diff options
Diffstat (limited to 'old/67737-0.txt')
| -rw-r--r-- | old/67737-0.txt | 10207 |
1 files changed, 0 insertions, 10207 deletions
diff --git a/old/67737-0.txt b/old/67737-0.txt deleted file mode 100644 index 8aecbea..0000000 --- a/old/67737-0.txt +++ /dev/null @@ -1,10207 +0,0 @@ -The Project Gutenberg eBook of A száműzött leánya, by Alajos -Degré - -This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and -most other parts of the world at no cost and with almost no restrictions -whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it under the terms -of the Project Gutenberg License included with this eBook or online at -www.gutenberg.org. If you are not located in the United States, you -will have to check the laws of the country where you are located before -using this eBook. - -Title: A száműzött leánya - Regény - -Author: Alajos Degré - -Illustrator: Imre Gergely - -Contributor: Kálmán Mikszáth - -Release Date: March 29, 2022 [eBook #67737] - -Language: Hungarian - -Produced by: Albert László from page images generously made available - by the Internet Archive - -*** START OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK A SZÁMŰZÖTT LEÁNYA *** - - -MAGYAR REGÉNYIRÓK - -KÉPES KIADÁSA - -Szerkeszti és bevezetésekkel ellátja - -MIKSZÁTH KÁLMÁN - -33. KÖTET - -A SZÁMŰZÖTT LEÁNYA - -Irta - -DEGRÉ ALAJOS - -BUDAPEST - -FRANKLIN-TÁRSULAT - -magyar irod. intézet és könyvnyomda - -1906 - -[Illustration] - -A SZÁMŰZÖTT LEÁNYA - -REGÉNY - -IRTA - -DEGRÉ ALAJOS - -GERGELY IMRE RAJZAIVAL - -BUDAPEST - -FRANKLIN-TÁRSULAT - -magyar irod. intézet és könyvnyomda - -1906 - -_Minden jog fentartva._ - -Franklin-Társulat nyomdája. - - - - -DEGRÉ ALAJOS. - -1820–1896. - -A mult század elején egy Degrée nevű franczia menekült telepedett meg -Lippán és magyar kisasszonyt, Rácz Annát vett nőül. Ebből a házasságból -született 1820-ban Degré Alajos vagyis inkább Degré Lojzi, olyan magyar, -a kinél pingálni sem lehet különbet. - -Abból a tíz századból, mióta a nemzet itt él, talán épen az a félszázad -volt a legérdekesebb, melyre a Degré életének dereka esik. Szerepelt a -régi Magyarországban és szerepelt az uj Magyarországban. Elvégezvén a -jogot Nagyváradon, juratus lett (Vukovics Sebő mellett), majd kis követ, -táblai jegyző az 1843-iki rendi országgyűlésen Pozsonyban, hol Kuthyval -együtt vezérszerepet visz az országgyűlési ifjuságnak mozgalmában, mely -ez idő szerint szinte fontosabb, mint magoknak a megyei követeknek a -működése. - -Degré csinos, köpczös, gyíkelevenségű, nyugtalan szellemű ifjú, kinek -sok bátorsága, férfias föllépése, megnyerő modora van. S azonfelül a -meghatottságig jó pajtás. A Dumas három testőre közt egy negyedik. Nagy -szó ez a pajtáskodó országban. Azonfelül pompás tolla van – a mi a másik -nagy szó, mert még ritkaság. Egypár dolgozata: novellája, utirajza már -nyomtatásban is megjelent imitt-amott, sőt a pozsonyi szinészeknek -darabot ír, alapjában felette gyengét, de melyet nagy tetszés és -falrengető juratusi tapsok közt játszanak el. Mind ez ma rossz jel -volna, akkor bűvös ajánló levél és szilárd alap a jósolásra, hogy szép -jövő vár rá. - -S tényleg az várt. Szebb életfolyamat a Degréénél alig lehet. Ez az -ember minden édességből és minden kötelességből kivette részét, a mi az -akkori magyar életviszonyok keretében fiatal emberre elérhető volt. - -A jurátusságból elkerült a kanczelláriához Bécsbe, a hol a magyar -testőrséggel ösmerkedik össze, velök tart s mulatozik. Mire Pesten -kezdett kiforrni a szabad eszmék mustja, akkora ő is odaérkezik, s -vezetni fogja az ifjuságot, annak egyéb vezéreivel. Sőt az irói világ -különleges társadalmában, a Pilvax-asztalnál is egyik fő-főember. Hogy, -hogy nem, bejut a hires «tizek» közé, (ez fogja képezni öreg korában -büszkeségét) a márczius tizenötödikét együtt csinálja Petőfiékkel. Aztán -a szabadságharczban szolgál mint huszárkapitány egész Világosig. 29 éves -korában bujdosó. (Ott tart már az apja mesterségénél.) Később internált -fogoly Aradon, a hol ráér teljesen az irodalommal foglalkozni. Az -amnestia szabad emberré teszi, de ő neki még hiányzik valami a -következményekből – nem száműzött. Fölkerekedik hát s utána megy a -számüzötteknek Párisba s ott éldegél, sóhajtozik a haza miatt és a haza -után Teleki László, Gorove, Jámbor Pál és Almásy Pálékkal. - -Bezáródván a régi Magyarország és a tizenkét évig tartó Csehország -Magyarországon, midőn a harmadik réteg, az uj Magyarország kezdődik a -maga sajátos parlamentarismusával, Degré ebben is szerepet kap, -népképviselő lesz (a váczi kerület választja meg) s természetesen az -ellenzéken foglal helyet, mert sorsa, hogy holtig elégedetlen maradjon. - -Főleg aradi internáltsága és 1870-iki képviselősége közé esik nagyobb -termékenysége. Első regényeit 53-ban, 54-ben irja _Két év egy ügyvéd -életéből_, a _Kalandornő_ képezik a nyitányt, azontul minden évben jön -egy-egy kötet: _Salvator Rosa, A sors keze, Az ördög emlékiratai_. -Azután jön a saját külön regénye: megnősül 1857-ben és családot alapít. -De ez csak nagyobb munkásságra ösztönzi. Megirja _A számüzött leányá_-t, -a _Kék vér_-t. Változatosság okáért szindarab irással vegyíti a -regényköltést. Dehogy is mulasztaná az egyetlen tér elfoglalását, ahol -még lehet valamit tenni, hogy t. i. ébren tartja és szórakoztatja -elbusult nemzetét. - -Daczára annak, hogy Jósika még mindig sokat ír, hogy Jókai mesésen -emelkedik a hírnév szárnyain, Degrét szívesen olvassák. Művei nem igen -dicsekedhetnek eredetiséggel, nem egyebek mint a franczia szalonregények -utánzatai. Alakjai latakiát színak, jaquemar keztyűt viselnek, selyem -balzacon heverésznek s egymást «Uram»-nak, «Asszonyom»-nak szólítva -csevegnek. De hiszen épen ez az, hogy csevegnek, kellemetes -semmiségekről, a mi veszedelmesen hasonlít valami csodálatos finomsághoz -és előkelőséghez – és még hozzá a jaquemar keztyűk és a mahagoni -butorok. Nagyon szép az! Ki ne olvasná szivesen? Kivált ha falusi -kisasszony az illető. - -Alapjában bizony papirból csinált pálmák ezek, felületesen azt a -benyomást teszik, mint az igaziak, de természetesen nem lehelnek ki -oxigént. - -A közönség mindamellett kedvelte e regényeket. Ma nehéz megmagyarázni -miért, mert ma már mindenki tud csevegni, de akkor még csak Degré -csevegett. - -Ám ha vesszük, hogy a Degré meséi, bár ócska eszközökből, jól és -érdekfeszítőn voltak fölépítve, s ha hozzáadjuk az uralkodó divatot, -mindenben a francziát hajhászni, a Degré hatása magyarázatot talál. - -Különben méltányolta őt a Kisfaludy Társaság is, mely 1867-ben tagjai -közé választotta, kebelében aztán állandó tevékenységet fejtett ki, mert -bár szép kort ért, irói tollát végkép soha le nem tette. Hajlott korban -is gyakran volt a felolvasóasztalnál, forradalmi élményeiből irván meg -némelyeket. Hogy semmi modern positio ne legyen előtte terra incognita, -a nyolczvanas évek közepén megint uj munkában találjuk, az _Ország -Világ_-ot szerkeszti. Mig végre 1896-ban épen a halottak napján, olyan -szerényen a mint jött, eltünt a földi viszontagságok szinhelyéről, arra -a végleges gyülekezési helyre, a hol már nagyobb részt együtt vannak a -honvédbajtársak, az elesettek, a számüzöttek és a többi jelesek. Bizvást -oda lehetne irni sirkövére a neve után: «A közügyek igaz szolgája, nagy -idők tanuja, nagy emberek pajtása.» - -_Mikszáth Kálmán._ - - - - - - -A SZÁMŰZÖTT LEÁNYA. - -_Első kiadása megjelent 1865-ben._ - - - - -I. (Fiatalság példánya.) - -Divathölgy teremébe lépni, a kellemesb érzések egyike; a szemfény rend -és választékosság gyönyöreibe merül, az idegeket ingerlő illat izgatja -fel, s a duzzadó pamlagok, támszékek kényelmes pihenésre csábítnak. A -tündér igéző megjelenését várjuk, kinek nesztelen léptei a perzsiai puha -szőnyegen szellemalak közeledését sejtetik, s a mi a képzeletet még -fokozza, a selyem ruha suhogása. - -A mily elragadó ezt lelni hölgynél, ép oly fonák és nevetséges férfinál. - -Pedig Zárai Gyulánál így néz ki. - -Szobájának rendezése akármelyik divathölgy izlésének becsületére válnék; -azok a nehéz selyemfüggönyök, bársony butorok, rózsafa asztal, tele -válogatott albumokkal, állvány, tele ritka csecsebecsékkel, gazdag -aranyozású csillár, fogantyúk és keretek, mi fényűzéssel határos -kinézést ad az egésznek: a barna vörös bársonyos tapette pedig a szép -olajfestményeknek sok előnyére van. - -Zárai Gyula szépen fürtözött szöghaját nagy gonddal rendezgeté: selyem -és bársony házi öltönyéről finom illat áradozott, midőn egyik tükörtől a -másikhoz lebegett, mint bálba készülő leányka. Annyit igazíta magán, -hogy érdekes találkozóján alig lehetne kétkedni, főleg ha azt is -figyelemre méltatjuk, miszerint inasa két terítékű asztalt tolt a -kandalló elé. - -Zárain az öltözet s szobájában a rend, a legfeszesb csínra mutatott. - -A fehér márvány kandallóra helyzett gyönyörű bronz óra tizet vert. - -Az inas kérdőleg tekintett urára. - -– Csak készíts el mindent, nem várunk – parancsola Zárai, mire az ezüst -forraló, gyönyörű thea készlet, bordeauxi és madeirai lepé el az -asztalkát. - -E pillanatban érkezék a várt vendég. - -– Isten hozott Hugó! - -– Jó reggelt kedves Gyulám! - -Ezzel a két ifjú legnevetségesb kaczérsággal lebegett egymás elé kezet -szorítni. - -– Szaporán a reggelit – mond Gyula inasához, mialatt Hugót, mint valami -bájos leánykát, átkarolva a kandallóhoz vezeté. - -Az étkek felhordattak, az inas eltávolíttatott s a bizalmas társalgás -megindult. - -– Nos Hugó, mit végeztél. - -– Meg vagyok elégedve. - -– Óhajtom, hogy én is az legyek. - -– Semmi kétségem benne. - -[Illustration: Zárai Gyula.] - -– Tehát a dologra. - -– Im, Bella válasza leveledre. - -– Ebben nem is kétkedém – mond Gyula elbizakodva, s a levelet bontatlan -csusztatá zsebébe. - -– De nem akart írni. - -– Mintha először volna. - -– Tehát miért vonakodott? - -– Nem volt hozzád bizalma. - -– Az elég nem szép, de majd ha jobban ismer… - -– Barátságával fog megajándékozni. - -– Azt reménylem is. - -– Méltán. No de menjünk tovább. - -– Kár, hogy nem iszol bort, ez a Laffitte felséges! - -– Örömömre szolgál, ha ahhoz értő vendégem élvezi. - -– No, én értem. - -– Annál kedvesb nekem. Még abból a kagylóból, aztán lássunk az -őz-szeletekhez. - -– Mindenre ráérünk, hisz a hitelezők csak délkor jönnek. - -– Tehát feltaláltad őket. - -– Nem volt nehéz, egyik a másiknak nyomába utasított. - -– Kaptak rajta úgy-e? - -– Majd szétszaggattak örömükben. - -– És Kázmér? - -– Nem is gyanítja. Tegnap újra sokat vesztett. - -– Következőleg ma este… - -– Nem megy nénétek estélyére, hanem nála jő össze társaság. - -– Jól van, de Hugó – mond Gyula, s mutató ujját ajkaira illeszté. - -– Istenem! hát mi lenne belőlem, ha hallgatni sem tudnék. - -– Arra nagyon is számolok. Most pedig érts meg jól, te nénémhez a lehető -legkésőbben érkezendesz, koholj ki rá valami mentséget. - -– E készlet mindig bővében létezik nálam. - -– Aztán ha látod, hogy Kázmér csakugyan nincs ott, jelentsd betegségét. - -– Mire azt? - -– Bízd rám a többit, szereped csak ennyiből áll. - -– No, hogy ezt jól eljátszam, sem sok fejtörés, sem nagy ügyesség nem -szükséges. - -– És az előadandó műben mégis döntő eseményt képez. - -– Akármiként legyen, rám számolhatsz. - -– Számolok is. Ezzel tisztában volnánk, mint te a kis Czeczillel. - -– Vége! - -– Czeczillel. - -– Örökre. - -– Hűtlen lőn? - -– Meghalt volna értem. - -– Úgy hát te nem szeretted többé? - -– Imádtam. - -– Mi vetett hát véget a viszonynak? - -– Jószivűségem. Tudod, mily jószivű bolond vagyok. Lepkei báró benső -barátom, sok mindenféle miatt lekötelezettje is vagyok, látta -Czeczilemet, lángra lobbant, beteg lőn, őrjöngött, s én kigyógyítám. - -– De miként? - -– Bemutattam Czeczilnek, s neki tért engedve, magam visszavonultam. A -leányka eleinte szerelemféltő volt, aztán epedett, végre boszút forralt, -s a boszú eredménye, hogy ma Lepkei a boldog imádó, én pedig feledve -vagyok. - -– Te csakugyan különös ember vagy. - -– Csupa szív vagyok, tetőtől talpig szív. Én mások boldogítására -születtem. - -– De csak úgy, ha a boldogítás haszonnal jár. - -– Boldog Isten! hisz élnem csak kell. Ha időmet, tehetségemet, sőt -érzelmeimet, s nem ritkán biztonságomat is másoknak hozom áldozatul, -csak kell kevés kárpótlásról is gondoskodnom. - -– És azért, szerencsére, pártfogásod mindig olyanokat ér, kik nem -maradhatnak soká lekötelezetteid. - -– Más szavakkal, hogy haszonleső vagyok? - -– Nem épen, de szerencse, hogy barátaid mind előkelők és vagyonosak. - -– Azzal már dicsekedhetem. - -És méltó dicsekvését azzal erősíté meg, hogy a madeira utolját kiüríté, -miután a Laffitte elfogyott s theához látott, miből Zárai a harmadik -csészét élvezé, bőven tejezve, mert ajka boros poharat soh’sem érinte. - -Hugó még sem szegődött a tejhez, hanem helyette csészéjébe bőven öntött -cognacot, s most szivarozni vágyott, de ezzel már nem kinálta meg Gyula; -gyülölte a füstöt, s bálványozá butorait. Hugó tehát szörpölés közben -csak fogait szívogatta. - -A második csésze thea után Hugó nekigyuladt arczczal távozásra készült. - -Gyula egyetlen szóval sem marasztalá. Tudta, a mit tudni akart, kiadta -utasítását, most többé nem volt szüksége barátjára. - -– Édes Gyulám – mond Hugó felkészülődve – tudod, a legrendezettebb -emberen is megesik, hogy néha pénzzavarba jő. - -– Te pedig, ki soh’sem vagy rendezett… - -– E pillanatban megvallom, még a rendezetlenségnél is rosszabbul vagyok. - -– Következőleg… - -– Igen leköteleznél száz forinttal. - -Lealázott ellenségnek soha egy gyáva sem nyújtott nagyobb megvetéssel -alamizsnát, mint minővel Gyula adá át a száz forintot. - -És soha nagyobb megnyugvással egy napszámos sem tette zsebre -megérdemlett filléreit, mint tevé Hugó a száz forintot. - -Szerencse, hogy nem tükrözik magukat a gondolatok az emberek homlokain, -különben mindkettő méltó nevét megtalálta volna, midőn nyájasan egymás -szeme közé mosolygva meleg kézszorítással bucsút vettek. - -– Hogy ily emberek is vannak – dörmögé Gyula a távozó után – no de jók -arra, hogy felhasználjuk. Sokszor egy ily jellemtelen ficzkó -boldogulásunkhoz jobban segít, mint ezer szilárd férfi. Az effélének -csak pénz kell, s pénzért olyan lesz, a minővé akarjuk. Ma erényes, -holnap ledér; ma kormánypárti, holnap veres tollas; ma férfi, holnap vén -asszony; ma vigad a vigadókkal, holnap sír az elszomorodottakkal, s -mindezt tiszta meggyőződésből teszi, ha hasznot lát belőle. Ő azt -gondolja: a világ ámíttatni akar, hát ámíttassék. De az ámításról jut -eszembe, hogy rám levél vár. – Ezzel a levelet zsebéből elővoná, s -kényelmes ülést foglalva, olvasott: - -«Egyetlen Gyulám! Nehezteléssel kellene szólanom, de az lehetlen; én -önre csak szeretettel tudok gondolni; két végtelen napig nem láttam, mi -voltam én ez idő alatt? Egy elhagyatott, epedő teremtés, mert távol volt -lovagom, hősöm, sőt, ki merem mondani – bálványom. Így szeretem én önt, -azért legyen kiméletes, s oly embert, mint Verdesi Hugó, ne avasson -érzelmeink titkába. Reszkettem neki soraimat átadni, de ön óhajtá, s ez -nekem szent. Ön védelmezi magát elmaradásáért, erre soha sincs szüksége, -van nálam önnek oly szószólója, minőt a világ leghatalmasabb embere sem -képes előteremteni, s ez szerető szívem; védelmezi ez önt eszem minden -vádjai ellen mindaddig, míg verni tud, s míg ön legkisebb hajlamot mutat -irántam. Hogy gondjai vannak, elszomorít… ossza meg velem, ketten inkább -elviselhetjük, csak kérem közbenjáró nélkül, személyesen, mert csak így -édes nekem minden, még a fájdalom is. A viszontlátás után sóvárgó -Bellája.» - -Közönyösen gyűré a levelet otthonkája zsebébe, s ajkait elvonva mondá: - -– Ezek a szerelmes levelek úgy hasonlanak egymáshoz, mint egyik váltó a -másikhoz, csakhogy egyik kisebb, másik nagyobb összegről szól; egyiket -rögtön kell fizetni, a másikat hosszabbítjuk. Szerencsére ezt -hosszabbítni lehet. - -Szellemes elmélkedésiből inasa zavará fel e szókkal: - -– Három úr jelenti magát. - -– Neveiket? - -– Azt mondák, nagyságod rendelte ide. - -– Ők? bocsásd be – s midőn az inas távozott, megjegyzé – hogy siettek a -tiszteletben álló rablók! – és oly állást vőn, mint győztes hadvezér, ha -az első hódolatokat fogadja. - -Három urias kinézésű egyén lépett be. Mélyen és ferdén bókoltak. - -Gyula alig billenté meg fejét. - -– Önök tékozló öcsémtől váltókat bírnak. - -Mindhárman «igen»-t intettek. - -– És mennyiről szólnak? mikor van a lejárat? - -– Enyém kétezer forint, s holnap jár le. - -– Enyém ezerhétszáz forint. - -– Reménylem, a hétszáz kamat? - -– Csak törvényesre adtam. - -– Mi is, mi is. - -– Elhiszem. Határidő? - -– Harmadnap – viszonzá a második. - -– És ön? kérdé Gyula a harmadiktól. - -– Ezerötszáz forint. Lejárat hat nap mulva. - -– Ön, látom, sokkal jobb szívű, csak ötven kamatot szed. - -– Kérem, készpénzben szolgáltam. - -– Mi is, mi is. - -– Jól van. Tehát mennyi leszámítással engedik át nekem váltóikat? - -– Csak teljes értékben. - -– Határozottan? - -– Nagyságos uram, mi szegény emberek vagyunk, nem dobhatjuk ki -pénzünket. - -– Nem bizony! - -– Tehát kifizetem. - -A borulni kezdő arczok kiderültek, a hátak meggörnyedtek, s tíz percz -mulva a pénzzel zsebeikben rettentő hajlongás közt távoztak. - -Gyula e szókkal: - -– Ez jól fog kamatozni – a kifizetett váltókat szekrényébe rejté, -felöltözködék, s a városligetbe kocsizott. - - - - -II. (Rendetlen élet.) - -Minden kényelemmel, de legkisebb fény nélküli hálószobában, férfias -ágyán mosolygó arczú ifjú szendergett. - -Mint súlyos betegnél virrasztó orvos, oly aggodalmas kifejezéssel rázta -őszbeborult fejét egy elég közönséges kinézésű ember, s míg a -mellékszobából vidor zaj hangzott át, ő részvéttel tekinte az alvóra. -Végre valamit maga elébe dörmögött, s az ifjút vállánál érinté. - -Az ifjú felrezzent, s merően a férfi szeme közé tekintve kérdé: - -– Miért zavarsz fel ily korán? - -– Hiszen már delet harangoztak. - -– Úgy hát nincs korán. - -– Aztán meg valaki van itt. - -– A mint kiveszem a hangokból, hát többen is. - -– Azok látogatók. - -– Szolgálj nekik szivarral. - -– Nem vártak kinálást, már tele füstölték a szobát. - -– Hát kináld meg italokkal. - -– De nincs itthon semmi. - -– Van az Európában. - -– Van ám, de számadásunk is van ott elég nagy. - -– Az a fogadós gondja, jó öreg, és nem a tied. Hozz szaporán néhány üveg -madeira dry-t. - -– No, no. - -– Egyúttal rendeld meg, hogy estére tíz órakor tizennégy személyre -teríték, válogatott ételek, jó borok és kitűnő szolgálat legyen itt. - -– Még az is? - -– No ne morogj, neked is jut belőle. - -– Boldogabb volnék, ha kevesebb jutna. - -– Akkor mi a manóért élnél? - -– Hogy egykor nyugodtan halhassak meg, hogy a túlvilágon az én jó -nagyságos uramnak számot adhatnék viseletemről, jó híreket vihetnék -fiáról. - -– Döme! hagyj fel az ilyen érzékeny dolgokkal, korán reggel az ember -másra van hangolva. - -– Korán?… délkor?… - -– Akkor van korán, mikor az ember első álmából ébred, s ha hét órakor -fekszünk le, nem ébredhetünk fel fél hétkor. - -– Elég rossz. - -– De ha lehetlen. - -– Csak meg kellene kisérleni. - -– A lehetlent? - -– Hét órakor lefeküdni, s fél hétkor felkelni. - -– Nem értelek. - -– Csak tessék ma este hétkor lefeküdni, majd meglátja holnap reggel, -mily könnyű fél hétkor felkelni. - -– Hahaha! ez aztán a teljes lehetlennél is lehetlenebb. Siess, szolgálj -vendégeimnek. - -– Hát annak a várakozónak mit mondjak? - -– Ki az? - -– Nevét sem akarom kimondani, nem szenvedhetem. Istenben boldogult -nagyságos uramnak is sokszor mondtam, hogy kígyót táplál, nem hitte, meg -is adta az árát. - -– Ah! Fogaras uram? bocsásd be. - -– Inkább parancsolná, hogy kidobjam – viszonzá Döme s távozott. - -Ez a Fogaras Vizekinek valaha gazdatisztje volt, később haszonbérlője, s -mint Döme szokta mondani, megrontója. Valóban, a jóhiszemű és -mindenkitől szeretett öreg Vizekit a derék Fogaras oly ügyesen tudta -hálójában tartani, hogy az öreg úr sírja szélén sem vette észre, mily -közel áll a bukáshoz. - -Bezzeg megtudta örököse, Vizeki Kázmér, ki azért mégis áldotta atyja -emlékét, s a hol csak képzelé, hogy valami árnyék fér nevéhez, sietett -azt eloszlatni. Akadt aztán, ki a fiú ezen áhítatával visszaélt, ki -keresetet űzött belőle, mint például Fogaras úr. - -No de egyet mégsem tagadhatunk meg tőle. Kázmér előtt örökké legmélyebb -tisztelettel jelentkezett, most is, hogy belépe, csupa lábcsoszogás és -hajlongás közt közelíte az illő távolságig, hol szemlesütve megállt. - -– No – szólt Kázmér – már kezdek öntől félni. - -– Soha sem volt rá oka, nincs is, de nem is lesz. - -– Tán atyám számadásai közt megint talált egy kis hibát, melyet szép -összeggel kellene kiegyenlítenem? - -– Nem tartozott vele nagyságod, azért bíztam nagylelkűségére. - -– Vagy, mint három hó előtt, újra akadt kezei közé valami ezerötszáz -forintos kötelezvény? - -– Csak nem gondolja nagyságod. - -– De bizony gondolom, s jó, hogy eszembe jutott, én akkor a kívánt -összeget váltóra vettem, s az holnap lejár. Valamire mégis jó volt, hogy -jött, legalább emlékeztet. - -– Részemről kérni jöttem. - -– Ne kérjen – esék szavába Kázmér – mert nem adok, követeljen, ha van -mit, s akkor kiteremtem a föld gyomrából is. - -– Ismerem bőkezűségét, ha boldogult uraatyja nevéről van szó. És csak -áldhatom sorsomat, hogy uraatyjávali feledhetlen összeköttetésemet, mit -a halál széttépett, a nemes szívű és lovagias gondolkozású fiúval -folytathatom. - -– De csak annyiban, hogy atyám ellen felhozott sok rendbeli követeléseit -pör nélkül kifizetém. - -– Sőt, mondhatnám, szó nélkül. - -– Csak a dologra. - -– Tudja nagyságod, én szegény ember vagyok. - -– Hogyan? elvesztette tőkéit, háza összeomlott, vagy elpörölték? - -– Isten őrizz! e csapások egyike is koldússá tenne. - -– Úgy hát csak azért nevezi magát szegény embernek, mert nem Rothschild. - -– Hehehe! mindig elmés, mindig jó kedvű; no de ez ékíti a fiatalságot. -Nagyságod azért mégis tudja, hogy szegény ember vagyok, azt is tudja, -mily drága nálam a becsület? - -– Azt tudom, mert e czikkből néhányszor vásároltam öntől egy keveset, -de, mondhatom, méreg drágán. - -– Nem fogy ki az élczeskedésből s mondhatom, jóizűeket tudnék nevetni, -ha nem hozott volna oly komolyan aggasztó ügy ide. - -– Halljam. - -– Nagylelkűségéhez folyamodom. - -– És erszényemre hivatkozik? - -– Nem, nemes szívére. - -– Kiváncsivá tesz. - -Fogaras komolyan zsebébe nyúlt, levelet vőn elé, s azt Kázmérnak -nyújtva, kérdé: - -– Ismeri ez irást? - -– Nem kerül fejtörésbe, mert Zárai Gyula van aláírva. - -– Tessék csak olvasni. - -Kázmér mosolyogva átfutá, s ezen megjegyzéssel kézbesíté Fogarasnak: - -– Bizony, csinos szerelmes levél. - -– És tudja, kinek szól? - -– Ön megijeszt. Csak nem nejének? - -– Leányomnak. - -– Azt rendén találom, leánya igen csinos. - -– Zárai úr nagyságodnak rokona. - -– Unokabátyám. - -– Uram, nekem e leány szememfénye. - -– Az egy atyának csak becsületére válik. - -– És ön unokabátyja,… no de olvassa a levelet. - -– Úgy látszik, fülig szerelmes bele. - -– De én nem afféle divaturacsnak neveltem. - -– Az nem az én hibám. - -– Nagyságod igen könnyedén veszi a dolgot. - -– A patvarba! hát én unokabátyám gyámja, vagy ön leányának őre vagyok. - -– Nem, de segíthet a dolgon. Lássa, az a szegény leány már el van -bolondítva. - -– Mit tehetek én róla? Leányának azért van szíve, hogy szeressen; önnek -pedig azért van esze, hogy tudja, mit kell tennie. - -– Eszem e lépést tanácslá. - -– Én meg viszont azt tanácslom, hogy őrizze leányát, ha olyan, kit -őrizni kell. - -– Hisz nagyságodnak oly kevésbe kerül, hogy engem nagy aggodalomtól -megmentsen. Beszéljen komolyan urabátyjával, hogy hagyjon fel oly -lépéssel, mely vagy sikertelen, vagy romlásra vezet, de boldogságra -semmi esetre. Ne akarjon egy fiatal leány jó hírnevét, s egy atyai -szivet összetiporni; legyen méltó rokonihoz, önhöz, ön feledhetlen édes -atyjához, és a névhez, melyet visel. - -Kázmér felegyenesedék; homlokát egy redő metszé át, midőn szemöldeit -összevonva, Fogaras elé lépett. Átjáró tekintetét rászegzé s darabig -néma maradt. Végre elnyomott indulat hangján szólt: - -– Uram! minek tart ön engem? Jószivű bolondnak, az megjárta; előállt -meséivel, odaadtam pénzemet; jött holmi elavult, vagy eltévedt -irományokkal, s atyám ellen újra követelést támasztott, drága pénzeket -szedtem fel és fizettem; most kifogyott, vagyis inkább látja, hogy én -fogytam ki, hát új tervet koholt s valakinek jelleméhez, vagy, mi öntől -jobban kitelik, erszényéhez engem kulcsnak akar felhasználni. Köszönje, -hogy nincs itt Döme… - -– De nagyságos uram! - -– Szót se! irtózom öntől, s követelem, hogy többé küszöbömet át ne -lépje. Éljen boldogul. - -Fogaras ajkába harapott, s midőn az ajtón kilépe, visszatekintve mondá: - -– Megállj, büszke koldus! még a szemeten foglak látni. – És elrohant, -mintha csakugyan félne Dömével találkozni. - -Kázmér hahotázva lépett a mellékszobába, zajongó barátai közé. - -– Képzeljétek – mondá kézszorítás közt – korán reggel milyen kalandom -volt. - -– Tán valami kettős játékban visszanyerted a tegnapi veszteséget. - -– Reménylem, ez nem hasonlít hozzám. - -– No, no, jegyzé meg a másik, mindig mondtam, hogy Kázmér titkos Don -Juan. - -– Ellenkezőleg, barátom, szerelmi villámhárító. - -– Ez új valami. - -– Reménylem – mond a harmadik – maga a hölgy fáradt ide kérelmével. - -– Nem bizony, hanem atyja. - -– Minő szemtelen. - -E pillanatban lépett be Zárai Gyula. - -– Ime, kalandom hőse – kiáltá Kázmér. - -Gyula megdöbbent s félhangon susogá maga elé: - -– Csak nem tudja még? - -– Üdvözlünk – zúgák valamennyien – üdvözlünk, te veszedelmes bárány! - -– De barátim! – rebegé Gyula – én nem értelek… - -– Már kezdünk ismerni, te titkolódzó szerzetes. - -– Szerencsés kalandodra igyunk egyet. - -– Tudjátok, sohsem iszom. - -– Kezdem hinni, hogy ez is titkos erényeid közé tartozik s csak akkor -élvezed, ha senki sem látja. - -– Uraim! beszédetek mindig rejtélyesb – csodálkozék Gyula. - -– Mindjárt megérted – mond Kázmér – karhatalomért folyamodtak hozzám -ellened. - -– Ellenem? - -– Igen, egy atya leányát akarja visszafoglalni. - -Gyula könnyebben lélekzett. - -– Valami félreértés – szólt szenteskedő mosolylyal Gyula – vagy izetlen -tréfa az egész. - -Kázmér gyöngéden karon fogta Gyulát, s azt súgá neki: - -– Kezemben volt az okmány, maga Fogaras közlé velem. - -– És te? - -– Kérdheted-e? elutasítám. - -– Tapasztalni fogod köszönetemet. - -– Ah, mit látok, Vilmos – szólt Kázmér egy szőke ifjúhoz – még nem mult -el a huszonnégy óra, reménylem csak látogatáskép jöttél s nem pénzedért, -melylyel a tegnapi játéknál adósod maradtam? - -– Ha nem ismernélek oly jól s nem becsülném annyira gondolkozásodat – -viszonzá a megszólított – e nyilatkozatot sértésnek venném. Sőt, légy -meggyőződve, mihelyt négy szemközt szólhaték veled, megkértelek volna, -hogy csak alkalmilag fizess. - -– Tudom, tudom – mond Kázmér, melegen szorítva kezet az ifjúval – jó fiú -vagy. És most barátim! bocsánat, öltözködéshez fogok, mert látogatást -kell tennem. - -– Nagynénénknél? – kérdé Zárai. - -– Kérlek, ments ki annál a jó néninél, őt véghetlen szeretem, de -estélyeitől félek, pedig ha ma meglátogatom, ott fog. - -Zárai Gyula győzelmesen mosolygott. - - - - -III. (Egy kedves teremtés.) - -A Pálmay ház nagyon divatban volt. Az előkelő világ sok élvet, -szórakozást és fényes estélyeket köszenhete e termeknek. - -Pálmayné, született Lilienthal bárónő, imádta a fényüzést, s Pálmay, ki -hallatlan szerencsének vélte, hogy neje bárónő, boldog volt két marokkal -szórhatni a pénzt, még győzte, mikor már nem győzte, adogatott és -zálogolt el egymásután minden jószágot, de a háztartásnak fényéből nem -volt szabad veszíteni, mert ez lesújtaná a bárónőt. - -Mivel Pálmayné bárónő, leányát Angeliquet is bárónőzték, s ezen a réven -Pálmay is bitorolta a méltóságos czímet. - -Napjainkban ez nem szerénytelenség, hisz most az üzletétől visszavonult -hentest is nagyságolják. Ez újabb korban minden politikai törekvéseink -vívmánya. - -A méltóságos úr pénzt ment hajhászni. - -Angelique pipereasztalánál ült s a hajlékony komorna az utolsó -simításokat végzé választékos öltözetén. - -A bárónő egykedvűen nézegette a zsebkendő rendkívül fáradtságos -hímzését. - -[Illustration: Angelique pipereasztalánál ült.] - -– Rebekka! – kezdé Angelique, iszonyún kellemetlen arczot mutatva – -nagyon elégületlen vagyok. - -– De kérem, bárónő – mond a komorna, úrnőjét köröskörül végig tekintve – -mivel? - -– Az egész öltöztetéssel. - -– Csak parancsoljon, mit másítsak, vagy igazítsak. - -– Hát én törjem azon fejemet? miért tartom? - -– Hogy szolgáljam, hogy parancsainak engedelmeskedjem. - -– És hogy jól öltöztessen. - -– Hisz én, tőlem minden telhetőt teszek. - -– No, ha nem telik öntől több, hát szép kis komorna. - -– Kérem bárónő, mi ellen van kifogása? - -– Szerencsétlen izlése ellen. - -– Esedezem, a bárónő választott ma halavány kék szineket s azt hiszem, a -színek öszhangzása ellen nincs kifogása. - -– Minden oly túlhalmozott. - -– Oh! ha nagysádnak ez kifogása, pillanat alatt segítve van – s -bámulatos gyorsasággal csokrokat, szedegete le. – Nos, mit mond most? - -– Azt, hogy az előbbinél is sokkal izléstelenebb. Elmehet. - -A komorna könnyben úszó szemekkel távozott. - -– Angelique! – szólalt meg a bárónő – ma megint türelmetlennek látszol. - -– De kedves mamám! hol vegyem a türelmet? különben is, csak egy angyal -bír többel, mint én, de ezek az ügyetlen cselédek még az angyalokat is -türelmetlenné tennék. - -– Küldd el, s maradj nyugodt. - -Angelique csöngetett s a belépő komornához fordulva, mondá: - -– El van bocsátva. - -– Köszönöm bárónő. Mehetek négy nap mulva? - -– Négy nap mulva? hova gondol?… ki fog öltöztetni a csütörtöki bálra?… -egész hónapon át az estélyekre?… mindennap a szinházba?… legyen esze és -maradjon. - -A komorna mély térdhajlással távozott. - -– No lássa mama, ezek a teremtések semmit sem tudnak, s még kérni kell -őket, hogy maradjanak. Régenten is így volt ez? - -– Régenten leányom, nem tudom, de az én időmben valóságos rabszolgák -voltak. - -– Boldog idők! - -– Valóban, nagyon boldog idők! – sóhajtá a bárónő. - -Angelique újra csengetett. - -Rebekka vértanu arczczal megjelent. - -– Vetkőztessen le – szólt Angelique – mert szerencsétlennek érzem -magamat. - -– És minő öltözéket parancsol? - -– Nem bánom, csak szépet és izletest. Ma Bényei gróf Dell’ Orto grófot -fogja nálunk bevezetni. - -A bárónő sóhajtott. - -Angelique hasonlót tőn, s szünet után kezdé: - -– Oly magas műveltségű egyén, mint Dell’ Orto gróf, ritkaság; mindenről -úgy beszél, mintha tanulmányozta volna. London, Páris, Florencz, Nápoly, -Madrid, Lissabon, úgy hangzik ajkain, mintha mind szülőhelye volna; -tánczol, mint egy szellem s énekel, mint egy cherub. - -És belejött a dicsérésbe oly fokig, hogy a bárónő többször nyugtalan -feszelgett és köhécselt. - -A komorna dolgát végezvén, most az egyszer roszalás, de egyszersmind -megelégedés nyilvánítása nélkül lőn elbocsátva. - -Alig távozott, a bárónő Angeliquet figyelmezteté, hogy helyzetében -vigyázóbb legyen más – főleg cseléd előtt – férfi dicséretében. - -– De kedves mamám, egy vonást sem túloztam. - -– Elhiszem és értem, sőt osztom is lelkesedésed; de, édes gyermekem, -érzelminknek sokszor korlátot vet az ész. Nekem is más álmaim voltak, -hanem az életben a való után kelle nyúlnom,… no de nem bántam meg soha – -tevé utána nemes megadással, s mélyen sóhajtott. - -Angelique kelletlen vonta félre szép ajkait s hófehér vállát olyszerű -mozgásba hozta, mintha füzője bántaná, de az egész csak kicsinylés -kifejezése volt. - -– Kedves Angeliquem! – mond a bárónő, leánya kezét nyájasan megfogva – -más a költészet és más az élet; mulatni, tánczolni, magának -udvaroltatni, ez költészet; férjhez menni, ez az élet. Neked maholnap -életre kell ébredned és hála Isten, nem legszomorúbb kilátással. Az én -lelki barátnőm, a te gazdag keresztanyád, már megkért örököse számára. -Valéria szavatartó s ha mégis eszünkbe jutna szavaiban kétkedni, mire -valók az írott szerződések. Teher nélküli vagyona megér négyszázezer -forintot, ezt tartsd szem előtt és… - -E pillanatban Vizeki Kázmér látogatását jelenték. - -– Óvlak, eszeden járj – fejezé be anyai tanácsát a bárónő s mindketten a -terembe léptek látogatók elfogadására. - -A teremben várt azon szeretetreméltó ifjak egyike, kikről mondani -szokás: kedves egyéniség, öltözéke nem kifogástalan, fekete haja nem -rendezett, inggalléra nem feszes, kendőjének csokra nem kimért, de még -arczvonásai sem szépek s mégis oly megnyerő az egész alak. Ajkán mosoly -ül, szemeiben tűz lángol, mi kissé dúlt vonásaival festői ellentétet -képez. Nincs rajta semmi különczség s mégis annyira elüt más fiatal -emberektől; nem fitogtatja sem tetteiben, sem viseletében az úgynevezett -genialitás-t s mégis máskép néz ki, mint mindennapi ifjuságunk. - -Ez Vizeki Kázmér. Minden társaságban kedves, minden körben otthonos, s -minden osztálynál népszerű. - -Fiatal hölgyek érdekesnek találták; a koros nők könnyelműnek, a -szegények jószívűnek, a csalók jóbolondnak s társai nélkülözhetetlennek -vallák. És mindezeknek igazuk volt, valamint igaza volt az öreg Dömének -– hűséges legényének – ki azt állítá, hogy urát fentebbi tulajdonai -egészen megrontják. - -– Képzelje Vizeki – mond Angelique – ön fogadásom tárgya. - -– Nagysád hiúvá tesz. - -– Tán csak hiúbbá, akará mondani. - -– Mire? hisz Angyalkám kezét még nem birom, s vannak pillanatok, mikor -reményem ingadoz, mert adott szavának más értelmet, szép igéreteinek -elhomályosítását látszik keresni. - -– Hova czéloz ily beszéddel? - -– Kérem, én nem mondtam Angeliquet, hanem Angyalkát, pedig kis Angyal -több is lehet, ámbár én mind csak ily szőke fürtös és kékszeműnek -képzelem. - -– Nem is kiváncsi, hogy mire fogadtam? - -– Fogadja, hogy nőm lesz, hogy szeretni fog s én égni fogok a -kiváncsiságtól mindaddig, míg teljesül. - -– Még ezzel várjunk kissé. - -– De meddig? - -– Míg az illetők döntenek. - -– Hát nálunknál illetékesbek is vannak ez ügyben? - -– Részünkről már bevégzett tény – mond Angelique, kecsesen nyújtva -szobormintául teremtett kezét Kázmér felé. – És most hallja fogadásomat. - -– Istenem! lássa Angelique, ez az, mi engem sokszor elbúsít, -reménytelenné tesz, hogy valahányszor legszentebb eszmémhez érünk, -pillanatig sem hagy érzelmim drága világában merengni, hanem csak úgy -átsiklik rajta, mintha félne tőle és siet új irányt adni -társalgásunknak. - -Angelique hidegen mosolygott s olyatén rázta bájos fejét, hogy Kázmér az -egészből azt értelmezé, miszerint a tündér imádója beszédét izetlennek -találja. Nem is késett hangját, tartását, sőt még arczkifejezését is -átváltoztatni s miután vonásain a dacznak egy árnyéka átlebbent, -könnyelmű mosolylyal kérdé: - -– Tehát a fogadás? - -– Jövő estélyünk hangversenynyel kapcsoltatik össze, én tehát fogadtam, -hogy ön is zongorázni fog. - -– De arra nem fogadott, hogy jól? - -– Nem, mert arról mindenki bizonyos. - -– Kivéve a szakértőket. - -– Az itészetet bízza másokra, öntől csak igent vagy nemet várunk. - -– Érdekében áll nyerni, vagy veszteni? - -– E kérdést nem értem. - -– Sokszor fogadunk, s óhajtjuk a vesztést, mert legszebb alkalom, -valakinek emléket nyújtani, mely aztán könnyen érzelmi tárgy lesz. - -– Nővel fogadtam. - -– Akkor nyernie kell. - -– Köszönöm. - -A bárónő, ki az iménti beszélgetés kezdetén elhagyá a termet, visszatért -s a társalgás napi eseményekről folyt, miben Angelique igen kevés részt -vőn s a hozzá intézett kérdésekre vagy szórakozottan, vagy épen nem is -válaszolt. - -A bágyadt társalgást két látogató érkezte felvillanyozá: Bényei és Dell’ -Orto grófok, Angelique részéről oly szivélyes előzékenységgel fogadvák, -hogy Kázmér tisztán kezdé látni, miért volt Angelique csak az imént oly -elfogult és szórakozott s mi bűvölte így át? Ehhez nem is kellett valami -látnoki képesség, mert a két látogató megjelenésére Angelique szemei új -tüzet nyertek, arcza átszellemült s beszéde egyszerre oly folyékony, oly -elmés lőn, hogy Kázmér minden más körülmények közt a -legszeretetreméltóbb és legbájosb hölgy közelében érezte volna magát, de -most összerezzent, mintha kígyó sziszegne rá. Alig bírt annyi erővel, -hogy ez érzést el ne árulja, de – küzdve bár – mégis uralkodott magán. - -A társalgás eleinte általános volt s míg ez így tartott, a három férfi -udvariasságban s egymás iránti barátságos nézetben versenyzett. -Lassanként azután úgy alakult a helyzet, hogy Angelique egészen -elfoglalta Dell’ Orto grófot, Bényeit pedig a bárónő vette igénybe s -Kázmér egy nagy olajfestménynyel szemközt, egyedül és elfeledve találta -magát. Ez több volt, mint megbírná, ez távozásra inté. - -Elbucsúzott s midőn a teremből kilépett, fejcsóválva suttogá maga elé: - -– Hogy voltak perczeim, midőn azt hivém, szeretem e nőt! mennyire képes -magát ámítni az ember?! Megesküdtem volna, hogy szeretem, pedig ha úgy -volna, most kétségbe kellene esnem,… nem, nem, hála isten! én őt nem -szeretem. És mégis, mi dúl keblemben? Az első tavaszi vihar, mely, ha -elzúgott, kettős örömmel engedi élveznünk az üdülő természetet. Szent -igaz, a mit gondoltam – kiáltá hirtelen megállva, s arcza kiderült – már -kezdem élvezni a nap áldását. – És édes merengéssel támasztá fejét egy -márványozott oszlophoz. - -Andalító szép dallam volt az, mi megragadá lelkét. Ha a léleknek bánata -van, s valami azt enyhítni képes, úgy az csak lélekhez szóló dal; ha -szívünk vérzik, s valami sajgását feledtetni képes, úgy az csak érzékeny -dal; oh! a dal varázsa nemcsak idegeinket járja át, hanem ereinkben a -vért is felhevíti; nemcsak érzékinkre hat, de szellemünket is elbűvöli. -Szép gondolat volt, dalban imádni az istent, én azt hiszem, hogy a -szellemek országába hamarébb eljut egy szép dal, mint a legvelősb -beszéd. A dal több mint földi zengemény s azért lehet-e máskép képzelni -az angyalokat, mint dallal szent ajkaikon; lehet-e a szellemek világában -más közös nyelv, mint a dal? - -Érczes fiatal női hang zengé a dalt, mely Kázmért lebüvölé, még pedig -annyi erővel, oly iskolázott művészettel, hogy akármelyik fővárosi -színpadon is meglepte volna. - -– Felséges! mennyei! – susogá – Kamilla kis tündér! - -És félig lehunyt szemekkel tovább ábrándozott, szívta dagadozó keblébe a -fiatal leányka hangjától rezgésbe hozott léget. - -Sokáig, maga sem tudta meddig, volt e helyzetben, csak a távozó két gróf -zajára riadt fel. - -Elrohant, de a gyönyörű hang, a kedves dallam egész nap fülében zengett. - - - - -IV. (A nagynéne.) - -A termek fényesen világítvák; kettőben játékasztalok, minden szegleten -ezüst gyertyatartókkal s a zöld posztóra félkörben elterített kártyákkal -ajánlják a szórakozást, a harmadikban zenekészletek; a negyedikben dúsan -terített asztalok, ezüsttel és különösségekkel a görbülésig megrakva. - -Drága bérruhás inasok ácsorogtak mindenfelé. - -Háziúr? nincs. - -Háziasszony? az sincs. - -Hát mi van? – házikisasszony. Hatvan éves, önálló, ép, egészséges, víg, -tele életkedvvel. - -Valeria kisasszony, Vizeki Kázmér és Zárai Gyula édes anyjok nővére. -Harminczezer forint évi jövedelmét megőrizte, de egy hajszállal sem -szaporította; elköltötte évenként utolsó fillérig, de soha sem többet, -sem kevesebbet. És mindig azt szokta mondani: - -– Ez épen elég. - -És miként költé el jövedelmét? - -Tízezer forintot rendesen elosztogatott; tizenötezer forintot -elvendégeskedett; ötezer forintból aztán élt, cselédeket fizetett, -páholyt és fogatot tartott. Persze, ha egyedül volt, szűken főzetett s -abból is, a mi megmaradt, sajátkezűleg eltevé s másnap ismét asztalra -került; a zabot maga méreté ki lovai számára, s ha nem volt elfogadási -napja, társalgó és hálószobáján kívül mást nem fűttetett. - -A nagy mulatságokat, estélyeket és ebédeket kivéve, hetenként kétszer a -maihoz hasonló játéktársaság gyült hozzá, mikből Zárai Gyula soh’sem -hiányzott. Más estéken Valeria kisasszony álhajas társalkodónéjával -színházba kocsizott, páholyába ült és rendesen első álmát ott aludta ki. -Mindig választékosan öltözött, de soha nevetségesen. Szeretett -ékszereivel tündökölni, de soha túlhalmozva nem volt. A kit szeretett, -egekig dicsérte; a kire megharagudott, üldözte, s követelte mindazoktól, -kikkel jól van, hogy üldözzék. - -A korosabbaktól megvárta, hogy elmondják, minő szép volt ifjú éveiben, a -minek nyomai a hatvan ősz daczára is meglátszottak. Ő aztán elkezdett -beszélni negyvenév előtti szerelméről, állhatatosságáról, mit aztán -következő történetkével rekesztett be: - -«Húsz éves koromban arája valék a testi és lelki tulajdonokban oly -gazdag Torday Lajosnak. Szemeimről gyönyörű költeményt írt, megvan -eredetiben, mindjárt felolvasom, s e hálátlan szemek megölték őt. Igen -uraim! hiába csodálkoznak, akadt vakmerő, ki szemeimet rútaknak s -Lajosom költeményét izetlennek állítá; ebből szóvita, a szóvitából heves -összezörrenés, ebből becsületsértés támadt; másnap megverekedtek, és -Lajosom elesett.» - -Ezt negyven év óta rendes vendégei évenként negyvenszer végig hallgatták -és ő sohasem mulasztá el az elbeszélés után szemeit mindig megtörleni, -valamint Zárai Gyula sem késett kezeit bensőséggel ajkihoz vonni s a -kegyetlen sors ellen nehány megható szóban kifakadni. - -Ilyenkor Valeria mélyen felsóhajtott s ajkai e szókat rebegték: - -– Ha Kázmérnak volna ily szive hozzám. – Aztán egy gyémántokkal kirakott -arany szelenczét vőn elő, megnyitá s az ember azt hinné, hogy kicsinyben -Lipszky földabrosza, mit abból kitereget, mert a hány hajtás van a -papiron, annyi darabból áll s úgy összeillesztve, a darabok selyemre -ragasztvák; a papír elsárgult s a betük körül vereses szín terjengett, -persze, negyven év ezt is megviselé. Ez a Valeria szemeihez írt -költemény vala. A tisztelt tulajdonosnő nemcsak írás nélkül tudta az -egészet, de még azt is, hogy ebben vagy abban a sorban a tizedik vagy -huszadik betű micsoda? De ő mégsem szavalta emlékezetből soha, hanem a -becses ereklyét elővette és felolvasá. - -Zárai Gyula mindig el volt ragadtatva a költemény nagyszerűségétől. - -A játszókörök megalakultak, Zárai két agg delnővel és Valeria -kisasszonynyal ült asztalhoz. - -Valeria fejcsóválva mondá: - -– Kázmér, Kázmér! az a rossz fiú megint nincs itt. - -– Dehogy rossz – ellenveté Zárai – de tudja édes néném, ő más véralkatú, -zajosb társaságot keres. - -– Soha se szépítse édes Zárai – mond az egyik delnő – Valeriának igaza -van, rosz fiú, elhanyagolja nénjét. - -– Azt nem, azt nem – mond hévvel Valeria – ő szeret, azt bizonyosan -tudom, de estélyeim elől, ha csak szerét teheti, megszökik. - -– E szerint – jegyzé meg a másik delnő – mi nem tetszünk neki; -szerencse, hogy izléseink találkoznak. - -– De nagysád – szólt Zárai – ez ellen ünnepélyesen kell tiltakoznom. -Lehet-e valaki társaskörökből oly műveletlen, hogy nagysádtokkal -társalogni ne számítaná kitünő szerencsének. - -– Higyje el kedves Zárai, nem mindenki gondolkozik úgy, mint ön. A mai -fiatalság! no ön, az igaz, kivétel, de mintául is vehetné lentről fentig -minden fiatal ember. - -Zárai szerényen meghajolt. - -– Ez nem akart bók lenni – folytatá a delnő – ez mindnyájunk véleménye, -tudniillik azoké, kik a világban az értéket a látszattól meg tudjuk -különböztetni. Valeria barátném önre büszke lehet. - -Valeria is bólintott egyet, azzal kiosztá a kártyát. - -– Még Kázmérból is lehet – jegyzé meg a másik delnő – hisz oly fiatal. - -– Másfél évvel ifjabb nálamnál. - -– No lám, s ha mindig ily példát lát maga előtt, hát lehetlen, hogy ne -ragadjon valami rá. - -– Adja Isten – mond az iménti delnő, s hitetlen rázta fejét. - -Az igaz, egy anya sem nézte jó szemmel, ha Kázmér udvarolgatott -leányának, ellenben Zárai Gyula minden vénasszonynak eszménye volt. - -Valeria igen jól mulatott, de hogy is ne, hisz Zárai Gyula, ha vele -játszott, kitünő figyelmet fordított a játékra, s Valeriának minden -kijátszását vagy ütését megdicséré; ha pedig Valeria ellen játszott, -hibákat követe el, úgy, hogy Valeria mindig nyert, pedig ő nemcsak -követelte a jó whistezést, de büszke is volt rá, következőleg Zárai -játéka jó hangulatban tartá. - -Minden oly szép unalmasan folyt; nehány néző szendergett, s míg a mamák -kártyáztak, az a két-három lány jól betanult darabját a zongorán -lecsörömpölé. - -Mint tikkasztó nyári melegben a mezei munkásra hat egy hirtelen támadt -szellő, úgy hatott a társaságra Verdesi Hugó megjelenése. Zajosb lett a -játék, a társalgás, s a zongoradarabok ismételvék. Szegény leánykák -kaptak rajta, hogy jött valaki, akárki, csakhogy velök is foglalkozzék. - -Hugó minden asztalnál elmondott egy-egy ujságot, minden koros hölgy -előtt megszólt valakit s minden leánykának tudott oly nevet említeni, -minek hallatára a kis ártatlanok elpirultak. - -Hugó sokáig forgolódott s mire Valeriához ismét visszakerült, részvéttel -mondá: - -– Szegény Kázmér! sajnálom, hogy itt nem lehet. - -– Miért ne lehetne, ha akart volna? - -– Mert azt hallottam beteg. - -– Beteg? - -– Még pedig komolyan – erősíté Hugó. - -Valeria kezéből a kártya kihullt. - -– Gyanítám – kezdé szünet után – különben meglátogatott volna ma, ő azt -nem szokta elmulasztani. Szegény Kázmérom! szegény jó fiam! - -Zárai arczán keserű kifejezés tükrözé magát, mit Valeria észre vőn, s -mondá: - -– Szemedből látom Gyula, te is sajnálod őt. - -– Minden esetre – mélyen sajnálom. - -– Lássa, kedves barátném – szólt Valeria azon delnőhöz, ki Kázmért -megszólta – lássa, nem volt igaza. - -– Ha beteg, az más. - -– Nem hallja, hogy beteg? - -– De hallom és nem is késedelmezek ellenkező véleményt adni róla. - -Valeriának jókedve eltünt; rossz kártyákat kezdett kapni, társa hibákat -csinált, türelmetlen feszelgett, s az estelit sürgeté. - -Midőn asztalnál a társaság egy körbe olvadt, bágyadt lehangoltság kezde -uralkodni, mert Valeria levertsége a vendégekre is elragadt, Gyulát és -Hugót kivéve, kik néhány titkos pillantást váltva, diadallal mosolyogtak -egymásra. - -Az esteli a szokottnál jóval korábban véget ért, s a vendégek siettek -eltávozni. - -A zaj megszünt, de Valeria izgatottsága nem s most a cselédséget kezdé -korholni; a szolgálat botrányos volt, az étkek ehetlenek, s még a -terítés ellen is tömérdek kifogást tőn. Végre szobájába vonult, de -lenyugvásról szó sem volt, hanem elkezdett elmélkedni: «Szegény Kázmér! -milyen kiméletes, nem akarta estélyemet elrontani. Lehetne-e szerető fiú -anyja iránt gyöngédebb? És ő betegen fekszik… tán veszélyesen? és el van -hagyatva… oh istenem! miért van ily késő éj? miért nem tudtam előbb?… de -holnap máskép lesz.» Ezzel beszólítá komornáját, kinek pongyoláján a -késő éj csakugyan meglátszott. - -– Klára! korán reggel egy szobát rendezzenek, minden kényelemmel, beteg -számára. - -– Nagyságod?… - -– Nem én, Kázmér fiam veszélyesen, tán halálosan beteg. Itt fogjuk -ápolni, gondozni, s felette őrködni. Az ágy melletti falat szőnyeggel -vonják be, az egész padlatot beszőnyegezzék, hajnalban itt legyen a -kárpitos. Az ablakok jól záródjanak s a kemenczét még ma ki kell -füttetni. Szegény, szegény Kázmér! agyon busulom magamat. - -– De azt ne tegye nagyságod. - -– Ne tegyem? tán nem érdemli? Azt mondom, ne rágalmazzátok azt a fiút, -mert több szív és ész van benne, mint ez a rossz világ érdemel. - -– Hogy merészelném rágalmazni? vagy volna-e rá okom? hisz oly nyájas, -szíves – hogy bőkezű is, azt csak gondolá. - -– No jól van, most lásson dolga után. - -A komorna távozott. - -«Mi lenne belőlem, mi lenne szép terveimből, ha Kázmér megtalálna halni? -oh! ezt túl nem élném, – okoskodék Valeria, merőn tekintve maga elé, – -és ki fogná majd egykor vagyonomat élvezni?… Gyula?… meglehet érdemes -rá, magasztalja is az egész világ, én sem vagyok ellensége, de -őszinteségében nem bízom, s félek tőle, hogy képmutató.» - -Valeria senkire sem haragudott, de Kázmér szemefénye volt; Kázmér után -az egész világon leginkább szerette gyermekkori barátnéját, Pálmay -bárónőt, s innen veszi származását azon igéret, hogy Angelique férje -leend a tisztelt nagynéne örököse. - -Mit tán soha sem tőn Valeria, ma reggel tíz óra előtt társalkodónéja -kiséretében kikocsizott, s egyenesen Kázmér szállására. - -Szegény öreg Döme, majd a falhoz szédült, midőn csöngetésre ajtót -nyitván, álmatlan szemei a nagyságos látogatónéra estek. - -– Hogy van Kázmér? – kérdé Valeria. - -– Oh nagyságos asszonyom! – sóhajtá Döme. - -– Öreg! te meg vagy zavarodva. - -– Hiszen én nem tehetek róla, Isten látja lelkemet, én eleget imádkozom, -hogy máskép menjen. - -– Hát oly rosszul van? - -Az öreg Döme ökölnyi könnyeket morzsolt szét szemeiben, s roppant -bánatosan vállat vonított. - -Valeria reszketve sietett az ajtó felé. - -Döme összekulcsolt kezekkel elébe állt, és esde: - -– Nagyságos asszonyom! kimélje magát, és ne menjen be. - -– Öreg! elrémítesz – kiáltá Valeria s választ sem várva, berohant, hol -előbb meglepetésből felsikoltott s aztán hangos nevetésre fakadt. - - - - -V. (Nagylelkű rokon.) - -Ki látott dühöngő vihar után szétdult kertet? Itt egy fa, tőből -kisodorva, a legszebb rózsaágyon terül végig; a liliomok derékban -eltörve, kelyheikkel földre borulnak; az utak telvék viráglevelekkel, s -a szárak korona nélkül szomorkodnak; a fák dísze, a legterebélyesebb -ágak, letörötten, a földet seperve ingadoznak ide-oda; a pázsitok tele -hordvák galylyakkal és cserepekkel. Ez hasonlít némileg Kázmér -szállásához. - -Valeria – hála az égnek! – sok szép tavaszt élt, következőleg akár hány -ily dulást látott, de Kázmér szállása mégis meglepte. A padlón elszórt -kártyák, összetört poharak, félig elszítt szivarok hevertek; az -asztalokon tartókban tövig leégett gyertyák, evőszerek, tálak, pezsgős -üvegek, feldöntögetett poharak, és bordeauxi vagy champagneiban uszkáló -kártyák tarka képletet nyujtának. A butorok szerte szórvák, s az egész -mintha ködben usznék, úgy vette ki magát a sürű dohányfüstben. A -mellékszoba ajtaja nyitva lévén, a nagynéne ott látta kedves öcscsét – -teljes öltözetben – pamlagán elterülve, bizonyosan nem állíthatni, alvó -vagy mámoros, de mindenesetre öntudatlan állapotban. - -[Illustration: Ott látta kedves öcscsét pamlagán elterűlve.] - -– Itt máskép mulattak, mint nálam – mond társalkodónéjához Valeria. - -– Istentelenség! Ezt Gyula urfi nem teszi. - -– Lassú víz partot mos. - -– Menjünk innen, mert nagyságodnak ártani talál a füstös lég, s e -kellemetlen látvány megtámadandja idegeit. - -– Mi jut eszébe? Hisz rendet látok otthon eleget, de ilyesmi ujság -előttem, ez érdekel. Engedjen körültekinteni. - -– Nem irtózik? - -– Egy cseppet sem. Csak azt sajnálnám, ha egészségét rongálná ez a fiú. - -– Tönkre teszi s azonfelül romlásba dönti magát – és… - -– És kit? - -– És sok gondot fog még okozni kegyes pártfogónéjának. - -– Abba nem őszülök bele. - -Igazat szólt, mert fodrásza oly szép álhajakkal látta el, hogy azokba -soha, de soha egy ősz szál nem vegyült. - -– Csakhogy nem beteg – folytatá kis szünet után Valeria – és most -megtréfálom, mert e mulatság bizonyára sokba került. – Ezzel Kázmérhoz -közeledék, szeretetteljes pillantást vetett rá, s oldalzsebébe hat darab -százast csusztatott. - -A társalgónő bálványnyá vált, s csaknem kétségbeesetten sóhajtá: - -– Istenem! Gyula úrfi minő nemesen használná fel ez összeget. - -– Igen, kamatra adná, vagy gyémántot vásárolna rajta. Maholnap úgyis -váltóüzletet, vagy ékszeres boltot nyit. - -Midőn Valeria Dömének e látogatásról titoktartást parancsolt, -eltávozott. Útközben sokszor rázogatta fejét, s még többször jóízüen -felkaczagott, végre komoly arczot öltve, mondá: - -– Már nem lehet késnem, meg kell őt házasítni. - -– Boldogtalanná teend egy nőt. - -– Mit ért ön ahhoz? Boldoggá teendi, mert őszinte, nyílt, eszes és -jószívű. - -– Könnyelmű, korhely, tékozló. - -– Kérem, e véleményeket tartsa magának. - -– Nagyságod tehet, a mit akar. - -– Reménylem, s ön engedelméből teszem is. - -– De ha nekem oly öcsém volna, mint Gyula úrfi, szememfényének -tekinteném. - -– Tekintse kérem annak. - -– Meg is érdemli, szerény, józan életű, takarékos, művelt, szép… - -– Hizelgő, alattomos, haszonleső és irígy. - -– A szentek életét is félre lehet érteni. - -– De képmutatókét soha. - -A társalkodónő rémülettel emelé szemeit éghez, s ajkait olyatén mozgatá, -mintha imát rebegne. - -E közben a fogat haza robogott. - -Valeria, ki kevéssel azelőtt hatszáz forintot oly könnyedén kiada, -szakácsnéjával zajt ütött azon hallatlan tékozlás miatt, hogy -pecsenyének fogolyt hozott, mikor kappan is jó lett volna. A -füszerszekrényből, éléstárból legszigorúbb mérték szerint maga adott ki -a főzéshez, azután szobájába vonult, s oly mohón látott kézimunkájához, -mintha abból kellene megélnie. - -Tekintsünk vissza Vizeki Kázmérhez. Épen jókor, már felébredt s legénye -áll előtte. - -– No Döme – szólt Kázmér – egy nappal megint öregebbek volnánk. - -– Mondja inkább nagyságod, egy éjjel. - -– Az együtt jár. - -– De nem ily rémséges éj, hisz ez egy évi életet sodor magával. - -– Annál jobb, legalább számtanod szerint huszonnégy óra alatt többet -élünk, mint mások egy év alatt, s következőleg január 1-től deczember -végéig háromszáz hatvanöt évet élünk. Mit gondolsz öreg, csúffá teszszük -a vén Mathuzsalemet? - -– Zsidó azon úr? - -– Gondolom az volt. - -– Úgy hát ő tesz minket csúffá. - -– Ohó! - -– Bizony, künn várakozik. - -– Mathuzsalem? - -– Azt nem tudom, hogy hívják, de hogy hitelező, arra megesküszöm. - -– Lám, lám, ma az ő napjok van. Szomorú nap az igaz, de végre ennek is -el kell mulni. Mondd meg, délután öt óráig nem fogadok el senkit. - -Döme fejcsóválva elindult. - -– Megállj! – kiálta rá Kázmér – előbb készíts átöltözködéshez, mert ma -tömérdek végzendőm van. - -És, mint számtalan ember tenni szokta, ha ruhát cserél, zsebeit -kimotozza, Kázmér is ösztönszerűleg zsebeibe nyult. – Szörnyű -meglepetésére oldalzsebéből tele marok százast vont ki. - -Szemeit a bankjegyekre mereszté, aztán Dömére. - -Döme pedig Kázmérra, aztán a bankjegyekre. - -Mind kettőjük szava elállt, s csak pillantásaik beszéltek, de e beszéd -merő kérdéseket tartalmazott. - -– Mi történt itt? – kérdé végre Kázmér. - -– Azt nagyságodnak jobban kell érteni, mint nekem. - -– Kinevezett tudóssá váljak, ha értem. Tündérek jártak itt, vagy… ah! -igen, az a jó lélek! Ugy-e Döme, te tudod, kedves nagynéném, az én -őrangyalom látogatott meg? – Könnyelmű kifejezése komolyra változott, -szemeibe könyek nyomultak, s elmélyedve, maga elé merengett. – -Szerethetne-e jobban édes anyám?… Ő volt itt angyali szívével, kinek oka -volna reám neheztelni, és jósággal halmoz: én estélyeit mellőzöm, s itt -tivornyázok; boldog, ha a whistnél vele szemben ülök, s én ez alkalmat -kerülöm, hogy másutt szerencsejátékban eltékozoljam, és ő még sem -kárhoztat, pedig megérdemelném, hogy kitagadjon. A mily nemes ő, oly -hálátlan vagyok én. - -Döme nem tudott szólni, hanem Kázmér kezét megragadva, azt könnyeivel és -csókokkal halmozá. - -– Mi lelt öreg? - -– Bocsásson meg – hebegé Döme – a megindulástól szólni alig tudok. -Örülök, hogy nagyságod oly elismerő és jó. Nem sokára új életre fogunk -ébredni. - -– Azt hiszed? - -– Bizonyos vagyok, most szívébe láttam, és ott oly szép jövőre találék. - -– Meglehet, de most siessünk a jelen bajaiból kibontakozni. Pénz van, -váltóim lejárnak, sietek a szabadalmazott rablók száját betömni. - -Alig egy órával később izgatottan és szikrázó szemekkel nyitott be Zárai -Gyulánál. - -Zárai hideg nyugalommal fogadta az érkezőt. Arczából meglátszék, hogy -csatát vár, de még nem tudja magát tájékozni, mely oldalról lesz -megtámadva, egyuttal azon önhittséget is lehete leolvasni, miszerint -erős állásban érzi magát, s minden támadást vissza verni kész. - -Erősen és huzamosan néztek egymás szeme közé, Kázmér reszkető, és Gyula -mosolygó ajkakkal. - -Gyula szakítá meg a csendet: - -– Isten hozott. - -– Talán vártál? - -– Miért? - -– Hogy számadásinkat kiegyenlítsük. - -– Ej, öcsém, az nem oly sietős. - -– De én annak tartom. - -– És miért? - -– Mert egy nyomorult örökség reményében te velem gyalázatos játékot -űzesz. - -Gyula pillanatra elhalaványult, de csakhamar visszanyeré nyugalmát és -szólt: - -– Igen leköteleznél, ha jobban értelmeznéd szavaidat. - -– Mit míveltél tegnap? - -– Sok mindent. - -– Magán ügyeid nem érdekelnek, de te nagynénénknél jártál. - -– Azt naponként cselekszem. - -– Az igen szép tőled, hanem arra kérnélek, hogy érdekemben ott ne tégy -soha semmit. - -– E tekintetben nyugodt lehetsz. - -– És tegnap? - -– Az estélynél néhány elismerő szót ejtettem rólad. - -– Valóban?… és ez az egész? - -– Ez az egész. - -– És adósságimról? - -– Pfuj! ilyet teszesz fel rólam? - -– Tehát minő ürügy alatt kérted tőle a pénzt? - -– Minő pénzt? - -– A melylyel váltóim kifizetéd? - -– Ő sem váltókról, sem pénzről mit sem tud. - -– De váltóim kifizetvék. - -– Én fizettem. - -– És minő pénzből? - -– Sajátomból. Tudod, én takarékosan élek, s nehány ezer forintot -meggazdálkodtam. - -Kázmér arcza elsötétült, mint mikor terhes felhő borul a nap elébe. -Olyatén lépett vissza, mint ki roppant mélység szélén, lábai alatt a -földet szakadozni érzi. A legbizalmatlanabb tekintettel végig mérte -Gyulát, s aztán elfojtott tompa hangon mondá: - -– Sajátodból, önkénytesen?… Ember, te tervelsz valamit? - -– Mi mást, mint téged a bukástól megóvni? Mi mást, mint lelkednek -megszerezni a nyugalmát, s nénénket kímélni a szomorúságtól. - -– Gyula! - -– E bizalmatlan felkiáltás koránt sem sért. Nem te vagy oka, mindig -akadtak jó emberek, kik üdvösnek találták köztünk az egyenetlenséget -éleszteni; te, megbocsáss e kitételemért, de igaz, te gyengébb valál és -hittél nekik, én kevésbé hevesvérű, máskép gondolkozám, és vártam, mert -tudtam, hogy eljő az idő, mikor meggyőzhetlek önzéstelen rokoni -szeretetemről; tudtam, hogy eljő az idő, mikor bizalmadra szert tehetek, -s ha még nincs itt, el fog jönni. - -Kázmér aggodalmasan rázta fejét s vontatott hangon kérdé: - -– Ha már kétes hitelű papirokra kiadtad pénzedet, mit szándékozol velök -tenni? - -– Mit? - -– Na igen, valami czélodnak csak kell lenni? - -– Van. – Ekkor három váltót Kázmér elé tárt e kérdéssel – a te -aláirásod-e? - -– Igen. - -– Mind a három? - -– Igen. - -Gyula összegyűrve, a kandallóba veté, pillanatra lobbot vetett, s -ötezerkétszáz forint érték hamuvá lőn. - -Kázmér szoborrá vált. - -Gyula egész jószívűséggel szemei közé mosolygott. - -– Értesz? – kérdé Gyula. - -– Most kevésbbé, mint valaha. - -– Nem tartozol senkinek, és nem tud a dologról senki. - -– De neked! - -– Nekem tartozol bizalommal és szeretettel, ez az egész. - -– Gyula! – kiáltá Kázmér – én félreismertelek, bocsáss meg, te sokkal -nemesb és jobb vagy, mint hogy nekem tévedésemért megbocsátani ne -tudnál. Oh! mint szégyenlem magamat. A tartozást lerovom még ma, jó -szándékod mély gyökeret vert itt szivemben. Oh ne mondj ellent kérlek, -pénzednek még ma meg kell lenni, mert nagylelkűséged annál inkább égeti -agyamat, minél érdemetlenebbnek érzem rá magamat. - -Ezzel elrohant. - -Gyula a kandallóban elhamvadt papirokra tekintve mondá: - -– Akár ő lesz az örökös, akár én, e magot jó földbe vetettem, s bő -aratásra számíthatok. - - - - -VI. (Megzavart álomért egy szép ábránd.) - -Korosb hölgy egyik főélve a délutáni szendergés. Nem tudom, ha a multak -szép emlékei merülnek-e fel ez édes álomban, vagy a reményteljes jövő -képei lebegnek az éber lélek előtt? annyi bizonyos, hogy a mahomedán -hatschis mámorának nem oly rabja, mint a koros hölgy délutáni álmának, s -inkább elmulaszt három látogatást, két látványt, mint egy ily álmot; -inkább lemond a szépítő szerről, mint lemondana e gyönyörről. A délutáni -álom a koros hölgy életének költészete; ez tündérvilága, melyben magát -ujonnan megifjodva érzi. - -E tündérvilágba leendő utazásában lőn Valeria megzavarva. Ha szemei még -bírnának annyi tűzzel, villámokat szórna, oly felindulásba jött, midőn -ajtaján kopogni hallott, de a jövő pillanatban a harag eltünt szemeiből, -s ajkira a szigor kifejezése helyébe nyájas mosoly költözött, mert -Kázmér lépett be. Ő Kázmért még délutáni álmánál is jobb szereté. Észre -sem vette, hogy az ifjú arczából egészen kikelt, színe rendkívül -halavány. - -Kázmér ingadozó léptekkel közeledék Valeriához, kinek kezét ajkihoz -voná. - -– Mi lelt? – kérdé Valeria – kezed reszket, ajkad hideg. – És jobbját -legnagyobb gyöngédséggel Kázmér holló fürteibe fürösztve, az érdekes főt -kissé hátra nyomá, jóságos szemeit több pillanatig szeretettel legelteté -a kedves arczon, s mielőtt szólna, ajkait a nyilt, magas homlokra -illesztve, megindulással mondá: - -– Csak nem ért valami baj? - -– Kedves néném, ma szerencséltetett. - -– Ráakadtál látogató-jegyemre? – mond nevetve Valeria. - -– Jóltevő kezének nyoma mindenütt látható, hol egyszer jár. A helyzet, -melyben talált… - -– Nem a legrendesb életre mutat. - -– Én úgy szégyenlem. - -– Hogy fiatal vagy és mulatsz? Van jó dolgod. Tudom én, hogy meg fogsz -változni. - -– Esküszöm, e perczben már megváltoztam. - -– Ne oly hirtelen, ifjú ember, különben kétkedni találok. - -– Fél óra óta más elvem, más meggyőződésem van. Én átváltoztam. - -– És mi okozá e varázst? - -– Oly esemény, mely meglepőbben ért, mintha csatazajban leli fel az apa -rég elvesztett fiát. - -– Csendesülj, édes fiam, e felindulás megárt. - -– Csendesüljek? Előbb fojtsák el jobb érzésemet, aztán majd csendesülök. - -– De Kázmér! - -– Oh néném! A mi ma velem történt, az rendkívüli! Én úgy meg vagyok -szégyenítve önmagam előtt, hogy pirulok rágondolni, s ha eszembe jut, -mily igazságtalan volt szívem, szeretném kitépni keblemből. - -– Te elrémítesz. - -– Én Gyulát sohase tartottam őszinte barátnak, szerető rokonnak. - -Valeria kesernyés mosolya bizonyítá, hogy e nézetben él ő is. - -– Mennyire csalódtam! De ki hitte, hogy jégtorlasz alatt virág -illatozzék? - -– Én most sem hiszem. - -– De azt higyje el, hogy Gyula keblében a legnemesebb szív dobog. - -– Ha örömet szerez neked, elhiszem. - -– Meg fogom róla győzni – sóhajtá Kázmér. - -– Ülj ide, beszélj – mond Valeria, a pamlagon maga mellé mutatva. - -– Nem akarok szépítni semmit – kezdé Kázmér – én könnyelmű, tékozló és -játékos voltam; kedves néném jótettei helyett korholásait érdemlém. - -Valeria vállat vonított, s kezével olyatén módon inte, mely ezt látszék -kifejezni: «hadd el, nem érdemes erről szólni!» - -– Rendetlen életem és más körülmények, adósságba kevertek. Ma, jó -angyalom által adományozott pénzzel, siettem lejárt váltóimat -hosszabbítni, s képzelje meglepetésemet, midőn hallám, hogy kifizetvék; -sietek a másikhoz, harmadikhoz, mindenütt tisztázvák adósságim, kérdem, -ki tevé ezt? a válasz velőmet járta át, mindenik azt felelé, hogy: Zárai -Gyula. - -– Gyula? - -– Igen ő. - -– Nem jó szándékkal tette. - -– Én is azt hittem, sőt árulkodással gyanusítám, mert nem képzelheték -mást, mint hogy kedves nénémet szomorítá meg e hírrel, s a pénzt kedves -jóltevőm szolgáltatá e czélra. Legnagyobb felindulásban sieték hozzá, ő -nyugalommal fogadott. Megtámadtam tettéért, s kérdőre vontam, hogy mi -czélja magához vásárolt váltóimmal? Ő mosolyogva előmutatá, s aztán egy -csomóba gyűrve, a kandallóba veté. - -– Ezt tette Gyula? - -– Igen, önzés és érdek nélkül, hogy engem a zaklatásoktól megmentve, -jobb útra térítsen. - -– Ezt nem szabad elfogadnod. Mennyi az összeg? - -– Sok, nagyon sok! - -– Halljam, tán kitelik még. - -– Ötezer kétszáz forint. - -– Ugyan mire költötted? - -– Mások költötték azt el? - -– No már mindegy – viszonzá Valeria, s szekrényébe nyult; összeszedett -benne készpénzt és állampapirokat a szükséges összeg erejéig. – Itt van -– mondá – siess Gyulát kielégíteni. Köszönd meg nevemben is a -jóakaratot, de lekötelezettje huszonnégy óráig se légy. - -Kázmért e jóság annyira megindítá, hogy szólni sem tudott. Némán voná -Valeria kezét ajkihoz, s mialatt csókkal illeté, forró könnycseppet -hullata rá. - -Ez Valeriára rendkívül hatott; a delejesség ösztönével ragadta meg -kétfelől Kázmér fejét, s előbb homlokát, aztán ajkait össze-vissza -csókolva, sírni kezdett. - -– De hát nem én vagyok e világon neked legközelebb? – tördelé a -zokogástól elfojtott hangon Valeria – nem érdemeltem-e több bizalmat? - -– Kímélni akartam, s inkább széttépettem volna magamat, mint kedves -nénémnek szomorúságot okozzak. Ámde most kettős ok vezérle e -nyilatkozatra, hogy Gyula szívét ismerni tanulja, s nekem módot nyujtson -őt kártalanítni. - -– Ez megtörtént, édes Kázmérom, most hát beszéljünk kissé komolyan. - -– Parancsoljon velem. - -– Isten őrizz, hogy eddigi életed miatt szemrehányást tegyek. Mostanig -jó volt ez így, de örökké, úgy-e, hogy nem tarthat? - -– Lemondtam, drága néném, s a világ legelvetemültebb ficzkójának -tartanám magamat, ha ennyi kegy és szeretet nem bírt volna -átváltoztatni. - -– Nézzük hát, kedvemért elbírnád-e magadat valamire határozni? - -– Az csak legjobb lehet, mit kedves néném velem akar. - -– Sem többet, sem kevesebbet, mint azt, hogy nősülj. - -– Akarata előtt meghajlok. - -– Szívesen? - -– Egész lelkemből, sőt mondhatom, eszméink találkoztak. - -– Tudod, kit választék? - -– Pálmay Angeliquet. - -– És te igent mondasz? - -– Szeretem őt. - -– A többi az én dolgom – kiáltá elragadtatással Valeria, és úgy a -nyakába esett Kázmérnak, hogy csókjai árja alatt az ifjú már fuldokolni -kezdett. - -Soha se hitte volna Valeria, hogy egy megzavart délutáni álom ily -gazdagon kárpótolva lehessen. Tapsolt, nevetett, s álhaját örömében hol -jobbra, hol balra taszigálá. Annyi szép ábrándjai valósulóban voltak, -két kedvenczét egyesítheté; ez oly boldogság, minőről csak legjobb -kedvében álmodozott. Miután még egyszer agyba-főbe ölelte és csókolta -Kázmért, elbocsátá, mondván: - -– Menj, fiam, intézd el Gyulával ügyedet, és ne feledd, mit igértél. -Részemről oly nászt csapok nektek, minő nemzetségünkben még senkinek sem -volt. - -Kázmér tele hálával és jó szándékkal, távozott. - -Valeria még darabig elragadtatásának élt, nagy öröme közé szép terveit -szőve, azután órájára tekinte, ha az illem szabályai szerint tehetne-e -már látogatást? Még igen korán volt, tehát addig is házi dolgai után -látott. Először a kocsist szólíttatá elő, kinek parancsa volt zab után -nézni. - -A kocsis kétféle mutatványt hozott, egyiknek mérője harmadfél forint, a -másiké két forint húsz krajczár. - -Valeria úgy rendelé, hogy az olcsóbból kell venni. - -Hiába állítá a szegény kocsis, hogy az könnyű, szemetes, ellenben a -harmadfél forintos erőteljes. - -– Gazdálkodni kell, maradjunk az olcsónál. - -– De, bocsásson meg nagyságod, az nem gazdaság, mert felét elszórják a -lovak. - -– Álljon mellette, hogy el ne szórják. - -– Akkor sem eszik. - -– Egy szó, mint száz, nem fognak rászedni, csak az olcsóbból rendeljen. - -A kocsis kölletlen rázta fejét, s dümmögve távozott. - -Később a komornára került a sor, ki tömérdek szappant enged fogyasztani. - -Végre a szakácsnéra perelt, kinek kiadásait túlzottaknak nyilvánítá, s -az élelmi szerekkel való bőkezű bánás miatt is megrótta. - -Az inast e pillanatban rossz csillaga vezérlé Valeria elébe, ő is -kikapta az olajpazarlás s a maradékgyertyák elsikkasztása miatt a maga -részét. - -E sajátságos időtöltés után öltözéshez látott, mit nagy gonddal és sok -művészettel bevégezvén, fogatát előrendelé. - -Pálmayékhoz kocsizott, hogy örököse számára Angeliquet megkérje. - -Angelique szemlesütve mosolygott. - -Pálmay báróné méltóságteljesen adá beleegyezését. - -És egész családi bizalmassággal kezdették a tervelést, a jövőből oly -képeket szőve bele, mikre Angelique egész ártatlansággal elpirult, de a -beszélgetőket még sem hagyá magukra. Hja! a dolog őt érdeklé legjobban. - - - - -VII. (Egy estély, mely jól kezdődik.) - -Pálmay ő méltóságuknál a legvirágzóbb házi körülmények közt sem lehete -annyi fényt látni, mint mennyi meglepte a mai estélyre érkezett előkelő -társaságot, s ennek előidézésében Valeria bőkezűsége nagyon szerepelt, -óhaja levén, hogy Angelique eljegyzése ez alkalomkor ünnepeltessék. A -boldog nagynéne oly gyémántokat ajándékoza a kecses arának, minők egy -uralkodó-nő fején is méltó helyet találnának. - -Gazdag teremek, gazdag világítás, gazdag díszletek, gazdag öltözékek, -gazdag asztalok és fényes bérruhás cselédség tündérvilági képet nyujta. -A bemenetel, teremek szögletei és ablakmélyedések, a siberiai tél -daczára, legdéliesb növényekből és virágokból csodaszép csoportozatok -helyévé lőn, mi nemcsak a szemnek vala élvezet, de a roppant világítás -és sokaság által tikkadozó légnek is üdítő frisseséget kölcsönze. - -A zene vígan szólt, a táncz szele gyertyalángot és virágleveleket -ingásba hozott. - -Az általános vígság közepette Angeliquen valami nyugtalanság -mutatkozott; szemei gyakran pihentek a bejáráson, s minden érkezőnél egy -borus árnyalat vonult végig arczán. Ezt Kázmér észrevenni látszott, s -merengővé lőn. - -– Min tünődik? – kérdé Angelique. - -– Ábrándozom – viszonzá mosolyogva Kázmér. - -– Ön nagyon átengedi magát borus ábrándinak. - -– Mondja inkább, sejtelmimnek. - -– Mi az a sejtelem? - -– Ha az üdv küszöbén állunk, a rettegés, hogy onnan egy véletlen -eltaszít; ha boldog álomban ringatódzunk, a félelem, hogy abból -felriasztanak; ha imádott Angeliquem szerelmében bízva, egykor átlátnám, -hogy elbizakodott valék. - -– Adtam, vagy adok erre okot? - -– Nem, nem! a világért sem! de ép mert oly végtelen boldog vagyok, a -boldogsághoz nem szokott szívem elszorul. - -– Nem vagyok-e arája? - -– De még nem nőm. - -– Isten és kedves szülőim akaratából, aztán meg – tevé hozzá erőltetett -mosolylyal – saját választásomból rövid időn az leszek. - -– Az idő!? Hisz ez az, mi sokat, nagyon sokat változtat. - -– És tán hoz is – susogá félig maga elé Angelique. Nem szólhatott -többet, mert tánczba vivék. Kázmért ott hagyá, hogy annak értelmét, mit -most hallott, találgassa. - -– Tudná eltalálni nagysád – kérdé Verdes Hugo egy felpiperézett -vénségtől – miért oly lelketlen e szép estély? - -– Mert az estély lelke hiányzik. - -– Lám, ily éles ész előtt nincs titok. Nem is tudom, Dell’ Orto barátom -hol maradt? - -– Tán másutt jobban mulat. - -– Az egekért, meghallhatná valaki. - -– Szegény Angelique! ilyenek a férfiak! - -– Milyenek kérem? - -– Elragadtatásuk perczében eget-földet igérnek, de mily apróság képes -igéreteikről megfeledkeztetni. Ah! – tevé utána nehéz sóhajjal – én a -férfiakat nagyon ismerem, s azért legközelebbi beszélyemben… - -– E beszélyre kiváncsi vagyok. - -– Tárgya… - -– Már kész – vágott bele Verdesi – beh szép dolog, lángelmével bírni. -Kérem, az életből van? - -– Én az életet az eszményivel összeolvasztom. - -«Hm – gondolá magában Verdesi – mint számos éveidet fiatalon kaczér -öltözékeddel.» - -– Itélje meg tárgyamat… - -– Ah! – kiálta fel Verdesi – bocsánat, kötelességem elszólít, Angelique -nagyságát látom – s ezzel elrohant. - -– Izetlen barázdabillegető! – sziszegé utána a beszélyirónő – hogy is -tudtam e hígvelejűvel szellemi társalgásba ereszkedni? No de szükséges, -tapasztalás kell, ki tudja, ily alakot hol használhatok. - -És igaza volt. - -Verdesi nem közönséges alak; hegyes orr, hegyes áll, hegyes könyök, -hegyes térd, hegyesre pödrött bajusz, keskeny, színetlen ajk, -bágyadtszőke és ritka haj; öltözete mindig feltünően kiáltó, s -ellentétes színek összealkalmazása által egyetlen, s ha már színekben -nem tündökölhet, mint estélyeken, hát a szabás által rítt ki. Szívében -örökké egész halmaz szerelem, s ajkain özön lovagiasság volt. A magánál -csekélyebbeket megveté, a magához hasonlókat kerülé, de a magánál magasb -állásúak barátságáért, vagy csak társaságáért kész volt gúnyt és -megvetést tűrni; egy rangosbnak kedvéért lótni-futni főboldogsága volt, -sőt ilyenek részére leglángolóbb szerelméről lemondani, s a magának -kivívott előnyöket azokra átruházni, egész lélekkel érdekökben működni -nem ellenkezett sem érzelmeivel, sem meggyőződésével, úgy, hogy ő -sohasem szeretett magának. Udvarolt mindenkinek, de minden tekintélyesb -versenyző elől visszavonult. Ő a rangnak feltétlen hódolt. Arczán mindig -gondatlanság sugárzott, szemeiben hiúság és boldog elégültség mosolya. -Társaságokban egyik hölgytől a másikhoz, nem mondhatni ment, de lebegett -örökké, betanult, kimért tartással, hol mazur-, hol polkaléptekben. Ő -nem követelt észt, nem hazafiságot, csak azt, hogy ízlése van, hogy a -divat ellen soh’sem vét, s hogy társaságokban nélkülözhetetlen. Igaz, -még rendkívül lovagiasnak is tartá magát, a mennyiben egy elejtett -legyezőt sok bájjal tudott tulajdonosának visszaadni; a rábízott -szerelmes leveleket példátlan ügyességgel juttatá rendeltetése helyére; -a titkokat – ha jól megfizetvék – a sír sem őrzi jobban; a tánczból -kimaradt lánykákat – ha előkelők – mindig kész a zavarból kisegítni… -valóban oly tulajdonok, mikkel a nagyvilágban sok szerencsét -csinálhatni. - -[Illustration: Verdesi nem közönséges alak.] - -Angelique elé lebegett; bal lábával erős állást vőn, a jobbal félkört -vonalzott, s lábujjhegye földnek szegezve maradt, úgy, hogy hegyes térde -jó előre kigörbült; kalapját két kezével gyomra fölébe emelé, nyakát -előre nyujtá és meghajolt. - -– Hogy Dell’ Orto nem jött el? – mond kecses fejbillentés után -Angelique. - -– Vigasztalhatlan vagyok. Csak az tarthatja vissza – mondá – ha ég és -föld összeomlik. - -– De ég és föld nem omlott össze. - -– Fájdalom! - -– Oh! ő bizonyosan jól mulat másutt. - -– Fájdalom! - -– Tehát eltaláltam. - -– Nem képzelem. - -– Sőt tudja, különben miért sóhajtá, fájdalom! - -– Mert nincs más szóm rá, ha nagysádat búsulni látom. - -– Engem? Csalódik, én mulatok, mulatni akarok, sőt mondja is meg neki, -hogy nagyon jól mulattam. – Szemei meghazudtolák ajkait, no de semmi, e -pillanatban egy deli ifjú tánczra kéré őt, s bájjal veté magát karjaiba. - -Bódító valami lehet az a táncz! Láttam angyalszép hölgyet bánatosan -merengni, vonásairól bú beszélt, szemeiben könny rezge, s hullámzó -kebléből fohász fakadt; és néhány órával később láttam e hölgyet fényes -teremben egy közönbös ifjú karján lejteni. Át volt bűvölve; szemei élvet -sugárzottak, vonásain derültség ömle el, s egész kifejezése gondtalan -vígságra mutatott; minden mást e világon feledni látszék tánczán és -piperéjén kívül. – A zene borongós lelkét felvillanyozá, minden hang -izgatott idegein rezge át, és – – – és egész szenvedélylyel tánczolt. – -Másnap kétségbeesése kettőzött vala. - -A tánczban varázskéjnek kell rejleni. - -Angeliquet is elragadá a pillanat üdve, alig fonódott az ifjú karja -hajlékony karcsú dereka köré, szemei, vonásai átszellemültek, Dell’ -Ortót, neheztelését, s minden mást e polkán kívül feledni látszék. - -Kázmér Angelique minden tettét, mozdulatát, s néha szavait neheztelő -mosolylyal kiséré. - -Mint nagyszerű virágházban cameliák, hortensiák és válogatott rózsák -közt a vagnilie, oly szerényen megvonulva állt egy ifjú leányka, ennek -nem udvarolt senki, őt nem mulattatá senki, sőt észre sem vette senki, -legfeljebb elmenőben szólott hozzá egyik-másik nehány enyelgő szót. – E -félig gyermek leányka csak nem rég lépett ki a növeldéből, s ma lát -először nagy társaságot. Minden új előtte, s még sem érdekli, s noha -lelkét, szívét annyi szórakozás s édesgető tarkaság veszi körül, -arczáról oly bánat kifejezése olvasható, melyet nem a pillanat szült, de -megszokottság által vonásai jellegébe olvadt; noha zene, vigalom, -derültség környezé, lelke e körből tova szállongni látszik. - -Mi bánthatja e gyermekszívet? - -Sok, nagyon sok! – Anyját féléves korában elveszté, s alig tölté be -negyedik évét, midőn atyját ragadá el – koránsem a halál, de oly végzet, -mely élet és halál ura. Az atyának sikerült külföldre menekülni, de -leánya így is csak elveszté őt, tehát a szó teljes értelmében árván -növekedett fel; anyja Pálmay nővére volt. Pálmay növeldébe adá őt, hol -tíz évig senki sem nézett utána, s hol úgy bántak vele, mint egy ily -elhagyottal bánni szokás; itt véste magát vonásaiba a bánat kifejezése. -Most kikerülvén a növeldéből, Angelique oldalánál sem számíthatott -legrózsásb napokra. Mindezt megérté és átérzé a szenvedések és bánat -közt korán ért gyönyörű gyermek. - -Kázmér hozzá lépett e szókkal: - -– Nagysád elvonul. - -A leányka elpirult, s szép nagy szemeit csodálkozva emelé Kázmérra. - -– A mulatók zajába kell vegyülnie, hogy magának élvezetessé tegye az -estét. - -– Én mulatok – rebegé félénk hangon a leányka – a zene, zaj, öltözékek, -e tarkaság, mindannyi szórakozás. - -– Máskép, édes nagysád, máskép kell szórakoznia. Szabad-e tánczra -kérnem? – ezzel kezét nyujtá. - -Remegő kezét a leányka Kázmér kezébe fektetve, hálás pillanatot vetett -rá, midőn ez őt a terem közepére vezeté. - -– Szenvedélye kegyednek a táncz? – kérdé Kázmér. - -– Igen, szeretek tánczolni. - -– Helyesen, a tánczban valami nemes, emelkedett van, mi a mulatságot -közeledésbe hozza a művészettel. Jól, bájjal és könnyűséggel tánczolni, -eszményi. Részemről, ha kecses alakokat látok magam előtt lebegni, -tündérvilágba álmodom magamat. - -– Ön elragadtatással beszél a tánczról. - -– Pedig magam keveset tánczolok. - -– És most? - -– Kedves kivételt teszek, mi édes emlék maradna, ha nagysádot arról -meggyőzhetném, hogy ily ifjú, szép teremtést a mulatságban nem illet -elvonultság. - -– Köszönöm – mond megindulással a leány. - -– Mit, édes nagysád. - -– Hogy ön nem beszél velem tantárgyakról, nevelőnőimről és karácsonyi -ajándokról, mint a többi urak. - -Kázmér épen felelni akart, de szava hirtelen elállt, mert tekintete -Angeliquere esett, kinek szemei fényben sugároztak a bejárás felé; -Kázmér is arra nézett, Dell’ Ortot látta érkezni. - -E táncz Kázmérnak végtelen lőn; szegény leányka beszélt hozzá, de vagy -semmi, vagy igen szórakozott választ nyert. - -A leányka gondolkozni kezdett, ha nem sértette-e meg valamivel Kázmért? -de nem tudott olyasmire emlékezni. Néhányszor ajkain lebegett a szó, -hogy megkérdezze, de bátorsága mindig elhagyá, s midőn Kázmér helyére -visszavezette, szemeit megnedvesülni érzé. - -Kázmér izgatottan keresé fel Angeliquet. - -– Angelique! – sóhajtá az ifjú – én már oly közel képzelém magam a -boldogsághoz, hogy karjaimat nyujtám ki utána, de e pillanatban oly -látványok kergetőznek felizgatott agyamban, mik reményimet -megingadoztatják. - -– Fogadja tanácsomat, s ne ábrándozzék, ez önnek rosszul áll. - -– Félek, hogy ez ábrándképek szétfoszlanak, s a rém nem tűnik el velök. - -– Ugyan Kázmér! Fogadásom nem arra szólt, hogy ön ma szavalni, hanem -zongorázni fog. A társaság gyülekezik a zeneterembe, ne várakoztassuk. – -Ezzel karját kecsesen fűzé Kázmér karjába, s magát a mellékterembe, -egyenesen a zongorához vezetteté, hol Kázmért a zongorához ülni kinálá, -hangjegyet tőn elébe, egyet a maga kezébe vőn, a másikat pedig Dell’ -Ortónak adá. - -Kázmér elhalaványult. - -– Ön szíves lesz – mond Angelique Kázmérhoz – játékkal kisérni -énekünket. - -És elkezdték «Luciá»-ból az első felvonási gyönyörű kettőst, csakhogy -nem ment gyönyörűn; kétszer is rá kezdették, Kázmér soha sem tudott -találni, a harmadik kisérlet után felugrott, s rövid mentséget -dörmögvén, elhagyá a teremet. - -Angelique legkevésbbé sem lőn megzavarva, a zongorához Kamillát szólítá, -ki szerényen engedelmeskedett. - -A kettős dal művészi végrehajtással, tapsok közt végződött. - -Most Pálmay bárónő meg akarta mutatni a világnak, hogy a kis árva rokont -milyen költséges és kitünő nevelésben is részesíték, megparancsolá -Kamillának, hogy most ő énekeljen. - -Kázmér a termet elhagyván, a tánczteremben egy ablakmélyedésbe vonult, -borostyánfa és virágcsoportozatok mögé, két könyökét térdeire, s lángoló -fejét tenyerébe támasztva merengett, s míg az ének hangjai szívét -metszék át, fejében ily gondolatok forrongtak: - -– Minő élet vár reám? Küzdelmes, fájdalmas, tán botrányos is? Angelique -hiú, kaczér, s e két bűn megmérgezi a legszebb életet is. Miért legyek -én áldozat? mert nénémnek megigérém? s miért igértem? mert szerettem -Angeliquet, mert éreztem, hogy e nő szerelme boldoggá teend; mert -hittem, hogy mihelyt az elhatározó pillanat megjő, apró kaczérságait -elhagyva, szendén szerető hölgy válik belőle. Csalódtam, ő ma -eljegyzésünk estéjén kaczérabb, mint valaha, s én érzem, hogy ép oly -mértékben, mint szerettem eddig, gyűlölöm most. Istenem, mit tegyek? - -E pillanatban zendült meg Kamilla éneke. - -Ez átvillanyozta Kázmért, fejét felüté, szemeit égre emelé, s két kezét -dobogó szívére nyomá. Arcza átszellemült, s ajkaira oly mosoly szállt, -mintha az éden titkaiba látna. - -– Köszönöm az intést, oh ég! – sóhajtá – én mentve vagyok. - -Futni akart e helyről, de egy esemény lebilincselé: közvetlen előtte, -úgy, hogy csak a virágcsoportozat választá el, két alak állt meg. - -Angelique és Dell’ Orto volt. - - - - -VIII. (Egy estély, mely rosszul végződik.) - -A fátyol tökéletesen lehullt Kázmér szemeiről, s ha szívében még egy -csepp kétely lett volna, az is elenyészett. - -Kamilla ifjú hangja megható bájjal tölté el a hallgatók keblét, s -szíveiket néha úgy megrendíté, mintha föld feletti lény zengene a -mindenség urához; áhítatos dallamai a vendégsereget inkább imára, mint -mulatságra hangolák. Előadásában volt valami fájdalmas; érczes hangjában -andalító lágyság, mi sok énekbeli képzettséggel egyesülvén, megindulást -szült és nem elragadtatást. - -Kázmér azt képzelé, hogy midőn a léget szívja, melybe e hangok -vegyülnek, a menny üdve költözik keblébe. Idegeit delejes gyönyör -szállta meg, ereiben vére fokonként hevült, s lelke egy szellemvilág -visióiban merengett. Ily érzésektől áthatva, térdre akart omolni, de -csak egy lépés választá el attól, ki hivatva volt, hogy neki az életet -pokollá tegye. Ez eszére téríté, mire szüksége is volt, hogy megértse, -mi körülte történik, és cselekedjék, mint jövője megkivánta. -Mozdulatlanul maradt. - -– Szerencsére – kezdé Dell’ Orto – az a kis liba mindenki figyelmét -leköti. - -– Nem tudom mit csodálnak rajta? – viszonzá Angelique. - -– Jó, hogy teszik, legalább észrevétlen szólhatok kegyeddel. Az ég -irgalmáért! mondja, igaz-e, a mit hallottam? - -– Nemde szánandó vagyok? - -– Mit tudom, szánandó-e vagy nem? De annyi igaz, hogy én egész este -magamon kívül vagyok, s ha e perczet a titkos beszélgetésre nem nyerem, -okvetlen valami őrült lépést követtem volna el. Tehát csakugyan el fog -ma jegyeztetni Vizeki Kázmérral? - -– Szülőim kényszerítnek, nagyon szerencsétlen vagyok. - -– És én e perczben még tehetlen azt gátolni. Csak annyi időm volna, hogy -atyám lábaihoz borulva, beleegyezését kikönyörögjem, úgy, istenemre! -senki ember fia nem tolakodnék közém és boldogságom közé. - -– Én a grófnak engedek annyi, sőt sokkal több időt – mond Kázmér, úgy -teremve a beszélgetők előtt, mintha a virágcsoportozatból egy kitünő tő -vette volna fel az ifjú alakját. Kázmér reszketett, mintha szellő -ingatta volna meg a virág leveleit, s a hirtelen átbűvölésnél ezt az új -alakzat is megtartotta volna. - -Angelique elhalaványult, mintha a tűkör, melybe épen mosolyga, -darabokban hullott volna szét. - -Dell’ Orto visszahökkent, mint oly ember, ki nem hisz a csodákban, s -mégis szemeláttára olyas történik, mit felfogni nem bír. - -Érdekes képlet volt, akármelyik szinpadon megtapsolnák; a háttért -kárpitosi diszítmény, s a boltozatig emelkedő virágcsoportozat, -közbe-közbe igen festőileg helyzett szobrocskákkal képezé; a pazar -világítás, mit az óriási tűkrök tízszereztek, tündéri fényt árasztott; -az előkép két megkülönböztetett férfi, érdekes külsővel, s egy -angyalszép hölgy, kecses termetén leggazdagabb és izletesb öltözékkel, -ennek arczán a megdöbbenés kifejezése ül; az egyik férfi szemében harag -és szégyen, a másikéban dacz és megvetés tüze ég. Gyönyörű látvány, -melynek kiegészítéséhez járul, hogy nemcsak a szem merülhet élvekbe, -hanem a szellemnek is jut lélekemelő szórakozás, mert még folyvást -Kamilla bűbájos énekét viszhangozzák a teremek. - -– Gróf úr! – kezdé újra Kázmér – ünnepélyes sajnálatomat fejezem ki, -hogy egy pillanatig is öntudatlan oka valék az önök boldogtalanságának, -de legyen azzal jóvá téve, hogy visszavonulok. - -– De uram! – hebegé Dell’ Orto. - -– Angelique nagysága szabad – esék szavába Kázmér – lemondok -igényeimről, adott szavát visszaadom. Legyen boldog, kivánom. – Ezzel -kirohant. - -Meglepetéssel és némán álltak szemközt Angelique és Dell’ Orto. - -– Mivé tőn engem?! – sóhajtá Angelique. - -– Valóban, e meglepetésre nem számíték – viszonzá Dell’ Orto. - -– Mi lesz most? - -– Sietek a szemtelent megfenyítni – ezzel távozni akart a derék lovag, -legjobb módnak találván a kellemetlen helyzetből szabadulni, de -Angelique hősiesen visszatartá őt. - -– És én azalatt meghaljak szégyenemben? - -– Vagy megölöm őt, vagy visszavezetem lábaihoz, arra esküszöm. - -Angelique szomorún rázta fejét. - -– Kételkedik? – kérdé Dell’ Orto. - -– Oh nem, de ha ön valóban szeret, mint esküvé, ha méltányolni képes -azon áldozatot, melyet önért tevék, ha érzelmeimet érti, úgy egészen -mást várok öntől. - -– Tudom, drága Angelique, mi volna most kötelességem, s ha egyedül -szívem szózatát követném, hát kegyedet kézen fogva a társaság elébe -vezetném, bemutatni mint arámat, de ezen forró vágyam és kivitele közt -egy zord atya szigora áll. - -– Tehát lealáztatásomat ön feláldozza atyja szigorának? - -– Értsen meg, angyali Angelique, én mindenkép atyámtól függök, s ha -megegyezése nélkül teszek ily lépést, kész lesz engem nyomorba taszítni. -Akar velem nyomort és nélkülözést megosztani? - -E szónál: «nélkülözés», Angelique rettentőbbet nem ismert; ez idegeit és -csontját átjárta. Inkább megtudott barátkozni a szerencsétlenség -akármelyik eszméjével, mint a nélkülözéssel. Nem bírni kényelmet, nem -parancsolhatni szolgaseregnek, nem tündökölhetni… minő élet lehet ez? - -Dell’ Ortónak kényes helyzetében igen alkalmas szót adott a véletlen, -hogy szabadulhasson, mert mióta ezt kiejté száján: «nélkülözés», -Angelique többször összeborzadt, ajkai körül keserű megvetés lebegett, s -tekintete elsötétült. Darabig így állt, aztán vontatva tördelé: - -– Siessen kinyerni atyja megegyezését. - -– Pillanatot sem akarok veszteni, mi ne ezen törekvésemnek legyen -szentelve. Sietek megtenni készületeimet, s a hajnal útban találand -Olaszország felé. – Néhány érzékeny szó, s heves kézcsók után szorult -kebellel távozott. - -Angelique szoborszerű mozdulatlansággal állt, s gyönyörű szemeit a -távozó után mereszté. Arczán tükrözé magát a vihar, mely e pillanatban -keblében dúlt. Mint ki nehéz álomból ébredve, újra idézi emlékezetébe a -szomorú dolgokat, mikkel lelke küzdött, oly rémesen susogá maga elé: - -– Ha eljátszottam szerencsémet?… ha Dell’ Orto nem tartja szavát, vagy -nem nyeri ki atyja beleegyezését…? És Vizeki elment, itt hagyott… mit -míveltem. - -Szemei előtt a gyertyák elhomályosultak, feje szédelgett, keble úgy -összeszorult, hogy szíve közel volt a megrepedéshez; ingadozva nehány -lépést tőn előre, s aztán egyik kezével szívéhez, másikkal fejéhez -kapva, eszmélet nélkül roskadt le. - -E látványra a megrémült szolgák roppant zajt ütöttek, mire a -hangversenyteremben, hol egy ifjú művész épen új szerzeményét, melyet ez -ünnepély alkalmára készíte, volt bemutatandó, a legnagyobb zűrzavar -támadt. Mindenki első akart lenni a segélynyújtásra, s e törekvésben -bútort és hangszert halomra döntve, s egymást taszigálva rohantak a -szerencsétlenség színhelyére. - -Angelique állapota általános megdöbbenést szült; ott feküdt élettelen és -halaványan, mint a sír menyasszonya. Szobájába vitték, hol Pálmay -báróné, Valeria s a kis Kamilla gyöngéd szeretettel ápolák. Öt szolga -futott orvosi segélyért, s félóra mulva öt orvos környezé a beteg ágyát. - -Aléltság volt, egyéb semmi. - -A társaság eloszlani készült, de Pálmay vendégszeretete nagy részét -estelire megtartá. Lehangoltság és részvét szomorú színét viselé a -lakoma; nem volt hangos beszéd, vidám felköszöntés vagy elmés mondat -hallható; a ki beszélt is, csak suttogott szomszédjához; mindenki -feszülten várta a tudósításokat, s csak akkor kezdődött kevés életjel, -midőn értesültek, hogy a baj nem komoly. Ha a szívekbe láthatnának, -megtudhatták volna, hogy mégis komolyabb, mint hívék. - -Midőn Angelique eszmélni kezdett, zavartan tekinte körül, borus szemei -valakit keresni látszottak. A hozzáintézett kérdésekre nem felelt, hanem -arczát harmatos kezeibe rejtve, keserves zokogásban tört ki. - -A jószivű kis Kamilla térdre omlott a szenvedő előtt, s annak egyik -kezét ajkaihoz vonva, csókokkal halmozá. - -– Ne alkalmatlankodjál izetlen könnyeiddel – rivallt büszkén Kamillára -Pálmay báróné. - -A szegény leányka reszketve vonult félre, de könnyeinek nem birt -parancsolni, azok záporként hulltak, mert a büszke nő azon sebet -szaggatá fel, mely, ha nehány órára a fiatal kedély balzsamától beheged -is, a szeretetlenség e háznál azt naponként megujítni nem késik. - -Oh! ha tudnák e büszke teremtések, mily hű és hálás szívet taszítanak -el! - -Az elhagyott árva kereste örökké az alkalmat, hogy Pálmayékhoz való -ragaszkodását bebizonyítsa, széles e világon ezek valának -legközelebbjei, csoda-e, hogy szeretetökért naponta imádkozik, de, -fájdalom, csak ridegséggel találkozott. - -Angelique szolgáltatta magát vele, de azért akármelyik szobaleányával -nyájasb volt, pedig e nemes tulajdonával ezek sem dicsekedhettek; -Pálmayné megvetését, sőt utálását érezteté vele, és Pálmay? Ő darab idő -óta csak a hajhászokat és tőzséreket szerette. Mint virág a nap -melegére, mint tikkadozó természet esőre, úgy vágyott Kamilla rokonai -szeretete után, de ő elérhetlenért sóvárga. Atyjáról soha beszélni sem -hallott, erről csak imájában emlékezett meg. - -– Ki parancsolt ide? – riadt rá Angelique. - -– Szívem, vonzalmam, úrnőmhöz való ragaszkodásom. - -– Ha szükségem lesz rád, csengetni fogok. Távozz. - -– Egyenesen szobádba – tevé hozzá a szende bárónő, – mert ha kémkedésen -érlek, elhagyod e házat. - -Kamilla büszkén törlé ki szemeiből könnyűit s minden erejét összeszedve, -távozott. - -Alig éré el szobáját, mint a túlfeszített húr, ha elpattan, úgy hagyá el -megtört ereje, egy szívmetsző sikoltással borult a szent szűz elé, egész -teste a földön terült el, bal karja egy széken akadt meg, s erre -ártatlan feje hanyatlott. Lelke elszállt ismeretlen édes anyjához a -boldogabb világba, imája felkereste szenvedő édes atyját a külföldön. -Vissza vágyott a zárdába, hol szinte félig az irgalom kenyerét ette, de -ott még sem volt az oly keserű, mint rokonainál; szerető szívekre ott -sem talált, de legalább tanítói elismeréssel voltak szorgalma és -képessége iránt; a sírba vágyott inkább, mert az nem lehet oly jéghideg, -mint e rokonok keble. - -Hagyjuk őt bánatában elmerülni, ily fiatal teremtés sokat elbír, s -térjünk vissza Angeliquehez, kit még mindig a részvét és szánakozás -tömérdek jelével annyian környezének. - -Angelique kérte, hogy távozzanak mind, mind, még anyja is, csak Valeria -maradjon. - -Úgy lőn. - -Midőn ketten maradtak, Angelique hévvel ragadá meg Valeria kezét, s -kétségbeesett hangon sóhajtá: - -– Szerencsétlen, szánandó szerencsétlen lettem! - -– Kedves leányom! vigasztalhatlan vagyok! - -– Hát én, hát én!… Mivel érdemlém e csapást? - -– Szólj, kérlek, mi történt? tán enyhíthetek bánatodon. Tudod, hogy -szeretlek, s boldogságodért bármi áldozatra kész vagyok. - -– Köszönöm, angyali lélek! kegyed barátnőm, anyám, kegyednek köteles -vagyok megvallani mindent. Pirulok a megaláztatásra gondolni, mely ma -ért; bár ne ébredtem volna életre többé soha! - -– Hogy beszélhetsz így – mond megindulva Valeria, s Angeliquehez hajolt, -hogy száraz ajkival annak márvány homlokát érintse. – Te vagy szemünk -fénye. - -– Tudom, drága barátnőm, hogy ennyi bizalom és szeretet, mint mennyivel -én kegyedhez viseltetem, viszonzás nélkül nem maradhat. Drága Valeriám! -– sóhajtá, görcsösen vonva a koros hölgy kezét ajkihoz – fog-e szeretni -a történtek után is? - -– Az ég szerelmeért! elrémítesz. - -– Kázmér áruló! - -– Angelique! - -– Mindkettőnk ellen áruló. - -Mintha villanyütést kapott volna, úgy ugrott fel helyéből Valeria, -darabig mozdulatlan állt, aztán óvatosan tőn egy lépést Angelique felé, -s fürkészőn szeme közé tekinte, ha nem őrült-e meg? - -– Sejtem, mit vizsgál, vajha sorsom inkább úgy sújtott volna, mint józan -észszel túlélni e szégyent. - -Bármi kevés vére volt is Valeriának, szíve hevesebben kezdett verni. -Lábai inogtak s ő előbbeni helyére ült e szókkal: - -– Remegek attól, mit hallani fogok. - -– Essünk túl rajta, míg eszméletem újra el nem hagy. Kázmér nyiltan -bevallá nekem, hogy csak azért vesz nőül, mert ezen az úton -biztosíthatja magának kedves barátnőm vagyonát. Mit beszélt még, nem -tudom, de csoda-e, hogy erre eszméletemet elvesztém. - -– A nyomorult! mindjárt kiadom örökségét – szólt roppant ingerültséggel, -s a csengetyűt megrángatá. - -A belépő szolgának parancsot ada, hogy Vizeki Kázmért rögtön küldjék -ide, de válaszul nyeré: - -– Vizeki Kázmér nagysága egy óra előtt, körülbelül azon időtájt, mikor a -bárókisasszony rosszul lett, a társaságot izgatottan elhagyá. - -– Kígyót tápláltam – sóhajtá Valeria, s mialatt szeméből könnyüt törle, -az inasnak távozást intett. – Majd meglátjuk, ki húzza a rövidebbet, mi, -vagy ő, a hálátlan? Bízzál bennem Angelique. - -Angelique a hála könnyűivel felelt. - -– Nekem és neked is nyugalom kell, majd ide kéretem anyádat, hogy -távozhassam. - -Ez megtörtént. - -Midőn Valeria kilépett, Záray Gyula fogadá, roppant érdekkel -kérdezősködvén Angelique hogylétéről? - -Valeria még soha sem tekintett ily őszinte nyájassággal Gyulára; karját -szívesen elfogadá, s míg ez kocsijáig vezeté, el nem mulasztotta őt -néhányszor Kázmér rovására megdicsérni. Tán maga sem tudta még, hogy -lelkében új terv fogamzott. - -Midőn Valeriával a fogat tova robogott, gondolkozva susogá maga elé: - -– Több szem többet lát, tán a világnak mégis igaza van, hogy Gyula derék -ifjú. - -– Már bizonyos, hogy meghasonlás, tán szakadás is történt – mormogá -magában Gyula – majd eszemen járok. - - - - -IX. (Uj fordulatok.) - -Valeria oly nyugtalan éjet töltött, minőre csak akkor emlékszik, midőn -szerencsétlen jegyese párbajban elesett. Reggel végig dorgálta -cselédeit, hogy miért akarják koldussá tenni? Nincs fa, nincs szappan, -nincs konyhapénz; miért nem gazdálkodnak jobban? Ő ezt nem győzi. -Reggelinél a társalkodónénak is kijutott. Valeriának nem izlett a kávé, -s ráfogta, hogy felét ellopják, miért nem ügyel rá jobban a kisasszony. - -A kisasszony pedig érzékeny teremtés volt, s úgy értelmezte, mintha ő -vádoltatnék a kávésikkasztással, – felmondott. - -Ez Valeria ellen jól mért csapás volt, ő huszonöt év óta úgy a -kisasszonyhoz szokott, hogy azt halála napjának képzelé, ha tőle meg fog -válni. Lázas kitörések közt hagyá el a szobát. - -A kisasszony pedig veresre sírta szemeit e bánásmód miatt. - -Valeria nem találta helyét, s nem volt kedve semmihez. Ismerőseinek -lemondatott a holnapi estélyről, nem készült kikocsizni, s parancsot -ada, ha látogató jő, nem fogad el senkit. Azután leült Kázmérnak levelet -írni, hatszor kezdé újra, s hatszor tépé össze a lapot, végre inasát -küldé Kázmér után. - -És mégis, midőn Kázmér érkeztét jelenték, nem sietett őt elfogadni, -hanem utasítást adott, hogy a terembe vezessék, hol rá várjon. - -Sokáig várakoztatá. - -Kázmérnak elég ideje maradt gondolkozni arról, mi vár itt rá, mihez -felvilágosító körülményül szolgált a cselédség levertsége, a -társalkodónő kisírt szemei, s a halotti csend. - -– Itt nagyon beborult – gondolá – majd meglátjuk, rejtenek-e a felhők -villámokat is? Mindenesetre rossz jel e várakoztatás, no de türelem. - -Nagyon mulatságos dolog, mikor izgatott ember magát türelemre inti; -eszeágában sincs másra gondolni, mint azon bajokra, mik vérét lázasb -keringésbe hozták, sőt, ha akarná sem tud, s ép azon pillanatban, midőn -türelemért sóhajt, fokozódik ingerültsége a kitörés pontjára. - -Kázmér is, alig rebegé el: «türelem», úgy ugrott fel székéről, mint a -megfékezett oroszlán, ha érzi, hogy láncza elpattant; heves léptekkel -nehányszor végig mérte a szobát. - -– Ez még velem sohasem történt – okoskodék – miért ma először? Mert egy -kedvencz eszméjétől elesett? Hát én vagyok oka? Vagy kötelességemben -állt volna azt minden áron keresztül vinni? Köszönöm szépen! sok hálával -tartozom ugyan nénémnek, de lelkem függetlenségét még sem hozhatom -áldozatul. - -Ünnepélyes, hideg tartással jelent meg Valeria, Kázmér szeretetteljesen -sietett elébe; nem kevéssé ütközött meg, midőn nagynénje a csók elől -kezét visszavoná. - -– Hallom – kezdé Valeria, Kázmérnak széket jelölvén – hogy vagyonom -nélkül visszautasítanád Angelique kezét? - -– Visszautasítanám félország vagyonával is, mert gyűlölöm. - -– És azt csupa gyöngédségből elhallgattad az eljegyzés perczéig. - -– Egész addig az ellenkezőt hittem. - -– S miért nem hitted akkor és azután? - -– Ezt már igazán gyöngédségből hallgatom el. - -– Szívtelen te! Tudod-e, hogy lovagiatlan viseleted majd megölte szegény -Angeliquet. - -Kázmér keserűen mosolygott. - -– És nekem nagy bánatot hoztál fejemre. - -– Ez vigasztalhatlanná tesz. - -– Hogy fogod jóvá tenni hibádat? - -– Angelique irányában nincs mit jóvá tennem, kedves néném irányában akár -életemmel kész vagyok hibámat helyre hozni. - -– Elfeledni látszol, hogy rokonim közt csak az lehet örökösöm, ki -Angeliquet birja. - -– Ne vonja meg tőlem szeretetét, ezt kérem csak, vagyonára nem vágyom. - -– Elmehetsz! – kiáltott Kázmérra, s oly gyorsasággal, minőt tőle várni -sem lehete, elfordult tőle, sebes léptekkel az ablakhoz közelíte, s -homlokát az üvegre nyomá, míg nedves szemei az utczán járókon -tévelyegtek. - -[Illustration: – És nekem nagy bánatot hoztál fejemre.] - -Kázmér engedelmeskedett. - -Szünet után Valeria visszatekintett, s felsóhajta: - -– Elment? Jól tette, a hálátlan. No megállj, ha az én vagyonom oly -keveset ér, kisértsd meg a magadéból élni. – Ezzel karszékbe vágta -magát, fejét tenyerébe rejté, s úgy elbúsult, mintha a szép szemeihez -írt költemény lett volna lángok martalékává. - -Sokáig elmerengett így, s ki tudja, meddig merengett volna még, ha Zárai -Gyula nem jő. - -Azt mondanám, Zárait jó csillagzata hozá most, de ő naponként megtevé e -látogatást, de a mi ma vele történt, azzal még soha sem dicsekedhetett. -Valeria magához vonta, homlokát csókkal illeté, s fejét Gyula fejére -hajtva zokogott. - -– Ha benned sem lesz több örömem – fuldoklá Valeria – élni sem óhajtok -többé. - -– Az ég szerelméért! – kiáltá Gyula – mit követett el Kázmér? Tán -ártatlan, oh kérem, ne itélje el, tán csak félreértés… - -Valeria búsan rázta fejét. - -– Ne védelmezd, ő érdemetlen rá. Naponként jobban meggyőződöm, s -mindinkább hitelt adok mások szavainak, kik azt állítják, hogy te jó, -nemesszivű és érett gondolkozású ifjú vagy. Bocsáss meg nekem, hogy ily -későn ismerem ezt el. - -– Drága nagynéném! Én az emberek legboldogabbika vagyok! Van egy nemes -szív, mely felém hajlik, van egy angyal, ki szeretetére érdemesít. Ha -anyám szelleme az égből alátekinthet, csak áldást mondhat árva fejemre, -hogy a legnemesb lélek szeretetét annyi kitartás után megnyerhetém. - -– És én bocsánatot esdek tőle, hogy fiát oly soká félreismerhetém. - -– De Kázmér? - -– Helyét szivemben te pótolod. - -– És Angelique? - -– Azt a szende teremtést is megcsalta. - -– Az lehetlen! - -– Azt hinné az ember, és mégis úgy van. - -– Hát az a fiú minden boldogságot eltaszít magától? - -– Mint egy őrült. - -– Tán mégis félreértés, még minden kiderülhet. - -– De ha mondom, magam beszéltem vele. - -– Akkor nincs mit mondanom; csakhogy megfoghatatlan előttem… hisz én, ki -soha senkinek sem valék irigye, őt irigyeltem, nem kedves néném -vonzalmáért, mert azt kiérdemelni szent kötelességemnek éreztem, de -irigylém tőle Angeliquet, mert ennek szívéhez utamban állt. - -– Te szereted Angeliquet? – kérdé hévvel Valeria. - -– Némán, lemondással, és gyakran kétségbeeséssel szivemben. - -Pillanatra Valeria arcza kiderült, Gyulát megölelé, aztán ismét -elkomorodva sóhajtá: - -– De Angelique? - -– Igen Angelique? – viszhangozá Gyula, s szomoruan lankasztá fejét -mellére. - -– Bátorság! – biztatá nénje – anyja részeden lesz, én ott vagyok, a -többi ügyességedtől függ. - -– Vigasztaló angyalom! – rebegé reszkető hangon Gyula, s térdre omolva -voná ajkihoz Valeria kezét. - -– Ma nálam ebédelsz, s délután együtt látogatjuk meg Pálmayékat. - -– Egészen boldoggá tesz. - -Valeria sietett az ebéd iránt új intézkedéseket tenni, ez alkalommal az -elszomorodott társalkodónőn is megesett szíve, mosolygott egyet rá, -megcsókolta, s szent volt a béke. - -Ez alatt Pálmayéknál is családi tanács folyt. - -A bárónő szobájába gyültek. - -Hárman voltak, mind hármuk arczán levertség ült. - -Vizeki Kázmér felett már el volt döntve az itélet. - -A Dell’Orto-féle reményekkel hallgatott Angelique, mert elhallgatta a -kis történetkét is, mely őt, nem Kázmért tevé hibássá, sőt el volt -magában tökélve, ha Kázmér elég lovagiatlan leend azt leleplezni, ő -tagadni fogja, s kész Kázmért szemtől szembe rút rágalommal vádolni, de -erre nem volt szüksége. Angelique tehát a szánalomig szomorún, s -kétségbeesésig hallgatagon ült. - -Pálmay érthetlen szavakat dörmögött, s oly képet csinált, mintha azon -száz és száz redő, mely homlokát borítja, ugyanannyi aggodalmas -gondolatok küljele volna. - -A bárónő büszke tartásához még a szomorú körülmények közt is hű maradt; -halaványan, hidegen s daczos tekintettel állt, jobb kezét álla alá -fektetve, úgy hogy mutató ujja szeméig felnyúlt, s bal kezét egy bársony -támszék karján pihentetve, szólt. - -– Végső erőnket meg kell feszíteni, ezt egyetlen gyermekünk boldogsága -kivánja. - -– De ha már nincs erőm – ellenveté Pálmay. - -– Kell, és ez legyen utolsó. - -– Hányszor volt már utolsó? - -– Ne alkudozzunk, ez nem illik hozzánk. Házunk fényéből egy szikrának -sem szabad eltünni, különben a mende-mondák ártalmunkra lehetnek. - -– Hallgass meg – mond levert hangon Pálmay – szükséges, hogy te is tudj -mindent; adósságim meghaladják vagyonunkat, s utolsó időben csak azzal -tartám fel házunkat, hogy leányom a gazdag Valeria örökösének van -eljegyezve. Képzelhetitek, ily remélhető tőke minő kamatokat emészt. -Most már nem tudom, minő biztatással kerüljem ki a csődöt. - -– Annak nem szabad megtörténni. Eltitkoljuk a történteket, s Angelique a -csőcselék előtt ezentúl is marad a gazdag örökös arája. Biztasd őket -szóval, esküvel, személyes jótállással, s tőled kitelhető minden -eszközökkel, s pénzt teremts még, ha mindjárt a föld fenékéből is. - -Pálmay oly képpel távozott, mint egy magyar szolga, ki szót sem tud -angolul, s London közepette ura elküldi barátja felkeresésére, kit inasa -nem ismer, s lakszámát maga sem tudja, tehát a szegény ficzkó még arra -sem számíthat, hogy három millió ember közt véletlen találkozik vele, de -ellentmondani nem mer, tehát távozik. - -Ketten maradtak, a bárónő és leánya. - -És mit határoztak? - -Nagy dolgot: hogy ezután Zárai Gyulára kell a hálót kivetni. - -Ehhez nem sok erőfeszítés kellett, mert Zárai Gyula terveivel -összevágott, s azért bátran a maga folyamára engedhetjük a dolgot. -Zárainak volt ugyan egy elintézendő komoly ügye, miről annak idején -említést teszünk, de ő vállalkozó szellem, s ez legkevésbbé sem -akadályozá előre haladni. - -A szobaleány egy kitanult, óvatos, s előnyeit ügyesen kiaknázni tudó -teremtés volt. Kevéssel ezelőtt Döme tíz forint kisérettel egy levélkét -kézbesíte neki Kamilla számára. A szobaleány elfogadá mindkettőt, s -aztán okoskodni kezdett. - -– A tíz pengő mindenesetre enyém, ezt zsebre tehetem, most a levélről -van szó, kinek adjam? Ha Kamillának adom, nem várhatok semmit, sőt -megeshetik, hogy nem fogadja el, aztán zaj támad belőle, s engem -elkergetnek; Kamilla nem kapja. Angelique legfeljebb összeszid, s szemem -közé dobja, mert nem neki szól; itt várhatok ugyan valamit, de rosszat. -A bárónő megdicsér hűségemért, tán meg is jutalmaz, ha egyébbel nem, -bizalmával, mi egy ügyes szobaleány kezében szinte sokat ér. El van -határozva, a levelet a bárónő kapja. - -E nemes szándékkal lépett a bárónő szobájába. - -– Nem tudom – kezdé, reszketést és bárgyú kinézést szinlelve – jól -cselekszem-e, midőn méltóságodat terhelem e dologgal, de egyszerű eszem -azt mondja, ha igaz és jó ügy, miért akartak megvesztegetni? - -– Csak a dologra. - -– Hát, Vizeki ő nagysága egy levelet küldött, melyet inasa azon -kikötéssel adott, hogy titokban kézbesítsem. - -– Kinek? – kérdé a bárónő és Angelique egyszerre. - -– Kamilla kisasszonynak. - -– Lássam, lássam – sürgeté a bárónő. - -– Kamillának?! – csodálkozék Angelique. - -A szobaleány átadá a levelet, s a nyert parancs következtében -szemlesütve távozott. - -A bárónő indulatosan bontá fel a levelet, s lélekzet után kapkodva -olvasá: - -«Üdvet és szerencsét Kamillának. Tegnap óta lelkem viharos tenger, -melyen egy gondolatom, mint veszélyben forgó hajó, hánykódik; hajótörést -fog-e szenvedni, vagy a boldogság kikötőjéhez szerencsésen elér? ez -kegyedtől függ, mert e gondolat nem más, mint kegyedet bírni. - -A köztem és Angelique közt lefolyt esemény kegyed előtt hihetőleg -rejtély marad, ezt azért említem, hogy e sorok irásáért mentve legyek, -mert én többé azon házhoz nem mehetek, s így miként kérhetném, hogy -ártatlan szívét óvja meg számomra, ha gondolja, hogy véghetlen -szerelmemet csak némileg viszonozni képes. - -Az ég oltalmát kérem kegyedre. – Vizeki Kázmér.» - -– Minden meg van fejtve! – kiáltá Angelique. - -– Hányszor mondtam, hogy ez kígyó. No de kitépem fullánkját, s jót -állok, itt többé nem fog senkit megsziszegni. - -A bárónő Kamillát hivatá. - -A kedves gyermek szemeiben, vonásain oly ártatlan fény ömle el, minőt -nagy festész angyalainak adni szeretne; mosolya kifejezé szívének azon -tisztaságát, melyhez nem fért még soha sem bűn, sem rossz szándék. -Megjelenése képes lett volna a legellenségesb indulatot lefegyverezni, -de nem a vele szemben álló hölgy boszúját. - -Angelique lenéző tekintet és megvető mosolylyal fogadá az érkezőt. - -A bárónő két araszszal magasbra üté fejét, s hallatlan magasból tekinte -alá a szerény leánykára, ép mint a karvaly, midőn áldozatát kiszemeli, s -rá lecsapni készül; le is csapott, kifeszíté éles körmeit a remegő -madárkára, hogy irgalom nélkül széttépje. - -– Kedves néném parancsolt – rebegé Kamilla. - -– Így nevezni engem, megtiltom, becstelen! - -Kamilla oly képet csinált, mint a gyermek, ki az ég dörgését hallva, nem -képes felfogni, honnan jő? Remeg, maga sem tudja mitől? Arczáról minden -életszín elköltözött, s szoborként állt ott, szép szemeiben egy nagy -kérdőjellel. - -– Az irgalom – folytatá Pálmay bárónő – ide befogadott, saját gyalázatod -elűz. Félóra mulva ne mutasd magad e háznál, poggyászod majd -elvitetheted. E levél mindent megfejt. – Ezzel a levelet átadá. - -Kamilla gépiesen elvette, és mozdulatlan maradt. - -– El innen! – rivalt rá a kőszivű bárónő. - -És Kamilla, mint egy alvajáró távozott, ereiben a vérkeringés megakadt, -idegeit zsibbadás fogta el, s kevésbe mult, hogy eszméletét nem veszté. -Gépileg emelé fel kezét a levéllel, s szemei önkénytelen a lapra estek. -Mintha zsilip nyilt volna meg ereiben, oly sebességgel tódult vére -szivéhez s onnan fejébe; halavány arcza hirtelen lángvörös lett, s egész -testében remegni kezdett. A lapon Kázmér nevét olvasá. Hirtelen átfutá a -levelet, s könnyüi, mik eddig kebelét nyomták, megeredtek. - -Tíz percz mulva az utczán állt. - - - - -X. (Szomorú kilátás.) - -Helyzetének egész súlyát csak most kezdé átérezni Kamilla; nem tudta, -merre induljon, kinél keressen menedéket, s mit kezdjen? – Öntudata -lassanként ébredezett, de ép oly mértékben nőtt kétségbeesése. Minden -rokon, barát, sőt ismerős nélkül az utczára taszítva, rettenetesen érzé -magát. Kendőjét szemére nyomta, a kapu falához dőlt, s míg könnyüinek -szabad folyást engedett, érzé, hogy a világ kering vele. - -A kiváncsi elmenők kérdéseikre nem nyertek választ; hallotta is ő, hogy -hozzá kérdéseket intéznek, tudta is ő már, hogy hol van? - -Legyen az szenvedés, vagy öröm, szerencsétlenség, vagy komédia, azt -ácsorgó tömeg veszi körül, e sorsot Kamilla sem kerülheté el. - -A végzetteljes levél még tán kézbesítve sem volt, midőn Kázmért szörnyű -nyugtalanság lepte meg; bánni kezdte tettét, s mintha sejtené, hogy -Pálmayéknál valami kellemetlen történt, vagy pedig azon ösztönből, hogy -Kamillát meglátja, arra vette útját. A ház közelébe érkezvén, látta, -hogy sok ácsorgó gyülekszik a kapuhoz. Mint húsz ember közül -tizenkilencz tenné, ha nem is mind kiváncsiságból, de azon szándékból, -tán segélyt nyujthat, oda tekinte. A meglepetés felkiáltásával tört -magának utat, oly erővel, hogy az ácsorgók csak úgy hulltak -jobbra-balra, s ő pillanat mulva a siránkozó előtt állt. Gyöngéden -megfogá kezét, s érzésteli hangon mondá: - -– Kamilla! - -A hangra Kamilla összerezzent, kezét lekapta szemeiről, pillanatig merőn -tekinte Kázmérra, azután könnyüit letörlé, s lázasan szól: - -– Önt őrangyalom küldé. El innen, el! - -Kázmér rádördült az ácsorgókra, s abban a pillanatban oszlani kezdtek. -Hangja csaknem dallamos zengzetűvé változott, midőn Kamillához fordulva -szólt: - -– Az egekért! minő helyzetben találom kegyedet? - -– Mit mívelt ön? – sóhajtá Kamilla, a levelet mutatva. - -– Tehát ez tette oly szerencsétlenné? – kérdé búsan Kázmér. - -Kamilla fájdalomteljesen igenlé. - -– Úgy bocsásson meg vakmerőségemért – esde Kázmér – s feledje el az -egészet. - -Kamilla tagadólag rázta fejét. - -– Oh Kamilla! ha bocsánatát bírom is, marad még fájdalmam elég, mihelyt -szerelmem visszautasítja. - -– Más, egészen más! Én földönfutó vagyok – zokogá Kamilla. – Vezessen el -innen, mert míg e ház közelében vagyok, nincs erőm beszélni. És mintha -az igen természetes volna, Kázmér karját elfogadá. Első pillanatban úgy -érzé magát, mint a vízben fuldokló, ha kősziklába fogódzva, remélni -kezd. Eleinte ingadoztak léptei, s karja remegett, de lassanként -visszatért ereje, s a mint biztosabbak lettek léptei, beszéde is -összefüggőbb lőn, s így végre megtudhatá Kázmér a történteket. - -– Kamilla! – szólt rövid gondolkozás után Kázmér – rendkívüli eseteknél -gyors elhatározás kell. Akar-e nőm lenni? - -– De uram! - -– Nincs időnk szertartásoskodni, azt tudja, hogy imádom, azt is tudja, -hogy el kell helyeznem, de elhelyezhetem-e másként, mint arámat? - -– Tehát csak e keserű szükség…? - -– Nem mondám-e, hogy imádom? Tudja meg hát, miszerint legforróbb vágyam, -kegyedet bírni, hogy e boldogságért lemondok minden egyéb reményeimről, -s kész vagyok nélkülözéssel, sőt nyomorral is szembe szállni. Én nem -igérhetek kegyednek fényes életet, de mélyen szerető szivet igen. - -– Hát nem-e ez az élet költészete? - -– És e költészetért egy anyagi jólét reményéről lemondana úgy, mint -lemondok én kegyedért egy nagy örökségről? - -– De nem fogja ezt megbánni valaha? - -– Ha kegyedet oldalamnál bírom, esküszöm, soha! - -– Kázmér! én önnek hiszek. - -– Higyjen is, mert e pillanattól kezdve én vagyok kegyednek legközelebb -az egész világon. - -– És egész világom. - -– Köszönöm Kamilla. Isten meghallgatott minket, mert midőn elhatározásra -jutánk, épen szentegyháza előtt leljük magunkat. Térjen be Kamilla, -imádkozzék és várjon itt rám, én elmegyek, hogy szeretett arámat -rokonkebel és társkarok fogadják. - -– Kázmér! térjünk be együtt, s egymás mellett boruljunk le Isten előtt -szent kegyelmet kérni. - -– Igaza van Kamilla. - -Beléptek, s miután szent fogadással egymásnak eljegyzék magukat – mely -szertartásnál Isten volt csak a tanu – Kázmér imádságba mélyedt aráját -az egyházban hagyva távozott. - -Az öreg Pálmay fáradtan, elcsüggedve érkezett haza, hiába zörgetett, -hiába igért, nem tudott már pénzt teremteni, kimerült minden forrás. -Karszékbe veté magát, és nagyot készült pihenni, de meghallá, mi történt -a háznál, s szegény Kamilla sorsa megindítá. Küzdelmesen felvánszorgott, -kalapját fejébe nyomta, s fáradt testével botjára nehezülve, mély -sóhajok közt újra megindult. Az utczára érkezvén, jobbra-balra -tekintgetett. - -– Vajjon merre ment? – sóhajtá – szegény árva! mi lesz belőled?… de én -el nem hagylak, s e küszöböt át nem lépem, míg biztosságba nem -helyeztelek. – És nemcsak nehéz lábakkal, de nehéz szívvel is elindult; -ősz pilláin néha egy-egy gyöngyszem villant meg, mely rövid ragyogás -után lepergett, redős arczán fényes, s fehér mellényén szürke vonalt -hagyva maga után. Nem kérdezett senkit, hanem csak ment, merre ösztöne -vezeté; hitte, hogy keresésének sikere lesz, azt is hitte, hogy nem -lesz. Inkább bízott a véletlenben, mint saját ügyességében, s azért -meggondolás, terv vagy tudakozódás nélkül barangolt szerte-széjjel. - -Kázmér egyenesen Valeriához vette útját, még pedig oly sietséggel, hogy -néha lélekzete elmaradozott. - -Valeria addig várakoztatá, míg ez türelméből kifogyván, látogató-jegyére -irá: «Kegyes meghallgatásért a legsürgetőbben esengek.» Ennek -következtében méltósággal, hidegen és büszkén jelent meg, mint egy -nyugalmazott udvarhölgy XIV. Lajos korából. - -– Egyetlen nyájas vonást, a mosolynak csak egy sugarát esdem, hogy -bátorságot nyerjek, mert soha sem volt rá több szükségem, mint e -pillanatban – esenge Kázmér. – Oh drága néném! ne tagadja meg nemes -szívét, s legyen könyörületes. - -– Mennyi adósságot akarna az urfi megint velem kifizettetni? – mond -gúnyosan Valeria. - -– Hála Isten! – viszonzá Kázmér – arra soha sem számítottam, s ha -történt, véghetlen kegye fedezé fel könnyelműségem utait, áldott legyen -érte jó szíve. Most azonban gyöngédebb indulatát a könyörület más nemére -hívom fel; tudom, ismerem nemes lelkét, ha a legidegenebb teremtést az -egész világtól elhagyva, rokon, barát és fedél nélkül látná, megindulna -rajta, s hajlékába fogadná, tegye ezt nővére fiáért, s fogadja be annak -aráját, ki az utczára kitaszítva, e pillanatban Isten oltalma alatt -várja követségem sikerét. Az Isten irgalmára kérem, fogadja be. - -– Minek tartod házamat? - -– Mindenesetre méltónak, hogy nehány hétre befogadjon oly ártatlan -angyalt, mint Kamilla. - -Valeria indulatosan ugrott fel, s haragtól reszkető hangon mondá: - -– Köszönd a multaknak, hogy cselédimmel nem dobatlak ki. Ily kalandoros -szövetségbe akar vonni engemet egy oly kis elvetemült szemtelenért. - -Most Kázmér ugrott fel, szeme oly szikrát vetett, hogy Valeria -visszadöbbent. Kis szünet után reszkető ajkakkal tördelé: - -– Ön az egyetlen teremtés széles e világon, ki büntetlen ejtheté ki ezt -ajkain. Éljen boldogul! – és elrohant. - -Valeria úgy érzé, mintha e pillanatban szíve körül valami megszakadt -volna, gyengülten esett vissza pamlagára. Eddig volt reménye, hogy -Kázmér és Angelique közt a viszonyt helyrehozhatják, mert az egészet -erősb szerelmi összezörrenésnek tartá, mit igéretek, rábeszélés, -szerelemféltés, s Isten tudja, minő asszonyi szerek által -kiegyenlíthetőnek vélt és remélt;… de most látta, hogy tökéletes törés -van, mi annyi szép ábrándait, oly boldog reményeit teszi semmivé, -könnyekben tört ki, feledé kimélni arczbőrét, nem gondolt érzékeny -szemeivel, és sírt, keservesen sírt. Mint édes anya kedves gyermekétől, -oly nehezen vált ő meg az eszmétől: Angelique és Kázmérban örököseit -látni; azt hitte, nem éli túl e csalódást, s Kázmér hálátlansága sírba -viszi. Elfedett szemekkel bánatába merülve sokáig tünődött; midőn -öntudatra ébredezett, s szemeit lassan felnyitá, ott térdelt lábainál -Zárai Gyula, részvéttel függesztve szemeit elszomorodott nénjére. - -– Kérem az Istent – sóhajtá áhitatos képpel, s megindult hangon Gyula – -hogy adjon nekem tehetséget drága nénémet megvigasztalni. - -Valeria két karjával átölelé Gyula fejét, s égő homlokát homlokához -nyomva, új zokogásban tört ki. - -– Nem fogsz-e te is hálátlanul elhagyni? - -– Előbb szivemet tépjék ki, s ereimben a vért változtassák vízzé. - -A jó viszony a két rokon közt szilárdulni kezdett, s Gyula -szerencsecsillaga mindinkább előtérbe nyomult. - -Kázmér lecsüggesztett fővel haladt az utczán; nagy gondok nyomták -lelkét, s erős felelősség feküdt vállain. Merre forduljon Kamillával? -Kinek oltalma alá adja? S ha merült is fel kivihető eszméje, mint -például az, hogy nevelő intézetbe vigye, azon kérdés támadt benne: minő -szemmel fogadják ott? s mint fognak vélekedni oly leányról, kit fiatal -ember vezet oda, ki se nem rokona, se nem gyámja; s ha őszintén -bevallana mindent, ha elhinnék is a valót, fogja-e valamelyik főnökné -intézete hitelét veszélyeztetni oly lépéssel, mi által talányokra, -félremagyarázásokra, s a rossz akaratnak rágalmaira tért nyisson?… -bizonyosan nem. Ki nyujt segédkezet vagy ad jó tanácsot? Minden felől -szomorú kilátás. - -Így tünődve ment, s egy fordulónál úgy beleütődött valakibe, hogy -mindkettőjük kalapja földre repült. - -A két elmélázó összetekintett. - -Kázmér hirtelen felkapta kalapját, s futni akart, de Pálmay, mert ő -volt, visszatartóztatá e szókkal: - -– Öcsém, Kázmér, hát vétettem én ellened? - -– Soha! - -– Hogy a házasságból nem lett semmi, sajnálom, de ki tudja, mint ütött -volna ki? Pedig én óhajtom, hogy boldog légy. - -– Köszönöm. - -– Tudod-e, mi történt nálunk? - -– Képzelem, sok jogos és jogtalan megtámadás ellenem. - -– Az a legkevesebb, a mennyiben, reménylem, nem sokat gondolsz vele, de -Kamilla, szegény Kamilla, ő oda hagyá házunkat. - -– Azaz kiüzetett. - -– Tudsz valamit róla? Kérlek, vezess nyomába, mert én el nem hagyhatom -őt. - -– Tehát vissza óhajtja vezetni? - -– Azt legjobb szeretném, de nőm most nagyon ingerült, később tán -sikerülni fog, de most más módról kell gondoskodnom. - -– Én már gondoltam. - -– És tudod hol van? - -– Hozzá vezetem önt. - -Mindkettő lelke megkönnyebbült; Kázmér megtalálta azt, kire helyzetében -legnagyobb szüksége volt, s Pálmay Kamilla nyomára akadt. - -Karöltve haladtak, s útközben Kázmér elmondá tervét, mi Pálmaynak -rendkívül tetszett. - -Midőn az egyházba léptek, Kamilla fejét összekulcsolt kezeire hajtva, -imádkozott. - - - - -XI. (Egy fiatal leány diadala.) - -Legemelkedetebb foglalkozás az ima; mily nagyszerű az, hogy milliók és -milliók gondolatai egy szellemvilág trónjánál találkoznak! Ifjú és vén, -úr és szolga, király és koldus, ellenség és barát eszméi itt egyesülnek; -nincs sorozat, nincs elsőség, a mint szívből fakadvák, egyszerű vagy -virágos kifejezésekben, azonnal oda jutnak. - -Kinek a földön többé nincs reménye, reményt keres az égben; kit sorsa e -földön üldöz, vigaszt kér az égtől; kit elhagytak az emberek, Isten -oltalmát esengi. - -Mennyi fájdalmat, mennyi kétségbeesést enyhít az ima! Ellensége is az -emberiségnek, ki hitében akarja megrendíteni. - -Imában lelkünk felszáll a szellemek mindenségéhez, azon örökké fénylő -tűztengerhez, honnan lelkünk, mint szikra, lepattant, hogy tovább -gyujtson és világítson e földön is. - -Az emberi lét nemesb része a szellem. Hol a lélek erős, sokat elbir a -test. És mi táplálja, mi erősíti a lelket? Bizalom az éghez, közeledés -az Istenhez, remény a túlvilágban, s ez az ima. - -Kamilla buzgó áhítattal végzé imáját, s mintegy megvigasztalva a szent -malaszt által, fejét felemelé e szókkal: - -[Illustration: Kamilla buzgó áhítattal végzé imáját.] - -– Legyen meg Isten akarata. - -– Mindörökké! – zengett fülébe. - -Visszatekinte, Pálmay és Kázmér állt ott. Arczán gyenge pír futa el, s -ajkain bágyadt mosoly lebegett, mint súlyos betegségből üdülőnél -látható. - -Az öreg Pálmay mindkét kezét oda nyujtá, mondván: - -– Szegény gyermek! mily korán kell a sors ellen küzdened. - -Kamilla szeretettel ragadá meg az öreg úr kezeit, s megindulva mondá: - -– Isten önöket küldé védelmemre, már nem vagyok elhagyatott – s Pálmay -karján távozott az egyházból. – Mindhárman bérkocsiba ültek, mely velök -H.-né tekintélyes növeldéjéhez vágtatott. - -A növeldefőnöknő néhány perczig várakoztatá a látogatókat, kik fényűzés -nélküli, de végtelen tiszta teremben helyet foglaltak. Feszes tartású -nőt, szigorú tekintettel vártak, s annál kellemesb lőn meglepetésök, -midőn egy rokonszenves arcz nyájas mosolylyal s megnyerő tekintettel -magát, mint a ház asszonya, bemutatá. - -Pálmay megnevezé magát. - -– Van szerencsém – mond H.-né – ily előkelő család fejét ki ne ismerné a -fővárosban. - -Pálmay fejével köszönetet intve, folytatá: - -– Ez Vizeki Kázmér, ki családunkhoz tartozik. - -– Fogadja szerencsekivánatomat. Hozzánk is eljutott a kellemes hír, ön a -bájos Angelique jegyese. - -Mindhárman mélyen elpirultak, de ellenmondás nem történt. A rövid -szünetet Pálmay szakítá meg: - -– Itt bemutatom rég elhúnyt nővérem árváját. Nehány hét előtt hagyá el a -zárdát, hol hosszú éveken át kitünő képeztetésben részesült. Tisztelt -úrhölgy! Kegyed, ha nem tapasztalta is, de bizonyosan érti és felfogja a -helyzetet, ha egy ifjú leány rokoni házba lép, s ott nem legnagyobb -rokonszenvvel találkozik; kínos ez mindkét félre, és nagyon szomorú egy -harmadikra, ki szeretettel s őszinte szívvel van egyik és másik iránt -is. Ez volt helyzetem, s reménylem, senki sem fog megitélni e -lépésemért. Legyen asszonyságod gondviselője e gyermeknek, s én -azonfelül, hogy készséggel fizetem a kivánt dijat, hálára is kötelezve -leszek. - -– És én – szólt közbe Kamilla – kevés képességemet örömmel ajánlom fel -kegyed szolgálatára. - -– E bizalom által megtisztelve érzem magamat, s ámbár a teljes szám -intézetemben meg van, gondoskodni fogok a kisasszony illő -elhelyezéséről, – mely szavak után kezét nyujtá Kamillának. - -Kamilla hévvel ragadá meg a főnöknő kezét, s ajkihoz voná, könnyben úszó -szemekkel mondván: - -– Oh! mint fogom szeretni kegyedet. - -– Reménylem én is – viszonzá az asszonyság – ily kedves, szende arcz, -szép tulajdonokról kezeskedik és Kamillát homlokon csókolá. - -Néhány szóval az egyezség meg lőn kötve, s elhatároztatott, hogy Kamilla -mindjárt marad, s poggyásza még ma a negyedévi tartásdíjjal együtt -elküldetik. - -Pálmay duzzadt tárczáját kivéve, mely úgy nézett ki, mint egy elsőrendű -bankáré az államrészvények emelkedésekor, felnyitá, s a sok kicserélt -váltók közül néhány tíz forintost kihalászván, azt havi tűpénznek -Kamilla kezébe adá, s azután búcsút vőn. - -Kázmér búcsúja Kamillától udvarias kézérintésből állt, s míg az ajk néma -maradt, a szemek kimondhatlan sokat mondtak. Semmit sem tanul meg -gyorsabban a lányka, mint a szemekben olvasni. - -Midőn a lépcsőkön lefelé haladtak, Pálmay nagyon szomorú és gondolkozó -volt. - -Kázmér a levertség oka után tudakozódott. - -– Lásd öcsém – mond vontatott hangon az öreg úr – én azért a kedves -leánykáért mindent oly szívesen teszek, de most abba a helyzetbe -jutottam, hogy többet kell tennem, mint bírok. - -– Ki tehet többet, mint bír? - -– Az, ki soha sem kért, és másért meg kell magát alázni. - -– Ezen eljárásban csak nem lát sem kérést, sem megalázást. - -– Nem, de abban, a mi következik. Lásd, pirulva vallom be, nincs annyi -pénzem, mennyit ma küldenem kell a negyedévi díj fejében, és most már -időm sincs, hogy kölcsön után láthatnék, pedig szavamat akarom tartani. - -– Az meg is lesz, mert hála Isten, annyi összeggel rendelkezhetem. - -– Köszönöm, hogy ajánlatoddal megelőztél. Igen, édes öcsém – sóhajtá -Pálmay – idáig jutottam. De úgy-e, te nem haragszol rám, ha a -házasságból nem lett is semmi. Szeretem leányomat, s imádnám, ha én -nevelhettem volna, de azért mégis – elharapta a szót, s búsan rázta -fejét – csak azt sajnálom édes Kázmérom, hogy nem leszesz közelebb -hozzám. - -– Ki tudja, mint van megirva a sors könyvében. - -– Mit? – kiálta fel örömmel Pálmay – hát még lehetne változtatni a -dolgon? - -– Azon már soha. - -– Kár, sajnálom. De azért jó barátok maradunk. - -– Reménylem istentől, még több. - -– Igaz, te ma is nagyobb szolgálatot tevél, mint közönséges barátságtól -várni lehet. Ha tehetségembe lesz valaha, meghálálom. Addig is fogadd -köszönetemet, hogy nagy zavaromban segélyemre valál. - -Kázmér arcza pedig világosan elárulá, hogy ő az, kinek sok, igen sok -köszönni valója van. - -Szívélyes kézszorítás után elváltak. - -Pálmay Kázmér után tekintve, maga elé dörmögé: - -– Jól történt, sajnálnám azt a becsületes jó fiut, mert azok a… no, én -ismerem őket, e tanulmány mindenembe került. Szegény leányom! Más -nevelés mellett annyi szép tulajdonnal mi lehetett volna belőled? Ám -lássátok ti – és fejcsóválva megindult hazafelé. - -Kamillát a főnöknő bevezette növendékeihez; a tanítónők vizsga -tekintettel fogadták, a nagyobb leánykák vállon keresztül néztek rá, a -kisebbek összedugták fejeiket, lopva pillantának az új társnőre, -sugdosódtak és nevettek. - -– Jól fogja magát a kicsinyek közt kivenni – jegyzé meg rossz franczia -kiejtéssel egy serdülő leányka szomszédnőjéhez. - -– Mindenesetre sok mulatságot fog szerezni – viszonzá a megszólított. - -– És én – mond Kamilla egész udvariassággal és legtisztább franczia -nyelven – iparkodni fogok inkább épületes úton mulattatni a -kisasszonyokat, mint szögletességim által, mikkel, ha bírok is, -szabadjon elnézésökre számítani. - -A két leány fülig elpirult, s a környezet diadalnevetésben tört ki. -Boszus tekintetet vetve a kis lázadókra, hideg fejbillentéssel fogadák -Kamilla nyilatkozatát. - -A kis történetke szájról-szájra tíz percz alatt megtevé körútját az -intézetben, s a növendékek némi csodálkozással nézték a bátor leányt, ki -a hatalmas Lucill grófhölgyet és Julie báró kisasszonyt megmerte -leczkézni, azon két teremtést, kitől az egész intézet félt, s kik még a -tanítónőkön is uralkodtak. - -– Ugyan sietett megmutatni, hogy tud francziául – mond Julie báró -kisasszony, midőn Kamilla tovább ment. - -– Ahhoz nem sok kell – jegyzé meg Lucill – mai nap a szobaleányok is -tudnak annyit. - -– És mintha hibásan beszélt volna. - -– Nem volna szíves megmondani – esett a társalgásba az ott ügyelő -tanítónő – miben hibázott? - -– Először abban, hogy bele mert szólni beszédünkbe – felelé Lucill. - -– Az nem nyelvhiba. - -– Hát mi?… vagy nem nyelvével szólt? - -– Kegyed nagyon elmés akar lenni, csak kár, hogy az igazság rovására, s -még most sem világosított fel, miben vétett azon kisasszony a franczia -nyelv ellen? - -– Vagy úgy? Már rég feledtem, kiről van szó. A mi a hibákat illeti, -azokra ügyelni a Madame dolga. - -– Következőleg kötelességem figyelmeztetni, hogy ép kegyed volt az, ki -nem egy, de két hibát tőn. - -– Igen? No majd az új növendékkel jobban begyakorlom magamat. - -– Az nagyon kivánatos volna – fejezé be vitájokat a tanítónő. - -Kamilla ekkor már kis feltűnést okozott, mert az intézet angol -kisasszonyával egész folyékonyan angolul társalga, min a két főrendű -kisasszony tartózkodás nélkül boszankodott. - -– Bizonyosan valami nyelvtanár leánya – mond Lucill. - -– Aligha nem – erősíté Julie – s az, mit köztünk fitogtat, minden -öröksége. - -– Szegényt sajnálni kezdem, hogy kenyérkereset miatt kelle tanulnia azt, -mit más művelődésért tesz sajátjává. - -Kamilla pedig, rendkívül érdekes alakjával, rokonszenves viseletével, -szerény modorával a főnöknőtől kezdve az utolsó növendékig hódítani -kezdett, s nehány óra mulva tökéletes diadalt aratott. - -Úgy a tanítónők, mint a növendékek részéről mindenkor és mindenben az -elsőség korra és születésre nézve Lucill és Juliet illeté. Ez ellen -sohasem vétett senki, az egész intézetben csakis e kettőnek volt -külön-külön szobája, mi társnőik előtt nagy tekintélyt szerze nekik. - -A zenetanító megérkezvén, Lucill kisasszonyt zongorához kéré, ki -negélyes pajkossággal engedett a felhivásnak. - -– Gyakorolt valamit? – kérdé a tanító. - -– Igen, de nem az ön unalmas dalát. - -– Az nem enyém, hanem a halhatatlan Mozarté. - -– Akárkié, de olyan, mint egy nagypénteki kintorna, s azt mondom önnek, -ha akarja, hogy tanuljak, hát nekem eleven, kedélyes dalokat adjon. - -– Ez a tizenharmadik, melyet visszautasít. - -– Mert egyik élvezhetlenebb a másiknál. - -– Egyik gyönyörűbb a másiknál. - -– Izlésünk különbözik. - -– Itt nem lehet szó ízlésről, mind elismert remekművek. - -– No csak taníttassa be mással, én nem érzek kedvet hozzá. - -A tanító elszomorodva nézett végig, ha kiszemelhetne valakit e dal -betanítására, már csak azért is, hogy megmutassa, minő nagyszerűn szép, -de elcsüggedve susogá: «senki, senki». - -Lucill győzelmesen nevetett, s ezt látszék kifejezni: «ha én nem, -szeretném, látni, ki más?» - -Kamilla megszánta az elszomorodott mæstrot, s szerényen megszólalt: - -– Ha szolgálatot tehetek önnek, megkisérlem e dal éneklését. - -– Nagyon kérem; ha eleinte gyöngén megy is, nem tesz semmit, majd -betanuljuk, s látni fogja, mennyi örömet fog kegyednek, és élvezetet -másoknak szerezni. Bátran kisasszony – biztatá egész lelkesülten – majd -még Lucill nagysága is kedvet kap. Én kisérjem, vagy…? - -– Ha megengedi, csak magam, tán ez könnyebbségre lesz. - -– A mint tetszik. - -Kamilla zongorához ült, s nehány futam, mit rajta tőn, elég volt, hogy -az egész intézetet oda gyüjtse, s a mæstro szemeit megragyogtassa. - -Megzendült a dal, az első hangok szívig hatottak, s minél tovább haladt, -annál több varázst szült. Mindenki igyekezett lélekzetét visszatartani; -a korosabbak meg valának hatva, az ifjabbak szemeiben könnyek ragyogtak, -s a gyermekek kis kezeiket melleikre kulcsolák, hogy ez ismeretlen -érzéstől megindult szíveiket öntudatlanul gyönyörbe ringassák; a mæstro -átszellemült kifejezéssel, meglepetésének mindenféle jeleit adá, s midőn -Kamilla a dallamot végzé, elfeledte a jó tanár, hogy növendékleányka van -előtte, elragadtással csókolta meg kezét, felkiáltván: - -– Kincs, valóságos kincs, a mivel kegyed bir. - -Főnöknő és nevelőnők sorba ölelték Kamillát. - -Lucill kiderült arczczal lépett hozzá, s szivélyesen kérdé: - -– Hogy hivnak te tündér, ki oly rövid idő alatt mindnyájunkat -elbűvöltél? - -– Nevem Villám Kamilla. - -– Villám, mely sziveket gyújt. - -– Atyámnál máskép értelmezték. Ő villám volt, ki a harczban sujtott. - -– De te nem fogsz engemet sujtani nehezteléseddel. - -– Miért? - -– Mert érkezésedkor… lásd, pirulok miatta, ez elég bünhődés… - -– Feledje, feledje, az nem volt semmi. - -– Hát nem akar tegezni? - -Kamilla bensőleg, mondhatni hálásan szorítá meg Lucill kezét, ki őt -karon öltve, a főnöknőhöz vezeté, e kijelentéssel: - -– Asszonyom, kegyed gyakran panaszt emelt ellenem, hogy tanulmányaimban -hanyag vagyok, bántalmazom társnőimet, nem engedelmeskedem. Igaza volt, -átlátom; de óhajtja, hogy megváltozzam, hogy más legyek? Úgy -szobatársamul adja Kamillát. Érzem, ő bűverőt gyakorol rám, s mivel -annyi jelességgel bír, reménylem az átbűvölés előnyömre fog kiütni. - -– Kérelme legforróbb óhajtásommal találkozott. - -Lucill tapsolt örömében, Kamilla nyakába esett, összecsókolá, s aztán -szobájába vezeté, hol rendezéshez fogtak. - - - - -XII. (Igaz barátság nem mindig hűl el.) - -Kázmér egészen ki volt cserélve, midőn szállására ért; örökké vidor -tekintete mélázóvá változott, vonásairól eltünt a könnyelmű kifejezés, -még arczszine is annyira más lőn, hogy Döme megütődve kérdé: - -– Beteg a nagyságos úr? - -– Nem, öreg, sohasem éreztem magamat jobban. - -– Hála Isten! – sóhajtá Döme, gyanús szemeket vetve urára. - -– Döme! Mennyi és miféle boraink vannak itthon? - -– Már megint?! Ugyan édes jó uram!… - -– Felelj. - -– Tudja, hogy harmadnap előtt érkezett egy szállítmány champagnei és -bordeauxi. - -– Vissza fogod vinni, azzal is kevesbbedik árjegyzékem. - -– Sietek a bölcs parancsot teljesítni. - -– Aztán barátimnak, vagy ismerősimnek jelentsd, hogy bizonytalan időre -elutazom, s így a játékestélyek nálam megszünnek. - -– De már hiszem, hogy soha sem érezte magát jobban. Csak adja Isten, -hogy ezen egészségi állapot soká tartson. - -– Amen! – Kis szünet után folytatá – itt, Döme, tégy eladóvá minden -afféle nőtlenlegényi czikket, s egyáltalán mindent, mi fényüzéshez -tartozik. - -Döme nagy szemeket mereszte. - -– Igen, ezután takarékosan élünk. - -– Soha sem késő a jót elkezdeni. - -– Mától fogva itthon fogunk estelizni. - -– De, de – hebegé Döme, ki saját füleinek sem tudott hinni – egyedül? - -– Mindig ezentúl. - -– De kérem alásan – mond Döme, ki ennyit egyszerre maga is megsokalt – -tán jó lesz lassabban hozzá fogni, mert ily hirtelen áttérés -egészségének árthatna. - -– Ez esetben gondoskodtam gyógyszerről. - -– Csak aztán hatása is legyen. - -– Biztosítalak, a legjobb, mert itt hordom – mond szívére mutatva. - -Döme távozott, s útközben maga elé dörmögé: - -– Most, úgy tetszik, igazán szerelmes. - -Kázmér az egész estét otthon tölté; írt, olvasott, ábrándozott, s úgy -találta, nem kellemetlen dolog éjfél előtt lefeküdni. Döme pedig azzal -biztatá, hogy majd meglássa, mily könnyű lesz reggel felkelni. - -E naptól fogva Kázmér többé nem ment társaságba, nem látogatott meg -senkit, s otthon étkezett; ha szép idő volt, bérkocsiba ült, a városon -kívül nagy sétákat tőn, s ismét haza hajtatott. - -Ez sok talányra és mende-mondára szolgáltatott okot, míg végre az -ismerős körökben azon hír nyert hitelt, hogy Angeliquetől -megkosaraztatván, a dolgot igen resteli. Bánta is ő, beszéljen a világ, -a mit akar. - -Lassanként lakását rendezni kezdé, egy szobával megszaporítá, melyet -egész költőiséggel berendezett, s noha semmi értékes tárgy benne -felfedezhető nem vala, az egész összeállításban izlés, választékosság és -elegantia tünt ki; falak, butorok rámosolyogtak a belépőre, s úgy érzé -ott magát az ember, mint egy szép virágkert közepette. Legtöbb idejét e -szobában ábrándozá át, annál is inkább, mert zongoráját ide helyezteté. - -Egy napon hosszú levelet írt Párisba Villám Elemérnek; lefesté -érzelmeit, körülményesen írt Kamilláról, őszintén magáról, s az -elhagyatott öreg áldását és megegyezését kérte. - -Úgy látszik, nagyon meg volt elégedve levelének fogalmazásával, mert -átolvasásakor mindig helybenhagyólag bólintott fejével. Ekkor lépett be -Döme, s várt, míg ura kérdi, hogy mit akar? Meglehetős sokáig kellett -várakoznia, de ő türelmes volt, s Kázmér csakugyan megszólalt: - -– Mit akarsz, Döme? - -– Én az öreg nagyságos urat harminczöt évig szolgáltam. - -– Reménylem, kikaptad béredet? - -– Sokkal többet, mint érdemeltem. - -– Szerencse, mert nem tudom, hogy elégíthettelek volna ki? - -– Lássa, csak megérdemlem, hogy némi tekintetben többnek nézzen, mint -valami közönséges inast. A nagyságos urat én tanítottam járni, én -ültettem először lóra, én segítettem mindig a nevelőt megcsalni, hát -csak érdemes vagyok rá mai nap, hogy megmondja a nagyságos úr, mi -változtatta meg ennyire? Nem kiváncsiságból kérdem; nem vagyok én -vénasszony, de kötelességből, mert öreg ember vagyok, akármelyik -pillanatban elszólíthat a halál, és én nem akarok készületlen találkozni -az öreg nagyságos urammal, számot akarok neki adni fia minden tetteiről. - -– Az még sokára lesz, Döme. - -– De csak jó rá elkészülni. - -– Ha így áll a dolog, tudd meg, hogy szándékom megnősülni. - -– Az nagyon épületes dolog, de nem hiszem, hogy csupán ez szülné a nagy -változást. - -– Nem, édes öregem, de készülnöm kell szegény emberré lenni. Értesz? - -– Nagyon homályosan. - -– Miután kedves néném kiutasított, valószínű, hogy ki is fog tagadni. - -– Az a vén…! - -– No – kiálta bele Kázmér – ne merészelj róla tiszteletlen szólni. Én -becsülöm és szeretem őt. - -– De én nem. Annyiszor csókoltam neki kezet,… dejszen, tudtam volna -csak. - -Nem fejezheté be elmélkedését, mert az előszobában zaj támadt, s mielőtt -kiért volna az ajtón, néhány fiatal ember rontott be. - -Kázmér tisztelettel és nyugodtan fogadá őket. - -– Eljöttünk – mond az egyik – nézni, mi lett belőled? - -– Oly ember – felelé Kázmér – ki nektek többé nem viszonozhat semmit, ki -veletek nem versenyezhet semmiben, ki jövőre kénytelen kenyérkereset -után látni, következőleg társaságtokba nem való. - -Egyik hosszabb képet csinált mint a másik; ki jobbra, ki balra talált -valami piszmogni valót, s ki egyebet nem, saját körmein bibelődött. - -A társalgás darabig élettelen és szaggatottan folyt. Mihelyt az illem -engedé, mindeniket valami foglalkozás elszólítá. Csak Kázmér volt -derült, jókedvű, s midőn barátai egyenként eltávoztak elégülten gondolá: - -– Ezeket leráztam nyakamról. - -Egy érdekes szőke ifjú, kiről elbeszélésünk elején már megemlékeztünk, s -kit csak futólag volt alkalmunk látni itt Kázmérnál, társaitól -visszamaradt. - -Báró Ujfalvy Vilmos, társai és a világ előtt csak mint a társas körök -oly tagja, ki mindenben részt vesz, volt ismeretes; ő lovagolt, vívott, -tánczolt, játszott és estélyeket adott, mindenütt ott volt, de ha -valahol elmaradt, nem hiányza; szerették társaságát, de nem vala -nélkülözhetlen; a hölgyek jól mulattak vele, de nem epedtek utána. -Lelkének tisztább világításáról, szivének mélyebb érzéséről senki sem -tudott, nem is érdekle senkit, pedig e tulajdonok őt ünnepeltté teszik -vala, ha azokkal fényleni vagy csak méltánylást aratni akart volna, de ő -lelke és szíve nemességét legtöbb esetben szerette a könnyelműség bő -palástjába burkolni, s ha valóban a megindításig szép tettet hajta is -végre, úgy tünt fel a világ előtt, mintha öntudatlan követné el, s -nevetség tárgya lőn. Ezt ő jól tudta, s néha mulatságára szolgált, -leggyakrabban pedig fel sem vette. - -– És téged, Vilmos – mond Kázmér hallgatag vendégéhez – nem szólít el -valami kötelesség? - -– Én csak egy kötelességet ismerek, barátomat a bajban el nem hagyni, jó -és balsorsában osztozni, s ha erőmtől telik, segítni rajta. - -Kázmér melegen szoríta kezet az ifjúval, s megindulással mondá: - -– Ismerem jó szivedet, s abban soh’sem kétkedém. Köszönöm, nagyon -köszönöm, hogy igazoltad azon szép fogalmakat, mikkel rólad bírtam. És -most Isten veled, utaink ezután külön válnak, téged a nagy világ magával -sodor, én messze messze elmaradok, de e távolból édes lesz rád -gondolnom. - -– Kázmér! Én szerettelek, nem azon állásért, melyet a társas körökben -elfoglaltál, nem a vagyonért, melynek birtokába jutni még most is tőled -függ, de szerettem szellemedet, szívedet, gondolkozásodat; szerettem -nemes tulajdonidat, mik téged palotában és gunyhóban tiszteletre méltóvá -tesznek. Állásod változhat, de szíved és lelked nem, következőleg -szeretetem sem. Én ezentul is barátod maradok, ha bizalmadra méltatsz, -azt mondanom sem kell, hogy erszényem rendelkezésedre áll, mihelyt -körülményeid úgy kivánják. - -– Áldott, jó szív! – kiálta fel Kázmér, s míg két kezével megindulva -rázá Vilmos kezeit, szemében könny csillogott. – Hálátlan volnék, ha ily -nemes kebel elől elzárkóznám. - -Döme belépett, s előre hátra rendezgetéséből látszék, hogy valamit akar. - -– Mi lelt öreg – kérdé Kázmér. - -– Kérem, itt az ideje. - -– Minek? - -– Hogy az ebédet elhozzam. - -– Úgy hát készítsen két terítéket – mond Vilmos – mert ma Kázmér vendége -leszek. - -Döme elkészíté az asztalt, s negyed óra után feltálalta az egyszerü -ebédet. - -Számtalanszor ebédelt együtt e két ifju oly asztaloknál, hol a -különösségekben válogattak, s a legnemesb borokat fitymálták, de soha -kedélyesben nem találták magukat, szivélyesben nem beszélgettek, s -nagyobb étvágygyal nem étkeztek mint ma. - -A fekete kávét Kázmér az ujonnan rendezett szobában szolgáltatá fel. - -Midőn e kis tündérkertet meglátta Vilmos, tele kellemes meglepetéssel -kérdé: - -– Mit jelentsen ez? - -Kázmér bizalommal vonta maga mellé a pamlagra, s feltárta előtte szivét. - -– Hölgyednek – mond Vilmos – felesleg szerencsét kivánni, ő megtalálta a -legnagyobbat nemes szívedben, ohajtom, hogy méltó legyen rá. - -Kázmér elmondá terveit a jövőről. - -Vilmos mindenben segélyét ajánlá. - -E szerint a társalgás a legbizalmasbbá vált, s a két ifju azon vette -magát észre, hogy az ismeretség köztük, mely a játékasztal, poharazás és -estélyek élvei közt szövődött, nem vala pusztán pajtáskodás, hanem -kölcsönös rokonszenv kifolyásából támadt őszinte barátság. - -A barátság ma-holnap csak szó lesz, melynek értelme van ugyan, de értéke -a multra szorítkozik, vagyis elszánt baráti tettet egy költeményben vagy -regényben meg fognak csodálni, de gyakorlására képtelennek érzendik -magukat; olyan lesz, mint egy görög isten valami régiségtárban, akárki -megnézi, mint remeket, de előtte leborulni senki sem fog; vagy középkori -lovagöltözet, elismerjük, mily fényes, férfias és tulajdonosát mennyire -diszíté, de viselni senkinek sem jut eszébe. – Mióta az anyag a -szellemet minden térről leszorítani törekszik, a barátság, sőt még a -testvérek közti viszony is – értéktelen semmivé lőn; szívtelen önzéssel -siet kincset halmozni a szükkeblű nemzedék, utjában széttép minden -köteléket, ragadozó kezét kinyujtja a legszentebb után, s ha -legközelebbjei vesznek is bele, ő czélja után tör; siket marad az árvák -‚jaj‘-kiáltására, könyörtelen a szerencsétlenek iránt, megveti a -szeretet mennyei érzését, sőt a családi tüzhelyet is hidegvérüen áldozza -fel, csak hasznot lásson belőle. – Az anyagi törekvés kiirt a kebelből -minden szentet, a lélekből minden költészetet; a barátság, szerelem, -vallás, csak üzlet, s minden, a mi szent, az aranyborju. Mióta az -emberek mindent gőzgéppel hajtanak végre, maguk is érzéketlen gépekké -kezdenek válni. - -Annál édesebb jelenet, ha ily uralkodó eszme mellett, mikor még az -irodalom tekintélyesb része is a pénzkérdés körül forog, emelkedettebb -szívekre akadunk. Igaz, vannak ifju emberek, kiknél a szív még nem -kérgesedett úgy meg, de, fájdalom! a ragály ezeknél is annyira -elharapódzott, hogy az önzéstelen barátságot, mint ritkaság említjük -fel, s ne vegye rosz néven senki e nehány sort, melyet egy elhaló -legszebb emberi tulajdonnak szenteltem. Tán lesz még orvos, ki e nagy -beteget felgyógyítja, s ezzel az emberiséget az élet legmagasztosb -költészetébe visszahelyezi; ha nem, legalább azon kevesek, kiknél -eltévedve megmaradt: őrizzék és ápolják, tán eljön az idő, midőn a -szeretet drágább lesz a kincsnél, s akkor a megőrzött mag uj, termékeny -szívekre találand. - -Sok szép eszmét megvitatott a két ifju, s fényesen bebizonyíták -egymásnak, hogy egyébhez is értenek, mint lovat hajtani, agárdíjt -elitélni, vagy nőt megszólni. - -Egyszer csak azon vették észre magukat, hogy alkonyodik; elrepült az idő -kártya, poharazás, vagy futtatás nélkül. - -Elváltak. - -Midőn Vilmos távozott, Dömének a felszolgálásért két aranyat nyomott -kezébe e szókkal: - -– Aztán Döme! Ura, az én benső barátom, mindig itthon legyen nekem, -tudniillik ha itthon van. - - - - -XIII. (A nagy világban sok a komédia.) - -A bárónő izgatottan gyűrt össze néhány lapot, s türelmetlen -pillantásokat vetett az ajtóra, hol egy inas nyitott be ezen -jelentéssel: - -– A méltóságos úr még sincs itthon. - -– Már harmadszor kerestetem. Ha megjön, azonnal ide küldjék. - -– Mondtam Jeannak. - -– Elmehet. - -A szolga visszavonult. - -A bárónő Angeliquehez fordulva mondá: - -– Atyád rejtélyes kezd lenni előttem. Hol tölti minden idejét? Hova -költi a pénzt? Hiszen irányunkban a nevetségig fukar kezd lenni, és még -sincs pénz soha. - -– Valóban – jegyzé meg egész természetes egyszerüséggel a szende -Angelique – oly fordulatot kezd venni minden, de minden házunknál, hogy -őszintén bevallva, alig várom az órát, melyben elhagyhatom. - -– Jó is lesz, a mennyire lehet, sürgetni az egybekelést, nehogy úgy -járjunk, mint Kázmérral. - -– És te hiszed – mond büszke pillantást vetve anyjára, s száját -kicsinylőleg elgörbítve – hogy Kázmér hagyott el engem? Úgy valóban -szánandó volnék. Arra a kis komédiára, mit eljátszottam, szükség volt, -hogy Valeria birtokát ki ne szalaszszam, de Kázmérnak magam adtam utat, -mert nem szerettem, és ő szeretett, tehát egy nyugtalan életnek, kész -boldogtalanságnak néztem elé. Zárait sem szeretem, de ő sem szeret, és -így reménylem, szabad és boldog életem lesz. Ha már áruba kell adni -kezemet, a vevő ne kivánja lelkemet is bírni, s még kevésbé tartson -igényt szívemre. - -– Vigyázz, vigyázz, még Záraival is megjárhatod. - -– A világért sem, ő ravasz, tudja, mit nyerhet általam, s mit veszthetek -én általa. Emelkedésünk és bukásunk csak közös lehet, de ő emelkedni -akar, s mivel nem oly ostoba, mint Kázmér, hát engem semmi áron el nem -szalaszt. - -– Saját történetemet látom a tiedben – mond elérzékenyülve a bárónő – én -is így voltam atyáddal. - -– Azért nem ártott volna vagyonunkat kissé megőrizni, hogy egyetlen -leányodat hasonló szomoruságtól megóvd. - -– De ha atyád tékozló volt. - -– Miért nem gondoltál leányodra, s tartóztattad volna vissza? - -– Gyermekem, gyermekem! Ha te tudnád, mily boldogtalannak érzém magamat -az első években!? A világot felforgathatták volna miattam; és midőn -kissé ébredezni kezdtem, a fényűzés, zaj, nagyszerű háztartás és örökös -vendégség volt, mi szórakoztatott s helyzetemet elviselhetővé tette, s -így ez ellen tiltakoznom annyi lett volna, mint saját fejemre kimondani -az örökös gyászt. - -– De hogy a magadéról e csapást elhárítsd, egy cseppet sem restelted -leányod fejére mérni. - -– Angelique! Te merészelsz velem így beszélni? - -– Én, kinek joga van tőled számon kérni boldogságomat, melyet a ti és az -én jövőmért most áruba bocsátottál, holott módodban állt volna, azt -örökre megalapítani. - -– Tán megőrültél? - -– Meglehet, ha többet és régebben gondolkoztam volna felette, de most -már késő, átlátom szükségét, és belenyugszom; azonban ezt el akartam -mondani, nehogy azt gondoljátok, mintha terveitekbe nem látnék, s nem -tudnám, minő méltatlanság történt rajtam. - -– Vádold a sorsot, és ne engem – mond elérzékenyedve a bárónő, s leánya -nyakába borult, mert érzé, hogy rá fog szorulni. - -E pillanatban lépett be Pálmay. - -A bárányból egyszerre farkas lett; a bárónő felegyenesedett, s oly -magasra nyult, hogy alig lehete szemmel utólérni, vad tekintetet lövelt -férjére, és megvetéssel mutatott egy székre. - -A szegény méltóságos úr egészen össze volt esve, s úgy nézett ki, mintha -sulyos betegségből lábbadozna. - -Angelique olyat billentett bájos fejével, mintha egy első rendű szolga -üdvözletét fogadná. - -Pálmay leányára és nejére bizalmatlan tekintetet vetve, szemeit földre -sülyeszté. - -– Háromszor kerestettem – mond a bárónő, roppant felsőbbségi hangon -férjéhez. - -– Meglehet – viszonzá Pálmay – nem voltam itthon. - -– Tán megint valami koldus rokonát fedezé fel, kiről gondoskodnia kell, -s kinek pénzét oda dugja, mit tőlünk elvon, mint annál a hálátlan -Kamillánál tesz. - -– Ha még annyit dugnék is Kamillának, mit nem teszek, mert, fájdalom, -nem tehetek, ezred részét sem rónám le annak, mivel neki tartozom, mert -azon százezrekből, miket kegyed, asszonyom, eltékozolt, a legszentebb -igazság szerint nagy rész őt illette volna, de atyám szigora, -igazságtalan törvényeink, s az én önzésem, anyját, az én jó nővéremet, -mindentől megfosztották; most hát engedjétek meg, hogy leánya iránt, -midőn már egyebet nem tehetek, legalább jóindulatomat nyilváníthassam. - -– Hahaha! – kaczagott Angelique – milyen megindítón szónokol a papa. - -– Ám tegye – mond vállvonítva a bárónő – csak nekünk most pénzt adjon. - -– Nincs. - -– Teremtsen. - -– Nem lehet. - -– De itt – hebegé a bárónő indulatosan mutatva az összegyűrt lapokra – -ötezer forint árjegyzék kifizetésre vár. - -– Nem tehetek róla. - -A bárónőt szédelgés környezé, s egész testében reszketve lépett Pálmay -elébe e szókkal: - -– Hát ez egy férj válasza? - -– Igen, oly férjé, kit huszonkét év óta a legtulzóbb kiadásokkal -terhelétek, ki soha semmi követelést vissza nem utasított, semmi -vágyadat teljesítlen nem hagyá, s most végkép ki van merülve. - -– De nyomorult tízezer forintot… - -– Még nyomorultabb százat sem. - -– Jaj, élhetetlen! – kiálta fel kétségbeesetten a bárónő. - -– A papa már nem gondol velünk – sohajtá bele Angelique. - -– Tudja-e – mond a bárónő egész aristocratai büszkeségét összeszedve, -miről csak imént is oly nagy mértékben elfeledkezett – tudja-e, hogy -születésemnél, állásomnál és nevelésemnél fogva nem illik hozzám ily -kérdés felett vitázni. Én megmondom: kell, és önnek kötelessége adni. - -– Úgy volt, még bírtam. - -A bárónő magas állásából megint visszaesett a közönséges perlekedő -asszonyok sorába; a méreg elfutotta, s összeszorított fogakkal sziszegé: - -– Már tízezer forint ára ékszert zálogítottam el. - -– Nincs egyéb hátra asszonyom, – felelé szomoruan Pálmay – mint a többit -is elzálogítani. - -– És belőle eltartsam önt? - -– Nekem mindig kevés kellett, s ezentul még kevesebbre szorítkozom. - -– El szemeimből. - -– Nagyon szívesen – sóhajtá Pálmay, s kapott az alkalmon távozhatni. - -És mindez Angelique előtt folyt le. - -Szép példa e leánynak; épületes dolgokat hallott, s a mama -lelkiismeretesen előkészíté, hogy hű nő, jó anya és szeretetreméltó -asszony váljon belőle. - -Ily körülmények közt alig csodálkozhatni a megbotránkozásig nyilt -beszédén, melyet Pálmay érkezte előtt édes anyjával folytatott. - -Hosszu szünet állt be, melyet a bárónő szakíta meg: - -– Most láthattad, édes gyermekem, mily égető szükség Zárait, s illetőleg -Valeriát családunkba vonni. Tudom én felfogni, hogy minő áldozat ez; -értem én, mit tesz az észnek és nem a szívnek szavára hallgatni, de… de… - -– De – esék szavába Angelique – mire az a sok igazolás? A vásár -megtörtént, most csak az van hátra, hogy a portékát kifizessék és -elvigyék. - -– Mindig oly epésen szólsz. - -– Még az van hátra, hogy akkor is mézes szavakat válogassak, s boldog -arczot hazudjak, midőn négyszem közt beszélünk a dologról. - -Valeria érkeztét jelenték. - -Midőn egy szép tájt legkomorabb sötétség borít el, s a sürü felhők mögül -a teli hold előbukkan, hogy mosolygó fényben világítson meg mindent, -hasonlíthat csak az átmenet ezen arczokhoz, melyek Valeria nevének -hallatára pillanat alatt kiderültek, s a legkomorabb hangulatból a -legvidorabba átszökkenvén, derült szemekkel s mosolygó ajkakkal siettek -az érkező elé. A bárónő majd agyon szorította ölelésivel, s Angelique -alig birta ajkait elvonni a kedves kéztől, melyet neki csókolni oly -édes. - -Valeria könnyezett örömében, hogy ennyire szerettetik, mire oly nagy -szüksége volt, mióta a hálátlan Kázmér szívétől elszakadt. - -Biztosította is anya és leány, hogy soha úgy szeretve nem volt és nem -lesz, mint szeretik őt, szerették mindig, és szeretni fogják, akár füzze -családi kötelék hozzájok, akár nem. - -S miután a megerősítés és elismerés megindító ölelésein átestek, -bizalmasan szivélyes csevegés folyt köztük, azaz, hogy Valeria részéről -őszintén, az anya és leány részéről pedig oly művészi színléssel, -minőért akármelyik elsőrendű szinésznőt megtapsolnák. - -Zárai Gyula is megérkezett; ez aztán nagyon kedves volt. A bárónő -örömfelkiáltással, s Angelique szerelemittas szemekkel fogadá; kezeit az -ifju kezében feledé, s fejét oly közel lehajtá Gyulához, hogy ez, ki -karszékben ült, lehelletével az elbájolón szép fürtöket ingatá. Édes -hangon susogtak, egymás szemeibe mosolyogtak, s gyönyörben olvadoztak. -Remek játék volt! Egyik oly jól tudta, mint a másik, hogy nem -szerettetik, ellenben azt is mindkettő tudta, hogy egymás által érhetik -el a czélt, mely után egyenlőn sóvárognak, tehát játszani kellett, és -játszottak oly hatással, hogy Valeria boldog elragadtatásában felugrott, -összeölelé és csókolá őket, sírt, nevetett, haza siete, ügyvéd után -küldött, s elkészítteté a házassági szerződést, mely másnap aláirandó. -Ez volt az első esete, hogy Kázmért feledé. - -Egykor a szinészetet művészi nagyságnak tekintém, nem ismertem a világot -és embereket, rendkivüli adománynak képzelém az alakoskodást; nem -tudtam, hogy az emberi ajkak hazudságra teremtvék, s az arczok a színlés -művészetében versenyeznek; nem tudtam, hogy a sima gazember sokszor a -népek bálványa, s az áruló a hazafi szerepét játsza, nem tudtam, hogy -vallás nélkül lehessen imádkozni, s szív nélkül szeretni. Mióta látom, -hogy ez a világban így megy, a szinművészet előttem becsében alászállt, -mert hisz az életben nagyobb szinészekkel találkoztam, mint azon a -szinpadon, hol szöveg, sugó, fodrász, diszítmény és lámpafény segélyével -képesek egyedül hatásosan szerepelni, míg az életben mindezen -segélyeszközök nélkül hazafit, hőst, nagylelküt, szenteskedőt, -szerelmest jobban eljátszszák, mint a szinpad megkoszoruzott művésze -eljátszaná. - -Tele van a világ szinészekkel és komédiával. - -Mily érdekes jelenet folyt le Angelique és Gyula közt; oly olvadékonyan -szerelmeskedtek, oly kedvesen mosolyogtak, oly szépen esküdtek -egymásnak, hogy az ember azt hinné: élnek-halnak egymásért, pedig -komédia az egész. - -De ők remekül játszottak, minek eredménye az lőn, hogy harmadnap -Pálmayéknál oly estély volt, mely a világért sem engedé gyaníttatni, -miszerint tegnap a második szállítmány ékszer vándorolt zálogba. - -A nagyszerű estély nagyszerű ünnepélylyel volt összekötve, mert Valeria -elhozta a házassági szerződést, melynek értelmében, míg él, az ifju -házasoknak évenként tizenötezer forintot ad, holta után pedig minden -fekvő vagyonát Zárai Gyula és neje, Pálmay Angelique örökli. Ez -«éljen»-ek közt felolvastatott, érzékeny nyilatkozatok kiséretében -aláiratott, és szerencsekivánással meghitelesíttetett. - -Valeria ez órától kezdve kerülte a magányt, mintha önmagától félne, s -társaságban is – ha csak kissé nem foglalkoztak vele – azon vette magát -észre, hogy szemei nedvesülnek. Nehezült valami az ő lelkére, mi -magányát szomoruvá tette; üldözte őt egy rém estétől reggelig, s e rémet -maga idézte elő, – elűzni már késő volt. Zárai és Angelique birták a -kötlevelet, és Kázmér ki volt zárva. - - - - -XIV. (Egy példás életü vőlegény ügyei.) - -Említve volt, hogy Zárai Gyulának egy elintézendő komoly ügye van, most -már nem türt halasztást, tehát hozzá látott. Fölkereste Verdesi Hugót, -kire épen oly szüksége volt, mint valami becsületes cselszövőnek egy -gazemberre. Legyen ez csak hasonlatosság, és ne alkalmazzuk e két derék -úrra. - -– Hugó! – szólítá meg Gyula kitünő barátját – akarsz tekintélyes, azaz -vagyonos emberré lenni? - -– Attól soha sem irtóztam. - -– Tán még áldozatot is hoznál érte? - -– A vagyon nagysága, s az áldozat minősége határozna. - -– Te sokszor szerettél már másoknak. - -– Akár hányszor. - -– Nagyon ellenedre volna, ha egyszer neked is szeretett volna valaki? - -– Nem értem. - -– Ha egy jó barátnak szüksége volna rád. - -– Jó barát mindig készen talál. - -– De ha a jó barát ismerne egy nőt, kinek férj kell… - -– Azaz, vegyem el kedvesét… - -– Nem épen kedvesét, de oly nőt, kinek igéreteket tőn, s be nem -válthatja, csak azért, hogy őt, barátját és magát boldoggá tegye. - -– Vagy is szép örökségért mást kell elvennie? Értem. - -– No, ha érted, hát csapj fel. - -– Lassan, sokkal megfontolandóbb a nagylelküséget elfogadni, mint -osztogatni. Aztán még nem is fedeztél fel semmit. - -– Úgy is tudsz mindent. - -– De csak hozzuk tisztába. - -– A leány szeretetreméltó és szép… - -– Semmi kifogásom Bella ellen. - -– Atyja zsugori… - -– És uzsorás. - -– Annál több marad majd Bellára. - -– De ha Fogarasnak eszébe talál jutni jó sokáig élvezni a földi -boldogságot? - -– Örökké csak nem fog élni. Egyébiránt én huszezer forintot adok -jegyajándékban Bellának. - -– És neked mennyit hoz be, ha tőle szabadulsz? - -– Itt nem arról van szó, hanem akarod vagy nem? Százat kapok, ki -jóltevőjének fog ezért nevezni. - -– És mikor kapom az összeget? - -– Esküvőd után. - -– Hol a biztosíték, hogy megkapom? - -– Házassági szerződést kötünk annak rende szerint. - -– Velem készen vagy – mond Hugó oda nyujtva jobbját, mint bevégzett -alkunál szokás – most csak intézd el Fogarassal és Bellával. - -– Csakugyan nem csalódtam benned – mond Gyula kézszorítás közt, mialatt -mosolya ezt látszék kifejezni: «mert oly semmirekellő vagy, mint a -minőnek tartottalak.» - -– Mindig mondtam úgy-e – felelé Hugó – hogy utoljára is csupa -barátságból fogok megházasodni. - -– Nem is vagy te közönséges ember. - -– Azzal én is hizelgek magamnak. - -– És most boldog vőlegény, először is az én szerencsekivánatomat fogadd. - -– Szép, nagyon szép – szólt Verdesy – de ily szertartásokat szokatlan -költségek előznek meg, s én, becsületemre, pénzzavarban vagyok. - -Gyula egy marok aranyat szórt az élelmes iparlovag asztalára, s menet -közben fejrázva dörmögé maga elé: - -– Ez a gazember ingyen még csak nem is igér valamit. - -Úgy az életben, mint leirásokban, irtózom az undorító dolgoktól, s ez -szolgáljon mentségül, hogy Fogaras házi körülményeit csak futólagosan -érintem. - -Mint közönséges lelkeknél tapasztalható, otthon felfuvalkodott zsarnok, -s ép oly magasan hordja fejét háznépe előtt, a mily mélyen meghajtja azt -olyannak, kit előkelőnek tart, vagy kitől hasznot les. Butorzata avult, -tisztátalan, s egyik darab kőrisfa, másik mahagoni; itt egy bőr támszék, -mellette bársony pamlag negédeskedik. A falakon azonban néhány értékes -kép busong, mintegy panaszolva sorsukat, hogy egy nagy multból és szép -körülményekből most ide kárhozvák. Fogaras kopottan nézett ki, mintha -valahol a zsibvásáron szedték volna fel, de piszkos ingében a -gyémántgombok, foszlányos mellényére nehezülő értékes aranyláncz, -otromba ujjain drágakövekkel ragyogó gyűrük eléggé bizonyíták, hogy -emberünk a társadalom melyik osztályához tartozik. - -Szomorú, bűnbánó kifejezéssel lépett be Zárai Gyula. - -Ámbár korra, külsőre nézve nagyon kölönbözött e két egyén, mert míg az -egyiknek szürke haja és fonnyadt vonásai elárulák, hogy élte javán túl -van, a másik arczáról bizton lehete olvasni az élet alig mult tavaszát; -s míg az öregebbik arany és drága kövekbe foglalt piszok, és majdnem -rongyokban pöffeszkedett; addig az ifjabb divatos és elegans külsővel -szerény magatartást árult el; lelke azért mégis mindkettőnek egyenlő -volt, tele önzéssel, ravaszsággal és pénzszomjjal; minden aljasságra -képes haszonleső, s a testvérárulásig elvetemült, de mindenik saját -módja szerint. - -Fogaras nyitott szekrényét rendezgeté; tömérdek óra, aranyláncz, gyürűk -és egyéb értékes tárgyak, mindenik számozott lapocskával ellátva tevék -tartalmát; előtte sorozat feküdt, melyen a számok után a tulajdonosok -nevei, a kölcsönzött összegek és lejáratok napjai jegyezvék. Úgy -látszik, zálogházi súlyegyenét hozá tisztába. - -Midőn Gyula belépett, mohón elzárá szekrényét és sietett otromba kezét -Gyula finom Jouvin-féle keztyűjével érintkezésbe hozni. - -Barátságosan helyet foglaltak. Méltó barátok volnának, de ők nem voltak -azok, nem értették egymást, vagy, a mi valószínűbb, nagyon is értették -egymást. - -Gyula elérzékenyülve sóhajtá: - -– Uram! én szeretem leányát. - -– Fájdalom! azt rég tudom. - -– Megigérem önnek és neki, hogy nőűl veszem. - -– Nem az én hibám, ön tudja, s önnek unokaöcscse, Kázmér úr is tudja, -hogy mindent elkövettem e viszony meggátlására… - -– Most mint kérő jelenek meg. - -– Miből tartja Bellát? Én nem adhatok semmit, szerelemből pedig meg nem -élhetnek. - -– Ön úgy beszél, mint okos ember, mint ki az életet gyakorlati oldalról -veszi. Csak Isten látja és tudja, mily bánatomba kerül a lemondás. - -– Mit, lemondás…? – kiálta fel ijedten Fogaras. - -– Igen, az önök érdekében. - -– De uram, az nem megy, ön hírbe hozta a leányomat, elrontá -szerencséjét, most hát vegye is el. - -– Jó, ha követelik elveszem, de én sokkal kedvezőbb kilátásokat hoztam -önnek, mint azt, hogy leányát szegény asszonynyá tegyem. - -– Szebb kilátásokat?… s mik volnának azok…? - -– Önnek Pálmaynál szép összege van veszendőben, mely, ha behajtható is, -csak évek mulva történhetik, hosszú pör után. Számítsa ki, mennyi vész -el az által, hogy nem úgy kamatoz, s mennyit fog a per elnyelni…? - -– Ezt nevezi ön szép kilátásnak? - -– Nem, de azt, ha én önnek az összeget és kamatait biztosíthatnám. - -– Tehetné azt? - -– Hármunktól függ; ön adja vissza nekem irásbeli igéretemet, hogy Bellát -nőűl veszem, Bella oldjon fel adott szavam alól és én elveszem Pálmay -Angeliquet. - -– Nem értem a dolgot. - -– Nem? Mindjárt érthetőbben szólok. – Ezzel zsebébe nyúlt, kivette a -Valeria által kötött szerződést, s Fogarasnak átadá olvasás végett. - -Fogaras olvasott, s minél tovább olvasott, annál hosszabbra nyúlt képe. - -– Érti most? – kérdé Gyula, az okmányt gondosan zsebébe rejtve. - -– Értem, ön és Angelique az örökösök. - -– Azon megmásithatlan záradékkal, hogy én és Angelique férj és nő, azaz -egymáséi legyünk. - -– És mi legyen akkor Bellámból? - -– Lovagi kötelességem, neki szép sorsot biztosítani. Mondtam, mint kérő -vagyok itt, oly férfi részére kérem meg kezét, ki neki a társas világban -szép helyet adhat. Van neve, vannak előkelő barátai. - -– És vagyona? - -– Az nincs. - -[Illustration: Fogaras olvasott…] - -– Akkor mit akar vele? - -– Adni neki annyit, a mennyivel az ön bölcs vezetése mellett sokat meg -lehet takarítani. Én az új házasok részére huszezer forintot biztosítok. - -– Elég kevés. - -– De ha én elveszem, annyink sincs. - -– Az is igaz. - -– Azonfelül Pálmay adósságait elvállalom, oly feltét alatt, hogy -nagynéném haláláig, tisztességes kamatra, nálam legyen tőkésítve. - -– De a betáblázás a Pálmay birtokra marad? - -– Természetesen, hisz az öreg úr birtokait azonnal átveszem, s lehetőleg -rendezni fogom. - -– Hozott ön ügyvédet? - -– Nem, a pontozatokat magunk feltehetjük, s aztán… - -– Igen aztán – esék szavába Fogaras – a szerkezetet és megszorításokat -ügyvéd, tanu és a hitelesség minden kellékeivel fogjuk ellátni… - -– Természetes. E szerint kötelező iratomat… - -– Mihent dolgaink rendben lesznek, kezéhez szolgáltatom. - -– És a kérőre, vagyis leendő vejére nem is kiváncsi? - -– Igaz, nevezze meg őt. - -– Verdesi Hugó. - -Fogaras arcza olyanra nyult, mint egy kis bokor árnyéka a holdvilágnál. - -– Nos, nem tetszik? – kérdé Gyula. - -– Őszintén bevallva, ez megingat határozatunkban. - -– Mi kifogása ellene? - -– Haszontalan ember. - -– Majd hasznavehetővé teszi ön. Higyje el, nagyobb nyeremény önre, mint -ha én lettem volna vejévé. Ő még semmi, tehát minden lehet belőle, én úr -vagyok, s nem is tudnék más lenni. - -– Ilyen rossz időben ezzel is be kell érni – mond Fogaras és leányát -szólítá. - -Bella megjelenése akárhol figyelmet szülne, nagy fekete szemei élénk és -átható tűzzel, szíveket gyújtani teremtvék; szép ajkain a pajkos -könnyelműség színét viseli; arczszínén a bágyadtság égő szemeivel -gyönyörű ellentétet képez, s egyik a másika szépségét annyira emeli, -mintha hatást vadászó művész választotta volna össze. Egész alakja -elárulá, hogy e nő szerelemre van teremtve, de nem boldogításra. -Gondtalanul és vidoran jelent meg; a bizalmas szemintés, mivel Gyula -üdvözletét fogadá, Bellának egész pályáját jellemzé. - -Ne mosolyogj, ifju teremtés, nagy csapás van szívednek irányozva; a -bálvány, melyet ábrándaid emeltek, a porba fog hullni, szép reményid -szétdulatnak, s kebled oltára, melyet hiuságod emelt, egy önző -képmutatása előtt darabokra fog szétesni. - -A kicsinált tervet Fogaras közölte Bellával és, mint várni lehet ily -közönséges lélektől, elég kiméletlen adta elé, min Gyula enyhítni -iparkodott azzal, hogy kétségbeesett kifejezéssel, a bánat szívszaggató -hangján, saját védelmére, néha közbeszólt. - -Bella eleinte ájuldozott, azután szitkokban tört ki, végre sírt, s -miután magát jól kisírta, s Gyula forró szerelméről esküvel biztosítá, -beleegyezett, mert neki mindenáron férj kell, s ha már Zárainé nem -lehet, legalább Verdesiné lesz. - -Tudom, hogy sokan a botrányig hihetlennek találják ezen egyezkedést. E -nézet becsületökre válik ugyan, de mégis csalatkoznak, mert a mai -életben akárhány hasonló eset fordult elő, hogy az udvarló adta férjhez -kedvesét, még pedig alku szerint, s az elvetemült házasfelek szép -egyetértésben élvezik a bőkezű szerető váltságdíját. - -A vásár megtörtént, Zárai Gyula ismét felölté azon ájtatos szelid -arczot, melylyel a vén asszonyokat bolonditá és sietett drága -nagynénjének megvinni szokott hódolatát. - -Fogaras visszatért aranybányájához, s mintha semmi sem történt volna, -folytatá a szemlét, de már nem az ékszereknél, hanem a zálogházi -ruhatárban. - -Bella kettőt-hármat sóhajta, elővette Paul de Kocknak egy németre -fordított épületes regényét és elmerült lelkének tovább művelésében. - - - - -XV. (A vőlegény.) - -Kázmér ily tartalmu levelet kapott: - -«Páris 17. rue de Tournon, 1862. - -Szeretett drága fiam! Mily gyöngéd és nemesszívű lehetsz, ki egy -földönfutónak sírja szélén engeded élvezni azon boldogságot, hogy -imádott gyermeke sorsába bele szólhasson. - -Te egybekeléstekhez megegyezésemet kéred; ki annyi testi és lelki bájt -fedezett fel gyermekemben, ki képességei és szelleme által annyira el -van ragadtatva, mint te, hozzám írt leveledben, az bizonyosan boldoggá -teendi, azért örömkönnyek közt adom megegyezésemet. Nem kérdem ki vagy -és mid van? Önzéstelen vagy és van szíved, ezt látom, ily tulajdon -előkelővé és gazdaggá tesz, s e szellemi gazdagság szép jövőt biztosít -egy szerény, szerető nőnek. Nyugodtan halok meg e tekintetben, te -leányomat bizonyosan boldoggá teended. - -Áldásomat kéred; nem terjeszthetem fölibetek karjaimat, de Istenhez -emelem és sokat szenvedett életem jutalmául boldogságtokat kérem. Ha a -mennyei gondviselés azt engedné megérném, hogy valaha keblemre -öleljelek, úgy sorsommal kibékülök. - -Ugy-e, sokszor fogsz beszélni drága gyermekemmel ismeretlen atyjáról, ki -őt annyira szeretem, hogy meghalni sem óhajtok, míg újra nem láthatom, -pedig nekem az élet rettenetes?! - -Isten áldását fogom naponként imádkozni rád és drága kedves Kamillámra, -ki, mint lelki vigaszomra írod, értelmes, szép teremtéssé fejlődött; -képzeletem előtt még úgy lebeg, mint négy éves korában, midőn «Isten -hozzád»-ot mosolyga felém. Szegény nem is álmodta, hogy ez az utolsó -«Isten hozzád». Azóta ő is elhagyatva állt a világban és én is egyedül, -végre az ég mindkettőnkön könyörült; ő előtte egy derék ifjú karjai -nyilnak meg, s előttem a sír, e czélnál mindketten feledni fogjuk átélt -szenvedéseinket. - -Legyetek boldogok és ne feledjétek ki imáitokból - -szerető atyátokat - -Villám Elemért.» - - - -Kázmér találkozásra kérte az öreg Pálmayt, ki mindig kapva kapott az -alkalmon e kedves ifjú társaságát élvezni, következőleg most is sietett -a felszólításra. - -– Nem neheztel, kedves bátyám? Valóban, úgy tünik fel viseletem, mintha -jóságával akarnék visszaélni. - -– Minő beszéd? – kiált Pálmay – hisz ha nem tartanék tőle, hogy -alkalmatlan vagyok, többet ülnék nyakadon, mint otthon, hol, köztünk -mondva, semmi örömöt sem lelek. - -– Pedig tudtomra nagy ünnepélyre folynak az előkészületek. - -Pálmay sóhajjal felelt. - -– Tán elégületlen? – kérdé Kázmér. - -– Öcsém! ünnepélyünk hőse képmutató, nőm elfogult és lányom,… szegény -gyermek! ő fogja megbánni;… hidd el, öcsém, sokat küzdöttem, hogy én -nyerjem felette a befolyást és akkor más lélek volna, s boldognak -érezném magamat, mert te rokonságomba jutnál, de máskép történt, és – és -– - -– Ha önt, nem mondom, boldogítná, de csak némileg érdekelné a velemi -rokonság, úgy ahhoz most közelebb állunk, mint valaha. - -– Nem értem. - -– Olvassa e levelet – ezzel Villám Elemér levelét átnyujtá. - -Pálmay olvasás közben sírt, aztán Kázmér nyakába borult, összevissza -ölelte, szemeit törlé, de szólni nem tudott. - -– Ön Kamilla legközelebbi rokonja és gyámja. - -– Igen, hála Isten! az vagyok. - -– Ön beleegyezését kell még kikérnem. - -– Bírod azt, kedves öcsém, teljes szívemből, egész lelkemből. – És -elhalmozta Kázmért annyi áldással és szerencsekivánattal, hogy a föld -egyik legboldogabb emberévé lenne, ha mindezekből csak tizedrész -megfogná. - -Kázmér meg lőn hatva, mert látta, hogy az öreg úr szavai őszinték, s -óhajai a legmelegebb szívből fakadnak. - -Miután ezentulra is kikérte az öreg úr rokoni hajlamát, felszólítá, hogy -egybekelésüknél a násznagyi tisztet vállalná el. - -Pálmay jól tudta, miszerint e tiszt neki otthon roppant vihart zudítand -fejére, mégis kitörő örömmel fogadá. - -– És mikor? – kérdé Pálmay. - -– Holnap? - -– Holnap?! – kiálta fel csodálkozással – annál jobb – tevé utána – annál -dicsőbb. Hát az előkészületek? - -– Mihez? - -– Csak csapunk egy kis lakomát? - -– Semmit. - -– Vajjon rendén lesz az? - -– Szegénységemmel összhangzatos és násznépünk nem lesz követelő. - -– De ha mégis tőlem kitelnék? Majd utána nézek, nagyon rajta leszek… -szeretném, ha kissé vigadnánk. - -– Köszönöm szívességét, de ne fáraszsza magát, tudom, kedves bátyámnak -csak kellemetlenséget szülne. - -– Édes öcsém, abban már úgy is benne vagyok. Egy adaggal több vagy -kevesebb, nem tesz különbséget. Most már oda jutottam, hogy csak a házon -kívül élvezek némi nyugalmat, s ha néha mulathatok valahol, nem találom -helyemet örömömben. Az igaz, otthon megkezdődik a vihar, ilyenkor -legalább van értelme, de mikor egész napi futkározás, vagy nyomasztó -fejtörés után csapkod körülöttem a villám, azt hiszem, nem bírom ki, meg -kell bolondulnom. Hidd el, fel tudom fogni, hogy a szegény, műveletlen -ember miért lesz iszákossá, ha házi élete meg van mérgezve? No de öcsém, -te ezt nem érted, szívemből óhajtom, hogy ne is értsed soha. Egy szó, -mint száz, nekem Kamilla férjhez menetelének napja oly szent, hogy meg -kell ünnepelnem, ha egyedül leszek is hozzá. - -– Legyünk hárman s e vendégség szeretetben oly gazdag lesz, mint csak -költeményekben található. - -– Köszönöm, édes öcsém, az ellenkező nagyon elszomorított volna. - -– És nemcsak holnap, de mindig, ha szíve szerető szívek és lelke nemcsak -vér-, de szellemrokonok után is vágyódik, ha hangulata részvétért -áhitoz, ha örömének kitörés, bánatának szabad folyás kell, térjen e szűk -lakásba, hol mindig tág keblekre és nyilt karokra találand. - -– Ezentul nálatok fogom keresni azt, a mivel a természet rende szerint -otthon kellene bírnom; enyhülés, vigasz és szeretet itt feledtessék -velem egy-egy pillanatra, hogy hova jutottam, mily mélyre sülyesztettek. -Legyetek ti gyermekim, kik nem kérik számon atyjoktól azt, mit ők -szórtak el, kik nem szólnak megvetéssel szerencsétlenségéről, s kik nem -zaklatják a kétségbeesésig a lehetetlen után. - -– Szegény bátyám! - -– Magam vagyok az oka, szerettem egy rossz asszonyt, ki hálátlan leányt -nevelt; szerettem egy felfuvalkodott nőt, s hiuságának egész vagyonomat -feláldozám, s most vénségemre tudom meg, hogy a fényűzés, a pénz volt, a -mi hozzám köté, mert midőn mindenemből kipusztított, megvetéssel -taszított el magától, tehát az a vigasztalásom sincs, hogy valaha -szeretett, elrabolja tőlem azt a szép csalódást is, hogy valaha boldog -óráim is voltak. - -– Helyzete valóban elszomorít. - -– Bocsánat, édes öcsém, ez, átlátom nem volt körülményeidhez a legillőbb -beszélgetés és magam sem tudom, hogy miként jöttem bele, de ilyen az -ember, ha megöregszik, saját bajával még másokat is terhel, a helyett, -hogy férfiasan viselné. - -– A bánat enyhül, ha részvételre talál. - -– Az igaz, de azért beszélgetésünk mégis nagypéntekre való, nem pedig -ily alkalomra. Ne félj, holnap nem foglak ily izetlenségekkel terhelni, -víg leszek, víg akarok lenni. És most, kérlek, rendelkezzél velem a -teendők iránt. - -– Igen kérem, szíveskedjék Kamillával atyja levelét közleni, s ha neki -semmi kifogása sincs ellene, holnap pontban reggeli tíz órakor Budán a -vár-kápolnában jelenjen meg vele, hol én már önökre várakozni fogok. - -– Minden oly felforgatva megy, mintha lopnánk az arát. Hát miért nem -megyünk együtt a kápolnába? - -– Honnan induljunk? A mennyasszonyi lakásról, mint a szokás és illem -kivánja? Az nem létezik. - -– Nem, fájdalom és szégyen! nem, annak is az a nő az oka. - -– Az én szállásomról? Ide csak mint nőm léphet. - -– Szegény gyermek! bizony szomoru sorsa volt. - -– De ha isten akaratomhoz erőt ad, feledtetni fogom vele. - -– Feledni fogja, oh! arról bizonyos vagyok, mert a szerencsében könnyen -feledjük az átélt szenvedéseket, pedig ő szerencsés lesz, mert -megérdemli, mert te szereted, s mert talpig derék, becsületes fiu vagy. - -– Kedves bátyám, az idő oly rövid… - -– És én elfecsérlem a beszéddel, ugy-e? No nem tesz semmit, azért -elvégzem, jól elvégzem, csak ne búsulj. Sietek már, isten veled! – ezzel -kezeit vigan dörzsölve távozott; az előszobában Döme vállát megveregeté, -nehány szót dörmögött maga elé, fejével jóváhagyást intett, s elhagyá a -házat, oly elégült kifejezéssel, mintha bonyolult viszonyait most mind -kiegyenlítette volna. - -Kázmér Ujfalvi Vilmosnak írt, s felkérte, hogy másnap tizedfél órakor -egy baráti szolgálat teljesítése végett okvetlen várja meg otthon. - -A levelet személyes kézbesítés végett Dömének átadá, azután gondolatokba -mélyedt, eddigi életében a legkomolyabbakba; átfutott a multon, sokáig -elmerengett jelen állapotán, a jövő titkait pedig szép tervekkel -gazdagítá. És mindez addig szövődött, míg egyszerre könnyes szemekkel, -imába mélyedve lelte magát. - -Az életnek oly pillanata ez, mely a legkönyelműbb embert is megdöbbenti. -Ki viharban száll tengerre, korántsem érzi keblét úgy szorulni, mint az, -ki küszöbön áll sorsát örökre egy nőhöz kötni; annak, ki vagyonát veti -egy koczkadobásra, idegeit nem támadja meg oly lázas roham, mint azét, -ki oltárhoz vezeti aráját, mert ha a hajó elmerül, be van végezve az -utas földi pályája; ha szerencsésen partra köt, örömmel üdvözli az -életet; ki vagyonát veszélyezteté, vagy koldussá lesz és új életmódhoz -lát, vagy az óhajtott kincs birtokába jutva, kitűzött czélját eléri. -Ámde lelkét, szellemét, gondolkozását az eddig élvezett szabadság -teréről egy szertartás által a bizonytalanság világába átültetni, hol, -igaz, hogy a rokonérzelem szívet, lelket a menny üdvéig fokozhat, de az -ellenkező eset egy hosszú életen át tartó szenvedést, lenyűgözött -szellemet, megtört lelket és keserűséggel telt szívet alkothat; ez -gondolkozóvá teheti az embert, ez imára keltheti a lelket. - -Nem csoda tehát, hogy Kázmér, ki égett a vágytól ezen órát elérni, most, -midőn elérte, meg lőn hatva. - -A legszerelmesb ember is nehéz szívvel mond «Isten hozzád»-ot a -nőtlenségnek, mert nem tudja, mit cserél érte. - - - - -XVI. (Kinek esküvőjén jelenik meg Valeria?) - -Szép májusi nap volt; az intézet növendékei a kicsiny, de jó izléssel -rendezett kertben élvezék szabad idejöket. Festői képlet ennyi -kisebb-nagyobb leánykát a legszigorúbb tisztasággal öltözve, fesztelen -csoportozatokban – itt egy terebélyes fa árnyékában, ott a zöld gyepen -elszórva, majd a virágok közt bibelődve, s ismét sétálgatva látni; az a -vidor csevegés, gondtalan arcz, jóizű nevetés a szemlélő lelkét -megeleveníti. Valóságos tündérkert, s benne Kamilla úgy veszi ki magát, -mint valami tündér-szellem. - -Most egyiknek oktatást ad a földismeretben, majd amott a történetből -magyarázgat; ezt egy nyelvhibáért javítja ki, amannak hímzését veszi -birálat alá, de ezt mind oly játszva, annyi szivélyességgel, hogy a -gyermekek duzzogás helyett hálával veszik intéseit; aztán kis csoport -környezi, s azoknak egy regét, vagy szép költeményt szaval, a -nagyobbakkal a füvészetről értekezik, majd a labdázók közé elegyedik, s -a játékba új életet hoz. Mindenütt, a hova csak közeledik, kitörő -örömmel fogadják. - -Lucill olvadékony szeretettel ölelé gömbölyü karját Kamilla karcsu -dereka köré, értelmes szép fejét a barátnő vállára hajtá, s -megindulással mondá: - -– Hát egészen másoknak szenteled magad? Tudod, nélküled csak félig -vagyok. - -Kamilla bájos mosolylyal forditá fejét arra, s Lucill magas homlokát -megcsókolá, ez volt a válasza. Ugy vették ki magukat a csoportozat -közepette, mint midőn egy szép bokrétában két legszebb virág kiválik. - -Mióta Kamilla az intézetbe lépett, Lucillen valóságos csoda történt; e -büszke, gúnyolódó, engedetlen és makranczos kisasszony egészen -megszelidült; engedelmes, szerény és tanulékony lőn, társnői, kik előbb -rettegték, megszerették, a tanítónők nem mint azelőtt -kötelességérzetből, de valóságos hajlammal foglalkoztak vele. Két hó -alatt nagyobb haladást is tőn, mint eddig két éven át. - -Julie ellen sem volt panasz. - -A többi? Azok valóságos kis tudósokká váltak, mert verseny tárgya lőn, -hogy ki csinál Kamillának nagyobb örömet, mit ő mindig akkor -nyilvánított a kicsinyeknek, ha valami újat tanultak, vagy a mit ő nekik -ma magyarázgatott, holnap hibátlanul elmondák! Ők tehát megfeszíték -erejöket, s a hihetetlenségig sokat tanultak. - -A főnöknő az ablakból elragadtatással nézte, mi történik kertjében, s -áldotta a pillanatot, mely Kamillát a házához vezérlé. - -Pálmayt jelenték be. - -A főnöknő örömmel sietett az érkező elé, s mielőtt Pálmay szólhatott -volna, elkezdé: - -– Gyámleánya után jő tudakozódni? Oh, az valóságos angyal, intézetem jó -szelleme, s minden leányok gyöngye! - -– Ha kegyed vele ilyen elégedett, közlésem meg fogja szomorítani. - -– Hogyan uram? - -– Miután kegyednek őszinte hálát mondanék a szegény árva iránt -tanusított részvéteért, kérnem kell kegyedet, ne vegye rossz néven, ha -őt holnap elviszem innen. - -– Hogyan? – kiálta fel rémülve a főnöknő – nincs megelégedve? valami -panasza van? - -– Semmi, tiszteli és szereti kegyedet, mint édes anyját, csak hálával és -elismeréssel szól kegyedről. - -– Tehát mi az oka? - -– Atyja máskép intézkedett. - -– De én nem kivánok fizetést, boldog leszek, ha ingyen tarthatom. - -– Köszönöm, igen-igen köszönöm, de az atyai akarat előttem, s hiszem, -előtte is szent. - -– Oh! minő sebet ejte lelkemen. - -– Sajnálom, hogy e nemes léleknek elismerés helyett szomorúságot kell -hoznom. - -– E hír valóban lesujt – és szavait leomló könyei igazolák. - -– Legyen szabad Kamillával szólnom. - -Nehány percz mulva Kamilla állt Pálmayval szemközt. - -Pálmay közlé Kamillával Villám levelét, s egyszersmind tudtára adá, hogy -holnap eljövend érte, őt az egyházba kisérendő, hol Kázmér várakozni fog -rájok. - -Kamilla nagybátyja keblére borult s megindulással zokogott. Így találta -a belépő főnöknő, ki Kamillát szeretettel voná magához, s vele együtt -sirt. - -Pálmay hasonlóan megtörülgeté nedves szemeit, s aztán még egyszer -megköszönve a főnöknőnek tömérdek szivességét, távozott. - -Soha az intézetben még annyi köny nem omlott, mint a hírre, hogy Kamilla -reggel elhagyja az intézetet; játék, tanulás, uzsonna, minden -félbeszakadt, csak a sűrün omló könnyek árja nem. - -A kedves kis teremtések mind zokogva keresgéltek holmijok közt, ha -valami becses emléket találnának Kamilla számára, s este huszonhárom -fényképpel – mely közt a főnöknő és valamennyi nevelőnőé is ott volt – -gazdagult; egyik a pénztárczát hozá, mit anyja nevenapjára hímzett, -másik ezüst tűtartóját, mit zsebpénzéből gazdálkodott meg, s ki egyébbel -nem birt, emléklapot írt tele, csak Lucill nem hozott semmit, csak -Lucill küzdé vissza könnyüit. - -Este, midőn lenyugvásra visszavonultak, a szerény szobában Lucill -Kamillát átölelé e szókkal: - -– Drága Kamillám! Én is adhatnám arczképemet, mint a többi, de én nem -képes könyveid közt, hanem szívedben óhajtok lenni; én nem sírtam, mint -a többi, mert én is elhagyom e szűk falakat, s akkor feltalállak ott a -nagyvilágban. - -– Tévedsz, édes angyalom. A nagyvilág előttem zárva lesz ott künn is. Te -ünnepelt leszesz, mert előkelő vagy, te fényleni fogsz, mert szép és -kedves vagy, téged csodálni fognak, mert megérdemled, míg én… - -– Míg te, ki százszor szebb, jobb és több vagy mint én, s a mi vagyok -is, neked köszönhetem, el fogsz tölteni minden kört bájaiddal és -szeretetreméltóságoddal. - -– Rám igen szűk kör vár, de én azon körben boldog leszek. - -– Nélkülem is? - -– Én sokat leszek veled, mert lelkem téged felkeresend. - -– De én meg személyesen foglak felkeresni. Légy bárhol az országban, -diszesíts bárminő kört, én fel foglak találni. Im – folytatá, egy kis -emléket véve le nyakáról – ezt anyám viselé s tiz éves születésnapomon -nyerém ajándékba, azon kikötéssel, ha valaha megválok tőle, csak -családtagnak adjam, mert nagyanyám is viselé, következőleg családi -ereklye. Nincs becsesb tárgyam, vedd ezt, s ezzel testvéremmé avatlak. – -Ezután nyakába borult, összevissza csókolá és zokogni kezdett. - -Kamilla könnyzáporral bírt felelni csak. - -Másnap az elválás oly általános levertséget szült, hogy a tanórákat fél -napra fel kelle függeszteni. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -Kázmér nem a szokott nyugalommal, és korábban mint egyébkor végzé -öltözködését. - -Dömének ez feltünt, szerette volna is tudni okát, de ura hallgatag volt. - -Nyolcz óra után igy szólt Döméhez: - -– Tízkor a legnagyobb rendben leljek mindent – s néhány lépést tőn az -ajtó felé, honnan azonban visszafordult, s Döméhez közeledett, ki -hirtelen maga körül tekinte, hogy vajjon mi történt, mert urának -szemében könnyeket látott. Mennyire meg volt lepetve, midőn széles -vállát Kázmér kezétől érzé érinteni. - -– Döme! – kezdé Kázmér – becsületes, jó Dömém, kérjed az Istent, hogy -szerencsés órában hagyjam el a házat. - -– Nagyságos uram! az egekért, mit akar mívelni? - -– Két óra mulva nőmet fogom e szerény lakásba vezetni. - -Döme térdre esett, Kázmér kezét ajkihoz ragadá, és sírt, nevetett egész -a fuldoklásig, de szólni egy hangot sem bírt. - -Már Kázmér rég elhagyá a szobát, és Döme még mindig térden állva -zokogott. Mikor szóhoz bírt jutni, fejét hátra veté, s két kezét ég felé -kiterjesztve sóhajtá: - -– Drága uram, te ott a magasban, áldd meg fiadat, mert megérdemli, hogy -boldog legyen. - -Kázmér kocsiba veté magát s Valeriához hajtatott. Nagynénje nem bocsátá -maga elé, ekkor látogató jegyére e nehány szót irá: «Ha nem szeretetből, -irgalomból adja áldását, tetézze ezzel jótéteményeit, mikkel -elhalmozott.» Beküldé a lapot, s feszült izgatottsággal várt válaszra. - -– Ő nagysága nem fogadhat el senkit. – Ennyit jelente, az inas, a többit -Kázmér gondolhatá. - -Ingadozó léptekkel távozott kocsijáig, s Ujfalvi Vilmoshoz hajtatott, -kit magával tanunak vitt az esketéshez. - -Valeria gondolatokba mélyedve ült reggelinél, midőn komornája hirül -hozta, hogy Vizeki Kázmér úr óhajt bebocsáttatni. - -Mintha kisértet állna a küszöbön, oly rémülten kiáltá Valeria: - -– Nem akarom látni – s arczát elfordítá az ajtótól, egyik kezével -szemeit fedvén el, a másikat pedig védőleg feszíté ki a bejárás felé. - -Egy pillanat mily háborodást okozott lelkében; ő maga sem tudta, mitől -ijedt meg annyira? Hisz Kázmért nemcsak nem gyülölé, de számtalanszor -megkönnyezte; akárhányszor leste kocsijából, ha nem pillanthatná-e meg -az utczán; hogy vagyonát Záraira ruházta, az egy felingerült pillanat -műve volt, megbánta már, de késő, az adott szó és irott szerződés -kötelező. Ez volt, mitől megijedt, és nem Kázmér, saját tette volt a -rém, mely csaknem kétségbe ejté; nem merte látni azt, kit mindig oly -mélyen szeretett. - -Midőn a beírt lapot hozá az inas, nem merte mondani, hogy azon más is -van, mint egyszerűn látogatójegy, mert látta urnője levertségét. - -– Jól van, elmehet – mondá az inashoz. - -Az inas úgy vélte, hogy Kázmér mehet el, tehát a jegyet letevé, s kiment -az üzenettel. - -Valeria, kedélye csillapítására, elkezdett okoskodni: - -«Gyula is ép úgy nővérem fia, mint Kázmér; Kázmért szerettem, de -csalatkozám benne, csalatkozni emberi dolog; Gyulában inkább feltaláltam -azt, mit Kázmérban kerestem,… végre én azt szerethetem, a kit tetszik, s -azt boldogíthatom, kit jónak látok.» Reggelijét félbeszakítá, és -szórakozás után nézett; a könyvek, mik kikészítvék, nem olyanok, hogy -figyelmét ma leköthetnék, – félredobálgatá, e közben Kázmér jegye kezébe -akadt, átolvasá, mélyet sóhajtott, s erőtlen roskadt a közel székre. -Darabig némán szegzé szemeit maga elé, s azután éghez emelé, kezeit -mellén át keresztbe kulcsolá, s mély megindulással mondá: - -– Vagyonommal tehetek a mit akarok, de hogy áldásomat tagadtam meg tőle, -pfui! Valeria, ez nem emberi dolog. – Keble szorult, feje zúgott, otthon -minden kiállhatlan, szük kezdett lenni, levegőt, levegőt akart. - -Becsengeté komornáját, s parancsot ada, hogy a kocsis fogjon. - -Félóra után hintóban ült, s a zugliget felé hajtatott, azon reményben, -hogy az üde lég jótékonyan fog rá hatni, s a sétálók sokasága -szórakozást szerzend. - -– Hálátlan fiúk! – sóhajtá – mennyi szomoruságot okoznak?! - -Midőn a várkápolnát megpillantá, a zsinóron jót rángata s a hintó -megállt. Valeria templomba ment, ima által megkönnyíteni lelkiismeretét. - -Az egyház üres volt, mi őt még komolyabbá hangolá. Elkezdett imádkozni, -azután sírt, ujra imádkozott,… sokáig ott feledé magát, és Isten tudja, -meddig maradt volna, ha egy esemény fel nem rázza. - -Szívbánatába elmerülve, észre sem vette, hogy az egyházfi néhány -gyertyát felgyujta, mi alig történt meg, s a lelkész vezetése alatt, -minden fény és kiséret nélkül egy, házias szerénységgel öltözött nő és -három férfi lépett oltárhoz. - -Valeria a neszre felpillantott, s lélegzete elakadt. Mindenre inkább -kész volt, mint e látványra. Futni akart, de mozdulni sem birt, tagjait -merev zsibbadtság lepte meg, s szívének verése megszünt. E pillanatban -nem érzett, nem gondolkozott, csak látott; úgy volt, mint ki álmában -fuldoklik, egy pohár vízzel enyhítene baján, de nincs ereje ajkaihoz -vezetni. - -Mit kelle még átélnie!? - -A férfiak egyike az oltárnál levőkhöz nehány szót sugva, halálsápadtan, -ingadozó léptekkel közeledett felé. - -Ha Torday Lajos, kit negyven év előtt szemeivel megölt, sirjából -kilépve, feléje közelednék, nem hatott volna jobban rá, mint mikor -Kázmért látta jönni. Eddig legalább szemei nem tagadták meg a -szolgálatot, de most minden elsötétült előtte. - -Kázmér letérdelt előtte, fejét mélyen mellére hajtá, s megindulástól -reszkető hangon mondá: - -– Anyám szellemének képviselőjét tekintem kegyedben, anyám nevében -áldást kérek. - -– Szegény Valeria! inkább is volt szellem, mint élő lény. Gépileg, -mintha delejes erő vonná, két kezét Kázmér fejére illeszté, azután feje -is oda hanyatlott. A magas boltozat zokogását viszhangozá. Végre kis -erőt gyüjtve, síri hangon mondá: - -– Isten áldjon, édes fiam! - -Kázmér felegyenesedett, arcza átszellemült kifejezést ölte. Valeria -kezét megcsókolá, s szilárd léptekkel sietett az oltárhoz, hol -Kamillának örök hűséget esküdött. - -Valeria Kázmér távozásakor a padban hátra veté fejét, s az egész -szertartás alatt mozdulatlan maradt. - -Midőn az esketés végbe ment, Kázmér Valeriához közeledett, s kocsijáig -támogatá, hol röviden elbucsuzott. - -Valeria idegei e rázkódást nem birták el, lázban érkezett haza és fekvő -beteg lőn. - -Öt nap mulva végtelen sora a fényes fogatoknak vonult el a kis kápolna -előtt; benn díszes vendégsereg, gazdag öltözetek, temérdek pompa és -nagyszerű szertartás volt látható; az utczákat kiváncsiak sokasága -özönlé el. - -Egyhamar alig láttak oly fényes nászt, mint Angelique és Zárai Gyuláé. - -Csak Valeria nem volt ott, kit ez ünnepélyen résztvenni betegsége -gátolt. - -Tán néha mégis igazságosan intézkedik a sors. - -[Illustration: Az egész szertartás alatt mozdulatlan maradt.] - - - - -XVII. (Uj házasok.) - -Hol van tökéletes boldogság? - -Valószinüleg a mennyben. - -És itt e földön? - -Vannak mennyei pillanatok, midőn a szív eltelik gyönyörrel, a kebelt -magasztos láng hevíti, s az idegeket édes delej szállja meg; a képzelet -egy érzelemvilágba ragad, a föld bajaival és nyomorával messze alant -marad. - -Ily pillanat varázsa szédíté mámorba Kázmért, midőn a kis -tündérteremben, melyet annyi költészet és izléssel rendezett kedves -angyala számára, Kamillával, mint szeretett nejével együtt ült. Kéz -kézben pihent, s tekinteteik egymás szemeibe olvadtak. - -– Végre tökéletes boldog vagyok! – sóhajtá Kázmér. - -– Hát én, ki álmodni sem mertem ily üdvet?! kit a könyör tűrt meg a -világban csak, s most boldogságom az egész világ fölébe emel: ki azt -hittem, a sors üldözötte vagyok, pedig karjain hordozott, mert hozzád -juték, ki lelkem ura, szívem bálványa, s életem megváltója vagy. - -– Téged, kire maga az ég is büszke lehetne, csak tűrtek volna e világon? -Oh Kamilla! többet érsz te nekem, mint az egész világ. Angyal, ki -leszálltál hozzám, hogy hajlékomba hozd a mennyországot, nem fogod-e -valaha kevesleni, mit viszonzásul nyertél? - -– Én? Hát nem általad nyertem mindent? házikört, állást, boldogságot. -Mit hagytam én el érted? szenvedést, lealáztatást, üldözést; mit hagytál -értem te el? fényes életet, nagy örökséget és tömérdek szép kilátást. -Mindezekből véghetlen szerelmem fog-e valamit kárpótolhatni? - -– Fényes élet?! szemeidben ragyog nekem a legfényesb; nagy örökség?! te -vagy nekem a legdrágább kincs; temérdek szép kilátás?! kell-e nekem -szebb, mint megtarthatni szerelmedet? - -– Örökre, örökre! – sóhajtá Kamilla, s bájos fejét Kázmér dobogó mellére -hajtá. - -Kázmér két karjával átölelve az angyalfőt, ajkait az illatos fürtökbe -temeté. - -Észre sem vették, hogy az ajtóban Döme áll, ki összekulcsolt kezekkel -szemeit égre emelé, az Istent kérni látszott, hogy ez mindig így -tartson. - -Hosszú szünet után Döme étkezni szólítá őket. - -Mindketten felrezzentek, szerelemittasan mosolyogtak egymásra, Kázmér -gyengéden átkarolá kedves nejét, s asztalhoz indultak. Alig léptek a -mellékszobába, a nyitott ablakokon roppant zörej és csörtetés hangzott -be, oda léptek. Fényes fogatok hosszú sora közeledék. - -Kázmér még ekkor is átölelve tartá a karcsú derekat, Kamilla pedig -balkezét férje vállára fektetve, fejével is oda simult. - -Díszes hintót ágaskodó négy pej vont, gazdagon ezüstözött szerszámban; -kocsis és huszár világos kék ruhában, ezüsttel sujtásozva foglalák el a -bakot. A hintóban drága gyöngyökkel himzett, s kitünő izléssel készült -menyasszonyi öltözékben, fején gyémánt diadémmal, miből dús redőkben -hullámzott alá a csipkefátyol, – ült Angelique. Szép volt, mint egy -regebeli királyné. Tekintetét nem menyasszonyhoz illően, ki esketésre -megy, büszke megvetéssel jártatá körül, s meglehet, kereste a helyet, de -meglehet véletlen, Kázmér ablakára esett. Az új házasok olyatén álltak -ott, mint említők. Angelique látta, mert nemcsak szemei akadtak meg, de -midőn fejét odafordítá, villámot szórtak, míg ajkain kicsinylő mosoly -lebegett. A kocsi tova robogott, s mások érkeztek nyomába. - -Kamilla felpillantott Kázmérra, szemei könynyel telvék, s elváltozott -vonása ezt látszik kifejezni: - -– Lásd, mit vesztettél. - -Kázmér forró csókkal válaszolá: - -– Mindent nyertem! és ha ők csak tizedét érzik azon boldogságnak, mely -minket eltölt, hálával borulhatnak le a végzet előtt. – Én egyébiránt -kivánom, hogy boldogok legyenek. - -– Oh én is, az egész világnak! - -– Elhül az étel – szólt közbe Döme. - -– Mennyiszer emlékeztet ez a jó Döme, hogy nem vagyunk csupa szellemek – -mond Kázmér, mialatt Kamillát asztalhoz vezeté. – És eszmelánczolatnál -fogva most egy komoly dologról akarok veled értekezni. - -– Komoly? - -– A mennyiben jövönkről van kérdés. Édes angyalom, mi szegények vagyunk. - -– Meglehet te, de én gazdagnak érzem magamat. - -– Szellemben igen, de az élethez anyag is kell, tehát tervezgessünk. - -– Az én tervem kész. - -– Halljam. - -– Megnyugodni abban, mit te határozasz. - -– Angyalom, – én ha minden értékemet pénzzé teszem, lehet tizenkét – -tizenhárom ezer forintig. - -– Hisz ez nagyon sok! - -– Igen, ha mindig a tárczában volna, de ha nem keresünk hozzá, hamar -elfogy. - -– És miként akarsz keresni? - -– Azt gondoltam, haszonbért veszek, csinálok belőled egy eszemadta kis -falusi menyecskét, magam pedig megfogom az ekeszarvát. - -– De nem lesz az nehéz? - -– Eleinte meglehet, de majd bele törődöm. - -– Tán én is segíthetek hozzá? - -– Te majd otthon, kis gazdaságunkat látod el; vajat, turót, sajtot -készítesz. - -– De nem tudok. - -– Majd megtanulod. - -– Nagyon fogok iparkodni. - -– Aztán aprómarhát nevelsz. - -– Jobban tudnék kis lányokat nevelni. - -– Tán azt is megadja érnünk a jó Isten. - -– Ugye, valami gazdag uraság gyermekeit, kikért jól fizetnek, mint az -intézetben? Oh, én bírok franczia, angol, zene- és énekórákat adni. - -– Bájos énekeddel majd csak engem gyönyörködtess, és művészi játékodat -majd engedd, hogy én élvezzem, ha néha a terhes munkától hazatérve, -szellememnek is tápot keresek. - -– Szívesen, a mikor csak parancsolod. - -– Majd meglásd, oly szépen, oly elégülten fogunk élni. Nyáron az aratók -után leszek, te pedig szépen bekötöd kedves fejedet, hogy a por be ne -lepje, s a cséplősökhöz ülsz, felméreted a gabonát, magtárba rakatod, -aztán az estebédhez látsz, mikor fáradtan hazatérek, elébb megcsókolsz, -így! aztán megmondod, mennyi gabonát mértetek fel, én megdicsérlek, te -pedig jól megvendégelsz. - -– Lesz szerény lakásunk, melyet te jó izléseddel berendezendesz, úgy, -hogy csinban, tisztaságban, kedvességben versenyezni fog a vidék előkelő -házaival. - -– Nagyon fogok iparkodni. - -– Megismerkedünk nehány jó szomszéddal, lesznek lovaink, s télnek idején -gyakran teszünk látogatásokat, s ha mi kapunk vendégeket, jót állok, -tele elragadtatással fognak tőlünk távozni, mert te számukra nemcsak jó -asztalról, de szellemi élvekről is fogsz gondoskodni. – Begyakorlunk -szép darabokat négykézre, meghozatom neked a legújabb dalműveket, s te -nekünk azokat szebben s több kellemmel elénekled, mint a nemzeti -szinházban akármelyik olaszul éneklő magyar csalogány. Ha magunkra -leszünk, kandallóhoz toljuk az asztalkát s egy csésze thea mellett úgy -elcsevegünk, hogy észre sem veszszük, midőn tizet üt. Majd szánkózunk, a -közel városban egy-egy tánczvigalmat is felkeresünk, ha pedig jó termés -lesz, mi adunk bált. Aztán tudod édesem, a vidék soha sincs jótékony -hangverseny nélkül, ott fogsz aratni koszorut és tapsot annyit, a -mennyit csak megérdemelsz. - -Így elrepül a tél és megjő a tavasz; én kimegyek a szántóvetőkhöz, te -pedig terjedelmes szalmakalapot teszesz fejedre s a kerti munkákat -rendezed. Minő öröm lesz, ha az első zöldség, mely gondjaid alatt -termett, az asztalra kerül, minő izletes pecsenye fog válni azon -csibékből, melyeket te neveltél, minő zamatos lesz a vaj, melyet te -fogsz kiszedni a köpülőből; minő illatosak lesznek az általad ültetett -és öntözött virágok, ha azokkal szobáinkat ékesítended. - -Mondd Kamilla, nem leszünk-e boldogok? - -– Igen, igen édes Kázmérom, csak siessünk falura, e boldogság oda is -követni fog, és mindenhova, a hol te vagy? - -Mélyen elmerültek a falusi élet tervezgetéseibe, midőn Döme levéllel -kezében Kázmérhoz lépett, ki azt hirtelen elkapva, a borítékra -pillantott. - -– Párisból – mondá – válasz távsürgönyömre. - -– Szegény jó atyámtól, ah! mily hálátlan rosz gyermek vagyok, szép -terveinkből egészen kihagytam, olvasd gyorsan, kérlek, mit ír? - -Kázmér olvasáshoz kezdett. - -Az enyelegve nevető arczok szomorúkká váltak, a boldogságot sugárzó -szemek könnyárba merültek, s a szerelemmel telt keblek most a -fájdalomnak is tért engedtek, mert a hontalannak levele szívszaggató -színekkel festé elhagyott állapotát. Hosszú szenvedése végre lábairól -lesujtá, s nem lát maga körül barátságos arczot, mely részvéttel -tekintene rá; nincs egy áldott kéz, mely kiszáradt ajkihoz jótevő italt -nyujtana; nincs egy rokonszenves hang, mely lelkéhez szólna. A -világváros millió embere közt sokkal inkább van pusztán és segítség -nélkül, mint volna a Hortobágyon. «Csak egy kapocs fűz az élethez, hogy -boldogságtokért imádkozhatom, a reményről, titeket keblemre szoríthatni, -úgy is lemondtam.» E szókkal végzé levelét, s minden betün meglátszék, -hogy reszkető kéz irá. - -– Soha, de soha se lássam szegény jó atyámat? – zokogá Kamilla. - -– Soha? – mond Kázmér – abból semmi sem lesz. Elmegyünk Párisba. - -Kamilla örömsikoltással esett Kázmér nyakába. - -Kázmér oly hirtelen, mintha ez ölelésből merítette volna az új eszmét, -felkiálta: - -– Gondoltam valamit. Kamilla! nem értünk mi a gazdasághoz. - -– Azt én már előbb gondoltam, de te azt mondád, megtanuljuk, hát nekem -ez szent volt. - -– Rosszul mondtam, édes szerelmem, mert sokszor hallottam, hogy ily -gyakorlatlan gazdák akkor kezdik felfogni a gazdaság titkát, mikor már -mindenöket elgazdálkodták. Aztán meg nem is vagy te falura való. - -– Mindenüvé, a hol te veled lehetek. - -– Igen, de gondold meg, egy füstös, szalmás, szűk ház, szemetes udvar, -melynek minden éke ketrecz és ól, s ide s tova repkedő tyúkok. Ha én -hajnaltól késő estig a földeken barangolok, az a vigasztalhatatlan -magány, vagy durva cselédekkeli pörlekedés… ah nem! ez nem a te -szellemedhez való. - -– Az én szellemem te vagy. - -– Igen? Tehát jó szellemed akarok lenni, s hozzád méltóbb tervet mondok: -Párisba megyünk lakni. - -– De Kázmér, meggondoltad-e, hogy az messze van, hogy ott az élet drága, -hogy… - -– Hogy ott könnyebben, függetlenebbül fogunk megélni, mint itt s végre -akárhogy élünk, senki sem fog ujjal ránk mutatni; igen, meggondoltam. - -– És látni fogom atyámat. - -– Látni fogjuk; együtt fogunk lakni, együtt reggelizni, ebédelni s néha -kocsizni. - -– Istenem, Istenem! én elvesztem eszemet, ennyi boldogságot el nem -birok. - -– Már kész vagyok tervemmel s ettől el nem állok. Lesz vagy harminczezer -frank pénzünk, ebből szerényen berendezzük magunkat s nehány évig -tisztességesen elélünk; ezalatt emberekkel és viszonyokkal -megismerkedünk, hirdetéseket nyomatunk s azt hiszem, sikere lesz, hogy -te órákat adhass ének és zenében… - -– És kézimunkákban. - -– Én pedig nyelvekben és rajzban. - -– Ez sokkal szebb, mint béresekkel s csibékkel vesződni. - -– Egész napunk el lesz foglalva, s öt órakor mint fogunk örvendeni a -közel ebédhez, ha nem is az étkezés miatt, de az élvezetért, hogy -mindhármunkat összehoz. Ünnep és vasárnapokon valamelyik elsőbbrendű -helyen megvendégeljük magunkat, aztán az öreg úr szépen haza sétál, -nyugalomba teszi magát, mi pedig hol a franczia, hol az olasz dalműbe -megyünk, nem szórakozni, mert arra nem lesz szükségünk, de élvezni. -Tavaszkor meg a természet ölébe teszünk kirándulásokat egész napokra, mi -szegény atyádnak törődött egészségére s nekűnk egész heti fáradság után -zsibbadozó idegeinkre üdítőleg fog hatni. - -– Majd ápolhatom szegény elhagyatott atyámat?! – mond érzékeny -megindulástól reszkető hangon Kamilla, ezért imádkoztam annyi éveken át -s most Isten megengedi érnem általad, általad, kiben boldogságom, -üdvösségem mellett még az ég küldöttjét is látom. Oh Kázmér! az élet -nagyon szép, nagyon édes, ha az ember nagyon boldog. - -– És az ember nagyon boldog, ha forrón szeret és szerettetik – tevé -hozzá Kázmér – gyöngéden vonva keblére nejét. - -Kis szünet után Kamilla félénken emelé szemeit Kázmérra, s alig hallható -hangon susogá: - -– Nem gondoltál azóta a jelenetre, melyet az ablakból szemléltünk? - -– Kit szivemből kitörlék, az emlékemből is elenyészett. - -Döme mosolyogva csóválá fejét, mert az étkeket mind hidegülve hordá el -az asztalról. - -– Majd enni is fognak – gondolá magában. - - - - -XVIII. (Hogy élnek nagy lábon?) - -Kázmér azonnal hozzálátott terve kiviteléhez s míg csekély értékét -pénzzé tenni fáradozott, néhány hét telt el. Azalatt Pálmayéknál is -megalakult az új háztartás. - -Zárai Gyula lőn úr a háznál s Pálmayt többé senki sem méltóságosozta, -csak a cselédek nagyságolták félvállról, de egyetlen szavának sem -engedelmeskedtek. Drágalátos veje, meg a bájos Angelique úgy kezdtek -vele bánni, mint szívtelenek szoktak azzal, ki kegyelemkenyérre szorult. -Szegény! csak lézengett előre-hátra, mint mikor nagyúri házhoz valami -titkárféle érkezik, s még hatásköre nincs kijelölve. – Megjegyzendő, -hogy az öreg úr minden jószágait a terhekkel együtt az ifjú házasokra -ruházta, hadd mentsenek meg belőle, a mit lehet, ő aztán gondtalanul – -de szomorún – inkább tengődött, mint élt. - -A bárónő helyzete kétségbeejtőn rettenetes lőn; a háznál ő szokott volt -uralkodni, s alattvalói engedelmesség környezé; most senki sem retteg -büszke tekintetétől, szigorú szavai elhangzanak s parancsára legfeljebb -másodrendű szobaleány hajt, de az is zúgolódva. Hova jutott?! Nem ő ad -estélyeket, nem ő fogad társaságokat, nem ő rendelkezik a pénzzel, hanem -leánya; gyűlölte leányát. – Férjének szerette volna reggeltől estig -felhányni, hogy mit áldozott érte? előkelő állást, kitünő nevelést, nagy -nevet, és mindezekért az áruló hova juttatá, de szerencsére -leggyakrabban reggeltől estig a háladatlant látni sem tudta. És veje, -kiről azt hivé, hogy ujjain fogja forgatni, hogy soha sem lesz más -akarata, mint az övé, hallatlan! Rá sem hallgat, véleményét semmi iránt -sem kérdi, soha sem tanácskozik vele s irányában a legfüggetlenebb -állást foglalá. Mindezekért a Lilienthal-vér felforrt benne s nem -telivér vejét megvetette. - -Angelique a Pálmay-ház fényét egy hajszálnyira sem csökkenté, sőt zajban -a Zárai-ház felülmulá a hajdani Pálmay-házat. Cselédei gazdagon -öltözvék; fogatai versenyeznek díszben akármelyik kilenczágú koronás -hintóéval; estélyei keresettebbek, mint Rothschild papirjai; s magának -legegyszerübb pongyolái választékosbak egy kis német tartományi -herczegnő elfogadási öltözékénél. Minden nyomát egy sereg udvarló -kiséri, ebben áll diadala. Színházban, hangversenyen, vagy társas -körökbeni megjelenése mindenkor mozgalmat szül; azt meg is kell hagyni, -hogy akár szépségét, akár viseletét, vagy öltözeteit tekintve, mindenütt -kiváló jelenség, mit ő nagyon is felhasználva, kecses modorával -elragadja mindazokat, kik lelkébe nem látnak. - -Hát Zárai Gyula? A hernyóból pille lett. A szerény, elvonult, józanéletű -és szenteskedő álczát eldobta s a vénasszonyok roppant meglepetésére és -csodájára, mint romlott erkölcsű tékozló a botrányig szemtelen viselé -magát; úgy tőn, mintha kárpótlást keresne azon nélkülözésekért, miket -képmutatása idejében magára rótt s szilaj időtöltések közt akarná -feledni azon irtóztató unalmat, mit a tisztes korú asszonyságok -kétségbeejtő társaságában oly gyönyört színlelő arczczal átélt. Otthon -még akkor is, ha a legszigorúbb illem jelenlétét igénylé, csak ritkán -lehete találni. - -A Pálmay-féle jószágok igazgatójává Fogaras urat tevé, ki azokat inkább -zálogba foglalá, mint más részére kezelé; bele is ült vejével együtt, -mert Verdesi Hugó már férje a szép Bellának, a mi nagy ok rá, hogy -Zárainak a világon senkivel sem volt annyi dolga, mint igazgatójával s -már házassága első heteiben is többet lakott nála, mint otthon. Verdesit -minduntalan nyomatékos küldetésben elutaztatá, ez pedig szívesen -utazott, sőt ha Pestre szólt küldetése, rendesen két-három annyi ideig -elmaradt, mint tervezék, talált rá ürügyet és Zárai nagyon elnéző volt. - -Angelique bámulatos közönynyel nézte férjének örökös távollétét s egy -ruhaderék szabásával többet gondolt, mint azon suttogással, mi a koros -delnők útján hozzá is hamar eljutott. - -Rövid házas életök alatt az is megtörtént, hogy míg Angelique az előkelő -világot fényes estélyre magához gyűjté, Zárai künn a jószágon nagyszerű -vadászatot rendeze, hol a házinő szerepét Verdesiné annyi kedvességgel -vitte, hogy kecseitől, vidorságától az egész világ el volt ragadtatva, -mi Zárai szenvedélyét még inkább fokozá. - -A bárónő beleszólt ez életmódba. - -– Mit kiván még? – lőn Angelique válasza – férjhez mentem, házunk -bukását megmentém, Valeria vagyona a mienk,… most tán zárdába menjek? - -– Azt nem, de ne adjatok okot a világnak rejtélyes dologról beszélni. - -– A világnak? hisz a világ tisztel, vagy ellenkezőt bizonyít az, hogy -vetekednek a kitűntetésért termeinkben tündökölni. - -– Az nem változtat a dolgon, hogy ugyanaz a világ el ne itéljen -viszonyotokért. Leplezzétek legalább a külszínnek szép alakba a szomorú -valót. Ennyit megvárok nevelésedtől, melyre annyi gondot fordíték, -nehogy engem itéljenek el. - -– De miért? - -– Mert kötelességed volna legalább az első időkben úgy mutatni, hogy -férjedben boldogságodat bírod. - -– Hiszen férjemmel igen jól élek, még egyetlen neheztelő szó, vagy -szemrehányó tekintet nem fordult elő köztünk. - -– Valóban, a botrányig jól éltek. - -– Köszönöm a gondos nevelést, felvilágosított szellememet és mindig -szeretetre idomított szivemet, ezek nélkül ma nem lehetnék oly boldog. - -– Hálátlan! – mond a bárónő oly irtózattal ugorva fel helyéről, mintha -kígyóra lépett volna. - -Angelique pillantása, melylyel felelt, egy méregkeverőnek becsületére -válna, midőn áldozatját elesni látja. - -A bárónő a megvetés keserű kifejezésével viszonozta ama gyönyörű -pillantást, s fejét magasra ütve távozott. - -Angelique hideg részvétlen szemekkel kiséré a távozó lépteit. Alig -maradt magára, tükör elé állt s így okoskodott: - -– Szép vagyok, miért legyek boldogtalan? hogy szüleim könnyelműségeért -lakoljak? ez nagyon izetlen feláldozás volna; vagy hogy tiszteljenek, ha -nem hallom? gyülölöm a szánalom szülte tiszteletet: tiszteljenek szemtől -szemembe, ha csak színleg vagy érdekből is, az nekem aztán mindegy. A -világ nem érdemli, – hogy kedveért jók, vagy rosszak legyünk; tűzzenek -vértanú koszorút homlokukra a szegény bolondok, kik mások jó -véleményeért az élet minden élveiről lemondanak, részemről jobb szeretek -báli koszorúval ékítve a gyönyör karjai közt lejteni, ha mindjárt -kárhoztatást suttognak is mögöttem. - -Elmélkedés soha méltóbb meglepetés által nem lőn zavarva, mint a -fentebbi, midőn Dell’ Orto grófot jelenték. Angelique esze és -szívdobbanása mintegy varázsütésre megállt, ajkait szólásra mozgatá, -hangot adni azonban nem bírt. Kezével a szolgának várakozást inte, -homlokát zavartan végig simítá, s mint kit roppant szédelgés fog el, -ingadozva ereszkedett a közel pamlagra. Végre remegő hangon szólt: - -– Szívesen látom. - -Életében a legküzdelmesb perczet érzé át; látni azt, kihez -nagyravágyásának, szerelmének – a mennyire magán túl mást is szerethete, -és reményeinek minden hálózata szőve volt; ábrándjainak eszményét újra -látni, – ah! de hogyan? – Ki felelős e helyzet kínaiért? A gondviselés -nem, attól bőven megáldva lépett a világba! az emberek nem, ezektől az -elkényeztetésig volt kitüntetve. – Vádolhat, a kit akar, embereket, -sorsot és véletlent, az igazi ok mégis saját szívétől és elhibázott -nevelésétől ered. - -Földre szegzett szemeit még akkor sem emelé fel, midőn közeledő lépteket -hallott s így nem láthatá a győzelmi pillantást, melyet Dell’ Orto rá -lövelt. - -Saskesely a körmei közt pihegő galambra nem tekint oly elégült -önérzettel, mint Dell’ Orto Angeliquera. Pillanatig legelteté áldozatán -villogó szemeit, s aztán csakhamar más kifejezést öltve, levert bánatos -arczczal szótlan közeledett Angeliquehez; itt megállt, mélyen sóhajtott, -kalapját elejté s kezeit összekulcsolva féltérdre esett; feje kezeire -hanyatlott, e kiáltással: - -– Angelique! mit tőn? - -– Megöltem boldogságunkat! – fuldoklá könnyzápor közt a bájos nő. - -– És igérete, fogadása, esküje? - -– Szivem mélyét égetik. - -– Miért lől hűtlen?! hisz mint én szerettelek, nem szerethet senki; -miként én boldogítani akartalak, nem boldogítand senki. - -– Eltűntél és én védelem nélkül maradtam; szüleim kényszerítettek ez -utált frigyre és nem volt ki bátorítson, kihez elcsüggedt lelkem -simuljon, mint vihar által elsodort gyönge növény simul a fatörzshez; te -nem voltál itt és én kétségbeestem. - -– Oh, hogy akkor sujt a legnagyobb csapás, midőn boldogságunkhoz -legközelebb véljük magunkat?! - -– Nem voltam itt, igaz, mert eszeveszetten sieték atyámhoz kieszközölni -házasságunkba való megegyezését. Nehezen, de mégis sikerült; nem írtam, -mert utolsó pillanatig határozott ellenszegüléssel találkozám, csak -midőn öngyilkossági szándékomról győződött meg atyám, adá beleegyezését. -Egy pillanatot sem veszítve, repültem hozzád, tele reményekkel, tele -boldogsággal és most itt vagyok, tele csalódással, tele kétségbeeséssel. -Angelique! mi fogja enyhítni szenvedésimet? - -– Azon tudat, hogy én is nagyon szenvedek. - -– Oh Angelique? ez ejt kétségbe, ez tesz őrültté. - -– És nem lehet rajta változtatni! - -– Nem lehet?! – kiáltá Dell’ Orto s szikrázó szemeit éghez emelve -felegyenesedék, – hát nem mindenható-e a szerelem? kezedet elrabolhatták -tőlem, de szívedet nem. Viseld nevét bárkinek, Angelique! te enyém vagy, -esküszöm! - -– Ah Róbertem! - -– Nem szertartás, de érzelem adja össze a sziveket; nem a világ itélete, -hanem saját élveink nyújtanak földi boldogságot. Mi gátol, hogy a -félvilág irígyeljen bennünket? - -Angelique nem felelt, de hallgatásában rejlett a legnagyobb válasz. - -És elhatározták, hogy boldogokká legyenek. - -Efféle álboldogság szülte az életben még a legnagyobb boldogtalanságokat -és mégis mily kevesen okultak az intő példán; mindenik azt hiszi, ő -kivétel lesz, okosan viszi dolgát, s az előitéletekkel merészen -szembeszáll; ha rajtaveszt, a véletlentől kezdve a szobalányig mindent -okoz, csak saját jellemtelenségét nem. Mennyi vagyon pusztult el! minő -tekintélyes családok sülyedtek alá és hány virágzó élet lőn már áldozata -ez átkozott boldogságnak?! - -De beszéljünk és okoskodjunk bármennyit, a ledérség ismét szépen -összeölelkezett a kaczérsággal, hogy egy boldog viszony botrányaival -több legyen a példás életű nagyvilágban. - -Váratlan megérkezék Zárai. Viharos jelenetet lehetne várni, de csak -mosolygó arczok, üdvözlő kézszorítások következtek. - -Zárai pillanatra bocsánatot esde Dell’ Orto gróftól s nejét a -mellékterembe szólítá, hol nehány okmányt és kötelezvényt vele -aláiratván, karöltve visszavezeté. Rövid társalgás után a vendégnek jó -mulatást kivánt, nejével udvariasan kezet szoríta és távozott. - -Nemde, finomul művelt férj? - -Angelique valóban szerencsés választást tőn. - - - - -XIX. (A jószivű nagynéne, ki tettét bánni kezdi.) - -Két levéllel kezében s keserves könnyekkel szemeiben, állt Döme az üres -szoba közepén. - -– Elment – sohajtá – örökre elment s azt hiszi, én élek addig, míg ő -Párisba ér; nem, oh nem! Mint hű szolga, utolsó parancsát teljesítem s e -két levelet átadom, a hova szól, aztán egy sarokba vonulok meghalni. - -Sokáig busongott, sírt és dörmögött; minden nevezetesb bútordarab üres -helyét sóhajra méltatta, az íróasztal előtt pedig, hol Kázmért annyiszor -ülni látta, térdre esett s egész buzgósággal imádkozék. Azután szemeit -öklével kitörőlve sóhajtá: - -– Vén napjaimban magamra maradtam. Mi lesz belőlem s mi lesz szegény, -könnyelmű jó uramból, ha nem én őrködöm mellette? - -Miután még egyszer körültekinte, mintha valamelyik sarokban Kázmért -akarná megpillantani, olyat sohajta, mint a ki reményében csalódik és -elballagott. Útját Ujfalvy Vilmoshoz vette. - -A bárónál rögtön bebocsátást nyert. - -– Mi jó hírt hozasz, öreg? – kérdé a báró. - -– Rosszat, méltóságos úr, nagyon rosszat. - -– Az Istenért! mi történt? - -– Tudja meg tőle magától – mond Döme egy levelet átnyújtva. - -Ujfalvy mohón ragadá el a levelet s lázas ingerültséggel olvasá végig. - -– Megfoghatlan – mormogá Ujfalvy maga elé, mialatt a levelet újra átfutá -– végkép távozott s e tervéről velem mit sem közölt. - -– De még velem se – szólt közbe Döme – pedig ennyit csak megérdemeltem -volna, mert mondhatni én neveltem, én ültettem először lóra, én adtam -kezébe először puskát, én segítettem megcsalni a nevelőt és most -meghalhatok valahol a sövény alatt. - -– Meghalhatsz nálam, jó öreg, mert Kázmér gondoskodott rólad. Ő -barátságomtól mindent várhat s nem kér egyebet, mint számodra -elhelyezést; mától fogva komornyikom vagy. Ha kenyeremmel beéred, nálam -halhatsz meg. - -– Engedelmet kérek méltóságodtól, de azt nem igérhetem. - -– Tán túl akarsz élni? - -– Az öregnek meg kell halni, a fiatalok meghalhatnak; ezzel nem jó -tréfálni, de én más okért nem igérhetem ezt. - -– És miért? - -– Mert az Isten jó és kegyelmes, egykor tán vissza vezérelheti szeretett -uramat imádott hazájába és akkor – - -– Visszamennél hozzá? - -– Ha a mennyországot birnám is méltóságodnál, de bocsásson meg, el -kellene hagynom, mert az üdvösség is égetné lelkemet, mihelyt azt nem -vele oszthatnám – s szavai alatt redős arczán nagy könnyek szivárogtak -szerteszét. - -– Légy jó reményben, Döme, iparkodni fogunk uradat meglelni s mihelyt -ráakadtunk, szolgálatomat elhagyhatod, addig azonban elvárom, hogy oly -hű és igaz légy hozzám, mint hozzá valál. - -– Mikor parancsolja méltóságod, hogy új helyemet elfoglaljam? - -– Azonnal. - -– Ezerszer bocsánatot kérek, de az még lehetetlen, vagy ha igen, egy -órai szabadságot kérek. - -– Mire? - -– Jó uramnak még egy parancsát kell teljesítenem; nem örömest teszem, de -ő akarta. - -– Titok? - -– Korántsem; még egy levelet kell kézbesítnem, de nem oly derék úrnak, -oly igazi jó barátnak, mint méltóságod, kinek napjában ezret is szívesen -elhordanék, hanem egy szörnyetegnek, ki minden szerencsétlenségünk oka, -annak a vén nagynénének, kit csak méltóságod iránti tiszteletből nem -nevezek igazi nevén, de annál inkább gondolom. - -– Menj tehát s teljesítsd szegény barátom akaratát. - -Döme távozott s az utczára érkezvén, kettőt-hármat simíta bajuszán, -vállait megegyengeté s redőzött homlokkal mormogá: - -– Megállj, vén boszorkány. Boszut állok érte, hogy házi életünket így -feldúlád. – Ezzel Valeriához sietett. - -Dömét a koros hölgy azonnal maga elé bocsátá, ki feszesen beállított s -makranczos fejbillentéssel üdvözlé az úrnőt. - -– Urad küldött? – kérdé Valeria - -– Igen, e levéllel – viszonzá Döme, s a levelet átnyújtva, távozni -készült. - -– Megállj, tán válasz kell? - -– Bizonyosan tudom, hogy nem – felelé Döme s kifelé vette útját, elégült -mosolylyal dörmögvén maga elé. - -– Édes a boszú, azért sem csókoltam neki kezet – s mint ki nagy tervet -hajta végre, tele önérzettel ment új helyét elfoglalni. - -Valeria megilletődéssel forgatá kezében a levelet, szemében könnycseppet -is morzsola szét, de már nem oly óvatossággal, mint valaha, meglehet -azért, mert maga is észrevevé, hogy két-három hó alatt tíz évet vénült; -ezt csak arczáról lehete leolvasni, de hát még lelke, kedélye?… Ah! az -meg egészen búskomolylyá változott, mintha egész életében csak sors -csapásaival vagy nyomorral küzdött volna. - -– Mit írhat, mit akarhat? Hisz tőlem már nincs mit várnia – tünődék -magában. – Szemrehányásokkal illet? Azt teszek magamnak eleget s neki -nincs hozzá joga, én tetszésem szerint intézkedhettem; az igaz, nem -szerencsésen ütött ki, de ő az oka. Ő szakított el köztünk minden -fonalat; meglehet, hogy hirtelenkedtem, de ő ingerelt. Olvasatlanul -küldöm vissza levelét. – Ezzel a csengetyűzsinórhoz nyúlt, de keze -lehanyatlott, míg ajkai e szókat rebegék – ki tudja, mit óhajt – és -reszkető ujjakkal felbontván a levelet, olvasá: - -«Mélyen tisztelt és forrón szeretett nagynéném! Midőn e sorokat olvassa, -csak áldása érhet utól, mert én drága hazámat örökre elhagyám. Nem -vádolok senkit, még sorsomat sem, mert azon körülmény, mely e lépésre -kényszerít, adá nekem az élet legfőbb boldogságát, imádott Kamillámat, -kinek bírásában annyira boldog vagyok, hogy érte minden veszteséget -szivesen tűrök, csak kedves nagynéném szeretetének elvesztését nem. - -«A szeretet és hála érzetétől megindulva irom e sorokat, félreértés vagy -gyanúsítás nem férhet hozzá, mert mi az életben többé nem látjuk egymást -soha, tehát szabadjon most az utolsó «Istenhozzád» kiséretében -elmondanom, hogy mily mélyen érzem mindazon jóságokat, mikkel szeretett -édes nagynéném elhalmoza, hogy ezekért való hálámat, valamint kegyed -iránti szeretetemet síromba viszem; vajha lett volna bátorságom azon -kegyet még egyszer kikérni, hogy kezét, mely ifjúságom napjait oly -szépekké tette, bucsúcsókommal, a benső rokoni szeretet lángcsókjával -illethetném, de végzetem úgy akará, hogy többé ne lássuk egymást. - -«A legszentebb érzés, mit drága hazámból magammal viszek, azon tudat, -hogy kedves néném házasságunkat megáldá, fogadja érte örök hálámat, mert -ez bátorságot ad jövőmmel szembeszállni, hisz hol az eskübe egy ily -szentnek imája vegyül, ott a boldogság el nem maradhat. - -«Mennyi mindent akartam írni?! Levelem egy őszinte vallomás lett volna -és most erőm elhagy, de legyen meggyőződve, hogy bármennyi és bárminő -szavakkal írnék is, minden csak oda menne ki, hogy mint tiszteltem, -szerettem mindig és fogom is örökké, hogy minő hálás vagyok nemes szíve -iránt s mennyire megindít azon jóság, melyet rám halmoza. - -«És most az éghez fordulok, s kérem, mint buzgó imámmal naponta kérni -fogom, hogy halmozza el minden boldogsággal, legközelebbjei legyenek oly -hálásak, mint vagyok én a multakért, édesítsék meg életét, mit a -mindenható hosszúra nyújtson s mellette eddigi jó kedélyét is meghagyja. - -«Ha utolsó «Isten hozzád»-om a részvét egyetlen hangját szívében -föléleszti, hogy nekem megbocsásson, úgy lelkeink találkozandnak s a -rokoni lánczolat köztünk nem szünt meg. Kezeit csókolja örökké hálás -Kázmérja.» - -Valeria végig olvasván a levelet, mozdulatlan maradt, kezei mintegy -merevülten tarták a lapot s szemeit kisértetiesen függeszté rá. Nem -szólt, nem sóhajtott s tán nem is gondolkozott; oly érzés szállta meg, -mint ki nehéz álomban futni akar s egyetlen tagját sem képes mozdítni. -Darab idő mulva a betűk összefutottak szemei előtt, aztán minden -elhomályosult. - -Iszonyú rémület fogta el a társalkodónőt, mikor úrnőjéhez benyitván, azt -önkívüli állapotban találá, zajt ütött, s a zajra az egész házi -cselédség összefutott. - -Mielőtt orvosi segély érkezett, Valeriát gondos környezetének ápolása -öntudatra téríté. - -– Mit míveltem?! – sóhajtá szívszaggató hangon. - -– Az istenért! mit? – kérdé bánatos részvéttel az öreg társalkodónő. - -– Eltaszítám a legjobb szívet, s száműztem a legderekabb rokont. Oh én -szörnyeteg! Nem érdemlem a napot, mely rám süt, nem a léget, mely éltet… -Szegény Kázmér! Ferencz! – szólt inasához – teremtsd elő nekem Dömét, -addig haza ne kerülj, míg őt magaddal nem hozod. Két aranyat kapsz te -is, ő is, ha még ma beszélhetek vele. - -– Itt lesz, ha galléron fogva kell is elhoznom – felelé Ferencz, s -örömmel távozott. - -– Te pedig, Ágnes – parancsolá szobaleányának a siránkozó úrnő, – menj -Kázmér lakására, tudakozd meg, ha elment-e már végkép, és mikor? Mi -pedig, kedves barátnőm – folytatá a társalkodónőhöz fordulva – -kocsizzunk Budára a várkápolnába, ott láttam őt utoljára, ott akarok -érte és boldogságáért imádkozni. Szegény jó fiam! Egyetlen drága -Kázmérom!… hát elhagytál?… és én ne lássalak soha? ez rettenetes!… ez -megöl! - -– De nagysád! az ég szerelméért! mit mível! hisz ő engedetlen volt, -visszaélt jóságával, megsértette nemes szívét, és daczolt legjobb -szándékú akaratával. - -– Mind megtudnám neki bocsátani, csak ne volna késő. - -– Aztán vannak más rokonai, kik engedelmesek, szeretik. - -– Tudom, tudom – susogá keserűn Valeria. - -– Kik bizonyosan el nem hagyják. - -– Oh, bizonyosan nem, de gátolhat-e az abban, hogy Istentől Kázmérnak -minden jót kérjek? Ha magam nem adhatok neki, hát kérek számára. Menjünk -kisasszony; önnek is van mit kérni, hogy az Isten bocsássa meg vétkét, a -mennyiben szegény Kázmérnak hű rágalmazója volt. - -– De nagysád!… - -– Valóban, igen józanon cselekednék a kisasszony, ha nevét előttem soha -ki nem mondaná, és kérem, mikor itt róla megemlékezünk, ön úgy viselje -magát, mintha soha sem ismerte, soha sem látta, s róla soha sem hallott -volna, mert minden jobb érzés fellázad bennem, ha visszaemlékszem, mily -rútul viselte magát szegény, feledhetlen szegény Kázmérom irányában. - -– De bocsásson meg… - -– Soha! – esék szavába indulatosan Valeria – hol is volt az eszem, hogy -önt szentegyházba hívtam, mikor kedvenczemért akarok imádkozni? Maradjon -itthon, ily pillanatban nem akarom mellettem látni. - -A társalkodónő sírva távozott. - -Valeria sírva várta kocsiját, nemsokára az előrobogott, hogy a bánatos -hölgy a várkápolnában merítsen vigaszt lesújtott lelkének. - -Alig kocsizott el, a társalkodónő is sietett szíve bánatát kiönteni; hol -tehette azt inkább, mint Angeliquenél, hisz annyi fáradozással működött -minden alkalomkor Zárai Gyula érdekében Valeriánál, hogy az örök hálát -ezen ifjú házasoknál a maga részére biztosítottnak vélte, ámde -rettenetesen lesújtá a csalódás, mert Angelique nem ért rá őt elfogadni, -s Gyula a vén kisasszony fülehallattára mondá: - -– Mit alkalmatlankodik annyiszor itt ez a vén hírszatócs? - -A kisasszony kérges szívének minden rétege megtölt epével, szűk keble -boszút lihegett, s kiégett szemeiben harag villámai czikáztak. Így ért -haza, s ily lélekháborodásban lelte őt Valeria, de ez a változást -barátnőjén észre sem vette, mert egészen másra gondolt, mit saját -beszédéből láthatánk. - -– Én igen szerencsétlen vagyok. - -– Megesküvém – felelé a társalkodónő – hogy jóban és rosszban osztozni -akarok, az ég meghallgatá eskümet, én is szerencsétlen vagyok. - -– De csak nem általam lőn azzá? - -– Nagysád iránt csak forró hálát érzek. - -– Ne vegye rossz néven, hogy oly keményen szóltam önhöz, de én Kázmért -most is nagyon szeretem, elvesztését gyászolom, őrületes eljárásom miatt -kétségbe vagyok esve. - -A társalkodónő életében először nem szólt Kázmér ellen, s nem -vigasztalta Gyuláékkal úrnőjét. - -– Többé nem kell a világ, nem színház, nem társaság, visszavonulok -mindentől. - -– Egy kissé tán mégis korán lesz. - -– Gyászt öltök, s mulató-termemből imaszoba lesz, hol igazságtalan -eljárásomért akarom az eget s elhunyt nővéremet megengesztelni. - -– Ez víg élet lesz – gondolá a kisasszony, s minden ékesszólásával -törekedett lebeszélni úrnőjét. Elfeledte kétségbeesését, el haragját, -mert zárdában élni soh’ sem volt eszménye; de bámulatos! minél inkább -erőködött lebeszélni Valeriát, ez annál makacsabbul ragaszkodott ahhoz, -mit kimonda. - -– Pálmayné, aztán Gyula és neje az egyetlenek, kiket a mai napon túl -elfogadok. Többé semmi estély, semmi társaság, semmi játék és zaj. - -A kisasszony elszörnyűködött, hogy minő élet lesz ez? - -– Felesleg termeimet elzárom, és két terítéket kivéve, minden ezüstömet -elajándékozom. - -– Ha szabad kérdenem, kinek? - -– Természetesen azoknak, kik különben is örökölnék, Zárai Gyula és -nejének. - -– Miért ne örökölhetné épen úgy Vizeki Kázmér? - -– Ah! hol van ő?! - -– Lehetlen-e, hogy visszakerüljön? Zárait százezrekkel boldogítá, ő nem -szorul ily csekélységre… - -– Csekélység? Ezüst száz személyre? - -– Annál jobb szegény Kázmérra nézve. - -– Igaza van. Ah ön még sem oly rossz szivű szegény Kázmérom iránt, mint -gondolám. Köszönöm, édes barátnőm. - -És hozzá fogtak a munkához, egy óriás ládába a tömérdek ezüst el lőn -helyezve, azután összeszedte Valeria minden ékszereit, egy szekrénybe -zárá, s reszkető kézzel ráírta: «Vizeki Kamillának», ezt is ládába -tette, aztán erősen leszegezteté, lelakatolá, s tanuk jelenlétében -ráirá: «Vizeki Kázmér kedves öcsémnek hagyományozom.» - -A kisasszony önelégülten mosolyga, mert a hálátlanok már is sujtvák -boszúja által. - -Valeria is könnyebben lélegzett, úgy érzé, mintha Isten meghallgatta -volna imáját, s nővére szellemével, meg saját lelkiismeretével kezdene -kissé kibékülni. - -E pillanatban hozta Ferencz Dömét. - -Valeria örömsikoltással fogadta a vén szolgát, mi annyira megzavarta -Dömét, hogy boszútervéről megfeledkezvén, sietett Valeriának kezet -csókolni. - -– Jer öregem – mond könnytelt szemekkel Valeria Döméhez – beszélj nekem -sokat, mindent, jó uradról, az én kedves Kázméremről – s az álmélkodó -szolgát a mellékterembe szólítá, honnan félóra mulva Döme egészen -kiengesztelődve távozott. - -A társalkodónő mai naptól kezdve egyetlen alkalmat sem mulaszta el -Valeria előtt Zárai Gyula és neje ellen csipős megjegyzést tenni, vagy -ellenszenvet ébresztő beszédet folytatni, még pedig egész keserűséggel. - - - - -XX. (Megérkezés.) - -Kázmér huszonötezer francról szóló váltóval, melyet Malvieux «Pager és -társa» czimű párisi házhoz adott, útra kelt. Minden vagyona és értéke -ezen váltóba volt fektetve. - -Érzékenyen búcsúzott el Dömétől, Isten hozzádot monda Pestnek, hol -könnyelmű és fényes életet élt, azután megölelé Kamillát e szókkal: - -– Menjünk, drága angyalom! Ott is kedves lesz nekem az élet, mert enyém -vagy; benned fogom imádni hazámat, mert nyelvén szólandasz hozzám; -szerelmed bőven kárpótolandja elvesztett barátimat, mert benne üdvöt és -hűséget várok; lelked egy szalmakunyhóban is gazdaggá teend, mert az -nekem a szellemi kincsek bányája. Midőn mindennek és mindenkinek, kit -szerettem, Isten hozzádot mondok, boldogabbnak érzem magam, mint valaha, -mert kit mindenek és mindenki felett szeretek, sorsomat megosztani jön. - -– Boldogságban és szenvedésben egyiránt és örökké foglak szeretni, édes -Kázmérom. - -– Erre én is esküszöm. És most, Isten veled Pest, zajos életem sírja, -szép Pest. Falaid közt a bánatot nem ismerém, légy ezerszer áldva, de -leginkább azért, mert tőled nyerém azt, ki édenné teszi nékem e földet, -bárhova vezéreljen sorsom. Végzetünk hajóján a vitorlák kifeszítvék… -induljunk! - -– Isten nevében. - -Bérkocsira ültek, egyedül Dömétől siratva és kisérve hajtattak a -vaspályához. - -A vonat elrobogott. Döme azt vélte, hogy e robaj szívét zúzza szét; -addig mereszté a távozók után nedves szemeit, míg a robaj hangja a -messzeségben elveszett, s az utolsó füstgomoly, mit szemeivel kivehete, -a légben elfoszlott, azután visszatért az üres szállásra, fájdalmát -kizokogni. - -Utasaink mindenki előtt feltüntek; egyszerű, de véghetlen izletes uti -öltöny, az idegenek iránti udvariasság, mindenhez értő velős beszéd, s -különféle nyelvekbeni társalgás, a művelt osztály előkelőbbjeit -gyaníttatá bennök. Tekintve különösen a hölgy ifjúságát, s a bájos -szemeiből tükröző üdvet és szerelmet; másrészt a férjnek a legnagyobb -apróságokra kiterjedő figyelmét, és leírhatlan előzékenységét, senki sem -kétkedék, hogy új házasok, még pedig, kik – divat szerint – az oltártól -egyenesen utazó-kocsiba léptek, s azért csak mosolygó arczokkal -találkoztak, mindenki nyájas és kedves óhajtván lenni irányukban. - -Ily körülmények közt kellemesen utaztak Strassbourgig. - -Strassbourgban még kedélyesen folyt az ebéd, csak mikor gőzkocsira -ültek, döbbenté meg mindkettőt a gondolat, hogy Párisban fognak -kiszállni. - -[Illustration: A vonat elrobogott.] - -Kázmér elmerengett az eszmén, hogy mily feladat lesz Párisban megélni, s -a kenyérkereset nehéz és izzasztó munkájával foglalkozni. Ez áll előtte, -s már visszalépni lehetetlen. Ő az előitélet elől menekült, szegény -hazánk képes mindenkinek falat kenyerét kiosztani, ha munkához lát az, -ki másból kénytelen élni, mint kész jövedelemből, de a ki valaha urat -játszék, s végzete e térről leszorítá, előkelő ismerősei miatt szégyenli -a munkát megragadni, és miért? mert a szűkkeblűek, kik fénykorában -keresték az alkalmat Jouvin-es kezét megszoríthatni, a munka által -edzett kéz elől a magukét visszahúzzák. E viselet sok jelest száműzött -már hazánkból, kik képességökkel a nemzet felvirágzására működhettek -volna, míg messze külföldről fényes müködésöknek csak olykor-olykor -esett ide egy-egy halvány sugára. Mások, tán kevésbbé lángeszűek, de -munkaképesek és szorgalmatosak, az előitélet elől kivándoroltak -nyomorogni, holott itthon azzal, a mit tudtak, vagy a mit tenni képesek, -a mellett, hogy tisztességesen megélhetnének, még a haza hasznos -polgárai is lettek volna. Miért van ez így, és nem máskép? Miért nem -bírnak több átlátással egyrészről, s több szilárdsággal másrészről az -emberek?» – e tárgyon törte fejét Kázmér, s hallgatag vonult az egyik -sarokba. - -Kamilla a másik sarokban mélázott; néhány óra mulva Párisban lesz. Tele -ifjúsággal, költészettel, szépséggel és eszményi felfogással közeledék a -világ fővárosához, hol művészet, izlés, divat és mindenben a legszebb, -legtökéletesebb kinálkozik; hol virágzásban van minden, mi az élet -szellemi vagy anyagi élveit illeti; hol a szép a tündériességig, a nagy -a végtelenig, s a szellemesség a halhatatlanságig fokozódik; hol -tömérdeken csak átálmodják az életet, mintha valami keleti bűbájos ital -varázshatása volna az egész. Lehet-e mást képzelni, mint azt, hogy lelke -előtt a nagyszerű, fényes és dicső Páris lebeg?… Mit érdekli e -fénytenger és mesés nagyság? Mit e millió ember s a tékozlók százezrei? -Mit a tömérdek művész és lángelme vetélkedése a dicsőség után? E -hullámzó tengerben egy csepp érdeklé őt csak; e zajos világban egy -elalvó mécs felé repesett lelke, a millió sokaság közt csak egy embert -óhajta látni, s a sok előkelő gazdag, ifjú és fényüző közt egy elaggott, -elhagyatott, szegény beteg után sóvárgott szíve. Nem sokára meglátja -atyját; minő pillanat lesz ez?! Elgondolta, mint fognak reszketni kezei -az öregnek, mikor őt keblére ölelendi, s szinte érzé arczán égni a -könnyeket, mik atyja szeméből fognak rá hullni, s tettleg érezheté is, -csakhogy saját könnyűit. Elképzelé, mint fog elégülten mosolyogni a -szenvedésekben megőszült, ha hallja, minő boldog Kamillája, ki most nála -óhajt maradni, hogy kedves férje határtalan jóságától segítve, ezentúli -életét kellemessé tegye. Vonásról-vonásra lefesté magának, hogy miként -nézhet ki atyja; a képmás hasonlíta egy megtörődött oroszlánhoz, ki -azonban még sok életerővel bír, homlokára illeszté a nagy sebforradást, -mely szépen összhangzik jobb vagy bal lábának mérsékelt biczczenésével. - -Kamillát messze sodorta azon gondolatforrás, melyet kimeríteni alig -lehet, mert miről elmélkedhetik szebben és hosszasabban szerető gyermek, -mint atyjáról, kit nem ismer, de tetteinek hírét hallá; kiről tudja, -hogy sokat szenvedett, de szenvedéseit nemesen tűrte, s kit kevés idő -mulva látni fog. - -Őt és Kázmért is eszméik annyira felizgaták, hogy ingerült idegeiket -lázas rohamok bántalmazák. - -«Páris!» - -A vonat megállt; érdekelt egyéneink álmodozásaikból felrezzentek, s -midőn kitekintének, szemeik elkápráztak az indóháznál és körülte ragyogó -roppant légszeszvilágítástól. - -– Ah Kázmér! – sóhajtá Kamilla. - -– Végre itt vagyunk – mond Kázmér, s kiszállt a kocsiból, hogy Kamillát -lesegélje. - -– Kázmér! kezed reszket. - -– És a tied forró. - -– Meg vagyok illetődve. - -– Engem meg idegessé tőn a hosszú utazás. - -– Siessünk, hogy kipihenhesd – szólt Kamilla – s gondolá: én úgyis -annyira izgatott vagyok, s fejem úgy telve mindenfélével, hogy -nyugalomra nem is gondolhatok, míg őt nem láthatom. Ezalatt karját -édesen fűzé Kázmér karjába. - -Kázmér elmosolyodott, mert érzé, hogy izgatottsága nem hogy nyugodni -engedné, de pillanatonként fokozódik. - -Bérkocsiba ültek, mely velök a Hôtel Choisseuilbe robogott. - -Hajnali négy óra volt. - -Egyszerre annyi mondani valójok akadt, úgy belejöttek a tervezgetésekbe, -s oly élénk beszélgetés fejlett köztök, hogy egyik óra a másik után -elrepült, s nem jutott eszökbe a pihenés. Csak azon vették észre -magukat, hogy kilencz óra. - -– Ah Kázmér! te mit sem alvál. Ki fogod-e bírni a napot? - -– És te, ki sokkal gyöngébb vagy? - -– Az más, egészen más! Előttem oly valami van, mit nyugodtan bevárni -lehetlen. - -– Hát a mi előttem van?! Majd megkezdődnek az életgondok… - -– Azok közösek lesznek. - -– Úgy szeretném, úgy óhajtanám, hogy te csak a könnyebb oldalát ismerd. - -– Nem, oh nem, édes Kázmérom, én arra születtem, arra neveltettem, te -pedig csak ezután fogod megtanulni, hát elébb engem terheljen a nagyobb -rész, később egyenlőre osztjuk. - -– Tudom, imádott szerelmem, hogy feláldozóbb vagy a legtisztább -angyalnál, s ez bátorít előre, ez teendi nekem édessé a küzdést. Most -pedig siessünk atyánkhoz. - -E szóra Kamilla halálszínt ölte, s inogni kezdett. - -– Mi lelt, nőm, lelkem? – kiáltá Kázmér, s Kamillát átölelé. - -– Nem tudom, de előttem minden elhomályosult, mintha ájulás környezne, -erőm egyszerre eltűnt, s tagjaim reszketnek. - -– Álmatlanság és túlfeszültség következményei. - -– Én meg azt hiszem, balsejtelem, rossz előérzet. - -– Ti szép és kedves teremtményei az Istennek, akár minő bájosak és -szellemdúsak legyetek is, tele vagytok az effélékkel. Hát nem -természetes, hogy most annyi álmodozásaid, óhajaid és vágyaid -teljesülésénél megrázkódnak idegeid? hát balsejtelem vagy rossz előérzet -kell ahhoz, ha megrendül benned a szív, erősebben lüktet ereidben a vér, -mikor eddig nem ismert atyádat fogod meglátni, s ha reszket karod, mikor -megölelni készülsz? - -– Már van erőm, menjünk – susogá Kamilla, s úgy belefogódzott Kázmérba, -mintha félne valamitől. - -Elkocsiztak a «Rue de Tournon» 17-dik számú házhoz. A kapusnétól -tudakozódtak Villám Elemér után, az ötödik emeletbe utasítá őket. - -Kázmér csaknem vonszolá nejét, s közben-közben meg kelle állniok, mert -Kamilla lélegzete elmaradt, ilyenkor szegényke kezeit szívére nyomá, -mert oly lázas dobogást érze, mintha kebléből valami ki akarna szakadni. -Végre az ötödik emeletbe értek, elég gyarló lépcsőkön, főleg az utolsó -része csaknem nyaktörő volt. Először is egy középkorú, de rettenetesen -összeaszott nővel találkoztak, ki egybefont karokkal búsan tekinte maga -elé. - -Kázmér megszólítá, s Villám Elemér után tudakozódék. - -A névre felvillantak a nő szemei, végig mérte tekintetével az -idegeneket, mintha fel akarná becsülni, hogy mennyi nézhet ki belőlök. -Rövid szünet után kérdé: - -– Kik önök? - -– Villám úr gyermekei. - -A nő arczán örömsugár ömlött el, mialatt az ifjút a nejével szobába -vezeté. - -– Hol van atyám? – kérdé Kamilla. - -– Mindjárt – felelé a háziasszony, mialatt üléssel kinálá meg vendégeit -– de előbb valami ügyet kell elrendeznünk. - -– Gyorsan, asszonyom – türelmetlenkedék Kázmér. - -– Én mindjárt kész leszek, s reménylem önök is. Az öreg úr, kit önök -atyjoknak vallanak, lakosom; én, mint minden franczia a szerencsétlen -idegeneket, vendégszeretettel fogadtuk. Ő pontosan fizetett, én pontosan -elláttam, de darab időtől beteges levén, tartozását nemcsak elmulasztá -leróni, de még engem is kiadásokkal terhelt, aztán elkezdett -napról-napra biztatni. Itt van a számla uram, ma már kétszázhetven -frank. - -– Kifizetem – mond Kázmér. - -– Tudtam, tehát kérem. - -– Később, mihelyt hitellevelemre pénzt vettem fel. - -– Úgy is jó, csak kérem, ismerje sajátjának e tartozást, s írja alá. - -– Szívesen – s teljesíté a kivánatot. - -– Jól van – szólt a háziasszony, elrejtve a kötelezvényt. Most siessenek -a 9-ik számú szobába, tán még nem késő. - -– Az ég szerelméért, hallod Kázmér, tán még nem késő. - -– És minket itt letartóztatott! – dördült Kázmér a háziasszonyra – -szívtelen nadály. – Kamilla után sietett, ki őrültként rohant a jelölt -szoba felé. - -A háziasszony vállat vonított, s elégülten dörzsölgeté száraz kezeit. - - - - -XXI. (Öröm és gyász.) - -Alig van szomorúbb látvány, mint szegényes szobában egy súlyos beteg, -kinek ágyát vagy senki, vagy szánalomból idegenek környezik. Kinek szíve -nem ismer irgalmat, lépjen át ily küszöböt, s ha kiállja hidegen, -megindulás nélkül, bátran diplomatiára adhatja magát, vagy legalább -elmondhatja, hogy benne bankár veszett el. - -A szobában, melyet a háziasszony megnevezett, minden volt, mit szegényes -hónapi szobától várhatni; nehány kopott bútor, tisztátalan falak, -divatból kiment tükör, rozzant székek, megtámasztott asztal és elavult -ágy. Az ágyban egy szenvedő, kinek perczei megszámlálvák, s kinek -részére tán holnap már oly szállás készül, a mi mellett ez fejedelmi. A -haldokló ágyánál két férfi állt, az egyik gondolkozó, a másik áhitatos -kifejezéssel tartván a beteg kezét; első pillanatban felismerhető az -orvos és lelkész. - -A csendbe az örökre elköltözőnek szaggatott lélekzete vegyült. - -Az ajtó feltárult, s Kázmér nejével lépett be. A síri jelenetre -mindkettő visszadöbbent, következő pillanatban Kamilla felkiálta: - -– Atyám! édes jó atyám! – s egy heves lépést tőn előre, azután ingadozni -kezdett, s mielőtt férje segélyt nyujthatna, összeroskadt. - -Villám szemei a hangra életet nyertek, s ki már napok óta egyetlen -tagját sem mozdítá, mintha megvillanyozták volna, fejét magasra felüté, -s szemei szikrákat szórtak, ezzel, úgy látszék, utolsó életerejét -kimeríté, mert a nélkül, hogy szólna, vagy környezetének időt engedne a -meglepetés jeleit adni, szemei becsukódtak, s mint a halál áldozata -hanyatlott vissza. - -– Meghalt? – kérdé Kázmér, ki épen alélt nejéhez térdelt, hogy -eszméletre birja. - -– Félek – viszonzá az orvos, fülét a beteg melléhez illesztve – hogy a -túlfeszültség után örök nyugalom áll be. - -A lelkész összekulcsolt kezekkel szemeit éghez emelé, s ajkai imát -rebegtek. - -Rémes a csend, mely a szobát eltölté; csak néha hallatszék gyenge moraj, -mi a lelkész fohászai által támadt. Kázmér Kamillát ápolá, s az orvos -betegét iparkodott még egyszer életre ébreszteni. - -Nagyon szomorú képlet! - -Bármily nagy volt az idegrázkódás, mely Kamillát lábairól lesujtá, -lelkének küzdelme mégis nagyobb, mert a megtört testet nem sokáig engedé -fájdalom nélkül szünetelni. Rövid idő mulva férjére veté szemeit, de nem -oly bájjal, mint azt Kázmér megszokta, hanem tele kétséggel, mintha -kérdeni akarná: élek-e még, vagy szellem vagyok, ki a túlvilágból -visszapillant arra, mi neki e földön oly drága volt? Halavány, mint -valami márvány szobor, melyre a holdvilág süt, s így félkezével földhöz -támaszkodva, a másikat pedig férje felé nyújtva, azzal a merev -tekintettel hasonlíta oly képhez, melyen egy vérző ifjú szív meghatóan -van ecsetelve. - -[Illustration: – Atyám! édes jó atyám!] - -Kebelrázó volt, midőn a szegény gyermek, hirtelen összeszedve erejét, -felegyenesedék, s oly mély sohajjal, mintha föld alól jönne, az ágyhoz -vánszorgott, s atyjára borulva zokogni kezdett. - -Mintha leánya lehelletének melegétől, vagy vérző szivének dobbanásától -delejességet nyerne, az orvos nagy meglepetésére Villám lassanként -mozgatni kezdé tagjait, s szemei, miknek fénye már megtörve volt, most, -hogy újra megnyiltak, tisztán és örömöt sugározva ragyogtak. Reszkető -kezeit leánya fejére tevé, s aztán Kázmérra tekinte, síri hangon -mondván: - -– Köszönöm. - -– Jól hallottam-e? – fuldoklá könyek közt Kamilla – atyám! kedves édes -atyám! a te hangod volt az? Igen, igen! mert lelkemben rezzent meg. Oh -szólj még, hisz oly soká várakoztam e boldogságra. – És az öreg kezeit, -homlokát csókjaival árasztá el. - -– Hozott Isten jó gyermekem, és téged derék ifjú, kit lelkem annyiszor -felkeresett. Fogadjátok áldásomat, kedves gyermekim. Orvos úr! mivel -háláljam meg, hogy ön ez óráig megtartá bennem a lelket? Ön e földön még -egyszer boldoggá tőn, mert valaha az valék. - -– Dusan meg vagyok jutalmazva – viszonzá az orvos – mert ön láthatá -leányát, kiért oly igen epedett. - -– Ah atyám! – mond Villám a lelkészhez – ön jó szellemmel bír, mert e -mennyei pillanattal biztatott. - -– Az Isten kegyelmében biztam. - -– Jól imádkozánk, Isten meghallgatá könyörgésünket. Önnél is szívből -jött, mint nálam, különben elkéstek volna drága gyermekeim. Kamillám, -Kázmérom! öleljetek meg. - -Mindkettő sírva borult a betegre, ki jobb kezét Kamilla, balját pedig -Kázmér fejére téve, átszellemült tekintettel szólt a lelkészhez. - -– Atyám! még egyszer imádkozzunk együtt ezek boldogságáért – s a mint a -két drága főt közelebb voná ajkaihoz, a lelkész felettök kitárá karjait, -s szemeit éghez emelve imádkozék. - -Szünet után ismét megszólalt a beteg: - -– Ne sírjatok fiaim, csodásan érzem erőmet növekedni, ne féljen orvos -úr, most már nem halok meg. - -– Ápolni fogunk kedves édes atyám – mond Kamilla. - -– És ezután mindig együtt élni – tevé utána Kázmér. - -Ha valamelyik az orvos arczát figyelte volna, elvesztené az utolsó -reménysugárt is, látván a szánakozó mosolyt ajkain, s a bus tekintetet -szemeiben, de szerencsére az atya, a gyermekek jobban el voltak -egymással foglalva, mintsem valaki másnak vonásairól akarnának valamit -leolvasni. - -A lelkész mindnyájokra áldást adva távozott, nemsokára követé az orvos -is, kit Kázmér a lépcsőkig kisért, hol e kérdést intézé hozzá: - -– Remélhetünk? - -Válaszul baljóslatu vállvonítást nyert. - -– Szóljon őszintén, mert tudnom kell, miként intézkedjem? - -– Csodát nem tehetek, ő menthetlen. - -Kázmér visszatántorgott e sohajjal: - -– Szegény Kamillám! - -– Tüdővészes a legutolsó fokozatban. Órákat még élhet, de napokat már -nem. - -– Isten önnel. - -– A viszontlátásig. Mindent elkövetek oly hosszura nyujtani életét, mint -csak lehetséges, de új tüdőt nem adhatok. Később látjuk egymást. - -Kázmér a helyzet komolyságához illőn, de mélyebb levertség jelei nélkül -tért vissza a szobába, nem akarván sem szóval, sem hangulatával elárulni -kedves neje előtt, hogy kétségbeejtőn szomoru dolgot közlött vele az -orvos. Fejét mellére lankasztva, keresztbe font karokkal állt, s -hallgatá, mily angyalilag édes, meghatóan szép, és a csodálatig eszes -beszéddel tartá a kedves gyermek a sír szélén feltalált atyját. - -Kamilla két kezébe rejtve Villám elaszott kezét, forró ajkainál tartá, s -a mint szólt, lehelletének melege azon ömlött el; így, keresetlenséggel, -s tán ép azért leírhatlan bájjal a fél ágyon át a beteghez lehajolva, -ennek egyik reszkető kezét szép fején pihenni érezvén, vigasztaló -angyalhoz hasonlíta. - -Az ősz bajnoknak egész lelke szemeibe költözött, egy ifju szerelmes nem -tekinthet több üdvvel arája arczába, mint ő Kamilláéba; vonásait -elnyelni látszott, s annyiszor csókolá, mintha kárpótolni akarná magát -azon veszteségért, hogy annyi és oly kínos éveken át el volt tőle -rabolva ezen atyai boldogság. - -– Ilyennek írt le előttem az a derék jó Kázmér, még is meg vagyok -lepetve, mert azt hittem, tollát a szerelem vezérli. - -– Akármilyen vagyok, drága atyám, csak hogy láthatlak; szellem vagy -szépség e boldogságot nem növelheti. - -– De nemes szív igen – szólt bele Kázmér. - -– Azért lépj közelebb te, kedves férjem, hogy szavaid igazságát érezzem. - -– Azt hiszem, ti megérdemlitek egymást – susogá az atya, s Kamilla -fejéről kezét lecsusztatva, erőtlen nyujtá Kázmérnak. - -Kázmér térdre omlott, az oda nyujtott kezet ajkaihoz voná, s -megindulással szólt: - -– Leányod egész világom, fogadd eskümet, hogy boldoggá teendem őt. - -Az öreg hálásan szorítá meg Kázmér kezét; megértette, hogy ez örök -bucsu, azután Kamillát kérte, beszélne neki gyermekéveiről sokat -mindent. - -És Kamilla azzal a kedves természetességgel, mely Kázmért annyiszor -elbájolá, beszélte atyjának, miként folyt eddigi élete. - -– Hát rólam – kérdé az öreg – senki sem szólt veled? - -– Idegenek sok tisztelettel, Pálmay bácsi néha, titokban, sok -szeretettel, de családja előtt soha. - -– Valld meg, az a büszke bárónő éreztette veled helyzetedet? - -– Én szívemből megbocsáték neki – mond Kamilla, s oly édesen tekinte -Kázmérra, hogy lehetetlen volt belőle ki nem olvasni, miszerint a bárónő -szívtelensége üldözé e drága karok közé, s mielőtt atyjának időt engedne -e kényes dologra megjegyzést tenni, visszaesett elbeszélői tisztébe. - -Az öreg úr pedig szivesen hallgatá, s óvakodott megszakítni őt, nehogy -elkéssék. - -Életének azon időszakánál, mikor Kázmérral megismerkedék, elnémult; -rövid szünet után Kázmér vette át a szót. - -Költészet és lelkesülés füszerezé előadását; elmondá a hatást, mit -Kamilla első dala lelkében szült, leírta az érzést, mikor először látta, -a habozást első beszélgetésüknél, s boldogságát az oltár előtt. - -Villám arczán örömkönnyek ragyogtak. - -– Igen, igen, hangod gyönyörü lehet, édes leányom – mond az öreg úr – ha -beszélsz is, oly csengő és szívhez hatóan dallamos, hát milyen lehet -éneked?! Pihend ki elébb fáradalmad, aztán nyujts nekem is élvet. - -– Óhajtod atyám? - -– Most ne, mindkettőnket fárasztana, nekem is, neked is nyugalom kell. - -Kamilla egy pillanatra sem hagyá el többé atyját, de Kázmér sem; -virasztottak mellette és ápolák. - -A reá következő két nap Villám oly rosszul volt, hogy folytonos -halálküzdés látszék rajta. Az orvos gyakran meglátogatá, s nem győzött -eléggé csodálkozni ily erős természeten. - -Negyednap az öreg úr arcza ismét kiderült, szemei megvilágosodtak, s -egész határozottsággal állítá: - -– Most egészen jól érzem magamat, csak gyenge vagyok még. Kamillám, -emlékszem igéretedre, hadd halljam hangodat. - -Kamilla egy imadalt zengett; hangjában ennyi varázs soh’sem volt, valami -szentnek fohászához hasonlíta ez ének. A szavak magasztosak, s látszik, -hogy az előadó mélyen átérzi, mert az ima atyjáért szól; a dallam oly -megindító, hogy az ember leborulni kész vallásos buzgalom gyakorlására; -az előadás oly szende, szép és megható, mintha angyalajkról eredne. - -Az ének felszállt, s az ősz bajnok lelkét magával ragadá az égbe. - -Kázmér nejéhez lépett, kezét bensőséggel megfogá, reszkető hangon -mondván: - -– Térdeiden folytasd Kamillám, atyád az égből hallgatja. - -Kamilla hangja elállt, szíve összeszorult, s mindkét kezével férjébe -fogódzva, ijedtségtől dult vonásokkal kérdőn mereszté rá szemeit. - -Kázmér gyöngéden átkarolá, s az ágyhoz vezeté, hol Villám éghez emelt -szemekkel és mosolygó ajkakkal feküdt. - -– Ő meghalt. - -Ismeritek a hangot, melyet a legsajgóbb fájdalom szakít fel a szivből? -Nem éles sikoltás, nem hajmeresztő kiáltás, hanem csendes, vontatott -nyöszörgés az, mely velőkig hat. - - - - -XXII. (Szükségben jó tanács.) - -Kamilla el nem bírta volna fájdalmát, ha oly hőn szeretett férj nem -állna oldalánál, kinek szeméből vigaszt, s nemes lelkéből erőt -meríthete. Voltak pillanatai, midőn idegeit lázas rohamok, s szivét -görcsös fájdalom támadá meg, oly mértékben, hogy eszméletét lehete -félteni: ilyenkor Kázmérra borult, forró könyeket ontott, és bánata -enyhült. - -Ily körülmények közt lehetlen volt Kázmérnak elhagyni nejét addig, míg a -kiszenvedett atyát örök nyugalomhelyre nem kisérik, mi másnap egyszerü -szertartással, de annál drágább könnyek közt meg is történt. - -Most Kázmérnak ügye után kelle látni; rövid időre bucsut vőn nejétől, s -felkeresé azon pénzügyleti házat, hova váltója szólt. - -A ház előtte való nap beállítá fizetéseit. - -Kázmér csaknem eszméletét veszítve futkosott könyvvivőhöz, ügyvédhez, -pénztárnokhoz, mindenütt egyhangu válaszul nyeré: - -– Pénze nincs veszélyezve, s csak idő kérdése hogy mikor kapja meg. -Siessen követelését bejelenteni a csődnél. - -Jobban el volt készülve arra, hogy a villám lesujtja, mint e csapásra. E -papírban feküdt minden értéke, azontul a föld hátán sehonnan sem volt -várni valója, készpénze pedig alig állt több mint egy napoleonból, -ellenben már sürgető adósság terhelé. - -– Mit csináljak? És szegény nőm?… Ah ez rettenetes – tünődék magában – -itt oly helyzetbe jutottam, melyből kigázolni eszemet és erőmet -felülmulja. Szédítő mélység felett állok, s a föld szakadozik alattam, -ha lezuhanok, magammal sodrok egy angyalt. Istenem! hisz én dolgozni -akarok, de hol kezdjem, és mivé legyek addig, míg alkalmam lesz hozzá? -Nem irtózom én a szegénységtől, de addig, míg szegényes kereset -mutatkozik, miből tartom nőmet?… Mivel érdemeltem e csapást?! -Nyugalommal tűrném a szerencsétlenséget, ha magamat ért volna, de éri őt -is, kinek megtört erejét utolsóig ki fogja meríteni. - -Feje zugott, lábai inogtak, s melle szorult; vére forrt ereiben, s hol -agyvelejének nyomult, hogy feje lángolt tőle, másik pillanatban jéghideg -lőn, s minden csepp vérét szívéhez érzé tódulni. - -Bámulatos, hogy nehány órai küzdés mennyire képes valakinek kinézését -elváltoztatni. Midőn Kázmér haza ért, Kamilla rémülettel kérdé: - -– Az egekért: mi történt? Alig lehet rád ismerni. - -– Ah Kamillám! egyik szerencsétlenség a másikat éri. - -– Kázmérom! csak nem akarnak tőlem elszakasztani? – mond Kamilla, s -mindkét kezét férje vállára téve, keblére simult. - -– Nem, azt nem, drága nőm – viszonzá Kázmér, ajkaival Kamilla homlokát -érintvén. - -– Más szerencsétlenségtől nem félek. - -– Tudod-e Kamillám, koldusok vagyunk. - -– Mi, kik annyit tanultunk, és dolgozni akarunk? - -– A ház, hova pénzeink utalványozvák, megbukott. - -– Szükséges, hogy holnap kereset után lássunk. Te valami irodában nézesz -alkalmazást, s én meg fogok most győződni, ha hizelgés volt-e, mit ének -és zeneképességemről beszéltetek, vagy csakugyan érek valamit? Ha nem -sikerül, még akkor sem fogok kétségbeesni, s terhedre nem leszek, mert -hogy a tűt elég ügyesen forgatom, arról már bizonyos vagyok. Pénzkérdés -ne busítson minket soha. - -Mit tudta ő, minő hatalom ez? De nemsokára ismerni kezdé. - -Bekopogtatott Villám háziasszonya, s előállt követelésével. - -Kázmér elmondá esetét, s türelemre kérte. - -A vendégszerető asszony oly tekintetet lövelt Kázmérra, hogy ezt a hideg -borzongatá tőle. - -– Jól van – mondá baljóslatú szemekkel – majd meglátom, mit tehetek – s -miután Kamillát át meg átnézte, azon erős hittel távozott, hogy ez -idegen kalandorok, ha megakarják is csalni, pénze bizonyosan nem veszett -el. - -– Láttad – mond Kamilla – minő szemeket mereszte rám? Az hittem, elnyel -tekintetével, önkénytelen is boszorkánymesék jutottak eszembe. - -– Visszataszító alak, annyi bizonyos, egyébiránt a legjobb teremtés -lehet. - -– Szeretném, hogy az legyen. - -– Mit érdekel? - -– Nem tudom miért, de félszt önt belém. - -– Mert ideges vagy velem együtt, de csoda-e? Hisz néhány nap alatt annyi -ért, mi egy életre is elég volna; hazát cseréltünk, elvesztők jó -atyádat, kevés vagyonunk egy hosszadalmas csőd eljárásának van kitéve, s -végre itt állunk, a nagyvilág közepette magunkra hagyva, rokon, barát és -pénz nélkül. Kamillám! mi nagy küzdelmek küszöbén vagyunk, lelkünk -iszonyu viharoknak lesz kitéve; a mi most ránk vár, sok erőt, -szilárdságot és türelmet igényel. - -– Nem fogunk elcsüggedni. - -– Akkor sem, ha fáradságtól kimerült tagjaidat pihenés helyett új -munkára kell kényszerítned, ha étkezés helyett futkosnod kell, hogy -elvállalt kötelezettségednek eleget tégy; ha hideget, meleget és éhséget -kell tűrnöd? - -– Sőt ellenkezőleg, akkor is boldog leszek, ha bírlak, ha szemeidből -meríthetem mindezekhez a biztatást. - -– Kamillám, drága angyalom! Miért avatkozott a balsors ügyeimbe? Hisz én -szerencséssé akartalak tenni egész szívemből, egész lelkemből, és félek, -reszketek, hogy ifju életed meg lesz mérgezve, és általam, ki neked a -menyországot akartam e földre hozni. - -Sok, nagyon sok esetben a szerencsétlenség jobban meghatja a legerősb -férfit, mint a gyenge nőt; válságos órákban a nők több lélekéberséget, -több elhatározást mutatnak, mint a férfiak. Bátor férfi szembe száll -ágyukkal, golyókkal és tízszeres ellennel, de a sors csapásai elől -meghátrál, holott a nő, kit egy árnyék kétségbeejt, egy gyüszűnyi vér -láttára elájul, s egy dörgő hangra összerezzen, a sorssal csodásan -megküzd. - -Ez a lovagjellem, körének egykor csodált hőse, Kázmér össze volt zuzva, -s mint vihar által tövéből kicsavart cserfa hevert, míg mellette gyönge -liliomként magasra emelkedett a szende szép Kamilla, ki biztató -szavaival életet lehelt az elhaló lélekbe. Szegény teremtés, testi és -lelki kínokon ment át; fáradalmas utazás után lelkét lepte meg a lesujtó -állapot, melyben atyját lelé. E pillanattól kezdve test és lélek -folytonos küzdelemben volt, mert míg lelkileg égető kinokat szenvedett, -virasztott és ápolá drága betegét, kit, midőn elveszte, szíve és lelke -megtörtnek látszék, most férjének kétségbeesése járul hozzá. Ki -csodálkoznék, ha mind ez letörné a gyönge virágszálat?… És ime, -felemelkedik, teste ruganyosságot nyer, s lelke oly fenségben ragyog, -mintha boldogság övedzené körül. Lám, miért történik az, hogy gyönge nő -erős férfinak nyujtson vigaszt… Igen, igen! – nagy viharban a fa törzse -eltörik, a virágszár csak meghajol. - -Kamilla kifogyhatlan volt szeretetreméltó bájos beszédével, annyira, -hogy Kázmér helyzetének nyomasztó oldalát lassanként feledni kezdé, s -vigasztaló angyala által szelleme egy költőibb világban édelgett. - -Ezalatt a szives háziasszony nyakra-főre sietett igéretét beváltani, s -ugyancsak utánna nézett, hogy mit tehetne? Végre tőn is olyat, mitől -szegény Kamilla szíve majd megrepedt. - -Mintha derült tiszta égből sujtana le a villám, oly váratlan érte Kázmér -és Kamillát a jólelkü háziasszony intézkedése. Ők már kilátásokról, -szerencséről álmodoztak, mikor a törvényszolga, elfogatási parancsot -mutatva, üdvözlé Kázmért, s az adósok börtönébe kisérte. - -Erre egy pillanatig sem gondoltak. - -Ez érte Kamillát legrettenetesebben. - -Látta, hogy férjét elkisérik, de nem tudott mozdulni, sőt szólni sem, az -egész világ keringett vele; nem emlékezett, szólt-e hozzá Kázmér, -megölelte, vagy elbucsuzott-e? Ő csak látott, de se nem eszmélt, se nem -hallott. Mikor a távozók után az ajtó becsapodék, mint menydörgés járta -át szivét a hang,… aztán minden elsötétült előtte. - -Sokáig tartott a siri csend, mit sem panasz, sem zokogás, sem -vigasztalás nem zavart; olyan volt e szoba, mintha halottat rejtene, -kinek e világon senkie sincs. Végre feleszmélt, s mintha lázrohamos -képzeletek után térne magához, oly csodálkozva tekinte körül; egy -homályos álom lebegett előtte, még most is úgy nyomja keblét, szive oly -nehéz tőle… Mint ki tájékozni akarja magát, figyelmesen tekinte körül, -aztán szemei valakit keresni látszottak,… e pillanatban lépett be a -háziasszony. - -Kamilla szivszaggatón kiáltá: - -– Való igaz volt, és nem álom – ezzel felugrott, s azon helyre ment, -honnan férjét elvezeték, itt leborult, megcsókolá a földet és keservesen -zokogott. - -Ez a tisztességes jámbor franczia nő e jelenetnél úgy viselte magát, -hogy akármelyik vasasnémet megirigyelné hősiességét. Ott állt összefont -karokkal, mint sír felett a kőszobor; arczának egy izma sem rándult meg, -a részvét vagy szánalomnak még csak árnyéka sem mutatkozott vonásain. -Nagyobb nyugalommal egy bakó sem nézte áldozatát. - -Kamilla sokáig sirt, s a háziasszony hallgatagon sokáig várt. - -Midőn Kamilla fel akart emelkedni, összeborzadt, mintha kígyóra lépett -volna, mert tekintete azon nőre esett, kinek szemei alatt vérét fagyni -érzé, kit vampyrnak tartott. Félfekvő helyzetben maradt, egyik kezével a -földhöz támaszkodék, a másikkal homlokát simítá végig, s reszkető hangon -kérdé: - -– Mit akar ön? - -– Jó tanácsot adni. - -– Ön, ki legnyomorultabbá tőn, ki elszakíttatá tőlem egész világomat, ki -szétrombolá szép menyországomat, s égető pokollá tevé életemet, ön akar -jó tanácsot adni? Megátkozom, tanácsával együtt. - -– Gyermek – mond hideg vállvonítással a háziasszony – tapasztalatlan -gyermek férjével együtt, kiken én segítni akarok. Mi lett volna önökből, -ha rendes uton pénzökre várnak? Mert míg azt illetékesen megkapnák, igen -sok idő kell, mit csinálnának addig? Azt hiszi, férje beszéddel, -igéretekkel vagy fenyegetődzéssel keresztül vitt volna valamit? Soha! -Ismerem a pénzvilágot és bankársziveket. Mélyen kelle önt sujtani, hogy -maga iránt részvétet kelthessen. - -Kamilla figyelni kezdett, lassanként felegyenesedve mondá: - -– Szóljon világosabban. - -– Egy fiatal szép hölgy, ki hazájától messze, atyját veszíti el, s -csaknem azon időben férjétől is megfosztják… - -– Rettenetes! oh ez rettenetes! - -– Igy fognak felkiáltani mások is. - -– Mit segít az rajtam? Én még is oly kimondhatlan szerencsétlen vagyok. - -– Csak ez volt a mód, hogy önökön segítve legyen. Most, miután a pohár -csordultig megtelt, hamarébb akad kéz, mely azt ajkaitól elvonja. Önt -sokkal több érte, semhogy adósa üres kézzel elbocsátaná, menjen bátran -bankárjukhoz, panaszoljon el neki mindent, kétségbeesése megindítandja -őt. - -– Igen, azt teendem még ma. - -– Ma már késő is, de meg erőtlen is, hanem holnap… - -– Jó, tehát holnap. - -– Nos hát, rossz tanácsot adtam? - -– Asszonyom! Ön oly sebet ejte szivemen, hogy nem tudnám önnek többé -megköszönni még azt sem, ha menyországot adna is. - -A háziasszony félvállát megrángatá, s ezt látszék gondolni: - -– Bánom is én, csak követelésemhez jussak. - - - - -XXIII. (Reggeltől estig Párisban.) - -Egy igen elbizakodott, de annál szellemtelenebb kinézésű férfi, kinek -hegyes szakálla közé meglehetősen vegyülvék az ősz szálak, tűkör előtt a -tisztesség eme jelvényeit iparkodott kitépdesni, midőn valami -komornyik-féle kinézésü fehérnyakkendős egyéniség jelenté: - -– Az étkek felhordvák. - -– Atyámnak be van jelentve? - -– A bankár úr nem reggelizik, eltávozott. - -– Annál jobb, legalább nem gyötör számokkal – ezzel lomha lépteit az -ebédlő felé irányzá, hol rettenetesen unatkozva, karszékbe veté magát, s -hozzálátott a pusztításhoz. - -A szoba gazdagságáról csak annyit említek, hogy magukban az értékes -képekben egész vagyon feküdt; a kandalló drága kövekkel volt kirakva, s -rá müvészi szoborkák illesztvék; a butorok rózsafából, valóságos -remekek; a habos selyem tapettek közé illesztett fogantyuk, s a -függönyök rózsái vert aranyból készültek. - -Az étkező uracs kelletlen szörpölgeté a tengeren meghordozott St. -Julien-jét, midőn inasa belépett e szókkal. - -– A bankár urat egy nő keresi. - -– Tudja, hogy atyám nincs itthon, hát utasítsa el. - -– Igen, de rendkívül szép, és nagyon szomorú. - -– Vezesse be – s roppant sebességgel jártatá kezeit haján, szakállán és -öltözékén végig. - -Rövid idő mulva Kamilla megjelent. - -Az arszlán el nem fojthatá a hangot, mit meglepetése szült. - -Kamilla mindig szép volt, de ma eszményi, vagy igazabban mondva -túlvilági lényként jelent meg; a bú elemésztett arczáról minden -földiest, s színének haloványsága alatt a nemes vonások meghatón igéző -kifejezést nyertek; látszott, hogy ajkain szenvedés ül, s ezer meg ezer -nő irigyelné szenvedéseit a bájért, mely ajkain lebegett; tekintete -bágyadt volt, mi csak összehangzás miatt is szépnek mondható, és e nagy -kék szemekre olykor-olykor sötét pillái mint felhő nehezültek, úgy, hogy -arczának egy részére árnyékot vetettek. - -E bánatos alak a mély gyász által, melyet viselt, oly kifejezést nyert, -minőtől a márványszívek is megrendülnek. - -Pager úr annyira leereszkedett, hogy saját elkényeztetett kezeivel tolt -vendégének karszéket, mialatt inasának távozást inte. - -– Uram – kezdé Kamilla – én nagyon szerencsétlen vagyok. - -– Pillanatra annak érezheti ugyan magát, de nem maradhat sokáig az, ha -emberi hatalom segíthet kegyeden. - -– Szavai nemcsak bátorságot, de vigaszt is nyujtanak. Én kérelemmel -jövök. - -– Legyen nyilt. - -Kamilla röviden elmonda mindent, mi Párisba érkezése óta történt; -nyiltan bevallá, hogy a kérdéses huszonötezer franc minden vagyonuk, de -annak mégis tetemes részét kész elengedni, ha rögtön kifizetik. - -– Az igaz – szólt Pager úr – atyám üzlete kissé megingott, de az én -gazdagságomon ez mit sem változtat. - -– Bocsánat, azt hivém, a bankár úrhoz van szerencsém. - -– Szerencséje, hogy nem ő hozzá. Az kalmár-lélek és bankár-szív; sem -szépség, sem könny meg nem indítja, ő számol, s a mint az egyszer egy -mutatja, úgy cselekszik. Velem hamarébb boldogulhat. - -– Hogyan? - -– Úgy, hogy én kész vagyok atyám helyett a huszonötezer franc -lefizetésére. - -– Lehetséges-e? - -– Akár e pillanatban. - -– Mily nagylelkű ön! - -– Ez a legkevesebb, mit tenni akarok, de feltételhez kötöm igéretemet. - -– S az? - -– Férje, a mint visszanyeri szabadságát, hagyja el Párist. - -– Rögtön uram, biztosítom, rögtön elhagyjuk. - -– Kérem, csak egyedül. - -– Ki? - -– Ő. - -– És én? - -– Kegyed kap előkelő szállást, cselédséget, fényes fogatot, páholyt és -ötvenezer franc évi tűpénzt. - -– Nem értem. - -– Pedig szükséges, hogy megértsük egymást. - -– Azért szóljon világosabban. - -– Elmondtam mit adok, most figyeljen, hogy mit kivánok: naponként egy -látogatást tenni kegyednél; ha kikocsizik, oldalánál lovagolni, s -páholyában együtt üljünk. - -Kamilla felugrott, arcza kipirult, szemeinek bágyadt tekintetét villámló -harag váltá fel, s ajkait, miket még az imént a fájdalom oly szépekké -tőn, most a gyűlölet félelmessé tevé. E pillanatban úgy nézett ki, -mintha őrjöngni kezdene. - -– Mit akar? – kérdé az arszlán, s megdöbbenve hátrált. - -– Mit akarok? Megmondani, hogy pusztáink vad fiai elhirhedt betyárok; de -ezeknél mennyivel gonoszabbak e művelt világ polgárosult urai; azok csak -pénzt rabolnak, de ezek itt pénzt és becsületet. Mit akarok? Megmondani, -hogy ön egy nyomorult gyáva, ki a szerencsétlenséget a maga részére -akarja kizsákmányolni, hogy méltó fia atyjának, sőt annál is gonoszabb, -ő nyomorba taszított, s ön a gyalázatba akar lerántani. - -– Istenemre, így még szebb! – mond Pager csodálkozással legeltetve -szemeit Kamillán, mintha valami szinésznő volna előtte. A kitörés, a -becsmérlő szavak cseppet sem sértették, mintha már nagyon megszokta -volna. - -Kamilla ingerülten lépett az ajtó felé. - -Pager úr hajlongva kérdé: - -– Szabad lekisérnem? - -– Maradjon. - -– A mint parancsolja. - -Kamilla távozott. - -Pager úr lelkesülten veté magát a karszékbe, s kezeit dörzsölgetve -mondá: - -– Fél Páris fogja irigyelni szerencsémet. Sok ilyen szegény bohóra -akadtam már, ki eleinte szemeimet majd kiásta, aztán maga jött kérni; -egyiket a hiúság, másikat a kétségbeesés hozta hozzám. Bizonyos vagyok -benne, hogy ez is el fog jönni. - -E szép elmélkedés után ismét reggelihez ült. - -A ki valaha megsebbzett szarvast látott berken-bokron át csörtetni, -fogalommal bírhat arról, mint rohant Kamilla Páris utczáin és -boulevardjain végig; ezer emberbe ütközött, a nélkül, hogy észrevette -volna, s ezren kitértek előle, a nélkül, hogy látta volna. Ha itt-ott -nem rántanak, vagy taszítanak rajta egyet, a kocsik okvetlenül -elgázolják. - -Páris utczáin annyi a tarkaság, oly vegyülete van a szép és rútnak, okos -és bolondnak, hogy semmi sem képes feltünni, és Kamilla után mégis -annyian tekintének vissza, sokan megálltak, s úgy néztek utána; ha nem -rohan annyira, bizonyosan egyik-másik követte volna őt. Volt olyan, ki -kérdést intéze hozzá, de ő ép úgy nem hallott semmit, mint nem láta -senkit; füleiben két «isten hozzád» zúgott, a haldokló atyáé s a -bebörtönözött férjé; szemei előtt gyász, csupa gyász lebegett. -Kebelvihara addig kergette, míg a «Pont des Arts»-on találta magát. -Midőn maga alatt a hullámzó vizet zajlani hallá, megállt, s azon időtől -fogva, hogy Pager urat elhagyá, először érzé, miszerint él és -gondolkozik, de ezen első gondolata ép oly szerencsétlen volt, mint ő -maga. Úgy mosolygott a Seinera, mint ki végveszélyben megmentő barátjára -talál; ingadozó léptekkel, de habozás nélkül ment a párkányhoz, kezeit -mellére kulcsolva, szemeit éghez emelé… még egy pillanat, s ő a habok -közt van… ekkor kezeivel hirtelen elfedé szemeit, mintha az égen valami -borzasztót látna, s összerázkódva sóhajtá: - -– Mi lesz Kázméromból?… nem, soha! – ezután keresztet vetett magára, az -Istent segítségül hívta és tovább ment. - -De hova? - -Ereje ki volt merítve, s lábai roskadoztak; a mily sebesen jött idáig, -annyival lassabban ment tovább. Ha még sokáig nem pihen, valamelyik -utcza közepén összeroskad. Néha akaratlanul megállt, falhoz, vagy -kapuhoz dőlt, fejét sebesen lihegő mellére lankasztá, s úgy nézett ki, -hogy alakja hangosan kiáltá e szót: - -– Megsemmisültem! - -Isten tudja meddig feledte volna magát ily helyzetben, ha kiváncsi, vagy -résztvevő kérdést nem intéznek hozzá; ilyenkor felrezzent, mint bokorban -megriasztott madár, s tova repült. - -[Illustration: Falhoz, vagy kapuhoz dőlt.] - -Végre a «Jardin des Plantes»-be jutott. Nagy szerencsétlenségében jó -csillagzata még sem hagyá el egészen, hogy e helyre vezérlé; itt -megszünt a zaj és tolongás, mi úgy hatott rá, mint hajótörés után egy -szál deszkán menekvőre az új vihar, de itt csend és magány környezé. Egy -kőpadra veté magát, s oly keservesen zokogott, hogy még Pálmay bárónő is -megszánta volna. Órák hosszáig sírt, s ha pillanatra csillapult is, ez -csak azért volt, hogy új roham következzék, mígnem szívgörcsei oda -mutattak, hogy könnyforrása kiapadt. - -Gondolkodni akart, de lehetetlen, eszméinek fonala mindúntalan -elszakadozott, s úgy össze-vissza bonyolult, hogy agyának mostani -működése elmeháborodásnak mondható. - -Ha mély fájdalom sujtja akár a lelket, akár a testet, azt véli az ember -szenvedése perczeiben, hogy az idő megállt, pedig e kegyetlen bálvány -minden tekintet nélkül, boldogok és boldogtalanok felett egyiránt -elrepül, s bővelkedjünk bár jóban vagy rosszban, legyünk bár a sors -kegyenczei vagy nyomorultak, az idő nem kimél meg, s csak azt látja az -ember, hogy elmult; így áll ez egyes napokra és az egész életre is. - -Kamilla sem volt kivétel, s kétségbeesése közepette azon vette magát -észre, hogy e rettentő nap elmult, s alkonyodni kezd. - -A világért sem tudta, hogy hol van, vagy mikép és mikor jutott ide, nem -is törődött vele, de annál inkább azzal, hogy hol van Kázmér? - -– Ha nem lehetek vele, legalább közelében akarok lenni, – sóhajtá, s -elindult oly lankadtan, oly leverten, mintha súlyos betegségből most -kezdene lábbadozni. - -Az első egyént, kivel találkozék, megkérdé, hogy hol van az adósok -fogháza. - -– «Rue de Clichy» – nyeré válaszul. - -– Ah uram! még soha sem valék Párisban, szíveskedjék az irányt -megmondani – esdekle Kamilla. - -Az udvarias franczia darabig elkiséré, aztán megmutatá az irányt, merre -jut a Seinehez. - -Többször tudakozódék a «Pont de la Concorde» után, melyen keresztül -haladván, könnyű volt a «Boulevard des Capucines»-re találni. - -Itt megrémülve kapott lángoló fejéhez; a hullámzó sokaság, vakító -világítás, mely a kirakat üvegeiről ezerszeresen tükröződék vissza, a -szokatlan moraj, az a tömérdek futó csillag, mely a keresztül-kasul -robogó kocsik lámpáit képezé, a mesés tarkaság, túlizgatott idegeit a -végromlás veszélyével fenyegeté. - -Akadt könyörületes lélek, ki őt e zajló tengeren az élénk boulevardon -átvezetvén, a «Chaussé d’Antin» sarkán azon végig haladni utasítá, -honnan a «Rue St.-Lazare»-ba tért, s végre a Clichyben találta magát. - -A végzetteljes épülethez ért; látott egy óriás kőfalat, nagy kaput, le s -fel ballagó őrt. - -– Ez az – kiáltá szívszaggató hangon – drága, egyetlen Kázmérom! itt -vagyok, itt akarok meghalni. – Azután nem látott semmit, a föld lábai -alatt veszni kezdett, s mintha utolsó szava teljesülne, görcsösen kapott -szívéhez… még egy pillanat, s ő nem tudott többé a világról semmit. - -Ha van irgalom az égben, könyörület a földön, úgy e szegény megtört -szívtől a keserű pohár kell, hogy eltávolíttassék, hisz két nap óta -annyit szenved az ártatlan lélek, a mennyi egy hosszú életre is sok. - - - - -XXIV. (A kit a sors üldöz.) - -Fojtó gőz, pipafüst és pálinkaszag, vagy pedig hangos beszéd, iszákosok -lármája s játékosok garázda kiabálása hozá eszméletre Kamillát, de -ébredése új veszélylyel járt, mert a büzhödt légtől fuldokolni kezdett. - -– Levegőt, levegőt! – kiáltá elrémült hangon. - -– Azzal nem szolgálhatok – mond durva hangon egy félszemű, burgonya -orrú, ripacsos ember, kinek fején hegyes hálósipka volt, s kötényének -bal sarka jobb oldalán feltüzve, kulcsköteget rejte el – hanem jó -pálinkával, hamisítatlan borral, vagy édes szeszekkel tessék -parancsolni, de levegőt itt nem mérünk. - -– Hadd látom, miként néz ki oly teremtés, ki csapszékbe jár levegőért? – -jegyzé meg egy széles vállú kamasz, s az imént szólóra könyökölvén, -röhögve nézett annak vállain át Kamillára. - -Kamillában a vér megfagyott, mert látta, mily barlangban környezik e -félelmes egyének. Irtózattal emelkedék fel a gyékényről, min eddig -feküdt, s mintegy magában tünődve kérdé: - -– Hogy jutottam ide? Hol vagyok? - -– Valami jóféle levegő eszétől és erejétől megfosztá – mond a hálósipkás -– aztán egy derék vendégem ide hozá. - -– Egyébiránt – tevé hozzá a másik – biztosíthatom, hogy igen jó helyen -van. Ez a gazember hamisítja ugyan italait, de hitelez. - -– Irgalmas isten! légy velem – sóhajtá Kamilla – én megőrültem, s mind -az, a mit látok és hallok, nem való, sem pedig azon rettenetes dolgok, -mikkel küzdék, nem történhettek meg. - -– Még nem aludta ki a mámort, – mond a hálósipkás. - -– Pedig már szeretnék vele ismerkedni – röhögé a másik, s míg szemeivel -kétértelműen hunyorga, könyökével pajtását úgy oldalba lökte, hogy az -hármat botorkázott tőle. - -Kamilla nem birt szólni, hanem kezeit összekulcsolva, esengve tekintett -a félelmes emberekre. - -Ekkor egy hajszállal sem különb kinézésű férfi lépett oda a -játékasztaltól, s rádördült a két szemtelenkedőre: - -– Nem látjátok, hogy úrhölgy? Pusztulj innen te méregkeverő, vagy -kivájom a másik szemedet is; te pedig Maurice, ülj félre békével, mert -ha meg nem mérkőzhetem is veled ökölre, be bírom vágni az utadat más -módon. - -A két hős morogva vonult vissza; az imént szóló pedig illedelmesen, s -mondhatni részvéttel közeledék Kamillához, mondván: - -– Örvendek, hogy állapota javult. Az este aggódtam ön miatt. Bocsánat, -ide kellett hoznom, mert szállásom nincs, de őrködtem ön felett. - -– Miért hozott ide, e borzasztó helyre? - -– Mert halottként feküdt az utczán. - -– Most már jól vagyok, egészen jól, kérem szabadítson ki innen! - -– Hova kisérjem? - -– Csak az utczára. - -– De sok utcza van. - -– A «Rue de Clichybe.» - -– Az csak néhány lépés. - -– Annál jobb. - -– Furcsa, ép ott találtam. - -– Oh az nem furcsa, az nagyon szomorú. - -A jelen voltak legaljasb megjegyzései közt vezetteté ki magát Kamilla e -barlangból. Undor, irtózat és félelem közt haladt a lépcsőkön felfelé, s -csak most látta, hogy éji szállása földalatti lebuj volt. Midőn a -napvilágot meglátta, majdnem nyakába borult kisérőjének, úgy -hálálkodott. - -– Ön jobbnak látszik, mint a többi – mond Kamilla kisérőjéhez – mi viszi -azon bűnfészekbe? - -– A nyomor, asszonyom, ha még egyszer mesterségemhez láthatnék!… de -szerszámaim lezálogolvák… - -Azután szótlan haladtak. - -– Itt a «Rue de Clichy». - -– Köszönöm uram, pénzem nincs, hogy szívességét megjutalmazhatnám, de -hálám jeléül fogadja e gyűrűt, s levonta ujjáról. - -A férfi gondolkodva, s mozdulatlan állt. - -– Ön értem sokkal többet tőn, mint megfizethetném, de a mit adhatok, -hálás szivvel adom. Fogadja el kérem. - -– Mit érhet e gyűrű? - -– Negyven frankot bizonyosan. - -– S kegyed ezt nagyon könnyen adhatja? - -– Oh igen. - -– Istenem! Mentő angyalomat küldéd el. Köszönet asszonyom, én elfogadom -a gyűrűt; nőm halála által okozott adósságimat lefizetve, szerszámaimat -kikapom, s dolgozni fogok, dolgom mellett pedig mindig kegyedet áldani. -– Megcsókolá Kamilla kezét, könnytelt szemeit hálásan éghez emelé és -távozott. - -– Dolgozni fogok, ezt mondá, s én ne dolgozzam? Igen, én is dolgozni -fogok, ha másért nem, érted, drága Kázmérom. Legyen vége e czéltalan -elcsüggedésnek, erőmre és képességemre most nagy szükség van. Isten! -légy velem. - -Bánatteljes pillantást vetett a szomorú kőfalra, melynek kapuja felibe -rémes betűkkel írvák e szavak: «Adósok fogháza». Egy «Isten hozzád»-ot -sóhajta, s mint küzdőknél a gyengébb, midőn magát már-már veszve látja, -összeszedi utolsó erejét, hogy kétségbeesett rohanásával ellenét -legyőzze, úgy szedte össze magát Kamilla, s mintha kicserélték volna, -szilárd, bátor lépésekkel ment tovább. - -Szerény alázattal nyitott be egy fehérnemű tárba, s munka után -tudakozódék. - -Tetőtől-talpig nézték, megmosolyogták, udvariasan beszéltek vele, bókot -mondtak neki, de munkát nem adtak. Elment másikhoz, ott sem volt -szerencsésb, megkérdezték: hol dolgozott eddig? s a válaszra: «sehol», -tovább küldték. Ő, szegény, tovább ment; másutt is ezt kérdezék tőle, s -midőn mondotta: «sehol», szintén elutasíták. - -– De az istenért, valahol kell hogy kezdjem. - -– Az igaz, de csak ne nálunk. - -– Dehát tegyenek kisérletet velem. - -– Arra nem érünk rá. - -Kamilla mélyen sóhajtott, de türelmét nem vesztve, tovább kisérle -szerencsét, fájdalom! mindenütt eredménytelen. Itt bőven ellátvák -munkásokkal, ott későbbre biztaták, s ő mindenütt üres kézzel távozott. -Benézett a nőszabókhoz, himző-boltokba, műkereskedésekbe, ha nincsenek-e -másoltatni való hangjegyek, vagy nem adhatna-e zongora- és énekórákat? -Sehol semmi! - -A sok futkosás, éhség és reménytelenségtől elcsigázva, könyekbe tört ki, -s látván, hogy már sehova sem fordulhat, kétségbeesetten mondá: - -– Istenem! te tudod, te láttad, hogy mindent elkövettem… én többet nem -bírok, történjék meg az, a minek történni kell, végzetem ellen nem -küzdhetek. - -Lehetséges-e, hogy ily tenger nép, gazdagság, fényűzés közepette egy -ifjú teremtés, ki dolgozni akar és tud, elveszszen? - -Már két nap óta egyetlen falatot sem evett. És hova fogja az éjjel -hajtani árva fejét?… mire virrad holnap?… mi lesz Kázmérből?… iszonyú -gyötrelmek! rettenetes sors. - -Lesujtott lélekkel és megtört szívvel állt a «Madelaine» terén, mintha a -reggeli virágvásárkor egy szép kameliát feledtek volna ott, mely most -már hervadásnak indul. Délutáni öt órát verte; a műhelyekből haza siető -munkás lánykák víg csevegés közt haladtak el mellette. - -Kamilla nem figyelt rájok, nem semmire a világon, ő sötéten merengett -maga elé. Egyszerre karját gyöngéden érinteni érzé, felpillantott, s -szemei két mosolygó szembe ütköztek. Magas termetű fiatal hölgy volt, ki -őt elmélyedéséből felrázta. - -– Ha nem csalódom – mond nyájas hangon – kegyed ma munkát keresett. - -– Igen, de mindenütt elutasítottak. - -– A szívtelenek. Ah! én szemeiben könnyeket láttam, midőn raktárunkból -távozott, s azon könnyűk, mintha csak én okoztam volna, azóta mindig -lelkemen égtek. Úgy kértem magamban Istenemet, hogy kegyeddel valahol -összevezetne, mert e rokonszenves arcz nekem feledhetetlen fog maradni, -és a jó Isten nem sokáig várakoztatott. - -– Köszönöm a barátságos hangot. - -– Mit szép hang, édes szó, abban mindenütt bővelkednek, én munkámat -akarom önnel megosztani, következőleg keresetemet is. - -– Oh mily jó! - -– Lássa, engem mindenfelől elhalmoznak munkával, s én sokkal többet -elvállalok, mint megbírnám, aztán akad mindig kereset nélküli ügyes -leány, azzal elvégeztetem, s ha az én és a tulajdonos megelégedésére üt -ki, beszerzem őket a műhelyekbe. Ezért társnőim jószivű Mathildenak -neveznek. - -– És így óhajt rajtam segíteni? - -– Mindenesetre. Jőjjön, vezessen szállására, hogy tudjam hol keresni, s -hova vigyem az elvégzendő dolgokat. - -– Oh! én nagyon szerencsétlen vagyok! szállásom sincs. - -– Szegény! én is igen szerencsétlen valék egykor, s azért hamar kinézem -mások szemeiből a szerencsétlenséget; de most, hála Isten! jó dolgom -van, s másokon is akarok segíteni. Menjünk hozzám ebédre, vendégem lesz -kegyed, majd ha teheti, elfogadom a viszonzást. – Választ sem várva, -karját Kamilla karjába fűzé, s a Seine felé haladt vele; míg a «Rue de -Babylone»-hoz értek, egész élettörténetét elbeszélte. Felvezeté Kamillát -padlásszobájába, hol a fényűzés véghetlen tisztaságból állt. - -– Beszólok a háziasszonyhoz, hogy vendégem van, addig kérem, találja -magát egészen otthon. - -Kamilla inkább ledőlt, mint ült, már egy tagját sem birta, oly -kimerültnek érzé magát… - -– Mindjárt lesz ebédünk, reménylem jó – e szókkal jött vissza Mathilde, -s székét Kamilla mellé tolván, bizalmasan folytatá – most, míg asztalhoz -ülnénk, mondja el mit tud? - -– Varrni, hímezni, csipkét szőni… - -– Derék, édesem! nagyon derék. - -– Értek a zenéhez, tudok énekelni, s kik hangomat hallották, dicsérettel -nyilatkoztak. - -Mathilde felugrott székéről oly sebességgel, hogy szegény Kamilla -összerezzent. - -– Mit – kiáltá Mathilde – ért a zenéhez, tud énekelni és szép hangja -van? Ah édesem! ily tulajdonokkal nem padlásszoba az ön helye, hanem -palotát szerzünk s fényes fogaton fog járni. Félre a tűvel, önnek a -színpadra kell lépni. Szép külsővel, csengő hanggal Párist el fogja -ragadni, s fél óra alatt többet szerezhet, mint nálunk egy életen át. El -van határozva, kegyedből énekesnő lesz. - -Kamilla szemei fellángoltak ezen eszmére, érzett magában képességet e -pályára, hajlamot ugyan nem, de a gondolat, kedves Kázmérjáért tehetni -valamit, olyanná hangolta, hogy örömmel fogadta az eszmét. Bármennyire -bágyadt és elcsigázott volt, a pillanat heve úgy felvillanyozta, hogy -tündöklő hangfutam után néhány ütenyt énekelt. - -Mathilde kitörő lelkesedéssel üdvözlé vendégét, s el nem mulasztá rózsás -ajkait Kamilla liliom arczán néhányszor elcsattantani. Terveket csinált, -légvárakat építe, s észre sem vette, hogy Kamilla fokonként szenvedőbben -néz ki; néha megrázkódott, mintha hideg borzongatná, aztán homlokát -tenyerébe rejté, szemeit összevoná, mint kinek feje igen fáj. A szerény -ebédet felszolgálták. - -Mathilde büszkén szólítá vendégét asztalhoz. - -Kamilla elfoglalá helyét, s daczára annak, hogy két nap óta nem evett, s -Mathilde oly szívesen kinálgatá, egy falatot sem élvezett. - -– Vigasztalhatlan vagyok, hogy étkeimet érintetlen hagyja. - -– Bocsánat, jó angyal, de nagyon rosszul kezdem magamat érezni. Tagjaim -zsibbadoznak, a fáradság nyom,… és rettenetes éjem volt. - -– Oh mint sajnálom, de pihenje ki magát, mindjárt elrendezem önnek -ágyamat. - -– És hol fogja ön tölteni az éjt? - -– Legyen gond nélkül, majd segitek magamon. - -Kamilla hálálkodva foglalá el az ágyat, s néhány percz mulva heves -lázban feküdt. - -Mathilde kedvetlen ült vissza asztalához, de alig érinté a tálat, -étkezésében ismét zavartatott, még pedig férfi által, ki egész -otthoniasan lépett be: - -– Jó napot Mathildom! beh szép tőled, hogy két teríték van asztalodon, -reménylem rám vártál. - -– Paul, ittas vagy? - -– Igen, az örömtől, a boldogságtól. Ne búsulj hugom, már nem kell magad -agyon dolgoznod, hogy nekem 37 francot szerez; köszönöm jó akaratod, de -már meg van. - -– És hogy jutottál hozzá? - -– A legbecsületesb úton; az isten küldé legszebb angyala által. Reggel -óta műhelyben vagyok, nem kell többé keserves filléreden tengődnöm, mit -megvallom, vérző szivvel és pirulva fogadtam e mindenkor. - -– Kedves bátyám, még mindig nem értelek. - -– Meg vannak szerszámaim és dolgozhatom. - -– Csendesebben kérlek, betegem van. - -– Nekem is volt egy az éjjel, kivánom a tied is oly szerencsét hozzon, -mint az enyém. - -– Ülj le, ha még nem ebédeltél tarts velem, s mond el történetedet. - -– Nem ebédeltem, mert sietek veled közleni szerencsémet. Tehát, mint -afféle kóborló, éji tanyát mentem keresni; utam a «Clichy» utczán -vezetett, hol elterülve a földön, választékos gyászban egy hölgyet -láttam élet nélkül heverni; karjaimba vettem, s magammal vivém. -Oltalmaztam a gazemberek ellen, s másnap, mikor eszméletre tért, -bátorságba helyeztem. Ő elismerésül egy gyűrűt adott nekem, ennek ára -épen elég volt, hogy magamat helyreállítsam. Ennyi az egész. - -– Paul! Félek, hogy nem ily becsületes úton jutottál ez összeghez. - -– Esküszöm. - -– Bár úgy volna. - -– Ugy van, higyjen neki – szólalt meg gyenge, reszkető hangon Kamilla – -azon hölgy én valék. - -– Mit hallok? – kiáltá Paul, s egy ugrással az ágynál termett. - -Mathilde hasonlót tőn. - -– Önök méltó testvérek, megmentőim és jótevőim – sóhajtá Kamilla – az -isten áldja meg önöket. - -– Istenemre ő az – mond Paul. - -– És volt annyi lelked – feddé őt Mathilde – szolgálatodért tőle -jutalmat elfogadni? - -– Azt hittem, könnyen teheti, valami előkelőnek tartottam. - -– És most, miután az ellenkezőt látod… - -– Egy óra mulva az leszek, ki tegnap valék s békén fogom elvárni más -úton, míg Istenem megsegít. - -– Jól van Paul – mond Mathilde bátyjának kezet nyujtva – most jer -ebédeljünk. - -– Nem, megmondtam egy óra múlva, pedig ha időzöm, szavamnak nem -állhatok. - -Kamilla e beszélgetés alatt rettenetesen küzdött magával, érzé, hogy -öntudata mindjárt elhagyja, de ő azt nem akarta; úgy volt, mint kit álom -nyom és virasztania kell. A testvérek szavaiba nehányszor bele akart -vágni, de nem volt ereje hozzá. - -Paul kezet szoritott nővérével s lassu léptekkel, gondolatokba mélyedve -távozott. - -Mathilde az ágyhoz lépett, s elrémült vendége kinézésétől; nehány percz -óta egészen elváltozott. Arcza kigyuladt, lehellete forró, tekintete -zavart, s ajka tikkadt volt. Szólt hozzá, de Kamilla válasz helyett -sírról és fogházról beszélt, azt is összefüggés nélkül. - -Mathilde fivére után kiabálva rohant le a lépcsőkön, ki a kapun, s -csaknem az utcza végéig, hol Pault elérte. - -– Hozz orvost, de rögtön. - -– Mi történt? - -– Az a szegény teremtés nagyon rosszul van. - -– Gondolod, hogy nagyon beteg? - -– És szerencsétlen. - -– Orvost hozhatunk neki, de az lelkén nehezen enyhíthet. Térj vissza -hozzá, nem sokára ott leszünk. - -Mathilde oly sebességgel mint jött, futott haza. Kamillát lázrohamban -találta. - -Ott volt a jó ebéd, mire a szegény varrónő annyira örvendett, s csaknem -érintetlenül hordták el az étkeket; neki is elmult minden étvágya. - -Az orvos megérkezett. - -– Erős meghűlés, nagy idegrázkódás, s meglehet igen komoly bajnak a -kezdete. – Igy nyilatkozván, rendelményezett. - -Paul egész éjjel ott virasztott. - -Mathilde az éjjelezést varrásra használta. - -Ijedelmök fokozatosan nőtt, mert Kamilla óránként rosszabbul lőn. - - - - -XXV. (A jószivű teremtés.) - -Tiz nap a lázroham önkivüli állapotban tartá Kamillát. Félrebeszélt, s -mindig kebelrázó dolgokat: haldokló atyjáról, fogoly férjéről, -öngyilkosságról, szívtelen bankárról, s mindazon borzasztóságokról, -miken rövid idő alatt átment. - -Paul elhozta a negyven francot, mit gyógyszertár és orvos felemészte, -most már Mathilde filléreihez kelle nyulni, ki kettős szorgalommal -dolgozott, mióta így rá nehezült a sors keze. Nappal a műhelyben volt, s -addig fivére ápolá a szegény beteget, este Mathilde váltá fel, s -munkával kezében virrasztott. Arczának rózsái lassanként eltünedeztek, s -nehány nap mulva oly szenvedőn nézett ki, hogy ismerői nem győztek baja -után tudakozódni. Végre ereje és erszénye fogyni kezdett, mire -könnyekben tört ki, nem magáért, de mi lesz majd e szegény, elhagyatott -teremtésből, ha ő is kidől mellőle, vagy szükségeit fedezni többé nem -képes?… Apró csecsebecséit kezdé elzálogolni, ebből azonban vajmi hamar -kifogyott. - -Ép ily küldetésből jött haza Paul; megállt Mathilde előtt, s szomoruan -mondá: - -– Mathilde szabad nyiltan szólnom? - -– Csak beszélj. - -– Te túlzod a felebaráti szeretetet. Ki nekünk e hölgy? No magamról nem -szólok, nem mulasztván semmit az által, hogy itt betegápolóskodom; tőled -is rendén, meg nagyon szép volt addig el nem hagyni őt, míg áldozat -nélkül tehetéd, de most tönkre jutsz miatta. Bocsáss meg, de az már -esztelenség, a mit te teszesz. - -– Igazad lehet, de nem tehetek máskép, öntudatom azt súgja, jó tettet -követek el, a miért Istenem meg fog áldani. - -– Arra már elég érdemet szereztél. Mondd csak szép kevesedet nem mindig -mások emésztették fel? - -– Mikor annyi a szerencsétlen? - -– És mindnyáján a te kötelességed segíteni? - -– A mennyin csak birok. - -– Nagyon szép. De többet teszesz, mint bírsz, és mindig többet tevél, -mint erődtől telt, azért nem boldogulsz, s azért nem tudtál segíteni -rajtam szerencsétlenségemben. - -– Paul! Te nekem teszesz szemrehányást, ki mindenkor kész voltam és -vagyok falatomat veled megosztani. - -– Isten mentsen szemrehányástól, arra se okom, se jogom. De belátásra -akarlak hozni. Te szépen állhatnál azzal az ügyességgel és szorgalommal, -azonban örökké szükségben vagy mások miatt; előbb biztosíts magadnak -kényelmes életet s aztán törődjél mások bajával, ha ez már annyira -szenvedélyeddé vált, de így, érjen téged baj, vagy betegség, mi lesz -belőled? - -– Ha az a szerencsétlenség érne, engem se hagynának el a jó emberek. - -Paul keserűen rázta fejét. - -– Nem hiszed?… Én igen. Mi lenne a világból szeretet és irgalom nélkül? -Mi lett volna mi kettőnkből könyörület nélkül? Mint tehetlen gyermekek, -valahol az utczán vesztünk volna el. És lásd Paul, azért tartom -kötelességemnek segíteni ott, a hol lehet, mert azzal jótevőink iránt -adósságom egy részét képzelem leróni. Én az, a mi vagyok, s a mit tudok, -se nem öröklém szülőinktől, se magam ereje által nem szereztem, -következőleg istentelenség volna azt önzőül felhasználni. - -– No, te nagyon jó vagy másokhoz, de annál rosszabb magadhoz. - -– Ne hidd, nekem élvezet, boldogság, másokon segíteni. - -– Bízd azt gazdagokra. - -– Gazdagokra? Hát ismerik azok a nyomort? Felkeresik-e a szenvedést?… -Nem, nem! ők gyönyört, élvet és örömöket vadásznak a magasban, a nyomor -pedig alant jár, útjok ritkán téved össze, s akkor is hidegen fordulnak -el tőle, mert semmi közük hozzá. - -E beszélgetés folyama alatt Mathilde többször nézett betegére, ki aludt -ugyan, de szempillái alól nagy könnycseppek szivárogtak le, s halavány -arczán megilletődés látszék. - -– Ne vitázzunk – mond szünet után Mathilde – hanem most van pénzünk, -siess, hozd el az új gyógyszert. - -Alig lépett ki a szobából Paul, Kamilla Mathilde kezét görcsösen -megragadá, s ajkaihoz vonva sóhajtá: - -– Angyal! - -– Miként érzi magát? - -– Nem tudom megmondani, de várjon kissé, majd rendbeszedem eszméimet… -Mintha mélyen és hosszasan aludtam volna; álmaim gyötrők, kínosak, -rettenetesek voltak! Szenvedtem és küzdöttem, míg emberi erőm kimerült… -Aztán beállt a halálküzdelem; meghalni nehéz, de maga a halál, oh! az -jóltevő volt!… Egyszerre tágulni éreztem magam körül a földet, a lég -mindig üdébb és üdébb lőn, míg a föld mélyéből a föld színére jutottam… -Lelkem tovább akart szállni, de egy varázs leköté, e varázs a kegyed -hangja volt, melyet meghallván, eszméim tisztulni kezdtek… Mathilde! én -mindent hallottam, mindent értettem. - -Mathilde roppant meglepetésében szólni sem tudott, csak ott állt és -hallgatá betegét, míg a gyenge teremtés egészen kifáradt, ekkor jutott -eszébe, hogy fékezni kellett volna, mert a hosszú beszéd nemcsak erejét, -de lelkét is megtámadá, miről nem volt nehéz meggyőződnie, miután -Kamilla szemei ismét lecsukódtak, keze visszahanyatlott, s összefüggés -nélküli dolgokat beszélt. - -– Ah istenem! – sóhajtá Mathilde – már úgy örvendettem javulásán és -csalódás volt. – Az egész jelenet úgy rémlett előtte, mint midőn -koromsötét felhők borítják az eget, valahol azonban kis rés szakad, -melyen pillanatra néhány napsugár előtör, hogy aztán még sötétebb, még -komorabb legyen. Azt vélte, már a lélek utolsó fellobbanása volt, mi nem -kis félelembe ejté. Szerencsére megjött Paul, kinek mindent elbeszélt, -ez aztán futott a hírrel az orvoshoz. - -Az orvos nem késett eljönni, figyelmesen megvizsgálá Kamillát, -megtapintá üterét és fejét, minden körülmények iránt kikérdezé Mathildet -és Pault, végre mindnyájok leírhatlan örömére határozottan nyilvánítá, -hogy tetemes javulás állt be, hogy e rövid visszaesés után egész -valószínűséggel öntudatnál fog maradni a beteg, s e fordulat után gyors -haladással menend előre a javulás, mi meg is történt oly mértékben, hogy -maga az orvos is meg volt lepetve. - -A minő mértékben üdült, úgy nőttön-nőtt vágya Kázmérjáról valamit -hallani, s bizton hitte, sőt érezte is, ha ez meg nem történhetik, -visszaesik súlyos bajába. Sokat töprenkedett ezen eszmével, míg végre -sok faggatás után bevallá Mathildenak, mikor hárman együtt ültek. - -– Ha csak ez kinozza – mond Mathilde – segítve lesz az ügyön. - -– Lehetséges volna!? - -– Bizonyosan. Én kieszközlök engedélyt és Paul besétál kedves férjéhez. - -– Örömest – egyezék bele Paul – a járást már ismerem ott. - -– Oh mi jók önök! – sóhajtá Kamilla – még lelki gyógyulásomról is -gondoskodnak. Ha Isten módot adna ezt valaha meghálálni!… De lehetlen, -ennyi jóságot, ennyi feláldozást, ennyi testvériességet emberi -tehetséggel eléggé meghálálni még akkor sem lehet, ha kincsek hevernének -lábaimnál. - -– Hát kell nagyobb kincs, mint ily szép életet megmenteni és hol édesebb -jutalom, mint a felüdülést látni? - -– Elhiszem, mert mindent, mi angyali, elhiszek kegyedről. - -– Már az igaz – erősíté Paul – ő még másokat is képes megtérítni, s ha -rajtam van egy hajszálnyi jóság, ez az ő érdeme. - -– Paul úr! – mond megindulással Kamilla – ön is annyit tett értem, hogy -egyszerű hálálkodással csak kisebbiteném érdemeit. Az isten látja és -tudja, mikép mindennapi imámban az ön boldogságáért is esengek. Adja -nemes szivének még egy tanuságát, keresse fel mielőbb szegény férjemet, -s mondja meg neki, mikor és hol látott engem először, ebből ő mindent -meg fog érteni, s aztán, ez az, mire leginkább kérni akarom, ezért -hivatkoztam nemes szívére, mondja el, de kiméletesen, hogy mi történt -azóta? - -Másnap Paul ünnepi öltözetben távozott a kis körből. - -Kamilla annyit akart neki mondani, de csak könnyei beszéltek. - -Idegfeszítő várakozásban folyt le több óra, a sóhajok közé csak itt-ott -vegyült valami kérdés, erre egyhangu válasz következék, s ismét csend -lőn. Szegény Kamilla minden neszre felrezzent, s feszülten tekinte az -ajtóra, végtelen nehezen várta a hírt kedves Kázmérjáról. - -Végre megjött Paul. - -Kamilla az érkező elé nyujtá mindkét kezét, s megindulástól reszkető -hangon kérdé: - -– Látta őt, szólott velle, az én egyetlen boldogságommal? - -– Igen asszonyom – mond szomoruan Paul – láttam és szóltam vele. - -– Hogyan van? – mint néz ki? – mit beszélt? – mikor jön ki? – feleljen -már – mit csinált? - -– Sírt. - -– Sírt? - -– Mozdulatlan mereszté maga elé szemeit, s némán hallgatá beszédemet -eleinte, épen mintha másról gondolkoznék, egyszerre azonban -összerázkódott, nyakamba borult és keservesen zokogott. - -– Kázmérom! édes üdvöm – sóhajtá Kamilla – mit vétettünk mi olyan -nagyot, hogy annyi kínos könnyet kell ontanunk? - -– Azután – folytatá Paul – két kezével megragadá kezeimet, szemem közé -tekinte, s bensőséggel szólt: becsületes barátom! óltalmazd és ne hadd -el továbbra is szegény Kamillámat, imádott, ártatlan nőmet. Megszabadít -engem az Isten e helyről, s aztán számolj hálámra; ifju vagyok és nem -képességnélküli ember, tán egykor viszontszolgálatot tehetek. Nővérednek -üdvözletem mellett vidd meg azon biztositást, hogy bennem oly barátot -kötelezett le, ki barátaiért vérét sem szokta kimélni. Nőmnek, annak az -ártatlan vértanunak mondd meg, hogy szerencsétlen tanyámon nem volt még -egy órai álmom, mely ne őt hozta volna közelembe, s nem volt egy -gondolatom ekkoráig, mely nem ő vele foglalkozott volna. Mondd, kimélje -egészségét, s bízzon Istenben, mert ha ki nem fárad is a sors -üldözésével, a mennyei gondviselés előbb-utóbb oltalmába veszi az -igazakat. - -Kamilla zokogott. - -– Mit mível? – szólt Mathilde – kegyednek most erőre van szüksége, hogy -mielőbb módot leljen férje megszabadítására, de ha így epeszti magát… - -– Igaza van, erős leszek, hogy mielőbb felépüljek, mert nekem nem -könnyekre, hanem tettre van szükségem. Köszönöm az intést, szem előtt -fogom tartani. - -Darab idő mulva Paul félreinté Mathildet, s baljóslatu kifejezéssel -suttogá: - -– Félek, még szomoru eseményeket fogunk elérni. - -– Hogyan? - -– A fogházfelügyelő, s a benlevő vendégek betegünk férjét a megőrüléstől -féltik. - -– Szent Isten! - -– Pszt! már orvosi felügyelet alatt van. Mióta a magas falakon belül -találja magát, maig egy árva szót sem beszélt; ételt, italt csak annyit -élvez, mennyi az éhhaláltól megmenti. - -– Borzasztó! - -– Mi az? – Kérdé Kamilla. - -– Semmi, üzleti dolog – viszonzá zavarral Mathilde. - -Kamilla mélyen sóhajtott, mert nem képzelhete egyebet, mint azt, hogy -miatta okozott költségek és kiadások végett van Mathilde zavarban. Fel -is tette magában, mihelyt ereje engedi, elhagyja a házat, s azontúl -történjék bármi, egy perczig sem akar e jó teremtés terhére lenni. - -Harmadnap már lábbadozott, ötödnap érzékeny búcsut vőn jótevőitől a -boldogabb viszontlátásig. - - - - -XXVI. (Az ég is megszánta.) - -Első pillanatra, midőn ismét fedél nélkül, s mindenkitől elhagyatva az -utczán látta magát Kamilla, szívét szorulni érzé, s lélegzete akadozott, -de csakhamar a gondolat: Kázméron segíteni kell, s ezt kívüle senkitől a -világon nem várhatja, bátorságot és erőt önte belé. Elindult felkeresni -az olasz dalszinház művezetőjét, mert az eszme, melyet Mathilde ébreszte -benne, megérlelődött lelkében, s úgy ragaszkodott hozzá, mint az -egyedüli boldogító hithez. Nem látott más ösvényt, nem talált más utat, -mely őt a bálványozásig szeretett férjének boldogító karjai közé -vezesse; pedig e vágy, e remény tartá őt az életben csak. - -Mire nem képes az égető szükség, kétségbeejtő helyzet vezetni az embert? -A mire jobb körülmények közt irtózattal gondol, a mit hajmeresztő -eszmének vél, sőt kivihetlennek képzel, azt két kézzel ragadja meg a -sors üldözései közepette, ha abban csak valószínüsége is mutatkozik a -vigasztalásnak. Kamilla az ő véghetlen szerénységével, azzal az ártatlan -egyszerűséggel, áldott bátortalan szívével most egyszerre bátorságot -nyert e világvárosban oly művezető elé lépni, kinek alkalma van a föld -nevezetességeit maga körül gyűjteni, de ő nem rettent vissza, mert -minden léptét az a gondolat vezérlé: Kázméromért teszem. - -Bámulatos határozottsággal lépett a tekintélyes úr termébe. - -A művezető meglepetéssel fogadá Kamillát, s szemeit úgy rajta feledé, -hogy csak későn jutott eszébe látogatónőjét üléssel kínálni. - -Sok szenvedés, hozzá súlyos betegség, a legszebb arczokat megfosztá -bájaitól, annyira, hogy a legkikiáltottabb szépséget, ha ily körülmények -után látjuk először, képtelenek vagyunk felfedezni, miben rejlettek -kecsei, hol tanyázott az érdekeltség, s ragadhatta el annyira az -embereket? Más jellemet nyernek a vonások, más kifejezést az arcz, más -tekintetet a szemek, más színt a bőr, más mosolyt az ajkak és majd -minden esetben a szépség hátrányára. Kamillánál mindez előnyösen ütött -ki, úgy hogy az eltűrt csapások és átszenvedett kínok után nem -szenvedélyeket gyújtó, hanem áhitatra indító lőn. Olyan volt, mint egy -szent, ki még földi szenvedések nyomása alatt van, de mosolyog, mert az -eget látja megnyilni, hova tiszta lelke felszálland, s az ember szemei -akaratlan homlokára estek, a dicskört, a szentek e mennyei koronáját -keresendők. Szépség volt, de nem oly mindennapi, ki gyönyörre igéz, -hanem üdvösségre emlékeztet. - -– Uram – szólt Kamilla van ideje engem meghallgatni? - -– Szolgálatára vagyok. - -– Szándékom a szinpadra lépni. - -A művezető visszahökkent. - -– Van hozzá hangom – folytatá Kamilla – tanulmányoztam a zenét és -éneket. - -– Ha szabad kérdenem, tőn-e már valahol kisérletet? - -– Soha. - -A művezető mosolyogva rázta fejét, s szünet után mondá: - -– Ismeri kegyed a párisi itészet és közönség igényeit? Itt asszonyom, -elismert nagyságok felett is pálczát törnek s gyakran oly müvészeket, -kik másutt ünnepelt egyének voltak, kiket más nagy színpadokon -lelkesedéssel fogadtak, s nagy névvel jöttek ide, itt elbuktatták. A -párisi szinpad a müvészet napja, mely mindenfelé elárasztja -fénysugárait. Ha feltünik itt-ott egy csillag, elhomályosul, mihelyest e -fénytenger köréhez közel ér. Elébb nevet kell szerezni másutt, aztán -nyitva áll dalszínházunk a kisérletnek, a siker mint mondám, még akkor -sem biztos, de ha igen, megállotta a tűzpróbát, s a valódi művészet -csarnokába jutott. - -– Én nem álmodozom nagyságról, világraszóló névről, nem diadalokról és -milliókról, mert engem sem hiuság, sem dicsvágy, vagy kincsszomj nem -csábitott e lépésre, nekem a kényszerűség adá e tanácsot. Én egy szegény -teremtés vagyok, kit a sors üldöz; nekem az önfentartási kötelességen -felül még más, egy igen szent tartozásom van, én a legszerényebb -állással is beértem volna és – tevé hozzá szívmetsző sóhajjal, – hálával -fogadnám, ha valaki képességemet felhasználhatná. - -Arcza, szemei elárulták, hogy lelke mélyéig meg van rendülve a -fájdalomtól. Úgy kelt fel üléséből, mint ki utolsó reményét is elveszté. -– Mélyen meghajtá magát és távozni akart. - -A művezető meg volt hatva a bánatos alak lesujtott kinézésén. Érzéssel -nyult Kamilla keze után, s visszatartóztatá őt. - -– Várjon asszonyom. Végszavai változtattak a dolgon; ha kegyednek nincs -nagy igénye, ha nem akar ragyogni és feltünni, akkor tán kivihetünk -valamit. - -Kicsibe mult, hogy Kamilla térdre nem esett e férfi előtt. Kezét melegen -megszorítá, s oly hálásan tekinte rá, hogy a művezető szemeibe könnyek -nyomultak. - -– Ha nincs nagyon terhére – folytatá a művezető – kérem, üljön -zongorához, s énekeljen valamit. - -Kamilla zongorához ült s kérdé: - -– Mit tetszik parancsolni? - -– A mire kegyed legjobban elkészült. - -– Fájdalom, nem készülheték, mert azon nap, mikor erre határozám -magamat, rosszul lettem, s tartós betegség után ma tevém első -kimenetelemet. - -– Őszintén sajnálom. - -Kamilla elismeréssel hajtá meg magát és szólt: - -– Kegyeskedjék tehát előmbe adni valamit. - -A művezető egy halom hangjegy közé nyult, néhányat félre lökött, s aztán -egyet Kamilla elé tőn. - -– Jó lesz? Hangjában fekszik ez? - -– Gondolom igen – felelé Kamilla, s ujjai végig repültek a billentyűkön -– aztán énekelt. - -«Luciá»-ból az őrülési jelenet volt, mit előadni kapott, tehát nemcsak -hogy hangjában feküdt, de kedélyével is összehangzott. Éneke a -művezetőnek minden izét összejárta. Állát tenyerébe rejtve, szemeit -átjárón függeszté Kamillára, s elgondolta, hogy ezen alak ezzel a -hanggal minő Lucia lesz. Nem szólott, nem tapsolt, nem mosolyga, hanem -minden hangot ellesett. - -Kamilla oly bensőséggel, annyi érzéssel énekelt, mintha szomorú sorsát -panaszolná el, s mellette könnyei egyre hulltak. - -Már rég elhallgatott, s a művezető még mindig rászegzett szemekkel és -mozdulatlan állt, úgy, hogy Kamilla már nyugtalankodni kezdett, pedig e -műértő férfi még mindig a remek előadás utóhatását élvezé. A gyönyörű -hang, szabatos előadás, bájos alak, egészen ábrándba ringaták. Egyszerre -felrezzent, meghajtá magát Kamilla előtt, s órájára tekintve, mondá: - -– Most tíz óra, még intézkedhetem ma; legyen szíves délután fél ötkor a -dalszinház teremébe fáradni. Addig is fogadja szerencsekívánatomat, s a -biztosítást, hogy én egészen meg vagyok nyerve a kegyed részére. - -Kamilla hetek óta e pillanatban érzett először valami kellemes érzést -szívén átvonulni, a bánattól elcsigázott lelke is beborult, szellemi -egén a komor fellegeket szakadozni látta, egy csillagot is vélt -észrevenni, de még homályban, ez reménycsillaga volt. - -[Illustration: «Luciá»-ból az őrülési jelenet volt…] - -Megköszönte a művezető nyájasságát és türelmét, azután búcsut véve -távozott. Egyenesen a «Rue de Clichy»-be ment, megállt a nagy kőfal -előtt, s szerette volna rajta átkiáltani: «lelkem Kázmérom, itt vagyok! -Imádkozzál, mert életünk sötét világába egy fénysugár tört be, e sugár -az égből jön. Kázmér, nemsokára az enyém leszesz ismét.» Azután fel s -alá járkált, tervezgetésekbe és gondolatokba mélyedve, de szemei örökké -a kőfalon függtek. Több óra telt el, őröket is többször váltottak, de -Kamilla még mindig ott időzött, sírt, sóhajtott, Istenhez fohászkodék, -és ismét járkált. Ez így tartott fél tizenegytől három óráig; étlen és -szomjan volt egész nap, de ő ezt nem is érzé. Elindult, az utcza sarkán -még egyszer visszapillantott a végzetteljes épületre, s mintha varázs -vonná, lépteit ismét oda irányzá; nem tudott tőle megválni, könnyebb -volt lelkének, ha szemeit ott pihenteté, s ott maradt volna megint, míg -a kimerültség lábairól leveri, ha a sorsukat eldöntő óra nem várná, de a -fél ötre közelgett és ő elszalaszthatná szerencséjöket? Tehát menni -kell. - -– A viszontlátásig Kázmérom – sóhajtá – ezentul ha szenvedni kell is, -együtt fogunk szenvedni; veled a szenvedésben több boldogság van, mint -nélküled a legnagyobb szerencsém lehetne. Isten veled! – és minden -erejét megfeszítve, elrohant. - -Negyed ötre volt, midőn a «Boulevard des Italiens»-ből a «Rue -Lepelletier»-be fordult, hol azonnal maga előtt látá az épületet, -melyben sorsa el fog dőlni. Mesés félelem lepte meg; tagjait zsibbadozni -érzé és melle szorult. Most látta át, minő könnyelmüséget tőn, hogy -magát egész nap annyira fárasztá; most érzé csak, hogy az éhség miatt -tagjai lankadoznak, s a betegség szülte bágyadtság leveri lábairól. -Kétségbeesetten sóhajtá: - -– Irgalmas Isten! könyörülj rajtam, és ne hagyj el e válságos órában – -ezzel a csarnokba lépett. - -A teremben kis társaság várt. - -– Tünemény – állítá a művezető – mondom önöknek, valóságos tünemény, s -ha alakja hidegen hagyna is valakit, hangja meghódítja. - -Kamilla megjelent. - -A művezető elébe sietett, megfogta reszkető kezét, s a társaságnak -bemutatá: - -– Im, védenczem, kiről szerencsém volt önöknek beszélni. - -Általános mozgalom és suttogás. - -– Asszonyom – mond a művezető Kamillához – sikerült e befolyásos -tekintélyeket megnyerni rá, hogy kegyedet meghallgassák. - -Kamilla hálásan hajtá meg magát a férfi előtt, aztán a társaság felé. - -Nehány szokásos kérdés és felelet után a karnagy zongorához ült, s -Kamilla hangjegygyel kezében remegve állt mellé. - -Rövid előjáték után minden szem Kamillára lőn irányozva… feszült -várakozás… mély csend… most… most kell megereszteni hangját, a karnagy -fejével int, a hallgatóság kézzel lábbal ütenyt ver. - -Kamilla mély lélegzetet vesz, melle megszorul, a hang torkába vész, a -hangjegyet elejti, s két kezével arczát elfedve, zokogni kezd. - -– Nem bírok – fuldoklá – ki vagyok merülve! - -– Gyüjtsön előbb erőt, aztán jőjjön kisérletet tenni – mond a karnagy, -hideg vérrel hagyva el a zongorát, mialatt a művezetőre kicsinylőn -tekinte. - -Kamilla a szégyen és fájdalomtól csaknem eszméletét veszítve tántorgott -az ajtó felé; lábai alatt a föld ingott, a falak keringtek vele,… tovább -nem bírt, össze kellett roskadnia. E pillanatban érzé, hogy izmos kéz -támogatja, tovább folytatá lépteit, mig a szabadba ért, itt kissé -magához tért, fejét hátra fordítá, hogy a férfinak, ki segélyére jött, -köszönetet mondjon. Szemei két égő fekete szembe ütköztek, édes -meglepetés volt, mert bár alacsony, de erős termetü hölgy tartá karjai -közt. - -– Hála önnek asszonyom – rebegé Kamilla. - -– Kegyed nem bír saját erejéből elmenni, itt van kocsim, majd kisérője -leszek. – Ezzel grófi koronás czimerű kocsihoz vezeté, hova ezüst -bérruhás szolga mindkettőt felsegíté. - -– Hol van lakása? – kérdé az asszonyság. - -– Nincs – felelé Kamilla. - -– Tehát hová vigyem? - -– A hová akarja. - -– Haza – kiáltá a kocsisra, azután Kamillához mondá – legyen ma ebédre -vendégem. - -Kamilla lekötelező tekintettel köszöné a szívességet. - -– Ön szenvedni látszik – mond a hölgy. - -– Rettenetesen. - -– És kicsoda ön? - -– Egy szerencsétlen teremtés. - -– Szegény! Még oly ifjú és szép. Melyik ország a hazája? - -– Magyarország. - -E válaszra a hölgy szemei megvillantak s arczát lelkesedés kifejezése -árasztá el. - -– Boldog idők! Szép emlékek! – kiálta fel, s kis vártatva Kamilla kezét -megragadá e szókkal – nekem az ön szép hazája igen drága, vésznapjait -megsirattam. Sajnálom, hogy ön segélyre szorult, de ha már lenni -kellett, köszönöm a gondviselésnek, hogy közelében voltam. Pest -feledhetlen nekem, ott arattam első babéraimat, ama tűzlelkű közönség -tapsviharai közt mertem nagyokat kisérleni, ők ismerteték meg erőmet és -tehetségemet, diadal-koszorúimban a pesti virágok hervadhatlanok, mert -viharos tetszés közt tűzte homlokomra egy bátor, egy nagylelkű közönség. -És, mint az első szerelem, ha ábrándos és rövid volt is, örökké -feledhetlen marad, úgy egy művésznőnek első diadalai legértékesbek -maradnak, és én azokat Pesten arattam. - -Kamilla kérdőleg tekinte a hölgyre. - -– Nem ismer engem? Én Alboni vagyok. - -– Ah! minő leereszkedés! Mivel háláljam meg e kegyet. - -– Azzal, szép gyermekem, hogy mondja el viszontagságait. - -– Az nem okozhat kegyednek szórakozást, nagyon sok benne a szomorú. - -– De tán kegyednek szerezhet enyhülést; azért csak tartózkodás nélkül. - -– Ha parancsolja a grófné… - -– Kérem. - -Kamilla röviden, szakadozva, de ép azért drámai hatással elmondá: hogy -hol és minő állapotban találták atyját, mint veszett el pénzök, férje -elfogatását, a sikeretlen dologkeresést, betegségét, szóval mindent, mi -őket Párisban érte. - -– És férjének neve? - -– Vizeki Kázmér. - -Alboni feljegyzé, azután azt is, hogy hol halt meg atyja. - -– Ekkor a kocsi az «Avenue des Champs Elysées» egyik fényes palotájába -robogott. - -Kiszálltak, Alboni parancsolá, hogy a kocsi várjon. Felkiséré vendégét, -s kérte, helyezné magát kényelembe, s nyugodjon ki, mert erre nagy -szüksége van. - -– Az ebéd – folytatá – kissé későn lesz, de addig szolgáltatok valamit -kegyednek. És most a viszontlátásig, nekem üzleti dologban távoznom -kell, kérem, találja magát nálam egészen otthonosan. - -Ezzel elhagyá a termet, kocsira ült és elvágtatott. - -Kamilla nem tudta ébren van-e vagy álmodik? Oly sötét mindenféléhez volt -darab idő óta szokva szeme és lelke, hogy az itt uralkodó fényt -bűvészetnek képzelé. Növelte csodálkozását, midőn gazdag terítéket, s -mindenféle különösségekkel megrakott asztalkát toltak elébe falatozás -végett; nem sokat élvezett belőle, mert étvágyánál nagyobb volt -fáradtsága, hiába küzdött, hasztalan erőködött, a kényelmes butorok oly -csábítón hatottak rá, hogy akarata ellenére elszenderült. - -Sokat tesz az álomra az, hogy minő benyomások közt alszik el az ember. -Kamilla álma valóságos vegyülete volt a mennyei szépnek, s a pokol -kegyetlenségeinek; hol tündérek vendégelték meseszerű palotában, s -oldalánál kedves Kázmérja ült; majd pedig boszorkányok kergették -tüzön-vizen át, s látta, mint tépik izekre imádott férjét, majd -angyalszárnyakon rózsás felhők közt emelkedett a magasba, a léget égi -zengzetű dallam tölté el, egyszerre férjét pillantá meg, ki tüzes -oszlophoz lánczolva, irtóztatón szenvedett, s szívszaggató hangon -kiáltá: - -– Kamillám, lelkem! - -A hang minden idegein át csontig hatott. Rémülettel ugrott fel… már -ébren volt, látott, de nem hitt; homlokát végig simítá, egy lépést -visszatántorgott; azután reszkető két kezét égfelé terjesztve, a -fájdalom és öröm kitörésével fuldoklá: - -– Nem, nem! ez nem képzelet, Kázmérom! - -– Drága üdvem, Kamillám! - -– Ah! – sóhajtá Kamilla, s félholtan omlott férje karjai közé. - -Kázmér fejét Kamilla fejére hajtá, a mentő angyal, a nagylelkű művésznő -pedig örömben uszó szemekkel állt mellettök. Gyönyörű kép volt! - -A halálcsend perczekig tartott, s eleinte csak egyes sóhajok szakíták -meg, azután zokogás lőn hallható. - -Ezen életjel után Kázmér tenyerét Kamilla homlokára illesztvén, fejét -gyengéden felemelé, hogy azon szemek közé nézzen, a melyekért annyira -epedett. Kamilla kinézése meghatotta; olyan volt, mintha a sírból kelt -volna fel. - -És Kázmér? - -Ő tíz évet vénült, hajában nem ősz szálak, de ősz fürtök mutatkoztak. - -Egyik sem mondá a másikának, mit lát és mit érez, de egy sóhajban s rá a -forró ölelésben minden ki volt fejezve. - -– Tisztelt vendégeim – mondá Alboni egyik kezét Kázmérnak, a másikat -Kamillának nyujtva – ebédhez, ha úgy tetszik. - -A két hálás szív áhitattal voná ajkihoz az oda nyujtott kezet, s együtt -rebegék: - -– Megmentőnk! - - - - -XXVII. (Vihar után egy napsugár.) - -Az, ki a világ legelső közönségétől az érdem drága gyöngyeit aratta, -kinek pályájára fejedelmek szórták a dicsőség koszorúit, s kit nem a -sors szeszélye vagy a véletlen emelt a szellemi világ koronásai közé, -hanem tehetség és tanulmány, az e két szerencsétlennel oly -szivélyességgel bánt, annyi kedvességgel társalga, mintha két vendége -valami világnevezetesség volna; megtalálta szívükhöz a kulcsot, a -nélkül, hogy nagyon kereste volna s őszinteségre bírta őket, a nélkül, -hogy szerénységöket sértené, vagy részéről zaklatná a dolgot; úgy -önkényt, magából a társalgásból folyt az egész, míg azon vették magukat -észre, hogy bizalmas társalgásban vannak. Belé jöttek, mert egyik szó a -másikat adta, s a házinő fesztelensége feledteté, hogy nagyon is új -ismerősök. - -A nagy művésznő gyengéden kitudta belőlök, mit tudnak és mire képesek. -Szerzett neki ez est legalább is annyi örömöt, mint a megszokott -szinpadi diadalok akármelyike. Ha néha megszakadt a társalgás és tartósb -csend lőn, oly édesen mosolyga, mert látta vendégeinek szemeit -találkozni, s örvendett rajta, hogy azokból annyi szépet bírt kiolvasni; -aztán önelégültség szállta meg; hisz ismét jót tőn. - -Semmiféle osztály annyira bőkezűen szükséget – aránylag – nem enyhít, -mint a valódi művészek; meglehet azért, mert szívök kiképzettebb, -ábrándjaik magasztosabbak, lelkök fellengzőbb, de a legtöbb esetben -boldogok, ha jót tehetnek. Sokan azt hiszik, azért, mert könnyen szerzik -a pénzt. Hát nem temérdek tanulmány és fáradság gyümölcseit élvezik-e? -De nem önzőn, mert a nélkülözés kunyhóit felkeresik, hogy teli marokkal -szórják az emberi tulajdon legnemesbikét, a jótétemény áldását, míg -Rothschildek és Miresek, meg mások, kikhez vakon rohan be a szerencse, -szükkebellel zárkóznak kincseik közé. - -A művészvilágnak sokat köszönhet az emberiség; a gazdagok élvet, a -szegények segélyt, s a világ művelődést nyer tőlük; az ő szellemök áldás -e földön. - -Nem szólok azokról a borbélylegényekről, kik, mihelyt egy-két sikerült -redőt tudnak arczukra vonalozni, s fejöket jól vállaik közé huzzák, -fennhangon művészeknek kiabálják magukat, s a közönség tiszteletét -követelik, ha mindjárt uzsoráskodással piszkolják is be pályájukat. A -legnemesb növény közt is terem gaz, mely elég vakmerő a legkitünőbb -virágszárhoz kapaszkodni, hogy azon felkúszszon odáig, hol annak -koronája díszlik; de a virág azért virág, s a gaz gaz marad. - -Ha áll a lélekvándorlás, úgy a lángkeblű művész lelke még nem költözött -soha, hanem tisztán, eredetileg égből jött, hogy ezután kezdje -vándorlásait; ha pedig az ember halála után csakugyan szellemmé válik, -lehetlen, hogy a tőzsér és művész lelke egyenlő öntetű legyen, hisz míg -a tőzsér vagy uzsorás lelke egy arasznyira sem bir a földről emelkedni, -addig a művész egekig tör, ellesi a szentek vonásait, hangját vagy -beszédét, aztán az emberiség közt terjeszti, hogy e földön is légyen -mennyei fogalom. - -A kedves delnő, a művészet e fenséges asszonya, babérai közé ma ismét -oly gyöngyöt tűzött, melynek ragyogását nem csodálják ugyan mások, de -értékét ő maga ismeri. - -Az idő már későre járt; Kamilla és Kázmér zavarral pillantának össze, -mit az élesszemű házinő észre vőn. - -– Most, kedves vendégeim – kezdé – nem tartóztatom tovább önöket; tudom, -sok mondani valójok van egymásnak, tehát Isten önökkel. – Felkelt s -barátságosan nyujtá kezét Kamillának. - -A nő és férj elindulásra készültek. - -– Fogatom készen várja önöket. - -Kázmér a legnagyobb zavarral nehány mentegetődző szót rebegett, s -kérdőleg tekinte nejére. - -Kamilla hasonló zavarral nézte férjét, szemeiből tisztán ki lehetett -olvasni: értem, mi nyugtalanit, de én sem tudom hova? - -– Legyenek nyugodtak, kocsisom már utasítva van, s új lakásukra viendi. - -Kő esett le mindkettő szívéről, s ajkaik hálába törtek ki. - -Elváltak. - -Midőn a díszes kocsi kényelmes párnái közt érezték magukat, Kázmér -hévvel átölelé Kamillát, s felkiálta: - -– Valahára! - -– Beszélj, beszélj, drága egyetlenem! – mond Kamilla, gyöngéd -szeretettel simulva férje kebléhez – mert azt hiszem, az egész -varázslat, vagy lázrohamaim megújultak, s mindez, mi nehány óra óta -velem történik, folytatása hagymázos képzelődésimnek, csakhogy akkor -rettenetes alakban üldöztek, és most… ah! most mennyei érzést árasztanak -keblembe. - -– Sokat szenvedtél, édes szerelmem? - -– Igen, igen sokat, de szívesen feledem hangod hallatára. Oh beszélj, -akkor tudom, hogy nem álom a mi körültem történt és történik, akkor nem -rettegek a felébredéstől. - -– Oh édes angyalom, iszonyú napokat éltünk át. - -– Mit? Napokat? Éveket – egy egész életet! Mióta nem láttuk egymást, én -eltörődtem s te megőszültél, pedig mindketten ifjak valánk. - -– Lelkem nehány óra alatt újra megifjúdott, erőmet csodásan nőni érzem, -mert közeledben vagyok, mert lehelletednek melege érinti arczomat, -szíved dobbanása keblemet hevíti, mert ismét enyém vagy. - -– Oh Kázmérom! Lehetséges volt-e oly sokáig nélküled élnem? A mindenható -kegyelme még is nagy, különben megőrültem volna. - -A hintó megállt egy «hôtel garni» előtt. - -A szobalegény ajtót nyita, s az emeletbe vezeté őket, hol egyszerű, de -csinos két szobát jelölt ki számukra, s további parancsot várt. - -Kázmér elbocsátá őt, s midőn nejével négyszem közt maradt, két kezével -kezeit megragadá, sokáig és merőn nézett rá, mialatt könnyei sűrűn -omlottak. - -Kamilla sem tudott szólni, és könnyei versenyt futottak Kázméréval. - -– Mennyi bút és szenvedést olvastam ki szemeidből – szakítá meg Kázmér a -hallgatást. – Szegény teremtés! Én döntöttelek e szerencsétlenségbe. - -– Kázmér! Ne vétkezzél, vagy emlékeztetni akarsz rá, hogy mivé lettél -miattam? Oh ne tedd azt, éreztem én e lépésed átkát, megsirattalak én -szemrehányás nélkül is azon bánatért, mit szegény fejedre hoztam. - -– Az vagy te nekem, mi a tavasznak a nap, életre űdítesz bennem mindent, -mint az a természetben; és te hoznál rám bút? Oh Kamilla! Hisz e -pillanat, hogy ismét látlak, ölelhetlek, többet ér a föld minden más -boldogságánál, s feledtetni tudná velem, ha ízekre téptek volna is… -Szenvedtem, mert sorsod lebegett előttem, mert ki valál taszítva ebbe a -nagyvilágba, hol annyi az elvetemültség, mert tudtam, hogy támasz és -segély nélkül bolyongasz, mert nem tudtam, mi lesz belőled, mert -sajnáltalak és féltettelek; szenvedtem, mert határtalan szeretlek. - -– És én, Kázmérom! Én mit szenvedtem, hogy rajtad nem segíheték! -Megzörgettem minden ajtót, hol munka mutatkozott, de nem volt áldás -azon, a mit tanultam, mert seholsem akarák használni; azután -elhatároztam, hogy zilált lelkemmel énekelni fogok, tört szívvel -játszani mások mulattatására, e kisérletnél összeroskadtam. - -– Aztán felfogott egy angyal, kinek jósága minket összehozott. - -– Hogy többé senki és semmi el ne válaszszon – mond Kamilla, s karjait -Kázmér vállára vetve, keblére simult, míg a bejárásra félénk szemeket -vetett, mintha rettegne, hogy az ajtó megnyilik, s valami törvényszolga -belép. - -– Inkább együtt meghalunk. - -– Oh, az sokkal könnyebb lesz, mint elválasztva élni. - -– Élni fogunk, élni kell, de hogyan? - -– Most nem csinál annyi aggodalmat; lesz erőm, bátorságom – mond -Kamilla, majd eléneklem, mit előmbe tesznek, aztán fellépek. - -– Nem, soha! – kiáltá tűzzel Kázmér. - -– De ez biztosítaná jövőnket. - -– És megmérgezné életünket. - -– Ezt én nem tudtam. - -– Új meg új ármányokkal naponta szembeszállni; alattomosság, gyáva -rágalmak ellen küzdeni minduntalan, ez nem hozzád való. És én -elviselhetném-e, hogy az egész világ szemeláttára mást ölelj; ajkaid -mosolyát egy közönség pénzért élvezze; pénzért elátkozzanak, kétségbe -essél és meghalj,… pénzért sirj, pénzért szeress mást?… Nem, édes -angyalom, te sokkal szendébb vagy, semmint szinpadon boldogulj, és én -nagyon kevéssé vagyok bölcs ahhoz, hogy szinésznő férje legyek. - -– Most, hála Isten, itt vagy te, történjék minden akaratod és belátásod -szerint. - -És, mint házasságuk első napjaiban, összeültek tervezgetni jövendőjük -iránt; rózsaszínbe festék a nyomort, melynek eléje néztek, magasztosnak -a fáradalmat, mely kenyérhez juttatja őket, s mennyei élvezetnek, mely -megengedi, hogy jót, rosszat ezentúl együtt türjenek. Lassanként -átmentek a keserűből az édesbe, a kenyérkereset fárasztó munkája után -szép reményekre, először a mi lehetséges, aztán a mi valószinű, végre -légvárak emelésébe merültek. - -Ők, kik már a sanyaru tapasztaláson átestek, nem józanultak ki annyira, -hogy költőiség nélkül gondolkoznának az élet anyagi kérdéseiről. A -pillanat örömet hozott, ki álmodoznék arról, hogy a komor fellegek -visszatérhetnek? És ha igen, két ily ifjú szív boldogsága perczeiben -bizonyosan nem. - -Egyik óra a másik után repült, ők azt sem vették észre, éj van-e vagy -nappal? Álomról szó sem volt, ők ébren álmodoztak. A gyertyák rég -kiégtek, a nap nyájasan mosolygott be ablakaikon, de ők még sem ébredtek -fel ábrándozásaikból, csak mikor a szobaleány jött a kérdéssel: - -– Mit parancsolnak reggelire? sóhajtottak mélyen, összenéztek, s -egyhangulag felelték: - -– Semmit. - - - - -XXVIII. (Egy szép vasárnap.) - -A legkomolyabb életnek is vannak könnyelmű perczei. Ilyenkor a képzelet -lepkeszárnyakkal repüli át a nehézségeket, mik szenvedéseink elhárítását -gátolják; a legsujtottabb kedély is talál néha derült eget, melyen -elmerengve, reménycsillagokat lát feltünedezni. Ámde az eszmék, miket -könnyelmű perczeink szültek, a komoly való által hamar elüzetnek, s a -leggyöngébb szellő fuvallatára a derültség is elborul, s a -reménycsillagokat sötét felhők takarják,… aztán minden komoly, minden -borús, mint volt. - -Ily könnyelmű perczek valának, mik egész éjen át Kázmér és Kamilla -lelkét ringaták; ily derült ég vala, min ekkorig oly édesen elmerengtek, -de a szobalegény valóra ébreszté ábrándos szellemüket. - -Mint olyan ember, kit halálos ellene túlnyomó erővel üldőzőbe vőn, s -útját egyszerre vízáradat által elzárva látja, pillanatnyi habozás száll -meg, mert nem ismeri a víz mélységét, a benne létező örvényeket, s mégis -neki kell mennie, hisz az ellenség már nyomába ért,… így állt Kázmér a -szoba közepén, egyik kezével Kamilla kezét tartva, a másikban kalapját; -előtte volt a mély áradat, tömérdek örvényeivel, a zajló Páris, – -mögötte a kérlelhetlen sors és kétségbeejtő nyomor. - -– Most én fogok munkáért zörgetni – szólt búsan. - -– Az igen keserves út, – jegyzé meg Kamilla – én már egyszer botorkáztam -rajta. Félve indulok rá ismét, de mégis inkább, mint te; engedd nekem az -első kisérletet. - -– Te már tevéd, most rajtam a sor. - -– Tehát együtt. - -– Majd később. Mi lenne belőlünk, ha egyszerre fáradnánk ki?… Csak -egymásután. – Ezzel megölelé nejét, s indulni készült, e pillanatban egy -bizományos lépett be. - -– Vizeki Kázmér urat keresem. - -– Itt vagyok. - -– Az olasz dalszinház rendezője magához kéreti. - -– Nem fogom várakoztatni. - -A bizományos elment. - -Kázmér és Kamilla megdöbbenve néztek össze. - -– Mit jelentsen ez? – kérdé Kázmér. - -– Félek – sóhajtá Kamilla – nagyon rosszat. - -– Hogyan. - -– Bizonyosan fel akarnak léptetni. - -– És az nagyon rossz volna? - -– No, te mondád, hogy nem szeretnéd, s a mit te nem szeretsz, az nagyon -rossz. - -– Megvallom, százezrek közepette szerencsétlennek érezném magamat, ha -szinpadon látnálak. - -– Úgy hát ne is menj a rendezőhöz, mert készebb vagyok egész nap -virágokat készíteni, s azzal kiülni valamelyik partra eladás végett… - -– Már üzentem, hogy megyek, szótartónak kell lenni,… majd megmondom, -hogy szándokod változott. - -– Úgy jó lesz. A viszontlátásig. - -Kázmér távozott. - -Néhány percz mulva Kamilla egy angol levelet kapott ily tartalommal. - -«Asszonyom! Egy kitünő ajánlatra bátor vagyok kegyedet felkérni, hogy -leánykáimat a franczia nyelvben és énekben oktatni szíveskedjék. Ha -hajlandó rá, a feltételek iránt értekezni, szíveskedjék kocsimon hozzám -fáradni. - -L. B.» - -– A kocsi? - -– Alant vár – mond a szobaleány, ki a levelet kézbesíté. - -Kamilla nyilsebességgel felkészült, s mintha félne, hogy a kocsi nélküle -távozik, mi által szerencséjét is elszalasztaná, legnagyobb sietséggel a -kocsiba ült, mely vele elrobogott. - -Két órával később Kázmér fénylő szemekkel, örömtől sugárzó arczczal tért -haza, roppant csomag iratot hozván magával. - -– Szerepek! – kiáltá az ajtón berohanva – mind szerepek, egész dalművek! - -A szoba üres. - -– Kamilla, kedves nőm! - -Semmi válasz. Darabig várt, aztán nyugtalankodni kezdett. Előcsengeté a -szobalegényt. - -– Hol van nőm? - -– Elkocsizott. - -Eleinte megdöbbenté Kázmért a válasz, azután eszébe jutott, hogy -bizonyosan az az áldott lélek, ki annyira lekötelezé őket, viteté -magához, minek folytán inkább fennhangon gondolkozva, mint a legényhez -intézve mondá: - -– A hintón, mely tegnap ide szállíta minket, távozott… - -– Nem, egy angol uraság fogatán. - -– Különös! Hm, jól van, elmehet. Egy angol uraság! Hol veszi az -egyszerre magát, hogy hintót küldjön Kamilla után? Néhány nap előtt a -várost hagyták neki összebarangolni, míg fáradtság és éhség miatt -összeesett, s ha egy szegény varrónő meg nem szánja, az utczán -veszhetett volna el, és most lakásához fényes fogatot küldenek érte!… -Félek, nem tiszta szándék rejlik alatta… félek, a szinpadi sikert -arattatni akarják vele, a nélkül, hogy szinpadra lépne. - -Kamilla megjött, boldogan, magán kívül az örömtől. - -– Vége az inségnek – kiáltá Kázmér karjaiba repülve – szabadulásunk -órája ütött. Képzeld Kázmérom, alkalmazást nyertem. - -– Én is. - -– Két angol kisasszony mellé, ének és franczia nyelvben kell órákat -adnom. Egy franczia tanár és zenemester kihallgattak, aztán dicsérettel -nyilváníták képességemet a hivatásnak megfelelhetni. A lady százötven -franc havi fizetéssel megfogadott. - -– És én száz franc havi fizetéssel irnoki állomást nyertem az olasz -dalszinháznál. - -– Tudod, kinek köszönhetjük? - -– A kinek szabadságomat is. - -– Legyen annyi áldás életén, mint dicsőség pályáján. - -– Nemcsak hirneve, de lelke is nagy. - -E pillanatban lépett be Alboni, s kedvesen kérdezé: - -– Elfogadták az alkalmazást? - -Kamilla és Kázmér a nagylelkű nő elé siettek, kezeit melegen keblükhöz -szoríták e szókkal: - -– Mivel hálálhatjuk meg jóságát? - -– Azzal, ha elégülten fognak élni, s hivatásuknak megfelelnek. - -– Boldogok és iparkodók leszünk. - -– Annak igen fogok örvendezni. Ha valami érné önöket, gondoljanak rá, -hogy van egy barátjuk. Isten áldja. - -A két hálás szív kocsijáig kiséré, hol benső megindulással vettek -búcsút. Aztán szobájukba siettek, magukat boldogságuknak átengedendők. - -E naptól fogva csak az ebéd hozta őket össze; Kázmér reggeli után elment -az irodába, s ötig foglalkozott, Kamilla pedig az angol kisaszonyokkal -gyakorolt. Öt órakor mindkettő csak úgy repült haza felé, s a találkozás -otthon oly ünnepélyes volt, mintha hosszas utazás után viszont látnák -egymást. Az ünnepnapokat gyermekes örömmel várták. - -Midőn foglalkozásuk közepette az első vasárnap rájuk viradt, Kázmér -örömmel mondá: - -– E nap egészen a mienk, ma ki sem mozdulunk. - -– Tévedsz, kedvesem, első örömnapunkat meg kell osztani azzal, ki -keserveinkben osztozott, ki kétségbeesett életem felett őrködék; ma -Mathildehoz megyünk. - -– Igazad van; lásd, mily hálátlan teremtés az ember, mihelyt jól megy -dolga, megfeledkezik azokról, kik sanyarú állapotában el nem hagyták. -Szégyenlem magamat, hogy boldogságom annyira elragadott. - -– Tehát beleegyezel? - -– Azt a jó teremtést felkeresni? Nemcsak kötelességemnek tartom, de -örvendek rajta. Együtt fogunk ma ebédelni, az én Paul barátom is ott -kell hogy legyen. - -Kamilla tapsolt örömében. Ma kapta ki első havi fizetését, az egész -összeget magához vette, midőn Mathilde látogatására mentek. - -Leirhatlan az a természetes öröm és szívélyesség, melylyel Mathilde -fogadá látogatóit. Nem győzte nézni és ölelni Kamillát, aztán csodálta -jó kinézését, s hálát adott Istennek e kedvező változáson, mert ő rá nem -ismert volna, oly különbség van ez arcz közt most és akkor, mikor -előszőr látta meg betegsége után. - -– Ah – mondá – azért még neheztelnem is kellene, hogy oly hűtlenül -hagyott el. - -– Igaz, meg sem köszöntem illően azt a feláldozást, ritka részvétet és -sok jót, mit velem tőn, de gondolám, az üres hála nem hozná vissza -holmiait, miket értem elzálogíta. - -– Ki mondá ezt kegyednek? - -– Tudom édesem. - -– Jó Istenem! Hisz az nem szégyen, ha ily szegény leány megszorul. Ha -nincs, kölcsön veszünk, s hitel hiányában oda adjuk azt, a mi ér -valamit, ez az egész. - -– Kisasszony – szólalt meg Kázmér, ki eddig néma megindulással állt ott -– ha országaim volnának, s azokat sorba lábaihoz raknám, mégis adósának -tekinteném magamat azért, mit e szegény, elhagyatott nőért tőn. Ha -azonban egy baráti kézszorításnak van értéke ön előtt, legyen -meggyőződve, hogy a leghálásabb szívvel nyujtom kezemet. - -– Oh uram, önök túlbecsülik azt a kis szolgálatot – válaszolá Mathilde, -örömmel szorítva kezet. - -– És most – mond Kázmér – hol találom kegyed bátyját, az a jó Pault, ki -engem meglátogatott? Fel akarom keresni, mert mi négyen ma együtt fogunk -ebédelni. - -– Dicső gondolat – kiáltá Mathilde – Paul mindjárt itt lesz, vasárnap -nem hagy magára várakozni. - -– Annál jobb. Azonban mi még nem is reggeliztünk, s tán kegyed sem – -jegyzé meg Kázmér. – Én megyek valamit ide rendelni. A viszontlátásig. - -Alig távozott Kázmér, Kamilla mélyen elpirulva lépett Mathildehoz, egy -csomagot vőn elő, s könyes szemekkel kezdé: - -– Mathilde! Ez oly csekélység, hogy tán sértve is lesz általa; tudom, -ezzel századrészben sem róttam le nagy tartozásomat, de majd lassanként, -idővel,… most nincs több,… fogadja szívesen. - -[Illustration: – Mathilde! Ez oly csekélység…] - -– Mit gondol, hogy én pénzért tettem barátságot? - -– Azt nem, a világért sem – esék szavába Kamilla ijedten, – de az ily -barátság megfizethetlen, de költségei voltak,… miattam adósságba verte -magát… - -– Azt kegyed álmodta. - -– Jól hallottam. - -– No, ha hallotta, hát hallja azt is, hogy csak akkor fogadok el -költségtérítést, mikor nagyon-nagyon gazdag lesz, s nem tud pénzével mit -csinálni, addig megélek én a magaméból, sőt még néha szívességeket is -bírok tenni. Ezzel vége. - -Kamilla keservesen sírni kezdett, és szólt: - -– Én nem leszek gazdag soha! - -Mathilde csendesítni iparkodott őt. - -Így találta Kázmér a társaságot visszatértekor, nyomában legény jött -izletes reggelivel. - -– Mi történt itt? – kérdé Kázmér – miért e könnyek? - -– Mert nem lesz gazdag soha – felelé Mathilde. - -– Gazdagság után vágyik az én nőm, az én kedves Kamillám? - -– Oh! nem azért! mintha szeretnék az lenni, vágyaim szerint elég gazdag -vagyok, de Mathilde azt mondá, csak akkor róhatom le tartozásomat nála, -ha nagyon gazdag leszek. - -– Képzelje Kázmér úr – mond Mathilde – Kamilla pénzzel kinált, -szívélyességemet meg akarta fizetni, mint valami csaplárnénak. - -– Kedves barátnőm – csendesíté Kázmér a megsértett barátnőt – ne vegye -tőle rossz néven, ő annyira lekötelezettjének érzi magát, és méltán, -hogy semmit sem tarta természetesbnek, mint első pénzét kegyeddel -megosztani, ki vele hajlékát és étkeit megosztá, ki ápolta és -vigasztalta, kit az Isten áldjon meg jóságáért. Ne vegye azt úgy, mintha -a szegény pénzszekrényéhez ment volna, abból néhány ezer franc-t -kivenni, hogy azzal egy nagy szívességet lefizessen, ő fáradott e -csekélységért, s mi több, első pénz, mit életében dologgal szerze. -Édesebben, szentebben használhatja-e ezen pénzt, mint ily nemes -tartozást, ha csak parányi részben is, törleszteni? - -– Ej, uram, itt adósságról nincs szó, a mi költség volt az ön kedves -nejére, azt fedezte a negyven franc, mit Paul a gyürűért hozott, a -fizetés tehát szolgálatomért esnék, s ezt nem hagyom magamnak -megfizettetni. Majd ha szükségem lesz önökre, viszontszolgálatra -számolok, ezzel vége. Üljünk a reggelihez, különben nem fog izleni az -ebéd, pedig én ma vígan akarok lenni. - -Alig végezték a reggelit, Paul csakugyan elérkezett. - -Élénk beszélgetés közt felkészültek, hogy ebédig sok mindent -megtekintsenek, mi vasárnap csak látható Párisban. - -És valósággal, Kamilla csak ma mert először széttekinteni,… a zajló -élet, tarkaság, tündéri kirakatok, szebbnél-szebb öltözetek ma először -ragadták meg figyelmét. Eddig Páris, vagy egy rengeteg erdő, neki -mindegy volt; ott mindenütt emberbe, itt pedig fába ütközik, de ma -felragyogott szemei előtt minden, mit eddig bánata homályban tartott. A -boulevardeok csodálatra ragadták, a Concorde téren felkiáltott: - -– Ah! ez tán már nincs is a földön. - -A «Champs Elysées»-en oly gyermeki érzés lepte meg, hogy futkosni jött -kedve. - -Csupa kiváncsiság, csupa gyermek és öröm volt. - -Kázmért Kamilla elragadtatása oly vidor hangulatba hozta, hogy ha -Clichy-beli ismerői látnák, cseppet sem kételkednének rajta, hogy -teljesült az, mitől e szegény embert oda bent féltették. - -És meglehet, mert ők is olyan igen jól érezték magukat, vagy pedig mivel -a jókedv is ép oly ragadós, mint az ásítozás, elég az hozzá, Mathilde és -Paul szintén elemökben voltak. - -A ki figyelte volna őket, azt hinné, a legboldogabb négy teremtés egész -Párisban. - -Hat órakor beültek egy tisztességes étterembe, Paul sehogy sem találta -ott magát, jobb szeretett volna valami külvárosi lármás csapszékben -iddogálni, azonban a barátságnak meghozta ez áldozatot. Sokat -feszelgett, nyikorgatta székét, s könyökével hol oldalba lökött valakit, -hol pedig feldöntött valamit; a tálakhoz csak félve nyult, s az elibe -készített Macon vieux-t inkább szemével nyelte el, semmint kipoharazta -volna. Ez azonban csak addig tartott, míg Kázmér néhány poharat belé -önte, aztán neki melegedett ő is. - -Mathilde ellenben oly fesztelenül és kecsesen viselé magát, mintha e -teremben találta volna fel mindennapi társaságát; beszédes és elmés -volt; ő mulattatá a kis társaságot. - -Az egész ebédet megelégedés, jókedv és barátság füszerezé. - -Ebéd után a legközelebbi szinházat látogatták meg, hol jókedvöknek -szabad kitörést engedve, annyit nevettek, hogy a bánatnak utolsó nyomai -is elköltözni látszottak arczaikról. - -Itt Paul is elemében volt, ordított és tapsolt, mintha kárpótolni akarná -magát egy órai csendes viseletért, mi az ebéd ideje alatt annyira -megviselte őt. - -Éjfélkor igen elégülten elváltak. - -– Édes Kázmérom – mond Kamilla otthon – e nap igen kellemesen mult el. - -– Lám kedvesem – felelé Kázmér – nem szükséges gazdagság a boldog -élethez, szerelem és megelégedés képezi a föld édenét, e kettő nélkül -nyakig kincsben is nyomorult az ember. - -Megölelték egymást, és igérték, hogy boldogok lesznek. - -Másnap munkához láttak. - -Több hónap folyt így le, s havonként egy-két vasárnapot a fentebbihez -hasonlóan töltöttek. - -Kamilla és Kázmérnak nem volt más panasza, csak az, hogy egész napon át -soha sem láthatták egymást, ezen pedig nem lehetett változtatni. - - - - -XXIX. (A miről nem is álmodtak.) - -Ismerős alak ácsorog a Rue Richelieu és Boul. Montmartre sarkán, -mérgesen rángatja bajuszát hol fel, hol lefelé, nem győzi szemeit eléggé -mereszteni, mert minden elmenőt megtekint, mintha ismerőst keresne -benne. Haraggal dörmögi maga elé: - -– Bolond nagy város! Tenger dologtalan nép! Itt egy embert megtalálni -annyi, mintha valaki a réten egy szál füvet megjegyezne, s mást küldene, -hogy bekötött szemmel keresse. Nem is tudom, az a jó báró, kit az Isten -áldjon meg, miként képzelheti, hogy szegény uramra ráakadunk? Mégis, ha -én francziául tudnék, no, az más volna, akkor remélhetné, mert én -megindulnék házról-házra, s az utczán is minden embert megszólítanék, de -ezek a francziák a világért sem tudnak mást, mint francziául. Aztán -nálunk azt hiresztelik, hogy ezek műveltek. Köszönöm szépen! Nem tudnak -mást, mint francziául. Jőjjenek csak hozzánk, meglátják, mit tudunk mi? -Én csak szegény szolga vagyok, és magyarul, németül, meg tótul beszélek, -de ezek csak francziául tudnak. – Ezzel mérgesen rántott lefelé -bajuszán. – Szép műveltség! Mit mondanak nálunk az olyan oláhról, ki -csak oláhul tud?… Mivel jobb az olyan franczia, ki csak francziául tud? - -Emberünk elmélkedéséből roppant bámulatba esett, mert valóságos tiszta -magyar nyelven hallott oly körmönfont kifakadást Páris ellen, mintha -valami bakancsos őrvezető üres konyhára talált volna. - -Körültekinte, s látta, hogy e czifra szavak egy török ajkairól peregnek -le. - -– Magyarul beszél ön, vagy én tudok törökül? - -– Mindkettő lehetséges. - -– Hova való? - -– Szabolcsmegyei, a ki lelke van – felelé a török. - -– Hát Törökországban is van Szabolcsmegye? - -– Ha azt oda vihetném azokkal a jó atyafiakkal, disznótorral és töltött -káposztával, semmi bajom sem volna. - -– Hát így mi a baja? - -– Először is az, hogy nem tudom magam kiismerni ebben a rengeteg -fészekben. A tábornok úr leküldött szivarért, s most nem tudok haza -találni. - -– Kérdjen valakit. - -– Ha beszélni tudnék velök. Kérem, édes atyámfia, segítsen ki a bajból. - -– Öcsém, magam is nyakig vagyok benne. - -– Nos Döme, nem tévedtél el az állásban – szólítá meg emberünket egy -deli ifjú. - -– Küzdöttem a helyemért, méltóságos úr, aztán erősítést nyertem e -szövetséges törökben, kivel legalább beszélni tudtam. - -– Te tudsz törökül? - -– Véletlenül a török tud magyarul. - -– Hol tanult? – kérdé az ifjú a töröktől. - -– Törökül? - -– Nem, magyarul. - -– Édes hazámban, Szabolcsvármegyében. - -– Értem – mond az ifjú – s arcza elsötétült; egy felhő, egy emlékezet -vonult át rajta. Kis szünet után folytatá – és hogyan került ide? - -– Kmetty tábornok úrral érkeztem tegnap. Az ő szolgálatában vagyok. - -– Kmetty itt?… Hol van szállva? - -– Valami spanyol fogadónak hívják. - -– Ah tudom, Monsieur Liot-nál. - -– Ott, ott! Ugyan kérem, merre van? - -– Mindjárt útba igazítom. Vegye e jegyet, adja át a tábornoknak -üdvözletem mellett, s mondja, legközelebb meglátogatandom. Aztán két -napoleont adott a legénynek e szókkal – ezt igya meg a jobb időkért, a -haza felvirágzásáért. – Ezzel egy bizományost oda inte, s a törököt haza -kisérteté. - -A török útközben a napoleonokat tekingetve dörmögé: - -– Száz franczia sem olyan úr, mint egy magyar. – Aztán a látogató jegyet -voná elő, s rajta e nevet olvasá: «Báró Ujfalvy Vilmos.» – Az Isten -éltesse! – mondá, miközben a jegyet és napoleonokat zsebre dugta. - -– Döme, jer – mond báró Ujfalvy – mindent tudok. - -– A lakását is? - -– Sokkal többet, hogy mint él, és mint szenvedett. - -– Szenvedett? Ez nagyon elszomorít. - -Bérkocsira ültek, mely Kázmér szállásához robogott, hol Ujfalvy -kérdésére azon választ nyeré: hogy azon úr és asszonyság öt óráig soha -sem található, de ezentúl mindig. - -A kapusnő elbámult, mert a távozó úr öt frank ezüst pénzt nyomott a -markába, mi neki annyival is inkább gyanúsnak tetszett, mert azt az -utasítást nyeré: ne szólna semmit arról, hogy kereste valaki. Egyet -hunyorított szemével, s gondolá: - -– Szép fiatal úr, bőkezű is, titkolódzó is… kétségen kívül kaland akar -szövődni ezzel az érdekes nővel; ha úgy van, sok öt frankra lesz -kilátás. Bizony rám is fér. - -Kázmér néhány nap óta kedvetlenül tért haza irodájából, mi Kamillát -nagyon lehangolá. Ma kedvetlensége csaknem a levertségig ment. - -– Édes Kázmérom, neked valami nyomja lelkedet, mi engem kétségbeejt. - -– Apró bosszantások, tömérdek apró bosszantások! Kimerítik türelmemet. -Ha értelmes emberek, nagy művészek gáncsoskodnának dolgaimban, -meghajolnék előttők, de azok a hetvenkedő semmik, dibdáb komédiások, kik -egy ötödrendű szerepet sem képesek becsülettel énekelni, megkeserítik -minden órámat. Egyik panasz a másikat éri, hogy hibásan irom a -szerepeket, mert egyik pajtását, másik rokonát akarná helyembe szerezni. -Minden untalan átvizsgálja a rendezőség dolgozataimat, ma is mindent -feltúrtak, nem leltek ugyan hibát, de restelni kezdtem már a dolgot. - -– Kedves férjem, mennyivel jobban szeretlek én téged, mint te engem; te -haza hozod haragodat, hogy együttlétünk kevés óráit megkeserítsd, én -titokban sirom ki magamat. - -– Mit, te sirtál? És miért? - -– Mert azok az angol kisasszonyok hideg gőgjökkel naponként új és új -megaláztatással illetnek. - -– Oh édesem! Ez a mi kenyerünk mégis nagyon keserű kenyér! - -E pillanatban látogatók érkeztek. - -Kázmér felugrott, előre akart rohanni, de hátra tántorga. - -Kamilla szemeit dörzsölé, mintha káprázat volna, a mit lát. - -Ezalatt halálcsend uralkodott a szobában, mit Kamilla éles sikoltással -szakíta meg. - -– Ugyan messze kellett jönnöm, hogy nőmet bemutathassam – mond az érkező -férfi. - -– Kamilla! - -– Lucille! – kiáltá egyszerre a két növeldei barátnő s szeretettel -siettek egymás karjába. - -Kázmér magánkívül ölelé át Vilmost, s észre sem vette, hogy ezalatt -kezére a leghűségesebb könnyek hullnak s csak akkor figyelt rá, midőn -Döme szólt: - -– Megöregedett, édes nagyságos uram, de csakhogy láthatom. - -– Öreg hívem, jó Döme, te is itt vagy? - -– Gyalog jött volna, ha el nem hozom. - -– El nagyságos uram – mond Döme, ujra Kázmér kezét csókolva – a világ -végéig a méltóságos úr engedelméből. - -Kázmér szemei könnyben úsztak s egyik kezével a szolga kezét, a másikkal -a főúrét rázta. - -– Nem mondtam – kezdé Lucill – bármely körben élj s légy a világ bárminő -részében, felkereslek. - -– Ennyi kegy és jóság előtt az angyalok is meghajolhatnak – viszonzá -Kamilla. - -– Jer Kázmér, hadd mutassalak be nőmnek. Lucillem, nyújtsd kezedet -legbensőbb barátomnak. - -– Azt annál szívesebben teszem, mert az én gyermekkori barátomnak, -vezetőmnek, az én édes Kamillámnak férje. - -– Most láttuk, üdvözöltük egymást, nincs egyéb hátra, mint magunkat -kibeszélni, azt pedig étkezés közt legkedélyesebben tehetjük. Ha úgy -tetszik, menjünk ebédelni, a kocsik alant várnak. – Ezzel Kamillának -nyújtá karját, Lucill pedig Kázmérét fogadá el, utánok, szemeit -törölgetve, Döme ballagott. - -A kapusnő megismerte a bőkezű urat, szomorún tekinte utána, mert látta, -hogy nem az lesz a dologból, a mit ő várt. - -A kis társaság a «Terasse Jouffroy»-hoz hajtatott, hol külön szobára -rendelték az ebédet. - -Az ebéd elején élénk társalgás folyt; csupa viszszaemlékezések, baráti -nyilatkozatok, s bizonyos mértékben ömlengések képezék a beszédet. - -Lucill elmondá, miként nyerte meg Kamilla az ő szivét, mily pajzán volt -s e szende teremtés belőle egész más lényt idomított. - -Kázmér felemlíté, hogy midőn pajtásai mind elhagyták, mily feledhetlen -érzés szállta meg lelkét Vilmos őszinte baráti viseleténél. - -– És mégis – mond Vilmos – el tudtad vinni lelkeden, hogy kézszorítás, -egy bucsúszó nélkül elhagyj. - -– Már akkor ismertem szívedet, meg akartalak kimélni egy rossz órától. - -– Önző valál, magadnak akartad könnyítni az elmenetelt. Ezért majd -később számolunk. Most igyunk egyet e boldog viszontlátásra. - -– Kivánom – szólt Kázmér – hogy a jó szerencse, mely két ily nemes -szivet egyesíte, szép művéhez következetes maradván, örökké tartó örömet -és boldogságot áraszszon e frigyre, melyet okvetlen az ég angyalai -szőttek. - -– E kivánat kiegészítéséhez – jegyzé meg Lucill – az önök tartós és igaz -barátságára szükségünk van. - -Erre a két férfi melegen kezet szoríta s a két angyali teremtés egymást -átölelé. Midőn e két gyönyörű fő összehajolt s azok a selyem fürtök -összeolvadtak, a legfelségesebb rafaeli kép elevenült meg. - -A két férfi gyönyörrel mosolyga rájok s Vilmos nem állhatta meg szó -nélkül, örömtől sugárzó szemekkel mondván: - -– Nem természetes-e, hogy szeressék egymást? - -Ebéd végeztével Ujfalvy Vilmos nejéhez fordulva kezdé: - -– Itt a páholyjegy a dalszinházba, ketten kocsizzatok oda, Döme elkisér. -Mi Kázmérral szivar mellett fekete kávénkat kiszörpöljük, azután követni -fogunk. - -– Sokáig ne várakoztassanak – esenge Lucill s Kamilla szemei hasonlót -fejeztek ki. Azután felkészültek, egymás derekát átkarolták, úgy mint -hajdan a növeldében és könnyedén lebegtek tova. - -A két férfi négyszemközt maradván, Vilmos Kázmérhoz lépett s kezeit -bensőleg megragadva szólt: - -– Mindent tudok, balesetedet a bankházzal, a fogságot, szegény nőd -betegségét, mostani szigorú és szűk életmódodat,… mindent. Hát ez a -barátság? Készebb valál a legidegenebbektől megalázást tűrni, fogságot -elviselni, sőt angyali nődet életveszélynek kitenni, semmint hozzám -fordultál volna. Elhiszed Kázmér, hogy ez nekem fáj? - -– Szívemből sajnálom, de… - -– Semmi mentség, e vétket jóvá fogod tenni. - -– Minden erőmmel. - -– Akkor kész a bocsánat. Vissza fogsz térni édes hazánkba. - -– Nem, az lehetetlen! - -– Ne idegeskedj, hallgass ki nyugodtan. Egész életedet ily tengődéssel -akarod átküzdeni? - -– Itt legalább gúny nélkül tehetem, de mi vár rám otthon? - -– Majd megvitatjuk. Ha magadat kárhoztatnád csak ily nyomorult -keresetre, szót sem szólnék, de van kedves nőd. - -– Ő szivesen osztja velem a nyomort. - -– Meghiszem, mert imád, aztán meg oly ifjú és ábrándos, hogy még a -szükségben is költészetet talál, ha abban veled osztozik. De oly ifjú -marad-e mindig? Az-e hivatása, hogy ketten maradjatok? Mi kilátástok -lehet itt? Örökké napszámban dolgozni s ha majd a szegény nőt -kötelességek itthon tartják, a magad keresetéből képes leszesz-e minden -szükséget fedezni? És végre, ha ép akkor téged is betegség lepne meg… -Tedd félre a büszkeséget és dolgozni térj haza. Nem dobog fel szíved e -szóra: haza? Ez iránt is vannak kötelességeid. Szegény hazánknak minden -egyesre, annál inkább tehetségekre és jellemekre szüksége van. Bűnt -követ el olyan, kit nem balvégzete tart távol, hanem önkényt száműzi -magát. - -– Hát mihez fogjak, mit kezdjek? - -– Adok módot kedvező kilátásra. - -Kázmér sötét pillantást vetett Vilmosra. - -– Ne félj – folytatá Ujfalvy – segélyezéssel vagy ajándékkal nem akarlak -megszégyeníteni. Munkát kinálok, férfihez, barátomhoz illő tisztességes -munkát. Jószágaim elszórvák, házilag mind nem kezelhetem, tehát -nagyrészt haszonbérbe szántam. A dombai jószág gyönyörűen fel van -szerelve, az úriház benne minden kényelemmel és butorral ellátva, csak -lakóra vár, vedd ki haszonbérbe. Kormányzóm a feltételek iránt utasítva -van, siess le hozzá. - -– Vilmos, téged az Isten külde. - -– És én utána jártam, a párisi bankárháznál lévő pénzed, mint magad is -tudhatod, egy cseppet sincs veszélyeztetve, de várakozást igényel. Te -nehezen várhatsz, mert akármi vállalatba kezdjen az ember, bátrabban -teszi, ha keze nem üres, én azonban várhatok minden legkisebb zavar -nélkül, tehát a hitellevelet megveszem tőled s mindjárt reggel -kifizetem, hogy azonnal utazhass. - -Kázmér csak sírni tudott. - -– Aztán – enyelge Vilmos – ráadásul viszaadom hűséges Dömédet, ki utánad -majd agyon epedte magát. Jól van így? - -– Kérdezd az erdőt, a réteket, ha zord tél után a jó Isten szép tavaszi -napot küld, jól esik-e? Lelkem el van telve örömmel, szívem hálával. -Vilmos, én nagyon sokat szenvedtem, de most úgy rémlik nekem, az ég csak -azért küldé ránk azon nehéz időket, hogy szebb napjaink teremtőit annál -inkább megismerhessük. Én most nemes lelkedet egész nagyságában láttam, -akaratod előtt meghajlok. - -– Ölelj meg, aztán nézzünk nejeinkhez, ha nekik is oly élvezetes estéjök -volt-e, mint nekünk? - -Kázmér és Kamilla megint álmatlan éjt tölte; készültek, terveztek, s -kifogyhatlanok voltak a hálafelkiáltásokban. Hányadik éj már ez, mit -izgatottság közt virrasztának át Párisban, de egyik sem hasonlíta ehhez, -a többi bubánatot igért, ez reményekkel volt tele. - -Másnap Kázmér száz napoleont adott Kamillának, vásároljon össze, a mihez -kedve van. - -Kamilla ötven napoleont csinos erszénybe tőn s mellé nehány sort rejte, -aztán kérte Kázmért, kisérje valami ékszerárúshoz, hol a másik ötven -napoleonért szép ékszert vőn. - -Elmentek a jeles művésznőhöz, még egyszer hálájokat nyilvánítva, -bucsúzni. - -Kázmér lefizette tartozását azon nyilvánítással, még akadnak -szerencsétlenek, kik ily nagylélek szivességét igénybe veszik. Tele -megindulással váltak meg. - -Mathilde könnyekbe tört ki, mikor hallá, hogy a kedélyes vasárnapoknak -vége s mindenre állítá, miszerint Kamillát úgy megszereté, úgy hozzá -szokott, hogy nélküle nem tudja, mint fog élni. - -– Ép azért nem fog vonakodni leghálásb barátnéjától egy csekély emléket -elfogadni – s Kázmér leírhatlan örömére a vásárlott ékszert oda adá. – -Ezen erszényt pedig Paulnak szántam, néhány sor van benne, kérem -kézbesítse neki. - -Mathilde semmi esetre sem fogadta volna el a megbizást, látván, hogy az -erszény dús tartolommal bír, de úgy benne volt a sírásban, hogy se nem -látott, se nem hallott. - -Megindító érzékenységgel vettek bucsút. - -– Haragszol tékozlásomért? – kérdé Kamilla távozásukkor. - -– Imádlak és elismerő szíved keblem oltára! - -Midőn a vaspályához érkeztek, Kázmér még egyszer visszatekintve -felsóhajta: - -– Dicső Páris! Örömek és élvek hazája! Előttünk zárva volt édened. - -Kamilla mélyen maga elé merengett. - -– Min gondolkozol, kedves Kamillám? - -– Alig merem hinni, hogy csakugyan hazatérünk. - -– Tegnapelőtt erről álmodni sem mertünk volna. - -– Hallod, csengetnek. - -– Siessünk, mert félek Páristól. - - - - -XXX. (A ki hogy vet, úgy arat.) - -A Pálmay-ház elvirágzott s gyümölcse férges lőn. - -Angelique úgy bánt szüleivel, mint ki hirtelen hatalomra jut s azoknak -sorsát tartja kezében, kik vele szívtelen bántak, de korántsem mint -nemes ellenség, hanem mint gyáva szokott. Minden nyomon éreztette velök, -hogy csak tűri őket. - -A bárónő két szűk szobára volt szorítva, hol heteken át sem nyert a -kecses háziasszonytól látogatást s ha igen, nehány hideg szóváltás után -ismét magára maradt; bizalmas társalgás sohasem fejlődött köztük. - -Az öreg Pálmay, ki saját házában méltóságos úr volt, később leánya -házánál csak nagyságos ur lőn, most a cselédek már teins urazzák, mert a -háznál, hol annyi százezreket költött, hol a bárói vér legmagasb -igényeitől le a legparányibb szeszélyig, mindent fényesen teljesíte, -számára nem maradt hely; ő az ifjú tékozlónak útjában volt s ha -asztaluknál még terítének is számára, szállást másutt kelle tartania. -Kifosztották mindenéből s kenyerét úgy megkeserítették, hogy az öreg úr -számtalanszor étlen maradt inkább, mint ott, hol tiszteletet s -elismerést várhatna, megaláztatásban részesüljön. Igen rosszul folyt -dolga, igen szánandóan élt. - -Zárai Gyula nejével legjobb egyetértésben élt; a bárónőt egyenlőn -kínozták, Pálmayt egyenlőn alacsonyíták s míg ő Fogaras Bellával, – -kitől ezalatt Verdesi Hugó, törvényes férje megszökött, – kocsizott, -páholyba járt, addig Angelique Dell’Orto gróffal hasonlót tőn. Sokszor -elvágtattak egymás mellett s mint jó barátokhoz illik, nyájasan üdvözlék -egymást; a páholyban szíves integetéseket cseréltek s otthon csak akkor -találkoztak, ha együtt kelle aláírni oly okmányt, a mire ötven -száztólival pénzt kaptak, ez pedig gyakori eset lévén, többször időztek -együtt e szerencsés házastársak. - -Angeliquenek Dell’Ortoval s Gyulának Bellával nyilt viszonya volt s a -társas élet becsületére legyen mondva, az egész világ visszavonult -tőlük, mit eleinte nagyon kellemesnek találtak, de később mégis keserű -kifakadások történtek az emberek kisszerű előitéletei ellen. - -Hát szegény Valeria?! Kérte, fenyegette örököseit, hogy ne hozzanak -szégyent fejére – több, mint könnyelmű életökkel, ők nevettek, nagyon is -könnyen nevettek, mert mindenről, mit a koros hölgytől várhatnak, már -törvényesen biztosítvák. Valeria sokat sírt és imádkozott, -társalkodónéja meg örökké talált valamit, mivel Záraiék ellen keserítse, -ha egyebet nem, hát borzasztó álmokat beszélt el. Sokszor bánatosan -elgondolkozott s ha Valeria kérdé: - -– Min töri fejét? - -– Vajjon – sóhajtá szemeit éghez fordítva, – mi lett azokból a szegény -Kázmérékból? - -Ez aztán Valériát egészen gyermekké tette; elfedett arczczal zokogott, -sokáig és keservesen, míg könnyei és lélekzete kifogyott, ekkor kézen -fogta társalkodónéját, imaszobájába vezeté, a zsámolyra térdeltek és -imádkozának. - -Akármennyire haragudott Záraiékra, mégis hitte, hogy ők, kik mindent -neki köszönhetnek s ez időben egyedüli és legközelebbi rokonai, ha -hálával nem, de legalább elismeréssel, vagy kevés szívvel viseltetnek -iránta; olykor tapasztalt ugyan ellenkezőt, de ezt inkább könnyelmű -szelességnek, mint rosszaságnak felróni volt hajlandó. Nagy bánatában -tehát csak oda ment lelkén enyhíteni s ha mindig jobban sebezve tért is -haza, azt hitte, hogy egyedül az a hely, hol szeretetre számíthat. - -Eljárt az ő drágalátos rokonai és örököseihez s mindig új fájdalmakat -hozott haza, ő azt érezte, fel is tette magában, hogy kerülni fogja -őket, de nehány nap mulva elhitette magával, hogy tévedt, aztán megint -oda ment. - -Egyszer ismét nagyon tele volt szíve, könnyíteni kellett rajta, otthon -kisírta és imádkozta magát, ez kevés, magát kipanaszolni vágyott. Nem -volt már senkije, mióta az egész világtól elzárkózott, csak hűséges -társalkodónéja és örökösei, az egyiknél mindig merítette az anyagot, a -másiknál kipanaszolta, most a társalkodóné ellen neheztelt, vitte -fájdalmát Angeliquehez, mert valahol ki kelle öntenie. Angelique -szobájában szokott otthoniassággal helyt foglalt, mind a mellett, hogy -senkit sem talált benne. - -A mellékszobából vitatkozás hangzott át, azonnal Zárai Gyula és -Angelique hangjára ismert. - -– Nagyon sajnálom – mond a férj – hogy aláirásaidat nem használhatom, de -hiteled az enyémmel együtt kimerült. - -– Az borzasztó! nekem pénz kell. - -– Nekem is. - -– Hát mit csináljunk? - -– Egyetlen mód, hízelegj nagynénémnek s csalj ki tőle nehány aláirást. - -– Hizelegjek annak a kiállhatatlan vénségnek? - -– Ej na! csak nem fog örökké élni az a sárkány. - -Valeria egy fiatal lény rugékonyságával ugrott fel, benyitott a -beszélgetőkhöz s elrettentő nyugalommal mondá: - -– Elég sokáig arra, hogy e szeretetet megjutalmazza; s mielőtt az -érdemes két rokon csodálkozásából magához térve szóhoz juthatott volna, -elhagyá őket s a házat. - -– Ime, vigyázatlanságod – kezdé Angelique. - -– Bocsánat, én csak folytatám az általad megkezdett hangot. - -– Mi lesz most ebből. - -– Mi? majd megharagszik s túl él minket. - -– Komolyan, engem megijesztett fenyegetődzése. - -– Mit árthat ő már nekünk? azon többé nem változtathat, mire magát a -törvény előtt kötelezé, hát mindössze csak azzal boszanthat, ha jó -sokáig él, pedig a hogy én ismerem, bármennyire nyerjük is meg -szeretetét, kedvünkért egy órával előbb sem akarna meghalni. Mindössze -annyit veszténk, hogy aláirását kinyerni elenyészett az egész kilátás. - -– Következőleg…? - -– Következőleg nem marad más hátra, mint megmozdítani minden követ, hogy -Fogaras uram szekrényét is megmozdíthassuk. Ülj le szép asszony s -tanácskozzunk a módokról. - -Angelique vállon át gúnyos pillantást vetett férjére, karszékbe ült, -fejét hátraveté, kezeit unatkozottan ölébe sülyeszté s idomos kis -lábaival ütenyt vert azon keringőhöz, mely fejéből szivéhez és -visszarohanva kellemesb óráira emlékezteté. - -Zárai meghajtá magát azzal a szemtelenséggel, mint valami szép kegyencz -koros uralkodónője előtt, székét bizalmasan tolta Angelique mellé, s -éllel mondá: - -– Drága szép nőm! élvezzük boldog házasságunk magány perczeit s lássuk, -miként teremthetnénk pénzt? - -És a legszebb egyetértésben elkezdtek tanácskozni. - -Ritka kedvezése az égnek! E két szív most is úgy érez egymáshoz, mint -mikor oltár elé léptek; házi viszály, harag, vagy neheztelés maig egy -pillanatra sem zavarta meg boldog házasságukat. És ha valaha békétlenség -fészkelné magát közibök, nem elhanyagolás, félreértés vagy -szerelemféltés leend alapja, hisz e felvilágosodott házasfelek ily -mindennapiságokon felülemelkedvék, hanem a pénzkérdés; ily magas -szellemek, művelt lelkek jól tudják és érzik, hogy e polgárosodott -században mi a társas élet lelke? No, de ők nem a pénz becséről -értekeztek most, hanem a módról, miként lehetne szerezni? hát hagyjuk e -szellemdús társalgásba mélyedni, tanúra nincs szükség, mert bármennyire -túlérzik is magukat az előitéleteken, a csiklandós tárgy körül, mely -szőnyegen van, egyik vagy másik oly tanácsot vagy véleményt adhat, mely -miatt mégis elpirulhatnának. Volt már sok eset, hogy elbukó fényűzőket, -pénztelen tékozlókat egy rossz óra mélységbe sodort. Nem mondom ezt e -boldog házasokról, de mégis szeretem, hogy zárt ajtónál értekeznek, -legalább nem jő tudomásra, minő uton jutottak megint pénzhez. Elég az -hozzá, ők ez alkalommal is kivágják magukat s még néhányszor ki fogják -vágni. - -Valeria hideg büszkeséggel járt fel és alá; nem sírt, nem imádkozott, -hanem ügyvédeért külde. - -Az ügyvéd megjött; Valeria sokáig értekezett vele s midőn elbocsátá, -tört ki izgatottsága; nem tudott enni, nem találta helyét, elfeledve, -hogy társalkodónéjára haragszik, nyakába borult, szakácsnőjének -felmondatott s mi annyi idő óta nem történt, páholyjegyért külde. - -A jámbor társalkodónénak kedve lett volna orvosért küldeni, mert úrnője -annyi mindent össze-vissza tőn, mi szokásával ellenkezett, hogy eszét -kezdé félteni. Mi nagy volt meglepetése, midőn délután két orvost látott -érkezni más három egyén kiséretében. Elrémült és egész testében -remegett, szerencsére az ügyvédet felismeré s minden alkalmat -felhasznált tőle megtudhatni, ki az a másik két úr? Kiváncsisága annál -inkább növekedett, mert úrnője sok előzékenységgel fogadá s őt -eltávolíták. - -– Mit jelentsen ez? és kik azon urak? majd két óra hosszáig kínozá e -kérdések feletti kételye. Végre eltávoztak, meg nem állhatá, hogy utánok -ne siessen s a lépcsőknél utolérvén, az ügyvédet félreszólítá: - -– Kérem, – kérdé – kik azon urak? - -– Kettő orvos. - -– De a másik kettő? - -– Biztosítási ügynök. - -Az ügyvéd tovább ment, s a társalkodóné ott maradt, gondolkozott, de -semmit sem értett. Fejét jobbra-balra lóbázva tért a szobába, hol -Valeriát oly jókedvben találta, mínőre évek óta nem emlékezett. - -– Kedves barátném, – szólt az álmélkodó társalkodónéhoz, – ismét lovakat -fogunk tartani, az elbocsátott cselédséget visszafogadjuk. - -– A szakácsnőt is? - -– Hisz még itt van. - -– De felmondtunk neki. - -– Megtartjuk. - -– Mind ez komolyan? - -– Lesz ismét páholyunk – folytatá Valéria – játék és thea-estélyeket -adunk. Úgy van, szórakozni és vigadni fogunk. - -A társalkodóné megállt, az esze is megállt; nézett, de szemei kápráztak. -Egyszer azon vette magát észre, hogy egyedül van a szobában. Keresztet -vete, s mormogá: - -– Az imént azt gondoltam, az esze ment el jó úrnőmnek s látom, hogy csak -most jött meg. Úgy aztán megint lehet élni, de mint eddig, az már -kiállhatatlan volt. Sietek éleszteni benne a jó gondolatokat, különben -kihalnak s ismét apáczák leszünk. - -De erre nem volt szükség, Valeria egész erélylyel hozzá látott házát -olyanná alakítani, mint volt valaha. Mikor már benne voltak az áldott új -rendben, a társalkodóné egy bizalmas magánórában koczkáztatta e kérdést: - -– Ugyan drága úrnőm! mi hozta e szerencsés ötletre? - -– Nyugodt lelkiismeretem, annak tudata, hogy egy elkövetett vétkemet -jóvá tettem. - -Most aztán semmivel sem tudott többet, mint azelőtt, de kérdeni sem mert -többet, megelégedett ő azzal is, hogy kellemesben élnek, ha okát nem -fürkészhette is ki. - -Valéria ébredését a társaskörök örömmel üdvözölték s termei régi -ismerőseivel megnépesültek, csak Záraiék előtt zárvák ajtai. - -Zárai és Angelique nevették ezen utolsó fellobbanást s mint mondani -szokták: most bizonyosan elalszik a mécs; de bezzeg megdöbbentek később, -hallván, hogy Valeria tetemes adósságokat csinál s jószágait terhelni -kezdi. Erre nem számoltak, ez aggodalomba ejté őket. Zárai Gyula utána -is látott a dolognak, eredménye az lőn, hogy mindent úgy talált, mint a -hír szárnyain keringe. Nyilvános és ünnepélyes óvásokkal lépett fel -jogainak ezen kijátszása ellen, a törvényes lépéseket is megkisérlé, de -hasztalan fáradozott. Valeria csak halál utánra köté le nekik jószágait -és sehol egy záradék sem volt, melyben kötelezné magát, hogy míg él, -azokat terhelni nem fogná. - -Ez Záraiékat tönkre tevé; többé semmi áron sem bírtak hitelt szerezni, s -egyik végrehajtás a másikat érte. Gyula bujdokolt, s Angelique kétségbe -volt esve. - -Dell’ Orto látván Angelique levertségét, bensőséggel ragadá meg kezét, s -megindulás hangján szólt: - -– Szerelmem Angelique! Olvasom a bút arczodról, szólj, mi epeszti -szivedet? - -– Oh Robertem! Ne kérdezz, nem búsítlak. - -– Tán szived hajlik el tőlem? - -– Soha! - -– Úgy kérlek, légy nyilt. - -– Robert! Robert! én pirulok, megöl a szégyen a miatt, kinek nevét -viselem. Mi lesz belőlem? – és zokogni kezdett. - -– Csendesülj szép angyalom, és mondd, csak az a csekélység háborít úgy -fel, hogy pénzzavarokba hozott? - -– Kell-e több? elbirjam a szégyent, s míg ügyeink nem rendezvék, a -szükséget? - -– Sem egyiket, sem a másikat. Nem vagyok-e oldaladnál? Nem -kötelességem-e segélyedre lenni. Még az éjjel hazámba utazom, hogy a -szükségesekkel ellátva visszatérjek. - -– Elutazol?… Elhagysz? - -– Kell, kell! Nem nézhetem a bánatodat, s miért nézzem, ha segíthetek -rajta. Néhány nap mulva itt leszek, hogy mindent tisztába hozzak. - -El is utazott, Angelique várta… várta, de többé nem tért vissza. -Bizonyosan lágy szive volt, s igazat mondott, hogy nem nézheti a szép -teremtés bánatát. - -Fogaras Bella is haza menekült atyjához, a derék fosztogató által -reábizott szerepet hűségesen lejátszván Záraiék körül. - -Feloszlásba ment minden Záraiéknél; viszony, háztartás, fényűzés. - -Oly épület omlott itt össze, melynek fennállása sem az erény tündöklő -tükrével, sem a nemes szív magasztosságával nem bírt, s kiket romjai alá -temetett, egy szánakozó sóhajt sem érdemelnek. - -Mikor ezen esemény folyt le a fővárosban, két szerető szív tele -boldogsággal, megelégedéssel és jóltevőik iránti hálával érkezett -Dombára. - -Károly körülnézte a gazdaságot, Kamilla a házat, mindkettő el volt -ragadtatva. - -Döme Pesten járt bevásárlás végett, ő hozta meg az újságot Záraiék -bukásáról. - -– Mi lett szegény Pálmay bácsiból? – sóhajtá Kamilla. - -– Azt a jó öreget el nem hagyjuk – mond Kázmér, – Döme! Holnap Pestre -megyünk. - - - - -XXXI. (Hogy találkoznak a jók.) - -Zárai Gyulától s a bájos Angeliquetől egymást érte a sok kérvény, mik -Valériához intézvék. Ő kérlelhetetlen maradt, válasza mindig így -hangzott: - -– Évi pénzöket pontosan kapják, halálom után fekvő jószágaim az övék, -azon már változtatni nem lehet, azontúl még jó szót sem adok nekik, s -látni épenséggel nem akarom. - -Ezúttal is hasonló válaszszal bocsátott el egy küldöttet, a hozzá -czímzett levelet el nem fogadván, mikor Dömét jelentették. - -– Hadd jöjjön. - -Döme örömtől sugárzó szemekkel lépett be, ő nagysága kezét egész -tisztelettel megcsókolá, és szólt: - -– Itt vagyunk, megjöttünk. - -– Találkozott vele, jó öregem? - -– Mondom, hogy megjöttünk. - -– Azt látom, de Kázmérral találkozott-e? - -– Itt van. - -– Ki?… Hol? Beszéljen értelmesen. - -– Hát Kázmér úr és neje haza jöttek, itthon vannak az országban. - -Valeria visszatántorgott, s ha Döme fel nem fogja összeesik. - -– Döme, – szólt szünet után Valeria – nem szegült ellenimhez, kik -látván, hogy a búbánat nem bír a sírba vinni, most akarják, hogy az öröm -öljön meg? - -– Én ellenségihez? Szeretném őket kipusztítani, mert ők a mi -ellenségeink is. - -– Tehát Kázmér? - -– E pillanatban Pesten van. - -Valeria reszketve kulcsolá össze kezeit s éghez emelt szemekkel sóhajtá: - -– Istenem! Meghallgatád imáimat, s könyörültél rajtam. Szólj édes -öregem, hol van? Hol laktok? Felkeresem, meglátogatom, kiengesztelem, -mert én taszítám el, én sértettem meg, én vagyok a vétkes. - -– A dombai jószágot haszonbéreltük, – felelé Döme – attól a jó báró -Újfalvy úrtól, s így most dombai lakosok vagyunk. - -– Mikor utaztok haza? - -– Még ma. - -– Jó, ezúttal nem láthatom őt, bizony nem tudom, hogy bírja el szivem, -no de már nehezebb dolgokat is elviselt, hát csak küzdjön meg ezzel is. -De te, ki nekem a legnagyobb örömhírt hoztad, mit még az életben -várhaték, ha már egyszer boldoggá tettél, nem fogsz e boldogságból -lerontani semmit? - -– Én? Ha parancsolja és lehet, hát tornyot is építek tetejébe. - -– Számítok rá. Tehát se szóval, se tettel ne mutasd Kázmérnak, az én -szeretett édes Kázméromnak, hogy velem találkoztál, vagy hogy ittlétéről -tudok valamit. - -– Legyen nyugodt nagyságod, hallgatni fogok. - -Döme elbucsuzott. - -– Döme – mond megindulva Valeria – te annyi szolgálatot, s most oly -örömet szereztél nekem, hogy megjutalmazni szeretnélek. Mondd, mit -kivánsz? - -– Többé semmit. Visszanyertem uramat, földi vágyaim teljesülvék. - -Döme elment. - -Valeria sírt, nevetett; összehivatá cselédeit s mindegyiket -megajándékozá, azután kocsira ült, s a várkápolnába ment, hol Kázmért -utólszor látta, hálát adni Istennek, hogy őt meghallgatá s elérni engedé -a boldogságot, kedves Kázmérját még egyszer láthatni. - -Akárhányszor találkozunk sajátságos kinézésű egyénekkel, kiken a ruha -meg van kopva, de többet mutat, mint sok másokon az új; kalapján látszik -a varrás, és szélei megszürkülvék, fején mégis úgy áll, hogy szomorú -kinézése eltünik; nyakkendője szinehagyott, de a pongyola csokor festői -redőzetben mutatkozik; zsebe lyukas, kezét mégis úgy mozgatja benne, -mintha marok aranyat csörgetne; arczán a nyomor látszik, de bátor -tekintete büszkén néz mindenre a mi fényes, végre ha minden eledele egy -tál kocsonya, azt több tisztasággal és nagyobb vigyázattal eszi, mint -sok szerencsefi fáczánsültjét. - -Ilyenek a megbukott urak. - -Ilyen alakot látunk szegényes szobában egy tálacska szűk tartalma -mellett ülni, s midőn az ajtón kopogni hallott, kendőjét sebesen a tálra -dobta, nehogy szegényes ebéde elárultassék. - -– Szabad – dörgé kedvetlen hangon. - -Kázmér benyitott, az ajtóban megállt, némán és hosszasan tekinte a -szobatulajdonosra, ki e viseleten zavarba kezde jönni, s miután hiába -várt megszólításra, habozva kérdé: - -– Mivel szolgálhatok… Kihez van szerencsém? - -Kázmér karjait kitárta, kalapját kezéből elejté s megindulástól reszkető -hangon rebegé: - -– Urambátyám! Kedves urambátyám! Nem ismer? - -– Te vagy… Ön az?… Valóban,… nem csalódom… Kázmér – s a tárt karok közé -siete. - -– Végre megtaláltam! – kiáltá Kázmér. - -– És hogy találtál?! – sóhajtá Pálmay búsan lankasztva ősz fejét -mellére. - -– Hála Isten, egészségben. - -– Nyomorban, megtörve… - -– Ezen mi is átmentünk, de az Isten nem hagyja el azokat, kik benne -bíznak. - -– Hol jártál?… És hol veszed itt magad? Mit csinál, hogy van az én -kedves kis Kamillám? - -– Mindent el fogok beszélni, de elébb engedje, hogy kérjek valamit. - -– Hát lehet még tőlem is valamit kérni? – szólt Pálmay, s keserűn -mosolygott. - -– Attól, ki tapasztalásokban oly gazdag. - -– Drágán fizettem édes öcsém, nagyon drágán. - -[Illustration: Kázmér karjait kitárta.] - -– Ismerem jó szivét, irányunkban nem lesz vele fukar. - -– Nem, édes öcsém, bár mások iránt fukarkodtam volna, de már megtörtént… -Parancsolj Kázmér, ha szolgálhatok valamivel, örömemre lesz. - -– Lássa – kezdé Kázmér – én tapasztalatlan gazda vagyok, s most nagy -haszonbért vettem, ha urambátyám hozzánk jönne lakni, hogy néha -tanácsával engem vezessen, nagy hálára kötelezne, s legyen meggyőződve, -úgy fogunk önnel bánni, mintha szerető gyermekei volnánk. - -– Mint gyermekeim? – mond az öreg úr, ajkait fogai közé szorítván – azt -nagyon megköszönném. - -– Mintha mi volnánk gyermekei. - -– Értem; köszönöm a gyöngédséget Kázmér, tudom nem sok hasznomat -vehetnéd, s nem is akarnád venni, de hogy rajtam segíts, s ez még se -viselje a kegyelem szinét, olyast gondoltál ki, mi még téged látszassék -lekötelezni. - -– De urambátyám. - -– Köszönettel veszem meghivásodat, mert ismerem Kamillám szelid lelkét, -s nemes szívedbe rég beláttam. Köszönöm Kázmér, elfogadom; először, mert -rászorultam; másodszor, mert ismerlek és szeretlek; harmadszor, mert -tudom, nem fogjátok velem szomorú sorsomat éreztetni. - -– Feledtetni, minden áron feledtetni akarjuk. - -– Az Isten áldjon meg. - -– E szerint megegyeztünk, most csak határozza el, hogy mikor -indulhatunk? - -– Minél elébb ebből az örvényből. - -– Így voltam én Párissal. Tehát egy óra mulva. - -– Annál jobb. - -– Velünk fog lakni a méltóságos úr? – kiáltá Döme örömteljes hangon, -bokáit és tenyereit megifjodva verve össze – beh szép élet lesz! Úgy -fogom szolgálni, mint valami mesebeli királyt rabszolgája. - -– Egyre kérlek öreg barátom, – mond Pálmay. - -– Nekem csak parancsolhat. - -– Jó, ha úgy akarod, parancsolom. Engem többé ne méltóságos urazz, -lejárta az Döme. - -Dömének nem tetszett, megmozgatta jobbra-balra bajuszát, torkán nagyot -köszörült és mondá: - -– A mint nagyságod parancsolja. - -– Abból is kicseppentem. - -– Kevesebbet harapófogóval sem vesznek ki belőlem – dörmögé felingerülve -Döme – ennyit minden felgazdagult zsidónak megád szolgája. - -– Többet is ér egy felgazdagult zsidó, mint egy tönkrejutott úr. - -– Előttem soha! Én még a régi világból való vagyok, a ki azt mondja: az -úr a pokolban is úr marad. - -E sajátságos vitát Kázmér szakítá meg, rendeletet adván Dömének, hogy a -szükségeseket vásárolja be, s aztán indulnak. - -Félóra mulva uton voltak. - -Sok mondani valójok volt egymásnak, s így Dombáig az idő elrepült. - -Kamilla magán kívül volt örömében, midőn nagybátyját meglátta. Ölelte, -csókolta, hol kezét, hol arczát. - -Pálmay nem bírt szólni, de annál többet beszéltek könnyei, mik arczának -barázdái közt leperegve, ősz bajuszát füröszték. - -Midőn az első felindulás csillapult, Pálmay oly érzékenyen és meleg -szavakkal köszöné meg ifjú rokonainak azon nemesszivű eljárást, hogy -nemcsak gondoltak rá, de fel is keresték. - -– Ha tudnátok, édes gyermekeim, minő üldözött, s aztán mennyire -elhagyott valék?! Nem volt köröm, melyben szórakozhattam volna; nem volt -családom, hol szeretet enyhítené bánatomat; nem volt barátom, kinek -elpanaszolnám bánatimat; nem volt pénzem, hogy legégetőbb szükségeimet -fedezhetném; és végre öreg valék ahhoz, hogy kereset után lássak. -Nélkületek nyomorultan kellett volna elvesznem. Tudjátok most, fiaim, -mivel tartozom nektek? - -– Szeretettel azon szeretetért, melylyel ön iránt viseltetünk – mond -Kamilla, s gyöngéden ölelé át Pálmayt. - -– Feledje azokat, mint feledtük mi szenvedéseinket – szólt Kázmér – -mihelyt a jó ég engedé, hogy egymás karjaiba repüljünk. Szeretet és -megelégedés az, mit e hajlékban talál. Ha kedves bátyánk ebben osztozik -velünk, legyen elválhatlan tagja szerény családunknak. - -– Mivel érdemeltem ezt tőletek? - -– Azon jósággal, melylyel a szegény árvát gyámolítá – mond Kamilla. - -– Mennyit tettem leányomért, s miként viselte ő magát, hogy bánt velem?! -Kamilla, te valóságos angyal vagy, és Kázmér még mindig az a nemes szív, -ki szegény hugomat elhelyezni segített. - -– Lám – mond Kázmér – az ég már akkor elhatározta, hogy mi kezet fogva -boldoguljunk. Egymástól elszakítva, mindenikünk sokat szenvedett, -egymást viszontlátva csodásan száll tova nyomor és kétségbeesés. Vegyük -ezt Isten intésének, legyen ön szerető atyánk, és mi legszeretőbb -gyermekei, aztán éljünk együtt. - -– Huszonöt év óta nem valék ily boldog – kiálta fel Pálmay, s könnyben -uszó szemeit hálásan emelé éghez. - -– Minő szép és boldog családi élet alakult; az öreg Pálmayt úgy -tisztelték és szerették, mint saját házánál soha. Előzékeny volt iránta -mindenki, s örömmel szolgálta nemcsak a cseléd, de maga Kamilla is. -Megelégedés, hála és öröm sugárzott arczán, s az öreg úr naponként -összetett kezekkel köszönte Istennek e boldogságot. - -Kázmér erélyesen látott gazdasága után, s otthon jókedvű volt, mert -kedves neje annyi szeretettel s oly mesterkéletlen bűbájjal fogadta, -hogy itt-ott, ha gondjai voltak is, azokat mindig későbbre halasztá, s -ha szeretteivel volt, egészen azoknak élt. - -A háztartási gondokban Kamillának roppan segítsége volt a hűséges Döme, -ki mint kulcsár, a cselédeket szigorún kormányozta. - -Ily életmód közepette kellemesen folytak a napok. - -Egyszer ép ebédhez készültek, midőn Döme ijedt arczczal berohan. - -– Jaj Istenem! – kiáltá. - -– Mi baj? – kérdé mindenik helyéről felugorva. - -– A nagyságos nagynéne. - -– Megőrültél? – rivallt rá Kázmér. - -– Csak nem a feleségem? – hebegé halálsápadtan Pálmay, s székéhez -visszatántorgott. - -Kamilla szótlan és csodálkozva állt. - -E pillanatban az ajtó megnyilt és Valeria mélyen megindult arczczal -belépett. - -Halálcsend, mindenik még lélekzetét is visszatartá. - -Kevés szünet után Kázmér szilárd léptekkel ment Valeria felé, ki midőn -kedvenczét közeledni látta, lelkendezve tárta ki karjait, aztán egy -sikoltással mellére borulva sokáig sírt. - -Kázmér se bírta elnyomni könnyeit, mik szívből és forrón hulltak a -nagynéne kezére, mikor azt ajkaihoz voná. - -Valeria két kezével gyöngéden megfogá Kázmér állát, s fejét felemelve, -könnyes szemekkel nézett szeme közé; vonásról vonásra megvizsgálá, aztán -zokogva szólt: - -– Megváltoztál, édes fiam; nagyon megváltoztál. – Újra megölelé és -csókolá, s mialatt baljával Kázmér fejét erősen melléhez szorítá, mintha -félne, hogy ismét elszalasztja, tekintete Kamillára esett. - -– És te Kamilla? – kérdé Valéria. - -– Nem tudom merjek-e – hebegé zavarral Kamilla – bátorkodjam-e én, ki -annyi viszálynak és szerencsétlenségnek oka valék. - -– Kázmérom bálványa vagy, jer szívemre. - -Kamilla örömsikoltással engedelmeskedett. - -Valeria mindkettőt forrón keblére ölelve, bűnbánólag mondá: - -– Bocsássatok meg gyermekeim. - -Kázmér és Kamilla e szavakra térdre omoltak, s Valeria kezét könnyekkel -áztaták. - -Ekkor Döme is megszólalt: - -– Nagyságod most a nekem szánt jutalmat megadta. - -– Köszönöm Döme, hogy mindig hű valál hozzá. - -– Mondhatom Valeria – jegyzé meg könnyek közt Pálmay – ma Isten előtt -kedves dolgot tevél, mert ezeket megörvendeztetni ünnepi tény. - -– Te is itt? – mond Valeria, kezét Pálmay felé nyújtva – szegény -megszomorított sógor! - -– Ne szaggasd fel a sebet, mely ez áldott jó teremtések közt gyógyulni -kezd. - -– Bocsánat – rebegé Kázmér – bocsánat drága jó néném, hogy az érzés -eddig elnémíta, s csak most jöhetek szóhoz, nálam üdvözölni azt, ki -megjelenésével boldogságomat tökéletessé tette. - -– És ti valóban szívesen láttok? – kérdé Valeria. - -– Mint a virág a napot, madár a tavaszt – mond Kamilla. - -– Mint megtévedt gyermek – tevé hozzá Kázmér – büntető kar helyett az -anyai édesmosolyt. - -Valeria még egyszer és teljes elragadtatással mindnyájokat összeölelte, -s aztán asztalhoz ültek. - -A szivélyes társalgás közepette Valeria hirtelen elkomorodott, s midőn -okát kérdezték, Kázmérhoz fordulva szólt: - -– Tudod-e Kázmér, minő igazságtalanságot követtem el rajtad? - -– Soha, soha! - -– De igen, elvontam tőled mindent, hogy a hálátlanoknak adjam. - -– Nekem annyit tőn, hogy két hosszú életen át sem bírnám meghálálni. - -– Annyit köteleztem le nekik életemben, hogy többet nem nélkülözhetek. - -– Szeretetéből azért nekünk is juthat valami, egyebet nem kérünk – mond -Kamilla. - -– És halálom után – sóhajtá Valeria. - -– Arról ne is beszéljünk – kiáltá közbe Kázmér poharat emelve – az Isten -éltesse sokáig! - -– De beszéljünk, mert jó tisztába jönni. Halálom után ők öröklik minden -jószágimat. - -– Kivánom, hogy csak gyermekei élvezzék. - -– És te nem neheztelsz? - -– De igen, hogy kedves néném a szeretetben oly gazdag kebleket -pénzérdekkel akarná szégyenítni. Most legalább meg lehet köztünk -győződve, miszerint hizelgés vagy képmutatás nélkül örvendünk, s a -szeretet, a mennyire kifejezni képesek vagyunk, őszinte. - -– És szívből jő – tevé hozzá Kamilla. - -– Oh gyermekim! Nem hiába gyászoltam utánatok, mily nemes sziveket -vesztettem volt?! - -Kevés ideig folyt még e tárgy körül a beszéd, s lassanként átvitték -vidorabb térre, mit Kázmér szellemmel, Kamilla kedvességgel folytatott. -Valeria el volt ragadtatva. - -A két fiatal rokon mindent elkövetett, hogy Valeriának ott tartózkodását -a legkellemesbbé tegyék. - -Kázmér sokat beszélt boldogságáról, tapasztalásiról és jövendő -terveiről; sokszor megríkatá nénjét, de nyomban rá meg is nevetteté; -kikocsizott vele, s bemutatá gazdaságát. - -Kamilla sok mindenben utmutatást kért és tanácsait hálával fogadá; -zongorázott, énekelt s szobáját úgy felvirágozta, mint valami -menyasszonyét. - -Az öreg Pálmay tele volt előzékenységgel. - -Döme pedig minden lépten-nyomon kezet csókolt. - -Este whisteztek, reggel sétáltak. - -Az egész ház Valeria körül forgolódott, s mindenki kedvére iparkodott -cselekedni. - -Két nap mulva sírva bucsuzott el, s midőn kocsira ült, megindulással -mondá: - -– E két nap menyországomból volt kiszakítva. - -Alig néhány órája távozott, hát Kázmérnak czímezve nagy láda érkezik. -Kiváncsian vették körül, s a mint kicsomagolák, e felirást olvasták: -«Vizeki Kázmér kedves öcsémnek hagyományozom.» Kelet és tanuk aláirása. - -– Mit jelentsen ez? - -Kibonták a ládát, s ott volt benne a tömérdek ezüst, közte egy nagy -szekrény e felirással «Vizeki Kamillának.» Megnyitják, s drágábbnál -drágább ékszerek villantak szemeikbe. - -– Áldott jó teremtés! – sohajtá Kázmér – ő akkor is szeretett, mikor -engedetlen valék. - -Kamilla kissé elszomorodva mondá: - -– Tán megbántad? - -– Tudod, hogy naponként hálát adok Istenemnek. E drágaságnál nekem -többet ér egy mosolyod. - -– Azért mondom csak, mert örökké szeretem hallani, hogy szeretsz. - -– Hát nem annak folytonos ismétléséből áll-e egész életem? - -– Épen mint az enyém! - -És míg száz közül kilenczvenkilencz a kincses ládának esett volna, ők -egymás karjaiba estek. - - - - -XXXII. (Családi események.) - -Valeriának igaza volt, hogy e két nap menyországából van kiszakítva, ő -már akkor közelebb állt oda, mint a földhöz. - -Mulatása Kázméréknál hattyúdala volt. - -A sok izgalom, előhaladott kora és egy erős meghülés a jólelkű Valeriát -ágyba sujtá, s nehány nap mulva, jámbor életéhez méltón mult ki. - -Kázmér és Kamilla igaz szívvel megsiraták, méltó gyászt öltöttek. - -Zárai Gyula sehol sem lőn található, hogy a gyászeseményt vele -tudathatnák; Angelique el sem jött a végtiszteletet megadni annak, ki -neki életében annyit adott. Volt neki más gyásza, Dell’Orto maig sem -tért vissza. - -Valeria végnapjaiban nem tőn új intézkedést, a jószágok terhökkel együtt -Záraiéknak maradtak, Fogaras uram nagy részére mindjárt kezet is tett. - -De volt, mi a világot igen meglepte, s felvilágosításul szolgált azon -körülményre, hogy Valeria utolsó időkben mesés adósságba verte -jószágait; életét kétszázezer forintig biztosítá Kázmér részére, mit az -illető társaság azonnal ki is fizetett. - -Kamilla az összegből egyszer mindenkorra tizenötezer forintot kért. -Kázmér, a nélkül, hogy kérdené mire, örömmel átadá. - -Tízezer forintot azonnal útnak indított Párisba. Tán ékszerért vagy -piperére? Ő nem oly régen gazdag, hogy már is hálátlan tudna lenni, -Mathilde és Paul testvéreknek, az ő megmentőinek küldé hála és elismerés -jeléül; ötezer forintért pedig díszes emléket tőn Valeria sírjához. - -Kázmért nejének ezen szívnemessége könnyekre indítá. - -A váratlan gazdagság nem járt minden aggodalom nélkül, ezentúl Kázmér -csak nem maradhat dombai haszonbérlő, pedig innen megválni oly nehéz! -Domba volt a barátságos sziget, mely a hajótörés után menhelyt adott; a -zaklatott élet fáradalmait itt pihenék ki; szerelmöket egész -boldogságban csak itt élvezék; itt ismerkedtek meg a valódi munka -áldásaival; itt látogatta és bocsátott meg nekik Valeria, s végre házas -életök minden szebb és édesb emlékei ide kötvék, aztán innen váljanak -meg? – Sokszor sírtak e felett és voltak pillanatok, midőn azt hitték, -könnyebb volna a kétszázezer forinttól, mint e helytől megválni. - -Báró Újfalvy ezt sejtette, nem is késett méltányos feltételek alatt örök -ároni átengedéssel megkinálni Kázmért, úgy is – mondá – nagyon kiesik -kezemből. - -Ez volt a meglepetések koronája. - -Az angyalok mosolyogtak a szép életre, mely Dombán meghonosult, s egy -szentnek láthatlan keze osztá áldásos jótéteményeit a vidéken, mióta -Kázmér és Kamilla lettek uraivá; nem volt nyomor és szükség többé a nép -között; az erény és vallás felvirágzott, mert a nép örömmel követte -példáját azoknak, kik nemcsak szóval, de tettel is keresztények. - -Néhány hónappal később szokatlan mozgalom uralkodott a dombai urilakban; -cselédek futkostak, az orvos jött-ment, s Kázmér rendkívül -izgatottsággal várta egyik tudósítást a másik után. Egyszerre örömzaj -tölté el a házat. - -Kázmér rohant, hogy első legyen, ki nejének szerencsét kiván, később -kocsira ülteté Dömét, s levéllel Ujfalvy Vilmoshoz küldé, Párisba pedig -távsürgönyöztetett. - -Tizednapra Kázmér egy hölgyet vezete karöltve Kamilla ágyához. - -Kamilla előbb hosszasan nézett, aztán nevetett, addig nevetett, míg -könnyei megeredtek. - -A hölgy ráborult és zokogott. - -– Mathilde! Mathilde! – fuldoklá Kamilla. - -– Kázmér úr meghivott és én eljöttem keresztanyának. - -– A keresztapa is itt van már – mond Kázmér – bevezethetem? - -– Örömmel várom. - -Kázmér elment, s alig engedett időt, hogy a két hölgy szive szerint -összeölelkezhessen, visszatért Ujfalvy Vilmos báróval. - -A keresztelés megtörtént, mely alkalommal mint főszemélyek, egy főúr és -egy munkásnő fogott kezet; tehették pirulás vagy gyűlölet nélkül, -mindkettő osztályának dísze, szívnemesség és lélekemelkedettségben -egyenlők. A gyermekre kivánatos, míg az egyiknek példás jellemét, a -másiknak kitünő szorgalmát örökli, sohse feledje, mikép úgy a legmagasb, -mint a legalsóbb osztályban is vannak emberek, kiknek erénye és -tulajdonai előtt meghajolni méltó, és igen szegény az, kinek csak a rang -ad tiszteletet. - -[Illustration: – Mathilde! Mathilde! – fuldoklá Kamilla.] - - - - -TARTALOM. - - DEGRÉ ALAJOS. Irta _Mikszáth Kálmán_ V - A SZÁMŰZÖTT LEÁNYA 1 - I. Fiatalság példánya 3 - II. Rendetlen élet 12 - III. Egy kedves teremtés 21 - IV. A nagynéne 30 - V. Nagylelkű rokon 39 - VI. Megzavart álomért egy szép ábránd 48 - VII. Egy estély, mely jól kezdődik 56 - VIII. Egy estély, mely rosszúl végződik 66 - IX. Új fordulatok 76 - X. Szomorú kilátás 87 - XI. Egy fiatal leány diadala 96 - XII. Igaz barátság nem mindig hül el 107 - XIII. A nagy világban sok a komédia 116 - XIV. Egy példás életű vőlegény ügyei 125 - XV. A vőlegény 134 - XVI. Kinek esküvőjén jelenik meg Valéria? 142 - XVII. Új házasok 152 - XVIII. Hogy élnek nagy lábon? 162 - XIX. A jószivű nagynéne, ki tettét bánni kezdi 170 - XX. Megérkezés 181 - XXI. Öröm és gyász 190 - XXII. Szükségben jó tanács 199 - XXIII. Reggeltől estig Párisban 208 - XXIV. A kit a sors üldöz 217 - XXV. A jószivű teremtés 229 - XXVI. Az ég is megszánta 238 - XXVII. Vihar után egy napsugár 250 - XXVIII. Egy szép vasárnap 257 - XXIX. A miről nem is álmodtak 268 - XXX. A ki hogy vet, úgy arat 280 - XXXI. Hogy találkoznak a jók? 290 - XXXII. Családi események 303 - - - - -KÉPJEGYZÉK. - - 1. Degré Alajos arczképe II - 2. Zárai Gyula 4 - 3. Angelique pipereasztalánál ült 21 - 4. Ott látta kedves öcscsét pamlagán elterűlve 39 - 5. Verdesi nem közönséges alak 59 - 6. – És nekem nagy bánatot hoztál fejemre 78 - 7. Kamilla buzgó áhítattal végzé imáját 96 - 8. Fogaras olvasott 130 - 9. Az egész szertartás alatt mozdulatlan arat 151 - 10. A vonat elrobogott 182 - 11. – Atyám! édes jó atyám! 191 - 12. Falhoz, vagy kapuhoz dőlt 213 - 13. «Luciá»-ból az őrülési jelenet volt 242 - 14. – Mathilde! Ez oly csekélység… 263 - 15. Kázmér karjait kitárta 293 - 16. – Mathilde! Mathilde! – fuldoklá Kamilla 305 - - -[Transcriber's Note: - -Javítások. - -Az eredeti szöveg helyesírásán nem változtattunk. - -A nyomdai hibákat javítottuk. Ezek listája: - -VII |eredtiséggel |eredetiséggel - -2 |megelent |megjelent - -26 |Angelíque, kecsesen |Angelique, kecsesen - -48 |eztündér világa |ez tündérvilága - -88 |szerenesétlenné |szerencsétlenné - -89 |összefügőbb |összefüggőbb - -100 |maradünk |maradunk - -130 |Nem? |– Nem? - -153 |ajtóben |ajtóban - -157 |csibékból |csibékből - -203 |szerencsétlenég |szerencsétlenég - -219 |ki innen? |ki innen! - -222 |egyed ma |kegyed ma - -223 |műhelyekke |műhelyekbe - -229 |lasaanként |lassanként - -231 |Hái ismerik |Hát ismerik - -234 |Már az |– Már az - -241 |assszonyom |asszonyom - -251 |odáíg |odáig - -260 |agy angol |egy angol - -261 |pillanathan |pillanatban - -261 |valam érné |valami érné - -304 |hajótöérs |hajótörés] - - -*** END OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK A SZÁMŰZÖTT LEÁNYA *** - -Updated editions will replace the previous one--the old editions will -be renamed. - -Creating the works from print editions not protected by U.S. copyright -law means that no one owns a United States copyright in these works, -so the Foundation (and you!) can copy and distribute it in the -United States without permission and without paying copyright -royalties. Special rules, set forth in the General Terms of Use part -of this license, apply to copying and distributing Project -Gutenberg-tm electronic works to protect the PROJECT GUTENBERG-tm -concept and trademark. Project Gutenberg is a registered trademark, -and may not be used if you charge for an eBook, except by following -the terms of the trademark license, including paying royalties for use -of the Project Gutenberg trademark. If you do not charge anything for -copies of this eBook, complying with the trademark license is very -easy. You may use this eBook for nearly any purpose such as creation -of derivative works, reports, performances and research. Project -Gutenberg eBooks may be modified and printed and given away--you may -do practically ANYTHING in the United States with eBooks not protected -by U.S. copyright law. Redistribution is subject to the trademark -license, especially commercial redistribution. - -START: FULL LICENSE - -THE FULL PROJECT GUTENBERG LICENSE -PLEASE READ THIS BEFORE YOU DISTRIBUTE OR USE THIS WORK - -To protect the Project Gutenberg-tm mission of promoting the free -distribution of electronic works, by using or distributing this work -(or any other work associated in any way with the phrase "Project -Gutenberg"), you agree to comply with all the terms of the Full -Project Gutenberg-tm License available with this file or online at -www.gutenberg.org/license. - -Section 1. General Terms of Use and Redistributing Project -Gutenberg-tm electronic works - -1.A. By reading or using any part of this Project Gutenberg-tm -electronic work, you indicate that you have read, understand, agree to -and accept all the terms of this license and intellectual property -(trademark/copyright) agreement. If you do not agree to abide by all -the terms of this agreement, you must cease using and return or -destroy all copies of Project Gutenberg-tm electronic works in your -possession. If you paid a fee for obtaining a copy of or access to a -Project Gutenberg-tm electronic work and you do not agree to be bound -by the terms of this agreement, you may obtain a refund from the -person or entity to whom you paid the fee as set forth in paragraph -1.E.8. - -1.B. "Project Gutenberg" is a registered trademark. It may only be -used on or associated in any way with an electronic work by people who -agree to be bound by the terms of this agreement. There are a few -things that you can do with most Project Gutenberg-tm electronic works -even without complying with the full terms of this agreement. See -paragraph 1.C below. There are a lot of things you can do with Project -Gutenberg-tm electronic works if you follow the terms of this -agreement and help preserve free future access to Project Gutenberg-tm -electronic works. See paragraph 1.E below. - -1.C. The Project Gutenberg Literary Archive Foundation ("the -Foundation" or PGLAF), owns a compilation copyright in the collection -of Project Gutenberg-tm electronic works. Nearly all the individual -works in the collection are in the public domain in the United -States. If an individual work is unprotected by copyright law in the -United States and you are located in the United States, we do not -claim a right to prevent you from copying, distributing, performing, -displaying or creating derivative works based on the work as long as -all references to Project Gutenberg are removed. Of course, we hope -that you will support the Project Gutenberg-tm mission of promoting -free access to electronic works by freely sharing Project Gutenberg-tm -works in compliance with the terms of this agreement for keeping the -Project Gutenberg-tm name associated with the work. You can easily -comply with the terms of this agreement by keeping this work in the -same format with its attached full Project Gutenberg-tm License when -you share it without charge with others. - -1.D. The copyright laws of the place where you are located also govern -what you can do with this work. Copyright laws in most countries are -in a constant state of change. If you are outside the United States, -check the laws of your country in addition to the terms of this -agreement before downloading, copying, displaying, performing, -distributing or creating derivative works based on this work or any -other Project Gutenberg-tm work. The Foundation makes no -representations concerning the copyright status of any work in any -country other than the United States. - -1.E. Unless you have removed all references to Project Gutenberg: - -1.E.1. The following sentence, with active links to, or other -immediate access to, the full Project Gutenberg-tm License must appear -prominently whenever any copy of a Project Gutenberg-tm work (any work -on which the phrase "Project Gutenberg" appears, or with which the -phrase "Project Gutenberg" is associated) is accessed, displayed, -performed, viewed, copied or distributed: - - This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and - most other parts of the world at no cost and with almost no - restrictions whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it - under the terms of the Project Gutenberg License included with this - eBook or online at www.gutenberg.org. If you are not located in the - United States, you will have to check the laws of the country where - you are located before using this eBook. - -1.E.2. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is -derived from texts not protected by U.S. copyright law (does not -contain a notice indicating that it is posted with permission of the -copyright holder), the work can be copied and distributed to anyone in -the United States without paying any fees or charges. If you are -redistributing or providing access to a work with the phrase "Project -Gutenberg" associated with or appearing on the work, you must comply -either with the requirements of paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 or -obtain permission for the use of the work and the Project Gutenberg-tm -trademark as set forth in paragraphs 1.E.8 or 1.E.9. - -1.E.3. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is posted -with the permission of the copyright holder, your use and distribution -must comply with both paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 and any -additional terms imposed by the copyright holder. Additional terms -will be linked to the Project Gutenberg-tm License for all works -posted with the permission of the copyright holder found at the -beginning of this work. - -1.E.4. Do not unlink or detach or remove the full Project Gutenberg-tm -License terms from this work, or any files containing a part of this -work or any other work associated with Project Gutenberg-tm. - -1.E.5. Do not copy, display, perform, distribute or redistribute this -electronic work, or any part of this electronic work, without -prominently displaying the sentence set forth in paragraph 1.E.1 with -active links or immediate access to the full terms of the Project -Gutenberg-tm License. - -1.E.6. You may convert to and distribute this work in any binary, -compressed, marked up, nonproprietary or proprietary form, including -any word processing or hypertext form. However, if you provide access -to or distribute copies of a Project Gutenberg-tm work in a format -other than "Plain Vanilla ASCII" or other format used in the official -version posted on the official Project Gutenberg-tm website -(www.gutenberg.org), you must, at no additional cost, fee or expense -to the user, provide a copy, a means of exporting a copy, or a means -of obtaining a copy upon request, of the work in its original "Plain -Vanilla ASCII" or other form. Any alternate format must include the -full Project Gutenberg-tm License as specified in paragraph 1.E.1. - -1.E.7. Do not charge a fee for access to, viewing, displaying, -performing, copying or distributing any Project Gutenberg-tm works -unless you comply with paragraph 1.E.8 or 1.E.9. - -1.E.8. You may charge a reasonable fee for copies of or providing -access to or distributing Project Gutenberg-tm electronic works -provided that: - -* You pay a royalty fee of 20% of the gross profits you derive from - the use of Project Gutenberg-tm works calculated using the method - you already use to calculate your applicable taxes. The fee is owed - to the owner of the Project Gutenberg-tm trademark, but he has - agreed to donate royalties under this paragraph to the Project - Gutenberg Literary Archive Foundation. Royalty payments must be paid - within 60 days following each date on which you prepare (or are - legally required to prepare) your periodic tax returns. Royalty - payments should be clearly marked as such and sent to the Project - Gutenberg Literary Archive Foundation at the address specified in - Section 4, "Information about donations to the Project Gutenberg - Literary Archive Foundation." - -* You provide a full refund of any money paid by a user who notifies - you in writing (or by e-mail) within 30 days of receipt that s/he - does not agree to the terms of the full Project Gutenberg-tm - License. You must require such a user to return or destroy all - copies of the works possessed in a physical medium and discontinue - all use of and all access to other copies of Project Gutenberg-tm - works. - -* You provide, in accordance with paragraph 1.F.3, a full refund of - any money paid for a work or a replacement copy, if a defect in the - electronic work is discovered and reported to you within 90 days of - receipt of the work. - -* You comply with all other terms of this agreement for free - distribution of Project Gutenberg-tm works. - -1.E.9. If you wish to charge a fee or distribute a Project -Gutenberg-tm electronic work or group of works on different terms than -are set forth in this agreement, you must obtain permission in writing -from the Project Gutenberg Literary Archive Foundation, the manager of -the Project Gutenberg-tm trademark. Contact the Foundation as set -forth in Section 3 below. - -1.F. - -1.F.1. Project Gutenberg volunteers and employees expend considerable -effort to identify, do copyright research on, transcribe and proofread -works not protected by U.S. copyright law in creating the Project -Gutenberg-tm collection. Despite these efforts, Project Gutenberg-tm -electronic works, and the medium on which they may be stored, may -contain "Defects," such as, but not limited to, incomplete, inaccurate -or corrupt data, transcription errors, a copyright or other -intellectual property infringement, a defective or damaged disk or -other medium, a computer virus, or computer codes that damage or -cannot be read by your equipment. - -1.F.2. LIMITED WARRANTY, DISCLAIMER OF DAMAGES - Except for the "Right -of Replacement or Refund" described in paragraph 1.F.3, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation, the owner of the Project -Gutenberg-tm trademark, and any other party distributing a Project -Gutenberg-tm electronic work under this agreement, disclaim all -liability to you for damages, costs and expenses, including legal -fees. YOU AGREE THAT YOU HAVE NO REMEDIES FOR NEGLIGENCE, STRICT -LIABILITY, BREACH OF WARRANTY OR BREACH OF CONTRACT EXCEPT THOSE -PROVIDED IN PARAGRAPH 1.F.3. YOU AGREE THAT THE FOUNDATION, THE -TRADEMARK OWNER, AND ANY DISTRIBUTOR UNDER THIS AGREEMENT WILL NOT BE -LIABLE TO YOU FOR ACTUAL, DIRECT, INDIRECT, CONSEQUENTIAL, PUNITIVE OR -INCIDENTAL DAMAGES EVEN IF YOU GIVE NOTICE OF THE POSSIBILITY OF SUCH -DAMAGE. - -1.F.3. LIMITED RIGHT OF REPLACEMENT OR REFUND - If you discover a -defect in this electronic work within 90 days of receiving it, you can -receive a refund of the money (if any) you paid for it by sending a -written explanation to the person you received the work from. If you -received the work on a physical medium, you must return the medium -with your written explanation. The person or entity that provided you -with the defective work may elect to provide a replacement copy in -lieu of a refund. If you received the work electronically, the person -or entity providing it to you may choose to give you a second -opportunity to receive the work electronically in lieu of a refund. If -the second copy is also defective, you may demand a refund in writing -without further opportunities to fix the problem. - -1.F.4. Except for the limited right of replacement or refund set forth -in paragraph 1.F.3, this work is provided to you 'AS-IS', WITH NO -OTHER WARRANTIES OF ANY KIND, EXPRESS OR IMPLIED, INCLUDING BUT NOT -LIMITED TO WARRANTIES OF MERCHANTABILITY OR FITNESS FOR ANY PURPOSE. - -1.F.5. Some states do not allow disclaimers of certain implied -warranties or the exclusion or limitation of certain types of -damages. If any disclaimer or limitation set forth in this agreement -violates the law of the state applicable to this agreement, the -agreement shall be interpreted to make the maximum disclaimer or -limitation permitted by the applicable state law. The invalidity or -unenforceability of any provision of this agreement shall not void the -remaining provisions. - -1.F.6. INDEMNITY - You agree to indemnify and hold the Foundation, the -trademark owner, any agent or employee of the Foundation, anyone -providing copies of Project Gutenberg-tm electronic works in -accordance with this agreement, and any volunteers associated with the -production, promotion and distribution of Project Gutenberg-tm -electronic works, harmless from all liability, costs and expenses, -including legal fees, that arise directly or indirectly from any of -the following which you do or cause to occur: (a) distribution of this -or any Project Gutenberg-tm work, (b) alteration, modification, or -additions or deletions to any Project Gutenberg-tm work, and (c) any -Defect you cause. - -Section 2. Information about the Mission of Project Gutenberg-tm - -Project Gutenberg-tm is synonymous with the free distribution of -electronic works in formats readable by the widest variety of -computers including obsolete, old, middle-aged and new computers. It -exists because of the efforts of hundreds of volunteers and donations -from people in all walks of life. - -Volunteers and financial support to provide volunteers with the -assistance they need are critical to reaching Project Gutenberg-tm's -goals and ensuring that the Project Gutenberg-tm collection will -remain freely available for generations to come. In 2001, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation was created to provide a secure -and permanent future for Project Gutenberg-tm and future -generations. To learn more about the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation and how your efforts and donations can help, see -Sections 3 and 4 and the Foundation information page at -www.gutenberg.org - -Section 3. Information about the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation - -The Project Gutenberg Literary Archive Foundation is a non-profit -501(c)(3) educational corporation organized under the laws of the -state of Mississippi and granted tax exempt status by the Internal -Revenue Service. The Foundation's EIN or federal tax identification -number is 64-6221541. Contributions to the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation are tax deductible to the full extent permitted by -U.S. federal laws and your state's laws. - -The Foundation's business office is located at 809 North 1500 West, -Salt Lake City, UT 84116, (801) 596-1887. Email contact links and up -to date contact information can be found at the Foundation's website -and official page at www.gutenberg.org/contact - -Section 4. Information about Donations to the Project Gutenberg -Literary Archive Foundation - -Project Gutenberg-tm depends upon and cannot survive without -widespread public support and donations to carry out its mission of -increasing the number of public domain and licensed works that can be -freely distributed in machine-readable form accessible by the widest -array of equipment including outdated equipment. Many small donations -($1 to $5,000) are particularly important to maintaining tax exempt -status with the IRS. - -The Foundation is committed to complying with the laws regulating -charities and charitable donations in all 50 states of the United -States. Compliance requirements are not uniform and it takes a -considerable effort, much paperwork and many fees to meet and keep up -with these requirements. We do not solicit donations in locations -where we have not received written confirmation of compliance. To SEND -DONATIONS or determine the status of compliance for any particular -state visit www.gutenberg.org/donate - -While we cannot and do not solicit contributions from states where we -have not met the solicitation requirements, we know of no prohibition -against accepting unsolicited donations from donors in such states who -approach us with offers to donate. - -International donations are gratefully accepted, but we cannot make -any statements concerning tax treatment of donations received from -outside the United States. U.S. laws alone swamp our small staff. - -Please check the Project Gutenberg web pages for current donation -methods and addresses. Donations are accepted in a number of other -ways including checks, online payments and credit card donations. To -donate, please visit: www.gutenberg.org/donate - -Section 5. General Information About Project Gutenberg-tm electronic works - -Professor Michael S. Hart was the originator of the Project -Gutenberg-tm concept of a library of electronic works that could be -freely shared with anyone. For forty years, he produced and -distributed Project Gutenberg-tm eBooks with only a loose network of -volunteer support. - -Project Gutenberg-tm eBooks are often created from several printed -editions, all of which are confirmed as not protected by copyright in -the U.S. unless a copyright notice is included. Thus, we do not -necessarily keep eBooks in compliance with any particular paper -edition. - -Most people start at our website which has the main PG search -facility: www.gutenberg.org - -This website includes information about Project Gutenberg-tm, -including how to make donations to the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation, how to help produce our new eBooks, and how to -subscribe to our email newsletter to hear about new eBooks. |