diff options
Diffstat (limited to 'old/67492-0.txt')
| -rw-r--r-- | old/67492-0.txt | 7914 |
1 files changed, 0 insertions, 7914 deletions
diff --git a/old/67492-0.txt b/old/67492-0.txt deleted file mode 100644 index c676963..0000000 --- a/old/67492-0.txt +++ /dev/null @@ -1,7914 +0,0 @@ -The Project Gutenberg eBook of Hagyományok (2. kötet), by Lajos -Kálmány - -This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and -most other parts of the world at no cost and with almost no restrictions -whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it under the terms -of the Project Gutenberg License included with this eBook or online at -www.gutenberg.org. If you are not located in the United States, you -will have to check the laws of the country where you are located before -using this eBook. - -Title: Hagyományok (2. kötet) - -Author: Lajos Kálmány - -Release Date: February 24, 2022 [eBook #67492] - -Language: Hungarian - -Produced by: Albert László from page images generously made available - by the HathiTrust Digital Library - -*** START OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK HAGYOMÁNYOK (2. -KÖTET) *** - - -HAGYOMÁNYOK - -BORBÉLY MIHÁLY MONDÁSA UTÁN - -LEÍRTA ÉS JEGYZETEKKEL ELLÁTTA - -KÁLMÁNY LAJOS - -II. KÖTET - -ÁRA 3 KORONA - -KIADJA A NÉPHAGYOMÁNYOKAT-GYÜJTŐ TÁRSASÁG. - - - - -Tartalom: - - 44. A beszélő koponya 151 - 19. A bocskordi kiráj kitutta a ludamėnt kirájt 115 - 58. A bocskordi kiráj kiverte a ludamenti kirájt 183 - 29. A czigán ügyvígy 135 - 7. A férfi Vasorrúbába 48 - 35. A gyakorlat töszi a mestörségöt 141 - 34. A hamis vak 140 - 48. A háládatlan gyermek és a béka 154 - 22. A 7 bölcs 125 - 8. A kanalastót 55 - 18. A két ėtesvér 113 - 39 A ki másnak ási az árkot, maga szakad bele 146 - 70. A ki másnak vermet ás 204 - 41. A kit az apja rosszra tanított 148 - 74. A kő közé rakott apjának anyja lett 207 - 43. A lélek kis, fehér egér alakban 150 - 36. A mánglis pincze és az imádság 142 - 17. A napkeleti királfijú és a napnyugoti királléján 109 - 3. A pingált szobák 23 - 64. A póruljárt anyós 195 - 47. A rázanérus 154 - 52. A rozsdás aczél és a három fekete ember 162 - 37 A sok puska 143 - 32. A szögény embör hogy atta el az emelgetős tehenet 300 forinté? 138 - 42. A vájú 149 - 46. A visszafelé sült puska 153 - 73. Az apját szoptatja 206 - 23. Az árva aszszon 129 - 5. Az elátkozott 12 gyermök 40 - 71. Az elletlen ló 205 - 38. Az ėcczöri 2 koma 145 - 57. Az én uram meséje 179 - 67. Az ész megjövése 202 - 63. Az okos fiú 191 - 59. Az okos leány és a katonák 184 - 10. Az orrfülről 70 - 12. Az öreg katona 79 - 50. Állatok átmenetele a vízen 155 - 4. Állatsógorok 31 - 53. Átilla és Bendegúz kardja 163 - =Bevezető= VI–VIII - 21. Bohó Misi 121 - 61. Bolond Károly 190 - 72 Daru elletlen lovon 205 - 66. Eltűnő czigányasszony átka 201 - 49. Emberek átmenetele a vízen 155 - 15. Erzsék aszszony és a 2 lánya 98 - 60. Féleszű Pista 186 - 31. Ha tė ütöd az én gazdámat 137 - 69. Ha té ütöd az én zsidómat, én is ütöm a tė zsidódat 203 - 65. Hatház eredete 199 - =Hiedelmek= 150–155 - 33. Hogy lopta el a juhásztul két embör a szamarát? 139 - 13. Hogy tanáta mög a szögén embör a vásárba az aranyat? 83 - 26 Hogy vígasztalta mög Mátyás királ az öregöket és hogy szomorította mög a fijatalokat? 133 - 40. Isten verése 147 - 14. Jankovics 83 - =Javító= 209 - =Jegyzetek= 159–207 - 62. József császár és a fiatal bíró 202 - 1. Jufijankó 1 - 54. Kolondzijás kiráj 164 - =Kópéságok= 134–140 - 30. Kôbászeső 137 - 45. Kriptályrabllás 152 - 25. Mátyás király és a czigánybéres 132 - 24. Mátyás király és a fiatal bíró 131 - 27. Mátyás király vöröshagymán kapáltat 133 - =Mesék és rokonneműek= 1–125 - Boszorkányfélék 48–74 - Furfangosok 101–120 - Haramiák és Óriások 40–48 - Ostobák 121–124 - Sárkányokról 1–39 - Segítő felsőbbek 75–101 - 55. Miből lettek az országnak a híres fiai? 169 - 6. Mióta van a czigányoknak házuk? 46 - 2. Miklós és Örzse 12 - =Mondák és rokonneműek= 125–133 - Mátyás királyról 131–133 - 62. Okosbolond aszszon 191 - =Oktató példák= 141–150 - 56. Palkó 171 - 11. Pétör halász 75 - 51. Rabszabadító 156 - =Találgatós mesék= 155–156 - 16. Tréfa 101 - 20. Tillinkó 116 - 9. Vérojtó, Kalapfojtó 68 - 28. Világimirmió 134 - - - - -Bevezető. - -Nyelvhagyományainkat gyüjtögetve, 1913. év január hó végén Egyházaskéren -oly mesemondóra találtam, ki képes volt egész héten keresztül újabb és -újabb használható adatokat mondani. A hét végén, mielőtt a falut -elhagytam volna – mert elhalaszthatatlan dologra hívták emberemet – azt -kérdeztem tőle: hogy ha máskor, mikor már elvégezte a sürgős dolgát, -eljövök, tud-e még újakat mesélni? a kívánt feleletet kaptam: hogy még -sok mesét tud. Ekkor már húsznál több hagyományt lejegyeztem tőle. -Tudva, hogy kevesebb számú s terjedelmű mesék is vannak külön könyvben -kiadva, megvillant agyamban, hogy _Borbély Mihály meséit_ – így hívják a -mesemondót – külön kötetben lesz érdemes kiadni. Azóta sokszor -foglalkoztam az eszmével, meghánytam-vetettem a dolgot s a végső -eredmény – mint látjuk – az lett, hogy a tőle lejegyzett hagyományok -külön kötetben láttak napvilágot. - -Más alkalommal, mikor folytattam a gyüjtést, már több oly mese került a -felszínre, melyet sikamlósságánál, vagy drasztikusságánál fogva -semmiképpen sem lehetett leírni, de azért bő szüretje volt a használható -mesének. Így jött létre e gyüjtemény, mintegy két hét alatt, mely, ha a -jegyzetekben közlött változatokat kihagyom is – mert ezek, mint első -pillanatra látható, nem Borbély Mihály meséi – rendes kötetkönyvet -töltenek meg. - -Hogy valamelyik gyüjtőtársam, ha mindjárt ily mesemondóra nem bukkan, el -ne kedvetlenedjék s ne gondolja, hogy csak úgy vaktában találtam Borbély -Mihályra, idejegyzem, hogy éveken keresztül vártam reá, míg czélt értem, -mert – mint szegény embernek – jóideig másfelé akadt dolga és míg -Borbély Mihályon beteljesedett, a mit róla mondtak: hogy sok mesét tud; -addig sok ilyennek híreszteltben csalódtam. - -Soraimban _Borbély Mihály meséi_ jelzést használom, pár szót szentelek -erre a kifejezésre is. Ma már – mikor azt látjuk, hogy a mesék az -emberiség közös kincsei – senki sem fog magyar és idegen mesékről, annál -kevésbbé, mint egy ember találmányaiéról mesélgetni, ma már csak arról -lehet szó, hogy a hagyományok mily magyar sajátságokat foglalnak -magokban? mennyire voltunk képesek hiedelmeinkhez, szokásainkhoz s egyéb -kincseinkhez alakítani? Ha azt mondom: Borbély Mihály meséi, egészen más -értendő alatta! - -Meséket jegyezgettem más alkalommal s oly meséről került fel a szó, -melyet le akartam írni, emberem szabadkozott, pedig el is mondta -nagyjából. Kezdtem faggatni s arra a kérdésemre: talán nem jól tudja? -Válasza az volt, hogy tudni, tudja, de _nem az ő meséje_. Erre már -kiváncsi lettem, hogy érti ezt: nem az ő meséje? Mikor mesélgetni -szoktunk, nem én szoktam mesélni – felelte – hanem egyik társam. A -magyarnak tehát nemcsak _nótája_, hanem _meséje is van!_ Az a mese, -melyet _ő szokott mesélgetni a hallgatóknak, az az ő meséje_. Temesközön -pedig, kivált a multban, mikor még sokan ültettek dohányt, -dohánycsomózáskor nagyon kapós volt a jómesemondó, keresve-keresték: -mert a dolgozó, de a mesére is hallgató közönséget mulattatta; a hol ily -ember volt, oda szívesen mentek dolgozni. Ily alkalmakkor azután a -mesemondónak ki kellett rukkolni: mentül szebb meséket kellett mondani; -a mesélgetni szokta mesék az ő meséi voltak; így értendő a Borbély -Mihály meséi megjelelés. - -Borbély Mihály még nem régen a legjobb mesemondók közé tartozott; ma már -a napi gondok foglalkoztatják elméjét, nem a mesék. Róla sem fog ártani -néhány sort ide jegyezni. Iskolába járt ugyan egy kis ideig, akkor is -szavai szerint tanítója a jószágok körül foglalkoztatta s így olvasni -sem tanult meg, pedig nem rossz feje van, mint szoktuk mondani. -Született 1882. évben Beodrán, Temesközön s a szomszéd Kisbikács-, -Nagybikács-, Aladár-, Kerektó-majorokban nevelkedett. Mikor már arravaló -volt, kiskanász, juhászbojtár foglalkozása volt. Meséi jó részét -_Kerektón Horgosról_ került öreg juhásztól tanulta, mi beszédjén meg is -látszik; mert mikor a mesélésbe belemelegszik, a bácskai nyelvjárás -nyomai fel feltünedeznek. Mikor erre figyelmeztettem, azt vetette okul, -hogy Kerektón több volt a bácskai (kik – tudjuk – a közép e-t _ė_-nek -ejtik) mint az _ö_-vel beszélő környékbeli s ha a nyelvjárásuk szerint -beszéltek, t. i. _ö_-vel, akkor a bácskaiak türelmetlenkedtek, a -beszédjökért csúfolták őket. - -Nem ide tartozik, de ha már szóba került, a két nyelvjárásról ide -jegyzem észleleteimet. Ha idegen ajkú tanul magyarul, mint a tót, a -czigány, akár az ė-ző, akár az ö-ző nyelvjárást beszélők közt történik -ez, kezdetben palóczosan _é_ helyett _í_-t mond; _szíp, níz_ stb., mit -jó lesz másoknak is megfigyelni; továbbá könnyebben beszéli az idegen a -palócz nyelvjárást, mint a szegedit, nem megy rá a szája, ebből is sokat -lehet következtetni. - -A nagyobb helyek közül Beodrán, Temesköz Lőrinczfalváján, az ezektől nem -messze eső Topolyán töltötte az idejét és 4 év óta Egyházaskér lakosa. -Az eddig felsorolt helyek közül, Kerektót kivéve, mindenütt _ö_-vel -beszélnek. - -Volt katona is, kérdésemre, hogy ekkor milyen meséket tanult? az volt a -felelet, hogy nem ő tanult meséket, hanem tőle tanultak, mint jól -mesélni tudónak, neki kellett legtöbbször mesélni Bécsben = Wienben. - -Az aracsi pusztán: Simonyban tartozkodása alatt megházasodott, ma mint -napszámos él Egyházaskéren, hol kevés földet is – a mennyivel könnyen -bír – árendálgat s keveset vett is már örökáron. - -Nyelvére vonatkozólag ide kell jegyeznem, hogy habár olvasni nem tud, -mégis rontó hatással van reá a rossz nyelven szerkesztett, úgynevezett -krajczáros újság. Többen összejönnek, egy olvassa, a többi hallgatja, -így tanulnak azután rosszul beszélni magyarul. Egyebekre nézve az I. -kötet _bevezetőjét_ lásd, hol a többi közt a kivételesen nagybetűkkel -szedett és a jelzőjével összeírt szavakról is szó van. - - - - -Mesék és rokonneműek. - - -(Sárkányokról.) - - -1. Jufijankó. - -Hun vôt, hun nem vôt a világon ėgy kiráj, ennek a kirájnak vôt ėgy -juhászsza. Hát, ez a juhász nagyon hű szolga vôt. Vôt a falkába ėgy -feketebárány. Hát, mán azelőtt a feketebárán kécczör mögellött, de nem -tutta senki, hogy mőre lött a fija. Harmacczor is hasas a feketebárán, -asz monta a kiráj a juhásznak, hogy: „Ha tė evel a harmadik fijával nem -bírsz beszámolni, akkor vége az életödnek!“ De mivel a juhász hű -szolgája vôt a kirájnak és szerette a gazdáját, nagyon szeretött vôna a -feketebáránnak a fijával beszámolni. Itt a feketebáránt kötve tartotta a -juhász mikô gondolta, hogy nem soká mögellik. Itt oszt a juhász ėccző -mögsajnálta a báránt, hogy mindég mög lögyön kötve, eleresztötte kicsit -járkálni. Ezalatt az üdő alatt a feketebárán elszalatt, szalatt a juhász -utánna, de sėhol utol nem érte. Beszalatt a feketebárán a városba és a -pap kertyibe szalatt, ott vôt ėn nagy odvos fa, abba szalatt. Itt a -juhász elvesztötte a báránt, aval viszszamönt és jelöntést tött a -kirának: hogy elszalajtotta a feketebáránt. Igy oszt a juhásznak nem -lött sömmi bántása sė. Itt a _feketebárán_ mög is ellött az odvos fába, -ėgy _fijú gyermököt ellött_, szoptatta úgy 7 esztendejig. - -Mikor 7 esztendejig szoptatta, kivezette a fábul, aszonta: „Gyere ki, -fijam! hal látom, hogy mijen erős vagy most? Hal látom, mijen fát bírsz -kihúzni tüvestül?“ Mikor kigyütt, nem nagyon vastag fát bírt még akkor -kiszakajtani. Akkor még 7 esztendejig szoptatta, 7 esztendő mulva mögén -kivezette, aszonta neki: „Hal látom, fijam! mijen fát bírsz -kiszakajtani?“ Itt oszt Jufijankó kigyütt a fábul, az erdőbe a -kisujjával a legvastagab fát kiszakajtotta. Akkor monta neki az anynya: -„Látom, fijam! hogy ölég erős vagy, mer a világon _ėgy van nálad -erőseb_“. - -Mos mán elbúcsúsztak ėgymástul, adott a fijának 3 _szál szőrt_, hogy -kösse a nyakába; a fija pedig adott az anynyának 3 _szál hajat_. Asz -monta az anynya: „Ne, fijam! errül tugygyuk mög ėgymást, hogy él-i, vagy -hal? Mer ha ebbül _tej csöpög_: akkor él; de ha _vér csöpög:_ mög lösz -halva és ėgymást arrul tugygyuk fölkeresni!“ _Kezet foktak_ ėgymással, -mökcsókolták ėgymást, elbúcsúsztak ėgymástul. A feketebirka viszszamönt -a falkába, Jufijankó pedig elindult világot tróbálni. - -Jankó, hogy mén hetedhét ország ellen, ráakatt 12 bérösre, a mint -húzatik a szekeret, mög vôt vassal rakva, oda értek ėgy ingovánhon, hogy -elakattak minynyájan. Asz kérdözi Jankó: „Ugyan, mit annátok annak az -embörnek, a ki innet kivontatna bennetöket?“ Aszonták a bérösök: „Mink -nem athatunk, csak aszt: a mi vasat el bír ėcczör vinni, mert mink -szögényök vagyunk!“ Jankó kifokta mind a 12 szekérbül az ökröket és -öszszekötöszte mind a 12 szekeret ėgymás után és Jankó félkézzê kihúszta -ėgy szekérön. Mind páczavasak vôtak, öszszekötöszte Jankó, mint a -madzdzagot szokták és a tizėnėgy szekérrül mind belerakták a vasat. -Akkor nészték a bérösök, hogy mind el akari vinni, de nem mertek neki -szólni, mer aszt ajálták: hogy a mit el bír vinni, odagyák neki. A -bérösök szomorújan ballaktak hazafelé, hogy nincs sėnkinek sėmmi a -szekerin. Jelöntést tösznek a gazdájuknak, hogy baj érte űket az útba. A -gazdájuk szerette vôna látni, hogy möjen embör löhet az? Azalatt az üdő -alatt, még a gazdájuk ezön kételködött, hát csakugyan is mög fokta -látni, hogy Jankó ėhun viszi az egész vasat a hátán. A gazda sė mert -szólni. - -Jankó oszt a vasat elvitte a kovácshon, 7 métermázsás buzogánt -csináltatott Jankó belüle. - -Jankó mögalkudott a kovácscsal, hogy mönynyijé csinál neki belüle ėgy 7 -métermázsás buzogánt? Aszonta neki a kovács, hogy: „Száz forinté mög a -mi vas belüle fölmarad!“ Asz monta Jankó: „Nem bánom! de ha én fölvetöm -és lėesik a fejem tetejirül és eltörik, akkor újba köl csinálni!“ No, -mikor kész lött a buzogán, kivitte Jankó, fölhajította Jankó úgy, hogy a -levegőt kopogtatta, ráesött a feje tetejire _két felé tört_ a buzogán. -Itt oszt a kovács mögharagudott, hogy Jankónak möjen erős feje van, még -héczörte erősebbre csinálta a buzogánt, mint azelőtt vôt. Itt Jankó -hazavitte, a kisújján mögfordította a buzogánt, fölhajította, a buzogán -a levegőt kétfelé hasította és aláált, ráesött a feje tetejire, a -fejitül még 100 métert viszsza-fölugrott a buzogán. Itt oszt Jankó adott -még száz forintot a kovácsnak, hogy ijen kedve szörint mögcsinálta a -buzogánt. A kovácstul elbúcsúzott, _kezet foktak_, êmönt Jankó -szöröncsét tróbálni. - -Hetedhét ország ellen mönt, bemönt ėgy röngeteg erdőbe, korán röggel ért -az erdőszélire; ott lát 2 _lábat_, rávág a buzogányal a talpára, -aszongya: „Kêj fő! nė lustákogy!“ Aszongya, a ki itt fekszik: „Ej, de jó -vôna neköm is főkelni, valamőre szétnézni!“ Jankó mikô mönt bejjeb az -erdőbe, épen 12 óra vôt, mikor a _hasáhon ért_ annak a bizonyosnak. -Rávág ėgyet aval a buzogányal a hasára, aszonta az a bizonyos: „Jó vôna -mán főkelni, nem itt lustálkonni, mer mán a balhák is mögcsipkönnek!“ -Itt ballag továb, este, _napáldozatkor ér a fejihön;_ akkor Jankó rávág -ėgyet a fejire a buzogányal, akkor mongya a bizonyos: „Jó lösz mán -főkelni, mer mögteröm a férög is a fejembe!“ Akkor monta magába Jankó: -„Jó lösz eszt neköm itt hanni! mer ez az a _legerősseb_ énnálam a -világon.“ - -Jankó továb halad, mögtanáli a Högyforgatót, a ki a högyet is forgati, a -mint a laptát szokták; oda köszön Jankó: „Jó napot agygyon Isten, -Högyforgató pajtás!“ „Agygyon Isten neköd is, Jufijankó pajtás! hun -jársz, hun kelsz?“ Aszongya Jufijankó: „Járok, kelök, szöröncsét -tróbálok!“ „No, hát én is elmék veled!“ a Högyforgató monta. Továb -haladnak ketten, más napra kelve, mögtanálik a Vasgyúrót. A Vasgyúró úgy -gyúrta a vasat, mint az aszszon a tésztát, ojan erős vôt az is. Oda -köszönnek hozzá: „Jó napot agyon Isten, Vasgyúró pajtás!“ „Hun jártok, -hun keltök?“ Ezök mongyák: „Járunk, kelünk, szöröncsét tróbálni!“ „Én is -elmék veletök, szöröncsét tróbálni!“ - -Mönnek továb mind a hároman, hallották, hogy ki van dobolva a városba, -hogy a királnak elveszött 3 lėjánya, a ki mögtanáli, annak agygyák -feleségül, ha ėgy lösz (a ki megtalálja), a möliket választi a három -közül; ha hároman lösznek, akkor mindėgygyiknek ėgy-ėgy jut. Itt oszt a -3 vitéz elmönt, hogy űk fölkeresik a 3 királlánt, ha ég alatt, föld -alatt van is. Möndögélnek mos mán hetedhét ország ellen, ėgy nagy -röngeteg erdőbe bemönnek. Az erdőbe tanátak ėsz szép fehér házat, a -fehér házba bemöntek, látták, hogy a fehér házba 3 _hegedű föl van -akasztva_. Itt Jankó aszongya két társának: „Nézzük mög, hogy ki jár -ide, eszt a 3 hegedűt ki fogi használni?“ Bemöntek a szobába, asz mongya -Jufijankó a Högyforgatónak: „Tė lögyél fön az écczaka, nészd mög, hogy -ki fog ide járni?“ Itt oszt Högyforgató elalutt, mikor 3 galamb beszált -az ablakon; – de eszt Jufijankó jô láti, hogy a 3 galamb beszált, – -_elváltóczott három kirá lányé_ osztán nagyon szépen muzsikáltak. Mikor -elvégeszték a nótájukat, fehér galambok löttek és elrepültek. Röggel, -mikor főkeltek, aszt mongya Jufijankó a Högyforgatónak: „Láttál-ė, -valakit! ki jár ide?“ Asz mongya Högyforgató: „Nem láttam sönkit, nem -jár ide sėnki sė!“ De Jankó jôlátta, nem alutt, csak nem akart szólni. -Más napra kelve, asz mongya Jankó a Vasgyúrónak: „Tė lögyél fön az -écczaka, nészd mög, hogy ki fog ide járni?“ Vasgyúró jis elalutt, mikor -három fehér galamb beszált az ablakon, elváltóczott három királlányé, -nagyon szépen muzsikáltak. Jankó jô láti. Mikor elvégeszték a nótájukat, -fehér galambok löttek és elrepültek. Röggel, mikor főkeltek, aszt mongya -Jufijankó a Vasgyúrónak: „Láttál-ė valakit! ki jár ide?“ Aszt mongya a -Vasgyúró is: „Nem láttam sönkit, nem jár ide sönki sė!“ Jufijankó jô -látta, nem alutt, csak nem akart szólni. Harmadik écczaka Jankó maratt -fönt. Tizėnkét órakor, mikor beszált a három fehér galamb az ablakon, -elváltóczott királányoknak, nagyon szépen hegedültek, akkor Jankó -fölkel, aszongya nekik: „Kik vattok tük, a kik ide jártok?“ Aszongyák: -„Mink vagyunk a három királán, a kik elvesztek és az országban -hirdetik“. „No, ha tik vattok a három királán, mink éppen tiktöket -keresünk“. Akkor aszongya a három királán: „Ereszszetök, mer mink -vagyunk a 3 Sárkánnak a feleségük, és ha lėjár az üdő és ha nem -eresztötök, akkor vége az életötöknek“. Itt oszt Jankó csak nem -eresztötte el a három lėjánt. - -Mikor lėjárt az üdő, akkor gyütt a három Sárkán keresni a feleségüket. -Mikor láti a három Sárkán, hogy Jankó magának tartóztatta lė a -feleségüket, nagy düvel el keszték a homokot hánni be az ablakon úgy, -hogy még a ház is rájuk dűtt. Mökhaltak mind a hároman, a három fehér -galamb êrepült. Itt oszt a feketejunak a három fekete hajábul vér -csöpögött, ekkor tutta, hogy a fija mög van halva. As sė tugygya lė-jė, -vagy föl van! indul a fiját keresni. Valahára főtanáta, de látta, hogy -mög van halva. - -A feketeju fölélesztötte a fiját, akkor monta: „Jaj, anyám! honnan -gyüttél, minek bántottá? mikor möjen jót aluttam a három kirákisaszszon -ölibe álmodtam!“ Akkor monta az anynyának: „No, anyám! ha engöm -fölélesztöttél, éleszd föl eszt a két társamat is még“. „Jaj, fijam! én -nem élesztöm föl azokat, mer möghaltak, nem birjuk többé föléleszteni“. -„Nem baj anyám, csak éleszd föl, mer ha még ėcczör möghalnak, nem is köl -többet föléleszteni. Majd ezután jobban tudok magamra vigyázni!“ Az -anynya _fölélesztötte_ a két társát, aval osztán mögén újfönt az -édösanynyátul elbúcsúsztak, elmöntek az erdőbe, maj valahun mögtanálik -aszt a három Sárkánt. - -Tanyátütöttek, aszonta Jufijankó: „No, pajtás, Högyforgató! tégöd -kértelek mög először czimborának, tė maragy itthun _ebédöt készíteni!_“ -Föl is tötte a Högyforgató a kását főzni, de még a kása felibe sė főtt -mög, már akkor a _Hétsingszakálú_ oda álított, aszongya: „Én öszöm mög a -kását!“ Aszongya neki Högyforgató: „Biz, ebbül tė nem öszöl, mer nem a -tė számodra készíjük eszt“. „No, hiszėn a hasadon öszöm esztet mög!“ a -Hétsingszakálú mongya. Mikor lė akari Högyforgató a kását vönni, ėgymás -hajába kapaszkottak. Itt a Högyforgatót főthönvákta és a _hasán ötte mög -a kását_. Itt osztán a Högyforgató ripsz-ropszra tötte fő a kását főni, -hogy nė lássa a két társa, hogy möjen szégyönbe maratt. Másnap aszonta -Jufijankó: „No, pajtás, Kűmorzsoló! tégöd kértelek mög másocczor -czimborának, mos tė maragy itthun ebédöt készíteni!“ Kűmorzsoló jis -föltötte a kását főzni, de még a kása felibe sė főtt mög, már akkor a -Hétsingszakálú oda álított, aszongya: „Én öszöm mög a kását!“ „Biz ebbül -tė nem öszöl, mer nem a tė számodra készíjük eszt!“ „No, hiszėn a -hasadon öszöm esztet mög!“ Mikor lė akari Vasgyúró a kását vönni, ėgymás -hajába kapaszkottak. A Vasgyúrót is a főthönvákta és a hasán ötte mög a -kását. A Vasgyúró jis ripsz-ropszra tötte fő a kását főni, hogy nė lássa -a két társa, hogy mijen szégyönbe maratt. Harmanapra kelve a dolog, -Jufijankó maratt otthun szakácsnak. Lűttek ėgy nyulat, _nyúlpaprikást_ -főzött ebédre. Akkor monta a Hétsingszakállú: „Mos még job ebéd lösz, -mind a két napon vôt, a hasadrul öszöm mög a paprikást!“ Akkor mongya -Jufijankó: „Mos tudom má mé nem vôt két nap kész az ebéd, hogy tė vôtá -itt a gaszda?“ Mikor látta Hétsingszakálú, hogy a paprikás mögfőtt, -ėgymás hajába kapaszkottak. Jankó öszszeszötte mindön erejit, elkapta -Hétsingszakálúnak a szakálát, oda húszta a nagy fáhon, a buzogánt -belevákta a fába oszt a _szakállát körösztülhúszta_ és a másik felin -csomót kötött, hogy nė bírjon elmönni, hogy maj bemutati a két társának. -A Hétsingszakálú nagyon félt, hogy ha a két társa viszszagyün, -agyonütik, addig rángatódzdzott, hogy a szakálla mind kiszakadozott a -helibű. Mikor hazamönt Jufijankónak a két társa, akkor monta: „No, -gyertök, nézzétök mög, mér nem fősztétök mög a kását!“ A mint oda -mönnek, a Hétsingszakálúnak csak a szakála maratt, ű pedig elszökött. -Mikô mögebédöltek, aszongya Jufijankó: „Gyerünk ezök után a vércsöppek -után, bizonyossan e vôt a _három Sárkának az apja_, majd elvesztött ez -bennünket!“ Útnak indultak a vércsöppek után. - -Mönnek, mőndögélnek, mönnek mán addig, hogy ėty kis ajtót tanátak, -főnyitik az ajtót, látik: hogy nagy méjség visz lėfelé. Azon -tanácskosztak, hogy kéne itt lėmönni? Sė létra, sė lépcső nincs. -Jufijankó eltalálta, jó lösz ėgy veszszőkosarat kötni veszszőbül, ėgy -kötelet is fonyni! „Majd én lė fogok mönni, maj eszt a kötelet mögrázom, -akkor húzzatok föl!“ Jufijankó hogy lėmönt, mén hetedhét ország ellen, -akkor tanát ėgy várat, _szarkalábon_ forgott, asz mongya neki: „Áj mög, -vár!“ „Nem álok, mer nem gazdám parancsójja!“ Akkor mögén monta: „Áj -mög, vár! mer ha mög nem álsz, mingyá lėütlek!“ Mögált a vár, bemönt a -várba, beköszön: „Jó napot, agyon Isten!“ Aszongya ėgy kisaszszon: „Hun -jársz, hun kelsz, mikor még âravaló madár sė jár êre?“ „Járok, kelök, -érted gyüttem!“ „Jaj, csak eregy! még az én uram haza nem gyün, mer ha -hazagyün, vége az életödnek!“ Akkor kérdözi Jufijankó: „Mijön -jelönséggel szokott a tė urad hazagyünni?“ „Az én uram ojan jelönséggel -szokott hazagyünni, hogy a buzogányát 7 mérfődrű haza hajíti, hogy akkor -kezgyem az ételt főzni“. Ėcczör osztán zuhog ám a buzogán. Jufijankó -kilépött, mögfordította a kisújján, még ėcczör anynyira -viszszahajította. Akkor látta a Sárkán, hogy valaki van a házáná, -fölvötte a buzogánt a hátára, úgy vitte haza, nem merte mán többet -hajítani. Mikor hazaért, aszt kérdöszte: „Aszszon! micsoda idegön szagot -érzök a házná?“ „Ugyan, mit érözné? tė mindég idegön szagot érző a -hányszor csak hazagyüsz!“ „Ad delő! mer ha nem adod, vége az életödnek!“ -Akkor monta: „A tesvérbátyám gyütt el látójul“. Akkor kérdi a Sárkán: -„Ugyan, sógor, hogy gyütté ide? mikor az âravaló madár sė járhat êre!“ -„Járok, kelök – aszongya – elgyüttem mán látogatójul hozzátok“. „Óh, -sógor! mér tötté ijet, hogy a buzogányomat viszszahajítottad?“ „Sógor, -hát tud mög: máskor nė hajicsd haza! kint áltam a kapuba, ha el nem -ugrok, agyonücz a buzogánynyal“. Akkor hítta ebédölni, a feleséginek -mongya: „Hoszd be, hé! a kűkinyeret mög a fakést!“ Aszongya Jufijankó: -„Nem szoktam én ijennel élni, én mán mögebídöltem, csak ögyé!“ „No, -sógor! ha mögebídölté, hát gyere ki velem ėgypár birokra!“ Aszongya -Jufijankó: „Nem bánom, gyere!“ Kimöntek osztán, elkesztek osztán -bírkózni, osztán a Sárkán lėvágta Jufijankót bokájig a fődbe. Jufijankó -sė vôt röst, fölugrott, lėvákta a Sárkánt térgyig. A Sárkán is -fölugrott, lėvákta Jufijankót kötöszködésig a fődbe. Jufijankó is -mögharagudott oszt lėvákta a Sárkánt nyakig oszt lėvákta mind a három -fejit. Ennek csak 3 feje vôt. Jufijankó osztán mögvákta ėgy veszszővel a -várat, piros almájé vát, Jufijankó a zsebibe tötte, elmönt a másik -várhon. - -Mén, möndögél, elérközött a másik várhon, a ki _varnyúlábon_ forgott. -Itt lakott a 6 fejű Sárkán. Asz mongya Jufijankó a várnak: „Áj mög, -vár!“ „Nem álok, mer nem gaszdám parancsojja!“ Mögén mongya: „Áj mög, -vár! mer ha nem álsz mög, mingyá lėütlek!“ A vár ekkor má mögált, -Jufijankó bemönt a várba, beköszönt: „Jó napot, agyon Isten!“ Aszongya -ėgy kisaszszon: „Hun jársz, hun kelsz? mikor még âravaló madár sė jár -êre!“ „Járok, kelök, érted gyüttem!“ „Jaj, csak eregy! még az én uram -haza nem gyün, mer ha hazagyün, vége az életödnek!“ Asz mongya -Jufijankó: „Möjen jelönséggel szokott a tė urad hazagyünni?“ „Az én uram -14 mérfödrű hazahajíti a buzogányát, hogy akkor kezgyek főzni! ojan -jelönséggel szokott hazagyünni“. Ėcczör osztán zuhog ám a buzogán, -Jufijankó mögfordította a kisújján, még ėcczör anynyira -viszszahajította. Akkor látta a Sárkán, hogy valaki van a házáná. -Fölvötte a buzogánt a hátára, úgy vitte haza, nem merte mán másocczor -hajítani. Mikor hazaért, asz kérdöszte: „Aszszon! micsoda idegön szagot -érzök a házná?“ „Ugyan, mit érözné? tė mindég idegön szagot érző, a -hányszor csak hazagyüsz“. „Ad delő! mer ha nem adod, vége az életödnek!“ -Akkor monta osztán: „A testvérbátyám gyütt el látójul“. Akkor kérdi a -Sárkán: „Ugyan, sógor! hogy gyütté ide? mikor az âravaló madár sė jár -êre!“ „Járok, kelök – aszongya – elgyüttem mán látogatójul hozzátok“. -„Óh, sógor! mé tötté ijet, hogy a buzogányomat viszszahajítottad?“ -„Sógor, hát tud mög, máskor nė hajcsd haza! kint áltam a kapuba, ha el -nem ugrok, agyonücz a buzogánynyal“. Hítta osztán ebédölni, a -feleséginek monta: „Hosz be, hé! a kűkinyeret mög a fakést!“ Aszongya -Jufijankó: „Nem szoktam én ijennel élni, én mán mögebédöltem, csak -ögyé!“ „No, sógor! ha mögebédölté, hát gyere ki velem ėgypár birokra!“ -Aszongya Jufijankó: „Nem bánom, gyere!“ Kimöntek osztán elkesztek -birkozni. A Sárkán lėvákta Jufijankót bokájig a fődbe; Jufijankó sė vôt -röst, fölugrott, lėvákta a Sárkánt térgyig. A Sárkán fölugrott, lėvákta -Jufijankót kötöszködésig a fődbe. Jufijankó jis mögharagudott, lėvákta a -Sárkánt nyakig oszt lėvákta mind a hat fejit. Jufijankó osztán mögvákta -ėgy veszszővel a várat, piros almájé vált, a zsebibe tötte, elmönt a -harmadik várhon. - -Mén, mén, möndögél, elérközik a várhon, a ki _hollólábon_ forgott. Ennek -9 fejű Sárkán vôt a gaszdája. Mikor Jufijankó a hollólábonforgó várhon -ért, asz mongya: „Áj mög, vár!“ „Nem álok, mer nem gazdám parancsojja!“ -Mögén mongya: „Áj mög, vár! mer ha nem álsz mög, mingyá lėütlek!“ A vár -akkor má mögált, Jufijankó bemönt a várba, beköszönt: „Jó napot, agyon -Isten!“ Aszongya ėgy kisaszszon: „Hun jársz, hun kelsz? mikor még az -âravaló madár sė jár êre!“ Aszongya Jufijankó: „Járok, kelök, érted -gyüttem!“ „Jaj, csak eregy! még az én uram haza nem gyün, mer ha -hazagyün, vége az életödnek!“ Akkor kérdi Jufijankó: „Möjen jelönséggel -szokott a tė urad hazagyünni?“ „Az én uram 21 mérfődrű hazahajíti a -buzogányát, hogy akkor kezgyek főzni! ojan jelönséggel szokott -hazagyünni“. Ėcczör osztán tizenėgy órakor zuhog ám a buzogán, Jufijankó -mögfordította a kisujján, még ėcczör anynyira viszszahajította. Akkor -látta a Sárkán, hogy valaki van a házánál. Fölvötte a buzogánt a hátára, -úgy vitte haza, nem merte mán másocczor hajítani. Mikor hazaért, asz -kérdöszte: „Aszszon! micsoda idegön szagot érzök a házná?“ „Ugyan, mit -érözné? tė mindég idegön szagot érző a hányszor csak hazagyüsz?“ „Add -elő, mer ha nem adod, vége az életödnek!“ Akkor monta: „A tesvérbátyám -gyütt el látójul“. Akkor kérdi a Sárkán: „Ugyan sógor, hogy gyütté ide? -mikor az âravaló madár sė jár êre!“ „Járok, kelök, elgyüttem mán látójul -hozzátok“. „Óh, sógor! mé tötté ijet, hogy a buzogányomat -viszszahajítottad?“ „Sógor! hát tud mög, máskor nė hajcsd haza! kint -áltam a kapuba, ha el nem ugrok, agyonücz a buzogánynyal“. Ebédölni -hítta asztán, a feleséginek aszongya: „Hosz be, hé! a kűkinyeret mög a -fakést.“ Aszongya Jufijankó: „Nem szoktam én ijennel élni, ėn mán -mögebédöltem, csak ögyé!“ „No, sógor! ha mögebédölté, hát gyere ki velem -ėgypár birokra!“ „Nem bánom, gyere!“ Kimöntek, elkesztek bírkózni osztán -a Sárkán lėvágta Jufijankót bokájig a fődbe. Jufijankó sė vôt röst, -fölugrott, lėvákta a Sárkánt térgyig. A Sárkán asztán lėvákta Jufijankót -kötöszködésig a fődbe. Jufijankó jis mögharagudott, lėvákta a Sárkánt -nyakig oszt lėvákta mind a kilencz fejit. Jufijankó osztán mögvágta ėgy -veszszővel a várat, piros almájé vát. Jufijankó asztán a három almát -letötte és három várré váltódzott. Kigyüttek a kisaszszonyok a várakbul, -újfönt a várakbul három alma lött. - -Mikor odaértek a följárathon, Jufijankó asz gondolta, hogy minynyájukat -nem biri mög a kötél, itt a három kisaszszont beleültette a kosárba, ű -mög lėn maratt. A három kisaszszont fölhuszták a társaji. Jufijankó asz -gondolta mikor eresztötték lė a kosarat, ű nem ül bele, csak a -buzogányát töszi bele. Úgy is tött. Mikô félig fölhúszták a kosarat, -akkor _viszszaeresztötték_. Itt a két vitéz elkésérte a három lánt a -kirájpalotába. A kiráj nagy örömmel fogatta űket, hogy hazagyüttek a -lėjányaji. Itt a kirá gondbaesett, hogy mi az oka, hogy a lánya ijen -szomorú? A kiráj nagy vendégségöt csapott annak az örömire, hogy -hazagyüttek a lányaji. Itt a kiráj a lányát a legutolsó szolgálatba -tötte, hogy – a mé kérdöszte – nem felelt. A lány azé nem felelt, úgy -gondolta, Jufijankó nem gyün többet soha viszsza. Nohát, gyerünk -Jufijankót keressük mög! mögvan-ė még a nagy világba? - -Jufijankó oda lėnt nagy szomorúságába el keszdött bujdosni, addig -bujdosott, rátanát ėgy grifmadárfészökre. Ennek a _grifmadárnak_ vôt két -kis fija. Nagyszömmel esött épen akor a jég, Jufijankó a -jégveszödelömtül mögmöntötte a 2 kis grifmadarat, az anynyuk nem vôt -akkor otthun, mikor a jég esött. Mikor a grifmadarak anynyuk hazagyütt, -Jufijankót möglátta, aszonta neki: „No, régön nem _öttem_ mán -_embörhúst_, mindég âra vôtam éhös, mos mán mögöszlek!“ De itt a két kis -grifmadár aszonta, ha Jufijankó nem mönti mög űket, a jég agyonveri mind -a kettőjüket: „Most is mög akarod önni?“ Itt asztán aszonta grifmadár -Jufijankónak: „Mit kévánsz tűlem? a mé mögmöntötted a két fijam életit?“ -„Nem kévánok ögyebet, csak vigyél föl a Fölsőindijába!“ „No, aszt épen -nem birom möktönni, mer mos gyüttem onnat. No, de mivel mögmöntötted a -fijajim életit, szörözzé 12 gőböjökröt, 12 hordót, mindėgyik 12 akós -lögyön tele vízzel és ha hônap elindulunk, pakold fő a hátamra! Mikor -osztán mögyünk Fölsőindijába, ha jobbra tekíntök ėgy gőböjökröt vess a -számba, ha balra tekíntök, akkor tizėnkétakós hordóvizet öncs a számba!“ - -Jufijankó elmönt a 12 fejű Sárkán gujájábul 12 gőböjt választani. -Aszonta neki a 12 fejű Sárkán: „Várjá, Jankó! majd elsőb töszünk ėgy -próbát! Süssünk mög ėgy-ėgy gőböjökröt és a ki _hamarab mögöszi_, az -nyer. Ha én öszöm mög hamarab, nem kapsz ökröt“. Jufijankó jis éhös vôt, -kapott az alkalmon. Jufijankó osztán mikór ėgy czombrul mögötte a húst, -mingyá pofonvákta vele a Sárkánt. De Jufijankó ėcczör úgy pofon trefelte -vágni a Sárkánt, mingyá kidült mind a háromsor ápfoga, a Sárkán asztán -nem nagyon bírt önni, Jufijankó asztán hamarab mögötte a gőböjt mind a -Sárkán. Mingyá kiválasztotta a tizėnkét gőböjt a falka közül, oda -hajtotta a grifmadár fészkihön, másnap röggel útnak indultak. - -Mikor fölmöntek, ėcczör a grifmadár jobra tekínt, Jufijankó ėgy -gőböjökrött beleledobott a szájába, azután későbben a grifmadár balra -tekíntött, Jufijankó oszt ėgy tizėnkétakós hordóvizet beleöntött a -szájába. Mikor elfogyott a tizėnkét gőböjökör és a tizėnkét hordóvíz, -akkor a grifmadár háromszor is jobbra tekínt, Jufijankó röktön kikapta a -zsebibű a bicskáját és a _czombjábul_ a legvastagab húst lėvákta, a -grifmadár _szájába dopta_, aval oszt a grifmadár főrepűlt a -Fölsőindijába. Kérdözte a grifmadár: „Ugyan, mi vôt az, mit legutojjára -a számba vetötté?“ Akkor monta, hogy a czombjábul vágott ėd darabot. -„No, Jankó! ha tuttam vôna, hogy ijen _jó az embörhús_, akkor má nem -hosztalak vôna föl, csak mögöttelek vôna!“ Itt a grifmadár kihánta a -Jufijankó czombjábulvaló húst, viszszaatta, monta neki tögye oda, -odafór! Jufijankó viszszatötte a hejire és _viszszafórt_. - -Jufijankó mint ėgy vándorló, elkeszdött szolgálatot keresni, bemönt a -kirájpalotába. Jufijankót mögfogatták udvarosnak, ott látta Jufijankó, -hogy az ű kedvesse a legutolsó szolgálatba van. Jufijankónak nagyon -föltünt, hogy möjen kűszívű ű hozzá a kiráj. Jufijankó eszt nem álhatta, -láti mikor kimönt, a ki kedvesse vôt oszt nagyon sok disznó rárohant, -Jufijankó eszt nem álhatta, odaszalatt, ėgyet mögfogott, mérgibe úgy a -főthönvákta, hogy mingyá mögdöglött. A kiráj möglátta, Jánost kérdőre -vonta, hogy merte aszt tönni? „Hon nė merném? mikor ű ojan hűszívű -hozzám! érte élök, érte halok, rajtam kivül sönkit nem választott. -Rárohantak a disznók, ha én nem vagyok, fölöszik tisztára!“ A kiráj -gondbaerett, hogy löhet, hogy hozzá ojan hűszívű az ű lánya, mikor ennél -többet nem is látta? A kiráj Jufijankót kérdőre fokta, hogy monthatytya, -hogy az ű lánya hozzá hűszivű? Asz mongya Jufijankó: „Hon nė vôna -hűszívű? mikor én vagyok a mögváltója!“ „Hogy vônál tė? mikor neköd még -híröd sė halottuk, mikor két vitéz mögváltotta!“ Kérdi Jufijankó a -kirájt, hogy möjen jelönséggel atta elő a két vitéz a három lėjánt? „No, -kirájatyám! majd én mutatom mög möjen jelönséggel váltottam mög eszt a -három lėjánt!“ Akkor kivötte a három piros almát, lėtötte és a három -almábul három vár lött. Jufijankó oszt elmonta, hogy váltotta mög a -három lánt, hogy maratt ű oda lėnt, mikor a három lán főgyütt! A kiráj -nagy örömmel vitte be Jufijankót és a lėjányát, hogy ez ojan királėján, -mer nem köllött neki sönki Jufijankón kívül. Emeszt a négyet (Fanyüvőt, -Kőmorzsolót, két királyleányt) a _tűzbe vetötték_, Jufijankót a -királányal mögesküttették; Jufijankót ültették a trónra. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - - -2. Miklós és Örzse. - -Vôt ėgy szögény özvegy embör, a kinek 2 csalágygya maratt árván. Az -embörnek nem vôt ėgyetmása, a mi a házánál szükségös lött vôna, mikor -kinyeret akartak sütni, elkűtte a kis lánt a szomszédba, kérje el a -sütőlapátot mög a szitát. Ėccczör az aszszon odatta, de mikor másocczor -kérték, így felelt az aszszon: „Mongyad apádnak: vögyön el feleségül, -akkor lösz neki mindöne!“ Az embör csakugyan is elvötte az aszszont -feleségül. Éltek ėgypár hônapig szép békességbe, azután aszonta az -aszszon az embörnek: „A két csalágygyát tögye ken, a hova tugygya, mer -ha nem töszi a házbul sėhova sė, akkor én mék el!“ Itt osztán az embör -nem tutta hova tönni a csalágygyát, mer nagyon sajnálta; hanem elmönt az -anynyáhon, annak panaszkodott: hogy az aszszon nem akari kiálni a házná -a 2 családot. Aszonta az anynya: „Kűdd el én hozzám űket!“ El is kűtte -másnap röggel űket az anynyáhon, aszonta: „Mönynyetök el, kis -csalágygyajim, a szülédékhön!“ El is mönt a két család a szüléjéhön és a -szüléje adott nekik ėgy marékkorpát és aszonta: „No, fijajim! mönynyetök -el az erdőbe fájé, szórjátok el az úton eszt a korpát és maj ha estére -gyüttök haza, mögtanálitok az útat“. Csakugyan is a két gyerök kimönt az -erdőbe fájé és úgyis töttek, a hogy a szüléjük monta. Este osztán a mőre -a _korpa_ el vôt szórva, âra möntek, osztán hazaérkösztek, hanem nem -möntek a szüléjükhön, hanem igenyössen az édösapjuknak a házáhon, de -bemönni nem mertek. Este mikor az apjuk mög a mustohájuk vacsorált, ėgy -jótányérleves mögmaratt, a kit nem bírtak mögönni; itt aszongya az embör -az anynyuknak: „Látod! ha még itthon vôna az a két család, annak a része -mögmaratt, mijen jó vôna, ha itt vônának és mögönnék!“ Itt a két család -aszt kijáti be az ablakon: „Itthun vagyunk édösapám! de nem merünk -bemönni“. Az apjuk kikiját: „Gyertök be, csalágygyajim!“ Bemöntek és -mögötték a tányérlevest, aval lėfeküttek. Mikor elaluttak, akkor mögén -aszonta a mustohaanynyuk: „Vigye ken, a hova tugygya ken a két -csalágygyát, takarícscsa kend el űket a háztul, mer ha nem, itt hagyom -kendet!“ - -Másnap röggel mögén elkűdi az embör a két csalágygyát a szüléjükhön: -„Mönynyetök el, kis csalágygyajim, a szülédékhön!“ El is mönt a két -család a szüléjihön. Itt osztán a szüléjük adott nekik ėgy maréklüsztöt -és aszonta nekik: „No, fijajim! mönynyetök el az erdőbe fájé, szórjátok -el az úton eszt a lüsztöt és maj ha estére gyüttök haza, mögtanálitok az -útat!“ A két gyerök csakugyan is mögén kimönt az erdőbe fájé, a mőre -möntek, elszórták a _lüsztöt_. Este osztán a mőre a lüszt el vôt szórva, -âra möntek osztán szöröncséssen hazaérkösztek, de nem möntek a -szüléjükhön, hanem igenyössen az édösapjuk házáhon, de nem mertek -bemönni, hanem lėültek az ablak alá. Este, mikor az apjuk mög a -mustohájuk vacsorált, ėgy tányérleves mögmaratt, a kit nem bírtak -mögönni, aszongya az apjuk az anynyuknak: „Látod! ha még itthun vôna az -a két család, annak a része mögmaratt, mijen jó vôna, ha itt vônának és -mögönnék!“ A két család mögén bekijáti az ablakon: „Itthun vagyunk, -édösapám! de nem merünk bemönni“. Kikiját az apjuk: „Gyertök be, -csalágygyaim!“ Bemöntek osztán mögötték a tányérlevest, aval lėfeküttek. -Mikor elaluttak, mögén aszonta a mustohaanynyuk az édösapjuknak: -„Takarícscsa kend el a két csalágygyát a hásztul! tögye kend, a hova -tugygya kend, mer ha nem, itt hagyom kendet!“ - -Másnap röggel mögén elkűdi az embör a két csalágygyát a szüléjükhön. -„Mönynyetök el, kis csalágygyajim, a szülédékhön!“ El is mönt a két -család a szüléjihön. A szüléjük adott nekik ėgy _marékkölest_, hogy -szórják el az úton, mind a korpát mög a lüsztöt, majd ha gyünnek estére -hazafelé, mögtanálik az útat. El is szórták, de mikor akartak -hazagyünni, nem tanáták az útat, mer a madarak a kölest fölötték. - -Aval osztán mönnek az erdőbe êre jis, âra jis, bójongtak, nem bírtak -kigyünni. Hát, anynyira möntek mán az erdőbe öszszeviszsza, hogy egészen -lėrongyosottak, de kimönni még sė tuttak. Ėcczör osztán a hogy -őgyelgenek az erdőbe lė-föl, rátanátak ėgy öreg Őszembörre, a ki sütötte -a szalonnát nyárson, oda köszönnek hozzá: „Jó estét agyon Isten, -öregapám!“ „Agyon Isten, fijajim, nektök is! hát hun jártok, hun keltök -ebbe a röngeteg erdőbe, a mikor itt még a szárnyas álatok sė bírnak -mögmaranni?“ Aszongyák: „Járunk, kelünk, öregapám! bujdosóvá löttünk, -mer a mustohaanyánk otthun nem tűrt bennünket, oszt az édösapánk -elkűdött bennünket a szülénkhön, a mög kikűdött bennünket az erdőbe -fájé. Elsőb csak attak nekünk korpát, hogy haza tugygyunk mönni, -mászszor mög lüsztöt attak, akkor is haza tuttunk mönni; de mikor mán -kölest attak, a madarak fölötték, úgy nem tuttunk hazamönni oszt jártunk -öszszeviszsza az erdőbe, még ide nem tanáltunk!“ „No mán fijajim – -mongya az öreg Őszembör – ha mán eddig nem tuttatok hazamönni oszt -enynyire begyüttetök ebbe a röngeteg erdőbe, hát ezután nem is tuttok, -mer engömet is kis koromba eldobott az anyám, az erdőbe nevelőttem föl, -azûta soha kimönni nem tuttam, pedig mán jóüdős embör vagyok oszt én is -ki akartam mönni ebbül az erdőbül nem ėcczör, hanem netök, fijajim! ėgy -kis kinyér, szalonna, lakjatok jó és pihenynyetök mög röggelig itten, -röggel osztán elindultok, hátha tik kituttok vándorolni, ha mán kécczör -is haza tuttatok mönni, de én nem hiszöm (hogy kitudjatok)“. Úgy is vôt, -mögpihentek ott az Öregné és röggel szépen mögköszönték a vacsorát és az -écczakaji hálásukat, röggel osztán útnak indultak. Az Öreg mögsajnálta -űket, aszongya a fijúnak: „Hallod-ė, fijam! netök ez a _három kutya!_ -majd kisegít ez bennetöket. Én mán, nem baj, ha möghalok is, mer mán -öreg vagyok, de tik még élhettök!“ - -Aval osztán útnak indultak, a három kutya is mönt velük a -Szélnéfutóssab, a Vasnáerősseb mög a Kigondoló kutya, így hítták űket, -így nevezte mög űket az Öreg. Aval osztán halattak az erdőbe továb. -Möntek bejjeb, bejjeb az erdőbe, addig möntek, hogy mán rájuk -estelödött, de sė lakást, sėmmit nem tanátak. Egész écczaka mindég -ögyelöktek az erdőbe. Hát mikor a nap fősörkent, éppen besütött a -haramiják ablakába, aszonta a Miklós az Örzsének – mer a fijút -Miklósnak, a lánt Örzsének hítták: „Nészd testvér! amott csillámlik – de -nem tudom kinézni – erdőszéle-ė, épület-ė? nem tudom kivönni a -nyíláson!“ Ekkor oszt mögörültek, hogy: „Maj csak kitanálunk az erdőbű, -akar csak valami lakásra tanálunk!“ Ekkor oszt mögörültek, nagy örömmel -iparkottak a fényösség felé. Hát mikor közelebb halattak, látytyák, hogy -ėgy kis fehér ház, mikor odaérnek, beköszönnek a kis hászhon: „Agygyon -Isten jó röggelt, gazdaaszszon!“ mer nem tutták kinézni, hogy kicsoda? A -gazdaszszon mongya: „Agyon Isten maguknak is! ugyan hun járnak ezön a -pogán földön? mer éppen tizėnkét esztendős vôtam, mikor a haramiják az -anyámtul elloptak, azûta nė hogy embört, vagy fehércselédöt láttam vôna, -még szárnyas álatot sė láttam!“ „Járunk, kelünk – aszongya Miklós – az -erdőbe, mer a mustohánk nem tűrt a házná; addig kűdösztek az erdőbe -fájé, hogy valahogy eltévennénk, vagy valami vadálat mögönne bennünket. -Hát álat nem övött mög, hanem ki nem tudunk mönni ebbül az erdőbül“. -Aszongya a lán, mer lán vôt a gazdaszszon, a haramiják möghatták, hogy -főzzön nekik mög tisztogasson rájuk, aszongya: „Jaj! pedig csak innen -szabaduljanak és mönynyenek, mer ez 12 haramijának a lakása“. „No, – -aszongya Miklós – addig innen nem mögyünk, még el nem gyüsz velünk!“ -„Elmönnék veletök – aszongya a lán, a ki gazdaszszon vôt – de én innet -nem möhetök, mer ha innét êmék – úgy is fölkeresnek a haramiják – akkô -vége az életömnek!“ „Nohát, – aszongya Miklós – akkor mink sė mögyünk! -hanem asz mond mög: hogy mijen jelönséggel szoktak a haramiják -hazagyünni?“ „Ezök a haramiják aval a jelönséggel szoktak hazagyünni, -hogy a napnyugoti házvégin van ėgy _körtefa_, mikor _elindulnak_ -hazafelé, akkor elkeszd _fakanni_; mikor a _határba érnek_, akkor -elkeszd a fa _virágozni_; mikor pedig _közel vannak_ mán, akkor elkeszd -a körte rajta _érni_“. „No! – aszongya Miklós – maj möglátom, mijen -vitézök?“ „No, ha aszt akarod mögnézni, – mongya a lán – itt van a -Harambasa _kargya_, vödd a kezedbe és evvel birod magadat védelmezni!“ -Miklós úgy is tött: kezibe vötte a kardot, kiült a körtefa alá. - -Ėcczör láti, hogy keszd a körtefa fakanni, későben föltekíntött a fára, -látytya, hogy keszd a körtefa virágozni, későben mögén főtekínt a -körtefára, látytya, hogy keszd a körtefa gyümőcsöthozni. Itt osztán -főkel Miklós a fa alul és aszongya: „Nohát! bemögyök a konyhába és -rákészülök, mer mán akkorra hazaérnek“. Miklós úgy is csinált, -félrehúzódott a konyhába és ahogy möntek be a haramiják, _lėdarabolta a -nyakukat_ és a pinczébe beledopta, de a Harambasát nem bírta egész -agyonvágni, csak mögsértötte, aszt úgy dopta bele a pinczébe. Aval -osztán az a gazdaszszon, a ki ott vôt, nagyon mökköszönte a Miklósnak a -jóságát: hogy űtet főszabadította az _örökös rapságbul_. Miklós pedig -szerette vôna, ha ott maratt vôna feleséginek, de a lánnak nem vôt -kedve, csak hazavágyása az anynyáhon. Itt oszt elbúcsúzott Miklóstul és -a testvéritül. - -Aval oszt _Miklós és testvére éltek ėgygyütt_ a haramijalakásba, _mint -feleségivel_. - -Ėcczör osztán a Miklós kimönt vadászni, a tesvérire hagyott mindön -szobakûcsot, csak ėgyet nem. A testvérje azon okoskodott: hogy mé nem -hatta a _századik kûcsot_ is? mer kilenczvenkilenczet nála hagyott, de a -pinczeajtó kûcsát nem hatta. Mindég kereste ű a századik kûcsot: a -pinczéjét, de nem tanáta. Ėcczör észrevötte, hogy a Miklós a -gatyamadzdzagján hordozi, aval oszt écczaka, mikor alutt, lėôtta a -gatyamadzdzagjárul a kûcsot és mikor kimönt Miklós vadászni, benézött a -pinczébe jis. Akkor látta: hogy itten a haramiják vannak behánva, ott -látta mög a Harambasát nagyon szépnek. A Harambasa könyörgött, hogy -ereszsze ki, nė féjjön, nem bánti! Itt oszt Örzse ki jis eresztötte és -nagy szerelömbe estek. - -Addig szerelmesköttek, hogy aszonta a Harambasa az Örzsének: „Fődejjük -el a testvérödet! Mit élsz tė itt a testvéröddel? élj énvelem! és ha -mögtöszöd az én kévánságomat, akkor jó sorod lösz! Tödd magad betegnek -és mongyad a testvérödnek: ha nem hoz a medvének a májábul mög a -szívibül, hogy tė annak a szívibül mög a májábul öhessél, akkor -möghalsz“. Örzse ugyan nagybeteg lött, úgy cseleködött, a hogy a -Harambasa monta neki: lėfekütt az ágyba, elkeszdött jajgatni, mikor -Miklós hazamönt; kérdözi Miklós: „Mi bajod? mid fáj?“ Aszongya Örzse: -„Ha ja _medve májábul_ mög a _szívibül_ nem hozol, hogy én abbul -öhessek, akkor möghalok!“ Miklós osztán röttön útnak indult és a nagy -kereséssel főtanáta a medvét. Aval odamögy, hogy elvösz ėgy kis fijút, -de a medve nem akari neki anni. Miklós – látytya a medve, hogy – -csakugyan el akar ėgygyet vinni, akkor mongya neki: „Nė báncsd! nem lösz -êre neköd szükségöd!“ A medve tutta, hogy mé kűtték Miklóst! De mikor -látta a medve, hogy Miklós csakugyan elviszi a fijút, igy szól a medve: -„No, mán látom: hogy csakugyan el akarsz ėgyet vinni! adok én ėgygyet, -hanem ha hazaérsz oszt kijabáli a tė testvéröd, hogy be sė vidd, mer -betegebb lösz tűlle! akkor csak ereszd el, maj viszsza fog az ide -gyünni“. Aval hoszta Miklós a medvefijút, mikor mönt vôna be a kiskapun, -asz kijabálta Örzse, hogy be sė vigye, hanem ereszsze el! mer mán jobban -van, ús sė öszik belüle. Miklós oszt eleresztötte, elmönt vadászni. Még -Miklós vadászott, a Harambasa előgyűtt, – mer ê vôt bujtatva – aszonta -Örzsének: „Tödd magad mögén betegnek és mongyad a testvérödnek: ha nem -hoz a vaddisznónak a májábul mög a szívibül, hogy tė annak a májábúl mög -a szívibül öhessél, akkor möghalsz!“ Örzse osztán mögén nagyon beteg -lött, de nem igazábul, csak úgy mutatta: lėfekütt az ágyba, elkeszdött -jajgatni, mikor Miklós hazamönt; kérdözi Miklós: „Mi bajod? mid fáj?“ -Aszongya: „Ha a _vaddisznó májábul_ mög a _szívibül_ nem hozol, hogy én -abbul öhessek, akkor möghalok!“ Miklós osztán röttön útnak indult, mer -szerette Örzsét, addig mönt, még fő nem tanáta a vaddisznót. Odamönt, -hogy elvösz ėgy kis fijút, de a vaddisznó nem akari neki anni. A -vaddisznó látytya, hogy Miklós csakugyan el akar ėgygyet vinni, aszongya -neki: „Nė báncsd! nem lösz êre neköd szükségöd! nem beteg a tė -testvéröd“. De mikor látta a vaddisznó, hogy Miklós csakugyan elviszi a -fijút, aszongya neki a vaddisznó: „No, mán látom, hogy csakugyan el -akarsz ėgyet vinni! adok én ėgyet, hanem ha hazaérsz, oszt kijabáli a tė -testvéröd, hogy be sė vidd a kiskapun, mer betegebb lesz tűlle! akkor -csak ereszd el, maj viszsza fog az ide gyünni“. Miklós hoszta osztán a -vaddisznófijút, mikor mönt vôna be ja kiskapun, asz kijabálta Örzse, -hogy be sė vigye, mer roszszabbul lösz, mer mán most jobban van, ús sė -öszik belüle, hanem ereszsze el! Miklós oszt eleresztötte, elmönt -vadászni. Még Miklós vadászott, aszonta a Harambasa Örzsének: „Tödd -magad még ėcczör betegnek és mongyad a testvérödnek, Miklósnak: ha nem -hoz az oroszlánfijúbul, hogy tė annak a májábul mög a szívibül öhessél, -akkor möghalsz!“ Örzse osztán mögén nagybeteg lött, mikor Miklós -hazamönt, elkeszdött jajgatni, Miklós mögén kérdöszte, hogy mi a baja? -Örzse aszonta: „Ha az _oroszlánfijúbul_ nem hozol, hogy annak a -_májábul_ mög a _szívibül_ öhessek, akkor möghalok!“ Miklós mögén röttön -útnak indult és a nagy kereséssel főtanáta az oroszlánt. Aval mögy, hogy -elvösz ėgy kis fijút, de az oroszlán nem akari neki anni. Mikor az -oroszlán látta, hogy Miklós csakugyan el akar ėgyet vinni, aszongya -neki: „Nė báncsd! nem lösz êre neköd szükségöd! nem beteg a tė -testvéröd“. Mikor látta az oroszlán, hogy Miklós csakugyan elviszi, -aszongya neki: „No, mán látom, hogy csakugyan el akarsz ėgyet vinni! -adok én ėgyet, hanem ha hazaérsz oszt kijabáli a testvéröd, hogy be sė -vidd a kiskapun, mer betegebb lösz tűlle! akkor csak ereszd el, maj -viszsza fog az ide gyünni“. Miklós hoszta osztán az oroszlánfijút, mikor -mönt vôna be ja kiskapun, kijabáli Örzse, hogy be sė vigye, hanem -ereszsze el, mer roszszabul lösz, hanem ereszsze el. Miklós osztán -eleresztötte. - -Mikor kimönt Miklós vadászni, asz monta a Harambasa a lánnak, hogy: „Igy -mán nem bírjuk Miklóst êfődelni!“ De Miklós nem tutta, hogy a Harambasa -kin van a pinczébül. Akkor aszonta a Harambasa az Örzsének: „Beszéld rá -Miklóst, hotyha _mögfürösztenéd_, mingyá jobban lönné! ha _fürdik a -kémén alatt_, mongyad, hogy _nyúcsa föl az újját_, a kutyákat pedig -csukazsd be vele ėgy pinczébe, a hun vasajtó van rajta!“ Miklós osztán -úgy is tötte, hogy a _kutyákat lėcsalta_ oszt rákészült a fürdésre. -Elkeszte az Örzse fürdetni a kémén alatt, a kéménbe pedig fönt ê vôt a -Harambasa bujtatva. Mikor fürdette Örzse, addig beszélt neki, hogy -főnyûtotta az újját, a Harambasa pedig lėeresztött ėgy aranhajszálat, ez -az _aranhajszál_ rátekerődzdzött Miklósnak az újjára és erős _vassá -vát_, aval asztán lėkijátott a Harambasa: „No, Miklós! tė akartá engöm -êfődelni, hanem mos itt az életöd vége!“ Aszongya Miklós: „Nem bánom! -csak háromat hagygyál a kutyájimnak kijátani utójjára!“ „Kijáthacz! – -mongya a Harambasa – jó hejjön vannak azok“. Aval a Harambasa bemönt az -Örzsével szerelmeskönni a szobába. Ez alatt az üdő alatt mög Miklós -háromat kijátott a kutyájinak: „Szélnéfutóssabb, Vasnáerőssebb, -Kigondoló kutyájim, gyertök elő!“ A Kigondoló kutya möghallotta, -főkőtötte emeszt a kettőt is: „Kejjetök föl! mer a gazdánk bajba van“. -Mikor másocczor kijátott a kutyájinak, akkor mán möghallotta mind a -három és a Vasnálerőssebb kitörte az ajtót és mingyá kiszalattak a -pinczébül. A Vasnálerőssebb lėrákta mingyá a gazdája újjárul a vasat, -aval oszt Miklós fölkészült, bemönt a szobába, a hun a Harambasa -szerelmesködött a testvérivel, aval a kutyával mingyá szétszödette, -_beledopta a pinczébe_ és a testvérit is beledopta utánna, aszongya: -„No, ha eszt szeretted vôna, szerezsd itt!“ Aval, hogy ű maga maratt, -elbúcsúzott a kis hásztul és elmönt. - -A hogy mönt, möndögélt, rátanát ėgy városra, az a város tiszta gyászba -vôt borulva, este vôt mán, bemönt a szélső hászhon a városvégin, ott -lakott ėgy öregaszszon, oda köszön: „Jó estét agyon Isten, öreganyám!“ -„Agygyon Isten, fijam! neköd is“. Aszongya Miklós: „Ugy-ė, öreganyám! -kapnék-ė itt hálást écczakára? nagyon meszszirül gyüttem!“ Aszongya az -öregaszszon: „Hogy nė! szívessen“. Mikor beszédbe erettek, kérdöszte -Miklós: „Ugy-ė, öreganyám! mi oka annak: hogy ez a város ojan nagyon -gyászba van borulva?“ „Hát fijam, – mongya az öregaszszon – ez a város -azé van ojan nagyon gyászba borulva: mer hônap 12 órakor viszik ki a -királánt a 12 fejű Sárkánnak, mert mögtizedölték a lányokat, most êre -gyütt a tized. Máskép a Sárkán nem ád vizet“. Aval a legén nem szólt -sėmmit sė. Aval másnap röggel kimönt ahhon a kúthon, ahun a Sárkán vôt, -lėült. Ėcczör látytya ám úgy tíz óra felé, hogy nagy sokaság mén ki a -városbul, hozik a királánt a Sárkánnak. Mikor odatötték, a látvánság (= -sokaság) elmönt haza, hogy a lánnak nė jis lássák a kivégzésit, Miklós -osztán odamönt a lánhon, kérdözi a lántul: „Ugyan! maga mit keres -itten?“ A királán êbeszélte hogy és mint áll a dolog. Aszongya Miklós: -„Ugyan! ha mögmönteném magát attul a tizėnkétfejű Sárkántul, hozzám -gyünne-jė feleségül?“ Aszonta a lán: hozzá! ha csak mögmönti. Lėültek, -beszélgettek, azután nagy szerelömbe estek. Kérdöszte Miklós a -királántul: „Nem tugygya: micsoda jelönséggel szokott a Sárkán fölgyünni -a kútbul?“ Aszongya a királán: „Mikor ki akar gyünni, elsőbb is a víz -kinyomódik a kútbul: a Sárkán főnyomi a vizet“. Evvel Miklós elalutt ėgy -kicsikét a királán ölibe. Ėcczör a királán elsikította magát, âra Miklós -fölébrett, akkor mán a Sárkán főnyomta a vizet, hogy majd kigyün. Mikor -osztán csakugyan gyütt ki a Sárkán, Miklós elkeszte a fejit lėdarabolni -sorba. - -Mikor mán mind a tizėnkét fejit lėvákta, a Sárkán nyelvinek a högyit -lėdarabolta, eltötte, osztán mögén a királkisaszszonynyal elkesztek -szerelmeskönni, eszt pedig a _Vörösvitéz_ kileste, csak aszt várta, hogy -Miklós alugygyon el a királán ölibe, akkor odamönt, a királánt -mögfenyögette, hogy nė merjön mozdulni, Miklóst eldarabolta apróra és a -Sárkán nyelvedėrėkát is kivagdosta, a lánt pedig _hécczör -mögesküttette_, hogy asz mongya, hogy ű möntötte mög a tizėnkétfejű -Sárkántul. Mos mán vezeti a lánt befelé a városba, möglátták, a kik a -város szélin laktak, hogy ėgy vitéz mögmöntötte a Sárkántul a -királkisaszszont mög a várost; nem köl töb lánt anni neki, hogy vizet -kapjanak. Mingyá szalattak mondani a kirájnak. A kiráj nagy örömmel mönt -a lánya elébe és nagy vigadalommal örült szögén, boldog, hogy odavan a -Sárkán, nem köl neki több lán. Mikor bevezették a Vörösvitézt a -palotába, 12 párnára ültették. Itt osztán a lán még szomorúb, mind -azelőtt vôt, de nem monhatta kirájatytyának, hogy mi ja a baja. Hagygyuk -mán most űket, nézzük Miklóst! - -A három kutya, hogy fölébrett, látytya, hogy az ű gazdájuk öszsze van -darabolva, mingyá fölugráltak: „Gyerünk oszt hű gazdánkat éleszszük -föl!“ A Vasnálerősseb kiagygya a parancsolatot a Szélnéfutóssabnak mög a -Kigondoló kutyának: „No! hamar mönynyetök élesztőfüvet mög fôrasztóküvet -keresni!“ A Szélnéfutóssab mingyá öszszejárta az egész kerületöt, tanát -is a mi köllött: éppen ėgy kígyó vitt _élesztőfüvet_ is, _fôrasztóküvet_ -is, kért tűlle, de nem adott neki, ű mög nem sokat komédijázott vele, -hanem êvötte az egészet: az élesztöfüvet is mög a fôrasztóküvet is a -kigyótul. Aval a Szélnéfutóssab ėgy-kettőre viszszafutott. Még a -Szélnéfutóssab mög a Kigondoló oda vôt élesztőfűjé mög fôrasztókűjé, -addig a Vasnáerősseb öszszeszötte Miklósnak a lekkisseb porczikáját is, -mert a Vörösvitéz öszszedarabolta Miklóst apróra. Miklósnak osztán a -lekkiseb porczikáját is _mögkenyögették a fôrasztókűvel_ és helrerakták, -az _élesztőfűvel_ mög _fölélesztötték_. Mikor fölélesztötték Miklóst, -aszongya: „Minek bántottatok? de jót álmottam a királkisaszszon ölibe!“ -„Álmodtál vôna ám édös gazdánk örökre, ha mink föl nem ébresztöttünk -vôna!“ monták a kutyáji. Mikor szétnézött, akkor látta: hogy tisztavér, -elhitte osztán a kutyájinak a mondását; akkor monta: „Nohát, nézzük mög, -hogy mijen vitéz, a ki éngöm el mert fődelni!“ - -Aval indult a királpalotája felé. A hogy mönnek, kiszalad ėgy valaki a -kastéj udvarábul, elkijáti, hogy: „Gyün ėgy vitéz három álattal!“ akkor -_kiugrott_ a Vörösvitéz alul _három párna_. Későbben ėgy kicsit mögén -kiszalad ėgy valaki, látytya, hogy nem meszszi van mán, beszalad, -elkijáti, hogy: „Jaj! itt van nem meszszi!“ akkor mögén kiugrott a -Vörösvitéz alul három párna. Beszalad osztán ėgy valaki, elkijáti, hogy: -„Itt van a vitéz az udvarba!“ akkor kiugrott mind a hat párna és a lán -nagy örömmel szalad ki a kastéj udvarára, öleli, csókojja a vitézt, -vezeti az apja elé fő, aszongya: „No, atyám! itt van Miklós! a ki -mögszabadított a 12 fejű Sárkántul, ű az én mögmöntőm, de nem mertem -szólni, mer a Vörösvitéz mögfenyigetött, hogy nė merjek szólni!“ Akkor -mingyá nészték a Sárkány nyelveit, látták, hogy a Vörösvitéz csak akkor -vágott a Sárkány nyelvibül, mikor mán Miklós elszötte a högyit, a -Vörösvitészt osztán kivégeszték, Miklósé lött a királlány. - -Éltek ėd darabig, látytya a királlány, hogy Miklós nagyon szomorú, asz -kérdözi a királány: „Mér vagy ojan szomorú? tán nem szerecz?“ Aszongya: -„Szeretlek én, hanem van énneköm ėgy testvéröm (az erdőben) a pinczébe, -asz szeretném elhozni!“ „Azon nė szomorkogy – mongya a királán – hanem -erigy és hoszd el!“ El is mönt a tesvérijé, hát mikor fölnyiti a -pinczeajtót, akkor láti: hogy a testvére mind a 12 haramiját mögötte, -csak a Harambasának az _ujját szopja_ (mást mindent megevett már). -Aszongya Miklós: „No, testvéröm! elviszlek a kastélomba, mos mán én -királ löttem, maj szobalán löszöl“. Olan gyönge vôt a testvérje, alig -tudott mönni, odavezette a kastélba. A testvérjinek a’ nagyon -roszszulesött, hogy ű csak szobalán, a testvérje nagyon jó sorba jutott. -A Harambasának a hüvejk ujját (melyet szopogatott s magával hozott), -beleálította Miklósnak a szalmazsákjába högyivel (felfelé), mikor Miklós -fekütt lė – mindég ojan tréfássan szokott lėfekünni, belevágódott az -ágyba – és az körösztülmönt a szívin, itt a kutyájinak maratt még abbul -az élesztőfűbül, fölélesztötték. Miklós osztán nem kögyelmezött a -testvérjinek, kétfelé vákta és a város sarkára rászögelte. - -A kutyák is mögszólaltak: „No, kedves gazdánk! _vagy tė fődêj el, vagy -mink elfődelünk tégöd!_“ Miklós osztán elfődelte a 3 kutyát és -mögsiratta. Osztán éltek boldogul, még most is élnek, ha meg nem haltak. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - - -3. A pingált szobák. - -Vôt a világon ėgy kirá, a kinek ėgyetlenėgy fijacskája vôt oszt nagyon -kényin-kedvin nevelték, mivelhogy ėgyetlen gyermök vôt mög kedves vôt, -el is felejtötték valami vitésségre tanítani. Mikor a gyermök -tizenkilencz éves lött, akkor mán fölérte az ėgygyiket a másikávâ -(összehasonlítani s ekként megkülönböztetni), asz mongya a gyermök az -atytyának: „Édösatyám! szégyön, hogy mán 19 esztendős vagyok és még sė -tanítottak sėmmi vitésségre, hanem mos mán édösatyám! el fogok mönni és -tanulni fogok valami vitésségöt“. A királ mög a felesége nem akarta -elengenni a fiút mivelhogy ėgyetlen vôt, de oszt anynyira könyörgött az -apjának, hogy az apja ellátta sok kincsel, szép ruhával, útnak -eresztötte. Asztán mögcsókolta az apját, anynyát oszt elindult. - -Mén a fijú hetedhét ország ellen, beért ėgy röngeteg nagy erdőbe. Az -erdőbe halatt napról-napra előre; az erdő nagyon szépen szólt, mert a -_faágak_ nagyon szépen _muzsikáltak_. Itt osztán ű bánatába as sė tutta -mi csinájon, mert nem tanálkozott sėnkivel sė, lėszakajtott ėgy faágat, -hogy mögnézi: mér muzsikál ojan szépen? Mikor a _faágat lėszakította_, -az erdőbe, _mögnémültek a fák_. Űs mögnémult oszt a mönéssel, nem tudott -mönni: ėgyik surnyótul a másikhon mönt. - -Addig vánczorgott az erdőbe, rátanát ėgy öreg Őszembörre; oda köszön: -„Jó napot agy Isten, öregapám!“ Aszongya az Öreg embör: „Hun jársz, hun -kelsz? mikor még itten a madár sė járhat!“ „Járok, kelök, öregapám! mert -hajt a nyomorúság: ėgyetlen fija vôtam az apámnak és az anyámnak, -főneveltek tizėnkilencz évig és nem tanítottak sėmmi vitésségre; hogy -asztán fölembörköttem, így gondoltam el: hogy szégyön az ėgy királnak, -hogy sėmmi vitésségöt sė tud, asz montam az apámnak és anyámnak: mos mán -elmögyök és addig mögyök, még valami vitésségöt nem tanulok“. Asz mongya -az öreg Őszembör: „No, ha vitésségöt akarsz tanulni, itten tanulhacz, -mer ha asz töszöd, a mit mondok, vitéz lösző! Van itt 3 ló -möglovagolni“. „No, öregapám! maj mögtróbákozok velük“. Akkor az öreg -Őszembör bemönt az ű fődgunyhójába és kihozott ėgy kis _rézkantárt_. -Mikor eszt az Öreg _mögrászta_, ėgy _rézszőrűparipa_ ott _termött_; asz -mongya az Öreg: „No, fijam! ha êre ráülsz és mög meröd lovagolni, akkor -látom, hogy belüled embör akar lönni!“. Fölült a János – mert Jánosnak -hîták – a rézszőrűparipára és mikor fölült, a rézszőrűparipa röttön -főrepűlt vele a levegőbe és az erdőbe lė-fölnyargalt vele, hogy tiszta -vérbe-fagyba hoszta viszsza a rézszőrűparipa. Mikor viszszaért, a 9 fejű -Sárkánnak az erdőszélin vôt a palotája, úgy ôdalba rukta a -rézszőrűparipa, hogy ėd darab lėszakatt belüle. Aszongya neki a -kilenczfejű Sárkán: „Szép vitéz vagy, látom, de eregy innet, mer ha -főkelök, vége az életödnek!“ Aval viszszamönt, lėszált a lórû; akkor -monta az öreg Őszembör: „Látom, hogy vitéz akar belüled lönni“. - -Másnapra kelve, az öreg Őszembör bemönt az ű fődgunyhójába és kihozott -ėgy kis ezüskantárt. Mikor eszt mögrászta, ott termött ėgy kis -ezüstszőrűparipa, az öreg Őszembör így felelt: „No, ha, fijam! eszt -möglovagolod, látom, hogy embör akarsz lönni!“ Itt osztán ráült János az -ezüsszörűparipára, az ezüsszőrűparipa is ugyan főrepült vele a levegőbe -és az erdőbe hurczolászta úgy, hogy mán félhalva hozta viszsza. Az -ezüsszőrűparipa jis oda váktatott a kilenczfejű Sárkán palotájáhon, a -melik a kűsziklán ált, a jis lėrukta ėgy ôdalát. Aszongya a kilenczfejű -Sárkán: „Eregy innet! látom: szép, dėrék fijú vagy, de ha lėmögyök, -röktön vége az életödnek!“ Aval osztán odamönt az öreg Őszembörhön, -lėszált János a parípárul. Asz mongya az öreg Őszembör: „Látom, fijam! -mos mán embör lösz belüled!“ - -Harmadnapra kelve a dolog, az öreg Őszembör bemönt az ű fődgunyhójába és -kihozott ėgy kis aranszinű kantárt. Mikor mögrázi, aranszőrűparipa -termött ott röttön; aszongya neki az öreg Őszembör: „No, fijam! no, még -ha eszt möglovagolod, akkor bizonyossan embör lösz belüled!“ Ráült János -az aranszőrűparipára, de ojan veszött vôt a paripa, hogy mindön lépésin -a patkó szikrát hánt és _tűzláng gyütt a szájábul_. János êre mán -ėgykicsit félve ült föl, de azér mégis viszszanyerte a bátorságát és -fölült a paripa hátára, a paripa főpattant a levegőbe úgy, hogy a -Jánosnak elkeszte a gúnyáját és a húst szaggatni. Anynyira hurczolászta -Jánost öszszeviszsza az erdőbe, hogy mikor előgyütt, fontonként -szaggatta ki a húst a testyibül, de azért csak igenyöst oda váktatott a -kilenczfejű Sárkánnak a palotájáhon. Úgy mögrukta a palotának az ôdalát -az aranszőrűparipa, hogy a kilenczfejű Sárkán kiesött a palotábul. Akkor -röttön mérögbe gyullatt, röttön viaskodásra mönt a Jánossal. Mikor eszt -möglátta, hogy milyen vitéz János, hogy még a Sárkánnal is öszsze mer -veszni, akkor az öreg Őszembör röttön mögrászta a másik két paripának a -kantárját, az öreg Őszembör úgy éröszte magát, mint ėgy húszéves vitéz -és űs örömmel mönt Jánosnak a segícségire. A két kantárt mikor -mögrászta, a két paripa röttön ott termött, így oszt mönt az Öreg -_harmad magával_ segíteni Jánosnak. Itt oszt a kilenczfejű Sárkánt -lėgyőszték. Mikor a kilenczfejű Sárkánt kivégeszték, akkor az öreg -Őszembör viszszahítta Jánost a kis fődgunyhóhon. Itt osztán nagyon -szépen mögköszönte Jánosnak a vitésségit, mert űtet _is mögszabadította -az elátkozástul:_ mert az Öreg úgy vôt elátkozva már 99 esztendő ûta, -még ojan vitészt nem tanál, a ki eszt a három lovat möglovagolja, addig -nem szabad neki az erdőbül sėhuva sė mönni. Az a _3 ló is 3 elátkozott -fijú vôt_, akkor _fijúk löttek_, űk is mökköszönték Jánosnak a -vitésségit, mert űket is mögszabadította az _elátkozástul_, akkor -_mögtisztultak_, de _röttön mög is haltak_. Akkor aszonta az öreg -Őszembör: „No, mos János! nagyon szépen köszönöm a jóságodat, hanem ne -ez a szálveszsző, ha evel a _szálveszszővel – ha valami bajba löszöl – -környeskörülkerekítöd magadat:_ ojan _vasrostéj_ teröm ott röttön, hogy -odaféle álat vagy _gonosz jutni nem bír_“. Mögcsókolták az Öreggel -ėgymást és elbúcsúsztak; hanem aszt is monta neki az Öreg: „Agygyál -neköm abbul az üngbül ėd darabot, a mölik rúlad lėszakatt, mikor ültél -az aranszőrűparipán, hogy ha valami bajba löszöl oszt az ingrül -möglátom, én akkor röttön ott termök és segítök rajtad!“ - -Mos mán János elmönt a lekközelebbi városba szolgálatot keresni. -Beszegődött ėgy kirájhon, vôt itt ėgy Bíbájosaszszon, ez az -Ördöngősvénaszszon asz monta Jánosnak: „Ha eszt a falkabirkát mög nem -őrzöd, akkor vége az életödnek!“ János mikor kihajtotta a bírkát, -_környeskörülkerítötte_ aval a _páczával_, ott ojan _vasrostéj_ lött, -hogy oda _sönki nem juthatott_. De itt a János, mikor az erdőbe -vándorolt, ojan széphangú _furuját_ csinált, hogy a ki aszt hallotta, -örömre fakatt. Mikor osztán János kihajtotta a bírkákat, el keszte a -furujáját fúnni, eszt a kirájkisaszszon möghallotta, nagyon möktecczött -neki, nagyon beleszeretött Jánosba; eszt az _Ördöngősvénaszszon_ nagyon -írilte. Mindég abba sántikált, hogy kéne a Jánost êfődelni? De az -Ördöngősvénaszszon sėhogy sė tanáta ki, hogy így êfődelje Jánost. János -osztán a királányal jegybejártak. - -Mikor közelködött az esküdő, az Ördöngősvénaszszon az ű vén eszivel -kifőszte, hogy ű csináltat ėgy nagy _hordót_, hogy maj jó lösz ez -Jánosnak fürdőkádnak, asz mongya Jánosnak: „Hallod, hogy mit tanátam én -el! jó lösz ez neköd fürdőkádnak, hanem eregy bele, nézzük mög, hogy ez -möddig ér neköd?“ A kádra pedig vôt ėgy ojan pászėntos ajtó csinálva, -hogyha János ebbe belemén, az Öregaszszon asztán Jánosra hírtelen -rácsuki, akkor János innen mönekülni nem bir. Úgy is vôt. Mikor János -bemönt, az Ördöngősvénaszszon hirtelen rácsukta, az ajtó lėzáródott. -Akkor az Ördöngősvénaszszon a hordót lėvitte a Dunára, a vízön -eleresztötte, hogy a víz vigye el, ide János többet nė juthasson, mer az -Ördöngősvénaszszonnak is vôt ėgy fija, annak akarta, hogy a vögye el a -királánt. Keresték osztán a juhászlegínt mindönfelé, de nem tanáták -sėhun sė. - -Itt Jánost viszi a víz hetedhét ország ellen mán, a királlėján nagyon -szomorú lött, sajnálta Jánost, mán űk el is jegyöszték ėgymást maguk -köszt, most János nincs sėhun sė, odavan. Az alatt az üdő alatt, még -Jánost vitte a viz, herczegök, bárók, nagyülepű tótok és válogatott -czigán gyerökök kérték a királánt, de a királlánnak nem vôt kedve ėgyhön -sė mönni, mer a furula hangja mindég a fülibe csöngött. Ezön a királ -nagyon mög vôt ütközve, hogy ennek mi oka, hogy az ű lányát anynyi -herczegök, grófok, nagyüpelű tótok, válogatott czigánlegényök kérik, -oszt ėgyhön sincs kedve mönni. Ėcczör oszt a királ mögkérdözi: „Ugyan, -lányom! mé nem akarsz férhönmönni, mikor itt az üdő?“ Asz mongya a lány: -„Addig atyám! nem lösz kedvem férhönmönni sönkihön sė, még tė ojan -piktort nem kereső, a ki _kedvem szörint pingáli ki a szobát!_“ Itt a -királ kihírdette, möntek is öszsze tudósabbnál tudósab piktor legénök és -okossabnál okossabbak, dejszėn! mikor el keszték a szobát piktorolni, -mihánt möglátta a királlán, mingyá nem tecczött neki. - -Nohát, itt a lán hagy szomorkogyon, gyerünk, keressük mög Jánost, hogy -mi csinál a Duna közepin? Föl is tanáták Jánost, mer az Öregnek eszibe -jutott: „Hogy jó jis vôna mögnézni aszt a vérös üngöt, a kit János -adott, hogy van-ė neki baja, vagy mőre van?“ Akkor láti az Öreg az -üngrül, hogy mán János hetek ûta a vízön van a Duna közepin. Az Öreg -mivel aszt fogatta, hogy ű Jánost akármijen bajba van, segít rajta, -mivel űtet az örökös rapságtul mögszabadította, elmönt keresni. -Mögtanáli a hordót, hát kivöszi, fölnyiti a tetejit, akkor láti, hogy -János maj nem halva van a hordóba: „No, fijam! a mé kisegítötté, én is -azé segítök, hanem mög fogjuk mink aszt a Bíbájost keresni, a ki tégöd -eleresztött a vízön!“ El is indultak viszszafelé. Belekerűtt pár hét, -mikorára viszszaérkösztek; mikor beértek abba az országba, a möjik -országba lakott, akkor halották, hogy a kirá kidoboltatta, hogy ű annak -agygya a lányát, a ki kedve szörint tud neki piktorolni, hogy a királán -is jóvá hagygya. - -Az Öreg mingyá hívatkozott, hogy ű kipiktoroli a szobát, csak ha az ű -kivánságát mögtöszi a királ! Asz monta, a királ: „Möktöszöm, de ha a -szobát nem szereti a lányom a hogy piktorolva van, akkor a -fejevesztesége gyün!“ Asz monta az Öreg: „Nem bánom, ha a fejem vöszi is -királ őfölsége! de csináltasson ėgy új palotát, mer êre kár eszt a szép -piktorolást rátönni!“ A királ mög is csináltatta a szép palotát. Mikor -kész lött a palota, aszonta az Öreg: „Csináltasson be mindön ablakot és -ajtót, hogy itt a lekkiseb világosság sė ki nė lácczon! Agygyon neköm új -czutat kártyát mög ėgy véka aprópészt, a ki mind krajczár lögyön, hogy -mire az ėgygyik a másikátul elnyeri, akkorra a szoba ki lösz piktorolva! -de a szoba belsejit úl lássák el firhangokkal, hogy a fal nė lácczon!“ -Hát osztán itten az Öreg kártyázott Jánossal; de itt János nagyon félt, -mert _nem pingálták_ a szobát, _csak kártyásztak;_ mert itt vége lösz az -életinek. Az Öreg csak vígasztalta Jánost: „Nė féj, fijam! maj -kipiktoroljuk mink, hanem mos csak kártyázzunk!“ Az Öreg elnyerte a -pészt Jánostul mind, akkor kinyitotta az ajtót és a királlán nézze mög, -hogy jó van-ė kipiktorolva a szoba? Ekkor mán a szoba ki vôt piktorolva, -de János errül nem is tudott sėmmit sė. - -A királlán mikor bemönt, jobkéz felül az Öreg elhúszta mingyá a -firhangot: oda az vôt pingálva, hogy vôt ėgy királ, annak a királ -feleséginek lött ėgy kis gyermöke. Továb möntek, a másik firhang alatt -mög lė vôtak pingálva: a királ, a felesége mög a gyermök. Mikor a -harmadikhon érnek, ott mög mán a gyermök egész legén sorba vôt. Mikor a -negyedikhön érnek, a legén búcsúzik az apjátul és az anynyátul. Mikor az -ötödikhön érnek, látik, hogy a legén vándorol ėgymaga ėgy sík puszta -fődön. Továb möntek a hatodikhon, akkor látik, hogy a legén beért mán -ėgy erdő szélibe, ott keszdődött ėgy nagy erdő. Möntül bejjeb halannak a -piktorolással, a lánnak annál jobban tecczik: „E mán nagyon szépen van -piktorolva!“ mongya a királlán. Csak abba a piktorolásba halattak, az -erdőbe nagyon szépen muzsikáltak a fák. Ėcczör osztán másik firhangot -elhúznak, ott látik, hogy a vándorlegén lėszakított ėgy ágat és a fák -mögnémultak. Lácczik, hogy möjen kárt csinált, ezön a vándorlólegén -szomorú lött, hogy a muzsikáló erdő mögnémult. Itt osztán szomorúságába -kivötte a zsebkésit és ėgy nagyon széphangú _furulát_ csinát, kinek a -hangját sėnki ki nem álhatta szó nékű, mer a ki aszt _möghalotta_, -akármijen szomorú vôt, _vígságra fakatt_. Hogy oszt halatt az erdőbe, -oda érközött az Öregembörnek a kis fődgunyhójáhon és oda köszönt, hogy: -„Jó napot agygyon Isten, Öregapám!“ Aszongya az Öregembör: „Hun jársz, -hun kelsz? mikor a madár sė járhat êre!“ „Járok, kelök, Öregapám! -vitésségöt gyüttem tróbálni, mert az apám főnevelt tizėnkilencz -esztendejig és sėmmi vitésségre sė tanított, – ez mind lė vôt pingálva. -– Igy gondoltam, hogy szégyön ez ėgy királfijúnak, hogy embörkort értem, -azé gyüttem tróbálni“. „No, fijam! – aszongya az Öreg – no, ha êre van -kívánságod, itten tanulhacz vitésségöt!“ - -Másnap osztán az Öreg elővött ėgy részkantárt, mögrászta, ott termött -ėgy rézszürűparipa, êre a vándorlólegén fölül oszt fölrepül a levegőbe -is, a hun legsűrűbbek a faágak, ott nyargalászott vele. Mikor -hazaérkösztek, a kilenczfejű Sárkánnak a palotájáhon möntek, a -rézszőrűparipa röttön ėgy ôdalát kirukta. Möglácczott a piktorolásba, -hogy a palotának ėgy ôdala lėszakatt, ez mind jô möglácczott a -piktorolásba és a lán nagyon örűlt a piktorolásnak. Mikô möntek odáb, a -királán látta, hogy az Öreg mán a másik kantárt hoszta elő és a mint -mögrászta, az ezüsszőrűparipa ott termött; láti, hogy a vándorlólegén ül -rá a paripára, repül föl vele a levegőbe. Mögén mikô más firhang alá -mönnek, ėhėn gyün a vándorlólegén, váktat a kűszikláhon oszt az a paripa -is mögrugi úgy, hogy ėgy ôdala kiszakad. Itt osztán a másik firhanghon -mönnek, látik, hogy az Öreg vöszi elő az arankantárt, mögrázi és ėgy -aranszőrűparipa gyün elő, a kinek a patkója szikrát hány és a szájábul -tűzláng gyün. Itt osztán a vándorló êre is fölül; êrepűtt vele úgy – föl -a faágak közé, ojan nagyon mérgessen szalatt vele – hogy a vándorló -fontonként szötte ki a húst a testyibül. Mikor viszszafelé gyütt, a jis -igenyöst a Sárkánnak a kűsziklájáhon mönt és úgy mögrukta, hogy a Sárkán -röktön lėesött a tetejibül. Itt osztán a Sárkán nagyon mögharagudott és -a vándoló röktön elkeszdött vijaskonni; de mikor eszt az Öreg möglátta, -örömibe ű is mögrászta a két lónak a kantárját és harmad magával odamönt -a vándorlónak segíteni. De hogy hogy a lovak is mögszabadultak mög az -Öreg is – mert elátkozottak vôtak – segítöttek Jánosnak. Mikor a Sárkánt -lėgyőszték, akkor átmöntek a másik firhang alá, ott búcsúzott el az Öreg -a vándorlólegéntül mög a paripák is. A vándorlólegén adott az Öregnek a -vérös üngbül ėgy darabot, az Öreg pedig a vándorlólegénnek ėgy veszszőt, -azzal útnak indult az Öreg is, a vándorlólegén is. A vándorlólegén -bemönt a királhon szolgálatot keresni, a ki itt má kapott is -juhászságot. Ez mind a firhang alatt lácczik a piktoroláson. Mikor -osztán hajtotta a birkákat a vándorlólegén, az Ördöngősvénaszszon -aszonta: „Úgy vigyázzon, mer ha ėgy elvesz, vége az életödnek!“ Mán -akkor ellenközött az Ördöngősvénaszszon. A vándorló mikor kihajtott, -eszibe jutott az a veszsző, a kit az Öreg adott, aval ű -környeskörülkerítötte a falkát, hogy híja nė lögyön. Eszibe jutott az a -furula is, a kit csinált és elkeszdött furulálni. Ez oszt a királlánnak -nagyon mögtecczött: a pingálás. - -Itt osztán a másik firhanghon mönnek, láti a királlán, hogy az -Ördöngősvénaszszon keszd ėgy kádat csináni. A másik firhanghon mönnek, -lácczik, hogy a vándorlólegén mén bele a kádba és az Ördöngősvénaszszon -csuki rá a tetejit és ez mind lácczott. Mos mán asz kérdözi az Öreg a -királkisaszszontul, hogy tecczik ė a szobapingálás? Aszonta a -királkisaszszon: „Igön is nagyon tecczik“. Mikor mönnek a másik firhang -alá, möglácczik a falon, hogy az Ördöngősvénaszszon guríti a hordót a -Dunába. Mögén másik firhang alá mönnek, ott mán viszi a víz a hordót, a -vándorlólegént mög a királnál keresik, de sėhun sė tanálik. Másik -firhang alá mönnek, ott látik, hogy gyünnek a kérők: herczegök, grófok, -nagyülepű tótok mög válogatott czigán gyerökök, de a királkisaszszon nem -akar ėgyikhön sė férhönmönni. Itt oszt a királ kérdözi, hogy mé nem akar -férhönmönni? A királkisaszszon mög mongya: „Addig, atyám! nem mék -férhön, még tė ojan piktort nem kereső, a ki kedvem szörint pingáli ki a -szobát!“ Itt mán a királ kihirdeti, hogy a ki ojan szépen kipiktoroli a -szobát, hogy a királkisaszszonnak mögtecczik a piktorolás, annak agygya -a lányát. Most gyünnek a piktorok, tudósabnál tudósabbak, okossabnál -okosab legényök, de mihánt a királkisaszszon möglátta, hogy piktorolnak, -mingyá nem tecczött neki. Továb möntek, másik firhang alá, látik, hogy -az Öreg vöszi ki a hordót, nyiti föl, hát! a vándorló benne félhalva -van. Másik firhang alá mönnek, ott mán az Öreg mög a vándorlólegén ott -vannak a piktorok köszt. Mönnek továb, itt az Öreg beszél a királlal, -hogy ű kipiktoroli a szobát, hanem csináltasson ėgy új palotát, mert êre -kár aszt a szép piktorolást rátönni. Itt mán csinálik a szép palotát -oszt becsinálnak mindön ajtót, ablakot, hogy a lekkiseb világossák sė -mönynyön be. Itt oszt vége lött a pingálásnak. Az utolsó firhang alá -értek, az Öreg vezeti be a lėánt, hogy nézze mög, hogy jô van-ė -kipingálva a szoba? Itt a lán möglátta, hogy ez az a fijatal embör, a -kit ű valamikor szeretött. A királkisaszszon nagy örömmel mönt az -atytyáhon: „No, atyám! mos mán férhönmögyök, mer kedvemre pingáltattad -ki a szobát!“ - -A királ ennek mögörűtt, hogy az ű lánya is mán ėcczör férhönmén. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - - -4. Állatsógorok. - -Hun vôt, hun nem vôt, az innen innet, a tunnan tunnat, az üveg högyekön -is tunnan vôt, a korpa kazalokon pedig innen vôt, ott vôt ėgy nagy högy. -A högy tetejin vôt ėn nagy fenyőszál, a nagy fenyőszálon vôt ėgy kiseb -fenyőszál, a kiseb fenyőszál tetejin vôt ėgy tű, a tű tetejin vôt ėgy -rosz szoknya, annak a hetvenhetedik ránczábul szödöm elő az én mesémet: - -Vôt a világon ėsz szögén embör, ojan szögén vôt, hogy a szögénséktül -egészen lėrongyollott. Ez dôgozni soha nem dôgozott, csak mindég -olvasott. Itten az _olvasásba_ aszt _tanáta föl_, hogy a lányaji a -legelső kérőkhön mönynyenek! Az embör nem érte mög aszt, hogy a lányaji -férhönmönynyenek, möghalt. A fijának – mer csak ėgy fija vôt – möghatta, -hogy ahhon agygya a lányokat, a ki legelsőb kéri űket! A fija jis -átörökölte: hogy, mint az apja azelőtt, mindég olvasott. - -A hogy olvasgatott, beszált ėgy tarkavarnyú az asztalra, aszongya: „Kár! -kár! ad neköm a legöregeb húgodat feleségül!“ Aszongya neki János: „Mán -csak ojat nem töszök, hogy a húgomat szárnyas álatnak agygyam -feleségül!“ Aval a tarkavarnyú elkárokta magát és kiszált a szobábul. -Jánosnak a húga ríva fakatt: „Lád! az édösatyánk asz hatta, hogy a -_legelső kérőnek_ agygyál oda bennünket és tė nem foktál odanni!“ János -aszt monta a testvérinek: „Ha mán szárnyas álathon hozzá mész, szödd -öszsze a pogyászodat és eregy!“ A lán kiszalatt, utánna kijátott a -varnyúnak, hogy várja mög! Mög is várta még főkészült, osz főkapta, -elvitte az erdőbe. Másnap röggel beszált ėgy feketekánya a szobába, -elkarogta magát: „Ad neköm a középső húgodat feleségül!“ „Mán csak ojat -nem töszök, hogy a középső húgomat is szárnyas álatnak agygyam -feleségül!“ Aval a feketekánya elkarokta magát és kiszált a szobábul. -Jánosnak a húga ríva fakatt: „Lád! édösatyánk asz hatta, hogy a legelső -kérőnek agygyál oda bennünket és tė nem foktál odanni!“ János asz monta -a testvérinek: „Ha mán szárnyas álathon hozzá mész, szödd öszsze a -pogyászodat és eregy!“ A lán kiszaíatt, utánna kijátott a -feketekányának, hogy várja mög! Mög is várta még fölkészült oszt -főkapta, êvitte az erdőbe. Azután beszált ėgy _szarka_ a szobába, -elkeszte csörögni: „Cse, cse, cse! Ad neköm a legfijatalab húgodat -feleségül!“ „Má – aszongya – két testvérömet szárnyas álat vitt el -feleségül, a harmadikat mán csak nem adom!“ Aval a szarka elcsörögte -magát és kiszált a szobábul. Jánosnak a húga ríva fakatt: „Lád! -édösatyánk aszt hatta, hogy a legelső kérőnek agygyál oda bennünket és -tė nem foktál odanni!“ János asz monta a testvérinek: „Ha mán szárnyas -álathon hozzá mész, szödd öszsze a pogyászodat és eregy!“ A lán -kiszalatt, utánna kijátott a szarkának, hogy várja mög! Mög is várta még -fölkészült oszt főkapta, êvitte az erdőbe. - -Ű osztán maga maratt a kis házikóba, továb olvasgatott. Nagysokára -főtanáta a nagy olvasásba: _Tündérszépilona_ hírit és kastélát. Itt -föláldoszta az életit, hogy ű mos fölkeresi a nagy világba akár mőre -van. János útnak indult. Mén a János hetedhét ország ellen, beérközik -ėgy roppant nagy röngetegbe. A hogy mén az erdőbe, elébe szál ėgy -szarka, aszongya: „Eregy innet, szarka! mer úgy főruglak, hogy eleső; -innet odébb!“ Akkor mongya a szarka: „No, no, sógor! talán nem is -üsmersz?“ Akkor monta: „Szerbusz, sógor! tė vagy?“ „Én ám! oszt mök sė -üsmersz?“ Odavezette a kastélába, nagyon szép kastéla vôt, a kibe a -feleségivel nagyon szép életöt éltek. Itt oszt Jánost a tesvérje nagy -örömmel fogatta, hogy űtet möglátogatta. Akkor kérdöszte: „Nem -halottátok Tündérszépilona hírit?“ „Én, sógor, nem halottam, pedig nagy -országot, világot bejártam!“ Másnap röggel fölvirattak, János -elbúcsúzott, továb halatt az erdőbe. Estefelé mindég a lába alatt -száldogált ėgy tarkavarnyú. „Eregy innet, tarkavarnyú! mer úgy főruglak, -hogy eleső!“ Akkor mongya a tarkavarnyú: „No, no, sógor! talán nem is -üsmersz?“ „Szerbusz, sógor! tė vagy?“ „Én ám! oszt mög sė üsmersz?“ -Odavezette a kastélába, Jánost a testvérje nagy örömmel fogatta, hogy -űtet möglátogatta; akkor kérdöszte: „Nem halottátok Tündérszépilona -hírit?“ „Hallottam, sógor! láttam is a kastélát, hanem annak az a -jelönsége van, hogy a kastél tetejin van ėgy _kakas_, ha tė hamarabb -möglátod a kakast, mind ű tégöd, akkor a kakas lėesik, be bírsz mönni; -de ha ű lát mög hamarabb, akkor nė is möny a kastélba, mer vége az -életödnek!“ - -János még _meszszirül möglátta_ a kakast, _lėesött_ a kakas a kastél -tetejirül; aval örömmel és bátran halatt a kastél felé, de mikor odaér, -akkor látya, hogy a kapukon mindönfelé _eleven kard vág köröszbe_. Itt -oszt János nagyon mögszomorodott, mikor möglátta, hogy nem löhet -bemönni. Eszibe jutott a sógora szava, nekimönt a kardoknak, a kardok -mögáltak még János bemönt. Jánosnak hét szobán köllött körösztülmönni, -még Tündérszépilonának a szobáját mögtanáta. Mikor oda bemén, látytya, -hogy Tündérszépilona alszik az ágyon és a _kargya_ föl van akasztva a -feje fölött és _jácczik a hüvelbe_. Aval űs fölakasztotta ėgy különös -ágyhon a kargyát és lėfekütt. Itt oszt nagyon méjen elalutt, mer nagyon -el volt fáradva. Másnap röggel, mikor Tündérszépilona fölébrett, akkor -láti, hogy ėgy embör alszik az átalbéli ágyon. Itt oszt Tündérszépilona -kihúszta a kargyát, hogy agyonvági Jánost; de mögén asz gondolta: „No, -nem bántom! hiszėn, ha rosz járatba vôna, űs agyonvákhatott vôna az -écczaka, mögkérdözöm: mi járatba van?“ Tündérszépilona mögvárta még -János fölébrett, nem is kőtötte föl, hagy pihenynye ki magát. Mikor -fölébrett János, asz kérdöszte: „Hun jársz, hun kelsz, mikor még a madár -sė repülhet az én kastélomba!“ „Járok, kelök, az apám könyvibe -föltaláltalak, akkor âra áldosztam életömet, hogy fölkereslek tégödet!“ -Aval Tündérszépilona aszonta neki: „Hotyha anynyit fáradosztál utánam: -én a tijed, tė az enyim, lögyünk ėgymásé!“ Itt oszt űk nagyon szépen -éltek a kastélba, mint ėgy pár cseléd. - -Ėcczör asz mongya Tündérszépilona: „Halod, szívem: János! én elmögyök a -templomba, hanem itt van ez a 99 szobakûcs, addig járd öszsze a -szobákat, még én odalöszök; hanem a _századikba_ nė möny!“ János így -gondolta magába: mi löhet abba a századikba, hogy ű tűle ojan nagyon -titkoli? Mikor öszszejárta a kilenczvenkilencz szobát, látta, hogy -röngetög kincsök vannak a szobába, gondolta: mönynyi löhet a századikba. -Elkeszte tróbálni a kilenczvenkilencz kûcscsal, hogy mölikkel biri -kinyitni a századik szobát. Mikor kinyitotta a szobát, akkor látta: 9 -fejű Sárkán van a falon főszögelve. Asz mongya neki a Sárkán: „Óh, -János! hun vôtál, hogy nem gyütté hamarab? de régön vártalak mán! hanem -János, lögyél olan jó, hogy csöppencs a lábamra ėcs csöp vizet!“ Mikor -János rácsöppentött, eleresztötte a lábánál a szög. Ezután kérte, hogy a -kezire csöppencsön vizet! János oda jis csöppentött, akkor mög ott -eresztötte el a szög. Utojjára a mejjire csöppentött János, ezután a -Sárkán kiszabadult a szobábul, igenyössen a Tündérszépilona elébemönt, -fölkapta és elvitte. - -János nagyon sokálta mán, hogy Tündérszépilona soká gyün a templombul -haza. Vôt a Tündérszépilonának ėgy nagyon szép aranszőrűparipája. Nagyon -kapál a ló az istállóba, János nem álhati, asz kérdözi tűle: „Mi bajod, -édös lovam? Innod is van, önnöd is van! Van szénád, van zabod!“ „Van -szénám, van zabom, de nincs szép gazdaszszonyom!“ Kérdöszte asztán: -„Ihatok-ė, öhetök-ė még?“ „Sė nė ögyé, sė nė igyá, azé ús sė érjük mink -mán utô! No, de azé gyerünk, majd odakin lösz az udvarba sétálni, majd -êlopjuk!“ Fölült János a hátára és elmönt. Éppen Tündérszépilona kint -sétált, mikor odaértek; aval csak mingyá főkapta az aranszőrűparipára, -elmöntek vele. Mos mán a Sárkán lova kapál, kimén a Sárkán is: „Mi -bajod, édös lovam? Innod is van, önnöd is van! Van szénád, van zabod!“ -„Van szénám, van zabom, de nincs szép gazdaszszonyom!“ „Ihatok-ė, -öhetök-ė még?“ „Ihacz is, öhecz is, maj utôérjük mink még!“ De itt -sokájig elüdősztek, hogy János beért a határjába. - -A kilenczfejű Sárkánnak nem vôt ereje bemönni a határjába. -Tündérszépilona ėcczör kigyütt mögnézni a birtokát, a kilenczfejű Sárkán -mindég azon leskelődött, hogy lophatná el? Itt oszt csakugyan is szörit -tötte, _êlopta másocczor_ is Tündérszépilonát. - -Kapál ám a Tündérszépilonának a lova az istálóba nagyon, kimén János, -kérdözi: „Mi bajod, édös lovam? Innod is van, önnöd is van! Van szénád, -van zabod!“ „Van szénám, van zabom, de nincs szép gazdaszszonyom!“ -„Ihatok-ė, öhetök-ė még?“ „Sė nė igyál, sė nė ögyél; azér ús sė érjük -mink mán utô; de azé maj töszünk ėgy tróbát“. Fölült János a hátára, -möntek. Éppen Tündérszépilona kint sétált az udvarba, mikor odaértek. -Főkapta János az aranszörűparipára, elmöntek vele. Mikor vitték, elkeszd -a Sárkán lova kapálni, kimén a Sárkán: „Mi bajod, édös lovam? Innod is -van, önnöd is van! Van szénád, van zabod!“ „Van szénám, van zabom, de -nincs szép gazdaszszonyom!“ „Ihatok-ė, öhetök-ė még?“ „Sė né igyá, sė nė -ögyé, csak gyerünk, mert úgy járunk mint a mûtkor!“ Föl ís nyergölte a -Sárkán röttön a lovát, elfokta Jánost az útba. Hogy Jánost elfokta: -„Nohát, János! – aszongya – _ėcczör_ bocsánatot adok, tés ėcczör engöm -mögszabadítottá, hanem ide többet nė gyere, mer vége az életödnek!“ -János hazamönt, nagyon szomorú lött, de bánatába gondolta: „Nem bánom, -csak még ėcczör Tündérszépilonát elhoszhassam, vagy beszélhessek vele, -akármi lösz!“ Fölnyergölte János a lovát, útnak indult. Mikor odaért, -Tündérszépilona kint sétált nagy szomorújan, mikor Jánost möglátta, nagy -örömre fakatt. János csakugyan is fölkapta, viszi Tündérszépilonát a -kastélja felé. De itt a Sárkán lova elkeszd kapálni, kérdözi a Sárkán: -„Mi bajod, édös lovam? Innod is van, önnöd is van! Van szénád, van -zabod!“ „Van szénám, van zabom, de nincs szép gazdaszszonyom!“ Itt a -Sárkán nagyon dühbe gyütt, mökhatta Jánosnak, hogy többet ide nė gyűjön, -mer vége az életinek, röttön fölnyergölte a lovát, Jánost feleútyán -elfokta. - -Itt oszt a Sárkán Jánost _paprikásnak darabôta_. János mikô látta, hogy -vége az életinek, âra kérte a Sárkánt, hogy mindön kis porczikáját tögye -zsákba, a zsákot tögye a lovára, hogy vigye a határjába. „Mivel tés -mögszabadítottál engömet, mögtöszöm a kévánságodat: mindön kis -porczikádat beletöszöm a zsákba, föltöszöm a lóra, hogy vigyön a -határodba“. El is vitte Jánost a lova a három sógorhon. - -A sógorok ripsz-ropszra kerestek élesztőfüvet, fôrasztóküvet, -fölélesztötték Jánost. _A kűvel mindönit mögkenyögették, a fűvel a -homlokát dörgölték_, János fölébrett, aszongya: „Ó, sógorajim, hogy -gyüttem én ide? mikor a Tündérszépilona ölibe álmodosztam!“ Aszongyák a -sógoraji: „Álmodosztál volna, sógor, örökre! ha mink föl nem ébresztünk, -hanem eregy a kilenczfejű Sárkánnak az anynyáhon szolgálni és csak -asztat a bért kérjed: a mölik csikót most ellik a ló“. - -Akkor a sógorok mögörültek, hogy a sógorukat fölélesztötték, _akkor űk -is mögüdvözültek, nem löttek asztán álatok, mög is haltak_. - -Itt oszt el is mönt János, odaköszönt az Ördöngősvénaszszonhon: „Jó -estét agyon Isten, öreg anyám!“ „Jô jártá, – mongya az -Ördöngősvénaszszon – hogy öreg anyádnak montá, mer máskép vége az -életödnek! Mi járatba vagy?“ Aszongya János: „Hát, szolgálatot keresnék, -öreg anyám!“ - -„Itt fijam, kapsz – monta az Ördöngősvénaszszon – mê neköm köllene ėgy -bérös, hanem mit kérsz esztendőre?“ „Hát én nem kérök más bírt, csak -aszt a csikót agygya ide neköm, a kivel most hasas a ló!“ mongya János. -„Hát én aszt fijam, nem athatom! hanem három nap lösz az esztendő, adok -neköd háromszáz forintot!“ János aszonta: „Én azé nem álok be! ha ja -csikót nem agygya, êmék továb, helet keresni!“ Itt oszt aszonta az -Öregaszszon: „Odadom a csikót, ha mindön baj nélkül kitőtöd az -esztendőt!“ János elfogatta, hogy ű kitőti az esztendőt. Röggel, mikor -János főkelt, mán akkor az Öregaszszon kimönt, elkeszte a lovakat -vasgereblével vakarni. Mikor el lött a dolog a lónál végeszve, behíjja -az Öregaszszon Jánost, asz mongya: „Itt van kinyér, szalonna! tögyél a -tarisznyába, mög ėgy fél liter bor; vidd a lovakat legelni, de viszsza -nem hozod, vége az életödnek!“ János mikor kivitte a lovakat legelni, -mögfrustukolt, _mögitta_ a fél liter bort, álmos lött, _elalutt_. - -Ėcczör János fölébrett, láti, hogy nincs ló sėhun sė! Itt nagyon szomorú -lött, hogy elszöktek a lovak, vége az életinek. Jánosnak a nagy gondba -eszibe jutott neki, hogy ű neki az öregapja hagyott ėgy _aczėlat_ és ėgy -_kohát_! aval kivöszi, ėgyet _csihölt_, kiugrott belüle ėgy öreg -_Őszembör:_ „Mi bajod, János?“ „Nem ögyéb, asz hatta az Ördöngős -vénaszszon: ha viszsza nem viszöm a lovakat, vége az életömnek, a lovak -pedig elvesztek“. „No, nem baj fijam, János! Látod aszt a három fehér -kácsát a vízbe, majd én bemék, hajtom, tė mög _vagdozsd a fejükhön a -kötőféköt_, akkor maj viszszaváltódznak ezök lónak!“ János úgy is tötte, -nagy örömmel ballagott haza. Mikor az Ördöngősvénaszszon möglátta, hogy -János vezeti haza a lovakat, asz gondolta: „Ni! János maj csak nagyob -bíbájos, mint én!“ Másnapra kelve, röggel, mikor János főkelt, mán akkor -az Öregaszszon kimönt az istálóba, elkeszte a lovakat vasgereblével -vakarni. Mikor elvégeszte a dôgát, behíjja az Ördöngősvénaszszon Jánost, -asz mongya: „Itt van kinyér, szalonna! tögyél a tarisznyádba mög ėgy fél -liter bor; vidd a lovakat legelni, de (ha) viszsza nem hozod, vége az -életödnek!“ János, mikor kivitte a lovakat, mögfrustukolt, mögitta a fél -liter bort, álmos lött, elalutt. Ėcczör János fölébrett, láti, hogy -nincs ló sėhun sė, de nincs a három kácsa sė! Itt nagyon szomorú lött, -hogy elszöktek a lovak, vége az életinek. Jánosnak a nagy gondba eszibe -jutott, hogy ű neki az öregapja hagyott ėgy aczėlat mög ėgy kohát! aval -kivöszi, ėgyet csihölt, kiugrott belüle ėgy öreg Őszembör: „Mi bajod, -János?“ „Nem ögyéb, asz hatta az Ördöngősvénaszszon: ha viszsza nem -viszöm a lovakat, vége az életömnek, a lovak pedig elvesztek“. „No, nem -baj fijam, János! Látod aszt a három disznót a vízbe a sárba durkálni? -majd én bemék, kihajtom, tė mög vagdozsd a fejihön a kötőféköt, akkor -maj viszszaváltódznak ezök lónak!“ János úgy is tötte, nagy örömmel -ballagott haza. Mikor az Ördöngősvénaszszon möglátta, hogy János vezeti -a lovakat, asz monta: „Ni! János maj csak nagyob bíbájos, mint én!“ -Másnapra kelve röggel, mikor János főkelt, mán akkor az Öregaszszon -kimönt az istálóba, ugyancsak vasgereblészte a lovakat, mér nem bujtak -el jobban. Mikor mán mögvakarta űket, behíjja az Öregaszszon Jánost, asz -mongya: „Itt van kinyér, szalonna! tögyél a tarisznyába mög ėgy fél -liter bor, vidd a lovakat legelni, de viszsza nem hozod, vége az -életödnek!“ János mikor kivitte a lovakat legelni, mögfrustukolt, -mögitta a fél liter bort, álmos lött, elalutt. János mikô fölébrett, -láti, hogy sė ló, sė a három kácsa, sė a három disznó! Itt nagyon -szomorú lött, vége az életinek! Jánosnak a nagy gondba eszibe jutott, -hogy ű neki az öregapja hagyott ėgy aczėlat és ėgy kohát! aval kivöszi, -ėgyet csihölt, kiugrott belüle ėgy öreg Őszembör; „Mi bajod, János?“ -„Nem ögyéb, asz hatta az Ördöngősvénaszszon: ha viszsza nem viszöm a -lovakat, vége az életömnek, a lovak pedig elvesztek!“ „Nem baj fijam, -János! csak gyerünk frissen haza, mer otthun van a három lovad, mos mög -mán tojás mind a három lovad a tyúk alatt, mer beültette az -Ördöngősvénaszszon a három tojást a tyúk alá, a többi tojással -öszszekeverte, csak sijessünk haza, az Ördöngősvénaszszon most nincs -otthun! Majd én bebújok a kûcslukon, kiválogatom a többi közül, tė mög -pedig verd hozzá a kötőféköt a hogy csak birod, nė félj nem törik az el, -ló lösz abbul: három!“ Az öreg, vén Őszembör bebújt a kûcslukon, -kiválogatta a tojást, János mög hozzávagdosta a kötőféköt, ló lött -belüle. Mikor möglátta az Ördöngősvénaszszon az istálóba a lovakat, -gondolta magába: „János nagyob bíbájos, mint én!“ Röggel korán fölkel -János, mén az Ördöngősvénaszsonhon, hogy kitelt az esztendő, mögelött a -ló is, nagyon szép csikót ellött: „Nohát öreg anyám kitelt az esztendő, -agygya ide, a mit ajált!“ Aszongya az Öregaszszon: „Én a csikót nem -adom!“ De János nem fogadott el sömmit sė. Naszszomorújan elindult -hazafelé. Az Ördöngősvénaszszonnak vôt ėl _lánya_, aszongya: „Ládd -anyám, mijen szomorú! mög mijen békével kitőtötte az esztendőt, add -oda!“ „No, hát eregy, hidd viszsza, hagy vigye el a csikót!“ - -Kiszalatt a lán, viszszahítta Jánost, János elkapta a csikót. A csikó -nagyon gyönge vôt, úgy köllött Jánosnak ėd darabon vinni. Mikor ėd -darabon vitte a csikót, nagyon _főthön vákta_, a csikó fölugrott: „No, -édös gazdám! úgy mönynyek-ė veled, mind a szél, vagy mind a gondolat?“ -„Csak úgy möny, hogy sė tėbenned, sė énbennem kárt né tögyél!“ Mikor -János fölült a csikóra, a csikó is _viszszaatta a kőcsönt_, főthönvákta -Jánost, azután monta neki: „Mos mán űj a tetejömbe, oszt parancsold mőre -mönynyek, vagy hova?“ „Nohát, édös lovam igenyöst a kilenczfejű Sárkán -kastéba, ahun Tündérszépilona van!“ Mönt is vele a ló, mind a szél, -mingyá ott termöttek. Mikor odaértek, Tündérszépilona kin sírva sétált a -vírágos kert előtt, de mikor möglátta, hogy János gyün, majd elájult, -hogy honnan ébrett föl János? mikor a Sárkán űtet öszszedarabolta! János -fölkapta Tündérszépilonát, úgy repűtt vele mind a szél. A Sárkán lova -elkeszd kapálni, kérdözi a Sárkán: „Mi bajod, édös lovam? Innod is van, -önnöd is van! Van szénád, van zabod!“ „Van szénám, van zabom, de nincs -szép gazdaszszonyom!“ „Ihatok-ė, öhetök-ė még?“ „Ihacz is, öhecz is! de -a tijed nem lösz, mert a Jánosnak hécczörte futósab lova van, mint én -vagyok!“ A Sárkán szomorúságába főrepűlt, lėesött viszsza. Itt oszt a -Sárkán is, a _lova_ is mögdöglöttek. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - - -(Haramiák és Óriások.) - - -5. Az elátkozott 12 gyermök. - -Vôt ėgy aszszon, a kinek nagyon sok gyeröke vôt. Tizėnketten vôtak, -nagyon roszszak vôtak, mindég roszszalkottak, csérogtak, az anynyukat -kivötték a béketűrésbül. Asz tanáta az anynyuk nekik mondani -nagymérgössen: „Az Ördög _elvinne mán bennetöket_, vagy valami -_Haramiják lönnétök_, mê úgy is ojanok vattok ėgymásra, mind a -Haramija!“ Itt oszt a tizėnkét gyermök ėcczörre eltünt úgy, hogy az -anynyuk nem is látta űket. Akkor ezök átváltósztak _fehérhatyúké_ és -elszáltak, hogy az anynyuk még hírit sė hallotta. Beszáltak ėgy röngeteg -nagy erdőbe, a hová más nem járhatott be, csak éppen a szél. - -Itt oszt az aszszonnak lött ėgy kis lėjánya is. Mikor mán a kis lėján -anynyira főnyőtt, hogy keszdött okosonni, látta, hogy anynya nagyon -szomorú, kérdöszte tűle: „Ugy-ė, anyám! mér vagy ojan nagyon szomorú?“ -Az anynya nem merte a kis lánnak mögmondani, hogy maj a kis lánnak baja -lösz: möghasad a szíve. Ėcczör a kis lán mögén kérdöszte: „Ugy-ė, anyám! -nem vôt neköm töb testvéröm, csak mindég magam vôtam?“ Akkor az anynya -nem álhatta mán, rîva fakatt: „Jaj! dehogy nem vôt, kis lányom! vôt -neköd 12 testvéröd, nagyon csintalanok vôtak, mérgömbe asz montam nékik, -hogy az Ördög elvinné űket, vagy bár haramiják lönnének! mer úgy is -ojanok vôtak ėgymásra (nézve) mint a Haramiják. Akkor eltűntek és én -azûta nem láttam űket, nem tudom, hogy ég nyelte-ė, vagy a főd nyelte-ė -űket? csakhogy nincsenek!“ Asz mongya a kis lán: „No, anyám! ha mán így -van, én elmögyök és addig mögyök a világba, még föl nem tanálom űket“. - -El is mönt a kis lán, bujdosóvá lött. Mönt osztán hetedhét ország ellen. -Ėcczör osztán ráestelödött, sėhun sė falut, sė várost nem tanát; látott -meszszirül ėty kis gyėrtyavilágot. Igy gondolta a kis lán: „Elsijetök, a -hun az a kis gyėrtyavilág van, odamék, mer ég alatt möghálni nem löhet!“ -Mikor odaért a kis világossághon, _ajtó nyílt_ előtte és bemönt is. -Odaköszönt: „Jó estét agygyon Isten, öreg anyám!“ Öregaszszony vôt bent, -– a _Csillagoknak az anynyuk_ vôt az az Öregaszszony – aszongya: -„Agygyon Isten, kis lányom, neköd is! hun jársz, hun kelsz? mikor még a -szárnyas álat sė járhat itten!“ „Járok, kelök öreg anyám! – mongya a kis -lán – mert az édösanyám elátkozott tizėnkét tesvérömet, föláldosztam -értük az életömet, hogy addig mék, még csak föl nem találom űket is, -nem-ė hallotta ken hírüket?“ „Én nem hallottam lányom – a Csillagok -anynya mondja – ha csak az én _fijam_ nem hallotta az -_Eshajnalicsillag_, mer az legkorábban el szokott mönni, az mán elmén: -mikor _bealkonyodik_; vagy pedig a _Dönczölszekér fijam_ nem tud felűle, -mer az mán _kilencz órakor_ elmén; vagy pedig a _Csirkéstyúk lányom_, -mán az _tizėnėgy órakor_ elmén; vagy pedig az _Ökörkeresőcsillag fijam_ -nem tud felűle valamit, mer mán az _ėgy órakor_ elmén; vagy pedig a -_Háromkaszás fijam_ nem tud valamit, mer azok mán _félkettőkor_ -elmönnek; vagy pedig a _Sántalányom_ nem tud valamit, mer az mán _két -órakor_ elmén és _visz_ nekik _vizet_? hanem fekügygyé lé! látom el vagy -fáradva, majd ha hazagyünnek, majd mökkérdözöm én tűlük“. No, oszt a kis -lán lėfekütt, mer nagyon el vôt fáradva. Hajnalba osztán, mikor kesztek -a csillagok hazagyünni, kérdöszte az Öregaszszon az Esthajnali fiját, -kérdözi tűle: „Nem-ė láttad ennek a kis lánnak a tizėnkét testvérjit?“ -„Én – aszongya az Eshajnalicsillag – nė hogy láttam vôna, de még hírit -sė halottam, pedig az _egész világon körösztülmöntem_“. Akkorra hazaért -a Dönczölszekér is, űtet is mögkérdöszte az Öregaszszon, hogy nem -látta-ė? „Én – aszongya – nė hogy láttam vôna, még hírit sė hallottam, -pedig az egész világot mind _körüljárom_“. Ekkorra hazaért a Csírkéstyúk -lánya, aszt is mögkérdöszte, a jis asz felelte: „Nė hogy láttam vôna, de -még hírit sė halottam, pedig én az én _fijajimmal_ az egész világot -_körösztüljártam_“. Mikor hazamönt az Ökörkeresőcsillag: „Fijam! – -kérdözi az Öregaszszon – hogy nem-ė láttad ennek a kis lánnak a tizėnkét -testvérjit? Ökörkeresőcsillag fijam!“ „Nė hogy láttam vôna, de még hírit -sė hallottam, pedig én az egész világot _öszszejártam_!“ „No! – aszongya -az Öregaszszon – ha csak az én Kaszáscsillag fijajim nem tunnak -valamit?“ Mikor hazagyüttek a Kaszások, azokat is kérdözi az -Öregaszszon, azok is aszt felelik, hogy még hírit sė hallották, pedig az -egész _világot lėkaszájják_. „No, – aszongya az Öregaszszon – ha csak a -Sántalánycsillag lányom nem látta, mer az úgy is _mindön bukorba, árokba -fölbukik!_“ Mikor hazamén a Sántalány, aszt is kérdözi az anynya: -„Ugy-ė, Sántalánycsillag lányom! nem-ė láttad ennek a kis lánnak a -tízėnkét testvérjit?“ „Nem láttam én, édösanyám! pedig én mindön -_árkon-bukron körösztülmögyök_“. A kis lán, ha mán nem látták, -mökköszönte az écczakaji szálását, útnak indult, mönt, mönt hetedhét -ország ellen. - -Ėcczör ráestelödött, de hát sėhun sė várost, sė falut nem tanát, az ég -alatt pedig möghálni nem löhet, akkor látott mög ėgy nagyon kis -világosságot, de meszszi távolságba vôt hozzá, nagyon sijetött, hogy -odaérjön. Mikor odaért, a kapu _kipattant előtte_, beköszönt: „Agyon -Isten jó estét, öreg anyám!“ „Agyon Isten, kis lányom! neköd is, hun -jársz, hun kelsz? mikor még a szárnyas álat sė járhat itten!“ „Járok, -kelök, öreg anyám! – mongya a kis lán – mert az édösanyám elátkozott -tizėnkét testvérömet, föláldosztam értük az életömet, hogy addig mék, -még csak föl nem tanálom űket is, ha halotta ken a hírit?“ Ez vôt a -_Napnak az anynya_. „Én nem halottam, lányom! ha csak az én _fijam_ nem -halotta, a _Nap_, hanem – aszongya – vacsoráj mög és fekügygyél lė, mer -– látom – el vagy fáradva, maj _röggel_, ha _főkel_ az én _fijam_: a -Nap, maj mögkérdözzük tűle!“ Röggel, mikor főkelt a Nap, akkor kérdözi -az anynya tűle: „Ugy-ė, fijam! ha valamőre nem láttad-ė ennek a kis -lánnak a testvérjejit? tizėnketten vôtak, mögátkoszta az anynyuk űket“. -„Még a hírüket sė halottam, pedig én _mindön kis lukon be szoktam -nézni_, csak láttam vôna, vagy halottam vôna rúluk valamit“. Aval a kis -lėján mökköszönte az écczakaji szálást, útnak indult. - -Mönt, mönt hetedhét ország ellen. Ėcczör osztán ráestelödött, sėhun sė -falut, sė várost nem tanát, látott meszszirül ėty kis gyėrtyavilágot. -Igy gondolta a kis lán: „Elsijetök, a hun az a kis gyėrtyavilág van, -odamék, mer ég alatt möghálni nem löhet!“ Mikor odaért, ajtó nyilt -előtte és bemönt: Odaköszönt: „Jó estét agygyon Isten, öreg anyám!“ Ott -vôt a _Hôdnak az anynya_, aszongya: „Agyon Isten, kis lányom! hun jársz, -hun kelsz? mikor még a szárnyas álat sė járhat itten“. „Járok, kelök, -öreg anyám! mert édösanyám elátkozott tizėnkét testvérömet, föláldosztam -értük az életömet, hogy addig még, még csak föl nem tanálom űket is, nem -halotta-ė ken hírüket?“ „Én nem halottam, lányom! – a Hôdnak az anynya -mongya – ha csak az én _lányom, a Hôd_ nem hallotta, oda van most is, -hanem majd _röggel hazagyün_, majd mökkérdözzük tűle; vacsorájjál oszt -fekügygyél lė, mer ê vagy fáradva!“ Röggel mikor hazamönt a lánya, a -Hôd, aszongya az öregaszszon: „Ugy-ė, lányom! nem láttad ennek a kis -lánnak a tizėnkét testvérjit?“ „Én nem láttam, pedig _mindön_ kis -_hasidékon_ mög mindön kis _lukon be szoktam világítani_“. Aval a kis -lán mökköszönte az écczakaji szálást, útnak indult. - -Mönt, mönt, möndögélt hetedhét ország ellen. Ėcczör osztán ráestelödött, -de sėhun sė várost, sė falut nem tanát, hanem látott meszszirül ėgy kis -gyėrtyalángot. Igy gondolta a kis lán: „Elsijetök, a hun az a kis -gyėrtyavilág van, odamék, mer az ég alatt möghálni nem löhet!“ Mikor -odaért, ajtó nyílt előtte és bemönt. Odaköszönt: „Agyon Isten jó estét, -öreg anyám!“ Ez vôt a _Szélnek az anynya_, aszongya: „Agyon Isten, kis -lányom! hun jársz, hun kelsz? mikor még a szárnyonjáró madár sė járhat -itten“. Aszongya a kis lán: „Hajt az életsorsom, öreg anyám! mert az -édösanyám elátkozott tizėnkét tesvérömet, föláldosztam értük az -életömet, hogy addig mék, még csak fő nem tanálom űket is, nem halotta-ė -ken hírüket?“ „Én nem halottam lányom! – a Szélnek az anynya mongya – ha -csak az én _lányom_ nem halotta: _a Szél_, hanem majd _röggel hazagyün_, -maj mökkérdözzük tűle, vacsorájjál oszt fekügygyél lė, mer ê vagy -fáradva!“ _Röggel_, mikor hazaért a Szélnek a lánya _napfönkőtt előtt_, -asz kérdözi tűle az anynya: „Ugy-ė, lányom! nem láttad ennek a kis -lánnak a tizėnkét tesvérjit?“ „De bizon láttam! itt van ennek a röngeteg -sütét erdő mélségibe, a hova sė a Csillagnak a sugárlása, sė a Napnak a -világossága, sė a Hôdnak a fényössége oda nem süthet, én pedig mos -gyüvök onnat: _a szobájukat szellősztem ki_, hanem aszondom: Oda nė -fogjá mönni, mê azok Haramijájé vannak átkozva és ha tégöd möktanálnak, -röttön _mögösznek!_“ De a lán asz feleli: „Nem bánom, ha mingyá -mögösznek is! úgy is föláldosztam értük az életömet“. Látta a Szél, hogy -a kis lán nem törődik az életivel, mögsajnálta, aszonta neki: „Látom, -igazszívű vagy a testvérjejid után, majd én elviszlek és mögmondom -neköd, hogy mit tögyél, hogy mög nė ögyenek!“ Mikor a Szélnek a lánya -elmagyarászta neki, hogy: „Akkô viszlek oda, mikor nem lösznek otthun, -főzzé nekik legfinomabb ételt, ha ott lösző, és tödd az asztalra, -szögygyél öszsze 13 tányért és _tizėnhárom_ kanált készíj az asztalra és -tizėnkettőbe szögygyél ételt, de a tizėnharmadik csak úgy ájjon az -asztalon“. - -Itt osztán a lán mikor kigyütt a ház elébe, ėcczör csak támatt ėgy -_Forgószél, fölkapta_ a lánt és viszi az erdőnek a sütécscségibe. Mikor -oda értek a Haramiják lakásáhon, akkor ott lėtötte. - -Akkor a lány úgy csinálta, a hogy a Szélnek a lánya monta. A lány osztán -sütött-főzött ojat, a mijet a Haramiják sosė öttek, mer csak nem tuttak -_kásán_ kívül sėmmit sė főzni. Elkészítötte az asztalra az ételt -tizėnkét tányérba, ki jis szötte a levest, odatötte a közepire a -sütemént, akkor ű _elbujt_. No, oszt mikor a Haramiják hazamöntek, -möglátták, hogy az asztalon van az étel. A Haramijáknak nagyon föltünt, -hogy kicsoda löhet ez, a ki mögfőzött nekik, még sütemént is sütött -nekik. Elkeszdik a lánt legislegelsőb keresni, ėcczör oszt mögtanálik, -de hát _nem tuttak a lánynyal beszélni_, mer a Haramiják _csak a -Haramiják nyelvin tuttak_ beszélni. Mikor a lánt mögtanáták, aszonták a -Haramiják, hogy _ögyék mög_ a lánt, de a legöregebb Haramija – az vôt a -vezérjük – a pedig nem engette, hanem asz monta nekik: „Hagygyátok, nė -báncsuk, lássátok: möjen jó ételt tud főzni, maj jó lösz nékünk -szakácsnénak!“ Itt oszt mög is hatták szakácsnénak, bevitték a szobába, -űtet is oda ültették az asztalhon. Úgy monták vôna neki, de nem tutták, -csak mutatták, űk szakácsnénak akarik mögtartani. Mikor az asztalhon -leültek, akkô látik, hogy tizėnkét tányérba _ėgyformán_ van a leves, -csak a tizėnharmadik üres. Akkor a Haramijáknak a vezérjük, a legöregebb -fölvötte az üres tányért és mind a tizėnkét tányérbul szödött bele -levest, hogy mind a tizėnháromba _ėgyformán_ vôt. Mikor mögvacsoráltak, -akkor a lán fölvötte az edényöket, elmosogatott; ez a Haramijáknak pedig -nagyon tecczött, hogy ű nekik nem köl mán főzéssel vergőnni. A Haramiják -másnap is kimöntek az erdőbe, mer űk mindön nap ki szoktak járni, a lán -pedig egész napon törte a fejit, hogy bírná ű a tizėnkét testvérjit -ettül az élettül mögszabadítani? Akkor écczaka oszt a lán _mögálmotta_, -hogy ha _7 esztendejig_ ki biri és _7 hónapig, 7 hétig_ és _7 napig, 7 -órahoszszájig_ és _7 percig_ mög _7 minutájig_, hogy ű _főtet nė ögyön_, -akkor a tizėnkét testvérje mögszabadul. Itt oszt a lán mög is tötte az -egész bűtölést. - -Mikor a hét esztendő, hét hónap, hét hét, hét nap, hét óra, hét perc mög -a hét minuta lėtelt, akkor az asztalnál öttek, vacsoráltak. Éppen -_vacsora fölött váltóztak viszsza embörnek_. Mind a tizėnketten tuttak -beszélni a lánynyal mög mindönféle. Addig hátsingték (kérdezték, milyen -a? hát osztán? – féle kérdezés) a lánt: hogy miféle? hogy gyühetött ide? -még el nem mondott mindönt A lán osztán elsorolta nekik mindönféle -ügyit-baját, a min csak körösztülmönt, akkor üsmerték mög űk is: az ű -anynyuknak a lánya, a testvérjük. Öszszepakoltak, útnak indultak -hazafelé. Sok idő beletelt, mikor hazaértek. - -Azelőtt való écczaka az anynyuk _mögálmotta_, hogy hazagyünnek az ű -fijaji, _mer beszélt velük az écczaka_. Az aszszon a hogy odabe -dôgozgatott a házban, akkor a _fülibe csördűtt_, mintha monta vôna -valaki, hogy mönynyön ki, mer gyünnek az ű cselégyeji. Mikor az aszszon -kilépött a konyhaajtón, akkor látta, hogy éppen a kiskaput nyitották be; -az aszszon örömibe öszszeroskatt. A gyerökök bevitték a szobába, vízzel -locsolgatták, akkor gyütt az anynyuk észre. Mikor a gyerökök -kipanaszkották az anynyuknak az életük sorsát, akkor _mind a tizėnhárom -csalágygya möghalt, mer min mögtisztultak_ (t. i. a 12) _az átoktul_, -mind tiszta lélök lött. Az anynyuknak is a _szíve möghasatt_, harmanapra -möghalt utánnuk. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - - -6. Mióta van a czigányoknak házuk? - -Vôt ėgy juhász, mindég elveszött a bujtárja, ėcczör âra mönt ėgy czigán -legén, odaköszön a juhászhon: „Jú nȧpot ȧgyon Isten juhász urȧm! nem -köllene mȧgánák ėgy bujtár?“ Aszongya a juhász: „Nohát, mögfogallak! -czigán, mit kérsz bért?“ Aszonta a czigán: „Nem sok bírt kírėk, urȧm! -mindėn nȧprȧ zsíros tȧrhonyát és fítt szȧlonnát“. Evel oszt mögatta -néki. Itt oszt a czigán jô érzötte magát. De itten ráparancsolt a -juhász, hogy este, napáldozat után ki nė mönynyön a szobábul! - -A czigán mikor ėgy pár napot êtőtött, êre rá sė halgatott. Este oszt -kűtte ki a kutyáknak a vacsorát tűlle, de ráparancsolt, hogy az ajtón ki -nė lépjön, csak a kezit nyûcscsa ki, ėgygyik darab kinyeret ėgygyik -felé, a másik darabot másik felé vesse. De a czigán, mivel jô éröszte -magát, êre rá sė halgatott, hanem kiugrott az ajtón. Az ajtón kívül -várta az Órijás; az Órijás mögfogi a czigánt, viszi, mind a sömmit. -Aszongya a czigán: „Nė vigyé, pajtás, hanem tögyél lė! êmék én úgy is, -mer mán ráúntam a juhásznál!“ Lėtötte az Órijás a czigánt, ballag az -Órijás a czigányal szépen. Igy gondolta el az Órijás -_kilenczvenkilenczet_ lopott mán el a juhásztul, mind _karóra húszta_, a -czigán lösz a századik. Az Órijás berekesztötte a czigánt ėsz szobába és -ott nem vôt, csak ėgy vaságy, aszongya a czigánnak: „Fekügygyél lė, maj -röggel főkelsz, dôgozunk!“ Aszongya a czigán: „Lėfekszök, hȧnem ȧgygyál -ėgy pipaduhánt!“ A czigán lė jis fekütt az ágyra, de éfél előtt beült a -kuczkóba. Écczaka 12 órakor, mikor az Órijás gyütt be, csak a czigánnak -a kalapja vôt az ágyon. Az Órijás asz gondolta, hogy a czigán is ott -fekszik, nagyot vágott az ágyra. Elig várta a röggelt, hogy möglássa, -hogy a czigán mögvan-ė, vagy nem? Itt mikor bemén az Órijás, a czigán -ott fekszik az ágyon. A czigán aszongya: „Hej! komám ȧz ícczaka, de nagy -bulhát eresztötté ȧ szubábȧ, de mögcsípte ȧ homlokom; níszd! – aszongya -– nem-ė lácczik mög?“ Akkô gondoskodik az Órijás: „No! a czigán erősseb, -mint én, hanem maj töszök vele ėgy tróbát!“ - -Másnap röggel, mikor elindulnak, van négy kanta, mind a négy bivajbűrbű -van, asz mongya neki: „No, itt van czigán négy kanta, fogjá kettőt, én -is kettőt, mönynyünk a kútra, hozzunk vizet!“ De a czigán látta előre, -hogy ű még az üres kantákat sė biri, nė hogy vizet hozzon benne, kért az -Órijástul pipadohánt és monta az Órijásnak: „Vigyed még én rágyûtok!“ Az -Órijás mind elvitte a kantát a kútig; a czigán még akkô sė gyûtott rá, -csak tőtötte a pipáját és gyûtotta. Mikor odaértek a kúthon, a czigán -kivött a zsebibül ėgy fanyelű budlit, elkeszte a kútat körülásni; asz -kérdöszte tűle az Órijás: „Mit akarsz tė, czigán?“ Aszongya: „Nísz, -minek járjunk mink ijen meszszire, hȧzsȧvigyük ȧ kútát!“ Asz mongya: -„Jaj, czigán! nė báncsd, mert ez az öregapámrul maratt, inkáb sosė hozol -vizet, én hozok!“ Az Órijás vitte a bivajbűrkantákat. - -Mikor hazaértek, aszonta az anynyának: „Jaj, anyám! jô lösz a czigánt -êszöktetni, mer kifog rajtunk!“ Aszongya az Órijás a czigánnak: „No, -czigán! viszszamöhecz a juhászhon, ha akarsz“. Aszongya a czigán: „Nem -mík ín viszszȧ!“ Akkor az Órijás befektette a czigánt a vaságyra. A -czigán mikô gondolta, hogy gyün mán az Órijás, beült a kuczkóba és ott -pipált. Az Órijás pedig mikô gondolta, hogy a czigán mán elalutt, bemönt -mögén, nagyot vágott a vaságyra; a czigánnak csak a kalapja vôt ott. A -czigán ezután mögén odafekütt az ágyra, várta, hogy maj röggel mögén -bemén az Órijás. Mikor az Órijás bemén aszongya: „Hej kumám, ȧz ícczȧkȧ -míg nágyob bulhát eresztöttél be a szubába, nízd csȧk, hogy mögcsípte ȧ -homlokomát!“ Az Órijás aszongya az anynyának: „Jaj, anyám! mi csinájjunk -a czigányal? akarmökkorát rávágok, csak asz gondojja, hogy bolhacsípés, -hanem töszök vele még ėgy tróbát!“ - -Itt oszt az Órijás aszongya: „Majd az erdőbű hordunk fát!“ Előviszi az -Órijás a lánczokat, a mölikkel horgyák a fát. De ėgyik-ėgyik három -métermázsás. Mikor a czigán eszt möglátta, asz gondolta: „Nė hogy fát -hozzak, hanem még az üres lánczot sė birom!“ Akkor a czigán kért mögén -ėgy pipadohánt; addig tőtögette, hogy az Órijás mán kivitte az erdőbe a -lánczokat. Mikor kiértek az erdőbe, a czigán kivött a zsebibül ėgy nagy -guriga spárgát, fölmászott a szélső fára, elkeszte a spárgával a fákat -kötözni öszsze, az egész erdőt. Mikor az Órijás möglátta, asz kérdözi: -„Mit akarsz tė czigán?“ „Öszszekötöm ȧz egísz fákȧt, minek járjunk mink -mindig, mȧj ott lėsz az egísz erdő!“ Aszongya: „Jaj czigán, nė báncsd! -az öregapám hagyatéka, ha kipusztítyuk az erdőt, nem lösz nekünk fánk, -inkább én hazaviszöm mind a két lánczfát, csak tė nė báncsd!“ Mikor -hazaértek aszongya az Órijás az anynyának: „Jaj, anyám! mit csinájjunk, -mer ez hécczörte erősseb, mint én; hanem hogy kék elpusztítani a -czigánt, mer mán elfődelni nem bírjuk!“ - -Aszongya az anynya: „Agygyál neki ėgy véka aranyat, csak pusztuljon! Mán -féltek tűle, hogy majd űket êfődeli a a czigán. Akkô mongya az Órijás: -„Hallod-ė, czigán! adok neköd véka aranyat! viszszamöhecz a juhászhon!“ -„Jaj, én nem mögyök, örülök, hogy itt vagyok! hanem hȧ tė elviszöl hȧzsȧ -ȧ vikȧ ȧrȧnynyȧl, ȧkkor elmögyök!“ - -Az Órijás asz számította: inkáb elviszi, minthogy még itt bajt -csináljon. Az Órijás fölvöszi és viszi. Mikor közelérnek mán a -czigánsátorhon, a purdék czigánkereket hántak, mög szaladgáltak, asz -kérdözi az Órijás: „Micsodák azok? dȧdė?“ „Ezök ȧ purdék!“ „Hát mit -akarnak most? dȧdé!“ „Ezök most êfődelnek, á mé kettőt a homlokomra -váktál“. Az Órijás asz gondolta, ez az ėgy czigán is mijen erős? hát még -az a sok? Mögijett, úgy elhajította a véka aranyat mög a czigánt, hogy a -czigán elszédült, az Órijás pedig elszalatt. Mos mán a czigán boldogúlt -a véka arantul, csináltatott házat, _azûta van a czigányoknak házuk, -azelőtt csak sátorba éltek_. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - - -(Boszorkányfélék.) - - -7. A férfi Vasorrúbába. - -Vôt ėgy szabacságos katona – azelőtt a katonákat nem szálították, hanem -gyalog köllött hazamönni, ez a szabacságos katona – gyalog mönt haza. -Mikor mönt, odaért ėn nagy tóhon, nagyon elszomjazott, mer meleg vôt; -odamönt a tóhon, belehajult és ivott. A Vasôrúbába pedig benne vôt a -vízbe és elkapta az ôrát; könyörgött a szabacságos katona, hogy ereszsze -el az ôrát; de nem tutta, hogy az ű ôrát ki fogi! Aszongya: „_Ha -idadod_, a mi van a házadná, _a mit nem tucz!_“ Asztán az embör -elszámolta mindönit, a mit csak tudott, de sėmmi sė vôt, a Vasôrúbába -mindég aszonta: „Nem az! nem az!“ Mikor mán mindönt êszámolt, a mit -tudott és sėmmit nem kért a Vasôrúbába azok közül, akkor mögajálta: -„Csak ereszd el az ôromat!“ Aszongya: „Eleresztöm, ezé húsz év múlva -mögyök el, a mit most kértem“. Eleresztötte az ôrát, többet nem szólt -sömmit hozzá a Vasôrúbába. Mikor hazaért, akkor látta, hogy a -feleséginek éppen most születött ėgy kis fija. Az embör ezön nagyon -szomorú lött, hogy mér ajálta ű oda?! A felesége mindég kérdözgette: -„Ugyan mé ojan szomorú kend, talán azé, hogy jobb szeretött kend -katonának, mind itthun?“ De az embör mindég elfordította a beszédöt -másra. Ėcczör asztán csak nem bírt a feleségitül maranni, mögmonta neki. -Itt oszt az aszszon is nagyon szomorú lött. A hogy osztán a fijuk -nevelködött, kezdött a gyerök okosonni, látta, hogy az apja és az anynya -nagyon szomorú, ű jis kérdöszgette az apját mög az anynyát, hogy mé ojan -szomorúk, mikor nincsenek az utolsó szögénségbe: van innivalójuk, van -önnivalójuk! de osztán az apja mögmonta a fijának, hogy mé ojan szomorú? -Aszonta a gyerök: „Ó, édösapám! azon nė szomorkogygyon ken! ha mán úgy -van, hogy ken nem tutta, maj segítünk valahogy a bajon!“ - -Mikor a gyeröknek odaért az ideje, hogy húsz éves lösz, mög akarta az -apja házasítani. Mög is házasodott; mikor möntek az esküdőre, a legén a -legelsőb paripáját azután a kocsi után kötötte, a milikön ű ült. Mikor -kigyüttek a templombul az esküdőrül, akkor má ott várta a Vasôrúbába. -Mikor eszt a legén möglátta, mögcsókolta a mönyaszszonyát, fölugrott a -lova hátára, elnyargalt; világnak hajtotta a Vasôrúbába. Mönt -árkon-bukron körösztül. Ėcczör rásütétödött, meszszirül lácczott ėgy kis -gyėrtyavilág hogy csillámlik, igenyöst annak tartott. Mikor odaért, a -_kapu kinyítt_ előtte, mikor pedig beért rajta, a kapu röttön -_becsukódott_, a Vasôrúbába pedig nem möhetött közel sė a kis lakáshon. -Beköszön: „Jó estét agygyon Isten, öreg anyám!“ „Agygyon Isten fijam, -neköd is! hun jársz, hun kelsz? mikor még a szárnyas álat sė járhat -itten“. „Járok, kelök, hajt a nyomorúság! odaigért az apám még akkô, nem -is tutta: vagyok-ė a világon, vagy nem? és mos az elöl bujdosok“. „No, -fijam! hájá itt és piheny mög, maj röggel útnak indulhacz, akkô ki lösző -pihenve“. Röggel főkelt, ki vôt pihenve és útnak indult. Adott neki az -Öregaszszon: a _Hôdnak az anynya_, adott neki elsőb ėgy _almát_, aszonta -neki: „Hogy ha maj bajod lösz, e jó lösz segícscségödre!“ A zsebibe -tötte, azután adott neki ėgy _fehérzsebkendőt_, hogy mikor a lova ki -lösz fáradva: „Evel két ôdalrul mögtörülöd, maj héczörte futóssab lösz, -a mijen most. Ne adok ėgy _páczát_ is, ha nem tanász (helyet) sėhun sė, -a hun möghájjá, evel _körülkerekítöd magadat és ott olan rostél lösz -körül, hogy oda sömmiféle gonosz közel sė möhet hozzád_“. Aval -mögköszönte az Öregaszszonnak a jóságát, útnak indult. - -Mikor möglátta a Vasôrúbába, hogy kigyütt az Öregaszszontul, mingyá -elkeszte hajtani. Hát anynyira hajtotta, hogy mán aszt látta, hogy -utôéri, akkor eszibe jutott, hogy az Öregaszszon möjen kendőt adott neki -és mit mondott, hogy mi csinájon vele. Akkor kivötte és a lovát kétfelül -mögtörűte és csakugyan még hécczörte futóssabb lött a lova mind vôt. -Akkor elhatta a Vasôrúbábát jô távul tűle. Mönt árkon-bukron körösztül, -de mán mögén keszd ráestelödni, akkor lát meszszirül ėgy kis -gyėrtyavilágot, igenyöst annak tartott. Mikor odaért, a kapu kinyílt -előtte, mikor pedig beért rajta, a kapu röttön becsukódott. A Vasôrúbába -is mönt utánna, a kapunak nekiszalatt, nagyot röndűlt a kapu. Az -Öregaszszon lėkijátott: „Eregy te, Sátán a házamtul, mert ha kimék, vége -az életödnek!“ Itt osztán a Vasôrúbába el is távudzdzott a hásztul, a -fijatal embör pedig mikor kipihente magát, útnak indult. Adott neki az -Öregaszszon: a _Napnak az anynya_, elsőb bėgy _pirosalmát_, aszonta -neki: „Hogy ha bajod lösz, e jó lösz segícségödre!“ A zsebibe tötte, -osztán adott neki ėgy _piroszsebkendőt_, hogy mikor a lova kifárad, -kétôdalrul törülje mög, akkor hécczörte futóssab lösz, mint a mijen vôt. -Adott neki ėgy _páczát_ is: „Evel csinász ėgy várat, ha evel -körülkerekítöd magadat, lösz ėgy _vár_“. - -Mögköszönte az Öregaszszonnak a jóságát, útnak indult. Mikor möglátta a -Vasôrúbába, hogy a fijatal embör kigyütt az Öregaszszontul, mingyá -elkeszte hajtani. Anynyira hajtotta, hogy mán asz láti, hogy utôéri, -akkor az eszibe jutott, hogy az Öregaszszon mijen kendőt adott neki és -mit mondott, hogy mi csinájon vele. Kivötte a zsebibül a kendőt és a -lovát kétfelül mögtörülte, csakugyan hécczörte futóssabb lött a lova, -mind vôt. Akkor osztán elhatta a Vasôrúbábát jô távul. Mönt árkon-bokron -körösztül, mögén keszd ráestelönni, lát meszszirül ėgy kis -gyėrtyavilágot, igenyöst annak tartott, a hogy csak bírt, nyargalt, -mikor a kapuhon ért, beugratott a kapun – mert még a kapu sė nyílt ki -előtte ojan sebössen mönt. A Vasôrúbába nekiszalatt a kapunak, nagyot -röndűtt a kapu, az Öregaszszon lėkijátott: „Eregy Sátán a házamtul, mer -ha kimék, vége az életödnek!“ A Vasôrúbába osztán el is távudzdzott a -hásztul. A fijatal embör itt is beköszönt szépen, jô is fogatta az -Öregaszszon: a _Szélnek az anynya_, az is adott neki _almát, kékkendőt_, -mög adott ėgy _páczát:_ „Ha evel valamire _rávágsz_ oszt mondod: -_lögyön_ ez _palota! palotává válik_, ha rávágsz oszt mondod: lögyön ez -_alma! almájé válik_ és vihetöd magaddal!“ Aval mögköszönte az -Öregaszszonnak a jóságát, útnak indult. Keszd este lönni, de nem lát -sėhun sė sömmi világosságot sė, akkor lėszált a lovárul, aval az első -páczával kerekítött ėn nagy karikát; ennek a hejin, a mőre _kerekítött_, -ojan szép _vasrostél_ és ojan erős lött, hogy oda _sömmi gonosz közel sė -möhetött_. Annak a _közepin kerekítött_ a harmadik páczával ėgy kiseb -_karikát_, ottan mög ojan szép _palota_ lött, hogy sė azelőtt, sė azután -ojat még nem látott. Azután szép istállója jis lött, oda bekötötte a -lovát, ű pedig bemönt a szép palotába; ott látott ėgy asztalt mögterítve -a legfinomabb étellel, itallal. Övött, mikô mögvacsorált, az _asztal_ -szépen _magátul öszszecsukódott_. Mikor bemönt a másik szobába, ott mög -ėgy nagyon szép nyílós vaságy mög vôt vetve, ű oda lėfekütt, mê nagyon -el vôt fáradva. Aszt a három almát mög kirakta a zsebibül és ű úgy -elalutt, hogy röggelig föl sė ébrett. - -Röggel, mikô fölébrett, abbul a _három almábul három szílídkutya lött;_ -mind a három ojan hű hozzá, hogy beszélnének, ha tunnának. Aval kimén az -istállóba, elővötte aszt a kíkzsebkendőt, aval puczolta mög a lovát. -Akkor mindönfélét röndbe tött. Akkor a _veszszővel rávágott a kastélra_, -a kit a Szélnek az anynyátul kapott, a kastélbul nagyon szép _pirosalma_ -lött. A kutyák kívül marattak, fölült a lovára, _körülkerekítötte a -rostélt, a rostél êmult_, útnak indult. - -Mén mögén hetedhét ország ellen, de a Vasôrúbába lesi, mikô indul ki a -vasrostélbul, mögén elkeszdi hajtani, hajtya, hajtya, anynyira hajtya, -hogy látytya, hogy a lova mögén keszd elfáranni, mögén kivötte a -kíkzsebkendőjit, törülgette a lovát vele. A lova ojan pihent vôt, mintha -kipihente vôna magát és mögitatta vôna. Aval mög hécczörte futóssab -lött, mint azelőtt vôt: mén ám árkon-bukron körösztul, ėcczör csak keszd -ráalkonyodni. Akkor látytya meszszirül nagyon kis gyėrtyavilág világít -ki meszszirül az erdőbül; igenyöst annak tartott, a három kutya pedig -szalad vele. Mikor odaér a kis hászhon – az vôt a Vasôrúbába anynyának a -háza – odaköszön: „Jó estét agygyon Isten, Öreg anyám!“ „Agyon Isten, -neköd is! jô jártá, hogy úgy montad: Öreg anyám, máskép vége lött vôna -az életödnek. Hun jársz, hun kelsz, mikor még a szárnyas állat sė járhat -itten“. „Járok, kelök, hajt a nyomorúság! mongya a fijatal embör. -Odaigért az apám még akkô, nem is tutta: vagyok-ė a világon, vagy nem? -és most az elöl bujdosok“. „No, jô van, gyere be, űj ide az asztalhon!“ -A kutyája pedig a Világneheze igenyöst bemönt, csak fekütt az asztal -alá. Aszongya neki az Öreg aszszon: „Ó, fijam! hogy szívelöd mög eszt a -kutyát az asztal alatt, mé nem hajtod ki?“ „Nem bánt ez sönkit, hogy ez -itt van!“ Mert a Vasôrúbába bebujt az _asztal_ alá, még ű _(= a fiatal -ember)_ odaki beszélgetött, a kutya pedig ráfekütt, azé monta neki a -Vasôrúbába öreganynya, hogy hajcs ki! ottan az ű fija _(= Vasorrúbába)_ -maj el biri fődelni, De ű itt a kutyát csak nem hajtotta ki. Azután -mikor az öreg Ördöngősvénaszszon mögvetötte az ágyat, hogy fekügygyenek -lė, akkor a _fija_ nagynehezen kigyütt az asztal alul és bebujt az alá -az ágy alá, a mölikbe a fijatal embör fekütt. Itt a Vasôrúkába mök sé -mozdulhatott a kutya alatt, nem bírta a fijatal embört êfődelni. Aval az -Öregaszszon kikűtte másnap vadászni. Mikor kimönt vadászni, a Vasôrúbába -öszszebeszélt az anynyával, hogy (a Vasorrúbába) a _küszöb_ alá fekszik; -ha maj gyün haza (a fiatal ember), maj ott êfődeli. Úgy is tötték: a -Vasôrúbába alámönt a küszöb alá; de a kutya a mőre a gazdája mönt, -mindönütt előtte mönt, mikor hazaértek, igenyössen ráfekütt a küszöbre. -Mikor möglátta a Vasôrúbába anynya: hogy ráfekütt a küszöbre, ezön -nagyon haragudott, de nem mutatta azér a fijatal embörnek, csak asz -monta néki: „Mé nem hajtod, fijam! eszt a kutyát el a küszöbrül? nem -löhet tűle ki-bejárni!“ „Nė féjjön tűle, nem bánt e sönkit, csak hágjon -rá! mit lustákodik ottan“. Aszt az Öregaszszon elkészítötte a vacsorát, -lėültek az asztalhon önni, a kutya mög az asztal alá fekütt. Ezé az -Öregaszszon roppant harakszik, de nem meri a fijatal embörnek mutatni, -hogy hátha elmén innet oszt nem birik kézrekeríteni, csak asz monta: „Ó, -fijam! én nem tudom, tė mijen embör löhecz, hogy eszt a kutyát mindég -szeretöd úgy körülötted?“ Mögén mögágyalt, a kutya mögén az ágy alá -fekütt oszt mán mögén nem szerette, de nem szólt sömmit, csak magába -monta: „Mögáj! maj hônap, majd elbánok veled“. - -Röggel mögén kikűtte vadászni. Öszszebeszéltek a fijával, hogy -ereszszünk ojan hidegöt, hogy a madár lėfagygyon száltábul! Azután -_eresztöttek_ ojan _hidegöt_, hogy a madár lėfagyott száltábul. Mikor -hideg lött, a fijatal embör sijetött hazafelé; itt mög az -Ördöngősvénaszszon gyûtott a konyha közepire ėgy nagy _fatüzet_ és a -Vasôrúbába abba belebujt, hogy ha gyün haza, igenyössen mén a tűzhön -melegönni oszt majd beleránti. Itten a kutya mög mindég a gazdája előtt -mönt, akkor is a kutya igenyöst mönt a konyhába és fekütt bele a tűzbe. -Az Öregaszszon mögén ráripakszik a fijatal embörre: „Minek engedöd, hogy -belefekügygyön a tűzbe mögén?“ „Nem baj! ha süti az ôdalát, maj kigyün, -minek eresztött ken ijen hidegöt?“ Az Öregaszszon mögén mikor möglött a -vacsora, mögágyalódott, a kutya mögén csak odafekütt az ágy alá, ezé az -Öregaszszon nagyon haragudott. Itt a fijatal embör is észrevötte, hogy -az Öregaszszon harakszik és valamibe sántikál. Másnap mögén aszonta: -„Mönynyön ki vadászni és a kutyákat hagygya itthun!“ Elsőbb nem akarta -itthun hanni, de az Öregaszszon addig beszélt, hogy csak itthun hatta a -kutyájit. Mikor kimönt vadászni, az Ördöngősvénaszszon a fijával -berekesztötték a kutyákat ėgy külömös szobába 3 vasajtón körösztül. - -Kimönt a Vasôrúbába a fijatal embör után, látytya a fijatal embör, hogy -gyün a Vasôrúbába, de nincsenek kutyák, de nincsenek kint a veszszők sė, -itt osztán elkeszte hîni üket: „Világneheze, Világnagyhallója, -Világlegfutosabja! gyertök ide, mer bajom van!“ A Világnagyhalló -möghallotta mihánt szólt a gazdája, aszongya ennek a kettőnek: „Jaj! – -aszongya – a gazdánk bajba van, gyerünk hamâ! de hogy mönynyünk ki?“ Itt -oszt a Világneheze nekidűtt az ajtónak és az ajtó kidűlt félfástul; -osztán nekiszalatt a másik ajtónak, az is kidült félfástul, nekiszalatt -a harmadiknak is, az is kipattant osztán a Világfutósabja mingyá ott -termött. A hogy a gazdájuk fön vôt ėgy fán – fára mönekült a Vasôrúbába -elül – mikor főmönt, a Vasôrúbába dütötte ki a fát vele, a kutya mög -elkeszte csipkonni, így oszt a Vasôrúbába nem bírt dôgozni a fával, hogy -kidűcse. Akkor hamardossan odaért a Világnagyhallója, ez is elkeszte -hátûrul harabdálni; ez alatt az üdő alatt odaérközött a Világneheze is. -Nekimöntek hároman, háromfelé szagatták. - -Igy szabadult mög a Vasôrúbábátul, akkor tutta mög, hogy az -_Ördöngősvénaszszon a Vasôrúbábának az anynya;_ mikor bemönt, a -kutyákkal szétszödette az anynyát is, ű pedig körülnézött az Öregaszszon -lakásába, mer vôt benne 99 szoba. Vôtak ojan szobák, hogy teli vôt -aranynyal, a másik mög ezüsttel, a harmadik gyémántal! A -kilenczvenkilenczedik szobába mikor bemönt, ott pedig azok a _lelkök_ -vôtak, a kiket a Vasôrúbába elrabolt; azok a lelkök vôtak -_kilenczvenkilenczen_, azon minynyájan azon könyörögtek, hogy ereszsze -ki űket szabadon! Szabadon eresztötte. Az Öregaszszon várát _végigvákta -a páczával_, abbul is ėty kis piros _alma_ lött, a zsebibe tötte -főnyergölte a lovát, útnak indult hazafelé. - -Mire hazakerült, ebbe belekerűltek több évek, mán akkor az apja mög az -anynya mög vôt halva, csak a felesége ėgyedül élt. Mikor osztán -beköszönt, a felesége mög sė üsmerte, aszongya a feleséginek, hogy -kaphatna-ė itten szálást? „Én szálást athatnék, eltérne, mer magam -vagyok! azé nem athatok szálást, mer az uramtul elmarattam még akkor, -mikor mögesküttem és én azûta mindég az uramat gyászolom“. „No, ha aszt -gyászolod, nė gyászold továb, mer itthun vagyok!“ De a felesége nem -hitte, hanem űneki vôt _arangyűrűje_, bele vôt a neve írva; akkor asz -monta: „Ha engöm nem ismersz, ismeröd-ė eszt a gyűrűt, vagy valamikor -láttad-ė? Az aszszon a mint ránézött a gyűrűre, maj félhalva vôt -örömibe, ėgymás nyakába borûtak, úgy csókolták ėgymást. Ezután a kutyák -odamöntek a gazdájukhon: „No, édös gazdánk! mink mögmöntöttünk mindön -bajtul idájig, tés _möncs mög minket az örökös elátkozástul, fődejjél el -bennünket_, mer ha tė el nem fődelsz, kéntelenök vagyunk mink tégödet -elfődelni!“ Ez alatt az üdő alatt a fijatal embörnek a háza nagyon -öszszerombolódott, míg ű odajárt, a házat is mög köllött csinálni. A -kutyákat asztán êfődelte és elásta. Kivötte a szép pirosalmát a -zsebibül, aszt a veszszővel mögvákta és ėn nagyon szép kastél lött -belüle, abba möntek osztán lakni, most is ott élnek, ha mög nem haltak. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - - -8. A kanalastót. - -Hun vôt, hun nem vôt, hetedhét ország ellen vôt ėgy kanalastót, mindég -azon sipánkodott a feleségivel, hogy ű nekik mé nincs csalágyuk? Ėcczör -osztán, hogy kimönt az erdőbe kanálnakvaló fájé, mikor hazamönt, a -felesége lėszaporodott. Mikor látta, hogy a felesége lėszaporodott, -nagyon mögörűlt, hogy van ėgy család. Lė akart ülni, asz monta neki a -bábaszszon: „Nė üjjön oda! mer ott gyerök van“. Máshuvá akart ülni, -aszonta a bábaszszon: „Nė üjjön kend oda! mer ott is gyerök van“. Mikor -a harmadik hejre akart ülni, aszonta neki a bábaszszon: „Nė üjjön oda! -mer ott is gyerök van“. Igy monta neki a bábaszszon mikor a negyedik, -ötödik hejre akart ülni, így monta neki _tizėnkécczörig_. Mikor -tizėnkettecczör monta neki a bábaszszon, hogy: „Nė űjjön oda! mer ott is -gyerök van“, a kanalastót anynyira mögijett, hogy elszalatt az erdőbe. - -Itt osztán a szögén aszszon nevelgette az egész családot, mer a -kanalastót elszalatt az erdőbe. Mikor az anynyuk a gyerököket akkorára -főnevelgette, hogy iskolába jártak, nagyon roszszak vôtak a gyermökök, -mer apa nékű nevelőttek. Ėcczör osztán mönt ėgy öreg zsidó az ucczán, -tollat és bűrt vitt a hátán, űk oszt elkeszték az öreg zsidót hajigálni, -csúfolni, êre eszt felelte az öreg zsidó: „Job vôna, ha elmönnétök, -mögkeresnétök apátokat, aszt a kanalastótot az erdőbe! nem hijába apa -nékű nevelöttök, de mindönkit kicsúfoltok, hajigáltok!“ A gyerökök -mingyá hazaszalattak, kérdözik anynyukat: „Ugyan, édösanyám! vôt nekünk -valamikor édösapánk?“ „Vôt ám, fijajim – mongya az anynyuk – de mikor -születtetök, – hogy ijen sokan vattok, – anynyira mögijett, hogy -êszalatt az erdőbe, azûta még hírit sė halottam“. - -„No, édösanyám! süssön ken rétest, főzzön ken levest, főzzön ken -paprikást! mink mög maj csináltatunk ėgy csizmát, ojat, a kibe mind a -két lába belemén!“ Mög vittek ėgy icczebort, kivitték az erdőbe, -mögkeresték aszt a helet, a hun az apjuk tanyázott. Addig őgyelögtek, -hogy rátanátak ėgy gyalogútra, a ki odavitt ėgy lukhon, a ki ėgy -odvasfába bevitt. Oda betötték a csizmát oszt töttek a csizmába szurkot, -hogy beleragagygyon a lába, ha beletöszi a lábát. Itt osztán úgy -nészték, hogy az édösapjuk tanyáz ottan oszt lėtötték: elsőbb is a -levest, asztán a paprikást, azután a rétest, úgy osztán a bort. Mikor az -apjuk mönt este haza a tanyájára, möglátta, hogy ottvan ėgy tányérleves, -aszongya: „Ej! de régön nem öttem mán ijet is! ugyan, hunnan gyütt ez -ide?“ Akkor odaért a paprikáshon, aszongya: „Ej! de régön nem öttem mán -ijet is! ugyan, hunnan gyütt ez ide?“ Akkor odaért a réteshön, aszongya: -„Ej! de régön nem öttem mán ijet is! ugyan, hunnan gyütt ez ide?“ Akkor -odaért a borhon, aszongya: „Ej! de régön nen ittam mán ijet is! ugyan, -hunnan gyütt ez ide?“ Bemönt az ű lakásába, möglátta a csizmát, -aszongya: „Ej! hunnan keverödött ez a csizma ide? de jó vôna, ha párja -vôna! de nem baj! jó lösz ez écczakára, úgy látom mind a két lábom -beletér“. Bele jis gyukta mind a két lábát, hogy maj mögnézi, hogy biri -főhúzni? Mikor belegyukta mínd a két lábát, a gyerökök odaszalattak, -mögfokták osztán hazavezették. Otthun mökkötöszték ėgy pár napíg, hogy -el nė szalagygyon, mingyá borbét híttak, oszt mögborotválták mög -mögnyírták, mer nagy vôt a haja mög a szakálla. Pár napnak utánna az -embör mögvidámodott, hogy mijen sok szép csalágygyuk van! Mikor -mögszokott, szabadon eresztötték. - -A gyerökök odaértek, hogy házasandók löttek, asz monták az apjuknak, -hogy _vasbocskort_ csináltasson mög _vasbotot:_ „Mindaddig mönynyé ken, -még ojan aszszont nem tanál, a kinek _ėgy hassal 12 lánya nem -születött_. Az embör mönt hetedhét ország ellen, mán a bocskora jis -szakadásfélébe vôt, a botytya jis jó kopott vôt mán akkor, rátanát -csakugyan ojan aszszonra, a kinek ėgy hassal tizėnkét lánya lött, akkor -az embör mögindult hazafelé. Mikor hazaért, a _bocskora_ jis -_elszakatt_, a _botytya_ is _elkopott_, aszonta a fijajinak: „No, -fijajim! tanátam mán ojan aszszont, a kinek ėgy hassal tizėnkét lánya -lött“. - -A gyerököknél mög vôt a nagy öröm, mingyá kimöntek és hazahajtották a -ménöst. A lekkisseb _mögálmotta_: hogy a kaput csukják be, mikor a -ménöst hajtyák be és a ménöst a kaputetejin hajcsák be! az udvar közepin -ėgy fatüzet gyûcsanak oszt a mölik ló odamén a tüzet önni, ű aszt -nyergöjje fő! De a többi eszt nem tutta, hogy a lekkiseb fijú mit -álmodott. Mikor a ménös bemönt, a legroszszabb ló odamönt a tűzhön oszt -úgy ötte a tüzet: parazsat mint a többi ló a szénát. Röggel, mikô -fölnyergölték a lovakat, hát ű lėhoszta az apjának aszt a régi rosz -nyergit mög a kargyát, aval készült útnak. A többi pedig mind a legszöbb -lovat válogatta ki, ű aszt a rosz lovat nyergölte fő. A többi mind új -nyergöt, új kardokat vásároltak és úgy készültek útra a tesvéreji. -Monták neki: „Minek gyüsz tė ezön a rosz lovon? a rosz szėrszámot minek -hozod? szégyöllünk veled mönni!“ Még csúfolták is, hogy valahogy otthun -hanná eszt a rosz lovat, de ű nem bánta akarmit beszéltek, ű csak asz -szerette. - -Mikor oszt möntek, elhatták a lekiseb fijút úgy, hogy nem is látták. -Akkor _mögrászkódott_ a lova, mingyá ott termött ėgy nagyon szép -aranszőrű paripa, új kantár és ėgy szép aranszőrűnyerög is. Asz -kérdöszte a lova: „No, édös gazdám! hogy mönynyünk, mint a szél, vagy a -gondolat?“ „Úgy mönynyünk: hogy sė tėbenned kárt nė tögyél, sė -énbennem!“ El is mönt úgy, hogy amazokat elhatták úgy, hogy nem is -tutták, hogy mőre vannak. Ėcczör oszt odaértek ėgy _sárpatakhon_, itt -mögáltak, az aranszőrű paripa mögrászkódott és csak ojan ló lött belüle, -mind azelőtt vôt. Itt osztán nagysokára utôérték a tesvérjeji és azon -tünőköttek, hogy gyühetött ez ijen előre? Mikor odaértek, asz -kérdöszték: „Hogy kerűté el aval a rosz lóval?“ „Hogy? nem tugygyátok az -útytyát! êre körösztülváktam, montam ugy-ė: nė hagygyatok el!“ Azok -möntek sebössen, ű mög mögén csak êmaratt úgy, hogy nem látták. Akkô -mögén mögrászkódott, lött belüle aranszőrű paripa, szinte rávaló szép -szėrszám, rávaló nyerög mög a kantár, aszongya: „No, édös gazdám! hogy -mönynyek, mint a szél, vagy mint a gondolat?“ „Úgy mönynyünk: hogy sė -tėbenned kárt nė tögyél, sė énbennem!“ Mögindultak úgy, mint a szél, -êkerűtte űket meszszire. Mikor közelértek az Ördöngősvénaszszon -határjáhon, mögén mögrászkódott a aranszőrű paripa, elváltózott ugyan -ojan rosz lónak, mint azelőtt vôt, alig birt mönni, a tesvérjeji mögén -möglátták, hogy a hun van, ballag előttük a! „Nézzétök mán – mongya az -ėgygyik – János mögén a hun van a! hogy kerülhetött mögén oda?“ Mikor -odaértek a tesvérjeji Jánoshon, asz kérdöszték: „Hogy kerűté el aval a -rosz lóval?“ „Hogy? nem mögmontam mán, hogy nem tugygyátok az útytyát! -montam: nė hagygyatok el! Hanem mos mán nė sijessetök, mer ez annak az -aszszonnak a határja, a kinek ėgy hassal tizėnkét lánya vôt. Osztán ha -elhattok, aszongya: tik nem tizėnketten vattok, csak tizėnėgyen!“ - -Möntek ėgygyütt mind a tizėnketten. Azelőtt mögbeszélte Jánosnak a lova: -Ű ha maj écczaka kapál, (János) mönynyön ki! Mikor odaértek, -beköszöntöttek: „Jó estét, öreg anyám!“ Aszongya az Ördöngősvénaszszon: -„Agygyon Isten! hun jártok, hun keltök? mikor êre még a madár sė jár!“ -„Járunk, kelünk! mert hajt a nyomorúság. Házasonni indultunk, de mink -ojan aszszont keresünk, a kinek ėgy hassal 12 lánya van! hallottuk -kennek van“. „Neköm van, fijajim! hanem gyertök be! kössétök be a -lovatokat az istállóba, azután pedig gyertök be a szobába!“ A fijúk úgy -is töttek. Mikor bemöntek a szobába, az Öregaszszon vacsorát adott nekik -és mindėgygyiket külön ágyra lėfektette. Mikor elaluttak, kapált ám a -Jánosnak a lova az istálóba, kimén oszt János: „Mi bajod? édös lovam!“ -„Nem ögyéb, csak röttön _kössé át az Ördöngősvénaszszon lovai hejjire -minynyájunkat, azokat pedig kösd ide a mi hejjünkre!_“ János oszt úgy is -csináta, aval bemönt, lėfekütt. Kimén az Ördöngősvénaszszon, sütétbe nem -is nészte, hogy azok az ű lovaji, êdarabolta mindön lónak a lábát -térgybe. Aval bemönt az Ördöngősvénaszszon, ű is lėfekütt. Ėcczör mögén -kapál ám a János lova, kimén János, asz kérdözi: „Mi bajod? édös lovam!“ -„Nem ögyéb, hanem a tizėnėgy _testvéröd kalapját a lányok fejihön ragd_ -mög a tijed is tödd oda, a kendőket pedig ragd a testvérjejid fejihön!“ -János úgy is tötte. Ėcczör osztán főkelt az Ördöngősvénaszszon, aszt -nészte: hun a kalap? Eldarabolta a lányok nyakát, a lekkisebbet möghatta -hírmondónak, asz gondolta, hogy a fijúk nyakát darabolja. _De a lányok -nem igaz lányok vôtak: söprűbül, nyûtófábul, szöszbül mög sulokbul -készítötte űket._ Mögén kapát a ló, János mögén kimönt, asz kérdöszte! -„Mi bajod? édös lovam! „Nem ögyéb, hanem röktön, kőcsd föl a -testvérejidet oszt gyerünk, még az Ördöngősvénaszszon fő nem ébred!“ -János bemönt, főkőtötte űket, főnyergöltek, sebössen möntek ki az ország -határjábul. Mikor kiértek az Ördöngősvénaszszon határjábul, akkor ébrett -föl az Ördöngősvénaszszon, mikor szétnézött, akkor látta, hogy nem a -fijúk nyakát darabolta el, mingyá _főnyergölte a piszkafát_, utánnuk -nyargalt, de mán akkor nem vôt az Ördöngősvénaszszonnak hatalma, mer -kiértek a határjábul. Mikor kiértek, aszongya János a tesvérjejinek: -„No, testvérök! ėgy aszszon vôt, a kinek tizėnkét lánya vôt ėgy hassal -(= ikrek), ahon sė vôt szöröncsénk, hanem mos mán mönynyön ki-ki mőre -tud és szörözzön magának: ki mőre tanál!“ Elbúcsúzott a tizėnėgy -testvérjétül, útnak indúlt, a tizėnėgy testvérje pedig hazamönt a -szülőjihön, ott elsorolták, hogy jártak és hogy a lekkiseb testvérjük, -elmönt szöröncsét tróbálni. - -A hogy mén János hetedhét ország ellen, ráparancsolt a lova, hogy sė nė -tugygyon, sė nė lásson sömmit. A hogy möntek, mögfeletközött magárul, -möglátott ėgy hajszálat, aszongya: „Ėhėn, ėgy _aranhajszál!_“ Akkor -monta neki a lova: „Ugy-ė, montam, hogy sė nė tugy, sė nė láss sömmit, -de mos mán mindėgy, eregy oszt vöd föl, majd mögsiratod esztet!“ Lėszált -János a lórû és fővötte. Aval möntek tovább. Akkor mögén êfeletközött -magárul, möglátott ėgy _arankácsatollat_, aszongya: „Nészd-ė, kedves -lovam! möjen szép arantoll“. Aszongya neki a lova: „Montam, ugy ė! hogy -sė nė tugy, sė nė láss sömmit, de mos mán mindėgy, eregy, oszt vöd föl, -majd mögsiratod esztet!“ Lėszált János a lórû, fővötte az -arankácsatollat. Aval ballagtak továb. Möglátott János mögén ėgy -_aranpatkót_. Mögén mögfelejtközött magárul, aszongya: „Nészd, kedves -lovam! möjen szép aranpatkó“. Aszongya a lova: „Montam, ugy ė! hogy sė -nė tugy, sė nė láss sömmit, de mos mán mindėgy, eregy, oszt vödd föl, -maj mögsiratod esztet!“ De itt Jánosnak êfogyott a kinyere, így gondolta -magába: jó lösz valahuvá beszegődni cselédnek, hogy lögyön aprópénze. - -Beért ėgy városba, abba a városba lakott ėgy _Nagyôrúbarát_, a kinek -akkora ôra vôt, hogy az ôrátul csúnya vôt ránézni. Bemönt János -mögkérdözni, hogy köl-lė valamí cseléd? De a lova ráparancsolt, hogy úgy -ájjon be, hogy neki is van lova osz eszt is odaviheti. A Barát nem -bánta, csak hogy cselédöt kapott, mert cselédött nem birt kapni oda, nem -álta a cseléd. Aszt is kialkutta, hogy külömös istállót agygyon, a huvá -a lovát bevigye! Mindönt mögengedött a Barát, a mit csak kért János. -Aval oszt János bekötött ėgy külömös istálóba, kiválogatták neki a -legroszszab lovakat, mivelhogy ű vôt a legújab kocsis. Alig vôt János -ėgypár napig ott, azon csudálkosztak, hogy János ojan szépen főhízlalta -a lovakat, hogy öröm vôt ránézni mög azon csudálkosztak, hogy Jánosnak -nem köll világbeli. Ėcczör osztán kilesték, hogy János mivel világít? -Akkor látták, hogy Jánosnak mönynyi arantárgya van. Jelöntést töttek a -régi kocsissaji a Nagyôrúbarátnak. A Nagyôrúbarát röttön hivati Jánost -be, aszongya neki: „Hallom, János! neköd möjen szép aranhajszálad van!“ -De itt a János nem is akarta válalni, de asz monta a Barát: „Nė tagadd, -János! mer úgy is tudom, hogy van; hanem ha neköm el nem hozod aszt az -_aranhajúlánt_, a kinek a hajábulvaló ez az ėgy szál, vége az -életödnek!“ - -János kimönt, ráborût a lovára oszt rítt, hogy a ló tiszta víz lött a -könyvitül. Ėcczör mán nem álhatta a lova aszt kérdöszte: „Mi bajod? édös -gazdám!“ „Nem ögyéb, hanem asz parancsolta a Nagyôrúbarát, hogy ha ê nem -hozom aszt a lánt, a kinek a hajábul való az aranhajszál, vége az -életömnek!“ Akkor monta a ló: „Ugy-ė, montam! hogy sė nė tugy, sė nė -láss sėmmit, hogy maj mögsiratod? hanem mos mán mindėgy, töd da vakarót, -kefét a tarisznyába, nyergêj fő, oszt gyerünk!“ Útnak indultak, möntek, -mikor odaértek az Ördöngősvénaszszon határja szélihön, János lėszált a -lórû, mer a lova monta neki: „Száj lė rúlam, osztán én maj -_körösztülbuksengölök a fejemön_, lösz belülem ėgy _bunkósbot_, tė mög -maj lösző, öreg _Őszkûdús_, mikor odaérünk, akkor maj tė imátkozol, az -Ördöngősvénaszszon ád alamizsnát mög a lányát lėkűdi a pinczébe ėgy -iccze boré, de a lán nem biri mögcsapolni a hordót, főgyün és mongya az -anynyának, hogy ű nem biri a hordót mögcsapolni. Én, aszongya, majd -elváltóczok lónak viszsza, tė pedig szinte fijatal vitéznek és még maj -az Ördöngősvénaszszon kínlódik lėn a hordóval, addig tė kabd el a lánt, -űjj a tetejembe vele és gyerünk!“ Mikor János lėszált a lovárul, a ló a -fejin körösztülbuksengölt, lött belüle bunkósbot, Jánosbul mög öreg -Őszkûdus, mikor bemönt, êkeszdött imátkozni János, az Ördöngősvénaszszon -osztán csakugyan lėkűtte a lányát a pinczébe boré, de a lán nem bírta a -hordót mögcsapolni, úgy oszt az Ördöngősvénaszszon mönt lė a pinczébe, a -lán mög fönt maratt. Akkor a Jánosbul fijatal vitéz lött, a bunkósbotbul -csak ojan ló, mint azelőtt vôt, János oszt elkapta a lánt, fölült vele a -lóra, ênyargaltak. Mikor az Ördöngősvénaszszon fölgyün, akkor látytya, -hogy nincsen az öreg Őszkûdús, nincsen a lánya sė. Az Ördöngősvénaszszon -kapta a piszkafát, mögnyergelte és elmönt utánnuk. Ėcczör aszongya a ló: -„Néz viszsza, édös gazdám! nagyon _ég_ a jobfarom“. János -viszszatekíntött, aszongya: „Jaj, Istenöm! gyün utánunk ės -_sütétfölhő_“. Aszongya êre a ló: „No, hát csak vezsd hátra a -_vakarót!_“ _Hátrahajtotta_ a vakarót, ojan _sűrű erdő_ lött belüle, -mind a vakaró. Még ezön az Ördöngősvénaszszon êvánczorgott, addig János -jô êhalatt. Akkor mögén ėcczör aszongya a ló: „Néz viszsza, édös gazdám! -néköm nagyon ég a balfarom“. Hátratekíntött, aszongya: „Jaj, Istenöm! -gyün utȧnunk ėgy _sütétfölhő_, de mán mingyá utolér!“ „No, hát csak -hamar vöd ki a _kefét_ a tarisznyábul és vezsd hátra!“ _Hátravetötte_, -ojan _sűrű erdő_ lött, mind a kefének a szőre. Mire ezön az -Ördöngősvénaszszon átvánczorgott. János beért a Nagyôrúbarátnak a -határjába, akkor osztán nem vôt hatalma az Ördöngősvénaszszonnak, mind -öszszetípászta az egész haját. Itt oszt az Ördöngősvénaszszon -viszszamönt, János pedig bevitte a Barátnak a lėjánt, Aszongya a -Nagyôrúbarát a lánnak: „No, hát édös szívem, szép szerelmem! én a tijėd, -tė az enyim, mos mán lögyünk ėgymásé!“ „Hohó, vén kutya! – mongya a lán -– maj ha János elhozi aszt az _arankácsát_, a mölikbül való ez a toll!“ -Akkor behívatta a Nagyôrúbarát Jánost, aszongya: „No, János! ha el nem -hozod aszt a kácsát, a mölikbül való az a toll, akkô vége az életödnek!“ - -Itt oszt János nagyon mögijett, hogy hun van az az arankácsa, a kibül -való az a toll, as sė tugygya, hogy lė van-ė, vagy föl? Kimönt és -ráborult a lovára és ott sírt. A lova míkô tisztavíz a János könyvitül, -nem álhati, mögkérdözi: „Mi bajod? édös gazdám!“ Akkô mongya: „Nem ögyéb -– asz monta a Nagyûrúbarát – hogy ha ê nem hozom aszt az arankácsát, a -mölikbül való az az arantoll, ȧkkor vége az életömnek!“ „Montam, ugy-ė! -– aszongya a ló – hogy sė nė tugy, sė nė láss sėmmit, hogy maj -mögsiratod? hanem mos mán mindėgy, töd da vakarót mög a kefét a -tarisznyába, űj föl oszt gyerünk!“ Mikor mönnek ėd darabon, aszongya a -ló: „Tudod-ė, mán mos hova mögyünk?“ Aszongya: „Nem tudom“. „Hát oda -mögyünk, a hunnat êloptuk az aranhajúlánt, ott van a kerbe ėgy nagy -dijófa, azon szokott az arankácsa hálni, de csak écczaka 12 órakor -szokott hazagyünni. Éfél után 2 órájig van itthun, hanem az -Ördöngősvénaszszon eszt nagyon őrzi, mer még a kácsa itthun van, mindig -ojan világosság van a kerbe, mind mikor legszöbben süt a nap. Hanem ha -odaérünk közel, én elváltódzdzok _szőlőkapájé_, tė mög öreg -_Szőlőkapásé_, hanem ott az Ördöngősvénaszszon maj akar neköd anni az -épület alatt ėsz szobát, hogy abba lakjál, de tė nė válald, csak asz -mond az Ördöngősvénaszszonnak, hogy tė nem szoktad, mer tė mindig a -kerbe szoktá gunyhóba lakni. Oszt ha odamögyünk, akármijen kis bért -kinál, aval tė nė törögy, csak ėgygyezél mög vele. Ha möglösz az -ėgyesség, mindgyá fogjál hozzá a kerbe ėgy szőlőgunyhót csinálni, nem -baj az, ha nem lösz is kész“. Mikor odaértek, János lėszált a lórul. A -ló körösztülbukott a fejin, lött belüle szőlőkapa, Jánosbul pedig lött -Szőlőkapás. Mikor odaértek, délután ėgy óra tájba vôt az üdő, odaköszön -a János: „Jó napot agyon Isten, gazdaaszszon! nem köllene magának valami -Szőlőkapás?“ „De igön! éppen mos köllene“. „No, hát akkô én beálok, ha -mögfogad!“ Aszongya az Ördöngősvénaszszon: „Ért maga a szőlőmunkáhon?“ -„Hogy nė értenék, mikor abba nevelöttem fő!“ – mongya János. Hamar -öszszeėgyesztek. Aval az Ördöngősvénaszszon kimutatta Jánosnak, hogy -mölik lösz a lakása, de a János nem fogatta el. Aszongya János: „Én még -ijet nem is halottam, hogy a kapás palotába lakjon! hanem 60 esztendő -ûta mindég a szőlőgunyhóba laktam!“ „Dehát itten nem lakhat, mer itten -nincsen szőlőgunyhó!“ Aszongya János: „A! nem sokájig tart aszt -csinálni! maj mögcsinálom én“. Ennek az Ördöngősvénaszszon mögörűtt: -mijen ügyes szőlőkapása lösz neki! János oszt elkeszte a szőlőgunyhót -csinálni. Nem nagyon lött a gunyhó kész, mer János nem is nagyon -iparkodott, hogy elkészíje, az estét alig várta. Mikor osztán este lött, -János a kis gunyhó elébe lėfekütt. Az Ördöngősvénaszszon mög vôt -nyugodva, nem féltötte a kácsát. Odaszámított, hogy mos jó szőlőkapása -van neki, rá sė számított, hogy a kácsát köllene őrzeni. János pedig -mikor egész bealkonyodott, mint a hogy monta a lova: „Hogy ha -besütétödött, möny föl a fára osz űjjé a kácsafészök alá, ha a kácsa -hazaszál, akkor csak röttön fogd mög!“ úgy tött osztán János. Éppen -tizėnkét órakor a kácsa hazaszált, János röttön mögfokta, a fárul -lėgyütt, a kapája elváltóczott lónak. Aval János a hátára pattant, úgy -vitte mind a szél az arankácsát. Az ördöngősvénaszszon _mőgálmotta_, -hogy elveszött az arankácsája. A méj álombû fölébrett, aval kigyütt, -látta, hogy a kert nagy sütécscségbe van. Igy gondolta az -Ördöngősvénaszszon: „Azé van ijen sütécscségbe, mer a kácsa nem gyütt -még haza“. Mikor bemén, nízi az órát, akkor láti, hogy ėgy óra jis -elmult; aval az Ördöngősvénaszszon mögén kimén, hát láti, hogy nincs az -öreg Szőlőcsősz, de még a kácsa sė. Aval az Ördöngősvénaszszon röttön -főnyergöli a szénvonyót és utánna. A hogy mén utánna, aszongya a ló: -„Nézzél hátra, édös gazdám! nagyon ég a jobfarom“. János hátranéz, -aszongya: „Jaj, Istenöm! gyün utánnunk ėgy sütétfölhő“. Aszongya a lova: -„Csak hamar, vöd ki a _vakarót_ és vezsd hátra!“ János kikapta a vakarót -és _hátravetötte_, ojan _sűrű erdő_ lött belüle, mind a vakaró. Még az -Ördöngősvénaszszon átvánczorgott, János addig jô êhalatt. Mönnek ėd -darabég, mögén szól a ló: „Nézzél hátra, édös gazdám! nagyon ég a -balfarom“. János hátratekíntött, aszongya: „Jaj, Istenöm! gyün utánunk -ės sütétfölhő, de mán mingyá utolér“. „No, hát csak hamar vöd ki a -_kefét_ a tarisznyábul és vezsd hátra!“ János _hátravetötte_, ojan _sűrű -erdő_ lött belüle, mind a kefének a szőre. Mikor ezön az -Ördöngősvénaszszon átvánczorgott, mán akkor János beért a Nagyôrúbarát -határjába. Mikor eszt az Ördöngősvénaszszon möglátta, hogy mos mán nem -éri Jánost, mérgibe úgy fölfujódott, hogy elfakatt. Eszt mögláti a -Barát, hogy János beért az udvarba, így szól az aranhajú lánhon: „No, -édös szívem, szép szerelmem! én a tijėd, tė az enyim, mos mán lögyünk -ėgymásé!“ Aszongya a lán: „Hohó, vén kutya! hotyha elhozi János aszt az -_arancsődört_, a kirülvaló ez az aranpatkó“. Itt oszt behívatta a -Nagyôrúbarát Jánost, aszongya: „No, János! ha el nem hozod neköm aszt az -arancsődört, a kirülvaló ez az aranpatkó, vége az életödnek!“ - -Itt oszt János nagyon mögijett, hogy hun van az az arancsődör? as sė -tugygya: lė-jė, vagy föl? Kimönt és ráborult a lovára, sírt. A lova mikô -mán tisztavíz vôt a János könyvitül, nem álhatta, hogy mög nė kérdözze: -„Mi bajod? édös gazdám!“ Akkô mongya János: „Nem ögyéb – asz monta a -Nagyôrúbarát – ha ê nem hozom aszt az arancsődört, a kirül való az az -aranpatkó, akkor vége az életömnek“. „Montam, ugy-ė! hogy sė nė tugy, sė -nė láss sömmit, hogy maj mögsiratod – a ló mongya – hanem mos mán -mindėgy, hanem nyergöjj föl és tögyél föl ėgy ásót is a nyerög tetejire, -mög a vakarót, kefét a tarisznyába, osztán gyerünk!“ János osztán úgy is -tött, a hogy a lova monta. Mikor mönnek ėd darabon, aszongya a ló: -„Tudod-ė, most huvá mögyünk?“ Aszongya János: „Nem tudom“. „Most -elmögyünk a _Sóstengör_ szélire, ottan majd _ássál lė a főd alá_, úgy -hogy csak az ôrom högye lögyön ki, tė pedig eregy föl ėgy fára, szögezd -a mejjednek a kardodat és majd én elnyerítöm _kécczör_ magamat, majd -átgyün az arancsődör, de mikor kécczör átgyün, nem tanál engömet mög, -mindig viszszamén; mikor _harmacczor_ elnyerítöm magamat oszt átgyün, -akkor majd kiugrok a főd alul és majd öszszeveszünk. Ha én _izzadok mög_ -hamarabb, akkor csak dűj bele a kardodba, ha pedig a csődör izzad mög -hamarabb, akkor csak ugorj lė a fárul, űj a tetejembe és gyerünk! Nė -törőgy a csődörrel, maj _gyün az utánunk!_“ Úgy is vôt. Mikor nyerítött -a János lova, a csődör átgyütt, nem látta Jánosnak a lovát, viszszamönt -mind a kécczör; de mikor harmacczor elnyerítötte magát oszt kiugrott a -főd alul, akkor öszszevesztek. Addig veszeköttek, hogy ėcczör láti ám a -János, hogy az arancsődör csupa hab, lėugrott János a fárul és -fölpattant a lova hátára. Mén most vele mint a szél, de az arancsődör is -mén ám vele. Mikor osztán möktutta az _aranménös_ a Sóstengör tulsó -szélin, azok is átúsztak ám a Sóstengörön oszt utánuk! Ėcczör mongya ám -a ló Jánosnak: „Nézzél viszsza, édös gazdám! nagyon ég a jobfarom“. -Viszszatekínt János, mongya, hogy _gyün_ utánuk az _aranménös_. „No, – -aszongya – nė féj! csak vezsd hátra a vakarót!“ János kikapta a -tarisznyábul a _vakarót, hátravetötte_, ojan _sűrű erdő_ lött belüle, -mind a vakaró, még ezön az aranménös átvánczorgott, addig János jô -êhalatt. Mönnek ėd darabég, ėccző mögén mongya a ló: „Nézzél viszsza, -édös gazdám! nagyon ég a balfarom“. Viszszatekint János, láti, hogy az -aranménös közelget. „No, – aszongya a lova – nė féj! csak vezsd hátra a -_kefét_“. Kikapi János a tarisznyábul a _kefét, hátraveti_, ojan _sűrű -erdő_ lött belüle, mind a kefének a szőre. Mire ezön az aranménös -átvánczorgott, János a Nagyôrúbarát határjába vôt. Úgy möntek, hogy még -a kaput sė értek rá kinyitni, hanem a János a kapu tetejin ugratott be. -Mikor eszt möglátta a Nagyôrúbarát, aszt is möglátta, hogy az aranménös -is ugrott be a kapu tetejin, de ott mán az _aranménösnek nem vôt ereje_. -Itt osztán a Nagyôrúbarát mén mingyá a lánnak mondanni: „Édös szívem, -szép szerelmem! én a tijėd, tė az enyim, mos mán lögyünk ėgymásé“. -„Hohó, vén kutya! hotyha János mögfeji az aranménöst“. A Nagyôrúbarát -mingyá behívatytya Jánost, aszongya: „No, ha mög nem fejöd az -aranménöst, vége az életödnek“. - -Itt János nagyon mögijett, hogy _fejje mög ű az aranménöst_, mikor -_tisztatűzláng gyün a szájábul?_ Kimönt és ráborult a lovára, ott sírt. -A lova mikô tisztavíz a János könyvitül, nem álhati, mökkérdözi: „Mi -bajod? édös gazdám!“ „Nem ögyéb, – asz monta a Nagyôrúbarát – hogy ha -mög nem fejöm az aranménöst, vége az életömnek, hogy fejjem mög, mikor -tisztatűzláng gyün a szájukbul?“ „Nem baj! möny be, mon mög a -Nagyôrúbarátnak: mögfejöm, hogy ha a lovadat beengedi az istállóba -közéjük!“ János oszt bemönt a Nagyôrúbaráthon, monta, hogy mögfeji, ha -az istállóba beengedi az ű lovát is az aranménös közé! Aszonta a -Nagyôrúbarát: „Jô van! de röttön fejd mög űket és ott van a legnagyobb -vaskád, abba öntözd a tejüket bele!“ János mikor mögfejt, bemén -jelönteni, hogy mögfejte a ménöst, a Nagyôrúbarát mingyá aszongya a -lánnak: „Édös szívem, szép szerelmem! én a tijėd, tė az enyém, mos mán -lögyünk ėgymásé, János mögfejte mán az aranménöst“. „Hohó, vén kutya! – -aszongya a lán – maj ha János _mögfürdik_ az aranménösnek a _tejibe_“. -Itt oszt behívatta a Nagyôrúbarát Jánost, aszongya: „No, János! ha mög -nem fürdöl az aranménösnek a tejibe, vége az életödnek“. - -Itt oszt János mögijett, hogy hogy fürgyön mög ű az aranménösnek a -tejibe, mikor, ha belemén, öszszeég? Kimönt és ráborult a lovára, úgy -sírt. Mán a lova tisztavíz vôt a Jánosnak a könyvitül, de azér nem -szólott neki, mikor mán Jánosnak a könyvibe álott, nagysokára -mögszólalt: „Mi bajod? édös gazdám!“ „Nem ögyéb, – asz monta a -Nagyôrúbarát – ha mög nem fürdök az aranménösnek a tejibe, vége az -életömnek“. „Nem baj! – mongya a lova – möny be a Nagyôrúbaráthon, -mongyad neki: mögfürdök a ménösnek a tejibe, de úgy, hogy ha a lovamat -odaengedi a kád mellé“. János mönt mingyá a Nagyôrúbaráthon, mongya -neki, hogy ű mögfürdik az aranménösnek a tejibe, ha a lovát odaengedi a -kád mellé. A Nagyôrúbarát nem bánta mán, csak ha a János mögfürdik a -tejbe. János még be sė mönt a kádba, a ló mán elkeszte a _lángot önni_ -és a _jeget ereszteni_ a kádba, hogy mikor János belemönt a kádba, nem -vôt fôró. János oszt mögfürdött a tejbe, hécczör szöb lött, mind azelőtt -vôt, eszt mikor a Nagyôrúbarát möglátta, asz monta Jánosnak: „No, János! -én is mögfürdök a tejbe, hanem a lovad el nė vezesd a kádtul“. János -oszt otthatta a lovát. Még a Nagyôrúbarát készült a fürdéshön, addig a -János lova kiszítta a kádbul a jeget és még mérgessebb tűzzel okádta a -kádat tele, mind a tej vôt. Mikor a Nagyôrúbarát elkészült a fürdéshön, -beleugrott a tejbe, röttön szénné égött. - -Mikor eszt a lán möglátta, lelketlen szalad a kádhon, ugrik János -nyakába, így szól neki: „No, édös szívem, szép szerelmem! ugyan sokat -szenvettél értem! mos mán én a tijėd, tė az enyim, möghalt a -Nagyôrúvénbarát, lögyünk ėgymásé!“ - -Nagy lakodalmat csaptak ennek az örömire. A kocsisok is mög vôtak híva, -az első helre vôtak ültetve, hogy mijen sokat szenvettek űk is, mer az -öreg Nagyôrúbarát rosz gazda vôt. János osztán mind mögjutalmaszta a -kocsisokat, vôt a Nagyôrúbarátnak _ölég pénze_, mind boldog embör lött. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - - -9. Vérojtó, Kalapfojtó. - -Hun vôt, hun nem vôt, vôt a világon ėgy kiráj, ėcczör kitüntette: hogy -neki möjen 2 fija van, möjen vitézök! Ezön a török szultán nagyon -mögharagudott és hadat kűdött neki. Itt mos mán a kirájnak a két fija -készült a többi vitézökkel a csatáhon. A törökök tíz anynyinál is többen -vôtak, öszszecsaptak, áll oszt a nagy csata. A többi vitézök mind -elvesztek, a kik velük möntek, csak ėgyedül ketten marattak a -testvérjivel: Űk anynyira lėverték az ellenségöt, hogy utôvégre nem -maratt az ellenségbül ėgyetlen ėgy sė. De itt a két testvér _nem ismerte -mög ėgymást a vértül, oszt Vérojtó agyonvákta Kalapfojtót véletlenül_. -Mikor agyonvákta, akkor látta mög, hogy az ű édöstestvérje. - -Mos mán ű nagyszomorújan mén hazafelé, hogy az atytyának mögmongya: -csinájon vele, a mit akar, hogy hát ű így mög így járt a testvérjivel. -Mikor beér a város szélire, akkor látytya, hogy a házak is tönkre vannak -téve. Odamén, a hun a királi palota vôt, itt sė tanál ėgy lelköt sė. A -hogy ott őgyelög, lėmönt ėgy pinczeistálóba, ott látytya, hogy az -apjának vôt ėgy nagyonszép sárga paripája, hogy mán ojan méjen lėkapálta -magát a fődbe, hogy a hátaközepe maj csak a főddel van ėgy színbe, asz -kérdözi tűle: „Mi bajod? édös lovam! mé kalapáltad tė magad ijen méjen -lė?“ „Jaj! – aszongya – van énnéköm ölég bajom, mer mög vagyok -lánczolva, nem birok szabadulni!“ „Ugy-ė, hát mi töhette tönkre eszt a -várost?“ „Jaj! – aszongya – csak nė nagyon kérdöszd, csak szabadícs ki -oszt gyere a hátamra oszt gyerünk, mer a _Tizėnkétsorfogúlán_ tötte -aszt, csak ėgy kovácsot hagyott a faluba, a ki a _fogát élösíti_, a -többit mán mind mögötte az egész városbul!“ Itt osztán főnyergölte -Vérojtó a lovat, fölült rá, kifelé a városbul a hogy csak möhetött. Hát -ép a kovács előtt nyargalt el, ott vôt a Tizėnkétsorfogúlán is oszt -élösítötte a fogát. Mikô möglátta Vérojtót, aszt kijátotta neki: „Itt -vagy, hírös vitéz! éppen tégöd kereslek, várjá csak még két sorfogam van -élösíteni, tíz mán mögvan“. Hamardossan a kovács mögélösítötte, akkor -utánna ám a Tizėnkétsorfogúlán Vérojtónak, Vérojtó pedig mönt árkon, -bukron, tűzön, vizön körösztül és a _Feketetengörön_ is körösztülmönt. - -Mikor a _Fehértengörnek a hatvanhatodik szügetytyibe_ ért, akkor látta, -hogy a _hetvenhetedik szüget_ partján van ėgy kastél, igenyöst annak -váktatott. Abba a kastélba vôt ėgy nagyon gyönyörű, szép lėján. Mikor -odaért, igenyöst a vár tetejin ugratott be. Itt a lán möglátta, hogy -mijen gyönyörű, szép vitéz ugratott be az udvarba, kérdözi a lán: „Ugyan -hun jársz, hun kelsz, mikor még a szárnyas állatok sė juthatnak ide?“ -„Járok, kelök – aszongya – hajt a nyomorúság, bujdosnom köl la a -világba, hanem csak gyere velem és gyerünk továb, mer vége az -életünknek!“ „Dehogy mögyök – mongya a gyönyörű, szép lėján – tizėnnyôcz -esztendeje mán, mûta elhalt apám, anyám, azûta nė hogy férfit, vagy -cselédöt láttam vôna, még szárnyas álatot sė. Nė féj, nem gyühet ide -sėnki sė, mer tégöd is az Isten vezérölt ide!“ „Igaz, hogy az Isten -vezérölt, mer bujdosnom köll a Tizėnkétsorfogúlán elül, mert mán az -egész városunkat mögötte, a hova való vagyok. Éppen mikor gyüttem, akkor -kijátotta, hogy csak éppen engömet keres, csak mögájj mer még -kétsorfogam van élösíteni“. A lán feleli: „Ha csak az a baj, nem baj! -azon könynyen segítünk mink, mer itt van nálam az Öreganynya ja: -_Huszonnégysorfogú_, éppen jó hejre gyün, mer most is harakszik rá! csak -ha ideér, maj kieresztöm, maj röttön _ênyeli_“. - -Úgy is vôt. Ėcczör csak látik, hogy ojan hullámmal gyün a Fehértengörön, -hogy asz gondojják, hogy még a kastélt is elviszi a hullám. Akkor, mikor -odaért, a szép lėján kieresztötte a Huszonnégyfogút, az _Öreganynyát_ és -röttön _mögötte_. Hát itt most a lán nagy örömmel mönt be a legénhön: -„No, – aszongya – édös szívem, szép szerelmem! ezön könynyen segítöttem -én, hanem neköd sincs sėnkid sė, neköm sincsen sėnkim sė a világon, nė -möny innen sėhuva, éjjünk ėgyütt!“ A legén nem is mönt továb, ėgymásé -löttek a lėjánynyal, éltek boldogul, még most is élnek, ha mög nem -haltak. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - - -10. Az orrfülről. - -Hun vôt, hun nem vôt ėn nagytörvényű paraszt embör, mikor mögharagudott, -as sė tutta, mérgibe mit mondott? Asz tanáta mondani, mikor a lányokra -mögharagudott: „_Az Ördög vigyön el bennetöket!_“ - -Az Ördög mikor eszt möghallotta, férfiruhába öltözött, elmönt a -legöregeb lánt mökkérte. Vôt neki három lánya, mi csinájon? a lányok a -nyakára nyölnek! Odatta neki feleségül. A mint möntek, möndögéltek, -előtanátak ėgy kútat, a lány êmönt inni, de az Ördög asz monta a lánnak, -hogy: „Vannak ott _Galambok_ is oszt ha kérnek vizet, nė agy nékik!“ A -lány úgy is tött, mikor a Galambok kértek tűle vizet, nem adott nekik. -Viszi osztán a legén: az Ördög a lánt, de a lán mán mögsokalta az útat, -asz kérdöszte tűle: „Meszsze van-ė még a várossa?“ A legén asz felelte: -„Ott van, a hun a _Feketevárosba fehértorom_ lácczik, _csutkaparazsak -égnek!_“ A lán mögijett. Hazaértek, akkor a kezibe nyomott ėgy -_ôrfület_, asz monta neki: „Ha eszt mög nem öszöd, öszszedarabollak és a -tűzbe vetlek; ha pedig mögöszöd, elvöszlek feleségül!“ Az Ördög -lėfekütt, elkeszte az _ôrfület rágni_, de aszt nem bírta elrágni, -_bevetötte a tűzbe_. Écczaka, mikor fölérzött az Ördög, asz kérdöszte: -„Hun vagy, _ôrfül?_“ „Itt vagyok a csutkaparázsba!“ Az Ördög -öszszedarabolta a lánt paprikásnak, belevetötte a tűzbe, mögégette. - -Asztán elmönt a lánnak a középső tesvérjijé, elhoszta, mert nagyon -szeretné a tesvérje látni! A mint möntek, möndögéltek, előtanátak ėgy -kútat, a lány êmönt inni, annak is asz monta az Ördög, hogy nė agygyon -vizet a Galamboknak, ha kérnek, nem is adott. Mikor hoszta, ez is -mögsokalta az útat, asz kérdöszte: „Meszsze van-ė még a várossa?“ Neki -jis asz felelte: „Ott van, a hun a Feketevárosba fehértorom lácczik, -csutkaparazsak égnek!“ A középső lán is mögijett, mikô hallotta, hogy -hun van. Hazaértek, ennek a kezibe is belenyomott ėgy _ôrfület_, asz -monta neki: „Ha eszt mög nem öszöd, öszszedarabollak és a tűzbe vetlek; -ha pedig mögöszöd, elvöszlek feleségül!“ Az Ördög lėfekütt, elkeszte az -_ôrfület_ rágni, de nem bírta elrágni, a _patka alá ásta_. Écczaka, -mikor fölérzött az Ördög, kérdöszte: „Hun vagy, _ôrfül?_“ „Itt vagyok a -patka alatt!“ Eszt is öszszedarabolta papríkásnak, belevetötte a tűzbe, -mögégette. - -Elmönt az Ördög a lekkisebbé, hogy gyűjjön el, mer szeretné a két -testvérje látni. Ez is elmönt inni a kútra, neki is aszonta az Ördög, -hogy a Galamboknak nė agygyon vizet, de ez adott, ott hagyott nekik még -ėgy vödörrel is. A _Galambok_ aszonták neki, hogy mönynyön viszsza a kis -macskájájé oszt ha a legén: az Ördög a kezibe ád ėgy _ôrfület_, agygya -oda a kis macskának. A lány mikor ivott mán oszt odamönt a legénhön, -aszonta, hogy mos jutott az eszibe, hogy otthun felejtötte a kis -macskáját, hogy majd viszszamén érte! „Nohát, eregy viszsza érte!“ monta -a legén. Viszszamönt érte, elhoszta a kis macskát, beletötte a gelebibe. -Mikor hoszta, a lekkiseb lány is sokalta az útat, neki jis asz monta: -„Ott van, a hun a Feketevárosba fehértorom lácczik, csutkaparazsak -égnek!“ Ott van a várossa. Mikor odaértek, aszonta: „Ne ez az _ôrfül!_ -ha mög nem öszöd, öszszedarabollak és a tűzbe vetlek, mer mán a két -nénéd ott van, ha pedig mögöszöd, elvöszlek feleségül“. A lekkiseb lán -is elkeszte az _ôrfület_ rágni, de nem bírta elrágni. Akkor a kis macska -elvėrtyantotta magát, odatta neki, a kis macska pedig mögötte. Mikor az -Ördög fölérzött, kérdözi: „Hun vagy _ôrfül?_“ „Itt vagyok meleg -gyomorba!“ Itt osztán az _Ördög elvötte feleségül_ a legfijatalabb -_lánt_. - -Az Ördög elmönt ėcczör hazûrul, odadott neki tizėnkét szobakûcsot; -ráparancsótt, hogy a _tizėnharmadik szobába_ nė mönynyön be! Itt oszt ű -mögtróbálta a tizėnkét szobakûcscsal, hogy mi okrul nem szabad néki a -tizėnharmadik szobába bemönni? Hát oszt be bírt mönni oda is. Mikor -bemén a tizėnharmadik szobába, akkor láti, hogy nagyon _sok lélök van_ a -tizėnharmadik szobába, a kit az _Ördög_ mán _êfődelt_. Itt osztán -könyörgött a sok _lélök_ a lánnak. Az ėgyik aszonta: „Ereszsz ki, apád -lelkijé!“ A másik asz monta: „Ereszsz ki anyád lelkijé!“ A harmadik asz -monta: „Ereszsz ki tesvérjejid lelkijé!“ A negyedik asz monta: „Ereszsz -ki a tė lelködé!“ A lán kinyitotta az ajtót _szabadon eresztötte az -egész lelköt_. Azután látta a lán, hogy nem jót csinát, mögijett, hogy -mán most űtet is êfődeli az Ördög, csinátatott ėgy érczkoporsót mög ėgy -dėszkakoporsót. A két koporsót öszszeszurkôta, beletötte az érczkoporsót -a dėszkakoporsóba; ű pedig belefekütt az érczkoporsóba és _eleresztötték -a sok lelkök a vízön_, hogy az Ördög mög nė tanájja. - -Itt vôt két királ, ennek a két királnak vôtak halászaji. Az ėgyik -királnak a halászaji mindég nagyon sok halat foktak, a másiké pedig nem -fogott soha sėmmit sė. Itt oszt ennek a halászaji fokták ki az -érczkoporsót, a kinek sosė foktak a halászaji. Mikor kifokták az -érczkoporsót, fölmöntek a kirájhon, hogy gyűjön, mer ojan örömet foktak, -a möjent még sosė foktak! A királ hogy nagyon szomorú vôt, aszonta a -halásznak: „Eregy ki, mer mingyá agyonlűlek!“ A halász kimönt, főmönt a -másik halász, az is aszonta a királnak, hogy gyűjön, mer ojan örömet -foktak, a möjent még sosė foktak! A királ hogy nagyon szomorú vôt, neki -is asz monta: „Eregy ki, mer mingyá agyonlűlek!“ Ez a halász is kimönt, -főmönt a harmadik halász, hogy gyűjön lė a királ űfölsége, mer ojan -örömet foktak, a möjent még sosė foktak! A királ hogy nagyon szomorú -vôt, neki is asz monta: „Eregy ki, mer mingyá agyonlűlek!“ De mán a -_harmadik_ halász asz monta: „Nem bánom, ha agyonlű is, addig nem -mögyök, még királ őfölsége nem gyün!“ Látta a királ, hogy ez nagyon -hîja, kimönt, látta, hogy nagyon szép érczkoporsót foktak ki és nagyon -szép lán van benne. Ennek a királ nagyon mögörűtt, örömmel vezette föl a -palotájába a szép lánt. A lán nagyon könyörgött, csak ereszsze el, mer ű -érte gyün az Ördög a mé nagyon sok _lelköt_ kieresztött, űtet êfődeli; -de oszt asz monta a királ: „Maj segítök én az Ördögnek a baján!“ A királ -csináltatott a vízön bűrhídat és ide mindönféle álatbul röndölt, ha gyün -az Ördög, szétszaggassák. Itt oszt csakugyan mönt is az Ördög, elkapták -az állatok, szanaszétszagatták. - -A királ asztán elvötte a lánt feleségül, mer legén vôt. Lött is olan -lakodalom, hogy _hétmögyére_ szólt. A szürkeló a szűgyivel tolta a -levest, de a ki szégyöllős vôt, maj csak éhönhaló vôt. Mikor vége lött a -lakodalomnak, a királnak el köllött mönni háborúba. Az alatt az idő -alatt, még a háborúba vôt, lött a királnénak ėgy kis lėjánya. - -Ėcczör a királné kinyitogatta az ablakokat szellőzni, az alatt az idő -alatt _beszált két fehérgalamb_ a szobába és _elváltóztak_ szinte -_lėjánynyé_. Akkor nagyon kérték a királnétul, hogy agygya oda nekik -aszt a kis lánt, maj ojan örömet szöröznek neki, hogy ennek a királ is -mögörül. A királné nem akarta odanni, félt, hogy az alatt az üdő alatt -hazagyün az ura és űtet nagyon mögszekérozi érte; de itt a testvérjeji, -hogy nagyon könyöröktek, odatta nékik. Az a két galamb, a mölik -lėjánynyé elváltózott, a királnénak a _két nénye vôt_. Mikor a kis lánt -elvitték, három nap eltelt, még sė hozik viszsza. A negyedik napon a -királné kinyitogatta újfönt az ablakokat; hát ėcczör ėhön láti, hogy -szál _három fehérgalamb:_ két nagy és ėgy kicsi. Mikor beszáltak a -szobába, elváltóztak szinte. Akkor mongya a nénynye, hogy _ojan örömöt -hosztak_ a kis lánnak, hogy mikor _sírt: gyöngy hullott a szömibül;_ -mikor _nevetött: piros rúzsa hullott a szájábul;_ mikor _mönt: rozmaring -nyílt utánna_. - -A másik királnak is, a kinek vôtak a halászaji, akkor születött ėgy kis -fija, mikor ez a lány (nagy lett), a királ házasította a fiját és -elvötte ennek a királnak a lányát. Mikor esküdőre möntek, az a királfi -akkor látta, mikor esküdőre möntek, hogy gyöngy hul a szömibül, mikor -nevet: rúzsa hullik a szájábul, rozmaring nyíl utánna. A királnénak a -_Szakácsnéja_ jis könyörgött a királnak, hogy âra a kocsira űjjön, a kin -a mönyaszszon ül, de a királ nem engette. Itt oszt az aszszon azon -gondoskodott, hogy bírná a királlánnak a szömit kivönni? Másképpen nem -fért hozzá, hanem mikor gyüttek viszsza az esküdőrül, az erdő mellett -mögálitotta a híntókat, hogy ájjanak mög! maj mögigazítik az ülést. Itt -oszt lėszált a hintórúl a Szakácsné a lányával, lėcsalták a királnét is, -bevezették az erdőbe, a hun nem látta űket sönki, ott osztán a -királlánrul a ruhát ráatta az ű lányára, _kiszötte a szömit, belerakta -az ű lánya szöme helire_. Hát mikor hazamönnek, akkor látytya a királ: -mikor rí a királkisaszszon, nem hul gyöngy a szömibül; ha nevet: nem hul -rúzsa a szájábul; ha mén: nem nyíl rozmaring utánna. Itt a királ nagy -gondbaesött, pofonvákta a királkisaszszont, hogy sírjon jobban, azután -pedig mögnevettette, hogy hullik-ė rúzsa a szájábul? Mikor látta, hogy -nem hult rúzsa a szájábul, mögsétáltatta, hogy nyílik-ė rozmaring -utánna? A királ nagy gondbaesett, még jobban pofonvákta és bemönt ėgy -külömös szobába. - -A királnak vôt ėgy kanászsza, mögtanáta a királkisaszszont, de szöme -nékű vôt, hazavezette. Este mikor hazamönt, hazavezette, aval asztán -bemönt az _Ördöngősvénaszszonhon_, hogy nem tunna neki szömet anni, mer -kivákta ėgy kan a másiknak a szömit – hogy mög nė tugygyák! Akkor asz -monta az Ördöngősvénaszszon: „No, itt van ėgy, hanem vigyázz rá, a -macska el nė vigye!“ A kiskanász oszt nagyon szépen _mögmosogatta_ és a -_helire tötte_. Mögén bemönt az Ördöngősvénaszszonhon, hogy agygyon -másikat, mer a macska elkapta tűlle. Aszongya: „Még ėgygyet tudok anni, -de vigyázz rá, hogy ê nė vigye a macska!“ Eszt is a kiskanász szépen -mögmosogatta és a helire tötte a királkisaszszonnak. - -Mikor helire tötte a két szömit, bevezette a királnak a kertyibe, oda -ėgy szép rúzsafa alá ültette, bemönt a királhon, aszongya: „Gyűjjön ki, -ollan szép rúzsa nyítt a virágoskerbe, hogy ojat még nem látott!“ Asz -monta neki a királ: „Eregy ki! mer ha ki nem mész, mingyá agyonlűlek!“ -Asz mongya a kiskanász: „Nem bánom királatyám, ha mingyá agyonlűsz sė -mék ki, még nem gyüsz velem!“ Itt oszt a királ kimönt a nagy -könyörgésre, akkor látytya, hogy ott van az ű kedvesse. A királ anynyira -mögörűtt, hogy as sė tutta, hogy vezesse be. A lán osztán elmonta a -királnak, hoj járt. A királ nagy tüzet rakatott, az Ördöngősvénaszszont -a lányával elevenen a tűzbe vettette. Az a Szakácsné az vôt az -Ördöngősvénaszszon. A kiskanászt pedig mögjutalmaszták, hogy boldog -embör lött belüle. - -Nagy lakodalmat csináltak, éltek boldogul, még most is élnek, ha mög nem -haltak. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - - -(Segítő felsőbbek.) - - -11. Pétör halász. - -Vôt a világon ėsz szögén halászembör, a ki nasz szögénséggel élte át a -világot. A mölik napon halat övött, azon a napon kinyeret nem tudott -önni, anynyi mögelőzése vôt; a mölik napon pedig kinyeret övött, azon a -napon nem tudott halat önni. - -Itt osztán az Úristen mög Szentpétör a földön járt, bemönnek hálást -kérni a halásztul. És azon a napon éppen nem atták el a halat, fősztek -vacsorára, szégyölték bevinni, mivelhogy ismeretlen vendégök vóltak, -hogy nincs kinyerük. És itt az embör kihítta a feleségit, azon -tanácskosztak, hogy agygyák be a halat, ha mán nincsen kinyerük? -Aszongya az ura: „Ó, hé! ha minket így áldott mög az Isten, ârû mink nem -töhetünk!“ Aval bevitték a halat; asz mongya az aszszon: „Szögényök -vagyunk, nincsen kinyerünk, mink így élünk a világba: a mölik napon -halat öszünk, kinyeret nem birunk önni!“ Aszongya az ėgyik útas: -„Mönynyön ki csak, néni! nézze mög, talán van ėgy darab a pôczon?“ -Aszongya az aszszon: „Nincsen, mer a mi fijunk öszszeszötte még a -morzsát is!“ „Csak mönynyön, mégis nézze mög!“ Kimönt az aszszon, -mögnészte és _három naty kinyér vôt a pôczon_. Az aszszon röstelte is -esztet, hogy talán el akarta taganni; hogy nincsen kinyerük aszonta; de -hát eszt nagyon jô tutta Jézuskrisztus. Az aszszon bevitte, aszongya: -„Nézzék! talán az Úristen is eszt nekünk röndölte, hogy vendégjeink -vannak!“ Aval továb beszélgettek. Röggel, mikor mögviratt, aval -Jézuskrisztus és Szentpétör útnak indúlt. - -Mikor elhalattak ėd darabon, akkor mongya Szentpétör: „Uram, teremtőm! -möjen ajándékot agygyunk ennek a szögén halászembörnek, a mé így -mögvendégölt bennünket és hálást adott?“ Asz mongya az Úristen: „Ó, -Pétör! maj teremtök ennek a fijúnak ėgy _Lánt feleségül_, a kivel fogik -a halat és ėgy _szamarat_, a kivel hordik elanni!“ A Pétör, a halász -fija azonnal kivitte a hálót a vízre mögtróbálni. Pétör a hálót -csakugyan mikô a vízhön értette, anynyi vôt a hal, hogy a háló után is -pattogott a hal. Azután Pétör horta a halat elanni; de mán Pétör -anynyira möggazdult, hogy anynyi a kincse, hogy maga sė tutta a számját. -Ez alatt az üdő alatt elhaltak Pétörnek a szüleji; Pétör úgy gondolta -magába, hoty hát jó lösz nekik a városba mönni lakni! Monta a -Feleséginek: „Hallod, hé! job lösz nekünk a városba lakni, fijatalok -vagyunk, mögélünk mink a városba is, ha nem halászgatunk is!“ Asz mongya -az aszszon: „Csak lakjunk mink kint! job lösz nekünk kint lakni, mint a -városba, mert a városbalakás siralmadra esik neköd, Pétör!“ Aszongya -Pétör: „Nem a, hé! csak gyerünk be!“ - -Itt oszt Pétör bemönt, vött a városba házhejet, êre Pétör nagyon szép -palotát csináltatott. Mikor pedig bekerűltek a palotába, asz monta -Pétör: „Ė’ szép vendégségöt csinájunk, hogy evel az úri társasággâ -ismerecscségöt csapjunk!“ „Nė csapjunk mink Pétör vendégségöt, mer az -Pétör neköd siralmadra esik! – aszonta a Felesége – no, hát nem bánom ha -csapunk is vendégségöt, hanem én maj elkészítök mindönt, tė pedig beadod -az ételt, én pedig elmék valamőre, hogy engömet nė lássanak!“ Mikor -elgyüttek a vendégök, Pétör mint gazdaszszony, ű atta be az ételt. Akkor -mongyák az urak: „Itt szép kastél! kár hogy nincs benne ėgy szép -gazdaszszon“; êre Pétör asz feleli: „Van itt szép gazdaszszon is!“ „No, -hát ha van, ugyan hîja be!“ Mikor kimönt Pétör, aszongya a Felesége: -„Ugy-ė montam, hogy nė ad delő, hogy én is vagyok! csak tė magadat“. -Pétörnek nem akarta a Felesége mögszegni a kedvit, ű előmönt. Itt az -urak köszt nagyon föltűnő vôt, hogy Pétörnek nagyon _szép Felesége_ van. -A vendégök köszt a királfijú is ott vôt és a királfijúnak nagyon -möktecczött a Felesége. Másnap röggel elhívatta a királfijú Pétört, asz -monta neki: „Pétör, ha hônap röggel a tė kastéjodtû az enyimig -arangyalogút nem lösz, vége az életödnek!“ Itt Pétör ríva mönt hazafelé, -akkor kérdözi a Felesége: „No, hé! mi bajod?“ „Nem ögyéb, hanem asz -parancsolta a királfi, ha hônap röggê aranyútat nem csinálok a palotámtû -a királ palotájájig, vége az életömnek!“ Akkor monta a Felesége: „Lád-ė? -montam nė csinájjunk vendégségöt? de mos mán mindėgy! hanem űj föl a -_szamárra, ereszd el a kötelet_, majd elvisz az tégöd a hová köl!“ Pétör -fölült a szamárra, útnak ereszti a szamarat. A szamár mönt, mönt, a mint -mönt ėcczör csak _mögdobbant a szamár_; ott ėgy kis ajtó nyît, Pétör -lėszált a szamárû, bemönt a nyíláson, ott tanáta az Úristent és -Szenpétört. Kérdözi az Úristen Pétört: „Mi bajod, Pétör? mé gyütté?“ -Akkor monta Pétör: „Nem ögyéb, hanem a királfi aszonta, hogy ha nem -csinálok ėgy _aranútat az én palotámtû a királ palotájájig_, akkor vége -az életömnek!“ Aszonta az Úristen: „Eregy Pétör haza, fekügy lė, nem -lösz sömmi baj!“ Pétör hazamönt, lėfekütt, alutt. Elig várta a királfi -hogy mögviragygyon, möglássa az aranyútat, mögvan-ė? Mögvôt. A királfi -mögén főhívatta Pétört, aszonta neki: „Pétör, ha hônap röggel ennek az -aranyútnak két _gyémántkarja nem lösz_, vége az életödnek!“ - -Pétör mögén ríva mönt hazafelé, akkor kérdözi a Felesége: „No, mos mög -mán mi bajod?“ „Nem ögyéb, hanem asz parancsolta a királfi, ha hônap -röggelre ennek az aranyútnak két gyémántkarja nem lösz, vége az -életömnek“. Akkô monta a Felesége: „Csak űj föl a szamárra, majd elvisz -a tégöd a hová köl, de a kötelet elereszd!“ A szamár mögén elvitte -Pétört ahhon a nyíláshon, a hun az Úristen mög Szenpétör vôt. Mikor -odaért, mögdobbant a szamár, Pétör lėszált a szamárû, bemönt a nyíláson, -ott tanáta az Úristent és Szenpétört. Kérdöszte az Úristen Pétört: „Mi -bajod, Pétör! mé gyütté?“ „Nem ögyéb, hanem a királfi aszonta: Ha hônap -röggelre az aranyútnak két gyémántkarja nem lösz, vége az életömnek!“ -„Eregy Pétör haza, fekügy lė, nem lösz sömmi baj!“ Pétör hazamönt, -lėfekütt, alutt. Elig várta a királfi, hogy mögviragygyon, möglássa az -aranyútnak a két gyémántkarját, mögvan-ė?“ Mögvôt. A királfi mögén -hívatta Pétört, aszonta neki: „Neköm van _12 láncz erdőfődem mög van 12 -tehenem, az a 12 tehén mind ökörbornyút ejjön és aval a fődet fő nem -szántod és kölessê be nem vetöd, hogy köleskását ögyek nálad hônap -röggel_, akkô vége az életödnek!“ - -Pétör mögén ríva mönt hazafelé, akkor kérdözi a Felesége: „No, mos mög -mán mi bajod?“ „Nem ögyéb, hanem asz parancsolta a királfi, hogy -tizėnkét láncz főgyit aval a tizėnkét ökörbornyúval száncsam föl, a -möjiket az ű tizėnkét tehene ejjön, kölessel vessem be, hogy hônap -röggel nálam köleskását ögyön, ha én eszt mög nem töszöm, vége az -életömnek!“ Akkor monta a Felesége: „Csak űj föl a szamárra, majd elvisz -tégöd a hová köl, de a kötelet elereszd!“ A szamár mögén elvitte Pétört -ahhon a nyíláshon, a hun az Úristen mög Szenpétör vôt. Mikor odaért a -nyíláshon, mögdobbant a szamár, Pétör lėszált a szamárrû, bemönt a -nyíláson, ott tanáta az Úristent mög Szentpétört. Kérdözi az Úristen -Pétört: „Mi bajod, Pétör, mé gyütté!“ „Nem ögyéb, hanem a királfi asz -parancsolta, hogy tizėnkét láncz főgyit aval a tizėnkét ökörbornyúval -száncsam föl, a möjiket az ű tizėnkét tehene ejjön, kölessel vessem be, -hogy hônap röggel nálam köleskását ögyön belüle, ha én eszt mög nem -töszöm, vége az életömnek!“ „Nem baj, Pétör! hanem eregy el a -királfihon, mongyad: Möglösz! Mongyad a királfinak: hogy a kölesfődet -ültesse be gyümölcsfával és ez mind gyümölcsöt terömjön, mer hônap után -dére én (= Péter) akarok királ űfölséginél ebédölni!“ Pétör elmönt a -királfihon, monta neki, hogy a mit parancsolt, möglösz! hanem a -kölesfődet ültesse be gyümölcsfával, az a gyümölcsfa mind terömjön -gyümölcsöt, mer hônap után délre királ űfölséginél akarok ebédölni!“ - -„No, Pétör! nincs irgalom, kögyelöm, mer tė néköm merté föladatot anni, -ezé jis fölakasztanak!“ - -Itt oszt Pétört viszik akasztani. Mikor Pétört kikésérik az akasztófa -alá, sok látvánság öszszegyütt, az _Úristen_ ott jelönt ėgy _koldús -ruhába_, asz kérdözi: „Mit akartok Pétörrê?“ Aszongya a királfi: „Föl -akarjuk akasztani!“ „Hát mé akaritok Pétört fölakasztani?“ „Azér, mer -aszt hatta, hogy én gyümölcsfát ültessek a kölesfődembe királ létömre, -mer ű hônap dére nálam akar ebédölni!“ Asz kérdözi az Úristen, kûdús -ruhába van: „_Ki vagy tė?_“ „Én vagyok a királ!“ „No, hát, ha tė vagy a -királ, én mög vagyok az Úristen, a királt köl fölakasztani!“ Itt a -királt fölakasztották, Pétör mögmönekült és nagy köszönettel fogatta az -Úristennek, hogy hát az ű életit mögmöntötte. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - - -12. Az öreg katona. - -Vôt a világon ėgy katona, a ki ezelőtt még régente harmincz esztendeig -katonáskodott. De hogy mögöregödött, szabacscságra eresztötték, hogy -mönynyön mán, mer öreg: katonának. A mi ruhája vôt, katonaruhája, -odatták neki, mê emijen ruhája nem vôt, mög úgy gondolták: mögérdemli, -mer nagyon sokájig katonáskodott. - -Aval osztán mikor útnak indult, nem vôt csak 3 krajczárja. A mint mönt, -möndögélt, betért ėgy erdőbe; itt osztán igy gondôkodik magába: „No, ha -ėgy faluba bemöhetök, mingyá vöszök ėgygyé: _pipát_, ėgygyé: _dohánt_, -ėgygyé: _masinát_“. Mikor ű eszt elszámolta, akkorra odaért ėgy öreg -_Őszembör_, imátkozott, adott neki ėgy krajczárt alamizsnájúl. Akkor -oszt gondoskodott: „Hogy ha most mán pipát vöszök mög dohánt, nem jut -masinára; vagy ha dohánt vöszök mög masinát, nem jut pipára“. Mikor eszt -êszámolta, akkor mögén odaér az öreg _Őszembör_, mögén imátkozott, mögén -odadott neki ėgy krajczárt. „No! – aszongya az öregkatona – mos mán nem -vöszök sėmmit sė, mer ezön az ėgy krajczáron nem löhet vönni“. Mire eszt -elgondolta magába, mögén odaért az öreg Őszembör, harmacczor êkeszdött -imátkozni, odatta neki a harmadik krajczárt is. Akkor kérdöszte tűle az -öreg Őszembör, hogy mit kéván ezé a három alamizsnájé? Aszonta: „Én nem -kévánok ögyebet, csak ojan pipát: a kibül a _dohán sosė alszik ki_ (= a -tűz), mög ojan tarisznyát: a kibül a _czipó sosė fogygyon ki_, mög ojan -kulacsot: hogy a _bor sosė fogygyon ki_“. Aszongya az Öreg: „A lelköd -üdvösségit kévánod?“ „Aszt majd utojjára hagyom!“ mongya a katona. Aval -oszt az _Öreg eltünt_. A hogy mönt a katona, látytya, hogy ėgy fán ott -csüng a _kulacs_ és a _tarisznya_ mög a _pipa_, mingyá lėakasztotta, -elkeszdött önni, mer ügön éhös vôt, ivott rá bort és mingyá fővöszi a -pipát, hát ég benne a dohán, csak szíjja. - -Eszt pedig az Ördögök möglátták, kérték tűle, de ű nem atta. Itt oszt az -_Ördögök elvötték_ tűle, oszt űtet is jól elverték. Nojsz, itten -szomorúan mönt tovább az öreg katona. A mint mén, möndögél, elébe mén az -Öregkûdús, asz kérdözi tűle: „Mit kévánsz azé a három alamizsnádé? ha -mán ojan szöröncsétlenül jártál“. Aszongya: „Nem ögyebet, csak ėgy ojan -_furkóst_, a ki _addig üsse, még én aszt nem mondom:_ hogy nė üsse!“ -Mögkapta a _furkóst_, ott termött, avval oszt odamén az Ördögöknek a -lakásukra az erdőbe, kéri tűlük, hogy agygyák viszsza a _pipát_ mög a -_kulacsot_ mög a _tarisznyát!_ Az Ördögök nem atták, még mög akarták jô -verni; ű sė vôt ám röst! mingyá monta: „_Üssed furkócskám!_ nem apád“. -Avval osztán elővötte ám a _furkó_ űket, anynyira _verte űket_, hogy -könyörgésre fokták, hogy nė báncsa, viszszaagygyák a _pipáját_, a -_kulacsát_, mög a _tarisznyát!_ Mikor viszszaatták, akkor monta az öreg -katona: „_No, furkócskám, nė bánd űket!_“ - -_Nem is bántotta_ osztán a _furkós_, ű osztán ivott, övött, mikor -jôlakott elkeszdött pipálni, _akkor is égött_ a dohán, _nem is köllött -tőteni_, osztán tovább útazott az erdöbe. Mikor az erdő szélihön ért, -látott meszszirül ėgy nagy sütécscségöt, mikor közeleb halatt hozzá, -akkor láti, hogy ėgy kis gyėrtyavilág lácczik ki belüle, itt oszt ű -annak tartott igenyössen oda. Mikor bemén a kapu alatt, akkor láti, hogy -az egész város ojan _sütécscségbe_ van: hogy a világon sėmmit nem látni, -de ojan nagy csönd van: hogy a világon sėmmi zajt, vagy szót sė löhet -hallani. Ű oszt a hogy őgyelög, hát rátanál a kapusra és kérdözi a -kapust: „Ugy-ė! – aszongya – mér van ez a város ijen na sütécscségbe?“ -„Ez a város – aszongya – azé van ijen na sütécscségbe: mer az -_Ördögökkirája_ el akari vinni a mi kirájunk lányát feleséginek, de a mi -kirájunk nem atta és asz monta: hogy ha nem agygya, ojan sütécségöt ád -rá a mi királunkra, hogy többet ki nem tud mönni, a lányát pedig úgyis -elviszi; – aszongya a kapus – a ki a lányát mögmönti az -Ördögökkirájuktul mög a várost mögvilágosíti, annak agygya a lányát -feleségül és a felekiráságát“. Itt osztán asz kérdözi az öreg katona: -„Mőre köl odamönni, az Ördögökkirájának a lakására?“ A kapus oszt -elútasította az öreg katonát az Ördögökkirájukhon és aszonta, hogy _két -ápfogát hozzon ê, aval birik_ a várost _mögvilágítani_. Addig őgyelög az -öreg katona, ėcczör is rátanát. Mikor bemén, látytya, hogy nincs otthun -ėgy Ördög sė, mingyá osztán beleül az _Ördögöknek a kirájuknak a -trónyába_. Mikor hazamönnek az Ördögök, mingyá láti a kirájuk: hogy a -katona ül trónon, asz mongya neki: „Hó! hohó! hogy mersz tė az én -trónomra ülni? hanem gyűj lė oszt eregy még szépen vagy! ha nem, vége az -életödnek!“ Aszongya az öreg katona: „Hohó! nem mögyök én addig, még -eszt a várost mög nem világítod!“ „Addég tė nem mész ki? maj mingyá -kivöszlek én onnét!“ – az Ördög monta neki. – Mikor látta a katona: hogy -az Ördögök mönnek neki, elkijátotta magát: „_Üzsd furkócskám! nem apád, -nė sajnád! Az Ördögökkirájuknak csak a két zápfogát!_“ Asz kijabálta az -öreg katona, aval osztán röttön _kiütött két zápfogát a furkós_, akkor a -katona kiugrott röttön a trónbul és fölkapta és így kijált a furkósnak: -„_No, furkósom üzsd tovább!_“ Akkor az Ördögök mögijettek, a kirájuk -aszonta: „Jaj, nė báncs! mögvilágosítom a várost!“ „No! – aszongya az -öreg katona – mönynyetök a városbul úgy, hogy a városnak a tájára sė -gyűjetök többet, mer ha még ėcczör a tájára gyüttök, akkor lėmögyök a -_pokolnak_ a méjségös _fenekibe_ és ott mind agyonverlek bennetöket!“ -Akkor monták neki: „No! csak nė báncs továb bennőnket! elmögyünk és a -várost mögvilágosíjuk és tájára sė gyüvünk többet!“ - -Aval osztán elmöntek, a katona pedig bemönt a királi palotába és hogy -ott keresködött, _a lelkök a köpönyege újjára belekapaszkottak_, de úgy, -hogy ű aszt _nem is látta_. Ez alatt az üdő alatt kigyütt a kirá, -látytya, hogy az egész város mijen szép világosságba van, oszt ennek -nagyon mögörűtt, aszongya az öreg katonának: „No, fijam! hallom: mi -csináltá mög látom is, mos mán neköd adom a lányomat és -felekirájságomat!“ Itt oszt a katona mökköszönte a jóságát, aszonta: „Ű -neki nem köl sė a kirájsága, sė a lánya! Maj mögyök én útamon!“ Itt a -kiráj is mökköszönte a jóságát, hogy űket mögszabadította a -sütécscségtül! Aval oszt el is indult a katona. - -Mikor kiérközött a gyöpre, a _lelkök_ mind _lėhullottak_ rúla és -_bárányok löttek_, hogy ű csak aszt vötte észre, hogy szépbárányok -vannak mellette, ennek oszt nagyon mögörűtt, hogy mijen szépbárányok. Ű -mán most juhász lösz. Aval hogy hajhászta a _bárányokat legelni_, elébe -mönt ėgy ősz, Öregembör – ez vôt Szenpétör, aszt kérdözi: „Nem annád el -a _bárányokat?_“ „De eladom én!“ „No, ha eladod, ad ide! én mögvöszöm“. -„De – aszongya – ojannak adom, a ki engöm is mögvösz vele, hogy juhász -löhessek“. Asz mongya az ősz, Öregembör: „Neköm juhász nem köl, mer -juhász van“. „No, hát akkor – aszongya – nem adom!“ Szenpétör így -gondolta: „Hogy ha mán magát a _báránt_ nem agygya, akkor csak -mögvöszöm, de űtet mög kizárom mönyországbul, mer nem köllött neki a -lélöküdvösség, asz csak utojjára hatta. Aval _mögvötte_ Szenpétör a -_juhászt_ is a _bárányokkal_ ėgygyütt. Mos mán _hajtya_ a katona a -mönyország felé a _bárányokat_. Mikor odaértek _mönyország ajtajáhon_, -akkor aszonta neki Szenpétör: „No, hajcsad, maj én olvasom!“ Úgy is vôt. -Mikor _olvasta_ Szenpétör a _báránt befelé_, mikor ėgy maratt kint, -akkor asz monta néki Szenpétör: „Nészd! – aszongya – ėgy fölkeverőczött -hátul a cserjébe!“ Úgy gondolta Szenpétör, maj hátranéz a katona, aszt -az ėgy bírkát beránti, űtet mög kizári, de a juhásznak is vôt anynyi -esze, hogy belekapaszkodott az ėgynek a szőribe és úgy nézött hátra. -Aval Szenpétör mikor eszt _az ėgy báránt berántotta, a katonát is -berántotta vele_. - -„No, mos mán, ha idebe van, nem lükhessük ki!“ monta Szenpétör, így -gondolta: „Ha mán begyütt, mi csinájunk vele? juhász nem köl, lögyön hát -kapus!“ A katona osztán kapus lött, hanem a mönyországba nagyon -elfogyott a tisztalélök, mikor a katona kapus vôt, pedig Szenpétör -ráparancsolt a katonára, hogy a mölik tisztalélök, csak aszt ereszsze -be! A katona pedig nem úgy cseleködött, hanem ű csak asz kérdöszte mög: -vôt-ė katona? nem törődött osztán, hogy tisztalélök-ė, vagy bűnös? Ha -katona vôt: beeresztötte, ha nem vôt katona: möhetött odébb. Errül az -Úristen mög Szenpétör csudálkosztak, hogy mi ja, hogy mán elfogy a -mönyországbul a tisztalélök? Elmöntek oda, möghalgatták úgy, hogy eszt a -katona nem is tutta. Ép akkô halt mög ėgy tisztalélök; mikor odamönt az -ajtóra, asz kérdöszte tűlle: „Vôtál-ė, katona?“ Ez asz felelte: „Nem -vôtam“. No, ha nem vôtál, eregy a pokolba!“ monta a katona. Ekkor tutták -mög, hogy mé fogy ki mönyországbul a tisztalélök, a pokolba mög mán nem -térnek? Igy osztán a katona nem lött tovább kapus. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - - -13. Hogy tanáta mög a szögén embör a vásárba az aranyat? - -A szögén embör aszt _álmotta_: mönynyön el a vásárba, ott sok aranyat -tanál. El is mönt a vásárba, két nap is ott őgyelgött, még ėgy krajczárt -sė tanát. Hogy nagyon kifáratt a vásárba, hogy őgyelgött, a szélső házná -lėült a padra; âra mönt ėgy szögén _Kuldús_, kérdöszte: „Mit kereső itt -szögén embör?“ „Aszt álmottam, hogy gyűjek el a vásárba, maj nagyon sok -aranyat tanálok, asz keresöm, pedig két nap itt őgyelgök, ėgy krajczárt -sė tanátam“. Aszongya neki az Öregkuldús: „Eregy haza, a papnak a -kertyibe van ėgy nagy dijófa, aszt ásd ki, az alatt van nagy fazék -aran!“ Itt a szögén embör écczaka a nagy dijófát mögtanáta, kiásta, ott -tanát ėgy fazék aranyat, hazavitte, osztán gazdag embör lött. Igy tanáta -mög a szögén embör a sok aranyat, a vásárba akatt âra az embörre, a ki -útbaigazította. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - - -14. Jankovics. - -Vôt ėsz szögén aszszon, a kinek 3 árva lėjánya vôt, mindég aval keresték -a kinyerüket, hogy széksót szöttek. A kiráj fija âra járt el mindön nap -a hintóval. Aszonta a legöregeb lán: „Ha éngömet elvönne a kiráj fija, -ėsz szöm búzábul sütnék én anynyi kinyeret, hogy az egész kiráji család -sė fogyasztaná el!“ A középső lán asz monta: „Ha éngöm elvönne ėsz szál -kendörbű fonnék neki anynyi vásznot, hogy az egész királi család sė -tunná elszaggatni!“ A lekkisebb aszonta: „Ha éngömet elvönne, szülnék -neki ėgy hassal ojan _2 aranhajúgyerököt_, hogy sė azelőtt, sė azután -ojat többet nem látna!“ A kirájfi mikor eszt möghalotta, akkor ėgy pár -napnak utánna elmönt, mer nagyon szép ruhát csináltatott, elmönt a -lėjánhon. Mikor odamönt, csak asz kérdözi: „Mögfelel-ė azé a szaváé, a -mit mondott?“ Itt osztán a lán előb nagyon mögütközött, hogy érte -elgyütt a királfi, azután asz felelte, hogy mögfelel a szaváé. Aszongya -a királfi: „Gyere velem!“ Hintóba möntek királpalotájába. - -A királfinak vôt ėgy _Ördöngősvénszakácsnéja_, annak vôt ėgy -kispatkánülő, bóczéros lánya. A királné terhös lött, a királnak pedig el -köllött mönni a _csatába_. Még a királ odavôt a csatába, a királné -lėszaporodott. Igy gondolta az Ördöngősvénaszszon: „Majd elbánok én -tėveled, a mé előre kiattad, hogy _2 aranhajúfijúgyermököt_ szülsz“. Az -Ördöngősvénaszszon főcsalta a királnét az emeletre, a huva sönki nem -möhetött, itt mikor a királné mögszülette a két gyerököt, az -Ördöngősvénaszszon elvötte tűle és azalatt kölkecczött mög a királnak -ėgy nagy kopókutyája, kinek a 2 kölkit vitte föl és a két gyerök hejibe -tötte. Aszongya az aszszonnak: „Látod, a mé előre fogattad, möjen két -kopókutyakölköt születté!“ A két gyerököt az aszszon lėvitte és a -disznóhizlalóba beledopta, hogy majd a disznók mögöszik. A királnak -pedig _mögírta_ az Ördöngősvénaszszon, hogy nem két aranhajúgyerököt, -hanem két kutyakölköt születött. A kiráj aszt írta viszsza, hotyhát -nyúzzanak mög ėgy _bivajt_, ennek a _bűribe_ eleventen _varják bele_ a -királnét, a két csöcsit hagygyák ki, hogy a két kopókutyakölök szopja; -de az aszszonnak, úgy vigyázzanak, hogy sömmi baja sė lögyön, még ű haza -nem mén. Tögyenek oda két _szálaranveszszőt_ oszt mindönki, a ki âra -mén, mindönkinek háromat-háromat rá köl vágni és még köpni az aszszont. - -Elig várta az Ördöngősvénaszszon, hogy mögviragygyon, hogy möglássa, -hogy a két aranhajúgyermököt mögötték-ė a disznók, vagy nem? Látta, hogy -nem ötték mög, hanem a legerőseb két disznó úgy őrzötte, hogy oda nem -szabad vôt mönni. Az Ördöngősvénaszszon mögijett, hogy maj rágyünnek a -hamisságra, de oszt okkal-móddal mégis kivötte közülük a két -aranhajúgyermököt, hamardossan nem tutta hova tönni, lėásta kétfelül a -kapuoszlop mellé. Ezalatt hazagyütt a kirá a háborúbul. Mikor kint -möglátta, hogy két kopókölköt születött a királné, aszonta: „Hagy -szenvegygyön még mög nem hal! nem pusztítom el, hanem hagy -szenvegygyön!“ Az Ördöngősvénaszszonnak a bóczéros lányát vötte osztán -feleségül. - -Ezalatt az üdő alatt a két _aranhajúgyermökbül kétszépdijófa_ nyőlt. Az -Ördöngősvénaszszon élt a gyanúpörrel, hogy a _dijófábul_ valami _baj -lösz_, asz monta a lányának: „Töd magad beteggé és mongyad a királnak, -ha eszt a kétdijófát ki nem vágati: vége az életödnek, mer nem birom a -szagát szívelni!“ Mivelhogy nagyon betegnek tötte magát, _kivágatta_ a -kétdijófát, pedig nagyon sajnálta. A _kétdijófábul_ nagyon -_szépkétnyoszoját_ csináltak. Mikor a kétnyoszoja készen lött, az -ėgygyikbe fekütt a királ, a másikba a felesége. Itt oszt az -Ördöngősvénaszszon élt a gyanupörrel, hogy maj valami baj lösz, écczaka -bebût az ėgygyik _nyoszoja_ alá. Asz _kérdöszte_ az ėgygyik _nyoszoja_ a -másiktul: „Nehéz ė, _tesvér?_“ A másik aszt felelte: „Néköm nem nehéz, -mer édösapámat tartom, hát neköd nehéz ė?“ Aszongya a másik: „Néköm -szörnyen nehéz, mer édösanyám gyilkossát tartom!“ Itt az -Ördöngősvénaszszon kihalgatta eszt, addig bisztatta a lányát, hogy mos -má tögye magát még betegebbnek, mint azelőtt vót. Mongyad a királnak: -„Ha eszt a kétnyoszoját föl nem tüzelteti, vége az életömnek!“ A kirá -nagyon szomorú lött, hogy mos mán a _nyoszolát_ tüzeltesse föl, kiatta -parancsba, hogy eszt a kétnyoszolát tüzejjék föl. Az Ördöngősvénaszszon -kiatta parancsba, hogy mikor tüzelik, úgy vigyázzanak, hogy mindön -porczikája hamujé vájjon! - -Mikor tüzelték, kiesött ėgy parázs, vôt a kirájudvaron ėgy -_koczafeketebárán_ (= a ki nem szopja az anynya tejit, hanem úgy -nevelődik föl, hogy másik ju tejit szopi) ez _fölkapott_ ėgy _parazsat_, -elnyelte, osztán lácczott a koczabárányon, mintha hasas vôna. Az -Ördöngősvénaszszon mögén élt a gyanúpörrel, hogy a feketebáránbul baj -lösz, mongya a királnénak: „Töd magadat beteggé, mongyad a királnak: ha -a feketebáránnak a _szívibül_ nem öhetök, vége az életömnek!“ A kirá -nagyon szomorú lött, hogy mos mög a koczabáránt pusztícscsa el. Kiatta -parancsba, hogy a koczabáránt lė köl vágni, a szívibül mög a májábul mög -a bélibül a királnénak paprikást köl főzni. Az Ördöngősvénaszszon, mikor -a koczabáránt lėvákták, a bélit lėkűtte a Dunára, ráparancsolt a -szolgálókra, hogy úgy vigyázzanak a bélre, mikor mosik, hogy a bélnek -ėgy híja sė lögyön, máskép vége lösz az életüknek. - -A szolgálók, mikor mosták a _belet_, ėgyet elszalajtottak. Nagyon -mögijettek, aszongyák: „Mi csinájunk? az Ördöngősvénaszszon elfődel -bennünket, mert ėgy belet elszalajtottunk!“ Az ėgygyik osztán aszongya: -„Hiszėn nem tugygya, hogy mijen hoszszú vôt, csak hány vôt, maj ėgyet -kétfelé vágunk, a többit hozzá darabojjuk“. Úgy is csináta a két lán, -úgy vitték a belet haza. Az Ördöngősvénaszszon örömmel fogatta, hogy -nincs a bélnek híja ės sė. Itt, a kit a _czöthal êlopott_, abbul -_ikráteresztött_, lött _belüle két aranhajúgyermök_. - -Az aranhajúgyermököt _vitte a víz_ a Dunán. Vôt ėgy öreg halász, a ki -mindég a Dunán halászgatott. Möglátta az öreg halász, korán röggel hogy -valami csillámlik a vízön, a feleséginek hírt sė adott fokta a -csónakját, kifokta. Nagyon mögörült, mert soha nem vôt ėgy csalágyuk sė, -most az Úristen möjen szép két gyerököt adott. A felesége mögláti, hogy -möjen örömmel gyün haza az ura, kiszalatt elébe, akkor láti, hogy möjen -szép két gyermököt hozott: „Jaj, hé! nem vötte ken?“ „No, hé! az Isten -nekünk röndölte“. Aval bevitték, nevelgették. A gyerökök mikô nyőltek, -elkeszték iskolásztatni. Mikor tizėnkét évesek vôtak, az öreg halász -beteg lött, akkor az ėgyiket kifokták az iskolábul oszt használták a ház -körül mindönféle dologra. Akkor écczaka ólomeső esött, lėkűtték a Dunára -két kantával; mikor gyütt föl a Dunárul: elcsúszott és mind a két kantát -öszszetörte, azé az öregaszszon mögverte és aszonta: „Tudod mit! ha -szülötte gyerököm vôná, még hécczörte jobban mögvertelek vôna“. Másnap -mögén lėkűtték a Dunára két kantával, mikor gyütt föl a Dunárul: mögén -elcsúszott, mögén mind a két kantát öszszetörte, akkor az öregaszszon -nagyon mögverte és aszonta neki: „Tudod mit! ha szülötte gyerököm vôná, -még hécczörte jobban mögvertelek vôna“. A hogy ėcczör a testvérje gyütt -haza, möglátta, hogy a testvérjit mögverte az anynya, igenyöst csak mönt -a testvérjihön, kérdöszte tűle: „Ugyan, testvér! mé rísz?“ Aszongya: -„Mögvert nevelőanyám! aszt is monta, ha az ű gyeröke vônék, még -hécczörte jobban mögvert vôna; hanem aszt tanáltam el, hogy jó lösz -nekünk innen elmönni és valami szolgálatot keresni, ús sė édösanyánk ű! -hátha mögtanájuk az édösanyánk!“ A két gyermök aszongya osztán: „Süssön -ken tarisznyát, varjon ken pogácsát, majd elmögyünk szolgálatot -keresni!“ - -Az öregaszszon sütött osztán tarisznyát, vart nekik pogácsát. A két -gyermök útnak indult. Mökköszönték nevelőanynyuknak, hogy gongyukat -viselte. Az öreg halászné nagyon sajnálta, hogy elmönt a két gyermök; -hogy anyiszor mögverte, de mán nem vôt mit tönni, mer mán későn vôt, mer -mán akkor a két gyermök elútazott. Mén oszt a két gyerök hetedhét ország -ellen, sėhun sė falura, sė városra nem akattak és elébük mönt ėgy -Öregkuldús, alamizsnát kérögetött. A két gyermök kivött _ėgy ėgy -pogácsát, odatták neki;_ aval oszt az_ Öregkuldús_ elmönt, űk pedig -továb halattak. Más napra kelve a dolog, ugyan elébük mönt ėgy -Öregkuldús, színte kérögetött alamizsnájé. Itt osztán kivött a két -gyerök ėgy-ėgy pogácsát, odatta neki. A Kuldús halatt az útytyán, a két -gyerök mög mönt továb. Harmadik napra kelve a dolog, ugyancsak elébük -mönt ėgy Öregkuldús, alamizsnájé könyörgött. A két gyermök kivött a -tarisznyábul ėgy-ėgy pogácsát, odatta neki. A Kuldús elmönt az útytyán, -a két gyerök mög mönt továb. Negyedik napra kelve a dolog, színte elébük -mönt ėgy Öregkuldús, alamizsnájé kérögetött. A két gyermök így szólt: -„Édös bácsikám! nem athatunk sömmit, mer nekünk sincs sömmi, mer még a -kinyérmorzsát is öszszeszöttük mán!“ Aszongya az Öregkuldús: „No, -fijajim! itt van ez a _síp_, ha bajotok lösz, akkor eszt mögfujjátok, -maj ott lösz nektök segícség“. - -A mint möntek a gyerökök, ėcczör csak a két gyerök mögtėmpût, nem tuttak -sömőre sė menni, eszükbe jutott, hogy adott az Öregkuldús nekik ės -_sípot_, kivötték, _mögfûták_, azonnal ott _termött Jankovics_, asz -kérdöszte tűlük: „Mi bajotok, két kirájfi?“ A két kirájfi csak asz -felelte: „Mögtėmpultunk, nem tudunk sömőre sė mönni, vigyél el bennünket -valamőre!“ Itt oszt Jankovics _körösztülbuksengölt a fejin, lött belüle -ló_. A két királfi fölült a hátára, elkeszte vinni, de űk as sė tutták -lė-ė, vagy föl? Jankovics odavitte űket, a hovavaló vôt az édösapjuk. -Itt oszt Jankovics mögált, a két királfi lėszál rúla, Jankovics mögén -_körösztülbukott a fejin, lött belüle embör_. Ott, a város szélin -csinátak ės sátort. Itt oszt Jankovics aszonta a két gyeröknek: „Mos mán -jártok a templomba; a mit én parancsolok nektök, asz fogitok csinálni, -ki nė hágjatok rajta!“ Jankovics mögparancsolta nekik, a templomba âra -mönynyenek a királpalota felé: „Ott láttok a palota véginél ėgy aszszont -_bivajbűrbe varva_, a két csöcsit két kopókutya szopja, ottvan mellette -kétszálveszsző, evel muszáj háromat rávágni, a ki âra mén; de tik nė -vágjatok rá, hanem vögyétök ki a kendőtöket, türűjétök mög a képit, -csókojjátok mög! A templomba legutôjára mönynyetök be és legelsőb -gyűjetök ki! Mindég kétfelė ájjatok a templomajtóba: az ėgygyik -ėgyikfelül, a másik másikfelül!“ Elmöntek osztán a templomba. Mikor az -édösanynyukhon értek, kivötték a kendőjüket, mögtörűték az anynyuk -képit, oszt mögcsókolták. Itt oszt möglátta a kapus, mingyá jelöntést -tött a királnak, hogy êre mönt két gyerök, nem hogy végigvákták vôna, -hanem kivötték a zsebkendőjüket, mögtörűték, mögcsókolták. Mikor a -templomhon értek, mögvárták mikor mindönki bemönt mán, akkor möntek be -oszt a templom ajtóba kétfelé áltak, legelsők vôtak osztán kigyünni. -Eszt a királ szömmeltartotta, mikor a kapus monta neki. De itt a -kétaranhajúgyermöknek a _fejin_ ėgy-ėgy _hójag vôt_, hogy az _aranhajuk -nė lácczon_. Mikor a templombul möntek hazafelé, ugyancsak aszt az -aszszont, a ki _bivajbűrbe vôt varva_, mögtörűték és mögcsókolták, eszt -a kiráj pedig leste. A királnak nagyon föltűnő vôt, hogy ez a két gyerök -eszt az aszszont nė hogy végigvágja, inkább mögcsókoli. - -A királ nem bírt egész écczaka alunni, alig várta a másnap röggelt, hogy -a két gyerök mönynyön a templomba. Mikor másnap röggel mönt a két gyerök -a templomba, ugyanúgy mögtörűték a bivajbűrbe vart aszszon képit és -mögcsókolták. A király mögén csak nészte, szöget ütött a fejibe: mi oka -löhet, hogy a két gyerök így tösz, a két kutyakölköt pedig -odébbhajigálták. Ezön a királ nagyonnagy gondbaesött. Mikor a két gyerök -a templombû gyütt ki, aszonta neki a királ, mönynyenek el hozzá ebédre, -de a két gyerök asz felelte: „Mink nem möhetünk sėhova sė, mer van -nekünk ėgy nevelőatyánk, még az mög nem engegygye nekünk“. De mikor az -Ördöngősvénaszszon mögtutta, nagyon élt a gyanúpörrel, hogy rájönnek a -hamisságra. Mikor a két gyermök hazamönt, akkor kérdöszte Jankovics: -„Nem-ė beszéltetök valakivel?“ Akkor monta a két gyerök: „De beszéltünk, -a király hítt ebédre, montuk neki: Mink nem möhetünk sėhova sė, mer van -nekünk ėgy nevelőatyánk, még az mög nem engegygye nekünk“. Aszonta -Jankovics: „Jô van! ha hônap templomba möntök, csak úgy tögyetök, mint -eddig, ha ebédre hîn, mongyátok neki: „Mink elmögyünk, ha mögengedi, -hogy a gyámolónk is elgyühet és anynyi fődet ád, a kit az _behány -czigánkerékkel_ ėgy nap“. Mikor röggel mönt a két gyerök a templomba, -csakúgy mögtörűték a kendővel az édösanynyuk képit és mögcsókolták, mint -mászszor, a két kopókutyakölköt pedig odébb hajingálták. A királ akkor -is nészte, hogy a két gyerök mi csinál? ezön a királ nagyonnagy -gondbaesött. Mikor osztán a királ látta, hogy a két gyerök gyün ki a -templombul, odamönt, aszonta, hogy mönynyenek el hozzá ebédre! A két -gyerök mingyá monta: „Mink elmögyünk, ha mögengedi, hogy a nevelőatyánk -is elgyühet és anynyi fődet ád, a kit az ėnnap behány czigánkerékkel“. A -királ nagyon szívessen mögengette, aszonta: „Csak gyűjenek hônap dére!“ -Mikor eszt otthun elmondták, Jankovics aszonta: „Êmögyünk!“ - -Mikor êmöntek a királhon ebédre, Jankovics mingyá kérte, hogy aszt a -fődet agygya neki, a kit ėnnap behány czigánkerékkel. A király neki -atta. Itt oszt Jankovics nagyobb darab fődet bekerítött czigánkerékkel, -mint a királnak a főgygye. - -Êre Jankovics ėn nagyon szép kastélt csináltatott, körülültette -rúzsafával, a kastélba mög szöbnél szöb virágok vôtak. Akkor osztán asz -gondolta: jó lösz, ha vendégségbe az egész királcsaládot möghíjja, de a -Vénaszszon élt a gyanúpörrel, nem akart elmönni, aszonta: „Il darab főd -és szép kastél van rajta, de még azé nem kész; addig mink nem möhetünk -vendégségbe, még a kastél körül nem lösz _muzsikálófával_ ültetve“. - -Itt osztán Jankovics aszongya az ėgygyik fijúnak: „Gyerünk! hanem ha -odaérünk ėgy nagyon _Csúnyaembörnek_ a határjába, akkor én elváltóczok -oszt ha odaérünk ahhon a nagyon Csúnyaembörhön, aszt a nagyon -Csúnyaembört jô mög köl ám dícsérni! mert ha mög nem dícséröd: vége az -életödnek, de még az enyimnek is!“ Itt osztán Jankovics -_körösztülbuksengölt_ a fejin, lött belüle _ėszszépparipa_, a királfijú -fölült a hátára és mönnek. Mikor odaértek a határjába, már egész -estefelé lött az idő, akkor aszonta neki Jankovics: „Most -körösztülbuksengölök a fejemön, lösz belülem ėgy _kásaszöm_, ha az -Öreghön érsz, kérdözi Jankovicsot nem láttad-ė? aszt mond: még hírit sė -hallottam. Mikor elbúcsúzol az Öregtül oszt kiérsz a határjábul, -_möggurítod_ a kásaszömet, _mögén ló_ löszök“. Jankovics osztán -_körösztülbuksengölt_ a fejin, _lött_ belüle ėgy _kásaszöm_, beletötte a -zsebibe, úgy ballagott az Öreg háza felé. Mikor odaértek, odaköszönt az -Öreghön: „Jó estét agyon Isten, Öreg apám! No, – aszongya – il szép, -őszbecsavarodott embört sohamég az életömbe nem láttam!“ „Agyon Isten -neköd is! szöröncséd, hogy úgy montad: Öreg apám, mer máskép vége lött -vôna az életödnek! hun jársz, hun kelsz?“ mongya az Öreg. Aszongya a -királfijú: „Járok, kelök, hajt a nyomorúság, mer asz hatta az anyám, -hogyha möghal: a sírját muzsikálófával ültessem körül; nem-ė halotta -hírit, hogy mőre löhetne asz tanálni?“ „De hallottam, fijam! de oda -bajossan bírsz odajutni, mer esztet tizėnkétfejű Sárkán őrzi, hanem -mivelhogy ijen szépen ideköszönté, én mögmondom, hogy bírsz abbul -szönni! Éppen a _Sárkán_ délbe tizėnkét órakor lėfekszik és két órájig -szokott alunni és azalatt az idő alatt szögygyél! Hanem, fijam! nem -láttad âra tėfelétök Jankovicsot?“ „Még hírit sė hallottam, nė hogy -láttam vôna!“ mongya a királfi. Elbúcsúzott a királfi az Öregtül, mikor -az Öreg határjábul kiért, kivötte a kásaszömet a zsebibül, möggurította, -akkor Jankovics _ló_ lött, úgy mönt mind a legsebösseb forgószél. Itt -osztán elmönt ahon az _erdőhön_ a hun a _muzsikálófa muzsikál_, bemönt -az erdőbe a legszöb muzsikálófákat kiválogatta és csak möntül előb -szödött belülük, aval osztán elindúlt. A Sárkán akkor vötte észre, mikor -mán a határjábul kiértek, mönt is utánnuk, de mán akkô nem vôt ereje. -Szöröncséssen hazaért a muzsikálófákkal. Az Öregaszszon alig várta a -röggelt, hogy kinészhessön az ablakon, hogy az új kastélnál mögvannak-ė -mán a muzsikálófák? A hogy kinézött, halli ám, hogy a muzsikálófáknak -mindön ága muzsikál, nagyon szomorú lött. Jankovics oszt möghîtta -vendégségbe az egész királcsaládot, mer mán kész a _muzsikálókerítés_: -„Hanem gyűjenek ebédre!“ Aszongya az Öregaszszon: „Még a mi kastélunktul -a tijetökig _aranhíd_ nem lösz, addig nem mék, mer én aranhídon akarok -odamönni vendégségbe“. - -Aszonta Jankovics a másik királfijúnak: „Nohát, gyerünk! hanem majd ha -odaérünk ėgy nagyon Csúnyaembörnek a határjába, akkor én elváltóczok, -oszt ha odaérünk, akkor aszt a nagyon Csúnyaembört jó mög köll ám -dícsérni! mert ha eszt mög nem dícséröd: vége az életödnek, de még az -enyimnek is!“ Jankovics osztán körösztülbuksengölt a fejin, lött belüle -ėszszépparipa, a királfijú fölült a hátára, möntek. Mikor odaértek a -határjába, aszonta Jankovics: „Most körösztülbuksengölök a fejemön, lösz -belülem ėgy kásaszöm, tögyél a zsebödbe! Ha az Öreghön érsz, kérdözi -Jankovicsot, asz mond: még hírit sė hallottam. Mikor pedig kiérsz a -határjábul, möggurítod a kásaszömet, mögén ló löszök“. Jankovics osztán -körösztülbuksengölt a fejin, lött belüle ėgy kásaszöm, beletötte a -zsebibe, úgy ballagott az Öreg háza felé. Mikor odaértek, odaköszönt az -Öreghön: „Jó estét agyon Isten, Öreg apám! Il szép, őszbecsavarodott -embört sohamég az életömbe nem láttam!“ „Agyon Isten neköd is! -szöröncséd, hogy úgy montad: Öreg apám, mer máskép vége lött vôna az -életödnek! hun jársz, hun kelsz itten?“ Aszongya a királfijú: „Járok, -kelök, hajt a nyomorúság, mer asz hatta az édösanyám, hogy ha möghal: -aranhíd lögyön a sírjátul a kastélájig; nem-ė hallotta hírit, hogy mőre -löhetne asz tanálni?“ Aszongya az Öreg: „De hallottam, fijam! de oda -bajossan birsz odajutni, mer eszt _Tündérök őrzik_, hanem a mé ijen -szépen ideköszönté, én mögmondom mőre van mög hogy birod elhozni! Még a -nap fő nem gyün, addig sijessél; mer ha a Tündérök főkelnek, elhozni nem -birod, mer anynyi Tündér őrzi, a hány szög van benne; hanem ne ez a -_szálveszsző_, evel a szálveszszővel ha végigvágod, abbul a hídbul lösz -ėgy dijó, annak a belsejibe lösz a _híd_, mintha a béle vôna annak a -dijónak. Hanem, fijam! nem láttad valamőre jártodba-keltödbe -Jankovicsot?“ „Nė hogy láttam vôna, még hírit sė hallottam!“ mongya a -királfijú. Elbúcsúzott az Öregtül, mikor kiért a határjábul, kivötte a -kásaszömet a zsebibül, möggurította, akkor Jankovicsbul ló lött, úgy -mönt mint a legsebösseb forgószél, mer mán nem sok idejük vôt. Csak -lėugrott hirtelen Jankovicsrul (a lóról) és gyöngéssen a hídat -végigvákta, lött belüle ojan _dijó_, möjennek az Öreg monta, aval osztán -mönt hazafelé. A Tündérök akkor vötték észre, mikor mán kiért a királfi -a határjukbul, möntek is utánna, de mán ott nem vôt erejük. Az -Öregaszszon elig várta a röggelt, hogy kinézhessön az ablakon, hogy -mögvan-ė mán az aranhíd? Nagyon szomorú lött, mikor möglátta, hogy ott -van. Jankovics oszt möghítta vendégségbe az egész királcsaládot: „Mer -mán mögvan az aranhíd is, gyűjenek ebédre!“ Aszongya az Öregaszszon: „Az -aranhídnak gyémántkarja szokott lönni! Addig nem mögyök a vendégségbe, -még _gyémántkarja nem lösz!_“ - -Aszonta Jankovics annak a királfijúnak, a ki _másocczor_ vôt vele: -„Nohát, gyerünk! hanem majd ha odaérünk ėgy nagyon Csúnyaembörnek a -határjába, akkor én elváltóczok; ha odaérünk, aszt a nagyon Csúnyaembört -jó mög köll ám dícsérni! mert ha eszt mög nem dícséröd: vége az -életödnek, de még az enyimnek is!“ Jankovics asztán körösztülbuksengölt -a fejin, lött belüle ėszszépparipa, a királfi fölült a hátára, möntek. -Mikor odaértek a határjába, aszonta Jankovics: „Mos körösztülbuksengölök -a fejemön, lösz belülem kásaszöm, tögyél a zsebödbe. Ha az Öreghön érsz, -kérdözi Jankovicsot, asz mond: még hírit sė hallottam. Mikor pedig -kiérsz a határjábul, möggurítod a kásaszömet, mögén ló löszök“. -Jankovics osztán körösztülbuksengölt a fejin, lött belüle ėgy kásaszöm, -beletötte a zsebibe, úgy ballagott az Öreg háza felé. Mikor odaértek, -odaköszönt az Öreghön: „Jó estét agyon Isten, Öreg apám! Il szép, -őszbecsavarodott embört sohamég az életömbe nem láttam!“ „Agyon Isten -neköd is, – mongya az Öreg – szöröncséd, hogy úgy montad: Öreg apám, mer -máskép vége lött vôna az életödnek! hun jársz, hun kelsz itten?“ -Aszongya a királfijú: „Járok, kelök, hajt a nyomorúság, mer asz hatta az -édösanyám, hogy ha möghal: az aranhídnak gyémántkarját csináltassak, nem -hallotta, hogy mőre csinálik aszt?“ Aszongya az Öreg: „Hallottam én, -fijam! a Tündérök-tündérjinek a palotája előtt van, hanem tė oda -bajossan birsz êjutni! mer eszt _Tündérök őrzik_, hanem a mé ijen szépen -ideköszönté, mögmondom, hogy birod êhozni! Épen écczaka 12 órátul -fekszik _ėgy órájig a Tündérök tündérje_, hát úgy möny oda. Aval a -_veszszővel_ mög vág mög, abbul lösz ėgy nagyonszép _aranalma_. Hanem, -fijam! nem láttad valamőre Jankovicsot?“ „Nė hogy láttam vôna, még hírit -sė hallottam!“ mongya a királfijú. Elbúcsúzott az Öregtül, mikor kiért a -határjábul, kivötte a kásaszömet a zsebibül, möggurította, akkor -Jankovicsbul ló lött, úgy mönt, mint a legsebösseb forgószél, mer mán -nem sok üdejük vôt. Mikor odaért, tizėnkét ôra êmult mán, hát éppen aval -a _veszszővel_ mögvákta csöndessen, ebbül lött ėgy nagyonszép aranalma, -aval oszt mönt hazafelé. Mikor a Tündérök-tündérje észrevötte, akkor mán -a királfijú kiért a határjábul, mönt is utánna, de mán ott nem vôt -ereje. Mikor hazaért, elkészítötte, rárakta a gyémántkarokat az -aranhídra. Az Öregaszszon asz gondolta, hogy röggel van, szalad az -ablakhon, hát a híd karjátul van ojan nagyon világos, osz nem vôt az -Öregaszszonnak mit tönni, elmöntek. Mikor ált a vendégség, Jankovics -aszonta: „Hozok ėgy _véka magyarót_, még aszt mögtörik, akkorra, – van -néköm ėgy mesém, – elmondom!“ Elkeszte: - -„Hun vôt, hun nem vôt a világon ėgy özvegyaszszon, annak vôt három -lánya, a kik mindég széksót szöttek, abbul élősköttek. Ėcczör a -királfija âra mönt hintóval, hallotta, hogy a lányok mit beszélnek. A -legöregebb lán aszonta: hotyha űtet elvönné a királfi, ėgy szöm búzábul -annyi könyeret sütne, hogy az egész királcsalád sė fogyasztaná el. A -középső lán aszonta: hotyha űtet elvönné a királfi, ėsz szálkendörbül -fonna anynyi vásznot, hogy az egész királcsalád sė tunná elszagatni. A -legkissebb lán aszonta: hotyha űtet elvönné a királfi, szülne neki ėgy -hassal ojan két aranhajúgyerököt, hogy sė azelőtt, sė azután ojat többet -nem látna. A királfi mikor eszt möghallotta, csináltatott nagyon szép -ruhát a lánnak, föltötte a hintóba és elmönt a három lánhon. „A ki -aszonta neki – mongya a királfi – hogy szülne neki két ojan -aranhajúgyerököt ėgy hassal, hogy sė azelőtt, sė azután ojat többet nem -látna, itt az új ruha, készűjön föl bele és eszt a piszkos ruhát vesse -lė magárul, osztán gyűjön vele!“ Hintóba möntek osztán a -királpalotájába, a királfi el is vötte feleséginek. A felesége a -fogadását nem tötte mög, mer mikor két gyerököt szült, két -kopókutyakölköt töttek oda a két gyerök hejibe; a királ ekkor a csatába -vôt, elköllött neki mönni a csatába. A két gyerököt osztán betötték a -disznóhizlalóba, hogy majd mögöszik a disznók, a királnak pedig -mögírták, hogy nem két aranhajúgyerököt, hanem két kopókutyakölköt -születött a felesége. A királ víszszaírta, hogy nyúzzanak mög ėgy -bivajt, annak a bűribe varják be a királnét, a két csöcsit hagygyák ki, -hogy a két kopókutyakölök szophassa, de az aszszonra úgy vigyázzanak, -hogy sömmi baja sė lögyön, még ű haza nem mén. Tögyenek oda -_kétszálaranveszszőt_, mindönkinek osztán, a ki âra mén, ėgygyet-ėgygyet -rá köl vágni mög rá köl köpni! A két aranhajúgyerököt nem ötték mög a -disznók, hanem úgy őrzötték, hogy oda nem szabad vôt sėnkinek sė mönni. -Mikor osztán aszt írta a királ, hogy hazagyün a csatábul, a két -aranhajúgyerököt kilopták a disznók közül osztán lėásták kétfelül a -kapuoszlop mellé. - -Hazagyütt osztán a királ a csatábul, mikor möglátta, hogy a királné két -kopókutyakölköt születött, aszonta: „Hagy szenvegygyön, még mög nem hal! -Nem pusztítom el, hanem hagy szenvegygyön!“ A királ osztán elvötte -feleségül ėgy Ördöngősvénaszszonnak a bóczéros lányát. A két -aranhajúgyerökbül kétszépdijófa nyőlt, de az Ördöngősvénaszszon élt a -gyanúpörrel, hogy a _dijófábul_ valami baj lösz, asz monta a lányának: -tögye magát beteggé, mongya a királnak, ha ki nem vágati a -kétszépdijófát, akkor ű möghal, mer nem biri a szagát szívelni. A királ -osztán kivágatta a kétdijófát, pedig nagyon sajnálta. A kétdijófábul -nagyon szépkétnyoszoját csináltak, az ėgygyikbe fekütt a királ, a -másikba a királné. Az Ördöngősvénaszszon élt a gyanúpörrel, hogy a -_nyoszojákbul_ valami _baj lösz_, écczaka bebût az ėgygyik _nyoszoja_ -alá, kihalgatta, hogy mit mond az ėgygyik _nyoszoja_ a másikának, hogy -az a _nyoszoja_, a mölikbe a királné fekütt, aszonta: hogy neki nagyon -nehéz tartani, mer ű az édösanynya gyilkossát tarti. Az -Ördöngősvénaszszon mögén monta a lányának: tögye magát beteggé, mongya a -királnak, ha föl nem tüzelteti eszt a két _nyoszolát_, vége az életinek! -A királ osztán kiatta parancsba, hogy tüzeljék föl eszt a kétnyoszolát! -pedig nagyon sajnálta. Mikor tüzelték, kiesött ėgy parázs, ėgy -koczafeketebárán fölkapta a _parazsat_, ênyelte, _hasas lött tűle_. Az -Ördöngősvénaszszon élt a gyanúpörrel, hogy a koczafeketebáránbul valami -baj lösz, asz monta a lányának: tögye magát beteggé, mongya a királnak, -ha a koczafeketebáránnak a _szívibül_ nem öhetik, vége az életinek! A -király osztán kiatta parancsba, hogy a koczafeketebáránt lė köl vágni, a -_szívibül_, _májábul_ mög a _bélibül_ a királnénak paprikást köl főzni! -pedig nagyon sajnálta. Az Ördöngősvénaszszon lėkűtte a szôgálókat a -Dunára, hogy a bélit mossák mög, itt oszt a szôgálók ėsz szálbélt -êszalajtottak, aszt oszt mögötte a czöthal. A czöthal abbul -ikráteresztött, lött belüle két aranhajúgyerök. A két aranhajúgyerököt -kifokta a Dunábul az öreg halász, föl is nevelte addig, hogy mán -iskolába jártak. Mikor az iskolábul az ėgyiket kifokták, oszt használták -a ház körül mindönféle dologra, akkor écczaka ólomeső esött, lėkűtték a -Dunára két kantával; mikor gyütt föl a Dunárul, elcsúszott és mindakét -kantát öszszetörte, azé az öregaszszon nagyon mögverte a gyerököt és -aszonta neki: „Tudod mit? ha szülötte gyerököm vôná, még jobban -mögvernélek!“ Másnap mögén öszszetört két kantát, az öregaszszon mögén -nagyon mögverte és csak asz monta: „Tudod mit? ha szülötte gyerököm -vôná, még jobban mögvernélek!“ Akkô mán aszonta a testvérjinek, hogy ű -nem marad, mer mindég ütik, verik: „Elmögyök szöröncsét tróbálni, úgy is -aszongya a szülénk, hogy nem vagyok szülötte gyeröke, hátha mögtanálom -az édösanyámat“. A kétaranhajúgyerök osztán elbúcsúzott, elmönt -szöröncsét tróbálni. - -A mint möntek hetedhét ország ellen, elébük mönt ėgy Öregkuldús, -alamizsnát kérögetött, a gyerökök attak neki ėgy-ėgy pogácsát. Igy mönt -ez a második, harmadik napon is, de a negyedik napon mán nekik sė vôt, -nė hogy az Öregkuldúsnak agygyanak. Az Öregkûdús asztán adott nekik ėgy -sípot, a kit ha mögfûnak, az Öregkûdús mingyá a segícségire mén. Möntek, -möndögéltek hetedhét ország ellen, ėcczör csak nem tutták mőre -mönynyenek: mögtėmpultak. Eszükbe jutott osztán, hogy az Öregkuldústul -űk ėgy sípot kaptak, a kit ha mögfûnak, az Öregkuldús mingyá a -segícségükre mén. Mikor a sípot mögfútták, mingyá gyütt a segícség, el -is jutott a két aranhajúgyermök szöröncséssen oda, a hovávaló vôt az -édösapjuk. Itt oszt a két aranhajúgyermök a templomba járt. A gazdájuk -mögmonta nekik, hogy a királpalotája véginél tanának ėgy bivajbűrbe vart -aszszont, a két csöcsit két kopókutyakölök szopi oszt a ki mellette -elmén, annak háromat rá köl vágni aval a veszszővel, mög rá köl köpni, -de űk rá nė vágjanak, mög rá nė köpjenek, hanem a kendőjükkel türűjék -mög a képit osztán csókojják mög. A templomba mög legutojjára mönynyenek -be és legelőször gyűjenek ki. A templomba az ajtóba kétfelé ájjanak: az -ėgygyik jobrul, a másik balrul. A fejükrül a hójagot lė nė vögyék, hogy -az aranhajuk nė lácczon! A királ osztán a templomig elkísérte szömmel -űket, mikor mán möghallotta, hogy ez a két gyerök mi csinál? és elmönt a -királ a templomba is, hogy mögnézi, hogy a két gyerök a bivajbűrbe vart -aszszont mögtörüli a zsebkendőjivel, azután mögcsókoli. - -Mikor Jankovics ideért a mesével, akkor mán az Öregaszszon élt a gyanús -dologgal, hogy ebbül baj lösz, monta a lányának, hogy tögye magát -beteggé, oszt mönynyenek haza, a lánya nagyon betegnek is tötte magát és -hítta haza a királt, hogy mönynyenek haza, mer ű mán nem bir továb -maranni, mer ojan beteg, de a királ nem mönt. Itt mán a királ -észrevötte, hogy baj van a dologba. Könyörgött a felesége, hogyha ű nem -mén is, űtet engegygye, maj talán otthun jobban lösz! de a királ nem -engette, aszonta Jankovicsnak: „Meséjön továb! nagyon szép mese, csak -meséjje továb!“ A királ osztán möghítta a két aranhajúgyermököt hozzá -ebédre, de a két aranhajúgyermök asz felelte: „Mink nem möhetünk sėhova -sė, mer van nekünk ėgy nevelőatyánk, még az mög nem engegygye nekünk“. -Itt oszt a két aranhajúgyermök elmönt ahon az ű gazdájukhon, monta, hogy -mit mondott a királ. A gazdájuk aszonta, hogy ha még ėcczör ebédre híjja -űket a királ, csak mongyák: „Êmögyünk, ha mögengedi, hogy a gazdánk is -êgyühessön, és anynyi fődet ád, a kit az ėn nap behány czigánykerékkel“. -A királ nagyon szívessen mögengette. Mikor osztán êre a fődre a gazdájuk -nagyonszép kastélt csináltatott, möghítta vendékségbe az egész -királcsaládot, de az Öregaszszon aszonta, hogy addig ű nem mén -vendékségbe, még a kastél körül nem lösz muzsikálófával ültetve. Az -Öregaszszon: a királnak a napa nem hatta helyösnek a kastélt, még -muzsikálófával körül nem kerítik a kastélt. Mikor eszt a két gyermök -mögtötte, akkor mög az vôt a baj, hogy királ őfölsége kastélátul a gazda -kastélájig nem vôt aranhíd. Mikor ez is mögvôt, akkor mög hogy az -aranhídnak gyémántkarja lögyön. Mikor a két gyermök eszt is mögtötte, -akkor a királ napának nem vôt sömmi szava sė: mert akkor mán el köllött -mönni a vendégségbe. El is möntek, de itt a vendégség után a két -gyeröknek a gyámolója ėgy véka magyarót röndölt oda, hogy mire eszt -mögtörik, akkorra majd ű mesél ėgyet. El is mesélte, hogy: - -„Vôt ojan aszszon, a kinek a lánya aszonta, ha űtet elvönné a kirájfi, -szülne neki ojan két aranhajúgyerököt, hogy sė azelőtt, sė azután ojat -többet nem látott. Itt eszt el is vötte a kiráj, szült is, ha nem hiszi, -nézze mög aszt a két aranhajúgyermököt, mert éppen itt vannak. - -Akkor a két aranhajúgyermök _lėhúszta a fejirül a sapkát_, akkor látta a -kiráj, hogy csakugyan két aranhajúgyermök, mintha talán színösaranbû -vôna a hajuk! Ekkor pedig az Ördöngősvénaszszon sė hôt, sė eleven nem -vôt a lányával ėgygyütt. A kiráj pedig úgy mögörűlt, hogy as sė tutta, -micsinájjon! hun az ėgyik gyerököt ölelte, csókolta, hun a másikat. -Röttön a feleségit fölvitette és a legnagyob kögyelömbe vötte. Az -Ördöngősvénaszszont a lányával ėgygyütt nagy fatűzön mögégettette -eleventön. Az első feleségivel azután boldogul éltek, élnek még ma is, -ha mög nem haltak. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - - -15. Erzsék aszszony és a 2 lánya. - -Erzsék aszszonnak vôt 2 lánya: Julcsa és Örzse; az erdőbe lakosztak -mindég. Mikor Erzsék aszszon bemönt a faluba, akkor Örzse lányát mindég -magával vitte, mer eszt jobb szerette, mint a Julcsát, pedig Julcsa -dôgos lán vôt mög szilíd. - -Ėcczör, mikor bemöntek a faluba, hát a Julcsát magát hatták otthun a -házná, a Julcsa pedig a kis nádtetejes házikóba fonyogatott. Ez alatt az -üdő alatt ėgy kirájfi vadászatot tartott az erdőbe, ėcczör rátanát ėgy -őzre, az _őz_ a hogy elkeszdött _szalanni_, ű pedig utánna szalatt, -akkor _rátanát_ âra a kis _házra_. Itt, hogy nagyon êszomjazott, -benézött az ablakon, hogy lakik-ė itt valaki? Akkor látta: hogy ėgy -nagyon szép lán a szobába. Mikor benézött az ablakon, a lán nagyon -mögszégyölte magát, mer _még férfit sosė látott_. Itt a kirájfi, mikô -möglátta, hogy a lán ojan nagy möglepetésbe lött, bemönt a szobába, -vizet kérni tűlle. Mikor adott neki vizet, a kiráfi nagyon mögszerette a -lánt, a lán is mögszerette a kiráfit. Mikor mán el akartak válni -ėgymástul, mögcsókolták ėgymást. Ez alatt az üdő alatt a királfi ėgy -_acskó ezüstpészt_ oda _gyugott_ a szoknyagallérjáhon. Aval a királfi -elmönt. - -Mikor az anynyájék hazagyüttek, akkor mán a lán újfönt a dologhon fogott -és nem monta az anynyának, hogy itt ki vôt, a királfi; pedig a lánnak -mögmonta, hogy ű királyfi. Este, mikor lė akarnak fekünni, a lán -vetkőzik, akkor kiesött a szoknya gallérjábul az acskópéz, az anynya -möghallotta ennek a csördülésit, de a lány is akkor tutta mög, mer annak -előtte ű sė tutta. Itt osztán a lán akkor monta mög az anynyának, hogy a -királfi járt itten, muszaj, hogy a gyukta oda. Itt az aszszon ėgypár nap -mulva elmönt a városra vásárolni, mer mán akkô vôt péz; elvitte magával -az Örzse lányát is, csak a Julcsát hatta otthun. De ezön a napon ugyan -kigyütt a királfi mögén és hozott a lánnak pészt, mos mán elhozi -feleségül, hanem ezön a pézön vögyön esküdőruhát magának és sijessön -möntül hamarabb elkészíteni, aszt nézzék, hogy möntül hamarabb -elkészíjjék. Itt oszt mikor az anynya hazagyütt a városrul, mingyá -mongya neki a Julcsa lánya, hogy: „Itt vôt mögén a királfi: hogy elvösz -feleségül, hogy hozzámék-ė? és hozzámöntem“. Ennek az anynya nagyon -mögörűtt, mongya a Julcsa lánya, hogy: „Hagyott itt pészt, hogy -esküdőruhát vögyön és möntül előbb mög is varassa!“ Itt oszt el is mönt -az anynya újfönt a városra, vött neki nagyon szép esküdőruhát és mög is -varatta. Aval oszt a királfi elmönt, elvitte, mögesküttek. Mikor möglött -a lakodalom, a királfi elvitte Julcsának az anynyát mög a húgát is. - -Nem sokára ű neki be köllött rukkolni, mer nagy háború követközött. Még -ű odajárt a háborúba – jobb szerette vôna Erzsék aszszon, ha az Örzse -lánya lött vôna a királfi felesége: – mos mán azon töprenköttek a -lányával, hogy tudnák Julcsát êfődelni? akkor így gondolta el az -aszszon, hogy maj _kiszúrik a szömit_ mög _elvágik_ mind a _két kezit_ -és mind a _két lábát, kiviszik az erdőbe_, hogy rá nė gyűjjenek. - -De itten a _Tündérökkirája_ mingyá rátanát, aval elvitte onnan és az ű -kastéla körül lėtötte ėgy _bukorba_ és röttön ėgygyet _fütytyentött_ és -ott termött _ėgyszellem_ és csak asz monta a _szellemnek_: „Ne ez az -_aranrokka_ és _eregy be a városba_ röttön és a királnak az ablakja -alatt _áruld_ és ha kérik, csak két szömé ad oda, másé sėmmijé sė!“ Az -aszszon az Örzse lányát a Julcsa ruhájába öltösztette föl oszt Örzse -lött a királné A hogy ott ült az Örzse az emeletön, möglátta, hogy mijen -szép rokkát árulnak, mingyá kijátott az anynyának: „Gyűjön csak! mijen -szép rokkát árulnak!“ Mikor odamén az anynya, aszongya: „Mönynyön anyám! -vögye mög!“ Lėmén az anynya, kérdözi: „Mönynyijé anná aszt a rokkát?“ -„_Pézé nem adom! csak két szömé_“, mongya a _szellem_. Aval fölmén, -mongya a lányának: „Hát lányom! eszt hogy vögyük mög? mikor eszt nem -agygya pézé, csak két szömé!“ Aszongya az Örzse: „Nem baj, anyám! csak -vögye mög! ott van a Julcsa szöme, csak vögye mög!“ De itt az anya aszt -felelte: „De itt, lányom! baj lösz“. Aszongya az Örzse: „Nem lösz anyám! -csak vögye mög!“ Aval az aszszon lėvitte a két szömet és mögvötte. Mikor -hazaért a _szellem_, röttön a _Tündérökkirája mögmosogatta_ nagyon -szépen a szömet és a lánnak az _arczát is_ és helire igazgatta, -_mögkenyögette_ aszt a _fôrasztókűvel_, csak ojan lött a szöme, mint -azelőtt. - -Itt osztán mögén ėgygyet _fütytyentött_, mögén ott termött a _szellem_, -aszongya: „Ne ez az _aranorsó_ és eregy be a városba röttön és a -királnak az ablakja alatt áruld és ha kérik, csak _két kézé_ ad oda, -másé sėmmijé sė!“ Az Örzse a hogy ült ott az emeletön, möglátta, hogy -mijen szép aranorsót árulnak, mingyá kijátott az anynyának, hogy: -„Gyűjön csak! hogy mijen szép _aranorsót_ árulnak!“ Mikor odamén az -anynya, aszongya: „Mönynyön, anyám! vögye mög!“ Lėmén oszt az anynya -kérdözi hogy: „Mönynyijé anná?“ „Aszt pézé nem adom – mongya a _szellem_ -– csak _két kézé_“. „Hát lányom! eszt hogy vögyük mög? mikor eszt nem -agygya pézé, csak két kézé!“ Aszongya az Örzse: „Nem baj, anyám! csak -vögye mög! ott van a Julcsa keze, csak vögye mög!“ De itt az anynya asz -felelte: „De itt, lányom! baj lösz!“ Aszongya az Örzse: „Nem lösz, -anyám! csak vögye mög!“ Az aszszon lėvitte a két kezet, mögvötte. Aval -oszt viszszasijetött a szellem és a Tündérökkirája röttön _mögmosogatta -a karjajit_ és a _helejit_ és a _fórrasztókűvel mögkenyögette_ és -odafôrt. - -Akkor mögén ėgygyet fütytyentött, mögén ott termött a _szellem_, -aszongya neki a Tündérökkirája: „Ne ez az _aranszálfonál_ és eregy be a -városba röttön és a királnak az ablakja alatt áruld és ha kérik, csak -_két lábé_ ad oda, másé sėmmijé sė!“ Az Örzse a hogy ült ott az -emeletön, lėnézött, möglátta, hogy mijen szép _aranszálfonalat_ árulnak, -mingyá kijátott az anynyának, hogy gyűjön csak! hogy mijen szép -_aranszálfonalat_ árulnak! Mikor odamén az anynya, aszongya: „Mönynyön -anyám! vögye mög!“ Lėmén az anynya, kérdözi, hogy: „Mönynyijé anná?“ -„Pézé nem adom – mongya a _szellem_ – csak _két lábé_“. „Hát, lányom! -eszt hogy vögyük mög? mikor eszt nem agygya pézé, csak két lábé!“ -Aszongya az Örzse: „Nem baj, anyám! csak vögye mög! itt van a Julcsa -lába, csak vögye mög!“ De itt az anya aszt felelte: „De itt, lányom! baj -lösz, nagy baj lösz!“ Aszongya az Örzse: „Nem lösz, anyám! csak vögye -mög!“ Az aszszon lėvitte a két lábat, mögvötte. Aval oszt -viszszasijetött a szellem és a Tündérökkirája röttön _mögmosogatta a -lábat és a hejit és fôrasztókűvel mögkenyögette_ és odafôrt. Itt osztán -_hécczörte_ szöb lött, mind azelőtt vôt és asz monta neki a -Tündérökkirája: „Csak lögyél itt! maj gyün a tė urad nem soká érted“. - -Aval a kirá hazaérközött a háborúbul és a felesége nagy örömmel fokta. -Mingyá hízelködött neki, hogy mijen szép rokkát vött. De itt a királynak -mintha súkta vôna valaki, hogy ez itt nem az ű felesége! No, de azé -hítta ki a feleségit: „Hal látom ezön a szép rokkán mit tanultá fonni?“ -De itt nem akart a kirának a felesége, mer nem is tudott; de mivel a -királ eröltette, csak hozzáfogott fonni és a legelső keszdésnél a rokka -mingyá igy szól: „Nė hidd, kirá! a mit mond, nem a tė feleségöddel -beszélsz!“ Akkor itten nem akart mán továb fonyni. Itt oszt a kirá -_kihúszta a kargyát:_ „No! ha nem fonsz, vége az életödnek!“ Aval -elkeszd továb fonni, akkor mongya a rokka: „Esztet a rokkát is a tė -feleségödnek a két szömijé vötték! az orsóját pedig a két kezijé vötték! -a fonalát pedig a két lábájé vötték! hanem csak eregy! a Tündérökkirája -visel rá gondot még kimégy érte“. Itt oszt a kirá röttön a két legjobb -lovat fogatta be ja hintóba oszt a hogy csak möhetött, úgy mönt érte. A -feleségit mög is tanáta a bukorba, még hécczörte szöbb aszszon, mind -azelőtt vôt. Ezalatt az üdő alatt a _Tündérökkirája_ bemönt a kastélba -és a Gonoszaszszont a lányával ėgygyütt _hollójé változtatta_. A királfi -mikor beért az udvarába, akkor jutott az eszibe, hogy lė nem zárta űket, -vagy ê nem fődelte, de mán akkô későn vôt: mer éppen akkô hollóképibe -repültek föl a kastél tetejirül. Mikor a hollók eltüntek, _eltünt az -aranrokka is_. Boldogul éltek osztán. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - - -(Furfangosok.) - - -16. Tréfa. - -Hun vôt, hun nem vôt a nagyvilágon ėsz szögén embör, a ki ojan szögén -vôt, hogy a kinyérbül sė övött eleget; az ű jósága miatt nagy -boldokságra jutott valamikor. Azon kérte az Istent, hogy mé nem ád nekik -családot, ha mán nagyon szögényök, hogy abba gyönyörkögygyenek. Itt oszt -ėcczör anynyira möhettek űk, hogy kis malaczot bírtak vönni. - -Mikor oszt a kis malaczot mögvötték, abba vôt mindön gyönyörűségük, -nagyon szépen nevelgették. Ez alatt az üdő alatt aszongya a felesége az -urának: „Halod-ė, hé! én úgy érzöm magam, mintha máskép vônék!“ „Hát – -aszongya az embör – talán csak úgy gondolod asztat?“ Ėcczör az embör is -nagy örömmê mönt be: „Halod-ė, hé! úgy látom, mintha a kis malacz hasas -vôna“. Aszongya az aszszon: „Hát! asz csak tė gondolod, jôlakott az -nagyon“. De az embör mögén bemén, mongya, hogy nem tréfál, csakugyan -hasas a malacz. Itt az embörnek a malaczba van az öröme, az aszszonnak -abba, hogy ű úgy érzi, hogy máskép vôna. Itt oszt anynyira halattak a -napok, hogy mikor ėcczör lėfeküttek, az aszszonnak baja támatt, mög is -lött a kis gyermök, fijút születött. Az embör el is felejtközött az ű -kis malaczárul, mer mos má abba vôt az öröme, hogy az aszszon fijút -születött. Mikor az embör abba az örömbe ételt vitt a kis malacznak, -akkor láti, hogy a kis malaczcza _három_ kis malaczot fijadzdzott. Az -embör nagy örömmel szalatt be: „Jaj, hé! möjen nagy gazdaságot adott az -Isten, mer kétfelűl is szaporodunk! a kis malacz is mögfijadzdzott!“ Az -aszszon mikô mán fő bírt az ágybul kelni, nagy örömmel mönt ki mögnézni -a kis malaczokat, akkor látta, hogy három kis malacz vôt az ólba. - -Anynyira nyőttek a kis malaczok mög a gyerök, hogy a kis malaczokat -legelgetni hajtotta a kirájnak a kertye lábjába. Itt osztán ėcczör a -kirájlán möglátta, hogy ez a _háromkismalacz_ möjen szépen _tánczol_ a -kiskanásznál! Vôt a kis gyeröknek ėgy kis _muzsikája_, a möjen nótát -fújt, úgy tánczoltak a kis malaczok. Igy gondolta a kirájlán: möjen szép -vôna ez a kirájpalotán! möjen szépen tánczolnak ezök a kis malaczok! -möjen jó vôna ėgygyet mögvönni! Oda jis mönt a kirájlán és kérdöszte: -„Mönynyijé acz tė neköm ėgy kis malaczot?“ Asz monta a kiskanász: „Nem -adok pézé sėmönynyijé sė, hanem ha főhúzod térgyig a zubonyodat, akkor -adok“, mer még kis lán vôt. A kirájlán aszongya neki: „Óh, te kis -szamár! mi hasznod vôna néköd abba? többet ér – mer tė szögén vagy – ha -adok ėgy tarisznya aranyat!“ De a kis gyerök aszonta: ű neki aran nem -köll. Mivel a lán nagyon szerette vôna esztet a királi palotára, asz -gondolta: mit ű neki a zubonyát főrántani?! Főrántotta, aval a kiskanász -odadott neki ėgy kis malaczot. Itt a királlány nagy örömmel viszi a kis -malaczot a palotára, a kiskanász pedig hajt hazafelé. Mikor este hazaér, -aszongya az apja: „Hun van, fijam! ėgy kis malacz?“ „Elvitte a farkas, -aszonta: maj mögfizet érte“. Aszongya az apja: „Ó, fijam! hogy fizetne -mög a farkas? mikor a farkasnak magának sincsen péze!“ „Ó, édösapám! – -mongya a kiskanász – van annak“. Aszongya neki másnap az apja: „Ó, -fijam! nė oda hajcsá, a hová tėnnap hajtottá legêni, mer a töbit is -elviszi a farkas, elvisz a tégöd is!“ Másnap a gyerök csak odahajt a -kiráj kertye lábjába, nem halgatott az apja szavára. - -Másnap mikô möglátta a királán, hogy a gyerök odamönt legeltetni, mögén -lėmönt, aszongya neki: „Te, kiskanász! mönynyijé acz neköm még ėgy kis -malaczot? mer ez maga nem tánczol!“ Asz mongya a gyerök: „Pézé -sėmönynyijé sė adok! hanem ha főhúzod kötöszködésig az ubonyodat, akkor -adok még ėgy kis malaczot“, mer a lán még kislán vôt. A kirájlán -aszongya a kiskanásznak: „Ó, tė, kis szamár! mi hasznod vôna néköd abba? -többet ér – mer tė szögén vagy – ha adok ėgy tarisznya aranyat!“ De a -kiskanász aszonta: ű neki aran nem köll. Mivel a lán nagyon szerette -vôna, hogy ez a királi palotán möjen szép lösz; mit neki főrántani az -ubonyát, főrántotta kötöszködésig. Aval osztán odatta a kis malaczot. A -királlán nagy örömmel vitte haza a királi palotára, a kiskanász pedig -estefelé hajtotta haza az ėgy kis malaczot az anynyával. Mikor este -hazaér, aszongya az apja neki: „Hun van, fijam! a másik kis malacz is?“ -Aszonta a gyerök: „Elvitte, édösapám! a farkas, asz monta: maj jô -mögfizet érte“. „Ó, fijam! – mongya az apja – honnan fizetne mög? nem -montam neköd! mikor a farkasnak nincsen pénze“. Aszongya a gyerök: -„Dehogy nincs, édösapám! hon nė vôna a farkasnak péze?“ Itt oszt az -embör ráparancsolt, hogy nė hajcson oda az erdőbe „mert a harmadikat is -elviszi, osztán elvisz tégödet is“. De itt a gyerök röggel csak szinte -odahajtott a kirájnak a kertye lábjába. - -A királlán elig várta, hogy a kiskanászt möglássa. Röttön odamén, mögén -aszongya: „Te, kiskanász! mönynyijé adnád ide neköm eszt a kis malaczot? -mer kettő nem tánczol“. Aszongya a kiskanász: „Ha főhúzod nyakig az -ubonyodat“. Aszongya a királlán: „Ó, te, kis szamár! mi jóságod vôna -néköd abba? többet ér – mer tė szögén vagy – ha adok ėgy tarisznya -aranyat!“ De a kiskanász aszonta, hogy neki aran nem köll. Mivel a lán -nagyon szerette vôna, főrántotta az ubonyát. Mikor főrántotta az ubonyt, -a kiskanász odagygya neki a kis malaczot mög a muzsikát is. A királlán -nagy örömmel vitte haza a kis malaczot mög a muzsikát is. A hogy a -királlán muzsikált, a kis malaczok úgy tánczoltak. A kiskanász pedig -hazahajt este, akkor láti az apja: hogy nincs ėgy malacz sė. Asz mongya -az apja: „Hun van, fijam! a harmadik malacz?“ „Elvitte, édösapám! a -farkas, asz monta: maj jô mögfizet érte“. „Hát hunnan fizetne a farkas; -mikor nincs annak péze?“ - -„Dehogy nincs, édösapám! van annak sok péze! hanem édösanyám, mos mán -varjon ėgy nat tarisznyát, a kivel elmögyök az első malacz árájé!“ De az -anynya nem akart nat tarisznyát varni, mert félt, hogy a farkas mögfogi, -ha a nagy tarisznyával szalanni nem bír oszt mögöszi maj a fiját is. Itt -osztán a gyerök elszökött az anynyátul aval a tarisznyával, a kivel -azelőtt hordott kinyeret. Mikor a gyermök odamén a királi palotára, -odamén a kapushon, odaköszön; aszongya a kapus: „Mit akarsz tė? kis -gyermök!“ Aszongya: „Êgyüttem a királkisaszszonhon az első malacz -árájé“. - -A kapus êmönt, jelönti a királkisaszszonnak, hogy itt van ėgy gyermök -ėgy tarisznyával az első malacz árájé. Asz mongya a királkisaszszon az -udvarosnak: „Tőcsétök a tarisznyát tele aranynyal és hagy mönynyön!“ A -gyermök nagy örömmel mén haza az apjáhon, hogy mijen jô mögfizetött neki -a farkas! Mikor hazamén, kidűti az asztâra, láti az apja: mijen röngetög -sok pészt hozott az ű fija. Itt oszt nagy örömmel vôt az édösapja és az -édösanynya. Másnap röggel, mikor főkelnek, asz mongya a gyermök: -„Édösapám! elmék a másik malacz árájé is!“ „Nė möny, édösfijam! mer -addig csal, hogy mögösz tégöd is!“ És mivel a gyermököt nem akarják a -szüleji ereszteni, elszökött, hogy a szüleji nem is tutták. Mikor odamén -a királi palotára, odamén a kapushon, odaköszön, aszongya a kapus: „Mi -bajod? kis fijam!“ Aszongya: „Êgyüttem a királkisaszszonhon a másik -malacz árájé“. A kapus jelönti a királkisaszszonnak, hogy a gyerök -elgyütt a másik malacz árájé tarisznyával. Asz mongya a királkisaszszon -a kapusnak: „Tőcsétök a tarisznyát tele aranynyal és hagy mönynyön!“ A -gyermök nagy örömmel viszi haza az aranyat az apjáhon, hogy möjen jô -mögfizetött a farkas! Mikor hazamén, kidűti az asztâra, láti az apja: -möjen röngeteg sok pészt hozott haza az ű fija. Itt oszt nagy örömmel -vôt az édösapja és az édösanynya. Itt harmadik nap mögén êmönt a -harmadik malacz árájé, az apja mögén nem akarta elereszteni, hogy maj -mögöszi a farkas, mögén elszökött. Mikor a gyermök odamén a -kirájpalotára, odaköszön a kapushon, aszongya a kapus: „Mi bajod? kis -fijam!“ Aszongya: „Êgyüttem a királkisaszszonhon a harmadik malacz -árájé“. A kapus jelönti, a királkisaszszon aszongya a kapusnak: -„Tőcsétök a tarisznyát tele aranynyal és hagy mönynyön!“ A gyerök nagy -örömmel viszi haza az aranyat az apjáhon, hogy möjen jô mögfizetött a -farkas! Mikor hazavitte a harmadik malacz árát, itt annyi vôt a péz, -hogy az apja és az anynya nem tudott vele micsináni. - -De itt asz monta az apjának mög az anynyának: „No, édösapám! mos mán -mönynyünk el más vidékre és vögyünk ki ėgy nagy bírtokot!“ Elmöntek más -vidékre osztán nagy uraság löttek. - -Az alatt az üdő alatt a királ kidoboltatta, hogy az ű lányán van _három -jegy_ és a ki kitanáli, annak agygyák feleségül, ha szögén, ha boldog; -de ha nem tanáli ki, _hatvan botot_ kap. Mikor eszt itt möghallották, -aszongya a fijú: „No, édösapám! mönynyön kê el a vásárra és aszt a lovat -vögye ken mög, a mölik a legszöbb a vásáron úgy, a hogy kimongyák, ken -_nė alkugygya_, csak fizesse, és aszt a nyergöt, a mölik rávaló mög aszt -a kantárt mög énneköm ruhát, a mölik a lekszöb mög kardot, de nė -alkugygyon, csak fizesse ki!“ Mikor osztán az apja hazavitte a -mindönfélét, a gyerök főkészült és fölnyergölte a szép paripát, útnak -indult. Elmönt ű is a királlánhon möghalgatni, hogy möjen példával -agygyák a lėánt férhön? - -A hogy mönt, tanákozott ėgy herczegfijúval mög ėgy bárófijúval, asz -kérdöszte tűle a herczegfijú mög a bárófijú: „Vitéz úr! maga hova mögy?“ -„Mit kérdözik, hogy én hova mögyök? – aszongya – mönynyenek az -útytyukon, én is êmék az útamon!“ Asz kérdözi a herczegfijú mög a -bárófijú: „Magát hogy hîvik?“ „Mit kérdözi, hogy engöm hogy hînak? a -hogy hînak, úgy hînak“. Hogy nem monta mög a nevit, a herczegfijú mög a -bárófijú elneveszte Tréfának és aszongya a herczegfijú a bárófijúnak: -„Halod-ė! evel jô lösz mönni, mer nagyon tréfás, hátha kitanáli, hogy -möjen jegy van a királlányon?“ Itt oszt monták: „Gyűjön velünk! -mönynyünk ėgyütt!“ Mind a hároman möndögéltek, rájuk estelödött ėgy nagy -víz szélin. Fák is vôtak a víz szélin, oda mökkötöszték a lovukat, -lėfeküttek a fák alá. Mikor a Tréfa elalutt, a herczegfijú mög a -bárófijú azon gondoskottak, hogy csapnák be a Tréfát? Az ėgygyik -kitanáta: „Halod! vezessük be a víz közepire a lovát, verjünk lė ėgy -nagy karót és kössük oda!“ A másik mög aszonta: „No, az jó lösz!“ Úgy is -csináták. Mikor a Tréfa fölébrett, akkor láti, hogy két ló van a fa -alatt, az üvé pedig nincs ottan. Szétnéz, akkor láti, hogy az ű lova a -víz közepin van ėgy nagy karóhon mökkötve. Itt a Tréfa nem szólt sömmit, -csak kivötte a bicskát és a két lónak a négy-négy lábán a bűrt a bokába -körülvákta, mögnyúszta oszt fölgyűrte térgyig, aval oszt lėfekütt, de -nem alutt el, lesi, hogy mire mén a herczegfijú mög a bárófijú? Mikor -röggel főkel a herczegfijú mög a bárófijú, nem is nézik az ű lovukat, -csak a Tréfának szólnak, hogy: „Kêj föl, Tréfa! de elaluttál? az este sė -itattad a lovadat, nészd! bemönt a víz közepire inni!“ Mikor Tréfa -főkelt, nézi, elneveti magát: „He, he, he! tik asz csak nevetitök, hogy -az én lovam bemönt inni, a tijetök mög főgyürekösztek, be akarnak érte -mönni, kivezetni!“ Akkor ijett mög a herczegfijú mög a bárófijú a -lovukon, hogy űmagukbul csináltak komégyát. Itt oszt legközelebb a -faluba el köllött anni czigányoknak és másikat vönni és úgy indultak -továb. - -Mikor a másik faluba értek, ėgy kocsmárostul kértek szálást; a kocsmáros -adott is nekik ėgy jónagy istállót, a hun űk möghálhassanak és a lovukat -bekössék. Itt osztán a herczegfijú mög a bárófijú mögén azon -gondoskottak, hogy csapják be Tréfát? Itt oszt az ėgygyik kitanáta, hogy -(ha) a Tréfa elalszik: „Kössük oda a lovának a farkát a jászolnak a -karikájáhon, a fejit pedig az ajtófélfáhon!“ „Jó lösz a!“ monta a másik. -Odakötötték osztán a lófarkát a jászolnak a karikájáhon, a fejit pedig -az ajtófélfáhon. Mikor écczaka a Tréfa fölébrett, láti, hogy a lova -farka a jászolnak a karikájáhon van kötve, a feje mög az ajtófélfáhon; -akkor nem szólt sömmit, csak fölkelt és kivötte a zsebibül a bicskáját, -a két lónak kihasigatta fülig a száját és mögnyúszta a pampuláját -(szájszéle) alul, fölül és két fapöczökkel kipöczkőtte az ėgygyiket is, -a másikat is, aval osztán a Tréfa lėfekütt, de nem alutt el, csak leste, -hogy micsinál a herczegfijú mög a bárófijú. Mikor azok fölébrennek, nem -is néznek széjjel, hogy az ű lovukat mi lelte? csak szólnak a Tréfának: -„Kêj föl Tréfa! a tė lovad mán új jô lakott, hogy (a farával) öszik!“ -Mikor a Tréfa főkel, aszongya: „Látom, hogy az én lovam (a farával) -öszik, a tijetök mög neveti!“ Akkor látta a herczegfijú mög a bárófijú, -hogy űk magukat csapták be mögén. Itt oszt a hercegfijúnak mög a -bárófijúnak röttön el köllött anni a lovakat a czigányoknak és másikat -vönni, a kivel tovább möhettek. - -Itt oszt a harmadik nap, mikô útnak indultak, oda jis értek délután ėgy -órakkor a királyi palotáhon. Mán akkô vôtak is: Herczegök, grófok, -Nagyülepű tótok, Válogatott czigán gyerökök; de a ki ki nem tanáta, hogy -mi van a kirájkisaszszonyon, hatvan botot kapott. Itt oszt űk azon -tanácskosztak, hogy mönynyenek be? A herczegfijú bemönt legelsőbb maga. -Mikor a herczegfijú kigyütt – nem tanáta ki, hát – hatvan botot kapott. - -Azután a bárófijú mongya: jó lösz, ketten mönnek be ėcczöre a Tréfával, -hátha a Tréfa kitanáli, így maj nem kap botot! Hogy bemöntek, a Tréfa -mönt előre és a Tréfa aszongya: „A kishasán süt a hold sugara!“ -Aszongyák rá: „Igaz!“ Akkor monta a bárófijú: „Minek montad? én is aszt -akartam mondani!“ Aszongya Tréfa: „A két mejje köszt süt a napnak a -sugara és a hajnalicsillagnak a sugara“. Asz monták rá: „Igaz!“ Aszongya -a bárófijú: „Minek montad? én is aszt akartam mondani!“ Mos azon -tanácskosztak: hogy möliké lögyön a lán? mer mindakettő kitanáta, -ugyanaszt akarta mondani a bárófijú jis; êre asz felelte a kiráj: -„Öszsze köll hîni a _tizėnkét_ tanácsadót és tájékozzák ki, hogy meliké -lögyön a lán?“ - -Öszsze is mönt a tizėnkét tanácsadó, a legöregebb aszonta a királnak, -hogy: „Ėgy külömös szobába fektessék lė a bárófijút mög a Tréfát mög a -lánt, a lán fekügygyön közébet oszt a mölik felé lösz fordulva, azé lösz -a lán“. Lė jis feküttek és a bárófijú felé fordûtt a lán. [A Tréfának -pedig eszibe jutott, hogy a zsebibe sok czúkor és sütemény van, elkeszte -ropogtatni és asz kérdöszte a bárófijú mikor fölébrett: „Mit ösző -Tréfa?“ „Hát mit önnék? lėvetöttem a czizmám, lėvöttem a sarkát, aszt -öszöm, vödd lė tés, oszt ögyél!“ A bárófijú csakugyan lėugrott az -ágyrul, lėszakajtotta a csizmája sarkát, elkeszte önni és aszongya a -lánnak: „Ne, szivem! ögyé tė jis“. A lán hogy nem bírta elrágni a csizma -sarkát, mögharagudott, lėrukta oszt Tréfa felé fordût, Tréfa mög -czúkort, sütemént adott neki. Mikor röggel benyitik az ajtót, látik, -hogy ėgygyik vitéz van az ágyon, a másik pedig szégyölletibe az ágy alá -bût. Akkor előhítták a bárófijút, a királán panaszkodik, hogy möjen -étellel akarta űtet mögvendégölni! Itten hatvan botot kapott a bárófijú -a mé ott hált oszt úgy bánt a királkisaszszonynyal: csizmasarokkal -étette, hatvan botot pedig azé, a mé nem tanáta ki: mi van a -kirájkisaszszonyon; ű csak aszonta: hogy én is aszt akartam mondani.] -Nagyszomorújan ballagott a herczegfijú után a százhúsz bottal. Itt -osztán a Tréfának feleségül atták a királlánt. Lött nagy lakodalom, hogy -_hétmögyére_ szólt, szögén, boldog ott löhetött, a ki csak akart. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - - -17. A napkeleti királfijú és a napnyugoti királlėján. - -Azelőtt, mikor a fijú mög a lán _tizönhárom_ esztendősek vôtak, akkor -keszték ėgymást szeretni a fijatalok. Akkor a napkeleti királ írt a -napnyugoti királnak, hogy ű neki van ėgy fija, a napnyugoti királnak mög -ėgy lánya, hát agygya oda a lányát, lögyön az ű fijának a felesége. A -napnyugoti királ viszszaírta, hogy kűgygye el a fijának az arczképit. El -is kűtte a királ a fijának az arczképit; de mikor möglátta a napnyugoti -királlėján, asz felelte, hogy még a sáros czipőjit sė türüli hozzá. Êre -nagyon mögszégyölte magát a napkeleti királfijú, asz monta az atytyának: -„Agygyál neköm anynyi kőcségöt, hogy _húszéves_ koromig mög nė lögyek -szorulva!“ Adott is az édösatytya anynyi kőcségöt, oszt útnak indult a -királfijú. Elmönt legislegelsőb aranművességöt tanulni. Asz monta az -aranművesnek, hogy űtet a legfinomabb aranművesnek tanícscsa ki! Ki is -tanította olan aranművesnek, hogy több a kerek ég alatt nem vôt. -Mökköszönte az aranművesnek a jóságát; aval továb indult. Elmönt ės -susztėrhon; asz monta a susztėrnak, hogy űtet ojan susztėrnak tanícscsa -ki, hogy ojan töb ba kerek ég alatt nė lögyön! Mög is tanította a -susztėr ojanra, hogy töb ba kerek ég alatt nem vôt. Mög is köszönte -szépen; aval továb bindult. Elmönt osztán a virágkertészhön. Asz monta a -virágkertésznek, hogy űtet a legfinomab virágkertésznek tanícscsa ki! -Kis is tanította olan virágkertésznek, hogy töb ba kerek ég alatt nem -vôt. Mökköszönte a virágkertésznek a jóságát, aval továbmönt. - -Elmönt osztán a napnyugoti királ kertyibe, kérdöszte: „Köl-lė, -kertészlegén?“ Aszonták: „Éppen mos köl ėgy!“ Be jis fogatták. Hát a -kert nagyon el vôt hanyagolva, ű osztán a kertöt nagyon szépen röndbe -hoszta. Itt osztán asz _mongya_ a kertészlegén a _főkertésztül_, hogy: -„Itt lán nem szokott járni?“ Aszongya a főkertész: „Dehogy nem, szokott -itt!“ „Hogy van az, hogy én nem látok ėgygyet sė?“ Itt oszt a főkertész -fölmönt és mögsukta a királlán két komornyikjának, hogy szép -kertészlegén van itt, a kertöt is szépen röndbe hoszta. Az ėgyik -komornyikja lėszökött, mögnészte a kertészfijút. Aval kötötte oda magát, -hogy tunna-jė neki kötni ėsz szép pukétát? A kertészlegén asz monta, -hogy: „Tunnék! Mönynyön csak ėgy kicsit sétálni! addig én mögfogom -kötni“. Még a komornyik sétált, addig a kertészlegén nagyon szép pár -_czipőt_ csinát. Mikor viszszamönt a komornyik a pukétájé, kezibe atta a -pukétát és mikor mönt főfelé, a szömibe tünt neki a szép párczipő. A -komornyik hítta a kiskertészt: „Gyűjön csak! nézze micsoda ez a kiskapu -tetejin?“ Asz mongya a kiskertész: „Ez ėgypár czipő“. Asz mongya a -lėján: „Pipő?“ Akkô még nem tutták âra, hogy mi az a czipő, mert âra -csak mamuszba (= szőrczipő) jártak. A kiskertész asztán monta: „Nem -pipő, hanem czipő“. „Mi annak az ára?“ kérdöszte a komornyik. „Pézé nem -adom, hanem gyűjön lė estére hozzám!“ monta a kiskertész. „Aszt én nem -töhetöm, hanem pézé mögfizetöm!“ „No, én aszt pézé nem adom“. Hogy a -komornyik még ojat nem látott, asz monta: „No, maj estére, mikor nem lát -sėnki, lėgyüvök“. Itt osztán a kiskertész odatta a czipőt. Mikor -főkészült a komornyik, asztat a királkisaszszon nagyon nészte, hogy mi -jaz a lábán; kérdöszte, hogy: „Mi jez?“ Aszongya: „Czipő“. „Pipő?“ „Nem -pipő, hanem czipő“. „Hun vötted?“ kérdöszte. „A kiskertész atta“. „Hát -ijet is tud csináni?“ A másik komornyik hogy hallotta, mingyá lėszökött -a kertészfijúhon, űs aval kötötte oda magát, hogy tunna-jė neki kötni -ėsz szép pukétát? A másik komornyik is úgy járt. Mos mán mind a két -komornyiknak van czipője. Másnap sétálni möntek mind a hároman: a két -komornyik czipőbe sétált, a királkisaszszon pedig csak mamuszba -(szőrczipő) sétált. Szégyölte a királkisaszszon, hogy neki csak -mamuszsza van, ű is mögnészte a kertészlegént, ű is aval kötötte oda -magát, hogy tunna jė a kertészlegén neki kötni ėsz szép pukétát? A -kertészlegén asz monta: „Mönynyön csak ėgy kicsit sétálni! addig én mög -fogom kötni a pukétát“. Még a királkisaszszon sétált, addig a -kertészlegén neki ol nagyon szép párczipőt csinált, hogy a fejit -aranbötűvel kirakta oszt főtötte a kiskapu tetejire. Mikor a -királkisaszszon viszszamönt a pukétájé, neki is a kezibe atta a pukétát. -Mikor mönt főfelé, neki is a szömibe tünt a szép párczipő; a feje -aranbötűvel vôt kirakva. A királlánnak nagyon möktecczött a czipő, -mingyá kérdöszte: „Mi annak az ára?“ „Pézé nem adom, hanem gyűjön lė -estére hozzám!“ „Mé beszél maga ojan gorombákat, én asztat nem töhetöm, -ha mögtugygya atyám, vége az életömnek“, monta a királkisaszszon. „Nohát -én pedig pézé nem adom!“ A királkisaszszonnak nagyon möktecczött a -czipő, külömb vôt, mint a komornyikoké, a feje aranbötűkkel ki vôt -rakva, ráált, asz monta a kertészlegénnek: „Atyámék elmönnek sétálni, -maj lėgyüvök, estére nem gyühetök“. A kiskertész odatta a királlánnak a -czipőt. A királlán mikor az atytya mög az anynya elmönt sétálni, -lėszökött a kertészlegénhön. A királlán asz mongya ėcczör a -kiskertésznek: „Baj van! hanem szökjünk mög! Atyám, ha mögtugygya, -agyonüt mind a kettőnket!“ Mögszöktek, mündönütt gyalog möntek, hogy a -kiskertész mögmutassa: nė hogy a czipőjit sė türüli hozzá, hanem még -gyalog is elmén vele. Itt osztán anynyira möntek, hogy a napkeleti királ -határjába értek. A napkeleti királnak vôt ėgy falka gujája, a gujásoktul -asz kérdöszték, hogy kaphatnának-ė ott szálást? A gujások a kiskertészt -fölüsmerték; ű kiatta a gujásoknak, hogy nė szôjjanak, hogy ű a -napkeleti királnak a fija! Aszonta a gulásoknak, hogy asz mongyák: hogy -úgy kapnak szálást, ha a gulát écczaka űk őrzik. Itt osztán a kiskertész -mög a királlán őrzötték a gulát: az ėgyik az ėgyik oldalán, a másik a -másik oldalán ült. - -Röggel, mikor mögviratt, úgy indultak továb ba napkeleti királ várossa -felé. A napkeleti királ várossa szélin csinált ėgy dėszkabódét, abba -mérték az italt. A kiskertész ott hatta a királlánt, bemönt az -édösatytyáhon, asz monta az édösatytyának, hogy kűgygye ki a katonákat -mulatni és anynyira kérjék az italt, nė kérdözzék, hogy mit kóstál, csak -hánynyák a pészt, hogy (a királykisasszony) nė győzze elrakni! Az atytya -kikűtte a katonákat a bódéba mulatni, pészt is adott nekik öleget, hagy -kőcscsék, kiatta parancsba, hogy nem szabad mökkérdözni: mit kóstál az -ital? csak hányni köl a pészt! Este hazamén a kiskertész, asz kérdözi -tűle, hogy mén a kereset? Asz monta a királlán: „Ha így mén a kereset, -itt mög fogunk gazdulni, mer anynyi vôt a péz, hogy nem győztem -elrakni“. Másnap röggel asz mongya a kiskertész: „Tė csak itt lögyél, én -mög maj bemögyök a városba italt röndölni!“ Mögén bemönt a kiskertész, -asz monta az atytyának: „Kűgygye ki a katonákat mulatni és nė -fizessenek, ha kéri (a királyleány) a pészt, a bódét verjék öszsze mög -űtet is verjék mög jô!“ A napkeleti királ kiatta parancsba, hogy most -nem kő fizetni, ha pészt kérnek, öszsze köl törni a bódét mög a ki pészt -kér, mög köl verni jô! A katonák mög is tötték, a bódét is öszszetörték, -a királlánt is elverték jô. Este, mikor hazamén a kiskertész, kérdözi: -„Nohát! hogy mén a sor?“ Aszongya: „Nem a legjobban, hanem jó lösz innen -elszökni!“ „No, ha mán nem jó mén a seft, gyerünk be, maj más álást -keresünk!“ - -Bemöntek a városba, asz mongya a kiskertész: „No, majd én beállok a -napkeleti királhon kocsisnak, tė mög ájj be szobalánnak!“ Úgy is -csinátak, a kiskertész bejált a napkeleti királhon kocsisnak, ű mög -bejált szobalánnak. Asz mongya a kiskertész a napkeleti királnak: -„Csinájjunk lakodalmat, majd én mögházasodok, hanem nem köl mondani -sėnkinek!“ Itt hallották, hogy nal lakodalom lösz, a napkeleti királ -házasíti a fiját. Szerette vôna a királlán möglátni, hogy möjen a -napkeleti királ fija? A királ kiatta, hogy mündön szobalánnak bent köl -ülni az asztalná sorba. A napnyugoti királlán, hogy nem látta a -kiskertészt sėhun a lakodalomba, a kötője alá kötött ėgy nagy szélkét (= -bögre), abba rakott a kiskertésznek mindönfélét, hogy kapjon űs. Mikor -begyütt a napkeleti királfijú, keszte a lányokat sorra tánczoltatni. Itt -először a napnyugoti királlánra került a sor tánczolni; nagyon -szabatkozott, hogy ű nem tánczol, de itt muszaj vôt neki. Mikor látta, -hogy muszaj, aszonta: engegygyék ki ėgypár perczre! De hogy észrevötték, -hogy a kötője alatt van a szélke, azé sė engette ki a királfi. Elkesztek -tánczolni, öszszetört a szélke. Akkor elkeszte a napkeleti királ -kijabálni, a többi mög utánna: „E lösz a királfi felesége, mer az urát -szereti, _e sömmibül sė akari_ az urát _mökcsalni!_“ Akkor üsmerte mög, -hogy a kiskertész a napkeleti királfi, akor röstelte mög, hogy aszt -írta, hogy a sáros czipőjit sė türülí hozzá, mikor el is mönt utánna. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - - -18. A két ėtesvér. - -Vôt a világon két ėtesvér, az ėgygyik nagyon zsugori embör vôt, szerette -vôna még a testvérijét is eltulajdonítani, a tesvérje pedig szögén embör -vôt, csak három láncz fődecskéje vôt; de nem vôt sėmmi jószága, a mivel -munkálja, elmönt a tesvérjihön: agygyon neki négy ökröt mög ėgy ekét, a -mivel mögszánti az ű fölgyit! Aszongya: „Én hétköznap nem athatok, mer -neköm is köl, hanem erigy ki vasárnap!“ De aszongya neki a tesvérje: „Ó! -hogy kévánhatod, hogy én vasárnap mönynyek ki, mikor a többi embör misén -van, én mög száncsak?“ Aszongya neki a bátytya: „Eregy ki -röggelhajnalon, osz gyere haza esthajnalon, akkor sönki sė látytya!“ Itt -a szögén embörnek nem vôt mit tönni, mer szögén vôt, így is tött. A hogy -kint szántogatott, a főd végin mögált ėgy _Öregkuldús_: itt az embör -mögröstelte, hogy ű maj fölüsmeri űtet, mögált a főd közepin, babrált az -ekéjin, hogy majd elhalad a főd végirül. Nem győszte a szögén embör -várni, hogy a Kuldús továb mönynyön, aval szántott továb. Mikor kiér a -főd végire, asz kérdöszte az Öregkuldús: „Hát tė máma jis szántasz, még -más a misén van?“ Akkor a szögén embör elsorolta, hogy ű mi végűl szánt, -szögén sorsba van, a bátytya máskor nem agygya oda az igát. Akkor asz -kérdöszte az Öregkuldús: „Mit akar? hogy a négy ökre mögdögöjjön, vagy a -bátytya két szöme kiugorjon?“ Aszonta: „Ėgygyiket sė!“ Aszonta az -Öregkuldús: „De muszaj az ėgygyiket elválalni, valamöliket!“ Igy -gondolta a szögén embör, hogy inkáb a négy ökröt veszícscse el a -bátytya, mint a két szöme világát. - -Mikor a négy ökör mögdöglött, hazamönt és a bátytyának panaszkodott, -hogy járt! De itt a bátytya nem hitte, hanem aszt álította, hogy: „Tė -mögszakajtottad az ökrejimet, mer sijettél szántani, hogy ki lögyön; -hanem mos mind elvöszöm a három láncz földedet!“ Itt osztán a két tesvér -pörbe száltak. Mikor a szögén embört hívatik a bíróhon, az úton mönt ėgy -embör, vezetött ėl lovat, látta, hogy elesött a lova, segíteni akart -rajta; mögfokta a ló farkát, húszta föl, kiszakatt a ló farka; ez is -bepörölte, hogy mé szakajtotta ki a lovának a farkát? Itt osztán a -szögén embört bezárták a kösségházába. A szögén embör hogy nagyon éhös -vôt, a kösségházán kívül nagyonszép epörfák vôtak, átmönt a kerítésön -eprözni, mikor viszszagyütt, möglátta a portás felesége, hogy nagyonszép -epör van nála, kért tűle epröt. Aszongya: „Nem adok! hanem agygyon -kinyeret, adok epröt“. Az aszszon nem adott kinyeret, ű sė adott neki -epröt. Az aszszonnak êmönt a gyeröke és itt a portás is bepörőte a -szögén embört. Itt a szögén embör mögijett, lėugrott az emeletrű, -ráugrott a püspökre, – mert a püspök ott prédikált a népeknek, – a -püspök röttön möghalt. Ezök a népek, a kik halgatták a prédikácziót, -bepörölték a szögén embört. - -Itt oszt a szögén embör az ítélőbíró elébe fogott mönni és ott -elsorolta, hogy járt a bátyával. Aszonta az ítélőbíró a szögén embör -bátytyának: „Itt vannak az istállóba nagyonszép ökrök, _válaszszá ki -négyet_, lögyön a tijed, vid haza! osztán _kiszúrom a szömödet_“. Asz -monta a szögén embörnek a bátytya: „Inkáb nem köl a négy ökör!“ Azután -gyütt az az embör, a kinek a lovának elszakatt a farka, annak asz monta -az ítélőbiró, hogy agygya oda aszt a lovat a szögén embörnek, még _ki -nem nyől a farka!_ „Én a lovat nem adom! köll, dôgozni akarok!“ „No, hát -akkor elmöhecz haza, nincs továb törvén! Segíteni akart a szögén embör, -nem a károdat akarta!“ Mos gyütt a portás. A portás aszongya: hogy ű -neki a feleséginek elmönt a gyeröke, mer nem adott epröt néki. „No, hát -ad oda a feleségödet a szögén embörnek oszt majd, ha az aszszon úgy -lösz, a hogy vôt, mikô el nem mönt még a gyeröke, viszszaagygya“. -Aszonta: _Ű a feleségit nem agygya_ sėnkinek oda! „Akkor tís elmöhecz -haza!“ Akkor azok gyüttek, a kiknek prédikált a püspök oszt bepörölték. -Azoknak mög aszonta az ítélőbíró: „A _szögén embör odaál_, a hun a -püspök möghalt, tė mög a szögén embörre _ugorjá rá_, hogy hajjon mög!“ -„Hát ha a szögén embör elugrik onnét?“ Aszongya az ítélőbíró: „Mér nem -ugrott el a püspök is onnét?“ Igy mönekült mög a szögén embör a sok -pörtű. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - - -19. A bocskordi kiráj kitutta a ludamėnti kirájt. - -Vôt két katona, bemöntek ėgy gazdáhon hálásra, hát ott osztán babot -attak nekik vacsorára, de a két katonának nem nagyon tecczött a vacsora, -nem is öttek, mer látták, hogy a gazdaszszony a ludat betötte a -kemönczébe. A katonák észrevötték, hogy itt kôbász is van. Écczaka, -mikor a gazda alutt mög a felesége, mögrakták a tarisnyát kôbászszâ, -mögtanáták a hájat is, aszt is beletötték a tarisznyába, a ludat pedig -kivötték a kemönczébül és a helire belegyuktak ėgy bocskordarabot a -fazékba. Mikor evvel készen vôtak, êkesztek önni az esteli maradékbul a -babbul, hogy majd osztán indulnak. - -Az ėgygyik a hogy övött, – de nem mert lámpást gyûtani, hogy világosság -lögyön – hát a sütétbe nem tutta, hogy hun fekszik a czimborája, -odavitte a babot a gazda ágyáhon, odatötte (a farukhoz), hogy ögyenek. -Sütétbe asz gondolta, hogy a cimborája van ott. Az aszszon mög éppen -akkô (szellentett), aszongya a katona: „Nė fúdd, nem meleg!“ Mikor -osztán nem halgatott a szóra, csak fújta, mögharagudott, közéjük vákta. -Akkô tutta mög, hogy nem a czimborájáhon vákta, mer a gazda fölérzött, -mögéröszte, hogy a bab ott van, aszongya a feleséginek: „Kêj fő! ide -(szükségeltél)“. A felesége tapogat, aszongya: „Ken (szükségelt) ide!“ -Itt oszt nem mert ėgygyik sė főkelni, a katonák pedig készültek, hogy -mönnek, a gaszda, hogy nem mert főkelni, az ágybul marasztalta, hogy -maragygyanak még! Aszongya a katona: „Hajj, háj! el köl mönni masírozni, -mer a bocskordi kiráj kitutta a ludamėnti kirájt a fazékdi várábul!“ -Aval oszt a két katona mikor elmén, főkel a gazda mög a gazdaszszon, -akkor látik, hogy a hunczut katonák a babot tötték közéjük. Mikor -frustukolni akarnak, akkor látytyák, hogy a fazékba csak bocskor van, -nem a lúdczomb! Szétnéznek, nincs a háj, a kôbász, azé monta a katona: -„Hajj, háj! el köl mönni masírozni, mer a bocskordi kiráj kitutta a -ludamėnti kirájt a fazékdi várábul, annak köl segíteni!“ - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - - -20. Tillinkó. - -Vôt ėgy embörnek 3 fija, kivezette az erdőbe űket, hogy miféle mestörök -lösznek? Odavezette a legöregebbet ėgy nagy fáhon oszt aszt kérdöszte: -„Ugyan, fijam! miféle szörszám lönne ebbül a fábul?“ „Ebbül édösapám – -aszongya – szép dėszkák lönnének: asztal mög ez, az“. Aszonta neki az -apja: „No, fijam! tė asztalos lösző“. Akkô odavezeti a középsőt, aszt -oszt kérdöszte: „Ugyan, fijam! miféle szörszám lönne ebbül a fábul?“ -„Ebbül, édösapám! szekérôdal, nyûjtó mög rúd“. „No – aszongya – fijam! -tė bognár lösző“. Akkor a lekkisebbet odavezeti oszt kérdözi: „Ugyan, -fijam! miféle szörszám lönne ebbül a fábul?“ „Ebbül – aszongya – lösz -ėgy kétágú akasztófa, az ėgyik mögbírná kendet, a másik ėngömet“. „No, -tė, fijam! akasztófáravaló lösző“. Akkor kidoboltatta az apja: van neki -ėgy akasztófáravaló fija, de vigyázzanak, mer a mit a két szöme möglát, -a két keze ott nem hagyi. - -A királ is möghalotta, mit dobolnak, aszt üzente neki: ha a csődörit el -nem lopi, akkor vége az életinek! Ez alatt az üdő alatt oda röndölt a -királ sok katonát: ėgygyet ráültetött a lóra, négygyel a négy lábát -fogatta, ėgy a farkát fokta, kettő pedig kétfelül a kantárszárat, ėgy -pedig a kötőféköt fokta, kettő pedig kétfelül az ajtóba ált. Itt oszt -Tillinkó fölőtözött kufaaszszony ruhába és mindönféle szöröket árût: -szappant, czipőkenyőt, pálinkát. Este odaköszön: „Jó estét, fijajim! -kapnék-ė itten valami szálást?“ Asz mongyák: „Nem löhet, szülém! mer itt -nagy baj van, mer az écczaka a Tillinkó el akari a csődört lopni, azér -nem löhet itt szálást kapni“. „Ó, fijajim! – aszongya – nė féjjetök én -tűlem, mer ús sė birok alunni, maj szólok nektök, ha êgyün“. „Nem – -aszongya az ėgygyik katona – ken az a Tillinkó?“ „Ó, fijam! hogy -gondolhacz ojat, mikor a hírit sė hallottam Tillinkónak“. Akkor a többi -katona köszt aszongya ėgy: „Agygyunk ennek az öregaszszonnak szálást, -vagyunk mink ölegen, ha valamit akar!“ Itt oszt attak is szálást az -öregaszszonnak. Az öregaszszon osztán el keszte sorolni a katonáknak, -hogy ű mit árul. Aval osztán mikor az öregaszszon lėfekütt, aszonta ėgy -katona: „Igyuk mög az öregaszszonnak a pálinkáját, maj röggel kilükjük“. -Az öregaszszon pedig jô látta, nem alutt, hogy a pálinkát min mögitták. -Mikor látta, hogy mán kezdenek ėgyik êre, másik âra dűlni, mer a -pálinkába _álompor_ vôt; akkor ű röttön főkelt és a ki föntült a lovon, -fölkötötte a gėrėndába; a ki pedig a négy lábát fokta, négy fát adott a -kezibe; a ki pedig a farkát fokta, ėgy kôczot adott a kezibe; a ki pedig -a kötelet fokta, annak ėgy kötélt; a ki két felül a kantárszíjat fokta, -ėgy nagy darab szíjat adott a kezibe. Tillinkó pedig a lovat kivezette -és röttön elmönt vele. Röggel, mikor keszdött világosonni, a királ -röttön mönt nézni, hogy mögvan-ė a csődöre? Mikor bemönt a királ az -istálóba, akkor láti, hogy nincs a csődör; asz kijáti: „Hun a csődör?“ A -ki föl vôt kötve, elkijátotta magát: „Ülök rajta!“ akkor lėesött. Emez a -négy pedig asz kijátotta: „Fogom a lábát!“ A ki a kôczot fokta, asz -kijátotta: „Fogom a farkát!“ A kettő pedig: „Fogom a kantárszárát!“ -Itten pedig kipattant a szömükbül az álom, akkor látik, hogy ki fát, ki -kötelet, ki kôczot fog a kezibe, Tillinkó pedig elvitte a lovat. - -A királ szégyölte, hogy Tillinkó anynyi katonátul _elvitte a csődört_, -hívati Tillinkót, hogy neki van 12 fogat ökre, mind a tizėnkettőnek az -elejin csöngő lösz, ha eszt el nem lopi, vége az életinek. Itt osz -Tillinkó kimönt a pijaczra, vött ėgy falka, kis csírkét, mindėgygyiknek -a hátát bearanporoszta és a mőre möntek a bérösök az erdőbe, -eleresztötte űket. A bérösök mikor eszt möglátták, lėugráltak a szekérrű -és elkesztek az erdőbe utánnuk szaladozni. Még a bérösök az erdőbe -szaladosztak, Tillinkó pár csöngőt fölakasztott a fára és a többi -csöngőt begyukdosta, hogy né szôjjanak. Akkor elébe vötte a tizėnkét -szekeret és elhajtotta. Még a bérösök a csirkéket kergelészték, ėgy -aszongya: „Gyerünk! mer maj Tillinkó elhajti az ökröket!“ A másik -aszongya: „Áh! még szólnak a csöngők“. Aval osz továb kergelészték a -csirkéket; de sűrű vôt az erdőbe, a csirkék beszalattak a surnyók (a ki -kihajt a fatüvibül) közé; de itt már ráúntak a bérösök, akkor látik, -hogy mán fán szól csak a csöngő, Tillinkó _elhajtotta az ökröket_. A -bérösök rémülten mönnek hazafelé ökrök nékű. A királ ezön nagyon -mögharagudott a bérösökre, de még a Tillinkóra jobban. - -Röggel oszt mögén főhívati Tillinkót, aszongya: „Van ėgy falka gulám, ha -tė eszt az écczaka el nem lopod, vége az életödnek!“ A királ a falka -gula mellé anynyi gulást álított, a mönynyi marha vôt a falkába. -Tillinkó este âra mönt két szamáron és ėgy akóshordó vôt a kocsin, tele -vôt borral. Odaköszön hozzájuk: „Jó estét atyafijak! ugy-ė, nem tunnák -kentök, hogy mőre löhetne ebbe a faluba elmönni, mer ê vagyok tévedve. -Sürgős a dôgom, a fijamat mos házasítom, eltévettem. Hotyha valahogy -útbaigazitanának kentök!“ Ėgy gulás êtanáta: „Jó vôna, ha az öreg itt -hálna! maj az écczaka jô mögszínnánk (a borát)!“ Aszongya neki ėgy -gulás: „Atyafi! jó lösz, ha ken itt möghál, mer ús sė tud ken most -elmönni“. Tillinkó oszt ott hált, de a bor tele vôt _álomporral_. -Tillinkó mihánt lėfekütt, út tötte magát, mintha mingyá elalutt vôna; a -gulások pedig odamöntek sorba, jô möghúszták a hordót. Elaluttak -minynyájan, Tillinkó pedig mindön kutyának adott ėgy-ėgy darab -_álomporos kinyeret_, a kutyák is elaluttak. A gulásoknak a botytyukat -lėszurkálta a fődbe, a kutyákat pedig ráhúszgálta a botra. Aval Tillinkó -elébe fokta a marhát és hajtotta. A marhák köszt vôt ėgy fekete, -léterítötte fehér lepedővel. Mikor röggel fölébrennek a gulások, látik, -hogy nicsen marha; fütytyentenek a kutyáknak, aszt látik, hogy a kutyák -a bot tetejin sivalkonnak; ârul tutták mög a gulások, hogy a hunczut -Tillinkó vôt, mer más nem tötte vôna esztet. Szalattak osztán a falka -után, utol is érték Tillinkót, de hát a fekete marhát nem tanáták a -többi köszt, így osztán nem válalták az üvéknek. Aval osztán nasz -szomorújan möntek viszsza, hogy nincsen marha. A királ osztán nagyon -mögdorgálta űket, hogy anynyijójuktul _eltutta_ Tillinkó _hajtani a -marhákat_. - -Mingyá hívatta föl Tillinkót, asz monta neki: „Ha el nem hozod a rácz -papot mög a kántort, harangozót, fölakasztatlak“. Tillinkó hazamönt és -elmönt a rácz templomba, écczaka kiásta az ajtóküszöb ajját belülrül és -odatött ėzs zsákot, azután vött ėgy kotlóajjacsirkét, bearanyporoszta -ezöknek is a hátukat, minynyájinak kötözött a hátára ojan kis gyėrtyákat -piros pántlikával, mindön gyėrtyát möggyûtott, a csirkéket elereszgette -a templomba és elkeszdött harangozni és énekölte: hogy mingyá elvesz a -világ. Mikor eszt möghallotta a harangozó, röttön szalatt, hogy mijé -harangoznak? Mikô bemén, hajja: hogy mingyá elvesz a világ; szalad a -rácz paphon, hogy gyűjön, mer a templomba (hallani már) hogy mingyá -elvesz a világ. Szalad a rácz pap a harangozóval mög a kántorral; -möghallotta az is. Mikô odaérnek, hajják, hogy mingyá elvesz a világ, a -ki mög akar mönekülni, az bújon a küszöb alá“. Itten a rácz pap nagyon -könyörög, hogy: „Uram! csak engöm vigyél el!“ „No, hát ki vagy?“ Akkor -mongya: „Én vagyok a rácz pap“. „No, ha tė vagy a rácz pap, hát buj ide -a küszöb alá! de mesztelen, mer oda ruhába nem löhet bemönni!“ Mikor ez -bebújt, könyörög a kántor mög a harangozó, hogy űket is vigye el! Asztán -űk is _belebujtak a zsákba_. Akkor a zsákot ló után kötötte, úgy húzatta -űket, mer háton nem bírta vinni. Mikor möntek, asz kérdöszte a rácz pap -– nem győszte mán várni –: „Meszsze van-ė, mönyország ajtaja?“ Aszonta -Tillinkó neki: „Nem meszszi van, csak még két grádics, hanem tudod-ė, mé -van e? Mikô szögén möghalt, nagyon keveset prédikáltá, mikô gazdag halt -mög, akkô mög nagyon sokat prédikáltá“. Ėcczör mán nem győszte a kántor -sė várni, űs kérdöszte: „Meszszi van-ė még mönyország ajtaja?“ Aszongya -Tillinkó: „Nem meszszi van már, csak még ėgy grádics. Hanem tudod-ė, mé -van e? mer mikor szögént temetté, keveset énekölté, mikor gazdag vôt a -halott, akkor mög sokat énekölté“. A harangozó jis mögúnta mán, kérdözi: -„Meszszi van-ė még a mönyország ajtaja?“ „Nem meszszi van, hanem -tudod-ė, mé van e? mer mikor szögén halt mög, rövidet harangoztál, ha -gazdag vôt a halott, akkor mög hoszszút harangoztál“. Odaért Tillinkó a -királnak az ablakjáhon, odaálította a nazs zsákot. A királ elig várta, -hogy röggel lögyön, kimén, hogy ott van-ė _a rácz pap, kántor mög a -harangozó_, mer ha nincsen, akkor Tillinkót êfődeli. Mikor a királ -möglátta, hogy _ott vannak_ mind a hároman, elkeszte korbácsal mind a -háromat verni: a zsákot verte kivül, de űk benne vôtak. Mikor ráúnt -verni, aszonta: „No! a ki elsőb bujt bele, bûjon ki!“ Mikor oszt bujt -ki, akkor is oszt ėgyre a korbácsal! Akkor oszt nem bánta a rácz pap, -örűtt, hogy kiszabadult a zsákbul, látta, hogy nem mönyországba van. -Akkor aszongya a királ: „A ki másocczor bût bele, bújjon ki!“ Akkor bût -ki a kántor, de aszt is elkeszte ám rakni. As sė bánta mán, csakhogy -kiszabadult a zsákbul, látta, hogy nem mönyországba van. Akkor aszonta a -királ: „A ki harmacczor bût bele, bújjon ki!“ A harangozó bût ki. „Tés -itt vagy?“ Aszt is mögverte, as sė bánta mán, csakhogy kiszabadult a -zsákbul. Ėgymás után szalattak a faluba. - -A királ mingyá hívati Tillinkót, kiatta neki parancsba: hogy ha a -feleséginek az arangyűrűjit el nem lopi, vége az életinek. A felesége az -úján viselte akkor, hogy Tillinkó el nė vigye. Akkor Tillinkó -hamardossan kispėkulálta, hogy kimén a temetőbe, kiás ėgy halottat, -odaviszi a királ szobája faláhon, oda jis vitte, kiásta hátul a -szobafalát és ott elkeszte: hun begyukta, hun viszszahúszta a mögholtnak -a fejit. Itt oszt, hogy sok őr vôt, möglátta, odaszalatt a királhon, -hogy: „Gyűjön, mê itt a Tillinkó!“ Itt oszt a királ kimén, Tillinkó -pedig addig êre, addig âra (csellent) bemönt a hálószobába, asz monta a -királ feleséginek: „No, szívem! agyonvertük Tillinkót, hanem mos mán ad -dide az arangyűrűt, hagy töszöm el, nė félcsd, hogy elviszi Tillinkó!“ A -királné odatta neki az arangyűrűt, elvitte az arangyűrűt. Mikô Tillinkó -látta, hogy feléje gyünnek az őrök, belükte a halottat közébük, az őrök -osztán asz gondolták: Tillinkó, nekiestek, verték. Mikor mán látták hogy -nem mozdul, a királ bemönt a feleségihön, aszongya: „No, szívem! ad dide -az arangyűrűt, mos mán agyonvertük Tillinkót!“ „Most attam oda!“ mongya -a királné. „Dehogy attad!“ „Hát nem mos kérted?“ Akkor tutta a királ, -hogy nem Tillinkót ütötték agyon, hogy Tillinkó _elvitte az arangyűrűt_. -A királ ezön nagyon mögharagudott, de nem mert (Tillinkónak) többet -mondani, mer mindönit êlopott vôna. Akkor főhívatta a királ Tillinkót, -aszonta neki: „No, nem gondoltam, hogy ilen akasztófáravaló lögyé, mos -mán hiszöm, hogy nem birok veled, hanem sömmi jószágomat el nė lopjál!“ -Itt oszt Tillinkóbul nagyon gazdag embör lött. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - - -(Ostobák.) - - -21. Bohó Misi. - -Vôt ėgy embörnek ėgy fija, mikor mán főnyölt, elkűtte az embör szôgálni. -Akkor _három nap vôt ėgy esztendő_. Beált ėgy gazdáhon. Mikor kitőtötte -az esztendőt, a legiselső esztendőre kapott ėgy _tűt_. Nagy örömmel mönt -haza a szolgálatbul; hogy mén az úton, mönt előtte ėgy szénás szekér, -beleszúrta a tűt. Mikor odaértek, hogy neki másik útra köllött mönni, -akkor aszongya az embörnek: „Mögájjon kend! mer beleszúrtam a szénába a -mijé szôgáltam és nem tanálom“. Anynyira keresik, hogy mán a szénát is -mind lėhányik, még sė tanálik; akkor kérdözi az embör: „Ugyan, mi -löhetött az a szolgálati béröd?“ „Én nem tudom, hogy hîják“. „No, – -aszongya – evel a kereséssel még a tűt is mögtanálnátok!“ Aszongya: „Az -az, a vôt: tű!“ Itt oszt nagyszomorújan mönt haza Bohó Misi az apjáhon, -hogy nem tutta bemutatni, hogy abba az esztendőbe mit szôgát. Mongya az -apja neki: „No, hazagyütté, mér vagy ojan szomorú?“ Aszongya: „Hogy nė -vônék szomorú, a mit szôgáltam, beleszúrtam a szénás szekérbe oszt nem -tanátam mög“. „Mi vôt, a mit szôgáltá?“ kérdözi az apja. „Én nem tudom, -pedig anynyira kerestük, hogy még a szénát is mind lėhánta az embör a -szekérrül, aszonta oszt az embör, hogy ojan kereséssel még a tűt is mög -löhetne tanáni! a vôt a, tű vôt“. „Ó, te: szamár! – mongya az apja – -aszt nem oda köllött vôna tönni, hanem a kalapodhon szúrni“. - -Elmönt mögén szôgálni, ugyanahon a gazdáhon ált be. Mikor kitelt a másik -esztendője, szôgált ėgy _ekevasat_, a kalapjáhon szúrta, úgy mönt -hazafelé. Úgy férehúszta a nyakát, hogy elig bírta hazavinni. Mikor -hazaért, kérdözi az apja: „Mit szôgáltá? fijam!“ „Szôgáltam ėgy -ekevasat, osztán a kalapomhon tűsztem, elig bírtam hazahozni“. „Ó, te: -szamár! – mongya az apja – aszt nem oda köllött vôna szúrni“. „Hát -hová?“ „A váladra vönni, oszt úgy hazahozni“. - -Elmönt mögén szôgálni, ugyanahon a gazdáhon ált be. Mikor kitelt a -harmadik esztendője, szôgált ėgy _bornyút_, aszt mög fővötte a válára, -úgy vitte haza. Mikor hazaért, kérdözi az apja: „Mit szôgáltá? fijam!“ -„Szôgáltam ėgy bornyút, osztán fővöttem a válamra, ojan nehéz vôt, maj -mögszakattam bele“. „Ó, te: szamár! – mongya az apja – aszt nem a -váladra köllött vôna vönni, kötélre kötni oszt vezetni!“ - -Elmönt mögén szôgálni, ugyanahon a gazdáhon ált be. Mikor kitelt a -negyedik esztendője, szôgált ėl _lánt_, kötélre kötötte, úgy vezette -utánna. Mikor hazavezette, bekötötte az istálóba, adott neki szénát. -Bemén a házba, kérdözi az apja: „Mit szôgáltá? fijam!“ „Szôgáltam ėl -lánt, kötélre kötöttem oszt hazavezettem“. „Hát hun van?“ „Bekötöttem az -istálóba, attam neki szénát“. „Ó, te: szamár! nem úgy köllött vôna, -fijam! hanem ölelni, csókolni, karszűgyön hazavezetni; hoszd be a -házba!“ Bevitte a házba. - -Elmönt mögén szôgálni, ugyanahon a gazdáhon ált be. Mikor kitelt az -ötödik esztendője, szôgált ėgy nagy, bojhos _kutyát_, karszűgyön -vezette, ölelte, csókolta, a kutya mindönit öszszeharabdosta. Mikor -hazaért, bevitte a házba, látytya az apja, hogy öszsze van harabdosva, -aszongya: „Ó, te: szamár! Nem így köllött vôna eszt hozni, hanem -kinyérrel csalogatni!“ - -Elmönt mögén szôgálni, ugyanahon a gazdáhon ált be. Mikor kitelt a -hatodik esztendője, akkor szôgált ėgy _vasvėllát_, asz mög lėszúrta a -fődvégin, kinyérrel csalogatta, a vasvėlla nem mönt utánna, -mögharagudott, hazamönt. Kérdöszte az apja: „Mit szôgáltá? fijam!“ -„Szôgáltam ėgy vasvėllát“. „Hát, hun van?“ mongya az apja „Lėszúrtam a -fődvégin, oszt kinyérrel csalogattam, nem gyütt, mögharaguttam, ott -hattam“. „Ó, te: szamár! Nem úgy köllött vôna, hanem utánnad húzni!“ - -Êmönt mögén szôgálni, szôgált ėgy nagy _tőkét_, aszt mög elkeszte húzni -maga után. Mikor hazaért, úgy kiált, elig bírt mönni. Kérdöszte az apja: -„Mit szôgáltá? fijam!“ „Szôgáltam ėgy tőkét, úgy kiáltam, mire -hazahosztam, hogy elig birok mönni“. „Ó, te: szamár! szóltá vôna, -êmöntünk vôna érte kocsival“. „Hát, ha tuttam vôna!“ Az apja nem -eresztötte továb szôgálni, hanem a lánynyal mögesküttek, azután ėgy pár -napra elmöntek vendégségbe a lának az apjájékhon. - -A mönyecske mikor möntek, ráparancsolt, hogy sokat nė ögyön, mer -nagyöhető vôt: „Vigyázzá magadra ottan, mer tė tudod, hogy nagyon sokat -ösző! hanem ha mögnyomom a lábodat, akkor többet nė ögyé, akarhogy -kínálnak, még ha én mondom, sė ögyé“. Mikor odaértek, éppen êkészült a -vacsora. Mikor még a levest sė ötték mög, vôt ėn nagy _macska_, ráugrott -az asztal alatt a Bohó Misi lábára, asztán nem övött. Hasztalan monták, -hogy ögyön, csak nem övött. A felesége is monta neki, éhön maratt Bohó -Misi. Écczaka osztán hogy éhös vôt Bohó Misi, panaszkodott a -feleséginek, hogy éhös. „Hát, mé nem ötté? kénáltalak én is!“ „Hát asz -montad, ha a lábomat mögnyomod nė ögyek, mikor osztán mögnyomtad, nem is -öttem“. „Bizonyossan a nagy macska ugrott a lábodra, hanem van a -kemöncze tetejin pecsönynye, ögyé! van ott rétes is“. - -A macska éppen akkor mögfijadzdzott hetet, ű mög a sütétbe a _macskákat_ -ėgyenkint _behánta_. Mikor fekszik, kérdözi a felesége, hogy övött-ė? -„Öttem én; ojan szőrös rétesse van a tė anyátoknak, hogy alig akart -lėmönni“. „Tán csak nem a kis macskákat ötted mög?“ „Elig ha nem, mer -nyávoktak is! de szomjas vagyok“. „Ott van a pinczébe – mongya a -mönyecske – hordóba a bor, van ott kancsó is, ereszd tele borral!“ -Lėmönt Bohó Misi a pinczébe, a _rostába eresztötte a bort_, sė hogy sė -akart tele lönni, főmönt a feleséginek mögmondani, hogy nem biri -teliereszteni a kancsót, aszongya: „Ejnye! de lukas ez a tė anyátok -korsója, a bor mint kifojt, ha eresztöttem, ėcs csöp sė maratt benne“. -„No, – aszongya – nem tom, nem-ė a rostába eresztötted be?“ „A löhet, -hé! mer nagyon lukas vôt, sok luk vôt rajta“. „Hogy mög nė tugygyák, ott -van pörnye a konyhába, oszt szórd rá, hagy igya föl“. A konyha sarokba -vôt ėgy _zsáklüszt_, lėviszi a pinczébe, _rászórta_, mikor főgyütt, -aszongya: „Ejnye, hé! de fehér pörnyéje van a tė anyátoknak, mer nagyon -fehér vôt“. „Tán csak nem a lüsztöt szórtad rá?“ „Möglöhet, mer nagyon -fehér vôt“. - -Ėcczör osztán kimöhetnékje vôt, mongya a feleséginek: „Ott van a sarokba -a bidli“. A konyha ablakba vôt ėgy mézesfazék (aszt használta), mikor -bemönt aszongya: „Ejnye, de ragadós bidlije van a tė anyátoknak“. „Tán -csak nem a _mézesfazékot bántottad_“. „Löhet, mer nagyon ragadós vôt“. -„A ház előtt van ėgy vastag fa, vágd hozzá, hogy mög nė tugygyák“. -Kimönt Bohó Misi, a mézesfazékot a mönyecske _öreganynyáhon vákta_, -mikor bemönt, aszongya: „Ejnye! de jajgatós fájuk van a tė anyádéknak!“ -„Tán csak nem az öreganyámhon váktad? mer az kin szokott ülni; hanem -gyerünk, nė várjuk a röggelt, mert sok kárt csináltunk!“ Öszszepakoltak -röttön és möntek. - -Mikor elmöntek ėd darabon, aszongya a mönyecske: „Az ajtót becsuktad-ė?“ -„Biz én nem csuktam“ monta Bohó Misi. „Möny viszsza, oszt csukd be!“ -Bohó Misi mög fővötte a hátára és vitte. Mikor möglátta a mönyecske, -akkor mán az erdőszélin vôtak, nem kűthette viszsza az ajtóval, főmöntek -osztán ėgy fára, hogy ha mönnek is utánnuk, nė tanájják mög űket. A fa -alatt haramiják tanyásztak, aszongya ėcczör Bohó Misi: „Én, hé! -(vizelhetném.“ „Hát vizeljél!“ Bohó Misi azután vizelt) ráesött a -haramijákra, a haramiják ėgyre hajtogatták: „De jó meleg eső! de jó -meleg eső!“ Bohó Misi addig fészkelődött, hogy lėesött az ajtó, ráesött -ėgy haramijára, a haramija elharapta a nyelvit, oszt kijabálta: „Embör -lót, _embör lót!_“ Aszt akarta mondani a többinek, hogy nė -szalagygyanak, embör vôt, de azok annál jobban szalattak, még most is -szalannak, ha mög nem áltak. - - - - -Mondák és rokonneműek. - - -22. A 7 bölcs. - -Vôt ėgy királ, ennek a királnak möghalt a felesége, maratt ėgy -csalágyuk; aszt hatta a királné, hogy aszt az ėgy gyermököt bölcsnek -tanítassa a királ, hogy más – mustoha – keze alatt nė szorujjon. Mikor a -királ mögházasodott, elvött ėgy királlánt feleségül, az is valami -királszármazásbul való vôt. No! de mivel a királ öreg vôt, nem nagyon -szerette a királt. Aszt is észrevötte, hogy a királnak van ėgy -csalágygya; azon faggatta a királt: mőre van a csalágygya? szerette vôna -tunni. Addig faggatta a királt, hogy a királ kimonta, hogy a fija ott -van a bölcsekné. Eszt az aszszon mivel fijatal vôt, a királ mög öreg, -nem akarta, hogy bölcsnek tanuljon, mer _az ű hamisságát ki tugygya -tanálni!_ Itt oszt az aszszon azon faggatta a királt, hogy hozza haza a -fiját, hogy nė tanuljon bölcsnek. Itt a királ ráhalgatott a fijatal -aszszon szavára, írt a bölcsekhön, hogy a fiját kűgygyék haza. A hét -bölcs ezön mögütközött, hogy mi az oka annak, hogy a királ a fiját haza -viteti? Kimönt a hét bölcs écczaka nézni a csillagokat, hogy mi okrul, -végrül vitetik haza? A hét bölcs aszt olvasta ki a csillagokbul: hoty ha -a fija hazamén, mög fog halni. Aszonta a hét bölcs, mikô bemönt: „No, -fijú! haza foksz mönni, de mög is foksz halni!“ Utánna való este a -gyerök kimönt, mögvizsgálta a csillagokat, asz monta: „Ha hét napig nem -szólok, akkor nem halok mög“. A hét bölcs asz monta: „_Ha tė hét nap nem -szólsz, mink hécczör mögváltunk a haláltul!_“ - -Mikor a gyerök hazamönt, némának tötte magát. Aszongya a felesége a -királnak: „Hé! odattad a gyeröködet bölcsnek tanulni, most némává maratt -a gyerök“. Most az aszszon abba sántikált, hogy fődejje el a gyerököt? -asz mongya az urának: „Add be neköm eszt a gyerököt külömös szobába! maj -mögtanítom beszélni“. A királ beleėgygyezött, odatta a gyerököt, hogy a -fijatal aszszon tanícsa mög külömös szobába beszélni! Itt az aszszon -roszra kérelmezte a gyermököt. A gyermök nem beszélt, hanem lėírta az -asztalra, hogy: „Atyám előtt ojat nem követök el!“ Mikor eszt az aszszon -möglátta, el keszte a ruhát magárul szaggatni és a testyét öszszerákta a -möddig elérte, elkeszdött kijabálni: „Segícscség! segícscség!“ A -királpalotárul rémülten szalattak, hogy mi ja? hogy az aszszony rémülten -kijabál odabe? Mikor odaszalattak, látik, hogy az aszszon tépi a ruhát -magárul, – akkor monta az aszszon: „Jaj, Istenöm! a fijú erőszakot akart -vönni rajtam!“ A kirájnak mingyá jelöntés mönt, hogy gyűjön, mer a fijú -így és így cselekszik a feleségivel. Az aszszon rémülten szalatt az ura -elébe: panaszkonni, panaszkonni az urának, hogy mit csinált a gyermöke. -„Lád! a fijad akartad tanítani, oszt mit csinál, hanem hônap akasztasd -föl!“ - -A kiráj kűtte a közönségnek, hogy hônap tíz órakor fölakasztik a fiját. -Itt tíz órakor a látványság gyüleközött a városbul: a kirájfijút viszik -akasztani! De ezalatt az üdő alatt odaérközött ėgy bölcs, asz mongya a -királnak: „Királatyám, várjá! adok ėgy példát és azután akasztasd föl a -fijadat!“ Asz mongya a bölcs a királnak: „Vôt ėgy grófnak ėgy hűségös -kutyája, de a grófnak vôt ėgy csalágygya is; de ez a kutya ojan hűségös -vôt, hogy az egész csalágygyát, a grófot anynyira szerette, hogy ê nem -hatta a világé sė. Itt osztán a gróféknak vôt ėgy kis cselégygyük és -eszt a kis cselédöt magát hatták a szobába aval a hűségös kutyával. Ez -alatt az üdő alatt ėgy nagy órijáskígyó előkeverödött valahogy a -szobába, fölmászott a kis gyermökhön a bőcsőbe, eszt a hűségös kutya -möglátta és elkapta a kígyót, anynyira czimbálta, hogy fölfordût a -bőcső. Nagyon vérös lött a kutya, hogy küzdött a kígyóval, de a kis -gyeröknek sömmi baja sė lött. Ez alatt az üdő alatt bemönt a grófné a -szobába, möglátta, hogy a kutya nagyon vérös, rémülten szalatt ki, -elkeszdött sivalkonni, hogy: „Jaj, Istenöm! gyere! – az urának monta – -jaj, Istenöm! lűd agyon a kutyát, mer mögötte a kis gyermököt! Aval az -ura beszalatt és agyonlűtte a hű kutyát. Mikor agyonlűtte a kutyát, -főfordították a bőcsőt és alatta tanáták a kis gyerököt. Sajnálta a -gazdája holtig a hű kutyáját“. Mikor eszt fölatta kirájnak, a fiját nem -akasztotta föl, hanem börtönre zárta. - -Mikor möglátta a felesége, hogy a fiját az akasztófa alól késérték -viszsza, az ura nyakába borult: „Ugyan, mit töttél? eszt a királpalotát -mér töszöd ijen szégyönbe!“ Akkor az aszszon addig hízelködött, anynyira -kérelmeszte az urát, hogy másnap a fiját ugyan az akasztófa alá -késértette. Ezalatt az üdő alatt mögén odaért ėgy bölcs és a királnak -aszt a föladatot atta, hogy: „_Kétholló_ ėgy királnak mindig az ablakába -száldogált; a mőre mönt a királ, âra möntek a hollók: mindég a feje -fölött röbdöstek a hollók; a királ fejcse mög, hogy mé röbdöstek a -hollók a feje fölött?“ A királ nem tutta mögfejteni, aszonta a bölcs: ha -a fiját hazaviszi az akasztófa alul, maj mögfejti neki. Igy osztán a -királ csakugyan hazavitette az akasztófa alul. - -Mikor az aszszon möglátta, addig kérelmeszte az urát, hogy mögén rávötte -az urát, hogy akaszsza föl a fiját. Másnapra kelve mögén kivitték a -fiját az akasztófa alá, de mögén csak odaérközött a bölcs, asz mongya a -királnak: „Királatyám! ha most még ėcczör hazaviszöd a fijad, mögmondom, -hogy a kétholló mér röpdösött a gróf feje fölött?“ A királ a fiját -hazavitte és a bölcs akkor elmonta, hogy: - -„A kétholló azé röpdösött a gróf feje fölött, mer ekkor nagyonszűk -esztendő vôt és az anyaholló ott hatta a fiját, mer nem bírta tartani, -az apaholló tartotta el a fiját; azé röbdöstek, hogy a gróf mongya mög: -hogy möliket illeti a fijúholló az apát-ė, vagy az anyát? Aszonta az -apahollót illeti, nem az anyát, mer az apaholló nem nevelte volna föl, -elpusztult volna, azé az apahollót illeti. Mikor a gróf eszt monta -nekik, akkor a hollók elrepültek, hogy többet tájára sė gyüttek“. - -Mikor a királfijú mönt hazafelé, a legnagyob börömmel mönt az akasztófa -alul hazafelé, mündönütt, a mőre csak mönt, éjenöszték. Az egész város -fölzajdult, hogy micsoda ez, hogy ez most ijen nagy öröm, vigadalom van -az egész városba? Ekkor tutták, hogy a királ fija mögszabadult az -akasztófátul és mögszólalt. Ez a királnak is nagyon föltünt, hogy ijen -nagy vigadalommal fogagygyák a fiját a városba. Mikor hazaért, asz -mongya: „Lád, atyám! hécczör az akasztófa alá késértetté és mégis -viszszagyüttem; hanem az örömire csinájjá ėgy nagy vendégségöt, akkor -majd mög fogod látni, hogy mér akartá fölakasztatni?“ Itt oszt a királ -mögcsinálta a nagy vendégségöt, de ezalatt az üdő alatt a királfijú -möghítta a hét bölcset is. Mikor ált a legnagyob vendégség, âra -kérelmeszte az atytyát: „Királatyám! én mögtöttem hécczör a tė -kívánságodat, hát most neköm is van ėgy kérésöm, töd mög az én -kérésömet!“ Akkor monta a fijú az atytyának, hogy: „Most hídd be a -feleségöd komornyikját és vetkőztesd lé!“ Akkor monta a királ: „Ó, -fijam! mé kívánsz ojat enynyi látvánság előtt: nőt lėvetkőztetni?“ -Aszongya neki: „Atyám, tödd mög a kérésömet! akkor látod, hogy mé -akartál elföldelni engömet?“ Itt, hogy a királ nem akari ėgyetlen -fijának a szavát mögszegni, csakugyan is behítta a felesége komornikját -és lėvetköztette, akkor látta az egész látvánság: hogy a komornik férfi, -akkor monta a fijú: „Lád, atyám! ugy-ė jó vôt, hogy nem beszéltem, asz -gondolták: néma vagyok, mindönt csinálhatnak előttem. Elsőbb engömet -akartál fölakasztani, azután pedig tė gyüttél vôna sorba! Ezé (az -aszszonyért) akartad a bölcseket is êfődelni!“ Ekkor nézött még a 7 -bölcs is öszsze: hogy möjen okos fijú! Mán maj csak többet tudott, mint -a 7 bölcs. Ekkor a látvánság elkeszdött kijabálni, hogy: „Éjjön a -királfijú! éjjön a királfijú!“ A komornikot és a királnét _4 felé -vágatták_ és a _város 4 sarkára szögelték_. Itt oszt a királ annak az -örömire még hécczörte nagyobb vendégségöt adott. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - - -23. Az árva aszszon. - -Vôt a világon ėgy kiráj, annak a felesége nagyon bölcs aszszon vôt; a -szögényöket ki nem álhatta. Odamönt ėsz szögén kuldúsaszszon kettős -gyerökejivel alamizsnát kérni. Aszongya a királné: „Ho’ löhet ėgy -aszszonnak ėgy hassal ėcczörre két gyeröke?“ Hogy evel lėpiszkolta a -kuldúsaszszont, a kuldúsaszszon sírva fakatt, akkor elmönt fére és -lėtérbetyült, úgy könyörgött a Boldokságosszűznek, hogy agygyon neki (a -királynénak) 7 gyermököt ėcczörre! A kirájné errű sėmmit sė tudott, csak -azután hallotta. - -Ėcczör a királné tehörbe esött; szomorúan panaszkodik a napának, hogy ű -úgy érzi, hogy nem maga van mög nem is ėgy van. Aszongya a napa: „Nem -baj, lányom! maj segítök én a bajon!“ Űk osztán hét gyermökre -készítötték a ruhájukat. No, asztán ideért az üdő, hogy elgyütt az -órája, hogy mök köl neki szaporonni. Hát csakugyan is az aszszon ėgy -különös szobába bezárkózott a mönyivê, a hová sönki nem juthatott. Akkor -látták, mikor a királné lėszaporodott, hogy csakugyan hét gyermöke van. -Akkor a királné eszin kívül vôt, akkor emléközött viszsza a -kuldúsaszszonra. De aszongya a napa: „No, nem baj, lányom! maj segítünk -a bajon. Nem tugygya mög a világ, hogy neköd 7 gyermököd van, nem -mutatunk csak ėgygyet. Ez csakugyan szégyön is vôna ėgy királcsaládon, -hogy a királné hét gyermököt szülne a világra“. A hat gyermököt szépen -fölkészítve, veszszőkosárba a vízön eleresztötték, a királatyának ėgy -gyermököt mutattak be és a hat gyermök felűl sėnki sė tudott sėmmit. Itt -oszt korán röggel ėgy halász kimén a vízre, ott lát a bukorba ėgy nagyon -csillámló kosarat. Mikor odamén, akkor láti, hogy a kosárba hat szép -csecsemő gyermök van. Nagy örömmel fogja a feleséginek bemutatni és a -felesége nagy sivalkodva aszongya: „Jaj, Istenöm! mi csinájjak? itt hat, -neköm hét!“ Aszongya a férje: „Nem baj! a jó Isten maj mögsegít: ha -gyerököt ad, ad kinyeret is“. Itt osztán az aszszon csakúgy nevelgette -űket tejjel és zsömlével, mint a többit. De itt jelöntést töttek, hogy -mi csinájjanak? mer nagyon szögén sorba vôtak, nem bírják kinevelni. A -kösség asztán segítötte ėgygyik is, másik is; ki mivel bírta. Osztán -mikor möglátták, hogy nem valami szögén származású gyermökök, papnak -tanították mind a hatot. Azután a királi palotába nagy vendégség támatt; -mindön felűrű mindönféle úri nemzetök kerűtek elő; itt vôt a hat pap is. -Mikor ezök a papok mögérkösztek, a királfijú nagyon mögütközött, hogy -nagyon hasonlítanak éppen ű rá; monta az anynyának: „Nészd, anyám! ez a -hat pap nagyon hasonlít én rám, éppen ojanok, mind én!“ - -Akkor a vendégség után fölkérte űket, hogy beszélje el mindėgyik az -élete sorsát. Elkeszte a hat pap mesélni, hogy ojan szögénségbe -nevelőttek föl Mikor a hat pap eszt elbeszélte, a királyné ezön nagyon -mögütközött; mert űk aszt beszélték, hogy űk tizėnhároman nevelőttek föl -szögén sorsba. A királné azután nem tutta magát tájékozni, monta, hogy -vezessék el űtet az anynyukhon. Mikor odaértek, az öreg halászné -elkeszte mondani, hogy ű hogy nevelte föl eszt a _tizėnháromat_. Akkor -monta hogy az ű ura úgy fokta eszt a hat gyermököt a vízön ekkor és -ekkor. „Én ugyan mögijettem azon, hogy neköm hét, itt mög hat; node! -aszonta az uram: jó az Isten, nė féjjé, maj mögsegít, maj lösz gongya -ránk, majd ád mindėgygyiknek ėgy darab kinyeret! Úgy osztán fölneveltük, -a kösség is segítött; így bírtuk osztán fölnevelni“. Akkor a királné asz -követölte, hogy mutassa mög neki, hogy möjen az a kosár, a mölikbe a hat -gyermököt mögtanálták. Mikor a halászné a kosarat lėhoszta a hat gyerök -ruhájával, a királné röttön elszédült. Mikor möglátta a hat kis gyerök -ruháját, fölkijátott: „Jaj, Istenöm! ez az én szülött gyermökejim! csak -add neköm; mer a szívem möghasad értük!“ „Nem adom, mer a tijed vôt, de -tė elvetötted, én keservessen neveltem űket!“ „Jaj, add neköm! inkáb -tégödet is magammal viszlek!“ - -Mivelhogy a halászné szögénségbe vôt, odatta a hat gyerököt. A királné a -hét gyermöknek, a halászné hét gyermökinek ėgy-ėgy birtokot adott; a -halászt mög a halásznét elvitte magával. Ott úgy élősköttek, mintha -édöstestvérök löttek vôna. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - - -(Mátyás királyról.) - - -24. Mátyás király és a fiatal bíró. - -Mikor Mátyás királ az országba járt, kelt, ėgy faluba nagy -röndetlenségöt látott, kérdöszte, hogy ki itt a bíró? Monták, hogy: „Az -öreg bírónak a fiját választottuk mög bírónak“. „Hát mé nem az öregöt?“ -kérdöszte Mátyás kirá. „Öreg embör bírónak nem való“, monták az embörök. -Bemönt osztán a kösségházáhon, hát itt fijatal, gálánt (rátarti) bíró -van, aszongya Mátyás kirá: „Nem bírónakvaló ijen fijatal embör, nem -tudom: mögtud-ė felelni a biróságnak?“ Aszongya a fijatal bíró: mögfelel -ű mindönnek. „No, ha mög tud felelni, mikor én viszszagyüvök, akkor -hozzon ide neköm a kösségházára: 30 farkast, 40 okost, 60 bolondot!“ - -Itt osztán mikor hazamönt a fijatal bíró, nagyon szomorú lött, nem -köllött neki sė innivaló, sė önnivaló. Az apja nem álhatta mán, kérdözi -tűle: mér ojan szomorú? Hát, – aszongya – azé vagyok szomorú, aszonta -Mátyás királ, mikor itt vôt, hogy mikorára viszszagyün, akkorára vigyek -föl a kösségházára harmincz farkast, negyven okost mög hatvan bolondot; -mer ha nem viszök, kidob a bíróságbul“. Aszongya az apja: „Ó, fijam! -azon is töröd a fejedet, hiszėn az sömmi!“ De azé az öreg nem monta mög -a fijának, gondolta: hogy törje a fejit rajta, úgyis bíró akart lönni. -De itt azé az öreg embör csak öszszeszödött ojan harmincz embört, a ki -éppen harmincz éves, negyven ojan embört, a ki éppen negyven éves, -hatvan ojan embört, a ki éppen hatvan éves. Akkor monta a fijának: „Maj -mögfelelök én!“ - -Mikor ideér Mátyás királ, mögijett a fijatal bíró, hogy minek gyün ez a -sok embör, talán űtet akarik nézni, hogy mos kidobi a bíróságbul Mátyás -királ? pedig az apja röndölte űket a kösségházáhon. Mikor osztán -odaértek, hogy mög köl felelni, Mátyás királ kérdöszte: „Itt van a -harmincz farkas, negyven okos mög a hatvan bolond?“ A fijatal bíró -elsápatt, sömmit sė tudott felelni; akkor az öreg fölált és aszonta: -„Igön is itt van!“ Mögmutatta Mátyás királnak a harmincz fijatal embört, -erőssek vôtak, mind a farkas; a negyven okost, ezök is negyvenen vôtak, -negyven esztendős vôt mindėgyik mög a hatvan bolondot, ezök is hatvanan -vôtak, hatvan esztendős vôt mindėgygyik. „No, lássák! – monta Mátyás -királ – az öregnek csak több esze van, mint a fijatalnak“. Aszonta az -öregnek: „Mos tė löszöl itt a bíró!“ A fiját pedig csak elkergette, mert -nem bírt mögfelelni, kilükte a bíróságbul, akkor monta Mátyás királ: -„Látom, apád okossab embör most is, a való birónak, nem tė!“ - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - - -25. Mátyás király és a czigány béres. - -Vôt ėgy gazdaczigány, aszt írta a háza végire: „Nincs sömmire sömmi -gondom“. Mátyás királ möglátta, hogy mi van a cigán házán kiírva, -elővötte a czigánt: „Hogy merté ijet kiírni ijen szűk esztendőbe?“ monta -Mátyás királ. „Ha nincs gondod, majd adok én!“ gondolta magába. Akkor -atta föl: „No, czigán, ha ki nem tanálod, még én viszszagyüvök, hogy hun -a világ közepe? akkô vége az életödnek! Mög hogy én mit gondolok? Hogy -én mijön állok?“ A czigán nagy goncságba esött, sė inni, sė önni nem -tudott a nagy gondtû. Aszt möglátta a czigán bérösse, aszongya: „Urȧm, -mí búsulsz tė?“ „Ús sė segícs tė ȧzon!“ „Dėhogy nem? – aszongya – -segítėk ín!“ „No, hȧ segícs tė ȧ bȧjon, nekėd ȧdom a lányomȧt felesígül, -mög ha mėkhȧlok, nekėd ȧdom ȧz egísz vȧgyomomȧt!“ - -Viszszaérközött Mátyás királ, akkor a cigán bérös kilépött a czigán -elébe, asz kérdözi a czigántul Mátyás királ: „No, hát czigán! -kitanátad-ė mán, hogy _hun a világ közepe?_“ Aszongya a czigán, – -mögverte a lábával a fődet – aszongya: „Itt vȧn, urȧm, itt!“ „Hát a -másikat, hogy _mit gondolok én?_“ „Ȧzs gondójja kiráj ífilsíge, hogy a -gȧzsdájávȧl beszíl, pedig csȧk ȧ bírėssivel“. Akkô monta: „No, ha ki nem -tanálod, hogy én _mijön állok_, vége az életödnek!“ „Ȧ czipő tȧlpán -urȧm, ȧ czipő tȧlpán!“ Igaza vôt, azon ált! Igy a czigán bérös feleségül -kapta a gazdaczigán lányát oszt későb elkapta az egész vagyomját. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - - -26. Hogy vígasztalta mög Mátyás királ az öregöket és hogy szomorította -mög a fijatalokat? - -Mikô Mátyás királ járt falurul falura, ėgy házba látott ėgypár fijatal -cselédöt mög ėgypár nagyon öreg cselédöt. Most Mátyás királ elgondolta -magába, hogy êlopi az öreg embört, mikor alszik, odafekteti a fijatal -aszszon mellé, a fijatal embört pedig az öreg aszszon mellé. Hát osztán -el is lopta. Röggel, mikor fölébrettek, az öreg embör nagyon mögörűtt, -hogy mijön szép fijatal felesége van, de a fijatal aszszon mögijett, -hogy az ura mijen öreg embör lött röggelre. Emitt pedig az öreg aszszon -örűtt mög, hogy az ura mijön szép fijatal embör lött röggêre, a fijatal -embör ijett mög, hogy a felesíge mijön öreg lött röggêre. Ezön Mátyás -királ nagyon jót nevetött, hogy a két öregöt hogy mögvígasztalhatta. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - - -27. Mátyás király vöröshagymán kapáltat. - -Mikor Mátyás királ uralkodott, vendégségöt csinát, möghítta az urakat, -jó bort tötetött elébük. Az urak áldották a bornak mindön részit, csak a -munkássát nem. Asz monta Mátyás királ nekik: „Hát az nem jô van! Hát -aszt a szögén munkást nem is álgyuk, a ki asztat munkájja?“ Aszonták az -urak: „A sėmmi sė!“ „No, hát ha a sėmmi sė, – aszongya – gyertök ki -hônap kapáni! és maj kapálunk úgy, mint a szögén munkás szokott. - -Itt oszt kimöntek másnap, csak vöröshajmán és kinyérön kapáltak egész -frustukig. Mikor mögvôt a frustuk, mögén hajtották a dôgot délig; délbe -ėgy órakor ebéd vôt, vöröshajma mög csak kinyér. Akkor elig várták mán -az urak az estét, akkor monták Mátyás királnak: „A szögén embör érdemli -mög a bort mög a jó ételt, aki a szőlőt munkáli“. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - - - - -Kópéságok. - - -28. Világimirmió. - -Ennekelőtte, mikor a katonák szabadultak, elkapták mindön risztongjukat, -a ki az idejit kitőtötte. Ėgy katona mikô mögszabadult, mönt hazafelé, -rátanát ėgy falura, látta: hogy abba a faluba igön buták laknak. Ű neki -vôt ėgy kulacscsa, aszt oszt elkészítötte: hoszszú spárgát kötött rá -oszt kinthatta a falu szélihön közel. Mikor osztán bemönt a faluba, -czibilruhába mönt be, asz monta a falusi népnek, hogy: „Vigyázzanak, nė -mönynyenek êre mög êre az úton, mert ott van ėgy olan álat, hogy a ki -âra mén, min mögöszi!“ Ettül a falusi nép nagyon félt, ű pedig másnap -katonaruhába őtözött, bemönt a kösségházára. A kösségházán asz -kérdöszték tűle, hogy mőrül gyütt? Monta, hogy êrül; kérdöszték, hogy -nem látott âra ijen mög ijen álatot? Aszongya: „Nem láttam, én is -halottam a czibilöktül, de az énneköm sėmmi sė, mer el tudom én az ojan -állatokat fődelni!“ Mingyá monták neki, hogy ha êfődeli, annak neki -háromszáz forintot mög ėgy szamarat, hogy nė mönynyön gyalog, mer -mögérdemli. - -Mingyá főkészült, mönt puskával, a kösség (lakosa) mög kiált a -faluszélire és onnan nészte, nem mertek kimönni oda. Akkor ű ârû kerűtt -a mőrű tutta, van a spárgának a vége. Akkor mögfokta a madzdzagnak a -végit, elkeszte húzni magafelé, az embörök mög csak nészték. Mikor -odahúszta közel magáhon, fölkapta a szájáhon (a kulacsot), mintha -öszszevesztek vôna, ivott belüle, akkor elhajította, űs elvágódott, az -embör hánkolódzott, hun a kulacs vôt fölül, hun az embör. Mikor mind -kiitta belüle (a bort), akkor (a kulacsot) főthönvákta, belelűtt, -elkeszte a bajnéttal szurkálni. Mikor mán darabokra szétverte, -öszszeszötte oszt elásta. Mönt a falu felé nagyizgatottan, hogy most -hogy mögvívott vele, el is ásta, de nė merjék fölásni, hogy baj nė -lögyön, csak hagygyák ott, hagy rothagygyon el! A kösség ennek nagyon -mögörült, hogy mögmöneködött attul a szörnyű állattul, mögatták neki a -háromszáz forintot mög a szamarat, a kit ígértek, hogy nė mönynyön -gyalog. Êmönt haza. - -Mikor hazaért, az ű falujába mög az a szokás vôt: hogy nagyon sok -robotot köllött tőteni mindön embörnek. Űtet is hamardossan robotba -keszték hajtani, de ű aszt monta: űtet nė hajcsák robotba, mer van neki -ėgy _világmirmiója_, ha ű aszt kiereszti, az mögöszi az egész kösségi -elöljárókat. Mikor hazamönt a kisbíró, monta a jedzőnek, de eszt a jedző -nem hitte. Abba a faluba még sosė látták, hogy möjen a szamár, még nem -is hallották a hírit sė. A jedző nem hitte a mit a kisbíró mondott, -hanem ű maga elmönt lóháton, hagy lássa, hogy möjen az a világimirmijó? -Mikor odamönt a jedző, aszonta: de muszaj neki mönni robotba! Aszonta a -katona: „No, ha éngömet nem híttak vôna ijen erőssen, nem bántottam vôna -sönkit sė, de mer ijen erőssen híttak, mos mán – hogy a kösségbű sönkit -sė híjanak – a világimirmijómmal mögötetöm az egész kösségi -elöljárókat!“ Az embör röktön kieresztötte a szamarat az istállóbul, a -szamár mikô möglátta a lovat, elordította magát, a jedző mögijett tűle, -elkeszdött a faluháza felé nyargalni, a szamár pedig a ló után szalatt. -Az egész falu kitódult az úcczára, mikor a mirmijó kergette a jedzőt -lóháton. Mikor a jedző a faluházáhon ért, beszalatt a szobába, az -ajtókat bezárták, hogy a mirmijó be nė möhessön, a lovat bevezették az -istállóba, akkor monta a jedző: „Mos mán nė híjjanak sönkit sė robotba, -mer ha a lovam futóssabb nem lött vôna, mint a mirmijó, akkor mögövött -vôna“. - -Itt osztán a faluba eltörűték a robotot. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - - -29. A czigán ügyvígy. - -Ėcczör ėgy úr útrakelt, bemönt ėgy vendéglőbe, kért ebédöt. Nem tuttak -mást anni, hamardossan fősztek neki _tíz_ tojást. Az úri embörnek igön -nagypéze vôt, a kibül a kocsmáros nem tudott viszszaanni, aszonta az -útas: „Maj hamardossan viszsza fogok én gyünni, maj ki fogom én -fizetni!“ - -Itt az útasnak sok dôga vôt, belegyütt ėgypár év, mikor viszszakerűtt. -Nem felejtközött el arrul, hogy ű 10 tojást mögövött, asz monta a -kocsmárosnak: „Emlékszik-ė, mikor ű itt járt és mögövött tíz tojást?“ Az -embör mögén nagypészt adott a kocsmárosnak, nem bírtak viszszaanni; -akkor mongya a kocsmáros: „Hó, hó, hó! ez a péz kevés is, mer abbul a -tíz tojásbul csirkék löttek vôna, mögnyöltek vôna, tojtak vôna enynyit -mög enynyit. Azokbul a tojásokbul mögén csirkék löttek vôna!“ Pörre -száltak. Már anynyira möntek, hogy az úr elszögényödik, mer akarmijen -ügyvédöt fogadott, mindég az ügyvégye bukik. - -Mögláti a czigán mikor az úr nagyon szomorkodik, asz kérdözi tűle: „Mér -szomorkodik?“ „Ó, czigán! ús sė segícz tė azon“. „Mongya urȧm, háthȧ -segíthetök!“ „Hát czigán így és így jártam, hogy néhány esztendővel itt -jártam és öttem tíz tojást, az egész vagyomom rááldozom és még sė -futytya!“ „Ó, urȧm ȧzs lekkiseb bȧj! fogȧgygyon mög ügyvígynek, -kidulgozom, hogy mȧgȧ nyer!“ - -Itt osztán bemönt az úr a törvénszékre, hogy fogadott ėgy ügyvédöt, új -pört indít. Asz mongyák az urak: „Az urat is befogjuk hínni mög az -ügyvégyöt is!“ Ėcczör hívatyák az új ügyvégyöt a törvénszék elébe. Az új -ügyvégyöt nem győszték várni. Ėcczör osztán sokára odaérközött a -czigánügyvégy is. Asz kérdözik a czigántul, hogy: „Hun vôtál ijen -sokájig?“ „Mėgmondom, urȧjim! hȧnem mongyák mėg, hogy mé fizet ez az -embör ȧnynyit azé a tíz tojásé?“ „Azért czigán, ha mög akarod tunni, ha -az a tíz tojás kikelt vôna, mind főnevelődött vôna, és csak ėgy tízet -tojt vôna, annak a tíz csirkéje mönynyit szaporitott vôna, de nem ėgy -tojást övött mög ez az embör, hanem tízet, hát oszt czigán! azé kerül -ennek az embörnek anynyi pézibe! Hát tė oszt hun vôtá ijen sokájig, hogy -nem győsztünk várni?“ „Hát ín, urȧjim ėgy kis kölest fȧkȧdosztȧttȧm ki!“ -„Minek az a köles?“ „El ȧkȧrom, urȧjim, vetni!“ Akkor monták az urak: -„Óh, te: szamár czigán! a főt köles nem kel ki!“ Aszongya a czigán: „Óh, -okos urȧk! hát ȧ főt tojás kikel?“ Akkor gyüttek az urak észhön, hogy az -úr nyert, mert a főtt tojás nem kel ki! a kocsmáros maga főszte mög a -tojást neki. Igy az úr viszszakapta az egész pénzt. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - - -30. Kôbászeső. - -Ėgy embörnek ojan felesége vôt, hogy magukat is elárulta; az embörnek -nagyon köllött vigyázni, hogy mit mongyon az aszszonnak, mer a felesége -másnak is elárulta. - -Hát az embör ėcczör tanát ėgy nagy csomó pészt. Azon gondoskodott, hogy -mit tanájon el, hogy a felesége ha kibeszéli is, nė higygyék el! Az -embör kitanáta, hogy jó lösz, ha pár kôbászt öszszedarabol oszt a ház -véginé kiönti, hogy mos kôbászeső esik. Úgy is tött. Mikor lėöntötte a -kôbászos vizet a pallásrul, akkor monta mög a feleséginek, hogy ű pészt -tanát. A felesége mingyár elmönt bejelönteni, hogy az ű ura pészt tanát. -A kösségi előjáróság kérdöszte, hogy mikô tanáta a pészt? „Mikor a -kôbászeső esött!“ monta az aszszon. Akkor a kösségi előjáróság az -aszszont öszszeszitta, hogy bolondá akari űket tönni, elkergette: „Mit -gondolsz – monták neki – mikor esött kôbászeső? a még sosė esött! êmöny -innet még szépen vagy!“ - -Igy boldogult az embör, hogy az aszszon nem tutta elárulni. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - - -31. Ha tė ütöd az én gazdámat… - -Vôt két zsidó, a kire nagyon haragudott a bérösse, mer roszszul bánt -velük. Node! hát nem bírhatták a gazdájukat mögverni, mer bezárik űket. -A két kocsis tanálkozott ėgymással, panaszkottak ėgymásnak, kikérdöszték -ėgymástul, hogy mijen a tė gazdád? Monta, hogy nagyon roszul bán vele; -aszongya: „Az enyím is ojan, hanem verjük mög ėgymás gazdáját! mer ha -mindėgygyik a magájét veri mög, bezárnak bennünket; hanem tudod mit? maj -ha ėcczör mögyünk ėgymássâ szömköszt, sė tė nė térjé ki, sė én nem térök -ki, maj öszszeakasztunk, akkor csak jô verjé az én gazdám nyaka közé, én -mög maj a tė gazdád nyaka közé verök, akkô nem zárnak be bennünket“. - -Ėcczör csakugyanis úgy is tötték: mikor möntek ėgymásra szömköszt, annál -büszkébben hajtott az ėgygyik is, a másik is és ėgygyik sė tért ki. A -két zsidó jis haragudott ėgymásra. Mikor öszszeakasztottak, akkor mingyá -az ėgygyik kocsis a másik kocsis zsidójának a nyaka közé vágott, amaz -pedig az ű gazdáját ütötte, aszonta: „Ha tė ütöd az én gazdámat, én is -ütöm a tė gazdádat“. Itt oszt jô êverték ėgymás gazdáját. Mikor látták, -hogy mos mán ölég lösz eszt nekik kiheverni, kitértek ėgymás elül. Mikor -elmönt az ėgygyik ėd darabon, aszonta a kocsisnak; „Ugy-ė, tė jobban -mögverted!“ „Jobban én, mer jobban a nyaka közé váktam“. „No, hát azér -jó borravalót adok“. A másik zsidó is aszongya: „Ugy-ė, tė jobban -mögverted!“ „Jobban én – aszongya a kocsis – mer jobban a nyaka közé -váktam, mög nagyobbakat!“ „No – aszongya – jó borravalót adok ezé“. Az -is jó borravalót adott a kocsissának. - -Mikor a két kocsis tanákozik, akkor monták: „No, mos jô möktanítottuk -űket! még jó borravalót is kaptunk“. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - - -32. A szögén embör hogy atta el az emelgetős tehenet 300 forinté? - -A szögén embörnek vôt ėgy ojan tehene, hogy mindég a szomszéd hírivel -köllött fölemelni. Utôvégre ráunt a szögén embör mindég a szomszédhon -járni segícségé – mer mán szégyölt is – így gondolta el magába, hogy maj -elvezeti a vágóhídhon, majd ott a mészároskutyák mögöszik! Ezalatt így -gondolta el magába: maj becsapom én a kösségi előljárókat is evel! Ki is -mönt az embör harmadnapra a vágóhídhon, akkô láti, hogy a teheninek még -a csontyábul sincsen. Itt oszt bemönt a szögén embör a kösségházáhon és -jelöntötte, hogy a mészároslegén vött tűle ėgy tehenet és nem akar -fizetni! Kérdözi a kösségi előljáróság, hogy hát hogy hîják aszt a -mészároslegínt? Aszongya az embör: „Én nem tudom, hogy hîják!“ „No, hát -ha nem tugygya, hogy hîják, hîja föl a kösségházáhon!“ Akkor mongya a -szögén embör: „Én mán híttam, de nem akar főgyünni, hanem gyűjenek ki a -vágóhídhon és nézzék mög!“ Mikô kimén az előjáróság, akkô láti, hogy ez -nem mészároslegén, csak nagy szölindök kutya. Itt oszt a kösségi -elöljáróság, hogy szégyönbe hajtotta a szögén embör, elítélték, kétszáz -botot kapott a szögén embör; még akkô botoltak. - -A szögén embör mögijett a bottul, úgy gondolta, hogy elmén oszt elagygya -valamölik zsidónak. Hát el is mönt a zsidó bôtoshon, aszongya: „Téjis -úr! van énnéköm kétszáz mogyorófa páczám, eladom, nem vöszi mög?“ „De -mögvöszöm!“ Elatta forinté darabját, tíz forint foglalót is adott. Mikor -a szögén embört behítták, hogy ráverik a kétszáz botot, aszongya: -„Urajim! én elattam“. „Hát kinek atta?“ „Ennek mög ennek a bôtosnak“. -Fölhívatták a bôtost, kérdözik, hogy vött ė ettül az embörtül kétszáz -botot? „Igönis vöttem, attam mán neki tíz forint foglalót“. „No, hát -tessék neki a többit is kifizetni! akkor elkapi a kétszáz botot“. -Kifizette a többit is, akkor a zsidóra verték rá a botot. Itt a -szolgabíró is adott száz forintot, mert akkor _nevette el_ magát -_először, azelőtt soha sė nevetött_. Így atta el az emelgetős tehenet a -szögén embör háromszáz forinté. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - - -33. Hogy lopta el a juhásztul két embör a szamarát? - -Mikor a juhász vezette a szamarát az úton, két embör mönt rá szömköszt, -oszt aszongya az ėgygyik: „Lopjuk el ettül a juhásztul a szamarát!“ -Aszongya a másik: „Hol lopod el, mikor vezeti?“ „Hon nė lopnám el? mikor -so sė néz hátra!“ „No! – aszongya – maj êlopom én, tė csak hajcsd el“. -Itt oszt az ėgyik szép csöndessen odamönt, lėhúszta a szamár fejirül a -kötőféköt és az ű fejire húszta, a másik mög elhajtotta a szamarat. - -Mikor mán anynyira elhajtotta a társa a szamarat, hogy nem lácczott, az -embör mögált és mögrántotta a juhász kezibe a kötőféköt; akkor a juhász -hátratekint, akkor látytya, hogy nem szamár van a kötőfékön, hanem -embör, akkor kérdöszte tűle: „Hogy kerűté tė ide: a kötőfékömbe?“ Asz -mongya, hogy: - -„_Hét esztendeje_, mikô _elátkozott_ engöm az anyám _szamárnak_, mos -lėtelt a hét esztendő, mos _viszszaváltoztam_ embörnek!“ „No, hát ha -lėtelt a hét esztendő, eregy! énneköm nem köllesz“. Itt oszt az embör -elmönt âra, a mőre a másik embör hajtotta a szamarat. - -A legközelebbi vásárba az ėgyik embör, nem a ki lopta, a másik, -elhajtotta a szamarat, de a juhásznak is el köllött mönni, mer nem vôt -neki szamara. Mikor odamönt a vásárra, láti, hogy ott van az ű szamara, -oda sompojog mellé, a fülibe súgi, hogy: „Mögén elátkozott mán az -édösanyád?“ A szamár mögrászta a fejit, aszongya a juhász: „Hijába rázod -a fejed, nem vöszlek mög többet, mer mögén elvesz a pézöm, a kit érted -attam!“ - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - - -34. A hamis vak. - -Vôt ėgy embör, a kit a felesége nem nagyon szeretött, eszt az embör -látta: hogy a felesége még mást is szeret; akkor így gondolta az embör: -„Agyon nem ütöm, hogy bezárjanak, sėm el nem kergethetöm, hogy asztán is -lögyön vele bajom, máskép köl evel csinálni!“ Az embör osztán -elgondolta, asz mongya a feleséginek: „Úgy vöszöm észre, ha énneköm -mindönnap ėgy hétig tiszta _fekete csirkét_ vágná, mög vörös bort hozná, -hogy én aszt ihatnék, akkor mögvakulnék!“ - -Az aszszon osztán mindön nap fekete csirkét vágott, oszt vörös bort vitt -mellé. Az embör oszt úgy tötte magát, mintha mindönnap kevesebbet látna. -Mikor a hét eltelt, akkor aszonta az embör: „Mos mán vak vagyok!“ Az -aszszon asztán bátrabban ereszgette be a kurafit. Asz mongya ėcczör az -embör: „No, hé! nem sokat ér, látom, az életöm! hanem vigyél lė a -Tiszára, oda, a hun legmagassab ba partya és lükjél bele!“ - -Az aszszon oszt kapott rajta, lė jis vezette a Tiszára, odaálította a -Tiszapart ôdalába; azután asz monta neki az embör: „No, hát eregy föl a -partra és onnan szalagy neköm, hogy jô belelükj a Tiszába, hogy ki nė -birjak gyünni!“ Mikor az aszszon főmönt a partra és elkeszdött szalanni, -az embör még jobban látott, mind azelőtt, mikor az aszszon odaért, a hun -ű ált, féreugrott, elkapta az asszon karját, jô belódította a Tiszába. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - - - - -Oktató példák. - - -35. A gyakorlat töszi a mestörségöt. - -Vôt ėgy királ, a királ hűtlen lött a feleségihön, elhajtotta magátul. Az -aszszon bánatába kimönt az erdőbe, ott sírdogált mindég. Az aszszonnak -vôt ėgy csecsemője, oszt elhalt az erdőbe a kicsikéje. Nagyon sok teje -vôt mán, nem tudott vele mi csinálni!? Tanát ėgy kis kecskét, elkeszte -szoptatni. Az erdő mellett vôt ėgy nad darab gyöp, odajárt virágot -szönni, a virágbul koszorút kötött a kis lán sírjára. A hogy járt ki az -erdőbül virágot szödögetni, a kecskét magával vitte. De több idejig a -hogy hordoszta magával, a kis kecske naprul-napra növeködött, anynyira -mögnyőtt, mint ėgy öreg kecske. Az aszszon észre sė vötte, hogy a kecske -nehéz vôna, mer hozzá vôt szokva. - -Écczör âra mönt a királ, möglátta, asz kérdöszte tűle, hogy biri ű eszt -a kecskét, mikor a kecske maj csak olan nehéz, mint ű? Az aszszon asz -felelte: „Mikor a gyakorlat töszi a mestörségöt“. Ezön a királ nagyon -aggódott, hogy gyühet az ki, hogy a gyakorlat töszi a mestörségöt?! -Akkor a királ mindég âra mönt sétálni. Ėcczör lest vetött rá, akkor -látta, hogy viszi ki a kecskét, mikor mén a virágot szönni, mög mikor -ballagott haza. A királnak nagyon mögtecczött az aszszon, mind azelőtt, -de nem üsmert rá. Akkor az aszszont kérdöszgette, hogy hogy került ű az -erdőbe? hogyan hordi eszt a kecskét? Hogy elmesélte a királnak, hogy -űtet elhajtotta az ura, vôt neki ėgy csecsemője, kimönt az erdőbe, ott -sírdogált mindég. Mökhalt asztán a csecsemőm, akkor foktam eszt a -kecskét, azûta mindég szoptatom, azûta hordozom, azûta hozzá vagyok -szokva, nem is nehezebb, mint kis korába vôt“. A királ kérdöszte, hogy -mit dôgozott azûta? Ezalatt az üdő alatt mindön nap _koszorút kötött_ a -kis lánnak a _sírjára, mer_ az a csecsemő: _lán vôt_. Asztán bemutatta a -királnak a sok szép koszorút. - -A királnak nagyon mögesött a szíve, röttön magával vitte a feleségit -haza. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - - -36. A mánglis pincze és az imádság. - -Vôt ėgy kiráj, akinek ėgyetlen fija vôt, a kit ojan kényön-kedvön -neveltetött, hogy még a szélnek sė hatták mögfújni. Mivelhogy a kiráj -nagyon gyönyörködött benne, nagyon szomorú vôt mikô _mögjelöntődött -álmába_, hogy mikor a fija húsz éves lösz, akkor az istennyila agyon -fogja ütni. Ezön a kiráj nagyon szomorú vôt, mindég gondolkodott, hogy -mit tugygyon ű csinálni ojan hejet, a hova eltugygyon a fija húzónni, -hogy az istennyila mög nė üsse. Csináltatott a kiráj ojan mánglis -aczélbul öntvénypinczét, hogy még a feneke is, az ôdala is mög a teteje -is ojan erős mánglis aczélöntvénybül vôt kicsinálva, hogy a vastagsága -hét métervastag vôt mindönfelé. Úgy gondolta: maj ha ideér az az idő, a -fiját belezári, hogy maj mögmönti a haláltul; de azér a kiráj nagyon -szomorkodott. - -Ėcczör osztán odamönt ėgy _Öregkûdús_, asz kérdöszte a kirájtul hogy mé -ojan szomorú mikor magának van mindöne? „Ó, aszongya, szögén Kûdús! -hasztalan mondom én mög tėnéköd, ús sė segícz tė rajta!“ „Ó, kiráj -atyám! nészd, nem tugygyuk, hogy a bajon ki tud segíteni“. Akkor az öreg -kiráj mégis mögmonta neki, hogy mögjelöntődött álmába: „Hogy ėgyetlenėgy -fijam van és húsz éves korába agyon fogja ütni az istenharagja“. „No! -aszongya, hátha segítök én azon? maj elgyüvök én akkor, mikor az az üdő -lösz!“ Úgy is csinálta az Öregkûdús: mikor mán ideért az az üdő, elmönt -a királi palotára; de itten az az üdő nem is mutatkozott, hogy valami -zivatar lösz, csak az égajján ėgy kis fekete fölhő lácczott. Odamönt az -Öregkûdús, hogy mos mán engegygye el a királ ű vele a fiját. A királ -elsőb nem akarta engenni, mert asz monta, hogy ű csináltatott neki ojan -pinczét mánglis aczélbul, hogy majd ott nem árthat neki az istennyila. -De itt az Öregkûdús anynyira könyörgött, hogy csak engegygye mög, hogy ű -vele möhessön, hogy a király mögengette. - -Elig hogy kiértek a síkságra, olan nagy zivatar kerűtt abbul a kis, -fekete föllegbül, hogy asz gondolták: mos van a világ vége. Az Öregkûdús -a fíjút kivezette ėgy nagy síkságra, a hun sėmmi elhúzódó hel nem vôt és -legjobban csattogott és villámlott. Itt oszt lėtérbetyültek, -imátkosztak, ott vôtak, még a zivatarnak vége nem lött. Olan nagy -zivatar vôt, hogy a királ még a szobábul sė mert kigyünni. Mikor vége -lött a nagy zivatarnak, a csattogásnak és a villámlásnak, akkor (az öreg -koldúsék) főkeltek és ballagtak befelé, a királ pedig akkor gyütt ki a -kastélbul és látytya, hogy a fijú életten gyün befelé, a pinczérül pedig -a királ el is felejtközött örömibe. - -Mikor az Öregkûdús beért a királ fijával, aszongya: „Lásd, királatyám! -hogy életbe maratt a fijad, hanem mos nészd mög a pinczét, akit -csináltattál!“ Akkor nézi a királ a mánglisaczél öntött pinczéjit, úgy -öszszeliggatta az istennyila, mind a legsűrűbb rostának a likjai. Akkor -látta, hogy az Istenharagja ellen nem ér sėmmit sė a mánglis pincze, -többet ér az imácság. A királ osztán nagyon mögajándékoszta az -Öregkûdúst, nem köllött neki kûdulni. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - - -37. A sok puska. - -Vôt ėgy nagyon gazdag embör, a kinek sok kincse vôt, anynyira féltötték, -hogy anynyi puskájuk vôt, hogy környeskörül a házba elig fért. Ėcczör -elmönt hozzájuk ėgy legénembör bérösnek, aszt kérdöszte: „Ugyan, -gazduram! minek maguknak az a sok puska?“ „Hát, fijam! azé van: mer -tugygyák, hogy nekünk sok pézünk van, hogy ide nė gyűjenek lopni.“ „Ó! – -aszongya a bérös – ettül könynyen êlophati, a ki akari“. „Nem lopi aszt -el, fijam!“ Erősítgette az öreg. - -Ėcczör kért a legén háromnapi szabacságot. Mikor elmönt, a középső este -főkészült bėtyárruhába; a dėrėkára gyűszűt kötött, mellé két kést szúrt -és két pisztolt odagyugott. Aval oszt kileste, mikor a gazdájék lėültek -vacsorálni, akkor szépen benyitotta az ajtót, közéjük tartotta aszt a -rėzsdás pisztolt, a kibe még gojó sė vôt, asz monta nekik: „Agygyák -kentök elő a pézüket, halottam, hogy sok kincsük van!“ No, de ezök úgy -mög vôtak ijedve, hogy minynyájinak _kiesött a kanál a kezibül_, -aszongya: „Öreg! nė tagagygya ken, aszt a vén bėtyár êre-âra! mer itt -sok osztozás nincsen, hanem vagy pészt, vagy életöt vöszök el!“ Látta az -öreg, hogy erőssen fogi, aszongya: „Hát, kéröm! a pénzünk ebbe a szobába -nincsen, hanem maj kimögyök érte és behozom!“ „No, – aszongya – öreg, -előre!“. Az embör úgy gondolta, hogy maj a fijaji fővöszik a puskát oszt -maj agyonlüvik, észhön kapott, az ablakra odakijátott a bérös: „Tik mög -vigyázzatok odakin! ha valamölik mögmozdul, lüjétök körösztül agyon az -ablakon“. Ezök mögijettek, oda villantottak az ablakra, úgy látták, -többen vannak odakin, mind űk odaben, még az asztaltul sė mert ėgy sė -mögmozdulni. Elvitte a bérös a pészt. - -Mikor a három nap lėtelt, a bérös hazagyütt, halylya, hogy minynyájan -nagyon szomorúk, kérdöszte: „Hát kentök mé ojan szomorúk és hun van az a -sok puska a falrul?“ Aszongya a gazda! „Hó’, fijam! nem vôtá ittbenn? -elvitték a sok pénzünket!“ „Hát hogy vihették el, mikor a fal körül tele -vôt puskával, kentök is ijen sokan vôtak!“ „Jaj! de azok még többen -vôtak odakin“. „Á! – aszongya – löhetetlen, úl löhet, hogy csak ėgy -vôt?“ „Nem ėgy vôt a, fijam! mer nagyon sokan vôtak“. „No, – aszongya – -én tudom, hogy ez nem vôt több ėgynél!“ De az öreg erősítötte, hogy -sokan vôtak. „No, én betanúsítom kentöknek, hogy ėgy embör vôt“. „Ha -betanúsítod, neköd is sok kincsöt adok!“ Akkor êmönt, főkészült abba a -ruhába, a kibe ott vôt és odavitte a sok pészt viszsza. „No, – aszongya -– lássák kentök, hogy csak én vôtam magam, viszszahoztam kentöknek a -pézüket!“ Még akkor sė akarta az öreg elhinni, aszonta: „Kétanynyijan -vôtak az ablakon“. „No! hát ha nem hiszik kentök, _nézzenek az ablakra_ -minynyájan, _ugyananynyi embört látnak_ kentök“ Akkor monta az öreg, -hogy: „Nem vôt ölég eszünk“. A béröst oszt mögjutalmaszta, adott neki -anynyi pészt, hogy nem köllött neki béröskönni. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - - -38. Az ėcczöri 2 koma. - -Az ėgygyik koma így gondolta magába: „Ha nagyon szeretnél gazdag lönni, -maj becsaplak! No – aszongya a komájának – kend könynyen möggazdulhat, -ha akar! Van kennek ėgy tehene, agygya ken el és mönynyön ken föl -Budapestre, ott mög löhet gazdulni!“ Igy gondolta, hogy majd a tehén -árát elkőti. Az embör elatta a tehenit 200 forinté és csakugyan fölmönt -Budapestre. - -Mikor möglátta Budapestön a házakat, elkeszdött bámulni, möglátta két -gróf az emeletrül: „Ez, muszaj, hogy idegön embör, még nem látott ijen -nagy házakat“, monta az ėgygyik a másikának. Az ėgygyik gróf lėkijátott: -„Ugy-ė, bácsi! mit keres?“ Aszongya: „Elgyüttem ide, aszonta a komám, -hogy itt mög löhet gazdulni!“ „Hîjuk föl eszt a szögén embört, maj -mögvicczölünk vele!“ mongya az ėgygyik gróf. Lėkűttek a grófok mingyá -ėgy inast, hogy hîja föl. Mikor főmönt a szögén embör, aszt kérdözik: -„Hogy akar maga itt möggazdulni?“ „Asz monta a komám, hogy agygyam el a -tehenemet, gyűjek föl ide, itt möggazdulhatok. Én osztán elattam a -tehenemet kétszáz forintér, főgyüttem ide Pesre az árával“. „No, – -aszongya az ėgygyik a másiknak – jó lösz eszt becsapni azé a kétszáz -forinté! No! – aszongya – szögén embör, tögye ken lė a kétszáz forintot -az asztalra, maj mink is mellé töszünk kétszáz forintot és ha kitanáli -kend, a mit kennek mondunk, akkor kendé lösz a négyszáz forint, ha pedig -nem tanáli kend ki, akkor a mijenk lösz“. Itt oszt a szögén embör -lėtötte a kétszáz forintot. „No! – aszongya a gróf – ha kitanáli kend, -hogy hun a világ közepe, akkor a kendé lösz a négyszáz forint, ha pedig -ki nem tanáli, akkor a mijenk lösz“. Aval a szögén embör kiugrott a ház -közepire és ott mögdoboktati a lábával a fődet, aszongya: „Itt van, -urajim! ha nem hiszik, hát mérjék föl!“ Itt a két gróf nem tudott êre -sömmit sė szólni, mer mindönütt ott van a világ közepe és ott -legmagossabb az ég fölötte, a szögén emböré lött a négyszáz forint. „No -– aszongya – szögén embör! maj mondunk másikat, hanem töd lė a négyszáz -forintot, majd annak is mellé töszünk négyszázat, ha kitanáli kend, hogy -hun legméjeb a Tisza? akkor kendé lösz a nyôczszáz forint, ha nem tanáli -kend ki, akkor a mijenk lösz“. Aszongya a szögén embör: „Ott legméjebb a -Tisza, a hun én belehajítok ėgy küvet, ha nem hiszik, mérjék mög“. Itt a -két gróf nem tudott sėmmit sė szólani, űk azé a nyôczszáz forinté nem -mércsikélik a Tiszát, a szögén emböré lött a nyôczszáz forint. Most -aszongya a szögén embör: „Most én lėtöszöm a nyôczszáz forintot, maguk -is tögyenek nyôczszázat, ha kitanálik a mit én mondok, akkor a maguké -lösz az ezörhatszáz forint, ha nem tanálik ki, akkor az enyim lösz“. - -Mikor a két gróf lėtötte a pészt, aszongya a szögén embör: „Mongyák mög -neköm, hogy hîják az én komámat, a ki Pestre kűdött möggazdulni?“ De mán -a szögén embör mögfokta a pészt. Aszongya a két gróf: „Hát mink aszt nem -tugygyuk, hogy hîják kennek a komáját“. „Hát hogy tunnák – aszongya a -szögén embör – mikor én sė tudom“. Itt oszt elvitte a szögén embör az -ezörhatszáz forintot, így oszt möggazdult, elmönt a komájáhon, elmonta -neki, hogy möggazdult Budapestön, mutatta a pézit is. - -Akkor a komájának is vôt ėgy kis péze, ű is fővitte Budapestre, csakhogy -neki a péze is elfogyott, mellé még jól el is verték oszt örökös haragos -lött a két komábul. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - - -39. A ki másnak ási az árkot, maga szakad bele. - -Vôt êgy nagyon hihetetlen aszszony, elmönt hozzá ėgy öreg kûdús -kérögetni, a ki a faluszélin lakott. Mikor az öreg kûdús odamönt, az -aszszony a szomszégyának roszszat kévánt. Az öreg kûdús asz monta: „Mé -kévánod, mikor a ki másnak árkot ás, maga szakad bele?“ Aszonta az -aszszon magába: „Maj möglátom én: ki szakad bele!“ Sütött a kuldúsnak -czipót, mérget tött bele. Mikor máskor odamönt a kuldús, odatta neki. Az -öreg kuldús hazavitte a czipót, vôt neki sok száraz kinyere, nem keszte -mög a puha czipót, hanem főtötte a pôczra és ű asztat ötte, a mölik -szárazab vôt. - -Ez alatt az üdő alatt a hihetetlen aszszonnak a fija gyütt haza a -katonaságtul, késő écczaka érközött a faluba, bemönt a szélső házba, a -hun az öreg kuldús lakott. Nagyon el vôt fáradva mög éhözve, -panaszkodott, hogy elfáratt mög hogy möjen éhös. Az öreg kuldús lėvötte -a pôczrul a puha czipót, odatta néki. Mingyá mögszegte; elig hogy -néhányat falt belüle, mingyá roszszul éröszte magát. Az öreg kuldús ezön -mögijett, êszalatt a szomszédokhon hogy ėgy katona begyütt hozzá, nagyon -éhös vôt, ű osztán puha czipóval mökkénálta oszt nagyon roszszul lött. -De mire a szomszédok öszszeszalattak, akkor mán beszélni sė tudott. Itt -oszt a ruhát lėszötték rúla, akkor látták, hogy az ünge elejibe van a -neve varva; látták, hogy a hihetetlen aszszonnak a fija. Elmöntek az -aszszonhon, asz monták az aszszonnak, hogy a fija roszszul van, a ki a -katonasáktul gyün haza; de mire az aszszon odaért, akkorra a fija -möghalt. - -Itten a hihetetlen aszszon az öreg kuldúst bejelöntötte, hogy az talán -adott be neki valamit, azé halt mög; az öreg kuldús pedig azé jelöntötte -be az aszszont, hogy éppen abbul a czipóbul adott neki, a kit a -hihetetlen aszszon adott neki. Itt oszt a czipót mögvizsgálták, mérget -tanátak benne; itt oszt az aszszon örökös rabságba jutott. Igy járt a -hihetetlen aszszon, másnak ásta az árkot, maga szakatt bele. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - - -40. Isten verése. - -Ėgy embörnek a fija mikor hazagyütt Amerikábul, az apját mög az anynyát -nem tanálta otthun, csak ėgy kis lán testvérjit. A kis lán nem ismerte -mög, hogy az ű bátytya. Aszonta a lánnak: süssön szalonnát mög tojást! -adott neki ėgy pár koronát. Aval osztán, mikor a legén mögebédölt, -kimönt az istállóba alunni. Az alatt az üdő alatt, még ű alutt, -hazagyütt az apja mög az anynya, a lán pedig kiszalatt elébük az -udvarra, dicseködött nekik, hogy: „Itt van ėgy embör, adott neköm is két -koronát, a mé sütöttem neki rátottát, nagyon sok péze van neki!“ Itt -oszt az aszszon âra kénszerítötte az urát, hogy: „Üssük agyon a pézijé!“ -Az embör nem akarta, de az aszszon csak aszt hajtogatta: hogy üssük -agyon a pézijé! - -Anynyira beszélt az urának, hogy az ura aszonta: „Nem bánom! hanem előbb -eregy el, hozzál ėgy fél liter pálinkát!“ Az aszszon elmönt, a kocsmába -is vôt ėgy fijú, a ki Amerikábul gyütt az ű fijukkal haza. Mikor -möglátta az aszszont, aszongya: „No, viszi ken a pálinkát az új -vendégnek? örűnek ugy-ė, hogy hazagyütt a fijuk Amerikábul!“ Akkor az -aszszon nem várta, hogy kimérjék a fél liter pálinkát, csak lelketlen -szalatt haza. Mikor beért a kiskapun, kijabálta az urának: „Jaj! nė -báncsa ken, mer az a mi fijunk!“ Itt oszt az embör mán akkorra -agyonütötte a fiját. Akkor röttön mögfordût és az aszszon fejit kétfelé -vákta, bejelöntötte magát: mos csinájjanak vele a mit akarnak, nem -bánynya, ha fölakasztik is. De az embörnek nem lött sėmmi büntetése sė, -mer az embör nem vôt hibás, az aszszon monta, hogy üssük agyon! - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - - -41. A kit az apja rosszra tanított. - -Vôt ėgy embör, a ki a fiját sosė intötte, hanem a rosz cseleködetre -tanította. Anynyira elroszszult a gyerök, hogy mán mikô erősödött, -bujdosójé köllött neki lönni. Itt oszt a gyerök az erdőbe tanyázott -mindég, mer faluba, városba nem möhetött sosė, mer a röndőrök, csöndérök -nagyon mögverték. Az erdőbe osztán fagyükerekkel mög nádböngével (= töve -a nádnak) élt. Ėcczör az erdőbe mönt a fijatal embörnek az apja fájé és -ű möglátta, hogy az erdőszélin a fát szödögeti, mögüsmerte, de az apja -űtet nem üsmerte mög, mer mán akkô nagyon mögszőrösödött, nem -borotválkozott. Aszongya néki: „Ugyan, bácsikám! gyűjön ki hônap is, -hozzon ken kinyeret, mer mán régön nem öttem, inkáb szödök érte jórakás -szárazfát!“ - -Az embör csakugyan is kimönt másnap, a fijatal embör az erdőszélin -várta, de fát nem szödött. Mikor odaköszön az öreg embör: „Jó napot, -édös fijam!“ Aszongya a fijatal embör: „Agygyon Isten kennek is, öreg -bácsi! No – aszongya – hozott kend-ė kinyeret?“ Aszt kérdöszte legelsőb -is. Aszongya: „Hosztam“. „No, ha hozott kend, gyé kend be âra az erdőbe, -ott van az a rakásfa, a kit szöttem, ottan majd bekötheti ken!“ Mikor -anynyira bemöntek, hogy mos má nem láthatta sėnki, aszongya neki: „Hát, -öreg! fogja ken mög eszt a vékon fát és húzza kê lė a fődre!“ Az öreg -lėhûszta, a fija asz kérdöszte: „Hajlik-ė?“ Aszongya az öreg: „Hajlik“. -„Most emerrül próbálja ken, a másik ôdalára hajlítani!“ Az öreg âra jis -hajlította, âra jis hajlott; mögén kérdözi a fijú: „Hajlik-ė?“ Aszongya -az öreg: „Hajlik“. „No, fogja ken mög eszt a vastagot, hát e hajlik-ė, -húzza ken!“ Aszongya az öreg: „Hasztalan húzom! mer e mán öreg, nem -hajlik“. „Hát, tugygya ken, hogy ha öreg a fa, nem hajlik? Üsmer kend-ė -engömet?“ „Nem üsmerlek“, mongya az öreg. „Én vagyok a ken fija, a kit -kend a roszra tanított, nem hajlított kend, akkor még hajûttam vôna. -Kennek köszönhetöm, hogy mos ijen vagyok, hanem mos mögnyúzom kendet -eleventen!“ Akor odakötötte a fáhon aval a kötéllel, a kivel az öreg -mönt fájé, oszt mögnyúszta, akkor êmönt az (bíró) urakhon, bejelöntötte -magát, mos mán tögyenek vele, a mit akarnak. Kérdöszték az urak, hogy: -„Mijé nyúszta mög eleventen az apját?“ Aszonta, hogy ű nem lött vôna -ijen, ha az apja roszra nem tanította vôna, mos mán nem fog rosz lönni, -nem fogi sėnkijét sė bántani, még ha az úcczán tanáli is, viszszaagygya. -Az urak aszonták, ha az apja nem tanította vôna roszra, űtet sė nyúszta -vôna mög; akkor az embört szabadlábra eresztötték. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - - -42. A vájú. - -Vôt ėgy embör, az apja mán üdőses vôt, nem szerette, hogy az apja az -asztalná övött vele, mer nem tudott mán úgy önni, mint ű; hanem úgy -övött, mint a gyerök. Itt osztán az embör úgy gondolta el, hogy hát -csinál az apjának vájút. Hozzá fogott vájút csinálni. - -Möglátta a gyeröke, hogy csinál az apja vájút; asz kérdözi az apjátul: -„Mit akar ken ebbül csináni? édösapám!“ „Ebbül csinálok – mongya az apja -– öregapátoknak vájút, mer mán nagyon öreg, nė az asztalná ögyön, hanem -ebbül a vájúbul!“ Akkor monta a gyermök: „Ugy-ė? édösapám! ha ken -mögörekszik, én is kennek ijet csinálok, hogy ken is abbul ögyön!“ - -Az embör mingyá öszszedarabolta a fát, nem csinálta, mer eszibe jutott, -hogy űs lösz öreg embör. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - - - - -Hiedelmek. - - -43. A lélek kis, fehér egér alakban. - -Vôt két katona. Ennekelőtte, hogy nagyon sokájig szôgálták a császárt, -szerettek vôna hazamönni szabacscságra, de nem ojan könynyen möntek -haza, mint mostan, mer még akkô vonat nem vôt, de azé nem bánták mán, ha -gyalog mönnek is, csak hazamöhessenek látójúl. No, de ez a két katona -nem ėgy falubéli vôt, csak szomszéd kösségbe valók vôtak. Mikor möntek -haza, ėgy erdőn köllött hazamönni. Mikor möntek az erdőbe, aszongyák -ėgymásnak: „No, ha gyüvünk viszsza, majd itt, ennél a fánál mögvárjuk -ėgymást!“ Evel oszt möntek űk. Mikor odaértek, hogy most mán az -ėgygyiknek az ėgygyik, másiknak a másik faluba köl mönni a falujába, -aval kezet foktak ėgymással oszt elindultak. Hazaértek, mind a kettőt -nagy örömmel fokták a szüleji, mer régön nem vôtak otthun. Otthun osztán -hamâ teltek a szabacscságos napok, hamarabb, mint katonájékná. Itt oszt -köllött viszszamönni, elbúcsúsztak ėgyik is, másik is a szülejitül; -mönnek viszsza. Mikor odaértek az erdőbe, mögén öszszetanákosztak -ėgymással, el is fárattak, lėfeküttek oszt elaluttak. Mikor az ėgygyik -fölébrett, látytya: hogy a másiknak a szájába beszalatt ėgy kis, fehér -egér, itt mongya magába: „No, mögáj! maj kileslek én“. A hogy ott lesi, -hát csakugyan kigyütt a szájábul a kis, fehér egér, addig hőlészte (= -êre, âra kergette), még mög nem fokta. De hát nem bírta eleventen -mögfogni, a mint ráütött, mingyá mögdöglött. - -Itt osztán ráúnt ottan, mer nem birt alunni, kőtötte a komáját (így -mondja a katona katonabarátjának) hotyhát kejjön fő, mer maj êkésnek! de -biz ottan nem kelt föl a komája, mer az a _kis egér a lelke vôt_. Aval -mönt a katona nagyijetten viszsza az ezregyihön, mingyá jelönti a -kapitánynak: hogy járt a másik katonával? a kivel elmönt szabacscságra! -A kapitány nem is akarta eszt elhinni, hanem azér kocsira ültek ėgy -orvossal mögvizitálni, hogy nem-ė a pézijé ütötte agyon? mer möglácczik -rajta. Mikor az orvos mögvizsgálta a katonát, látta, hogy nem vôt neki -sėmmi ütése sėhun sė, a kis fehér egér pedig akkor is ott vôt a katona -mellett. - -Igy oszt eszt a katonát eltemették, sėmmi büntetést sė kapott az a másik -katona. Akkor oszt elhitték, hogy ez bizonyossan a katonának a lelke vôt -ez a kis fehér egér. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - - -44. A beszélő koponya. - -Vôt két, büszke vőféj, odajártak hívogatni, hát a mönetközben a temetőn -köllött nekik körösztülmönni, ott tanátak ėgy halottnak a -_fejekoponyáját_ az árokba, az ėgygyik kényösségbű mögrukta, asz monta -neki: „Gyere el hozzánk hônap a lakodalomba!“ _A fejkoponya -viszszaszólt:_ „No, – aszongya – maj elmögyök hônap tizėnkét órakor, -várhattok, maj ott löszök!“ Itt a két vőfény nagyon mögijett, elig -tuttak hazamönni. Azután pedig mikor hazaértek, röttön êmesélték, hogy -jártak. Asz monták az üdősseb embörök: „Itt nincs mit tönni, el köl -hínni a papot, hogy mongya rájuk az áldást!“ Mikor a pap ráatta a két -legénre, asz hatta a két legénnek: „Ha talán elgyün az a bizonyos, úgy -fogagygyátok, mind a legelső vendégöt, tányért, kanált készíjetök neki, -bort és ėgy boros poharat és ėgy külömös asztalhon ültessétök és -valahányszor isztok, mindég asz mongyátok: igyuk mög _Szenjános -poharát!_“ És csakugyan is másnap, mikor ált a lakodalom, délbe tizėnkét -órakor mögjelönt a bizonyos fejkoponya és csakugyan is úgy fogatták, a -hogy a pap hatta. Mikor osztán odaérközött, szépen beköszöntötték, mind -az első vendégöt, mihánt inni akartak, a _Szenjános poharát köszöntötték -rá_. Itt oszt a többi vendégök nem látták aszt a bizonyost, csak aszt -látták, hogy a _pohárbul_ a _bor fogy_ és a _tányérbul a leves_. Mikor a -lakodalom elmúlt elköszönt tüllük az a bizonyos fejkoponya, asz monta -nekik: „Én mögjelöntem a tė hívástokra, hanem _tik is ott lögyetök -énnálam vendégségbe!_“ - -A két legén ezön mögén nagyon mögijett, mögén elmöntek a paphon. Aszonta -a pap: „Hônap mönynyetök a vendégségbe, mer űs elgyütt ėgy hívásra!“ Asz -monták a legényök: félnek a vendékségbe mönni. Asz hatta nekik a pap: -„Nincs mit tönni, el köl mönni, maj én is kimék prosekczijóval veletök!“ -Itt oszt másnap kimöntek écczaka a két legén és a pap prosekczijóval. -Mikor kimöntek a temetőbe, itt is mingyá a Szenjános poharát itták mög. -Mikor bemöntek a temetőbe, akkor látik, hogy ottvan két sír mögásva -készen. Akkor így szólott ki ėgy valaki, de csak a két legén látta, a -pap nem látta, csak a hangot halotta: „Szöröncsések vattok, hogy -prosekczijóvâ gyüttetök ki mög a _Szenjános áldását_ köszöntöttétök rám -a lakodalomba jis legelsőb mög a temetőbe jis. Mos mán elmöhettök haza, -csakhogy máskor nė bojgassátok a halottat fekvőhejibe!“ - -Az ėgygyik legén mökhalt harmanapra, a másik ėgy hétre. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - - -45. Kriptályrablás. - -Vôt ėgy temetőcsősz, a ki mindég _hôtembörrel hízlalta_ a disznókat, mer -szögén sorba vôt. Vôt ėgy kiráj is, a kinek ėgyetlenėgy lánya vôt, ennek -nagyon sok kincse vôt, de eszt a kincsöt sėnki sė tutta a kocsison -kívül. Ėcczör oszt a királán nagybeteg lött, a kocsis mindég leste, hogy -hun tartya a királán aszt a sok kincsöt? ėcczör möglátta, hogy a feje -alatt van ėgy könyvbe, a hogy fekszik az ágyba. A királán hamardossan -möghalt. A kocsis látta, hogy aszt a könyvet a feje alá tötték, de aszt -nem tutta, hogy a pészt kivötték-ė, vagy nem? Mikor eltemették ėgy -kriptájba, a kocsis keresött ėgy másik társat, a kivel kimöntek a -temetőbe, hogy maj bemönnek a kriptájba és kivöszik a királlán feje alul -a könyvet, a kibe sok péz van. Mikor ketten fölemelték a kriptáj -ajtaját, a másik nem bírta mögtartani, még a társa bebújik, űk mos mán -azon gondoskottak, hogy kit hîjanak társat, a ki segít nekik? Eltanáták, -hogy jó lösz az öreg temetőcsősz, hîjuk el asztat. El is szalatt az -ėgyik, elhítta, de nem monta, hogy hová, csak hogy gyűjön el ėgy kicsit. -Mikor odaért a temetőcsősz, aszongyák: „Tugygya kend-ė, hogy mit -akarunk? Aszt akarjuk, hogy a királlánnak, a ki most möghalt, nagyon sok -péz van a könyvibe, aszt majd kivögyük!“ Monták neki, hogy mönynyön be -és vögye ki a feje alul, akkor ű is ėgy részt kap a pézbül. Az öreg -osztán rágondolta magát, bemönt. - -A mint az öreg bemönt, êkeszdött villámlani, möndörögni, ez a kettő -mögijett, êszalajtotta a kriptáj ajtaját. Az ėgyik úgy mögijett, hogy -mingyá möghalt, a másik pedig tizėnnégy napig ész nélkül vôt. Tizėnnégy -napra, mikor magáhon gyütt, elmonta a papnak hogy jártak, hogy a -temetőcsősz még most is ott van. Elmöntek mögnézni az öregöt, hogy él-ė, -vagy hal? Mán akkor az öreg a koporsó tetejin ült, mert nagy víz fojt be -a kriptájba, a könyv a kezibe vôt, úgy osztán kivitték. Akkor kérdöszték -az öregöt, hogy mivel élt, még bent vôt? Aszonta az öreg, ėgy _viaszszál -gyėrtyát_ vitt be és azon a gyėrtyán táplálta magát ezön a tizėnnégy -napon. Az öreg temetőcsősznek attak asztán a pézbül, de a kettő nem -kapott, mer möghalt, nem vötték sėmmi hasznát a péznek, az öreg sė -étette hôtembörrel a disznókat többet. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - - -46. A visszafelé sült puska. - -Vôt ėgy embör, a ki nagyon pogán hitön élt, a felesége pedig nagyon -istenfélő aszszon vôt: mindön nap eljárogatott a templomba imátkozni és -mikor az az üdő vôt, mög is gyónt. Az ura asz kérdöszte tűle: mér jár ű -a templomba? asz monta az aszszon: „Én nem tudom asz máskép -kimagyarázni, mint hogy az embör az Istennek szolgálni mén“. „Mit ád a -pap neköd a mér elmész a templomba?“ Aszongya az aszszon: „Nem tudom én -kennek asz mögmutatni, nem ojan, hogy aszt haza hozzuk“. „No, ha még -ėcczör elmész a templomba – monta az embör – a mit kapsz a paptul, aszt -haza hozzad!“ Az aszszon mivel nagyon félt az urátul, ėcczör csakugyan -is mikor elmönt gyónni, az ostyát haza vitte az urának. Az ura aszonta -neki: „No, hát maj möglátom én, evel mögüdvözül-ė az embör?“ - -Kimönt az erdőbe, kivitte magával, főkötötte ėgy ágra, êmönt ötven -lépésre, ráfokta a puskáját, rálűtt, hogy körösztül lüvi, de mikor -rálűtt, a gojó az ű két _szömit lűtte ki_. Itt osztán mögijett az embör, -hogy a felesíge csakugyan üdvözölni járt a templomba! de az embör nem -möhetött haza. A hogy jártak âra, mögüsmerték az embört, de ű nem üsmert -mög sönkit, mert nem látta (az embert), mégis könyörgött, hogy vezessék -haza! Mikor hazavezették, könyörgött a feleséginek, hogy bocsásson mög -neki, mos mán elhiszi, hogy mé járt a templomba, ű sė lösz ol pogán. A -felesége osztán mögbocsátott neki, ėgygyütt jártak a templomba, a -felesége vezette, mer maga nem birt elmönni. Az embör osztán szentéletű -lött, mögnyerte a két szöme világát. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - - -47. A rázanérus. - -Vôt Zėntán ėgy aszszon, újhitű lött: rázanérus, lėszötte a falrul a -szentöket, fűtött, oszt hánta be a kemönczébe űket, aszonta: -„Szentpétör, Szentpál! öleget vôtatok mán a falon, lögyetök mán a -kemönczébe jis!“ Itt osztán _kidurrant_ a kemönczébül két darab üveg, -igenyöst az aszszon _szöminek_, mingyá mögvakût az aszszon mind a két -szömire. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - - -48. A háládatlan gyermek és a béka. - -Vôt ėgy pogán embör, a ki a feleségivel nagyon pogán vôt az édösapjáhon. -A szögén apjuk viláktalan vôt, mindön ételnél, italnál mökcsalták: mikor -valami jót sütöttek vagy fősztek, mindég mökcsalták, nem attak neki -belüle. Ėcczör száraztésztát fősztek oszt nem vitték be, csak a levest. -Akkor az öreg mögéröszte a szagát, kérdöszte a fijátul mög a mönyitül: -„Mit fősztetök? mert úgy érzöm a szagát, mintha fősztetök vôna mást is!“ -Aszongya neki a fija mög a mönye: „Ejnye, de jó órra van kennek! mindönt -mögéröz ken, még a mi nincs is“. - -A szögén öreg êhalgatott, mer nagyon ráripakottak, nem mert szólni. -Mikor oda be a mönyecske eltakarította az asztalt, akkor kimöntek, hogy -maj jôlaknak száraztésztával, hogy maj kint öszik mög az urával, hogy a -szögén öreg nė tugygya. Mikor kimén a mönyecske, akkor láti, hogy ėgy -nagy _béka_ van a kastroj tetejin, ű nem merte lėvönni, szólt az urának, -hogy vögye lė, mer ű nem meri. Mikor az ura mögláti, mingyá odamönt, -hogy maj ű lėüti. Neki ugrott a béka, _kimarta_ mind a két _szömit_. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - - - - -Találgatós mesék. - - -49. Emberek átmenetele a vízen. - -Vôt ėgy embör mög két gyerök, a hároman vôtak száz kiló, de a csámasz -nem bir többet ötven kilóná; a két gyerök is ötven kiló vôt, az embör is -ötven kiló vôt; mongya, hogy möntek át ezök a Tiszán? (Először átmönt a -két gyerök, az ėgyik viszszahozta a csámaszt, a gyerök ide át maratt, -átmönt az öreg. Akkô viszszagyütt a gyerök, a ki oda vôt, asztán beleült -a csámaszba emez a gyerök is, úgy möntek át.) - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - - -50. Állatok átmenetele a vízen. - -Hogy ha vôna ėgy farkas, mög ėgy kecske mög ėgy fejkáposzta, hogy vinné -át a Tiszán, hogy a farkas mög nė ögye a kecskét, a kecske mög a -káposztát? (Először átvinném a kecskét, asztán átvinném a káposztát, -akkor a kecskét viszszahoznám, akkor átvinném a farkast, legutoljára -átvinném a kecskét.) - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - - -51. Rabszabadító. - -Vôt ėgy fijú, az apja mög az anynya – mikor a gyermök kicsi vôt – -rabságba esött. Mikor a gyermök főnyőtt, akkor szerette vôna, hogy az -apja mög az anynya szabad lött vôna vele ėgygyütt. Elmönt ű az urakhon, -hogy az apját, anynyát ereszszék szabadra! Asz monták az urak, hogy -szabagyára eresztik, ha ojan példát mond, hogy űk ki nem birik tanáni. -Akkor a gyerök elmönt haza és gondoskodott, hogy mit tugygyon föladni, -hogy kiszabadujjon az apja mög az anynya? Akkor a gyerök először -möglátott ėgy nagyon hasas tehenet, a ki pár nap mulva mögellik. -Kihasitotta a hasát, kivötte belüle a bornyút oszt a bornyút lėvákta, -mögfőszte paprikásnak és fölmönt a fára, a fának a tetejibe, ott ötte -mög a bornyúpaprikást. A feje fölé fődet rakott, telerakta a kalapját -főddel, a zsebibe pészt tött, mer valami kevés pészt is köllött fizetni, -úgy ötte mög a paprikást. A gyerök ėgy idő várt viszszamönt, akkor atta -föl az uraknak: - - „Öttem főtet, - Nem világralöttet, - Főd alatt, fa tetejibe. - Apám, anyám zsebömbe, - Mögyök lelköt váltani“. - -Ezön az urak soká töprénköttek, nem tutták mögfejteni, így osztán -mögszabadult a gyeröknek az édösapja mög az édösanynya, akkor oszt a -gyerök mögfejtötte az uraknak, (vagyis elmondta: mint bánt a hasas -tehénnel, hogyan ette meg a paprikást és hogy a szülei megváltására -szükséges pénz a zsebében van). - - - - -A jegyzetekben idézett művek jelelése. - -A többször idézett műveket a szerző, vagy a gyüjtő, illetőleg a -szerkesztőt-megbízó társaság, a folyóiratoknál pedig a folyóirat nevének -_dült betűkkel_ szedett részével idézem; ha a gyüjtő vagy a szerző -különféle nevű műveit kell felemlítenem, akkor a neve mellett a később -kiadású művei elnevezésének kezdőbetűit is _dült betűkkel_ jelelem. - - -_Aarne_ Antti jeleléssel a F. F. Communications No. 5-ben Hamina 1911. -megjelent _Finnische Märchenvarianten Verzeichnis_ művét idézem. - -_Abafi_ L.: _Figyelője_. Irodalomtörténeti közlöny, Budapest 1876– - -_Dähnhardt_ Oskar: Natursagen 1907– Leipzig und Berlin. - -_Dähnhardt_ O.: _Schwänke_ aus aller Welt 1908. Leipzig und Berlin. - -_Erdélyi_ J.: Népdalok és mondák, Pesten 1846– - -_Ethnographia_, Budapest 1889– - -_1001 éj_. Die Erzählungen aus den Tausendeinnachten, Felix Paul Greve -erschienen im Insel-Verlag zu Leipzig MDCCCCVII. - -_F. F. C_ommunications Helsinski 1911. Hamina 1911– - -_Gaal_ Gy.: Magyar népmese-gyüjteménye, Pesten 1857– - -_Gonzenbach_ L.: Sicilianische Märchen, Leipzig 1870. - -_Grimm_: Kinder und Hausmärchen, Berlin 1822. - -_Hahn_: Grichische und albanische Märchen, Leipzig 1864. - -_Ipolyi kézirat_-ban levő gyüjteménye. - -_Istvánffy_ Gy.: Palóczmesék a fonóból, Liptó-Szt.-Miklós 1890. - -_Jahn_ U.: Volksmärchen aus Pommern und Rügen, 1891. Norden und Leipzig. - -_Jókai_ M.: A magyar nép élcze, népszerű kiadás, 72–73. szám, Budapest -1911. - -_Katona_ L.: Irodalmi tanulmányai, Budapest 1912. - -_Kálmány_ L.: _K_oszorúk az Alföld vadvirágaiból, Aradon 1877– - -_Kálmány_ L.: _Sz_eged népe, Aradon 1881– - -_Kálmány_ L.: _Világunk_ alakulásai, Szegeden 1893. - -_Kisfaludy_-Társaság: Magyar népköltési gyüjtemény, Pest 1872 – - -_Köhler_ R.: Kleinere Schriften, Weimar 1898. - -_Majláth_ J. gr.: Magyar regék, mondák és népmesék, Pest 1864. - -_Merényi_ L.: _E_redeti népmesék, Pest 1861. - -_Merényi_ L.: _S_ajóvölgyi eredeti népmesék, Pest 1862. - -_Merényi_ L.: _D_unamelléki eredeti népmesék, Pest MDCCCLXIII. - -_Munkácsi_ B.: _Vogul_ népköltési gyüjtemény, Budapest 1892 – - -_Papp_ Gy.: Palócz népköltemények, Sárospatak 1865. - -_Róna–Sklarek:_ Ungarische Volksmärchen, Leipzig 1909. - -_Sklarek_ E.: Ungarische Volksmärchen, Leipzig 1901. - -_Strausz_ A.: Bolgár néphit, Budapest 1897. - -_Tóth_ B.: A magyar anekdotakincs, Budapest 1901. - -Ha a gyüjtemény nincsen megnevezve, csak a kötet száma van idézve, akkor -a _Hagyományok_-gyüjtemény értendő alatta. A római számjegyek a kötetek -számát jelelik, a füzetek arabszámmal vannak idézve. Rövidítve említem -még: - - -f. = füzet, - -– = folytatólag, - -j. = jegyzet, - -k. = kötet, - -l. = lap, - -m. = mese, - -sz. = szám, - -U. O. = ugyanott. - -A zárójel közé tett sor: vagy a meséből van kifelejtve vagy a -drasztikus, olykor sikamlós kifejezés szebb alakban való elmondása, mely -ha nem a nyelvjárás nyelvén van, az enyém. - - - - -Jegyzetek. - -=1. Jufijankó.= Változatairól _Kisfaludy_ XIII. k. 1. számú jegyzetében -van szó. A finn _Aarne_-nál látjuk először nyomtatványban a -megkülönböztetést a később sárkányokkal viaskodó hőshöz -_útitársul-szegődő_ erősekről szóló és az ezeket nélkülöző -kisasszonyokat-szabadító mesék közt, megjelelve: 301 _B_ és 301 _A_-val. -Katona I. k. 230. l. erre igyet nem vetett, pedig a magyar mesékben -nemcsak hogy az útitársul-szegődő erősek szerepelnek gyakran, de ha -meséinkben előforduló hős kalandozásait tekintjük, azt látjuk, hogy úgy -az _állatfiak_, – minő mesénk hőse is, – mint egyéb mesénkben előjövő -_királyfiak_ legtöbbje – noha csak világpróbálásról van szó, mégis – -vitézkedni, illetőleg az utóbb említettek vitézséget tanulni mennek s -így már ebből a szempontból tekintve is kiemelhetők. A vitézkedés, -hősieskedés, hogy csak a mondáink viadalra-menő hőseit említsem, eléggé -ismeretes a magyar hagyományokban: virtus. Az útitársakkal-rendelkező -hős előbb hősködött: csapkodta a földhöz a későbben hozzászegődött -erőseket, fa közé ékelte a hosszú szakállú szakállát és a kisasszonyok -szabadítása rendesen csak ezután jön. Az e nemű mesék legtöbbjében csak -mikor a sárkány lakásához ér a hős, és előbb, mikor már a sárkányok -atyját: a hosszú szakállút legyőzte, csak azután hall az elrablott -nőkről és ekkor válik némileg szabadítóvá, mert valójában itt is -hősködő: a sárkányokat itt is vagdossa le a földbe s legyőzi, mint a -fentebb említett erőseket. Szóval az e nemű mesék hőseit, mint -vitézkedőt, győztest látjuk az egész mesén keresztül, ilyen a lenthagyó, -ármánykodó, hozzászegődött erősekkel is szemben. Ezért mondjuk, hogy meg -kellett volna Katonának is különböztetni, legalább is csillaggal jelelni -az e féle meséket. A mi _Istvánffy_ Babszem Jankó-ját (11. lap) illeti, -hogy elüt a mondottaktól, nem jöhet tekintetbe, mert más mesével -összeszőtt keverék: _Kálmány_ (Sz. II. k. 115. l.) Tehén fijú, szép, -vitéz Jankója igaz, hogy csak egyet szabadít meg: leányt, de szinte -végig győztes és hősködő: hősködni megy, nem Tündér Ilonát -megszabadítani. - -A _sorsváltozást jelző mutatót_ a _Gyűrű és keszkenő_ román balladában -találtuk meg: _Abafi_: Figyelő 1876. év. 30. l.; a magyar _Kádár Kata_ -balladában: _Kisfaludy_ XII. k. 417. l. 1–2. jegyzetben elősoroltakban -csak az egyik fél ad, – mint alább a 3. sz. mesében is, – de ott sem -mindegyik lejegyzésben a férfinak sorsváltozást jelző kendőt. - -_A fentszálló szárnyasok lábán-forgó kastélyról_ és a _bűvös veszszőről_ -lásd I. köt. 1. sz. jegyzetét, alább a 3., 7., 14. sz. mesét. - -A hőst az _alvilágból felhozó állatokról Kisfaludy_ XIII. k. 7. sz. -jegyzetében szólottunk. - -=2. Miklós és Örzse.= _Kifaludy_ X. k. 48. l. _A herczegfiú és a medvék, -farkasok, rókák királya_ a telyjes magyar változata. U. O. a IX. k. 101. -lapjának a _Vörös vitéz_-ében már hiányzik _Hahn_ m. tipusának _a)_ -pontja, melynek a most közlött 2. sz. mesénk telyjesebb alakjának -látszik. Feltünő találkozója van mesénknek az _osztják: Hűtlen -nővérrel_, _Munkácsi: Vogul_ II. k. 2. f. 0254. l. megérdemli az -egybevetést. Hasonló _Ipolyi kéziratos_ gyüjteményének ugyanezen tipusú -467. sz. meséje is, melyben szinte _csontot_ tesz az ágyba a húga; mi -megvan a más mesetipusú 491. számú _kéziratos_ gyüjteményében is -Ipolyinak, hol kis lánnyá változott csúf Vénasszony teszi az ágyba -mielőtt kértére a mesehős beleugrik. Külföldi változatait lásd _Köhler_ -I. k. 304. l. _Aarne_ 315. jegyzetében. - -A _Sárkányölő hős_ változatai _Kisfaludy_ XIII. k. 8. sz. jegyzetében -vannak felemlítve, hol a 2., 7., 56. sz. mesénkben előforduló, a _hős -bolyongásai_ közepén szerzett 3 kutyáról is szó van. - -Ugyancsak a _Kisfaludy_ XIII. k. van szó _Donát_ meséje jegyzetében az -_elpusztítani akaró küldözgetésről_ és a _szánó ajándékokról_. - -A _testvérek együttélését_ nem veszi mesénk vérfertőzésnek, nem kell -nekik vezekelni, erről máshol fogunk szólani. - -A _hétszer megesküdtetés_ a gyermekeknél van ma Szegeden szokásban. Ha -valami titkosat mond el a gyermek barátjának, a titok tartására 7-szer -megesküdteti, ki azután hallgat is róla, míg másik pajtásával nem -találkozik. - -A _kardról_ I. kötetünk 1. sz. m. jegyzetében van szó és alább a 4. sz. -mese jegyzetében. - -Mesénkben különös vonás, hogy a hűtlen testvért a mesehős első -alkalomkor, mikor a basával egyetértve életére tör, nem földeli el, így -tesz a változataiban is, melyekhez hozzáadhatjuk _Ipolyi kéziratos_ -gyüjteményének ugyanilyen tipusú 366. sz. meséjét, melyben az állatok – -miután testvére nem engedné meg, hogy szétszaggassák, mint az állatok -mondják – másképpen járnak a hűtlen testvér élete végére a mesehős tudta -nélkül. Ezt a nagylelkű megbocsájtást, ha közleni fogjuk az idevágó -meséket, lesz alkalmunk megjegyezni, csak azt akarjuk itt felemlíteni, -hogy találunk ellentétes vonású meséket is mesegyüjteményeinkben; így -_Katona_: I. k. 249. l. – az Igazság – melyről már Katona is -megjegyezte: hogy Musäus-féle stílű – írígy bátyjait kutyákkal falatja -fel a 30. sz. változatban; nem kegyelmez a 33. mesében sem, nem különb a -_Kisfaludy_: IX. k. 64. sz. meséje sem, még kínozza is, de ennek -lelőhelyéről az Előszó XVIII. lapján felemlíti Berze, a mesegyüjtő, hogy -oda első Lipót tótokat hozatott. Az itt említettekről kötetünk 22. sz. -meséje jegyzetében a hollóról szólva, látjuk, hogy ezek a holló -szempontjából is _kifogásosak_. - -=3. Pingált szobák.= Mesénkben a művészet egyik ágával kell versenyre -kelni. A _Sárkánytölő_ mesékhez tartozik, de a hős, hogy elátkozottakat -szabadított meg vitézségével, csak hőstette végeztével tudja meg. A -_nem-emberré átkozottakról_ _Kisfaludy_: XIII. k. 39. sz. jegyzetében -szólottunk; lásd kötetünk 3., 4., 5. sz. meséit s változatait. -_Gonzenbach_ a 74. sz. j. közöl egy sváb mesét, melyben szinte _Öreg_ -szerzi meg a hősnek a királyleány kezét. - -A _hozzáférhetetlen kört_ megtaláljuk _Kálmány_: Sz. I. 136., Sz. II. k. -102. l. 4. sz., alább a 7. sz. mesében, l. kötetünk 12. sz. m., de már a -_Luczaszéke_-féle körről felteszi a hiedelem, hogy behatolhat rajta a -boszorkány, _Kálmány_: Sz. II. k. 221. lap. _Aarne_ a 810, 812. sz. -jegyzetében sorolja fel a finn adatokat. _Sorsváltozást_ jelző mutatót -csak az egyik fél ad, mint Kádár Kata balladánkban, lásd az 1. sz. -jegyzetet. Érdekes, hogy a mesében az elmondó gyermekkorában már -észrevették a fák némulását és muzsikálását. _Muzsikálófáról_ tud 14. -sz. mesénk és változata is; _Gonzenbach_: 207. l.; _Köhler_: I. k. 59. -lapján emlékezik meg róla. - -=4. Állatsógorok.= Gyüjteményeink eddig a _Kisfaludy_: IX. k. 127. l. A -Szélördög, 274. l. Királyfi Jankó, a X. k. 333. l. A holló, medve és hal -sógora változatait mutatták be, külföldi változatairól _Róna–Sklarek_ -emlékezett meg a 293. l. –, _Aarne_ az 552. sz. jegyzetében. A mienk -_Hahn_ 22. m. tipusának magyar alakja, melyben – miként Hahn II. k. 224. -lapján a _görög_ változatokról megjegyzi – a mesetípus _d) pontja_ nincs -meg; ugyanezt elmondhatjuk az alább közlött 54. sz. változatról; nem így -kell azonban szólanunk a ponyván megjelent (Rózsa K. kiadásában 1888) Az -atya sírjá-ról és a Gólya kalifá-ról (1898.), mindkét fordításban -teljesítve van Hahn említett d) pontja, de hogy honnan _szerezték_, -nincs megemlítve, magyar hagyománynak mutatja be, a mi nem az. Mesénkben -a _csiholás_, vagy mint a mesében van: _csihölés_ fordul elő. A -csiholásra a tűzből kiugró ősz ember a mese hősének segítségére van; -lásd erre nézve _Kálmány_: Vil. 25. lapját. Figyelmet érdemel, hogy a -rokon _mordvinok_-nál a demiurg _Ange–Pa’täi_ csiholja a teremtményeket -– _oltalmazó_ özaiszokat. Ange–Pa’täi csiholással szaporítja az -özaiszokat, ugyanúgy tesz a magyarkanizsaiak szerint a mi demiurg -ördögünk, mikor az emberiséget szaporítja: csihol. V. ö I. kötetünk 7. -sz. m. jegyzetével. _Andersen_-nél _A tűzszerszám_ mesében a csiholásra -_kutyák_ jönnek elő, ezek is oltalmazók. _Andersen_ imént említett -meséjét minden _figyelembevehető átalakítás nélkül_ mesélik a csángók, -_Kisfaludy_: X. k. 394. l. _Aczél, kova, fitil_ néven. _Csiholás_ van -_Ipolyi_ kéziratban levő 46. számmal jelelt mesetöredékben is, melyet -nevezzünk: - - -52. A rozsdás aczél és a három fekete ember. - -Ebben már emberek jönnek elő a csiholásra, nem állatok. E szerint a -félni nem tudó királyfi (mikor elátkozott kastélyból éjfél multával 3 -fekete ember vendégje kitakarodott a pincze felé, hol az utánuk menő -királyfi megtalálta a 3 fekete embert és a rozsdás aczelat) _a mint a -rozsdás aczelat megtalálta, a 3 fekete ember előjött s kérte_ (a rozsdás -aczelat) _vissza_. Mikor azután a királyfi a rozsdás aczéllal „_tüzet -ütött, most megjelent a’ három_ (fekete ember), _segítségökkel a’ domhoz -jutott_“… „_ismét, mire becsukták_ (a királyfit, csiholt a királyfi, -azaz) _tüzet adott, kiszabadíták, végre a kőfalból is kiszabadíták_“. - -(Ipolyi kivonatos 46. sz. mesetöredéke.) - -Nekünk e helyen csak a dűlt betükkel szedett sorokra van szükségünk, -melyek szerint a csiholásra a 3 fekete ember előjön s a hős segítségére -van, oltalmazza. _Andersen_ meséjének _Aarne_ az 562. számot adta, mely -szám alatt több finn mesét közöl. - -A _mindig mássá változó_, legelni vitt _boszorkánylovak_, _Merényi_: S. -II. k. 1. sz. meséjében, _Kisfaludy_: IX. k. 4., 5. sz. m. fordulnak -elő. U. O. a 34. sz. m. csak _más színűvé_ változnak, _Kálmány_: Sz. I. -k. 11. sz. meséjében még ennyi sincs megjelelve, csakhogy eltűntek a -lovak, ennyit említ a mese, mi a mese nem tudás következménye. - -A _kardról_ a 2. sz. m. jegyzetében van említés téve. Újabban az -_Ethnographia_: XXIII. évf. 223. l. – _Isten kardjáról_ jelent meg -értekezés, mely tekintettel van az _Attila kard_-ra. Behatóan akkor -fogunk róla szólani, ha a tátosok kardjáról beszélünk; itt csak a -kardról szóló adatokat csoportosítjuk, hogy ha szükség lesz reájok, -együtt találjuk. - -A kardra vonatkozólag itt felemlítjük, hogy Munkácsi (B. Árja és -kaukázusi elemek I. k. 390. l. Bpest, 1901) kardról írt soraiban keletre -irányítja figyelmünket, hogy itt keressük első sorban a vele összekötött -hagyományokat; mert mikor a kard szót elfogadtuk, hozzáfűzött -hagyományokról is hallhattunk. Az I. kötetünk 54. sz. monda karddal -felruházott változatát meg is találtuk kelet népénél, mint a jegyzetéből -láthatjuk. Van nekünk: - - -53. Átilla és Bendegúz kardja. - -Átillának és Bendegúznak a kardja lehullott csillagdarabból (= meteor) -volt. A csillagdarab mikor leesett, csupa tűz volt, csak mikor kihült, -vitte valaki, hogy ki? emberem nem tudta megmondani, de még azt sem, -határozottan nem tudta állítani, hogy egy vitte-e, vagy több Átillának -ajándékba, melyből készült Átilla kardja. Hogy ki, vagy kik készítették, -a 73 évesnél idősbb ember elfelejtette, gyermekkorában hallotta; azt az -okoskodását, hogy kovácsnak kellett a mesterének lenni, mert azelőtt -csak a kovácsok tudtak kardot csinálni, miután nem találgatós meséről -van szó, nem fogadom el. Átillának a kardja _szerencsét hozott_, a merre -ment győzött. Bendegúz kardjáról emberem szerint azt mesélték, hogy a -kard viselése oly _erőssé tette_, hogy nálánál _háromszor erősebbet_ is -legyőzött. - -(Kis-Zomboron gyermekeskedett embertől.) - -Átillának atyja Bendegúz, de nem tőle örökli a kardot, hanem másik -kardnak való meteort kap ajándékba, a meteor az égből származik, Átilláé -is, Bendegúzé is, mint – Herodotos írja: (_Ethnographia_: XIX. évf. 341. -l.) – a szittyák kardja is. Arra a kérdésemre, hogy nem kard esett le az -égből? emberem azt válaszolta, az égből kard nem esik le, pedig mint -_Kálmány_: Sz. III. k. 303. lapján látjuk, kard is esik le az égből, -mellyel Isten Átillát megajándékozta, mellyel eltemették Átillát, mint -Rolanddal Durandalt (Ethn. u. o. 341. l.) Itt még megemlékezünk a -_Rákóczi kardjá_-ról, melyről eddigelé csak annyit tudunk, hogy az -_ellenséget levágja_ s a _hazát halálig oltalmazza_ s hogy 1848-ban egy -vitéz Becse alatt a népdal szerint _megtalálta_: _Kálmány_: Sz. III. k. -48. l. Erről a dalról közbevetőleg idejegyzem, hogy Temesközt 1848 óta -többször is végigzengte már e dal, alkalomadtán ajkról-ajkra szállt. Itt -emlékezünk meg még a _kard ajándékba vivésről_ is. Nem felejtettük el -még, hogy 1877-ben a magyar ifjak a török _Abdul Kérim_-nek díszkardot -vittek; 1883-ban pedig a _szőregiek_ széltében beszélték, hogy a -szegediek a megújúlt városukba megtekintésül jövő _királynak_ háláúl -aranyos kardot adnak: _Szeged hálája_ (Szeged, 1883. év, 12. lap) hol -szó van _Árpád_-nak adott Átilla kardjáról is. - - -54. Kolondzijás kiráj. - -Vôt a világon ėgy kiráj mög ėgy kirájné, vôt nékik ėgy fijuk mög három -lányuk. Ėcczör aszongya a kiráj: „Fijam: Ifijúszépárgyérus! mink mán -öregök vagyunk, möghalunk; viseld gongyát a háznak mög a tesvérejidnek! -rád bízunk mindönt“. Möghalt azután a kiráj is, mög a kirájné jis, -Ifijúárgyérus maga maratt a testvérjejivel. Ėd darabég csak mögvôtak, -hanem ėcczör Ifijúárgyérus szerette vôna mán férhönanni a lányokat, de -nem gyütt sėnki sė mökkérni ėgyiket sė. Aszonta osztán ėcczör -Ifijúszépárgyérus, hogy: „A _lányokat_ mán _vagy az Ördög, vagy az Isten -vönné el!_ hogy én is möhetnék házasonni“. Alig monta eszt ki -Ifijúszépárgyérus, még akkor este odamönt _három holló_ a lányokat -mökkérni, férhön is möntek. - -Ifijúszépárgyérus mos mán maga maratt, aszt gondolta el ű osztán magába, -hogy űs mögházasodik, főkeresi Világszépaszszonyát! Főmönt a pallásra, -lėhozott szörnyen sok búzát mög kukoriczát, hogy lögyön a galamboknak -mit önni, még ű hazagyün; osztán mögnyergölt, fölült a lovára, elmönt -főkeresni Világszépaszszonyát. A mint möndögélt, útközbe tanát ėgy nagy -lapist, tele vôt vérê. A lapis (föld) tulsó ôdalán ėgy katona kéllódott, -– a többi mán mind mög vôt halva, benne vôtak a lapisba – csak ű maga -kéllódott a parton; háború vôt akkor is. Odamönt hozzá, kérdöszte tülle, -hogy: „Mög tunná-jė mondani, hogy hun van a Világszépaszszonya vára?“ -Aszongya neki a katona: hogy ű nem tugygya, hanem ha nem sajnálná, vágja -el a nyakát! Elvákta a nyakát, aval mönt tovább. A mint möndögélt, -mögént tanát ėn nagy lapist, ott is ėgy katona kéllódott a lapis tulsó -ôdalán a parton, a többi mán mind mög vôt halva, benne vôtak a lapisba. -Odamönt hozzá, kérdöszte tülle, hogy: „Mög tunná-jė mondani: hogy hun -van a Világszépaszszonya vára?“ Aszongya a katona: „Én nem tudom, még -hírit sė hallottam, hanem erigy odébb, talán maj mögtugygyák mondani, -hanem ha nem sajnász, vákd el a nyakamat!“ Elvákta annak is a nyakát, -mönt tovább. A mint möndögélt, mögén tanát ėn nagy lapist, ott két -katona kéllódott a lapis tulsó ôdalán a parton, a többi mán mind mög vôt -halva, benne vôtak a lapisba. Odamönt hozzájuk, kérdöszte tűllük: „Ugyan -möktunnátok-ė mondani: hogy hun van a Világszépaszszonya vára?“ - -Aszonták: „Mög! Látod amott aszt a nagy fát mög aszt a kűsziklát?“ -Aszongya Ifijúszépárgyérus: „Látom!“ „No, ott van! hanem oda nem möhecz -be, csak _délbe tizėnkét órakô_, az állatytyaji akkô alszanak. Az első -kapun van két oroszlán, a középsőn két medve, a belsőn két farkas, azok -ha észrevöszik, hogy ott jársz, szörteszét szaggatnak“. Mönt, möndögélt, -mikor odaért, éppen tizėnkét óra vôt délbe, az álatok mind aluttak. -Ifijúszépárgyérus osztán êvákta a két oroszlánnak a nyakát, mög a két -medvéjét is, mög a két farkasét is: mind _êvakdosta a nyakukat_, akkô -bemönt Világszépaszszonyának a várjába. Mikor bemönt a várba, -Világszépaszszonya éppen a kúton vôt, hîtta föl a lóra: „Édös szívem, -szép szerelmem: Vílágszépaszszonya! gyere, űj ide a lóra!“ „Nem mék én, -hanem ha szerecz, gyere be, kös be a lovad az istállóba, lögyé néköm -szolgám! A többit maj möglátytyuk“. Ifijúszépárgyérus bekötötte a lovát -az istállóba, beállt a Világszépaszszonyáhon szolgának. - -Ėccző Világszépaszszonya a templomba készült, Ifijúszépárgyérusnak -tizėnėgy szobakûcsot adott, hogy a tizėnėgy szobát tisztíja ki; a -_tizėnkettediknek_ a kûcsát nem atta oda neki. Mikor mán -Világszépaszszonya elmönt a templomba, Ifijúszépárgyírus próbálta mind a -tizėnėgy kûcscsal oszt nem bírta kinyitni. Bemönt a házba (= szobába), a -hun a Világszépaszszonya mozsdott, ott tanát a kuczkóba rėzsdás kûcsot, -kivitte, hát ki bírta vele nyitni. Bemönt, hát ott vôt a Kolondzijás -kiráj lėabrincsolva: _három abrincs_ vôt rajta. „Jaj, fijam! csakhogy -ide gyütté, de régön várlak! mán _hét_ esztendeje, mûta ide vagyok -abrincsolva; hanem hozzá ėgy kancsó vizet, nagyon szomjas vagyok!“ Vitt -néki vizet, ivott, _lėpattant az abrincs_ rúla. Vitt néki még ėgygyê, -lėpattant a másik, vitt néki még ėgygyel, lėpattant a harmadik is. -Aszongya Kolondzijás kiráj Ifijúszépárgyérusnak: „No, kutya, eregy -innét, mer vége az életödnek, csakhogy kiszabadítottá a _rabságbû!_“ -Avval előfokta a lovát, fölnyergölte, fölűlt rá, elindult, -Világszépaszszonya akkô mönt hazafelé a templombul, fölültette a lóra, -ênyargalt vele. Ifijúszépárgyírus fölült a lovára, êmönt a -Világszépaszszonya után. - -Mén, möndögél a mőre a Kolondzijás kiráj mönt, mikô mán a lova lábárul a -_patkó_ is _lėkopott_, möglátytya Világszépaszszonyát. Odamönt, -Világszépaszszonya éppen a kúton vôt, aszongya Ifijúszépárgyérus: -„Gyere, édös szívem, szép szerelmem a lóra!“ „Nem mék én, mer úgyis -utôér a kutya!“ „Nė féj, nem ér, csak gyere!“ Világszépaszszonya fölült -a lóra, viszi, viszi. Ėccző rug, vág a Kalideres, kimén az öreg -Kolondzijás kiráj: „Mi bajod? édös lovam! Innod nincs, vagy önnöd nincs? -fojó víz melletted, sejöm széna előtted“. „Innom is van, önnöm is van, -hanem viszik Világszépaszszonyát!“ „Ki viszi?“ kérdözi az öreg -Kolondzijás kiráj. „A kijé vôt“ mongya a Kalideres. „Utôérjük-ė? -ihatok-ė, öhetök-ė?“ „Ihacz, öhecz! ėgy véka mondulát mögtörhecz, -mögöhecz! ėgyet ugrunk, kettőt lépünk, mingyá utôérjük!“ Bemönt, ivott, -övött, ėgy véka mondulát möktört, mögötte, fölült a lóra. Ėgyet -ugrottak, kettőt léptek, utôérték, aszongya Kolondzijás kiráj: „Most az -ėcczör mögbocsátok, tés ėcczör jót tötté velem, de többet ide nė gyere, -mer öszsze-viszszadarabollak!“ Aval elvötte Világszépaszszonyát, útnak -eresztötte. Ifijúszépárgyérus hazamönt, de nem bírta Világszépaszszonyát -êfelejteni, aszonta: nem bánynya akármi lösz, de ű elhozza -Világszépaszszonyát! Főnyergölte a lovát, fölült rá, êmönt -Világszépaszszonyájé. Mikor odaért, Világszépaszszonya éppen a kúton -vôt, aszongya: „Gyere, édös szívem, szép szerelmem a lóra!“ „Nem mék én, -mer mögén utôér az a kutya!“ Aszongya Árgyérus: „Nė féj, csak gyere!“ -Világszépaszszonya fölült a lóra. Ėccző rug, vág a Kalideres, kimén az -öreg Kolondzijás kiráj, aszongya: „Mi bajod? édös lovam! Innod nincs, -vagy önnöd nincs? fojó víz melletted, sejöm széna előtted“. „Innom is -van, önnöm is van, hanem viszik Világszépaszszonyát!“ „Ki viszi?“ „A -kijé vôt“. „Utôérjük-ė? ihatok-ė, öhetök-ė?“ „Ihacz, öhecz! ėgy véka -mondulát möktörhecz, mögöhecz! Ėgyet ugrunk, kettőt lépünk, mingyá -utôérjük!“ Bemönt, ivott, övött, ėgy véka mondulát möktört, mögötte, -fölült a lóra. Ėgyet ugrottak, kettőt léptek, utôérték: „Mögáj kutya! -huva viszöd tė az én aszszonyomat?“ Elvötte tűlle, -öszsze-viszszadarabolta, ė’ zsákba tötte húsát, főtötte lovára. - -Vitte lova az erdőbe ė’ szép tiszta hejre. Szép fű vôt ott, a ló a hogy -legelészött, lėesött a hátárul a zsák Âra szált a három holló, belevákta -a legfijatalab ba körmit: „E’, sógorhús!“ Odamén a ló, êrukta a hollót. -Mingyá möntek a hollók _élesztőfűjé, fôrasztókűjé, fölélesztötték, -hécczörte_ szöbb embör lött, mind vôt Ifijúszépárgyérus. „No, sógor! mi -járatba van ken?“ „Hát – aszongya – el akartam hozni -Világszépaszszonyát. A vén Kolondzijás öszszedarabôt, zsákba tötte -húsomat, föltötte a lovamra a zsákba; hát itt legelészött, lėejtött. Ha -êre nem gyüttek vôna kentök, sógor, talán örökre el is aluttam vôna!“ -„Bizon elalutt vôna ken örökre! Hanem sógor! amott van az erdőbe ėgy kis -gunyhó, abba van ėgy ki’ _csikó_, mönynyön ken oda, tisztogassa ken mög, -üjjön ken rá, oszt azon elhozi ken Világszépaszszonyát!“ - -Ifijúszépárgyérus êmönt a kis gunyhóba, mögtisztogatta a kis csikót, -fölült rá, êmönt Világszépaszszonyájé. Odamönt, Világszépaszszonya a -kúton vôt, aszongya: „Gyere édös szívem, szép szerelmem a lóra!“ „Nem -mék én, mer úgyis elfog a vén kutya!“ „Nė féj! csak gyere! nem fog ê -többet“. Fölültek a lóra, möntek hazafelé. Rug, vág Kolondzijásnak a -lova, kimén: „Mi bajod, édös lovam! Innod nincs, vagy önnöd nincs? fojó -víz melletted, sejöm széna előtted“. „Innom is van, önnöm is van, hanem -viszik Világszépaszszonyát!“ „Ki viszi?“ „Ifijúszépárgyélus“. -„Utôérjük-ė? ihatok-ė, öhetök-ė?“ „Nem ihacz, nem öhecz! Nem érjük utô -többet soha!“ Mögharagudott a Kolondzijás kiráj, bemönt a szobába, -mögmelegítötte a hétmázsás töksarkantyút, fölült a lovára, úgy belevákta -az ôdalába, hogy ėgyikön bemönt, a másikon kigyütt; de még hírül sė -jártak, hogy elérhették vôna. A csikó csak jácczott előttük a -Világszépaszszonyávâ. - -Odanyerítött a ló a fijának: „Mögáj, ha Istent üsmersz, mê mán a bélöm -kinyúlik!“ „Nem álok mög, még a kutyát a levegőbe fő nem viszöd, oszt lė -nem vágod, hogy nyálé vájjon!“ Akkor fővitte, lėvákta, hogy _nyálé vát_. -Mögáltak, a Világszépaszszonya ráült a Kalideresre, Ifijúszépárgyérus -mög a magájéra, akkô oszt hazamöntek. - -Még akkô is vôt az udvaron búza mög kukoricza, mögesküttek. Én is ott -vôtam a lakodalomba, én vôtam a kisvőfény, Pali (jelen van) mög az -öregvőfény; tökhajbû vôt a sarkantyúm. Az ajtó mögött vôt ė zsákba a -Tisza, Duna, Dráva, Száva, mind ott vôt ė zsákba, bunkósbottâ be vôt -kötve, kôczmadzaggâ mög vôt támisztva. A hogy én ott hátrásztam, -kiváktam a töksarkantyúvâ, kijabálták: „Hátra magyar, hátra!“ Csakúgy -fojt ki a víz, Pali beleesött, a hogy viszi, – micsinájjak? pajtásomat -viszi a víz! – hamâ êszalattam Ménkű Pannához: „– – kê hamar kétágú -vashorgot, Palit êvitte a víz!“ Odamöntem, beleváktam az ôrába, êszopta, -szalattam mögén Pannáhon: „Panna, hamar kétágú vashorgot! mer a Palit -viszi a víz. Belecsaptam az ôrába, kirántottam, most is lukas az ôra -lika. (Pali orra lyukához mutat, ki – ha nem ismeri a mesét – megijed, a -többi neveti. Mikor odamutat, mondja:) Ėhėn-ė! - -(Törökbecse.) - -=5. Az elátkozott 12 gyermök.= _Kisfaludy_: XIII. k. _A 12 varjú_ -jegyzetében soroltuk elő magyar és külföldi változatait, hozzájok -vehetjük _Aarne_ 451. sz. jegyzetét is. Mesénk megható befejezése _elüt_ -magyar változataitól. - -Az _elátkozottakat_ lásd 3. sz. mesénk jegyzetében. Az _anyai átok_-ra -vonatkozólag ide jegyezhetjük, hogy az anya szavát, kívánságát tartja a -nép a legfogósabbnak, azért az anyának nem formaszerűen elátkozni, de -még rosszat kívánni sem szabad gyermekének (Szeged.) - -A _csillagok megjelelése_ kiváló becsű ránk: magyarokra, még a -_Dönczölszeker_-et is lénynek mondja, ki a _Csillagok anyjának a fia_, -tehát nem szekér, szekérré csak idővel vált, lásd _Kálmány_: A csillagok -nyelvhagyományainkban Szeged, 1893. miután magyarul nehéz megszerezni, -az _Am Urquell_-ben (Krauss S. F. Wien 1893. IV. Band: _Die Sterne im -magyarischen Volkglauben_) keresendő. - -_Ugyanaz a szám az évre, hónapokra_ stb. _Köhler_: I. k. 6. l. fordul -elő. - -=6. Mióta van a czigányoknak házuk?= _Hőst elpusztítani akaró_ mese, -ellentétese a _vitéz szabó_-nak, _Merényi_: S. I. k. 183. l., hol a -szabó hősködik, pusztítani akar; a magyar mesék már a kettőt összefűzik, -összekeverik a hősök cselvetéseit. Mesénk változataiban: _Ördögök, -Óriások, Haramiák, Sárkányok_ akarják az embert elföldelni. Legtöbb -pontban megegyez mesénkkel _Merényi_: D. II. k. 93. l. _A kárvallott -juhász_, _Kisfaludy_: IX. k. 513. l. _A furfangos czigány_. Lásd I. -kötetünk 19. sz. jegyzetét és a következőt: - - -55. Miből lettek az országnak a híres fiai? - -Vôt a világon ėgy susztėr, vôt ėgy felesége, mikor möghalt a felesége, -12 gyerök maratt utánna; ėgyik: kicsi, másik: piczi; mind a 12 könyeret -kért, de nem vôt ėgy falat könyér sė. Búsult a szögén embör, hogy -micsinájon? elmönt munkát keresni. - -A mint mönt, möndögélt, tanát ėgy kis házat, 3 Órijás vôt benne. A mint -bemönt a szögén embör, az Órijások fölugráltak, asz kérdöszték tűle: -„Mit kereső a mi barlagunkba?“ Aszongya a susztėr: „Agygyatok munkát! -mer éhön halok“. „Szöröncse, hogy gyüttél, éppen ėgy embörre van -szükség: fát vágni, ha kitőtöd az esztendőt, zsák aranyat kapsz!“ Abba -az üdőbe _három_ napbul állott ėgy esztendő. Vákta a szögén embör a fát -egész nap, elgyütt az este, vacsoráltak. „No, szögén embör vacsorázz! -ott van a ház előtt ėgy vaczok oszt fekügy rá!“ - -Kimönt a szögén embör, hajja ám, hogy odabe beszélgetnek: „Üssük agyon – -aszongyák – eszt a szögén embört, mert még elárul bennönket: maj ha -elalszik a vasfurkóval agyonütytyük!“ A szögén embör gondolt ėgyet: tött -a párnájára ėgy nagy küvet, rátötte a kalapját, betakarta a subájával, ő -pedig befekütt a vaczok alá. Ėcczör csak hajja, hogy _tizėnkettőt_ üt az -óra, mongyák az Órijások: „Itt a cselekvés ideje!“ Fölkapja a furkót, -ojat vág a szögén embör fejire, hogy a kalap szétmönt: „No, ennek sė köl -a zsák aranyat kifizetni!“ mongyák az Órijások. A mint bemönnek a -szobába möginni az áldomást, hát ėcczör ki kopog? kinyílik az ajtó, -belép a szögén embör, elsápannak az Órijások. „Elgyüttem a bérömé, mert -kitelt az esztendő!“ Mögparancsolták a legkisebnek, hogy tőcsön tele ėgy -nazs zsákot, de nem álhatták, hogy mög nė kérdözzék: hogy nem hallott az -ícczaka ėgy nagy puffanást? Aszongya a szögén embör: „Mintha ėsz szöm -eső esött vôna a fejemre!“ Öszszenésztek az Órijások, intöttek a -kisebbiknek, hogy csak vigye a zsákot! Odasukták osztán neki, hogy ha a -szögén embör hazaér, fogja a torkát, fujcsa mög. - -A mint mönnek, möndögélnek, aszongya a szögén embör az Órijásnak: „Majd -elmögyök előre, lámpát gyûtok, mer van neköm otthun 12 oroszlányom, a -kik Órijáshússal élnek, maj elzárom azokat!“ Mönt osztán, vitte a zsák -aranyat, a szögén embör pedig odahaza ráparancsolt a 12 gyerökire, hogy -ha az Órijás beér, kijácscsák ėcczörre: „Édös apámuram! Órijáshúst -öhetnénk!“ Hát a mint odaér az Órijás, benyitja az ajtót, a 12 gyerök -ėcczörre kijátytya: „Édös apámuram! Órijáshúst öhetnénk!“ Mögijed ám az -Órijás, lėveti a zsák aranyat, szalad; a szögén embör pedig bemönt, -kibontotta a zsák aranyat, aszongya: „No, fijajim! mos mán nem éhösztök -ám!“ Vött minynyájinak ruhát, kitaníttatta űket, _azokbul löttek az -országnak a hírös fijaji_. - -(Hódmező-Vásárhely.) - -=7. A férfi Vasorrúbába.= A nevet mi adtuk, feltűnőbbé akartuk tenni, -hogy a nép már _férfi_ vasorrúbábákról is beszél. A mese a _rossznak -eligért_ gyermekkel kezdődik erről a _Kisfaludy_: XIII. kötetben: _Az -ördögnek ígért gyermek_ jegyzetében szóltunk, azután a _Vasfejű farkas_ -ismeretes _zargatásaival_ folytatja, _Kisfaludy_: II. k. 1. sz., VII. k. -11. sz., IX. k. 16. sz., _Kálmány_: K. II. k. 2. sz. meséjében -található. Mesénket v. ö. az 56. sz. adatunkkal. Külföldi változatait -_Sklarek_ 293. l. 15. sz. jegyzetében jelelte meg. - -A _hozzáférhetetlenné tevő körről_ a 3. számú, a _hős bolyongásai -közepén szerzett 3 kutyáról_ feljebb a 2. sz. jegyzetben van szó. - -A _lelkek szabadítása_ a 10. sz. mesében jön elő, mely különbözik a 12. -számúétól, melyben bárányok lesznek a lelkek. - - -56. Palkó. - -Volt, volt, a világ teremtésén is tunnan volt, volt egy ember, annak -volt egy fia, úgy hivták hogy Palkó. A gyermek kért egy garast az -apjától. „Minek az a garas neked?“ kérdezte az apja. „Hát csak kell!“ -mondta a gyermek. Az apja azután adott neki egy garast, hogy egy garason -vegyen 4 ökröt. - -Elindult a városba a fiu nagyszomorúan: hogy vegyen ő egy garason négy -ökröt? belement egy nagy gödörbe és ott sírt. A mint javában sír, -odamegy az _Ördög őzecske képében_, kérdezi a gyermeket: miért sír? -Elmondta a gyermek, hogy így és így jártam, az apám adott egy garast, -hogy vegyek 4 ökröt. Azt mondja az Ördög, hogy ad ő 4 ökröt, hogy ha -_keze keresztvonását adja!_ A gyermek ráhajlott a szóra és keze -keresztvonását adta: _megvágta az ujját és (a vért) egy papirosra -cseppentette, hogy 17 éves korában az övé lesz_, azután hazahajtotta a 4 -ökröt. Mikor közelgetett a tizenhetedik év, elindult vándorolni. - -Ment, mendegélt, elérkezett egy nagy erdőbe, meglátott egy 3 tornyú -templomot meg egy kis házat, benézett az ablakon a házba, hát, nem -látott egyebet, mint egy _öregasszonyt_. Azt mondja az öregasszony, -hogy: „Ki vagy? jó lélek-e, vagy rossz?“ _Háromszor_ monta a gyermek, -hogy: „Jó lélek vagyok!“ Azt mondja az öregasszony: „Gyere be! ha jó -lélek vagy“. Bement a gyermek. Azt kérdi az öregasszony, hogy mi -járatban van? Elmondja a gyermek, hogy mint járt, hogy elvándorolt, mert -17 éves korában az Ördög el akarja vinni. „Ne félj semmit, fiam! – -mondja az öregasszony – csak úgy tegyél, a mint én mondom“. Megszegett -azután egy kenyeret, a (kenyér-) _pillét_ a gyermeknek adta s azt -mondta: „Látod, fiam! azt a 3 tornyú templomot? Eredj a középső toronyba -és _kiáltsd_ el magadat _háromszor_, hogy: „Ne! _Messzirehalló, Jólfutó, -Dönczölszekér_, édes kutyám, ne! ha a kutyák azután odamennek add nekik -ezt a kenyeret!“ Felment azután a gyermek a középső toronyba, -elkiáltotta magát háromszor, a mint az öregasszony mondta és a kutyák -odamentek. A gyermek eltörte a (kenyér-) pillét 3 darabra és odaadta a -kutyáknak. Mikor a kutyák megették a pillét, a gyermek félt lemenni, de -mégis azt gondolta, hogy inkább a kutyák egyék meg, mint hogy az Ördög -vigye el, lement. Mikor lement, a kutyák a nyakába ugráltak. Visszament -azután az öregasszonyhoz, az öregasszony adott neki egy _puskát_, eljárt -azután vadászni. Egyszer olyan erdőbe ment, hogy ott sem állat, még légy -sem volt. A mint le s fel megy az erdőben, nézi, hogy milyen erdő ez? -egyszer megáll s odamegy az Ördög parasztruhában, azt mondja: „Minek -hoztad el ezeket a kutyákat? nincs itt állat, hogy lőhetnél s a kutyákat -használhatnád! ha hazamégy, hajtsd be az ólba, ott ezöknek a helyök!“ -Hazament a gyermek és a kutyákat kezdi behajtani az ólba, de nem akartak -menni, a Dönczöl meg az ajtóba feküdt. „Nézze, kend, öreg anyám! – -bosszankodott a gyermek – a macska egye meg azt a Dönczölt! már a -küszöbre feküdt!“ „Ne bántsd, fijam! – mondja az öregasszony – hagy -legyen! csak adjál neki enni meg inni, most a küszöb alatt volt az -Ördög“. Megint kiment vadászni, kimentek a kutyák is vele, megáll az -erdőszélén, megint odament az Ördög, megint mondta: „Minek hoztad el a -kutyákat? nincs itt állat, még megharapnak valakit! ha hazamégy, hajtsd -be az ólba, ott ezöknek a helyök!“ „Ha nem mentek az ólba!“ mondta a -gyermek. Azután hazament, azután hajtotta volna az ólba a kutyákat, de -nem mentek a kutyák, a Dönczöl pedig felfeküdt a katlanra, mondja a -gyerek: „Nézze, kend csak, a macska vigye el a kutyát! most meg már a -katlanra feküdt!“ „Ne bántsd, fijam! hagy legyen, csak adj neki enni, -inni! most meg a katlanban volt az Ördög“. Megint kezdi a kutyákat -hajtani, de a kutyák nem mentek, a Dönczöl meg felfeküdt az ágyra. -„Nézze kend csak, öreg anyám! – mondja a gyermek – már meg az a hunczut -Dönczöl az ágyon van! az egér szaladjon el vele!“ „Ne bántsd, fiam! hagy -legyen, csak adjál neki enni, inni! most meg az ágyadon volt az Ördög!“ - -Kezdi megint hajtogatni a kutyákat, mind bementek a kutyák az (kutya-) -ólba, a gyermek elment azután az erdőbe, megállt az erdőszélén, látja, -hogy jön az Ördög őzecske képében, mindjárt megismerte, felszaladt a -fára. „Jere le! mert úgyis az enyém vagy már!“ mondja az Ördög. „Nem mék -én!“ feleli a gyermek. Erre úgy megrázta a fát, hogy csak egy hajszál -tartotta, hogy le nem dült, azt mondja a gyermek: „Ne rázd! úgyis -lemegyek én, ha háromat hagysz kiáltani. Erre elkiáltotta magát: -„Messzirehalló, Jólfutó, Dönczölszekér! ne!“ Mondja a Messzirehalló a -Jólfutónak, hogy jöjjön, mert „baj van: veszedelem érte a gazdánkat!“ - -Azt mondja a Jólfutó: „Nem mék én, még kék lánggal nem ég, miért zárt -be!“ Megint elkiáltotta magát: „Messzirehalló, Jólfutó, Dönczölszekér, -kedves kutyám! ne!“ Mondja a Jólfutó a Dönczölszekérnek, hogy: „Menjünk, -mert a gazdánkat veszedelem érte!“ „Nem mék én, még veres lánggal nem -ég!“ mondja a Dönczöl. Egyszer csak nekiugrott a Messzirehalló és a -Julfutó az ajtónak, de meg sem rendült, hanem a Dönczöl úgy nekivágta -magát, hogy az ajtó széthullott, a kutyák azután szaladtak a -gazdájukhoz. Mikor a kutyák odaértek, a gyermek már iparkodott lefelé a -fáról, az Ördög meg húzgálni kezdte: „Jere velem! mer elviszlek“. „Nem -mék én, hanem add ide a kezemírását! a melyiket adtam“. Mikor az Ördög -meglátta a kutyákat, mindjárt másképpen beszélt, azt mondja: „Nincs -nálam!“ „Fogd meg Dönczöl!“ mondja a gyermek. A kutya megkapta és úgy a -földhöz vágta, hogy leragadt. „Add ide a kezem keresztvonását, a -melyikre a _3 csepp_ vért cseppentettem!“ mondja a gyermek. „Nézd meg, -talán a külső zsebemben van!“ Nézi a gyermek: „Itt nincs. Fogd meg -Dönczöl!“ A kutya megkapta és megint úgy a földhöz vágta, hogy leragadt. -Azt mondja az Ördög: „Nézd meg! a nadrágzsebemben van“. A gyermek nézi -és megtalálja: „Ládd, te kutya! hogy megtaláltam, fogjátok meg!“ A -kutyák megfogták és szétszaggatták. - -Hazament a gyermek a kutyákkal, az öreg anyja adott neki _rossz baltát_, -hogy vágja el a kutyák nyakát! A gyermek nem akarta elvágni, de az öreg -anyja nem hagyott neki békét, egynek elvágta, ráborult és sírt. Azt -mondta az öreg anyjának, hogy azt a kettőt meghagyja, de az öreg anyja -azt mondta, hogy: „Vágd el csak!“ Azután elvágta, ráborult és -megsiratta. „Ne, fijam! egy darab kenyér, tedd a tarisznyába, most már -mehetsz, ne félj senkitől!“ Megkérdezte azután a gyermek az öregasszont, -hogy miért vágatta el a kutyák nyakát? Azt mondta az öregasszony: „_Hogy -ha nem vágtad_ volna el a nyakát, az _Ördög megkisértett volna_“. Jó -egészséget mondott az öreg anyjának és elment. - -(Pécska.) - -=8. Kanalastót.= Mesénk _Istvánffy_: 68. l. _Jankó meg az aranyhajú -leány_ teljesebb alakja; az első felére nézve lásd a _Kisfaludy_: IX. k. -575. l. 42. sz. mesejegyzetét, a második felére a 43. sz. meséjét, a X. -k. 17. sz. mesét, _Kisfaludy_: XIII. k. 12. sz. m. jegyzetét; az -_üldözés közben hátrahajtott tárgyakat_ I. kötetünk 3. sz. jegyzetében; -a _vaslábbeli elnyövéséről_ is _Kisfaludy_: XIII. k. van szó, a 30. sz. -jegyzetben. - -A _boszorkány saját gyermekeinek a nyakát vágja le_ _Kisfaludy_: XIII. -k. 49. sz. m. _Incsulká_-ban s a jegyzetében felsoroltakban. _Köhler_: -I. k. 196., 467., 547. l. _Aarne_ 327. sz. j. idegen változataiban. - -=10. Az orrfülről.= _Kisfaludy_: XIII. k. _Krisztus Urunk és a -mostohatestvérek_ jegyzetében szóltunk változatairól. U. O. 57. sz. -jegyzetben a _születéskor kapott ajándékokról_ is szó van, mi a -magyarban meglehetősen különösen hangzik, van ugyan a magyaroknál is -szokásban a kis gyermek keresztanyjának korozsmát adni (Szeged) -leginkább inget, ruhát, de a magyar mesékben szokatlanok a születéskor -ajándékothozó tündérfélék, vagy mint a mesénkben is van, a két galamb -képében a nagynénék szerepe, kik a kicsit megajándékozva hozzák vissza, -hogy _gyöngy hull a szeméből, rózsa a szájából, rozmaring nyől utána_. - -A _szemvisszaszerzés_ előfordul alább a 15. sz., I. kötetünk 7. sz. -meséjében, _Kisfaludy_: XIII. k. 56. sz. jegyzetében. - -Mesénk első részét a román változatával vesd össze; _Köhler_: I. k. 314. -l., mellyel legjobban megegyez, egyéb külföldi változatait lásd U. O. a -tárgymutatóban _Blaubart_-ot. Magyar változatai _Merényi_: S. II. k. -149. l., _Kálmány_: Sz. II. k. 120. l. - -A _lelkek szabadítását_ feljebb a 7. sz. j., _segítségét_ pedig -_Kisfaludy_: XIII. k. 12. sz. jegyzetében említettük. - -Az _ördöggel való vitetést_ lásd az 5. sz. jegyzetben. - -_Galambokká_ változó leányok vannak az 1. sz. mesében is. - -=11. Pétör halász.= _Kisfaludy_: XII. k. XVI. sz. meséjével: _Halász -Józsi_-val s jegyzetével v. ö. A _másvilágra_ adott _megbízás_ mesénkből -hiányzik, különben azonos _Aarne_ 465. C. jegyzete meghatározásával, a -király megbüntetésére nálunk is megjelen az Úristen, mint _Halász -Józsi_-ban. Mesénk Halász Józsi keresztényesített alakítása, mely -főképpen a Sárkány helyett Krisztus szereplésében és az Istennek -ebédrehívása elhagyásában nyer legkiválóbb kifejezést, mely utóbb -említett tipus alkotó rész elhagyásával a mesetipus is meg van támadva. -Adatunk becsességét abban birja, hogy a megelőző világnézettől elütő, -ujabbkori világnézetet – ha a változatával összevetjük – minden nehézség -nélkül le lehet róla olvasni. - -A _szánó hármas ajándékot Krisztustól_ (= polczra teremtett kenyér, -feleségűl teremtett leány és a segítségre adott szamár) _Kisfaludy_: -XIII. kötetben soroltuk elő a _Krisztus urunk és a szegény ember_ -jegyzetében, meg van a 12. sz. mesénkben is. V. ö. még a 2. sz. mesével. - -A _háromas feladatot_ lásd alább a 14. sz. mesében s I. kötetünk 3. sz. -jegyyzetében. - -=12. Az öreg katona.= Lásd _Kisfaludy_: XVII. k. _Precsó_ jegyzetének -utalásait; a _szánó hármas ajándékot Krisztustól_ feljebb a 11. sz. -jegyzetben. - -=13. Hogy tanáta mög a szögény embör a vásárba az aranyat?= Az _1001 éj: -Die Geschichte des Verarmten, der durch einen Traum vieder Reich wurde_ -V. k. 340–341. lapján van a változata. A _segítő szerepet játszó -koldust_ lásd a megelőző 12. sz. és a 36. sz. adatunkban. Adatunkat, -mint töredéket, melyből hiányzik, hogy az ember szegény lett, miről az -_1001 éjben_ szó van, soroztam a mesék közé a _kisegítő öreg emberek_ -mellé, ha nem töredék, nem itt a helye. Mint e töredékből -következtethetni, a hiedelemmel telített mesékhez, a népszerint -történetekhez tartozik kiegészítve. - -=14. Jankovics.= Lásd _Kisfaludy_: XIII. k. _A tengeri kisasszony_ első -részét és jegyzetét, a _gyermek vízretevése_ meg van a 23. sz. -hagyományunkban is; a _háromas feladat_-ról a 11. sz. jegyzetben -szóltunk, a _varázsvessző_-ről az 1. sz. m. jegyzetében. Megtartottuk a -_Gaal_: I. k. 200. l. levő Jankalovicshoz hasonló hangzású elnevezést, a -szláv Jankovicsot. Mesénkben különös vonás, hogy a Szentpéter szerepét -játszó, háromszor pogácsát kapó koldús elváltozik, mint a szinte segítő -szerepet játszó _tátosló_ a 8. sz. mesében, lásd e mese jegyzetét is; -Jankalovics is elváltozik _Gaal_-nál, de ő nem a Szentpéter -szerepétjátszó koldús, hanem ilyen öregnek a kiáltására előjövő alantas -közeg. Jankovicsban a magyar mesékben otthonos _háromas_ feladat -keresztül van víve, mint az idegen _Poncianus históriája_ magyar -töredékében, lásd a 22. számú adatunknak: a _7 bölcs_-nek a jegyzetét. -Jankalovicsban ötös feladatot találunk, mi lehet a szláv mese -maradványa, de – mert Gaal (I. k. IV. lap) részint magyar közvitézektől -tollba mondva, vagy magok által számára leírva gyüjtötte meséit – lehet -a katonáknál szokásban levő kényszerítve mesélésé, mikor a sorosnak -mesélésével ki kell húznia az estét, mely sokszor benyúl az éjszakába -is. A mesemondó mikor gondolja, hogy társai alszanak, vagy nem bánják, -ha nem mesél is, azt mondja: _Csont!_ ha hallgatnak társai, nem mesél -tovább, de ha csak egy is ráfeleli: _Hús!_ akkor folytatnia kell s ha új -mesét is nem akar mondani, akkor a hőst olyan elhozataláért is küldi, -csakhogy az idő teljék, melyért különben nem küldené, ha nem -kényszerítve mesélne. (Szeged.) - -Mesénkben a _koczabárány_ ról is szó van, pár szót erről sem fog ártani -ide jegyezni. Van – hogy sorban menjünk – _koczatestvér_ (Szaján) a -német tejtestvér helyett, ide tartozik a „koczán nevelődött“ szólás -(Kunágota), mikor a gyermek nem az édesanyja tejét szopta. Van -_koczapipás_, ki akkor pipál, ha dohányt kap (Makó), tehát nem azt a -dohányt pipálja, melyet rendes körülmények között pipálnia kellene. Van -_koczabanda_ vályogvető czigányokból összeszedett muzsikus banda (Makó), -ez sem azt teszi, amit rendes körülmények közt tennie kell, t. i. a -vályogvetést. A _koczatolvaj_ (Makó), _koczavadász_ nem a rendes -foglalkozás űzését fejezi ki. Az _állatok_-nál leginkább a malaczokat -szokás más kocza – nem az anyja – alá tenni, hogy felnevelje őket. Ha -valamelyik kocza sokat fijadzik, hogy el ne húzza az anyját, elvesznek a -malaczaiból s az alá a kocza alá teszik, a melyiknek kevés van; vagy ha -két kocza oly keveset fijadzik, hogy egy is felnevelheti, akkor a -kevesebb számú malaczokat elveszik az anyjuktól és a másik fias kocza -alá vetik. A _bornyúnál_ a tehenet pálinkás kenyérrel lerészegítik, ha -más tehén borjúját akarják vele felneveltetni, akkor elvállalja; kivált -a kupeczok gyakorolják ezt. Érdekes a _bárányoknál_ az eljárás, mit – -mint tapasztaltam – nem minden juhpásztor tud, nem fog ártani -idejegyezni: - -„Van ojan is, hogy ha az ėgyik bírka kettőt ellik, a másik pedig ėgyet, -a ki ėgyet ellik, ha a fija eldöglik, akkor alátösznek abbul ėgyet, a -melik kettőt ellett, de ha nem válali aszt a báránt a meliknek a fija -mögdöglött, akkor mögnyúzik a döglött báránt és ráhúzzák êre az eleven -báránra a bűrit, akkor elválali (a juh). Eszt csak 3 napig köll tönni. A -báránbűrt csak rátöszik (az eleven bárányra), alulrul a két hátulsó -lábát mögkötik, az első (két) lábát pedig az eleven bárán nyakára kötik. - -(Egyházaskér.) - -Az időre nézve legjobb, ha egy écczaka történik mind a kettőnek az -ellése, vagy fijadzása, illetőleg borjazása, de van olyan disznó is, -hogy 3–4 nap múlva is elválalja, a borjúval négy vagy több napra is -megcsalják lerészegítéssel a tehenet. - -=15. Erzsék aszszony és a 2 lánya.= Mesénk _Az aranyrokka_ néven -ismeretes a meseirodalomban, ezen a néven meg van a ponyván is: Rózsa K. -Budapest 1897, mely úgy látom, _Milenowszky_ (I. Volksmärchen aus Böhmen -1853.) 121. lap. Das _Märchen vom goldenen Spinnrade_ meséjének a -fordítása. - -A _szemvisszaszerzést_ lásd feljebb a 10. sz. jegyzetben. - -=16. Tréfa.= A mese hiányosan a _Kisfaludy_: IX. k. 379. lapján van: _A -kis kondás három malacza_ név alatt, lásd a jegyzetét. Mesénkben a -zárójel közé tett sorok _nem hűen_ vannak közölve, de _A kis kondásé_ -sem, benne a 382. lapján előforduló _büdös_ szó elárulja, hogy _A kis -kondás_ utolja is, mint a _Tréfáé_ a hűen közlött _Gaal_: III. k. 155. -lapján levő: _A hatalmas síp_ utoljáéval azonos, miről I. kötetünk 6. -számú jegyzetében szólottunk. _Kolumbán_ Simon _a rangkülönbség_ -kiegyenlítését elmésen elintéző változatot küldött be az _Ethnologische -Mitteilungen aus Ungarn_ szerkesztőségéhez: az _Aranyszőrű malaczok_ -nevűt. A kis kanásznak a malaczokért megmutatja a királykisasszony a -titkos jegyeket s mikor a király a leánya kezét ígéri annak, a ki -kitalálja, a disznópásztor is versenyez érte s mielőtt megmondja az -elsőnek kérdezett jegyet, – miért a király haragra lobban, hogy az ő -leányát disznópásztor akarja feleségül – kiköti, hogy ha kitalálja, -félvéka pénzt küldjön a király az édesapjának, mit, miután megtett a -király, csak akkor megy a másodiknak kérdezett jegyet kitalálni, mit -szinte ugyanazzal a feltétellel ad a királynak tudtára. Így jár el a -harmadik kérdésnél is a disznópásztor. Mikor már _meggazdagodott_, -elment a disznópásztor a királyleányt feleségül kérni s az ellenkező -atyától feladatul kapja, hogy a maga vagyonából a király vejéhez illő -szép ruhát, ahhoz illő, szép négylovas hintót szerezzen s úgy jőjjön -kérőbe, mit könnyűszerrel meg is tesz s elkapja az érte epedő -királyleányt. Ebben tehát az _atya_ látja _meg a rangkülönbséget_ s a -mesehős meggazdagodása után kapott feladat teljesítése: _a gazdagságból -eredő rangkülönbség fent nem állásának bebizonyítása_. Lásd I. k. 6. sz. -mesejegyzet utolját. Mesénk finn változatainak _Aarne_ a 850. számot -adta. - -=17. A napkeleti királfijú és a napnyugoti királlėján.= _Hahn_ 6. -mesetipusa, melyhez tartozik mesénk is, már eddig is bajt okozott a -magyar mesékben; mert a közlővel, vagy a mesemondóval igénybe vetette a -símítót, mi által a mesét tipusából kisímítva, használhatatlanná tette a -mesevizsgálatra nézve; de a jövőben még több bajt fog okozni ez a -mesetipus, ha meséink nagyrészét össze fogjuk gyüjteni. Hogy a jövőben -tartozkodjék mindenki a símitástól, idejegyzem, hogy ma már – mikor a -mesék tipus szerint vannak ismertetve s annyi mesét ismerünk – símítani, -hogy észre ne vegyék, bajos és háládatlan munka. - -Mesénket tipusából kivetköztetve a _Kisfaludy_: IX. k. 376. lapján -találjuk: _A királyficzigánylegény_, hogy így mondjuk: rontsban. -Szemelőtt tartva, hogy a muzsikát veszi a mesehős igénybe, hogy a -királykisasszony figyelmét magára terelje, sajnáljuk, hogy a gyüjtő -nőtől jegyezte le, mert a magyarban párját mutatni nem tudunk. Nő, a -sikamlós helyeket, ha van még benne szeméremérzet, elmondani a -mesegyüjtő kedvéért nem fogja. Jelzett mesénk összefüggésben látszik -lenni eme szólásunkkal: „No, ennek is behegedültek“. (Szeged.) A -magyarban a muzsika alatt eddig a hegedűt értettük, a többi hangszert a -nevén neveztük. Nem hegedűvel, hanem czitorával vonja magára a figyelmet -_Hahn_ éppen e mesetipusú 109. sz. meséje, mely tájékozóul is -szolgálhat, ha valaki e mesetöredéket egészében le akarja jegyezni. - -Hahn 6. sz. m. tipusának másik példánya a _Kisfaludy_: X. k. 33. sz. -meséje; _A mesemondó királyfi_, de ennek is került egy rontsa, jobban -mondva, a ronts már előbb meg volt a _Kisfaludy_: III. k. 339. lapján: -_A Táltos királyleány_ mesében, melynél nemcsak a lejegyzőnek a neve -hiányzik, de még a lelőhelye sincs megjelelve, hogy az ember utána -nézhessen: miként hangzott eredetileg. Itt a mese utolsó része helyébe -prédikácziónak beillő, de ide nem alkalmazható sorokat tettek. Azt ugyan -a változatokból látjuk, hogy a leány eredetileg férjül kapta a mesehőst, -ekként nem ő vele bántak el hóhérilag, mint a mesében mondva van, hanem -a mese eredetijével. Úgy látom, a ki elbánt a mesével, zavarban volt, -nem ismerte az e nemű meséket. Előhozza a 3 köntöst s elfelejti -kitörölni, hogy a leány nem tudta megfejteni a találós mesét. Ha a leány -nem tudta megfejteni a mesét, nem kell bizonyság, elég bizonyság a -nemtudás. De a leány, úgy látom, hogy megtudta fejteni a mesét, hanem -csak úgy, hogy a mesehős előbb _megmondta neki; ezt kell bebizonyítani:_ -hogy nem magától fejtette meg, _ezért kell a köntös_. Mutatunk oly -változatot, az 57. számút, melyben nem kell a köntös, de _nem is fejti_ -meg a mesehős a mesét a leánynak előbb s mikor meg kell fejtenie, akkor -is másik, könnyen elérthető, találós mesével áll elő. A kritizált mese -találgatós meséje meg van _Kálmány_: Sz. II. k. 157 l. 21. szám alatt. -Idegen változatait lásd _Köhler_: I. k. _Rätsel_ felírás alatt, a -tárgymutatóban jelezve a lapok száma; _Aarne_ 851. sz. jegyzetében. A -17. számú mesénk közlésére nekünk is meg kell jegyeznünk, hogy a 110. -lap 15. sorában és a 111. lap 4. sorában a _hozzám_ szó után, a kik a -mesetipusokkal foglalkoznak, oda kell írniok a hálni szót a hűség -kedvéért; a sor ilyen értelme különben is kivehető a meséből. Azt -hiszem, ez a legjobb mód a sikamlós meséink közlésére nézve, ha az ily -helyeket a jegyzetekben közöljük hűen: a jegyzeteket úgyis csak az -olvassa végig, a ki a mesével nemcsak kedvtelésből foglalkozik. - - -57. Az én uram meséje. - -Hun vôt, hun nem vôt, vôt a világon ėgy jegönyenyárfa, annak a tetejin -vôt két hollófijú, Imre sógornak (szinte hallgatta) az ássa ki a szömit, -ha elalszik. - -Vôt a világon ėgy kiráj, a kiráj búsúlt nagyon, – úgy láttam, mint most! -– búsúlt, hogy a fija el akar mönni világot tróbáni. Vót a kirájnak ėgy -öreg katonája: e’ mán öszszejárt országot-világot. A kirájfi asztán -öszszebeszélt az öreg katonával. A katona aszongya neki: „No, hát -frátėr! – így hítták ėgymást – mikô el akarunk mönni, édösanyád _mög_ -akar _itatni!_ Majd ėgy pohár bort annak, nem köl möginni, hanem csak -főhajtani: mert a pohárba _mérög_ lösz; aszt akarik, hogy inkáb itt hâj -mög, minthogy elmöny!“ Főnyergöltek, elkászolóttak, vittek magukkal -mindönt, a mi köl: két átalvető zsákaranyat mind a két lóra, hogy lögyön -kőcscség; fölültek, odaugrajtottak a kastéj elébe. - -Búcsúznak ėgymástul, ėcczör odanyûtottak a kirájfinak ėgy pohár bort, -hogy igyon búcsúzásképpen! A kirájfi főhajtotta, de nem ivott belüle, -csak a lónak a marjára mönt. Aval mögszúrta a lovat, elmöntek. Mikor -kiértek a város szélire a gyöpre, elesött a ló, mögdöglött, mögölte a -mérög; asz monta az öreg katonának: „Hoczi a lovadat! maj én âra ülök, -tė mög erigy viszsza, nyergőj másik lovat!“ A kirájfi ráűlt az ű lovára, -az öreg katona viszszamönt, nyergölt másik lovat; a kirájfi addig -elhalatt. Az öreg katona mikor a döglött ló mellett mönt, mán akkô két -holló kivákta a két szömit; de a két hollófijú is mög vôt dögölve. Az -öreg katona lėszállt a lórû, lėvákta a két _hollófijúnak a fejit_, -beletötte a tarisznyába osztán êváktatott, utôérte a kirájfit. - -Mönnek, möndögélnek, hetedhét ország ellen, beérnek ėgy nagy erdőségbe; -mikor beérnek a közepire, lėpányváznak, – jó mező vôt – ott pihennek, -legeltetnek. Itt oszt az öreg katona szödött tűzrevalót, tüzet rakott, -főszték a vacsorát: a hollófejet. Ėcczör möghajják, hogy zörgés van az -erdőbe, aszongya az öreg katona: „No, frátėr, húzogygyunk fére!“ Ėccző -mén tizėnkét haramija a tűzhön; a hogy mönnek, ėgy aszongya: „Itt van -valaki, mer kulacs is van mög föl a hús!“ Fölvöszi ėgy a kulacsot, -iszik, isznak minynyájan, osztán öttek mind a tizėnketten. Mikor -jôlaktak, mind a 12 elalutt, az öreg katona odamén, látytya, hogy mög -vannak halva. „No, frátėr nyergöjjünk, mer mögvirad!“ mongya az öreg -katona. Odamönt osztán az öreg katona, mind a tizėnkettőnek a _nyelvit -lėvagdosta_, betötte a tarisznyába; aval osztán möntek. - -Möntek, möndögéltek, hetedhét ország ellen möntek, bemöntek űk ėgy -városba, bemöntek a natykocsmába. Itt híre vôt, hogy mindönki, a ki tud -mesét, mönynyön a kirájlányhon, az kitanáli, akármijen tanágatós mesét -mondanak neki. Ha 3 nap alatt ki nem tanáli, ha legén, hozzámén -(feleségül); ha nem legén, nagy jutalmat kap; de ha kitanáli, vége az -életinek (a ki feladta a mesét). Aszongya az öreg katona: „No, frátėr! -erigy fő a kirájlánhon, mond ê neki a mi az útunkba történt, hogy: „Ėcs -csöptű _mögdöglött_: ėgy, ėgytű: kettő, kettőtű: 12, mi ja? tanájja ki a -kirájlán.“ Ez az ű útytyukba történt: az édösanynya – mikor a kirájfi el -akart indulni – mérget tött a borba, a kirájfi nem ivott belüle, de ėcs -csöp a ló marjára mönt, attul osztán a ló mögdöglött; a lónak két -hollófijú kivákta a két szömit, attul mögdöglött mind a 2, az öreg -katona lėvákta a két holló fejit, főzött belüle vacsorát, a vacsorát -mögötte a 12 haramija, mind a 12 elalutt tűle örökre; ez vôt az ű -meséjük. A kirájfi osztán főmönt a kirájlányhon, elmonta a meséjit: „Ėcs -csöptül mögdöglött: ėgy, ėgytű: kettő, kettőtű: tizėnkettő; mi ja?“ A -kirájlán tanálgatta ėgy nap, tanálgatta, nem bírta kitanálni, aszongya a -szôgálónak: „Ėrigy lė az öreg katonáhon, vigyél neki ėt _tálaranyat_, -mongyad, hogy az üvé lösz, ha elmongya (= megfejti) az ura meséjit!“ Az -öreg katona vakart az istállóba, odamén a szôgáló, aszongya: „Mongya el -az ura meséjit, hosztam ėt tálaranyat!“ „Kimégy innét (ilyenje-olyanja) -– mongya az öreg katona – van itt arany ölég! – aval rugja az aranyat a -_ganéba_ – nem mondom mög, ha csak lė nem gyüsz estére hozzám, itt nem -hálsz!“ Fölmönt a szôgáló a kirájlánhon, aszongya: „Mit mondott az öreg -katona?“ „Aszonta, hogy ha lėmék estére, mögmongya“. Aszongya a -kirájlán: „Lögyön az arany a tijed, erigy el estére!“ Az öreg katona mög -kitanította a kirájfit: „No, frátėr! tė majd êbújsz, mikó mondani akarom -a mesét, csak üss engöm is mög a lánt is az ustorrâ!“ Este lėmén a -szôgáló, ėcczör aszongya: „Mongya mán, katona, az ura meséjit!“ Elkeszdi -az öreg katona: „Az én uram meséje, az én uram meséje“, a kirájfi -odaugrik, jó ráhány a lányra is mög a katonára is. A szôgáló hogy -kikapott, êszalatt. „No! – aszongya a kirájlány – mögtanûtad-ė?, „Dehogy -tanûtam! – mongya a szôgáló – a kirájfi hazagyütt, mögvert éngöm is, a -katonát is, pedig a katona elkeszte mán mondani“. Másnap estefelé -odakűtte a szobalánt, de az is úgy járt, mind a szôgáló. Mos mán mi -csinájjanak? kéntelen vôt a kirájlán elmönni a katonáhon. „No, frátėr! – -aszongya a katona – mos maj én bújok el, tė löszöl a kirájlánynyal!“ Az -öreg katona kitanította a kirájfit, ű mög elmönt a kocsmába mulatni. - -A kirájfi vakar az istállóba keményen, ėcczör gyün a kirájlán: „Jó napot -agygyon isten! katona úr“, – mongya a kirájlán. „Agygyon Isten!“ mongya -a kirájfi. „Hosztam ėt tálaranyat, mongya el az ura meséjit!“ „Kimöny -innét (ilyenje-olyanja) – mongya a kirájfi – van itt ölég arany! – aval -rugja az aranyat a ganéba – nem mondom mög, ha csak estére lė nem gyüsz -hozzám, itt nem hálsz!“ Este lėmönt a kirájlán, a katona mán akkô -elbújt. Ėcczör aszongya a kirájlán: „Mongya mán az ura meséjit!“ A -kirájfi elkeszdi: „Az én uram meséje, az én uram meséje“. Odaugrik a -katona, elveri a kirájlánt mög a kirájfit is, a kirájlán hazaszalatt. - -Másnap hírül adik, hogy _nem tanálik ki_ a mesét! Főmén az öreg katona a -kirájfival a kastéjba, ott aszongyák: „Fejcsék hát mög a mesét!“ -Aszongya az öreg katona: „Mos, hogy be vagyunk kvártélozva, a frátėrral -kimöntünk lesbe, ojan szöröncse tanát, hogy ėgy őzecske gyütt rám -szömbe, de a frátėrra nem mönt sömmi sė, mögfoktam az őzecskét, az enyim -lött. Másnap mögén kimöntünk lesbe, mögén ojan szöröncse tanát, hogy ėgy -őzecske gyütt rám szömbe, de a frátėrra mögén nem mönt sömmi sė, ez az -őzecske is az enyim lött. Harmadík este mögén kimöntünk lesbe, akkô mán -a kirájfira mönt ėgy szép őzecske, de rám nem gyütt sėmmi sė“. A -kirájlán halgatta ėd darabig, osztán a kirájfinak a nyakába borût, -mögölelte, mögcsókolta, akkor osztán a kirájlán a kirájfijé lött. Nagy -lakodalmat csináltak, éltek boldogul, még most is élnek, ha mög nem -haltak. - -(Magyarszentmárton.) - -=18. A két ėtesvér.= Változatait _Kisfaludy_: XVII. k. a _Világbíró Nagy -Sándor itélete_ jegyzetében említettem fel, mely adatot – szemelőtt -tartva a mondáról való felfogást a mondák közé soroztam. - -=19. A bocskordi kiráj kitutta a ludamėnti kirájt.= Az Alföldön a -legelterjedtebb mesék közé tartozik, csak az a kár, hogy drasztikus -dolgokkal szeretik tódítani. Valami különös ész találó nyilatkozását -látja a nép a _bocskordi_-féle elnevezésekben s ha az ember nem látszik -észrevenni, még figyelmeztetik is reá. Az 58. számú változat -közölhetetlen, a mint a mesélő mondta, beganajozza a gazda asztalát -stb., hogy e pár sorban is azután meglátszik az elmondó símítása, még -ételt sem vág az ágyba, ennek oka abban keresendő, hogy a mint először -mondta, kijelentettem, hogy nem lehet leírni s e pár sort is az utolsó -szakasz kedvéért jegyeztem le, mely szebben van mondva Borbélyénál s -szokottabb elnevezés. Ha jól tudom, közölhetetlen dolgokat mesélnek az -59. számú változatban is a közlött sorokhoz, azért mondja a mesét -megszakajtó befejezést: „Ha a puczrot szét nem vákták vôna“ stb., minő -befejezést akkor használ a nép, mikor nem tudja a folytatást, vagy -különböző okoknál fogva, mint itt is, jónak látja befejezni, erről más -kötetünkben szólunk. - - -58. A bocskordi kiráj kiverte a ludamenti kirájt… - -Vôt a világon két szabacságos katona, a hogy möndögéltek hazafele, rájuk -estelödött. Bemöntek ėgy tanyára, szálást kértek. Ott éppen vacsoráltak -sült libát, bemöntek kérdöszték, hogy möghálhatnak-ė űk ott? A gaszda -mingyá hítta is vacsorálni, hogy möghálhatnak. Ėgy szóra nem möntek -vacsorálni, mászszor nem hítták; az aszszon főtötte a sűtt libát a -kemöncze tetejire. Lėfeküttek a katonák is: az aszszon a fődre csinát -ágyat. Mikor elalutt a gazda, aszongya az ėgygyik, a mölik éhösseb vôt: -„Halod, komám! a gazdának van jónagy bocskora, föltögyük a tepsibe, a -sült libát mög a tarisznyába, oszt útra kelünk! nem várjuk a röggelt“. -Úgy is töttek. Mikor elindultak, a gazda aszongya: „Hová mönnek? mé nem -várik be a röggêt?“ - -„Muszáj mönni, – mongya a katona – mer bocskordi kiráj kiverte ludamenti -kirájt tepsivárábul, annak köl segíteni!“ Hát röggel, mikor főkeltek, -látytyák, hogy csakugyan kiverte bocskordi kiráj tepsivárábul a -ludamenti kirájt, annak köl segíteni. - -(Egyházaskér.) - - -59. Az okos leány és a katonák. - -Vôt a világon két szabacságos katona, útazott hazafelé, beértek ėgy -faluba. A szélső házná bemöntek és kértek éjjeli szálást. Mögengették, -attak nekik szálást, úgy az ajtó mögé igazítottak nekik hejjet. A két -katona nagyon éhös vôt, de nem vôt nekik sė kinyerük, sė kőcscségük, -kérni pedig szégyöltek, úgy mög pedig a házigazda nem adott nekik. A -gazdaszszony főzött maguknak vacsorára ė’ jó tál kukoriczakását, mikô -jôlaktak, a mi mögmaratt, lėborították az asztalra, de a katonáknak nem -attak belüle. - -Mikor lėtakarottak, aszongya a két katona, ėgyik a másiknak: „Halod-ė, -hé! én êlopom a kását oszt êmögyünk!“ A legöregeb katona elmönt az -asztalhon, elővötte a kását tállal, két kalánt készítött és sütétbe nem -trefelt viszszamönni amahon, hanem az aszszon fejihön tötte a kását. Az -aszszon a mint hanyitt fekütt, elkeszte: „Fű–ű–ű–ű!“ Fújta a kását. -Aszongya a katona: „Nė fûd, nem meleg, hanem ögyé!“ Asz gondolta: a -másik katona fújja, – de az aszszony csak fútta. – „Nė fûd – aszongya – -mer a szádhon vágok ėgy kalánynyâ!“ Az aszszony méjen alutt, még jobban -hozzáfogott fújni; a katona mán nem álhatta, kikapott ėgy kalánynyâ, -odacsapta az aszszon szájáhon, de az aszszon azé nem kelt fő. A katona -lėtötte a tálat, addig ögyelgött a házba, főtanáta a másik katonát, -aszongya: „Hát, nem loptad el a kását?“ „Hát, nem tėhozzád váktam a -kását?“ kérdözi tűle. „Énhozzám? nem váktad!“ „Csak gyerünk – aszongya – -még fő nem kelnek!“ - -A két katona elszökött, az ura mögfordult, odaért a keze az aszszon -szájáhon: „Hé! – aszongya – tė kását köpködöl álmodba?“ „A! – aszongya – -mi jez?“ Möggyûtik a gyėrtyát, ott látik a kását, az aszszony aszongya, -hogy ű hánta ki a kását. A két katona mán jô êmönt, mindég möntek, még -csak rájuk nem estelödött. Mikô mán beestelödött, beértek a másik -városba és a szélső házná bezörgettek, hogy kapnak-ė hálást? - -Még a házigazda kérte mög űket, hogy csak hájanak itt, mer űk a másik -városba mönnek a feleségivel, oda köl mönni: „Van ėgy tizėnhét esztendős -lányocskám, fél maga!“ A két katona mingyá válalta. Aszongya a házigazda -a lányának: „No, lányom! készícscsé vacsorát a katona uraknak, majd itt -fognak hálálni az écczaka!“ A két katona aszongya ėgygyik a másikának: -„No, hé! itt ėccző én hálok a lánynyâ, mászô tė!“ Aszongya a lány nekik: -„Katona uram, nė tusakogygyanak rajta, én mögmondom az igazat, én -fekszök középett, maguk kétfelű mellettem, jô lösz-ė?“ Beleėgygyezött a -két katona. Mikô készültek fekünni, aszongya az ėgygyiknek: „No, katona -uram! gyűjön ki ėgy kicsikét, maga mög maragygyon idebe!“ A fijatalabbra -rázárta a nagyház (= nagy szoba) ajtót, amaszt mög bevezette a kisházba. -Mikô bemöntek, aszongya: „Ejnye a tüszhejjön felejtöttem a nat tálat, a -macska lėtanáli verni, elmék, eltöszöm onnén!“ Rázárta az ajtót emerre -is, ű pedig lėfekütt a konyha közepire. Másnap röggel ėsz szobába mén a -katona mind a kettő. „No, – aszongya az ėgygyik – tė nálad hált a lány -az écczaka?“ „Nem igaz! tė nálad hált“, mongya a másik. Aszongya a lány: -„No, lássák! mögmontam, hogy én középett fekszök: én feküttem középett a -konyhába, maguk kétfelű mellettem (a szobában)“. - -Sütött nekik früstökre ėgy puczrot a lány. Mikor möksűtt a puczor, -kisöpörte a házat, de a szemetet ott hatta ėgy sarokba, a katonáknak -adott önni, aval ű kimönt tehenet fejni. A két katona mög addig övött: a -kását kiötték, a mi szemét vôt a sarokba, aval a bűrt telerakták, -főtötték a kemincze tetejire, de nem várták be a kislánt, hanem útnak -vötték magukat és elmöntek. Itt a lán hamarossan mönt be utánnuk, mingyá -nészte a kemincze tetejin a tepszit; itten a lány friss kapással -ėnynyihány darab húst öszszeszödött és szalatt lelketlenül a két katona -után: „Várjanak katona uramék! itt maratt még ėgy puczor mög ėnynyihány -darab hús, jó lösz maguknak útra!“ A két katona felesölődött rajta, hogy -kijé lösz a puczor mög a hús? Aszongya a legöregeb: „No, várjá! itt mög -itt van az országútba ėgy csárda, ott majd eloszszuk!“ Mikô odaértek a -csárdáhon, bemöntek, a vôt a legelső: kértek a csárdásnétul ėgy kést -oszt kétfelé vákták a puczrot, a mit beletöttek szemetet, a vôt benne. -„No, lád komám! aszongya az öregeb – mögén becsapott bennünket az a -tizėnhét esztendős lány“. - -Ha a puczrot szét nem vákták vôna, az én mesém is hoszszab lött vóna. - -(Magyarszentmárton.) - -=20. Tillinkó.= Változatait lásd a _Kisfaludy_: XIII. k. _Fillinkó_ -jegyzetében, finn változatairól _Aarne_ 1525. A. sz. jegyzetében -emlékezik meg. - -=21. Bohó Misi.= _Kisfaludy_: XIII. k. _A bolondos fiú_ jegyzetében -szóltunk a változatairól, _Bolondos Janó és Katóka_ néven ismeretes az -Alföldön; a _bohó_ szó nem is fejezi ki az elkövetett ostobaságokat; a -befejezése is elüt a változataitól, mit az elfelejtésnek kell betudnom, -habár hallotta Borbély a 60. számú mesélését, figyelmeztettem is a -befejezésre, nem volt vele hajlandó megtoldani meséjét, mi ezen a téren -dícsérendő. Alább közlött változatai közt van asszony is a 62. számúban, -milyent _Köhler_: I. k. 71. lapján említ. _Aarne_ mesénkről 1653. A., -1009. sz. alatt szól. - - -60. Féleszű Pista. - -Hun nem vôt, vôt a világon ėgy ojan féleszű fijatal embör, elmönt -szôgálni, beált ėgy gazdáhon. Három nap vôt az esztendő, kapott ėgy tűt, -a vôt a bére. A hogy mönt hazafele, előtte mönt ėgy szénás szekér, -beleszúrta a tűt a szénás szekérbe. Ėcczör a szekér êfordútt ėgy másik -útra, elkesz kijabálni a Pista: „Mögájjon ken! mögájjon ken! egész -_esztendővaló_ béröm benne van a széna köszt“. Itt oszt az embör mög a -Pista keresik a bérit a széna köszt: a szénát mind lėdúrták, még sė -tanálik. Itt oszt kérdözi az embör hogy: „Mi vôt az, mijen vôt?“ -Aszongya Pista: „Hát ėgy tű“. Az embör mögharagudott, hogy ojan kárt -csinált, jô êverte a Pistát. A Pista osztán nagyszomorújan hazamönt, -êpanaszolta otthun, hogy hogy járt. Az anynya aszongya neki: „Nem oda -köllött vôna szúrni, fijam! hanem a kalapodhon“. - -Pista mögén útra kelt, elmönt a gazdájáhon bérösnek. Három nap vôt az -esztendő; kitelt az esztendő, kapott ėgy kétágú vasvėllát, odaszúrta a -kalapjáhon, hazamönt. Mikô az anynya möglátytya, aszongya: „Hej, fijam! -nem úgy köllött vôna aszt hozni“. „Hát hogy?“ Aszongya: „A váladra -tönni, a váladon hosztad vôna“. - -Pista osztán viszszamönt mögén csak a régi gazdájáhon, kapott ėgy, éves -bornyút, fővötte a válára, úgy vitte haza; de az jó lėnyaldosta a -hátárul a bűrt. Mikor hazaért, panaszkodott az anynyának; az anynya -aszongya: „Hej, fijam! nem úgy köllött vôna aszt hozni, hanem kötélre -kötni, osz csalogatni: boczikém, boczikém! - -Mögént oszt viszszamönt Pista a régi gazdájáhon, három nap vôt ėgy -esztendő. Mikor kitelt az esztendő, odatta a gazda a lányát, a vôt az -esztendővaló bére. Pista oszt a nyakára kötött kötelet, vezette haza, -marokszénával csalogatta: „Boczikém! boczikém!“ Mikor hazaért, bekötötte -az istálóba a jászolhon, adott neki szénát, bemönt az anynyának monta, -hogy gyűjön ki! nézze mög, hogy mit szôgált most. Az anynya kimönt, -látytya, hogy a lány mög van kötve a jászolhon, aszongya a fijának: -„Eszt karszűgyön köllött vôna hozni, ez a feleségöd lösz“. Pista oszt -elôtta, bevezette a szobába, bekötötték a fejit, a felesége lött. - -Az anynya oszt möghalt, a feleséginek mög születött ėgy gyeröke. -Mögvôtak űk ėgy pár hétig, még kinyerük vôt, hanem osztán kinyeret -köllött mönni keresni. Ėcczör aszongya az aszszon neki: „Mönynyé ken mán -a szomszédba, halgatóczék ken, ha ėgy kis dôgot hallana ken pészt -keresni! mer elfogy az a kis eleségünk, nem lösz mit önni“. Az embör -elmönt ėgy gazdag hászhon, begyukta a fejit a lécz köszt a kerítésön, -ott halgatócczott egész sütét estig, de nem halott sėmmit. Hazamönt oszt -este, kérdözi az aszszon: „No, hallott-ė kend valamit?“ „Nem halottam -én! hát ojan bolonnak töttél: egész nap tartottam a fejem a lécz köszt, -úgy mögfájult a nyakam, nem tudom, hogy heveröm ki!“ „Nem úgy köllött -vôna, hanem tudakolóczni, kérdözni, hogy van-ė dolog? No, maj hônap êmék -én, kend marad itthun“. - -Úgy is vôt, másnap az aszszon főkelt korán, mongya az embörnek: -„Bevetöttem a kinyereket öt órakor, maj kiszögygye ken, ha mögsül! Van a -keminczébe kápiszta, âra mög tögyé ken szalonnát! A kis gyerököt -mögfüröszsze ken, a fülit is kitisztítgassa ken!“ Az aszszon osztán -elmönt. Az embör oszt fôralt ėgy nagy kasztrôvizet, bevitte, beledűtötte -a teknyőbe, a kis gyerököt lėvetkősztette, jô mosogatta a fôró vízzê, -elővött ėgy árat, a fülit jô kipuczolta, lėfektette a bőcsőbe, a -fôróvíztül elalutt örökre. Itt osztán eszibe jutott, hogy a kápisztára -is köll szalonna, bemönt a komrába, vôt még ėgy ôdalszalonnájuk, fővötte -a válára, kést vött a kezibe, kimönt a kerbe, oszt mindön kápisztára ėgy -jó nad darabszalonnát tött. Utánna ėgy nagy tarka kutya mind fölszötte. -Mikor az utolsó darabot föltötte a kápisztára, aszt is fölkapta a tarka -kutya. Itt oszt az embör utánna a tarka kutyának, öszsze-viszszakergette -az udvarba, a pinczeajtó nyîva vôt a kutya beszalatt a pinczébe, utánna -a Pista, bezárta a pinczeajtót. Nem tanát ütlegöt, vôt ėgy tizėnkétakós -hordó, teli vôt borral, csapra vôt ütve, Pista kirántotta a csapot, aval -ütötte a tarka kutyát, a bor êfojt. Mikor jô êverte a kutyát, -kieresztötte a pinczébül, akkor látta, hogy a pincze félig van borral. -Vôt tizėnkét zsák lüszt a palláson, lėhorta oszt beleszórta, hogy igya -föl a bort, a felesége észre nė vögye. - -Hazaért a felesége, mingyá kérdözi: „No! a kis gyerököt mögfürdette -kend?“ „Mög, még most is alszik“. Az aszszon nézi, hát a kis gyerök mög -van halva. „Kápisztába tött-ė kend szalonnát?“ „Töttem, – aszongya – -mikor az utolsó fére rátöttem, aszt is mögötte ėgy tarka kutya“. „Ó, hé! -nem oda montam, hogy tögyé ken, hanem a keminczébe van a fazékba, abba -montam, hogy tögyé ken. A kinyeret kivötte kend-ė?“ „Hej! hát aszt -êfelejtöttem“. Az aszszon nézi a kinyereket, hát szénné vannak égve. Az -aszszon főmönt a pallásra, hogy hoz lė lüsztöt, majd süt másikat, hát -hogy nincsen lüszt, kérdözi az embört: „Hát huvá tötte kend a lüsztöt?“ -Az embör osztán elsorolta, hogy járt a tarka kutyával. „Hát aszongya az -aszszon, – hogy mos sė bor, sė szalonna, sė lüszt, sėmmi sincs!“ - -A kis gyerököt eltemették, aszongya az aszszon: „Gyerünk édösapámhon! -maj kérünk lüsztöt is, mög eleségöt“. Elindultak, az aszszon aszongya az -embörnek: „Csukja ken be az ajtót!“ Az embör nem jô értötte, lėvötte, az -ajtót a válára vötte oszt vitte. Mikor mán fele útytyára értek, az embör -aszongya: „Hej, de nehéz! mék sė érünk oda?“ Az aszszon viszszanéz, hogy -mi jaz a nehéz, hát láti, hogy az embör hozi az ajtót a válán. „Hej, hé! -nem aszontam én: hogy hozza ken, hanem hogy: csukja ken be! mos mán -tögye ken lė itt, az erdőszélibe, maj ha haza gyüvünk, viszszahozzuk“. - -Möntek csak továb. Ėcczör az aszszon aszongya az embörnek: „Halli ken, -hé! most öszszegyünnek az egész rokonságok, maj ha öszünk, ha én -mögnyomom a ken lábát, nė ögyé ken, mer én szégyölném, ha sokat önne -kend“. Itt oszt odaértek, jószívvel fogatták űket, az apjájék -öszszehítták az egész rokonságot, êgyütt a _meszszi-vejük_. Lėültek -önni, a mönyecske szömbe ült vele: az urával. A macska körösztülszalatt -az embörnek a lábán, de még akkô csak a levest ötték, az embör lėrakta a -kalánt, nem övött továb, hasztalan monták neki, csak nem övött; az -aszszon ís kacsingatott neki, hogy ögyön, csak nem övött. Este oszt -lėfeküttek; ėcczör az embör aszongya az aszszonnak: „Ejnye, hé! de éhös -vagyok“. Az aszszon aszongya neki: „Mé nem övött ken?“ Aszongya: -„Mögnyomtad a lábomat, hogy nė ögyek“. „Nem én nyomtam mög, hanem a -macska szalatt rajta körösztül, hanem – aszongya – ott van a kemincze -tetejin a rétes, vögyé ken, ögyé ken!“ Az embör főkereködött, odamén a -keminczéhön, tapogatóczott, hát a kezibe akatt ėgy kis macska, aszt oszt -mögötte; a hogy gyütt lė a patkárul, ott fekütt az aszszonnak az -öreganynya, ráesött âra Az öregaszszon fölijett, az embör mög odaszalatt -az ágyhon, aszongya a feleséginek: „Ejnye, hé! de szőrös ez a tė anyádék -rétessük!“ „Talán a kis macskákat ötte kend, ken mög?“ „Biz aszt öttem -én“. Az embör ėcczör aszongya: „Ejnye, hé! én kimönnék a szükségömre!“ -„Nė mönynyé ken ki! ott van a kisházba (= hátulsó szoba) a bidli, -mönynyé ken oda!“ Az embör főkereködött, kimönt, tapogat a kisházba, -kezibe akad a mézesfazék, âra ült oszt mögfokta a fazėkat, hogy maj -kihajinti – ezalatt az üdő alatt az apja jis kin vôt az udvaron, Pista -aszt hitte, hogy fehér oszlop, hozzávákta, a fehér oszlop eldült. -Bemönt, monta a feleséginek, hogy mijen gyönge oszloptok van nektök. -„Talán édösapámhon vákta ken? mer a mönt az eléb ki“. „Biz ahhon“. Itt -az aszszon kiszalatt nézni, hát csakugyan az édösapja! akkor mögijettek, -êmöntek, hogy baj nė lögyön. - -Mikor odaértek, a hun az ajtót hatták, rájuk estelödött, akkor az -aszszon aszonta az embörnek: „Itt nem jó lösz möghálni a fa alatt, hanem -vigyük föl az ajtót a fatetejibe, ott nem ösznek mög a farkasok“. -Fölvitték az ajtót a fatetejibe, fönt háltak. Éféltájba 12 haramija -odamönt annak a fának a tüvihön, nagy tüzet raktak, ėgy üstbe kását -fősztek, aszongya ėcczör Pista: („Vizelhetném! én levizelek“. „Hát -vizeljen kend!“) monta a felesége, Pista osztán (lėvizelt) éppen a -haramiják üstyibe, azok mög kanalaszták: „De jó meleg eső! de jó meleg -eső!“ Pista azután a hogy mönt lėfekünni, lėesött az ajtó velük ėgyütt, -ráesött a harmajákra, azok széjjelfuttak, ott hatták mindönüket, de ėgy -az ajtó alatt maratt, elharapta a nyelvit, akkô mán Pista jis -főtápászkodott, möglátta a haramija, a mölik elharapta a nyelvit, kibútt -az ajtó alul, szalatt a többi után, hogy mögmongya: embör vôt, oszt aszt -monta: „Embör lót! embör lót!“ Akkor oszt a haramiják még jobban -szalattak, Pista osztán főpakolta a sok kincsöt (a mit a haramiák ott -hagytak), gazdag embör lött. - -(Egyházaskér.) - - -61. Bolond Károly. - -Egyszer volt, hol nem volt, egy kovács mesterembernek egy inasa: -Károlynak hívták. Egyszer elküldték húsért. Károly vitt egy kötelet s a -mint megvette a húst, a kötélre kötötte, húzta. A kutyák észrevették a -húst, odamentek és szépen lerágták. Hazamegy, mutatja a kötelet. „Hát a -hús hol van?“ kérdezi a mester. „Hát a kötélre kötöttem, a kutyák pedig -lerágták“, mondja Károly. „Ó, te bolond! nem úgy kellett volna, hanem -kendőt vinni s abba tenni. Máskor kendőben hozd!“ „Jól van! – mondja -Károly – máskor kendőt viszek s abban hozom!“ Délben azután elküldik -borért. Károly keres egy kendőt s megy borért. A mint elmondja, hogy -miért jött, kérdezi a kocsmáros: „Hát, hová öntsem?“ „Ide: a kendőbe!“ -mondja Károly. „De kifolyik“. „Bánom is én! nekem azt mondták, kendőben -hozzam“. A kocsmárosnak vendégei voltak, nem sokat beszélt, beleöntötte -a kendőbe a bort. A bor az úton az utolsó csöppig kifolyt. Hazamegy -Károly, mutatja a kendőt, hogy nincs benne semmi sem. „Hát a bor hol -van?“ kérdezi a mester. „Hát a kendőbe mondtam, hogy dűtsék, bele is -dűtötték, de kifolyt“, mondja Károly. „Ó, te bolond! nem úgy kellett -volna, hanem üveget vinni, hogy abba dűtsék“. „Jól van! – mondja Károly -– máskor üveget viszek s abba hozom!“ Másnap a gazdájának mosdani -üvegben visz be forró vizet s mikor bemegy, szétpattan az üveg és a -gazdájának a képét mind összehasogatta. „Ó, te bolond! mit csináltál? -nem üvegben kell a mosdanivaló vizet hozni, – mondják neki – hanem -lavórban!“ „Jól van! – mondja Károly – máskor abban hozom!“ - -Mikor a gazdájának a képe gyógyulóban volt már, vasért mentek a városba, -addig beszélgettek az ismerősökkel, hogy mikor hazafelé jöttek, rájuk -esteledett. Erdőn kellett keresztül menniök, nem tudták, mít -csináljanak? rájuk setétedett, felmásztak egy fára. Egyszer, úgy -tizenkét óra tájban rablók telepedtek a fa alá, sütöttek, főztek: kását -főztek, nyárson szalonnát sütöttek. Károly egyideig összehúzta magát, de -azután megsokalta a nehéz zsákot tartani, azt mondja: „Gazduram! ez a -zsák nagyon nehéz, én ledobom!“ „Hát, dobd le!“ Károly ledobta a zsákot, -a zsiványok szétszaladtak, csak egy maradt ott, a melyikre ráesett a -zsák és elharapta a nyelvét, azután kiabálta: „Embéd lót, embéd lót!“ -Azt akarta mondani: ember volt, ember volt! ne szaladjanak, jöjjenek -vissza, de a többiek nem értették, annál jobban szaladtak. Károly a -gazdájával lejött a fáról s a mi pénzt a zsiványok ott hagytak, -hazavitte. - -(Pécska.) - - -62. Okosbolond aszszon. - -Hol volt, hol nem volt, vôt a világon ėgy legén, mögházasodott: elvött -ėl lánt. Écczör hazamén a szögén embör a munkábul, az aszszon fölagygya -a vacsorát, az embör mongya neki: „Hozzá be ėgy kandsó bort!“ Vitt föl -az aszszon ėgy kandsó bort, mögiszsza az embör, asztán kimén a kamrába, -hát látytya, hogy kifojt a bora mind, mert nem csavarta viszsza (a -csapot), nem zárta el a hordót (az asszony). Mongya az embör az -aszszonnak: „Kifojt a bor, hincse be ėgy kis homokkal! Kapja magát az -aszszon, ott vôt ėgy na zsák tiszta liszt, rászórta mind. Bemén az embör -a kamrába, így gondolkozik: Ennek az aszszonnak nincs esze, – vôt neki -ėgy tehene – a tehenet is eladom, mert még kárt csinál benne! Elhajtotta -(a tehenet) a pijaczra, elatta 25 aranyé. Hazavitte a pészt, mögmutatta -az aszszonnak, de aszonta, hogy sárgacsikó, ráparancsolt az aszszonra, -hogy: „Majd eszt elásom az istállóba, de hozzá nė nyúj, mer mögrug!“ -Azután az embör, mind a ki jól végezte a dolgát, elmönt munkába, az -aszszon mög mönt dolgára. - -A mint végeszte a dolgát, beszólt ėgy olá: „Köcsögöket vögyenek! -köcsögöket“. „Jaj! nem tudunk – mongya az aszszon – nincsen pézünk, de -ha sárgacsikóké annak, akkor veszek“. „De mijen az a sárgacsikó?“ mongya -az olá. „Ott van az istállóba, de rám parancsolt az uram, hogy föl nė -ássam én, de ha nem félnek tűle, hogy mögrugja (magukat), ássák föl!“ Az -olájok fölásták a sárgacsikókat, a köcsögöket lėrakták és elszöktek. De -mögörült ám az aszszon a sok köcsögnek; gondolta: hogy becsapta ezöket -az olájokat, hogy mögörül az én uram, ha hazagyün, hogy azé a -haszontalan jószágoké menynyi köcsögöt kaptam; hanem mos mán dologra! -Körül vót az udvar karókkal, minynyájinak (köcsögnek) kiütötte a fenekit -és a karóba húszta. Hazamönt a szögén embör, elébe áll az aszszon: „Csak -nézz ide! micsoda hasznot csináltam? becsaptam az olájokat! csak -képzeld! azért a haszontalan sárgacsikóké menynyi köcsögöket kaptam?“ - -A szögén embörnek mit vôt, mit tönni? kérdöszte: mêre möntek azok a -bėtyár emberek? Szalatt utánnuk, de közbe viszszaszólt az aszszonnak: -„Aszszon! az ajtót zárd be, jókarba hadd, hogy valami baj nė lögyön!“ -Micsinál a szögén aszszon, lėvötte az ajtót, bezárta, a kûcsot -fölakasztotta, az ajtót a karjára akarta tönni, de így nem bírta, a -hátára vötte, jô mögfokta, vitte, maj mögszakatt, kiját az embörnek: -„Várjál mög! nagyon nehéz ez az ajtó!“ Viszszanéz a szögén embör, hát! -látytya, hogy maj mögszakad az aszszon, mongya néki, hogy: „Mé hosztad -magaddal az ajtót?“ „Tán bizon, neköd ál föjjeb! nem tė montad, hogy jô -karba tarcsam? hát legjobban a hátamon birom: jô karba tartani“. A mint -mönnek, möndögélnek, ėcczör csak hajják, hogy nagy lárma van utánnuk. -„No, aszszon! hova mönynyünk? mos ha az ajtó nálad nem vôna, -fölmászhatnánk a fára!“ „Csak mászsz! ez az én gondom!“ Föl is mászott -az embör a fára, az aszszon is fölmászott, húszta az ajtót. - -Alig hogy fölértek, elhejöszköttek, gyütt 12 zsivány. Igy gondolkosztak: -Hova üljünk lė? Lėültek a fa alá, elkeszték olvasni a sok pészt: „A kit -a zsidó árėndástul elvöttünk 100 sárgacsikó, a kanczellártul 200, hát -még a kit az olájtul elvöttünk?“ „Te! tudod-ė, mit mondott az oláj? – -mondotta a másik zsivány – hogy üssön belénk a ménkű, mikô olvassuk!“ De -mán akkor a szögén aszszonnak nagyon fájt a karja, mert még akkor is -karba tartotta az ajtót, az ég nagyot dörrent, az aszszon mögijett, zsup -lė! Az ajtót az aszszon magával rántotta, éppen a zsiványok közepibe -esött, kijabálták: „Jaj, mögmonta az oláj, hogy üssön mög az istennyila; -jaj! szalagygyunk, mer még mozog is! jaj, jaj, jaj! itt van a lába is! -fus, fus, fuss!“ Az embör lėszálott a fárul, mögszámlálták a pészt, az -aszszon karba kapta az ajtót, mögindultak vígan hazafele. Otthun osztán -mögmagyarászta az aszszonnak, hogy péz az, nem sárga csikó, éltek -gazdagon. - -(Hódmező-Vásárhely.) - -=22. A 7 bölcs.= Poncianus históriáját _Heinrich_ (Gusztáv: Régi magyar -könyvtár, V. szám. Budapest, 1898) ismertette a magyarban, melynek 22. -számmal bemutatott töredékét _okos fiúnak_ hallottam az Alföldön -mondani, de hallottam _7 bölcsnek_ is, ezért jeleltem meg ezen az -ismeretes nevén. Töredékünket, melyet a nép szentül _megtörténtnek_ hisz -lenni, itt közlöm, habár a monda kellékei – a mint nálunk ma követelik a -mondától – nincsenek is meg benne, az egy _7 bölcs_ elnevezést kivéve, a -többi név feledésbe ment. Nem is óhajtom, hogy a nép ajkáról holmi -Dioklécziánus, Lentulus neveket halljak e históriával összekötve, mert -akkor tudom, hogy a mesemondó nem régen olvasta valamelyik -nyomtatványból s az adat nem volt a nép alakítóerejének kitéve. A mi -töredékünk, eltekintve a históriától, kerek-egész, nem mese, több a -mesénél, _történet_, vagy amint a világirodalomban nevezik: história, -így mondja a nép is. - -Jóllehet, hétszer viszik ki eredetileg a hőst az akasztófa alá, mit -adatunk is megemlít, tényleg azonban csak _háromszor_ látjuk a -kikísérést hagyományunkban. Része lehet az elfelejtésnek is benne, de -népünknek a hármas számhoz való ragaszkodását látjuk oly mesében, mint a -14. számú Jankovics is, hol nincs mit felejteni: hogy a több számú -feladatból háromat kerekít ki, ez az a nép alakítóerő. A nép -átalakítóereje mutatkozik eme változatban is: - - -63. Az okos fiú. - -Kivonatban közöljük. Az elbeszélő tudja a _7 bölcs ajánlkozását_, melyik -mennyi idő alatt tanítja meg a fiút arra, a mit tud; tudja azt is, hogy -mikor a fiú kedvéért az apa mulatságot ad, melyen az egész ház lakóinak -meg kell jelenniök, _a kérdéses komornik nem jelent meg először_, mi a -fiút felszólalásra bírta, hogy nincs még itt mindenki, még hiányzik a -komornik; de legérdekesebb, hogy a császárné hetedik beszédét átalakítva -azért adja a királyné szájába, hogy a királyt a fiúnak a bölcsektől való -hazahozatalára bírja, ezt már szóról-szóra közöljük: „A kirájné mikor -möktutta, hogy a kirájnak fija jis van, a 7 bölcsnél van, aszonta: „Úgy -jár fölségöd, mint az ėcczöri kiráj“. „Hogy?“ kérdöszte a kiráj. -Aszongya a kirájné: „Az ėcczöri kiráj csináltatott a feleséginek ėgy -palotát és oda sėnki be nem möhetött a kirájon kívül, mer a kûcs mindég -a zsebibe vôt. Vôt ėgy kedves lovagja a kirájnak, a mög a kirájnénak -szeretője vôt; nem juthatott hozzá sėhogy sė, kérte a kirájt, hogy a -kirájné szobája végibe ėgy szobát építhessön. Az a szoba pedig úgy vôt -építve: hogy ėgy alagúttal vôt öszszekötve a kirájné szobájával, de a -kiráj eszt nem tutta, nem tudott rúla sėmmit; űk osztán öszszejártak. A -kirájné odatta ėcczör a lovagnak a jegygyűrűjit, a kiráj möglátta, mert -(a lovag) úgy intészte, hogy möglássa. A kiráj aszt kérdöszte a -lovagjátul: „Kitül kapta aszt a gyűrűt?“ „A kedvesömtül“, monta neki a -lovag. Aval a kiráj bemönt a kirájnéhon és kérte a gyűrűt, hogy mutassa! -de a lovag akkorra átszalatt (az alagúton) és átalatta a kirájnénak, -hogy ha a kiráj keresi, mutassa! mög is mutatta. - -A kiráj mikor möglátta a gyűrűt oszt a lovagja aszonta, hogy a kedvesöm -atta, a lovag aszt is monta, hogy: „A kedvesöm kin van Amerikába, de lė -fog jönni nemsokára; hogy ha eljön, ha mögesküttetne vele felséged!“ és -a kiráj fölajállotta, hogy mögeskütteti űket. A lovag a kiráj feleségit -mutatta (a királynak), hogy ez a kedvesse (mikor a király a lovagnál -volt); akkor a kiráj hazamönt (megnézni), hogy otthun van ė a felesége? -a felesége otthun vôt, mert az alagúton mingyá átmönt. Mikorra a kiráj -mögint a lovaghon ért, akkorára a felesége jis a lovagnál vôt. A kiráj -osztán _mögesküttette űket_ és még lė jis kísérte űket a hajóra, mer -_Amerikába_ kimöntek. - -Majd fölségöd is így jár, ha nagyon kitanítatytya a fiját! legjob lösz -hazahozatni“. A kiráj osztán elkűdött érte, mer még utojjára ojan lösz, -mint a lovag. - -(Hódmező-Vásárhelyről a Gyopárosi-szőlőkbe került embertől.) - -A bölcsek és a királyné, eredetileg a császárné, beszédeit elfelejtette, -a befejezést csak úgy mondja a komorniknak először a mulatságon való meg -nem jelenésén kívül, mint a 22. számúban. - -Felemlítem még idevonatkozólag, mikor kérdezősködtem a 7 bölcsről, több -olvasni tudó asszonytól hallottam a negyedik bölcsnek a beszédét, úgy a -mint a históriában van; asszonyokat érdeklő dolog, megjegyezték -maguknak; az írni nem tudók nem ily szépen mesélik változatát: - - -64. A póruljárt anyós. - -Az anya a férjével békességben élő leányát a házasodás után mindjárt -arra tanította, hogy a férjét szoktassa reá fokonkint, hogy mindent -elhallgasson a feleségének, akkor majd tehet a mit akar. Két esetben a -férj el is hallgatta az asszonynak az őt közvetlenül bántó, ember -szájába nem illő szavait, az anyós örült is már a sikernek, de -harmadszor, mikor az anyja tanítására a férje anyját bántotta a -míveltető illetlen szavakkal, kijött a férj a türelemből s úgy elverte -kötéllel a feleségét, hogy feküdt bele. Mikor azután az anyja -meglátogatta, hogy az eredményt megtudja, kiútasította a leánya s azután -éltek boldogul. - -(Egyházaskér.) - -Szó van mondánkban a _hollóról_ is, habár nem bir meséink hollóinak a -sajátságával, mégis tudomást veszünk róla, hogy a hollóról szólunk: - -=Néphagyományaink hollója.= - -Grundtvig 4. mesetipusában – mint az _Ethnographia_: XXIV. évf. 78. -lapja írja – hollók segítségéről szól. Nem ismerem a meséket, melyek -alapján alakította Grundtvig mesetipusát, nem szólhatok hozzá, de azt -látom, hogy eddig ismertté _tett_ adataink szerint a holló a magyarban: -_a szerencsétlenségnek a hírvivője és a bekövetkezésének a jelezője_. A -hol mint segítő szerepel _látszólag_, ott is hírhordó, konczleső -természetére vezetendő vissza látszólagos segítsége. Nem is ötlött -szemembe gyüjteményeink hollói közt az imént leírt természetével -ellenkező adat _Kálmány_: Sz. I. k. 133. lapján levő holló eljárásán -kívül, mely szerint: 12 holló száll a Szörnyeteg szétszaggatta királyra -és elkezdi 11 csipkedni, de a legöregebb holló közülök reáveszi őket, -hogy ne bántsák, hanem rakják inkább össze: mi meg is történik s a -jóakaratú holló jótanácscsal látja el a mesehőst. A nem -néphagyományai-féle hollók közül itt kell felemlítenünk _Mátyás anyja -Arany János_ költeménye hollóját: az örömhírtvivő hollót. Arany hollója -nem a magyar hiedelmekből került ki, sem _Kálmány_ idézett öreg hollója. -Mennyivel mások – hogy ezeket is említsük – _Petőfi_ hollói, melyekről a -hollóról való magyar felfogás kimutatásban emlékezünk meg. - -A holló, mint rosszakaratú állat jön elő a Krisztus Urunk üldözéséről -szóló adatban. Mikor Krisztus Urunkat üldözték s meg nem foghatták, -_kár, kár_-t kiáltott (_Ethnographia_: X. évf. 331. lap), a miért -Krisztus Urunk az azelőtt fehér hollót és tiszta ételekkel élőt -megátkozta, hogy ezután fekete legyen és dögökön élősködjék. Ez a monda -keresztényies; a _voguloknál_ (_Munkácsi_: Vogul I. k. 1. f. 2. l. –) a -föld nagyságát megnéznijáró holló holt emberből eszik, azért változott -feketére, miért a vogul világ teremtésében előjövő _Öreg_ kimondja az -ítéletet, hogy erdei állatot maga a holló ölni ne bírjon, s ha az ember -öl valami erdei állatot, akkor egyék, különben koplaljon. A vogul mondát -azért említem, mert több kosmogoniai mondatöredékünk egyezik az övékkel. -Itt a voguloknál nem-keresztény színezetű mondával van dolgunk s tudjuk, -hogy Krisztus előtt is volt fekete holló s így nincs kizárva, hogy a mi -hollónk is holmi Öregféle felsőbb lényt bánthatott meg, nem Krisztust és -kapta az egyforma ítéletet, hogy dögökön, illetőleg holttesttel -táplálkozzék. Ide látszik vonatkozni _Kriza_ (_Kisfaludy_: III. k. 119. -lap 6. sz.) jegybeli mátkájáért búsongó szeretőről lejegyzett dalának -első sora: „A fekete holló gyászt visel magáért“. Sajnálja, gyászolja -boldog állapotát, mikor még fehér volt s nem kellett dögökön élősködnie. -Közbevetőleg megemlíthetjük, hogy mikor Kriza e lelőhely megnevezése -nélkül közlött dalt lejegyezte, nem lehetetlen, hogy a magyar holló sem -Krisztus Urunknak cselekedett nem kedvére s ma sem ártana a _Küküllő_ -tájékán kutatni, hogy miért viseli a gyászt a holló magáért? Küküllőt a -dal említi, azért mondom, hogy ezen a tájon keresendő. Dalunkban a holló -szerencsétlenséggel van összehozva: szerető elhagyásával. A jegenyefa -tetejében feketében ülő hollóról azt mondja a szeretője-elhagyott, tehát -szerencsétlen, hogy a gyászruhája nem a hollót illeti, hanem őt. Itt is -szerencsétlenséggel van összehozva a holló. Ugyanezt kell mondanunk az -oly népdalokról, melyekben a bekövetkezett szerencsétlenség hírvivőjének -van felhíva a holló, milyenek: _Kálmány_: Sz. III. k. 17., 18. lapja; -_Kisfaludy_: XII. k. 26. l., mely dalt _Kisfaludy_: VII. k. 24. l. -ismételve találunk, mi arra volt jó, hogy _Szana_ Tamás: _Koszorú_-jában -tett felszólalásomat a jegyzetek tevéséről megerősítse. Itt említem fel -az (_Irodalomtörténet_: II. k. 98. l. Bpest 1913.) _Amott kereködik_ -kezdetű dalt is, melyet 2 utolsó sora híjával már _Toldi_ (Ferenc: _A -magyar költészet kézikönyve_ 1876 Bpest, I. k. 293. l.) mint a 17. -századbeli népies dalt bemutatott. Ezekben a szerencsétlenüljárók a -_rossz hír póstásának_ a hollót választják. - -Ismerve a holló elátkozásáról való mondát, hogy arra van kárhoztatva, -miszerint holttesteken élősködjék, nem is vehetjük rossz néven neki, ha -az ilyeneket kutatja is és a bekövetkezendő halált megjelenésével jelzi: -hiszen kénytelen reá gondot fordítani; ezért mondja róla a nép: „Mikô -holló _szál_ körösztül a házon oszt _karrog_, möghal valaki“. (Szőreg.) -A nép okoskodása helyes, ha éhen nem akar a holló maradni, keresnie kell -az élelmet, a hol tehát a holló jár, ha holttest nincs is még, de -rövidesen lesz. Már _Ipolyi_ megjegyezte mitológiája 246. lapján, hogy: -„károgó körülszállongása s gyülekezete _kisértetesnek_ tartatik… és rosz -jelkint a bekövezendő szerencsétlen esemény _előjelentéseül_ vétetik“. -Sorai igazolásául felhozza Kis Károlynak szomorú végzetét; Mátyás -halálát; Dózsa pórhadát, hogy hollók hirdették rémletes károgás által. - -Meséinkben is többször megjelennek a hollók, hol két fél viaskodik s -emberi számítás szerint is az egyik fél életével lakol, mint I. k. 3. -számú meséjében, hol a többet igérőnek – ki rendesen a mesehős – segít: -lásd a _Kisfaludy_: IX. k. 7. sz. meséjét is. - -Népdalainkban a hollót szerencsétlenség hírvivőjének használták fel a -szenvedők: mint gyüsz-mékelő madaraknak, ha egymással találkoznak, első -dolguk egymásnak elmondani: mi hír a nagyvilágban s ha azután a mesehős -szerencsétlenségéről beszélgetnek s megmondják, hogy a -szerencsétlenüljáró miképpen szabadulhat meg bajától, ez korántsem azért -történik, hogy rajta segítsenek, mert, mint az _Igazság és Hamisság_ -mesében _Katonánál_ I. k. 249. l. a 32., 35., 36. számúban látjuk, ha -észreveszik, hogy valaki hallgatni akarja őket, bosszút állanak rajta, -mint a Hamisságon. Ne feledjük, hogy az üldözött Krisztusról szóló -mondában sem volt még semleges sem, hanem – mikor látta, hogy Krisztus -elmenekül: _Kárt_ kiált, nem hogy örülne; pedig ha meséinket tekintjük, -azt látjuk, hogy gyengéden kímélőleg bánnak Krisztus Urunkkal. Újságot -kutató, csacska, főképpen szerencsétlenséget kereső természetük, mit, -mint említettük, helyzetöknél fogva keresniök kell, hozza magával, hogy -a mit odavalót tudnak, végigmondják. A baj fürkészői, mint _Kisfaludy_: -XIII. k. 20. sz. Juhenes mesében is és ha az őket kihallgató inast észre -nem vették és így szerencsésen megmenekült, az az ő szerencséje. -_Petőfi_: _Zöld Marczi_jában is az akasztófa körül károg – mint a Katona -említett 32. sz. mesében a bitófán – de ez már a halálát jelzi. Még a -_Kisfaludy_: X. k. 9. sz. mese hollója sem jóakaratból szól a mesehősnek -a kutyafejű királyról, számít a bajvívásra s az ebből eredő, neki eső -konczra. Ez kell neki, mint _Petőfi_: _János vitéz_ V. részében, hol -Jancsit a vad szemét ásó holló károgása köszönti. - -A Zsigmond-féle gyűrűnek a holló által való elrablása sem mutat a holló -jószívűségére. (_Tóth_: I. k. 48. l.), _A bölcs királyfi_ (_Katona_: I. -k. 44. sz. a 266. lapon, meg van kötetünk 22. sz. adatában is) hollói -még annyit sem mondanak idevonatkozólag, mint az _Igazság és Hamisság_ -mese hollói, mert ezek az embernél többet tudnak, míg azok emberhez -jönnek itélethozatalért. - -A _hollókká átkozottakról_ _Kisfaludy_: IX. k. 28. sz. m.; az -_ideig-óráig hollóvá varázsoltról_: U. O. XIII. k. 22. sz. m.; a _holló -alakban megjelenő tündérekről_: U. O. XIII. k. 15. sz. m.; a _hollóféle -állatsógorról_: _Majláth_ 359. l.; a _föld alól előjövő hollókról_ I. -kötetünk 12. sz. meséjében szereplőkről máshol kell szólanunk, ezek nem -igaz hollók. - -=23. Az árva aszszon.= Az _Ethnographia_: XX. évf. 65–73. lapján -ismerteti magyar változatait _Heller_ Bernát, szól idegen változatairól -is s ama hiedelmet jeleli meg a monda magjának, hogy az ikrek -házasságtörésből származnak. Ez a felfogás meglátszik még a -homlokegyenest ellenkező hiedelem hatása alatt alakult, újabb -változatokon is. A keresztény hiedelem érdemnek tartja kettőset szülni. -(_Kálmány_: _Boldogasszony_, ősvallásunk istenasszonya 23. l.) Ez a -hatás látszik a 65. számú adatunkon, hol az anya nem kér már bocsánatot -férjétől, hanem bátran vallja övéinek felnyőlt gyermekeit. Mondánk -változata: a _Hatház eredete, Miczbánné_ néven meg van a ponyván is -(Rózsa K. kiadása, Budapest 1897.) némi eltéréssel. A 66. sz. -változatban említett _egyszerre eltünés_ nem az emberek, hanem -_felsőbbrendűek_ sajátsága, ezért közöljük eme töredéknek, vagy ha nem -az, akkor nem magyar színezetűnek tetsző változatot. A magyar változatok -nem felejtik el megjutalmazni a gyermekek gondozóját. Mesénket a 7., -vagy mint a 66. számú változatban van, 12 gyermekkel nem hiszi el -megtörténtnek a nép, ha valamikor hitte is; a meseirodalomra voltam -tekintettel, hogy idesoroztam a mondák közé. - - -65. Hatház eredete. - -Vôt a világon ėsz szögény özvegyaszszony. Mikor az urátû elmaratt – az -ura mökhalt – lött neki két gyermöke. Vitte a két gyerököt a karján a -kirájnéhon, hogy csak ijen szögén özvegyaszszont két kis gyerökkel csak -mögsegít! A kirájné még mögpirongatta, elmonta mindönnek, lėhorta, hogy -nem az urátul való mindakettő. - -A szögény aszszony asz monta: „Ha nem löhet, hogy mindakettő az uramtul -való, agygyon az Isten magának hét gyerököt!“ Mögszaporodott a kirájné, -a kirájnak pedig el köllött mönni a háborúba, möglött a hét gyerök. A -kirájné is most mit csinájjon a hét gyerökkê? Aszongya az öreg aszszony, -a kirájnak az anynya: „Van itt ėgy láda, beletöszszük a _ládába_; van -itt ėgy kosár, a ládát beletöszszük, vigye el a víz, a mőre fojik!“ -Lėvitték a Tiszára a gyerököket, csak ėgyet hattak mög, mert a kiráj -tutta, hogy a felesége terhös. Vitte a víz lėfelé. Ėgy halász éppen -halászott, kifokta. Mikor szépen fölnyiti (a ládát), látytya, hogy hat -gyermök van benne. A halász elvitte be a városba – éppen Döbröczön -várossába történt ez – elvitte haza. A városnak mongya, hogy hogy járt -ű; ű aszt a hat gyerököt fölneveli. A város is segítötte a halászt. - -A kiráj ėcczör hazagyütt, hallotta, hogy mijen szép hat gyeröke van a -halásznak. Asz monygya a kirájné: – ű mán vélt rá, csak nem merte -mondani – „Jó vôna eszt a halászt möghínni ebédre! Szeretném látni aszt -a hat gyerököt, a möliket fogott a Tiszába!“ Csakugyan is möghítták a -halászt is hat gyerökivel ėgygyütt, elmöntek ebédre. A kirájfit, _a mi_ -otthun vôt; a középtájra ültette, hogy az emböré mög szélű essön. A hogy -a kiráj a gyerökökre ránéz, mind a _hét ėgyfúrma_, csak a ruha más. A -kirájné is aszonygya: „Nem bánom, akármit csinász (velem)! ez az én -szülöttejim. Mikor mögvôt (a hét gyermek), az anyósom lėvitette a -Tiszára, hogy nė hírösztöljük!“ (hogy hét gyermek született). - -A kirájné hogy mögmonta: itt vôt ėgy szögény aszszony két kis gyerökkel, -az mögátkoszta; kérdözi a halászt: „Hun vötte a gyerököket?“ Aszongya a -halász: „A hogy halásztam, ėgy ládát hozott ėgy kosárba a víz, mikor -fölnyitottam, láttam hat gyerök van benne. Hazavittem, úgy gondoltam, ha -mán neköm szánta az Isten, lögyön az enyim, neköm ús sincs ės sė. -Főneveltem, a város is segítött“. Asz monta a kiráj: „Mit kíván ű most -mán?“ „A mit a kiráj, űfölsége akar“. „Hát mos mán feleségöstű ide -gyűjön, a hun kifokta a gyerököt!“ Ott a kiráj csináltatott hat házat, -azé híjják ma is; az a neve: Hatház. - -(Magyarszentmárton.) - - -66. Eltűnő czigányasszony átka. - -A kertben ült az előkelő, gazdag asszony, mikor _czigányasszony_ ment -feléje kettős gyermekével karján, hogy adna valamit gyermekeinek. A -gazdag asszony a helyett, hogy segítette volna valamivel, jól -összeszidta, szemrehányással illette: „Hogy lehet valakinek egyszerre -két gyermeke, ha tisztessėges asszony?“ A czigányasszonynak ez a -szemrehányás oly rosszul esett, hogy _megátkozta_ az előkelő, gazdag -asszonyt, mondván: „Adjon az Isten neked _tizenkettőt_ egyszerre!“ - -A gazdag asszony utána szaladt a czigányasszonynak, hogy megverje, de a -czigányasszony egyszerre _eltűnt_. A szolgákat is küldte mindenfelé, -hogy ha megtalálják valahol a czigányasszonyt, verjék el jól, de -hasztalan volt minden lépés, nem volt sehol. - -Az előkelő asszony férje szerencsére háborúban volt, mikor a szülés -ideje bekövetkezett. Az átok fogott, mert csakugyan 12 gyermeket hozott -egyszerre a világra. Az asszony nagyon restelte a dolgot: mit szól a -világ, mit mond a férje, ha hazajön s megtudja? Tizenegyet hű -szolgájával az erdőbe küldött, hogy neveltesse fel valakivel, egyet -pedig ott tartott magánál. De mikor dajkálta, eszébe jutott neki a -tizenegy másik és keservesen sírt. - -Ezalatt hazajött a férje is, a gyermek is nevelkedett. Mikor már -nagyocska volt a gyermek, nem bírta tovább cselekedetét títkolni, -bevallotta bűnét férjének, haza hozatta a tizenegy gyermeket is. A férj -nemcsak megbocsájtott, hanem még örült is, hogy oly szép nagyocska 12 -gyermeke van. - -(Szeged.) - -=24. Mátyás király és a fiatal bíró.= Az ember éveiről szóló -meghatározás _Kálmány_: Sz. II. 151. l. is ide vág, ez a 63-dik évet -veszi az _elmebeli elgyengülés_ kezdetének; _Dänhardtnál_ -(Naturgeschichtliche Volksmärchen II. k. 45. Leipzig – Berlin 1913. Die -Lebenszeit des Menschen) ama szólásunkkal megegyezőleg: „Mikor mán 70 -esztendős az embör, a lábába száratt az esze“, (Szeged) – a 70-ik év van -megjelelve. _Köhler_ eme meghatározást – mely a népek közt el van -terjedve – I. kötete 43–44. lapján egy 16. századbeli költeményből -eredteti; ekkor tehát már költeményben is meg volt. Mindez a 24. számú -adatban kifejezett _nép felfogása_ mellett szól, ezzel szembe van -állítva a 68. számú változata, az ellenkező túlzásba megy. Az elmebeli -tehetségről szólva, itt említem fel eme gúnyolódónkat: - - -67. Az ész megjövése. - -A magyarnak, ha 20 esztendős korájig az esze mög nem gyün, 30 esztendős -korájig mög nem nyő (= nem lesz erős), 40 esztendős korára nem gazda, -azután nem löhet tűle sömmit várni. A némötnek 40 esztendős korára gyün -mög az esze (néhol hozzá mondják, hogy: mihelyt megjön, el is megy), a -tótnak addig van esze: még szopik. - -(Hódmező-Vásárhely.) - -Itt is megjegyzem, hogy a Mátyás királyról szóló adomákat József -császárra is alkalmazva találjuk, ezt mutatja a 68. sz. változat; lásd -I. kötetünk 70., 71. sz. jegyzetét. - - -68. József császár és a fiatal bíró. - -Mikor József császár az országba gyütt, mönt, bemönt ėgy kis faluba, -êmönt a kösségházba, kérdöszte, hogy ki a bíró? Vôt ott ėgy fijatal -embör, asz monta a fijatal embör: „Én vagyok a bíró“. „De fijatal bíró -van ebbe kösségbe!“ monta József császár, látta, hogy mindönféle -röndetlenül van, aszonta hogy: „Nem bírónak való ijen fijatal embör!“ -Aszongya a fijatal bíró: „Mögfelel ű mindönnek“. „Felêjön mög a -kérdésömre három nap múlva, mikor viszszagyüvök: 20 szép, 30 erős, 40 -okos“. - -Hazamönt a fijatal bíró, törődött, vergődött, gondoskodott, nem is -övött, sėnkinek nem parancsolt. Az apja monta neki: „A cselédök nem -dôgoznak, mijön vergőcz, mijön gondoskocz? valami tégöd bánt, mond mög a -bajajidat, hogy segícscsek rajtad, hátha segíthetök!“ Akkor monta a -fijatal embör, hogy mi ja baja neki: „Itt vôt ėgy úr a kösségházán három -napok előtte, aszonta, ha mög nem fejtöm, hogy húsz szép, harmincz erős, -negyven okos; akkor êcsap! hogy fijatal embör nem bírónak való, -tapasztalatlan, próbálatlan a fijatal embör!“ Aszongya az apja: „E nem -nagy baj! e fijam sėmmi sė, hoczide a _bírópáczát!_“ Akkor oszt ű mönt -be a kösségházába, az öreg. - -Harmannap után az úr is mögjelönt. Látta az öreg, hogy a császárrâ van -dôga, a császár mög aszt látta, hogy nem e vôt harmannap előtte a bíró, -kérdöszte: „Maga a bíró?“ „Én vagyok!“ felelte az öreg. „No, ha maga a -bíró, fejcse mög a mit három nap előtte montam itt: húsz szép, harmincz -erős, negyven okos“. Aszonygya az öreg: „Húsz éves koromba szép vôtam, -harminczba erős, tejjes vôtam, negyvenig nem gazdáltam. Húsz mög -harmincz az ötven mög negyven az kilenczven; így hát az öreg embört nem -nézik sėmminek mikor a kilenczvenet möghalagya“. Asz monta a császár: -„Öreg, maga a bíró! fijatal embör nem bírónak való, mer tapasztalatlan, -tudatlan“. - -(Szaján.) - -=25. Mátyás király és a czigány béres.= _Kisfaludy_: XVII. k. _A kanász -felel meg a kérdésekre_ jegyzetében szóltunk változatairól, lásd alább a -38. sz. adatot, _Aarne_ 922. sz. alatt: _Der hirtenknabe antwortet statt -des priesters auf die fragen des königs_ jeleléssel érinti a finn -változatokat. - -=26. Mátyás király vöröshagymán kapáltat.= _Az urak kapálását_ lásd a -_Kisfaludy_: XVII. k. _A hosszúnyakú_ jegyzetében. - -=29. A czigán ügyvígy.= Lásd _Aarne_ 821. B. számú jegyzetét; _A fölt -köles és tojás kikelését_ _Köhler_: I. k. 458. lapján közli s egyéb -változatát. - -=30. Kôbászeső.= _Kisfaludy_: X. k. 254. lapján _férfi_ a mindent -kibeszélő; _asszony_ a _Dähnhardt_: _Schwänke_ 1. lap _Der Schatz_-ában. -Töredékünk változatait lásd _Ethnographia_: XXII. évf. 738. l. - -=31. Ha tė ütöd az én gazdámat…= Adománk elterjedtebb alakja a - - -69. Ha tė ütöd az én zsidómat, én is ütöm a tė zsidódat. - -Két, egymással haragban levő zsidó kocsija ment egymással szemközt s -mert az egyik zsidó sem akart kitérni, veszekedésre került köztük a -dolog, mit látva a kocsisok, gazdájuk segítségére mentek, mondván: „Ha -tė ütöd az én zsidómat, én is ütöm a tė zsidódat!“ s a két zsidót -elverték. - -(Szeged.) - -=32. A szögény embör hogy atta el az emelgetős tehenet 300 forinté?= _A -bot eladásról_ _Aarne_ az 1610. jegyzetében szól, egyéb változatait -_Kisfaludy_: XVII. k. Mátyás király mondái közt a _Mátyás király és a -síkárfű árús_ jegyzetében soroltam elő. - -=33. Hogy lopta el a juhásztul két embör a szamarát?= _Köhler_: I. k. -507. lapján nagyon elterjedtnek jelzi adománkat, az _1001 éjből_ -_Koltai_ (Virgil: Az ezeregy éjszaka meséiből Grimm után átdolgozta IV. -kiadás Budapest 78. l.) _A szamárhajcsár és a tolvaj_ felírással -fordította és _nem_ átdolgozta magyarra, _kötőfék_ helyett _fékről_ -beszél, mert a szótárban először féket talált. Adatunk _elátkozásról_ -beszél, lásd 3. sz. jegyzetünket. - -=34. A hamis vak.= _Aarne_ 1380. sz. jegyzetében sorolja elő finn -változatait. - -=35. A gyakorlat töszi a mestörségöt.= Szegeden oly férfiról mesélnek, -ki a hegytetőre, hol legelő volt, borjút hordott a nyakában naponkint s -mikor már tehén volt, akkor sem mondta nehéznek, mert: „A gyakorlat -töszi az embört mestörré“. - -=38. Az ėcczöri 2 koma.= Ily menetű a _Kisfaludy_: XVII. k. _A ki másnak -vermet ás_ néven közölt Krisztus-monda, ezt az igazságot erősítik 39., -40., 70. sz. adataink. - -A „_Hol a világ közepe?_“ kérdés meg van a 25. sz. hagyományban, l. -jegyzetét; a _Hogy hívják az én komámat?_ _Tóth_: IV. k. 135. l. közölte -a változatát. - -=39. A ki másnak ási az árkot. 40. Isten verése.= Lásd a megelőző -jegyzetet. - - -70. A ki másnak vermet ás. - -Egy szegény koldus asszony járt egy grófnéhoz kéregetni, a grófné kezdte -már megúnni, hogy többet ne menjen oda, mérgezett czipót adott neki, -gondolta, hogy majd eszik belőle s meghal. Volt a grófnénak egy kedves -fia, ki nagyon szeretett vadászni. Mikor a koldus asszony a mérgezett -czipót kapta, a grófné fia azon a napon eltévedt az erdőben s mikor -kikeveredett belőle, betért a koldús asszonyhoz. A koldus asszony a -mérgezett friss czipóval megkínálta a gróf fiút, a fiú evett belőle s -meghalt. - -(Szentes.) - -=43. A lélek, kis fehér egér alakban.= Fehér egér alakú a betegség -démonai közt van a czigányoknál az _Ethnographia_: XXII. évf. 137. -lapján. - -=44. A beszélő koponya.= Emberem _A 2 büszke vőféj és a koponya_ nevet -adta neki. Beszél a koponya _A levágott fej gyónásában_ is, -_Ethnographia_: XXII. évf. 317. l., _Kisfaludy_: XII. k. 215. l.; -_Szentjánost_, a rosszak elűzőjét _Kálmány_: Sz. II. k. 220. lapján -találjuk. - -=46. A visszafelé sült puska. 47. A rázanérus.= Vesd össze Kinizsi -sírjáról visszapattanó golyóval; _Tóth_: I. k. 177. lap. - -=48. A háládatlan gyermek és a varancsagosbéka.= Ezen a néven közli -_Köhler_: I. 473–477. l. hiedelmünk változatait. - -=51. A rabszabadító.= Rabszabadítással összekötött találgatós mese a -71–74. sz.; ezek közül az _apját szoptató_ a 73., 74. sz., lásd idegen -változatait _Köhler_: I. k. 373. lapján. A 72. sz. változatát _Kálmány_: -Sz. I. k. 168. l. közlöttük. - - -71. Az elletlen ló. - -Aszonták ėgy embörnek, ha ojan kérdést tud anni, a mölikre mög nem -bírnak felelni (a bírák), akkô eleresztik a testvérjit. Aszonta az -embör, hogy agygyanak neki három napot, ű tud ojan kérdést anni, attak -neki. Mikor a három nap êtelt, főmönt az urakhon, aszongya: - - „Eletlen ló alattam, - Anynya szíja kezembe; - Tizėnkettő mé hat a? - Fél a nyúl, mé van a?“ - -Mögdöglött a ló, a csikót kivötték belüle eleventen: a vôt az elletlen -ló, alatta vôt, rajta ült; az anynyábû (a csikó anyjából) lött a -kantárszíj, a vôt a kezibe; a tizėnkettő azé hat: mer tizėnkét zsömlének -csak felit kapta el; a nyúlnak is csak a felit atták neki: azé fél a -nyúl. Ez által a kérdéssel a testvérje mögszabadult. - -(Magyarszentmárton.) - - -72. Daru elletlen lovon. - -Darunak aszonták, ha ojan kérdést tud anni, hogy nem bírnak rá -mögfelelni, akkor elbocsátik, nem akasztik fő a testvérjit akkô monta: - - Úton mén Daru, - Hátán a sarnyú, - Gelebibe a kinyere, - Eletlen lovon mén lelköt váltani? - -Úton mén Daru: a Daru ű vôt; hátán a sarnyú: mert sarnyút vitt hátán a -lovának; gelebibe kinyere: mer gelebibe vitte a kinyerit; elletlen lovon -mönt: mer a ló nem bírta a csikót mögelleni (a melyiken mint lovon -ment), a csikót úgy vötték ki az anynyábul; lelköt mönt váltani: a -tesvérjit mönt váltani, mög is váltotta: mer nem bírtak rá mögfelelni. - -(Magyarszentmárton.) - - -73. Az apját szoptatja. - -Kinek vôtam lánya annak löttem: anynya, sirat engöm az én fijam: édös -anyám ura? Úgy történt, hogy az embört mijé? mijé nem? becsukták rabnak, -de a lánya jis, a mijatt (= hogy az apját becsukták), tött ėgy kis -kihágást, hogy űtet is csukják be. Be jis csukták, éppen ojan hejre -csukták, hogy az apjátul ėgy ajtó választotta el. Vôt az ajtón ėgy -görcs, a’ kiesött és azon a kis jukon át dugta a mejje bimbóját és az -apját aval táplálta. Az aszszon (= az ember leánya) kiszabadult möntül -előbb a börtönbül és a börtön előtt esztet danulta: - - Kinek vôtam lánya: - Annak löttem anynya, - Sirat engöm az én fijam: - Édös anyám ura. - -Möghalotta eszt a börtenföligyelő, behívatta az aszszont, asz monta, -hogy ha mögmagyarázza ennek a versnek az értelmit, teljesíti ėgy -kérelmit! Mögmagyarászta az aszszon és kieresztötték az apját, mert az -vôt a kérése. Az apjának az anynya lött, mert szoptatta, ezé lött neki -az apja a fija, de az apja az anynyának: az ura vôt. Így szabadította ki -a lán az apját a börtönbű. - -(Hódmező-Vásárhely.) - - -74. A kő közé rakott apjának anyja lett. - -Ėgy embört elítéltek: kű közé rakták, hogy majd ott mökhal, de a lánya -ėgygyet értött a kűmívessel, hogy hagygyon anynyi hejet, a hun -mökszoptati az apját. A lány a mêre csak mönt, mindönütt aszt -hajtogatta: „Az apámnak anynya löttem, sirat engöm a fijam: az anyámnak -az ura“. Kérdöszték az urak: hogy monthat ojat, hogy az apjának anynya -lött? Aszonta a lány, mögmongya, ha az apját kieresztik a börtönbül. -Mikor kieresztötték, akkô monta, hogy az apjának anynya lött, mer -szoptatta, mikor a kű között vôt, az apja mög fija lött, de az apja az -anynyának ura is vôt. - -(Magyarszentmárton.) - - - - -Javító. - -Az irodalom nyelvén közlött jegyzetek sajtóhibáit, hacsak nem -értelemzavarók, nem jeleljük meg; de az adatokéban előfordulókat -felemlítjük, hogy nyelvjárásilag hűen közöljük a hagyományokat, mit -jelen kötetünkben, nem számítva az itt felsorolt hibákat, el is értünk. - - 9. lap 32. sor aszonga helyett aszongya - 86. „ 18. „ ėvesek „ évesek - 90. „ 31. „ osztȧn „ osztán - 93. „ 10. „ kovicsból „ kovicsbul - 93. „ 29. „ ész „ ėsz - 94. „ 23. „ posztítom „ pusztítom - 94. „ 52. „ kirúl „ királ - 95. „ 6. „ Ördöngősvénasszon „ Ördöngősvénaszszon - 96. „ 15. „ égygyik „ ėgygyik - 96. „ 15. „ féjükrül „ fejükrül - 105. „ 31. „ aszonya „ aszongya - 110. „ 5. „ kertészlegėn „ kertészlegén - 112. „ 30. „ muszáj „ muszaj - 122. „ 21. „ össsze „ öszsze - 124. „ 9. „ anyédéknak „ anyádéknak - 128. „ 24. „ lêvetköztette „ lėvetköztette - 134. „ 34. „ tot „ ott - 162. „ 32. „ kiszabdíták „ kiszabadíták - 163. „ 5. „ Sz. 11. sz. „ Sz. I. k. 11. sz. - 164. „ 31. „ vönnė „ vönné - 166. „ 8. „ szépaszsszonya „ szépaszszonya - 167. „ 27. „ ifjúszépȧrgyérus „ ifjúszépárgyérus - 168. „ 30. „ viz „ víz - 168. „ 34. „ viz „ víz - 170. „ 28. „ oroszlȧnyom „ oroszlányom - 170. „ 28. „ Órijás hússal „ Órijáshússal - 170. „ 32. „ Órijás húst „ Órijáshúst - 170. lap 34. sor Órijás húst helyett Órijáshúst - 175. „ 23. „ változataival „ változatával - 175. „ 42. „ elített „ telített - 176. „ 30. „ mesélés „ mesélésé - 184. „ 19. „ asszony „ aszszony - 193. „ 1. „ 21., 22. számú „ 21. sz. - 193. „ 1. „ 22. számú mese „ 22. sz. monda - 194. „ 1. „ mese „ monda - 195. „ 1. „ mese „ monda - 196. „ 1. „ mese „ monda - 197. „ 1. „ mese „ monda - 198. „ 1. „ mese „ monda - 199. „ 1. „ mese „ monda - 200. „ 1. „ mese „ monda - 201. „ 1. „ mese „ monda - 202. „ 1. „ mese „ monda - 203. „ 1. „ 24., 25., 26., „ 24.–26. sz. monda - 203. „ 1. „ 29., 30., 31 számú mese „ 29.–31. sz. kópéságok - 204. „ 1. „ mese „ kópéságok - 205. „ 1. „ 43., 44., 46., 48., „ 43.–48. sz. hiedelmek - 205. „ 1. „ 51. számú mese „ 51. sz. találgatós mese - 205. „ 1. „ testvérjit „ testvérijit, - 206. „ 1. „ mese „ találgatós mese - 207. „ 1. „ mese „ találgatós mese - - -[Transcriber's Note: - -Javítások. - -Az eredeti szöveg helyesírásán nem változtattunk. - -A nyomdai hibákat javítottuk. Ezek listája: - -1 |akkor kiszakajtaní |akkor kiszakajtani - -20 |kinyomódík |kinyomódik - -28 |ktpiktoroljuk |kipiktoroljuk - -32 |kiszalatt |kiszalatt - -43 |a kís lán |a kis lán - -47 |Őrijás mind |Órijás mind - -52 |hajtod ki?„ |hajtod ki?“ - -55 |aszonta ne i |aszonta neki - -64 |aval klgyütt |aval kigyütt - -85 |Ördöugősvénaszszon élt |Ördöngősvénaszszon élt - -93 |vėka magyarót |véka magyarót] - - -*** END OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK HAGYOMÁNYOK (2. KÖTET) *** - -Updated editions will replace the previous one--the old editions will -be renamed. - -Creating the works from print editions not protected by U.S. copyright -law means that no one owns a United States copyright in these works, -so the Foundation (and you!) can copy and distribute it in the -United States without permission and without paying copyright -royalties. Special rules, set forth in the General Terms of Use part -of this license, apply to copying and distributing Project -Gutenberg-tm electronic works to protect the PROJECT GUTENBERG-tm -concept and trademark. Project Gutenberg is a registered trademark, -and may not be used if you charge for an eBook, except by following -the terms of the trademark license, including paying royalties for use -of the Project Gutenberg trademark. If you do not charge anything for -copies of this eBook, complying with the trademark license is very -easy. You may use this eBook for nearly any purpose such as creation -of derivative works, reports, performances and research. Project -Gutenberg eBooks may be modified and printed and given away--you may -do practically ANYTHING in the United States with eBooks not protected -by U.S. copyright law. Redistribution is subject to the trademark -license, especially commercial redistribution. - -START: FULL LICENSE - -THE FULL PROJECT GUTENBERG LICENSE -PLEASE READ THIS BEFORE YOU DISTRIBUTE OR USE THIS WORK - -To protect the Project Gutenberg-tm mission of promoting the free -distribution of electronic works, by using or distributing this work -(or any other work associated in any way with the phrase "Project -Gutenberg"), you agree to comply with all the terms of the Full -Project Gutenberg-tm License available with this file or online at -www.gutenberg.org/license. - -Section 1. General Terms of Use and Redistributing Project -Gutenberg-tm electronic works - -1.A. By reading or using any part of this Project Gutenberg-tm -electronic work, you indicate that you have read, understand, agree to -and accept all the terms of this license and intellectual property -(trademark/copyright) agreement. If you do not agree to abide by all -the terms of this agreement, you must cease using and return or -destroy all copies of Project Gutenberg-tm electronic works in your -possession. If you paid a fee for obtaining a copy of or access to a -Project Gutenberg-tm electronic work and you do not agree to be bound -by the terms of this agreement, you may obtain a refund from the -person or entity to whom you paid the fee as set forth in paragraph -1.E.8. - -1.B. "Project Gutenberg" is a registered trademark. It may only be -used on or associated in any way with an electronic work by people who -agree to be bound by the terms of this agreement. There are a few -things that you can do with most Project Gutenberg-tm electronic works -even without complying with the full terms of this agreement. See -paragraph 1.C below. There are a lot of things you can do with Project -Gutenberg-tm electronic works if you follow the terms of this -agreement and help preserve free future access to Project Gutenberg-tm -electronic works. See paragraph 1.E below. - -1.C. The Project Gutenberg Literary Archive Foundation ("the -Foundation" or PGLAF), owns a compilation copyright in the collection -of Project Gutenberg-tm electronic works. Nearly all the individual -works in the collection are in the public domain in the United -States. If an individual work is unprotected by copyright law in the -United States and you are located in the United States, we do not -claim a right to prevent you from copying, distributing, performing, -displaying or creating derivative works based on the work as long as -all references to Project Gutenberg are removed. Of course, we hope -that you will support the Project Gutenberg-tm mission of promoting -free access to electronic works by freely sharing Project Gutenberg-tm -works in compliance with the terms of this agreement for keeping the -Project Gutenberg-tm name associated with the work. You can easily -comply with the terms of this agreement by keeping this work in the -same format with its attached full Project Gutenberg-tm License when -you share it without charge with others. - -1.D. The copyright laws of the place where you are located also govern -what you can do with this work. Copyright laws in most countries are -in a constant state of change. If you are outside the United States, -check the laws of your country in addition to the terms of this -agreement before downloading, copying, displaying, performing, -distributing or creating derivative works based on this work or any -other Project Gutenberg-tm work. The Foundation makes no -representations concerning the copyright status of any work in any -country other than the United States. - -1.E. Unless you have removed all references to Project Gutenberg: - -1.E.1. The following sentence, with active links to, or other -immediate access to, the full Project Gutenberg-tm License must appear -prominently whenever any copy of a Project Gutenberg-tm work (any work -on which the phrase "Project Gutenberg" appears, or with which the -phrase "Project Gutenberg" is associated) is accessed, displayed, -performed, viewed, copied or distributed: - - This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and - most other parts of the world at no cost and with almost no - restrictions whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it - under the terms of the Project Gutenberg License included with this - eBook or online at www.gutenberg.org. If you are not located in the - United States, you will have to check the laws of the country where - you are located before using this eBook. - -1.E.2. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is -derived from texts not protected by U.S. copyright law (does not -contain a notice indicating that it is posted with permission of the -copyright holder), the work can be copied and distributed to anyone in -the United States without paying any fees or charges. If you are -redistributing or providing access to a work with the phrase "Project -Gutenberg" associated with or appearing on the work, you must comply -either with the requirements of paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 or -obtain permission for the use of the work and the Project Gutenberg-tm -trademark as set forth in paragraphs 1.E.8 or 1.E.9. - -1.E.3. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is posted -with the permission of the copyright holder, your use and distribution -must comply with both paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 and any -additional terms imposed by the copyright holder. Additional terms -will be linked to the Project Gutenberg-tm License for all works -posted with the permission of the copyright holder found at the -beginning of this work. - -1.E.4. Do not unlink or detach or remove the full Project Gutenberg-tm -License terms from this work, or any files containing a part of this -work or any other work associated with Project Gutenberg-tm. - -1.E.5. Do not copy, display, perform, distribute or redistribute this -electronic work, or any part of this electronic work, without -prominently displaying the sentence set forth in paragraph 1.E.1 with -active links or immediate access to the full terms of the Project -Gutenberg-tm License. - -1.E.6. You may convert to and distribute this work in any binary, -compressed, marked up, nonproprietary or proprietary form, including -any word processing or hypertext form. However, if you provide access -to or distribute copies of a Project Gutenberg-tm work in a format -other than "Plain Vanilla ASCII" or other format used in the official -version posted on the official Project Gutenberg-tm website -(www.gutenberg.org), you must, at no additional cost, fee or expense -to the user, provide a copy, a means of exporting a copy, or a means -of obtaining a copy upon request, of the work in its original "Plain -Vanilla ASCII" or other form. Any alternate format must include the -full Project Gutenberg-tm License as specified in paragraph 1.E.1. - -1.E.7. Do not charge a fee for access to, viewing, displaying, -performing, copying or distributing any Project Gutenberg-tm works -unless you comply with paragraph 1.E.8 or 1.E.9. - -1.E.8. You may charge a reasonable fee for copies of or providing -access to or distributing Project Gutenberg-tm electronic works -provided that: - -* You pay a royalty fee of 20% of the gross profits you derive from - the use of Project Gutenberg-tm works calculated using the method - you already use to calculate your applicable taxes. The fee is owed - to the owner of the Project Gutenberg-tm trademark, but he has - agreed to donate royalties under this paragraph to the Project - Gutenberg Literary Archive Foundation. Royalty payments must be paid - within 60 days following each date on which you prepare (or are - legally required to prepare) your periodic tax returns. Royalty - payments should be clearly marked as such and sent to the Project - Gutenberg Literary Archive Foundation at the address specified in - Section 4, "Information about donations to the Project Gutenberg - Literary Archive Foundation." - -* You provide a full refund of any money paid by a user who notifies - you in writing (or by e-mail) within 30 days of receipt that s/he - does not agree to the terms of the full Project Gutenberg-tm - License. You must require such a user to return or destroy all - copies of the works possessed in a physical medium and discontinue - all use of and all access to other copies of Project Gutenberg-tm - works. - -* You provide, in accordance with paragraph 1.F.3, a full refund of - any money paid for a work or a replacement copy, if a defect in the - electronic work is discovered and reported to you within 90 days of - receipt of the work. - -* You comply with all other terms of this agreement for free - distribution of Project Gutenberg-tm works. - -1.E.9. If you wish to charge a fee or distribute a Project -Gutenberg-tm electronic work or group of works on different terms than -are set forth in this agreement, you must obtain permission in writing -from the Project Gutenberg Literary Archive Foundation, the manager of -the Project Gutenberg-tm trademark. Contact the Foundation as set -forth in Section 3 below. - -1.F. - -1.F.1. Project Gutenberg volunteers and employees expend considerable -effort to identify, do copyright research on, transcribe and proofread -works not protected by U.S. copyright law in creating the Project -Gutenberg-tm collection. Despite these efforts, Project Gutenberg-tm -electronic works, and the medium on which they may be stored, may -contain "Defects," such as, but not limited to, incomplete, inaccurate -or corrupt data, transcription errors, a copyright or other -intellectual property infringement, a defective or damaged disk or -other medium, a computer virus, or computer codes that damage or -cannot be read by your equipment. - -1.F.2. LIMITED WARRANTY, DISCLAIMER OF DAMAGES - Except for the "Right -of Replacement or Refund" described in paragraph 1.F.3, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation, the owner of the Project -Gutenberg-tm trademark, and any other party distributing a Project -Gutenberg-tm electronic work under this agreement, disclaim all -liability to you for damages, costs and expenses, including legal -fees. YOU AGREE THAT YOU HAVE NO REMEDIES FOR NEGLIGENCE, STRICT -LIABILITY, BREACH OF WARRANTY OR BREACH OF CONTRACT EXCEPT THOSE -PROVIDED IN PARAGRAPH 1.F.3. YOU AGREE THAT THE FOUNDATION, THE -TRADEMARK OWNER, AND ANY DISTRIBUTOR UNDER THIS AGREEMENT WILL NOT BE -LIABLE TO YOU FOR ACTUAL, DIRECT, INDIRECT, CONSEQUENTIAL, PUNITIVE OR -INCIDENTAL DAMAGES EVEN IF YOU GIVE NOTICE OF THE POSSIBILITY OF SUCH -DAMAGE. - -1.F.3. LIMITED RIGHT OF REPLACEMENT OR REFUND - If you discover a -defect in this electronic work within 90 days of receiving it, you can -receive a refund of the money (if any) you paid for it by sending a -written explanation to the person you received the work from. If you -received the work on a physical medium, you must return the medium -with your written explanation. The person or entity that provided you -with the defective work may elect to provide a replacement copy in -lieu of a refund. If you received the work electronically, the person -or entity providing it to you may choose to give you a second -opportunity to receive the work electronically in lieu of a refund. If -the second copy is also defective, you may demand a refund in writing -without further opportunities to fix the problem. - -1.F.4. Except for the limited right of replacement or refund set forth -in paragraph 1.F.3, this work is provided to you 'AS-IS', WITH NO -OTHER WARRANTIES OF ANY KIND, EXPRESS OR IMPLIED, INCLUDING BUT NOT -LIMITED TO WARRANTIES OF MERCHANTABILITY OR FITNESS FOR ANY PURPOSE. - -1.F.5. Some states do not allow disclaimers of certain implied -warranties or the exclusion or limitation of certain types of -damages. If any disclaimer or limitation set forth in this agreement -violates the law of the state applicable to this agreement, the -agreement shall be interpreted to make the maximum disclaimer or -limitation permitted by the applicable state law. The invalidity or -unenforceability of any provision of this agreement shall not void the -remaining provisions. - -1.F.6. INDEMNITY - You agree to indemnify and hold the Foundation, the -trademark owner, any agent or employee of the Foundation, anyone -providing copies of Project Gutenberg-tm electronic works in -accordance with this agreement, and any volunteers associated with the -production, promotion and distribution of Project Gutenberg-tm -electronic works, harmless from all liability, costs and expenses, -including legal fees, that arise directly or indirectly from any of -the following which you do or cause to occur: (a) distribution of this -or any Project Gutenberg-tm work, (b) alteration, modification, or -additions or deletions to any Project Gutenberg-tm work, and (c) any -Defect you cause. - -Section 2. Information about the Mission of Project Gutenberg-tm - -Project Gutenberg-tm is synonymous with the free distribution of -electronic works in formats readable by the widest variety of -computers including obsolete, old, middle-aged and new computers. It -exists because of the efforts of hundreds of volunteers and donations -from people in all walks of life. - -Volunteers and financial support to provide volunteers with the -assistance they need are critical to reaching Project Gutenberg-tm's -goals and ensuring that the Project Gutenberg-tm collection will -remain freely available for generations to come. In 2001, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation was created to provide a secure -and permanent future for Project Gutenberg-tm and future -generations. To learn more about the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation and how your efforts and donations can help, see -Sections 3 and 4 and the Foundation information page at -www.gutenberg.org - -Section 3. Information about the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation - -The Project Gutenberg Literary Archive Foundation is a non-profit -501(c)(3) educational corporation organized under the laws of the -state of Mississippi and granted tax exempt status by the Internal -Revenue Service. The Foundation's EIN or federal tax identification -number is 64-6221541. Contributions to the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation are tax deductible to the full extent permitted by -U.S. federal laws and your state's laws. - -The Foundation's business office is located at 809 North 1500 West, -Salt Lake City, UT 84116, (801) 596-1887. Email contact links and up -to date contact information can be found at the Foundation's website -and official page at www.gutenberg.org/contact - -Section 4. Information about Donations to the Project Gutenberg -Literary Archive Foundation - -Project Gutenberg-tm depends upon and cannot survive without -widespread public support and donations to carry out its mission of -increasing the number of public domain and licensed works that can be -freely distributed in machine-readable form accessible by the widest -array of equipment including outdated equipment. Many small donations -($1 to $5,000) are particularly important to maintaining tax exempt -status with the IRS. - -The Foundation is committed to complying with the laws regulating -charities and charitable donations in all 50 states of the United -States. Compliance requirements are not uniform and it takes a -considerable effort, much paperwork and many fees to meet and keep up -with these requirements. We do not solicit donations in locations -where we have not received written confirmation of compliance. To SEND -DONATIONS or determine the status of compliance for any particular -state visit www.gutenberg.org/donate - -While we cannot and do not solicit contributions from states where we -have not met the solicitation requirements, we know of no prohibition -against accepting unsolicited donations from donors in such states who -approach us with offers to donate. - -International donations are gratefully accepted, but we cannot make -any statements concerning tax treatment of donations received from -outside the United States. U.S. laws alone swamp our small staff. - -Please check the Project Gutenberg web pages for current donation -methods and addresses. Donations are accepted in a number of other -ways including checks, online payments and credit card donations. To -donate, please visit: www.gutenberg.org/donate - -Section 5. General Information About Project Gutenberg-tm electronic works - -Professor Michael S. Hart was the originator of the Project -Gutenberg-tm concept of a library of electronic works that could be -freely shared with anyone. For forty years, he produced and -distributed Project Gutenberg-tm eBooks with only a loose network of -volunteer support. - -Project Gutenberg-tm eBooks are often created from several printed -editions, all of which are confirmed as not protected by copyright in -the U.S. unless a copyright notice is included. Thus, we do not -necessarily keep eBooks in compliance with any particular paper -edition. - -Most people start at our website which has the main PG search -facility: www.gutenberg.org - -This website includes information about Project Gutenberg-tm, -including how to make donations to the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation, how to help produce our new eBooks, and how to -subscribe to our email newsletter to hear about new eBooks. |