+Toldy Pista is beállt 1867-ben fogalmazónak a belügyminisztériumba,
+nehány hónap mulva titkár lett (akkor még egy hónapból állt egy esztendő
+a ranglétra világában). Később a miniszterelnökségben, majd az új
+törvényelőkészítő-bizottságban szolgált. E közben állandó munkásságot
+fejtett ki a lapokban, Pulszky Ágosttal együtt szerkesztette az «1848»
+czímű lapot, melyben úgy a publiczistikai, mint a szépirodalmi
+közlemények közt kicsillogott az, amit ő írt. Temperamentumos író volt
+erős egyéniséggel, élénkség, bátor határozott hang és bizonyos francziás
+esprit jellemezte irásait. Nem az óvatos vagy tétovázó emberek sorához
+tartozott. Egyenesen csörtetett a czéljai felé ungon-berken keresztül,
+nem törődve vele, hogy útközben valamit, vagy valakit feltaszít.
+Különösen a klerikalizmust és jezsuitizmust üldözte hevesen. A
+Pulszky-féle lap megszüntével a _Századunk_ majd a _Reform_
+főmunkatársa, de itt se fejthetvén ki eszméit szabadon, saját lapra
+vágyott, a mit végre 1875-ben Lónyay tett neki lehetővé, miután a
+_Választások előtt_ czímű röpiratából megismerte, mekkora erő lüktet
+tollában. 1875-ben kilépett az államszolgálatból, s alapította a
+_Nemzeti Hirlap_-ot abban a kis formátumban, melyet azóta úgyszólván az
+összes magyar ujságok felvettek.
+
+Toldy előtt a _Figaro_ lebegett mint minta, de teljesen utánozni nem
+akarta, mert érezte, hogy a magyar ünnepélyes természet nem veszi be a
+bohó tréfa alakjában feltálalt komoly dolgokat, tehát bizonyos
+mérséklettel kezdte a reformot, hogy a politikai és társadalmi kérdések
+hagyományszerűen végtelenűl unalmas, száraz és élvezhetlen pertraktálási
+módjába egy kis zamatot, elevenséget, játsziságot, színt, sőt illatot
+vegyítsen, úgy akarva fokozni a lanyha olvasási kedvet, mint a fortélyos
+franczia szakácsok az étvágyat, azzal, hogy a nem kivánatos, megunt
+husokat különböző izű és szinű mártásban adják fel. Hogy a politikai
+czikkek szürke, nehézkes, ódon ruháikból kiszabadultak, az ő – nem merem
+mondani – érdeme, mert talán kár volt úgy nem hagyni, de legalább
+jelentőségének bizonyítéka.
+
+A hirlapírói teendők mellett lázasan dolgozott szépirodalmi művein,
+mintha tudná, hogy sietnie kell, roppantul sietnie. Irt novellát,
+regényt, színművet, a jezsuiták bűneiről elterjedt vaskos könyvet,
+rőpiratokat a kiegyezésről, a katholikus autonomiáról, a politikai
+szónoklatról kézikönyvet adott ki, az akadémiának lefordította Mommsent.
+
+Legnagyobb sullyal esnek a serpenyőbe müködésének mérlegelésénél
+színművei, melyek francziáskodó modorban egy-egy társadalmi kérdést
+vetnek fel. Toldy nem szövevényesen font meséket alakít át
+színdarabokká, hanem liberális vezérczikkeket önt át mesékké. Egyik
+drámája _Livia_ plane valóságos antiklerikális támadás. Színművei
+jelentékeny sikert arattak a Nemzeti Színházban, némelyek hosszú időkig
+maradtak a repertoir-on mint az _Új emberek_ _A jó hazafiak_. Elbeszélő
+művei, s ezek közt kivált _Anatole_ regénye, mely 1872-ben jelent meg,
+élénk hatást keltettek a közönségben és az irodalmi körökben. A
+Kisfaludy Társaság mindjárt az _Anatole_ megjelenése után, 1873-ban,
+sietett őt egyik üres székébe ültetni.
+
+Egy másik szék pedig (s erre vágyott nagyon) a parlamentben szinte
+elkerűlhetetlen volt már – hiszen a politikusok egy Gambettát vártak
+benne, ahogy az írók egy ifj. Dumast. És mindez szépen lassan kezdett a
+teljesűlés felé menni, midőn 1879-ben egy zuzmarás téli reggelen
+váratlanul rálehelt a kaszás csontember és se Dumas sem Gambetta nem
+jöhetett többet elő – hanem Toldy István is elment.
+
+_Mikszáth Kálmán._
+
+
+
+
+ANATOLE.
+
+_Első kiadása megjelent 1872-ben._
+
+A múlt őszön Rómában hivatalos valék T* M* marchese és bankárhoz,
+egyikére azon estélyeknek, melyeket a háziúr hiúságból ád a világ minden
+tájékáról hozzá «ajánlott» ismeretlen barátoknak, s a vendégek
+kiváncsiságból látogatnak; s melyeken idegennek, mint magam is valék,
+alig lehet magasabb ambitiója, mint némi méltósággal és elegancziával
+unatkozni.
+
+E lélekemelő czélt hajhászva egy mellékterembe vetődtem, mely véletlenül
+épen üres volt, s itt egy csalogató tekintetű karszékbe vetvén magamat,
+belemerültem egy pompás Tizián szemléletébe, mely velem átellenben
+függött a falon. Nehány pillanatig foglalkozhattam a nagy mæstróval,
+midőn egy idegen lépett a terembe, körülnézett, aztán könnyed üdvözletet
+bólíntva fejével, nagy fáradtan egy másik karszékbe veté magát, mely egy
+szép művű rózsafaasztal mellett az enyémnek mellékdarabját képezé.
+
+Tekintetem Tizián vásznáról önkénytelen az újon jöttre esett, s félre
+kellett fordulnom, nehogy az észrevegye azon akaratlan mosolyt, mely
+fölött első perczben nem tudtam úrrá lenni. A szék, melyen ült, a szoba
+szögletében állt egy alacsony étagère előtt, melynek legfelső polczára
+egy tán Pompéjiban kiásott ó-római váza volt állítva. A váza az ókori
+edényvilág azon, majdnem gömbölyű alakzataihoz tartozott, melyeket csak
+két hatalmas fogantyújok biztosít azon félreismerés ellen, nehogy a
+földteke sikerületlen utánzásainak tartassanak. Az öblös edény alig egy
+arasznyival állt az ismeretlen feje felett, s midőn tekintetem ráesett,
+akaratlanul elmosolyodtam azon bizarr hasonlatosságon, mely az
+ismeretlen fejének s a pompeji vázának alakja közt szembe tünt.
+Átellenesem alacsony, tömör termetű ember volt, széles, de nem idomtalan
+vállakkal; s e vállakon meglehetős nagy fej ült, melynek kerekdedsége
+bármely hevesi görögdinnyének becsületére vált volna. Barna haja rövidre
+volt nyírva, bajusza rövidre volt nyírva, szakálla, mely álla
+kivételével arczát befedte, rövidre volt nyírva; s a haj és szakáll e
+szabályos megnyírtsága még tökéletesebbé tette fejének gömbalakját. Első
+perczben hajlandó lettem volna a tüneményt esztergályosi műremeknek
+tartani, ha a gömb két oldalán egy-egy terjedelmes fül nem tolakodik
+kifelé, mely illuzióimat tönkretette, s meggyőzött róla, hogy csakugyan
+emberfő áll előttem. E két széles, kifelé törekvő, s ennek következtében
+szétálló fül volt anyja azon udvariatlan mosolynak, mely ajkaimat meg
+látogatta. Emberem épen nem volt rút, házassági ajánlatban bátran
+«kellemes külsejünek» hirdethette volna magát; sőt volt arczában valami
+jószívűség, mely a kedély túlnyomóságát árulta el az elme felett, s
+inkább volt vonzó, mintsem visszataszító: de mesésen kerek feje,
+szétálló, hatalmas füleivel szerfelett komikus látványt nyujtott, főkép
+egy arasznyival azon pompéji fazék alatt, melyhez oly meglepően
+hasonlított.
+
+Elkezdtem emberemet szemmel kísérni. A fazékfejű úr sehogysem találta
+magát helyében. Hol jobb lábát veté a balra, hol megfordítva, kezét hol
+nadrágja zsebébe, hol mellényébe dugta, egyszer órájára nézett, másszor
+szemüvegét törölte meg, keztyűjét lehúzta, hogy ismét felhúzza, s ez így
+tartott öt perczen át, melyet végtelen hosszúnak kellett találnia.
+Nehányszor felém fordult, mintha szólni akarna, aztán ismét
+visszavetette magát ülésébe. Észre kellett vennem, hogy bántja valami.
+Ajka mozgott, újjaival valami melódiát vert kalapján, szóval oly
+benyomást tett rám, mintha türelmetlenül várt volna valakit, vagy
+hiányát érezné valaminek, s nincs még tisztában magával a mód iránt,
+melylyel baján segítsen.
+
+Végre egy ránézve kétségkivül kínos pauza után nagy elhatározással
+hozzám fordult s megszólalt.
+
+– Bocsánat uram, mondá udvariasan, ön itt szintén idegen, nemde?
+
+– Az vagyok.
+
+– Nagyon örvendek! kiálta fel a fazék oly mosolylyal, mintha legalább is
+rég nem látott barátot fedezett volna fel bennem, s székén egyet
+taszított az enyém felé.
+
+Csönd állt be, melyet én készakarva nem szakíték meg, kedvem telvén a
+fazék arczának tanulmányozásában. Ez arczról, midőn én hallgatással
+feleltem felkiáltására, a fentidézett örvendetes mosoly ép oly gyorsan
+letünt, a mily indokolatlanul jelent meg rajta az előbb.
+
+Nehány másodpercz múlva ismét felém fordult.
+
+– Bocsánat uram, – ön nemde angol?
+
+– Nem.
+
+– Orosz?
+
+– Nem, magyar vagyok.
+
+– Ah, magyar? mindjárt gondoltam! – kiálta fel a fazék második
+kiadásával az előbbi oknélküli mosolynak, s székét ismét közelebb
+biztatá az enyimhez. – Örvendek, nagyon örvendek. Oh uram, ön nem is
+tudja, miért örülök ezen annyira. Nemde nem tudja?
+
+– Nem is sejtem.
+
+– Hja persze! – de ez már így van. Magyarország, – az szép ország!
+
+– Volt ön már Magyarországon?
+
+– Még nem. De elmegyek, – fogadni mernék, hogy elmegyek; és – lássa uram
+– ezért örvendek annyira, hogy most szerencsém van önnel megismerkedni.
+Hol is lakik ön Magyarországon?
+
+– Pesten.
+
+– Mindjárt gondoltam! Hisz az természetes. Aki Francziaországban él,
+csak Párisban lakhatik, aki Magyarországon, csak Pesten. Mert lakni
+egyáltaljában csak fővárosban lehet. No, annál jobb. Lássa uram, így, ha
+egyszer Pestre jutok, legalább nem leszek idegen, legalább találok egy
+ismerőst az ismeretlen városban. Ah, higyje el uram, borzasztó dolog az,
+ismeretlen emberek közt lenni, – az ember nem beszélhet senkivel, –
+aztán néha oly nehéz megismerkedni.
+
+– Ha e nézeten volnék, jegyzém meg, otthon maradnék.
+
+– Otthon? hehehe! röhögött a fazék jelentékenyen. Hát azt hiszi ön, nem
+szívesebben ülnék én otthon Párisban, saját házamban a Rue Caumartinban,
+mint hogy egyik városból, egyik országból a másikba vándoroljak; ugy
+hogy mire az egyiket megszoktam, odább kell mennem új világba új emberek
+közé, kikkel ismét előlről kell kezdeni az ismerkedést? Oh én szép
+nyugalmas házam Párisban, mikor látlak ismét!
+
+A fazék kebléből oly mély sóhaj tört ki e szavakra, hogy úgy hivém,
+embertelenség volna őt megfosztani az alkalomtól, hogy szívét
+kiönthesse. Elhatározám tehát, hogy lehetőleg indiskrét leszek és
+kérdéseket teendek neki mindaddig, míg látom, hogy van kedve felelni.
+Fecsegő emberek megbántásnak veszik, ha nem érdeklődünk ügyeik iránt, s
+nekem ez alkalommal volt időm a fazék ügyei iránt érdeklődni.
+
+– Bocsásson meg uram, mondám, de e szerint az ön tettei és vágyai közt
+oly ellenmondás van, melyet nem bírok magamnak megfejteni. Ki
+kényszeriti önt egyik helyről a másikra vándorolni, ha nem akar?
+
+– Ki? – hát a feleségem! – kiálta fel a fazék nagy emphazissal, s ismét
+felém taszítá székét egy araszszal. – Ah uram, különös egy asszony az én
+feleségem! Az ő kedvéért kopizálom a bolygó zsidót már két év óta. Ah,
+ha ön ismerné a feleségemet!
+
+– Tehát annyira szeret utazni?
+
+– No, – utazni épen nem –
+
+– Akkor hát nem értem –
+
+– Nem úgy-e? tudtam, hogy nem érti. Természetes! Hisz az én feleségem
+oly különös egy asszony! Lássa uram, házassági szerződésünkben csak egy
+pont van, mely tőle ered, de ez egy pont azt mondja, hogy tartózkodási
+helyünket mindig ő fogja meghatározni.
+
+– Valóban különös.
+
+– És ha ön tudná, mikép hajtatik végre e pont a gyakorlatban! Két éve,
+hogy összekeltünk Párisban. Ősz volt. Alig estünk át a mézeshetek
+szokásos kéjutazásán, nőm kijelenté, hogy a telet Londonban fogjuk
+tölteni. Képzelje el ön, – meg kellett tanulnom angolul. Persze – az
+angol nyers nép, – nem érti nyelvünket. Nőm már tudott, – persze! hisz ő
+mindent tud. Megtanultam angolul, hogy nőmet a télen át huszonkilencz
+bálba elkísérhessem. Megtettem. Tavaszszal bejártuk Skóciát. A nyarat
+Schweitzban töltöttük. Itt aztán megtudtam, hogy a legközelebbi télnek
+Sz.-Pétervárt lesz hozzánk szerencséje. No, ide legalább nem kellett új
+nyelvet tanulnom. Az oroszok tudnak franciául. Elmentünk tehát
+Sz.-Pétervárra, s a farsang hosszabb levén, harminczhét bálba kisértem
+feleségemet. – A nyáron megnéztük Svédországot és Norvégiát, de nőm úgy
+tartja, hogy az unalmas vidék, ott nem érdemes egész telet tölteni.
+Onnan ide jöttünk. Nőm azt reméli, hogy az olasz udvar átköltözvén
+Rómába, az első farsang az új fővárosban különösen fényes lesz. Hova
+megyünk innen, még nem tudom; mert nőm csak az utolsó hetekben szokta
+magát elhatározni. De annyit tudok, hogy Nápoly, Madrid, Bécs,
+Bruxelles, Pest és Moszkva rajta vannak a programmon. Berlinbe nem
+megyünk, nőm nem szenvedheti a poroszokat. De Pestet – azt már látom –
+előbb-utóbb el nem kerülhetjük. Apropos, ismerős ön a pesti
+társaságokban?
+
+– Bizonyos körökben, – egy kissé –
+
+– És szeret mulatni?
+
+– Nem tagadom.
+
+– Ah pompás! – kiálta fel a fazék, – így mi önben valóságos oázisra
+fogunk találni Pest ismeretlen sivatagában. Ön lesz szíves bennünket
+megismertetni s bevezetni a társaságokba. Majd bemutatom nőmnek, ha
+megengedi. Higyje el, ha őt meglátja, meg fog neki tenni mindent, a mit
+akar, – mert szép, a bolondulásig szép!
+
+– Meg vagyok róla győződve.
+
+– Sőt többet mondok, – folytatá a fazék lelkesülten, – ön udvarolni is
+fog neki. Oh ne tagadja! Ez a sorsa mindenkinek, a ki őt megismeri. Ön
+is fog, oh bizonyosan. Csak egyre figyelmeztetem uram; bele ne szeressen
+valahogy, – nem menne vele semmire! Oh, próbálták már elegen, – hiába!
+
+Láttam, hogy a fazék iránt lehetetlen indiskrétnek lenni.
+Megkoczkáztattam tehát még egy kérdést.
+
+– Az ön neje e szerint szívtelen?
+
+A fazéknak eszébe sem jutott észrevenni, mennyi impertinencia van e
+kérdésben.
+
+– Oh a világért sem! viszonzá, hamiskásan csiptetve szemével. Ah uram,
+ha ön tudná, miért kell nekünk így élnünk, miért kerüljük mi Párist, nem
+mondaná róla, hogy szívtelen!
+
+– De hát miért?
+
+– Ah uram, mi kerüljük Párist, mert az szomorú emlékeket kelt fel
+szívében. Oh, mi közönséges emberek az ily gyöngéd érzéseket nem is
+vagyunk képesek felfogni!
+
+– Szomorú emlékek?
+
+– Ugy van; szerencsétlen szerelem, – egy elhalt kedves, – oh az igen
+szomorú dolog!
+
+– Tehát az ön neje –
+
+– Szeretett! – oh uram és hogy szeretett? – Úgy csak ő tud szeretni! Ah,
+ha ön ismerné feleségemet, ha tudná, mikép lett nőmmé, – az igen érdekes
+dolog!
+
+Ez nyílt felszólítás volt a kérdezésre. Kérdeztem.
+
+– Tehát hallgasson meg uram, – szólt a fazék, nagy lélekzetet véve s
+hátraveté magát székében. – Ezelőtt négy évvel ismerkedtem meg nőmmel. A
+legszebb leány volt Párisban. Két hét múlva megkértem, – kosarat adott.
+De ez engem el nem csüggesztett; én nem ijedek meg egyhamar valamitől.
+Bírtam atyja beleegyezését s nagynénje hő pártfogóm vala. Egy héttel
+utóbb, ennek biztatására újból megkértem. Az igaz, hogy ismét kosarat
+adott, de most már bizalmasabb volt irántam, mint első alkalommal.
+Kiönté előttem szívét, megvallá, hogy mást szeret és kijelenté, hogy azé
+lesz vagy senkié. És szerette, – oh mennyire szerette! Megvallom, ekkor
+úgy kezdtem látni a dolgot, mintha ügyem rosszul állna. De ez el nem
+csüggesztett. Visszavonultam egy időre, hogy egyszerre váratlanul ott
+teremjek ismét, újra kezdeni az ostromot. És képzelje ön, mi történik
+ekkor? – Nőm kedvese egyszerre agyonlövi magát. A bolond! Agyonlőni
+magát, mikor oly nő szereti az embert, mint az én feleségem; és – a mi
+fő, – minden józan ok nélkül! Ok nélkül mondom, mert ha lett volna rá
+komoly oka, kedvesének csak tudtára adta volna. Nem tette. Egy szép
+reggel szíven lőve találták szobájában, a nélkül, hogy valakinek
+megmondta volna, miért lett öngyilkossá. A világ persze kisütötte, hogy
+szerencsétlenül szeretett, – tíz öngyilkos közől kilenczből az ujságirók
+szerencsétlen szerelmest csinálnak, – de ő nem volt szerencsétlen, őt
+szerette a legszebb nő, az én feleségem. No, de elég az ahhoz, hogy e
+veszélyes vetélytárstól megszabadultam. És mit gondol ön, mit tettem én
+erre? Azt hiszi, hogy rögtön előálltam ismét és harmadszor megkértem? Oh
+nem uram! Tiszteltem nőm fájdalmát. Megvártam, míg kibúsulja magát
+elhalt kedvese felett. Vártam egy egész hónapig. Ekkor ismét megkértem
+és képzelje, – ismét kosarat kaptam. No, ekkor, az igaz, már veszteni
+kezdém reményemet, hogy valaha enyimnek nevezhessem. De máskép vala
+megírva a sors könyvében! Egy évvel utóbb atyja meghalt, s nőm árva
+lett. Atyja temetésén megjelentem, de nem újítám meg kérésemet.
+Tiszteltem nőm fájdalmát. Nehány hónappal e szomorú esemény után azonban
+egy furfangos gondolat támadt agyamban. Hátha, – gondolám magamban, ha
+most, hogy egyedül áll a világban, minden támasz, minden védelem nélkül,
+hátha most legyőzhetném ellenállását?! – Másnap megkértem. Az igaz, hogy
+ismét kosarat adott, de nagynénje kért, ne tekintsem ezt végleges
+válasznak, engedjek neki gondolkozási időt, s jőjjek el két hét múlva;
+azalatt ő majd meggyőzi róla hugát, miszerint hozzá illőbb férjet nem
+talál Párisban. Megtettem és két hét múlva nem kaptam kosarat! Ő
+beleegyezett, – ah uram, mily boldog voltam! ennyi viszontagság után,
+négyszer kikosarazva, végre mégis enyém lett ő, a legszebb, a
+legimádandóbb nő! Nőm igen szépen viselte magát irántam. Csak egy
+föltétele volt, melynek be kellett igtattatnia házassági szerződésünkbe.
+«Ön be fogja látni, mondá nekem, miszerint Párisban nem maradhatok. Itt
+minden kő, minden arcz reá emlékeztet. Itt nem tudnám feledni. Önnek
+pedig épen úgy érdekében áll, mint nekem, hogy feledjem. Ha tehát azt
+akarja, hogy neje legyek, szerződésünkben ki fog mondatni, miszerint
+mindig ott fogunk lakni, a hol én akarok. Nem mondom, hogy sohsem térünk
+vissza Párisba. Ha egyszer szívem megnyugodott, ha őt elfeledtem,
+visszatérhetünk. De addig nem, – addig szórakozásra van szükségem.» –
+Igy szólt ő, s szeme könnybe lábadt, midőn meghalt kedvesére gondolt. Oh
+lássa uram, magam is elérzékenyedem, – folytatá a fazék, szemét
+kíméletlenül megdörzsölve. – De hogy is ne? – mikor nőm annyira
+szerette, sőt még most is szereti, mert esze ágában sincs visszatérni
+Párisba! – Oh uram, sajátságos asszony az én feleségem!
+
+A fazék oly mélabús sóhajjal kísérte e szavakat, hogy emberbaráti
+kötelességemnek tartám a részvét nehány szavával áldozni fájdalmának.
+
+– Értem fájdalmát uram. Ön tehát nem boldog?
+
+– Micsoda! – kiálta fel a fazék nagy kerek szemét rám meresztve, – én
+nem boldog? mit gondol ön? szebb, okosabb, erényesebb nő az enyimnél
+nincs a világon! Hogy engem nem szeret? mit tesz az, mikor mást sem
+szeret? A halott vetélytársak pedig nem veszedelmesek, – tevé hozzá a
+biztosság boldog önérzetével. Higyje el uram, ily nő mellett az ember
+csak boldog lehet! Ah, ha ön ismerné, nem kételkednék boldogságomban. De
+igaz! én meg akarom önt nőmmel ismertetni, hogy ha Pestre jövünk, már
+ismerje, – várjon kérem egy perczig – megnézem, hogy hol van, aztán
+rögtön felkereshetjük – sietek –
+
+Szólni akartam, de a fazék nem adott rá időt, s nagy gyorsan kilábalt a
+teremből.
+
+Nem tagadhattam meg magamban, miszerint a férjek ez eszményképe fényesen
+megczáfolja azokat, kik a mai világ romlottsága felett panaszkodnak.
+Nem! a mely században még ily kedélyek teremnek, telve a legártatlanabb
+jósággal, a legönfeláldozóbb szerénységgel, azon kor nem lehet a romlás
+százada.
+
+Az emberi nem ilyetén tökélyesedése feletti elmélkedéseimből egyszerre
+egy ismerős hang térített magamhoz, mely nevemen szólított. C… Achille
+volt, egy fiatal franczia, kivel útközben ismerkedtem volt meg. Nehány
+héten át együtt mászkáltunk be egy tuczat olasz várost s ez idő alatt
+annyira megkedveltük egymást, hogy csak nehezen tudtunk megválni. Neki a
+Campagnában lakó rokonokat kellett meglátogatnia, minek végeztével
+Rómában találkozót adtunk egymásnak.
+
+– Kár, hogy nem jött csak öt perczczel előbb, – mondám néki, midőn
+mellém leült, – egy nagyszerű példányt lett volna alkalma látnia. Darwin
+theoriájának élő bizonyítványa, ideálja a férjeknek, ki megérdemelné,
+hogy spiritusba tegyék az utókor számára. Itt volt, e karszékben ült a
+megbecsülhetlen ember, ki oly kultust űz nejéből, hogy ha az inquiziczió
+korában születik, menthetlenűl máglyára vitték volna, mint
+bálványimádót.
+
+– Miféle ember! kérdé Achille közönyösen.
+
+– Önnek földije, mint mondá. Párisban lakik, ha jól emlékszem a Rue
+Caumartinban.
+
+– Rue Caumartin? kiálta fel Achille meglepetve. Csak nem ő? És neve?
+
+– Azt nem tudom. Annyit beszélt, hogy nevét nem volt ideje megmondani.
+
+– Mondja, hogy nézett ki? – kérdé társam érdekelten. – Nem alacsony,
+széles vállu ember, kerek fejjel?
+
+– A kétségbeesésig kerek fejjel, – de ime!
+
+E perczben a fazék ismét feltünt a láthatáron.
+
+– Ah bocsánat uram! – kiáltá már az ajtóból, – nem férhettem nőmhöz, –
+egészen körülvették, – no már ez így szokott lenni, – de majd később,
+majd kilesek egy kedvező alkalmat. De mit látok, – folytatá Achillet
+megpillantva, s mindkét kezét előrenyújtva hozzásietett, – ön itt?
+Mióta, mit csinál, meddig marad? látta már feleségemet?
+
+– Még nem, viszonzá Achille.
+
+– Beh kár! Nőm nagyon fog örülni, ha önt meglátja, – ily kedves, régi
+ismerőst, sőt barátot! – magam is nagyon örvendek –
+
+A fazék nyelve ismét megeredt; de Achille bocsánatot kért tőle, hogy ez
+alkalommal meg kell magát fosztania társaságától: de sürgős beszéde van
+velem, mely nem tűr halasztást. Elhagytuk a termet.
+
+– Bocsásson meg, – szólt Achille, midőn a szomszéd szobába értünk, – ha
+ily erőszakos módon magammal ragadom, de ki akarok egy találkozást
+kerülni, s ha az ön barátsága szíves lesz fedezeteműl szolgálni –
+
+– Menjünk tehát, kísérem önt.
+
+Karonfogva mentünk keresztül nehány termen, midőn egyszerre az egyikben
+egy alak tünt szemembe, melynek láttára önkénytelenül megálltam. Egy
+22–23 éves nő állt ott, vagy öt-hat férfitól körülvéve, kikkel vígan
+társalgott. Megvallom, e pillanatban nem tudtam volna megmondani még azt
+sem, szőke volt-e, vagy barna. Vannak nők, kiket elnézhetünk sokáig, a
+nélkül, hogy hajok s szemök színe iránt tisztába jöjjünk magunkkal. Az
+új tünemény azon nők közé tartozott, kiket látva nem jut eszünkbe
+szépségöket elemezni; kiknek bájai, andalító harmóniájukban oly egészet
+nyújtanak, melylyel szemben elvesztjük azon hidegvért, mely az öntudatos
+szemléléshez szükséges. Elnézhettem volna órákig, s csak azt tudtam
+volna, hogy soha még ennyi bájt egy nőben nem láttam. Vannak nők, kikről
+hívebb fogalmat adhatunk az olvasónak, ha nem is kisértjük meg
+leírásukat; ha fantáziájokra bízzuk elképzelni ama női eszményképet,
+melyet lelke egyszer megálmodott; s megvallom, soha sem érzém a toll
+elégtelenségét annyira, mint most, midőn oly szépséget kellene az
+olvasóval megértetnem, melyet csak látni és ha teljesen élvezni akarunk,
+még érezni is kell. Mert e nő szépsége olyan volt, melyet nemcsak
+szemünkkel, elménkkel, hanem lelkünk, kedélyünk minden ízével élvezünk.
+Vonásai nem voltak szabályosak, s az ó-kori szépség királynője
+valószínűleg megtagadott volna vele minden rokonságot; de ha bámuljuk
+Vénust, melynek szépsége a vonások szabályos tökélyében rejlik, vajjon
+nem kell-e vele egy polczra helyeznünk az oly nőt, kinek szépsége nem a
+vonások anyagában, hanem az arcz szellemében, kifejezésében, a tekintet
+bájában s mosolya tiszta költészetében vakítólag lép elénkbe? Igy
+mosolyogni még nem láttam. E mosoly, mely szemében, ajkán s arczának
+minden izében honolt, ragyogott, mint a nap, s káprázatos glóriával
+vette körül az egész alakot, melynek fényében a körülötte sürgő fekete
+frakkok úgy tüntek föl előttem, mint egy csapat oktalan moly, mely
+meggondolatlan ösztönét követve, körülrepkedi a tüzet, hogy lángjában
+megperzselve szárnyait, lehulljon.
+
+[Illustration: Egy 22–23 éves nő állt ott.]
+
+– Nézze ama nőt! kiáltám társamnak.
+
+– Ah jöjjön, jöjjön, – szólt Achille türelmetlenül.
+
+– Megálljon, ne foszszon meg e látványtól.
+
+E pillanatban szemem találkozott a modern Vénus szemével. Tekintete
+elsiklott rajtam azon igézetes mosolylyal, melytől előtte már hat ember
+feje szédelgett, de egyszerre elsápadt, valami ideges remegés futott
+végig ajkán s arcza elborult.
+
+– Kérem, jöjjön! sürgetett Achille karomnál fogva, s nekem akaratlanul
+követnem kellett. De azért nem állhattam meg, hogy a terem ajtajából ne
+vessek hátra még egy pillantást. E perczben a fazék fölhasználva egy
+rést, mely az udvarlók bástyáján támadt, odafurakodott Vénushoz.
+
+Szótlanul haladtunk Achillelal nehány termen át s már a tornáczban
+valánk, midőn a fazék hangja üté meg fülemet, ki nagy lihegve futott
+utánunk.
+
+– Ah uram, – szólt a fazék nagy búsan Achillehoz, – nőm önt meglátta s
+ez oly szomorú emlékeket idézett föl lelkében! Szegény asszony! Mindjárt
+gondoltam, hogy nem lesz jó önt látnia. No de mi nem tehetünk róla, – a
+véletlen – – Ön már megy? – Tehát isten önnel! – De ah – folytatá aztán
+hozzám fordulva – majd máskor lesz alkalmam önt nőmmel megismertetni.
+Addig is – most jut eszembe, hogy még be sem mutattuk magunkat egymásnak
+– oly szórakozott vagyok! – de hogy is ne, mikor a feleségem –?
+
+A fazék kivett tárczájából egy névjegyet s átadta. Cserébe odaadtam neki
+a magamét, s az övét zsebre dugva siettem Achille után, ki már a lépcső
+közepén várt reám.
+
+Csak ekkor vettem észre, hogy kalapomat fenn hagytam. Megkértem
+Achillet, várjon rám nehány perczig s visszasiettem azon terembe, hol a
+fazékkal találkoztam.
+
+Ezalatt a zene ismét megszólalt volt.
+
+A tánczterem ajtaján alig tudtam áthatolni. Egy sereg ember állta el,
+bámuló, elragadt tekintettel szemlélve valamit. Oda néztem.
+
+Egy ifjú hölgy táncza vonta magára az egész társaság figyelmét.
+
+Baljával gyöngéden és mégis biztosan tánczosa karjára támaszkodva egy
+merész galopp ütenyeire szédítően gyorsasággal lejtett körül a termen.
+Keble lázasan pihegett, majdnem ki-kitörve selyem korlátain, arcza
+mosolygott, valami túlvilági fenköltséggel, szeme mosolygott, de nem
+csábítóan, nyugalommal, mint az előbb: tűz lángolt e szemben, erőszakos,
+emésztő tűz, mely türelmetlenül követeli az oltó kezet, de büszke
+tekintete mintha hirdette volna, hogy nincs élő ember, ki e tüzet oltani
+bírná, – erei megdagadtak, s az egész alak, homlokára boruló fürteivel,
+arczán a kéjvágy kétségbeesésével, szemében amaz olthatatlan,
+otthontalan lánggal, megdöbbenté a szemlélőt. Ugy nézett ki, mint egy
+elitélt istennő, ki leszáll a halandók közé, hogy agyontombolja
+elveszett életét, – – ott forog, tánczol és élvez velök együtt és senki
+sem tudja megérteni, mit érez, mit élvez, minő kábító kéjt merít ő
+abból, a miben mások csak szórakozást tudnak találni – –
+
+[Illustration: Szédítő gyorsasággal lejtett körül.]
+
+Lábam a földbe gyökerzett, s csak akkor tudtam alant várakozó társamról
+megemlékezni, midőn a tánczoló Vénus egyszerre megállt s egy csomó
+fekete frakk közt elveszett szemem elől.
+
+Megtalálva a kalapomat Achille után siettem.
+
+Szótlanul haladtunk végig a Corson a vendéglő felé, melyben minketten
+szállva valánk. Társamat e találkozás feltűnőleg elkedvetleníté,
+bocsánatot kért «izetlenségeért», s miután másnapra találkozót adtunk
+egymásnak, elváltunk.
+
+Achille szobájába ment, én pedig kifordultam a térről, s még egy sétát
+tettem az ős Róma romjai közé. Eszem szűntelen ama párisi tündéren járt,
+s a hold méla sugarainak elvitázhatlan hatása alatt szinte ábrándozni
+kezdtem a szép asszonyról. De szerencsémre, józan eszem még nem hagyott
+el egészen, s midőn a prózai reflexiók mezejére eljutva, a fazék mennyei
+jóságát fazékné asszonyom életmódjával, s az Achillelal való találkozás
+sajátszerű hatásával combináltam, lelkem csakhamar megnyugodott és
+hazatértem.
+
+E reflexiók eredménye természetesen olyan volt hogy másnap, midőn
+Achillelal találkozám, nem hozhattam a dolgot szőnyegre. Annál inkább
+meglepett, midőn ő maga fordítá rá a társalgást.
+
+– E jó ember magaviselete teljesen alkalmas arra, hogy nejét
+kompromittálja, mondá Achille. Ön kétségkívül azt hitte tegnap, hogy
+köztem és e nő közt «történt valami», mint mondani szokták, különben
+eddig bizonyosan kérdezősködött volna felőle.
+
+– Nem tagadom, viszonzám.
+
+– Pedig biztosítom önt, hogy csalódott. E nő nem szereti férjét; s a
+mint láthatta, nem is szeretheti. De megcsalni nem fogja soha. Hiu,
+kaczér és szenvedélyesen szeret mulatni, de becsületes. Ha valamivel
+rágalmazzák, azt csak férje ügyetlenségének köszöni. – E szegény asszony
+annyit szenvedett! – tevé hozzá Achille mély sóhajjal.
+
+Elhallgatánk. Achille nehány percznyi szünet után ismét megszólalt.
+
+«Azon nehány hét alatt, mióta szerencsém van önt ismerni, mondá, ön
+többször észrevehette, hogy gyakran jut eszembe egy név, melyhez
+ifjuságom minden emlékei kötvék, s melyet nem tudok kiejteni fájdalmas
+visszaemlékezés nélkül. Mondám önnek, hogy e név legszomorúbb lapját
+tölti be életemnek. Most ismerem önt annyira, hogy tudom, méltányolni
+fogja e szenvedéseket. Ha tehát van kedve meghallgatni, elmondok önnek
+egy modern tragédiát, melynek hőse legjobb barátom vala. Igen egyszerű
+történet, de az egyszerű tragédiák a legszomorúbbak. Igen prózai
+történet és költő aligha fogna rá vállalkozni, hogy ékes versekben
+drámát faragjon belőle. A költők vagy zsarnokok, vagy rabszolgák. Az
+apró szellemek nem mernek eltérni az adott szabályoktól; s a nagy
+szellemek, kik e szabályokat alkotják, türelmetlenül megkívánják, hogy
+az emberi szív még szenvedéseiben is törvényeikhez alkalmazkodjék,
+mintha nem lehetne szenvedni az ars poetica elméletei ellenére is!
+Kicsinylik a reális életet, megkövetelik az emberi szívtől, hogy elvont
+theóriáik szerint érezzen, nem gondolva meg, hogy épen a rideg való
+okozza a legtöbb szenvedést; általános szabályokat állítanak föl, midőn
+épen az élet konkrét viszonyai teszik a legtöbb embert boldoggá vagy
+boldogtalanná. Megvallom, már le akartam írni e történetet, de mindeddig
+visszatartott az, hogy nem mertem barátom szenvedéseit pedáns kritikusok
+szeszélyeinek kitenni, kik képesek volnának elvitatni a jogosultságot
+oly szerencsétlenségtől, mely egy embernek életébe került. Mi nekik az,
+hogy valaki szenvedett és meghalt vagy megőrült, – ha szenvedésében nem
+találnak oly lélektani összeütközéseket, melyek szabályaik keretébe
+beillenek, indokokat, melyeket a megszokás már udvarképesekké tett a
+költészetben? Kimondják, hogy az egész dolog képtelenség, valószínűtlen
+és mesterkélt csinálmány. Valószínűtlen és mesterkélt az, a mi alatt egy
+lélek megtörik! – A költők ignorálják az életet a maga prózai
+valódiságában. Megkövetelik az embertől, ki a társadalomban él, melyben
+annyi kicsinyesség és ferdeség van, hogy úgy érezzen, mintha el volna
+szigetelve korától, mintha nem ismerné annak fogalmait s nézeteit, nem
+osztaná uralkodó előitéleteit s gyöngeségeit, mintha lehetséges volna
+magát függetlenné tennie azon viszonyoktól, melyekben életét tölti,
+melyekben lelke és elméje képződött, a társadalomtól, melynek
+egyéniségét köszöni! És mégis, – ha író volnék megkísérteném papirra
+tenni e történetet. Ön az, s én fölhatalmazom rá, ha érdemesnek tartja,
+írja meg, a mit mondani fogok. Lesznek, a kik nem fogják elismerni e
+szenvedések jogosultságát: a eszthetikus mathematikai határozottsággal
+be fogja bizonyítani, hogy azon lelki küzdelem, mely e történet tárgyát
+teszi, egyáltalában lehetetlen, s ki fogja mondani nagy képpel a bölcs
+itéletet, hogy Flavigneux Anatole nem szeretett. Nem szeretett az, kit
+szerelme ölt meg! De a közönség nemcsak ezekből áll. Mindazok, kik a mai
+társadalom bűneit és félszegségeit, előitéleteit s gyarlóságait ismerik,
+kik méltányolni tudják a mindennapi élet viszonyainak hatalmát az emberi
+lélek, a relativnak hatalmát az absolut fölött, s főkép azok, kik a
+párisi életet ismerik, mely a modern társadalom minden előnyeit és
+hiányait meghatványozott mértékben egyesíti magában, – ezek meg fogják
+érteni e történetet, s hősében azt fogják látni, a mi volt: _a modern
+társadalom erkölcseinek áldozatát_. Lesznek olyanok is, kik saját
+szomorú tapasztalásból ismerik e szenvedéseket és rokon lélekkel áldozni
+fognak egy megértett fájdalomnak. Itélje meg majd, osztja-e
+véleményemet, s ha igen, írja meg e könyvet, mely úgy hiszem, nem lesz
+minden haszon nélkül. Társadalmi rendszerünk egy mélyen gyökerező baját
+e könyv oly alakban fogja feltárni, melyben a világ azt még kevéssé
+ismeri; mert a költők az ily viszonyokat, – és hány szív törik meg
+csendben e viszonyok alatt! – méltatlanoknak tartják a földolgozásra, s
+a közönség nagy zöme nem képes magát iróink iránya alól emanczipálni.
+Előre mondom, ne várjon tőlem érdekfeszítő bonyodalmakat,
+érzékcsiklandozó leírásokat. E történetnek legfőbb érdeme az igazság. De
+úgy hiszem, ez az érdemeknek nem legkisebbike.» – –
+
+Íme Achille elbeszélése.
+
+
+
+
+I.
+
+Flavigneux Anatole atyja, Flavigneux Anselme diszpéldánya volt a
+könnyelmü párisiaknak. Tekintélyes vagyon birtokában, harmincz éves
+koráig csupán annak tékozlásával foglalkozott. Ekkor, részint szokásból,
+részint, hogy a vagyonán ejtett csorbát némileg helyreüsse,
+megházasodott. Elvett egy gyöngéd érzésű, ábrándos lelkű leányt, kinek
+betegesen izgékony idegrendszere s nehány százezer francnyi hozománya
+volt. A házasság oly emberek életmódjában, mint Flavigneux Anselme, nem
+nagy változásokat szokott előidézni. Flavigneux oly gyöngéd, udvarias
+volt neje iránt, mintha nem is lett volna neje, rokonszenvet is mutatott
+iránta, midőn egy fiúval megajándékozá, de különben változatlanul
+folytatta előbbi könnyelmű életmódját.
+
+A házas élet e neme az érzelmes, ábrándos kedélyű nőt azonban ki nem
+elégítheté, s Flavigneux asszony házassága ötödik évében meghalt.
+Flavigneux gyászt hordott nejéért, mint illett, de tovább folytatá
+életmódját. Amint Anatole tizedik évét betölté, intézetbe küldé; s itt
+atyját minden félévben egyszer látva élt a gyermek tizennégy éves
+koráig, midőn egyszer hírűl hozták neki, hogy atyja meghalt. A
+törvényszék gyámot rendelt neki, de a gyámnak alig volt mire
+felügyelnie, mint gyámfia személyére: mert az aktivák és passivák
+annyira kiegyenlítették egymást atyja halála után, hogy midőn Flavigneux
+Anselme a lóról lebukva, nyakát szegte, egy elegáns temetkezés költségei
+Anatole örökségét teljesen kimerítették.
+
+Anatole egyedül állt a világban; egy gazdag embernek kényelemben,
+bőségben nevelt tizennégy éves fia, egy sous nélkül zsebében. Gyámja
+kivette az intézetből, melyben többé nem volt miből fizetni a magas
+tandijat, s a fiú rokonaihoz fordult, felszólítván őket, tennének
+valamit a gyermek nevelésére.
+
+A felszólítás azonban felesleges vala. Volt Flavigneuxnak egy
+unokatestvére s kalandjaiban pajtása, ki azon jószivűséggel és
+bőkezűséggel, mely a romlatlan lelkű könnyelműséget jellemzi, sietett
+árván maradt öcscsét támogatni. Detrolles György könnyelműség dolgában
+szakasztott mássa volt régi barátjának, Anselmenek, kivel két évtizeden
+át együtt űzték kalandjaikat; s a különbség köztük csak az vala, hogy
+Detrollesnek uralkodni képes és takarékos neje volt, ki férjének
+kicsapongásai elé tudott korlátokat szabni. Detrolles becsületes ember
+volt és jó családapa, ki nejét és gyermekeit minden könnyelműsége
+mellett tiszta szívből szerette. Neje, egy okos, tapintatos nő,
+megismerve férje jó és rossz tulajdonait, meghajolt a kényszerűség előtt
+s emezeknek engedett annyi szabadságot, a mennyi amazoknak megóvására
+szükséges vala. Neje okosságának s mérsékletének köszönheté Detrolles,
+hogy Anselme halála után annak fiáról úgy gondoskodhatott, a mint szíve
+jóindulata kivánta.
+
+Elhúnyt barátjának vagyoni állásáról értesülvén, Detrolles magához
+hivatá Anatolet s azon bőkezűséggel, melyet pazarlásaiban megszokott
+volt, kijelenté neki, hogy mindaddig, míg állást és foglalkozást nem
+szerez magának, évenként ötezer frankot fog tőle kapni. Detrolles azt
+akarta, hogy öccse a lehető legjobb nevelésben részesüljön s hogy a
+nélkülözés semmikép ne gátolja tanulmányaiban s a szerint, a mint ő
+ismerte az életet, erre évi ötezer frank elkerülhetlenül szükséges vala.
+
+Anatolet erre gyámja vissza akarta küldeni az intézetbe, de a fiú
+hallani sem akart többé róla. Terhére volt az intézeti fegyelem s önálló
+hajlamú lelke annál inkább megunta a folytonos felügyelet alatt való
+életet, mert érezte magában, hogy van kedve tanulni, hogy tehát nincs
+szüksége szüntelen ellenőrző szemekre. A fiú nagybátyjához folyamodott s
+ez neki adott igazat a gyám ellenében. A gyám kénytelen vala engedni
+annak, ki gyámfia nevelésének költségeit fedezte, főkép miután Detrolles
+úgy rendezte be a dolgot, hogy az évdíjat havi részletekben magának
+Anatolenak adta kezébe. A gyám kifogásokat tett ez ellen, figyelmezteté
+Detrollest, hogy ennyi pénzt adni egy gyermek kezébe a legjobb mód azt
+pazarlóvá tenni, mire nem lesz módja, ha felnő. De Detrolles nem tudott
+ellentállani Anatole kéréseinek, sőt tetszett neki azon önállóság, azon
+akaraterő, mely a fiú szavaiban nyilatkozott, midőn függetlenséget
+követelt; és a jó nagybátya úgy okoskodott, hogy épen az fogja Anatolet
+férfivá tenni, ha minél előbb hozzá szokik saját ügyeit vezetni.
+
+Anatolet tehát szállásra és ellátásra egy szegényebb hivatalnokhoz
+adták, ki tanulókat tartott magánál mellékkereset gyanánt. Itt
+ismerkedtünk meg egymással. Anatole havi pénzének fele sem volt
+szükséges szállása, tartása és tanulmányai költségeinek fedezésére. A
+többit tehát mulatságra fordítá.
+
+Nem szükséges ön előtt bővebben indokolnom, mikép lett ily viszonyok
+közt Anatole nehány hónap alatt bevégzett korhelylyé, kit a késő éj,
+néha a kora reggel vetett csak haza szállására. Lakásadónk kezdetben
+megfeddé néhányszor Anatolet, mire ez húsz frankkal megtoldta a havi
+díjat s ez áron teljes függetlenséget vásárolt magának. Nem tudom,
+meddig tartott volna ez életmód, s mivé tette volna végre Anatolet, ha
+egy általa okozott botrány egyszerre végét nem szakítja. Már egy év óta
+élte a gyermekifjú e korhely életet, melyben a tanulásból fenmaradt
+óráit kártya és bor közt töltötte el, midőn egyszer reggel épen nem jött
+haza; de e helyett néhány órával utóbb az iskolából izentek
+szállásadójának, hogy vitesse haza. A jó ember futott az iskolába és ott
+találta Anatolet félig ittasan, kiterítve, betört fővel, melynek
+vérzését még alig tudták elállítani. Anatole ez éjjel reggelig
+kártyázott s elvesztvén egész havi pénzét, melyet az nap kapott
+Detrollestől, elkeseredésében inni kezdett pajtásaival, kik közül a
+szerencsés nyerő ajánlkozott az italok árát fedezni. A nap már fényesen
+sütött, midőn Anatolenak eszébe jutott, hogy iskola is van a világon.
+Megindult tehát s mámorosan, ingadozó léptekkel a kollegiumba ment.
+Midőn a terembe nyilt előadás közben benyitott, a tanár nem nézheté szó
+nélkül a tizenöt éves fiút, ki félrecsapott kalappal fején, rendetlen
+öltözékben, a mámor félreismerhetlen jeleivel arczán s magatartásában,
+ingadozó léptekkel közeledett feléje. Nehány szigorú szóval kiparancsolá
+a teremből, de Anatole a helyett, hogy engedelmeskednék, szitkozódni
+kezdett s felemelt ököllel rohant tanárára. Ez félreugrott a csapás
+elől, mire Anatole elvesztve az egyensúlyt, oly szerencsétlenül bukott a
+tanár asztala előtt a földre, hogy fejét az asztal sarkán betörte.
+
+Az esés után néhány hétig az ágyat kellett őriznie. Midőn megtudta a
+botrányt, melyet ittas állapotában elkövetett, élénk becsületérzése
+pirulni kényszeríté önmaga előtt. Megfogadta, hogy borhoz és kártyához
+többé nem nyúl, s én, ki tanúja valék fogadásának, tanúja voltam annak
+is, hogy azt lelkiismeretesen megtartá.
+
+Gyámja ez alkalmat felhasználta, hogy meggyőzze Detrollest, miszerint a
+fiút okvetlenül intézetbe kell küldeni és pénz dolgában szükebbre fogni,
+ha nem akar professionális korhelyt nevelni belőle. A gyám könnyen
+igazolható bizalmatlanságból nem hitt Anatole igéretének, miszerint meg
+fogja változtatni életmódját; de a fiúban oly erős volt az elhatározás
+felhagyni e korhely élettel s annyira meg tudta nagybátyját győzni
+szándékának szilárdságáról, hogy ez ismét a fiú pártjára állt. Némi
+változást azonban Detrolles is szükségesnek látott életmódjában. Más
+iskolába kellett küldeni Anatolet, hogy ne legyen kénytelen szégyene
+szemtanúi előtt pirulni. Aztán, úgy okoskodott Detrolles, Anatolet
+bizonyosan a rossz példa rontá meg; oly helyre kell tehát adni
+szállásra, hol nem lakik más három-négy tanulóval együtt, egy becsületes
+család körébe, mely jobban fel tudjon rá ügyelni.
+
+Talált is ilyet csakhamar, mely annálinkább megfelelt igényeinek, miután
+rokonságban állt a fiúval. Cotin György távoli rokona volt
+Flavigneuxnek. Egykor vagyonos kereskedő, utóbb szerencsétlenül csődöt
+mondott s most teljes visszavonultságban élt Páris egy külvárosában.
+Detrollesnak e gondolat annálinkább tetszett, mert Cotint és nejét mint
+talpig becsületes, reális, erkölcsös embereket ismerte még a régi
+időkből s mert azt hitte, hogy nemcsak pénzért, hanem rokoni szeretetből
+is jobban fel fognak a fiúra ügyelni, mint bárki más.
+
+
+
+
+II.
+
+Cotinék kaptak az alkalmon, midőn Detrolles őket számos évek múlva ismét
+felkeresvén, felkérte, fogadják magokhoz öcscsét szállásra és ellátásra.
+Anatole szintén örömmel lépett e család körébe, melyről már
+gyermekkorában a legjobbat hallotta. Emlékezett reá, hogy Cotin Györgyöt
+és nejét nem egyszer hallá dicsértetni, mint a derék, becsületes
+házastársak mintaképét. És nem ok nélkül. A Flavigneux család minden
+ismerősei és rokonai közt alig volt ház, mely több tiszteletet érdemelt
+volna, mint e derék kereskedőé, ki ötven éves korában egy húsz éves ifjú
+gyöngédségével szerette nejét, kinek vágyait a negyven éves nő odaadó
+szerelme teljesen kielégíté s ki mindent elkövetett, hogy három
+gyermekét a lehető legjobb nevelésben részesítse.
+
+Anatole, azon reményben, hogy e tiszteletreméltó család kebelében annál
+könnyebb lesz fogadását megtartania, őszinte örömmel sietett eddig
+személyesen nem ismert rokonához; s a most már hatvan éves Cotin György
+annál nagyobb, annál igazabb örömmel fogadta az ifjút, mert ennek szőke
+fürtei és lángoló szeme őt saját két fiára emlékezteték, kiket éltök
+virágában vesztett el. Hasonló meghatottsággal sietett őt ölelni
+Cotinné, mondva neki, hogy tekintse őt anyjának s legyen teljes
+bizalommal iránta. Anatole csakugyan úgy érzé, mintha második atyát és
+anyát talált volna Cotinékban s midőn Hermance lépett a szobába, Cotin
+tizennyolcz éves leánya, kora szépségének viruló pompájában és Cotinné
+azt mint leendő testvérét mutatá be neki, Anatole ily testvér és ily
+anya mellett teljesnek érzé boldogságát.
+
+[Illustration: Cotin György örömmel fogadta az ifjút.]
+
+De nehány hét alatt be kellett látnia Anatolenak, hogy a Cotin család
+kebelében sok, talán minden megváltozott. Minél jobban megszokták őt a
+háznál, s minél bizalmasabb lábon álltak egymással, annál inkább
+módjában volt észrevennie Anatolenak, hogy a boldogság e házból
+elköltözött. Nem egyszer élénk czivódásban találta Cotinnét férjével s
+bár e jelenetek mindannyiszor félben szakadtak, valahányszor Anatole a
+szobába lépett, fel kellett előtte tűnnie, hogy nem puszta
+nézetkülönbségek okozták e heves vitákat. A szállás, melyet Cotinék
+birtak, oly kicsiny volt, hogy Anatolenak még külön szobája sem vala s
+csak a jövő félévben igértek számára szobát fogadni a szomszéd lakásból,
+mely akkor megürülendő vala. Anatole tehát egy szobában hált Cotinnal, a
+másikban Cotinné Hermanceszal, míg a harmadik ebédlő, szalon és minden
+egyéb vala egyszerre. Ilyen szűk helyre szorulva rokonaival, nem
+maradhatott sokáig titok előtte az, a mi a ház békéjét megzavarta.
+
+A szükség volt e család szerencsétlenségének forrása. Cotin és neje
+jólétben tölték teljes életöket s a míg ebben tartott, misem zavarta meg
+boldogságukat. Egymás szerelmében s gyermekeik szeretetében szívök
+minden vágyai kielégítésre találtak. Cotin György ötvenötödik évébe
+lépett, midőn egy év alatt két fiát s egy nagykereskedőház bukása
+folytán egész vagyonát elveszté. A becsületes csőd után, melyben
+hitelezői teljesen kielégíttettek, maradt számára még néhány ezer frank,
+melynek kamatjaiból egy nélkülözésekhez szokott család nagy takarékosan
+megélhetett volna. De Cotinék jóléthez valának szokva s Cotin György
+lelkének minden erejét fiainak s vagyonának veszte annyira megtörte,
+hogy képtelen volt megmaradt pár ezer frankjával új üzletet kisértni
+meg. Nem maradt tehát számukra egyéb, mint visszavonulni s lehetőleg
+meghúzniok magokat. Cotin György lemondott a kényelem minden neméről,
+hogy családja existencziáját megkönnyítse, neje azon szent
+elhatározással lépett a szegényes szállásba, hogy életét csupán férje
+vigasztalásának szentelendi; e két ember lelkében a gyöngédségnek,
+szerelemnek és erénynek oly kincse vala felhalmozva, mely nem egy, de
+tíz életet boldoggá tehetett volna, – és ők mégis szerencsétlenek
+valának. Cotinné nemcsak gyöngéd nő és szerető hitves, de egyszersmind
+gyönge nő és oktalan anya vala. El tudta magát a legnagyobb áldozatokra
+határozni, mert az elhatározásban szíve támogatta, ez pedig tiszta és
+romlatlan vala; de nem birta elhatározását végrehajtani, mert jellemének
+gyöngesége képtelen volt az élet keserű valóságával megküzdeni. Bármint
+feltette volt magában, hogy fel fog hagyni mindazzal, a mi a
+megélhetésre okvetlen nem szükséges, midőn kenyértörésre került a dolog,
+nem volt ereje egy vagy más apróságról lemondani, melyet oly magától
+értetődőnek tanult ismerni előbbi jó körülményei közt. Férje nem egyszer
+figyelmezteté őt, legyen takarékosabb, mire panasz és szemrehányások
+következtek. Minden ily családi jelenetnek vége ugyan az volt, hogy
+Cotinné férje nyakába borulva bocsánatot kért tőle és könyezve fogadá,
+hogy ezentúl máskép lesz minden; – de azért minden a régiben maradt s a
+kis tőke, melynek kamatjaival kellett volna a család létezését
+biztosítani, koronként megkisebbíttetett a háztartás folyó költségeinek
+fedezésére.
+
+E gazdálkodásnak előbb-utóbb válságra kellett vezetnie; s e válságot
+Hermance növekedése csak sietteté. A leány szép volt, tele észszel és
+élettel; anyja csüggött rajta s nem vette észre, hogy saját hibái, az
+élvezetvágy és a jellem gyöngesége, fokozott mértékben vannak meg
+gyermekében. Cotinné imádta leányát, ragaszkodott hozzá, mint egyetlen
+vígaszához a szerencsétlenségben s nem bírta a szép, de hiú és könnyelmű
+leánynak egy kivánatát sem megtagadni. Ez pedig majdnem szívtelenségig
+menő könnyelműséggel követeléseit oly magasra fokozta, mintha fogalma
+sem volna szülei vagyoni állásáról. Hermance toiletteje s apró
+mulatságai ekként majdnem annyiba kerültek, mint az egész háztartás.
+Cotin György sokkal gyöngébb volt, semhogy erélyesen közbelépve ez
+életmódnak véget tudott volna vetni; a szegény öreg csak panaszkodni
+birt. Naponként figyelmezteté nejét, miszerint nehány év mulva teljesen
+koldusbotra jutnak s nem lesz meg mindennapi falatjuk; – de a gyönge
+asszony, most már leányának könnyelműsége által is tovább ragadtatva,
+nem tudott a dolgok állásán változtatni. Az egyetlen, a mit tenni birt,
+az vala, hogy el tudta titkolni férje előtt, miszerint összes tőkéjökből
+már alig van hátra két-három ezer frank és hogy ez is alig elegendő az
+adósságok fedezésére.
+
+E ponton állt a Cotin család, midőn Anatole lépett belé. Az öreg Cotin,
+ki előtt neje a végső nyomor közellétét eltitkolá, azzal vigasztalta
+magát, hogy azon havi kétszáz frank, melyben vele Detrolles Anatole
+eltartására nézve megegyezett, helyreállítandja háztartásában az
+egyensúlyt. És úgyis lett volna, ha ama tőke, melyet Cotin számításainak
+alapjául felvett, még létezett volna. Ennek hiányában azonban Anatole
+havidíja csak tökéletlen segély vala. Anatole nehány hét alatt
+felismerte a család helyzetét. Látta, hogy Cotin és neje oly gyöngéden
+szeretik egymást, mint egy ifjú házaspár és látta, hogy éltök folytonos
+czivódás és keserűségek közt folyt le. Megszerette és szánta e
+becsületes, de gyönge embereket s felajánlá Cotinnénak saját erszényét,
+melyen az asszony nem is mulasztott el koronként apróbb kölcsönök
+contrahálásával könnyíteni.
+
+Anatole azt hitte, hogy azon csekély támogatás, melyben nagynénjét
+részesítheti, ép oly jó hatással bír, a mily jó szívből van adva s e hit
+némileg ellensúlyozá benne a fájdalmat, melyet szegény rokonai
+szerencsétlensége felett érezett. Most már, részben pénzhiányból is,
+idejének legnagyobb részét otthon tölté, tanulva, vagy az öreg Cotin
+elbeszéléseit hallgatva, vagy Hermanceszal csevegve, kivel csakhamar oly
+bizalmas lábon állt, mintha gyermekkoruk óta együtt növekedtek volna.
+
+Rövid idő alatt Anatoleon megtörtént az, a mi ily körülmények közt oly
+könnyen megesik egy tizenhat éves tanulón: beleszeretett Hermanceba. A
+két ifjú természetében sok volt a hasonlóság, de még több az ellentét.
+Anatole természetének egyik uralkodó eleme az élvezetvágy vala, ép úgy,
+mint Hermanceénak, de míg az ifjú eszével és elhatározásával tudott
+uralkodni e hajlamokon, ha kellett, a leány vagy nem bírt, vagy nem
+akart korlátokat vonni kedvtelései elé. Anatolenak nem valának szilárd
+erkölcsi elvei. Sem könnyelmű atyja, ki szeretetreméltó
+lelkiismeretlenséggel űzte női kalandjait, sem hasonkorú pajtásainak
+társasága nem volt alkalmas szilárd erkölcsi elveket csepegtetni
+lelkébe, az intézetben nyert nevelése pedig olyan volt, mint minden
+iskolai nevelés: erkölcsi elvek helyett a vallás érthetetlen formuláival
+terhelte meg elméjét, melynek semmi közük a morálhoz. De ha nélkülözte
+is lelke azon erős erkölcsi tartalékot, melyet csak az anya vagy atya
+szerető gondoskodása olthat fiatal lélekbe; természete mégis alapjában
+nemes, érzelmei tiszták valának s e jó tulajdonok, támogatva azon élénk,
+az ingerlékenységig kényes becsületérzés által, mely őt már e korban
+kitünteté, szinte kipótolák e tekintetben nevelése hiányait. Hermancetól
+a természet megtagadta azon erkölcsi érzéket, mely egyedül képes a nőt
+az élet válságos viszonyaiban fentartani s nevelése mitsem adott neki, a
+mivel azt pótolhassa. Könnyelmű, hiú gyermek volt már tizenöt éves
+korában, ki nem ismer nagyobb feladatot, mint tetszeni és mulatni; s
+anyja, példája által, melyet leányának szolgáltatott, midőn életének
+főczélját hasonlókép a kellemes időtöltésekben keresé és majomszeretete
+által, melylyel őt körülvette, e gyöngeségeket Hermanceban azon határig
+fokozta, melyen túl a jellemgyöngeség jellemtelenséggé válik s melytől
+csak egy lépésnyire van a becstelenség. Mindkettejökben hiányzott az
+egészséges erkölcsi érzék; de míg Anatolet élénk becsületérzése képes
+volt oly magasra emelni, hová a puszta erkölcsi elvek fel nem érnek;
+addig Hermance, könnyelműsége s azon veszélyes befolyás által, melyet
+anyja gyakorolt reá, képes vala oly mély sülyedésre, melyet maga az,
+hogy lelke minden erkölcsi tartalékot nélkülözött, nem indokolhatott
+volna. Ez éles ellentét oly jellemnél, mint Anatoleé, valószinűleg
+lehetetlenné tette volna a Hermance iránti szerelmet, ha mint férfi
+ismerkedik meg a leánynyal, mert a férfijellem minden tulajdonai közt
+alig van kérlelhetetlenebb, türelmetlenebb a becsületérzésnél. De
+Anatole tizenhat éves gyermek volt, midőn a nálánál idősb Hermancet
+megismerte.
+
+De mit feszegetem én itt e két ember jellemét? mi köze egy tizenhat éves
+ifjú szíve vonzalmának a lélek és jellem határozó tulajdonaihoz?
+Kifejlődött, megállapodott természeteknél ezek döntő elemként
+határozhatnak a szív érzelmei felett; a férfi szerelmében nagy része van
+saját s kedvese jellemének és életnézeteinek is, de egy tizenhat éves
+ifjú szerelme az alkalom és a tapasztalatlanság szüleménye.
+
+Anatole gyermek vala, az első fiatal, szép nő, kit ismert, Hermance
+volt; naponként órákat töltött a leánynyal, játszott, csevegett vele, –
+kell-e több szerelmének indokolására?
+
+Az ifjú szerette a leányt, szerette azon öntudatlansággal, hogy ne
+mondjam, gyanútlansággal, mely az első szerelmet jellemzi; szerette úgy,
+mintha nem is volna magával tisztában az iránt, hogy vonzalmának tárgya
+a másik nemhez tartozik. Anatole önkénytelen hajlamot érzett Hermance
+iránt, mintegy magától értetődő, indokolásra nem szoruló vonzódást, mely
+őt a leányhoz közelíté; s engedett ez érzelemnek, vagy tán inkább
+ösztönnek, a nélkül, hogy azt elemezni megkisértené. Ha tudta volna,
+hogy Hermancet szereti, kétségkívül magába vonult volna s nem mert volna
+többé oly bátran közelíteni a leányhoz; de így, szerelmének öntudata
+nélkül, a mit kora tapasztalatlanságának köszönhetett, oly
+elfogulatlanul, oly minden utógondolat nélküli odaadással engedé át
+magát a leány társaságának, mintha még fogalma sem volna róla, hogy
+ketten oly két nemhez tartoznak, mely két nem csak a szenvedély nyelvén
+érti meg egymást teljesen.
+
+A Cotin-házban senki sem vette észre, hogy Anatole Hermancet szereti.
+Cotin és neje örömmel nézték a «rokoni vonzalmat» a két fiatal közt s
+Hermance csak víg és kedves játszótársat látott az ifjúban. A leány
+vígságában féktelen, szeszélyeiben kicsapongó volt, – de modora még
+inkább hasonlított egy pajkos fiú magaviseletéhez, mintsem oly
+leányéhoz, ki már öntudatával bír nemének. S ez még alig is volt meg a
+leányban. Hermance azon lányok közé tartozott, kikben, természetök
+elevensége daczára, aránylag későn érvényesíti magát az, a mi a leányt
+nővé teszi. S így nem egyszer Hermance játék közben ölébe ugrott az
+ifjúnak s Anatole ölelte és csókolta hugát, – mindkettő még minden
+sejtelme nélkül annak, hogy élvezet is lehet abban, mi csak a pajkosság
+gyümölcse vala.
+
+Vagy öt hónapot töltött ekként Anatole a háznál, midőn különféle
+jelekből azt vélte észrevehetni, hogy Cotinék vagyoni viszonyaiban
+kedvező fordulatnak kellett beállnia. Cotinné néhány hét óta vidorabb
+volt s nem czivódott férjével. Az asztal jobban el vala látva s Cotinné
+már három hét óta nem fordult volt új kölcsönért öcscséhez. Hermance
+szebb ruhákban járt, mint azelőtt s minduntalan hol színházban, hol
+társaságban volt valamely barátnéjával, honnan, hogy mikor jött haza,
+Anatole nem tudta, mert olyankor már aludni szokott.
+
+Nemsokára megjött a lakváltoztatási idő, s Cotinék a szomszéd lakásból
+nem egy szobát fogadtak fel Anatole számára, hanem az egész lakást, mely
+három szobából s konyhából állt. A konyha átalakíttatott előszobává,
+melyből egy ajtó nyílt balra egy szobába, egy másik jobbra két szobába.
+E második szobának azonfelül külön kijárása is volt a melléklépcsőre. Az
+egy szobát Anatolenak adták, a két szobás lakosztály pedig Hermance
+számára rendeztetett be, oly kényelemmel, sőt elegancziával, mely
+Anatolet rendkívül meglepte. Az ifjú nem tudta magának megmagyarázni a
+dolgok e fordulatát, de gyöngédtelenségnek tartotta volna a
+kérdezősködést, midőn azt látta, hogy Cotinné és leánya oly egykedvűen
+intézik e változtatásokat, mintha mindez nem is lehetne máskép. Anatole
+azon könnyűséggel és gyanútlansággal, mely korának tulajdona vala,
+csakhamar beletalálta magát e változásba. Elfoglalta szobáját és
+teljesen boldognak érzé magát, midőn Cotinné és Hermance megelégedett
+arczába tekintett.
+
+Ez időtájt Detrolles nehány napra falura vitte magával Anatolet. Midőn
+visszatért, az öreg Cotint ágyban, betegen találta. Nem eresztették be
+hozzá, azt mondák neki, hogy deliriumban fekszik s oly dolgokat beszél,
+hogy azt fiatal embernek nem jó hallani. Két hét tölt el, mielőtt
+Anatole Cotint ismét láthatá, és megborzadva riadt vissza tőle. Az öreg
+Cotin mint egy halotti váz ült karszékében, midőn Anatolet bevezették
+hozzá. Mintha két hét alatt két évtizedet vénült volna. Tagjai el
+valának aszva, megeresztett, tövises ősz szakálla bizonyos vad
+kifejezést adott e különben oly szelíd arcznak. Tekintete megtörve
+nyugodott maga előtt, de midőn szemét felveté, valami otthontalan
+merevség látszott e tekintetben, melyről Anatole első pillanatra azt
+hitte, hogy az őrület jele. Ily állapotban látva a derék öreget, Anatole
+borzalmában felsikoltott, aztán odarohant beteg nagybátyjához. Ez
+megkísérté feléje tárni kiaszott karjait és szólni akart valamit; de
+jobb karját nem tudta emelni s nyelve csak értelmetlen hangokat
+hebegett. Cotin Györgyöt megütötte volt a guta. Nem halt bele, de nem
+épült ki többé belőle. Élt még néhány hónapig, de élte folytonos
+haldoklás vala.
+
+Anatole végtelen részvéttel viseltetett a szegény öreg iránt, de végre
+belenyugodott a kikerülhetlen végzetbe. Oly természetesnek kellett
+találnia, hogy egy öreg, gyönge embert megüt a szél, főkép, miután
+Cotinné, ki temérdek könnyet ontott férjeért, elszámlálá neki mindazon
+ismerőseit, kik gutaütésben haltak meg; mely számlálásnak eredménye az
+lett, hogy minden második embernek, ki a hatvanig felviszi,
+kikerülhetlen sorsa a szélhűdés. Hermance is csakhamar megvigasztalódott
+s Anatole a lélek azon ruganyosságával, mely egy tizenhat éves kedélyben
+a legellentétesebb érzelmeket oly közel hozza egymáshoz, tudott, a
+szegény tehetetlen öreget meglátogatván, átfutni Hermance-hoz s a
+leánynyal eljátszani, nevetgélni, fecsegni, mindaddig, míg az ki nem
+küldte szobájából, a mi este nyolcz órakor többször megtörtént, a
+nélkül, hogy Anatole valami feltünőt talált volna benne.
+
+[Illustration: Odarohant beteg nagybátyjához.]
+
+
+
+
+III.
+
+Amióta Cotinék anyagi körülményeiben e változás beállt, az Anatole és
+Hermance közti viszony lassanként veszteni kezdett gyermekded
+bizalmasságából. Alig múlt el néhány hét s Hermance nem volt többé azon
+víg, kedélyes játszótárs, kinek Anatole addig ismerte. Nem mintha
+meghidegült volna iránta, nem idegenkedett tőle, sőt figyelmes szemlélő
+épen az ellenkező észleletre jutott volna. Hermance most is sok időt
+töltött öcscsével, de viseletében kimértebb, nyugodtabb, komolyabb volt,
+a nélkül azonban, hogy hidegebb lenne iránta. Nem ugrándozott, nem
+enyelgett vele többé azon tartaléktalan pajzánsággal, mely azelőtt
+mulatságaikon uralkodott s ha Anatole egyszer-másszor utána kapott, vagy
+véletlenül megölelte, Hermance néha elpirult s rendreutasítá. Anatole
+eleinte nem látszott észrevenni, vagy ha észrevette is e változást, nem
+tulajdonított neki fontosságot s egyikét látta benne azon szeszélyeknek,
+melyekben Hermance természete bővelkedett.
+
+Egy alkalommal Hermance épen rakosgatott valamit szobájában, midőn
+Anatole a nyitva maradt ajtón belépett. Az ifjú lépteinek zaját elnyelte
+a szőnyeg s halkan közeledve hugához, azt hátulról gyorsan megölelé s
+egy csókot lopott vállára. A leány, midőn így egyszerre váratlanul magát
+átölelve látta s keblén az ifjú összekulcsolt kezeit érzé, melyek
+érzékenyen tapadtak mellére, megrázkódott egész idegrendszerében s oly
+szenvedélyesen és oly szavakkal utasítá rendre az ifjút, minőket ez még
+nem hallott tőle. Anatole meglepetve Hermancenak e sajátságos modora
+által, mely eddig ismeretlen vala előtte, nehány szóval bocsánatot kért
+tőle és kisietett a szobából. De alig ért saját szobájába és veté magát
+boszúsan a pamlagra, előtte állt Hermance. A leány pillanatnyi
+felhevülése elmúlván, utána futott Anatolenak, kérte, ne vegye rossz
+néven hevességét s midőn ez biztosítá, hogy nem haragszik, pajzán
+mosolylyal ölébe ült, átkarolta nyakát és csókot nyomott ajkára.
+
+Megtörtént ez azelőtt akárhányszor, de Anatole úgy érzé, mintha ma
+érintené ajka először Hermanceét. Azt a hosszú, szenvedélyes csókot,
+melyet most kapott, nem a játszótárs adta többé könnyelmű pajzánságában
+a játszótársnak, hanem adta a nő, ki már élvezni tud, az ifjúnak, kit
+szeretne rá megtanítani.
+
+E percztől fogva érzé Anatole, hogy nővel áll szemben s hogy e nőt
+szereti. De érzé egyszersmind ifjúságát s tapasztalatlanságát, érzé azon
+fölényt, melyet az idősebb s routinirtabb leány reá gyakorolt s ez oly
+elfogulttá, oly zavarttá tette Hermanceszal szemben, hogy daczára most
+már élénken érzett szerelmének, kerülni kezdte a leányt. Hermance néha
+kérdőre vonta öcscsét, miért tölt vele kevesebb időt, mint azelőtt, de a
+mód, melyen ezt tevé, midőn lángoló szemével ránézett, vagy kezét
+megszorítá, Anatole zavarát, mondhatnám félénkségét még inkább növelte.
+
+Anatole kezdett kevesebbet lenni otthon, s estve rendesen eljárt
+színházba, hogy ne kelljen együtt lennie a leánynyal, kit szeretett s
+kihez, mióta tudta, hogy szereti, alig mert többé közelíteni.
+
+Egy estve színház után hazaérve világot akart gyujtani, de a gyufás
+dobozt üresen találta helyén. Nem tudott magán máskép segíteni, mint,
+hogy Hermancetól kérjen gyújtót, kinek szobájában, mint jövet az
+utczáról látta, még világos volt. Kiment tehát a közös előszobába s
+Hermance ajtaján koczogtatott.
+
+– Ki az? hangzott belőlről a leány hangja.
+
+– Én vagyok.
+
+– Te vagy Anatole? jer!
+
+Anatole benyitott. Az első szoba setét vala és üres. Hermance a másikban
+volt, melynek ajtaja ki vala nyitva. Az ifjú az ajtóhoz lépett, de
+megpillantván Hermancet, a mint könyvvel kezében chaiselongueján feküdt,
+önkénytelenül visszahökkent.
+
+Midőn meglátta Hermancet kacér pongyolájában, mely bájainak hatását még
+fokozta, Anatolet eddig még nem ismert mértékben támadta meg azon zavar,
+azon elfogultság, azon megmagyarázhatlan vonakodás, mely hátravon és
+előrehajt egyszerre, melyet néhány hét óta érzett a leánynyal szemben.
+Ideges remegés fogta el egész valóját, futni akart, de lába mintha a
+földbe gyökerezett volna, nem tudott elmozdulni a küszöbről s
+tekintetével akaratlanul rámeredt a szép leányra, ki mosolyogva nyújtá
+neki kezét.
+
+– Nos Anatole? – szólt a leány kérdőleg, észrevéve az ifjú
+megdöbbenését.
+
+Anatole végre erőt vett magán s szemét a földre sütve közelebb lépett s
+remegve fogta meg a leány kezét.
+
+– Gyufát akartam kérni tőled Hermance, csak most vettem észre, hogy az
+enyim elfogyott…
+
+– Gyufáért jöttél? – kérdé a leány sajátságos hangon.
+
+– Csak nem haragszol? – szólt az ifjú engesztelőleg.
+
+– Dehogy haragszom. Sőt épen jó, hogy jöttél, elfecseghetünk egy kicsit.
+Nem tudok aludni. Jer Anatole, ülj ide. – No de jer hát!
+
+Anatole szék után nyúlt.
+
+– Ah ne hozz széket, jer ide, hozzám, szólt a leány.
+
+– Olvastál? – kérdé Anatole s Hermance könyve után nyúlt, hogy ne
+kelljen szemébe néznie.
+
+– Olvastam. Igen érdekes könyv. Nézd csak. Nem ismered?
+
+– «La Nouvelle Héloïse,» – olvasá Anatole. – Nem, nem ismerem.
+
+– Úgy majd odaadom, ha elolvastam. Nagyon érdekes, hidd el.
+
+– Úgy? – szólt Anatole, letevé a könyvet, melynek hatása ott lángolt
+Hermance szép szemében.
+
+– De mi lelt? – kérdé a leány, – úgy ülsz itt, mint a bűnös, ki haragban
+van lelkiismeretével; rám sem mersz nézni…
+
+– Dehogy nem – viszonzá az ifjú megemberelve magát s tekintetét felemelé
+a leányra.
+
+Hermance azon szépségek közé tartozott, kik a legjózanabb erényt is
+képesek megingatni. Halvány arcza, széles piros ajkai, finom alkatú
+orra, megvilágítva két emésztő tüzű setétkék szem által s ébenfekete
+fürtöktől környezve, oly egészet alkottak, hogy a festész fantáziája nem
+képzelhetne magának illőbbet, ha Bacchusnak akarna papnőt festeni.
+Anatole, midőn e szemekbe tekintett, mintegy megmeredve szegzé
+tekintetét a leányra.
+
+– Mily szép vagy Hermance! – rebegé önkénytelenül.
+
+– Tetszem neked? kérdé a leány kaczéran s míg egyik keze az ifjúéban
+nyugodott, a másikat felemelve, megsímogatá vele Anatole arczát.
+
+– Bocsáss Hermace – rebegé Anatole zavarban, – ne kínozz Hermance…
+
+Hermance elereszté az ifjú kezét, de Anatole nem tudott felkelni. A
+leány rászegzé igéző tekintetét s Anatole szédülni érzé fejét e
+pillantás hatása alatt.
+
+– Csókolj meg Anatole! – susogá Hermance, feléje tárva karjait.
+
+Anatole futni akart, de nem birt. Érzé, hogy a vér fejébe tolul, hogy
+arcza ég, – de midőn a leány szemébe nézett, nem birt ellenállani s
+ösztönszerűleg odaborult Hermancera és megcsókolá.
+
+A leány átkarolta az ifjút s szenvedélyes csókokkal halmozá el arczát.
+Ujjai haja közé tévedtek s kis keze az ifjú fürteivel játszott, míg ez
+úgy érzé, mintha lélekzete el akarna akadni.
+
+[Illustration: – Csókolj meg Anatole! – susogá.]
+
+Eddig ismeretlen érzések támadták meg Anatolet. Szerelmi ábrándozásaiban
+nem egyszer elképzelte magának a boldogságot, melyet a viszontszerelem
+nyújt s most, midőn e boldogságot elértnek látta, úgy érzé, mintha
+csalódott volna álmaiban. Karjaiban tartá a szeretett nőt, magába szívta
+annak éltető lehelletét, ki szivét hangosabban dobogni megtanítá, – de
+mi volt ez azon boldogsághoz képest, melyet rajongó lelke megálmodott?
+
+Egy tizenhat éves ifjú szerelme inkább ábrándozás, mint szerelem.
+
+Én nem hiszek a szerelem azon pedáns osztályozásában, mely azt
+platonikusra és nem-platonikusra osztja. Ha hinnék is a léleknek a
+testtől önálló létezésében, ha azon tulajdonok és működések összegét,
+melyet hétköznapi nyelven «léleknek» nevezünk, többnek tartanám is az
+agyvelő legsubtilisabb functiójánál, nem hinném, hogy létezhetik
+szerelem, melyben csak a lélek vesz részt, az anyag hozzájárulása
+nélkül.
+
+Olvassa el bárki a szerelem valódi evangeliomát, melyet a nagy britt
+költő hagyott reánk. Még eddig senkinek sem jutott eszébe tagadni, hogy
+az érzelem, mely Romeot és Juliát összefűzi, valódi, tiszta szerelem; s
+vajjon «platonikus»-e a Montecchik és Capulettik sarjadékainak szerelme?
+
+Azon émelygős, férfiatlan ábrándozás, mely az új korban írt középkori
+regényekből sóhajt felénk, azon kevéssel beérő, saját tehetetlenségével
+kaczérkodó érzelgősség, melyben némelyek a «tiszta» szerelmet vélik
+felfedezni, mindössze oly lélekállapot, mely csak azért nem tartozik a
+pathologia körébe, mert ellenszerét a tudomány még fel nem fedezte.
+
+Tökéletlen, beteges érzelem az, melyet egészséges, kifejlett organizmus
+meg nem terem.
+
+A holdkórosok birodalma ez és a gyermekeké.
+
+Anatole ez utóbbi volt.
+
+Nem sok kellett volna neki arra, hogy boldognak érezze magát.
+
+Ha Hermance csak sejteti is vele, hogy szerelmét viszonozza, Anatole
+rajongásában képes lett volna érte bármire. Beérte volna vele, ha
+lábainál ülhet és szemébe tekinthet, ha láthatja őt és hallhatja szavát;
+s egy kézszorítása az ideálnak boldogabbá tette volna, mint most a
+kedvesnek ölelése.
+
+Anatole nem érzé magát boldognak.
+
+Azt látta, hogy szerelme viszonoztatik, – mert vajjon mi lehetett volna
+Hermance csókja az ifjú szemében más, mint szerelmi vallomás? – de ő
+másként képzelte magának az első vallomást.
+
+Midőn karjaival magához ölelte kedvesét, érezve szívének minden
+dobbanását, s midőn Hermance villogó szemébe tekintett, úgy tetszett
+neki, mintha nem ez volna azon nő, ki álmait foglalkoztatá.
+
+Anatole jellemében a legnagyobb ellentétek egyesültek. Tudott szeretni
+oly mély, oly intensiv érzéssel, mely maradandóságra nézve megközelíté
+egy szentimentális szív sóhajainak hosszadalmasságát; s tudott lábbal
+tapodni minden érzelmet, tudott könnyelmű játékot űzni a szív
+legönkénytelenebb gerjedelmeivel. De ez utóbbi tulajdont csak később
+érlelték meg benne az élet körülményei.
+
+Most még egy tapasztalatlan lélek, egy gyermekded lélek ábrándosságával
+rajongott Hermanceért. A leány szerelmével boldogítá őt, de a mód,
+melyen ezt tevé, nem felelt meg érzelmeinek.
+
+Most, midőn szerelmének már nem lehetett vágya, mely még kielégítés után
+epedjen, midőn váratlanul teljesedni látott oly reményeket, melyeket még
+táplálni sem mert, – Anatole kezdetben nem tudott boldog lenni; mert nem
+volt többé miért – ábrándoznia. S az ábránd ellensége a valónak.
+
+De e hányatás ideális érzelmeinek eloszlása s a kínálkozó szerelmi
+boldogság élvezete közt, csak átmeneti stádium lehetett; s oly
+természetnél, minő az Anatoleé volt, az adott helyzet teljes, önkénytes
+elfogadására s kizsákmányolására kellett vezetnie. Azon otthontalan
+érzés, mely a gyönyör első kisérletét követé, elmult s Anatole karjaiba
+vetette magát az élvező szerelemnek.
+
+Anatole ezután, midőn esténként hazajött, rendesen megkisérté Hermance
+ajtaját, mely csak ritkán volt zárva, jeléül annak, hogy a leánynak feje
+fáj s nincs kedve őt fogadni. S így mialatt Cotinné mitsem sejtő
+gyanútlansággal aludt a szélhűdött, lassan haldokló férjet őrizve, a
+család nagyreményű sarjadéka a harmadik szobában édelgett elcsábított
+ifjú kedvesével.
+
+
+
+
+IV.
+
+Hónapokig tartott már e viszony, midőn egy estve a nagy operaház
+előcsarnokában Anatole megpillantá Hermancet, a mint egy öreg úr karján
+jött ki a szinházból. A kisérő haja s bajusza tiszta fekete s öltözéke a
+legválasztékosabb vala, de szemének kialudt lángja s arczának el nem
+titkolható ránczai félreismerhetlenül jelezték benne az érdemekben
+megaggott kéjencet. Hermance, királyi alakjával s vakító szépségével,
+melynek a gazdag toilette még növelte hatását, magára vonta az egész
+férfitársaság figyelmét; s e bámulat megérdemelt voltának öntudatában
+büszkén lejtett végig a csarnokon kisérője karján, ki jobbra-balra
+nehány köszönést viszonozva, sietett hölgyét kivezetni az ostromló
+szemek e kereszttüzéből.
+
+Hermance nem vette észre ifjú kedvesét, ki szótlanul állt a fal mellett,
+nem tudva minek tartsa unokahuga kisérőjét. Mindenre gondolt, csak arra
+nem, a mi igaz vala, s a kínos bizonytalanság és habozás nehány
+pillanata mulva meg akart indulni, hogy utána menjen Hermancenak, azon
+reményben, hogy utól fogja érni, míg kocsijokra várakoznak. Nem tudta
+félti-e vagy nem, nem tudta mit gondoljon, csak azt látta, hogy egy
+bizonytalansággal áll szemben, melynek el kell oszlania. Feltette tehát
+magában, hogy követni fogja Hermancet és kisérőjét, bárhová menjenek,
+midőn egyszerre két úr társalgása vonta magára figyelmét, kik mellett
+elhaladt.
+
+[Illustration: A nagy operaház előcsarnokában megpillantá…]
+
+– Ugyan nem tudja ön, ki azon szép nő, kit Cocloquet barátunk most emel
+hintajába?
+
+– Hogyan? nem ismeri még a párisi demi-monde legújabb csillagát, Cotin
+Hermancet? – viszonzá a másik.
+
+Anatole elsápadt e szavakra, s egy oszlop megé vonult, mely a két
+társalgó mellett állt, onnan hallgatva tovább beszédjöket.
+
+– Hogyan, e szép leány –?
+
+– Egy bukott kereskedő leánya, ki Cocloquet barátunkon kezdé első
+experimentumait. Most még monopoliumot gyakorol rajta az öreg, de nem
+adok neki két hónapot –
+
+Anatole vére felforrt e szavakra, s merészen odalépett az ismeretlen
+elé.
+
+– Uram! becsületes ember ön? – kérdé szikrázó tekintettel, – hogy nem
+átall egy becsületes leányt rágalmazni?
+
+A két öreg úr igen komikus jelenésnek tarthatta e tizenhatéves, haragtól
+pirosló lovagot, ki egy párisi cocottenak védőjeül csapott fel, mert
+mindketten hangos kaczajra fakadtak.
+
+– Ismétlem uram, – szólt Anatole haragtól remegő hangon, – becsületes
+ember-e ön, hogy nem átall egy tisztességes leányt így rágalmazni?
+
+– Tisztességes leányt? hahaha! Fiatal barátom, önnek elment az esze! –
+mondá az ismeretlen, a fiút végig mérve tekintetével.
+
+– De uram –
+
+– Eh, de hát ki ön? – kérdé most az ismeretlen úr.
+
+– Ki vagyok? – kiáltott Anatole, – no, ha ön nem felel kérdésemre,
+mindjárt megmutatom ki vagyok –
+
+Ezzel felemelve pálczáját, az ismeretlennek arcza felé vágott; ez
+azonban a csapást karjával szerencsésen elhárítá magáról.
+
+– Sergeant! sergeant! – hangzott most többfelől, s a dolog vége az lett,
+hogy Anatolet minden erőlködése és protestácziói daczára a rendőrségre
+vitték.
+
+Itt töltötte az egész éjszakát.
+
+Reggel kihallgatták, s a vallató biztos, értesülvén a dolog állásáról,
+megfeddé Anatolet túlbuzgalmáért, mely botrányra vezetett, de
+tekintettel ifjú korára s Cotin Hermance iránti rokoni viszonyára,
+csekély bírság lefizetése után szabadon bocsátotta.
+
+Hazaérve első dolga volt Hermancehoz sietni, ki még félig alva feküdt
+ágyában. Anatole halkan lépett a szobába, nehogy az alvót felriassza, s
+csendesen ágya szélére ült, azon biztos reményben, miszerint Hermance
+fényesen kitisztázandja magát az ellene szórt rágalmak alól.
+
+– Ah te vagy Anatole! – szólt a leány pillanat mulva, midőn felocsudva
+észrevette az ifjút. Hogy vártalak tegnap! Későn jöttem haza szinház
+után, azt hittem, már alszol s meg akartalak lepni. Szép halkan bemegyek
+az én kis kedvesem szobájába, – oda lépek ágyához – tapogatódzom – üres!
+Szomorúan visszajöttem tehát, de nem tudtam aludni. Úgy vártalak, –
+annyira fel valék izgatva, és te nem jöttél! Ki tudja, hol mulattál
+pajtásaiddal, míg én itthon epedtem utánad!
+
+Hermance átkarolta az ifjút s elhalmozá forró csókjaival. Úgy nézett ki
+emésztő tűzzel szemében, vágytól dagadó kebellel, mint a megtestesült
+bűn. Ha Anatole nem lett volna tizenhat éves, egy pillantás e szembe, e
+kebelre meggyőzte volna arról, hogy a mit tegnap hallott, nem volt
+rágalom.
+
+Anatole erőt vett lelke felháborodásán, s a lehető legnagyobb
+nyugalommal elbeszélte kedvesének éjjeli kalandját.
+
+A leány figyelemmel hallgatá, aztán hangos kaczajra fakadt, mely oly
+kínosan hatott Anatolera.
+
+– Nem rossz! – kiálta fel, – tehát te szegény fiú, a rendőrszobában
+töltéd az éjt, és pedig miattam! de ne félj Anatoleom, kárpótolni
+foglak, még ma. Itthon töltöm az egész estét, meg fogjuk magunkat
+boszulni a sorson!
+
+– De hát mit szólasz ahoz, a mit az az ember mondott rólad? – kérdé az
+ifjú, félve és remélve lesvén a választ Hermance ajkáról.
+
+– Mit is mondott? hogy az öreg Cocloquet monopoliumot gyakorol rajtam?
+hahaha, nem rossz kifejezés! – te tudod legjobban Anatole, miben áll
+Cocloquet monopoliuma, hahaha!
+
+– Hogyan, – kiálta fel Anatole elsáppadva, s felugrott Hermance ágyáról,
+mintha valami ijesztő látványtól riadna vissza, – tehát igaz volna –?
+
+– Mi?
+
+– Hogy te Cocloquet kedvese vagy?
+
+– Hát nem tudtad, kicsikém?
+
+– Nem! – kiáltott fel Anatole elszorult hangon s mintegy elbódulva a
+hallottaktól kezébe rejté arczát.
+
+– Anatole, ne légy gyermek, – biztatá most a leány, – jer no, csak nem
+haragszol rám?
+
+Anatole kimondhatatlan kínokat szenvedett e pillanatban. Félóra előtt
+még rút hazugságnak tartá a mit hallott, s midőn most maga a leány
+beszélte neki azt, a mit midőn mások mondtak, rágalomnak tartott, midőn
+Hermance nevetve vallá be neki, hogy másnak kedvese, – ez megzavarta az
+ifjú minden gondolatát. Szívét szorulni érzé, mintha meg kellene
+szakadnia.
+
+Hermance ez állapotban látva fiatal kedvesét, mely oly távol állt saját
+vágyaitól, kaczérsággal akarta őt kiengesztelni. Halkan felkelt ágyából
+s egyszerre elébe állt azon indiszkrét toiletteben, mely csak az éj
+diszkrét homálya számára vala rendeltetve.
+
+A leány elragadó szép volt. Piczi rózsaszín lábai szinte elenyésztek a
+szoba tarka szőnyegén, s a finom batiszting, mely testét födé, annak egy
+részét tartaléktalanul tárta Anatole elé, míg a többi, a mit eltakart
+előle, annál ingerlőbben tetszett keresztül a fátyolszerű szöveten.
+
+Anatole előtt mindez nem volt újság, de azért e látvány mégis
+megvesztegette szemeit s Hermance észrevette, hogy arczkifejezése
+szelidülni kezd, midőn reá tekint.
+
+– Csak nem haragszol én kis kedvesem? – kérdé a leány, meg akarván
+ragadni a kedvező pillanatot, melyet bájai hatásának köszönhetni vélt, s
+gömbölyű fehér karjait az ifjú nyaka köré fűzte.
+
+– Menj – megcsaltál, – szerettelek és te mást szerettél! – nyögé tompa
+hangon az ifjú, kibontakozva kedvese öleléséből.
+
+– Én, mást szerettem? – kérdé a leány nagy szemeket meresztve Anatolera,
+a bámulat oly félreismerhetlen kifejezésével, mely magán viselte az
+igazság bélyegét.
+
+– Hiszen magad mondád, hogy Cocloquet kedvesed – nos, hát nem úgy van?
+
+– No igen, de csak nem gondolod, hogy ezt a vén tökfilkót szeretem? –
+viszonzá a leány kaczajjal.
+
+Anatole visszatántorodott e nevetés elől.
+
+– Eh! gyerek vagy Anatole! – kiálta fel erre a leány s hátat fordítva
+neki boszúsan veté magát egy chaise-longuera.
+
+Anatole szeme csak most nyílt meg teljesen. Az ártatlan, tapasztalatlan
+ifjú nem merte hinni a gyalázatot, míg félreérthetlenül nem állt előtte.
+Most, midőn Hermance saját ajkáról hallá azt, a mit különben képtelen
+lett volna elhinni, midőn szívének első szent érzelmét így meggyalázva
+látta, kitört belőle a fájdalom, mely lelkét eltölté, s ingadozó
+léptekkel közeledett a leányhoz, hogy szemére hányja megbecstelenített
+szerelmét.
+
+De a mit most hallott, már nemcsak szerelmét sérté, hanem vérig sebezte
+becsületérzését. Nyelve egyszerre megtagadta a szolgálatot. Most, midőn
+szerelméről akart szólni a nőnek, ki azzal oly könnyelműen visszaélt,
+megszólalt benne a büszkeség szava s ajkát elnémítá. Mily kín lehet oly
+nő által megcsalatni, kit annyira megvetünk, hogy büszkeségünk tiltja
+neki még szemrehányást is tenni megrablott szerelmünkért!
+
+Anatole gépiesen az ablakhoz lépett, s annak hideg üvegéhez támasztá
+forró homlokát, midőn egyszerre Hermance hangja magához téríté azon
+önkívületből, melybe fájdalma sodorta.
+
+– Nos Anatole, még sem értesz? – kérdé a leány félig vidám, félig
+szánakozó hangon chaise-longueja támláját simogatva kezével.
+
+Azon cynismus, mely e hangban nyilatkozott, Anatolet kijózanítá. Most
+már tudott uralkodni szívén, most már csak haragot és megvetést érzett
+kedvese iránt. Érzé, hogy lesz ereje szívéről hallgatni.
+
+– De értelek! – kiálta fel keserűen, haragtól remegő hangon, – oh, most
+már világos előttem minden! Azon változás, mely anyagi viszonyaitokban
+beállt, s melynek én csupa gyöngédségből nem mertem okát tudakolni, a
+kényelem, mely körülvesz, a fény, melylyel öltözködöl, – lakásod, ruhád,
+mulatságaid, – mindez becsületednek ára, Hermance! Eddig vak valék, most
+már látok! – És atyád? az ő betegségét is a te szégyened okozta! te
+okoztad, hogy e derék, becsületes ember, kinél jobb apával egy családot
+sem áldott meg az ég, hónapok óta élet és halál közt lebeg, folytonos
+haldoklásban, tehetetlen tagokkal, de érző szívvel, mely naponként
+kétségbeesik leánya gyalázatán, – az a te műved, nyomorult! Meggyaláztad
+nevedet, megölted atyádat!
+
+Hermance egy könnyet törölt ki szeméből s mindenkép igyekezett magát az
+elérzékenyüléstől megóvni. Végre megszólalt.
+
+– És te vádolsz engem, Anatole, hogy meggyaláztam nevemet? te, ki
+annyiszor segítettél azt meggyalázni!
+
+Anatole meghökkent e szavakra.
+
+– Igazad van, – szólt tompa hangon. – Bűnös vagyok. De te tettél azzá –
+te csábítottál el. De nem! – kiálta fel gyorsan, büszke tekintetével
+végig mérve a leányt. – Sokkal nyomorultabb vagy, semhogy megoszszam
+veled a felelősséget tetteimért! Nem vádollak. De ne félj, – tevé hozzá
+a megvetés hideg hangján, – nem fogok adósod maradni.
+
+Anatole megfordult és távozni akart a szobából, de ez utolsó szavak
+hallatára Hermance arczát elfutá a vér, s a leány villámgyorsan
+felszökve ülőhelyéből az ajtóhoz ugrott, s az ifjúnak útját állta.
+
+– Megállj! – kiáltá az Anatole szavai által vérig sértett leány, – innen
+ki nem mégysz, míg meg nem hallgatsz.
+
+Oly sajátságos látvány lehetett az: egy kipirult, szikrázó szemű,
+félmeztelen leány, a mint egy tizenhatéves ifjútól azt követeli, hogy
+hallgassa meg, mert becsületét akarja védelmezni!
+
+Anatole szó nélkül ült le egy karszékbe, jeléül hogy kész őt
+kihallgatni. Hermance visszatért a chaise-longuera, aztán látva, hogy
+Anatole féloldalt ül feléje, s nem szándékozik hozzáfordulni, egy
+zsámolyt vett, azt odatette az ifjú lábai elé s reá ült.
+
+Anatole fél lépésnyivel hátrább tolta székét, a mennyire a fal engedé.
+
+Hermance ez elutasító mozdulatot látva, egy sóhajt nyomott el keblében,
+aztán, kevés vártatva, megszólalt.
+
+– Hallgass meg kérlek, – szólt halk hangon, melyre a fájdalom ráüté
+félreismerhetlen bélyegét; – két czímen van jogom kívánni, hogy
+kihallgass, mielőtt elitélnél: rokonod vagyok és kedvesed valék. Igazad
+van, Anatole, midőn vádolsz, igazad van, midőn kárhoztatsz; de mégis
+érzem, hogy nem érdemeltem azon megvetést, melylyel most szóltál hozzám.
+Bűnös vagyok, meggyaláztam magamat, de tudod-e, miért és kiért?
+Szüleimért! Esküszöm, Anatole, csupán szüleimért. Te nem tudod, hogy
+ezelőtt öt hónappal hitelezőink megtámadták anyámat, s ő kénytelen volt
+őket kielégíteni, nehogy atyámat börtönbe hurczolják. Ez felemészté
+összes még fenmaradt vagyonunkat. Száz frankunk maradt. Több se égen, se
+földön. Száz frank három ember egész életére! – Nos, nem kaczagsz
+Anatole? Atyám, e lelkileg megtört, munkaképtelen agg, anyám, ez angyali
+jóságú, de jóléthez szokott teremtés, kit minden csekélység
+szerencsétlenné tud tenni, kinek egy parányi kényelemről lemondani
+sokkal nehezebb, mint másnak egy nagy boldogságról, annak valának
+kitéve, hogy egy-két hét mulva nem lesz mivel csillapítaniok étvágyukat.
+Már láttam magam előtt szegény atyámat koldusbottal kezében járni
+házról-házra, s anyámat az útszélen elveszni, – és sehol a világon még
+lehetősége sem a menekülésnek! Ha férfi lettem volna, – ki tudja? – tán
+loptam, raboltam, gyilkoltam volna, hogy szüleimet az éhség kínjaitól
+megóvjam. Oh Anatole, te nem tudod, mi a nyomor, mi az éhség! –
+Hiányzott bennem a férfi ereje, a férfi bátorsága; leány voltam,
+dolgozni nem tudok, – sohasem tanítottak reá! – gyönge leány, – kinek
+nincs egyebe, mint szépsége. Nos Anatole, miért nem káromolsz?
+
+Anatole megindulva nézett a leányra. Hermance szavaiban annyi keserű,
+annyi lélekrázó igazság volt, hogy az ifjú önkénytelenül elérzékenyedett
+s Hermance egy könycseppet vélt láthatni szemében.
+
+– Megtörtént, – folytatá a leány. – Elvesztém ártatlanságomat, el –
+visszahozhatlanul. De megismertem a szerelmet is, melynek kéjeit addig
+csak ösztönöm sejté, – szólt Anatolera emelve nagy kék szemét és
+zsámolyáról térdre ereszkedve, oda támaszkodott az ifjú térdeire. –
+Cocloquet elhalmozott pénzzel, de oly vágyakat keltett bennem, melyeket
+nem bírt kielégíteni. Te itt valál közel, nem idegenkedtél tőlem, – szép
+vagy Anatole, és én szerettelek! Igen, szerettük egymást, hányszor
+vallád meg, mennyire boldoggá tettelek? – és most megvetsz, mert
+szerencsétlen vagyok!
+
+Anatole szíve természetes jóságával szánni kezdé a leányt, s midőn az
+térdre állt előtte, már le akart hajolni hozzá, hogy felemelje, midőn
+Hermance egyszerre szerelmére emlékezteté. E szavakra, midőn elgondolá,
+kire pazarlá szerelmét, sértett büszkesége elnyomta a szerelem, el a
+szánalom szavát, s Anatole gyorsan felugrott székéből, félre lökte maga
+elől a leányt s szótlanul, de rohamos léptekkel kisietett a szobából.
+
+Hermance megrémült az ifjú tekintetétől. Anatole feldúlt arcza s
+otthontalan tekintete láttára megmagyarázhatlan félelem fogta el a
+leányt s magánkívül utána rohant kedvesének.
+
+Anatole saját szobájába sietett volt, s Hermance ép akkor érte utól,
+midőn az ifjú baljával feltépte kabátját s jobb kezével egy tőrt
+ragadott fel, mely asztalán feküdt, és azzal szívének szúrt –
+
+E tőr volt összes atyai öröksége…
+
+A leány egy kétségbeesett kiáltással megragadá hátulról az ifjú karját –
+–
+
+E reggelen, folytatá Achille, találkozásomnak kellett volna lenni
+Anatolelal, de ő nem jövén el a kitűzött helyre, közelfekvő szállására
+mentem. Midőn az előszobába nyiték, Hermance segélykiáltása üté meg
+fülemet. Berohantam. A leány emberfeletti erővel küzdött Anatolelal, ki
+jobb kezét, melyben tőre villogott, hiába igyekezett Hermance öleléséből
+kiszabadítani.
+
+[Illustration: Jobb kezével egy tőrt ragadott fel.]
+
+Egy pillanat múlva ketten küzdénk Anatolelal s nekem sikerült a tőrt
+kifacsarnom kezéből; mire Anatole elalélva összerogyott.
+
+E jelenet után erős ideglázba esett.
+
+
+
+
+V.
+
+Anatole heteken át élet és halál közt lebegett.
+
+Ketten ápoltuk Hermanceszal. A leány nem volt szerelmes Anatoleba, de
+szerette azon kedélyes bensőséggel, melylyel barátainkat, örömeink
+társát szeretjük, azon őszinte, de más vonzalmat ki nem záró
+ragaszkodással, melynek néha bámulva szemléljük önfeláldozási képességét
+oly nőknél, kiknek szerencsétlen sorsa az, a mi Hermanceé vala.
+
+Órákat tölték együtt Anatole ágya mellett a leánynyal, kivel azelőtt
+csak nehányszor, futólag találkozám, s volt alkalmam kiismerni őt azon
+bizalmasság folytán, mely oly gyorsan fejlődik ki férfi és nő közt,
+midőn gondoskodásuknak egy közös tárgya fűzi össze őket.
+
+Elmondá nekem is a maga és családja történetét oly modorban, oly
+szavakkal, hogy ha akkor láttam volna e leányt először, megesküdtem
+volna, hogy igazat beszél. A világ kis és nagy komédiásai közt alig
+lehet könnyebben rá ismerni az igazság szavára, mint oly embereknél,
+kiknek hivatásuk hozza magával, hogy rendszerint tettetett érzelmekkel
+lépjenek mások elé; mert rendesen annyira elszoknak az igazság egyszerű,
+természetes hangjától, hogy midőn e hangot halljuk tőlük, meg lehetünk
+győződve, miszerint az tudtokon kívül, ösztönszerüleg szól belőlük;
+miszerint nem azért beszélnek így, mert akarnak, hanem mert, midőn
+valóban igazat akarnak mondani, nem tudnak máskép.
+
+Hermance természetében megvolt minden hiba, minden gyöngeség, mely a nőt
+a bűn útjára vezérli, némi nagyítással el lehetett volna róla mondani,
+hogy «hivatással bír» azon pályára, melyre balvégzete sodorta, – ha
+férjhez ment volna, meglehet, hogy a legágbogasabb szarvakat Párisban
+férje viselte volna; de mindezek daczára nem a könnyelműség, nem az
+erköcsi elvetemedés vitték a kora bűn útjára. Ugyanily könnyelműséggel,
+ugyanily hiányával minden mélyebb erkölcsi érzésnek naponként száz és
+száz leány megy férjhez Párisban, tisztán, ártatlanul. Legtöbb nőt nem
+szilárdan vallott erkölcsi elvek, hanem a körülmények óvnak meg az
+elveszéstől; s viszont alig van nő, kinek bukásában ne körülményei
+játszanák a főszerepet. Hermance kedvezőbb anyagi viszonyok közt
+csakhamar férjhez ment volna, s ha nem szolgált volna is a hű hitvesek
+példányképeül, a gyalázat ama megbélyegző nemétől, mely most érte,
+kétségkívül ment maradt volna. Nem akarom a leányt védeni. Azt hiszem,
+hogy a legelőnyösebb viszonyok közt is aligha vénült volna meg a nélkül,
+hogy egy vagy más botlás emléke ne terhelje lelkiismeretét, de hogy _ily
+korán_ és hogy _így_ bukott, azt pusztán a család szerencsétlen anyagi
+körülményei okozták; és elősegíté a párisi társadalmi élet romlottsága,
+mert alig van hely a világon, hol a szépséget hálásabban lehetne
+érvényesíteni, mint itt, hova Európa élvezni jár; és alig van
+társadalom, mely egy bukott nőt ritkábban kényszerítene pirulni, mint
+volt a párisi a császárság alatt, melyben a demi-monde úgy szólván
+bizonyos erkölcsi jogosultsággal bírt, melyet el nem ismerni annyi volt,
+mint «elmaradni a világtól.» Ily viszonyok közt, kevesebb könnyelműség
+és szilárdabb erkölcsi nézetek mellett Hermancenak nagyobb áldozatába
+került volna becsületét szüleiért feláldozni; s miután megtette,
+kevésbbé találta volna magát helyzetébe, jobban érezte volna
+szerencsétlenségét, s lehet az is, hogy lelke megtört volna a bűn és
+szégyen tudatának terhe alatt; de az kétségtelen, hogy a legszebb,
+legszigorúbb elvek daczára, e tehetetlen apa és szerencsétlen természetű
+anya mellett, kinek vétkes gyöngesége a családot végső segélyforrásaitól
+megfosztá, – azon nevelés mellett, melyet kapott, kénytelen lett volna
+ugyanez áldozatot meghozni, vagy elnézni, a mint szülei koldusbotot
+fogva mások könyörületétől kérik a mindennapi kenyeret. Hermance
+veleszületett könnyelműségének csak annyi része volt a leány új
+életmódjában, hogy kevesebb önlegyőzésébe került lemondania a jogról:
+másoktól tiszteletet követelhetni; s hogy e visszavonhatlan lemondás
+után aránylag könnyű lélekkel bírta annak következményeit elviselni.
+
+Ha elgondoltam a család kétségbeesett helyzetét, ha felvettem, hogy
+Hermance nem tudhatta előre, miszerint az áldozat, melyet szüleiért hoz,
+atyját meg fogja ölni, ha Cotinnéra gondoltam, a jó hitvesre, ki
+becsületben őszült meg, tán csak azért, mert nem volt alkalma az
+ellenkezőre, a szerető anyára, ki gyermekét a nyomor napjaiban is úgy
+kényezteté, mintha még saját négyemeletes házukban laknának, e gyönge,
+minden erkölcsi tartalék nélküli lélekre, mely oly készségesen fedezte
+leánya bukását anyai beleegyezésével, – nem bírtam megvetéssel nézni a
+szerencsétlen leányt, ki aggódó gondoskodással hosszú éjeket virrasztott
+egy ifjú beteg-ágyánál, kinek szerelmét sem nem viszonzá, sem
+méltányolni nem bírta, s kitől nem remélhetett jutalmul mást, mint hideg
+megvetést.
+
+Szántam a szegény leányt, de azért magam sem valék képes viseletével
+kibékülni. Meg tudtam volna neki bocsátani mindent, csak azon
+könnyelműséget nem, melylyel magát helyzetébe beletalálta. Azon szinte
+cinismusig menő objektivitás, melylyel Hermance magaviseletéről beszélni
+tudott, s mely Anatole gyöngéd érzéseit tán ép annyira sérté, mint maga
+a tett, melyet elkövetett; azon könnyűség, melylyel a leány képes volt,
+az élet minden bármily kevéssé ideális felfogását mellőzve, helyzetét
+annak _gyakorlati_ oldaláról fogni fel, visszataszítólag hatott rám is.
+Ha Hermance lesujtva a szégyenérzet által, hallgatag lemondással viselte
+volna sorsát, könnyű lett volna a könyörület terén átlépni a
+méltányosság határait; de azon leánytól, ki tudott élvezni és örülni az
+életnek, midőn a gyalázat bélyegét viselte homlokán, ösztönszerűleg
+idegenkedtem. Szántam, de azon részvét nélkül, melyet az oly
+szerencsétlen iránt érzünk, ki azáltal, hogy nem tud megnyugodni
+sorsában, tanúságát adja annak, hogy jobbra lett volna érdemes.
+
+Nehány évvel utóbb Anatole teljesen osztá véleményemet Hermánce felett,
+sőt elnézésében túl is ment a kellő határon. Azon körökben, melyekbe
+balsorsa sodorta, alkalma nyilt a női botlásoknak legkülönbözőbb nemeit
+megismerni, de a botlás lehető _indokai_ közül e körökben alig
+találkozott mással, mint a test fékezhetlen ösztönével s az anyagi
+érdekkel. Tuczatszámra foglaltak helyet emlékezetében oly nők, kik az
+erény és kötelesség parancsait lábbal taposták csupán élvvágyból vagy
+haszonlesésből, s nem akadt köztük egy is, kinek botlása csak egy
+nemesebb, de megtévedt lélek ballépésének lett volna következése. E
+körök hatása alatt Anatole rövid idő mulva azon végletbe esett mely
+rosszul magyarázott méltányosságból túlkönnyen kész kimenteni a
+könnyelműséget. Tapasztalása azt mutatta, hogy az anyagi érdek oly
+hatalmas szereplő a női tévedésekben s oly diadalhoz szokott ellensége a
+női erénynek, hogy hajlandó volt Hermancet szinte teljesen kimenteni és
+bukását kizárólag a sors rovására irni. E felfogás, saját laza erkölcsi
+nézetei által támogatva, csakhamar a materialismus azon kietlen nemének
+veté karjaiba, mely minden erkölcsi elemet nélkülözhetni vél
+okoskodásaiban; s Anatole elméjében két évvel utóbb a női becsület már
+oly benső, okszerű kapcsolatban állt az élet financiális oldalával, hogy
+azt hiszem, ha mathematikus lett volna, okvetlenül feltalált volna egy
+algebrai formulát a – női erény kifejezésére.
+
+De e végletbe csak néhány évvel utóbb sodorták sivár tapasztalatai. Most
+szerelmi csalódása elfogulttá tette azon nő iránt, kit nem a szív, hanem
+csak a humanitás álláspontjáról lehetett igazságosan megitélni. Anatole
+meggyűlölte és megvetette a leányt, ki midőn szerelmét czinikus módon
+felhasználta vágyai kielégítésére, pirulni kényszeríté legszentebb
+érzelmei felett. Az ifjú szerelmében megcsalatva s becsületérzésében
+meggyalázva érzé magát s Hermanceban saját szégyenének megtestesülését
+látta. Betegsége alatt nehányszor, midőn magához térve gyakran
+visszatérő paroxismusából, Hermancet ágya mellett pillantá meg, oly
+szenvedélyesen, a gyűlölet és utálat oly félreismerhetlen kitörésével
+parancsolá ki a leányt a szobából, hogy az utóbb csak olyankor mert
+bejönni egykori kedvesét ápolni, midőn ez mélyen aludt vagy midőn a láz
+megfosztá eszméletétől.
+
+Anatole lelkére mély, átalakító hatással voltak ez események. A gyönge
+szív ily csapás által lesujtva, gyakran sohasem képes többé
+felemelkedni, egy passiv jellem ily szenvedések után csak arra jó, hogy
+emlékoszlopául szolgáljon szerelmese hitványságának. Anatolet a sors e
+csapása oly érzékenyen érte, hogy az elkeseredés első perczében fegyvert
+emelt önmaga ellen, s idegrendszere nem állván ki e megrázkódást,
+veszélyes kórnak esett martalékául, – de midőn ez elmult, erőszakos
+reakcziót idézett elő lelkében.
+
+Nem láttam még embert, ki tizenhat éves korában mélyebb megvetéssel
+viseltetett volna a nők iránt, s kinek ezt kevésbbé lehetett volna
+hibául felróni, mint Anatolenak. Nem bűne, szerencsétlensége volt ez
+neki. Testben és lélekben ép, erőteljes ifjú volt, fogékony minden szép
+és nemes iránt, szívvel, mely szeretni, lélekkel, mely lelkesülni tud, s
+a jellem feltétlen szeplőtlenségével, mely a legszebb reményekre
+jogosított a férfi iránt: midőn balvégzete oly nő karjaiba sodorta,
+kinél a szerelem csak palástjául szolgált az érzékiségnek. Azt hiszem,
+szívünk kincseit alig pazarolhatjuk el hálátlanabbul, mint, ha tizenhat
+éves korunk tiszta érzelmét oly szerelem oltárára hozzuk áldozatul,
+melynek csak – segédpapjai lehetünk. Alig van valami, a mi oly mérvben
+megfoszthat egy fiatal lelket ártatlanságának és költészetének
+zománczától, mint az oly nő, ki azt szerelme segélyével cselekszi.
+Anatole a fiatal szív első fellángolásával szerette Hermancet. Ez
+viszonzá _vágyait_, de nem tudta viszonozni _érzelmeit_. Míg Anatole egy
+ifjú szív öntudatlan lelkesülésével borult ideálja lábaihoz, ez őt egy
+buja nő mohó élvvágyával ölelte keblére.
+
+Úgy hiszem, misem szolgálhat annyira egy fiatal szívnek
+demoralizácziójára, mint, ha oly nőt szeretünk, kit becsülni nem tudunk;
+s e pusztitó hatást még qualifikálta Anatolenál azon tudat, hogy
+Hermance, amióta csak szerette, _kezdet óta_ érdemetlen volt szerelmére.
+Szerelmesünk bukásában gyakran még vigaszunkra szolgálhat egy szebb idő
+emléke, midőn még tiszta volt és méltó szerelmünkre. Anatolenak még e
+szomorú vigasz sem jutott osztályrészül. Kedvese nem szerette soha, s
+már megvetést érdemelt akkor is, midőn először vallá be neki szerelmét.
+Ekként az egyetlen érzelem, mely lelkén uralkodott, a megvetés emésztő
+érzése volt kedvese iránt. Nem talált Hermancenak sem jelenében sem
+multjában semmit, a mi jogczímül szolgálhatott volna becsülésének, nem
+gondolt saját tapasztalatlanságára, mely nem látta meg azt, a mi oly
+könnyen meg volt látható, szíve fájdalmában nem hallgatott az észre,
+mely annyi enyhítő körülményt tudott a leány mellett felhozni, s azt
+feltétlenül elitélte, sőt irtózott tőle. A tapasztalatlanság szokásaként
+generalizálni kezdte véleményeit; s így a tiszta lelkű, nemes
+gondolkodású, minden gyanakvástól idegen, őszinte kedélyű ifjú rövid idő
+mulva annyira jutott, hogy a szerelem azon nemén kívül, melyre Hermance
+megtanítá, az összes nőnem számára csak egy érzelem maradt lelkében: a
+megvetés.
+
+Ugyanazon ifjú, ki két hónap előtt megesküdött volna egy kitartott nő
+tisztaságára, most minden nőben a gyalázat és hűtlenség egy-egy papnőjét
+vélte feltalálni.
+
+Ez indokolatlan, és csakis egy tizenhatéves elme éretlensége által
+menthető megvetés a nőnem iránt azonban azt eredményezé, hogy Anatole
+gyorsabban heverte ki szenvedéseit, mint bírta volna különben. Nehány
+hónappal azután, hogy betegségéből kiépült, az ifjú visszanyerte előbbi
+életkedvét és elevenségét; de a költészet azon isteni hímpora, mely az
+ártatlan kedélyt befedi, örökre le volt pusztítva lelkéről. Anatole
+ismét az előbbi víg, mulatni szerető ifjú lett, de vígságán
+félreismerhetlen volt bizonyos keserűség, s kedélyét érdesebbé tették
+azon emésztő érzések és lesujtó tapasztalások, melyeket az ifjú lélek
+nem birt nagy veszteségek nélkül elviselni.
+
+Betegségéből felgyógyulván Anatole rögtön elhagyá Cotinék házát, kikről
+csak néhány év múlva hallánk hírt és pedig azt, hogy Hermance anyja, a
+most már özvegy Cotinné kiséretében Litvániába ment letelepedni egy
+gazdag orosz földesúrhoz.
+
+Midőn Anatole a Cotin-családtól elköltözött, bátyja beleegyezésével
+együtt fogadtunk szállást s önállóan rendeztük be magunkat. Én,
+megvallom, bár egy évvel idősebb valék nálánál, nem minden aggodalom
+nélkül határoztam el magamat az önálló életmódra, melyben tetteinkért
+csak magunknak vagyunk felelősek, de melyben a felügyeletet is magunknak
+kell vinnünk önmagunk felett. Anatole azonban eloszlatá aggodalmaimat, s
+oly csábító színekben festé le nekem a független életet, melyben azért,
+amivé leszünk, csupán önmagunknak tartozunk köszönettel vagy
+szemrehányással, hogy mindketten azon büszke örömmel kezdtük az új
+életet, mely a gyermek lelkét eltölti, midőn olyasmit tesz, a miről azt
+hiszi, hogy közelebb hozza a férfihoz.
+
+Tanulás és mulatság közt folytak napjaink, s azon kisded bizalmas
+körnek, mely kollégiumi társaink közül körülöttünk alakult, mindkettőben
+Anatole volt vezére, hangadója. Nem láttam még ifjút, kiben ily korán
+ily határozottan nyilatkozott volna az emberi természet két uralkodó
+iránya: a tett- és élvezetvágy. A tettek mezejét e korban ránk nézve
+tanulmányaink képviselték; s e tekintetben Anatole vala példányképünk.
+Nem volt ő a kollégium legjobb növendéke, mert ehhez nemcsak tanulási
+kedv és képesség, hanem igen gyakran igénytelen engedelmesség, és más,
+eredményeikben problematikus becsű tulajdonok is szükségesek; de ő
+tanult és tudott köztünk legtöbbet az iskola rendes tantárgyain kívül; ő
+volt köztünk az egyetlen, kinek türelme vala Páris főbb hírlapjainak
+minden czikkét elolvasni, s kinek a politikai életben már véleményei
+valának; ő tudott már okoskodni és kételkedni, midőn társainak túlnyomó
+része még vakon esküdött a mester szavára.
+
+Ép ily, vagy tán még nagyobb mértékben vezéröknek ismerték őt társai,
+midőn mulatságról vala szó. Mindnyájan tapasztalatlan ifjak, szinte
+gyermekek valánk még, kik mindaddig szülői vagy nevelői felügyelet alatt
+álltunk; neki tizenhét éves korában már múltja volt – társai szemében.
+Ez bizonyos fölényt adott neki barátai felett, melynek jó következése az
+volt, hogy a bor és kártya örömei körünkben soha meg nem fészkelték
+magokat.
+
+Kevésbé előnyös volt talán azon hatás, melyet Anatole más tekintetben
+gyakorolt társaira. Ő volt köztünk az egyetlen, kinek már «viszonya»
+vala. Hermance történetének részleteit ugyan csak én ismertem, de a
+többiek is tudtak annyit, hogy egy «szélesebb körökben ismert» nőnek
+volt kedvese, s a mi fő, oly kedvese, kiért ama nő egy másik férfit
+megcsalt; s e tudat bizonyos nymbussal vette körül Anatolet társai
+között, kik közől a legidősebb tizenkilencz éves volt, s kik szerelem
+dolgában még alig haladtak tovább, mint, hogy a Théâtre lyrique vagy
+Odéon harmadik emeletéről ábrándoztak Thália egyik-másik papnője után, a
+mi rendes foglalkozását képezi a tizennyolcz éves siheder tanulóknak.
+
+Ama routin, melyet a hamar érett ifjú Hermance társaságában sajátított
+el, mely azonban természetesen csakis társainak ifjúi ügyetlensége
+mellett tűnt fel ügyességnek, nagyban imponált a kis társaságnak.
+Mindenki őt vette példányképül, tőle kért tanácsot, s miután segélyével
+egynek-kettőnek sikerült egy kis grisette szerelmére szert tennie,
+Anatolet az egész collégium valóságos Don Juanként tisztelte.
+
+Eleinte azt hittem, hogy szerelmi csalódása után kerülni fogja a nőket;
+de nem úgy történt. Hermanceban megveté az összes nőnemet, de nem tudott
+róla lemondani. Hermanceszal való viszonya, épen _minősége_ által,
+annyira hozzászoktatá lelkét a kicsapongás gondolatához, hogy az ifjúi
+kor bátortalansága úgyszólván egy csapásra elmúlt belőle, és eloszlatá
+azon elfogultságot, melyből tapasztalatlan kedélyben a nők iránti
+tisztelet származik. Nem becsülte a nőket, de élvezni akarta. S ama
+tudat, hogy tizenhat éves korában, midőn a nők legtöbb embert még
+gyermekszámba vesznek, őt már egy szép nő önkényt kedvesévé választá, s
+társainak nagy véleménye, kik asszonyi dolgokban őt valóságos
+orákulumnak tekintették, támogatva természeti hajlamai által, melyek
+ellenállhatatlanul vonták a női társasághoz, Anatoleba annyi merészséget
+s oly önbizalmat öntének, hogy rövid idő múlva már oly körökben kezdett
+forgolódni, melyek társaira nézve még a jámbor óhajtások világába
+tartoztak.
+
+Könnyen elképzelhető, hogy ez épen nem vált barátomnak hasznára.
+Ugyanazon előnyök, melyek őt társai szemében irígység tárgyává tették,
+csakhamar oly viszonyokba sodorták, melyek mindenre inkább
+szolgálhattak, mintsem azon káros hatás ellensúlyozására, melyet
+Hermance esete gyakorolt a mélyen érezni tudó ifjúra.
+
+Azon ellentét, melyet Anatole jellemében egyrészt nemes érzelmei, élénk
+becsületérzése s szivének ritka fogékonysága a mély és komoly
+érzelmekre, képeztek Hermance bukása folytán meghasonlott kedélyével,
+erkölcsi elveinek lazaságával a közönséges asszonyi dolgokban, s azon
+aggodalommal minden mélyebb érzelemtől, mely szerelmi csalódásának
+következménye vala: az ifjú modorán is meglepő bizarrságban
+nyilatkozott. Anatole képes volt a legnemesebbre, midőn szívétől vette
+az utasítást; de midőn szíve nem volt a játékban, annyi felületes
+könnyűséget, annyi frivolitást tudott kifejteni, mely párosulva korának
+természetes félszegségeivel, oly sajátságos jellemet adott az ifjú
+társalgásának s egész magaviseletének, hogy nem egy routinirt,
+világedzett nő tekintete megakadt a fiatal tanulón, ki korában szokatlan
+merészséggel tudott magánál idősebb nőket szóval és tettel sarokba
+szorítani, de viszont maga is fülig pirult, ha egy szép asszony erősen
+szemügyre vette.
+
+Vajjon fessem-e önnek részletesen azon életmódot, melyben egy
+harminczéves nő a másiknak kezébe adja az ifjút, kit merészsége és
+tapasztalatlansága kettőzött könnyűséggel visz a kaczérság kivetett
+hálójába, – melyben egy tizennyolcz éves ifjú megtanulja a
+házasságtörést a lelkiismeret minden scrupulusai nélkül, megtanul
+nyugodtan szemébe nézni a férjnek, kinek becsületében gázolt; megtanul
+szerelmet hazudni válaszul oly szerelmi biztosításokra, melyek csak az
+illem kedveért adattak; belegyakorolja magát az érzelem minden
+szójárásába, minden hangjába, a hanglétra minden fokán végig, a
+kétségbeesés mély bassusától fel a boldogságával kaczérkodó szerelem
+vidám sopránjáig, – a nélkül hogy egy parányit is érezne belőle;
+elsajátítja magának az élvezetvágy azon conventionális nyelvét, mely
+meghamisítja a szavak becsületes értelmét a külszín kedveért; s végre,
+hétköznapi használatra alkot magának oly erkölcstant, melynek csak
+ruganyosságából vonhat hasznot: hogy azt, a mit így magánál
+tapasztaltabb és romlottabb nőktől eltanult, megkisértse másokra
+alkalmazni, hogy a harmincz éves asszonyoktól elsajátított fogásokkal
+tizenhatéves leányok csábitására adja magát, – fessem-e részletesen azon
+fokozatos processust, melylyel az erkölcstelenség egy fiatal lelket
+annyira átalakít, hogy apostolává lehessen?
+
+Anatole is faragott magának ily «erkölcstant» házi használatra, mely a
+realismus meztelen elvein alapult s ethikai szempontból beillett volna a
+valódi morál paródiájának. «_Élvezni mindazt, a mi másnak aránytalan
+megkárosítása nélkül élvezhető_», – volt ez erkölcstan alapelve; melynek
+kellő méltánylására azonban hozzá kell tennem, miszerint egy gyanútlan
+férjet megcsalni, kivel előbb semmiféle bensőbb viszonyban nem állt,
+vagy egy fiatal leányt elcsábítani, ki «körülményei által mintegy
+prædestinálva volt e sorsra» – nem tartozott «mások aránytalan
+megkárosításai» közé. E veszedelmes morál mellett csak mély
+becsületérzésének köszönheté Anatole, ha oly tettekre nem vetemedett,
+melyek csak a «jellemtelenség» nevével jelölhetők meg találólag; s ha
+daczára annak, hogy ez irányban elkövetett mindent, a mi tőle kitelt,
+nem kellett pirulnia a becsület itélő széke előtt; mely azonban, ne
+feledjük, a mai társadalomban más codex szerint itél, mint a morál
+törvényszéke. Számos kisebb-nagyobb viszonyaiban sohasem áldozott fel
+magának oly nőt, vagy nem fogadta el olyannak áldozatát, kit szerelme
+«előreláthatólag» szerencsétlenné teendett; sohasem igért házasságot
+nőnek, kinél csak mulékony örömeket keresett; s az ifjú, ki irigylendő
+hidegvérrel tudott szemébe nézni a férjnek, kinek neje néhány pillanat
+előtt karjaiban hevert, habozást nem ismerő határozottsággal utasítá
+vissza egykor egy tanárának, ki őt megkedvelve házához hitta, és
+feltétlen bizalmával tünteté ki, nejét, ki szellemtelen unatkozásában a
+férje gyanujától ment ifjút vétkes szerelmének társává akarta tenni.
+
+Éveken át folytatta Anatole ez önfeledt életet. Óvakodó volt ott, a hol
+szíve számára veszélyt sejthetett, de annál nagyobb gondatlansággal
+kereste és űzte a szerelem azon könnyebb nemét, mely időtöltésül
+szolgálhat, a nélkül hogy a szív belevonatnék a játékba. De ily élet,
+ily korban, – van-e nagyobb veszedelem egy ifjúra nézve?
+
+Még alig tölté be huszadik tavaszát, s azon cynikus könnyelműség, azon
+szinte rendszerré vált erkölcstelenség, mely csak a kicsapongás
+czéljainak szolgált, s azon szerencse, mely Anatolet a nők mellett soha
+el nem hagyta, már-már azon útra terelték, melyen a léha kéjenczek
+teremnek: midőn a véletlen egy új ismeretségbe sodorta, teljesen
+különbözőbe azoktól, melyeket lelke nagy romlására négy éven át
+kultivált.
+
+
+
+
+VI.
+
+Hélène egy vasuti hivatalnok leánya volt. Szép és ártatlan, korra nézve
+három évvel, lélekben egy fél századdal ifjabb Anatolenál, valóságos
+gyermek hozzá, valóságos angyal azon nőkhöz képest, kiknek karján
+Anatole eddigi tapasztalásait szerezte. De Anatole sokkal elfogultabb
+szemmel nézett minden nőt, semhogy e különbséget észrevette volna. A
+leány szép volt, s egy ártatlan kedély jóhiszemű nyiltságával közeledett
+feléje. A ki a nőket megveti, a nélkül, hogy kerülni tudná, többnyire
+oda jut, hogy már beszélni sem képes fiatal nővel a nélkül, hogy ne
+udvaroljon neki. Igy járt Anatole is. Midőn előszöri találkozásuk
+alkalmával egy negyed órára egyedül maradt Hélènenel, – tagjával azon
+nemnek, melyet megvetett, s a mi több, oly tagjával, ki előtte szemét
+lesüté s nem tudta a társalgást megkezdeni, – nem jutott eszébe semmi, a
+miről e gyermekkel beszélhessen; elkezdett tehát neki szépségeket
+mondani, általános frázisokat, melyek személy- és égaljkülönbség nélkül
+a világ minden zugában alkalmazhatók. Nem tudom, észrevette-e más is, de
+én úgy tapasztaltam, hogy sok esetben, fiatal férfi és nő közt, azon
+modor, melyben megismerkednek, azon hang, mely ismerkedésök alkalmával
+első társalgásukon uralkodik, irányadólag hat későbbi ismeretségök egész
+folyamára. Oly nővel, kivel első találkozásuk alkalmával Mozartról s
+Beethovenről beszélgettek, második találkozásnál könnyebben fognak
+Mayerbeerről s Wagnerről, mintsem bálról vagy futtatásról beszélni.
+Anatole, ki első ízben a banálissá vált bókok tárházát üríté ki Hélène
+előtt, kinek tapasztalatlan lelke készpénz gyanánt fogadta minden
+szavát; midőn másodszor találkozott a leánynyal, ki oly élénk örömmel
+nyujtá kezét a látogatónak, mintha már alig győzte volna várni azt, ki
+oly szép dolgokat mondott volt neki, – Anatole úgy érzé, hogy lehetetlen
+másról beszélnie mint azon thémáról, mely először közelítette őket
+egymáshoz. Nem akarata ellenére, – mert Anatolenak már volt annyi
+«iskolája», hogy szerelem nélkül is tudjon udvarolni, – de akarat
+nélkül, önkénytelenül udvarolni kezdett az ártatlan gyermeknek.
+
+Hélène atyja egész napját irodájában tölté; anyja végtelen jó, de
+végtelen együgyű teremtés volt, ki leányát imádta s a világért sem
+tudott volna ellenére tenni, és így, midőn észrevette, hogy gyermeke
+mily türelmetlenül számolja a perczeket azon óráig, melyben Anatole
+eljönni igérkezett, nemcsak hogy véget vetni nem igyekezett ez
+ismeretségnek egy siheder egyetemi tanulóval, melynek jó vége alig
+lehetett, hanem még tőle telhetőleg előmozdítá a viszony fejlődését. A
+leány szép volt, vonzódott hozzá, s Anatole látogatásai mind
+gyakoriabbakká lettek.
+
+Néhány hét mulva Anatole láthatta, hogy szerettetik. Ő maga nem szerette
+a leányt, de vonzalmat érzett iránta, minőt e kedves gyermek iránt nem
+érezni lehetetlen volt; és tetszett neki az, a mit még nem volt alkalma
+látnia: egy ártatlan szív szerelme. Hermanceszal való viszonya kezdetén
+nem egyszer önmagát kapta rajta Anatole, hogy – elpirult ügyesebb és
+józanabb kedvese előtt; most mást látott pirulni maga előtt. Az ártatlan
+gyermek, ki még önmagának sem tudott számot adni érzelmeiről, kinek
+szíve önkénytelenül dobogott, midőn Anatolera gondolt; midőn ez jött
+vagy ment, midőn egy vagy más szót ejtett előtte, mely a szív hangján
+volt vagy lehetett mondva, gyakran elpirult és földre süté nagy kék
+szemét, mint – minden tizenhét éves tapasztalatlan leányka. Ez előtte új
+látvány ellenállhatlan hatással volt Anatolera, s ő élvezte azt, nem
+mint szerető kedves, hanem mint műértő gourmand.
+
+Fiatal nőnek alig van erősebb fegyvere a pirulásnál, ha forrása az
+ártatlanság, s Anatole mindennapos lett Hélène szüleinek házánál. Ily
+viszonyban az egyik lépés önkénytelenül követi a másikat, Anatole mind
+hevesebben ostromolni kezdé Hélènet, s egy biztos pillanatban, midőn a
+mama a harmadik szobában talált magának valami tennivalót, elcsattant az
+első csók, melytől Hélène úgy remegett, mint valami veszélytől, melynek
+félelmes voltát csak növeli az, hogy kiterjedését nem ismerjük.
+
+[Illustration: Mind hevesebben ostromolni kezdte.]
+
+Hélène úgy tapasztalta, hogy az első csóknak nem volt semmi rosz
+következése, a mama rosszul alkalmazott diskrétióval néha akár egy órára
+is magokra hagyta a fiatalokat, s néhány hónapi ismeretség után Hélène
+már minden pirulás nélkül nyujtá kedvesének csókra piczi ajkát, midőn az
+ajtó a távozó gondviselés háta megett bezáródott. Hála a mama jóságának,
+Anatole órákhosszat térdelhetett kedvese előtt, gyönyörködve a fiatal
+leánynak szerelemtől ragyogó szépségében, s az ifjú pár oly jól
+beletalálta magát e helyzetbe, hogy nemsokára Hélène, a mint egyedül
+maradtak, szó nélkül ölébe ugrott kedvesének s átölelte őt, ajkairól
+színi azon édes mérget, melynek veszélytelenségéről már meg volt
+győződve.
+
+Egy ily délután, midőn a mama ismét nem volt otthon s Anatole néhány
+órát együtt töltött kedvesével, egy rút gondolat villant meg lelkében.
+Eddig terv és szándék nélkül bolondította a leányt csupán azon okból,
+mert az «hagyta magát» bolondíttatni, most, midőn ajk ajkon, szív
+szíven, keblére ölelve tartá az angyali teremtést, elhatárzá őt
+vágyainak feláldozni.
+
+Nem akarom menteni barátomat. Ocsmány volt e gondolat, s a mód, melyen
+valósítása előkészíttetett, a jellemtelenséggel határos, de gondolja ön
+magát Anatole helyzetébe, a mint ölében érzé e bájoló gyermeket, kinek
+minden szava, tekintete, minden csókja szerelmet lehelt, – gondolja meg,
+mennyire kitéptek lelkéből Hermance és utóbbi viszonyai minden nemesebb
+erkölcsi felfogást, mennyire meggyűlöltették vele saját nemöket, mily
+lélekállapotba taszíták, midőn saját vágyaiknak feláldozták, és fog
+mentséget találni szerencsétlen barátom számára.
+
+Nem tudom minő eszmék fordultak meg e pillanatban Anatole agyában,
+meglehet, hogy megvillant lelkében a bosszú gondolata is, tanácsolva
+neki, hogy adja vissza Hélèneben a nőknek azt, a mit első kedvese rajta
+vétkezett; – elég az ahoz, hogy e percztől fogva Anatole rendszeresen
+kezdé ostromolni Hélènet, nem szerelemmel, hanem azon szenvedélylyel,
+mely tervei végrehajtásában néha makacsabb még a szerelemnél is.
+
+A körülmények végzetesen kezére dolgoztak Anatolenak. Hélène anyja azon
+nők közé tartozott, kik míg maguk az erénynek s ártatlanságnak majdnem
+idylli magaslatán állnak, ritkán nevelnek a társadalomnak mást, mint
+minden botlásra képes tagokat. Azon tulajdonok közől, melyek az «anya»
+névnek valódi értelmét megadják, csak kettő volt meg benne: a határtalan
+szeretet gyermeke iránt, s a szív feltétlen jósága. Misem állt távolabb
+tőle, mint azon szigor, mely ép úgy kötelessége az anyának, mint a
+szeretet. Nem volt képes irányt adni gyermekének, ki a közönséges morál
+banális szabályain kívül alig nyert más tanácsokat anyjától, mint
+közmondásokba foglalt életbölcseséget; nem volt képes kijelölni azon
+határt, melyen túl fiatal leány életében a gyermek ártatlan mulatságai
+megszünnek, s a nő botlásai kezdődnek. Gyanutlan lelke még a
+legmindennapibb óvatosságra sem gondolt, s pusztán szíve jóságától
+indíttatva teljes szabadságot engedett Hélènenek, nem gondolva meg, hogy
+e szabadságot Anatole fogja felhasználni.
+
+És Anatole lelkiismeretlenül visszaélt az anya végzetes jóságával, s a
+gyermek tapasztalatlanságával. Elkezdte csábítani a leányt «a művészet
+minden szabályai szerint», számító kitartással igyekezett aláásni jobb
+érzelmeit; s Hélène szépsége saját könnyelműsége által elragadtatva, a
+körülmények kedvezése által támogatva, csakhamar annyira vitte a dolgot,
+hogy úgy látszott, mintha Hélène természetében már csak egy érzelem
+uralkodnék kizáró hatalommal: a szerelem.
+
+Anatole végre elérkezettnek vélte az időt fáradságának gyümölcseit
+szedhetni.
+
+Egy alkalommal, midőn ismét magokra maradtak, Anatole a helyett, hogy
+kedvese lábaihoz üljön, vagy őt ölébe ültesse, komor képpel felkelt s
+szemét meredten maga elé szegezve hosszú léptekkel kezdett fel s alá
+járni a szobában.
+
+Hélène bámulva nézett reá s okát tudakolta viseletének.
+
+Anatole mogorván hallgatott.
+
+Hélène hozzá ment, karjába ölté karját s úgy kérdé, mi baja.
+
+Anatole kitérőleg felelt.
+
+Hélène kedvese nyaka köré fonta karjait, szemébe nézett aggódó
+tekintetével s úgy tudakolta, mi bántja, hogy Anatole tanácsosnak látta
+megszólalni. Felhordott egy sereg apróságot, oly semmiségeket, minők
+szerelmesek közt naponként előfordulnak, s melyek szerinte azt
+bizonyíták, hogy Hélène őt nem szereti; elkezdett deklamálni a nők
+hűtlenségéről, Hélène kaczérságáról s oly vádakkal illette a szegény
+leányt, melyeknek valótlanságáról maga volt legjobban meggyőződve.
+Hélène eleinte bámulva mereszté nagy szemét kedvesére, aztán midőn
+meggyőződött róla, hogy Anatole mindezt komolyan mondja, midőn azt
+hallá, hogy hűtlenséggel, kaczérsággal vádolja őt, ki egyedül benne és
+általa élt, kinek egész élete csak egy nagy szerelmi fohász volt az
+ifjúhoz intézve, zokogva veté magát egy karszékbe.
+
+– Oh, – kiálta fel Anatole keserű gunnyal, megállva áldozata előtt, –
+könnyek! régi eszköz, csak más fegyvere a kaczérságnak! Azt hiszed, nem
+látok e könnyeken át lelkedbe, – nem látom benne csalfaságodat?
+
+– Anatole, – rebegé a szegény gyermek, – ne ölj meg! Tudod, hogy
+szeretlek, hogy imádlak!
+
+– Azt be is kellene bizonyítani, mondá tompa hangon az ifjú, megállva a
+szoba közepén s egy félig lángoló, félig szenvedő tekintetet vetett a
+leányra.
+
+Hélène bizalmat, szerelmet látva e tekintetben, felugrott a karszékből s
+Anatolehoz rohanva, keblére veté magát, felkiáltva: de hát mivel
+bizonyítsam be?
+
+– Mivel? – ismétlé gépiesen Anatole, aztán villámgyorsan felragadva a
+leányt a pamlag felé vonszolá.
+
+– Mit akarsz, Anatole? – sikoltott Hélène megrémülve.
+
+Anatolenak nem volt szüksége szóval felelni e kérdésre. Vérben forgó
+szemei, idegeinek lázas remegése s azon erőszakos gyorsaság, melylyel
+kedvesét a pamlagra vonni igyekezett, egy pillanat alatt megnyiták
+Hélène szemeit.
+
+Hélène már kicsinált dolognak tartá, hogy menyasszonya Anatolenak, a
+csábító minden mérges szavának hátterét egy hosszú élet boldogsága
+képezte volt, s e legitim boldogság rovására és nem annyira reményében,
+mint biztosságának öntudatában feledkezett volt meg a szegény leány
+annyiszor szavairól, – de most, midőn kedvesét képéből kikelve látta
+magára rohanni s érzé homlokán vad kéjt lehellő csókját, – most egy
+pillanat alatt átlátta gyöngeségét, s azon gondolat, hogy el van veszve,
+és pedig el van veszve önvétkéből, megfosztá eszméletétől.
+
+Anatole nem találva ellenállásra, vérszomjas vadként veté magát
+prédájára, s karjába ragadta ájult kedvesét.
+
+Egyszerre megállt. Most vette csak észre, hogy Hélène elájult.
+
+Ez megzavarta minden számítását.
+
+Felhasználni az önkivület tehetetlen perczeit egy gyönge nőnél,
+tolvajként lopni meg szerelmét, – ez ellenkezett büszkeségével, s tán
+ellenkezett hiuságával is.
+
+– Nem, – kiálta fel magában bosszusan, – ne mondja rólam, hogy
+visszaéltem ájulásával. Meg akarlak rabolni, igen, de nyilt harczban,
+melyben szenvedélyem s szerelmed győzze le erényedet, nem orv módon,
+mint a tolvaj!
+
+A pamlagra fekteté az eszméletlen leányt s maga a szoba másik végében
+egy karszékbe veté magát, hideg kezébe nyugtatva forró homlokát.
+
+Végre Hélène magához tért. Midőn egyedül találta magát s érzékeit
+összeszedheté, megkönnyebbült lélekkel tekintett körül; s a mint
+Anatolet kezeibe rejtett arczczal ülni látta a szoba másik oldalán, első
+gondolata volt, hogy kedvese könyörületének köszönheti e kiméletet.
+
+– Anatole, – rebegé hálás hangon, – köszönet, köszönet!
+
+Az ifjú hozzá ment.
+
+– Úgye, nem bántasz többé? – kérdé a leány, kezét megragadva.
+
+– «Bántani?» Nem! De megállj, Hélène. Azelőtt, midőn eszmélet nélkül
+láttalak itt feküdni, visszavonultam. Most itt vagyok ismét. Be kell
+bizonyítanod, hogy szeretsz!
+
+– Az istenért, Anatole…
+
+– Hallgass rám, Hélène, – szólt Anatole erőltetett nyugalommal. –
+Anyádat hallom jönni. Most tudod, mit kivánok tőled szerelmed
+bizonyságául. Holnap eljövök és – nemde szerelmem…?
+
+– Nem, soha! – kiálta fel a leány fájdalommal.
+
+– Hélène! Sohsem hallottál még esküdni. De most esküszöm neked
+becsületszavamra, hogy, ha holnap igent nem mondasz, sohsem látsz többé
+ebben az életben!
+
+Hélène szólni akart, de anyja belépett.
+
+Félóra mulva Anatole eltávozott, a győzelem biztos reményével lelkében.
+Midőn útközben elgondolá Hélène szerelmének nagyságát, midőn
+visszaidézte lelkébe a csábítás azon lelkiismeretlen eszközeit,
+melyekkel hónapok óta aláásta a leány lelkének nemesebb érzelmeit, –
+lehetetlennek tartá, hogy győzelme biztos ne legyen.
+
+Másnap, igéretéhez képest elment.
+
+
+
+
+VII.
+
+Anatole megdöbbent, midőn Hélènet megpillantá. E virágzó arcz sápadt
+volt, mint a viasz, szép lelkes szemei a könnyektől ki valának
+veresedve, tekintetök elvesztette üde lángját, vonásai el valának
+torzulva; Hélène úgy nézett ki, mintha hosszú, veszélyes betegségből
+kelt volna fel, melyben fájdalmas küzdelmet kellett kiállnia a kór
+szenvedéseivel.
+
+A szegény leány egész éjjel nem hunyta volt be szemét. Lelke egy
+borzasztó küzdelemnek esett martalékul, egyszerre a legerőszakosabb
+érzelmek elkeseredett harcza dulta fel e kedélyt, mely eddig csendes
+életörömnél s ártatlan boldogságnál egyebet nem ismert.
+
+Anatole elnyomta megdöbbenését s gyöngéden megfogta kedvese kezét,
+érzelmes hangon kérdé:
+
+– Nos, Hélène?
+
+A leány teste minden ízében remegett, arczát halotti halványság lepte el
+s elfojtott, alig hallható hangon rebegé:
+
+– Igen!
+
+Anatole a diadal örömével tárta ki karjait, hogy keblére ölelje
+kedvesét, de a leány elfordult tőle s székébe omolva szívszaggató
+könnyekben tört ki.
+
+Anatole visszadöbbent e látvány elől.
+
+Tegnap, midőn váratlanul megtámadta, s akarata ellenére kényszeríteni
+akarta, természetesnek találta, hogy ez fájt neki, s hogy könnyekre
+fakadt. Ma, midőn késznek nyilatkozott teljesíteni kivánatát – ma
+meglepte Anatolet azon fájdalom, mely Hélène minden vonásából, minden
+hangjából hozzá szólt.
+
+Első pillanatban _nem értette meg_ Hélène szenvedését.
+
+A szó, melyet a szerencsétlen gyermek kiejtett, szerelme legyőzhetlen
+hatalmát hirdeté; de sápadt arcza s megtört tekintete kiáltó
+szemrehányást fejeztek ki, és zokogásának szakadozott hangjai mintha
+lelkének gyilkosát vádolták volna.
+
+Anatole látta, hogy Hélène szereti őt ellenállhatlan szenvedélylyel,
+látta, hogy kész feláldozni szerelmeért ártatlanságát, de hogy
+kétségbeesik az áldozat nagysága felett.
+
+Az erény halálos kínjai valának ezek, mely elszánta magát az
+öngyilkolásra.
+
+Most már megérté Anatole kedvese fájdalmát. Lelkében egyszerre
+megszólalt egy jobb hang, s természetének eredeti nemessége
+kétségbeesett harczba keveredett azon erkölcsi cynismussal, azon frivol
+életnézetekkel, melyeket szentségtelen kezek csempésztek beléje.
+
+A küzdelem rövid volt, de szenvedélyes és elhatározó.
+
+Néhány pillanat mulva Anatole térden állva kért bocsánatot kedvesétől, s
+midőn szavát visszaadta neki, Hélène újjászületve a boldogságtól borult
+keblére s zokogott, – de e zokogás nem többé a kétségbeesés vergődése,
+hanem egy terhétől megszabadult lélek megkönnyebbülése volt.
+
+E jelenet forduló pontot képezett Anatole életében.
+
+E pillanattól fogva megváltoztatá Hélène iránti magaviseletét. A leány
+önkénytelenül tartózkodóbb lett iránta e végzetes percz óta, s ő szintén
+visszavonult az illem korlátai közé. A bizalmasságnak azon veszélyes
+neme, mely a szegény leányt az örvény szélére sodorta, többé vissza nem
+tért. Anatole s Hélène, mintha összebeszéltek volna, egyszerre
+megváltoztak. Anatole, midőn bucsúzott, csak kedvese homlokát érinté
+ajkával, s Hélène többé a világért sem tudott volna arczába nézni, midőn
+őt ilyenkor gyöngéden megölelte.
+
+A leány lelkéből azon tisztátalan gondolatok, melyekkel kedvese néhány
+hónapon át mulattatá, eltüntek, mint egy gonosz álom; s ifjú lelkének
+ártatlansága visszanyerte uralmát, megaczélozva azon öntudatosság által,
+mely a veszély ismeretéből ered.
+
+Midőn ez estve Anatole Hélèneéktől eljött, s az utczán alkalmat nyert
+gondolatait összeszedni, átgondolta magaviseletét néhány hónap óta, mely
+a mai jelenetre vezetett, és megborzadt önmagától. A szégyen pírja
+futotta el arczát, midőn arra gondolt, mint hazudott szerelmet e
+leánynak, mint növelte csalfa szavaival azon érzelmet, melyet viszonozni
+nem bírt; s midőn visszaidézte lelkébe azon rendszeresen raffinirozott
+modort, melyben az ártatlan gyermek lelkét demoralizálni igyekezett,
+hogy testét megejtse, visszariadt az erkölcsi cynismus azon kietlen
+nagysága elől, mely saját tetteiben nyilatkozott. Mindeddig
+könnyelműségből, mely nem jellemének tulajdona, de szerencsétlen
+lélekállapotának következménye volt, sohsem elmélkedett Hélène iránti
+viszonyáról, s midőn most a leélt néhány hónapon végiggondolt,
+legyőzhetlen undort érzett önmaga iránt.
+
+[Illustration: Térden állva kért bocsánatot.]
+
+De épen ez bizonyítá, hogy a válság szerencsés véget ért.
+
+Midőn ez estve megvallá nekem a legutóbb történteket, melyeket addig,
+míg fel nem adta szándékát, discrétióból elhallgatott előttem,
+megrettentem azon aljasság felett, mely viseletét jellemzé, s melyre őt
+képtelennek tartám. Nem is kisértém meg haragomat fékezni, s
+méltatlankodásomban oly dolgokat mondtam neki, melyek, azt hivém, örökre
+véget vetendenek barátságunknak. De Anatole, nagy meglepetésemre,
+nyugalommal, majdnem elégedetten hallgatá szidásomat, melyre barátságunk
+által feljogosítva érzém magamat.
+
+– Igazad van! – kiálta fel aztán keserűen, – szidj, gyalázz, nincs az a
+káromló szó, melyet meg nem érdemelnék, – hisz én oly nyomorult vagyok!
+
+Először életemben, könnyeket láttam peregni szeméből. Inkább ösztönöm,
+mint itélő tehetségem sugta, hogy hallgassak el szemrehányásaimmal,
+melyeknek el kelle enyészniök Anatole önvádolásának keserűsége előtt.
+
+Anatole csak egy eszközt látott, melylyel Hélène ellen elkövetett
+hibáját jóvá teheti, ha kezét nyujtja annak, ki szívét bírni vélte. Én
+lehetetlennek tartám a házasságot egy húsz éves vagyontalan tanuló s egy
+fiatal vagyontalan leány közt, főkép, midőn az egyik fél nem viszonozza
+a másiknak szerelmét, s csak megérdemelt vezeklésnek tekinti azt, miben
+a másik boldogságát reméli feltalálni. Igyekeztem őt lebeszélni e
+gondolatról, elibe festém a jövőt, mely ily viszonyok közt szerencsés
+alig lehet, de Anatole nem hajtott tanácsaimra. Becsületbéli
+kötelességének tartá kedvesének kezét felajánlani, s e téren nem
+lehetett vele megalkudni.
+
+Másnap megkérte Hélènet atyjától. De az apa, ki leánya viszonyának
+természetéről ép úgy nem tudott semmit, mint nem tudott azon indokokról,
+melyek Anatolet e lépésre birták, vetóját állítá a «két tapasztalatlan
+rajongó szerelmes» elé. Irónnal kezében bebizonyítá Anatolenak, hogy nem
+tudna nejével megélni, kivel hozományt nem kap, hogy legalább öt-hat
+évig eltart, míg oly állásra tesz szert, melyben szabad a házasságra
+gondolnia, hogy tehát egyelőre – a mi itt éveket jelentett – szó sem
+lehet a házasságról.
+
+Ekként nem teljesíthetvén azt, a mit becsületérzése követelt tőle,
+Anatole átlátta, hogy más kiútat kell keresnie, s tanácsomat kérte e
+tekintetben. Véget kellett vetni e viszonynak, de oly módon, mely a
+lehető legkevesebb fájdalmat okozza azon szegény gyermeknek, kire már
+annyi szenvedést hozott. Hélènenek nem volt szabad megtudnia, hogy
+Anatole nem szereti; mert a tudat, hogy rútul rászedetett, ily
+körülmények közt életét veszélyeztethette volna az ábrándos, érzelgős
+hajlamu leánynak. Anatolenak tehát folytatnia kellett a viszonyt, várva
+a kedvező alkalomra, melyben azt felbonthatja.
+
+Anatole kezdetben mitsem akart hallani e tervről, be akarta őszintén
+vallani Hélènenek, mily rútul megcsalta, s készebb volt elviselni
+gyűlöletét s megvetését, mintsem tovább folytasson oly szerepet, melynek
+bűnös voltát most már érezé. De végre belátta, hogy őszinte vallomásával
+csak növelné kedvese szerencsétlenségét a nélkül, hogy magának
+használna, s elszánta magát bűnhödésül folytatni a játékot mindaddig,
+míg befejezhető lesz a nélkül, hogy Hélènet végkép lesujtsa.
+
+És így történt. Néhány hó mulva Hélène atyja más vasuti állomásra
+tétetett át, s a távolság, mint annyi mást, ezen viszonyt is felbontá.
+Hélène szerencsétlennek érzé magát, midőn a távollét hatását Anatole
+lankadó szerelmében tapasztalá, de megmaradt számára a vigasztalás, hogy
+szeretett és szerettetett; s bár sokáig nem tudta feledni szívének első
+bálványát, néhány évi elválás után atyja unszolására mégis férjhez ment
+egy becsületes emberhez, kinek oldalán, ha boldogságot nem is, de
+megelégedést talált.
+
+
+
+
+VIII.
+
+Hélène volt Anatole veszni indult lelkének megváltó angyala.
+
+Benne és általa az ifjú a nőnemet oly oldalról tanulta megismerni, mely
+eddig rá nézve nem létezett: az igaz érzelem s az erény oldaláról. Midőn
+párhuzamot vont a fiatal leány közt, ki szíve első szent, imaszerű
+gerjedelmével közeledett feléje; ki azon tartaléktalan, megindító
+odaengedéssel bízta magát reá, melyre csak azon nő képes, ki kedvesét
+tiszteli, féli és imádja egyszerre; ki a vértanuság költészetével
+eltelten kész lemondani arról, a mi szemében egyenértékű az élettel,
+hogy követelő szerelmesének egy szeszélyét kielégítse, s ki, midőn ez
+kegyetlen kivánatáról lemond, azon kicsapongó örömmel borul kedvese
+lábaihoz, melylyel a halálra itélt a vérpad lépcsőjén a kegyelmet
+üdvözli, – midőn párhuzamot vont e szerelemmel párosult erény, e lemondó
+ártatlanság közt és azon a szerelem nevével takaródzó élvvágy, azon önző
+s követelő szenvedély közt, melyet annyiféle alakban tapasztalt a
+társadalom legkülönfélébb ranglétráin álló férjes és férjetlen nőknél,
+kiknél eddig kereste élvezeteit és szerezte tapasztalásait: Anatole
+visszaborzadt azon körtől, melyben eddig forgott, s megundorodott
+önmagától, a ki e körben jól tudta magát érezni. Megtanulta Hélèneben
+tisztelni a nőnemet, melyet megvetett volt, mielőtt még ismerte volna.
+
+S ez nem csak nézeteiben a nőkről, hanem egész érzelmi és erkölcsi
+világában jótékony forradalmat idézett elő. Szerelmi csalódás volt
+szerencsétlenségének forrása, s egy jellemtelen nő, kiről a
+tapasztalatlan ifjú mértéket vélt vehetni minden nőre, ragadta azon
+erkölcsi kietlenség útjára, mely lelke nemes érzéseit már-már
+elnyeléssel fenyegette. Most, midőn oly leányt tanult megismerni, ki
+iránt lehetetlen volt tiszteletet nem éreznie, ki előtt lelke mélyében
+pirulni érzé magát, midőn irányában követett eljárására gondolt, most
+világosan állt előtte eddig követett erkölcsi irányának félszegsége, s
+be kellett vallania önmagának, miszerint a mit életbölcseségnek gondolt,
+csak nyomorult, alaptalan sophismák összege vala. Most azon bizarr
+rendszer, melyet az erény és tisztaság megtagadásával a rideg hasznosság
+képmutató elveiből alkotott magának, összeomlott, mint egy hazugságokból
+rakott kártyavár; az erkölcsi egyensúly helyreállt lelkében, s
+természetének nemesebb elemei osztatlanul uralkodtak ismét minden tette,
+minden gondolata felett.
+
+Anatole szakított múltjával, a mennyire emberi erővel lehetséges vala,
+de, bár egész lénye gyökeres átváltozáson ment keresztül, bár
+szellemileg s erkölcsileg mintegy újjászületett: volt egy szomorú
+következése e múltnak, mely utóbb élete minden szenvedéseinek forrásává
+lett.
+
+Tizenhat éves korában, a mennyiben ily ifjan lehet, Anatole az volt, mit
+erős léleknek nevezünk, tele hittel, tele lelkesüléssel. Ha zavartalanul
+fejlődhetik férfikoráig, barátom valószinűleg a lélek és jellem azon
+óriásai közé tartozott volna, melyeknek irigyelve bámuljuk szellemi
+ruganyosságát. De mielőtt még lelke az idő és tapasztalatok apró
+viszontagságai közt megérhetett volna, Hermanceban való csalódása oly
+csapást mért reá, mely egy megállapodott, erőteljes férfit is
+megingatott volna, s mely egy erkölcsi fejlődésének kezdetén álló ifjút
+szükségkép lesújtott. Felegyenesedett ugyan e csapás után, de csak
+azért, hogy oly viszonyokban keressen vigasztalást, melyek a csalódott
+szerelmes beteg kedélyét csak elmérgezék; míg végre megtalálta a helyes
+utat, de ismét oly érzelem segélyével, mely mély nyomot hágy maga után a
+kedélyben. Az elkeseredés, a gyűlölet, a megvetés Hermance ellen, az
+erkölcsi cynismus, melyre a kicsapongás hosszú négy évében szert tett, s
+végre önmagának azon megutálása, melyet Hélène iránti eljárása keltett
+fel lelkében: sokkal pusztítóbb szenvedélyek valának, semhogy
+nyomtalanul tünhessenek el egy ifjú kedélyről, melyet rövid néhány év
+alatt, egymást követve, felszántottak. A felnőtt férfi, megerősödött
+organismusával veszteség nélkül eltűri ugyanazon csapást, mely ifjú
+korában leterítette volna lábáról. Anatolenak elmúlt megvetése a nők
+iránt, megtanulta becsülni az erényt, s ellenállhatlan vonzalmat érzett
+minden szép és nemes iránt, – de lelke meg volt törve, elveszté azon
+ruganyosságot, azon hatalmas szárnyalást, mely az élet bizonyos válságos
+pillanataiban egyedül képes az embert azon magaslat színvonalán
+megtartani, melyről nem szállhat alá, ha nem akarja önmagát megtagadni.
+Anatole _elveszté hitét_. Azon erőtadó fennköltséget, mely az önmagában
+és másokban hinni, a saját erejében s szerencséjében bízni tudó
+szellemet kitünteti, mindinkább az elme gyakran szőrszálhasogató
+okoskodásai, a kutató és soha meg nem nyugvó ész aggódó kételyei kezdték
+helyettesíteni; s ez Anatolet modorában _blazirttá_, lelke mélyében
+_kétkedővé_ tette.
+
+Egyelőre e szomorú kétkedésnek nem látszottak meg rajta nyomai. Utóbb
+gyászos hatalommal lépett az előtérbe, midőn érzelmei és körülményei
+tápot adtak neki; de most úgy látszott, mintha Anatole minden
+tekintetben újjászületett volna.
+
+Mindenekelőtt elhatározá, hogy életmódját gyökeresen meg fogja
+változtatni. S azon mód, melyen e határozatot végrehajtá, bámulnom
+kényszerített egyrészt azon mély önismeret által, melyet elárult,
+másrészt az önkénytes lemondás azon ritka erélye folytán, melylyel járt.
+
+Anatole belátta, hogy eddigi életmódjában nagyban elősegíté azon bőséges
+ellátás, melyben Detrolles által részesíttetett. Ismerte saját
+természetének élvezetvágyát, hajlamát a kicsapongásokra, s nem bízott
+magában, hogy hosszabb időn át képes legyen önkényt ellenállani a
+kínálkozó alkalomnak. Tehát kényszeríteni akarta magát a lemondó életre;
+s ennek legbiztosabb útja volt: kevesebb pénzzel rendelkezni és többet
+dolgozni. Anatole átlátta, hogy egy kicsapongó mulatságokhoz szokott
+ifjúra a szabad idő s teli tárcza ellenállhatatlan csáberővel bírnak,
+tehát megfosztá magát mindkettőtől. Néhány hónappal ez események után,
+midőn mindketten elvégeztük az egyetemi tanfolyamot, Anatole alkalmazást
+keresett egy ügyvéd irodájában, s bár alárendelt, de mégis oly állást
+kapott egy szerkesztőségben, mely párosulva az előbbivel, a szükség
+ellen biztosítá. Ezzel elment nagybátyjához, megköszönte neki eddigi
+gondoskodását s kijelenté, hogy ezentúl nem fogad el tőle semmi
+támogatást. A jószivű Detrolles, ki öcscsének még hibáit is szerette,
+sehogysem akarta e lemondást elfogadni, s Anatole határozott
+nyilatkozatai daczára, csak akkor egyezett az évdíj megszüntetésébe,
+midőn Anatole, az igazság erőszakos lábbal tapodásával elhitette vele,
+hogy képes három-négyezer frankot keresni évenként, s megigérte neki,
+hogy, bármikor megszorul, hozzá fog folyamodni.
+
+Sohsem fogom feledni azon büszke örömet, melylyel Anatole nagybátyjától
+hazajőve látogatása eredményét elmondá. A még alig húsz éves ifjú
+szemében a legnemesebb öröm lángolt, midőn kifesté magának az életet,
+melyet ezentúl követni fog; egy munkával és fáradsággal teljes, de
+független életet, mely nem érzi többé a függésnek, önálló lélekre nézve
+legnyomasztóbb nemét: a hálát, melylyel érette másnak tartozunk.
+
+És ez élet csakugyan olyan volt a valóságban, minőnek azt Anatole
+fantáziája megalkotá. Sohasem láttam még embert, ki ily ifjan, oly
+lelkesüléssel, oly meggyőződéssel vetette volna magát a munkára, mint ő.
+Midőn főnöke irodájában dolgát elvégzé, a szerkesztőségbe sietett, onnan
+haza, s a késő éjfél még íróasztalánál, könyvei közt találta az ifjút,
+ki estve csak azért vált meg kedvencz tanulmányaitól, hogy reggel annál
+korábban visszatérhessen hozzájok. Élete munka és tanulmány közt folyt
+le; arra kényszerítve volt, hogy megélhessen, erre hajlamai vonták,
+melyek ellenállhatlan erővel utalták a politikai pályára. De
+mindemellett nem esett a másik végletbe, nem lett azzá, a mivé a sok és
+rendszeres munka s erős tudományos passiók annyi embert tesznek:
+pedánssá, könyvmolylyá. Nem tagadta meg magától az élvezet minden nemét,
+nem zárta el magát még a nővilágtól sem. Felhagyott előbbi viszonyainak
+túlnyomó részével, jobban megválogatta ismerőseit, más elvekkel bírván,
+más elvekre talált, s bár életmódja nem szolgálhatott volna jogczímül a
+canonisatióra, jóval magasabban állt a párisi fiatalság erkölcsiségének
+színvonalánál. Szóval, a ki csak e három-négy év alatt, meddig ez
+életmód tartott, ismerte Anatolet, s elnézte, mint tudja idejét a munka,
+tanulmány és élvezet közt felosztani, mint képes mindhárom téren nem
+hétköznapi eredményeket felmutatni, mint képes az élet látszólagos
+ellentéteit a gyakorlatban kiegyeztetni, – azt kellett hinnie, hogy oly
+emberrel van dolga, kiben minden érzelem a maga helyén van, kinek
+kedélyéletében minden rugó egy öntudatos terv szerint működik, kinek
+lelkében zavartalanul él azon isteni harmónia, melyből a valódi erő és
+lelki nagyság születik.
+
+Évek teltek el ekként csendes és kitartó munkában, s Anatole azon
+napról-napra fokozódó intensitással folytatta tanulmányait a politikai
+téren, mely a valódi hivatottságot jellemzi. Feltünő volt azon lélektani
+ellentét, mely barátom politikai nézetei s érzelmi és erkölcsi fogalmai
+közt létezett. A laza erkölcsi fogalmakkal biró ifjú oly puritán szigort
+fejtett ki politikai nézeteiben, mely meglepőleg s tiszteletet követőleg
+hatott másokra; a minden komolyabb érzelemtől irtózó kedély a
+politikában oly erős meggyőződéssel bírt, mely már közel járt a
+szenvedélyhez; e kétkedő, folyton kutató és tépelődő szellem oly minden
+ellenmondást kizáró határozottságot árult el, e hitetlen lélek oly mély
+hittel csüggött politikai eszméin: mintha a természet e téren akarta
+volna kárpótolni kedélye feldúlt hitéért. Míg érzelem-világán a skepsis
+és negatio osztoztak meg, s azt úgyszólván maradandó passivitásra
+kárhoztatták, természetének minden positiv eleme politikai eszméiben s
+meggyőződéseiben látszott összpontosulni. Anatole mint ember és
+politikus – ha szabad e nevet egy e pályára készülő ifjúra alkalmaznom,
+– sajátságos párosulását mutatá fel a töprenkedésnek és
+apodikticitásnak. Az ifjú, ki már képtelennek tartá magát komoly
+érzelemre, s mégis mintegy félt tőle, a politikában megingathatlan
+meggyőződésekkel bírt; az erkölcsi elveiben meglehetősen laza férfi,
+ösztöneinek, csupán lelki hajlamainak engedve, azon politikai eszmék
+zászlaja alá esküdött, melyeknek úgy a politikai életben mint a
+társadalomban csak a legszigorúbb magán- és közmorál képes maradandó
+alapul szolgálni; az atheista vallásos buzgósággal hitt politikai eszméi
+igazságában s egyedül üdvözítő voltában. Anatole testtel, lélekkel
+republikánus volt; egyike azon végzetes politikai természeteknek, kikben
+minden kedélyvilágukban beállt változás, még a legemésztőbb szenvedések
+is csak arra látszanak szolgálni, hogy makacsabbá, kiírthatatlanabbá,
+erőszakosabbá tegyék azon lelkesülést, melylyel meggyőződésükhöz
+ragaszkodnak.
+
+Nemsokára alkalma nyilt eszméi hatalmát megkisérteni.
+
+Az 186*-dik év őszén Bruxellesben egy addig ismeretlen névvel
+alájegyzett röpirat jelent meg, mely szokatlan hévvel támadta meg a
+császárságot. A szabad szó deczember 2-dika óta száműzve vala
+Francziaországból, s a törvényhozó testület csekély ellenzéke a
+szabadszólás jogát inkább csak formailag fentartani, mintsem tényleg
+gyakorolni igyekezett. A császári kormány teljes erejében állt fenn,
+hatalma varázsával elkápráztatva minden ellenségeit, mintha még
+elkövetett hibái is csak új támaszául szolgálnának hatalmának. Az
+elégedetlenek száma nagy volt, de még nem mert sorakozni, nem volt
+bátorsága fellépni. Sajtóban és szószéken a császárság teremtményei és
+bérenczei adták a hangot, kiknek nagy és ragyogó tömegével szemben törpe
+minoritásnak tünt fel azon bátrabbak kis serege, kik opponálni
+merészeltek. Ezrek és milliók gyűlölték az imperialismust, s a politikai
+és társadalmi corruptiónak azon, tőle elválhatlan rendszerét, melyet
+ugyancsak a legutolsó háború fedett fel a maga teljes meztelenségében,
+de melyet az élesebb látásúak már a cæsarismus nagy gépezetének minden
+functiójából kiéreztek. De ez elégedetlenség a lélekben, legfeljebb a
+ház falán belől maradt; azonkívül mindenki tisztelettel és félelemmel
+hajolt meg a császár mindenható kormánya előtt, mely egy nagy név
+monopoliumából jogot derivált magának az omnipotentiára.
+
+Ily viszonyok közt ama röpirat, mely a tehetség félreismerhetlen jeleit
+viselte magán, melyben egy mély meggyőződésű, lánglelkesedésű toll szólt
+polgártársaihoz, s melynek bátor, sőt vakmerő hangja a nagy forradalom
+nyelvére emlékeztetett, korszakot alkothatott a franczia közvélemény
+fejlődésében, vagy nyomtalanul elhangozhatott, mint a pusztába kiáltott
+szó. A kormány mitsem tett a könyv elterjedésének meggátlására, daczára
+annak, vagy tán ép azért, mert az szokatlanul merész hangon volt írva.
+Azt hiszem, ha ugyan e dolgokat Thiers tollával és modorában írja le
+valaki, nem kerülte volna el sorsát, mely a császárság bírái kezében
+kétséges nem lehetett. De azon írót, ki inkább egy Desmoulins vagy St.
+Just, mintsem egy Thiers nyelvét beszélte, a kormány tanácsosnak látta
+nem bántani. A franczia cæsarismus tán legügyesebb, legraffinirtabb
+nyilvánulása volt a tyrannismusnak, melyet a történelem ismer. Azon
+kormány, mely a közönséget minduntalan koholt conspirátiókkal hozta
+izgalomba, melyeket a legitim absolutismus, még ha igazak is, elfojtani
+törekszik, – hogy a társadalmi rend feldúlásától való félelemben okot
+találjon hódoló engedelmessége megkettőzésére: sokkal ravaszabb volt,
+semhogy ez esetben nyilt erőszakkal lépjen fel és ok nélkül vértanukat
+teremtsen. Ok nélkül mondom, mert midőn Anatole fellépett,
+Francziaország nem az volt, a mivé a háború alatt és után lett. A
+császárság alatti Francziaországot élvezetvágy és szabadság dolgában
+mesés türelem jellemzék, s Anatole szenvedélyes fellépése sokkal nagyobb
+ellentétben állt a jelen apathikus nyugalmával, semhogy rögtön
+veszélyessé válhatnék.
+
+Utóbb a következmények megmutatták, hogy a császárságot sem e
+raffinirozott speculatio a közvélemény hangulatára, sem fukar kézzel
+mért szabadelvű engedményei meg nem menthették. De akkor a ház még
+szilárdan állott s urai üdvösebbnek találták, ha a fiatal izgató
+«elpuffogtatja munitióját», mintha azt netán alkalmasabb időre
+félretenni kényszeríttetik. A közönség nagy része pedig rosszalta azon
+szenvedélyes modort, mely Anatole első fellépését jellemzé.
+
+A hatalom részéről ekként Anatolet mi kellemetlenség sem érte, de annál
+kritikusabb következményei valának fellépésének a magánéletben. Midőn
+röpiratának kiadatása után való nap a szerkesztőségbe ment, melyben
+alkalmazva vala, a lap igazgatója «sajnálattal» értesíté, miszerint
+«kénytelen lemondani a szerencséről, tollát tovább is felhasználhatni.»
+A hírlap, melynél Anatole külföldi ügyekben dolgozott, ellenzéki organum
+vala ugyan, s e tekintetben ép oly elvi ellensége a császárságnak, mint
+ő; de a köztársaságot ép úgy perhorreskálta, mint az imperialismus; és
+így Anatole jövedelmének felétől elesett.
+
+Innen ügyvédi irodájába ment, s egyenesen felkereste főnökét. Joignet úr
+egyikét bírta a legkiterjedtebb praxisú párisi közjegyzői irodáknak, s
+nem ugyan meggyőződésből, de érdekből feltétlen híve vala minden
+fennálló kormánynak. Sokkal féltékenyebb volt fiatal segédei előtti
+népszerűségére, semhogy Anatolet azzal fogadta volna, hogy
+elbocsáttatását jelentse ki neki; de mégsem állhatta meg, hogy
+szemrehányásokat ne tegyen neki e «merész és meggondolatlan»
+fellépésért, s el ne panaszolja, hogy irodája egyik tagjának e tette
+által ő maga is compromittálva érzi magát, s nem lát eszközt e
+compromissio jóvátételére. Anatole tapintata és becsületérzése megérté,
+mit kell tennie, és főnökétől rögtöni elbocsáttatását kivánta, melyet
+Joignet úr nagy vonogatódzások közt ugyan s látszólag kelletlenül, de a
+valóságban szívesen meg is adott.
+
+Ekként Anatole egy nap alatt elesett mindkét alkalmazásától, s egy sous
+jövedelem nélkül állott a világban, mint tíz év előtt, midőn atyja
+meghalt. Egy évvel előbb Detrolles is sírba szállt, s az ifjúnak nem
+volt semmi támasza a világban.
+
+
+
+
+IX.
+
+Anatole sorsa ekként egy könyv sorsától függött, melybe politikai
+eszméit lerakta.
+
+Kezdetben úgy látszott, mintha e könyv határozott fiascot csinálna. Az
+első napokban a hírlapok mintha összebeszéltek volna agyonhallgatására;
+egyik sem említé. Az egyik rész félt a kormánytól, a másik nem akart ez
+eszmék terjesztéséhez azok czáfolata által hozzájárulni. Anatole csak
+magánvéleményeket hallott munkájáról, s ezek többet-kevesebbet mondó
+clausulák mellett írói tehetsége felett egytől-egyig elitélték a könyv
+modorát és irányát.
+
+Végre a kormány egy félhivatalos organuma megtörte a hallgatást s
+megkisérté a röpiratot czáfolni. Ettől bátorságot kaptak az ellenzék
+közlönyei; egy hét mulva Francziaország minden lapja Flavigneux Anatole
+röpiratával foglalkozott; a könyv ezer és ezer példányban elterjedt, s
+szerzője nevét Francziaország minden zugába elvitte.
+
+A siker teljes volt. Olvasták még azok is, kik nem oszták minden
+nézetét, s örömmel üdvözlék benne az első bátor hangot, mely fel mer
+szólalni. Mindenfelé kapkodták a könyvet, mely egymásután számos kiadást
+érve a sajtó terén utat tört a szabad discussiónak.
+
+Néhány hónap mulva Anatole felszólítottatott, lépjen be mint szerkesztő
+egy újon megindult hírlap irodájába. Örömmel fogadta e meghívást, mely
+fényes anyagi helyzetet nyujtott neki azon egy feltétel alatt, hogy azon
+eszmékért küzdjön, melyekért lelkesült. És Anatole küzdött értök. Nem
+azon impozáns nyugalommal, melyet a szilárd meggyőződés egy derült,
+önmagával harmoniában levő kedélyből merít, hanem azon lázával a
+lelkesülésnek, a hit azon fanatismusával, melyben lelke mintha
+kárpótlást akarna keresni letarolt szívvilágáért. Anatole mohó vágygyal
+ragadta meg a tollat, melylyel most már naponként szólhatott a
+közönséghez s neve rövid idő alatt a köztársasági párt symbolumainak
+egyikévé lett.
+
+Ez új élet, vagy helyesebben szólva, e hadjárata az agitatiónak, még
+alig tartott néhány hónapig, midőn egy nyári estve a Champs-Elyséesn
+sétálva egy ifjú leányka vonta magára barátom figyelmét. Egy első
+pillanatra feltünő, kellemes benyomású gyermek jött velünk szembe egy
+idősb nő társaságában s nekem szemembe ötlött egy jelentékeny pillantás,
+melyet az alig 15–16 éves leányka vetett barátomra. Anatole e naptól
+fogva nem mulasztá el a Champs-Elyséest felkeresni s ritka eset volt,
+hogy ne találkozott volna a gyermekkel, ki nevelőnője kiséretében napi
+sétáját végzé a fasorokban. Néhány hét mulva e véletlen találkozások
+mintha hallgatag megegyezéssel kitűzött találkákká lettek volna; a
+leányka nevelőnőjével a kitűzött órában rendesen megjelent s lehetetlen
+volt arczán fel nem ismerni az öröm rosszul palástolt kifejezését, midőn
+barátomat megpillantá.
+
+[Illustration: Kellemes benyomású gyermek jött szembe.]
+
+Anatole «utána járt» e gyermeknek azon ártatlan gondatlansággal, mely
+huszonnégy éves ifjúnál, midőn napi munkáját végezvén néhány órai
+szórakozást keres, ép oly természetes, mint megbocsátható; és én
+kisértem barátomat, mint kisértem volna bárhová, mert mióta hírlapíró
+lett belőle, csak az estve nehány óráját volt módunkban együtt tölteni.
+Tetszett neki a kis leány, mint tetszett nekem is, mert lehetetlen volt
+nem tetszenie; de a szerelemtől Anatole oly távol állt, hogy még arra
+sem gondolt, a mi ily esetben első dolga minden szívnek, mely
+hangosabban dobog: megtudni, ki azon kedves gyermek, ki oly
+ellenállhatlanul tud a Champs-Elyséesn mosolyogni. Így a véletlennek
+köszönhetők, hogy megtudtuk, miszerint az Duploque tábornok leánya,
+Odalie.
+
+Egyszerre augusztus elején Odalie elmaradt a sétatérről. Néhány napig
+még arra vettük utunkat s Anatolet láthatólag bosszantá a kis leány
+eltűnése, de már egy hét mulva nem jutott többé eszébe a
+Champs-Elyséesre menni.
+
+Beállt a tél, be a farsang, mely huszonnégy éves ifjakra nézve, mint mi
+valánk, alig múlhatik el nehány bál nélkül. Anatole szenvedélyes tánczos
+volt s a mily lángoló hévvel írt délután czikket a császár kormánya
+ellen, ugyanoly szenvedélylyel forgatá meg éjjel a hölgyeket egy gyújtó
+hatású keringő ütenyeire, nem tekintve imperialistikus vagy legitimista
+eredetökre s nem keresve a kivágott ruhák közt mást, mint – csakis a
+kivágott ruhákat.
+
+Egy estve együtt léptünk egy bálterembe, midőn barátom egyszerre karomat
+megragadva felkiált: Nézd! ott van ő! A terem túlsó végén Odaliet
+pillantók meg. A gyermekből, ki a sétatéren rövid ruhában futkosott fel
+s alá nevelőnőjével s néha már tíz lépésnyire elnevette magát, midőn
+Anatolet megpillantá, leány lett. Midőn Anatolet egyszerre néhány
+lépésnyire magától meglátta, Odalie elpirult, – de ez nem a pajkos
+gyermek pirulása volt többé, nem a gyermek mosolya, mely oly vonzóvá
+tette őt a nyáron; ez a _szűz_ pirulása volt, kit szive figyelmeztet rá,
+hogy _férfi_val áll szemben, azon férfival, kit először tudott a
+többiektől megkülönböztetni. Nem nagy fáradságába került Anatolenak
+ismerőst találnia, ki őt bemutassa, s nehány pillanat múlva barátom
+élénk beszélgetésbe eredt a Champs-Elysées kis tündérével.
+
+A fogadás, melyben Anatole részesült, nem az volt, melyet hétköznapi
+nyelven «előzékenynek» szoktunk nevezni. Odalie még nem bírt azon
+routinenal a társaságban, mely egyenlő mértékkel méri a mosolyt és
+udvarias szavakat mindenkinek; nem főleg oly emberrel szemben, kiről azt
+kellett hinnie, hogy szerelmes belé. Nem volt e fogadás udvarias, de
+hideg sem, nem volt szivélyes, de nem is visszataszító s a gyermek
+modora mintha mondani akarta volna: tudom hogy szeretsz, meglehet, én is
+szeretlek, de még most nem szabad megtudnod. Anatole ezt _nem érté_ meg,
+de azért e fogadás mélyebb hatást tett rá, mintha Odalie repeső örömmel
+sietett volna eléje; nehány percz múlva eltalálta a hangot, melyen e
+gyermekkel beszélni kell, eltalálta annyira, hogy midőn reggel
+távoztunk, örömtől ragyogó arczczal mondá:
+
+– Jól megy barátom! isteni gyermek ez az Odalie! jól megy, már egyszer –
+összevesztünk!
+
+– Mit beszélsz?
+
+– Összevesztünk! érted? – ah, én úgy gyűlölöm a nőket, kikkel nem lehet
+összeveszni…
+
+– De hát mi czélod vele?
+
+– Mi czélom? A patvarba, – szép leány, pompásan tánczol, elragadóan
+fecseg, imádandólag apprehendál, – mulatni akarok vele barátom, mulatni!
+Szerencsére meg vagyok híva holnaputánra Leplessishez, a negyven
+halhatatlan e díszpéldányához, ki még bált is ád, melyen a kis Odalieval
+ismét találkozni fogunk, mulatni, tánczolni, és…
+
+– És ismét összeveszni…
+
+– Összeveszni, hogy kibékülhessünk. Ah Achille, te prózai ember vagy, te
+nem tudod, mit tesz az, egy olyan nővel vitatkozni, veszekedni,
+összeveszni, mint ez a kis Odalie, ki mikor mosolyog, szép mint egy
+királyné, s ha duzzog, szép mint egy istennő! Aztán, mikor az ember
+biztosnak érzi szivét, midőn tudja, hogy komoly következései a dolognak
+nem lehetnek, – kettős élvezet egy ily kis tündér társasága, kinek még
+azon jó tulajdonsága is van, hogy nem szereti a bókokat.
+
+– Anatole, Anatole, gondold meg, könnyelmű játékot űzesz; hátha Odalie…
+
+– Belém szeret? hahaha! Barátom, ha a császári rendőrségnek van fekete
+könyve, melybe rólunk minden igaz és koholt rosszat beírnak, úgy azt,
+vagy legalább az én «folyószámlámat», Duploque tábornok leánya vezeti.
+Ez az ennivaló kis gyermek, midőn nevemet meghallá, majdnem keresztet
+vetett magára ijedtében; s aztán, midőn látta, hogy én is a kaukázusi
+fajhoz tartozom, mely legalább ember emlékezete óta nem él emberhússal,
+szives volt elmondani, minő gonosz ember vagyok. –
+
+– Nos és be bírtad bizonyítani az ellenkezőt?
+
+– Ohó? Ezt az ügyetlenséget nem követtem el. Ráhagytam mindent. Ez
+zavarba hozta; láttam. Most tudom, az fúrja kis fejecskéjét, ha vajjon
+igaz-e mindazon rossz, a mit rólam hallott. Eddig hitte, most már
+kételkedik. Holnaputántól kezdve igyekezni fog meggyőződni róla, és így…
+
+– Így akarod elbolondítani?
+
+– Ah! így nehány estve biztosítva van számomra egy érdekes társalgás.
+Jer Achille, egy pohár punch mellett ábrándozzunk a kis Odalieról,
+holnap – holnap úgy sem lesz időm rá gondolni; czikket kell írnom a
+katonai kormányzat ellen, mely némi tanulmányt igényel. A patvarba, nem
+lehetetlen, hogy Duploque tábornok is kikapja benne a magáét,… no de se
+baj, majd letánczoljuk a leányával!
+
+Felelni akartam, de láttam, hogy hasztalan volna. Barátom meglehetősen
+ideges volt s bálban a zene, a ruhák suhogása s azon szellemi bouquetja
+a női társaságnak, mely egy finom estélyen elömleni szokott, Anatole
+idegeire mindig izgatólag hatott. Máskorra halasztám tehát a tanácsadó
+unalmas kötelességét teljesíteni, annálinkább, mert magam is azt hittem,
+hogy ez elragadtatásnak semmi nagyobb jelentősége nincs, mint a minőt
+Anatole tulajdonít neki.
+
+Nehány estély azonban, melyen barátom ismét találkozott Odalieval,
+megváltoztatá véleményemet. Sokkal többet voltak együtt s nagyobb
+érdekkel társalogtak, semhogy figyelmes vizsgáló, mint én valék, gyanúra
+ne ébredt volna. A farsang, mely ez évben különben is igen rövid volt,
+már vége felé járt, midőn egyszer Anatolet arravaló hangulatban
+találtam, hogy egy erkölcsi prédikácziót egykorú barátjától megtudjon
+emészteni. Anatole látva, hogy ezen át kell esnie, nyugodtan egy
+karszékbe ült, kezével barátmalmot csinált s zavartalan hidegvérrel
+hallgatta a scrupulusaimat és intéseimet.
+
+– Ah Achille, szólt aztán, ha tudnád mily unalmas vagy! csak barátságod
+mentheti ki ez attentatumot idegeimre. De, hogy megnyughassál, hogy
+átlásd, miszerint az örvény, melynek szélén állok s melybe Odaliet
+magammal akarom ragadni, csak a te fantáziádban létezik, megkisértem
+definiálni véleményemet a leányról. Megállj. Meglehet, hogy nem fogom
+magamat elég szabatosan kifejezni, mert még nem gondolkoztam a dologról
+s valóban most sem tenném, ha te pisztolyt nem szegzesz mellemnek.
+Lássuk tehát. A nyáron egy hónapon át utána mászkáltam a
+Champs-Elyséesn. Én mosolyogtam, ő elnevette magát nem egyszer, midőn
+meglátott. Nekem tetszett, mert azt el fogod ismerni, hogy ritka szép;
+én alkalmasint azon hatást tettem reá, melyet azon férfi tesz egy rövid
+ruhában járó gyermekre, ki először méltatja figyelemre. Tán észrevette,
+hogy nem oly szemmel nézem, mint gyermeket, hanem olyannal, minővel nőt
+szokás nézni, s ez hízelgett a kicsinek. Kaczérkodott velem, mint mi
+deákkorunkban kaczérkodtunk az első szivarral, melyet sikerült
+meggyújtanunk. Nyáron apja fürdőbe vitte magával, hosszú ruhát adott rá
+s e saison bevezetése volt a világba való lépésének, mely a farsangon
+bekövetkezett. Odalie az első bálba megy, telve lámpalázzal, telve azon
+izgatottsággal, melylyel a párisi társaságnak, e nagy ismeretlen
+mennyiségnek megismeréséhez volt járulandó. Biarritzban udvarolt már
+neki egy tuczat siheder oly modorban, melyben azon sihederek udvarolnak,
+kiket tuczatonként szoktunk számolni s kiknek egyéniségét legkevésbbé
+sem sértenők meg, ha nevek helyett számokkal jeleznők őket. Biarritzban
+Odalie gyors eszével tanult annyit, hogy teljesen megedzettnek érzé
+magát minden férfitársaságra, s csakugyan képes is lett volna egy finom
+társalgót írni saját udvarlói számára. De ez még csak annyi volt, mint
+midőn a szárazon tanítanak valakit úszni. Odalie megtanulta a
+«tempókat», – de vízben még nem volt; s megtanulta nem emberektől, hanem
+a biarritzi számoktól. A farsangon apja bálba viszi és íme, első estve
+azzal találkozik, ki a Champs-Elyséesn aktiv tanúja volt a gyermek
+pajzán kaczérságának. Odalie, a Biarritzban nyert mértéket alkalmazva az
+emberre, meg van róla győződve, hogy az szerelmes belé. Ez kezdetben
+zavarba hozza. De ez ember megismerkedik, beszél, tánczol vele és a kis
+leány minden nagy gonddal gyűjtött észleleteit meghazudtolva látja. Ez
+az ember nem mond neki bókot, még csak oly czélzást sem, melyből bókot
+lehetne kimagyarázni. Odalie érzi, hogy ennek az embernek nem száma van,
+hanem neve. Húsz leány közül tizenkilencz sértve érezte volna magát
+hiúságában s másnap kosarat adott volna. Odalie hiúságát ez szinte
+bántá, de több esze van, semhogy olyasmit rossz néven vegyen, a mi miatt
+húsz közől tizenkilencz felhuzza orrocskáját. Lásd barátom, ez az egész.
+Én nem arról beszélek vele, hogy milyen szép szeme van s minő ízléses a
+toilletteje; s Odalie, bár szintén hiú, nagyon hiú, de eszes gyermek, –
+és ez okból szivesen eltársalog velem.
+
+– De hisz ez ellenmondás…
+
+– Oh te logikus! persze hogy ellenmondás! de mit keressz te a nőkben
+egyebet ellenmondásoknál? Minden nő, a kiben van valami, a mi felül
+emeli a mindennapiságon, ellenmondásokból van összerakva; de ott van a
+szellem vagy a szív, mely ez ellentéteket megegyezteti.
+
+– Ah, tehát a szív mégis benn van a játékban?
+
+– A világért sem! – Ah! sóhajta fel Anatole elkomolyodva, az én szivemet
+kiszítták Hermance et Comp. és véréből pirosítót csináltak hervadó
+arczukra! És Odalie? Ah, e gyermeknek van szeme, melylyel bájosan tud
+nézni, van ajka, melylyel elragadólag tud mosolyogni s van esze,
+melylyel már meglepően tud élni, de szive – az nincs, vagy legalább
+_még_ nincs. De eh! mit is beszélünk annyit e tárgyról? A farsangnak egy
+hét múlva vége, még egyszer találkozni fogok vele egy bálon, tánczolunk,
+fecsegünk, összeveszünk s kibékülünk, – aztán – aztán ki tudja, látjuk-e
+egymást többé?
+
+– Tehát nem szándékozol…
+
+– Hozzájok menni? A manóba! mit gondolsz, minő szemmel nézne rám
+Duploque tábornok, ha szállásán egyszer bemutatnák neki, mint leányának
+udvarlóját, a… szerkesztőjét, ki neki és urainak naponként annyi
+impertinentiát mond szemökbe? Vagy azt gondolná, hogy meg akarok térni
+és beléptemet felszólításnak venné arra, hogy ajánljon árt, melyért kész
+vagyok magamat eladni; vagy azt hinné, hogy jobb véleménynyel vagyok
+róla s politikai barátairól, mint a minőt pirulás nélkül vallani tudnék.
+Egyikre sem akarnék okot adni. Aztán mire való is volna ez? – Én és
+Odalie, – mi közünk nekünk egymáshoz? – Ha találkozunk, jó; ha nem
+találkozunk, az is jó. – Láthatod Achille, hogy józan vagyok, ah, – tevé
+hozzá keserűen, – nagyon is józan vagyok; úgy érzem, mintha itt szív
+helyett csak egy óramű volna, mely ketyeg és jár minaddig, míg láncza le
+nem fut, vagy rugója el nem törik s aztán a czímlap nyugalma jelenti: ez
+a gép lejárta magát!
+
+
+
+
+X.
+
+Így történt. A farsang elmúlt s Anatole és Odalie nem látták egymást,
+kivéve nehány véletlen, futó találkozást az utczán vagy színházban, mely
+épen csak annyi időt adott Anatolenek, hogy köszönjön, s Odalienak, hogy
+– elpiruljon.
+
+Odalie a nyarat Passyban tölté atyja villájában s így vagy hat hónap óta
+nem látta Anatolet, midőn egy augusztusi délután véletlenül találkoztak
+ismét Asnièresben, egy bankár házánál, kinek leányai növendéktársai
+valának Odalienak.
+
+A helyett hogy én mondjam el önnek a következőket, folytatá Achille, fel
+fogok önnek olvasni nehány helyet Anatole naplójából.
+
+Aug. 18.
+
+«Hélène szelleme, ne kísérts! vagy, ah igen, jer, állj elémbe óvó
+emlékül, nehogy még egyszer ismételjem azt, mit annyiszor megbántam! Nem
+tudok semmi bizonyosat, de annyit láttam és hallottam, hogy már van okom
+magamat vádolni. Ma délután Bertholet házánál valék Asnièresben s ott
+Odalieval találkoztam. Alkonyat felé egy sétát tettünk s vagy egy
+órahosszat együtt és legelől járva, zavartalanul beszélgettünk. Ez a
+gyermek bámulatosan fejlődik. Féléve, hogy nem láttam s szépsége úgy
+mint elméje több évi haladást tanúsít. Beszéltünk egy teljes óráig – mit
+tudom én miről.
+
+– Féléve, hogy nem találkoztunk, Odalie, – mondám, midőn elváltunk,
+kezét megfogva; – valjon ismét egy félév fog eltelni, mielőtt láthatnám?
+
+– Az csak öntől függ, – szólt rám tekintve nagy fekete szemével.
+
+Éreztem, hogy e tekintet szivemig hatott, s varázshatalma majdnem arra
+vitt, hogy érzékeny frázissal feleljek. Ez ellen lelkem ösztönszerűleg
+összeszedte erejét s félig sohajtva, félig mosolyogva mondám: ki tudja,
+nem jobb volna-e, ha csakugyan nem látnók egymást ismét egy félévig?
+
+– Ha ez önnek örömet okoz… rebegé a gyermek, de nem tudta, vagy nem
+akarta befejezni a mondatot. Fejét félrefordítá, hogy ne lássam e
+perczben arczát, de remegő keze, s azon elfojtott megilletődés, melyet
+hangjában találni véltem, elmondá azt, a mit arczáról leolvashattam
+volna.
+
+Nem tudom leírni, mit éreztem e pillanatban, nem tudom elképzelni, mit
+akartam mondani, csak azt tudom, hogy megszorítám remegő kezét, de nem
+szólhattam, mert Bertholet kisasszony e pillanatban kisérőjével együtt
+hozzánk lépett.
+
+Ennek a leánynak mégis van szíve! – Ah és nekem? mi az a mi e perczben
+úgy fáj lelkemnek? a szív feltámadása-e ez, vagy csak azon űr fáj-e,
+melyet évek óta érzek lelkemben? – Nem, az nem lehet, hogy Odalie
+szeressen, engem, ki őt nem tudnám szeretni!
+
+De hát, ha nem tudom szeretni, miért ragadtam meg ma az alkalmat, vele
+egy óráig egyedül lehetni? –
+
+Ah, mit tudom én! Csak azt tudom e perczben, hogy nem szabad vele többé
+beszélnem. Amióta lelkem tönkrement, mindig csak szerencsétlenséget
+hoztam másokra. Nem, ez az angyali gyermek ne szenvedjen miattam.
+
+Kerülni fogom vele a találkozást.»
+
+Sept. 30.
+
+«Hiában igyekszem erőt venni magamon, minduntalan rajta kapom magamat,
+hogy Odaliera gondolok. Mindig magam előtt látom e virágzó
+gyermekalakot, a mint kis fejét félrefordítá, s remegő kezével kezemben
+mondá: ha ez önnek örömet okoz –
+
+Ah, miért is voltam Asniéresben!
+
+Ritkán élveztem szebb látványt, mint minőt a Champs Elyséesn nyujtott
+Odalie. Vig volt, mintha érezte volna, hogy rövid időn búcsút kell
+vennie ama kortól, melyben nem szükség féket vetnie kedélyére; a
+gyermekkor öntudatlan örömének ragyogásával mosolygó arczán úgy nézett
+ki, mint a fürge pacsirta, mely hajnalban megittasodva a nap sugaraitól,
+üdvözli a természetet. Ha festész lettem volna, egy mezei virágcsokrot
+adva kezébe lefestettem volna, s ha híven találom, mindenki elragadtatva
+nézte volna vásznamon a feselő tavasz personifikátióját.
+
+Télen, midőn megláttam, ez alak kettős fényben úszott. A gyermekkor
+leáldozó napjának elhaló alkonyi világába már belesütöttek az ifjú kor
+fénysugárai; pajzán kedve nagy önmegtagadással hordta az illem békóit,
+szelleme még tapogatódzott, de már-már eltalálta a helyes csapást, – egy
+szép jövő képe vala ez, mely iránt a jelen kicsapongó reményekre
+jogosít.
+
+Értem és ismerem az élvezet számos nemét, de azt hiszem, alig van
+nemesebb élvezet, mint melyet egy szép és ártatlan leány személyének s
+társaságának bája nyújthat. S én élveztem a télen Odalie társaságát,
+élveztem azon öntudatossággal, mely analizál és okoskodik.
+
+De mi volt a pajzán gyermek, mi a vidám leány a szűzhöz képest, kinek
+tekintetében annyi a bensőség, hangjában annyi az érzés, hogy egy
+pillantás alatt feledhetlenné tudta magát tenni?
+
+Lehetséges volna-e, hogy Odalie szeret? Ő a maga körében, atyja
+barátaitól, ha hallott valamit rólam, az csak rossz vala. Istentelen,
+minden gonoszra képes szörnyetegnek festettek volt le előtte azért, mert
+gyülölni tudom a császárságot. De hátha épen ez oltott belé érdeket
+irántam?
+
+Odalie hiú és kacér, ezt láttam a télen elégszer, s gyönyörködtem e
+tulajdonokban, melyek szépségét csak emelték. De azon hang, melyen
+Asnièresben szólt hozzám, – nem, az nem lehetett kaczérság!
+
+Nem akarom hinni és mégis gondolnom kell hogy szeret. Mit tudja ő,
+mennyit szenvedett e lélek, lehet-e ily gyermeknek fogalma a szív oly
+elfásulásáról, mely engem szinte képtelenné tesz a boldogságra? A nők
+ízlése gyakran oly sajátságos útakra vetemedik, s vajjon lehetetlen
+volna-e hogy Odalie oly embert szeressen, ki önmagát csak szánni képes?
+
+Oh! ha hinnék istenben, imádkoznám érte, oltsa ki ez angyal szívéből ez
+érzelmet, ha már csakugyan létezik, – nem tehetem. Nem tehetem azt, a
+mivel annyi ájtatos lélek kuruzsolja lelki szenvedéseit, hogy isten
+nevével szedi rá saját lelkiismeretét. Nem csalhatom meg magamat, s ha
+Odalie csakugyan szeret, – ah, mi teheti jóvá azt, a mit e gyermek ellen
+vétettem?
+
+Érdeket mutattam iránta, nem tagadhatom. Ki tudja, ha nem teszem, nem
+tér-e felettem is napirendre úgy, mint többi ismerősei felett? Ah,
+Achillenak igaza volt; bűnös játékot űztem vele, bár akaratlanul;
+lelkemre, akaratlanul.
+
+De ah, – hátha még tudnék szeretni? Mily boldogság volna szeretni ez
+angyalt és viszont szerettetni általa! –
+
+Eh, térj magadhoz Anatole. Te és szeretni? minő képtelenség!»
+
+Nov. 10.
+
+«Ma meglátogattam a derék Margaudnét. Szegény asszony annyit bajlódott
+velem gyermekkoromban, míg annyira vittem, hogy a «Reverie»-t mások
+fülének veszélyeztetése nélkül el tudtam játszani, hogy megérdemli,
+miszerint öreg napjaiban néha felkeressem. Azt hiszem alig tartozunk
+nagyobb hálával valakinek, mint azoknak, kiknek nevelésünket köszönjük,
+s vajmi csekély részt törleszthetünk e tartozásból, ha évenként
+nehányszor pár pillanatot szentelünk egy öreg férfinak vagy nőnek, kinek
+egykor pajkosságunkkal annyi bosszúságot okoztunk. Ma névnapja volt, s
+én nem mulaszthatnám el, azon örömet nyújtani neki, melyet tiszta
+lelkének az egykori tanítvány hálája okoz.
+
+– Ah, épen jó hogy jön, édes Anatole, – szólt Margaudné, miután
+szerencsekívánataimat a nála stereotyp, de igaz szívből fakadó
+érzékenységgel fogadta – kérnem kell magától valamit.
+
+– Parancsoljon velem, Margaud néni.
+
+– Tavaly oly jó volt maga, hogy hozott nekem egy arczképet, s én azt
+albumomba tettem legkedvesebb arczképeim közé. De ime, – tegnap
+megraboltak. Ne ijedjen meg, magam adtam oda, minden erőszak nélkül.
+Nos, nem is kérdi kinek?
+
+– Akárkinek adta, kedves Margaud néni, sietni fogok mást küldeni
+helyette, ha elfogadja.
+
+– Épen ezt akartam kérni. És miután nem akarja megtudni –
+
+– De már miért ne?
+
+– Nos hát tudja meg, egy szép kis leány kérte el tőlem a maga
+fotografiáját. Tanítványom volt egykor ő is; legszebb, legjobb,
+legkedvesebb tanítványom. Tegnap nálam volt, meglátogatott; azon
+kiváncsísággal, mely nálunk nőknél oly természetes, átlapozta albumomat
+és egyszerre, midőn az ön képére nyit, – megrezzen és elpirul, – sz.
+Denisre mondom, elpirult! Én természetesen kérdezősködtem, faggatni
+kezdtem; az én gyermekem mind nagyobb zavarba jön. Végre erőt vesz magán
+és így szól hozzám: «Margaud néni! ön ismer engem, ön nem fog
+félreérteni, ha valami illetlen dolgot kérek.» Képzelheti édes Anatole,
+hogy megijedtem e bevezetésre. Szerencsére nem soká hagyott kétségben,
+hanem hozzám szökött, megölelt és fülembe súgta: «Adja nekem ezt az
+arczképet!»
+
+– És ön odaadta Margaud néni –
+
+– Odaadtam; remélem nincs kifogása ellene –
+
+– Legkevésbbé sem, főkép ha megtudom, hogy ki volt –
+
+– Na lássa, mondá Margaudné kételkedve, én ugyan megigértem az én kis
+lányomnak, hogy el nem árulom, no de magának, – az én kis pajkos
+Anatoleomnak csak megmondhatom; nemde, maga nem fog elárulni?
+
+– Mily gondolat Margaud néni! Tehát a kis leány –
+
+– Duploque Odalie.
+
+Érzém, hogy elsápadtam e név hallattára. Margaudné elnevette magát.
+
+– No szép; ő pirul, maga sápad, – no szépen vagyunk gyermekek. Tehát
+ismerik egymást?
+
+– Úgy – társaságból – nehányszor találkoztunk.
+
+– Nos és úgy-e szép gyermek az én kis Odaliem, mit? – szólt Margaudné
+ingerkedve s kezében tartott albumát kinyitva felém tartá.
+
+Odalie arczképét láttam benne.
+
+– Ah, Margaud néni, kiálték fel elfeledkezve magamról, ha merném
+Duploque kisasszony példáját követni –
+
+– Ohó, kedves fiam, hiába követné. Leány arczképét nem illik valakinek
+bírni az illető tudta nélkül. Más az magukkal, egészen más. Ne is kérje,
+nem adom.
+
+– No hát nem kérem, Margaud néni.
+
+– Pedig, pedig, kedves Anatole, – kezdé Margaudné egy jelentékeny
+pillantást vette rám, melyet mély fohász követett – milyen szép pár
+lenne magukból!
+
+– Mit gondol Margaud néni! kiálték fel, elnyomva érzéseimet, – én és –?
+soha, soha!
+
+Igyekeztem szabadulni. Érzém, hogy nem volnék sokáig képes hideg véremet
+megőrizni. Margaudnéból még nehányszor kitört azon gondolat, melyre
+némely öreg asszonynak már szinte magától rájár a nyelve, ha egy fiatal
+férfira és leányra gondol, – de én mindannyiszor elütöttem jámbor
+fohászait.
+
+Midőn Margaudnétól elmentem, a legkülönfélébb érzelmek vitáztak az
+uralomért lelkem felett. Odalie szeret! ez volt az első benyomás, melyet
+Margaudné szavai rám tettek. Midőn arczképemet váratlanul megpillantá,
+pirulása elárulta az öreg asszony előtt. Margaudné azon asszonyi
+kiváncsisággal, melynek az évek gyakran csak türelmetlenségét nevelik,
+faggatni kezdte őt, s a tapasztalatlan gyermek tagadása bizonyára csak
+még inkább megerősité Margaudnét gyanújában. Odalie látta, hogy el van
+árulva, tehát legalább hasznot akart vonni a dologból, s bízva egykori
+tanítónője discrétiójában, ki őt szeretetével mindig kitűntette, s ki
+iránt az anyátlan gyermek azon benső ragaszkodással viselteték, melyet
+egy nemes szív mindazok iránt érez, kik szeretetet mutatnak iránta, –
+elkérte tőle annak arczképét, kinek nevére szive hangosabban dobog. Oh,
+most már világos előttem minden! A mit én ártatlan fecsegésnek véltem, a
+miben nem láttam mást, mint eszközt egy kellemes társaság érdekességének
+növelésére: az galád ámítása volt egy ártatlan léleknek. Tehát annyira
+vérembe ment volna már azon tartalékot nem ismerő lelkiismeretlenség,
+melyből sokan erényt csinálnak a nők irányában, hogy tudtom nélkűl
+nyilatkozik szavaimban; annyira természetemmé vált volna-e a tettetés,
+hogy nyelvem és arczom akaratom ellenére szerelmet hazudik, a hol hiszi,
+hogy hitelre talál? Ah, pirulnom kell önmagam előtt, ha meggondolom,
+mennyire visszaéltem e gyermek tapasztalatlanságával! De mit használ ez
+Odalienak? mit enyhítheti az én bánatom az ő fájdalmát viszonzatlan
+szerelme felett?
+
+De – hátha mégsem szeret? Bármennyire eltompítsa is a tapasztalás azon
+hatást, melyet egy nő szerelme önszeretetünkre gyakorol, bármennyire
+hozzászokjunk ahhoz, a mit «hódítás»-nak nevez a világ, – vajjon ki áll
+jót róla, hogy hiuságunk megszünt csak az által, mert már több ízben
+kielégíttetett? Ugy érzem, hogy ment vagyok e gyöngeségtől, legalább
+nőkkel szemben, – de nem a legnagyobb talány-e az ember épen önmaga
+előtt? Nem tapasztalunk-e sokszor oly érzelmet, melynek forrása iránt
+tisztában nem vagyunk magunkkal? Nincsenek-e néha nézeteink, melyeket
+magunk előtt sem tudunk teljesen indokolni? Ki állhat nekem jót róla,
+hogy midőn azt hiszem, miszerint Odalie szeret, e hitben nem nagy része
+van a hiúságnak, a nélkül, hogy tudnám? Hiszen Odalie oly szép, oly
+angyali gyermek, hogy a gondolat, általa szerettetni, szükségkép kell,
+hogy hízelegjen mindenki hiúságának, a ki emberi gyöngeségeivel együtt
+emberi természetét is le nem vetkezé!
+
+Mit is tett ujabban e gyermek, a miről irántam való szerelmére véltem
+következtetést vonhatni?
+
+Váratlanul megpillantja Margaudné albumában arczképemet. Nem képes
+elrejteni meglepetését és elpirul. De hát mit bizonyít ez? Egy fogékony
+kedélyű, ingerlékeny idegzetű nő oly könnyen meglepetik a legnagyobb
+csekélység által, s ha még csak annyi élettapasztalása és routinja van,
+mint Odalienek, nem képes uralkodni idegein. Az sem lehetetlen, hogy
+némi érdekkel viseltetik irántam. Látta, hogy foglalkozom vele, többet,
+mint másokkal, talán észrevette, hogy nem vagyok üres fejű és lelkü
+járdataposó, mint udvarlóinak száma – s valjon nem elég-e ez egy
+tizenhat éves leánynál arra, hogy érdekkel viseltessék valaki iránt? –
+De ez még nem szerelem, – nem! Ha Odalie valóban szeretne, e tisztalelkű
+gyermek sokkal szentebbnek tekintené szívének ez első gerjedelmét,
+semhogy oly könnyen kitárja egy öreg asszony előtt, ki kiváncsiságával
+ostromolja, s kire nézve végre is már szokássá lett egykori tanítványait
+szeretni. Ismerheti, ismernie kell Margaudné fecsegő természetét, s így
+biztos lehet róla, hogy titkát legelébb az előtt el fogja árulni, ki
+annak tárgyát képezi. Odalie sokkal büszkébb, semhogy, ha valóban
+szeret, ezt tudni engedné egy idegennek, ki végre is mindössze nehány
+évig zongoramesternője volt, s kit a gyermek szerethet szokásból, mint
+tanítónőjét, de nem szerethet azon bizalmas ragaszkodással, mely egy
+szűz kebel legédesebb titkait kitárja.
+
+Ah, de mit áltatom magamat hiú okoskodással? – Szeret, vagy nem szeret?
+– ah, bár inkább ne tenné! Kétségbeesni más szerencsétlensége felett,
+melyet én okoztam, – erre úgy hiszem, még volna erőm; de szeretni, – ah,
+tudnék-e még én szeretni?»
+
+Jan. 7.
+
+«Ma a Boulevard des Capucinsen Margaudnéval találkoztam.
+
+– Ah, csakhogy látom, – kiálta föl midőn megpillantott; – megvallom, már
+küldeni akartam magáért, de nem tudtam, hol lakik.
+
+– Miben lehetek szolgálatára?
+
+– Kisérjen szépen haza, kedves Anatole, aztán megtudja. Tudom, hogy az
+ily úrfiak nem szívesen kísérgetnek vénasszonyt, no de az egyszer
+kivételt tehet, nem fogja megbánni.
+
+– Ah kedves Margaud néni! hogy bebizonyítsam, miszerint szerencsémnek
+tartom, ha kísérhetem, nem is kérdezem, mi az –
+
+– Hiába is tenné az utczán. Majd otthon. Jerünk.
+
+Hazaértünk szállására. Margaudné letette köpenyét, kalapját, aztán
+szekrényéhez ment, kivett egy papirost, a papirból egy képet s azt
+diadalmas tekintettel tartá elémbe.
+
+– Fogja!
+
+Odalie arczképe volt.
+
+– Fogja hát, ismétlé Margaudné, – hisz a magáé –
+
+– Ah, bocsásson meg kedves Margaud néni; igen köszönöm szívességét, de
+önnek igaza volt a múltkor, hogy nő képét nem szabad bírnunk
+beleegyezése nélkül –
+
+– Ugy van fiam, úgy van; de azért csak vegye, Odalie küldi magának.
+
+– Hogyan? – kiálték fel önkénytelen örömmel a képet megragadva, – ő
+küldi? De hát miként lehet ez?
+
+– Üljön le szépen, elmondom. Új év napján az én kis Odaliem szokása
+szerint meglátogatott, s mint minap igérte, hozott egy új fotografiát.
+Többet hozott, hogy választhassak. Kértem tőle tehát kettőt. Szivesen
+adta. «Lássa, kedves gyermekem, mondám neki, azért kérek kettőt, mert
+nem tudom, nem kell-e az egyiket valakinek odaadnom.» Odalie kérdőleg
+nézett reám. «Ne féljen kicsikém folytatám, legfeljebb annak adnám oda,
+a kit ön méltónak tart rá, hogy képét otthon papája előtt rejtegesse.» –
+Ah, látta volna Anatole, e gyermek zavarát! Veres lett, elkezdett
+hebegni, nem tudta hova legyen. Végre megegyezett, de csak azon feltétel
+alatt engedte meg, hogy képét önnek adjam, ha ön nagyon, de nagyon kéri;
+s ekkor is úgy, hogy magának nem szabad tudnia, miszerint a képet az ő
+beleegyezésével kapja. Nos, akarja teljesíteni a feltételeket?
+
+[Illustration: Odalie arczképe volt.]
+
+– Hogyne, Margaud néni, tehát kérem – nagyon kérem –
+
+– Jó, jó, a többit elengedjük. Tegye el szépen s ábrándozzék előtte.
+Úgyis úgy összeillenek!
+
+– Ugyan mit beszél Margaud néni!
+
+– Nos, hát miért ne lehetne –?
+
+– Miért? hát először, – viszonzám, azon reményben, hogy minél nyíltabban
+beszélek a dologról, annál jobban fog sikerülni Margaudné minden
+gyanúját eloszlatni, – mert eszem ágában sincs házasodni, másodszor mert
+nem vagyunk szerelmesek egymásba, harmadszor mert Duploque a császári
+tábornok sohsem adná leányát republikánusnak.
+
+– Hahaha! – nevetett fel Margaudné, – szóról-szóra ezt hallám egy hét
+előtt ugyane helyen Odalietől. Ugyanebben a karszékben ült, melyben ön
+ül most, és épen ily komoly arczczal mondá: először nem akarok férjhez
+menni, másodszor nem vagyunk szerelmesek, és én biztosítám őt úgy, mint
+most biztosítom önt, hogy roppant kedve van a házasságra, s hogy fülig
+szerelmesek egymásba. Mit, maga protestál? Ő épen így protestált, de
+azért az első két pontra nézve egyiköknek sincs igazuk. A mi a
+harmadikat illeti, – hát csakugyan oly dühös republikánus lett magából?
+
+– Javíthatatlan, Margaud néni.
+
+– Ezt mondta Odalie is. Apjától hallotta, kit mindig elönt az epe, midőn
+a maga ujságát kezébe veszi, a ki önt istentelennek, szentségtörőnek
+tartja, ki nem ismer kegyeletet semmi iránt. De hát édes fiam, hogy is
+vetemedhetett maga annyira, hogy republikánus és ujságiró legyen
+egyszerre? Odalie azt mondta, – oh borzasztó! hogy ön még fogságba is
+kerülhet –
+
+– Megeshetik.
+
+– Deportátióra –
+
+– Nem lehetetlen.
+
+– Oh borzasztó! ki hitte volna? milyen jó, szelid gyermek volt!
+
+– Dehogy voltam, Margaud néni, tudom én mennyi boszúságot szereztem
+önnek. Lássa, már véremben van, hogy a hatalmasokat gyűlölöm; és higyje
+el, nem tudnék nőt úgy szeretni, hogy kedvéért e gyűlöletről lemondjak.
+
+Margaudné csak rázta fejét, s nekem össze kellett szednem minden
+ékesszólásomat, hogy gondolata kivihetetlenségéről meggyőzzem.
+
+Most itt ülök s előttem Odalie arczképe, – saját beleegyezésével! Ah
+mily szép, mily bájos! E kép ugyan csak gonosz rágalom szépsége ellen, s
+ah, mégis oly elragadó! És e leány –
+
+De mit bizonyít ez mai nap, midőn bárki képét ötven centimeért minden
+műárúsnál megvehetjük? Minő fontosságot tulajdoníthat Odalie az ily
+ajándéknak, melyhez oly könnyen juthatnék más úton is? – Meg aztán, –
+nem szabad tudnom, hogy a kép tőle jön. Ha értéket akart volna adni e
+papirnak, tudatta volna velem, hogy ő adja! – Nem tette, ő számított
+Margaudné discrétiójára, sőt feltételül szabta, hogy nem szabad tudnom,
+miszerint engedélyével kapom arczképét. Margaudné, isten tudja, mit nem
+beszélt neki rólam, mennyire szeretem, imádom, – ah, az öreg asszonyok
+oly lelkiismeretlenek az effélékben! nem gondolják meg, mily veszélyes
+játékot űznek velünk, midőn házasítási passiójukkal közénk állnak.
+Margaudné bizonyosan kérte tőle e képet egy szegény bolond számára, ki
+fülig szerelmes belé, s Odalie odaadta neki. Megtiltá tudnom, hogy tőle
+jő, de odaadta könyörületből –
+
+Mit? E leány szánna engem? Ezt nem szabad, ezt nem lehet tennie! Nem
+ismer annyira, hogy szánhatna, s nem fog ismerni soha! Ez a joga ne
+legyen senkinek. Azt el tudnám tűrni, hogy gyűlöljön, el, hogy
+megvessen, – azt nem, hogy sajnáljon.
+
+És ha nem sajnálat bírta rá, hogy képét odaadja? Ha azért adta, mert jól
+esik tudnia, hogy szívemen hordom képmását, – ha Margaudné elhitette
+vele, hogy szeretem, s ő csak szerelmemet viszonozni véli –?
+
+Ah, fejem úgy zúg, úgy fáj valami itt szívemben!
+
+Bármiként legyen, véget kell vetnem a dolognak. A farsang holnap
+megkezdődik. Odalieval bizonyára fogok találkozni. Meg kell tudnia, hogy
+nincs joga szánni és nincs oka szerelmemet viszonozni!
+
+Ha vétkes voltam akaratom ellenére, jóvá kell tennem. Jobb későn, mint
+soha.
+
+De ah – miért félek annyira e gondolattól?»
+
+Ezekből megitélheti ön, minő lelki állapotokon ment keresztül barátom,
+mióta Odaliet meglátta, – szólt Achille, letéve Anatole naplóját. – A
+boulevardon gyönyörködött benne, mint egy szép képben vagy szoborban
+gyönyörködünk, a télen vonzódott hozzá, a mint vonzódunk egy kellemes
+társasághoz; de nem tekinté áldozatnak e társaságról lemondani. Az
+asnièresi találkozás okot adott azt hinnie, hogy Odalie szereti. Első
+gondolata az önvád volt ez észlelet után. Nem hitt magában, nem hitt
+saját szívében s szemrehányást tett magának azon érdek miatt, melylyel a
+leány iránta viseltetett. De a gondolat, hogy Odalie szíve nem hideg
+iránta, tudtán kívül növelte azon vonzalmat, melyet iránta érzett,
+annyira, hogy e gyermek állandó tárgya lett gondolkozásának. Mintha
+kétkedő lelke nem volna képes az initiativára még a szerelemben sem,
+daczára annak, hogy szíve fogékony vala, – Odalie vonzalmának
+félreismerhetetlen jeleire volt szükség, hogy szíve hangosabban
+dobogjon. De Anatole nem vallá meg magának, sőt nem is hitte, hogy szíve
+már érez. Vádolta önmagát, hogy könnyelmüen megzavarta egy szív
+nyugalmát, s kivánta, bár az ne történt volna meg. De azért a boldog
+szerelemnek bármily távol álló lehetősége, tudtán kívül, akarata
+ellenére, mind nagyobb tért foglalt, egyelőre gondolataiban, Odalie
+számára. De azért még minden kétségen felül álló lehetetlenségnek tartá,
+hogy a leányt valaha szerethesse. Ekkor vette egy újabb jelét Odalie
+vonzalmának Margaudné által. A kétkedés saját szívében oly erős vala,
+hogy Margaudné szavai csak önmagának tett szemrehányásait tették
+élesebbekké, melyeket hiában igyekezett okoskodás által lecsillapítani.
+E kedélyállapotot csak fokozta Odalie arczképe, melyet Margaudnétól
+kapott; s elhatározá őt teljesen kiábrándítani, ha van miből
+kiábrándulnia, – de midőn erre elszánta magát, nem vette észre, vagy nem
+merte magának bevallani, miszerint azon érdek, melylyel a leány iránt
+viseltetik, ki kedélyének ártatlan egyenességében a hosszú távollét
+daczára többször jelét adta iránta való vonzalmának, már oly közel áll a
+szerelemhez, hogy nagyobb feladat lesz rá nézve saját szívét megóvni,
+mint a hatást, melyet Odaliera tett volt, megsemmisíteni.
+
+De Anatole nem hitt szivében, s a beállott farsangon azon szilárd
+eltökéléssel kereste Odaliet, miszerint egy vagy más módon «jóvá teendi,
+a mit ellene akarata ellenére vétkezett».
+
+
+
+
+XI.
+
+E télen Anatole és Odalie gyakrabban találkoztak egymással. Anatole
+annyi időt töltött a gyermekkel, a mennyit társaságban egy és ugyanazon
+nővel az illem megsértése nélkül csak tölteni lehet; s míg mások e
+körülményből barátom szerelmére vagy legalább «komoly szándékaira»
+vontak következtetést, ő azon meggyőződésben élt, miszerint minél többet
+kell Odalieval foglalkoznia, hogy annál alaposabban kiírthassa a leány
+szívéből azon érzelmet, melylyel netalán irányában viseltetik.
+
+Anatole úgy okoskodott, hogy, ha sikerül magát Odalie előtt könnyelmű,
+frivol gondolkozású, prózai emberként bemutatnia, ezáltal oly áldozatot
+hoz a leánynak, melyet saját becsületérzése követel tőle.
+
+Vannak természetek, melyeknek jellemző vonásuk, hogy könnyebben lehet
+hozzájok férni, mint másokhoz. Ne vegye e szót rossz értelmében. Nem oly
+nőkre czélzok vele, kikkel mindenről beszélhetünk, mert nincs semmi, a
+mi ellen vagy illemérzetök vagy lelkök féltett érzelmei óvást emelnének.
+A világért sem. A _tiszteletről_, mely a nőt megilleti, Odalieval
+szemben _nem lehetett_ megfeledkezni. De a kiket bizalmára méltatott,
+azokat felmenté az etiquette azon kicsinyes tyrannismusa alól, mely a
+társalgást csak feszélyezi, nehezíti, a nélkül, hogy méltóságát növelné.
+Vannak nők, kik az etiquette apró külformáinak annyi becset
+tulajdonítanak, hogy az ember önkénytelen gyanakvóvá lesz s végre azt
+hiszi, hogy csakis az etiquette nevében van joguk a tiszteletre; kik oly
+kicsinyes féltékenységgel őrzik azt, a miben a női méltóságot találni
+vélik, hogy megbocsáthatóvá lesz azt hinnünk, miszerint kissé rossz
+lábon állnak a valódi női méltósággal. Ragaszkodnak a külformákhoz a
+kicsinyesig, a nevetségesig, – és sértve érzik magokat ez aprólékos
+formák legcsekélyebb elhanyagolása által, mintha éreznék, hogy tisztelet
+dolgában igényeik a külszínen túl nem terjedhetnek. Sohasem a
+szellemdús, és többnyire nem a legerényesebb nők azok, kiknek
+társaságában egy művelt embernek leginkább kell ügyelnie arra, nehogy
+modorában, szavaiban tiszteletlenséget fedezzenek fel. Isten könnyebben
+hozzáférhető a királyoknál, kik érzik, hogy varázsuk kulcsa a
+távolságban rejlik.
+
+Odalie nem tartozott nemének hétköznapi tömege közé. Érezte saját
+becsét, és ez önérzet feleslegessé tette rá nézve azon feszes távolság
+megőrzését, melyre csak a gyarlóságnak van szüksége. A kit méltónak
+tartott rá, azt oly bizalomra jogosítá maga iránt, mely közönséges
+természettel szemben aligha maradhatott volna veszedelmes következmények
+nélkül. De e gyermekben oly sok bájjal annyi büszkeség s a kedélynek
+gyakran meglepő nyiltságával annyi tartózkodás egyesült, hogy bármily
+bizalmas hang, melyet különben csak az engedhetett meg magának, kitől ő
+azt megkivánta, nem csorbíthatá meg azon tiszteletet, melylyel neki
+mindenki adózott.
+
+E körülmény megkönnyíté a játékot Anatolera nézve. Teljesen bízott a
+sikerben, s annyiban joggal, mert modorán gyakran oly, a frivolitásig
+menő könnyedség, sőt könnyelműség ömlött el, melynek forrása nem rejlett
+ugyan sem nézeteiben, sem érzelmeiben, de mely némileg természetes
+következménye vala azon benső meghasonlásnak, melyen lelke ifjú korában
+keresztül ment, s azon erőlködésnek: nem mutatni a világnak oly
+fájdalmat, melyet az nem birna méltányolni. Anatole lelke évek óta fel
+vala dúlva, de tudta jól, hogy csak nevetségessé teszi magát az, ki nagy
+fájdalmakat hoz a mindennapi élet piaczára, melyen apró bajok és bűnök
+képezik a forgalom rendes eszközeit; s féltékeny gonddal őrizte lelke
+szenvedéseit a profánus szemek elől. Nem volt eléggé puritán arra, hogy
+visszariadjon az oly tettetéstől, mely senkinek kárt nem okozott; nem
+eléggé együgyű arra, hogy lelkét boldog-boldogtalan előtt az első
+kopogtatásra kitárja; nem volt oly betegesen sentimentális, hogy
+szenvedéseivel kaczérkodjék; érzelmeit saját, kizáró tulajdonának
+tekinté, melyet joga van minden illetés ellen megóvni, s így
+önkénytelenül a közönséges érintkezésben oly modorhoz, az élet felületes
+viszonyaiban oly magatartáshoz szokott, mely minden felületes szemlélő
+előtt a frivolitás nem mindennapi mértékének tűnt fel. Közönséges
+ismerősei víg, könnyelmű czimborának tapasztalták, a frivol Páris
+telivér gyermekének. A ki jobban ismerte és észlelte, felfedezte az
+ellenmondást érzelmei s szavai, gondolkozásmódja és modora között; de
+alig hiszem, hogy a maga jószántából bárkinek is megadta volna a kulcsot
+e talány megfejtéséhez. Én bírtam, mert keletkezni láttam e talányt,
+mert gyermekkorunk óta testvéri ragaszkodással ismertük és őriztük
+egymás titkait.
+
+Anatole biztosnak tartá a sikert, és az is lett volna, ha egy tényezőt
+ki nem feled számításából: azon már nagy fokra hágott érdeket, melylyel
+Odalie iránt viseltetett. A hol Anatole józanságát megőrzé, oly nők
+iránti magatartásában, kikre vágyott, de kiket nem szeretett, oly
+ügyességgel, oly raffinirozott tökélylyel tudta játszani az epedő
+szerelmest vagy a féltékeny, gyanakvó imádót, a közönyöst vagy a szív
+rabját, ki szenvedélyének lánczait akarata ellen hordja, hogy ama
+kisebb-nagyobb kalandokban, melyek egy részét együtt éltük keresztül,
+nem egyszer bizonyos megdöbbenéssel néztem az ifjút, ki a
+legönkénytelenebb érzelmekkel úgy tudott játszani, mintha egy sakktábla
+pionjaival maneuvrirozna. Azon könnyű diadaloknak nagy részét is,
+melyeket éveken át mint szenvedélyes sportsman vadászott, főleg azon
+hidegvérnek köszönheté, melylyel kritikus pillanatokban minden szavának,
+minden mozdulatának hatását kiszámítani bírta; azon gyakran dæmoni
+kiméletlenségnek, melylyel ellenfelét præparálni tudta czéljaira.
+
+De az ily siker előfeltétele épen az, hogy józanságunkat, hidegvérünket
+megőrizzük; és Anatole nem vette észre, hogy Odalieval szemben már szíve
+tolakodik előtérbe. Az eredmény, melyre e játék vezetett, épen
+ellenkezője is volt annak, a mit barátom szándékozott.
+
+«Őszintén szólva, – mondá nekem egyszer, egy évvel utóbb Plangenet
+Constance, Odalie egyetlen, benső barátnője, egy alkalommal, midőn azt
+hitte, hogy panaszra van oka Anatole ellen, – én még most sem tudom,
+vajjon megérdemli-e Flavigneux úr azon barátságot, melyet iránta Odalie
+kedveért tanusíték. Úgy van, uram! s én csak Odalie angyali kedélyét
+bámulom, de higyje el, nem irigylem, s teljesen megnyugszom benne, hogy
+képtelennek érezném magamat példáját követni. Mit tett vele ez ember
+tavaly hat héten keresztül, miként kínozta, gyötörte e szegény
+gyermeket! Minden estve, mely ily korban a boldogság egy-egy napja
+fiatal leány számára, Odaliera nézve a szenvedés egy-egy korszaka volt.
+Alig találkozott Anatolelal, hogy másnap el ne jött volna hozzám,
+keblemen kisírni fájdalmát annak magaviselete felett, kit szeretett.
+Tanácslám is neki, hagyjon fel vele; hiába. Higyje el, gyűlöltem ez
+embert, mert miatta szenvedett e kedves teremtés, kit legjobban szeretek
+e földön. Nem tudtam magamnak megmagyarázni magaviseletét, míg végre
+rájöttem indokára. Az ön barátja sokkal büszkébb, s mint önök mondani
+szokták, elveiben sokkal szilárdabb, semmint megkisérthette volna a
+közeledést egy császári tábornok családjához, kit természetes
+ellenségének tekintett. Tudta, hogy ritkán lesz alkalma Odaliet
+láthatnia, tehát gondoskodni akart róla, nehogy a leány egykönnyen
+feledhesse. Flavigneux úr tud bánni az asszonyokkal; oh van szerencsénk
+ismerni híréből, mely bizony épen nem a legjobb, s legkevésbbé igazolja
+egy oly tiszta kebel vonzalmát, mint Odalie. Látta, hogy a leány
+szereti, tudta, hogy a szerelemnek nincs erősebb tápláléka, mint a
+fájdalom, melyet kedvesünk okoz; s hideg kegyetlenséggel gyötörte a
+szegény leányt, nehogy az elfeledje őt, kínozta, hogy annál becsesebb
+legyen előtte azon érzelem, melyet fájdalma árán növelt fel. Íme, uram,
+ez volt az ön barátjának viselete Odalie iránt, s ha erre gondolok,
+megvallom, még ma is kétkedem benne, ha vajjon igazán szereti-e e
+gyermeket.»
+
+Így szólt Constance, ki testvéri ragaszkodással szerette ifjabb
+barátnéját; és ha – miután nem ismerte Anatolet – nem is volt igaza
+indokainak és szándékának, teljesen igaza volt magaviselete eredményének
+megitélésében.
+
+Anatolenak sikerült szándéka azon mértékig, hogy fájdalmat okozott
+Odalienak; de annyiszor kiesett szerepéből, oly félreérthetetlenül
+elárulá szerelmét a leány iránt, melyet még önmagának sem mert
+bevallani, miszerint Odalie, a helyett, hogy kiábrándult volna
+vonzalmából, mind erősebb ragaszkodással viseltetett iránta.
+
+Végre Anatole is belátta, hogy mesterséges terve hajótörést szenvedett
+saját szívén, s a farsang utolsó napjai egyikén ezeket írta naplójába:
+
+Febr. 28.
+
+«Szeretek! a mitől féltem s a mire vágytam, bár lehetetlennek tartám,
+bekövetkezett, szeretek, szeretem Odaliet! Hónapok óta valami kínos
+teher nyomta lelkemet, valami megmagyarázhatlan lidércznyomás elfojtá
+szívem minden dobbanását, – elmúlt! Mint a bánya éjjében dolgozó munkás,
+midőn a földre lép, megkönnyebbült szívvel üdvözli a napsugárt, úgy
+érzem e pillanatban, mintha egy sötét éj múlt volna le lelkemről, s
+napom újra, ragyogóbban mint valaha, felkelne. Szeretem Odaliet! ah, s
+oly jól esik most ezt bevallanom!
+
+Szeretlek, Odalie, mert szép vagy, szeretlek, mert imádandó vagy,
+szeretlek, mert szeretsz! Azon kimondhatatlan, kábítóan jótékony érzés,
+mely lelkemet elfogja, midőn rád gondolok, azon lázas vágy, mely ereimet
+dagasztja, midőn magam elé varázslom alakodat, melynél szebbet egy isten
+fantáziája nem birna teremteni magának, mind azt susogja: szeretlek!
+
+Ah, és te is szeretsz, Odalie! Nem mondtad, – oh de a nyelv úgyis csak
+tökéletlen kisegítője a szem ékesszólásának. A mint ma estve derekadat a
+keringő hangjára átkarolám, a mint magamhoz öleltelek, s érzém keblemen
+pihegő kebledet, láttam ajkad körül ama mosolyt, melyet a boldogság
+gondolata lopott reá, láttam szemedben azon vérlázító lángot, melyben a
+vágy összeesküszik a szerelemmel, – úgy néztél ki ártatlan arczoddal,
+tiszta homlokoddal, mint egy szent, midőn vétkezni szeretne! – Ah, e
+pillanatban mit nem adtam volna érte, ha kebledre dőlve, éltemet
+szerelmünk oltárán áldozhattam volna fel!
+
+De nem, – élnem kell, élnünk kell, egyetlen szerelmem!
+
+Visszaadtál önmagamnak. Évek óta kipótolhatatlan ürt érzek szívemben,
+mely a legcsekélyebb érintésre úgy fájt, most túláradni érzem a
+boldogságtól. Légy áldva érte, kedvesem!
+
+Szeretlek, Odalie, szeretlek, szeretlek!»
+
+
+
+
+XII.
+
+A lelkesedés azonban, mely e szavakban nyilatkozik, nem tartott soká.
+Anatole képes volt még nagy lelki emotiókra, de nem birta azokat
+maradandólag elviselni. Lelke elveszté volt azon egészséges, ruganyos
+erőt, mely a gyermek-ifjút jellemzé, el azon kitartást, mely csak az erő
+gyümölcse, s a szenvedély láza és a kétkedés tehetetlensége közt
+ingadozott. Elveszté azon középutat, mely képes erőt kifejteni láz
+nélkül. Pillanatokra képes volt azon magaslatra emelkedni, melyen a
+fenséges kezdődik, melyen a nagy eszmék fogamzanak, s nagy tettek
+megérnek, – de hiányzott belőle a lélek azon magasztos szárnyalása, mely
+képes lett volna őt e magaslaton megtartani.
+
+– Azon tíz hónap alatt, mely a történteket követé, Anatole egy kis
+kötetnyit írt naplójába, – folytatá Achille, jókora csomagot mutatva a
+naplóból. – Nem olvasom fel önnek; nagyon fájdalmas olvasmány ez még
+arra nézve is, ki előtt ő idegen volt. Ne értsen félre kérem. Tudom,
+hogy szívre, mely érezni képes, egy szenvedő ember sohasem teljesen
+idegen; de mégis megkimélem önt e lapok olvasásától, melyek egy
+meghasonlott lélek küzdelmeit festik oly viszonyokkal, melyeken egy
+virágzása delén álló szellem is csak nagy erőmegfeszítéssel bírna
+diadalmaskodni.
+
+Anatole már rég a skepsisnek vala martaléka. Nem azon kételynek, mely,
+midőn nézeteinket megingatja, hitünket feldúlja s lelkünket gyakran
+közel viszi a kétségbeeséshez: mindezek daczára positiv czélok felé
+halad, és szenvedések árán bár, de valóságos jótéteményben részesít.
+Mert van egy neme a kétkedésnek, mely midőn ront is, épít, midőn gyötör,
+gyógyít, midőn hitünket aláássa, a tudásra vezet. Az ily skepticismus,
+ha erős lelket támad meg, mely képes átmenni azon keserves processuson,
+melyben illusióinkat, hitünket, életnézeteinket silány csalódássá látjuk
+foszlani, mielőtt még meg tudnók becsülni az eredményt, mely már
+előttünk áll; az ily skepticismus képes a rabszolgából szabadsághőst, az
+olvasóforgatóból embert csinálni, ki nem hajtja meg fejét egy
+personifikált phrasis előtt, melyet istennek nevez a világ. Anatole
+átment a lélek eme processusán is, még ifjú korában; de ezen kétely
+megaczélozá lelkét, eszméket adott az ifjúnak, kinek csak sejtelmei,
+meggyőződéseket annak, kinek csak ösztönei valának. E kétkedés tabula
+rasat csinált lelkében azon téves fogalmakkal, melyeket
+tanintézeteinkben csempésztek az ifjú lélekbe, hol a gyermekből nem
+embert és polgárt, hanem csak loyalis alattvalókat igyekeztek faragni
+isten és a császár számára.
+
+Ezen skepsis az önbizalom, az erő gyümölcse vala; az, mely utóbb
+keletkezett lelkében, a bizalmatlanság, a kétkedés szülötte volt. Sokáig
+lehetetlennek tartá, hogy szeressen; most hogy szíve félreérthetetlenül
+követelé jogait, hogy nem kételkedhetett többé szerelmében, kételkedni
+kezdett mindabban, a mi szerelmén kívül boldogságához szükséges lett
+volna: a körülményekben, Odalieban, s végre saját szívének kitartásában.
+Pillanatokra képesnek érzé magát egy szeretett lény birtokáért
+szembeszállni a sors minden haragjával, de a biztosságérzet e pillanatai
+csakis – pillanatok valának.
+
+Elemezni kezdé saját szívét, érzelmeit præparálta magának, mint az
+anatom a hullát, melyet tanulmányozni készül, – s meg kellett róla
+győződnie, hogy Odaliet csakugyan szereti, szereti azon mélyen gyökerező
+szenvedélylyel, melyre tán csak egyszer képes az emberi organismus.
+Voltak pillanatok, melyekben elég erősnek képzelé magát, szerelmét véve
+támaszpontul, kiemelhetni sarkaiból egy ellenséges világot; de a lelki
+heroismus e költészete szétfoszlott, midőn tépelődő szelleme ez
+ellenséges világot elemezni kezdte.
+
+Az első akadály, mely mindenekelőtt felüté fejét, midőn szerelmére
+gondolt, azon politikai különbség vala, mely őt Odalie atyjától
+elválasztá. Más viszonyok közt e nézetkülönbséget nem tekintette volna
+ily nagy akadálynak. És ebben igaza volt. A hol a politikai küzdelem
+elvek és nézetek közt folyik, a hol mindegyik fél csak becsületes
+meggyőződését hozza a harcztérre, ott a legszenvedélyesebb pártharcz a
+politikusok közt, nem zárja ki a kölcsönös becsülést, sőt baráti
+vonzalmat az emberek közt. Küzdünk egymással, de becsüljük s nem akarjuk
+egymást megrontani. De ott, a hol az egyik fél részéről az _érdek_
+avatkozik a politikai elvharczba, ott a személyek még élesebb
+ellentétben állnak egymással, mint az elvek. S ez volt az eset
+Francziaországban az imperialismus és a republikánus oppositio között. A
+köztársaság hívei eszméikért, meggyőződésükért küzdöttek, azon nemes
+lelkesüléssel, melyet egy nagy ügy védelme olt az emberbe; a császári
+párt nem eszméit, hanem érdekeit védelmezte, nem meggyőződésért küzdött,
+hanem küzdött a kenyérért. A mint a következés megmutatta, a köztársaság
+diadala Francziaországban nemcsak az imperialismus politikai rendszerét
+buktatta meg, hanem megbuktatta a császárság híveit társadalmilag is. Az
+imperialismus minden támasza meg volt róla győződve, hogy midőn a
+császári rendszert védi, csak saját állását, tekintélyét, jövedelmét
+védelmezi. Így itélte meg Anatole Duploque tábornokot, és ebben nem
+csalódott. A tábornok nem azon hivatalnokokhoz tartozott, kiket tíz
+rendszer egymás kezébe szolgáltat, a nélkül, hogy elkopnának. Ő sokkal
+jobban exponálta volt magát a cæsarismus ügyében, politikailag is, az
+irodalomban is, semhogy más rendszer mást láthasson benne, mint
+elvtelen, hitelvesztett renegátot. Ez fényesebb, jövedelmezőbb állást
+biztosított neki érdemén felül, mint számos más társainak; de
+existentiáját feloldhatatlanul összeköté a cæsarismus uralmával.
+Duploque tábornok nem volt erős jellem, de makacs a végletekig; s e
+makacsság kisebb szabású viszonyokban gyakran szívósabb ellenség a
+jellem szilárdságánál. A tábornok nem akarta leányát kényszeríteni, hogy
+kit válaszszon férjének, de fentartá magának megtiltani gyermekének oly
+összeköttetést, mely nem vala kedvére. Nem szokta ugyan leányát
+társaságokba kisérni, hol Odalie, ki anyját már gyermekkorában elveszté,
+rendesen nevelőnőjével vagy Constanceszal jelent meg; de azért nem volt
+titok előtte, hogy gyermeke egy republikánus izgatót tüntet ki kegyével.
+Voltak, a kik siettek megsúgni az apának minden való vagy koholt
+csekélységet, mely leányát s Anatolet illeté; hogy megóvják a tábornokot
+egy oly viszony lehetőségétől, mely őt urai előtt gyanússá tehetné.
+Duploque tábornok magától is ellenszenvvel viseltetett Anatole iránt, de
+a gondolat, hogy leányának viszonya ez emberrel őt politikailag
+compromittálhatná, ez ellenszenvet gyűlöletté fokozta. Egy alkalommal,
+midőn ismét megsúgták neki, hogy leánya feltünő hosszan társalgott a
+fiatal ujságiróval, kemény leczkét tartott gyermekének, kijelenté neki,
+hogy bármi czélja legyen vele Anatolenak, ő e viszonyhoz sohasem adandja
+beleegyezését s megparancsolá neki, tartsa távol ez embert magától.
+Odalie nem tette. A tábornok indolensebb volt családi ügyeiben, semhogy
+lépésről-lépésre ellenőrizze leánya magaviseletét, s másrészt jól tudta,
+hogy végre is tőle függ minden; és így Odalie megszeghette atyja
+parancsát a nélkül, hogy ez radikálisabb rendszabályokhoz nyúlt volna
+ellenében. Anatole a dolgok ezen állásáról értesülve volt, részint
+Margaudné által, kihez most már gyakrabban eljárt, hogy halljon valamit
+kedveséről, részint Plangenet Constance, Odalie barátnője által, kivel
+az elmúlt télen megismerkedett; s ki – a mennyire az ismeretség ujsága,
+s barátnője iránti discrétiója megengedé, – czélzatos, de megérthető
+szavakkal tudtára adta Anatolenak, miszerint az út, melyen politikai
+pályáján halad, mindenre vezethet, csak Odalie birhatására nem.
+
+Ily viszonyok közt Anatole csak úgy győzhette volna le Duploque tábornok
+ellenállását, ha elhagyja a zászlót, a melyet eddig lobogtatott s a
+császárság pártjára áll. Margaudné, ki többet foglalkozott ez ügygyel,
+mint barátom szerette, tanácslá neki, vállaljon hivatalt. És a tanács
+praktikus is vala. A tábornok, ha meggyőződik róla, hogy leánya az ifjút
+ellenállhatatlanul szereti, s Anatole hajlandó volna «megtérni», hogy
+kedvese kezét elnyerhesse, bizonyára kész lett volna neki az átpártolást
+lehetőleg megkönnyíteni. Anatole még azon korban volt, melynek a
+császárság alatt minden köpenyegforgatás iránt a megszokás által oly
+türelmessé lett közönség a politikai elvváltoztatást hajlandó lett volna
+elnézni, és már jelentékenyebb ellenség, semhogy a császári kormány
+aranyhidat ne épített volna neki, ha vissza akar vonulni. Duploque
+tábornok kétségkívül megragadta volna az alkalmat, két legyet üthetni le
+egy csapással; leányát boldoggá tehetni, s a császárságot egy hatásos
+izgató veszélyes tolla ellen örökre biztosítani, nem is tekintve azon
+hasznot, mely reá nézett volna, mint urának önfeláldozó szolgájára, ki
+kész saját gyermekét feláldozni a császár érdekének. E kilátások azonban
+még csábítók sem valának Anatolera nézve. Becsületére válik barátomnak,
+hogy akárhányszor ajánlották neki, adja el tollát szíve kedveért, még
+csak nem is gondolkozott a tárgy felett, hanem mindannyiszor napirendre
+tért felette, mint oly kérdés felett, mely még vitára sem érdemes.
+Mindenben kételkedett Anatole, csak abban nem, hogy képtelen volna
+eszméiről lemondani; nem hitt semmiben, végre még saját szerelmének
+kitartásában sem, de egyben rendületlenül élt hite: meggyőződésének
+szeplőtlen tisztaságában s megingathatatlan erejében. Mert azon
+sajátságos ellentét, mely Anatoleban az ember és politikus közt feltünő
+vala, mintha naponként növekedett volna. Az erő s a gyöngeség
+megosztották maguk közt a nyilvános és a magán embert, s ennek habozó
+kételyei és társadalmi gyarlóságai amannak rendíthetetlen hitével és
+azon puritán szigorral egyesültek, mely lehetetlenné tesz minden, még
+becsületes megalkuvást is a körülményekkel.
+
+Lett volna még egy mód, mely némi reménynyel kecsegtetett. Ha Anatole
+kész volna lemondani, nem politikai elveiről, hanem azok szolgálatáról,
+tán nem lett volna lehetetlen Odalienak apja ellenkezését megtörnie. Nem
+kellett volna apostasiát követnie el politikai hitén, csak
+visszavonulnia a közélet mezejéről s oly foglalkozás után látnia,
+melynek semmi köze a politikához. De bármily csábító lehetett volna e
+gondolat egy ifjú számára, ki pályájának még csak kezdetén állt, Anatole
+kénytelennek látta magát a boldogságnak ezen netán lehetséges
+feltételéről is lemondani. Nem nagy fáradságába került volna azon névnél
+és ismeretségeknél fogva, melyekkel birt, más alkalmazást, más
+életpályát keresnie, de nem volt reménye, hogy más téren sikerrel
+működhessék. A nevelés, melyet nyert, s főkép az, melyet magának adott,
+csak egy pályán tették őt képessé nem közönséges sikerre: a politikain.
+Hajlamai pedig csak egy életet tettek rá nézve kivánatossá: a nyilvános
+életet. Ennek daczára azonban kétségkívül «megélhetett» volna bármely
+más pályán is, de e kilátás vajmi csekély vala rá nézve, főkép ha
+kedvesével hozta kapcsolatba. A zajtalan polgári életmód, fényűzés, de
+egyszersmind nélkülözések nélkül, egy rendes munka és csendes szerelem
+közt megosztott élet: csábító kilátás az emberek nagy többségére nézve,
+s a túlnyomó szám aspirátióit kielégíti; és elfogadható jövő egy erős
+lélek számára, mely önmagában, saját szívében birja a boldogság minden
+előfeltételeit, s ki a viszonyoktól nem vár többet, mint hogy ez
+előfeltételeket lehetetlenné ne tegyék. De Anatole egyik sem volt e
+kettő közől. Misem állott távolabb természetétől, mint azon nyárspolgári
+megelégedés, melynek a törvényes hitves alattomban értetődő szerelme és
+némi ügyessége a családi étlap elkészítésében kielégítik minden vágyait.
+De másrészt nem birt többé a lélek azon határozottságával sem, mely
+midőn a válaszúton áll, képes oly választásra, mely nagy lemondással
+jár, a nélkül, hogy utóbb megbánná elhatározását.
+
+Ehhez járult még egy végzetes ellentét Anatole természetében, mely még
+kedvezőbb viszonyok közt is problematikussá tehette volna rá nézve a
+boldogságot. Mintha teljes mértékben örökölte volna szüleitől azon
+tulajdonokat, melyek az egyiknek könnyelmű tévedéseit, a másiknak kora
+halálát okozták, Anatole életmódjában s erkölcseiben telivér gyermeke
+volt a frivol, felületes Párisnak, mint volt atyja; szerelmében az
+ábrándra hajlandó, a csendes, tűrő, szenvedésre fogékony, mint anyja. E
+tulajdonok két ember közt megoszolva, azon eredményre vezettek, hogy
+Flavigneux Anselme sajátján kívül még fia minden vagyonának is nyakára
+hágott, s ez áron hangadó szerepet játszott a párisi könnyelmű világban;
+s hogy Flavigneux asszonyt ily férj oldalán, ábrándos lelke s meg nem
+értett szíve a lassú elhalás karjába taszíták. Egy emberben egyesülve e
+tulajdonok, oly körülmények közt, minőkben Anatole élte át ifjúságát,
+szükségkép oly összeütközésre vezettek, melynek megoldása a boldogság
+alig lehetett volna. Mélyen érző szív nélkül Anatole boldog lehetett
+atyja módjára, kinek egy zajos mámor volt egész élete; apjától örökölt
+könnyelműsége s azon rideg tapasztalások nélkül, melyekben rövid múltja
+bővelkedett, Anatole boldog lehetett volna, mint lett volna anyja, egy
+őt megértő férj oldalán.
+
+És e természet mellett, mely már annyi szenvedés csiráját rejté magában,
+Anatole oly nőt szeretett, ki jellemében hasonló ellentéteket
+egyesített; szeretett egy ragyogó szépségű leányt, kiben ész és szív,
+hiúság és erő, kaczérság és érzelem egymást teljesen ellensúlyozták!
+
+Számtalanszor bele gondolta magát Anatole e csendes életmódba, mely a
+boldogság zajtalan nemének oly kedvező. Látta magát, mint tíz-tizenöt
+ezer francos társulati hivatalnokot, vagy másnemű hasznos és munkás
+tagját a társadalomnak, ki napi munkája után hazatér családi körébe;
+kifestette magának ez életet a lehető legnagyobb kellemekkel, kicsinyes
+scrupulositással kisajtolt e gondolatból minden kellemes, élvezetes
+elemet, a mi csak benne volt, – de ha e középsorsú polgári háztartásba
+magát és – Odaliet belegondolta, nem egyszer keserű kaczajra fakadt.
+
+Odalie szép volt, eszes volt, s bírt mindazon tulajdonokkal, melyek a
+nőt az úgynevezett nagyvilági szereplésre képesítik. Meg tudta becsülni
+a férfiban az értéket, de hiúbb volt, semhogy olyak bámulatára is ne
+vágyjon, kik iránt igen kicsinylő véleménynyel viseltetett! volt szíve,
+de azért kaczér volt, s mintegy életszükségletté vált rá nézve tetszeni.
+Az első évben, midőn a társaságba bevezettetett, még sokkal gyermekebb
+vala, semhogy Párisban feltűnjék; de a második évben szépsége és elméje
+már oly ragyogóan léptek fel, hogy a fiatal leány az imperialistikus
+körök legünnepeltebb hölgyeinek egyikévé lett. A fény, mely övezte, a
+bámulat, mely minden léptén kisérte, nem tették képtelenné az érzelemre,
+s nem birták szívét elfordítani attól, kinek láttára először dobbant fel
+hangosan; de elkényeztették annyira, hogy oly életmód, minőt Anatole a
+politikai pályáról visszavonulva nyújthatott volna neki, többé nem
+tehette volna boldoggá. Előnyei úgy, mint hiányai képtelenné tették
+Odaliet a boldogság azon nemére, melyet tán helyesebben nevezhetünk
+békés polgári megelégedésnek. A nagy világ gyermeke volt ő, annak nagy
+előnyeivel és apró gyarlóságaival, de ez apró gyarlóságok is elegendők
+valának arra nézve, hogy Anatole lemondjon a gondolatról: ily jövőt
+ajánlani szerelmesének. Odalie nevelése nem volt körülményeihez
+alkalmazva. A tábornok nagy jövedelemmel rendelkezett, de azt
+szolgálatából, nem vagyonából vonta. S e bizonytalan jövedelmi forrás
+daczára oly nevelést adott gyermekének, s oly életmódhoz szoktatá, mely
+ugyan megfelelt apja jövedelmének, míg szolgálatban állt, de nem állt
+arányban atyja vagyonával. Ily nevelés, ily szokások mellett, lehetne-e
+boldogsága teljes, ha légköréből kiragadtatnék?
+
+Anatole annálinkább nemmel felelt magának e kérdésre, mert azt hitte,
+nem bizhatik Odalie szerelmében. A leány magaviselete ugyan
+megczáfolhatlanul hirdette szíve érzelmeit, de Anatole nem mert hinni
+azok maradandóságában. «Miként is szerethet, s vajjon mit szerethet
+bennem Odalie?» kérdé ilyenkor magától. «Alig találkoztunk eddig
+félévről félévre, s mindannyiszor társaságban, idegenek közt, száz
+figyelő szem ellenőrzése alatt. Ha van bennem valami, a mi méltóvá tehet
+szerelmére, vajjon ismerheti-e ő azt? A társaság etiquette-szabályai
+bizonyos mértékig mindenkit kivetkőztetnek individualitásából, s
+Odalienak csak ritkán, csak pillanatokig lehetett bennem azt látnia, a
+mi vagyok, nem azt, a minek a világban látszunk. Száz annyit van mások
+társaságában, mint az enyémben, s vajjon lehetséges-e, hogy a kör,
+melyben naponként mozog, s melybe én be nem léphetek, ne törölje ki
+lelkéből annak emlékét, ki csak a szív kivételes ünnepnapjain jelenhet
+meg előtte néhány pillanatra, s még ekkor is csak tekintetével
+sejtetheti vele azt, mit mások százféle variácziókban zúgnak fülébe?
+Azon körökben, melyekben ő él, ha hall valamit rólam, az csak rossz
+szokott lenni, még az igazság rovására is; a rágalom naponként megújul s
+a vádlott csak hosszú időközökben léphet eléje, és ekkor is van-e a mit
+védelmére felhozhat? – Meglehet azonban, hogy csakis ez tartja benne
+ébren az irántam való érdeket. Tán únja ez embereket, únja a
+viszonyokat, melyek közt napjai letelnek; tán hizeleg önérzetének
+megvethetni a tömeget, mely a társaságban a hangot adja, s őt
+bámulatával környezi, – s oly embert tűntetni ki a többiek felett, ki
+mindenben idegen ezektől. És ha így van, – nem kell-e akkor szerelmének
+csökkennie azon távolsággal együtt, mely ma egymástól elválaszt? Ha az
+érdekli, a mi viszonyaimban nem mindennapi, vajjon nem fogna-e
+meghidegülni irántam, ha a megszokás szintén mindennapivá tenne rá
+nézve? – Odalie hiú, nem közönséges mértékben. Mindenkinek vannak
+igazságtalan ellenségei és részrehajló barátai. Ki tudja, nem akadt-e
+nekem is ilyenem Odalie közelében, ki tudja, hogy-e gyermek szerelmének
+nem főtényezője-e az, a mit tőlem vár, a mire képesnek tart? A nők
+ritkán tudnak mértéket tartani itéletökben; s főkép, ha a szív
+közbeszól, gyakran a legeszesebb nők a legindokolatlanabb véleményekre
+vetemednek. Nem lehet-e hogy Odalie túlbecsüli képességeimet, s ha
+reményében csalódnék, e csalódás csak szerelmét csökkentené? S ha így
+van, vajjon szerethetne-e még akkor is, ha lemondva pályámról még a
+reményt is elvesztené, melylyel hiúsága kecsegteti? – És egyáltaljában,
+szeret-e engem ez a leány? Nem puszta kaczérság-e az érdek, melyet
+irántam mutat? – Ki tudja, nem annak köszönhetem-e a szerencsét, általa
+megkülönböztettetni, hogy oly fajához tartozom az embereknek, mely az ő
+köreiben csak gyéren van képviselve, hogy csak kiegészítő részét képezem
+udvarlói tarka gyüjteményének, hogy nem is úgy néz rám, mint egyénre,
+hanem mint egy faj képviselőjére, kit a torzonborz szakáll és szegletes
+modor hiánya épen arra qualifikál, hogy egy kaczér nő udvarlói közt
+Páris egyik nem számos, de «érdekes» faját, a republikánusokat
+képviselje, – hátha nem vagyok más, mint hézagpótló egy gallériában,
+melyet a művészet barátja odaakaszt a többi kép közé, csak azért, hogy
+gyüjteményéből egy iskola se hiányozzék?
+
+De hátha mégis, – hisz én még oly kevéssé ismerem Odaliet! – hátha mégis
+szeret? Nincsenek-e a nők közt is kiváló természetek, melyek feletti
+itéletünkben sohsem jöhetünk tisztába magunkkal, ha hétköznapi lelkek
+mértékét alkalmazzuk reájuk? Nem lehet-e Odalie egyike azon magasztos
+jellemeknek, melyeket a természet kaczérkodása pillanataiban alkot, hogy
+önmagát bámultassa bennök? Nem lehet-e megáldva a jellem azon classikus
+fenségével, mely csak azért nem veszélyes mindenkire nézve, mert a
+többség képtelen azt megérteni? – Lehet-e mindennapi lélek ő, ki két
+éven át nem változott egy ember iránt, kit még alig volt módjában
+megismerni? Közönséges szív-e az olyan, mely érzelmeit így meg tudja
+védeni minden támadás ellen, a nélkül, hogy más támogatásban részesülne,
+mint melyet saját szerelméből merít? – Odalie hiú. De vajjon, ha e
+hiuság irányadó tényezője volna jellemének, képes volna-e éveken át
+kitüntetni egy embert, ki önszeretetének sohasem okozott mást, mint
+fájdalmat, azok felett, kik naponként versenyt áldoznak hiúsága oltárán?
+Odalie kaczér. De ha e kaczérság több volna véletlenül elsajátított
+modornál, ha jellemének organikus büne volna, vajjon nem találna-e
+hálásabb mezőt kaczérságának, mint egy szegény ujságírót, egy rövid
+életű kis bogárt, mely néhány napig úszik a politikai élet felszínén,
+hogy aztán örökre eltünjék, – vajjon tulajdoníthatna-e a puszta
+kaczérság becset oly embernek, kinek csak szíve és tolla van, olyanok
+felett, kik fényes nevet és vagyont raknának lábai elé, azon haszontalan
+ballaszt nélkül, melynek kaczér nő a szívet tekinti? Igen, Odalie hiú és
+kaczér, – de vajjon e kis gyarlóságok nem csak arra szolgálnak-e, hogy
+nagyobb hiányoktól megóvják? Nem hétköznapi természetekre gyakran
+életszükséggé válik egy-egy percze a kicsapongásnak; ez a mentő szelep
+lelkükön, mely azt az erőszakos explosióktól megóvja. Ismertem hiú nőt,
+ki szeretett, és kaczérat, ki hű tudott lenni, és ismertem szende
+ibolyát, mely egymásután változtatta kedveseit, és minden
+trónváltozásnál szemérmesebben süté szemét a földre. Hiúság és kaczérság
+oly tulajdonok, melyeket elvontan tekintve kárhoztatnunk nem lehet, s
+melyek csak vagy mint a jellem hibájának áruló jelei, vagy mint gyakran
+sok rossznak forrása, szoktak a világ által elitéltetni. Oly
+gyarlóságok, melyek a szerelmest gyötrik, – de megférnek a szerelemmel.
+
+Nem kisérhetém figyelemmel Odaliet másutt, mint társaságban. Nem ismerem
+otthonában, nem láttam minő a barátságban, minő a családi viszonyokban.
+Csak sejthetem, minő a szerelemben. A mi itéletemnek támpontul
+szolgálhat, nem más, mint egy ünnepelt szépség magaviselete diadalainak
+színhelyén, bámulói körében, – vajmi ingatag alap, főkép arra nézve,
+kinek részrehajlatlanságát szíve már előre megvesztegette! Nem tudhatom,
+nem létezik-e több hasonmásom a világon, – kik felosztva a hét egyes
+napjaira – Duploque tábornok salonjában egyenként ugyanazon
+kitüntetésben részesülnek, mely engem oly boldoggá és boldogtalanná tesz
+egyszerre? Ki tudja? – ma egy császári alpréfet, holnap egy legitimista,
+holnapután egy gárdakapitány, aztán egy orleanista, egy művész, egy
+pénzember, egy gavallér, – s kivételes alkalmakra, a házon kívül
+villámhárítóul mindezek számára egy republikánus ujságiró?
+
+Ah Odalie, daemon vagy-e vagy istennő? – –
+
+De nincs jogom rosszat tenni fel róla. Hátha valóban szeret, s szeret
+azon magasztos önfeláldozással, azon kitartó bátorsággal, melylyel a
+gyönge nők néha a teremtés urait megszégyenítik? Hátha képes volna
+szerelméért lemondani azon fényről és gyönyörökről, melyek eddig
+képezték életét, hátha érezne magában kedvet egy szegény ház úrnője
+lenni, melyet egészen eltölt szerelmével, egy ember üdvözítő angyala,
+kitől csak azt kívánja, hogy támogassa szerelmében? Ki tudja minő
+áldozatokra volna képes Odalie azért, a kit szeret?
+
+És, ha szeretne is ennyire, ha képes volna szerelméért ily áldozatra, ha
+képes volna is nemcsak elszánni magát az ily életre, hanem azt meg is
+kedvelni, – vajjon biztosíthatná-e ez boldogságunkat? Lehet-e két
+szerelmes egyike boldog a nélkül, hogy a másik is az legyen? s vajjon
+kielégíthetne-e _engem_ az ily nyugalmas élet, melynek rendes voltát
+csak egyhangúsága mulja felül? – Meglehet, hogy egy ideig, tán néhány
+évig is, a szerelem boldogságának élvezete képes volna annyira
+elfoglalni, hogy ne vágyjam más után, – de tűrhető volna-e rám nézve
+hosszabb időre e gépies csendes életmód, mely nem nyujt semmit, a miért
+lelkesülnünk lehetne? Élni rendszeresen, dolgozni egy nap annyit, mint
+másnap, vasárnap pihenni, naponként ugyanazon étvágygyal leülni a
+megszokott asztalhoz, melynek programmja már előre meg van határozva a
+kalendáriomban, e mellett évenként egy-egy honpolgárral megajándékozni a
+társadalmat; megöregedni lassan, meghalni tisztességesen, eltemettetni
+zaj nélkül, megsirattatni a család által mint becsületes családapa, ki
+családjáért szorgalmasan dolgozott és gyermekeit rendesen elküldte az
+iskolába, a szomszédok által mint loyális polgár, ki adóját híven
+megfizette, s nem okozott soha bosszúságot a felsőbbségnek, – aztán
+elfeledtetni, mint egyik lánczszeme azon óriási zérusnak, melyet az
+emberek túlnyomó része alkot, – ah, pokolba az ily élettel! Oh, nem
+vetem meg azon polgári erényeket, melyek egyedül biztosítják a
+társadalom fenmaradását. Tisztelettel emelek kalapot a népnek minden
+tagja, e nagy ismeretlennek minden eleme előtt, – ő nélkülök nem volna
+miért lelkesülnünk, miért küzdenünk; és kész vagyok éltemet, mindenemet
+feláldozni nemzetem szolgálatában, – de visszalépni a nagy tömegbe,
+elenyészni a jótevő mindennapiságban, semmivé lenni, midőn valami
+valánk, – nem! ez ellen természetem minden íze fellázad! Meglehet, ha
+más körben nevelkedem, boldog lehetnék ily életben; de a ki egyszer
+megízlelte a politikai pálya izgalmait, melyre nem a véletlen vagy a
+kenyérkeresés vezette, az nem fog e pályától többé megválhatni.
+Csalódás, elkeseredés, politikai tönkrejutás letaszíthat a közélet
+teréről, erőszakos viszonyok elzárhatják azt előlem, de hogy önkényt
+lemondjak róla, hogy elhagyjam eszméimet, melyek lényem jobb felét
+képezik, – nem, ezt nem tehetem még szerelmem kedveért sem. Úgy érezném
+magam, mint a szárazra vetett hal, mint a növény, melyet idegen égalj
+alatt idegen talajba átültetnek, s mindkettőnek sorsa az enyészet. A
+politikai élet oly szükségletté vált már rám nézve, melyről le nem
+mondhatok a nélkül, hogy lelkem fele utánna ne szakadjon. Érzem, hogy
+boldogtalannak kellene lennem oly életben, mely leszorítana a politikai
+térről, s bármennyire imádjam Odaliet, érzem, hogy szerelme nem volna
+képes veszteségemet pótolni. Nem mintha kevésbbé csüggném szerelmemen,
+mint eszméimen, – jobban szeretni mint én, nem lehet. De _egyiránt_
+lelkesülök érted hazám szabadsága és érted szívem szerelme! Lelkem két
+fele vagytok, egyik oly drága előttem, mint a másik. S ha kedvedért
+lemondanék politikai eszméimről, ez annyi volna, mint lemondani
+magamról. Nem volnék többé én; s vajjon a lélek, mely önmagát megfosztá
+legnemesebb eszményeitől, képes volna-e boldoggá tenni egy roncsolt
+szívet, mint az enyém, s egy szerelemtől túláradó kebelt, mint a tied
+Odalie?
+
+Nem lehet! bármit gondoljak, bármint gyötörjem elcsigázott elmémet, –
+nem találok sehol egy pontot, hol megnyughatnám, – a legkínzóbb kételyek
+zavaros raja támadja meg elmémet, – és semmi a mi vigasztalna, semmi a
+mi kivezethetne e borzasztó chaoszból! – Mi lesz ennek vége? el fogom-e
+tűrhetni e helyzetet a nélkül, hogy szívem megszakadna, eltűrheti-e
+eszem a nélkül, hogy meg ne zavarodjék?
+
+Ah! még e gondolat is elborzaszt, – ne gondoljunk többé reá!
+
+De ah! lehet-e rád nem gondolni Odalie!?»
+
+Íme azon elmélkedések, melyek közel egy éven át szinte kizárólag
+foglalkoztaták Anatole elméjét. Százszor és százszor elgondolta magában
+ezeket és mindannyiszor ugyanazon eredményre jutott. Nem volt napja az
+évnek, melyen latra ne vetette volna jövőjének minden eshetőségeit, s
+melyen e fájdalmas kételyek útját be nem futotta volna, hogy végén ismét
+ott álljon, a honnan elindult. E szomorú körfolyama az eszméknek a meddő
+töprengések azon örvénye felé ragadá őt, melyben a rögeszmék születnek.
+
+Nem egyszer, midőn mélabúsan maga elé meresztett tekintettel találtam
+szobájában ülve, aggódni kezdtem, hogy a lelki kór, mely kínzá,
+valóságos betegséggé válhatik, mely a Bicêtret népesíti meg. Nem volt
+előtte bizonyos semmi, csak az, hogy a _jelenben_ szereti Odaliet, s
+hogy sohsem lehet vele boldog, – minden egyéb gondolat, mely agyát
+megszállta, a kételyek beláthatlan sorát vonná maga után.
+
+E szakadatlan, naponként megújuló kínos töprengések néhány hó alatt oly
+apathiába taszíták Anatolet, mely valami kimondhatlanul otthontalan
+benyomást tett az emberre. Lelke annyira elveszté minden ruganyosságát,
+hogy úgy látszott, mintha kiveszett volna belőle még az is, a mi abc-jét
+teszi minden vonzalomnak: a vágy, kedvesét láthatni. Nem csak hogy nem
+kereste az alkalmat Odalieval találkozhatni; hanem még a kínálkozó
+alkalmat is elmulasztá. Margaudné, vénasszonyos túlbuzgóságában
+mindenkép igyekezett volna kedvencz gondolatát előmozdítani; de Anatole
+nem volt fogékony terveire. Nem tartá fenn a Constanceszal való
+ismeretséget sem, pedig világos lehetett előtte, hogy ha egyáltaljában
+van mód benne ideálját láthatni, azt legkönnyebben Plangenetné barátsága
+nyújthatja. Anatole nem kereste ezt, nem használta amazt. A nyár első
+hónapjaiban még megtette azt, hogy hetenként néhányszor kiment Passyba,
+hova Duploque tábornok már májusban kiküldé leányát, s hol Odalie, midőn
+először meglátta kertjéből Anatolet, mindennap ott várta a ház előtti
+verandán, honnan legalább köszönését fogadhatá. Nehány hónapon át minden
+másod, harmadnap itt váltott egy pillantást a két szerelmes, – a leány
+rendesen ott várta Anatolet ugyanazon helyen, mintegy néma biztosítékát
+nyújtva szerelmének, – és Anatole egy ideig öntudatosan élvezte azon
+fájdalmas gyönyört, melyet elérhetetlen ideáljának látása okozott, – de
+lassanként belefáradt az élvezetnek ez emésztő nemébe, s a helyett, hogy
+Passy főutczáján tegye esti sétáját, szobájában fel s alá járva
+átengedte magát lélekölő kételyeinek, azon tájékozatlansággal, azon
+érzéketlenséggel, mely nem egyszer a megőrülés bevezetése. A skepsis
+szelleme annyira aláköté lelkének minden erejét, hogy nem mert remélni s
+nem bírt lemondani.
+
+[Illustration: Mélabúsan találtam szobájában ülve.]
+
+
+
+
+XIII.
+
+Közeledett a tél; a harmadik, mióta Anatole és Odalie egymást ismerték,
+s Anatole azon határozatlansággal ment elébe, mely vagy a
+könnyelműségnek, vagy az elcsigázott lélek apathiájának gyümölcse.
+Minden gondolata Odalie körül forgott, egész éjszakákon át e gyermek
+alakja tartá távol az álmot szempilláitól, de hogy mit fog tenni, ha
+vele ismét találkozik, arra nem gondolt.
+
+Egy deczemberi napon az utczán Plangenetnével találkozott. Köszönésére
+Constance megállítá kocsiját, mi Anatolera nézve felhívás volt oda
+sietni. «Bocsánat, hogy megállítom», szólt Plangenetné, midőn Anatole a
+hintó ajtajához lépett, «csak azt akartam önnek mondani, hogy jöjjön el
+szombaton este theára, ha valakit látni akar.»
+
+Constance elpirult e szavakra, s kocsisának jelt adott a tovább
+hajtásra, mielőtt Anatole még felelhetett volna.
+
+Három nap választá el Anatolet a szombattól. Tudta, kiről van szó, s
+tudnia kellett, hogy Constance a mit tett, nem tette volna másért, mint
+Odalie kedveért. Tehát Odalie találkozni akar vele, s ezt tudtára adja
+nyiltan, őszintén, minden tartalék nélkül. A ki ismerte e gyermeket,
+tudhatta, mily önlegyőzésébe kellett e lépésnek kerülnie. Más ember el
+lett volna ragadtatva, ha kedvese kétségbevont szerelmének ily
+bizonyítványát veszi: Anatole már alig tudott neki örülni. A kitüzött
+napon meglátogatta Plangenetnét, inkább udvariasságból, melylyel a nőnek
+tartozni vélt, inkább azért, mert gyönge vala visszautasítani a
+kinálkozó alkalmat, semmint azért, hogy rég nélkülözött ideálja
+társaságát élvezze.
+
+Soha szerelmes sajátságosabb s egy szerető szívre nézve szokatlanabb
+érzelmekkel nem ment az első találkozásra, melyet nem adott, hanem
+kapott, mint Anatole. De e találkozás rést tört apathiáján. Odalie oly
+szép volt s oly elragadó, minőnek Anatole még sohsem látta. Mintha,
+érezve a helyzet abnormis voltát, midőn magát egy harmadik helyen
+találta szerelmesével, szépsége fényével s női méltósága ellenállhatlan
+ragyogásával akarta volna azt Anatolelal feledtetni: a leány összeszedte
+szépségének s szellemének minden báját, hogy az egyensúlyt
+helyreállítsa. Ha Anatole, Constance salonjába nyitva, ott Odaliet
+egyedül találja, aligha tudott volna féket vetni érzelmeire, s lábához
+borulva elmondta volna neki, hogy imádja, aztán kérte volna, vesse meg,
+mert ő sokkal nyomorultabb, mintsem szerelmére méltó lehetne. De midőn
+Constance lépett elébe s némi zavarral nyújtá kezét az ifjúnak, Anatole
+sokkal jobban érzé helyzete előnyét, semhogy néhány perczczel utóbb,
+midőn Odalie megjelent, ne tudott volna uralkodni érzelmein.
+
+E télen, részint Constance salonjában, részint társaságokban, Anatole
+többször találkozott Odalieval, mint bármikor. Barátomnak lehetetlen
+volt észre nem vennie, hogy e gyermek napról-napra imádandóbb lesz.
+Szépsége, mely a mult év óta ismét nagyot haladt, mind jobban fejlődő
+elméje és a szokásban nyert ügyessége által támogatva, még ünnepeltebbé
+tevé őt, mint azelőtt. Személyiségének varázshatása alatt Anatole
+enyészni érzé azon apathiát, mely lelkét elnyomva tartá s midőn szemben
+állt a leánynyal, pillanatokra ismét oly erőt érzett szivében, minőre
+csak az első szerelem képesít. Odalie kezdetben tartózkodóbb volt
+iránta, mit helyzete követelt; de ez Anatole lángját még fokozta s
+január hetedikén a két szerelmes azon boldogító öntudattal tért haza,
+hogy szerettetik, – hogy a másik félreérthetlenül bevallá neki
+szerelmét.
+
+Hozzájárult még egy csekélység, a véletlen gyümölcse, de mely Anatolera
+nézve legalább annyi volt, mint Odalienak nyilt vallomása. Egy estve
+társaságban, Anatole Odalie és nevelőnője közé került az asztalnál. Hogy
+annál zavartalanabbul társaloghasson egyik szomszédjával, nem mulasztá
+el a másiknak poharát lehető gyakran megtölteni. Blanche kisasszony nem
+volt ellensége Champagne nedvének s jó ismerős házánál nem tartván
+szükségesnek szerfelett korlátozni ínyének ártatlan vágyait, minél
+többször alkalmat nyújtott szomszédjának a Ganymedes szerepére. A dolog
+vége az lett, hogy a bor megoldá a jó Mlle Blanche nyelvét s vacsora
+után, azon bőbeszédűséggel, melyre a nők csak képesek, elmondta
+Anatolenak, hogy Odalie már három év óta szerelmes belé, nem mulasztván
+el felhordani mindazon részleteket, melyeket tudott s melyek a gyermek
+érzelmeinek különféle fejlődési stádiumait jelezték.
+
+Odalie vallomása, Constance magaviselete s Mlle Blanche elbeszélése,
+melyet a véletlennek köszönhetett, rövid pár hét alatt kiragadták
+Anatolet kedélyének szomorú fásultságából, de csak azért, hogy új
+szenvedésekkel sújtsák; adtak lelkének ismét némi fogékonyságot, hogy
+képes legyen ismét – érezni szenvedését.
+
+Mert, ha kedvesének látása s azon varázsszerű hatás, melyet a leány
+Anatolera gyakorolt, képes volt vele néha feledtetni azon reménytelen
+jövőt, melynek gondolata kétségbeejté, ha Odalie mellett átengedte magát
+perczekre egy képzelt boldogság élvezetének, azon rövid gyönyört, melyet
+a jelen nyújtott, Odalie kaczérsága minduntalan megzavarta.
+
+A leány naponként szebb és naponként kaczérabb lett. Sohsem láttam még
+nőben a szív és jellem legnemesebb tulajdonait oly mértékben párosulva a
+felületes asszonyi gyöngeségekkel, mint e fiatal leányban. E szerfelett
+hiú s mondhatnám, szenvedélyesen kaczér nőnek szivében mély érzés,
+jellemében rendkívüli erő lakott. Az ily nő szerelme már magában véve
+folytonos gyötrelem. Odalie Anatolelal szemben szerető nő volt, ki érzi
+nemének gyöngeségét s örömmel hajlik meg ama férfi ereje előtt, kit
+magának választott, – másokkal szemben valódi typikus alakja a párizsi
+társaságnak, egy kedves, szép, eleven, folyton csevegő nő a nagyvilági
+nők azon kiváltságos fajából, kiknek nem a kaczérság egyik vagy másik
+fegyvere, hanem egész arzenálja áll rendelkezésökre, kik tudnak szendék
+és elbizakodottak, bátortalanok és vakmerők, szótalanok és fecsegők
+lenni a szükséghez képest.
+
+Odalie kaczérsága, mely még inkább növelte udvarlói számát s melyet
+Anatole, míg nem szerette a leányt, tudott objektive méltányolni, mint
+szépségének egyik tényezőjét, most sok fájdalmat okozott Anatolenak. Az
+ifjú nem egyszer keserű szemrehányásokat tett miatta kedvesének; s
+Odalie azon mód által, melyen azokat fogadta s melyen magát menteni
+igyekezett, mintegy elismerte Anatole jogát, neki szemrehányásokat
+tehetni; a nélkül azonban, hogy hajtott volna rájok. Ez apró epizódok
+számos surlódásra adtak alkalmat s a saison két hónapja alatt Anatole és
+Odalie nem mint két egymást értő szerelmes, hanem úgy viselték magokat,
+mint két ellenfél, kiknek mindenike meg akarja törni a másikat, mert
+győzelmét csak akkor tarthatja teljesnek, ha ellenesét meghódolva látja
+lábai előtt. Valóságos harcz volt ez ifjú férfi és leány közt, egész
+estvéken keresztül, melyben Odalie kaczérságát Anatole azon tettetett
+közönynyel igyekezett megtörni, melyben mester volt s mely férfiaknál a
+nők kaczérságát pótolja. A harcz hullámzott, hol egyik hol másik fél
+került felül, de a végleges győzelem a – szenvedésé vala. Láttam e télen
+Anatolet félig idegen emberek társaságában, a kicsapongó vígság azon
+keserű nemével értekezni a nap legújabb botrányairól, mely az elnyomott
+szenvedésnek erőszakos takarójául szolgált, mialatt Odalie öt-hat ember
+eszét zavarta meg, – szemével szüntelen keresve kedvesének egy
+engesztelő tekintetét; láttam Odaliet a haragtól remegve várni arra, ki
+nyugodtan sétált a corridorban, egy czigarettet füstölve, vagy néhány
+lépésnyire tőle egészen elolvadni látszott egy kaczér bankárnéval való
+beszélgetésben s oly pillantásokkal és taglejtésekkel kisérte beszédét,
+mintha legalább is Romeo nyelvén szólna hozzá, pedig voltakép a börze
+természetéről tartott neki értekezést, melyről madame nem képzelhette,
+miként bírhat oly vonzerővel élete párjára. De mit fessem önnek e meddő
+tusát, melyet két szív küzd egymással s melyből hasznot csak a fájdalom
+vonhat? Ön tudni fogja, mennyi alkalma, mennyi száz és százféle módja
+van egy nőnek és férfinak, egymást társaságban apró, mások előtt
+láthatatlan tűszúrásokkal kínozni. Anatole és Odalie e szomorú küzdelem
+egész fegyvertárát kimeríték egymás ellenében.
+
+S vajjon miért? fogja ön kérdeni, mint kérdém én is magamtól és tőlök.
+Anatole Odalie kaczérságát vádolá, ez tagadta, vagy Anatole
+közönyösségére hivatkozott. S vajjon ki vala hibás?
+
+«És még Flavigneux úr meri Odaliet kaczérsággal vádolni! kiálta fel
+előttem e télen Constance, midőn egy ízben meglátogattam. – De jó,
+tegyük fel, hogy igaza van, hogy barátném csakugyan kaczér. Nincs-e rá
+joga? nem kénytelen-e az lenni? Vegye fel ön e gyermek helyzetét.
+Mindennap megtörténhetik, hogy apja azt mondja neki: hallottam, hogy
+tegnap ismét kizárólag azzal a republikánussal foglalkoztál, nem mégysz
+többé sehová! Odalie a múlt nyáron egy előkelő kérőt visszautasított s
+most készül kosarat adni egy másiknak, kibe a tábornok annyira
+belebolondult, hogy maga hozzá menne, ha tehetné. Barátnémnak óvakodnia
+kell apja gyanúját felkölteni, nehogy otthon tartsa, – hogy pedig ez mit
+jelentene Anatole úrra nézve, azt ön jól tudja. Mi természetesebb tehát,
+mint az, hogy kaczérkodik? Rá fogják mondani, hogy hiú, kaczér és
+szívtelen, – mit bánja ő? jobb ha atyja azt hiszi róla, hogy nincs
+szíve, mint ha megtudja, hogy van. Anatole úr lehetne oly igazságos
+iránta, hogy ne rójjon fel neki bűnül oly áldozatot, melyet tulajdonkép
+érette hoz. De különben is, nem jogositja-e ő maga is kaczérságra
+Odaliet saját viselete által? Higyje el nekem, a férfiak is tudnak
+kaczérok lenni, s én nem tudom, Odalie és Anatole közt nem az utolsót
+illeti-e meg e tekintetben a koszorú. Ha az ön barátja igazán szereti
+Odaliet, valóban ideje, hogy felhagyjon eddigi modorával s ne kínozza
+tovább e szegény angyali teremtést, ki gyöngesége érzetében szinte
+félelemmel tekint reá s ki, ha tesz valamit, a mi Flavigneux úrnak
+panaszra ád okot, azt csak önvédelemből teszi. Nem illik férfihoz egy
+gyönge nőtől e jogot megtagadni.»
+
+Ezekhez, a miket Plangenetné hozott fel barátnéja védelmére, én még egy
+okot véltem csatolhatni. Odalie, midőn két évi ismeretség után, mely
+alatt Anatole viseletét nem tekintheté a szív szempontjából szabatosnak,
+kedvesének találkozót adott, oly lépésre határozá el magát, mely
+természetének gyöngédségével merő ellentétben állott. Nagy lelki
+küzdelmeken kellett a leánynak keresztül mennie, míg elszánta magát,
+Constance barátságát igénybe venni. Meglehet, azt hitte, hogy e
+lépéssel, melyre azután határozta el magát, hogy atyja egy új kérőt
+vezetett a házhoz s azt beleegyezéséről előre biztosítá, – megtöri a
+jeget s Anatole úgy fog fellépni, mint ő egy szerető férfitól várta,
+hogy siettetni fogja a krizist, mely előbb-utóbb elkerülhetlen lesz,
+hogy megkezdi a harczot atyja ellenszenvével s – a hol harcz van, ott a
+diadal sohasem lehetetlen. Talán azt várta Odalie, hogy Anatole oly
+határozottsággal fog fellépni, minőre ha férfi volna, önmagát képesnek
+érezte; s látván, hogy várakozásai nem teljesültek, meg akarja magát
+bosszulni kedvesén. De lehet az is, hogy nem gondolt minderre, hogy csak
+azt érzé, miszerint női méltósága ellen vétett, midőn ama lépésre
+elszánta magát; s ezt most azon kaczérsággal vélte helyrepótolni, melyet
+a női hiúság gyakran tart a női méltóság attributumának.
+
+De bármennyire menthető vala is Odalie magatartása, annyi áll, hogy
+kaczér volt, s hogy oly lélekállapot, mint az Anatoleé, nem vala
+alkalmas arra, hogy ilynemű okoskodásokkal törje le hegyét ama nyílnak,
+mely szivét oly érzékenyen megsérté. Meglehet, ha Anatolenak a
+körülmények kedvezése, vagy az erő, melyet egy egészséges lélek
+önmagában érez, reményt adtak volna egy boldog jövőre, nem szenvedett
+volna annyit Odalie kaczérsága által, sőt talán képes lett volna azt
+kimenteni maga előtt. De e szív már többet szenvedett, semhogy ily
+önuralomra képes legyen. Azon apathiát, mely a mult évben lelkét
+lenyűgözve tartá, most, mióta kedvesével gyakrabban találkozott,
+bizonyos beteges ingerlékenység váltá fel, mely százszorta fogékonyabbá
+tette minden kellemetlenség iránt, mely Odalietől származott, mint lett
+volna különben. E sokat hányatott szív, midőn nem látott jövőjében
+pontot, melyen megnyugodhatnék, görcsös lázzal ragadta meg a jelen azon
+röpke pillanatait, melyekben azt hitte, hogy élvezheti a boldogságot. S
+így Odalie kaczérsága, mely a jelen arasznyi boldogságát megzavarta, –
+kétszeresen fájt annak, ki e boldogságról a jövőre nézve már ábrándozni
+sem tudott.
+
+Anatole nem volt féltékeny a szó közönséges értelmében, a mennyiben nem
+tette fel Odalieről, hogy képes volna őt megcsalni, neki szerelmet
+hazudni, midőn azt nem érez. De e gondolat kivételével óriási mérvben
+meg vala benne azon önzés, melyet a szerelem olt az emberbe. Ismerte
+Odalie társaságának minden báját, érezte, mily gyönyört képes adni e
+leánynak minden pillantása és irígyelt mástól minden szót, minden
+tekintetet, melyet Odalie intézett hozzá. Szerette volna kizárólag bírni
+kedvesét, hogy annak egy szava, egy tekintete, egy mosolya ne legyen,
+mely nem hozzá van intézve. S miután e monopolium lehetetlen vala,
+miután Anatolenak alig volt alkalma kedvesét láthatni, a nélkül hogy
+mások iránti magaviselete az irígység ez érzését ne költse fel lelkében:
+e folytonos, minden perczben új táplálékot nyert szenvedés néhány hét
+alatt oly ingerlékennyé tette kedélyét, hogy Odalienak több fájdalmat,
+mint örömet kellett merítenie mindinkább «kiállhatatlanná» váló kedvese
+társaságából.
+
+
+
+
+XIV.
+
+Midőn a farsang elmúlt s Anatole csak Constance salonjában
+találkozhatott Odalieval, alkalom hiányában barátomnak e beteges
+ingerlékenysége is szűnni kezdett. Odalie a találkozásokban annyira meg
+tudta egyeztetni a nőt a szerelmessel, tudott annyi odaadást és
+tartózkodást, annyi érzelmet és méltóságot mutatni egyszerre, hogy én
+teljesen indokolva láttam azon napról-napra növekvő szerelmet, melyet
+barátom e páratlan gyermek iránt érzett.
+
+«Higyje el, – mondá nekem egyszer Constance, midőn a bőjt egy délutánján
+kandallója előtt ültünk, míg Anatole és Odalie a salon egyik ablakában
+társalogtak egymással, – ön nem ismeri Odaliet s Anatole úr még kevésbbé
+ismeri. Ne gondolja, hogy itéletemet a barátság megvesztegeti. Nem azért
+dicsérem, mert barátném, hanem azért szeretem, azért vonzódom hozzá,
+mert be kellett látnom, hogy e gyermek minden dicséretre érdemes.
+Odalienak nélkülöznie kellett azon pótolhatatlan nevelést, melyet egy
+tapintatos és szerető anya ád gyermekének; lelkét, kedélyét kis kora óta
+csak olyanok mívelték, kiknél, bármily lelkiismeretesek legyenek
+hivatásuk teljesítésében, csak kenyérkereset az, a mi az anyánál szent
+tartozás. Atyja intézetbe küldte, aztán nevelőnőt fogadott melléje, – ez
+volt minden. És e sivár környezetben, e minden bensőbb szeretet nélkül
+való kezekben Odalieből oly tökéletes nő lett, minőt csak elvétve
+találhatni a párisi társadalomban. Hogy van szíve, mely érezni tud, azt
+látja ön; hogy van benne nagy akarat, azt el fogja hinni oly leányról,
+ki két év óta képes daczolni egy makacs apa előitéleteivel; s hogy mily
+roppant erő rejlik e gyermek jellemében, azt elképzelheti ön, ha elnézi,
+mint képes lemondani arról, a mi elérhetetlen, de megengedni magának
+azt, a mi elérhető, – mert biztosítom önt, miszerint most is azon biztos
+tudattal társalog Anatolelal, hogy boldog vele sohasem lehet. Odalie már
+lemondott a boldogságról a jövőre nézve, de míg mások ily körülmények
+közt azon kezdenék, hogy nem akarják többé látni sem kedvesöket, ő érez
+lelkében, jellemében annyi erőt, hogy minden aggodalom nélkül
+megengedhetni véli magának élvezni a jelenben azt, a mi benne kellemes
+lehet. Én egy női szív életében alig képzelhetek oly ellentéteket,
+melyeknek megegyeztetésére nagyobb lelki erő kellene, mint arra:
+elszánni magunkat a jelenben egy tökéletlen boldogság élvezetére,
+melyről tudjuk, hogy teljes sohasem lehet és tudjuk, hogy minél később
+kell róla lemondanunk, annál több fájdalomba fog kerülni.»
+
+Nem akarom eldönteni, mennyi sophisma volt ez okoskodásban, nem tudom,
+csakugyan oly részrehajlatlan vala-e Constance itéletében, mint hitte
+magáról, de rövid, bár bizalmas ismeretségünk alatt be kellett látnom,
+hogy még alig ismertem nőt, ki gyarlóságai daczára méltóbb lett volna
+egy ép férfiszív osztatlan szerelmére, mint Odalie. Érezte ezt Anatole
+is, és szerelme napról-napra növekedett.
+
+Májusban Duploque tábornok leányát ismét Passyba küldé, mialatt
+Constance családi ügyekben Angliába utazott. Odalie a passy-i magányban
+most egy távol rokon felügyelete alá helyeztetett, kit atyja valahol a
+Normandiában fedezett fel számára s azon megbizással küldött Passyba,
+hogy «Odalie ellenszenvét a házasság ellen kibeszélje fejéből.» E czélra
+ugyan alig választhatott volna alkalmasb személyt egy pártájában
+megőszült hölgynél, ki a maga sorsán okulva, a szent meggyőződés
+kendőzetlen buzgalmával igyekezett hugát a házas élet iránt kedvezőbb
+véleményre hangolni. De e mellett a kisasszony alig lakott két hétig
+Passyban, máris fedezett fel magának egy neki illő hölgytársaságot,
+melyben a hétnek két délutánját kávé mellett, ártatlan harisnyakötéssel
+és mások megszólásával tölteni szokta. E délutáni társaságot a derék
+néni a világért nem mulasztotta volna el, s így Anatole a hétnek két
+napján látogatást tehetett Duploque tábornok jól őrzött házánál, a
+nélkül, hogy a felügyelő hatalomnak tudomása lett volna róla.
+
+Mlle Blanche, ki egy kora színvonalán álló társalgónőnek kötelességeül
+tekinté, úrnőjének ártatlan kalandjaiban segítségére lenni, az ily
+napokon ki szokott ülni a ház elé Ponson du Terrailnak valamely
+rémregényével kezében, s ha Anatole véletlenül arra vetődött, Mlle
+Blanchetól megtudhatta, nem áll-e semmi fogadtatásának útjában. Itt a
+passyi kert fasoraiban tölté Anatole a legboldogabb órákat kedvesével.
+Nem beszélhetett vele gyakran, de ama nehány találkozás, mely egészen
+zavartalanul folyt le köztök, képes vala az ifjút pillanatokra oly
+boldogságba ringatni, melyben nem gondolunk a jövőre.
+
+Egy estve Anatole és Odalie ismét itt sétáltak a fák alatt, míg Mlle
+Blanche őrszemen vala a kapu előtt. A beszéd tárgyát a két szerelmes
+közt természetesen szerelmök s kilátásaik képezték. Odalie ismételten,
+isten tudja hányadszor, élénk színekben festé le Anatolenak azon
+ellenszenvet, melylyel a tábornok nem személye, de politikai működése
+iránt viseltetik. A legnagyobb akadály, mely a két szerelmest egymástól
+elválasztá, Anatole politikai szereplése levén, ez természetesen gyakran
+szőnyegre került közöttük, s nem egyszer sajátságos jelenetekre adott
+alkalmat, midőn az ifjú kedvesével önkénytelenül valóságos politikai
+vitákba keveredett. Odalie rendesen atyjától ellesett argumentumokat
+hozott fel, s nagy szenvedélylyel védte atyja politikai nézeteit és
+Anatole, bármily egyenlőtlen volt a küzdelem közte és a fiatal leány
+közt, sohsem győzhette le ellenfelét, mert az mindig más álláspontot
+foglalt el, mint ő: a szív álláspontját, a szerető leányét, ki Anatole
+republikánus elveinek nem az elvek miatt, hanem csak azért volt
+ellensége, mert az elvek álltak boldogságának útjában. Ez este is
+erőteljes philippikát tartott kedvesének politikai működése ellen,
+melyen valószínűleg több éjen át törte szeretetreméltó fejecskéjét, s
+melynek vége az engesztelhetlenség proklamálása vala Anatole és a
+tábornok között.
+
+– Igaza van Odalie, – viszonzá Anatole búsan, – én el is vesztém már
+minden reményemet.
+
+– Úgy? kérdé a leány félig szemrehányó, félig bátorító hangon, mely oly
+sajátságosan hatott Anatolera, mintha e hangban egy mentő kéz nyúlna
+feléje.
+
+– És ön nem? kérdé Anatole a leány kezét megragadva.
+
+Odalie kedvesére tekintett, s pillantásában annyi büszkeség és szerelem,
+annyi remény és bátorítás volt, hogy Anatole első perczben nem talált
+szót azon érzelmek kifejezésére, melyek szívét e pillanatban
+megrohanták.
+
+Felelni akart, de e perczben megjelent Mlle Blanche, figyelmeztetve az
+ifjakat, hogy megkondult az esti harangszó, mi azt jelenti, hogy a
+nagynéni e pillanatban búcsut vesz a kávézó társaságtól, s a tűkör előtt
+rendbeszedvén netán derangirozott hajfürteit, megindul azon útra, melyet
+tíz percz alatt szokott megtenni.
+
+Mindhárman a kert ajtaja felé indultak. A most már hármasban vitt
+társalgás egy tánczmulatságra tért át, mely két nap múlva volt tartandó
+valami jótékony czélra a passy-i városházon, s melyre egy ott lakó
+ismerősétől Anatole is kapott meghívást. Odalie jó kedvűen elmondá
+Anatolenak, miszerint nagynénje vele megy a bálba, hogy ott bemutassa
+neki egy régi és kedves ismerősét Mr. Hyacinthe Randeaut, ki kevés
+észszel és több millióval nem kellemetlen külsőt és «tisztességes
+szándékot» párosít magában, s kin ő kénytelen lesz ismét új kísérletet
+tenni a kosáradásban, mely nemes művészetben már meglehetős gyakorlatot
+szerzett magának.
+
+– E szerint nem is tudom, fogok-e önhöz közelíthetni holnapután? szólt
+mosolyogva Anatole, – ki tudja, hátha a néni önt már az estve minden
+perczére előre elengagirozta Randeau úrral?
+
+– Ohó! – viszonzá Odalie, – az nem megy, magamról csak magam
+rendelkezem!
+
+A hang, melyen e szavak ejtve valának, komolysága által annyira elütött
+a társalgás eddigi hangjától, hogy Anatole megrendülve egész valójában,
+mély érzésű, kérdő tekintetet vetett a leányra.
+
+A kis társaság e pillanatban a kert kapujához ért.
+
+Anatole kezét nyújtá a búcsúra, s Odalie remegő kézzel fogadta a feléje
+nyújtott kezet, de szemébe nézett kedvesének oly pillantással, melynek
+határozottsága sajátságos ellentétben állt kezének remegésével. A leány
+ajka susogott valamit, s Anatole ismét hallani vélte:
+
+– Magamról csak magam rendelkezem!
+
+[Illustration: Anatole kezét nyujtá a búcsúra.]
+
+
+
+
+XV.
+
+Anatole lázas izgatottságban tért vissza Párisba. Ez egyszerű jelenet
+kimondhatatlan hatással volt reá. Odalie nem először nyilatkozott így
+előtte, de míg máskor a leány ily nyilatkozatai nem bírták gondolatai
+menetét megváltoztatni, most a kételyeknek egy új világát látszottak
+előtte feltárni, melynek chaosában lelke nem bírt egyhamar eligazodni.
+
+Nehány hét óta rég nem tapasztalt szélcsönd állt volt be Anatole
+kedélyében. Szomorú kételyeinek azon lánczolata, mely a múlt évben közel
+vitte a megtébolyodáshoz, a gyakori ismétlés által szinte elveszté
+izgató hatását lelkére. Azon kínos gondolatok, melyeknek kiindulási
+pontját szerelme s nyugpontját a boldogság lehetetlensége képezte,
+szinte szakadatlanul azon kétségbeejtő rendben járták meg elméjét, mely
+vagy a rögeszméknek ád életet, vagy eltompítja a lelket. Amazok örvényét
+szerencsésen elkerülte; lelke hozzátörődött a fájdalom gondolatához,
+azon lemondással, mely legalább némi nyugalmat ád. Azon izgalmak is
+elmúltak, melyeket a télen Odalie kaczérsága támasztott lelkében, s a
+Passyban töltött szép órák teljessé tették benne azon apathiát, mely
+képes a jelent élvezni, a nélkül hogy reméljen, a nélkül hogy féljen a
+jövőtől. E lelki csönd kétségkívül nem volt valódi nyugalom, de volt
+legalább azon neme a nyugalomnak, melyre Anatole még képes vala. E
+nyugalmat Odalie szavai erőszakosan megzavarták. Midőn Anatole úgy látta
+kedvesét maga előtt, mint a ki nem adja meg magát a kétségbeesés azon
+hazug lemondásának, melylyel ő önmagát ámítá, hanem reménynyel mer
+szemébe tekinteni a jövőnek, első pillanatra megdöbbenté azon különbség,
+mely kettejök lélekállapotában félreismerhetlen vala. Míg Odalie szavai
+reményt és határozottságot árultak el, ő nem érzett magában erőt másra,
+mint a lemondásra, képességet másra, mint a reménytelenségre. Ama nagy
+űr, mely saját kételyeit Odalie reményeitől elválasztá, sohsem sem tűnt
+szemébe oly kiáltó mélységben, mint most. Ez első észleletnek
+consequentiái elmaradhatlanok valának. Önkénytelenül fel kelle merülnie
+előtte a kérdésnek, melyiköknek van igaza? annál inkább, mert e
+pillanatban inkább érzé, mint bármikor, hogy magaviselete nem állt
+összhangzásban lelkének lemondásával.
+
+Anatole theoriában lemondott volt a boldogságnak még reményéről is; és a
+valóságban nem tudott még a boldogság látszatának élvezetéről sem
+lemondani. Ily módon magaviselete mintegy szavai czáfolata gyanánt
+tünhetett fel Odalie előtt. Anatole úgy érzé e perczben, hogy akarata
+ellenére ámította kedvesét, – mert vajjon feltehette-e Odalie a
+férfiról, hogy ne legyen képes azon szilárdságra, melyet ő érzett
+magában, s hogy ha erre nincs ereje, ne legyen képes tettleg is
+lemondani a jelenről, midőn már lemondott a jövőről?
+
+Az önvád ismét felüté fejét lelkében, s oly parancsolólag tette fel a
+kérdést előtte, hogy a felelet kikerülhetlen vala. Kinek van hát igaza,
+annak-e a ki remél, vagy annak, a ki kétségbeesik?
+
+Hazaérve Anatole több órán át kínos töprengések közt járt fel s alá
+szobájában. Végre leült asztalához s elővette naplóját.
+
+Több lapon át kúszált, nehezen olvasható sorok töltik be a könyvet,
+folytatá Achille barátja naplóját felnyitva, melyeknek minden tollvonása
+a láz görcsös rohamosságát árulja el.
+
+Achille olvasá:
+
+«Magam felett csak magam rendelkezem!
+
+Mi daemoni erő van e szavakban, hogy nem akarnak megválni
+emlékezetemtől? Bárhová tekintsek, bármire gondoljak, lángbetűkkel
+megírva tűnnek fel előttem, s mögöttük a háttérben Odalie alakja jelenik
+meg, magasztosan, mint egy istennő, a mint a reménynek megparancsolja,
+hogy újra szülessen!
+
+Jelentéktelen dolog, egy felesleges kérdés volt az, a mire e szavak
+válaszul szolgáltak, – de a hang, melyen ejtve valának, a tekintet, mely
+kisérőűl volt adva melléjök, mást tett kérdéssé e felelet előtt.
+
+A kérdés a remény lehetősége volt és ő igennel felelt reá!
+
+Ah Odalie, mily nagy, mily dicső valál e pillanatban!
+
+És mily nyomorult vagyok én, hogy neked, a gyönge nőnek kellett az
+elsőnek lenned, ki a menekvést a bátorságban keresi!
+
+S vajjon nem lehetne-e igazad?
+
+Vajjon a kitartás, melyet a remény támogat, nem győzhetné-e le végre
+azon akadályokat, melyek egymástól elválasztanak? Lehet-e atyád
+gyűlölete erősebb, maradandóbb szerelmünknél? Oly képzelhetlen volna-e,
+hogy sikerül végre ellenállását megtörnünk, hogy szíve felenged leánya
+fájdalmán, hogy visszariad a gondolattól, magára vállalni a felelősséget
+egyetlen gyermekének boldogtalanságáért?
+
+Hány példa bizonyítja az ellenkezőt! Hányszor győzött már a kitartás, a
+hűség az apák makacsságán s gyűlöletén! S ha nem indulna is meg
+fájdalmunkon, valjon nem állhatnak-e be oly események, melyek
+feleslegessé tehetik rá nézve miattam téged is sújtani?
+
+Oh mennyi kedvező eshetőség buzdithat bátorságra s kitartásra! És ha
+szíve kemény marad és sem irántad való szeretete, sem a külvilág
+eseményei nem hajthatják meg makacságát, vajjon nem uralkodik-e felette
+is a mulandóság törvénye, s nem valószínű-e, hogy egy szomorú, de
+kikerülhetlen esemény visszaadja neked a jogot sorsodról rendelkezni?
+
+De vajjon szorulunk-e a leglassúbb s legdrágább szövetségesre, az időre?
+Nem áll-e hatalmunkban közelebb hozni az órát, melyben egyek lehetünk,
+ha kell – erőszakkal is?
+
+Oh Odalie, már többször kisértett agyamban e gondolat, de sohsem tudott,
+vagy nem mert úgy testet ölteni előttem, mint e pillanatban. Gyakran
+súgta ösztönöm, hogy van egy út, mely még nincs elzárva előttünk, – de
+midőn rád gondoltam, e sejtelem nem tudott bennem gondolattá
+szilárdulni. Nem tudtam, nem mertem elédbe lépni e szavakkal: _Hagyd el
+atyádat és jer velem!_
+
+S vajjon miért nem mertem?
+
+A világ érzéketlen része ugyan lázadásnak tekinti az atyai hatalom
+ellen, ha a leány apja előitéletei kedveért nem fogadja resignátióval
+osztályrészéül a szerencsétlenséget, a rágalom kész követ dobni a nőre,
+midőn hőssé teszi a szerelem költészete – de végre is, ne volna senki, a
+ki elismerné a női szív jogát a boldogságra? nem volna-e képes a világ,
+mely oly kérlelhetlen és elnéző tud lenni egyszerre, igazolni a leányt,
+ki az atyai zsarnokság ellenében az önvédelem jogához folyamodik?
+
+S vajjon megsértenélek-e vele szívem szerelme, ha mondanám neked: ha
+igazán szeretsz, jer, tépjük szét az előitélet lánczait és tettünket
+igazolni fogja boldogságunk?! S vajjon lehetetlen volna-e, hogy képes
+volnál e lépésre, melyre midőn a szerelem elszánja magát, oly magasra
+emeli a lelket, hova a rágalom, a kétkedés el nem ér?
+
+Két út van előttünk, mely közt választhatunk.
+
+Várni türelemmel, békében, bízva időben, – vagy tenni határozottan,
+erőszakkal bízva ügyünk igazságában.
+
+Te még nem estél kétségbe e végzetes válaszúton! – és én?
+
+Oh Odalie, hogy tudsz elég nagylelkű lenni, meg nem vetni a gyáva
+férfit, ki nem mert e válaszútra még elvezetni sem!
+
+Mert nem mertem, – megvallom, nem volt rá bátorságom! És valjon miért
+nem volt?
+
+Ah, tudom-e miért nem volt?
+
+Kételkedhetem-e szerelmedben a nélkül, hogy vétkezném ellened? s nem az
+által adnád-e annak legkiáltóbb bizonyítványát, ha kedvemért lemondanál
+atyádról, vagy az idő kezébe tennéd le sorsodat?
+
+Mi tartóztat tehát vissza, hogy rábírjalak szerelmünk nevében, kösd
+sorsodat sorsomhoz, örökre, visszavonhatlanul?
+
+E gondolat oly csábító és mégis, – érzem, hogy irtózom tőle. Imádlak és
+nem merlek kérni sem arra, segíts tűrni, kitartani, sem arra, hogy
+ragadd meg velem együtt az egyetlen eszközt, mely boldoggá tehet!
+
+De hát miért nem merem? mi tart vissza?
+
+Oh te megfoghatatlan rém, mely agyamban kisértesz, ölts testet, mondd
+meg, ki vagy és hogy hívnak?
+
+Becsület a neved? – úgy nincs itt mit keresned. A becsületet itt nem
+fenyegeti veszély.
+
+Hitetlenségnek hívnak? azt hiszed, nem bízom szívemben, kételkedem
+Odalie szerelmében? – Távozzál. Hiszek.
+
+Gyöngeség vagy-e, hétköznapi gyávasága egy pulya léleknek, mely fél egy
+férfi haragjával szembeszállni? – El veled nyomorult, nem ismertelek
+soha!
+
+Mindez nem vagy.
+
+Úgy hát mi vagy, az ördögbe! mi vagy? lépj elő, mutasd meg magadat, hadd
+szálljak veled szembe, – ne kisérts sátán, – ismerni akarlak, ismerni –
+
+Ah közelítesz már, – így jól van! a chaoz oszlik, – vonalakat látok –
+közelebb jő – egész emberi alak – ősz fürtök – ősz szakáll – – mi ez? e
+merev tekintet, e hangtalan ajak, – oh Cotin György szelleme!
+
+Csakugyan te vagy-e, szerencsétlen agg, élő halott emléke egy család
+gyalázatának? Igen, e tehetetlen tagok, melyek csak reszketni bírnak, e
+szélhüdött nyelv, mely csak hebegni tud, ez otthontalan tekintet,
+melyből pokoli kínok viszfénye sugárzik felém, – áh ismerlek, te vagy a
+_nyomor áldozata!_
+
+Megszólalsz? – te még beszélni tudsz? – visszatért ajkadra a szó
+hatalma, hogy elmondjad szenvedésidet elrémítő például tapasztalatlan
+lelkeknek? – Jó tehát, – szólj. Figyelek.
+
+Mit beszélsz?
+
+Ifju valál, huszonhat éves, erős, egészséges ifjú, telve tettvágygyal és
+munkaképességgel, – épen mint én –
+
+Charlotte a legszebb leány volt Párisban, fiatal, viruló, a test és
+lélek minden kincsével gazdagon megáldva, szüleinek bálványa, idegenek
+bámulatának, ismerősök tiszteletének tárgya – épen mint Odalie –
+
+Megláttátok és megszerettétek egymást; éveken át a párisi élet minden
+csábjai, a hosszú távollét daczára hűk maradtatok egymáshoz, szerelmetek
+naponként növekedett, nőtt a boldogság, nőtt a szenvedés által, – épen
+mint a miénk –
+
+Végre tiéd lehetett ő, a legszebb leány, a legszeretőbb asszony.
+Boldogságod felülmúlhatatlan vala. A szeretett nő oldalán tekintélyes
+vagyon ura, munkaképes férfi voltál, – mi sem hiányzott szerencsédből.
+Megvolt mindaz, a mi boldoggá teszi az embert, s misem hiányzott abból,
+a miből a megelégedés születik. A sors három gyermeket adott, három szép
+ifjú csemetét; két fiút támaszúl az apának, egy leányt öröműl az
+anyának. Szerelmeteknek e hármas záloga csak növelte boldogságtokat. Nőd
+a legerényesebb, leghűbb nő vala a világon. Soha egy felhő nem jelent
+meg boldogságod egén, melyet Charlotte hű szerelmének napfénye árasztott
+el sugaraival, soha egy szellő nem zavarta meg a megelégedés ama jóltevő
+légkörét, mely nőd és gyermekeid vidám kedélyéből illatozott felé. Igy
+élted napjaidat, kiérdemelve a föld minden hatalmasainak irígységét. Az
+idő haladt. Az évek évtizedekké váltak, s évtizedenként letűntek a
+mulandóság örök tengerébe; népek keltek fel és buktak el, trónok
+támadtak és enyésztek el, csak a te szívedben nem változott semmi. A
+félszázad dere megüté fürteidet és szeretted nődet, mint midőn először
+megláttad és gyermekeidet, mint mikor először ejté ki ajkuk az apa
+nevét. Nőd úgy csüggött rajtad, mint évtizedek előtt, s a mely része
+szívének gyermekeié vala, általok és bennök még azzal is téged
+szeretett. Fiaid felnőttek, reményteljes ifjak, az érző szív és nemes
+lélek felkent örökösei, s már számítád az éveket, midőn leveszik
+válladról a munka nehéz terhét, hogy friss erővel haladjanak a pályán,
+melyen te harmincz éven át szerencsével, becsületben megálltál. Oh, hogy
+volt erőd elviselni ennyi boldogságot.
+
+Egyszerre megfordult a koczka, ten vétked nélkül, véletlenül. A halálos
+járvány ledöndötte hajlott korod mindkét támaszát, egyszerre,
+könyörtelenül. Ez első csapása volt a sorsnak. Lesujtott. Elvesztéd
+reményedet a jövőben. Fel akartál hagyni a munkával, hogy a megérdemelt
+nyugalom karjaiban, nőd és leányod szeretete által vigasztalva sirathasd
+elveszett fiaidat. Rendezni kezdéd ügyeidet, midőn egyszerre egy
+pénzkirály bukása magával rántott az örvénybe. Egy második, harmadik,
+tán tizedik ember könnyelmű koczkára tette vagyonát, s merész
+üzérkedéssel maga ellen lázítá a szerencsét, – és neked kellett egy
+ismeretlen bűneért megszenvedned! Becsületes valál, nem károsítottál meg
+senkit, kifizettél minden apró embert, míg neked adósod maradt még isten
+is, – ha van!
+
+Ha van? – kételkedni kezdtél benne. Szegény öreg, csak most kezdtél
+benne kételkedni, nem akkor, midőn jóllétben éltél és boldogságban, –
+pedig e jóllét volt nyomorod forrása, és ha istened adta, úgy ördögi
+szándékkal adta!
+
+Maradt annyid, a miből lehetett megélni. De mi a puszta megélés arra
+nézve, ki félszázadot töltött el nélkülözést nem ismerő jólétben? A
+megélés csak arra képesíti, hogy érezni tudja veszteségét. Mindegy. Nem
+ijedtél meg tőle. Kényelemhez szoktál és bőséghez, és volt erőd
+lemondani mindkettőről. Nődre gondoltál és gyermekedre, ezentul ők
+lesznek minden örömed. Oh, de rosszul számítál! Balvégzeted azon
+forrásból eredt, melyből a megelégedést vártad; ugyanaz tett
+boldogtalanná, kiben egy hosszú életen át boldogságodat találtad fel. Oh
+ördögi igazságszolgáltatás, mely ugyanazon kézzel sujtasz, mely addig az
+üdv útján vezérlett!
+
+Charlotte hű hitves volt, de gyönge asszony, szerető nő, de oktalan
+anya. Soha még tán gondolatban sem vétkezett ellened, soha más férfi
+képe nem volt szívébe zárva, mint a tiéd, – de hiú volt és szeretett
+mulatni, ártatlan volt, de szeretett élvezni, – épen mint Odalie, – – oh
+nem! nem annyira, mint Odalie!
+
+Nem annyira mint Odalie, – és mégis eléggé arra, hogy mindnyájatokat
+elveszítsen. Oh iszonyú vétkezése egy ártatlan kebelnek!
+
+Charlotte szeretett, de gyönge volt. Ha halálával visszaadhatta volna
+eltünt szerencsédet, tán képes lett volna azon hősi önfeláldozásra, azon
+rajongó elszántságra, melylyel a hindu nő elhalt férjét a lángokba
+követi. Erre nem volt szükség. Nem kellett hőstetteket elkövetnie. Más
+feladat várt reá, kicsinyes, prózai. És erre képtelen vala. Te nem is
+kérted, és ő igérte, és szentül feltette magában, hogy le fog mondani
+csekély örömeiről, hogy felhágy apró mulatságaival, ártatlan asszonyi
+fényüzésével, melyek egy jobb korban életét füszerezték; – igérte és
+akarta ezt, soha nő jobb szándékkal nem akart valamit, – és mégis
+képtelen volt reá. Ama nő, ki egy nagy áldozatra, mely pillanatnyi hősi
+önfeláldozást feltételez, tán kész lett volna, – nem bírta ez apró
+mindennapi áldozatokat meghozni. Jó volt benne a szándék, de hiányzott a
+kitartás, hiányzott az erő oly áldozatokat hozni, melyek naponként
+megújulnak, lemondani oly dolgokról, melyekről _minden nap, minden
+órában újra kell lemondani_. Oh asszonyi gyöngeség, mely képes vagy nagy
+tettekre, és elbukol a kicsinyek előtt!
+
+És a nőtől, ki maga nem tudott lemondani, leánya miként tanulhatott
+volna lemondást? Charlotte imádta gyermekét, nem gondolt a jövőre, és
+azon könnyelmű jószívüséggel, mely a gyöngeségnek átka, kielégíté minden
+szeszélyét, sőt támasztott benne újakat.
+
+Charlotte szeretett és becsületes volt, de hiú és élvvágyó vala, – és mi
+lett a vége?
+
+Egy család, mely évtizedeken át az erény és boldogság, tisztaság és
+megelégedés példányképe volt: saját gyalázatába temetkezik!
+
+A becsületben megőszült apa tagjait megbénítja, agyát megzavarja a
+szörnyű fájdalom, midőn neve szégyenét megtudja!
+
+A boldogságra nevelt leány piaczra hordja bájait, aprópénzre felváltja
+szerelmét, hogy a bűn filléreivel tengesse szülei életét!
+
+Az erényben megvénült anya bérlelt kisérője, kerítőnője lesz egy párisi
+cocottenak, – saját gyermekének!
+
+Egy élőhalott családfő, bukott leány és gyermeke gyalázatából tengődő
+anya, – oh iszonytató!
+
+És a minek vége e vérfagyasztó bukás, annak kezdete a szerelem
+kimondhatatlan boldogsága volt!…
+
+Mert szerettétek egymást, és boldoggá tettétek egymást, – épen úgy, mint
+én és –
+
+Nem – nem!
+
+Oh hallgass el kisértő rém, – elég volt, – ah elég ebből a gyötrelemből!
+
+Hahaha! kaczagj tábornok, – nem fenyeget veszély. – – Flavigneux Anatole
+nem meri leányodat elvenni, mert fél, hogy nem tud vele – _megélni!_»
+
+E sorok után Anatole eldobta a tollat, földhözvágta naplóját, felkelt,
+de alig tett néhány lépést a szobában, eszméletlenül rogyott ágyára.
+Midőn reggel jó későn bementem hozzá, ott találtam, rendetlen
+öltözékben, ágyán fekve. Melle nehezen lélekzett, feje forró volt a
+láztól s ajka érthetetlen szavakat rebegett.
+
+Felköltém. E kínos éj annyira kimeríté, hogy a napot ágyban kellett
+töltenie. De megnyugodni nem bírt. A legellentétesebb gondolatok üzték
+egymást agyában, a legkínzóbb kételyek gyötörték lelkét, nem hagyva azt
+pillanatra sem megpihenni. Estve végre felugrott fekhelyéről, s ismét
+elővette naplóját, mintha szenvedése csökkennék, ha megosztja a
+papirral.
+
+«Szeretni egy nőt és nem merni elvenni az élettől való félelemből, –
+minő nevetséges ez! És oh, mégis, mily kétségbeejtő igazság van e
+szavakban!
+
+Nézzünk hát szemébe a keserű valónak.
+
+Mi vagyok én? minő reményeim vannak? minő kilátásaim lehetnek?
+
+Republikánus vagyok és ujságíró, egyéb semmi. Vagyonom nincs, nem volt,
+és nem lesz soha. Nem ily emberek gyüjtik a vagyont, mint én vagyok. Van
+két karom, mely dolgozni tud, van elmém, mely képes gondolkozni. Lehet-e
+ebből megélni? – Oh lehet! Alig vettem a tollat kezembe, s oly
+jövedelmem volt, melylyel bármely más pálya kezdetén gazdagnak
+tekinthetném magamat.
+
+De az én pályámon? – Hol itt a biztosság, hol a garantia? Meg tudom-e
+mondani, fogok-e egy hónap mulva arczom verejtékével szert tenni annak
+tizedrészére, a mit ma játszva megkeresek? Egy nap, és tönkre lehetek
+téve. Nyomja el a kormány ma lapomat, – és holnap koldus vagyok, hacsak
+nem akarom tollamat eladni, s meggyőződésemet mesterséggé silányítani.
+Meglehet, hogy a szabadság napja felvirrad Francziaországra, s egykor
+nevetni fogom mai aggodalmaimat, de épen úgy meglehet, hogy a császári
+kormány ismét elnyomja a sajtót, s akkor megbuktam. Ki tudhatja, mikor
+tör ki egy háború, melyből a császárság új erőt merítve azzal kezdi
+diadalát, hogy mindnyájunkat földönfutókká tesz, kik ellenségei valánk?
+
+[Illustration: Ismét elővette naplóját.]
+
+Itt nincs menekvés. Ha nem akarok lemondani szent meggyőződésemről,
+sorsom a pillanat véletlen szeszélyétől függ, mint függött eddig. De
+törődöm is én ezzel, míg magamról van szó? Megkisértém már egyszer
+lemondani a bőségről, egyszer lemondani a jólétről, – és az elhatározás
+nem került fáradságomba.
+
+Eddig még jól van minden. Milliók nem tehetnének boldoggá, s a szükség
+nem tehet szerencsétlenné.
+
+De Odalie!
+
+Szabad-e magamhoz kötni egy nőt, midőn nem tudom sorsát biztosítani?
+Kitehetem-e őt annak, a mit én el tudnék viselni, de a mi az ő lelkét
+megtörné?
+
+Odalie gazdagságban született és nőtt fel. Atyja oly nevelést adott
+neki, éveken át oly életmódhoz szoktatá, mely messze felülhaladja
+vagyonát. Ha a tábornok ma meghal, leányára épen annyi vagyont hágy, a
+mennyit az két év alatt elkölteni szokott. Odalie csak gazdag férj
+oldalán találhat megelégedést.
+
+Mi történnék vele, ha soromhoz kötné sorsát, s ma vagy holnap, tíz vagy
+husz év mulva, egy reggelen a nyomorra ébrednénk? E gyermek annyira
+hozzászokott az élet fényoldalához, hogy fogalma sincs az
+árnyoldalakról. Miként találhatná magát belé a nélkülözésekbe az, ki a
+szükséget csak hiréből ismeri?
+
+Oh Odalie! volnál szegény ember leánya, ki megszokta látni az élettel
+való küzdelmet, kire nézve nem idegen a nélkülözés gondolata, ki tudja
+igényeit a lehetőséghez alkalmazni, s nem ismeri a jólét kényelmeit, –
+ah kedvesem, egy pillanatig nem haboznám, hogy lábaid elé borulva örök
+kötésre kérjelek! Akkor volna reményem, hogy, ha kell, tudnál lemondani
+velem együtt, hogy együtt viselve a nélkülözés terhét, egymás terhén
+könnyítenénk, – akkor hinném, hogy szerelmed képes nemcsak a szív, de az
+anyag minden viszontagságaival is megküzdeni, – de így! Oh! nem a nagy
+szenvedések teszik a legtöbb embert szerencsétlenné, hanem a kis bajok.
+Sok ember el képes türni egy nagy csapást, de a szüntelen apró
+tűszurások alatt ereje megtörik; s gyakran több lélekerő kell ahhoz,
+hogy soká tudjunk türni kis bajokat, mint rövid ideig nagy fájdalmakat.
+Oh, ez volt Cotinnénak is végzete!
+
+És ha elgondolom, hogy jöhetne idő, midőn te szemrehányásokat tehetnél
+nekem, hogy én tettelek szerencsétlenné, én tettem koczkára sorsodat, én
+ragadtalak ki a jólét, a megelégedés karjaiból, – mint tett Cotinné
+férjének, – vagy ha ajkad nem is ejtene egy szónyi szemrehányást, ha
+képes volnál hallgatni és lemondani, – de ha nekem látnom kellene, hogy
+lemondasz arról, a mi életedet kellemessé tette, – ah, a gondolat, hogy
+mialatt szenvedsz, elviselhetetlen volna rám nézve!
+
+Oly sajátságos az emberi természet! Hiszem Odalie hogy szeretsz, és e
+pillanatban képes volnék meghalni, bár tudom, hogy halálom lesujtana, –
+volna erőm e csapást mérni rád, – de érzem, hogy nem volna erőm téged
+kitenni egy bizonytalan jövő nélkülözéseinek. Oh, a fájdalom, melyet a
+szív érez, lesujthat, a szerencsétlen szerelem kínja megölhet, – de a
+szükség, a nyomor meg is gyalázhat, – és mi a halál a gyalázathoz
+képest?
+
+Van szenvedés, mely akkor is nemesíti a lelket, midőn kinozza. De hány
+lelket gyalázott már meg, hány nemes kedélyt nem taszított már az
+aljasság fertőjébe a nélkülözés, az inség? Oh mondjon a világ bármit,
+_azon szenvedésben, melyet a nyomor okoz, mindig van valami lealázó!_
+
+És ennek Odalie, – _ennek_ nem merlek kitenni!
+
+Gyávaság-e ez?
+
+Nem, lelkemre nem! Magammal nem törődöm. Ép oly boldog tudnék lenni a
+nyomorban, mint most boldogtalan vagyok a bőségben. De lehetek-e bátor
+Odalie helyett is? gyávaság-e féltenem őt oly veszélytől, mely ellen nem
+biztosíthatom? férfiasabb volna-e magammal ragadni a gyönge leányt oly
+viszonyok közé, melyeken ereje oly könnyen megtörhetik? Nem volna-e
+lelkiismeretlen visszaélés egy gyermek tapasztalatlanságával, a
+gyanutlan nőt oly veszélyeknek kitenni, melyekről neki fogalma sincs, de
+melyeket én irtóztató példákból ismerni tanultam?
+
+Nem, ezt nem tehetem, – nem szabad tennem!
+
+Oh, hiú okoskodások!
+
+Hány ember van hasonló helyzetben, mint én, és nem törődik a lehetséges
+rosszal, hanem reméli a valószinű jót, reméli azon biztossággal, melyet
+az önérzet ád, – és nem retten vissza a boldogságtól csak azért, mert
+vége boldogtalan is lehet! Hol van több erő, e meggondolatlanságban-e,
+vagy az én lelkem töprengéseiben? Mi méltóbb a férfihoz: nem látni meg a
+veszélyt, mely fenyeget és könnyelműen vagy vakmerően feléje menni, s
+feléje ragadni mást is, ki ránk bízza magát, – vagy felkutatni minden
+akadályt, mely pályánkon utunkat állhatja, s latra vetni kedvesünk
+erejét, ha vajjon képes lesz-e vele megküzdeni?
+
+Oh, mit tudom én! E pillanatban csak azt érzem, hogy, ha kevésbé
+ismerném az életet, ha nem tudnék gondolkodni, hanem átengedve magamat
+szerelmem nagyságának, habozás nélkül törnék czélom felé: még tán volna
+számomra boldogság!
+
+És ha csakugyan lehetne?
+
+Vak képzelődés! Mily boldog lehetnék, ha tudnék gondolat nélkül élni,
+leszedni a percz gyümölcseit, mint az állat lelegeli a rétet, nem
+gondolva a tegnapra, nem törődve a holnappal, – mily jó volna így élni
+minden kétely, minden gondolat nélkül!
+
+Nem lehet! Kivánjátok a tűztől, hogy legyen hideg és a víztől, hogy
+vessen lángot, – de ne kivánjátok embertől, ki kételkedni tud, hogy
+szünjék meg gondolkozni!»
+
+Ime, szólt Achille letéve a naplót, az utolsó szem a kételyek azon
+lánczolatából, mely Anatole lelkére nehezedett. Évek óta, midőn
+szerelméről töprenkedett, az eredmény, melyre jutott, mindig az vala,
+hogy Odalieval boldog nem lehet; de bármily szigorú logikai okoskodás
+vezette ez eredményre, az mégsem állt lelke előtt soha oly tisztán, oly
+megczáfolhatlanul, hogy kételkedő lelke elől a további töprenkedésnek
+útját teljesen elzárta volna. Egy boldog óra, melyet kedvesével töltött,
+mindannyiszor rést ütött elmélkedésein, s e résen keresztül tört egy-egy
+halvány sugára a reménynek, a nélkül hogy meg merné magát nevezni.
+Anatole néha úgy érzé, mintha még nem volna _minden_ út elzárva előtte,
+mely a boldogságra vezet, de e pillanatokban, midőn remélni szeretett
+volna, a nélkül, hogy merné magát a remény karjaiba vetni, szinte félt e
+végső kiútat kutatni, nehogy ismét csalódjék. Ha a lehetetlenségre
+gondolt, mely Odalietól elválasztá, valami ismeretlen hang mintha azt
+sugta volna, hogy még lehet menekvés, és ő, félve a valótól, nem kereste
+e névtelen szózat eredetét, nem mert alakot adni a sejtelemnek, – de a
+sejtelemtől nem bírt megválni.
+
+E végső homály, melyet nem mert felderíteni, most felderült magától.
+Odalienak minden czélzás nélkül ejtett szavai, midőn szemébe tüntették a
+nagy különbséget, mely a leány reményei és saját reménytelensége közt
+létezett, erőszakosan elzárták azon parányi rést is, mely lelkébe a
+reménynek még bejáróul szolgálhatott. Elzárták azáltal, hogy
+kényszeríték végre komolyan megfontolni helyzetét. S midőn ezt tette, a
+szerelmes mellett a _férfi_ is szót kért a tanácskozásban, s azt a végső
+elhatározásra készteté. Ez ismét hosszú sorát támasztá fel a
+kételyeknek, melyek végzetes ékesszólást merítének azon szomorú
+emlékezetből, mely lelkében a Cotin névtől elválhatlan vala. Az első
+tapasztalás, melyet ifjú, még majdnem gyermekkorában tett, az első
+lélekrázó szerencsétlenség, melynek nemcsak szemtanúja volt, de melynek
+szíve legbensőbb, első érzelmével részese vala, az ifjú fogékony lelkére
+kitörölhetetlen benyomást gyakorolt. Első nagy élettapasztalása az volt,
+hogy a legnemesebb szív, a legtisztább erény, a leghűbb szerelem sem
+képes az embernek biztosítani sem boldogságát, sem becsületét, ha az
+élet anyagi csapásokkal látogatja meg. Első szerelmének lélekrázó
+csalódása, azon emésztő gyűlölet és megvetés Hermance iránt, mely azt
+felváltá, azon sivár, kéjvadász élet, melynek karjaiban feledést
+keresett, s végre az undor, melyet ez élet miatt önmaga iránt érzett:
+ifjúságának minden bűne és szenvedése, szívének minden édes és kínos
+emlékezései csak arra szolgáltak, hogy e tapasztalást mind
+kiírthatlanabbul bevéssék lelkébe.
+
+És e mult minden eseményei csak ez első tapasztalás ékesszólását
+növelték. Anatole annyi erkölcstelen nőt ismert életében, hogy
+bármennyire meg kellett győződve lennie Odalie lelkének
+emelkedettségéről s jellemének szilárdságáról, nem látta kizárva a
+lehetőséget, hogy bukhassék. Sohsem említé előttem e tárgyat, sőt meg
+vagyok róla győződve, hogy Odaliera nézve e gondolat sohsem mert alakot
+ölteni még legkétségbeesettebb töprengéseiben sem, de élt lelke mélyében
+sejtelem gyanánt, a nélkül, hogy önmagának is bevallaná. Éveken át
+legsivárabb oldaláról ismerte a nőnemet, s ha Hélène megtanítá is hinni
+a női erényben, skeptikus lelke már képtelen volt azon erős, bizalmat
+adó hitre, melyre kedvesének joga volt. Szomorú erkölcsi
+tapasztalatainak egyik eredménye épen az volt, hogy női botlásokban a
+jellem rovására nagyobb fontosságot tulajdonított a körülményeknek, mint
+józanul kellett volna. Mintha Cotinné együgyűsége s gyöngeségének,
+mintha Hermance üres és könnyelmű lelkének épen semmi része sem lett
+volna a család bukásában, az anyagi szükséget tartá e család szomorú
+végzete _egyetlen_ okának. S e felfogás, évek során át, oly nők
+társaságában, kik közől nem egy nemcsak élvezetet, hanem hasznot is
+keresett a könnyelműségben, annyira megfészkelte magát lelkében, hogy
+majdnem rögeszmévé vált benne a gondolat, mintha Charlotte és Hermance
+körülményei közt minden nőnek szükségkép Charlotte és Hermance sorsára
+kellene jutnia, mintha a szükség _mindig_ bukással, a nyomor _mindig_
+gyalázattal járna. Ez egy eset mintegy kivételt nem ismerő szabálylyá
+erősödött gondolkozásmódjában. Elméletben nem tartá a női jellemet az
+erő, az emelkedettség bármily fokára képtelennek, de a mint a gyakorlati
+élet terére ment át gondolataiban, rögtön azon kételyek fogták körül,
+melyeket a gyakorlati életben szerzett tapasztalatai hagytak hátra
+lelkében, s e tapasztalatok úgyszólván monopolizálták elméjét. Mert
+Anatole annyira kétkedő volt, hogy azon egy el nem vitatható, mert
+tapasztalt eset, mely minden kételyt kizárt, ijesztő positivitásával
+egész gondolkodásmódján uralkodott.
+
+Ehhez járult még azon körülmény, hogy anyagi dolgokban teljesen
+hiányzott természetéből azon gyakorlati érzék, mely annyi embernek
+sorsát felviszi. Anatole azon emberek közé tartozott, kik, ha öt vagy
+tizezer franc jövedelmök van évenként, legfelebb száz, kétszáz franccal
+költenek többet, mint mennyit bevettek; de ha egy vagy két millióval
+rendelkeznének, okvetlenül tiz vagy huszezernyi deficittel fejeznék be
+évi számlájukat, ha ugyan számolni tudnának. E tulajdonnak hatását, mely
+különben a mai üzérkedő világban gyakran kellemes benyomást tesz az
+emberre, még okozta azon anyagiakban szerencsés sors, melynek Anatole,
+vagyontalansága daczára részese vala, s mely sohsem adott neki alkalmat
+a pénz becsét megismernie. Kezdetben bőven kapta, nagybátyja jóságából,
+utóbb érezhető fáradság nélkül kereste tolla és szorgalma által. A mily
+könnyen jutott a jóléthez, oly könnyen tudott róla lemondani, de még
+ekkor is, – mintha végzete lett volna, hogy e téren sohse szerezzen oly
+tapasztalásokat, melyek az embert csak megedzik, melyek, midőn
+megtanítják, miként kell munka és kitartás által a sorson
+diadalmaskodni, hozzá szoktatják a küzdelemhez, a győzelemhez, – oly
+könnyen s oly gyorsan jutott ismét ahhoz, a miről lemondott, hogy nem
+maradt ideje szemébe nézni az élet viszontagságainak.
+
+De multjának mindezen végzetesen összevágó elemei daczára, szent hitem,
+hogy Anatole sohsem jutott volna ennyire, ha egy látszólag csekély, de a
+valóságban fontos körülmény nem esik a mérlegbe a reménytelenség javára.
+Ha a császári tábornok küszöbe nem lett volna áthághatatlan a
+republikánus író számára, ha Anatole eljár Duploque úr házához és tölt
+kedvesével annyi időt, mennyit más viszonyok közt okvetlen töltött
+volna, Odalie folytonos látása csakhamar kedvező fordulatot idézett
+volna elő lelkében. Ha láthatta volna Odaliet a mikor akarta, ha
+naponként beszélhet vele, ha folyton érzi mosolya varázsát, ha élvezheti
+zavartalanul azon gyönyört, melyet egy imádott nő társasága nyújt, nem
+lett volna képes ellenállni szívének, szerelme diadalt ült volna
+kételyein, s rövid idő mulva oltárhoz vezette volna Odaliet. De így,
+elzárva kedvesétől, azon ritka, gyakran véletlen és sohsem zavartalan
+találkozásokra utalva, melyeket a társaság nyujthatott, szerelméből alig
+merített mást, mint szenvedést. Hetekig, gyakran hónapokig kellett
+lesnie a perczet, melyben Odaliet láthatta, s midőn az megérkezett,
+gyorsabban elröppent ismét, semhogy száz idegen szem ellenőrzése alatt
+kizsákmányolható lehessen. Egy cseppje a boldogságnak e találkozásokban
+a szenvedés öblös kelyhében elenyészett; s azon egy-két szép óra is,
+melyet az utolsó hónapokban Constancenál és a passy-i kertben élvezett,
+kevesebb volt, és későbben jött, mintsem hogy boldogsága megmérkőzhetett
+volna két kínos évnek felhalmozott gyötrelmeivel. Anatole kétkedő, sokat
+szenvedett lelke csak a szerelem boldogságából meríthetett volna erőt,
+bátorságot; s e helyett éveken át csak a szerelem gyötrelmeiben
+részesült.
+
+Lelke hónapokon át zsákmányaul esett a leggyötrőbb töprengéseknek, az
+egyetlen, a ki ezekkel a harczot megvívhatta volna, a szeretett lény
+távol volt tőle, és csak a fájdalom volt az, a mi Anatolet szerelmére
+emlékezteté. Ily körülmények közt, megfosztva ideálja látásától,
+megfosztva az élvezett boldogság támogatásától, Anatole teljesen magára
+maradt, egyedül lélekölő kételyeivel, élökön a Cotin-ház végzetének
+lesujtó tapasztalatával. Ez volt azon rém, melytől Anatole nem bírt
+megszabadulni. Oly emlék volt ez, melynek sebe idővel beheged és jó
+időben megtüri, hogy feledjék, de kiújul az első viharra, mely
+kedélyéletünk csendjét megzavarja. Anatole tán évek óta nem elemezte
+gondolataiban azon viszonyokat, melyek e szerencsétlen család vesztét
+okozták, talán sikerült elszoktatnia emlékezetét e történet
+részleteitől; de midőn most parancsolólag állt előtte a kérdés: lehet-e,
+szabad-e fényhez, jóléthez szokott leányt ingatag sorsához kötnie? –
+most azon első tapasztalásnak, melynek anyaga fel volt halmozva
+emlékezetében, tanulságai erőszakos hatalommal rohanták meg lelkét. És
+Anatole, ki egykor kész lett volna oltárhoz vezetni a nem szeretett, de
+szerény sorsban nevelkedett Hélènet, most nem merte Odalie sorsát a
+magáéval összekötni.
+
+
+
+
+XVI.
+
+Ez elmélkedések s az eredmény, melyre vezettek, nem maradhattak hatás
+nélkül Anatole kedélyállapotára. Mindeddig még volt egy homályos pont
+töprengéseinek láthatárán, mely lehetett életadó esőnek és pusztító
+fergetegnek felhője, mindeddig még nem állt előtte parancsolólag a
+szükség, magát egyre vagy másra elhatározni. Most Odalie szavai
+kiragadták azon gondolattalan apathiából, melynek karjaiba adta magát, s
+becsületérzése hangosan követelte a férfitól, hogy gondolkozzék s tegyen
+a szerelmes helyett. Mindeddig még nem vala úgy feltéve előtte a kérdés,
+hogy ne lehetett volna halogatni a feleletet. De most fel vala téve
+félreérthetlenül, – s a feleletnek nyomon kellett rá következnie.
+
+A kételyek baljóslatú chaosa oszlani kezdett, s Anatole most már
+kénytelen volt tisztán látni maga előtt helyzetét. Szemben állt a rideg,
+_reménytelen_ valóval: s ezt nem titkolhatá tovább maga előtt. Most már
+alakot öltött a sejtelem, nem volt többé, a mi szívét tovább
+hitegetheté.
+
+Nem vitte ez Anatolet gyors elhatározásra, kinek lelkében lassan
+érlelődött minden érzelem, szinte öntudatlanul, míg végre kitört, hogy
+jogait követelje. Igy történt most is. Már meg vala győződve róla, hogy
+nincs joga még ámítani sem önmagát a reménynyel, hogy rövid idő alatt el
+_kell_ magát határoznia; de még nem határozta el magát sem tűrni a
+reménytelenséget, sem meghátrálni előle. A mily gyors volt esze a
+gondolatban és akarata a tettben, midőn meggyőződéséről, vagy más, a
+szívet nem illető ügyekről vala szó; oly lassú volt az elhatározásban,
+midőn az érzelmeitől függött. Ama lelki válság, mely végre oly szomorú
+katasztrófára vezetett, e naptól fogva keletkező félben vala kedélyében,
+de hetekre még, s egy lelke és idegrendszere minden erejét megrázkódtató
+jelenetre volt szüksége, hogy beteljesüljön. Ama kínos éj, melyben ez
+utolsó sorokat írta naplójába, veté el lelkébe a végzetes magot, melynek
+végre ki kellett kelnie; e naptól fogva hordta és ápolta kedélyében a
+halálos csirát a nélkül, hogy tudott volna róla.
+
+Másnap volt a passy-i községháznál a kitüzött ünnepély.
+
+Anatole elment, de ez estve kevesebbet foglalkozott Odalieval, mint
+különben. Nem akart gyanut költeni a nagynéniben, ki szüntelen huga
+körül volt, Randeau urat protegálva, mintha segíteni akarna neki az
+udvarlásban, s néhány rövidebb társalgást kivéve távol tartá magát
+kedvesétől. Mutatni akarta Odalienak, hogy nem féltékeny, mit a leány
+Randeauval szemben egyenesen sértésnek tekintett volna; s azzal
+vigasztalta magát, hogy másnap délután lesz alkalma a kert árnyában
+zavartalanul élvezhetni Odalie társaságát. Ez elhatározás, bármily józan
+logikai okoskodás eredménye vala, más körülmények közt roppant
+önlegyőzésébe került volna Anatolenak, vagy tán képtelen is lett volna
+magát reá elszánni, de most a mult éjji lelki megrázkódást követett
+kimerültség annyira lehangolta egész idegrendszerét, hogy Anatole
+csekély fáradsággal tudta magát a lemondásra elhatározni.
+
+Kedélyén bizonyos apathia vett erőt, mely csak azért képesít néha
+nagyobb elhatározásokra, mert megtompítja azon érzéseket, melyek
+különben ez elhatározások útjában állnak. E lelki állapotban másnap
+délután ismét kiment Passyba, azon határozatlansággal érzelmeiben és
+tetteiben, mely gondolataiban már szünni kezdett. Ez alkalommal azonban
+Mlle Blanche, kit másszor már az utcza végéről felismert, nem volt
+látható. Félóra mulva még egyszer visszakerült a házhoz, de a híradónak
+nyoma sem vala. Azt hitte, valami előre nem látott véletlen gátolja meg
+ez úttal találkozását Odalieval, s még kétszer elment Passyba a kitüzött
+napon és órában.
+
+Nem látott senkit. Semmi sem változott a ház rendes szokásain, az
+ablakok és ajtók nyitva valának, a mi bizonyítá, hogy a lakók otthon
+vannak, – de sem Mlle Blanche, sem Odalie nem valának láthatók. Midőn
+harmadszor hiába ment ki Passyba, türelmetlensége tetőpontjára hágott, s
+azon elhatározással közeledett a kert ajtajához, hogy benyit, történjék
+bármi. Keze már a kilincsen vala, midőn a kert jobb oldaláról élénk
+beszélgetés hangzott feléje. Visszavonult. A mint hosszában elment a
+kerítés mellett, a társalgásban, melyben négy-öt hang vett részt,
+egyszerre Odalie szavát vélte felismerni.
+
+– De mi jut eszébe uram? – kiálta fel Odalie ingerült hangon.
+
+– No, majd ha a néni hazajön, – szólt most belé engesztelőleg egy hang,
+melyben Anatole Bertholet kisasszonyéra vélt ismerni.
+
+– Jó, tehát én felebbezem ügyemet a nagynénihez, – viszonzá egy
+férfihang, mely ismerősen csengett Anatole fülébe, a nélkül hogy tudta
+volna, kié.
+
+Az első pillanatban, midőn Anatole kedvese ingerült hangját meghallá,
+azt hitte, valaki megsérté Odaliet, s be akart rohanni a kertbe, őt
+védelmezni; de a társalgás csakhamar oly mulatságos fordulatot vett, a
+mint Anatole, Mlle Blanche és Bertholet kisasszony kiváló nevetéséből
+észreveheté, hogy Anatole úgy látta, csak nevetségessé tenné magát és ok
+nélkül kompromittálná Odaliet, ha berohanna megboszulni oly sértést,
+mely valószinűleg el sem követtetett.
+
+Néhány nappal a történtek után együtt mentünk ki Asnièresbe Bertholet
+családját meglátogatni. A házban azt mondták, hogy a hölgyek hátul
+vannak a kertben, a lugosban. Arra tartánk tehát. Anatole feltünő víg
+volt, azon mesterséges jókedvvel, melyet csak a nagy szenvedés bír
+magára erőszakolni. Az út a kertben ama lugas megett vezetett el,
+melyben Bertholeték valának, s úgy kanyarodott jobbra, a lugas
+bejáratához. Midőn e czél felé tartva, épen a lugasnak sürü lombokkal
+belepett hátfala mellett mentünk el, hangos nőcsevegés üté meg fülünket,
+s egyszerre Anatole nevét hallók, mire mindketten ösztönszerűleg
+megálltunk.
+
+– És csakugyan oly Othello lakik e párisi gavallérban? kérdé egy
+ismeretlen női hang.
+
+– De milyen! – viszonzá Bertholet úr egyik leánya. A minap Passyban egy
+mulatságon Odalienak bemutatták a kis Randeaut, tudod, azt a kis köpczös
+millionáriust, kinek együgyűségén azóta annyit mulattunk. Odalie úgy
+bánt vele, mint az egész világ: udvariasan. Erre azonban Anatole urat
+megszállja a féltékenység ördöge, s többé egész estve feléje sem ment
+Odalienak…
+
+– Hanem kétségkívül a terem valamely szögletébe ülve, haját homlokába
+borzolva, dühös tekinteteket vetett reá, – hahaha! ezek a férfiak oly
+mulatságosak, midőn féltékenyek! – kaczagott az ismeretlen hang.
+
+Anatole ajkaiba harapva elpirult ezek hallatára, de intett nekem, hogy
+hallgassunk.
+
+– Különben, – jegyzé most meg Bertholet úr másik leánya, – én nem
+csodálom, ha Flavigneux úr féltékeny, van rá oka.
+
+– Mit, oka? – kérdé testvére.
+
+– Igen, igen. Vagy nem vetted észre, hogy midőn utoljára Passyban
+valánk, Odalie úgy öltözködött fel, mintha valami nagy ünnepélyre
+készülne? Kérdeztem, mit jelent e fényes toilette falun, mire ő
+kitérőleg felelt. De aztán rájöttem. Egy óra mulva megjelent Randeau úr,
+– neki szólt a fényes toilette!
+
+– No már akármit mondasz Cecil, én ezt nem hiszem, – szólt a másik
+Bertholet nővér. – Hogy tudna Odalie oly esetlen, ügyetlen ember iránt
+vonzalmat érezni, mint Randeau? Milliói ugyan vannak, de kiállhatatlan
+tulajdona még több van, s azonfelül van annyi tapintatlansága, hogy
+ezeket sohsem tudja feledtetni!
+
+– Már az igaz, hogy tapintatlan. A minap is Passyban, – ah az jó volt, –
+de zavarba is hoztuk ám miatta!
+
+– Mi volt az? mi volt az? tudakozódék az ismeretlen hang.
+
+– Csekélység, – viszonzá Bertholet kisasszony, – de jellemző ez emberre
+nézve. Akkor volt harmadszor látogatáson Duploqueéknál. A tábornok nem
+volt otthon, a nagynéni a szomszédban volt uzsonnán, s egyedül valánk
+Odalieval. Ekkor a mi Randeaunknak eszébe jut valami s oly arczczal,
+mintha valami szerfelett szellemdus dolgot készülne mondani, felszólítja
+Odaliet, üljön fel vele kocsijára, ő vállalkozik rá, hogy sebes lovain
+tíz percz alatt elviszi a boulognei erdőbe.
+
+– Mit, egyedül vele? – szörnyűködék az ismeretlen.
+
+– Egyedül, kettecskén. Odalie persze visszautasítá az ajánlatot, s oly
+tekintetet vetett a jó Randeaura, melytől ez veres lett mint a rák;
+aztán mi vettük elő s úgy meggyötörtük, hogy tudom, nem fog többé eszébe
+jutni valakit megkocsikáztatni.
+
+– A szemtelen! mormogá Anatole karomat megragadva; aztán megindult. Mire
+a lugas bejáratához értünk, Anatole a nála szokásos gyorsasággal
+visszanyerte teljes önuralmát. A hölgyek kissé zavarba jöttek annak
+váratlan megjelenésén, kin egy percz előtt még szellemök élét
+gyakorolták, de Anatole úgy tett, mintha azt észre sem venné. Teljesen
+beletalálta magát egy felületes párisi boulevard-lakó hangulatába, s oly
+könnyelmű merészséggel udvarolt egész délután Bertholet úr egyik
+leányának, hogy ha a hölgyek elmenetelünk után még foglalkoztak vele,
+kétségkívül azon megállapodásra jöttek, hogy ez az ember nem lehet
+féltékeny, mert nem szerelmes; legalább nem – Odalieba.
+
+De e tettetés annyira igénybe vette minden lelki erejét, hogy midőn
+estve elmentünk, Anatole kimerülten rogyott a kocsiba s Párisig szavát
+sem hallottam. E naptól fogva nem láttam többé mosolyogni. A legtöbb
+időt ismét otthon, lakásába zárkózva tölté egyedül végzetes
+töprengéseivel, melyek a hallottak által új lökést nyertek, s mindinkább
+a válság felé terelték lelkét. De szóljon helyettem saját naplója.
+
+«Odalie a passyi estélyen azt hitte, féltékeny vagyok Randeaura. Azért
+kerülöm. Eszem ágában sem volt. Észre sem vettem ez embert. Mi egyéb
+vihette tehát Odaliet e gondolatra, mint a rossz lelkiismeret?
+Bizonyosan érzé, hogy Randeau iránti magaviselete bűn volt ellenem, s
+tartózkodásomat látva, nem gondolhatta azt egyébnek szemrehányásnál
+kaczérságáért. Ez világos.
+
+Randeau meglátogatja. Odalie tudja, hogy oly napon szándékozik jönni,
+midőn nagynénje nincs otthon, oly napon, mely az előtt nekem vala
+fentartva, s nemcsak, hogy másnapra nem téteti át vele a látogatást,
+hanem még felcziczomázza magát az új udvarló fogadására. Mi lehetett ez
+más, mint folytatása a maire estélyén kezdett kaczérkodásnak?
+
+És még minő folytatása! A szegény Randeau ugyan nem bírja megitélni,
+minő mértékére a bizalomnak jogosíttatik fel egy fiatal leány behálozó
+kaczérsága által, elveti a sulykot, s oly ajánlatot tesz mások
+jelenlétében Odalienak, mely szemtelen lenne, ha nem volna oly ostoba: –
+de azt meg tudja itélni, vajjon akarja-e őt valamely nő egyáltaljában
+bizalomra, közeledésre bátorítani, vagy nem. Odalie ugyan visszautasítá
+Randeau ajánlatát, de ez csak azt bizonyítja, hogy a derék lovag
+tapintatlanul kisérté meg a helyzet előnyeit felhasználni. Annyi áll
+tehát, hogy csak Odalie folytatott kaczérsága volt az, a mi Randeaut e
+meggondolatlan ajánlatra ragadhatá.
+
+Vajjon megegyezik-e ez a szerelemmel? Vajjon ha csakugyan szeretne
+Odalie, tehetne-e így; s miután így tett, elmondhatná-e oly felületes
+barátnőnek, mint Bertholet kisasszony, azt, a mit neki elmondott? Mert
+ki más beszélhetett volna ennek az én féltékenységemről, mint maga
+Odalie? És lehet-e ilyet idegennek elmondani, a nélkül, hogy
+nevetségessé ne tennők a féltékenykedőt?
+
+Odalie tehát kaczérkodik Randeauval, s engem pellengérre állít barátnői
+előtt! Ah, vak valék-e, hogy bízni tudtam e leányban, kinél még az is
+kaczérság, a mi szívnek, az is hiúság, a mi érzelemnek látszik? Oh én
+oktalan! hinni tudtam, hogy e szép és hiú leány, ez elkényeztetett
+gyermeke a párisi társaságnak, szeretni tudjon oly embert, kit hiúságból
+szeretni nem lehet! meg hagytam magamat nyomorú módon csalatni egy nő
+által, kinél minden játék, minden tettetés! Játékszerűl odavetém magam
+egy szivtelen leánynak, ki tán nem nézett egyébnek objektumnál, melyen
+kísérleteket tehet, melyen magát gyakorolhatja azon művészetben, mely
+oly kapós a párisi nagyvilágban!»
+
+A ki figyelemmel olvassa e naplót, szólt Achille a könyvet betéve, észre
+kell vennie a nagy különbséget, mely az imént olvasott lapok, s a könyv
+többi tartalma közt létezik. Az egész kötetben nincs oly határozott
+hely, mint e két lap. E sorokon nincs nyoma többé a kétkedő
+töprengéseinek, sőt félreismerhetlenül szembeötlik rajtok bizonyos
+ingerült határozottság, bizonyos mohóság, melylyel irójuk ama gondolaton
+kap, melylyel foglalkozik. És ez igy is volt. Most, hogy érzé, miszerint
+a válságot messze nem halaszthatja, most szinte örömmel ragadta meg az
+alkalmat, vádat emelhetni kedvese ellen, s egy héten át annyit
+foglalkozott e gondolattal, mintha mindenekelőtt önmagát akarná
+meggyőzni arról, hogy Odalie csakugyan vétett ellene. Mintha nem bizva
+magában, hogy képes lesz kivinni azt, a mit az ész és becsület követel
+tőle, támaszt keresne ingadozó lelke számára azon gondolatban, hogy
+Odalie csak kaczérkodott vele, nem számításból, de ösztönszerűleg el
+akarta magával hitetni, hogy Odalie megcsalja és ez pillanatokra
+sikerült is.
+
+De csakis pillanatokra. Lelke mélyében sokkal erősebben meg volt, mert
+meg kellett, hogy legyen győződve kedvese szerelméről, semhogy e vádak
+valóban gyökeret verhessenek lelkében. Mesterséges kártyavár volt ez
+egész okoskodás, melynek a legkisebb szellőre össze kellett omlania.
+
+Ez meg is történt csakhamar.
+
+Egy napon elmondá előttem is, a mit asnièresi kirándulásunk óta
+különféle variátiókban naponként beirt naplójába s elmondá oly módon,
+mintha itéletemet kivánná okoskodása helyes vagy helytelen volta felett.
+
+– Hallgass el, kérlek, – viszonzám komolyan méltatlankodva e vádak
+felett, – ne sértsd tovább gyanúddal e gyermeket ki ha valaha hibázott,
+ezt akkor tette, midőn szíve választása rád esett; midőn olyannak adta
+szerelmét, ki nem tud benne hinni, azért, mert még a magáéban sem hisz.
+Hogyan kételkedhetel te Odalie szerelmében? Én nem tudom, mondta-e neked
+nyíltan, nem tudom, mennyit conjugáltátok ez igét: szeretni; de azt
+látom, hogy e gyermek téged évek óta szeret úgy, a mint te sohsem tudtál
+szeretni. Te érdeket mutattál iránta annyit, a mi elég volt szerelmének
+táplálására, aztán elhanyagoltad. Féléveken át feléje sem mentél;
+szeretett. Nem kerestél alkalmat őt láthatni, nem használtad fel a
+kinálkozó alkalmat, vele találkozhatni s ő szeretett. Szeretett annyira,
+hogy a múlt télen maga szólított fel találkozásra, – e büszke, hiu
+leány, ki előtt hajlongva hódolnak tuczat számra az udvarlók, maga
+keresett fel téged. Te kínoztad egész télen át s ő szeretett; szeretett
+annyira, hogy midőn Constance elutazott, kitette magát a veszélynek,
+melylyel titkos látogatásaid felfedeztetése fenyegette. Vádolhatod
+magadat, de ne vond kétségbe Odalie szerelmét, ne sértsd ez angyali
+teremtést, kit tán megérteni sem birsz.
+
+– Igazad lehet, szólt Anatole elcsüggedve, – vádoljam magamat? És van
+miért! Ah, minő nyomorultnak kell tartania! Igazad van Achille, én nem
+értem meg Odaliet. Nem értem, miként szerethet engem. Három év óta
+vajjon tettem-e valamit, a mit tennie helyzetemben férfinak illett
+volna? Ott álltam előtte szenvedve és tétlenül, mint egy gyönge báb, ide
+s tova vettetve lelkem fájdalmai által, a nélkül, hogy egy perczre
+mutattam volna neki, hogy férfi vagyok. Nem mertem szerelméről
+lemondani. Oh, ha tudná, miért nem mertem? De nem, ezt nem szabad
+megtudnia. Ő nem értené meg azt, a mi engem kétségbeejt; tapasztalatlan
+lelke kétségbe vonná szerelmemet, vagy kikaczagna. – Nem szabad
+megtudnia! Elnyögtem neki panaszos hangon, hogy imádom, s nem volt erőm
+arra törni, a mi boldoggá tehetne; vagy kiragadni magamat oly érzelem
+karjaiból, mely mindkettőnket szerencsétlenné tesz. Igazad van Achille,
+én nyomorult vagyok!
+
+– Nem így értettem, – mondám, látván, hogy barátom kezével eltakarva
+arczát, karszékébe rogyott.
+
+– De én így értettem! kiálta fel Anatole a keserű önvád hangján, s
+felemelkedve üléséből merően nézett maga elé. Aztán lassanként
+összeszedte gondolatait, s oly határozott hangon, minőt rég nem hallék
+tőle, folytatá: Tisztában vagyok magammal. Köszönöm hogy figyelmeztettél
+nyomoruságomra, most már tudom, mit kell tennem.
+
+– Mit akarsz tenni? kérdém megdöbbenve azon hideg nyugalmon, melylyel e
+szavak ejtve valának.
+
+– Elmondom és itélj, – viszonzá Anatole elszántan. – Te azt állítod,
+hogy Odalie szeret vagy legalább szeretett mindeddig; s nekem hinnem
+kell, különben nem tudnám becsülni. De azt nem tagadhatod, hogy
+Randeauval kaczérkodott, hogy barátnői előtt nevetségessé tett, hogy két
+héten át nem tartá meg a találkozót, melyet adott volt. Hogyan akarod e
+kettőt összeegyeztetni? – Én csak egy magyarázatot tartok lehetségesnek.
+Odalie belátja, hogy boldogok nem lehetünk, tehát véget akar vetni e
+viszonynak, mely minél későbben szakad meg, annál több fájdalomba fog
+kerülni. S vajjon mit kell nekem tennem? Mint becsületes embernek nincs
+választásom. Oh tudom, hogy erre két év előtt kellett volna gondolnom!
+De jobb későn, mint soha. Elő kell segítenem szándékát. Szakítani kell
+vele és – _szakítani fogok!_
+
+A hang, melyen e szavak ejtve valának, oly elszánt és nyugodt, az
+átmenet, mely Anatole lélekállapotában mutatkozott oly gyors vala, hogy
+én megdöbbenve néztem reá.
+
+– Ah, hidd el Achille, – kiálta fel kezemet megragadva, – meg fogom
+tenni. Hidd el, oly erősnek érzem magamat!
+
+Szokatlan fény tündökölt e pillanatban szemében, s hangján azon
+emelkedettség ömlött el, mely nagy elhatározásokat jellemez. De e lelki
+erő felvillanása csak nehány pillanatig tartott. Pár percz múlva Anatole
+megtörve rogyott székébe.
+
+
+
+
+XVII.
+
+Anatole lelkeben élt az elhatározás, hogy szakítania kell Odalieval. A
+szerelmes hangosan protestált e határozat ellen, mely a boldogságnak még
+pillanatnyi csalékony külszínét is semmivé tette, de a becsület szava
+még hangosabban szólt a szív feljajdulásánál, s már is oly
+szemrehányásokat tett a férfinak, melyeket a szerelmes képtelen volt
+megczáfolni. Anatole átlátta, hogy minden nap, mely az eddigiekhez
+hasonlóan lefoly, csak hitegetése egy remélő kebelnek, hogy minden
+pillantás, melyet Odalieval vált, egy-egy hazugság, nem szíve, hanem az
+élet valósága felett, hazugság, mely csak növelheti a reményt ott, hol ő
+csupán reménytelenséget lát. Feltette magában, hogy a legelső alkalommal
+szakítani fog kedvesével.
+
+Néhány nappal ez után Constance megérkezett Londonból. Anatole hirűl
+véve megjövetelét, sietett őt felkeresni, azon szilárd elhatározással,
+hogy még egy utolsó találkozást fog kérni Odalieval, s azon felbontandja
+ama kötelékeket, melyek mindkettőjökre annyi fájdalmat hoztak. De midőn
+szemben állott Constanceszal, úgy érzé, hogy nem bír azon biztossággal,
+mely szándéka végrehajtására szükséges vala. Most már csak egyben
+kételkedett, abban, hogy nem fogja határozatát megvalósíthatni. Az
+elszánás, Odalieval szakítani, annyira kimeríté ez elcsigázott lélek
+akaraterejét, hogy a tettre már alig maradt belőle.
+
+– Mondja csak, – szólt Constance, – midőn szemben ültek egymással, mi
+történt önök közt távollétem alatt?
+
+– Tud ön valamit? – kérdé Anatole.
+
+– Mindent tudok, – viszonzá Plangenetné. – Odalie az ön látogatásainak
+elfogadása által a legnagyobb veszélynek tette ki magát és ön – vajjon
+mivel viszonozta ez önfeláldozást? azzal, hogy azon estélyen Passyban
+alig megy feléje. Odalie erőt vesz magán és nyájasan fogadja nagynénje
+kedvenczét Randeaut, csupán azért, hogy minden gyanút eloszlasson és ön
+úgy viseli magát, mintha joga volna kételkedni, úgy udvarol Bertholet
+kisasszonynak, hogy barátnői nevetik Odalie képzelgését, ki azt hiszi
+magáról, hogy szerettetik!
+
+– Ah, bocsánat asszonyom, – kiáltott fel ideges izgatottsággal Anatole,
+kit e szemrehányások azon bizonytalanság érzetéből, mely néhány percz
+előtt még lelkét elfogta, egyszerre az ellenkező végletbe vetettek, – ön
+vádol, pedig itt, ha valakinek van joga vádolni, az csak én lehetek.
+Odalie nem helyesen értesíté önt a történtekről. Engedje, hogy én
+mondjam el önnek a dolgokat. Passyban kevesebbet valék Odalie körül, de
+nem féltékenységből, csak kíméletből, nehogy rá vonjam nagynénje
+gyanúját. Odalie ezért két héten át nem fogadott. A harmadik héten
+Randeau volt nála akkor, midőn nekem kellett volna ott lennem, s Odalie
+kétszeres gonddal készült elfogadására. De ez nem elég. Elmondá a
+Bertholet kisasszonyoknak, hogy féltékeny valék. Ezt tette ő. – És én?
+Miben állt udvarlásom Bertholet Melanienak? Mindössze abban, hogy három
+éles nyelvű leány előtt nem tártam ki szenvedéseimet, hogy nem raktam
+elibök egy vérző szívet, mely nekik kétségkívül nagy mulatságukra
+szolgált volna. Ez az én bűnöm, asszonyom. Szenvedtem és nem hirdettem
+úton útfélen, hogy szenvedek. De kiért szenvedtem? Odalieért, ki míg
+engem gyötört, mással kaczérkodott, s barátnőit rovásomra mulattatta!
+
+– Ah hallgasson, hallgasson, – vágott közbe Constance.
+
+– Lehetetlen, asszonyom, végre kitör belőlem, a mi oly régen nyomja
+lelkemet, s e pillanatban csak azt sajnálom, hogy Odalie nincs itt, hadd
+hallaná ő is, mit szenvedek általa!
+
+– Mit mond ön? – kiáltott föl Constance megdöbbenve.
+
+A két beszélő annyira fel volt ingerülve, hogy egyikök sem vette észre
+ama kis neszt, mely e pillanatban a másik szobában hallatszott. Egy
+selyemruha susogása volt az, mintha valaki belépett volna a szomszéd
+terembe, melynek félig nyitott ajtaján át kényelmesen kihallgathatja
+Constance társalgását Anatolelal.
+
+– Önnek, asszonyom, – folytatá Anatole mind jobban felhevülve, – oly
+hálával tartozom barátságáért, melyet nem érdemeltem, hogy kívánjon
+tőlem bármit, nem fogok habozni, csak azt ne kívánja, hogy továbbra is
+higyjek Odalie szerelmében. Tudom, mit akar ön mondani. Ön a múltra
+hivatkozik. Megengedem, sőt hiszem, hogy Odalie szeretett, – vagy nem!
+_csak hitte, hogy szeret!_ Hitte, de nem úgy volt. Odalie nem tud
+szeretni, mert nincs szíve. Nem lehet őt nem imádni és én megvallom
+önnek, hogy szeretem, imádom e perczben jobban, mint valaha, de
+szerelmében hinni többé nem tudok!
+
+– Jó, – szólt Constance erőltetett nyugalommal. – Én kihallgattam önt,
+most kérem hallgasson ki ön is engem. Ön csak találgat, míg én a
+bizonyosat tudom. Megengedem, hogy ön amaz estélyen nem volt féltékeny,
+de az áll, hogy magatartása e gondolatot költé nemcsak Odalieban, hanem
+egy rokonában is, kit ön szintén ismer, a fiatal D… Aliceban, ki, mint
+ön tudja, bizalmas barátnéja az egyik Bertholet kisasszonynak. Önre
+bízom megitélni, mit tartson valószínűbbnek: Azt-e, hogy Odalie beszélt
+az ön féltékenységéről Bertholetéknak, Odalie, ki szíve titkait oly
+féltékenyen őrzi, vagy Alice, kinek ez nem titka, s ki magát Odaliet
+csipős megjegyzéseivel üldözte amaz estélyen az ön magaviselete miatt.
+Menjünk tovább. Odalie önt két héten át nem fogadta, mert nagynénje
+megmondá Randeau úrnak, mely napokon kell jönnie, ha Odaliet egyedül
+akarja otthon találni. Randeau úr el is jött, s Odalienak és Mlle
+Blanchenak egész délutánokon át módjukban volt vele unatkozniok. De
+önnek még egy vádja van. Odalie «kétszeres gonddal» készült Randeau
+fogadására. Ezt nem tudom, barátnőm nem írta meg nekem Londonba, mikép
+öltözik Passyban, de azt tudom, hogy Odalie egy nap, midőn a Bertholet
+nővérek is nála voltak, félreérthetlenül kikosarazta Randeau urat, ki
+azt hitte, joga van kezére, mert két héten át untatta.
+
+Anatole megszégyenülve állt Constance előtt.
+
+– És igaz mindez? – kérdé rövid hallgatás után.
+
+– Szavamra igaz, – felelé szilárdan Constance.
+
+– Ah, úgy annál rosszabb reánk nézve! – sóhajtott föl Anatole kínosan.
+
+– Annál rosszabb? mit jelentsen ez? – kérdé Constance, átható tekintetét
+Anatolera szegezve.
+
+Anatole lelkét iszonyú küzdelem fogta el. A pillanat alkalmasnak
+látszott határozata kivitelére. Midőn vádjait, gyanúját Constance szavai
+által fényesen megczáfolva látta, az első érzés, mely elfogta, a
+megszégyenülés érzete volt igazságtalan gyanakvása felett. De e
+megszégyenítésből, mely a gyanakvó szerelmest érte, a férfi erőt
+merített azon határozat végrehajtására, melyet becsületérzése követelt
+tőle. Néhány pillanat alatt Anatole elszánta magát e fájdalmas
+«kötelesség» teljesítésére.
+
+– Ez azt jelenti, asszonyom, – viszonzá fájdalmas hangon, melynek
+rezgése majdnem könnyet csalt Constance szemébe, – hogy elvesztém minden
+reményemet, – vagy nem! hogy átláttam, miszerint sohsem volt jogom
+remélni. Nem tagadom, volt idő, midőn mertem még a boldogságról
+álmodozni, de az már rég elmult. Megvallom önnek, s higyje el, pirulva
+vallom meg, hogy sohsem volt valódi hitem benne, miszerint Odaliet
+egykor boldoggá tehessem. Ah, tudom mit fog ön erre mondani. Megelőzöm
+önt, elismerem, hogy hibáztam, hogy vétkeztem Odalie ellen. Ah, de
+asszonyom, miben állt bűnöm? abban, hogy nem tudtam eltitkolni, mennyire
+imádom, hogy nem tudtam hideg, közönyös maradni az iránt, kinek egy
+mosolya elkábított. Oh, tudom, ez nem igazol; ez nem enyhítheti bűnömet.
+Bevallom önkényt, oh higyje el, megbünhődtem érte. Ön nem tudja,
+asszonyom, mennyit szenvedtem én e rövid életben, ön nem tudja, hogy egy
+hajótört léleknek csak romjait hordom magamban, hogy e roncsolt szív már
+aligha bírná elviselni a boldogságot is. Én Odaliet sohsem tehetem
+boldoggá. Ő más viszonyok, más körülmények számára született. Ezt
+beláttam. Bűnöm, hogy oly későn láttam be, de ha a bűnösnek szabad még
+egy kegyet kérni öntől asszonyom, úgy esedezem önnek, adjon alkalmat,
+hogy Odalietól elbúcsuzhassak és – és én igérem önnek, hogy elmegyek
+messze, messze, s nem térek vissza mindaddig, míg ő teljesen el nem
+feledett!
+
+– De uram, – kiáltott fel most Constance félig megdöbbenve, félig
+elérzékenyülve, – én nem értem.
+
+– De én értem! – szólalt most meg egy hang nyugodtan, de fájdalommal.
+
+Odalie állt Anatole előtt. Megtudván Constance megérkezését, őt
+üdvözölni sietett, s hallván, hogy valaki van nála, a gyermekszobán át
+barátnője boudoirjába ment, hogy ott megvárja, míg egyedül lesz; midőn
+Anatole hangját felismeré, s a szomszéd szobából szavait kihallgatá.
+
+– Odalie! kiáltott fel Anatole, s mintegy megvarázsolva tekintett a
+leányra, ki úgy állt előtte szépsége pompájában, arczán a fájdalom
+félreismerhetlen jeleivel, mint egy istennő, ki egy elveszett világ
+gyászát hordja szemében.
+
+E pillanatban a komorna lépett be, s asszonyát kis leányához,
+Alexandrinehez hítta, ki a tengeri úton meghűté magát s most új köhögési
+rohamot kapott. Constance kisietett a szobából, részben azon reményben,
+hogy a két szerelmes jobban megérti egymást egyedül, mint egy harmadik
+jelenlétében.
+
+Anatole egyedül maradt kedvesével. Halotti csend uralkodott a szobában.
+Végre Odalie megszakítá.
+
+– Ön tehát utazni megy? kérdé a leány, nagy szemét Anatolera emelve. Nem
+volt e szemben sem harag, sem szemrehányás, csak fájdalom.
+
+– Utazni megyek – – messze – nagyon messze! – Afrikába – Amerikába – –
+körülhajózom a világot – megyek új népeket felfedezni – igen, új
+népeket, kik nem tudnak szeretni – vagy nem tudnak gondolkozni – s ha
+megtalálom őket –
+
+Odalie megrémülten tekintett kedvesére, ki ott állt előtte feldúlt
+arczczal, reá szegezve merev tekintetét, s midőn így az eltorzult arczba
+nézett és e zavaros szavakat hallá, egyszerre egy iszonyú gondolat
+villant meg agyában s erejét veszítve egy székbe rogyott.
+
+Végre Anatole is észrevevé, hogy képtelenségeket kezd beszélni, s midőn
+meglátta Odaliet halálsápadtan leomlani, egy önkénytelen mozdulattal
+lábai elé veté magát.
+
+Anatole görcsös hévvel ragadta meg Odalie kezét s elhalmozta csókjaival,
+azután egyszerre, mintha feleszmélne, felugrott, s egy isten hozzádot
+kiáltva kedvesének, elrohant.
+
+Odalie hátrahanyatlott a székben s arczát elfedte kezével.
+
+Midőn Constance nehány pillanat múlva a szobába lépett s barátnéját
+félájultan látta egy karszékben, oda futott hozzá.
+
+– Az istenért Odalie! – és Anatole? kérdé körültekintve az üres
+szobában.
+
+– Megőrült! sikoltá Odalie és megsemmisülten hullott barátnője karjaiba.
+
+[Illustration: Megsemmisülten hullott barátnője karjaiba.]
+
+
+
+
+XVIII.
+
+Odalie csalódott, – folytatá Achille, – Anatole nem őrült meg.
+
+Estve oly nyugalommal beszélte el nekem a Constancenál történteket, mely
+meglepett. E lelki csönd hátterében ugyan félreismerhetlen vala a mély
+szenvedés, melynek az takarójául szolgált, de a nyugalom, mely e napon
+viseletét jellemzé, mégis inkább magán viselte az igazság bélyegét, mint
+bármikor két év óta.
+
+– Hidd el, Achille, mondá, midőn elváltunk, – azt hittem, a válás
+Odalietől nehezebben fog esni, mint most tapasztalom. Fáj itt, oh nagyon
+fáj! nem tagadom, de mégis könnyebben érzem magamat, mint ma reggel.
+Becsületemre! kiált fel kétkedő arczomba tekintve, – sokkal könnyebben
+érzem magamat.
+
+Lakásához értünk. Anatole egyszerre nyakamba borult és megölelt, szó
+nélkül, de szenvedélyesen.
+
+– Az istenért Anatole – mi ez? kiálték fel aggodalmasan.
+
+– Még rossz néven veszed, hogy szeretlek? kérdé Anatole.
+
+– Ez jelent valamit – te –
+
+– Ez azt jelenti, – szólt Anatole felkaczagva, – hogy – hogy ez az
+ölelés nem neked szólt. – Jó éjt Achille.
+
+– A viszontlátásig!
+
+– A viszontlátásig! kiáltá Anatole és fütyörészve haladt fel a lépcsőn.
+
+*
+
+Másnap reggel, – folytatá Achille egy könnyet törölve ki szeméből, de –
+e két levél jobban elmondja önnek a történteket. Az egyik Constancenak
+szól, a másik nekem. – Először elolvasom önnek a nekem szólót, – mondá
+Achille, s két levelet vett ki a naplóból és olvasá:
+
+«Kedves barátom!
+
+Ma estve, midőn elmondám neked a Constancenál történteket, meg valál
+lepetve azon nyugalom által, mely szavaimban nyilatkozott. Ez ünnepélyes
+órában tartozom vele barátságodnak, hogy számot adjak minden
+gondolatomról, minden érzelmemről neked, ki hosszú éveken át hű társa
+valál minden örömömnek, minden bánatomnak. Nem akarok sem másnak, sem
+jobbnak látszani előtted, mint vagyok; ki úgyis ismered minden
+gondolatomat, minden gyöngeségemet, s ki szerettél úgy a mint voltam,
+minden gyarlóságaim daczára. E pillanatban szükségét érzem még egyszer,
+utóljára kiönteni szivemet előtted, ki annak szenvedéseit oly baráti
+részvéttel kísérted.
+
+Azt hivéd ma estve, kedves Achilleom, hogy azon víg kedélyhangulat,
+melylyel szerencsétlen viszonyom szomorú befejezéséről értesítélek, csak
+az erőszakos tettetés gyümölcse, azt hivéd, a kétségbeesés sikerületlen
+takarója, – hiszen fess egy kíntól eltorzult arczot és ügyes festész
+nehány vonással kaczagó satyrfőt fog csinálni belőle!
+
+Csalódtál. Évek óta nem volt kedélyem oly nyugodt, lelkem oly
+megelégedett, mint ma, ha a megelégedés azon harmoniában áll, melyben
+terveink, szándékaink a körülményekkel összetalálkoznak. Megtaláltam az
+egyetlen utat, mely kivezethet a gyötrelmek azon labyrinthjából, melyben
+lelkem évek óta élőhalottként bolyong, megtaláltam az egyetlen
+elhatározást, mely körülményeimben lehetséges. Elhatározám magamat, hogy
+nem fogok tovább szenvedni; s a tudat, hogy ez volt utolsó napja azon
+gyötrelmeknek, melyekben elmémet néha közel éreztem a megzavarodáshoz,
+oly jótékony nyugalmat öntött lelkembe, melynek huszonnégy órával
+ezelőtt még nem hittem volna lehetőségében.
+
+Magamon kívül, félőrültként rohantam el Constancetól, s indultam haza
+felé. Nem bántam meg a mit tettem, mert, bár nem valék rá elkészülve,
+hogy ma Odalieval találkozzam, élt bennem az elhatározás, hogy véget
+kell vetnem e viszonynak, mely ez imádott gyermeknek már annyi
+szenvedést hozott, minden kilátás nélkül a boldogságra. Láttam őt
+elhalaványulva leomlani, és átláttam, hogy e csapáson át kell esnie. De
+most, midőn önmagamat erőszakosan kirántám e szerelem karjaiból, midőn
+kedvesemről önkényt, nyiltan lemondtam, egy borzasztó üresség tátongott
+előttem, melyre vakságomban nem gondolék: _az élet őnélküle_. Az élet
+őnélküle, rám nézve kit szeret s ki őt imádom, – ez egy borzasztó ür a
+mindenségben, melybe tekintve érzém, hogy elszédülök. Elhatározám
+lemondani róla, eltaszítani magamtól e szerető szívet, – nem gondolva
+meg, hogy utánna az élet rám nézve egy kongó semmi, hogy ha az ő képét
+kitépem lelkemből, oly ür támad benne, melyet még szenvedéssel sem lehet
+betölteni. Most úgy érzém, mintha épen azt követtem volna el, a mi
+lehetetlen, – s ezzel elveték magamtól mindent, a mi lehetséges. Nem
+vagyok képes neked leírni mit éreztem ez órában, s ha le tudnám írni,
+megőrülnék belé.
+
+Elmém zavarodni kezdett, s mindinkább magamba mélyedtem, midőn kocsim
+megállása egyszerre magamhoz térített. Kitekinték. Nagy néptömeg
+foglalta el az utczát, úgy hogy nem haladhattunk rajta keresztül.
+
+– Mi történik itt? – kérdém kocsisomtól.
+
+– A Szajnából fogtak ki egy embert, a ki beleugrott, viszonzá az öreg
+Martin nyugalommal.
+
+E szavakra magam sem tudom miért, kiugrottam a kocsiból és sehová sem
+tekintve gyorsan utat törtem magamnak a tömegen keresztül a folyó
+partjához. A Szajna áldozata ott feküdt a parton, nedvesen, megbámulva a
+tömeg által. Egy szép szőke, alig tizenhat éves fiú volt egyszerű, de
+tisztességes öltözékben. Mindenki találgatta, mi vihette e gyermeket az
+öngyilkosságra, midőn egyszerre egy hasonkoru ifjú felismeri a halottat
+és sírva ráborul. Megragadám a fiút. Szegény megijedt tőlem s kérdésemre
+elmondá, hogy a halott jó barátja és iskolatársa. Egy kereskedőnél volt
+szálláson s szerette annak tizenhat éves leányát. Az apa, ki gyermekét
+egy gazdag barátjának szánta nőül, midőn a két ifjú szerelmét megtudta,
+rögtön felmondta neki a szállást, s azonfelül a collégiumba ment, s az
+igazgatónál bevádolta, hogy leányát elcsábítá. Az igazgató nyilvánosan,
+kiméletlen modorban megdorgálta a fiatal tanulót és szigorú büntetést
+rótt reá. De Anatole büszke fiú volt, s midőn szerelmét az iskola
+törvényszéke elé hurczolva látta, a szégyen szinte megfosztá
+eszméletétől. Szerelme e csapást, becsületérzése e megaláztatást nem
+bírta elviselni, s Anatole kiszökött a collégiumból, mely a szomszéd
+utczában van, neki rohant a Szajnának, – egy pillanat s az ifjút a halál
+örökre biztosítá minden fájdalom és gyalázat ellen!
+
+A fiatal öngyilkost Anatolenak hítták, úgy mint engem – –
+
+És e fiúban volt lélekerő elvetni magától egy életet, melynek csak
+jövője van, ily semmiségért? volt ereje a szenvedés és gyalázat helyett
+a halált választani? Pedig mi lehetett e gyermek fájdalma, e gyermek
+szégyene a férfiéhoz képest? Minő borzasztó lelki küzdelmeken kellett ez
+ifjúnak azon rövid idő alatt átmennie, míg a collégiumból a Szajnáig
+futott! De most itt fekszik, nyugodtan, fájdalom nélkül, örökre
+biztosítva minden csapás ellen, még oly csapások ellen is, melyek
+lehetőségére talán sohasem gondolt!
+
+Gondolatokba merülten tértem vissza kocsimhoz. És mire hazaértem, már
+élt bennem az elhatározás, mely visszaadta nyugalmamat. Fiatal
+névrokonom megadta a példát, melyet követnem kell.
+
+_Meg fogok halni!_
+
+Oly jól esik most e szót leírhatnom. Te tudod Achille, hogy a halál
+gondolata nem új, nem idegen rám nézve. Mielőtt Odaliet megláttam,
+annyit foglalkoztam volt vele, hogy elveszté rám nézve minden iszonyát.
+Ah, mi más idők voltak azok, midőn vadásztam a szerelmet és szinte
+ösztönszerűleg megvetém saját érzelmeimet, ha éreztem valamit; midőn az
+élvezet tetőpontján oly üresnek találtam még a kéjt is, midőn testem
+lelkem valami végtelen élv után vágyott, melyben sohsem részesülhetünk,
+mert kiveszett lelkünkből a fogékonyság iránta, s midőn önkénytelenül
+vonzódunk a halál gondolatához, mint az egyetlenhez, melyet még nem
+ismerünk! Mily közel álltam éveken át a sírhoz, melyet önkezünk ás, s
+melytől csak egy eszme bírt eltávolítani, a lelkesülés Francziaország
+letiport szabadságáért! És mi más volt ismét életem, mióta Odaliet
+szerettem, – ah minő iszonyú tömegén a szenvedésnek kellett két éven át
+keresztül mennem! és mégis mint ragaszkodtam az élethez, melyet az ő
+képe tett becsessé!
+
+Ah, vége ennek is! Az élet ismét elveszté becsét rám nézve, vagy nem –
+nem becsét, elveszté az elviselhetőséget. Határozatom szilárdan áll.
+
+Meg fogok halni. S valjon nincs-e rá jogom?
+
+Azt mondják: isten küldött a világra, tehát itt kell maradnod, míg
+vissza nem szólít; ha fegyvert emelsz magad ellen, fellázadsz isten
+ellen, mint az elégedetlen rabszolga, ki menekülni akar urától; éltedet
+nem szabad elvenned, mert istentől ered, szenvedj, tűrj, s ezáltal
+szerezz magadnak érdemeket istennél!
+
+Ah, minő nevetséges, a ki így isten nevével csal mást és magát!
+
+De nem ijedek meg tőletek minden isteni félelmetekkel együtt. Lássuk,
+kinek van igaza.
+
+Maradjak itt, míg isten el nem szólít? hát ki tudja, valjon nem épen ő
+oltja-e lelkembe az önkénytes halál gondolatát? lehet-e ily elhatározás
+annak beleegyezése nélkül, ki nélkül misem történik a világon? vajjon
+nem ő utal-e az öngyilkolásra, midőn elviselhetlenné teszi életünket? Az
+élet tőle jön, – de mit bizonyít ez? nem istentől jön-e a betegség is,
+és ki fogja bűnnek mondani, ha szabadulni igyekszünk tőle? s ha istentől
+jő az élet, valjon nem tőle jő-e annak gyűlölete is?
+
+Szenvedjek és szerezzek érdemeket istennél, – az ördögbe, jámbor
+barátim, minő rabszolgatartó felfogással vagytok ti istenetek felől,
+hogy oly kannibálnak tartjátok, ki kínjainkban gyönyörködik, s kinek
+kegyét csak a gyötrelem jogczímén lehet elnyerni? S minő őrjöngő
+vakmerőségre vetemedtek, midőn a gondolat kétségbeesésében istennel való
+közvetlen érintkezésről álmodoztak!
+
+Hol itt a vallásosság abban, a mit ti vallásnak neveztek, s a mi
+tulajdonképen istenkáromlás volna, ha lehetne káromolni azt, a ki –
+nincs!
+
+Hol itt a logika? Vallástok a halált hídnak tekinti egy jobb, egy
+tisztább életbe, s ti bűnnek bélyegzitek, ha e hídra mielőbb rá akarunk
+lépni? Vallástok az egekig emeli a keresztyénség vértanúit, pedig
+kilencz tizedrészök öngyilkos vala, öngyilkos fanatismusból. Vallástok
+elitéli az öngyilkosságot és csábít rá, midőn az üdv tökélyét a siron
+túl igéri!
+
+De ki fog keresni logikát a vallásban?
+
+Nem hiszek abban, a mit ti istennek neveztek, hogy reá támaszkodhassatok
+gyávaságtokban. Ti a halál perczére szoktátok utalni az istentagadót, s
+meg vagytok róla győződve, hogy legalább akkor osztani fogja
+gyöngeségteket, midőn bucsút vesz az élettől. Minő csalódása egy
+csalódásokon tengődő léleknek! Szemben állok a halállal, alig néhány óra
+választ el tőle, – és sohsem hittem kevésbé rögeszméitekben, mint e
+pillanatban.
+
+És ez szerencsém, ez olt e perczben nyugalmat lelkembe.
+
+Mert ha hinném istent, a mindenhatót és mindentudót, úgy már rég
+megtanultam volna gyűlölni, úgy most haragtól forró vérrel röpíteném a
+golyót agyamba, s a másvilágra érve kitüzném a lázadás zászlaját, boszút
+lihegő szavam felverné a túlvilág nyugalmát, zászlóm köré gyülnének
+mindazok, kik ártatlanul szenvedtek a földön, és ledöntenők annak
+trónusát, ki hatalmával oly ádázul visszaél, kinek szeretete halál,
+igazsága gyötrelem!
+
+De ime nyugodt vagyok, számot vetettem életemmel, nem szomjazom boszút,
+mert nincs ki ellen, nem gyűlölöm istent, mert – nincs.
+
+De vannak magasabb törvények is, mint melyeket az ember akár az
+államban, akár a vallásban embertársai elé szab, van az embernek egy
+magosabb erkölcsi czélja is, és vajjon nem tiltja-e ez az öngyilkolást?
+
+Elismerem. Van az embernek magosabb czélja is, mint kellemesen tölteni
+életét, de vajjon fog-e az e czél felé vezető úton munkálhatni az, kinek
+lelke már annyira megtört, hogy menedéket keres a halálban?
+
+Azt mondják, a társadalom védte és felnevelte az embert, alkalmat adott
+neki tehetségei kimívelésére és tért nyújt képességeinek
+érvényesítésére, s ez által hallgatag oly kétoldalu szerződés jött létre
+az egyén és a társadalom között, mely egyoldalulag fel nem bontható; az
+öngyilkos tehát bűnt követ el a társadalom ellen, midőn azt magától
+megfosztja. De ez csak bizonyos határig áll. Elismerem, vannak
+kötelességeink a társadalom iránt, s volt idő, midőn éltem egyedüli
+boldogságát embertársaim szolgálatában reméltem feltalálhatni. De ha a
+társadalom jogaival álltok elő, ne feledjétek, hogy az egyénnek is
+vannak jogai. A társadalom önzése megszünik jogos lenni ott, a hol az
+emberi önzés jogosultsága kezdődik. Azt mondjátok: az életet kaptuk,
+tehát nem a miénk; s én azt mondom, épen mert kaptuk, a miénk.
+Rendelkezhetünk vele azon határokon belől, melyeken túl az egyén önzése
+megszünik jogos lenni. De vajjon hol van e határ?
+
+Száz öngyilkos közől kilenczvenkilencznek elhatározásában túlnyomó része
+van a társadalomnak elfogadott nézetei és előitéletei, intézményei és
+hiányai által. Vajjon nem a társadalom elfogadott fogalmai vezetik-e
+annak kezét, ki becsületét megőrzendő lesz öngyilkossá? Hány
+szerencsétlen szerelmes keresi a halált, kit csupán a társadalom
+előitéletei űznek a kétségbeesés karjaiba? S vajjon nem társadalmi
+intézményeink hiányai szolgáltatják-e az öngyilkosok ama túlnyomó
+contingensét, mely a nyomor elől menekül a halálba?
+
+A vad népek nem ismerik az öngyilkosságot, s a néger, ki megöli magát, a
+civilisált társadalom intézményeinek esik áldozatul.
+
+Az öngyilkosság a civilisátió egyik szomorú attributuma.
+
+A társadalom törvényei nem törődnek az ember legszentebb érzelmeivel. És
+sok esetben nem is törődhetnek vele. Az érzelem ügyeit törvények nem
+szabályozhatják. És vajjon, ha érzelmeink ily összeütközésbe jönnek
+társadalmi rendszerünkkel, – hol az eszköz e küzdelem kiegyenlítésére?
+
+A társadalomnak bizonyos határig joga van az ember életére, de vajjon
+van-e joga visszaélni azon szívnek kétségbeesésével, melynek már
+legszentebb érzelmeivel visszaélt? követelheti-e tőlünk, hogy tovább
+viseljük ez életet, melyet az ő intézményei tettek szerencsétlenné,
+elviselhetlenné?
+
+Mi boldog lehetnék én most, ha Odalie nem egy császári tábornoknak pazar
+bőségben, kényelemben nevelt leánya, kinek igényeit a párisi társadalmi
+élet oly magosra fokozta, hova anyagi helyzete fel nem ér! Mi boldogok
+lehetnénk egy más társadalomban mi, kiknek a párisi társadalomban a
+kétségbeesés jutott osztályrészül!
+
+Hallgassatok el a társadalom jogaival. Nem szabad oly erkölcsi
+törvényeket felállítani, melyek annyira ellenkeznek az emberi
+természettől elválhatlan önzéssel, hogy a valóságban lehetetlenekké, s
+ha mégis hirdettetnek, hazug frázisokká lesznek. Nem szabad a társadalom
+iránti kötelességeinknek oly széles magyarázatot adni, mely a
+kétségbeesett szívtől megtagadja a jogot, szenvedésein könnyíteni.
+
+Ember vagyok, elvitázhatlan jogom van keresni a jót és kerülni a
+rosszat, másnak kára nélkül. Kereshetem a halált, ha jobbnak találom az
+életnél, – s jogommal élek mindaddig, míg halálom által mást meg nem
+károsítok.
+
+Ez az egyetlen feltétel, melyhez az öngyilkolás jogát kötni lehet. Ha
+vannak tartozásaink, melyeket leróni, kötelezettségeink, melyeket
+teljesíteni csak úgy lehet, ha élünk a meddig élhetünk, akkor,
+elismerem, bűnös a kéz, mely fegyvert emel önmaga ellen; mert másnak
+joga van reánk, s e jogát megsértjük. A családapa, ki nejének és
+gyermekeinek szeretettel, támogatással tartozik egy életen át, megsérti
+családja iránti kötelességeit, ha azt támaszától megfosztja. A fiú, ki
+szüleit megfosztja a lehetőségtől, gyermeköket szeretni, s általa
+szerettetni, megsérti a gyermeki szeretet kötelességét. Ha volna
+családom, ha volnának szüleim, kiknek szeretettel és támogatással
+tartozom, még talán el tudnám szánni magamat az élet terhének
+elviselésére. De én egyedül állok a világban. Nincs a ki igényt tartson
+képességeimre, kinek tartoznám vele, hogy kedveért életben maradjak.
+Nincs családom, szabad vagyok.
+
+Te vagy mindenem Achille, és Odalie, barátom és kedvesem. Ti ketten
+vagytok a világon, kiknek jogotok van reám. Te, az igaz barát, ki
+gyermekkorunk óta változatlan, elnéző barátságoddal támogattál, ő, a
+szerető nő, ki szívét egy szerencsétlennek áldozá. Ne gondold Achille,
+hogy kicsinylem vonzalmatokat; két oly szív, mint a tied és Odalieé, –
+ah nem elég-e ez egy hosszú életre? Hiszen, ha csak a szívekkel kellene
+számolnunk, úgy a legboldogabb az volna, kit Odalie szerelmére, Achille
+barátságára méltatott!
+
+Nem lehet.
+
+Bevallom Achille, irántad hálátlanságot követek el, midőn meghalok. De
+barátságod, mely bűnössé teszi kezemben a fegyvert, fel fog oldozni a
+vád alól. Nem fogod kivánni, hogy alávessem magamat e perczben a
+gyötrelemnek, kifejteni előtted azon elviselhetlen lélekállapotot,
+melyből más menekvés nem létezik. Nem volt titkom előtted, s naplómból,
+melyet kérlek, fogadj el emlékül szerencsétlen barátodtól, ki fogod
+pótolhatni, a mi eddig tán nem állt elég világosan előtted. Ismersz, és
+át fogod látni, hogy másként nem cselekedhettem; és nem fogsz benne
+kételkedni, ha azt mondom, hogy a mi fájdalmat e pillanatban érzek,
+csupán azon gondolat okozza, hogy tőled el kell válnom.
+
+És Odalie? – Neki tartoztam azzal, hogy boldoggá tegyem; de miután e
+tartozást teljesítenem lehetetlen, és lehetetlen nem önvétkemből, – nem
+tartozom neki az élettel. Halálom híre le fogja sujtani, de meglásd
+Achille, hamarább fogja feledni a meghalt Anatolet, mint feledni tudná
+az élőt, ki csak rá nézve halt meg. Ő meg fog bocsátani annak, kinek nem
+volt ereje élni az ő bírása nélkül.
+
+Volt idő, midőn, nem ismerve még az élet keserűségeit, gyávaságnak
+tekintém az öngyilkolást. Megvallom, e gondolat tartóztatott vissza ma
+is leginkább ez elhatározástól, – de végre elhagyott. A ki gyávaságot
+készül elkövetni, nem azt érzi, a mit én érzek ez órában. Vajjon gyáva
+volt-e Brutus, midőn kardjába dőlt, és Cato midőn beleit felvágta,
+nehogy Caesarnak hódolnia kelljen? Gyáva volt-e Ária, midőn a véres
+tőrt, mely keblét átjárta, habozó férjének nyujtá: Vedd Paetus, nem
+fáj!? Gyáva volt-e Antonius és Cleopatra, kik Octavián rabsága elől a
+halálban kerestek menedéket? Gyáva volt-e Collatinus vagy neje, a nemes
+Lucrétia, midőn gyalázatát túlélni nem bírta?
+
+Ah, megengedem, hogy magamféle apró embernek nem illik e nagy jellemekre
+hivatkoznia. De végre is, a mi a nagynál erény, lehet-e gyarlóság a
+kicsinynél?
+
+Magasztalják a katonát, ki hősen megy szembe a halállal. De a katona
+hősiességében mindig van része a reménynek is, hogy életben marad, s a
+vágynak a dicsőség, a jutalom után, – az öngyilkos elszántságában nincs
+semmi más mint bátorság.
+
+És még egy. Legyen bár a határozat és tett egy pillanat műve, vagy
+hosszas elmélkedés eredménye, mint Robecké, ki könyvet írt az
+öngyilkolásról, mielőtt végrehajtotta volna, – az öngyilkos
+elhatározásában mindig van valami nemes érzés, mely felül emeli a
+hétköznapi embereken. Igaz, hogy erő kell hozzá, a rosszat tűrni tudni;
+de tűrni akkor is, midőn jogos módon menekülhetnénk tőle, ez nem
+bátorság többé, hanem botorság.
+
+Megengedem, hogy lehet gyávaság az, a mi bennünk az öngyilkolás
+határozatát szüli; de végrehajtani csak a bátorság lesz képes. Féltem én
+is az élettől barátom, s ez gyöngeség vala, megengedem. De minek fogod
+nevezni azt, hogy most nem félek a haláltól?
+
+Hidd el egyetlen barátom, rég nem cselekedtem valamit oly józanul, mint
+cselekszem a halált. Nem átkozom kedvesemet, soha az érzelem, melylyel
+iránta viseltetem, tisztább nem volt, mint e pillanatban. Nem érzem azt
+az általános világfájdalmat, mely elménket elhomályosítja, s fekete
+szemüvegen át láttatja velünk a világot; nem esem kétségbe az emberiség
+sorsa felett, nem kételkedem benne, hogy van boldogság e földön, – de
+érzem, hogy _rám nézve nincs_, hogy az én életem elveszté becsét,
+czélját, értelmét, – s érzem hogy ily csupasz életet nem érdemes
+fenntartani.
+
+Nyugodtabban halok meg, mint éltem. – Ez igazolásom.
+
+És most isten veletek egyetlen barátom és imádott kedvesem! Legyetek oly
+boldogok a mily boldogtalan volt
+
+_Anatole._
+
+A másik levél Plangenet Constancenak szólt és így hangzott:
+
+Asszonyom,
+
+Magyarázattal és bocsánatkéréssel tartozom önnek ama szerencsétlen
+jelenetért, melynek a véletlen az ön házát tette szinhelyévé. Emezt nem
+fogja ön megtagadni a szerencsétlentől, ki, mire ön e sorokat veszi,
+azon állapotban lesz, melyben a legnagyobb ellenség is igényt tarthat
+ellensége bocsánatára, s ki élte ez utolsó órájában köszönetet mond
+önnek azon nem érdemlett barátságért, melylyel két éven át kitünteté, s
+melylyel – mint öntudata vádolja, – visszaélt. Mert visszaéltem az ön
+barátságával, vissza Odalie szerelmével, midőn szeretni mertem, én, ki
+sem hinni, sem remélni nem bírtam. Végre, – későn, oh nagyon későn!
+beláttam ezt, – elhatározám, lemondani a jelen boldogságáról, mely
+ámítás vala a jövőre nézve, s a véletlen, midőn ma Odalieval önnél
+összehozott, úgy akarta, hogy ön tanúja legyen, mikép hajtom végre
+önmagamon ez itéletet.
+
+Ime egyetlen mentségem asszonyom; ime a magyarázat, melyet önnek joga
+van tőlem követelni.
+
+Midőn ma önhöz beléptem, nem gondoltam rá, mit fogok tenni, ha egyszer
+nem lesz jogom Odalie nevét kiejteni. Midőn öntől eltávoztam, csakhamar
+tisztába jöttem magammal e kérdés felett.
+
+Odalie nélkül élni? – Ez asszonyom, egyszerűen lehetetlen.
+
+De lehet – meghalni nélküle.
+
+Ha érdekli önt sorsom asszonyom, ezennel felhatalmazom C. Achille
+barátomat, adjon meg önnek minden felvilágosítást, melyre szüksége van,
+naplómmal együtt, melyet neki hagytam emlékül. Ha ön ezeket hallja és
+olvassa, meg fogja érteni végzetemet.
+
+Még egy kérésem van önhöz asszonyom. Támogassa Odaliet barátságával. Ne
+mondjon neki rólam csak olyat, a mi gyorsabban feledtetheti vele
+szerencsétlen kedvesét. Felhatalmazom önt arra is, hogy rágalmazzon
+előtte, ha jónak látja; kész vagyok gyűlöletét és megvetését elviselni,
+ha ez megnyugvására szolgálhat. Nem irok Odalienak, egy sorban sem
+veszek tőle bucsút, hogy önnek teljesen szabad keze legyen e
+tekintetben. Ez utolsó és nem legcsekélyebb pontja itéletemnek.
+
+És most asszonyom, bucsút veszek öntől örökre, öntől és Odalietől. –
+Legyen ön boldog asszonyom, s feledje és feledtesse Odalieval
+
+_Flavigneux Anatolet._
+
+Ime Anatole története.
+
+Hosszadalmas valék az elbeszélésben, – folytatá Achille, – de barátomat
+csak az itélheti meg igazságosan, a ki multját ismeri. Mert e szomorú
+katasztrófának oka csak részben rejlik azon akadályokban, melyek
+Odalietől elválaszták, s a körülményekben, melyek közt kedvese
+nevelkedett; szerencsétlenségének valódi kulcsát multjában kell
+keresnünk. Hogy egy egészséges, tettvágyas és munkaképes ifjú, pályája
+kezdetén, az erkölcsi és anyagi siker buzdító ölében, egy jövő küszöbén,
+mely elé mindenki remélve tekintett, megszeressen egy nőt, ki sorsán
+felül, bőségben nevelkedett ugyan, de ki őt mélyen és igazán szereti, és
+a netaláni anyagi szükség lehetősége elől meghátráljon a – halálba, hogy
+eldobjon magától egy életet, mely egyrészt hirrel s dicsőséggel
+kecsegteti, másrészt alapos reményt nyujt a boldogságra, s eldobja azt
+aggodalomból oly viszonyoktól, melyek mindössze nem lehetetlenek, – ez
+oly psychologiai ellenmondás, melynek másutt kell kulcsát keresnünk.
+
+Nagy lélektani ellenmondásokra, úgy hiszem, csak sokat szenvedett
+embereknél találunk. És Anatole ifjúkori szenvedései megadják e talány
+megfejtését. Anatole természettől fogva tüzes vérű, tettrekész és
+élvvágyó vala. Midőn az életbe belépett, tizenhat éves korában, lelke
+egy tiszta fehér lap volt, s minden attól függött, mit fog az élet e
+lapra feljegyezni. Élénk becsületérzés és fogékony szív, melyet anyjától
+öröklött, hajlam a könnyelműségre s élvezetvágy, miben apjára ütött: ez
+volt az anyag, melyet a természet jövőjének rendelkezésére adott.
+
+A tizenhat éves ifjú ártatlan, tiszta lelkébe először Hermance írta be a
+maga nevét és történetét a kicsapongás, az erkölcsi cynismus, a gyalázat
+betűivel; melyek az ifjút arra kényszeríték, hogy piruljon önmagán, s
+arra vitték, hogy kedvesében a nőnemet megvesse. Korának természetes
+naivságát veszélyes gyorsasággal követte a felvilágosodás legsivárabb
+neme: az, melyet lelkünk ártatlanságának s költészetének árán vásárolunk
+meg. Az idealismus korszaka Anatole lelkében csak hónapokig tartott. Az
+első csók, melyet Hermancetól mint kedvesétől kapott, széttépte a fiatal
+kebel illusióit, s azon lelki válság, melybe Hermance bukása dönté, egy
+léha, kicsapongó élet karjaiba taszítá.
+
+Hosszú négy éve után e léleksenyvesztő, emésztő életmódnak jelent meg
+Hélène kedélyének láthatárán, hogy veszni indult lelkét saját fájdalma
+árán megmentse. A könnyelműség tetőpontján, midőn erkölcstelen
+szenvedélyei végzetes hatalommal ragadták egy oly tett felé, melyre még
+az ő morálja is a «jellemtelenség» nevét alkalmazá, Hélène önfeláldozó
+szerelmének s lemondó ártatlanságának meginditó nyilatkozására volt
+szükség, hogy természetének eredeti nemessége legyőzhesse Hermance
+iránti szerelmének szomorú örökségét.
+
+Anatole szakított multjával, de – már későn. Lelke szárnyait az idő
+sivár tapasztalásai megnyesték. Erkölcsileg megtért, s szerelme Odalie
+iránt tiszta volt, mint egy szűz kebel első gerjedelme. De első
+szerelmének keserű csalódása, az önmegvetés emésztő érzése, négy évi
+életmódja, s az önvád maró kínjai Hélène iránti magaviselete miatt,
+megzavarták lelki fejlődésében. Elveszté hitét.
+
+Több évi komoly munka és tanulmányok kimívelték szellemét, s erős
+politikai meggyőződéseket csepegtettek lelkébe; de feldult szívvilágát
+nem birták ujjá teremteni. Midőn Odalie szerelmének jeleit vette,
+őszintén igyekezett e gondolat ellen küzdeni. Egy évig tartott, míg
+megszerette a leányt, s másfél évig, míg önmagának be merte vallani azon
+szerelmet, mely saját initiativája folytán sohsem keletkezett volna
+szívében. Másfél év mulva nem kételkedhetett többé saját szerelmében, de
+ezenkívül kételkedett mindenben. Ha a politikai gyűlölet nem választja
+el a tábornoktól, ha tölthetett volna kedvesével annyi időt, mennyit e
+körülmény nem létében kétségkívül töltött volna, azt hiszem, hogy a
+folytonos érintkezés szerelme tárgyával győzött volna lelki
+töprengésein, s szerelme hatalmától elragadtatva rövid idő alatt örökre
+magához fűzte volna kedvesét. De a politikai ellentét közte és a
+tábornok közt, midőn az alkalmak számát, melyekben szerelmesével
+találkozhatott, lehető csekélyre leszállítá, még tápot adott
+kételyeinek. Hosszú hónapokon át megfosztva ideáljának láthatásától,
+lelke önmagára vala utalva, s midőn csupán magából meríthetett,
+zsákmányul esett azon kételyeknek, melyeket Odalie szava, ha azt
+gyakrabban hallja, örökre elriaszthatott volna.
+
+Nem tudott remélni, és nem tudott lemondani. Szomorú kételyei két éven
+át oly tétlen passivitásba sülyeszték, mely apathikus önfeledésében nem
+gondolja meg, hogy az ily viszony egy fiatal férfi és fiatal leány közt
+hosszabb időre tarthatatlan. Akaratlanul ámítá önmagát és kedvesét, míg
+végre ennek néhány véletlen szava felkölté benne a férfi
+becsületérzését, ki most a szerelmest gyors elhatározásra kényszeríté.
+
+Azon nap óta, melyen Hermance bukása felett kétségbeesve tőrt irányzott
+mellének, Anatolet nem érte oly erőszakos lelki megrázkódás, mint ez
+vala. Az ily válságok a kedély minden zugát felverik, s nem hagyják
+szívéletünknek egy elemét sem érintetlenül. S midőn az volt a kérdés:
+lemondjon-e végleg és tényleg kedveséről, vagy kösse őt magához örökre,
+nem törődve a jövővel? – szomorú hatalommal támadt fel lelkében a
+Cotin-ház emlékezete.
+
+És ily körülmények közt, ily előzmények után, ez határozta meg a
+küzdelem kimenetelét.
+
+Anatole képesnek érzé önmagát az anyagi nélkülözés minden nemére,
+kétszer mondott le önszántából a jólétről, de maga sohasem tapasztalta a
+szükséget. Gyermekkorában nagybátyja bőkezüen gondoskodott róla, utóbb
+saját munkája ritka szerencsés anyagi helyzetbe emelte. Egy szomorú
+példáját látta a nyomor következményeinek, s e példa annál megrázóbban
+hatott rá, mert becsületes, szeretetreméltó embereket taszított az
+örvénybe, kiket tisztelt és szeretett; mert bukását okozta első szerelme
+tárgyának, kinek gyalázata kiindulási pontjául szolgált minden
+szenvedéseinek. Cotinék nyomora okozta, hogy Hermanceban oly keserűen
+csalódott, hogy kétségbeesésében a kicsapongás karjaiban keresett
+menedéket; ez sodorta oly viszonyokba, ez hozott rá oly szenvedéseket,
+melyek alatt lelki ereje megtörött. S ha a becsületes, szerető, de
+gondatlan és mulatni vágyó Cotinnéval párhuzamba állítá a pazar bőségben
+nevelt, fényhez szokott, ünnepelt, ragyogni vágyó Odaliet, – vajjon
+csoda-e, ha lelke kétségbeesett a természetek e hasonlóságán, és nem
+merte a sors hasonlóságát kihivni?
+
+Ily körülmények közt talán lett volna még egy dolog, ami Anatolet a
+végső kétségbeeséstől megmenthette volna: a vallás. A mióta a
+világegyetem mathematikai ismeretlenét, a nagy X-et a természettudomány
+megfejté, azóta az atheismus oly erkölcsi jogosultságot nyert, minővel
+azelőtt nem bírt. De azért az egészséges atheismus ma is az erős
+szellemek privilégiuma, melyet megtört lélek nem bír elviselni. A vallás
+babona, előitélet, – de oly babona, mely képes fanatizálni, oly
+előitélet, mely képes bátorságra, kitartásra buzdítani, midőn a remény
+minden más jogczimét már elveszté. Ha Anatole mély vallásos érzülettel
+bír, a hit segélyével tán sikerült volna megcsalnia saját lelke
+kétségbeesését, istenben bízva, a remény e képzelt hatalom iránt, talán
+képes lett volna elméjét elámítani, s ezáltal a végelcsüggedéstől
+megóvni, hogy lett volna ereje szembeszállni a jövővel. De Anatole
+atheista volt.
+
+Ez még sivárabbá tette kétségbeesését.
+
+Mindezen tényezők összevéve, azt hiszem eléggé megmagyarázzák Flavigneux
+Anatole végzetét. Ezeket elgondolva nem fogunk követ dobni a
+szerencsétlen ifjúra, kinek utolsó levele, melyet önnek felolvasék,
+szinte természetellenes, megdöbbentő józansága által, megczáfolhatlanul
+hirdeti, miszerint azon ember, ki oly szenvedéseken ment át, oly
+tapasztalatokat szerzett, úgy tudott szeretni, és úgy nem tudott hinni,
+mint Anatole, – csak akkor érezheté magát teljesen nyugodtnak, midőn már
+előtte feküdt a töltött pisztoly, mely néhány óra mulva megmenti minden
+szenvedéstől.
+
+S e pisztoly eldördült, – tevé hozzá Achille elfojtott hangon, – és én
+elvesztém legjobb barátomat.
+
+– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –
+
+– És Odalie? – kérdém szünet mulva Achilletől.
+
+– Odalie mélyen és igazán gyászolta kedvesét. Megtudván Constancetól,
+hogy Anatole naplóját nekem hagyta, elkérte olvasni. Midőn néhány hét
+mulva meglátogattam, visszaadta a könyvet. «Most már nyugodtan bírhatja
+ön ez emléket barátjától», mondá s egy másik hasonló kötetet tartott
+elémbe. Felnyitám. Anatole naplója volt az, hiven lemásolva Odalie
+által. A leány egy hónap alatt leírta magának e kötetet; írásközben
+átszenvedte mindazt, a mit kedvese szenvedett, s a visszaidézett
+fájdalmak ez egy hónapjának eredménye ott állt a könyv utolsó lapján.
+
+«Te jobban tudtál gondolkozni, én jobban tudtam szeretni. Te bölcs
+voltál, én csak szerelmes. Ha kevésbé lettél volna előrelátó, még tán
+boldogok lehettünk volna!
+
+– «De hátha nem?
+
+– «Mégis igazad volt Anatole.»
+
+E sorokat írta Odalie kedvese naplója végére. A szerencsétlen leány
+annyira beleélte magát e napló olvasása alatt kedvese szenvedéseibe,
+hogy végre maga is elveszté hitét.
+
+De a kétkedés, mely Anatole szerencsétlenségét okozta, Odalienak
+megkönnyíté a magáét elviselni. A kétkedés semmivé teszi az örömet,
+midőn elemeire felbontja; szelidíti a szenvedést, midőn elforgácsolja.
+
+Körülbelül egy évvel Anatole halála után egy gyors betegség Duploque
+tábornokot is sírba szólítá.
+
+Odalie egyedül maradt azon csekély vagyonnal, melyet atyja hagyott rá,
+és készült Normandiába vonulni vissza nagynénjével, hogy ott szerényen
+éljen emlékezetének.
+
+Ekkor egyszerre ismét megjelent egy már több izben elutasított régi
+udvarló. Felajánlá millióit Odalienak, s nem kérte tőle szívét, csak
+kezét.
+
+Kettő közt volt a leánynak választása.
+
+Visszavonultan élni Normandia valamely félreesett zugában, vagy ismét
+megkezdeni az előbbi fényes és zajos életet, s most már hatványozott
+kiadásban.
+
+És vajjon hol lesz könnyebb feledni az elhalt kedvest: egy csendes kis
+városban-e, lekötve egy helyre, egy kis unalmas helyre, mely a lelket
+akarata ellenére az emlékezethez kényszeríti menekülni foglalkozásért?
+vagy milliókkal rendelkezve a nagy világban, folytonos zaj, vígság,
+ünneplés között?
+
+Odaliet meggyőzték rokonai, miszerint ez utóbbi életmód jobban megfelel
+szenvedő lelke szükségeinek. És Odalie kijelenté kérőjének, hogy szíve a
+halotté marad, de kezét elnyerheti, ha kész őt támogatni a feledésben.
+
+– Két év mult el azóta, – folytatá Achille, – s Odalie férjével együtt
+európaszerte keresi a szórakozást, de hogy kedvesét még mindig nem
+feledte, azt észrevehette ön tegnap, midőn látta, miként halványult el
+egy ember láttára, ki őt Anatolera emlékezteté.
+
+– Mit mond ön, – kiálték fel, tehát azon igéző szépségü nő, ki tegnap az
+estélyen…
+
+– Senki más, mint Odalie.
+
+– És férje?
+
+E pillanatban eszembe jutott, hogy a fazék névjegye még mindig zsebemben
+van, elővettem tehát, s megtaláltam rajta a választ kérdésemre:
+
+_Hyacinthe Randeau_ _Rentier_.
+
+
+
+
+XIX.
+
+Három nappal utóbb elhagytam Rómát.
+
+Nem láttam többé Odaliet, de nem bírtam feledni. E bűbájos alak,
+titokteljesen ékesszóló varázsával folyton lelkem előtt lebegett, majd
+mint personifikácziója a megragadó bájnak, mint ideálja a női kellemnek,
+kiben az istenség asszonyi revelátiója, a mosoly igéje testté lőn; majd
+mint a táncznak megvadult muzsája, a mint rohamos gyorsasággal röpült
+végig M*… marchese termein, titokteljes vágytól dagadó kebellel, emésztő
+lánggal szemében, arczán a szédülés átérzett kéjével, vonásaiban oly
+minden földin felülemelkedett elszántsággal, mely vakmerően kisérti az
+élet és halál istenét… s többször kérdém magamtól, mint kérdé egykor
+Anatole: Odalie, dæmon vagy-e vagy istennő?
+
+– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –
+
+Két héttel utóbb Nápolyban a következő újdonságot olvasám egy odavaló
+hirlapban:
+
+«A fiatal kor gondatlan könnyelműsége ismét egy ifjú életnek oltá ki
+világát. Mint római lapok írják, tegnapelőtt temettek ott egy szép,
+fiatal franczia nőt, ki alig néhány hét óta időzött Olaszországban, s
+kiben a római társaság már előre üdvözlé a bekövetkező farsang
+királynéját. R… asszony néhány nap előtt T* M* marchese estélyén
+táncztól felhevülten vizet kért. R… urat e kivánat annyival inkább
+meglepte, mert neje tánczközben rendesen theával szokta volt szomját
+oltani. Ez alkalommal azonban sem férjének sem barátainak nem sikerült
+őt veszélyes kivánsága teljesítésében meggátolni. A fiatal nő, nem
+hajtva semmi tanácsra, teljes felhevülésben felhajtott egy pohár jeges
+vizet. Másnap rosszul lett, s pár nap alatt oly erőszakos tüdőlob
+fejlődött ki a szerencsétlen nőben, melyen az orvosok nem bírtak erőt
+venni, s mely a boldog férjet szeretett nejétől megfosztá.»
+
+– – – – – – –
+
+Ah Odalie! nem valál dæmon, nem valál istennő. Asszony voltál tetőtől
+talpig, asszonyi szívvel és asszonyi gyöngeségekkel.
+
+
+
+
+TARTALOM.
+
+  TOLDY ISTVÁN. Irta _Mikszáth Kálmán_  V
+  ANATOLE  1
+
+
+
+
+KÉPJEGYZÉK.
+
+  1. Toldy István arczképe  II
+  2. Egy 22–23 éves nő állt ott  15
+  3. Szédítő gyorsasággal lejtett körül  18
+  4. Cotin György örömmel fogadta az ifjút  30
+  5. Odarohant beteg nagybátyjához  40
+  6. – Csókolj meg Anatole! – susogá  45
+  7. A nagy operaház előcsarnokában megpillantá  49
+  8. Jobb kezével egy tőrt ragadott fel  59
+  9. Mind hevesebben ostromolni kezdte  78
+  10. Térden állva kért bocsánatot  88
+  11. Kellemes benyomású gyermek jött szembe  104
+  12. Odalie arczképe volt  124
+  13. Mélabúsan találtam szobájában ülve  156
+  14. Anatole kezét nyújtá a búcsúra  173
+  15. Ismét elővette naplóját  186
+  16. Megsemmisűlten hullott barátnője karjaiba  218
+
+
+[Transcriber's Note:
+
+Javítások.
+
+Az eredeti szöveg helyesírásán nem változtattunk.
+
+A nyomdai hibákat javítottuk. Ezek listája:
+
+VI |prubliczistikai |publiczistikai
+
+7 |Bossásson meg |Bocsásson meg
+
+14 |Rómaban |Rómában
+
+18 |Őn már |Ön már
+
+48 |körülménye |körülményei
+
+56 |ketségbeesik |kétségbeesik
+
+78 |gyermek ránt |gyermek iránt
+
+93 |erkölcsí világában |erkölcsi világában
+
+94 |czynismus |cynismus
+
+113 |h gy én |hogy én
+
+115 |Vig voit |Vig volt
+
+117 |képtelenség! |képtelenség!»
+
+123 |volha erőm |volna erőm
+
+131 |dolgánan |dolgában
+
+143 |vézethet |vezethet
+
+161 |napoként kaczérabb |naponként kaczérabb
+
+165 |lehehetetlen |lehetetlen
+
+170 |nek illő |neki illő
+
+199 |segíten akarna |segíteni akarna
+
+205 |ajanlatát |ajánlatát
+
+207 |rád esettt |rád esett]
+
+
+*** END OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK ANATOLE ***
+
+Updated editions will replace the previous one--the old editions will
+be renamed.
+
+Creating the works from print editions not protected by U.S. copyright
+law means that no one owns a United States copyright in these works,
+so the Foundation (and you!) can copy and distribute it in the
+United States without permission and without paying copyright
+royalties. Special rules, set forth in the General Terms of Use part
+of this license, apply to copying and distributing Project
+Gutenberg-tm electronic works to protect the PROJECT GUTENBERG-tm
+concept and trademark. Project Gutenberg is a registered trademark,
+and may not be used if you charge for an eBook, except by following
+the terms of the trademark license, including paying royalties for use
+of the Project Gutenberg trademark. If you do not charge anything for
+copies of this eBook, complying with the trademark license is very
+easy. You may use this eBook for nearly any purpose such as creation
+of derivative works, reports, performances and research. Project
+Gutenberg eBooks may be modified and printed and given away--you may
+do practically ANYTHING in the United States with eBooks not protected
+by U.S. copyright law. Redistribution is subject to the trademark
+license, especially commercial redistribution.
+
+START: FULL LICENSE
+
+THE FULL PROJECT GUTENBERG LICENSE
+PLEASE READ THIS BEFORE YOU DISTRIBUTE OR USE THIS WORK
+
+To protect the Project Gutenberg-tm mission of promoting the free
+distribution of electronic works, by using or distributing this work
+(or any other work associated in any way with the phrase "Project
+Gutenberg"), you agree to comply with all the terms of the Full
+Project Gutenberg-tm License available with this file or online at
+www.gutenberg.org/license.
+
+Section 1. General Terms of Use and Redistributing Project
+Gutenberg-tm electronic works
+
+1.A. By reading or using any part of this Project Gutenberg-tm
+electronic work, you indicate that you have read, understand, agree to
+and accept all the terms of this license and intellectual property
+(trademark/copyright) agreement. If you do not agree to abide by all
+the terms of this agreement, you must cease using and return or
+destroy all copies of Project Gutenberg-tm electronic works in your
+possession. If you paid a fee for obtaining a copy of or access to a
+Project Gutenberg-tm electronic work and you do not agree to be bound
+by the terms of this agreement, you may obtain a refund from the
+person or entity to whom you paid the fee as set forth in paragraph
+1.E.8.
+
+1.B. "Project Gutenberg" is a registered trademark. It may only be
+used on or associated in any way with an electronic work by people who
+agree to be bound by the terms of this agreement. There are a few
+things that you can do with most Project Gutenberg-tm electronic works
+even without complying with the full terms of this agreement. See
+paragraph 1.C below. There are a lot of things you can do with Project
+Gutenberg-tm electronic works if you follow the terms of this
+agreement and help preserve free future access to Project Gutenberg-tm
+electronic works. See paragraph 1.E below.
+
+1.C. The Project Gutenberg Literary Archive Foundation ("the
+Foundation" or PGLAF), owns a compilation copyright in the collection
+of Project Gutenberg-tm electronic works. Nearly all the individual
+works in the collection are in the public domain in the United
+States. If an individual work is unprotected by copyright law in the
+United States and you are located in the United States, we do not
+claim a right to prevent you from copying, distributing, performing,
+displaying or creating derivative works based on the work as long as
+all references to Project Gutenberg are removed. Of course, we hope
+that you will support the Project Gutenberg-tm mission of promoting
+free access to electronic works by freely sharing Project Gutenberg-tm
+works in compliance with the terms of this agreement for keeping the
+Project Gutenberg-tm name associated with the work. You can easily
+comply with the terms of this agreement by keeping this work in the
+same format with its attached full Project Gutenberg-tm License when
+you share it without charge with others.
+
+1.D. The copyright laws of the place where you are located also govern
+what you can do with this work. Copyright laws in most countries are
+in a constant state of change. If you are outside the United States,
+check the laws of your country in addition to the terms of this
+agreement before downloading, copying, displaying, performing,
+distributing or creating derivative works based on this work or any
+other Project Gutenberg-tm work. The Foundation makes no
+representations concerning the copyright status of any work in any
+country other than the United States.
+
+1.E. Unless you have removed all references to Project Gutenberg:
+
+1.E.1. The following sentence, with active links to, or other
+immediate access to, the full Project Gutenberg-tm License must appear
+prominently whenever any copy of a Project Gutenberg-tm work (any work
+on which the phrase "Project Gutenberg" appears, or with which the
+phrase "Project Gutenberg" is associated) is accessed, displayed,
+performed, viewed, copied or distributed:
+
+  This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and
+  most other parts of the world at no cost and with almost no
+  restrictions whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it
+  under the terms of the Project Gutenberg License included with this
+  eBook or online at www.gutenberg.org. If you are not located in the
+  United States, you will have to check the laws of the country where
+  you are located before using this eBook.
+
+1.E.2. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is
+derived from texts not protected by U.S. copyright law (does not
+contain a notice indicating that it is posted with permission of the
+copyright holder), the work can be copied and distributed to anyone in
+the United States without paying any fees or charges. If you are
+redistributing or providing access to a work with the phrase "Project
+Gutenberg" associated with or appearing on the work, you must comply
+either with the requirements of paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 or
+obtain permission for the use of the work and the Project Gutenberg-tm
+trademark as set forth in paragraphs 1.E.8 or 1.E.9.
+
+1.E.3. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is posted
+with the permission of the copyright holder, your use and distribution
+must comply with both paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 and any
+additional terms imposed by the copyright holder. Additional terms
+will be linked to the Project Gutenberg-tm License for all works
+posted with the permission of the copyright holder found at the
+beginning of this work.
+
+1.E.4. Do not unlink or detach or remove the full Project Gutenberg-tm
+License terms from this work, or any files containing a part of this
+work or any other work associated with Project Gutenberg-tm.
+
+1.E.5. Do not copy, display, perform, distribute or redistribute this
+electronic work, or any part of this electronic work, without
+prominently displaying the sentence set forth in paragraph 1.E.1 with
+active links or immediate access to the full terms of the Project
+Gutenberg-tm License.
+
+1.E.6. You may convert to and distribute this work in any binary,
+compressed, marked up, nonproprietary or proprietary form, including
+any word processing or hypertext form. However, if you provide access
+to or distribute copies of a Project Gutenberg-tm work in a format
+other than "Plain Vanilla ASCII" or other format used in the official
+version posted on the official Project Gutenberg-tm website
+(www.gutenberg.org), you must, at no additional cost, fee or expense
+to the user, provide a copy, a means of exporting a copy, or a means
+of obtaining a copy upon request, of the work in its original "Plain
+Vanilla ASCII" or other form. Any alternate format must include the
+full Project Gutenberg-tm License as specified in paragraph 1.E.1.
+
+1.E.7. Do not charge a fee for access to, viewing, displaying,
+performing, copying or distributing any Project Gutenberg-tm works
+unless you comply with paragraph 1.E.8 or 1.E.9.
+
+1.E.8. You may charge a reasonable fee for copies of or providing
+access to or distributing Project Gutenberg-tm electronic works
+provided that:
+
+* You pay a royalty fee of 20% of the gross profits you derive from
+  the use of Project Gutenberg-tm works calculated using the method
+  you already use to calculate your applicable taxes. The fee is owed
+  to the owner of the Project Gutenberg-tm trademark, but he has
+  agreed to donate royalties under this paragraph to the Project
+  Gutenberg Literary Archive Foundation. Royalty payments must be paid
+  within 60 days following each date on which you prepare (or are
+  legally required to prepare) your periodic tax returns. Royalty
+  payments should be clearly marked as such and sent to the Project
+  Gutenberg Literary Archive Foundation at the address specified in
+  Section 4, "Information about donations to the Project Gutenberg
+  Literary Archive Foundation."
+
+* You provide a full refund of any money paid by a user who notifies
+  you in writing (or by e-mail) within 30 days of receipt that s/he
+  does not agree to the terms of the full Project Gutenberg-tm
+  License. You must require such a user to return or destroy all
+  copies of the works possessed in a physical medium and discontinue
+  all use of and all access to other copies of Project Gutenberg-tm
+  works.
+
+* You provide, in accordance with paragraph 1.F.3, a full refund of
+  any money paid for a work or a replacement copy, if a defect in the
+  electronic work is discovered and reported to you within 90 days of
+  receipt of the work.
+
+* You comply with all other terms of this agreement for free
+  distribution of Project Gutenberg-tm works.
+
+1.E.9. If you wish to charge a fee or distribute a Project
+Gutenberg-tm electronic work or group of works on different terms than
+are set forth in this agreement, you must obtain permission in writing
+from the Project Gutenberg Literary Archive Foundation, the manager of
+the Project Gutenberg-tm trademark. Contact the Foundation as set
+forth in Section 3 below.
+
+1.F.
+
+1.F.1. Project Gutenberg volunteers and employees expend considerable
+effort to identify, do copyright research on, transcribe and proofread
+works not protected by U.S. copyright law in creating the Project
+Gutenberg-tm collection. Despite these efforts, Project Gutenberg-tm
+electronic works, and the medium on which they may be stored, may
+contain "Defects," such as, but not limited to, incomplete, inaccurate
+or corrupt data, transcription errors, a copyright or other
+intellectual property infringement, a defective or damaged disk or
+other medium, a computer virus, or computer codes that damage or
+cannot be read by your equipment.
+
+1.F.2. LIMITED WARRANTY, DISCLAIMER OF DAMAGES - Except for the "Right
+of Replacement or Refund" described in paragraph 1.F.3, the Project
+Gutenberg Literary Archive Foundation, the owner of the Project
+Gutenberg-tm trademark, and any other party distributing a Project
+Gutenberg-tm electronic work under this agreement, disclaim all
+liability to you for damages, costs and expenses, including legal
+fees. YOU AGREE THAT YOU HAVE NO REMEDIES FOR NEGLIGENCE, STRICT
+LIABILITY, BREACH OF WARRANTY OR BREACH OF CONTRACT EXCEPT THOSE
+PROVIDED IN PARAGRAPH 1.F.3. YOU AGREE THAT THE FOUNDATION, THE
+TRADEMARK OWNER, AND ANY DISTRIBUTOR UNDER THIS AGREEMENT WILL NOT BE
+LIABLE TO YOU FOR ACTUAL, DIRECT, INDIRECT, CONSEQUENTIAL, PUNITIVE OR
+INCIDENTAL DAMAGES EVEN IF YOU GIVE NOTICE OF THE POSSIBILITY OF SUCH
+DAMAGE.
+
+1.F.3. LIMITED RIGHT OF REPLACEMENT OR REFUND - If you discover a
+defect in this electronic work within 90 days of receiving it, you can
+receive a refund of the money (if any) you paid for it by sending a
+written explanation to the person you received the work from. If you
+received the work on a physical medium, you must return the medium
+with your written explanation. The person or entity that provided you
+with the defective work may elect to provide a replacement copy in
+lieu of a refund. If you received the work electronically, the person
+or entity providing it to you may choose to give you a second
+opportunity to receive the work electronically in lieu of a refund. If
+the second copy is also defective, you may demand a refund in writing
+without further opportunities to fix the problem.
+
+1.F.4. Except for the limited right of replacement or refund set forth
+in paragraph 1.F.3, this work is provided to you 'AS-IS', WITH NO
+OTHER WARRANTIES OF ANY KIND, EXPRESS OR IMPLIED, INCLUDING BUT NOT
+LIMITED TO WARRANTIES OF MERCHANTABILITY OR FITNESS FOR ANY PURPOSE.
+
+1.F.5. Some states do not allow disclaimers of certain implied
+warranties or the exclusion or limitation of certain types of
+damages. If any disclaimer or limitation set forth in this agreement
+violates the law of the state applicable to this agreement, the
+agreement shall be interpreted to make the maximum disclaimer or
+limitation permitted by the applicable state law. The invalidity or
+unenforceability of any provision of this agreement shall not void the
+remaining provisions.
+
+1.F.6. INDEMNITY - You agree to indemnify and hold the Foundation, the
+trademark owner, any agent or employee of the Foundation, anyone
+providing copies of Project Gutenberg-tm electronic works in
+accordance with this agreement, and any volunteers associated with the
+production, promotion and distribution of Project Gutenberg-tm
+electronic works, harmless from all liability, costs and expenses,
+including legal fees, that arise directly or indirectly from any of
+the following which you do or cause to occur: (a) distribution of this
+or any Project Gutenberg-tm work, (b) alteration, modification, or
+additions or deletions to any Project Gutenberg-tm work, and (c) any
+Defect you cause.
+
+Section 2. Information about the Mission of Project Gutenberg-tm
+
+Project Gutenberg-tm is synonymous with the free distribution of
+electronic works in formats readable by the widest variety of
+computers including obsolete, old, middle-aged and new computers. It
+exists because of the efforts of hundreds of volunteers and donations
+from people in all walks of life.
+
+Volunteers and financial support to provide volunteers with the
+assistance they need are critical to reaching Project Gutenberg-tm's
+goals and ensuring that the Project Gutenberg-tm collection will
+remain freely available for generations to come. In 2001, the Project
+Gutenberg Literary Archive Foundation was created to provide a secure
+and permanent future for Project Gutenberg-tm and future
+generations. To learn more about the Project Gutenberg Literary
+Archive Foundation and how your efforts and donations can help, see
+Sections 3 and 4 and the Foundation information page at
+www.gutenberg.org
+
+Section 3. Information about the Project Gutenberg Literary
+Archive Foundation
+
+The Project Gutenberg Literary Archive Foundation is a non-profit
+501(c)(3) educational corporation organized under the laws of the
+state of Mississippi and granted tax exempt status by the Internal
+Revenue Service. The Foundation's EIN or federal tax identification
+number is 64-6221541. Contributions to the Project Gutenberg Literary
+Archive Foundation are tax deductible to the full extent permitted by
+U.S. federal laws and your state's laws.
+
+The Foundation's business office is located at 809 North 1500 West,
+Salt Lake City, UT 84116, (801) 596-1887. Email contact links and up
+to date contact information can be found at the Foundation's website
+and official page at www.gutenberg.org/contact
+
+Section 4. Information about Donations to the Project Gutenberg
+Literary Archive Foundation
+
+Project Gutenberg-tm depends upon and cannot survive without
+widespread public support and donations to carry out its mission of
+increasing the number of public domain and licensed works that can be
+freely distributed in machine-readable form accessible by the widest
+array of equipment including outdated equipment. Many small donations
+($1 to $5,000) are particularly important to maintaining tax exempt
+status with the IRS.
+
+The Foundation is committed to complying with the laws regulating
+charities and charitable donations in all 50 states of the United
+States. Compliance requirements are not uniform and it takes a
+considerable effort, much paperwork and many fees to meet and keep up
+with these requirements. We do not solicit donations in locations
+where we have not received written confirmation of compliance. To SEND
+DONATIONS or determine the status of compliance for any particular
+state visit www.gutenberg.org/donate
+
+While we cannot and do not solicit contributions from states where we
+have not met the solicitation requirements, we know of no prohibition
+against accepting unsolicited donations from donors in such states who
+approach us with offers to donate.
+
+International donations are gratefully accepted, but we cannot make
+any statements concerning tax treatment of donations received from
+outside the United States. U.S. laws alone swamp our small staff.
+
+Please check the Project Gutenberg web pages for current donation
+methods and addresses. Donations are accepted in a number of other
+ways including checks, online payments and credit card donations. To
+donate, please visit: www.gutenberg.org/donate
+
+Section 5. General Information About Project Gutenberg-tm electronic works
+
+Professor Michael S. Hart was the originator of the Project
+Gutenberg-tm concept of a library of electronic works that could be
+freely shared with anyone. For forty years, he produced and
+distributed Project Gutenberg-tm eBooks with only a loose network of
+volunteer support.
+
+Project Gutenberg-tm eBooks are often created from several printed
+editions, all of which are confirmed as not protected by copyright in
+the U.S. unless a copyright notice is included. Thus, we do not
+necessarily keep eBooks in compliance with any particular paper
+edition.
+
+Most people start at our website which has the main PG search
+facility: www.gutenberg.org
+
+This website includes information about Project Gutenberg-tm,
+including how to make donations to the Project Gutenberg Literary
+Archive Foundation, how to help produce our new eBooks, and how to
+subscribe to our email newsletter to hear about new eBooks.
diff --git a/67875-0.zip b/67875-0.zip
new file mode 100644
index 0000000..3073d3e
--- /dev/null
+++ b/67875-0.zip
diff --git a/67875-h.zip b/67875-h.zip
new file mode 100644
index 0000000..ac78b7c
--- /dev/null
+++ b/67875-h.zip
diff --git a/67875-h/67875-h.htm b/67875-h/67875-h.htm
new file mode 100644
index 0000000..06a0679
--- /dev/null
+++ b/67875-h/67875-h.htm
@@ -0,0 +1,6924 @@
+<!DOCTYPE html PUBLIC "-//W3C//DTD XHTML 1.0 Strict//EN"
+    "http://www.w3.org/TR/xhtml1/DTD/xhtml1-strict.dtd">
+<html xmlns="http://www.w3.org/1999/xhtml" xml:lang="hu" lang="hu">
+<head>
+<meta name="generator" content=
+"HTML Tidy for HTML5 for Linux version 5.7.45" />
+<meta http-equiv="Content-Type" content=
+"text/html; charset=utf-8" />
+<meta http-equiv="Content-Style-Type" content="text/css" />
+<title>The Project Gutenberg eBook of Anatole by István
+Toldy</title>
+
+<style type="text/css">
+/*<![CDATA[*/
+body {
+ margin-left: 10%;
+ margin-right: 10%;
+}
+
+h1,h2 {
+ text-align: center;
+ clear: both;
+ line-height: 200%;
+}
+
+h2 {
+ margin-top: 2em;
+}
+
+p {
+ margin-top: 0.75em;
+ margin-bottom: 0.75em;
+}
+
+body > p {
+ text-align: justify;
+ text-indent: 1.5em;
+}
+
+p.i2 {
+ text-indent: 3em; 
+}
+
+hr {
+ width: 33%;
+ margin-top: 2em;
+ margin-bottom: 2em;
+ margin-left: auto;
+ margin-right: auto;
+ clear: both;
+}
+
+hr.chap {width: 65%}
+hr.tb {width: 25%;}
+
+table {
+ margin-left: auto;
+ margin-right: auto;
+}
+
+td {
+ padding-left: 1em;
+ padding-right: 1em;
+}
+
+.pagenum {
+ position: absolute;
+ right: 2%;
+ color: gray;
+ font-size: smaller;
+ text-align: right;
+ text-indent:0;
+}
+
+.tdr {text-align: right;}
+
+.center {
+ text-align: center;
+ text-indent: 0;
+}
+
+.right {
+ text-align: right;
+ margin-right: 1.5em;
+}
+
+.right2 {
+ text-align: right;
+ margin-top: 2em;
+ margin-right: 1.5em;
+ font-size: 0.9em;
+}
+
+.caption-small {font-weight: bold; font-size: small;}
+
+.caption {font-weight: bold;}
+
+.caption-large {font-weight: bold; font-size: large;}
+
+.caption-largest {font-weight: bold; font-size: 2em;}
+
+.caption-150 {font-weight: bold; font-size: 150%;}
+
+.figcenter {
+ margin: auto;
+ text-align: center;
+}
+
+p.caption {
+ margin-top: 0;
+ font-size: smaller;
+ font-style: italic;
+}
+
+h2 img {
+ margin: auto;
+ margin-bottom: 2em;
+ display: block;
+ max-width: 100%;
+}
+
+.figcenter img {  
+ max-width: 100%;
+}
+
+.transnote {
+ background-color: #E6E6FA;
+ color: black;
+ padding: 0.5em;
+ font-family: sans-serif, serif;
+ font-size: 0.9em;
+}
+
+.transnote p {
+ text-align: center;
+ text-indent: 1.5em;
+}
+
+ul.TOC {
+ list-style-type: none;
+ padding-left: 10%;
+ text-indent: -5%;
+ width: 70%;
+ text-align: justify;
+}
+
+ul.TOC li {
+ margin-top: 0.75em;
+}
+
+.TOC .roman {
+ margin-right: 1em;
+ float: left;
+ text-align: right;
+ margin-left: -4em;
+ min-width: 3em;
+}
+
+li.li2 {
+ padding-left: 1em;
+ text-indent: 0;
+}
+
+span.ralign {
+ position: absolute;
+ text-align: right;
+ right: 15%;
+ top: auto;
+}
+/*]]>*/
+</style>
+</head>
+<body>
+<div lang='en' xml:lang='en'>
+<p style='text-align:center; font-size:1.2em; font-weight:bold'>The Project Gutenberg eBook of <span lang='hu' xml:lang='hu'>Anatole</span>, by István Toldy</p>
+<div style='display:block; margin:1em 0'>
+This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and
+most other parts of the world at no cost and with almost no restrictions
+whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it under the terms
+of the Project Gutenberg License included with this eBook or online
+at <a href="https://www.gutenberg.org">www.gutenberg.org</a>. If you
+are not located in the United States, you will have to check the laws of the
+country where you are located before using this eBook.
+</div>
+</div>
+
+<p style='display:block; margin-top:1em; margin-bottom:0; margin-left:2em; text-indent:-2em'>Title: <span lang='hu' xml:lang='hu'>Anatole</span></p>
+<p style='display:block; margin-left:2em; text-indent:0; margin-top:0; margin-bottom:1em;'><span lang='hu' xml:lang='hu'>Regény</span></p>
+<p style='display:block; margin-top:1em; margin-bottom:0; margin-left:2em; text-indent:-2em'>Author: István Toldy</p>
+<p style='display:block; margin-top:1em; margin-bottom:0; margin-left:2em; text-indent:-2em'>Illustrator: Károly Cserna</p>
+<p style='display:block; margin-top:1em; margin-bottom:0; margin-left:2em; text-indent:-2em'>Contributor: Kálmán Mikszáth</p>
+<p style='display:block; text-indent:0; margin:1em 0'>Release Date: April 19, 2022 [eBook #67875]</p>
+<p style='display:block; text-indent:0; margin:1em 0'>Language: Hungarian</p>
+  <p style='display:block; margin-top:1em; margin-bottom:0; margin-left:2em; text-indent:-2em; text-align:left'>Produced by: Albert László from page images generously made available by the Internet Archive</p>
+<div style='margin-top:2em; margin-bottom:4em'>*** START OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK <span lang='hu' xml:lang='hu'>ANATOLE</span> ***</div>
+<hr class="chap" />
+<div class="chapter"></div>
+<div class="figcenter"><img src="images/cover.jpg" alt="" title=
+"" /></div>
+<hr class="chap" />
+<p><span class="pagenum"><a name="Page_I" id=
+"Page_I">I.</a></span></p>
+<p><span class="pagenum"><a name="Page_II" id="Page_II"><br />
+II.</a></span></p>
+<p class="center"><span class="caption-150">MAGYAR
+REGÉNYIRÓK</span></p>
+<p class="center"><span class="caption-large">KÉPES
+KIADÁSA</span></p>
+<p>&nbsp;</p>
+<p class="center"><span class="caption-small">Szerkeszti és
+bevezetésekkel ellátja</span></p>
+<p class="center"><span class="caption">MIKSZÁTH KÁLMÁN</span></p>
+<p>&nbsp;</p>
+<p>&nbsp;</p>
+<p class="center"><span class="caption-large">34. KÖTET</span></p>
+<p>&nbsp;</p>
+<p class="center"><span class="caption-large">ANATOLE</span></p>
+<p class="center"><span class="caption-small">Irta</span></p>
+<p class="center"><span class="caption-large">TOLDY
+ISTVÁN</span></p>
+<p>&nbsp;</p>
+<p>&nbsp;</p>
+<p class="center"><span class="caption-large">BUDAPEST</span></p>
+<p class="center"><span class=
+"caption-large">FRANKLIN-TÁRSULAT</span></p>
+<p class="center"><span class="caption">magyar irod. intézet és
+könyvnyomda</span></p>
+<p class="center"><span class="caption-large">1906</span></p>
+<hr class="chap" />
+<div class="figcenter"><a href="images/i001hq.jpg"><img src=
+"images/i001.jpg" alt="Toldy István" title=
+"Toldy István" /></a></div>
+<hr class="chap" />
+<p><span class="pagenum"><a name="Page_III" id=
+"Page_III">III.</a></span></p>
+<h1>ANATOLE</h1>
+<p class="center"><span class="caption">REGÉNY</span></p>
+<p>&nbsp;</p>
+<p class="center"><span class="caption-small">IRTA</span></p>
+<p class="center"><span class="caption-150">TOLDY ISTVÁN</span></p>
+<p>&nbsp;</p>
+<p class="center"><span class="caption">CSERNA KÁROLY
+RAJZAIVAL</span></p>
+<p>&nbsp;</p>
+<p>&nbsp;</p>
+<p class="center"><span class="caption-large">BUDAPEST</span></p>
+<p class="center"><span class=
+"caption-large">FRANKLIN-TÁRSULAT</span></p>
+<p class="center"><span class="caption">magyar irod. intézet és
+könyvnyomda</span></p>
+<p class="center"><span class="caption-large">1906</span></p>
+<p><span class="pagenum"><a name="Page_IV" id=
+"Page_IV">IV.</a></span></p>
+<p class="center"><i>Minden jog fentartva.</i></p>
+<p class="center"><span class="caption-small">Franklin-Társulat
+nyomdája.</span></p>
+<hr class="chap" />
+<p><span class="pagenum"><a name="Page_V" id=
+"Page_V">V.</a></span></p>
+<div class="chapter">
+<h2>TOLDY ISTVÁN.</h2>
+</div>
+<p class="center">1844–1879</p>
+<p>1844-ben született, s minthogy a Toldy Ferencz fia volt,
+nevezetes irók és államférfiak környezetében nőtt fel, szabadabb,
+nyitottabb gondolatvilágban. Szép szál barna ifju volt, hatalmas
+vállakkal, mint egy Herkules, fekete szemeiből izzó fény lövelt ki,
+izmait erő feszítette. Ha a regebeli erős Toldy fia volna, akkor
+sem esik vala messze a fájától.</p>
+<p>De így sem esett. Már joghallgató korában elárulta hajlamait az
+irodalom iránt és a tehetségét hozzá. Mindamellett nem hanyagolta
+el a komoly tanulmányokat sem, felváltva mélyedt el Európa nagy
+gondolkozóinak és szépiróinak remekeibe; irónak készült, de olyan
+fajtának a minő az atyja házánál megfordult Eötvös József vagy
+Kemény Zsigmond volt, hogy egyébre is lehet használni.</p>
+<p>Különben sokoldalusága, úgy testi mint lelki ügyességekben
+úgyszólván a Jókai hőseihez tette hasonlóvá. Bálban első tánczos, a
+kávéházi asztalnál első disputáló, asszonyok közt a fő-fő udvarló,
+víg pajtások közt a legbohóbb fiu, tanácskozó helyen a
+leghiggadtabb fej, párbajnál a legjobb vivó, szóval mintaképe a
+fiatal óriásnak, akiből egykor nagy portentum lesz – ha az isten is
+úgy akarja. <span class="pagenum"><a name="Page_VI" id=
+"Page_VI">VI.</a></span></p>
+<p>Az isten azonban nem akarta úgy. Megadott neki mindent, a mihez
+a nagy szereplésnél szüksége lehet, csak időt nem adott neki
+eleget.</p>
+<p>De az aránylag csekély idő daczára is szinte teljesen bevégzett
+egyéniséget és jelentékeny nyomokat hagyott. Pedig abból a kis
+idejéből is, ami számára engedve volt, elcsipegetett valamennyit a
+gondviselés. Mire iskolai tanulmányait bevégezte, nyélbe ment a
+Deák-féle kiegyezés a király és nemzet közt, megnyilt a közpálya a
+magyar ifjak előtt. Az pedig olyan furcsa idő volt, hogy nem a
+hivatalokat keresték, hanem a hivatalnokokat. A fogalmazni tudó
+művelt ifjakra kötelességűl hárult odaülni az üres asztalokhoz a
+bürókban és végezni az ország dolgát. Toldy Pista is beállt
+1867-ben fogalmazónak a belügyminisztériumba, nehány hónap mulva
+titkár lett (akkor még egy hónapból állt egy esztendő a ranglétra
+világában). Később a miniszterelnökségben, majd az új
+törvényelőkészítő-bizottságban szolgált. E közben állandó
+munkásságot fejtett ki a lapokban, Pulszky Ágosttal együtt
+szerkesztette az «1848» czímű lapot, melyben úgy a publiczistikai,
+mint a szépirodalmi közlemények közt kicsillogott az, amit ő írt.
+Temperamentumos író volt erős egyéniséggel, élénkség, bátor
+határozott hang és bizonyos francziás esprit jellemezte irásait.
+Nem az óvatos vagy tétovázó emberek sorához tartozott. Egyenesen
+csörtetett a czéljai felé ungon-berken keresztül, nem törődve vele,
+hogy útközben valamit, vagy valakit feltaszít. Különösen a
+klerikalizmust és jezsuitizmust üldözte <span class=
+"pagenum"><a name="Page_VII" id="Page_VII">VII.</a></span> hevesen.
+A Pulszky-féle lap megszüntével a <i>Századunk</i> majd a
+<i>Reform</i> főmunkatársa, de itt se fejthetvén ki eszméit
+szabadon, saját lapra vágyott, a mit végre 1875-ben Lónyay tett
+neki lehetővé, miután a <i>Választások előtt</i> czímű röpiratából
+megismerte, mekkora erő lüktet tollában. 1875-ben kilépett az
+államszolgálatból, s alapította a <i>Nemzeti Hirlap</i>-ot abban a
+kis formátumban, melyet azóta úgyszólván az összes magyar ujságok
+felvettek.</p>
+<p>Toldy előtt a <i>Figaro</i> lebegett mint minta, de teljesen
+utánozni nem akarta, mert érezte, hogy a magyar ünnepélyes
+természet nem veszi be a bohó tréfa alakjában feltálalt komoly
+dolgokat, tehát bizonyos mérséklettel kezdte a reformot, hogy a
+politikai és társadalmi kérdések hagyományszerűen végtelenűl
+unalmas, száraz és élvezhetlen pertraktálási módjába egy kis
+zamatot, elevenséget, játsziságot, színt, sőt illatot vegyítsen,
+úgy akarva fokozni a lanyha olvasási kedvet, mint a fortélyos
+franczia szakácsok az étvágyat, azzal, hogy a nem kivánatos, megunt
+husokat különböző izű és szinű mártásban adják fel. Hogy a
+politikai czikkek szürke, nehézkes, ódon ruháikból kiszabadultak,
+az ő – nem merem mondani – érdeme, mert talán kár volt úgy nem
+hagyni, de legalább jelentőségének bizonyítéka.</p>
+<p>A hirlapírói teendők mellett lázasan dolgozott szépirodalmi
+művein, mintha tudná, hogy sietnie kell, roppantul sietnie. Irt
+novellát, regényt, színművet, a jezsuiták bűneiről elterjedt vaskos
+könyvet, rőpiratokat a kiegyezésről, a katholikus autonomiáról,
+<span class="pagenum"><a name="Page_VIII" id=
+"Page_VIII">VIII.</a></span> a politikai szónoklatról kézikönyvet
+adott ki, az akadémiának lefordította Mommsent.</p>
+<p>Legnagyobb sullyal esnek a serpenyőbe müködésének mérlegelésénél
+színművei, melyek francziáskodó modorban egy-egy társadalmi kérdést
+vetnek fel. Toldy nem szövevényesen font meséket alakít át
+színdarabokká, hanem liberális vezérczikkeket önt át mesékké. Egyik
+drámája <i>Livia</i> plane valóságos antiklerikális támadás.
+Színművei jelentékeny sikert arattak a Nemzeti Színházban, némelyek
+hosszú időkig maradtak a repertoir-on mint az <i>Új emberek</i>
+<i>A jó hazafiak</i>. Elbeszélő művei, s ezek közt kivált
+<i>Anatole</i> regénye, mely 1872-ben jelent meg, élénk hatást
+keltettek a közönségben és az irodalmi körökben. A Kisfaludy
+Társaság mindjárt az <i>Anatole</i> megjelenése után, 1873-ban,
+sietett őt egyik üres székébe ültetni.</p>
+<p>Egy másik szék pedig (s erre vágyott nagyon) a parlamentben
+szinte elkerűlhetetlen volt már – hiszen a politikusok egy
+Gambettát vártak benne, ahogy az írók egy ifj. Dumast. És mindez
+szépen lassan kezdett a teljesűlés felé menni, midőn 1879-ben egy
+zuzmarás téli reggelen váratlanul rálehelt a kaszás csontember és
+se Dumas sem Gambetta nem jöhetett többet elő – hanem Toldy István
+is elment.</p>
+<p class="right"><i>Mikszáth Kálmán.</i></p>
+<p><span class="pagenum"><a name="Page_1" id=
+"Page_1">-1-</a></span></p>
+<div class="chapter">
+<p class="center"><span class="caption-largest">ANATOLE.</span></p>
+</div>
+<p><span class="pagenum"><a name="Page_2" id="Page_2"><br />
+-2-</a></span></p>
+<p class="center"><i>Első kiadása megjelent 1872-ben.</i>
+<span class="pagenum"><a name="Page_3" id="Page_3"><br />
+<br />
+-3-</a></span></p>
+<div class="figcenter"><img src="images/ch01.png" alt="" title=
+"" /></div>
+<p>A múlt őszön Rómában hivatalos valék T* M* marchese és
+bankárhoz, egyikére azon estélyeknek, melyeket a háziúr hiúságból
+ád a világ minden tájékáról hozzá «ajánlott» ismeretlen barátoknak,
+s a vendégek kiváncsiságból látogatnak; s melyeken idegennek, mint
+magam is valék, alig lehet magasabb ambitiója, mint némi
+méltósággal és elegancziával unatkozni.</p>
+<p>E lélekemelő czélt hajhászva egy mellékterembe vetődtem, mely
+véletlenül épen üres volt, s itt egy csalogató tekintetű karszékbe
+vetvén magamat, belemerültem egy pompás Tizián szemléletébe, mely
+velem átellenben függött a falon. Nehány pillanatig foglalkozhattam
+a nagy mæstróval, midőn egy idegen lépett a terembe, körülnézett,
+aztán könnyed üdvözletet bólíntva fejével, nagy fáradtan egy másik
+karszékbe veté magát, mely egy szép művű rózsafaasztal mellett az
+enyémnek mellékdarabját képezé.</p>
+<p>Tekintetem Tizián vásznáról önkénytelen az újon jöttre esett, s
+félre kellett fordulnom, nehogy az észrevegye azon akaratlan
+mosolyt, mely fölött első perczben nem tudtam úrrá lenni. A szék,
+melyen <span class="pagenum"><a name="Page_4" id=
+"Page_4">-4-</a></span> ült, a szoba szögletében állt egy alacsony
+étagère előtt, melynek legfelső polczára egy tán Pompéjiban kiásott
+ó-római váza volt állítva. A váza az ókori edényvilág azon, majdnem
+gömbölyű alakzataihoz tartozott, melyeket csak két hatalmas
+fogantyújok biztosít azon félreismerés ellen, nehogy a földteke
+sikerületlen utánzásainak tartassanak. Az öblös edény alig egy
+arasznyival állt az ismeretlen feje felett, s midőn tekintetem
+ráesett, akaratlanul elmosolyodtam azon bizarr hasonlatosságon,
+mely az ismeretlen fejének s a pompeji vázának alakja közt szembe
+tünt. Átellenesem alacsony, tömör termetű ember volt, széles, de
+nem idomtalan vállakkal; s e vállakon meglehetős nagy fej ült,
+melynek kerekdedsége bármely hevesi görögdinnyének becsületére vált
+volna. Barna haja rövidre volt nyírva, bajusza rövidre volt nyírva,
+szakálla, mely álla kivételével arczát befedte, rövidre volt
+nyírva; s a haj és szakáll e szabályos megnyírtsága még
+tökéletesebbé tette fejének gömbalakját. Első perczben hajlandó
+lettem volna a tüneményt esztergályosi műremeknek tartani, ha a
+gömb két oldalán egy-egy terjedelmes fül nem tolakodik kifelé, mely
+illuzióimat tönkretette, s meggyőzött róla, hogy csakugyan emberfő
+áll előttem. E két széles, kifelé törekvő, s ennek következtében
+szétálló fül volt anyja azon udvariatlan mosolynak, mely ajkaimat
+meg látogatta. Emberem épen nem volt rút, házassági ajánlatban
+bátran «kellemes külsejünek» hirdethette volna magát; sőt volt
+arczában valami jószívűség, mely a kedély túlnyomóságát
+<span class="pagenum"><a name="Page_5" id="Page_5">-5-</a></span>
+árulta el az elme felett, s inkább volt vonzó, mintsem
+visszataszító: de mesésen kerek feje, szétálló, hatalmas füleivel
+szerfelett komikus látványt nyujtott, főkép egy arasznyival azon
+pompéji fazék alatt, melyhez oly meglepően hasonlított.</p>
+<p>Elkezdtem emberemet szemmel kísérni. A fazékfejű úr sehogysem
+találta magát helyében. Hol jobb lábát veté a balra, hol
+megfordítva, kezét hol nadrágja zsebébe, hol mellényébe dugta,
+egyszer órájára nézett, másszor szemüvegét törölte meg, keztyűjét
+lehúzta, hogy ismét felhúzza, s ez így tartott öt perczen át,
+melyet végtelen hosszúnak kellett találnia. Nehányszor felém
+fordult, mintha szólni akarna, aztán ismét visszavetette magát
+ülésébe. Észre kellett vennem, hogy bántja valami. Ajka mozgott,
+újjaival valami melódiát vert kalapján, szóval oly benyomást tett
+rám, mintha türelmetlenül várt volna valakit, vagy hiányát érezné
+valaminek, s nincs még tisztában magával a mód iránt, melylyel
+baján segítsen.</p>
+<p>Végre egy ránézve kétségkivül kínos pauza után nagy
+elhatározással hozzám fordult s megszólalt.</p>
+<p>– Bocsánat uram, mondá udvariasan, ön itt szintén idegen,
+nemde?</p>
+<p>– Az vagyok.</p>
+<p>– Nagyon örvendek! kiálta fel a fazék oly mosolylyal, mintha
+legalább is rég nem látott barátot fedezett volna fel bennem, s
+székén egyet taszított az enyém felé.</p>
+<p>Csönd állt be, melyet én készakarva nem szakíték meg, kedvem
+telvén a fazék arczának tanulmányozásában. <span class=
+"pagenum"><a name="Page_6" id="Page_6">-6-</a></span> Ez arczról,
+midőn én hallgatással feleltem felkiáltására, a fentidézett
+örvendetes mosoly ép oly gyorsan letünt, a mily indokolatlanul
+jelent meg rajta az előbb.</p>
+<p>Nehány másodpercz múlva ismét felém fordult.</p>
+<p>– Bocsánat uram, – ön nemde angol?</p>
+<p>– Nem.</p>
+<p>– Orosz?</p>
+<p>– Nem, magyar vagyok.</p>
+<p>– Ah, magyar? mindjárt gondoltam! – kiálta fel a fazék második
+kiadásával az előbbi oknélküli mosolynak, s székét ismét közelebb
+biztatá az enyimhez. – Örvendek, nagyon örvendek. Oh uram, ön nem
+is tudja, miért örülök ezen annyira. Nemde nem tudja?</p>
+<p>– Nem is sejtem.</p>
+<p>– Hja persze! – de ez már így van. Magyarország, – az szép
+ország!</p>
+<p>– Volt ön már Magyarországon?</p>
+<p>– Még nem. De elmegyek, – fogadni mernék, hogy elmegyek; és –
+lássa uram – ezért örvendek annyira, hogy most szerencsém van önnel
+megismerkedni. Hol is lakik ön Magyarországon?</p>
+<p>– Pesten.</p>
+<p>– Mindjárt gondoltam! Hisz az természetes. Aki Francziaországban
+él, csak Párisban lakhatik, aki Magyarországon, csak Pesten. Mert
+lakni egyáltaljában csak fővárosban lehet. No, annál jobb. Lássa
+uram, így, ha egyszer Pestre jutok, legalább nem leszek idegen,
+legalább találok egy ismerőst <span class="pagenum"><a name=
+"Page_7" id="Page_7">-7-</a></span> az ismeretlen városban. Ah,
+higyje el uram, borzasztó dolog az, ismeretlen emberek közt lenni,
+– az ember nem beszélhet senkivel, – aztán néha oly nehéz
+megismerkedni.</p>
+<p>– Ha e nézeten volnék, jegyzém meg, otthon maradnék.</p>
+<p>– Otthon? hehehe! röhögött a fazék jelentékenyen. Hát azt hiszi
+ön, nem szívesebben ülnék én otthon Párisban, saját házamban a Rue
+Caumartinban, mint hogy egyik városból, egyik országból a másikba
+vándoroljak; ugy hogy mire az egyiket megszoktam, odább kell mennem
+új világba új emberek közé, kikkel ismét előlről kell kezdeni az
+ismerkedést? Oh én szép nyugalmas házam Párisban, mikor látlak
+ismét!</p>
+<p>A fazék kebléből oly mély sóhaj tört ki e szavakra, hogy úgy
+hivém, embertelenség volna őt megfosztani az alkalomtól, hogy
+szívét kiönthesse. Elhatározám tehát, hogy lehetőleg indiskrét
+leszek és kérdéseket teendek neki mindaddig, míg látom, hogy van
+kedve felelni. Fecsegő emberek megbántásnak veszik, ha nem
+érdeklődünk ügyeik iránt, s nekem ez alkalommal volt időm a fazék
+ügyei iránt érdeklődni.</p>
+<p>– Bocsásson meg uram, mondám, de e szerint az ön tettei és
+vágyai közt oly ellenmondás van, melyet nem bírok magamnak
+megfejteni. Ki kényszeriti önt egyik helyről a másikra vándorolni,
+ha nem akar?</p>
+<p>– Ki? – hát a feleségem! – kiálta fel a fazék nagy emphazissal,
+s ismét felém taszítá székét egy <span class="pagenum"><a name=
+"Page_8" id="Page_8">-8-</a></span> araszszal. – Ah uram, különös
+egy asszony az én feleségem! Az ő kedvéért kopizálom a bolygó
+zsidót már két év óta. Ah, ha ön ismerné a feleségemet!</p>
+<p>– Tehát annyira szeret utazni?</p>
+<p>– No, – utazni épen nem –</p>
+<p>– Akkor hát nem értem –</p>
+<p>– Nem úgy-e? tudtam, hogy nem érti. Természetes! Hisz az én
+feleségem oly különös egy asszony! Lássa uram, házassági
+szerződésünkben csak egy pont van, mely tőle ered, de ez egy pont
+azt mondja, hogy tartózkodási helyünket mindig ő fogja
+meghatározni.</p>
+<p>– Valóban különös.</p>
+<p>– És ha ön tudná, mikép hajtatik végre e pont a gyakorlatban!
+Két éve, hogy összekeltünk Párisban. Ősz volt. Alig estünk át a
+mézeshetek szokásos kéjutazásán, nőm kijelenté, hogy a telet
+Londonban fogjuk tölteni. Képzelje el ön, – meg kellett tanulnom
+angolul. Persze – az angol nyers nép, – nem érti nyelvünket. Nőm
+már tudott, – persze! hisz ő mindent tud. Megtanultam angolul, hogy
+nőmet a télen át huszonkilencz bálba elkísérhessem. Megtettem.
+Tavaszszal bejártuk Skóciát. A nyarat Schweitzban töltöttük. Itt
+aztán megtudtam, hogy a legközelebbi télnek Sz.-Pétervárt lesz
+hozzánk szerencséje. No, ide legalább nem kellett új nyelvet
+tanulnom. Az oroszok tudnak franciául. Elmentünk tehát
+Sz.-Pétervárra, s a farsang hosszabb levén, harminczhét bálba
+kisértem feleségemet. – A nyáron megnéztük Svédországot és
+<span class="pagenum"><a name="Page_9" id="Page_9">-9-</a></span>
+Norvégiát, de nőm úgy tartja, hogy az unalmas vidék, ott nem
+érdemes egész telet tölteni. Onnan ide jöttünk. Nőm azt reméli,
+hogy az olasz udvar átköltözvén Rómába, az első farsang az új
+fővárosban különösen fényes lesz. Hova megyünk innen, még nem
+tudom; mert nőm csak az utolsó hetekben szokta magát elhatározni.
+De annyit tudok, hogy Nápoly, Madrid, Bécs, Bruxelles, Pest és
+Moszkva rajta vannak a programmon. Berlinbe nem megyünk, nőm nem
+szenvedheti a poroszokat. De Pestet – azt már látom – előbb-utóbb
+el nem kerülhetjük. Apropos, ismerős ön a pesti társaságokban?</p>
+<p>– Bizonyos körökben, – egy kissé –</p>
+<p>– És szeret mulatni?</p>
+<p>– Nem tagadom.</p>
+<p>– Ah pompás! – kiálta fel a fazék, – így mi önben valóságos
+oázisra fogunk találni Pest ismeretlen sivatagában. Ön lesz szíves
+bennünket megismertetni s bevezetni a társaságokba. Majd bemutatom
+nőmnek, ha megengedi. Higyje el, ha őt meglátja, meg fog neki tenni
+mindent, a mit akar, – mert szép, a bolondulásig szép!</p>
+<p>– Meg vagyok róla győződve.</p>
+<p>– Sőt többet mondok, – folytatá a fazék lelkesülten, – ön
+udvarolni is fog neki. Oh ne tagadja! Ez a sorsa mindenkinek, a ki
+őt megismeri. Ön is fog, oh bizonyosan. Csak egyre figyelmeztetem
+uram; bele ne szeressen valahogy, – nem menne vele semmire! Oh,
+próbálták már elegen, – hiába! <span class="pagenum"><a name=
+"Page_10" id="Page_10">-10-</a></span></p>
+<p>Láttam, hogy a fazék iránt lehetetlen indiskrétnek lenni.
+Megkoczkáztattam tehát még egy kérdést.</p>
+<p>– Az ön neje e szerint szívtelen?</p>
+<p>A fazéknak eszébe sem jutott észrevenni, mennyi impertinencia
+van e kérdésben.</p>
+<p>– Oh a világért sem! viszonzá, hamiskásan csiptetve szemével. Ah
+uram, ha ön tudná, miért kell nekünk így élnünk, miért kerüljük mi
+Párist, nem mondaná róla, hogy szívtelen!</p>
+<p>– De hát miért?</p>
+<p>– Ah uram, mi kerüljük Párist, mert az szomorú emlékeket kelt
+fel szívében. Oh, mi közönséges emberek az ily gyöngéd érzéseket
+nem is vagyunk képesek felfogni!</p>
+<p>– Szomorú emlékek?</p>
+<p>– Ugy van; szerencsétlen szerelem, – egy elhalt kedves, – oh az
+igen szomorú dolog!</p>
+<p>– Tehát az ön neje –</p>
+<p>– Szeretett! – oh uram és hogy szeretett? – Úgy csak ő tud
+szeretni! Ah, ha ön ismerné feleségemet, ha tudná, mikép lett
+nőmmé, – az igen érdekes dolog!</p>
+<p>Ez nyílt felszólítás volt a kérdezésre. Kérdeztem.</p>
+<p>– Tehát hallgasson meg uram, – szólt a fazék, nagy lélekzetet
+véve s hátraveté magát székében. – Ezelőtt négy évvel ismerkedtem
+meg nőmmel. A legszebb leány volt Párisban. Két hét múlva
+megkértem, – kosarat adott. De ez engem el nem csüggesztett; én nem
+ijedek meg egyhamar valamitől. Bírtam atyja beleegyezését s
+nagynénje hő pártfogóm vala. Egy héttel utóbb, ennek biztatására
+<span class="pagenum"><a name="Page_11" id=
+"Page_11">-11-</a></span> újból megkértem. Az igaz, hogy ismét
+kosarat adott, de most már bizalmasabb volt irántam, mint első
+alkalommal. Kiönté előttem szívét, megvallá, hogy mást szeret és
+kijelenté, hogy azé lesz vagy senkié. És szerette, – oh mennyire
+szerette! Megvallom, ekkor úgy kezdtem látni a dolgot, mintha ügyem
+rosszul állna. De ez el nem csüggesztett. Visszavonultam egy időre,
+hogy egyszerre váratlanul ott teremjek ismét, újra kezdeni az
+ostromot. És képzelje ön, mi történik ekkor? – Nőm kedvese
+egyszerre agyonlövi magát. A bolond! Agyonlőni magát, mikor oly nő
+szereti az embert, mint az én feleségem; és – a mi fő, – minden
+józan ok nélkül! Ok nélkül mondom, mert ha lett volna rá komoly
+oka, kedvesének csak tudtára adta volna. Nem tette. Egy szép reggel
+szíven lőve találták szobájában, a nélkül, hogy valakinek megmondta
+volna, miért lett öngyilkossá. A világ persze kisütötte, hogy
+szerencsétlenül szeretett, – tíz öngyilkos közől kilenczből az
+ujságirók szerencsétlen szerelmest csinálnak, – de ő nem volt
+szerencsétlen, őt szerette a legszebb nő, az én feleségem. No, de
+elég az ahhoz, hogy e veszélyes vetélytárstól megszabadultam. És
+mit gondol ön, mit tettem én erre? Azt hiszi, hogy rögtön előálltam
+ismét és harmadszor megkértem? Oh nem uram! Tiszteltem nőm
+fájdalmát. Megvártam, míg kibúsulja magát elhalt kedvese felett.
+Vártam egy egész hónapig. Ekkor ismét megkértem és képzelje, –
+ismét kosarat kaptam. No, ekkor, az igaz, már veszteni kezdém
+reményemet, <span class="pagenum"><a name="Page_12" id=
+"Page_12">-12-</a></span> hogy valaha enyimnek nevezhessem. De
+máskép vala megírva a sors könyvében! Egy évvel utóbb atyja
+meghalt, s nőm árva lett. Atyja temetésén megjelentem, de nem
+újítám meg kérésemet. Tiszteltem nőm fájdalmát. Nehány hónappal e
+szomorú esemény után azonban egy furfangos gondolat támadt
+agyamban. Hátha, – gondolám magamban, ha most, hogy egyedül áll a
+világban, minden támasz, minden védelem nélkül, hátha most
+legyőzhetném ellenállását?! – Másnap megkértem. Az igaz, hogy ismét
+kosarat adott, de nagynénje kért, ne tekintsem ezt végleges
+válasznak, engedjek neki gondolkozási időt, s jőjjek el két hét
+múlva; azalatt ő majd meggyőzi róla hugát, miszerint hozzá illőbb
+férjet nem talál Párisban. Megtettem és két hét múlva nem kaptam
+kosarat! Ő beleegyezett, – ah uram, mily boldog voltam! ennyi
+viszontagság után, négyszer kikosarazva, végre mégis enyém lett ő,
+a legszebb, a legimádandóbb nő! Nőm igen szépen viselte magát
+irántam. Csak egy föltétele volt, melynek be kellett igtattatnia
+házassági szerződésünkbe. «Ön be fogja látni, mondá nekem,
+miszerint Párisban nem maradhatok. Itt minden kő, minden arcz reá
+emlékeztet. Itt nem tudnám feledni. Önnek pedig épen úgy érdekében
+áll, mint nekem, hogy feledjem. Ha tehát azt akarja, hogy neje
+legyek, szerződésünkben ki fog mondatni, miszerint mindig ott
+fogunk lakni, a hol én akarok. Nem mondom, hogy sohsem térünk
+vissza Párisba. Ha egyszer szívem megnyugodott, ha őt elfeledtem,
+visszatérhetünk. De addig nem, – addig szórakozásra <span class=
+"pagenum"><a name="Page_13" id="Page_13">-13-</a></span> van
+szükségem.» – Igy szólt ő, s szeme könnybe lábadt, midőn meghalt
+kedvesére gondolt. Oh lássa uram, magam is elérzékenyedem, –
+folytatá a fazék, szemét kíméletlenül megdörzsölve. – De hogy is
+ne? – mikor nőm annyira szerette, sőt még most is szereti, mert
+esze ágában sincs visszatérni Párisba! – Oh uram, sajátságos
+asszony az én feleségem!</p>
+<p>A fazék oly mélabús sóhajjal kísérte e szavakat, hogy
+emberbaráti kötelességemnek tartám a részvét nehány szavával
+áldozni fájdalmának.</p>
+<p>– Értem fájdalmát uram. Ön tehát nem boldog?</p>
+<p>– Micsoda! – kiálta fel a fazék nagy kerek szemét rám meresztve,
+– én nem boldog? mit gondol ön? szebb, okosabb, erényesebb nő az
+enyimnél nincs a világon! Hogy engem nem szeret? mit tesz az, mikor
+mást sem szeret? A halott vetélytársak pedig nem veszedelmesek, –
+tevé hozzá a biztosság boldog önérzetével. Higyje el uram, ily nő
+mellett az ember csak boldog lehet! Ah, ha ön ismerné, nem
+kételkednék boldogságomban. De igaz! én meg akarom önt nőmmel
+ismertetni, hogy ha Pestre jövünk, már ismerje, – várjon kérem egy
+perczig – megnézem, hogy hol van, aztán rögtön felkereshetjük –
+sietek –</p>
+<p>Szólni akartam, de a fazék nem adott rá időt, s nagy gyorsan
+kilábalt a teremből.</p>
+<p>Nem tagadhattam meg magamban, miszerint a férjek ez eszményképe
+fényesen megczáfolja azokat, kik a mai világ romlottsága felett
+panaszkodnak. <span class="pagenum"><a name="Page_14" id=
+"Page_14">-14-</a></span> Nem! a mely században még ily kedélyek
+teremnek, telve a legártatlanabb jósággal, a legönfeláldozóbb
+szerénységgel, azon kor nem lehet a romlás százada.</p>
+<p>Az emberi nem ilyetén tökélyesedése feletti elmélkedéseimből
+egyszerre egy ismerős hang térített magamhoz, mely nevemen
+szólított. C… Achille volt, egy fiatal franczia, kivel útközben
+ismerkedtem volt meg. Nehány héten át együtt mászkáltunk be egy
+tuczat olasz várost s ez idő alatt annyira megkedveltük egymást,
+hogy csak nehezen tudtunk megválni. Neki a Campagnában lakó
+rokonokat kellett meglátogatnia, minek végeztével Rómában
+találkozót adtunk egymásnak.</p>
+<p>– Kár, hogy nem jött csak öt perczczel előbb, – mondám néki,
+midőn mellém leült, – egy nagyszerű példányt lett volna alkalma
+látnia. Darwin theoriájának élő bizonyítványa, ideálja a férjeknek,
+ki megérdemelné, hogy spiritusba tegyék az utókor számára. Itt
+volt, e karszékben ült a megbecsülhetlen ember, ki oly kultust űz
+nejéből, hogy ha az inquiziczió korában születik, menthetlenűl
+máglyára vitték volna, mint bálványimádót.</p>
+<p>– Miféle ember! kérdé Achille közönyösen.</p>
+<p>– Önnek földije, mint mondá. Párisban lakik, ha jól emlékszem a
+Rue Caumartinban.</p>
+<p>– Rue Caumartin? kiálta fel Achille meglepetve. Csak nem ő? És
+neve?</p>
+<p>– Azt nem tudom. Annyit beszélt, hogy nevét nem volt ideje
+megmondani.</p>
+<p>– Mondja, hogy nézett ki? – kérdé társam érdekelten.
+<span class="pagenum"><a name="Page_15" id=
+"Page_15">-15-</a></span> – Nem alacsony, széles vállu ember, kerek
+fejjel?</p>
+<p>– A kétségbeesésig kerek fejjel, – de ime!</p>
+<p>E perczben a fazék ismét feltünt a láthatáron.</p>
+<p>– Ah bocsánat uram! – kiáltá már az ajtóból, – nem férhettem
+nőmhöz, – egészen körülvették, – no már ez így szokott lenni, – de
+majd később, majd kilesek egy kedvező alkalmat. De mit látok, –
+folytatá Achillet megpillantva, s mindkét kezét előrenyújtva
+hozzásietett, – ön itt? Mióta, mit csinál, meddig marad? látta már
+feleségemet?</p>
+<p>– Még nem, viszonzá Achille.</p>
+<p>– Beh kár! Nőm nagyon fog örülni, ha önt meglátja, – ily kedves,
+régi ismerőst, sőt barátot! – magam is nagyon örvendek –</p>
+<p>A fazék nyelve ismét megeredt; de Achille bocsánatot kért tőle,
+hogy ez alkalommal meg kell magát fosztania társaságától: de sürgős
+beszéde van velem, mely nem tűr halasztást. Elhagytuk a termet.</p>
+<p>– Bocsásson meg, – szólt Achille, midőn a szomszéd szobába
+értünk, – ha ily erőszakos módon magammal ragadom, de ki akarok egy
+találkozást kerülni, s ha az ön barátsága szíves lesz fedezeteműl
+szolgálni –</p>
+<p>– Menjünk tehát, kísérem önt.</p>
+<p>Karonfogva mentünk keresztül nehány termen, midőn egyszerre az
+egyikben egy alak tünt szemembe, melynek láttára önkénytelenül
+megálltam. Egy 22–23 éves nő állt ott, vagy öt-hat férfitól
+<span class="pagenum"><a name="Page_16" id=
+"Page_16">-16-</a></span> körülvéve, kikkel vígan társalgott.
+Megvallom, e pillanatban nem tudtam volna megmondani még azt sem,
+szőke volt-e, vagy barna. Vannak nők, kiket elnézhetünk sokáig, a
+nélkül, hogy hajok s szemök színe iránt tisztába jöjjünk magunkkal.
+Az új tünemény azon nők közé tartozott, kiket látva nem jut
+eszünkbe szépségöket elemezni; kiknek bájai, andalító
+harmóniájukban oly egészet nyújtanak, melylyel szemben elvesztjük
+azon hidegvért, mely az öntudatos szemléléshez szükséges.
+Elnézhettem volna órákig, s csak azt tudtam volna, hogy soha még
+ennyi bájt egy nőben nem láttam. Vannak nők, kikről hívebb fogalmat
+adhatunk az olvasónak, ha nem is kisértjük meg leírásukat; ha
+fantáziájokra bízzuk elképzelni ama női eszményképet, melyet lelke
+egyszer megálmodott; s megvallom, soha sem érzém a toll
+elégtelenségét annyira, mint most, midőn oly szépséget kellene az
+olvasóval megértetnem, melyet csak látni és ha teljesen élvezni
+akarunk, még érezni is kell. Mert e nő szépsége olyan volt, melyet
+nemcsak szemünkkel, elménkkel, hanem lelkünk, kedélyünk minden
+ízével élvezünk. Vonásai nem voltak szabályosak, s az ó-kori
+szépség királynője valószínűleg megtagadott volna vele minden
+rokonságot; de ha bámuljuk Vénust, melynek szépsége a vonások
+szabályos tökélyében rejlik, vajjon nem kell-e vele egy polczra
+helyeznünk az oly nőt, kinek szépsége nem a vonások anyagában,
+hanem az arcz szellemében, kifejezésében, a tekintet bájában s
+mosolya tiszta költészetében vakítólag lép <span class=
+"pagenum"><a name="Page_17" id="Page_17">-17-</a></span> elénkbe?
+Igy mosolyogni még nem láttam. E mosoly, mely szemében, ajkán s
+arczának minden izében honolt, ragyogott, mint a nap, s káprázatos
+glóriával vette körül az egész alakot, melynek fényében a körülötte
+sürgő fekete frakkok úgy tüntek föl előttem, mint egy csapat
+oktalan moly, mely meggondolatlan ösztönét követve, körülrepkedi a
+tüzet, hogy lángjában megperzselve szárnyait, lehulljon.</p>
+<div class="figcenter"><a href="images/i002hq.jpg"><img src=
+"images/i002.jpg" alt="Egy 22–23 éves nő állt ott." title=
+"Egy 22–23 éves nő állt ott." /></a>
+<p class="caption">Egy 22–23 éves nő állt ott.</p>
+</div>
+<p>– Nézze ama nőt! kiáltám társamnak.</p>
+<p>– Ah jöjjön, jöjjön, – szólt Achille türelmetlenül.</p>
+<p>– Megálljon, ne foszszon meg e látványtól.</p>
+<p>E pillanatban szemem találkozott a modern Vénus szemével.
+Tekintete elsiklott rajtam azon igézetes mosolylyal, melytől előtte
+már hat ember feje szédelgett, de egyszerre elsápadt, valami ideges
+remegés futott végig ajkán s arcza elborult.</p>
+<p>– Kérem, jöjjön! sürgetett Achille karomnál fogva, s nekem
+akaratlanul követnem kellett. De azért nem állhattam meg, hogy a
+terem ajtajából ne vessek hátra még egy pillantást. E perczben a
+fazék fölhasználva egy rést, mely az udvarlók bástyáján támadt,
+odafurakodott Vénushoz.</p>
+<p>Szótlanul haladtunk Achillelal nehány termen át s már a
+tornáczban valánk, midőn a fazék hangja üté meg fülemet, ki nagy
+lihegve futott utánunk.</p>
+<p>– Ah uram, – szólt a fazék nagy búsan Achillehoz, – nőm önt
+meglátta s ez oly szomorú emlékeket idézett föl lelkében! Szegény
+asszony! Mindjárt gondoltam, hogy nem lesz jó önt látnia.
+<span class="pagenum"><a name="Page_18" id=
+"Page_18">-18-</a></span> No de mi nem tehetünk róla, – a véletlen
+– – Ön már megy? – Tehát isten önnel! – De ah – folytatá aztán
+hozzám fordulva – majd máskor lesz alkalmam önt nőmmel
+megismertetni. Addig is – most jut eszembe, hogy még be sem
+mutattuk magunkat egymásnak – oly szórakozott vagyok! – de hogy is
+ne, mikor a feleségem –?</p>
+<p>A fazék kivett tárczájából egy névjegyet s átadta. Cserébe
+odaadtam neki a magamét, s az övét zsebre dugva siettem Achille
+után, ki már a lépcső közepén várt reám.</p>
+<p>Csak ekkor vettem észre, hogy kalapomat fenn hagytam. Megkértem
+Achillet, várjon rám nehány perczig s visszasiettem azon terembe,
+hol a fazékkal találkoztam.</p>
+<p>Ezalatt a zene ismét megszólalt volt.</p>
+<p>A tánczterem ajtaján alig tudtam áthatolni. Egy sereg ember
+állta el, bámuló, elragadt tekintettel szemlélve valamit. Oda
+néztem.</p>
+<p>Egy ifjú hölgy táncza vonta magára az egész társaság
+figyelmét.</p>
+<p>Baljával gyöngéden és mégis biztosan tánczosa karjára
+támaszkodva egy merész galopp ütenyeire szédítően gyorsasággal
+lejtett körül a termen. Keble lázasan pihegett, majdnem ki-kitörve
+selyem korlátain, arcza mosolygott, valami túlvilági fenköltséggel,
+szeme mosolygott, de nem csábítóan, nyugalommal, mint az előbb: tűz
+lángolt e szemben, erőszakos, emésztő tűz, mely türelmetlenül
+követeli az oltó kezet, de büszke tekintete mintha hirdette volna,
+hogy nincs élő ember, ki e tüzet oltani <span class=
+"pagenum"><a name="Page_19" id="Page_19">-19-</a></span> bírná, –
+erei megdagadtak, s az egész alak, homlokára boruló fürteivel,
+arczán a kéjvágy kétségbeesésével, szemében amaz olthatatlan,
+otthontalan lánggal, megdöbbenté a szemlélőt. Ugy nézett ki, mint
+egy elitélt istennő, ki leszáll a halandók közé, hogy agyontombolja
+elveszett életét, – – ott forog, tánczol és élvez velök együtt és
+senki sem tudja megérteni, mit érez, mit élvez, minő kábító kéjt
+merít ő abból, a miben mások csak szórakozást tudnak találni –
+–</p>
+<div class="figcenter"><a href="images/i003hq.jpg"><img src=
+"images/i003.jpg" alt="Szédítő gyorsasággal lejtett körül." title=
+"Szédítő gyorsasággal lejtett körül." /></a>
+<p class="caption">Szédítő gyorsasággal lejtett körül.</p>
+</div>
+<p>Lábam a földbe gyökerzett, s csak akkor tudtam alant várakozó
+társamról megemlékezni, midőn a tánczoló Vénus egyszerre megállt s
+egy csomó fekete frakk közt elveszett szemem elől.</p>
+<p>Megtalálva a kalapomat Achille után siettem.</p>
+<p>Szótlanul haladtunk végig a Corson a vendéglő felé, melyben
+minketten szállva valánk. Társamat e találkozás feltűnőleg
+elkedvetleníté, bocsánatot kért «izetlenségeért», s miután másnapra
+találkozót adtunk egymásnak, elváltunk.</p>
+<p>Achille szobájába ment, én pedig kifordultam a térről, s még egy
+sétát tettem az ős Róma romjai közé. Eszem szűntelen ama párisi
+tündéren járt, s a hold méla sugarainak elvitázhatlan hatása alatt
+szinte ábrándozni kezdtem a szép asszonyról. De szerencsémre, józan
+eszem még nem hagyott el egészen, s midőn a prózai reflexiók
+mezejére eljutva, a fazék mennyei jóságát fazékné asszonyom
+életmódjával, s az Achillelal való találkozás sajátszerű hatásával
+combináltam, lelkem csakhamar megnyugodott és hazatértem.
+<span class="pagenum"><a name="Page_20" id=
+"Page_20">-20-</a></span></p>
+<p>E reflexiók eredménye természetesen olyan volt hogy másnap,
+midőn Achillelal találkozám, nem hozhattam a dolgot szőnyegre.
+Annál inkább meglepett, midőn ő maga fordítá rá a társalgást.</p>
+<p>– E jó ember magaviselete teljesen alkalmas arra, hogy nejét
+kompromittálja, mondá Achille. Ön kétségkívül azt hitte tegnap,
+hogy köztem és e nő közt «történt valami», mint mondani szokták,
+különben eddig bizonyosan kérdezősködött volna felőle.</p>
+<p>– Nem tagadom, viszonzám.</p>
+<p>– Pedig biztosítom önt, hogy csalódott. E nő nem szereti férjét;
+s a mint láthatta, nem is szeretheti. De megcsalni nem fogja soha.
+Hiu, kaczér és szenvedélyesen szeret mulatni, de becsületes. Ha
+valamivel rágalmazzák, azt csak férje ügyetlenségének köszöni. – E
+szegény asszony annyit szenvedett! – tevé hozzá Achille mély
+sóhajjal.</p>
+<p>Elhallgatánk. Achille nehány percznyi szünet után ismét
+megszólalt.</p>
+<p>«Azon nehány hét alatt, mióta szerencsém van önt ismerni, mondá,
+ön többször észrevehette, hogy gyakran jut eszembe egy név, melyhez
+ifjuságom minden emlékei kötvék, s melyet nem tudok kiejteni
+fájdalmas visszaemlékezés nélkül. Mondám önnek, hogy e név
+legszomorúbb lapját tölti be életemnek. Most ismerem önt annyira,
+hogy tudom, méltányolni fogja e szenvedéseket. Ha tehát van kedve
+meghallgatni, elmondok önnek egy modern tragédiát, melynek hőse
+legjobb barátom vala. Igen egyszerű történet, de az egyszerű
+tragédiák <span class="pagenum"><a name="Page_21" id=
+"Page_21">-21-</a></span> a legszomorúbbak. Igen prózai történet és
+költő aligha fogna rá vállalkozni, hogy ékes versekben drámát
+faragjon belőle. A költők vagy zsarnokok, vagy rabszolgák. Az apró
+szellemek nem mernek eltérni az adott szabályoktól; s a nagy
+szellemek, kik e szabályokat alkotják, türelmetlenül megkívánják,
+hogy az emberi szív még szenvedéseiben is törvényeikhez
+alkalmazkodjék, mintha nem lehetne szenvedni az ars poetica
+elméletei ellenére is! Kicsinylik a reális életet, megkövetelik az
+emberi szívtől, hogy elvont theóriáik szerint érezzen, nem gondolva
+meg, hogy épen a rideg való okozza a legtöbb szenvedést; általános
+szabályokat állítanak föl, midőn épen az élet konkrét viszonyai
+teszik a legtöbb embert boldoggá vagy boldogtalanná. Megvallom, már
+le akartam írni e történetet, de mindeddig visszatartott az, hogy
+nem mertem barátom szenvedéseit pedáns kritikusok szeszélyeinek
+kitenni, kik képesek volnának elvitatni a jogosultságot oly
+szerencsétlenségtől, mely egy embernek életébe került. Mi nekik az,
+hogy valaki szenvedett és meghalt vagy megőrült, – ha szenvedésében
+nem találnak oly lélektani összeütközéseket, melyek szabályaik
+keretébe beillenek, indokokat, melyeket a megszokás már
+udvarképesekké tett a költészetben? Kimondják, hogy az egész dolog
+képtelenség, valószínűtlen és mesterkélt csinálmány. Valószínűtlen
+és mesterkélt az, a mi alatt egy lélek megtörik! – A költők
+ignorálják az életet a maga prózai valódiságában. Megkövetelik az
+embertől, ki a társadalomban él, melyben annyi <span class=
+"pagenum"><a name="Page_22" id="Page_22">-22-</a></span>
+kicsinyesség és ferdeség van, hogy úgy érezzen, mintha el volna
+szigetelve korától, mintha nem ismerné annak fogalmait s nézeteit,
+nem osztaná uralkodó előitéleteit s gyöngeségeit, mintha lehetséges
+volna magát függetlenné tennie azon viszonyoktól, melyekben életét
+tölti, melyekben lelke és elméje képződött, a társadalomtól,
+melynek egyéniségét köszöni! És mégis, – ha író volnék
+megkísérteném papirra tenni e történetet. Ön az, s én fölhatalmazom
+rá, ha érdemesnek tartja, írja meg, a mit mondani fogok. Lesznek, a
+kik nem fogják elismerni e szenvedések jogosultságát: a eszthetikus
+mathematikai határozottsággal be fogja bizonyítani, hogy azon lelki
+küzdelem, mely e történet tárgyát teszi, egyáltalában lehetetlen, s
+ki fogja mondani nagy képpel a bölcs itéletet, hogy Flavigneux
+Anatole nem szeretett. Nem szeretett az, kit szerelme ölt meg! De a
+közönség nemcsak ezekből áll. Mindazok, kik a mai társadalom bűneit
+és félszegségeit, előitéleteit s gyarlóságait ismerik, kik
+méltányolni tudják a mindennapi élet viszonyainak hatalmát az
+emberi lélek, a relativnak hatalmát az absolut fölött, s főkép
+azok, kik a párisi életet ismerik, mely a modern társadalom minden
+előnyeit és hiányait meghatványozott mértékben egyesíti magában, –
+ezek meg fogják érteni e történetet, s hősében azt fogják látni, a
+mi volt: <i>a modern társadalom erkölcseinek áldozatát</i>. Lesznek
+olyanok is, kik saját szomorú tapasztalásból ismerik e
+szenvedéseket és rokon lélekkel áldozni fognak egy megértett
+fájdalomnak. Itélje <span class="pagenum"><a name="Page_23" id=
+"Page_23">-23-</a></span> meg majd, osztja-e véleményemet, s ha
+igen, írja meg e könyvet, mely úgy hiszem, nem lesz minden haszon
+nélkül. Társadalmi rendszerünk egy mélyen gyökerező baját e könyv
+oly alakban fogja feltárni, melyben a világ azt még kevéssé ismeri;
+mert a költők az ily viszonyokat, – és hány szív törik meg csendben
+e viszonyok alatt! – méltatlanoknak tartják a földolgozásra, s a
+közönség nagy zöme nem képes magát iróink iránya alól emanczipálni.
+Előre mondom, ne várjon tőlem érdekfeszítő bonyodalmakat,
+érzékcsiklandozó leírásokat. E történetnek legfőbb érdeme az
+igazság. De úgy hiszem, ez az érdemeknek nem legkisebbike.» – –</p>
+<p>Íme Achille elbeszélése. <span class="pagenum"><a name="Page_24"
+id="Page_24">-24-</a></span></p>
+<div class="chapter">
+<h2><img src="images/ch02.png" alt="" title="" />I.</h2>
+</div>
+<p>Flavigneux Anatole atyja, Flavigneux Anselme diszpéldánya volt a
+könnyelmü párisiaknak. Tekintélyes vagyon birtokában, harmincz éves
+koráig csupán annak tékozlásával foglalkozott. Ekkor, részint
+szokásból, részint, hogy a vagyonán ejtett csorbát némileg
+helyreüsse, megházasodott. Elvett egy gyöngéd érzésű, ábrándos
+lelkű leányt, kinek betegesen izgékony idegrendszere s nehány
+százezer francnyi hozománya volt. A házasság oly emberek
+életmódjában, mint Flavigneux Anselme, nem nagy változásokat
+szokott előidézni. Flavigneux oly gyöngéd, udvarias volt neje
+iránt, mintha nem is lett volna neje, rokonszenvet is mutatott
+iránta, midőn egy fiúval megajándékozá, de különben változatlanul
+folytatta előbbi könnyelmű életmódját.</p>
+<p>A házas élet e neme az érzelmes, ábrándos kedélyű nőt azonban ki
+nem elégítheté, s Flavigneux asszony házassága ötödik évében
+meghalt. Flavigneux gyászt hordott nejéért, mint illett, de tovább
+folytatá életmódját. Amint Anatole tizedik évét betölté, intézetbe
+küldé; s itt atyját minden félévben <span class="pagenum"><a name=
+"Page_25" id="Page_25">-25-</a></span> egyszer látva élt a gyermek
+tizennégy éves koráig, midőn egyszer hírűl hozták neki, hogy atyja
+meghalt. A törvényszék gyámot rendelt neki, de a gyámnak alig volt
+mire felügyelnie, mint gyámfia személyére: mert az aktivák és
+passivák annyira kiegyenlítették egymást atyja halála után, hogy
+midőn Flavigneux Anselme a lóról lebukva, nyakát szegte, egy
+elegáns temetkezés költségei Anatole örökségét teljesen
+kimerítették.</p>
+<p>Anatole egyedül állt a világban; egy gazdag embernek
+kényelemben, bőségben nevelt tizennégy éves fia, egy sous nélkül
+zsebében. Gyámja kivette az intézetből, melyben többé nem volt
+miből fizetni a magas tandijat, s a fiú rokonaihoz fordult,
+felszólítván őket, tennének valamit a gyermek nevelésére.</p>
+<p>A felszólítás azonban felesleges vala. Volt Flavigneuxnak egy
+unokatestvére s kalandjaiban pajtása, ki azon jószivűséggel és
+bőkezűséggel, mely a romlatlan lelkű könnyelműséget jellemzi,
+sietett árván maradt öcscsét támogatni. Detrolles György
+könnyelműség dolgában szakasztott mássa volt régi barátjának,
+Anselmenek, kivel két évtizeden át együtt űzték kalandjaikat; s a
+különbség köztük csak az vala, hogy Detrollesnek uralkodni képes és
+takarékos neje volt, ki férjének kicsapongásai elé tudott
+korlátokat szabni. Detrolles becsületes ember volt és jó családapa,
+ki nejét és gyermekeit minden könnyelműsége mellett tiszta szívből
+szerette. Neje, egy okos, tapintatos nő, megismerve férje jó és
+rossz tulajdonait, meghajolt a kényszerűség <span class=
+"pagenum"><a name="Page_26" id="Page_26">-26-</a></span> előtt s
+emezeknek engedett annyi szabadságot, a mennyi amazoknak megóvására
+szükséges vala. Neje okosságának s mérsékletének köszönheté
+Detrolles, hogy Anselme halála után annak fiáról úgy
+gondoskodhatott, a mint szíve jóindulata kivánta.</p>
+<p>Elhúnyt barátjának vagyoni állásáról értesülvén, Detrolles
+magához hivatá Anatolet s azon bőkezűséggel, melyet pazarlásaiban
+megszokott volt, kijelenté neki, hogy mindaddig, míg állást és
+foglalkozást nem szerez magának, évenként ötezer frankot fog tőle
+kapni. Detrolles azt akarta, hogy öccse a lehető legjobb nevelésben
+részesüljön s hogy a nélkülözés semmikép ne gátolja tanulmányaiban
+s a szerint, a mint ő ismerte az életet, erre évi ötezer frank
+elkerülhetlenül szükséges vala.</p>
+<p>Anatolet erre gyámja vissza akarta küldeni az intézetbe, de a
+fiú hallani sem akart többé róla. Terhére volt az intézeti fegyelem
+s önálló hajlamú lelke annál inkább megunta a folytonos felügyelet
+alatt való életet, mert érezte magában, hogy van kedve tanulni,
+hogy tehát nincs szüksége szüntelen ellenőrző szemekre. A fiú
+nagybátyjához folyamodott s ez neki adott igazat a gyám ellenében.
+A gyám kénytelen vala engedni annak, ki gyámfia nevelésének
+költségeit fedezte, főkép miután Detrolles úgy rendezte be a
+dolgot, hogy az évdíjat havi részletekben magának Anatolenak adta
+kezébe. A gyám kifogásokat tett ez ellen, figyelmezteté Detrollest,
+hogy ennyi pénzt adni egy gyermek kezébe a legjobb mód azt
+pazarlóvá tenni, mire nem lesz módja, ha felnő. De Detrolles nem
+tudott ellentállani <span class="pagenum"><a name="Page_27" id=
+"Page_27">-27-</a></span> Anatole kéréseinek, sőt tetszett neki
+azon önállóság, azon akaraterő, mely a fiú szavaiban nyilatkozott,
+midőn függetlenséget követelt; és a jó nagybátya úgy okoskodott,
+hogy épen az fogja Anatolet férfivá tenni, ha minél előbb hozzá
+szokik saját ügyeit vezetni.</p>
+<p>Anatolet tehát szállásra és ellátásra egy szegényebb
+hivatalnokhoz adták, ki tanulókat tartott magánál mellékkereset
+gyanánt. Itt ismerkedtünk meg egymással. Anatole havi pénzének fele
+sem volt szükséges szállása, tartása és tanulmányai költségeinek
+fedezésére. A többit tehát mulatságra fordítá.</p>
+<p>Nem szükséges ön előtt bővebben indokolnom, mikép lett ily
+viszonyok közt Anatole nehány hónap alatt bevégzett korhelylyé, kit
+a késő éj, néha a kora reggel vetett csak haza szállására.
+Lakásadónk kezdetben megfeddé néhányszor Anatolet, mire ez húsz
+frankkal megtoldta a havi díjat s ez áron teljes függetlenséget
+vásárolt magának. Nem tudom, meddig tartott volna ez életmód, s
+mivé tette volna végre Anatolet, ha egy általa okozott botrány
+egyszerre végét nem szakítja. Már egy év óta élte a gyermekifjú e
+korhely életet, melyben a tanulásból fenmaradt óráit kártya és bor
+közt töltötte el, midőn egyszer reggel épen nem jött haza; de e
+helyett néhány órával utóbb az iskolából izentek szállásadójának,
+hogy vitesse haza. A jó ember futott az iskolába és ott találta
+Anatolet félig ittasan, kiterítve, betört fővel, melynek vérzését
+még alig tudták elállítani. Anatole ez éjjel reggelig kártyázott
+<span class="pagenum"><a name="Page_28" id=
+"Page_28">-28-</a></span> s elvesztvén egész havi pénzét, melyet az
+nap kapott Detrollestől, elkeseredésében inni kezdett pajtásaival,
+kik közül a szerencsés nyerő ajánlkozott az italok árát fedezni. A
+nap már fényesen sütött, midőn Anatolenak eszébe jutott, hogy
+iskola is van a világon. Megindult tehát s mámorosan, ingadozó
+léptekkel a kollegiumba ment. Midőn a terembe nyilt előadás közben
+benyitott, a tanár nem nézheté szó nélkül a tizenöt éves fiút, ki
+félrecsapott kalappal fején, rendetlen öltözékben, a mámor
+félreismerhetlen jeleivel arczán s magatartásában, ingadozó
+léptekkel közeledett feléje. Nehány szigorú szóval kiparancsolá a
+teremből, de Anatole a helyett, hogy engedelmeskednék, szitkozódni
+kezdett s felemelt ököllel rohant tanárára. Ez félreugrott a csapás
+elől, mire Anatole elvesztve az egyensúlyt, oly szerencsétlenül
+bukott a tanár asztala előtt a földre, hogy fejét az asztal sarkán
+betörte.</p>
+<p>Az esés után néhány hétig az ágyat kellett őriznie. Midőn
+megtudta a botrányt, melyet ittas állapotában elkövetett, élénk
+becsületérzése pirulni kényszeríté önmaga előtt. Megfogadta, hogy
+borhoz és kártyához többé nem nyúl, s én, ki tanúja valék
+fogadásának, tanúja voltam annak is, hogy azt lelkiismeretesen
+megtartá.</p>
+<p>Gyámja ez alkalmat felhasználta, hogy meggyőzze Detrollest,
+miszerint a fiút okvetlenül intézetbe kell küldeni és pénz dolgában
+szükebbre fogni, ha nem akar professionális korhelyt nevelni
+belőle. A gyám könnyen igazolható bizalmatlanságból nem hitt
+Anatole igéretének, miszerint meg fogja változtatni életmódját;
+<span class="pagenum"><a name="Page_29" id=
+"Page_29">-29-</a></span> de a fiúban oly erős volt az elhatározás
+felhagyni e korhely élettel s annyira meg tudta nagybátyját győzni
+szándékának szilárdságáról, hogy ez ismét a fiú pártjára állt. Némi
+változást azonban Detrolles is szükségesnek látott életmódjában.
+Más iskolába kellett küldeni Anatolet, hogy ne legyen kénytelen
+szégyene szemtanúi előtt pirulni. Aztán, úgy okoskodott Detrolles,
+Anatolet bizonyosan a rossz példa rontá meg; oly helyre kell tehát
+adni szállásra, hol nem lakik más három-négy tanulóval együtt, egy
+becsületes család körébe, mely jobban fel tudjon rá ügyelni.</p>
+<p>Talált is ilyet csakhamar, mely annálinkább megfelelt
+igényeinek, miután rokonságban állt a fiúval. Cotin György távoli
+rokona volt Flavigneuxnek. Egykor vagyonos kereskedő, utóbb
+szerencsétlenül csődöt mondott s most teljes visszavonultságban élt
+Páris egy külvárosában. Detrollesnak e gondolat annálinkább
+tetszett, mert Cotint és nejét mint talpig becsületes, reális,
+erkölcsös embereket ismerte még a régi időkből s mert azt hitte,
+hogy nemcsak pénzért, hanem rokoni szeretetből is jobban fel fognak
+a fiúra ügyelni, mint bárki más. <span class="pagenum"><a name=
+"Page_30" id="Page_30">-30-</a></span></p>
+<div class="chapter">
+<h2><img src="images/ch03.png" alt="" title="" />II.</h2>
+</div>
+<p>Cotinék kaptak az alkalmon, midőn Detrolles őket számos évek
+múlva ismét felkeresvén, felkérte, fogadják magokhoz öcscsét
+szállásra és ellátásra. Anatole szintén örömmel lépett e család
+körébe, melyről már gyermekkorában a legjobbat hallotta. Emlékezett
+reá, hogy Cotin Györgyöt és nejét nem egyszer hallá dicsértetni,
+mint a derék, becsületes házastársak mintaképét. És nem ok nélkül.
+A Flavigneux család minden ismerősei és rokonai közt alig volt ház,
+mely több tiszteletet érdemelt volna, mint e derék kereskedőé, ki
+ötven éves korában egy húsz éves ifjú gyöngédségével szerette
+nejét, kinek vágyait a negyven éves nő odaadó szerelme teljesen
+kielégíté s ki mindent elkövetett, hogy három gyermekét a lehető
+legjobb nevelésben részesítse.</p>
+<p>Anatole, azon reményben, hogy e tiszteletreméltó család
+kebelében annál könnyebb lesz fogadását megtartania, őszinte
+örömmel sietett eddig személyesen nem ismert rokonához; s a most
+már hatvan éves Cotin György annál nagyobb, annál igazabb örömmel
+fogadta az ifjút, mert ennek szőke <span class="pagenum"><a name=
+"Page_31" id="Page_31">-31-</a></span> fürtei és lángoló szeme őt
+saját két fiára emlékezteték, kiket éltök virágában vesztett el.
+Hasonló meghatottsággal sietett őt ölelni Cotinné, mondva neki,
+hogy tekintse őt anyjának s legyen teljes bizalommal iránta.
+Anatole csakugyan úgy érzé, mintha második atyát és anyát talált
+volna Cotinékban s midőn Hermance lépett a szobába, Cotin
+tizennyolcz éves leánya, kora szépségének viruló pompájában és
+Cotinné azt mint leendő testvérét mutatá be neki, Anatole ily
+testvér és ily anya mellett teljesnek érzé boldogságát.</p>
+<div class="figcenter"><a href="images/i004hq.jpg"><img src=
+"images/i004.jpg" alt="Cotin György örömmel fogadta az ifjút."
+title="Cotin György örömmel fogadta az ifjút." /></a>
+<p class="caption">Cotin György örömmel fogadta az ifjút.</p>
+</div>
+<p>De nehány hét alatt be kellett látnia Anatolenak, hogy a Cotin
+család kebelében sok, talán minden megváltozott. Minél jobban
+megszokták őt a háznál, s minél bizalmasabb lábon álltak egymással,
+annál inkább módjában volt észrevennie Anatolenak, hogy a boldogság
+e házból elköltözött. Nem egyszer élénk czivódásban találta
+Cotinnét férjével s bár e jelenetek mindannyiszor félben szakadtak,
+valahányszor Anatole a szobába lépett, fel kellett előtte tűnnie,
+hogy nem puszta nézetkülönbségek okozták e heves vitákat. A
+szállás, melyet Cotinék birtak, oly kicsiny volt, hogy Anatolenak
+még külön szobája sem vala s csak a jövő félévben igértek számára
+szobát fogadni a szomszéd lakásból, mely akkor megürülendő vala.
+Anatole tehát egy szobában hált Cotinnal, a másikban Cotinné
+Hermanceszal, míg a harmadik ebédlő, szalon és minden egyéb vala
+egyszerre. Ilyen szűk helyre szorulva rokonaival, nem maradhatott
+sokáig titok előtte az, a mi a ház békéjét megzavarta. <span class=
+"pagenum"><a name="Page_32" id="Page_32">-32-</a></span></p>
+<p>A szükség volt e család szerencsétlenségének forrása. Cotin és
+neje jólétben tölték teljes életöket s a míg ebben tartott, misem
+zavarta meg boldogságukat. Egymás szerelmében s gyermekeik
+szeretetében szívök minden vágyai kielégítésre találtak. Cotin
+György ötvenötödik évébe lépett, midőn egy év alatt két fiát s egy
+nagykereskedőház bukása folytán egész vagyonát elveszté. A
+becsületes csőd után, melyben hitelezői teljesen kielégíttettek,
+maradt számára még néhány ezer frank, melynek kamatjaiból egy
+nélkülözésekhez szokott család nagy takarékosan megélhetett volna.
+De Cotinék jóléthez valának szokva s Cotin György lelkének minden
+erejét fiainak s vagyonának veszte annyira megtörte, hogy képtelen
+volt megmaradt pár ezer frankjával új üzletet kisértni meg. Nem
+maradt tehát számukra egyéb, mint visszavonulni s lehetőleg
+meghúzniok magokat. Cotin György lemondott a kényelem minden
+neméről, hogy családja existencziáját megkönnyítse, neje azon szent
+elhatározással lépett a szegényes szállásba, hogy életét csupán
+férje vigasztalásának szentelendi; e két ember lelkében a
+gyöngédségnek, szerelemnek és erénynek oly kincse vala felhalmozva,
+mely nem egy, de tíz életet boldoggá tehetett volna, – és ők mégis
+szerencsétlenek valának. Cotinné nemcsak gyöngéd nő és szerető
+hitves, de egyszersmind gyönge nő és oktalan anya vala. El tudta
+magát a legnagyobb áldozatokra határozni, mert az elhatározásban
+szíve támogatta, ez pedig tiszta és romlatlan vala; de nem birta
+elhatározását végrehajtani, <span class="pagenum"><a name="Page_33"
+id="Page_33">-33-</a></span> mert jellemének gyöngesége képtelen
+volt az élet keserű valóságával megküzdeni. Bármint feltette volt
+magában, hogy fel fog hagyni mindazzal, a mi a megélhetésre
+okvetlen nem szükséges, midőn kenyértörésre került a dolog, nem
+volt ereje egy vagy más apróságról lemondani, melyet oly magától
+értetődőnek tanult ismerni előbbi jó körülményei közt. Férje nem
+egyszer figyelmezteté őt, legyen takarékosabb, mire panasz és
+szemrehányások következtek. Minden ily családi jelenetnek vége
+ugyan az volt, hogy Cotinné férje nyakába borulva bocsánatot kért
+tőle és könyezve fogadá, hogy ezentúl máskép lesz minden; – de
+azért minden a régiben maradt s a kis tőke, melynek kamatjaival
+kellett volna a család létezését biztosítani, koronként
+megkisebbíttetett a háztartás folyó költségeinek fedezésére.</p>
+<p>E gazdálkodásnak előbb-utóbb válságra kellett vezetnie; s e
+válságot Hermance növekedése csak sietteté. A leány szép volt, tele
+észszel és élettel; anyja csüggött rajta s nem vette észre, hogy
+saját hibái, az élvezetvágy és a jellem gyöngesége, fokozott
+mértékben vannak meg gyermekében. Cotinné imádta leányát,
+ragaszkodott hozzá, mint egyetlen vígaszához a szerencsétlenségben
+s nem bírta a szép, de hiú és könnyelmű leánynak egy kivánatát sem
+megtagadni. Ez pedig majdnem szívtelenségig menő könnyelműséggel
+követeléseit oly magasra fokozta, mintha fogalma sem volna szülei
+vagyoni állásáról. Hermance toiletteje s apró mulatságai ekként
+majdnem annyiba kerültek, mint az egész <span class=
+"pagenum"><a name="Page_34" id="Page_34">-34-</a></span> háztartás.
+Cotin György sokkal gyöngébb volt, semhogy erélyesen közbelépve ez
+életmódnak véget tudott volna vetni; a szegény öreg csak
+panaszkodni birt. Naponként figyelmezteté nejét, miszerint nehány
+év mulva teljesen koldusbotra jutnak s nem lesz meg mindennapi
+falatjuk; – de a gyönge asszony, most már leányának könnyelműsége
+által is tovább ragadtatva, nem tudott a dolgok állásán
+változtatni. Az egyetlen, a mit tenni birt, az vala, hogy el tudta
+titkolni férje előtt, miszerint összes tőkéjökből már alig van
+hátra két-három ezer frank és hogy ez is alig elegendő az adósságok
+fedezésére.</p>
+<p>E ponton állt a Cotin család, midőn Anatole lépett belé. Az öreg
+Cotin, ki előtt neje a végső nyomor közellétét eltitkolá, azzal
+vigasztalta magát, hogy azon havi kétszáz frank, melyben vele
+Detrolles Anatole eltartására nézve megegyezett, helyreállítandja
+háztartásában az egyensúlyt. És úgyis lett volna, ha ama tőke,
+melyet Cotin számításainak alapjául felvett, még létezett volna.
+Ennek hiányában azonban Anatole havidíja csak tökéletlen segély
+vala. Anatole nehány hét alatt felismerte a család helyzetét.
+Látta, hogy Cotin és neje oly gyöngéden szeretik egymást, mint egy
+ifjú házaspár és látta, hogy éltök folytonos czivódás és
+keserűségek közt folyt le. Megszerette és szánta e becsületes, de
+gyönge embereket s felajánlá Cotinnénak saját erszényét, melyen az
+asszony nem is mulasztott el koronként apróbb kölcsönök
+contrahálásával könnyíteni.</p>
+<p>Anatole azt hitte, hogy azon csekély támogatás, <span class=
+"pagenum"><a name="Page_35" id="Page_35">-35-</a></span> melyben
+nagynénjét részesítheti, ép oly jó hatással bír, a mily jó szívből
+van adva s e hit némileg ellensúlyozá benne a fájdalmat, melyet
+szegény rokonai szerencsétlensége felett érezett. Most már, részben
+pénzhiányból is, idejének legnagyobb részét otthon tölté, tanulva,
+vagy az öreg Cotin elbeszéléseit hallgatva, vagy Hermanceszal
+csevegve, kivel csakhamar oly bizalmas lábon állt, mintha
+gyermekkoruk óta együtt növekedtek volna.</p>
+<p>Rövid idő alatt Anatoleon megtörtént az, a mi ily körülmények
+közt oly könnyen megesik egy tizenhat éves tanulón: beleszeretett
+Hermanceba. A két ifjú természetében sok volt a hasonlóság, de még
+több az ellentét. Anatole természetének egyik uralkodó eleme az
+élvezetvágy vala, ép úgy, mint Hermanceénak, de míg az ifjú eszével
+és elhatározásával tudott uralkodni e hajlamokon, ha kellett, a
+leány vagy nem bírt, vagy nem akart korlátokat vonni kedvtelései
+elé. Anatolenak nem valának szilárd erkölcsi elvei. Sem könnyelmű
+atyja, ki szeretetreméltó lelkiismeretlenséggel űzte női
+kalandjait, sem hasonkorú pajtásainak társasága nem volt alkalmas
+szilárd erkölcsi elveket csepegtetni lelkébe, az intézetben nyert
+nevelése pedig olyan volt, mint minden iskolai nevelés: erkölcsi
+elvek helyett a vallás érthetetlen formuláival terhelte meg
+elméjét, melynek semmi közük a morálhoz. De ha nélkülözte is lelke
+azon erős erkölcsi tartalékot, melyet csak az anya vagy atya
+szerető gondoskodása olthat fiatal lélekbe; természete mégis
+alapjában nemes, érzelmei tiszták valának s e jó tulajdonok,
+<span class="pagenum"><a name="Page_36" id=
+"Page_36">-36-</a></span> támogatva azon élénk, az ingerlékenységig
+kényes becsületérzés által, mely őt már e korban kitünteté, szinte
+kipótolák e tekintetben nevelése hiányait. Hermancetól a természet
+megtagadta azon erkölcsi érzéket, mely egyedül képes a nőt az élet
+válságos viszonyaiban fentartani s nevelése mitsem adott neki, a
+mivel azt pótolhassa. Könnyelmű, hiú gyermek volt már tizenöt éves
+korában, ki nem ismer nagyobb feladatot, mint tetszeni és mulatni;
+s anyja, példája által, melyet leányának szolgáltatott, midőn
+életének főczélját hasonlókép a kellemes időtöltésekben keresé és
+majomszeretete által, melylyel őt körülvette, e gyöngeségeket
+Hermanceban azon határig fokozta, melyen túl a jellemgyöngeség
+jellemtelenséggé válik s melytől csak egy lépésnyire van a
+becstelenség. Mindkettejökben hiányzott az egészséges erkölcsi
+érzék; de míg Anatolet élénk becsületérzése képes volt oly magasra
+emelni, hová a puszta erkölcsi elvek fel nem érnek; addig Hermance,
+könnyelműsége s azon veszélyes befolyás által, melyet anyja
+gyakorolt reá, képes vala oly mély sülyedésre, melyet maga az, hogy
+lelke minden erkölcsi tartalékot nélkülözött, nem indokolhatott
+volna. Ez éles ellentét oly jellemnél, mint Anatoleé, valószinűleg
+lehetetlenné tette volna a Hermance iránti szerelmet, ha mint férfi
+ismerkedik meg a leánynyal, mert a férfijellem minden tulajdonai
+közt alig van kérlelhetetlenebb, türelmetlenebb a becsületérzésnél.
+De Anatole tizenhat éves gyermek volt, midőn a nálánál idősb
+Hermancet megismerte. <span class="pagenum"><a name="Page_37" id=
+"Page_37">-37-</a></span></p>
+<p>De mit feszegetem én itt e két ember jellemét? mi köze egy
+tizenhat éves ifjú szíve vonzalmának a lélek és jellem határozó
+tulajdonaihoz? Kifejlődött, megállapodott természeteknél ezek döntő
+elemként határozhatnak a szív érzelmei felett; a férfi szerelmében
+nagy része van saját s kedvese jellemének és életnézeteinek is, de
+egy tizenhat éves ifjú szerelme az alkalom és a tapasztalatlanság
+szüleménye.</p>
+<p>Anatole gyermek vala, az első fiatal, szép nő, kit ismert,
+Hermance volt; naponként órákat töltött a leánynyal, játszott,
+csevegett vele, – kell-e több szerelmének indokolására?</p>
+<p>Az ifjú szerette a leányt, szerette azon öntudatlansággal, hogy
+ne mondjam, gyanútlansággal, mely az első szerelmet jellemzi;
+szerette úgy, mintha nem is volna magával tisztában az iránt, hogy
+vonzalmának tárgya a másik nemhez tartozik. Anatole önkénytelen
+hajlamot érzett Hermance iránt, mintegy magától értetődő,
+indokolásra nem szoruló vonzódást, mely őt a leányhoz közelíté; s
+engedett ez érzelemnek, vagy tán inkább ösztönnek, a nélkül, hogy
+azt elemezni megkisértené. Ha tudta volna, hogy Hermancet szereti,
+kétségkívül magába vonult volna s nem mert volna többé oly bátran
+közelíteni a leányhoz; de így, szerelmének öntudata nélkül, a mit
+kora tapasztalatlanságának köszönhetett, oly elfogulatlanul, oly
+minden utógondolat nélküli odaadással engedé át magát a leány
+társaságának, mintha még fogalma sem volna róla, hogy ketten oly
+két nemhez tartoznak, mely két nem csak a szenvedély nyelvén érti
+meg egymást teljesen. <span class="pagenum"><a name="Page_38" id=
+"Page_38">-38-</a></span></p>
+<p>A Cotin-házban senki sem vette észre, hogy Anatole Hermancet
+szereti. Cotin és neje örömmel nézték a «rokoni vonzalmat» a két
+fiatal közt s Hermance csak víg és kedves játszótársat látott az
+ifjúban. A leány vígságában féktelen, szeszélyeiben kicsapongó
+volt, – de modora még inkább hasonlított egy pajkos fiú
+magaviseletéhez, mintsem oly leányéhoz, ki már öntudatával bír
+nemének. S ez még alig is volt meg a leányban. Hermance azon lányok
+közé tartozott, kikben, természetök elevensége daczára, aránylag
+későn érvényesíti magát az, a mi a leányt nővé teszi. S így nem
+egyszer Hermance játék közben ölébe ugrott az ifjúnak s Anatole
+ölelte és csókolta hugát, – mindkettő még minden sejtelme nélkül
+annak, hogy élvezet is lehet abban, mi csak a pajkosság gyümölcse
+vala.</p>
+<p>Vagy öt hónapot töltött ekként Anatole a háznál, midőn különféle
+jelekből azt vélte észrevehetni, hogy Cotinék vagyoni viszonyaiban
+kedvező fordulatnak kellett beállnia. Cotinné néhány hét óta
+vidorabb volt s nem czivódott férjével. Az asztal jobban el vala
+látva s Cotinné már három hét óta nem fordult volt új kölcsönért
+öcscséhez. Hermance szebb ruhákban járt, mint azelőtt s minduntalan
+hol színházban, hol társaságban volt valamely barátnéjával, honnan,
+hogy mikor jött haza, Anatole nem tudta, mert olyankor már aludni
+szokott.</p>
+<p>Nemsokára megjött a lakváltoztatási idő, s Cotinék a szomszéd
+lakásból nem egy szobát fogadtak <span class="pagenum"><a name=
+"Page_39" id="Page_39">-39-</a></span> fel Anatole számára, hanem
+az egész lakást, mely három szobából s konyhából állt. A konyha
+átalakíttatott előszobává, melyből egy ajtó nyílt balra egy
+szobába, egy másik jobbra két szobába. E második szobának azonfelül
+külön kijárása is volt a melléklépcsőre. Az egy szobát Anatolenak
+adták, a két szobás lakosztály pedig Hermance számára rendeztetett
+be, oly kényelemmel, sőt elegancziával, mely Anatolet rendkívül
+meglepte. Az ifjú nem tudta magának megmagyarázni a dolgok e
+fordulatát, de gyöngédtelenségnek tartotta volna a kérdezősködést,
+midőn azt látta, hogy Cotinné és leánya oly egykedvűen intézik e
+változtatásokat, mintha mindez nem is lehetne máskép. Anatole azon
+könnyűséggel és gyanútlansággal, mely korának tulajdona vala,
+csakhamar beletalálta magát e változásba. Elfoglalta szobáját és
+teljesen boldognak érzé magát, midőn Cotinné és Hermance
+megelégedett arczába tekintett.</p>
+<p>Ez időtájt Detrolles nehány napra falura vitte magával Anatolet.
+Midőn visszatért, az öreg Cotint ágyban, betegen találta. Nem
+eresztették be hozzá, azt mondák neki, hogy deliriumban fekszik s
+oly dolgokat beszél, hogy azt fiatal embernek nem jó hallani. Két
+hét tölt el, mielőtt Anatole Cotint ismét láthatá, és megborzadva
+riadt vissza tőle. Az öreg Cotin mint egy halotti váz ült
+karszékében, midőn Anatolet bevezették hozzá. Mintha két hét alatt
+két évtizedet vénült volna. Tagjai el valának aszva, megeresztett,
+tövises ősz szakálla bizonyos vad kifejezést adott e különben oly
+szelíd <span class="pagenum"><a name="Page_40" id=
+"Page_40">-40-</a></span> arcznak. Tekintete megtörve nyugodott
+maga előtt, de midőn szemét felveté, valami otthontalan merevség
+látszott e tekintetben, melyről Anatole első pillanatra azt hitte,
+hogy az őrület jele. Ily állapotban látva a derék öreget, Anatole
+borzalmában felsikoltott, aztán odarohant beteg nagybátyjához. Ez
+megkísérté feléje tárni kiaszott karjait és szólni akart valamit;
+de jobb karját nem tudta emelni s nyelve csak értelmetlen hangokat
+hebegett. Cotin Györgyöt megütötte volt a guta. Nem halt bele, de
+nem épült ki többé belőle. Élt még néhány hónapig, de élte
+folytonos haldoklás vala.</p>
+<p>Anatole végtelen részvéttel viseltetett a szegény öreg iránt, de
+végre belenyugodott a kikerülhetlen végzetbe. Oly természetesnek
+kellett találnia, hogy egy öreg, gyönge embert megüt a szél, főkép,
+miután Cotinné, ki temérdek könnyet ontott férjeért, elszámlálá
+neki mindazon ismerőseit, kik gutaütésben haltak meg; mely
+számlálásnak eredménye az lett, hogy minden második embernek, ki a
+hatvanig felviszi, kikerülhetlen sorsa a szélhűdés. Hermance is
+csakhamar megvigasztalódott s Anatole a lélek azon ruganyosságával,
+mely egy tizenhat éves kedélyben a legellentétesebb érzelmeket oly
+közel hozza egymáshoz, tudott, a szegény tehetetlen öreget
+meglátogatván, átfutni Hermance-hoz s a leánynyal eljátszani,
+nevetgélni, fecsegni, mindaddig, míg az ki nem küldte szobájából, a
+mi este nyolcz órakor többször megtörtént, a nélkül, hogy Anatole
+valami feltünőt talált volna benne.</p>
+<div class="figcenter"><a href="images/i005hq.jpg"><img src=
+"images/i005.jpg" alt="Odarohant beteg nagybátyjához." title=
+"Odarohant beteg nagybátyjához." /></a>
+<p class="caption">Odarohant beteg nagybátyjához.</p>
+</div>
+<p><span class="pagenum"><a name="Page_41" id=
+"Page_41">-41-</a></span></p>
+<div class="chapter">
+<h2><img src="images/ch04.png" alt="" title="" />III.</h2>
+</div>
+<p>Amióta Cotinék anyagi körülményeiben e változás beállt, az
+Anatole és Hermance közti viszony lassanként veszteni kezdett
+gyermekded bizalmasságából. Alig múlt el néhány hét s Hermance nem
+volt többé azon víg, kedélyes játszótárs, kinek Anatole addig
+ismerte. Nem mintha meghidegült volna iránta, nem idegenkedett
+tőle, sőt figyelmes szemlélő épen az ellenkező észleletre jutott
+volna. Hermance most is sok időt töltött öcscsével, de viseletében
+kimértebb, nyugodtabb, komolyabb volt, a nélkül azonban, hogy
+hidegebb lenne iránta. Nem ugrándozott, nem enyelgett vele többé
+azon tartaléktalan pajzánsággal, mely azelőtt mulatságaikon
+uralkodott s ha Anatole egyszer-másszor utána kapott, vagy
+véletlenül megölelte, Hermance néha elpirult s rendreutasítá.
+Anatole eleinte nem látszott észrevenni, vagy ha észrevette is e
+változást, nem tulajdonított neki fontosságot s egyikét látta benne
+azon szeszélyeknek, melyekben Hermance természete bővelkedett.</p>
+<p>Egy alkalommal Hermance épen rakosgatott valamit <span class=
+"pagenum"><a name="Page_42" id="Page_42">-42-</a></span>
+szobájában, midőn Anatole a nyitva maradt ajtón belépett. Az ifjú
+lépteinek zaját elnyelte a szőnyeg s halkan közeledve hugához, azt
+hátulról gyorsan megölelé s egy csókot lopott vállára. A leány,
+midőn így egyszerre váratlanul magát átölelve látta s keblén az
+ifjú összekulcsolt kezeit érzé, melyek érzékenyen tapadtak mellére,
+megrázkódott egész idegrendszerében s oly szenvedélyesen és oly
+szavakkal utasítá rendre az ifjút, minőket ez még nem hallott tőle.
+Anatole meglepetve Hermancenak e sajátságos modora által, mely
+eddig ismeretlen vala előtte, nehány szóval bocsánatot kért tőle és
+kisietett a szobából. De alig ért saját szobájába és veté magát
+boszúsan a pamlagra, előtte állt Hermance. A leány pillanatnyi
+felhevülése elmúlván, utána futott Anatolenak, kérte, ne vegye
+rossz néven hevességét s midőn ez biztosítá, hogy nem haragszik,
+pajzán mosolylyal ölébe ült, átkarolta nyakát és csókot nyomott
+ajkára.</p>
+<p>Megtörtént ez azelőtt akárhányszor, de Anatole úgy érzé, mintha
+ma érintené ajka először Hermanceét. Azt a hosszú, szenvedélyes
+csókot, melyet most kapott, nem a játszótárs adta többé könnyelmű
+pajzánságában a játszótársnak, hanem adta a nő, ki már élvezni tud,
+az ifjúnak, kit szeretne rá megtanítani.</p>
+<p>E percztől fogva érzé Anatole, hogy nővel áll szemben s hogy e
+nőt szereti. De érzé egyszersmind ifjúságát s tapasztalatlanságát,
+érzé azon fölényt, melyet az idősebb s routinirtabb leány reá
+gyakorolt s ez oly elfogulttá, oly zavarttá tette <span class=
+"pagenum"><a name="Page_43" id="Page_43">-43-</a></span>
+Hermanceszal szemben, hogy daczára most már élénken érzett
+szerelmének, kerülni kezdte a leányt. Hermance néha kérdőre vonta
+öcscsét, miért tölt vele kevesebb időt, mint azelőtt, de a mód,
+melyen ezt tevé, midőn lángoló szemével ránézett, vagy kezét
+megszorítá, Anatole zavarát, mondhatnám félénkségét még inkább
+növelte.</p>
+<p>Anatole kezdett kevesebbet lenni otthon, s estve rendesen eljárt
+színházba, hogy ne kelljen együtt lennie a leánynyal, kit szeretett
+s kihez, mióta tudta, hogy szereti, alig mert többé közelíteni.</p>
+<p>Egy estve színház után hazaérve világot akart gyujtani, de a
+gyufás dobozt üresen találta helyén. Nem tudott magán máskép
+segíteni, mint, hogy Hermancetól kérjen gyújtót, kinek szobájában,
+mint jövet az utczáról látta, még világos volt. Kiment tehát a
+közös előszobába s Hermance ajtaján koczogtatott.</p>
+<p>– Ki az? hangzott belőlről a leány hangja.</p>
+<p>– Én vagyok.</p>
+<p>– Te vagy Anatole? jer!</p>
+<p>Anatole benyitott. Az első szoba setét vala és üres. Hermance a
+másikban volt, melynek ajtaja ki vala nyitva. Az ifjú az ajtóhoz
+lépett, de megpillantván Hermancet, a mint könyvvel kezében
+chaiselongueján feküdt, önkénytelenül visszahökkent.</p>
+<p>Midőn meglátta Hermancet kacér pongyolájában, mely bájainak
+hatását még fokozta, Anatolet eddig még nem ismert mértékben
+támadta meg azon zavar, azon elfogultság, azon megmagyarázhatlan
+vonakodás, mely hátravon és előrehajt egyszerre, melyet néhány hét
+óta érzett a leánynyal szemben. <span class="pagenum"><a name=
+"Page_44" id="Page_44">-44-</a></span> Ideges remegés fogta el
+egész valóját, futni akart, de lába mintha a földbe gyökerezett
+volna, nem tudott elmozdulni a küszöbről s tekintetével akaratlanul
+rámeredt a szép leányra, ki mosolyogva nyújtá neki kezét.</p>
+<p>– Nos Anatole? – szólt a leány kérdőleg, észrevéve az ifjú
+megdöbbenését.</p>
+<p>Anatole végre erőt vett magán s szemét a földre sütve közelebb
+lépett s remegve fogta meg a leány kezét.</p>
+<p>– Gyufát akartam kérni tőled Hermance, csak most vettem észre,
+hogy az enyim elfogyott…</p>
+<p>– Gyufáért jöttél? – kérdé a leány sajátságos hangon.</p>
+<p>– Csak nem haragszol? – szólt az ifjú engesztelőleg.</p>
+<p>– Dehogy haragszom. Sőt épen jó, hogy jöttél, elfecseghetünk egy
+kicsit. Nem tudok aludni. Jer Anatole, ülj ide. – No de jer
+hát!</p>
+<p>Anatole szék után nyúlt.</p>
+<p>– Ah ne hozz széket, jer ide, hozzám, szólt a leány.</p>
+<p>– Olvastál? – kérdé Anatole s Hermance könyve után nyúlt, hogy
+ne kelljen szemébe néznie.</p>
+<p>– Olvastam. Igen érdekes könyv. Nézd csak. Nem ismered?</p>
+<p>– «La Nouvelle Héloïse,» – olvasá Anatole. – Nem, nem
+ismerem.</p>
+<p>– Úgy majd odaadom, ha elolvastam. Nagyon érdekes, hidd el.</p>
+<p>– Úgy? – szólt Anatole, letevé a könyvet, melynek hatása ott
+lángolt Hermance szép szemében. <span class="pagenum"><a name=
+"Page_45" id="Page_45">-45-</a></span></p>
+<p>– De mi lelt? – kérdé a leány, – úgy ülsz itt, mint a bűnös, ki
+haragban van lelkiismeretével; rám sem mersz nézni…</p>
+<p>– Dehogy nem – viszonzá az ifjú megemberelve magát s tekintetét
+felemelé a leányra.</p>
+<p>Hermance azon szépségek közé tartozott, kik a legjózanabb erényt
+is képesek megingatni. Halvány arcza, széles piros ajkai, finom
+alkatú orra, megvilágítva két emésztő tüzű setétkék szem által s
+ébenfekete fürtöktől környezve, oly egészet alkottak, hogy a
+festész fantáziája nem képzelhetne magának illőbbet, ha Bacchusnak
+akarna papnőt festeni. Anatole, midőn e szemekbe tekintett, mintegy
+megmeredve szegzé tekintetét a leányra.</p>
+<p>– Mily szép vagy Hermance! – rebegé önkénytelenül.</p>
+<p>– Tetszem neked? kérdé a leány kaczéran s míg egyik keze az
+ifjúéban nyugodott, a másikat felemelve, megsímogatá vele Anatole
+arczát.</p>
+<p>– Bocsáss Hermace – rebegé Anatole zavarban, – ne kínozz
+Hermance…</p>
+<p>Hermance elereszté az ifjú kezét, de Anatole nem tudott
+felkelni. A leány rászegzé igéző tekintetét s Anatole szédülni érzé
+fejét e pillantás hatása alatt.</p>
+<p>– Csókolj meg Anatole! – susogá Hermance, feléje tárva
+karjait.</p>
+<p>Anatole futni akart, de nem birt. Érzé, hogy a vér fejébe tolul,
+hogy arcza ég, – de midőn a leány szemébe nézett, nem birt
+ellenállani s ösztönszerűleg odaborult Hermancera és
+megcsókolá.</p>
+<p>A leány átkarolta az ifjút s szenvedélyes csókokkal <span class=
+"pagenum"><a name="Page_46" id="Page_46">-46-</a></span> halmozá el
+arczát. Ujjai haja közé tévedtek s kis keze az ifjú fürteivel
+játszott, míg ez úgy érzé, mintha lélekzete el akarna akadni.</p>
+<div class="figcenter"><a href="images/i006hq.jpg"><img src=
+"images/i006.jpg" alt="– Csókolj meg Anatole! – susogá." title=
+"– Csókolj meg Anatole! – susogá." /></a>
+<p class="caption">– Csókolj meg Anatole! – susogá.</p>
+</div>
+<p>Eddig ismeretlen érzések támadták meg Anatolet. Szerelmi
+ábrándozásaiban nem egyszer elképzelte magának a boldogságot,
+melyet a viszontszerelem nyújt s most, midőn e boldogságot elértnek
+látta, úgy érzé, mintha csalódott volna álmaiban. Karjaiban tartá a
+szeretett nőt, magába szívta annak éltető lehelletét, ki szivét
+hangosabban dobogni megtanítá, – de mi volt ez azon boldogsághoz
+képest, melyet rajongó lelke megálmodott?</p>
+<p>Egy tizenhat éves ifjú szerelme inkább ábrándozás, mint
+szerelem.</p>
+<p>Én nem hiszek a szerelem azon pedáns osztályozásában, mely azt
+platonikusra és nem-platonikusra osztja. Ha hinnék is a léleknek a
+testtől önálló létezésében, ha azon tulajdonok és működések
+összegét, melyet hétköznapi nyelven «léleknek» nevezünk, többnek
+tartanám is az agyvelő legsubtilisabb functiójánál, nem hinném,
+hogy létezhetik szerelem, melyben csak a lélek vesz részt, az anyag
+hozzájárulása nélkül.</p>
+<p>Olvassa el bárki a szerelem valódi evangeliomát, melyet a nagy
+britt költő hagyott reánk. Még eddig senkinek sem jutott eszébe
+tagadni, hogy az érzelem, mely Romeot és Juliát összefűzi, valódi,
+tiszta szerelem; s vajjon «platonikus»-e a Montecchik és Capulettik
+sarjadékainak szerelme?</p>
+<p>Azon émelygős, férfiatlan ábrándozás, mely az új korban írt
+középkori regényekből sóhajt felénk, <span class="pagenum"><a name=
+"Page_47" id="Page_47">-47-</a></span> azon kevéssel beérő, saját
+tehetetlenségével kaczérkodó érzelgősség, melyben némelyek a
+«tiszta» szerelmet vélik felfedezni, mindössze oly lélekállapot,
+mely csak azért nem tartozik a pathologia körébe, mert ellenszerét
+a tudomány még fel nem fedezte.</p>
+<p>Tökéletlen, beteges érzelem az, melyet egészséges, kifejlett
+organizmus meg nem terem.</p>
+<p>A holdkórosok birodalma ez és a gyermekeké.</p>
+<p>Anatole ez utóbbi volt.</p>
+<p>Nem sok kellett volna neki arra, hogy boldognak érezze
+magát.</p>
+<p>Ha Hermance csak sejteti is vele, hogy szerelmét viszonozza,
+Anatole rajongásában képes lett volna érte bármire. Beérte volna
+vele, ha lábainál ülhet és szemébe tekinthet, ha láthatja őt és
+hallhatja szavát; s egy kézszorítása az ideálnak boldogabbá tette
+volna, mint most a kedvesnek ölelése.</p>
+<p>Anatole nem érzé magát boldognak.</p>
+<p>Azt látta, hogy szerelme viszonoztatik, – mert vajjon mi
+lehetett volna Hermance csókja az ifjú szemében más, mint szerelmi
+vallomás? – de ő másként képzelte magának az első vallomást.</p>
+<p>Midőn karjaival magához ölelte kedvesét, érezve szívének minden
+dobbanását, s midőn Hermance villogó szemébe tekintett, úgy
+tetszett neki, mintha nem ez volna azon nő, ki álmait
+foglalkoztatá.</p>
+<p>Anatole jellemében a legnagyobb ellentétek egyesültek. Tudott
+szeretni oly mély, oly intensiv érzéssel, mely maradandóságra nézve
+megközelíté egy szentimentális szív sóhajainak hosszadalmasságát; s
+tudott lábbal tapodni minden érzelmet, <span class=
+"pagenum"><a name="Page_48" id="Page_48">-48-</a></span> tudott
+könnyelmű játékot űzni a szív legönkénytelenebb gerjedelmeivel. De
+ez utóbbi tulajdont csak később érlelték meg benne az élet
+körülményei.</p>
+<p>Most még egy tapasztalatlan lélek, egy gyermekded lélek
+ábrándosságával rajongott Hermanceért. A leány szerelmével
+boldogítá őt, de a mód, melyen ezt tevé, nem felelt meg
+érzelmeinek.</p>
+<p>Most, midőn szerelmének már nem lehetett vágya, mely még
+kielégítés után epedjen, midőn váratlanul teljesedni látott oly
+reményeket, melyeket még táplálni sem mert, – Anatole kezdetben nem
+tudott boldog lenni; mert nem volt többé miért – ábrándoznia. S az
+ábránd ellensége a valónak.</p>
+<p>De e hányatás ideális érzelmeinek eloszlása s a kínálkozó
+szerelmi boldogság élvezete közt, csak átmeneti stádium lehetett; s
+oly természetnél, minő az Anatoleé volt, az adott helyzet teljes,
+önkénytes elfogadására s kizsákmányolására kellett vezetnie. Azon
+otthontalan érzés, mely a gyönyör első kisérletét követé, elmult s
+Anatole karjaiba vetette magát az élvező szerelemnek.</p>
+<p>Anatole ezután, midőn esténként hazajött, rendesen megkisérté
+Hermance ajtaját, mely csak ritkán volt zárva, jeléül annak, hogy a
+leánynak feje fáj s nincs kedve őt fogadni. S így mialatt Cotinné
+mitsem sejtő gyanútlansággal aludt a szélhűdött, lassan haldokló
+férjet őrizve, a család nagyreményű sarjadéka a harmadik szobában
+édelgett elcsábított ifjú kedvesével. <span class=
+"pagenum"><a name="Page_49" id="Page_49">-49-</a></span></p>
+<div class="chapter">
+<h2><img src="images/ch05.png" alt="" title="" />IV.</h2>
+</div>
+<p>Hónapokig tartott már e viszony, midőn egy estve a nagy operaház
+előcsarnokában Anatole megpillantá Hermancet, a mint egy öreg úr
+karján jött ki a szinházból. A kisérő haja s bajusza tiszta fekete
+s öltözéke a legválasztékosabb vala, de szemének kialudt lángja s
+arczának el nem titkolható ránczai félreismerhetlenül jelezték
+benne az érdemekben megaggott kéjencet. Hermance, királyi alakjával
+s vakító szépségével, melynek a gazdag toilette még növelte
+hatását, magára vonta az egész férfitársaság figyelmét; s e bámulat
+megérdemelt voltának öntudatában büszkén lejtett végig a csarnokon
+kisérője karján, ki jobbra-balra nehány köszönést viszonozva,
+sietett hölgyét kivezetni az ostromló szemek e kereszttüzéből.</p>
+<p>Hermance nem vette észre ifjú kedvesét, ki szótlanul állt a fal
+mellett, nem tudva minek tartsa unokahuga kisérőjét. Mindenre
+gondolt, csak arra nem, a mi igaz vala, s a kínos bizonytalanság és
+habozás nehány pillanata mulva meg akart indulni, hogy utána menjen
+Hermancenak, azon reményben, <span class="pagenum"><a name=
+"Page_50" id="Page_50">-50-</a></span> hogy utól fogja érni, míg
+kocsijokra várakoznak. Nem tudta félti-e vagy nem, nem tudta mit
+gondoljon, csak azt látta, hogy egy bizonytalansággal áll szemben,
+melynek el kell oszlania. Feltette tehát magában, hogy követni
+fogja Hermancet és kisérőjét, bárhová menjenek, midőn egyszerre két
+úr társalgása vonta magára figyelmét, kik mellett elhaladt.</p>
+<div class="figcenter"><a href="images/i007hq.jpg"><img src=
+"images/i007.jpg" alt="A nagy operaház előcsarnokában megpillantá…"
+title="A nagy operaház előcsarnokában megpillantá…" /></a>
+<p class="caption">A nagy operaház előcsarnokában megpillantá…</p>
+</div>
+<p>– Ugyan nem tudja ön, ki azon szép nő, kit Cocloquet barátunk
+most emel hintajába?</p>
+<p>– Hogyan? nem ismeri még a párisi demi-monde legújabb csillagát,
+Cotin Hermancet? – viszonzá a másik.</p>
+<p>Anatole elsápadt e szavakra, s egy oszlop megé vonult, mely a
+két társalgó mellett állt, onnan hallgatva tovább beszédjöket.</p>
+<p>– Hogyan, e szép leány –?</p>
+<p>– Egy bukott kereskedő leánya, ki Cocloquet barátunkon kezdé
+első experimentumait. Most még monopoliumot gyakorol rajta az öreg,
+de nem adok neki két hónapot –</p>
+<p>Anatole vére felforrt e szavakra, s merészen odalépett az
+ismeretlen elé.</p>
+<p>– Uram! becsületes ember ön? – kérdé szikrázó tekintettel, –
+hogy nem átall egy becsületes leányt rágalmazni?</p>
+<p>A két öreg úr igen komikus jelenésnek tarthatta e tizenhatéves,
+haragtól pirosló lovagot, ki egy párisi cocottenak védőjeül csapott
+fel, mert mindketten hangos kaczajra fakadtak.</p>
+<p>– Ismétlem uram, – szólt Anatole haragtól <span class=
+"pagenum"><a name="Page_51" id="Page_51">-51-</a></span> remegő
+hangon, – becsületes ember-e ön, hogy nem átall egy tisztességes
+leányt így rágalmazni?</p>
+<p>– Tisztességes leányt? hahaha! Fiatal barátom, önnek elment az
+esze! – mondá az ismeretlen, a fiút végig mérve tekintetével.</p>
+<p>– De uram –</p>
+<p>– Eh, de hát ki ön? – kérdé most az ismeretlen úr.</p>
+<p>– Ki vagyok? – kiáltott Anatole, – no, ha ön nem felel
+kérdésemre, mindjárt megmutatom ki vagyok –</p>
+<p>Ezzel felemelve pálczáját, az ismeretlennek arcza felé vágott;
+ez azonban a csapást karjával szerencsésen elhárítá magáról.</p>
+<p>– Sergeant! sergeant! – hangzott most többfelől, s a dolog vége
+az lett, hogy Anatolet minden erőlködése és protestácziói daczára a
+rendőrségre vitték.</p>
+<p>Itt töltötte az egész éjszakát.</p>
+<p>Reggel kihallgatták, s a vallató biztos, értesülvén a dolog
+állásáról, megfeddé Anatolet túlbuzgalmáért, mely botrányra
+vezetett, de tekintettel ifjú korára s Cotin Hermance iránti rokoni
+viszonyára, csekély bírság lefizetése után szabadon bocsátotta.</p>
+<p>Hazaérve első dolga volt Hermancehoz sietni, ki még félig alva
+feküdt ágyában. Anatole halkan lépett a szobába, nehogy az alvót
+felriassza, s csendesen ágya szélére ült, azon biztos reményben,
+miszerint Hermance fényesen kitisztázandja magát az ellene szórt
+rágalmak alól. <span class="pagenum"><a name="Page_52" id=
+"Page_52">-52-</a></span></p>
+<p>– Ah te vagy Anatole! – szólt a leány pillanat mulva, midőn
+felocsudva észrevette az ifjút. Hogy vártalak tegnap! Későn jöttem
+haza szinház után, azt hittem, már alszol s meg akartalak lepni.
+Szép halkan bemegyek az én kis kedvesem szobájába, – oda lépek
+ágyához – tapogatódzom – üres! Szomorúan visszajöttem tehát, de nem
+tudtam aludni. Úgy vártalak, – annyira fel valék izgatva, és te nem
+jöttél! Ki tudja, hol mulattál pajtásaiddal, míg én itthon epedtem
+utánad!</p>
+<p>Hermance átkarolta az ifjút s elhalmozá forró csókjaival. Úgy
+nézett ki emésztő tűzzel szemében, vágytól dagadó kebellel, mint a
+megtestesült bűn. Ha Anatole nem lett volna tizenhat éves, egy
+pillantás e szembe, e kebelre meggyőzte volna arról, hogy a mit
+tegnap hallott, nem volt rágalom.</p>
+<p>Anatole erőt vett lelke felháborodásán, s a lehető legnagyobb
+nyugalommal elbeszélte kedvesének éjjeli kalandját.</p>
+<p>A leány figyelemmel hallgatá, aztán hangos kaczajra fakadt, mely
+oly kínosan hatott Anatolera.</p>
+<p>– Nem rossz! – kiálta fel, – tehát te szegény fiú, a
+rendőrszobában töltéd az éjt, és pedig miattam! de ne félj
+Anatoleom, kárpótolni foglak, még ma. Itthon töltöm az egész estét,
+meg fogjuk magunkat boszulni a sorson!</p>
+<p>– De hát mit szólasz ahoz, a mit az az ember mondott rólad? –
+kérdé az ifjú, félve és remélve lesvén a választ Hermance
+ajkáról.</p>
+<p>– Mit is mondott? hogy az öreg Cocloquet monopoliumot gyakorol
+rajtam? hahaha, nem rossz <span class="pagenum"><a name="Page_53"
+id="Page_53">-53-</a></span> kifejezés! – te tudod legjobban
+Anatole, miben áll Cocloquet monopoliuma, hahaha!</p>
+<p>– Hogyan, – kiálta fel Anatole elsáppadva, s felugrott Hermance
+ágyáról, mintha valami ijesztő látványtól riadna vissza, – tehát
+igaz volna –?</p>
+<p>– Mi?</p>
+<p>– Hogy te Cocloquet kedvese vagy?</p>
+<p>– Hát nem tudtad, kicsikém?</p>
+<p>– Nem! – kiáltott fel Anatole elszorult hangon s mintegy
+elbódulva a hallottaktól kezébe rejté arczát.</p>
+<p>– Anatole, ne légy gyermek, – biztatá most a leány, – jer no,
+csak nem haragszol rám?</p>
+<p>Anatole kimondhatatlan kínokat szenvedett e pillanatban. Félóra
+előtt még rút hazugságnak tartá a mit hallott, s midőn most maga a
+leány beszélte neki azt, a mit midőn mások mondtak, rágalomnak
+tartott, midőn Hermance nevetve vallá be neki, hogy másnak kedvese,
+– ez megzavarta az ifjú minden gondolatát. Szívét szorulni érzé,
+mintha meg kellene szakadnia.</p>
+<p>Hermance ez állapotban látva fiatal kedvesét, mely oly távol
+állt saját vágyaitól, kaczérsággal akarta őt kiengesztelni. Halkan
+felkelt ágyából s egyszerre elébe állt azon indiszkrét toiletteben,
+mely csak az éj diszkrét homálya számára vala rendeltetve.</p>
+<p>A leány elragadó szép volt. Piczi rózsaszín lábai szinte
+elenyésztek a szoba tarka szőnyegén, s a finom batiszting, mely
+testét födé, annak egy részét tartaléktalanul tárta Anatole elé,
+míg a többi, <span class="pagenum"><a name="Page_54" id=
+"Page_54">-54-</a></span> a mit eltakart előle, annál ingerlőbben
+tetszett keresztül a fátyolszerű szöveten.</p>
+<p>Anatole előtt mindez nem volt újság, de azért e látvány mégis
+megvesztegette szemeit s Hermance észrevette, hogy arczkifejezése
+szelidülni kezd, midőn reá tekint.</p>
+<p>– Csak nem haragszol én kis kedvesem? – kérdé a leány, meg
+akarván ragadni a kedvező pillanatot, melyet bájai hatásának
+köszönhetni vélt, s gömbölyű fehér karjait az ifjú nyaka köré
+fűzte.</p>
+<p>– Menj – megcsaltál, – szerettelek és te mást szerettél! – nyögé
+tompa hangon az ifjú, kibontakozva kedvese öleléséből.</p>
+<p>– Én, mást szerettem? – kérdé a leány nagy szemeket meresztve
+Anatolera, a bámulat oly félreismerhetlen kifejezésével, mely magán
+viselte az igazság bélyegét.</p>
+<p>– Hiszen magad mondád, hogy Cocloquet kedvesed – nos, hát nem
+úgy van?</p>
+<p>– No igen, de csak nem gondolod, hogy ezt a vén tökfilkót
+szeretem? – viszonzá a leány kaczajjal.</p>
+<p>Anatole visszatántorodott e nevetés elől.</p>
+<p>– Eh! gyerek vagy Anatole! – kiálta fel erre a leány s hátat
+fordítva neki boszúsan veté magát egy chaise-longuera.</p>
+<p>Anatole szeme csak most nyílt meg teljesen. Az ártatlan,
+tapasztalatlan ifjú nem merte hinni a gyalázatot, míg
+félreérthetlenül nem állt előtte. Most, midőn Hermance saját
+ajkáról hallá azt, a mit különben <span class="pagenum"><a name=
+"Page_55" id="Page_55">-55-</a></span> képtelen lett volna elhinni,
+midőn szívének első szent érzelmét így meggyalázva látta, kitört
+belőle a fájdalom, mely lelkét eltölté, s ingadozó léptekkel
+közeledett a leányhoz, hogy szemére hányja megbecstelenített
+szerelmét.</p>
+<p>De a mit most hallott, már nemcsak szerelmét sérté, hanem vérig
+sebezte becsületérzését. Nyelve egyszerre megtagadta a szolgálatot.
+Most, midőn szerelméről akart szólni a nőnek, ki azzal oly
+könnyelműen visszaélt, megszólalt benne a büszkeség szava s ajkát
+elnémítá. Mily kín lehet oly nő által megcsalatni, kit annyira
+megvetünk, hogy büszkeségünk tiltja neki még szemrehányást is tenni
+megrablott szerelmünkért!</p>
+<p>Anatole gépiesen az ablakhoz lépett, s annak hideg üvegéhez
+támasztá forró homlokát, midőn egyszerre Hermance hangja magához
+téríté azon önkívületből, melybe fájdalma sodorta.</p>
+<p>– Nos Anatole, még sem értesz? – kérdé a leány félig vidám,
+félig szánakozó hangon chaise-longueja támláját simogatva
+kezével.</p>
+<p>Azon cynismus, mely e hangban nyilatkozott, Anatolet kijózanítá.
+Most már tudott uralkodni szívén, most már csak haragot és
+megvetést érzett kedvese iránt. Érzé, hogy lesz ereje szívéről
+hallgatni.</p>
+<p>– De értelek! – kiálta fel keserűen, haragtól remegő hangon, –
+oh, most már világos előttem minden! Azon változás, mely anyagi
+viszonyaitokban beállt, s melynek én csupa gyöngédségből nem mertem
+okát tudakolni, a kényelem, mely <span class="pagenum"><a name=
+"Page_56" id="Page_56">-56-</a></span> körülvesz, a fény, melylyel
+öltözködöl, – lakásod, ruhád, mulatságaid, – mindez becsületednek
+ára, Hermance! Eddig vak valék, most már látok! – És atyád? az ő
+betegségét is a te szégyened okozta! te okoztad, hogy e derék,
+becsületes ember, kinél jobb apával egy családot sem áldott meg az
+ég, hónapok óta élet és halál közt lebeg, folytonos haldoklásban,
+tehetetlen tagokkal, de érző szívvel, mely naponként kétségbeesik
+leánya gyalázatán, – az a te műved, nyomorult! Meggyaláztad
+nevedet, megölted atyádat!</p>
+<p>Hermance egy könnyet törölt ki szeméből s mindenkép igyekezett
+magát az elérzékenyüléstől megóvni. Végre megszólalt.</p>
+<p>– És te vádolsz engem, Anatole, hogy meggyaláztam nevemet? te,
+ki annyiszor segítettél azt meggyalázni!</p>
+<p>Anatole meghökkent e szavakra.</p>
+<p>– Igazad van, – szólt tompa hangon. – Bűnös vagyok. De te tettél
+azzá – te csábítottál el. De nem! – kiálta fel gyorsan, büszke
+tekintetével végig mérve a leányt. – Sokkal nyomorultabb vagy,
+semhogy megoszszam veled a felelősséget tetteimért! Nem vádollak.
+De ne félj, – tevé hozzá a megvetés hideg hangján, – nem fogok
+adósod maradni.</p>
+<p>Anatole megfordult és távozni akart a szobából, de ez utolsó
+szavak hallatára Hermance arczát elfutá a vér, s a leány
+villámgyorsan felszökve ülőhelyéből az ajtóhoz ugrott, s az ifjúnak
+útját állta.</p>
+<p>– Megállj! – kiáltá az Anatole szavai által <span class=
+"pagenum"><a name="Page_57" id="Page_57">-57-</a></span> vérig
+sértett leány, – innen ki nem mégysz, míg meg nem hallgatsz.</p>
+<p>Oly sajátságos látvány lehetett az: egy kipirult, szikrázó
+szemű, félmeztelen leány, a mint egy tizenhatéves ifjútól azt
+követeli, hogy hallgassa meg, mert becsületét akarja
+védelmezni!</p>
+<p>Anatole szó nélkül ült le egy karszékbe, jeléül hogy kész őt
+kihallgatni. Hermance visszatért a chaise-longuera, aztán látva,
+hogy Anatole féloldalt ül feléje, s nem szándékozik hozzáfordulni,
+egy zsámolyt vett, azt odatette az ifjú lábai elé s reá ült.</p>
+<p>Anatole fél lépésnyivel hátrább tolta székét, a mennyire a fal
+engedé.</p>
+<p>Hermance ez elutasító mozdulatot látva, egy sóhajt nyomott el
+keblében, aztán, kevés vártatva, megszólalt.</p>
+<p>– Hallgass meg kérlek, – szólt halk hangon, melyre a fájdalom
+ráüté félreismerhetlen bélyegét; – két czímen van jogom kívánni,
+hogy kihallgass, mielőtt elitélnél: rokonod vagyok és kedvesed
+valék. Igazad van, Anatole, midőn vádolsz, igazad van, midőn
+kárhoztatsz; de mégis érzem, hogy nem érdemeltem azon megvetést,
+melylyel most szóltál hozzám. Bűnös vagyok, meggyaláztam magamat,
+de tudod-e, miért és kiért? Szüleimért! Esküszöm, Anatole, csupán
+szüleimért. Te nem tudod, hogy ezelőtt öt hónappal hitelezőink
+megtámadták anyámat, s ő kénytelen volt őket kielégíteni, nehogy
+atyámat börtönbe hurczolják. Ez felemészté összes még fenmaradt
+vagyonunkat. Száz frankunk maradt. <span class="pagenum"><a name=
+"Page_58" id="Page_58">-58-</a></span> Több se égen, se földön.
+Száz frank három ember egész életére! – Nos, nem kaczagsz Anatole?
+Atyám, e lelkileg megtört, munkaképtelen agg, anyám, ez angyali
+jóságú, de jóléthez szokott teremtés, kit minden csekélység
+szerencsétlenné tud tenni, kinek egy parányi kényelemről lemondani
+sokkal nehezebb, mint másnak egy nagy boldogságról, annak valának
+kitéve, hogy egy-két hét mulva nem lesz mivel csillapítaniok
+étvágyukat. Már láttam magam előtt szegény atyámat koldusbottal
+kezében járni házról-házra, s anyámat az útszélen elveszni, – és
+sehol a világon még lehetősége sem a menekülésnek! Ha férfi lettem
+volna, – ki tudja? – tán loptam, raboltam, gyilkoltam volna, hogy
+szüleimet az éhség kínjaitól megóvjam. Oh Anatole, te nem tudod, mi
+a nyomor, mi az éhség! – Hiányzott bennem a férfi ereje, a férfi
+bátorsága; leány voltam, dolgozni nem tudok, – sohasem tanítottak
+reá! – gyönge leány, – kinek nincs egyebe, mint szépsége. Nos
+Anatole, miért nem káromolsz?</p>
+<p>Anatole megindulva nézett a leányra. Hermance szavaiban annyi
+keserű, annyi lélekrázó igazság volt, hogy az ifjú önkénytelenül
+elérzékenyedett s Hermance egy könycseppet vélt láthatni
+szemében.</p>
+<p>– Megtörtént, – folytatá a leány. – Elvesztém ártatlanságomat,
+el – visszahozhatlanul. De megismertem a szerelmet is, melynek
+kéjeit addig csak ösztönöm sejté, – szólt Anatolera emelve nagy kék
+szemét és zsámolyáról térdre ereszkedve, oda támaszkodott az ifjú
+térdeire. – Cocloquet elhalmozott <span class="pagenum"><a name=
+"Page_59" id="Page_59">-59-</a></span> pénzzel, de oly vágyakat
+keltett bennem, melyeket nem bírt kielégíteni. Te itt valál közel,
+nem idegenkedtél tőlem, – szép vagy Anatole, és én szerettelek!
+Igen, szerettük egymást, hányszor vallád meg, mennyire boldoggá
+tettelek? – és most megvetsz, mert szerencsétlen vagyok!</p>
+<p>Anatole szíve természetes jóságával szánni kezdé a leányt, s
+midőn az térdre állt előtte, már le akart hajolni hozzá, hogy
+felemelje, midőn Hermance egyszerre szerelmére emlékezteté. E
+szavakra, midőn elgondolá, kire pazarlá szerelmét, sértett
+büszkesége elnyomta a szerelem, el a szánalom szavát, s Anatole
+gyorsan felugrott székéből, félre lökte maga elől a leányt s
+szótlanul, de rohamos léptekkel kisietett a szobából.</p>
+<p>Hermance megrémült az ifjú tekintetétől. Anatole feldúlt arcza s
+otthontalan tekintete láttára megmagyarázhatlan félelem fogta el a
+leányt s magánkívül utána rohant kedvesének.</p>
+<p>Anatole saját szobájába sietett volt, s Hermance ép akkor érte
+utól, midőn az ifjú baljával feltépte kabátját s jobb kezével egy
+tőrt ragadott fel, mely asztalán feküdt, és azzal szívének szúrt
+–</p>
+<p>E tőr volt összes atyai öröksége…</p>
+<p>A leány egy kétségbeesett kiáltással megragadá hátulról az ifjú
+karját – –</p>
+<p>E reggelen, folytatá Achille, találkozásomnak kellett volna
+lenni Anatolelal, de ő nem jövén el a kitűzött helyre, közelfekvő
+szállására mentem. Midőn az előszobába nyiték, Hermance
+segélykiáltása üté meg fülemet. Berohantam. A leány <span class=
+"pagenum"><a name="Page_60" id="Page_60">-60-</a></span>
+emberfeletti erővel küzdött Anatolelal, ki jobb kezét, melyben tőre
+villogott, hiába igyekezett Hermance öleléséből kiszabadítani.</p>
+<div class="figcenter"><a href="images/i008hq.jpg"><img src=
+"images/i008.jpg" alt="Jobb kezével egy tőrt ragadott fel." title=
+"Jobb kezével egy tőrt ragadott fel." /></a>
+<p class="caption">Jobb kezével egy tőrt ragadott fel.</p>
+</div>
+<p>Egy pillanat múlva ketten küzdénk Anatolelal s nekem sikerült a
+tőrt kifacsarnom kezéből; mire Anatole elalélva összerogyott.</p>
+<p>E jelenet után erős ideglázba esett. <span class=
+"pagenum"><a name="Page_61" id="Page_61">-61-</a></span></p>
+<div class="chapter">
+<h2><img src="images/ch06.png" alt="" title="" />V.</h2>
+</div>
+<p>Anatole heteken át élet és halál közt lebegett.</p>
+<p>Ketten ápoltuk Hermanceszal. A leány nem volt szerelmes
+Anatoleba, de szerette azon kedélyes bensőséggel, melylyel
+barátainkat, örömeink társát szeretjük, azon őszinte, de más
+vonzalmat ki nem záró ragaszkodással, melynek néha bámulva
+szemléljük önfeláldozási képességét oly nőknél, kiknek
+szerencsétlen sorsa az, a mi Hermanceé vala.</p>
+<p>Órákat tölték együtt Anatole ágya mellett a leánynyal, kivel
+azelőtt csak nehányszor, futólag találkozám, s volt alkalmam
+kiismerni őt azon bizalmasság folytán, mely oly gyorsan fejlődik ki
+férfi és nő közt, midőn gondoskodásuknak egy közös tárgya fűzi
+össze őket.</p>
+<p>Elmondá nekem is a maga és családja történetét oly modorban, oly
+szavakkal, hogy ha akkor láttam volna e leányt először, megesküdtem
+volna, hogy igazat beszél. A világ kis és nagy komédiásai közt alig
+lehet könnyebben rá ismerni az igazság szavára, mint oly
+embereknél, kiknek hivatásuk hozza magával, hogy rendszerint
+tettetett érzelmekkel lépjenek mások elé; mert rendesen annyira
+elszoknak <span class="pagenum"><a name="Page_62" id=
+"Page_62">-62-</a></span> az igazság egyszerű, természetes
+hangjától, hogy midőn e hangot halljuk tőlük, meg lehetünk
+győződve, miszerint az tudtokon kívül, ösztönszerüleg szól belőlük;
+miszerint nem azért beszélnek így, mert akarnak, hanem mert, midőn
+valóban igazat akarnak mondani, nem tudnak máskép.</p>
+<p>Hermance természetében megvolt minden hiba, minden gyöngeség,
+mely a nőt a bűn útjára vezérli, némi nagyítással el lehetett volna
+róla mondani, hogy «hivatással bír» azon pályára, melyre balvégzete
+sodorta, – ha férjhez ment volna, meglehet, hogy a legágbogasabb
+szarvakat Párisban férje viselte volna; de mindezek daczára nem a
+könnyelműség, nem az erköcsi elvetemedés vitték a kora bűn útjára.
+Ugyanily könnyelműséggel, ugyanily hiányával minden mélyebb
+erkölcsi érzésnek naponként száz és száz leány megy férjhez
+Párisban, tisztán, ártatlanul. Legtöbb nőt nem szilárdan vallott
+erkölcsi elvek, hanem a körülmények óvnak meg az elveszéstől; s
+viszont alig van nő, kinek bukásában ne körülményei játszanák a
+főszerepet. Hermance kedvezőbb anyagi viszonyok közt csakhamar
+férjhez ment volna, s ha nem szolgált volna is a hű hitvesek
+példányképeül, a gyalázat ama megbélyegző nemétől, mely most érte,
+kétségkívül ment maradt volna. Nem akarom a leányt védeni. Azt
+hiszem, hogy a legelőnyösebb viszonyok közt is aligha vénült volna
+meg a nélkül, hogy egy vagy más botlás emléke ne terhelje
+lelkiismeretét, de hogy <i>ily korán</i> és hogy <i>így</i> bukott,
+azt pusztán a család szerencsétlen anyagi körülményei <span class=
+"pagenum"><a name="Page_63" id="Page_63">-63-</a></span> okozták;
+és elősegíté a párisi társadalmi élet romlottsága, mert alig van
+hely a világon, hol a szépséget hálásabban lehetne érvényesíteni,
+mint itt, hova Európa élvezni jár; és alig van társadalom, mely egy
+bukott nőt ritkábban kényszerítene pirulni, mint volt a párisi a
+császárság alatt, melyben a demi-monde úgy szólván bizonyos
+erkölcsi jogosultsággal bírt, melyet el nem ismerni annyi volt,
+mint «elmaradni a világtól.» Ily viszonyok közt, kevesebb
+könnyelműség és szilárdabb erkölcsi nézetek mellett Hermancenak
+nagyobb áldozatába került volna becsületét szüleiért feláldozni; s
+miután megtette, kevésbbé találta volna magát helyzetébe, jobban
+érezte volna szerencsétlenségét, s lehet az is, hogy lelke megtört
+volna a bűn és szégyen tudatának terhe alatt; de az kétségtelen,
+hogy a legszebb, legszigorúbb elvek daczára, e tehetetlen apa és
+szerencsétlen természetű anya mellett, kinek vétkes gyöngesége a
+családot végső segélyforrásaitól megfosztá, – azon nevelés mellett,
+melyet kapott, kénytelen lett volna ugyanez áldozatot meghozni,
+vagy elnézni, a mint szülei koldusbotot fogva mások könyörületétől
+kérik a mindennapi kenyeret. Hermance veleszületett
+könnyelműségének csak annyi része volt a leány új életmódjában,
+hogy kevesebb önlegyőzésébe került lemondania a jogról: másoktól
+tiszteletet követelhetni; s hogy e visszavonhatlan lemondás után
+aránylag könnyű lélekkel bírta annak következményeit elviselni.</p>
+<p>Ha elgondoltam a család kétségbeesett helyzetét, ha felvettem,
+hogy Hermance nem tudhatta előre, <span class="pagenum"><a name=
+"Page_64" id="Page_64">-64-</a></span> miszerint az áldozat, melyet
+szüleiért hoz, atyját meg fogja ölni, ha Cotinnéra gondoltam, a jó
+hitvesre, ki becsületben őszült meg, tán csak azért, mert nem volt
+alkalma az ellenkezőre, a szerető anyára, ki gyermekét a nyomor
+napjaiban is úgy kényezteté, mintha még saját négyemeletes házukban
+laknának, e gyönge, minden erkölcsi tartalék nélküli lélekre, mely
+oly készségesen fedezte leánya bukását anyai beleegyezésével, – nem
+bírtam megvetéssel nézni a szerencsétlen leányt, ki aggódó
+gondoskodással hosszú éjeket virrasztott egy ifjú beteg-ágyánál,
+kinek szerelmét sem nem viszonzá, sem méltányolni nem bírta, s
+kitől nem remélhetett jutalmul mást, mint hideg megvetést.</p>
+<p>Szántam a szegény leányt, de azért magam sem valék képes
+viseletével kibékülni. Meg tudtam volna neki bocsátani mindent,
+csak azon könnyelműséget nem, melylyel magát helyzetébe
+beletalálta. Azon szinte cinismusig menő objektivitás, melylyel
+Hermance magaviseletéről beszélni tudott, s mely Anatole gyöngéd
+érzéseit tán ép annyira sérté, mint maga a tett, melyet elkövetett;
+azon könnyűség, melylyel a leány képes volt, az élet minden bármily
+kevéssé ideális felfogását mellőzve, helyzetét annak
+<i>gyakorlati</i> oldaláról fogni fel, visszataszítólag hatott rám
+is. Ha Hermance lesujtva a szégyenérzet által, hallgatag
+lemondással viselte volna sorsát, könnyű lett volna a könyörület
+terén átlépni a méltányosság határait; de azon leánytól, ki tudott
+élvezni és örülni az életnek, midőn a gyalázat bélyegét viselte
+homlokán, ösztönszerűleg idegenkedtem. <span class=
+"pagenum"><a name="Page_65" id="Page_65">-65-</a></span> Szántam,
+de azon részvét nélkül, melyet az oly szerencsétlen iránt érzünk,
+ki azáltal, hogy nem tud megnyugodni sorsában, tanúságát adja
+annak, hogy jobbra lett volna érdemes.</p>
+<p>Nehány évvel utóbb Anatole teljesen osztá véleményemet Hermánce
+felett, sőt elnézésében túl is ment a kellő határon. Azon körökben,
+melyekbe balsorsa sodorta, alkalma nyilt a női botlásoknak
+legkülönbözőbb nemeit megismerni, de a botlás lehető <i>indokai</i>
+közül e körökben alig találkozott mással, mint a test fékezhetlen
+ösztönével s az anyagi érdekkel. Tuczatszámra foglaltak helyet
+emlékezetében oly nők, kik az erény és kötelesség parancsait lábbal
+taposták csupán élvvágyból vagy haszonlesésből, s nem akadt köztük
+egy is, kinek botlása csak egy nemesebb, de megtévedt lélek
+ballépésének lett volna következése. E körök hatása alatt Anatole
+rövid idő mulva azon végletbe esett mely rosszul magyarázott
+méltányosságból túlkönnyen kész kimenteni a könnyelműséget.
+Tapasztalása azt mutatta, hogy az anyagi érdek oly hatalmas
+szereplő a női tévedésekben s oly diadalhoz szokott ellensége a női
+erénynek, hogy hajlandó volt Hermancet szinte teljesen kimenteni és
+bukását kizárólag a sors rovására irni. E felfogás, saját laza
+erkölcsi nézetei által támogatva, csakhamar a materialismus azon
+kietlen nemének veté karjaiba, mely minden erkölcsi elemet
+nélkülözhetni vél okoskodásaiban; s Anatole elméjében két évvel
+utóbb a női becsület már oly benső, okszerű kapcsolatban állt az
+élet financiális oldalával, hogy azt hiszem, ha <span class=
+"pagenum"><a name="Page_66" id="Page_66">-66-</a></span>
+mathematikus lett volna, okvetlenül feltalált volna egy algebrai
+formulát a – női erény kifejezésére.</p>
+<p>De e végletbe csak néhány évvel utóbb sodorták sivár
+tapasztalatai. Most szerelmi csalódása elfogulttá tette azon nő
+iránt, kit nem a szív, hanem csak a humanitás álláspontjáról
+lehetett igazságosan megitélni. Anatole meggyűlölte és megvetette a
+leányt, ki midőn szerelmét czinikus módon felhasználta vágyai
+kielégítésére, pirulni kényszeríté legszentebb érzelmei felett. Az
+ifjú szerelmében megcsalatva s becsületérzésében meggyalázva érzé
+magát s Hermanceban saját szégyenének megtestesülését látta.
+Betegsége alatt nehányszor, midőn magához térve gyakran visszatérő
+paroxismusából, Hermancet ágya mellett pillantá meg, oly
+szenvedélyesen, a gyűlölet és utálat oly félreismerhetlen
+kitörésével parancsolá ki a leányt a szobából, hogy az utóbb csak
+olyankor mert bejönni egykori kedvesét ápolni, midőn ez mélyen
+aludt vagy midőn a láz megfosztá eszméletétől.</p>
+<p>Anatole lelkére mély, átalakító hatással voltak ez események. A
+gyönge szív ily csapás által lesujtva, gyakran sohasem képes többé
+felemelkedni, egy passiv jellem ily szenvedések után csak arra jó,
+hogy emlékoszlopául szolgáljon szerelmese hitványságának. Anatolet
+a sors e csapása oly érzékenyen érte, hogy az elkeseredés első
+perczében fegyvert emelt önmaga ellen, s idegrendszere nem állván
+ki e megrázkódást, veszélyes kórnak esett martalékául, – de midőn
+ez elmult, erőszakos reakcziót idézett elő lelkében. <span class=
+"pagenum"><a name="Page_67" id="Page_67">-67-</a></span></p>
+<p>Nem láttam még embert, ki tizenhat éves korában mélyebb
+megvetéssel viseltetett volna a nők iránt, s kinek ezt kevésbbé
+lehetett volna hibául felróni, mint Anatolenak. Nem bűne,
+szerencsétlensége volt ez neki. Testben és lélekben ép, erőteljes
+ifjú volt, fogékony minden szép és nemes iránt, szívvel, mely
+szeretni, lélekkel, mely lelkesülni tud, s a jellem feltétlen
+szeplőtlenségével, mely a legszebb reményekre jogosított a férfi
+iránt: midőn balvégzete oly nő karjaiba sodorta, kinél a szerelem
+csak palástjául szolgált az érzékiségnek. Azt hiszem, szívünk
+kincseit alig pazarolhatjuk el hálátlanabbul, mint, ha tizenhat
+éves korunk tiszta érzelmét oly szerelem oltárára hozzuk áldozatul,
+melynek csak – segédpapjai lehetünk. Alig van valami, a mi oly
+mérvben megfoszthat egy fiatal lelket ártatlanságának és
+költészetének zománczától, mint az oly nő, ki azt szerelme
+segélyével cselekszi. Anatole a fiatal szív első fellángolásával
+szerette Hermancet. Ez viszonzá <i>vágyait</i>, de nem tudta
+viszonozni <i>érzelmeit</i>. Míg Anatole egy ifjú szív öntudatlan
+lelkesülésével borult ideálja lábaihoz, ez őt egy buja nő mohó
+élvvágyával ölelte keblére.</p>
+<p>Úgy hiszem, misem szolgálhat annyira egy fiatal szívnek
+demoralizácziójára, mint, ha oly nőt szeretünk, kit becsülni nem
+tudunk; s e pusztitó hatást még qualifikálta Anatolenál azon tudat,
+hogy Hermance, amióta csak szerette, <i>kezdet óta</i> érdemetlen
+volt szerelmére. Szerelmesünk bukásában gyakran még vigaszunkra
+szolgálhat egy szebb idő emléke, <span class="pagenum"><a name=
+"Page_68" id="Page_68">-68-</a></span> midőn még tiszta volt és
+méltó szerelmünkre. Anatolenak még e szomorú vigasz sem jutott
+osztályrészül. Kedvese nem szerette soha, s már megvetést érdemelt
+akkor is, midőn először vallá be neki szerelmét. Ekként az egyetlen
+érzelem, mely lelkén uralkodott, a megvetés emésztő érzése volt
+kedvese iránt. Nem talált Hermancenak sem jelenében sem multjában
+semmit, a mi jogczímül szolgálhatott volna becsülésének, nem
+gondolt saját tapasztalatlanságára, mely nem látta meg azt, a mi
+oly könnyen meg volt látható, szíve fájdalmában nem hallgatott az
+észre, mely annyi enyhítő körülményt tudott a leány mellett
+felhozni, s azt feltétlenül elitélte, sőt irtózott tőle. A
+tapasztalatlanság szokásaként generalizálni kezdte véleményeit; s
+így a tiszta lelkű, nemes gondolkodású, minden gyanakvástól idegen,
+őszinte kedélyű ifjú rövid idő mulva annyira jutott, hogy a
+szerelem azon nemén kívül, melyre Hermance megtanítá, az összes
+nőnem számára csak egy érzelem maradt lelkében: a megvetés.</p>
+<p>Ugyanazon ifjú, ki két hónap előtt megesküdött volna egy
+kitartott nő tisztaságára, most minden nőben a gyalázat és
+hűtlenség egy-egy papnőjét vélte feltalálni.</p>
+<p>Ez indokolatlan, és csakis egy tizenhatéves elme éretlensége
+által menthető megvetés a nőnem iránt azonban azt eredményezé, hogy
+Anatole gyorsabban heverte ki szenvedéseit, mint bírta volna
+különben. Nehány hónappal azután, hogy betegségéből kiépült, az
+ifjú visszanyerte előbbi életkedvét <span class="pagenum"><a name=
+"Page_69" id="Page_69">-69-</a></span> és elevenségét; de a
+költészet azon isteni hímpora, mely az ártatlan kedélyt befedi,
+örökre le volt pusztítva lelkéről. Anatole ismét az előbbi víg,
+mulatni szerető ifjú lett, de vígságán félreismerhetlen volt
+bizonyos keserűség, s kedélyét érdesebbé tették azon emésztő
+érzések és lesujtó tapasztalások, melyeket az ifjú lélek nem birt
+nagy veszteségek nélkül elviselni.</p>
+<p>Betegségéből felgyógyulván Anatole rögtön elhagyá Cotinék házát,
+kikről csak néhány év múlva hallánk hírt és pedig azt, hogy
+Hermance anyja, a most már özvegy Cotinné kiséretében Litvániába
+ment letelepedni egy gazdag orosz földesúrhoz.</p>
+<p>Midőn Anatole a Cotin-családtól elköltözött, bátyja
+beleegyezésével együtt fogadtunk szállást s önállóan rendeztük be
+magunkat. Én, megvallom, bár egy évvel idősebb valék nálánál, nem
+minden aggodalom nélkül határoztam el magamat az önálló életmódra,
+melyben tetteinkért csak magunknak vagyunk felelősek, de melyben a
+felügyeletet is magunknak kell vinnünk önmagunk felett. Anatole
+azonban eloszlatá aggodalmaimat, s oly csábító színekben festé le
+nekem a független életet, melyben azért, amivé leszünk, csupán
+önmagunknak tartozunk köszönettel vagy szemrehányással, hogy
+mindketten azon büszke örömmel kezdtük az új életet, mely a gyermek
+lelkét eltölti, midőn olyasmit tesz, a miről azt hiszi, hogy
+közelebb hozza a férfihoz.</p>
+<p>Tanulás és mulatság közt folytak napjaink, s azon kisded
+bizalmas körnek, mely kollégiumi társaink <span class=
+"pagenum"><a name="Page_70" id="Page_70">-70-</a></span> közül
+körülöttünk alakult, mindkettőben Anatole volt vezére, hangadója.
+Nem láttam még ifjút, kiben ily korán ily határozottan nyilatkozott
+volna az emberi természet két uralkodó iránya: a tett- és
+élvezetvágy. A tettek mezejét e korban ránk nézve tanulmányaink
+képviselték; s e tekintetben Anatole vala példányképünk. Nem volt ő
+a kollégium legjobb növendéke, mert ehhez nemcsak tanulási kedv és
+képesség, hanem igen gyakran igénytelen engedelmesség, és más,
+eredményeikben problematikus becsű tulajdonok is szükségesek; de ő
+tanult és tudott köztünk legtöbbet az iskola rendes tantárgyain
+kívül; ő volt köztünk az egyetlen, kinek türelme vala Páris főbb
+hírlapjainak minden czikkét elolvasni, s kinek a politikai életben
+már véleményei valának; ő tudott már okoskodni és kételkedni, midőn
+társainak túlnyomó része még vakon esküdött a mester szavára.</p>
+<p>Ép ily, vagy tán még nagyobb mértékben vezéröknek ismerték őt
+társai, midőn mulatságról vala szó. Mindnyájan tapasztalatlan
+ifjak, szinte gyermekek valánk még, kik mindaddig szülői vagy
+nevelői felügyelet alatt álltunk; neki tizenhét éves korában már
+múltja volt – társai szemében. Ez bizonyos fölényt adott neki
+barátai felett, melynek jó következése az volt, hogy a bor és
+kártya örömei körünkben soha meg nem fészkelték magokat.</p>
+<p>Kevésbé előnyös volt talán azon hatás, melyet Anatole más
+tekintetben gyakorolt társaira. Ő volt köztünk az egyetlen, kinek
+már «viszonya» vala. <span class="pagenum"><a name="Page_71" id=
+"Page_71">-71-</a></span> Hermance történetének részleteit ugyan
+csak én ismertem, de a többiek is tudtak annyit, hogy egy
+«szélesebb körökben ismert» nőnek volt kedvese, s a mi fő, oly
+kedvese, kiért ama nő egy másik férfit megcsalt; s e tudat bizonyos
+nymbussal vette körül Anatolet társai között, kik közől a
+legidősebb tizenkilencz éves volt, s kik szerelem dolgában még alig
+haladtak tovább, mint, hogy a Théâtre lyrique vagy Odéon harmadik
+emeletéről ábrándoztak Thália egyik-másik papnője után, a mi rendes
+foglalkozását képezi a tizennyolcz éves siheder tanulóknak.</p>
+<p>Ama routin, melyet a hamar érett ifjú Hermance társaságában
+sajátított el, mely azonban természetesen csakis társainak ifjúi
+ügyetlensége mellett tűnt fel ügyességnek, nagyban imponált a kis
+társaságnak. Mindenki őt vette példányképül, tőle kért tanácsot, s
+miután segélyével egynek-kettőnek sikerült egy kis grisette
+szerelmére szert tennie, Anatolet az egész collégium valóságos Don
+Juanként tisztelte.</p>
+<p>Eleinte azt hittem, hogy szerelmi csalódása után kerülni fogja a
+nőket; de nem úgy történt. Hermanceban megveté az összes nőnemet,
+de nem tudott róla lemondani. Hermanceszal való viszonya, épen
+<i>minősége</i> által, annyira hozzászoktatá lelkét a kicsapongás
+gondolatához, hogy az ifjúi kor bátortalansága úgyszólván egy
+csapásra elmúlt belőle, és eloszlatá azon elfogultságot, melyből
+tapasztalatlan kedélyben a nők iránti tisztelet származik. Nem
+becsülte a nőket, de élvezni akarta. S ama <span class=
+"pagenum"><a name="Page_72" id="Page_72">-72-</a></span> tudat,
+hogy tizenhat éves korában, midőn a nők legtöbb embert még
+gyermekszámba vesznek, őt már egy szép nő önkényt kedvesévé
+választá, s társainak nagy véleménye, kik asszonyi dolgokban őt
+valóságos orákulumnak tekintették, támogatva természeti hajlamai
+által, melyek ellenállhatatlanul vonták a női társasághoz,
+Anatoleba annyi merészséget s oly önbizalmat öntének, hogy rövid
+idő múlva már oly körökben kezdett forgolódni, melyek társaira
+nézve még a jámbor óhajtások világába tartoztak.</p>
+<p>Könnyen elképzelhető, hogy ez épen nem vált barátomnak hasznára.
+Ugyanazon előnyök, melyek őt társai szemében irígység tárgyává
+tették, csakhamar oly viszonyokba sodorták, melyek mindenre inkább
+szolgálhattak, mintsem azon káros hatás ellensúlyozására, melyet
+Hermance esete gyakorolt a mélyen érezni tudó ifjúra.</p>
+<p>Azon ellentét, melyet Anatole jellemében egyrészt nemes
+érzelmei, élénk becsületérzése s szivének ritka fogékonysága a mély
+és komoly érzelmekre, képeztek Hermance bukása folytán meghasonlott
+kedélyével, erkölcsi elveinek lazaságával a közönséges asszonyi
+dolgokban, s azon aggodalommal minden mélyebb érzelemtől, mely
+szerelmi csalódásának következménye vala: az ifjú modorán is
+meglepő bizarrságban nyilatkozott. Anatole képes volt a
+legnemesebbre, midőn szívétől vette az utasítást; de midőn szíve
+nem volt a játékban, annyi felületes könnyűséget, annyi frivolitást
+tudott kifejteni, mely párosulva korának természetes
+félszegségeivel, <span class="pagenum"><a name="Page_73" id=
+"Page_73">-73-</a></span> oly sajátságos jellemet adott az ifjú
+társalgásának s egész magaviseletének, hogy nem egy routinirt,
+világedzett nő tekintete megakadt a fiatal tanulón, ki korában
+szokatlan merészséggel tudott magánál idősebb nőket szóval és
+tettel sarokba szorítani, de viszont maga is fülig pirult, ha egy
+szép asszony erősen szemügyre vette.</p>
+<p>Vajjon fessem-e önnek részletesen azon életmódot, melyben egy
+harminczéves nő a másiknak kezébe adja az ifjút, kit merészsége és
+tapasztalatlansága kettőzött könnyűséggel visz a kaczérság kivetett
+hálójába, – melyben egy tizennyolcz éves ifjú megtanulja a
+házasságtörést a lelkiismeret minden scrupulusai nélkül, megtanul
+nyugodtan szemébe nézni a férjnek, kinek becsületében gázolt;
+megtanul szerelmet hazudni válaszul oly szerelmi biztosításokra,
+melyek csak az illem kedveért adattak; belegyakorolja magát az
+érzelem minden szójárásába, minden hangjába, a hanglétra minden
+fokán végig, a kétségbeesés mély bassusától fel a boldogságával
+kaczérkodó szerelem vidám sopránjáig, – a nélkül hogy egy parányit
+is érezne belőle; elsajátítja magának az élvezetvágy azon
+conventionális nyelvét, mely meghamisítja a szavak becsületes
+értelmét a külszín kedveért; s végre, hétköznapi használatra alkot
+magának oly erkölcstant, melynek csak ruganyosságából vonhat
+hasznot: hogy azt, a mit így magánál tapasztaltabb és romlottabb
+nőktől eltanult, megkisértse másokra alkalmazni, hogy a harmincz
+éves asszonyoktól elsajátított fogásokkal tizenhatéves leányok
+csábitására <span class="pagenum"><a name="Page_74" id=
+"Page_74">-74-</a></span> adja magát, – fessem-e részletesen azon
+fokozatos processust, melylyel az erkölcstelenség egy fiatal lelket
+annyira átalakít, hogy apostolává lehessen?</p>
+<p>Anatole is faragott magának ily «erkölcstant» házi használatra,
+mely a realismus meztelen elvein alapult s ethikai szempontból
+beillett volna a valódi morál paródiájának. «<i>Élvezni mindazt, a
+mi másnak aránytalan megkárosítása nélkül élvezhető</i>», – volt ez
+erkölcstan alapelve; melynek kellő méltánylására azonban hozzá kell
+tennem, miszerint egy gyanútlan férjet megcsalni, kivel előbb
+semmiféle bensőbb viszonyban nem állt, vagy egy fiatal leányt
+elcsábítani, ki «körülményei által mintegy prædestinálva volt e
+sorsra» – nem tartozott «mások aránytalan megkárosításai» közé. E
+veszedelmes morál mellett csak mély becsületérzésének köszönheté
+Anatole, ha oly tettekre nem vetemedett, melyek csak a
+«jellemtelenség» nevével jelölhetők meg találólag; s ha daczára
+annak, hogy ez irányban elkövetett mindent, a mi tőle kitelt, nem
+kellett pirulnia a becsület itélő széke előtt; mely azonban, ne
+feledjük, a mai társadalomban más codex szerint itél, mint a morál
+törvényszéke. Számos kisebb-nagyobb viszonyaiban sohasem áldozott
+fel magának oly nőt, vagy nem fogadta el olyannak áldozatát, kit
+szerelme «előreláthatólag» szerencsétlenné teendett; sohasem igért
+házasságot nőnek, kinél csak mulékony örömeket keresett; s az ifjú,
+ki irigylendő hidegvérrel tudott szemébe nézni a férjnek, kinek
+neje néhány pillanat előtt karjaiban <span class="pagenum"><a name=
+"Page_75" id="Page_75">-75-</a></span> hevert, habozást nem ismerő
+határozottsággal utasítá vissza egykor egy tanárának, ki őt
+megkedvelve házához hitta, és feltétlen bizalmával tünteté ki,
+nejét, ki szellemtelen unatkozásában a férje gyanujától ment ifjút
+vétkes szerelmének társává akarta tenni.</p>
+<p>Éveken át folytatta Anatole ez önfeledt életet. Óvakodó volt
+ott, a hol szíve számára veszélyt sejthetett, de annál nagyobb
+gondatlansággal kereste és űzte a szerelem azon könnyebb nemét,
+mely időtöltésül szolgálhat, a nélkül hogy a szív belevonatnék a
+játékba. De ily élet, ily korban, – van-e nagyobb veszedelem egy
+ifjúra nézve?</p>
+<p>Még alig tölté be huszadik tavaszát, s azon cynikus
+könnyelműség, azon szinte rendszerré vált erkölcstelenség, mely
+csak a kicsapongás czéljainak szolgált, s azon szerencse, mely
+Anatolet a nők mellett soha el nem hagyta, már-már azon útra
+terelték, melyen a léha kéjenczek teremnek: midőn a véletlen egy új
+ismeretségbe sodorta, teljesen különbözőbe azoktól, melyeket lelke
+nagy romlására négy éven át kultivált. <span class=
+"pagenum"><a name="Page_76" id="Page_76">-76-</a></span></p>
+<div class="chapter">
+<h2><img src="images/ch07.png" alt="" title="" />VI.</h2>
+</div>
+<p>Hélène egy vasuti hivatalnok leánya volt. Szép és ártatlan,
+korra nézve három évvel, lélekben egy fél századdal ifjabb
+Anatolenál, valóságos gyermek hozzá, valóságos angyal azon nőkhöz
+képest, kiknek karján Anatole eddigi tapasztalásait szerezte. De
+Anatole sokkal elfogultabb szemmel nézett minden nőt, semhogy e
+különbséget észrevette volna. A leány szép volt, s egy ártatlan
+kedély jóhiszemű nyiltságával közeledett feléje. A ki a nőket
+megveti, a nélkül, hogy kerülni tudná, többnyire oda jut, hogy már
+beszélni sem képes fiatal nővel a nélkül, hogy ne udvaroljon neki.
+Igy járt Anatole is. Midőn előszöri találkozásuk alkalmával egy
+negyed órára egyedül maradt Hélènenel, – tagjával azon nemnek,
+melyet megvetett, s a mi több, oly tagjával, ki előtte szemét
+lesüté s nem tudta a társalgást megkezdeni, – nem jutott eszébe
+semmi, a miről e gyermekkel beszélhessen; elkezdett tehát neki
+szépségeket mondani, általános frázisokat, melyek személy- és
+égaljkülönbség nélkül a világ minden zugában alkalmazhatók. Nem
+tudom, <span class="pagenum"><a name="Page_77" id=
+"Page_77">-77-</a></span> észrevette-e más is, de én úgy
+tapasztaltam, hogy sok esetben, fiatal férfi és nő közt, azon
+modor, melyben megismerkednek, azon hang, mely ismerkedésök
+alkalmával első társalgásukon uralkodik, irányadólag hat későbbi
+ismeretségök egész folyamára. Oly nővel, kivel első találkozásuk
+alkalmával Mozartról s Beethovenről beszélgettek, második
+találkozásnál könnyebben fognak Mayerbeerről s Wagnerről, mintsem
+bálról vagy futtatásról beszélni. Anatole, ki első ízben a
+banálissá vált bókok tárházát üríté ki Hélène előtt, kinek
+tapasztalatlan lelke készpénz gyanánt fogadta minden szavát; midőn
+másodszor találkozott a leánynyal, ki oly élénk örömmel nyujtá
+kezét a látogatónak, mintha már alig győzte volna várni azt, ki oly
+szép dolgokat mondott volt neki, – Anatole úgy érzé, hogy
+lehetetlen másról beszélnie mint azon thémáról, mely először
+közelítette őket egymáshoz. Nem akarata ellenére, – mert Anatolenak
+már volt annyi «iskolája», hogy szerelem nélkül is tudjon
+udvarolni, – de akarat nélkül, önkénytelenül udvarolni kezdett az
+ártatlan gyermeknek.</p>
+<p>Hélène atyja egész napját irodájában tölté; anyja végtelen jó,
+de végtelen együgyű teremtés volt, ki leányát imádta s a világért
+sem tudott volna ellenére tenni, és így, midőn észrevette, hogy
+gyermeke mily türelmetlenül számolja a perczeket azon óráig,
+melyben Anatole eljönni igérkezett, nemcsak hogy véget vetni nem
+igyekezett ez ismeretségnek egy siheder egyetemi tanulóval, melynek
+jó vége alig lehetett, hanem még tőle telhetőleg <span class=
+"pagenum"><a name="Page_78" id="Page_78">-78-</a></span> előmozdítá
+a viszony fejlődését. A leány szép volt, vonzódott hozzá, s Anatole
+látogatásai mind gyakoriabbakká lettek.</p>
+<p>Néhány hét mulva Anatole láthatta, hogy szerettetik. Ő maga nem
+szerette a leányt, de vonzalmat érzett iránta, minőt e kedves
+gyermek iránt nem érezni lehetetlen volt; és tetszett neki az, a
+mit még nem volt alkalma látnia: egy ártatlan szív szerelme.
+Hermanceszal való viszonya kezdetén nem egyszer önmagát kapta rajta
+Anatole, hogy – elpirult ügyesebb és józanabb kedvese előtt; most
+mást látott pirulni maga előtt. Az ártatlan gyermek, ki még
+önmagának sem tudott számot adni érzelmeiről, kinek szíve
+önkénytelenül dobogott, midőn Anatolera gondolt; midőn ez jött vagy
+ment, midőn egy vagy más szót ejtett előtte, mely a szív hangján
+volt vagy lehetett mondva, gyakran elpirult és földre süté nagy kék
+szemét, mint – minden tizenhét éves tapasztalatlan leányka. Ez
+előtte új látvány ellenállhatlan hatással volt Anatolera, s ő
+élvezte azt, nem mint szerető kedves, hanem mint műértő
+gourmand.</p>
+<p>Fiatal nőnek alig van erősebb fegyvere a pirulásnál, ha forrása
+az ártatlanság, s Anatole mindennapos lett Hélène szüleinek
+házánál. Ily viszonyban az egyik lépés önkénytelenül követi a
+másikat, Anatole mind hevesebben ostromolni kezdé Hélènet, s egy
+biztos pillanatban, midőn a mama a harmadik szobában talált magának
+valami tennivalót, elcsattant az első csók, melytől Hélène úgy
+remegett, mint valami veszélytől, melynek félelmes <span class=
+"pagenum"><a name="Page_79" id="Page_79">-79-</a></span> voltát
+csak növeli az, hogy kiterjedését nem ismerjük.</p>
+<div class="figcenter"><a href="images/i009hq.jpg"><img src=
+"images/i009.jpg" alt="Mind hevesebben ostromolni kezdte." title=
+"Mind hevesebben ostromolni kezdte." /></a>
+<p class="caption">Mind hevesebben ostromolni kezdte.</p>
+</div>
+<p>Hélène úgy tapasztalta, hogy az első csóknak nem volt semmi rosz
+következése, a mama rosszul alkalmazott diskrétióval néha akár egy
+órára is magokra hagyta a fiatalokat, s néhány hónapi ismeretség
+után Hélène már minden pirulás nélkül nyujtá kedvesének csókra
+piczi ajkát, midőn az ajtó a távozó gondviselés háta megett
+bezáródott. Hála a mama jóságának, Anatole órákhosszat térdelhetett
+kedvese előtt, gyönyörködve a fiatal leánynak szerelemtől ragyogó
+szépségében, s az ifjú pár oly jól beletalálta magát e helyzetbe,
+hogy nemsokára Hélène, a mint egyedül maradtak, szó nélkül ölébe
+ugrott kedvesének s átölelte őt, ajkairól színi azon édes mérget,
+melynek veszélytelenségéről már meg volt győződve.</p>
+<p>Egy ily délután, midőn a mama ismét nem volt otthon s Anatole
+néhány órát együtt töltött kedvesével, egy rút gondolat villant meg
+lelkében. Eddig terv és szándék nélkül bolondította a leányt csupán
+azon okból, mert az «hagyta magát» bolondíttatni, most, midőn ajk
+ajkon, szív szíven, keblére ölelve tartá az angyali teremtést,
+elhatárzá őt vágyainak feláldozni.</p>
+<p>Nem akarom menteni barátomat. Ocsmány volt e gondolat, s a mód,
+melyen valósítása előkészíttetett, a jellemtelenséggel határos, de
+gondolja ön magát Anatole helyzetébe, a mint ölében érzé e bájoló
+gyermeket, kinek minden szava, tekintete, minden csókja szerelmet
+lehelt, – gondolja meg, <span class="pagenum"><a name="Page_80" id=
+"Page_80">-80-</a></span> mennyire kitéptek lelkéből Hermance és
+utóbbi viszonyai minden nemesebb erkölcsi felfogást, mennyire
+meggyűlöltették vele saját nemöket, mily lélekállapotba taszíták,
+midőn saját vágyaiknak feláldozták, és fog mentséget találni
+szerencsétlen barátom számára.</p>
+<p>Nem tudom minő eszmék fordultak meg e pillanatban Anatole
+agyában, meglehet, hogy megvillant lelkében a bosszú gondolata is,
+tanácsolva neki, hogy adja vissza Hélèneben a nőknek azt, a mit
+első kedvese rajta vétkezett; – elég az ahoz, hogy e percztől fogva
+Anatole rendszeresen kezdé ostromolni Hélènet, nem szerelemmel,
+hanem azon szenvedélylyel, mely tervei végrehajtásában néha
+makacsabb még a szerelemnél is.</p>
+<p>A körülmények végzetesen kezére dolgoztak Anatolenak. Hélène
+anyja azon nők közé tartozott, kik míg maguk az erénynek s
+ártatlanságnak majdnem idylli magaslatán állnak, ritkán nevelnek a
+társadalomnak mást, mint minden botlásra képes tagokat. Azon
+tulajdonok közől, melyek az «anya» névnek valódi értelmét megadják,
+csak kettő volt meg benne: a határtalan szeretet gyermeke iránt, s
+a szív feltétlen jósága. Misem állt távolabb tőle, mint azon
+szigor, mely ép úgy kötelessége az anyának, mint a szeretet. Nem
+volt képes irányt adni gyermekének, ki a közönséges morál banális
+szabályain kívül alig nyert más tanácsokat anyjától, mint
+közmondásokba foglalt életbölcseséget; nem volt képes kijelölni
+azon határt, melyen túl fiatal leány életében a gyermek ártatlan
+mulatságai <span class="pagenum"><a name="Page_81" id=
+"Page_81">-81-</a></span> megszünnek, s a nő botlásai kezdődnek.
+Gyanutlan lelke még a legmindennapibb óvatosságra sem gondolt, s
+pusztán szíve jóságától indíttatva teljes szabadságot engedett
+Hélènenek, nem gondolva meg, hogy e szabadságot Anatole fogja
+felhasználni.</p>
+<p>És Anatole lelkiismeretlenül visszaélt az anya végzetes
+jóságával, s a gyermek tapasztalatlanságával. Elkezdte csábítani a
+leányt «a művészet minden szabályai szerint», számító kitartással
+igyekezett aláásni jobb érzelmeit; s Hélène szépsége saját
+könnyelműsége által elragadtatva, a körülmények kedvezése által
+támogatva, csakhamar annyira vitte a dolgot, hogy úgy látszott,
+mintha Hélène természetében már csak egy érzelem uralkodnék kizáró
+hatalommal: a szerelem.</p>
+<p>Anatole végre elérkezettnek vélte az időt fáradságának
+gyümölcseit szedhetni.</p>
+<p>Egy alkalommal, midőn ismét magokra maradtak, Anatole a helyett,
+hogy kedvese lábaihoz üljön, vagy őt ölébe ültesse, komor képpel
+felkelt s szemét meredten maga elé szegezve hosszú léptekkel
+kezdett fel s alá járni a szobában.</p>
+<p>Hélène bámulva nézett reá s okát tudakolta viseletének.</p>
+<p>Anatole mogorván hallgatott.</p>
+<p>Hélène hozzá ment, karjába ölté karját s úgy kérdé, mi baja.</p>
+<p>Anatole kitérőleg felelt.</p>
+<p>Hélène kedvese nyaka köré fonta karjait, szemébe nézett aggódó
+tekintetével s úgy tudakolta, <span class="pagenum"><a name=
+"Page_82" id="Page_82">-82-</a></span> mi bántja, hogy Anatole
+tanácsosnak látta megszólalni. Felhordott egy sereg apróságot, oly
+semmiségeket, minők szerelmesek közt naponként előfordulnak, s
+melyek szerinte azt bizonyíták, hogy Hélène őt nem szereti;
+elkezdett deklamálni a nők hűtlenségéről, Hélène kaczérságáról s
+oly vádakkal illette a szegény leányt, melyeknek valótlanságáról
+maga volt legjobban meggyőződve. Hélène eleinte bámulva mereszté
+nagy szemét kedvesére, aztán midőn meggyőződött róla, hogy Anatole
+mindezt komolyan mondja, midőn azt hallá, hogy hűtlenséggel,
+kaczérsággal vádolja őt, ki egyedül benne és általa élt, kinek
+egész élete csak egy nagy szerelmi fohász volt az ifjúhoz intézve,
+zokogva veté magát egy karszékbe.</p>
+<p>– Oh, – kiálta fel Anatole keserű gunnyal, megállva áldozata
+előtt, – könnyek! régi eszköz, csak más fegyvere a kaczérságnak!
+Azt hiszed, nem látok e könnyeken át lelkedbe, – nem látom benne
+csalfaságodat?</p>
+<p>– Anatole, – rebegé a szegény gyermek, – ne ölj meg! Tudod, hogy
+szeretlek, hogy imádlak!</p>
+<p>– Azt be is kellene bizonyítani, mondá tompa hangon az ifjú,
+megállva a szoba közepén s egy félig lángoló, félig szenvedő
+tekintetet vetett a leányra.</p>
+<p>Hélène bizalmat, szerelmet látva e tekintetben, felugrott a
+karszékből s Anatolehoz rohanva, keblére veté magát, felkiáltva: de
+hát mivel bizonyítsam be?</p>
+<p>– Mivel? – ismétlé gépiesen Anatole, aztán <span class=
+"pagenum"><a name="Page_83" id="Page_83">-83-</a></span>
+villámgyorsan felragadva a leányt a pamlag felé vonszolá.</p>
+<p>– Mit akarsz, Anatole? – sikoltott Hélène megrémülve.</p>
+<p>Anatolenak nem volt szüksége szóval felelni e kérdésre. Vérben
+forgó szemei, idegeinek lázas remegése s azon erőszakos gyorsaság,
+melylyel kedvesét a pamlagra vonni igyekezett, egy pillanat alatt
+megnyiták Hélène szemeit.</p>
+<p>Hélène már kicsinált dolognak tartá, hogy menyasszonya
+Anatolenak, a csábító minden mérges szavának hátterét egy hosszú
+élet boldogsága képezte volt, s e legitim boldogság rovására és nem
+annyira reményében, mint biztosságának öntudatában feledkezett volt
+meg a szegény leány annyiszor szavairól, – de most, midőn kedvesét
+képéből kikelve látta magára rohanni s érzé homlokán vad kéjt
+lehellő csókját, – most egy pillanat alatt átlátta gyöngeségét, s
+azon gondolat, hogy el van veszve, és pedig el van veszve
+önvétkéből, megfosztá eszméletétől.</p>
+<p>Anatole nem találva ellenállásra, vérszomjas vadként veté magát
+prédájára, s karjába ragadta ájult kedvesét.</p>
+<p>Egyszerre megállt. Most vette csak észre, hogy Hélène
+elájult.</p>
+<p>Ez megzavarta minden számítását.</p>
+<p>Felhasználni az önkivület tehetetlen perczeit egy gyönge nőnél,
+tolvajként lopni meg szerelmét, – ez ellenkezett büszkeségével, s
+tán ellenkezett hiuságával is. <span class="pagenum"><a name=
+"Page_84" id="Page_84">-84-</a></span></p>
+<p>– Nem, – kiálta fel magában bosszusan, – ne mondja rólam, hogy
+visszaéltem ájulásával. Meg akarlak rabolni, igen, de nyilt
+harczban, melyben szenvedélyem s szerelmed győzze le erényedet, nem
+orv módon, mint a tolvaj!</p>
+<p>A pamlagra fekteté az eszméletlen leányt s maga a szoba másik
+végében egy karszékbe veté magát, hideg kezébe nyugtatva forró
+homlokát.</p>
+<p>Végre Hélène magához tért. Midőn egyedül találta magát s
+érzékeit összeszedheté, megkönnyebbült lélekkel tekintett körül; s
+a mint Anatolet kezeibe rejtett arczczal ülni látta a szoba másik
+oldalán, első gondolata volt, hogy kedvese könyörületének
+köszönheti e kiméletet.</p>
+<p>– Anatole, – rebegé hálás hangon, – köszönet, köszönet!</p>
+<p>Az ifjú hozzá ment.</p>
+<p>– Úgye, nem bántasz többé? – kérdé a leány, kezét
+megragadva.</p>
+<p>– «Bántani?» Nem! De megállj, Hélène. Azelőtt, midőn eszmélet
+nélkül láttalak itt feküdni, visszavonultam. Most itt vagyok ismét.
+Be kell bizonyítanod, hogy szeretsz!</p>
+<p>– Az istenért, Anatole…</p>
+<p>– Hallgass rám, Hélène, – szólt Anatole erőltetett nyugalommal.
+– Anyádat hallom jönni. Most tudod, mit kivánok tőled szerelmed
+bizonyságául. Holnap eljövök és – nemde szerelmem…?</p>
+<p>– Nem, soha! – kiálta fel a leány fájdalommal.</p>
+<p>– Hélène! Sohsem hallottál még esküdni. De most esküszöm neked
+becsületszavamra, hogy, ha <span class="pagenum"><a name="Page_85"
+id="Page_85">-85-</a></span> holnap igent nem mondasz, sohsem látsz
+többé ebben az életben!</p>
+<p>Hélène szólni akart, de anyja belépett.</p>
+<p>Félóra mulva Anatole eltávozott, a győzelem biztos reményével
+lelkében. Midőn útközben elgondolá Hélène szerelmének nagyságát,
+midőn visszaidézte lelkébe a csábítás azon lelkiismeretlen
+eszközeit, melyekkel hónapok óta aláásta a leány lelkének nemesebb
+érzelmeit, – lehetetlennek tartá, hogy győzelme biztos ne
+legyen.</p>
+<p>Másnap, igéretéhez képest elment. <span class="pagenum"><a name=
+"Page_86" id="Page_86">-86-</a></span></p>
+<div class="chapter">
+<h2><img src="images/ch08.png" alt="" title="" />VII.</h2>
+</div>
+<p>Anatole megdöbbent, midőn Hélènet megpillantá. E virágzó arcz
+sápadt volt, mint a viasz, szép lelkes szemei a könnyektől ki
+valának veresedve, tekintetök elvesztette üde lángját, vonásai el
+valának torzulva; Hélène úgy nézett ki, mintha hosszú, veszélyes
+betegségből kelt volna fel, melyben fájdalmas küzdelmet kellett
+kiállnia a kór szenvedéseivel.</p>
+<p>A szegény leány egész éjjel nem hunyta volt be szemét. Lelke egy
+borzasztó küzdelemnek esett martalékul, egyszerre a legerőszakosabb
+érzelmek elkeseredett harcza dulta fel e kedélyt, mely eddig
+csendes életörömnél s ártatlan boldogságnál egyebet nem ismert.</p>
+<p>Anatole elnyomta megdöbbenését s gyöngéden megfogta kedvese
+kezét, érzelmes hangon kérdé:</p>
+<p>– Nos, Hélène?</p>
+<p>A leány teste minden ízében remegett, arczát halotti halványság
+lepte el s elfojtott, alig hallható hangon rebegé:</p>
+<p>– Igen! <span class="pagenum"><a name="Page_87" id=
+"Page_87">-87-</a></span></p>
+<p>Anatole a diadal örömével tárta ki karjait, hogy keblére ölelje
+kedvesét, de a leány elfordult tőle s székébe omolva szívszaggató
+könnyekben tört ki.</p>
+<p>Anatole visszadöbbent e látvány elől.</p>
+<p>Tegnap, midőn váratlanul megtámadta, s akarata ellenére
+kényszeríteni akarta, természetesnek találta, hogy ez fájt neki, s
+hogy könnyekre fakadt. Ma, midőn késznek nyilatkozott teljesíteni
+kivánatát – ma meglepte Anatolet azon fájdalom, mely Hélène minden
+vonásából, minden hangjából hozzá szólt.</p>
+<p>Első pillanatban <i>nem értette meg</i> Hélène szenvedését.</p>
+<p>A szó, melyet a szerencsétlen gyermek kiejtett, szerelme
+legyőzhetlen hatalmát hirdeté; de sápadt arcza s megtört tekintete
+kiáltó szemrehányást fejeztek ki, és zokogásának szakadozott
+hangjai mintha lelkének gyilkosát vádolták volna.</p>
+<p>Anatole látta, hogy Hélène szereti őt ellenállhatlan
+szenvedélylyel, látta, hogy kész feláldozni szerelmeért
+ártatlanságát, de hogy kétségbeesik az áldozat nagysága felett.</p>
+<p>Az erény halálos kínjai valának ezek, mely elszánta magát az
+öngyilkolásra.</p>
+<p>Most már megérté Anatole kedvese fájdalmát. Lelkében egyszerre
+megszólalt egy jobb hang, s természetének eredeti nemessége
+kétségbeesett harczba keveredett azon erkölcsi cynismussal, azon
+frivol életnézetekkel, melyeket szentségtelen kezek csempésztek
+beléje.</p>
+<p>A küzdelem rövid volt, de szenvedélyes és elhatározó.
+<span class="pagenum"><a name="Page_88" id=
+"Page_88">-88-</a></span></p>
+<p>Néhány pillanat mulva Anatole térden állva kért bocsánatot
+kedvesétől, s midőn szavát visszaadta neki, Hélène újjászületve a
+boldogságtól borult keblére s zokogott, – de e zokogás nem többé a
+kétségbeesés vergődése, hanem egy terhétől megszabadult lélek
+megkönnyebbülése volt.</p>
+<p>E jelenet forduló pontot képezett Anatole életében.</p>
+<p>E pillanattól fogva megváltoztatá Hélène iránti magaviseletét. A
+leány önkénytelenül tartózkodóbb lett iránta e végzetes percz óta,
+s ő szintén visszavonult az illem korlátai közé. A bizalmasságnak
+azon veszélyes neme, mely a szegény leányt az örvény szélére
+sodorta, többé vissza nem tért. Anatole s Hélène, mintha
+összebeszéltek volna, egyszerre megváltoztak. Anatole, midőn
+bucsúzott, csak kedvese homlokát érinté ajkával, s Hélène többé a
+világért sem tudott volna arczába nézni, midőn őt ilyenkor
+gyöngéden megölelte.</p>
+<p>A leány lelkéből azon tisztátalan gondolatok, melyekkel kedvese
+néhány hónapon át mulattatá, eltüntek, mint egy gonosz álom; s ifjú
+lelkének ártatlansága visszanyerte uralmát, megaczélozva azon
+öntudatosság által, mely a veszély ismeretéből ered.</p>
+<p>Midőn ez estve Anatole Hélèneéktől eljött, s az utczán alkalmat
+nyert gondolatait összeszedni, átgondolta magaviseletét néhány
+hónap óta, mely a mai jelenetre vezetett, és megborzadt önmagától.
+A szégyen pírja futotta el arczát, midőn arra gondolt, mint
+hazudott szerelmet e leánynak, mint növelte csalfa szavaival azon
+érzelmet, melyet viszonozni <span class="pagenum"><a name="Page_89"
+id="Page_89">-89-</a></span> nem bírt; s midőn visszaidézte lelkébe
+azon rendszeresen raffinirozott modort, melyben az ártatlan gyermek
+lelkét demoralizálni igyekezett, hogy testét megejtse, visszariadt
+az erkölcsi cynismus azon kietlen nagysága elől, mely saját
+tetteiben nyilatkozott. Mindeddig könnyelműségből, mely nem
+jellemének tulajdona, de szerencsétlen lélekállapotának
+következménye volt, sohsem elmélkedett Hélène iránti viszonyáról, s
+midőn most a leélt néhány hónapon végiggondolt, legyőzhetlen undort
+érzett önmaga iránt.</p>
+<div class="figcenter"><a href="images/i010hq.jpg"><img src=
+"images/i010.jpg" alt="Térden állva kért bocsánatot." title=
+"Térden állva kért bocsánatot." /></a>
+<p class="caption">Térden állva kért bocsánatot.</p>
+</div>
+<p>De épen ez bizonyítá, hogy a válság szerencsés véget ért.</p>
+<p>Midőn ez estve megvallá nekem a legutóbb történteket, melyeket
+addig, míg fel nem adta szándékát, discrétióból elhallgatott
+előttem, megrettentem azon aljasság felett, mely viseletét
+jellemzé, s melyre őt képtelennek tartám. Nem is kisértém meg
+haragomat fékezni, s méltatlankodásomban oly dolgokat mondtam neki,
+melyek, azt hivém, örökre véget vetendenek barátságunknak. De
+Anatole, nagy meglepetésemre, nyugalommal, majdnem elégedetten
+hallgatá szidásomat, melyre barátságunk által feljogosítva érzém
+magamat.</p>
+<p>– Igazad van! – kiálta fel aztán keserűen, – szidj, gyalázz,
+nincs az a káromló szó, melyet meg nem érdemelnék, – hisz én oly
+nyomorult vagyok!</p>
+<p>Először életemben, könnyeket láttam peregni szeméből. Inkább
+ösztönöm, mint itélő tehetségem sugta, hogy hallgassak el
+szemrehányásaimmal, melyeknek <span class="pagenum"><a name=
+"Page_90" id="Page_90">-90-</a></span> el kelle enyészniök Anatole
+önvádolásának keserűsége előtt.</p>
+<p>Anatole csak egy eszközt látott, melylyel Hélène ellen
+elkövetett hibáját jóvá teheti, ha kezét nyujtja annak, ki szívét
+bírni vélte. Én lehetetlennek tartám a házasságot egy húsz éves
+vagyontalan tanuló s egy fiatal vagyontalan leány közt, főkép,
+midőn az egyik fél nem viszonozza a másiknak szerelmét, s csak
+megérdemelt vezeklésnek tekinti azt, miben a másik boldogságát
+reméli feltalálni. Igyekeztem őt lebeszélni e gondolatról, elibe
+festém a jövőt, mely ily viszonyok közt szerencsés alig lehet, de
+Anatole nem hajtott tanácsaimra. Becsületbéli kötelességének tartá
+kedvesének kezét felajánlani, s e téren nem lehetett vele
+megalkudni.</p>
+<p>Másnap megkérte Hélènet atyjától. De az apa, ki leánya
+viszonyának természetéről ép úgy nem tudott semmit, mint nem tudott
+azon indokokról, melyek Anatolet e lépésre birták, vetóját állítá a
+«két tapasztalatlan rajongó szerelmes» elé. Irónnal kezében
+bebizonyítá Anatolenak, hogy nem tudna nejével megélni, kivel
+hozományt nem kap, hogy legalább öt-hat évig eltart, míg oly
+állásra tesz szert, melyben szabad a házasságra gondolnia, hogy
+tehát egyelőre – a mi itt éveket jelentett – szó sem lehet a
+házasságról.</p>
+<p>Ekként nem teljesíthetvén azt, a mit becsületérzése követelt
+tőle, Anatole átlátta, hogy más kiútat kell keresnie, s tanácsomat
+kérte e tekintetben. Véget kellett vetni e viszonynak, de oly
+módon, mely a lehető legkevesebb fájdalmat okozza <span class=
+"pagenum"><a name="Page_91" id="Page_91">-91-</a></span> azon
+szegény gyermeknek, kire már annyi szenvedést hozott. Hélènenek nem
+volt szabad megtudnia, hogy Anatole nem szereti; mert a tudat, hogy
+rútul rászedetett, ily körülmények közt életét veszélyeztethette
+volna az ábrándos, érzelgős hajlamu leánynak. Anatolenak tehát
+folytatnia kellett a viszonyt, várva a kedvező alkalomra, melyben
+azt felbonthatja.</p>
+<p>Anatole kezdetben mitsem akart hallani e tervről, be akarta
+őszintén vallani Hélènenek, mily rútul megcsalta, s készebb volt
+elviselni gyűlöletét s megvetését, mintsem tovább folytasson oly
+szerepet, melynek bűnös voltát most már érezé. De végre belátta,
+hogy őszinte vallomásával csak növelné kedvese szerencsétlenségét a
+nélkül, hogy magának használna, s elszánta magát bűnhödésül
+folytatni a játékot mindaddig, míg befejezhető lesz a nélkül, hogy
+Hélènet végkép lesujtsa.</p>
+<p>És így történt. Néhány hó mulva Hélène atyja más vasuti
+állomásra tétetett át, s a távolság, mint annyi mást, ezen viszonyt
+is felbontá. Hélène szerencsétlennek érzé magát, midőn a távollét
+hatását Anatole lankadó szerelmében tapasztalá, de megmaradt
+számára a vigasztalás, hogy szeretett és szerettetett; s bár sokáig
+nem tudta feledni szívének első bálványát, néhány évi elválás után
+atyja unszolására mégis férjhez ment egy becsületes emberhez, kinek
+oldalán, ha boldogságot nem is, de megelégedést talált.
+<span class="pagenum"><a name="Page_92" id=
+"Page_92">-92-</a></span></p>
+<div class="chapter">
+<h2><img src="images/ch09.png" alt="" title="" />VIII.</h2>
+</div>
+<p>Hélène volt Anatole veszni indult lelkének megváltó angyala.</p>
+<p>Benne és általa az ifjú a nőnemet oly oldalról tanulta
+megismerni, mely eddig rá nézve nem létezett: az igaz érzelem s az
+erény oldaláról. Midőn párhuzamot vont a fiatal leány közt, ki
+szíve első szent, imaszerű gerjedelmével közeledett feléje; ki azon
+tartaléktalan, megindító odaengedéssel bízta magát reá, melyre csak
+azon nő képes, ki kedvesét tiszteli, féli és imádja egyszerre; ki a
+vértanuság költészetével eltelten kész lemondani arról, a mi
+szemében egyenértékű az élettel, hogy követelő szerelmesének egy
+szeszélyét kielégítse, s ki, midőn ez kegyetlen kivánatáról lemond,
+azon kicsapongó örömmel borul kedvese lábaihoz, melylyel a halálra
+itélt a vérpad lépcsőjén a kegyelmet üdvözli, – midőn párhuzamot
+vont e szerelemmel párosult erény, e lemondó ártatlanság közt és
+azon a szerelem nevével takaródzó élvvágy, azon önző s követelő
+szenvedély közt, melyet annyiféle alakban tapasztalt a társadalom
+legkülönfélébb <span class="pagenum"><a name="Page_93" id=
+"Page_93">-93-</a></span> ranglétráin álló férjes és férjetlen
+nőknél, kiknél eddig kereste élvezeteit és szerezte tapasztalásait:
+Anatole visszaborzadt azon körtől, melyben eddig forgott, s
+megundorodott önmagától, a ki e körben jól tudta magát érezni.
+Megtanulta Hélèneben tisztelni a nőnemet, melyet megvetett volt,
+mielőtt még ismerte volna.</p>
+<p>S ez nem csak nézeteiben a nőkről, hanem egész érzelmi és
+erkölcsi világában jótékony forradalmat idézett elő. Szerelmi
+csalódás volt szerencsétlenségének forrása, s egy jellemtelen nő,
+kiről a tapasztalatlan ifjú mértéket vélt vehetni minden nőre,
+ragadta azon erkölcsi kietlenség útjára, mely lelke nemes érzéseit
+már-már elnyeléssel fenyegette. Most, midőn oly leányt tanult
+megismerni, ki iránt lehetetlen volt tiszteletet nem éreznie, ki
+előtt lelke mélyében pirulni érzé magát, midőn irányában követett
+eljárására gondolt, most világosan állt előtte eddig követett
+erkölcsi irányának félszegsége, s be kellett vallania önmagának,
+miszerint a mit életbölcseségnek gondolt, csak nyomorult, alaptalan
+sophismák összege vala. Most azon bizarr rendszer, melyet az erény
+és tisztaság megtagadásával a rideg hasznosság képmutató elveiből
+alkotott magának, összeomlott, mint egy hazugságokból rakott
+kártyavár; az erkölcsi egyensúly helyreállt lelkében, s
+természetének nemesebb elemei osztatlanul uralkodtak ismét minden
+tette, minden gondolata felett.</p>
+<p>Anatole szakított múltjával, a mennyire emberi erővel lehetséges
+vala, de, bár egész lénye gyökeres <span class="pagenum"><a name=
+"Page_94" id="Page_94">-94-</a></span> átváltozáson ment keresztül,
+bár szellemileg s erkölcsileg mintegy újjászületett: volt egy
+szomorú következése e múltnak, mely utóbb élete minden
+szenvedéseinek forrásává lett.</p>
+<p>Tizenhat éves korában, a mennyiben ily ifjan lehet, Anatole az
+volt, mit erős léleknek nevezünk, tele hittel, tele lelkesüléssel.
+Ha zavartalanul fejlődhetik férfikoráig, barátom valószinűleg a
+lélek és jellem azon óriásai közé tartozott volna, melyeknek
+irigyelve bámuljuk szellemi ruganyosságát. De mielőtt még lelke az
+idő és tapasztalatok apró viszontagságai közt megérhetett volna,
+Hermanceban való csalódása oly csapást mért reá, mely egy
+megállapodott, erőteljes férfit is megingatott volna, s mely egy
+erkölcsi fejlődésének kezdetén álló ifjút szükségkép lesújtott.
+Felegyenesedett ugyan e csapás után, de csak azért, hogy oly
+viszonyokban keressen vigasztalást, melyek a csalódott szerelmes
+beteg kedélyét csak elmérgezék; míg végre megtalálta a helyes utat,
+de ismét oly érzelem segélyével, mely mély nyomot hágy maga után a
+kedélyben. Az elkeseredés, a gyűlölet, a megvetés Hermance ellen,
+az erkölcsi cynismus, melyre a kicsapongás hosszú négy évében szert
+tett, s végre önmagának azon megutálása, melyet Hélène iránti
+eljárása keltett fel lelkében: sokkal pusztítóbb szenvedélyek
+valának, semhogy nyomtalanul tünhessenek el egy ifjú kedélyről,
+melyet rövid néhány év alatt, egymást követve, felszántottak. A
+felnőtt férfi, megerősödött organismusával veszteség nélkül eltűri
+ugyanazon csapást, mely ifjú korában leterítette <span class=
+"pagenum"><a name="Page_95" id="Page_95">-95-</a></span> volna
+lábáról. Anatolenak elmúlt megvetése a nők iránt, megtanulta
+becsülni az erényt, s ellenállhatlan vonzalmat érzett minden szép
+és nemes iránt, – de lelke meg volt törve, elveszté azon
+ruganyosságot, azon hatalmas szárnyalást, mely az élet bizonyos
+válságos pillanataiban egyedül képes az embert azon magaslat
+színvonalán megtartani, melyről nem szállhat alá, ha nem akarja
+önmagát megtagadni. Anatole <i>elveszté hitét</i>. Azon erőtadó
+fennköltséget, mely az önmagában és másokban hinni, a saját
+erejében s szerencséjében bízni tudó szellemet kitünteti,
+mindinkább az elme gyakran szőrszálhasogató okoskodásai, a kutató
+és soha meg nem nyugvó ész aggódó kételyei kezdték helyettesíteni;
+s ez Anatolet modorában <i>blazirttá</i>, lelke mélyében
+<i>kétkedővé</i> tette.</p>
+<p>Egyelőre e szomorú kétkedésnek nem látszottak meg rajta nyomai.
+Utóbb gyászos hatalommal lépett az előtérbe, midőn érzelmei és
+körülményei tápot adtak neki; de most úgy látszott, mintha Anatole
+minden tekintetben újjászületett volna.</p>
+<p>Mindenekelőtt elhatározá, hogy életmódját gyökeresen meg fogja
+változtatni. S azon mód, melyen e határozatot végrehajtá, bámulnom
+kényszerített egyrészt azon mély önismeret által, melyet elárult,
+másrészt az önkénytes lemondás azon ritka erélye folytán, melylyel
+járt.</p>
+<p>Anatole belátta, hogy eddigi életmódjában nagyban elősegíté azon
+bőséges ellátás, melyben Detrolles által részesíttetett. Ismerte
+saját természetének élvezetvágyát, hajlamát a kicsapongásokra, s
+nem <span class="pagenum"><a name="Page_96" id=
+"Page_96">-96-</a></span> bízott magában, hogy hosszabb időn át
+képes legyen önkényt ellenállani a kínálkozó alkalomnak. Tehát
+kényszeríteni akarta magát a lemondó életre; s ennek legbiztosabb
+útja volt: kevesebb pénzzel rendelkezni és többet dolgozni. Anatole
+átlátta, hogy egy kicsapongó mulatságokhoz szokott ifjúra a szabad
+idő s teli tárcza ellenállhatatlan csáberővel bírnak, tehát
+megfosztá magát mindkettőtől. Néhány hónappal ez események után,
+midőn mindketten elvégeztük az egyetemi tanfolyamot, Anatole
+alkalmazást keresett egy ügyvéd irodájában, s bár alárendelt, de
+mégis oly állást kapott egy szerkesztőségben, mely párosulva az
+előbbivel, a szükség ellen biztosítá. Ezzel elment nagybátyjához,
+megköszönte neki eddigi gondoskodását s kijelenté, hogy ezentúl nem
+fogad el tőle semmi támogatást. A jószivű Detrolles, ki öcscsének
+még hibáit is szerette, sehogysem akarta e lemondást elfogadni, s
+Anatole határozott nyilatkozatai daczára, csak akkor egyezett az
+évdíj megszüntetésébe, midőn Anatole, az igazság erőszakos lábbal
+tapodásával elhitette vele, hogy képes három-négyezer frankot
+keresni évenként, s megigérte neki, hogy, bármikor megszorul, hozzá
+fog folyamodni.</p>
+<p>Sohsem fogom feledni azon büszke örömet, melylyel Anatole
+nagybátyjától hazajőve látogatása eredményét elmondá. A még alig
+húsz éves ifjú szemében a legnemesebb öröm lángolt, midőn kifesté
+magának az életet, melyet ezentúl követni fog; egy munkával és
+fáradsággal teljes, de független életet, mely nem érzi többé a
+függésnek, <span class="pagenum"><a name="Page_97" id=
+"Page_97">-97-</a></span> önálló lélekre nézve legnyomasztóbb
+nemét: a hálát, melylyel érette másnak tartozunk.</p>
+<p>És ez élet csakugyan olyan volt a valóságban, minőnek azt
+Anatole fantáziája megalkotá. Sohasem láttam még embert, ki ily
+ifjan, oly lelkesüléssel, oly meggyőződéssel vetette volna magát a
+munkára, mint ő. Midőn főnöke irodájában dolgát elvégzé, a
+szerkesztőségbe sietett, onnan haza, s a késő éjfél még
+íróasztalánál, könyvei közt találta az ifjút, ki estve csak azért
+vált meg kedvencz tanulmányaitól, hogy reggel annál korábban
+visszatérhessen hozzájok. Élete munka és tanulmány közt folyt le;
+arra kényszerítve volt, hogy megélhessen, erre hajlamai vonták,
+melyek ellenállhatlan erővel utalták a politikai pályára. De
+mindemellett nem esett a másik végletbe, nem lett azzá, a mivé a
+sok és rendszeres munka s erős tudományos passiók annyi embert
+tesznek: pedánssá, könyvmolylyá. Nem tagadta meg magától az élvezet
+minden nemét, nem zárta el magát még a nővilágtól sem. Felhagyott
+előbbi viszonyainak túlnyomó részével, jobban megválogatta
+ismerőseit, más elvekkel bírván, más elvekre talált, s bár
+életmódja nem szolgálhatott volna jogczímül a canonisatióra, jóval
+magasabban állt a párisi fiatalság erkölcsiségének színvonalánál.
+Szóval, a ki csak e három-négy év alatt, meddig ez életmód tartott,
+ismerte Anatolet, s elnézte, mint tudja idejét a munka, tanulmány
+és élvezet közt felosztani, mint képes mindhárom téren nem
+hétköznapi eredményeket felmutatni, mint képes az élet látszólagos
+ellentéteit a gyakorlatban <span class="pagenum"><a name="Page_98"
+id="Page_98">-98-</a></span> kiegyeztetni, – azt kellett hinnie,
+hogy oly emberrel van dolga, kiben minden érzelem a maga helyén
+van, kinek kedélyéletében minden rugó egy öntudatos terv szerint
+működik, kinek lelkében zavartalanul él azon isteni harmónia,
+melyből a valódi erő és lelki nagyság születik.</p>
+<p>Évek teltek el ekként csendes és kitartó munkában, s Anatole
+azon napról-napra fokozódó intensitással folytatta tanulmányait a
+politikai téren, mely a valódi hivatottságot jellemzi. Feltünő volt
+azon lélektani ellentét, mely barátom politikai nézetei s érzelmi
+és erkölcsi fogalmai közt létezett. A laza erkölcsi fogalmakkal
+biró ifjú oly puritán szigort fejtett ki politikai nézeteiben, mely
+meglepőleg s tiszteletet követőleg hatott másokra; a minden
+komolyabb érzelemtől irtózó kedély a politikában oly erős
+meggyőződéssel bírt, mely már közel járt a szenvedélyhez; e
+kétkedő, folyton kutató és tépelődő szellem oly minden ellenmondást
+kizáró határozottságot árult el, e hitetlen lélek oly mély hittel
+csüggött politikai eszméin: mintha a természet e téren akarta volna
+kárpótolni kedélye feldúlt hitéért. Míg érzelem-világán a skepsis
+és negatio osztoztak meg, s azt úgyszólván maradandó passivitásra
+kárhoztatták, természetének minden positiv eleme politikai
+eszméiben s meggyőződéseiben látszott összpontosulni. Anatole mint
+ember és politikus – ha szabad e nevet egy e pályára készülő ifjúra
+alkalmaznom, – sajátságos párosulását mutatá fel a töprenkedésnek
+és apodikticitásnak. Az ifjú, ki már képtelennek tartá magát komoly
+<span class="pagenum"><a name="Page_99" id=
+"Page_99">-99-</a></span> érzelemre, s mégis mintegy félt tőle, a
+politikában megingathatlan meggyőződésekkel bírt; az erkölcsi
+elveiben meglehetősen laza férfi, ösztöneinek, csupán lelki
+hajlamainak engedve, azon politikai eszmék zászlaja alá esküdött,
+melyeknek úgy a politikai életben mint a társadalomban csak a
+legszigorúbb magán- és közmorál képes maradandó alapul szolgálni;
+az atheista vallásos buzgósággal hitt politikai eszméi igazságában
+s egyedül üdvözítő voltában. Anatole testtel, lélekkel republikánus
+volt; egyike azon végzetes politikai természeteknek, kikben minden
+kedélyvilágukban beállt változás, még a legemésztőbb szenvedések is
+csak arra látszanak szolgálni, hogy makacsabbá, kiírthatatlanabbá,
+erőszakosabbá tegyék azon lelkesülést, melylyel meggyőződésükhöz
+ragaszkodnak.</p>
+<p>Nemsokára alkalma nyilt eszméi hatalmát megkisérteni.</p>
+<p>Az 186*-dik év őszén Bruxellesben egy addig ismeretlen névvel
+alájegyzett röpirat jelent meg, mely szokatlan hévvel támadta meg a
+császárságot. A szabad szó deczember 2-dika óta száműzve vala
+Francziaországból, s a törvényhozó testület csekély ellenzéke a
+szabadszólás jogát inkább csak formailag fentartani, mintsem
+tényleg gyakorolni igyekezett. A császári kormány teljes erejében
+állt fenn, hatalma varázsával elkápráztatva minden ellenségeit,
+mintha még elkövetett hibái is csak új támaszául szolgálnának
+hatalmának. Az elégedetlenek száma nagy volt, de még nem mert
+sorakozni, nem volt bátorsága fellépni. Sajtóban és szószéken a
+császárság <span class="pagenum"><a name="Page_100" id=
+"Page_100">-100-</a></span> teremtményei és bérenczei adták a
+hangot, kiknek nagy és ragyogó tömegével szemben törpe minoritásnak
+tünt fel azon bátrabbak kis serege, kik opponálni merészeltek.
+Ezrek és milliók gyűlölték az imperialismust, s a politikai és
+társadalmi corruptiónak azon, tőle elválhatlan rendszerét, melyet
+ugyancsak a legutolsó háború fedett fel a maga teljes
+meztelenségében, de melyet az élesebb látásúak már a cæsarismus
+nagy gépezetének minden functiójából kiéreztek. De ez
+elégedetlenség a lélekben, legfeljebb a ház falán belől maradt;
+azonkívül mindenki tisztelettel és félelemmel hajolt meg a császár
+mindenható kormánya előtt, mely egy nagy név monopoliumából jogot
+derivált magának az omnipotentiára.</p>
+<p>Ily viszonyok közt ama röpirat, mely a tehetség félreismerhetlen
+jeleit viselte magán, melyben egy mély meggyőződésű,
+lánglelkesedésű toll szólt polgártársaihoz, s melynek bátor, sőt
+vakmerő hangja a nagy forradalom nyelvére emlékeztetett, korszakot
+alkothatott a franczia közvélemény fejlődésében, vagy nyomtalanul
+elhangozhatott, mint a pusztába kiáltott szó. A kormány mitsem tett
+a könyv elterjedésének meggátlására, daczára annak, vagy tán ép
+azért, mert az szokatlanul merész hangon volt írva. Azt hiszem, ha
+ugyan e dolgokat Thiers tollával és modorában írja le valaki, nem
+kerülte volna el sorsát, mely a császárság bírái kezében kétséges
+nem lehetett. De azon írót, ki inkább egy Desmoulins vagy St. Just,
+mintsem egy Thiers nyelvét beszélte, a kormány tanácsosnak látta
+nem <span class="pagenum"><a name="Page_101" id=
+"Page_101">-101-</a></span> bántani. A franczia cæsarismus tán
+legügyesebb, legraffinirtabb nyilvánulása volt a tyrannismusnak,
+melyet a történelem ismer. Azon kormány, mely a közönséget
+minduntalan koholt conspirátiókkal hozta izgalomba, melyeket a
+legitim absolutismus, még ha igazak is, elfojtani törekszik, – hogy
+a társadalmi rend feldúlásától való félelemben okot találjon hódoló
+engedelmessége megkettőzésére: sokkal ravaszabb volt, semhogy ez
+esetben nyilt erőszakkal lépjen fel és ok nélkül vértanukat
+teremtsen. Ok nélkül mondom, mert midőn Anatole fellépett,
+Francziaország nem az volt, a mivé a háború alatt és után lett. A
+császárság alatti Francziaországot élvezetvágy és szabadság
+dolgában mesés türelem jellemzék, s Anatole szenvedélyes fellépése
+sokkal nagyobb ellentétben állt a jelen apathikus nyugalmával,
+semhogy rögtön veszélyessé válhatnék.</p>
+<p>Utóbb a következmények megmutatták, hogy a császárságot sem e
+raffinirozott speculatio a közvélemény hangulatára, sem fukar
+kézzel mért szabadelvű engedményei meg nem menthették. De akkor a
+ház még szilárdan állott s urai üdvösebbnek találták, ha a fiatal
+izgató «elpuffogtatja munitióját», mintha azt netán alkalmasabb
+időre félretenni kényszeríttetik. A közönség nagy része pedig
+rosszalta azon szenvedélyes modort, mely Anatole első fellépését
+jellemzé.</p>
+<p>A hatalom részéről ekként Anatolet mi kellemetlenség sem érte,
+de annál kritikusabb következményei valának fellépésének a
+magánéletben. Midőn röpiratának kiadatása után való nap a
+szerkesztőségbe <span class="pagenum"><a name="Page_102" id=
+"Page_102">-102-</a></span> ment, melyben alkalmazva vala, a lap
+igazgatója «sajnálattal» értesíté, miszerint «kénytelen lemondani a
+szerencséről, tollát tovább is felhasználhatni.» A hírlap, melynél
+Anatole külföldi ügyekben dolgozott, ellenzéki organum vala ugyan,
+s e tekintetben ép oly elvi ellensége a császárságnak, mint ő; de a
+köztársaságot ép úgy perhorreskálta, mint az imperialismus; és így
+Anatole jövedelmének felétől elesett.</p>
+<p>Innen ügyvédi irodájába ment, s egyenesen felkereste főnökét.
+Joignet úr egyikét bírta a legkiterjedtebb praxisú párisi
+közjegyzői irodáknak, s nem ugyan meggyőződésből, de érdekből
+feltétlen híve vala minden fennálló kormánynak. Sokkal féltékenyebb
+volt fiatal segédei előtti népszerűségére, semhogy Anatolet azzal
+fogadta volna, hogy elbocsáttatását jelentse ki neki; de mégsem
+állhatta meg, hogy szemrehányásokat ne tegyen neki e «merész és
+meggondolatlan» fellépésért, s el ne panaszolja, hogy irodája egyik
+tagjának e tette által ő maga is compromittálva érzi magát, s nem
+lát eszközt e compromissio jóvátételére. Anatole tapintata és
+becsületérzése megérté, mit kell tennie, és főnökétől rögtöni
+elbocsáttatását kivánta, melyet Joignet úr nagy vonogatódzások közt
+ugyan s látszólag kelletlenül, de a valóságban szívesen meg is
+adott.</p>
+<p>Ekként Anatole egy nap alatt elesett mindkét alkalmazásától, s
+egy sous jövedelem nélkül állott a világban, mint tíz év előtt,
+midőn atyja meghalt. Egy évvel előbb Detrolles is sírba szállt, s
+az ifjúnak nem volt semmi támasza a világban. <span class=
+"pagenum"><a name="Page_103" id="Page_103">-103-</a></span></p>
+<div class="chapter">
+<h2><img src="images/ch02.png" alt="" title="" />IX.</h2>
+</div>
+<p>Anatole sorsa ekként egy könyv sorsától függött, melybe
+politikai eszméit lerakta.</p>
+<p>Kezdetben úgy látszott, mintha e könyv határozott fiascot
+csinálna. Az első napokban a hírlapok mintha összebeszéltek volna
+agyonhallgatására; egyik sem említé. Az egyik rész félt a
+kormánytól, a másik nem akart ez eszmék terjesztéséhez azok
+czáfolata által hozzájárulni. Anatole csak magánvéleményeket
+hallott munkájáról, s ezek többet-kevesebbet mondó clausulák
+mellett írói tehetsége felett egytől-egyig elitélték a könyv
+modorát és irányát.</p>
+<p>Végre a kormány egy félhivatalos organuma megtörte a hallgatást
+s megkisérté a röpiratot czáfolni. Ettől bátorságot kaptak az
+ellenzék közlönyei; egy hét mulva Francziaország minden lapja
+Flavigneux Anatole röpiratával foglalkozott; a könyv ezer és ezer
+példányban elterjedt, s szerzője nevét Francziaország minden zugába
+elvitte.</p>
+<p>A siker teljes volt. Olvasták még azok is, kik nem oszták minden
+nézetét, s örömmel üdvözlék <span class="pagenum"><a name=
+"Page_104" id="Page_104">-104-</a></span> benne az első bátor
+hangot, mely fel mer szólalni. Mindenfelé kapkodták a könyvet, mely
+egymásután számos kiadást érve a sajtó terén utat tört a szabad
+discussiónak.</p>
+<p>Néhány hónap mulva Anatole felszólítottatott, lépjen be mint
+szerkesztő egy újon megindult hírlap irodájába. Örömmel fogadta e
+meghívást, mely fényes anyagi helyzetet nyujtott neki azon egy
+feltétel alatt, hogy azon eszmékért küzdjön, melyekért lelkesült.
+És Anatole küzdött értök. Nem azon impozáns nyugalommal, melyet a
+szilárd meggyőződés egy derült, önmagával harmoniában levő
+kedélyből merít, hanem azon lázával a lelkesülésnek, a hit azon
+fanatismusával, melyben lelke mintha kárpótlást akarna keresni
+letarolt szívvilágáért. Anatole mohó vágygyal ragadta meg a tollat,
+melylyel most már naponként szólhatott a közönséghez s neve rövid
+idő alatt a köztársasági párt symbolumainak egyikévé lett.</p>
+<p>Ez új élet, vagy helyesebben szólva, e hadjárata az agitatiónak,
+még alig tartott néhány hónapig, midőn egy nyári estve a
+Champs-Elyséesn sétálva egy ifjú leányka vonta magára barátom
+figyelmét. Egy első pillanatra feltünő, kellemes benyomású gyermek
+jött velünk szembe egy idősb nő társaságában s nekem szemembe
+ötlött egy jelentékeny pillantás, melyet az alig 15–16 éves leányka
+vetett barátomra. Anatole e naptól fogva nem mulasztá el a
+Champs-Elyséest felkeresni s ritka eset volt, hogy ne találkozott
+volna a gyermekkel, ki nevelőnője kiséretében napi sétáját végzé a
+fasorokban. <span class="pagenum"><a name="Page_105" id=
+"Page_105">-105-</a></span> Néhány hét mulva e véletlen
+találkozások mintha hallgatag megegyezéssel kitűzött találkákká
+lettek volna; a leányka nevelőnőjével a kitűzött órában rendesen
+megjelent s lehetetlen volt arczán fel nem ismerni az öröm rosszul
+palástolt kifejezését, midőn barátomat megpillantá.</p>
+<div class="figcenter"><a href="images/i011hq.jpg"><img src=
+"images/i011.jpg" alt="Kellemes benyomású gyermek jött szembe."
+title="Kellemes benyomású gyermek jött szembe." /></a>
+<p class="caption">Kellemes benyomású gyermek jött szembe.</p>
+</div>
+<p>Anatole «utána járt» e gyermeknek azon ártatlan gondatlansággal,
+mely huszonnégy éves ifjúnál, midőn napi munkáját végezvén néhány
+órai szórakozást keres, ép oly természetes, mint megbocsátható; és
+én kisértem barátomat, mint kisértem volna bárhová, mert mióta
+hírlapíró lett belőle, csak az estve nehány óráját volt módunkban
+együtt tölteni. Tetszett neki a kis leány, mint tetszett nekem is,
+mert lehetetlen volt nem tetszenie; de a szerelemtől Anatole oly
+távol állt, hogy még arra sem gondolt, a mi ily esetben első dolga
+minden szívnek, mely hangosabban dobog: megtudni, ki azon kedves
+gyermek, ki oly ellenállhatlanul tud a Champs-Elyséesn mosolyogni.
+Így a véletlennek köszönhetők, hogy megtudtuk, miszerint az
+Duploque tábornok leánya, Odalie.</p>
+<p>Egyszerre augusztus elején Odalie elmaradt a sétatérről. Néhány
+napig még arra vettük utunkat s Anatolet láthatólag bosszantá a kis
+leány eltűnése, de már egy hét mulva nem jutott többé eszébe a
+Champs-Elyséesre menni.</p>
+<p>Beállt a tél, be a farsang, mely huszonnégy éves ifjakra nézve,
+mint mi valánk, alig múlhatik el nehány bál nélkül. Anatole
+szenvedélyes tánczos volt s a mily lángoló hévvel írt délután
+czikket a császár <span class="pagenum"><a name="Page_106" id=
+"Page_106">-106-</a></span> kormánya ellen, ugyanoly szenvedélylyel
+forgatá meg éjjel a hölgyeket egy gyújtó hatású keringő ütenyeire,
+nem tekintve imperialistikus vagy legitimista eredetökre s nem
+keresve a kivágott ruhák közt mást, mint – csakis a kivágott
+ruhákat.</p>
+<p>Egy estve együtt léptünk egy bálterembe, midőn barátom egyszerre
+karomat megragadva felkiált: Nézd! ott van ő! A terem túlsó végén
+Odaliet pillantók meg. A gyermekből, ki a sétatéren rövid ruhában
+futkosott fel s alá nevelőnőjével s néha már tíz lépésnyire
+elnevette magát, midőn Anatolet megpillantá, leány lett. Midőn
+Anatolet egyszerre néhány lépésnyire magától meglátta, Odalie
+elpirult, – de ez nem a pajkos gyermek pirulása volt többé, nem a
+gyermek mosolya, mely oly vonzóvá tette őt a nyáron; ez a
+<i>szűz</i> pirulása volt, kit szive figyelmeztet rá, hogy
+<i>férfi</i>val áll szemben, azon férfival, kit először tudott a
+többiektől megkülönböztetni. Nem nagy fáradságába került Anatolenak
+ismerőst találnia, ki őt bemutassa, s nehány pillanat múlva barátom
+élénk beszélgetésbe eredt a Champs-Elysées kis tündérével.</p>
+<p>A fogadás, melyben Anatole részesült, nem az volt, melyet
+hétköznapi nyelven «előzékenynek» szoktunk nevezni. Odalie még nem
+bírt azon routinenal a társaságban, mely egyenlő mértékkel méri a
+mosolyt és udvarias szavakat mindenkinek; nem főleg oly emberrel
+szemben, kiről azt kellett hinnie, hogy szerelmes belé. Nem volt e
+fogadás udvarias, de hideg sem, nem volt szivélyes, de <span class=
+"pagenum"><a name="Page_107" id="Page_107">-107-</a></span> nem is
+visszataszító s a gyermek modora mintha mondani akarta volna: tudom
+hogy szeretsz, meglehet, én is szeretlek, de még most nem szabad
+megtudnod. Anatole ezt <i>nem érté</i> meg, de azért e fogadás
+mélyebb hatást tett rá, mintha Odalie repeső örömmel sietett volna
+eléje; nehány percz múlva eltalálta a hangot, melyen e gyermekkel
+beszélni kell, eltalálta annyira, hogy midőn reggel távoztunk,
+örömtől ragyogó arczczal mondá:</p>
+<p>– Jól megy barátom! isteni gyermek ez az Odalie! jól megy, már
+egyszer – összevesztünk!</p>
+<p>– Mit beszélsz?</p>
+<p>– Összevesztünk! érted? – ah, én úgy gyűlölöm a nőket, kikkel
+nem lehet összeveszni…</p>
+<p>– De hát mi czélod vele?</p>
+<p>– Mi czélom? A patvarba, – szép leány, pompásan tánczol,
+elragadóan fecseg, imádandólag apprehendál, – mulatni akarok vele
+barátom, mulatni! Szerencsére meg vagyok híva holnaputánra
+Leplessishez, a negyven halhatatlan e díszpéldányához, ki még bált
+is ád, melyen a kis Odalieval ismét találkozni fogunk, mulatni,
+tánczolni, és…</p>
+<p>– És ismét összeveszni…</p>
+<p>– Összeveszni, hogy kibékülhessünk. Ah Achille, te prózai ember
+vagy, te nem tudod, mit tesz az, egy olyan nővel vitatkozni,
+veszekedni, összeveszni, mint ez a kis Odalie, ki mikor mosolyog,
+szép mint egy királyné, s ha duzzog, szép mint egy istennő! Aztán,
+mikor az ember biztosnak érzi szivét, midőn tudja, hogy komoly
+következései a dolognak nem lehetnek, – kettős élvezet egy ily
+<span class="pagenum"><a name="Page_108" id=
+"Page_108">-108-</a></span> kis tündér társasága, kinek még azon jó
+tulajdonsága is van, hogy nem szereti a bókokat.</p>
+<p>– Anatole, Anatole, gondold meg, könnyelmű játékot űzesz; hátha
+Odalie…</p>
+<p>– Belém szeret? hahaha! Barátom, ha a császári rendőrségnek van
+fekete könyve, melybe rólunk minden igaz és koholt rosszat beírnak,
+úgy azt, vagy legalább az én «folyószámlámat», Duploque tábornok
+leánya vezeti. Ez az ennivaló kis gyermek, midőn nevemet meghallá,
+majdnem keresztet vetett magára ijedtében; s aztán, midőn látta,
+hogy én is a kaukázusi fajhoz tartozom, mely legalább ember
+emlékezete óta nem él emberhússal, szives volt elmondani, minő
+gonosz ember vagyok. –</p>
+<p>– Nos és be bírtad bizonyítani az ellenkezőt?</p>
+<p>– Ohó? Ezt az ügyetlenséget nem követtem el. Ráhagytam mindent.
+Ez zavarba hozta; láttam. Most tudom, az fúrja kis fejecskéjét, ha
+vajjon igaz-e mindazon rossz, a mit rólam hallott. Eddig hitte,
+most már kételkedik. Holnaputántól kezdve igyekezni fog meggyőződni
+róla, és így…</p>
+<p>– Így akarod elbolondítani?</p>
+<p>– Ah! így nehány estve biztosítva van számomra egy érdekes
+társalgás. Jer Achille, egy pohár punch mellett ábrándozzunk a kis
+Odalieról, holnap – holnap úgy sem lesz időm rá gondolni; czikket
+kell írnom a katonai kormányzat ellen, mely némi tanulmányt
+igényel. A patvarba, nem lehetetlen, hogy Duploque tábornok is
+kikapja benne a magáét,… no de se baj, majd letánczoljuk a
+leányával!</p>
+<p>Felelni akartam, de láttam, hogy hasztalan volna. <span class=
+"pagenum"><a name="Page_109" id="Page_109">-109-</a></span> Barátom
+meglehetősen ideges volt s bálban a zene, a ruhák suhogása s azon
+szellemi bouquetja a női társaságnak, mely egy finom estélyen
+elömleni szokott, Anatole idegeire mindig izgatólag hatott.
+Máskorra halasztám tehát a tanácsadó unalmas kötelességét
+teljesíteni, annálinkább, mert magam is azt hittem, hogy ez
+elragadtatásnak semmi nagyobb jelentősége nincs, mint a minőt
+Anatole tulajdonít neki.</p>
+<p>Nehány estély azonban, melyen barátom ismét találkozott
+Odalieval, megváltoztatá véleményemet. Sokkal többet voltak együtt
+s nagyobb érdekkel társalogtak, semhogy figyelmes vizsgáló, mint én
+valék, gyanúra ne ébredt volna. A farsang, mely ez évben különben
+is igen rövid volt, már vége felé járt, midőn egyszer Anatolet
+arravaló hangulatban találtam, hogy egy erkölcsi prédikácziót
+egykorú barátjától megtudjon emészteni. Anatole látva, hogy ezen át
+kell esnie, nyugodtan egy karszékbe ült, kezével barátmalmot
+csinált s zavartalan hidegvérrel hallgatta a scrupulusaimat és
+intéseimet.</p>
+<p>– Ah Achille, szólt aztán, ha tudnád mily unalmas vagy! csak
+barátságod mentheti ki ez attentatumot idegeimre. De, hogy
+megnyughassál, hogy átlásd, miszerint az örvény, melynek szélén
+állok s melybe Odaliet magammal akarom ragadni, csak a te
+fantáziádban létezik, megkisértem definiálni véleményemet a
+leányról. Megállj. Meglehet, hogy nem fogom magamat elég szabatosan
+kifejezni, mert még nem gondolkoztam a dologról s valóban most sem
+tenném, ha te pisztolyt nem szegzesz mellemnek. <span class=
+"pagenum"><a name="Page_110" id="Page_110">-110-</a></span> Lássuk
+tehát. A nyáron egy hónapon át utána mászkáltam a Champs-Elyséesn.
+Én mosolyogtam, ő elnevette magát nem egyszer, midőn meglátott.
+Nekem tetszett, mert azt el fogod ismerni, hogy ritka szép; én
+alkalmasint azon hatást tettem reá, melyet azon férfi tesz egy
+rövid ruhában járó gyermekre, ki először méltatja figyelemre. Tán
+észrevette, hogy nem oly szemmel nézem, mint gyermeket, hanem
+olyannal, minővel nőt szokás nézni, s ez hízelgett a kicsinek.
+Kaczérkodott velem, mint mi deákkorunkban kaczérkodtunk az első
+szivarral, melyet sikerült meggyújtanunk. Nyáron apja fürdőbe vitte
+magával, hosszú ruhát adott rá s e saison bevezetése volt a világba
+való lépésének, mely a farsangon bekövetkezett. Odalie az első
+bálba megy, telve lámpalázzal, telve azon izgatottsággal, melylyel
+a párisi társaságnak, e nagy ismeretlen mennyiségnek megismeréséhez
+volt járulandó. Biarritzban udvarolt már neki egy tuczat siheder
+oly modorban, melyben azon sihederek udvarolnak, kiket tuczatonként
+szoktunk számolni s kiknek egyéniségét legkevésbbé sem sértenők
+meg, ha nevek helyett számokkal jeleznők őket. Biarritzban Odalie
+gyors eszével tanult annyit, hogy teljesen megedzettnek érzé magát
+minden férfitársaságra, s csakugyan képes is lett volna egy finom
+társalgót írni saját udvarlói számára. De ez még csak annyi volt,
+mint midőn a szárazon tanítanak valakit úszni. Odalie megtanulta a
+«tempókat», – de vízben még nem volt; s megtanulta nem emberektől,
+hanem a biarritzi számoktól. A farsangon apja <span class=
+"pagenum"><a name="Page_111" id="Page_111">-111-</a></span> bálba
+viszi és íme, első estve azzal találkozik, ki a Champs-Elyséesn
+aktiv tanúja volt a gyermek pajzán kaczérságának. Odalie, a
+Biarritzban nyert mértéket alkalmazva az emberre, meg van róla
+győződve, hogy az szerelmes belé. Ez kezdetben zavarba hozza. De ez
+ember megismerkedik, beszél, tánczol vele és a kis leány minden
+nagy gonddal gyűjtött észleleteit meghazudtolva látja. Ez az ember
+nem mond neki bókot, még csak oly czélzást sem, melyből bókot
+lehetne kimagyarázni. Odalie érzi, hogy ennek az embernek nem száma
+van, hanem neve. Húsz leány közül tizenkilencz sértve érezte volna
+magát hiúságában s másnap kosarat adott volna. Odalie hiúságát ez
+szinte bántá, de több esze van, semhogy olyasmit rossz néven
+vegyen, a mi miatt húsz közől tizenkilencz felhuzza orrocskáját.
+Lásd barátom, ez az egész. Én nem arról beszélek vele, hogy milyen
+szép szeme van s minő ízléses a toilletteje; s Odalie, bár szintén
+hiú, nagyon hiú, de eszes gyermek, – és ez okból szivesen
+eltársalog velem.</p>
+<p>– De hisz ez ellenmondás…</p>
+<p>– Oh te logikus! persze hogy ellenmondás! de mit keressz te a
+nőkben egyebet ellenmondásoknál? Minden nő, a kiben van valami, a
+mi felül emeli a mindennapiságon, ellenmondásokból van összerakva;
+de ott van a szellem vagy a szív, mely ez ellentéteket
+megegyezteti.</p>
+<p>– Ah, tehát a szív mégis benn van a játékban?</p>
+<p>– A világért sem! – Ah! sóhajta fel Anatole elkomolyodva, az én
+szivemet kiszítták Hermance <span class="pagenum"><a name=
+"Page_112" id="Page_112">-112-</a></span> et Comp. és véréből
+pirosítót csináltak hervadó arczukra! És Odalie? Ah, e gyermeknek
+van szeme, melylyel bájosan tud nézni, van ajka, melylyel
+elragadólag tud mosolyogni s van esze, melylyel már meglepően tud
+élni, de szive – az nincs, vagy legalább <i>még</i> nincs. De eh!
+mit is beszélünk annyit e tárgyról? A farsangnak egy hét múlva
+vége, még egyszer találkozni fogok vele egy bálon, tánczolunk,
+fecsegünk, összeveszünk s kibékülünk, – aztán – aztán ki tudja,
+látjuk-e egymást többé?</p>
+<p>– Tehát nem szándékozol…</p>
+<p>– Hozzájok menni? A manóba! mit gondolsz, minő szemmel nézne rám
+Duploque tábornok, ha szállásán egyszer bemutatnák neki, mint
+leányának udvarlóját, a… szerkesztőjét, ki neki és urainak
+naponként annyi impertinentiát mond szemökbe? Vagy azt gondolná,
+hogy meg akarok térni és beléptemet felszólításnak venné arra, hogy
+ajánljon árt, melyért kész vagyok magamat eladni; vagy azt hinné,
+hogy jobb véleménynyel vagyok róla s politikai barátairól, mint a
+minőt pirulás nélkül vallani tudnék. Egyikre sem akarnék okot adni.
+Aztán mire való is volna ez? – Én és Odalie, – mi közünk nekünk
+egymáshoz? – Ha találkozunk, jó; ha nem találkozunk, az is jó. –
+Láthatod Achille, hogy józan vagyok, ah, – tevé hozzá keserűen, –
+nagyon is józan vagyok; úgy érzem, mintha itt szív helyett csak egy
+óramű volna, mely ketyeg és jár minaddig, míg láncza le nem fut,
+vagy rugója el nem törik s aztán a czímlap nyugalma jelenti: ez a
+gép lejárta magát! <span class="pagenum"><a name="Page_113" id=
+"Page_113">-113-</a></span></p>
+<div class="chapter">
+<h2><img src="images/ch11.png" alt="" title="" />X.</h2>
+</div>
+<p>Így történt. A farsang elmúlt s Anatole és Odalie nem látták
+egymást, kivéve nehány véletlen, futó találkozást az utczán vagy
+színházban, mely épen csak annyi időt adott Anatolenek, hogy
+köszönjön, s Odalienak, hogy – elpiruljon.</p>
+<p>Odalie a nyarat Passyban tölté atyja villájában s így vagy hat
+hónap óta nem látta Anatolet, midőn egy augusztusi délután
+véletlenül találkoztak ismét Asnièresben, egy bankár házánál, kinek
+leányai növendéktársai valának Odalienak.</p>
+<p>A helyett hogy én mondjam el önnek a következőket, folytatá
+Achille, fel fogok önnek olvasni nehány helyet Anatole
+naplójából.</p>
+<p class="right2">Aug. 18.</p>
+<p>«Hélène szelleme, ne kísérts! vagy, ah igen, jer, állj elémbe
+óvó emlékül, nehogy még egyszer ismételjem azt, mit annyiszor
+megbántam! Nem tudok semmi bizonyosat, de annyit láttam és
+hallottam, hogy már van okom magamat vádolni. Ma délután Bertholet
+házánál valék Asnièresben s ott Odalieval találkoztam. Alkonyat
+felé egy sétát tettünk <span class="pagenum"><a name="Page_114" id=
+"Page_114">-114-</a></span> s vagy egy órahosszat együtt és legelől
+járva, zavartalanul beszélgettünk. Ez a gyermek bámulatosan
+fejlődik. Féléve, hogy nem láttam s szépsége úgy mint elméje több
+évi haladást tanúsít. Beszéltünk egy teljes óráig – mit tudom én
+miről.</p>
+<p>– Féléve, hogy nem találkoztunk, Odalie, – mondám, midőn
+elváltunk, kezét megfogva; – valjon ismét egy félév fog eltelni,
+mielőtt láthatnám?</p>
+<p>– Az csak öntől függ, – szólt rám tekintve nagy fekete
+szemével.</p>
+<p>Éreztem, hogy e tekintet szivemig hatott, s varázshatalma
+majdnem arra vitt, hogy érzékeny frázissal feleljek. Ez ellen
+lelkem ösztönszerűleg összeszedte erejét s félig sohajtva, félig
+mosolyogva mondám: ki tudja, nem jobb volna-e, ha csakugyan nem
+látnók egymást ismét egy félévig?</p>
+<p>– Ha ez önnek örömet okoz… rebegé a gyermek, de nem tudta, vagy
+nem akarta befejezni a mondatot. Fejét félrefordítá, hogy ne lássam
+e perczben arczát, de remegő keze, s azon elfojtott megilletődés,
+melyet hangjában találni véltem, elmondá azt, a mit arczáról
+leolvashattam volna.</p>
+<p>Nem tudom leírni, mit éreztem e pillanatban, nem tudom
+elképzelni, mit akartam mondani, csak azt tudom, hogy megszorítám
+remegő kezét, de nem szólhattam, mert Bertholet kisasszony e
+pillanatban kisérőjével együtt hozzánk lépett.</p>
+<p>Ennek a leánynak mégis van szíve! – Ah és nekem? mi az a mi e
+perczben úgy fáj lelkemnek? a szív feltámadása-e ez, vagy csak azon
+űr fáj-e, melyet évek óta érzek lelkemben? – Nem, <span class=
+"pagenum"><a name="Page_115" id="Page_115">-115-</a></span> az nem
+lehet, hogy Odalie szeressen, engem, ki őt nem tudnám szeretni!</p>
+<p>De hát, ha nem tudom szeretni, miért ragadtam meg ma az
+alkalmat, vele egy óráig egyedül lehetni? –</p>
+<p>Ah, mit tudom én! Csak azt tudom e perczben, hogy nem szabad
+vele többé beszélnem. Amióta lelkem tönkrement, mindig csak
+szerencsétlenséget hoztam másokra. Nem, ez az angyali gyermek ne
+szenvedjen miattam.</p>
+<p>Kerülni fogom vele a találkozást.»</p>
+<p class="right2">Sept. 30.</p>
+<p>«Hiában igyekszem erőt venni magamon, minduntalan rajta kapom
+magamat, hogy Odaliera gondolok. Mindig magam előtt látom e virágzó
+gyermekalakot, a mint kis fejét félrefordítá, s remegő kezével
+kezemben mondá: ha ez önnek örömet okoz –</p>
+<p>Ah, miért is voltam Asniéresben!</p>
+<p>Ritkán élveztem szebb látványt, mint minőt a Champs Elyséesn
+nyujtott Odalie. Vig volt, mintha érezte volna, hogy rövid időn
+búcsút kell vennie ama kortól, melyben nem szükség féket vetnie
+kedélyére; a gyermekkor öntudatlan örömének ragyogásával mosolygó
+arczán úgy nézett ki, mint a fürge pacsirta, mely hajnalban
+megittasodva a nap sugaraitól, üdvözli a természetet. Ha festész
+lettem volna, egy mezei virágcsokrot adva kezébe lefestettem volna,
+s ha híven találom, mindenki elragadtatva nézte volna vásznamon a
+feselő tavasz personifikátióját. <span class="pagenum"><a name=
+"Page_116" id="Page_116">-116-</a></span></p>
+<p>Télen, midőn megláttam, ez alak kettős fényben úszott. A
+gyermekkor leáldozó napjának elhaló alkonyi világába már
+belesütöttek az ifjú kor fénysugárai; pajzán kedve nagy
+önmegtagadással hordta az illem békóit, szelleme még tapogatódzott,
+de már-már eltalálta a helyes csapást, – egy szép jövő képe vala
+ez, mely iránt a jelen kicsapongó reményekre jogosít.</p>
+<p>Értem és ismerem az élvezet számos nemét, de azt hiszem, alig
+van nemesebb élvezet, mint melyet egy szép és ártatlan leány
+személyének s társaságának bája nyújthat. S én élveztem a télen
+Odalie társaságát, élveztem azon öntudatossággal, mely analizál és
+okoskodik.</p>
+<p>De mi volt a pajzán gyermek, mi a vidám leány a szűzhöz képest,
+kinek tekintetében annyi a bensőség, hangjában annyi az érzés, hogy
+egy pillantás alatt feledhetlenné tudta magát tenni?</p>
+<p>Lehetséges volna-e, hogy Odalie szeret? Ő a maga körében, atyja
+barátaitól, ha hallott valamit rólam, az csak rossz vala.
+Istentelen, minden gonoszra képes szörnyetegnek festettek volt le
+előtte azért, mert gyülölni tudom a császárságot. De hátha épen ez
+oltott belé érdeket irántam?</p>
+<p>Odalie hiú és kacér, ezt láttam a télen elégszer, s
+gyönyörködtem e tulajdonokban, melyek szépségét csak emelték. De
+azon hang, melyen Asnièresben szólt hozzám, – nem, az nem lehetett
+kaczérság!</p>
+<p>Nem akarom hinni és mégis gondolnom kell hogy szeret. Mit tudja
+ő, mennyit szenvedett e <span class="pagenum"><a name="Page_117"
+id="Page_117">-117-</a></span> lélek, lehet-e ily gyermeknek
+fogalma a szív oly elfásulásáról, mely engem szinte képtelenné tesz
+a boldogságra? A nők ízlése gyakran oly sajátságos útakra
+vetemedik, s vajjon lehetetlen volna-e hogy Odalie oly embert
+szeressen, ki önmagát csak szánni képes?</p>
+<p>Oh! ha hinnék istenben, imádkoznám érte, oltsa ki ez angyal
+szívéből ez érzelmet, ha már csakugyan létezik, – nem tehetem. Nem
+tehetem azt, a mivel annyi ájtatos lélek kuruzsolja lelki
+szenvedéseit, hogy isten nevével szedi rá saját lelkiismeretét. Nem
+csalhatom meg magamat, s ha Odalie csakugyan szeret, – ah, mi
+teheti jóvá azt, a mit e gyermek ellen vétettem?</p>
+<p>Érdeket mutattam iránta, nem tagadhatom. Ki tudja, ha nem
+teszem, nem tér-e felettem is napirendre úgy, mint többi ismerősei
+felett? Ah, Achillenak igaza volt; bűnös játékot űztem vele, bár
+akaratlanul; lelkemre, akaratlanul.</p>
+<p>De ah, – hátha még tudnék szeretni? Mily boldogság volna
+szeretni ez angyalt és viszont szerettetni általa! –</p>
+<p>Eh, térj magadhoz Anatole. Te és szeretni? minő
+képtelenség!»</p>
+<p class="right2">Nov. 10.</p>
+<p>«Ma meglátogattam a derék Margaudnét. Szegény asszony annyit
+bajlódott velem gyermekkoromban, míg annyira vittem, hogy a
+«Reverie»-t mások fülének veszélyeztetése nélkül el tudtam
+játszani, hogy megérdemli, miszerint öreg napjaiban néha
+felkeressem. Azt hiszem alig tartozunk <span class=
+"pagenum"><a name="Page_118" id="Page_118">-118-</a></span> nagyobb
+hálával valakinek, mint azoknak, kiknek nevelésünket köszönjük, s
+vajmi csekély részt törleszthetünk e tartozásból, ha évenként
+nehányszor pár pillanatot szentelünk egy öreg férfinak vagy nőnek,
+kinek egykor pajkosságunkkal annyi bosszúságot okoztunk. Ma
+névnapja volt, s én nem mulaszthatnám el, azon örömet nyújtani
+neki, melyet tiszta lelkének az egykori tanítvány hálája okoz.</p>
+<p>– Ah, épen jó hogy jön, édes Anatole, – szólt Margaudné, miután
+szerencsekívánataimat a nála stereotyp, de igaz szívből fakadó
+érzékenységgel fogadta – kérnem kell magától valamit.</p>
+<p>– Parancsoljon velem, Margaud néni.</p>
+<p>– Tavaly oly jó volt maga, hogy hozott nekem egy arczképet, s én
+azt albumomba tettem legkedvesebb arczképeim közé. De ime, – tegnap
+megraboltak. Ne ijedjen meg, magam adtam oda, minden erőszak
+nélkül. Nos, nem is kérdi kinek?</p>
+<p>– Akárkinek adta, kedves Margaud néni, sietni fogok mást küldeni
+helyette, ha elfogadja.</p>
+<p>– Épen ezt akartam kérni. És miután nem akarja megtudni –</p>
+<p>– De már miért ne?</p>
+<p>– Nos hát tudja meg, egy szép kis leány kérte el tőlem a maga
+fotografiáját. Tanítványom volt egykor ő is; legszebb, legjobb,
+legkedvesebb tanítványom. Tegnap nálam volt, meglátogatott; azon
+kiváncsísággal, mely nálunk nőknél oly természetes, átlapozta
+albumomat és egyszerre, midőn az ön képére nyit, – megrezzen és
+elpirul, – sz. Denisre mondom, elpirult! Én természetesen
+kérdezősködtem, <span class="pagenum"><a name="Page_119" id=
+"Page_119">-119-</a></span> faggatni kezdtem; az én gyermekem mind
+nagyobb zavarba jön. Végre erőt vesz magán és így szól hozzám:
+«Margaud néni! ön ismer engem, ön nem fog félreérteni, ha valami
+illetlen dolgot kérek.» Képzelheti édes Anatole, hogy megijedtem e
+bevezetésre. Szerencsére nem soká hagyott kétségben, hanem hozzám
+szökött, megölelt és fülembe súgta: «Adja nekem ezt az
+arczképet!»</p>
+<p>– És ön odaadta Margaud néni –</p>
+<p>– Odaadtam; remélem nincs kifogása ellene –</p>
+<p>– Legkevésbbé sem, főkép ha megtudom, hogy ki volt –</p>
+<p>– Na lássa, mondá Margaudné kételkedve, én ugyan megigértem az
+én kis lányomnak, hogy el nem árulom, no de magának, – az én kis
+pajkos Anatoleomnak csak megmondhatom; nemde, maga nem fog
+elárulni?</p>
+<p>– Mily gondolat Margaud néni! Tehát a kis leány –</p>
+<p>– Duploque Odalie.</p>
+<p>Érzém, hogy elsápadtam e név hallattára. Margaudné elnevette
+magát.</p>
+<p>– No szép; ő pirul, maga sápad, – no szépen vagyunk gyermekek.
+Tehát ismerik egymást?</p>
+<p>– Úgy – társaságból – nehányszor találkoztunk.</p>
+<p>– Nos és úgy-e szép gyermek az én kis Odaliem, mit? – szólt
+Margaudné ingerkedve s kezében tartott albumát kinyitva felém
+tartá.</p>
+<p>Odalie arczképét láttam benne. <span class="pagenum"><a name=
+"Page_120" id="Page_120">-120-</a></span></p>
+<p>– Ah, Margaud néni, kiálték fel elfeledkezve magamról, ha merném
+Duploque kisasszony példáját követni –</p>
+<p>– Ohó, kedves fiam, hiába követné. Leány arczképét nem illik
+valakinek bírni az illető tudta nélkül. Más az magukkal, egészen
+más. Ne is kérje, nem adom.</p>
+<p>– No hát nem kérem, Margaud néni.</p>
+<p>– Pedig, pedig, kedves Anatole, – kezdé Margaudné egy
+jelentékeny pillantást vette rám, melyet mély fohász követett –
+milyen szép pár lenne magukból!</p>
+<p>– Mit gondol Margaud néni! kiálték fel, elnyomva érzéseimet, –
+én és –? soha, soha!</p>
+<p>Igyekeztem szabadulni. Érzém, hogy nem volnék sokáig képes hideg
+véremet megőrizni. Margaudnéból még nehányszor kitört azon
+gondolat, melyre némely öreg asszonynak már szinte magától rájár a
+nyelve, ha egy fiatal férfira és leányra gondol, – de én
+mindannyiszor elütöttem jámbor fohászait.</p>
+<p>Midőn Margaudnétól elmentem, a legkülönfélébb érzelmek vitáztak
+az uralomért lelkem felett. Odalie szeret! ez volt az első
+benyomás, melyet Margaudné szavai rám tettek. Midőn arczképemet
+váratlanul megpillantá, pirulása elárulta az öreg asszony előtt.
+Margaudné azon asszonyi kiváncsisággal, melynek az évek gyakran
+csak türelmetlenségét nevelik, faggatni kezdte őt, s a
+tapasztalatlan gyermek tagadása bizonyára csak még inkább
+megerősité Margaudnét gyanújában. Odalie látta, hogy el van árulva,
+tehát legalább hasznot akart vonni <span class="pagenum"><a name=
+"Page_121" id="Page_121">-121-</a></span> a dologból, s bízva
+egykori tanítónője discrétiójában, ki őt szeretetével mindig
+kitűntette, s ki iránt az anyátlan gyermek azon benső
+ragaszkodással viselteték, melyet egy nemes szív mindazok iránt
+érez, kik szeretetet mutatnak iránta, – elkérte tőle annak
+arczképét, kinek nevére szive hangosabban dobog. Oh, most már
+világos előttem minden! A mit én ártatlan fecsegésnek véltem, a
+miben nem láttam mást, mint eszközt egy kellemes társaság
+érdekességének növelésére: az galád ámítása volt egy ártatlan
+léleknek. Tehát annyira vérembe ment volna már azon tartalékot nem
+ismerő lelkiismeretlenség, melyből sokan erényt csinálnak a nők
+irányában, hogy tudtom nélkűl nyilatkozik szavaimban; annyira
+természetemmé vált volna-e a tettetés, hogy nyelvem és arczom
+akaratom ellenére szerelmet hazudik, a hol hiszi, hogy hitelre
+talál? Ah, pirulnom kell önmagam előtt, ha meggondolom, mennyire
+visszaéltem e gyermek tapasztalatlanságával! De mit használ ez
+Odalienak? mit enyhítheti az én bánatom az ő fájdalmát viszonzatlan
+szerelme felett?</p>
+<p>De – hátha mégsem szeret? Bármennyire eltompítsa is a
+tapasztalás azon hatást, melyet egy nő szerelme önszeretetünkre
+gyakorol, bármennyire hozzászokjunk ahhoz, a mit «hódítás»-nak
+nevez a világ, – vajjon ki áll jót róla, hogy hiuságunk megszünt
+csak az által, mert már több ízben kielégíttetett? Ugy érzem, hogy
+ment vagyok e gyöngeségtől, legalább nőkkel szemben, – de nem a
+legnagyobb talány-e az ember épen önmaga előtt? <span class=
+"pagenum"><a name="Page_122" id="Page_122">-122-</a></span> Nem
+tapasztalunk-e sokszor oly érzelmet, melynek forrása iránt
+tisztában nem vagyunk magunkkal? Nincsenek-e néha nézeteink,
+melyeket magunk előtt sem tudunk teljesen indokolni? Ki állhat
+nekem jót róla, hogy midőn azt hiszem, miszerint Odalie szeret, e
+hitben nem nagy része van a hiúságnak, a nélkül, hogy tudnám?
+Hiszen Odalie oly szép, oly angyali gyermek, hogy a gondolat,
+általa szerettetni, szükségkép kell, hogy hízelegjen mindenki
+hiúságának, a ki emberi gyöngeségeivel együtt emberi természetét is
+le nem vetkezé!</p>
+<p>Mit is tett ujabban e gyermek, a miről irántam való szerelmére
+véltem következtetést vonhatni?</p>
+<p>Váratlanul megpillantja Margaudné albumában arczképemet. Nem
+képes elrejteni meglepetését és elpirul. De hát mit bizonyít ez?
+Egy fogékony kedélyű, ingerlékeny idegzetű nő oly könnyen
+meglepetik a legnagyobb csekélység által, s ha még csak annyi
+élettapasztalása és routinja van, mint Odalienek, nem képes
+uralkodni idegein. Az sem lehetetlen, hogy némi érdekkel viseltetik
+irántam. Látta, hogy foglalkozom vele, többet, mint másokkal, talán
+észrevette, hogy nem vagyok üres fejű és lelkü járdataposó, mint
+udvarlóinak száma – s valjon nem elég-e ez egy tizenhat éves
+leánynál arra, hogy érdekkel viseltessék valaki iránt? – De ez még
+nem szerelem, – nem! Ha Odalie valóban szeretne, e tisztalelkű
+gyermek sokkal szentebbnek tekintené szívének ez első gerjedelmét,
+semhogy oly könnyen kitárja egy öreg asszony előtt, ki
+kiváncsiságával ostromolja, s kire <span class="pagenum"><a name=
+"Page_123" id="Page_123">-123-</a></span> nézve végre is már
+szokássá lett egykori tanítványait szeretni. Ismerheti, ismernie
+kell Margaudné fecsegő természetét, s így biztos lehet róla, hogy
+titkát legelébb az előtt el fogja árulni, ki annak tárgyát képezi.
+Odalie sokkal büszkébb, semhogy, ha valóban szeret, ezt tudni
+engedné egy idegennek, ki végre is mindössze nehány évig
+zongoramesternője volt, s kit a gyermek szerethet szokásból, mint
+tanítónőjét, de nem szerethet azon bizalmas ragaszkodással, mely
+egy szűz kebel legédesebb titkait kitárja.</p>
+<p>Ah, de mit áltatom magamat hiú okoskodással? – Szeret, vagy nem
+szeret? – ah, bár inkább ne tenné! Kétségbeesni más
+szerencsétlensége felett, melyet én okoztam, – erre úgy hiszem, még
+volna erőm; de szeretni, – ah, tudnék-e még én szeretni?»</p>
+<p class="right2">Jan. 7.</p>
+<p>«Ma a Boulevard des Capucinsen Margaudnéval találkoztam.</p>
+<p>– Ah, csakhogy látom, – kiálta föl midőn megpillantott; –
+megvallom, már küldeni akartam magáért, de nem tudtam, hol
+lakik.</p>
+<p>– Miben lehetek szolgálatára?</p>
+<p>– Kisérjen szépen haza, kedves Anatole, aztán megtudja. Tudom,
+hogy az ily úrfiak nem szívesen kísérgetnek vénasszonyt, no de az
+egyszer kivételt tehet, nem fogja megbánni.</p>
+<p>– Ah kedves Margaud néni! hogy bebizonyítsam, miszerint
+szerencsémnek tartom, ha kísérhetem, nem is kérdezem, mi az –
+<span class="pagenum"><a name="Page_124" id=
+"Page_124">-124-</a></span></p>
+<p>– Hiába is tenné az utczán. Majd otthon. Jerünk.</p>
+<p>Hazaértünk szállására. Margaudné letette köpenyét, kalapját,
+aztán szekrényéhez ment, kivett egy papirost, a papirból egy képet
+s azt diadalmas tekintettel tartá elémbe.</p>
+<p>– Fogja!</p>
+<p>Odalie arczképe volt.</p>
+<p>– Fogja hát, ismétlé Margaudné, – hisz a magáé –</p>
+<p>– Ah, bocsásson meg kedves Margaud néni; igen köszönöm
+szívességét, de önnek igaza volt a múltkor, hogy nő képét nem
+szabad bírnunk beleegyezése nélkül –</p>
+<p>– Ugy van fiam, úgy van; de azért csak vegye, Odalie küldi
+magának.</p>
+<p>– Hogyan? – kiálték fel önkénytelen örömmel a képet megragadva,
+– ő küldi? De hát miként lehet ez?</p>
+<p>– Üljön le szépen, elmondom. Új év napján az én kis Odaliem
+szokása szerint meglátogatott, s mint minap igérte, hozott egy új
+fotografiát. Többet hozott, hogy választhassak. Kértem tőle tehát
+kettőt. Szivesen adta. «Lássa, kedves gyermekem, mondám neki, azért
+kérek kettőt, mert nem tudom, nem kell-e az egyiket valakinek
+odaadnom.» Odalie kérdőleg nézett reám. «Ne féljen kicsikém
+folytatám, legfeljebb annak adnám oda, a kit ön méltónak tart rá,
+hogy képét otthon papája előtt rejtegesse.» – Ah, látta volna
+Anatole, e gyermek zavarát! Veres lett, elkezdett hebegni, nem
+tudta hova legyen. Végre megegyezett, de csak azon feltétel
+<span class="pagenum"><a name="Page_125" id=
+"Page_125">-125-</a></span> alatt engedte meg, hogy képét önnek
+adjam, ha ön nagyon, de nagyon kéri; s ekkor is úgy, hogy magának
+nem szabad tudnia, miszerint a képet az ő beleegyezésével kapja.
+Nos, akarja teljesíteni a feltételeket?</p>
+<div class="figcenter"><a href="images/i012hq.jpg"><img src=
+"images/i012.jpg" alt="Odalie arczképe volt." title=
+"Odalie arczképe volt." /></a>
+<p class="caption">Odalie arczképe volt.</p>
+</div>
+<p>– Hogyne, Margaud néni, tehát kérem – nagyon kérem –</p>
+<p>– Jó, jó, a többit elengedjük. Tegye el szépen s ábrándozzék
+előtte. Úgyis úgy összeillenek!</p>
+<p>– Ugyan mit beszél Margaud néni!</p>
+<p>– Nos, hát miért ne lehetne –?</p>
+<p>– Miért? hát először, – viszonzám, azon reményben, hogy minél
+nyíltabban beszélek a dologról, annál jobban fog sikerülni
+Margaudné minden gyanúját eloszlatni, – mert eszem ágában sincs
+házasodni, másodszor mert nem vagyunk szerelmesek egymásba,
+harmadszor mert Duploque a császári tábornok sohsem adná leányát
+republikánusnak.</p>
+<p>– Hahaha! – nevetett fel Margaudné, – szóról-szóra ezt hallám
+egy hét előtt ugyane helyen Odalietől. Ugyanebben a karszékben ült,
+melyben ön ül most, és épen ily komoly arczczal mondá: először nem
+akarok férjhez menni, másodszor nem vagyunk szerelmesek, és én
+biztosítám őt úgy, mint most biztosítom önt, hogy roppant kedve van
+a házasságra, s hogy fülig szerelmesek egymásba. Mit, maga
+protestál? Ő épen így protestált, de azért az első két pontra nézve
+egyiköknek sincs igazuk. A mi a harmadikat illeti, – hát csakugyan
+oly dühös republikánus lett magából?</p>
+<p>– Javíthatatlan, Margaud néni. <span class="pagenum"><a name=
+"Page_126" id="Page_126">-126-</a></span></p>
+<p>– Ezt mondta Odalie is. Apjától hallotta, kit mindig elönt az
+epe, midőn a maga ujságát kezébe veszi, a ki önt istentelennek,
+szentségtörőnek tartja, ki nem ismer kegyeletet semmi iránt. De hát
+édes fiam, hogy is vetemedhetett maga annyira, hogy republikánus és
+ujságiró legyen egyszerre? Odalie azt mondta, – oh borzasztó! hogy
+ön még fogságba is kerülhet –</p>
+<p>– Megeshetik.</p>
+<p>– Deportátióra –</p>
+<p>– Nem lehetetlen.</p>
+<p>– Oh borzasztó! ki hitte volna? milyen jó, szelid gyermek
+volt!</p>
+<p>– Dehogy voltam, Margaud néni, tudom én mennyi boszúságot
+szereztem önnek. Lássa, már véremben van, hogy a hatalmasokat
+gyűlölöm; és higyje el, nem tudnék nőt úgy szeretni, hogy kedvéért
+e gyűlöletről lemondjak.</p>
+<p>Margaudné csak rázta fejét, s nekem össze kellett szednem minden
+ékesszólásomat, hogy gondolata kivihetetlenségéről meggyőzzem.</p>
+<p>Most itt ülök s előttem Odalie arczképe, – saját
+beleegyezésével! Ah mily szép, mily bájos! E kép ugyan csak gonosz
+rágalom szépsége ellen, s ah, mégis oly elragadó! És e leány –</p>
+<p>De mit bizonyít ez mai nap, midőn bárki képét ötven centimeért
+minden műárúsnál megvehetjük? Minő fontosságot tulajdoníthat Odalie
+az ily ajándéknak, melyhez oly könnyen juthatnék más úton is? – Meg
+aztán, – nem szabad tudnom, hogy a kép tőle jön. Ha értéket akart
+volna adni e <span class="pagenum"><a name="Page_127" id=
+"Page_127">-127-</a></span> papirnak, tudatta volna velem, hogy ő
+adja! – Nem tette, ő számított Margaudné discrétiójára, sőt
+feltételül szabta, hogy nem szabad tudnom, miszerint engedélyével
+kapom arczképét. Margaudné, isten tudja, mit nem beszélt neki
+rólam, mennyire szeretem, imádom, – ah, az öreg asszonyok oly
+lelkiismeretlenek az effélékben! nem gondolják meg, mily veszélyes
+játékot űznek velünk, midőn házasítási passiójukkal közénk állnak.
+Margaudné bizonyosan kérte tőle e képet egy szegény bolond számára,
+ki fülig szerelmes belé, s Odalie odaadta neki. Megtiltá tudnom,
+hogy tőle jő, de odaadta könyörületből –</p>
+<p>Mit? E leány szánna engem? Ezt nem szabad, ezt nem lehet tennie!
+Nem ismer annyira, hogy szánhatna, s nem fog ismerni soha! Ez a
+joga ne legyen senkinek. Azt el tudnám tűrni, hogy gyűlöljön, el,
+hogy megvessen, – azt nem, hogy sajnáljon.</p>
+<p>És ha nem sajnálat bírta rá, hogy képét odaadja? Ha azért adta,
+mert jól esik tudnia, hogy szívemen hordom képmását, – ha Margaudné
+elhitette vele, hogy szeretem, s ő csak szerelmemet viszonozni véli
+–?</p>
+<p>Ah, fejem úgy zúg, úgy fáj valami itt szívemben!</p>
+<p>Bármiként legyen, véget kell vetnem a dolognak. A farsang holnap
+megkezdődik. Odalieval bizonyára fogok találkozni. Meg kell tudnia,
+hogy nincs joga szánni és nincs oka szerelmemet viszonozni!
+<span class="pagenum"><a name="Page_128" id=
+"Page_128">-128-</a></span></p>
+<p>Ha vétkes voltam akaratom ellenére, jóvá kell tennem. Jobb
+későn, mint soha.</p>
+<p>De ah – miért félek annyira e gondolattól?»</p>
+<p>Ezekből megitélheti ön, minő lelki állapotokon ment keresztül
+barátom, mióta Odaliet meglátta, – szólt Achille, letéve Anatole
+naplóját. – A boulevardon gyönyörködött benne, mint egy szép képben
+vagy szoborban gyönyörködünk, a télen vonzódott hozzá, a mint
+vonzódunk egy kellemes társasághoz; de nem tekinté áldozatnak e
+társaságról lemondani. Az asnièresi találkozás okot adott azt
+hinnie, hogy Odalie szereti. Első gondolata az önvád volt ez
+észlelet után. Nem hitt magában, nem hitt saját szívében s
+szemrehányást tett magának azon érdek miatt, melylyel a leány
+iránta viseltetett. De a gondolat, hogy Odalie szíve nem hideg
+iránta, tudtán kívül növelte azon vonzalmat, melyet iránta érzett,
+annyira, hogy e gyermek állandó tárgya lett gondolkozásának. Mintha
+kétkedő lelke nem volna képes az initiativára még a szerelemben
+sem, daczára annak, hogy szíve fogékony vala, – Odalie vonzalmának
+félreismerhetetlen jeleire volt szükség, hogy szíve hangosabban
+dobogjon. De Anatole nem vallá meg magának, sőt nem is hitte, hogy
+szíve már érez. Vádolta önmagát, hogy könnyelmüen megzavarta egy
+szív nyugalmát, s kivánta, bár az ne történt volna meg. De azért a
+boldog szerelemnek bármily távol álló lehetősége, tudtán kívül,
+akarata ellenére, mind nagyobb tért foglalt, egyelőre
+gondolataiban, Odalie számára. De azért még minden kétségen felül
+álló <span class="pagenum"><a name="Page_129" id=
+"Page_129">-129-</a></span> lehetetlenségnek tartá, hogy a leányt
+valaha szerethesse. Ekkor vette egy újabb jelét Odalie vonzalmának
+Margaudné által. A kétkedés saját szívében oly erős vala, hogy
+Margaudné szavai csak önmagának tett szemrehányásait tették
+élesebbekké, melyeket hiában igyekezett okoskodás által
+lecsillapítani. E kedélyállapotot csak fokozta Odalie arczképe,
+melyet Margaudnétól kapott; s elhatározá őt teljesen kiábrándítani,
+ha van miből kiábrándulnia, – de midőn erre elszánta magát, nem
+vette észre, vagy nem merte magának bevallani, miszerint azon
+érdek, melylyel a leány iránt viseltetik, ki kedélyének ártatlan
+egyenességében a hosszú távollét daczára többször jelét adta iránta
+való vonzalmának, már oly közel áll a szerelemhez, hogy nagyobb
+feladat lesz rá nézve saját szívét megóvni, mint a hatást, melyet
+Odaliera tett volt, megsemmisíteni.</p>
+<p>De Anatole nem hitt szivében, s a beállott farsangon azon
+szilárd eltökéléssel kereste Odaliet, miszerint egy vagy más módon
+«jóvá teendi, a mit ellene akarata ellenére vétkezett».
+<span class="pagenum"><a name="Page_130" id=
+"Page_130">-130-</a></span></p>
+<div class="chapter">
+<h2><img src="images/ch12.png" alt="" title="" />XI.</h2>
+</div>
+<p>E télen Anatole és Odalie gyakrabban találkoztak egymással.
+Anatole annyi időt töltött a gyermekkel, a mennyit társaságban egy
+és ugyanazon nővel az illem megsértése nélkül csak tölteni lehet; s
+míg mások e körülményből barátom szerelmére vagy legalább «komoly
+szándékaira» vontak következtetést, ő azon meggyőződésben élt,
+miszerint minél többet kell Odalieval foglalkoznia, hogy annál
+alaposabban kiírthassa a leány szívéből azon érzelmet, melylyel
+netalán irányában viseltetik.</p>
+<p>Anatole úgy okoskodott, hogy, ha sikerül magát Odalie előtt
+könnyelmű, frivol gondolkozású, prózai emberként bemutatnia,
+ezáltal oly áldozatot hoz a leánynak, melyet saját becsületérzése
+követel tőle.</p>
+<p>Vannak természetek, melyeknek jellemző vonásuk, hogy könnyebben
+lehet hozzájok férni, mint másokhoz. Ne vegye e szót rossz
+értelmében. Nem oly nőkre czélzok vele, kikkel mindenről
+beszélhetünk, mert nincs semmi, a mi ellen vagy illemérzetök vagy
+lelkök féltett érzelmei óvást emelnének. A világért sem. A
+<i>tiszteletről</i>, mely a <span class="pagenum"><a name=
+"Page_131" id="Page_131">-131-</a></span> nőt megilleti, Odalieval
+szemben <i>nem lehetett</i> megfeledkezni. De a kiket bizalmára
+méltatott, azokat felmenté az etiquette azon kicsinyes tyrannismusa
+alól, mely a társalgást csak feszélyezi, nehezíti, a nélkül, hogy
+méltóságát növelné. Vannak nők, kik az etiquette apró külformáinak
+annyi becset tulajdonítanak, hogy az ember önkénytelen gyanakvóvá
+lesz s végre azt hiszi, hogy csakis az etiquette nevében van joguk
+a tiszteletre; kik oly kicsinyes féltékenységgel őrzik azt, a miben
+a női méltóságot találni vélik, hogy megbocsáthatóvá lesz azt
+hinnünk, miszerint kissé rossz lábon állnak a valódi női
+méltósággal. Ragaszkodnak a külformákhoz a kicsinyesig, a
+nevetségesig, – és sértve érzik magokat ez aprólékos formák
+legcsekélyebb elhanyagolása által, mintha éreznék, hogy tisztelet
+dolgában igényeik a külszínen túl nem terjedhetnek. Sohasem a
+szellemdús, és többnyire nem a legerényesebb nők azok, kiknek
+társaságában egy művelt embernek leginkább kell ügyelnie arra,
+nehogy modorában, szavaiban tiszteletlenséget fedezzenek fel. Isten
+könnyebben hozzáférhető a királyoknál, kik érzik, hogy varázsuk
+kulcsa a távolságban rejlik.</p>
+<p>Odalie nem tartozott nemének hétköznapi tömege közé. Érezte
+saját becsét, és ez önérzet feleslegessé tette rá nézve azon feszes
+távolság megőrzését, melyre csak a gyarlóságnak van szüksége. A kit
+méltónak tartott rá, azt oly bizalomra jogosítá maga iránt, mely
+közönséges természettel szemben aligha maradhatott volna
+veszedelmes következmények <span class="pagenum"><a name="Page_132"
+id="Page_132">-132-</a></span> nélkül. De e gyermekben oly sok
+bájjal annyi büszkeség s a kedélynek gyakran meglepő nyiltságával
+annyi tartózkodás egyesült, hogy bármily bizalmas hang, melyet
+különben csak az engedhetett meg magának, kitől ő azt megkivánta,
+nem csorbíthatá meg azon tiszteletet, melylyel neki mindenki
+adózott.</p>
+<p>E körülmény megkönnyíté a játékot Anatolera nézve. Teljesen
+bízott a sikerben, s annyiban joggal, mert modorán gyakran oly, a
+frivolitásig menő könnyedség, sőt könnyelműség ömlött el, melynek
+forrása nem rejlett ugyan sem nézeteiben, sem érzelmeiben, de mely
+némileg természetes következménye vala azon benső meghasonlásnak,
+melyen lelke ifjú korában keresztül ment, s azon erőlködésnek: nem
+mutatni a világnak oly fájdalmat, melyet az nem birna méltányolni.
+Anatole lelke évek óta fel vala dúlva, de tudta jól, hogy csak
+nevetségessé teszi magát az, ki nagy fájdalmakat hoz a mindennapi
+élet piaczára, melyen apró bajok és bűnök képezik a forgalom rendes
+eszközeit; s féltékeny gonddal őrizte lelke szenvedéseit a profánus
+szemek elől. Nem volt eléggé puritán arra, hogy visszariadjon az
+oly tettetéstől, mely senkinek kárt nem okozott; nem eléggé együgyű
+arra, hogy lelkét boldog-boldogtalan előtt az első kopogtatásra
+kitárja; nem volt oly betegesen sentimentális, hogy szenvedéseivel
+kaczérkodjék; érzelmeit saját, kizáró tulajdonának tekinté, melyet
+joga van minden illetés ellen megóvni, s így önkénytelenül a
+közönséges érintkezésben oly modorhoz, <span class=
+"pagenum"><a name="Page_133" id="Page_133">-133-</a></span> az élet
+felületes viszonyaiban oly magatartáshoz szokott, mely minden
+felületes szemlélő előtt a frivolitás nem mindennapi mértékének
+tűnt fel. Közönséges ismerősei víg, könnyelmű czimborának
+tapasztalták, a frivol Páris telivér gyermekének. A ki jobban
+ismerte és észlelte, felfedezte az ellenmondást érzelmei s szavai,
+gondolkozásmódja és modora között; de alig hiszem, hogy a maga
+jószántából bárkinek is megadta volna a kulcsot e talány
+megfejtéséhez. Én bírtam, mert keletkezni láttam e talányt, mert
+gyermekkorunk óta testvéri ragaszkodással ismertük és őriztük
+egymás titkait.</p>
+<p>Anatole biztosnak tartá a sikert, és az is lett volna, ha egy
+tényezőt ki nem feled számításából: azon már nagy fokra hágott
+érdeket, melylyel Odalie iránt viseltetett. A hol Anatole
+józanságát megőrzé, oly nők iránti magatartásában, kikre vágyott,
+de kiket nem szeretett, oly ügyességgel, oly raffinirozott
+tökélylyel tudta játszani az epedő szerelmest vagy a féltékeny,
+gyanakvó imádót, a közönyöst vagy a szív rabját, ki szenvedélyének
+lánczait akarata ellen hordja, hogy ama kisebb-nagyobb kalandokban,
+melyek egy részét együtt éltük keresztül, nem egyszer bizonyos
+megdöbbenéssel néztem az ifjút, ki a legönkénytelenebb érzelmekkel
+úgy tudott játszani, mintha egy sakktábla pionjaival maneuvrirozna.
+Azon könnyű diadaloknak nagy részét is, melyeket éveken át mint
+szenvedélyes sportsman vadászott, főleg azon hidegvérnek
+köszönheté, melylyel kritikus pillanatokban minden szavának, minden
+mozdulatának hatását kiszámítani <span class="pagenum"><a name=
+"Page_134" id="Page_134">-134-</a></span> bírta; azon gyakran
+dæmoni kiméletlenségnek, melylyel ellenfelét præparálni tudta
+czéljaira.</p>
+<p>De az ily siker előfeltétele épen az, hogy józanságunkat,
+hidegvérünket megőrizzük; és Anatole nem vette észre, hogy
+Odalieval szemben már szíve tolakodik előtérbe. Az eredmény, melyre
+e játék vezetett, épen ellenkezője is volt annak, a mit barátom
+szándékozott.</p>
+<p>«Őszintén szólva, – mondá nekem egyszer, egy évvel utóbb
+Plangenet Constance, Odalie egyetlen, benső barátnője, egy
+alkalommal, midőn azt hitte, hogy panaszra van oka Anatole ellen, –
+én még most sem tudom, vajjon megérdemli-e Flavigneux úr azon
+barátságot, melyet iránta Odalie kedveért tanusíték. Úgy van, uram!
+s én csak Odalie angyali kedélyét bámulom, de higyje el, nem
+irigylem, s teljesen megnyugszom benne, hogy képtelennek érezném
+magamat példáját követni. Mit tett vele ez ember tavaly hat héten
+keresztül, miként kínozta, gyötörte e szegény gyermeket! Minden
+estve, mely ily korban a boldogság egy-egy napja fiatal leány
+számára, Odaliera nézve a szenvedés egy-egy korszaka volt. Alig
+találkozott Anatolelal, hogy másnap el ne jött volna hozzám,
+keblemen kisírni fájdalmát annak magaviselete felett, kit
+szeretett. Tanácslám is neki, hagyjon fel vele; hiába. Higyje el,
+gyűlöltem ez embert, mert miatta szenvedett e kedves teremtés, kit
+legjobban szeretek e földön. Nem tudtam magamnak megmagyarázni
+magaviseletét, míg végre rájöttem indokára. Az ön barátja sokkal
+büszkébb, <span class="pagenum"><a name="Page_135" id=
+"Page_135">-135-</a></span> s mint önök mondani szokták, elveiben
+sokkal szilárdabb, semmint megkisérthette volna a közeledést egy
+császári tábornok családjához, kit természetes ellenségének
+tekintett. Tudta, hogy ritkán lesz alkalma Odaliet láthatnia, tehát
+gondoskodni akart róla, nehogy a leány egykönnyen feledhesse.
+Flavigneux úr tud bánni az asszonyokkal; oh van szerencsénk ismerni
+híréből, mely bizony épen nem a legjobb, s legkevésbbé igazolja egy
+oly tiszta kebel vonzalmát, mint Odalie. Látta, hogy a leány
+szereti, tudta, hogy a szerelemnek nincs erősebb tápláléka, mint a
+fájdalom, melyet kedvesünk okoz; s hideg kegyetlenséggel gyötörte a
+szegény leányt, nehogy az elfeledje őt, kínozta, hogy annál
+becsesebb legyen előtte azon érzelem, melyet fájdalma árán növelt
+fel. Íme, uram, ez volt az ön barátjának viselete Odalie iránt, s
+ha erre gondolok, megvallom, még ma is kétkedem benne, ha vajjon
+igazán szereti-e e gyermeket.»</p>
+<p>Így szólt Constance, ki testvéri ragaszkodással szerette ifjabb
+barátnéját; és ha – miután nem ismerte Anatolet – nem is volt igaza
+indokainak és szándékának, teljesen igaza volt magaviselete
+eredményének megitélésében.</p>
+<p>Anatolenak sikerült szándéka azon mértékig, hogy fájdalmat
+okozott Odalienak; de annyiszor kiesett szerepéből, oly
+félreérthetetlenül elárulá szerelmét a leány iránt, melyet még
+önmagának sem mert bevallani, miszerint Odalie, a helyett, hogy
+kiábrándult volna vonzalmából, mind erősebb ragaszkodással
+viseltetett iránta. <span class="pagenum"><a name="Page_136" id=
+"Page_136">-136-</a></span></p>
+<p>Végre Anatole is belátta, hogy mesterséges terve hajótörést
+szenvedett saját szívén, s a farsang utolsó napjai egyikén ezeket
+írta naplójába:</p>
+<p class="right2">Febr. 28.</p>
+<p>«Szeretek! a mitől féltem s a mire vágytam, bár lehetetlennek
+tartám, bekövetkezett, szeretek, szeretem Odaliet! Hónapok óta
+valami kínos teher nyomta lelkemet, valami megmagyarázhatlan
+lidércznyomás elfojtá szívem minden dobbanását, – elmúlt! Mint a
+bánya éjjében dolgozó munkás, midőn a földre lép, megkönnyebbült
+szívvel üdvözli a napsugárt, úgy érzem e pillanatban, mintha egy
+sötét éj múlt volna le lelkemről, s napom újra, ragyogóbban mint
+valaha, felkelne. Szeretem Odaliet! ah, s oly jól esik most ezt
+bevallanom!</p>
+<p>Szeretlek, Odalie, mert szép vagy, szeretlek, mert imádandó
+vagy, szeretlek, mert szeretsz! Azon kimondhatatlan, kábítóan
+jótékony érzés, mely lelkemet elfogja, midőn rád gondolok, azon
+lázas vágy, mely ereimet dagasztja, midőn magam elé varázslom
+alakodat, melynél szebbet egy isten fantáziája nem birna teremteni
+magának, mind azt susogja: szeretlek!</p>
+<p>Ah, és te is szeretsz, Odalie! Nem mondtad, – oh de a nyelv
+úgyis csak tökéletlen kisegítője a szem ékesszólásának. A mint ma
+estve derekadat a keringő hangjára átkarolám, a mint magamhoz
+öleltelek, s érzém keblemen pihegő kebledet, láttam ajkad körül ama
+mosolyt, melyet a boldogság gondolata lopott reá, láttam szemedben
+azon vérlázító lángot, melyben a vágy összeesküszik a szerelemmel,
+<span class="pagenum"><a name="Page_137" id=
+"Page_137">-137-</a></span> – úgy néztél ki ártatlan arczoddal,
+tiszta homlokoddal, mint egy szent, midőn vétkezni szeretne! – Ah,
+e pillanatban mit nem adtam volna érte, ha kebledre dőlve, éltemet
+szerelmünk oltárán áldozhattam volna fel!</p>
+<p>De nem, – élnem kell, élnünk kell, egyetlen szerelmem!</p>
+<p>Visszaadtál önmagamnak. Évek óta kipótolhatatlan ürt érzek
+szívemben, mely a legcsekélyebb érintésre úgy fájt, most túláradni
+érzem a boldogságtól. Légy áldva érte, kedvesem!</p>
+<p>Szeretlek, Odalie, szeretlek, szeretlek!» <span class=
+"pagenum"><a name="Page_138" id="Page_138">-138-</a></span></p>
+<div class="chapter">
+<h2><img src="images/ch06.png" alt="" title="" />XII.</h2>
+</div>
+<p>A lelkesedés azonban, mely e szavakban nyilatkozik, nem tartott
+soká. Anatole képes volt még nagy lelki emotiókra, de nem birta
+azokat maradandólag elviselni. Lelke elveszté volt azon egészséges,
+ruganyos erőt, mely a gyermek-ifjút jellemzé, el azon kitartást,
+mely csak az erő gyümölcse, s a szenvedély láza és a kétkedés
+tehetetlensége közt ingadozott. Elveszté azon középutat, mely képes
+erőt kifejteni láz nélkül. Pillanatokra képes volt azon magaslatra
+emelkedni, melyen a fenséges kezdődik, melyen a nagy eszmék
+fogamzanak, s nagy tettek megérnek, – de hiányzott belőle a lélek
+azon magasztos szárnyalása, mely képes lett volna őt e magaslaton
+megtartani.</p>
+<p>– Azon tíz hónap alatt, mely a történteket követé, Anatole egy
+kis kötetnyit írt naplójába, – folytatá Achille, jókora csomagot
+mutatva a naplóból. – Nem olvasom fel önnek; nagyon fájdalmas
+olvasmány ez még arra nézve is, ki előtt ő idegen volt. Ne értsen
+félre kérem. Tudom, hogy szívre, mely érezni képes, egy szenvedő
+ember sohasem <span class="pagenum"><a name="Page_139" id=
+"Page_139">-139-</a></span> teljesen idegen; de mégis megkimélem
+önt e lapok olvasásától, melyek egy meghasonlott lélek küzdelmeit
+festik oly viszonyokkal, melyeken egy virágzása delén álló szellem
+is csak nagy erőmegfeszítéssel bírna diadalmaskodni.</p>
+<p>Anatole már rég a skepsisnek vala martaléka. Nem azon kételynek,
+mely, midőn nézeteinket megingatja, hitünket feldúlja s lelkünket
+gyakran közel viszi a kétségbeeséshez: mindezek daczára positiv
+czélok felé halad, és szenvedések árán bár, de valóságos
+jótéteményben részesít. Mert van egy neme a kétkedésnek, mely midőn
+ront is, épít, midőn gyötör, gyógyít, midőn hitünket aláássa, a
+tudásra vezet. Az ily skepticismus, ha erős lelket támad meg, mely
+képes átmenni azon keserves processuson, melyben illusióinkat,
+hitünket, életnézeteinket silány csalódássá látjuk foszlani,
+mielőtt még meg tudnók becsülni az eredményt, mely már előttünk
+áll; az ily skepticismus képes a rabszolgából szabadsághőst, az
+olvasóforgatóból embert csinálni, ki nem hajtja meg fejét egy
+personifikált phrasis előtt, melyet istennek nevez a világ. Anatole
+átment a lélek eme processusán is, még ifjú korában; de ezen kétely
+megaczélozá lelkét, eszméket adott az ifjúnak, kinek csak
+sejtelmei, meggyőződéseket annak, kinek csak ösztönei valának. E
+kétkedés tabula rasat csinált lelkében azon téves fogalmakkal,
+melyeket tanintézeteinkben csempésztek az ifjú lélekbe, hol a
+gyermekből nem embert és polgárt, hanem csak loyalis alattvalókat
+igyekeztek faragni isten és a császár számára. <span class=
+"pagenum"><a name="Page_140" id="Page_140">-140-</a></span></p>
+<p>Ezen skepsis az önbizalom, az erő gyümölcse vala; az, mely utóbb
+keletkezett lelkében, a bizalmatlanság, a kétkedés szülötte volt.
+Sokáig lehetetlennek tartá, hogy szeressen; most hogy szíve
+félreérthetetlenül követelé jogait, hogy nem kételkedhetett többé
+szerelmében, kételkedni kezdett mindabban, a mi szerelmén kívül
+boldogságához szükséges lett volna: a körülményekben, Odalieban, s
+végre saját szívének kitartásában. Pillanatokra képesnek érzé magát
+egy szeretett lény birtokáért szembeszállni a sors minden
+haragjával, de a biztosságérzet e pillanatai csakis – pillanatok
+valának.</p>
+<p>Elemezni kezdé saját szívét, érzelmeit præparálta magának, mint
+az anatom a hullát, melyet tanulmányozni készül, – s meg kellett
+róla győződnie, hogy Odaliet csakugyan szereti, szereti azon mélyen
+gyökerező szenvedélylyel, melyre tán csak egyszer képes az emberi
+organismus. Voltak pillanatok, melyekben elég erősnek képzelé
+magát, szerelmét véve támaszpontul, kiemelhetni sarkaiból egy
+ellenséges világot; de a lelki heroismus e költészete szétfoszlott,
+midőn tépelődő szelleme ez ellenséges világot elemezni kezdte.</p>
+<p>Az első akadály, mely mindenekelőtt felüté fejét, midőn
+szerelmére gondolt, azon politikai különbség vala, mely őt Odalie
+atyjától elválasztá. Más viszonyok közt e nézetkülönbséget nem
+tekintette volna ily nagy akadálynak. És ebben igaza volt. A hol a
+politikai küzdelem elvek és nézetek közt folyik, a hol mindegyik
+fél csak becsületes meggyőződését hozza a harcztérre, ott a
+legszenvedélyesebb pártharcz <span class="pagenum"><a name=
+"Page_141" id="Page_141">-141-</a></span> a politikusok közt, nem
+zárja ki a kölcsönös becsülést, sőt baráti vonzalmat az emberek
+közt. Küzdünk egymással, de becsüljük s nem akarjuk egymást
+megrontani. De ott, a hol az egyik fél részéről az <i>érdek</i>
+avatkozik a politikai elvharczba, ott a személyek még élesebb
+ellentétben állnak egymással, mint az elvek. S ez volt az eset
+Francziaországban az imperialismus és a republikánus oppositio
+között. A köztársaság hívei eszméikért, meggyőződésükért küzdöttek,
+azon nemes lelkesüléssel, melyet egy nagy ügy védelme olt az
+emberbe; a császári párt nem eszméit, hanem érdekeit védelmezte,
+nem meggyőződésért küzdött, hanem küzdött a kenyérért. A mint a
+következés megmutatta, a köztársaság diadala Francziaországban
+nemcsak az imperialismus politikai rendszerét buktatta meg, hanem
+megbuktatta a császárság híveit társadalmilag is. Az imperialismus
+minden támasza meg volt róla győződve, hogy midőn a császári
+rendszert védi, csak saját állását, tekintélyét, jövedelmét
+védelmezi. Így itélte meg Anatole Duploque tábornokot, és ebben nem
+csalódott. A tábornok nem azon hivatalnokokhoz tartozott, kiket tíz
+rendszer egymás kezébe szolgáltat, a nélkül, hogy elkopnának. Ő
+sokkal jobban exponálta volt magát a cæsarismus ügyében,
+politikailag is, az irodalomban is, semhogy más rendszer mást
+láthasson benne, mint elvtelen, hitelvesztett renegátot. Ez
+fényesebb, jövedelmezőbb állást biztosított neki érdemén felül,
+mint számos más társainak; de existentiáját feloldhatatlanul
+összeköté a cæsarismus uralmával. Duploque <span class=
+"pagenum"><a name="Page_142" id="Page_142">-142-</a></span>
+tábornok nem volt erős jellem, de makacs a végletekig; s e
+makacsság kisebb szabású viszonyokban gyakran szívósabb ellenség a
+jellem szilárdságánál. A tábornok nem akarta leányát kényszeríteni,
+hogy kit válaszszon férjének, de fentartá magának megtiltani
+gyermekének oly összeköttetést, mely nem vala kedvére. Nem szokta
+ugyan leányát társaságokba kisérni, hol Odalie, ki anyját már
+gyermekkorában elveszté, rendesen nevelőnőjével vagy Constanceszal
+jelent meg; de azért nem volt titok előtte, hogy gyermeke egy
+republikánus izgatót tüntet ki kegyével. Voltak, a kik siettek
+megsúgni az apának minden való vagy koholt csekélységet, mely
+leányát s Anatolet illeté; hogy megóvják a tábornokot egy oly
+viszony lehetőségétől, mely őt urai előtt gyanússá tehetné.
+Duploque tábornok magától is ellenszenvvel viseltetett Anatole
+iránt, de a gondolat, hogy leányának viszonya ez emberrel őt
+politikailag compromittálhatná, ez ellenszenvet gyűlöletté fokozta.
+Egy alkalommal, midőn ismét megsúgták neki, hogy leánya feltünő
+hosszan társalgott a fiatal ujságiróval, kemény leczkét tartott
+gyermekének, kijelenté neki, hogy bármi czélja legyen vele
+Anatolenak, ő e viszonyhoz sohasem adandja beleegyezését s
+megparancsolá neki, tartsa távol ez embert magától. Odalie nem
+tette. A tábornok indolensebb volt családi ügyeiben, semhogy
+lépésről-lépésre ellenőrizze leánya magaviseletét, s másrészt jól
+tudta, hogy végre is tőle függ minden; és így Odalie megszeghette
+atyja parancsát a nélkül, hogy ez radikálisabb rendszabályokhoz
+<span class="pagenum"><a name="Page_143" id=
+"Page_143">-143-</a></span> nyúlt volna ellenében. Anatole a dolgok
+ezen állásáról értesülve volt, részint Margaudné által, kihez most
+már gyakrabban eljárt, hogy halljon valamit kedveséről, részint
+Plangenet Constance, Odalie barátnője által, kivel az elmúlt télen
+megismerkedett; s ki – a mennyire az ismeretség ujsága, s barátnője
+iránti discrétiója megengedé, – czélzatos, de megérthető szavakkal
+tudtára adta Anatolenak, miszerint az út, melyen politikai pályáján
+halad, mindenre vezethet, csak Odalie birhatására nem.</p>
+<p>Ily viszonyok közt Anatole csak úgy győzhette volna le Duploque
+tábornok ellenállását, ha elhagyja a zászlót, a melyet eddig
+lobogtatott s a császárság pártjára áll. Margaudné, ki többet
+foglalkozott ez ügygyel, mint barátom szerette, tanácslá neki,
+vállaljon hivatalt. És a tanács praktikus is vala. A tábornok, ha
+meggyőződik róla, hogy leánya az ifjút ellenállhatatlanul szereti,
+s Anatole hajlandó volna «megtérni», hogy kedvese kezét
+elnyerhesse, bizonyára kész lett volna neki az átpártolást
+lehetőleg megkönnyíteni. Anatole még azon korban volt, melynek a
+császárság alatt minden köpenyegforgatás iránt a megszokás által
+oly türelmessé lett közönség a politikai elvváltoztatást hajlandó
+lett volna elnézni, és már jelentékenyebb ellenség, semhogy a
+császári kormány aranyhidat ne épített volna neki, ha vissza akar
+vonulni. Duploque tábornok kétségkívül megragadta volna az
+alkalmat, két legyet üthetni le egy csapással; leányát boldoggá
+tehetni, s a császárságot egy hatásos <span class=
+"pagenum"><a name="Page_144" id="Page_144">-144-</a></span> izgató
+veszélyes tolla ellen örökre biztosítani, nem is tekintve azon
+hasznot, mely reá nézett volna, mint urának önfeláldozó szolgájára,
+ki kész saját gyermekét feláldozni a császár érdekének. E kilátások
+azonban még csábítók sem valának Anatolera nézve. Becsületére válik
+barátomnak, hogy akárhányszor ajánlották neki, adja el tollát szíve
+kedveért, még csak nem is gondolkozott a tárgy felett, hanem
+mindannyiszor napirendre tért felette, mint oly kérdés felett, mely
+még vitára sem érdemes. Mindenben kételkedett Anatole, csak abban
+nem, hogy képtelen volna eszméiről lemondani; nem hitt semmiben,
+végre még saját szerelmének kitartásában sem, de egyben
+rendületlenül élt hite: meggyőződésének szeplőtlen tisztaságában s
+megingathatatlan erejében. Mert azon sajátságos ellentét, mely
+Anatoleban az ember és politikus közt feltünő vala, mintha
+naponként növekedett volna. Az erő s a gyöngeség megosztották maguk
+közt a nyilvános és a magán embert, s ennek habozó kételyei és
+társadalmi gyarlóságai amannak rendíthetetlen hitével és azon
+puritán szigorral egyesültek, mely lehetetlenné tesz minden, még
+becsületes megalkuvást is a körülményekkel.</p>
+<p>Lett volna még egy mód, mely némi reménynyel kecsegtetett. Ha
+Anatole kész volna lemondani, nem politikai elveiről, hanem azok
+szolgálatáról, tán nem lett volna lehetetlen Odalienak apja
+ellenkezését megtörnie. Nem kellett volna apostasiát követnie el
+politikai hitén, csak visszavonulnia a közélet mezejéről s oly
+foglalkozás után <span class="pagenum"><a name="Page_145" id=
+"Page_145">-145-</a></span> látnia, melynek semmi köze a
+politikához. De bármily csábító lehetett volna e gondolat egy ifjú
+számára, ki pályájának még csak kezdetén állt, Anatole kénytelennek
+látta magát a boldogságnak ezen netán lehetséges feltételéről is
+lemondani. Nem nagy fáradságába került volna azon névnél és
+ismeretségeknél fogva, melyekkel birt, más alkalmazást, más
+életpályát keresnie, de nem volt reménye, hogy más téren sikerrel
+működhessék. A nevelés, melyet nyert, s főkép az, melyet magának
+adott, csak egy pályán tették őt képessé nem közönséges sikerre: a
+politikain. Hajlamai pedig csak egy életet tettek rá nézve
+kivánatossá: a nyilvános életet. Ennek daczára azonban kétségkívül
+«megélhetett» volna bármely más pályán is, de e kilátás vajmi
+csekély vala rá nézve, főkép ha kedvesével hozta kapcsolatba. A
+zajtalan polgári életmód, fényűzés, de egyszersmind nélkülözések
+nélkül, egy rendes munka és csendes szerelem közt megosztott élet:
+csábító kilátás az emberek nagy többségére nézve, s a túlnyomó szám
+aspirátióit kielégíti; és elfogadható jövő egy erős lélek számára,
+mely önmagában, saját szívében birja a boldogság minden
+előfeltételeit, s ki a viszonyoktól nem vár többet, mint hogy ez
+előfeltételeket lehetetlenné ne tegyék. De Anatole egyik sem volt e
+kettő közől. Misem állott távolabb természetétől, mint azon
+nyárspolgári megelégedés, melynek a törvényes hitves alattomban
+értetődő szerelme és némi ügyessége a családi étlap elkészítésében
+kielégítik minden vágyait. De másrészt nem birt <span class=
+"pagenum"><a name="Page_146" id="Page_146">-146-</a></span> többé a
+lélek azon határozottságával sem, mely midőn a válaszúton áll,
+képes oly választásra, mely nagy lemondással jár, a nélkül, hogy
+utóbb megbánná elhatározását.</p>
+<p>Ehhez járult még egy végzetes ellentét Anatole természetében,
+mely még kedvezőbb viszonyok közt is problematikussá tehette volna
+rá nézve a boldogságot. Mintha teljes mértékben örökölte volna
+szüleitől azon tulajdonokat, melyek az egyiknek könnyelmű
+tévedéseit, a másiknak kora halálát okozták, Anatole életmódjában s
+erkölcseiben telivér gyermeke volt a frivol, felületes Párisnak,
+mint volt atyja; szerelmében az ábrándra hajlandó, a csendes, tűrő,
+szenvedésre fogékony, mint anyja. E tulajdonok két ember közt
+megoszolva, azon eredményre vezettek, hogy Flavigneux Anselme
+sajátján kívül még fia minden vagyonának is nyakára hágott, s ez
+áron hangadó szerepet játszott a párisi könnyelmű világban; s hogy
+Flavigneux asszonyt ily férj oldalán, ábrándos lelke s meg nem
+értett szíve a lassú elhalás karjába taszíták. Egy emberben
+egyesülve e tulajdonok, oly körülmények közt, minőkben Anatole élte
+át ifjúságát, szükségkép oly összeütközésre vezettek, melynek
+megoldása a boldogság alig lehetett volna. Mélyen érző szív nélkül
+Anatole boldog lehetett atyja módjára, kinek egy zajos mámor volt
+egész élete; apjától örökölt könnyelműsége s azon rideg
+tapasztalások nélkül, melyekben rövid múltja bővelkedett, Anatole
+boldog lehetett volna, mint lett volna anyja, egy őt megértő férj
+oldalán. <span class="pagenum"><a name="Page_147" id=
+"Page_147">-147-</a></span></p>
+<p>És e természet mellett, mely már annyi szenvedés csiráját rejté
+magában, Anatole oly nőt szeretett, ki jellemében hasonló
+ellentéteket egyesített; szeretett egy ragyogó szépségű leányt,
+kiben ész és szív, hiúság és erő, kaczérság és érzelem egymást
+teljesen ellensúlyozták!</p>
+<p>Számtalanszor bele gondolta magát Anatole e csendes életmódba,
+mely a boldogság zajtalan nemének oly kedvező. Látta magát, mint
+tíz-tizenöt ezer francos társulati hivatalnokot, vagy másnemű
+hasznos és munkás tagját a társadalomnak, ki napi munkája után
+hazatér családi körébe; kifestette magának ez életet a lehető
+legnagyobb kellemekkel, kicsinyes scrupulositással kisajtolt e
+gondolatból minden kellemes, élvezetes elemet, a mi csak benne
+volt, – de ha e középsorsú polgári háztartásba magát és – Odaliet
+belegondolta, nem egyszer keserű kaczajra fakadt.</p>
+<p>Odalie szép volt, eszes volt, s bírt mindazon tulajdonokkal,
+melyek a nőt az úgynevezett nagyvilági szereplésre képesítik. Meg
+tudta becsülni a férfiban az értéket, de hiúbb volt, semhogy olyak
+bámulatára is ne vágyjon, kik iránt igen kicsinylő véleménynyel
+viseltetett! volt szíve, de azért kaczér volt, s mintegy
+életszükségletté vált rá nézve tetszeni. Az első évben, midőn a
+társaságba bevezettetett, még sokkal gyermekebb vala, semhogy
+Párisban feltűnjék; de a második évben szépsége és elméje már oly
+ragyogóan léptek fel, hogy a fiatal leány az imperialistikus körök
+legünnepeltebb hölgyeinek egyikévé lett. A fény, mely övezte, a
+<span class="pagenum"><a name="Page_148" id=
+"Page_148">-148-</a></span> bámulat, mely minden léptén kisérte,
+nem tették képtelenné az érzelemre, s nem birták szívét elfordítani
+attól, kinek láttára először dobbant fel hangosan; de
+elkényeztették annyira, hogy oly életmód, minőt Anatole a politikai
+pályáról visszavonulva nyújthatott volna neki, többé nem tehette
+volna boldoggá. Előnyei úgy, mint hiányai képtelenné tették Odaliet
+a boldogság azon nemére, melyet tán helyesebben nevezhetünk békés
+polgári megelégedésnek. A nagy világ gyermeke volt ő, annak nagy
+előnyeivel és apró gyarlóságaival, de ez apró gyarlóságok is
+elegendők valának arra nézve, hogy Anatole lemondjon a gondolatról:
+ily jövőt ajánlani szerelmesének. Odalie nevelése nem volt
+körülményeihez alkalmazva. A tábornok nagy jövedelemmel
+rendelkezett, de azt szolgálatából, nem vagyonából vonta. S e
+bizonytalan jövedelmi forrás daczára oly nevelést adott
+gyermekének, s oly életmódhoz szoktatá, mely ugyan megfelelt apja
+jövedelmének, míg szolgálatban állt, de nem állt arányban atyja
+vagyonával. Ily nevelés, ily szokások mellett, lehetne-e boldogsága
+teljes, ha légköréből kiragadtatnék?</p>
+<p>Anatole annálinkább nemmel felelt magának e kérdésre, mert azt
+hitte, nem bizhatik Odalie szerelmében. A leány magaviselete ugyan
+megczáfolhatlanul hirdette szíve érzelmeit, de Anatole nem mert
+hinni azok maradandóságában. «Miként is szerethet, s vajjon mit
+szerethet bennem Odalie?» kérdé ilyenkor magától. «Alig
+találkoztunk eddig félévről félévre, s mindannyiszor társaságban,
+idegenek <span class="pagenum"><a name="Page_149" id=
+"Page_149">-149-</a></span> közt, száz figyelő szem ellenőrzése
+alatt. Ha van bennem valami, a mi méltóvá tehet szerelmére, vajjon
+ismerheti-e ő azt? A társaság etiquette-szabályai bizonyos mértékig
+mindenkit kivetkőztetnek individualitásából, s Odalienak csak
+ritkán, csak pillanatokig lehetett bennem azt látnia, a mi vagyok,
+nem azt, a minek a világban látszunk. Száz annyit van mások
+társaságában, mint az enyémben, s vajjon lehetséges-e, hogy a kör,
+melyben naponként mozog, s melybe én be nem léphetek, ne törölje ki
+lelkéből annak emlékét, ki csak a szív kivételes ünnepnapjain
+jelenhet meg előtte néhány pillanatra, s még ekkor is csak
+tekintetével sejtetheti vele azt, mit mások százféle variácziókban
+zúgnak fülébe? Azon körökben, melyekben ő él, ha hall valamit
+rólam, az csak rossz szokott lenni, még az igazság rovására is; a
+rágalom naponként megújul s a vádlott csak hosszú időközökben
+léphet eléje, és ekkor is van-e a mit védelmére felhozhat? –
+Meglehet azonban, hogy csakis ez tartja benne ébren az irántam való
+érdeket. Tán únja ez embereket, únja a viszonyokat, melyek közt
+napjai letelnek; tán hizeleg önérzetének megvethetni a tömeget,
+mely a társaságban a hangot adja, s őt bámulatával környezi, – s
+oly embert tűntetni ki a többiek felett, ki mindenben idegen
+ezektől. És ha így van, – nem kell-e akkor szerelmének csökkennie
+azon távolsággal együtt, mely ma egymástól elválaszt? Ha az
+érdekli, a mi viszonyaimban nem mindennapi, vajjon nem fogna-e
+meghidegülni irántam, ha a megszokás <span class="pagenum"><a name=
+"Page_150" id="Page_150">-150-</a></span> szintén mindennapivá
+tenne rá nézve? – Odalie hiú, nem közönséges mértékben. Mindenkinek
+vannak igazságtalan ellenségei és részrehajló barátai. Ki tudja,
+nem akadt-e nekem is ilyenem Odalie közelében, ki tudja, hogy-e
+gyermek szerelmének nem főtényezője-e az, a mit tőlem vár, a mire
+képesnek tart? A nők ritkán tudnak mértéket tartani itéletökben; s
+főkép, ha a szív közbeszól, gyakran a legeszesebb nők a
+legindokolatlanabb véleményekre vetemednek. Nem lehet-e hogy Odalie
+túlbecsüli képességeimet, s ha reményében csalódnék, e csalódás
+csak szerelmét csökkentené? S ha így van, vajjon szerethetne-e még
+akkor is, ha lemondva pályámról még a reményt is elvesztené,
+melylyel hiúsága kecsegteti? – És egyáltaljában, szeret-e engem ez
+a leány? Nem puszta kaczérság-e az érdek, melyet irántam mutat? –
+Ki tudja, nem annak köszönhetem-e a szerencsét, általa
+megkülönböztettetni, hogy oly fajához tartozom az embereknek, mely
+az ő köreiben csak gyéren van képviselve, hogy csak kiegészítő
+részét képezem udvarlói tarka gyüjteményének, hogy nem is úgy néz
+rám, mint egyénre, hanem mint egy faj képviselőjére, kit a
+torzonborz szakáll és szegletes modor hiánya épen arra qualifikál,
+hogy egy kaczér nő udvarlói közt Páris egyik nem számos, de
+«érdekes» faját, a republikánusokat képviselje, – hátha nem vagyok
+más, mint hézagpótló egy gallériában, melyet a művészet barátja
+odaakaszt a többi kép közé, csak azért, hogy gyüjteményéből egy
+iskola se hiányozzék? <span class="pagenum"><a name="Page_151" id=
+"Page_151">-151-</a></span></p>
+<p>De hátha mégis, – hisz én még oly kevéssé ismerem Odaliet! –
+hátha mégis szeret? Nincsenek-e a nők közt is kiváló természetek,
+melyek feletti itéletünkben sohsem jöhetünk tisztába magunkkal, ha
+hétköznapi lelkek mértékét alkalmazzuk reájuk? Nem lehet-e Odalie
+egyike azon magasztos jellemeknek, melyeket a természet
+kaczérkodása pillanataiban alkot, hogy önmagát bámultassa bennök?
+Nem lehet-e megáldva a jellem azon classikus fenségével, mely csak
+azért nem veszélyes mindenkire nézve, mert a többség képtelen azt
+megérteni? – Lehet-e mindennapi lélek ő, ki két éven át nem
+változott egy ember iránt, kit még alig volt módjában megismerni?
+Közönséges szív-e az olyan, mely érzelmeit így meg tudja védeni
+minden támadás ellen, a nélkül, hogy más támogatásban részesülne,
+mint melyet saját szerelméből merít? – Odalie hiú. De vajjon, ha e
+hiuság irányadó tényezője volna jellemének, képes volna-e éveken át
+kitüntetni egy embert, ki önszeretetének sohasem okozott mást, mint
+fájdalmat, azok felett, kik naponként versenyt áldoznak hiúsága
+oltárán? Odalie kaczér. De ha e kaczérság több volna véletlenül
+elsajátított modornál, ha jellemének organikus büne volna, vajjon
+nem találna-e hálásabb mezőt kaczérságának, mint egy szegény
+ujságírót, egy rövid életű kis bogárt, mely néhány napig úszik a
+politikai élet felszínén, hogy aztán örökre eltünjék, – vajjon
+tulajdoníthatna-e a puszta kaczérság becset oly embernek, kinek
+csak szíve és tolla van, olyanok felett, kik fényes nevet és
+vagyont <span class="pagenum"><a name="Page_152" id=
+"Page_152">-152-</a></span> raknának lábai elé, azon haszontalan
+ballaszt nélkül, melynek kaczér nő a szívet tekinti? Igen, Odalie
+hiú és kaczér, – de vajjon e kis gyarlóságok nem csak arra
+szolgálnak-e, hogy nagyobb hiányoktól megóvják? Nem hétköznapi
+természetekre gyakran életszükséggé válik egy-egy percze a
+kicsapongásnak; ez a mentő szelep lelkükön, mely azt az erőszakos
+explosióktól megóvja. Ismertem hiú nőt, ki szeretett, és kaczérat,
+ki hű tudott lenni, és ismertem szende ibolyát, mely egymásután
+változtatta kedveseit, és minden trónváltozásnál szemérmesebben
+süté szemét a földre. Hiúság és kaczérság oly tulajdonok, melyeket
+elvontan tekintve kárhoztatnunk nem lehet, s melyek csak vagy mint
+a jellem hibájának áruló jelei, vagy mint gyakran sok rossznak
+forrása, szoktak a világ által elitéltetni. Oly gyarlóságok, melyek
+a szerelmest gyötrik, – de megférnek a szerelemmel.</p>
+<p>Nem kisérhetém figyelemmel Odaliet másutt, mint társaságban. Nem
+ismerem otthonában, nem láttam minő a barátságban, minő a családi
+viszonyokban. Csak sejthetem, minő a szerelemben. A mi itéletemnek
+támpontul szolgálhat, nem más, mint egy ünnepelt szépség
+magaviselete diadalainak színhelyén, bámulói körében, – vajmi
+ingatag alap, főkép arra nézve, kinek részrehajlatlanságát szíve
+már előre megvesztegette! Nem tudhatom, nem létezik-e több
+hasonmásom a világon, – kik felosztva a hét egyes napjaira –
+Duploque tábornok salonjában egyenként ugyanazon kitüntetésben
+részesülnek, mely engem oly boldoggá és boldogtalanná <span class=
+"pagenum"><a name="Page_153" id="Page_153">-153-</a></span> tesz
+egyszerre? Ki tudja? – ma egy császári alpréfet, holnap egy
+legitimista, holnapután egy gárdakapitány, aztán egy orleanista,
+egy művész, egy pénzember, egy gavallér, – s kivételes alkalmakra,
+a házon kívül villámhárítóul mindezek számára egy republikánus
+ujságiró?</p>
+<p>Ah Odalie, daemon vagy-e vagy istennő? – –</p>
+<p>De nincs jogom rosszat tenni fel róla. Hátha valóban szeret, s
+szeret azon magasztos önfeláldozással, azon kitartó bátorsággal,
+melylyel a gyönge nők néha a teremtés urait megszégyenítik? Hátha
+képes volna szerelméért lemondani azon fényről és gyönyörökről,
+melyek eddig képezték életét, hátha érezne magában kedvet egy
+szegény ház úrnője lenni, melyet egészen eltölt szerelmével, egy
+ember üdvözítő angyala, kitől csak azt kívánja, hogy támogassa
+szerelmében? Ki tudja minő áldozatokra volna képes Odalie azért, a
+kit szeret?</p>
+<p>És, ha szeretne is ennyire, ha képes volna szerelméért ily
+áldozatra, ha képes volna is nemcsak elszánni magát az ily életre,
+hanem azt meg is kedvelni, – vajjon biztosíthatná-e ez
+boldogságunkat? Lehet-e két szerelmes egyike boldog a nélkül, hogy
+a másik is az legyen? s vajjon kielégíthetne-e <i>engem</i> az ily
+nyugalmas élet, melynek rendes voltát csak egyhangúsága mulja
+felül? – Meglehet, hogy egy ideig, tán néhány évig is, a szerelem
+boldogságának élvezete képes volna annyira elfoglalni, hogy ne
+vágyjam más után, – de tűrhető volna-e rám nézve hosszabb időre e
+gépies csendes életmód, mely nem nyujt semmit, a miért <span class=
+"pagenum"><a name="Page_154" id="Page_154">-154-</a></span>
+lelkesülnünk lehetne? Élni rendszeresen, dolgozni egy nap annyit,
+mint másnap, vasárnap pihenni, naponként ugyanazon étvágygyal
+leülni a megszokott asztalhoz, melynek programmja már előre meg van
+határozva a kalendáriomban, e mellett évenként egy-egy honpolgárral
+megajándékozni a társadalmat; megöregedni lassan, meghalni
+tisztességesen, eltemettetni zaj nélkül, megsirattatni a család
+által mint becsületes családapa, ki családjáért szorgalmasan
+dolgozott és gyermekeit rendesen elküldte az iskolába, a szomszédok
+által mint loyális polgár, ki adóját híven megfizette, s nem
+okozott soha bosszúságot a felsőbbségnek, – aztán elfeledtetni,
+mint egyik lánczszeme azon óriási zérusnak, melyet az emberek
+túlnyomó része alkot, – ah, pokolba az ily élettel! Oh, nem vetem
+meg azon polgári erényeket, melyek egyedül biztosítják a társadalom
+fenmaradását. Tisztelettel emelek kalapot a népnek minden tagja, e
+nagy ismeretlennek minden eleme előtt, – ő nélkülök nem volna miért
+lelkesülnünk, miért küzdenünk; és kész vagyok éltemet, mindenemet
+feláldozni nemzetem szolgálatában, – de visszalépni a nagy tömegbe,
+elenyészni a jótevő mindennapiságban, semmivé lenni, midőn valami
+valánk, – nem! ez ellen természetem minden íze fellázad! Meglehet,
+ha más körben nevelkedem, boldog lehetnék ily életben; de a ki
+egyszer megízlelte a politikai pálya izgalmait, melyre nem a
+véletlen vagy a kenyérkeresés vezette, az nem fog e pályától többé
+megválhatni. Csalódás, elkeseredés, politikai tönkrejutás
+letaszíthat a közélet <span class="pagenum"><a name="Page_155" id=
+"Page_155">-155-</a></span> teréről, erőszakos viszonyok
+elzárhatják azt előlem, de hogy önkényt lemondjak róla, hogy
+elhagyjam eszméimet, melyek lényem jobb felét képezik, – nem, ezt
+nem tehetem még szerelmem kedveért sem. Úgy érezném magam, mint a
+szárazra vetett hal, mint a növény, melyet idegen égalj alatt
+idegen talajba átültetnek, s mindkettőnek sorsa az enyészet. A
+politikai élet oly szükségletté vált már rám nézve, melyről le nem
+mondhatok a nélkül, hogy lelkem fele utánna ne szakadjon. Érzem,
+hogy boldogtalannak kellene lennem oly életben, mely leszorítana a
+politikai térről, s bármennyire imádjam Odaliet, érzem, hogy
+szerelme nem volna képes veszteségemet pótolni. Nem mintha kevésbbé
+csüggném szerelmemen, mint eszméimen, – jobban szeretni mint én,
+nem lehet. De <i>egyiránt</i> lelkesülök érted hazám szabadsága és
+érted szívem szerelme! Lelkem két fele vagytok, egyik oly drága
+előttem, mint a másik. S ha kedvedért lemondanék politikai
+eszméimről, ez annyi volna, mint lemondani magamról. Nem volnék
+többé én; s vajjon a lélek, mely önmagát megfosztá legnemesebb
+eszményeitől, képes volna-e boldoggá tenni egy roncsolt szívet,
+mint az enyém, s egy szerelemtől túláradó kebelt, mint a tied
+Odalie?</p>
+<p>Nem lehet! bármit gondoljak, bármint gyötörjem elcsigázott
+elmémet, – nem találok sehol egy pontot, hol megnyughatnám, – a
+legkínzóbb kételyek zavaros raja támadja meg elmémet, – és semmi a
+mi vigasztalna, semmi a mi kivezethetne e borzasztó chaoszból! – Mi
+lesz ennek vége? <span class="pagenum"><a name="Page_156" id=
+"Page_156">-156-</a></span> el fogom-e tűrhetni e helyzetet a
+nélkül, hogy szívem megszakadna, eltűrheti-e eszem a nélkül, hogy
+meg ne zavarodjék?</p>
+<p>Ah! még e gondolat is elborzaszt, – ne gondoljunk többé reá!</p>
+<p>De ah! lehet-e rád nem gondolni Odalie!?»</p>
+<p>Íme azon elmélkedések, melyek közel egy éven át szinte kizárólag
+foglalkoztaták Anatole elméjét. Százszor és százszor elgondolta
+magában ezeket és mindannyiszor ugyanazon eredményre jutott. Nem
+volt napja az évnek, melyen latra ne vetette volna jövőjének minden
+eshetőségeit, s melyen e fájdalmas kételyek útját be nem futotta
+volna, hogy végén ismét ott álljon, a honnan elindult. E szomorú
+körfolyama az eszméknek a meddő töprengések azon örvénye felé
+ragadá őt, melyben a rögeszmék születnek.</p>
+<p>Nem egyszer, midőn mélabúsan maga elé meresztett tekintettel
+találtam szobájában ülve, aggódni kezdtem, hogy a lelki kór, mely
+kínzá, valóságos betegséggé válhatik, mely a Bicêtret népesíti meg.
+Nem volt előtte bizonyos semmi, csak az, hogy a <i>jelenben</i>
+szereti Odaliet, s hogy sohsem lehet vele boldog, – minden egyéb
+gondolat, mely agyát megszállta, a kételyek beláthatlan sorát vonná
+maga után.</p>
+<p>E szakadatlan, naponként megújuló kínos töprengések néhány hó
+alatt oly apathiába taszíták Anatolet, mely valami kimondhatlanul
+otthontalan benyomást tett az emberre. Lelke annyira elveszté
+minden ruganyosságát, hogy úgy látszott, mintha kiveszett volna
+belőle még az is, a mi abc-jét teszi <span class="pagenum"><a name=
+"Page_157" id="Page_157">-157-</a></span> minden vonzalomnak: a
+vágy, kedvesét láthatni. Nem csak hogy nem kereste az alkalmat
+Odalieval találkozhatni; hanem még a kínálkozó alkalmat is
+elmulasztá. Margaudné, vénasszonyos túlbuzgóságában mindenkép
+igyekezett volna kedvencz gondolatát előmozdítani; de Anatole nem
+volt fogékony terveire. Nem tartá fenn a Constanceszal való
+ismeretséget sem, pedig világos lehetett előtte, hogy ha
+egyáltaljában van mód benne ideálját láthatni, azt legkönnyebben
+Plangenetné barátsága nyújthatja. Anatole nem kereste ezt, nem
+használta amazt. A nyár első hónapjaiban még megtette azt, hogy
+hetenként néhányszor kiment Passyba, hova Duploque tábornok már
+májusban kiküldé leányát, s hol Odalie, midőn először meglátta
+kertjéből Anatolet, mindennap ott várta a ház előtti verandán,
+honnan legalább köszönését fogadhatá. Nehány hónapon át minden
+másod, harmadnap itt váltott egy pillantást a két szerelmes, – a
+leány rendesen ott várta Anatolet ugyanazon helyen, mintegy néma
+biztosítékát nyújtva szerelmének, – és Anatole egy ideig
+öntudatosan élvezte azon fájdalmas gyönyört, melyet elérhetetlen
+ideáljának látása okozott, – de lassanként belefáradt az élvezetnek
+ez emésztő nemébe, s a helyett, hogy Passy főutczáján tegye esti
+sétáját, szobájában fel s alá járva átengedte magát lélekölő
+kételyeinek, azon tájékozatlansággal, azon érzéketlenséggel, mely
+nem egyszer a megőrülés bevezetése. A skepsis szelleme annyira
+aláköté lelkének minden erejét, hogy nem mert remélni s nem bírt
+lemondani. <span class="pagenum"><a name="Page_158" id=
+"Page_158">-158-</a></span></p>
+<div class="figcenter"><a href="images/i013hq.jpg"><img src=
+"images/i013.jpg" alt="Mélabúsan találtam szobájában ülve." title=
+"Mélabúsan találtam szobájában ülve." /></a>
+<p class="caption">Mélabúsan találtam szobájában ülve.</p>
+</div>
+<div class="chapter">
+<h2><img src="images/ch01.png" alt="" title="" />XIII.</h2>
+</div>
+<p>Közeledett a tél; a harmadik, mióta Anatole és Odalie egymást
+ismerték, s Anatole azon határozatlansággal ment elébe, mely vagy a
+könnyelműségnek, vagy az elcsigázott lélek apathiájának gyümölcse.
+Minden gondolata Odalie körül forgott, egész éjszakákon át e
+gyermek alakja tartá távol az álmot szempilláitól, de hogy mit fog
+tenni, ha vele ismét találkozik, arra nem gondolt.</p>
+<p>Egy deczemberi napon az utczán Plangenetnével találkozott.
+Köszönésére Constance megállítá kocsiját, mi Anatolera nézve
+felhívás volt oda sietni. «Bocsánat, hogy megállítom», szólt
+Plangenetné, midőn Anatole a hintó ajtajához lépett, «csak azt
+akartam önnek mondani, hogy jöjjön el szombaton este theára, ha
+valakit látni akar.»</p>
+<p>Constance elpirult e szavakra, s kocsisának jelt adott a tovább
+hajtásra, mielőtt Anatole még felelhetett volna.</p>
+<p>Három nap választá el Anatolet a szombattól. Tudta, kiről van
+szó, s tudnia kellett, hogy Constance a mit tett, nem tette volna
+másért, mint <span class="pagenum"><a name="Page_159" id=
+"Page_159">-159-</a></span> Odalie kedveért. Tehát Odalie
+találkozni akar vele, s ezt tudtára adja nyiltan, őszintén, minden
+tartalék nélkül. A ki ismerte e gyermeket, tudhatta, mily
+önlegyőzésébe kellett e lépésnek kerülnie. Más ember el lett volna
+ragadtatva, ha kedvese kétségbevont szerelmének ily bizonyítványát
+veszi: Anatole már alig tudott neki örülni. A kitüzött napon
+meglátogatta Plangenetnét, inkább udvariasságból, melylyel a nőnek
+tartozni vélt, inkább azért, mert gyönge vala visszautasítani a
+kinálkozó alkalmat, semmint azért, hogy rég nélkülözött ideálja
+társaságát élvezze.</p>
+<p>Soha szerelmes sajátságosabb s egy szerető szívre nézve
+szokatlanabb érzelmekkel nem ment az első találkozásra, melyet nem
+adott, hanem kapott, mint Anatole. De e találkozás rést tört
+apathiáján. Odalie oly szép volt s oly elragadó, minőnek Anatole
+még sohsem látta. Mintha, érezve a helyzet abnormis voltát, midőn
+magát egy harmadik helyen találta szerelmesével, szépsége fényével
+s női méltósága ellenállhatlan ragyogásával akarta volna azt
+Anatolelal feledtetni: a leány összeszedte szépségének s
+szellemének minden báját, hogy az egyensúlyt helyreállítsa. Ha
+Anatole, Constance salonjába nyitva, ott Odaliet egyedül találja,
+aligha tudott volna féket vetni érzelmeire, s lábához borulva
+elmondta volna neki, hogy imádja, aztán kérte volna, vesse meg,
+mert ő sokkal nyomorultabb, mintsem szerelmére méltó lehetne. De
+midőn Constance lépett elébe s némi zavarral nyújtá kezét az
+ifjúnak, Anatole sokkal jobban érzé helyzete előnyét, <span class=
+"pagenum"><a name="Page_160" id="Page_160">-160-</a></span> semhogy
+néhány perczczel utóbb, midőn Odalie megjelent, ne tudott volna
+uralkodni érzelmein.</p>
+<p>E télen, részint Constance salonjában, részint társaságokban,
+Anatole többször találkozott Odalieval, mint bármikor. Barátomnak
+lehetetlen volt észre nem vennie, hogy e gyermek napról-napra
+imádandóbb lesz. Szépsége, mely a mult év óta ismét nagyot haladt,
+mind jobban fejlődő elméje és a szokásban nyert ügyessége által
+támogatva, még ünnepeltebbé tevé őt, mint azelőtt. Személyiségének
+varázshatása alatt Anatole enyészni érzé azon apathiát, mely lelkét
+elnyomva tartá s midőn szemben állt a leánynyal, pillanatokra ismét
+oly erőt érzett szivében, minőre csak az első szerelem képesít.
+Odalie kezdetben tartózkodóbb volt iránta, mit helyzete követelt;
+de ez Anatole lángját még fokozta s január hetedikén a két
+szerelmes azon boldogító öntudattal tért haza, hogy szerettetik, –
+hogy a másik félreérthetlenül bevallá neki szerelmét.</p>
+<p>Hozzájárult még egy csekélység, a véletlen gyümölcse, de mely
+Anatolera nézve legalább annyi volt, mint Odalienak nyilt
+vallomása. Egy estve társaságban, Anatole Odalie és nevelőnője közé
+került az asztalnál. Hogy annál zavartalanabbul társaloghasson
+egyik szomszédjával, nem mulasztá el a másiknak poharát lehető
+gyakran megtölteni. Blanche kisasszony nem volt ellensége Champagne
+nedvének s jó ismerős házánál nem tartván szükségesnek szerfelett
+korlátozni ínyének ártatlan vágyait, minél többször alkalmat
+nyújtott szomszédjának a Ganymedes szerepére. A dolog vége az lett,
+<span class="pagenum"><a name="Page_161" id=
+"Page_161">-161-</a></span> hogy a bor megoldá a jó Mlle Blanche
+nyelvét s vacsora után, azon bőbeszédűséggel, melyre a nők csak
+képesek, elmondta Anatolenak, hogy Odalie már három év óta
+szerelmes belé, nem mulasztván el felhordani mindazon részleteket,
+melyeket tudott s melyek a gyermek érzelmeinek különféle fejlődési
+stádiumait jelezték.</p>
+<p>Odalie vallomása, Constance magaviselete s Mlle Blanche
+elbeszélése, melyet a véletlennek köszönhetett, rövid pár hét alatt
+kiragadták Anatolet kedélyének szomorú fásultságából, de csak
+azért, hogy új szenvedésekkel sújtsák; adtak lelkének ismét némi
+fogékonyságot, hogy képes legyen ismét – érezni szenvedését.</p>
+<p>Mert, ha kedvesének látása s azon varázsszerű hatás, melyet a
+leány Anatolera gyakorolt, képes volt vele néha feledtetni azon
+reménytelen jövőt, melynek gondolata kétségbeejté, ha Odalie
+mellett átengedte magát perczekre egy képzelt boldogság
+élvezetének, azon rövid gyönyört, melyet a jelen nyújtott, Odalie
+kaczérsága minduntalan megzavarta.</p>
+<p>A leány naponként szebb és naponként kaczérabb lett. Sohsem
+láttam még nőben a szív és jellem legnemesebb tulajdonait oly
+mértékben párosulva a felületes asszonyi gyöngeségekkel, mint e
+fiatal leányban. E szerfelett hiú s mondhatnám, szenvedélyesen
+kaczér nőnek szivében mély érzés, jellemében rendkívüli erő lakott.
+Az ily nő szerelme már magában véve folytonos gyötrelem. Odalie
+Anatolelal szemben szerető nő volt, ki érzi nemének gyöngeségét s
+örömmel hajlik meg ama férfi <span class="pagenum"><a name=
+"Page_162" id="Page_162">-162-</a></span> ereje előtt, kit magának
+választott, – másokkal szemben valódi typikus alakja a párizsi
+társaságnak, egy kedves, szép, eleven, folyton csevegő nő a
+nagyvilági nők azon kiváltságos fajából, kiknek nem a kaczérság
+egyik vagy másik fegyvere, hanem egész arzenálja áll
+rendelkezésökre, kik tudnak szendék és elbizakodottak, bátortalanok
+és vakmerők, szótalanok és fecsegők lenni a szükséghez képest.</p>
+<p>Odalie kaczérsága, mely még inkább növelte udvarlói számát s
+melyet Anatole, míg nem szerette a leányt, tudott objektive
+méltányolni, mint szépségének egyik tényezőjét, most sok fájdalmat
+okozott Anatolenak. Az ifjú nem egyszer keserű szemrehányásokat
+tett miatta kedvesének; s Odalie azon mód által, melyen azokat
+fogadta s melyen magát menteni igyekezett, mintegy elismerte
+Anatole jogát, neki szemrehányásokat tehetni; a nélkül azonban,
+hogy hajtott volna rájok. Ez apró epizódok számos surlódásra adtak
+alkalmat s a saison két hónapja alatt Anatole és Odalie nem mint
+két egymást értő szerelmes, hanem úgy viselték magokat, mint két
+ellenfél, kiknek mindenike meg akarja törni a másikat, mert
+győzelmét csak akkor tarthatja teljesnek, ha ellenesét meghódolva
+látja lábai előtt. Valóságos harcz volt ez ifjú férfi és leány
+közt, egész estvéken keresztül, melyben Odalie kaczérságát Anatole
+azon tettetett közönynyel igyekezett megtörni, melyben mester volt
+s mely férfiaknál a nők kaczérságát pótolja. A harcz hullámzott,
+hol egyik hol másik fél került felül, de a végleges <span class=
+"pagenum"><a name="Page_163" id="Page_163">-163-</a></span>
+győzelem a – szenvedésé vala. Láttam e télen Anatolet félig idegen
+emberek társaságában, a kicsapongó vígság azon keserű nemével
+értekezni a nap legújabb botrányairól, mely az elnyomott
+szenvedésnek erőszakos takarójául szolgált, mialatt Odalie öt-hat
+ember eszét zavarta meg, – szemével szüntelen keresve kedvesének
+egy engesztelő tekintetét; láttam Odaliet a haragtól remegve várni
+arra, ki nyugodtan sétált a corridorban, egy czigarettet füstölve,
+vagy néhány lépésnyire tőle egészen elolvadni látszott egy kaczér
+bankárnéval való beszélgetésben s oly pillantásokkal és
+taglejtésekkel kisérte beszédét, mintha legalább is Romeo nyelvén
+szólna hozzá, pedig voltakép a börze természetéről tartott neki
+értekezést, melyről madame nem képzelhette, miként bírhat oly
+vonzerővel élete párjára. De mit fessem önnek e meddő tusát, melyet
+két szív küzd egymással s melyből hasznot csak a fájdalom vonhat?
+Ön tudni fogja, mennyi alkalma, mennyi száz és százféle módja van
+egy nőnek és férfinak, egymást társaságban apró, mások előtt
+láthatatlan tűszúrásokkal kínozni. Anatole és Odalie e szomorú
+küzdelem egész fegyvertárát kimeríték egymás ellenében.</p>
+<p>S vajjon miért? fogja ön kérdeni, mint kérdém én is magamtól és
+tőlök. Anatole Odalie kaczérságát vádolá, ez tagadta, vagy Anatole
+közönyösségére hivatkozott. S vajjon ki vala hibás?</p>
+<p>«És még Flavigneux úr meri Odaliet kaczérsággal vádolni! kiálta
+fel előttem e télen Constance, midőn egy ízben meglátogattam. – De
+jó, tegyük <span class="pagenum"><a name="Page_164" id=
+"Page_164">-164-</a></span> fel, hogy igaza van, hogy barátném
+csakugyan kaczér. Nincs-e rá joga? nem kénytelen-e az lenni? Vegye
+fel ön e gyermek helyzetét. Mindennap megtörténhetik, hogy apja azt
+mondja neki: hallottam, hogy tegnap ismét kizárólag azzal a
+republikánussal foglalkoztál, nem mégysz többé sehová! Odalie a
+múlt nyáron egy előkelő kérőt visszautasított s most készül kosarat
+adni egy másiknak, kibe a tábornok annyira belebolondult, hogy maga
+hozzá menne, ha tehetné. Barátnémnak óvakodnia kell apja gyanúját
+felkölteni, nehogy otthon tartsa, – hogy pedig ez mit jelentene
+Anatole úrra nézve, azt ön jól tudja. Mi természetesebb tehát, mint
+az, hogy kaczérkodik? Rá fogják mondani, hogy hiú, kaczér és
+szívtelen, – mit bánja ő? jobb ha atyja azt hiszi róla, hogy nincs
+szíve, mint ha megtudja, hogy van. Anatole úr lehetne oly igazságos
+iránta, hogy ne rójjon fel neki bűnül oly áldozatot, melyet
+tulajdonkép érette hoz. De különben is, nem jogositja-e ő maga is
+kaczérságra Odaliet saját viselete által? Higyje el nekem, a
+férfiak is tudnak kaczérok lenni, s én nem tudom, Odalie és Anatole
+közt nem az utolsót illeti-e meg e tekintetben a koszorú. Ha az ön
+barátja igazán szereti Odaliet, valóban ideje, hogy felhagyjon
+eddigi modorával s ne kínozza tovább e szegény angyali teremtést,
+ki gyöngesége érzetében szinte félelemmel tekint reá s ki, ha tesz
+valamit, a mi Flavigneux úrnak panaszra ád okot, azt csak
+önvédelemből teszi. Nem illik férfihoz egy gyönge nőtől e jogot
+megtagadni.» <span class="pagenum"><a name="Page_165" id=
+"Page_165">-165-</a></span></p>
+<p>Ezekhez, a miket Plangenetné hozott fel barátnéja védelmére, én
+még egy okot véltem csatolhatni. Odalie, midőn két évi ismeretség
+után, mely alatt Anatole viseletét nem tekintheté a szív
+szempontjából szabatosnak, kedvesének találkozót adott, oly lépésre
+határozá el magát, mely természetének gyöngédségével merő
+ellentétben állott. Nagy lelki küzdelmeken kellett a leánynak
+keresztül mennie, míg elszánta magát, Constance barátságát igénybe
+venni. Meglehet, azt hitte, hogy e lépéssel, melyre azután
+határozta el magát, hogy atyja egy új kérőt vezetett a házhoz s azt
+beleegyezéséről előre biztosítá, – megtöri a jeget s Anatole úgy
+fog fellépni, mint ő egy szerető férfitól várta, hogy siettetni
+fogja a krizist, mely előbb-utóbb elkerülhetlen lesz, hogy megkezdi
+a harczot atyja ellenszenvével s – a hol harcz van, ott a diadal
+sohasem lehetetlen. Talán azt várta Odalie, hogy Anatole oly
+határozottsággal fog fellépni, minőre ha férfi volna, önmagát
+képesnek érezte; s látván, hogy várakozásai nem teljesültek, meg
+akarja magát bosszulni kedvesén. De lehet az is, hogy nem gondolt
+minderre, hogy csak azt érzé, miszerint női méltósága ellen vétett,
+midőn ama lépésre elszánta magát; s ezt most azon kaczérsággal
+vélte helyrepótolni, melyet a női hiúság gyakran tart a női
+méltóság attributumának.</p>
+<p>De bármennyire menthető vala is Odalie magatartása, annyi áll,
+hogy kaczér volt, s hogy oly lélekállapot, mint az Anatoleé, nem
+vala alkalmas arra, hogy ilynemű okoskodásokkal törje le hegyét
+<span class="pagenum"><a name="Page_166" id=
+"Page_166">-166-</a></span> ama nyílnak, mely szivét oly érzékenyen
+megsérté. Meglehet, ha Anatolenak a körülmények kedvezése, vagy az
+erő, melyet egy egészséges lélek önmagában érez, reményt adtak
+volna egy boldog jövőre, nem szenvedett volna annyit Odalie
+kaczérsága által, sőt talán képes lett volna azt kimenteni maga
+előtt. De e szív már többet szenvedett, semhogy ily önuralomra
+képes legyen. Azon apathiát, mely a mult évben lelkét lenyűgözve
+tartá, most, mióta kedvesével gyakrabban találkozott, bizonyos
+beteges ingerlékenység váltá fel, mely százszorta fogékonyabbá
+tette minden kellemetlenség iránt, mely Odalietől származott, mint
+lett volna különben. E sokat hányatott szív, midőn nem látott
+jövőjében pontot, melyen megnyugodhatnék, görcsös lázzal ragadta
+meg a jelen azon röpke pillanatait, melyekben azt hitte, hogy
+élvezheti a boldogságot. S így Odalie kaczérsága, mely a jelen
+arasznyi boldogságát megzavarta, – kétszeresen fájt annak, ki e
+boldogságról a jövőre nézve már ábrándozni sem tudott.</p>
+<p>Anatole nem volt féltékeny a szó közönséges értelmében, a
+mennyiben nem tette fel Odalieről, hogy képes volna őt megcsalni,
+neki szerelmet hazudni, midőn azt nem érez. De e gondolat
+kivételével óriási mérvben meg vala benne azon önzés, melyet a
+szerelem olt az emberbe. Ismerte Odalie társaságának minden báját,
+érezte, mily gyönyört képes adni e leánynak minden pillantása és
+irígyelt mástól minden szót, minden tekintetet, melyet Odalie
+intézett hozzá. Szerette volna kizárólag <span class=
+"pagenum"><a name="Page_167" id="Page_167">-167-</a></span> bírni
+kedvesét, hogy annak egy szava, egy tekintete, egy mosolya ne
+legyen, mely nem hozzá van intézve. S miután e monopolium
+lehetetlen vala, miután Anatolenak alig volt alkalma kedvesét
+láthatni, a nélkül hogy mások iránti magaviselete az irígység ez
+érzését ne költse fel lelkében: e folytonos, minden perczben új
+táplálékot nyert szenvedés néhány hét alatt oly ingerlékennyé tette
+kedélyét, hogy Odalienak több fájdalmat, mint örömet kellett
+merítenie mindinkább «kiállhatatlanná» váló kedvese társaságából.
+<span class="pagenum"><a name="Page_168" id=
+"Page_168">-168-</a></span></p>
+<div class="chapter">
+<h2><img src="images/ch07.png" alt="" title="" />XIV.</h2>
+</div>
+<p>Midőn a farsang elmúlt s Anatole csak Constance salonjában
+találkozhatott Odalieval, alkalom hiányában barátomnak e beteges
+ingerlékenysége is szűnni kezdett. Odalie a találkozásokban annyira
+meg tudta egyeztetni a nőt a szerelmessel, tudott annyi odaadást és
+tartózkodást, annyi érzelmet és méltóságot mutatni egyszerre, hogy
+én teljesen indokolva láttam azon napról-napra növekvő szerelmet,
+melyet barátom e páratlan gyermek iránt érzett.</p>
+<p>«Higyje el, – mondá nekem egyszer Constance, midőn a bőjt egy
+délutánján kandallója előtt ültünk, míg Anatole és Odalie a salon
+egyik ablakában társalogtak egymással, – ön nem ismeri Odaliet s
+Anatole úr még kevésbbé ismeri. Ne gondolja, hogy itéletemet a
+barátság megvesztegeti. Nem azért dicsérem, mert barátném, hanem
+azért szeretem, azért vonzódom hozzá, mert be kellett látnom, hogy
+e gyermek minden dicséretre érdemes. Odalienak nélkülöznie kellett
+azon pótolhatatlan nevelést, melyet egy tapintatos és szerető
+<span class="pagenum"><a name="Page_169" id=
+"Page_169">-169-</a></span> anya ád gyermekének; lelkét, kedélyét
+kis kora óta csak olyanok mívelték, kiknél, bármily
+lelkiismeretesek legyenek hivatásuk teljesítésében, csak
+kenyérkereset az, a mi az anyánál szent tartozás. Atyja intézetbe
+küldte, aztán nevelőnőt fogadott melléje, – ez volt minden. És e
+sivár környezetben, e minden bensőbb szeretet nélkül való kezekben
+Odalieből oly tökéletes nő lett, minőt csak elvétve találhatni a
+párisi társadalomban. Hogy van szíve, mely érezni tud, azt látja
+ön; hogy van benne nagy akarat, azt el fogja hinni oly leányról, ki
+két év óta képes daczolni egy makacs apa előitéleteivel; s hogy
+mily roppant erő rejlik e gyermek jellemében, azt elképzelheti ön,
+ha elnézi, mint képes lemondani arról, a mi elérhetetlen, de
+megengedni magának azt, a mi elérhető, – mert biztosítom önt,
+miszerint most is azon biztos tudattal társalog Anatolelal, hogy
+boldog vele sohasem lehet. Odalie már lemondott a boldogságról a
+jövőre nézve, de míg mások ily körülmények közt azon kezdenék, hogy
+nem akarják többé látni sem kedvesöket, ő érez lelkében, jellemében
+annyi erőt, hogy minden aggodalom nélkül megengedhetni véli magának
+élvezni a jelenben azt, a mi benne kellemes lehet. Én egy női szív
+életében alig képzelhetek oly ellentéteket, melyeknek
+megegyeztetésére nagyobb lelki erő kellene, mint arra: elszánni
+magunkat a jelenben egy tökéletlen boldogság élvezetére, melyről
+tudjuk, hogy teljes sohasem lehet és tudjuk, hogy minél később kell
+róla lemondanunk, annál több fájdalomba fog kerülni.» <span class=
+"pagenum"><a name="Page_170" id="Page_170">-170-</a></span></p>
+<p>Nem akarom eldönteni, mennyi sophisma volt ez okoskodásban, nem
+tudom, csakugyan oly részrehajlatlan vala-e Constance itéletében,
+mint hitte magáról, de rövid, bár bizalmas ismeretségünk alatt be
+kellett látnom, hogy még alig ismertem nőt, ki gyarlóságai daczára
+méltóbb lett volna egy ép férfiszív osztatlan szerelmére, mint
+Odalie. Érezte ezt Anatole is, és szerelme napról-napra
+növekedett.</p>
+<p>Májusban Duploque tábornok leányát ismét Passyba küldé, mialatt
+Constance családi ügyekben Angliába utazott. Odalie a passy-i
+magányban most egy távol rokon felügyelete alá helyeztetett, kit
+atyja valahol a Normandiában fedezett fel számára s azon
+megbizással küldött Passyba, hogy «Odalie ellenszenvét a házasság
+ellen kibeszélje fejéből.» E czélra ugyan alig választhatott volna
+alkalmasb személyt egy pártájában megőszült hölgynél, ki a maga
+sorsán okulva, a szent meggyőződés kendőzetlen buzgalmával
+igyekezett hugát a házas élet iránt kedvezőbb véleményre hangolni.
+De e mellett a kisasszony alig lakott két hétig Passyban, máris
+fedezett fel magának egy neki illő hölgytársaságot, melyben a
+hétnek két délutánját kávé mellett, ártatlan harisnyakötéssel és
+mások megszólásával tölteni szokta. E délutáni társaságot a derék
+néni a világért nem mulasztotta volna el, s így Anatole a hétnek
+két napján látogatást tehetett Duploque tábornok jól őrzött
+házánál, a nélkül, hogy a felügyelő hatalomnak tudomása lett volna
+róla.</p>
+<p>Mlle Blanche, ki egy kora színvonalán álló társalgónőnek
+<span class="pagenum"><a name="Page_171" id=
+"Page_171">-171-</a></span> kötelességeül tekinté, úrnőjének
+ártatlan kalandjaiban segítségére lenni, az ily napokon ki szokott
+ülni a ház elé Ponson du Terrailnak valamely rémregényével kezében,
+s ha Anatole véletlenül arra vetődött, Mlle Blanchetól megtudhatta,
+nem áll-e semmi fogadtatásának útjában. Itt a passyi kert
+fasoraiban tölté Anatole a legboldogabb órákat kedvesével. Nem
+beszélhetett vele gyakran, de ama nehány találkozás, mely egészen
+zavartalanul folyt le köztök, képes vala az ifjút pillanatokra oly
+boldogságba ringatni, melyben nem gondolunk a jövőre.</p>
+<p>Egy estve Anatole és Odalie ismét itt sétáltak a fák alatt, míg
+Mlle Blanche őrszemen vala a kapu előtt. A beszéd tárgyát a két
+szerelmes közt természetesen szerelmök s kilátásaik képezték.
+Odalie ismételten, isten tudja hányadszor, élénk színekben festé le
+Anatolenak azon ellenszenvet, melylyel a tábornok nem személye, de
+politikai működése iránt viseltetik. A legnagyobb akadály, mely a
+két szerelmest egymástól elválasztá, Anatole politikai szereplése
+levén, ez természetesen gyakran szőnyegre került közöttük, s nem
+egyszer sajátságos jelenetekre adott alkalmat, midőn az ifjú
+kedvesével önkénytelenül valóságos politikai vitákba keveredett.
+Odalie rendesen atyjától ellesett argumentumokat hozott fel, s nagy
+szenvedélylyel védte atyja politikai nézeteit és Anatole, bármily
+egyenlőtlen volt a küzdelem közte és a fiatal leány közt, sohsem
+győzhette le ellenfelét, mert az mindig más álláspontot foglalt el,
+mint ő: a szív álláspontját, <span class="pagenum"><a name=
+"Page_172" id="Page_172">-172-</a></span> a szerető leányét, ki
+Anatole republikánus elveinek nem az elvek miatt, hanem csak azért
+volt ellensége, mert az elvek álltak boldogságának útjában. Ez este
+is erőteljes philippikát tartott kedvesének politikai működése
+ellen, melyen valószínűleg több éjen át törte szeretetreméltó
+fejecskéjét, s melynek vége az engesztelhetlenség proklamálása vala
+Anatole és a tábornok között.</p>
+<p>– Igaza van Odalie, – viszonzá Anatole búsan, – én el is vesztém
+már minden reményemet.</p>
+<p>– Úgy? kérdé a leány félig szemrehányó, félig bátorító hangon,
+mely oly sajátságosan hatott Anatolera, mintha e hangban egy mentő
+kéz nyúlna feléje.</p>
+<p>– És ön nem? kérdé Anatole a leány kezét megragadva.</p>
+<p>Odalie kedvesére tekintett, s pillantásában annyi büszkeség és
+szerelem, annyi remény és bátorítás volt, hogy Anatole első
+perczben nem talált szót azon érzelmek kifejezésére, melyek szívét
+e pillanatban megrohanták.</p>
+<p>Felelni akart, de e perczben megjelent Mlle Blanche,
+figyelmeztetve az ifjakat, hogy megkondult az esti harangszó, mi
+azt jelenti, hogy a nagynéni e pillanatban búcsut vesz a kávézó
+társaságtól, s a tűkör előtt rendbeszedvén netán derangirozott
+hajfürteit, megindul azon útra, melyet tíz percz alatt szokott
+megtenni.</p>
+<p>Mindhárman a kert ajtaja felé indultak. A most már hármasban
+vitt társalgás egy tánczmulatságra tért át, mely két nap múlva volt
+tartandó valami <span class="pagenum"><a name="Page_173" id=
+"Page_173">-173-</a></span> jótékony czélra a passy-i városházon, s
+melyre egy ott lakó ismerősétől Anatole is kapott meghívást. Odalie
+jó kedvűen elmondá Anatolenak, miszerint nagynénje vele megy a
+bálba, hogy ott bemutassa neki egy régi és kedves ismerősét Mr.
+Hyacinthe Randeaut, ki kevés észszel és több millióval nem
+kellemetlen külsőt és «tisztességes szándékot» párosít magában, s
+kin ő kénytelen lesz ismét új kísérletet tenni a kosáradásban, mely
+nemes művészetben már meglehetős gyakorlatot szerzett magának.</p>
+<p>– E szerint nem is tudom, fogok-e önhöz közelíthetni holnapután?
+szólt mosolyogva Anatole, – ki tudja, hátha a néni önt már az estve
+minden perczére előre elengagirozta Randeau úrral?</p>
+<p>– Ohó! – viszonzá Odalie, – az nem megy, magamról csak magam
+rendelkezem!</p>
+<p>A hang, melyen e szavak ejtve valának, komolysága által annyira
+elütött a társalgás eddigi hangjától, hogy Anatole megrendülve
+egész valójában, mély érzésű, kérdő tekintetet vetett a
+leányra.</p>
+<p>A kis társaság e pillanatban a kert kapujához ért.</p>
+<p>Anatole kezét nyújtá a búcsúra, s Odalie remegő kézzel fogadta a
+feléje nyújtott kezet, de szemébe nézett kedvesének oly
+pillantással, melynek határozottsága sajátságos ellentétben állt
+kezének remegésével. A leány ajka susogott valamit, s Anatole ismét
+hallani vélte:</p>
+<p>– Magamról csak magam rendelkezem!</p>
+<div class="figcenter"><a href="images/i014hq.jpg"><img src=
+"images/i014.jpg" alt="Anatole kezét nyujtá a búcsúra." title=
+"Anatole kezét nyujtá a búcsúra." /></a>
+<p class="caption">Anatole kezét nyujtá a búcsúra.</p>
+</div>
+<p><span class="pagenum"><a name="Page_174" id=
+"Page_174">-174-</a></span></p>
+<div class="chapter">
+<h2><img src="images/ch05.png" alt="" title="" />XV.</h2>
+</div>
+<p>Anatole lázas izgatottságban tért vissza Párisba. Ez egyszerű
+jelenet kimondhatatlan hatással volt reá. Odalie nem először
+nyilatkozott így előtte, de míg máskor a leány ily nyilatkozatai
+nem bírták gondolatai menetét megváltoztatni, most a kételyeknek
+egy új világát látszottak előtte feltárni, melynek chaosában lelke
+nem bírt egyhamar eligazodni.</p>
+<p>Nehány hét óta rég nem tapasztalt szélcsönd állt volt be Anatole
+kedélyében. Szomorú kételyeinek azon lánczolata, mely a múlt évben
+közel vitte a megtébolyodáshoz, a gyakori ismétlés által szinte
+elveszté izgató hatását lelkére. Azon kínos gondolatok, melyeknek
+kiindulási pontját szerelme s nyugpontját a boldogság
+lehetetlensége képezte, szinte szakadatlanul azon kétségbeejtő
+rendben járták meg elméjét, mely vagy a rögeszméknek ád életet,
+vagy eltompítja a lelket. Amazok örvényét szerencsésen elkerülte;
+lelke hozzátörődött a fájdalom gondolatához, azon lemondással, mely
+legalább némi nyugalmat ád. Azon izgalmak <span class=
+"pagenum"><a name="Page_175" id="Page_175">-175-</a></span> is
+elmúltak, melyeket a télen Odalie kaczérsága támasztott lelkében, s
+a Passyban töltött szép órák teljessé tették benne azon apathiát,
+mely képes a jelent élvezni, a nélkül hogy reméljen, a nélkül hogy
+féljen a jövőtől. E lelki csönd kétségkívül nem volt valódi
+nyugalom, de volt legalább azon neme a nyugalomnak, melyre Anatole
+még képes vala. E nyugalmat Odalie szavai erőszakosan megzavarták.
+Midőn Anatole úgy látta kedvesét maga előtt, mint a ki nem adja meg
+magát a kétségbeesés azon hazug lemondásának, melylyel ő önmagát
+ámítá, hanem reménynyel mer szemébe tekinteni a jövőnek, első
+pillanatra megdöbbenté azon különbség, mely kettejök
+lélekállapotában félreismerhetlen vala. Míg Odalie szavai reményt
+és határozottságot árultak el, ő nem érzett magában erőt másra,
+mint a lemondásra, képességet másra, mint a reménytelenségre. Ama
+nagy űr, mely saját kételyeit Odalie reményeitől elválasztá, sohsem
+sem tűnt szemébe oly kiáltó mélységben, mint most. Ez első
+észleletnek consequentiái elmaradhatlanok valának. Önkénytelenül
+fel kelle merülnie előtte a kérdésnek, melyiköknek van igaza? annál
+inkább, mert e pillanatban inkább érzé, mint bármikor, hogy
+magaviselete nem állt összhangzásban lelkének lemondásával.</p>
+<p>Anatole theoriában lemondott volt a boldogságnak még reményéről
+is; és a valóságban nem tudott még a boldogság látszatának
+élvezetéről sem lemondani. Ily módon magaviselete mintegy szavai
+czáfolata gyanánt tünhetett fel Odalie előtt. Anatole <span class=
+"pagenum"><a name="Page_176" id="Page_176">-176-</a></span> úgy
+érzé e perczben, hogy akarata ellenére ámította kedvesét, – mert
+vajjon feltehette-e Odalie a férfiról, hogy ne legyen képes azon
+szilárdságra, melyet ő érzett magában, s hogy ha erre nincs ereje,
+ne legyen képes tettleg is lemondani a jelenről, midőn már
+lemondott a jövőről?</p>
+<p>Az önvád ismét felüté fejét lelkében, s oly parancsolólag tette
+fel a kérdést előtte, hogy a felelet kikerülhetlen vala. Kinek van
+hát igaza, annak-e a ki remél, vagy annak, a ki kétségbeesik?</p>
+<p>Hazaérve Anatole több órán át kínos töprengések közt járt fel s
+alá szobájában. Végre leült asztalához s elővette naplóját.</p>
+<p>Több lapon át kúszált, nehezen olvasható sorok töltik be a
+könyvet, folytatá Achille barátja naplóját felnyitva, melyeknek
+minden tollvonása a láz görcsös rohamosságát árulja el.</p>
+<p>Achille olvasá:</p>
+<p>«Magam felett csak magam rendelkezem!</p>
+<p>Mi daemoni erő van e szavakban, hogy nem akarnak megválni
+emlékezetemtől? Bárhová tekintsek, bármire gondoljak, lángbetűkkel
+megírva tűnnek fel előttem, s mögöttük a háttérben Odalie alakja
+jelenik meg, magasztosan, mint egy istennő, a mint a reménynek
+megparancsolja, hogy újra szülessen!</p>
+<p>Jelentéktelen dolog, egy felesleges kérdés volt az, a mire e
+szavak válaszul szolgáltak, – de a hang, melyen ejtve valának, a
+tekintet, mely kisérőűl volt adva melléjök, mást tett kérdéssé e
+felelet előtt. <span class="pagenum"><a name="Page_177" id=
+"Page_177">-177-</a></span></p>
+<p>A kérdés a remény lehetősége volt és ő igennel felelt reá!</p>
+<p>Ah Odalie, mily nagy, mily dicső valál e pillanatban!</p>
+<p>És mily nyomorult vagyok én, hogy neked, a gyönge nőnek kellett
+az elsőnek lenned, ki a menekvést a bátorságban keresi!</p>
+<p>S vajjon nem lehetne-e igazad?</p>
+<p>Vajjon a kitartás, melyet a remény támogat, nem győzhetné-e le
+végre azon akadályokat, melyek egymástól elválasztanak? Lehet-e
+atyád gyűlölete erősebb, maradandóbb szerelmünknél? Oly
+képzelhetlen volna-e, hogy sikerül végre ellenállását megtörnünk,
+hogy szíve felenged leánya fájdalmán, hogy visszariad a
+gondolattól, magára vállalni a felelősséget egyetlen gyermekének
+boldogtalanságáért?</p>
+<p>Hány példa bizonyítja az ellenkezőt! Hányszor győzött már a
+kitartás, a hűség az apák makacsságán s gyűlöletén! S ha nem
+indulna is meg fájdalmunkon, valjon nem állhatnak-e be oly
+események, melyek feleslegessé tehetik rá nézve miattam téged is
+sújtani?</p>
+<p>Oh mennyi kedvező eshetőség buzdithat bátorságra s kitartásra!
+És ha szíve kemény marad és sem irántad való szeretete, sem a
+külvilág eseményei nem hajthatják meg makacságát, vajjon nem
+uralkodik-e felette is a mulandóság törvénye, s nem valószínű-e,
+hogy egy szomorú, de kikerülhetlen esemény visszaadja neked a jogot
+sorsodról rendelkezni?</p>
+<p>De vajjon szorulunk-e a leglassúbb s legdrágább szövetségesre,
+az időre? Nem áll-e hatalmunkban <span class="pagenum"><a name=
+"Page_178" id="Page_178">-178-</a></span> közelebb hozni az órát,
+melyben egyek lehetünk, ha kell – erőszakkal is?</p>
+<p>Oh Odalie, már többször kisértett agyamban e gondolat, de sohsem
+tudott, vagy nem mert úgy testet ölteni előttem, mint e
+pillanatban. Gyakran súgta ösztönöm, hogy van egy út, mely még
+nincs elzárva előttünk, – de midőn rád gondoltam, e sejtelem nem
+tudott bennem gondolattá szilárdulni. Nem tudtam, nem mertem elédbe
+lépni e szavakkal: <i>Hagyd el atyádat és jer velem!</i></p>
+<p>S vajjon miért nem mertem?</p>
+<p>A világ érzéketlen része ugyan lázadásnak tekinti az atyai
+hatalom ellen, ha a leány apja előitéletei kedveért nem fogadja
+resignátióval osztályrészéül a szerencsétlenséget, a rágalom kész
+követ dobni a nőre, midőn hőssé teszi a szerelem költészete – de
+végre is, ne volna senki, a ki elismerné a női szív jogát a
+boldogságra? nem volna-e képes a világ, mely oly kérlelhetlen és
+elnéző tud lenni egyszerre, igazolni a leányt, ki az atyai
+zsarnokság ellenében az önvédelem jogához folyamodik?</p>
+<p>S vajjon megsértenélek-e vele szívem szerelme, ha mondanám
+neked: ha igazán szeretsz, jer, tépjük szét az előitélet lánczait
+és tettünket igazolni fogja boldogságunk?! S vajjon lehetetlen
+volna-e, hogy képes volnál e lépésre, melyre midőn a szerelem
+elszánja magát, oly magasra emeli a lelket, hova a rágalom, a
+kétkedés el nem ér?</p>
+<p>Két út van előttünk, mely közt választhatunk.</p>
+<p>Várni türelemmel, békében, bízva időben, – <span class=
+"pagenum"><a name="Page_179" id="Page_179">-179-</a></span> vagy
+tenni határozottan, erőszakkal bízva ügyünk igazságában.</p>
+<p>Te még nem estél kétségbe e végzetes válaszúton! – és én?</p>
+<p>Oh Odalie, hogy tudsz elég nagylelkű lenni, meg nem vetni a
+gyáva férfit, ki nem mert e válaszútra még elvezetni sem!</p>
+<p>Mert nem mertem, – megvallom, nem volt rá bátorságom! És valjon
+miért nem volt?</p>
+<p>Ah, tudom-e miért nem volt?</p>
+<p>Kételkedhetem-e szerelmedben a nélkül, hogy vétkezném ellened? s
+nem az által adnád-e annak legkiáltóbb bizonyítványát, ha kedvemért
+lemondanál atyádról, vagy az idő kezébe tennéd le sorsodat?</p>
+<p>Mi tartóztat tehát vissza, hogy rábírjalak szerelmünk nevében,
+kösd sorsodat sorsomhoz, örökre, visszavonhatlanul?</p>
+<p>E gondolat oly csábító és mégis, – érzem, hogy irtózom tőle.
+Imádlak és nem merlek kérni sem arra, segíts tűrni, kitartani, sem
+arra, hogy ragadd meg velem együtt az egyetlen eszközt, mely
+boldoggá tehet!</p>
+<p>De hát miért nem merem? mi tart vissza?</p>
+<p>Oh te megfoghatatlan rém, mely agyamban kisértesz, ölts testet,
+mondd meg, ki vagy és hogy hívnak?</p>
+<p>Becsület a neved? – úgy nincs itt mit keresned. A becsületet itt
+nem fenyegeti veszély.</p>
+<p>Hitetlenségnek hívnak? azt hiszed, nem bízom szívemben,
+kételkedem Odalie szerelmében? – Távozzál. Hiszek. <span class=
+"pagenum"><a name="Page_180" id="Page_180">-180-</a></span></p>
+<p>Gyöngeség vagy-e, hétköznapi gyávasága egy pulya léleknek, mely
+fél egy férfi haragjával szembeszállni? – El veled nyomorult, nem
+ismertelek soha!</p>
+<p>Mindez nem vagy.</p>
+<p>Úgy hát mi vagy, az ördögbe! mi vagy? lépj elő, mutasd meg
+magadat, hadd szálljak veled szembe, – ne kisérts sátán, – ismerni
+akarlak, ismerni –</p>
+<p>Ah közelítesz már, – így jól van! a chaoz oszlik, – vonalakat
+látok – közelebb jő – egész emberi alak – ősz fürtök – ősz szakáll
+– – mi ez? e merev tekintet, e hangtalan ajak, – oh Cotin György
+szelleme!</p>
+<p>Csakugyan te vagy-e, szerencsétlen agg, élő halott emléke egy
+család gyalázatának? Igen, e tehetetlen tagok, melyek csak
+reszketni bírnak, e szélhüdött nyelv, mely csak hebegni tud, ez
+otthontalan tekintet, melyből pokoli kínok viszfénye sugárzik
+felém, – áh ismerlek, te vagy a <i>nyomor áldozata!</i></p>
+<p>Megszólalsz? – te még beszélni tudsz? – visszatért ajkadra a szó
+hatalma, hogy elmondjad szenvedésidet elrémítő például
+tapasztalatlan lelkeknek? – Jó tehát, – szólj. Figyelek.</p>
+<p>Mit beszélsz?</p>
+<p>Ifju valál, huszonhat éves, erős, egészséges ifjú, telve
+tettvágygyal és munkaképességgel, – épen mint én –</p>
+<p>Charlotte a legszebb leány volt Párisban, fiatal, viruló, a test
+és lélek minden kincsével gazdagon <span class="pagenum"><a name=
+"Page_181" id="Page_181">-181-</a></span> megáldva, szüleinek
+bálványa, idegenek bámulatának, ismerősök tiszteletének tárgya –
+épen mint Odalie –</p>
+<p>Megláttátok és megszerettétek egymást; éveken át a párisi élet
+minden csábjai, a hosszú távollét daczára hűk maradtatok egymáshoz,
+szerelmetek naponként növekedett, nőtt a boldogság, nőtt a
+szenvedés által, – épen mint a miénk –</p>
+<p>Végre tiéd lehetett ő, a legszebb leány, a legszeretőbb asszony.
+Boldogságod felülmúlhatatlan vala. A szeretett nő oldalán
+tekintélyes vagyon ura, munkaképes férfi voltál, – mi sem hiányzott
+szerencsédből. Megvolt mindaz, a mi boldoggá teszi az embert, s
+misem hiányzott abból, a miből a megelégedés születik. A sors három
+gyermeket adott, három szép ifjú csemetét; két fiút támaszúl az
+apának, egy leányt öröműl az anyának. Szerelmeteknek e hármas
+záloga csak növelte boldogságtokat. Nőd a legerényesebb, leghűbb nő
+vala a világon. Soha egy felhő nem jelent meg boldogságod egén,
+melyet Charlotte hű szerelmének napfénye árasztott el sugaraival,
+soha egy szellő nem zavarta meg a megelégedés ama jóltevő légkörét,
+mely nőd és gyermekeid vidám kedélyéből illatozott felé. Igy élted
+napjaidat, kiérdemelve a föld minden hatalmasainak irígységét. Az
+idő haladt. Az évek évtizedekké váltak, s évtizedenként letűntek a
+mulandóság örök tengerébe; népek keltek fel és buktak el, trónok
+támadtak és enyésztek el, csak a te szívedben nem változott semmi.
+A félszázad dere megüté fürteidet és szeretted <span class=
+"pagenum"><a name="Page_182" id="Page_182">-182-</a></span> nődet,
+mint midőn először megláttad és gyermekeidet, mint mikor először
+ejté ki ajkuk az apa nevét. Nőd úgy csüggött rajtad, mint évtizedek
+előtt, s a mely része szívének gyermekeié vala, általok és bennök
+még azzal is téged szeretett. Fiaid felnőttek, reményteljes ifjak,
+az érző szív és nemes lélek felkent örökösei, s már számítád az
+éveket, midőn leveszik válladról a munka nehéz terhét, hogy friss
+erővel haladjanak a pályán, melyen te harmincz éven át
+szerencsével, becsületben megálltál. Oh, hogy volt erőd elviselni
+ennyi boldogságot.</p>
+<p>Egyszerre megfordult a koczka, ten vétked nélkül, véletlenül. A
+halálos járvány ledöndötte hajlott korod mindkét támaszát,
+egyszerre, könyörtelenül. Ez első csapása volt a sorsnak.
+Lesujtott. Elvesztéd reményedet a jövőben. Fel akartál hagyni a
+munkával, hogy a megérdemelt nyugalom karjaiban, nőd és leányod
+szeretete által vigasztalva sirathasd elveszett fiaidat. Rendezni
+kezdéd ügyeidet, midőn egyszerre egy pénzkirály bukása magával
+rántott az örvénybe. Egy második, harmadik, tán tizedik ember
+könnyelmű koczkára tette vagyonát, s merész üzérkedéssel maga ellen
+lázítá a szerencsét, – és neked kellett egy ismeretlen bűneért
+megszenvedned! Becsületes valál, nem károsítottál meg senkit,
+kifizettél minden apró embert, míg neked adósod maradt még isten
+is, – ha van!</p>
+<p>Ha van? – kételkedni kezdtél benne. Szegény öreg, csak most
+kezdtél benne kételkedni, nem <span class="pagenum"><a name=
+"Page_183" id="Page_183">-183-</a></span> akkor, midőn jóllétben
+éltél és boldogságban, – pedig e jóllét volt nyomorod forrása, és
+ha istened adta, úgy ördögi szándékkal adta!</p>
+<p>Maradt annyid, a miből lehetett megélni. De mi a puszta megélés
+arra nézve, ki félszázadot töltött el nélkülözést nem ismerő
+jólétben? A megélés csak arra képesíti, hogy érezni tudja
+veszteségét. Mindegy. Nem ijedtél meg tőle. Kényelemhez szoktál és
+bőséghez, és volt erőd lemondani mindkettőről. Nődre gondoltál és
+gyermekedre, ezentul ők lesznek minden örömed. Oh, de rosszul
+számítál! Balvégzeted azon forrásból eredt, melyből a megelégedést
+vártad; ugyanaz tett boldogtalanná, kiben egy hosszú életen át
+boldogságodat találtad fel. Oh ördögi igazságszolgáltatás, mely
+ugyanazon kézzel sujtasz, mely addig az üdv útján vezérlett!</p>
+<p>Charlotte hű hitves volt, de gyönge asszony, szerető nő, de
+oktalan anya. Soha még tán gondolatban sem vétkezett ellened, soha
+más férfi képe nem volt szívébe zárva, mint a tiéd, – de hiú volt
+és szeretett mulatni, ártatlan volt, de szeretett élvezni, – épen
+mint Odalie, – – oh nem! nem annyira, mint Odalie!</p>
+<p>Nem annyira mint Odalie, – és mégis eléggé arra, hogy
+mindnyájatokat elveszítsen. Oh iszonyú vétkezése egy ártatlan
+kebelnek!</p>
+<p>Charlotte szeretett, de gyönge volt. Ha halálával visszaadhatta
+volna eltünt szerencsédet, tán képes lett volna azon hősi
+önfeláldozásra, azon rajongó elszántságra, melylyel a hindu nő
+elhalt férjét a <span class="pagenum"><a name="Page_184" id=
+"Page_184">-184-</a></span> lángokba követi. Erre nem volt szükség.
+Nem kellett hőstetteket elkövetnie. Más feladat várt reá,
+kicsinyes, prózai. És erre képtelen vala. Te nem is kérted, és ő
+igérte, és szentül feltette magában, hogy le fog mondani csekély
+örömeiről, hogy felhágy apró mulatságaival, ártatlan asszonyi
+fényüzésével, melyek egy jobb korban életét füszerezték; – igérte
+és akarta ezt, soha nő jobb szándékkal nem akart valamit, – és
+mégis képtelen volt reá. Ama nő, ki egy nagy áldozatra, mely
+pillanatnyi hősi önfeláldozást feltételez, tán kész lett volna, –
+nem bírta ez apró mindennapi áldozatokat meghozni. Jó volt benne a
+szándék, de hiányzott a kitartás, hiányzott az erő oly áldozatokat
+hozni, melyek naponként megújulnak, lemondani oly dolgokról,
+melyekről <i>minden nap, minden órában újra kell lemondani</i>. Oh
+asszonyi gyöngeség, mely képes vagy nagy tettekre, és elbukol a
+kicsinyek előtt!</p>
+<p>És a nőtől, ki maga nem tudott lemondani, leánya miként
+tanulhatott volna lemondást? Charlotte imádta gyermekét, nem
+gondolt a jövőre, és azon könnyelmű jószívüséggel, mely a
+gyöngeségnek átka, kielégíté minden szeszélyét, sőt támasztott
+benne újakat.</p>
+<p>Charlotte szeretett és becsületes volt, de hiú és élvvágyó vala,
+– és mi lett a vége?</p>
+<p>Egy család, mely évtizedeken át az erény és boldogság, tisztaság
+és megelégedés példányképe volt: saját gyalázatába temetkezik!</p>
+<p>A becsületben megőszült apa tagjait megbénítja, <span class=
+"pagenum"><a name="Page_185" id="Page_185">-185-</a></span> agyát
+megzavarja a szörnyű fájdalom, midőn neve szégyenét megtudja!</p>
+<p>A boldogságra nevelt leány piaczra hordja bájait, aprópénzre
+felváltja szerelmét, hogy a bűn filléreivel tengesse szülei
+életét!</p>
+<p>Az erényben megvénült anya bérlelt kisérője, kerítőnője lesz egy
+párisi cocottenak, – saját gyermekének!</p>
+<p>Egy élőhalott családfő, bukott leány és gyermeke gyalázatából
+tengődő anya, – oh iszonytató!</p>
+<p>És a minek vége e vérfagyasztó bukás, annak kezdete a szerelem
+kimondhatatlan boldogsága volt!…</p>
+<p>Mert szerettétek egymást, és boldoggá tettétek egymást, – épen
+úgy, mint én és –</p>
+<p>Nem – nem!</p>
+<p>Oh hallgass el kisértő rém, – elég volt, – ah elég ebből a
+gyötrelemből!</p>
+<p>Hahaha! kaczagj tábornok, – nem fenyeget veszély. – – Flavigneux
+Anatole nem meri leányodat elvenni, mert fél, hogy nem tud vele –
+<i>megélni!</i>»</p>
+<p>E sorok után Anatole eldobta a tollat, földhözvágta naplóját,
+felkelt, de alig tett néhány lépést a szobában, eszméletlenül
+rogyott ágyára. Midőn reggel jó későn bementem hozzá, ott találtam,
+rendetlen öltözékben, ágyán fekve. Melle nehezen lélekzett, feje
+forró volt a láztól s ajka érthetetlen szavakat rebegett.</p>
+<p>Felköltém. E kínos éj annyira kimeríté, hogy a napot ágyban
+kellett töltenie. De megnyugodni <span class="pagenum"><a name=
+"Page_186" id="Page_186">-186-</a></span> nem bírt. A
+legellentétesebb gondolatok üzték egymást agyában, a legkínzóbb
+kételyek gyötörték lelkét, nem hagyva azt pillanatra sem
+megpihenni. Estve végre felugrott fekhelyéről, s ismét elővette
+naplóját, mintha szenvedése csökkennék, ha megosztja a
+papirral.</p>
+<p>«Szeretni egy nőt és nem merni elvenni az élettől való
+félelemből, – minő nevetséges ez! És oh, mégis, mily kétségbeejtő
+igazság van e szavakban!</p>
+<p>Nézzünk hát szemébe a keserű valónak.</p>
+<p>Mi vagyok én? minő reményeim vannak? minő kilátásaim
+lehetnek?</p>
+<p>Republikánus vagyok és ujságíró, egyéb semmi. Vagyonom nincs,
+nem volt, és nem lesz soha. Nem ily emberek gyüjtik a vagyont, mint
+én vagyok. Van két karom, mely dolgozni tud, van elmém, mely képes
+gondolkozni. Lehet-e ebből megélni? – Oh lehet! Alig vettem a
+tollat kezembe, s oly jövedelmem volt, melylyel bármely más pálya
+kezdetén gazdagnak tekinthetném magamat.</p>
+<p>De az én pályámon? – Hol itt a biztosság, hol a garantia? Meg
+tudom-e mondani, fogok-e egy hónap mulva arczom verejtékével szert
+tenni annak tizedrészére, a mit ma játszva megkeresek? Egy nap, és
+tönkre lehetek téve. Nyomja el a kormány ma lapomat, – és holnap
+koldus vagyok, hacsak nem akarom tollamat eladni, s meggyőződésemet
+mesterséggé silányítani. Meglehet, hogy a szabadság napja felvirrad
+Francziaországra, s egykor nevetni fogom mai aggodalmaimat, de épen
+<span class="pagenum"><a name="Page_187" id=
+"Page_187">-187-</a></span> úgy meglehet, hogy a császári kormány
+ismét elnyomja a sajtót, s akkor megbuktam. Ki tudhatja, mikor tör
+ki egy háború, melyből a császárság új erőt merítve azzal kezdi
+diadalát, hogy mindnyájunkat földönfutókká tesz, kik ellenségei
+valánk?</p>
+<div class="figcenter"><a href="images/i015hq.jpg"><img src=
+"images/i015.jpg" alt="Ismét elővette naplóját." title=
+"Ismét elővette naplóját." /></a>
+<p class="caption">Ismét elővette naplóját.</p>
+</div>
+<p>Itt nincs menekvés. Ha nem akarok lemondani szent
+meggyőződésemről, sorsom a pillanat véletlen szeszélyétől függ,
+mint függött eddig. De törődöm is én ezzel, míg magamról van szó?
+Megkisértém már egyszer lemondani a bőségről, egyszer lemondani a
+jólétről, – és az elhatározás nem került fáradságomba.</p>
+<p>Eddig még jól van minden. Milliók nem tehetnének boldoggá, s a
+szükség nem tehet szerencsétlenné.</p>
+<p>De Odalie!</p>
+<p>Szabad-e magamhoz kötni egy nőt, midőn nem tudom sorsát
+biztosítani? Kitehetem-e őt annak, a mit én el tudnék viselni, de a
+mi az ő lelkét megtörné?</p>
+<p>Odalie gazdagságban született és nőtt fel. Atyja oly nevelést
+adott neki, éveken át oly életmódhoz szoktatá, mely messze
+felülhaladja vagyonát. Ha a tábornok ma meghal, leányára épen annyi
+vagyont hágy, a mennyit az két év alatt elkölteni szokott. Odalie
+csak gazdag férj oldalán találhat megelégedést.</p>
+<p>Mi történnék vele, ha soromhoz kötné sorsát, s ma vagy holnap,
+tíz vagy husz év mulva, egy reggelen a nyomorra ébrednénk? E
+gyermek annyira hozzászokott az élet fényoldalához, hogy
+<span class="pagenum"><a name="Page_188" id=
+"Page_188">-188-</a></span> fogalma sincs az árnyoldalakról. Miként
+találhatná magát belé a nélkülözésekbe az, ki a szükséget csak
+hiréből ismeri?</p>
+<p>Oh Odalie! volnál szegény ember leánya, ki megszokta látni az
+élettel való küzdelmet, kire nézve nem idegen a nélkülözés
+gondolata, ki tudja igényeit a lehetőséghez alkalmazni, s nem
+ismeri a jólét kényelmeit, – ah kedvesem, egy pillanatig nem
+haboznám, hogy lábaid elé borulva örök kötésre kérjelek! Akkor
+volna reményem, hogy, ha kell, tudnál lemondani velem együtt, hogy
+együtt viselve a nélkülözés terhét, egymás terhén könnyítenénk, –
+akkor hinném, hogy szerelmed képes nemcsak a szív, de az anyag
+minden viszontagságaival is megküzdeni, – de így! Oh! nem a nagy
+szenvedések teszik a legtöbb embert szerencsétlenné, hanem a kis
+bajok. Sok ember el képes türni egy nagy csapást, de a szüntelen
+apró tűszurások alatt ereje megtörik; s gyakran több lélekerő kell
+ahhoz, hogy soká tudjunk türni kis bajokat, mint rövid ideig nagy
+fájdalmakat. Oh, ez volt Cotinnénak is végzete!</p>
+<p>És ha elgondolom, hogy jöhetne idő, midőn te szemrehányásokat
+tehetnél nekem, hogy én tettelek szerencsétlenné, én tettem
+koczkára sorsodat, én ragadtalak ki a jólét, a megelégedés
+karjaiból, – mint tett Cotinné férjének, – vagy ha ajkad nem is
+ejtene egy szónyi szemrehányást, ha képes volnál hallgatni és
+lemondani, – de ha nekem látnom kellene, hogy lemondasz arról, a mi
+életedet kellemessé tette, – ah, a gondolat, <span class=
+"pagenum"><a name="Page_189" id="Page_189">-189-</a></span> hogy
+mialatt szenvedsz, elviselhetetlen volna rám nézve!</p>
+<p>Oly sajátságos az emberi természet! Hiszem Odalie hogy szeretsz,
+és e pillanatban képes volnék meghalni, bár tudom, hogy halálom
+lesujtana, – volna erőm e csapást mérni rád, – de érzem, hogy nem
+volna erőm téged kitenni egy bizonytalan jövő nélkülözéseinek. Oh,
+a fájdalom, melyet a szív érez, lesujthat, a szerencsétlen szerelem
+kínja megölhet, – de a szükség, a nyomor meg is gyalázhat, – és mi
+a halál a gyalázathoz képest?</p>
+<p>Van szenvedés, mely akkor is nemesíti a lelket, midőn kinozza.
+De hány lelket gyalázott már meg, hány nemes kedélyt nem taszított
+már az aljasság fertőjébe a nélkülözés, az inség? Oh mondjon a
+világ bármit, <i>azon szenvedésben, melyet a nyomor okoz, mindig
+van valami lealázó!</i></p>
+<p>És ennek Odalie, – <i>ennek</i> nem merlek kitenni!</p>
+<p>Gyávaság-e ez?</p>
+<p>Nem, lelkemre nem! Magammal nem törődöm. Ép oly boldog tudnék
+lenni a nyomorban, mint most boldogtalan vagyok a bőségben. De
+lehetek-e bátor Odalie helyett is? gyávaság-e féltenem őt oly
+veszélytől, mely ellen nem biztosíthatom? férfiasabb volna-e
+magammal ragadni a gyönge leányt oly viszonyok közé, melyeken ereje
+oly könnyen megtörhetik? Nem volna-e lelkiismeretlen visszaélés egy
+gyermek tapasztalatlanságával, a gyanutlan nőt oly veszélyeknek
+kitenni, melyekről neki <span class="pagenum"><a name="Page_190"
+id="Page_190">-190-</a></span> fogalma sincs, de melyeket én
+irtóztató példákból ismerni tanultam?</p>
+<p>Nem, ezt nem tehetem, – nem szabad tennem!</p>
+<p>Oh, hiú okoskodások!</p>
+<p>Hány ember van hasonló helyzetben, mint én, és nem törődik a
+lehetséges rosszal, hanem reméli a valószinű jót, reméli azon
+biztossággal, melyet az önérzet ád, – és nem retten vissza a
+boldogságtól csak azért, mert vége boldogtalan is lehet! Hol van
+több erő, e meggondolatlanságban-e, vagy az én lelkem
+töprengéseiben? Mi méltóbb a férfihoz: nem látni meg a veszélyt,
+mely fenyeget és könnyelműen vagy vakmerően feléje menni, s feléje
+ragadni mást is, ki ránk bízza magát, – vagy felkutatni minden
+akadályt, mely pályánkon utunkat állhatja, s latra vetni kedvesünk
+erejét, ha vajjon képes lesz-e vele megküzdeni?</p>
+<p>Oh, mit tudom én! E pillanatban csak azt érzem, hogy, ha kevésbé
+ismerném az életet, ha nem tudnék gondolkodni, hanem átengedve
+magamat szerelmem nagyságának, habozás nélkül törnék czélom felé:
+még tán volna számomra boldogság!</p>
+<p>És ha csakugyan lehetne?</p>
+<p>Vak képzelődés! Mily boldog lehetnék, ha tudnék gondolat nélkül
+élni, leszedni a percz gyümölcseit, mint az állat lelegeli a rétet,
+nem gondolva a tegnapra, nem törődve a holnappal, – mily jó volna
+így élni minden kétely, minden gondolat nélkül!</p>
+<p>Nem lehet! Kivánjátok a tűztől, hogy legyen hideg és a víztől,
+hogy vessen lángot, – de ne <span class="pagenum"><a name=
+"Page_191" id="Page_191">-191-</a></span> kivánjátok embertől, ki
+kételkedni tud, hogy szünjék meg gondolkozni!»</p>
+<p>Ime, szólt Achille letéve a naplót, az utolsó szem a kételyek
+azon lánczolatából, mely Anatole lelkére nehezedett. Évek óta,
+midőn szerelméről töprenkedett, az eredmény, melyre jutott, mindig
+az vala, hogy Odalieval boldog nem lehet; de bármily szigorú
+logikai okoskodás vezette ez eredményre, az mégsem állt lelke előtt
+soha oly tisztán, oly megczáfolhatlanul, hogy kételkedő lelke elől
+a további töprenkedésnek útját teljesen elzárta volna. Egy boldog
+óra, melyet kedvesével töltött, mindannyiszor rést ütött
+elmélkedésein, s e résen keresztül tört egy-egy halvány sugára a
+reménynek, a nélkül hogy meg merné magát nevezni. Anatole néha úgy
+érzé, mintha még nem volna <i>minden</i> út elzárva előtte, mely a
+boldogságra vezet, de e pillanatokban, midőn remélni szeretett
+volna, a nélkül, hogy merné magát a remény karjaiba vetni, szinte
+félt e végső kiútat kutatni, nehogy ismét csalódjék. Ha a
+lehetetlenségre gondolt, mely Odalietól elválasztá, valami
+ismeretlen hang mintha azt sugta volna, hogy még lehet menekvés, és
+ő, félve a valótól, nem kereste e névtelen szózat eredetét, nem
+mert alakot adni a sejtelemnek, – de a sejtelemtől nem bírt
+megválni.</p>
+<p>E végső homály, melyet nem mert felderíteni, most felderült
+magától. Odalienak minden czélzás nélkül ejtett szavai, midőn
+szemébe tüntették a nagy különbséget, mely a leány reményei és
+saját reménytelensége közt létezett, erőszakosan elzárták
+<span class="pagenum"><a name="Page_192" id=
+"Page_192">-192-</a></span> azon parányi rést is, mely lelkébe a
+reménynek még bejáróul szolgálhatott. Elzárták azáltal, hogy
+kényszeríték végre komolyan megfontolni helyzetét. S midőn ezt
+tette, a szerelmes mellett a <i>férfi</i> is szót kért a
+tanácskozásban, s azt a végső elhatározásra készteté. Ez ismét
+hosszú sorát támasztá fel a kételyeknek, melyek végzetes
+ékesszólást merítének azon szomorú emlékezetből, mely lelkében a
+Cotin névtől elválhatlan vala. Az első tapasztalás, melyet ifjú,
+még majdnem gyermekkorában tett, az első lélekrázó
+szerencsétlenség, melynek nemcsak szemtanúja volt, de melynek szíve
+legbensőbb, első érzelmével részese vala, az ifjú fogékony lelkére
+kitörölhetetlen benyomást gyakorolt. Első nagy élettapasztalása az
+volt, hogy a legnemesebb szív, a legtisztább erény, a leghűbb
+szerelem sem képes az embernek biztosítani sem boldogságát, sem
+becsületét, ha az élet anyagi csapásokkal látogatja meg. Első
+szerelmének lélekrázó csalódása, azon emésztő gyűlölet és megvetés
+Hermance iránt, mely azt felváltá, azon sivár, kéjvadász élet,
+melynek karjaiban feledést keresett, s végre az undor, melyet ez
+élet miatt önmaga iránt érzett: ifjúságának minden bűne és
+szenvedése, szívének minden édes és kínos emlékezései csak arra
+szolgáltak, hogy e tapasztalást mind kiírthatlanabbul bevéssék
+lelkébe.</p>
+<p>És e mult minden eseményei csak ez első tapasztalás ékesszólását
+növelték. Anatole annyi erkölcstelen nőt ismert életében, hogy
+bármennyire meg kellett győződve lennie Odalie lelkének
+emelkedettségéről <span class="pagenum"><a name="Page_193" id=
+"Page_193">-193-</a></span> s jellemének szilárdságáról, nem látta
+kizárva a lehetőséget, hogy bukhassék. Sohsem említé előttem e
+tárgyat, sőt meg vagyok róla győződve, hogy Odaliera nézve e
+gondolat sohsem mert alakot ölteni még legkétségbeesettebb
+töprengéseiben sem, de élt lelke mélyében sejtelem gyanánt, a
+nélkül, hogy önmagának is bevallaná. Éveken át legsivárabb
+oldaláról ismerte a nőnemet, s ha Hélène megtanítá is hinni a női
+erényben, skeptikus lelke már képtelen volt azon erős, bizalmat adó
+hitre, melyre kedvesének joga volt. Szomorú erkölcsi
+tapasztalatainak egyik eredménye épen az volt, hogy női botlásokban
+a jellem rovására nagyobb fontosságot tulajdonított a
+körülményeknek, mint józanul kellett volna. Mintha Cotinné
+együgyűsége s gyöngeségének, mintha Hermance üres és könnyelmű
+lelkének épen semmi része sem lett volna a család bukásában, az
+anyagi szükséget tartá e család szomorú végzete <i>egyetlen</i>
+okának. S e felfogás, évek során át, oly nők társaságában, kik
+közől nem egy nemcsak élvezetet, hanem hasznot is keresett a
+könnyelműségben, annyira megfészkelte magát lelkében, hogy majdnem
+rögeszmévé vált benne a gondolat, mintha Charlotte és Hermance
+körülményei közt minden nőnek szükségkép Charlotte és Hermance
+sorsára kellene jutnia, mintha a szükség <i>mindig</i> bukással, a
+nyomor <i>mindig</i> gyalázattal járna. Ez egy eset mintegy
+kivételt nem ismerő szabálylyá erősödött gondolkozásmódjában.
+Elméletben nem tartá a női jellemet az erő, az emelkedettség
+bármily fokára képtelennek, de a <span class="pagenum"><a name=
+"Page_194" id="Page_194">-194-</a></span> mint a gyakorlati élet
+terére ment át gondolataiban, rögtön azon kételyek fogták körül,
+melyeket a gyakorlati életben szerzett tapasztalatai hagytak hátra
+lelkében, s e tapasztalatok úgyszólván monopolizálták elméjét. Mert
+Anatole annyira kétkedő volt, hogy azon egy el nem vitatható, mert
+tapasztalt eset, mely minden kételyt kizárt, ijesztő
+positivitásával egész gondolkodásmódján uralkodott.</p>
+<p>Ehhez járult még azon körülmény, hogy anyagi dolgokban teljesen
+hiányzott természetéből azon gyakorlati érzék, mely annyi embernek
+sorsát felviszi. Anatole azon emberek közé tartozott, kik, ha öt
+vagy tizezer franc jövedelmök van évenként, legfelebb száz, kétszáz
+franccal költenek többet, mint mennyit bevettek; de ha egy vagy két
+millióval rendelkeznének, okvetlenül tiz vagy huszezernyi
+deficittel fejeznék be évi számlájukat, ha ugyan számolni tudnának.
+E tulajdonnak hatását, mely különben a mai üzérkedő világban
+gyakran kellemes benyomást tesz az emberre, még okozta azon
+anyagiakban szerencsés sors, melynek Anatole, vagyontalansága
+daczára részese vala, s mely sohsem adott neki alkalmat a pénz
+becsét megismernie. Kezdetben bőven kapta, nagybátyja jóságából,
+utóbb érezhető fáradság nélkül kereste tolla és szorgalma által. A
+mily könnyen jutott a jóléthez, oly könnyen tudott róla lemondani,
+de még ekkor is, – mintha végzete lett volna, hogy e téren sohse
+szerezzen oly tapasztalásokat, melyek az embert csak megedzik,
+melyek, midőn megtanítják, miként kell <span class=
+"pagenum"><a name="Page_195" id="Page_195">-195-</a></span> munka
+és kitartás által a sorson diadalmaskodni, hozzá szoktatják a
+küzdelemhez, a győzelemhez, – oly könnyen s oly gyorsan jutott
+ismét ahhoz, a miről lemondott, hogy nem maradt ideje szemébe nézni
+az élet viszontagságainak.</p>
+<p>De multjának mindezen végzetesen összevágó elemei daczára, szent
+hitem, hogy Anatole sohsem jutott volna ennyire, ha egy látszólag
+csekély, de a valóságban fontos körülmény nem esik a mérlegbe a
+reménytelenség javára. Ha a császári tábornok küszöbe nem lett
+volna áthághatatlan a republikánus író számára, ha Anatole eljár
+Duploque úr házához és tölt kedvesével annyi időt, mennyit más
+viszonyok közt okvetlen töltött volna, Odalie folytonos látása
+csakhamar kedvező fordulatot idézett volna elő lelkében. Ha
+láthatta volna Odaliet a mikor akarta, ha naponként beszélhet vele,
+ha folyton érzi mosolya varázsát, ha élvezheti zavartalanul azon
+gyönyört, melyet egy imádott nő társasága nyújt, nem lett volna
+képes ellenállni szívének, szerelme diadalt ült volna kételyein, s
+rövid idő mulva oltárhoz vezette volna Odaliet. De így, elzárva
+kedvesétől, azon ritka, gyakran véletlen és sohsem zavartalan
+találkozásokra utalva, melyeket a társaság nyujthatott, szerelméből
+alig merített mást, mint szenvedést. Hetekig, gyakran hónapokig
+kellett lesnie a perczet, melyben Odaliet láthatta, s midőn az
+megérkezett, gyorsabban elröppent ismét, semhogy száz idegen szem
+ellenőrzése alatt kizsákmányolható lehessen. Egy cseppje a
+boldogságnak e találkozásokban a szenvedés <span class=
+"pagenum"><a name="Page_196" id="Page_196">-196-</a></span> öblös
+kelyhében elenyészett; s azon egy-két szép óra is, melyet az utolsó
+hónapokban Constancenál és a passy-i kertben élvezett, kevesebb
+volt, és későbben jött, mintsem hogy boldogsága megmérkőzhetett
+volna két kínos évnek felhalmozott gyötrelmeivel. Anatole kétkedő,
+sokat szenvedett lelke csak a szerelem boldogságából meríthetett
+volna erőt, bátorságot; s e helyett éveken át csak a szerelem
+gyötrelmeiben részesült.</p>
+<p>Lelke hónapokon át zsákmányaul esett a leggyötrőbb
+töprengéseknek, az egyetlen, a ki ezekkel a harczot megvívhatta
+volna, a szeretett lény távol volt tőle, és csak a fájdalom volt
+az, a mi Anatolet szerelmére emlékezteté. Ily körülmények közt,
+megfosztva ideálja látásától, megfosztva az élvezett boldogság
+támogatásától, Anatole teljesen magára maradt, egyedül lélekölő
+kételyeivel, élökön a Cotin-ház végzetének lesujtó tapasztalatával.
+Ez volt azon rém, melytől Anatole nem bírt megszabadulni. Oly emlék
+volt ez, melynek sebe idővel beheged és jó időben megtüri, hogy
+feledjék, de kiújul az első viharra, mely kedélyéletünk csendjét
+megzavarja. Anatole tán évek óta nem elemezte gondolataiban azon
+viszonyokat, melyek e szerencsétlen család vesztét okozták, talán
+sikerült elszoktatnia emlékezetét e történet részleteitől; de midőn
+most parancsolólag állt előtte a kérdés: lehet-e, szabad-e fényhez,
+jóléthez szokott leányt ingatag sorsához kötnie? – most azon első
+tapasztalásnak, melynek anyaga fel volt halmozva emlékezetében,
+tanulságai erőszakos hatalommal rohanták <span class=
+"pagenum"><a name="Page_197" id="Page_197">-197-</a></span> meg
+lelkét. És Anatole, ki egykor kész lett volna oltárhoz vezetni a
+nem szeretett, de szerény sorsban nevelkedett Hélènet, most nem
+merte Odalie sorsát a magáéval összekötni. <span class=
+"pagenum"><a name="Page_198" id="Page_198">-198-</a></span></p>
+<div class="chapter">
+<h2><img src="images/ch03.png" alt="" title="" />XVI.</h2>
+</div>
+<p>Ez elmélkedések s az eredmény, melyre vezettek, nem maradhattak
+hatás nélkül Anatole kedélyállapotára. Mindeddig még volt egy
+homályos pont töprengéseinek láthatárán, mely lehetett életadó
+esőnek és pusztító fergetegnek felhője, mindeddig még nem állt
+előtte parancsolólag a szükség, magát egyre vagy másra elhatározni.
+Most Odalie szavai kiragadták azon gondolattalan apathiából,
+melynek karjaiba adta magát, s becsületérzése hangosan követelte a
+férfitól, hogy gondolkozzék s tegyen a szerelmes helyett. Mindeddig
+még nem vala úgy feltéve előtte a kérdés, hogy ne lehetett volna
+halogatni a feleletet. De most fel vala téve félreérthetlenül, – s
+a feleletnek nyomon kellett rá következnie.</p>
+<p>A kételyek baljóslatú chaosa oszlani kezdett, s Anatole most már
+kénytelen volt tisztán látni maga előtt helyzetét. Szemben állt a
+rideg, <i>reménytelen</i> valóval: s ezt nem titkolhatá tovább maga
+előtt. Most már alakot öltött a sejtelem, nem volt többé, a mi
+szívét tovább hitegetheté. <span class="pagenum"><a name="Page_199"
+id="Page_199">-199-</a></span></p>
+<p>Nem vitte ez Anatolet gyors elhatározásra, kinek lelkében lassan
+érlelődött minden érzelem, szinte öntudatlanul, míg végre kitört,
+hogy jogait követelje. Igy történt most is. Már meg vala győződve
+róla, hogy nincs joga még ámítani sem önmagát a reménynyel, hogy
+rövid idő alatt el <i>kell</i> magát határoznia; de még nem
+határozta el magát sem tűrni a reménytelenséget, sem meghátrálni
+előle. A mily gyors volt esze a gondolatban és akarata a tettben,
+midőn meggyőződéséről, vagy más, a szívet nem illető ügyekről vala
+szó; oly lassú volt az elhatározásban, midőn az érzelmeitől
+függött. Ama lelki válság, mely végre oly szomorú katasztrófára
+vezetett, e naptól fogva keletkező félben vala kedélyében, de
+hetekre még, s egy lelke és idegrendszere minden erejét
+megrázkódtató jelenetre volt szüksége, hogy beteljesüljön. Ama
+kínos éj, melyben ez utolsó sorokat írta naplójába, veté el lelkébe
+a végzetes magot, melynek végre ki kellett kelnie; e naptól fogva
+hordta és ápolta kedélyében a halálos csirát a nélkül, hogy tudott
+volna róla.</p>
+<p>Másnap volt a passy-i községháznál a kitüzött ünnepély.</p>
+<p>Anatole elment, de ez estve kevesebbet foglalkozott Odalieval,
+mint különben. Nem akart gyanut költeni a nagynéniben, ki szüntelen
+huga körül volt, Randeau urat protegálva, mintha segíteni akarna
+neki az udvarlásban, s néhány rövidebb társalgást kivéve távol
+tartá magát kedvesétől. Mutatni akarta Odalienak, hogy nem
+féltékeny, mit a <span class="pagenum"><a name="Page_200" id=
+"Page_200">-200-</a></span> leány Randeauval szemben egyenesen
+sértésnek tekintett volna; s azzal vigasztalta magát, hogy másnap
+délután lesz alkalma a kert árnyában zavartalanul élvezhetni Odalie
+társaságát. Ez elhatározás, bármily józan logikai okoskodás
+eredménye vala, más körülmények közt roppant önlegyőzésébe került
+volna Anatolenak, vagy tán képtelen is lett volna magát reá
+elszánni, de most a mult éjji lelki megrázkódást követett
+kimerültség annyira lehangolta egész idegrendszerét, hogy Anatole
+csekély fáradsággal tudta magát a lemondásra elhatározni.</p>
+<p>Kedélyén bizonyos apathia vett erőt, mely csak azért képesít
+néha nagyobb elhatározásokra, mert megtompítja azon érzéseket,
+melyek különben ez elhatározások útjában állnak. E lelki állapotban
+másnap délután ismét kiment Passyba, azon határozatlansággal
+érzelmeiben és tetteiben, mely gondolataiban már szünni kezdett. Ez
+alkalommal azonban Mlle Blanche, kit másszor már az utcza végéről
+felismert, nem volt látható. Félóra mulva még egyszer visszakerült
+a házhoz, de a híradónak nyoma sem vala. Azt hitte, valami előre
+nem látott véletlen gátolja meg ez úttal találkozását Odalieval, s
+még kétszer elment Passyba a kitüzött napon és órában.</p>
+<p>Nem látott senkit. Semmi sem változott a ház rendes szokásain,
+az ablakok és ajtók nyitva valának, a mi bizonyítá, hogy a lakók
+otthon vannak, – de sem Mlle Blanche, sem Odalie nem valának
+láthatók. Midőn harmadszor hiába ment <span class=
+"pagenum"><a name="Page_201" id="Page_201">-201-</a></span> ki
+Passyba, türelmetlensége tetőpontjára hágott, s azon elhatározással
+közeledett a kert ajtajához, hogy benyit, történjék bármi. Keze már
+a kilincsen vala, midőn a kert jobb oldaláról élénk beszélgetés
+hangzott feléje. Visszavonult. A mint hosszában elment a kerítés
+mellett, a társalgásban, melyben négy-öt hang vett részt, egyszerre
+Odalie szavát vélte felismerni.</p>
+<p>– De mi jut eszébe uram? – kiálta fel Odalie ingerült
+hangon.</p>
+<p>– No, majd ha a néni hazajön, – szólt most belé engesztelőleg
+egy hang, melyben Anatole Bertholet kisasszonyéra vélt ismerni.</p>
+<p>– Jó, tehát én felebbezem ügyemet a nagynénihez, – viszonzá egy
+férfihang, mely ismerősen csengett Anatole fülébe, a nélkül hogy
+tudta volna, kié.</p>
+<p>Az első pillanatban, midőn Anatole kedvese ingerült hangját
+meghallá, azt hitte, valaki megsérté Odaliet, s be akart rohanni a
+kertbe, őt védelmezni; de a társalgás csakhamar oly mulatságos
+fordulatot vett, a mint Anatole, Mlle Blanche és Bertholet
+kisasszony kiváló nevetéséből észreveheté, hogy Anatole úgy látta,
+csak nevetségessé tenné magát és ok nélkül kompromittálná Odaliet,
+ha berohanna megboszulni oly sértést, mely valószinűleg el sem
+követtetett.</p>
+<p>Néhány nappal a történtek után együtt mentünk ki Asnièresbe
+Bertholet családját meglátogatni. A házban azt mondták, hogy a
+hölgyek hátul vannak a kertben, a lugosban. Arra tartánk tehát.
+<span class="pagenum"><a name="Page_202" id=
+"Page_202">-202-</a></span> Anatole feltünő víg volt, azon
+mesterséges jókedvvel, melyet csak a nagy szenvedés bír magára
+erőszakolni. Az út a kertben ama lugas megett vezetett el, melyben
+Bertholeték valának, s úgy kanyarodott jobbra, a lugas bejáratához.
+Midőn e czél felé tartva, épen a lugasnak sürü lombokkal belepett
+hátfala mellett mentünk el, hangos nőcsevegés üté meg fülünket, s
+egyszerre Anatole nevét hallók, mire mindketten ösztönszerűleg
+megálltunk.</p>
+<p>– És csakugyan oly Othello lakik e párisi gavallérban? kérdé egy
+ismeretlen női hang.</p>
+<p>– De milyen! – viszonzá Bertholet úr egyik leánya. A minap
+Passyban egy mulatságon Odalienak bemutatták a kis Randeaut, tudod,
+azt a kis köpczös millionáriust, kinek együgyűségén azóta annyit
+mulattunk. Odalie úgy bánt vele, mint az egész világ: udvariasan.
+Erre azonban Anatole urat megszállja a féltékenység ördöge, s többé
+egész estve feléje sem ment Odalienak…</p>
+<p>– Hanem kétségkívül a terem valamely szögletébe ülve, haját
+homlokába borzolva, dühös tekinteteket vetett reá, – hahaha! ezek a
+férfiak oly mulatságosak, midőn féltékenyek! – kaczagott az
+ismeretlen hang.</p>
+<p>Anatole ajkaiba harapva elpirult ezek hallatára, de intett
+nekem, hogy hallgassunk.</p>
+<p>– Különben, – jegyzé most meg Bertholet úr másik leánya, – én
+nem csodálom, ha Flavigneux úr féltékeny, van rá oka.</p>
+<p>– Mit, oka? – kérdé testvére. <span class="pagenum"><a name=
+"Page_203" id="Page_203">-203-</a></span></p>
+<p>– Igen, igen. Vagy nem vetted észre, hogy midőn utoljára
+Passyban valánk, Odalie úgy öltözködött fel, mintha valami nagy
+ünnepélyre készülne? Kérdeztem, mit jelent e fényes toilette falun,
+mire ő kitérőleg felelt. De aztán rájöttem. Egy óra mulva megjelent
+Randeau úr, – neki szólt a fényes toilette!</p>
+<p>– No már akármit mondasz Cecil, én ezt nem hiszem, – szólt a
+másik Bertholet nővér. – Hogy tudna Odalie oly esetlen, ügyetlen
+ember iránt vonzalmat érezni, mint Randeau? Milliói ugyan vannak,
+de kiállhatatlan tulajdona még több van, s azonfelül van annyi
+tapintatlansága, hogy ezeket sohsem tudja feledtetni!</p>
+<p>– Már az igaz, hogy tapintatlan. A minap is Passyban, – ah az jó
+volt, – de zavarba is hoztuk ám miatta!</p>
+<p>– Mi volt az? mi volt az? tudakozódék az ismeretlen hang.</p>
+<p>– Csekélység, – viszonzá Bertholet kisasszony, – de jellemző ez
+emberre nézve. Akkor volt harmadszor látogatáson Duploqueéknál. A
+tábornok nem volt otthon, a nagynéni a szomszédban volt uzsonnán, s
+egyedül valánk Odalieval. Ekkor a mi Randeaunknak eszébe jut valami
+s oly arczczal, mintha valami szerfelett szellemdus dolgot készülne
+mondani, felszólítja Odaliet, üljön fel vele kocsijára, ő
+vállalkozik rá, hogy sebes lovain tíz percz alatt elviszi a
+boulognei erdőbe.</p>
+<p>– Mit, egyedül vele? – szörnyűködék az ismeretlen. <span class=
+"pagenum"><a name="Page_204" id="Page_204">-204-</a></span></p>
+<p>– Egyedül, kettecskén. Odalie persze visszautasítá az ajánlatot,
+s oly tekintetet vetett a jó Randeaura, melytől ez veres lett mint
+a rák; aztán mi vettük elő s úgy meggyötörtük, hogy tudom, nem fog
+többé eszébe jutni valakit megkocsikáztatni.</p>
+<p>– A szemtelen! mormogá Anatole karomat megragadva; aztán
+megindult. Mire a lugas bejáratához értünk, Anatole a nála szokásos
+gyorsasággal visszanyerte teljes önuralmát. A hölgyek kissé zavarba
+jöttek annak váratlan megjelenésén, kin egy percz előtt még
+szellemök élét gyakorolták, de Anatole úgy tett, mintha azt észre
+sem venné. Teljesen beletalálta magát egy felületes párisi
+boulevard-lakó hangulatába, s oly könnyelmű merészséggel udvarolt
+egész délután Bertholet úr egyik leányának, hogy ha a hölgyek
+elmenetelünk után még foglalkoztak vele, kétségkívül azon
+megállapodásra jöttek, hogy ez az ember nem lehet féltékeny, mert
+nem szerelmes; legalább nem – Odalieba.</p>
+<p>De e tettetés annyira igénybe vette minden lelki erejét, hogy
+midőn estve elmentünk, Anatole kimerülten rogyott a kocsiba s
+Párisig szavát sem hallottam. E naptól fogva nem láttam többé
+mosolyogni. A legtöbb időt ismét otthon, lakásába zárkózva tölté
+egyedül végzetes töprengéseivel, melyek a hallottak által új lökést
+nyertek, s mindinkább a válság felé terelték lelkét. De szóljon
+helyettem saját naplója.</p>
+<p>«Odalie a passyi estélyen azt hitte, féltékeny <span class=
+"pagenum"><a name="Page_205" id="Page_205">-205-</a></span> vagyok
+Randeaura. Azért kerülöm. Eszem ágában sem volt. Észre sem vettem
+ez embert. Mi egyéb vihette tehát Odaliet e gondolatra, mint a
+rossz lelkiismeret? Bizonyosan érzé, hogy Randeau iránti
+magaviselete bűn volt ellenem, s tartózkodásomat látva, nem
+gondolhatta azt egyébnek szemrehányásnál kaczérságáért. Ez
+világos.</p>
+<p>Randeau meglátogatja. Odalie tudja, hogy oly napon szándékozik
+jönni, midőn nagynénje nincs otthon, oly napon, mely az előtt nekem
+vala fentartva, s nemcsak, hogy másnapra nem téteti át vele a
+látogatást, hanem még felcziczomázza magát az új udvarló
+fogadására. Mi lehetett ez más, mint folytatása a maire estélyén
+kezdett kaczérkodásnak?</p>
+<p>És még minő folytatása! A szegény Randeau ugyan nem bírja
+megitélni, minő mértékére a bizalomnak jogosíttatik fel egy fiatal
+leány behálozó kaczérsága által, elveti a sulykot, s oly ajánlatot
+tesz mások jelenlétében Odalienak, mely szemtelen lenne, ha nem
+volna oly ostoba: – de azt meg tudja itélni, vajjon akarja-e őt
+valamely nő egyáltaljában bizalomra, közeledésre bátorítani, vagy
+nem. Odalie ugyan visszautasítá Randeau ajánlatát, de ez csak azt
+bizonyítja, hogy a derék lovag tapintatlanul kisérté meg a helyzet
+előnyeit felhasználni. Annyi áll tehát, hogy csak Odalie folytatott
+kaczérsága volt az, a mi Randeaut e meggondolatlan ajánlatra
+ragadhatá.</p>
+<p>Vajjon megegyezik-e ez a szerelemmel? Vajjon ha csakugyan
+szeretne Odalie, tehetne-e így; s <span class="pagenum"><a name=
+"Page_206" id="Page_206">-206-</a></span> miután így tett,
+elmondhatná-e oly felületes barátnőnek, mint Bertholet kisasszony,
+azt, a mit neki elmondott? Mert ki más beszélhetett volna ennek az
+én féltékenységemről, mint maga Odalie? És lehet-e ilyet idegennek
+elmondani, a nélkül, hogy nevetségessé ne tennők a
+féltékenykedőt?</p>
+<p>Odalie tehát kaczérkodik Randeauval, s engem pellengérre állít
+barátnői előtt! Ah, vak valék-e, hogy bízni tudtam e leányban,
+kinél még az is kaczérság, a mi szívnek, az is hiúság, a mi
+érzelemnek látszik? Oh én oktalan! hinni tudtam, hogy e szép és hiú
+leány, ez elkényeztetett gyermeke a párisi társaságnak, szeretni
+tudjon oly embert, kit hiúságból szeretni nem lehet! meg hagytam
+magamat nyomorú módon csalatni egy nő által, kinél minden játék,
+minden tettetés! Játékszerűl odavetém magam egy szivtelen leánynak,
+ki tán nem nézett egyébnek objektumnál, melyen kísérleteket tehet,
+melyen magát gyakorolhatja azon művészetben, mely oly kapós a
+párisi nagyvilágban!»</p>
+<p>A ki figyelemmel olvassa e naplót, szólt Achille a könyvet
+betéve, észre kell vennie a nagy különbséget, mely az imént
+olvasott lapok, s a könyv többi tartalma közt létezik. Az egész
+kötetben nincs oly határozott hely, mint e két lap. E sorokon nincs
+nyoma többé a kétkedő töprengéseinek, sőt félreismerhetlenül
+szembeötlik rajtok bizonyos ingerült határozottság, bizonyos
+mohóság, melylyel irójuk ama gondolaton kap, melylyel foglalkozik.
+És ez igy is volt. Most, hogy érzé, miszerint a válságot messze nem
+halaszthatja, most <span class="pagenum"><a name="Page_207" id=
+"Page_207">-207-</a></span> szinte örömmel ragadta meg az alkalmat,
+vádat emelhetni kedvese ellen, s egy héten át annyit foglalkozott e
+gondolattal, mintha mindenekelőtt önmagát akarná meggyőzni arról,
+hogy Odalie csakugyan vétett ellene. Mintha nem bizva magában, hogy
+képes lesz kivinni azt, a mit az ész és becsület követel tőle,
+támaszt keresne ingadozó lelke számára azon gondolatban, hogy
+Odalie csak kaczérkodott vele, nem számításból, de ösztönszerűleg
+el akarta magával hitetni, hogy Odalie megcsalja és ez pillanatokra
+sikerült is.</p>
+<p>De csakis pillanatokra. Lelke mélyében sokkal erősebben meg
+volt, mert meg kellett, hogy legyen győződve kedvese szerelméről,
+semhogy e vádak valóban gyökeret verhessenek lelkében. Mesterséges
+kártyavár volt ez egész okoskodás, melynek a legkisebb szellőre
+össze kellett omlania.</p>
+<p>Ez meg is történt csakhamar.</p>
+<p>Egy napon elmondá előttem is, a mit asnièresi kirándulásunk óta
+különféle variátiókban naponként beirt naplójába s elmondá oly
+módon, mintha itéletemet kivánná okoskodása helyes vagy helytelen
+volta felett.</p>
+<p>– Hallgass el, kérlek, – viszonzám komolyan méltatlankodva e
+vádak felett, – ne sértsd tovább gyanúddal e gyermeket ki ha valaha
+hibázott, ezt akkor tette, midőn szíve választása rád esett; midőn
+olyannak adta szerelmét, ki nem tud benne hinni, azért, mert még a
+magáéban sem hisz. Hogyan kételkedhetel te Odalie szerelmében? Én
+nem tudom, mondta-e neked nyíltan, nem tudom, mennyit <span class=
+"pagenum"><a name="Page_208" id="Page_208">-208-</a></span>
+conjugáltátok ez igét: szeretni; de azt látom, hogy e gyermek téged
+évek óta szeret úgy, a mint te sohsem tudtál szeretni. Te érdeket
+mutattál iránta annyit, a mi elég volt szerelmének táplálására,
+aztán elhanyagoltad. Féléveken át feléje sem mentél; szeretett. Nem
+kerestél alkalmat őt láthatni, nem használtad fel a kinálkozó
+alkalmat, vele találkozhatni s ő szeretett. Szeretett annyira, hogy
+a múlt télen maga szólított fel találkozásra, – e büszke, hiu
+leány, ki előtt hajlongva hódolnak tuczat számra az udvarlók, maga
+keresett fel téged. Te kínoztad egész télen át s ő szeretett;
+szeretett annyira, hogy midőn Constance elutazott, kitette magát a
+veszélynek, melylyel titkos látogatásaid felfedeztetése fenyegette.
+Vádolhatod magadat, de ne vond kétségbe Odalie szerelmét, ne sértsd
+ez angyali teremtést, kit tán megérteni sem birsz.</p>
+<p>– Igazad lehet, szólt Anatole elcsüggedve, – vádoljam magamat?
+És van miért! Ah, minő nyomorultnak kell tartania! Igazad van
+Achille, én nem értem meg Odaliet. Nem értem, miként szerethet
+engem. Három év óta vajjon tettem-e valamit, a mit tennie
+helyzetemben férfinak illett volna? Ott álltam előtte szenvedve és
+tétlenül, mint egy gyönge báb, ide s tova vettetve lelkem fájdalmai
+által, a nélkül, hogy egy perczre mutattam volna neki, hogy férfi
+vagyok. Nem mertem szerelméről lemondani. Oh, ha tudná, miért nem
+mertem? De nem, ezt nem szabad megtudnia. Ő nem értené meg azt, a
+mi engem kétségbeejt; tapasztalatlan <span class="pagenum"><a name=
+"Page_209" id="Page_209">-209-</a></span> lelke kétségbe vonná
+szerelmemet, vagy kikaczagna. – Nem szabad megtudnia! Elnyögtem
+neki panaszos hangon, hogy imádom, s nem volt erőm arra törni, a mi
+boldoggá tehetne; vagy kiragadni magamat oly érzelem karjaiból,
+mely mindkettőnket szerencsétlenné tesz. Igazad van Achille, én
+nyomorult vagyok!</p>
+<p>– Nem így értettem, – mondám, látván, hogy barátom kezével
+eltakarva arczát, karszékébe rogyott.</p>
+<p>– De én így értettem! kiálta fel Anatole a keserű önvád hangján,
+s felemelkedve üléséből merően nézett maga elé. Aztán lassanként
+összeszedte gondolatait, s oly határozott hangon, minőt rég nem
+hallék tőle, folytatá: Tisztában vagyok magammal. Köszönöm hogy
+figyelmeztettél nyomoruságomra, most már tudom, mit kell
+tennem.</p>
+<p>– Mit akarsz tenni? kérdém megdöbbenve azon hideg nyugalmon,
+melylyel e szavak ejtve valának.</p>
+<p>– Elmondom és itélj, – viszonzá Anatole elszántan. – Te azt
+állítod, hogy Odalie szeret vagy legalább szeretett mindeddig; s
+nekem hinnem kell, különben nem tudnám becsülni. De azt nem
+tagadhatod, hogy Randeauval kaczérkodott, hogy barátnői előtt
+nevetségessé tett, hogy két héten át nem tartá meg a találkozót,
+melyet adott volt. Hogyan akarod e kettőt összeegyeztetni? – Én
+csak egy magyarázatot tartok lehetségesnek. Odalie belátja, hogy
+boldogok nem lehetünk, tehát véget akar vetni e viszonynak, mely
+<span class="pagenum"><a name="Page_210" id=
+"Page_210">-210-</a></span> minél későbben szakad meg, annál több
+fájdalomba fog kerülni. S vajjon mit kell nekem tennem? Mint
+becsületes embernek nincs választásom. Oh tudom, hogy erre két év
+előtt kellett volna gondolnom! De jobb későn, mint soha. Elő kell
+segítenem szándékát. Szakítani kell vele és – <i>szakítani
+fogok!</i></p>
+<p>A hang, melyen e szavak ejtve valának, oly elszánt és nyugodt,
+az átmenet, mely Anatole lélekállapotában mutatkozott oly gyors
+vala, hogy én megdöbbenve néztem reá.</p>
+<p>– Ah, hidd el Achille, – kiálta fel kezemet megragadva, – meg
+fogom tenni. Hidd el, oly erősnek érzem magamat!</p>
+<p>Szokatlan fény tündökölt e pillanatban szemében, s hangján azon
+emelkedettség ömlött el, mely nagy elhatározásokat jellemez. De e
+lelki erő felvillanása csak nehány pillanatig tartott. Pár percz
+múlva Anatole megtörve rogyott székébe. <span class=
+"pagenum"><a name="Page_211" id="Page_211">-211-</a></span></p>
+<div class="chapter">
+<h2><img src="images/ch12.png" alt="" title="" />XVII.</h2>
+</div>
+<p>Anatole lelkeben élt az elhatározás, hogy szakítania kell
+Odalieval. A szerelmes hangosan protestált e határozat ellen, mely
+a boldogságnak még pillanatnyi csalékony külszínét is semmivé
+tette, de a becsület szava még hangosabban szólt a szív
+feljajdulásánál, s már is oly szemrehányásokat tett a férfinak,
+melyeket a szerelmes képtelen volt megczáfolni. Anatole átlátta,
+hogy minden nap, mely az eddigiekhez hasonlóan lefoly, csak
+hitegetése egy remélő kebelnek, hogy minden pillantás, melyet
+Odalieval vált, egy-egy hazugság, nem szíve, hanem az élet valósága
+felett, hazugság, mely csak növelheti a reményt ott, hol ő csupán
+reménytelenséget lát. Feltette magában, hogy a legelső alkalommal
+szakítani fog kedvesével.</p>
+<p>Néhány nappal ez után Constance megérkezett Londonból. Anatole
+hirűl véve megjövetelét, sietett őt felkeresni, azon szilárd
+elhatározással, hogy még egy utolsó találkozást fog kérni
+Odalieval, s azon felbontandja ama kötelékeket, melyek
+mindkettőjökre annyi fájdalmat hoztak. De midőn szemben
+<span class="pagenum"><a name="Page_212" id=
+"Page_212">-212-</a></span> állott Constanceszal, úgy érzé, hogy
+nem bír azon biztossággal, mely szándéka végrehajtására szükséges
+vala. Most már csak egyben kételkedett, abban, hogy nem fogja
+határozatát megvalósíthatni. Az elszánás, Odalieval szakítani,
+annyira kimeríté ez elcsigázott lélek akaraterejét, hogy a tettre
+már alig maradt belőle.</p>
+<p>– Mondja csak, – szólt Constance, – midőn szemben ültek
+egymással, mi történt önök közt távollétem alatt?</p>
+<p>– Tud ön valamit? – kérdé Anatole.</p>
+<p>– Mindent tudok, – viszonzá Plangenetné. – Odalie az ön
+látogatásainak elfogadása által a legnagyobb veszélynek tette ki
+magát és ön – vajjon mivel viszonozta ez önfeláldozást? azzal, hogy
+azon estélyen Passyban alig megy feléje. Odalie erőt vesz magán és
+nyájasan fogadja nagynénje kedvenczét Randeaut, csupán azért, hogy
+minden gyanút eloszlasson és ön úgy viseli magát, mintha joga volna
+kételkedni, úgy udvarol Bertholet kisasszonynak, hogy barátnői
+nevetik Odalie képzelgését, ki azt hiszi magáról, hogy
+szerettetik!</p>
+<p>– Ah, bocsánat asszonyom, – kiáltott fel ideges izgatottsággal
+Anatole, kit e szemrehányások azon bizonytalanság érzetéből, mely
+néhány percz előtt még lelkét elfogta, egyszerre az ellenkező
+végletbe vetettek, – ön vádol, pedig itt, ha valakinek van joga
+vádolni, az csak én lehetek. Odalie nem helyesen értesíté önt a
+történtekről. Engedje, hogy én mondjam el önnek a dolgokat.
+Passyban kevesebbet valék Odalie körül, de nem féltékenységből,
+<span class="pagenum"><a name="Page_213" id=
+"Page_213">-213-</a></span> csak kíméletből, nehogy rá vonjam
+nagynénje gyanúját. Odalie ezért két héten át nem fogadott. A
+harmadik héten Randeau volt nála akkor, midőn nekem kellett volna
+ott lennem, s Odalie kétszeres gonddal készült elfogadására. De ez
+nem elég. Elmondá a Bertholet kisasszonyoknak, hogy féltékeny
+valék. Ezt tette ő. – És én? Miben állt udvarlásom Bertholet
+Melanienak? Mindössze abban, hogy három éles nyelvű leány előtt nem
+tártam ki szenvedéseimet, hogy nem raktam elibök egy vérző szívet,
+mely nekik kétségkívül nagy mulatságukra szolgált volna. Ez az én
+bűnöm, asszonyom. Szenvedtem és nem hirdettem úton útfélen, hogy
+szenvedek. De kiért szenvedtem? Odalieért, ki míg engem gyötört,
+mással kaczérkodott, s barátnőit rovásomra mulattatta!</p>
+<p>– Ah hallgasson, hallgasson, – vágott közbe Constance.</p>
+<p>– Lehetetlen, asszonyom, végre kitör belőlem, a mi oly régen
+nyomja lelkemet, s e pillanatban csak azt sajnálom, hogy Odalie
+nincs itt, hadd hallaná ő is, mit szenvedek általa!</p>
+<p>– Mit mond ön? – kiáltott föl Constance megdöbbenve.</p>
+<p>A két beszélő annyira fel volt ingerülve, hogy egyikök sem vette
+észre ama kis neszt, mely e pillanatban a másik szobában
+hallatszott. Egy selyemruha susogása volt az, mintha valaki
+belépett volna a szomszéd terembe, melynek félig nyitott ajtaján át
+kényelmesen kihallgathatja Constance társalgását Anatolelal.
+<span class="pagenum"><a name="Page_214" id=
+"Page_214">-214-</a></span></p>
+<p>– Önnek, asszonyom, – folytatá Anatole mind jobban felhevülve, –
+oly hálával tartozom barátságáért, melyet nem érdemeltem, hogy
+kívánjon tőlem bármit, nem fogok habozni, csak azt ne kívánja, hogy
+továbbra is higyjek Odalie szerelmében. Tudom, mit akar ön mondani.
+Ön a múltra hivatkozik. Megengedem, sőt hiszem, hogy Odalie
+szeretett, – vagy nem! <i>csak hitte, hogy szeret!</i> Hitte, de
+nem úgy volt. Odalie nem tud szeretni, mert nincs szíve. Nem lehet
+őt nem imádni és én megvallom önnek, hogy szeretem, imádom e
+perczben jobban, mint valaha, de szerelmében hinni többé nem
+tudok!</p>
+<p>– Jó, – szólt Constance erőltetett nyugalommal. – Én
+kihallgattam önt, most kérem hallgasson ki ön is engem. Ön csak
+találgat, míg én a bizonyosat tudom. Megengedem, hogy ön amaz
+estélyen nem volt féltékeny, de az áll, hogy magatartása e
+gondolatot költé nemcsak Odalieban, hanem egy rokonában is, kit ön
+szintén ismer, a fiatal D… Aliceban, ki, mint ön tudja, bizalmas
+barátnéja az egyik Bertholet kisasszonynak. Önre bízom megitélni,
+mit tartson valószínűbbnek: Azt-e, hogy Odalie beszélt az ön
+féltékenységéről Bertholetéknak, Odalie, ki szíve titkait oly
+féltékenyen őrzi, vagy Alice, kinek ez nem titka, s ki magát
+Odaliet csipős megjegyzéseivel üldözte amaz estélyen az ön
+magaviselete miatt. Menjünk tovább. Odalie önt két héten át nem
+fogadta, mert nagynénje megmondá Randeau úrnak, mely napokon kell
+jönnie, ha Odaliet egyedül akarja otthon találni. <span class=
+"pagenum"><a name="Page_215" id="Page_215">-215-</a></span> Randeau
+úr el is jött, s Odalienak és Mlle Blanchenak egész délutánokon át
+módjukban volt vele unatkozniok. De önnek még egy vádja van. Odalie
+«kétszeres gonddal» készült Randeau fogadására. Ezt nem tudom,
+barátnőm nem írta meg nekem Londonba, mikép öltözik Passyban, de
+azt tudom, hogy Odalie egy nap, midőn a Bertholet nővérek is nála
+voltak, félreérthetlenül kikosarazta Randeau urat, ki azt hitte,
+joga van kezére, mert két héten át untatta.</p>
+<p>Anatole megszégyenülve állt Constance előtt.</p>
+<p>– És igaz mindez? – kérdé rövid hallgatás után.</p>
+<p>– Szavamra igaz, – felelé szilárdan Constance.</p>
+<p>– Ah, úgy annál rosszabb reánk nézve! – sóhajtott föl Anatole
+kínosan.</p>
+<p>– Annál rosszabb? mit jelentsen ez? – kérdé Constance, átható
+tekintetét Anatolera szegezve.</p>
+<p>Anatole lelkét iszonyú küzdelem fogta el. A pillanat alkalmasnak
+látszott határozata kivitelére. Midőn vádjait, gyanúját Constance
+szavai által fényesen megczáfolva látta, az első érzés, mely
+elfogta, a megszégyenülés érzete volt igazságtalan gyanakvása
+felett. De e megszégyenítésből, mely a gyanakvó szerelmest érte, a
+férfi erőt merített azon határozat végrehajtására, melyet
+becsületérzése követelt tőle. Néhány pillanat alatt Anatole
+elszánta magát e fájdalmas «kötelesség» teljesítésére.</p>
+<p>– Ez azt jelenti, asszonyom, – viszonzá fájdalmas hangon,
+melynek rezgése majdnem könnyet csalt Constance szemébe, – hogy
+elvesztém minden <span class="pagenum"><a name="Page_216" id=
+"Page_216">-216-</a></span> reményemet, – vagy nem! hogy átláttam,
+miszerint sohsem volt jogom remélni. Nem tagadom, volt idő, midőn
+mertem még a boldogságról álmodozni, de az már rég elmult.
+Megvallom önnek, s higyje el, pirulva vallom meg, hogy sohsem volt
+valódi hitem benne, miszerint Odaliet egykor boldoggá tehessem. Ah,
+tudom mit fog ön erre mondani. Megelőzöm önt, elismerem, hogy
+hibáztam, hogy vétkeztem Odalie ellen. Ah, de asszonyom, miben állt
+bűnöm? abban, hogy nem tudtam eltitkolni, mennyire imádom, hogy nem
+tudtam hideg, közönyös maradni az iránt, kinek egy mosolya
+elkábított. Oh, tudom, ez nem igazol; ez nem enyhítheti bűnömet.
+Bevallom önkényt, oh higyje el, megbünhődtem érte. Ön nem tudja,
+asszonyom, mennyit szenvedtem én e rövid életben, ön nem tudja,
+hogy egy hajótört léleknek csak romjait hordom magamban, hogy e
+roncsolt szív már aligha bírná elviselni a boldogságot is. Én
+Odaliet sohsem tehetem boldoggá. Ő más viszonyok, más körülmények
+számára született. Ezt beláttam. Bűnöm, hogy oly későn láttam be,
+de ha a bűnösnek szabad még egy kegyet kérni öntől asszonyom, úgy
+esedezem önnek, adjon alkalmat, hogy Odalietól elbúcsuzhassak és –
+és én igérem önnek, hogy elmegyek messze, messze, s nem térek
+vissza mindaddig, míg ő teljesen el nem feledett!</p>
+<p>– De uram, – kiáltott fel most Constance félig megdöbbenve,
+félig elérzékenyülve, – én nem értem.</p>
+<p>– De én értem! – szólalt most meg egy hang nyugodtan, de
+fájdalommal. <span class="pagenum"><a name="Page_217" id=
+"Page_217">-217-</a></span></p>
+<p>Odalie állt Anatole előtt. Megtudván Constance megérkezését, őt
+üdvözölni sietett, s hallván, hogy valaki van nála, a gyermekszobán
+át barátnője boudoirjába ment, hogy ott megvárja, míg egyedül lesz;
+midőn Anatole hangját felismeré, s a szomszéd szobából szavait
+kihallgatá.</p>
+<p>– Odalie! kiáltott fel Anatole, s mintegy megvarázsolva
+tekintett a leányra, ki úgy állt előtte szépsége pompájában, arczán
+a fájdalom félreismerhetlen jeleivel, mint egy istennő, ki egy
+elveszett világ gyászát hordja szemében.</p>
+<p>E pillanatban a komorna lépett be, s asszonyát kis leányához,
+Alexandrinehez hítta, ki a tengeri úton meghűté magát s most új
+köhögési rohamot kapott. Constance kisietett a szobából, részben
+azon reményben, hogy a két szerelmes jobban megérti egymást
+egyedül, mint egy harmadik jelenlétében.</p>
+<p>Anatole egyedül maradt kedvesével. Halotti csend uralkodott a
+szobában. Végre Odalie megszakítá.</p>
+<p>– Ön tehát utazni megy? kérdé a leány, nagy szemét Anatolera
+emelve. Nem volt e szemben sem harag, sem szemrehányás, csak
+fájdalom.</p>
+<p>– Utazni megyek – – messze – nagyon messze! – Afrikába –
+Amerikába – – körülhajózom a világot – megyek új népeket felfedezni
+– igen, új népeket, kik nem tudnak szeretni – vagy nem tudnak
+gondolkozni – s ha megtalálom őket –</p>
+<p>Odalie megrémülten tekintett kedvesére, ki ott <span class=
+"pagenum"><a name="Page_218" id="Page_218">-218-</a></span> állt
+előtte feldúlt arczczal, reá szegezve merev tekintetét, s midőn így
+az eltorzult arczba nézett és e zavaros szavakat hallá, egyszerre
+egy iszonyú gondolat villant meg agyában s erejét veszítve egy
+székbe rogyott.</p>
+<p>Végre Anatole is észrevevé, hogy képtelenségeket kezd beszélni,
+s midőn meglátta Odaliet halálsápadtan leomlani, egy önkénytelen
+mozdulattal lábai elé veté magát.</p>
+<p>Anatole görcsös hévvel ragadta meg Odalie kezét s elhalmozta
+csókjaival, azután egyszerre, mintha feleszmélne, felugrott, s egy
+isten hozzádot kiáltva kedvesének, elrohant.</p>
+<p>Odalie hátrahanyatlott a székben s arczát elfedte kezével.</p>
+<p>Midőn Constance nehány pillanat múlva a szobába lépett s
+barátnéját félájultan látta egy karszékben, oda futott hozzá.</p>
+<p>– Az istenért Odalie! – és Anatole? kérdé körültekintve az üres
+szobában.</p>
+<p>– Megőrült! sikoltá Odalie és megsemmisülten hullott barátnője
+karjaiba.</p>
+<div class="figcenter"><a href="images/i016hq.jpg"><img src=
+"images/i016.jpg" alt="Megsemmisülten hullott barátnője karjaiba."
+title="Megsemmisülten hullott barátnője karjaiba." /></a>
+<p class="caption">Megsemmisülten hullott barátnője karjaiba.</p>
+</div>
+<p><span class="pagenum"><a name="Page_219" id=
+"Page_219">-219-</a></span></p>
+<div class="chapter">
+<h2><img src="images/ch09.png" alt="" title="" />XVIII.</h2>
+</div>
+<p>Odalie csalódott, – folytatá Achille, – Anatole nem őrült
+meg.</p>
+<p>Estve oly nyugalommal beszélte el nekem a Constancenál
+történteket, mely meglepett. E lelki csönd hátterében ugyan
+félreismerhetlen vala a mély szenvedés, melynek az takarójául
+szolgált, de a nyugalom, mely e napon viseletét jellemzé, mégis
+inkább magán viselte az igazság bélyegét, mint bármikor két év
+óta.</p>
+<p>– Hidd el, Achille, mondá, midőn elváltunk, – azt hittem, a
+válás Odalietől nehezebben fog esni, mint most tapasztalom. Fáj
+itt, oh nagyon fáj! nem tagadom, de mégis könnyebben érzem magamat,
+mint ma reggel. Becsületemre! kiált fel kétkedő arczomba tekintve,
+– sokkal könnyebben érzem magamat.</p>
+<p>Lakásához értünk. Anatole egyszerre nyakamba borult és megölelt,
+szó nélkül, de szenvedélyesen.</p>
+<p>– Az istenért Anatole – mi ez? kiálték fel aggodalmasan.</p>
+<p>– Még rossz néven veszed, hogy szeretlek? kérdé Anatole.
+<span class="pagenum"><a name="Page_220" id=
+"Page_220">-220-</a></span></p>
+<p>– Ez jelent valamit – te –</p>
+<p>– Ez azt jelenti, – szólt Anatole felkaczagva, – hogy – hogy ez
+az ölelés nem neked szólt. – Jó éjt Achille.</p>
+<p>– A viszontlátásig!</p>
+<p>– A viszontlátásig! kiáltá Anatole és fütyörészve haladt fel a
+lépcsőn.</p>
+<p class="center">*</p>
+<p>Másnap reggel, – folytatá Achille egy könnyet törölve ki
+szeméből, de – e két levél jobban elmondja önnek a történteket. Az
+egyik Constancenak szól, a másik nekem. – Először elolvasom önnek a
+nekem szólót, – mondá Achille, s két levelet vett ki a naplóból és
+olvasá:</p>
+<p class="i2">«Kedves barátom!</p>
+<p>Ma estve, midőn elmondám neked a Constancenál történteket, meg
+valál lepetve azon nyugalom által, mely szavaimban nyilatkozott. Ez
+ünnepélyes órában tartozom vele barátságodnak, hogy számot adjak
+minden gondolatomról, minden érzelmemről neked, ki hosszú éveken át
+hű társa valál minden örömömnek, minden bánatomnak. Nem akarok sem
+másnak, sem jobbnak látszani előtted, mint vagyok; ki úgyis ismered
+minden gondolatomat, minden gyöngeségemet, s ki szerettél úgy a
+mint voltam, minden gyarlóságaim daczára. E pillanatban szükségét
+érzem még egyszer, utóljára kiönteni szivemet előtted, ki annak
+szenvedéseit oly baráti részvéttel kísérted.</p>
+<p>Azt hivéd ma estve, kedves Achilleom, hogy <span class=
+"pagenum"><a name="Page_221" id="Page_221">-221-</a></span> azon
+víg kedélyhangulat, melylyel szerencsétlen viszonyom szomorú
+befejezéséről értesítélek, csak az erőszakos tettetés gyümölcse,
+azt hivéd, a kétségbeesés sikerületlen takarója, – hiszen fess egy
+kíntól eltorzult arczot és ügyes festész nehány vonással kaczagó
+satyrfőt fog csinálni belőle!</p>
+<p>Csalódtál. Évek óta nem volt kedélyem oly nyugodt, lelkem oly
+megelégedett, mint ma, ha a megelégedés azon harmoniában áll,
+melyben terveink, szándékaink a körülményekkel összetalálkoznak.
+Megtaláltam az egyetlen utat, mely kivezethet a gyötrelmek azon
+labyrinthjából, melyben lelkem évek óta élőhalottként bolyong,
+megtaláltam az egyetlen elhatározást, mely körülményeimben
+lehetséges. Elhatározám magamat, hogy nem fogok tovább szenvedni; s
+a tudat, hogy ez volt utolsó napja azon gyötrelmeknek, melyekben
+elmémet néha közel éreztem a megzavarodáshoz, oly jótékony
+nyugalmat öntött lelkembe, melynek huszonnégy órával ezelőtt még
+nem hittem volna lehetőségében.</p>
+<p>Magamon kívül, félőrültként rohantam el Constancetól, s indultam
+haza felé. Nem bántam meg a mit tettem, mert, bár nem valék rá
+elkészülve, hogy ma Odalieval találkozzam, élt bennem az
+elhatározás, hogy véget kell vetnem e viszonynak, mely ez imádott
+gyermeknek már annyi szenvedést hozott, minden kilátás nélkül a
+boldogságra. Láttam őt elhalaványulva leomlani, és átláttam, hogy e
+csapáson át kell esnie. De most, midőn önmagamat erőszakosan
+kirántám e szerelem karjaiból, midőn kedvesemről önkényt, nyiltan
+lemondtam, egy borzasztó <span class="pagenum"><a name="Page_222"
+id="Page_222">-222-</a></span> üresség tátongott előttem, melyre
+vakságomban nem gondolék: <i>az élet őnélküle</i>. Az élet
+őnélküle, rám nézve kit szeret s ki őt imádom, – ez egy borzasztó
+ür a mindenségben, melybe tekintve érzém, hogy elszédülök.
+Elhatározám lemondani róla, eltaszítani magamtól e szerető szívet,
+– nem gondolva meg, hogy utánna az élet rám nézve egy kongó semmi,
+hogy ha az ő képét kitépem lelkemből, oly ür támad benne, melyet
+még szenvedéssel sem lehet betölteni. Most úgy érzém, mintha épen
+azt követtem volna el, a mi lehetetlen, – s ezzel elveték magamtól
+mindent, a mi lehetséges. Nem vagyok képes neked leírni mit éreztem
+ez órában, s ha le tudnám írni, megőrülnék belé.</p>
+<p>Elmém zavarodni kezdett, s mindinkább magamba mélyedtem, midőn
+kocsim megállása egyszerre magamhoz térített. Kitekinték. Nagy
+néptömeg foglalta el az utczát, úgy hogy nem haladhattunk rajta
+keresztül.</p>
+<p>– Mi történik itt? – kérdém kocsisomtól.</p>
+<p>– A Szajnából fogtak ki egy embert, a ki beleugrott, viszonzá az
+öreg Martin nyugalommal.</p>
+<p>E szavakra magam sem tudom miért, kiugrottam a kocsiból és
+sehová sem tekintve gyorsan utat törtem magamnak a tömegen
+keresztül a folyó partjához. A Szajna áldozata ott feküdt a parton,
+nedvesen, megbámulva a tömeg által. Egy szép szőke, alig tizenhat
+éves fiú volt egyszerű, de tisztességes öltözékben. Mindenki
+találgatta, mi vihette e gyermeket az öngyilkosságra, midőn
+egyszerre egy hasonkoru ifjú felismeri a halottat és sírva ráborul.
+<span class="pagenum"><a name="Page_223" id=
+"Page_223">-223-</a></span> Megragadám a fiút. Szegény megijedt
+tőlem s kérdésemre elmondá, hogy a halott jó barátja és
+iskolatársa. Egy kereskedőnél volt szálláson s szerette annak
+tizenhat éves leányát. Az apa, ki gyermekét egy gazdag barátjának
+szánta nőül, midőn a két ifjú szerelmét megtudta, rögtön felmondta
+neki a szállást, s azonfelül a collégiumba ment, s az igazgatónál
+bevádolta, hogy leányát elcsábítá. Az igazgató nyilvánosan,
+kiméletlen modorban megdorgálta a fiatal tanulót és szigorú
+büntetést rótt reá. De Anatole büszke fiú volt, s midőn szerelmét
+az iskola törvényszéke elé hurczolva látta, a szégyen szinte
+megfosztá eszméletétől. Szerelme e csapást, becsületérzése e
+megaláztatást nem bírta elviselni, s Anatole kiszökött a
+collégiumból, mely a szomszéd utczában van, neki rohant a
+Szajnának, – egy pillanat s az ifjút a halál örökre biztosítá
+minden fájdalom és gyalázat ellen!</p>
+<p>A fiatal öngyilkost Anatolenak hítták, úgy mint engem – –</p>
+<p>És e fiúban volt lélekerő elvetni magától egy életet, melynek
+csak jövője van, ily semmiségért? volt ereje a szenvedés és
+gyalázat helyett a halált választani? Pedig mi lehetett e gyermek
+fájdalma, e gyermek szégyene a férfiéhoz képest? Minő borzasztó
+lelki küzdelmeken kellett ez ifjúnak azon rövid idő alatt átmennie,
+míg a collégiumból a Szajnáig futott! De most itt fekszik,
+nyugodtan, fájdalom nélkül, örökre biztosítva minden csapás ellen,
+még oly csapások ellen is, melyek lehetőségére talán sohasem
+gondolt! <span class="pagenum"><a name="Page_224" id=
+"Page_224">-224-</a></span></p>
+<p>Gondolatokba merülten tértem vissza kocsimhoz. És mire
+hazaértem, már élt bennem az elhatározás, mely visszaadta
+nyugalmamat. Fiatal névrokonom megadta a példát, melyet követnem
+kell.</p>
+<p><i>Meg fogok halni!</i></p>
+<p>Oly jól esik most e szót leírhatnom. Te tudod Achille, hogy a
+halál gondolata nem új, nem idegen rám nézve. Mielőtt Odaliet
+megláttam, annyit foglalkoztam volt vele, hogy elveszté rám nézve
+minden iszonyát. Ah, mi más idők voltak azok, midőn vadásztam a
+szerelmet és szinte ösztönszerűleg megvetém saját érzelmeimet, ha
+éreztem valamit; midőn az élvezet tetőpontján oly üresnek találtam
+még a kéjt is, midőn testem lelkem valami végtelen élv után
+vágyott, melyben sohsem részesülhetünk, mert kiveszett lelkünkből a
+fogékonyság iránta, s midőn önkénytelenül vonzódunk a halál
+gondolatához, mint az egyetlenhez, melyet még nem ismerünk! Mily
+közel álltam éveken át a sírhoz, melyet önkezünk ás, s melytől csak
+egy eszme bírt eltávolítani, a lelkesülés Francziaország letiport
+szabadságáért! És mi más volt ismét életem, mióta Odaliet
+szerettem, – ah minő iszonyú tömegén a szenvedésnek kellett két
+éven át keresztül mennem! és mégis mint ragaszkodtam az élethez,
+melyet az ő képe tett becsessé!</p>
+<p>Ah, vége ennek is! Az élet ismét elveszté becsét rám nézve, vagy
+nem – nem becsét, elveszté az elviselhetőséget. Határozatom
+szilárdan áll.</p>
+<p>Meg fogok halni. S valjon nincs-e rá jogom?</p>
+<p>Azt mondják: isten küldött a világra, tehát itt <span class=
+"pagenum"><a name="Page_225" id="Page_225">-225-</a></span> kell
+maradnod, míg vissza nem szólít; ha fegyvert emelsz magad ellen,
+fellázadsz isten ellen, mint az elégedetlen rabszolga, ki menekülni
+akar urától; éltedet nem szabad elvenned, mert istentől ered,
+szenvedj, tűrj, s ezáltal szerezz magadnak érdemeket istennél!</p>
+<p>Ah, minő nevetséges, a ki így isten nevével csal mást és
+magát!</p>
+<p>De nem ijedek meg tőletek minden isteni félelmetekkel együtt.
+Lássuk, kinek van igaza.</p>
+<p>Maradjak itt, míg isten el nem szólít? hát ki tudja, valjon nem
+épen ő oltja-e lelkembe az önkénytes halál gondolatát? lehet-e ily
+elhatározás annak beleegyezése nélkül, ki nélkül misem történik a
+világon? vajjon nem ő utal-e az öngyilkolásra, midőn
+elviselhetlenné teszi életünket? Az élet tőle jön, – de mit
+bizonyít ez? nem istentől jön-e a betegség is, és ki fogja bűnnek
+mondani, ha szabadulni igyekszünk tőle? s ha istentől jő az élet,
+valjon nem tőle jő-e annak gyűlölete is?</p>
+<p>Szenvedjek és szerezzek érdemeket istennél, – az ördögbe, jámbor
+barátim, minő rabszolgatartó felfogással vagytok ti istenetek
+felől, hogy oly kannibálnak tartjátok, ki kínjainkban gyönyörködik,
+s kinek kegyét csak a gyötrelem jogczímén lehet elnyerni? S minő
+őrjöngő vakmerőségre vetemedtek, midőn a gondolat kétségbeesésében
+istennel való közvetlen érintkezésről álmodoztak!</p>
+<p>Hol itt a vallásosság abban, a mit ti vallásnak neveztek, s a mi
+tulajdonképen istenkáromlás volna, ha lehetne káromolni azt, a ki –
+nincs! <span class="pagenum"><a name="Page_226" id=
+"Page_226">-226-</a></span></p>
+<p>Hol itt a logika? Vallástok a halált hídnak tekinti egy jobb,
+egy tisztább életbe, s ti bűnnek bélyegzitek, ha e hídra mielőbb rá
+akarunk lépni? Vallástok az egekig emeli a keresztyénség vértanúit,
+pedig kilencz tizedrészök öngyilkos vala, öngyilkos fanatismusból.
+Vallástok elitéli az öngyilkosságot és csábít rá, midőn az üdv
+tökélyét a siron túl igéri!</p>
+<p>De ki fog keresni logikát a vallásban?</p>
+<p>Nem hiszek abban, a mit ti istennek neveztek, hogy reá
+támaszkodhassatok gyávaságtokban. Ti a halál perczére szoktátok
+utalni az istentagadót, s meg vagytok róla győződve, hogy legalább
+akkor osztani fogja gyöngeségteket, midőn bucsút vesz az élettől.
+Minő csalódása egy csalódásokon tengődő léleknek! Szemben állok a
+halállal, alig néhány óra választ el tőle, – és sohsem hittem
+kevésbé rögeszméitekben, mint e pillanatban.</p>
+<p>És ez szerencsém, ez olt e perczben nyugalmat lelkembe.</p>
+<p>Mert ha hinném istent, a mindenhatót és mindentudót, úgy már rég
+megtanultam volna gyűlölni, úgy most haragtól forró vérrel
+röpíteném a golyót agyamba, s a másvilágra érve kitüzném a lázadás
+zászlaját, boszút lihegő szavam felverné a túlvilág nyugalmát,
+zászlóm köré gyülnének mindazok, kik ártatlanul szenvedtek a
+földön, és ledöntenők annak trónusát, ki hatalmával oly ádázul
+visszaél, kinek szeretete halál, igazsága gyötrelem!</p>
+<p>De ime nyugodt vagyok, számot vetettem életemmel, nem szomjazom
+boszút, mert nincs ki ellen, nem gyűlölöm istent, mert – nincs.
+<span class="pagenum"><a name="Page_227" id=
+"Page_227">-227-</a></span></p>
+<p>De vannak magasabb törvények is, mint melyeket az ember akár az
+államban, akár a vallásban embertársai elé szab, van az embernek
+egy magosabb erkölcsi czélja is, és vajjon nem tiltja-e ez az
+öngyilkolást?</p>
+<p>Elismerem. Van az embernek magosabb czélja is, mint kellemesen
+tölteni életét, de vajjon fog-e az e czél felé vezető úton
+munkálhatni az, kinek lelke már annyira megtört, hogy menedéket
+keres a halálban?</p>
+<p>Azt mondják, a társadalom védte és felnevelte az embert,
+alkalmat adott neki tehetségei kimívelésére és tért nyújt
+képességeinek érvényesítésére, s ez által hallgatag oly kétoldalu
+szerződés jött létre az egyén és a társadalom között, mely
+egyoldalulag fel nem bontható; az öngyilkos tehát bűnt követ el a
+társadalom ellen, midőn azt magától megfosztja. De ez csak bizonyos
+határig áll. Elismerem, vannak kötelességeink a társadalom iránt, s
+volt idő, midőn éltem egyedüli boldogságát embertársaim
+szolgálatában reméltem feltalálhatni. De ha a társadalom jogaival
+álltok elő, ne feledjétek, hogy az egyénnek is vannak jogai. A
+társadalom önzése megszünik jogos lenni ott, a hol az emberi önzés
+jogosultsága kezdődik. Azt mondjátok: az életet kaptuk, tehát nem a
+miénk; s én azt mondom, épen mert kaptuk, a miénk. Rendelkezhetünk
+vele azon határokon belől, melyeken túl az egyén önzése megszünik
+jogos lenni. De vajjon hol van e határ?</p>
+<p>Száz öngyilkos közől kilenczvenkilencznek elhatározásában
+<span class="pagenum"><a name="Page_228" id=
+"Page_228">-228-</a></span> túlnyomó része van a társadalomnak
+elfogadott nézetei és előitéletei, intézményei és hiányai által.
+Vajjon nem a társadalom elfogadott fogalmai vezetik-e annak kezét,
+ki becsületét megőrzendő lesz öngyilkossá? Hány szerencsétlen
+szerelmes keresi a halált, kit csupán a társadalom előitéletei
+űznek a kétségbeesés karjaiba? S vajjon nem társadalmi
+intézményeink hiányai szolgáltatják-e az öngyilkosok ama túlnyomó
+contingensét, mely a nyomor elől menekül a halálba?</p>
+<p>A vad népek nem ismerik az öngyilkosságot, s a néger, ki megöli
+magát, a civilisált társadalom intézményeinek esik áldozatul.</p>
+<p>Az öngyilkosság a civilisátió egyik szomorú attributuma.</p>
+<p>A társadalom törvényei nem törődnek az ember legszentebb
+érzelmeivel. És sok esetben nem is törődhetnek vele. Az érzelem
+ügyeit törvények nem szabályozhatják. És vajjon, ha érzelmeink ily
+összeütközésbe jönnek társadalmi rendszerünkkel, – hol az eszköz e
+küzdelem kiegyenlítésére?</p>
+<p>A társadalomnak bizonyos határig joga van az ember életére, de
+vajjon van-e joga visszaélni azon szívnek kétségbeesésével, melynek
+már legszentebb érzelmeivel visszaélt? követelheti-e tőlünk, hogy
+tovább viseljük ez életet, melyet az ő intézményei tettek
+szerencsétlenné, elviselhetlenné?</p>
+<p>Mi boldog lehetnék én most, ha Odalie nem egy császári
+tábornoknak pazar bőségben, kényelemben nevelt leánya, kinek
+igényeit a párisi társadalmi élet oly magosra fokozta, hova anyagi
+<span class="pagenum"><a name="Page_229" id=
+"Page_229">-229-</a></span> helyzete fel nem ér! Mi boldogok
+lehetnénk egy más társadalomban mi, kiknek a párisi társadalomban a
+kétségbeesés jutott osztályrészül!</p>
+<p>Hallgassatok el a társadalom jogaival. Nem szabad oly erkölcsi
+törvényeket felállítani, melyek annyira ellenkeznek az emberi
+természettől elválhatlan önzéssel, hogy a valóságban
+lehetetlenekké, s ha mégis hirdettetnek, hazug frázisokká lesznek.
+Nem szabad a társadalom iránti kötelességeinknek oly széles
+magyarázatot adni, mely a kétségbeesett szívtől megtagadja a jogot,
+szenvedésein könnyíteni.</p>
+<p>Ember vagyok, elvitázhatlan jogom van keresni a jót és kerülni a
+rosszat, másnak kára nélkül. Kereshetem a halált, ha jobbnak
+találom az életnél, – s jogommal élek mindaddig, míg halálom által
+mást meg nem károsítok.</p>
+<p>Ez az egyetlen feltétel, melyhez az öngyilkolás jogát kötni
+lehet. Ha vannak tartozásaink, melyeket leróni, kötelezettségeink,
+melyeket teljesíteni csak úgy lehet, ha élünk a meddig élhetünk,
+akkor, elismerem, bűnös a kéz, mely fegyvert emel önmaga ellen;
+mert másnak joga van reánk, s e jogát megsértjük. A családapa, ki
+nejének és gyermekeinek szeretettel, támogatással tartozik egy
+életen át, megsérti családja iránti kötelességeit, ha azt
+támaszától megfosztja. A fiú, ki szüleit megfosztja a lehetőségtől,
+gyermeköket szeretni, s általa szerettetni, megsérti a gyermeki
+szeretet kötelességét. Ha volna családom, ha volnának szüleim,
+kiknek szeretettel és támogatással tartozom, még talán el
+<span class="pagenum"><a name="Page_230" id=
+"Page_230">-230-</a></span> tudnám szánni magamat az élet terhének
+elviselésére. De én egyedül állok a világban. Nincs a ki igényt
+tartson képességeimre, kinek tartoznám vele, hogy kedveért életben
+maradjak. Nincs családom, szabad vagyok.</p>
+<p>Te vagy mindenem Achille, és Odalie, barátom és kedvesem. Ti
+ketten vagytok a világon, kiknek jogotok van reám. Te, az igaz
+barát, ki gyermekkorunk óta változatlan, elnéző barátságoddal
+támogattál, ő, a szerető nő, ki szívét egy szerencsétlennek áldozá.
+Ne gondold Achille, hogy kicsinylem vonzalmatokat; két oly szív,
+mint a tied és Odalieé, – ah nem elég-e ez egy hosszú életre?
+Hiszen, ha csak a szívekkel kellene számolnunk, úgy a legboldogabb
+az volna, kit Odalie szerelmére, Achille barátságára méltatott!</p>
+<p>Nem lehet.</p>
+<p>Bevallom Achille, irántad hálátlanságot követek el, midőn
+meghalok. De barátságod, mely bűnössé teszi kezemben a fegyvert,
+fel fog oldozni a vád alól. Nem fogod kivánni, hogy alávessem
+magamat e perczben a gyötrelemnek, kifejteni előtted azon
+elviselhetlen lélekállapotot, melyből más menekvés nem létezik. Nem
+volt titkom előtted, s naplómból, melyet kérlek, fogadj el emlékül
+szerencsétlen barátodtól, ki fogod pótolhatni, a mi eddig tán nem
+állt elég világosan előtted. Ismersz, és át fogod látni, hogy
+másként nem cselekedhettem; és nem fogsz benne kételkedni, ha azt
+mondom, hogy a mi fájdalmat e pillanatban érzek, csupán azon
+gondolat okozza, hogy tőled el kell válnom. <span class=
+"pagenum"><a name="Page_231" id="Page_231">-231-</a></span></p>
+<p>És Odalie? – Neki tartoztam azzal, hogy boldoggá tegyem; de
+miután e tartozást teljesítenem lehetetlen, és lehetetlen nem
+önvétkemből, – nem tartozom neki az élettel. Halálom híre le fogja
+sujtani, de meglásd Achille, hamarább fogja feledni a meghalt
+Anatolet, mint feledni tudná az élőt, ki csak rá nézve halt meg. Ő
+meg fog bocsátani annak, kinek nem volt ereje élni az ő bírása
+nélkül.</p>
+<p>Volt idő, midőn, nem ismerve még az élet keserűségeit,
+gyávaságnak tekintém az öngyilkolást. Megvallom, e gondolat
+tartóztatott vissza ma is leginkább ez elhatározástól, – de végre
+elhagyott. A ki gyávaságot készül elkövetni, nem azt érzi, a mit én
+érzek ez órában. Vajjon gyáva volt-e Brutus, midőn kardjába dőlt,
+és Cato midőn beleit felvágta, nehogy Caesarnak hódolnia kelljen?
+Gyáva volt-e Ária, midőn a véres tőrt, mely keblét átjárta, habozó
+férjének nyujtá: Vedd Paetus, nem fáj!? Gyáva volt-e Antonius és
+Cleopatra, kik Octavián rabsága elől a halálban kerestek menedéket?
+Gyáva volt-e Collatinus vagy neje, a nemes Lucrétia, midőn
+gyalázatát túlélni nem bírta?</p>
+<p>Ah, megengedem, hogy magamféle apró embernek nem illik e nagy
+jellemekre hivatkoznia. De végre is, a mi a nagynál erény, lehet-e
+gyarlóság a kicsinynél?</p>
+<p>Magasztalják a katonát, ki hősen megy szembe a halállal. De a
+katona hősiességében mindig van része a reménynek is, hogy életben
+marad, s a vágynak a dicsőség, a jutalom után, – az öngyilkos
+elszántságában nincs semmi más mint bátorság. <span class=
+"pagenum"><a name="Page_232" id="Page_232">-232-</a></span></p>
+<p>És még egy. Legyen bár a határozat és tett egy pillanat műve,
+vagy hosszas elmélkedés eredménye, mint Robecké, ki könyvet írt az
+öngyilkolásról, mielőtt végrehajtotta volna, – az öngyilkos
+elhatározásában mindig van valami nemes érzés, mely felül emeli a
+hétköznapi embereken. Igaz, hogy erő kell hozzá, a rosszat tűrni
+tudni; de tűrni akkor is, midőn jogos módon menekülhetnénk tőle, ez
+nem bátorság többé, hanem botorság.</p>
+<p>Megengedem, hogy lehet gyávaság az, a mi bennünk az öngyilkolás
+határozatát szüli; de végrehajtani csak a bátorság lesz képes.
+Féltem én is az élettől barátom, s ez gyöngeség vala, megengedem.
+De minek fogod nevezni azt, hogy most nem félek a haláltól?</p>
+<p>Hidd el egyetlen barátom, rég nem cselekedtem valamit oly
+józanul, mint cselekszem a halált. Nem átkozom kedvesemet, soha az
+érzelem, melylyel iránta viseltetem, tisztább nem volt, mint e
+pillanatban. Nem érzem azt az általános világfájdalmat, mely
+elménket elhomályosítja, s fekete szemüvegen át láttatja velünk a
+világot; nem esem kétségbe az emberiség sorsa felett, nem
+kételkedem benne, hogy van boldogság e földön, – de érzem, hogy
+<i>rám nézve nincs</i>, hogy az én életem elveszté becsét, czélját,
+értelmét, – s érzem hogy ily csupasz életet nem érdemes
+fenntartani.</p>
+<p>Nyugodtabban halok meg, mint éltem. – Ez igazolásom.</p>
+<p>És most isten veletek egyetlen barátom és imádott <span class=
+"pagenum"><a name="Page_233" id="Page_233">-233-</a></span>
+kedvesem! Legyetek oly boldogok a mily boldogtalan volt</p>
+<p class="right"><i>Anatole.</i></p>
+<p>A másik levél Plangenet Constancenak szólt és így hangzott:</p>
+<p class="i2">Asszonyom,</p>
+<p>Magyarázattal és bocsánatkéréssel tartozom önnek ama
+szerencsétlen jelenetért, melynek a véletlen az ön házát tette
+szinhelyévé. Emezt nem fogja ön megtagadni a szerencsétlentől, ki,
+mire ön e sorokat veszi, azon állapotban lesz, melyben a legnagyobb
+ellenség is igényt tarthat ellensége bocsánatára, s ki élte ez
+utolsó órájában köszönetet mond önnek azon nem érdemlett
+barátságért, melylyel két éven át kitünteté, s melylyel – mint
+öntudata vádolja, – visszaélt. Mert visszaéltem az ön barátságával,
+vissza Odalie szerelmével, midőn szeretni mertem, én, ki sem hinni,
+sem remélni nem bírtam. Végre, – későn, oh nagyon későn! beláttam
+ezt, – elhatározám, lemondani a jelen boldogságáról, mely ámítás
+vala a jövőre nézve, s a véletlen, midőn ma Odalieval önnél
+összehozott, úgy akarta, hogy ön tanúja legyen, mikép hajtom végre
+önmagamon ez itéletet.</p>
+<p>Ime egyetlen mentségem asszonyom; ime a magyarázat, melyet önnek
+joga van tőlem követelni.</p>
+<p>Midőn ma önhöz beléptem, nem gondoltam rá, mit fogok tenni, ha
+egyszer nem lesz jogom Odalie nevét kiejteni. Midőn öntől
+eltávoztam, csakhamar tisztába jöttem magammal e kérdés felett.
+<span class="pagenum"><a name="Page_234" id=
+"Page_234">-234-</a></span></p>
+<p>Odalie nélkül élni? – Ez asszonyom, egyszerűen lehetetlen.</p>
+<p>De lehet – meghalni nélküle.</p>
+<p>Ha érdekli önt sorsom asszonyom, ezennel felhatalmazom C.
+Achille barátomat, adjon meg önnek minden felvilágosítást, melyre
+szüksége van, naplómmal együtt, melyet neki hagytam emlékül. Ha ön
+ezeket hallja és olvassa, meg fogja érteni végzetemet.</p>
+<p>Még egy kérésem van önhöz asszonyom. Támogassa Odaliet
+barátságával. Ne mondjon neki rólam csak olyat, a mi gyorsabban
+feledtetheti vele szerencsétlen kedvesét. Felhatalmazom önt arra
+is, hogy rágalmazzon előtte, ha jónak látja; kész vagyok gyűlöletét
+és megvetését elviselni, ha ez megnyugvására szolgálhat. Nem irok
+Odalienak, egy sorban sem veszek tőle bucsút, hogy önnek teljesen
+szabad keze legyen e tekintetben. Ez utolsó és nem legcsekélyebb
+pontja itéletemnek.</p>
+<p>És most asszonyom, bucsút veszek öntől örökre, öntől és
+Odalietől. – Legyen ön boldog asszonyom, s feledje és feledtesse
+Odalieval</p>
+<p class="right"><i>Flavigneux Anatolet.</i></p>
+<p>Ime Anatole története.</p>
+<p>Hosszadalmas valék az elbeszélésben, – folytatá Achille, – de
+barátomat csak az itélheti meg igazságosan, a ki multját ismeri.
+Mert e szomorú katasztrófának oka csak részben rejlik azon
+akadályokban, melyek Odalietől elválaszták, s a körülményekben,
+melyek közt kedvese nevelkedett; szerencsétlenségének <span class=
+"pagenum"><a name="Page_235" id="Page_235">-235-</a></span> valódi
+kulcsát multjában kell keresnünk. Hogy egy egészséges, tettvágyas
+és munkaképes ifjú, pályája kezdetén, az erkölcsi és anyagi siker
+buzdító ölében, egy jövő küszöbén, mely elé mindenki remélve
+tekintett, megszeressen egy nőt, ki sorsán felül, bőségben
+nevelkedett ugyan, de ki őt mélyen és igazán szereti, és a netaláni
+anyagi szükség lehetősége elől meghátráljon a – halálba, hogy
+eldobjon magától egy életet, mely egyrészt hirrel s dicsőséggel
+kecsegteti, másrészt alapos reményt nyujt a boldogságra, s eldobja
+azt aggodalomból oly viszonyoktól, melyek mindössze nem
+lehetetlenek, – ez oly psychologiai ellenmondás, melynek másutt
+kell kulcsát keresnünk.</p>
+<p>Nagy lélektani ellenmondásokra, úgy hiszem, csak sokat
+szenvedett embereknél találunk. És Anatole ifjúkori szenvedései
+megadják e talány megfejtését. Anatole természettől fogva tüzes
+vérű, tettrekész és élvvágyó vala. Midőn az életbe belépett,
+tizenhat éves korában, lelke egy tiszta fehér lap volt, s minden
+attól függött, mit fog az élet e lapra feljegyezni. Élénk
+becsületérzés és fogékony szív, melyet anyjától öröklött, hajlam a
+könnyelműségre s élvezetvágy, miben apjára ütött: ez volt az anyag,
+melyet a természet jövőjének rendelkezésére adott.</p>
+<p>A tizenhat éves ifjú ártatlan, tiszta lelkébe először Hermance
+írta be a maga nevét és történetét a kicsapongás, az erkölcsi
+cynismus, a gyalázat betűivel; melyek az ifjút arra kényszeríték,
+hogy <span class="pagenum"><a name="Page_236" id=
+"Page_236">-236-</a></span> piruljon önmagán, s arra vitték, hogy
+kedvesében a nőnemet megvesse. Korának természetes naivságát
+veszélyes gyorsasággal követte a felvilágosodás legsivárabb neme:
+az, melyet lelkünk ártatlanságának s költészetének árán vásárolunk
+meg. Az idealismus korszaka Anatole lelkében csak hónapokig
+tartott. Az első csók, melyet Hermancetól mint kedvesétől kapott,
+széttépte a fiatal kebel illusióit, s azon lelki válság, melybe
+Hermance bukása dönté, egy léha, kicsapongó élet karjaiba
+taszítá.</p>
+<p>Hosszú négy éve után e léleksenyvesztő, emésztő életmódnak
+jelent meg Hélène kedélyének láthatárán, hogy veszni indult lelkét
+saját fájdalma árán megmentse. A könnyelműség tetőpontján, midőn
+erkölcstelen szenvedélyei végzetes hatalommal ragadták egy oly tett
+felé, melyre még az ő morálja is a «jellemtelenség» nevét
+alkalmazá, Hélène önfeláldozó szerelmének s lemondó ártatlanságának
+meginditó nyilatkozására volt szükség, hogy természetének eredeti
+nemessége legyőzhesse Hermance iránti szerelmének szomorú
+örökségét.</p>
+<p>Anatole szakított multjával, de – már későn. Lelke szárnyait az
+idő sivár tapasztalásai megnyesték. Erkölcsileg megtért, s szerelme
+Odalie iránt tiszta volt, mint egy szűz kebel első gerjedelme. De
+első szerelmének keserű csalódása, az önmegvetés emésztő érzése,
+négy évi életmódja, s az önvád maró kínjai Hélène iránti
+magaviselete miatt, megzavarták lelki fejlődésében. Elveszté
+hitét.</p>
+<p>Több évi komoly munka és tanulmányok kimívelték <span class=
+"pagenum"><a name="Page_237" id="Page_237">-237-</a></span>
+szellemét, s erős politikai meggyőződéseket csepegtettek lelkébe;
+de feldult szívvilágát nem birták ujjá teremteni. Midőn Odalie
+szerelmének jeleit vette, őszintén igyekezett e gondolat ellen
+küzdeni. Egy évig tartott, míg megszerette a leányt, s másfél évig,
+míg önmagának be merte vallani azon szerelmet, mely saját
+initiativája folytán sohsem keletkezett volna szívében. Másfél év
+mulva nem kételkedhetett többé saját szerelmében, de ezenkívül
+kételkedett mindenben. Ha a politikai gyűlölet nem választja el a
+tábornoktól, ha tölthetett volna kedvesével annyi időt, mennyit e
+körülmény nem létében kétségkívül töltött volna, azt hiszem, hogy a
+folytonos érintkezés szerelme tárgyával győzött volna lelki
+töprengésein, s szerelme hatalmától elragadtatva rövid idő alatt
+örökre magához fűzte volna kedvesét. De a politikai ellentét közte
+és a tábornok közt, midőn az alkalmak számát, melyekben
+szerelmesével találkozhatott, lehető csekélyre leszállítá, még
+tápot adott kételyeinek. Hosszú hónapokon át megfosztva ideáljának
+láthatásától, lelke önmagára vala utalva, s midőn csupán magából
+meríthetett, zsákmányul esett azon kételyeknek, melyeket Odalie
+szava, ha azt gyakrabban hallja, örökre elriaszthatott volna.</p>
+<p>Nem tudott remélni, és nem tudott lemondani. Szomorú kételyei
+két éven át oly tétlen passivitásba sülyeszték, mely apathikus
+önfeledésében nem gondolja meg, hogy az ily viszony egy fiatal
+férfi és fiatal leány közt hosszabb időre tarthatatlan. Akaratlanul
+ámítá önmagát és kedvesét, míg <span class="pagenum"><a name=
+"Page_238" id="Page_238">-238-</a></span> végre ennek néhány
+véletlen szava felkölté benne a férfi becsületérzését, ki most a
+szerelmest gyors elhatározásra kényszeríté.</p>
+<p>Azon nap óta, melyen Hermance bukása felett kétségbeesve tőrt
+irányzott mellének, Anatolet nem érte oly erőszakos lelki
+megrázkódás, mint ez vala. Az ily válságok a kedély minden zugát
+felverik, s nem hagyják szívéletünknek egy elemét sem érintetlenül.
+S midőn az volt a kérdés: lemondjon-e végleg és tényleg kedveséről,
+vagy kösse őt magához örökre, nem törődve a jövővel? – szomorú
+hatalommal támadt fel lelkében a Cotin-ház emlékezete.</p>
+<p>És ily körülmények közt, ily előzmények után, ez határozta meg a
+küzdelem kimenetelét.</p>
+<p>Anatole képesnek érzé önmagát az anyagi nélkülözés minden
+nemére, kétszer mondott le önszántából a jólétről, de maga sohasem
+tapasztalta a szükséget. Gyermekkorában nagybátyja bőkezüen
+gondoskodott róla, utóbb saját munkája ritka szerencsés anyagi
+helyzetbe emelte. Egy szomorú példáját látta a nyomor
+következményeinek, s e példa annál megrázóbban hatott rá, mert
+becsületes, szeretetreméltó embereket taszított az örvénybe, kiket
+tisztelt és szeretett; mert bukását okozta első szerelme tárgyának,
+kinek gyalázata kiindulási pontjául szolgált minden szenvedéseinek.
+Cotinék nyomora okozta, hogy Hermanceban oly keserűen csalódott,
+hogy kétségbeesésében a kicsapongás karjaiban keresett menedéket;
+ez sodorta oly viszonyokba, ez hozott rá oly szenvedéseket,
+<span class="pagenum"><a name="Page_239" id=
+"Page_239">-239-</a></span> melyek alatt lelki ereje megtörött. S
+ha a becsületes, szerető, de gondatlan és mulatni vágyó Cotinnéval
+párhuzamba állítá a pazar bőségben nevelt, fényhez szokott,
+ünnepelt, ragyogni vágyó Odaliet, – vajjon csoda-e, ha lelke
+kétségbeesett a természetek e hasonlóságán, és nem merte a sors
+hasonlóságát kihivni?</p>
+<p>Ily körülmények közt talán lett volna még egy dolog, ami
+Anatolet a végső kétségbeeséstől megmenthette volna: a vallás. A
+mióta a világegyetem mathematikai ismeretlenét, a nagy X-et a
+természettudomány megfejté, azóta az atheismus oly erkölcsi
+jogosultságot nyert, minővel azelőtt nem bírt. De azért az
+egészséges atheismus ma is az erős szellemek privilégiuma, melyet
+megtört lélek nem bír elviselni. A vallás babona, előitélet, – de
+oly babona, mely képes fanatizálni, oly előitélet, mely képes
+bátorságra, kitartásra buzdítani, midőn a remény minden más
+jogczimét már elveszté. Ha Anatole mély vallásos érzülettel bír, a
+hit segélyével tán sikerült volna megcsalnia saját lelke
+kétségbeesését, istenben bízva, a remény e képzelt hatalom iránt,
+talán képes lett volna elméjét elámítani, s ezáltal a
+végelcsüggedéstől megóvni, hogy lett volna ereje szembeszállni a
+jövővel. De Anatole atheista volt.</p>
+<p>Ez még sivárabbá tette kétségbeesését.</p>
+<p>Mindezen tényezők összevéve, azt hiszem eléggé megmagyarázzák
+Flavigneux Anatole végzetét. Ezeket elgondolva nem fogunk követ
+dobni a szerencsétlen ifjúra, kinek utolsó levele, melyet önnek
+<span class="pagenum"><a name="Page_240" id=
+"Page_240">-240-</a></span> felolvasék, szinte természetellenes,
+megdöbbentő józansága által, megczáfolhatlanul hirdeti, miszerint
+azon ember, ki oly szenvedéseken ment át, oly tapasztalatokat
+szerzett, úgy tudott szeretni, és úgy nem tudott hinni, mint
+Anatole, – csak akkor érezheté magát teljesen nyugodtnak, midőn már
+előtte feküdt a töltött pisztoly, mely néhány óra mulva megmenti
+minden szenvedéstől.</p>
+<p>S e pisztoly eldördült, – tevé hozzá Achille elfojtott hangon, –
+és én elvesztém legjobb barátomat.</p>
+<hr class="tb" />
+<p>– És Odalie? – kérdém szünet mulva Achilletől.</p>
+<p>– Odalie mélyen és igazán gyászolta kedvesét. Megtudván
+Constancetól, hogy Anatole naplóját nekem hagyta, elkérte olvasni.
+Midőn néhány hét mulva meglátogattam, visszaadta a könyvet. «Most
+már nyugodtan bírhatja ön ez emléket barátjától», mondá s egy másik
+hasonló kötetet tartott elémbe. Felnyitám. Anatole naplója volt az,
+hiven lemásolva Odalie által. A leány egy hónap alatt leírta
+magának e kötetet; írásközben átszenvedte mindazt, a mit kedvese
+szenvedett, s a visszaidézett fájdalmak ez egy hónapjának eredménye
+ott állt a könyv utolsó lapján.</p>
+<p>«Te jobban tudtál gondolkozni, én jobban tudtam szeretni. Te
+bölcs voltál, én csak szerelmes. Ha kevésbé lettél volna előrelátó,
+még tán boldogok lehettünk volna! <span class="pagenum"><a name=
+"Page_241" id="Page_241">-241-</a></span></p>
+<p>– «De hátha nem?</p>
+<p>– «Mégis igazad volt Anatole.»</p>
+<p>E sorokat írta Odalie kedvese naplója végére. A szerencsétlen
+leány annyira beleélte magát e napló olvasása alatt kedvese
+szenvedéseibe, hogy végre maga is elveszté hitét.</p>
+<p>De a kétkedés, mely Anatole szerencsétlenségét okozta, Odalienak
+megkönnyíté a magáét elviselni. A kétkedés semmivé teszi az örömet,
+midőn elemeire felbontja; szelidíti a szenvedést, midőn
+elforgácsolja.</p>
+<p>Körülbelül egy évvel Anatole halála után egy gyors betegség
+Duploque tábornokot is sírba szólítá.</p>
+<p>Odalie egyedül maradt azon csekély vagyonnal, melyet atyja
+hagyott rá, és készült Normandiába vonulni vissza nagynénjével,
+hogy ott szerényen éljen emlékezetének.</p>
+<p>Ekkor egyszerre ismét megjelent egy már több izben elutasított
+régi udvarló. Felajánlá millióit Odalienak, s nem kérte tőle
+szívét, csak kezét.</p>
+<p>Kettő közt volt a leánynak választása.</p>
+<p>Visszavonultan élni Normandia valamely félreesett zugában, vagy
+ismét megkezdeni az előbbi fényes és zajos életet, s most már
+hatványozott kiadásban.</p>
+<p>És vajjon hol lesz könnyebb feledni az elhalt kedvest: egy
+csendes kis városban-e, lekötve egy helyre, egy kis unalmas helyre,
+mely a lelket akarata ellenére az emlékezethez kényszeríti
+menekülni foglalkozásért? vagy milliókkal rendelkezve a nagy
+világban, folytonos zaj, vígság, ünneplés között? <span class=
+"pagenum"><a name="Page_242" id="Page_242">-242-</a></span></p>
+<p>Odaliet meggyőzték rokonai, miszerint ez utóbbi életmód jobban
+megfelel szenvedő lelke szükségeinek. És Odalie kijelenté
+kérőjének, hogy szíve a halotté marad, de kezét elnyerheti, ha kész
+őt támogatni a feledésben.</p>
+<p>– Két év mult el azóta, – folytatá Achille, – s Odalie férjével
+együtt európaszerte keresi a szórakozást, de hogy kedvesét még
+mindig nem feledte, azt észrevehette ön tegnap, midőn látta, miként
+halványult el egy ember láttára, ki őt Anatolera emlékezteté.</p>
+<p>– Mit mond ön, – kiálték fel, tehát azon igéző szépségü nő, ki
+tegnap az estélyen…</p>
+<p>– Senki más, mint Odalie.</p>
+<p>– És férje?</p>
+<p>E pillanatban eszembe jutott, hogy a fazék névjegye még mindig
+zsebemben van, elővettem tehát, s megtaláltam rajta a választ
+kérdésemre:</p>
+<p class="center"><i>Hyacinthe Randeau</i><br />
+<i>Rentier</i>. <span class="pagenum"><a name="Page_243" id=
+"Page_243">-243-</a></span></p>
+<div class="chapter">
+<h2><img src="images/ch11.png" alt="" title="" />XIX.</h2>
+</div>
+<p>Három nappal utóbb elhagytam Rómát.</p>
+<p>Nem láttam többé Odaliet, de nem bírtam feledni. E bűbájos alak,
+titokteljesen ékesszóló varázsával folyton lelkem előtt lebegett,
+majd mint personifikácziója a megragadó bájnak, mint ideálja a női
+kellemnek, kiben az istenség asszonyi revelátiója, a mosoly igéje
+testté lőn; majd mint a táncznak megvadult muzsája, a mint rohamos
+gyorsasággal röpült végig M*… marchese termein, titokteljes vágytól
+dagadó kebellel, emésztő lánggal szemében, arczán a szédülés
+átérzett kéjével, vonásaiban oly minden földin felülemelkedett
+elszántsággal, mely vakmerően kisérti az élet és halál istenét… s
+többször kérdém magamtól, mint kérdé egykor Anatole: Odalie, dæmon
+vagy-e vagy istennő?</p>
+<hr class="tb" />
+<p>Két héttel utóbb Nápolyban a következő újdonságot olvasám egy
+odavaló hirlapban:</p>
+<p>«A fiatal kor gondatlan könnyelműsége ismét egy ifjú életnek
+oltá ki világát. Mint római lapok <span class="pagenum"><a name=
+"Page_244" id="Page_244">-244-</a></span> írják, tegnapelőtt
+temettek ott egy szép, fiatal franczia nőt, ki alig néhány hét óta
+időzött Olaszországban, s kiben a római társaság már előre üdvözlé
+a bekövetkező farsang királynéját. R… asszony néhány nap előtt T*
+M* marchese estélyén táncztól felhevülten vizet kért. R… urat e
+kivánat annyival inkább meglepte, mert neje tánczközben rendesen
+theával szokta volt szomját oltani. Ez alkalommal azonban sem
+férjének sem barátainak nem sikerült őt veszélyes kivánsága
+teljesítésében meggátolni. A fiatal nő, nem hajtva semmi tanácsra,
+teljes felhevülésben felhajtott egy pohár jeges vizet. Másnap
+rosszul lett, s pár nap alatt oly erőszakos tüdőlob fejlődött ki a
+szerencsétlen nőben, melyen az orvosok nem bírtak erőt venni, s
+mely a boldog férjet szeretett nejétől megfosztá.»</p>
+<p>– – – – – – –</p>
+<p>Ah Odalie! nem valál dæmon, nem valál istennő. Asszony voltál
+tetőtől talpig, asszonyi szívvel és asszonyi gyöngeségekkel.</p>
+<hr class="chap" />
+<p><span class="pagenum"><a name="Page_245" id=
+"Page_245">-245-</a></span></p>
+<div class="chapter">
+<h2>TARTALOM.</h2>
+</div>
+<ul class="TOC">
+<li>TOLDY ISTVÁN. Irta <i>Mikszáth Kálmán</i> <span class=
+"ralign"><a href="#Page_V">V</a></span></li>
+<li>ANATOLE <span class="ralign"><a href=
+"#Page_1">1</a></span></li>
+</ul>
+<hr class="chap" />
+<p><span class="pagenum"><a name="Page_246" id=
+"Page_246">-246-</a></span></p>
+<p><span class="pagenum"><a name="Page_247" id="Page_247"><br />
+-247-</a></span></p>
+<div class="chapter">
+<h2>KÉPJEGYZÉK.</h2>
+</div>
+<ul class="TOC">
+<li class="li2"><span class="roman">1.</span> Toldy István arczképe
+<span class="ralign"><a href="#Page_II">II</a></span></li>
+<li class="li2"><span class="roman">2.</span> Egy 22–23 éves nő
+állt ott <span class="ralign"><a href="#Page_15">15</a></span></li>
+<li class="li2"><span class="roman">3.</span> Szédítő gyorsasággal
+lejtett körül <span class="ralign"><a href=
+"#Page_18">18</a></span></li>
+<li class="li2"><span class="roman">4.</span> Cotin György örömmel
+fogadta az ifjút <span class="ralign"><a href=
+"#Page_30">30</a></span></li>
+<li class="li2"><span class="roman">5.</span> Odarohant beteg
+nagybátyjához <span class="ralign"><a href=
+"#Page_40">40</a></span></li>
+<li class="li2"><span class="roman">6.</span> – Csókolj meg
+Anatole! – susogá <span class="ralign"><a href=
+"#Page_45">45</a></span></li>
+<li class="li2"><span class="roman">7.</span> A nagy operaház
+előcsarnokában megpillantá <span class="ralign"><a href=
+"#Page_49">49</a></span></li>
+<li class="li2"><span class="roman">8.</span> Jobb kezével egy tőrt
+ragadott fel <span class="ralign"><a href=
+"#Page_59">59</a></span></li>
+<li class="li2"><span class="roman">9.</span> Mind hevesebben
+ostromolni kezdte <span class="ralign"><a href=
+"#Page_78">78</a></span></li>
+<li class="li2"><span class="roman">10.</span> Térden állva kért
+bocsánatot <span class="ralign"><a href=
+"#Page_88">88</a></span></li>
+<li class="li2"><span class="roman">11.</span> Kellemes benyomású
+gyermek jött szembe <span class="ralign"><a href=
+"#Page_104">104</a></span></li>
+<li class="li2"><span class="roman">12.</span> Odalie arczképe volt
+<span class="ralign"><a href="#Page_124">124</a></span></li>
+<li class="li2"><span class="roman">13.</span> Mélabúsan találtam
+szobájában ülve <span class="ralign"><a href=
+"#Page_156">156</a></span></li>
+<li class="li2"><span class="roman">14.</span> Anatole kezét nyújtá
+a búcsúra <span class="ralign"><a href=
+"#Page_173">173</a></span></li>
+<li class="li2"><span class="roman">15.</span> Ismét elővette
+naplóját <span class="ralign"><a href=
+"#Page_186">186</a></span></li>
+<li class="li2"><span class="roman">16.</span> Megsemmisűlten
+hullott barátnője karjaiba <span class="ralign"><a href=
+"#Page_218">218</a></span></li>
+</ul>
+<hr class="chap" />
+<div class="transnote">
+<p class="center"><span class="caption">Javítások.</span></p>
+<p>Az eredeti szöveg helyesírásán nem változtattunk.</p>
+<p>A nyomdai hibákat javítottuk. Ezek listája:</p>
+<table summary="Javítások">
+<tr>
+<td class="tdr"><a href="#Page_VI">VI</a></td>
+<td>prubliczistikai</td>
+<td>publiczistikai</td>
+</tr>
+<tr>
+<td class="tdr"><a href="#Page_7">7</a></td>
+<td>Bossásson meg</td>
+<td>Bocsásson meg</td>
+</tr>
+<tr>
+<td class="tdr"><a href="#Page_14">14</a></td>
+<td>Rómaban</td>
+<td>Rómában</td>
+</tr>
+<tr>
+<td class="tdr"><a href="#Page_18">18</a></td>
+<td>Őn már</td>
+<td>Ön már</td>
+</tr>
+<tr>
+<td class="tdr"><a href="#Page_48">48</a></td>
+<td>körülménye</td>
+<td>körülményei</td>
+</tr>
+<tr>
+<td class="tdr"><a href="#Page_56">56</a></td>
+<td>ketségbeesik</td>
+<td>kétségbeesik</td>
+</tr>
+<tr>
+<td class="tdr"><a href="#Page_78">78</a></td>
+<td>gyermek ránt</td>
+<td>gyermek iránt</td>
+</tr>
+<tr>
+<td class="tdr"><a href="#Page_93">93</a></td>
+<td>erkölcsí világában</td>
+<td>erkölcsi világában</td>
+</tr>
+<tr>
+<td class="tdr"><a href="#Page_94">94</a></td>
+<td>czynismus</td>
+<td>cynismus</td>
+</tr>
+<tr>
+<td class="tdr"><a href="#Page_113">113</a></td>
+<td>h gy én</td>
+<td>hogy én</td>
+</tr>
+<tr>
+<td class="tdr"><a href="#Page_115">115</a></td>
+<td>Vig voit</td>
+<td>Vig volt</td>
+</tr>
+<tr>
+<td class="tdr"><a href="#Page_117">117</a></td>
+<td>képtelenség!</td>
+<td>képtelenség!»</td>
+</tr>
+<tr>
+<td class="tdr"><a href="#Page_123">123</a></td>
+<td>volha erőm</td>
+<td>volna erőm</td>
+</tr>
+<tr>
+<td class="tdr"><a href="#Page_131">131</a></td>
+<td>dolgánan</td>
+<td>dolgában</td>
+</tr>
+<tr>
+<td class="tdr"><a href="#Page_143">143</a></td>
+<td>vézethet</td>
+<td>vezethet</td>
+</tr>
+<tr>
+<td class="tdr"><a href="#Page_161">161</a></td>
+<td>napoként kaczérabb</td>
+<td>naponként kaczérabb</td>
+</tr>
+<tr>
+<td class="tdr"><a href="#Page_165">165</a></td>
+<td>lehehetetlen</td>
+<td>lehetetlen</td>
+</tr>
+<tr>
+<td class="tdr"><a href="#Page_170">170</a></td>
+<td>nek illő</td>
+<td>neki illő</td>
+</tr>
+<tr>
+<td class="tdr"><a href="#Page_199">199</a></td>
+<td>segíten akarna</td>
+<td>segíteni akarna</td>
+</tr>
+<tr>
+<td class="tdr"><a href="#Page_205">205</a></td>
+<td>ajanlatát</td>
+<td>ajánlatát</td>
+</tr>
+<tr>
+<td class="tdr"><a href="#Page_207">207</a></td>
+<td>rád esettt</td>
+<td>rád esett</td>
+</tr>
+</table>
+</div>
+<div lang='en' xml:lang='en'>
+<div style='display:block; margin-top:4em'>*** END OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK <span lang='hu' xml:lang='hu'>ANATOLE</span> ***</div>
+<div style='text-align:left'>
+
+<div style='display:block; margin:1em 0'>
+Updated editions will replace the previous one&#8212;the old editions will
+be renamed.
+</div>
+
+<div style='display:block; margin:1em 0'>
+Creating the works from print editions not protected by U.S. copyright
+law means that no one owns a United States copyright in these works,
+so the Foundation (and you!) can copy and distribute it in the United
+States without permission and without paying copyright
+royalties. Special rules, set forth in the General Terms of Use part
+of this license, apply to copying and distributing Project
+Gutenberg&#8482; electronic works to protect the PROJECT GUTENBERG&#8482;
+concept and trademark. Project Gutenberg is a registered trademark,
+and may not be used if you charge for an eBook, except by following
+the terms of the trademark license, including paying royalties for use
+of the Project Gutenberg trademark. If you do not charge anything for
+copies of this eBook, complying with the trademark license is very
+easy. You may use this eBook for nearly any purpose such as creation
+of derivative works, reports, performances and research. Project
+Gutenberg eBooks may be modified and printed and given away&#8212;you may
+do practically ANYTHING in the United States with eBooks not protected
+by U.S. copyright law. Redistribution is subject to the trademark
+license, especially commercial redistribution.
+</div>
+
+<div style='margin-top:1em; font-size:1.1em; text-align:center'>START: FULL LICENSE</div>
+<div style='text-align:center;font-size:0.9em'>THE FULL PROJECT GUTENBERG LICENSE</div>
+<div style='text-align:center;font-size:0.9em'>PLEASE READ THIS BEFORE YOU DISTRIBUTE OR USE THIS WORK</div>
+
+<div style='display:block; margin:1em 0'>
+To protect the Project Gutenberg&#8482; mission of promoting the free
+distribution of electronic works, by using or distributing this work
+(or any other work associated in any way with the phrase &#8220;Project
+Gutenberg&#8221;), you agree to comply with all the terms of the Full
+Project Gutenberg&#8482; License available with this file or online at
+www.gutenberg.org/license.
+</div>
+
+<div style='display:block; font-size:1.1em; margin:1em 0; font-weight:bold'>
+Section 1. General Terms of Use and Redistributing Project Gutenberg&#8482; electronic works
+</div>
+
+<div style='display:block; margin:1em 0'>
+1.A. By reading or using any part of this Project Gutenberg&#8482;
+electronic work, you indicate that you have read, understand, agree to
+and accept all the terms of this license and intellectual property
+(trademark/copyright) agreement. If you do not agree to abide by all
+the terms of this agreement, you must cease using and return or
+destroy all copies of Project Gutenberg&#8482; electronic works in your
+possession. If you paid a fee for obtaining a copy of or access to a
+Project Gutenberg&#8482; electronic work and you do not agree to be bound
+by the terms of this agreement, you may obtain a refund from the person
+or entity to whom you paid the fee as set forth in paragraph 1.E.8.
+</div>
+
+<div style='display:block; margin:1em 0'>
+1.B. &#8220;Project Gutenberg&#8221; is a registered trademark. It may only be
+used on or associated in any way with an electronic work by people who
+agree to be bound by the terms of this agreement. There are a few
+things that you can do with most Project Gutenberg&#8482; electronic works
+even without complying with the full terms of this agreement. See
+paragraph 1.C below. There are a lot of things you can do with Project
+Gutenberg&#8482; electronic works if you follow the terms of this
+agreement and help preserve free future access to Project Gutenberg&#8482;
+electronic works. See paragraph 1.E below.
+</div>
+
+<div style='display:block; margin:1em 0'>
+1.C. The Project Gutenberg Literary Archive Foundation (&#8220;the
+Foundation&#8221; or PGLAF), owns a compilation copyright in the collection
+of Project Gutenberg&#8482; electronic works. Nearly all the individual
+works in the collection are in the public domain in the United
+States. If an individual work is unprotected by copyright law in the
+United States and you are located in the United States, we do not
+claim a right to prevent you from copying, distributing, performing,
+displaying or creating derivative works based on the work as long as
+all references to Project Gutenberg are removed. Of course, we hope
+that you will support the Project Gutenberg&#8482; mission of promoting
+free access to electronic works by freely sharing Project Gutenberg&#8482;
+works in compliance with the terms of this agreement for keeping the
+Project Gutenberg&#8482; name associated with the work. You can easily
+comply with the terms of this agreement by keeping this work in the
+same format with its attached full Project Gutenberg&#8482; License when
+you share it without charge with others.
+</div>
+
+<div style='display:block; margin:1em 0'>
+1.D. The copyright laws of the place where you are located also govern
+what you can do with this work. Copyright laws in most countries are
+in a constant state of change. If you are outside the United States,
+check the laws of your country in addition to the terms of this
+agreement before downloading, copying, displaying, performing,
+distributing or creating derivative works based on this work or any
+other Project Gutenberg&#8482; work. The Foundation makes no
+representations concerning the copyright status of any work in any
+country other than the United States.
+</div>
+
+<div style='display:block; margin:1em 0'>
+1.E. Unless you have removed all references to Project Gutenberg:
+</div>
+
+<div style='display:block; margin:1em 0'>
+1.E.1. The following sentence, with active links to, or other
+immediate access to, the full Project Gutenberg&#8482; License must appear
+prominently whenever any copy of a Project Gutenberg&#8482; work (any work
+on which the phrase &#8220;Project Gutenberg&#8221; appears, or with which the
+phrase &#8220;Project Gutenberg&#8221; is associated) is accessed, displayed,
+performed, viewed, copied or distributed:
+</div>
+
+<blockquote>
+  <div style='display:block; margin:1em 0'>
+    This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and most
+    other parts of the world at no cost and with almost no restrictions
+    whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it under the terms
+    of the Project Gutenberg License included with this eBook or online
+    at <a href="https://www.gutenberg.org">www.gutenberg.org</a>. If you
+    are not located in the United States, you will have to check the laws
+    of the country where you are located before using this eBook.
+  </div>
+</blockquote>
+
+<div style='display:block; margin:1em 0'>
+1.E.2. If an individual Project Gutenberg&#8482; electronic work is
+derived from texts not protected by U.S. copyright law (does not
+contain a notice indicating that it is posted with permission of the
+copyright holder), the work can be copied and distributed to anyone in
+the United States without paying any fees or charges. If you are
+redistributing or providing access to a work with the phrase &#8220;Project
+Gutenberg&#8221; associated with or appearing on the work, you must comply
+either with the requirements of paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 or
+obtain permission for the use of the work and the Project Gutenberg&#8482;
+trademark as set forth in paragraphs 1.E.8 or 1.E.9.
+</div>
+
+<div style='display:block; margin:1em 0'>
+1.E.3. If an individual Project Gutenberg&#8482; electronic work is posted
+with the permission of the copyright holder, your use and distribution
+must comply with both paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 and any
+additional terms imposed by the copyright holder. Additional terms
+will be linked to the Project Gutenberg&#8482; License for all works
+posted with the permission of the copyright holder found at the
+beginning of this work.
+</div>
+
+<div style='display:block; margin:1em 0'>
+1.E.4. Do not unlink or detach or remove the full Project Gutenberg&#8482;
+License terms from this work, or any files containing a part of this
+work or any other work associated with Project Gutenberg&#8482;.
+</div>
+
+<div style='display:block; margin:1em 0'>
+1.E.5. Do not copy, display, perform, distribute or redistribute this
+electronic work, or any part of this electronic work, without
+prominently displaying the sentence set forth in paragraph 1.E.1 with
+active links or immediate access to the full terms of the Project
+Gutenberg&#8482; License.
+</div>
+
+<div style='display:block; margin:1em 0'>
+1.E.6. You may convert to and distribute this work in any binary,
+compressed, marked up, nonproprietary or proprietary form, including
+any word processing or hypertext form. However, if you provide access
+to or distribute copies of a Project Gutenberg&#8482; work in a format
+other than &#8220;Plain Vanilla ASCII&#8221; or other format used in the official
+version posted on the official Project Gutenberg&#8482; website
+(www.gutenberg.org), you must, at no additional cost, fee or expense
+to the user, provide a copy, a means of exporting a copy, or a means
+of obtaining a copy upon request, of the work in its original &#8220;Plain
+Vanilla ASCII&#8221; or other form. Any alternate format must include the
+full Project Gutenberg&#8482; License as specified in paragraph 1.E.1.
+</div>
+
+<div style='display:block; margin:1em 0'>
+1.E.7. Do not charge a fee for access to, viewing, displaying,
+performing, copying or distributing any Project Gutenberg&#8482; works
+unless you comply with paragraph 1.E.8 or 1.E.9.
+</div>
+
+<div style='display:block; margin:1em 0'>
+1.E.8. You may charge a reasonable fee for copies of or providing
+access to or distributing Project Gutenberg&#8482; electronic works
+provided that:
+</div>
+
+<div style='margin-left:0.7em;'>
+    <div style='text-indent:-0.7em'>
+        &#8226; You pay a royalty fee of 20% of the gross profits you derive from
+        the use of Project Gutenberg&#8482; works calculated using the method
+        you already use to calculate your applicable taxes. The fee is owed
+        to the owner of the Project Gutenberg&#8482; trademark, but he has
+        agreed to donate royalties under this paragraph to the Project
+        Gutenberg Literary Archive Foundation. Royalty payments must be paid
+        within 60 days following each date on which you prepare (or are
+        legally required to prepare) your periodic tax returns. Royalty
+        payments should be clearly marked as such and sent to the Project
+        Gutenberg Literary Archive Foundation at the address specified in
+        Section 4, &#8220;Information about donations to the Project Gutenberg
+        Literary Archive Foundation.&#8221;
+    </div>
+
+    <div style='text-indent:-0.7em'>
+        &#8226; You provide a full refund of any money paid by a user who notifies
+        you in writing (or by e-mail) within 30 days of receipt that s/he
+        does not agree to the terms of the full Project Gutenberg&#8482;
+        License. You must require such a user to return or destroy all
+        copies of the works possessed in a physical medium and discontinue
+        all use of and all access to other copies of Project Gutenberg&#8482;
+        works.
+    </div>
+
+    <div style='text-indent:-0.7em'>
+        &#8226; You provide, in accordance with paragraph 1.F.3, a full refund of
+        any money paid for a work or a replacement copy, if a defect in the
+        electronic work is discovered and reported to you within 90 days of
+        receipt of the work.
+    </div>
+
+    <div style='text-indent:-0.7em'>
+        &#8226; You comply with all other terms of this agreement for free
+        distribution of Project Gutenberg&#8482; works.
+    </div>
+</div>
+
+<div style='display:block; margin:1em 0'>
+1.E.9. If you wish to charge a fee or distribute a Project
+Gutenberg&#8482; electronic work or group of works on different terms than
+are set forth in this agreement, you must obtain permission in writing
+from the Project Gutenberg Literary Archive Foundation, the manager of
+the Project Gutenberg&#8482; trademark. Contact the Foundation as set
+forth in Section 3 below.
+</div>
+
+<div style='display:block; margin:1em 0'>
+1.F.
+</div>
+
+<div style='display:block; margin:1em 0'>
+1.F.1. Project Gutenberg volunteers and employees expend considerable
+effort to identify, do copyright research on, transcribe and proofread
+works not protected by U.S. copyright law in creating the Project
+Gutenberg&#8482; collection. Despite these efforts, Project Gutenberg&#8482;
+electronic works, and the medium on which they may be stored, may
+contain &#8220;Defects,&#8221; such as, but not limited to, incomplete, inaccurate
+or corrupt data, transcription errors, a copyright or other
+intellectual property infringement, a defective or damaged disk or
+other medium, a computer virus, or computer codes that damage or
+cannot be read by your equipment.
+</div>
+
+<div style='display:block; margin:1em 0'>
+1.F.2. LIMITED WARRANTY, DISCLAIMER OF DAMAGES - Except for the &#8220;Right
+of Replacement or Refund&#8221; described in paragraph 1.F.3, the Project
+Gutenberg Literary Archive Foundation, the owner of the Project
+Gutenberg&#8482; trademark, and any other party distributing a Project
+Gutenberg&#8482; electronic work under this agreement, disclaim all
+liability to you for damages, costs and expenses, including legal
+fees. YOU AGREE THAT YOU HAVE NO REMEDIES FOR NEGLIGENCE, STRICT
+LIABILITY, BREACH OF WARRANTY OR BREACH OF CONTRACT EXCEPT THOSE
+PROVIDED IN PARAGRAPH 1.F.3. YOU AGREE THAT THE FOUNDATION, THE
+TRADEMARK OWNER, AND ANY DISTRIBUTOR UNDER THIS AGREEMENT WILL NOT BE
+LIABLE TO YOU FOR ACTUAL, DIRECT, INDIRECT, CONSEQUENTIAL, PUNITIVE OR
+INCIDENTAL DAMAGES EVEN IF YOU GIVE NOTICE OF THE POSSIBILITY OF SUCH
+DAMAGE.
+</div>
+
+<div style='display:block; margin:1em 0'>
+1.F.3. LIMITED RIGHT OF REPLACEMENT OR REFUND - If you discover a
+defect in this electronic work within 90 days of receiving it, you can
+receive a refund of the money (if any) you paid for it by sending a
+written explanation to the person you received the work from. If you
+received the work on a physical medium, you must return the medium
+with your written explanation. The person or entity that provided you
+with the defective work may elect to provide a replacement copy in
+lieu of a refund. If you received the work electronically, the person
+or entity providing it to you may choose to give you a second
+opportunity to receive the work electronically in lieu of a refund. If
+the second copy is also defective, you may demand a refund in writing
+without further opportunities to fix the problem.
+</div>
+
+<div style='display:block; margin:1em 0'>
+1.F.4. Except for the limited right of replacement or refund set forth
+in paragraph 1.F.3, this work is provided to you &#8216;AS-IS&#8217;, WITH NO
+OTHER WARRANTIES OF ANY KIND, EXPRESS OR IMPLIED, INCLUDING BUT NOT
+LIMITED TO WARRANTIES OF MERCHANTABILITY OR FITNESS FOR ANY PURPOSE.
+</div>
+
+<div style='display:block; margin:1em 0'>
+1.F.5. Some states do not allow disclaimers of certain implied
+warranties or the exclusion or limitation of certain types of
+damages. If any disclaimer or limitation set forth in this agreement
+violates the law of the state applicable to this agreement, the
+agreement shall be interpreted to make the maximum disclaimer or
+limitation permitted by the applicable state law. The invalidity or
+unenforceability of any provision of this agreement shall not void the
+remaining provisions.
+</div>
+
+<div style='display:block; margin:1em 0'>
+1.F.6. INDEMNITY - You agree to indemnify and hold the Foundation, the
+trademark owner, any agent or employee of the Foundation, anyone
+providing copies of Project Gutenberg&#8482; electronic works in
+accordance with this agreement, and any volunteers associated with the
+production, promotion and distribution of Project Gutenberg&#8482;
+electronic works, harmless from all liability, costs and expenses,
+including legal fees, that arise directly or indirectly from any of
+the following which you do or cause to occur: (a) distribution of this
+or any Project Gutenberg&#8482; work, (b) alteration, modification, or
+additions or deletions to any Project Gutenberg&#8482; work, and (c) any
+Defect you cause.
+</div>
+
+<div style='display:block; font-size:1.1em; margin:1em 0; font-weight:bold'>
+Section 2. Information about the Mission of Project Gutenberg&#8482;
+</div>
+
+<div style='display:block; margin:1em 0'>
+Project Gutenberg&#8482; is synonymous with the free distribution of
+electronic works in formats readable by the widest variety of
+computers including obsolete, old, middle-aged and new computers. It
+exists because of the efforts of hundreds of volunteers and donations
+from people in all walks of life.
+</div>
+
+<div style='display:block; margin:1em 0'>
+Volunteers and financial support to provide volunteers with the
+assistance they need are critical to reaching Project Gutenberg&#8482;&#8217;s
+goals and ensuring that the Project Gutenberg&#8482; collection will
+remain freely available for generations to come. In 2001, the Project
+Gutenberg Literary Archive Foundation was created to provide a secure
+and permanent future for Project Gutenberg&#8482; and future
+generations. To learn more about the Project Gutenberg Literary
+Archive Foundation and how your efforts and donations can help, see
+Sections 3 and 4 and the Foundation information page at www.gutenberg.org.
+</div>
+
+<div style='display:block; font-size:1.1em; margin:1em 0; font-weight:bold'>
+Section 3. Information about the Project Gutenberg Literary Archive Foundation
+</div>
+
+<div style='display:block; margin:1em 0'>
+The Project Gutenberg Literary Archive Foundation is a non-profit
+501(c)(3) educational corporation organized under the laws of the
+state of Mississippi and granted tax exempt status by the Internal
+Revenue Service. The Foundation&#8217;s EIN or federal tax identification
+number is 64-6221541. Contributions to the Project Gutenberg Literary
+Archive Foundation are tax deductible to the full extent permitted by
+U.S. federal laws and your state&#8217;s laws.
+</div>
+
+<div style='display:block; margin:1em 0'>
+The Foundation&#8217;s business office is located at 809 North 1500 West,
+Salt Lake City, UT 84116, (801) 596-1887. Email contact links and up
+to date contact information can be found at the Foundation&#8217;s website
+and official page at www.gutenberg.org/contact
+</div>
+
+<div style='display:block; font-size:1.1em; margin:1em 0; font-weight:bold'>
+Section 4. Information about Donations to the Project Gutenberg Literary Archive Foundation
+</div>
+
+<div style='display:block; margin:1em 0'>
+Project Gutenberg&#8482; depends upon and cannot survive without widespread
+public support and donations to carry out its mission of
+increasing the number of public domain and licensed works that can be
+freely distributed in machine-readable form accessible by the widest
+array of equipment including outdated equipment. Many small donations
+($1 to $5,000) are particularly important to maintaining tax exempt
+status with the IRS.
+</div>
+
+<div style='display:block; margin:1em 0'>
+The Foundation is committed to complying with the laws regulating
+charities and charitable donations in all 50 states of the United
+States. Compliance requirements are not uniform and it takes a
+considerable effort, much paperwork and many fees to meet and keep up
+with these requirements. We do not solicit donations in locations
+where we have not received written confirmation of compliance. To SEND
+DONATIONS or determine the status of compliance for any particular state
+visit <a href="https://www.gutenberg.org/donate/">www.gutenberg.org/donate</a>.
+</div>
+
+<div style='display:block; margin:1em 0'>
+While we cannot and do not solicit contributions from states where we
+have not met the solicitation requirements, we know of no prohibition
+against accepting unsolicited donations from donors in such states who
+approach us with offers to donate.
+</div>
+
+<div style='display:block; margin:1em 0'>
+International donations are gratefully accepted, but we cannot make
+any statements concerning tax treatment of donations received from
+outside the United States. U.S. laws alone swamp our small staff.
+</div>
+
+<div style='display:block; margin:1em 0'>
+Please check the Project Gutenberg web pages for current donation
+methods and addresses. Donations are accepted in a number of other
+ways including checks, online payments and credit card donations. To
+donate, please visit: www.gutenberg.org/donate
+</div>
+
+<div style='display:block; font-size:1.1em; margin:1em 0; font-weight:bold'>
+Section 5. General Information About Project Gutenberg&#8482; electronic works
+</div>
+
+<div style='display:block; margin:1em 0'>
+Professor Michael S. Hart was the originator of the Project
+Gutenberg&#8482; concept of a library of electronic works that could be
+freely shared with anyone. For forty years, he produced and
+distributed Project Gutenberg&#8482; eBooks with only a loose network of
+volunteer support.
+</div>
+
+<div style='display:block; margin:1em 0'>
+Project Gutenberg&#8482; eBooks are often created from several printed
+editions, all of which are confirmed as not protected by copyright in
+the U.S. unless a copyright notice is included. Thus, we do not
+necessarily keep eBooks in compliance with any particular paper
+edition.
+</div>
+
+<div style='display:block; margin:1em 0'>
+Most people start at our website which has the main PG search
+facility: <a href="https://www.gutenberg.org">www.gutenberg.org</a>.
+</div>
+
+<div style='display:block; margin:1em 0'>
+This website includes information about Project Gutenberg&#8482;,
+including how to make donations to the Project Gutenberg Literary
+Archive Foundation, how to help produce our new eBooks, and how to
+subscribe to our email newsletter to hear about new eBooks.
+</div>
+
+</div>
+</div>
+</body>
+</html>
diff --git a/67875-h/images/ch01.png b/67875-h/images/ch01.png
new file mode 100644
index 0000000..216e8f5
--- /dev/null
+++ b/67875-h/images/ch01.png
diff --git a/67875-h/images/ch02.png b/67875-h/images/ch02.png
new file mode 100644
index 0000000..0479b57
--- /dev/null
+++ b/67875-h/images/ch02.png
diff --git a/67875-h/images/ch03.png b/67875-h/images/ch03.png
new file mode 100644
index 0000000..25aa06d
--- /dev/null
+++ b/67875-h/images/ch03.png
diff --git a/67875-h/images/ch04.png b/67875-h/images/ch04.png
new file mode 100644
index 0000000..82efc8e
--- /dev/null
+++ b/67875-h/images/ch04.png
diff --git a/67875-h/images/ch05.png b/67875-h/images/ch05.png
new file mode 100644
index 0000000..03a7d36
--- /dev/null
+++ b/67875-h/images/ch05.png
diff --git a/67875-h/images/ch06.png b/67875-h/images/ch06.png
new file mode 100644
index 0000000..fcba146
--- /dev/null
+++ b/67875-h/images/ch06.png
diff --git a/67875-h/images/ch07.png b/67875-h/images/ch07.png
new file mode 100644
index 0000000..eb19212
--- /dev/null
+++ b/67875-h/images/ch07.png
diff --git a/67875-h/images/ch08.png b/67875-h/images/ch08.png
new file mode 100644
index 0000000..4720d02
--- /dev/null
+++ b/67875-h/images/ch08.png
diff --git a/67875-h/images/ch09.png b/67875-h/images/ch09.png
new file mode 100644
index 0000000..4a22a03
--- /dev/null
+++ b/67875-h/images/ch09.png
diff --git a/67875-h/images/ch10.png b/67875-h/images/ch10.png
new file mode 100644
index 0000000..68ff195
--- /dev/null
+++ b/67875-h/images/ch10.png
diff --git a/67875-h/images/ch11.png b/67875-h/images/ch11.png
new file mode 100644
index 0000000..15b00ef
--- /dev/null
+++ b/67875-h/images/ch11.png
diff --git a/67875-h/images/ch12.png b/67875-h/images/ch12.png
new file mode 100644
index 0000000..1507a1d
--- /dev/null
+++ b/67875-h/images/ch12.png
diff --git a/67875-h/images/cover.jpg b/67875-h/images/cover.jpg
new file mode 100644
index 0000000..2e2d643
--- /dev/null
+++ b/67875-h/images/cover.jpg
diff --git a/67875-h/images/i001.jpg b/67875-h/images/i001.jpg
new file mode 100644
index 0000000..7ef6e39
--- /dev/null
+++ b/67875-h/images/i001.jpg
diff --git a/67875-h/images/i001hq.jpg b/67875-h/images/i001hq.jpg
new file mode 100644
index 0000000..22f2269
--- /dev/null
+++ b/67875-h/images/i001hq.jpg
diff --git a/67875-h/images/i002.jpg b/67875-h/images/i002.jpg
new file mode 100644
index 0000000..ca3be2e
--- /dev/null
+++ b/67875-h/images/i002.jpg
diff --git a/67875-h/images/i002hq.jpg b/67875-h/images/i002hq.jpg
new file mode 100644
index 0000000..276851a
--- /dev/null
+++ b/67875-h/images/i002hq.jpg
diff --git a/67875-h/images/i003.jpg b/67875-h/images/i003.jpg
new file mode 100644
index 0000000..912eb4e
--- /dev/null
+++ b/67875-h/images/i003.jpg
diff --git a/67875-h/images/i003hq.jpg b/67875-h/images/i003hq.jpg
new file mode 100644
index 0000000..2acd505
--- /dev/null
+++ b/67875-h/images/i003hq.jpg
diff --git a/67875-h/images/i004.jpg b/67875-h/images/i004.jpg
new file mode 100644
index 0000000..8eeeac6
--- /dev/null
+++ b/67875-h/images/i004.jpg
diff --git a/67875-h/images/i004hq.jpg b/67875-h/images/i004hq.jpg
new file mode 100644
index 0000000..cebed4b
--- /dev/null
+++ b/67875-h/images/i004hq.jpg
diff --git a/67875-h/images/i005.jpg b/67875-h/images/i005.jpg
new file mode 100644
index 0000000..6c0b12e
--- /dev/null
+++ b/67875-h/images/i005.jpg
diff --git a/67875-h/images/i005hq.jpg b/67875-h/images/i005hq.jpg
new file mode 100644
index 0000000..b956cbd
--- /dev/null
+++ b/67875-h/images/i005hq.jpg
diff --git a/67875-h/images/i006.jpg b/67875-h/images/i006.jpg
new file mode 100644
index 0000000..14e1715
--- /dev/null
+++ b/67875-h/images/i006.jpg
diff --git a/67875-h/images/i006hq.jpg b/67875-h/images/i006hq.jpg
new file mode 100644
index 0000000..30796cb
--- /dev/null
+++ b/67875-h/images/i006hq.jpg
diff --git a/67875-h/images/i007.jpg b/67875-h/images/i007.jpg
new file mode 100644
index 0000000..5178f10
--- /dev/null
+++ b/67875-h/images/i007.jpg
diff --git a/67875-h/images/i007hq.jpg b/67875-h/images/i007hq.jpg
new file mode 100644
index 0000000..234926c
--- /dev/null
+++ b/67875-h/images/i007hq.jpg
diff --git a/67875-h/images/i008.jpg b/67875-h/images/i008.jpg
new file mode 100644
index 0000000..33d61bf
--- /dev/null
+++ b/67875-h/images/i008.jpg
diff --git a/67875-h/images/i008hq.jpg b/67875-h/images/i008hq.jpg
new file mode 100644
index 0000000..a1d9aa7
--- /dev/null
+++ b/67875-h/images/i008hq.jpg
diff --git a/67875-h/images/i009.jpg b/67875-h/images/i009.jpg
new file mode 100644
index 0000000..de7b632
--- /dev/null
+++ b/67875-h/images/i009.jpg
diff --git a/67875-h/images/i009hq.jpg b/67875-h/images/i009hq.jpg
new file mode 100644
index 0000000..0b2f120
--- /dev/null
+++ b/67875-h/images/i009hq.jpg
diff --git a/67875-h/images/i010.jpg b/67875-h/images/i010.jpg
new file mode 100644
index 0000000..faadea7
--- /dev/null
+++ b/67875-h/images/i010.jpg
diff --git a/67875-h/images/i010hq.jpg b/67875-h/images/i010hq.jpg
new file mode 100644
index 0000000..799c811
--- /dev/null
+++ b/67875-h/images/i010hq.jpg
diff --git a/67875-h/images/i011.jpg b/67875-h/images/i011.jpg
new file mode 100644
index 0000000..0da53dd
--- /dev/null
+++ b/67875-h/images/i011.jpg
diff --git a/67875-h/images/i011hq.jpg b/67875-h/images/i011hq.jpg
new file mode 100644
index 0000000..a9c91b9
--- /dev/null
+++ b/67875-h/images/i011hq.jpg
diff --git a/67875-h/images/i012.jpg b/67875-h/images/i012.jpg
new file mode 100644
index 0000000..f67b4c6
--- /dev/null
+++ b/67875-h/images/i012.jpg
diff --git a/67875-h/images/i012hq.jpg b/67875-h/images/i012hq.jpg
new file mode 100644
index 0000000..ebb0f5d
--- /dev/null
+++ b/67875-h/images/i012hq.jpg
diff --git a/67875-h/images/i013.jpg b/67875-h/images/i013.jpg
new file mode 100644
index 0000000..a958293
--- /dev/null
+++ b/67875-h/images/i013.jpg
diff --git a/67875-h/images/i013hq.jpg b/67875-h/images/i013hq.jpg
new file mode 100644
index 0000000..8d1df7f
--- /dev/null
+++ b/67875-h/images/i013hq.jpg
diff --git a/67875-h/images/i014.jpg b/67875-h/images/i014.jpg
new file mode 100644
index 0000000..5ba297a
--- /dev/null
+++ b/67875-h/images/i014.jpg
diff --git a/67875-h/images/i014hq.jpg b/67875-h/images/i014hq.jpg
new file mode 100644
index 0000000..c959486
--- /dev/null
+++ b/67875-h/images/i014hq.jpg
diff --git a/67875-h/images/i015.jpg b/67875-h/images/i015.jpg
new file mode 100644
index 0000000..eaec079
--- /dev/null
+++ b/67875-h/images/i015.jpg
diff --git a/67875-h/images/i015hq.jpg b/67875-h/images/i015hq.jpg
new file mode 100644
index 0000000..6ed44f9
--- /dev/null
+++ b/67875-h/images/i015hq.jpg
diff --git a/67875-h/images/i016.jpg b/67875-h/images/i016.jpg
new file mode 100644
index 0000000..d8e7070
--- /dev/null
+++ b/67875-h/images/i016.jpg
diff --git a/67875-h/images/i016hq.jpg b/67875-h/images/i016hq.jpg
new file mode 100644
index 0000000..b6bd68b
--- /dev/null
+++ b/67875-h/images/i016hq.jpg
author	nfenwick <nfenwick@pglaf.org>	2025-01-22 00:08:08 -0800
committer	nfenwick <nfenwick@pglaf.org>	2025-01-22 00:08:08 -0800
commit	e9d65e32e82e413f045f935b70479e535e92d21b (patch)
tree	471ee537ca2de2fdc2fde506a26a59cc23785d7a